Amikor a test jelez 9789635289929 [PDF]

Zitiervorschau

Thomas Scháfer

AMIKOR A TEST

JELEZ ÉDESVÍZ KIADÓ BUDAPEST, 2 0 0 8

Tartalom Köszönetnyilvánítás Bert Hellinger előszava Előszó Rendszerleképezések és „lélekmozgások" Claus: A méreg

9 11 12 15 18

A test jelzései 1. Hátfájás Herbert: Apja halálát kívánta Rüdiger: A nagynéni telefonhívása Edwin: Meghajlás az ikertestvér előtt Liselotte: Meghajlás a sors előtt Eleonore: fájdalmai sohasem fognak enyhülni" . .

24 24 26 27 31 32 33

2. Fejfájás és migrén Olga: Migrén negyvenhat éve Karsten: Az el nem siratott testvér Traudl: A hipnózisgyakorlat

39 40 42 43

3. Bőrbetegségek Sieglinde (neurodermatitis): Apja első feleségének karikagyűrűje Jochen (bőr alatti kötőszövet gyulladása): Feloldatlan harag az anyja iránt Gerhard: Szemölcs a lábon

46

4. Fülcsengés Corinna: Három abortusz Wolfram: Barátnője ellen vétett Charlotte: Férfigyűlölet

57 57 59 60

49 51 53

6

TARTALOM

5. Tüdőasztma és allergia Wieland: Apahiány Camilla: Nem mehetett oda az apjához Magda: Gyermekként egy évre túladtak rajta Elena: A nővérek engedélye Manuéla: Út az anyjához

62 63 64 66 67 68

6. Szívpanaszok Marion: Az elhajtott gyermek Rosi: Félelem a bűntől Helene: Fiát és apját a rák vitte el

71 72 74 74

7. Krónikus fáradtság Sybille: A halott fivér Günter: A háborúban megerőszakolt nagynéni . . . .

76 77 79

8. Alvászavarok Volker: A halott nagynéni Luis: Apja öngyilkos lett Robert: A balesetben meghalt nő Margitta: A morfogenetikus mező

81 81 82 83 87

9. Függőség: alkoholizmus és drog Dietrich: Visszatérés az apai szívbe Ralf: Végre az apjánál

91 93 94

10. Depresszió Silke: Szülei halálát kívánta Mónika: Apja menyasszonya Bernd: Apja balesete Irene: A név Siegfried: Válás és abortusz Claudio: A szülők titka 11. Rák Nathalie (mellrák): Anyja meghalt szülés közben Burkhardt (veserák): A családi titok

96 98 102 103 106 108 110 112 . . 115 116

7 TARTALOM

Gundula (mellrák és depresszió): Gyűlölte az anyját Veronika (mellrák): „Elfogadom az életet, ameddig megadatik" Három lány testvér: Gyógyító búcsú a rákbeteg anyától 12. Félelem, pánik, fóbia Jolanda: Félelem és rosszullétek Stefan: Félelem és folyamatosan váltakozó betegségek Helga: Félelem a terhességtől Rebekka: Fél, hogy valakit elgázol a közúti forgalomban Albrecht: Félelem a nyilvánosságtól és a szóbeli szerepléstől Iris: Évek óta fél vezetni az autópályán Mustafa (fóbia): A falu határának a foglya Carola: Busz- és villamosfóbia Jean (tériszony és pánik): Eutanázia a Harmadik Birodalomban

118 120 122 125 129 130 131 133 136 137 139 142 145 145

13. Kényszerképzetek és kényszercselekvések Juliáné: Kisfia és a kés Anke: Kontrollkényszer és képek a koncentrációs táborról

147 148

14. Pszichózisok Katharina: Nagyapja halottai Björn: Élet az öngyilkosok szemszögéből Raffaela: A pszichotikus nagynéni

151 154 156 159

15. Helyettesítő szenvedés a párkapcsolatokban Alexandra (pánik): Három nő a férj családjából Victor (reuma): Az após és a feleség fájdalma Albert (reuma): A feleség donorveséje

150

161 . . . 161 164 166

8

TARTALOM

Ramóna (alvásproblémák és depresszió): A férj szerelme Verena (fájdalmas szakítás és szédülés): „Hugicám" Valerie (beszédiszony és depresszió): Az anyós öngyilkossága 16. Egyebek Wolfgang: Ájulásszerű rohamok Johannes: Súlyos balesetek sűrű egymásutánja . . . Wilfried: Szélsőséges agresszió a neonácizmus ellen Werner: A beteg láb és az ősök Andrea: Szűnni nem akaró gyász a szeretett kutya iránt Irodalom és videók

167 168 170 171 171 173 176 178 179 183

Köszönetnyilvánítás Köszönetemet fejezem ki mindenkinek, aki kérésével és betegségével hozzám fordult. Ők tették lehetővé számomra, hogy mélyebben foglalkozhassam a szenvedés lelki hátterével. E személyek védelmében megváltoztattam a szövegben a neveket, a helyeket és a lényegtelen részleteket. Feleségemnek, Elisabethnek és Wolfgang Kaspernek köszönöm a kézirat kritikus átolvasását és a sok szakmai javaslatot. Mint mindig, köszönetemet fejezem ki Norbert Linznek a szerkesztésben és a címadásban nyújtott segítségéért. Bert Hellingemek köszönöm, hogy megtanított más szemmel nézni az emberi létet. Stockach-Wahlwies, 2003 őszén

11

Bert Hellinger előszava Amikor Thomas Scháfer felkért, hogy bevezetőt írjak könyvéhez, azonnal igent mondtam. Évek óta tudom ugyanis, milyen gondos megfigyelő, és milyen szépen ír: sallang nélkül, mindig a lényegről, érthetően még akkor is, amikor nehéz témáról van szó. Nagyon vártam tehát a kéziratot. Most itt van előttem, elolvastam. Lenyűgözött a tapasztalatok gazdagsága, amelybe elegáns könnyedséggel bevezet. Ilyen mély betekintést és ennyi megfigyelést a betegségek családtörténeti hátterét illetően eddig még sohasem volt alkalmam együtt látni egyetlen könyvben. A könyv szerkezete áttekinthető. A bevezetőben a családra jellemző összefüggések és események sokszínűségéről olvasunk, amelyek egyegy adott kórkép mögött meghúzódnak. Mindezt igen plasztikusan és jól követhetően, praxisából származó példákkal mutatja be. Közben az olvasó önkéntelenül is bekapcsolódik a leírt lelki mozgásokba, bele tudja élni magát, és számos, önmagára nézve is lényeges dolgot felismerhet. Akár az is lehetségessé válhat, hogy öngyógyítással az olvasó saját nyomasztó problémáit legyen képes megoldani. Rám különösen az volt nagy hatással, hogy Thomas Scháfer részletesen bemutatta, figyelembe vette és tiszteletben tartotta az általa leírt kórképek orvosi oldalát is. Nem túlzok, ha összegzésül mérföldkőnek nevezem ezt a számomra igen kedves könyvet. Önnek is érdemes erről meggyőződnie, kedves Olvasó. Bert Hellinger

12

Előszó Amikor az emberek megbetegszenek, azt kérdezik maguktól, hogy miért éppen akkor és őket érte a baj. Meg akarják tudni tüneteik okát, és meg akarják találni a megfelelő terápiás lehetőséget, hogy mihamarabb újra jól érezhessék magukat, és egészségügyi panaszok nélkül élhessenek. A könyv gondolatokat kíván közvetíteni az egyes betegségek kialakulásáról, és hatásos terápiás módszereket mutat be, amelyek a gyógyuláshoz vezethetnek. Ezekben arról van szó, hogy meg kell nyílni a test és a lélek összjátékát segítő erők előtt, és ki kell alakítani magunkban a gyógyulási folyamat magasabb rendű értelmezését. Amikor azt érzékeljük, hogy valami megérinti lelkünket olvasás közben, ez fontos jele annak, hogy rátaláltunk a megfelelő ösvényre. Amint ez a mozzanat megtörténik, a szív megnyílik, és láthatóvá válnak a megoldás lehetőségei. Ezeket semmiképp se vegyük úgy, mint a receptkönyv utasításait, és ne értelmezzük mereven. A könyv sokkal inkább a teljességre irányuló gondolkodásmódot szeretné támogatni, hogy az olvasó maga jöjjön rá, mi a fontos egészsége számára létezésének minden szintjén. Az elmúlt tíz évben sokan megkerestek azzal, hogy az orvosi kezelés önmagában nem segített betegségükön. Az is gyakran előfordult, hogy kezelőorvosuk pszichoterápiát vagy egyenesen családfelállítást ajánlott. És sokan, akiknek testi bajuk volt, csak akkor kértek tőlem tanácsot, amikor „már semmi más nem segített". A pszichoterápia azonban, akár a családfelállítás, nem csupán szükségmegoldás, és nem redukálható arra a szerepre, hogy a gyógyulás csupán a test szintjén menjen végbe. Mivel a gyógyulás mindig az egészre vonatkozó, a testet és a lelket egyaránt érintő folyamat, ha megérinti a lelket, gyak-

ELŐSZÓ

13

ran pozitív hatással van szervezetünkre is. Persze erre nincs garancia! Hogyan született a könyv? 1993 óta végzek pszichoterápiát magánrendelőmben, és 1994 óta vezetek csoportos leképező szemináriumokat. 1997-ben megjelent első könyvem, amely az Ami a lelket megbetegíti, és ami meggyógyítja1 címet viseli. Ennek átdolgozása során, a betegségekkel és testi szimptómákkal foglalkozó fejezetnél már korábban felfigyeltem arra, hogy időközben mennyi minden történt ezen a területen. A családfelállítással kapcsolatos új tapasztalatok annyira bőségesek, hogy a témához csakis egy önálló publikáció lehetett méltó. Ma már például lényegesen részletesebb adatokkal tudunk szolgálni a pszichózisról és a depresszióról, mint az néhány éve lehetséges volt. Továbbá számos újabb betegség került be abba a körbe, amelyben rendszerszerű2 összefüggéseket lehet megállapítani. 1997-ben például még kevés tapasztalat állt rendelkezésre a fülzúgás lehetséges hátterére vonatkozóan. Természetesen további tíz év távlatából visszatekintve majd még mélyebb betekintést nyerhetünk a kultúra, családi rendszer és betegség közti összefüggésekbe. Alkalmasint az ebben a könyvben leírtak közül is új megvilágításban kell majd szemlélni egyik-másik betegséget. Ugyanakkor semmilyen írásos „ábrázolásnak" sem lehet és szabad megzavarnia a segítségkérő egyéni történetét szemlélő, elfogulatlan pillantást. Fontos, hogy azok, akik a családleképezésekkel segítenek másoknak, önálló felfedezéseket tegyenek, mert csak így jöhet létre egyáltalán valami új. Ennek ellenére a terapeutáknak elég bátraknak kell lenniük ahhoz, hogy közöljék, mi az, amire a munka során rájöttek,

1

Ford. Márton Ferenc. Budapest, 2001, Bioenergetic.

2

A szerző által használt systematische szót a magyarban a tartalomtól függően értelemszerűen „rendszerszerűnek" vagy „családi viszonyrendszernek" feleltettük meg, egyezően a magyar szakmai szóhasználattal - a Szerk.

14

ELŐSZÓ

hogy azt mások ellenőrizhessék. Ugyanis a családfelállítás még mindig egy viszonylag új terápiás eljárás. Ami a metodikát illeti, a következő oldalakon nemcsak a családleképezésről esik szó, hanem némely összefüggésekben a modern hipnoterápiáról is, amelyet Milton Erickson fejlesztett ki. Ez a gyógymód bizonyos problémák esetén - például a szemölcs, a migrén vagy a fájdalom kezelésében - kimondottan ígéretes. Különösen jók a tapasztalataim a hipnoterápiával a dohányzásról való leszoktatásban; de ezt csak mellékesen említem meg. Főként rendszerszerű összefüggéseket mutatok be, ezzel azonban semmiképpen sem állítom azt, hogy egyéb nézőpontok és módszerek hasonlóképpen ne vezethetnének a betegségek és a tünetek mélyebb megértéséhez. Mindamellett a munkámban az eddigi leghatékonyabb módszer, amellyel az embereknek maradandó segítséget tudtam nyújtani, a Bert Hellinger által kifejlesztett családfelállítás. A családfelállítás révén gyakran a lehető legrövidebb idő alatt kimutatható a problémák személyes és családi háttere, ami más eljárásokkal csak lényegesen később vagy körülményesebben tárható fel. A tünetek és a betegségek ugyanis szinte mindig a lélek mélyéről érkező segély kiáltásként értendők: ezek jelek, amelyek a test szintjén hívják fel magukra a figyelmet, és megnyitják előttünk a lehetőséget, hogy egy elnyomott múltbeli élményt szeretettel beépítsünk az életünkbe. Szó lehet például arról, hogy valaki elhajttatta magzatát, és a lelki fájdalmat még nem dolgozta fel. Vagy szó lehet egy korán meghalt testvér elvesztéséről; előfordulhat, hogy a nagypapa gyilkosság áldozata lett; vagy valaki a korábbi jegyesével szemben komoly igazságtalanságot követett el - hogy csak néhány példát említsek. Nemcsak a saját lelkünk rezdülései hatnak testünkre, hanem a családunkéi is. És a családfelállítások alkalmával sokszor elég hamar megérzi az ember, ha ezen a területen kell valamit rendbe hozni.

15

Rendszerleképezések és //lélekmozgások,, Egy ilyen könyvet igazából ennél terjedelmesebb fejezettel kellene kezdeni, amely bemutatná Bert Hellinger rendszerszerű munkáját. Az általa kifejlesztett családfelállítás széleskörű elterjedtsége miatt azonban most lemondanék módszerének részletes ismertetéséről. Bevezető olvasmányként ajánlhatom az Ami a lelket megbetegíti, és ami meggyógyítja című könyvemet. Itt most csak az eljárás leglényegesebb pontjait szeretném ismertetni. Egyesek hiányolhatják a gyerekekkel kapcsolatos problémákat is, mint például az ágybavizelést, az iskolai gondokat vagy a hiperaktivitást. Mivel egy nemrég megjelent könyvem3 témája éppen ez, ehelyütt nélkülözhető egy gyermekekről szóló külön fejezet. A felállításokat papírlapok vagy figurák segítségével egyéni terápiákon is lehet végezni, ám a családállítás lényegesen erőteljesebb lehetőség, amikor csoportban történik. Miután a tanácsot kérő személy a terápiavezető és a csoport előtt röviden felvázolja problémáját, a terapeuta eldönti, hogy milyen módszerrel történjen a felállítás. Nem mindig kell felállítani az egész családot. Ha például valaki azt szeretné eldönteni, hogy egy életveszélyes vesebetegség kapcsán mi a teendő, akkor a csoportból alkalmasint csupán egy valakit választunk ki, aki a vesét képviseli, egy másik résztvevő pedig magát az érintettet fogja megszemélyesíteni. Amennyiben a család kerül felállításra, a kérdező a családtagok és maga helyett is választ helyettesítőket a csoportból, és egy belső kép alapján állítja fel őket. Ezután leül. Újra és újra bebizonyosodik, hogy azok, akik teljesen idegenek, pontosan tudják szemléltetni azt, hogy 3

Thomas Scháfer: Wenn Liebe alléin den Kindem nicht hijft (Ha magában a szeretet nem segít a gyerekeknek). München, 2002.

16

RENDSZERLEKÉPEZÉSEK ÉS„LÉLEKMOZGÁSOK' 716

a mindenkori családtagok mélyen belül mit éreznek. Sokszor láthatóvá válik az eddig rejtve maradt lelki dinamika egy adott betegség vagy pszichikai probléma mögött. Miután a terapeuta különféle lépések révén rátalált egy megoldásra, gyakran a páciens maga is beállhat megszemélyesítője pozíciójába. A végén a páciensnek néha arra is szüksége lehet, hogy bizonyos személyekkel közöljön valami fontosat. Hacsak nem hívjuk fel külön a figyelmet valami eltérésre, az „apa", „anya", „testvér" megnevezéssel, illetve a felállítandó személy nevével mindig a megszemélyesítőre utalunk. Ha a kérdező maga lép be az állításba, és ezáltal saját pozícióját tölti be a családi rendszerben, akkor erre külön utalunk. A családfelállítás a közelmúltban a „lélekmozgásokkal" fejlődött tovább. Aki belsőleg összeszedetten kapcsolatba lép azzal a személlyel, akit megjelenít, az egy igen lassú, mégis intenzív mozgásba kezd. Ha a terapeuta teret enged a megszemélyesítők ezen mozgásának, akkor átmenetileg nincs szükség arra, hogy beavatkozzon, még nyelvileg sem. A terapeutának ennek ellenére összeszedettnek kell maradnia, hogy az állítás kritikus pontjainál közbeléphessen. A megszemélyesítők mozgásaiból születő megoldások sokszor meglepőek, és nem láthatók előre egyik résztvevő számára sem. Az itt leírt felállítások némelyikében is előfordult, hogy a képviselők némán engedték megvalósulni a belülről jövő mozgásokat. Ez a könyv tízévnyi terápiás munka tapasztalatait gyűjti össze, természetszerűen elsősorban a családfelállításokét. Ezeknek továbbra is megvan a létjogosultságuk. De ha például egy úgynevezett keverékcsaládot állítunk fel, ahol féltestvérek, mostohaszülők és mások is szerepelnek, gyakran csak egy zavaros kép jön létre, s akkor az eligazodáshoz és strukturáláshoz bizonyos dolgokat néven kell nevezni. Ebben van a családfelállítások előnye. A „lélekmozgások" különösen olyankor nagyon hatásosak, amikor egy családon belüli tettesekről és áldozatokról van szó, ugyanis a családfelállítások

RENDSZERLEKÉPEZÉSEK ÉS „LÉLEKMOZGÁSOK' 7

17

önmagukban csak részben tudják megragadni a történéseket teljes mélységükben; a „lélekmozgások" azonban messze túlmennek a család rendjén, és megmutatják, hogyan illeszkedünk a világ nagyobb egészébe. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a dolgok „jó" és „rossz" szerinti osztályozását más megvilágításban kell szemlélni, ugyanúgy, mint a bűnösség és ártatlanság megkülönböztetését, ami a személyes lelkiismeret szempontjából fontos. Az egyén nemcsak a családjának tagja, hanem nagyobb embercsoportoknak is része, amelyek sorsa ugyanúgy hatással van rá. Ami a létnek ezekre a területeire érvényes, az túlmutat a hagyományos értékfelfogáson. A „lélekmozgásokra" a könyv különböző helyein találunk példákat: az „Egyebek" című fejezetben Wilfried és Johannes esetleírása, a „Félelem, pánik és fóbia" fejezetben Jean felállítása, a „Depresszió" fejezetben Claudio története, végezetül a Bert Hellinger által végzett felállítások közül a „Pszichózis" fejezetben Katharináé és a „Fülzúgás" című fejezetben például Wolframé. A csoportos családfelállításokon és a „lélekmozgásokon" kívül, mely utóbbiak szintén a szemináriumi foglalkozásokon történnek, az egyéni terápiában, mint említettem, papírlapokkal is dolgozom (kör alakúakkal a nők, négyszögletesekkel a férfiak számára, a lap szélén egy kis bevágás jelöli, hogy merre néz az illető). A Helga Mack-Hamprecht által terápiás célokra tervezett nagy fabábuk („Strukties") még jobbak, mint a papírlapok - ezekkel csak nemrég találkoztam, és legújabban magam is alkalmazom őket. Visszatérve a papírlapokra: a tanácskérő és a terápiavezető egyaránt rájuk állnak, egymás után. Ezen a módon testileg megragadható, hogy hogyan érzi magát a papír által képviselt családtag. A családállításnak ez a formája köztudottan nem ugyanolyan intenzitású, mint a csoportban végzett munka, de így is sok gyógyító erejű dolog megtudható belőle. Ennek persze előfeltétele, hogy az ember szabaduljon meg a fenntartásaitól, és képes legyen a dologra koncentrálni. Megfelelő odafigyeléssel nagyon hamar olyan testi észlelést élhet meg, amely fontos utalásokat közvetít a további gyógyuláshoz.

18

RENDSZERLEKÉPEZÉSEK ÉS„LÉLEKMOZGÁSOK' 718

Jóllehet a könyvben bemutatott felállítások csaknem mindegyike csoportban zajlott, elsőként itt mégis egy „papíros felállításra" szeretnék példát hozni, mert épp ebben a történetben kerül elő egy további fontos aspektus, amelyre a pszichoterápiás munkában figyelemmel kell lenni: CLAUS: A méreg Claus egy vegyi üzemben dolgozott. Elmondása szerint boldog házasságban élt, és olyan ember benyomását keltette, aki két lábbal áll a földön. Ugyanakkor beszámolt megmagyarázhatatlan , szélsőséges vérnyomás-ingadozásairól, ideggyengeségéről, kisebb remegési rohamairól, gyakran ismétlődő légcsőhurutjáról és növekvő légzési nehézségeiről is. Első kérdésem célja az volt, hogy az esetet orvosi szempontból tisztázzuk. Claus elmondta, hogy háziorvosa rutinvizsgálatokat végzett, azonban mindnek az lett az eredménye, hogy tökéletesen egészséges. Tehát a bajok inkább a lélek tartományába tartoznak - az orvosnak legalábbis ez volt a feltevése. A leképezésben Claus papírdarabok segítségével felállította magát, a családi rendszert, és választott egy kérdőjeles papírlapot is. Utóbbi szimbolizálja a munkámban azt, ami esetleg fontos lehet, de idáig még sem az érintettben, sem a terápiát vezetőben nem tudatosult. Amikor a kérdőjelre álltunk, vagy a Claust helyettesítő személy helyéről ránéztünk, mindkettőnket szédülés fogott el. Itt jutottunk el addig a pontig, amikor végre a munkahelyi körülményeiről is szót kellett ejteni. Elmondta, hogy a szimptómák mindig enyhülnek, amikor nyaralni megy, de alighogy visszamegy dolgozni, újra felerősödnek. Hat éve van a cégnél, és hajói emlékszik, a problémái is azóta jelentkeznek. Beszélt egy másik különös dologról is, ami csak nemrég tudatosult benne: minél közelebb volt a cégnél annak a kémiai anyagnak az előállítási helyéhez, amelyet ott a legnagyobb mennyiségben termelnek, annál rosszabbul érezte magát, amikor hazaért. Ráadásul nem ő volt az egyetlen dolgozó, aki ezeket

RENDSZERLEKÉPEZÉSEK ÉS „LÉLEKMOZGÁSOK' 7

19

a tüneteket észlelte. A kollégái közül hozzá hasonlóan sokaknak voltak egészségügyi panaszai. Következő lépésként felállítottuk a céget, valamint egy alternatív munkahelyet, amelynél az adott vegyi anyag előállítása kizárt. Az eredmény megdöbbentette Claust: minden kétséget kizáróan hatalmas megkönnyebbülést érzett, amikor a lehetséges új munkaadó nevével ellátott papírdarabra lépett. Néhány héttel azelőtt, hogy Clausszal beszélgettem, megismertem egy orvost, aki a környezeti hatások által okozott betegségek gyógyításra specializálódott. Úgy tűnt, ez az orvos igazán érti a dolgát. így aztán megadtam Clausnak az elérhetőségét, és kértem, hogy vesse alá magát egy alapos kivizsgálásnak. A leletek igazolták, amit Clausszal gyanítottunk: a vérében többféle mérget, de különösen egy speciálisan veszélyes anyagot izoláltak, amely hatással van a bőrre, a hörgőkre és a vérkeringésre. Ez a toxikus anyag sok éve ismert a környezeti és a munkahelyi hatásokkal foglalkozó gyógyászat terén, és ez okozta az egészségügyi problémákat. Az orvos természetesen azt tanácsolta Clausnak, hogy azonnal keressen új munkahelyet. Érdekes módon, mielőtt Claus látogatást tett volna a rendelőmben, a sógora felajánlott neki egy állást egy egészségügyi szempontból ártalmatlan helyen. Azt azonban még ő maga sem gondolta akkor, hogy ezeknek a szimptómáknak munkahelyi okuk lenne. Claus viszont most már tisztában volt vele, hogy okvetlenül el kell hagynia a céget. A könyv súlypontja kétségtelenül a betegségek és a panaszok rejtett családi háttere. Mindazonáltal nem kell azt sugallnia, hogy a szimptómák mindig és kizárólag pszichikai vagy rendszerjellegűek. A növekvő környezetszennyezés korában ugyanis az a veszély is fennáll, hogy az egyén a problémáját valamilyen pszichoszomatikus viszonylatban szemléli, holott a talány megfejtése - akárcsak Claus esetében - valójában sokkal közelebb van. Az oknyomozásnál a káros környezeti hatásokon túl egyéb tényezőket is figyelembe kell venni, amelyek nem vagy nem kizárólagosan családfüggők: nagyon könnyen lehet,

20

RENDSZERLEKÉPEZÉSEK ÉS„LÉLEKMOZGÁSOK' 720

hogy a könyvben ismertetett szimptómák jelentős része valamilyen súlyos testi trauma következtében jött létre. Szélsőséges esetekben kapcsolatban lehetnek bizonyos kínzásokkal, emberrablással, gyermekkorban sátánista szektába való kényszerű belépéssel, súlyos gyermekbántalmazással is, továbbá háborús élmény okozta megrázkódtatással, a holokauszt borzalmaival vagy más koncentrációs táborokban történtekkel. Azonnali vagy későbbi következményként erős testi sokkhatások jelentkezhetnek: gyomor- és bélbántalom, fejfájás és migrén, hátfájás, remegés, heves szívdobogás, szexuális problémák, alvászavarok, étkezési problémák, fülzúgás, depresszió, szorongás, fóbiák és kényszerképzetek. Ilyenkor célszerű nem csak a rendszerben mélyen rejtett indokokat megvilágítani, hanem ajánlatos kiegészítésül traumaterápiát is végezni. A kínzások, a pszichoszekták, a sátánisták és a koncentrációs táborok áldozatainál csak olyan speciális ismeretek birtokában ajánlatos beavatkoznia a terapeutának, amelyek nyilvánvalóan különböznek a mindennapos traumaterápiás ismeretektől. A súlyosan traumatizált páciensek kezelésében rendkívül nagyok a pszichikai követelmények, mert a tapasztalatlan terapeutáknál gyakran a poszttraumatikus terheltség ugyanazon zavaraira utaló tünetek jelennek meg, mint pácienseiknél! A könyvben található példák többségében természetesen nem vagy kevéssé esik szó meghatározó környezeti hatásokról vagy személyesen átélt súlyos traumáról, a terápia kísérőjének ezeket a dolgokat a kérdések feltevésekor mégis mindig figyelembe kell vennie. A páciensnek feltett első kérdésnek ilyenformán számos panasz vagy betegség esetében arra kell vonatkoznia, hogy orvosilag ellenőriztette-e a tüneteit. Csak miután ez megtörtént, akkor lehet lelki összefüggéseket keresni. Másként ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy kihagyunk valamilyen nélkülözhetetlen orvosi kezelést, függetlenül attól, hogy vannak-e a tüneteknek pszichikai komponenseik vagy nincsenek. A szívbajok oka például néha valamilyen tüdőbetegség,

RENDSZERLEKÉPEZÉSEK ÉS „LÉLEKMOZGÁSOK' 7

21

amelyet előbb meg kell találni, és kezelni kell. A lehetséges lelki okokat, amelyek a kórtörténet részét képezik, csak ezt követően lehet felderíteni. Más szervek esetében is figyelembe kell venni az orvosi véleményt. Sokszor tapasztalom, hogy bizonyos párok azért keresnek fel, mert gyermeket szeretnének, de ez a vágyuk sehogyan sem akar teljesülni, és ki akarják puhatolni a „lelki okokat". Egy részük nem akarja megvizsgáltatni magát orvossal, aztán egy későbbi vizsgálatból gyakran arra derül fény, hogy a férfi spermája terméketlen, vagy a nő petevezetéke el van záródva. Könyvem olvasói már korábban is gyakran megkérdezték tőlem, hogy a szemináriumom résztvevői olyan személyek-e, akik előzőleg már évekig jártak terápiára. „Különben mivel lehetne magyarázni, hogy a felállítások olyan meglepően pozitív hatásúak?" - kérdezik gyanakodva. Sokan elcsodálkoznak, amikor erre a kérdésre nemmel válaszolok. Csoportjaim résztvevőinek többsége mögött nincs több éves pszichoterápiái kezelés, sőt sokan vannak olyanok is, akik még soha az életben nem vettek igénybe ilyesmit. Persze mindig akad néhány kivétel, például a lelkileg beteg emberek között. Az ő esetükben természetesen célszerű előzőleg tesztelni, hogy egy csoportos leképezés a kívánt időpontban egyáltalán megfelelő eljárás-e, valamint az adott esetben kinek kellene támogatólag kísérnie. Ideális lenne például, ha a kezelést végző pszichiáter állna a páciens mellett. A családfelállítás egy rövidterápiás módszer. Ez az egyéni munkára is vonatkozik. Van páciens, aki ugyan rendszeresen, akár évekig is jár hozzám, azonban legtöbbjüket átlagosan csupán egy-öt alkalommal látom. Egy amerikai pszichoterápiás tanulmányból is az derül ki, hogy a rövidterápiás módszer eredményesebb, mint a hosszúterápia. Utóbbinál mindig fennáll a veszély, hogy a páciens lelki értelemben függővé válik kezelőjétől. Akin viszonylag rövid időn belül nem lehet segíteni, az általában hosszabb időn keresztül is nehezen boldogul. De természetesen itt is számos kivétel akad,

22

RENDSZERLEKÉPEZÉSEK ÉS„LÉLEKMOZGÁSOK' 722

gondoljunk csak az olyan súlyos pszichikai zavarokra, mint például a skizofrénia. Az én munkám előterében mindenesetre a rövidterápia áll. Teszek ugyan javaslatot az időbeli lefolyásra vonatkozóan, de a következő találkozás időpontjának meghatározásában mindig átengedem a döntést a páciensnek. Neki magának kell mérlegelnie, hogy hány hét vagy hónap múlva lesz szüksége újabb beszélgetésre vagy csoportfoglalkozásra, illetve igényli-e egyáltalán a későbbiekben is a kapcsolattartást. Rendszerint a segítségkérők önismerete és az én véleményem az időbeli lefolyás vonatkozásában nem esik messze egymástól, ezért ritkán kell visszatartanom valakit, nehogy túl gyakran keressen fel. Több leképezés leírása után a könyvben arról is teszek említést, hogy miként folytatódott az adott segítségkérő élete. Ez azonban nem minden élettörténet esetében lehetséges, mivel nem minden páciens jelentkezik újra. Annak érdekében, hogy a lelki folyamatokat meg ne zavarjam, senkit sem hívok fel kíváncsiságból, és senkitől sem kérdezem meg, hogy időközben elmúltak-e a tünetei. Nemritkán csak évek múlva kapok visszajelzést, például ha az illető egy újabb témával jelentkezik ismételten családfelállításra, és a szeminárium szünetében tájékoztat a fejleményekről. Itt, a bevezető végén még utalni szeretnék arra, hogyan kell helyesen viszonyulni a családállítási képekhez. Mindenkinek, aki eljön hozzám, azt tanácsolom, hogy a csoportterápia után a családállítás képét ne „a fejével" elemezze. Hiszen nem a valóság „reális" ábrázolásáról van szó, hanem egy „lélekképről". Ennek a lélekképnek nyugalomra van szüksége, hogy csendben kibontakozhasson. Semmiképpen sem valamiféle cselekvési útmutatás ez, azaz hogy meg kellene tenni vagy abba kellene hagyni valamilyen konkrét dolgot. Az egyén csak akkor hagyhatja, hogy az általa felállított kép vezesse élete döntéseiben, ha hosszú ideig érzi az összhangot a szíve mélyén a felállított képpel. Talán nem is szükséges külön hang-

RENDSZERLEKÉPEZÉSEK ÉS „LÉLEKMOZGÁSOK' 7

23

súlyoznunk, hogy adott esetben akár végzetes is lehet, ha nem hallgatunk a saját józan eszünkre, és vakon, gondolkodás nélkül követjük egy terapeuta szavait, tanácsait. Jó példa az állítás feldolgozására a csoportterápián részt vett Rita viszonyulása a záróképhez: az állítás után méltatlankodott, mert semmiképp sem felelt meg az elvárásainak, és több „analitikus kérdést" is feltett a képpel kapcsolatban. A terapeuta türelmesen ismételgette ugyanazt a választ: „Hagyd, hogy a kép kifejtse a hatását, és hagyd abba az elemzést. Különben nem tud a szíved mélyére hatolni, hogy előidézzen valamit." Hat hónappal a leképezés után Rita az alábbi levelet írta nekem: „Fél évvel ezelőtt, a csoportterápián kétkedő voltam, átmenetileg ki is ábrándultam a dologból. Azt gondoltam, ez nem illik az aktuális élethelyzetemhez. Az állítás után lelki válságba kerültem. Az állítás képe megrázó erővel hatott rám, és belső konfrontációra kényszerített. Végtelenül magányosnak és kiszolgáltatottnak éreztem magam. Mégis szembe akartam nézni a képpel, azt akartam, hogy fejtse ki rám a hatását, amennyire csak lehet. A következő napokban váratlanul felfedeztem egy sötét, önpusztító energia mintáját. Borzasztóan fájt, amikor felismertem. Az évek során végigvitt pszichoterápiák ellenére sem tudtam tőle megszabadulni... Csak most kezdem ezt a valamit úgy érzékelni, mint egy részt saját magamból. Néhány hét után aztán eltűntek a sötét felhők az életemből. Egyszerre erősebbnek és bizakodónak éreztem magam. Könnyebb volt számomra bizalommal közeledni másokhoz. Az önbecsülésem javult. A családom tagjaival sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Az arckifejezésem, ahogy mondják, élettelibb és gazdagabb lett. A munkámban újra sikereket értem el. Valami kinyílt bennem."

24

A test jelzései 1. Hátfájás Eltekintve a szomatikus okoktól - mint például a veleszületett gerincferdülés a hátfájás Bert Hellinger szerint nagyon egyszerűen gyógyítható: lefelé kell nézni, és mélyen meghajolni! Az persze nem mindegy, hogy ki előtt. Mert a meghajlás azt jelenti: „megadom neked a tiszteletet". A hátfájás napjainkban elteijedt értelmezése azonban egészen más irányba megy el: valakinek nehéz terhet kell viselnie, vagy bizonyos dolgokat nehezen visel el. Akinek sok terhet kell cipelnie a vállán, és ez a többlet nem tudatosul benne, ezt a nyomást érzi a testében hát- vagy porckorongfájdalom formájában. Egy ilyen helyzetben arra van szükség, ahogy gyakran tanácsolják, hogy az ember gondolkozzon el azon, mi és miért nyomja a vállát, és ha lehet, szabaduljon meg tőle. A családfelállításhoz fűződő tapasztalatok nem erősítik meg ezt a feltételezést. Ha ez volna a helyes látásmód, akkor valószínűleg sokkal kevesebb embernek fájna a háta. Bert Hellinger tapasztalata alapján ezek a szimptómák gyakran javulhatnak, ha az ember elképzeli, hogy meghajlik valaki előtt. Ez a személy sokszor az apa vagy az anya, néha azonban mindkét szülő. Herbert itt következő esetleírásában a lélek az apa előtti meghajlásra várt. A hátfájás itt ismertetett okairól először az Ami a lellcet megbetegíti, és ami meggyógyítja című könyvemben számoltam be. A könyv egyik olvasója ezt írta nekem: „Miután elolvastam a Hátfájás című fejezetet, rögtön tudtam, hogy ki előtt kell meghajolnom. Évtizedek óta fennálló fájdalmaim egy életre megszűntek!" Félreértés ne essék: természetesen nem minden esetben gyógyítható a hátfájás és a porckorongsérv ezzel az eljárással.

1. HÁTFÁJÁS

25

A veleszületett gerincferdülés kivételével a krónikus hátfájás jelentkezésében nemegyszer egy családi vétség vagy bűntett játszik szerepet, amelyhez köze van a szenvedőnek. Mint Rüdiger esetében is látni fogjuk, a szóban forgó meghajlás belső feltétele lehet annak, hogy az ember felfigyeljen lelki problémájára, amely a hátfájással kapcsolatos. A meghajlás után a családrendszer megadta a szükséges, jelentős információt. Azonban nem mindig az apáról vagy az anyáról van szó, amikor a hátfájás a meghajlás igényét jelzi. Az egyik tanfolyamon volt egy asszony, aki régóta szenvedett a hátfájástól. Az állítás során kiderült, hogy az első barátját mélyen megvetette. Hároméves volt a fiuk, amikor elhagyta a férfit. Arra a kérdésre, hogy mi volt ennek az oka, elfintorította az orrát, és azt mondta: „Többé már nem volt nekem elég jó." Megdöbbenve nézte, hogy az őt megszemélyesítő nő megszédült, amikor a terapeuta megkérte, hogy állja a férfi tekintetét. A férfi nagyon haragudott rá. Ezután az asszony újra felvette a saját szerepét, és meg tudott hajolni a férfi előtt, képes volt megbánást érezni a viselkedése miatt. Még a terápia alatt megszűnt a hátfájása, és azóta sem tért vissza. Megint mások az összefüggések Edwin történetében. Nála azután múlt el a fájdalom, hogy meghajolt előtte az ikertestvére. Néha nem egy ember vár a meghajlásra, hanem a sors, mint Liselotte esetében. Aki túlélt egy súlyos balesetet, de elfelejtett hálát adni a sorsnak. Vannak azonban egészen más okok is, amelyeket az ember nem is sejt, mint a következő példában: Egy nőt hónapok óta kínzott a hátfájása. Senki sem tudott segíteni rajta. Egy napon véletlenül rájött, hogy a férjének hónapok óta szeretője van. Abban a pillanatban, amikor ezt a fájó felfedezést tette, megszűntek az egészségügyi panaszai...

26

A TEST JELZÉSEI

A krónikus hátfájás orvosi és pszichoterápiás gyógykezelésében a kezelő hozzáállásának is fontos szerepe van. Erről szól Eleonore története is. De az is kiderül belőle, hogy hogyan lehet más pszichoterápiás módszerekkel szintén hatásos impulzusokat adni az öngyógyításhoz. HERBERT: Apja halálát kívánta Herbert először telefonon vette föl a terapeutával a kapcsolatot. Egyéni terápiát szeretett volna, de a szakembernek az volt a véleménye, hogy rögtön egy csoportba kellene mennie. Herbert a szemináriumon elmondta, hogy évek óta fáj a feje és a háta, az állandó porckorongpanaszai pedig lehetetlenné teszik a nyugodt hétköznapokat. A terapeuta arra kérte Herbertet, hogy hallgasson, és nézzen a szemébe. Ezután megkérdezte: - Valamelyik szülőd halálát kívántad? Herbert bólintott: - Gyűlölöm az apámat... már nagyon régóta... és a halálát is kívántam már. Herbert kiválasztott két férfit a csoportból, az egyiket maga, a másikat az apja helyett. Herbert megszemélyesítője vonaglott a fájdalomtól, és kezét hátul a fájós derekára szorította. Úgy támolygott, mintha ki akarnák húzni a talajt a lába alól. A terapeuta belső impulzus alapján kiválasztott egy férfit a csoportból, és a hátfájás megszemélyesítőjeként Herbert mellé állította. Herbert egy pillanat alatt megnyugodott. Miközben apa és fia egymást nézték, az apa tett egy lépést hátrafelé. A terapeuta azt kérdezte Herberttől, aki még mindig mellette ült egy széken: - Készen állsz visszahelyezkedni a saját szerepedbe? Herbert igennel válaszolt, azonban a terapeuta észrevette, hogy alig észrevehetően nemet intett a fejével. így hát azt tanácsolta neki: - Inkább folytasd a szemlélődést, és hagyd, hogy a kép behatoljon a lelkedbe.

1. HÁTFÁJÁS

27

Herbert megjelenítője rápillantott az apára, és kissé lehajtotta a fejét. A terapeuta biztatta a megszemélyesítőt, hogy engedje tovább ezt a mozgást. Most egy mély meghajlás következett, és ezalatt a hátfájás elkezdett lassan magától öszszezsugorodni. Miután Herbert helyettese újra felegyenesedett, az apa tekintete ugyan még mindig komor volt, de látszott rajta, hogy valami hatott rá. Ugyanakkor az is észrevehető volt, hogy még hosszú az út. A hátfájás megszemélyesítője felemelte a kezét, mert mondani akart valamit: - Most már kiléphetek a szerepemből. Rendbe jött minden. Előfordul, hogy egy megszemélyesítő nem egészen összeszedett, és „túl jó" akar lenni az állító szemében, mint a fájdalom megjelenítője is ebben az esetben. Ezért a terapeuta mindig figyelembe veszi a saját észleléseit is. Ebben a helyzetben, mint a legtöbb más hasonló esetben, sok minden magától helyrejött, amikor Herbert helyettesítője erőteljesen megrázta a fejét, és azt mondta a fájdalomnak: - Ne ilyen gyorsan! Ugyanúgy szükségem van rád, mint eddig. Még nem mehetsz el! Az apa is bólogatott: - Ez csak a kezdet volt, még nem végeztünk! Az állítás azzal fejeződött be, hogy az apa azt mondta a fiának: - Adok neked időt! Ekkor Herbert teljesen megnyugodott. RÜDIGER: A nagynéni telefonhívása Rüdiger türelmetlennek látszott. Mintegy tíz éve szenvedett porckorongsérvtől, és több műtéten átesett már. A tanfolyam első bemutatkozó körében ismertette kórtörténetét. Ortopéd szakorvosa számára ez rejtély volt, mert véleménye szerint az utolsó operáció után lényegében mindennek rendben kellett volna lennie. Nem tudta elképzelni, hogy páciensének még vannak fájdalmai. Rüdiger már csak abban reménykedett,

28

A TEST JELZÉSEI

hogy a családfelállítás következményeként megszabadulhat problémájától. A terapeuta elmondta, hogy az állítás kihat a lélekre, ami akár a test javára is válhat, mindenesetre ezért nem vállal kezességet. Amikor sor került az állításra, több fontos dologra is fény derült. Rüdiger megszemélyesítője nagyon rosszul lett: erős hátfájástól szenvedett, és figyelme az apára összpontosult. Az apa figyelme azonban semerre sem irányult, mintha „nem is ott lenne". Az anya azt mondta: - Valami van az apával. Félek tőle. A terapeuta kérdésére Rüdiger beszámolt apja egyik fivéréről, aki szellemileg és testileg fogyatékosan jött a világra, és még mindig élt. Amíg Rüdiger beszélt, érezhető volt, hogy a terem energiával telítődött. A terapeuta ezt fizikailag érezte. Miután ezt a nagybácsit is beállították, az nyomban lerogyott a földre. A terapeutának az volt a benyomása, hogy valami rossz dolog történt. Egy pillantást vetett Rüdigerre, aki még a széken ült, és látta, hogy kedvetlenül nézi a történéseket. A terapeuta megkérte Rüdiger képviselőjét, hogy nézzen az apa szemébe, és kiderült, hogy nem nagyon képes erre. Rüdiger elszégyellte magát. Nyilvánvalóvá vált, hogy hosszú időn keresztül megvetette az apját. Ezen a ponton a terapeuta megkérte Rüdigert, hogy foglalja el helyét az állításban, neki azonban nem nagyon ment a dolog. Az erő drámaian csökkent a térben, és a terapeuta szünetet tartott. Amikor Rüdiger ismét a terapeuta melletti széken ült, így szólt hozzá: - Pillanatnyilag még nincs jogod ahhoz, hogy bármit is megtudj abból a rossz dologból, ami az apád családjában történt. Előbb megbánással kell közeledned az apádhoz. Csak ezután kezdhetsz el egészen óvatosan és alázattal kérdéseket feltenni neki és családtagjainak ezzel a rossz dologgal kapcsolatban. De ha valaki gyűlöli az apját, akkor az apa családja joggal hallgatja el előle azokat az információkat is, amelyek fontosak lennének számára. E szavak hatására Rüdiger arcára visszatért a komolyság. Csalódott volt ugyan az állítás látszólagos eredménytelensége

1. HÁTFÁJÁS

29

miatt, a szeminárium alatt azonban a terapeuta megfigyelhette, hogyan változtatja meg Rüdigert a csoportban végzett munka. Látható volt, ahogyan a szíve megnyílik. A kurzus végén a terapeuta azt mondta neki: - Az információk néha hamar felbukkannak, máskor ez a folyamat akár évekig is eltart, s van, hogy egyáltalán nincs eredmény. Telefonálj majd, ha valami érdemleges dolog történik. Három nap múlva Rüdiger felhívott telefonon. Elmesélte, hogy a családfelállítási hétvége után megszólalt a telefonja. Az egyik nagynénje kereste, az apja testvére, akivel Rüdiger tizennégy éve nem beszélt, viszont gyermekkorában mindig jó volt vele a kapcsolata. A nagynénje csak ennyit mondott: - Valamiért a múlt hétvégén (az állítás hétvégéjén!) egyfolytában rád gondoltam. Az volt az érzésem, hogy meg kell tudnod valamit a családunkról. Elmondta a fogyatékos Max nagybácsi és a szülei történetét. A szülők nem akarták Maxot, de egy sarlatán rosszul végezte el az elhajtást. Amikor egy idő múlva kiderült, hogy a gyerek még mindig él az anyja méhében, Rüdiger nagyapja maga vette kézbe az ügyet különböző eszközök segítségével, de főleg úgy, hogy újra és újra nagy erővel ráütött a felesége hasára, meg akarta ölni a magzatot. Ám az ismétlődő, brutális próbálkozások ellenére a kilencedik hónapig nem sikerült kioltania a gyerek életét. Az állandó erőszakos beavatkozások eredményeként Max mind szellemileg, mind testileg fogyatékosan született. A családban mindenki tudott erről, csak Rüdiger nem értesült róla ez idáig. Rüdiger azt kérdezte tőlem: - Ez az az információ, amelyre a szemináriumon szükség lett volna? A terapeuta igennel felelt. A beszélgetés további részében arra derült fény, hogy Rüdiger mindannak segítségével, amit még a szemináriumon a szívében elfogadott, képes volt megbánást tanúsítani apjával szemben. Ez csak azáltal vált lehetővé, hogy az információt megkapta, méghozzá meglepően gyorsan.

30

A TEST JELZÉSEI

Rüdiger beszámolt arról is, hogy apja másik testvére meglehetősen depressziós hajlamú volt, fia, Rüdiger unokatestvére pedig pszichotikus. Tébolyultságában folyton azt mondogatta: „Nagyapa nagyon gonosz. Szörnyű tettet követett el." A „Pszichózis" című fejezetben látni fogjuk, hogy a pszichózisban megjelenő képeknek szinte mindig valós hátterük van ahogy ebben az esetben is. Rüdiger csak most ébredt rá, mi rejlik unokatestvére szavai mögött. Néhány hónappal később Rüdiger újra eljött egy csoportba. A kisugárzása időközben teljesen megváltozott. Sokkal szelídebb lett, és alig maradt nyoma korábbi nyugtalanságának. A terapeuta kérésére felállította apját, nagybátyját, Maxot, a hátfájását és saját magát. Amikor a hátfájás megszemélyesítője megpillantotta Max bácsit, Max fuldokolni kezdett. Alig állta a hátfájás tekintetét. Most a nagyszülőkre került a sor. A hátfájás azonnal jelentéktelenné vált. Max bácsi felkiáltott, amikor meglátta a szüleit. Zokogva megfogta a fejét mind a két kezével, eltakarta az arcát, majd erőtlenül lerogyott a földre. A szülei, Rüdiger nagyszülei úgy álltak, mintha kővé váltak volna. Semmi sem lágyította meg a szívüket. Még egy hosszú csendszünet után is olyanok voltak, mintha megkövültek volna. Végül elfordultak, és másfelé néztek. Nem voltak készek viselni a felelősséget. Nem akarták vállalni sem fogyatékos gyermeküket, sem bűnük súlyát. A következő lépésben az apa kézen fogta Rüdigert, és odavezette Max bácsihoz. Rüdiger sírt, és sírt az apja és a nagybátyja is. A három férfi sokáig maradt így. Végül egymásra néztek. Érezhető volt bennük az erő. Itt az állítás befejeződött. A terapeuta még figyelmeztette Rüdigert, hogy nagybátyja, Max bizonyára örülne, ha meglátogatná, és akaratlanul kiszaladt a száján még egy mondat, amelyen maga is meglepődött: - Talán majd megérinti a gerincedet.

1. HÁTFÁJÁS

31

EDWIN: Meghajlás az ikertestvér előtt Edwinnek tíz éve volt porckorongsérve és hátfájása. A szemináriumi családleképezés alkalmával választott egy helyettest magának és egyet a hátfájásának. Azt az utasítást kapták, hogy belső késztetéseik szerint mozogjanak. A terapeuta számára már néhány pillanat után összeállt a kép, miszerint egy testvérrel összefüggő kérdésről van szó. Úgy bánnak egymással, mint a rivalizáló testvérek. A terapeuta kérdésére felelve Edwin elmondta, hogy fiatalabbik ikertestvérét Félixnek hívják, aki nagy meglepetésnek számított, ugyanis a szülei azt hitték, csak egy gyermekük lesz. Az ikerpár idősebbik tagja, vagyis Edwin, kezdettől fogva olyan súlyos beteg volt, hogy a szüleinek bent kellett hagyniuk a kórházban, és csak Felixet vihették haza. Elsőszülöttjük betegsége miatt érzett csalódásuk folytán, világrajövetele után a szülők úgy döntöttek, hogy a gyereket nem Felixnek nevezik el, ahogy tervezték, hanem Edwinnek. A Felix nevet az egészséges gyereknek adták. Az idősebbiktől tehát elvették a nevét. Felixet gyerekkorában mindig úgy kezelték, mintha ő lenne az idősebb. Mindig is jobban szerették, mint Edwint, mert testileg és szellemileg gyorsabban fejlődött. Ez újra és újra vitákhoz vezetett a testvérek között. Az állításba Edwin, Felix, az anya és az apa is bekerült. Mindannyian megilletődött arcot vágtak. A terapeuta kérésére Felix meghajolt Edwin előtt, és azt mondta neki: - Sajnálom, hogy a helyedbe léptem. Te vagy az idősebb, nem én! Mostantól bátyámként tisztellek. Ez a meghajlás mély hatással volt minden érintettre, csak az anyára nem. Nemcsak az apa szeme lett könnyes, hanem a két testvéré is. A hátfájás rögtön úgy határozott, hogy viszszaül a helyére, és kilép a szerepéből, vagy visszavonul a terem leghátsó sarkába. Edwin belenézett Felix szemébe, és a terapeuta utasítására azt mondta neki:

32

A TEST JELZÉSEI

- Szívesen szenvedtem el érted, hogy nem tudtál meghajolni. Szeretetből együtt éreztem veled, mert az ikertestvérem vagy! A hátfájás tulajdonképpen Felixé volt, de Edwin szeretettel átvette tőle. Az apa ekkor egészen nyugtalan lett. Alig várta, hogy elmondhassa Edwinnek, mennyire szégyelli, ahogyan viselkedett. Csak az anyát nem lehetett meglágyítani. Ő láthatóan nem bánt meg semmit. Kiderült, hogy ő még mindig kötődött valakihez, aki korábban a jegyese volt, és boldogan hagyta el miatta férjét és az ikreket. De a gyerekeknek jó dolguk volt az apjuknál. Mindenki örült. A korábbi jegyest nem ismerték el, ahogy Edwint sem. Azáltal, hogy a gyerekek most már az apjukkal voltak, a kötődés az anya korábbi vőlegényével felbomlott. USELOTTE: Meghajlás a sors előtt Liselottét öt éve erős hátfájás kínozta porckorongsérve miatt. A szemináriumon, a bemutatkozó körben elmondta azt is, hogy fiatalkorában néhány napig kómában feküdt. Csak a szerencse folytán élt túl egy autóbalesetet. Két személyt állítottunk fel, egy nőt Liselotte, és egy férfit a hátfájás megjelenítőjeként. Megdöbbentő kép rajzolódott ki: Liselotte a hátfájás karjaiba omlott; valahogy úgy, mintha a halál karjaiba omlott volna. E szerint az információ szerint fel kellett állítani egy másik személyt is, egy nőt, aki a sorsot képviselte. Liselotte, aki időközben felvette a saját szerepét, mélyen meghajolt a sors előtt, és azt mondta: - Köszönöm, hogy életben maradhattam. Erre a hátfájás lazíthatott: - Most már nem kell itt maradnom. Én már nem vagyok fontos. A sors fontosabb nálam.

1. HÁTFÁJÁS

33

Liselotte emlékezett balesete időpontjára. A terapeuta arra kérte, hogy ezentúl két születésnapot ünnepeljen: a szokásosat, és azt a másik napot, amelyiken másodszor is megajándékozták az élettel. ELEONORE: „A fájdalmai sohasem fognak enyhülni" Eleonore nyugdíjas korú volt, és egy autóbaleset következtében krónikus hátfájásban szenvedett, amihez hozzájárult, hogy születésétől fogva deformált volt a gerincoszlopa. Az egész a balesettel kezdődött, negyven évvel korábban. Azóta többször megoperálták, de fájdalmai minden alkalommal csak erősödtek. A legközelebbi nagyváros fájdalomambulanciáján azt mondta neki a kezelőorvos: „Fel kell adnia a javulás illúzióját! A fájdalmai sohasem fognak enyhülni - tanuljon meg együtt élni velük, mert az egész életét végig fogják kísérni. Ennél többet legjobb akaratom ellenére sem tudok mondani!" - Ehhez az emberhez járok már nagyon régóta - mondta Eleonore, szomorúsággal a hangjában. - A fájdalomcsillapító tablettákon kívül alig ajánlott valamit. Amióta utoljára volt nála, a fájdalmai csak erősödtek. A terapeuta elmagyarázta neki, hogy egy problematikus orvosi „hipnózis" áldozata: - A legrosszabb, amit tehet, hogy hisz benne! Másfelől viszont a hipnoterápiának sokféle lehetősége van, amely pozitívan befolyásolhatja a fájdalomérzetet. Eleonore elmosolyodott: - Pontosan ez az, ami miatt felkerestem önt! Eleonorénak volt egy barátnője, aki a fájdalmas övsömöre miatt jött el hozzám hipnoterápiára, tőle hallott a munkamódszeremről. Az egyik fekete hajtincse a homlokába hullott, és ismét enyhe aggodalom látszott a tekintetében: - Tehát nem hisz abban, amit az orvos mondott? A terápia vezetője a fejét rázta. Először is elmagyarázta, hogy mi a hipnoterápia, de főként azt, hogy mi nem. A showhipnózis igencsak megkeseríti a felelősséggel dolgozó terapeu-

34

A TEST JELZÉSEI

ták életét, és arra kényszeríti őket, hogy felvegyék a harcot az előítéletekkel. Pedig az önkívületi állapot gyógyító erejét már az ókori Görögországban hasznosították. Tudományos kutatásokból tudjuk, hogy a transzállapot a vérképre is kihat. A hipnoterápia alkalmazása a múltban a legkülönfélébb problémák leküzdésében bevált. Mindenki naponta több alkalommal esik enyhe transzba, például vonaton utazva vagy egy izgalmas film közben. Időérzékelésünk ilyenkor enyhén eltorzul. Az idő megnyúlása és megrövidülése gyakran a transzállapotra hívja fel a figyelmet. Aki például lát egy ötéves gyereket, aki a televízióban épp a kedvenc sorozatát nézi, tanulmányozhatja a transzállapotot: nem ritka, hogy a gyerek szája tátva van. A külvilág ingereiből alig fog fel valamit, mert a figyelme egy dologra irányul. Ha ilyenkor az édesanyja vacsorázni hívja, és a gyerek nem megy, akkor utána minden bizonnyal ilyesmit mond: „De anyu, nem is hallottam, hogy szóltál!" Az orvosilag előidézett transzban az ember megtanulhatja a mély ellazultságnak ezt az állapotát belső erőforrásnak tekinteni. Fokról fokra, egyre mélyebbre hatolva tapasztalja meg magában a transz gyógyító hatását, miközben kapcsolatba kerül tudatalattijával, és ezzel egyidejűleg megérzi testi vagy lelki problémáinak összefüggéseit. Mindamellett sokszor egyáltalán nem szükséges egy adott probléma okát ismerni, hogy bekövetkezzen a gyógyulás. A praxisomban a hipnoterápiát főként a dohányzásról való leszoktatásban, a gyerekkori ágybavizelésnél, a testsúlyproblémáknál, a krónikus fájdalmaknál, a dadogásnál, a rémálmoknál alkalmazom, valamint időnként kiegészítésképpen a családfelállítás során az asztma, az allergia, a depresszió és a szorongás esetén is (lásd Carola busz- és villamosfóbiáját a 12. fejezetben). Mielőtt Eleonore túljutott az első hipnoterápiás élményen, felsorolta, hogy korábban milyen módszereket vett igénybe: betegtorna, fájdalomcsillapító tabletták, cranio-sacralis terápia, úszás és pszichoterápia.

1. HÁTFÁJÁS

35

Ezt követően, az első gyakorlat alkalmával, a test érzékelésekor Eleonore pontosan leírta, hogy mely területeken jelentkezik a fájdalom, és mit érez ilyenkor. Érintett volt a válltarkó tájéka, a medence, a jobb comb, a bal és a jobb kéz. A fájdalom néha bizsergő, máskor lüktető volt, megint más helyen egészen tompa, például a lábnál és a jobb hüvelykujjnál. Eleonore leginkább a hátcsigolya környékén jelentkező, szaggató fájdalomtól szenvedett. A terapeuta lelkiismeretesen jegyzetelt, hogy egy későbbi időpontban majd újra megkeresse Eleonoréval ezeket a testtájakat, és más megnyilvánulási lehetőségeket kínáljon fel számukra. Az első üléskor, amely másfél óráig tartott, Eleonore az utolsó fél órában egy flokati szőnyegen feküdt, hogy belülről érzékelje a testét. Először csak arról volt szó, hogy tudatosan figyelje a fájdalmát. Csodálkozva állapította meg, milyen intenzíven vándorol ide-oda, és hogyan befolyásolják gondolatai és érzelmei ezt az érzetet. Beszéde lelassult, ami elárulta, hogy már transzban van. Amikor elérkezett a legfájdalmasabb ponthoz, a mellcsonthoz, arra kértem, hogy próbáljon meg mélyebbre menni: - Mi lenne most a segítségére ahhoz, hogy mellcsontja területét másként érzékelje, mint eddig? Van egy olyan kép vagy egy szó, amit hall, vagy egy olyan testérzet, ami felerősödhetne? Alighogy a terapeuta ezt kimondta, Eleonore a hüvelykujját kvázi belső utasításra enyhén a mellcsontjához nyomta. Amíg a terapeuta egy bizonyos ideig hallgatott, addig a nőnek bőven volt alkalma kísérletezni. Eleonore nagyon elégedett volt az eredménnyel. A terapeuta kérdésére válaszolva elmondta, hogy a fájdalmai körülbelül 60 százalékkal enyhültek. Ezután a terapeuta ismét megkérte, hogy összpontosítson erre a területre, végül azt mondta: - Miközben újra és újra visszatér erre a területre, minden tapasztalatát, amelyet az imént szerzett, a tudatosság szintjére emeli, és mindez a rendelkezésére fog állni.

36

A TEST JELZÉSEI

Amikor ismét egymással szemben ültek, a terapeuta pontos utasításokat adott az otthoni gyakorláshoz. Eleonore megfogadta, hogy mindegyiket be fogja tartani, de kissé bizonytalanul hozzátette: - Attól félek, hogy mindez csak az ön jelenlétében, az ülésen hat - vagy nem? A terapeuta nevetve megkérdezte: - Ki hozta létre a változásokat a mellcsontjában: ön vagy én? Most már Eleonore is nevetett, és elbúcsúztak egymástól. Pontosan hét nappal később láttuk viszont egymást. Eleonore elmondta, hogy a legmélyrehatóbb változás pszichikai jellegű volt: - Elkezdtem intelemként értelmezni azt a másik orvost és a rólam adott negatív jóslatát! Pszichikailag sokkal jobban érzem magam, mint az elmúlt hetekben. Nem tudom, hogy az ön gyakorlatainak köszönhetően, vagy annak, hogy optimistább lettem, mindenesetre a fájdalmaim egyértelműen csökkentek. Már csak feleannyi fájdalomcsillapítót szedek, mint korábban. Ezen a duplaórán bevezettem Elenonorét az önhipnózis művészetébe. Kipróbáltuk a legkülönfélébb technikákat. Kiderült, hogy akkor tudja legjobban elengedni magát, ha elképzeli, hogy minden kilégzéskor egyre lazább, továbbá egytől tizenkettőig számolva egyre mélyebben el tud merülni egy enyhe vagy közepes transzba. Részletesen elmagyaráztam neki, hogy a gyakorlatokat a jövőben csak akkor szabad végeznie, ha előzőleg transzállapotba juttatta magát, mert ilyen módon lényegesen mélyebb szinteken hatnak a tudatalattijában. Ezen az órán a sokoldalú kísérletezés révén Eleonore különös felfedezést tett a testében: a gyakorlatok bizonyos szakaszaiban kellemes, de intenzív nyomást érzett a két szemöldöke között, a homloka közepének alsó részében. Minden alkalommal, amikor szándékosan erre összpontosított, a fájdalom enyhébb lett, amíg szinte már egyáltalán nem volt érezhető.

1. HÁTFÁJÁS

37

A terapeuta arra kérte Eleonorét, hogy képzeljen maga elé egy tipikus, hétköznapi szituációt, amikor a múltban fájdalom kínozta, majd képzelje el képszerűen azt is, hogy ebben a hétköznapi szituációban arra a bizonyos helyre koncentrál, amely pontosan a két szemöldöke között van. Mi történik? Eleonore megállapította, hogy képes szabályozni a fájdalom erősségét: - Nem vagyok már annyira kiszolgáltatott a fájdalomnak, mint eddig! - kiáltott boldogan. Megegyeztünk, hogy ezt a szükség diktálta módszert következő találkozásunkig intenzíven alkalmazhatja. Egy héttel később beszámolt az új „fájdalomvészfékéről", ahogyan ő nevezte: -Alig tudom elhinni, hogy valóban működik, ráadásul mellékhatások nélkül. Nem múltak el teljesen a fájdalmaim, és a hátamról készült röntgenfelvételek alapján ez nem is csoda, de a napjaim egészen másképp telnek, mint azelőtt. Szomorúan elmondta, hogy a fájdalmai miatt az utóbbi években a szociális kapcsolatai egyre inkább beszűkültek. Állítólag a férje számára is csak terhet jelentett, nem tudta elviselni felesége panaszkodását állandó szenvedése miatt. Most pedig megint ugyanolyan vállalkozó kedvűnek érzi magát, mint „a régi szép időkben"! A terapeuta megerősítette Eleonorét abban, hogy csak folytassa ugyanígy tovább. A férj említésével viszont egy új téma került napirendre: - Annyira emlékeztet az anyámra - jegyezte meg a nő a fejét csóválva, majd elmesélte, hogy gyermekkorában anyja depressziója fekete lepelként borult az egész család fölé. Időközben Eleonore arra is hajlandónak mutatkozott, hogy családállítást végezzünk papírlapokkal. Kiderült, hogy mi húzódik meg az anyai depresszió és gyakran ismételt fenyegetése hátterében: - Egyszer még megölöm magam! Majd meglátjátok!

38

A TEST JELZÉSEI

Eleonore anyja elveszítette az apját, amikor kétéves volt. A férfi egy kezeletlenül maradt vakbélgyulladásban halt meg. Az állítás során Eleonore először érzett őszinte részvétet édesanyja iránt. Még sohasem gondolt bele, miért szenved annyira az anyja, ezért mindig idegennek érezte magát vele szemben. Még két duplaóra következett, amikor tovább mélyítettük a hipnoterápiás gyakorlatokat. A siker tartósnak bizonyult. Két évvel az utolsó találkozás után Eleonore visszajött. Még egy ülést kért, és az volt az óhaja, hogy végezzünk felállítást a jelenlegi családjával, a közös gyerekekkel kapcsolatos konfliktusokat illetően. Eleonore teljesen megváltozott: a hajviselete sokkal modernebb lett, ő maga őszintébbnek tűnt. Beszámolt arról, hogy a fájdalmai hosszú távon legalább 60 százalékkal enyhültek, és a gyógyszerszedést teljesen mellőzte. Továbbá visszatért a korábbi, társadalmilag aktív élethez, és ismét életvidám és magabiztos lett. Az egyetlen hátrány, mondta mosolyogva Eleonore, ami a terápia hozadéka, hogy a férjének most már nehezebb a dolga vele, mert bizonyos tapintatlan viselkedésmintákat már nem fogad el tőle ellenállás nélkül, mint korábban: - Most már néha dacolok vele. Nem ezt szokta meg tőlem!

39

2. Fejfájás és migrén A fejfájásnak és a migrénnek sokféle lelki vagy akár szervi oka is lehet. Például tisztázni kell, hogy nincsenek-e ortopédiai zavarok, amelyek fájdalommal járhatnak. Gyakran megoldást nyújthat egy oszteopátiás kezelés. Az epehólyag, a máj és a vese zavarai szintén előidézhetnek fejfájást és migrént. Nem szabad elfelejteni, hogy a súlyos bántalmazások és a kínzások is kiválthatnak migrént. A fejfájással ellentétben a migrént olyan különleges jelenségek kísérik, amelyek miatt lényegesen nehezebb elviselni. Rohamszerűen, féloldalasan jelentkezik, és órákig vagy napokig is eltarthat. Kísérő jelenségként gyakran közérzeti zavarok is felléphetnek, például látászavar, émelygés vagy hányás. Statisztikailag több nőt érint, mint férfit. A migrénes roham alatt az egyén átmenetileg elveszítheti munkaképességét. A fejfájásnál, de sokszor a migrénnél is segíthet az a gondolat, hogy az ember szeretettel fordul mások felé. Ez a valaki sokszor az anya - mint Olga esetében is. A fejfájás és a migrén pszichodinamikus háttere nemritkán a „visszatartott szeretet". Támogatólag alkalmazható a tudatos légzés is. Kezünket előrenyújtva és tenyerünket felfelé fordítva képzeljük el, ahogy a szeretet kiáramlik kezünkből. Egy Bert Hellingerrel folytatott beszélgetés alkalmával egy nő elmondta, hogy gyakran érzi úgy, hogy nem szereti igazán a férjét. Ha azonban tudatosan maga elé képzeli, hogy odaáll mellé, megszűnik ez az érzés. Sokszor tehát úgy tűnik, hogy a viszszatartott szeretet a partnerre vonatkozik, azonban nagyon gyakran valamelyik szülő el nem fogadása rejtőzik mögötte, aki legtöbbször az anya. Egyszer a migrén, amely szorongással volt összefüggésben, három elvetetett gyerekre utalt, akikről az anya nem vett tudomást. Amikor a leképezésen az anya végre gyermekei felé fordult, megkönnyebbült a migrén terhe alól. Karsten történetéből az derült ki, hogy a szeretet visszatartása nem valamelyik szülőre vagy elvetetett gyermekre volt

40

A TEST JELZÉSEI

visszavezethető, hanem egy halott lánytestvérre: a szülők elfojtották szeretetüket halott gyermekük iránt, és a fiuk megérezte ezt a visszatartott szeretetet. OLGA: Migrén negyvenhat éve Olga hatvanéves, és tizennégy éves kora óta szenved migréntől. A rohamok folytonos ismétlődésének volt egy bizonyos ritmusa, amelyre Olga mindig hagyatkozhatott: a fájdalom négyhetente lépett fel, és mindig hét napig tartott. Mivel tíz év alatt minden kezelési mód kudarcot vallott, a családleképezés segítségével szeretett volna tenni még egy „utolsó" próbálkozást. Jóllehet a terapeuta kételyét fejezte ki azzal a hozzáállással kapcsolatban, hogy a pszichoterápiái munkát csupán „szükségmegoldásnak" tekintsük a testi szenvedés elmulasztására, a csoportos leképezésen való részvételt javasolta. Olga azonban túlságosan „régimódinak" tartotta magát ehhez. A közbevetést, miszerint a foglalkozásokon hetvenévesek is részt vesznek, egy kézlegyintéssel elintézte: „Á, tudja, ez egyszerűen nem nekem való. A könyveiben azt olvastam, hogy papírlapokkal is működik a dolog." Elmondtam Olgának, hogy a papírlapokkal való leképezés nem éri el ugyanazt a mélységet, mint a csoportos családállítás, ezért sohasem pótolhatja teljesen. De mivel már ez is mindenképpen jobb, mint a semmi, és felkészülési lehetőséget is biztosíthat egy majdani csoportfoglalkozáshoz, papírdarabokkal végeztük el a feladatot. Olga úgy rakta le ezeket a földre, hogy egy csillagot formázzanak: a középpontban az anya volt, és körülötte álltak a családtagok. A terapeuta így szólt Olgához: - Az édesanyjának csak egy vágya van: meghalni. A családtagok pedig vissza akarják tartani, mert nem akarják elveszíteni. Olgának könnybe lábadt a szeme. Osztotta a véleményemet. Elmondta, hogy az édesanyja gázzal ölte meg magát, amikor Olga tízéves volt. Az öngyilkosságnak ez a módja -

2 . FEJFÁJÁS ÉS MIGRÉN

4 1

akárcsak bizonyos egyéb öngyilkossági formák, például a kötél általi - arra enged következtetni, hogy az anyai ágon valamilyen bűnt követtek el, amely az egyént mélyen érinti. Olga azonban semmit sem tudott erről, mert az édesanyja egyedüli gyermek volt, és nem volt senki, akit megkérdezhetett volna. Olga beszámolt arról, hogy anyja egész életében a migrénnek ugyanattól a típusától szenvedett, mint ő, immár több évtizede. Olga több ülés alkalmával is kapcsolatba került azzal a tízéves gyerekkel, aki ő volt édesanyja öngyilkosságának idején. Átváltozott ugyanazzá a gyermekké, és engedte, hogy átjárja édesanyja hiányának fájdalmas érzése. Azonban csodálkozva állapította meg, hogy nemcsak fájdalmat érez, hanem dühöt is: - Mama, annyira hiányzol! Hogyan tudtál elhagyni engem! Haragszom rád, amiért csak úgy elmentél! Az utolsó ülés Olga számára döntő jelentőségű volt: - Mama, meghajolok a halál előtt, amelyet magadnak választottál. Tiszteletben tartom, hogy nem akarsz tovább élni. Kérlek, áldj meg engem és az életemet! A következőt is ugyanezen az ülésen mondta: - A migrénemmel ugyanolyan lettem, mint te! Mindig is rád emlékeztetett, és hogy mennyire hiányoztál nekem! Ezeknél a fontos mondatoknál a terápia vezetője biztatta, hogy idézze fel édesanyja képét, amilyennek tízéves gyermekként látta: képzeletben szeretetteljesen és hosszan megölelte, majd elbúcsúzott tőle. Az ilyen krónikus és makacs panaszoknál, mint amilyen Olgánakjutott, az ember örül, ha a tünetei némiképp csillapodnak. Sajnos egy ideig nem tudtam, hogyan folytatódott Olga élete. Az elveimhez ugyanis hozzátartozik, hogy a döntés jogát átengedem a kérdezőnek, és kíváncsiságból sohasem kérdezek. Egy évvel később azonban Olga újra felkeresett: az előbb leírt ülés után a migrénje örökre megszűnt! Olga gyógyultnak érezte magát, és végtelenül hálás volt ezért.

42

A TEST JELZÉSEI

KARSTEN: Az el nem siratott testvér Karstennek tizenegy éve fájt a feje. A foglalkozáson kiválasztott maga helyett egy férfit, valamint egy nőt a migrénje megszemélyesítőjeként. A két megjelenítő azt az útmutatást kapta, hogy ne beszéljenek, hanem nyugodt lélekkel adják át magukat impulzusaiknak, ha ezek testi mozgásokban akarnak megnyilvánulni. Nem sok idő telt el, és a migrén úgy kezdett el viselkedni, mint egy kisgyerek, aki segítségre szorul. Úgy nézett Karstenre, mint a gyermek a szülőjére, akitől vár valamit. A terapeuta megkérdezte Karstentől, tud-e magzatelhajtásokról. Nem tudott, de eszébe jutott, hogy korábban volt egy nővére, aki egyéves korában fertőzés következtében meghalt. Erről a testvéréről azonban sohasem beszélt senki. - Mindig egykének éreztem magam - mondta. A terapeuta a szülők helyett felállított a csoportból egy férfit és egy nőt. Ahogy szülőkként ránéztek a migrénre, amely egészen nyilvánvalóan Karsten halott nővérét képviselte, nem látszott rajtuk semmi. Sohasem gyászolták meg elhunyt gyermeküket. Karsten odaállt halott testvére mellé, és gyengéden megsimogatta a hátát. Egymásra mosolyogtak. A terapeuta utasítására Karsten így szólt a szüleihez: - Lisa halála mélyen érintett benneteket. Együtt érzek veletek! Az anyában ekkor már megmozdult valami. Sírni kezdett, és immár oda tudott menni a migrénhez, amely a lányát jelképezte. Időközben az apa is megérett erre. A továbbiakban a szülők átengedték magukat a gyermekük iránti fájdalomnak, és végre elfogadták első szülöttükként. Karsten ismét szeretettel nézett nővérére, és azt mondta neki: - Tisztellek téged, mint idősebb testvéremet, és a szívembe zárlak.

2 . FEJFÁJÁS ÉS MIGRÉN

4 3

TRAUDL: A hipnózisgyakorlat A hipnoterápiás szeminárium keretében megkérdeztem a résztvevőket, nincs-e kedve valakinek rendelkezésemre állni egy transzutazás erejéig. Traudl jelentkezett, akinek éppen akkor migrénje volt, és már régóta szenvedett ettől: - Már több mint tíz éve megvan ez nekem, és semmi sem segít. A terapeuta elmagyarázta a résztvevőknek, hogy a transzállapot teljesen természetes jelenség. Egy együtt érző beszédmóddal, amely ráhangolódik az egyén légzésritmusára, a trasz rendszerint hamar előidézhető. Traudl kényelmesen elhelyezkedett a székében. A terapeuta hangját lehalkítva így szólt: - Érzed, ahogy a lábad a földet érinti, és érzed, ahogy a testsúlyod a székre nehezedik. - Traudl önkéntelenül bólintott. Miközben kifújod a levegőt, elképzeled, hogy fokozatosan ellazulsz, fokozatosan... A terapeuta ügyelt arra, hogy mindig akkor mondjon valamilyen fontos információt, amikor Traudl kifelé lélegzik. - Ellenőrizd a tarkód és a nyakad tájékán, hogy mennyire érzed magad feszültnek vagy lazának. Ahogy kifelé fújod a levegőt, egyre lazább vagy - minden egyes kilégzésnél. Amikor az utca zaja behallatszott a terembe, a terapeuta azt mondta: - Talán hallod a kintről beszűrődő zajt, az autók és a villamosok hangját, ennek ellenére sikerül még jobban ellazulnod. Traudl ellazította az izmait: légzése egyre mélyebb lett, szemhéja remegni kezdett, bőre akaratlanul is kisimult, beszédtempója észrevehetően lassúbb lett, mint normál állapotban. Megkérdeztem Traudltól, hogyan érzi most magát. Bólogatott: - Jól, nagyon jól. - Mosolygott is. Aztán hozzátette: - Egy kicsit enyhült a migrénem, de csak egy kicsit.

44

A TEST JELZÉSEI

A terapeuta arra kérte, hogy pontosan határolja be azt a helyet, ahol a fejében a fájdalom van, és próbálja elmondani, ha van valamilyen vizuális képe róla. Traudl részletesen leírta, hol található a fájdalom, és rámutatott az ujjával: - Olyannak látom a fájdalmat, mint egy sötét, fekete maszszát pici, hegyes horgokkal. - Miközben minden kilégzéssel folytatod az ellazulást, egyre mélyebbre tekintesz magadba, hogy kipróbálj-e valamit, ami a fájdalmadat átalakíthatja vagy megváltoztathatja. Traudl öntudatlanul bólintott: - Sárga fény árasztja el a tudatomat, meleg, sárga fény, mint a meleg napfény. - Igen! Ha akarod, hozd kapcsolatba a sötétséggel. Traudl arca hirtelen egészen komoly lett, majd nagyon hosszan és mélyen kifújta a levegőt. Egy kissé reszketni kezdett. A terapeuta érezte, hogy most nem szabad megszólalnia. Csak amikor látta, hogy a légzés ritmusa ismét megváltozott, akkor törte meg a csendet: - ...és most gazdagabb lettél egy tapasztalattal. És még nem tudod, hogy ma elültettél-e egy kis magot, amely egy napon ki fog kelni. - Aha - Traudl mosolyogva helyeselt: - Éppen elmúlt a fájdalom, de teljesen! - Örülj nyugodtan a fájdalom eltűnésének! - biztatta a terápia vezetője. A légzésritmus segítségével lassan visszahozta a jelenbe Traudlt: - És minden belégzéssel egyre inkább visszatérsz a terembe. Újra érzed a talajt a lábad alatt, és érzed, ahogy a tested súlya a székre nehezedik. Ezen a ponton Traudl elég időt kapott, hogy visszataláljon a saját ritmusához. Mielőtt kinyitotta volna a szemét, a terapeuta azt mondta: - Talán egy kicsit meglepődsz majd, amikor kinyitod a szemed, és sok-sok arcot látsz magad körül.

2 . FEJFÁJÁS ÉS MIGRÉN

4 5

Miután Traudl egészen visszatért a jelenbe, a többi résztvevő kérdéseket akart feltenni neki. Ezt azonban későbbre kellett halasztani, hogy előbb leülepedjenek benne a frissen szerzett tapasztalatok. Azt mondtam Traudlnak, hogy egy szakszerű hipnoterápiás kezeléshez több időre lenne szükség, mint az iménti tizenöt-húsz percre; vagyis ne tápláljon túl nagy reményeket. Mindazonáltal megköszöntem, hogy hajlandó volt a csoport rendelkezésére állni. Csak véletlenül tudtam meg egy évvel később, hogy ez a gyakorlat milyen váratlan következményhez vezetett: egy nő jött el a rendelőmbe a saját problémájával, és megkérdezte, emlékszem-e még a barátnőjére, Traudlra, akit egy hipnoterápiás szeminárium keretében Zürichben kezeltem. Elmondta, hogy a barátnője jól van, és hogy a gyakorlat napja óta panaszmentes. Ilyen visszajelzésre nem számítottam. Efféle eredmények eléréséhez általában intenzívebb kezelés kell. Ez az eset azonban hatásosan bizonyítja, hogy a gyógyuláshoz nem kell mindig „felderítő" munka, mert a közvetett módszer is sikerhez vezethet.

46

3. Bőrbetegségek A bőr lelkünk előnyben részesített színpada, ahol a szimptómák segítségével a belső egyensúly hiányára hívja fel a figyelmet. Az, hogy a bőr „a lélek tükre", ma már köztudott. Kétségtelen, hogy a legfontosabb és egyre jobban terjedő bőrbetegségek közé tartozik a neurodermatitis, amely már régóta a rendszerszemléletű terápiás munka középpontjában áll. Az ekcéma különleges formájáról van szó. Ez a betegség általában már gyermekkorban jelentkezik, de felnőtteknél is előjöhet. Tenyér nagyságú vagy sávszerű foltok jellemzik, amelyeket olykor barnás keret vesz körül. Többnyire az arc, a nyak és a végtagok érintettek. A neurodermatitisben szenvedők fő tünetei a viszketés, a pikkelyes és nedvedző bőr, ami szociális szempontból is gondot jelent számukra, mert arcuk vörössége miatt „leprásnak" érzik magukat. A pszichoszomatikus orvoslásról szóló tankönyvek szerint a neurodermatitis hátterében gyakran elfojtott agresszió áll. Ez a feltevés szisztematikus szempontból is megállja a helyét; azonban nemcsak az egyén saját agressziójáról van szó, hanem mindenekelőtt arról, hogy a szülők valamelyik korábbi partnerének a dühét teszik magukévá, aki általában rossz bánásmódban részesült annak idején. A neurodermatitisben szenvedőknek gyakorta szükségük van szüleik valamelyik korábbi partnerének, például apjuk barátnőjének vagy menyasszonyának az áldására. Példa: Egy nő már régóta szenvedett neurodermatitisben. A családfelállításon láthatóvá vált, hogy a betegség az apa korábbi jegyesével van összefüggésben. Az apa úgy jegyezte el ezt a nőt, hogy nem mondta meg neki, hogy egy hosszantartó és életveszélyes, fertőző betegsége van. Amikor ez véletlenül kiderült, a nő úgy érezte, a férfi becsapta őt. A férfinak később sikerült ugyan felgyógyulnia a betegségből, ám a nő már korábban szakított vele, mert visszaélt a bizalmával. Viszont e nélkül a szakítás nélkül a férfi nem ismerhette volna meg későbbi feleségét, és a páciens sem születhetett volna meg. Ő a korábbi

3 . BŐRBETEGSÉGEK

4 7

menyasszony rovására kapta az életét. Az előző jegyessel való együttérzésből apja sohasem tekintette a lányának, hanem azt a korábbi nőt látta benne. Az anya szemében pedig a rivális nő volt, és nem gyerek. Fél évvel a családfelállítás után láttam viszont az asszonyt. A neurodermatitise teljesen megszűnt. A leképezés hatására sikerült kibékülnie az édesanyjával, mivel már nem játszotta a rivális szerepét. Egy másik esetben egy asszonynak több lánya is volt, és egyikük neurodermatitisben szenvedett. A családállításnál ez a gyerek nem az apja vagy az anyja mellé, hanem a páciens egyik korábbi partnere mellé állt. A gyerek együtt érzett vele, ugyanis a nő sok évvel ezelőtt a férfi akarata ellenére magzatelhajtásnak vetette alá magát, majd könnyelműen elhagyta. Most a gyerek viselte a férfi fájdalmát. A nőnek egészen az állításig nem volt tudomása róla, hogy vétett a férfi ellen. Azt a tanácsot adtam neki, hogy látogassa meg, és mondja meg neki, hogy helytelenül cselekedett, és ezt nagyon sajnálja. Azonban a férfi messze, külföldön élt, és a nőnek nem sikerült kinyomoznia a lakcímét. Viszont a lelke mélyén végre most szembenézett ezekkel a régmúlt dolgokkal. Néhány hónappal később arról számolt be, hogy lánya neurodermatitise jelentősen javult. A neurodermatitisnek tapasztalatom szerint egyéb kiváltó okai is lehetnek. Nem mindig valamelyik szülő korábbi partneréről van szó, hanem tükrözheti a szülők kapcsolatának dinamikáját is. Egy asszony a neurodermatitises kislányával jött el, aki körülbelül kilenc hónapos lehetett. Az anyát rendkívül foglalkoztatta a gyermek betegsége, és arra jött rá, hogy összefüggésben van azzal, hogy ő maga haraggal gondol a kicsi apjára. Elvált tőle, és még mindig haragudott rá. Minél dühösebb volt rá, a baba bőre annál csúnyább lett. Amikor felismerte, hogy haragjának ilyen rossz hatása van, és magában felvállalta saját vétkeit is a férfival szemben, lánya neurodermatitise elmúlt.

48

A TEST JELZÉSEI

A neurodermatitis sok esetben kapcsolódik a szülők szerelmi életéhez is. Például egy nő elcsábította az elvált anyja szeretőjét. Még ugyanabban az évben a neurodermatitis egy makacs változatában szenvedett. Nagyon hasonló a története egy fiatal, húszéves neurodermatitises nőnek. Apja nem sokkal korábban vált el az anyjától, mert annak szeretője volt. A lány itt is elcsábította az anyjától a szeretőjét, de nem azért, mert beleszeretett, hanem mert ragaszkodott az apjához. A felállítás megmutatta, hogy a nő azonosult apja haragjával, mindazonáltal az apjához való ragaszkodás nem tudatosult benne. Mint az előző példák mutatják, a neurodermatitisesek családjaiban előforduló rivalizálás és féltékenység szintén szerepet játszhatnak a tünetek kialakulásában. Hasonló megfigyelést tett Franz Ruppert is:4 neurodermatitis alakulhat ki, ha a gyermekek azonosulnak szüleik dühével és féltékenységével. Nemrégiben Bert Hellinger rámutatott, hogy a neurodermatitisnél az átok kérdése is felvetődhet. Meg kell keresni, hogy a családi rendszerben hol lehet agresszió, a gyermek ellen irányuló rosszakarat. Miután az ember rátalál az átokra, az a kérdés, milyen módon változtatható áldássá a gyermek érdekében. Az egyik foglalkozáson valaki azt kérdezte Hellingertől, hamisnak tartja-e azt a korábbi nézetét, hogy a neurodermatitis gyakran az apa hajdani feleségével való azonosulásról szól, vagy kitart a véleménye mellett. Hellinger ezt válaszolta: „Azzal kezdődött, hogy rájöttem: van valami összefüggés a korábbi feleséggel. De hogy pontosan milyen összefüggésről van szó, azt nem tudtam. Csak nemrég jöttem rá, hogy egy átokkal van kapcsolatban. A Csipkerózsika című mesében a 13. tündér elátkozza a gyermeket. Elgondolkodtam ezen a mesén, és el tudom mondani úgy is, hogy a rejtett összefüggésre is fény derüljön. Amikor Csipkerózsika mély álomba merült, a király és a ki4

Franz Ruppert: Verwirrte Seele. München, 2002.

3 . BŐRBETEGSÉGEK

4 9

rályné úton volt. Amikor hazaértek, látták, hogy Csipkerózsika és az udvar népe mélyen alszik. Ekkor a királynak eszébe jutott a 13. tündér átka. Megkerestette, hogy kérdőre vonja. De amikor elébe lépett, az első feleségét ismerte fel benne. A tündér átka a férjnek szólt, és átszállt a gyermekre. A kérdés itt is az: hogyan lesz az átokból áldás? Milyen mozgások szükségesek ahhoz, hogy ez létrejöjjön? Mindig másfélék. Nincsenek általános megoldások. Ebben a mesében az lenne a megoldás, ha a király méltányolná az első feleségét, és megkérné, hogy legyen kedves a lányához."5

Mivel az „átok" véleményem szerint gyakran kapcsolódik az előző partnernőhöz, ezek a szemléletmódok nem mondanak ellen egymásnak, inkább kiegészítik egymást. A praxisomban, de sok más kollégám praxisában is, a neurodermatitis Hellinger-féle megközelítése gyakran igazolódott, és ennek köszönhetően sok betegnek lehetett hatásosan segíteni. Most néhány példa következik. Az elsőben neurodermatitisről van szó, a másikban a bőr alatti kötőszövet gyulladásáról, a harmadikban pedig szemölcsről. SIEGLINDE (neurodermatitis): Apja első feleségének karikagyűrűje Sieglinde fiatal kora óta szenvedett neurodermatitisben, és egy családfelállító kurzus résztvevője volt. A terápiavezető kérdésére, hogy anyjának vagy apjának volt-e már korábban komoly kapcsolata, beszámolt apja első házasságáról. Ebből a házasságból nem született gyermek, és az apja néhány év múlva elhagyta a feleségét. Sieglinde megjelenítőket választott a szüleinek, a lánytestvérének és magának. Az első jelenetben a házastársak távol álltak egymástól, és a gyerekek az apa jobbján lévő helyet nézték, mintha állna ott valaki. Az apa azt mondta, nem érez semmilyen kötődést. 5

Bert Hellinger: Der Austausch. Heidelberg, 2003.

50

A TEST JELZÉSEI

A terapeuta kiválasztott egy nőt, hogy jelenítse meg az apa első feleségét. Az asszony búskomornak látszott, és rosszkedvűen tekintett korábbi férjére. A férfi viszont elfordította a fejét, és finoman arrébb húzódott tőle. Ahogy telt az idő, egyre erősebb lett az első feleség pozíciója, és annál gyengébbnek tűnt a férfi. Mivel az apa képtelen volt megmondani az asszonynak, hogy sajnálja, ahogyan viselkedett vele, az anya is bekapcsolódott a játékba. Meghajolt előtte, és ezzel megadta az első feleségnek járó tiszteletet. Ezután észrevehetően kisimultak az első feleség arcvonásai. Most már kedvesebben tudott nézni első férje későbbi gyermekeire. Sieglinde ekkor szeretettel ránézett édesanyjára, és azt mondta: - A m i apu első feleségével kapcsolatos, az nem tartozik rám. Az én helyem nálad van! Az apa továbbra is távolabb állt. Kevés érdeklődést mutatott második felesége iránt, és problematikus módon az első feleségéhez kötődött. A nő csak ennyit mondott: - Várok! Sieglinde még azt mondta az apjának: - A m i az első feleségeddel kapcsolatos, az nem tartozik rám. Az én helyem anyunál van, csak ő az édesanyám! Sieglinde az állítás után beszámolt arról, hogy az első feleség a házasságban melankolikussá vált. Az apja nemsokára el akarta hagyni, de nem volt hozzá elég bátorsága. Ehelyett erőszakosan viselkedett az asszonnyal. Ezen a ponton a terapeutának feltűnt Sieglinde kezén egy fura ezüstgyűrű: - Honnan való ez a régies gyűrű? - kérdezte. Sieglinde megrémült. Apja első feleségének a karikagyűrűje volt! Ez az ékszer volt a bizonyíték arra, hogy Sieglinde azonosította magát az első feleséggel. A terapeuta azt a sürgető tanácsot adta a nőnek, hogy haladéktalanul húzza le az ujjáról a gyűrűt, és adja vissza az apjának.

3 . BŐRBETEGSÉGEK

5 1

JOCHEN (bőr alatti kötőszövet gyulladása): Feloldatlan harag az anyja iránt Az emberi bőr egy felső, egy középső és egy alsó rétegből áll. Az alsó rétegben, a bőr alatti kötőszövetben találhatók a zsírsejtek, valamint a vérerek és számos ideg. Az utóbbiak miatt szokott az alsó réteg gyulladása fájdalmas élmény lenni. Jochen azért jött el családállításra, mert négy éve szenvedett a bőr alatti kötőszövet gyulladásától, és kimerültnek érezte magát. Ez alatt a négy év alatt sem a bőrgyógyászati, sem egyéb orvosi kezelések nem enyhítették szenvedését. Jochen választott a csoportból két megjelenítőt a szülőknek, egyet magának és egy nőt a betegségnek. Nagyon hamar kiderült, hogy a betegségben az anya valamilyen titka jelenik meg: az anya odament a betegséghez, a többi családtagot egyáltalán észre sem véve; még Jochent sem méltatta figyelemre. Nem sokkal később Jochen elmozdult az apja felé. Az apja mellett láthatóan jól érezte magát. Ezzel egy időben azonban a terapeuta észrevette, hogy az „igazi" Jochen a széken ül, és unatkozva néz ki az ablakon. Mivel nem engedhető meg, hogy a csoportot valaki ilyen módon semmibe vegye, a terapeuta rögtön félbeszakította a jelenetet. Nyilvánvaló volt, hogy Jochen egyáltalán nem veszi komolyan a családállítást. Miután minden megjelenítő leült, kiderült, hogy nehezen tudnak kilépni a szerepükből. Jochen megjelenítője például arról beszélt, hogy még mindig „égető érzés van a hasában". Még mindannyian érezték azt, amit a családfelállítás közben éreztek. Ilyesmi ritkán történik. Inkább akkor fordul elő, amikor a leképező ódzkodik attól, hogy érezzen valamit. Most is erről volt szó. Jochen azt mondta: - Engem ez nem érintett meg. Semmi jelentősége nincs számomra. A terapeuta arra kérte a csoportot, hogy mindenki legyen újra az, aki, és lélekben adja vissza Jochennek a családjára vonatkozó szerepet. Ezenkívül senkinek sem kellett elgondolkodnia sem a leképezésről, sem Jochenről. Nem beszélték

52

A TEST JELZÉSEI

meg a leképezést, ehelyett a terapeuta egy rövid meditációt tartott. Jochen két hónappal később tájékoztatott az állítás eredményéről. Azt állította, hogy teljesen meggyógyult! Úgy érzi, tele van életerővel, és a bőr alatti kötőszövet gyulladása is megszűnt. Továbbá a leképezés előtt rá jellemző szélsőségesen agresszív megnyilvánulások sem tértek vissza többé. Számot adott arról is, hogy annak idején, amikor utasítást adtam a megjelenítőknek, hogy fejezzék be a vele való együttműködést, és lélekben adják vissza a szerepüket, hatottam rá. A megjelenítője azt mondta, hogy borzasztó égető érzés van a hasában. Közvetlenül a terapeuta rendelkezése után, hogy adják vissza a szerepüket, Jochen is égő fájdalmat érzett a gyomra tájékán. Noha a szemináriumon erről nem beszélt, ez a „tűzlabda" egész nap erősen dolgozott benne. Azt mondta, közben világosan érezte, hogy ennek köze van anyja elfojtott haragjához, amelyet ő az anyja iránt érzett szeretetből magában hordozott. Ugyanakkor állítólag azt is érezte, hogy ez az apját nagyon elszomorítja. Tapasztalatom szerint a leképezés menetéből felesleges lenne következtetéseket levonni a segítségkérő további fejlődését illetően. Egy látszatra „jól" sikerült családállítás néha következmények nélkül „kifullad", ezzel szemben a „problematikusnak" nevezett állítások időnként meglepően pozitív eredményeket hozhatnak. Ennek oka abban keresendő, hogy soha sem lehet megmondani előre, hogy a tanácskérő ad-e esélyt az oldási képnek, hogy az szétáradjon a szívében. Olykor a gyógyuló nem fogadja be az oldást, és emiatt az nem fejtheti ki a hatását; megint másokat pedig annyira megérint a problematikus zárókép, hogy gyógyító sokként éri őket. így volt ez Jochennel is. Sohasem felejtem el, amikor egyszer terapeutaként megtagadtam egy asszonytól a családja leképezésének irányítását. Ezt azzal indokoltam, hogy úgy tűnik, lélekben még nem áll készen. Ugyanis az, ahogyan az édesanyjáról beszélt, aho-

3 . BŐRBETEGSÉGEK

5 3

gyan átkozta, ezt nem engedte meg nekem. Nagyon haragudott rám, amiért állítólag „becsaptam" őt. Egy évvel később ismét jelentkezett, és köszönetét fejezte ki hajdani elzárkózásomért: - Csak az Ön elutasítása révén vált lehetővé, hogy teljesen magamra legyek utalva, és így egyedül voltam, kiszolgáltatva az anyámhoz fűződő viszonyomnak. Az elzárkózásával terápiás szempontból többet segített rajtam, mint korábban az évekig tartó kezelések. Hajlandó lenne visszavenni a csoportjába, hogy ez alkalommal felállíthassam a családomat? Rövid mérlegelés után eleget tettem a kérésének. A következő állításnál látható volt, hogy mennyit változott az elmúlt egy év alatt. Most már megvolt az alap, amelyből kiindulva újabb megoldásokat kereshettünk. Ebből már egy hatásos leképezést tudtunk csinálni. GERHARD: Szemölcs a lábon Aki ismeri a „nagymamák praktikáit", tudja, hogy a hipnotikus elemek fontos szerepet játszanak a szemölcs kezelésében. Az úgynevezett „ráolvasás" ugyanis nem más, mint hipnózis! Egy képzett hipnoterapeuta elég tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy a segítségkérő minimális testi reakciója alapján meg tudja állapítani, alkalmas-e a transzra, és milyen mélységigjut el egy-egy transzgyakorlat alatt. Sokaknak bizonyos időt el kell tölteniük gyakorlással a terapeuta jelenlétében, amíg képesek lesznek az ellazulásra, mások viszont ismernek hasonló állapotokat az autogén tréning vagy más lazító technikák révén. Amikor Gerhard eljött a rendelőmbe, elmondta, hogy a bal lábán van egy makacs szemölcse immár huszonöt éve, amely járás közben fájdalmat okoz neki. Az első gyakorlatok alkalmával bebizonyosodott, hogy azok közé tartozik, akik könynyen transzba esnek. Egy fantáziautazás során, amelyen együtt indultunk útnak, lefestette, milyennek képzeli a jövőt: szinte semmi fájdalmat nem érez már a lábában, és a bal lábában hasonlóan normális a testérzete, mint a jobban. A kö-

54

A TEST JELZÉSEI

vetkező képen zuhanyozás közben látta magát: csodálkozva észlelte, hogy csak egy pici valami van a szemölcs helyén, és ez már alig zavarja: - Ezzel már együtt tudok élni, nemigen zavar - mondta. A következő lépésben elvégeztünk néhány hipnoterápiás gyakorlatot, hogy kipróbáljuk a szükséges transzlehetőségeket. Gerhardnak, mint már említettem, nem jelentett gondot, hogy transzba essen: a gyakorlat, amely csupán hét percet vett igénybe, húszpercesnek tűnt számára. Az ülés végén lehetőséget adtam neki, hogy a jövőképét egy mélyebb transzban újra átélje. A következő ülésen, egy héttel később, Gerhard meglepődve számolt be arról, hogy a szemölcs, amelynek a nagysága huszonöt éven keresztül nem változott, valamivel kisebb lett. De azért még mindig nem olyan pici, mint amilyennek az általa elképzelt jövőképek mutatták. Először végeztünk néhány hipnoterápiás tesztet, ezúttal intenzívebb módon6. Gerhard csodálkozott, hogy a tudatalattija milyen testi reakciók segítségével üzen. Egy későbbi fázisban hirtelen visszakerült gyermekkora elejére. Látta magát mint újszülöttet, ahogy a hátán fekszik. Egyszerre ismét a csecsemő testében érezte magát, mint annak idején. Szeme előtt megjelent egy árnyék. Hirtelen félni kezdett. A távolban fejeket és derengő fényt látott. A terapeuta ezen a ponton lehetőséget adott Gerhard tudatalattijának, hogy gyógyító folyamatokat indítson be. A tudatalatti azonban üzent a terapeutának,7 hogy ezeket a folyamatokat „rejtve" szeretné elindítani. Ismét eltelt egy hét, és Gerhard elmondta, hogy a szemölcs sajnos nem zsugorodott tovább. Transzállapotban ismét azonnal feljöttek a csecsemőkori emlékei abból az időből. Látott egy nénit, aki bizonyára a bébiszittere volt. A karjába vette, a lábát csiklandozta, és nevetett. A csecsemőnek ez 6

Kézlevitációval és katalepsziával.

7

Ideomotorikus ujj-jelzésekkel: akaratlan mozdulatokkal - például ujjmozdulatokkal - a tudatalatti világos jelzéseket tud adni a terapeutának.

3 . BŐRBETEGSÉGEK

5 5

igen kellemetlen volt. Később Gerhard újabb jeleneteket élt át a legutóbbi ülésből, amikor újszülöttként megijedt a körülötte látott fejektől. Miután a tudatalattija félreérthetetlenül jelezte, hogy teljesítette feladatát, a terapeuta visszahozta Gerhardot. Megbeszéltük, hogy ne gondolkozzon sokat a képek jelentésén, amelyeket transzban látott. Ezeknek a realitástartalma és jelentése egyelőre sem a terapeuta, sem a segítségkérő számára nem derült ki teljes bizonyossággal. Az értelmezésekkel óvatosnak kell lenni! A legfontosabb itt az volt, hogy a tudatalatti lehetőséget kapott, hogy a gyerekkorból néhány dolgot a gyógyulás szolgálatába állítson. A tudatnak nem kell mindig mindent feldolgoznia, hogy a gyógyulás elkezdődjön. Megállapodtunk, hogy négy hétig nem bolygatjuk a szemölcsöt. De a következő ülésen még foglalkoztunk az állásproblémáival. Gerhardnak ugyanis, noha már betöltötte a harmincadik évét, még mindig nem volt sem rendszeres fizetése, sem állandó állása. Alkalmi munkákból élt, egyik napról a másikra. A feleségének azonban jó jövedelme volt a szakmája révén, amit Gerhardnak „férfiként" nem volt egyszerű elviselnie. Papírdarabokkal felállítottuk a családját, és kiderült, hogy Gerhardnak az apja felé kellett fordulnia. Mivel az apját állandóan elutasította, most ezt így pótolta be. Már hallott a családállításról, és a szívét is kitárta: tudott sírni a múltban tanúsított magatartása miatt, amiatt, hogy az apját mélyen megvetette. Hónapokkal később Gerhard felesége jött el hozzám. Elmondta, hogy férje szemölcse tökéletesen meggyógyult, a legkisebb nyom sem maradt utána. Ezért is nem jelentkezett többé nálam, holott megbeszéltük. Az asszony megkérdezte: - Mit csinált a férjemmel? Mindig kínszenvedést jelentett neki, hogy meglátogassuk az apósomat és az anyósomat. Az évek során soha, komolyan mondom, egyszer sem érintette meg fizikailag az apósom a férjemet, azon kívül, hogy kezet

56

A TEST JELZÉSEI

fogott vele. Most pedig megint elmentünk hozzájuk, és Gerhard apját mintha kicserélték volna: testi-lelki jó barátok lettek! Még meg is ölelte a fiát. Hogy érte ezt el? A férfiak többnyire akkor sikeresek a munkában, ha az apjukkal problémamentes a kapcsolatuk. így volt ez most is. Később az asszonytól megtudtam, hogy Gerhard nemsokára talált is egy remek állást. Általában elmondható, hogy a szemölcsök nagyon jól reagálnak a hipnoterápiára. Még sosem láttam azonban olyat, mint egy tizenhat éves fiúnál, akinél a probléma olyan makacsul tartotta magát, hogy egész testét beborították a szemölcsök. Édesanyja kétségbeesve panaszolta, hogy az elmúlt években az összes hagyományos orvosi kezelés eredménytelen volt. A homeopátia és más alternatív gyógymódok sem használtak. Három ülést tartottunk a fiúval, és a szemölcsök száma körülbelül harminc százalékkal csökkent. Azonban néhány hét elteltével valamennyi visszanőtt! Azt javasoltam, hogy végezzünk egy családállítást, mert lehet, hogy a családi viszonyrendszerben kell keresni betegsége okát, de az édesanyja elutasította a családállítást, mint lehetséges módszert.

57

4. Fülcsengés Azok az emberek, akiknek fülcsengésük van, állandó vagy periodikusan visszatérő sípolást, sistergést, csengést, zümmögés t vagy zizegést hallanak a fülükben. Az alábbi, rendszerszempontból bemutatott okokon túl a betegségnek egyéb dolgok is lehetnek a hátterében. Például rámutattak, hogy ez komolyabb testi károsodás közvetlen vagy késleltetett következménye is lehet. Kiválthatja még zaj és robbanás okozta károsodás, idegen test a hallójáratban, higany-, ólom- vagy szénmonoxid-mérgezés, hogy csak néhányat említsünk. Tehát a fülcsengés fizikai okának megállapításához általános orvosi és fül-orr-gégészeti vizsgálat szükséges. Az akut fülzúgás gyógyítható; de a legtöbb, krónikus változatban szenvedő beteg nem gyógyítható, a panaszok viszont jelentősen enyhíthetők. Megfigyelésem szerint a fülcsengés hátterében gyakran valamilyen vétség áll. Ezt tapasztalták azok a kollégák is, akik szintén a családfelállítással dolgoznak. Az alábbi három példában a párkapcsolatról vagy a magzatelhajtásról van szó. Ha valaki nem vállalja fel a bűnösségét, akkor a fülcsengés ennek egy lehetséges következménye. Még valaki a háborúban vagy a Harmadik Birodalomban vette is magára a terhet, egy később született családtag viselheti ennek az emléknyomait azzal, hogy fülcsengéstől szenved. A hirtelen halál vagy a súlyos baleset olykor szintén kapcsolatban áll ezzel a betegséggel. CORINNA: Három abortusz Corinna hosszú évek óta szenved súlyos fülcsengéstől. Eddig minden orvosi beavatkozás kudarcot vallott. A családleképezésnél Corinna választott egy megjelenítőt magának, egy másik nőt pedig a fülzúgásnak. Nem telt el sok idő, és a két szereplő szorosan egymás mellé állt. Corinna

58

A TEST JELZÉSEI

megjelenítője elmosolyodott. Felemelte a kezét, mert okvetlenül mondani akart valamit: - Szeretném kézen fogni a fülzúgást, és körtáncot járni vele. A terapeuta Corinna felé fordult, és megkérdezte tőle, volt-e már abortusza. Corinna három terhesség-megszakításról számolt be. Most két nőt és egy férfit vontak be az elhajtott gyermekek helyett. Amíg felálltak, a fülzúgás mélyet sóhajtott, és hátrébb lépett egyet. Fájdalmas és hosszú folyamat vette kezdetét, amelyben Corinna magára vállalta vétségét, amelyet a gyermekei ellen elkövetett. A három gyermek eleinte nagyon rosszul érezte magát, szomorúak voltak, de aztán jobban lettek. Mindegyikük számára rendkívül fontos volt a következő mondat, amit az anya mondott: - Jóvá teszem a vétségemet, amit ellenetek elkövettem. A fülcsengést megszemélyesítő nő ezalatt fokozatosan távolodott. Később azt mondta: - Amikor Corinna átadta magát a gyerekek miatti fájdalomnak és bűntudatnak, legszívesebben kiléptem volna a szerepemből, és visszaültem volna a székemre. Megfigyeltem, hogy a fülcsengés hátterében sok esetben terhesség-megszakítás van. A nők mégsem mindig hálásak, ha fény derül a sötét háttérre, és megoldási lehetőségek adódnak. Egyszer eljött a rendelőmbe egy nő, aki papírlapokon felállította a fülcsengését. Ő maga is érzékelhette, hogy a fülpanasza és az abortusza között kapcsolat van. Ez azonban kellemetlen volt számára. Rövid habozás után kifakadt: - Micsoda képtelenség! Mintha az abortusznak köze lehetne bármilyen bűnhöz. Az még nem is élet! Az nem számít! A nő soha többé nem jelentkezett. Mit is jelent pontosan az, hogy: „Jóvá teszem a vétségemet, amit elkövettem?" Az anyák sokszor önkéntelenül is érzik, hogy tenniük kell valamit. Egy jómódú nő, akinek két abortusza is volt, egy terápiás órán elmesélte, hogy vagyona tetemes részét az SOS Gyermekfalvak javára fordította. Csak

4 . FÜLCSENGÉS

5 9

a családleképezés után fogta fel, amikor szóba került a két elhajtott gyermeke, hogy a terhesség-megszakítások óta miért érzett belső késztetést, hogy számára idegen gyermekek érdekében tegyen valamit. Természetesen mindenkinek magának kell figyelnie arra, hogy a terhesség-megszakítás után apaként vagy anyaként milyen módon működik közre. Az elhajtott gyermekkel szemben a férfiaknak is lelkifurdalásuk van. Egy férfi, aki kétszer beszélte rá a feleségét az abortuszra, pedig az gyermeket akart, később pénzének jelentős hányadát szintén odaadta egy gyermekmentő szervezetnek, amelynél időigényes szervezőmunkát is vállalt. Ő is csak egy családfelállítás után ébredt rá, hogy összefüggés van társadalmi szerepvállalása és a magzatelhajtások között. Ebből is látszik, hogy egy vétség a rossz mellett áldásos hatással is lehet másokra. A szemináriumokon az abortuszok kapcsán utalok arra, hogy az ilyen típusú bűntudatot egy idő után el szabad hagyni. Figyelni kell arra is, hogy mikor jön el az ideje annak, amikor a gyermeket el lehet engedni. Egy évvel egy családfelállító szeminárium után egy nő, aki korábban abortuszon esett át, nagyon szemléletesen számolt be nekem levélben a tapasztalatairól: „Azt mondtad, engedjem el a gyereket... egy idő elteltével... és a bűntudat megszűnik. Négy hónap után jött el ez az idő. Az autóban ültem, és hirtelen az az érzésem támadt, hogy elég a gyászból és a gyerekkel való beszélgetésből, most már elmehet. Sírva fakadtam, és elbúcsúztam tőle. Ami megmaradt, az a szeretet érzése ez iránt a kis lény iránt, és hogy ezt a szeretetet megőrizhetem, még ha a gyermeket el is eresztem."

WOLFRAM: Barátnője ellen vétett Wolfram három éve szenvedett fülcsengéstől. Az orvosi kezelések kevés enyhülést hoztak. Pszichoszomatikus összefüggésre gyanakodott, és abban reménykedett, hogy a családfelállítás révén előbbre juthat.

60

A TEST JELZÉSEI

A terápiavezető kérdésére, hogy négy-öt évvel ezelőtt történt-e valami érdemleges dolog az életében, megvonta a vállát, és azt felelte: - Semmi különös... Wolfram kiválasztott a csoportból egy nőt a fülcsengés megszemélyesítőjének, maga helyett pedig egy férfit. A két megjelenítő némán lépett kapcsolatba egymással. Egy kis idő múlva magától értetődő volt, hogy a fülzúgás úgy viselkedik a férfival, mintha a partnernője lenne: szomorú volt, és arra várt, hogy a férfi valamilyen gesztust tegyen felé; ő azonban rideg volt, és elfordult. Látva, hogy a helyzet kezd zátonyra futni, a terapeuta megérintette Wolfram megjelenítőjének a vállát, és arra kérte, hogy ismét forduljon oda, és vegye fel a szemkontaktust a fülzúgással, azaz a partnernőjével. Wolfram megjelenítője először szégyenkezve tekintett a nőre, végül meghajolt előtte. A nő mélyet sóhajtott. Látható volt, mennyire megkönnyebbült. Ezután a megjelenítők újra kiléptek a szerepükből. Később a szemináriumon Wolfram arról tájékoztatott, hogy egy évvel a fülzúgás megjelenése előtt csúnya módon szakított az akkori barátnőjével. CHARLOTTE: Férfigyűlölet Charlotte-nak nem régóta volt fülzúgása. Az egyik családállító szemináriumon elhangzott az a kérdés, hogy melyik volt a résztvevők legkedvesebb meséje gyermekkorukban. Charlotte-nak a „Békakirály" volt a kedvence. Azok a nők, akik ezt a mesét említik, gyakran nem bánnak túl jól a férfiakkal. A terapeuta megkérdezte Charlotte-tól, hogy melyik jelenetet emelné ki a meséből. A nő nevetve válaszolta: - Azt, amelyikben a hercegnő a falhoz csapja a békát! Arra a megjegyzésre, hogy a békák azonosak a férfiakkal, felcsillant a szeme, elmosolyodott, és így felelt: - Annál jobb! Később kiderült, hogy minden kapcsolatot meg akart szakítani a férjével, és már keresett is helyette egy barátot, aki

4 . FÜLCSENGÉS

61

hozzá hasonlóan házasságban élt, és gyermekei voltak, ahogyan neki is. A férjével, aki mellette ült, már nem érte be, és ezt egyértelműen a csoport tudomására is hozta. A férfi csupán összerezzent kissé, és minden meggyőződés nélkül a következőt mondta: - Szeretem a feleségemet, és nem akarok elválni tőle. Ennek a férfinak szembesülnie kellett Charlotte feltorlódott agressziójával, pedig nem ártott neki. Mint kiderült, a családjában ugyanúgy bántak a férfiakkal, mint ahogyan most ő viselkedett a férjével szemben. A fülcsengés megszemélyesítőjének felállítására nem került sor. Mégis feltűnt, akárcsak Wolfram történetében, hogy a másik nemmel való bánásmódban valamilyen szerepet játszott a megvetés és a bűn. A férfi jelenlegi családjának felállításakor az is világossá vált, hogy a férj számára mennyire fontos, hogy végre átengedje magát a dühnek, amelyet felesége magatartásával kapcsolatban érez. Hogyan vehetne komolyan egy nő egy férfit, ha az mindent elnéz neki?

6 2

5. Tüdőasztma és allergia Az asztma és az allergia hátterében sokszor az apához vagy az anyához való kötődés kialakulásának megszakadása8 áll. A szülőktől való korai elválasztás - például hosszan tartó kórházi kezelések miatt - a kötődés kialakulásának megszakadásához vezet. A csecsemő „dühös", mert úgy érzi, a szülei „cserbenhagyták". Ez a düh a kórház elhagyása után sem múlik el. Az érintettek még felnőtt korukban is haragszanak a szüleikre, különösen az édesanyjukra, és a párkapcsolatban is gyakran nehézséget jelent számukra a közelség elfogadása. A lelki közeledés hatására a régi sebek minduntalan felszakadnak, és ebből adódóan az illető menekül bármilyen kötődéstől. Még ha valaki élete első éveit rokonoknál tölti is, ez akkor is a szülőkhöz kötődés sérülését eredményezi, ami szorongást vált ki. Olykor más okai is lehetnek annak, hogy valamelyik szülőt nehezen fogadjuk el. Ha például egy nő azonosítja magát apja első feleségével, akkor az anyja riválisaként viselkedik, és már nem tudja az édesanyját az anyjának tekinteni. Ha az anyához való kötődés mégis létrejön, akkor általában a test is kedvezően reagál erre. Egy alkalommal Bert Hellinger egy asztmás férfi hátterét kutatta fel. Azt mondta neki, hogy az anyja iránti hűsége idézte elő (ez esetben) az asztmát, és hogy az asztma sokszor a kötődés megszakadásából ered.9 A szóban forgó családfelállításon a férfi az anyja iránti hűség okán nem merte apaként elfogadni az apját. Az asztma egészen más, bizonyára nem tipikus kiváltó okát tapasztaltam egy Jonathan nevű férfi feleségének esetében: 8

Lásd még a kötődés folyamata megszakadásának bemutatását a 12. fejezet elején, amely a szorongásról, pánikról és fóbiáról szól.

9

Vö. Bert Hellinger: Die Quelle braucht nicht nach dem Weg zu fragén. Heidelberg, 2001.

5 . TÜDŐASZTMA ÉS ALLERGIA

6 3

Marianne több mint tíz éve szenvedett asztmában. Az állapota feltűnően romlott, ezért még a munkáját is fel kellett adnia. Jonathan már beletörődött, hogy örökké hallania kell felesége köhögését és hörgését. Ez annál is inkább fájdalmasan érintette, mivel gyermekként szemtanúja volt, hogy szeretett öccse belefulladt egy emésztőgödörbe. Egész életében kínozta az önvád, amiért nem tudott segíteni neki. Azért is bűnösnek érezte magát, mert ő életben maradt, a testvére pedig meghalt. Jonathan ugyanazt a tehetetlen dühöt érezte felesége betegsége miatt, mint annak idején öccse halálakor. Felesége minden egyes fuldoklásra emlékeztető köhögése érzékenyen érintette, és fájdalommal töltötte el. Egy családfelállítás alkalmával, amelyet egy másik könyvemben10 részletesebben is leírtam, Jonathan több mint hatvan év után végre békét kötött testvérével. A családfelállítást követő hónapokban, amikor Jonathan egyedül vett részt a csoportban, felesége teljesen meggyógyult. Jonathan aztán egy levélben megírta nekem, hogy mind a ketten újra és újra elálmélkodnak ezen a csodálatos gyógyuláson. Mint írta, számukra is világossá vált, hogy az asszony már a házasságuk elején megpróbálta átvenni tőle ezt a nehéz terhet, így alakult ki nála fokozatosan az asztma. WIELAND: Apahiány Wieland évtizedek óta szenvedett asztmában. Arra a kérdésre, hogy történt-e valami különös dolog a családjában, beszélt az édesapjáról, akit élete első évében egyszer sem látott. Az édesapja katonaként szolgált a második világháborúban, és amikor hazakerült, Wieland számára teljesen idegen volt, és a helyzet később sem változott semmit. Felállítottuk Wielandot, a szüleit, az asztma képviselőjének pedig Wieland egy férfit választott. Az asztma megjelení10

Thomas Scháfer: Wenn Domröschen nicht mehr aufwacht. München, 2001.

6 4

A TEST JELZÉSEI

tője úgy nézett az apára, mintha hipnotizálták volna; az anya nem érdekelte. A terapeuta megkérte az anyát megjelenítő nőt, hogy üljön vissza a helyére. Az apa szomorúnak látszott, lesütötte a szemét. Wieland elmesélte, hogy az apja sok bajtársát elvesztette a háborúban. Felállítottunk néhány bajtársat. Az apa ránézett a fiára, és a terapeuta utasítására a következőt mondta: - Olyanok ők számomra, mintha a családom lennének! Halottak, de én még élhetek. Wieland sírni kezdett. Apja kezét fogva meghajolt annak halott bajtársai előtt, és így szólt hozzájuk: - Olyanok vagytok számára, mintha ti is a családja lennétek! Örülök, hogy apu visszajött hozzánk. A halott bajtársak jóindulatúan tekintettek apára és fiára. Amikor Wieland az apja felé fordult, a terapeuta arra kérte az apát, hogy ismét fogja meg a kezét. Azt mondta neki: - Háborúban voltam. Az apád vagyok, és az apádnak tekinthetsz. Ezt az apa mosolyogva, szeretetteljesen mondta. Wieland ekkor már képes volt beszélni gyerekkori fájdalmáról: - Nagyon hiányoztál. Amikor megjöttél, annyira idegen voltál nekem. Boldog vagyok, hogy visszajöttél hozzánk. Wieland letérdelt az apja előtt, és hagyta, hogy megölelje. Egy mély sóhajjal szabadult meg gyermekkori fájdalmától. Az asztma megjelenítője időközben teljesen visszavonult. Hat héttel a szeminárium után Wieland jelentette, hogy asztmája a leképezés óta megszűnt. CAMILLA: Nem mehetett oda az apjához Silke és Áchim aggódtak a kislányuk miatt, és együtt jöttek el a szemináriumra. A négyéves Camilla egyedüli gyermek, és egy ideje asztmája, valamint súlyos házipor-allergiája van. A családfelállításon a férfi legkívülre került. Rögtön el is akart távozni: - Ők ketten nem akarnak engem! - mondta.

5 . TÜDŐASZTMA ÉS ALLERGIA

6 5

A kislány nagyon rosszul érezte magát. A terapeuta biztatására a férfi és a nő helyet cseréltek. Camilla váratlanul az apja mellé került, és rögtön felragyogott az arca. Hozzásimult, és mélyet sóhajtott. A terapeuta Silke és Áchim felé fordult, akik a helyükön ültek: - Meg van tiltva a gyereknek, hogy odamenjen az apjához? Jóformán még el sem hangzott a kérdés, amikor Áchim szeméből folyni kezdtek a könnyek, és arcát a tenyerébe temette. Megkértem Silkét, hogy nézzen a férjére, és mondja egyenesen a szemébe: - Boldog vagyok, ha Camilla odamegy hozzád. De Silke csak suttogott. Alig lehetett hallani a szavait. A terapeuta ismét megszólította: - Kérlek, mondd el még egyszer, de most hangosabban! Silke most már hangosabban beszélt. De már ő is sírt. Az asztma gyakran akkor alakul ki, amikor egy gyerek nem tud vagy nem szabad neki odamenni valamelyik szülőjéhez. Camilla úgy érezte, hogy anyja engedélyére van szüksége, hogy odamehessen az apjához, mivel Camilla kötődik az anyjához. A figyelem hirtelen ismét a leképezésre terelődött, mert Camilla megjelenítője azt mondta: - Hadd halljam még egyszer! Még mindig nem tudom elhinni, hogy tényleg odamehetek apuhoz! Silke megjelenítője a családfelállításon újra elmondta ezt a férjének (Áchim megjelenítőjének). Camilla bólintott, és elszántan megfogta apja kezét. A terapeuta utasítására a gyerek leült az apja elé, és nekidőlt. Az apai energiák felszabadultak, és ez láthatóan jólesett Camillának. A történet további részében kiderült, hogy Silke sokkal mélyebben gyökerezik a gyermekkori családjában, mint a jelenlegiben. A férje és a gyermeke kevéssé érdekelték. Camilla boldogan maradt az apja mellett: - Sajnálom persze, hogy anyu el akar menni, de nekem jó apunál. A terápiavezető azt tanácsolta Silkének, hogy állíttassa majd fel gyermekkori családját is.

6 6

A TEST JELZÉSEI

Egy későbbi szemináriumon aztán Silke leképezte a gyermekkori családját. Elmondta, hogy csak az első szeminárium utóhatásai miatt vált képessé erre. Felismerte, hogy több olyan traumatikus eseményhez is köze van, amely a gyermekkori családjában fordult elő. Beszámolt arról, hogy a mostani családjában az első leképezés után teljesen megváltozott a helyzet: Áchim, a férje sokkal többet törődik a lányával, mint régebben, és kiteljesedett az apai szerepben. Mind férjként, mind apaként sokkal erősebb lett, mint korábban volt. Camilla is gyakran odament most már az apjához, és örült, hogy együtt lehetnek. Egészségi állapotáról is pozitív hírek érkeztek. Camilla azelőtt súlyos asztmás rohamai miatt bizonyos időközönként orvosi ellenőrzésre járt. Az utolsó orvosi vizsgálaton azonban a légzőszervek kiterjedt vizsgálatai és vérelemzései nem mutattak kóros elváltozást az asztma és az allergia vonatkozásában. Orvosi szempontból is megerősítést nyert tehát, hogy Camilla most már „teljesen egészséges". MAGDA: Gyermekként egy évre túladtak rajta Magda tizenöt éve szenvedett az asztmájától. Főleg reggelenként, felkelés után érezte magát rosszul. Arra a kérdésre, hogy gyermekkorában élt-e külön az édesanyjától, elmondta, hogy négyéves korában egy évig a nagyszüleinél lakott. A családi körülmények szükségszerűvé tették az elválást. Mivel a nagyszülők nagyon messze laktak, ezért Magda egy évig nem látta a szüleit. Miközben erről beszélt, egy kicsit remegett a hangja. Amikor aztán egy év elteltével ismét hazakerült, már született egy kishúga: - Ez sokként ért. Végre a szüleimmel lehettem, mégis a kistestvérem játszotta a főszerepet! Leképeztük az anyát, aztán egy nőt, aki az asztmát képviselte, valamint Magdát, aki nyomban felvette a saját szerepét. Magda, az asztmával a háta mögött, az anyjára nézett. Arca szomorú volt.

5 . TÜDŐASZTMA ÉS ALLERGIA

6 7

A terapeuta így szólt hozzá: - Mondd az édesanyádnak: „Te és apu akkoriban nagyon hiányoztatok nekem!" Magda letérdelt az anyja elé, és a szemébe nézett. A terapeuta felszólította: - Képzeld el, hogy újra négyéves vagy. Most négyéves vagy! Magda keserves sírásra fakadt. Anyja elszomorodott, és megsimogatta a gyereket. - Itt vagyok! - mondta Magdának. A terapeuta azt az utasítást adta, hogy az anya szorítsa magához a gyermeket. Sokáig ölelték egymást, és mindketten könnyeztek. Magda édesanyja mellére borulva újra és újra mélyen beszívta, majd kifújta a levegőt. Azt mondta még az anyjának: - Aztán hazajöttem, és itt volt a húgom! Megint zokogni kezdett, és az édesanyja ismét simogatta és vigasztalta. Az asztmát megszemélyesítő nő már anya és lánya találkozásakor elszigetelődött, és kilépett szerepéből. Később elmondta, hogy fölöslegesnek érezte magát, amikor Magdát magához szorította az édesanyja. A következő szemináriumi nap reggelén Magda boldogan mondta, hogy ébredéskor semmiféle asztmára utaló panasza nem volt. ELENA: A nővérek engedélye Olykor csak az egyik szülő beleegyezésére van szükség, hogy a gyermek a mellőzött szülőt is teljes mértékben elfogadhassa, azonban előfordul néha, hogy a testvérek jóváhagyására is szükség van. Ezzel kapcsolatban szeretnék felidézni egy régmúlt családállítást. Elena, akinek gyermekkora óta életveszélyes asztmája volt, két nővérével együtt érkezett a családállító szemináriumra. Amikor Elena felállítása megtörtént, kiderült, hogy a gyermekek anyja lehetetlenné tette az apához való közeledést, különösen a legfiatalabb lány számára a testvérek sokat rivalizáltak és féltékenykedtek egymásra.

6 8

A TEST JELZÉSEI

Az anyán látszott, hogy teljesen elvesztette tájékozódó képességét, végül eltávolodott a családjától, és egy régebbi partnere mellé állt. Onnan szólította meg Elenát: - Örülök, ha odamégy az apádhoz. Az Elenát megjelenítő nő boldogan omlott édesapja karjába, és sírva hajtotta fejét a mellére. Ezen a ponton megtalálta a helyét, és mélyeket lélegezve, boldogan ölelte az apját. Aztán felpillantott a nővéreire, akik még a székükön ültek, és nézték a történteket. Ők is mosolyogtak, és örültek legfiatalabb testvérük boldogságának. Az asztmás Elena azt mondta nekik: - Gyerekkoromban végig azt hittem, hogy haragudtok, amikor odamegyek apuhoz. Most a két nővér is a helyére került a családállításban. Meggyőzően biztosították a legfiatalabbat: - Nagyon örülünk annak, hogy odamégy apuhoz. Elena még egyszer megszólalt: - Igazán nem haragudtok, ha odamegyek apuhoz? Az újbóli szeretetteljes megerősítés után Elena ismét apja felé fordult, és most még mélyebben és szabadabban lélegzett az oldalán. Végül őszinte köszönetét fejezte ki anyjának, apjának és a nővéreinek. MANUÉLA: Út az anyjához Manuéla életét élelmiszerallergia és egy sor egyéb allergia (pl. virágpor) nehezítette már hosszú ideje. A kettős leképezéshez kiválasztott valakit maga helyett, majd egy nőt az allergia megjelenítéséhez. Az állításon, amely eleinte szavak nélkül történt, minden résztvevő az impulzusaira összpontosított, és azoknak megfelelően viselkedett - az allergia erős vonzerőt fejtett ki Manuélára. A terapeuta sugallatát követve, Manuélának választania kellett még valakit az anyja helyett is. Ami ezután következett, azon mindenki elcsodálkozott, annyira erőteljes volt: az anya azonnal féltékenykedni kezdett az allergiára. Úgy támadtak egymásra, mint a riválisok. Egyi-

5 . TÜDŐASZTMA ÉS ALLERGIA

6 9

kük sem akarta Manuélát átengedni a másiknak. Manuéla mintha az események játékszere lett volna. Úgy tűnt, mintha az anya sikertelenül próbálta volna megvédeni lányát az allergiától. Ilyen jeleneteknél merül fel a gyanú, hogy az apa korábbi felesége nem játszik-e valamilyen szerepet. Ebben a konstellációban a terapeuta azt kérdezte Manuélától, hogy melyik volt a legkedvesebb gyermekkori meséje. Manuéla azt felelte, hogy a „Csipkerózsika". Ebben benne volt az apa korábbi partnere iránti tisztelet. A gyerekeknek szóló mesék köztudottan fontos információkkal szolgálhatnak egyes életek és családok forgatókönyvéről.11 Egy további kérdésre az apa korábbi partnernőire vonatkozóan Manuéla elmondta, hogy édesapjának a házassága előtt volt egy eljegyzése, de ez a kapcsolat valószínűleg nem volt fontos. Az allergia ebben a felállításban olyannak mutatkozott, mintha az anya ellenfele lett volna. A következő lépésben az apa is bekapcsolódott az állításba. Az előbbi feszült helyzet rögtön lecsillapodott. Az allergia, amely kétségtelenül a korábbi menyasszonyt testesítette meg, és egyáltalán nem tűnt jelentéktelennek, már csak az apát nézte; az anyával pillanatnyilag egyáltalán nem törődött. Az apa és menyasszonya között (aki eddig az allergiát személyesítette meg) nyilvánvaló volt a szerelem jelenléte. A nő elválás miatti fájdalma nem érintette meg az apát. Könnyen túltette magát ezen a kapcsolaton. Ami itt a továbblépéshez segítséget jelenthetett, az az apa tisztelete régi szerelme iránt, valamint a korábbi asszony iránti tisztelet a későbbi feleség részéről. A legfontosabb lépést azonban Manuéla tehette meg azzal, hogy azt mondja az anyjának: - Végre odamehetek hozzád. Te vagy az édesanyám, apu korábbi menyasszonyához nincs semmi közöm.

11

Arról, hogy hogyan lehet a mesék segítségével megfejteni az ilyen forgatókönyveket, korábban említett könyvemben írok (Wenn Domröschen nicht mehr aufwacht). Ebből vettem át kissé átdolgozva a fenti esetet is.

7 0

A TEST JELZÉSEI

Ezáltal az allergiának, helyesebben mondva a menyaszszonynak sincs semmi köze őhozzá. Az apa is helybenhagyta ezt a lépést. Elmondta a menyasszonyának, hogy nagyon sajnálja egykori viselkedését. Az allergiánál azt is tapasztaltam már, hogy nemcsak a korábbi partnerek számítanak, hanem a szülők jelenben történő félrelépései is, amelyekre a gyerekek reagálnak.

7 1

6. Szívpanaszok Az enyhébb és átmeneti szívpanaszokat gyakran stresszhelyzetek váltják ki. Mihelyt a terhelés megszűnik, rendszerint a szívproblémák is elmúlnak. A partnerrel való szakítás, az iskolában és a munkahelyen való megfelelés kényszere, a partner vagy valamelyik szülő betegsége például szívritmuszavart okozhat. Természetesen vannak olyan szívpanaszok is, amelyek életkorfüggők vagy nem lelki okokra vezethetők vissza. Mindezt szakorvossal kell tisztázni. A krónikus szívpanaszoknál, amelyek nyilvánvalóan nem olyan időlegesen terhelő körülményekhez kötődnek, mint az imént leírtak, érdemes rákérdezni egyéb okokra is. A szívfájdalom gyakran a visszatartott kötődés jele. Ha a mellőzött személy iránti szeretet szabad utat kap, a szívfájdalom is alábbhagy. Legalábbis így volt ez annak a férfinek az esetében, akinek volt egy házasságon kívüli fia, akit harminc évig nem látott, pedig minden további nélkül meglátogathatta volna. Annak idején nem törődött sem a terhes asszonnyal, sem újszülöttjével. A papírlapokkal végzett leképezésen világosan kiderült, hogy a szívfájdalom a fiú iránti visszatartott szeretet kifejeződése volt. Az emberek számos esetben azért fojtják el szeretetüket, mert félnek, hogy visszautasítják vagy nem fogadják el. Igazi szeretetről azonban csak akkor beszélhetünk, ha az elfogadás lényegtelen, mert ahogy Bert Hellinger mondja, a szeretethez annak elfogadása nem tesz hozzá semmit, nem elfogadása pedig nem vesz el belőle semmit. A szívpanaszok gyakran olyanoknál fordulnak elő, akik már gyermekkorukban is sok „szívfájdalmat" éltek át. Egy férfi például, aki hosszú ideje súlyos szívizom-gyulladásban szenvedett, nem ismerte a szüleit. Édesanyját korai, házasságon kívüli terhessége miatt kitagadta a családja. Édesapja már nős ember volt, gyermekei voltak, s vele nem törődött. Az örökbefogadásra ajánlott gyermek nehéz körülmények közé

7 2

A TEST JELZÉSEI

került. Az örökbefogadó szülők kiskorától kezdve szexuálisan bántalmazták. Alig kétévesen már csak örökbefogadó anyja volt mellette, mert annak férje öngyilkos lett. Kilencéves volt, amikor örökbefogadó anyja is meghalt egy súlyos betegségben. Az új családban, ahová ezután került, szintén sokat kellett szenvednie. A krónikus szívpanaszokkal élő emberek közül nagyon sokan nem ismerik vagy korán elveszítik vér szerinti apjukat. Gyakran van alkalmam megfigyelni, hogy az általam felismert összefüggések „nem véletlenszerűek". Egy nő esetében például a hosszú évekig tartó szívpanaszokat nem a saját, hanem az anya korán meghalt szülei okozták. Az anya sohasem engedte át magát az elhunyt szülők iránti gyásznak, s fájdalmát később a lány szó szerint a szívében érezte. Egy másik történetben egy nő sok éve szenvedett szívritmuszavarban anélkül, hogy az okok orvosilag kimutathatók lettek volna. A családleképezés során különös kép bontakozott ki előttünk: a nő mindig úgy állt, hogy lehetőleg egyszer se kelljen ránéznie a negyedik-ötödik hónap tájékán abortált gyermekére, mindig csak a szívpanaszai felé fordult. Nagyon megkönnyebbült, hogy állandóan csak a szívproblémáit látta, és nem kellett az elhajtott magzatra pillantania. A szívpanaszoknak az volt a dolguk, hogy „eltakarják" a gyermeket, akit nem akart felvállalni. Az alábbiakban a visszatartott szeretet egyéb esetei következnek: Marion és Rosi magzatelhajtáson esett át, Helena apja korán meghalt, és később a fia is fiatalon elhunyt. MARION: Az elhajtott gyermek Marionnak hosszú ideje szívritmuszavara van. Barátjával, Herberttel érkezett a szemináriumra, ahol az ő kapcsolatukat is felállítottuk. Kiderült, hogy Marion elhajttatta az egyik korábbi partnerétől fogant magzatát. A leképezés alapján világossá vált, hogy nem érzi magáénak, vagyis semmit sem érez a gyermekkel kapcsolatban. Annál közelebb állt viszont az el-

6 . SZÍVPANASZOK

7 3

hajtott kicsihez a jelenlegi partner. Ő szeretettel fordult a halott gyermek felé, mert nem bírta a mélységes gyászt. Több kísérlet is kudarcot vallott, amely arra irányult, hogy Mariont és a gyermeket közelebb hozza egymáshoz. A családállítást félbeszakítottuk. Megfigyelésem szerint egyáltalán nem ritka, hogy a nő helyett egy férfi fordul az elhajtott gyermek felé, ha ezt a nő nem teszi meg. Ennek fordítottjára is láttam már példát, mindenesetre jóval ritkábban. Néhány hónappal később Marion és Herbert beszélgetésre jöttek hozzám. Marion elmondta, hogy sokként élte meg a családállítást. Azóta mintha köd ereszkedett volna rá. Elmondása szerint most már a kiskutyája súlyos megbetegedése kapcsán is gondolkodóba esett. Az állatorvos, aki nyilvánvalóan szintén tekintetbe vett bizonyos szisztematikus összefüggéseket is, elmagyarázta neki, hogy a kutya valószínűleg kapcsolatban áll az elhajtott gyermekkel, tehát talán segít, ha őhozzá próbál közeledni. így került vissza újból hozzám az állatorvos javaslatára... Egy papírlapokkal végzett családállításon Herbert, Marion és én egymás után felvettük egyéni pozícióinkat. Kiderült, hogy Marion dühös, amiért Herbert megpróbált elvenni tőle valamit, ami egyáltalán nem illette meg. Miután Marion hagyta elhatalmasodni magán a haragot, Herbert megkönnyebbülten látta, hogyan nyílik meg mégis Marion szíve a gyermek előtt. Könnyek között, néha hangos nevetésben ki-kitörve, amit újra felváltottak a könnyek és a fájdalom, kimondta a gyermeknek azokat a mondatokat, amelyeket a csoportfoglalkozásokon még nem tudott: - Az anyukád vagyok. Mostantól az anyukád leszek. Elismerem a vétkemet, és valami jót csinálok belőle a te örömödre. Ezután szeretettel fordulhatott Herbert felé. Szorosan átölelték egymást. Marion azt mondta: - Sohasem mertelek igazán elfogadni. Most már elfogadlak.

7 4

A TEST JELZÉSEI

Néhány hónappal később láttam viszont Mariont. Egy munkahelyi probléma miatt jött. A legutóbbi ülés hatásáról annyit mondott, hogy a kapcsolata Herberttel olyan jó, mint még soha, és hogy békében él gyermeke emlékével. A szívritmuszavara sem tért vissza többé. ROSI: Félelem a bűntől Rosi története némi hasonlóságot mutat az előzővel. Rosinak is régóta voltak szívritmuszavarai. Felállítottunk egy nőt a szívpanasz helyett, és egy másikat Rosi helyett. A leképezés csendben zajlott. Rosi újra és újra félelemmel húzódott el a szívpanasztól, hogy ne kelljen ránéznie. Miután eltelt így egy kis idő, a Rosit megjelenítő nő már állni tudta a szívpanasz tekintetét. Tördelte a kezét, és olyan mozdulatot tett, mintha azt akarta volna mondani: - Kérlek, bocsáss meg! Bocsáss meg nekem! Miután a terapeuta rövid ideig nézte ezt a könyörgést, megkérdezte a mellette ülő Rositól: - Volt abortuszod? A szívpanasz úgy viselkedik, mint egy abortált gyermek, te pedig mint az anya. A nő bevallotta, hogy volt abortusza, és hogy a gyermeket eddig nem érzékelte. Ezt követően létrejött egy mélyen átélt közeledés a gyerek felé, miközben Rosi saját bűnösségét is tudatosította magában. HELENE: Fiát és apját a rák vitte el Helenét tizenöt éve kínozta szívtájéki fájdalom és szívritmuszavar. Organikusan semmit nem találtak nála, mégis erős szívgyógyszereket szedett, hogy nap mint nap enyhítse fájdalmát. - Olyan érzés van a szívemben, mintha mindjárt meghalnék - mondta, miközben férje, Klaus mellette ült, és némán bólogatott. A csoport előtt Helene könnyek között bevallotta, hogy a fia tizenegy évvel ezelőtt, igen fiatalon meghalt rákban. Szívproblémái csak azóta öltöttek elviselhetetlen méreteket, régebben

6 . SZÍVPANASZOK

75

nem volt ilyen rossz. Arról is beszámolt, hogy gyermekként nagyon korán elveszítette az édesapját, ugyancsak rák következtében. Először négy személy állt fel: Helene választott egy férfit a szívbajok helyett, egyet a férje helyett, egy harmadikat a fia helyett, és egy nőt önmaga helyett. Az első képen Helene és a fia még viszonylag távol álltak egymástól, de később a fiú elmozdult az anyja felé, mígnem egészen mellé állt. E mozgás alatt a szívpanaszok megjelenítője fájdalmasan vonaglott. Minél inkább közeledett a fiú az anyja (Helene) felé, annál roszszabbul érezte magát a szívbaj. Most Helene apja is bekerült a képbe, aki szintén rákban hunyt el. Meglepő módon Helene nem reagált rá, pedig gyermekkorában bizonyára nagyon hiányzott neki. Ehelyett a férje mosolygott rá halott apósára, és melléállt. A halott fiú is szeretettel nézett Helene apjára. A későbbiekben világossá vált, hogy a fiú azért ment oda az anyja helyett annak halott apjához, mert az anyja nem tudta átérezni sem a szeretetet, sem a gyászt. A férj is Helene fájdalmát fejezte ki. A családállítás fordulópontja akkor érkezett el, amikor Helene képes volt azt mondani a fiának: - Ajándékként fogom fel a halálodat. Ez jobb, mintha azt hisszük, hogy hiábavalóan történt. Abban a pillanatban a szívpanasz megszemélyesítője mélyet sóhajtott a megkönnyebbüléstől. Állapota tovább javult, miután Helene szeretettel tudott fordulni halott apja felé. Helene és Volker ez alatt maguk is felvették pozíciójukat a leképezésben. A terapeuta arra kérte őket, hogy nézzenek egymás szemébe, és mondják egymásnak: - Együtt viseljük Klaus halálát. Mindketten könnyeztek ezeknél a szavaknál. Sokáig ölelték sírva egymást, majd magukhoz vonták a fiukat is. Négy hónappal később Helene a szívtabletták adagolását fokozatosan minimálisra csökkentette. Állítása szerint a szívfájdalmai körülbelül negyven százalékkal csökkentek. A szívritmuszavarai is lényegesen ritkábbak lettek.

7 6

7. Krónikus fáradtság Aki krónikus fáradtságban, azaz CFS-ben (chronic fatigue syndrome) szenved, a legrövidebb időn belül redkívül betegnek és kimerültnek érezheti magát. Bármibe is fog, komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy elvégezze. A CFS igen elterjedt betegség, és növekvő tendenciát mtitat. A diagnózis felállítására akkor kerül sor, ha a beteg már hat hónapnál régebben szenved a következő szimptómák közül egyszerre többen is: rendkívül gyorsan eluralkodó fáradtság, különös koncentrációs és memóriazavarok, erős fej-, izom- és torokfájás, depresszió, érzékeny nyirokcsomók, ízületi duzzanatok, alvászavarok, ideges rángás, viszketés a test különböző pontjain, fülzúgás, allergia, hőemelkedés. Az orvosi kezelés azért bonyolult, mert a CFS okai ismeretlenek. Szóba jöhetnek krónikus vírusfertőzések, hormonális zavarok, környezeti mérgek, autoimmun betegség, stressz, valamint különféle lelki tényezők. Az orvosok gyakran a táplálkozási szokások megváltoztatását és az anyagcsere helyrebillentését célzó testi aktivitás fokozását javasolják. Pótlást rendelnek el vitaminokból, ásványi anyagokból és nyomelemekből, és általában pszichoterápiát is ajánlanak. A családfelállítással kapcsolatos tapasztalatok azt mutatják, hogy az intenzív kötődés egy elhunyt személyhez krónikus fáradtságot, elerőtlenedést, részvétlenséget és még egy sor CFS-tünetet okozhat a fent megadottak közül. Ismerek egy esetet, amikor a krónikus fáradtság, amelyhez általános idegi és testi gyengeség társult, egyszerre négy halott személyhez kapcsolódott! Claudius édesanyja négy testvérét veszítette el. Három fiútestvére a háborúban hunyt el fiatalon, leánytestvére pedig hároméves korában fertőzés következtében vesztette életét. A papírlapokkal történő állítás során kiderült, hogy a testi tünetek egyértelműen a négy halott nagybácsihoz és nagynénihez kötődtek.

7 . KRÓNIKUS FÁRADTSÁG

7 7

SIBYLLE: A halott fivér Sibylle egy bankban dolgozott. Krónikusan fáradtnak és kimerültnek érezte magát. Többnyire kedvetlen és lehangolt is volt. A szemináriumra nemcsak a saját tünetei miatt jött el, hanem mert tizenegy éves lánya sok mindenben visszatükrözte anyja viselkedését. - Amiatt aggódom, hogy el akar venni tőlem valamit... mondta Sibylle. Jelenlegi családja leképezéséhez, amelyet most csak rövidítve adok közre, Sibylle választott megjelenítőt férje, lánya és önmaga számára. A lány és az anya a földet nézték. A terapeuta megkérdezte Sibylle-től, hogy kire néznek. Sibylle beszámolt holtan született bátyjáról, akiről anyja soha nem szólt egy szót sem. Ezt a halott testvért is felállítottuk. Ekkor már nem lefelé, hanem az elhunytra néztek mind a ketten. A továbbiakban az elhunyt a helyére került a családban. Sibylle sírva ölelte meg bátyját, majd bemutatta férjének és lányának is. A férj számára nem volt probléma, hogy sógora a felesége mellett áll, a lány azonban a záró képben az apja mellé állt, mert ott nagyobb biztonságban érezte magát. Sibylle még annyit mondott a férjének: - Maradok. Öt nappal az állítás után Sibylle írásban számolt be arról, hogyan hatott rá a családfelállítás: Úgy érzem magam, mintha egy hangvilla lennék. Az állapotom egy sebhez hasonló, életem fordulópontjához érkeztem... Sok dolog, ami most történik velem, furcsának tűnik számomra. A családállítás napján, még akkor este a húgom meglátogatta az anyámat, aki egy müncheni idősek otthonában él. Anyu sokáig és szorosan ölelte. Ilyesmi még sohasem fordult elő! Mi, testvérek nem tudtuk ezt mire vélni. A megelőző napokban még szellemileg zavart és nyugtalan volt. Aznap késő délután a férjem és a lányom az erdőbe mentek gesztenyét gyűjteni. Az autóban a lányom mellékesen megjegyezte, anélkül hogy előtte szó lett volna rólam vagy a

7 8

A TEST JELZÉSEI

családállításról, hogy mostantól újra magabiztosabb és vidámabb szeretne lenni. Aztán az erdőben teljesen váratlanul azt mondta, hogy nem akarja többé lehajtani a fejét, és a földet nézni,12 ehelyett a jövőben több gondot akar fordítani a feladataira. A férjemnek csak késő este, beszélgetés közben jutott eszébe, hogyan viselkedett a lányunk a kiránduláson, és most már különös jelentőséget tulajdonított a szavainak, amelyeket az erdőben csak szinte fél füllel hallgatott. A férjem és én ezeket az eseményeket és beszélgetéseket kizárólag a miattam történt családleképezés következményének tartjuk. Még egy harmadik meglepő dologra is felfigyeltünk: régebben sokat foglalkoztam különféle zenékkel és dalokkal. Az egyik dalnak annyira jellegzetes volt a hangulata és a szövege, hogy mindig melankóliát éreztem ki belőle egy hímnemű személlyel kapcsolatban, akihez nem szerelemmel kötődtem, hanem egyszerre jelentett számomra segítséget, vágyat és vigasztalást. Most hirtelen megértettem, hogy a zene szóhasználata és hangulata egyértelműen a halott bátyámhoz való kötődést idézte fel bennem..." Még ugyanazon a szemináriumon végeztünk egy másik családleképezést is, ahol a CFS volt a téma. Felállítottunk egy férfit, valamint egy nőt, aki a krónikus fáradtságot képviselte. Az a mód, ahogyan bizalmasan egymásra mosolyogtak, és megindultak egymás felé, a terapeutának rögtön eszébe juttatott egy lehetséges testvért. Kérdésére a férfi elmondta, hogy volt egy holtan született lánytestvére. Miközben róla beszélt, a krónikus fáradtságot megjelenítő nő hevesen bólogatott. A zűrzavar elkerülése érdekében a terapeutának ezen a ponton újra tisztáznia kellett a szerepeket. Ettől kezdve a nő már csak a halott testvért képviselte, akit a férfi meghatottan a szívébe fogadott. 12

Emlékezzünk csak arra a képre a családfelállításban, amikor Sibylle a lányával együtt a földet nézte!

7 . KRÓNIKUS FÁRADTSÁG

79

GÜNTER: A háborúban megerőszakolt nagynéni Egy harmincöt év körüli férfi, Günter, az egyik szemináriumon krónikus fáradtságra panaszkodott. Az orvosi vizsgálatok azt az eredményt hozták, hogy vitamin- és ásványianyagháztartása teljesen rendben van. Egyéb orvosi okot sem találtak. A szakemberek szerint a diagnózis CFS volt. Feltűnt, hogy Günternek mennyire gyenge a hangja. Az embernek erősen kellett összpontosítania, hogy megértse. Ez sok CFS-betegre jellemző. A hang tájékoztató barométer az ember „általános energiaszintje" tekintetében. Kérdésemre, hogy történt-e valami említésre méltó a családjában, Günter mesélt az anyjáról, akinek a nővére öngyilkos lett a háborúban, mert egy ellenséges katona megerőszakolta. A terapeuta javaslatára Günter kiválasztott két képviselőt, egyet maga és egy másikat az anyja helyett. A szereplők egymás mellé álltak. Az anya a padlóra szegezte a tekintetét. A figyelmes szemlélő észrevehette, hogy tekintete két hely között jár ide-oda. A hozzá közelebb eső ponthoz azonban mintha erősebben kötődött volna. A terapeuta kiválasztott egy nőt a csoportból, hogy képviselje a nagynénit, és feküdjön le a padlóra, az anya mellé. Az anyának hirtelen könnyek jelentek meg a szemében halott testvére láttán, de a tekintete néha még mindig átvándorolt a távolabbi pontra is. A terapeuta megkérdezte Güntertől, hogy teherbe esett-e a nagynénje. Günter erre a kérdésre nem tudott választ adni, de azért a terapeuta megkért egy másik nőt, hogy feküdjön a halott mellé. Rögtön szorosan egymáshoz bújtak, és átölelték egymást. Állapotos volt a nagynéni? Günter megjelenítője a holtak előtt állt, és sírt. Nem tudta levenni róluk a tekintetét, és önkéntelenül letérdelt, hogy megérintse őket. Günterrel egy időben az anya is letérdepelt a testvéréhez. Kis idő elteltével egy férfit is felállítottunk, hogy képviselje az erőszak elkövetőjét. Ellentétben azzal, amit gyanítottunk,

8 0

A TEST JELZÉSEI

a nagynéni és a katona között szerelem mutatkozott! Abból, ahogyan egymásra néztek, látszott, hogy minden összhangban van a történtekkel, és hogy az elhangzott családi történet bizonyára nem egészen pontos. Lehet, hogy a nagynéni azért lett öngyilkos, mert szégyellte, hogy „az ellenség gyermekét" kell világra hoznia? Hogy mi az igazság, azt valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. De Günter feloldásához nincs is szükség ennek a kiderítésére! Ugyanis a felállítási képeket nem szabad összetéveszteni az életrajzi és történeti valósággal! Miután a szeretet áramlása szabaddá vált a katona, a gyerek és a nagynéni között, az anya és Günter számára eljött az idő, hogy visszavonuljanak. Előbb azonban Günter még meghajolt a nagynénje előtt, és szabad folyást engedett könnyeinek. Ezután a nagynéni rámosolygott, és most ő is jobban megszemlélhette. A halott gyermek mosolyogva nézett rájuk, és hozzábújt az anyjához. Günter és édesanyja szeretettel nézett vissza a gyerekre. Günter ezt mondta egymás után a nagynénjének, majd a gyereknek: - Veled a szívemben erős vagyok! A terapeuta és a csoport meglepetésére Günter átlagon felüli tisztasággal és hangerővel beszélt. Mintha kicserélték volna a hangját! Visszatért az életereje.

8 1

8. Alvászavarok Éjjel sok mindent intenzívebben élünk meg, és a holtakhoz is közelebb vagyunk, mint nappal. Az álmatlanságnál gyakori jelenség - akárcsak a krónikus fáradtság szindrómánál - egy halott testvér vagy más elhunyt rokon, akivel az álmatlanul hánykolódó kapcsolatban van. Az alábbi példák ellenére, amelyek rendszerszerű hátterük miatt kerültek a könyvbe, nem szabad elfelejteni, hogy az alvászavarnak is sokféle oka lehet, mint például az élvezeti szerek vagy a gyógyszerek túladagolása, a betegségeket kísérő fájdalom, az agyi erek elmeszesedése, a változókori panaszok, az anyagcserezavarok, az amalgámtömések által kiváltott higanymérgezés, a környezeti mérgek, a munkahelyi vagy egyéb eredetű stressz, a geopatikus terhelések; de felléphet a depresszió kísérőjelenségeként is, és még számos egyéb okból... VOLKER: A halott nagynéni Volker évek óta szenvedett álmatlanságtól és belső nyugtalanságtól. Pedig minden általános utasítást betartott: sok séta, lefekvés előtt lazító gyakorlatok, autogén tréning és a többi. Egy orvos végül altatót írt fel neki, amitől azonban csak szédelgett ahelyett, hogy kialudta volna magát. Egy papírokkal végzett állítás alkalmával Volker rájött, hogy a problémája közvetlen összefüggésben van anyja elhunyt húgával. A nagynéni korán halt meg fertőzés következtében, feltehetően tüdőgyulladásban. Volker anyja sohasem beszélt róla. Úgy tűnt, mintha a halott nem tartozott volna a családhoz. Különféle lépéseken és imaginatív gyakorlatokon keresztül, amelyekbe a nagynénit és az anyát is bevontuk, Volker megtapasztalhatta, milyen bensőséges érzések fűzik a nagynénjéhez. Az ülés végén a terápiavezető egy házi feladattal bocsátotta útjára páciensét. Lefekvés előtt el kellett képzelnie

A TEST JELZÉSEI

8 2

a nagynénjét, és azt kellett mondania magában: „Szívembe fogadlak, és megnyugszom." Három héttel később Volker felhívott telefonon: az ülés után minden éjjel egy kicsit jobban aludt. Ahogy telt az idő, az alvása teljesen normális lett. Megnyugtató érzés járta át, amikor a nagynénjére gondolt, aki az anyja mellett állt. LUIS: Apja öngyilkos lett Egy Luis nevű fiatalember tizenhét éves kora óta rosszul aludt, főleg az elalvás jelentett gondot neki. Kérdésemre, hogy történt-e valamikor valamilyen különös esemény, könnyes lett a szeme. Apja annak idején altatószerrel lett öngyilkos, ő találta meg reggel holtan az ágyban. Máig tisztázatlan, hogy miért tette ezt. Azóta valahányszor Luis az újságban az „öngyilkosság" szót olvasta, illetve a rádióban, a televízióban vagy baráti beszélgetések alkalmával hallotta, remegni kezdett. Mivel Luis tudta, hogy a terapeuta NLP-vel13 dolgozik, és ő maga is foglalkozott már ezzel a módszerrel, ragaszkodott hozzá, hogy először ezzel próbálkozzanak. Javaslatomat, hogy egy családfelállítás az ő esetében különösen hasznos lenne, elutasította. Néhány NLP-ülés után valamivel könnyebben el tudott ugyan aludni, ám a problémája összességében véve nem oldódott meg. A terapeuta másodszor is a családfelállítást javasolta, miután már az előző üléseknél egy-két elemet alkalmazott a módszerből. Luis ezúttal nyitott volt a dologra. A családfelállítás papírlapokkal történt, és Luis először hagyta, hogy elhatalmasodjon rajta az apja iránt érzett gyász. Elmondta neki, hogyan élte meg, amikor meglátta a holttestét az ágyban, és hogy milyen szívesen elbúcsúzott volna tőle. Átengedte magát a sírásnak. Amikor később a terápiavezető

13

NLP = neurolingvisztikai programozás.

8 . ALVÁSZAVAROK

8 3

megkérdezte tőle, hogy van-e valami mondanivalója apjáról és magáról, Luis elmesélte, hogy az öngyilkosság előtti estén nagyon agresszívan viselkedett az apjával. Ezért vétkesnek érzi magát a halála miatt. Általában rossz volt vele a kapcsolata, amit most már nagyon sajnál. A következő lépésben Luis, miközben az apja papírlapján állt, mindent elmondhatott neki, ami annak idején kimondatlan maradt. Légzése egyre mélyebb lett, a mély sóhajtások segítségével át tudott jutni a fájdalmon. Az apa papírlapján nemcsak a terapeuta, hanem Luis is minden kétséget kizáróan érezte, hogy az apa elégedett a fiával: valószínűleg semmiért nem kívánt szemrehányást tenni neki. Bár a családfelállítás megmutatott néhány okot az apa öngyilkossága kapcsán, Luis számára mégis az volt a legfontosabb, hogy az apját illetően immár nyugodt lehetett a lelkiismerete. Végre meglelte nyugalmát. Körülbelül három évvel később találkoztam újra Luisszal. Alvásproblémája azóta megoldódott, s biztos párkapcsolatban élt hosszú ideje. Azon az első ülésen Luis még arról is panaszkodott, hogy sohasem az „igazi" nő szeret bele. Még nem volt hosszabb távú, tartós kapcsolata. Azonban az apjával való foglalkozás után végre „összejött a dolog". Ha egy férfinak jó a viszonya az apjával, akkor rendszerint több szerencséje van a nőkkel is. ROBERT: A balesetben meghált nő Az álmatlanság valamilyen súlyos személyes vétség következménye is lehet, ha például valaki egy másik ember halálát okozza. Robert azért jött el hozzám, mert négy éve szenvedett álmatlanságban. Ez egyre csak rosszabbodott, ezért egész nap fáradt volt, és nehezen élte a mindennapjait. Főleg akkor nem tudott elaludni, amikor tökéletes nyugalom vette körül, s ő nagyon fáradt volt - vagyis amikor az elalváshoz adottak voltak a legjobb körülmények.

8 4

A TEST JELZÉSEI

A beszélgetés alatt végig búskomornak látszott. Izmos karját ernyedten lógatta le a fotel oldalán. A terapeuta megkérdezte: - Mindig ilyen kedvetlen és szomorú volt? Robert összeráncolta a szemöldökét, majd beszámolt egy hat évvel korábban történt autóbalesetről. Azelőtt állítólag életvidám és társasági ember volt: - Teljesen más ember voltam. Most már csak árnyéka vagyok egykori önmagamnak. - Mi történt? - kérdezte a terapeuta. Robert elmesélte, hogy enyhén ittas állapotban a városban autóval átment a szembejövő forgalmi sávba, és összeütközött egy másik kocsival. Az autót vezető nő egy fiatal anya volt, két gyermek maradt utána. Az ezt követő bírósági eljárás során Robertet két év felfüggesztett börtönre és jelentős pénzbírságra ítélték. - Lennék inkább halott! Bárcsak én haltam volna meg akkor! - sóhajtott Robert. Bevallotta, hogy majdnem minden nap gondol erre. Kétségtelen, hogy még nem békélt meg sem a lelkiismeretével, sem a ténnyel, hogy annak idején életben maradt. A terapeuta megkérdezte a nő nevét, és azt, hogy Robert meglátogatta-e a sírját. Robert csodálkozva rázta a fejét: - Miért tettem volna? - Annak a nőnek két gyermeke volt, akiket hátrahagyott. Mély kapcsolat van önök között. Ez a halott most már tagja az ön családjának - mondta a terápiavezető. Robert megrémült e szavak hallatán. Sem a nő nevét nem tudta, sem a sírját nem kereste fel, sem azzal nem törődött, hogyan folytatódott a család élete a szerencsétlenség után. - Most mindezt meg kell tennie! - makacskodott a terapeuta. A legközelebbi ülésig Róbertnek fel kellett kutatnia a nő nevét, amit akkor olyan gyorsan elfelejtett, és meg kellett látogatnia a temetőben a sírját. Robert tiltakozott, de a tera-

8 . ALVÁSZAVAROK

8 5

peuta elzárkózott a további találkozásoktól, ha a férfi nem egyezik bele ebbe. Ezt mondta: - Adjon időt magának. Aztán ha mindent elvégzett, jelentkezzen újra, akármikor lesz is az. Robert elsírta magát: - Soha nem leszek olyan boldog, mint a baleset előtt! A terapeuta így szólt: - Pillanatnyilag ön egy kisgyermek, ahelyett hogy férfi lenne, és elismerné a bűnösségét! Robert abbahagyta a sírást, és zavartan nézett a terapeutára. A terápiavezető folytatta: - Most képzelje maga elé azt a nőt, és nézzen a szemébe... Robert szemmozgásából látszott, hogy elképzeli a nőt. - ...mondja normális hangon: „Sohasem leszek olyan boldog, mint azelőtt voltam. De ha megáldasz, egy kicsit boldogabb leszek, mint az elmúlt években." Robert felsóhajtott. Aztán elmondta a mondatokat, és letörölte könnyeit: - Most már egy kicsit nyugodtabb vagyok. Robert köszönetét fejezte ki, és megegyeztünk, hogy jelentkezik, ha megtette a következő lépéseket. Egy hónap múlva láttam viszont Robertet. Nagy erőfeszítésébe került, de elvégezte feladatát. Az elhunyt keresztneve Maria volt, és a városi temetőben temették el. Robert virágot vitt a sírra, és sokat sírt mellette. A hozzátartozóit nem merte telefonon felhívni, de közvetett módon megtudta, hogy az özvegyen maradt férfi ismét megnősült, és Maria gyermekei is ebben a családban nevelkednek. Mindezzel Robert megmutatta, hogy végre készen áll szembenézni a bűnével és a halott asszonnyal, aki miatt nem aludt éjjelente. Mintegy mellékesen megemlítette, hogy már majdnem olyan jól alszik, mint régen, de azért még nem egészen tökéletes a dolog. A terapeuta javaslatára felállítottuk papíron Robert családját és a baleset áldozatát. Különös dologra lettem figyelmes: a papírlapok kiválasztásakor és lefektetésekor Robert folyton összetévesztette az elhunyt nőt a saját kisfiával.

8 6

A TEST JELZÉSEI

Amikor már minden papírlapot leraktunk a földre, már tudtam, miért: Robert fia és a baleset áldozata távolabb álltak Róberttől és a feleségétől. Az elhunyt nő és a gyerek egy párt alkottak, Robert és a felesége pedig egy másik párt. Nyilvánvaló volt, hogy ez mit jelent. A munka további részében megmutatkozott, hogy Robert helyett a fiú viselte a baleset terhét, és az apja helyett akar odamenni a halott nőhöz. A terapeuta elmagyarázta Róbertnek, hogy a fia nagy veszélynek van kitéve. Róbertnek a felesége mellé kellett állítania a fiát, saját magát pedig az elhunyt mellé. Robert döntő jelentőségű mondatokat mondott a fiának: - Nekem kell a halott mellé állnom. Én fogom vele rendezni a dolgaimat, nem te! Te menj anyuhoz! Mellette biztonságban vagy. Róbertnek nem volt könnyű bevallania: - Tulajdonképpen már régóta tudom, hogy ez az igazság. Ezután Maria szemébe nézett, és így szólt hozzá: - Elismerem, hogy bűnt követtem el ellened. A te emlékedre jó apja leszek a fiamnak, és amennyire tőlem telik, igyekszem jól élni az életemet. Akkor nem volt minden hiábavaló. Robert az utolsó mondatot nem tudta befejezni, mert legyűrték a könnyek. A terapeuta annyi időt adott Róbertnek, amennyire szüksége volt, hogy az egészet még egyszer, erőteljesen kimondja. Végül felszólította, hogy mutassa meg Mariának a fiát. Megkérte Robertet, hogy nézzen a fiára és az asszonyra, és mondja azt nekik: - Maradok! Robert kimondta, és most először futott végig egy mosoly az ajkán. Két hónappal később Robert arról tájékoztatott, hogy alvásproblémái tartósan rendeződtek. Mindent elmondott a feleségének, aki csak egy rövid kommentárt fűzött hozzá: - Ez mind így van! Mindig is éreztem. Az a nő része volt a házasságunknak, mintha nem egyedül lettünk volna. Robertet ezen az órán főleg az a kérdés foglalkoztatta, hogy nem kellene-e mégis újra jogosítványt szereznie. Eddig

8 . ALVÁSZAVAROK

8 7

éveken át abban a hitben élt, hogy soha többé nem fog autót vezetni. A legutóbbi ülés után azonban meglepetésére megváltozott a véleménye. Papírlapokkal felállítottuk az új jogosítványt. Robert szinte reszketett a félelemtől, amikor ráállt a saját papírjára, és a jogosítványra nézett. A terapeuta hozott egy újabb papírlapot, amely az elhunyt nőt helyettesítette, és letette Robert mellé: - Nézz rá, és mondd azt neki: „Ha a szívemben velem utazol, biztonságosan és óvatosan vezetek." Robert mélyet sóhajtott, és elismételte a mondatot. A terapeuta azt már nem tudta meg, hogy Robert végül elszánta-e magát az új jogosítvány megszerzésére. MARGITTA: A morfogenetikus mező Margitta nemrég egy bérlakásba költözött, egy újonnan épült házba. Amióta ott lakott, éjszakánként alig tudott aludni. Az alváshiány miatt nagyon gyengének érezte magát. Papírlapokkal leképeztük a lakást, valamint a pillanatnyi alvásprobléma néhány egyéb lehetséges okát. Az eredmény egyértelmű volt: valami gond van a lakással. A terápiavezető azt mondta Margittának, úgy érzi, mintha agresszív energia áradna a lakást megjelenítő papírlapból, amikor rajta állt. Megkérdte Margittát, hogy járjon utána, nem történt-e korábban valami rossz dolog abban a lakásban, amivel a tudatalattija kapcsolatba kerülhetett. Mivel új épületről volt szó, a háznak még nem volt hosszú története. Margitta azonban beszédbe elegyedett egy közelben lakó gazdálkodóval, aki elmondta, hogy azon a helyen, ahol a ház épült, korábban egy férfi öngyilkos lett. Margitta elvégzett egy vallásos rituálét a lakásban, és utána ismét nyugodtan tudott aludni. Tapasztalatom szerint minden helynek van egy sajátos energiamezeje. Ha valahol valami rendkívüli, meghatározó dolog történik, akkor az érzékeny emberek kapcsolatba kerülhetnek az ott uralkodó energiával.

8 8

A TEST JELZÉSEI

Rupert Sheldrake hasonló esettörténeteket gyűjtött össze könyveiben. Az ilyen jelenségek vonatkozásában „morfogenetikus" („formaképző") vagy „morfikus mezőkről" beszél. Sheldrake abból indul ki, hogy a morfikus mezők téridőbeli rendezési minták. Ezek a mezők úgymond egyfajta beépített memóriával rendelkeznek, amely a morfikus rezonancia folyamatán, a hasonló dolgok téridőbeli kölcsönhatásán nyugszik.14 Ezeken a mezőkön belül minden információ elraktározódik, amelynek az adott földterületen jelentősége lehet. A világháborúk csatamezőin például még mindig érzékelhetők a korábbi borzalmak energetikai információi. Aki Auschwitzban végigsétál azon a réten, ahol régen a foglyok barakkjai álltak, még érezheti az akkori iszonyatot. A morfogenetikus mezők rezgéseivel tudatosan lehet dolgozni. Egy leképező szeminárium alkalmával, amelyet egy földközi-tengeri szigeten vezettem, a harmadik napon furcsa dolog történt: leképeztük egy zsidó asszony családját, akinek több mint tíz rokona pusztult el koncentrációs táborokban. Néhány perccel azután, hogy a képviselőket megkértük, vegyék fel az áldozatok és elkövetők szerepét, a város kutyái mintegy parancsszóra minden oldalról odaszaladtak, és körülvették a földszinti szemináriumi termet, és olyan hangosan ugattak, hogy az ember a saját hangját sem hallotta. A szeminárium vezetője még soha nem tapasztalt ilyet. Minden képviselőnek ki kellett lépnie átmenetileg a szerepéből. A csoport vezetője néhány résztvevővel kiment, hogy elkergesse a kutyafalkát, de nem jártak sikerrel. Tanakodni kezdtek, hogy mit lehetne tenni. A csoportvezetőnek hirtelen támadt egy sugallata. A kijárati ajtót bezártuk. Mindenki leült a székére, és elvégeztünk egy csoportos gyakorlatot, amelyben a kutyáknak azt mondtuk, hogy mi, mint az emberek csoportja törődni 14

Rupert Sheldrake: Hét kísérlet, amely megváltoztathatná a világot. Ford. Dobrocsi László. 2003, Bioenergetic.

8 . ALVÁSZAVAROK

8 9

fogunk azzal a moifikus mezővel, amely egyedül a felállítás miatt jött létre az imént. Ezért menjenek csak vissza oda, ahonnan jöttek, hogy folytathassuk a munkát. Mindnyájunk meglepetésére a kutyák azonnal eltűntek, és nyugodtan dolgozhattunk tovább. Két nappal később ugyanez még egyszer megtörtént. Ismét éppen egy olyan családot képeztünk le, amely a holokauszt áldozata volt, és röviddel az áldozatok és elkövetők felállítása után a kutyák megint mintegy vezényszóra összeszaladtak és hangos ugatásba kezdtek. Rövid csoportos rituálénk után ismét eltűntek... Egyesek szerint ez bizonyára a „véletlen" műve, de akinek vannak tapasztalatai a leképezési mezőkkel, aki tudja, hogy az ilyen mezők hogyan alakulnak ki a leképezés közben, és a végén hogyan oldódnak fel újra, annak számára ez a történet nem elképzelhetetlen. Azokon a helyeken, ahol gyilkosságok történtek, nincs szükség leképezésre, hogy hasonló energiasűrűségű mezők keletkezzenek: ezek külön külső behatás nélkül is jelen vannak! Az emberek által elszenvedett kínok ott maradnak az adott területhez rögzítve. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az olyan leképező munkának, amelyik ilyen helyeken történne, nem lehetne-e valamilyen különleges értelme. A fejezet végén még egy példa az információk tárolásához a tér dimenziójában: Egy terapeuta barátom a családjával egyszer réges-régen egy nyaralóban pihent külföldön. Az első éjszakán a családtagok borzasztó rosszul aludtak: rémálmaik voltak különféle gyilkosságokról és más véres jelenetekről. Reggel, miután felkeltek, a barátom így szólt a feleségéhez: - Egész éjjel úgy éreztem magam, mintha skizofrén lennék. Ezt a lakást skizofrén erők uralják! Ne nevess ki, de életemben testileg és lelkileg először éreztem meg magam is, hogy mi az a skizofrénia. Az asszony bólogatott. A második reggelen megismétlődött ugyanaz, mint az előző napon. Megfordult a fejükben, hogy nem kellene-e elhagy-

9 0

A TEST JELZÉSEI

ni a házat, mert egyértelmű, hogy itt valami nem stimmel. Nem lehet véletlen, hogy éjszakánként minden családtagnak gyilkosságról szóló rémálmai vannak, holott azelőtt ez soha nem fordult elő. Amikor a hegymászás után visszatértek, a lakásban erős füstszag terjengett, pedig a családban senki sem dohányzott. A vécékagylóban cigarettacsikkeket találtak. A főbérlőnő magyarázata alapján végül a következő dologra derült fény: A lakás tulajdonképpen a fia tulajdona volt, aki skizofrén volt, de most átmenetileg kiengedték a pszichiátriáról. Azon a napon a lakáskulcsával bement a „saját" lakásába, és ő gyújtott rá... Rövid kitérő a skizofréniáról: A súlyos pszichiátriai betegségek „ragályosak" lehetnek a pszichiátriai klinikák személyzetére. Egyszer egy pszichiátriai dolgozónak azt a tanácsot adtam, hogy sürgősen adja fel az állását, vagy válasszon egy „ártalmatlanabb" kórházi osztályt, különben pszichotikussá válhat. A leképezés megmutatta, hogy ettől való saját félelme nagyon is jogos volt. Akinek a lelkialkata gyenge, annak számára a pszichiátria mint munkahely veszélyeket rejt.

9 1

9. Függőség: alkoholizmus és drog A közelmúltbeli vizsgálatok alapján Németország lakosságának a 10 százalékát veszélyezteti az alkohol. Ijesztő tény, hogy a tizenöt évesek közül már minden tizedik alkoholfüggő.15 A drog- és alkoholfogyasztás16 arra szolgál, hogy kitöltse a „belső űrt". Honnan származik ez a „belső űr"? A családfelállítással kapcsolatos tapasztalatok azt mutatják, hogy a függőség gyakran az apa el nem fogadásából ered. Az apák erőt és biztonságot adhatnak gyermekeiknek. Ha az apa hiányzik, a családban űr keletkezik. A függőségben szenvedők családjában az anya szavakkal vagy szavak nélkül gyakran mondja a gyermekeinek: „Csak tőlem fogadj el bármit, mert amit apád ad neked, az semmit sem ér." A gyerek azonban mindkét szülőjéhez hűséges. Azzal torolja meg apja lekicsinylését, hogy túl sok mindent fogad el az anyjától: így válik szenvedélybeteggé. Alkohol-, de főleg drogfüggőségnél számtalanszor előfordul az is, hogy az apa korán elhunyt. Hasonlóan, mint a bulimia esetében, Bert Hellinger azt ajánlja a szenvedélybetegnek, hogy mindig, amikor a függőség hatalmába keríti, tegye maga elé az apja képét, és mondja azt: „Jól érzem magam veled, apa", aztán úgy élje ki a szenvedélyét, ahogyan szeretné. A szenvedélybetegségnek bizonyára vannak egyéb kiváltó okai is. A függőségnél gyakran arról van szó, hogy az alkalmazott kábítószerek segítségével kiküszöbölhetők a fájdalmas élmények: az elszigeteltség érzése, a félelem, valamint a bűntudat. 15

Süddeutsche Zeitung, 2003. október 30.

16

Ebben a fejezetben a káros szenvedélyek közül csak az alkoholizmusról és drogfüggőségről van szó. Az anorexiáról és a bulimiáról részletesen írok a Wenn Liebe alléin den Kindem nicht hilfi című könyvemben.

9 2

A TEST JELZÉSEI

Példa a bűntudatra: A pszichoszomatikus, de egyéb problémáknál is bevált, hogy rákérdezünk a tünetek vagy a betegség kezdetére. Egy alkoholista például mondhatja azt, hogy kilenc éve alkoholista. Nemritkán a betegség jelentkezésének évében vagy a megelőző időben történik valami nagy horderejű dolog, amely összefüggésben van a betegséggel. így volt ez az alábbi esetnél is. Nem sokkal az alkoholizmus kezdete előtt a férfi egy fémfeldolgozó üzemben dolgozott. Durva hibát követett el az egyik gép használata közben, ami miatt egy kollégája súlyosan megsérült, és később ennek következtében meg is halt. Az alkoholista férfi azt gondolta, hogy a kábulatban nem kell szembenéznie bűnével! „Egyszerűbbnek" tűnt számára a saját életét tönkretenni ezzel a szenvedélybetegséggel. Itt azonban az lenne a fontos, hogy lélekben a férfi újra találkozzon kollégájával, és felvállalja felelősségét. Gyakorta a személyes vétség az alkoholizmus kezdete. Az alkohol a következő példában is azt a célt szolgálja, hogy ne kelljen látni a bűnt. Egy nőt a férje autóval vitt haza a kórházból, ahol abortusz miatt volt. Amikor egy trafik mellé értek, a nő hevesen kérlelni kezdte a férfit, hogy azonnal álljanak meg. Kiszállt, vett egy üveg röviditalt. Amikor visszaült az autóba, rögtön megitta az üveg harmadát. Azon a napon lett alkoholista. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a pszichoaktív drogok és az alkohol használata gyakran közvetlenül súlyos traumák után történik. Az adott szernek ilyen esetekben az a szerepe, hogy elfedje a testi-lelki kínokat és feloldja a szörnyű élményeket. Bizonyos mértékben mindannyian ismerjük ezt: ha valaki éppen elveszítette az állását vagy egy szeretett személyt, lehetőségeket keres, hogy csillapítsa a fájdalmát. Ilyenkor a terápiavezetőnek az a feladata, hogy szembesítse a tanácskérőt a veszteség élményével, hogy megindulhasson a gyászfolyamat.

9 . FÜGGŐSÉG: ALKOHOLIZMUS ÉS D R O G

9 3

DIETRICH: Visszatérés az apai szívbe Dietrich több mint tíz éve alkoholista volt, azonkívül különféle gyógyszerekhez is folyamodott. Ráadásul depressziósnak érezte magát, ezért alkalmanként ez ellen is orvosságot szedett. Amikor a rendelőmben beszélgettünk, elmondta, hogy kezébe került néhány könyv a családállításról: - A könyvek olvasása mélyen felzaklatott. Nem akarom áltatni magam semmivel: nagyon sokáig mélyen megvetettem az apámat. Remélhetőleg Ön tud nekem segíteni, hogy viszszataláljak hozzá. A terapeuta látta, ahogy Dietrich tekintete szomorúvá válik. Úgy tűnt, lélekben már készen áll. Ilyen esetekben a terápiavezetőnek már nincs sok dolga. Csupán segítséget nyújt ahhoz, amit a lélek már maga is régóta vágyik megtenni. Amikor az apa családjáról beszélgettünk, Dietrich megemlítette, hogy az apja katonaként szolgált Sztálingrádban. Sok bajtársa meghalt, de neki szerencséje volt. A terapeuta megkérdezte: - El tudod képzelni, mit jelent, amikor körülötted sorra halnak meg a társaid, és te csodával határos módon túléled a poklot? Hogyan érzi magát az ember férfiként, amikor a háború után visszatér a megszokott életéhez, amikor megnősül, és gyerekeket nemz? Mennyi szeretetet tud adni a gyermekeinek egy ilyen tapasztalattal a háta mögött? Dietrich ránézett a terapeutára, és lopva letörölt egy könnycseppet: - Erre még soha nem gondoltam! Soha senkinek nem beszélt erről, de bizonyára borzasztó lehetett! A terápiavezető megkérte Dietrichet, hogy álljon fel a székről. Papírlapokat tett elé, amelyek az apát és a halott társakat jelképezték: - Dietrich, képzeld el, hogy az apád rájuk néz, és azt mondja: „Nekem volt bátorságom visszatérni az életbe. Megnősültem, és gyerekeket nemzettem. Ez itt a fiam, Dietrich."

9 4

A TEST JELZÉSEI

Dietrich tekintete elidőzött a halott bajtársakon. A terapeuta arra kérte, hogy hajoljon meg előttük mélyen. Aztán Dietrich azt mondta nekik: - Apám örökké szeretni fog titeket. Én pedig tisztellek benneteket! - Ezután az apjára nézett, és így szólt hozzá: - Sajnálom, hogy olyan sokáig megvetettelek. Sohasem láttam a szenvedésedet. Olyannak fogadlak el, amilyen vagy. Pontosan olyan apa vagy, akire nekem szükségem van. Dietrich a megbánás könnyeit hullatta. Sóvárogva vágyott arra, hogy ismét elnyerje apja szeretetét. Kilenc hónappal az ülés után Dietrich újra eljött hozzám egy másik, ezúttal felnőttkori családjára vonatkozó problémájával. Valamint tájékoztatott az elvégzett gyakorlat hatásairól: apjával való kapcsolata egy csapásra megjavult, és Dietrich leszokott a túlzott mértékű alkohol- és gyógyszerfogyasztásról. Jól érezte magát a bőrében. Hat évvel a gyakorlat után véletlenül találkoztam vele, és megtudtam, hogy az állapotában nem történt visszaesés. Utólag visszatekintve úgy látom, hogy a találkozásunkkal mintha épp idejében szedtünk volna le egy beérett gyümölcsöt. A terápiavezetőnek jószerivel már csak „bábáskodnia" kellett. RALF: Végre az apjánál Ralf évek óta szenvedett többféle függőségben. Különféle kábítószereket fogyasztott egyszerre, amelyek közül még a marihuána bizonyult a legártalmatlanabbnak, valamint a szex megszállottja is volt. Felállítottuk az apját, az anyját és őt magát. Azonnal látszott, hogy az anya nem lát senkit maga körül. A távolba nézett. Kérdésemre Ralf elmondta, hogy az anyjának három vőlegénye volt. Minden jegyességét ő bontotta fel. A terapeuta felállította a három férfit is. Úgy tűnt, az anya számára a legutóbbi vőlegénye volt a legfontosabb: úgy nézett rá, mintha transzban lett volna. A terapeuta biztatta, hogy álljon mellé. Amikor odaért hozzá, elmosolyodott. Egy kis idő múlva a férfi

9 . FÜGGŐSÉG: ALKOHOLIZMUS ÉS D R O G

9 5

és a nő lesütötte a szemét. A terapeuta kiválasztott egy nőt, és közéjük fektette. Az anya és vőlegénye nem sokkal később letérdeltek a halott nő mellé, és megérintették. Ralf, aki előzőleg az anyja mellett állt, végre ránézhetett az apjára. Tekintete kíváncsiságot és érdeklődést fejezett ki. Ezen a ponton a megjelenítő leült, és Ralf felvehette a saját szerepét. Az apjára nézett. - Na, milyen érzés? - kérdezte a terapeuta. - Szokatlan, de nagyon jó - mosolygott Ralf. - Nézz oda az édesanyádra, és mondd neki: „Most elég bátor vagyok ahhoz, hogy apától is elfogadjak bármit." Ralf elmondta ezeket a mondatokat az anyjának, aki jóindulatúan bólogatott. Ekkor Ralf azt mondta az apjának: - Téged ugyanúgy szeretlek, mint anyát. Fiú vagyok, és olyan férfi akarok lenni, mint te! Az apa örült, és meghatódva karolta át fia vállát. Ralf boldogan nézett apjára. Az értelmezésekkel köztudottan jobb óvatosnak lenni. Mindazonáltal a terapeutának az volt a feltevése, hogy anya és vőlegénye közös életében magzatelhajtás történt. Ralf az apja mellett van jó helyen. Végre odamehetett hozzá. Fél évvel később láttam újra Ralfot. Azért jött el újra a kurzusra, mert fel szeretett volna tenni egy a munkájával kapcsolatos kérdést. Futólag a szeminárium szünetében elmondta, hogy az akkori állítás után minden szenvedélyén úrrá lett, és nagyon jól van.

9 6

10. Depresszió A családfelállításra vonatkozó tapasztalataim szerint a depressziós életérzés oka nemritkán a szülők lekicsinylésében keresendő. Minél fölényesebben viszonyul valaki az apjához és az anyjához, annál kevesebbet vesz fel a szülői energiából, így annál gyengébb. Ilyenkor a depresszió úgy szűnik meg, ha az illető szeretettel elfogadja a szüleit olyannak, amilyenek. Aki feltűnően fensőbbségesen viselkedik az apjával és az anyjával, annak az életéből valami nagyon fontos dolog hiányzik. Úgy érzi, nem valósította meg önmagát, és minél hevesebb az elutasítás, annál erősebb lesz a lelkében az ellenkező irányú mozgás: mivel az egyén nem fogadja el a szüleit, nem kap rajtuk keresztül életenergiát sem, és ennek megfelelően érzi magát. Silke történetében majd nyomon követhetjük, mi zajlik le az ember pszichéjében, amikor a szülei halálát kívánja. A szülők elutasítását azonban ezzel párhuzamosan egyéb motívumok is meghatározhatják. így például egy nő, aki apja korábbi menyasszonyához kötődik, nem szívesen közeledik az édesanyjához, és így depressziós lesz. Mónika története is erről szól. A depresszió súlyos fajtái, amelyeknél hosszú időn keresztül antidepresszáns szedésére van szükség, gyakran mély rendszerbeli okokra vezethetők vissza. Az a depressziós életérzés, amely már a gyermekkort is végigkíséri, szintén ebbe az irányba mutat. Ilyen esetekben legtöbbször valami súlyos szenvedés található a családban. Egy kliensem, egy súlyos depresszióban szenvedő nő szülei például az auschwitzi haláltábor túlélői voltak. Egy depressziós férfi esetében nemcsak sok beteg sorsra derült fény, hanem az apa és az ő apja is annak idején közlekedési balesetben lelték halálukat, és kisgyermekeket hagytak magukra az anyjukkal. A férfi a leképezésnél hagyta, hogy átjárja a családja miatti fájdalom érzése. Két évvel később elmondta, hogy depressziója a leké-

1 0 . DEPRESSZIÓ

9 7

pezés után végleg megszűnt. Bernd történetében egy gyermekről volt szó, akit az apja motorkerékpárral halálra gázolt. Akkor is kialakulhat depresszió, ha valakit azonosítanak korán elhunyt testvérével, mint Irene esetében, aki még testvére nevét is megkapta. A depresszió oka természetesen az illető jelenlegi családjában is fellelhető. Egy alkalommal például egy asszony nagyon elítélőn beszélt és gondolkodott férje első feleségéről. Talán elmúlt volna a depressziója, ha tiszteletben tartotta volna az előző feleség korábbi jogait. Attól is depresszióssá válhat valaki, ha nem vállalja fel személyes bűnét - mint Siegfried történetében -, vagy nem gyászolja meg egy elhunyt hozzátartozóját. A bűnösséget illetően szóba kerülhet a magzatelhajtás. Egy másik esetben egy nő attól esett súlyos depresszióba, hogy valamilyen önző szándéktól vezéreltetve örökbe fogadott egy gyermeket. Ezáltal vétett a gyermek és annak eredeti családja ellen is. A depressziót a partner is magára veheti, sőt öngyilkossági gondolat is lehet belőle. Ramóna férjének története, aki azonosult felesége depresszív és öngyilkossági hajlamaival, a 15. fejezetben található („Helyettesítő szenvedés a párkapcsolatokban"). Mindnyájan ismerünk olyan fordulatokat az életben, amelyek kiválthatják a depressziót: házastársunk elhagy minket, vagy elveszítjük az állásunkat. A legelső, munkanélküliségről szóló szociálpszichológiai tanulmányok egyikében - Die Arbeitslosen von Marienthal17 - már 1933-ban kimutatták, hogy a munkahely elvesztése elősegíti a depresszió kialakulását. A környezeti katasztrófák, mint Csernobil, vagy a szülőföld elvesztése szintén képesek depressziót kiváltani a lélekben. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a krónikus traumatizálás, mint például a kínzás és a hosszú fogság, súlyos levert17

Marie Jahoda és mások: Marienthal: szociográfiai kísérlet a tartós munkanélküliség hatásairól Ford. Mesés Péter. Budapest, 1999, Új Mandátum.

A TEST JELZÉSEI

9 8

séget idézhet elő. A hosszan elhúzódó depresszió a krónikusan traumatizált emberek leggyakoribb szimptómája. SILKE: Szülei halálát kívánta Silke festőnő. Már fiatal éveiben érezte, hogy a festés lesz a hivatása. Noha a képei tetszést arattak, a nagy áttörésre még nem került sor. Elmondta, hogy a depresszió mindig az útjába áll, ha arról van szó, hogy élnie kellene a kedvező szakmai ajánlatokkal: „A döntő pillanatban nem merek a telefonhoz nyúlni vagy valamilyen evidens lépést megtenni, amit más egy ilyen helyzetben megtenne. Sokszor még az is előfordul, hogy a legjobb szakmai lehetőségeket szándékosan, illetve akaratlan-szán dékosan kihasználatlanul hagyom. Ha van is kiállítás, a papírmunkát sajnos egyáltalán nem veszem komolyan, és ez káros következményekkel jár rám nézve. Ha nem lennék depressziós, minden bizonnyal lehetnék olyan sikeres, hogy megélhetnék a festésből."

Volt egy asszony, Silkének egy mecénása, aki támogatta, és hébe-hóba bizonyos „művészetidegen" dolgokat is csinált, hogy legyen miből élnie. De mindig megmaradt az a nyugtalanító érzése, hogy szabotálja önmagát. Elmondása szerint az évekig tartó, intenzív pszichoterápia ez idáig nem segített. A papírlapokkal végzett családfelállításon Silke választott egy kerek („nőies") lapot a hivatásbeli sikerének, és egy másikat magának. Ezek háttal voltak egymásnak. Amikor rájuk léptünk, éreztük, hogy sem a hivatásbeli siker nem érdeklődik Silke iránt, sem fordítva. Most felállítottuk Silke édesanyját és az ő édesapját, aki hepatitisben halt meg, amikor Silke anyja kétéves volt. Utána az anya anyját is felállítottuk, aki lelki beteg volt, valamint az ő ikertestvérét, aki rögtön a születése után meghalt. Ez az öt „személy" (beleértve a hivatásbeli sikert is) távolságtartással nézte Silkét. Silke ráállt az őt jelölő papírlapra.

1 0 . DEPRESSZIÓ

9 9

Eltartott egy ideig, amíg beleéltük magunkat a családi helyzetbe. A terapeuta javaslatára Silke ránézett az öt képviselőre, és azt mondta nekik: - Tekintettel a bánatotokra, szívesen lemondok arról, hogy a hivatásomban sikert érjek el. Mit számít ez a ti fájdalmatokhoz képest? Silke sírva ismételte el ezeket a mondatokat a terapeuta után, majd bólintott: - Ez tényleg így van! A terapeuta adott egy házi feladatot Síikének: Mondja el ugyanezeket a mondatokat gondolatban minden egyes érintettnek, és közben nézzen a szemükbe. Hogyan reagálnak? Örülnek-e a rokonok, vagy inkább szomorúak ennyi együttérzés miatt? Ideje volt befejezni az órát, és elbúcsúzni. Ennek ellenére a terapeuta úgy érezte, hogy valami még hiányzik, ami fontos lehet. Valami nem volt kerek. Ekkor eszébe jutott, hogy Silke lekicsinylően nyilatkozott a szüleiről. Amikor erre rákérdeztem, Silke bevallotta, hogy fiatalkora óta a szülei halálát kívánja: „Nekik csak a szórakozás fontos az életben. A kedvteléseiknek éltek, és én túl korán érkeztem, ezért a születésem után egy évvel elvittek a nagymamámhoz. Csak kéthetente jöttek el, hogy egy pillanatra lássanak. Csak amikor négyéves lettem, tértek jobb belátásra, és vettek ismét magukhoz. Egyszerűen terhükre volt a létezésem." Búcsúzás közben arról beszélgettünk, hogy Silke vagy eljön még egyszer, vagy rögtön bejelentkezik a következő szemináriumra, hogy a csoport segítségével vizsgáljuk meg helyzetét. Silke az utóbbi lehetőség mellett döntött, így feledésbe merült, hogy milyen eredménye lett a fenti „házi feladatnak". Silke tulajdonképpen a depressziója miatt jött el a kurzusra, nem a szakmai problémái okán. Mivel a terapeuta emlé-

100

A TEST JELZÉSEI

kezett arra, hogy Silke a szülei halálát kívánta, a csoport előtt rákérdezett erre. Silke a következőt válaszolta: „Igen, tizenöt vagy tizenhat éves lehettem, amikor ez kezdődött. Valahányszor elmentek otthonról kocsival, én azt kívántam, bárcsak soha ne jönnének vissza. Azt gondoltam: »Bárcsak egy autó elütné őket... akkor megszabadulhatnék tőlük! Vagy bárcsak ők maguk szenvednének balesetet az autóval.« Amikor egyszer hazajöttek, elmondták, hogy tényleg megpördült a kocsijuk. Bosszús voltam, amiért nem sikerült!"

Moraj futott végig a csoporton. Tapasztalatom szerint ilyen alkalmakkor általában érdemes utánajárni, hogy a család rendszerén belül tulajdonképpen ki kinek a halálát kívánja. Nagyon valószínű, hogy Silke esetében egy átvett érzésről volt szó, nem csupán bosszúról, amiért gyermekkorában a szülei elhanyagolták. Szerencsére azonban a megoldás szempontjából nem mindig fontos, hogy a kiváltó okokra fény derüljön. A terapeuta bízik abban, ami a családállításkor kiderül, még akkor is, ha az okok nem válnak láthatóvá, vagy nem lehet utánuk járni. A terapeuta javaslatára Silke csak magának és a szüleinek választott megjelenítőt, az öccsének nem. Azon óhajának hatásai, hogy a szülei haljanak meg, erőteljesen megmutatkoztak: a szülők egymás mellett álltak, és a lányukat nézték. Az anya meglehetősen kellemetlenül érezte magát, és elfordult a lányától. Az apa épp hogy csak rápillantott a lányára, a feleségét figyelte, mintha Silkére már soha többé nem akart volna ránézni, mert nem bírta volna ki. Silke fáradtan és lemondóan nézett a szüleire, hol az egyikre, hol a másikra, majd hátat fordított nekik. Nern sokkal később azonban egy pillanatra megrázkódott, és ismét rájuk nézett. A terapeuta javaslatára Silke ezeket mondta: - Kedves apa, kedves anya, a halálotokat kívántam. Az anyán nem lehetett változást észrevenni. Ahogy az apa Silkét nézte, harag, fájdalom, tehetetlenség és szomorúság egyszerre jelent meg az arcán.

1 0 . DEPRESSZIÓ

101

A Silkét megjelenítő nő reszketni kezdett. A terapeuta bátorította, hogy folytassa a mozgást, és térdeljen le a földre. Aztán meggondolta magát, és immár magát Silkét helyezte a saját szerepébe. Silke most amennyire csak lehetett, meghajolt az anyja és az apja előtt: miközben térdepelt, homloka a földet érte, kezét hosszan előrenyújtotta. Két tenyere felfelé mutatott. Alighogy Silke letérdepelt, a szülei jól hallhatóan fellélegeztek, arcvonásaik kisimultak. A terapeuta utasította Silkét, hogy egyenletesen és mélyeket lélegezzen. Silke egyszer csak zokogni kezdett. A terapeuta kis idő múlva megkérte, hogy felsőtestével egyenesedjen fel, és nézzen a szüleire. - Mondd azt a szüleidnek: „Haragszom rátok! Csak a szórakozás érdekelt benneteket!" A szülők bólintottak, és enyhe bűntudattal néztek egymásra. - Mondd nekik azt: „Anya, sajnálom, hogy a halálodat kívántam. Apa, sajnálom, hogy a halálodat kívántam." Silke többször is nekirugaszkodott, mire könnyek között el tudta mondani a mondatokat. A szülők ismét hallhatóan fellélegeztek, és látszott, hogy megkönnyebbülnek. - Most mondd nekik: „Boldog vagyok, hogy a szüleim vagytok. Mindennel egyetértek, amit tettetek velem, akkor is, ha rossz volt nekem. Szívesen megfizetem ezt az árat az életemért. Köszönök mindent, amit adtatok nekem. Semmi sem volt hiába." Miután Silke elmondta ezeket a mondatokat, szülei a kezüket nyújtották gyermekük felé, hogy felsegítsék. A terapeuta azonban közbelépett: - Túl gyors a tempó! Ezután Síikéhez fordult: - Mondd nekik: „Adjatok egy újabb esélyt nekem, a lányotoknak, de ne legyen túl könnyű dolgom." Az érintettek közül mindenki helyeselt. A terapeuta úgy érezte, most már minden „kerek", és egyáltalán nem szükséges megkérdezni, hogy korábban melyik családtag kívánta a halálát egy másiknak. A szeminárium

102

A TEST JELZÉSEI

alatt azonban valamit még észrevett: Silkét sokszor választották olyan szerepekre, amelyekben arról volt szó, hogy mélyen meg kell hajolnia anyja és apja előtt, akiket megvetett. Két évvel később érkezett visszajelzés Silke további életének alakulásáról. Silke depressziója a családfelállítás után végleg megszűnt. Sikeres, elismert művésznő lett belőle, aki megtanulta jól kihasználni a szakmai ajánlatokat. Végre el tudta tartani magát a festészetből, méghozzá „nagyon is jól", ahogy külön hangsúlyozta. Az volt a véleménye, hogy ez a változás a leképezésre vezethető vissza. Egyéb terápiás lehetőségeket többé nem vett igénybe. Záró kommentárja így hangzott: - Amíg depressziós voltam, megvontam magamtól a sikert. Az utóbbi két évben végre volt elég bátorságom elfogadni. A családállítás nélkül erre sohasem került volna sor. MÓNIKA: Apja menyasszonya Mónika fiatalkora óta súlyos depresszióban szenvedett. A papírlapokkal végzett családállítás alkalmával kiderült, hogy összeköttetésben áll apja korábbi menyasszonyával. A menyasszonnyal súlyos igazságtalanság történt: az apa szakított vele, mert a nagyapa nem tartotta a lányt a fia „rangjához illőnek". A lánnyal való elutasító viselkedés miatt vezekelt Mónika. Amikor rálépett a saját személyét megjelenítő papírlapra, meglepetésére azt érezte, hogy igen erősen kötődik ahhoz a lányhoz. Végignézett családja tagjain, majd a menyaszszonyra pillantott, és így szólt: - Épp ebben a pillanatban fog el a szokott depressziós érzésem. Miközben a szülőkre nézett, ezt mondta: - Úgy érzem magam, mintha én lennék Krisztus. Gondoskodnom kell arról, hogy a szüleim együtt maradjanak. A „Krisztus-érzés" arra utal, hogy az Én nem gyermekhez illő, hanem túlzottan magasra emelkedett, túlságosan komo-

1 0 . DEPRESSZIÓ

103

lyan veszi magát. Ilyenkor az egyénnek meg kell tanulnia, hogy újra gyermek legyen: „Elfogadlak és tisztellek benneteket mint szüleimet. Kérlek, hogy a gyermeketeket lássátok bennem." Ebben a szerény pozícióban fel kell adnia azt az igényét, hogy megmentse szülei házasságát. Mónika különösen hevesen reagált, amikor azt mondta az édesanyjának: - Apu menyasszonya az ő dolga. Te az édesanyám vagy, és te vagy a legmegfelelőbb számomra. Kérlek, fogadj el engem mint gyermekedet. Mónikának nem volt jó a kapcsolata édesanyjával, most mégis sírt az örömtől, és boldog volt. - Úgy érzem, mintha mázsás teher esett volna le rólam mondta. Az apjához is szólt: - A korábbi menyasszonyodhoz nekem nincs közöm, az én anyám ott van - s rámutatott az édesanyjára. Amiatt, hogy Mónika apja menyasszonyával azonosult, eddig nem tudta anyjának tekinteni az anyját: anyja ugyanis a vetélytársát látta benne. A kötődés felismerése révén szabaddá vált az út az anyához és az apához. Ami pedig a Krisztus-érzést illeti, még valami kiderült: az anya vonzódott rákban elhunyt apjához. A gyermek ezt érezte, és a saját szenvedésével akarta eljátszani anyja, valamint szülei házasságának a megmentőjét. Itt az jelent segítséget, ha a gyerek az anya áldását kéri, még ha vele marad is. Néhány hónappal a családfelállítás után Mónika felhívott telefonon, és közölte, hogy elmúlt a depressziója, és élete már jó irányba fordult. BERND: Apja balesete Bernd házasságban élt, és három gyermeke volt. Felnőttkori családjában nem volt semmi különösebb probléma, azonban gyermekkorától kezdve kísérte egyfajta depressziós életérzés, amely csak ritkán hagyta el. Érdeklődésemre, hogy történt-e valami rossz dolog a családban, mesélt az apjáról, aki súlyos

104

A TEST JELZÉSEI

balesetet okozott: jóval gyerekei születése előtt motorkerékpárral halálra gázolt egy lányt. A családban sohasem beszéltek erről. Bernd beszámolt még arról is, hogy évekkel ezelőtt vásárolt magának egy motorkerékpárt, és hogy a motorozás kapcsán néha pánik közeli állapotba került, ezért egy idő múlva inkább lemondott róla. A csoporttal csupán két személyt állítottunk fel: az apát és a halott lányt. Mindketten azt az utasítást kapták, hogy ne beszéljenek, és mozgásukban adják át magukat az érzéseiknek. A lány nemsokára úgy tett, mintha szédülne. Le kellett feküdnie a padlóra. Az apa dermedten nézte a halottat. Letérdelt a földön fekvő lány mellé, és megfogta a kezét. Aztán hosszú ideig nem történt semmi. Ekkor pótlólag Berndet és az édesanyját is bevontuk a leképezésbe. Mindketten döbbenten és szomorúan néztek az apára, aki még mindig gyengéden fogta a lány kezét. Az anya most letérdelt a férje mellé, és felváltva nézett hol őrá, hol a halott lányra. Megpróbálta elhúzni a férjét a gyerek mellől, de nem sikerült. Érezhető volt, hogy valami fontosat akar mondani a férjének, ezért a terapeuta biztatta, hogy mondja ki, ami a nyelvén van. Azt mondta: - A férjem nem tehet semmiről! Még mindig nem tudja, hogy nem követett el semmit! A leképezésben eddig a pontig bizonyossá vált, hogy az apa nem tudja elengedni a halott gyereket, és hogy a halott gyerek sem tudja elhagyni az apát. Mint a traumatikus eseteknél oly gyakran, az apa számára akkor megállt az idő. Még mindig úgy hitte, hogy segítenie kellett volna annak a lánynak. Most bevontunk két férfit és két nőt is. Azt mondtuk nekik, hogy ők a lány közelebbről meg nem határozott, meghalt családtagjait jelenítik meg. A terapeuta megkérdezte az apától, elképzelhetőnek tartja-e, hogy azt mondja a gyereknek: - Ez a négy személy számodra az igazi. Várnak rád, és többet tudnak neked segíteni, mint én.

1 0 . DEPRESSZIÓ

105

Az apa megkönnyebbülten bólintott. Elmondta ezt a gyereknek, mire az a saját kezdeményezésből elengedte Bernd apjának a kezét. Úgy tűnt, a négy családtagból az egyik férfit különösen intenzív kapcsolat fűzi a kislányhoz. Hívogatóan nyújtotta felé a karját. Miközben a négy családtag körülvette a halott gyermeket, az apa ránézett a feleségére és Berndre: - Csak most látom őket igazán. Korábban nem ismertem jól őket, semmit sem tudtam arról, hogy tulajdonképpen kik ők, csak most... Bernd bevallotta, hogy megkönnyebbültnek érzi magát. A nő is ezt mondta. Bernd, aki a széken ült, most megjelenítője helyére állt, és elfoglalta saját pozícióját. Apja szemébe nézett, és sírni kezdett. Odafutott hozzá, és fejét a mellére hajtotta. Majd ismét a szemébe nézett, és a terapeuta javaslatára azt mondta: - Tisztelem a halott gyermek iránti mély gyászodat. Ekkor minden érintett jobban lett. A családfelállítás után így szólt az apa megjelenítője: - Én egyszerűen együtt éreztem ezzel a halott gyerekkel. Nem akartam magára hagyni. Bernd is szót kért újra, hogy megerősítse apja ártatlanságát. Az alapján, amit kiderített, a kétéves, teljesen felügyelet nélkül hagyott kislány egyszerűen lelépett a járdáról, és a motor elé szaladt. Az apa ellen nem is indult büntetőeljárás, mert teljesen szabályosan közlekedett. Ennek a történetnek az a különlegessége, hogy itt ugyan nem személyes vétségről van szó, de egy ilyen baleset traumatikus következményei mégis mélyrehatóak lehetnek. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy ilyen sorsszerű esemény hatására milyen mély lelki kötődés alakulhat ki két, korábban teljesen idegen ember között - függetlenül a valódi bűnösség kérdésétől. Az apa sosem tudott szabadulni a kétségbeeséstől és a fájdalomtól, amit az elgázolt gyerek miatt érzett. Ez a gyerek mindenhová elkísérte, és ezáltal Bernd családjában mindenki számára olyan volt, mintha velük lenne.

106

A TEST JELZÉSEI

IRENE: A név Irene történetében a depresszió egy meg nem gyászolt testvér miatt, és a hozzá tartozó név és identitás „ellopása" folytán alakult ki. Irene gyakran érzi magát motiválatlannak és levertnek, továbbá arra panaszkodik, hogy nővérével, Karinnal folyton veszekszenek. A családállításban hamar világossá vált, hogy hiányzik az egyik családtag. Mivel többen is lehajtották a fejüket, és a búskomorság benne volt a levegőben, a terapeuta rákérdezett az okára. Kiderült, hogy van még egy Irene. Az első Irene a szülők elsőszülött gyermeke volt. Pár hónaposan, tüdőgyulladásban halt meg. Hogy „pótolják" elvesztett gyereküket, a szülők Karín után született, harmadik gyermeküknek szintén az Irene nevet adták. Ezen kívül, mint mondták, a kicsi akkor halt meg, amikor az apa a háborúban volt, és ezért „amúgy sem számít". Ekkor a csoportfoglalkozás egyik női résztvevőjét még beállították, hogy képviselje az első Irénét. „Irene 1" nagyon rosszul érezte magát. A szülők nem mertek ránézni gyermekükre, és teljesen érzéketlennek tűntek. Miközben Karín az elsőszülött Irenére szeretettel tekintett, „Irene 2" állhatatosan elnézett legidősebb nővére mellett: - Félek tőle! Nem merek a szemébe nézni. - így igaz! - mondta a terapeuta. - Hiszen a nevét, és ezzel az identitását is átvetted. Ez olyan, mintha elloptad volna az életét! A terapeuta megkérte a szülőket, hogy nézzenek elsőszülött lányukra. Kis idő múlva az anya szemében könnyek jelentek meg. A terápiavezető tanácsára azt mondta a gyereknek: - A z t hittük, hogy pótolhatunk. Sajnáljuk. Te az egyik vagy a három gyermekünk közül. Hozzánk tartozol! Megsimogatta gyermeke fejét, és rámosolygott. Irene felocsúdott addigi letargiájából: - Végre anyámnak érezhetem az anyámat! Most már az apa is érdeklődni kezdett gyermeke iránt, és ő is hasonló mondatokat mondott, majd a feleségéhez fordult:

1 0 . DEPRESSZIÓ

107

- Háború volt, ezért nem gyászolhattuk meg a halálát. Megfogták egymás kezét, és ránéztek a gyermekre, aki végül szülei vállára hajtotta a fejét. Újabb lépések következtek, amikor a korán elhunyt gyermeket a gyerekek sorába emelték. „Irene 2" most beállt megjelenítője helyett a saját helyére. A terápiavezető kérdésére elmondta, hogy a második neve Maria. Az elsőszülött Irenére pillantott, és a terapeuta javaslatára így szólt hozzá: - A nevemet nem én választottam. Engem most már IreneMariának hívnak, hogy meg lehessen különböztetni minket egymástól. Te vagy a legidősebb közülünk, testvérek közül, és én vagyok a legfiatalabb. Számomra te örökre közénk tartozol. Irene sírva ölelte át azonos nevű, halott nővérét. Mind a ketten fellélegeztek. - Most egyszerre már nem érzem úgy, hogy olyan borzasztóan rossz lennék hozzá - mondta Irene. Végre nyíltan a szemébe nézhetett! A szülők gyermekeik felé fordultak, és elmondták, hogy hiba volt mindkettőjüknek ugyanazt a nevet adni. Kérésemre Karín elmondta, hogy a családállítás elejétől fogva ellenszenvvel tekintett Irene-Mariára. De ez hirtelen megváltozott, amikor Irene-Maria Irenéhez beszélt, és látszott, hogy tiszteli. Ez minden további nélkül érthető is, hiszen a húga az ő szemszögéből addig az őt megilletőnél magasabb pozícióban volt. Irene-Maria az állítás végén még annyit mondott Karinnak: - Tiszteletben tartom, hogy kettőnk közül te vagy az idősebb. Sajnálom, hogy úgy viselkedtem veled, mintha én lennék az idősebb. Most már hárman vagyunk. A három testvér ösztönösen megfogta egymás kezét, és mosolyogva néztek egymásra. Irene később elmesélte a csoportnak, hogy a lelke mélyén mindig szülei legidősebb gyermekének képzelte magát. Sohasem jutott volna eszébe, hogy Karinnak esetleg árt ezzel.

108

A TEST JELZÉSEI

Visszatekintve nem is érti, hogy ez a „kényszerképzete" nem tűnt fel neki már előbb. SIEGFRIED: Válás és abortusz A depresszióval kapcsolatos oknyomozásban nem kell mindig figyelembe venni a gyermekkori családot. Gyakran kézenfekvő, hogy egy bizonyos esemény az ok, például egy abortusz vagy a partnerrel való szakítás. Siegfried azért jött el a szemináriumra, mert lehangoltnak érezte magát. - Hirtelen teljesen egyedül maradtam - fakadt ki a kurzus bemutatkozó körében. Négy gyermek apja: három fiúé és egy lányé. Tíz év házasság után elhagyta a felesége. - Nem értem, egész egyszerűen nem értem... - mondta látható felindultsággal. A családállításnál Siegfried a négy gyermeket anyjuk közelében helyezte el, magát pedig a családjától távolabb. A terapeuta felszólítására az asszony a férje felé fordult, és a szemébe nézett. - Engedj némán szabad folyást annak, ami a testedben történik - bátorította a terapeuta, miután észrevette, hogy nyugtalanul meg-megmozdul a keze. Siegfried felesége haragjában ökölbe szorította a kezét, mintha egyenesen neki akarna rontani, hogy elégtételt vegyen valamiért. A terapeuta a még kívülről szemlélődő valódi Siegfried felé fordult: - Ahogy kettőjükre nézel, van valami elképzelésed arról, hogy miért haragszik rád a feleséged? Siegfried lassan nemet intett a fejével: - A leghalványabb sejtelmem sincs róla. A terapeuta kitartott: - Valami történt a házasságotokban. Mi volt az? Siegfried elgondolkodott, majd elmondta, hogy a második gyermek után abortuszt végeztettek. Most az elhajtott gyerek helyett egy nő került az állításba, mert Siegfried feltételezése szerint inkább lányról lehetett

1 0 . DEPRESSZIÓ

109

szó, mint fiúról. A gyermek a szülei között térdelt, és felváltva nézte őket. Az anya rámosolygott, és a gyerek is szívesen nézett az anyjára, az apjára azonban nem. Siegfried elmesélte, hogy a külső körülmények miatt ő és a felesége egyező véleményen voltak a magzatelhajtást illetően. Miközben Siegfried beszélt, az asszony hevesen rázta a fejét. Ekkor a térdeplő gyermek anélkül, hogy kérdezték volna, megszólalt: - Hazudik! Hazudik! Bárcsak igent mondott volna rám! Ő nem akart engem! A terapeuta ránézett Siegfriedre, aki lehajtotta a fejét. Végül megilletődve mondta: - Igen, ez igaz. Rajtam múlt. Siegfried felesége láthatóan ellazította a kezét, amelyet egészen addig ökölbe szorított. Azért volt dühös, mert Siegfried lelki nyomást gyakorolt rá. Ekkor a terapeuta arra kérte Siegfriedet, hogy jöjjön, és képviselje magát a leképezésben. Felesége szemébe nézett, és könnyes szemmel így szólt hozzá: - Ne haragudj! Túl sokat kívántam tőled, túl sokat! Az asszony arca fokozatosan kisimult. Közben a négy gyerek közül az egyik felsóhajtott. Kiderült, hogy az anya és az elvetetett gyermek tökéletes összhangban van egymással. A nőknek igazuk van, amikor azt hangoztatják, hogy a méhük az övék, és a végső döntést ők akarják meghozni. Egy nő bármikor nemet mondhat. Ha egy nő mégis az abortuszt választja, nem mentegetőzhet a férfi által rá gyakorolt nyomással. Férjéhez hasonlóan neki is azt kell mondania a gyermekének: „Vállalom a bűnömet." Legalábbis a legtöbb családfelállításnál ez történik. Itt most más volt a helyzet. Az asszonyra gyakorolt nyomás eszközei szemmel láthatóan rendkívül kíméletlenek voltak. Ezen kívül a gyermek az anyjától lelkileg bizonyára már mindent megkapott, amire szüksége volt; már csak az apjára várt, aki ez esetben súlyos terhet viselt. Siegfriednek többször kellett próbálkoznia, hogy gyermeke szemébe tudjon nézni, és ne kapja el azonnal a tekintetét.

110

A TEST JELZÉSEI

Valahányszor a pillantása találkozott a gyerekével, felzokogott, és az egész teste rázkódni kezdett. Végül mégis képes volt állni a tekintetét, és egy kicsit nyugodtabb lett. Most már tudta vállalni a bűnét, és ezt szavakba is öntötte. Az elvetetett gyermek most már ugyanúgy mosolygott rá, mint korábban az anyjára. A gyerek fejével Siegfried hasához simult, és Siegfried mélyeket lélegzett. Felesége jóindulatúan és boldogan nézett rájuk. Aztán a házastársak ismét belenéztek egymás szemébe. Siegfried tanácstalanul pillantott a terapeutára. A terapeuta felszólítására a férfi azt mondta a nőnek: - Ez túl sok volt. Szép közös emlékeinket most magammal viszem a jövőbe. Maradunk gyermekeink szülei, és mindent meg fogunk tenni értük. Siegfriednek többször neki kellett rugaszkodnia, mire el tudta mondani ezeket a mondatokat, mert minden újabb próbálkozásnál fájdalom járta át, és nem állta felesége tekintetét. Amikor végre sikerrel járt, a négy gyerek és az asszony megkönnyebbülten néztek rá. Siegfried sírva karolta át feleségét, és átadta magát a fájdalomnak. Miután Siegfried befejezésül még biztosította a gyerekeket arról, hogy bár az anyjuknál maradhatnak, ő rendszeresen gondoskodni fog róluk, már mindenki jól érezte magát. CLAUDIO: A szülők titka Claudio gyermekkora óta depresszióban szenvedett, és időről időre az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatta. Felállítottuk az apát, az anyát és Claudiót. A szülők egymás szemébe néztek. Nem sokkal később az anya lába megroggyant, egyre ernyedtebb lett, mígnem leült, mert nagyon elgyengült. Az apa szeretettel nézett feleségére. Kis idő múlva mellé ereszkedett. Claudio megjelenítője teljesen elbizonytalanodott. Látszott rajta, hogy nem tudja hova tenni, ami a szüleivel történt. A terapeuta megkérdezte az igazi Claudiót, ő azonban nem tudott információt adni a látottakról. Miután ő maga állt be

1 0 . DEPRESSZIÓ

111

a leképezésbe, hamarosan az ő arcán is tükröződött az előbbi megjelenítő tanácstalansága és bizonytalansága. A terapeuta ebben a szituációban semmilyen késztetést nem érzett arra, hogy a szülők titkának nyomára bukkanjon. Végül odament Claudióhoz, és megfordította. Claudio felsóhajtott, és a terapeuta, anélkül hogy kommentárt fűzött volna hozzá, befejezte a családfelállítást. A szeminárium során a terapeuta még ennyit mondott: - Néha vannak olyan titkok, amelyeket meg kell őrizni, míg másokat fel kell fedni. Minden eset más, minden alkalommal újonnan kell beleélnünk magunkat a helyzetekbe. Nincsenek általános alapszabályok. Körülbelül kilenc hónappal a leképezés után Claudio beszámolt arról, hogy többé már nem foglalkoztatja az öngyilkosság gondolata. A depressziója ugyan még nem szűnt meg teljesen, de jelentősen mérséklődött.

112

11. Rák A rák témája örök tabunak számít. Annak ellenére, hogy a betegség fajtájától függően az életben maradás esélyei jók, a diagnózist sokan halálos ítéletnek fogják fel. Az érintettek aránya fokozatosan növekszik. Németországban például minden tizedik nő betegszik meg valamikor az élete folyamán mellrákban. A betegek gyakran kérdezik, hogy ugyan mi „rosszat" tettek, hogy így kell „bűnhődniük". Valójában azonban a betegség okai mélyebben vannak. Azon dimenziókat figyelembe véve, amelyek olyan súlyosabb betegségeket vonnak maguk után, mint például a skizofrénia vagy a rák, az „okoknak" legalább egy része a családfelállítás segítségével kideríthető. Mivel járult hozzá eddig a családfelállítás a betegség megértéséhez? A ráknál, akárcsak más, veszélyes betegségeknél, az érintett gyakran felelősnek érzi magát azokért a családtagokért, akikkel valami rossz történt. Ebből a mély kötődésből jön létre - mondja Hellinger kissé provokatívan - a „szentek társasága". Ezzel arra a vallásos elképzelésre céloz, miszerint az ember szenvedésével képes megváltani övéit a sajátjuktól. Például a rákbeteg gyerekek esetében rendszerint arról van szó, hogy kötődnek a családban valakinek a nehéz sorsához, és meg akarnak halni. További példaként meg kell említenem egy mellrákos aszszony esetét, akit megműtöttek, és a mai napig nem mutatott visszaesést. A gyermekkori család felállításakor a halott bátyjához kötődött legjobban. A báty fiatal éveiben a tuberkulózis egy agresszív formájában betegedett meg, és tisztázatlan körülmények között meghalt. A vele való együttérzésből az aszszony meg akart halni, és rákos lett. Az állításkor azt mondta a bátyjának, hogy az ő emlékére még kezdeni akar valamit az életével. Nem sokkal a családfelállítás után arról számolt be, hogy a rákövetkező időben úgy érezte magát, mintha felszabadult volna. Depressziója megszűnt, minden családtag-

1 1 . RÁK

113

gal megjavult a kapcsolata. Hasonló dinamikát találunk Nathalie esetében is. Burkhardt történetében viszont egy családi titokról van szó. Egyes pszichológiai szakkönyvek arról értekeznek, létezik-e olyan, hogy „rákos személyiség". A rákos betegek legtöbbjét pesszimista emberként írják le. Állítólag nincs elég önbizalmuk, és hajlamosak lemondani magukról; véleményüket titokban tartják, és nem vállalnak felelősséget igényeikért és érdekeikért. Sokszor bármit hagynának, hogy megtörténjen velük, csak hogy szeressék őket. Teljes mértékben figyelmen kívül hagyják saját határaikat. Sok rákos betegre, akivel találkoztam, illik ez a jellemzés, de távolról sem mindegyikre. A legtöbb szakíró egyetért abban is, hogy a rákos betegek nagyon sok keserűséget és gyűlöletet hordoznak magukban, amit sokszor észre sem vesznek. Óvatosan kell bánni az ilyen általánosításokkal, ugyanis legjobb esetben is csak a páciensek egy részénél bizonyulnak igaznak. Bert Hellinger is említette, hogy a rák gyakran a szülők gyűlöletével és agresszív elutasításával jár együtt. Egy rákbeteg asszonynak azt mondta Hellinger az egyik szemináriumon, hogy inkább menjen az angyalokhoz, semhogy meghajoljon a szülei előtt. A szemináriumon sok résztvevő felzúdult a terapeutának ezen a megnyilvánulásán, a kurzus után azonban az asszony mégiscsak hajlandó volt megtanulni, hogy meghajoljon az anyja előtt. Egy évvel később tünetmentes volt. Hellingertől függetlenül Anne Ancelin Schützenberger francia pszichológus is valami hasonlót talált ki. Azt tapasztalta, hogy a rákos betegek tele vannak dühvel és gyűlölettel, mert úgy érzik, rosszul bántak velük - főként a szüleik.18 Foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy valami még megillesse őket: érzelmi odafordulás, több elismerés, bocsánatkérés azért, hogy verték őket, és így tovább. Minden ilyen 18

Anne A. Schützenberger: The Ancestor Syndrome. London, New York, 1998.

114

A TEST JELZÉSEI

elvárás azonban természetesen irreális. Az ilyen gondolkodás révén az ember csak még inkább hozzáköti magát a szüleihez. Közben a megoldás egészen egyszerű, ugyanis egy megoldás csak akkor számít tényleg megoldásnak, ha az ember hajlandó levetni magáról a kényelmes áldozatszerepet. Az ember maga elé képzeli a szüleit, és azt mondja nekik: „Apu, én pontosan olyannak fogadlak el téged, amilyen vagy. Anyu, én pontosan olyannak fogadlak el téged, amilyen vagy. Gyermek- és fiatalkoromat olyannak fogadom el, amilyen volt. Köszönök mindent, amit adtatok nekem. Mindebből valami jót fogok csinálni." Az érett felnőtt így viselkedik, aki megtanulta, hogy maga mögött kell hagynia beteljesületlenül maradt gyermekkori vágyait. A szülők megvetése és a rák összefüggésének példájaként álljon itt Gundula története. Tapasztalatom szerint sok rákbeteg erősen hajlamos az elkerülő magatartásra. A készség, hogy felelősséget vállaljunk önmagukért, sokakban igen csekély mértékű. Egyszer egy nő jött el a rendelőmbe, akinek csontrákja volt, és a csoportos családfelállítás felől érdeklődött. Habár testileg jó kondícióban volt, miután megadtam a megfelelő információt, megkérdezte: - Eljöhetne a felnőtt fiam a csoportba, hogy felállítsa helyettem a rákot? A meglepetéstől nem találtam szavakat. Az asszony ezen kívül eléggé elbizonytalanodott, mert én, a terapeuta már az első beszélgetésünk alkalmával feladatokat végeztem, „dolgoztam", nem vesztegettem az időt. Láthatóan idegesen megkérdezte: - Muszáj ezzel foglalkoznunk? Nem beszélgethetnénk csak úgy, fesztelenül egymással? Gondolhatják, hogy a terapeuta soha többé nem látta viszont ezt az asszonyt. Az volt a szándéka, hogy a saját felelősségét másra hárítsa. Ilyesmiben a terapeutának nem szabad részt vennie. Ahogy már szó volt róla, a tisztelet hiánya nem mindig a szülőre vonatkozik. A rákkal kapcsolatban a párkapcsolat szint-

1 1 . RÁK

115

jén olykor a partner sem adja meg a tiszteletet. Ordnungen der Liebe19 című könyvében Hellinger elmeséli egy mellrákban megbetegedett asszony történetét, aki lenézte a férfiakat - korábbi és jelenlegi partnerét is. Bizonyos esetekben mintha a mellrák egy vezeklési forma lenne azért az igazságtalanságért, amit egy nő a férfiak ellen elkövetett. Akár a depressziónál és a szorongásnál, a ráknál sem szabad elfelejteni, hogy a súlyos traumák közrejátszhatnak a betegség megjelenésében. Az olyan meghatározó traumatikus élmények, mint a kínzás, a fogság és hasonlók, fontos szerepet játszhatnak a rák kialakulásának hátterében. Egészen bizonyos az is, hogy mi, terapeuták még csak a folyamat elején járunk a rák összetett jelenségének megértésében. A következő példák talán néhány újabb mozaikdarabkával szolgálhatnak. NATHALIE (mellrák): Anyja meghalt szülés közben Nathalienak mellrákja van. Mivel nincsenek áttétek, jók az orvosi prognózisok. Csoportosan felállítottuk a betegséget és őt magát. A rák megjelenítőjéül Nathalie egy nőt választott. Hamar kiderült, hogy ők ketten mennyire kedvelik egymást. Nathalie korábban említette, hogy az édesanyja meghalt, amikor ő született. A terapeuta választott egy megjelenítőt az anyának, és felállította. Anya és lánya most ugyanolyan szeretettel néztek egymás szemébe, mint előzőleg a rák és Nathalie. Nathalie most a saját helyére került a felállítási képben. A terapeuta bátorította Nathalie-t, hogy fogja meg az anyja kezét, és mondja neki: ,Annyira hiányoztál!" Nathalie csak sírva tudta kimondani. Az édesanyja nagyon sokáig szorította magához. A terapeuta azt mondta neki: - Lélegezz nyugodtan és mélyen - sírás nélkül. Hagyd, hogy a légzésed útján édesanyád szeretete a szívedig jusson.

19

Bert Hellinger: Ordnungen der Liebe. Heidelberg, 1994.

116

A TEST JELZÉSEI

Egy idő múlva Nathalie kibontakozott édesanyja öleléséből. Ragyogott az arca, és anyja is boldog volt. Bert Hellinger számos felállításban bizonyította, hogy egy ilyen szituációban az alábbi mondat legtöbbször gyógyító hatással bír: „Mama, elfogadom tőled az életet, annak árán, amit fizettél, és annak árán is, amit én fizettem. Emlékedre valami jót hozok létre az ajándékba kapott életemben." Nathalie eleinte nehezen akarta kimondani ezeket a szavakat, de azt is látta, hogy édesanyja milyen sóváran tekint rá, és arra vár, hogy végre szóljon hozzá. Anyja csak a legjobbat akarta neki. Nathalie-nak semmi oka nem volt többé, hogy rossz lelkiismerettel éljen. Ugyanis azok, akiknek az édesanyja meghalt születésükkor, általában szintén meg szeretnének halni. Anyjuk „gyilkosának" érzik magukat, és ezért vezekelni akarnak. A gyerek nem meri elfogadni az életét, amiért anyja ekkora árat fizetett. Sokan azonban elfelejtik, hogy a gyerek is nagy árat fizetett, hiszen anya nélkül nőtt fel. Meg kell még említeni, hogy a rák megtestesítője teljesen visszahúzódott a terem egyik sarkába. Feleslegesnek érezte magát, amikor Nathalie-nak sikerült kimondania a megváltó mondatokat. Az állítás után Nathalie azt mondta: - Mindig nagyon szerettem a betegségemet. Most végre tudom, hogy miért! Nathalie példája világosan mutatja, hogy itt a rák lényeges aspektusa az a kívánság volt, hogy a nő az anyja halála miatt nem akarta elfogadni az életét. BURKHARDT (veserák): A családi titok Nemrég derült ki, hogy Burkhardt veserákban szenved. Mialatt a betegségéről beszélt, egyre komolyabb lett az arca. Választott egy megjelenítőt magának és egy másikat a betegségének. Úgy állította fel őket, hogy kisebb távolságban, egymás mögött álljanak. Burkhardt megjelenítője egy pontra szegezte a tekintetét maga előtt. A terapeuta észrevette, hogy

1 1 . RÁK

117

a betegség Burkhardton átnézve ugyanarra a pontra koncentrál a padlón. Megkérte Burkhardtot, hogy tegyen egy lépést balra, hogy a betegség zavartalanul nézhesse azt a pontot. A terapeuta kérdésére, hogy ki az a halott, aki ott fekszik, Burkhardt azt felelte, hogy nem tudja. A terapeuta kiválasztott egy férfit a csoportból, aki a halott megjelenítőjeként lefeküdt arra a bizonyos pontra. Majd Burkhardt szülei is csatlakoztak a képhez. Burkhardt most maga is bekerült az állításba, és a megjelenítője leült. Miután a teste láthatóan előremozdult kissé a halott felé, a terapeuta bátorította, hogy ne fogja vissza a mozgást. Burkhardt lassan egyre közelebb került a halotthoz, amíg végül mellette ült, és fogta a kezét. Burkhardt szülei eltérően reagáltak. Amíg az anyát megrázta az élmény, és ő is oda akart menni a halotthoz, addig az apa nyugodtan állva maradt. A betegség is megmozdult. Közeledni kezdett a földön fekvőhöz. Most az anya nyúlt a halott kezéért, amelyet előtte a fiú tartott, és egyedül fogta meg. A halott férfi most úgy nézett, mint egy gyermek, aki végre megtalálta az édesanyját. Fájdalom és szeretet kapcsolta öszsze őket. Az anya szeretettel simogatta meg. A betegség ezalatt hátulról előrelépett, és átkarolta az anyát és Burkhardtot. Kitartóan meredt a halottra. Burkhardt megfogta a halott másik kezét, aki azonban láthatóan ellenkezett, mert enyhén fuldokolni kezdett. Csak az anyát nézte; Burkhardt gondoskodására nem volt szüksége. Amikor a terapeuta azt mondta az anyának, hogy „Nézz a fiad szemébe", akkor az anya nem Burkhardtra tekintett, hanem a halottra! A terapeuta megismételte szavait, és rámutatott Burkhardtra. Az anya zavarba jött: - Vagy úgy! - mondta. Időközben az apa előrejött, és Burkhardt fejére tette a kezét. Burkhardt végre el tudta engedni a halott kezét. Az elengedett kezet most a betegség fogta meg, aki egy pillantást sem vetett Burkhardtra, hanem csak az anyát és a halottat nézte. Burkhardt most az apja felé fordult, aki szelíden arrébb húzta a történésektől. Néhány lépést tettek a terem másik

118

A TEST JELZÉSEI

vége felé. Egymásra mosolyogtak. Burkhardt a terapeuta kérésére ismét az anyja felé fordult, és azt mondta neki: - Szeretetben hagylak ott! Az anya örült e szavak hallatán, és bólintott. Burkhardt a betegségnek azt mondta: - Köszönöm - majd újra az apjához fordult. Mielőtt a terapeuta befejezte az állítást, még így szólt az apához: - Mondd azt a fiadnak: „Ne nézz hátra, csak mindig előre!" Az apa ezt határozottan utána mondta, Burkhardt pedig helyeslően és megkönnyebbülten bólogatott. A terapeuta figyelmeztette a csoportot, hogy ne beszélgessenek az állításról, és ne találgassanak. A lélek ugyanis tudja, hogy kiről van szó a halottat illetően. Ha Burkhardtnak ez fontos, a lelke elvezetheti azokhoz a sokatmondó információkhoz, amelyekre szüksége van. GUNDULA (mellrák és depresszió): Gyűlölte az anyját Gundula depresszióban szenvedett. Ez a betegség gyakran a szülők iránti gyűlölet eredménye. Gundula mélyen megvetette az anyját. Lelke mélyén arra várt, hogy az anyja majd bocsánatot kér tőle, amiért „gyermekkorában tönkretette". Gundula huszonöt éves volt, amikor mellrákban megbetegedett. A jobb mellét amputálták, áttétek még nem alakultak ki. A szemináriumon leképeztük a mellrákot és Gundulát. Nagyon hamar bebizonyosodott, hogy a betegségnek köze van az anyához. Gundula egyáltalán nem mert az anyja szemébe nézni. Az anyát megjelenítő nő kézmozdulattal jelezte, hogy egyre inkább felkavarodik a gyomra, minél tovább figyeli a lányát. A terapeuta biztatta, hogy kövesse belső ösztöneit, és adja át magát a mozgásoknak úgy, ahogy jönnek. Az anya egyet hátralépett, majd megfordult. Felsóhajtott, és érdeklődésemre a következőt mondta: - Ez a dolog a lányommal túl csúnya volt. Nem megy tovább!

1 1 . RÁK

119

A terapeuta kérésére az anya azt mondta Gundulának: - Túl csúnya dolog volt. Ezzel, mint anyát, elveszítettél engem. Miután ezeket elmondta, az anya megkönnyebbülten bólintott: - Bár végtelenül sajnálom, de hát ez az igazság. A Gundulát megjelenítő nő is megkönnyebbülést érzett: - Ez így helyes. Hazug dolog lenne odamenni hozzá. Már túl késő! Ezzel véget ért a leképezés. A terapeuta közben azt is látta, hogy az igazi Gundula milyen szenvtelenül viselkedett. Megkérdezte tőle, hogy érzi magát. Gundula bólogatott: - Tényleg így van. Azt kívántam, hogy anyám meghaljon. Később pedig, amikor felnőttem, sokszor meg is vertem. Gundula keménynek és zárkózottnak mutatkozott. A terapeuta azt remélte, hogy a lány a szeminárium további részében akár csak résnyire is, de feltárja szívét, és valami megmozdul. De semmi sem mozdult meg. Ilyen eseteknél sokszor megkérdezik, hogy: „Nem lehetett-e volna tenni még valamit?" Hol marad az előtörténet? így lehet-e ezt hagyni? Talán a családban „hagyomány", hogy a lányok elutasítják az anyjukat, sőt még tettlegesen is fellépnek velük szemben. Az ilyen „hagyományok" felfedése néha segít abban, hogy valaki legyőzze a megvetését. Természetesen a terapeuta is feltesz magának ilyen kérdéseket. Én azonban a belső észleléseimre is figyelek. Ebben az esetben arról volt szó, hogy elkerültem az aktuális cselekvést, hogy az adott leképezés a következő hetekben és hónapokban maximálisan kifejthesse hatását. Hogy esetleg mi mozdulhat még meg, és milyen irányban, azt senki sem tudta.

120

A TEST JELZÉSEI

VERONIKA (mellrák): „Elfogadom az életet, ameddig megadatik" Veronikának négy felnőtt gyermeke volt. Miután mellrákot diagnosztizáltak nála, alávetette magát egy operációnak, majd egy kemoterápiának. A közelmúltban felfedezett áttétek aggodalommal töltötték el. Négy szerepre választottunk megjelenítőket: a haláléra, az életére, a rákéra, valamint egy nőt Veronikáéra. A halál helyett Veronika egy nőt választott, az élet helyett pedig egy férfit. Veronika a halál és az élet közé állt. Mindkettő barátságosan mosolygott rá. A rák egy kicsit közelebb állt a halálhoz, mint az élethez. A terapeuta bevont még egy férfit a leképezésbe, aki a sors hatalmát testesítette meg. Pár perc csend után az élet tett néhány kézmozdulatot. Eleinte nem volt világos, hogy mire megy ki a játék, de aztán az élet támolyogni kezdett, majd a földre vetette magát. Közvetlenül az előtt, mielőtt az élet összeesett, Veronika megszemélyesítője így szólt: - Én hármójukkal játszom! Veronika, aki eddig feszülten, mégis bizakodóan figyelte kívülről a leképezést, sírni kezdett. Nem hitte volna, hogy ennyire komoly a helyzet! A sors így szólt: - Nem jól szólítottam meg Veronikát, mert nem veszi komolyan a betegségét. Veronika odament a sorshoz, mélyen meghajolt előtte, és azt mondta: - Én kicsi vagyok, te pedig nagy vagy. Megengedem, hogy kérdőre vonj. A sors megjelenítője most már ellazulhatott. Mivel a terapeuta semmiféle előismerettel nem rendelkezett a család történetéről, egy rövid kérdést intézett Veronikához, aki elmondta, hogy házasságon kívül született, és apját, aki egy másik nővel élt házasságban, sohasem ismerte. Amikor Veronika szülei is bekerültek a felállításba, fura dolog történt: az anya folyton az apa elé állt, hogy a lánya ne

1 1 . RÁK

121

láthassa, és ne vehesse fel vele a kapcsolatot. A terapeuta megkérte az anyát, hogy lépjen arrébb. Veronika könnyes szemmel, és anyja akarata ellenére most megölelhette az apját, akivel soha nem találkozhatott. Ezen a ponton Veronika bekerült a saját helyére a leképezésben. Sírva fakadt apja karjaiban, aki időközben meghalt, és akaratlanul tört ki belőle: - Ez annyira új nekem! Az anya végül mégis örült annak, hogy Veronika odament az apjához. Veronika azonban szomorú volt, mert mindez későn történt, és ezt tudtára is adta anyjának. De most már csak a jelen és a jövő számított. Az apa és gyermeke közti szeretet hatására az élet magához tért, és ösztönösen felállt: - Megint állhatok! - ragyogott az élet; és Veronika boldogan nézte, hogy az élet mellé áll, míg a halál az anyánál akar maradni. A sors a betegség mellett állt, és Veronikát nézte. Veronika így szólt a sorshoz és a betegséghez: - Elfogadom az életet, ameddig megadatik! A sors barátságosan nézett rá, és bólintott. Veronika most könnyek között szólította meg az életet: - Elfogadlak, ameddig megadatik! Miközben beszélt, apja hátulról a vállára tette a kezét. A terapeuta lemondott arról, hogy mindent érteni akarjon. Miután az oldás megtörténik, a megértést célzó, mélyreható kérdések csak árthatnak. Ez után az állítás után sok kérdés maradt tisztázatlanul a családi rendszerre vonatkozóan. De a „kíváncsiság" most nem lett volna helyénvaló. Néhány hónappal később levelet kaptam Veronikától, amelyben megírta, hogy a kemoterápia sikere csak rövid ideig tartott, mert nemrég újabb áttéteket találtak. A kurzust illetően arra a következtetésre jutott, hogy a leképezés még ma is sokat érő és hatékony. Azt a mondatot, hogy „Elfogadom az életet, ameddig megadatik!", főként olyankor idézi fel magában, amikor nem tud megbékélni a valószínűleg már csak igen rövid hátralévő életével. Ahogy írta, ez megint „talpra

122

A TEST JELZÉSEI

tudja állítani", és hálásabbá teszi. Az erő érzését, amelyet leképezés közben átélt, ma is bármikor „elő tudja hívni, és ezt még mindig nyereségként könyveli el". HÁROM LÁNYTESTVÉR: Gyógyító búcsú a rákbeteg anyától A három nővér azért jött el a szemináriumra, mert az édesanyjuk haldoklott. Elmondták, hogy csontrákban szenved, és annyira rosszul van, hogy az orvosok szerint már csak hetei vannak hátra. A gyerekeknek nagyon nehéz volt elengedni az anyjukat, s a leképezésben keresték békéjüket. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy évek óta folyamatosan heves konfliktusaik voltak a szüleikkel, amelyek most aztán még nagyobb teherként nehezedtek mindannyiukra. Korábbi tapasztalatom szerint abból kell kiindulni, hogy a beteg nem sokkal a leképezés után meg fog halni. Ha a felnőtt gyerekek a leképezésben el tudják engedni beteg apjukat vagy anyjukat, és biztosítani tudják arról, hogy már semmit sem várnak tőle, akkor a beteg sokszor röviddel a leképezés után nyugalomban meghal. A haldokló érzi, hogy a hozzátartozói végre elengedik, és szabadon el tud menni. Legalábbis nagyon gyakran tapasztaltam már, hogy a haldoklónak addig nincs bátorsága ezt megtenni, mert meg akarja kímélni hozzátartozóit az ezzel járó fájdalomtól. Ez a válasz arra is, hogy sok beteg a kórházban miért épp abban a pillanatban hal meg, amikor a hozzátartozói nincsenek bent a szobában. A családfelállításban egyértelművé vált, hogy a három testvér közül a középsőnek, Dagmarnak a legnehezebb beletörődni, hogy az édesanyja meg fog halni. Inkább ő ment volna el, csak hogy az anyja maradhasson. A nővérek tudomásomra hozták, hogy anyjuk mindössze hároméves volt, amikor elvesztette az édesapját a háborúban, és hogy anyjuk később elvetélt terhessége negyedik hónapjában. Amikor az anya apját is bevontuk az állításba, az anya egyszeriben jobban lett. Látni lehetett, hogy egész életében szeretettel kötődött hozzá. Dagmarnak meg kellett tapasztalnia, hogy anyja számára ő nem pótolhatja az apát.

1 1 . RÁK

123

A meg nem született gyermek is bekerült a leképezésbe. Mivel mind a hárman úgy érezték, hogy egy fiú hiányzik, választottunk egy férfit a csoportból. Ekkor már mind a három lány a saját szerepét játszotta a leképezésben. Megható volt először együtt látni a négy testvért. A szülők is megerősítették, hogy a halott gyermek odatartozik. A testvérek összekapaszkodtak, és szeretettel elbúcsúztak halálos beteg édesanyjuktól. Nagyapjukat is a szívükbe zárták, akit sohasem ismerhettek. Nagyapjukat nézve, nehéz szívvel elengedték édesanyjukat. De a nővérek halott fiútestvérükkel együtt csak azután tudtak apjuk köré gyűlni, miután egyenként búcsút vettek édesanyjuktól: „Még ha te most elmégy is, az irántad érzett szeretetet megőrzöm a szívemben." Ezek után az apa jó érzéssel tekintett rájuk. Tizenöt hónappal később kaptam egy e-mailt, amely arról tájékoztatott, hogyan alakult a leképezés folytatása. Az egyik testvér a következőt írta: „Két testvérem és én több mint égy éve voltunk nálad családfelállításon. Akkor azt mondtad, hogy egy idő elteltével mindig hálás vagy a visszajelzésért. Ezért írom ma ezt a levelet. Szó volt arról, hogy anyánk haldoklik, valamint anyánk elvetélt magzatáról, akit testvérünkként fogadtunk el. Anyánk él! Pedig harmadfokú plazmacitómát diagnosztizáltak nála. Állítólag már csak hetekig élhetett volna. Az orvosok csodát emlegetnek, mi pedig nagyon örülünk ennek a csodának, főleg azért, mert ez év májusa óta nem találtak nála rákos sejteket. Persze azon túl, hogy részt vettünk a családfelállításon, még sok mindent kipróbáltunk anyuval...20 Amikor már javulóban volt, Mama mindnyájunkat megölelt, sírt és azt mondta, hogy ez a családja nélkül soha nem sikerült volna. Mi, a három gyermek a családfelállítás óta sokkal világosabban láttuk a dolgokat, nem voltunk már

20

Természetgyógyászatot és spirituális módszereket.

124

A TEST JELZÉSEI

annyira gyámoltalanok, egyszerűen megerősödtünk. Mama tudta, hogy mit csinálunk a családfelállításon, de mi nem meséltük el, hogy pontosan mi is történik. így hatásosabban meg lehetett tartani az energiát, amelyen egy értelmező vizsgálgatás csak gyengített volna. A leképezés után szigorúan követtük a tanácsodat, és tartottuk a szánkat. Végül is egymás között mindent megbeszélhettünk, és ez így rendben volt. A szüleink mindketten érezték, hogy valami megváltozott, és a korábbi iszonyatos családi feszültség végre megszűnt..."

Háromnegyed évvel az előbbi írásos visszajelzés után, pontosan két évvel az állítás után, újra láttam a három nővér közül az egyiket. Az anyának még mindig nem volt semmilyen pozitív lelete. A legjobb egészségnek örvendett, és aktívan élt. A történet folytatása senkit sem lepett meg annyira, mint a terapeutát. Tapasztalatai birtokában egészen másra számított. Ismét bebizonyosodott, hogy teljesen nyitott annak a lehetősége, hogy mi történik egy leképezés után, és hogy menynyire erősen megváltoztathatja egy leképezés egy család szisztematikus mezejét, még azokét a családtagokét is, akik nem vettek részt a leképezésben.

125

12. Félelem, pánik, fóbia A csoportjaimban és az egyéni terápiákon egyaránt nagyon gyakran esik szó a szorongásról, ezért a téma ebben a könyvben is előkelő helyet foglal el. A félelem hozzátartozik az emberi léthez. Milyen lenne az ember élete, ha teljesen hiányoznának belőle a félelmek? Vitathatatlan, hogy fontos szerepet játszott az evolúcióban. Óvatossá tesz, és hozzájárul az élet fenntartásához. Normális körülmények között tehát a félelem nem valamilyen lelki betegség jele. Tapasztalatom szerint három alapvető oka lehet. A félelem első fajtája úgy jön létre, hogy a szülőkhöz, legtöbbször az anyához való kötődés kialakulásának folyamata megszakad. Ezt a témát az 5. fejezetben, a tüdőasztmával és az allergiával kapcsolatban már taglaltuk. Ha például egy újszülöttet orvosi kezelés miatt az első hónapokban egyedül hagynak egy klinikán, akkor később valószínűleg félni fog, ha valakihez közelednie kell. Minél szorosabbá válik egy emberi kapcsolat, annál erősebb lesz a félelem. A tudatalattiból felbukkan az elszigeteltség emléke, és az egyén az akkori érzésekkel és tünetekkel reagál, például gyűlölettel, haraggal, bánattal vagy lemondással. A lappangó emlékek fejfájásban, hasfájásban vagy feszültségben is kifejeződhetnek. A kötődés megszakadása miatt később nemritkán valamilyen problematikus beállítottság jön létre, amely például olyan elhatározásokban fogalmazódik meg, hogy „soha többé az életben nem fogok semmit sem kérni", „soha többé nem fogom kimutatni az érzéseimet" vagy „soha többé nem fogom magam gyengének mutatni". Még ha valaki életének első évében a nagynéninél vagy a nagymamánál nevelkedik is, az a szülőkhöz való kötődés megszakadását okozza, ami szorongást válthat ki. Ez a jelenség nemcsak a félelemben és az említett tünetekben mutatkozik meg, hanem az apával és az anyával való viselkedésben is. Az érintett általában arra törekszik, hogy ne

126

A TEST JELZÉSEI

legyen sok dolga azzal a szülőjével, aki felé a kötődés megszakadt. Gyakran még lenézően is beszél róla, megszakítja vele a kapcsolatot, és azt mondja, hogy alig érez valamit az apja vagy az anyja iránt. Ezzel a „nem-érzéssel" akarja megóvni magát a fájdalomtól, amelyet így persze csak elfojt magában. Ha az érintett kapcsolatba kerül a másik nemmel, legtöbbször félelem keríti hatalmába. Akinek gyermekkorában meghalt valamelyik szülője, vagy egy hosszú ideig tartó különélés miatt valamelyik szülőjét nélkülöznie kellett, abból szorongó felnőtt lesz. Gyermekként tulajdonképpen haragudott, de mivel szeretet kapcsolta a szüleihez, nem fejezte ki nyíltan a haragját, és a haragból szorongás lett. Terápiás munkával a tanácskérőt vissza lehet vinni a gyermekkorába, amíg elér ahhoz a korai eseményhez, amely miatt a kötődés megszakadt. Itt a terapeuta képviseli a szóban forgó szülőt, és átöleli az egyént, hogy a gyermekkori szeretet, amely haragba és egyéb érzelmekbe csapott át, ismét nyíltan, szeretet és sóvárgás formájában áramoljon az anyához vagy az apához. Bert Hellinger gyakran alkalmazta ezt az eljárást szemináriumain. Úttörőnek számít az ölelésterápia területén Jirina Prekop pszichológus. Több könyve is megjelent már, és munkája során ezt a terápiafajtát kombinálta a családfelállító munkával.21 A családfelállítás és az ölelésterápia egyesítését értékesnek tartom. Gyakran ajánlom én is bizonyos személyeknek, hogy keressenek fel a családleképezés után egy ölelésterapeutát. Az első félelemkategória okai közé tartozik az is, amikor valaki egy súlyos traumát él át. Szexuális erőszakon átesett vagy rossz bánásmódban részesített gyermekekben érthető módon erős félelem alakul ki. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik életük korai szakaszában tanúi voltak egy gyilkosságnak vagy valamilyen más szörnyű eseménynek. A felnőttek21

Pl. Jirina Prekop-Bert Hellinger: Wenn ihr wüsstet, wie ich euch liebe. München, 1998..

1 2 . FÉLELEM, PÁNIK, FÓBIA

127

ben, akik ilyen traumát élnek át, rendszerint szintén félelem alakul ki. Ilyen esetekben bevált a családfelállítás és az azt kísérő traumaterápia kombinációja. Egyszer egy Alf nevű férfi keresett meg telefonos rendelési időmben, aki állandó félelemképzeteiről beszélt. Éjjel-nappal folyton egy halott képét látta maga előtt, aki a földön feküdt. Még a saját barátnőjét is gyakran látta földön fekvő holttestként. Olyan képekkel is találkozott, ahol saját magát látta meghalni: látta a saját temetését, vagy ahogy a motorkerékpárjával nekiszáguld egy tehergépkocsinak, és holtan terül el az úttesten. Kérdésemre, hogy a földön fekvő halott képe emlékezteti-e valamire, Alf akadozva beszélni kezdett a nagyapjáról. Alf kilencévesen egyszer belépett nagyapja szobájába, és látta, hogy véresen fekszik az ágyában. Öngyilkos lett. Nyilvánvalóan ezek a traumatizáló képek kerítették Alfot fokozatosan a hatalmukba. A terapeuta telefonon keresztül traumaterápiát javasolt. Egy családfelállítást is ajánlott Alfnak, mert az a körülmény, hogy állandóan magát látta meghalni, szisztematikus kapcsolatra utalt a nagyapjával. Vélhetően az átélt képek nélkül is fennállt volna Alfnál egyfajta érdeklődés a halál iránt. Vagyis nála egyszerre volt jelen a családi viszonyrendszereket jellemző első és harmadik típusú félelem. A félelem második típusának előidézője valamilyen személyes vétség, amelyet ebben a könyvben több helyen elemeztem, ezért most mellőzném ennek részletes taglalását. Sok nőnél például abortusz után jelentkezik a félelem. Esetpéldaként a praxisomból ebben az összefüggésben Jolanda történetét emeltem ki. A félelem harmadik típusának oka valamelyik családtag traumája vagy nehéz sorsa, amely nem feltétlenül kapcsolódik személyes élményhez, mint az első kettőnél. A félelemnek ez a harmadik formája fordult elő pályafutásom alatt a leggyakrabban. Különösen a fóbiák és a pánikrohamok kezelhetők eredményesen, ha az ember felismeri, hogy a család rendsze-

128

A TEST JELZÉSEI

rében melyik esemény válthatott ki korábban félelmet. Egy fóbiás vagy félelemtől megszállt páciensnek azt mondani, hogy „ne tettesse magát", azért értelmetlen, mert a tünetei nem irracionálisak, hanem többnyire konkrét háttérrel rendelkeznek. Az alábbi esetpéldák, főként Mustafáé, szemléletesen mutatják, hogy még a „legőrültebb" félelem is minden, csak nem őrült: gyakran a szó szoros értelmében igaz, csak éppen egy vagy több generációval eltolódott. A családfelállítások nagyon hamar felfedik, hogy az egyén melyik családtaggal áll kapcsolatban, akinek valami rosszat kellett elszenvednie, vagy elkövetett valamit. A pánikállapotok, illetve pánikrohamok olyan családokban jelentkeznek, ahol a félelem szélsőséges méreteket ölt. Nem ritka a halálba torkolló erőszak vagy valamilyen hasonlóan extrém esemény. Egy asszony, akinek pánikrohamai voltak, lélekben ahhoz a nagyapjához kötődött, akit egy haláltáborban öltek meg. Egy másik asszony, aki szintén pánikrohamoktól szenvedett, azonosult a nagybátyjával, aki gyermekként éhen halt egy menekülttáborban. Megesik néha, hogy a félelem vagy a pánik nem a saját gyermekkori családból kerül át, hanem a partneréből. Ilyen esetpéldák kapcsolódnak Alexandrához és Valerie-hez, akiknél beszédfélelemről és pánikállapotokról volt szó. Róluk azonban nem ezen a helyen, hanem a 15. fejezetben („Helyettesítő szenvedés a párkapcsolatokban") olvashatnak. Ez a dinamika sűrűbben figyelhető meg, mint azt talán gondolnánk. Jóllehet a félelem és a pánikállapot határa sokszor összemosódik, ebben a fejezetben az esettörténetek közül az utolsó háromban - Mustafáéban, Caroláéban és Jeanéban - egyértelműen pánikrohamokról, illetve fóbiákról van szó. A fóbiák kényszerképzetek, amelyek bizonyos élethelyzetekkel vagy elképzelésekkel vannak összefüggésben. Az agorafóbiánál például az érintett nem mer áthaladni egy üres téren, míg a klausztrofóbiánál az egyedülléttől való félelemről van szó, főleg ha egy helyiségben kell egyedül maradni.

1 2 . FÉLELEM, PÁNIK, FÓBIA

129

A háttérben, akárcsak a pánikállapotoknál, itt is sokszor valamilyen súlyos baleset vagy a családban elkövetett vétség játszik szerepet. Egy nőnél, akinek a fóbiája a mozgólépcsőkkel függött össze, világossá vált, hogy milyen félelmet vett át a családtól: a nagyanyja kislányként megölte újszülött húgát. Ahogy tologatta a gyereket a gyerekkocsiban, egy lépcsőnél nem figyelt eléggé. A kocsi a csecsemővel együtt lezuhant a lépcsőn, és a gyerek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nemsokára meghalt. JOLANDA: Félelem és rosszullétek Az a mód, ahogyan valaki leírja a szimptómáját, gyakran segít a célhoz vezető nyomok megtalálásában. Persze a dolgok nem mindig olyan kézenfekvőek, mint a következő példában. Jolanda a csoport előtt elmondta, hogy tizenkét éve kínozzák félelmek, valamint az azokat kísérő rosszullétek, és ez igencsak megnehezíti a mindennapjait. - A rosszullétek hasonló jellegűek, mint a terhesség alatt - tette hozzá. A kérdésre, hogy hány terhessége volt eddig, Jolanda azt felelte, hogy van egy gyermeke, de volt három abortusza is. Választottunk megjelenítőt Jolandának, a rosszulléttel járó félelemnek és a három elhajtott gyereknek. A rosszullét megszemélyesítéséhez Jolanda egy nőt választott. A családfelállítás első jelenetében látszott, hogy a Jolandát megszemélyesítő nő a rosszullét/félelem mögé bújik, hogy ne kelljen ránéznie az előtte álló három elhajtott gyerekre. A terapeuta meghúzgálta kissé a rosszullétet/félelmet megjelenítő nő ruháját - aki látszatra mintha összenőtt volna Jolandával hogy lépjen egy kicsit arrébb, és tegye szabaddá az utat a gyerekek felé. Amikor már nem takarta el „védőfal" a gyerekek elől, Jolanda szeméből folyni kezdtek a könnyek. Nemcsak ő sírt, hanem a valódi Jolanda is, aki még a helyén ült. Ezen a ponton helyezkedett bele a saját szerepébe a leképezésben.

130

A TEST JELZÉSEI

Hosszú ideig tartott, amíg elfogadta elvetetett gyerekeit. Megvallotta bűnét, amit ellenük elkövetett, és elmondta nekik azt is, hogy az emlékükre valami értékeset fog létrehozni az életében. Végül minden jóra fordult. A rosszullét/félelem érzetét megjelenítő nő a folyamat során lassanként egyre távolabb ment. - Már nincs rám szükséged, csak emlékeztetni akartalak a gyerekeidre - mondta búcsúzóul Jolandának. Az ilyen sok abortusz miatt azonban mindig marad valami nyomasztó az ember egész életében. STEFAN: Félelem és folyamatosan váltakozó betegségek Stefan édesanyja magával hozta tizennyolc éves fiát egy előadásra, amelynek témája a családfelállítás volt. Azt javasolta neki, hogy csatlakozzon egy leképező csoporthoz. Stefan öszszeszedte a bátorságát, és jelentkezett is. A résztvevők előtt Stefan beszámolt nagyon hosszú ideje fennálló problémáiról. Leginkább a félelmeitől szenvedett. A szemináriumon történt leképezésen felállítottuk apját, anyját, két húgát és Stefant, a legidősebb gyereket. A gyerekek a földre szegezték tekintetüket. Mint már többször említettem, a megjelenítők ilyenkor általában egy sírt néznek. Érdeklődésemre, hogy vajon kiről lehet szó, Stefan elmondta, hogy anyja az ötödik terhességi hónapban halott gyermeket szült. Amikor bevontuk a családfelállításba az elvetélt magzatot is, a gyerekek azonnal felemelték a fejüket. Mindnyájan a halott gyerekre néztek. Legjobban azonban Stefan kötődött halott fiútestvéréhez.22 Végre megmozdultak az addig dermedtnek tűnő szülők is. Meghatódva ismerték el halott gyermeküket gyermeküknek. Élő gyerekeiket biztosították arról, hogy négyen, és nem hárman vannak. Stefan is odament a halotthoz, aki sorrendben a második gyerek volt. Sírva mondta a következőt:

22

Stefan egy férfit választott erre a szerepre.

1 2 . FÉLELEM, PÁNIK, FÓBIA

131

- Végre látlak téged. Szívesen megismerkedtem volna veled. Most már összetartozunk. Fivérek vagyunk. Stefannak és az édesapjának is volt még egy tisztázni való ügye. A fiú így szólt az apjához: - Sajnálom, hogy annyira megvetettelek. Néhány hónappal a leképezés után Stefan édesanyja egy egészen más kéréssel jelentkezett családfelállításra. Elmondta, hogy Stefan a legutóbbi leképezés óta nagyon megváltozott. Nemcsak a félelme, hanem a tünetei is elmúltak.23 HELGA: Félelem a terhességtől Helga témája a leképező csoport felé az édesanyjával való kapcsolata volt: - Mindig is valamiféle bizalmatlanság volt köztünk. Nekem ez nagyon fáj. Nem tudok olyan őszinte lenni hozzá, amilyen szeretnék. Helga kiválasztott a csoportból egy nőt maga helyett, és egy másikat az anyja helyett. Az anya kisvártatva remegni kezdett, és a földre szegezte tekintetét. A terapeutának az volt a benyomása, mintha egy gyermekre nézne, és tudakozódott Helgánál. Helga elmondta, hogy édesanyja őelőtte egy másik gyermekkel is terhes volt. A kicsi meghalt, és majdnem az anya is életét vesztette. Helga kiválasztott egy nőt a csoportból, aki a terapeuta felszólítására lefeküdt az anya elé a földre. Az anya zavarba jött: egyrészt vonzódott a gyerekhez, másrészt távol akart lenni tőle. Helga hirtelen összerezzent. Szeretettel nézett testvérére, és letérdelt mellé. Aztán lefeküdt mellé. Az anya is lefeküdt a halott gyerek mellé. Most először mert a gyerek szemébe nézni. Lassanként enyhült a fájdalma, és szívébe fogadta gyermekét.

23

Ezt az esetet kissé átdolgozott formában a Wenn Liebe alléin den Kindem nicht hilft című könyvemből vettem át.

132

A TEST JELZÉSEI

Helga, aki ezen a ponton vette magára a saját szerepét, szintén a halott gyerek felé fordult. Amikor nővére szemébe nézett, sírni kezdett: - Végre van egy testvérem. Most már nem vagyok egyedül. A két testvér hosszasan ölelte egymást. A terapeuta megkérte a három földön fekvőt, hogy álljanak fel. Felszólított egy nőt a csoportból, hogy vegye fel a sors szerepét. Ez a nő közeledni akart az anyához, de az anya elmenekült előle, mintha az ellensége lett volna. Miután egy darabig nézte ezt a fogócskát, a terápiavezető arra kérte az anyát, hogy egyszerűen álljon meg, és állja a sors pillantását. Nem sokkal később az anya szemében könnyek jelentek meg, és észrevétlenül lejjebb hajtotta a fejét. A terapeuta egy kézmozdulattal jelezte, hogy hajoljon meg a sors előtt. A meghajlás után a sors rámosolygott az anyára. Az anya elérzékenyülve így szólt hozzá: - Köszönöm! Ezen a ponton a terapeuta megkérdezte Helgától, hogy párkapcsolatban él-e, illetve fél-e attól, hogy teherbe esik. Helga elmondta, hogy a barátjával él, és pánikszerűen fél a teherbeesésétől: - A gondolat, hogy teherbe eshetek, olyan, mintha mindjárt meg kellene halnom. Rettenetesen félek tőle. Megkértem Helgát, hogy nézzen az anyja szemébe. Ezt mondta az anyjának: - Borzasztóan félek attól, hogy anya leszek, aztán pedig meghalok. Helga sírt, és hagyta, hogy édesanyja magához ölelje. Ezután az anyja így szólt hozzá: - Én nem haltam meg. Élek! Helga arcvonásai kisimultak. A terapeuta tanácsára azt mondta az anyjának: - A segítségeddel úrrá leszek a terhességtől való félelmemen. Helga is észrevette azonban, hogy a mondatában nem volt elég energia. Második nekifutásra ezt mondta: - Hozzá fogok szokni a gondolathoz, hogy jól is végződhet!

1 2 . FÉLELEM, PÁNIK, FÓBIA

133

Helga elmosolyodott. Ez a mondat jobban hangzott, mint az előző. Végezetül a terapeuta rátért Helga eredeti kérdésére. Azt kérdezte az anyától, hogy van-e valamilyen probléma közte és a lánya között. Az anya a fejét rázta. Ezután Helgát is megkérdezte, hogyan érzi most magát az édesanyjával, és van-e még valami tennivaló. Helga elmosolyodott: - Minden rendben van anyuval! REBEKKA: Fél, hogy valakit elgázol a közúti forgalomban Minden szemináriumon van olyan résztvevő, aki a kisugárzásával azonnal kitűnik. Ilyen volt Rebekka is. Hosszú, fekete haja, és nagyon kemény, férfias megjelenése volt. Szemében mintha kétségbeesés tükröződött volna. Az ő leképezése volt a kurzuson az utolsó. A terapeuta megfigyelte, hogy Rebekkát szinte kizárólag elkövetői szerepre választották ki, például gyermekgyilkosnak vagy háborús bűnösnek. Amikor Rebekka leült a terapeuta mellé, a terapeuta nem tette fel neki a szokásos kérdést, hogy miről van szó. Az volt az érzése, mintha szélsőségesen agresszív erő áradna a lány szemébőL Az első szeminárium óta, ahol először mindenki bemutatkozott, tudta, hogy Rebekka nemrég egy másik terapeutánál leképezte felnőttkori családját. Ez alkalommal a gyermekkori családját állítottuk föl: Rebekkát, a lány testvérét, az édesapját és az édesanyját. Az apán kívül minden családtag lefelé nézett. Mintha mindnyájukra ólomsúly nehezedett volna. Az anya hirtelen megrázkódott, és hátrálni kezdett. A szemináriumi terem falának vetette hátát, és páni félelemmel a földre szegezte tekintetét. Ezzel egy időben Rebekka testvére is remegni kezdett, majd lerogyott a földre, és elterült. A Rebekkát megjelenítő nő uralkodott magán, és olyan haragosan nézett, mint általában az igazi Rebekka szokott a szemináriumon. A terapeuta megkérdezte, hogy mi történt az anyja családjában. Rebekka beszélt anyja egyik fivéréről, akit gyermekko-

134

A TEST JELZÉSEI

rában egy autó halálra gázolt. A terápiavezető választott egy férfit a publikumból a halott nagybácsi helyett, és egy másikat az autóvezető helyett. A nagybácsi azt az utasítást kapta, hogy feküdjön le a földre, miközben az autóvezető kissé távolabb állt mellette. Az utóbbi egy kis idő múlva megrázta a fejét. - Mi a baj? - kérdezte a terapeuta. - Nem vagyok bűnös, nincs semmi közöm ehhez a gyerekhez - felelte az autóvezető. A tettesek képviselői gyakran reagálnak úgy, mintha tettük következményei nem rájuk tartoznának. A terapeuta Rebekka felé fordult, és azt kérdezte tőle, hogy elítélték-e a férfit jogerősen. Rebekka igennel válaszolt: - Igen, elítélték. Nagyon részeg volt! A terapeuta utasította az autóvezetőt, hogy mondja azt a gyereknek: - Nagyon részeg voltam, és halálra gázoltalak az autómmal. Az autóvezető belekezdett a mondatba, de alig tudta befejezni, mert hirtelen zokogásban tört ki. Lerogyott a földön fekvő gyerekhez. A terapeuta biztatta, hogy feküdjön le mellé, de a folyamat elakadt. Az autóvezető nem mert ránézni a gyerekre. Ekkor az anya felvette a kapcsolatot a fivérével. Egy idő múlva sírva ölelték meg egymást. Aztán megmutatta a testvérének a férjét és két gyermekét. A következő jelenetben a terapeuta kezdeményezésére megfogta a gyerekek kezét, hogy hajoljanak meg a nagybátyjuk előtt. Ez nagyon megható volt. Az anya áldást kért a gyermekeire, és a nagybácsi részvéttel nézett rájuk. Ám ezután az anyának az autóvezető előtt is meg kellett hajolnia a gyerekekkel, és az történt, amire számítani lehetett: az anya és a gyerekek meghajoltak az autóvezető előtt, aki felsóhajtott a megkönnyebbüléstől, Rebekka azonban mereven állt, és vonakodott. A terapeuta Rebekkához fordult, aki még mindig a helyén ült: - Nem félsz néha attól, hogy halálra gázolsz valakit az autóddal?

1 2 . FÉLELEM, PÁNIK, FÓBIA

135

Egy másodperc sem telt el, Rebekka máris válaszolt: - De igen, mindig! Legutóbb ez majdnem meg is történt. Hárman ültünk az autóban, és én elaludtam. Csak a csoda mentett meg attól, hogy valami történjen! - Pontosan! - mondta a terapeuta. - És ez valóban bármikor megtörténhet. Amíg nem hajolsz meg ez előtt a férfi előtt, addig elkövetőnek érzed magad! Mialatt a terapeuta beszélt, a nagybácsi felsóhajtott. Erősen nyomasztotta, hogy Rebekka nem tudott meghajolni az autóvezető előtt. A terapeuta most arra kérte Rebekkát, hogy vegye fel a saját szerepét. Amikor bele kellett volna kezdenie a mondatba, amelynél az őt megjelenítő nő kudarcot vallott, az egész teste reszketni kezdett. - Nézz mélyen a szemébe - bátorította a terapeuta. Rebekka hirtelen egyszerűen hátat fordított neki. A terapeuta egy kis időre elgondolkodott, hogy mi legyen a következő lépés. Amikor ránézett a nagybácsira és az autóvezetőre, látta, hogy feszülten várakoznak. A terapeuta megkérte Rebekka megszemélyesítőjét, hogy álljon vissza a leképezésbe Rebekka helyett. - Most ne fordítsd el a fejed! Nézz egyenesen ide! - szólt az igazi Rebekkához, aki visszaült a helyére. Rebekka bólintott. A Rebekkát megjelenítő nő felszólítást kapott, hogy szó nélkül újból menjen oda az autóvezetőhöz. Egy ideig nem történt semmi, de aztán Rebekka felsőteste megrándult. Látszott rajta, hogy kész a meghajlásra. A terapeuta támogatóan megérintette Rebekka hátát, mire ő mélyen meghajolt a férfi előtt, aki ismét sírni kezdett. Rebekka felegyenesedett, és így szólt a férfihoz: - Nem vádollak. Tiszteletben tartom, hogy a sors a szolgálatába állított téged. Ezzel megtört a jég: most már az autóvezető képes volt egészen a gyerek felé fordulni, és végre megvallani bűnét. Kis idő múlva megfogta a kezét, és azt mondta neki: - Részeg voltam. Vállalom tettem következményét, bármi legyen is az.

136

A TEST JELZÉSEI

A nagybácsi csak bólintott. Láthatóan nemcsak ő, hanem az autóvezető is megnyugodott. Mindketten behunyták a szemüket. A záró képben a gyerekek valamivel közelebb álltak az apjukhoz, mint az anyjukhoz. Mindenki jól volt. Az induló képre nehezedő ólomsúly immár teljesen eltűnt. A terapeuta még elmagyarázta a csoportnak, hogy olykor jobb hagyni, hogy a fontos dolgokat a képviselő hajtsa végre, ugyanis elfogulatlanabb, és könnyebben átadja magát az eseményeknek, mint a valós személy. Az igazi Rebekkának a szeminárium alatt először lágyult el a tekintete. Minden agressziója, férfiassága és keménysége elszállt. Amikor a képviselő visszaült a székére, többször elismételte elérzékenyülve mindenkinek, aki szerepelt: - Végre, végre szembenézhettem a sötétséggel, amely gyerekkorom óta kísért. ALBRECHT: Félelem a nyilvánosságtól és a szóbeli szerepléstől Albrecht extrém módon félt a nyilvánosság előtti szerepléstől, és attól, hogy majd nem találja a megfelelő szavakat. Amikor a családjáról beszélgettünk, kiderült, hogy a szülei folyton szemrehányást tesznek neki azért, hogy miatta kellett összeházasodniuk. Az apa evangélikus, az anya katolikus volt. Az anya már a hetedik hónapban világra hozta a babát. A hasa nem nőtt meg, így mások előtt titokban tarthatta terhességét. Ám egy gyereket nem rejthet el az ember tartósan a szülei elől. Az anya szülei megrémültek unokájuk születésekor, és eleinte ellenezték a házasságot. Az anya kényszerítve érezte magát, hogy a gyermeket továbbra is eldugja a nyilvánosság elől. Egy teljes évig rejtegette! Albrecht anyja majd belepusztult a szégyenbe, és mindig csak az járt a fejében, hogy mit gondolnak róla „mások". Egy ilyen helyzetben nem törvényszerű-e, hogy a gyermek, akit egy ilyen anya a világra hozott, fiatal- és felnőttkorában

1 2 . FÉLELEM, PÁNIK, FÓBIA

137

extrém módon fél a nyilvánosságtól, és sohasem találja a „helyes szavakat"? Albrecht leképezte a családját egy másik terapeuta segítségével, és egy beszélgetés során beszámolt a történtekről. Az anya a leképezésben imamalom-szerűen mindig ugyanazt a mondatot ismételgette: „Mit gondolnak rólam mások?" Ilyenkor a megoldás - mint itt is - abban áll, hogy az egyén tiszteli szülei és nagyszülei félelmeit, neki mégis van bátorsága félelem nélkül élni. Ily módon ugyanis a családtagok aggodalmai nem voltak hiábavalóak! IRIS: Évek óta fél vezetni az autópályán Hogy hogyan lehet a szorongás ellen elmesélni egy történetet, és ennek milyen következményei lehetnek, az kiderül Iris példájából. Telefonon vette föl velem a kapcsolatot. Időpontot akart kérni, hogy eljöhessen a rendelésemre. Elmondta, hogy a hozzám vezető háromszáz kilométert sajnos csak az országúton tudja megtenni, és ehhez majdnem egy egész napra van szüksége. Ezzel szemben az autópályán ez csupán három órát venne igénybe. Viszont mihelyt felmegy az autópályára, pánikroham lesz úrrá rajta... Akkoriban még csak egy éve foglalkoztam pszichoterápiával, és kedvelt szokásom volt, hogy rövid történeteket meséltem a klienseimnek, ahogyan Milton Erickson hipnoterapeuta tette. A történet, amelyet Irisnek elmondtam a telefonban, így hangzott: „El tudom képzelni, milyen gondolatok járnak most az Ön fejében. Nemrég volt egy női kliensem, aki ugyanarról számolt be, mint Ön. Sőt, mi több, ő már nyolc éve nem járt autópályán. Mígnem egy szép napon egy olyan hosszú útra kellett indulnia, hogy rémületében előre elképzelte, mennyi időt fog tölteni utazással. Azt gondolta magában: »Teszek egy rövid próbát: ismerek a közelben egy autópálya-felhaj tót, amelytől két kilométerrel arrébb van a következő lehajtási lehetőség. Egyszerűen felhajtok a sztrádára. Ha elfog a remegés, és kiver

138

A TEST JELZÉSEI

a veríték, akkor lassan elmegyek a leállósávban két kilométert a következő lejáróig, és visszakanyarodom az országútra...« Valóban egybevágott minden. A nő nyolc év után ismét felhajtott az autópályára. Legnagyobb meglepetésére teljesen higgadt maradt, és egyszerűen továbbhajtott a kijáratnál. Tudta, hogy a következő lejáró öt kilométerre van... És tényleg, aránylag nyugodtan képes volt megtenni egy igen hosszú távot. Hiszen tisztában volt vele, hogy rövid szakaszonként mindig van egy újabb kijárat az autópályáról."

Magam elé képzeltem Irist, ahogy tátott szájjal áll a vonal másik végén. - Aha - mondta félénken. - Igazán bámulatos, de ez nálam biztos, hogy nem működne. Ebből arra lehetett következtetni, hogy az előbbi történet nem tett rá különösebb hatást: - Elmegyek önhöz, és a hosszabbik utat választom. Aztán ott, helyben eltöltőm az éjszakát, reggel pedig indulok haza. Ennyit megér nekem! Iris két héttel később jött el a lehető legkésőbbi rendelési időpontra, amit az adott napon választani lehetett: ragyogott, amikor kezet fogtunk. - Képzelje, idefelé az egész utat az autópályán tettem meg! Egyszerűen kipróbáltam - és működött! A terapeuta szándéka megvalósult: az egésznek az volt az értelme, hogy Iris impulzust kapott: „Ha ezt egy nő nyolc év után egy napon gond nélkül megtette, akkor talán nekem is sikerülhet!" A hipnoterápiás képzésen azt tanultam, hogy a hozzám fordulónak a siker érdekében mesélhetek olyan történeteket, amelyekkel a tudatalattijában elültethetem azt az impulzust, amely megmarad benne. Az imént elmesélt találkozás néhány hónappal Iris telefonhívása előtt valóban megtörtént. Egyenesen kínálta magát, hogy felhasználjam a történetet.

1 2 . FÉLELEM, PÁNIK, FÓBIA

139

MUSTAFA (fóbia): A falu határának a foglya A tizenhét éves Mustafa a fóbia egy olyan változatában szenvedett, amely a fiatalokra különösen veszélyes: nem merte elhagyni a faluját (egy nagyváros elővárosát) anélkül, hogy pánikszerű rohamok törtek volna rá. Azon kívül azt sem viselte el, ha bármi is korlátozta a mozgásterét. - A legrosszabb, ha sorban kell állnom, vagy be kell szállnom egy liftbe - még az is, ha valahol egy mentőautót látok mondta Mustafa. Már évek óta tartott ez a dolog. Sem a közeli város diszkójába, sem vásárolni nem tudott elmenni, a nyaralásról már nem is beszélve. Ez a betegség teljes szociális elszigetelődéshez vezethetett volna - ha az iskolában mindenki előre örül a közelgő osztálykirándulásnak, és csak neki, a „bolondnak" kell otthon maradnia, akkor hamar kiközösíthetik. Mustafa Németországban született török származású, a betegségével járó nehézségek ellenére vidám ember. Elmondta, hogy a tortúra öt évvel ezelőtt kezdődött, és kezdetben egy évig pszichofarmakonokat kellett szednie. Remekül értett hozzá, hogy a „mániáit" (Mustafa ezt a szót használta) tréfával üsse el, vagy ártalmatlannak tüntesse fel. Egyedül nagy szenvedélye, a futball nem engedte teljesen elmerülni bajában: - Ilyenkor teljesen normális vagyok - mondta mosolyogva. Először kapott tőlem egy nagy dicséretet: - Hogyan sikerült eljönnöd a rendelőmbe, ráadásul a szüleid nélkül? Ez hihetetlen! Mustafa megvakarta a füle tövét: - Ön nem lakik messze tőlem; de azért nem volt egészen egyszerű. Egész idő alatt lefelé néztem, koncentráltam, és azt mondogattam magamban: „Most oda fogsz menni. Neked most oda kell menned. Nincs ellenvetés!" Beszélgettünk arról is, hogy mi a célja Mustafának a terápiával:

140

A TEST JELZÉSEI

- Sok év után fel akarok ülni egy mopedre, és eljutni vele Hemingshausen24 határain kívülre. Aztán mindenfelé akarok még majd menni, ahová kedvem tartja - végre! - Figyelj csak, egyszer tehetnénk az autómmal egy kiruccanást, csak addig a... Mustafa nagyra nyitotta a szemét, és elhárítón emelte fel a kezét: - Ha azt akarja, hogy visszajöjjek, akkor soha többet ne mondjon ilyet, soha többé! Mustafa hangja félénk és fenyegető volt egyszerre. Teljesen összezavarodott. A terapeuta már rég észrevette, hogy nem kellett volna ezt a javaslatot tennie. - Korábban egy másik terapeuta is valami ilyesmit javasolt! Soha többé nem látott! Ez nem megy... egyszerűen nem megy. Hiszen emiatt vagyok itt! Bólintottam, és megígértem, hogy többé nem próbálkozom ezzel. A következő ülésig házi feladatot adtam Mustafának: rajzoljon egy családfát, és kérdezze ki a szüleit az összes fontos sorscsapásról, ami a családjukban történt. Alighogy ezt kimondtam, Mustafa remegni kezdett. - Hiszen te remegsz - mondtam neki. - A családunkban szabadságharcosok is voltak - Mustafa elakadt. - A következő ülésen majd mesélek erről! A következő ülésen Mustafa elmesélte, hogy az utolsó pillanatig küzdött magával, hogy eljöjjön-e: - Az egész testem remeg, ha a szabadságharcosokra gondolok. Nagyon kellemetlen volt beszélgetni róluk a szüleimmel. Alig bírtam ki. Megnyugtattam, és elmagyaráztam neki, hogy valamenynyien kapcsolatban vagyunk minden rosszal, ami korábban a család kapcsolatrendszerében történt. Beszéltem neki a családállításról is, és arról, hogyan lehet súlyos problémákra is megoldást találni segítségével. Mustafa beszámolt apai

24

A helységnevet megváltoztattuk.

1 2 . FÉLELEM, PÁNIK, FÓBIA

141

nagyapja fivéréről, akit a görög-török háborúban belevetettek egy kútaknába, ahol aztán elevenen elégették. A helyiség atmoszférájában mintha azonnal elektromosság terjedt volna szét. Egyértelműen érezhető volt, hogy Mustafa a lényegről beszél. Azt mondtam neki: - Egy ilyen akna elképesztően szűk, ezért a félelem és a pánik ellenére a nagyapád testvére nem tudott kimászni. Meghalt. Ugyanezt érzed te is a felvonóban és minden szűk helyen. Mustafa sírfa fakadt: - Miért kísért ez engem még mindig? Elképesztően régen volt az egész. Nem is ismertem! - Nem érzed, hogy szeretettel kötődsz hozzá? A terapeuta elővette a színes papírlapokat, amelyeket az egyéni terápiáknál a leképezéshez használt. Az ezután következő felállításban Mustafának sikerült képzeletben meghajolnia apjával és nagyapjával együtt a halott rokon előtt. A terapeuta megkérte, hogy mondja: ,A te örömödre most magam mögött hagyom a szűkösséget, hogy a szenvedésed értelmet nyerjen." Mustafa elakadt az utolsó mondatnál. Tétovázott, úgy érezte, hogy még nem megy neki. Mégis, amikor elbúcsúzott, látszott rajta, hogy az ülés eredménye felkavarta. A következő beszélgetésen Mustafa elmondta, hogy egy egész napig teljesen jól volt. A szűkösség érzete teljesen megszűnt, de utána sajnos minden megint minden visszatért a régi kerékvágásba. A terapeuta elhatározta, hogy egyelőre nem folytatja a családfelállítást, hanem a hipnoterápia módszerét alkalmazza. Csak az az után következő ülésen használtuk újra a papírlapokat. Közben megkértem, hogy hunyja be a szemét, és képzelje el, hogy megfogja az édesapja, a nagyapja és a halott rokon kezét, és bemutatja nekik az életét. Ebben annak is jelentősége van, hogy Németország csak a második hazája, ugyanis a lelke mélyén a hazája Törökország.

142

A TEST JELZÉSEI

A terápia végén elárultam Mustafának egy titkot: - Ha nagyapád fivérét a szívedbe fogadod, akkor mindenhová elmehetsz és utazhatsz, ahová csak akarsz! A búcsúzásnál Mustafa hitetlenkedve nézett rám. A terapeutának kellemetlen érzése lett, elgondolkodott, nem tett-e valamit rosszul, és hogyan fogja folytatni az életét Mustafa a terápia után. Körülbelül három hónap elteltével Mustafa először ment a mopedjével messzebbre a körzete határainál. A telefonban büszkén mondta, hogy először egyáltalán nem vette észre, hogy elhagyta a környezetét. Aztán az élete hamar normalizálódott. Kétségtelen, hogy idő kellett ahhoz, hogy az oldási kép hatással lehessen rá. Kiegészítésül szeretném megjegyezni, hogy a Mustafával való munka kilenc évvel ezelőtt történt. A családleképezés mai állása szerint nemcsak a török áldozatot, a nagyapa testvérét kellett volna ellenőrizni, hanem a görög elkövetőket is meg kellett volna vizsgálni, és bevonni a gyógyulási folyamatba. A török haza jelentőségét szintén jobban figyelembe kellett volna venni. CAROLA: Busz- és villamosfóbia Carola különböző kérésekkel jött el hozzám, amelyek közül az egyik különösen fontos volt. Már majdnem harmincéves volt, de még tanult. Egy egyetemi csoporttal egy tizennégy napos, autóbuszos kirándulásra készült. Ennek az utazásnak már a gondolatára is kiverte a verejték, és minden alkalommal remegés jött rá. Nemcsak a buszoktól, hanem a villamosoktól is páni félelem fogta el. Az utóbbi években félelme annyira felerősödött, hogy elkerülési stratégiákat fejlesztett ki. Vagy megbetegedett a közelgő autóbuszos utazás előtt, vagy kitalált valamilyen ürügyet, hogy meglóghasson. Mindenesetre tény, hogy sikerült nyolc éven keresztül teljesen elkerülnie a busszal vagy villamossal való utazást.

1 2 . FÉLELEM, PÁNIK, FÓBIA

143

A soron következő utazás azonban több okból is fontos lett volna Carola számára. Még tíz nap volt hátra. Megkérdeztem tőle, hogy pontosan mi történik a testében olyankor, amikor a buszozásra gondol. Ezeket említette: extrém idegesség, nyomás a hasban, a kar és a comb izomzatának görcsös rnegfeszülése, mert ilyen alkalmakkor mindig legszívesebben elmenekülne. Ezek a jelenségek a traumatizálás tipikus jelei. Ám a balesetekre vonatkozó kérdésemre Carola tagadóan felelt. Még sohasem érte baleset. - És mi a helyzet a családoddal? - kérdezte a terapeuta. Carola nagyon elszomorodott. Mesélt az anyai nagyanyjáról, akit elütött egy villamos. A sérülései olyan súlyosak voltak, hogy még a baleset helyszínén meghalt. A traumával való szembesítés során a terapeutának sosem szabad kizárólag a tanácskérő életútja felé orientálódnia. Létezhetnek olyan testi traumatikus reakciók is, amelyek okozatilag az egyén életén messze túlmutatnak. Sohasem felejtem el, hogyan jelent meg egyszer egy tizennyolc éves ifjú hölgy a rendelőmben. A szeme tágra nyílt, és olyan benyomást keltett, mintha éppen akkor szenvedett volna el egy súlyos balesetet. Azonnal rákérdeztem, és ő nemmel válaszolt. Sohasem volt baleset áldozata. Csakhogy ezen az órán feltűnően riadt volt, és a súlyos traumatizálás jeleit lehetett látni rajta. Később kiderült, hogy a szüleinek hét évvel azelőtt súlyos autóbalesete volt, amelyben két ember életét vesztette. A szülein keresztül ez a fiatal lány a lelke mélyén erősen kötődött ehhez a balesethez. Hasonlóan Carolához. Carolát az autóbusztól és a villamostól való félelme a nagymamájára emlékeztette. Ő volt az, aki a traumát kiváltotta. Egy személy halálával a trauma egyszerűen nem vész el. Hasonlóan Mustafa történetéhez, amelyet már ismerünk, nemcsak a psziché, hanem a test is visszaemlékszik a traumaélményre, mert a test és a lélek nem választható szét.

144

A TEST JELZÉSEI

A terapeuta megkérdezte Carolától, volna-e kedve egy egyszerű meditációs gyakorlathoz, amelyben találkozhatna a nagymamájával. - Egy kicsit félek - válaszolta Carola, de aztán összeszedte magát. Egy rövid lazító bevezető után a terapeuta megkérdezte tőle, tudja-e, hogyan nézett ki a nagymama. Carola nem ismerte személyesen a nagymamáját, de fényképek alapján tudta, hogyan nézett ki. Hamarosan már látta is maga előtt: - Látom, ahogy szétdarabolva és elcsúfítva fekszik az úton - mondta Carola, és sírni kezdett. - Engedd el ezt a képet - ajánlotta a terapeuta -, és képzeld el a nagymamádat boldogabb pillanatokban. Milyen volt azokon a fényképeken, amelyeket láttál? - Nevetett - mondta Carola. Az a kép a jobb napokat idézte. - Pontosan! - erősítette meg a terapeuta. Carola egy nagyot sóhajtott. - Most nézz a nagymamád szemébe, és mesélj neki az előtted álló buszos kirándulásról - szólította fel a terápiavezető. Carola ismét elszomorodott. - Nem merem megtenni. - Akkor mondd neki azt: „A busztól és a villamostól való félelmemmel nagyon sokáig rád emlékeztem." Carola most még keservesebben sírt. - Most nézz egyenesen a szemébe - mondta makacsul a terapeuta -, hogy néz vissza rád, vidáman vagy szomorúan? - Nevet rám - mint a fotón - mondta Carola kissé csodálkozva. - Jó! - erősítette meg a terapeuta. - Nézz egyenesen a szemébe, és mondd neki: „Ezentúl másképpen fogok emlékezni rád. A szívemben élsz tovább. Valahányszor kirándulni megyek, magammal viszlek a szívemben. Hogy örömöt szerezzek neked, ezt a buszos utazást még egy kicsit élvezni is fogom." Carola minden egyes mondatot elismételt, végül elmosolyodott. A gyakorlat befejezése után a terapeuta kacsintott egyet, és így szólt:

1 2 . FÉLELEM, PÁNIK, FÓBIA

145

- Hajói emlékszem, nemsokára egy fontos buszutazás vár Önre. Mit érez a testében, amikor erre gondol? - Tökéletesen nyugodt és ellazult vagyok! - felelte Carola. Három héttel később a terapeuta egy képeslapot talált a levélszekrényében. Carola küldte. Azt írta, hogy nagyon élvezte a buszozást, és a legkevésbé sem félt. JEAN (tériszony és pánik): Eutanázia a Harmadik Birodalomban A pánikállapot igen gyakran gyilkosság vagy bűncselekmény következménye, mint például Jean történetében is. Jean fiatal kora óta szenved tériszonyban. Ezenkívül az elmúlt húsz évét az határozta meg, hogy rövid időközönként az életét páni félelem közepette, mint mondta, „újjászervezte". A tartós állapotot sem a privát, sem a szakmai életben nem tudná elviselni, örökké a változatosságot keresi: - Időről időre munkahelyet és barátnőt váltottam. Most, amikor nemsokára negyvenéves lesz, ez sokkal inkább gondot jelent számára, mint eddig. Ez az állandó változtatni akarás, Jean szavaival élve, kemény idegfeszültséggel járt, sőt néha pánikállapottal és gátlástalan agresszióval is. Jeannak három bátyja van. A családfelállítás első képe azt mutatta, hogy minden családtag ugyanarra fordul, miközben néhányan lefelé néznek. Kérdésemre Jean elmondta, hogy apja fivére a Harmadik Birodalomban eutanázia áldozata lett. A nagybácsi elmebeteg volt, és a nácik egy gyógyintézetbe vitték, ahol megölték. Az előbbi információ alapján szükség volt egy képviselőre a nagybácsi helyett, és egy másikra az egyik elkövető helyett, akiknek le kellett feküdniük a földre. Csendben telt az idő, és a tettes nem tudta levenni a szemét az áldozatról. Az anya sírva fakadt. A tettes ekkor megszólította az áldozatot: - Te nagyon erős vagy!

146

A TEST JELZÉSEI

Amikor Jean képviselője közeledni akart a nagybácsihoz, az így szólt hozzá, és a többi rokonhoz: - Maradjatok! Kérlek! Hosszú hallgatás után, mialatt az áldozat és az elkövető néma dialógust folytattak, a tettes nagyon óvatosan kinyújtotta a kezét a meggyilkolt nagybácsi felé. A nagybácsi azonban nem fogta meg a feléje nyújtott kezet. Csak hosszabb idő elteltével, amikor már a gyilkos kezéhez egészen közel volt, akkor fogta meg végül, majd mindketten elfordultak a családtól, és behunyták a szemüket. A leképezés után a gyerekek megjelenítői azt mondták, úgy érezték, mintha végre megmutattak és kimondták volna valami tiltott dolgot: - Ez a gyilkosság mindig tabu volt... Másfél évvel a leképezés után találkoztam Jeannal, és azt mondta, a tériszonya megszűnt. Az agresszió, az élettől való menekülés, a pánikállapot sem jelentkezett a leképezés óta, és a gyakori partnercseréről is lemondott. Viszont nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak érzi magát. Nagy ritkán még eszébe jut a meggyilkolt nagybácsi.

147

13. Kényszerképzetek és kényszercselekvések A kényszerbetegség gyakran valamilyen súlyos bűnhöz kapcsolódik. A legtöbb példában valakinek a meggyilkolásáról van szó. Ez lehet személyes vétség, amelyet az egyik családtag követett el, de lehet egy nép kollektív bűne is, amely kapcsolatban van a családdal. Bert Hellinger egyik rendezvényén például egy lány esete került terítékre, aki kényszeresen mosott. Az egykori Jugoszlávia polgárháborúval sújtott területéről származott, és egy ideje a szüleivel élt Németországban. A lány kisgyermekként szemtanúja volt, ahogy a honfitársai több (szerb) ellenséget legyilkoltak. Feltűnő volt, hogy a gyereknél mindig elmúlt a kényszer, amikor meglátogatta régi hazáját. Hellinger azt tanácsolta neki, hogy menjen vissza oda. Valóban számos leképezés igazolja, hogy az ember tartósan nem vonhatja ki magát népének sorsa alól. Az érintettek, ha visszamennek, segítenek lerombolt hazájuk újraépítésében, erősebbnek érzik magukat, mint amikor egy idegen országban kezdenek új életet. Ahogy az egyén a lelke mélyén kötődik a családjához, úgy kötődik a népéhez és a hazájához is. A kényszercselekvés néha megóvja az érintettet attól, hogy megöljön valakit. Ezért veszélyes a kényszert egyszerűen „gyógyítani", pontos körülményeinek alapos vizsgálata nélkül. Bert Hellinger leírja egy fiatal férfi rendkívüli esetét, aki három éven keresztül reggeltől estig túlnyomórészt kényszergondolatokkal feküdt az ágyában. A leképezés megmutatta, hogy az apja azzal a gondolattal élt, hogy megöli az első feleségét. Most a fiúra leselkedett a veszély, hogy gyilkossá válik. Azt lehet mondani, hogy ez ellen védekezett azzal, hogy befeküdt az ágyba. Mindez természetesen nem tudatosult benne.25

25

Vö. Bert Hellinger: Der Friede beginnt in der Seele. Heidelberg, 2003.

148

A TEST JELZÉSEI

A kényszerképzetek enyhébb formái Hellinger korábbi megfigyelései szerint olyan cselekvési módokból is eredhetnek, amelyeket a gyereknek tiltottak, mint például az „orvososdi". Itt nem egy valós bűnről van szó, hanem egy tiltás semmibe vételéről. Tapasztalatom szerint főként egy állítólag mindent látó és büntető, a testiséget ellenző istennel való pedagógiai visszaélés kedvez a kényszerképzeteknek. Még ha az időközben felnőtt egyén el is utasítja ezeket a régi, merev erkölcsi és vallási elképzeléseket, azok még hatást gyakorolnak rá a tudatalattijából, és kényszerképzeteket vagy kényszercselekvéseket idéznek elő. De a kényszerek egy konkrét szexuális vétségből is eredhetnek. Például lehetséges, hogy egy pedofil apa helyett fia képviseli ezeket a kényszereket. A bűntudat érzésének szexuális vonatkozásban sem feltétlenül kell a saját életútból származnia. A kényszerek sokszor kétségbeesett próbálkozások is lehetnek, és egy összeomló életrend „mágikus rituálékkal" való helyreállítása a céljuk; ez nyilvánul meg például az ajtózárak kényszeres ellenőrzésében, a takarítás- és mosáskényszerben, a cipőfűzés rituáléjában és más hasonló szokásokban. Az olyan nagy erejű élmények, mint egy szeretett személy elvesztése vagy egy szörnyű baleset, egy természeti katasztrófa, hasonló hatást fejthetnek ki. Az így létrejövő elbizonytalanodás kiegyenlítést kíván, hogy újból létrejöjjön a biztonságérzet. Egy jelentéktelen cselekvés, amely megismételhető, jelzi a beteg számára, hogy mégiscsak uralhatja az életet, és elhiteti vele, hogy védekezhet a hasonló szerencsétlenségek ellen.26 JULIÁNÉ: Kisfia és a kés Amikor Juliáné eljött a rendelőmbe, egy szörnyű kény szerképzetről beszélt: azt látta, hogy hirtelen egy kés terem a kezében, és leszúrja vele imádott, három és fél éves kisfiát. Már

26

Vö. Ruppert i. m.

1 3 . KÉNYSZERKÉPZETEK ÉS KÉNYSZERCSELEKVÉSEK

149

fiatal lányként is mindig egy kést látott maga előtt. Ez az érzés újra és újra belopódzott teljesen normális, hétköznapi életébe: - Valakit igazán meg tudnék ölni! Semmit sem jelentene nekem az egész! És képileg valóban elképzelte, hogyan ölne meg egy embert. Miközben Juliáné beszélt, valósággal érezni lehetett, hogy szisztematikus összefüggésekről van szó. A rejtély megoldásáról Juliáné csak néhány héttel azelőtt, egy távoli rokon révén értesült. Az apai dédnagyapja SS-tiszt volt Auschwitzban. Julianéban a gonosztevő energiája gyűlt össze. Az, aki a múltban gátlástalanul gyilkolt, a dédnagyapa volt. Mivel ezen az ülésen nem sok időnk maradt, a terápiavezető csak egy egyszerű gyakorlatot végzett el. Juliáné állva meghajtotta magát dédnagyapja valamennyi áldozata előtt, majd meghajolt a dédnagyapja előtt is: - Megadom neked a tiszteletet, mint dédnagyapámnak. Nem ítélkezem feletted, és meghajolok a bűneid előtt. A meghajlások közben Juliáné nagyon sírt. A terapeuta még azt az utasítást adta, hogy a kisfiú a benső családi képen a férj mellett álljon, és ne az édesanyja mellett, mert ott védettebb helyen van a nő családjának bűnelkövetőivel szemben. Juliáné egyetértően bólogatott: - A férjem mindig is érezte ezt. Legalábbis folyton közöttem és a fiunk között állt. A terapeuta azt tanácsolta Julianénak, hogy vegyen részt egy csoportos családfelállításon, mert a papírlapokkal való leképezés nem megfelelő ehhez a témához. Az egyszerű gyakorlat végrehajtására egy szerda délután, háromnegyed négykor került sor. Mint Juliáné férje később elmondta, háromszáz kilométerrel messzebb ugyanebben az időpontban emlékezetes dolog történt. A kisfiú, Robert, épp ekkor egy ideig merően nézte az apját, majd azt mondta: - Most már anyu egészen velünk van! Még egy említésre méltó esemény történt: sajátos módon Juliánét korábban felkérték, hogy szervezzen egy kiállítást

150

A TEST JELZÉSEI

a meggyilkolt zsidók emlékére. Mostanában ezzel a munkával foglalkozott. Ezek után már azt is tudta, hogy miért. ANKE: Kontrollkényszer és képek a koncentrációs táborról Anke a telefonos rendelőidőmben jelentkezett. Elmondta, hogy az orvosok „kényszerneurózist" állapítottak meg nála. Anke már korán kifejlesztett különféle ellenőrző kény szercselekvéseket - például permanens ajtózárás, rendmánia, apró szertartásos cselekvések -, és a lelkében gyakran szörnyű képek jelentek meg a koncentrációs táborokról. Egyre-másra borzalmas képeket látott, amelyeket nem tudott leállítani. A fejében még mindig elevenen éltek a lágerek borzalmai. Sokszor feltette magának a kérdést: „Kinek a bűnét hordozom? Tartozom valakinek valamivel?" Nem tudott szabadulni ezektől a kérdésektől. Elmondása szerint a különféle klinikai kezelések, a csoport- és egyéni terápiák eddig alig segítettek. A terapeuta azt kérdezte: - Dolgozott valaki a családjából koncentrációs táborban? Anke igennel felelt. Az anyai nagyapja SS-orvos volt egy lágerben. Bevallotta, hogy eddig egyik kezelő sem érdeklődött e felől. Pedig a szimptómákat szisztematikus szemszögből nézve ez a kérdés kézenfekvő. Elmagyaráztam Ankénak, hogy a panaszai a nagyapjához kapcsolódnak: - Az, akinek a bűnre vonatkozó kérdést saját magának fel kell tennie, tulajdonképpen nem ön, hanem a nagyapja. Ha a kényszerképzetei és bűnösségének a kérdése visszatérnének, akkor tisztázza magában, hogy mindez a nagyapját érinti, és nem önt. Hajoljon meg lélekben az áldozatok és a nagyapja előtt; és figyelje meg, ami ezután következik. Anke sóhajtott egyet: - Ez a lehetőség még sohasem jutott eszembe. A terapeuta még azt is tanácsolta neki, hogy vállalkozzon egy családfelállításra, és megadta az egyik kollégája telefonszámát, aki Juliáné lakóhelyén dolgozik.

151

14. Pszichózisok A családfelállítással kapcsolatos munkák első éveiben az a szemlélet volt érvényben, hogy a pszichózisok kiváltója az ellenkező nemmel vagy egyszerre két őssel való azonosulás. Egy férfi, aki példának okáért kötődik gyermekágyban meghalt nagyanyjához, adott esetben pszichotikussá válhat. Tapasztalatom szerint valaki egy pszichotikus családtaggal való szolidaritás eredményeként is válhat pszichotikussá, akárcsak Raffaela történetében, amely alább következik. Bár ezek a tapasztalatok az évek folyamán beigazolódtak, eközben mélyebb betekintést nyerhettünk a pszichózis hátterébe. Ilyenkor a család történetében gyakran előfordul valamilyen hosszú ideig leplezett tabu. Nemritkán ötven, sőt száz évre kell visszamenni a titok felkutatásához. Ezeknél a tabuknál gyakran van szó gyilkosságról vagy egyéb bűncselekményekről. Bert Hellinger nemrégiben rájött, hogy a skizofrének sokszor azért zavarodottak, mert egyszerre képviselnek áldozatot és tettest.27 Ha például egy nagybácsi megölte az apját, akkor megesik, hogy a beteg mindkét hozzátartozójával, a nagyapjával és a nagybátyjával is együtt érez. A „hasadást előidéző" hatás az ilyen együttérzés esetében teljesen érthető. Még ha a családtag egy politikai motivációjú gyilkosságot hajt végre, az utód akkor is kapcsolatban lehet mind az áldozattal, mind az elkövetővel. Annak nincs jelentősége, hogy a halott nem tartozik a családhoz - rendszerszemléleti szempontból a gyilkosság okán családtagnak számít. A lélekben történt hasadás úgy szűnik meg, ha az egyén a tettest és az áldozatot egyaránt méltányolja és tiszteli. Ide tartozik az is, hogy az ember egy gonosztevővel szemben nem érzi magát erkölcsileg magasabb rendűnek, és felebarátként becsüli. A leképezések

27

Ilyenkor gyakran „endogén pszichózisról" beszélnek.

152

A TEST JELZÉSEI

megmutatják, hogy a tettes csak akkor kész felvállalni bűnét, és az áldozatával foglalkozni, ha emberi lényként kezelik. A pszichotikusoknál néha megfigyelhető, hogy „hozzátapadnak egy halotthoz". Az egyik leképezésen egy feltűnő viselkedésű, életunt fiatalemberről volt szó, akinek a nagyapja öngyilkosságot követett el. A nagyapa úgy mozgatta a kezét, mintha meg akarta volna ragadni az unokáját. Kérdésemre a következőt mondta: - Nem engedem el, szükségem van rá. Az unoka szívesen maradt a nagyapja mellett, segíteni akart neki. Az öngyilkosokkal és minden emberrel, aki hirtelen hal meg, előfordulhat, hogy az illető a halála után azt hiszi, hogy még mindig él - legalábbis ez a meglepő tapasztalat nyerhető a családfelállításokból. A hirtelen halál miatt érzett sokk pszichikai zavart okoz, amely átterjedhet az érintett rokonaira is. Ebben a leképezésben a terapeuta négy megjelenítőt választott ki elhunyt rokonok képviselőiként, mindkét nemből kettőt. Közülük az egyik, egy férfi szeretettel kötődött a nagyapához. Azt mondta neki: - Te valóban meghaltál az öngyilkosság miatt. Mi most segítünk neked. Az élők birodalma odaát van, itt a halottak vannak. Te közénk tartozol. Mindez a nagyapára aligha volt hatással. Egyszerűen nem engedte el az unokáját. Csak amikor a fiú szülei is megszólították: „Igen, te tényleg meghaltál. Te már nem élsz!", futott rajta végig valami. Ebben a különleges helyzetben nem a halottaktól, hanem az élőktől volt szüksége megerősítésre, hogy ő már nem tartozik közéjük. Csak most érett meg arra, hogy elfogadja azoknak a rokonoknak a segítségét, akik szintén halottak voltak. És ebben a pillanatban az unoka, aki az előbb még fásult fiatalember volt, váratlanul megszólalt: - Most már vissza akarok menni anyuhoz és apuhoz! Még valami a segítségünkre lehet: ha halottak és élők együttesen meghajolnak az emberi sorssal együtt járó élet és

1 4 . PSZICHÓZISOK

153

halál előtt, akkor ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a halott leváljon az élőkről. A pszichózis és a skizofrénia kezelése legtöbbször hosszadalmas. Ha a család történetében valami érdekeset találunk, egy idő után még mélyebbre ásunk a család olyan sorsaiban, amelyeket korábban nem is sejtettünk. A terapeuta számára hasznos lehet, ha realista képet kap a lehetséges pozitív hatásról. Ha az embernek már van tapasztalata arról, hogy milyen gyors és mélyreható gyógyulás következhet be a családleképezések által, akkor természetesen reménykedik abban, hogy ez a pszichózisok területén sem lesz másképp. De még ha a leképezés megmutatja is a problémát és megoldását, a beteg számára sokszor lehetetlen a tartós és intenzív gyógyulás. Ennek ellenére pszichotikusok is arról szoktak beszámolni, hogy a leképezések pozitívan változtatták meg az életüket. Egy nő, aki az egyik csoportomban végzett leképezést, előtte nemcsak pszichózisban szenvedett, hanem bizonyos erős pszichofarmakonok intenzív szedésének következményeitől is: állandó és kellemetlen zsibbadást és remegést érzett a végtagjaiban. Problémái voltak a mozgásfolyamatok összehangolásával is. A pszichiáter és a neurológus „extrapiramidális zavarokról" beszélt. Kérdésére válaszolva az orvos hozzátette: - Még ha egy szép napon ki is gyógyulna pszichózisából, az évekig szedett gyógyszerek neurológiai mellékhatásait nem lehet megszüntetni. így vagy úgy, de élete végéig szenvednie kell. Az asszony semmit sem mondott nekem neurológiai panaszairól, mert az orvos prognózisa alapján belenyugodott ezekbe. De nem sokkal a családfelállítás után az összes neurológiai szimptómája elmúlt. Várakozása, hogy csupán átmeneti javulásról lehet szó, tévedésnek bizonyult: neurológiás panaszai a pszichofarmakonok további szedése ellenére egy évvel a leképezés után sem tértek vissza. A remélt pszichikai javulás azonban elmaradt. Az asszonyt a barátai a viselkedése alapján már majdnem „normálisnak" ítélték meg, ő azonban

154

A TEST JELZÉSEI

pszichikailag még mindig betegnek érezte magát. Ennek ellenére a családfelállítást fontos lépésnek tartotta, mert pozitívan hatott szociális életére. A kezelés határait könnyebb helyesen megítélni, ha az ember jobban figyelembe veszi a pszichózis sorsszerűségét, ahogy Bert Hellinger is tette: „A leképezések azt mutatják, hogy sokféle sorssal vagyunk összeköttetésben, amelyek egy részéről semmit sem tudunk. Ez sokkal messzebbre nyúlik vissza, mivel az emberiség szenvedésében is osztozunk. Gyakorta fellép a késztetés, hogy összekössük magunkat ezzel a szenvedéssel. Feltételezem, hogy a pszichózis számos esetben azzal is összefüggésben lehet, hogy valaki alámerül ebben a világfájdalomban, ezekben a mély és sokrétű sorsokban, és részesülni kíván belőlük."28

KATHARINA: Nagyapja halottai Bert Hellinger kurzusán, az egyik leképezésen egy fiatalasszonyról volt szó, aki időről időre pszichotikus rohamokkal került a klinikára. Német származású volt, de korán elhagyta az országot, és külföldön élt. Katharina anyjának apjáról azt lehetett tudni, hogy a háborúban sérülést szenvedett, és a lányát kisgyermekként külföldre küldte. Az ilyesmi gyakran jelent bűnhődést valamilyen elkövetett igazságtalanság miatt. Amikor Bert Hellinger meglátta, hogy a Katharinát megjelenítő nő milyen elmélyülten néz a távolba, felállított egy férfit, hogy megszemélyesítse Németországot. Németország mögé, oldalvást minden további kommentár nélkül felállított egy másik férfit is. Katharina rémülten fordult el ettől a férfitól, és lesütötte a szemét. Oda, ahova nézett, egy halott ember képviselőjét fektették. Katharina ismét menekült a tekinteté-

28

Bert Hellinger: Die Quelle braucht nicht nach dem Weg zufragen.

1 4 . PSZICHÓZISOK

155

vei, és Németország felé fordult, de aztán megint a halottra nézett. Most Katharina a padlón egy másik helyre nézett. Ide egy újabb férfi feküdt le elé, egy másik halott képviselője. Bert Hellinger úgy fordította el karjánál fogva Németországot, hogy az kénytelen volt ránézni az első halottra. Ezután Katharina leült a földre, és elnézett a második halott mellett. Kis idő múlva megint az elsőt nézte. Végül Németország közelebb ment ahhoz a férfihoz, aki kezdetben mellette állt Most Katharina összekuporodott a padlón, és a két halott közé feküdt. Németország most a férfival együtt a két halottat és Katharinát nézte. Katharina felállt, és szeretettel megfogta az első halott fejét. Németország letérdepelt a második halott mellé, és sírni kezdett. Ekkor az a férfi is odament a halottakhoz, aki eleinte Németország mögött állt, és Katharina végre felállhatott! Távolabb ment mindnyájuktól. Németország közeledni kezdett a férfi felé, aki együtt ment vele a halottakhoz. Bert Hellinger megkérdezte Katharinától, hogy van. Katharina azt felelte: - Jobban! A leképezés után Bert Hellinger kifejtette, hogy a férfi, aki először a Németországot megjelenítő férfi mögött állt, vagy Oroszországot képviselte, vagy egy orosz áldozatot, mivel a német nagypapa Oroszországban harcolt. Hellinger azt is elmagyarázta, hogy Katharina csak akkor kelhetett fel, amikor Németország, aki egyidejűleg a német nagypapát is képviselte, a második halott láttán sírni kezdett. Ennél a családfelállításnál ismét bebizonyosodott, hogy a később születettek milyen mélyen együtt érezhetnek a korábbi tettesekkel és áldozatokkal. Hellinger a szeminárium alatt többször is hangsúlyozta, hogy éppen a tetteseknek van szükségük az együttérzésünkre. A tettes csak akkor hajlandó vállalni tetteinek következményeit, és törődni áldozataival, ha elismerik emberi mivoltát. Ha azonban elítéljük a tettest, és morálisan felsőbbrendűnek tartjuk magunkat, akkor a tettes

156

A TEST JELZÉSEI

szíve hideg marad, és mások - ártatlanok! - kerülnek az áldozatok vonzáskörébe. A morális felsőbbrendűségnek nagy ára van!29 Egy másik leképezésen, amelyet szintén Bert Hellinger vezetett, egy fogadott gyermekről, egy fiatalkorú lányról volt szó, aki pszichotikus és öngyilkos hajlamú volt. Felállították a lányt és a vér szerinti anyját. A lány nemsokára a földre szegezte a tekintetét. Egy férfit fektettek elé, hogy képviselje a halottat, akire a lány nézett. Ő egy áldozat volt. Később még egy férfi beállt a képbe, aki az előbbit megölte, vagyis az elkövetőt személyesítette meg. Az anya nagyon szenvedett, és ingadozott a földön fekvő áldozat és a még álló gyilkos között. Ezt szó szerint kell érteni: az egyik és a másik kezét is fogta, és valóban ide-oda ingott köztük! Ez pontosan az a hasadás, amely a skizofrénekre és a pszicho tikusokra jellemző. Ebben a történetben a gyermek képviselte az anya számára a hasadást, az ide-oda ingadozást az áldozathoz és a tetteshez való kötődés között. A leképezés a továbbiakban megmutatta, hogy akkor jön el a béke, és akkor szűnik meg a hasadás, ha mindketten, a tettes is, és az áldozat is, megtalálják helyüket a szívünkben. BJÖRN: Élet az öngyilkosok szemszögéből Ha egy családban több, korán elhunyt személy van, akkor a később születettek közül valaki ebbe bele is őrülhet. Hellinger erre egy skizofrén lány példáját hozza fel. Amikor a leképezésbe bekerült az anya korán elhunyt lánytestvére és a beteg korán elhunyt, idősebb testvére, akkor a lányt megjelenítő nő egyszeriben ismét egészségesnek érezte magát.

29

Ez a beszámoló személyes feljegyzéseken alapul. Jól tudom, hogy az ilyen felvázolt „lélekmozgások" az olvasó számára nem könnyen követhetők. A legkisebb mozdulatok, arckifejezések és taglejtések összes finomságát aligha lehet így érzékeltetni. Ezért szeretném felhívni a figyelmüket Bert Hellinger videólistájára, amely az irodalomjegyzékben található.

1 4 . PSZICHÓZISOK

157

Hasonló a helyzet, amikor sok családtag volt öngyilkos vagy pszichotikus, mint Björn történetében is. Björnnél felnőtt korában pszichózis jeleit diagnosztizálták. Lelke mélyén egy hangot hallott, amely azt mondogatta neki: „Öld meg magad!" Már gyerek- és fiatalkorában is meg akart halni. A család története valamelyest magyarázza Björn életérzését: anyja mögött már hét öngyilkossági kísérlet volt, és szintén pszichózisban szenvedett. Björn beszámolt arról is, hogy anyja pszichotikus tünetei hasonlóak az övéhez. Gyermekkorában Björn folyton attól félt, hogy amikor hazamegy az iskolából, anyja holttestével szembesül. Anyai nagyanyja is lelki beteg volt: depresszióban szenvedett, és be is került a pszichiátriára. Ott ölte meg magát. - A családunk anyai ágán bizonyos időközönként mindig öngyilkos lett valaki - mondta Björn, amikor a további öngyilkosságok felől érdeklődtem. Önkezűleg vetett véget az életének a nagymama lánytestvére és apja is, valamint számos unokatestvére, és még sok rokon az anyai ágon. Az anya testvéreinek sorában volt egy fiú, aki - akárcsak a már említett nagymama - szintén depressziós volt, és többször járt a pszichiátrián. Az anya egyik lánytestvére csecsemőkorában halt meg. A nagyszülők Björn anyját tudatosan azért nemzették, hogy a halott gyereket „pótolja". Björn szülei mindketten középkorúan haltak meg rákban. Amikor Björn anyja a rák miatt egyre közelebb került a halálhoz, többször felszólította gyermekeit, hogy kövessenek el közösen öngyilkosságot, és haljanak meg vele együtt. Az apai ágon Björn még két fivért nevezett meg, akik életüket vesztették a háborúban. Az apa egy másik fiútestvére fiatalon, valamilyen betegségben halt meg. Egy ilyen családi háttér mellett érthető, ha valaki „pszichikailag nem érzi magát normálisnak", és meg akar halni. A csoportos családfelállítás során Björn képviselőjének az volt az érzése, hogy mindkét szülőjét meg kell mentenie. Néhány közbelépés után megértette, hogy az oldás a halott

158

A TEST JELZÉSEI

rokonok bevonása nélkül nem lehetséges. Björn különösen csecsemőkorában elhunyt nagynénjét sajnálta, akinek „pótlására" az édesanyját nemzették, valamint pszichikailag súlyosan beteg nagyanyját. Björnnek és nővéreinek szeretettel el kellett engedniük szüleiket és rokonaikat, és egymás támaszaivá kellett válniuk. Björn megerősítő mondata nagyanyja és anyja számára ez volt: „Kérlek, nézzetek rám szeretettel, ha a testvéreimmel maradok." Akinek a gyermekkori családjában ilyen problematikus konstelláció mutatkozik, annak sokszor a jelenlegi családjában fennálló helyzete is nagyon nehéz. Amikor Björn nős volt, úgy érezte, hogy tulajdonképpen nincs is összeházasodva a nejével: - A házasság számomra csak valami életpótló volt. Gyermekkoromtól kezdve a halál az ellenfelem. Teljesen az az érzésem, hogy halottak hoztak a világra. Mostanáig még el sem kezdtem igazi életet élni - vallotta be. Björn már régóta különvált feleségétől. Ebből a házasságból volt egy lánya. Az asszony özvegy volt. Az első férje egy kirándulás alkalmával az Alpokban négy közös gyermekükkel együtt egy gleccservidéken letért az útról, és mind az öten tragikus módon életüket vesztették. A papírlapokkal történt leképezés során először Björn feleségét, közös lányukat és őt magát állítottuk fel. A három közül bármelyik papírlapon állt az ember, alig lehetett kibírni, olyan fizikai rosszullét tört rá. Csak akkor lett nyugalom, amikor az előző férjet és a négy halott gyermeket is bevontuk a történetbe. Björn már csak erre a csoportra tudott nézni: a férfi és a gyerekek halálának köszönhette feleségét és lányát. Mindegyikhez külön odament, könnyezve meghajolt, és megkérte, hogy nézzen a lányára barátsággal. Majd elképzelte, hogy a lánya is meghajol mind az öt halott előtt. Björn még ennyit mondott felesége előző férjének: - Most én is elveszítettem őt. Újra egyedül vagyok. Björn feleségének, akitől Björn már hosszú ideje külön élt, a leképezésben csupán egyetlen célja volt: követni akarta az

1 4 . PSZICHÓZISOK

159

öt halottat. Egyéb fontos dolgok mellett Björn még ezt mondta neki: - Tiszteletben tartom az irántuk érzett szeretetedet. Nem tartalak vissza többé, ha hozzájuk akarsz menni. Ennek az utolsó mondatnak volt előzménye: Björn, miután elvált a feleségétől, az Alpokba költözött. Mágikusan vonzották a magas hegyek, és sokszor ábrándozott arról, hogy leveti magát egy gleccserhasadékba. Csak sokkal később tudatosult benne, hogy a hely vonzása nem véletlen. Tulajdonképpen a felesége volt az, aki ezt az ábrándképet hordozta, ő pedig átvette tőle! Nemrég otthagyta a hegyeket, és visszaköltözött a síkságra, ahol jobban érezte magát. RAFFAELA: A pszichotikus nagynéni Raffaelánál harmincegy éves korában jelentkeztek először a pszichózis tünetei. Most ötven fölött jár. A három élő gyermek közül ő a legidősebb, a legfiatalabb halva született. A család apai ágát illetően említésre méltó, hogy az apa egyik fivére fiatalon meghalt a háborúban, és az egyik lánytestvére mániás depresszióban szenvedett. Ez a beteg nagynéni életének nagy részét egy pszichiátriai klinikán töltötte. A nagynéni betegsége a család körében tabunak számított. Kérdésemre Raffaela elmondta, hogy tudomása szerint a nagynénin gyermekkorában túladtak. Ennek tisztázására azonban sohasem került sor. Raffaelának később meg kellett válnia egy időre a fiától. Mivel elvált a férjétől, és pszichikailag betegnek érezte magát a nevelési feladatok ellátásához, nehéz szívvel beadta egy gyermekotthonba. Minden rossz ellenére, amit az ember sokszor a pszichiátrián tapasztal, Raffaela jó tapasztalatokat is szerzett. Amíg ott tartózkodott, felfedezte alkotóképességét. Verseket írt, dalokat komponált, valamint kidolgozott egy részletes tervet a Harmadik Világ gyermekotthonai számára. Az építéstől a finanszírozásig ügyes koncepciót eszelt ki, amely még a szakértők elismerését is elnyerte. Büszkén hoz-

160

A TEST JELZÉSEI

ta magával egyszer azt az újságcikket, amelyben közzétették a projektet. Raffaela esetében több okból kifolyólag lehetetlen volt csoportos családfelállítást végezni. Papírlapokkal történő, óvatos munkával ezt az eredményt kaptuk: Raffaela kötődött háborúban elesett nagybátyjához, de különösen az eltitkolt, mániás depressziós nagynénjéhez állt közel. Hogy a család hátterében ennél súlyosabb dolgok is történtek-e, arról semmit sem tudott. Raffaelánál voltak fényképek a két rokonról, az éjjeliszekrényén tartotta őket. Főleg a nagynénjével alakított ki szoros kapcsolatot. Később egyszer azt mondta, pontosan érezte, hogy betegségének egy része a nagynéni sorsára való emlékezés. Amikor az ülés alkalmával felállt a nagynénjét képviselő papírlapra, hallotta, ahogy a nagynénje azt mondja neki: „Igen, a szenvedéseddel rám emlékezel/' A későbbiekben nagyon meghatódott, amikor a nagynéninek megmutatta a fiát, akinek a betegség miatt hosszú időre le kellett mondania az anyjáról. Az egyéni munka jó hatással volt Raffaelára. Egy rövid visszaesés ellenére néhány hónap múlva sok év óta először újra olyan állapotban volt, hogy képes volt egyedül beköltözni egy lakásba, és maga vette kezébe az élete irányítását. Addig a rokonok gondoskodtak róla, mert a betegsége megakadályozta, hogy önálló életet éljen, és nem volt abban a helyzetben, hogy ellássa saját magát.30

30

Vö. Scháfer: Domröschen.

161

15. Helyettesítő szenvedés a párkapcsolatokban A szimptómákat és a betegségeket néha a partner veszi át. Ha egy férfi vagy egy nő pszichikailag nem bírja, hogy a társa nem foglalkozik elfojtott fájdalmával - például a gyermekkori családjában akkor időnként megesik, hogy megpróbálja azt magára venni. A következő példákban ennek a dinamikának a megvilágítására kerül sor. Azt gondolhatnánk, hogy ha valaki megpróbál átvenni a társától valamilyen súlyos terhet, akkor annak ezért hálásnak kellene lennie. A lélek azonban egyértelműen érzi, hogy megsértették a határokat, és az emberi méltósághoz hozzátartozik, hogy meghagyják neki azt, ami a sajátja. A megfigyelések szerint az, akitől valamit el szeretnének venni, gyakran - joggal! - haragszik az önjelölt „altruistára": az ilyen „átvételi kísérletek" ugyanis nem könnyítik meg számára, hogy a gondjaival foglalkozzon. ALEXANDRA (pánik): Három nő a férj családjából Alexandrát évek óta tartó páni félelem, a tüdejében érzett, rendszeresen visszatérő nyomás és életuntság hozta a rendelőmbe. Kérdésemre, hogy mióta érzékeli a tüneteket, azt felelte, hogy amióta a házassága tart. Férje, különösen két lányuk születése után, teljesen visszahúzódott mindentől. Úgy tűnt, hogy ő is pánikszerűen fél felesége lehetséges újabb teherbeesésétől. Folyton elzárkózott attól, hogy erről beszéljen, és utána sokszor minden szó nélkül hosszabb időre elment otthonról. Alexandra szomorú volt: - Én viselem az összes terhet, a gyerekek születése óta nem sokat törődik velem. Már többször is félrelépett, aztán azt mondta, hogy már nem szeret engem. Válásra azonban mostanáig nem került sor.

162

A TEST JELZÉSEI

Papírlapokkal leképeztük a családot a padlón: Alexandrát, a férjét és a két gyereket. Kialakult egy kép, amelyen a gyerekek és a feleség útjában álltak a férjnek. A terapeuta megtartotta magának ezt az információt, és arra kérte Alexandrát, hogy vele együtt menjen oda egymás után minden szereplőhöz, és közölje vele, milyen testi érzetei vannak. Kiderült, hogy mindannyiuk közül Alexandra érezte magát a legroszszabbul. Most arra kértem, fordítsa úgy a saját papírdarabját, hogy közvetlenül láthassa a férjét. Amikor rálépett a papírlapra, csodálkozva állapította meg, hogy hirtelen jobban lett. A férj papírján a terapeuta és Alexandra is úgy érezte, hogy a férfi is jobban érzi magát, amikor ránéz a feleségére. A terapeuta ekkor azt kérte Alexandrától, hogy állítson fel még egy papírlapot a tüneteinek is. Alexandra egy fekete színű, kerek „női korongot" választott. Nem magához közel helyezte el, ahogy talán várható lett volna, hanem közvetlenül a férje mögött. A terapeuta azt kérdezte Alexandrától, tudja-e, hogy miért éppen oda tette. Azt felelte: - Ez számomra sem világos. De egyszerűen oda való! Ezután ismét ráálltunk a férjet megjelenítő lapra, és éreztük, milyen intenzíven vonzza magához hátulról a fekete papírlap. A terapeuta tudta, hogy sem Alexandra, sem a férj részéről nem volt korábbi partner, és nem volt a felnőttkori családban elhunyt gyermek sem. Ezért azt kérdezte, hogy a férj gyermekkori rendszerében történt-e valamilyen meghatározó esemény. Alexandra beszámolt három nőről, akik tragikus módon haltak meg: a férj anyja autóbalesetben vesztette életét, amikor ő négyéves volt. Ugyanennek a nőnek az anyja gyermekágyban hunyt el, míg a másik nagymama felakasztotta magát a pszichiátrián. Alexandra három papírlapot választott a három halott helyettesítésére, és hasonlóképpen rendezte el őket a félje körül, mint ahogyan az elején a lányait és saját magát a férje elé rakta! A terapeuta elmagyarázta, hogy neki itt nem szabad megoldásokat keresnie. Ezt csak a férjével együtt teheti meg,

1 5 . HELYETTESÍTŐ SZENVEDÉS A PÁRKAPCSOLATOKBAN

163

és jó lenne, ha ő is eljönne egy ülésre. Az azonban nem tilos, hogy megoldást találjanak Alexandra számára. A terapeuta érezte, hogy Alexandra készen áll az oldásra. Alexandra a férje elé állt, és azt mondta neki: - Á t akartam venni tőled a terhedet! Szeretetből tettem. Tisztelem, hogy mélyen kötődsz ehhez a három halott nőhöz. Alexandra megkönnyebbülten felsóhajtott, és sírni kezdett: - Évek óta sejtem, hogy a pánik és a tünetek nem hozzám tartoznak! A terapeuta még adott néhány tanácsot Alexandrának arra vonatkozóan, hogyan számoljon be férjének erről az ülésről. Megértéssel kell eljárnia, nehogy megriassza partnerét. A továbbiakban az is világossá vált, hogy Alexandra férje miért menekült állandóan, amikor ő más állapotba került: gyermekágyban elhunyt nagyanyjára emlékeztette! Ilyen családi történettel nehéz volt elviselnie egy terhes nő jelenlétét. Ezért látta úgy, hogy nem marad más megoldás a számára, mint a menekülés! Négy hónappal később Alexandra ismét eljött beszélgetni. Elmondta, hogy a tünetei nagyjából a felére csökkentek. A terapeuta kihívóan megkérdezte tőle: - És mi van a másik ötven százalékkal? Ismét kiraktuk a papírlapokat. Kiderült, hogy Alexandra attól fél, a férje nem tud megbirkózni ennyi nehézséggel. Attól is félt, hogy a kapcsolatukban néhány dolog tönkremehet, ha határokat szab. Mindazonáltal elengedhetetlen, hogy az ember tisztelje a saját és a partnere határait. Alexandra a papírlapos felállításon erőteljesen azt mondta a férjének: - Ha tiszteletben tartom a nehézségeidet, ezzel hozzájárulok ahhoz, ami ezután történni fog. Rövid szünet után a terapeuta javaslatára hozzátette: - Hozzájárulok ahhoz, ami téged és engem irányít. A terapeuta még egyszer megjegyezte, hogy fontos lenne a férjet is rávenni egy családfelállításra.

164

A TEST JELZÉSEI

VICTOR (reuma): Az após és a feleség fájdalma Victor a házasságkötése óta, tizenöt éve súlyos reumában (polyarthritis) szenvedett. Az apósa egy házban élt a házaspárral; és az alapján, ahogyan Victor beszélt róla, nagyon fontos személynek tűnt, ezért őt is felállítottuk. Akárcsak azt a nőt, aki a reumát személyesítette meg - őt Victor maga mellé állította. Kis idő múlva az após képviselője energikusan megszólalt: - Ő (a reuma) hozzám tartozik! A reuma Victor mellől odalépett a nőhöz és az apóshoz, és helyeselt: - Itt van a helyem, ahhoz a férfihoz (Victorhoz) nincs semmi közöm. További kérdésemre Victor elmondta, hogy a felesége anyja korán meghalt tüdőgyulladásban, amikor a felesége még csak kétéves volt. Victor apósa özvegyen maradt, és nem tudta túltenni magát a veszteségen. Soha többé nem házasodott újra. Ahhoz az egy valakihez ragaszkodott, aki még megmaradt neki: a lányához. Féltékeny volt a vejére, ezért döntött úgy, hogy egy házba költözik a fiatal párral. A következő oldási jelenetekben fény derült az apósnak a felesége iránt érzett gyászára, és Victor feleségének az anyja iránt érzett gyászára. Amikor a feleség szülei elérzékenyülten búcsút mondtak egymásnak, a reuma képviselője megszólalt: - Én most már felesleges vagyok! Az ilyen dinamikánál sokszor fontos, hogy a partner, aki a másik terhét hordozza, párja szemébe nézzen, és azt mondja: „Tisztelem a terhedet, és meghagyom neked", ahelyett hogy azt a másik helyett vinné, és mondjuk megbetegedne. Aki ezt nem teszi meg, ne csodálkozzon, ha a partnere megharagszik rá. Senkinek sincs joga átvenni a terhet partnerétől, még ha szeretetből teszi is. A szóban forgó leképezésben Victor felesége arra, hogy és meghagyom neked", spontánul azt válaszolta, hogy: - Épp ideje! Neked semmi közöd hozzá. Ez az én fájdalmam, az én anyám, nem a tiéd! Ezek után boldogan néztek egymásra.

1 5 . HELYETTESÍTŐ SZENVEDÉS A PÁRKAPCSOLATOKBAN

165

Sok idő telt el a családfelállítás után, mire Victor ellátogatott a rendelőmbe a feleségével. Arra a kérdésre, hogy mi történt a reumával, Victor azt felelte: - Fele részben elmúlt. A terapeuta erre azt kérdezte: - Csak fele részben? És hol van a másik fele? Victor zavartan a feleségére nézett, aki mellette ült: -Attól félek, valami baj történik, ha meghagyom neki... Én ugyan egészséges leszek, de ő megbetegedhet! A nő megvakarta az orrát, láthatóan kínosan érezte magát. Látszott rajta, hogy nehezére esett elkísérnie a férjét a rendelőmbe. „Az egésszel" problémája van, ahogy mondta. Tapasztalatom szerint teljesen nyitott, mi történik, ha a partner nem ártja többé bele magát a másik dolgába. Épp azáltal fordul valaki a társa felé, hogy méltósággal és tisztelettel ráhagyja a saját problémáját. Miután Victor is, és a felesége is igent mondott a papírlapokkal való leképezésre, kiderült, hogy még egyikük sem áll készen arra, hogy elmélyedjen az oldásban: sem Victor nem képes végleg ráhagyni a problémát a feleségére, sem a felesége nem akarja elismerni, hogy az anyjával kapcsolatban „valami furcsaságról" van szó: - Hiszen alig ismertem. Hogyan lehetne ez fontos számomra? Az ilyen konstellációknál az oldásnak csak akkor van tartós esélye, ha az, aki jogtalanul visel valamit, egészen elengedi. Akkor lehetőség van szembenézni a problémával, mert annál van, aki az „igazi" teherviselő. Úgy tűnt, hogy pontosan ez történt Victorral is, aki nemrég váratlanul bejelentette, hogy a felesége részt fog venni egy leképező csoportban. A csoportban az asszonynak valóban sikerült szabadjára engednie korán elhunyt anyja iránti fájdalmas érzéseit, amire az egyéni terápián még nem volt képes.31

31

Vö. Scháfer: Domröschen. A részletesen leírt egyéni foglalkozást itt vettem hozzá.

166

A TEST JELZÉSEI

ALBERT (reuma): A feleség donorveséje Albert néhány éve krónikus polyarthritisben betegedett meg. Érdeklődésemre, hogy történt-e valami különös a családjában, beszélt a feleségéről, aki kilenc éve donorvesével él. Felállítottuk Albertet, a feleségét, valamint azt a halott asszonyt, akitől a vese származott. Amikor a feleség ránézett a padlón fekvő vesedonorra, hangosan zokogni kezdett, de rögtön el is fordította a fejét, és egyre távolabb ment tőle. Végül elfordult az elhunyttól. Az elhunytat megjelenítő nő csak a hátát láthatta. Ekkor a vesedonor asszony Albertre nézett, aki azonnal felvillanyozódott. Odament a halotthoz, letérdelt mellé, és megfogta a kezét. Hogy a feleség tudjon róla, mi történik, a terapeuta a következőket mondatta neki Alberttel: - Neked ez túl nehéz! Teérted tisztelem őt, az irántad érzett szeretetből. A feleség most visszafordult. Nyugtalan lett. Lépett egyet előre, majd újra megállt. Nyilvánvaló volt, hogy küzd magával. A terapeuta - megérzésére hallgatva - Albert háta mögé állította az apát. Albert sírt, és sírt az édesapja is. „Ah", sóhajtott az apa, amikor a fiával a halottra nézett. Néhány percig nem volt észlelhető mozgás ebben a jelenetben, de aztán Albert hirtelen megrázkódott. Az apjával a háta mögött egyszerre felállt, és lassan távolodni kezdett a halottól. A halott parancsolóan tekintett a feleségre, aki még mindig küzdött önmagával, de egy idő után lassan elindult a vesedonor felé. Végül sírva rogyott térdre mellette. Átölelték egymást. A terápiavezető odament Alberthez és az apához, és úgy fordította őket, hogy minden a hátuk mögött történjen, vagyis az ellenkező irányba nézzenek. Albert mélyen fellélegzett, amikor az apa átkarolta a vállát. Ezzel a jelenettel a leképezés befejeződött. Amikor mindenki visszaült a helyére, a feleséget képviselő nő jelentkezett, hogy mondani szeretne valamit. A terapeuta megkérte, hogy előbb magában gondolja át, hogy amit mon-

1 5 . HELYETTESÍTŐ SZENVEDÉS A PÁRKAPCSOLATOKBAN

167

dani szeretne, javára válik-e Albertnek, vagy inkább árt neki. A nő habozás nélkül azt válaszolta: - Biztos vagyok benne, hogy a javára válik. Attól a pillanattól kezdve, hogy Albert elment tőlem, jobban lettem. Hihetetlenül gyengének éreztem magam, amíg mellettem volt. Csak akkor nyugodtam meg, amikor az apjával együtt meszszire kerültek tőlem, és a vesedonor nő mellett feküdtem. A terapeuta köszönetét fejezte ki a képviselőnőnek. A terapeuta tudatosan döntött amellett, hogy nem állít fel megszemélyesítőt a reuma helyett, mint a Victor-féle leképezésben. RAMÓNA (áivásproblémák és depresszió): A férj szerelme Ramónára azért emlékszem még mindig, mert minden fekete volt rajta: a pulóvere, a harisnyája, a nadrágja, a cipője... minden, amit viselt, a depresszióra és a halálra utalt, még komor arckifejezése is. Az egyik csoportos leképezés során kiderült, hogy a mai napig nem tudta átengedni magát a korán elhunyt édesanyja miatti fájdalomnak. Az anya öngyilkosságot követett el, amikor Ramóna ötéves volt. Akárcsak az előző történetben, a férj részben magára vette ezt a terhet: depresszív lett, és az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatta. Ő volt az, aki folyton az öngyilkosságról beszélt, nem Ramóna! Közös gyermekeik is veszélyben voltak. Ramóna egy levélben ezt írta négy hónappal a családfelállítás után, amelyet itt most nem mutatok be: „A családállítás után eleinte nem hittem el, hogy mennyire fontos volt nekem az édesanyám. Teljesen leválasztottam magamról. Most azonban eszembe jutottak azok a visszatérő álmaim, amelyek arról szóltak, hogy ő nem halt meg, hogy még mindig él. Amikor tavaly az apám is meghalt, egészen valószerűvé vált az az elképzelésem, hogy az anyám nem halt meg. Arra

168

A TEST JELZÉSEI

vártam, hogy kapcsolatba lép velem, mert az álmok valóságnak tűntek számomra. Ő nem halt meg számomra! És épp akkortájt kezdett vágyni a férjem a halálra. Nyilvánvaló volt, hogy ezt tőlem akarta átvenni! A családleképezés után valóban mély szomorúságot éreztem a szüleim halála miatt. Eleinte azonban nem tudtam levenni fekete ruháimat, amelyek annyi éven át elkísértek. De aztán kitakarítottam apám lakását, és sírkövet állíttattam neki. Ezek után már nem tudtam feketét viselni. Ellenkezőleg: feltámadt bennem a vágy az élénk, világos színek iránt. A gyerekeim egyszer a következő kérdést tették fel: - Mama, most már velünk maradsz? Még nem érzem ugyan, hogy teljesen rendben lennék, de tudom, hogy a legrosszabbon már túl vagyok. A férjem is jól van!"

A levél egyértelművé tette, hogy a családfelállításig Ramóna számára még nem halt meg az édesanyja. A családfelállítás segítségére volt, hogy végre megélje a gyászt. Miután ismét az élet, és nem a halál foglalkoztatta, többé már nem tudott feketében járni, és a gyerekek és a férj is érezhették, hogy Ramóna megváltozott. VERENA (fájdalmas szakítás és szédülés): „Hugicám" Verena képtelen volt túltenni magát a párjával való szakításon. Tizenkét évig voltak együtt a barátjával. Egy önsegítő csoportban találta ki magának, hogy a párkapcsolatában mindig ő volt az, aki magára vállalta a felelősséget. A szakításért is egyes egyedül önmagát okolta. Folyton attól félt, hogy a férfi elhagyja, ezért aztán minden eszközt felhasznált, hogy megtartsa, végül azonban a férfi mégis elment. Aki „nem ereszt" és „görcsösen kapaszkodik", annak gyakran veszteséget kell elszenvednie. Az ember nem kebelezheti be szimbiotikusán a partnerét, mert ő egy individuum, akinek joga van a saját fejlődéséhez. Verena követelőző magatartása látható volt a családleképezésben is: a férfi jól volt,

1 5 . HELYETTESÍTŐ SZENVEDÉS A PÁRKAPCSOLATOKBAN

169

nevetett, miközben ő szédült, nyomás volt a fejében, és gyengélkedett. A terapeuta először a nő családjának a problémáiról kérdezett, de nem talált semmit. Viszont a férfinak korán meghalt a lánytestvére, akihez nagyon kötődött. Alighogy felállítottuk a lányt, a kép azonnal megváltozott: a férfi rögtön elkomolyodott, és egyetértőn bólogatott, amikor a terapeuta Verenával a következőt mondatta neki: „Tisztelem a halott testvéred iránti szeretetedet. Szívesen vettem át a fájdalmadat." A családfelállítás után Verena elmondta, hogy a férfi szinte mindig „Hugicámnak" szólította. Csak most jött rá, hogy miért. A továbbiakban fény derült arra is, hogy Verena a párkapcsolata tizenkét éve alatt majdnem végig szédelgett. Barátja testvére is, mielőtt meghalt, krónikusan szédelgett. Végül agyvérzésben halt meg. így derült ki, hogy Verena a férje számára kezdettől fogva a testvérét helyettesítette. Új perspektíva nem mutatkozott Verenáék kapcsolatában, mert a férj nem akart gyermeket vállalni. Ha ezzel a témával kapcsolatban valamelyik félnek ellenérzései vannak, akkor a kapcsolat előbb vagy utóbb tönkremegy. A férfi számára a nő terhessége olyan lett volna, mint egy vérfertőzés (a testvérével). Amíg nem fordul a halott felé, hogy tisztázza magában a vele való kapcsolatát, addig a nőkben mindig a húgát fogja keresni, sohasem az igazi párját. Később, a papírlapokkal végzett pszichoterápiás munka során az is látszott, hogyan kötődik Verena a gyermekkori családjához. Itt is egy halott lánytestvér játszotta a főszerepet: az anya testvére. Verena megvetette az anyját. Elhunyt nagynénjéhez kötődött, át akarta venni anyjától a veszteség fájdalmát, és követni annak testvérét. Amikor erre rájött, Verena továbbra is megvetette az anyját, és úgy döntött, hogy tovább szenved.32 32

Ez átdolgozott formában a következő műből van átvéve: Thomas Scháfer: DerMann, der tausend Jahre alt werden wollte. München, 1999, 2002.

170

A TEST JELZÉSEI

VALERIE (beszédiszony és depresszió): Az anyós öngyilkossága Valerie a férjével érkezett a szemináriumra. Évek óta tartó nyilvánosság előtti beszédiszonytól és depressziótól szenvedett. Az, amit a leképezés mutatott, valamint az a mód, ahogyan a házastársak egymással viselkedtek, egyértelművé tette, hogy Valerie magára akarta venni férje terhét. A férfi anyja öngyilkosságot követett el, és fivérei közül hárman a háborúban haltak meg. Mivel a férj ezt a fájdalmat folyton elutasította, ezért Valerie vállalta magára. A páros gyakorlás során Valerie-nek alkalma nyílt, hogy megtanulja tisztelni a férje családjában történteket, és még ha nehezen is, átengedje azokat a férjének. A férfi azonban nem volt képes a szemináriumot egészében és azon belül a saját leképezését közel engedni magához. Négy hónappal később Valerie visszajelzése alapján tudomásomra jutott, hogy a nyilvánosság előtti beszédiszonya teljesen megszűnt. A depressziója jelentősen csökkent, bár valami még maradt belőle.

171

16. Egyebek Ebben a fejezetben a legkülönbözőbb témákról lesz szó: ájulásszerű rohamokról, gyorsan erősödő baleseti hajlamról, a neonácizmus elleni szélsőséges agresszióról, egy évtizedek óta fájó lábról és végül egy szeretett kutya iránt érzett, véget nem érő gyászról. WOLFGANG: Ájulásszerű rohamok Wolfgangnak körülbelül tizenöt éve voltak ájulásszerű rohamai. Pontosabban mondva, nem konkrét ájulásról volt szó, amelynél az ember elveszti az eszméletét, hanem sokkal inkább egy olyan érzésről, mintha kicsúszna a talaj a lába alól. Ezek a rohamok néha annyira erősek voltak, hogy Wolfgangot szó szerint a padlóra küldték. Mindemellett sohasem vesztette el teljesen az eszméletét. Amikor a szemináriumon azt kérdeztem tőle, hogy milyen helyzetekben történik ez vele, Wolfgangnak semmi különleges nem jutott eszébe: - Bárhol és bármikor megtörténhet - felelte. A családfelállítás úgy mutatta Wolfgang szüleit, mintha hátat fordítanának egymásnak: nem volt mondanivalójuk egymás számára, észre sem vették egymást. Wolfgang mint az egyetlen fiuk a földre szegezte a tekintetét. Kérdésemre, hogy ki az a halott, akit néz, Wolfgang beszámolt anyja három abortuszáról. Az anya az abortuszokat mindhárom esetben az apa tudta nélkül intézte el. Csak röviddel az apa halála után beszélt neki róluk. Bevontuk a leképezésbe a három elhajtott gyermeket. Wolfgang képviselője spontán módon beállt a halott gyermekek sorába, ahol jól érezte magát. A terapeuta megkérdezte Wolfgangtól, hogy nőt vagy férfit választana-e az ájulás megjelenítéséhez. Wolfgang egy nőt választott, aki láthatóan azonnal a halott gyerekek iránt érdeklődött, és rajtuk tartva a szemét, odament az apa mellé. Az

172

A TEST JELZÉSEI

addig kissé fáradtnak látszó apa hirtelen erőre kapott, amióta a három gyermek jelen volt, és az ájulás mellé állt: - Valamit tisztáznom kell a feleségemmel! - jelentette ki határozottan. A terapeuta most úgy fordította a szülőket, hogy láthassák egymást. Az apa többször megcsóválta a fejét. Szeretettel tekintett a feleségére, aki ridegen nézett vissza rá. A terapeuta tanácsára az apa azt mondta: - Elhallgattad előlem! Az apa arcán lassan könnyek folytak végig, és imbolyogni kezdett: - Mindjárt elájulok. Mintha kicsúszna a lábam alól a talaj - mondta az apa, ugyanúgy, ahogy Wolfgang írta le ájulásszerű rohamait. Az asszony csak némán bólogatott. Még nem állt készen arra, hogy beszéljen. Wolfgang oda akart menni a szüleihez, és ezt meg is tette. A terapeuta javaslatára így szólt hozzájuk: - Nekem semmi közöm sincs az egészhez. Én csak egy gyerek vagyok. Wolfgang nagyot sóhajtott. Az „igazi" Wolfgang is sírt a helyén. A terapeuta utasítását követve felállt, és ő maga lépett be a leképezésbe. Most az ájulás vette át a szót: - Most már elmehetek. Feleslegessé váltam. A terapeuta arra kérte az ájulást, hogy lépjen ki a szerepéből, és üljön le a helyére. Az anyánál is változás mutatkozott. Egyszerre érdeklődni kezdett az elhajtott gyerekek iránt, és oda akart menni hozzájuk. Néhány kisebb kitérő után eldőlt, hogy az anya a gyerekeket követte, Wolfgang pedig megtalálta helyét az apjánál. Apa és fia szeretettel nézett egymásra. Wolfgang arca hirtelen szomorú lett: - Papa, rossz lehetett neked, hogy a mama nem szeretett téged! Wolfgang sírt. Az apa gyengéden megsimogatta a fejét: - Hagyd ezt!

LÓ. EGYEBEK

173

Wolfgang tekintete újra megváltozott: egy öt- vagy nyolcéves gyerek arckifejezését vette fel. Sírva kiabálta: - Ugye, én nem tehetek erről az egészről? Én nem vagyok hibás? Világossá vált, hogy a gyerek eddig mindig saját magában kereste a felelősséget. Az apja kedvesen tovább simogatta a fejét: - Nem, te a gyermekem vagy. Tökéletesen ártatlan vagy. Wolfgang ez alatt letérdelt az apja elé, és az utolsó mondat után erőtlenül az apja testének támasztotta fejét. Sírt, de ezúttal felszabadultan. Látható volt, hogy Wolfgangnak még van pótolnivalója az „apa elfogadásában". Mély sóhajtások közepette, apját szorosan ölelve vette magához, amire szüksége volt. Ebben a történetben az ájulás nem csupán az elhajtott és nem látott gyerekekre utalt. Kapcsolatra utaló funkciója is volt: a szülők megromlott viszonyát fejezte ki. Az ájulás az apához tartozott. Attól volt ájult, hogy a felesége az abortuszok mellett döntött, de az ájulás testileg helyette a fiúnál mutatkozott meg. JOHANNES: Súlyos balesetek sűrű egymásutánja Johannes olyan férfi volt, aki két lábbal állt a földön - legalábbis ilyennek tűnt. A szemináriumon, a bemutatkozó körben arról tájékoztatott, hogy az elmúlt években súlyos balesetek sorát szenvedte el, részben autóval, részben a gépekkel a gyárban, ahol dolgozott. Miközben beszélt, végigsimított a jobb combján: - Pillanatnyilag nagyon fáj a lábam, a legutóbbi munkahelyi balesetem folytán. Johannes fenyegetőnek tartotta, hogy a balesetek egyre rövidebb időközönként történnek, és egyre súlyosabb formát öltenek: - A következő baleset talán az utolsó lesz! - mondta akasztófahumorral, és közben nevetett.

174

A TEST JELZÉSEI

A terapeuta belegondolt ebbe, majd bólintott, és így szólt: - Igen, talán az utolsó lesz. Rögtön mindenki újra komoly lett, és Johannes tovább beszélt. Különösen amiatt aggódott, hogy mostanában tizennégy éves fia is többször balesetbe keveredett: - Nyilván átvette tőlem. Ehhez nem is kell könyveket olvasnom a családállításról... ez számomra kézenfekvő! Még aznap leképeztük Johannes családját. Választott egy képviselőt maga helyett, és egy másik férfit az erős baleseti hajlam számára. A képviselők néhány percig csak belső impulzusaikra figyeltek. Kiderült, hogy Johannesben egyre erősödik a balesettől való félelem. Végül hanyattesett, és elterült a padlón. Ezután a terapeuta Johannes szüleit is beállította a képbe. Amikor a balesetek megszemélyesítője az anyára nézett, remegni kezdett, s a remegés mindegyre csak fokozódott. Kérdésemre Johannes elmondta, hogy az anyai nagyapja az első világháborúban vesztette életét. Most ezt a nagyapát is felállítottuk. Komoran nézett lefelé. A terapeuta ösztönösen kiválasztott két férfit és két nőt, és mint elhunyt áldozatokat lefektette őket a földre. Az egyik halott férfi gyűlölettel fordította el az arcát. Mély megvetést érzett a nagyapa iránt. Két másik áldozat remegni kezdett, akárcsak korábban a baleseti hajlam megszemélyesítője. Utóbbi most odament az áldozatokhoz. Remegve befeküdt közéjük, úgyhogy most már öt halott volt. A baleseti hajlam nyilvánvalóan egy vagy több halottat képviselt. Most Johannes is lefeküdt az áldozatok közé. Rájuk pillantott, de az egyik a fejét csóválta. A nagyapa figyelmesen nézte mindezt. Arcjátékából ki lehetett olvasni, hogy szereti az unokáját. A halottak sem hagyták hidegen, akik nyilvánvalóan az áldozatai voltak. A nagyapa nehézkes léptekkel odament az áldozatokhoz, és óvatosan lefeküdt melléjük. Erre ketten közülük nagyot sóhajtottak. Ekkor a nagyapának légzési nehézségei adódtak. A terapeuta kérdőn nézett rá. A nagyapa önkéntelenül így szólt:

LÓ. EGYEBEK

175

- Nem tudok levegőt venni, és soha többé nem is akarok. Az én helyem itt van. A terapeuta biztatta, hogy sorra nézzen áldozatai szemébe, anélkül hogy bármit mondana. Az áldozatok megnyugodtak, és a nagyapa is lecsillapodott. Megint egyenletesen lélegzett. Miközben az áldozatok és az elkövető továbbra is kapcsolatban maradtak egymással, Johannes apja kinyújtotta a kezét a fia felé. Johannes felkelt, és az apja mellé állt. Ezen a ponton az igazi Johannes beállt a saját szerepébe. Könnyek csorogtak végig az arcán, ahogy az apjára nézett. Az apa magához ölelte, és Johannes sokáig sóhajtozott apja mellén. A záró képben az apa fogta a fia kezét, a fiú pedig a tizennégy éves fiáét, akit a terapeuta utólag állított be. Egy irányban néztek, ahol nem látszott, hogy Johannes anyjának családjában mi történt. Ezalatt a nagyapa és az áldozatok megbékéltek. Behunyt szemmel feküdtek egymás mellett. Johannes anyja, aki végig a férje mellett térdepelt, látszólag nem tért vissza egészen a férjéhez. A közte és a Johannes apja közötti távolság nagy volt. A halottak és Johannes apja között tartózkodott. A nagyapa nyilvánvalóan részt vett valamilyen bűncselekményben az első világháborúban. A szeminárium következő napján Johannes elmondta, hogy éjjel „csoda" történt. Balesetben megsérült lába hirtelen nem fájt többé. Teljesen egészségesnek érezte. A következő két évben még gyakran láttam Johannest, mert segítő résztvevőnek jelentkezett a szemináriumokra, ahol képviselőként gyűjtött tapasztalatokat. így tudtam meg, hogy azóta sem vele, sem pedig a fiával nem történt több baleset. Johannes a következőket mondta: - A fiam most jobban szeret, mint valaha. Nagy ajándéknak tekintem ezt. És az is csodálatos, hogy már egyáltalán nem félek a balesetektől. Pedig korábban rettegtem tőlük. Ugyanazon a szemináriumon egyébként volt még egy résztvevő, akinek az életében egymást követték a balesetek.

176

A TEST JELZÉSEI

Itt az volt a háttér, hogy az apa fivére a Harmadik Birodalomban betegápolóként dolgozott a pszichiátrián, és volt mersze szót emelni páciensei eutanáziája ellen. Ezért a nácik megölték. WILFRIED: Szélsőséges agresszió a neonácizmus ellen Wilfried házasságban él, és évek óta munkanélküli. Jóllehet zavarja ez a helyzet, mégis egy másik panasszal jött el a rendelőmbe: amikor tévét néz, és zsidó sírok megbecstelenítéséről adnak hírt, rendszeresen pánikszerű állapotba kerül, és ez csaknem egész nap eltart. Egyfelől fél a jobboldali radikálisoktól, másfelől szélsőséges dühöt érez a neonáci csoportok iránt. Az antiszemitizmus olyasvalami, amit egész lényével gyűlöl. Már az is elég volt, ha a napilapban elolvasott egy alig észrevehető hírt arról, hogy egy zsinagógában megrongálták az ablaküvegeket, és a teste remegni kezdett. A háború témája is borzalmat keltett benne: - Ha ilyenekről van szó, mindig bűnösnek érzem magam. Ez már tizenöt éve így ment, és a helyzet inkább rosszabb, mint jobb lett. Wilfried elmondta, hogy egy másik terapeutával két évvel ezelőtt leképeztette a gyermekkori családját az adott témával kapcsolatosan. Olyasmire azonban nem derült fény, hogy az anyai vagy az apai oldalról valami összefüggés lenne a harmadik birodalombeli tettes-áldozat problematikával. Hol lehet a családon belül a bűn témája? A terapeuta úgy vélte, hogy a papírlapokkal való családfelállításnak aligha volna értelme. Ha a családban nagy erővel igyekeznek eltitkolni bizonyos dolgokat, akkor csoportos leképezésre van szükség. Természetesen nem volt biztosíték arra, hogy másodszorra több információhoz jutunk, mégis rábeszéltem Wilfriedet. Wilfriedben csalódást keltett a javaslatom. Titokban azt remélte, hogy a probléma egyéni munkával is megoldható. Elmondta, hogy a leképező csoport annak idején mennyire

LÓ. EGYEBEK

177

kimerítette lelkileg és testileg is. Megítélése szerint a csoport igen ösztönzően hatott rá, ennek ellenére úgy határozott, hogy még egyszer nem „tesz ilyet magával". Wilfried aztán mégis hajlandó volt túllépni a saját árnyékán, és eljött a kurzusra. A terápiavezető úgy döntött, hogy csak a családi titkot és Wilfriedet állítja fel. A bűnnel kapcsolatos családi titok megszemélyesítéséhez Wilfried egy nőt választott. Wilfried képviselője a hasára szorította a kezét, és elfordult a titoktól. Hosszú ideig nem történt semmi: Wilfried nézett kifelé az ablakon, miközben a titok mögötte állt. A terapeuta megkért egy férfit és egy nőt, hogy vegyék fel a szülők szerepét. Alighogy a terapeuta felállította, és szabadon bocsátotta őket, az anya hisztérikusan, nagyon hangosan kiáltozni kezdett, és közben a titkot bámulta. Páni félelemmel tovább kiáltozott, és a hangja egyre élesebb lett. Az apa elfordult a feleségétől, és kettőt jobbra lépett. Az a sugallata támadt, hogy megfogja a fia kezét, amire aztán a terapeuta is biztatta. Megfogta a fia kezét, és egyre távolabb vitte az anyától: apa és fia most a terem másik végében voltak, ahonnan már nem láthatták az anyát. Az anya láthatóan elégedetlen volt, amiért a fia egyedül hagyta a titokkal, de egy kicsit később az anya és a titok elindultak egymás felé. Az anyából hisztérikus nevetés tört ki. Nem tudta abbahagyni. Az apa átkarolta a fiút, mintha védelmezni akarta volna. A fiú most már nagyon jól érezte magát, ekkor a leképezésnek vége lett. Hogy miként alakult Wilfried sorsa, azt onnan tudom, hogy a felesége egy napon eljött tanácsot kérni tőlem. Wilfried kény szerreakciói a jobboldali radikalizmust illetően teljesen megszűntek, valamint néhány héttel a leképezést követően újra talált munkahelyet. Pedig a hosszú munkanélküliség után egyáltalán nem számított arra, hogy ismét állást talál. - Remekül érzi magát! - mesélte a felesége. - Alig lehet ráismerni. Amikor a munkájáról beszél, ragyog az arca. Amióta

178

A TEST JELZÉSEI

alkalmazásban van, megint van önbizalma, és ez a házasságunknak is nagyon jót tesz. WERNER: A beteg láb és az ősök Werner több mint húsz éve érez erős fájdalmat a lábában. Gyermekkorában egyszer valaki ráesett, de orvosi szempontból semmi ok nem volt arra, hogy ez húsz éven keresztül fájjon. Sem a röntgenfelvételek, sem más vizsgálatok nem mutattak ki semmilyen szervi okot a fájdalomra. A terápiavezető megkérdezte, hogy a lábfájás nem valamiféle „hagyomány-e" a családban. Werner szemében könnyek jelentek meg. Apai nagyapja járásképtelen volt, mert egy artrózis miatt masszív elváltozás keletkezett a térdében. Apai dédapja a reumája miatt nem tudott járni. Az apai nagyapa egyik fivérének egy háborús sebesülés miatt amputálták a lábát. A nagyapa egy másik fivére a háborúban fagyás következtében veszítette el a lábát. Miközben Werner ezekről a sorsokról beszélt, végig patakzottak a könnyei. - Tekintve, hogy a lábuk és a járás miatt annyian szenvedtek, önnek nagyon nehezére esik a saját lábát egészségesnek elfogadni, és még használni is? - kérdezte tőle a terápiavezető. Werner sírva bólintott. A terapeuta a csoportra tekintett, és kiválasztott négy képviselőt a négy hozzátartozó számára, akikről előzőleg szó esett. Sorba állította őket, és megkérte Wernert, hogy álljon elébük, és nézzen rájuk. Werner egyikről a másikra nézett, és egyre erősebben sírt. - Menj oda külön mindegyikükhöz, és mondd nekik: „Tisztelem a szenvedésedet a lábad miatt. Kérlek, nézz rám barátsággal, ha én a lábamat egészen a sajátomnak merem tekinteni." A négy rokon mélyen meghatódott, és majdnem mind a négyen sírva fakadtnak, amikor Werner elébük lépett. Úgy tűnt, hogy a dédnagyapjához különösen bensőséges kapcsolat fűzte. Sokáig ölelte, és azt mondta neki: - Mi ketten megértjük egymást!

LÓ. EGYEBEK

179

A nagyapa szeretettel érintette meg Werner beteg lábát. A többiek is megölelték Wernert, sőt egyikük spontánul Werner fejére tette a két kezét, hogy megáldja. Végül mind az öten megmozdultak: hirtelen kört alkottak, Werner állt középen, a hozzátartozói pedig óvón támogatták. Werner végre tudott nevetni. Ahogy rájuk nézett, látszott, hogy megtelik bátorsággal és életerővel. Werner kilenc hónappal később jelentkezett újra, és kiderült, hogy legerősebb fájdalmai megszűntek. Néhanapján még mindig érzett ugyan tompa kellemetlenséget a lábában, de az távolról sem volt olyan erős, mint korábban, amikor sokáig még a munkában is hátráltatta. Werner elmondta, hogy a családfelállítás az életkedvét is pozitívan befolyásolta: - Régebben úgy éreztem, hogy senki sem ért meg a családban; mintha idegen lettem volna. Nem volt igazi otthonom. A családfelállítás óta ez teljesen megváltozott, sosem hittem volna, hogy ennek a négy rokonnak köze lehet a lábammal kapcsolatos problémámhoz. A dédapám szavai - „Mi ketten megértjük egymást" - hihetetlen intenzitással hatottak a testemre. Nem tudom kifejezni, mi ment végbe bennem. Erre a családfelállításra életem végéig emlékezni fogok. Nem vagyok többé idegen, és most már a rokonaim is közelebb állnak hozzám. Werner arról is tájékoztatott, hogy korábban nem fogadta el a lábát: - A leképezés óta megint megvan az igazi lábam! Újra képes voltam elfogadni a lábamat, és már nem haragszom rá. Számomra ez nagyon fontos volt. ANDREA: Szűnni nem akaró gyász a szeretett kutya iránt Andrea beszámolt collie kutyájáról, Stelláról, akit kilenc év után el kellett altatni. Ez már négy hónapja történt, de Andreának még mindig könnyek szöknek a szemébe, ha Stelláról mesél:

180

A TEST JELZÉSEI

„Olyan volt számomra, mint egy ember. Tudom, hogy mások simán bolondnak tartanak, de én jobban szerettem bárkinél. Amikor egyszer hosszabb ideig külföldön voltam, mindig megérezte, ha rossz kedvem volt, és fordítva, én is megéreztem az ő hangulatát. Lelkileg annyira közel álltunk egymáshoz, mintha ember lett volna. Egyszer például erős menstruációs görcseim voltak, és ő »szolidaritásból« hüvelygyulladást kapott. Végtelen számú történetet tudnék még mesélni Stelláról és magamról..."

Az állatok néha a hiányzó partnert vagy a nagyon áhított gyermeket pótolják. Ennél a példánál azonban nem erről volt szó. Sok állatbarát Andrea helyébe tudja képzelni magát, és semmiképp sem tartaná bolondnak. Az állatoknak is van lelkük, vagy egy nagyobb lélek gondoskodik róluk. Vitathatatlan, hogy az állatok és az emberek kölcsönösen hozzájárulnak egymás fejlődéséhez és éretté válásához. Amikor Andrea azt mondja: „Lelkileg annyira közel álltunk egymáshoz, mintha ember lett volna", akkor jogosan céloz arra, hogy az ilyenfajta szeretetet nem szabad egyszerűen „betegesnek" bélyegezni. A családállítások alkalmával megfigyeltem, hogy az állatokhoz való erős kötődés sokszor egy családtaghoz való elfelejtett kötődést helyettesíti. Egy olyan családtagról van szó, akit igazságtalanul elhanyagolnak. A szeretett állat a rendszeren belül a feledésbe merült személyt képviseli. A terapeuta arra kérte Andreát, hogy válasszon ki egy-egy papírlapot magának és Stellának. Andrea a lapokat egymáshoz közel helyezte el a padlón. A terapeuta ráállt a collie kutyát képviselő lapra, és érezte, hogy szomorú, amikor a „gazdira" néz: szenved amiatt, hogy Andrea annyira rosszul van. Ezután a terapeuta azt kérte, hogy Andrea maga álljon Stella helyére. Alighogy ezt megtette, Andrea zokogásban tört ki: - Annyira szerettem. Fontos, hogy tisztázzuk a tanácskérővel, hogy megfelelően helyezkedjen bele az idegen szerepbe. Ez csak akkor működik, ha az egyén tudatosan veszi át a szerepet, és rövid időre

LÓ. EGYEBEK

181

kikapcsolja a saját érzéseit. A terapeuta arra kérte, hogy lépjen le a papírlapról, és gondoljon bele, hogy az érintett papírdarab a kutyát ábrázolja, nem pedig őt magát és a kutya iránti érzéseit. Az volt a lényeg, hogy Andrea azt érezze, amit a kutyája, nem pedig azt, amit ő maga. Andrea ismét odalépett a Stellát képviselő papírlapra, és érezte, hogy a kutya jól érzi magát, amikor nem Andreára (vagyis az őt képviselő papírra) néz. Stella rögtön szomorú lett, amikor Andreára nézett. Most a családtagok számára is készítettünk papírlapokat; Andrea is, és a terapeuta is egyértelműen érezte, hogy Stella intenzíven reagál Andrea egyik öccsére, aki öt hónapra halva született: ez volt az a szerep, amelyet Stella kilenc évig betöltött. Az öcs papírlapjára állva az embert erős remegés fogta el. Andrea elmondta, hogy az édesanyja a veszteség körülményei miatt képtelen volt megbocsátani magának: figyelmetlenségből fürdés közben áramütés érte, és a gyereket már nem lehetett megmenteni. Egy imaginációs gyakorlat következett: Andreának el kellett képzelnie, hogy az édesanyja a karjában tartja a halott gyermeket, és azt mondja neki: - Sajnálom. Baleset volt. Nagyon szerettelek volna. Andrea könnyek között öccsévé fogadta az öccsét: elképzelte, ahogy magához öleli. A testvér papírlapján állva érezhető volt, hogy megkönynyebbült nővére szavainak hatására. Az anya is jobban lett. A kutya lapján is észlelhető volt a megkönnyebbülés, most már vissza akart vonulni a történetből. Elérkezett az idő, hogy Andrea elbúcsúzzon Stellától. így szólt hozzá: - Sokáig képviselted számomra halott öcsémet. Most megtaláltam őt. Most már szabadon engedlek. Az emlékezetemben örökre velem maradsz. Andrea arca ragyogott a boldogságtól. Miután méltatta Stellát azért, amit érte tett, és miután halott öccse felé fordult, lehetővé vált számára, hogy elengedje szeretett állatát.

182

A TEST JELZÉSEI

Néhány hónappal később Andrea felhívott telefonon. Elmondta, hogy jól van, és világosan érzi, hogy tényleg elengedte a kutyáját. Azt is elmondta, hogy csak a leképezés után tudatosult benne, miért szeretett volna eredetileg kan kutyát. Minden próbálkozása kudarcot vallott, ezért fogadta el akkor fogcsikorgatva Stellát. Ám a nőstény állat is a halott fiútestvért képviselte. Angelika Mahler terapeuta állatokkal és emberekkel dolgozva azt tapasztalta, hogy az állattartók gyakran maguk is azt érzik, hogy a beteg állatok mintha „könnyíteni" akarnának rajtuk a szenvedésükkel. Azt is megfigyelte, hogy az állat sorsa visszahat az emberre: sokszor az állattartó betegségének folyamatát gyorsítja, ha az illető túlad az állaton, vagy az állat elpusztul. Ha az ember elfogulatlanul figyeli az ember és az állat viszonyát, igazolni tudja ezt a tapasztalatot. Mahler asszony tapasztalatai is abba az irányba mutatnak, amelyet Stella története is igazolt: az állatok belekeveredhetnek a család rendszerébe. Mielőtt magam is foglalkozni kezdtem a családfelállítással, észrevettem, hogy az állatok sokszor képviselnek halott vagy elvetetett gyermekeket, mint például Marion történetében, a 6. fejezetben („Szívpanaszok"), illetve olyan gyermekeket, akiket szerettek volna. Angelika Mahler is megfigyelte, hogy a gyermektelen családokban állatok bújnak az utódok szerepébe. Pedig ha „gyerekpótlékká" válnak, az sem az állatnak, sem a gazdának nem jó. Ilyenkor ajánlatos a háttérben meghúzódó okok figyelembe vételével levenni az állatról a terhet, amely nem az övé.33

33

Angelika Mahler: „Verstrickungen mit Tieren". In: Praxis der Systemaufstellung. München, 2002. 2/2.

183

Irodalom és videók A könyvben idézett irodalom Hellinger, Bert: Der Friede beginnt in den Seelen. Das Familien-Stellen im Dienst der Versöhnung. Heidelberg, 2003. Hellinger, Bert: Der Austausch. Fortbildung für FamilienSteller. Heidelberg, 2002. Hellinger, Bert: Die Quelle braucht nicht nach dem Weg zu fragen. Ein Nachlesebuch. Heidelberg, 2001. Hellinger, Bert: Ordnungen der Liebe. Ein Kursbuch. Heidelberg, 1994. Jahoda, Marie és mások: Marienthal: szociográfiai kísérlet a tartós munkanélküliség hatásairól. Ford. Mesés Péter. Budapest, 1999, Új Mandátum. Mahler, Angelika: „Verstrickungen mit Tieren." In: Praxis der Systemaufstellung, München, 2002. 2/2. Prekop, Jirina-Hellinger, Bert: Wenn ihr wüsstet, wie ich euch liebe. Wie schwierigen Kindern durch Familien-Stellen und Festhalten geholfen werden kann. München, 1998. Ruppert, Franz: Verwirrte Seelen. Der verborgene Sinn von Psychosen: Grundzüge einer systemischen Psychotraumatologie. München, 2002. Schäfer, Thomas: A férfi, aki ezer évig akart élni. Budapest, 2002, Bioenergetic. Schäfer, Thomas: Ami a lelket megbetegíti, és ami meggyógyítja. Ford. Márton Ferenc. Budapest, 2001, Bioenergetic. Schäfer, Thomas: Wenn Domröschen nicht mehr aufwacht. Bekannte Märchen aus Sicht von Bert Hellingers Familienaufstellungen. München, 2001. Schäfer, Thomas: Wenn Liebe allein den Kindern nicht hilft. Heilende Weg ein Bert Hellingers Psychotherapie. München, 2002.

184

IRODALOM ÉS VIDEÓK

Schützenberger, Anne A.: The Ancestor Syndrome. Transgenerational Psychotherapy and the Hidden Links in the Family Tree. London, New York, 1998. Sheldrake, Rupert: Hét kísérlet, amely megváltoztathatja a világot. Ford. Dobrocsi László. Budapest, 2003, Bioenergetic Kft. Kiadványok betegségről, halálról és egészségről Általános: Hellinger, Bert: Ordnungen der Liebe. Ein Kursbuch. Heidelberg, 1994. Hellinger, Bert: Was in Familien krank macht und heilt. Ein Kurs für Betroffene. Heidelberg, 2000. Hellinger, Bert: Wo Schicksal wirkt und Demut heilt. Ein Kurs für Kranke. Heidelberg, 1999. Kutschera, Ilse: Was ist nur los mit mir? Krankheitssymptome und Familien-Stellen. München, 2002. Scháfer, Thomas: A férji, aki ezer évig akart élni. Budapest, 2002, Bioenergetic. Scháfer, Thomas: Ami a lelket megbetegíti, és ami meggyógyítja. Ford. Márton Ferenc. Budapest, 2001, Bioenergetic. Scháfer, Thomas: Wenn Domröschen nicht mehr aufwacht. Bekannte Márchen aus Sicht von Bert Hellingers Familienaufstellungen. München, 2001. Weber, Gunthard (Hg.): Zweierlei Glück. Die systemische Psychotherapie Bert Hellingers. Heidelberg, 1993. Gyerekek: Dykstra, Ingrid: Wenn Kinder Schicksal tragen. Kindliches Verhalten aus systemischer Sicht verstehen. München, 2002. Franke-Griksch, Marianne: Du gehörst zu uns! Systemische Einblicke und Lösungen für Lehrer, Schüler und Eltein. Heidelberg, 2001. Gómez, Pedra, Sylvia (Hg.): Kindliche Not und kindliche Liebe. Heidelberg, 2001.

185 IRODALOM ÉS VIDEÓK

Hellinger, Bert: Haltét mich, dass ich am Leben bleibe. Lösungenfür Adoptierte. Heidelberg, 1998. Hellinger, Bert: In der Seele an die Liebe rühren. FamilienStellen mit Eltem und PJlegeeltem von behinderten Kindem. Heidelberg, 1998. Scháfer, Thomas: Wenn Liebe alléin den Kindem nicht hilft. Heilende Wege in Bert Hellingers Psychotherapie. München, 2002, 2004. Rák: Hellinger, Bert: Schicksalsbindungen bei Krebs. Ein Kurs für Betroffene, ihre Angehörigen und Therapeuten. Heidelberg, 1997. Hellinger, Bert-Kaden, Michaela: Die gröfiere Kraft. Bewegungen der Seele bei Krebs. Heidelberg, 2001. Pszichózis: Hellinger, Bert: Liebe am Abgrund. Ein Kurs für PsychosePatienten, hg. Von Michalea Kaden. Heidelberg, 2001. Langlotz, Robert (Hg.): Familien-Stellen mit Psychose-Kranken. Beitráge zu systemischen Lösungen nach Bert Hellinger. Heidelberg, 1998. Ruppert, Franz: Verwirrte Seelen. Der verborgene Sinn von Psychosen. München, 2002. Beszédzavarok: Hellinger, Bert: Das andere Sagen - Ein Kurs für Sprechangestörte und ihre Heifer. Heidelberg, 2003. Függőség: Döring-Meijer, Heribert: Familienaufstellungen mit Suchtkranken. Paderborn, 2000.