142 69 12MB
Hungarian Pages [146] Year 1990
Józsa György Gábor
Corvina
Tartalom Ausztria „harm adik hőskora” . Radetzky ........................................ A lojalitások zűrzavarában .......... Császáriak a királyiak ellen .......... Katonák karanténban ................... Új arcok, régi fegyverek................
5 6 10 16 20 21
A solferinói m egaláztatás, 1859
25
A königgrátzi rém álom , 1866 Kitérő Dániába, 1864 ................... Halmozott h i b á k ............................ Sakk-matt ...................................... „A céltábla küzdelme a lövésszel” A vigasz: Custoza .......................... „Győzni kell Lissánál!” ................
37 40 42 46 48 50 52
A közös hadügy nehéz születése Ami egy „és” mögött v a n .............. Tíz gramm és következményei ... Parolik és nyelvek tark aság a.........
59 64 67 71
Békeidők háborúja Csillagok és paszományok ............ A keleti kérdés ............................... A boszniai hosszú m enetelés.........
75 76 78 80
A „gyöngyélet” 91 A laktanya ....................................... 95 A pótlóvazás ................................... 104 A hadgyakorlat .............................. 105 A kardbojt viselői A tiszti „sárjadék” ........................ Egy karrier története: Alfréd Redl „Tettlegesek” és tartalékosok ... . A legfelsőbb hadúr ........................ „Kriegsfall U” ................................
111 115 120 123 126 128
Csukaszürkében
131
Források
139
.r - i
f etsző hideg szél lobogtatta a birodalom fekete-sárga és a gyász fekete lobogóit. A le b ontásra ítélt bástyákon álló ütegek utoljára köszöntötték díszsortűzzel azt a tábornagyot, aki annyi dicsőséget szerzett A usztriának. Joseph W enzel Radetzky von R adetz ham vait kísérték u to l só útjára a a birodalm i székesfővárosban ezen a fagyos januári napon. Alig tíz h ó nappal nyugállom ányba helyezését köve tően ragadta el a tüdőbénulás a 92 éves hadvezért, akinek földi m aradványait m ost M ilánóból Bécsbe h ozták, hogy a M onarchia m egm entőjéhez m éltó végső tisztességben részesítsék. Az A rsenal fegyverm úzeum ában rava talozták föl az agg m arsallt, abban a m in den ízlést nélkülöző, rom án-m ór-bizánci stíluselem eket vegyítő épületegyüttes ben, amelyet az 1848-as forradalm ak ta nulságát a m aga m ódján levonó császár em eltetett Bécs egyik délkeleti m agasla tán , erődítm énynek, laktanyának, fegy verraktárnak és a hadi dicsőség afféle tem plom ának. Itt töltötte utolsó bécsi éj szakáját a tábornagy, az aranygyapjasrend lovagja, a katonai M ária Teréziarend nagykeresztje és m ég vagy félszáz legm agasabb k itü n tetés tulajdonosa, régi páncélok, pallosok és szám szeríjak, ágyúk és pu skák, zsákm ányolt fegyverek és d i csőséget látott harci lobogók - számára bizton nem idegen - társaságában. M ásnap aztán leszállították a marsall porhüvelyét a császárvárosba, m elynek rendjét és síri nyugalm át az A rsenal bizto sítani hivatott volt. H a t hollófekete m én húzta a halottaskocsit, m ögötte páncélos lovag lép tetett - a régi dicsőség örök eré nyeit m egtestesítő jelképként. H úszezer katona állt díszben, Bécs m ég sohasem lá to tt ekkora parádét. A Jenő herceg nevét viselő dragonyosezred, a császári királyi hadsereg egyik elitalakulata nyitotta meg a m enetet. A K árn tn erto r előtt, a helyőrség teljes állom ánya élén, m aga a császár várta - m i k én t Ferenc József hadseregparancsa fo galm azott - „hadseregem legöregebb ve teránját, győzelmes vezérét, leghűbb szol gám at” . A 28 éves uralkodó fagyoskodva ü lt szürkéje nyergében, a jeges keleti szél m eg-m egborzolta m arsallkalapjának zöld kakastollait. M élyre süllyesztett karddal üdvözölte a halott tábornagyot, fölcsen dült a R adetzkym arsch, im m áron gyász indulóként. A m enet ezután a Stephanskirchébe vonult, ahol beszentelték a hol tat, m ajd az északi pályaudvarra, ahol is „bevagonírozták” . R adetz grófját ugyanis nem a császár kívánsága szerint, a kapucinusok k rip tá á
6
rI
jában helyezték örök nyugalom ra, a leg felségesebb ház tagjainak társaságában, hanem az elhunyt végakarata értelm ében „öreg Pargfrieder barátjánál” , az alsó ausztriai K lein-W etzdorfban, az úgyne vezett H ősök hegyén. S ezzel a gyászese m ény bohózatba illő befejezést nyert, am ilyen talán csak N estroy tolla alól k e rü lh etett volna ki (s a cenzúra term észete sen osztrák színpadra soha nem engedte volna). Ilyen bohózat csak a régi A usztria színpadán játszódhatott le. Ez a bizonyos Joseph Pargfrieder ugyanis dúsgazdag ha diszállító volt, a vagyon azonban nem te t te boldoggá, nagyobb dicsőségre vágyott, végtére is II. József császár term észetes fi ának tartotta m agát. „É rcnél m aradan d ó b b ” em léket állítandó m agának, a kas télya m elletti hom okdom bon m ellszobro k at em eltetett: M ária Terézia-rendet el nyert tisztek és arany vitézségi érdem érem m el k itü n tetett altisztek herm áit h e lyezte el festői rendben, Ram elm ayer cs. kir. udvari történeti szobrászm űvész al kotásait, m elyeket egy M ohrenberg nevű gyáros üzem ében cinkből öntöttek ki és aranyos bronzzal vontak be. A dicső h ad fiak szoborseregének élén 22 koronás H ab sburg állott, s m indegyikük közül k i m agaslott Ferenc József, ki ugyan még so ha nem vezette győzelemre A usztria fegy vereit, de m inden hű alattvaló bizonyosan h itte , hogy ez csupán idő kérdése. Az együttest M ars hadisten képm ása, görög ifjak, párkák és siratóasszonyok szobrai tették teljessé. A H ősök hegyének középpontján egy obeliszk állott, tövében 24 lépcső vezetett le a m arsalli kriptába. R adetzky ham vaira nem várt m agány, báró M ax von W im pffen tábornagy, K ároly főhercegnek hajda n i vezérkari főnöke (a napóleoni háborúk idejéből), m ár régebben itt nyugodott. V égrendeletileg hagyom ányozta holttes té t Pargfriederre, aki hálából kifizette adósságait. A lighanem ugyanez a prózai ok vezérelte a szintén erősen eladósodott agg R adetzkyt is, am ikor engedett az állí tólagos balkézi fejedelm i sarj annyiszor felpanaszolt „szekálásának” . 1858. január 19-én végre teljesült a ha diszállító álma: átvehette a kétszeres érte lem ben is drága holttestet. Csak Ferenc József császárnak volt szabad - Pargfriederen kívül - a koporsót a kriptába követ nie. Itt még egy hely volt fenntartva: m a ga P argfrieder is a két hadastyán társasá gában kívánt örök nyugalom ra térni. „H a hallgatunk is, holtak nem vagyunk” - h ir dette a kripta felirata. A m ásik jelm ondat így szólt: „Jaj annak, ki nyugalm unkat m egzavarja!” N em kevesen voltak, akik egyszerűen
nevetségesnek tarto tták a klein-w etzdorfi H ősök hegyét. F riedrich H ebbel, az író, panoptikum hoz hasonlította, „azzal a k ü lönbséggel, hogy am ott in effigie állítják ki a hírességeket, itt viszont koporsóban a saját h o lttestü k et” . M ások jelképesnek érezték ezt a tem etési színjátékot, jellem ző tragikom édiának, amely pontosan visszatükrözte, m ennyire ki van szolgál tatva a birodalom büszke és öntudatos hadserege hadiszállítóinak. Csak kevesen tu d ták , hogy egy korszak szállt a sírba ezen a januári napon.
Radetzky Ősi cseh nem esi családban született a k é sőbbi hadvezér, 1766. novem ber 2-án. Csehország történetének ism eretében persze nem csodálkozhatunk, hogy a Radetzkyek ősei között sok ném etet, sőt skó to t is találhatunk. Közös jellem zőjük, hogy szinte valam ennyien a császár szol gálatában állottak. R adetzky nagyapja Savoyai Jenő zászlaja alatt harcolt, apja pe dig M ária Terézia dinasztikus önvédelm i háborúiban; ő nyerte el érdem eiért a grófi rangot két esztendővel Joseph W enzel ne vű fia születése előtt. Szinte m agától érte tő d ö tt tehát, hogy a fiút is katonai pályára szánják, annál is in k áb b , m ert szülei k i csiny gyerm ek korában m eghaltak, s n e veléséről Prágában élő nagyapjának, a nyugállom ányú tisztnek kellett gondos kodnia. A prágai (ném et nyelvű) piarista gim názium ban kezdte tanulm ányait, s a b rü n n i Collegium N obilium ban, egy nem esifjak számára fen n tarto tt katonai ne velőintézetben folytatta. Ezzel m egkez dődtek vándorévei a hatalm as H absburg B irodalom egyik sarkából a m ásikba, azok a vándorlások, m elyeket katonatisz tek nem zedékei tettek m eg, e „hazátlan honvédők” , akik m inden nem zeti kötődé süket elvesztvén egyedül a császári királyi hadseregben lelték m eg otthonukat. Tizennyolc évesen lépett katonai szol gálatba Joseph W enzel R adetzky, egy vértesezred hadapródjaként, abban az időben tehát, am ikor József császár sze rencsétlen török háborúit vívta. Az elkö vetkező évtizedek nem szűkölködtek ha diesem ényekben. A franciaországi válto zások alkalm at adtak a szakadatlan hábo rúzásra. R adetzky is m egm utathatta kato nai tehetségét és parancsnoki ráterm ettsé gét itáliai, ném etországi, belső-ausztriai és franciaországi csatatereken. K özben gyorsan haladt előre a ranglétrán, számos igen magas k itü n tetést nyert el, és hétszer m égis sebesült.
N em éppen rózsás helyzetben, A uszt ria történetének egyik m élypontján, az 1809-i w agram i csatavesztést követően nevezték ki a frissen altábornaggyá elő léptetett R adetzkyt az újonnan felállított vezérkar élére. A napóleoni háborúk e m inden eddiginél véresebb ütközete (több m in t hatvanezer halott m aradt a Bécs m elletti harcm ezőn) látszólag m eg pecsételte a H absburgok birodalm ának sorsát. Elvesztek az itáliai b irto k o k , az A driai-tenger m elléke, Salzburg, T irol és a V orarlberg, a lengyelországi szerzem é nyek, K rajna és a Szávától délre eső horvát m egyék. A tönkrev ert és m élyen m eg alázott M onarchia szétzilált hadseregét katasztrofális pénzügyi helyzetben kellett újjáterem teni. R adetzky, aki addig csak katonai ism eretekkel rendelkezett, a „fő hadiszállásm esteri törzs” felelős elöljáró jaként m ost politikai és gazdasági össze függésekről is tapasztalatokat szerezhe te tt. A M etternich irányította korm ányzat lehetőségei igencsak behatároltak voltak,
R a d etzky tábornagy 1848149-ben megmentette A usztria itáliai birtokait (Joseph Tremlfestménye)
A usztria m ásodrendű hatalom m á, a fran ciák császárának csatlósává süllyedt. E zért kellett 1812-ben az O roszország el len vonuló N apóleon seregébe harm inc ezer fős h adtestet küldeni, m elynek fele o tt is m aradt az orosz hóm ezőkön. A G rande A rm ée pusztulása csillantotta föl az újabb rem ényt, A usztria semmilyen eszközt nem sajnálva fegyverkezett, s ké szült a visszavágásra. E nnek lehetőségét az 1813. év hozta meg: E urópa hatalm ai n ak hatodik koalíciója alakult m eg ekkor a franciák és császáruk ellen. A szövetsé ges o sztrák-porosz-orosz csapatok h ad m űveleti terveit Radetzky dolgozta ki, s noha N apóleon augusztus végén D rez dánál m ég győzelm et aratott, néhány hét m úlva, L ipcse m ellett, a több napig tartó, véres „népek csatája” a koalíció fényes győzelmét hozta. R adetzky altábornagyra ism ét k itü n te
tések vártak, m eglepő h á t, hogy 1816-ban maga kérte fölm entését a vezérkari főnök tiszte alól. N em tu d ju k , a bécsi intrikákba fáradt-e bele, vagy személyes gondjai késztették e döntésre. Az utóbbiakból akadt bőven, a tábornok adósságai egyre nyom asztóbb m éreteket öltöttek, olyanynyira, hogy m iközben a legnagyobb di csőséget aratta a N apóleon elleni hadjára to k b an , feleségét az adósok börtöne fe nyegette. A régi M onarchia ugyanis gya lázatosán rosszul fizette katonáit, az ala csonyabb rangú tisztek, ha vagyonuk nem volt - m árpedig többségüknek nem igen volt - koplalni kényszerültek, a zsold öszszege M ária T erézia óta változatlan volt, m iközben értékét töredékére csökkentet te a háborús infláció. A m agasabb rangú tisztikar illetm énye sem állt arányban az elkerülhetetlen kiadásokkal, csak újabb és újabb adósságok segítettek. D e m i segí te tt az adósságok ellen? Élete utolsó posztjának tekinthette az ötvenesztendős tábornok az olm ützi erőd parancsnoki tisztét. Sok izgalom nem igen várt itt rá, viszont csendben törleszteni le h e tett, jóllehet R adetzkyt a szó szoros ér telm ében a sírig kísérték adósságai. Teltek-m últak az évek; egyform án, egyhan gúan. A m agát nyilván félreállítottnak ér ző generális időnként em lékiratokat gyár to tt, elem zéseket az európai helyzetről, javaslatokat a hadsereg fejlesztésére. A m em orandum ok aztán sorra elsüllyed tek a hadügy legfelső irányító szerve, a b é csi Császári K irályi U dvari H aditanács le véltárában. Az egyik em lékirattal mégis csoda tö r té n t. A nagy befolyású F rim o n t János gróf, egy m agyarrá lett lovassági tábor n ok, 1829-ben felfigyelt írására. O ekkor a lom bard-velencei királyságnak, a H abs burgok itáliai birtokának volt katonai pa rancsnoka, s javaslatára helyettesévé ne vezték ki R adetzkyt 1830 nyarán. N em sokáig m aradt a tábornok m ásodik em ber M ilánóban, F rim o n to t ugyanis a követke ző év novem berében Bécsbe hívták, a H a ditanács elnökének. (H ivatalát el sem fog lalhatta, m ert karácsony m ásnapján m eg h alt.) Ferenc császár ekkor R adetzkyt bízta meg a felső-itáliai hadsereg parancs nokságával. F eladatként e sereg „feltám asztását és háborúra való fölkészítését” jelölte meg az uralkodó. A háború veszélyét nagyon is fenyegetőnek érezték az osztrák udvar ban. A lom bard-velencei királyságot a bé csi kongresszus terem tette, s adta H abs bu rg kézre. Az Itália egységéről álmodozó olasz hazafiak azonban joggal érezhették: csöbörből vödörbe estek, am ikor N apóle ont Ferenc császár szintén idegen uralm a 7
váltotta föl. A felső-itáliai pozícióval rá adásul csendőri feladatok is jártak: n em egyszer m asíroztak délre osztrák katonák, hogy egy-egy hercegségben m egterem t sék a „ren d et és nyugalm at” . Ezek az „osztrák” katonák persze a M onarchia legkülönbözőbb távoli vidékeiről szár m aztak, s nem csoda, hogy a m ú lt század húszas-harm incas éveiben például a m a gyar huszárok olyan rettegettek - és gyű löltek - voltak olasz földön, m in t a kozá kok 1849-ben M agyarországon. Radetzky jól látta: A usztria fegyveres ereje legfeljebb arra képes, hogy k arhatal m i feladatokat lásson el Itáliában, összees küvőket zabolázzon m eg, kisebb felkelé seket fojtson el. D e m ár arra gondolni sem lehetett, hogy 1830 júliusában m egm ent sék a francia X . K ároly trónját. A táb o r n ok az őt és a rábízott tartom ányt fenyege tő veszélyt is világosan felism erte: az egyelőre b arátinak szám ító Piem ont m in dinkább arra törek ed ett, hogy saját veze tése alatt egyesítse Itáliát. N em állt egye dül a tábornok azzal a vélekedésével, mely szerint a birodalm at a külső fenyegetéssel párosuló forradalm i veszélytől egyedül egy ütőképes és dinasztiahű hadsereg m entheti m eg. Az évek m úlásával m ind világosabban látta, hogy közeledik a nap, am ikor egyszerre kell szem benéznie egy 8
1848 nyarán előbb R a d etzky is visszavonulót fújt: június 11-én a cs. kir. csapatok kiürítették Vicenzát
lom bardiai felkeléssel és a piem ontiak in váziójával. E rre készült, és erre készítette föl hadseregét. A forradalom előestéjén Radetzky itáli ai hadserege m indezek ellenére csupán 65 ezer főt szám lált, s a piem ontiak - és a ve lü k rokonszenvező olasz lakosság - tö b b szörös túlerejével állt szem ben. A hetve ned ik születésnapján, 1836-ban tábor naggyá előléptetett R adetzky azonban h i ába k üldte sorozatos figyelm eztetéseit az udvarhoz, M etternich kancellár Rainer főherceggel, az itáliai alkirállyal egyetér tésben csak legyintett az „aggályoskodó aggastyánra” . 1848 m árciusa őt igazolta. Ezzel m egkezdődött azon harcok sora, m elyeket a történetírás - beállítottságától és ízlésétől függően - a forradalom eltiprásának vagy A usztria harm adik hőskorá n ak nevez. Az első hőskorban a nagyha talm i státusért küzdött a H absburg Biro dalom a X V II-X V III. század fordulóján, Savoyai Jenő idején, a m ásodikban ugyanezen nagyhatalm i pozíció m egőrzé séért K ároly főherceg hadvezérletével N apóleon és a francia hegem ónia ellené ben. A harm adik szerényebb céllal is be érte: a m onarchiának a puszta létéért kel
lett fegyvert ragadnia, hiszen néhány hé tig puszta fennm aradása is kétségesnek tű n t. E leinte persze úgy látszott, hogy a 82 éves m arsall hiába szánt m ajdnem két év tizedet az itáliai hadsereg „feltám asztásá ra” . A m ikor a bécsi forradalom hírére m árcius 17-én V elencében, m ajd m ásnap M ilánóban is felkelés tö rt ki, a jelek arra m u tattak , hogy L om bardiában összeom lik m inden. Ö tnapos utcai harcok után és abban a biztos hitb en , hogy a piem ontiak bárm elyik pillanatban átléphetik a h atárt (a valóságban m egvárták, am íg R adetzky elvonul), a tábornagy elhatározta a k iü rí tést. D öntése értelm ében serege az úgyne vezett várnégyszögbe h úzódott, V erona, M antua, Peschiera és Legnano erődítm é nyeinek körzetébe, hogy ott várja be az erősítést. A m árcius 23-ról 24-re virradó éjszakán in d u lt meg a m enet. „Sötét volt és hideg az éjszaka” , tudósít egy résztvevő, „a to r nyokról szüntelenül süvített a szél. R o pogtak a p uskák, m ennydörögtek az ágyúk, égő épületek és barikádok lángjai világították m eg a m enetelő katonák ú t já t.” Az agg tábornagy, aki egy hete ki sem bú jh ato tt az egyenruhájából, ren d ít hetetlen nyugalom m al lovagolt ki katonái között a városkapun, akárha gyakorlatoz
ni indulnának. A m ikor azonban elhagyta a Porta Rom anát, R adetzky visszafordult, és csöndes gyűlölettel a hangjában m egje gyezte: „V isszajövünk!” Lelkes életrajzírói a nagyszerű hadve zér bölcsességeként m éltatják e búcsúsza vakat, a kiváló osztrák hadtörténész, Johann C hristoph A llm ayer-Beck azonban úgy véli, a tábornagy környezete inkább a m akacs öregem ber elszántságának jele k én t értékelhette. V égtére is, ki gondol hatta volna kom olyan ekkor, hogy 137 nap m úlva tényleg győzedelm esen térn ek vissza a fekete-sárga lobogók M ilánóba. Alig lovagolt el ugyanis R adetzky u tó védje, Károly A lbert piem onti király csa patai átlépték a tartom ány határán folydogáló T icinót. A lakosság m in d en ü tt n em zeti felszabadítóként üdvözölte őket. Az osztrákok helyzete egyre kétségbeej többé vált, különösen azután, hogy délről is özönleni kezdtek az önkéntesek a pie m onti zászlók alá. (Olasz nem zeti összefo gás m égsem alakult ki, m ivel a különböző olasz állam ok érdekei egymással is ü tk ö z tek , a torinói korm ány és a piem onti h a d vezetés ráadásul aggodalom m al tek in tett G aribaldi és M azzini republikánus önkén teseire, vagyis végül diadalm askodott a széthúzás - és R adetzky.) Á prilisban uevanis a marsall táborába
A z agg tábornagy sikerre vitte a kétfejűsasos lobogókat: a z íls ő custozai csata 1848. július 25-én
is m egindultak az erősítések. A történe lem fintora, hogy hozzá is önkéntesek é r keztek, bécsi fiatalok például, akik n é hány hete calabriai kalapot csaptak a fe jükbe, és forradalm i dalokat énekeltek M etternich futásáról, m ost pedig az igazi calabriaiak, az „A usztriára törő” olaszok ellen vonultak hadba. Az idegen beavatkozással, Piem ont és a többi itáliai állam hadba lépésével a lom bardiai helyzet nem zetközi üggyé vált, R adetzky pedig a reakció élharcosából so kak szem ében A usztria védőbástyájává lett. Á prilis és m ájus folyamán a bécsi u d varban (átm enetileg) a kétségbeesésből fakadó engedékenység uralkodott el. M ég azt is fontolóra vették, nem kellene-e tá r gyalásokat kezdeni Károly A lberttel L om bardia átengedéséről, az állam adós ságok átvállalása és egy kedvező kereske delm i szerződés fejében. A főhadiszállását V eronában felütött öregúr azonban gyor sabban cselekedett. M ájus végére tám a dásba len d ü lt, és m indenekelőtt saját há tá t biztosította, hogy a birodalom belsejé ből érkező utánpótlást az ellenség ne ve
szélyeztesse. Júliusban aztán Sommacampagna m ellett, m ásnap pedig Custozánál döntő győzelmet aratott K ároly A lbert fölött. A ugusztus nyolcadikán az osztrá kok újra bevonultak M ilánóba. Az itáliai forradalm i m ozgalm ak ezzel ugyan még nem szenvedtek végleges vere séget, az ellenforradalom pozíciói azon ban összehasonlíthatatlanul m egerősöd tek. (Az udvar fel is b átorodott, átvette a kezdem ényezést, néhány hét m úlva Jellacic horvát bán in d u lt a m agyar forrada lom eltiprására fekete-sárga császári lobo gók alatt.) A következő év tavaszán újra kezdődtek Itáliában is a harcok, Piem ont a fegyverszünet lejártakor, m árciusban újra tám adott, K ároly A lbert csapatai azonban ezúttal át sem léphették a T ici nót: R adetzky szám ított az ellenségeske dés kiújulására. A helyett, hogy - m iként azt túlerejükben bízó ellenfelei várták - ism ét a várnégyszög védelm ébe húzó d o tt volna vissza, váratlan gyorsasággal ő kelt át a határfolyón Pavia m ellett, és há rom nap m úlva N o varánál m egsem m isítő csapást m ért rájuk. A „százórás hadjárat b an ” az agg tábornagy ism ét m egm utatta zseniális hadvezéri képességeit. „M ég szi lárdan kezem ben tartom a k ard o t, m elyet hatvanöt esztendőn át m egannyi csataté ren becsülettel viseltem ” , fogalm azott egy 9
esztendővel korábban a lom bardiai és ve lencei katonai és polgári főhatalom átvéte lét bejelentő kiáltványában. N éhányan ta lán m osolyogtak akkor. N em nekik lett igazuk. T öbb m in t nyolc esztendőn át tarto tta még kezében e k ard o t a legöregebb vete rán. E nyolc esztendő alatt a feladat sem változott m eg, föl kellett készíteni osztrák Itália hadseregét az olasz Itália elleni nagy „önvédelm i” harcra. A halál m egóvta at tól a m arsallt, hogy a döntő h áb orúban n e ki kelljen harcba vinnie H ab sb u rg lobo góit, igaz, a fiatal *Ferenc József udvarát jellemző intrik a m ég előbb gondoskodott nyugalom ba vonulásáról. M éltó u tódot találni a helyére nem sikerült, a m onarchi ában nem akadt többé hozzá m érhető hadvezéri egyéniség. Egyik parancsőrtisztje így fogalm azott: „M ég a tolószék ből is győzelem re vezette volna a hadsere get, puszta látványa által.” M i volt h át R adetzky tábornagy titk a, hiszen m inden legendának m egvan a m a ga valós gyökere. Kim agasló képességeit még a deheroizáló hajlam ú h ad tö rtén é szek is elism erik, gyors helyzetfelism eré sét, átgondolt döntéseit, kockázatvállalás tól sem visszariadó m egfontoltságát senki sem vitatja, m iként azt sem , hogy nagyon értett az em berekkel való bánásm ódhoz, katonái lelkesítéséhez. K arizm ája lefegy verző kedélyességgel, igazi jósággal, fi gyelmességgel, könnyedséggel párosult. K ívülállók szám ára olykor úgy tű n h e te tt - em líti egy hadtörténész - , m in th a a tá bornagynak az lett volna a legkedvesebb ténykedése, hogy saját kezűleg szolgálja föl tisztjeinek a reggelit, arról is gondos kodva, hogy kávéjukban elég cukor le gyen. S eközben a hadm űveleti terveken vezérkari főnöke dolgozik. Parancsait a leghétköznapibb nyelven fogalm azta és adta ki. Kissé m eghökkentő és igazán nem illik a császári királyi hadseregről élő közkeletű képbe egy ilyen m ondat: „N ézd m eg, m it tudsz összehozni” , am in R adetzky a hadm űveleti tartalékok össze vonását értette. K örnyezete azonban tu d ta, m iről van szó, végrehajtotta a p aran csokat. O k term észetesen ism erték a tá bornagy m ásik oldalát is, am elyet a derűs kedély csak leplezett. A m inden m erevséget elrejtő könnyed ségnek ugyanis nyom a sem m arad t, am i kor a dolgok valóban kom olyra fordultak. Teljességgel hiányzik ez a „G em ütlich k eit” R adetzky tanulm ányaiból - am e lyekben például fegyvertechnikai újítá sokról értekezik - , m iként célratörő h ad vezetési stílusából is. R adetzky azért en gedhette m eg m agának, hogy kedélyes le gyen, m ert u ra volt m inden rendelkezé 10
sére álló eszköznek; azért engedhette meg a k antárszárat, m ert tu d ta , hogy nem es h et ki a kezéből. D e még az olyan hadjára tok megvívására is sikerült rányom nia egyénisége bélyegét, am elyeknek célját m eglehetős egyértelm űséggel jelölte meg: „C satát akarunk és ezzel a háború lehető ség szerinti eld ö n tését..., m ert nagy csa ták nélkül nehezen érhetjük el a m inden k ori harc term észetes célját: az ellenfél anyagi erejének m egsem m isítését, erköl csi erejének m egtörését és annak m egaka dályozását, hogy az ellenálláshoz új eszkö zöket terem tsen.” M inden kérlelhetetlensége és céltudatos elszántsága ellenére stí lusa soha nem nélkülözte az eleganciát, ha túlzásnak tű nik is az a m egállapítás, hogy úgy játszott ellenfeleivel a csatatéren, m in t m acska az egérrel. Az idősebb Johan n Strauflnak ihletet adott személyisé ge, s m egkom ponálta azt a később jelké pessé vált „R adetzkym arsch”-ot „pianofortéra és a cs. kir. hadseregnek ajánlva” , amely először 1848-ban, Nagyboldogaszszony napján csendült föl egy bécsi nép ünnepélyen. R adetzky győzelmeivel egy évtizedre sikerült elodázni az olasz egység m egte rem tését, az itáliai osztrák tartom ányok elvesztését. H a 1859-ben is ő áll a hadse reg élén és nem a tehetetlen Gyulay F e renc táborszernagy, m ajd a hadvezéri ba bérokra vágyó Ferenc József, esetleg újabb haladékot lehetett volna nyerni. T alán. A történelem m enetét azonban egyetlen hadvezér sem tartóztathatja föl, mégoly vitéz sereg derekas helytállása m ellett sem.
A lojalitások zűrzavarában Békés tunyaságba, kincstári nyom orúság ba robbantak bele az 1848-as forradal m ak, m agukkal hozva a H absburg-hadsereg belső válságát. A történelem ben elő ször és utoljára fordult elő, hogy H absburg-tisztek egymás ellen harcoltak. N em egy katonát m egoldhatatlan dilem m a elé állított az egymással keveredő lojalitások zűrzavara; a világ m egingathatatlan re n d jéhez szokott tisztek tehetetlenül vergőd tek kétségeik között. Sokan valamelyik forradalm i hadsereget választották, n é m elyek anyagi megfontolásból vagy a k a r rier okán, m ások liberális vagy nem zeti m eggyőződésből. M égis, tíz császári királyi katonatiszt közül kilenc a dinasztia ügyét vállalta, s így elm ondható, hogy a hadsereg és tisztikara m entette meg a H absburgok
birodalm át - no m eg az orosz cár segít sége. A frontok ugyanis kuszák és kiism erhe tetlenek voltak. A forradalom eredm é nyeképpen 1848 áprilisában hivatalba lé pő első felelős m agyar korm ány jóform án m ég meg sem hozhatta első intézkedéseit, am ikor m ájusban a katonai határőrvidék szerb ezredei és lakói nyíltan szem befor dultak vele. Ezzel nyom ban a polgárhábo rú veszedelme sejlett föl, am it m eggondo latlanul egyszerűen a nem zeti ellentétek számlájára szokás írni. Csakhogy álljon itt egy jellemző példa. D eák István írja Kossuth-m onográfiájában H erczeg Ferenc egyik regénye nyom án: „1848 nyarán Blom berg báró, e ném et nem zetiségű cs. kir. ezredes, egy lengyel dzsidás lovasez red parancsnokaként azt a m egbízást kap ta a m agyar korm ánytól és a tem esvári főhadparancsnoktól, hogy védje meg a ver s e d járást és annak ném et, szerb és rom án lakóit a szerb lázadóktól. Blom berg egy ideig sikerrel teljesítette a feladatát, de az tán kétségei tám ad tak , és ezért főnökei hez fordult tanácsért. Az osztrák hadügy m iniszter, aki utálta a m agyarokat, nem m ondott sem igent, sem nem et; a tem es vári főhadparancsnok, aki szintén utálta a m agyarokat, utasította B lom berget, hogy harcoljon a szerb lázadók ellen, akik egyébként nagyrészt Őfelsége lojális szerb határőreiből k erültek ki. U gyanezt köve telte Blom bergtől a m agyar királyi biztos is, aki szerb em ber volt. M ikor azonban a szerb lázadók vezére - egy szintén ném et nem zetiségű cs. kir. ezredes - arra intette B lom berget, hogy a császárhoz legyen hű és ne a királyhoz (a kettő term észetesen egy és ugyanazon személy volt), akkor Blom berg visszavonta lengyel katonáit a környékről, és így Versec meg m ás ném et városok lakosságát kiszolgáltatta a szerbek dühének. Versec aztán m ég többször cserélt gazdát, de ahányszor elfoglalták a szerbek, annyiszor szabadították föl a m a gyarok, először egy szerb, később pedig egy lengyel tiszt parancsnoksága a la tt.” D e hát hogyan is várhatta volna el bárki katonáktól, hogy eligazodjanak olyan bo nyolult viszonyok között, am elyek a poli tikában járatosabb civilek döntési képes ségét is alaposan próbára tették? A franci ák negyvennyolcas forradalm a annyiból állt - m u tat rá ugyancsak D eák István - , hogy elűzték a királyt, kikiáltották a köz társaságot, m ajd hatalm i és társadalm i küzdelm et folytattak egymással. A ném e tek és az olaszok egyszerre próbálkoztak alapvető társadalm i, politikai és gazdasági reform okkal, valam int a nem zeti egység létrehozásával. K ísérletük nem sikerült. A H absburg-m onarchia népeinek viszont
olyan problém ákkal kellett m egbirkózni u k , m in t a nem zeti-nem zetiségi kérdés. A usztriából nézve például a ném et nem zeti kérdés is rendkívül bonyolultnak tű n t. Bécs házain a ném et nem zeti egység jelképét, a fekete-vörös-arany zászlót lo bogtatta a szél. A ném et lakosság képvise lői m egjelentek a M ajna-parti F ra n k fu rt ban ülésező összném et parlam entben is. Olyan term észetesnek tű n t A usztria rész vétele az új, egységes (bár m ég m eg sem született) N ém etországban, hogy a dolog m ikéntje eleinte kevesekben keltett kétsé geket. Pedig az elképzelések m eglehető sen különböztek egym ástól. H ol h ú zó d n ak a határok? M árm int N ém etország és A usztria között. H a A usztriából csak az osztrák (vagyis a ném et lakosú) tarto m á nyok lépnek be, m i lesz a m onarchia többi részével? E kkor b u k k an föl a „kisném et” és a „nagyném et” kifejezés. N ém etország A usztria nélküli egyesülése volt a kisné m et, A usztriával együtt pedig a nagyné m et megoldás. A usztria hatalm asainak persze eszükbe sem ju to tt m onarchiájuk m egosztása, esetleg felosztása. (Ám egy olyan N ém etország, olyan ném et nem zeti állam , amely m agába foglalja M ilánót, V elencét, Z ágrábot, P estet, K rak k ó t, sőt L em berget és T arn o p o lt, bajosan lenne nem zetinek nevezhető.) Az 1848-as forradalm ak a m onarchiá ban sikerük tetőpontján sem oldották meg valam ennyi problém át. Az udvar en gedm ényeket te tt - igaz, csak o tt, ahol ez elkerülhetetlen volt. A polgári átalakulás m egindulhatott, az alkotm ányos fejlődés is m egkezdődött, felelős és külön-külön korm ányt, m inisztérium ot kap o tt A uszt ria és M agyarország. Á m ezzel - az együtt-m aradás általános óhaja ellenére (végtére is csak az olaszok akartak ekkor függetlenséget) - a m onarchia addigi egyik fő tartópillére, a központi korm ány zat szűnt m eg időlegesen. A nem zeti k é r désre nem sikerült választ találni: a m a gyarok követelései teljesültek, a cseheké csak részben, Itáliában pedig kezdettől fogva R adetzky fegyvereiben bízott az u d var. A hatalm as birodalom népeit fo rra dalm ukban is m egosztották érdekellenté teik, m indez pedig a reakciónak kedve zett. M ert 1848/49-ben, am ikor az alkot mányossághoz ragaszkodó m agyarokon kívül - Golo M ann megfogalmazásával él ve - „sem m it sem gondoltak végig, sem m it sem vittek végig” , végkifejletében a reakció, a H absburg-ház tábora tu d ta egyedül, m it akar: visszaállítani a régit, az ancien régime-et. N em is csodálkozhatunk sikerén. „F orradalom és ellenforradalom , ném et egység és osztrák különállás, oszt rák birodalm i egység és m agyar különál-
Kossuth Lajos, az 1848-as magyar forradalom vezére emigrációjának hosszú évtizedei alatt is Ferenc J ó z s e f legelszántabb - s talán leggyűlöltebb - ellensége maradt. E z a színezett fényképe 1859 körül készült
lás, ném et-m agyar összefogás és a kis nem zetek összefogása: az ellentétek sok szorosak voltak, a frontvonalak egyre öszszekuszáltabbak, m ert akik az egyik el lentétpárban közös álláspontot foglaltak el, a m ásikban esetleg éppen az ellenkező m egoldást választották óhatatlanul, vagy éppenséggel m indkettőt visszautasítot ták , hogy egy harm adik ellentétpárnál ú j ból találkozzanak” - jellemzi az 1848-as helyzetet N iederhauser Emil. M agyarországon szabadságharcként vagy a nem zet önvédelm i harcaként őrzi 1848/49-et a történelm i em lékezet. A for radalom vívm ányaként az országgyűlés nek felelős, független m agyar korm ány jött létre, s m egvalósult a legtöbb polgári átalakulást szolgáló követelés, a jobbágy ság fölszámolása, a közteherviselés, s egyebek. M indez a m onarchia keretein belül tö rtén t, elszakadásra, függetlenség re talán csak a legradikálisabbak gondol tak igazán. A kérdés akkor került napi ren d re, am ikor világossá vált, hogy az u d var sem m ilyen eszköztől sem riad vissza, ha M agyarország fölötti korlátlan hatal m ának visszaállításáról van szó. Ezen esz közök a több jogot és beleszólást követelő m agyarországi nem zetiségi m ozgalm ak szításától a nyílt fegyveres fellépésig ve zettek. Ilyen esetekben pedig sűrűn elő fo rd u lt, hogy cs. kir. katonatisztek k erü l tek szem be bajtársaikkal.
M ielőtt szem ügyre vennénk, m iként viselkedtek a cs. kir. hadsereg katonái és tisztjei e kiélezett és bonyolult helyzet ben , érdem es egy pillantást vetni 1848 ta vaszának és nyarának M agyarországára, az országban föllelhető fegyveres erőkre. U rbán Aladár kutatásai alaposan föltárták a m agyarországi osztrák hadszervezet kérdéseit, m elyek ism erete nélkül a m a gyar történészeket inkább foglalkoztató haderő, a honvédség sem vizsgálható kel lő eredm énnyel. Viszonylag kis létszám ban - negyvenöt gyalogoszászlóalj, tizennégy lovasezred és egy tüzérezred, m integy 55 ezer fővel - ál lom ásozott rendes katonaság az ország te rületén 1848 elején. A sorezredek a forra dalom ig a bécsi U dvari H aditanács irányí tása alatt állottak, s teljességgel az uralko dótól függtek. A m agyar rendi országgyű lésnek az újoncm egajánláson kívül semmi beleszólása nem volt a hadsereg ügyeibe. E haderő szervezeti felépítése másfél évszázaddal korábbi viszonyokat tü k rö zött. A történeti M agyarország középső és délkeleti részéről a X V II. század végén si k erü lt kiűzni a török hódítókat, m egte rem tve az ország területi egységét. E kkor k erü lt a teljes M agyar K irályság H absburg-uralom alá, a dinasztia pedig az egész X V III. században arra törekedett, hogy tarkabarka birodalm át egységesítse. A hadszervezet terén ekkor, az állandó hadseregek korában is m egtartották a m a gyar katonaállítás középkorból ittrekedt m ódját, ugyanakkor - mivel a nem esi fel kelést és az úgynevezett portális katonasá got nem lehetett felhasználni a m agyar ko rona országainak határain kívül, tehát egyéb birodalm i területeken sem - m ind inkább előtérbe került annak fontossá ga, hogy az egységes birodalm i állandó zsoldos hadsereg fenntartásából is részt vállaljon M agyarország. A m agyar hadia dót azonban nem m agyar nem zeti jellegű haderőre fordították, hanem a birodalm i szintű állandó hadseregnél használták föl. A m agyar országgyűlés által m egajánlott m agyar katonákat is az állandó hadsereg beli ezredekbe szervezték. N oha az előírá sok szerint m ég a m agyarországi kiegészí tésű ezredeknél is csak felerészben számí to ttak hazai toborzottakra, a gyakorlat ban ezeket az ezredeket nagyrészt mégis M agyarországról töltötték föl. A M agyar K irályság közigazgatási egy ségét a H absburgok a török háborúk után nem állították helyre: az ország testétől különválasztva igazgatták E rdélyt (az 1848-as forradalom fontos követelése volt az unió, vagyis az ország és E rdély újra egyesítése), valam int H orvátországot és a határőrvidéket, ugyanakkor a m agyar 11
A legfelsőbb őrhelyen
Ferenc J ó z s e f és Ferenc Ferdinánd kocsira szállnak a veszprémi pályaudvar előtt (J elfy G yula felvétele, 1907)
„A császár és király a katona előtt a legm a gasabb fogalom; m ert a m indennapi m u n ka egyformasága közben, a szolgálati óra egyhangú ketyegése m ellett, a hadjárat vészes küzdelm ei között és a csaták és a roham ok viharos haláltusái közepén, a haza üdve, a nép oltalm a és jóléte ugyan a döntő végczél, de a haza védura és a n é p nek legfelső képviselője a császár és k i rály. O Felsége neve ez okból a katonák nál a lelkesedés rugója és egyenértékű az im ával.” A M onarchia hivatalos propagandája fogalmazta m eg e szavakkal a „legfelsőbb h ad ú r” eszm ényét. Ferenc József maga is m egtett m indent, hogy szem élyében ugyanazt a biztonságot, m egváltoztathatatlanságot, folyamatosságot és egységet testesítse m eg, am elyet hadseregétől is m egkövetelt. Az összeforrottságot azzal is hangsúlyozta, hogy hivatalos alkalm ak kor szinte kivétel nélkül tábornagyi egyenruhát viselt. Pedig a „legfelsőbb őrhelyen” álló ural kodó korántsem volt éppen katonás alkat. A főhercegeknél előírt katonai nevelést m egkapta ugyan, ám ezt is idejekorán meg kellett szakítania, hiszen az iskolaF erencJózsef és legfőbb tábornokai, Welden, R a d etzky, D ’Aspre, Schlik, W ohlgemuth, H a ynau és Jellacic a forradalm ak leverése után
r adból ült át a birodalom trónjára. K ik ép zése így a törzstiszti szinten rek ed t m eg, még vezérkari tanulm ányokat sem folyta: 3tt, ami m eg is látszott katonai gondolko dásának korlátaiban. Ifjúkorában még hadvezéri babérokra pályázott, de ez in kább akkori uralkodói eszm ényéből fa kadt: egy abszolút m onarchának nem csak korm ányoznia kellett birodalm át, hanem zászlait a csatatéren is győzelem re illett vinnie. Solferino u tán egyszer s m in d en korra felhagyott az ilyen irányú aspiráci: kkal, s a legfelsőbb h ad ú ri teendők attól fogva besoroltattak a birodalom első hiva talnokának feladatai közé. Ezeket pedig _ tőle m egszokott lelkiism eretességgel lát ta el. Katonatisztjei rajongtak a legfelsőbb hadúrért. „M indhalálig egy szim bólum nak szolgáltunk: a császárnak” - írta RodaRoda. Ferenc József m ind in k áb b jelkép pé vált, elválaszthatatlanná m agától a b i rodalom tól. A ttól a birodalom tól, amelyet egészként csupán hadseregének tisztjei foghattak föl, hiszen csak ők érezhették igazából, hogy m in d en ü tt a m onarchia van, ahol fekete-sárga sorom pók jelzik a határt. Csak a császár kabátját viselők számára telhetett m eg tartalom m al, am it a tisztikart erős kritikával szemlélő civilek elképzelni sem tu d ta k , lehetett egy a h ad sereg és a birodalom , létezhetett haza a ..hazátlan honvédők” számára.
korona országait a H absburg Birodalom egyéb területeitől m indvégig elkülönítve kezelték. E hhez igazodott a haderő szer vezése is: M agyarország terü letét katonai kerületekre, főhadparancsnokságokra osztották, ezek gyakorlatilag változatla n u l m egm aradtak 1848-ig. Az ország k ö zépső és északi területe - vagyis a m ai M a gyarország, Szlovákia, a K árpátalja és a jugoszláviai Vajdaság - a magyarországi főhadparancsnokság alá k e rü lt, budai székhellyel. Az erdélyi G eneral-Com m ando N agyszebenben székelt. A X V III. szá zadban, am ikor m ég állandó háborús ve szedelm et jelentett a török birodalom szomszédsága, úgynevezett katonai határőrvidéket alakítottak ki, m elyet három újabb főhadparancsnokság alá rendeltek; a bánsági T em esvárott, a szlavóniai Péterváradon, a horvátországi pedig Z ágráb ban ütö tte fel főhadiszállását. (E határőrvidékek lakossága nem tartozott jobbágyi kötelezettségekkel, viszont a férfilakosság bárm ely időpontban m ozgósítható volt katonai szolgálatra.) Az öt főhadparancsnokság közvetlenül az U dvari H aditanács irányítása alatt ál lo tt, tőle kapta a parancsokat, onnan jöt tek az előléptetések, a kinevezések. A b é csi forradalom u tán alakult alkotm ányos osztrák korm ány hadügym inisztere, Lato u r - mellesleg az udvar bizalm asa, aki az év nyarán egym ást sűrűn váltó valamenynyi osztrák k abinetben éppen m egbízha tósága okán őrizte m eg tárcáját, m íg októ ber 6-án a felháborodott bécsiek lám pa vasra nem h ú zták - m eg volt győződve ar ról, hogy m inisztérium a a birodalom egy séges hadügyeit irányító H aditanács jog szerűutódja. Vagyis jószerivel meg sem született a H absburg-m onarchia osztrák és m agyar felében az alkotm ányosság, m áris hatás köri, értelm ezésbeli és szem léleti p ro b lé m ák bonyolították a helyzetet. A pesti korm ány ugyanis a felelős m agyar m inisz térium felállításáról szóló 1848: III. tö r vénycikkre hivatkozott, am ely szerint a korm ánynak honvédelm i m inisztere is van, sőt, rá tartoznak m indennem ű „pol gári, egyházi, kincstári, katonai és általá ban m inden honvédelm i tárgyak” . Csak hogy ez a m inisztérium a korábbi m agyar korm ányszékek helyébe lép ett, am elyek között nem szerepelhettek a főhadparancsnokságok, hiszen ezek az udvar köz vetlen irányítása alá tartoztak, s nem szá m ítottak m agyar szerveknek. H ónapokig tartó huzavona in d u lt m eg teh át, am ely nek nem kisebb volt a tétje, m in t a m a gyarországi fegyveres erő fölötti rendelke zés megszerzése. Szívdobogtató és könnyfakasztó jelene 14
tek sora él a m agyar köztudatban 1848/49ről - s nem indokolatlanul: a fenyegetett hon hívó szavára ezer veszedelem köze p ette hazaszökő huszárok bátorsága, a m egannyi csatában m egedződő és helyt álló újoncok hősiessége, a Világosnál fegyverüket zokogva letevők s az aradi bi tófa alatt álló tábornokok képe. Ám kissé fekete-fehérre sikeredett az ábra, am ikor a hős lelkű, életét a haza és a szent világszabadság oltárán feláldozni kész, „tőről m etszett m agyar em ber” áll az általános hiedelem szerint az igaz oldalon, s „idege n e k ” , álnok árulók a m ásikon. H a azonban szemügyre vesszük példá ul a legism ertebb hadvezérek névsorát, el csodálkozunk. M ár az aradi vértanúk, a m agyar önvédelm i harc leverése u tán, 1849. október 6-án kivégzett „fölkelő ve zérek” , honvédtábornokok között szem beötlően sok az idegen nevű. Aulich L a jos, L áhner György, Leiningen-W esterb u rg K ároly, Poeltenberg Ernő és Schweidel József ném etek, illetve osztrá k o k , D am janich János szerb, Knezic K á roly horvát, de em líthetnénk rajtuk kívül a lengyel Bem et, D em binskit, W ysockit, az angliai Guyon R ichardot, az olasz M onti ezredest, s még sokáig folytathat nán k a sort. A gondos statisztikák azt m u tatják, hogy a honvédsereg vezetőinek 68,5 százaléka volt csak m agyar, 15,5 szá zalékuk ném et és osztrák, s nem kevés lengyelt, szerbet, horvátot is találunk köztük. D öntő többségük katonai iskolát végzett, ahol szélsőségesen H absburg-hű nevelést kaptak. M ivel gyerekkoruk óta családjuktól, hazájuktól távol éltek - ele inte a „cögeráj”-ban, m ajd helyőrségük ben - , nyelvükben ném etté, felfogásuk ban és gondolkodásm ódjukban többnyire a dinasztia, a birodalom egységének,
nem zetek fölötti eszm éjének fenntartás nélküli tám ogatóivá váltak. N incs azon m it csodálkozni, am it Bona Gábor tö rté nész ír, hogy a honvédsereg parancsnoka inak többsége a szabadságharc idején n é m etül érintkezett egymással, s e nyelven íródott a hadm űveleti utasítások, hadpa rancsok, napiparancsok zöme is. E zt nem csupán a korabeli m agyar katonai szak nyelv hiányosságai indokolták, s hogy sok volt a m agyarul nem tudó nem m agyar tiszt, de az is, hogy a m agyarok között is számosán akadtak, akik a cs. kir. sereg ben eltöltött szolgálati idő alatt részben vagy teljesen elfelejtették anyanyelvűket. M indazonáltal éppen a m agyar ezredek esetében a „ném etesítés” sérelm ének em léke kissé túlzott. A valóságban ugyanis - m iként erre a Magyarország hadtörténeté ben Borús József is felhívta a figyelmet - a m agyar nyelv az 1848 előtti m ásfél év században végig m egm aradt a m agyar ezredekben: a m indennapi életben, a szol gálaton kívüli érintkezésben, de még a harcban is. M ária T erézia háborúiban a katonák m agyarul éltették a királynőt, az utolsó török, m ajd a napóleoni hadjára tokban „rajta!” vezényszóra in dultak ro ham ra, m agyarul tarto tták szám ukra az istentiszteletet, zászlószentelés alkalm á val az ezredparancsnok m agyar nyelvű beszédet m ondott elő ttü k , számos m a gyar gyalogezred zászlóaljainak zászlajára m agyar nyelvű szalag került. A m agyar le génység többnyire legfeljebb a szolgálat ellátásához szükséges nyolcvan ném et szót és kifejezést ism erte, egyébként csak m agyarul lehetett érintkezni velük. A két véglet azonban nincs ellentm on dásban egymással; a nyelvében ném etté vált tisztikar tagjai valóban ném etül társa logtak egymással, szolgálatban és azon k í
vül egyaránt, de ezredük katonáinak nyel vét is el kellett sajátítaniuk, ha a legény séggel szót akartak érteni. H a tehát egy m agyar vagy m agyar szár m azású tiszt nem m agyar ezrednél szol gált, valóban könnyen elfelejthette anya nyelvét, míg a birodalom más végeiből származó tisztek is m egtanultak m agya ru l, ha m agyar katonákat vezényeltek. Az utóbbi esetre példa a lotharingiai szárm azású F rim o n t János gróf, lovassági tábornok, aki nem csak hibátlanul m egta nulta m agyar huszárjai nyelvét, hanem ténylegesen m agyarrá - m agyar főrenddé - vált. Az ellenpóluson m egem líthető két legendás negyvennyolcas honvédtábor nok. Az utolsó főparancsnok, Görgei A r tú r (akivel kapcsolatban persze a legtöb ben arra em lékeznek, hogy ő tette le Vilá gosnál a fegyvert) és a Petőfi Sándor költe m ényében halhatatlanná vált L enkey Já nos (huszárszázada az elsők között szö k ö tt haza Galíciából 1848 m ájusában és je lentkezett szolgálattételre a m agyar k o r m ánynál) például hétéves korában k erült a tullni utásziskolába. 1848-ban gyakorla tilag újra kellett tan u ln iu k m agyarul, de szívesebben beszéltek ném etül, m ert ezen a nyelven jobban tu d tá k kifejezni m a gukat. N yilvánvaló, hogy e katonák döntő többsége nem forradalm i lelkesedésből csatlakozott a m agyar királyi honvédség hez, hanem m ert például egységével M a gyarországon állomásozván 1848-ban - királyi rendelkezésre - föleskették a m a gyar alkotm ányra, s ehhez az esküjéhez m aradt hű Világosig, sőt, A radig; vagy a biztosabb m egélhetés, a gyorsabb elő m enetel rem ényében jelentkezett nem egy közülük. V alóban, sokuk néhány hónap alatt többet lép a ranglétrán, m int azelőtt akár két évtizedig; akad olyan, aki néhány h ó nap m úlva tábornok, egész hadtestnek parancsnokol. A cselekedeteiket m egha tározó m otívum ok sorában nem a forra dalm ár szellem a jellemző teh át, s aligha volt hihetetlen az a védekezés, am elyet az A radon hadbíróság előtt állók előad tak: joggal hivatkozhattak arra, hogy ők nem átálltak egy lázadó sereg oldalára, h a nem felsőbb utasításra, kinevezéssel k e rü ltek a törvényes m agyar hadsereghez (olykor akaratuk ellenére is), s az alkot m ányra tett esküjük értelm ében köteles ségük volt a honvédség kötelékében m eg m aradni. V. F erd in án d , A usztria császára és M a gyarország apostoli királya 1848. m ájus 7én leiratban rendelkezett arról, hogy a cs. kir. haderő M agyarországon állomásozó csapatai engedelm eskedjenek a m agyar
hadügym inisztérium nak. E csapatok m egbízhatósága - a m agyar korm ány szem pontjából - korántsem volt egyértel m ű , jóllehet közel kétharm ad részüket magyarországi és erdélyi toborzású le génység alkotta. A cs. kir. tisztikar szem léletével, a dinasztikus, összbirodalm i ér dekek feltétlen tiszteletével ugyanis szö ges ellentétben állt m indenfajta szepara tizm us, m árpedig M agyarországnak a for radalm at követően született áprilisi törvé nyekben nyert belső önállósága, a biroda lom egységét képező hadsereg két - „oszt rá k ” és m agyarországi - részre szakadását is jelentette. A forradalom utáni első hónapokban a cs. kir. hadsereg m agyar vagy m agyaror szági sorozású ezredeinél korántsem m u tatkoztak a bom lás jelei, a hagyom ányos fegyelm et, az elöljárók és a trón iránti vak engedelm ességet semmi sem zavarta. A Lenkey-század szökése elszigetelt je lenség m arad t, R adetzky m agyar bakái és huszárjai ugyanolyan derekasan harcoltak az olasz forradalm árok és a piem ontiak ellen, m int a megelőző évtizedek itáliai karhatalm i feladatainak végrehajtása ide jén. K arhatalm i ügyek persze akadnak ekkor is: 1848. m ájus 10-én Ignaz Lederer lovassági tábornok budai főhadparancsnok az ellene tüntető pesti baloldali fiatalokat katonákkal kergetted szét - ek kor a m agyarokból álló helyőrségi gráná tos zászlóalj katonái lépnek föl tisztjeik parancsára igen brutálisan honfitársaik el len. (N égy hónap telik csupán el, s ugyan ezek a gránátosok szeptem berben töm e gesen állnak át a Jellacic ellen vonuló ho n védseregbe.) A m agyar korm ány a célból, hogy tel jességgel m egbízható fegyveres erőre te gyen szert, m ájus közepén önkéntesek to borzását rendelte el. A „M agyarország ban tanyázó sorkatonasághoz” , azaz a csá szári királyi hadseregben szolgáló aktív, továbbá a kilépett és nyugalm azott tisz tekhez intézett felhívás ennek okait így fo galm azta meg: „M indinkább fenyegetőbb állapotban m utatkozó korviszonyokat te k intetbe véve, a királyi tró n és haza védel m ére tízezer főből álló nem zetőrsereg haladéktalanuli felállítása elhatároztatott, m ely végett a toborzások (...) azonnal m egkezdetnek.” Bár a m agyar korm ány e lépése alighanem m eghaladta a forrada lom u tán hozott áprilisi törvényeknek a rendőri feladatok ellátására szervezendő nem zetőrség felállításáról szóló X X II. törvénycikke kereteit, az udvar ekkor kénytelen volt hozzájárulni az intézke déshez. Sőt, az első zászlóaljak toborzása a cs. kir. haderő hadfogadó szerveinek közrem űködésével történt. A felszerelés
jó része szintén a hadsereg raktáraiból szárm azott, a kiképző altiszteket és az új alegységek parancsnokait, tisztjeit a sorezredekből vezényelték át. Senki sem gondolhatott tehát arra, hogy ebbéli tevé kenységéért egyszer m ég lázadóként és felségsértőként vonhatják felelősségre. Töm egesen jelentkeztek tisztek a felhí vásra, s kérték áthelyezésüket a nem zet őrsereghez. A napóleoni háborúkat köve tő bő három évtizedes tartós béke elké pesztően lelassította az előléptetéseket, a hadsereg fölöttébb sivár távlatokat nyúj to tt. M egfelelő összeköttetés avagy a rangvásárláshoz szükséges pénzösszeg híján (az utóbbi elterjedt gyakorlat volt a cs. kir. seregben) egy kinevezett had nagy tíz-tizenöt évig várakozhatott, míg főhadnaggyá, és újabb egy-másfél évtize d et, míg első osztályú századossá avan zsált. D e a hadnagyi kinevezés sem m ent gyorsan, a kadétok, azaz hadapródok nem egyszer nyolc-tíz évig szolgáltak „exp ropriisként” , vagyis önköltségen, a tiszti rendfokozat és a vele járó szerény illet m ény rem ényében. T öbbségük nem volt arisztokrata, vagy akár köznem esi, tehe tősebb polgári családok sarja, aki m egengedhette volna m agának ezt az úri m ulatságot. K atonák, közalkalm azottak, kispolgárok fiaiból került ki a tisztek, il letve tisztjelöltek zöm e, s általában nem elhivatottságból választották ezt a pályát, hanem jobb híján, mivel szüleik anyagi helyzete nem tette lehetővé m ásfajta isko láztatásukat, csak a „cögeráj”-t - vagy a papi szem inárium ot. M űveltségi szint jük sok kívánnivalót hagyott. A katonais kolában erre nem igen fektettek súlyt, a szolgálat m ellett pedig egyszerűen nem juto tt rá idő. Igaz, ez sem lehet véletlen: az a tiszt, aki m űvelődik, gondolkodni fog, m árpedig nem azért eszi a császár ke n yerét, hogy gondolkodjék, hanem hogy vakon engedelm eskedjék. É letük elég zordon körülm ények között folyt, az isten háta m ögötti helyőrségek világa nem sok hasonlatosságot m u tato tt a székesfővárosi díszszem lékkel. K olostori viszonyokat em legetni nem túlzás. A katonatiszt n a p jainak m inden m ozzanatát szabályzatok k ö tötték m eg, a társas érintkezést csak úgy, m int az öltözködést, m ég a m agán életet, a nősülést is. A „reglam a” előírta, hogy ezredenként a tisztikar egy hatoda le h e te tt csupán házas, s a nősüléshez kau ciót kellett letenni, annak biztosítékául, hogy a házasság ranghoz m éltó, legalábbis anyagilag. Az évtizedek m úlásával - kiváltképp a fiatal tisztek körében - nőttön-nőtt az elégedetlenség, ami persze korántsem m ond ellent annak az állításnak, hogy 15
a tisztikar döntő többsége a sanyarú életkörülm ények, az alacsony fizetség, a rossz előm eneteli kilátások dacára büszke volt m esterségére, öntudatosan h o rd ta a csá szár k ardbojtját, gondolkodás nélkül tel jesítette legfőbb h adurának parancsait. N em szabad elhanyagolni továbbá a m últ század első felében az ébredező nem zeti és liberális m ozgalm ak eszm éinek hatását sem , am ely - ha szórványosan is - számos esetben k im utatható.
Császáriak a királyiak ellen A kik tehát átléptek - önként vagy áthe lyezéssel - a m agyar nem zetőrségbe, többnyire a legkevésbé sem voltak forra dalm árok. M ég inkább érvényes ez a m a gyar hadügym iniszter hatáskörébe k erült császári királyi ezredek tisztikarára. Ez nem zetiségi szem pontból igencsak tarka képet m u ta to tt, ellentétben a viszonylag hom ogén legénységi állom ánnyal. Az ez redek toborzókerületeinek határai ugyan is általában egybeestek a birodalom tarto m ányainak, igazgatási körzeteinek h atá raival, így egy ezred bevonulói is egy-két nem zetiségből kerü ltek ki. A tisztek ese tében viszont a véletlenen m ú lt, m elyik ezrednél kezdte m eg valaki a szolgálatát, s hová vezényelte a legfelsőbb parancs. A magyarországi ezredekben is osztrák, ném et, cseh, lengyel, olasz, h orvát, szerb és magyar szárm azású tisztek szolgáltak (az utóbbiak aránya - Bona G ábor szám í tásai szerint - m indössze 13-30 százalék között mozog). Ezek a tisztek a m agyar m inisztérium hatáskörébe kerülve is ugyanazt az uralkodót szolgálták, m int korábban, az ő parancsára vettek részt M agyarország délvidékén a szerb lázadók elleni harcban. E lképzelhetjük m egdöb benésüket 1848 őszén, am ikor az u ralko dó váratlanul kijelenti, hogy azok a szerbek , akiknek „törvénytelen lázadása” el len őfelsége F erd in án d m agyar király ne vében eddig harcoltak, valójában a biro dalom hű tám aszai, míg ezzel szem ben a magyar korm ány az, amely törvénytelen és a birodalom egységére tö r ... M ég nagyobb zavart okozott, am ikor 1848. szeptem ber 11-én a m agyar k o r m ánnyal addig is szem beszegülő Jellacic horvát bán csapataival átlépte a D ráva ha tárfolyót, és m egindult az ország belseje felé. Ezzel m egkezdődött az az élethalál harc, am ely a hadsereg szem pontjából is fordulatot hozott. A fejlem ények Tövid áttekintése előtt egy kitérőt kell azonban te n n ü n k , szem 16
ügyre kell vennünk, m i húzódik meg a háttérben. Az 1848. évi m agyar polgári forradalom sorsdöntő hónapja a szeptem ber. Jelentősége abból fakad, hogy az ese m ények - elsősorban a bécsi udvarnak a m agyar alkotm ányosság elleni m ind nyíltabbá váló fellépése - következtében a m agyar országgyűlés végül is „konventté vált” : az általa hozott törvények szente sítését m egtagadó királlyal szembeszegül ve gondoskodott a végrehajtó hatalom önállóságáról, és az ország védelm ét szol gáló intézkedések m egtételéről. Az erede tileg csak reform okat óhajtó, a forrada lom ba belesodródott nem esség, amely - m u tat rá U rbán A ladár - oly nagyra érté k elte, hogy a forradalom eredm ényeit al kotm ányos form ában sikerült biztosítani, Bécs ellenséges m agatartása láttán szep tem berre jogosnak és törvényesnek érezte a maga ellenszegülését, beleértve a fegy veres ellenállást is. Ez persze nem csak a katonák esetében okozott jogi - és lelkiism ereti - problém ákat. K ét alapelv: a népfölség és a nem zeti érdek, illetve a m onarchikus elv, a királyi jogkör érvé nyesítése körül forgott m inden, egy olyan történelm i helyzetben, am ikor ezek nem egyeztethetők össze. Jellemző példa a honvédség szervezését személyesen irá nyító B atthyány Lajos m iniszterelnöké, aki (eszm énye, az alkotm ányos m onar chia szellemében) m indent m egtett az al kotm ányos m ódszerek m egőrzéséért, jól lehet, senki nem tu d ta nála jobban, hogy az uralkodó környezetében az alkotm á nyosságnak még a látszatát is félre szándé koznak lökni, s vissza akarnak térni az ab szolutisztikus, összbirodalm i korm ány zathoz. A m ikor felism erte az udvar m eg m ásíthatatlan tám adó szándékát, Bat thyány igen határozott intézkedéseket tett Jellacic ellen. Egyedül vállalta a korm ány zás felelősségét, holott nyilvánvalóvá vált, Bécsben nem óhajtják m ár m iniszterel nökségét, Pesten pedig szintén bizalm at lanságot tapasztalt magával szemben. Ilyen kiélezett körülm ények között te r m észetesen felm erült az állandó hadsereg, kiváltképp a tisztikar m egbízhatóságának kérdése. N em csodálkozhatunk azon, hogy augusztusban, am ikor m ár javában folyt a szerb felkelők ellen váltakozó sze rencsével vívott kisháború, és Jellacic tá m adása is küszöbön állott, Batthyány m i niszterelnök utasítást adott, hogy a D ráva-vonalon álló csapatoknál tiszti gyűlést hívjanak össze, ahol is m inden tisztet egyenként az alábbi nyilatkozat tételére szólítanak föl: „A karnak-e felséges F ejedelm ünk, V. F erdinánd m agyar király s e nevű I. ausztriai császár által legkegyelm eseb
ben M agyarország és a hozzá kapcsolt ré szek korm ányzásával m egbízott, és ugyancsak Őfelsége által m egerősített m a gyar m inisztérium rendeletei folytán, b ár m i ellenség ellen, legyen az m agyar, né m et, horvát, rác, illír, egyszóval akárm i nem zetbeli, Őfelsége és a m agyar m inisz térium által kinevezett vezérek parancsai alatt harcolni, vagy nem , nem tekintvén sem arra, hogy ellenségeik sorkatonák, határőrök vagy másféle harcosok, sem pe dig arra, hogy lobogóikra Őfelsége, vagy horvát, vagy illír, vagy bárm inem ű nem zetnek színei tű zettek volna fel.” A kik nem adták e feltételek m ellett b e csületszavukat a további szolgálatra, azo kat felszólították, hogy „kilépési vagy át helyezési kérelm üket tüstén t beadják, azon észrevételt adván hozzá, hogy a m a gyar korm ány áthelyezésüket eszközölni fogja, és addig is, míg ez bekövetkezendik, régi díjaikat M agyarország részéről kapni fogják” . A horvát bán, Jellacic báró császári k i rályi altábornagy maga is szám ított a kato naság lelki válságára. Inváziója m egindí tásakor m agyar nyelvű felhívást tétetett közzé „Bajtársaim !” megszólítással: „N e nézzetek m inket elleneknek - az austriai lobogók em elkednek sorainkban - a k ét fejű sas, jelképe száz meg száz csatatéren a dicsőségnek és becsületnek, nem válhatik lázadás és árulás jelképévé. Fegyverhez n y ú ltu n k oltalm ára nem csak jogainknak, hanem egyszersm ind fentartására (sic!) szeretett fejedelm ünk jogainak is, m ellyekkel egy gonosz p árt, nem ügyelve egy nem eskeblű ’s hiv nem zet nagy többségének igaz érzelm eire, vétkes czéljaival visszaélni átalkodik. M ár is tetézte ezen párt a birodalom fel bontására czélzó árm ányát, m időn határo zatai által a fejedelem és haza iránti szere tettel egybeforrasztott seregben az elkülönözés szellemét ébreszteni, a bizalm atlan ság ’s gyűlölség m agvát hinteni, ’s ez által az összes birodalom nak ezen erős védfalát lerom bolni iparkodik. V itézek az austriai hadseregben, mellyhez büszkén szám ítjuk m agunkat, ti oszt játok ezen árm ány tekintetére fölindult boszankodásunkat! (sic!) fegyvereteket soha sem fogjátok testvéreitek ellen fordí tan i, kik császárunkért ’s ennek jogaiért, m ellyek egyszersm ind a népek jogai, leg szilárdabb védfalai, életöket föláldozni m indenkor készek. (...) Éljen az austriai hadsereg’ egysége! él jen kegyelmes császárunk s királyunk!” Sokaknál nem tévesztette célját Jellacic e fellazító lélektani m anővere. A cs. kir. csapatok parancsnokai nehéz dilem m a elé k erü ltek , hiszen tulajdonképpen ugyan
azon hadsereg k ét része állt szem ben egy mással. T öbben úgy érezték, hogy a m a gyar korm ány irán ti hűség, a m agyar al kotm ányra és az ország védelm ére te tt es kü nem fér össze a császárnak és a király nak te tt esküvel, és aggodalomm al tek in tettek arra az eshetőségre, hogy egykori tiszttársaikkal ellenségként kerüljenek szembe. Jó egynéhányan ezért nem vállal ták a harcot. D e tanácstalanság lett ú rrá m ég olyan tiszteken is, akik m agyar haza fias érzületből - a nyár esem ényei végtére is nem m aradtak hatás nélkül - jogosnak érezték a fegyveres honvédelm et. V oltak akik Bécstől vártak, sőt k értek utasítást, onnan azonban érthető m ódon semm i sem érkezett; az u dvar, s L ato u r hadügy m iniszter a fejlem ényeket (Jellacic győ zelmét) várta. Szeptem ber 15-én aztán a M iklós- és a Sándor-huszárok „lelkes tisztikarának” képviselői - tudósít k i rályi biztosának jelentése alapján B at thyány m agyar m iniszterelnök - T eleki A dám vezérőrnagyhoz, a D ráva m enti se reg eladdig szüntelenül visszavonuló pa rancsnokához m entek, „és kinyilatkoztat ták , hogy hátrálni többé nem fognak, ha nem királyért, hazáért harczolni ’s halni kívánnak, m inek folytán az egész tisztikar nevében egy levél szerkeszt etett, melly (...) folyó hó 16-án Jellachichhoz k ü ld e tett; ezen levélben felhívják ő t, ő felsége aláírása alatt kelt abbeli parancsának elő írni tatására: m iszerint M agyarországnak m egtám adása, világosan ’s határozottan m egrendeltetik, k ülönben be fogják a’ se regek és ezeknek tisztjei fegyverök becsü letét szilárd elhatározottsággal bizonyí ta n i.” A bán nem tu d o tt ilyen parancsot fel m u tatn i, a tisztikarra pedig m ind na gyobb nyom ás nehezedett a felbuzdult m agyar közvélem ény, a korm ány, a (m ind gyakrabban honvédnak nevezett) nem zetőrtisztek és csapatok, valam int a velük vegyesen beosztott s egyre inkább forradalm asodó szellem ű, m agyar legény ségű cs. kir. alakulatok katonái részéről. A tisztikar végül jellemző megfogalm azá sú határozatban d ö n tö tt szeptem ber 20án: „esküjükhöz híven a horvátokkal m inden csatát elfogadnak és ép p oly hősileg fognak harcolni a trón és M agyaror szág jogaiért, m int azt bajtársaik O laszor szágban tették ” . N em nagy erők vettek részt a m agyar szabadságharc első ütközetében. A csá szár fekete-sárga lobogója alatt elvonuló inváziós sereg ism ereteink szerint 32-34 ezer főnyi volt. H arcértéke szerint igen csak vegyes elem ekből tevődött össze, m i vel a határőrvidéki rendes katonaság ala kulatai keveredtek népfölkelőkkel, a báni
Jellacic horvát bán tört elsőként a magyar forradalom ra, s bár nem sok sikert aratott, a birodalom egyik megmentőjének tartották (Kriehuber színes litográfiája)
huszárok szerezsánokkal, azaz szabadcsa patokkal. Jellacic fő erejét a tizennyolc határőri zászlóalj adta (egy részük akkor tért vissza az itáliai hadszíntérről), vala m in t az ezrednyi létszám ú idegen (azaz nem magyar) lovasság, amely eredetileg a D ráva-vonal m agyar védelm i erőihez tartozott ugyan, de am ikor onnan m eg bízhatatlanság vádjával el akarták vezé nyelni, akkor - titkos parancsra - csatla kozott a bán seregéhez. (É ppen az ő átállá suk töltötte el bizalom m al Jellacic vezér k arát, azt a rem ényt keltve, hogy példájuk követésre talál.) Ez a létszám , valam int a nyolc üteg és k ét röppentyűtelep (korabeli „rakétafegy ver”) megfelelő erőnek ígérkezett. A tá m adás terve ugyanis m indenképpen arra alapult, hogy a m agyar korm ány által az ellenség elé állított sorkatonaság nem fog harcolni, sőt csatlakozik m ajd a csá
szári jelvények alatt előnyom uló, részben osztrák tábornokok által vezetett se reghez. A m agyar haderő a tám adás pillanatá ban m eglehetősen kicsiny volt, hiszen a katonaság zöme a délvidéki táborokban a szerb felkelőkkel állott szem ben. Szep tem ber 11-én Csányi László m agyar k o r m ánybiztos a drávai seregben csak két honvédzászlóaljat, két üteget, két zászló alj sorgyalogságot és hat század huszárt ta rto tt nyilván. Az ezt követő két hét alatt aztán Batthyány m iniszterelnök m inden lehetséges erőt mozgósítva négy sorezrednyi zászlóaljra, három honvéd és hat ön kéntes (megyei) nem zetőri zászlóaljra, ti zenhét huszárszázadra és h é t ütegre nö velte a m agyar sereg létszám át. E gyütte sen ez m integy 14 ezer gyalogost és tüzért, és nem egészen kétezer huszárt jelentett. A szeptem ber 29-i pákozdi csatában tá m adó horvát erők létszám a ennek legfel jebb a kétszerese volt. In k áb b erkölcsi je lentőségű az az elsöprőnek, m egsem m isí tőnek igazán nem nevezhető győzelem, 17
amelyet a nagyrészt pusk ap o rt m ég alig szagolt újoncokból álló m agyar sereg Jellacic fölött aratott. Parancsnoka, M óga János altábornagy is óvatosan fogalm azott jelentésében: „Á m bár seregünk egy teljes győzelmet vívott ki, (...) mégis katonai nézetből ezen ütközetnek eredm énye cse kély; - ellenben annál nagyobb erkölcsi hatást tett az új csapatra, am ennyiben h e lyét az első ütközés alkalm ával diadalm a san meg tu d ta ta rta n i.” A táborban tartóz kodó m agyar országgyűlési biztosok m ár forradalm i lelkesedéssel helyezték tö rté nelm i összefüggésbe az esem ényeket: „Szeptem ber 29-e kiszám íthatatlan következésű n a p ” , írták jelentésükben, „e csata d ö n tö tt hazánk sorsa felett, nem zeti önállásunk első alapköve tétetett le, az el esettek vérével erősítve, m inden árm ány és viharok ellen.” Az utó k o rn ak egyet kell értenie ezzel - állapítja m eg U rb án A ladár. A csata ugyanis m egm utatta: a m agyarságban megvan a kellő elszánás, hogy fegyverrel védje m eg kivívott jogait, hogy vannak, 18
akik a harc politikai vezetését vállalják, s hogy a nép elfogadja őket vezetőinek. Pákozd lehetővé tette, hogy az országgyű lés együtt m aradjon, a nem zet pedig fel készüljön a császári fősereg tám adására, m egterem tse a maga nem zeti hadseregét. A nagy francia forradalm at ism erő k o rtár sak m ár 1848 őszén az 1792. szeptem ber 20-án lezajlott valmyi csatához hasonlítot ták Pákozdot. A hasonlat találó: Valmynál a francia forradalom önkéntesekből és sorkatonákból „am algám ozott” hadereje m egállította az inváziós erőket, és vissza fordulásra késztette őket, ezzel m egm en tette Párizst és m agát a forradalm at. A m agyar forradalom és a bécsi udvar nyílt kenyértörése visszafordíthatatlan fo lyam atot in d íto tt el a hadsereg szem pont jából is. Jellacic, pákozdi veresége u tán , fegyverszünetet k é rt, m ajd gyors ü tem ben visszavonult, m éghozzá A usztria irá nyába. A m agyar seregek a határig üldöz ték , ott azonban m egtorpantak, s csak hosszas tétovázás, alkotm ányjogi viták és m egfontolások után indultak utána. O k
A 29. cs. éskir. gyalogezred zászlaja. A z előoldalon M agyarország védasszonya -
tóber 30-án Schwechatnál ütköztek m eg a W indischgrátz herceg vezette császári ha dakkal, s a túlerőtől vereséget szenvedtek. M indeközben azonban hatalm as válto zások m entek végbe a m agyar hadszerve zetben. A végrehajtó hatalm at az országgyűlés egy Országos H onvédelm i Bizott m ány nevű szervre ruházta, s K ossuth Lajost nevezte ki elnökévé. A bizottm ány hadügyi intézkedések töm kelegét hozta. Ezek következm ényeképpen jött létre a tél elejére az egységes m agyar honvéd ség, amely m agában egyesítette a cs. kir. hadsereg egy részét, a m ár az ősz folya m án felállított nem zetőri-honvéd alakula tokat, a szeptem ber végétől toborzott honvédújoncokat, s a különböző megyei nem zetőr- és szabadcsapatokat. M indez döntés elé állította a M agyaror szágon állomásozó cs. kir. katonaságot. A sorgyalog-zászlóaljak fele (negyvenöt ből huszonhárom ), a tizennégy lovas
- a hátoldalon a birodalmi címer
ezredből nyolc, a határőrezredek közül pedig négy csatlakozott a honvédséghez. C saknem kivétel nélkül magyarországi toborzású alakulatokról volt szó, soraik ban azonban nagy szám ban képviselve voltak a nem m agyar anyanyelvűek, sőt a 16. Zanini és a 23. C eccopieri gyalogez red m agyar oldalra állt katonái olaszok voltak, az 5. Belvardo ezred tüzérei pedig csehek, m orvák és ném etek. Ezek az ala kulatok a forradalm i és hazafias lelkese déstől fű tö tt önkéntes nem zetőr- és h on védcsapatokkal közösen vettek részt a délvidéki és a Jellacic elleni harcokban, ami nem m aradt hatás nélkül állom á nyukra. M ire tehát decem ber közepére m egin dult a császári csapatok tám adása M a gyarország ellen, m integy száz-száztízezer főnyi m agyar sereg állt velük szem ben. Ez a kom oly eredm ény nem kis m ér tékben annak a több m in t ezer tisztnek a szervezőm unkáján alapult - állapítja
m eg a kérdést igen alaposan vizsgáló Bona G ábor - , akik 1848 októberében, illetve részben m ár az év nyarán m int aktív cs. kir. tisztek léptek át a honvédséghez. A nem m agyar szárm azásúak - de a m a gyarok közül is sokan - október-novem b er folyamán töm egesen távoztak a m a gyar hadseregből. D ecem ber közepére a forradalom hoz csatlakozott cs. kir. csa patok m integy száz törzstisztje, azaz őrna gya, alezredese és ezredese, valam int tá bornoka közül m ár csak negyven állt m a gyar szolgálatban, január elejére azonban ezeknek is elm ent a nagyobbik fele. Jella cic m ég nem tu d o tt királyi parancsot elő m u tatn i, a decem berben m eginduló W indischgrátz tábornagy viszont uralkodói m anifesztum okkal felszerelve érkezett, így kétség legfeljebb azért fért legitim itá sához, m ert az V. F erdinánd lem ondatását követően trónra lépő I. Ferenc József legitim itását a m agyar országgyűlés nem ism erte el. A m aradók közül sokan bíztak abban, hogy az ellentétek előbb-utóbb elsim ul
nak. A tisztikar nem kis hányada m indkét oldalon - a cs. k ir., illetve a m . kir. sereg ben - elképzelhetetlennek ta rto tta, hogy ugyanazon birodalom és uralkodó hadse regének két része között fegyveres össze ütközés történjék. T ö bbek döntését befo lyásolta közvetlen elöljárójának elhatáro zása, így több ezred nem m agyar tisztjei is követték parancsnokukat, am ikor az a m agyar oldalra állt. A rra is rá kell m u tatn i, hogy a magyar szárm azású cs. kir. tisztek közül 1848 vé gén nem csak a kisebbségben levő, való ban forradalm i beállítottságú tisztek vá lasztották a magyar ügyet, hanem azok is, akik egy nyíltan forradalm i, radikális, függetlenségre - „elkülönözésre” - törő küzdelem folytatására n em , de az önvéde lem re hajlandók voltak. M indez komoly problém ák árnyékát vetítette előre - m u tat rá ugyancsak Bona G ábor - , m ert a há b o rú egy m agyar szem pontból am úgy is sikertelen szakaszában, az év végén s 1849 elején „ezt a politikailag ingadozó réteget páni félelem fogta el, s kétségek közt h á 19
nyódva ugyan, de töm egesen hagyták cserben a szabadságharc ügyét, és jelent keztek a cs. k ir . csapatoknál” , ahol egyéb kén t így is hadbíróság, rangfosztás, vár fogság várt többségükre. (A forradalm i érzület vezérelte viszont a honvéddé lett és a honvédség m ellett végsőkig kitartó idegen szárm azású cs. kir. tisztek javát, akik saját hazájuk nem zeti, függetlenségi m ozgalm ának szövetségeseként tek in tet tek a m agyar forradalom ra.) A télen tehát újabb mozgás kezdődött a m agyar tisztikarban, a honvédsereg és a nem zetőrség parancsnokainak közel egyharm ada távozott posztjáról, nem vál lalva a reguláris császári csapatok elleni harcot. A kilépők között sok olyat talá lu n k , akik a cs. kir. hadseregben vérükké lett fegyelem , a dinasztia feltétlen tisztele te, valam int az alkotm ányra, a haza védel m ére tett eskü, a m agyar ügy igazának, az önvédelem jogosságának tu d ata között őr lődtek. A mégis m aradók ettől fogva olyan kényszerpályára sodródtak, ahonnan nem volt visszaút. Az 1848 őszi küzdelem még az uralkodó szentesítette alkotm ányos vívm ányok m egvédelm ezéséért kezdő dött. Állam i függetlenséget n em , de szé les körű belpolitikai önállóságot biztosí to ttak a forradalom u tán született áprilisi törvények. A hónapok m úlásával azonban m in d nyilvánvalóbbá vált, hogy a császári korm ányzat M agyarország teljes aláveté sére, a birodalom ba való betagosítására, m inden alkotm ányos jog visszavételére tö r, és céljai eléréséhez nem a megegye zés, hanem a katonai m egoldás ú tját vá lasztja. M indez a m agyar forradalom tá borán belül is a kérlelhetetlenek, a radiká lisok táborát erősítette, akik az A usztriá val, az uralkodó dinasztiával való szakí tást is vállalták. A tisztikar n em kis hánya da idegenkedve figyelte ezt a folyam atot, a H absburg-ház 1849. április 14-i tró n fosztását. O k ugyanis az önvédelm i harc folytatására készen álltak, de a dinasztiá val kiegyezésre és nem szakításra töreked tek. Tévedés volna azt h in n i, hogy m in d ezt a tisztek csak a császári hadbíróság előtt állították az összeomlás u tá n , véde kezésül a felségárulás vádja ellen. Bizonyítékul álljon itt K iss E rnő h on védtábornoknak röviddel kivégzése előtt lányaihoz íro tt búcsúlevele, m ely néhány sorban valós em beri tragédiát tükröz: „ F o rró n szeretett gyerm ekeim ! Bocsássatok m eg n ekem , gyerm ekeim , m iképpen én is m egbocsátok n ek tek - ez halni készülő apátok kívánsága. T i tu d játo k , m égpedig a legjobban, m i lyen híve voltam én az ausztriai háznak 20
- és ilyennek is halok m eg - , m ert én M a gyarországot is azért szolgáltam , hogy A usztriának javára lehessek. E zért, gyer m ekeim - apátok ártatlanul hal meg - , és az a tu d a t, hogy uralkodójának m indig a legjobb alattvalója volt, erősíteni fogja őt ezen az utolsó úton. N e tegyetek senkinek szem rehányáso k a t - Isten áldjon meg benneteket! erősít sen és óvjon benneteket; im ádkozzatok ártatlan lelkem ért, ez az utolsó kívánsága szerencsétlen apátoknak E rnőnek” 1849. október 5.
Katonák karanténban 1848 - és azon belül is a m agyar 1848 kiélezett helyzetei a H absburg-m onarchia hadseregének, hadseregeinek számos jel legzetességére derítettek fényt. N em m in d e n ü tt adatott meg e fegyveres erők tag jainak, hogy tisztázott frontokat lássanak m aguk előtt. Radetzky itáliai hadseregé n ek katonái még viszonylag világosabb helyzetben érezhették m agukat, a pie-
m ontiak és szövetségeseik beavatkozása ugyanis reguláris háború képzetét keltet te. Egy H absburg-alattvaló szám ára, lega lábbis, ha nem volt olasz anyanyelvű, föl sem m erülhettek kétségek, hogy kinek a győzelmét kívánja Itáliában. M ég a for radalom nyom án létrejött osztrák parla m entben, a rövid életű birodalm i tanács ban is elhangzott az a javaslat, hogy a népképviselők fejezzék ki hálájukat R adetzky katonáinak „a haza becsületének szolgála tában kifejtett hősi tetteik ért, érdem ei k é rt és önfeláldozásukért” . M iféle haza? A napóleoni h áborúk óta szerepelt e kifejezés a hadi célok m egfo galm azásában. K orábban a tró n ért és az oltárért m észárolták egym ást a különböző fejedelm ek katonái, a X IX . században en nek helyébe lépett az új jelszó, az „Isten, császár, haza” szenthárom sága, amelyet jól ism erhetünk első világháborús hősi em lékm űvekről. D e hát hol volt ez a h a za? R adetzky katonái talán tu d h attá k , m i féle hazáért harcolnak. D e milyen hazáért harcoltak M agyarországon a cs. kir. csa patok? S kiváltképp m ilyen hazáért h ar colt egy m agyar nem zetiségű császári ka tonatiszt? Állítólag ekkor született az a so k a t em legetett gondolat, am elyet aztán annyi cs. kir. katonatiszt vallott m agáé nak: a császári hadseregnek egyik, a hon védek fogságába került és hazaárulásért hadbíróság elé állított m agyar tisztje hozta föl védelm ére, hogy az ő hazája a h ad sereg. A forradalm ak eltiprása után - utolsó k én t a m agyar honvédek tették le a fegy vert, igaz, a H ab sburg-trón oltalmazására segítségül érkezett, és a szabadságharc sorsát végérvényesen m egpecsételő cári orosz csapatok előtt - m indenesetre a cs. kir. katonatisztek valam ennyien honm en tőnek, A usztria, az ausztriai ház m entsvá rának érezhették m agukat; ha belegondo lu n k , nem ok nélkül. Ferenc József, aki 1848 decem bere óta ü lt a birodalom tró n ján, nem is tagadta m eg katonáitól e dicső séget: „K atonák! - olvashatjuk 1849. au gusztus 23-i császári hadparancsában - Császárotok a haza nevében köszönetét m ond nektek, m indörökké ti m aradtok A usztria büszkesége és éke, a tró n és a tá r sadalm i rend ren díthetetlen tám asza.” E bben az összefüggésben haza és csá szár egyazon fogalm at jelölt, m iként A usztrián és az ausztriai házon, azaz a H absburg-dinasztián is ugyanazt kellett érteni. A világ rendje - legalábbis egy ka tona szemével nézve - helyreállt a forra dalm ak földre tiprása után. A birodalom egy másik megmentője: H aynau táborszer nagy, a „bresciai hiéna”, ,M agyarország hóhéra”
N éhány év m últán m in d en ü tt föloldot ták az ostrom állapotot, de a nagyobb vá rosok szélén erődítm ények em elkedtek, am elyek nem külső ellenségre irányítot tá k ágyúikat, hanem a lábuknál fekvő helységre. Bécsben ekkor épült az A rse nal. A neoabszolutista rendszer jelképe ez a gigászi építészeti csúfság; különféle stí lusok harm onikusnak szánt egységét k í vánja m egterem teni, s egyszerre szolgál katonailag védhető várk én t, kaszárnya k é n t, fegyverraktárként, hadim úzeum kén t és a dicsőség tem plom aként. (M el lesleg az A rsenal terveit ugyanazok az épí tészek készítették, akik röviddel később, a bécsi R ingstraße pom pás középületei vel és városi palotáival új korszakot nyi to ttak az építészetben.) A m agyar főváros kevésbé pom pás őrizetet kapott. A Gel lérthegy tetején em elték a Citadellát, am elyet a köznyelv nyom ban „blocksbergi Bastille” -nak keresztelt el - egy m egle hetősen sivár, hadászati szem pontból ér téktelen erődöt, am ely kizárólag k arhatal m i feladatok ellátására, például az alatta elterülő Pest és Buda ágyúzására volt al kalm as. Az utcaképhez hozzátartoztak a k ato nai őrjáratok; ez kom oly m egterhelést je lentett a helyőrségeknek. (S m indez p e r sze csak kiegészítésül szolgált az élet m in den területén felügyelő egyenruhás és tit kosrendőrséghez, valam int az újonnan alapított és katonai elvek alapján m egszer vezett csendőrséghez, a „G endarm erie” hoz, a gyűlölt ,,zsandárság” -hoz.) A katonaság valósággal k aranténban érezhette m agát, így fogalmaz egy osztrák hadtörténeti m u n k a, de az is igaz: a h a d sereget soha nem választotta el nagyobb szakadék a civilektől, m int az ötvenes években. K ülönösen szem beszökő m in d ez M agyarországon és a Lom bard-velencei K irályságban, ahol a katonaság szabá lyos megszálló feladatot látott el a levert forradalm ak után. H iába lengett például V elencében a fekete-sárga lobogó, hiába díszítette kétfejű sas a hivatali épületeket, hiába viseltek osztrák egyenruhát a postá sok, a vasutasok, a rendőrök - Ferenc József hivatalnokai és katonái idegen or szágban érezhették m agukat. A katonaság és főleg a tisztikar körében ez ném i büszkeséget váltott ki. V égtére is R adetzky katonái háborús győzteseknek tekinthették m agukat, s a lakosság gyűlö lete csak a kiválasztottság és egym ásra utaltság érzését erősítette b ennük. Ez utóbbi pedig soha nem volt idegen a cs. kir. hadseregtől. Johann C hristoph All m ayer-Beck az apokalipszist ábrázoló k ö zépkori festm ények víziójához hasonlítja a katonák tudatában élő világképet. Itt is,
o tt is az uralkodó trónol pártatlan bíró k é n t a középpontban. Balján állnak a go noszok, akiket a szabadelvűek, a dem ok raták testesítenek m eg, az ő bűneik követ kezm énye az ostrom állapot. Jobboldalt ennek m egfelelően a jók, a becsületesek k ap tak helyet, m inden jobb érzésű alatt való, kik n ek élén a kötelességét teljesítő hadsereg halad. M indez nem zárja ki azt, am it egy k o r társ katonatiszt leírt, nevezetesen, hogy a tisztek közül nem kevesen szolgálaton kívül m aguk is liberálisak, és ha m aguk nem nem esi szárm azásúak, a nem ességre fenekednek - csakhogy inkább irigység b ől, hiszen egy tiszti karrier csúcspontja a nem esi cím adományozása. E gyébként a m agát honm entő kiválasz to ttn ak érző tisztikar legalábbis egyenlő nek tek intette m agát a nemességgel. E zt a tu d ato t a felsőbbség is igyekezett táplál ni. A tisztek valam ennyien a „császár ka b átját” viselték (Ferenc József nem vélet lenül m utatkozott szinte m indig táborna gyi egyenruhában), következésképpen el vileg m inden tiszt „udvarképesnek” szá m ított. M ás kérdés, hogy legtöbbjük be se tehette a lábát a császári udvarba, és ural kodóját életében csak egyszer-kétszer lát ta, egy-egy szemle vagy hadgyakorlat al kalm ából. A csapnivalóan rossz fizetség ellenére a H absburgok M ária T erézia óta m indig szám íthattak katonáik lojalitásá ra, hisz egy dologra kínosan ügyeltek: a hadseregnek m int állami intézm énynek a tekintélyét gondosan őrizték. Az uralko dó soha el nem m ulasztotta annak hangsú lyozását, hogy nem csak a hazával egynek tek in ti hadseregét, de m inden társadalm i osztály közül katonái állnak trónjához a legközelebb. S a kiválasztottságnak eh hez az érzéséhez jól illett az az elzártság, a társadalom m inden más rétegével való szem benállás, amely az ötvenes évek álla p o tát fokozottan jellemezte. A
Uj arcok, régi fegyverek Elsősorban belső, karhatalm i feladatok ellátására vették igénybe tehát ezt a hadse reget a neoabszolutizm us éveiben, annak m egakadályozására, hogy „felforgató ele m ek ” ism ét m egzavarhassák a rendet és a nyugalm at, m ert a H absburg-külpolitika egén lassan viharfelhők kezdtek gyüle kezni. E külpolitika terén a forradalom leveré sét követő másfél évtizedben a dinasztizm us elve érvényesült. (A H absburgok külpolitikájában a m onarchia összeomlá
sáig soha nem jutott közvetlenül kifeje zésre nem zeti érdek, hiszen a tucatnyi nem zet érdekei igen gyakran ellentm ondtak egym ásnak.) A dinasztia érdekei egy ben összbirodalm i érdekek is voltak, m i vel a m onarchia legegyértelm űbb összetartójának az uralkodóház tekinthető. Az ötvenes években Bécs külpolitikáját bal fogások sorozata jellem ezte, m elyek során a birodalom m indinkább elhidegült lehet séges szövetségeseitől. Pedig Ferenc Józsefnek két súlyos problém a m egoldásához ugyancsak nagy szüksége lett volna külpolitikai tám oga tásra. Az egyik az olasz, a m ásik pedig a ném et egység kérdése volt. A torinói székhelyű Piem ont 1848 után sem m on do tt le az olasz állam ok egyesítésének re m ényéről, ennek pedig fő akadálya az észak-itáliai osztrák jelenlét volt. Camillo Cavour piem onti m iniszterelnök szívósan készítette elő a nem zeti program megvaló sítását, s 1858-ban szövetséget kötött a nem zeti átalakulás fő védnökének szere pében tetszelgő III. N apóleon francia csá szárral, ami u tá n sejthető volt, hogy h a m arosan elkerülhetetlen lesz az erők öszszem érése. A külpolitika legfontosabb problém ájának azonban a ném et kérdést tarto tták . Ferenc József arról ábrándo zott, hogy jogara alatt egyesítheti N ém et országot, ebben pedig viszonylag széles bázisra szám íthatott. M indenekelőtt a külpolitikát befolyásoló konzervatív ré tegekre: az arisztokráciára és a dinasztia fő tám aszát jelentő, érzelm eiben „nemzetekfölötti” , elsősorban birodalm i érzületű hivatalnoki és tisztikarra. Az osztrák -n é m et burzsoázia a létrehozandó egységes N ém etország osztrák vezetését áhította, s ebben tám ogatókra találhatott a magyar liberálisokban, akik A usztria ném etorszá gi hegem óniájától M agyarországnak az alávetettség állapotából való tartós k ik e rülését, a birodalm on belüli teljes külön állóság m egterem tését, a m onarchia dua lista átszervezésének m egkönnyítését re m élték. A nagyosztrák-nagyném et k ü l politikai irányzat érvényesülésétől tehát a dinasztikus-abszolutisztikus erőkkel élesen szem benállók is sokat vártak, így nem is léptek föl ellene. A közhellyé vált m eghatározás szerint a háború a politika folytatása más eszkö zökkel. Az 1850-es évek osztrák hadsere gének azt kellett volna helyrehoznia, am it a H absburg-diplom ácia elrontott. A való ságban az im ént em lített m ondás igaza bi zonyosodott be: a cs. kir. hadsereg azt a balfogássorozatot folytatta katonai esz közökkel, am elyet a bécsi „külügyérek” korábban elkezdtek. A kad olyan történész, aki szerint az el 21
következendő vereségek m ár évekkel korábban végzetszerűen előrevetítették árnyékukat. Szerencsétlen körülm ények összejátszása kellett persze ahhoz, hogy a cs. kir. hadsereg háborús győzelm i esé lyei m inim álisra csökkenjenek, hibás döntések egész sora, am iben nem is volt hiány. Egy thüringiai lakatosm ester áll azok élén, akik m egpecsételték Ferenc József nagyralátó terveinek sorsát. N ikolaus D reyse az E rfu rt m elletti Som m erdában alapított fém m egm unkáló üzem et 1814ben. M űhelye később p uskákra és csap pantyúkra szakosodott. N egyvenéves k o rában, 1827-ben született m eg D reyse nagy ötlete: m egalkotta az egységes töl tényt. N em volt többé szükség rá, hogy a lövész a lövedéket elölről csúsztassa a puskacsőbe, a töltővesszővel elvégezze a fojtást, egy további m ozdulattal a csap pantyút az ütőszegre helyezze, s csak ez u tán húzza m eg a ravaszt. D reyse tölté nyét egyetlen m ozdulattal kellett hátulról behelyezni a fegyverbe, puskavesszőre nem volt többé szükség, s a m ásodik m oz dulattal m ár tüzelni lehetett. N ikolaus D reyse hátultöltős gyúszeges puskájával az európai hadseregekben rendszeresített elöltöltősökhöz képest há rom szoros tűzgyorsaságot lehetett elérni. „Csodafegyvere világtörténelm et csinált” , írja egy történész, s nem is jár meszsze az igazságtól. A porosz korm ányzat felism erte D reyse találm ányának jelentő ségét, pénzt s hitelt n y ú jto tt a lakatosnak, hogy fegyvergyárat alapítson, és az 1841től 1863-ig 300 ezer D reyse-puskát szállí to tt a porosz hadseregnek. A „csodafegyvert” azonban korántsem kezelték h ad itito k k én t, kiváltképp az után nem , hogy a poroszok rendszeresí tették. János főherceg, a H absburg-család egyik különc tagja, aki fogékony volt m in denfajta újításra, m ár 1848-ban felhívta rá az osztrák hadvezetés figyelm ét. 1851ben aztán a poroszok m erő figyelm esség ből elküldtek Bécsbe húsz darabot szíves kipróbálás végett. A császári hadm érn ö kök azonban elégedetlenek voltak a h átu l töltős puskákkal végzett kísérletekkel. A Ferenc Józsefnek készült jelentés nem tanácsolja a fegyver bevezetését, a nagy tűzgyorsaság ugyanis „m uníciópocsékoláshoz vezethet” , a katonák hajlam osak a harc hevében „ellövöldözni m agukat” . Báró V inzenz von A ugustin táborszer nagy, aki a D reyse-puskákkal végzett lőgyakorlatokat vezette, úgy vonult be a had tö rtén etb e, m int aki m egakadályoz ta a hátultöltős puska rendszeresítését. A m egtakarított m unícióért az 1866. évi porosz-osztrák h áb orúban m indenesetre 22
osztrák katonák ezreinek életével kellett súlyos árat fizetni. K orántsem állt persze döntésével egye dül a bécsi hadvezetés, hasonlóképpen elutasította D reyse találm ányát a belga és a francia vezérkar is. A helyette a császári királyi hadseregben bevezetett Lorenztíp u sú elöltöltő gyutacsos puska huzagolt csövével m odernnek szám ított ugyan, m i vel egyszerűsödött a töltése, n ő tt a hatásos lőtávolsága és találati pontossága, de a há tultöltős gyúszeges fegyverrel szem ben alulm aradt. H asonlóan m aradi álláspont diadalm as k o d o tt a tüzérség fegyverzete esetében: sem a huzagolt cső, sem a m ásutt m ár el terjed t, biztonságosabb és m egbízhatóbb lőgyapot nem hódíthatott tért. N em hihetjük azonban, hogy a techni kai elm aradottság a m onarchia későbbi katonai kudarcainak egyedüli oka. A leg felső hadvezetés is elm aradt az ellenfeleké m ögött. R adetzky ugyan még egy ideig az itáliai (2. hadrendi szám ot kapott) hadse reg élén állott, de azért m ár nem volt a ré gi, s hozzá hasonló hadvezéri tehetséggel nem rendelkezett a m onarchia. A hadügyet egyébként az ö tvenes-hat vanas években ugyanaz a határozatlanság jellem ezte, m int a külpolitikát. A m ár em líte tt m űszaki kérdéseken kívül ugyan olyan kapkodó félm egoldások születtek szervezeti téren. A legfelső szintű irányí tást az 1849. évi „hadseregreform m al” kettéválasztották: az újonnan szervezett hadsereg-főparancsnokság volt ettől fog va illetékes a hadm űveleti és a felső szintű szem élyi ügyekben, míg a (forradalom alatt felállított) hadügym inisztérium h a tásköre az ellátásra és a katonai közigazga tásra szűkült. 1853-ban újabb reform kö vetkezett, a hadügym inisztérium ot ekkor k é t ügyosztályként beolvasztották a h ad sereg-főparancsnokságba. 1861-ben az tán , a következő reform során a hadsereg főparancsnokságot szervezték át ismét hadügym inisztérium m á. Az átgondolatlanságot, a koncepció h i ányát jól jellemzi a csapatok szervezete. 1849-ben a békeszervezés 14 seregtestből álló 4 hadsereggel szám olt, ehhez jöttek a határőrvidék hadosztálykötelékei. Ezzel egy időben az egyes katonai főparancs nokságok hatásköre a katonai közigazga tásra korlátozódott. 1853-ban ezeket az időközben területi katonai parancsnoksá gokra változtatott szerveket beolvasztot ták az ott állomásozó hadsereg- vagy seregtest-parancsnokságokba. 1857-ben új belszervezetet vezettek be, 1859-ben p e dig ism ét nagy átszervezést hajtottak vég re: a négy hadseregtörzset egyre csökken te tté k , a fennálló seregtesttörzsekből csak
A hátultöltő Dreyse-puskávalpercenként többször annyi célzott lövést lehetett leadni, m int a z elöltöltővel
A z osztrák elöltöltős Lorenz-puska csappantyúja
hetet hagytak m eg, m egszüntették továb bá a hadosztályszervezést is. U gyanakkor m egerősítették a dandárokat, és a felsőbb törzs nélkül m aradt m agasabb egységeket az ism ételten felállított kilenc területi ka tonai parancsnokság alárendeltségébe he lyezték. A neoabszolutista rendszer saját képére form álta a katonai vezetést. A hűség nem egyszer többet nyom ott a latban a pa rancsnokok kiválasztásánál, m in t a ráter m ettség. A csúcson a legfelsőbb h adúr, m aga Ferenc József állott, ő töltötte be a fegyveres erők főparancsnoki tisztét. E feladat ellátásában a K atonai Iroda segí tette. A közvetlen vezetésre létrehozták a Főhadsegédi Iro d át, a két iroda élén azonban ugyanaz a szem ély, K ari Ludw ig G rünne gróf, a császár bizalm asa állott. Gyakorlatilag m inden katonai kérdés az ő hatáskörébe tartozott, beleértve szerve zési, személyi - előléptetési, kinevezési - ügyeket is. A hadügym inisztérium meg szüntetése után ő képviselte a hadügyet a m iniszteri értekezleteken is. M ég fonto sabb volt azonban G rünne személyes be folyása: végtére is ő volt az, aki az uralko dó hosszú m unkanapján órákat tö ltött tá r saságában. A felső vezetést még a H ad m ű veleti Iroda egészítette k i, ennek élén a fő hadiszállásm ester állott, aki a vezérkart is irányította. A hadsereg term észete szerint hierar chikus szervezet, az ötvenes évek cs. kir. hadvezetése azonban m ég a felelős beosz tásban szolgáló tiszteket is csak arra szorí to tta, hogy adatokat szolgáltassanak a felsőbb parancsokhoz, am elyeket aztán végre kell hajtaniuk. Ez a szellem a legke-
vésbé sem kedvezett új R adetzkyk fölem elkedésének. Az agg tábornagy leváltása am úgy is ál landóan napirenden szerepelt. G rünne nem győzött intrikálni ellene, hogy b arát ját és védencét, Gyulay F erenc grófot se gítse a helyébe. A feltétlenül udvarh ű m a gyar arisztokrata élvezte az uralkodó bi zalm át is, s am ikor 1850 nyarán a L o m bardiában állomásozó V. hadtest élére n e vezték ki, m indenki úgy tek in tett erre a posztra, m int a hadsereg-főparancsnok ság előtti rövid „pih en ő re” . E rre az u tó d lásra m indazonáltal még h ét esztendőt kellett várnia. Gyulay azonban elődjével aligha állhat ta az összehasonlítást. R adetzky kedélyes ségének és könnyedségének a nyom a sem volt meg benne, ridegsége m iatt katonái egyenesen ellenszenvvel viseltettek irán ta, porosz kiképzőtiszthez hasonlították. N agyszerűen é rte tt a díszszem lék ren d e zéséhez, amivel el is nyerte a legm agasabb elism erést. (Jellemző példa egyik első hadseregparancsa 1857-ből: elrendelte, hogy díszszem lék alkalm ával m inden k i vonuló tiszt és legénységi állom ányú kato na fekete bajuszt köteles viselni... F ü g getlenül attól, hogy az illető szőke vagy egyáltalán nincsen bajusza. Ez u tóbbi esetben festeni kellett álbajuszt, amely célra a csizm akenőcs rem ekül m egfelelt. D e m indez még csak kirívónak sem volt nevezhető, hiszen akadt olyan ezred, ahol nagy gonddal a földtől m érték meg a téli kabátok hosszát, hogy m ind egyform a le gyen, m ásutt meg órákig csereberélték a bo rjú k at, a h átitáskákat, hogy a díszm e net utolsó sorában haladó m inden katonáé ugyanolyan tónusú legyen, nehogy az el lenőrző tiszt szeme m egakadjon az össze visszaságon...) H advezéri képességeket m égsem érzett m agában Gyulay. Éles helyzetben elbi zonytalanodott, a gyávaságig óvatos volt, könnyen fogta el a pánik. Az 1859-es itá liai háború előestéjén kétségbeesett levél ben könyörgött pártfogójának, hogy ne állítsák ilyen hatalm as próbatétel elé. L e gendássá vált G rünne válasza: „A m it a vén szam ár R adetzky összehozott, te is m eg tudod csinálni.” N em tu d ta. Az utolsó években további új arcok is föltűntek R adetzky környezetében. Ve
zérkari főnökét, H einrich von H efit Bécsbe vezényelték, ahol a H adm űveleti Iroda vezetését vette át. K özvetlen m unkatársát veszítette így el a tábornagy, győzelmei n ek egyik fontos részesét, aki nagysze rű en é rtett R adetzky vázlatosan m egfo galm azott nagystílű elgondolásainak gya korlati m egvalósításához. A hallgatag, in k ább tudós katona utódja éppen az ellen kező végletet képviselte: Benedek Lajos ahhoz a régi iskolához tartozott, am elyik lenézte a p ap írm u n k át, s még a m últ szá zad m ásodik felében is azt képzelte, hogy a h áb o rú k at lova nyergében ülve irányít hatja. Csakhogy abban a korban, am ikor katonák tízezreit, sőt százezreit szállíthat ták m ozgósítás esetén vasúton és gőzhajón n apok alatt a birodalom egyik feléből a m ásikba, végképp lejárt a nyargalászó segédtisztek és a m agaslaton látcsövező hadvezérek ideje. A csatatéren m indazon által o tthon volt Benedek tábornok. Ezrede, m ajd hadosztálya élén számos hadjá ratb an te tt tanúbizonyságot gyors döntési képességéről; bravúros megoldásai nem egy ütközetet döntöttek el. N oha a h u m o rt sem nélkülözte, azt gyakorta dara bosnak lehetett nevezni, s alattosait k i váltképp sokat szekírozta külsőségek m iatt. N em csak ő festett m indig úgy, m intha skatulyából húzták volna ki, nem csak saját bajuszát hordta m indig ak kurá tusán m egpödörve, ugyanezt a „katonás” m agatartást követelte m eg beosztottjaitól is. M it sem ér a legjobb hadm űveleti terv, sem a legtehetségesebb vezérkar - szokta volt m ondogatni - , ha egy hadsereg szol gálati rendje nem kifogástalan. A gyakor latban ezen elvnek úgy szerzett érvényt, hogy még hadseregparancsnok korában is vadászatot rendezett a korzón nem elő írásszerű öltözékben parádézó hadna gyokra. Az öltözékben am úgy is történtek vál tozások. 1850-ben új egyenruházatot ve zettek be, s ez az „adjusztálás” azt a k é p zetet volt h ivatott kelteni, hogy a cs. kir. hadsereg a k o r leghadraterm ettebb arm a dája. Pom pás színek, elegáns szabás jelle m ezte az új uniform isokat. A forradalom előtti frakkot kétsoros gom bolású zub bony váltotta föl, a huszárok a dolm ányt az atillára cserélték, hogy csak két válto zást em lítsünk. V essünk egy pillantást arra a hadsereg re, am elyre az 1850-es évek végén kom oly erőpróba várt. R adetzky tábornagy kidol gozott egy hadseregreform -tervezetet, am ely 700 ezer fős állom ánnyal szám olt, ezt azonban sohasem valósították m eg, mivel hiányoztak hozzá az anyagi eszkö zök. A tervezet 18 hadtestre osztotta vol na a m onarchia fegyveres erőit, hat-hat
hadtestet északon, délen és a birodalom belsejében állo m áso ztam . A valóságban csupán 12 gyalogos- és két lovashadtestet állítottak föl, s ezeket négy hadseregbe szervezték, m elyek közül az első hadsereg parancsnokságát Bécsben, csapatait Alsóés Felső-A usztriában, Stájerországban, Salzburgban, É szak-T irolban, Vorarlbergben, Cseh- és M orvaországban és az osztrák Sziléziában, a m ásodik hadsereg parancsnokságát V eronában, csapatait a lom bard-velencei tartom ányban, K arintiában, K rajnában, a tengerm elléken és D él-T irolban, a harm adik hadsereg pa rancsnokságát Pesten, egységeit M agyarországon (beleértve E rdélyt), a negyedik hadsereget pedig Galíciában és B ukoviná ban helyezték el, s az utóbbi parancsnok sága L em bergben székelt. A birodalm at kiegészítő kerületekre osztották, ezek székhelyén folyt a sorozás. A hadkötelezettségről egy 1853-ban k i adott rendelet intézkedett. Bár a korábbi nál szélesebb rétegekre terjedt k i, ami ál tal lényegesen m egnőtt a békelétszám , m ég m indig nem volt általánosnak m inő síthető a hadkötelezettség. M agasabb is kolai végzettség és bizonyos szakm ák, foglalkozások eleve felm entést biztosítot tak. Gyakorlatilag továbbra is lehetőség volt helyettesállításra, m egváltásra, sok helyütt pedig sorshúzást alkalm aztak, és a hadköteleseket a hú zo tt sorszám szerinti sorrendben hívták be. A rendelet nyolc esztendei sorszolgálatot és kétévi tartalé kos szolgálatot írt elő, a tényleges szolgá lati idő azonban ennél rövidebb volt. Az évi m integy 120-150 ezer sorköteles k o r ba lépettnek általában m integy kétharm a dát vonultatták be, a behívottak száma ál talában a százezer alatt m aradt. Ez is az ál lam kincstár állapotától, a továbbszolgá lók számától és a politikai helyzettől füg gött, m utat rá a korszak egyik legjobb is m erője, Papp T ib o r a Magyarország had történetében, s ezt az alábbi adatokkal tá m asztja alá: 1854-ben 90 ezer, 1855-ben 95 ezer, 1856-ban 86 ezer, 1857-ben 103 ezer főt soroztak be. Az ötvenes évek közepén a hadsereg békeállom ányát 220-240 ezer, hadi létszám át 750-800 ezer főben határozták meg. E rre a hadseregre várt tehát, hogy a harctéren szerezzen érvényt legfőbb had u ra, I. Ferenc József itáliai és ném etországi aspirációinak. A hatvankét gya logezred, a tizenhat nehéz- és huszonnégy könnyűlovasezred, a tizenkét tábori, egy partvédő és egy röppentyűs tüzérezred, valam int a nyolc vártüzérosztály látszólag elegendő is volt ahhoz, hogy az alig h ar m incéves uralkodó m egvédje, sőt gyara pítsa hatalm as birodalm át. 23
A solferinói megaláztatás, 1859
olferino az észak-itáliai M antoA r i L , va tartom ányban fekszik, Pes2 ^ 1 c h i e r á t ó l délnyugatra. I tt terül el a híres várnégyszög, Verona, Peschiera, M antova és L egnano erődjei nek együttese, ezek védelm ébe h úzódott vissza 1848-ban R adetzky tábornagy, am ikor a piem ontiak és az olasz állam ok ból érkezett szabadcsapatok m egszoron gatták. A várnégyszögtől nyugatra a M incio folyó igyekszik északi irányba, a Garda-tóba. D élen a Pó höm pölyög nyugatról keletre. M ég napjainkban is m egtekinthetők az egykori védm űvek, az erődök m aradvá nyai, m elyek hajdanában az olaszországi osztrák hatalom jelképeinek szám ítottak. E hatalom nem korlátozódott a L om bardvelencei K irályságra, H absburg-m ellékágak, „szekundogeniturák” uralkodtak a M odenái H ercegségben és a Toszkánai N agyhercegségben. Az olasz egységnek éppen ez az osztrák jelenlét volt a legfőbb akadálya, nem cso da hát, hogy az olasz hazafiak gyűlölettel tekin tettek rá. Az 1848/49 óta eltelt évti zed nem igen változtatta meg érzelm eiket. Az osztrák korm ányzat tehetetlen volt az irredenta híveivel szem ben, R adetzky akasztófákkal, b ö rtönbüntetésekkel, a rendőrség, a csendőrség és a katonaság terrorjával vajmi keveset változtathatott a közhangulaton. D e a mézes m adzag p o litikája is hiábavaló igyekezetnek bizo nyult, az osztrák Itália gazdasági előny ben való részesítése, tám ogatása vagy ép penséggel a példam utatónak szánt közigazgatás. Az olasz patrióták különben sem egy jobb A usztriában akartak élni, ők arra vágytak - m iként egyikük fogalm a zott - , hogy A usztria távozzon Itáliából. A solferinói csatatéren érte az első k o moly csapás Ferenc József külpolitikáját: a háborús vereség az itáliai hatalm i pozí ció - ha nem is a teljes jelenlét - elveszíté sét hozta. A M incio p artjára vezető (hadi)ú tra azonban hosszas diplom áciai m érkő zés u tán tértek csak rá a hadviselő felek. M íg az ötvenes években a m onarchia m indinkább elszigetelődött - ellenségévé vált hajdani szövetségese, O roszország, a ném etországi rivalizálás m iatt elhidegült a viszonya Poroszországgal - , a piem onti korm ány élén álló Cavour m iniszterelnök nagy tudatossággal és kitartó szívóssággal jelentős külpolitikai sikereket könyvelhe te tt el. E sikerek legfontosabbikának a francia tám ogatás m egszerzése szám í tott. A kalandor III. N apóleon nagybátyjá nak aktív külpolitikáját elevenítette föl. A m egváltozott körülm ények és erőviszo nyok m iatt kontinentális hegem óniára 26
Cavour piemonti miniszterelnök céltudatos politikával tört Itá lia egyesítése felé
gondolni sem lehetett, m iként Franciaor szág gazdasági és következésképpen kato nai ereje arra sem volt elegendő, hogy egész E urópával dacolni m erjen, s fegy verrel csikarja ki az áhított eredm ényeket. N em hódítóként és d iktátorként lépett te h át föl, hanem - Diószegi István megfo galm azását idézve - „m int alkusz, közve títő és útitárs, aki az üzletkötés végén b e nyújtja partnerének a szám lát” . Az itáliai francia beavatkozásnak m in denesetre kom oly ellenzői voltak m ind belföldön, m ind külföldön. A véletlen sie te tt III. N apóleon segítségére, s ennek nyom án m eglódulhattak az esem ények. 1858. január 14-én három bom ba robbant a párizsi opera előtt, abban a pillanatban, hogy a császári pár hintója odaérkezett. N apóleonnak - ahogy m ondani szokták - az ijedtségen kívül egyéb baja nem esett, a m erényletnek azonban tíz halálos és százötven sebesült áldozata m aradt a hely színen. A pokolgépeket egy kiterjedt öszszeesküvés résztvevői helyezték el, akik egyszerre akartak tiltakozni a m ásodik császárság despotizm usa és korruptsága
ellen, valam int felhívni a figyelm et az olasz nép nyom orúságára. A franciák csá szárának az volt az érdeke, hogy az utolsó motiváció kapjon hangsúlyt, s az ő bele egyezésével olvasta föl a fővádlott, Felipe O rsini védőügyvédje a m erénylő b ö rtön ből írott levelét, am ely drám ai hangon kérte N apóleont: „Szabadítsa föl hazá m at, s 23 millió áldás kíséri m ajd a túlvi lágig.” A m erénylet keltette általános döbbe net a beavatkozási politika híveinek kezére játszott. Alig telt el fél esz tendő, s N apóleon titkos m egálla podást k ö tö tt a piem onti m inisz terelnökkel Plom bières-ben, bár erre az alkura az üzletkötés a ta lálóbb m egnevezés. A császár fegyveres segítséget kínált EszakItália felszabadításához, cserébe pe dig N izzát és Savoyát k érte, no meg a piem onti királylány kezét saját unokaöccse számára. Kétszázezres kontingenst ígért N apóleon. H atalm as erőt - mely messze m eghaladta az itáliai osztrák hadsereg létszám át - , de csak „vé delm i” háború esetére. Cavour dolga volt tehát, hogy Bécset addig provo kálja, míg az kezdi meg az ellenségeske dést. A provokáció persze a francia csá szártól sem volt idegen, egy üzenetét m in t egy a háború nyitányának szokták tek in teni. N apóleon az 1859-i újévi fogadáson így szólt az osztrák nagykövethez: „Sajná lom , hogy kapcsolataink m egrom lottak, de érzelm eim Őfelsége irányában válto zatlanok.” Ez u tó b b i, Ferenc Józsefre utaló félm ondat persze senkit sem tévesz te tt m eg, H ü b n er báró, a kipróbált diplo m ata is rögtön tu d ta , hogy házigazdája az olasz helyzetre céloz. E helyzet pedig egyre inkább elm érge sedett. T orinóban m ásról sem cikkeztek az újságok, m in t a lom bardiai és velencei elnyom ásról, az olasz hazafiak üldözésé ről, s ennek nehezm ényezésére a piem onti korm ány nem szalasztott el egyetlen al kalm at sem. A szavakat tettek is követ ték: fenyegető csapatm ozgások a határon, b áto ríto tt m erényletek osztrák területen, m elyek elkövetői Piem ontba m enekül tek. Bécsben a határozott fellépés hívei k e rekedtek felül. Bíztak abban, hogy az egész N ém etországban fellángoló nem zeti érzület tám ogatásra kényszeríti a ném et fejedelm eket, m indenekelőtt Poroszor szágot. A berlini korm ánynak persze nem sok kedve volt hozzá, hogy kikaparja oszt rák riválisa szám ára a gesztenyét, de ugyanakkor jelentős erők aggódtak a fran cia térnyerés m iatt.
A segítségben azonban csak egy m egtá m adott rem énykedhetett igazán, A usztria pedig éppen ezt a lehetőséget játszotta el, am ikor tám adóként lépett föl. Ferenc Jó zsef és korm ánya 1859 áprilisában dön tö tt úgy, hogy ultim átu m o t intéz Piem onthoz. H adseregének a határról való vissza vonását és dem obilizálását, valam int az osztrákellenes propaganda megzabolázását, a hangulatkeltés beszüntetését köve telte. E nnek elfogadása esetén is csak á t m eneti és bizonyosan törékeny békét le hetett volna elérni, de azt is csak T orino súlyos megalázásával. C avournak term é szetesen esze ágában sem volt teljesíteni a követeléseket, hiszen ő csak az osztrák hadüzenetre várt, hogy a m egtám adott helyzetéből kérhessen segítséget. Szám í tása bevált: a francia tám ogatást m egkap ta, míg az agresszor A usztriának le kellett m ondania lehetséges szövetségeseiről. N em volt veszve azonban m inden. Gyors, határozott hadvezetéssel talán a francia kontingens m egérkezése előtt m eg lehetett volna verni a piem ontiakat, akiknek hatvanezer katonája nem jelen te tt kom oly ellenfelet. Gyulay azonban képtelen volt felnőni feladatához, m egját
A cs. kir. hadsereg területi elhelyezkedése (diszlokációja ) 1859januárjában. J ó l látható, hogy nagy erők áll nak a Lombard-velencei Királyság területén, kivált képp a milánói és veronai helyőrségben, de a koncentrá ciót gátolja, hogy csapatokat kell állomásoztatni példá ul Magyarországon, valam int Csehországban és a németországi úgynevezett szövetségi erődökben, egy esetleges rajnai második fro n t megnyitása érdekében
szani ezt az esélyt, s ezzel maga is tisztá ban volt. Főhadiszállásán egyszerre m in den a feje tetejére állt, a békeidőkben oly gonddal őrzött rend általános zűrzavarba torkollott. Ellentétes parancsok m entek a csapatokhoz, ami persze azzal is m agya rázható, hogy a pánikba esett és begör csölt táborszernagy maga sem tu d ta, m it akar. S eközben értékes napok, sőt hetek m últak el. Bécsből m ár az ultim átum elutasításá n ak m ásnapján világos parancs érkezett Gyulayhoz: „K ezdjen offenzívát Piem ont és a vele szövetséges franciák ellen.” Ez igazán nem igényelt hadvezéri zseniali tást, e feladathoz nem kellett egy R a detzky form átum ával rendelkezni, még csak további utasításokra várni sem: az osztrák hadsereg létszám a többszörösen felülm últa az olaszokét, kiképzés, fegy
verzet tekintetében is fölényben volt. Gyulay egy hónapig mégis csak ide-oda vonulgatott, kerü lt m inden nagyobb öszszeütközést. K özben G enovába m egér keztek az első francia egységek, melyeket hajón és vasúton további hadosztályok követtek. M ájus 3-án a Pó m entén, Valenza és San Salvatore között m ég m indig kedvező lehetőség nyílt volna ütközet el fogadására. A piem onti haderő döntő többsége sorakozott itt föl, s az első 15 ezer főnyi francia kontingens. E m integy 70 ezer fővel szem ben Gyulay 110 ezer em bert tu d o tt felállítani, m égsem vállalta a m egütközést, amivel egyszer és m inden korra kicsúszott kezéből a kezdem é nyezés. E ttől kezdve ugyanis kapkodása tragi kussá kezdett válni. E lőbb visszavonult a T icino m ögé, m ajd mégis m egkockázta to tt egy T orino elleni m enetet, meg sem in d u ltak azonban katonái, am ikor m ár el is állt a tervtől, tudom ást szerezvén arról, hogy a felvonuló franciák éppen a pie m onti fővárostól keletre, Alessandria térségében foglaltak el gyülekezési körle tet. A tehetetlen táborszernagy fejéből e t től kezdve nem lehetett kiverni, hogy 27
III. N apóleon nagybátyja hadjáratát akar ja m egism ételni, s Piacenzánál tö r m ajd be L om bardiába. A franciák császára iga zán szívesen utánozta nagy elődjét, m ost azonban éppen kivételt te tt, s észak felé m asírozott, m iközben az osztrák főerők hiába vártak rá a Pó partján. E rre végre Gyulay is m egindult, m ég hozzá N ovara felé, ahol R adetzky egykor olyan fényes győzelm et aratott. A „vén szam ár” azonban céltudatosabb hadveze téssel érte el sikereit. U tódja ezzel szem ben azonnal m egszakította hadm űvelete it, m ihelyst tudom ására ju to tt, hogy a franciák is arra tartanak. Egy hábo rú t csak csatákkal lehet m egnyerni, de G yu lay még az ütközetek gondolatától is irtó zott. M egint visszavonulást rendelt el, s hadtesteit M agenta m ellett gyülekeztette. Egy teljes hónap telt el eközben gyakor latilag tétlenül, éppen elegendő idő, hogy a franciák teljes létszám ban felvonulja nak , s a kedvező kiinduló pozíció előnye szertefoszoljék. N em ok nélkül m ondta tehát évekkel később V iktor E m ánuel, am ikor em lékm űvet akartak em elni tisz teletére: „N em nekem , G yulaynak járna em lékm ű, am iért a franciák m egérkeztéig kím élt b e n n ü n k e t.” Június elején Ferenc József is a h arctér re érkezett, kíséretében az elm aradhatat lan G rünne főhadsegéddel és H einrich von H eß vezérkari főnökkel. Ez u tóbbit k üldte a császár a veronai főhadiszállásról Gyulayhoz, hogy végre tám adásra ösztö nözze. H eß hátraarcot is ak art csináltatni a csapatokkal, hogy azok N ovara irányába a franciák elé m eneteljenek, aztán mégis A cs. kir. csapatok megfelelő előkészületek és felderítés nélkül kezdték meg hadműveleteiket. Á tkelés a Ticinón 1859. május 7-én
engedett Gyulay lebeszélésének, és viszszavonta az előbbi parancsot. Vagyis R a detzky nagy tapasztalatú vezérkari főnöke sem tu d ta m egállítani a parancsok és el lenparancsok áradatát. E nnek a fejetlen ségnek aztán végzetes következm énye lett. A m ásnap reggel mégis m egkezdődő csatába egész osztrák hadtestek késve é r keztek m eg, de legalábbis nem ott tartóz k o d tak, ahol helyüket a vezérkar térképe in bejelölték, a segédtisztek céltalanul nyargalásztak föl s alá, hogy a parancsokat kézbesítsék, a Vigevano m elletti hídon egyszerre két hadtest próbált átkelni a T i cinón, m indkettő érvényes parancsra hi vatkozhatott, s amíg a vita, a besorolás, a fel- és lemálházás folyt, az útvonal m ent hetetlenül el volt torlaszolva, a katonák pedig a folytonos sorakozóktól és értel m etlen topogástól halálosan kifáradtak. M indem ellett az egyébként sem valami olajozottan m űködő osztrák hadtáp is cső döt m ondott, így aztán nem csak fáradt, de korgó gyom rú katonák szálltak szembe a szövetséges francia-piem onti sereggel. A m agentai csata kezdetén, 1859. június 4-ének reggelén nagyjából egyenlő erők álltak szem ben egymással, s ha Gyulay n ak nem kószálnak hadtestei hiábavaló m ódon a környéken, m ég fölénybe is k e rü lh etett volna. A vezetés összehasonlitása m ár kevésbé kedvező, igaz, joggal jegy zi m eg Allmayer-Beck: m iként G yu lay nem volt R adetzky, akként az ellenfelet sem I. N apóleon ve zette, csupán csak a harm adik.
M ás kérdés, hogy a franciák m ögött a krím i háború viszonylag friss hadita pasztalatai állottak, m íg az osztrákok csak hadgyakorlatokon iskolázódhattak, meg néhány mozgósítás alkalm ával, am ikor Bécs erőt kívánt dem onstrálni. A fegyver zet összehasonlítása kettős eredm ényhez vezet: a francia tüzérség huzagolt csövű L a-H itte-lövegekkel rendelkezett, m e lyek jóval m esszebb h ordtak, és ponto sabb célzást tettek lehetővé, m in t a M ária T erézia-korabeli m odellekkel felszerelt osztrák tüzérség ágyúi. F o rd íto tt volt a helyzet a kézi fegyverek esetében. A vont csövű, elöltöltős Lorenz-
Herle ezredes szeméhesen irányítja a tüzérséget a C anal N aviglio mellem vám házaknál 1859. június 4-én C lam-G alias gróf jelenlétében. M engersen g ró f elesik
puska messze felülm últa tűzgyorsaságb an, lőtávolságban és találati pontosság ban a franciák sima csövű M inié-puskáját. E fölényt azonban a franciák elsöprő szuronyroham m al sem legesítették. Egyáltalán a gyalogsági taktika alkal m azásában a jobban és korszerűbben k i képzett franciák fölénye m u tatkozott m eg. Az osztrák gyalogsági szabályzat a zárt alakzatokat részesítette előnyben, zárt zászlóaljoszlopok feladatává téve az
ellenség legyőzését. A m odernebb francia harcm ód a csatárláncban való tám adást al kalm azta. A csatárrajok rövid roham után tüzeltek, m ajd leültek vagy lefeküdtek, hogy puskájukat újratöltsék, m iközben a m ögöttük haladó raj fedezte őket, aztán „m acska m ód ugrálva” ism ét előre nyo m ultak. „Ez az afrikai zuávoktól elsajátí to tt harcm odor annyira elképesztette a m i csapatainkat - írja egy osztrák szem t a n ú - , hogy nyom ban m eginogtak.” S messze felülm últa az osztrákokét a franciák egyenruhája: kényelm esebb szabása volt, jobb anyagból készült a fran cia zubbony, s N apóleon hadseregében arra is figyeltek például, hogy m inden gyalogosnak a lábára m éretezzék a bakan csát . . . M agenta egyszerűen szégyenteljes ve reséggé vált. Az elcsigázott osztrák csapa to k , m elyek katonái egy napja gyakorlati lag nem k aptak meleg élelm et, tulajdon k éppen derekasan helytálltak, azaz helyt álltak volna, ha a hadvezetés nem m ond csődöt. A francia M ac-M ahon tábornok látszólag rosszabb pozíciójából is m erész oldaltám adást intézett a vele szem ben álló Clam-Gallas altábornagy csapatai ellen, m ire az visszavonulót fúvatott. D e nem ő volt az egyetlen hadtestparancsnok, aki saját szakállára cselekedett. Gyulay tehe-
tétlensége - úgy tű n ik - beosztottjaira is átragadt. A főparancsnok a hozzá beérke ző rém ült jelentések hatására m ár egy olyan pillanatban elvesztettnek nyilvání totta a csatát, am ikor m ég m egnyerhető, de legalábbis m egvívható lett volna. A Gyulay által elrendelt visszavonulás valóságos m eneküléssé vált, m elyet csak a M incio keleti partján lehetett m egállíta ni. L om bardia ezzel a francia-piem onti szövetségesek ölébe hullott. Az osztrák csapatok m egint a várnégyszögben gyüle keztek, ahonnan Gyulay táborszernagy legszívesebben m ár addig sem m ozdult volna ki. H a serege m aradt is, neki m indenesetre ú tilaput k ö töttek a lábára. Ferenc József azonnal leváltotta - döntésével így is m ás fél hónapot késett. A tisztikar szívesen látta volna Benedek Lajost a főparancsno k i poszton, hiszen ő R adetzky utolsó ve zérkari főnökeként nagy tapasztalatokat szerzett Itáliában, ahogy m aga m ondta: „ism ert m inden fát” . Ám a császár világ képéhez az illett, hogy legfőbb had ú rk én t m aga álljon hadai élére. A 29 éves ifjú, aki eddig az abszolút monarchát játszotta, arról álm odott, hogy se regeit győzelemre vezeti, büszke hadve zérként vonul be m eghódított városokba (és a történelem be), ő, a dicső hős. Hogy katonai tapasztalatai a nullával voltak O sztrák gyalogság és francia gyarmati katonák harca M agentánál 1859. június 4-én
29
HÍ««»«» egyenlők - 1848 nyarán, m ég főherceg kén t néhány hetet R adetzky stábjában szem lélődhetett, s egyszer a forradalm i M agyarország ellen vonuló csapatokat is m eglátogatta - , továbbá az a tény, hogy gondosan m egtervezett katonai nevelése a törzstiszti foknál ta rto tt, s a vezérkari képzés m ég m eg sem kezdődhetett, am i kor abba kellett hagynia, m ert az iskola padból átü lt a tró n ra, s a m ulasztottak pótlására m ár soha nem adódott idő, nos, m indez kevéssé zavarta. Solferinónál az tán keserves leckét kapott. A császári királyi főhadiszálláson h adi terveket kovácsoltak a nyom asztó d ilet tantizm us jegyében. „Siralm asabbat el sem lehet gondolni, m in t ezt az arrogáns ifjoncot, aki nekiáll hadsereget vezényel n i, és aki, m int szélben a n ád , a legellentm ondóbb befolyásoknak enged” - írta a kortárs F ried rich Engels m aró gúnnyal Ferenc Józsefről - , „m a az öreg H efínek fogad szót, hogy holnap m egint G rünne ú r ellenkező tanácsára hallgasson, ma visszavonul és holnap hirtelen tám ad, és egyáltalán maga sem tudja, hogy m it a k a r.” Egyelőre lázas tevékenység folyt, a csa patokat k ét hadseregbe osztották be gróf Schlik és gróf W im pffen tábornok p a rancsnoksága alatt. A császár udvari ta30
Legendák születnek: e színezett litográfián például három Haller-huszár száll szembe tíz piemontival és Voghera ellenséges lakosaival
nácsadói, akik a hadvezetéshez m it sem értettek - igaz, az elm últ évtizedben a d ip lom ácia sem m utatkozott erős oldaluk n ak - , továbbra is azt a rem ényt táplálták, hogy a ném et állam ok, élükön Poroszor szággal, végre felism erik a francia ve szélyt, és segítséget nyújtanak. A kkor a fő hadszíntér a Rajna m ellé helyeződik át, N apóleonnak is oda kell küldeni csapatai javát, A lbrecht főherceg egy harm adik hadsereggel ugyancsak m enetkészen állt az északi front m egnyitására várván - és akkor m inden jóra fordul, elm úlik ez a m egaláztatás, ez a rém álom , ez a szoron gató kudarcsorozat. Csakhogy a ném et állam ok nem m oz dultak. (H ogy m indazonáltal a m ásodik front lehetősége nem csak az osztrák veze tés rem ényeiben és néhány föllelkesült ném et nacionalista jelszavaiban élt - tőlük szárm azik a m ondás, hogy a R ajnát a Pónál kell m egvédeni - , azt a későbbi fejle m ények, III. N apóleon óvatos cselekede tei is bizonyítják.) A franciák császára győzelemre töreke d e tt, méghozzá a lehető leggyorsabban, m ert csapatai szintén kezdtek kim erülni.
M ajdnem három heti szervezgetés, átcso portosítás, felkészülés után Ferenc József vezérkarában is a tám adás m ellett döntöt tek. R am m ing altábornagynak, H eß ve zérkari főnök helyettesének az elgondolá sa kerekedett felül, aki azt javasolta, hogy a két cs. kir. hadsereg keljen át a M inción, és addig tám adja meg a francia-piem onti szövetségeseket, am íg azok be nem feje zik erőik összevonását. A terv önm agá ban helyeselhető, egyetlen szépséghibája, hogy hiányoztak hozzá az ellenség pontos helyzetéről kap o tt inform ációk. Ez aztán ugyancsak m egbosszulta magát. így inkább vaktában indult m eg június 23-án a cs. kir. csapatok felvonulása. Alig keltek át a M inción, nagy m eglepetésre m áris franciákba ütköztek. A következő napon hajnali fél három kor m egkezdőd te k az összetűzések. A Giotóból Bresciába vezető főútvonal m entén táborozó 1. had sereg előőrseinek körletében estek az első puskalövések, három kor a francia tü zér ség m egkezdte az ágyúzást, s ötkor m ár az északi szárnyon, a L a Grole m elletti dom bvidéken is folytak az ellenségeske dések. Az osztrákok a meleg étkezés után k í vántak tám adni, a vezérkar nem akart is m ét üres gyom rú sereget harcba vinni. Csakhogy a franciák nem várták m eg ezt
az „A bkochen” -t, am ely így bevonult a h adtörténetbe. A cs. kir. hadseregben ekkortájt általában egyszer k ap tak meleg ételt a katonák - a franciában kétszer s ezt az étkezést rendszerint reggel kilen cig bonyolították le, hogy utána egész nap verekedni lehessen. Ez előtt az „A bko chen” előtt nem lehetett csatát kezdeni. H a tehát az ellenség előbb in d u lt tám adás ba, felborította a csudaszép n a p ire n d e t. . . Ferenc József ennek m egfelelően k i lenc óra tájban érkezett kíséretével a csa tatérre, és nem kis m eglepetéssel és boszszúsággal kellett tapasztalnia, hogy m ár órák óta javában folyik az ütközet. H úsz kilom éter szélességben, a G arda-tó déli partjától a Pó-síkság rizsföldjeinek széléig gyilkolta egym ást a k ét sereg. 133 ezer cs. kir. katona állt szem ben 151 ezer francia-p ie m o n ti szövetségessel. 413 osztrák ágyú ontotta a tü zet, m íg az ellenkező ol dalról ugyancsak 413 löveg ritk íto tta F e renc József zászlóaljait. A F ranz W im pffen parancsnoksága alatt álló déli szárnynak kellett volna a döntést kicsikarnia, átkarolva az ellensé get. A délelőtt folyam án azonban kide rü lt, hogy W im pffen hadserege erre k é p telen, tüzérsége nem tu d megfelelő tám o gatást nyújtani gyalogságának, a francia tüzérség viszont szörnyű pusztítást vitt
A rosszul vezetett csapatoknál is tapasztalható volt az egyéni hősiesség. Prokosch főhadnagy például két löveggelfedezi a visszavonulást a z ellenséges túlerővel szemben 1859. május 20-án
végbe soraiban. így viszont nem sikerült az arcvonal közepén küzdő Schlik hadse regét teherm entesíteni. A franciák kora délután m egroham ozták a ciprusokkal b o ríto tt solferinói m agaslatokat, szurony roham uk súlya alatt összeroppant az oszt rák arc vonal. Ferenc József délután négykor adta ki parancsát az általános visszavonulásra. Csapatai m egint egyszer átkeltek a M inción. É szakon, a G arda-tó partján a V III. hadtest ekk o r m ég szilárdan tartotta San M artino m agaslatait. Parancsnoka legen dássá vált m ondattal szállt szem be a viszszavonulást elrendelő utasítással: „F egy vereink becsülete m egtiltja nekem , hogy e pillanatban visszavonuljak.” A parancs m egtagadó altábornagyot Benedek Lajos lovagnak hívták. H úszezer em berével m ég visszaszorította a szem ben álló m in t egy harm incezer piem ontit, aztán este ő sem teh etett m ást, m int hogy m egindult kelet felé. M ég az időjárás is éreztette, hogy nem m indennapi esem ény történik. D élelőtt tetőfokára hágott a kánikula, m egkínozva
tisztet és katonát, lovat és lovast egyaránt, m ajd hirtelen hatalm as vihar tö rt k i, órá kig öm lött az eső, m ocsárrá változtatva Solferino vidékét. M intha a rengeteg vért akarná lem osni, úgy záporozott. Vér p e dig hullott elég: 22 350 osztrák (ném et, m agyar, cseh, horvát, rom án, szlovák és egyéb), valam int 12 000 francia és 5 500 piem onti m aradt a csatatéren. Az eleset tek tem etése, a lótetem ek elégetése napo kig ta rto tt, m iközben ellátatlan sebesül tek hevertek tem plom okban, istállókban, m agtárakban, de az utakon és a szőlősker tekben is, a pokoli időjárásban százával haltak meg olyanok, akiknek sérülése „norm ális” körülm ények között nem lett volna halálos. (E látvány késztette aztán a hadm űveleti területen m agánem berként éppen átutazó H en ri D u n an t-t a Vörös K ereszt m egalapítására.) A katasztrófa beteljesedett. Az osztrák hadvezetés ism ét csődöt m o n d o tt, képte lennek bizonyult a m agasabb egységek hadm ozdulatainak összehangolására, a m anőverek, az utánpótlás megszervezésé re, a hadtáp irányítására (m indezt m ár ak koriban logisztikának hívták). Folliot de Crenneville gróf, G rünne utóda a főhad segéd posztján, aki az itáliai hadjáratban egy hadosztályt vezényelt, s följegyzései az 1859. évi háború egyik legfontosabb 31
Solferino, 1859 Ferenc József uralkodása első évtizedé nek végén a lehető leglátványosabban lepleződött le a dilettantizm us csődtöm ege, amely a hadügy - s általában az állam ügyek - irányítását jellemezte. A m aga sabb parancsnokok kiválasztásánál a h ű ség és az engedelm esség fontosabb szem pontnak bizonyult a ráterm ettségnél, így h át alkalm atlan tábornokok kerültek kulcspozíciókba. K iváltképp érvényes ez a megállapítás gróf Gyulay Ferenc tábor szernagyra, aki R adetzky marsall örökét vette át az itáliai főparancsnokságon. Az 1859. évi hadjáratban - am elyet a bécsi diplom ácia balfogásainak követ keztében A usztria kezdem ényezett - m ár az első perctől kezdve a hadvezetőség határozatlansága, koncepciónélkülisége rontotta a cs. kir. hadsereg esélyeit. G yu lay itáliai serege piem onti-francia koalíci óval állott szem ben, a főparancsnok azonWiedemann alezredes, kezében a kétfejű sasos lobogó val, az A lbert von Sachsen gyalogezred katonái élén a z ellenségre tör 1859-ben mindkét hadviselő fé l gyalogos harcászatában előtérben állt a kézitusa. E z a z osztrák litográfia Ungerer vadász hőstettét örökíti meg
bán meg sem kísérelte kihasználni azt a helyzeti előnyt, am elyet a szövetséges francia csapatok beérkezéséig az olaszok kal szem ben élvezett. Egy teljes hónapot vesztegetett gyakorlatilag tétlenül el, úgy hogy V iktor Em ánuel olasz király nem ok nélkül m ondhatta évekkel később: „N em nekem , G yulaynak járna em lékm ű, am i ért a franciák m egérkeztéig kím élt b en n ü n k e t.” Ferenc József ekk o r m aga vette át a fő parancsnokságot. Solferinónál az osztrák hadvezetés ism ét csődöt m o n d o tt, k ép te lennek bizonyult a m agasabb egységek hadm ozdulatainak összehangolására, a m anőverek, az utánpótlás m egszervezésé re, a hadtáp irányítására. Egy osztrák tá bornok „bizonytalan diszpozíciók és in strukciók” sorozatának nevezte a solferinói melléfogásokat; H ü b n e r báró, a civil diplom ata és leendő rendőrm iniszter kím életlenebbül, ám m indenképp találób ban „piram idális alkalm atlanságnak” , s ítélete - noha elsősorban az Engels által „hígagyúnak” m inősített Gyulayra és tá r saira gondolt - a császár legm agasabb sze m élye általi hadvezetésre is találóan alkal m azható. Sok m inden odaveszett 1859. június 24-én. A hadjárat, a lom bard tartom ány, no meg a cs. kir. hadsereg dicsősége.
A csődöt mondott hadvezér: G yulay Ferenc táborszernagy (a képen altábornagyként)
I I I . Napóleon, a franciák császára az olasz nemzeti eszme védnökeként lépett háborúba A usztria ellen V illa Francában mégis megalkudott Ferenc Józseffel
O sztrák vadászok gyalogos négyszögben küzdenek az ellenséges lovassággal
forrásának szám ítanak, keserű szavakkal ecseteli e tragédiát. A m it ő szakszerűen „bizonytalan diszpozíciók és instru k ció k ” sorozatának nevez, A lexander von H übner báró, a civil diplom ata s leendő ren dőrm iniszter m egfogalmazása szerint kegyetlenebbül hangzik: „piram idális alkal m atlanság” , írta, s noha elsősorban az E n gels által „hígagyúnak” m inősített Gyulay Ferencre és társaira gondolt, ítélete a csá szár legfelsőbb személye általi hadveze tésre is találó.
L om bardia elvesztése nagy kudarcnak szám ított, m ég akkor is, ha e m erőben d i nasztikus alapú m onarchia uralkodója az zal vigasztalhatta m agát, hogy a harcm e zőn elveszíteni egy tartom ányt mégiscsak m éltóságteljesebb, m in t engedni olyan átkos és veszedelmes eszm éknek, m int a na cionalizm us, a birodalom egyik rákfenéje. V elence még így is m egm aradt, igaz, ezt m eg sokan az „ellenszenves parvenü” n ek , III. N apóleonnak tulajdonították. A franciák császára ugyanis hirtelen elbi-
Sok m inden elveszett ezen az 1859. jú nius 24-én: a hadjárat, a lom bard ta r tom ány, no m eg a cs. kir. sereg dicső sége. M indez talán elgondolkodtatta Ferenc Józsefet, az önjelölt hadvezért. K ét n a p pal a solferinói csata u tán hosszú levélben számolt be az esem ényekről feleségének, E rzsébetnek, leírva az ütközet m enetét (tanulságos olvasni, m ennyit é rte tt meg belőle), m agyarázkodva, m iért rendelte el a visszavonulást (tarto tt a franciák áttö ré sétől), elmesélve saját lovaglását az ítélet időben, s az esti levert hangulatot a főha diszálláson. „Ez egy szörnyű nap szom orú tö rtén e te , amelyen sokat te ttü n k , de a szerencse nem m osolygott rá n k ” - tudósít. „Sok ta pasztalattal lettem gazdagabb és m eg tu d tam , hogy érez egy m egvert tábornok. Szerencsétlenségünk súlyos következm é nyei m ég csak m ost jönnek, de bízom Istenben és nem érzem hibásnak m a g a m .. . ”
M íg Lombardiában az olasz lakosság ellenségesen viseltetett ács. kir. katonasággal szemben, Tirolban számítani lehetett az osztrák lakosságra. U tközet az A lpokban 1859. július 8-án
34
zonytalanodott, s nem tu d ta , akarja-e egyáltalán, hogy egy rem ényteljes vetélytársa szülessen meg az egységes Itália ké p éb en, meg csapatai fáradtságát is tapasz talhatta, az pedig világos volt szám ára, hogy az osztrákok akkor is sokáig ellenáll h atn ak a várnégyszög védelm ében, ha továbbra is tökfilkók m ódjára vezénylik őket. III. N apóleon jelleméből következett: váratlanul cserbenhagyta szövetségesét. N éhány nappal solferinói győzelme után V illafrancában találkozott Ferenc József fel, s fegyverszüneti feltételként egyedül L om bardia átadását követelte. Ferenc Jó zsef engedett, hiszen m egtarthatta a ve lencei tartom ányt, és a (harm adik) napó leoni gesztus ama látszat m egőrzését is m egengedte, hogy A usztria csupán F ra n
ciaországtól és nem a kis Piem onttól szen vedett vereséget. L om bardiát term észete sen nem tarto tta meg a franciák császára, hanem elcserélte Piem onttal Savoyáért és N iz z á é rt. . . A X V III. század dinasztikus „kabinet-háborúit” lezáró tartom ány csereberélő békék em léke sejlett föl, de vajon nem ez illett-e a H absburgok tarka barka birodalm ához? M ás kérdés, hogy az olasz nem zeti érzület hatalm as fellángolá sát a két császár nem tu d ta m eggátolni, így III. N apóleon kétszínűsége dacára a következő évben létrejött az egységes olasz állam , am elyből csak R óm a, a pápa világi b irtoka, valam int az osztrák Velen ce h iá n y zo tt. . . A hadsereg ö n tudatát fölöttébb m eg nyirbálta az 1859. évi szégyenteljes fias kó. K udarcot vallott a hadsereg, m elynek „bám ulatosan küzdő, derekasan helytál ló” katonái elvéreztek a hadvezetés bűnös alkalm atlansága, a szervezés csődje m iatt. Az osztrák liberálisok, az abszolutizm us ellenzői m ost joggal tehették föl a kérdést,
m ire is kellettek azok a hatalm as össze gek, am elyeket a hadsereg fejlesztésére fordítottak. A pontos sum m ákat persze senki sem ism erte, hiszen az állam háztar tás adatait titkosan kezelték, annál na gyobb volt a suttogás. S a szabadelvűek nek kapóra jött az a tény is, hogy a vesztes hadsereg parancsnokai szinte kivétel nél kül az arisztokrácia soraiból kerü ltek ki. Ezek feudális allűrjei pedig nagy vissza tetszést keltettek. A m ár em lített Crenneville tábornok, maga is gróf, viszolyogva írta le Gyulay kártyapartijait és u d v artar tását, m iközben „a katonák éheztek és a tábori posta hevertette a leveleket” . „ E t től a főhadiszállástól kifordul az em ber gyom ra” , jegyezte m eg feleségének írt le velében. D e nem csak neki. A háború után hazatérő és leszerelő m ozgósított katonák tízezrei m esélték el o tth o n tapasztalatai kat. B űnbakok kellettek h át a régi recept szerint, s Ferenc József e téren nem is té továzott. T ö b b m int hatvan tábornok vo-
A lombard-velencei királyság a z 1859. évi háború után. A M incio folyótól és a Garda-tótól nyugatra eső területek immáron olasz kézbe kerültek, de a vámégyszög erődjeiben osztrák katonaság állomásozik
n u lh ato tt nyugdíjba, köztük H eß is, igaz, ő érdem ei elismerése m ellett. U tódjául a császár a vezérkar élére - főhadiszállás m esternek, ahogy akkor hívták - az idő közben táborszernaggyá előléptetett Be nedek Lajost nevezte ki. M inden mellette szólt, csak ő m aga nem , hiszen a legszíve sebben ő is a nyugállom ányt választotta volna. M égiscsak ő volt azonban az egyet len, aki úgy-ahogy m egm entette a H ab s b urg fegyverek becsületét, ráadásul nem volt arisztokrata, tehát senki sem tehetett szem rehányást, hogy m egint valaki olyan k erül magas katonai posztra, akit csak a származása tesz erre alkalmassá. T erm észetesen G rünnének is távoznia kellett, az elm últ évtized legbefolyáso sabb em berének, aki a hadügym inisztéri u m feloszlatása óta gyakorlatilag a had-
ügym iniszteri teendőket is ellátta. S mivel az új - no, azért csak módjával új - Ferenc József Solferino után ném i parlam entá ris látszatot is m egengedett, újra felállítot ták a hadügym inisztérium ot. K atonai kö rökben rögtön hangot adtak az abbéli ag godalom nak, hogy a hadi kiadások össze ge ettől a leheletnyi liberalizálódástól is csökkenni fog: a hatalom ból részt kérő burzsoázia, amely élvezte az önkényuralom m al egyidejű gazdasági föllendülés előnyeit, de amelyet erősen sújtott az am úgy is népszerűtlen itáliai háború okozta gazdasági válság és állam csőd, ellenezte az im produktív katonai költ ségvetést. Az eredm ény a hadseregreform és az újabb átszervezés m ellett takaré kossági program lett, ennek következ m énye pedig a hadsereg további gyengü lése. Ezt 1866-ban sokan nagyon bánták. A usztria hadserege Solferino után ugyan is m egindult azon az ú to n , am elynek vé gén a königgrátzi csatamező terü lt el.
A königgrätzi rémálom, 1866
öniggratz Kelet-Csehországb an , az E lba felső folyásánál fekszik, m ai neve H radec K rálové. A legrégibb csehországi városok egyike, a közelében olyan jeles helységek fekszenek, m int a W allenstein hercegségének központjává le tt, de a híres betyárról, R um cajsról legalább annyira nevezetes G itschin (Jicín), illetve P ardubitz (Pardubice), ahol 1873 óta rendezik meg a nagy h írű steeplechase-t, a világ egyik legnehezebb lovas-akadályversenyét. A X V III-X IX . század során Königgrátzet hatalm as erődrendszerrel vet ték körül, amely a császári királyi haderő egyik fontos tám aszpontjául szolgált. A város m elletti síkság pedig kiváltképp alkalm asnak tű n t nagyobb szabású ü tk ö zet megvívására. Az 1866. esztendő nya rán itt érte A usztriát a következő szégyenteljes katonai vereség, amely fordulópon to t hozott történelm ében. Az ellenfél ekkor m ár Poroszország volt, a tét pedig a ném etországi vezető sze rep. Évszázadokig viselték a H absburgok a „ném et nem zet szent róm ai birodalm á n ak ” koronáját, amely a széttagoltság, a „ném et nyom orúság” következtében in kább cím m el és különféle előjogokkal, sem m int tényleges hatalom m al járt. A n é m et császár m indenesetre az első volt a n é m et fejedelm ek között, akik közül csupán néhány kiválasztott em elhette trónra. A X V II. században, a harm incéves hábo rúban tettek a H absburgok utoljára kísér letet a ném et birodalom alávetésére, való ságos császári hatalom m egterem tésére; a hábo rú t lezáró 1648. esztendei vesztfá liai béke szentesítette az akkor m ég több száz fejedelem szuverén hatalm át. A cím től aztán a napóleoni háb o rú k idején kel lett m egválni. A franciák császára egysze rűen lem ondatta ném et ellenlábasát, aki egyik fő kötelezettségét, a birodalom gya rapítását am úgy sem tu d ta im m ár teljesí teni, hiszen annak m egoltalm azása sem m ent m inden zökkenő nélkül. Bécsben ekkor, 1806-ban, kreálták az A usztria császára titu lu st; a veszteséget valamivel m égiscsak pótolni kellett. A ztán elm últ a m onarchák rém álm a, N apóleon b elebu k o tt saját telhetetlenségébe, de a régi n é m et birodalm at nem lehetett többé föltá m asztani: lett helyette N ém et Szövetség, az im m áron „csupán” 39 független ném et állam am algám ja. E szövetség elnöki tisz tét ugyan továbbra is A usztria töltö tte be, de ez m ég form álisabb volt, m in t a hajda ni ném et császári poszt.
Poroszország viharos sebességgel em el k ed ett föl E urópa egyik legjelentősebb ál lam ává, méghozzá hódító háborúk útján, a birodalom és legtöbbször A usztria rová sára. II. Frigyes - akit B erlinben egysze rű en N agynak tituláltak - M ária T eréziá tól ragadta el Sziléziát, az egyik leggazda gabb H absburg-tartom ányt, de a legna gyobb területi nyereségre Poroszország a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kong resszuson te tt szert, a Rajna m enti tarto m ányok bekebelezésével. C supán össze hasonlításul: 1701-ben, am ikor a bran d enburgi választófejedelem porosz királylyá koronáztatta m agát, valamivel több m in t százezer négyzetkilom éter és másfél m illió alattvaló fölött uralkodott, míg a m ú lt század közepén egy 280 ezer négy zetkilom éternyi s csaknem húszmilliós hatalom m á vált Poroszország állt szem ben Ferenc József m onarchiájával. E z a Poroszország m ind tudatosabban készült arra, hogy m agához ragadja N é m etország vezetését. 1848-ban az ország egyesítésére forradalm i úton tö rtén t k í sérlet, a porosz király azonban nem k ért
a nép kegyéből. E helyett - m ihelyst sike rü lt ú rrá lenni „a csőcselék zavargásain” - a többi fejedelem m el próbált megegyez ni, az önállóságukat m egőrző állam ok laza konföderációját tervezve, ez az elképzelés azonban a status quót féltő nagyhatalm ak és m indenekelőtt A usztria heves ellenállá sán m egbukott. (Más kérdés, hogy A uszt ria próbálkozásai is ellenkezésre találtak, E urópa korm ányai nem k értek egy Bécsnek alávetett centralizált ném et biroda lom ból, s a ném et fejedelm ek sem lelke sedtek egyöntetűen az ötletért.) E k kori ban m ind tö b b et beszéltek a „kisném et” és a „nagyném et” m egoldásról. 1848-ban persze azok a ném et nacionalisták, akik a kisném et m egoldás híveinek vallották m agukat, szintén szívesen bevették volna A usztriát a virtuálisan létező egységes né m et nem zetállam ba - hiszen ki szeretne kicsi lenni, ha nagy is lehetne - , feltéve, hogy nem hozza magával nem ném et ré szeit. V égtére is egy olyan ném et nem zeti állam , am elyben idegen népek lakta tarto m ányok, országrészek, sőt országok van nak, nehezen tekinthető nem zetinek. r.
\ uffnÁeóiúf
Trithel i,ma
-SS*'. -liiSli ~ \
1 Jf/umif i )J,rjrArn (fO Í
senIminiíAóa/M
W M M l
/¡ofutndf
Ibuihnla/uilíi
Uurtjettt,
A'őirujdtt^
[VKhtmeí hindii
ZlninOt
JhlMllnlt*
Vup., favhttb,
tM/tifíU
ItoífijJuiui'niit,
ffldenmU
oiVtrtjrAau Pffíuúm
iCaymltt/a
Cajtluuy-
DarA [
V'aVJcrtíJun
Hamrr.itait,
, Pa&t' ’IbUlriArti
I/'nhruthi forinttá ÜMrtiti
'•ibltteu
Hwqimit
A z osztrák-porosz határvidék térképe (1866), S zá sz ország területrészeivel, különös tekintettel az erődökre, a folyóvölgyekre és a vasútvonalakra
Tatar 'iSluittnilt
Matti
nffrih
>
ifirVrdrn/iift
1
A bécsi korm ányzatnak azonban esze ágá b an sem volt lem ondani akár csak egy talpalatnyi - birodalm i - földről, s e nagy ném et (vagy akár „nagyosztrák”), valójá b an azonban elsősorban dinasztikus tö rekvéseit nem tu d ta elfogadtatni a többi ném et állammal. A nagyném et elképzeléseket Ferenc Jó zsef egy pillanatra sem adta föl, így az osztrák-porosz rivalizálás sem szűnt meg. Berlin szívósan tö rek ed ett A usztria h át térbe szorítására, sőt kiszorítására, Bécs pedig Poroszország elszigetelésére. Időle ges sikereket m in d k etten elkönyvelhet tek , de az idő szem látom ást a poroszok nak dolgozott. A francia-piem onti-osztrák háború idején egy pillanatig úgy tű n t, sikerül egy táborba kerülnie a két riválisnak. Az „ősellenség” , Franciaország fenyegetése láttán ugyanis N ém etország-szerte fellob bant a hazafias érzület, nem kevesek szí vét dobogtatta m eg a jelszó: „A R ajnát a Pó partján kell m egvédeni.” Az A usztria m elletti hadbalépést persze igen sokan el lenezték is, köztük egy vezető diplom ata,
O ttó von B ism arck, aki m ár ekkor azt fej tegette, hogy az itáliai vereség után A uszt riát könnyebb lesz kiebrudalni a N ém et Szövetségből. A Ferenc József-i diplom á cia m indenesetre m egtette azt a szívessé get a segítségnyújtás ellenzőinek, hogy m eggondolatlan hadüzenetével m entesí tette vonakodó szövetségeseit a casus foederis teljesítésének kötelezettsége alól. M egváltozott azonban a helyzet a solferinói vereség után. A m eggyöngült A uszt riának Berlin m ár nagylelkűen fölajánlot ta fegyveres segítségét - persze m eglehe tősen megalázó feltételek m ellett. Porosz vezetéssel kellett volna a szövetséges né m et haderőnek a Rajnánál fölvonulni... O sztrák seregek porosz parancsnokság alatt? N em , ebből nem k ért Ferenc Jó zsef! M indenesetre III. N apóleon villa francai engedékenységében a m ásodik fro n t esetleges m egnyitása m iatti aggoda lom is szerepet játszott. Csapatainak zöme Itáliában tartó zkodott, egy rajnai tám adás ugyancsak kellem etlen hadászati helyzet be hozta volna.
Zciclienerkláruiií
_
Kistnba/tnen Strussen
— -F lú s s t
^ 2 J,00o \ § 0000)J;
STADTE m iim th r a h ' U.UUQj e-
© Stadtc
i» e
Stá die
u n ie r
,
M árkit
CaensUKlt
/fi,//,.:.'/.
?ob8.ctóítz
folfSUK
ai'/Aviihi InivtUiuiii
htr.hnn
labliinhiu
Ír«ratfB\ \YTnUltsrrilx
A hatvanas évek első felében A usztria és Poroszország m erőben különböző u tat jártak. Ferenc József kénytelen volt en gedni a liberálisoknak, és legalább látszat alkotm ányosságot bevezetni, a költségve tés parlam enti ellenőrzése viszont a hadi kiadások ism ételt csökkentésével járt. A porosz országgyűlés liberális többsége szintén ellene volt az im produktív kiadá soknak. Pedig a nagy hagyom ányú porosz m ilitarizm us képviselői, m indenekelőtt R oon hadügym iniszter és H elm uth von M oltke vezérkari főnök hadseregrefor m ot sürgettek. A m aguk szem pontjából igazuk is volt, javaslatuk m ár régen idő szerűnek volt tekinthető. Poroszországban 1813-ban vezették be az általános hadkötelezettséget, a lakosság létszám a azonban azóta m egkétszerező dö tt, m iközben az újonckeretek nem vál toztak, m inek folytán a sorköteleseknek csak töredékét lehetett behívni és kiké pezni. A hadügym iniszter az újonckere tek fölem elését kérte a L andtagtól, s per sze a szükséges pénzügyi fedezet m egsza vazását is. A liberális többség ellenállt, m ert - egyébként okkal - félt a m ilitariz m us térnyerésétől, attól, hogy a hadsereg nek és vezérkarának befolyása növekedni fog. I. Vilmos király von R oon a hadügy m iniszter javaslatára O ttó von B ism arck ot hívta m eg a m iniszterelnöki posztra. O aztán nem teketóriázott, és a parla m enttel dacolva, az alkotm ányosságot föl rúgva, a költségvetés törvényhozói m eg szavazása nélkül hozzáfogott a hadsereg fejlesztéséhez. Jellem zőek híres szavai, m elyekkel elveit m egfogalmazta: „N é m etország nem Poroszország liberalizm u sára tek in t, hanem hatalm ára; a kor nagy kérdéseit nem beszédekkel és többségi határozatokkal kell eldönteni (...), hanem vérrel és vassal.” Az eredm ényt persze nem pusztán az eltökéltség, hanem az ipari forradalom és m indenekelőtt Poroszország 1815. évi nagy szerzem énye, a rajnai iparvidék tette lehetővé. A reform E urópa katonailag leg erősebb hatalm ává tette az országot: nem csak a hadra fogható lakosság, a m ozgósít ható tartalékosok szám ában em elkedett ki Berlin ereje, hanem szervezettség, hadve zetés és haditechnika tekintetében is fe lülm últa lehetséges ellenfeleit, am int ez ham arosan a harctéren is m egm utatkoz h atott. Term észetesen az osztrák hadügy irányítói is m egpróbálták levonni a szük séges következtetéseket itáliai csúfos k u darcukból, a koncepciónélküliség azon ban - láth attu k - rányom ta bélyegét az in tézkedésekre, az átszervezésekre és a szükségesnek ítélt reform okra. Az egyenruházatban is tö rtén t ném i 39
változás a keserű solferinói tapasztalatok után. A m elegben elviselhetetlen állógal lér helyett lehajthatót rendszeresítettek a zubbonyra, am elyet kétsorosról egyso rosra szabtak át. A fehér zubbonyt ettől kezdve ütközetben és tábori körülm ények között nem kellett viselni. A gyalogság számára ehelyett a szürke köpenyt írták elő, ezt kellett fölvenni harc és m enetelés idejére, függetlenül attól, m ilyen évszak van és hol a hadszíntér. A köpeny alatt csak egy szál inget volt szabad h ordani, le szám ítva a hideg telet. Azt persze a hadve zetés is b elátta, hogy ilyen hatalm as b iro dalom ban, m int a M onarchia, m eglehető sen különböző klim atikus viszonyok for dulhattak elő, ezért egyetlen engedm ény kén t az Itáliában állomásozó ezredek ka tonái a tűző nap ellen védőkendőt tű zh et tek csákójukra. (S nehogy bárki hiányolja a fehér zubbonyt, am elyet csak díszelgéskor öltöttek föl ezentúl Ferenc József k a tonái, kötelezően előírták, hogy azt a háti zsákban kell cipelni.) Régi csapatnem ek tű n tek el az újítások alkalmával: a gyalogságnál nagy hagyo m ányú gránátosok például; a nehézlovas vértesek pedig levetették m ell vértjüket, de tarajos sisakjukkal a fejükön 1866-ban m ég utoljára hadba vonultak. A tüzérség új lövegeket k ap o tt, huzagolt csövű, de elöltöltős ágyúkat, m elyek jóval korszerűbbek voltak a korábbi m o delleknél, de a legm odernebb technikai színvonalnak a közelébe sem értek. A L orenz-puskát tovább tökéletesítet ték , jóllehet a vezérkar azt a következte
j Z Í *5
tést vonta le az itáliai hadjáratból, hogy ez a fegyver megállta helyét. A rra a híreszte lésre, hogy a porosz D reyse-puska messze fölülm úlja a Lorenz-féle teljesítm ényét, ugyancsak a m agentai és solferinói példá ra hivatkoztak az osztrák haditechnika felelősei. A franciák ott úgy küzdötték le kisebb hatásfokú puskájuk hátrányát, hogy egyszerűen lerohanták a cs. kir. gya logságot. Van-e hát hatásosabb taktika, tették föl a kérdést Bécsben, m int az el söprő szuronyroham ? A választ M oltke katonái adták meg K öniggrátz mezején.
Kitérő Dániába, 1864 A leendő ellenfelek azonban tettek még egy k itérőt, m ielőtt K öniggrátz alá m ene teltek volna. 1864 elején ugyanis háborús konfliktus robbant ki Eszak-N ém etországban, s ebben A usztria és Poroszor szág szövetségesként lépett föl. Az elbai hercegségek, Schleswig, H o l stein és a kicsiny L auenburg volt a tét. E zeket a perszonálunió kötötte össze D á niával, s a dán király, H olstein révén, amely a N ém et Szövetségnek is tagállama volt, ném et fejedelem nek is szám ított. A jobbára ném et nem zetiségű lakosság 1848-ban m ár egyszer kísérletet te tt, hogy csatlakozzék az akkortájt születni látszó egységes N ém etországhoz, D ánia azon ban fegyveresen akadályozta meg ezt az - ő szemszögéből nézve - szeparatista tö rekvést. így a fejedelem ségek továbbra is a kihalás szélén álló O ldenburg-ház u ral m a alatt m aradtak, m elynek örökösödési jogát - nőágon is - egy 1852-ben aláírt egyezm ény, a londoni jegyzőkönyv garan tálta. A fiág 1863 novem berében halt ki, a dán trónra a G lücksburg-házbeli IX. K eresztély lépett. A hercegségek azonban nem ism erték el utódlását, hanem önálló uralkodót választottak, az A ugustenburgcsaládból származó Frigyes herceg szemé lyében. Az ügy m ind ném et földön, m ind D ániában fölkavarta a nacionalista kedé lyeket. A dán király m indaddig a n em zetközi jogra s a nagyhatalm ak által is aláírt szerződésre hivatkozhatott, m íg a koppenhágai szélsőségesek nyo m ásának engedve, 1864 januárjában be nem je lentette a hercegségek bekebele zését. Bism arck porosz miniszterelnök vaskövetkezetességgel valósította meg programját, Németország elporoszosítását. E felvételjóval később, 1886-bankészült, deigen jellem ző a „vaskancellár”-ra: egyenruhát visel, ám hanyagul gombolja be, s tartásából is hiányzik minden katonásság
40
Bism arck porosz m iniszterelnök csak erre várt: egyszerre léphetett föl a nem zet közi jog őreként és az összném et érdekek oltalm azójaként. 1864. január 16-án u lti m átum ot intézett a dán korm ányhoz, am elyben háborús oknak m inősítette, ha D ánia negyvennyolc órán belül nem vonja vissza az annexiót. Bécsben nagy izgalm at keltettek az ese m ények. Ferenc József személyesen szállt síkra azért, hogy A usztria részt vegyen a katonai akcióban. A H absburgok n é m etországi jelenlétét kellett dem onstrál n i, s különben sem lehetett Berlinnek átengedni a ném et ügy védelm ezőjét öve ző dicsőséget. T ekintettel a rendkívül rossz gazdasági helyzetre, ez a háború sem volt igazán népszerű a M onarchiában, legfeljebb az osztrák-ném eteket ragad hatta magával a nem zeti felbuzdulás, de őket is csupán csekély m értékben - Kiél és Flensburg oly távolinak tű n t. M ivel D ánia nem teljesítette a porosz követeléseket - bízott ugyanis a nagyha talm ak tám ogatásában, amely elm aradt - , napok m úlva m egindult az osztrák expe d id o s sereg. N égy gyalog- és egy lovas dandárból állt a VI. h adtest, am elyet m ost vasútra ü ltettek , hogy húszezer em beré vel északra vonatozzon. (Ez m ár az új idők szele: a vasút - amelyről a X IX . szá zadi nagy ném et radikális-dem okrata publicista, Ludw ig Börne pár évtizeddel korábban m ég azt h itte , hogy az örök b é két hozza el, hiszen m i értelm e van hábo rú zn i, ha napok alatt több száz kilom étert lehet m egtenni - a háborús gépezet szol gálatába állt. M ár az 1859. évi hadjárat ban nagy szerepet k apott a vasúti hálózat a csapatszállításban, ekkor a hadsereg egy részét Kelet-Csehországból és Galíciából dobták át az itáliai hadszíntérre. A prágai hadtestet például - 40 ezer k atonát, tíz ezer lovat és ezer fogatot - röpke két hét alatt sikerült Olaszországba szállítani, csaknem ezer kilom éter távolságra! S ez m ég csak a kezdetet jelentette. N em soká ra m ár m illiók szállítását szervezik meg a vezérkarok m ellett felállított vasúti szál lítási ügyosztályok, irodák.) Az osztrák hadtest élére báró Ludw ig von Gablenz altábornagyot állították, s ez kivételesen jó választásnak bizonyult. Igaz, nem katonailag, m ivel Gablenz sem bizonyult Savoyai Jenőnek, hanem politi kai szem pontból: a báró birodalm i ném et volt, a bátyja porosz képviselő. A poro szok 24 ezer em bert k ü ld tek Frigyes K á roly királyi herceg vezényletével, a szö vetséges főparancsnoki tisztet pedig egy nyolcvanéves porosz tábornagy, W rangel báró töltötte be. A háború kim enetele katonailag egy
percig sem volt kétséges, jóllehet a dánok kem ényebb ellenfélnek bizonyultak, m in t azt B erlinben vagy Bécsben gondol ták. Ferenc József hadserege is igyekezett derekasan helytállni, hiszen az 1859-ben m egtépázott becsületét kellett helyreállí tania, s ugyancsak m egrendült önbizal m át visszanyernie. A m i az utó b b it illeti - jegyzi meg ironikusan Johann Christo ph Allm ayer-Beck - , m ajdnem túl jól si k erült. F eb ru ár 1-jén lépték át a poro sz-o szt rák szövetséges csapatok a holsteini h a tárt. A dán hadsereg egyáltalán nem volt fölkészülve, sem szervezetileg, sem tech nikailag. K ét nap m úlva gróf G ondrecourt osztrák vezérőrnagy dandárja m ár m eg is roham ozta a dán védővonalakat, és ham ar kivetette az ellenséget állásaiból, úgyhogy annak föl kellett adnia a Danew erket, az E ider és Schlei közötti szoros ban kiépített erődrendszert. Gablenz azon nyom bani üldözést rendelt el, s csa patainak február 6-án sikerült a visszavo nuló dánokat utolérnie. P ontosabban a dán utóvéd fordult szembe üldözőivel, kihasználva az 0versee község m elletti kedvező terepviszonyokat. Egy kis tó m ellett, az erdő szélén fedezékbe vonulva várták a dánok a cs. kir. katonaságot, am elynek a tám adáshoz egy közel ötszáz m éteres fedetlen em elkedőt kellett m eg m ásznia, kitéve m agát az ellenség tüzé n ek. Gablenz m égsem tétovázott; m enet 1864-ben Ferenc J ó z s e f presztízséért véreztek a M onarchia katonái a távoli Dániában. (¡k>ersee mellett fényes győzelmet sikerült aratni a dán gyalogság fölött
bői indítandó tám adást rendelt el, mivel a késő délutáni óra m ár lehetetlenné tett bárm ilyen átkaroló hadm ozdulatot. Az élen rohanó dandár hatalm as roham ot h ajto tt végre, és áttörte a dánok védelm ét, ám aránytalanul nagy veszteségek árán. Ezekről a veszteségekről elégedetten álla p íth atta m eg a vezérkar vizsgálata, hogy döntő többségüket szuronydöfés és puskatusütés okozta: bizonyítottan közelharc következm ényeiként, tehát A usztria k a tonái hősi halált haltak Istenért, a császá ré rt - a hazáért m ár kevésbé, hiszen az na
gyon messze volt az Északi- és a K eleti tenger partjától. Az előírt taktika beválni látszott; a csapatok lerohanták az ellenség tüzét. K ülön hízelgett a bécsi hadvezetésnek, hogy Gablenz akkor érte el első világra szóló sikereit a dán utóvéd ellen, am ikor a poroszok még egyetlen lövést sem adtak le a híres-neves hátultöltőikből. Ferenc József önbizalm a határtalanul m egnöve k ed ett, Gablenz azonnal m egkapta a M á ria Terézia-rend parancsnoki keresztjét, G ondrecourt, a „vaskem énységű” gene rális pedig m eghívást kapott Bécsbe, le gyen R udolf trónörökös nevelője. F eb ru ár 11-én a szövetségesek elérték a düppeli erődrendszert, am elyet a dánok fő tám aszpontjukká építettek ki ÉszakSchleswigben. A tám adók egyelőre csak b ekerítették a védm űvet, s főerejükkel folytatták az előrenyom ulást, im m áron D ánia belseje felé, ahol m ind hevesebb el lenállásba ütköztek. T öbbhetes felkészü lés u tán indult meg csupán a roham a „düppeli sáncok” ellen, am elyet a tú l erővel szem ben a dánok nem sokáig ta rt hattak. Főerőik Álsen szigetére vonultak vissza, ahová ham arosan követték őket a poroszok, sikeres partraszállási m anő vert hajtva végre. Ezzel m ár K oppenhága
41
is veszélybe k e rü lt, úgyhogy K eresztély király békét k é rt, elismerve vereségét. A dán h áború egyértelm űen Poroszor szág számára hozott b ab ért, és Bism arck külpolitikai sikerének szám ított a világ szem ében. A két győző egyébként fölosz totta maga között a zsákm ányt, Schleswig porosz, H olstein osztrák igazgatás alá ke rült. A porosz m iniszterelnök nagyon b í zott benne, hogy a kondom ínium m iatti súrlódások előbb-utóbb háborús okot eredm ényeznek. Bécsben egyelőre a siker eufóriájában éltek. Úgy hullottak a kitün tetések , m in t ha valami hatalm as háború nagy győzel m eit ü n n epelhették volna. A becsület visszanyerve, az önbizalom helyreállítva - m inden úgy volt jól, ahogy volt. A fekete-sárga zászló a régi dicsőségben lobog hatott. N incs hatalom , am ely ellenállhat na azoknak a katonáknak, akik e lobogót m agasba em elik, vagyis az osztrák k ato náknak, akiknek többsége az északi h ad járatban cseh, lengyel és m agyar volt (köztük a kassai és a pozsonyi gyalogezred legénysége), m íg az É szaki-tengeren föl vonuló osztrák hajóhad egységeinek fe délzetén főleg velencei olasz és horvát te n gerészek szolgáltak. Csak kevesen vállalták az ü n n ep ro n tást, s adtak hangot aggodalm uknak. M ert lehetséges, hogy a vezérkar táborno kai m eg voltak győződve a „d öfőtaktika” ellenállhatatlanságáról, tapasztalt gyalog sági csapattisztek figyelmét azonban nem kerülte el az a m észárlás, am elyet a p oro szok rendeztek D üppelnél a dánok sorai ban. Aki látta a D reyse-puskát m űködtében, csak abban rem énykedhetett, hogy soha nem kerül szem be vele. Pedig e szem bekerülésre csupán k ét esztendőt kellett várni.
Halmozott hibák M íg a dániai felhőtlen együttm űködés nyom án abban az illúzióban ringatták m a gukat a bécsi külpolitika irányítói, hogy az együttm űködés Poroszországgal fenn tartható lesz a továbbiakban is, B ism arck egyre leplezetlenebbül készült nagy célja, a porosz vezetésű ném et egység m egvaló sítására. E nnek következő lépéseként A usztria ellen tervezett h áb o rú t, amely porosz győzelem esetén F erenc Józsefnek a birodalom ból, azaz a N ém et Szövetség ből való kitessékeléséhez vezethet. A po rosz m iniszterelnök céltudatos diplom á ciával elérte a nagyhatalm ak semlegessé gét, és szövetséget k ö tö tt Olaszországgal, amely 1866. április 8-án írásos kötelezett42
Friedrich von B eck alezredes többször já rt az északi hadsereg törzsénél, hogy az uralkodó megbízásából tájékozódjék a helyzetről, és befolyásolja Benedek döntéseit. (A kép későbbi: táborszernagyként, a vezér kar egyenruhájában ábrázolja Becket)
séget vállalt: egy porosz-osztrák háború esetén hadba lép A usztria ellen, feltéve, hogy e háború három hónapon belül kitör. T erm észetesen Bécsben, még ha re m énykedtek is a tartós békében, szintén k észültek egy esetleges háborúra. A csá szár még 1865 elején utasítást adott egy poroszellenes háború felvonulási tervei n ek kidolgozására. E kkor kerü lt a h ad ügym inisztérium ba F riedrich Beck alez redes, aki korábban, H eß vezérkari főnök szárnysegédjeként, m ár dolgozott ilyen terveken. Ezek közül poroltak m ost le né hányat. Az alapgondolata valam ennyinek 1850-ből szárm azott, am ikor A usztriának éppen vitája volt Poroszországgal, és m oz gósítási intézkedésekkel kívánt nyom atékot adni akaratának (az esetleges hadjárat vezetésével egyébként - ki m ást? - Rad etzkyt akarták m egbízni, de a kedélyek akk o r lecsillapodtak). A tervek egy kelet csehországi csapatösszevonást irányoztak elő, s K öniggrätz szolgált volna a cs. kir. hadsereg m egindulási körletéül. Innen rövid az ú t Berlinig, gondolták a bécsi vezérkar tábornokai. A rra az esetre, ha Poroszország egy Szilézia irányából indí to tt ellentám adásra vetem ednék - am ire volt m ár példa N agy Frigyes idejében - , egy kisebb seregtestet hagytak volna M or vaországban, hogy a bécsi útvonalat vé delm ezze, és a főerők északi szárnyát fedezze. Bécs akkoriban még am úgy is erődített város volt; a bástyái még álltak.
E tervek persze átdolgozásra szorultak. Egyrészt a császári székesfőváros védel m ére m ár hiányoztak a régi erődítm é nyek, m ásrészt szám olni kellett a kétfrontos háború eshetőségével, azzal, hogy Olaszország kihasználja a kedvező alkal m at, és elragadja - olasz szemszögből: fel szabadítja - a velencei tartom ányt. Beck ennek ellenére k itarto tt a königgrátzi erő csoportosítás terve m ellett, s a Berlin elleni offenzíva alapgondolatát is m eg őrizte. Végül 1865-ben ad acta tették a ha diterveket, m ert sikerült elkerülni a h á b o rú t. A következő év februárjában azonban újra foglalkozni kellett a dologgal, hiszen m ind nyilvánvalóbbá vált a porosz hábo rús eltökéltség. Ferenc József m indazon által csak védelm i jellegű haditerv kidol gozására adott utasítást, hadd lássa ország-világ, hogy Poroszország az agreszszor, s a ném etek ném etek elleni háb o rú jával nem rokonszenvező osztrák-ném et közvélem énnyel is csak védekező háborút lehetett elfogadtatni. A védelm i stratégia m esszem enően m egfelelt a cs. kir. hadsereg ütőképessé gének. A takarékosság m eghozta eredm é nyeit. Igaz, a dániai diadalok csalfa fényé ben erre csak kevesen gondoltak. Az újabb, s im m áron védelm i haditerv a hagyom ányos erődstratégia elvét követ te. M ivel azonban kidolgozói - A ugust N eu b er alezredes és Gideon von K rism anic vezérőrnagy, a felállítandó északi se reg kijelölt vezérkari főnöke - arra számí to ttak , hogy a poroszok Sziléziából nyo m ulnak m ajd Bécs felé, a csapatösszevo nást a m orvaországi O lm ützbe irányozták elő. Itt kellett volna bevárni az ellenséget és m egütközni vele. A lbrecht főherceg, a H absburg-család katonája, K árolynak, az asperni győzőnek a fia, aki az offenzív hadvezetési elképzeléseket képviselte, he vesen tiltakozott. Végtére is ő volt kisze melve az északi front parancsnokának. Csakhogy a császár közben m ásként dön tö tt - s m egint egyszer tragikusan tévedett a megfelelő em ber kiválasztásában. Az ő választottja ugyanis Benedek Lajos volt. T ulajdonképpen igaza volt Ferenc Jó zsefnek, am ikor a m agyar szárm azású tá borszernagyot nevezte ki északi főpa rancsnoknak. Benedeket istenítették k a tonái, legendás alakjához győzelm ek, b ra vúros fegyvertények kötődtek. H a nem ő kerül e posztra, hanem például A lbrecht főherceg, m indenki felhördült volna: lám m egint m ellőzik a M onarchia legzseniáli sabb hadvezérét, hogy főhercegecskék kom m andírozhassanak. (Zsenialitásról persze szó sem volt; az ham ar k id erü lt -
csakhogy m ár későn, a teljes összeomlás után.) Ráadásul A lbrecht rendkívül n é p szerűtlen volt, sokan em lékeztek m ég ar ra, hogy 1848 m árciusában ő lövetett a tüntető bécsiek közé. Valószínű, hogy Ferenc József azért döntött B enedek m ellett, m ert m egbízott benne, pontosabban csak benne bízott igazán. U tóbb ugyan fölm erült, hogy az északi fronton vereséggel szám olt a csá szár, és ezért nem akarta, hogy az u ralko dócsalád egy tagját érje ilyen ku d arc, A lb rechtét pedig ink áb b győzni k üldte Itáliá ba. Egész m agatartása, a hadjárat alatti vi selkedése azonban ellentm ond ennek, s mivel a háború kitörésekor szinte m in denki osztrák győzelm et várt E urópában, m iért éppen Ferenc József lett volna peszszimista? Benedek Lajos kétségbeesetten kapálódzott a nagy m egtiszteltetés ellen, akár csak Gyulay F erenc 1859-ben. Érdekes m ódon őbelőle sem hiányzott a kellő önis m eret annak eldöntéséhez, hogy alkal m atlannak lássa m agát a feladatra. K é t ségtelenül nagyszerű csapattisztnek bizo nyult korábban, de a hadvezéri képessé gek hiányoztak belőle. S ha m ár főpa rancsnokság, akkor legyen Itália, ahol, ugye, „m inden fát ism er” , nem pedig az északi hadszíntér. E gyébként az em észté si zavarokkal küszködő Benedek m ár évek óta többször kérte nyugalm azását. Ám nem volt apelláta. T alán N agy Sán dor, Julius Caesar, Savoyai Jenő vagy N a póleon m in d en ü tt helyism eretekkel ren delkezett, ahová hadjáratot vezetett? K ü lönben is, m icsoda m entegetődzés ez egy vezérkari főnök részéről, aki egyidejűleg egy hadsereg parancsnoka is? (Előbb M a gyarországon volt korm ányzó és főpa rancsnok, m ajd V elencében.) Pedig k o molyan kellett volna venni B enedek kifo gásait, m ert ő igazán nem az az em ber volt, aki kérette m a g á t... Az Olaszországgal k ö tö tt három havi le járatú segítségnyújtási szerződés m iatt B ism arcknak sietnie kellett, s ő nem té t lenkedett. Ügyes provokációk sorával si k erü lt is a h áb o rú t kirobbantania. Az osztrák m ozgósítás m ár áprilisban m eg k ezdődött, s a vezérkar negyvenöt nappal szám olt, hogy a cs. kir. sereget harcké szültségi szintre hozza. A usztria tehát - legalábbis úgy tű n t - ez egyszer lépés előnybe k erü lt, s csak a hadvezetésen m ú lt, hogy ezt ki is használja. A csapatok nak június 9-ig kellett elérniük az olm ützi gyülekezési körletet. A nem zetközi helyzet A usztria számára tulajdonképpen nem volt előnytelen. N yilvánvalóan tu d ta m indenki, hogy a kétfrontos háború elkerülhetetlen, de az
olaszokat egyedül senki nem tarto tta ér demleges ellenfélnek. Valószínűleg Bis m arck sem , neki viszont fontos volt, hogy egy hadsereget akkor is lekössenek V iktor Em ánuel katonái, ha közben tönkrevere tik m agukat, m iként az meg is történt. A jelentékenyebb ném et fejedelm ek vi szont m indnyájan A usztria m ellett sora koztak föl. M indenekelőtt Bajorország és Szászország, a két legfontosabb szövetsé ges, továbbá H annover, H essen-K assel és H essen-D arm stadt, W ü rttem berg, Ba d en , N assau m eg a többiek. Poroszország csak néhány északném et állam ra tám asz k o d h ato tt, de ezek katonai ereje éppoly keveset nyom ott a latban, m int A usztria szövetségeseié. Az osztrák haditerv m ér sékelten h ato tt lelkesítőleg a szövetsége sekre. A szász hadseregnek a csehországi T heresienstadt (Terezin) körzetébe kel lett visszavonulnia, s ugyancsak ide vár ták a bajorokat, hogy az Elbánál közös frontot alkossanak a szászokkal. Vagyis m in d k ét ország kiszolgáltatta saját terüle tét az ellenségnek, m iközben az osztrákok a sajátjukat védték és védették. K atonai akciókra a várakozásoknak m egfelelően H olsteinben került először sor. A usztriának hihetetlen összegekbe k erü lt a megszállás fenntartása, abba vi szont Ferenc József nem m ehetett bele, hogy az osztrák igazgatás alá került Hol-
H elm uth von M oltke a X I X . századnak - Napóleon m ellett-legnagyobb katonai lángelméje
steinre a H ohenzollerek tegyék rá a kezü ket. K apóra jött, hogy a kétes örökösödési jogokat lobogtató augustenburgi herceg, akit egyszer m ár lefizettek, hogy tűnjön el a süllyesztőben, újfent előhozakodott igé nyeivel. A hercegségekben m ind több hí ve akadt, m ert az elbaiak m indinkább m egelégelték az ideiglenes gyarm ati sort. Csakhogy A usztria és Poroszország kö zött szerződés volt életben a jelen állapot fenntartására. Az egész tö rténet a „Gerolsteini kaland” cím ű operettre em lékez te t, csakhogy Schleswig és H olstein birto káért m ár katonák ezrei hullatták vé rü k e t... E nnek m egism étlődését elkerülendő, június elején G ablenz tábornok azt a pa rancsot kapta, hogy ellenállás nélkül ü rít se ki H olsteint, ha a poroszok bevonulná nak. E zt m eg is tette, az osztrák hadtest vonatra szállt, és egyetlen puskalövés nél kül m egindult Csehországba, a poroszok pedig bem asíroztak a tartom ányba. M indez június 6-án tö rtént. U gyanezen a napon Benedek O lm ützben haditaná csot tarto tt. Felderítőjelentések szerint három porosz hadsereg közeledett Szász ország felé, Szilézia és a L ausitz irányá ból, vagyis nyom a sem volt annak, hogy az ellenség M orvaországon keresztül ké szülne egy Bécs elleni főcsapásra. A hadi tanácson megjelenő Beck, aki mintegy a császárt képviselte, legalábbis Benedekék szem ében, a Csehország irányában történő előrenyom ulás m ellett em elt szót, hangsúlyozva, hogy e „tanács” nem az uralkodóé, hanem H eß és A lbrecht főher cegé. A helyzet groteszk - jegyzi meg A usztria újkori történetének m onográfusa, H elm u t A ndics. Egy m ásik front had seregparancsnoka, egy nyugállom ányú tábornok és egy fiatal császári szárnyse géd segítségével intrikál a hivatalos had vezetés ellen. M indazonáltal a főherceg nek igaza volt, az offenzívebb stratégia b i zonyosan célravezetőbb lett volna. Bene dek és vezérkara azonban k ita rto tt az ere deti elképzelés m ellett, s O lm ützben várta az ellenséget, ám annak esze ágában sem volt arra vonulni. A poroszok egyelőre csak a határon áll tak , ám I. Vilmos király nem engedélyez te annak átlépését. N em akart ő agresszor lenni. Bism arck provokációinak gyüm öl csére vártak. E gyümölcs javában érett. A porosz m i niszterelnök m ár az olaszokkal kötött se gélynyújtási szerződés m ásnapján javasla to t n y ú jto tt be a N ém et Szövetség reform járól a frankfurti Bundestagban. Általános választójog alapján m egválasztandó biro dalm i gyűlés összehívását indítványozta az autokrata állam férfi; a ném et államok 43
Königgrátz, 1866
Königgrátznél nyomasztóvá vált a porosz gyalogság technikai és taktikai fölénye
'
Benedek Lajos táborszernagy még a lova nyeigéből csatát vezénylő hadvezérek iskolájához tartozott
í
Az észak-csehországi K öniggrátz m ellett m integy félmillió em ber gyilkolta egy m ást. A tét a ném et hegem ónia volt: sikerül-e Poroszországnak kiszorítania A uszt riát a ném et szövetségből, s H ohenzollern-vezetés alatt birodalom m á összefog nia a ném et állam okat. Az 1866. évi hadjárat m egm utatta a H absburg-hadsereg gyengeségeit. Az el söprő porosz győzelmet csak nagy leegy szerűsítéssel lehet a hátultöltő D reysepuska fölényével m agyarázni, amely többszörös tűzgyorsaságot tett lehetővé. Ö sszehasonlíthatatlanul fejlettebb és szervezettebb volt a porosz hadsereg ki képzése, m ozgósítása, felvonultatása, ve zetése, ellátása. H elm uth von M oltke gya logsági tábornok, a porosz nagyvezérkar főnöke eleve jobb feltételek m ellett dol-
gozhatta ki a hadjárat terveit. A h ad tö rté nelem eme egyik legkiválóbb, elméletileg is rendkívül felkészült lángelm éjének m unkássága új fejezetet nyito tt a h ad m ű vészet históriájában: az íróasztalnál m eg tervezett, iparszerűen m enedzselt hábo rú k korszakát. M oltke ellenfele, az oszt rák csapatok főparancsnoka, B enedek Lajos táborszernagy nem vehette föl vele a versenyt; rosszabbul vezetett és felsze relt seregei m enthetetlenül alulm aradtak. Vigaszt csupán az olaszországi hadszín tér nyújtott Ferenc József katonáinak: a poroszokkal szövetségben hadba lépett olasz csapatokat a H absburg-család kato nája, A lbrecht főherceg tábornagy verte m eg Custozánál, és T eg etth o ff adm irális m egsem m isítő vereséget m ért az olasz h a jóhadra Lissa szigete m ellett. C satákat azonban hiába n yertek, a háború elve szett. M egszületett az olasz, valam int a ném et egység. A usztria kiszorult m ind Itáliából, m ind N ém etországból; súly pontja keletre tolódott: a következő évben m egszületett a kiegyezés, létrejött a d u a lista O sztrák-M agyar M onarchia.
1866-ban még utoljára indultak hadba a vértesek
Iv n .
A Lorenz-puskát csak állva vagy térdelve lehetett újratölteni, m iközben a katona valóságos céltábla
^
a?
A z olasz gyalogság nem adta fö l olcsón állásait 1866. június 24-én. F ritz N eum ann festménye a cs. kir. gyalogosok elkeseredett rohamát ábrázolja
diplom atái nem akartak hin n i a szem ük nek. A zseniális taktikai lépés egyszerre szolgálta a liberálisok m egnyerését s azt a célt, hogy A usztriának kelljen nem et m ondania az építő jellegű javaslatra. így is lett. Bécs ebbe a javaslatba nem egyezhe tett bele, s Bism arck ezt jól tu d ta. Az oszt rák „nem ” u tán ezért június 10-én körira tot intézett a ném et korm ányhoz, javasol ván, hogy A usztria nélkül szervezzék újra a N ém et Szövetséget. A M onarchia m ás nap a szövetségi haderő Poroszország elle ni m ozgósítását k érte a Szövetségi Gyűlés től. Bism arck erre m egszűntnek nyilvání totta a szövetséget. Június 14-én beállt a hadiállapot.
Sakk-matt Ami ezután következett, azt a huszadik században villám háborúnak neveznék. A porosz haderő m ár június 16-án m eg kezdte a behatolást H annover, H essen és Szászország területére. 29-én a hannoveri hadsereg Langensalzánál letette a fegy vert. A délném et állam ok csapatai a M aj nánál szenvedtek vereséget a poroszoktól, akik m egszállták F ra n k fu rto t, D arm stad to t, W ürzburgot és N ürn b erg et. A szász hadsereg, A lbert trónörökössel 46
A cs. kir. hadsereg területi elhelyezkedése 1866 áprilisá ban. Bism arck és M oltke számítása bevált: a z itáliai második hadszíntér jelentős osztrák erőket kötött le
az élén, a haditerv szerint visszavonult C sehországba. „E gyesítenünk kell, am it egyesíteni lehet” , adta ki a jelszót Ferenc József; B enedek északi hadserege azon ban még napokig O lm ütznél tétlenkedett, a szászoknak pedig végig kellett nézniök, hogy szinte a szem ük láttára rohanták le hazájukat a poroszok. Benedek joggal hivatkozhatott (volna) m indazonáltal arra, hogy hadserege még nem harcrakész, mivel hiába kezdődött el idejében a mozgósítás, az csak „cs. kir.” tem póban folyt, s mire Moltke a kapuk előtt állt, még mindig nem sikerült számos ezre det hadilétszámra feltölteni, a bevonultakat hiánytalanul és kifogástalanul felszerelni. A császár ezúttal távol m aradt a harc m ezőtől, Solferino óta m ár maga sem bí zott hadvezéri zsenijében. Ez persze nem jelentette azt, hogy Ferenc József ne szólt volna bele a hadvezetésbe, sorra küldte sürgönyeit - és szóbeli üzenetekkel Beck alezredest - , kezdem ényezést, tám adást, ütközetet sürgetve. Egy héttel a hadiálla p ot beállta után a poroszok m ár cseh föl dön állottak, három oszlopban m enetelt 1., 2. és elbai hadseregük Szilézia, a Lau-
sitz és Szászország irányából. A hadm űve leteket az egyik X IX . századi katonai lángész, H elm uth von M oltke gyalogsági tábornok, porosz vezérkari főnök irányí to tta, aki egyetlen osztrák tábornokban sem talált m éltó ellenfélre. B enedek szabályosan lebénult a felelős ség nagyságától, a feladat súlyától. E ddig soha nem kellett m ást tennie, m in t m aga sabb parancsokat végrehajtania, s azt m indig nagy elszántsággal és alkotó m ó don tette. Ez a nagyszerű parancsnok egy szerűen cselekvésképtelenné vált attól a szorongató érzéstől, hogy alkalm atlan nak érezte m agát egy egész hadsereg irá nyítására. N agy nehezen határozta el m a gát arra, hogy az olm ützi erőd árnyékából kim ozduljon, s akkor is inkább csak am o lyan tétova vánszorgás kezdődött, nem határozott „L inksabm arsch” , azaz n y u gatra kanyarodó céltudatos felvonulás. M in t a nyúl a kígyóval, úgy állt B enedek M oltkéval szem ben, m ondja Johann C hristoph Allm ayer-Beck. N apok alatt k id erü lt, hogy a reform ok ellenére az osztrák hadszervezet messze-messze el m arad a porosz m ögött, s a cs. kir. hadse reg ugyanott vagy m egint ugyanott tart, ahol fél évszázada, K ároly főherceg ide jén. Az 1859. esztendei tapasztalatok alapján, am ikor is a főseregnek hadsere
gekre való osztásával nem értek el sikert, az osztrák hadsereg-főparancsnoknak 1866-ban nem voltak hadseregkötelékek alárendelve. E nnek következtében B ene dek m ind a hét hadtestének személyesen parancsolt vagy kellett volna hogy p aran csoljon, nem is szólva a szövetséges szász h adtestről, a hadseregközvetlen lovashad osztályokról és a hadseregtartalékban ta r to tt tüzérségről. M oltke ezzel szem ben csak a három hadseregparancsnoknak k ü ld ö tt általános utasításokat, akiknek vi szont csak saját h adtesteik, illetve h ad osztályaik vezénylésével kellett tö rő d niük. D e ez csak az egy tényező a sok kö zül, a végeredm ény a porosz hadvezetés kimagasló fölénye az osztrákkal szem ben. Szó esett m ár arról, hogy B enedek L a jos nem volt valam i nagy vélem énnyel a vezérkari m unkáról (ez a tény külön is predesztinálta az osztrák vezérkari főnöki posztra), az ő ideálja továbbra is az a h ad vezér volt, aki egy dom bra ugrat lovával, a nyeregből fölem elkedve körülkém lel, s aztán keze intésével, vagy ide-oda nyargalászó szárny segédjei útján osztogatja bölcs parancsait. (N óta bene: ez a m ód szer eddigi beosztásaiban, csatáiban, am i kor m indig legfeljebb csak hadtestet veze te tt, bevált.) Ezzel a stílussal próbált most is úrrá lenni a helyzeten - ném ileg talán
A zd sztrá k lovasság fölénye keveset számított 1866-ban. Altsdorfbanpéldául a 6. ulánusezred egy szakasza üt között meg 1866. július 6-án Schmerek kapitány pa rancsnoksága alatt porosz ulánusokkal, érzékeny vesz teségeket okozva visszavetette a szám banjóval nagyobb ellenséget (L udw igK och festménye)
szorongásai elől is a szüntelen m unkába, önm aga túlhaj szólásába m enekülve - , személyesen folytatott felderítéseket, naphosszat a vonalak előtt vágtázott ve zérkarával, szinte félholtra lovagolva m a gát, m ár napokkal a döntő m egütközés előtt. A táborszernagy m inden cselekede te csak azt bizonyította, hogy ez a hadvezéri m agatartás a technika korában, tö m eghadsereg vezetésénél tarthatatlan. N em a hadszervezeti és a személyi felté telek frontján m aradt azonban döntően alul a császári királyi hadsereg. Az 1866. évi hadjáratban katonák tízezrei fizettek életükkel a tökéletesen elhibázott gyalog sági taktika m iatt. H iába indultak neki ú j ra meg ú jra a zárt cs. kir. zászlóalj oszlo p o k , hogy lerohanják a nagyobb tűzerővel rendelkező porosz csatárok vonalait, azok szabályosan letarolták őket. Ö nm agában helyes a gondolat, hogy az ellenfél techni kai fölényét taktikai intézkedéssel ellen súlyozni lehet - jegyzi meg ugyancsak Allm ayer-Beck - , csakhogy az alkalm azott taktika volt alapvetően hibás, és ezen az
sem segített, hogy rendívül derekas helyt állással erőltették. A három porosz hadoszlop önállóan operált. Benedek ezzel szem ben görcsö sen együtt tarto tta főerejét, nehogy a dön tő csatában egyetlen em bert is nélkülöz nie kelljen. A zt a lehetőséget is elszalaszto tta, hogy a három ellenséges hadsereget külön-külön m egtám adja és m eggyengít se. T ö b b helyen m egütköztek az osztrák és az Ó riás-hegységből kiözönlő porosz előőrsök, de a védők csak fél szívvel száll ta k csatába, hiszen m indenki a nagy ütkö zetre gyűjtötte az erejét. így aztán a po rosz trónörökös, Frigyes Vilmos herceg, a későbbi III. Frigyes ném et császár ve zette 2. porosz hadsereg több kisebb csa tát n y ert, m inden alkalom m al elgondolkodtatóan súlyos em berveszteséget okoz va a cs. kir. hadseregnek. Június 27-én ugyan G ablenz előretolt (előretolt? in kább kevésbé hátravont) hadteste a jobb szárnyon, T rau ten au (T rutnov) térségé ben kisebb győzelmet arato tt, de a szá szok és E d u ard Clam-Gallas gróf hadteste az Iser partján és G itschinnél szörnyű ve reséget szenvedtek. A poroszok vesztesé gei három -négyszer kisebbek voltak, m in t a szász és a cs. kir. csapatokéi. (A trautenaui diadal például 4 500 cs. kir. katona életébe k erü lt, m íg a vesztes po47
rósz oldalon 1 300 fő m aradt a csata téren!) A kisebb ütközetekben m indenekelőtt az értékes idő veszett kárba. Egy héttel azután, hogy a poroszok a M onarchia föld jére tették csizmájukat, m ár lehetetlenné vált oszlopaik egyenkénti megtámadása. A főerők éleit T rautenau m ásnapján m ár alig 50 km választotta el egymástól. Bene dek a sorozatos vereségek hatására ismét visszafelé húzódott, s Königgrátz erődjé nek körzetét jelölte meg új gyülekezési körletként. Amikor Beck alezredes július 1-jén ismét a táborszernagy főhadiszállásá ra érkezett, egy teljesen összetört hadse reg-főparancsnokot talált. D e Benedek személyes egészsége volt a kisebbik baj, ve zérkarán a legteljesebb zűrzavar uralko dott, a csapatokról nem is beszélve. Solfe rino szörnyű, sötét árnyéka sejlett föl. Benedek rövid haditanácsot tartott, s itt semmi más mondanivalója nem volt, m int hogy a helyzetet kilátástalannak tartja - mellesleg joggal, m iként azt a későbbiek igazolták. N yom ban el is m ent a sürgöny Bécsbe: „K érem Felségedet, sürgősen kössön békét m inden áron, a hadsereg ka tasztrófája elkerülhetetlen.” A válasz alig néhány órát váratott m agára, pedig Ferenc József értekezletet tartott Alexander Mensdorff-Pouilly külügym iniszterrel és néhány tábornokkal: „Békekötés lehetet len. Megparancsolom, ha elkerülhetetlen, kezdjen legnagyobb rendben visszavonu lást. Volt csata egyáltalán?” Az utolsó, vészjósló hangnem ű m ondatot egyébként, m iként az utóbb kiderült, Crenneville főhadsegéd fűzte a távirathoz, az egyszerre szemrehányó és m anipulativ kérdés azon ban hűen tükrözte az uralkodó vélemé nyét is. Tulajdonképpen m indenkinek igaza volt. A hadvezetésre teljesen alkalmatlan Benedek rendelkezett természetesen annyi tapasztalattal, hogy felismerje, egy nagy ütközetben nincsen esélye Moltkéval szemben - végtére is eleget lovagolt a had testek között, tapasztalhatta a veszteségek m értékét, láthatta a csapatok levertségét és kimerültségét. Ferenc József viszont nem engedhette meg m agának, hogy vereség nélkül kérjen békét, ami a kapitulációval lett volna egyenértékű, hiszen aligha való színű, hogy a poroszok méltányos feltéte lekkel elm eneteltek volna. Az általa m eg parancsolt rendezett visszavonulásnak vi szont ugyancsak kevés reménye m aradt, ezt m ár Beck is jelezte Crenneville főhadse gédnek küldött sürgönyében: „Fegyver szünet vagy béke kikerülhetetlen, m ert visszavonulás végrehajthatatlan lesz.” A történelem könyvekben általában az áll, hogy Benedek békejavaslatával szem 48
ben az uralkodó erőszakolta ki, hogy főpa rancsnoka csatát fogadjon el. Ez részben igaz, de csupán a részigazság. Valójában 1866 júliusának első napjaiban a cs. kir. hadsereg az északi fronton „sakk-m att” helyzetbe került. Johann Christoph Allma yer-Beck m utat rá, hogy Benedeknek ek kor csupán egyetlen lehetősége maradt: fegyveresen szembeszállni az ellenséggel. Egyszerűen értelmetlen a feltételezés, hogy a táborszernagy csak bécsi parancsra vállalta a csatát, noha előre látta a veresé get. Annyi persze igaz, hogy Benedeket csatára kényszerítették, de nem Ferenc Jó zsef sürgönye, hanem a három irányból Königgrátz alá nyomuló porosz hadse regek. S még egy utolsó szempont: csaknem félmillió em ber állt egymással szemben en nek az esős július 3-ának ködös reggelén. A főerők érintetlenek voltak, az erőviszo nyok látszólag kiegyenlítettek. A történe lem során még soha nem tértek jobb belá tásra ilyen helyzetben a hadviselő felek. Milyen feltételek mellett kérhetett volna békét Ferenc József? És hogyan, milyen alapon diktált volna Bismarck? Hiszen el lenfele verve nem volt. Az Elba és a Bistritz között álló seregek csak egyet tehettek: meg kellett ütközniük.
„A céltábla küzdelme a lövésszel” T izenhárom órán keresztül „m ennydörgött az ágyú és csattogott a k a rd ” . N em ol csó dolog talán egy negyvennyolcas hon védnótát idézni, m ert itt valóban ez tö r tént: egy napba sűrítve tanulm ányozható a X IX . század hadtörténete. Olyan ferge teges lovasroham okat láth attu n k , m int H ad ik A ndrás idején, az osztrák gyalog ság pedig zárt oszlopalakzatban, szuronyt szegezve, lobogó zászlói alatt - tisztjei ki vont k arddal, lóháton az élen, az ezredzenekar a vérpezsdítő R adetzkym arschot m eg a Prinz Eugeniust játszva az oszlop m ögött m asírozik a halálba, m intha csak díszszem lén lenne, ugyanakkor a poro szok gyorstüzelő puskája és az osztrák tü zérség ágyúi m ár az első világháború anyagcsatáit idézik fö l... A reggel nyolckor kezdődő csata Bene dek életének utolsó lehetőségét nyújtotta, s ő m indenesetre megcsillogtatta képessé geit, nem hiába kapta meg korábbi győzel m eiért a M ária Terézia-rendet. A közel félmillió em ber valószínűtlenül kicsi he lyen zsúfolódott össze, a két csehországi folyó közén nyolc-tíz kilom éter széles, s három -öt kilom éter mélységű csatamező
állt rendelkezésre a gyilkoláshoz. A csá szári királyi csapatok szorosan töm örülve, a poroszok lazábban, félkörívben álltak föl. M indez m ár a haditerveket is sejteni engedte. Benedek Lajos táborszernagy arra töre k ed ett, hogy az általa elfoglalt m agasab ban fekvő állásokból a porosz roham okat visszavesse, s ha az ellenség ereje lankad, elsöprő erejű ellentám adást indítson. H el m u th von M oltke gyalogsági tábornok ha diterve ettől m erőben különbözött. K özé pen az 1. porosz hadsereg valóban frontá lis tám adást in d íto tt a cs. kir. centrum el len, de ez a tám adás ink ább azt a célt szol gálta - m iként az ham ar kiderült - , hogy lekösse az ellenség főerejét. A döntést a szárnyakon kellett kicsikarni, délen K ari E berhard H erw arth von Bittenfeld elbai hadserege, északon pedig Frigyes Vilmos trónörökös 2. porosz hadserege volt hivatott Benedek csapatait átkarolni és halálos ölelésbe szorítani. E terv egyet len ponton állt vagy bukott: m egérkezik-e a trónörökös a nap folyam án a hadszíntér re vagy sem; a csata kezdetén ugyanis még nem volt jelen. (A napóleoni h áborúk két fontos ütközete m úlott ilyen „aprósá gon” : 1809-ben János főherceg nem ért idejében W agram alá, 1815-ben viszont Blücher avatkozott be m enetből a Water looi csatába, és döntötte el végérvényesen a franciák császárának sorsát.) A délelőtti órák B enedek számára biz tatóan alakultak. Frigyes Vilmos herceg nek se híre, se ham va nem volt, ezzel szem ben a porosz 1. hadsereg tám adása k ifulladt, hiába kelt át nagy veszteségek árán az Elba Bistritz nevű m ellékfolyóján, a m ögötte em elkedő lipai m agaslatokat nem sikerült m egroham oznia, itt a jobb osztrák tüzérség fölénye döntőnek bizo nyult. A cs. kir. gyalogság meg is kezdte az ellentám adást a Frigyes K ároly herceg vezényelte porosz centrum ellen. A két vezérkar néhány kilom éternyire foglalt állást. B enedek a lipai m agaslatról jól láthatta a csata m inden m ozzanatát. N yugodtan szívta szivarját, hiszen m in den jól alakult. Gyalogsága helytállt, tü zérsége tarolt. H áta m ögött két teljes, érintetlen hadtest várt arra, hogy tartalék k én t bevessék, nem is szólva három nehézlovas-hadosztályról, amely m ár készül a visszavetett porosz zöm lerohanására. D éltájban e lovasok parancsot is kapnak, hogy kezdjék meg az előnyom ulásukhoz szükséges terepfelderítést. A túloldalon a Roskos-hegyen áll a po rosz vezérkar. A 69 éves ősz I. Vilmos k i rály kevésbé bizakodó, sőt, kifejezetten aggodalmas. A m ikor az osztrák jobbszár nyon, az eredetileg a 2. porosz hadseregre
Y-tjtétn^g
°tfÍKUU Hunui
Ppiebus ■K u sh l
fiiítl
l’o ttsen
¿TtiiJitnuxfTt SroditA
5 IXIitím
r ° M tn tyt!S,Ao/tAK ^ ”$4. imvTIW '■
.
Xd/IwlttMs
“r J k
!$ J .¿cinéjvitl/'',
■■ Kn/Atiií/rkna^ Ó GUIT/j p ^ TuuWn;
1
'-’VrlkirimasutL'
' llb e rtíf]
> '”»"Goi4fe:
Imiiéin(sér/ÍjM^~^,
ficiériau 'cittémulr, b
SiréJiít
ttoduh 2jwyibrttd\
-) SiJur/dnr;' \í’rr‘:Ari}\ {„
/Jri.i/inUI
Hnuuuut
{'Wrlnhrad ,'HnMntiifi'
Giej\üh*b: (aromer f
A Uaztliitlomihi
0i
ímnilz TjniftsiU:
;paso/átadl smiriiy.
fírrdmérictjíöf \r*tytinA / '^JrsOüi / ^ ( 'M r m ih .
porosz erőket látnak délre vonulni. F ri gyes Vilmos herceg sziléziai hadserege, amellyel m ár többször m egütköztek Be nedek katonái, erőltetett m enetben vo n u lt az ágyúdörej hangját követve. Ezzel fordult a kocka, az addigi ki egyenlített küzdelm et porosz hadászati fölény váltotta föl, amelyhez a harcászati is járult: a rettenetes D reyse-puska. A déli órákban azonban még m indig kétesélyes volt a játszm a. A csatát, amelyet két napja m ég rem énytelennek ítélt, Benedek Lajos eddig legjobb tudása szerint vívta, nyom a sem volt rajta korábbi szkepszisének, sőt, m intha föltám adt volna benne régi énje, a gyors elhatározások em beréé, a cs. kir. hadsereg fenegyerekéé. M ost azonban szörnyű dilem m a elé került. A josefstadti sürgöny m egérkezésétől kezdve a jobb szárnyon m inden percben várni lehetett a 2. porosz hadsereget. Ellene m ost m ár csak az eddig érintetlen tartalékokat lehe te tt vezényelni, csakhogy ily m ódon az addigi koncepció k erü lt veszélybe: az el lentám adáshoz szükség volt ezekre az erőkre. B enedek táborszernagy - időzavará ban - csak akkor akarta m egindítani el
lentám adását a front közepén, am ikor az ellenség m ár kellőképpen kim erültnek látszik. A poroszok azonban, noha roha m aikat sorra visszaverték, egyelőre nem lankadtak. V árni viszont aligha lehetett, hiszen egyszerre m inden perc drágának bizonyult, Frigyes Vilmos herceg bárm i kor b etoppanhatott, s akkor ellene is szükség lesz m inden nélkülözhető em berre. A dilem m ából az osztrák főparancsnok végül kom prom isszum os megoldással vélt k iutat találni. M ivel eddigi jó pozíció ját sajnálta volna veszni hagyni, nem adta föl eredeti tervét. A két érintetlen hadtest mégis m aradt tartalékban, s az északi szárnyon álló csapatok kaptak parancsot, hogy észak felé frontot nyissanak, s várják a sziléziaiak felbukkanását. El nem u n h atták m agukat, m ert F ri gyes Vilm osék m ár ott is voltak. Festetich Tasziló és K ari T h u n u n d H ohenstein altábornagyok m ég be sem fejezték az új helyzet m egkövetelte hadm ozdulatok el rendelését, am ikor záporozni kezdtek ka tonáikra a poroszok golyói. A sziléziai hadsereg m enetből bontakozott ki, éle va lósággal legázolta a II. és IV. cs. kir. had test még éppen csak állásait kereső, harc alakzatot föl sem vett katonáit. Szó sem volt ezek után a középen oszt rák ellentám adásról, Benedek egymás után vetette be tartalékait az északi szár nyon. Ám elkésett. A sziléziaiak lendüle tét nem lehetett föltartóztatni, az osztrák dandárok, sőt hadosztályok, hadtestek sorra elvéreztek a porosz puskák tüzében. N em hogy lerohanni nem lehetett a porosz csatárokat, a legtöbb roham közvetlenül vonalaik előtt om lott össze, anélkül hogy közelharcra kerü lt volna sor. A vesztesé gek elképzelhetetlen m éreteket öltöttek, az egyik hadtest röpke húsz perc alatt tíz ezer em berét veszítette el. „A céltábla harcolt itt a lövésszel szem ben” , jellemez te a helyzetet A lfréd Schlieffen, a későbbi ném et vezérkari főnök. N éhány órán belül m inden eldőlt. A lo vasságot m ár csak a gyalogság visszavonu lásának fedezésére lehetett bevetni, ugyanezt szolgálta az osztrák tüzérség zá ró tüze. K öniggrátz egyetlen hatalm as tö m egsírrá vált. A cs. kir. hadsereg összes vesztesége - beleértve a halottakat, sebe sülteket, eltűnteket és hadifoglyokat - m eghaladta a negyvenezer főt, a poro szoké alig érte el a kilencezret. A csata napjának estéjén a császár a B urgban vár ta a híreket, felkészülve a legrosszabbra. B enedek két nappal korábbi kétségbe esett távirata, valam int az időközben viszszatért Beck helyzetjelentése nem adott holm i rózsás hangulatra alapot. 49
B enedek délután négy k örül szakította félbe a csatát, és rendelt el visszavonulást. Az erről k ü ld ö tt sürgöny hét előtt k erü lt Folliot de C renneville főhadsegéd kezébe, aki azonnal bevitte azt az uralkodónak. „Csata K öniggrátznél, hadsereg m egver ve, m enekülés az erőd felé, félő, hogy o tt bek erítik .” A visszavonuló osztrákok p á nikszerűen keltek át az E lbán. A táb o r szernagy m ég egyszer m egm utatta, hogy m ire képes, m ert a hátraözönlő csapattesteket sikeresen felfogta, és rendezetten vezette előbb O lm ütz, m ajd Pozsony alá. A ztán elcsapták őt is, egyedül rá hárítva m inden felelősséget. Új fővezérnek m ost m ár A lbrecht fő herceget nevezték ki. O ugyanis sikerrel járt, s a fekete-sárga lobogók élén győzel m et aratott az olaszok fölött.
A vigasz: Custoza A H absburg-ház legreakciósabb tagja ként szokás em legetni A lbrecht főherce get, aki a hadseregben találta m eg az elhi vatottságának legmegfelelőbb feladatot. K ét tényező is ebbe az irányba vezérelte. Az egyik K ároly főherceg em léke - a nagy hadvezér fiának katonai pályát kellett vá lasztania - , a m ásik a személyes tapaszta 50
Königgrátznél a szász hadtest is súlyos veszteségeket szenvedett
lat, jelesül 1848 sokkja. A lbrecht, aki 23 éves korában m ár vezérőrnagyként egy dandár élén állott, három évvel a forrada lom kitörése előtt a birodalm i főváros k a tonai parancsnoka lett, ahol is a forrongó m árciusi napokban - hogy ne m ondjuk - „túlságosan is jól helytállt” . A bécsiek soha nem bocsátották meg neki a „m ár ciusi elesetteket” , az A lbrecht által 1848. m árcius 13-án személyesen vezényelt herrengassei sortűz halálos áldozatait. N é hány hétre vissza is kellett vonulnia a fő hercegnek vidéki birtokára, hiszen az u d var 1848 tavaszán engedm ényekre kény szerült. Ám április végén A lbrecht m ár szolgálattételre jelentkezett Radetzky ve ronai főhadiszállásán, ahol - katonai ta pasztalatokat gyűjtendő - unokaöccse, Ferenc József főherceg is tartózkodott né hány hétig. A lbrecht itt szerezte életének m eghatározó, alapvető élm ényét: csakis erős, szilárd szellemű sereg képes a m o narchiát m egoltalm azni és együtt tartani. A birodalm i fegyveres erő a belső szilárd ság és a külső hatalom igazi záloga, s a fő herceg ennek a fegyveres erőnek fejleszté sére, szervezésére tette föl az életét. Ellenzője volt ezért - értelem szerűen -
m inden „felforgató” gondolatnak, egyál talán m indennek, am iben a m onarchia biztonságára és épségére nézvést veszélyt látott. M indez nem járt feltétlenül - és m indig - rugalm atlansággal: 1864-ben például az ő kezdem ényezésére kezdett el puhatolózni az udvar D eák Ferencnél, a m agyar liberálisok vezérénél a m agya rokkal való kiegyezés esetleges lehetősé geiről. (T alán m egbocsátható ekkora kitérő az új főparancsnok személyére egy hadjárat kellős közepén, de A lbrecht főherceg még k itü n te te tt szerepet fog játszani az elkö vetkezendő évtizedekben a M onarchia hadseregének irányításában.) Az időben néhány napot vissza kell n y ú ln u n k , az északi front eseményei m iatt ugyanis az előbbiekben figyelmen kívül hagytuk az itáliai hadszíntereket. Itt parancsnokolt A lbrecht főherceg, aki - „szokás szerint” - a várnégyszögben vonta össze a rendelkezésre váró erőket. Az olasz királyi csapatok, kiegészülve Ga ribaldi szabadcsapataival, k ét irányból vonultak ellene: a fősereg nyugatról a M inción átkelve, egy m ásik csapattest pedig Bologna irányából a Pó vonalán lép ve át. A lbrecht azt tette, am it közvetítői útján Benedek is tanácsolt: nyom ban ki m ozdult m egindulási körletéből, és még
azelőtt tám adott, hogy az ellenség egyesít hette volna erőit. M ár június 24-én fényes győzelmet aratott Custozánál - e helység ezúttal sem bizonyult szerencsés helyszín nek az olaszok szám ára - , tönkreverte V iktor Em ánuel főerőit, m ajd délnek for dult, és visszavetette a déli olasz hadsere get is a Pó mögé. H arcok folytak m ég elhúzódóan D él-T irolban, ahol G aribaldi fanatikus vörösingesei kem ényebb ellen félnek bizonyultak, m in t a reguláris olasz királyi katonaság. A lbrecht tehát győzött Itáliában, e győzelem eredm ényei azon ban m it sem értek , hiszen az északi hadse reg Csehországban eljátszotta őket. Vegyes érzelm ekkel fogadta hát a főherceg-tábornagy és stábja a Bécsből ér kezett parancsot: azonnal csoportosítson át m inden erőt északra, a főváros védel m ére. Ez ugyanis egyet jelentett a velencei tartom ány feladásával, de legalábbis véd telenül hagyásával, m árpedig A lbrechték nem azért harcoltak, hogy m ost csapotpapot otthagyjanak. D e hát a poroszok m ár K öniggrátz m ásnapján m egkezdték az előrenyom ulást, s hiába szedte rendbe B enedek vert h ad át, az m ár nem volt ké pes arra, hogy feltartóztassa őket. A nagy átcsoportosítás alatt m indazon által az osztrák hadvezetés m egm utatta, hogy olykor szervezési m esterm űvekre is
képes: tíz nap alatt sikerült átdobni az egész itáliai hadsereget a déli vasúton A usztriába, teljes felszerelésével együtt. N agyon kellett sietni, hiszen így is félő volt, hogy A lbrecht és felm entő serege m ár csak egy poroszok megszállta császárvárost talál maga előtt. Július 8-án éppen ezért A usztria tű z szünetet kért. Az indok nyilvánvaló volt, lélegzetvételnyi idő kellett, míg A lbrech ték m egérkeznek. H ogyan is gondolhatta bárki kom olyan, hogy a poroszok m ajd szépen rábólintanak, és kivárják, amíg el lenségük egyesíti m aradék erejét. Bis m arck elutasította a kérést, csak akkor volt hajlandó tárgyalni, ha a békefeltéte lekről esik szó. „H a A usztria tűzszünetet k ér, Poroszországnak m enetelnie kell” , fogalm azott frappánsan Frigyes Vilmos trónörökös. M ásnap tehát, am ikor Bism arck nem leges válasza m egérkezett, Ferenc József kétségbeesett (és mellesleg hiábavaló) üzenetet k ü ld ö tt III. N apóleonnak, és el rendelte a csomagolást. A kincstárban ú ti ládákba pakolták a legnagyobb értékeket, az udvari könyvtárban és levéltárban ugyanez tö rtén t a legértékesebb kódexek A porosz trónörökös sziléziai hadserege eldöntötte a csata kimenetelét
kel és kéziratokkal. M indent vonatra és hajóra rak tak , és m egindítottak M agyarországra. A poroszok végtére is bárm elyik nap m egérkezhettek. És csakugyan: július 12-én megszállták B rünnt. Prágában az érsek és a polgárm ester vonult ki a város kulcsaival foga dásukra. Bécsben a hatóságok rendeletére nagy szorgalom m al sáncokat ástak, meg útakadályokat em eltek, m iközben a kí váncsiskodó polgárok százai gyülekeztek a K ahlenbergen, hogy elsőnek pillanthas sák meg a csúcsos sisakokat. B ism arck azonban nem kívánt hosszú h áb o rú t, ahogy A usztriát sem akarta m eg sem m isíteni, kiváltképp nem véres és pusztító harc árán. Az ő célja az egész had járattal „csupán” annyi volt, hogy Bécset a ném etországi aspirációk feladására b ír ja. E szándékát nehezen tu d ta elfogadtat ni vérszem et kapó királyával és annak környezetével, m iként Ferenc József is m ég napokig úgy látta, hogy dinasztiájá nak évszázados jogaiért továbbra is érde m es fegyveres erővel küzdenie. A B ism arck szeme előtt lebegő porosz vezetésű N ém etországnak szüksége volt a H absburg Birodalom ra, saját szövetsé geseként. M inden ügyességét és - túlzás nélkül lehet így fogalmazni - diplomáciai zsenialitását latba kellett azonban vetnie,
51
„Győzni kell Lissánál!”
Albrecht főherceg, tábornagy, a z itáliai hadsereg parancsnoka hiába aratottfényes győzelmet Custozánál - a csatát megnyerhette, a háború mégis elveszett
míg m indezt Vilmos királlyal elfogadtatta. M ensdorff-Pouilly gróf osztrák külügy miniszter dél-morvaországi kastélyában folytak a béketárgyalások, s itt, Nikolsburgban (ma: Mikulov) kötötték meg júli us 26-án az előzetes békét, melyet augusz tus 23-án a prágai porosz-osztrák békeszerződés követett. Bismarck elérte hadi célját, hiszen Ausztria kivonult N ém etor szágból. „O Felsége Ausztria császára elis m eri az eddigi N ém et Szövetség feloszlását és hozzájárulását adja Ném etországnak az osztrák császári állam nélküli újjáalakításá hoz” , hangzott a békeszerződés 4. cikke lye. Igaz, Poroszország nem kívánt területi engedm ényeket, sőt Szászország is m eg őrizhette területi épségét és önállóságát, Bismarck azonban szabad kezet kapott Ném etországban, északon fejedelmecskéket csaphatott el, és egész államokkal „ke rekíthette ki” a porosz királyságot. T erü letek átadását csupán O laszor szág, a csatatéren legyőzött déli ellenfél javára irányzott elő a békeszerződés: a ve lencei tartom ányról kellett lem ondania A usztriának. Sovány vigaszt n y ú jto tt az a gonosz gesztus, hogy ism ét N apóleont k érték fel közvetítőnek, neki adta át F e renc József a tartom ányt, s ő „ajándékoz ta” tovább Itáliának. A dolgok lényegén ez m it sem változtatott. D él-Tirolt viszont sikerült meg védelmezni, az olasz-osztrák vegyes lakosságú terület továbbra is a fe kete-sárga határcövekek során belül m a radt - de persze egy pillanatra sem tű n t el az olasz igények listájáról. 52
Itáliát egyébként nem csak Custozánál, a szárazföldön sikerült m egverni 1866ban: az osztrák flotta is - önm agához m ér ve jelentős - győzelmet aratott július 20án, amivel persze akkor m ár csak még egyszer m egalázni sikerülhetett O laszor szágot, maga a tengeri ütközet nem befo lyásolta sem a háború kim enetelét, még kevésbé az A driai-tenger fölötti uralm at. E pizód m aradt csupán az önm agát az öszszeomlásáig szárazföldi hatalom nak te kintő H absburg Birodalom történetében. Ez az epizód m indazonáltal alkalm at ad arra, hogy egy pillantást vessünk A usztria haditengerészetére. H absburg zászlók alatt akkor vitorláztak hajók a világ tenge rein , am ikor a dinasztia tagjai ültek Spa nyolország trónján, illetve am ikor koro nájuk alá tartozott a m ai Belgium. A szo rosan vett osztrák H absburgok hatalm a azonban m indig szárazföldi területekre korlátozódott, jóllehet a fennhatóságuk alatt álló területek csaknem m indenkor rendelkeztek kisebb-nagyobb A dria-parti sávval (csak I. N apóleon csonkította meg néhány évre úgy a birodalm at 1809-ben, hogy az teljes tengerpartját elveszítette). A napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus aztán Bécs birtokába juttátta V elencét, az A driai-tenger e fontos kikö tőjét - és a franciák császára által m oder nizált velencei flottát. Az osztrák főhiva talok azonban - a háborúk során kiürült állam kasszára való tekintettel vagy in k ább arra hivatkozva (hiszen itt szemléleti kérdésről volt szó, arról, akar-e tengeri hatalom kiépítésére törekedni Ferenc csá szár és m indenható kancellárja, M etter nich vagy sem) - eladták a hajókat, jó ré szüket haszonfának, s csupán kisszám ú fregattot és korvettet, valam int partvédel m i berendezést tarto ttak meg és állítottak hadrendbe. A döntés egyébként kifejezet ten realistának tekinthető, hiszen csekély volt az esélye annak, hogy az osztrák hadi tengerészetet számottevő erővé lehessen fejleszteni, s A usztria inkább akart a ko n tinens vezető hatalm a lenni, m in t a sokkal jobb adottságú országokkal a világ vizein versenyre kelni, m agára vonva például N agy-B ritannia rosszallását. A m egtartott hajóegységeken továbbra is velenceiek szolgáltak, s egy osztrák k o r társ szerint úgy éltek a császár hajóin, m intha m ég m indig Szent M árk gályáin szelnék a hullám okat. A régi velencei ve zényszavak, velencei gyakorlatozások folytatódtak itt, az idő megállt a fedélzete k en. Azon tehát nincs is m it csodálkozni, hogy am ikor 1848-ban a lagúnák városá
ban is k itört a forradalom , és m egint ki kiáltották a köztársaságot, a flottilla ism ét felvonta a Velencei Köztársaság lobo góját. A hajók egy kisebb hányada m egm a rad t a császár hűségén. T riesztben gyüle keztek ezek a flottaegységek, s am int a forradalom tól zilált körülm ények en gedték, az osztrák hatóságok nekiláttak, hogy hadra fogható hajórajt állítsanak össze belőlük. E kkor jelentkezett szolgá lattételre egy huszonegy éves tengerész tiszt, a frissen fregattzászlóssá (hadnagygyá) kinevezett W ilhelm von T egetthoff. A usztria haditengerészetének leendő büszkesége és legnagyobb alakja vesztfá liai eredetű katonacsaládból szárm azott, ősei apai ágon a X V III. század óta szolgál ták a H absburgokat. W ilhelm fivérei is - apjukat követve - a tiszti hivatást válasz tották. O maga a velencei osztrák h ad iten gerészeti kollégium növendéke lett, itt végzett 1845-ben. A forradalom kitörése kor éppen őfelsége A dria nevű korvettjén szolgált, ez a pireuszi kikötőben őrködött az osztrák kereskedelem biztonsága és szabadsága fölött. T riesztben segédtiszti beosztást k ap o tt, s ebbéli m inőségében, egy adm irális kísérőjeként, villámgyors utazást tett N ápolyba, ahol sürgősen új hadihajókat kellett vásárolni. Szükség volt rájuk rögvest, a győzedelmes R a detzky ugyanis csupán a szárazföld felől tu d ta ostrom olni a forradalm i V elencét, hadtestének a sikerhez pedig nélkülözhe tetlenül szüksége volt tengeri blokádra. E bben részt vett az A dria korvett is, am elyre T egetthoff fregattzászlóst ham a rosan visszavezényelték. A flotta élén új em ber állt, egy tapasz talt és kipróbált dán tengerésztiszt, H ans Birch von D ahlerup, akit altengernaggyá és a haditengerészet parancsnokává ne veztek ki. E gyébként is m ind több ném e tet és skandináviait, főleg dánt igyekeztek a cs. kir. haditengerészethez verbuválni, am elynek a vezényleti nyelve is a ném et lett. (D án kapitánya volt őfelsége H uszár nevű hajójának is, amely 1853-ban első k én t rendelkezett kizárólag nem olasz tisztikarral és legénységgel.) Az adriai osztrák flotta, mely tehát Ve lence ostrom ánál esett át a tűzkeresztsé gen, m erőben új alapokról szerveződött újjá. 1848 tapasztalatait levonva a bécsi hadvezetés azt tűzte ki célul, hogy a haditengerészet is szerves részévé váljon a cs. kir. fegyveres erőknek. Szakítani kellett a korábbi „extravaganciákkal” , am ikor a tengerészetet - legalábbis szárazföldi szem lélődök szem ében - gyanús m ú ltú , félkalóz elem ek lepték el, akiknek egész testét tetoválások borították: helyükbe
olyan fiatal tiszteknek kellett lépniük, akik m éltók őfelsége k ard b o jtjára... Ő ket m ár jól ism erhetjük, hiszen fényképek m aradtak fenn róluk. Például magáé Tegetthoffé, am int a Schw arzenberg nevű fregatt gőzös fedélzetén áll, könnyedén egy ágyúra könyökölve, m ásik keze zse bébe süllyesztve, zubbonya nyitva, sze m ét m élyen a fényképezőgép lencséjére függeszti, elm aradhatatlan - a flottánál igen divatos - pofaszakállával. N em tu d ni, m ilyen lehetett az előző tengerésztiszti nem zedék „egyéni küllem e” , de egy Gyulay táborszernagy azért T egetthoffékon sem kevés alaki kivetnivalót találhatott volna. N em az öltözködés és a m agatartás tesz azonban egy flottát igazán erőssé, hanem hajóinak állaga. A m ú lt század közepe nagy fordulatot hozott a világ haditenge részetébe: igen gyorsan k ezdtek elterjedni a gőzhajók, felváltva a vitorlások addigi egyeduralm át. A régi iskola adm irálisai - köztük D ahlerup is - idegenkedtek az ilyen újításoktól, az ő szám ukra a h adiha jó egyet jelentett a k ib o n to tt, feszülő vi torlákkal, a tarka zászlókkal; az ő fregatt jaik hangtalanul suhantak a tenger habja in, csak a parancsok tö rték m eg a csendet, a fedélzetm esterek sípszava, no és persze az ágyúk m ennydörgése. Ezeken a hajó kon m ég em ber k ü zd ö tt em ber ellen, a ké zifegyverek között o tt szerepelt a csáklya, amellyel a m atrózok az ellenséges hajót a m aguké mellé h ú zták , hogy aztán k öté len átlendüljenek rá, és puszta kézzel küzdjenek meg az ellenféllel. M inden „m asina” , szén, fa és gőz gya nús volt: a hadm érnököknek s egyéb „la katoslegényeknek” nincs helyük egy „tisztességes” hadihajón. A fejlődést p e r sze nem lehetett feltartóztatni, kiváltképp azután nem , hogy 1854-ben F erd in án d M iksa főherceg vette át a haditengerészet főparancsnokságát. A hajózási kérdések iránt egyáltalán nem érdeklődő Ferenc József elterelő hadm űvelet gyanánt he lyezte m érhetetlenül fru sztrált és te tt vágytól (meg nem kevés hatalom vágytól) fűtött öccsét erre a posztra, s M iksa nagy energiával fogott a flottafejlesztéshez. N e ki volt elég súlya ahhoz, hogy a kongó kincstár m élyén mégis leljenek ném i anyagi erőt m odern hajók vételére. Az első korszerű csavargőzőst, a R a detzky nevű fregattot A ngliában gyártatta M iksa, nyom ban azután, hogy átvette a főparancsnoki tisztet. Jellem ző a m onar chia viszonyaira, hogy a hajócsavar felta lálójának, Josef Resselnek a hazája, k ü l földön vásárol csavargőzöst. A technikai újítások iránt is fogékony T egetthoff - im m áron sorhajóhadnagy (százados) -
ham ar felhívta m agára a főherceg figyel m ét, aki különböző fontos feladatokat b í zott a fiatal tisztre. A krím i háború idején a T aurus nevű csavargőzössel a D unadeltába k ü ld te, ahol igen bizonytalan vi szonyok uralkodtak. A cél az osztrák ér dekek védelm e volt, valójában azonban legalább annyira a felderítés is. 1857-ben a V örös-tengeren kellett Tegetthoffnak alkalm as bázist keresnie, amely szénfelve vő állom ásként szolgálhatna osztrák hajók szám ára a Szuezi-csatorna m egnyitása u tán . T egetthoff Sokotra szigetét javasol ta a G uardafui-foktól északkeletre, ekkor azonban m ár közbelépett a fiskus és m eg vétózta a tám aszpontvásárlás ügyét, m eg tagadván az igényelt százezer tallér folyó
parancsnoksága alatt - szelte át az óceánt, hogy a mexikói hazafiak által kivégzett M iksa holttestét visszahozza.) A m ikor a N ovara 1859 augusztusában csaknem százezer kilom éternyi úttal a há ta m ögött szerencsésen befutott a pólai k i kötőbe, A usztria egész flottája felsorako zott a fogadtatására. D örögtek az ágyúk, visszhangzott a sok „ H u rrá !” , m indez azonban nem feledtette a néhány héttel korábban lezajlott vesztes háborút. E b ben a háborúban pedig az osztrák flotta sem szerepelt valami fényesen, pontosab ban sehogy sem szerepelt. Egy erős fran cia hajóraj feltűnése m iatt azt a parancsot k ap ta, hogy m aradjon tám aszpontjain és szorítkozzék a partvédelem re. így aztán
sítását. (H úsz év m úlva az angolok létesí te tte k itt fontos haditengerészeti bázist, de nem ezért az elszalasztott üzletért lett N agy-B ritannia, nem pedig A usztria a vi lágtengerek korlátlan ura.) M iksa főherceg dem onstrációkkal vi gasztalta m agát, m inél több kikötőben k ellett föltűnnie a piros-fehér-piros hadi tengerészeti lobogónak. E zért is küldte a föld körülvitorlázására a N o vara nevű három árbocos fregattot 1857-ben. (N em sejthette, m ilyen fontos szerepet játszik m ajd ez a hajó az életében: a N o vara fedél zetén érkezett M exikóba, hogy III. N apó leon kalandjának részeseként császárt játsszon a közép-am erikai országban, s nem egészen négy évvel később ugyanez a hajó - ezúttal W ilhelm von T egetthoff
Őfelsége N ovara fregattja ütközetben
szó sem lehetett arról, hogy az osztrák ha ditengerészet megakadályozza vagy akár csak megzavarja a franciákat csapataik tengeri úto n történő szállításában és után pótlásában. T eg etth o ff (ekkor m ár korvettkapitány, azaz őrnagy) Velence és Ancona között cirkált hajójával, de nem k e veredett harcba. A következő esztendők ben gyorsan em elkedett a ranglétrán, fregattkapitánnyá, m ajd sorhajókapitánnyá léptették elő, s hajójával, hajórajával a Földközi-tenger különböző pontjain kellett az osztrák érdekeket és alattvaló k at védelm eznie, no meg az osztrák jelen létet dem onstrálnia. M iksa főherceg ugyanis nem adta föl a harcot, pedig a 53
flotta m ind nagyobb veszélybe került. Az 1859. esztendei h áború u tán a felsőbb hadvezetés köreiben nem kevesen adtak hangot abbéli m eggyőződésüknek, hogy a haditengerészetre ford íto tt m inden k raj cár kidobott pénz. A usztria flottájának egyetlen igazi feladata a p arto k védelm e, azt pedig célszerűbb m odern partvédelm i ütegekkel m egoldani, hangoztatták a bé csi tábornokok, ezeket az ütegeket a h á ború u tán elsőként látták el hátultöltő lövegekkel. T ű zerejűk et hatásosan lehet ki egészíteni olyan m odern harci eszközök kel, m int a víziaknák, ezek között m ár olyan is létezett ekkor - a X IX . századi technika határtalan távlatokat nyito tt m eg az em beriség előtt - , am elyet elektrom os úton távirányítással lehetett felrobbantani a fölé tévedő ellenséges hajóval eg y ü tt... M egkezdődtek az első kísérletek a m oz gatható víziaknával, a torpedóval, amely forradalm asította a haditengerészet fejlő dését. Egyelőre azonban a kezdetleges torpedók is csak a partvédelm et szolgál ták , az osztrák (azaz akkor m ár osztrák magyar) haditengerészet csupán a hetve nes évek végén kap ta m eg az első torp ed ó naszádokat. Ezek a flotta fölszámolására irányuló törekvések nem állottak messze magától Ferenc Józseftől sem: tengeri hadgyakorlatot szinte soha nem tek in tett m eg, míg a szárazföldi nagygyakorlatokat semm i áron nem m ulasztotta el. T egetthoff sem gondolkodott m ásként, m in t tám ogatója, M iksa főherceg, s neki adatott m eg a lehetőség, hogy kétszer is bizonyítsa a flotta harcképességét. Az első alkalom 1864-ben következett be, am ikor éppen a L evante vizein lobogtatta A uszt ria hadizászlait. F eb ru ár 25-én érte el a hír T egetthoff hajóraját, hogy A usztria és P o roszország hadat üzent D ániának, s ő pa rancsot k ap o tt, hogy nyom ban vegyen irányt az Északi-tenger felé, ahol a dán flotta blokád alatt tartja a ném et k ikötő ket. T egetthoff flottillájából a Schw arzen berg nevű fregatt és két ágyúnaszád tű n t alkalm asnak ekkora útra. Ezekkel Lissza bonba hajózott, ahol az az utasítás várta, hogy csatlakozzon egy ham arosan m egér kező nagyobb osztrák hajórajhoz, amely W üllersdorf-U rbair altengernagy pa rancsnoksága alatt m ár ú to n van. H árom h ét telt el tétlen várakozásban, de csak a R adetzky nevű fregatt fu to tt be, m ajd a parancs, hogy T eg etth o ff m égis keljen útra Brest felé. I tt továbbirányították, hogy egy kisebb porosz hajórajjal egyesül ve induljon az É szaki-tengerre, s törje meg a dán blokádot. H osszas ide-oda cirkálás u tán T eg etth o ff flottillája végre dán hadihajókat pillantott m eg, m éghozzá egy a sajátjánál jóval erősebb hajóegységet. 54
E nnek ellenére, a dán tüzérségi fölénnyel m it sem törődve a sorhajókapitány azon nali tám adást rendelt el. A harc kezdetén a következő jelszót húzatta föl árbocára: „Seregeink győzedelm eskedtek, tegyünk m i is így!” T e tték , de még egy ilyen győzelem, s T eg etthoff legfeljebb tűzifaként adhatja el hajóit. Olyan rámenősséggel vezényelte flottilláját, am elyet Johann C hristoph Allm ayer-Beck csak B enedek Lajos fenegyerekségével tu d összehasonlítani, hozzáté ve, hogy T egetthoff sokkal szélesebb látó k örű volt, m int szárazföldi bajtársa. A Schw arzenberg vitorlázata ham arosan lángokban állt, s T egetthoff hajója egy m ás után kapta a találatokat. Lövegei m ind hosszabban hallgattak, m ert a keze lők elestek, vagy elesett, illetve m egsebe sült társaikat vonszolták a hajó belsejébe. T eg etth o ff tám adókedve azonban nem lan k adt, m inden áron meg akarta sem m i síteni a dánok vezérfregattját. A Schwarzenbergen tám adt fedélzeti tűz végül m eg akadályozta ebben, kénytelen volt az ü t közetet félbeszakítani és az oltáshoz fog ni. A R adetzky és a porosz ágyúnaszádok fedezték ezalatt. A H elgoland szigete m el letti „tengeri csata” - amely egyébként je lentéktelen ütközet volt, hiszen T eg ett h o ff flottillája csupán a késlekedő osztrák arm ada előőrsének szám ított, s az ellenfél is csupán egy kis hajórajjal vett ' benne részt - mégis ahhoz ve zetett, hogy a háborúban egyébként m ind rem énytele n ebb helyzetbe kerülő dánok felhagytak a ném et kikötők blokádjával. Tegetthoffot
T egetthoff admirális, a M onarchia legnagyobb tengeri hadvezére
ezért hősként ünnepelte N ém etország, a világ pedig nagy tengeri hadvezérként ism erte meg. Ferenc József sietve ellen tengernaggyá léptette elő (ami vezérőrna gyi rangnak felel meg). A hadtörténelem utolsó fahajókkal ví vott tengeri csatája zajlott le H elgolandnál, de a flotta fegyvernem üknek elköte lezett tisztjei A usztriában is tu d ták , hogy a fejlesztést nem lehet tovább halogatni. T egetthoff és társai érdeklődéssel figyel té k az am erikai polgárháború esem ényeit. Észak és D él e küzdelm e pedig nem vélet lenül érdem elte ki az első m odern háború cím ét. V onatkozott ez a haditengerészetre is, ahol káprázatos újításokról érkeztek h írek , búvárhajókról és más technikai le lem ényekről. A fahajók fém hajókra tö rté nő lecserélésének halaszthatatlanságát a bécsi hadvezetőség is belátta. 1861-ben állt hadrendbe az első császári királyi pán céloshajó, a Sárkány (D rache). Fontos tám ogatóját veszítette el az oszt rák haditengerészet, am ikor M iksa főher ceg elfogadta a m exikói császári koronát és végzetes kalandjába kezdett. Flottaparancsnoklásának tíz esztendeje alatt m eg terem tette azt a bázist, amelyre egy ké sőbbi flottaprogram ot alapozni lehetett (volna). H ét páncélos hajó, számos gőz-
üzem ű fregatt és ágyúnaszád várakozott a pólai kikötőben vagy cirkált a F öldközi tengeren. A főherceg távozása u tán azon ban a flottafejlesztés m egint m egtorpant, csak a m ár m egkezdett hajók építése foly tató d o tt, s Bécsben ism ét a szárazföldiek lekicsinylő vélem énye diadalm askodott. T egetthoff hiába ontotta a kétségbeesett hangú em lékeztetőket, am elyekben a h a ditengerészet felső vezetését sem éppen visszafogott stílusban b írálta, a táborno kok és adm irálisok heves ellenszenvén k í vül más eredm ényre nem ju to tt. El is k üldték előbb L evante vizeire a gyakorló hajókkal, m ajd egy távol-keleti expedíció élére szem elték k i, hogy m inél m esszebb k erü ljö n ... 1866 tavaszán kellett volna ú tra kelnie, de ekkor m ár m inden pillanatban várható volt a háború kitörése. T eg etth o ff m ár ciusban m ind en t m egpróbált, hogy a bé csi hadvezetést a flotta harckészültségbe helyezésére bírja, ám süket fülekre talált. A cs. kir. flotta k ét nagy páncéloshajója, a F erdinand M ax és a H absburg m ég épült, lövegeit pedig csupán m egrendel ték a K rupp-m űveknél, leszállításukra nem sok esély látszott a porosz h áború k ü szöbén. A többi hajóegység szinte teljesen leszerelve pihent a pólai kikötőben. Olaszország ezzel szem ben hatalm as flottafejlesztést h ajto tt végre az elm últ esztendőkben, hiszen a Földközi-tenger szám ottevő hatalm ává kívánt válni. N em sajnálta az anyagi áldozatokat, s rövid idő alatt 12 páncélost, 14 gőzüzem ű fregatott és korvettet, 11 lapátkerekes gőzöst és számos segédhajót állított hadrendbe. Ez zel a flottával b átran b ízhatott adriai ten geri fölényében az olaszok fiatal állama. M i sem volt jellem zőbb az osztrák h a d vezetés kapkodására, m in t hogy április 30-án elrendelte m inden használható hajó azonnali fölszerelését, és m ájus 3-án Tegetthoffot bízták m eg a parancsnokság gal. A m it ezután az ellentengernagy vég hezvitt, az a szervezés tökélye: néhány hét alatt csodákat m űvelt. M inden épkézláb em ber éjjel-nappali hajszolása árán befe jezte a páncéloshajók építését, ütegeit innen-onnan összeszedett lövegekkel sze relte föl. H arckész állapotba helyezte az összes úszni képes hajót, köztü k a K aiser nevű ősöreg sorhajót és a szabotázs foly tán kigyulladt N ovarát. A fahajókat vassí nek és láncok segítségével „páncélozták” , a fegyverzetet m inden lehetséges m ódon igyekeztek kiegészíteni. így is szám olni kellett azzal, hogy az olasz flotta tüzérségi fölénye behozhatat lan. T egettho ff ezért egy ősi m ódszert ele venített föl: hajóira vágóorrokat szerelte tett. A kár az osztrák gyalogság lerohanási
T egetthoff valam ennyi sikere együttvéve sem volt elegendő ahhoz, hogy a flotta ne maradjon a szárazföldi hatalomnak számító M onarchia mostohagyermeke
harcm odora tengerészeti m egfelelőjének is tek in th etjü k ezt a lékelő tak tik át, amely a tám adó hajó számára sem volt veszélyte len. A vágóorros hajó nagy sebességgel n ek irontott ellenfelének, m eglékelte, m ajd azonnal elhátrált tőle, hogy a süllye dő hajó magával ne rántsa. Az ókori ten geri csatákat juttathatja még eszünkbe m indez, de az az igazság, hogy az első páncélos gőzhajók, m elyek gyorsan tu d tak hátram enetbe váltani, és nagy erővel rendelkeztek, eleinte m ég alkalm azták ezt a harcm odort, főleg fahajókkal szem ben, s például V erne Gyula is lékelő orrot ál m odott N em o kapitány N autilus nevű búvárhajójára. Az em berfeletti m unka valóban látvá nyos eredm ényekkel járt. N em egészen két hónap m úlva, június végén T egetthoff hat páncélossal, egy faszerkezetű sorhajó val, négy fregattal, egy korvettel, hét ágyúnaszáddal és három lapátkerekes gő zössel rendelkezett, egyszóval harcra kész flottával, am elynek ereje persze így is el m aradt az olasz haditengerészeté m ögött. Egy nappal azután, hogy Itáliában is beállt a hadiállapot, A lbrecht főherceg m ár győzött is C ustozában. Az olasz sajtó a felkorbácsolt nacionalista légkörben azt követelte, hogy a flotta köszörülje ki ezt a csorbát. Csakhogy az olasz haditengeré szet főparancsnoka, Persano tengernagy, nem volt a tettek em bere, s inkább hajlott az óvatosságra, m int a kezdem ényezésre. O lyannyira, hogy am ikor T egetthoff h a jórajával m egjelent A ncona kikötője előtt, az olasz flotta nem vállalta a csatát, hanem a p arti ütegek védelm ében m aradt. Az osztrák ellentengernagy viszont nem m er te m egkockáztatni a kikötőbe való beha tolást, részben az olasz tüzérségi fölény, részben a víziaknák veszélye m iatt. (Az csak később derült k i, hogy az olaszok annyira nem szám oltak osztrák flottakö telékek felbukkanásával, hogy még az elő készületeket sem tették m eg az anconai öböl elaknásítására.) K ét hétig folyt ez a csalogatósdi, de Persano tengernagy nem m ozdult. Végül kénytelen volt engedni az olasz közvéle m ény nyom ásának, és az olasz flotta július 15-én k ifutott a nyílt vizekre. Lissa (ma Vis) szigete felé vette az irányt, ahol egy kis rozoga osztrák erőd m eregette 88 el avult partvédő ágyúját a tengerre, m in denesetre nem annak tu d atában, hogy az itáliai újságok az „A dria G ib ra ltá rjáén a k m inősítik. Július 18-án kezdődött meg a sziget 55
56
bom bázása, az olaszok kihasználták, hogy lövegeik jóval m esszebb hordanak, m int a lissai erőd ágyúi, és szörnyű pusztítást vittek végbe. N yilvánvaló volt, hogy Lissa nem sokáig tarth atja m agát. T egetthoff 19-én értesült az ostrom ról. F lottáját ekkor m ár visszavonta, m ert a custozai győzelem u tán Bécs'ben m egint azok véleménye k erekedett felül, akik fö löslegesnek tarto tták a tengeri aktivitást. Itália végtére is verve volt, az pedig nyil vánvaló, hogy a h áború sorsa a csehorszá gi csatatereken dől el. A legyőzött Olasz ország részéről kom oly dalmáciai p a rtra szállással együtt járó inváziótól nem k el lett tartani. V alószínű, hogy ha parancsot k ér, T egetthoff ellentengernagy ezúttal is azt a választ kapja, hogy ne m ozduljon, Lissa aligha éri m eg a flotta kockáztatását, T egetthoffnak azonban esze ágába sem ju tott Bécshez fordulni, hanem azonnal indulási parancsot adott Lissa felé. Egy viharos éjszaka u tán július 20-án hajnal ban ért az osztrák hajóraj a cél körzetébe. Az időjárási viszonyok csöppet sem k ed veztek: a zuhogó esőben a kisebb hajók ágyúállásainak lőréseit be kellett csukni. D élelőtt tíz órakor azonban felszállt a kö d , és a két flotta tengerészei m egpil lanthatták egym ást. „Páncélosok előre, az ellenséget m eglé kelni és elsüllyeszteni!” , adta ki a jelszót jelzőzászlók útján az osztrák parancsnok. A m ásodik szignált m ár föl se lehetett vonni - „Győzni kell L issánál!” - m ert az olasz hajók vadul ágyúzni kezdtek. A cs. kir. hajók ékalakban ro n to ttak az ellenség vonalának, áttö rtek rajta, s ezzel egycsapásra vége lett az olasz tüzérségi fölény n ek, hiszen a hajók összekeveredtek és k i ki saját egységeit lőtte volna. A nton Rom ako festm ényéről ism erjük azt a jelenetet, am elyen a F erd in an d M ax páncélos hatalm as korm ánykerekét öt tengerész szorítja vasm arokkal, fölöttük a parancsnoki hídon T eg etth o ff áll zsebre dugott kézzel, terpeszállásban, ren d íth e tetlen nyugalom m al, m iközben egy olasz ágyúgolyó csapódik be. A festőm űvész azt a pillanatot ragadta m eg, am ikor az oszt rák páncélos több nekirugaszkodás után végre m eglékelte az olasz flotta zászlósha jóját, a Re d ’Italiát. (Az olaszok hosszú ideig irányítás nélkül m arad tak , Persano adm irális ugyanis az utolsó pillanatban át szállt vezérhajójáról a sérthetetlennek ta r to tt A ffondatore páncélosra, s ezzel vég leg kiadta kezéből a kezdem ényezés lehe tőségét.) Az agg fa sorhajó, a K aiser is önA n to n R a m a ko híres festm ényén Tegetthoff admirális rendíthetetlenül áll vezérhajója parancsnoki hídján, mi közben a z meglékeli a z olaszok egyik hajóját
A pólai hadikikötő soha nem lett nagyobb flotta fejlesztési program megvalósításának színtere
feláldozó roham ot intézett a többi fahajót legázolni akaró olasz páncélos, a Re di Portogallo ellen, az egyenlőtlen küzde lem ben a K aiser lékelte meg ellenfelét, m iközben maga is súlyosan m egsérült, el ső árboca ledőlt, vitorlázata lángot fogott. Az A ffondatore erre a K aiser ellen for d u lt, az égő vitorlásról azonban olyan he vesen kezdték lőni, hogy Persano nem kockáztatta m eg a roham folytatását. E közben a Palestro páncélost sikerült grá nátokkal felgyújtani, méghozzá oly sze rencsétlenül, hogy a tűz ham ar elérte a lőp orkam rát és a hajó a levegőbe rep ü lt, m i előtt legénysége a m enekülésre gondolha to tt volna. A K aiser közben sikeresen el távolodott és elérte San Giorgio kikötőjét, ahol a fedélzeti tüzet sikerrel eloltotta. Persano gróf délután három kor szakí to tta félbe az ütközetet, am ikor meggyő ződött róla, hogy két páncélosa m egsem m isült, három további pedig harcképte lenné vált. Az olasz flotta m aradéka sietve A ncona felé hajózott. T egetthoff jóval las sabb hajóival term észetesen nem is gon dolhatott üldözésre. E zért előbb a faha jóknak parancsolta m eg, hogy San Giorgióba vitorlázzanak, m ajd a gőzösök is kö v ették őket. U tolsónak a F erdinand Max hagyta el a Lissa előtti vizeket. E rről a csatáról sem m ondhatjuk el, hogy a világtörténelem nagy tengeri ü tk ö zetei között a helye. Az ellenség azonban verve volt, Lissa pedig fölm entve, igaz, ez sovány vigaszt jelentett a königgrátzi ve reség után. Itáliát m ég egyszer sikerült m egalázni, m ielőtt az ölébe hullott volna Velence, m elyet M oltke fegyverei és Bis m arck diplom áciája szereztek meg szá m ára. T egetthoffot a császár altengernaggyá léptette elő (ez a szárazföldön az altábornagynak felelt m eg), a flotta tisztjeire és m atrózaira pedig hullottak az érdem ke
resztek, akár a záporeső. A ztán vége lett a m ám ornak, s kid erü lt, Bécsben m ár ha tároztak a hajók újbóli leszereléséről. T e getthoffot sietve fel is m entették a pa rancsnokság alól, „nehogy magas rangjá hoz m éltatlan m ódon néhány hajó fölött kelljen parancsnokolnia” . A bécsi szóbe széd szerint azonban az uralkodó n em tet szését vívta ki, am ikor egyszer m egint túl szabadszájú volt egy audiencián. Hogy igaz-e a fám a, nem tu d n i, a kortársak m indenesetre elhitték. K ésőbb a közös hadügym inisztérium tengerészeti osztá lyának vezetőjévé nevezték k i, itt irányí tásával született m eg a flotta szervezési terve, amely az első világháborúig érvény ben m aradt. A hivatalnoki m unkához azonban ennek a tevékeny, elszánt k ato nának nem sok kedve volt, m iként a szé kesfővárosi in trik ák világában sem volt igazán otthon az az em ber, aki legszíve sebben maga is ott állt a viharban hajója parancsnoki hídján. A haditengerészetért vívandó töm énytelen kis harc, rem ényte len küzdelem m ind keserűbbé tették, egyre inkább befelé fordulóvá vált, s szin te senkit sem ajándékozott meg bizalm á val. E bben talán elhatalm asodó súlyos be tegsége is szerepet játszott. 1871-ben, éle tének 44. évében ragadta el a halál. A lissai tengeri csata jól jellemezte a tengeri hatalom m á soha nem vált m o narchia helyzetét. E lérni vele sem m it sem sikerült, kivéve a közvetlen taktikai célt, Lissa fölm entését. A hadvezetőség b ra vú rn ak , huszárcsínynek tek in tette, ami ráadásul azt bizonyította, hogy jó p a rancsnokkal az élén egy kisebb flotta is ö r vendetesen nagy eredm ényeket érhet el. M inek akkor a sok m éregdrága b eruhá zás? Vagyis a T egetthoff m egálm odta flot tafejlesztésre soha nem kerü lt sor, a M o narchia m egm aradt szárazföldi hatalom nak; korlátozott anyagi lehetőségei foly tán egyszerűen képtelen volt egyszerre fejleszteni szárazföldi és tengeri had erejét. 57
z 1859. és 1866. évi háborúban elszenvedett vereségek látvá nyosan bizonyították Ferenc József politikájának kudarcát. Nyilvánvalóvá vált, hogy a m onarchia á t fogó reform jára van szükség. Az itáliai és ném etországi vezető szerep elvesztése, am it nem volt könnyű tudom ásul venni, a magyar k érdést állította előtérbe. Az uralkodónak be kellett látnia, hogy hatal ma gyakorlásában ki kell szélesítenie azok körét, akikre tám aszkodhat. 1866 után nem elégedhet m eg azzal, hogy politikájá nak alig van m ás tám ogatója, m int az oszt rák -n ém et burzsoázia. A m egoldást a m a gyarok igényeinek te tt engedm ény, a b i rodalom k ét felének uralkodó osztályai és a H absburg-dinasztia közötti k o m p ro m isszum jelentette. A kiegyezést célzó tárgyalások az en gedm ényekre való hajlam kölcsönös felis m erését követően m ár 1865 elején m egin dultak; ezt a porosz h áború csak rövid időre szakította félbe. E redm én y ü k k ép pen a következő esztendőben született meg az a m egállapodás, amely a H absburg B irodalm at alkotm ányos m onarchiává alakította, m égpedig úgy, hogy azt két - közjogilag és belügyeiben független részállam ra, A usztriára és M agyarország ra tagolta. Az abszolutista korm ányzatot polgári parlam entarizm us váltotta föl, a nem zetekfölöttiséget hirdető centralista állam alakulatot pedig két birodalom féllé, szövetséges országgá szervezték. Az oszt rá k -n ém et és a m agyar uralkodó osztá lyok számára ez a dualista alakulat fél év századig biztosította a felsőbbséget a m a guk felében a többi nem zet, nem zetiség fölött, ugyanakkor m egőrzött tö b b , az ab szolutizm usból öröklött vonást: az u ral kodónak számos területen az alkotm á nyos m onarchiákban szokásosnál jóval nagyobb jogkört biztosított. Ezek között első helyen em lítendő a hadsereg. Az újabb elvesztett h áború nyom án nem le hetett nem felism erni a hadsereg helyzeté nek súlyosságát. M ég jóval a politikai tá r gyalások lezárása előtt ezért különféle szervezeti intézkedések tö rtén tek - ám ezek ism ét csak a fejetlen kapkodásról ta núskodtak. 1866. október elsejével újra felállították a hadsereg-főparancsnoksá got, amely a közös hadügym inisztérium 1867. decem ber 27-i hivatalba lépéséig m űködött. A dandárokat három új sereg törzs felállításával tíz seregtestbe szervez ték , anélkül, hogy a hadsereg összlétszám án változtattak volna. N éhány hét m ú l va, újabb fordulattal, m egszüntették a seregtest-parancsnokságokat, és ezek helyé be 27 hadosztály-parancsnokságot szer veztek, ugyancsak a létszám kérdés érin té 60
se nélkül. T ovábbra is m egm aradt viszont a kilenc területi katonai parancsnokság a katonai közigazgatás szerveként. Sietve új szabályzatokat is bevezettek, és elren delték a hátultöltős puskák rendszeresíté sét. M ár a kiegyezési tárgyalások során kom oly szemléleti különbségek m erültek föl a M onarchia véderejét illetően. Ferenc József és az osztrák hadvezetés hallani nem akart arról, hogy a hadsereget bárm iféle m ódon m egosszák. R agaszkod tak a hadsereg egységéhez és ahhoz, hogy e hadsereg vezérlete, vezénylete és a belszervezetére vonatkozó intézkedések joga kizárólagosan az uralkodót illesse m eg, sőt azt is elképzelhetetlennek tartották, hogy például az újoncállítás, a szolgálati idő m eghatározása vagy a védelm i rend szer a parlam ent hatáskörébe kerüljön. (M ég javában tarto ttak a kiegyezési tá r gyalások, am ikor 1866. decem ber 28-án a császár és király pátenst, nyílt parancsot bocsátott ki a hadkiegészítés tárgyában, hatévi rendes és hatévi tartalékos szolgá latot írva elő a birodalom m inden alatt valója szám ára, tehát M agyarországra is kiterjedő hatállyal. Ezzel nem csak a m eg terem teni szándékozott parlam entariz m us elvét sértette m eg, hanem a korábbi törvényeket is, hiszen az újoncozás az o r szággyűlés hatáskörébe tartozott. É rthető teh át, hogy az eljárás M agyarországon nagy felzúdulást k eltett.) M agyar részről ugyanakkor élénken élt 1848 em léke (az udvar részéről is persze, csak fordított előjellel). H atalm as társa dalm i nyomás nehezedett a kiegyezési tá r gyalásokon részt vevő m agyar politiku sokra, m ert az önálló m agyar fegyveres erőhöz valamilyen form ában m indenki, m inden párt vagy irányzat ragaszkodott. Az 1848-ban született törvények nem tisz tázták pontosan a H absburg-m onarchia országainak külön és közös ügyeit, s ez éppen a hadügy területén okozott súrló dásokat. (M ire pedig a részleteket annak idején ki lehetett volna dolgozni, az ellen tétek m ár visszafordíthatatlanul elm érge sedtek.) 1866-ban volt olyan irányzat M a gyarországon, amely kétségbe vonta a kö zös ügyek és kiváltképp a hadügyi közös ség szükségességét és jogszerűségét. A k i egyezést előkészítő m agyar liberálisok ve zetője, D eák F erenc, ezzel szem ben tö rté nelm i és jogi érvek m ellett az egymásra utaltságot, a védelm i kötelezettség köl csönösségét em elte ki a vitában. M agyarország vállalta „azon kötelezettséget, hogy (...) az együttes birtoklást m egvéd je; valam int ráruházta a fejedelem re (...) azon kötelezettséget, hogy M agyarország n ak és koronaországainak együttes b ir toklását a többi ország erejével is m egvéd
je” - fejtette ki D eák, sőt a közös ügyek szükségességét is a kölcsönös védelem ér dekével indokolta, m ondván: „M i őket, ők m inket tartoznak m egvédeni (...), az együttes védelem nél okvetlenül tám ad nak oly közös kérdések, m elyeket külön elintézni alig lehet. Ezek: a hadsereg és az arra szükséges költség m egállapítása, va lam int a külügy m aga, am ennyiben az or szág elé tartozik. E bből áll azon közös ügy, melyet m i m egállapítottunk.” S valóban, az 1867-ben m eghozott m a gyar és osztrák kiegyezési törvények értel m ében a m onarchia két országát államjogilag az uralkodó személyén kívül a közös ügyek kötötték össze, jelesül a külügy és a hadügy, valam int az ezek fedezetéről gondoskodó pénzügy. Az osztrák, illetve a m agyar kiegyezési törvények - m elyek kerettörvény jellegű ek, és A usztria, illetve M agyarország al kotm ányának részét képezték - a részle tekről nem rendelkeztek. Leszögezték, hogy az egész hadsereg vezérletére, ve zényletére és belszervezetére vonatkozó intézkedések joga az uralkodót illeti. (E fogalmak m anapság m ár nem használa tosak a m últ századi értelem ben; a Lei tung, F ü hrung, innere Organisation a feu dalizmus korában kialakult igen kiterjedt fejedelmi jogokat jelöl. A vezérlet magába foglalta a hadüzenetet, a vezénylet az álló hadseregnek bárm ikor és bárhova történő irányítását, a belszervezet pedig a hadsereg összes belső ügyét, a szabályzatoktól kezd ve a tisztek kinevezéséig, a szolgálati nyelv megállapításáig, a fegyelmezésig.) M indkét törvény az „egész” , illetve az „összes” hadseregről szól, s a m agyarban szerepel az a kitétel is, hogy „a m agyar hadsereg, m in t az összes hadsereg kiegé szítő része” . A később általánosan elter jedt közös hadsereg megjelölést m indkét törvény kerüli, a m agyar épp azért, m ert úgy tek in ti, hogy az egész seregnek van egy m agyar része, az ausztriai m eg azért, m ert az osztrák felfogás szerint a hadse regnek nem közös, hanem egységes volta hangsúlyozandó. A hadsereg szervezeté nek részleteit azonban még hosszú és ne héz tárgyalások során kellett kidolgozni. A m ikor 1867 februárjában m egalakult a m agyar korm ány, a m agyar felelős m i nisztérium jogkörét és összetételét szabá lyozó 1848: III. törvénycikk értelm ében Ferenc József (m int m agyar király) ho n védelm i m inisztert is kinevezett, igaz, ra gaszkodott hozzá, hogy ezt a tisztet maga A ndrássy Gyula m iniszterelnök töltse be. Az a tény azonban, hogy létesült egy m a gyar honvédelm i m inisztérium , k o rán t sem jelentette azt, hogy az uralkodó bele egyezett volna bárm iféle m agyar hadsereg
Andrássy G yula gróf, Kossuth hajdani ezredese, akit távollétében jelképesen felakasztottak, a dualizmus első magyar miniszterelnökeként nagy szakértelemmel folytatta a hadügyről folyó tárgyalásokat
felállításába. A m inisztérium egyébként is m erőben adm inisztratív kérdésekben volt csak illetékes. A m egszüntetett helytartótanács katonai ügyekkel foglalkozó két ügyosztályának átalakulása m agyar k irá lyi honvédelm i m inisztérium m á m in d ezek ellenére izgalm at k eltett A usztriá b an. K iváltképp a hadsereg vezető körei ben, mivel ott az 1848-i m agyar hadügym i nisztérium feltám adását látták, s az ak kori esem ények m egism étlődésétől féltek. Az aggodalom oly nagy volt, hogy F ranz John osztrák hadügym iniszter, a m agyar korm ány kinevezését be sem várva, m ár 1867. február 19-én közhírré tette: O F el
sége az „úgynevezett” m agyar királyi honvédelm i m inisztérium szervezését csakis azzal a feltétellel hagyta jóvá, hogy se a hadsereg egységén, se pedig a „leg felsőbb h a d ú r” jogain csorba ne essék. H angsúlyozta John altábornagy közlem é nye azt is, hogy a cs. kir. hadsereg egyet len része sincs a m agyar honvédelm i m i nisztérium alá rendelve (em lékezzünk, 1848-ban éppen abból tám adt számos problém a, hogy a magyarországi cs. kir. hadakat a m agyar hadügym iniszter alá is rendelték), s ez utóbbi „se a csapatszolgá lat, se a vezetés, se a katonai közigazgatás ügyeibe nem ártakozhatik” . U tasította te h á t a katonai parancsnokságokat és h ató ságokat, hogy a honvédelm i m inisztéri um nak hozzájuk netalán közvetlenül é r kező rendelkezéseit ne hajtsák végre, hanem vagy a hadügym inisztérium hoz,
vagy a hadsereg főparancsnokságához te r jesszék elő. A ndrássy Gyula m iniszterelnök a nyá ron kapta kézhez - áttanulm ányozás és hozzászólás végett - John hadügym inisz ter törvénytervezetét. E zt még az előző év őszén kezdték el kidolgozni, am ikor a po rosz háborúban elszenvedett vereség ta nulságait levonó hadügyi reform ot elhatá rozták. John altábornagy tervezetének el ső része az általános és személyes hadköte lezettség alapelveit fejti ki, míg a m ásodik az „általános fegyverrekelés” , vagyis az országonkénti, vagy tartom ányonként alakuló, belső védelem re, de szükség ese tén a rendes hadsereg tám ogatására is szánt „népfölkelés” szervezetével foglal kozott. A m agyar m iniszterelnökre hatalm as nyom ás nehezedett. A kiegyezési törvény vonatkozó paragrafusának többféle értel m ezésére tám aszkodva a m agyar ország gyűlési ellenzék s a közvélem ényre ren d kívüli befolyással bíró 1848/49-es veterán szövetségek, a honvédegyletek a dualiz m ust a hadseregre is ki akarták terjeszte ni. A reálpolitikus A ndrássy azonban tö kéletesen tisztában volt vele, hogy e gon dolatnak, a cs. kir. hadsereg m egbontásá n ak még a fölvetése is az uralkodó teljes elutasításába ütköznék. M ásrészt azt is tu d h atta a m agyar m iniszterelnök, hogy a John-féle javaslatot sem vihetné a siker akárcsak legkisebb rem ényével az or szággyűlés elé. A m egoldást A ndrássy számára a javas lat továbbfejlesztése kínálta: az abban sze replő népfölkelést indítványozta állandó m ásodvonalbeli alakulássá ten n i, ami egy aránt megfelelne M agyarország államjogi helyzetének és a M onarchia érdekének. Ez tehát nem érintené a rendes katonasá got, nem veszélyeztetné a haderő egysé gét, kárpótlást nyújthatna azonban a meg nem valósítható m agyar nem zeti hadsere gért. Csalatkoznia kellett azonban a magyar m iniszterelnöknek, m ert m ég e m érsé keltnek szánt javaslata is elutasításra talált az uralkodó és tábornokai részéről. így hát alkudozni kellett, higgadtan és m egfontoltan, m egdönthetetlen tabukat félresöpörve, önm érséklő kom prom isszu m okat keresve. K iváltképp nehéz volt ez A ndrássy Gyula pozíciójából, két tűz kö zött. A hadügym iniszter novem berben Georg Grivicic tábornokot k ü ld te Pestre, hogy A ndrássynál a m agyar korm ány szándékait kipuhatolja. A tábornok 1867. novem ber 28-án tett jelentést Johnnak. Szerinte a m agyar korm ány a D eák-párti többségre tám aszkodva hajlandó az or 61
szággyűlés elé vinni a katonai kérdéseket, elfogadásra ajánlva az általános hadköte lezettséget, de ezt ahhoz a feltételhez köti, hogy a hadügym iniszter javasolta népföl kelés helyett nem zetőrség alakuljon, amely a m agyar honvédelm i m inisztéri um tól függ. E nnek háború esetén az o r szág védelme volna a feladata, szükség esetén a rendes hadsereget is tám ogathat n á, m ásrészt karhatalm i szerepet töltene be. A m agyar korm ánynak a belső rend érdekében föltétlenül szüksége van m eg felelő katonai erőre, erre a célra pedig a cs. kir. hadsereget nem veheti igénybe. „H a szám ításba vesszük a M agyaror szágon m ost uralkodó h angulatot” - írta Grivicic - , „am elyet a szélső baloldallal szövetkezett »honvédpárt« szít, olyanfor m án, hogy m in d k ettő a legnagyobb nyo m atékkai követeli a hadsereg kettészakítását: akkor nem szabad fitym álni Andrássy politikai bátorságát és bizakodását, amellyel ezt a m érsékeltnek m ondható k a tonai program ot az országgyűlés elé viszi, s meg is akarja valósítani, kockára téve népszerűségét, állását és egész kabinetjét is.” Elemző tanulm ányt írt a kérdésről az időközben ezredessé avanzsált F riedrich von Beck is, aki akkoriban m ár az u ralko dó katonai irodája élén állt. írásában a leg
62
határozottabban ellenezte a hadsereg k et téosztását. N em annyira azért, m intha a m ostani m érsékelt és lojális magyar ko r m ányban nem bíznék, hanem m ert ennek a korm ánynak bukása esetén „szélsőséges elem ek” kezébe juthat a hatalom s vele együtt a külön m agyar hadsereg, ami így elengedhetetlenül polgárháborúhoz ve zetne. Az önálló m agyar hadsereg megala kulása a cseheket és a galíciai lengyeleket is arra ösztönözné, hogy hasonló nem zeti hadsereget követeljenek, am i a M onarchi át a szétrobbanás veszedelm ébe döntené. B eck tehát azt indítványozta, hogy John javaslatát felülvizsgálva, iktassák bele m indam a engedm ényeket, „m elyekre O Felsége ebben a kérdésben hajlandó” . O bízik abban, hogy a m agyarok előbbu tó b b józanul belátják: a közös hadsereg gyengítésével egyszersm ind m egbénul M agyarország védereje is. „M inden m eg rázkódtatásnak, amely A usztriát éri, M a gyarországra is van hatása” - fejezte be ta nulm ányát Beck ezredes - , „s ez azon a napon om olna össze, am ikor a m onar chia gyászdala fölcsendül.” D ecem ber végére elkészült a m agyar korm ány törvénytervezete is, melyet A ndrássy megbízásából Gelich Richárd I . Ferenc J ó z s e f és táborkara (P ataky László festménye)
osztálytanácsos (volt 1849-es honvédőr nagy, egy ideig az akkori m agyar hadügy m inisztérium hadm űveleti osztályának vezetője) dolgozott ki. Ez állandó békebe li kereteket irányzott elő az im m áron nem nem zetőrségnek, hanem honvédségnek nevezett m agyar katonaság szám ára, s en nek legfőbb hatóságaként a honvédelm i m inisztérium ot jelölte m eg. M ivel az ural kodó és a bécsi vezérkar a legm erevebben elzárkózott attól, hogy a rendes hadsereg és a honvédség között m indenféle kapcso lat m egszűnjék, a magyar törvényjavaslat ban az szerepelt, hogy a honvédújoncokat két hónapon át a közös hadsereg köteléké ben képezik ki, azután pedig szabadsá golják. Ugyancsak a kompromisszum-készségre utal a törvénytervezetnek egy m ásik sza kasza; e szerint a honvédzászlóaljak hábo rú esetén dandárokba töm örülnének, m e lyek élén az uralkodó által kinevezett pa rancsnokok állnának, hadm űveleti ügyek ben pedig az egész honvédség az egy séges cs. kir. fővezérség alá lenne ren delve. A Gelich-féle törvényjavaslat addig a határig m ent el, am eddig a m agyar köz vélem ény és az országgyűlési ellenzék ál tal szorongatott A ndrássy-korm ány elm e h etett. A m agyar követelések e m inim u-
m a még így is sok volt F ranz John h ad ügym iniszternek, aki továbbra is a fegy veres erő m egoszthatatlansága m ellett és egy m ár békében is felállítandó honvéd ség ellen tö rt lándzsát. (John altábornagy 1867 decem berében, am ikor életbe lépett az ausztriai „decem beri alkotm ány” , és a dualizm us elvének m egfelelően külön osztrák korm ány ala k u lt, a M onarchia első közös hadügym i nisztere lett.) R ugalm asabbnak bizonyult Beck ezre des, aki időközben személyesen tárgyalt A ndrássy Gyulával. A m agyar m iniszterelnök meggyőzte ő t, hogy a nem zeti h a d seregről való lem ondás fejében meg kell adni M agyarországnak a maga honvédsé gét. Beck tehát azt javasolta Bécsben, hogy a dualizm us jegyében ne csak m a gyar, hanem osztrák honvédséget is szer vezzenek, az u tó b b it az előbbi ellensúlya ként. Az idő A ndrássynak dolgozott, hiszen az uralkodó nem engedhette m eg, hogy az alkotm ányosság visszaállítását követő leg első hónapokban kenyértörésre kerüljön sor, m árpedig a hadseregnek az általános hadkötelezettség alapján történő újjászer vezése és m élyreható m egreform álása nem tű rt halasztást. A javaslatához to vábbra is m ereven ragaszkodó John h a d ügym iniszter, belátván, hogy parlam enti többségre nem szám íthat, levonta a szük séges következtetést: alig három heti hiva talviselés után lem ondott. U tódja a közös hadügym iniszter posztján F ranz K u h n báró lett. M ásnap, 1868. január 19-én tábornoki bizottság ü lt össze Bécsben, hogy m egvi tassa a véderővel kapcsolatos kérdéseket, beleértve a m agyar honvédelm i törvénytervezetet is. A két hónapig értekező b i zottság többsége ellenzett m indennem ű önálló honvédséget, attól tartv án , hogy „M agyarország csak a honvédséget fogja dédelgetni, míg a sokkal erősebb és fonto sabb közös hadsereg a m ostohagyerek sorsára ju t” . Az is aggodalm at k eltett, hogy az önálló honvédség a nem zeti hadsereg csírája le h e t, s a haderő egységét m egbontó cen tri fugális erőként fog hatni. Ésszerűségi m egfontolásokból ellenezték a táb o rn o kok a honvédelm i m iniszterek hatásköré nek bővítését, s károsnak tarto tták , hogy egy hadügym iniszter helyett három intéz ze az ügyeket. A tábornoki bizottság végül anélkül oszlott föl, hogy a m agyar korm ány a Gelich-féle ideiglenes helyett végleges tö r vénytervezetet n y ú jto tt volna be. A nd rássy várt, hogy lássa, m eddig m ehet el. M ás fórum ok is m egvitatták a hadügyi
k érdést, többek között április 18-án B u dán az uralkodó „legm agasabb elnöklete” alatt m egtarto tt értekezlet, am elyen az érin tett közös m iniszterek, a m agyar és az osztrák m iniszterelnök, korm ányuk né h ány tagja és Beck ezredes vettek részt. Itt m ár előterjesztette új javaslatát Andrássy, s ham ar k id erült (állapítja meg a század első felében élt hadtörténész, Gyalokay Jenő): „Jóform án csak abban a két p o n t ban értett egyet K uhnnal, hogy a közös hadsereg egységét nem szabad m egbonta ni, s hogy a m onarchia hadi erejének súly pontja csakis a közös hadseregben leh et.” A részletekben is szinte áthidalhatat lannak tű n tek az ellentétek, s m ég re m énytelenebbnek látszott az általános n é zetkülönbségek leküzdése. A ndrássynak m eg kellett ugyanis küzdenie az osztrák korm ány ellenkezésével is. Az osztrákok attól tarto ttak , hogy a m agyar honvédség felállítása láttán az ausztriai csehek és galí ciai lengyelek is hasonló rendelkezési jo gokat követelnek m ajd a fegyveres erő egy része fölött. A ndrássy Gyulának tehát az uralkodót kellett a m aga oldalára állítania. M árpedig Ferenc József úgy véleke d e tt, hogy A ndrássy „félrendszabállyal akarja a m agyar nem zeti hadseregért folyó agitációt m egszüntetni, csakhogy az ilyen félrendszabály soha se elégít ki senkit” . A honvédség által igényelt aránytalan anyagi m egterheléseket is sokallotta az uralkodó. Ezt a pénzt - úgym ond - közös hadseregben sokkal ésszerűbben föl le h etne használni. A rra is utalt, hogy a m a gyar honvédséghez hasonló intézm ény m egszervezése A usztriában kom oly nehé zségeket tám asztana. A ndrássy hosszasan érvelt tervezete m ellett. N ehezm ényezte a születendő honvédséggel szem beni nagyfokú bizal m atlanságot, m elyet az udvar és az oszt rák korm ány részéről tapasztalt. H angsú lyozta, hogy M agyarország nem elszakad n i kíván, csupán az őt történelm i jogai és államjogi helyzete alapján megillető intéz m ényt akar. H a az ausztriai honvédség felállítása nehézségekbe ütközne, tette hozzá, akkor o tt nem , csupán M agyaror szágon kell m egvalósítani. O különben m eg van győződve róla, hogy a honvédség a korm ánya által ajánlott form ában ki fog ja elégíteni a m agyar közvélem ényt, s az országgyűlés is meg fogja szavazni. Az egész tárgyalás során az osztrák (hi vatalos nevén a cs. k ir.) korm ány aláren delt szerepet játszott. Zachar József k u ta tásai derítettek fényt arra a tényre, hogy Ferenc József egyszerűen nem vette ko m olyan az adott időszak egyik legjelentő sebb politikai tényezőjét A usztriában, az o sztrák -n ém et liberálisokat, valam int
pártju k at, az A lkotm ány-pártot, továbbá a zöm ében e párt képviselőiből álló cs. kir. korm ányt sem. N élkülük d ö ntött az udvar és a m agyar korm ány az egész M o narchiát érintő, elsődleges fontosságú kérdésben. Az áprilisi értekezletek folya m án az osztrák m iniszterelnök szerepe a közvetítésben m erült ki. Április 22-én, 23-án és 24-én például egyetlen osztrák korm ánytag sem vett részt az üléseken, s jellemző az a m egfogalm azás, m elyet a Beck ezredes vezette jegyzőkönyv rögzí te tt. Április 26-án ugyanis e szavakkal nyitotta m eg az uralkodó az aznapi érte kezletet, m elyre K arl A uersperg osztrák m iniszterelnök ism ét B udára érkezett: „A uersperg herceg, m iniszterelnök jelen léte alkalm at nyújt arra, hogy jelenlétében m ég egyszer m egbeszéljük a véderőalkot m ány fő vonásait, hogy Öméltóságát abba a helyzetbe hozzuk, hogy az itt elfogadott felfogással Bécsben is közrem űködhessék a tárgyalásokon.” T udniillik saját korm á nyának vitáján. Az o sztrák-ném et liberá lisok ugyanis kem ényen ellenálltak, m a gasnak tarto tták a tényleges és a tartalékos szolgálati időt, m egkérdőjelezték az álta lános hadkötelezettség elvét, elvetették a hadilétszám nak tíz évre való előzetes m egállapítását, s m indenekelőtt aggódtak a magas hadikiadások m iatt, hogy csak a legfontosabb kifogásokat em lítsük. F e renc József hathatós közbenjárására volt szükség végül ahhoz, hogy a m agyar k o r m ánnyal kialkudott véderő-törvénytervezetet a birodalom ausztriai felében sike rüljön kierőszakolni. Az uralkodó a további m egbeszélések során hajlott arra, hogy elfogadja A nd rássy érvelését. E bben a m iniszterelnök és korm ánya iránti bizalm on túlm enően nyilván annak belátása is vezette, hogy csupán a kom prom isszum vezethet olyan m egegyezésre, amely lehetővé teszi a h a d sereg föltám asztását és ütőképessé tételét. Ferenc József hozzájárult tehát ahhoz, hogy a m agyar m inisztérium rendelkez zék a felállítandó honvédséggel, kikötötte azonban, hogy a katonai vezetés az őáltala kinevezendő honvédfőparancsnok kezé ben legyen. A honvédség m agyar (illetve H orvátországban és Szlavóniában horvát) szolgálati és vezényleti nyelvébe is bele egyezett, pedig ennek az ausztriai ho n védség szám ára veszedelmes precedens jellege volt. A ndrássy Gyula szívós és ügyes vitázó képességének és Ferenc József belátásá nak volt köszönhető, hogy az uralkodó vé gül hatalm i szóval nem saját vezérkarának héjái m ellé állt, hanem engedett a m agyar m iniszterelnök „félrendszabályának” . Az elvi megegyezés u tá n a birodalom 63
m indkét felében kidolgozták a részlete k et, a hadügyről intézkedő törvényeket. Ezek 1868 végére meg is születtek, s ren delkeztek az új védelm i szerkezetről. A fegyveres erő három vonalra tagozó do tt, melyek közül az első a (közös) hadsereg és haditengerészet, a m áso dik a m agyar honvédség és az en nek megfelelő ausztriai L a n d w ehr, a harm adik pedig a népföl kelés, illetve a L an d stu rm lett. Szó esett m ár arról, hogy a k i egyezési törvények igencsak szé les jogkört biztosítottak az u ral kodónak, a legfelsőbb h adúrnak. A történetírásban ennek folytán gyakran találkozhatunk azzal az érté keléssel, hogy a hadügy területén nem beszélhetünk lényegbevágó változásról, a hadsereg reform ja m indössze azért k ö vetkezett be, m ert egy elveszített háború után illik egy hadsereget m egreform álni, egyebekben pedig pusztán a parancsural m i rendszerről az alkotm ányosságra és a parlam entarizm usra való áttérés nyom án elkerülhetetlen intézkedések tö rtén tek m eg. Csak részben lehet azonban egyetér teni e felfogással, m íg ugyanis a császár király valóban nagy hatalm at őrizhetett m eg hadserege fölött, a k ét birodalom fél országgyűlése is fontos jogokat szerzett az általános hadkötelezettséggel járó kiegé szítés, az újoncm egajánlás, a szolgálati idő m eghatározása, a katonaság elhelyezését, valam int élelm ezését érintő intézkedések terén. K övetkezésképp a hadügyi közös ség szerkezete m eglehetősen ellentm on dásos volt, állapítja meg G alántai József. Az uralkodó jogilag szuverén m ódon ren delkezett az állandó hadsereg fölött, de katonáért és pénzért az országgyűléshez kellett fordulnia. Pontosabban a b iroda lom m indkét felének parlam entjéhez. Ebből következett az a feltétel, ami a dualista szerkezetű m onarchia m ű ködé sének is lényege: a hadügyek norm ális m enete csakis A usztria és M agyarország, valam int az uralkodó érdekeinek egyezte tésével volt lehetséges. A közös hadsereg a parlam entarizm usból adódó biztosíté kok következtében sohasem leh etett vol na ütőképes olyan akcióban, am elyet a b i rodalom egyik fele nem tám ogat. H árom tényező összhangjára volt szükség, hogy a hadsereg egy fegyveres konfliktusban megfelelő erőt képviselhessen: az osztrák és a m agyar törvényhozás együttm űködé sére a véderő törvények, a katonaállítá sok, a költségek m egszavazásában, vala m int a k ét parlam ent és a legfelsőbb h ad ú r, az uralkodó közötti összhangra. S jól lehet az alkotm ányos dualizm us fennállá sának fél évszázada alatt a legelmérgese64
A cs. és kir. 8. huszárezred csákócímere
dettebb viták éppen a véderővel és a h ad ügyi költségvetéssel kapcsolatosan bonta k oztak ki, ez az összhang, a politikai egye tértés m indig kialakult, s az O sztrák M agyar M onarchia katonái 1914 nyaráp is az alkotm ányos szervek egyöntetű tám o gatásával m asíroztak bele a világháború ba. „N e csináljunk m agunknak illúzió k at” - fejtette ki 1868-ban egy vezető m a gyar liberális politikus, T refort Ágoston. - „A zon veszélyek, m elyek az egész m o narchiát fenyegetik, a m agyar korona in tegritását és talán nagyobb m érvben is fe nyegetik.”
Ami egy „és” mögött van 1868-ban sikerült m egterem teni azt a hadsereget, amely gyöngesége dacára E u rópa el nem hanyagolható katonai ténye zőjévé vált. Á llapota és ereje hűen tükröz te ugyan a gazdaságilag, politikailag egyre inkább m ásodrendű nagyhatalom m á le csúszó M onarchia állapotát és erejét, de m égis tényező m aradt, m iként AusztriaM agyarország is - 1918-i felbomlásáig - változatlanul m egtartotta nagyhatalm i státuszát. Az O sztrák-M agyar M onarchia 1868ban kidolgozott véderőtörvénye az általá nos hadkötelezettség alapján egymillió fős h adi létszám m al szám olt, amelyből 800 ezer fő a közös hadseregben, 115 ezer fő az ausztriai L andw ehrben és 85 ezer fő a m a
gyar honvédségben szolgált. E nnek m eg felelően a tíz évre előre m egállapított évi újonckontingens (pontosabban a szüksé ges évi újonclétszám , hiszen az újoncállí tást az országgyűlések m inden évben külön-külön m egszavazták) m integy száz ezer főt tett ki. Ö sszehasonlításul: a korabeli E urópa legnépesebb birodal m a, a cári O roszország másfél milliós hadi létszám ú sereggel szám olt, Franciaország 1 millió 467 ezer főt tu d o tt m ozgósítani, Olaszország közel félm illiót, az É szak-N ém et Szövetség és a délném et állam ok (am elyeket Poroszország három év m úlva a N ém et B irodalom ban egye sített) egy és egynegyed millió katonát voltak képesek fegyverbe szólítani. A véderőtörvényt azonban csak tíz esz tendőre hozták tető alá, m inden évtized ben tehát új tárgyalások folytak, m elyek újabb és újabb m ódosításokhoz vezettek a m indenkori politikai erőviszonyok függvényében. K ét évtizeddel később is új véderőtörvény született, ez az évi újonclétszám ot határozta meg 103 100 fő ben (az addigi 95 400 volt), ebből a lakos ság szám arányát véve alapul 60 389 fő esett az ausztriai tartom ányokra, a többi a magyar korona országaira. Három évi tény leges és hétévi tartalékos szolgálatot tekint ve, ez m ár egymillió fölötti hadi létszámot eredményezett. A későbbiekben további létszámemelést határoztak el, az 1912. évi véderőtörvény értelm ében fokozatosan kétmilliós hadi létszámot kellett elérni, a világháború valósága azonban messze meghaladta ezt a merész tervezést is. A fegyveres erő hét nyolcadát szervez ték a közös hadseregbe, a többi egy nyolcadot tette ki csupán a m ásodik két vonal. „A hadsereg és haditengerészetnek (1. vo nalnak) az a hivatása, hogy a m onarchiát külellenségek ellen m egvédjék s a belső rendet és biztonságot fenntartsák” - írja a hadapródiskolák számára készült hadse regszervezeti tankönyv. „A hadsereg a sorhadból, a tartalékból és p ó ttartalék ból; a hadi tengerészet a sorhadból, a ta r talékból és a honvédséget, valam int a pó t tartalékot helyettesítő tengervédből (Seewehr) áll. A honvédség (a 2. vonal) a hadse reg tám ogatására és belvédelem re, kivéte lesen a belső rend és biztonság fenntartá sára is, a népfölkelés (a 3. vonal) pedig a hadsereg (haditengerészet) és honvéd ség tám ogatására szolgál. (...) Békében a hadsereg és haditengerészet a cs. és kir. közös hadügym inisztérium nak (illetőleg ez utóbbi hadtengerészeti osztályának), a honvédség és népfölkelés pedig az illető állam terület honvédelm i m iniszterének van alárendelve. H áborúban a fegyveres
erő m inden része katonai tekintetben az O felsége által kinevezett katonai parancs n ok alatt áll.” Az elnevezésekben egy darabig bizony talanság volt tapasztalható. E nnek Ferenc József 1889. október 17-én kelt legfelső leirata vetett véget, am elyben az uralkodó elrendelte, hogy „hadseregem és haditen gerészetem , azoknak részei, közegei és in tézetei” ne a régi császári királyi (kaiser lich königlich), hanem a császári és királyi (k. und k .) megjelölést használják. Ez az és az „A usztriai császár” és a „M agyarország apostoli királya” közjogilag különálló vol tát volt hivatva hangsúlyozni, noha a sze mély egy és ugyanaz. E ttől kezdve a közös hadsereg a „cs. és k ir .” , „k. u n d k .” (vagy „ k .u .k .” ) jelzőt használta, m íg az au sztri ai honvédség, a L andw ehr m egtartotta a régi „császári királyi” , „cs. k ir .” , „ k .k .” m egjelölést (hiszen Ferenc József m ég há rom ország fölött uralk o d o tt királyként, a többiben főherceg, hercegesített gróf, il letve őrgróf volt a gyűjtem ényes császári cím m ellett). A m agyar honvédség „m a gyar királyiként” szerepelt, „königlich ungarische L an d w eh r”-ként, sőt „k. ung. H onvéd”-kén t is. Ugyanez vonatkozott a népfölkelésre és a L an d stu rm ra a biro dalom két felében. (E három ágú k o r m ányzat - közös hadügym inisztérium , il letve a két honvédelm i m inisztérium m ellett két osztrák tartom ány, T irol és V orarlberg Landw ehr-szervezete tö rté nelm i hagyom ányokhoz igazodva ném ileg eltért a többi ausztriai tartom ány honvéd ségétől.) A m agyar honvédség és az ausztriai L andw ehr között néhány figyelem re m él tó különbséget vehetünk észre. A L a n d w ehr szolgálati esküje azonos a közös h ad seregbeli katonaságéval, a m agyar honvéd esküje viszont abban különbözik az előb biektől, hogy m íg am azok csak „O Felsé gének a császárnak és királynak” , a m a gyar honvédek „hazánk szentesített tö r vényeinek” is „hűséget és hódolatot” es k ü d tek . Az osztrák L andw ehr hadi jelvé nyein ugyanazt a cím ert, zászlót és színe k et használta, m int a közös hadsereg, a m agyar honvédségéit viszont a kétfejű sas helyett a m agyar állam cím er (éspedig az úgynevezett középcím er, vagyis kispajzsán M agyarország, két angyal tarto tta nagypajzsán a m agyar korona egyéb or szágainak jelvényei, fölötte a szent koro na) és e jelszó díszíti: „K irályért és H azá é rt” . A zászlót továbbá az első hat - azaz m agyarországi - honvédkerületnél pirosfehér-zöld, a hetedik - azaz horvát-szlavón - honvédkerületnél piros-fehér-kék színekkel szegélyezték. Látszólag a dualizm us m egnyilvánulá
sának tek in th ető, hogy a közös hadsere gen belül voltak „m agyar” ezredek. Ez azonban m ár a régi cs. kir. hadseregnél is így volt, mivel az ezredeket m indig ugyanarról a területről egészítették ki (bár a „m agyarországi” jelző pontosabb ebben az esetben, hiszen a nem zetiségek is ezek ben az ezredekben szolgáltak). A régi hadsereg ezredeit azonban kiegészítési te rületüktől messze állom ásoztatták, nem utolsósorban azért, hogy a katonák elsza kadjanak szűkebb pátriájuktól és ne kö tődjenek helyőrségük - más nyelvű és más nem zetiségű - polgári lakosságához. N em szabad azonban túlhangsúlyoz n u n k ezt a m otívum ot, m iként az nem egyszer tö rténik, katonai célszerűségi szem pontok ugyanis legalább ennyire fontos szerepet játszottak; a megfelelő csapatnem belieket a megfelelő helyen kellett állom ásoztatni. így például a X V III. században a határvédelem re a bi rodalom m inden szegletében - tehát a Rajnánál csakúgy, m int a Szávánál - a könnyűcsapatok feleltek m eg a legin kább. M ivel a m agyar területekről kiállítottakból az állandó hadseregben hajdú-, azaz könnyűgyalogos- és huszár-, azaz könnyűlovasezredeket szerveztek, egyér telm ű volt a m agyar katonáknak az észak itáliai, ném etalföldi, Rajna-vidéki, szilé ziai állomásoztatása. U gyanakkor a tartó san fennálló török veszélyre tekintettel egy bizonyos m élységben m agyar terüle teken is elhelyeztek nehézgyalogosokat és nehézlovasokat, vagyis ném et, vallon, cseh H onvédtiszti csákócímer (1869)
és más ezredeket. „M agyarként is tu d o m ásul kell venni” - írja Zachar J ó z s e f -, „hogy Bécsben birodalm i m éretekben m indenekelőtt a nagyhatalm i célokat szem előtt tartva gondolkodtak és intéz k e d te k .” A m agyar korm ány a kiegyezés után ar ra törekedett, hogy a m agyarországi állítású ezredeket hazahozzák, a M agyarorszá gon kívüli állításúakat pedig vigyék el az országból. A hetvenes évek folyamán ez a csere meg is történt. M íg a kiegyezés előtt néhány gyalogezredet kivéve vala m ennyi m agyarországi állítású ezred a m onarchia távoli vidékein állom ásozott, M agyarországon idegen katonaságot he lyeztek el. 1874-ben a L ajtán innen állo másozó 25 gyalogezredből 23, 22 lovasez redből 1 5,4 tüzérezredből pedig 3 volt h a zai állítású, de 18 gyalogezred, 3 lovasez red és 1 tüzérezred még m indig a M onar chia m ásik felében volt elhelyezve. T íz év m úlva a m agyarországi állítású ezredek 75-80 százaléka itt is tanyázott, és csupán 3 gyalogzászlóalj és 4 lovasezred érkezett A usztriából. M indez azonban korántsem jelenti azt, hogy a közös hadseregen belül különvált volna a m agyar és az osztrák rész. A cs. és kir. tisztikar gondoskodott arról, hogy a szellem a régi m aradjon. A közös hadse reg volt az összbirodalom , a „közhaza” legszilárdabb tám asza és oszlopa, tisztika ra őrizte meg a leginkább a dinasztiahűsé get, a fekete-sárga szellemiséget, am it igen nagy gonddal m egtervezett és m eg szervezett nevelés segítségével kondicio náltak. L átni fogjuk, hogy az a katonaré teg, am elynek valóban a cs. kir. véderő volt az otthona, sőt a hazája, amely szinte egyedül testesítette meg a M onarchiában olyannyira m agasztosított - s persze in k ább csak a habsburgiánus vágyálm ok ban létező - „nem zetekfölöttiséget” , az utolsó pillanatig, az összeomlásig k itar to tt az uralkodóház és a birodalom m el lett. A közös hadsereg 800 ezres hadi létszá m ának - mely persze így együtt soha nem kelt hadra az első világháborúig - 66 szá zalékát tette ki az 530 ezer főnyi gyalog ság, a kor fő fegyvernem e. Az egymástól m ár csupán eredetében és egyenruhájá n ak bizonyos elem eiben különböző lovas csapatnem ek, a dragonyosok, az ulánusok és a huszárok létszám a 91 ezer lett vol na mozgósítás esetén (azaz 11,5 százalék), a tüzérségé 88 ezer (11,1 százalék), a m ű szakiaké pedig 26 ezer (3,2 százalék). A négy fegyvernem m el nem telik ki a száz százalék, m ert szám ításba kell m ég venni az egészségügyi, ruházati, élelmezési állo m ányt, az intézetek szem élyzetét. Csak 65
a közös hadseregben szerepelt m inden fegyver- és csapatnem ; a honvédség és a népfölkelés, illetve a L andw ehr és a L an d stu rm csupán gyalogsággal és lo vassággal rendelkezett, a L andw ehr gya logsága valamivel nagyobb volt, a lovas ságnál viszont a honvédség javára billent a mérleg. A m agyar királyi honvédségről szóló 1868. évi törvény egyébként csak k erete k et határozott m eg. (A keretrendszerben a hadsereg alkotórészeinek csupán a váza - kerete - van m eg, am it a hivatásos tisz tek , altisztek és a védköteles legénység egy része képez. A legénységet a sorkato nai szolgálat u tán új váltja föl, a keretet pedig mozgósítás esetén a töb b i hadköte lessel tö ltik föl.) Az 1889-ben hozott tö r vény évi 12 500 újonc állítását irányozta elő, az 1912. évi pedig lépcsőzetes újonclétszám -em elkedést rendelt el, am elynek grádusai azonban - akárcsak a közös h ad sereg esetében - a világháború kitörésével nem várt m agasságokba szöktek. A reform nak term észetesen az egyenruházatra is k i kellett terjednie, hogy a fe lületes szemlélő szám ára is napnál világo sabb legyen: itt új világ kezdődött. N y u g díjba k ü ld ték h át a jellegzetes fehér kabá 66
Camillo R ighetti főhadnagy egyenruházati falitáblája oktatási célból: huszár mentében, huszártiszt díszben, honvéd huszártiszt mentében, vonatcsapat vezető, lovasított ütegosztály tüzére kimenőöltözékben
tó t, a H absburg-katonaság évszázados uniform isát. C supán a tábornokok dísz egyenruhája m aradt fehér, s ők őrizték m eg legtovább a hagyom ányos kalapot a zöld kakastollforgóval - díszelgések al kalm ára. A gyalogság sötétkék kabátot k ap o tt, s nem sokára ugyanilyen színű zu bbonyt, „blúz”-t, am elyet jól ism erhe tü n k az első világháború fényképeiről, igaz, akkor m ár nem k ék , hanem a terep be m ég jobban belesim uló csukaszürke színben. T erepszínűbb lett tehát az „adjusztiru n g ” , kevésbé harsány, kevésbé feltűnő. K ivétel persze akadt: a közös lovasság egyöntetűen buzérvörös, krapprot nadrá got k ap o tt, am inek prózai oka volt. F e renc József öccse, F erdinánd M iksa III. N apóleon bábcsászáraként M exikóban próbált szerencsét. Az ő szám ára szervez tek „osztrák-m exikói önkéntes hadtes te t” , amely azonban m ár ú tn ak sem in dul h a to tt, mivel M iksa császársága idejeko rán odalett. M aradt viszont a raktáron tö
m érdek vég kifizetett buzérvörös vászon, s az állam kincstártól senki sem kívánhat ta, hogy veszni hagyja az adófizetők pén zét; a vásznakból nadrágot szabattak, s ebben a rikító színben pom pázhatott a cs. és kir. lovasság, sőt a m agyar ho n védgyalogság is. A lovasság életében persze nem a b u zérvörös nadrág hozta az egyetlen ú jdon ságot. E m lítettü k , hogy a vértesek az olasz hadjárat u tán megváltak névadójuk tól, a m ellvérttől, m ost viszont egyszerű en m egszüntették a vértesezredeket, m i k én t a gyalogságnál m ár korábban a grá nátosokat, az eddigi nehézlovasok pedig egyszerű dragonyosokká váltak, akiktől fölszerelésben és kiképzésben m ár am úgy sem különböztek. A hátultöltő p u skát a königgrátzi vere ség tapasztalatain okulva nagy sietve rendszeresítették. Ezzel persze egy csa pásra át kellett dolgozni a gyalogság har cászatát is. A nagyobb tűzhatás következ tében a korábbi zárt ren d ű oszlopok he lyett a gyalogság szétbontakoztatott alak zatban harcolt. Egy-egy zászlóalj három lépcsős harcrendben hajtott végre tám a dást. Egy század csatárláncba fejlődve kö zelítette meg az ellenséget, m integy h a t
száz lépésnyi távolságról össztüzet zúdí to tt az ellenséges alegységekre, m ajd négyszáz lépésről célzott lövéseket adott le az egyes katonákra. E rajvonal m ögött zárt rendű apró osztagok, a tám csapatok haladtak, ugyancsak egy század erősség ben. Az ő feladatuk az volt, hogy szétbon takozva erősítsék vagy visszavettetés ese tén befogadják az elöl haladókat. A rajvo nalat és a tám csapatot együtt tűzvonalnak nevezték. M ögöttük 4-500 lépésnyire m e netelt a tartalék, a zászlóalj m aradék fele, tehát újabb két század, olyan alakzatban, amely a tüzérségi és puskatű zn ek a legki sebb célpontot nyújtja. N yílt terepen föl fejlődött vonalban, vagyis csatárláncban. A tartalék feladata az volt, hogy a támcsapatokat pótolja és a tűzvonalat m egerősít se, puskatüzével és szuronyroham ával a döntést kierőszakolja. E gyalogsági taktika során igen m eg n őtt az alparancsnokok tudásának és hatá rozottságának, valam int a katonák k ik ép zettségének és fegyelm ének a szerepe. A korábbi harcászatban a vakfegyelm en m úlott m inden, a gyalogosnak feltartóz tathatatlanul kellett előre m enetelnie, az ellenséges tűzzel sem törődve, m inden áron a közelharcot, a szurony párbajt kel lett erőltetnie. M ost viszont előtérbe k e rü lt a lőkiképzés, hiszen a korábbi sortüzek helyett a célzott lövések hatékonysá gával lehetett elérni a döntést. A jóval n a gyobb hatótávolságú és tűzbiztosságú puskákkal hatalm as pusztítást végezhet tek az ellenfél soraiban, anélkül, hogy k ü lönösen közel kellett volna m enni annak vonalaihoz. R endszeresítették a gyalogsá gi ásót, ezzel a katonák fedezékeket áshat tak m aguknak, s védelem ből tüzelve fo gadhatták és tizedelhették m eg a tám adó kat. M indazonáltal a lőkiképzésben to vábbra is kísértett az idejétm últ sortűzszellem, a vezérkar szemlélő tisztjei újra m eg újra kifogásolták, hogy a kiképzők nem fektetnek megfelelő súlyt a pontos célzás gyakoroltatására.
Tíz gramm és következményei Milliós hadseregek korában felszerelési tárgyak m illióit kellett előállítani. A tech nika és az iparszerűség korszaka köszön tö tt a hadseregekre, s persze katonáikra is. Az újoncok döntő többsége földm űves volt, aki bonyolultabb szerkezeteket - lett légyen az akár csak egy ism étlő puska závárja - életében először az alapkiképzés során látott. A hadseregben viszont olyan
Huszárok: tiszt menetöltözetben; tiszt téli díszben; törzstiszt díszben, lovon; közhuszár téli menetöltözet ben; tizedes szolgálati ruhában (OscarBrüch csoportké pe 1895-ből)
készségeket szerzett, amelyek m eghatáro zó változást hoztak világképében. B árm i lyen visszatetszőn hangzik is, a katonai szolgálat így a legénység egy része számá ra valóságos iskolaként m ű k ö d ö tt, ha a sok nem zetiségű m onarchiában nem is a nem zet iskolájaként, m int például N é m etországban. A m inta ekkor - s ezúttal először a tö r ténelem ben - a tengerentúlról jött. Az A t lanti-óceán túlsó partján a történelem első m odern háborúját vívták, am elyben a fe lek nem elégedhettek meg döntőnek nyil v ánított csaták m egnyerésével, hanem az ellenség fegyveres erejének m egsem m isí tését tű zték k i célul. Sőt, ennél is tovább m entek, m ozgósították teljes gazdasági potenciáljukat, m iközben a m ásik oldal m inél alaposabb tönkretételére töreked te k , lesújtva a hátországra, lerom bolva gyárakat, feltépve vasúti síneket, föl gyújtva csűröket, istállókat, kazlakat és házakat. M indez persze a korábbi hábo rú k b an sem m ent ritkaságszám ba, de
m ost „iparszerű” m éreteket öltött, s kije lölte a „jövő ú tjá t” . A vezérkari m unka m indinkább veszí te tt rom antikájából, a tisztek vasúti kocsi kat szám lálgattak, pályaudvarok áteresz tőképességét latolgatták, gyárak haditer m elésre való átállításának ütem tervem dolgoztak. E m berek helyett m indinkább tonnákban kellett szám olniuk, a töm eg hadseregek vonzották m agukhoz az anya giakat, ru h á t, fegyvert, robbanóanyagot, technikát, s m indezt először Észak és D él konfliktusában próbálták ki úgy isteniga zából. Az európai háborúk néhány hét, legfeljebb néhány hónap alatt lezajlottak, a harcérintkezés ritk án vett igénybe né hány napnál többet. Az am erikaiak m eg m u tatták , hogy évekig is lehet öldökölni, s a végén az m arad felül, aki tovább bírja szusszal, energiával, gazdasági teljesítőképességgel, nem pedig a vitézebb, a lóra te rm e tte b b ... E zt azonban E urópában m ég m eg kellett tanulni, s igazság szerint senki sem fogta föl a dolog jelentőségét, am int arra az első világháború első eszten deje bizonyságul is szolgál. Egyesek persze nyitott szem m el jártakkeltek a világban, és tanulékonynak is bi zonyultak. 1863 júliusában például hosz67
szabb észak-am erikai utazásból tért haza a felső-ausztriai Steyr városkából szárm a zó Josef W erndl fegyverm űves, aki m ár az ötvenes évek elején is huzam osabb időt töltött az Ú jvilágban. L akatosként dolgo zott a nevezetes R em ington fegyvergyár ban Ilionban és bizonyos Sám uel Colt ú r nál. M ár akkor azt a tanulságot szűrte le tapasztalataiból, hogy a fegyverkészítés az apja kis m űhelyében látott kisipari m ó d szerekkel nem lehetséges többé, kizárólag a nagyipari term elési m ódszereknek van jövője. E zért aztán, am ikor átvette apja üzem ét, m odernizálásba fogott, és m ű helym esterével, K ari H olubbal a hatva nas évek elején hátultöltő p uskát terve zett, m elynek első használható példányát 1863-ban m u tatta be, vagyis még m indig jóval a tragikus porosz háború előtt. P er sze a találm ány senkit sem érdekelt, h i szen a hátultöltős puska nem szám ított új donságnak, pénz m eg úgysem volt rá. M ásodik am erikai útja során, a polgárhá ború kellős közepén Josef W ern d lt m in denekelőtt az am erikai gyáripar töm eges sége ragadta meg. Colt egyedül ebben az esztendőben 136 579 revolvert szállított, Rem ington pedig tízezerszám gyártotta a Springfíeld-puskákat. Ami pedig odaát lehetséges, m iért ne volna az öreg k o n ti nensen is m egvalósítható? A m ikor W erndl 1864-ben a „Josef és F ranz W erndl tsai fegyvergyár és fűrész m alom ” nevű céget bejegyeztette, aligha sejtette, hogy ezzel lerakta a m ai hatalm as Steyr-D aim ler-Puch R t. alapkövét. A cég nagy pillanata k ét esztendő m úlva jött el, am ikor az osztrák hadvezetés végre belát ta, hogy m égsem az elöltöltő puskáé a jö vő. Egyszeriben lett pénz az újításra és a vezérkar „hátultöltő-bizottsága” (H interladungskom m ission) nagy buzgalom mal tanulm ányozta a különböző k o n st rukciókat. M ár-m ár a R em ington-rendszerű puska m ellett dö n tö ttek , am ikor W erndl az utolsó pillanatban kiü tö tte konkurensét. A m erikai m ódszerrel verte m eg az am erikaiakat: az ő fegyvere nem a legtökéletesebb volt, hanem a legiparszerűbben előállítható, s valam ennyi al katrészét szinte egyetlen m ozdulattal ki lehetett cserélni, am it a legfinom abb precízióval párosított töm eggyártással ért el. Az első százezer puska leszállítását továb bi m egrendelések követték, méghozzá milliós nagyságrendben. E urópa csaknem m inden hadserege rendelt W erndl folyton-folyvást tökéletesített fegyveréből, beleértve N ém etországot, am ely 1873ban k ötött le félm illiót, de távoli orszá gok, például Perzsia, Chile, sőt K ína is a m egrendelők közé tartoztak. M anapság könnyen kijelentjük, hogy 68
„a hátultöltő puskát nagy sietve rendsze resítették” . A valóság azonban az, hogy a rendszeresítést hosszas kísérleteknek kellett m egelőzniük, s a fegyverkonstruk tőrök Európa-szerte azon fáradoztak, hogy új závárzatot fejlesszenek ki. M inde n ü tt hárm as követelm ényt állítottak a hadügyi korm ányzatok a m érnökök és fegyverm esterek elé: a puska zárókészü léke tegye lehetővé a lehető leggyorsabb kezelést, következésképp tüzelést, de am ellett legyen egyszerű, hogy könnyen boldoguljon vele a katona, továbbá ne le gyen drága. A W erndl-puska elfogadása és tényleges bevezetése között hónapok, sőt évek teltek el, hiszen a szükséges
m ennyiséget le kellett gyártani. Hogy F e renc József katonái addig se m aradjanak viszonylag m odern fegyver nélkül, a ko ráb b i L orenz-puskát látták el újfajta - W ánzl-féle - závárral, vagyis ham arjá ban (ez is hónapokat jelentett) hátultöltő vé alakították a régi m ordályt. A W erndl-puskáknál a korábbi 14 m il lim éteres kaliber 11 m illim éterre csök k en t. A töltény hiányon eredeti m ódon se gítettek: a gyalogosok több lőszert cipel h ettek m agukkal tölténytáskájukban. D e m ár az 1870/71. évi porosz-francia hábo rú m egm utatta, hogy az alig rendszeresí te tt fegyver újabb tökéletesítésre szorul. A franciák ugyanis a távtüzet korábban el képzelhetetlen távolságra, kétezer lépésre használták, amivel a W erndl-puska nem vette volna föl a versenyt. Nyilvánvaló volt, hogy az új fegyver és a hozzá tartozó lőszer gyártásával járó tetem es költséget
nem lehetett ilyen rövid idő után ú jrate rem teni, mégis utat-m ódot kellett találni, hogy az osztrák-m agyar haderő a többi hadsereg m ögött ne m aradjon le. így az tán szokás szerint a meglevőt szabták át, azaz „tökéletesítették” : 1877-re kifejlesz tették a W erndl-puska átalakított változa tát. E nnek hatásos lőtávolsága - legaláb bis a gyári adatok szerint - 2100 lépésre terjed t, a fegyver hordképessége pedig csaknem négyezer lépés távolságig nőtt. Az eredm ényt a tölténynek és a puska töl tényűrének m eghosszabbításával érték el, am i kom oly szerkezeti átalakításokat vont m aga után. A töltény a korábbi 32,4 gram m nyi súlya 42,2 gram m ra n ő tt, kö vetkezésképp az egyes gyalogos hadi tás kalőszerének m ennyiségét, mely 3 kilo gram m ban volt m eghatározva, 90 darab ról 70-re kellett leszállítani. Ily m ódon egy sor átszervezés vált szükségessé. A zászlóaljak lőszerkocsijai ra rakott lőszert szaporítani kellett, csak hogy mivel az ilyen kocsik a régi, könynyebb töltényekből is csupán a m egsza b o tt szám három negyed részére voltak szerkesztve, m ost m inden zászlóaljhoz - egy helyett - két kocsi vezénylése vált szükségessé, hogy legalább a korábbi m ennyiség fenntartható legyen. Összesen m integy hatszáz lőszerkocsit kellett be szerezni, a hozzájuk való lovakkal, hajtókkal, legénységgel együtt, ezek részére pedig élelemről és abrakról kellett gon doskodni. S akkor m ég nem szám ítottuk ide a hadosztályok és a hadseregek lőszer telepeinek szaporítandó járm űveit és m egnövekedett lőszerigényét. Egydekányi változás így vezethet a hadtáp átszer vezéséhez, am i m ár a m ú lt században is m illiókba k e rü lt... Ám a technika fejlődése nem áll meg. Alighogy a hadseregben végrehajtották az im ént vázolt változásokat, fölröppent azon ism étlő fegyverek híre, m elyeket az 1877. esztendei orosz-török háborúban az oszm án csapatok használtak. O szm án pasa katonái itt nem csak azzal vívták ki a kor stratégáinak bám ulatát, hogy Plevna m ellett napok alatt szinte a sem m i ből építettek erődöket, s m egállították az addig feltartóztathatatlanul a Balkánra özönlő cári hadakat, de ism étlő puskájuk is látványosan jobb tulajdonságokkal ren delkezett, m int ellenfelük tár nélküli h á tultöltője. A tárfegyverek bevezetése persze nyom ban a régi ellenérvvel találta szem be m a gát: használatuk lőszerpazarlással jár. K öztudom ásúvá vált, milyen óriási m enynyiségű töltényt használtak fel a törökök Plevnánál, anélkül hogy hiányt szenved tek volna. M eg kellett tehát oldani azt
a kérdést, m iként lehet a lőszerutánpót lást a csapatok szám ára mozgó tábori k ö rülm ények között m egszervezni, elkerü lendő, hogy a katona „ellövöldözze m a gát” . (Oszm án pasa lövészárkaiban hatal m as lőszerm ennyiséget halm oztak föl ü t közet előtt, de lövészárokból vívott állás háborúval a hadvezetőségek az első világ h áború csalódást keltő tapasztalataiig nem szám oltak; m indig gyorsan mozgó seregekkel vívott ütközetet képzeltek el.) Ú jabb kísérletek kezdődtek, hogyan le hetne könnyebbé tenni a töltényt, kiseb bíteni a kalibert. A nagy igyekezet ellené re csaknem egy évtizedig ta rto tt, m íg k ü lönböző használható m egoldások szület tek , s az ism étlő fegyvereket a világ többi hadseregéhez hasonlóan az o sztrák -m a gyar haderőben is bevezethették. A m űszaki problém a látszólag igen egy szerű volt: ha csökken a kaliber, fogy a lö vedék átm érője - következésképpen tö mege és súlya is - , a kisebb lövedék pedig kisebb lőportól tetet kíván. A kisebb kali berhez a cső is vékonyabb falú lehet, s m i vel a csőfurat hossza a kaliber m eghatáro zott többszöröse, a cső is rövidebb lehet - tehát alaposan m egkönnyebbedik maga a fegyver, m inek folytán a katona na gyobb súlyú, vagyis több lőszert vihet m a gával a táskájában. Csakhogy a dolog a kísérletek során bo nyolultabbnak bizonyult. H a a lövedék kisebb átm érőjű, akkor hosszabbra szer kesztendő, hogy töm ege és átcsapóképes sége ne csökkenjen. A hosszabb lövedék azonban röptében könnyebben vet b u k fencet hossztengelye kö rü l, ami csak n a gyobb kezdő sebességgel és forgó sebes séggel akadályozható m eg, az előbbi n a gyobb lőportöltet, az u tó b b i a huzagolás nagyobb görbülete árán érhető el. Ezek azonban nagyobb m egterhelést rónak a puskacső falára, am i így nem hogy véko n yítható, de vastagabb kell legyen. T eh át a konstruktőrö k oda ju to ttak , ahonnan kiindultak. Próbálkoztak egyéb alapanyagokkal is: a lövedékek anyagát ólom helyett mással kívánták helyettesíteni, kem ényebb, de könnyebb fém m el; olyan lőport kísérle teztek ki, amely kisebb súlyú, de nagyobb lökőerejű. K i kellett választani a szóba jö vő m odellek közül a legegyszerűbb, leg célszerűbb, legm egbízhatóbb és legol csóbb puskát, m eg kellett találni - am int egy korabeli szakíró fogalmaz - azt a m in tát, „m elyik a leginkább való a nem m in dig tanulékony legénység m arkába” . E kkoriban k ét elgondolás versengett (m indkét rendszer szerint m áig gyártanak puskákat): az egyiknél a töltény tár m agá ban a puskában volt, a m ásik tárját kívül
ről kellett a puskára erősíteni. Az úgyne vezett egységes tárpuskánál körülbelül tíz töltényt helyeztek el az ágyban, vagy a cső alatt, vagy a puskatusban, vagy a závárzat környékén, a külön táras puskák tárját pedig külön készülékkel kellett fölcsatol n i a fegyverre. Problém át az okozott, hogy a tár ürege az ágyat m eggyöngítette, s félő volt, hogy a puska törékennyé, hadi
A kiegyezés után felállított honvédség buzérvörös nadrágja nem nélkülözte a z operettjelleget
célokra pedig alkalm atlanná válik. N é mely m odellt azért kellett elvetni, m ert adogató szerkezete túlságosan bonyolult nak bizonyult, a fölm erülő hibákat nem lehetett könnyen elhárítani, s ezért tartani lehetett attól, hogy a legválságosabb pilla natb an m arad a katona lőfegyver nélkül. Az ism étlőfegyverek valam ennyi m odell jének m egvolt a maga hátránya is: súlyuk az első lövéstől az utolsóig fokozatosan változott (hiszen ü rü lt a tár), s ez szabad célzásnál, am ikor a puska nem tám asztha tó föl, a célra tartást bizonytalanná tette. K ülönösen azoknál a puskáknál volt szem beszökő ez a h átrány, amelyek tölténytár ja a cső alatt vagy a puskatusban helyezke d ett el. A válogatás ezért csaknem m inde n ü tt azokra a m intákra szűkült, am elyek nél a tár a závárzat közelében, az úgyneve zett középágyban kapott helyet.
F erdinand M annlichernek hívták a F erdinánd császárról elnevezett északi vasút bécsi főm érnökét, aki az am erikai Lee fegyveréből fejlesztette ki a róla el nevezett m intát. A M annlicher-puska töl ténycsom ag-rendszerű ism étlőfegyver. Ö t-öt tölténye egy-egy könnyű bádogtár ban úgy van egymás fölé helyezve, hogy ez az ötös tölténycsom ag - akárcsak egyetlen töltény - egy fogással felülről, a középágy alatt levő szekrénybe tehető. In nen a löve dékek a závárzat kinyitása és becsukása által egyenként a töltényűrbe jutnak, m i közben egy adogató rugó a megfelelő m a gasságra tolja őket. H a a tár üres, akkor a szekrény egy nyílásán át kiejthető. A M annlicher-puskával tehát akár egytöl te tű , akár ism étlő rendszerben lehet lőni. Célzott lövést 2500 lépésre lehetett le adni M annlicher m odelljével, m elynek hordképessége egyébként ötezer lépés volt. M ivel a töltény súlya 28,8 gram m ra csökkent, a gyalogos a m eghatározott 3 kilogram m os súly keretben 110 darabot vihetett magával. Ezzel a puskával m así roztak az első világháborúba A usztriaM agyarország bakái. A tüzérség területén m ár korábban na gyobb haladás tö rté n t, olyannyira, hogy az 1866. esztendei hadjáratban hordtávolság és célszabatosság dolgában az osztrá kok lövegei felülm últák a poroszokéit. Az alapokat a negyvenes években egy W il helm von L en k nevű tüzérhadnagy rakta le, aki föltalálta a pyroxylint, más néven lőgyapotot. K öniggrätz u tán m inden had sereg sietve áttért a hátultöltős vontcsövű ágyúk alkalm azására. A m esszihordó és pontos célzású ágyúk elterjedése m ajd egy évszázadra m eg akasztotta egy gyorsan fejlődő technikai fegyver diadalm enetét: jelesül a rakétáét vagy ahogy a m últ században nevezték: a „rö p p en ty ű ” -ét. Az 1813-ban vívott lip csei csatában az akkor fiatal Vinzenz A u gustin őrnagy vegyes alakulatot vezé nyelt, többek között egy fél röppentyűte lep is az alárendeltségébe tarto zott, b rit legénységgel. E fegyverrel az angolok ak kor m ár jó ideje kísérleteztek. A ugustin igencsak föllelkesült, és sikerült elérnie, hogy még a napóleoni háborúk befejezése előtt felállítsák az első önálló osztrák röp pentyűtelepet. K arl P hilipp von Schwar zenberg herceg, tábornagy, az udvari ha ditanács elnöke felism erte a rakéta jelen tőségét és m inden tám ogatást m egadott A ugustinnak. Az osztrák röppentyűsök, „raketőrök” először 1821-ben m u ta th at ták m eg, m it tu d n ak , am ikor N ápolyban állították helyre Ferenc császár katonái egy fölkelés nyom án a ren d et és a síri nyu galm at. 1848/49-ben m ár tizenkét tábori 69
röppentyűtelep állt h ad ren d b en , be is ve tették őket Itáliában és a m agyarországi hadszíntéren (ez utóbbiról Jókai M ór ad érzékletes leírást egyik regényében). A forradalm ak u tán újjászervezett császá ri királyi hadseregben m ár külön röppentyűs hadtestet is fölállítottak, ez tizenöt telepből, azaz ütegből állott, egyenként ti zenkét-tizenkét kilövőállvánnyal. Előnye volt e röppen ty ű k n ek a ren d k í vül könnyű szállíthatóság, s a bevethető ség m indenféle terepen. A század folya m án hirtelen fejlődésnek induló csöves tüzérséggel m égsem tu d tak a röppentyűsök lépést tartani. A ugustint időközben báróságra em elték, m ajd a táborszernagyi rangot is m egkapta. (D e m in t m ár em lí te ttü k , az osztrák hadtörtén etb e m égsem a röppentyűk apostolaként vonult be, ha nem m int annak a szakértői vélem énynek a szerzője, am elynek alapján 1851-ben el vetették a hátultöltős D reyse-puska re n d szeresítését.) Fegyverének háborús k u darcát m ár nem érhette m eg, m eghalt az 1859. évi hadjárat előtt. E bben pedig rö p pentyűi alulm aradtak a sokkal m esszebb hordó és pontosabb célzásra képes L a H itte-ágyúkkal szem ben. A h áború után m ég folytak kísérletek rakétákkal, de az tán be kellett látni, hogy a k o r technikai színvonalán képtelenség ezeket tovább tö kéletesíteni. A fegyver m egkezdte Csipkerózsika-álm át. A tüzérségben té rt h ó d íto tt a hátultöltő löveg, a huzagolt cső, a nagyobb kaliber, a jobb hajtóanyag, ennek következtében a m egnövekedett gáznyom ás a csőben. A königgrátzi tapasztalatok nyom án a po rosz hadvezetés villám gyorsan m egrefor m álta tüzérségét és az 1870-ben lezajlott francia hadjárat fényesen bizonyította az új K rupp-ágyúk kiváló tulajdonságait. A kísérletek persze A usztriában sem m a radtak abba. Franz U chatiusnak hívják azt az em b e rt, aki ha nem a M onarchiában szüle tik , bizonyára nem báróságra és tábornoki aranygallérra tesz szert, hanem világhír névre. így azonban az osztrák E disonnak a tüzértiszti k arrier m aradt csupán és egyegy bekezdés a részletesebb tech n ik atö r téneti m u n kákban. Pedig U chatiusnak - csak úgy m ellékesen - sikerült 1838-ban elsőként fényképeket papírra előhívnia, ő az első petróleum lám pák egyikének a feltalálója, s 1854-ben jelentette be sza badalm át az ön tö tt acél iparszerű előállítá sára. Ez csak azért nem terjedt el, m ert ve le egy időben dolgozta ki H en ry Bessemer a maga jóval olcsóbb eljárását. U chatius azonban folytatta kísérleteit. M ielőtt azonban ezek tárgyalására rá térnén k , az időrend kedvéért kis kitérőt 70
kell tennünk. M ég a negyvenes években ugyanis U chatius olyan fegyverrel végzett öccse társaságában kísérleteket, amellyel messze m egelőzte korát: kis túlzással ő a légiháborúk egyik úttörője. V erne Gyula évszázadában a legm eré szebb elképzelésekből is valóság válha to tt. A negyvenes évek végén m inden hadvezetést élénken foglalkoztatta a gon dolat, hogyan sokszorozhatná meg a pusz tító erőt. S mivel az ötletek nem kerültek pénzbe, a feltalálók ott nyüzsöghettek a vezérkarok előszobáiban. Vinzenz Augustin ekkor altábornagyként kapta a m egbízást, hogy válassza ki a „világra szóló” találm ányok közül az életrevaló k at. A „főraketőrnek” m egtetszett a két U chatius főhadnagy elgondolása: az, hogy m iként lehetne léggöm bökkel olyan helységeket elérni, m elyek egyébként m ás fegyverek csapásainak nincsenek k i téve. A fivérek tervét ham arosan kipró bálták: 1849 tavaszán egy Bécs m elletti hegyről, a Laaer-Bergről eregettek föl ballonokat, amelyek robbanótöltet nélkü li b om bákat, attrappokat ju ttattak el egy m integy tíz kilom éternyire fekvő célba. Az eredm ény m inden képzeletet felül m ú lt, s azonnal határozat született arról, hogy a léggöm bbom bákat még az épp ak k o r zajló magyarországi hadjáratban a gyakorlatban is ki kell próbálni. M ég sem M agyarországé lett a világelsőség, R a d etzky léggömbökkel ilyen bombákat szóratott a körülzárt Velencére. Uchatius találmánya mindazon által inkább riadalmat, m int valós károkat okozott
m ert 1849 júniusában R adetzky főhadi szállása kért sürgősen „légitám ogatást” ; a tengeri blokád és a szárazföldi zárlat el lenére nem sikerült m egtörni a fölkelt Ve lence ellenállását, s egyedül egy kiadós bom bázás kecsegtetett azzal, hogy a lagú nák városában észretéríti „az elvetem ült republikánusokat” . így aztán 1849. július 2-án délután k et tőkor került sor a világtörténelem első légi bom batám adására M urano fölött. U cha tius bom bái - mivel a fivérek fő találm á nya elsősorban nem egy tökéletesített lég göm b volt, hanem az arról ledobott kis m éretű, vízcsepp alakú bom ba, am elynek becsapódásakor az aljából kiálló csavar benyom ódott és előidézte a robbanást - inkább riadalm at, sem m int valódi kárt okoztak, m indez azonban nem kisebbíti azon érdem üket, hogy új szakaszt nyitot tak a hadtörténetben. (A légiháborúk ko rára persze várniuk kellett a bom bához vérm es rem ényeket fűző vezérkaroknak, hiszen a repülés sem ért m ég arra a techni kai színvonalra, hogy hatékonyan lehetett volna alkalm azni a hadviselésben. Mégis: alig több m int fél évszázadnak kellett csu pán eltelnie ahhoz, hogy a légibombázás gondolata ism ét napirendre kerüljön, m i kén t később a rakétáké is. A léggöm bök addig legfeljebb megfigyelők röptetésére szolgáltak, akik a közelgő ellenséget kém lelhették és a tüzérség tüzét vezethették fedezékben vagy kilátást akadályozó te reptárgyak m ögött m egbúvó katonaság ellen.) N os, a Bessem er-eljárás diadala nem vette el a légibom ba atyjának a kedvét a további kísérletezéstől. 1861-ben kine vezték a bécsi löveggyár, tíz év m úlva pe dig ezredesként az egész tüzér-arzenál p a rancsnokává. O rosz példa nyom án sike rü lt kidolgoznia egy rendkívül előnyös tulajdonságokkal rendelkező bronzötvö zetet: Ez egyesítette m agában az acél szi lárdságát és a réz hajlékonyságát; feltalá lója acélbronznak nevezte el. A u sztriaM agyarország egy időre m egszabadult az acélim port kényszerétől. Az U chatiusbronzból készült lövegeket 1875-től fog va rendszeresítették a közös hadsereg tü zérségében (a honvédség és a L andw ehr nem rendelkezett tüzérséggel), s e bronz az első világháborúig használatban m a radt. (M eg kell jegyeznünk egyébiránt, hogy gyártási titk át nem sokáig sikerült m eg őrizni. Egy K u rt N achtnebel nevű egyént bízott meg az olasz felderítés U chatius ta lálm ányának kifür készésé vei. N ach tn e bel hosszasan faggatta egy cim boráját, aki az ágyúöntöde irodájában dolgozott és m indent láthatott. Az osztrák-m agyar el
hárítás leleplezte ugyan, de csak azután, hogy a gyártási technológia leírását eljut tatta m egbízóihoz. Négyévi börtönnel úszta m eg a dolgot e korán jött ipari kém .) Az acélbronzzal kapcsolatban később kétségek m erültek föl. Az ö n tö tt acélt ugyanis folyam atosan sikerült tovább tö kéletesíteni és tulajdonságai egyre inkább felülm últák U chatius bronzáét. T alálm á nyát még sokáig alkalm azták. Élete végén olyan járm ű konstruálásán törte a fejét, am elyet lovak nélkül lehetne mozgásba hozni. Az autom obil feltalálása azonban m ár nem az ő dicsőségére vált, m iként azt sem érhette m eg, hogy a M onarchiában hatalm as ágyú-, gép- és autógyárak épül jenek föl. (Egy reggelen m inden előze tes jel nélkül főbe lőtte m agát szolgálati lakásában. T ettén ek oka ism eretlen.) Az egyik autom obilgyárat 1860-ban alapítot ta egy W aldstein g ró f Pilsenben, aki 1866ban aztán tehetséges m érnökére, bizo nyos Em il von Skoda lovagra bízta a h ar m inchárom m unkást foglalkoztató üzem vezetését. A m érnök üzletem berként is tehetségesnek bizonyult, s három év m ú l va m ár az ő tulajdonában volt a gyár. A cé get ekkor m ár „E . Skoda, P ilsen”-nek h ív tá k ... D e Em il Skodáé nem az egyetlen k á p rázatos karrier ebben a korszakban, em líthetnénk példának okáért K ari W ittgenstein - a jeles filozófus, Ludw ig W ittgenstein apja - életét és pályafutását, aki Lipcse környékéről szárm azott el A uszt riába, s ahelyett, hogy sikeres kereskedő k é n t nagy karriert befutott apja örökébe lépett volna, tizennyolc évesen, 1865-ben A m erikába szökött, o tt szinte m inden m esterségbe belekóstolt, s am ikor két esz tendő m últán h azatért a szülői házba, m ár n em ellenezték m érnöki terveit. A Teplicei H engerm űvek alkalm azottjából nem egészen tizenöt esztendő alatt a hatalm as Prágai Vasipari T ársaság vezérigazgatója lett, s neve egyszerre vált a jó ízlésű m űvé szetpártolás és a lendületesen előretörő, könyörtelen kapitalizm us szinonim á jává. A L ajta m ásik oldalán is találhatunk h a sonló üstökösöket. A legism ertebb talán a csepeli W eiss-család, amely előbb élel m iszert szállított a hadseregnek, m ajd á t té rt a konzervszállításra, aztán maga kezdte gyártani a konzervdobozokat is, a szabad kapacitást lövedékhüvely készí tésére használta föl, s ha m ár hüvelyt elő állított, rátért a tölténygyártásra, s ha m ár töltény került ki a gyárból, m iért is ne fo gott volna ágyúkészítésbe... Az eredm ény ism eretes: így született M agyarország leg nagyobb gépgyára.
Parolik és nyelvek tarkasága Á m kissé elkalandoztunk az osztrák -m a gyar véderőtől. A cs. és kir. hadsereg bi rodalm i hadsereggé vált tehát, csupán a birodalom hiányzott im m áron a régi é r telem ben. E nnek következm ényei ham a rosan m eg is m utatkoztak a hadiköltség vetés körüli huzavonában. O sztrák szem m el a m agyar fél valóban csupán a nem ze ti haderőnek tek in tett honvédséget „dé delgette” ; pártállásra való tekintet nélkül szinte m indenki törekedett fejlesztésére, további kiszélesítésére. Ez eleinte akadá lyokba ütkö zö tt Bécsben, de az ellenállás m ind kevésbé volt érezhető, részben en gedm ény gyanánt, részben m ert a közös hadsereg fejlesztése sem zajlott zökkenőm entesen, ezért az uralkodó és a h a d vezetés m inden hadseregnövelést szíve sen látott. (A világháború előestéjén a m agyar királyi honvédség im m áron tü zérséggel és m űszaki csapatokkal is ren delkezett, s rajtuk kívül harm inckét gya logosezredet, tíz huszárezredet kü ld h e te tt verekedni Isten ért, K irályért és H azá é rt.) A cs. kir. L andw ehr, a dualizm us e jelképe m ár sokkal kevesebb lelkesedést váltott ki „O Felsége többi országai és ta r tom ányai” , hivatalos nevükön „a birodal mi, tanácsban képviselt királyságok és ta r tom ányok” lakosaiból. Az utolsó hadszervezeti vitát 1871-re si k erü lt lezárni, méghozzá az eredeti h ad ügyi vitához képest könnyűszerrel. A m a gyar korm ány a török kiűzése után, a X V II-X V III. század fordulóján kialakí to tt úgynevezett katonai határőrvidék polgárosítását követelte, ami egyet jelen te tt e területeknek a hadügym inisztérium igazgatása alóli kivételével és a m agyar, il letve horvát közigazgatás bevezetésével. E vidék túlnyom órészt szerb és horvát la kossága m entesült az adók alól; ennek fe jében állandó katonai szolgálatban állt, s határőrezredekbe volt szervezve. E k a tonai egységek alkalm asint igen hasznos eszköznek bizonyultak a bécsi hadvezetés kezében; nem csupán a török határ figye lése és védelm e terén, hanem belpolitikai szem pontból is. Sem Pesten, sem Bécs ben nem feledték el - jóllehet ellenkező előjellel em lékeztek rá - , hogy e határőrök 1848-ban Jellacic altábornagy vezetésével a m agyar forradalom ellen léptek föl. A ndrássy azonban m ost sem engedett, és m egtörte a határőrvidék fenntartását eről tető katonai körök ellenállását: a h atárőr k erületeket beolvasztották T orontál, Tem es és K rassó, valam int az újonnan létre hozott Szörény várm egyébe, a h o rv át-
M agyar öltözetű tábornok szolgálati díszöltözetéhez fö lveti csákó
szlavón ezredeket pedig besorolták a ren des hadseregbe. E m léküket csak elneve zésük őrizte a továbbiakban, m in t a péterváradi vagy a varasdi ezredé, a tisztikar ban pedig a nagy szám ban fényes karriert befutott határőrdinasztiák tagjai, az olyan nevek, m in t Boroevic, Philippovic, Grivicic, Petrovic, Popovic, Preradovic s a töb biek. A régi „granicsár” -rom antika azon ban im m ár a m últé, s ezzel a H absburg Birodalom m ítosza lett szegényebb egy darabkával. Egységessé vált tehát az ezredek szerve zete. Az egyes csapatnem ek a közös h a d sereg, a honvédségek és a népfölkelések keretében önálló hadrendi számot k a p tak. A cs. és kir. seregnél ném ely csapat test, a honvédségeknél és a népfölkelések nél pedig valam ennyi a folyószám m ellett m ég azon ország, kerület vagy országrész nevét is viselte, ahonnan kiegészítették, így például az em lített 16. sz. cs. és kir. varasdi gyalogezred (W arasdiner Infante rie-R egim ent N r. 16); a 13. sz. jászkun huszárezred (Jazygier un d K um anier H usaren-R gt. N r. 13); a m . kir. nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred; 6. sz. cseh Landwehr-gyalogezred (böhm isches Landw ehr-Inf. R gt. N o. 6). A közös hadsereg gyalog- és lovasezredei, valam int a tiroli 71
vadászezredek, továbbá a hadtest- és vártüzérezredek ezenkívül m ég ezredtulaj donosuk nevét is viselték, m in t például a 8. sz. gróf Pálffy huszárezred (H usarenR gt. G ráf Pálffy N r. 8). Az ezredtulajdonosi m éltóságot az uralkodó adom ányozta a H absburg-ház vagy idegen uralkodó családok tagjainak, valam int magasabb rangú tábornokoknak. (H ajdanában az ezredtulajdonos tényleges vezetője és va lós hadivállalkozóként felállítója, m ond hatni bérlője volt ezredének, korszak u n k ra azonban e m éltóság puszta cím m é vált.) U ralkodók és hadvezérek em lékének m egörökítése és tiszteletben tartása végett több ezred a neki adom ányozott nevet „örök időkön át viselni tarto zo tt” , a 3. sz. gyalogezred például K ároly főherceg nevét. A közös hadsereg 102 gyalogezredét különböző színekkel kellett jelölni a zu b bony gallérján és ujjának hajtókáján. A paletta, a „F arb en k astl” ism erete k o m oly tanulm ányokat követelt, egyszerű halandó egykönnyen meg nem tanulhatta titkait. A színek m egtervezőinek nagy le lem ényre volt szükségük, hiszen alapve tően csak a piros, a kék , a zöld, a sárga, a fekete, a fehér és a barna szín állt ren d el
72
kezésükre. így aztán a legkülönfélébb színárnyalatokat kellett kieszelniök, m int a skarlát-, buzér-, rózsa-, meggy-, karm a zsinvörös, a kén-, császár-, narancssárga, a tenger-, alm a-, tengerifű-, papagáj-, fű-, acélzöld, s ezzel még korántsem m erült ki a választék. E találékonyság sem lett volna elegendő, hogy m inden ezrednek külön színe lehessen, átlagban ugyanis négy re gim ent viselt egyforma parolit. K ettő azonban m agyar ezred lévén szűk, fekete sárga fonatú vitézkötéses „m agyar nadrá got” h o rd o tt, a két ném et ezred pedig ugyanolyan kék színű pantallót. A köze lebbi különbségtételt pedig a két-két ez red között a sárga vagy a fehér gom bok tették lehetővé. Buzérvörös parolit viselt például a 15. sz. Georgi báró gyalogezred ném et „bugyogóval” és sárga gom bbal s az ugyancsak „ném et” 74. sz. Schönaich báró gyalogezred fehér gom bbal. M agyar nadrágos volt a buzérvörös hajtókájú 34. sz. I. Vilmos ném et császár és porosz k i rály gyalogezred fehér gom bbal, valam int a 44. sz. A lbrecht főherceg gyalogezred Egyenruházati oktatótábla a m últ század utolsó negyedéből, Cam illoR ighetti főhadnagy rajza. Gya logos tiszt, német ezredbeli gyalogos, magyar ezredbeli tizedes, bosnyák gyalogezred dobosa
sárga gom bbal. V égeredm ényben egysze rű volt őket m egkülönböztetni, csak ném i em lékezőtehetség szükségeltetett hozzá. Az ezredek legénységének nem zetiség szerinti tarka palettáját áttekinteni vi szont szinte lehetetlennek bizonyult. Vi szonylag egyszerű esetnek szám ított a zsom bori 23. sz. Baden őrgrófja gyalog ezred (m eggypiros paroli fehér gom bok kal, m agyar nadrág), itt ugyanis 35 száza léknyi volt a ném et ajkú, 35 a m agyar, a többi 30 százalék pedig szerb és horvát. Bonyolultabb a helyzet a nagy-becskereki, s ugyancsak „m agyar” 29. L oudon báró gyalogezrednél (világoskék paroli, fehér gom b): a legénység 35 százaléka a szerbhorvát nyelvet beszélte, 30 százalék volt ném et ajkú, 20 százalék m agyar, 15 száza lék pedig rom án. D e akadt olyan ezred, am ely kiegészítési kerületének köszönhe tően ötnél is több nem zetiségű újoncokkal szám olhatott, ezek aránya azonban évről évre változott. A 102 közös gyalogezred között csak hét teljesen ném etet találha tu n k . 1878-ban például a statisztikai év könyv adatai szerint a hadilétszám ú h a d seregben 225 ezer ném et kelt volna hadra (28,3% ), 148 ezer m agyar (18,6% ), 153 ezer cseh, m orva és szlovák (19,2% ), 62
ezer lengyel (7,7% ) és 24 ezer szerb és horvát (3%), a többi ruszin, olasz és egyéb nem zetiségű. A ném etek aránya m aga sabb volt a vadászoknál, az utászoknál és az egészségügyi szolgálatban; ezek le génységi állom ányának m integy a fele ke rü lt ki közülük. A csehek ugyancsak az utászoknál képviseltették m agukat a leg nagyobb arányban, m inden negyedik utász Cseh- vagy M orvaországból vonult be. A lovasságnál a m a gyarok szám aránya m agaslott ki, a tüzérségnél m egint a né m et elem dom inált. A cs. és kir haditengerészet, am ely 8360 fős állományával kisebb volt, m in t az u tá szok és a vasúti ezred együttvéve, m erő ben más viszonyokat m u ta to tt, ami a M o narchia tengerpartjának földrajzi elhe lyezkedésével függött össze. Száz h adi tengerészből 46 volt szerb vagy horvát, 27 olasz, tíz ném et, h ét m agyar, öt cseh, négy szlovén és egy lengyel. H ogy ez a soknem zetiségű összetétel - egy olyan haderőnél, amely „nem zetekfölöttinek” szerette volna beállítani m a gát, m éghozzá az európai nacionalista m ozgalm ak fölvirágzásának korában kom oly problém ákat okozott, azt talán nem is kell külön em líteni. „A m onarchia összes népeinek békés együttélése és egyetértő törekvései a zász lók alatt régi idők óta legfőbb erejét és d i csőségét alkotja a habsburgi seregeknek.” D anczer Alfons 1889-ben m egjelentetett A mi hadseregünk. A z O sztrák-M agyar M onarchia népei fegyverben és zászlók alatt cím ű kedvcsináló kötetében írja e soro kat. „H a a polgári lakosság pártküzdelm ei m ég oly hevesek voltak is, ha a lakosság ném ely részében a nem zetiség árjai még oly nagy hullám okat v etettek is, az oszt rák császár és az apostoli m agyar király se rege m indig oly gránitsziklának m u tatk o zott, melyen a nem zetiségi szenvedélyek csapkodó hullám ai tehetetlenül m egtör tek. A legfelsőbb had ú r iránti hűség, a kö zös haza iránti szeretet a véderő tagjait megóvja a nem zetiségi tévelygések ellen; m ert m agasan áll a nem zetiségek fölött, a m inden néptörzset egybefoglaló alkotás: a monarchia, az évszázados m un k án ak , az öröm ben és b ánatban közösen átélt dicső m últnak eme dicső építm énye. Ez okból a hadseregnél szorgosan k erülnek m in d en t, ami csak az egyes törzsek között a belbékét m egzavarhatná és a jó bajtársiasságot alááshatná. (...) A tisztek tek in tet nélkül a vallásra és nem zetiségre a szol gálatban egy szívvel-lélekkel m űködnek a közös czélra és m inden alkalom m al szí vélyes példás bajtársiasságot tartanak fenn. H ogy pedig serény, tervszerű m u n
k ájuknak, nevelő tevékenységüknek sike rü lt e jó szellemet az altisztekre és a le génységre is átplántálni, arról nem csak a hadsereg jelen állapota tanúskodik, ta n úskodnak róla a helyőrségi és tábori élet m inden tünetei, m ert itt a különféle nem zetiségű csapatok szolgálatban és szolgá laton kívül példás testvériességgel élnek és érintkeznek egymás kö zö tt.” A magasztos eszm éket persze a gyakor latban különféle rendszabályokkal kellett alábástyázni. Á t kellett például hidalni prózai m egértési problém ákat is, amellyel a tisztek és különböző nyelvű, nem föltét lenül m űvelt bakáik találkoztak. Az em bereket ki kellett képezni, „abriktolni” , ahogy annak idején m ondták; m egtaníta ni bonyolult eszközök használatára, h ar cászati form ák alkalm azására. A m egérté si gondok egyaránt jelentkeztek a lakta nyában, a gyakorlótéren és a harcm ezőn. H árom nyelvi szintet fejlesztettek ki a M onarchia hadaiban. D anczer Alfons erről így ír: „Szolgálatban, az iskolában, a parancskiadásnál a tiszt a legénységgel ennek anyanyelvén érintkezik. A tiszt, ki a csapattestét alkotó legénység nyelvét (az »ezrednyelvet«) nem érti, elveszti előlép tetési képesültségét. Hogy a vezényszó, az írásbeli érintkezés és túlnyom ólag a tisz tek egymás közötti érintkezése is német (a m agyar honvédségnél m agyar, illetőleg horvát), okát azon term észetes szükség ben bírja, hogy egy egységes érintkezési nyelv, m elyet a hadsereg m inden tisztje é rt, nélkülözhetetlen. E nélkül a szolgálat m enete sok súrlódásnak volna kitéve, és m ivel a különféle csapattestek tisztjei egy m ást nem értenék, ezek összem űködése a háborúban fölötte meg volna nehezítve. A közös ném et szolgálati nyelvnek szük séges volta oly mély gyökeret vert, és az avval való egyetértés oly általános, hogy alig képzelhető egy m éltányosan gondol kodó és a hadviselés követelm ényeihez
csak kissé értő em ber, ki azon m egütköz nék vagy a fennálló állapotban a nemzeti nyelv háttérbe szorítását látná.” Danczer e téren is derűlátóbbnak bizonyult a kelle ténél, hiszen mire könyve napvilágot lá tott, javában folyt a magyar országgyűlés képviselőházában a véderővita, s attól kezdve a közös hadsereg „fekete-sárga” tisztjeinek a „magyar nem zet sérelmére el követett gyalázatai” állandóan fel-felkorbácsolj ák a - magyar - nem zeti kedélyeket. Az ezrednyelv tehát az ezredben tú l nyom óan képviselt nem zetiség nyelve volt. H a több nem zetiség vonult be azo nos arányban a regim enthez, akkor kettő, sőt három ezrednyelvet is meg kellett ha tározni aszerint, hogy hány érte el a 20 százalékot. M inden fiatal tiszt köteles volt három éven belül m egtanulni ezredének nyelvét vagy nyelveit, ellenkező esetben h átrányba kerü lt az előléptetésnél. Más kérdés, hogy m ilyen szintű perfekciót si került elérniük e tiszteknek az ezrednyelvek elsajátítása során. M indenesetre a közös hadseregben m eglepően rugalm asan bántak a nyelvi kérdéssel, s a soknem zetiségű m onarchiá ban éppen a hadsereg vált olyan szervezet té, ahol m egbirkóztak a soknyelvűséggel, m árcsak az ésszerűség okán is, hiszen a bakát tényleg rem énytelen lett volna olyan nyelven okítani, am elyet meg sem ért. A találékonyság nem ism ert határt: fontos dolgokat, például a puska részei n ek nevét többnyelvű „oktatókendőkre” nyom ták, ezt aztán a katona m indenütt m agánál tarth atta és tanulm ányozhatta - föltéve, hogy tu d o tt olvasni... Az olvas ni tudás pedig a M onarchiában, kivált képp annak távoli vidékein egyáltalán nem volt általános. V iribus unitis - egyesült erővel! - , e jel szót választotta m agának I. F erenc József, s bizony nem keveset vállalt, nem kis célt tű zö tt e jelszóval maga elé. M ert nem csu pán a nem zetiségek nyelvi sokfélesége m i a tt lehetett csak nagy nehézségek árán egy ségessé kovácsolni hadseregét (hát még bi rodalm át!), hanem azon tarkaság m iatt is, m elynek a soknyelvűség csupán egyetlen m egnyilvánulási form ája volt. Egyform a katonát kellett kiképezni a hortobágyi csi kóslegényből, a tiroli lövészegylet m ester lövészéből, a puskát sosem látott cseh gyá ri m unkásból, a szlovák favágóból, a ro m án hegyipásztorból, a parasztem berből és a városiból. K ülönböző hagyom ányok, különböző szokások és m entalitások, igé nyek és eszm ények, m űveltségi fokok k e veredtek így. D e hisz végtére is éppen ezért volt a hadsereg a M onarchia tü k örké pe, olyan, m in t a „közhaza” , am elyet vé deni és gyarapítani hivatott volt. 73
.
_ _ „ •'V'i
Békeidők háborúja
ét alkalom kínálkozott az O szt rák -M ag y ar M onarchia fegyve res erőinek fél évszázados fen n állása során, am ikor e „közhazá é rt” hadra kelhettek. 1878 nyarán-őszén gyarapíthatták a birodalm at, igaz, a bosz niai és hercegovinai okkupáció a tervezett „bandaszóval való bem asírozás” helyett hónapokig tartó gyarm ati jellegű h áb o rú vá fajult, am elyet irreguláris ellenség el len kellett viszontagságos éghajlati és te repviszonyok közepette vívni. M ásodíz ben az első világháborúba m eneteltek A usztria-M agyarország katonái, ám ö t ször is lehullottak a falevelek, m ire a soha nem látott m éretű erőfeszítést követelő öl döklésből h azatérh etett, aki nem m aradt ott Przem yslnél vagy a Pia ve partján. M indkét h áború hadászatilag és harcá s z a tiig váratlan nehézségek elé állította a m onarchia katonai vezetését. M ielőtt azonban az elsőt, Bosznia-H ercegovina birtokbavételét végigtekintenénk, ves sünk egy pillantást a fegyveres erő szerve zetére. Pilch Jenőnek, a századelő jeles hadtörténészének könyvecskéjét használ juk forrásul, m ely az O sztrák-M agyar M onarchia szárazföldi haderejének szer vezetét és m űködését ism ertette m ár a vi lágháború alatt „a m űvelt m agyar közön séggel” , de haszonnal forgattuk hozzá azt a hadsereg-szervezeti tankönyvet is, am e lyet Vághó Ignác szerkesztett K ari Glückm ann cs. és kir. vezérkari ezredes ném et nyelvű eredetije nyom án, s amely szinte évente m egjelent a hadapródiskolák n ö vendékeinek épülésére.
Csillagok és paszományok A katonaállom ány alkotta a hadsereg leg fontosabb csoportját, mely rangfokozattal rendelkezőkből, korabeli elnevezéssel él ve tisztesekből és a közlegénységből ál lott. A tábornokok közül a legm agasabb rangú a tábornagy (Feldm arschall) volt, gallérja hajtókáján rovátkás aranypaszo m ány lefelé hajló cserfalevelekkel díszí tettem E zután következett a lovassági tá bornok, illetve a táborszernagy, e rangot az viselte, aki korábban m űszaki, tüzérvagy gyalogostiszt volt, m ely utóbbiak szám ára 1908-tól bevezették a gyalogsági tábornok elnevezést. M indhárm ójuk gal lérjának hajtókáján aranypaszom ány és rajta három csillag. Az altábornagy (Feldm arschalleutnant) két csillagot, a vezér őrnagy (G eneralm ajor) pedig egy csillagot viselt. A világháború során rendszeresí tették m ég a vezérezredesi rendfokozatot 76
(G eneraloberst), ez közvetlenül a táb o r nagy alá került. Rangjelzése az aranypaszom ányos tábornoki galléron három csillag volt, a csillagok körül pedig arany szálakból szőtt koszorú. A törzstisztek keskenyebb arany- vagy ezüstpaszom ányos hajtókát viseltek. Az ezredes (O berst) három csillaggal, az alez redes (O berstleutnant) két csillaggal, az őrnagy (M ajor) pedig egy csillaggal. A fő tisztek posztóhajtókájukon viselték csil lagjaikat, a százados (H auptm ann) h ár m at, a főhadnagy (O berleutnant) k ettőt, a hadnagy (L eutnant) pedig egyet. A fő hadnagyokat és hadnagyokat egyébként alantos tiszteknek (Subalternoffiziere) is szokás volt nevezni. A tisztjelöltek közül a zászlósok (F äh n rich) keskeny arany- vagy ezüstsujtással díszített hajtókán egy csillagot, a hadapródok (K adét) ugyancsak keskeny arany vagy ezüstsujtással és vékony sárga se lyem paszom ánnyal díszített hajtókán há rom csillagot viseltek. Az altiszteknek fegyvernem ük és hiva tásu k szerint különféle elnevezésük volt. A gyalogságnál őrm esternek (Feldw ebel), szakaszvezetőnek (Z ugsführer), tizedes nek (Corporal), őrvezetőnek (G efreiter, P atrouilleführer), a tüzérségnél tűzm es tern ek (Feuerw erker), lövegirányzónak (G eschützvorm eister) stb. nevezték őket. Az őrm ester sárga selyem sujtáson három csillagot, a szakaszvezető a hajtókán há ro m , a tizedes kettő, az őrvezető egy csil lagot h ordott. A közlegénység sem m ilyen rangjelzést nem varrt gallérja hajtókájára. A katonaállom ányú tisztikar számos előjogot élvezett, s csak ez viselte a deré kon átkötött úgynevezett tábori vagy szol gálati övét. Az általuk vezetett csapat nagyságára nézve m egállapítható, hogy a seregeket és seregtesteket a tábornokok, a csapattesteket (ezred) és az osztályokat (zászlóalj, lovas- vagy tüzérosztály) törzs tisztek, az alosztályokat, vagyis a fegyver nem ek alapegységeit (század, üteg) száza dosok, az alapegységek részeit (szaka szok) pedig az alantos tisztek és a tisztje löltek vezényelték. A következő csoportot a katonai lelké szek alkották. R angjelzésüket ők nem a galléron h o rdták, hanem m indkét k arju kon sujtások form ájában. A katonaállo m ány főtisztjeivel egyenlő rangosztályba tartozók három keskenyebb, a törzstiszti és tábornoki rangosztályba sorolók pedig egy szélesebb és e fölött egy, kettő vagy h árom keskenyebb paszom ányt. V ezérőr nagynak felelt meg az apostoli tábori viká riu s, ezredesnek a tábori consistorialis igazgató, őrnagynak az első tábori consis-
torialis titk ár vagy honvéd plébános, a gö rög katolikus katonai főpap, a görögkele ti, illetve az evangélikus katonai esperes, századosnak pedig a m ásodik tábori con sistorialis titk á r, a honvéd lelkész és az egyházi tanár. A katonai és honvédhadbírák a katona állom ány hasonló rangosztályába tartozó egyénekkel azonos rendfokozati jelvényt viseltek, akárcsak az orvosok, akik közül az altábornagyot vezérfőtörzsorvosnak, a vezérőrnagyot vezértörzsorvosnak, az ezredest és az alezredest főtörzsorvosnak, illetve főtörzsorvos-helyettesnek, az őrna gyot törzsorvosnak, a századost ezredorvosnak, a főhadnagyot főorvosnak, a had nagyot segédorvosnak hívták. A zászlósi rangfokozatot viselő orvost segédorvoshelyettesnek nevezték. V oltak ezenkívül különféle vezér-, fő- és alhadbiztosok, tü zérségi és építész vezér-, fő- és segédm ér nökök, akik m ég tiszti jelleggel bíró tiszt viselőknek szám ítottak, vagyis a katona állom ányú egyénekhez hasonló kardboj tot, rangjelzésül pedig csillagokat visel tek. A többi tisztviselő csak ezüstös k a rd bojtot viselhetett, rangjelzésül pedig ró zsákat. Ez utóbbiak közé tartoztak a kato nai szám ellenőrző, pénztári, élelmezésügyi, tüzérségi, szer-, levéltári, gyógysze részügyi, építésügyi, számvevőségi, föld rajzi, intézm ényi, m űszaki, állatorvosi, m űszaki katonabizottságban m űszaki, katonaépítészeti, utász- és vonatszer m ű szaki tisztviselők, katonai tanítók, vívó m esterek és erdészeti tisztviselők. A rangosztályba nem sorolt havi díja sok a főszám vevők, a nyilvántartó őrm es terek , a főfegyverm esterek, a főtörzsfoglárok, a törzsfoglárok, a foglárok, a m ű szaki segédszemélyzet egyénei, a katonai intézeti és a hadseregszolgák. M indezek közül talán csak a hadbiztos ság szorul ném i m agyarázatra. A hadbiz tosok a véderő élelm ezésére, ruházására, felszerelésére vonatkozó ügyekkel foglal koztak, békében pedig az elhelyezési (diszlokációs) feladatokkal és a közigazga tás ellenőrzésével is. A gyalogság alapegysége ekkoriban is az általában 250 gyalogosból álló század (K om panie) volt. A század parancsnoka egy lovasított százados volt, a 250 katonát pedig négy szakaszba, ezek m indegyikét pedig négy rajba osztották. A szakaszokat tisztek, zászlósok, hadapródok, tisztjelöl tek vagy altisztek, a rajokat kizárólag al tisztek vezényelték. A parancsnok segítő közegeként szerepelt a szolgálattevő őr m ester, a közös hadseregnél még a szám vivő altiszt, rendszeresítettek továbbá századutászokat, egészségügyi altisztet sebesültvivő gyalogosokkal, zászlójelző
S z a k a s z v e z e tő
Ő r v e z e tő
Ő r m e s te r
T ö r z s ő r m e s te r (a m a g y a r h o n v é d s é g n é l 1913-ig'
T i s z th e l y e t t e s
H adnagy
T ö r z s ő r m e s te r (a m a g y a r h o n v é d s é g n é l 1913-1914)
R a n g o s z tá ly b a n e m s o r o lt h a v i d í j a s
T ö r z s ő r m e s te r (a m a g y a r h o n v é d s é g n é l 1914-től)
H a d a p r ó d t i s z t h e l y e t t e s , z á s z ló s (1909-tól)
Főhadnagy
¿■A V e z é ró 'rn a g y
A ltá b o r n a g y
Rangfokozatok
járőrt, jelek adására dobost és k ü rtö st, tá volságbecslésben járatos k atonát, tiszti szolgákat, kenyér sütőket, cipészeket, szabókat és más m esterem bereket. A szá zadhoz tartozott m ég lövőszeres kocsi és lövőszeres állat, a m ozgókonyha, m ely a század részére m ég a m enet alatt főzte m eg a kosztot, az eleséges kocsi, amely élelm et, s a m álhakocsi, mely a tiszti poggyászt és egyéb m álhát szállította. N égy század alkotott egy zászlóaljat, három -négy zászlóalj pedig egy ezredet, am ely békében katonai és közigazgatási tekintetben teljes egészet alkotott. Az ezred összes kocsijaiból, a lovakból és a hajtó szem élyzetből alakult ki a csa
G y a lo g s á g i tá b o r n o k , lo v a s s á g i tá b o r n o k , tá b o r s z e r n a g y
patvonat, a trén; ez két részre tagozódott: az ütközetvonatra és az eleségvonatra. Az előbbi azokat az anyagokat szállította, m elyekre a csapatnak a harc során s köz vetlenül utána szüksége volt (például lö vőszeres kocsik és m álhás állatok, egész ségügyi m álhás állatok, m ozgókonyha). Az eleségvonatba tartoztak az eleség-, a málha- és a szerszám kocsik. A trén , m in t látni fogjuk, rendkívüli fontossággal b írt a bosznia-hercegovinai hadjárat alkal m ával, leszakadása a csapattól csaknem annak tragédiájához vezetett. A lovasság alapegysége a 150 kardot számláló század (Eskadron) volt. Ezt a ve zetés m egkönnyítésére négy, egyenként 35 lovas erejű szakaszba osztották, ezek tizenkét lovasból álló járőrökre (Patrouil-
le) tagozódtak. H árom -három századot osztályba (Division) egyesítettek, hat szá zad alkotott egy ezredet. A hadra kelt sereget seregtestekre (ma azt m ondanánk, m agasabb egységekre) tagozták, ezt az uralkodó m in t legfelsőbb hadúr állapítja meg a hadrenddel (Kriegsordre de bataille). A dandárok (Brigádé) 6-9 gyalogos zászlóaljat (vagyis m integy két ezredet) vagy két lovasezredet egyesítettek m a gukban. Az élükön álló dandárnok, vagy is dandárparancsnok általában vezérőr nagy. A seregtestek legfontosabbika a gyalog hadosztály (Division) volt. Ezt úgy állítot ták össze, hogy huzam osabb ideig önálló an is bevethető legyen. T öbbnyire két gyalogdandárból, megfelelő szám ú lovas ságból, tüzérségből és m űszaki csapatból alakították k i, és legalább egynapi csatá nak akadálytalan megvívásához szüksé ges lövőkészlettel, a lovak és az em berek számára hat-nyolc napi élelem m el látták el. Osszlétszám a húszezer em ber és h á rom ezer ló. Elén altábornagy parancsno kolt. A hadtest (Corps) két-három hadosz tályból állott. Ez m ár vágóm arhateleppel is rendelkezett (vagyis négy napra elegen dő élővágóm arha-szükségletet hajtatott m aga m ögött), továbbá gyengélkedőinté zetekkel és tábori kórházzal, hídkészle tekkel, utászszertartalékokkal, később léghajós osztaggal, különféle hadikészle tekkel és raktárakkal, s persze megfelelő hadtesttüzérséggel. V égezetül több hadtestet és hadosztályt hadseregbe (Armee) egyesítettek, mely teljesen önállóan operált egy-egy hadszín téren. H a több hadsereg is együttm űkö d ö tt egy területen (ilyesmire csak a világ h áborúban akadt példa), akkor a hadsereg-parancsnokságok fölé hadsereg-főparancsnokságot neveztek ki. Egy háború lefolyását Pilch Jenő még a világháború alatt is ekként ábrázolta: „M ár a m ozgósítás elrendelését m eg előzőleg a határok m entén álló csendőrsé günk és pénzügyőrségünk lezárja a hatá rokat, szigorúan ellenőrzi az utak at, a vas úti állom ásokat, a postát, a távírót, vala m in t a ki- és bejáró em bereket. A m ozgó sítás első napjával ezen őrségeket m egerő sítjük, és feladatukká tesszük a határon át való közlekedés teljes m eggátlását. A m ár békében a határok m entén csaknem hadi állom ányon levő lovasságunk is kivonul laktanyáiból, és segédkezet nyújt a csend őrségnek és a pénzügyőrségnek. E részek m ögött lassanként a m ár kész közeli gya logság is felvonul és elrendezkedik úgy, hogy tökéletessé tegye az elzárást. Az el 77
zárásnak czélja, hogy az ellenséget a saját m ozgósításunk zavarásában m egakadá lyozzuk, s hogy ne szerezhessen tudom ást seregeink m ozdulatairól, csoportosításá ról és így esetleges szándékainkról. A határelzáró csapatok m ögött megy végbe a seregtestek felvonulása vasúton. (...) A hadsereg felvonulásának befejezése előtt, vagy ezután közvetlenül, ha a h ad i terv készen van, m egindulnak a lovashad osztályok, hogy m egállapítsák az ellensé ges seregtesteknek felvonulási helyét és erejét. E részek tehát az elsők, am elyek az ellenséges területre betörnek. A lovas se regtestek ezen eljárását nevezzük távoli felderítésnek. A lovas felderítő-seregtestek m ögött in dulnak m eg a hadseregek hadtesteikkel, ezek pedig hadosztályaikkal. Az előnyo mulás több ú to n csoportokban m egy vég be, vagyis a csapatok az ellenség felé m e netelnek vagy előnyom ulnak. E m enete léseket az ellenséges m egfigyelés, m egle pő lődözés és rajtaütés ellen biztosítanunk kell. E végből a seregtestek erejük egy b i zonyos részét kisebb-nagyobb csoportok ba osztottan legyező alakban m aguk elé tolják. (...) Ezeket az előretolt részeket m enetbiz tosító csapatoknak szokás nevezni. H a előnyom ulunk, akkor elővédet, esetleg az oldalak biztosítására oldalvédeket különí tü n k ki. H a az ellenséges felállítással p ár huzam osan m enetelünk, akkor az oldal védeket nagyobb erőkből állítjuk össze. A hátram enetnél term észetesen az u tó védeket kell nagyobb erőkből alakíta nunk. Az ellenséggel való találkozás esetén harcz fejlődik ki. Legelőször a m enetbiz tosító csapatok kezdik m eg a csatározást, m ajd a harcz helyére érkezett seregtestek részei fejlődnek fel. A napokig tartó csa tákban a seregek m inden része több száz kilom éteres arczvonalon éjjel és nappal a föld felületének m inden részéért előre rendeli m inden katonáját, ágyúját, s a technika vívm ányainak eszközeivel, fi zikai és erkölcsi erejének teljes m egfeszí tésével, verejtékezve küzdve k üzd a győ zelem ért, a m ely annak az ölébe hull, kinek vasfegyelme és erősebb akarata a veszteségekkel járó csata bom lasztó h a tásának jobban képes ellentállani s a ki a harczot m indaddig rendületlen állhata tossággal folytatja, m íg az ellenséget az el lenállásnak abbahagyására nem kénysze ríti. A harczban a tám adást és a védelm et különböztetjük meg. (...) A rcztám adásnak hívjuk azt, am ikor az ellenséges felál lításnak egyenesen nekim együnk. Az arcztám adás egyik fajtája, a m ikor nagy 78
erőkkel áttörjük az ellenség felállítását. H a az ellenség egyik szárnya, oldala ellen intézünk tám adást, akkor ez az átkaroló tám adás. K ettős az átkarolás akkor, ha m in d a két ellenséges szárnyat fogjuk át. H a pedig nem csak az ellenség oldalába, h anem ennek hátába is tö rü n k , akkor m egkerülést hajtunk végre. H a azt látjuk, hogy az ellenség ellenál lása csökken, akkor roham ra m együnk.
niai okkupáció azonban m erőben eltérő körülm ények között folyt. A M onarchia fegyveres ereje tíz eszten dővel gyökeres átszervezése után nem volt felkészülve egyébre, csak síkságon, leg följebb dom bvidéken m egvívandó ü tk ö zetekre, ahol nagyjából hasonló hadszer vezetű és felszerelésű reguláris ellenséggel áll szem ben. H egyi felszerelést alig re n d szeresítettek, m ert a korábbi h áborúk ta pasztalatai szerint a hegyi terep kizárólag m ellékhadszíntérként fordult elő (például T irolban az olaszországi háborúk idején). Szerveztek ugyan úgynevezett „hegyi” dandárokat vagy hadosztályokat, ezek fölszerelése azonban legföljebb a lövegek fajtájában és a m álhás állatok szám ában té rt el a többi seregtesttől. Az senkinek eszébe nem ju to tt, hogy 1878 előtt olyan gerillataktikával harcoló, irreguláris el lenséggel vívott hegyi háborúra szám ít son, m int am ilyenbe végül a M onarchia belekényszerült.
A keleti kérdés
K atonai jubileum i kereszt
A roham nál az ellenség ellenállását a szu ronyokkal törjük meg. E bben a csapatnak és a katonának attól a tudattól kell áthatva lennie, hogy csak az előre jelent becsületet és ü d vöt, s hogy számára hátra nem léte zik többé! A harcz eredm ényes vívása u tán követ kezik az üldözés. Czélja az ellenség teljes m egsem m isítése, a m it addig folytatunk, m íg czélunkat el nem értük. Első sorban a lovasság és a tüzérség feladata, a gyalog ság csak akkor fog hozzá, ha a tám adásban többé-kevésbé rendetlenségbe jutott osz tályai sorakoztak. H átrálu n k , visszavonulunk akkor, ha az ellenség tám adásunkat visszaverte, vagy ha a harczfelderítés vagy a bevezető harcz alapján felism erhető, hogy a harczczél elérésére kilátás nincs, ha valamely felsőbb parancs visszahúzódásra késztet, vagy ha az időnyerésért vivőt harczczal a szándékolt czélt e lértü k .” N o s, m indez nagyon egyszerűen és át tekinthetően hangzik, s rá is illett m ond juk a napóleoni hadjáratok ném elyikére vagy a porosz-osztrák háborúra. A bosz
A usztria-M agyarország külpolitikáját a hetvenes évektől kezdődően - azt köve tően, hogy Poroszország vezetése alatt egyesítette a ném et állam okat, létrehozva K özép-E urópa, sőt, ham arosan E urópa legerősebb nagyhatalm át - a balkáni irá nyultság határozta m eg. Érdekei azonban szükségszerűen összeütközésbe kerültek Oroszországéival, amely ugyancsak sze rette volna kiterjeszteni befolyását e fél szigeten. A M onarchiát, Oroszországot és N ém etországot egyébként 1873 óta a „há rom császár szövetsége” kötötte össze, s ennek értelm ében egy ideig külpolitiká juk kölcsönös összehangolására is töre k ed tek , jóllehet a kezdem ényezés a Balká non kicsúszott a kezükből. E urópa délkeleti sarkában évszázadok óta a T örök Birodalom terpeszkedett, a kontinens „beteg em bere” azonban a X IX . században m ind kevésbé tu d o tt el lenállni a balkáni nem zeti m ozgalm ak nak. Görögország m ár az évszázad első felében kivívta függetlenségét, Szerbia pedig autonóm iáját. Ez utóbbiból 1867ben a török helyőrségek is kivonultak, s az ország ettől kezdve független állam nak m inősült, noha a porta form ális fennható sága nem szűnt m eg. D e facto ugyancsak függetlennek tek in tették a de iure szintén autonóm rom án fejedelem ségeket, M old vát és H avaselvét, s ezek 1866-ban R om á nia néven egyesültek. Bulgária, A lbánia, M acedónia, Bosznia és H ercegovina, va lam int a novibazári szandzsák (amely
Szerbiát a félsziget - Görögországon kívül - egyetlen független kis hegyi állam ától, M ontenegrótól, azaz C rna G orától elvá lasztotta) sem m iféle önkorm ányzattal nem rendelkezett. E zekben a tartom á nyokban állandóan napirenden voltak a felkelések és a velük járó elképzelhetet len atrocitások, az oszm án birodalom itt csupán a legkegyetlenebb terrorral tu d ta hatalm át fenntartani. Szerbia és Rom ánia a balkáni kereszté nyek felszabadítását tekin tette külpoliti kai program jának, s a belgrádi és a b u k a resti korm ány hathatós tám ogatást nyúj to tt a területén szervezkedő bosnyák és bolgár em igránsközpontoknak, amelyek a k ét állam ot szervezkedésük bázisául használták. K isebb-nagyobb gerillaoszta gok rendszeresen lépték át a h atárt, és te t ték bizonytalanná a török hatóságok életét és m unkáját. A balkáni m ozgalm ak önbi zalm át külön növelte az a hiedelem , hogy m aguk m ögött tud h atják a térség két nagyhatalm át, a M onarchiát és O roszor szágot. E k ét nagyhatalm at azonban valójában kellem etlenül érin tette, hogy 1875 nyarán H ercegovinában általános felkelés ro b b an t ki, amely ham arosan a Balkán egész nyugati felére k iterjed t, és fegyverbe szó lította a török feudalizm ustól agyonsa nyargatott keresztény szláv parasztságot. A felkelés ugyanis a status quo felborulá sával fenyegetett, kiváltképp am ikor a kö vetkező esztendő tavaszán Bulgáriában is visszhangra talált. A nagyhatalm ak azzal próbálkoztak, hogy K onstantinápolyt belső reform okra b írják, am elyek nem zetközi ellenőrzését is kilátásba helyez ték. Csakhogy az tö rté n t, ami az ilyen kom prom isszum os közvetítések esetén történni szokott: a javaslatok senkit sem elégítettek ki, m indenki inkább bízott a fegyverek erejében. M íg Boszniában és H ercegovinában a török katonaság nem boldogult a terepet kiválóan ism erő és annak adottságait k i használó felkelőkkel, Bulgáriában m ár több sikert ért el: valószínűtlenül kegyet len harcok árán sikerült elfojtania a m oz galm at, m ajd az évszázadosán bevált el gondolás szerint b ü n tető osztagok vették át a „pacifikáció” feladatát. Ezek a fél reguláris, basibozuk alakulatok, melyek a korm ányzattól csak fegyvert és lőszert kap tak , de nem volt rájuk nézve kötelező a katonai fegyelem, nem csupán a fegy verre kelt férfilakosságot öldösték le, ha nem egyes körzetek teljes népességét k iir to tták , az áldozatok száma m eghaladta a negyvenezret. A húszas évek görögor szági rém tetteinek em lékét felidéző b o r zalmas atrocitások, az elevenen m egége
te tt, karóba húzott, felnégyelt em berek ezreinek híre egész E urópa közvélem é nyét felháborította; a „keleti kérdésről” beszéltek, cikkeztek akkoriban a leg többet. Szerbia és M ontenegró 1876 júniusá ban hadat üzent T örökországnak, ezzel a konfliktus török „belügyből” nem zet közivé szélesedett. O roszország és Ausztria-M agyarország sietve m ind szerb, m ind török győzelem esetére m egegye zett, a régi dinasztikus szellemet idéző osztozkodás terepéül szemelve ki a Bal kánt. A szerb -török háború azonban vá ratlanul gyors oszm án győzelemhez veze te tt, a félholdas zászlók szeptem berben m ár Belgrádhoz közeledtek. E tény m ár kínosan érintette O roszor szágot, hiszen addig a szláv népek és a k e resztény szláv vallás védnökének szerepé ben tetszelgett. D iplom áciai előkészítés u tá n , m elynek során megegyezés született a M onarchia semlegességéről - azon ígé ret ellenében, hogy Oroszország csupán a Balkán keleti felén hajt végre akciót - , a pétervári korm ány 1877 áprilisában h a dat üzent a Fényes Portának. A cári csapatok tám adása lendületesen in d u lt m eg júniusban, ham arosan b irto k ba vették a Balkán-hegység legfontosabb átjáróját, a Sipka-szorost. A m ár em lített Plevna erődjével azonban a tél közepéig nem boldogultak, az O szm án pasa vezette török erők itt rendkívüli szívóssággal ver ték vissza az oroszok ism ételt roham ait, az ostrom állásháborúvá változtatta a hadjá rato t, és töm éntelen véráldozatot köve telt. Plevna decem berben esett el, s ezzel szabaddá vált az ú t K onstantinápolyig. (A K aukázusban m ár korábban összeom lo tt a török védelem .) A m ikor 1878. január 31-én aláírták az oro sz-tö rö k fegyverszünetet, a cár kato nái m ár elérték K onstantinápoly előváro sait. M egvalósulni látszott az évszázados orosz álom: a tengerszorosok fölötti u ra lom . M indez term észetesen aggodalm at k eltett, m indenekelőtt a b rit fővárosban, ahol nem nézték jó szemmel az oroszok „aránytalan m éretű” előretörését. F e b ru ár közepén b rit flottaegység fu to tt be a Boszporuszba, s ágyúit a parton álló orosz katonákra szegezte. C supán a tűzparancs hiányzott, ezt azonban a brit korm ány csak A usztria-M agyarország együttm űködési készsége esetén szándé k o zo ttk iad n i. A M onarchiában is derm edten szemlél ték az orosz előretörést. A lbrecht főher ceg, a hadsereg főfelügyelője és a vezérkar egyaránt tarto tt a balkáni orosz túlsúly növekedésétől s attól, hogy a cári biroda lom az új helyzetben valósággal átkarolja
kelet felől A usztria-M agyarországot: az orosz hadsereg három oldalról, Lengyelország, U krajna és im m áron a Balkán fe lől özönölheti el a M onarchiát - fejtegette helyzetelem zésében a vezérkar főnöke - , s a török elleni győzelm ek hatására Pétervár erkölcsi fölénye ugyancsak m egnöve kedett. A lbrecht meggyőzően bizonyítot ta, hogy egy oroszellenes fegyveres fellé pés m ilyen veszélyekkel járna. Felvonulá si terveket készített, m elyek m enetidő táblázatai azt igazolták, hogy míg a cs. és kir. hadsereg a mozgósítás utáni 67. n a pon érhetné el Galacot, az oroszok Filipopoltól (Plovdiv) 52-56 nap alatt odaér kezhetnének, de egy Lengyelország, n e tán Olaszország irányából várható tám a dás esetén az egész akció kilátástalan volna. Érdekes m ódon 1878 februárjában m egcserélődtek a szerepek Bécsben, és a katonák kívánták elkerülni az oroszelle nes fegyveres föllépést, m íg az addig a bé ke m egm entésén fáradozó közös külügy m iniszter, A ndrássy Gyula (aki 1871 no vem bere óta volt a Ballhausplatzon díszel gő palota lakója) háborús javaslattal állt elő. Ez az utolsó alkalom , fejtette ki, am i kor a m onarchia a szlávokkal való nézetel térést E urópa segítségével rendezheti. A tém át tárgyaló közös m inisztertanácson azonban csak Tisza K álm án m agyar m i niszterelnök állt a közös külügym iniszter javaslata mellé. A két m agyar politikus a nem zetközi körülm ényeket mérlegelve végeredm ényben a m agyar közvélemény álláspontjának adott kifejezést, ez pedig a keleti válság kezdete óta az oroszellenes fellépést sürgette. A M onarchia azonban csak akkor folytathatott nem zeti külpoli tikát - m u tat rá Diószegi István - , ha a célkitűzésekben a birodalom határai kö zött élő népek, vagy legalább a vezető nem zetek m egegyeztek. Az oroszellenességben kifejezésre jutó m agyar nem zeti politikát viszont a lengyeleken kívül a bi rodalom egyetlen népe sem tám ogatta. A csehek és a délszlávok határozott orosz barátságról tettek tanúbizonyságot, az osztrák-ném etek pedig alapjában véve közöm bösek voltak. Az osztrák liberális pártn ak a közös m inisztertanácson jelen lévő képviselője kétségét fejezte ki a tárgyban, hogy elkerülhetetlen-e az osztrák-szláv összeütközés. Ilyen körül m ények között term észetesen a katonai és politikai érvekkel szintén rendelkező, alapjában véve oroszbarát udvari körök álláspontja ju to tt túlsúlyra. A ndrássy ja vaslatát elvetették, és hiába állt rendel kezésre angol pénzügyi tám ogatás, az osztrák-m agyar m ozgósításra nem került sor. 79
P étervárott eközben azok a körök kere kedtek felül, am elyek m egm ám orosodtak a háborús győzelemtől. Az 1878. m árcius 3-án San Stefanóban aláírt orosz-tö rö k béke súlyosan m egcsonkította az O szm án Birodalm at, O roszország hatalm as terü le teket annektált (köztük B esszarábiát), a békét pedig egy olyan állam , a F ek ete tengertől az Egei-tengerig terjedő, M ace dóniát és Szalonikit is m agában foglaló „N agy-B ulgária” m egterem tésére akar ták felhasználni, am elyik az ő érdekeiket szolgálja m ajd. E tervével azonban a cári korm ány elve tette a sulykot. A nagyhatalm ak európai kongresszus elé utalták a balkáni kérdés „rendezését” , s Pétervárnak fejet kellett hajtania. Az 1878 júniusában összeült berlini kongresszus szertefoszlatta a „nagybolgár” álmot: K elet-Rum élia (DélBulgária) névleg visszakerült a Porta ural m a alá, jóllehet a török hadsereg nem té r hetett vissza helyőrségeibe, M acedónia viszont része m aradt a T ö rö k B irodalom nak. A M onarchiát felhatalm azták, hogy szállja m eg Boszniát és H ercegovinát, s hogy a novibazári szandzsákban katona ságot állom ásoztasson, igaz, de iure ezek a területek a szultán birtokai m aradtak. Rom ánia és Szerbia elnyerték teljes füg getlenségüket. 80
H egyi táj Sarajevótól keletre (C arlB alogh von M ankobrück cs. kir. főhadnagy rajza)
Ezzel végérvényesen fölbom lott a há rom császár szövetsége, Pétervár soha nem bocsátotta m eg, hogy a nagyhatal m ak kivették kezéből háborús győzelmé n ek gyüm ölcsét. A M onarchia külpoliti kája ettől fogva határozottan N ém etor szághoz kötődött.
A boszniai hosszú menetelés Bosznia és H ercegovina m integy 51 ezer négyzetkilom éter területen fekszik. Észa kon a Száva folyó m entén, valam int ny u gaton H orvátország, délen az osztrák D al m ácia, keleten M ontenegró, a novibazári szandzsák és a D rina túlpartján Szerbia határolják. Területéből közel 25 ezer négyzetkilom éter érintetlen erdőkkel bo ríto tt hegység, nyolcezer négyzetkilom é ter pedig kopár karsztvidék. A D inári-A l pokat szakadékszerű völgyek, m eredek lejtők, szurdokok, árkok, a m élyebben fekvő részeken m ocsarak tagolják. Éghaj lata m editerrán, a nyár forró, erősen csa padékos. A hercegovinai tartom ány érin t
kezik a D alm áciát kettészelő klek-suttorinai beszögellésnél az A driai-tengerrel, egyébként a Törökországgal való egyetlen összeköttetést a szandzsákon keresztülve zető ú t tette lehetővé. Az O szm án Birodalom elhanyagolt p e rem tartom ányként kezelte Boszniát és H ercegovinát. K ülönösen m egm utatko zott ez az utak állapotában. Ezek egyéb k én t nem a kereskedelem , nem is a kocsi forgalom , hanem a hadsereg céljait szol gálták, sok kapaszkodóval. A völgyeket gyakran elkerülték, a rablóbandák és a fölkelők tám adásait m egelőzendő, vala m in t azért is, m ert a nyári esők idején ví zözön árasztotta el a m élyebben fekvő területeket. A legfontosabb főútvonal, a brod-szarajevói ú t, például alépítm ény híján nagyobb m egterhelést nem b írt el. Szekerekkel csak a Száva, vagyis a határ m entén lehetett közlekedni, egyebütt csupán m álhás állatokkal volt lehetséges ú tra kelni, m égpedig - az ösvények és öszvérutak labirintusában - csak a tájat jól is m erő vezető társaságában. A terep ad o tt ságokat kihasználva a török hadsereg az u tak m entén, a csom ópontokban, völgy kijáratokban nagyszám ú várat és ő rto r nyot ta rto tt fönn. Ezek rossz állapotban voltak ugyan, de alkalm asak a forgalom ellenőrzésére. A nagyobb településeken
erődökben ült az oszm án katonaság, je lentősebb helyőrséggel rendelkezett pél dául Boszniában Szarajevó, Bihac, Jajca, K ljuc, Banja L u k a, V isegrad, H ercegovi nában pedig M ostar, L ivno, Stolac, T rebinje. V asút egy helyen sem épült. A két tartom ány nehezen volt járható, nagyobb támadó hadm űveletekre pedig szinte alkalm atlan. R áadásul m ind Bosz nia, m ind H ercegovina igen szegény volt élelem ben, nem is beszélve a vízhiányról, am i m egnövelte a h adtáp és a csapatvona tok szerepét, ám épp ezek m ondtak cső döt az okkupációnak m ár az első napján. H ercegovina a nagyobb seregtestek számára járhatatlannak bizonyult, a N eretva völgyében m agasabb egységeket nem lehetett fölvonultatni, m ég kevésbé szét bontakoztatn i. Boszniában is a nagyobb folyók völgyei kínálkoztak h ad iú tu l, a D ráva és a Száva köze pedig megfelelő bázisnak tű n t a se regtestek szám ára. így is hiányzott az ak kora alkalm as tér, am elyen az esetleges döntő ütközeteket ki lehetett volna erő szakolni. H adosztálynál nagyobb seregtest nem m ű k ö d h etett, m ert a m agasabb egységek keresztirányú völgyek híján olykor két hétig sem tu d tak egymás között érin tk e zést terem teni, nem hogy alárendelést le h etett volna végrehajtani. N oha a politikai vezetés, élén A ndrássy Gyulával, meg volt győződve arról, hogy a berlini kongresszuson aláírt nem zetközi szerződés értelm ében békés bevonulásra, következésképpen m érsékelt költségekre szám íthat, s nem lesz szükség nagyobb katonai erő fölvonultatására - hiszen itt szó sincs hódításról, csak egyszerű beke belezésről a vezérkar m eglehetős aggo dalom m al tek in tett em e „incorporatio” elé. A két tartom ány valam ilyen m ódon va ló birtokbavétele m ár régen foglalkoztatta az osztrák hadvezetést. (R adetzky m ár 1856-ban javasolta az okkupációt.) A k a tonák egyébként is nagyravágyó terveket szövögettek, melyek Szalonikit és a ten gert is m agukban foglalták. A lbrecht fő herceg, a hadsereg főfelügyelője még 1876 végén készített egy em lékeztetőt, m ely ben a nyugat-balkáni semleges zónának Szerbián és M ontenegrón kívül M acedó niára és A lbániára való kiterjesztése m el lett érvelt, m ert ellenkező esetben az oro szok M ontenegró felé terjeszkedhetnek. T örökország fölbomlása m egindult, fejti ki a főherceg, s A usztria akciórádiuszának növekednie kell. Bosznia-H ercegovina okkupációja önm agában nagyon költsé ges, m utat rá, s csak Szalonikivel és az al bán partok birtoklásával teszi A usztriát az
A dria urává. (Ez persze a a katonák ellent m ondásos politizálására is fényt vet, h i szen ilyen eszm ék fényében az A driára as piráló M onarchiának flottáját is fejleszte nie kellett volna.) A lbrecht óvott attól is, hogy Olaszország tért nyerhessen A lbáni áb an , m ert ez esetben az adriai osztrák ki k ötőket elvághatja a földközi-tengeri kijá rattól. A lbrechtét és környezetét ugyanakkor m eglepte az orosz-török háború lefolyá sa, m ind a törökök hihetetlenül szívós el lenállása, m ind az orosz győzelem elsöprő nagysága. F őként az előbbi tényezőnek kellett elgondolkodtatnia a bécsi táborno kokat. N em lehetett tu d n i ugyanis, mi-
Albrecht főherceg tábornagy, a M onarchia hadseregé nek főfelügyelője
k én t viselkedik m ajd a Boszniában és H ercegovinában állomásozó m integy 35 ezer főnyi török katonaság. Ez ugyanis kéth arm ad részt helyi kiegészítésű ezredekből állott, s joggal lehetett tartani at tól, hogy csapatai csatlakoznának a lakos sághoz, ha a bevonuló osztrák-m agyar katonasággal szem ben ellenállás bontako zik ki. A reguláris török erők m eglehetősen gyöngén kiképzett állom ánnyal rendel keztek ugyan, kiváltképp a lőkiképzés b i zonyult elégtelennek, de a bulgáriai példa m u tatta, hogy nem lebecsülendő ellenfe lek. A baljós jelek sokasodtak. A m ikor 1878 elején m ind világosabbá vált, hogy a Porta kénytelen lesz feladni boszniai és hercegovinai pozícióit, a helyi m oham edán lakosság körében a földbirto kosok vezetésével függetlenségi m ozga lom szerveződött. A két tartom ányban
ugyanis rendkívül bonyolult társadalmi szerkezet alakult ki, vidékenként m ás m ás volt a b irto k stru k tú ra, a vallás, a szo kásjog. A keresztény hitű délszláv p a rasztság jelentős hányada feudális függés ben élt, term ése nagy részét, helyenként negyedét-felét a m oham edán földesúrnak volt köteles átadni, s dívott a ro b o tm u n ka is. A török korm ány nyíltan nem tám ogat hatta a m uzulm án lázadókat, de nem is tett ellenük sem m it. A m úgy is az időhú zás jellemezte politikáját, abban rem ény k ed ett, hátha közbejön valam i, s nem kell lem ondania Bosznia és H ercegovina tény leges birtoklásáról. így aztán eltűrte azt is, hogy júliusban Szarajevóban egy úgy nevezett ideiglenes korm ány vegye kezé be a hatalm at. A konstantinápolyi vezetés úgy vélte, a m uzulm án fölkelés lenne az a bizonyos utolsó szalmaszál, am elybe kapaszkod hat. K önnyebbnek tű n t Bosznia és H e r cegovina tényleges visszaszerzése, ha az egy m oham edán független korm ány irá nyítása alatt áll, m int ha megvalósul az osztrák-m agyar okkupáció, ami ugyan de iure érintetlenül hagyná a porta fennható ságát, igaz, ebben a tekintetben T örökor szágban senki sem táplált illúziókat. M a rad t tehát a rem ény, hogy a szarajevói korm ány által irányított fölkelők az osz m án hatalom szám ára kaparják ki a gesz tenyét. A bosnyák ideiglenes korm ány megala kulásával jelentősen rom lott a M onarchia katonai helyzete. A békés átadás rem ény ségével m indinkább le kellett (volna) szá m olni, s ehelyett arra törekedni, hogy gyors megszállással elejét vegyék az ellen állás m egszervezésének, a fölkelés elterje désének. Bécsben a két lehetőséget ötvözték. Úgy te ttek , m intha m i sem fenyegetné a bem asírozást, s az csupán egy nagyobb fajta m enetgyakorlat volna, ugyanakkor siettetni kezdték a dolgot: az invázió jú lius 29-én m egindult. Az okkupáció tervét - a haditerv túlzó kifejezés, inkább m enettervnek nevezhet n én k - A nton von Schönfeld báró, altá bornagy, a cs. és kir. hadsereg vezérkari főnöke dolgozta ki. Boszniát k ét hadosz tállyal, H ercegovinát egyetleneggyel kí vánta birtokba venni, és további két diví ziót szánt a szerb és a m ontenegrói határ biztosítására. Fő célnak a két fővárost, Szarajevót és M ostart jelölte m eg, vala m in t a völgyek és a városok elfoglalását. Josef Philippovic táborszernagyot, Jellacic egykori főhadsegédét, a balkáni vi dék kiváló ism erőjét nevezték ki az inváziós erők főparancsnokául. O „rendőri fel 81
adatnak” tek in tette a bevonulást, m ely nek során gerillával kell szám olni. Ilyes mivel azonban neki m ár voltak tapasztala tai, hiszen valaha évekig egy határőrezred élén állott. U gyanezen oknál fogva tisztában volt azzal is, hogy a Schönfeld altábornagy ál tal előirányzott erők a feladat ellátására elégtelenek. Az irreguláris ellenséget csak szétszórni lehet, m ajd u tán u k m enni a he gyekbe, o tt pedig megsemmisíteni. Ez időés em berigényes feladat; csak nagyobb erőkkel oldható m eg, m iként arra a világtörténelem hegyvidéki partizánháborúi bizonyítékul szolgálhattak. A táborszer nagy ezt kifejtő beadványát azonban ad acta tették , ő pedig fegyelm ezett k atona k ént fogott hozzá az előkészületekhez. Philippovic haditerve tehát a vezérkari főnök elgondolásai szerint készült; az önálló feladattal m egbízott seregtestek nek a fontosabb stratégiai p o n to k elfogla lása után szét kellett tárulkozniuk, hogy a tartom ány egészét m egszállják. A terv gyöngéje volt, hogy nem szám olt a m eg szálló csapatok - a hátrahagyott helyőrsé gek m iatti - létszám csökkenésével, a te repviszonyok m iatt keletkező olyan p ro b lém ákkal, m int például hogy a csapatok képtelenek egym ást tám ogatni, az ellen ség tám adásaira rugalm asan reagálni. Á m egy végzetes hibát is elkövettek: az osztrák-m agyar felderítésnek nem sike rü lt m egállapítania az ellenállás várható m értékét. A közös hadsereg fő erői a Pozsega vár megyei B rodból kiindulva kezdték meg m enetüket Szarajevó irányába. A terv sze rin t a m egindulást követő 14. napon kel lett volna m egérkezniük. Július 29-én kezdték m eg a 30 ezer főt számláló „főoszlop” dandárjai az átkelést a Száván. Ez pontonhídon tö rtén t. M ás nap a síkságon szokásos m ódon indult meg a m enet, a dandárok szép egym ás utánban vonultak, követte őket a hadtáp szekerészete, m ajd nyom ukban a gulya, m iként az a szabályzatban is m eg vala ha tározva. Csakhogy a csapatvonat m ár az első nap elm aradt a csapattól. Az eső m indig Ferenc József katonái mellé szegődött, noha ez a hajlandóság az ő részükről nem igen volt viszonos. Ö m lött az eső Solferinónál, zuhogott Königgrátznél, s kiadós záporesőt k ap tak a nya k uk b a a boszniai okkupálók is m indjárt július 30-án este. Carl von T eg etth o ff altá bornagy, az adm irális fivére, az él pa rancsnoka, am úgy sem szám olt kellően az útviszonyokkal, s a m egrakott, nehéz hadtápszekerek kezdettől nem tu d ták ta r tani az iram ot, m ost viszont ezek az 1854es m intájú vonatok kim ozdíthatatlanul 82
A z M 54-es hadtápszekereket itáliai vagy kelet-európai hadszíntérre tervezték, tökéletesen alkalm atlannak bi zonyultak viszont a boszniai nehéz hegyi terepen
beleragadtak a sárba. A lovak nem bírták őket vonszolni, katonákat kellett odave zényelni, akik húzták-vonták a kocsikat, idő n ként le is rakodtak, és kézben vitték a rakom ányt a m egkönnyebbedett járm ű vek után. Ez tö rtén t az oldalbiztosító gyalogság gal is: nem tudván lépést tartani a főosz loppal, amely m égsem a hegyoldalon ha ladt zergék m ódján, egyszerűen fedezetle n ü l hagyta a főerők oldalát. Az első néhány napban úgy tű n t, az időjárás és a terep jelentik az inváziós csa p atok számára a legnagyobb veszedelmet. A ugusztus 3-án aztán k id erü lt, hogy erről szó sincs. A „maglaji huszárok” tragédiája m egm utatta, hogy hiú ábránd a zeneszó val való bemasírozás. M ég július 31-én felderítésre vezényel ték a pécsi 7. közös huszárezred egy száza d át, gyalogsági tám ogatás nélkül, elégte len lőszerellátással. A század a baljós jelek ellenére folytatta ú tjá t, s Maglaj helységben csapdába esett, pontosabban ellenállók nagyobb létszám ú osztagába ü tközött, am inek következté ben 41 halottat, nyolc sebesültet vesztett, és több huszár eltűnt. Elesett az a vezér kari tiszt is, aki a század vezetése során az egyik taktikai hibát a m ásikra hal m ozta. A korabeli sajtó drám ai hangon ecse telte a tragikus esetet, orvlövészekről, tőrbecsalásról harsogott, s m indez nem tette kedveltebbé az am úgy is ellensége sen fogadott hadjáratot, jóllehet ezután elfogadhatóvá vált a m egtorlás gondo lata. A közös hadseregbeli m agyar huszárok gyászesetét egyébként m indjárt nótába is fogta a nép: Boszniában van egy árok, O tt feküsznek a huszárok; H etven m agyar csonka teste K iált a magas egekre Véres bosszúért! Édesanyám ne sirasson, H azajövök a tavaszon; H a pediglen o tt m aradnék, Zsebem ben függ m ár a bilét, H azak ü ld ik azt!...
A rra nincs bizonyíték, hogy P hilippo vic provokálta volna a „m aglaji véreng zést” , tény azonban, hogy kapóra jött ne k i a látványos eset: bizonyította, hogy n e ki van igaza, am ikor nagyobb erőket kér a tartom ányok m eghódítására. E ddig az volt a vezérelv, hogy a lakos sággal kesztyűs kézzel kell bánni, kerülni kell m inden erőszakot, csak védekezni szabad. Semmi statárium meg lefegyver zés; b arátként kell érkezni, nem hódító k ént. Csakhogy a pécsi huszárokat egy olyan helységben lőtték halom ra a házak ablakaiból (m ikor vágtában érkeztek viszsza a városon túli felkelő osztag elől m ene külve), amely előzőleg ellenállás nélkül tű rte , hogy átvonuljanak rajta. Világos volt ettől kezdve, hogy a civil lakosság lo jalitására nem lehet szám ítani, sőt éppen ők képezik a felkelők bázisát, h átor szágát. A ugusztus 6-án tehát az uralkodó n a gyobb cselekvési szabadságot engedett a táborszernagynak. „T ekintse, m int ed dig, a szarajevói m ozgalm at anarchista forradalom nak, résztvevőit pedig fölke lőknek és kom m unárdoknak, folytassa a hadm űveleteket óvatosabban, de időveszteség nélkül, a súlyos bűncselekm é nyeket elkövető szem élyeket pedig szük ség esetén büntesse meg. U gyanakkor nem feladata egész falvak és lakosság elleni represszáliák elköveté se, m ég akkor sem , ha a rendszabályok in dokoltnak látszanak, m ert az ilyen fellé pésből politikai tőkét lehet kovácsolni, és lehetőség nyílna a felkelés háborúvá vál to ztatásához...” Ferenc József keze tiszta m aradt, dodonai hangvételű utasításában óvja táb o r szernagyát az atrocitásoktól. U gyanakkor érdem es odafigyelni megfogalmazására: „anarchista forradalm árokról” , „fölkelőkről” és „kom m unárdokról” ír, am i jól jellemzi világszem léletét. H onnan is fe nyegethette a legnagyobb veszedelem a H absburgok birodalm át? A szociális és a nacionális forradalm árok, a „felforga to k ” , az „anarchisták” , illetve a nem zeti m ozgalm ak részéről. N yilvánvaló, hogy az uralkodó saját ellenségképkliséibe il leszti boszniai ellenfeleit. Van azonban egy sokkal vészjóslóbb eleme is ennek a besorolásnak. A bosnyákokat törvényen kívül helyezi, am ikor így beszél róluk. V alóban, a szarajevói kor m ányt A usztria-M agyarország nem is m erte el hadviselő félnek, következéskép pen a felkelőket is lázadóknak tekintette, akikre nem vonatkozik a hadijog, akikre nem vonatkozik például a megsebesült katonák és az egészségügyi intézm ények védelm éről szóló 1864. évi genfi egyez-
1
m ény. Philippovic tehát felhatalm azott nak érezhette m agát, hogy m indennem ű ellenállást orvtám adásként és banditizm usként kezeljen, az ellenséget pedig m artalócok és b anditák kiirtandó hord á jának tekintse. Am i ezután következett, inkább b ü n te tőexpedícióra kezdett em lékeztetni, jólle het nem áll példa nélkül a X IX . (és a X X .) század gyarm ati háborúinak tö rtén eté ben. M ár a maglaji összecsapás m ásnap ján elrendelte Philippovic, hogy a főosz lop harcalakzatban folytassa m enetét. A u gusztus 5-én az osztrák-m agyar katona ság elérte M aglajt. A tüzérség rom m á akarta lőni a helységet, ezt azonban az ék túl gyors roham a lehetetlenné tette, s mire az ütegek új tüzelőállást foglaltak volna a szomszédos hegyoldalon, a város fölött a fekete-sárga lobogó lengedezett. Az „orvtám adás” m egtorlása nem m aradt el: M aglajban m inden foglyot haladéktalanul főbe lőttek. Az augusztus 3-i első harcérintkezést követően vége volt a békésen is igen vi szontagságos m enetelésnek. Az inváziós csapatoknak m inden egyes sziklánál tá m adással kellett szám olniuk, m inden fa m ögül, m inden hegycsúcsról golyózápor zúdult az élekre, az oldalvédekre, sőt a fő erők m enetoszlopára is .
Az okkupációval valóban nagyrészt irreguláris erők szálltak szem be, m elyek jól ism erték a terepet, s harcosaikat az ottho n u k at védők lelkesedése fűtötte. Félelm e tes m ódon alkalm azták a gerillataktikát a m ár em lített basibozukok, de átütő si k ert nem tu d tak aratni, m ert fegyveres osztagaik csak külön-külön m űködtek, az összehangolás, a szervezettség legcseké lyebb jele nélkül. A felkelők harcászatá n ak színvonala messze alatta m aradt a kö zös hadseregének, mivel ragaszkodtak az elavult vonalharcászathoz, am i ütközet esetén könnyen legyőzhetővé tette őket. Á m nagyobb ütközetekre jószerivel nem is k erü lt sor. A felkelők szívós védelem re rendez ked tek be, m inden egyes faluért elkesere d ett harcot kellett folytatni velük, am it m egnehezített, hogy birtokukban volt a szám talan török őrtorony és vár. Igen vegyes fegyverzettel rendelkeztek, sokan régi, de jó m inőségű elöltöltő puskával keltek hadra. A zsákm ányolt fegyverek három negyede 14,6 mm-es angol Snider típusú puska volt, egy igen kiváló, jólle h et korábbi típusú hátultöltő fegyver, m elynek m űszaki jellemzői jobbak voltak a l l m m -es W erndl-puskáéinál. A basiboP ap Henrik: V m ú ln a k a huszárok B oszniába (1878)
zukok között a keresztény szláv parasztok felkelése idején, 1875-77-ben a törökök nem kevés korszerű W inchester-puskát is szétosztottak. N yom asztó volt a kézifegy verek terén a felkelők tűzfölénye, h ih etet lenül bőviben voltak ugyanis a lőszernek, m íg az osztrák-m agyar katonaságnak az utánpótlás csődje m iatt takarékoskodnia kellett, m eg kellett gondolnia m inden egyes lövést. Az ellenség létszám át illetően nem ren delkezünk biztos adatokkal, hiszen a fel kelőkről nem készült nyilvántartás. Egyegy ütközet előtt összeverődtek, m ajd új ra szétszóródtak. A harcosok jobbára csak saját lakóhelyüket védelm ezték. Az oszta gok családi, falusi alapon szerveződtek, s am ikor a „fro n t” továbbvonult, tagjaik visszavedlettek nyájas civillé, vagy a h e gyekbe húzódott „orvlövész bandákat” szaporították, m elyek egy perc nyugtot sem hagytak a m egszállóknak. A fegyvert fogott bosnyákok szám át az okkupáció m onográfusa, Bencze László a különböző adatokat összesítve m integy százezerre becsüli. A ugusztus első napjaiban Boszniában csigalassúsággal folyt az osztrák-m agyar előrenyom ulás. A csapatok m indenütt erős védelem be ütköztek, és sok időt vett el az eső által elm osott és járhatatlanná
83
A manőver
Sortűz dobszóval és rajvonalban - ez bizony a X I X . század harcszerűsége... (82. gyalogezred 6. tábori század, 1903, Beszterce)
F áradt gyalogosok egy boszniai gyakorlaton (T u ll Ödön festménye)
A csapatok kiképzésének, felkészítésének legnagyobb próbája a fegyver gyakorlat, a m anőver. E „békés h áb orúk” adtak al kalm at, hogy az egységek, seregtestek összehangolt m ozgásokat harcszerű kö rülm ények között gyakoroljanak. A harc szerűséget persze nagyban gátolták a ta karékossági előírások, valam int annak a szabálynak szigorú betartása, hogy a m anőver a civil lakosságnak anyagi kárt ne okozzon. Ami azonban a kom oly hábo rú b an , éles helyzetben adott - a hadi hely zet, a felállás, miegyéb - , azt a gyakorlat alatt „föl kellett tenn i” , korabeli szóval „supponálni” kellett. A valóságban a m a nőverek alatt kivétel nélkül gyors ütköze teket „supponáltak” - hónapokig tartó m ozdulatlanságról, állásháborúról, az el ső világháború m ajdani valóságáról igazán nem lehetett fogalma senkinek. H iába fordult a „békeidők” évtizedei alatt nagyot a világ, hiába öltött addig so ha nem látott m éreteket a hatalm ak fegyverkezési versenye,
hiába fejlesztette a tudom ány m ind na gyobb tökélyre a gyilkolás eszköztárát, egyre hatalm asabb ágyúkat, vastagabb páncélokat, gyorsabban em bert irtó gép fegyvereket és ism étlőpuskákat, masszí vabb erődöket agyalva k i (s akkor még nem beszéltünk a gépi hadviselés első fecskéiről, az autom obilokról, a m otorke rékpárokról, a repülőgépekről), a fegy vergyakorlatok alapvetően nem változ tak. M aradt az „előírások és szokások erő sen összetartott rituáléja” , a maga lovas roham aival és szuronyszegezéseivel. Az állandóságot, a folyam atosságot, a változtathatatlanságot voltak hivatva hangsú lyozni ezek a hadgyakorlatok egy olyan korszakban, am ikor a M onarchia építm é nyét m indjobban kikezdték a külső és bel ső bajok, a dualizm us rendszerét m ind a kül-, m ind a belpolitikában aláásó válságok.
K észül a pontonhíd - a normaidők igencsak szorosak voltak
A gyakorlatok elmaradhatatlan, bár nem éppen kellemes epizódja a bekvártélyozás (I. v. Berres festménye)
vált u tak rendbehozása. T ovábbra is nagy erőket k ö tö tt le a m ár m egszállt területek ellenőrzése, valam int az utánpótlási útvo nalak biztosítása. Philippovic a p artizán háb o rú k szokásos m ódszereit alkalm azta: mivel egyelőre sem ereje, sem ideje nem volt a hegyekbe húzódott osztagok kifüs tölésére - hiszen tartania kellett m agát a m enettervhez - , arra tö rek ed ett tehát, hogy a gerillákat elvágja bázisuktól. Ez m agyarán a lakosság sanyargatását jelen tette, annak m egakadályozását, hogy a partizánok élelem hez jussanak, am inek a legkézenfekvőbb m ódja az volt, hogy az osztrák-m agyar katonák m aguk vették el az élelm et. A rekvirálás a pacifikáció fon tos részévé vált. Az osztrák-m agyar hadsereg szabály zata értelm ében a h adra kelt sereghez tar tozó összes katonai és polgári egyénnek, valam int a lovaknak és m álhás állatoknak is, a mozgósítás első napjától fogva a lesze relésig hadi élelem járt. Az ehhez szüksé ges cikkeket a csapatoknak vagy a helyszí nen , vagy a hadsereg m ögötti terü letek ről, a hadtápkörletből kellett beszerezni, vagy esetleg az anyaországból a hadsereg után szállítani. A szabályzat előnyben ré szesítette azt a gyakorlatot, hogy m indent a helyszínen szerezzen be a sereg. Ez a „beszerzés” harácsolás vagy bevásárlás útján tö rtén h etett. A bevásárlás esetében készpénzzel fizették m eg a lakosságnak az önként át-, illetve eladott árukat. A h ará csolás - más szóval rekvirálás - nem volt egyéb, m in t a lakosság kényszerítése élel m iszereinek eladására; ez akkor volt al kalm azható a reglam a szerint, ha a vásár lás nem vezetett eredm ényre. A m ikor a harácsolásnál készpénz hiányában nyug tákat adtak, a m egtévesztően szégyenlős „kényszerbeszerzés” kifejezést használ ták. Ezzel azonban nem m erü lt ki az élel mezés forrásainak m egkülönböztetése, a szabályzat alkotói azzal a valószínűtlen esettel is szám oltak, hogy a lakosság a harácsolásnak ellenáll. Ilyenkor a hadsereg 86
M 75-ös 1 cm-es hegyi löveg. Vagy vontatták - méghoz zá tandemfogatolással vagy málhás öszvérekre tették, és úgy szállították nehéz terepeken
sem készpénzt, sem nyugtát nem adott, hanem az „előtalált czikkeket” egyszerű en elvette; ennek választékos neve a zsák m ányolás volt. Hogy ki áll ellen, annak el bírálása persze az illetékes parancsnok ha táskörébe tartozott, vagyis a túlkapások n ak , a kilengéseknek akkor is bő tere nyílt volna, ha nem eleve a lakosság m egfélem lítésére is szánták volna az akciókat. Persze nem csak arra, mivel a hadtáp csődjét a hadjárat egész ideje alatt nem si kerü lt fölszámolni. A katonák gyakran éheztek. A kim erült, elcsigázott baka haj lamos a dühkitörésre, kiváltképp, ha egy m egerőltető m enet végén, m elynek m o notóniájába csak a gerillák rajtaütésszerű tám adásai hoztak nem kívánt változatos ságot, napnyugtakor közük vele, „szerez ze be” a betevő falatot. A „beszerzés” harácsolásból így szinte m indenkor foszto gatássá fajult. A lassító tényezők ellenére a főoszlop augusztus közepén elérte Szarajevó térsé gét. 19-én hajnali fél 3-kor indult meg a város elleni általános roham , kihasznál va a reggeli ködöt. Ilyen korai tám adásra a védők nem szám ítottak, ezért sikerült áthatolni a hevenyészett m űszaki biztosí táson, és lerohanni a felkelők előőrseit, am elyek eredetileg azt a célt szolgálták, hogy idő előtti szétbontakozásra kénysze
rítsék az osztrák-m agyar csapatokat. Vé res utcai harc bontakozott ki, meg kellett küzdeni m inden egyes házért, udvarért, falért. A m oham edánok apraja-nagyja fegyvert ragadott, és küzdött elkeseredet ten. A „bosnyák Zaragoza” nagy része a harcok során k itö rt tűzvész m artalékává lett. Szarajevó bevétele azonban korántsem jelentette a tartom ány végleges elfoglalá sát. A felkelők m ég m indig jelentős erőt képviseltek, és szakadatlanul nyugtalaní to ttá k a m onarchia katonáit, m eg-m egtám adták a kisebb osztrák-m agyar alakula tokat. A m egtorló akciók, a büntető expe díciók, a kivégzések, a lázadók házainak fölgyújtása - am ikor is a tűz gyakran fel tartóztathatatlanul terjedt (Banja L uka például három napig állt lángokban) - nem vették el a felkelők harci kedvét. Ú jabb és újabb csoportosításaik tám adták m eg a m egszállókat, azok hátában. T ekintettel arra, hogy a D inári-A lpok a tengerrel párhuzam osan szabályosan kettészelik a két tarto m ányt, H ercegovi nában egy különálló seregtestnek kellett felvonulnia. A Stephan von Jovanovic bá ró, altábornagy vezette X V III. hadosztály augusztus 1-jén hatolt be a tartom ányba, s m ár m ásnap harcérintkezésbe került a felkelőkkel. N oha 5-én sikerült beven nie a fővárost, M ostart és három nap m úl va a tengerhez vezető ú t kulcsát, a stolaci erődöt, három hét alatt gyakorlatilag csak a N eretva völgye fölött tu d ta m egszerezni az uralm at. Nyilvánvalóvá vált, hogy a Philippovic rendelkezésére bocsátott X III. hadtest, mely négy hadosztályból állott (összesen 79 ezer fővel és 112 löveggel), nem elégséges az okkupáció végre hajtásához. M árpedig a m egszállást m i előbb véghez kellett vinni; elhúzódása m ind nagyobb összegeket em észtett volna föl, s a külföld előtt is lejáratta volna a M o narchia tekintélyét. M icsoda nagyhata lom az, am elyik nem képes m egbirkózni m aroknyi hegyi banditával?
Egy nappal Szarajevó bevétele u tán , augusztus 20-án Ferenc József új m ozgó sítást rendelt el. A I I I ., a IV . és az V. h ad test mobilizálásával újabb 11 hadosztályt lehetett Bosznia-H ercegovinába vezé nyelni, 276 löveggel. Az okkupációt vég rehajtó csapatok létszám a ezzel 270 ezer főre em elkedett, ez a M onarchia teljes h a dilétszám ú közös hadseregének egyharm adát tette ki. Az új erőkből szervezték a 2. hadsereget. A legfontosabb elem ebben az új m oz gósításban, hogy a csapatvonatokhoz h a r m incezer úgynevezett országos járm űvet vezényeltek, azaz bérelt kocsikat és pa rasztszekereket. (A töm egesen bevonulta to tt m agyar és horvát parasztok szekere ikkel együtt persze nagyon hiányoztak a legnagyobb dologidőben.) Az ötezer m álhás állat ugyancsak sokat javított a trén helyzetén. „Pacifikálás” , értsd: sta tárium jellem ezte az elkövetkező hetek okkupációs hadm űveleteit. C inikus m ó don abban bízott a cs. és kir. hadvezetés, hogy a bosnyák lázadók abbahagyják a m eddő küzdelm et, ha a „pacifikáció” nyom án a puszta életükön kívül nem lesz m it védeniük. A felkelők nem adták könnyen a győ zelm et. A legváratlanabb helyeken von ták össze erőiket és csaptak le az osztrák
Bo& niában bizony kissé nehezen ment a nem éppen rezesbandás bevonulás...
m agyar katonaságra. Jó ideig eltartott, am íg sikerült m egtalálni a célravezető harcm ódot, addig bizony nem voltak rit kák az olyan ü tközetek, m int a szeptem ber 5-i, am ikor Szapáry László gróf, altá bornagy hadosztálya nagyobb ellenséges csoportosulásra lelt, a sűrű ködben azon ban elvesztette áttekintését a kialakult helyzeten, a csapattestek összeköttetése is m egszűnt. Az altábornagy elrendelte a visszavonulást, hírvivőjét azonban lep uffantották, a zászlóaljak pedig folytat ták a küzdelm et. K ézitusa, szurony roham , óriási kavarodás tám adt a tejföl szerű ködb en , a bosnyákok ellentám adá sát osztrák-m agyar ellenlökések követ ték. Az egyik zászlóalj roham ot paran csoló kürtjeiét az egész arcvonal általános tám adásnak vélte, s eszerint járt el, m eg futam ítva a fölkelőket. A győzelmet azon ban Szapáry törzse a szó szoros értelm é ben nem vette észre, s órák m úlva végre sikerült csapatait - győztes csapatait - viszsza vonnia. Kevésbé m ulatságos volt egy Bcska n e vű helység bevétele. A felkelők m integy három ezer fős osztaga itt alaposan felké szült a védelem re, sáncokat, lövészárko
kat ásott a helységbe vezető ú to n , előőrsö ket állított föl, hogy az oszlopban érkező cs. és kir. katonaságnak viszonylag nagy távolságban szét kelljen bontakoznia. A fedett terep (a cserjések, erdők, a k er tek kerítései, sövényei és a buja aljnö vényzet) eleve m egnehezítette az előnyo m ulást, és szám talan csapdalehetőséget rejtett m agában. Bcskát végül csak tö b b órás kegyetlen utcai harcok árán, hosszas kézitusa nyom án sikerült elfoglalni. Az osztrák-m agyar hadsereg itt sem ejtett foglyokat. M eg kell jegyezni azonban, hogy a katonák kím életlenségéhez a kim e rültségen és elcsigázottságon kívül az is hozzájárult, hogy a fölkelők m inden k é p zeletet fölülm úló bestialitással végeztek foglyaikkal. K ét hónapig tarto ttak a hadm űveletek, s még további heteket vettek igénybe a tisztogató akciók. Az okkupáció - sikeres végrehajtása el lenére - számos elgondolkodtató tényre hívta föl a figyelmet. M indenekelőtt ala posan levizsgázott a vezérkar; a megszál lási terv készítésekor elemi hibákat vétett. N em szám olt a terep- és útviszonyokkal, elfeledkezett arról, hogy a m egszállt hely ségekben helyőrségeket kell hátrahagyni, és az utánpótlás fedezésére is szükség van. így az eredetileg m eghatározott haderő 87
arra sem lett volna elegendő, hogy a lakos ság m axim ális lojalitása esetén megszállja a két tartom ányt. N em gondoskodtak továbbá a cs. és kir. sereg megfelelő fölké szítéséről, nem vették figyelem be az er dős, hegyes terepen vívandó hadjárat kö vetelm ényeit. Sem a felszerelés, sem a k i képzés nem felelt m eg, a katonák nem ér tettek a hegyi hadviseléshez, hiszen zö m ü k sík vidékről szárm azott. A jórészt magyarországi lóállom ányt ugyancsak erősen m egviselték a boszniai viszonyok. N em volt elegendő a m álhás állat, nem bi zonyult m egfelelőnek a rendszeresített társzekér sem. M indez bocsánatos bűn lett volna, ha az osztrák-m agyar hadveze tésnek nincsenek fogalmai Bosznia és H ercegovina dom borzatáról, útjairól, s ha nincs előzetes jele bárm iféle ellenállás nak. Csakhogy a dolog m ásképp festett. Az invázió első napján m egm utatko zott, hogy a lovasság e terepen felderítésre is használhatatlan. A maglaji katasztrófa ékesen bizonyította, hogy harcérintkezés be sem célszerű lovasokat bevetni. A tü zérségnek is csak a városok ostrom ánál és úttorlaszok leküzdésénél vehették hasz nát, egyebütt - az alig belátható terepen nem . Általános járatlanság volt tapasztalható
SS S «sss
88
a szokatlan harcm ód, az irreguláris ellen fél leküzdésében is. P roblém át jelentett a gyenge lőkiképzés, az alparancsnokok rossz tűzvezetése, a szám talan hibás távolság- és célm eghatározás. A gyalogság - rossz beidegződésből eredően - túl gyakran adott le célzás nélküli össztüzet, olykor vaktában lövöldözve a láthatatlan tám adóra. E nnek zárt alakzat nélküli el lenséggel szem ben sem m i értelm e nem volt. A hadjáratot mégis siker koronázta, am inek egyszerre voltak politikai és kato nai okai. A szarajevói ideiglenes korm ánynak nem volt ideje m egszervezni az általános ellenállást, hiszen csak két nappal az invá zió m egindulása előtt alakult m eg. E k o r m ányzatnak nem sikerült orvosolnia a boszniai társadalm i és vallási ellentéte k et sem , igaz, erre nem is te tt ígéretet, am i súlyos politikai hibának bizonyult. A keresztény hitű lakosságot, illetve en n ek nagy részét ily m ódon érdektelen n é tette az ellenállásban, sőt egy részük - ki váltképp a katolikus horvátok - hajlandó-
A M onarchia meghozta civilizáció nemcsak vasutat és ipart teremtett; hozzátartozott a modem állam olyan „vívm ánya” is, m int az általános hadkötelezettség és a rendszeres adózás
nak m utatkoztak az osztrák-m agyar kato nasággal való együttm űködésre. (Bosznia nagy területein keresztény szabadcsapa tok m űködtek.) A bosnyák fölkelők rengeteg fegyver rel rendelkeztek, am i m egkönnyítette a spontán alakulatok szerveződését. Ez azonban a m ozgalom gyengéjévé is vált, az ellenállók többsége ugyanis csak lakó helyvédelem re volt hajlandó és képes. H i ányzott a tapasztalt és tekintélyes vezető is, aki m egszervezhette volna ezt az el szánt, de kiképzetlen töm eget. A nagy fluktuáció lehetetlenné tette a tapasztala to k hasznosítását és a X IX . századi geril laháborúk tapasztalatainak tudatos átvé telét. A fölkelők ehelyett a m erev frontális védelm et erőltették, s nem a sokkal haté konyabb osztagonkénti gerillaharcm ódot. N em tám adták az oldaloszlopokat, pedig azok a m eredek hegyoldalakon nem k aphattak volna erősítést, ritkán állítot tak csapdát a m enetoszlopoknak, alig há borgatták az összeköttetési vonalakat. A hivatásos tisztek vezette és alapvető en nem rosszul kiképzett, fegyelme foly tán jól irányítható osztrák-m agyar kato naság hadászati és harcászati fölénye h a m ar m egm utatkozott, s az augusztus vé gétől m ind nyom asztóbbá váló létszám - és
tüzérségi fölény m ellen a győzelem döntő tényezőjévé vált. így ham ar sikerült kidolgozni egy m eg kerülő-taktikát, am elynek alkalmazása valóságos harcászati sablonná vált, a fel kelők rugalm atlan hadviselése ugyanis képtelen volt alkalm azkodni hozzá. Az osztrák-m agyar ütközeti taktika al kalmazása során sikerrel lehetett leküzde ni az ellenállók úttorlaszait, völgyelzáró állásait. A döntést az oldaloszlopok csi k arták ki. Az ellenséget m indig erős elő őrs közelítette m eg, m agára vonva a fi gyelm et, de a tüzet is, helyet csinálva a fő erők szétbontakoztatására. Az oldaloszlo pok eközben fölkapaszkodtak a hegyolda lakra, és az erdőkben igyekeztek észrevét lenül m egkerülni az ellenség állásait. A katonák az állások előtt 1 500 m éterre vettek föl harcalakzatot, s lehetőség sze rin t a tüzérség tüzének védelm ében sza kaszosan tám adtak. (K özben adták le azo k at a célzatlan sortüzeket, am elyek telje sen értelm etlennek bizonyultak a fede zékben m egbúvó ellenséggel szem ben.) Három -négyszáz m éterről m ár célzott lövéseket adtak le a katonák - vagyis a boszniai taktika a gyalogsági tám adás k i képzésben elsajátított sém áját követte - , az utolsó 150-250 m étert pedig szökellve tették meg a rajok (a hátul lévők tüzét el kerülendő). A középoszlop általában m egvárta az oldaloszlop sikerét, s csak ak kor in d u lt általános roham ra. A védelem az arcvonal szélesítésével könnyen kivéd hette volna a bekerítés veszélyét, ezzel szem ben igen gyakran pánik tö rt ki sorai ban, m ihelyst az átkarolást végrehajtó osztrák-m agyar katonaság m egjelent a hátában. A „pacifikáció” során ugyanezt a h arc m ódot kellett alkalm azni, hiszen a felke lők a legváratlanabb helyeken hajtottak végre összevonást, szervezték újra erői k et. Ez ellen a cs. és kir. katonaság p o r tyákkal próbált védekezni, az erre a célra kiküldött különítm ények egy-két század ból álltak, de olykor zászlóaljnyi, sőt dandárnyi erőt is képviselhettek, tüzérséggel, m űszaki alakulatokkal is m egerősítve, ilyenkor céljuk a lakosság teljes lefegyver zése, a „banditák n ak és gonosztevőknek” m egsem m isítése volt. A X IX . század há borúit általában nem jellem ezte az a k e gyetlenség, amely az okkupációra oly sö tét árnyékot vetett. Az európai hadviselő felek tarto ttak a kölcsönösségtől, s inkább nem zetközi szerződésekkel igyekeztek az atrocitásoknak elejét venni. A balkáni föl kelések során azonban a középkort idéző állati kegyetlenség vált uralkodóvá, külö nösen M acedóniában és B ulgáriában. Az osztrák-m agyar hadsereg ilyen m ódsze
rekkel találta m agát szem ben; történelm i szégyenfoltja, hogy a terrorra csak terro r ral tu d o tt válaszolni. A „pacifikáció” elérte a célját. O któber végéig sikerült a jelentősebb ellenállási fészkeket kifüstölni. Vélhetőleg szerepet játszott ebben a tél közeledte is. A viszonyok rendeződtek annyira, hogy decem berre az osztrák-m agyar had erő jelentős részét ki lehetett vonni, csak m integy nyolcvanezres megszálló katona ság m aradt a m eghódított tartom ányok ban. A létszám csökkentésre sürgető szük ség volt, a tél közeledtével ugyanis m ind égetőbbé vált a körlethiány. A 2. hadsere get egyszerűen nem volt hol elhelyezni, s ahogy zordabbá vált az időjárás, m ind kevésbé lehetett Isten szabad ege alatt éj szakázni. Sátorral ugyanis nem látták el
Dragonyos tiszti sisak a századforduló tájáról
kellő m ennyiségben a hadsereget, a le génységet bekvártélyozni pedig nem igen volt hová - de nem is volt tanácsos. A k a tonai építő alakulatok m unkáját dicséri viszont az a néhány barakktábor, amelyet sebtében felhúztak. Az elvezénylés m ásik oka a járványok elszaporodása volt. Csak a hadjárat m ásodik felében intézkedtek az ivóvíz fertőtlenítéséről, a katonaság addig azt itta, am it talált: terjedt hát a vérhas, a hastífusz, a malária. A m egbetegedettek száma m eghaladta a százezret! A hivatalos jelentés 900 halottat és 3 700 sebesültet vallott be. A valóság ezt sokszorosan m eghaladta. Bosznia és H e r cegovina birtokbavétele m integy 3 300 halottba és több m int 7 000 sebesültbe k e rü lt a m onarchiának, több százra rúgott az eltűntek száma is - állapítják meg Bencze László számításai. F erenc József 48. születésnapjára kapta ajándékba Szarajevót. Az ő életéből még 38 esztendő volt h átra, birodalm a fennál
lásából négy évtized. Aligha sejtette, m i lyen végzetes ez az ajándék, hogy 1914. június 28-án ebben a városban dördülnek m ajd el azok a lövések, am elyek nem csak Ferenc F erdinánd trónörökös életét olt ják k i, hanem a m onarchia széthullását okozó első világháború kezdetét is jelzik m ajd. Az uralkodó egyelőre kényelm etlen helyzetbe került. R égóta ácsingózott arra, hogy a birodalom gyarapítójának szerepé ben tetszeleghessen, és m ost azt kellett ta pasztalnia, hogy m indkét birodalom m indkét fele ódzkodott az új szerzem ény től, lakossága szláv elem ének m egnöveke désétől tartva. Ferenc József nem szaba du lh ato tt meg m inden zavarba ejtő szituá ciótól olyan könnyen, m in t a boszniai h e lyi előkelőségek hódoló küldöttségének tiszteletére rendezett díszebéden. A „galadiner” fogásai után okkupálók és okkupáltak egyaránt aranycsészéket kaptak il latosított vízzel és benne úszkáló virág szirm okkal, hogy szájukat, kezüket leöb lítsék. Az egyik bosnyák félreértette a csé sze rendeltetését, és tartalm át frissítőnek vélvén egyetlen hajtásra kihörpintette. Az uralkodónak arcizm a sem rezdült - ellen tétben a pukkadozó nevetéssel küzdő ifjú főhercegekkel - , fegyelm ezetten fölemel te csészéjét, és kiitta ő is. A két tartom ányt végül nem csatolták a birodalom egyik feléhez sem; közös igazgatás alatt m aradva, a közös pénzügym iniszter gondjait szaporították. Kállay B éninek két évtizedébe tellett, m íg elérte, hogy Bosznia és H ercegovina legalább rentábilis legyen a M onarchia szám ára, igaz, ebbe nem szám ított bele a katonaság fenntartása, azt ugyanis az osztrák és a m agyar parlam ent m egajánlotta össze gekből tarto tták fönn. S noha a két szerze m ény A usztria-M agyarország legelm ara d ottabb tartom ánya m aradt a dualizm us összeomlásáig, mégis m egindult a tőkés fejlődés útján; közoktatása, egészség ügye, bányászata, ipara és közlekedése te rén gyors fellendülés kezdődött. A török rabiga alóli felszabadulás m eg hozta Bosznia és H ercegovina népének a korszerű állam egyik vívm ányát, az álta lános hadkötelezettséget is. (Ez ellen 1882-ben m ár felkeléssel tiltakoztak a ke resztény h itű parasztok, akik am úgy is m érhetetlenül csalatkoztak a M onarchia korm ányzatában, am iért az megegyezett a m oham edán birtokosokkal, m égpedig az ő rovásukra.) N égy kiegészítő kerület re osztották a tartom ányokat, Szarajevó, M ostar, Banja L uka és D olnja Tuzla székhellyel. A közös hadseregben megje lentek a vörös fezükről m egism erhető bosnyák katonák. 89
A „gyöngyélet”
z O sztrák-M agyar M onarchia népeit „fegyverben és zászlók alatt” bem utató félhivatalos jel legű könyv 1889-ben a maga irodalm iaskodó stílusában írja le a „dísz kivonulást” . A jelenet bárm elyik hadtest parádéján lejátszódhatott, In nsbrucktól L em bergig, Prágától Szarajevóig, legfel jebb az uralkodó legm agasabb jelenléte szám ított kivételesnek, s helyette valam e lyik főherceg képviselte a legfelsőbb h ad u rat, esetleg a hadsereg főfelügyelője és háború esetére kijelölt főparancsnoka, A lbrecht főherceg, tábornagy, később meg tanítványa, Ferenc F erd in án d tró n örökös, lovassági tábornok. „A városban m ár korán reggel élénk m oz gás uralkodik. Inn en is, onnan is m egszó lal az ezredzene hangja. A zászlók elhozat nak és az ezredek gyülekező helyére vitet nek. A ztán kivonulnak a csapatok lobogó zászlókkal, harsogó zeneszó m ellett, p on tosan m egszabott útvonalakon, hogy az oszlopok egym ást ne keresztezzék. Jóval a kitű zö tt óra előtt feltűnnek az oszlopok élei a dísztér szélén, hol m ár a vezérkari tisztek és segédtisztek altisztekkel a felál lítás keretvázát m egjelölték. Az I-ső gya log hadosztály az első harczvonalban, a 2-ik a m ásodik harczvonalban, a tüzérség
92
és lovasság a harm adikban, a vonat a n e gyedik harczvonalban. H arczvonal-távköz 100-100 lépés; a gyalogság töm egek ben , m ert ha fejlődött vonalakat alakíta n a, még a csekély békelétszám m ellett is iszonyatos hosszúra nyúlna és az egész el tévesztené hatását, úgyhogy nem is volna többé parádé, hanem csak egy beláthatat lan »sorfal«. A csapattestek bevonulnak felállítási vonalaikba és alig telik el 20 perez, kiigazodva állanak m in t a zsinór. A díszfelállás kész. O Felségét jobbról várják. Ez az egész felállítást befolyásolja. Az első harczvonal jobb szárnyán nem volna zenekar, m ert a szárnyon egy vadászzászlóalj áll, m ely nek nincs zenekara. A legközelebbi ezred zenekara helyet cserél vele. Az ezredpa rancsnokok ezredjeik jobb szárnya előtt állanak, a századparancsnokok századjaik jobb szárnyán; a zászlóaljparancsnokok, arczczal zászlóaljaik felé, 20 lépéssel zász lóaljaik közepe előtt; segédtisztek és ve zérkari tisztek a fogadási szárnytól kifelé; d andárnokok és hadosztályparancsnokok seregtesteik szárnya előtt. Albrecht főherceg tábornagy akkor is a toliforgós csákót hordta, amikor az már csak en parade volt rendszeresítve - a z örökkévalóság jelképeként talán
Az egész töm eg feszült várakozás lázá ban van. A százados m egnézi, vájjon m in den em ber bal sarkán állva m aradt-e, hogy a »vigyázz!« vezényszóra a nehezen elért igazodás el ne vesszen; a dandárnok m ég egyszer végig vágtat az arczvonal előtt, még egyszer m egnézi: van-e fede zés, van-e sorköz, - itt m ég egy kis helyreigazítás, o tt egy kis figyelm eztetés, no m ég egy utolsó intés, - 9-et ü t a toronyóra - és m ost - egy fényes csillogó lovascso p o rt épen m ost kanyarodik elő az utolsó utczából, mely a dísztérre vezet. Egy m egrezzenő m ozdulat fut végig az ezernyi csapatok töm egén. A zászlóaljkürtös a legfelsőbb h ad ú r számára szabályozott k ü rtjeit fújja: »három egész hívó és dísz jel«. - »Vigyázz!« - az ünnepélyes pillanat elérkezett. Síri csend honol. Tökéletes m ozdulat lanság uralkodik. A kíséret közeledik. M ár világosan előtérbe lép Ő Felségének a császár- és királynak daliás alakja telivér p aripán; - a hadtestparancsnok kardjával in t, és felhangzik a jobb szárnyon álló zászlóalj parancsnok csengő vezényszava: »Zászlóalj, jobbra nézz! Tisztelkedj!« - A zenekar rázendíti a néphym nust, m elynek m egható hangjai m ellett a h a d testparancsnok O Felségének elébe lova-
goi; három szor villog a k ard a mell előtt, míg utoljára m élyre süllyesztve a pengét, jelentést tesz a kivonult csapatok létszá m áról. M ialatt O Felsége végig lovagol az arczvonal előtt, egyik zászlóalj a m ásik u tán a helyes pillanatban teljesíti a tiszte letadást. Zeneszó, dobpergés és trom bita harsogatása kíséri végig az egész szemle alatt. O Felsége a negyedik harczvonal jobb szárnyára ért. - »Vigyázz!« - M ost az összes csapatok m ég egyszer és egyidejű leg teljesítik a tiszteletadást; csak úgy zúg a nyolcz zenekar és túlharsogja a dobok és trom biták szavát, a hadtestparancsnok k i kéri O Felsége parancsait a »díszm e nethez«. »D íszm enet jobbra!« - És m in t egy va rázsszóra m egm ozdul az im én t még m oz dulatlan töm eg. H angos vezényszavak egym ást túlkiáltják, m inden csoport m eg m ozdul, m indegyik m egy, egym ás m el lett, egymás m ögött, keresztül-kasul, úgy hogy a beavatatlan néző azt hin n é, hogy ebből a zűrzavarból egy óránál előbb ki nem bontakoznak. D ehogy nem! Előre b etanított és a csapatok előtt jól ism ert ve zényszóra a vonalba fejlődött századok azon helyen, a honnan a díszm enet k iin d u l, szorosan egymás u tán sorakoznak. E zalatt m ár három segédtiszt az »irány« kijelölésére előre lovagolt; a díszm enet pontjától jókora távolságra jobbra-balra felállanak, egy élesen kiigazodott vonalat alakítanak, mely m ellett a díszm enet ol dalán levő vezető tisztesek szoros igazo dásban el fognak haladni. A csapatnál m inden osztag m egalakult és a díszm enet elkezdődik. Legelöl m ég a zenekar előtt, a hadtestparancsnok, az élhadosztály és éldandár parancsnoka, utána a zenekar, ezután a vadászok, és egymás után a 8 gya logezred, m indegyik század éles igazodás sal, teljes fejlődési távközre az előtte és utána haladótól, ruganyos, egyenletes lé péssel, és az elvonulok m inden szeme O Felségére van irányozva, és m inden p a rancsnok három szoros kardem elés- és süllyesztéssel hódol a legfelsőbb h a d ú r nak. A gyalogság u tá n következik a vártü zérség. A nézőre sajátságos benyom ást tesz, hogy ezeknek m enetét oldalról néz ve, úgy tetszik, m intha váltakozva egy vö rös meg egy kék lábszár lépdegélne. E tü nem ény oka a kék nadrágnak vörös oldal csíkja, mely az egyik lábszár külső oldalán előtűnik, m íg a m ásik lábszár, m elynek belső oldala van a néző felé fordulva, a kék posztót m utogatja. (...) M ost elhallgat az öreg dob, csak a fúvóhangszerek játsza nak. Jönnek a tüzérek. Az ütegek tö b b nyire »oszlopban«, azaz négyesével vonul nak el. M inden istráng egyenletesen fe szül, m inden cső, m inden kerék , m inden
Gyalogos menetöltözékben tábori szerekkel (1888.)
tengely egy-egy vonalban, m intha csak m inden üteg egyetlen egy járm ű volna, m inden nyikorgás, m inden zaj nélkül, m in ta jól olajozott gép. (...) M ihelyt végre feltűnnek a huszárok forgós csákói vagy a dragonyosok ragyogó sisakjai és az ulánusok hetyke csapkái, m ár ősi szokás szerint a zenekar, m elyet az utolsó gyalogezred hátrahagyott, rá húzza a Savoyai E ugen herczeg indulóját. (...) N incs káprázatosabb, szebb kép, m in t egy szép, jól lovasított és jótartású lovasszázad. (...) A díszm enetnek vége van. O Felsége kegyes szavakkal búcsút vesz a vezénylő hadtestparancsnoktól és sebes vágtában - kísérete alig ér nyom ába - a ráváró ko csihoz lovagol.” A díszkivonulás az az alkalom , am ikor a lakosság töm egében találkozott a biro dalom hadseregével. H iszen m ikor is lá to tt még katonaságot? Legfeljebb a lakta nyából a gyakorlótérre m enetelőben, a hadgyakorlatok idején, m ind ritkábban beszállásolások alkalmával (roham tem pó ban valósították meg a kaszárnyaprogra m o t), a M onarchia városainak elm aradha tatlan korzóin és prom enádjain, ahol tisz tek sétáltak és bakák, s a zenét az ezredzen ekar szolgáltatta... N o , meg persze
azokban a nem ritka esetekben, am ikor karhatalm i feladatot láttak el a katonák. A m a em bere többnyire irodalm i m ű vekből ism erhet valam it is a M onarchia életéből, s nincs ez m ásként a hadsereggel sem . Igaz, Roda Roda anekdotáit m anap ság alig olvassa valaki, m iként A rth u r Schnitzler Gusti hadnagyai vagy K rúdy Gyula novellája, az Utolsó szivar azA rabs Szürkében is a feledés hom ályába vész, hogy olyan, em lékeiket Roda Roda előfu tár jaként irodalm i form ába öntő kard- és toliforgatókat ne is em lítsünk, m in t Carl T orresani, aki az ötvenes-hatvanas évek állapotait örökítette m eg fekete-sárga lo vastörténeteiben és más novelláiban, vagy R udolf von E ichtal, akinek kincstári élet képeket bem utató folytatásos regényei nagy közkedveltségnek örvendtek a m a guk idejében. K ari K rausnak az O sztrák M agyar M onarchia hadseregéről sem volt éppen sok jó szava A z emberiség végnapjai ban, míg a legnépszerűbb m ű Jaroslav H asek derék katonájának, Svejknek a ka landjait beszéli el, lesújtó képet adva A usztria-M agyarországról és halálba m e netelő fegyveres erejéről egyaránt. S a sor persze folytatható m ég, R óbert M usillal; az ő T örléssé a katonai neveldék, a cögerájok világába enged bepillantást, de jellem ző adalékkal szolgál az anyagilag lecsú szott, nem esi szárm azású tisztikar erköl cseiről M ikszáth K álm án regénye, A N o szty fiú esete T óthM arivalis. M ilyenek voltak ezek az em berek, ho gyan éltek, m iként gondolkodtak? A lak tanyaudvar szemszögéből m ár jóval keve sebb adatunk van, a legénység körében nem igen akadtak olyanok, akik em lékei ket novellákban őrizték volna meg. A fennm aradt levelek többnyire sem m it m ondóak, a katonanóták m eg csak köz vetve árulkodnak a körülm ényekről. K é p ü n k , ábránk akad bőven. Igaz, a festm ények többsége csatákat, parádé k at, tiszteket ábrázol, de F ritz Schönpflug vagy E d u ard T höny karikatúrái és M yrbach Felicián báró rajzai (ő egy élet m űvet adott a kincstári tém ának) köze lebb visznek a császári és királyi haderő hétköznapjaihoz. N em is beszélve a terje dő fényképészetről, m elynek művelői szinte m in d en ü tt ott vannak, a kaszárnyá ban, a gyakorlaton, a kiképzésnél, a dísz szemlén s a háborúban. A m ú lt század vé gének, a századfordulónak, a század előnek az em berei m ég kom olyan veszik, ha a fotográfus eléjük áll: m indenki k i húzza m agát, a telefonista, jóllehet a cigaretta ott lóg a szája sarkában, önkén telenül a gallérjához kap, hogy begom bolja. Pedig nem érdektelen a haderő életé 93
nek tanulm ányozása, végtére is az előbbi felsorolásból - vagyis hogy hol találkoz nak az em berek a katonasággal - kim aradt egy nagyon fontos tényező: az O sztrák M agyar M onarchiában a hadsereg volt az az intézm ény, am elynél szinte kivétel nél kül m inden férfilakos m egfordult, hála a m odern polgári állam „vívm ányának” , az általános hadkötelezettségnek. M inden esztendő októberének első napján ruk k o ltak be az újoncok Ferenc József hadseregébe, ahol tisztjei és altiszt jei várták, hogy kiképezzék őket, „em b e rt, katonát faragjanak” belőlük. Ez pe dig nem volt valami egyszerű dolog, h i szen ahogy az „em beranyag” a legkülön bözőbb színvonalat képviselte, a hivatá sos állom ány sem csupa született pedagó gusból állott. „Az újoncz, a hadseregbe besoroztatván, teljesen idegen viszonyok közé lép, m elyek sok tek in tetb en a m egszokottak tól eltérő nézeteket föltételeznek és oly testi tevékenységet igényelnek, m elyek, m int reá nézve újak és sajátságosak, elein te a legizm osabb em berre nézve is fáradalm asak” - vallja be a gyalogság Gyakorlati Szabályzatának bevezetése. S a reglam a m indjárt meg is határozza, m iként kell e nehézségeket aránylag rövid idő alatt le győzni, oly m ódon, hogy közben tanúság 94
Október 1-én birodalomszerte sok ezer újonc kelt útra, hogy három évre bevonuljon (Thorma János festménye)
tétessék „am az előkelő és hum ánus szel lem ről, mely (...) a m i hadseregünkben tényleg otthonos is” . „D urva bánásm ód rendesen a tudatlan ságnak bizonyítéka és elfojtja az önérze tet, m elyet pedig ébreszteni kell, hogy az a katona igyekezetének rugója lehessen. Restség, rosszakarat és m akacsság b ü n te tést érdem elnek; a büntetés az em bert ja vítja, de a m éltatlan bánásm ód felháborít ja. M inden elöljárónak tehát, ki m int az újonczok oktatója és vezetője hivatásának m eg akar felelni, em berism erettel, em berséges érzülettel, a hivatásbeli köteles ségeknek alapos ism eretével és alárendelt jei jóléte iránt gondoskodó term észettel kell bírnia; m ert csak ily tulajdonságokkal lesz képes m indazon erkölcsi rugókat m ű ködésbe hozni, m elyeknek együttesen kell hatniok arra, hogy az ifjú katona szel lem e élesztessék és kényszer nélkül a kö rülm ényeknek megfelelőleg vezettessék. (...) Az újonczot jóakarólag és barátságo san kell oktatni. (...) A tisztesek m inden kivel egyéniségéhez képest bánjanak; a szorgalm ast és ügyest m egdicsérni és ki tü n tetn i, a gyengét türelem m el oktatni, a hanyaggal pedig szigort kell éreztetni.”
K érdés persze, m ennyire tarto tták be e „rem ek szabályzatot” . H iszen a száz év vel ezelőtti „k. u. k .” propagandisztikus célzatú könyv szerzői is úgy vélik, hogy e szavak „talán nagyon is szépek e gyarló világ számára: (...) az oktatók is sokan vannak, sokféle vérm érséklettel, sokféle kedéllyel; az is bizonyos, hogy a 43° és 51° éjszaki szélesség, valam int a 9° és 270° ke leti hosszúság közötti földterületről sokfé le újoncz kerül ám elő, a tehetség és egyéb alkalm atosság sokféle fokozataival, kik elöljáróik türelm ét nem ritkán kem ény próbára teszik” . Ezek az elöljárók pedig m indent m eg tettek , hogy megvalósítsák a „viribus unitis” jelszavát. Az „előkelő és hum ánus szem léletről” azért D anczer Alfons m űve is árulkodik. „V annak igazán, akik az újonczokat nem jó szívvel nézik; az egyik polgári foglalkozásuk, a m ásik nem zetsé gükért haragszik rájuk” - írja a tisztesek ről. „Az egyik szentül hiszi, hogy a szabók a m enetnél m ind ugrándoznak; a m ásik azt m ondja, hogy a volt fizetőpinczérek nem értik a vezényszót; a gyárm unkások gyengék és fiskálisok, a parasztbéres csám pás, a diák felületes; a hegyvidéki la kók lassan hallanak, de még lassabban dolgoznak; a term ékeny gazdag alföldi gyerekeknek, különösen ha pénzesek,
ördögük van, m ég m ielőtt egyenesen állni tudnának; vannak nem zetiségiek, kiknek különös kedvük telik abban, hogy »jobb ra át!« vezényszóra balra forduljanak, m á sok nem tu d n ak egy lábon állani, és akad nak olyanok is, kik félnek a puskától. V annak szegény pásztorok, kik nem is m erik vezeték- (családi) nevüket; hát te hetnek ők róla szegények, hogy éveken át egyedül m agányosan bolyongtak jószá gukkal az erdős K árp áto k bérczei között, hol sohasem találkoztak valakivel, ki őket m ásként nevezte volna, m int: Jancsi te!? - K önnyen belátható, hogy m ily nehé zséggel járhat ilyen em bereket képezni; a culturának fogalma a m i felfogásunk szerint idegen előttü k ; itt le kell ereszked nie az oktatónak az ily teremtmények gondol kodásmódjához, kifejezéseihez és nyelvé hez, mely különben alig ism er többet száz fogalomnál; ezeket épp úgy m int a gyá m oltalan gyereket m ég a m űvelt em ber együttélésénél elm ellőzhetetlen szükség letek legkezdetlegesebb elem eire is m eg kell tanítani. Igaz, hogy oly arányban, a m int a m űvelődés nyugatról kelet felé előrehalad, a m int a vasutak, a jó közigaz gatás, az iskolakötelezettség stb. az em be rek életszokásait m in d ink áb b nem esíti, az olyan fél vad jelenségek m indinkább ritkábbak lesznek; de valóságban önámí-
M agyar bakák alaki kiképzése. >yA z önérzetet pedig ébreszteni kell” - írja a G yakorlati Szabályzat
tás volna azt hinni, hogy oly tünem ények szórványosan elő nem fordulnak. A ki ezt tagadná, egyúttal igazságtalan volna a had sereg iránt; m ert ezzel figyelmen kívül ha gyatnék a hadseregnek egyik legnehezebb feladata, t. i. az, hogy m iképen kell neki a m űveltség legalacsonyabb fokán álló pol gárokból is jól használható katonákat ké pezni és azzal az egyéneket eddigi tespedésükből szellemileg és erkölcsileg kiem elni; bizony m ég vannak félreeső völgyek és er dők, a hová m ég máig sem hatolt más szel lem i élet sugára, m int az, mely a katonai elöljárók közvetítése folytán be-betévedt. (...) A m űveletlen újonczczal szem ben, vi szont az olyanok, kik sűrű népiskolákkal, fejlődött iparral, rendszeres földmíveléssel bíró vidékről valók, feltűnő ellentétet képeznek. A nép-iskola áldásai csaknem kézzelfoghatólag lépnek a szemlélő elé; csak végig kell m enni a helyőrségi börtö n ö kben, csak be kell tekinteni a büntetési jegyzőkönyvekbe, és azonnal felism erhe tők a népnevelés áldásos hatása, valam int hiányának káros következm ényei.” Félreértés ne essék, ez a tarkabarkaság csak az egész hadsereg szintjén jelentke zett, az egyes ezredek hom ogénebb képet
m u tattak , hiszen kiegészítő kerületük m indig azonos m aradt. A M onarchia igen tarka és kevert nem zetiségi összetétele m ellett persze így sem jöttek létre hom ogén ezredek. A biroda lom számos vidékén m ás nem zetiségű la kosság élt városon, m int falun, más nyel ven beszéltek ugyanazon járás különféle községeiben, sőt, olykor egyazon falu két végében.
A laktanya A m ikor az osztrák-m agyar hadsereg újoncai október 1-jén bevonultak, külle m ük is alaposan m egváltozott. Tegnap még cifra nem zeti viseletet, de legalábbis városi civil ru h át h o rd o tt valahányuk, m ára ki-ki ócska gyakorló m u n d ért ka p o tt, haja is egyform ára - „elöl 6 Zi, hátul 2 ii centim éterre” - levágva. Az első tu dom ány, am ire m egtanították őket („hadd engedjen föl a laktanyában a m e revségük”), a „salutálás” , a jobb kéznek a sapka ellenzőjéhez való emelése. Ezzel az első kudarcélm ényt is sikerül megsze rezni - igaz, ez azóta is így van a világ vala m ennyi seregében. A ztán a vigyázzállás, a balra nézz, a jobbra át, az egyenkénti és csoportos m enet következett, a m ozdula
tok elsajátítását a „svajczi szobatorna” , kiváltképp a csuklógyakorlatok sokasága segítette, m ely u tó b b i a puska kezelésé hez szükséges készségek fejlesztését szol gálta. N éhány nap m úlva a gyakorlótéren folytatódott az oktatás. A m egterhelése k et óvatosan szaporították, az első két h étben az újonc naponta három óráig, a következő k ét h étben négy, azt követőleg két hétig öt, az utolsó k ét hétben pedig hat óra hosszat gyakorlatozott, ehhez n a ponta egy óra elm életi oktatás, „iskola” járult. E bből kiderü l, hogy a gyalogos k a tona alapkiképzése nyolc h ét alatt be is fe jeződött, az újonc egyenként és szakasz ban m indazzal m egism erkedett, am it a szabályzat szerint tudnia kellett. K ik ép zése ezután azonban tovább folytatódott, m ert m agasabb kötelékben kellett begya korolni m indazt, am it a kiképzés első nyolc hete alatt m egtanítottak. Az úgyne vezett katonaesztendő ezért hagyom ányo san század-, zászlóalj- és ezredidőszakra osztódott. A bevonulást követő év jún iu sáig tarto tt a leghosszabb szakasz, a szá zadidőszak, ebből az első k ét hónap ju to tt az újoncok alapkiképzésére, június 20-tól július 20-ig gyakorolták a zászlóaljköte lékben végzendő m ozdulatokat, m ajd a július 20-tól augusztus 9-ig tartó idő volt az ezredé. A csapatkiképzésnek ezzel vége is lett, ezután kezdődhettek a csapatok al kalm azását célzó harcgyakorlatok, a d an dár-, hadosztály-, sőt hadtestszintű gya korlatok, m elyek betetőzését, szó szerinti m egkoronázását az évenkénti nagy őszi hadgyakorlat jelentette, m elyen általában a legfelsőbb h adúr személyesen is részt vett, s akkor ezt császárgyakorlatnak hívták. A katonaesztendő leteltével azonban a tényleges - korabeli kifejezéssel élve: „tettleges” - szolgálat további k ét hosszú esztendeje következett, m elyek során a katonák azt gyakorolták, am it az első év ben m egtanultak. Az oktatás, a további kiképzés szüntelenül folyt; a tantárgyak nak nem volt se szeri se száma. M íg az első időkben term észetesen az olyan gyakorla ti dolgokon volt a hangsúly, m in t a h átb ő rönd , a „b o rjú ” helyes és célszerű pakolá sa, vagy a laktanyarend, vagy az őrszolgá lat alatti kötelm ek - m indezeket, akár az elsősorban kézügyességet igénylő felada tokat, az altisztek sulykolták bele a le génységbe, u tó b b az elm életi, összetet tebb tananyag is m ind több helyet kapott. Persze nem éppen Clausewitz m űveit ol vastatták a bakákkal, hiszen m ár az is eredm énynek szám ított, ha azok a szolgá lati szabályzatot kisilabizálták. (A közös hadseregben számos segédkönyv volt for 96
galom ban, amelyek a m egkövetelt ism e retek et a legénység anyanyelvén és „a köz legény felfogásához jobban hozzásim ul va” tartalm azták, legalábbis „a rideg hiva talos kiadásokhoz” képest, m elyek csakis n ém et nyelven jelentek m eg.) Az osztrák-m agyar hadseregben az el m életi oktatást teljes egészében a tisztek feladatává tették, „ ...o tt, hol szellemi és erkölcsi behatásról van szó, o tt, hol a k a tonai m űvelés és nevelés forog szóban, ott m inálunk a tiszt és a hadapród kerül elő térb e” - hangzott a hivatalos elképzelés. - „N em m intha a m i hadseregünkben ta nításra alkalmas derék altisztek nem vol nának; hisz ahol vannak, fel is használják őket. D e általában a katonával oly tanítót akarnak szem beállítani, ki nálánál a m ű veltség sokkal m agasabb fokán áll és k i n ek felsőbbsége előtt a tanítvány önként és készséges tisztelettel m eghajlik.” Az osztrák-m agyar hadseregben ennek következtében sokkal szorosabb volt a tisztek kapcsolata a legénységhez, m int az a korban általában szokásos volt. A cs. és kir. altisztek szerepe összehasonlítha tatlanul jelentéktelenebb volt, m int pél dául N ém etországban vagy Franciaor szágban, olyannyira, hogy külföldi m egfi gyelők az osztrák-m agyar altisztek érté k é t, csaknem létét is tagadták. T ény,
hogy ezek valóban csak segédei voltak a tiszteknek, s m egkím élték őket a felü gyelet és az ellenőrzés örökös egyform asá gától. Á rulkodik a szerepek fontosságá ról az is, hogy m íg például a vilmosi N é m etország leszerelt katonái elsősorban a „Spiefi”-ről, az őrm esterről m eséltek otth o n , ha kérdezték őket, az osztrák m agyar katonák sokkal inkább a „filer” ú rró l, vagyis arról a szakaszvezetőről, aki m indennapjukat m egosztotta velük - és pokollá tehette az életüket - , m eg a kapi tány ú rról, a század apjáról, akitől elsősor ban függött, hogy valakinek jó vagy rossz a sora a századnál. A három esztendei szolgálat legnagyobb részét a laktanyában töltötték el A u sztriaM agyarország katonái. Ez ma term észe tesnek tű n ik , de a X IX . században még a század közepén sem volt ritkaság a bekvártélyozás. Az általános hadkötelezett ség bevezetése nyom án létrejövő töm eg hadsereg elhelyezése a lakosság házaiban azonban elviselhetetlen terheket ró tt vol na m agára a lakosságra, de a fegyelmezési, kiképzési, harckészültségi követelm é nyeknek is jobban m egfelelt a legénység együttes körletekben való laktatása. Ez pedig kiváltképp a paraszt szárm azású ,JCézitusához kész!”
újoncoknak jelentett először nagy m eg próbáltatást: valaki, aki egész addigi éle tében tanyán élt, s alkalm asint évszámra nem látott m ást, csak családtagjait, kivéve legföljebb a vasárnapot, am ikor elm ent a tem plom ba, váratlanul ahhoz kénytelen hozzászokni, hogy sehol nem lehet egye dü l, hogy szakasz-, sőt századkörletekben kell hálnia, hogy környezetében folytonos a m ozgolódás és zsongás, folytonosan al kalm azkodni és engedni kell, kevés helylyel beérni az étkezésnél, a tisztálkodás nál, s m indehhez hozzájárul a szokatlan tevékenység, a legalábbis nehezen m eg szokható élelem , a kényelm etlen ruházat, valam int az az érzés, hogy az em ber m in den lépését ellenőrzik, azaz „a felügyelet és nevelő behatás” . Am i a laktanyákat illeti, m ég D anczer Alfons szerint „sem éppen a kényelem nek és az idyllikus érzelgésnek hajléka” volt bárm elyik. K iváltképp nem a régi kaszár nyák, m elyek nagy része II. József idejé ből szárm azott. A prak tik u s dolgok iránt igen fogékony császár nem egy kolostort és m ás, eredetileg igencsak különböző rendeltetésű építm ényt átalakíttatott a k a tonaság céljaira, jóllehet ezek csekély m értékben voltak alkalm asak nagyobb tö m egű em ber elhelyezésére. H ideg, sötét k örletek, az egészségügyi követelm ények
elhanyagolása volt jellemző e rideg épüle tekre. N em voltak sokkal jobbak azok a későbbi laktanyák sem , amelyek Ferenc József uralkodásának elején épültek; fő rendeltetésük nem a kényelm es elhelye zés, hanem az erődszerű védelem céljai n ak való megfelelés volt. (Ma is áll például Bécsben a Rofiauer K aserne téglaépüle te, bástyaszerű tornyaival, kazam ata jelle gű legénységi term eivel és zárt folyosói val, lőrésnek kiképzett ablakaival; párját, a F ranz-Joseph-K asernét alig negyven éves tündöklés u tán a század végén lebon to tták , hogy helyén O ttó W agner Postatakarékhivatala em elkedjék.) A belső u d varos laktanyák helyett - anélkül persze, hogy azokat m egszüntették volna - a nyolcvanas években m erőben új típusú kaszárnyákat kezdtek építeni az egész b i rodalom ban, igen sok közülük máig ere deti rendeltetésének megfelelő célt szol gál, álljon b ár B écsben, B udapesten, P rá gában, K rak k ó ban, Z ágrábban, Lem bergben vagy C zernow itzban. (Az egyko ri M onarchia valam ennyi városában sza kasztott egyform ák a jó öreg vasútállom á sok, hivatalok, iskolák, színházak és ka szárnyák.) A laktanya épülettöm bjei ezekben m ár bizonyos távolságra állottak egymástól, a lóistállók nem a legénységi körlet alatti
földszintet foglalták el, volt külön ebédlő, hálóterem , iskolaszoba, m osókonyha, m osdóhelyiség, szellőzés, vízelvezető, öb líthető illem hely s egyéb m odern vív m ány. Ez az az időszak, am ikor a városo k a t is csatornázzák, a vizet fölvezetik az em eletekre, ha nem is m inden lakásba. D e m ég jó darabig előfordul, hogy a ka szárnyából kispórolják a m osdót, s a baka saját evőcsészéjében kénytelen tisztálkod ni. A század végén is akadt olyan csapat test, am elyiknek nem jutott megfelelő el helyezési épület; kiváltképp lovasezredek voltak kénytelenek G alíciában, de olykor M agyarországon is a szabad ég alatt tábo rozni, vagy a katonákat a falvakban be szállásolni. A kkoriban pedig sem m i kivetnivalót nem találtak abban, hogy valakinek a há zába, sőt az ágyába bekvártélyozzanak egy bakát vagy egy ulánust, igaz, évszáza dok óta ez volt a szokás. A beszállásolási rendszer m ég a paraszti építkezésre is ha tással volt, sok helyütt több lakóhelyisé get és istállót ép ítettek, hogy elférjenek a kvártélyos katonák és lovaik, s a beszál lásolás m iatt ne kelljen a családnak a kam rába vagy az istállóba szorulnia. T örvény is rendelkezett a beszállásolás ról. 1879-ben ez m ár pontosan m eghatá rozta a m odern laktanya irán t tám asztható követelm ényeket, s a kaszárnyaprogram m egvalósítását különböző kedvezm é nyekkel siettette. A törvény szerint, ha egy község laktanyát ép ített - m égpedig „rendes laktanyát” és nem „szükségbe lit” , am inek a régi kaszárnyák is tekinten dők voltak az új besorolás értelm ében - , az állam a férőhely arányában naponként hat krajcárt fizetett, ami évenként 21 fo rin t 90 krajcárt te tt ki, egy zászlóalj laktanya esetében (tiszti lakások nélkül) ez m ár évi 7000 forintra rú g o tt, s a fizetést legalább 25 évre garantálták, akkor is, ha a laktanya kapacitását nem használták volna ki. Ü zletnek persze így sem nevez hető a laktanyaépítés, de a község lega lább m entesült a beszállásolással járó te r hektől. A hálókörlet az új laktanyákban sem volt éppen bálterem . A szabályzat „m in den közlegény és őrvezető szám ára 4 lA , az altiszt szám ára 6 Vw négyszögm éter” te ret írt elő, úgy hogy m inden lakó után le gyen 15 3/io köbm éter levegő, ahogy a ko rabeli szakaszparancsnokok kom m entál ták: „ezt nem is szűkén m érik, odakünn is van m ég elég” . A katonák általában páro sával háltak, m inden ágypár között 40 centim éter térközt kellett hagyni, míg az ágypár ágyai között 16 centim éter m a radt. Az újonc öregkatonát k apott háló társul, a hanyag „egy buzgó pajtást” . A ta 97
karókat a szalm avánkosra kellett hajto gatni (term észetesen „elvágólag”), legfelülre k erü lt a sapka. A ruhafogason füg gött a hátbő rö n d , a tábori kulacs, a töl ténytáska, a derékszíj az oldalfegyverrel, az összehajtott köpeny befelé ford íto tt bé léssel és a törülköző. Az egyéni felszerelés további tárgyait fönt a polcon kellett elhe lyezni, a többi ruházatot „takarosan öszszehajtva, egyenesre összerakva” , mellé a csákót, a sajtolt fehér bádog evőcsészét és a kenyeret. A bakancsok a M onarchia egész hadseregében „sarkaikkal a fal felé” álltak az ágynak „fejvége” alatt. Az ágy alatt k ap o tt helyet a legénység apró ládácskája. A vászon kenyértarisznyát az ágy mögé kellett b újtatni. M inden ágy fö lött ott függött a „fejczédula” a katona n e vével és rendfokozatával. Az éjjeli kényelm et szalmazsák derékalj szolgálta. Első m egtöltéséhez 22 Vw kiló szalmát kellett felhasználni, azután négyhavonként 11 Vw kiló új töltelék volt ren d szeresítve, „különben se nem kem ény, se nem p uha és ha elég sű rű n k iü rítik és újra töltik, szagtalan és jó egészséges fekvés esik rajta” . A szakaszvezetőnek ágyfüg göny is dukált. A szobákban asztalok is álltak két-két paddal. Az altiszteknek külön-külön k i sebb asztal volt rendszeresítve. H úsz em berenként járt egy petróleum lám pa, tíz tíz em berre egy vizeskanna és m inden szoba u tán egy köpőláda. H úsz-húsz em berre ju to tt egy-egy „m osdókészülék” vö dörrel, ennek az ajtó előtt volt a helye. Az őrm esterek és a hadapródok k e tte sével laktak egy szobában, a számvivő al tisztek egyedül. N ős altiszteknek is járt külön szoba, konyhával, padlással és fás kam rával. A pusk ák a folyosón lógtak szorosan egymás m ellett fölakasztva egy vasfogas ra, a dob pedig az előtt a szoba előtt füg gött értelem szerűen, am elyikben a dobos hált. Az élelem , a m enázsi napi egyetlen fő étkezésből állott. Igen gyakran főztek g u lyást a nem m agyar ezredeknél is. A h ú s adag 190 gram m (egyharm ad font) m ar hahúsban volt m egállapítva. A közétkezé si pénz m aradékából m ég egyszer főztek gom bócot, paszulyt, káposztát, burgo nyát, vagyis valami laktatót. M indehhez kenyéradag, a „kom iszkenyér” járult (ezt tarto tta a baka a kenyérzsákjában), kisza b o tt m ennyisége 840 gram m volt. E nnek aztán elegendőnek kellett lennie az egész napra. A közétkezési pén zt a hadtesthadbiztosságok szabták ki a piaci árak függvényében. A csapattesteknél tö b b nyire „nagybani közétkezés” folyt, ez azt jelentette, hogy valóságos fogyasztószö 98
vetkezetek alakultak, m elyeknek megvolt a szállítójuk, szerződéses rak tá ru k , pincé jü k , eladóhelyiségük, a gazdászati keze lést pedig egy tisztekből és legénységi ál lom ányú személyekből álló vegyes bizott ság vezette. Az egyszeri rendes étkezés persze vajmi kevés volt olyan fiatal legények szám ára, akik nagy fizikai m egterhelésnek voltak kitéve, m égha a hivatalos vélemény sze rin t „a legénység élelmezését általában nem lehet elégtelennek m ondani” . Bősé gesnek még kevésbé. Olyan vidékről szár-
H a d i érem
mazó katonák, ahol három szor, ötször is ettek az em berek, m in t például a nagyét k ű stájerok vagy felső-ausztriaiak, bizony alaposan lefogytak az első időkben, igaz, a szegényebb vidékről bevonulok közül m eg ném elyek m eghíztak. N ém i javulást hozott az élelm ezésben, am ikor reggelipénzt is engedélyeztek, és pedig naponkint és fejenkint egy 26/ioo krajcárt. E zért például rán to tt levest lehetett főzni, m inden em berre 2 gram m lisztet, egy dekagram m zsírt és másfél gram m köm énym agot szám ítva, m áshol konzervlevest, teát vagy feketekávét főztek. Az élelmezési adagokat egyébként pon tosan m eghatározták. Bosznia-Hercegovina okkupációjával kapcsolatban m ár szó esett a katonák ellátásáról és az élelem be szerzéséről. H a m ost fölidézzük, m ekko ra adagokban m érték a hadiélelm et, könnyen beláthatjuk, hogy a rendkívüli erőfeszítésnek k itett hadra kelt sereg tag
jai nem érezték m agukat túltápláltnak, s a beszerzéskor hajlamossá válhattak a túlkapásokra. A katonák hadi élelm ét három féle ada golásban irányozták elő. A teljes adag, mely kigondolói szerint többet nyújtott, m in t am ennyi „az em beri test fenntartásá hoz m úlhatatlanul szükséges” , a követke zőkből állott: 2 kávékonzerv (92 g) 400 g friss m arhahús 140 g főzelék (rizs, árpakása, dara, hüve lyesek, köleskása, pohánka, szárított tészta) 700 g friss kenyér 36 g dohány (tiszteknek nem kellett so dorni, ők 25 cigarettát vagy 5 szivart kaptak) 3 0 g só Zi paprika 20 g zsír 1 g szárított leveszöldség 5 g hagyma 2 cl ecet ital (ami állhatott 36 cl borból, 72 cl sör ből, 9 cl pálinkából vagy 6 cl rum ból) M indezt persze nem osztották ki fejen k é n t, hanem ennyit szám ítottak például a főzésnél. Feltéve, hogy sikerült besze rezni. A szabályzat ugyanis m egengedett egy szabványos adagot, mely a teljes adagnak azt a részét alkotta, mely „huzam osabban tartó napontai kiszolgáltatás m ellett is még elégséges táplálkozást n y újt” . (E té ren persze nagy m értékben eltért a hadtáptörzsek tisztjeinek és a harcoló katona ságnak a vélem énye.) Á ltalában a szabvá nyos adag összeállítása olyan volt, m int a teljesé, hiányzott belőle azonban a hagy m a, az ecet, az ital, s kisebb volt a dohány fejadag. Ám a hadvezetés gondolt a legm osto hább körülm ényekre is. E rre az esetre eszelték ki a tartalék adagot, ez volt a „leg csekélyebb m érték , melyből az em berek több napon át szükségből még m egélhet n ek ” . Egy m onarchiabeli szakíró leírása szerint: „T érfogata csekély, súlya ki csiny, minélfogva az em berek több ilyen adagot vihetnek m agukkal.” A k ét kávé konzerv nem hiányzott belőle, ehhez já ru lt 200 g húskonzerv, 30 g só, 200 g k é t szersült, 18 g dohány. H a a baka egy nap alatt felélte több ilyen tartalék adagját, ak kor vagy koplalt, vagy harácsolt, ha tu d o tt... E zt a szabályzat is szám ításba vet te, m egjegyezte ugyanis: „.. .a szabványos és a tartalék adagot, hacsak lehet, az or szág segélyforrásaiból a teljes élelmi adag ra ki kell egészíteni.” (V onatkozott ez
a lovak fejadagjára is. Az ő teljes adagjuk 6 kg zab és 3 kg széna volt, a szabványos csupán 5 kg zabot, m íg a tartalék adag 2 és fél kg zabot tartalm azott.) A hadsereg-parancsnokságoknak, sőt esetenként a többi m agasabb parancsnok ságának m indazonáltal jogában állt „na gyobb fáradalm ak vagy m ásként kedve zőtlen viszonyok közö tt” a m egszabott adagokat „a rendelkezésre álló készletek figyelembevétele m ellett” egyenként vagy egészében m egkétszerezni. A hadi élelmezés fő tápláléka - a konzervek m ind jobban növekvő jelentősége ellenére - a kenyér és a hús m aradt. A kenyeret vagy a lakosságnak kellett szállí tania a csapatok első vonalában a helyszí nen vett (vagy harácsolt) lisztből, vagy az előreküldött katonapékeknek a civil la kosság kem encéiben m egsütnie. Az egyes hadtestek m ögött tábori sütödék is m ene teltek, kocsijaikon tábori kem encékkel, melyek 24 óra alatt 40-50 ezer adag k e nyeret voltak képesek m egsütni. M ivel azonban e tábori sütödéknek a csapattal együtt kellett haladniok (olykor visszavo n ulniuk, bár ez az eshetőség nem szere pelt a szabályzatban), és a legnagyobb erőbedobás m ellett, öt m enetnap alatt is csak negyvennyolc óráig sü th ettek , s m i vel kenyeret a messze lem aradó hadtápál-
A S qejk beöntéskúrájának itt bizony nyoma sincs
lom ásokról nem volt tanácsos előre szállí tani, hiszen a kenyér könnyen rom lik, a csapatok bizonyos napokon (olykor na gyon sokszor és sokáig) kétszersültet kaptak. A húsellátás is gyakran nehézségekbe ütk ö zö tt harci körülm ények között. A hadm űveleti területről az ellenség és a lakosság többnyire nem átallotta elhaj tani jószágát, a csapat után hajtott gulyá k at m eg nem egyszer m arhavész döntötte le (m iként ez például az 1870/71. évi porosz-francia háborúban történt), s e gondon csak a konzervek m ind k iter jedtebb alkalmazása segített. A szeszes italokat „egészségi szem pont ból a test m elegítésére és az idegek élénkí tésére” szánták. Egymilliós hadseregnek azonban olyan töm éntelen bor kellett vol na, am ennyit a kor színvonalán szállítani nem volt lehetséges, s a borok a hosszas zötykölődést sem szokták m inőségrom lás nélkül elviselni. Ez okból m enetek alatt a csapatoknak inkább pálinkát vagy ru m ot osztottak k i, mely italok „a kisebb adagok folytán könnyebben szállíthatók messze vidékről” , vagyis könnyebben m egoldható, hogy az ital „a szervezetre erősítő, jótékony hatást” gyakorolhasson,
a bor vagy a sör pedig azon napokra m a rad , m ikor a csapat „elég szerencsés, hogy a hely színén borpinczét vagy serfőzdét talál” . B ékeidőben a laktanyában elvileg a kantinból volt pótolható az élelem , feltéve persze, hogy volt m iből, m ert hiszen a zsoldból erre nem igen futotta. A közle gény ötnaponként, m inden hó 1., 6., 11., 16., 21. és 26. napján „a teljesen egybe gyűlt század szem eláttára a századosnak vagy legalább a napot tartó tisztnek jelen létében” 30 krajcárt kap o tt, azaz m inden napra 6 krajcárt. E bből m indjárt le is von tak m osópénzül 6 krajcárt, kincstári do hányra szintén 6 krajcárt, elköltött a kato na fénym ázra, a fegyver és a lábbeli kené sére szolgáló vazelinra, zsírra, lakkra és egyebekre 5 krajcárt, ötnapi zsoldjából további 9 krajcár elm ent tiszta nyaksze gélyre és egyéb tisztogatószerre, úgyhogy az öt nap alatt a m aradék négy krajcárnak hághatott a nyakára a kantinban. Ebből nagybani bevásárlásokat aligha lehetett eszközölni. Az őrvezető m ár napi tíz krajcárt ka p o tt, s kiadásai után is m aradt az öt napra m ég m integy 24 krajcárja, a tizedes m ar kát m inden zsoldosztáskor 75 krajcár ü tö tte , a szakaszvezetőét egy forint, az őr m ester pedig 1 forint 75 krajcárt vághatott 99
Honvédségi csapatzászló a magyar nagycímerrel
A kaszárnya A század utolsó évtizedeiben roham tem póban épülő laktanyákban m egfordult a M onarchia szinte teljes férfilakossága, legalábbis a szolgálatra alkalm asak. A m i kor az újoncok október 1-jén bevonultak, küllem ük is alaposan m egváltozott. K i-ki gyakorlóm undért öltött, haját egyform ára (elöl 6 'A, hátul 2 14 czentim éterre) vág ták. N yom ban m egkezdődött a tudom á nyok elsajátítása: előbb a „salutálás” , az tán a vigyázzállás, a balra nézz, a jobbra nézz, az egyenkénti és a csoportos m enet. N éhány nap m úlva a gyakorlótéren foly tatódott az oktatás. A m egterheléseket óvatosan szaporították; az első két hétben naponta három , nem sokára azonban m ár hat óra hosszat folyt a gyakorlatozás. E h hez egy-egy órányi elm életi iskolázás já ru lt. A gyalogos katona alapkiképzése nyolc hét alatt befejeződött, az újonc egyenként és szakaszban m indazzal m e gism erkedett, am it a szabályzat szerint tudnia kellett. A kiképzés ezután tovább folytatódott, hiszen m agasabb kötelékben is be kellett drillezni m indazt, am it a ta nulm ányok első nyolc hetében begyako roltak. Az úgynevezett „katonaesztendő” ezért hagyom ányosan század-, zászlóalj és ezredidőszakra tagolódott. E zt követ ték a harcgyakorlatok dandár-, hadosz tály-, sőt hadtestszinten, am elynek bete tőzését az évenkénti nagy őszi hadgyakor lat jelentette. A katonaesztendő leteltével a tényleges - korabeli szóval: „tettleges” - szolgálat
Gyalogsági szakasz a laktanya előtt
H onvédtiszti csákócímer (1892)
Ferenc J ó z s e f megtanulta, hogy birodalmának legbizto sabb támasza a hadsereg. Sorra építtette tehát a z olyan védelmi kaszárnyákat, m int a hírhedt bécsi Arsenal
további két hosszú esztendeje követke zett. E nnek során a katonák azt gyakorol ták, am it az első évben m egtanultak. A három esztendei szolgálat legnagyobb részét a laktanyában töltötték el A u sztriaM agyarország katonái. Ez ma term észe tesnek tű n ik , de a X IX . században m ég a század közepén sem volt ritkaság a bekvártélyozás, a katonáknak a lakosságnál történő elhelyezése. Az általános hadköte lezettség bevezetése nyom án létrejövő tö m eghadsereg ilyen beszállásolása a tová bbiakban képtelenségnek tű n t, de lakta nyaépítés m ellett szóltak fegyelmezési, kiképzési és harckészültségi szem pontok is. Egy korabeli propagandaírás árulkodó m ódon úgy fogalm az, hogy a laktanya „nem éppen a kényelem nek és az idyllikus érzelgésnek hajléka” volt. K iváltképp vonatkozott ez a régi, gyakran kolosto rokból átalakított kaszárnyákra, vagy a Ferenc József-i kor erődszerű védelm i laktanyáira. A századvég épületeiből azonban nem egyszer szintén kispórolták a vízvezetéket. A laktanyai életm ód kiváltképp a pa raszt újoncok szám ára jelentett nagy m egpróbáltatást: nehéz lehetett a töm eg hez hozzászokni, ahhoz például, hogy szakasz-, sőt századkörletben kell hálni, hogy a környezetben folytonos a mozgoló dás és zsongás, folytonosan alkalm azkod ni és engedni kell, kevés hellyel beérni az étkezésnél, a tisztálkodásnál, s m indeh hez hozzájárul a szokatlan tevékenység, a legalábbis nehezen m egszokható élelem , kényelm etlen ruházat, valam int az az ér zés, hogy az em ber m inden lépését ellen őrzik, azaz „a felügyelet és nevelő behatás
,yA. bgeblasen!” Zellenberg: L efújták a gyakorlatot Id ill a hadgyakorlaton: pihenő gyalogszázad 1900 körül
¡Pr# .fi ' Jí*■:W •#*,». * . ';
A fenyítésekhez nemcsak azáristom , hanem akiköttetésvagy - m intM oretti festményén a kurtavas is hozzátartozott
■
zsebre, s a tiszteseknek járt m ég kenyérváltság is. D e ebből a pénzből se futotta nagy lakom ákra. A kan tin így inkább fénym áz, lakk, zsír, gom b, tű , cérna, levélpapír, szappan forgalmazásával foglalkozott, s a k an ti nos, a m arkotányosok e kései utódja, ne m igen gazdagodott meg. Ez úgyis attól függött, m ennyi pénzt k ap tak hazulról postán a katonák. A lengyelekről azt be szélték, olyan takarékosak, hogy m ellet tü k m inden kantinos a tö n k szélére ju t, el lentétben a m agyar bakával, akire e téren nem lehetett panasz. Szó esett m ár a kincstári dohányról. Ebből havonta nyolc csomag járt a kato nának négy krajcárjával - a boltban 10-12 krajcárba is belekerült volna. A laktanya illat fő alkotórésze, a szolgálatban a baka egyetlen élvezete volt ez a „kom iszdo hány” . M indezek alapján nem igen tarthatja vonzónak az egykori „k. u. k .” gyöngy életet a m a em bere. Spártaiak voltak a vi szonyok, egyáltalán nem bőséges a táplál kozás, szűkm arkúan m érték az illet m ényt. S a közvélem ény tu d o tt erről, h i szen a hivatalos propagandánál erősebben hato tt a katonaviseltek élm énybeszám oló ja. A gyors iparosodással járó töm eglaká sokat nem véletlenül keresztelte el a n ép nyelv bérkaszárnyáknak, a sivárságot, a vigasztalanságot kifejezendő. Fényes anyagi viszonyok egyébként az altisztek életét sem jellem ezték. A „szol gálati jutalom díj” segítségével az a törek vés érvényesült, hogy az olyan altiszti h e lyekre, m elyek hosszabb tapasztalatot igényelnek, továbbszolgálók, úgyneve zett „kapitulánsok” kerüljenek. E pótdíj a rendes zsoldhoz viszonyítva nem volt csekély: az ő rm ester, aki törvényes k öte lezettségén túl még egy évig szolgálatban m aradt, havi 17 forintot k ap o tt, a szakasz vezető 14 fo rintot, a tizedes 9 F t 50 k raj cárt. T erm észetesen ez a szolgálati juta lomdíj jóval alatta m aradt „az egészséges ipar bérfizetésének” . E nnek folytán azok az altisztek, akik jövedelmező szakm át, m esterséget tan u ltak , ritk án szolgáltak tovább. A kapitulánsok többsége olyan vidékekről k erü lt k i, ahol nehezebb volt az elhelyezkedés, az egzisztenciaterem tés, a m egélhetés, következésképpen a továbbszolgálók m űveltsége is sok k í vánnivalót hagyott maga u tán . M ivel p e dig a hadseregreform után m ind szigorúb ban m egkövetelték a tisztektől a középis kolai végzettséget, ezzel a tiszti pálya be zárult a hivatásos altisztek előtt. „ N a gyobb lett a távolság az »úri« tisztek és a »nem úri« altisztek között, s az utóbbiak legfeljebb fiaikat kü ld h ették a tiszti pályát 102
előkészítő katonaiskolába” - m utat* rá D eák István. A hivatásos katonáskodás igencsak igénybe veszi a szervezetet, az altisztek nem véletlenül látszottak koruknál jóval öregebbnek. A „kivénült, m orgó, dörm ögő” őrm ester, a „grognard” előbb-utóbb terhére vált a századnak - és a százados n ak, vélte a korabeli kincstári bölcsesség. A körültekintő szabályzatalkotók azon b an erre is gondoltak, s kevés intézkedés és indoklása árulkodik jobban egy kor egész m entalitásáról, m int ez a gondosko dás. A szabályzat kétféle m ódon is intéz kedett: egyrészt az az altiszt, aki 18 éven át, vagy ennél tovább, folytonosan a tettleges - azaz tényleges, hivatásos állom ányban szolgált, igényjogosultságot szerzett a rokkantnyugdíjra, akkor is, ha egyébként még erős, egészséges és m u n kabíró volt. Az őrm ester például 18 szol gálati év u tán évi 126 F t, 24 év után 154 F t, harm inc év után pedig 182 F t nyugdí jat k ap o tt, a szakaszvezetőnél az összeg 108, 132, illetve 156 F t, a tizedesnél pedig 108,110 és 130 F t volt. H arm incesztendei szakadatlan szolgálat után m inden altiszt vagy legénységi állom ányú egyén igénybe vehette a rokkantházbeli ellátást. A gondoskodás m ásik m ódja a „polgári államszolgálat” lehetősége volt. Az az al tiszt, aki legalább 12 évet hordta a császár kabátját és bizonyos szakism eretet volt
A 49. honvédzászlóalj, később a 10. gyalogezred I I . zászlóaljának zászlója előoldalán: a „legfelsőbb névjel” ( I F J ) a magyar koronával -
képes fölm utatni, hivatalszolgai, levélhordári és egyéb „alsóbb rangú” állásokat pályázhatott m eg. E zeket könnyen el is n yerhette, m ert a hivatalok szívesen alkal m aztak kiszolgált altiszteket, akiknek h ű sége, fegyelmezettsége és alázatossága fel ől bizonyosak lehettek. T öm egek céloz ták meg a tisztviselői állásokat is, de jóval kevesebb sikerrel, a korabeli indoklás sze rin t „részint mivel az előbb em lített sza kism erettel és alapm űveltséggel az altisz tek nem m indig rendelkeznek, részint m i vel m anapság a legcsekélyebb polgári h i vatalra az iskolatanulm ányokat végzett fi atalság oly töm egesen pályázik, hogy ezek sem m ellőzhetők” . S következzék m indehhez a kincstári társadalom filozófia: „A z első ellátási m ó dozat talán nem nagyon csábító; csekély nyugdíj, szom orú m enhely. Csakhogy nem a mi helyzetünk, hanem azoké sze rin t kell m egítélni, k ik az ellátás e m ódo zatát igénybe veszik. M i vált volna ezek ből, ha más pályára lépnek, ha ifjú éveiket valamely gyárban töltötték volna, ha cse lédek lettek volna valamely parasztm ajor ban , vagy öreg napjaikra a falu szegénye gyanánt kellett volna bevárniok - végze tü k et?”
- hátoldalán: a magyar nagy címer
A m ikor szolgálatról beszélünk, hajla m osak vagyunk csak a városi laktanyákra gondolni, pedig a hatalm as kiterjedésű O sztrák-M agyar M onarchia területén ir galm atlanul eldugott, isten háta m ögötti kis garnizonokban is állom ásoztak k ato nák. H egyvidéki erődökben kém lelték folyton az ország- és szem határt T irolban vagy m ég inkább Bosznia és H ercegovina végein, be-beszivárgó „banditák k al” nem ritkán csetepatéba keveredve. H elyen k ént olyan m ostoha időjárási viszonyok kal kellett m egbirkózniok, m elyek h é t számra lehetetlenné tették , hogy a legény ség a legszükségesebb és halaszthatatlan teendők, az őrszolgálat és a különböző karbantartási, lóápolási, hadtápszállítási m unkálatokon kívül a m in d en t ellepő hó ba, a tengelyakasztó sárba kitegye a lábát. Boszniához képest - ahol a közös hadse reg m indig idegen, megszálló katonaság k én t, m eglehetősen elszigetelve m aradt - a galíciai szolgálat valóságos felüdülés nek szám ított, legalábbis a lovassági tisz tek számára: az unalom nak ugyan itt sem volt ellenszere, de a hatalm as té r, az óriási távolságok rom antikus vonzerővel bírtak. Hogy vajon a legénységre is - arról v itat kozhatnánk. T ény azonban, hogy szinte
m inden katona jobban érezte m agát a b é kés lengyel és ru tén parasztok, a csapat körül unos-untalan ott nyüzsgő - s ki tu d ja, m i m indennel foglalkozó - zsidó handlék körében, m int a boszniai hegyek kö zött. A változatosság kitapasztalására akadt lehetőség bőven, mivel akkoriban szá m u n k ra elképesztő gyakorisággal helyez ték át az alakulatokat egyik állomáshely ről a m ásikra, olykor a birodalom legtávo labbi csücskébe. Részint az indokolta ezt a rendszert, hogy a lakosságra háruló te r h ek egyenletesebben oszoljanak el, de azt a célt is szolgálta e vándoroltatás, hogy a csapatok ne kerüljenek túl szoros kap csolatba a lakossággal, s m egbízhatóan felhasználhatók legyenek karhatalm i fel adatokra. Ez a szerep - tüntetések felosz latása, sztrájkok letörése, zavargások megzabolázása - az idő m últával, a nem zetiségi és szociális ellentétek éleződésé vel m ind nagyobb súlyt kapott. A m egbízhatóságot a fegyelem fenntar tásával is fokozni lehetett, a fegyelmezés egyik szokásos eszköze pedig a fenyítések alkalm azása volt. A usztria-M agyarország fegyveres erőinél a büntetéseket két szigo rú an elkülönített csoportba osztották. Az egyik csoport a katonai bíráskodás, mely három fokon - korabeli szóval élve: h á rom folyam odásban - a helyőrségi bírósá gok, a katonai felső bíróságok és a legfőbb
katonai törvényszék szintjén - folyt. (A m agyar királyi honvédség bíráskodási gyakorlata ettől ném ileg eltért, itt a h ar m adik folyam odást csak mozgósítás vagy h áború esetén vezették be.) A katonai bí róságok kiszabta szabadságvesztéseket katonai fogházakban vagy tábori foghe lyeken tö ltették le, a súlyosabb b ü n teté sek végrehajtására külön katonai fegyin tézeteket létesítettek, a várfogság - a fegyháznak megfelelő büntetés - leülésére pél dául a theresienstadti, kom árom i, aradi, eszéki és péterváradi erődöt jelölték ki. A bírói szabadságbüntetéseken kívül al kalm azták m ég az elbocsátást, az elm ozdí tást, a kitüntetéstől való m egfosztást és a lefokozást; a legsúlyosabb ítéletként pe dig a golyó általi halált, „m egbecstelení tő ” szándékkal pedig az akasztást. A fegyelmi fenyítéseket a fegyelem és katonai nevelés segédeszközének szánva szabták ki. M inden katonáról büntetési jegyzőkönyvet vezettek. Ilyen penitenciák szerepeltek benne: „m egfeddés a ki hallgatásnál, m ert ism ételt figyelmeztetés daczára a kivonuláshoz három szor elké sett” , „nyolczori m egjelenés m enetöl tönyben a kihallgatásnál, m ert a puskája piszkos volt” , „30 napi szobaküldönczszolgálat, m ert az elrendelt takarító m u n k át vonakodva és ellenkezve végezte” , ezután következett a „m egkötözés két órára” , „30 napi laktanyafogság” , ami m indennem ű kedvezm ény megvonásával és különféle különm unkákra való vezény léssel járt, „7 napi m agányfogság, m ert sorban és rendben állva feleselt” , „5 napi szigorú fogság ugyanezen vétségbe való visszaesés m iatt” . Ezzel pedig a százados saját parancsnoki fenyítő jogkörét kim erí tette , a következő fokozatok m ár a zászló aljparancsnok erélyét dicsérték, a legsú lyosabb fegyelmi fenyítést pedig az ezred parancsnok m érhette ki: ez pedig a 15 n a pi szigorú fogság volt, am it nem éppen üdülésnek szántak. A fenyített végig „m a gányzárkában” ü lt, m elyet tíz napig el is sötétítettek, zsoldját napi 3 krajcárra szál lították le, dohányoznia tilos volt, szalma zsákot nem kap o tt, csak pokrócot, hogy a deszkafekvőhelyen, a priccsen takaróz hasson, tíz napon át jobb kezét vasgúzzsal a bal lábához csatolták napi hat-hat óra hosszat, hat napig csak kenyeret és vizet adtak neki. A ltiszteket és őrvezetőket szigorú fog sággal nem lehetett fenyíteni, őket viszont a lefokozás rém e fenyegette; ezt azonban föltétlenül megelőzte a m egintés, mely többnyire nem tévesztette el célját, senki sem vált meg szívesen kiváltságaitól. M indezek a fenyítések semmivel sem voltak enyhébbek vagy szigorúbbak, 103
m int a kor más hadseregeinél. M égis: A usztria-M agyarország hadseregében messze m agasabb volt az öngyilkosságok aránya a szokásosnál. Ez részben azzal m agyarázható, hogy ez a vidék m áig az öngyilkossági statisztikák élén jár a pol gári lakosság körében is, de m inden b i zonnyal igaza van Johann C hristoph Allm ayer-B ecknek, aki a katonák elm agá nyosodásával magyarázza a jelenséget. Az egyszerű baka idegen környezetbe kerü lt, ráadásul olyan vidékre, ahol a lakosság nyelvét sem igen értette. K ivel is cseve gett volna egy fiatal bosnyák G rácban vagy egy m agyar gyalogos H ercegovi nában? A katonákat ráadásul idegen tisztek ve zették, akik ugyan előírásszerűen rendel keztek az ezrednyelv ism eretével, de bizo nyára nem azon a fokon, ami lehetővé te t te volna, hogy a legénység m egossza velük gondjait, gondolatait, leküzdve a köztük lévő óriási társadalm i szakadékot. M inde zekhez hozzávehetjük a honvágyat, s nem csodálkozhatunk, hogy sokan olyan lelki m egpróbáltatásoknak voltak kitéve F e renc József zászlai alatt, am elyekhez egyszerűen nem n ő ttek föl.
A pótlovazás Volt m ég egy újonc állom ánya az osztrák-m agyar hadseregnek; ám az négy lábon járt és nem is rek ru tán ak hívták, h a nem rem ondának, m agyarul pótlónak. Fontosságát m i sem bizonyítja jobban, m int hogy a hadseregszervezeti tankönyv rögtön az általános bevezetés és a véderő törvények taglalása u tán tér rá a lóállo m ány beszerzésére. A pótlovazás, a R em ontierung legalább olyan fontos volt abban a korszakban, am ikor m ég ezek az állatok tették lehető vé a hadra kelt sereg m ozgását, m int az újoncozás. M anapság derültséget k elt, hogy akkoriban a lovak is hadköteles k o r ba léptek, am ikor m egkezdték negyedik életévüket, a tényleges szolgálatra való beállításuknak pedig feltétele volt, hogy legalább ötödik és legföljebb hetedik évü k e t betöltsék. A fegyveres erő számára szükséges lovakat és m álhás állatokat bé ke idején bevásárlás, m ozgósítás esetén pedig kisajátítás ú tján szerezték be, m ely utó b b it finom an országos lóállításnak avagy előállításnak nevezték (vom L ande gestellt). Részleges mozgósítás esetén, m árpedig a világháborúig csak ilyenre ke rü lt sor, tek in tettel a csekélyebb szükség letre, a beszerzést szintén vásárlás ú tján valósították meg. A pótlovazást pótlóavató bizottságok 104
Ó , a z a tiszti virtus!
végezték; ilyenekből jó néhány állandóan m ű k ö d ö tt, B udapesten, Szegeden, Lem bergben, Rzeszów ban, N agykanizsán, a Beszterce m elletti Bilakban (a K irály hágón túl) és M iskolcon. E kom issziók a bevásárolt lovakat tö b b n yire szétosztották a csapatok és az intéz m ények között. Az engedéllyel rendelke ző csapatok saját vásárló- bizottságot ta r to ttak fönn. A pótlovazás zöm m el ősszel folyt, ta vasszal és nyáron csak annyi lovat szerez tek be, am ennyi a rendes úton beálló fo gyaték pótlására kellett. A pótlóavató bizottságok a hírlapokban h ird ették ki, mely napokon avatnak fel nagy szám ban lovakat, de hatalm as h ir d etm ényt akasztottak ki a községházák kap u in is. Az alkalm asnak talált lovakat a helyszínen nyom ban kifizették, mégpe-
A nehéz hegyi terepen öszvérekre málháztak
dig a közös hadügym inisztérium által m inden évre m egállapított átlagos pótló árakon, am elyektől persze gyakran eltér tek. Az árak különböztek a hátas- és a vonatcsapatbeli hám os vagy m álhás lovak, valam int a tüzérségi hám os lovak eseté ben. M eg volt határozva a pótlójutalék is: eszerint békeidőben a hátaslovak békelét szám ának 12 százaléka, a hám os lovaknak pedig 10 százaléka ju th ato tt fogyatékba. E szerint a hátaslovaknak nyolc, a hám osoknak pedig tíz évig kellett szolgálni, m i előtt leszerelték volna őket. A mozgósítás esetére elrendelt előállítás céljára a M onarchia m indkét felében rendszeresen lóösszeírást végeztek, hogy a hadügym inisztérium a „hadi lószükség letet” arányosan kivethesse. A nyolcvanas években például 180 ezer lóval szám oltak általános mozgósítás esetén, ám a „lovak békelétszám a” csupán félszázezer körül m ozgott. Az országos lóállítás abból állt, hogy a m ozgósítási felhívás nyom án m in den lótulajdonos köteles volt katonai szol gálatra alkalmas lovait „m éltányos ártérí tés” fejében az állam nak átengedni. A ló kisajátítás során az avatás, az átvétel, át adás és a kifizetés ugyanúgy tö rtén t, m int békeidőben, csak éppen egyszerre vonul tattak (volna) be vagy 130 ezer hátas-, h á m os és m álhás lovat. Kivételezés persze a lóállomány körében is történt: nem kel lett a lóállításban részt vennie őfelsége és a legm agasabb uralkodóház tagjainak u d vartartásához tartozó, valam int a tenyészm énesek lovainak. Egészen sajátságos lókiegészítési ren d szert használt a m agyar királyi honvéd ség. A honvédlovakat m ár békeidőben be vásárolták, de a békelétszám on felüli álla to k at, m inekutána őket katonai szolgálat ra kiképezték, értsd: kellőleg beidom ítot ták , önként vállalkozó gazdáknak és egyéb polgári szem élyeknek tartásra, il letve használatra kiadták. A vállalkozó az így kap o tt lovakat dolgoztathatta, de kö teles volt eltartásukról, gondozásukról, ápolásukról és általában jó karb an tartá sukról gondoskodni, am it az illetékes ezredparancsnokságok szem léken ellenőriz tek. A lovakat a gyakorlatokra elő kellett vezetni, mozgósítás esetén pedig bevonul tatn i, vagyis a honvéd huszárezredeknek vagy csapatvonatoknak visszaadni. H a egy-egy vállalkozó egy lovat 5-6 évig hasz n ált, illetve gondozott, az állat ingyért a tulajdonába került. Ezzel m indenki jól járt, a vállalkozók fizetség nélkül jó lovak hoz juto ttak , a honvédségnek pedig nem kellett a békeállom ányon felül nagy költ séggel lovakat tartania, ugyanakkor m oz gósítás esetén biztosan szám íthatott jó karban lévő, idom ított lovakra. Ez az úgy
nevezett vállalkozó rendszer M agyarországon a m ásodik világháború végéig fennm aradt.
A hadgyakorlat A csapatok kiképzésének, felkészítésének legnagyobb próbája term észetesen a fegy vergyakorlat, a m anőver. E „békés hábo rú k ” adtak alkalm at, hogy az egységek, seregtestek összehangolt m ozgásokat harcszerű körülm ények között gyakorol janak. H ogy a harcszerűség m it jelentett, m indjárt látni fogjuk. A m i azonban a k o moly háborúban a d o tt, a hadi helyzet, a felállás, m iegyéb, azt a gyakorlat alatt „föl kell tenni” , korabeli szóval „supponálni” kellett. A gyakorlatvezető a kijelölt felek szá m ára egy-egy helyzetet gondol ki. Az 1871-ben tarto tt váci honvédhadosztálygyakorlat során, m ely az első nagyobb honvédgyakorlat volt, s ráadásul király gyakorlat, m ert az uralkodó személyesen is m egtekintette, a következő helyzetet supponálták a h írlapokban m egjelent h i vatalos jellegű közlem ény szerint: „Egy Pestről a Tiszához visszavonulni készülő sereg vezére erős hadosztályt (ke leti hadtest) küld Vác felé oly czélból, hogy ez a Vác alá érkezett ellenséges h a d erőt (nyugati hadtest) visszavonulásra kényszerítvén, serege szám ára a háborí tatlan »hátram eneteit« biztosítsa. Szep tem ber 24-én délután a keleti hadtest D u nakeszire, a nyugati hadtest pedig egyide
Vonatcsapat átkelése folyam i kompon
jűleg Sződre és Éltesházára érkezik. Az előőrsök egymással szem ben állíttatnak föl. Szeptem ber 25-én reggel m indkét hadtest folytatja előnyom ulását. A gödi pusztán történő összecsapás folytán a nyugati hadtest a sződ-rákosi patak m ö gé vonul vissza, annál is inkább, m ert eme hadtest vezére az ütközet folyama alatt am a tudósítást veszi, hogy az ellenség Gö döllő felől erősítést kap. A nyugati hadtest előbbeni hadállásába térvén, azt m egtart ja. Az e napon Gödöllő felől erősítést nyert keleti hadtest a gödi csárdánál és a gödi pusztánál táboroz, honnan azonban m ég aznap este haderejének egy részét sa ját serege zöm éhez kell m enesztenie. Szeptem ber 26-án, az időközben tetem e sen m egerősbült nyugati hadtest tám adó lag lép föl. A keleti hadtest, mely a Cso rnádtól délre fekvő m agaslatokra vonult, védelm i ütközetben törekszik időt nyer ni. M indkét rész a harctér közelében tá boroz. Szeptem ber 27-én a nyugati had test folytatja előnyom ulását. A M ogyoród körüli m agaslatok támadásával és védel m ével a hadászat bevégződik.” A hírlapok bő terjedelem ben foglalkoz tak az előkészületekkel és színes rip o rto k ban ecsetelték a csapatok gyülekezését, különös tekintettel az előkelő vendégek elszállásolására. A honvédség főparancs noka, József főherceg „a váckörnyéki úri nép kedves öreg fogadójában” , a Csillag em eletes vén házában szállott meg. A ki
rálynak F o to n , K árolyi István gróf kasté lyában készítettek elő megfelelő lakosz tályt. „Az em lékezetes nagy hadgyakorlat” a honvédség dandárgyakorlataival kezdő dött. József főherceg a királytól a „ke gyet” k ik érte, hogy gyalog- és lovashonvédeivel előzőleg külön is bem utatkozhassék. Ez volt az első alkalom , lelken deztek a lapok, még a fanyalgó ellenzé kiek is, m időn a m agyar király előtt a m a gyar honvédség nagyobb töm egben, tisz tán elkülönítve gyakorlatozhatott. G öd nél, 1871. szeptem ber 22-én, pénteki na pon folyt le a királyi szemle, mely reggel 8 órától délelőtt 11 óráig ta rto tt, és am e lyen a honvédségből tizenkét gyalogzász lóalj, nyolc lovasszázad, tizenkét szórlöveg (erről az ágyúpótlékról m ég lesz szó), egy utász- és tábori táv jelzőosztag végzett kisebb taktikai gyakorlatokat. A szemle m egdobogtatta az érző m a gyar szíveket, hiszen a három éve felállí to tt m agyar fegyveres erő először vehetett részt önálló csapatszem lén, igazi Revue-n. Az A Honvéd cím ű lap így tudósí to tt a részletekről: „P énteken, f. hó 22-én O cs. és apostoli királyi Felsége, legkegyelm esebb K irá lyunk és U ru n k kegyeskedett az összes honvédcsapatok felett szem lét tartani. E végből a Vác környékén összpontosított csapatok következő rendben állottak fel: A z első harczvonalban a gyalogság össz pontosított állásban. A jobbszárnyon tö m egben a pesti első d andár, közepett az ipolysági 13. dandár és a balszárnyon 105
a budai 16. dandár. A jobbszárnyon a cs. kir. zenekar m ellett őfenségének (József főhercegnek) kísérete és a jobbszárny dandár-, segéd- és parancsőrtisztje, a bal szárnyon a be nem osztott törzs- és főtisz tek rang szerint. A második harczvonalban a szórólövegek, utász és sebesültvivő osz tályok a távjelzőkkel. H ét óra u tán m egje lent őfensége és nem sokára jelentették, hogy Őfelsége a király közeledik. E rre őfensége kardot rántván a király fogadásá ra in d u lt, s háromszoros kardtisztelgés után fogadta Őfelségét, ki látható elégültséggel lovagolt végig először a gyalogság, aztán a lovasság hosszú során és végre a harm a dik harczvonalban felállított osztagok előtt. A csapatok kibontott zászlóikat sza bályszerűen lebocsátották. Ezen jelenet nagyszerűsége általában véve mély benyo mást tett m ind a csapatokra, m ind az őt k í sérő környezetre. Ezen kíséretben a h o n védelm i m iniszter: gróf A ndrássy Gyula őexcellenciáján kívül m ég igen számos k a tonai nevezetesség és több idegen volt, k ik a szemléhez a fővárosból a váci táb o r ba kirándultak. Szemle után Őfelsége ke gyeskedett a ( . . . ) dandárokat egyenként hosszasabban gyakoroltatni és végre a nyolcz századból álló lovasdandárt lovag H enneberg alezredes ú r által elővezettet
106
ni. A gyakorlatok végével úgy a gyalog ságnak, m int a lovasságnak sikerült a leg nagyobb elismerést kiérdemelni s m ind a p a rancsnokok, m ind pedig a legénység m a gasztosult kedéllyel távozott beszállásolási helyére, a legszebb em lékeket vivén m agával. M ielőtt a csapatok állomásaikba távoztak volna, lelkesült éljenekbe törtek ki s a magyar fajjelleg ezen őszinte nyilvánulása bizonyára nem esik, bárm ennyire ellen kezik a katonai m erev szabályokkal, a ka tonai derék fegyelmezettség rovására, miután azon lelkesedettségről tesz tanúbizonyságot, melynek hiányát a rideg formaságok nem ké pesek pótolni. Általánosan el van ismerve, hogy a honvédségben friss katonai szellem van, hogy a tisztek közti egyenértés kifogás nélküli, hogy a legénység iránti humánus bá násmód kivétel nélkül emeli a jókedvet és a szolgálati buzgóságot.. . ” (kiem elések az e r e d e tib e n -J . Gy.) M ivel a honvédségnek nem volt tüzér sége, a nagyobb hadtestekben való gya korlatokat viszont anélkül furcsa lett vol na m egtartani, az uralkodó közös hadse regbeli ütegeket, valam int m űszaki és egészségügyi csapatokat vezényelt a váci Honvédgyakorlat Vác mellett. A polgári közlekedést a harcszerűség rovására sem akadályozhatja semmi
táborba. Sőt, hogy az „összetartozásra és együttes m űködésre való hivatottság esz méje kifejezést nyerjen” , Ferenc József azt is elrendelte, hogy a budapesti helyőr ség - szintén közös hadseregbeli - csapa tai is részt vegyenek a gyakorlaton. „Szó val az ágyúkat nem bízták illő ellenőrkö dés nélkül a honvédekre!” - dohogtak a negyvennyolcasok. A lényeg azonban az volt, hogy a hetvenezer főt m egm ozgató „m anjoeuvre” nem nélkülözte a lövegek et, szám szerint egyébként - m it tesz is t e n - , „ausgetippelt” negyvennyolcat. A harcgyakorlatok Vác, F ót és K erepes között az igen változatos, hullám os, er dős, csalitos szőlőterepen, m agaslatok or m ain, rétséges völgyek m élyedéseiben, tarlós síkokon játszódtak le. A tám adó nyugati hadtest a fövegén m egkülönböz tetésül fehér szalagot viselt, szám oltak be a m agyar lapok, amelyek továbbra is nyo m on kísérték a harcok m inden m ozza natát. „M aga a táborbaszállás a legnagyobb rendben tö rté n t” - tudósít a m ár idézett A H onvéd, m ajd beszám ol arról az „igen jó, m ondhatni költőiesen kedélyes hangu latról” , m elyet a „fekszalm akötegek és a fellobbanó tábortüzek idéztek elő” . A honvédtiszteknek a közöshadseregbeli
tisztekkel való barátságos összejövetele, a felhangzó zene és lelkes éljenek a h an g u latot még inkább em elték. Szeptem ber 25-én aztán a gödi pusztán a nyugati és keleti hadtestek - „virradóra, az im akürtjei elfúvása u tá n ” - szenvedé lyes harcokat vívtak. A „gödi csatáról” a többi között a Magyarország és a N agyvi lág cím ű lap is részletesen beszám olt, ha n got adva azon csodálkozásnak, mellyel a bámész nézőközönség a csatártaktikát, ezt a korábbi zárttöm eges gyalogharcm ódtól olyannyira eltérő harcászatot fo gadta. A szem tanúk a briliáns lovastám a dásokat, a szuronyroham okat, a sortüze lést, am ikből azért akadt elég a látványra éhes publikum szem ének gyönyörködte tésére, viharos tetszésnyilvánítással k í sérték. A közvélem ény egyébként nem zeti fel buzdulásában a József főherceg vezényel te nyugati hadtestet tek in tette m agyar se regnek - nyilván, m ert a diszpozícióban annak győzelme volt m egírva - , s a Vasár napi Újság október 1-jén így áradozott a „m agyar diadalról” : „27-én volt a döntő nap. A miskolczi dandárral egyesült n y u gati sereg rettenetesen megverte a Gablenzféle (a budai főhadparancsnok vezette) keletit. JSőt, nem csak hogy m egverte, ha nem tökéletesen elvágta zöm étől, a Tisza felé vonuló nagyobb h ad sereg tő l. . . A fő város szívéről nagy kő esett le. N em fe nyegeti az ellenség s az első diadalt m ár k i vívták új honvédeink.” H ogy a keleti „nagyobb hadsereg” , m elytől oly dicsőn sikerült elvágni Gablenz báró hadtestét, csupán „feltevésszerűen létezik” , továbbá a „győzelem ” és a „vereség” előre elhatároztattak, az a h a zafiúi lelkesülettől fű tö tt nézőket sem za varta túlságosan. A Pesti N apló tárcaírója szeptem ber 26-án így idézi fel a nézők értő beszélgeté seit: „ - Ah! O tt m ár porfellegek gom olyod n ak fe l. . . A porfellegből honvédlovasság bontakozik k i . . . Ez tán kém járat?!. . . Az az; ki akarják kém lelni az ellenséget, m elynek ném a nyom ai az erdőn túl látsza nak! - vélekedik az egyik (a távcsövekkel felfegyverzett fővárosi nézősereg izgékony tömegéből). - D ehogy kém járat! Egész szakasz! - ellen veti a m ásik rögtönzött szakértő. Bizonyosan fel fogják az ellenséget tartóz tatni. - H átha csak ágyúfedezet? - jegyzi meg egy harm adik szakértő sokat jelentő szem hunyorítással. - O , nem a z !. . . Ez a lovasság bizonyo san azt a halmot fogja roham m al elfoglal ni! - szól közbe a negyedik. Ez észrevételt
általános zúgás vágja el és a szakértőnek kabátját valaki m egrántja, súgván: - M it gondolsz?!. . . Lovassággal hegyet foglalni el?! - A szakértő haragosan el fordul: - H a H annibal elefántokat vihetett át az A lpeseken, m iért ne foglalná el a ma gyar huszár a gödi dombot?!” A szívet m elengető m agyar vezényszó és az ország cím erével díszített fehér hadi zászló m ellett ném i üröm öt vegyített az öröm be, hogy az élelmezés nem m ent zökkenőm entesen. K iváltképp szem be szökővé tette a hiányosságot, hogy a részt vevő közös hadseregbeli zászlóaljak ellá tása példásan sikeredett. A Pesti N apló így számol be a koplalásról: „A honvédek nem voltak fáradtak, ha nem enni sem ettek. N em e tte k ? !. . . R eg gel 5 óra óta talpon vannak s kenyéren rágód nak, hát ne legyen m ost egy pohár boruk, egy harapás h úsuk sem ?!. . . Gablenz ha ragosan száguld végig a sorokon és leple zetlenül jelenti ki bosszúságát e hanyag ság felett, m elynek egyszerű magyarázata az, hogy W eisz Á brahám derék szállító - nem szállított. E lkésett vagy elhibázta, v ag y ?. . . Valóban nem tu d o m , mivel Vaskorona-rend, 3. osztály, kardokkal
szokták a hadiszállítók m egbocsáthatat lan hibáikat kim enteni. A honvédség nagy része tehát koplalt és kapott a m eleg hús helyett szalm azsuppokat m indaddig, míg a rögtöni rendelkezés folytán rekvirálandó ökrök m egérkeznek és csapattatik hatal m as áldom ás, ha nem is »m agnum «.” így azután az élelm esebbek nyulat fog tak a tábor körül vagy „csöves tengerit” sü töttek a tábortűznél, a környék népe pedig nyilván örvendezhetett. N em koplalt persze m indenki. József fő herceg például a Váci N épkörben rende zett a sikeres m anőver után lakomát. Az Üstökös évek m últán (1877. március 25.) elevenítette föl az emlékezetes diner-t, előrebocsátva a megjegyzést, hogy „csak az alkalm atosabb helyiség hiányának és a vélet lennek volt tulajdonítható” , hogy a lakoma ehelyütt tartatott, s a N épkörben Kossuth, Bem és Garibaldi falon függő arcképei alatt foglalt helyet „a magyar nép fenséges ba rátja” , József főherceg. Ferenc József a fóti kastélyban adott udvari ebédeken napról napra m eghívott tisztek csoportjaival étkezett. Egy-egy al kalom m al hatvanöt honvédtiszt részesült e legm agasabb kegyben. „Először ekkor tö rtén t m eg” - m éltatta az esem ényt egy hírlap - , „hogy a király honvédtisztjei köré ben ily bizalm asan időt tö ltö tt. . . ” Az ő tü relm ét m indenesetre nem tették a népkö rihez hasonló festm ények kifüggesztésé vel próbára. B á r . . . talált az uralkodó a fóti kastély ban egy daliás huszártisztet ábrázoló olajfestm ényt, meg is kérdezte az agg Károlyi grófot, k it ábrázol. - Csekély m agom at, felséges uram - hangzott a válasz. - M égpedig m int a K árolyi-huszárok ezredesét, aki hazám ért és koronás királyom ért m a is hasonló tű z zel tu d n ék kardot ragadni! A király erre állítólag m egrázta az öreg házigazda kezét, és nem sokára - jóllehet a szabadságharc után m inden rendjelétől m egfosztották - kinevezte K árolyit való ságos belső titkos tanácsosává. S ettől kezdve gyakori vendégek voltak itt, ha a szomszédos Gödöllőn időztek, a királyi család tagjai, kiváltképp E rzsébet király né - mellesleg a honvédség első zászlóany ja - , aki nagyon szerette a lovaglást. Jókai M ór lapja, az Üstökös így szám olt be 1872. decem ber 23-án a fóti vadászatról és ki rálynapokról: „ . . . a völgybe szállt jelen ben Őfelsége a Rákosm ezején kalandoz a vörös frakkos rókavadászok élén. Az idei szép hosszú ősz és tél különösen k ed vez a vörös kom a hajkurászásának, am it m agyarán így hívnak - ru n . . . ( . . . ) A Gö döllőn tartózkodó udvar rendszerint jelen van a hajtásokon, m iniszterek kíséreté 107
ben; s ha a külügyér [1871 novem bere óta A ndrássy volt a M onarchia közös külügy m inisztere] leutazik Bécsből, az sem m a rad el. ( . . . ) A nép pedig örvend a királyi pár látogatásának, k ik gyakran erednek szívélyes beszélgetésbe velük, m int a m últk o r is a m ogyoródi atyafival az a »sző ke huszárkapitány«. D eczem ber egyik reggelén M egyer felé ta rto tt a m integy harm incz lovagból álló csapat, köztük Bellegarde főudvarm ester és A ndrássy Gyula. C sakham ar felverték a rókát, h a nem az h ordta az irhát szaporán, m ert ő legtöbbet ad saját ú ri bőrére; s csakha m ar eltű n t a tótm egyeri rozzant dobogó cölöpéi között. U tána! K i kell füstölni, azaz ásni! C sakham ar kiszorult a híd alól, s vitte rő t vitorláját F ó th felé. T izenkét percznyi üldözés, át az A lm ássy-pusztán.
- D e m ikor m ár van az országnak magyar minisztériuma ?! - H jaj, nagy uram , nemcsak a német hunczut ám! - E pillanatban vágtatva érke zett m eg Andrássy gróf és a többi lovagok, s az inkognito beszélgetésnek vége sza k a d t.” (K icsit elkalandoztunk a róka lompos vörös farkát követve a buzérvörös ho n védnadrágoktól, de e párbeszéd bepillan tást engedett abba, m iként diskurálhatott a m agyarok apostoli királya vitéz honvé déivel is. M ert aligha valószínű, hogy köz vitézeihez leereszkedve m ást, m int n é hány betanult „kitételt” m egengedett vol na m agának.) T é rjü n k m ost vissza a királygyakorlat hoz. Ferenc József, m időn a m anőver be fejeztével József főherceg honvédfőpa-
elismerése jeléül ezennel a Szent Istvánrend nagykeresztjét adom ányozzam . K elt F ó th o n , 1871. év szeptem ber hó 27-én. F erencz József s. k .” M indezek fényében ma kom ikusnak tű n ik az a hazafias lelkesedés, amellyel a Magyarország és a Nagyvilág dicsérte a helyüket derekasan m egállt honvéde k et, Ferenc József honvédéit: „ . . . oly élénk szellem, derült kedve és igazán harczias m agatartás öm lött el az egész honvédhadosztályon, hogy a néző akaratlanul lelkesülni kényszerült, m időn e tiszta magyar sereget látta, közte m ozgott és vele érintkezett. N agy érdem e van eb ben a honvédtisztikarnak, mely a régi osztrák copftól eltérve, tu d annak rendje szerint okosan, szigorúan, de egyszer sm ind bizalm at s szeretetet gerjesztőleg
1905: tábori kényelem egy bosnyák ezredben ( A . Zimolo mostari fényképész felvételei)
rancsnokot k itü n tette, a hivatalos lap ban szeptem ber 27-én közreadott legfel sőbb kéziratában nem csak a honvédség derekasságáról nyilatkozott - ugyan m i kén t máshogy?, m int - „teljes megelégedés sel”, hanem a hazafias hírlapok nagy-nagy öröm ére kijelentette azt is, hogy ez a ho n védség csakis m agyar, éspedig „m agyar honvédség” . (Az igazán részletkérdésnek szám ított, hogy a váci tábor egyik pa rancsnoka a horvát honvédség részéről a horvát K ulm er gróf ezredes, zágrábi k e rületi parancsnok volt.) „K edves öcsém , József főherczeg!” - kezdődött a handbillet. - „Az utolsó napi hadgyakorlatoknál a m agyar honvédségnek legelőször volt al kalom nyújtva, hogy nagyobb hadtestek ben s a közös hadsereggel együttesen m ű ködhessék, s m inthogy valam ennyi alosz tály oktatásában s kiképeztetésében az előm enetelt öröm m el vettem észre, az ál talánosan tanúsított buzgalom ért, teljes m egelégedésem et nyilvánítom . Egyúttal kellem esen indíttatva érzem m agam at, hogy kedves öcsém nek, a honvédség kiképeztetése körül szerzett kitűnő érdem ei
bánni a legénységgel. A tisztikarnak p e dig a honvédtörzstisztek adják meg a szel lem et s hogyne volna e szellem lelkes, ha zafias, m időn a 48-diki hősöktől ered, kik m ost is az élén állnak az ü g y n e k . . . ” N em igazán jellemző term észetesen az 1871. esztendei honvédnagygyakorlat, bár a gyakorlatok m enete m indig így ala kult. K ezdődött egy csapatszem lével, azután a gyakorlatvezető m eghatározta a feladatokat. H ogy ki győz, előre el volt döntve, nem is ez volt a tétje a m anőver n ek , hanem a végrehajtás m ikéntje. Ez u tó b b it a gyakorlatot követő m egbeszélé sen értékelték ki, ahol a gyakorlatvezető és a döntnökök m integy tetem re hívták a parancsnokokat. M aga a fegyvergyakor lat az alábbiak szerint játszódott le: A gyakorlatvezetőnek jelentik parancs nokok intézkedéseit, ezáltal ő az egész gyakorlat szálait kezében tarthatja, m ert m indkét félnek szándékait ism eri és m ód jában van az ütközet lefolyását a (képzelt) szomszédos hadtestek sorsáról „föltevészszerűen érkező h írek ” által befolyásolni. A gyakorlatvezető és döntnöktársai
A király egy fóthi földész háza előtt állt meg. A háznépség kiszaladt a lovas u rat nézni. A gazda m egbillentette a kalapját, s azt m ondta az angol m énre, hogy »szép csikó«. A lovas ú r tüzet k é rt, a gazda szí vesen kínált - egy pipa szűzdohányt i s . . . A lovas ú r köszönte szépen a fáradságot. - Jó szóért, m iért ne, uram ? - A ztán hogy vannak itt Fóthon? - kérdé a lovas úr. - Csak m egvolnánk, nagy jó u ram , m int a gyalogpaszuly karó nélkül! - A lovas ú r elm osolyodott a magyaros kitételre s tovább kérdé: - Az időjárás, ugy-e, valóban tavaszi még? - M ár hiszen, am i azt illeti, inkább télen fagyna, m in t n y á ro n . . . - D e a világ folyásával csak m egelége dettek? - H iszen nem volna rossz világ; csakhogy m i tagadás, bizony pecsovics-világ ez, uram ! 108
am úgy is a gondviseléssel határos h ata lom m al rendelkeznek. Szinte fátum ként kísérik a gyakorlaton részt vevő feleket. M essziről meg lehet őket ism erni, sapká juk m ellett ugyanis zöld gallyat viselnek. „Az ő döntésük kérlelhetetlen, m eg nem fellebbezhető, m int a végzeté, de gyakran igen bosszantó is” - írja a m ár idézett 1889-es kedvcsináló könyv, felidézve egy példát: „A parancsnok az ellenfél által gyengén m egszállott m agaslatra lihegve felhajszolta elővédjét, ennek oltalm a alatt fogja a főcsapat e m agaslatot elérni, m eg m ászni, m egszállni, m egtartani; de ott áll egy d öntnök, aki kérdezget, tárgyalgat, alkudozik, m egszám lálja a »fejlődött sza kaszokat« és úgy találja, hogy az elővéd tá m adása »nem volt eléggé előkészítve« vagy »el volt ham arkodva«, vagy a terep
m ás civil nézőközönség, a tribünökön szemlélődő arisztokrácia és a dom bolda lakra telepedő bám észkodó sokaság am úgy is a roham okat, a lovas csatákat szereti: „K ilencz óra - és ahol ni, ott az első jár őr. Persze, hogy a magaslat gerinczén lo vagol; onnan m ind a két oldalt áttekinthe ti. H a odalenn lovagolna, csak az egyiket látná. N ézze, nézze, am oda üget két ellen séges lovasszázad. A dolog kezd képpé alakulni. M ost m indjárt látunk egy lovas sági roham ot. L átja, az innenső lovasság ép m ost b u k k an elő és neki m egy, a túlsó a roham ot elfogadja. M ost - jaj! egy nagy krum plitábla van közöttük. H jah kérem , így nem lehet háborút viselni! - M ind a k ét fél m egáll, m ert a mezei károk a »cse kély javadalmazás m iatt« tilosak; a trom -
ellenség!« - »Köszönöm!« - »De őrnagy ú r kérem , azt parancsoltam , hogy gyor san!« - »De kérem «, - m ár m ost m indegy, neki a legczukrosabb czukorrépának. - Alig haladt száz lépésre, lóhalálában vágtat hozzá egy vezérkari tiszt: »Őrnagy ú r, jelentem alássan, ő excellentiája újra em lékezteti, hogy a term ésbe bem enni nem szabad!« - »De hisz« - »Ő rnagy ú r kérem , m ár sürgetve kell kérnem : gyor san!« - »De kérem - « ( . . . ) H át bizony minálunk nagy a répanyom orúság. A leg ügyesebb taktikus, ha azonfelül a »répa taktikát« nem érti, kudarczot vallhat.” M indezt pedig nem Roda R oda vetette p apírra, hanem a szatirikus éllel igazán nem vádolható D anczer Alfons és szerzői együttese. H iába fordult a „békeidők” év tizedei alatt nagyot a világ, hiába öltött ad-
m inősége, a szám erő elégtelensége folytán »nem sikerült« - és az egész terv dugába dőlt; tessék újra kezd en i.” A takarékosság aztán derültséget keltő helyzeteket szül a legkom olyabb ábrázattal végrehajtott gyakorlatokon: „A háborúban az ágyú m eg a puska ve szi át a döntnök szerepét. Békében egyegy ütegnek am olyan »pusztító tüzelése« m iben áll? Az üteg o tt fenn áll valam i szurdokban és m inden húsz perczben egy-egy lövést d u rra n t, m ert a lövés tölté nye drága; és o tt, ahol igazán állana, talán épen valamely dús repczeföldnek kellő közepén, ott egy tü zér kis zászlócskát lo bogtat. H a a zászlócska fehér, akkor ép pen a gyalogság »pusztíttatik«, ha vörös, akkor jaj neked lovasság, ha pedig m ind a két zászlócska lobog, akkor az ellenséges üteg »leszereltnek tek in th eti magát«. E zt persze az em bereknek m eg kell m ondani, m ert különben nem tud ják és saját pusz tulásukat észre sem veszik. Ez a kényes feladat szintén a d ö n tn ö k é.” Á m nézzünk valam i látványosabb jele netet. A hadgyakorlatokra kiutazó hatal-
bitások váltig fújják - ez aztán a hős ro ham! (. ..) A gyalogságnak a vetések és a term ő nö vényzet m ég kellem etlenebb, m int a lo vasságnak. A huszárok egy kis ügetéssel játszva m egkerülik. D e a gyalogságnál »Ő rnagy úr!« szól a parancs, »szállja m eg gyorsan« - m egjegyzendő, hogy nagy gyakorlatnál m inden parancshoz hozzá biggyesztik ezt a szót »gyorsan!«, ez m ár így a m i vérünkben van - »szállja meg gyorsan azt a m agaslatot, m ielőtt az ellen fél elérné«. »Igen is!« - és alig halad száz lépésnyire, előtte a beláthatatlan repczetábla vagy a kukoricza vagy a legszebb cu korrépa term ése. M ár m ost jobbra vagy balra kerüljem ki ezt a tengert? - Segéd tiszt ú r, lovagoljon »gyorsan« jobbra és keressen egy m esgyét, én balra lovagolok. - »De őrnagy ú r, gyorsan!« - »Igen is, k é rem!« - és sehol egy talpalattnyi mesgye. A term ő tábla hatszáz lépés széles. Be m enni nem szabad, m ert hát - m ezei k á rok stb. Balra nem lehet, m ert - »hadnagy ú r, hát talált?« - »Igen is, őrnagy ú r, odább van egy m esgye, csak hogy ott áll az
dig soha nem látott m éreteket a hatalm ak fegyverkezési versenye, hiába fejlesztette a tudom ány m ind nagyobb tökélyre a gyilkolás eszköztárát, egyre hatalm a sabb ágyúkat, vastagabb páncélokat, gyorsabban em bert irtó gépfegyvereket és ism étlőpuskákat, m asszívabb erődöket kiagyalva, s akkor még nem beszéltünk a gépekről, a gépi hadviselés első fecskéi ről, autom obilokról, m otorkerékpárok ról, repülőgépekről - a fegyvergyakorla tok alapvetően nem változtak. Johann C hristoph A llm ayer-Beck „előírások és szokások erősen összetartó katonai ritu á léjának” nevezi a m anővereket, amelyek m indig ugyanolyanok m aradnak, akárhol és akárm ikor rendeztessenek is m eg. Az állandóságot, a folyam atosságot, a változtathatatlanságot sugározták - vagy lega lábbis kellett (volna), hogy sugározzák - ezek a hadgyakorlatok, egy olyan k o r szakban, am ikor a M onarchia (sokak sze rin t korhadt) épületét m ind jobban k i kezdték külső és belső bajok, a dualizm us rendszerét m ind a k ül-, m ind a belpoliti kában aláásó válságok. 109
sokasodó bajok, a sűrűsödő vi harfelhők közepette Ferenc Jó zsef hatalm as birodalm ában továbbra is (vagy m indinkább) a hadsereg m aradt az az összetartó erő, az a védőbástya, am elyre az uralkodó, m int a legfelső hivatalnoki karon kívül legin kább tőle függő, tehát egyedül összbirodalm i hatalm i apparátusra bizton szám ít hatott. S e haderőn belül is a tisztikar volt az a testület, amely ezt az összbirodalm i szellemet a leginkább m egtestesítette. „A m onarchia sokágú és soknyelvű szerveze te m ellett a tiszt, ki a fegyveres szolgálatot élethivatásának választotta, fölötte áll m inden politikai és nem zetiségi pártosko dásnak; ő feladatának világos tudatában a császár és király közvetlen szolgálatában áll, 0 Felségében látja a haza első és leg felsőbb képviselőjét, kinek szentelt sze m élyében van a m onarchia m in d k ét álla m ának egyesítő és látható kapcsa” - írta a m ár többször idézett száz évvel ezelőtti kedvcsináló m unka. Azt h ihetnők, hogy a M onarchia tiszti kara olyan előkelő helyet töltö tt be a társa dalom ban, am ilyet fontos pozíciója m eg kívánt volna. A történetek, anekdoták, irodalm i példák azt sugallják, hogy ez va lóban így volt, s ezen az árnyoldalak - adósságok s egyebek - sem rontanak. D e a közhiedelem a porosz-n ém et tiszti kaszt helyzetét vetíti a H absburg B iroda lom ra, ugyanolyan m ilitaristának képzel ve az u tó b b it, am ilyennek az előbbi való ban bizonyult. H a azonban tüzetesen szem ügyre vesszük e testület életkörül m ényeit, m erőben más képet k apunk. Anyagi helyzetük jóval sötétebb, sem m in t gondolhatnánk. Jóllehet „a diplom atiai szolgálat u tán a katonai pálya az, m elyet az állam legjobban fizet” , ez b i zony igencsak viszonylagos m egfogalm a zás. S ha a század m ásodik felében a forra dalm ak és hadseregreform ok előtti „czifra nyom orúság” m ár a m últé lett is, a tiszti pálya nem szám ított „nyerekedőnek vagy vagyonszerzőnek” , a legtöbb, am it a je lentkezőknek ígérni lehetett, a biztos és gondtalan m egélhetés volt. A rra azért ügyeltek a kincstár hivatalnokai, hogy a katonatisztek m egkapják azon anyagi eszközöket, m elyek elegendőek „a tek in tély megóvására a társadalom k ö rében” , csakhogy ez is relatív, s a tisztek szolgálati jövedelme nem m indig állt arányban az érin tettek igényeivel. H ogy m i tartozik ahhoz, am it a „standesgem äß” , a (tiszti) „álláshoz illő” kifejezéssel illettek, kinekkinek a maga elbírálására volt bízva, s óhajok és lehetőségek, költekezés és ille ték nem voltak m indig összhangban egy mással. M indazonáltal az illetm ények 112
összegei inkább azt a panaszt látszanak igazolni, mely így hangzott: „Az oszt rák -m agyar tisztet fizették a legrosszab bul a világ hadseregei közül.” N ézzünk konkrét példákat, ism ét hiva talos forrásból véve az adatokat: egy B u dapesten szolgáló cs. és kir. hadnagy 50 F t havidíjat (Gage) kap o tt, ehhez járult 10 F t fenntartási járulék (Subsistenzzulage), 36 F t és 66 krajcár lakás- és bútorbér (Q uartiergeld), valam int 8 F t a tisztiszol ga váltságdíjaként (D ieneráquivalent), összesen tehát 104 F t és 66 k r. Az évi fize tés így 1256 Ft-ra rú g o tt (Bécsben csak 1252 F t-ra, m ert itt az alantos tiszt évi lak bérére 4 F t-tal kevesebbet szám ítottak). A lovasságnál ezenfelül a piaci árhoz k é pest változó lótápilletéket, s a helyi viszo nyokhoz igazított istállóbért is folyósítot tak , mely „átlagos középszám ban” 201 F t-o t tett ki, ehhez járt még lovassági pó t díj és lóátalány fejében 150 F t. Ez alkal m asint elegendő lehetett volna, ha a fiatal hadnagy nem kívánja nagykanállal h a b zsolni az életet (bár a kanál m érete ism ét csak viszonylagos). Ugyan m elyik tiszt tu d ellenállni a világ csábításainak, m iu tán éppen kiszabadult a tiszti iskola nem sok öröm et adó m onostori fegyelméből? Az pedig elég kevés vigaszt nyújt, am it b i zony a fejére olvashattak: alig húszévesen m indem e illetékek élvezetébe jut, míg m ás társadalm i osztályban keservesen kell várakozni; továbbá a pályakezdő tiszt tel jesen kiruházva, fölszerelve és fölfegyver kezve lép ki az életbe, tanulm ányait is in gyen vagy csak jelképes térítésért folytat h atta, m iközben a civilek saját költségü kön tanulnak, s biztos kenyér, biztos állás nélkül indulnak neki az életnek. D e nézzük a havidíjak alakulását a rangfokozat szerint: A hadnagy havidíja egész évre tehát 600 F t volt (akár a vele egyenrangú rendfokozatúaké, a X I. rang osztályú tisztviselőké), a főhadnagyé (X. ro.) 720 F t, a századosé (IX . ro.) 900-1200 F t, az őrnagyé (V III. ro.) 1680 F t, az alezredesé (V II. ro.) 2100 F t, az ez redesé (VI. ro.) 3000 F t, a vezérőrnagyé (V. ro.) 4200 F t, az altábornagyé (IV. ro.) 6300 F t, a táborszernagyé, illetve a lovas sági vagy gyalogsági tábornoké (III. ro.) 8400 F t, míg a tábornagyé 10 500 F t (ezt a rangfokozatot azonban A lbrecht főher ceg halála után az első világháborúig senki sem nyerte el). Látszólag m eredek az em elkedés, s ezt a „gázsit” még a különböző mellékes ille tékek (ma azt m ondanánk: illetm ények vagy járandóságok) egészítették ki, szin tén m eglehetősen progresszív m ódon, olykor a havidíj két-három szorosát is elér ve. (Ezek a jövedelm ek azonban nem szá-
,y4 tiszti kardbojt összeköt”
m ítottak bele a nyugdíjalapba.) A csapat tisztek rendes m ellékilletékei közé számí to tt a m ár em lített fenntartási járulék, ez csak az alantos tiszteket illette m eg (vala m in t a másodosztályú századosokat e rang m eglétéig), s évi 120 F t-ra rúgott; a tiszti szolga, éspedig vagy személyesen a tiszt hez beosztva, vagy a tiszt kívánságára váltságdíjban, m elynek összege évi 96 F t, a tisztiszolga ruházati átalánya; lótápilleték a tiszt tulajdon lovai szám ára. Ez u tó b b i, valam int a kvártélypénz (lakbér, b ú to rb é r és a tisztiszolga bútorbére) és lovasított tiszteknél az istállópénz nagym ér tékben különböző lehetett, m ert függővé tették a m indenkori piaci viszonyoktól, il letve a helyőrség lakbérosztályától. így például Bécsben a tábornagy vagy vezény lő tábornok lakbére (ha szolgálati lakást nem vett igénybe) 3400 F t volt, a tábor szernagy vagy a gyalogsági és lovassági tá bornok 2616 F t-o t kap o tt erre a célra, az altábornagy 2044 F t-o t, a vezérőrnagy 1536-ot, az ezredes 1431-et, az alezredes és az őrnagy 1016-ot, a százados 740-et, a főhadnagy és a hadnagy pedig 424 F t-o t egy esztendőre. B udapesten, m in t láttu k , az alantos tiszt lakbérére 4 F t-tal többet szántak, de - ki tu d ja, m iért - a többi tisztnek a bécsi lakbérekhez képest vala
mivel kevesebbet állapítottak meg. A k ü lönbségek nagyságát szem lélteti, hogy míg a hadnagy tiszta lakbére B udapesten 380 F t-o t te tt ki, egy 10. osztályú állo m áson, például H ajdúhadházán csak 56 F t-ot. A tiszteknek így alapvető anyagi érdekük fűződött a gyors előm enetelhez. A hadse regreform előtt az „avancem ent” , az elő léptetés ezredenként tö rtén t a „beálló fo gyaték” arányában, s az ezredtulajdonos személyes jogai széles körre terjedtek ki. Ily m ódon a legnagyobb egyenlőtlenségek fordultak elő: n em ritkán m egtörtént, hogy a hadapród az egyik ezredben öt évig várt az arany kard b o jtra, míg m ásu tt m ár fél év alatt m egkapta; nem egy hadnagy em itt négy év alatt főhadnaggyá avan zsált, míg am ott nyolc évig kellett vára koznia a „m ásik csillagra” . Az itáliai és a porosz háború ugyancsak aránytalansá gokat szült: 1866-ban például a hadjárat ban részt vevő ezredekben az ugyanaz évi m ájus 1-jén kinevezett hadnagyok az ezredükben „beállott fogyaték következté ben” m ár júliusban, vagyis harm adfél hó nap m últán főhadnagyok lettek, m íg m á su tt az 1859. évi hadnagyok csupán 1870ben léptek elő - m u ta t rá D eák István. Az 1868-70. évi hadseregreform m eg
változtatta ezt a helyzetet. Az előléptetés és a kinevezés, azaz a magasabb rangfoko zatba való előm ozdítás és a valamely szol gálati állással való m egbízás közvetlenül az uralkodó, a Legfelsőbb H ad ú r hatás körébe k e rü lt, mely jogát Ferenc József a törzstisztinél alacsonyabb rangosztá lyokban a hadügym iniszter, illetve a ho n védelm i m iniszterek által gyakorolta. E z zel sikerült elérni, hogy m inden egyazon fegyvernem béli bárm ely csapattesthez tartozó tiszt egyetlen állom ánycsoportot alkosson: így azonban általános lett az egyik ezredből a m ásikba való áthelyezés, am i az esprit de corps hátrányára vált. U gyancsak a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának viszonyait alapul véve m egállapítható, hogy a legkedvezőbb elő léptetési viszonyok a vezérkarnál állottak fen n , am it azzal indokoltak, hogy az e tes tületbe való bejutás hosszadalmas tan u l m ányokhoz, nehéz gyakorlati és elm életi vizsgákhoz volt kötve, s a vezérkar tagjai a legnagyobb felelősséggel járó állásokat töltötték be. A katonai névkönyv, közke letű nevén a „schem atizm us” tanúsága szerint egy vezérkari tiszt karrierje, ha Frigyes főherceg, hadseregparancsnok szemlét tart Tátralomnicon, 1908-ban
húszévesen végzett az akadém ián (a kato nai tanintézetek különbségeiről és pálya futást eldöntő szerepéről még lesz szó), a következőképpen alakult: 23 éves korá ban belép a hadiiskolába (ahol a vezérkari szolgálathoz szükséges tárgyakat oktat ják), innen 25 évesen főhadnagyként lép ki, és beosztják a vezérkarhoz, 28 éves ko rában a vezérkarban I. osztályú százados, 35 éves korában őrnagy, 39 évesen alezre des, 42 évesen ezredes, 48 évesen vezérőr nagy, 53 évesen altábornagy, 61 évesen pedig táborszernagy, illetve lovassági vagy gyalogsági tábornok. A gyalogságnál vagy a vadászcsapatnál az a tiszt, aki 20 évesen hadnagyként az akadém iáról kilé p e tt, 25 évesen lehetett főhadnagy, 30 évesen százados, 41 éves korában őrnagy, 46 évesen alezredes, 50. évében avanzsál ezredessé, és 5-5 év m úlva vezérőrnaggyá, illetve altábornaggyá. A kik hadapródiskolát végeztek, azok négy esztendeig hadapródi (kadéti) vagy tiszthelyettesi m inő ségben szolgáltak, és ehhez képest h á t rányba k erültek az akadém ián tanult k a tonatársakkal szem ben. A lovasságnál valamivel kedvezőbb volt a helyzet. A hadapródok itt csak két évet vártak a hadnagyi csillagra, a századosi rang 10-11 év m úlva, az őrnagy törzstiszti
113
paszom ántja újabb 11-12 esztendő eltelté vel volt elérhető. Innentől gyorsabban m ent az előléptetés, s a lovassági törzstisz tek rendszerint három évvel - olykor még többel is - korábban ezredesek lehettek. A többi fegyvernem előléptetési viszonyai alig különböztek a gyalogságétól, legföl jebb időnkénti ingadozások voltak tapasz talhatók, m elyek későbbi lassabb vagy gyorsabb előm enetel révén kiegyenlítet ték egymást. H asonlóan alakult a helyzet a honvédségnél és az ausztriai L andwehrnél. Hogy legyen m ihez viszonyítani az im ént felsorolt illetm ényeket, álljon itt néhány fogyasztási cikk piaci ára 1887. novem ber végéről. Egy kiló m arhahús 50 krajcárba k erü lt, a disznóhús kilója 56 krba, a zsíré 6-ba, a burgonyáé 4 krajcárba. Egy kiló cukrot 42 k r-ért lehetett kapni, pörkölt kávét 2 F t 40 k r-ért, egy liter ba bot 10 k r-é rt, borsót 18-ért, rizskását 32ért. Egy m ázsa lisztért viszont 11-12 F t-ot is elkértek. Egy 1874-es statisztika szerint a magyarországi állami tisztviselők h á rom negyedének fizetése évi 200 és 1000 F t között m ozgott, a m unkások átlagbére tíz forint volt h eten te, akadt persze 30, de 2 F t heti b ér is. Egy tanító Pesten évi 300 F t fizetést, 50 F t lakbérpótlékot és egy öl fát kapott. E hhez képest tehát a katonák - látszólag - fejedelm i illetéket húztak. Látszólag, m ert az eladósodás általá nossá vált a hadseregben, R adetzky k o rá hoz képest e téren sem m i sem változott. „F izet, m in t egy katonatiszt” - tarto tta a közkeletű m ondás, m elynek ném et vál tozata sokkal leleplezőbb: schuldet wie ein Stabsofflzier („tartozik, m int egy törzstiszt” ), nem m intha az alantos tisztek fölött nem csaptak volna össze az adóssá gok hullám ai. S ennek aligha csupán az volt az oka, am iről az A H onvéd cím ű lap panaszkodott röviddel a „m agyar hadse reg” felállítása után: „A honvédtiszt d rá ga, aranyos egyenruhájáért rögtön 500 fo rintig kénytelen m agát adósságba verni, és legalább 100 forintot előre fizetni; és ha nincs pénze, ezen készpénzt ro p p an t ka m atra kölcsön v eszi...” A valóságban a költekező élet, különféle m ulatságok, kártya, s - kiváltképp a lovasságnál különféle arisztokratam ajm oló, feudális allűrök olyan tisztek részéről is, akiknek anyagi helyzete, családi h áttere ezt nem engedte volna m eg, m indez inkább ered m ényezett eladósodást, s kerg etett nem egy tisztet kétségbeesett cselekedetbe, de kényszerített legalábbis rangjáról való le m ondásra. M egnőtt volna az anyagi nehézségek veszedelm e a családalapítás következté ben. E rre persze gondolt a gondviselő 114
kincstár is, s a régi m ódszert alkalmazta: a kaució letételének kényszerét. Eleve korlátozták a házas tisztek szám át, leg alábbis az alsóbb rangosztályokban: alez redestől lefelé a vezérkari állom ányúak fele és a csapattisztek egynegyede kapha to tt csak engedélyt nősülésre. „V ajon jól teszi-e a tiszt, ha lem ond arany szabadsá gáról és függetlenségéről és rászánja m a gát arra a végzetteljes lépésre, melylyel bájos aráját oltárhoz vezeti?” - teszi fel a k érdést D anczer Alfons könyve. E rre a kérdésre nem tu d általános érvényű vá laszt, „m indenesetre az okosság azt pa-
F ranz Conrad von H ötzendorf gyalogsági tábornok személyében 1906-ban a z agresszív, imperialista katonatípus képviselője került a vezérkar élére
rancsolja, hogy a tiszt, ha m ár nősülésre szánja m agát, gazdag vagy legalábbis jó m ódú nőt vegyen feleségül” . S az indoklás m egkérdőjelezteti velünk a tiszti jólétről festett korábbi rózsás szavait: „Alig k ép zelhetni kínosabb helyzetet, m int a va gyontalan tisztét, ki nagy családdal, sok adóssággal egyfelől kétségbeesett és re m énytelen harczot vív a kérlelhetetlen vi szontagságos végzettel, és másfelől jó kedvvel, teljes odaadással jelenjen meg csapatja előtt, jó kedvvel vezényelje, vité zül vezesse; otthon a családnál állandó fészket rakott a nyom or, bánatos arczczal várják a feleség és éhező gyerekek az apát, k i k ü n n a gyakorlótéren vagy tovább a harcz mezején sötét gondtól terhes lélek kel vágtat - a halálba. ” N o s, a tiszti állásnak m egfelelő, „stan desgem äß” m egélhetés biztosítása céljá ból egyrészt m egkövetelték, hogy a m eny asszony hírneve kifogástalan, társadalm i
m űveltsége, családi származása olyan le gyen, hogy a „nősülő tiszt tekintélye ne csorbíttassék” , m ásrészt évi m ellékjöve delm et kellett a tettleges állom ányú tisz teknek a nősülési engedély elnyerése ér dekében kim u tatn iu k , ennek összege vál tozott. A vezérkari századosoknak 1200 F t, a törzstiszteknek 1000 F t ilyen m el lékjövedelm et kellett biztosítania. M in den más főtiszt szám ára ugyancsak havi 1000 F t volt a m egkövetelt sum m a, törzs tiszteknek 800 F t, s ugyanez vonatkozott a velük egy rangosztályba sorolt h ad b í rókra és katonaorvosokra is. A m ellékjö vedelem az em lített kaució letétem ényezése által volt biztosítható, készpénzben vagy értékpapírokban, éspedig olyan öszszegűekben, hogy a kam atok vagy jutalé kok a m egszabott havi összeget elérjék. Ingatlan b irtok telekkönyvi lekötését is elfogadták, de ilyenkor a bécsi legfőbb ka tonai törvényszék (közös és ausztriai L andw ehr-tisztek esetében), illetve a honvédbíróság vizsgálta m eg, hogy az iro m ányok a követelt föltételeknek eleget tesznek-e. A m egszabott összegek egyéb kén t alsó határnak szám ítottak, m a úgy m ondanánk: a létm inim um ot garantálták a családos tisztek számára. A kincstár bölcs gondoskodása más m ó dokon is igyekezett enyhíteni katonatiszt jeinek anyagi gondjain. Fiaik - az apa va gyoni helyzetének és a gyermekek számá nak függvényében - ingyenes vagy félin gyenes elhelyezést kaphattak katonai ne velőintézetekben, cögerájokban. U gyané célból létesültek tiszti leánynevelőintéze tek is. M indezek ellenére nem egy tiszt akasz totta szögre a kardot és keresett boldogu lást a civil életben azért, m ert a biztosított m agánvagyont sem az ő, sem a m enyaszszony családja nem tu d ta előterem teni. A kor hivatalos ideológiája ezt a „fogyaté k o t” azonban m agasabb szem pontok alapján helyeselte, akárcsak a tiszti nősü lésre szabott korlátozások és nehezítések fenntartását. A m agasabb szem pontok élén a tiszt társadalm i tekintélyének fol té tlen fenntartása szerepelt, ez pedig nyo m orgó katonák esetében nehéz lett volna, de volt továbbá egy nagyon prózai ok is: az özvegyi nyugdíjak és az árvaellátás öszszegét így a házassági biztosíték figyelembevételével lehetett alacsonyan tartani. Egy hadnagy özvegye, „ha a férj nem az ellenség előtt, hanem béke idején halt el” , évi 250 F t-o t, a főhadnagyé 300, a száza dosé 350, az őrnagyé 400, az alezredesé 450, az ezredesé 600, a vezérőrnagyé 800, az altábornagyé 1200, a táborszernagyé vagy lovassági, illetve gyalogsági táborno ké 1600, a tábornagyé vagy a hadügym i
niszteré 2000 F t nyugdíjat kapott. N e gondoljuk azonban, hogy „az ellenség eiótt vagy a háb orúban te tt szolgálat foly tán elhaltak” özvegyei sokkal jobban jár tak. Az ő nyugdíjuk ugyanis 5-5 százalé kos hadiözvegyi pótlékkal egészült csu pán ki. Az árvák u tán nevelési pótlékot fi zettek a fiúk 20. és a lányok 18. életévéig. A hadnagy árvája 50, a főhadnagyé 60, a századosé 70, az őrnagyé és az alezredesé S0, az ezredesé 100, a vezérőrnagyé 150, íz altábornagyé és a táborszernagyé, illet ve a gyalogsági és lovassági tábornoké 200, a hadügym iniszter és a tábornagy ár vája pedig 250 forintot k ap o tt évente.
A tiszti „sarjadék” M indeddig m eglehetősen hom ogén testü letként tek in tettü n k az osztrák-m agyar tisztikarra, jóllehet tagjai között a képzés : iggvényében igen lényeges különbségek m utatkoztak. A kiegyezés utáni tisztkép zés részben az ötvenes évekbeli neoabszo
A V I I . és a X I I . hadtest hadgyakorlata B u ziá s környé kén 1898. szeptember I -je és 7-e között. Megbeszélés a manőver előtt: P a a r lovasságifőfelügyelő, Krieghammer közös hadügyminiszter, B eck vezérkari főnök, gyakorlatvezető, Fejérváry magyar honvédelmi minisz ter ésJ ó z s e f főherceg, a honvédség főparancsnoka
lutizm us idején kristályosodott ki, de a különböző intézetek gyökerei M ária T e réziáig, sőt Savoyai Jenőig nyúltak vissza. Az iskolai szünidők idején - karácsony és húsvét táján, valam int nyáron - a M o narchia m inden szegletében kis gyerm ek katonák tünedeztek föl, szürke kabátban, k ék pantallóban, piros hajtókával, persze oldalfegyver nélkül, de m ár sárgaréz gom bbal - m elyre ezeknek a pöttöm legé nyeknek büszkéknek kellett lenniük, h i szen a szintén uniform isba b ú jtato tt tiszti árvaházbeli apróságok csak csontgom bot viselhettek. A katonai alreáliskolák nö vendékei voltak ezek a marciális nebulók, akik K őszegen, Sankt-Pöltenben, K is m artonban vagy K assán tanultak. A négy évfolyamon körülbelül ugyanaz volt a tan anyag, m int a polgári alreáliskolákban, de azonkívül a katonai kiképzés alapelem eit
is m egkapták a növendékek. Az előadási nyelv - akárcsak a közös hadsereg m inden tanintézetében - a ném et volt. A m agyar korm ány m indazonáltal arra tö rekedett, hogy befolyása alá vonja a m a gyarországi cs. és kir. katonaiskolákat. A kism artoni alreáliskolában például en nek következtében vezették be a m agyart, a ném et u tán következő m ásodik nyelv kén t 1882-ben, 1904-ben pedig ugyan csak ennek hatására rendelték el, hogy m agyarul kell tanítani a történelm et, a h itta n t, a fizikát és a vegytant. H árom m ásik tantárgyat, a szépírást, az éneket és a rajzot viszont egyszerre tanították m a gyarul és ném etül. Ez nem csak a tanulók nem m agyar illetőségű többségének oko zott gondot, hiszen azok e nehézséget - igen fogékony életkorban lévén - vi szonylag könnyen lek üzdhették, de ko moly károkat okozott a közös tisztikarba belenevelt összbirodalm i, „nem zetek fö lö tti” eszme hegem óniájának szem pontjá ból is, hiszen a nem zeti - a m agyar nem ze ti-g o n d o la t térhódításának jele volt. Az alreáliskolák m ár kicsiny tanulóikat hozzászoktatták a katonás életm ódhoz. A napi időbeosztás szakaszait kürtjelek vagy dobszó határozta m eg, fontos szere pet játszott a testedzés. A négy alreáliskola legalább kielégítő eredm énnyel végzett növendékei s a pol gári gim názium ok, illetve reáliskolák volt tanulói ezután a három éves katonai főre áliskolába iratkozhattak be M orva-Fehértem plom ban (M ahrisch-W eifikirchen, m a H ranice). Itt m indinkább előtérbe ke rü lt nem csak a katonás szellem , hanem a katonai kiképzés is, am it külsőségek is jeleztek: a kabátra vörös vállszalag és vállperec k erü lt, s ez utóbbi fontos dísznek szám ított, m ert arra u talt, hogy viselője m ár puskát és szuronyt is h o rd h at (igaz, csak kisebbfajta, úgynevezett különcsapatpuskát). A selyem kardbojt és a se lyem paszom ány a csákó szélén pedig m ár valóságos altiszti jelleggel ruházta föl a széprem ényű növendéket; e jelleget a fő reáliskola és a katonaakadém ia m inden évfolyam án m eg is tartotta. U gyanakkor a m egszokott iskolai tárgyak m ellett m ind nagyobb súlyt kaptak a katonai tanulm á nyok is. A légkör sokat változott az idők folya m án - legalábbis a X IX . század első felé nek katonai tanintézeteihez képest. M eg tilto tták a testi fenyítést, a m agánzárká val, sőt, sötétzárkával való b ü ntetést, az étel és a zsebpénz m egvonását, s bizonyos m értékben enyhítették a m onostori vagy inkább börtönbeli szigorra em lékeztető régi szabályokat. H ogy még a vasárnap délutáni kim enő által sem lett igazán sza 115
bados a „cögerek” élete, hogy alapvetően m eglehetősen nyom asztó lehetett az a t m oszféra, azt az öreg katonák szépítő anekdotázásainál hitelesebben tárja elénk R óbert M usil regénye, a Törtess iskolaévei. Az o sztrák-m agyar hadsereg tényleges tisztképzése k ét részre oszlott. Az akadé m iákon vezető pozíciók szám ára képezték a hallgatókat, a hadapródiskolákról pedig főleg leendő csapattisztek kerü ltek ki. A katonai akadém iák rendeltetése az volt, hogy a tiszti pályához m egkívánt szakis m ereteket nyújtsanak, s m egvessék azt a tudom ányos alapot is, am ely a felsőbb szakképző intézetek későbbi hallgatásá hoz szükséges. A közös hadseregnek két akadém iája m űködött: a T erézia katonai akadém ia Bécsújhelyen és a m űszaki k a tonai akadém ia Bécsben (utóbb M ödlingben). Sarjadékát m indkettő vagy a morvafehértem plom i főreáliskolából vagy ci vil középiskolák érettségizett diákjaiból nyerte. (K övetkezésképpen: jóllehet a dualizm us korában a tisztektől középis kolai végzettséget követeltek - am ivel el zárták az altisztek és közkatonák tisztté em elkedésének ú tját - , érettségi bizonyít vánnyal m ég az akadém iásoknak is csu pán egyharm ada rendelkezett.) A fölvett növendékek em e középiskolai előképzett
116
ségével indokolták, hogy a katonai akadé m iák tanterve a szakképzést helyezte elő térb e, míg az egyéb tárgyak teljességgel m ellékessé váltak. Bécsújhelyen például az elm életi és gyakorlati oktatás heti 37-38 órát vett igénybe, s csak ezután követke zett a sport és a gyakorlatozás - olvasgat n i, m űvelődni vagy akár gondolkodni te h át nem sok szabad idő m aradt. A tö rté nelem tanítása leginkább a hadtörténetre szűkült, azon belül is a H absburgok h a d vezéreinek m éltatására szorítkozott. A két akadém ia tanterve lényegében m egegyezett, a különbség bizonyos szak tárgyakban m utatkozott meg. Bécsújhe lyen a gyalogság, a vadászcsapat és a lo vasság szám ára képezték a hallgatókat, ennek m egfelelően három osztályban, s évenkint m integy száz végzett hadna gyot bocsátottak ki. A m űszaki katonai akadém ián pedig m inden esztendőben körülbelül harm inc tiszt fejezte be tanul m ányait a tüzérosztályon és közelítőleg 25 a hadm érnökosztályon, ezek a hadm ér nökséghez, az utászokhoz, valam int a vasú t- és távirdaezredhez kerültek. E zért az tán a tüzérosztályban a fegyvertan, a had m érnökosztályban az építészet kapott n a Zártrendű kiképzés: k a r h a ta lm i tüzeléshez kész!”
gyobb óraszám ot, valam int m indkettő ben az erődítészet és a várharc, jóval na gyobb terjedelem ben és elm élyültséggel, m int Bécsújhelyen. A m iben azonban nem volt különbség, az a Legfelsőbb H ad ú r és az uralkodóház iránti föltétien és rajongó odaadás szüntelen hangoztatása, meg a hazához való hűség em legetése, bár ez utó b b i a közös tisztek szám ára inkább a „közhazát” , az összbirodalm at jelen tette. M ás volt a szellem a budapesti m agyar királyi honvéd L udovika A kadém ián és a soproni honvéd főreáliskolán. Ezek ugyanis nem osztrák-m agyar, hanem m a gyar intézm ényként m ű k ödtek, s nem annyira a birodalm i eszm ét plántálták nö vendékeikbe, m in t inkább a nem zeti gon dolatot, pontosabban a m agyar naciona lizm ust. Az akadém iák azonban a haderő tiszti szükségletének m indössze csupán egynyolcadát fedezték. Végzőseik szám íthat tak arra, hogy ők lesznek a hadsereg veze tői, szervezői vagy oktatói. H ogy kellő szám ban lehessen tisztjelölteket képezni, valam int hogy a tiszti pálya olyanok szá m ára is m egnyíljon, akik a szülők hivatá sa, netán vagyoni helyzete következtében nem jutottak be az akadém iákra, hadap-
ródiskolákat létesítettek. (Az eddig em lí te tt katonai nevelőintézetekbe csak olyan szülők gyerm ekeit vették föl, akik lega lább húszévi közszolgálatot voltak képe sek k im utatni, avagy akik állami vagy m agánalapítványi helyek kedvezm énye zettjeiként tandíjm entességet vagy féltan díjm entességet élveztek, továbbá azokat, akik képesek voltak évenkint 4—800 forint tandíjat fizetni.) A hadapródiskolákba m inden „m űvelt és jó nevelésű” ifjú be léphetett, aki 14. életévét betöltötte, m eg felelő előképzettséggel rendelkezett (vagy is elvégezte a középiskola alsó osztályait), és az akadémiákénál jóval csekélyebb tan díjat fizetni képes volt. A tettleges vagy nyugdíjas katonaszemélyek - tiszthelyette sek, altisztek - fiai évi 12 F t, tartalékos vagy szolgálaton kívüli tisztek, valamint udvari és állami tisztviselők fiai 60 F t, m in den más osztrák vagy magyar állampolgár fia (ne feledjük, a m onarchiának nem volt közös állampolgársága!) 120 F t évi tandíjat fizetett, a tüzér- és utász-hadapródiskolában pedig 30, illetve 60 Ft-ot. Számos gyalogsági hadapródiskolát ál lítottak föl: a m agyar korona országaiban többet, és csaknem m inden ausztriai tar tom ányban is egyet-egyet. Lovassági hadapródiskolákat M orva-F ehértem plom
ban (a felső katonai reáliskolával közös te lepen), tüzérségit Bécsben, utóbb a szom szédos T raiskirchenben, utászt pedig H ainb u rg b an m ű k ödtettek, ez utóbbi a vasút- és a távirdaezred sarjadékát is k é pezte. A zokat a fiúkat, akik a m éneskar hoz kívántak kerülni, előbb három éven át a budapesti hadapródiskolában képez ték , m ajd a m éneskari hadapródtanfolyam ra M ezőhegyesre vezényelték, s en nek elvégzése után nevezték ki őket hadapródokká. A hadapródiskolák növendé keiket az alantos tiszti állásban teljesíten dő csapatszolgálatra készítették elő. A n e gyedik évfolyam végén a növendékek h a d ap ródként vagy zászlósként léptek a h a d seregbe. A tüzér- és utász-hadapródiskola azon hallgatói, akik jeles vagy igen jó eredm énnyel végeztek, kilépésükkor hadapród-tiszthelyettessé, akik csak jó vagy elégséges m inősítést kaptak, valósá gos hadapród-tűzm esterekké (őrm este rekké) lettek. N oha a csapatszolgálatra való kiképzés volt a hadapródiskolák legfőbb célja, vég zőseik nem ragadtak meg kivétel nélkül az A Hoch- und Deutschmeister gyalogezred díszmenete a z ezredtulajdonos, J e n ő főherceg előtt (A loisP ock festménye nyomán)
alantos tiszti beosztásokban, az iskolák nak ki is tűzték feladatául, hogy növendé keiknek azt a tudom ányos alapot n y újt sák, amely őket a m agántanulásra serken ti, és a katonai szakképző intézetek későb bi hallgatására képesíti. A hallgatók fegyvernem ük egyenruhá ját viselték, a gyalog hadapródiskolások az I. Ferenc József 1. gyalogezred egyen ruháját piros hajtókával, a lovasságiak p e dig az I. Ferenc József 1. huszárezred sö tétkék uniform isát. Általános ism ertetőjel gyanánt a kabátujj hajtókája fölött kes keny aranypaszom ányt varrtak föl, k itü n tetésként pedig a kabát vagy a zubbony hajtókáján az iskolai eredm ényt szalagok jelezték. A hadseregszervezetnek m egfe lelően a m agyar királyi honvédségnek és a cs. kir. L andw ehrnek is voltak hadapródiskolái. A tényleges tisztek képzése term észetesen nem szűnt meg a csapat szolgálat m egkezdésével. Elm életi to vábbképzést m ár a csapattesteknél foly tattak , például a csapatvezetés terén, vagy legénységgel együtt, vagy csapat nélkül, kigondolt feltevések térkép m elletti, eset leg írásban történő megoldása útján, oly kor hadtörténelm i példa elemzésével. Itt kell m egem líteni a nyelvtanulást, hiszen - m in t erről m ár esett szó - az ezrednyel-
117
vek ism erete az előléptetésnek is egyik fel tétele volt. Vívó- és lőgyakorlatokat egész évben rendeztek. A csapattesteken kívül folytak gyakorló lovaglások és utazások, hadijátékok, m elyek a harcászati helyze tek gyors felfogásában voltak hivatottak a tiszteket gyakorlatoztatni. Szakképző intézeteknek hívták azokat a tanfolyam okat, m elyek a tiszteket (és tisztviselőket) m agasabb állásokra vagy pedig különleges alkalm azásokra képesí tették. A hadiiskola a vezérkar szakiskolá ja volt, a felsőbb tüzér- és hadm érnöki tanfolyam ok rendeltetése pedig benne foglaltatott nevükben. A három szakkép ző intézetbe azon 28 évnél nem idősebb, nőtlen, rendezett anyagi viszonyok között élő, a szolgálati nyelven kívül a „M onar chiában dívó valamely más nem zeti nyelv” ism eretével rendelkező tiszteket vehették föl, akik legalább három évi tiszti rangban töltö tt csapatszolgálatot tu d tak a hátu k m ögött, a „m inősítvényi táblázat” szerint igen jó m inősítést kap tak , s egy felvételi vizsgát is sikerrel tettek. Az iskolai időszak k ét teljes esztendőn át tarto tt m indhárom tanfolyam on, Bécsben a G etreidem arkton és a D reihufeisengasséban álló nagy épületekben, s szerfö lött m egerőltetőnek tarto tták . A hadiisko la legfontosabb tantárgyaiként a hadügy, a harcászat, a hadászat és a h ad tö rtén et, a katonai földrajz, a fegyvertan, az erődítészettan, a hadm űveleti és közigazgatási vezérkari szolgálat, a nem zetközi és ál lamjog, valam int lovaglási és terepfölvéte li gyakorlatok szerepeltek. A tüzértanfo lyam on ugyané tantárgyak m ellett a ve zérkari szolgálat helyett a tüzérszolgálatot és a fegyverszerkesztéstant, a hadm érnöki tanfolyam ban pedig az építészet és erődítészet ágait adták elő. E felsőbb tanfolyam ok elvégzői abban az előnyben részesültek, hogy törzstiszti előléptetésüket ettől fogva nem k ötötték külön elm életi vizsgához. A kit azonban a vezérkarhoz osztottak be, annak a törzs tiszti előléptetéshez nehéz törzstiszti vizs gát kellett letennie. Az iskolák elvégzése nélkül egyébként csak úgy lehetett törzs tiszti előléptetésre szám ítani, hogy egy százados megfelelő eredm énnyel részt vett egy törzstiszti tanfolyam on. Ilyen törzstiszti tanfolyam ot nem csak a közös hadsereg, hanem a m agyar királyi h o n védség és a cs. kir. L andw ehr is tarto tt sa ját tisztjei szám ára. A többi felső tanfo lyam azonban együttesen állt nyitva a k ö zös, a honvéd- és a L andw ehr-tisztek előtt, am inek egyik célja az volt, hogy az összetartozás érzését a leendő m agasabb parancsnokokban elm élyítse. (A hadiis kolába például évente 150 tisztet vettek 118
,y4 hősanya” . K a ri Schönpflug rajza a tiszti családról nem nélkülözi az iróniát (1903)
föl a századfordulón, közülük tíz a hon védségből, kettő pedig a L andw ehr állo m ányából érkezett.) A felső tanfolyam ok elvégzésével m eg nyílt a még m indig fiatal tisztek előtt a m agasabb parancsnokságok felé vezető ú t, beleértve a legelőkelőbbnek számító és legnagyobb felkészültséget igénylő vezér kari szolgálatot. Ez utóbbi hatalm as változáson m ent át, és súlya m ind jobban m egnőtt. A forrada lom előtti jelentéktelen „főszállásm esteri törzs” , m elynek tevékenysége jószerivel a térképészetre, meg hadászati és harcá szati kérdésekről írt, tudósnak vélt tanul m ányok és em lékiratok gyártására szorít k ozott, az évszázad végére a hadsereg leg fontosabb és legbefolyásosabb testületévé fejlődött, m elynek tagjai töltötték be az osztrák-m agyar fegyveres erők vala m ennyi kulcspozícióját. H ivatalosan a vezérkar a háború „elő m unkálatait” vezette, azonkívül a maga
sabb parancsnokokat valam ennyi hadá szati, harcászati és közigazgatási kérdés b en tám ogatta. Az idők folyam án a vezér k ar m ind nagyobb súlyra te tt szert az egy re inkább adm inisztratív teendők ellátásá ra és irányítására szorított hadügym inisz térium m al szem ben, am i nem utolsósor ban annak volt köszönhető, hogy a vezér kar főnökének posztján 1881-től negyed századig Ferenc József közvetlen m unka társa, F riedrich von Beck állt. Az „összes fegyveres hatalom vezérkarának főnöke” egyébként személyére nézve az uralkodó, a Legfelsőbb H ad ú r közvetlen parancsai alatt állott, még ha béke idején egyúttal a közös hadügym iniszter segédközegének szám ított is. A vezérkari testület, a G eneralstabsCorps I. osztályú századosi és ennél m aga sabb rangú tisztekből állt. A testületbe va ló felvételt a gyakorlatban való kipróbálás végett a vezérkarhoz való beosztás (Zutheilung) előzte meg. E nnek feltételéül az „igen jó szolgálat, szilárd jellem , kitartást ígérő testalkat, a hadiiskola vagy a felsőbb tüzér-, illetve hadm érnöki tanfolyam ok
legalább jó eredm énnyel történő elvégzé se, a törzstiszteknél pedig a vezérkari törzstisztek szám ára előírt elm életi vizs ga” volt m eghatározva. A vezérkarhoz b e osztott főhadnagyok, feltéve hogy beosztatásuk m ásfél-három éve alatt igen jól m egfeleltek, a vezérkar főnökének javas latára II. osztályú századosokká előléptet ve visszakerültek a csapathoz, s legalább k ét esztendeig o tt szolgáltak. H a itt is igen jó m inősítést ny ertek , a vezérkar főnöke javaslatot tehetett I. osztályú századossá való előléptetésükre, s a vezérkarhoz való vezénylésükre (C om m andieren). K ivá lasztásuk során a vezérkar főnökének sza
vállzsinórról voltak felism erhetők, mely a vállövet tarto tta (hogy le ne csússzon). Ez a „schw arz-gelb” szalag a honvédség nél elképzelhetetlen lett volna, ott a m a gyar királyi honvéd gyalogsági tisztek szolgálati jelvényét rendszeresítették. B ékében a vezérkari tisztek a vezérkari irodákban, a katonai hatóságoknál és a m agasabb parancsnokságoknál, a csapa toknál és úgynevezett különleges alkal m azásban teljesítettek szolgálatot. A vezérkari irodák közül az igazgatósá gi iroda a személyi és közigazgatási ügye k et látta el. Az országleíró iroda adatokat gyűjtött a m onarchia m egvívandó hábo
K arl Schönpflug 1910-es huszárkarikatúrái mintha R oda R od a anekdotáit illusztrálnák
rú in ak lehetséges hadszíntereiről, napra készen tarto tt leírásokat készített az utak és hidak állapotáról, a folyók viszonyai ró l, az éghajlatról, a m ezőgazdasági te r m ényekről, a helységek befogadóképessé géről. Itt elem ezték, hogy vidékenként m ilyen járm űvekre lehet szükség hadjárat idején, m ilyen nem zetiségű, nyelvű, vár ható érzületű a polgári lakosság, mivel foglalkozik, m ilyen ipar található a vonat kozó területeken - vagyis m inden olyan tényezőt igyekeztek számításba venni, am ely a felvonuló hadsereget segítheti avagy hátráltathatja. (A hagyom ány okán a katonai térképészet nem itt székelt, h a nem egy független cs. kir. katonaföldrajzi intézetben, amely az ugyancsak napraké szen tarto tt térképek készítésével és m oz gósítás esetén azonnali sokszorosításával volt m egbízva.) M íg az országleíró iroda a statisztiká val, a földrajzi helyzettel foglalkozott, az ellenséges és számba jöhető ellenséges erőket az ártatlan elnevezésű „nyilvántar tó ” iroda igyekezett kiism erni. Ez a bizonyos „E videnz-B ureau” való
bad keze volt, nem kellett tekintettel len nie sem a rangra, sem a beosztott m i nőségben teljesített szolgálat idő tarta m ára. A beosztott főhadnagyok m ég csapat nem ük egyenruháját viselték, de a vezé nyelt vezérkari tisztek m ár saját adjusztírunggal rendelkeztek; sötétzöld egyenru hát, díszben világoszöld tollbokrétájú ka lapot hordtak. A vezérkar főnöke sem a többi tábornok kabátjában járt: egyedül őt illette meg a sötétzöld szín. A m agyar királyi honvédséghez vezényelt vezérkari tisztek egyenruhája eltért ettől: a m agyar tábornoki csákóhoz hasonlatos zöld tollas csákót viseltek fejükön, sötétzöld, nya kon és karokon zsinórozott dolm ányt öl tö ttek, lovon való kivonuláshoz a honvéd huszárok csizm áját h ú zták föl. A beosz to tt tisztek szolgálatban a jobb vállról a bal csípő felé futó széles, szalag alakú fe kete-sárga selyem tábori vállövet viseltek, szolgálaton kívül pedig a jobb oldali arany
jában a katonai hírszerzést és a kém el hárítást irányította, s négy osztályra tago zódott: közülük egy-egy O roszország, Olaszország és a B alkán hadseregeit tar totta nyilván. V alam ennyi többi ország haderejét a negyedik osztály vizsgálta. A nyilvántartó iroda tevékenysége a hi vatalos propaganda szerint nem hasonlí to tt „valam i regényes titokszerű intézet re” , hol „tán az elburkolt kém ek ki- és be járnak” . Sokkal inkább a publikussá váló források elemzése az „E videnz-B ureau” feladata, ezek pedig „lépten-nyom on k í nálkoznak” . T örvényhozó testületek je lentései, a m indenki szám ára hozzáférhe tő névkönyvek, „schem atizm usok” , ren deleti közlönyök, hivatalos lapok, statisz tik ák , katonai tankönyvek és egyebek, va lam int a sajtó és a folyóiratok nyújtanák eszerint a legfontosabb tájékoztatást. Ez u tóbbiak valóban sok m indent elárultak, az ellenzéknek a hadseregre vonatkozó bí rálatai, a korm ány válaszai például M a gyarországon is nagyon sok érdekes rész letet tartalm azhattak az idegen államok „nyilvántartó irodái” szám ára. E zeket az adatokat azonban kellő forráskritikával kellett elem ezni, s ez bizony nagy felké szültséget és sok tapasztalatot igényelt. Száz meg száz érdektelen adat között bújt m eg egy-egy értékelhető inform áció; ezt kiválasztani csak hangyaszorgalom m al le h etett. Az „E videnz-B ureau” vezérkari tisztjei tehát korántsem m esterkém ek vol tak , hanem szürke hivatalnokok. Hogy azért szükség volt beépített ügynökök in form ációira a m ozgósítási, felvonulási te r vek m egism erése céljából, kár is lett volna tagadni. Az olyan - m ellesleg konstruált botrányok, „szenzációs leleplezések” , am ilyen Franciaországban D reyfus kapi tányé, a M onarchiában pedig A lfred Redl ezredesé volt, nagyon is hihetően hang zottak, m ég ha valójában nélkülöztek is m inden alapot. U gyancsak aprólékos és a legcseké lyebb m értékben sem rom antikus a vezér kar vasúti irodájának m unkája, amely m ind nagyobb jelentőségre tett szert, m in t a mozgósítás végrehajtásának kulcs szerve, valam int a távíró iroda, m ely a h ír közlés korabeli leggyorsabb és legbizto sabb eszközét szervezte és irányította. M indezek az irodák azonban csak m integy a keze alá dolgoztak a legfonto sabbaknak, a „hadm űveletek és különle ges vezérkari m unkálatok irodája” tisztje inek. Itt gyártották a különféle hadm űve leti terveket, itt állították össze az „ordre de bataille” -nak nevezett hadrendeket, vagyis a hadsereg seregtesteinek csoportosítási terveit, itt határozták meg a gyüle kezési, felvonulási körleteket, s itt h an 119
golták össze a háborúzáshoz szükséges va lam ennyi tényezőt, tennivalót. A csapatoknál is szolgáltak vezérkari tisztek. A legalacsonyabb parancsnokság, ahol m ár vezérkari szolgálattal találkoz h a ttu n k , a dandáré volt. A dandárvezér kari tisztként beosztott főhadnagyok tu lajdonképpen segédtiszti szolgálatot telje sítettek. A hadosztály- és h adtestparancs nokságoknál m ár külön vezérkari osztály m űködött. H ogy a vezérkari tisztek m a gukat a gyakorlati szolgálatban gyakorol hassák, s felkészülhessenek m agasabb p a rancsnoki teendők ellátására, egy-két évre rendszeresen beosztották őket különböző fegyvernem ekhez szolgálattételre. A tisz tek ilyenkor az illető csapatok állom ányá ba kerültek, s levetették a palackzöld zu b bonyt, hogy a csapat egyenruháját öltsék m agukra. „K ülönös alkalmazásokon” olyan szol gálati helyeket értettek a M onarchiában, m int a hadiiskola parancsnoksága, a hadi levéltár igazgatósága, a hadi levéltár had történeti osztálya, a katonai országos felvé tel (térképészet) vezetősége, a hadapródiskolák és szakképző intézetek tanári kara, katonai attasék a cs. és kir. követségeken.
Aranygyapjas R end. E z volt a Habsburg-család házi rendje
Egy karrier története: Alfréd Redl Az eddigiek alapján úgy tetszh etett, m in t ha a hadapródiskolások és az akadémiások élesen elkülönültek volna, s m íg az utóbbiak a zsebükben h o rd ták a marsallb o to t, de k arrierjü k legalábbis nyílegye nesen ívelt a vezérkari beosztások irányá b a, az előbbiek nem túlságosan m űvelt, bár nagyon kötelességtudónak ta rto tt, alantos tiszti feladatokra - de csak arra m esszem enően alkalm as, nem nagy igé nyű töm egének a csapatszolgálat szürke sége és taposóm alm a m aradt volna csak meg. A valóságban term észetesen akadtak kivételek, nem is kis szám ban. Az akadém iásoknak csak töredéke ju to tt el a vezér karba, s a legm agasabb beosztásokba nem csak a reáliskolákon, az akadém ián és a hadiiskolán végigvezető ú to n lehetett el jutni. A hátránnyal indulók is behozhat ták handicapjüket, ha elég tehetségesek, igyekvők és szorgalm asak voltak. O lya n ok , m int az a vezérkari tiszt, akiről az orosz katonai attasé azt jelentette 1907ben: „...R av asz, zárkózott, figyelmes, szorgalmas em ber. Kicsinyes észjárású. Egész m egjelenése finom kodó. F in o m k o dó, lágy, behízelgő beszédű. M ozdulatai kiszám ítottak, lassúak. In k áb b ravasz és 120
S ze n t István-rend, kiskereszt
kép m utató, m int okos és tehetséges. C ini kus em b er.” A lfréd R edl, a közös hadsereg talán leg ism ertebb, leghíresebb vagy leghírhedteb b katonatisztje volt M . K . M arcsenko ezredes „célszemélye” . A számos ham is legenda övezte vezérkari tiszt életpályája nem csak azért lehet érdekes a szám unkra, m e rt a főbenjáró b ű n , amellyel m egvádol ták , és amely m iatt - legalábbis a közhie delem szerint - a halálba kergették, m ű
vészek sorát ihlette meg személye m eg örökítésére, hanem m ert ez a k arriertö rté net em berközelbe hozhatja m indazt, am i ről az előbbiekben oly szem élytelenül esett szó. A lfréd Redl életrajzát K éri K ál m án és Zachar József rekonstruálta, lehántva róla a m endem ondákat, szigorúan a bécsi és budapesti katonai levéltárakban található iratok dokum entált adataira tá m aszkodva. A kortársak lengyel szárm azásúnak ta r to tták a Galíciában 1866-ban született A lfréd R edlt, vagyontalan és ném etül be szélő apja azonban a bécsi háziezrednek szám ító 4. H och- un d D eutschm eistergyalogezred katonájaként került alakula tával Galíciába, s lett később a lem bergi katonai törvényszékhez beosztott őrség altisztje; utóbb a vasútnál a lem bergi állo m ásfőnöki beosztásig vitte, vagyis a kö rülm ényekhez képest igen sokra. A len gyelként nyilvántartott anya pedig egy ugyancsak ném etül beszélő m orvaországi család sarja. A lfréd pályája rosszul in d u lt, a gim ná zium harm adik osztályából ugyanis m aga tartása m iatt kicsapták. Apja ekkor könyvkötő tanoncnak adta. N yolc hónap u tán , 1881-ben - apja egykori tiszt bajtár sának tanácsára - önként katonának állt, belépett a galíciai 9. közös gyalogezredbe. „M egkom olyodott és fölism erte a nagy le hetőséget” - jegyzi m eg Zachar József. Szorgalmasan és céltudatosan tan u lt, és ezrede egyik hadapród jaként került a K rakkó m elletti lobzówi hadapródiskolába. 1883. szeptem ber 1-jén kezdte magasabb tanulm ányait, „ham arosan ki egyenlítve azt a különbséget, am ely közte és szerencsésebb baj társai között volt” . M ásodéves korától, 1884-től m ár hadap ród tiszthelyettes volt. H ivatásos tiszti szolgálatát 1887. m ájus 1-jén, hadnagyként, szakaszparancsnoki beosztásban kezdte m eg a 9. közös gya logezredben. 1889-ben zászlóalj-segéd tiszt. A következő esztendőben főhad naggyá léptették elő, 1891-ben századpa rancsnoki beosztást kapott. 1892. novem b er 1-jén a bécsi hadiiskolára vezényelték. M iután itteni tanulm ányait befejezte, 1894-ben próbaszolgálatra a haderővezér k ar vasúti irodájába került. A következő esztendőben a szokásos m ódon, a csapat szolgálattal kapcsolatos gyakorlat m eg szerzésére dandárvezérkari tisztnek a B u dapesten állomásozó 61. közös gyalog dandár törzséhez vezényelték. 1897. m á jus elsején II. osztályú századossá léptet ték elő, visszavezényelték a vezérkarba, és beosztották a nyilvántartó irodába, ahová elöljárói alkalm asint m ár eredetileg is szánták.
Előképzettsége és nyelvtudása alapján az Oroszországgal foglalkozó osztály állo m ányába k erü lt, feladata kezdetben az orosz kém ek fölfedése, m ajd em ellett az orosz területekre k ü ld ö tt felderítők fölké szítése volt. Itten i beosztásában m eglehetős közis m ertségre te tt szert, m ert kirendelt igaz ságügyi szakértőként gyakran szerepelt k ém perekben, és nem csak óriási szakmai biztonságával keltett általános feltűnést, hanem kérlelhetetlen, enyhítő k ö rü l m ényt el nem fogadó szigorával is. A vezérkartól való, a további előm ene tel érdekében szokásos kihelyezésére 1905. novem ber 1-jével k erü lt sor. M iu tán vezérkari törzstiszti vizsgáját letette, vezérkari őrnaggyá lép tették elő, és a Bécsben állomásozó 13. Landw ehr-gyaloghadosztály vezérkari főnöki beosztásá ba helyezték. 1907-ben újra a nyilvántartó irodában találjuk, ekkor m ár az orosz osz tály vezetőjeként. Az 1908-as külpolitikai válság idején, m ely Bosznia és H ercegovi na formális bekebelezése, annexiója nyo m án ro bbant ki, tanácsadóként a szövet séges ném et nagyvezérkar hírszerző és el hárító részlegének segítségére Berlinbe k üldték. A következő évben vezérkari alezredessé léptették elő, és a nyilvántartó iroda főnökének helyettesévé nevezték ki, bár fő tevékenysége továbbra is az oroszországi földerítés és az orosz kém ek elleni elhárítás irányítása m aradt. 1911-ben újabb előléptetésének és m a gasabb beosztásának előfeltételeként is m ét csapattiszti szolgálatra vezényelték, a Bécsben állomásozó 99. közös gyalogez red 4. zászlóaljának parancsnokaként. 1912. augusztus 6-tól, vezérkari ezredessé előléptetve, a prágai V III. had test vezér kari főnöke lett. Elsődlegesen itt is h ír szerzéssel és kém elhárítással foglalkozott: Prága volt akkoriban a cseh szeparatista és pánszláv m ozgalm ak révén az orosz és szerb kém tevékenység egyik központja, a megfelelő saját felderítés megszervezése pedig - a közelinek tű n ő oroszellenes h á borúra való tekintettel - ugyancsak elen gedhetetlen volt, hiszen a prágai hadtest az azonnal a keleti frontra indítandó se regtestek közé tartozott. M éltán nevezhető tehát A lfréd Redl a M onarchiában legsikeresebb pályát be fu tott tisztek egyikének. H a m indehhez hozzávesszük, hogy m egkapta valamenynyi kitü n tetést, am ely az ő beosztásában és rendfokozatában békeidőben egyálta lán adom ányozható volt, sőt, akadt köz tü k még m agasabb is; s 1913-ban m ár egyenesen az a h ír járta, hogy ham arosan az „első tábornoki” rangot nyeri el, akkor csak ám ulhatu n k ezen az ezredesen, akit
M ária Terézia-rend, lovagkereszt
Lipót-rend, lovagkereszt
polgári származása dacára befogadott az arisztokrácia, s aki a trónörökös legszű k eb b , vezető katonákból álló környezeté hez tartozott. Redl mellesleg első kitüntetését a F e renc József trónraléptének fél évszázados évfordulóján, a hivatásos tiszteknek ado m ányozott Jubileum i Em lékérem b ronz fokozatát, 1898-ban nyerte el. K ésőbb k a p o tt K atonai É rdem keresztet, tiszti p á lyája 25 éves évfordulóján a III. osztályú
K atonai Szolgálati Jel k itü n te tést, az ural kodó hatvanéves korm ányzási évforduló ján a K atonai Jubileum i K eresztet, 1911ben pedig a K atonai É rdem érem , közis m ert nevén a Signum L audis bronzfoko zatát. 1908. évi berlini tevékenységét F e renc József a V askorona-rend 3. osztályá val, Vilmos ném et császár pedig a Porosz K oronarend 2. osztályával jutalm azta. É rdem es rövid k itérőt te n n ü n k a m o narchia katonai kitüntetéseire. A legré gibb és legm agasabb kitüntetés az arany gyapjas ren d , am elyet még 1429. január 10-én alapított Jó F ülöp b u rgund i herceg, s amely idővel a H absburg-ház családi rendjelévé vált. Jelvénye egy arany kos irhából állt, mely kékre zom áncolt, szik rát szóró kovakőben függött, ez u tó b bit arany lángsugár tartotta. Felirata: Pretium non vile (N em olcsó jutalom ). M ivel az aranygyapjas rendet csak ka tolikus nem eseknek volt szabad adom á nyozni, M ária T erézia 1757-ben újabb rendjelet alapított „a katonaállás iránti különös vonzalom ból és az általa oly sok szorosan tanúsított hűség, vitézség és eszélyesség k itü n tető jutalm azására” . A katonai M ária T erézia-rendet kizárólag valamely bátor tettel lehetett kiérdem el ni. A rend tagjai között életjáradékosok is helyet k ap tak , Ferenc József idejében hat nagykeresztes évi 3000 forintjával, 16 kö zépkeresztes egyenként 1500 forintjával, száz lovag 800 Ft-tal és ötven 600 Ft-tal. A többiek járadék nélkül viselhették a nyolcszögű, széles végekkel és arany szegéllyel készült, fehér zom áncos arany keresztet, A F o rtitu d in i (A vitézségnek) felirattal. M ária Terézia m agyar királynőként is alapított ren d et, ezt m agyar királyi Szent István-rendnek, s tagjait a Szent István apostoli király lovagjainak nevezték, füg getlenül attól, hogy nagy-, közép- vagy kiskeresztesek. A rend jelszava: P ubli cum M eritorum P raem ium , vagyis: az ér dem ek nyilvános jutalm a. II. József császár figyelm ét a legénység felé fordította, hiszen az eddigi k itü n teté seket csak magas rangúak nyerhették el. Az „őrm estereknek, valam int az ezeknél alacsonyabb rendű legénységnek” az el lenség előtt tanúsított vitéz tetteit nyilvá nos becsületjelvénnyel és pótdíjjal jutal m azta: ez volt az arany és az ezüst vitézségi érem . A jelvényen az uralkodó képm ása volt látható, a m ásik oldalon hat egymást keresztező zászló és egy babérkoszorú, A vitézségnek felirattal. Volt pótdíj nél küli ezüst változata: a kis vitézségi érem , ezt olyan vitézségért adták, am ely érm et igen, pótzsoldot nem érdem elt. 1808. július 11-én alapította az apjára 121
emlékező Ferenc császár a L ipót-rendet. A piros zom áncú, fehér szegélyű, nyolc szögű aranykereszt L ip ó t jelm ondatát vi selte: O pes regum corda subditorum , azaz a királyok hatalm a az alattvalók szí vében rejlik. A kereszt négy ágának m in den párja között három cserfalevél és két m akk volt beillesztve, m íg az egész k e reszt fölött a császári korona lebegett. Ugyancsak Ferenc honosította meg a lom bardiai V askorona-rendet. Az em lí tett rendek közül azonos osztályban a Szent István-rend a Szent L ipótnál, ez pedig a V askorona-rendnél volt előbbrevaló. Ferenc József is m egörökítette dicső hadjáratait. N yom ban a forradalm ak eltiprása u tán m egalapította a katonai é r dem keresztet, a katonai szolgálati jel vényt, az arany és ezüst érdem keresztet és a Ferenc József-rendet, amellyel aztán b ő ségesen dekorálhatta h ű alattvalóit és k i váltképp katonáit. U ralkodói jubileum ain ugyancsak em lékérm eket illett adom á nyozni. É rth ető teh át, m icsoda m egrázkódta tást okozott az 1913. m ájus 27-i napila pokban közzétett rövid hír: „1913. m ájus 24-én az egyik bécsi szállodában agyonlőt te m agát a közös hadsereg egyik nagy k ép zettségű, tekintélyes tisztje, A lfréd Redl ezredes, a prágai hadtest vezérkari fő n öke.” Am i ezután következett, az látszólag közism ert. Egon E rw in K isch, a „szágul dó rip o rter” lelem énye - és szerencséje lehetővé tette, hogy egy h ét m úlva elter jedjen az addig eltussolni szándékozott további inform áció is az ügy részleteiről, melyet aztán a hivatalos „cáfolat” erősített meg. A k öztudatban m áig az a kép él, amely ekkor kialakult: névtelen bejelentő figyelm eztette a kém elhárítást, hogy Redl idegen hatalm akkal kapcsolatban álló em berekkel érintkezik. Az orosz titkosszol gálat, m elynek ügynökévé vált, hom oerotikus kapcsolatait kihasználva folyam ato san zsarolta és állandó pénzzavarából k i segítette. Az osztrák-m agyar elhárítás ezt követően leleplezte, ő b ű n ét bevallotta és élt a felkínált önkéntes halál lehetősé gével. A m eggyökeresedett legendák sajátos sága, hogy az em ber önkéntelenül csak a m ellettük szóló érveket veszi szám ba, így tö rtén h etett, hogy h ét évtizeden át senki nem ak ad t, aki kétségbe vonta volna R edl hazaárulását, pedig a tények ú jra gondolása alaposan m egkérdőjelezi ezt. Zachar József történész nem régiben a m indeddig napvilágra k erü lt adatok mérlegelése és elemzése u tán a kétkedést erősítette meg. 122
A legföltűnőbb R edl esetében, hogy a kém kedésre utaló egyetlen bizonyítékot vagy azt alátám asztó adatot sem hoztak nyilvánosságra. A vád, pontosabban az utólagos vád szerint szolgálati használatú, nyom tatott katonai szabályzatok fény képm ásolatait játszotta volna az ellenség kezére, vagyis korántsem az igazán fontos katonai iratok kiszolgáltatásáról volt szó (a haderő felvonulására, m ozgósítására, erődökbe beépített lövegekre, átdobott ügynökökre vonatkozóakéról). Mellesleg a k o nkrét hadi előkészületekről nem is n y ú jth ato tt volna inform ációt a prágai had test vezérkari főnöke (a m eg gyökeresedett vélekedés szerint „évtize-
Jubileum i emlékérem
deken át” m inden katonai titk o t elárult, s állítólagos árulása m értékét különösen az első katonai kudarcokat követően, a nagy háború első évében túlozta óriásivá tehetetlen, bűnbakkereső dühében a kele ti fronton hibát hibára halm ozó osztrák m agyar hadvezetés). M aga U rbanski ez redes, aki ekkor a nyilvántartó iroda főnö ke volt, szögezte le évekkel később is: „A zok a k o nkrét hadi előkészületek, am e lyeknek az elárulása nagy károkat okozott volna, nem voltak k in t a hadtestparancs nokságokon, hanem összevontan, együtt, a vezérkar hadm űveleti irodájában vol tak , és ezáltal nem rendelkeztek ism ere tü k k el a m agasabb parancsnokságok és szerveik. (...) E nnek leszögezésével ki kell húzni a talajt azok alól a híresztelések alól, am elyek az 1914 nyári, Oroszország elleni kezdeti kudarcainkat Redl áruló te
vékenységének hatásaként akarják lát ta tn i.” A jelentéktelen és viszonylag sok pél dányban hozzáférhető szabályzatok át adása viszont nem éppen nagystílű kém ke désre vall. R áadásul m indem e vád a Redl lakásán talált leletekre alapozódott. Csak hogy egy kém főnök hivatalához csatlako zó szolgálati lakásában tarto tt házkutatás kor lelt katonai jellegű iratok nem csak az árulást bizonyíthatják, az ilyesmi az ezre des m unkájának tartozéka is volt. T it kosszolgálati vezetők bevált m ódszere, hogy lényegében ártatlan, netán preparált iratokkal m anipulálnak, am ikor az ellen ség felderítőit igyekeznek m egtéveszteni, vagy saját ügynök beépítésén m unkálkod nak. Ugyanez vonatkozik a többi kellék re, pénzre, fényképezőgépekre, cím ekre. Ugyancsak figyelemre m éltó, hogy a valódi bizonyítékok helyett N ém etor szágban lebukott orosz ügynökök vallo m ására alapozták még a vádat. D e vajon az oroszok ilyen könnyelm űen kitették volna legm agasabb beosztású ügynöküket a lebukás veszélyének? Zachar József sze rin t ez a provokáció gyanúját ébreszti. „N em arról volt-e szó” - teszi föl a kér dést - , „hogy a tudatosan m egtévesztő in formáció szándékos, közvetítő ú to n való eljuttatásával a kém hálózatok közti föld alatti harcban nyitottak újabb színteret?” Az oroszoknak jó okuk volt, hogy m eg szabaduljanak az ellenük irányuló földe rítés irányítójától, s R edl kikapcsolásával éppen akkor zilálhatták szét az oszt rák-m agyar kém tevékenységet, am ikor - 1913 elején - a háborús készülődés je gyében teljessé vált a cári hadsereg nagy reform ja, amely m éltán keltette föl Bécs érdeklődését. A gondosan titkolt hom oerotikus hajla m ok leleplezése elegendő volt Redl tö n k retételére. E „fajtalanságot” akkoriban büntetőjogilag üldözték, s a katonai szol gálatellátás kizáró okának tekintették. R edl azonban olyan kiválóan konspirált, hogy elöljárói, bajtársai vagy ism erősei m ég csak nem is sejtették titkát. (E kö rü l m ény m indenesetre hihetővé teszi, hogy valaki az ő beosztásában könnyen zsarol ható volt, ha ilyen „titkos b ű n ” nyom ta a lelkét.) A végső leleplezésről szóló közism ert tö rténet során R edl, az évtizedes tapasztalatú elhárítótiszt, elem i hibákat követett el, m intha nem is sejtette volna, hogy áru lással gyanúsíthatják. A tények azonban am ellett szólnak, hogy ezt valóban nem is sejtette, alkalm asint azért, m ert nem volt áruló. Egész kapkodása arra vall, hogy hom oszexualitásának leleplezését ism erte föl, ami súlyosbodott egy érzelm i konflik
tussal: Egon E rw in K isch szerint azért utazott m agánem berként váratlanul Bécsbe, hogy kétségbeesett kísérletekkel viszszaszerezze házasságkötésre készülő férfi kedvesét. Sehol azonban nem található b i zonyíték arra nézve, hogy öngyilkossága előtt valóban főbenjáró b ű n ét vallotta vol na be.
migy.kir. b»nmi*
ízüUwt
khw^Wn & c í ’-tx .
és . -
zápora közepette vallotta b e, hogy odaát, az orosz helyőrségnek is m ér italt. R endelkezett azonban azzal a fölemelő tu d attal, hogy ő a legm agasabb beosztású és rangú vezérkari tisztekkel is egy szin ten áll, hiszen összeköti velük a portepee. „A z arany kardbojt m indent kiegyenlít” , vallották a M onarchia hadseregében.
nyom án m indenesetre valóban nehéz el fogadni, hogy Redl vezérkari ezredes ka tonai titk o k kiszolgálásával hazaárulást követett volna el. A hhoz, hogy világosab b an lássunk, további alapkutatásokra len ne szükség, am it m egnehezít a bizonyíté k ok hiánya, eltűnése vagy eltüntetése. E kutatások nem csak Redl személyes
;irrngy.Vir. .,
nflpol
mint
— . í>
——
ö y &
. ../ &
®“ ’*í 57 ; .
0^11« '..’¿/«m-,
• 56
? s-r^
frO
(iebbóm.
O
>
'
.iHrzezaiiv ©_ ;
. HnluiU/n '
-Neusandie?
..
O Zha ra i
.^ X t . ‘ '' 1
r
o xftÁifo>
95 e"-..
(Izortk'pw
Dolina:
Epeijesffi]
á s s a®
Ungváp
scliau)
B6
Munkács
Losoncz
■afluirossziget
Szalmái- [emeli
himpohm/i X/ufglaírolv
eb recm i
( I lo b re ríin >
Besztercze (Bistritz)
Nagy-Várad
(OroHBTvnrtlcin)
101
Krrskrmét
Kolozsvár
iKtaitsenhnre)
JV késcsaba
Tarán/ O (Thormburg)
Sfii'ros-WsHi'lielV/
idkelytidvai'lieíV O VintSsxfnlm
Gyiüafehémi
V (Kui-lsbraíg)
Seqegtuir
(Stíiűsttlntrn
Fogam?
Szászváros
o
lúgos
26
J
Xaívtxrskm-k
i
t
Í^Gr.BcrAfrdü
K aránsebes
(Broos)
ía g y sz e b e a
Brassó © ( K r o iix ta d tj