Vi Keeland - A Beosztott PDF [PDF]

Zitiervorschau

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Vi Keeland: Bossman, 2016 Fordította LEYRER GINDA Copyright © Vi Keeland Hungarian translation © Leyrer Ginda, 2018 Hungarian edition © Álomgyár Kiadó Minden jog fenntartva! Borítóterv: armadillo.hu Szerkesztette: Bardi Erzsébet Korrektúra: Drabon Zoltán Tördelés: NovaBook Álomgyár Kiadó, Budapest, 2018 Felelős kiadó: Nagypál Viktor Elérhetőségeink: +36 30 487 3552 [email protected] www.alomgyar.hu www.facebook.com/alomgyar

ISBN 978-615-5763-44-1

Ha tudni akarod, kié a szíved, nézd meg, merre visz a lábad, amikor hagyod szabadon csatangolni. (Ismeretlen szerző)

1. fejezet

Reese Micsoda idő- és energiatékozlás – teljesen feleslegesen borotváltam le a lábam selymesen simára! – Jules! Reese vagyok! Hol a pokolban vagy? Szükségem van rád! Ez a legpocsékabb randi, amelyben valaha részem volt. Rögtön elalszom… épp azt fontolgatom, hogy az asztalba verem a fejem, hogy ébren tudjak maradni. Ha nem akarsz véres fejjel és kék foltokkal a homlokomon viszontlátni, hívj fel valami kamu indokkal! Könyörgöm, hívj vissza! – Letettem a telefont, nagyot sóhajtottam, miközben ott álltam a női mosdó előtt a sötét folyosón, az étterem végében. Egy mély hangú férfi szólt rám váratlanul a hátam mögül. – Hacsak nem idióta a fickó amellett, hogy dögunalmas, rá fog jönni, hogy átejted. – Tessék?! – megfordultam, és egy fickót pillantottam meg, aki a falnak támaszkodva a mobiltelefonjába pötyögött be valami szöveget, fel sem pillantva rám közben. – Ez a legszakállasabb trükk a nagykönyvben… a vészhelyzeti hívás. Legalább annyit megtehetnél, hogy

kissé megerőlteted magad. Ha nem tudnád, két hónapra előre kell asztalt foglalni ebbe az étterembe, ráadásul elég húzós hely, drágám. – Szerintem pedig neki kellene megerőltetnie magát. A sportdzsekijén hatalmas lyuk tátong a hónalja alatt, és egész idő alatt más sem csinál, csak az anyjáról fecseg. – Meg sem fordult a fejedben, hogy a sznob viselkedésed miatt érzi nyomorultul magát? A szemem kis híján kiugrott a helyéből. – A sznobizmusról akarsz itt velem értekezni? Kihallgattad a telefonbeszélgetésemet, és kéretlenül megjegyzéseket fűztél hozzá, közben pedig rám sem nézel. Egy fikarcnyi szemkontaktus nem sok, annyit sem áldozol rám. Ujjai hirtelen megálltak a levegőben a szöveg begépelése közben. Figyeltem, amint felemeli a fejét, és a tekintetét lassan, komótosan végigsiklatja a bokámon, a meztelen lábszáramon, majd elidőzik a szoknyám szegélyénél, és aztán tovább kalandozik felfelé a csípőmig, megállva a mellemnél, hogy végül végleg megpihenjen az arcomon. – Erről beszélek. Igen, itt fenn található a szemem. Ellökte magát kissé a faltól és kiegyenesedett, mire az egyetlen fénysugár útjába került, amely megvilágította a folyosót. Fény vetült az arcára, én pedig ekkor vehettem először szemügyre a vonásait. Jól látok? – tettem fel magamnak a kérdést. Ugyanis nem az a látvány tárult elém, amelyet vártam. Mély, érdes

hangja és a viselkedése alapján idősebbnek véltem, olyasféle alaknak, aki régimódi öltönyt visel. Ám ez a fickó lenyűgöző külsővel rendelkezett. Fiatal volt és gyönyörű. Koromfeketébe öltözött – a ruházata egyszerű volt és mégis észbontóan vonzó, ahogyan kinézett. Aranybarna haja szexisen ziláltan hullott az arcába, azon az „én teszek az egészre” módon, és mégis tökéletesnek hatott a sérója. Erős, férfias vonásai megbabonáztak – szögletes, határozott, napbarnított állát egynapos borosta borította, az orra egyenes metszésű és hangsúlyos, a szeme nagy, szexi, álmos tekintetű és csokoládébarna színű. És most egyenesen engem fixírozott vele. Anélkül, hogy levette volna rólam a tekintetét, feje fölé emelte a két karját. – Talán még meg is akarsz motozni, mielőtt eldöntöd, méltó vagyok-e arra, hogy szóba állj velem? Kétségtelenül csodásan nézett ki, de orbitális seggfejnek tűnt. – Semmi szükség rá. A viselkedésed alapján már meghoztam a döntésemet: nem éred meg a fáradságot. – Tégy, ahogy tetszik! De talán próbáld meg élvezni, ami még hátra van az estéből, szívecském! Sértődötten dühöngtem magamban, de lopva még egy pillantást vetettem erre a helyes balfácánra, mielőtt visszasomfordáltam a randipartneremhez. Amikor visszaértem a helyemre, Martin összekulcsolt kézzel ült az asztalnál. – Sajnálom – mondtam neki. – Sor állt a mosdónál.

– Erről eszembe jut egy vicces eset. Ezúttal egy étteremben voltunk drága anyámmal, és amikor kiment a mosdóba… Amikor észrevette, hogy a telefonomat bűvölöm a tekintetemmel, hogy bárcsak megszólalna végre, a hangja erőtlenné vált. A fenébe, Jules! Hol vagy, amikor ilyen veszettül nagy szükségem van rád? A történet közepe táján – legalábbis úgy véltem, Martin ott tarthatott – észrevettem, hogy a tapló fickó a mosdóból elmegy az asztalunk mellett. Önelégülten rám mosolygott, látván a romokban heverő randimat és a közönyös képemet. Kíváncsivá tett, ezért követtem a tekintetemmel, merre tart és vajon kivel jött ide. Bakker! Egy festett szőke, a maga közönséges módján csinos nő volt vele, akinek hatalmas keblei majd’ kibuggyantak ruhájának mély kivágásából. Hatalmasra kerekített szemmel bámult a fickóra, amikor az visszaért hozzá; én nemkülönben. Igen… nem tudtam megállni, hogy időről időre vissza ne kalandozzon a tekintetem az asztalukhoz. Amikor a salátánk megérkezett, Martin éppen az anyja vakbélműtétjét ecsetelte, én pedig majd’ meghaltam az unalomtól. Egy pillanattal tovább mereszthettem a szemem a pasira a mosdóból, mint kellett volna, mert rajtakapott, hogy bámulom. Az étterem túlsó feléről rám kacsintott, felvonta a szemöldökét, és a poharát felém biccentette. Tapló.

Ha már amúgy is rajtakapott, akkor miért is méregetném őt titokban? Hiszen ez a pasi sokkal izgalmasabb, mint az én partnerem. És ő sem bizonyult szégyellősnek: nyíltan bámult. Amikor a pincér megállt az asztaluknál, arra lettem figyelmes, hogy a sármos fickó a mosdóból rám mutat, és közben mond valamit. Martin még mindig az anyjáról sztorizott, én pedig a hátam mögé néztem, hogy lássam, ez a szívdöglesztő alak a terem túlsó oldaláról vajon kire mutathatott rá. Amikor visszafordultam, a gyökér és a nője már fel is álltak. Az ajkáról igyekeztem leolvasni, mit mondhat. Pár szót sikerült elkapnom… mintha arról beszélt volna, hogy csatlakoznak egy régi baráthoz. És akkor hirtelen elindultak az asztalunk felé… Csak nem akarja elmondani Martinnak, amit az előbb tőlem hallott? – Reese. Te vagy az? Mi a fene akar ez lenni? – Hm… igen. – Hú, jó ideje már, hogy nem találkoztunk. Megpaskolta a mellét. – Én vagyok, Chase.

–

– Mielőtt még magamhoz térhettem volna, ez a tapló (akit történetesen Chase-nek hívtak), lehajolt hozzám és megölelt. Miközben a karjában vergődtem, azt suttogta a fülembe: – Vedd a lapot! Hadd legyen az estéd egy kicsit izgalmasabb, drágám! Teljesen le voltam döbbenve, és csak bámultam, amint az a félnótás Martin odafordul hozzá, és kezet nyújt neki.

– Chase Parker vagyok. Reese-szel ősidők óta ismerjük egymást. – Martin Ward – felelte bólintva a partnerem. – Martin, ugye nem bánod, ha csatlakozom hozzátok? Évek óta nem láttuk egymást Mogyis Kosárkával. Szeretnék beszélni vele. Ugye, nem neheztelsz érte? Bár Chase engedélyt kért Martintól, meg sem várta a válaszát. Ehelyett kihúzta a széket a partnerének és bemutatta a lányt. – Ő Bridget… – segélykérőn nézett a lányra, mire az megmondta a vezetéknevét. – McDermott. Bridget McDermott. – A lány mosolygott, mint akit nem lehet kiborítani sem a hirtelen keletű kettős randinkkal, sem pedig azzal, hogy Chase nyilvánvalóan nem emlékezett a vezetéknevére. Martin ugyanakkor csalódottnak látszott, amiért a kétszemélyes randink immár négyessé alakult, bár biztos voltam benne, hogy ezt sosem tenné szóvá. Chase-re pillantott, miközben az helyet foglalt az asztalunknál. – Mogyis Kosárka. Régen így hívtuk Reese-t. A Reese-féle mogyorókrémes kosárkákról. Ez a kedvenc édességem. Miután Chase és Bridget leült, egy pillanatra félszeg csend ereszkedett ránk. Meglepő módon Martin szólalt meg először. – Szóval, honnan is ismeritek egymást Reese-szel? Bár Martin tette fel a kérdést, és közben felváltva nézett Chase-re és rám, a magam részéről Chase számára egyértelművé akartam tenni, hogy a talaj az ő lába alatt

lett forró. Ez már csak maradjon az ő kis eszement játéka. – Chase majd elmondja neked, hogyan is találkoztunk először. Igazán vicces történet. – Rákönyököltem az asztalra, a fejemet a kézfejemre támasztottam, és kárörvendőn, pilláimat rebegtetve, várakozással teli módon néztem a gyökérre. Chase-nek egyetlen arcizma sem rezdült, és alig pár másodpercbe telt, mire előállt egy sztorival. – Nos, igazából nem is az a vicces, ahogyan találkoztunk, hanem az, ami azután történt, hogy találkoztunk. A szüleim akkor váltak el, amikor nyolcadikba jártam, nekem pedig új suliba kellett mennem. Nagyon szánalmas állapotban voltam, míg nem találkoztam Reese-szel a buszon, már az első héten. Megközelíthetetlen csinibaba volt, de tudtam, hogy nincsenek barátaim, akik zrikáljanak, ha elhívom Reese-t randira és ő esetleg visszautasít. Így aztán annak ellenére, hogy egy évvel idősebb, mint én, felkértem, hogy legyen a partnerem a nyolcadikos bálon. A pofám leszakadt a meglepetéstől, amikor beleegyezett… Nos, ami azt illeti, igencsak ifjonc voltam még, és jó adag tesztoszteron száguldozott az ereimben. Nem csoda, ha a fejembe vettem, hogy vele fogom elcsókolni életem első csókját. A régi sulimban a haverjaim már mind túl voltak az első smacin, én pedig úgy gondoltam, most jött el az én időm ezen a téren. Így amikor a táncunk a végéhez közeledett, kirángattam Reese-t az előcsarnokba a krepp-papírral és lufikkal díszített tornateremből, hogy zavartalanul lehessünk

együtt. Természetesen mivel ez volt az első ilyen alkalom, nem tudtam, mit is csináljak pontosan. De mohón hajtottam rá és nyomban elkezdtem szívni Reese arcát. Chase itt tartott egy kis szünetet, és rám kacsintott: – Eddig minden rendben ment, igaz Mogyorós Kosárka? Egy szót sem tudtam kinyögni. A sztorija teljesen kiakasztott. Ezt a taplót az sem zavarta, hogy nem válaszoltam neki, tovább folytatta színes meséjének a szövögetését. – Itt kezd pikánssá válni a történet. Mint ahogyan korábban említettem, semmi tapasztalatom nem volt ezen a téren, de persze fejest ugrottam a dologba és bevetettem az ajkamat, a fogaimat, a nyelvemet, vagyis mindent. Egy perc elteltével a csókunkat kezdtem szörnyen nedvesnek érezni, de mivel nagyon be voltam indulva, tovább folytattam: nem én akartam lenni az első, aki elhúzódik. Végül amikor levegőért kapkodva szétrebbentünk – szó szerint, mivel valósággal beszippantottam Reese arcát –, rádöbbentem, hogy miért éreztem annyira nedvesnek a csókunkat. Reese-nek a smacizás közepén elkezdett vérezni az orra, és mindkettőnk arca csupa vér volt. Martin és Bridget nevettek, de én túlságosan le voltam fagyva ahhoz, hogy reagálni tudjak. Chase felém nyújtotta a kezét, és megragadta a karomat. – Ne csináld már, Mogyis Kosárka! Ne szégyenkezz emiatt! Szép időket éltünk meg együtt. Emlékszel? – És mennyi ideig jártatok együtt? – kérdezte Martin. Chase már éppen válaszolni akart, ám megérintettem a

karját, pont olyan bizalmaskodó módon, ahogyan ő az enyémet az imént. – Nem túl hosszú ideig. A következő baklövése után szakítottunk. Bridget összecsapta a kezét és fészkelődni kezdett a székén, mint egy izgatott gyerek. – Hallani akarom a másik baklövést is! – Nem igazán szeretném ezt megosztani veletek, most, hogy jobban átgondolom a dolgot – jegyeztem meg ábrándozva. – Ez az első randitok? Bridget bólintott. – Nos, nem szeretném, ha azt feltételeznéd, Chase azóta is ugyanezzel a problémával küzd. A mi kis incidensünk óta sok idő eltelt. – Közel hajoltam Bridgethez és a fülébe súgtam: – A srácok, ahogy idősebbek lesznek, jobban uralják a helyzetet. Többnyire. Chase ahelyett, hogy zavarban érezte volna magát, el volt ragadtatva a sztoritól, amelyet kitalált rólam. Olyannyira, hogy csaknem szétvetette a büszkeség. Az este hátralévő része hasonló hangulatban telt. Chase mindenféle szövevényes történetet agyalt ki a nem létező gyerekkorunkról, és közben a szeme sem rebbent, miközben jól elszórakoztatott bennünket. Olykor jómagam is hozzátettem egyet s mást a történeteihez – persze csak akkor, amikor elképedésemben nem maradt tátva a szám a hajmeresztő hantájától. Gyűlöltem bevallani, de ezt a gyökér gyereket egyre jobban megkedveltem – annak ellenére, hogy a vérző

orromról hadovált, aztán pedig azzal ámította az asztaltársaságot, hogy kitömtem a melltartómat, aminek csúfondáros vége lett. Az este vége felé rendeltem még egy kávét, hogy késleltessem az elválásunkat – jókora változás ez ahhoz képest, hogy miket vágtam a fejéhez még a mosdó előtt a folyosón. Az étterem előtt Martin, Chase és én átadtuk a parkolófiúnak a jegyeinket. Ami engem illet, jobban szeretem, ha az első randi alkalmával ura vagyok a helyzetnek, ezért Martinnal ott, az étteremben találkoztam. Bridgetet viszont természetesen Chase a kocsiján hozta ide, mint egy szokásos randevú alkalmával. A lány folyton Chase oldalához dörgölődött, belékarolva, miközben a kocsikra vártunk. Az én fényes és vörös Audim érkezett meg először. Kissé zavarban voltam, hogyan is köszönjek el a többiektől… akármelyiküktől. Átvettem a kocsikulcsot a parkolófiútól, és csak ácsorogtam a kocsim nyitott ajtaja mellett, kissé elmélázva. – Csinos járgány – jegyezte meg mosolyogva Chase. – Jobb, mint az az ócskavas, amivel a gimiben jártál, igaz? Felnevettem. – Én is úgy gondolom. Martin közelebb lépett hozzám. – Örültem, hogy találkoztunk, Reese. Remélem, hamarosan látlak megint. Nem igazán akartam, hogy megcsókoljon, ezért megöleltem.

– Köszönöm a kellemes vacsorát, Martin! Miután hátraléptem, Chase elkapott, és magához ölelt. De ez nem afféle barátságos hátba veregetős összeborulás volt, mint amelyben Martint részesítettem – Chase valósággal a testéhez préselte a testemet. Ó, istenem, milyen jólesett! Aztán valami különös dologra ragadtatta magát… Párszor a keze köré tekerte a hajamat, majd rázárta az ujjait és hátrarántotta a fejemet. Amikor felnéztem rá, láttam, az ajkamat bámulja, és egy rövid pillanatig azt hittem, megcsókol. Végül lehajolt, és megcsókolta a homlokomat. – Találkozunk a legközelebbi osztálytalálkozón? Bólintottam; már csaknem kibillentem az egyensúlyomból. – Ühüm… persze. – Miután elengedett, Bridgetre pillantottam. – Örülök, hogy találkoztunk. Kellemetlenül éreztem magam, miközben beültem a kocsimba. Éreztem, hogy minden szempár rám tapad. Bekapcsoltam a biztonsági övemet és közben felpillantottam. Chase feszülten bámult. Úgy tűnt, mintha mondani akarna valamit, de pár szívverésnyi idő múltán már kényelmetlennek éreztem, hogy a kocsiban ücsörögve tovább várjak. Nagyot sóhajtottam, majd még egy utolsót intve elindultam, és azon tűnődtem, miért érzem úgy, hogy valami fontosat hagytam hátra.

2. fejezet

Reese Négy héttel később Százharmincnyolc, százharminckilenc, száznegyven. Az utolsó csempe a mennyezeten – az, amelyik a legközelebb van az ablakhoz a hálószobámban – végig van repedve. Ez mostanában történt! Szólnom kell a gondnoknak, hogy cseréltesse ki, mielőtt még a napi kántálásom teljesen gallyra nem megy. Akkor pedig kiborulok ahelyett, hogy lenyugodnék, pedig a számolás eddig mindig segített, ha rám tört az idegesség. Még mindig a hálószobám padlóján feküdtem, ahová leheveredtem a Bryanttel folytatott telefonbeszélgetésem után. Ezzel a sráccal az előző héten a szupermarketben jöttem össze (a szokásos ismerkedési kísérletek helyett a bárokban, mert azok sosem váltották be a hozzájuk fűzött reményt). Azért hívott, hogy elmondja, éppen gályázik a munkahelyén, de egy óra múlva idejön hozzám. Ez lesz a második randevúnk. Nekem ez kapóra jött, mivel elég fáradt voltam és semmi kedvem sem volt felállni. Mély levegőt vettem, behunytam a szemem és a lélegzetvételemre koncentráltam. Ki és be, ki és be.

Miután megnyugodtam, feltápászkodtam, felfrissítettem a sminkemet és egy pohár bor társaságában leültem a laptopom elé. A New York-i marketingállásokat böngésztem a Monster.comon öt teljes percig, majd átruccantam a Facebookra. Ahogy mindig. Mert az állásvadászat szívás. Végignézem, miket posztoltak a barátaim – képeket ételekről, a gyerekeikről, a csilivili életükről, amit el akartak hitetni velünk. Felsóhajtottam. Az egyik volt középiskolai osztálytársam fotója villant be a Facebookoldalamon, mire nyomban az a fickó jutott az eszembe, akivel sosem jártam gimibe. Vagyis Chase Parker. Az elmúlt hónapban többet gondoltam az én cinkeltszélhámos gimis osztálytársamra, mint azt be mertem volna ismerni magamnak. Csak úgy hirtelen az agyamba villant a képe mindenféle apróságról – így például a közeli élelmiszerbolt egyik polcán terpeszkedő Reese Mogyoróvajas Kosárkákról (vettem is nyomban egy dobozzal), vagy Josh Duhamel fényképéről, amelyet a People magazin lapozgatása közben pillantottam meg, miközben a fogorvosnál várakoztam (Chase akár a testvére is lehetett volna – ki akartam tépni az oldalt), és az éjjeliszekrényemen parkoló vibrátorról is ő jutott az eszembe (végül nem téptem ki az említett lapot a magazinból, elhoztam az egész képes újságot úgy, ahogy volt). Most, hogy megint befészkelte magát az agyamba ez a bájgúnár – még mielőtt észrevettem volna –, már be is

gépeltem a nevét a Facebook keresőablakába. Hangosan felsóhajtottam, amikor megjelent az arca. A szívem majd kiugrott a helyéből az örömtől. Istenem, még annál is jóképűbb volt, mint ahogyan emlékeztem! Ráklikkeltem a fotóra, hogy felnagyítsam. Laza szerelés volt rajta, pólót viselt, hozzá a térdén felhasított farmert és fekete, Chucks márkájú cipőt. Nagyon jól állt neki ez a stílus. Miután egy egész percen át méregettem mohó szemmel a szexi ábrázatát, rázoomoltam, vagyis felnagyítottam rajta a részleteket, és észrevettem, hogy a pólóján a következő felirat díszeleg: Vasló edzőterem. Ez a sportklub ugyanabban a háztömbben volt, ahol az étterem, amelyben találkoztunk. Azon tűnődtem, hogy vajon a közelben lakik-e. Sajnos erre nem tudtam rájönni. És az életrajza sem volt fent a neten. És csak egy fotót tett fel magáról: egy egyszerű, bemutatkozó, facebookos profilképet. Ha többet akarok látni a fickóból, baráti üzenetet kell küldenem neki, amelyben megkérem, hogy követhessem. De ez persze csak akkor működne, ha engedélyezi a csatlakozásomat. Bár erős kísértést éreztem rá, hogy máris nyélbe üssem a kapcsolatfelvétel kérését, még idejében visszahőköltem. Zakkant tyúknak tartott volna, ha ilyen kéréssel fordulok hozzá, hiszen lotyónak tartott (ezt többször is nyíltan megmondta). És úgy ismerkedtünk össze, hogy mindkettőnk épp másvalakivel randizott, ráadásul azóta már egy teljes hónap eltelt. Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy a

fényképét rámentsem a képernyőmre, hogy később is megcsodálhassam. Még pár percig ábrándoztam a pasiról, majd noszogatni kezdtem magam. Állást kell találnod! Állást kell találnod! Már csak egy hétig és még pár napig dolgozhatsz a jelenlegi munkahelyeden. Emeld fel a seggedet a Facebookról! Sikerült is összekaparnom magam, és a következő ötven percben kimazsoláztam azokat az álláshirdetéseket, amelyek akár a legtávolabbi kapcsolatban is álltak a kozmetikai termékek marketingjével, vagy egy kicsit is érdekesnek tűntek a számomra. Tisztában voltam vele, hogy két állásinterjúval nem sokra megyek, de csak ennyit sikerült összehoznom, mert a piacon nem volt túlkínálat ezen a téren. Mire megszólalt a csengő, teljesen lelombozódtam, mert úgy éreztem, sosem találok új állást ahelyett, amelyet az utóbbi hét évben töltöttem be, és – egészen a legutóbbi időkig – még szerettem is. Bryant csókja azonban sokat javított a hangulatomon. Bár ez még csak a második randink volt, kifejezetten ígéretesnek tűnt. – Ez ám csak az igazi üdvözlés! – mondtam levegő után kapkodva. – Egész álló nap csak erre tudtam gondolni. Felpillantottam rá és rámosolyogtam. – Bújj be! Rögtön kész vagyok. Csak felkapom a táskámat és leveszem a töltőről a telefonomat. Bryant a bejárati ajtómra mutatott. – Betörtek hozzád, vagy ilyesmi? Mi ez a rengeteg zár?

A bejárati ajtómon volt egy normál zár és még három biztonsági zár is. Más esetben őszintén megmondtam volna, hogy nagyobb biztonságban érzem magam, ha egy vagy két pluszzár van az ajtón, és annyiban is hagytam volna a dolgot. De Bryant nem tartozott az átlagos udvarlóim közé. Ő tényleg igyekezett megismerni, és ha tovább firtatta volna a tényállást – márpedig komolyan tartottam ettől –, akkor kénytelen lettem volna megnyílni előtte és olyasmiket is elmondani neki, amikre még nem álltam készen. Ezért inkább hazudtam neki. – Az épület gondnoka nagyon ért a biztonsági kütyükhöz. Bryant bólintott. – Nos, ez igazán nagyszerű. Épp a hálószobában voltam

és

bekapcsoltam

a

nyakláncomat, úgyhogy kikiabáltam neki: – Találsz bort a frigóban, ha gondolod. – Kösz. Megvagyok nélküle. Amikor kijöttem a hálóból, láttam, hogy ott ül a kanapén. A laptopom nyitva hevert mellette; úgy felejtettem, miután befejeztem az álláshirdetések böngészését. – Mondd csak, mit fogunk megnézni a moziban? – kérdeztem tőle, miközben felvettem az egyik fülbevalómat. – Szerintem döntsük el akkor, amikor odaértünk! Adnak most egy Vin Diesel-filmet, amit meg akarok nézni. De nem akarlak rádumálni, ha nem vagy oda érte.

Elmosolyodtam. – Ez igazán remek, mert nekem nem jön be az a pasi. Én inkább olyasmire gondoltam, mint például az az új Nicholas Sparks-film. – Ez aztán a kegyetlen büntetés. De hiszen csak egy órát késtem, és nem három napot! – évődött. – Pedig megérdemelnéd. Egy ilyen büntetés ráncba szedne. Bryant ekkor felállt, én pedig odamentem a laptopomhoz, hogy lecsukjam. – Apropó, ki az a fickó, aki a képernyődön terpeszkedik? Összeráncoltam a szemöldökömet. – Miféle fickó? Megvonta a vállát. – Magas, kócos frizurájú, ami nekem pocsékul állna. Remélem, hogy nem egy volt pasid, akit még mindig imádsz. Úgy néz ki, mint az Abercombie táskákat reklámozó modellsrácok. Mivel fogalmam sem volt, hogy miről beszélt, felnyitottam a laptopomat és belenéztem. A fenébe! Chase Parker fotója tényleg teljesen kitöltötte a képernyőmet. Valószínűleg amikor lementettem a fényképét a Facebookról, véletlenül rátettem a képernyőre háttérképnek. Most, hogy megint megpillantottam a csodás ábrázatát, újra beindultam rá. Közben Bryant várta, hogy válaszoljak. – Nos... ő az unokatestvérem. Semmi jobb nem jutott az eszembe. Azonban miután

kimondtam e szavakat, rájöttem, hogy kissé különös, hogy egy fiú unokatestvéremet tettem fel háttérképnek a képernyőre. Hogy kihúzzam a dolog méregfogát, gyorsan hozzátettem még pár magyarázó mondatot – bár ez nekem sosem volt az erősségem. – A srác modell. A nagynéném átküldött nekem pár fotót, amelyek a legutóbb készültek a fiáról, és azt kérdezte tőlem, hogy szerintem melyik a legjobb, így aztán letöltöttem őket a laptopomra. A barátom, Jules végigböngészte a képeket és az egyiket feltette háttérképnek. Én pedig olyan technikai analfabéta vagyok, hogy még azt sem tudom, hogyan tudnám eltüntetni innen. Bryant jót kuncogott az ügyetlenségemen; úgy tűnt, simán bevette, amit mondtam neki. Mi az ördög ez az egész Chase Parkerrel meg a kitalált történetekkel?! *** Kedden két állásinterjúm is volt: az egyik reggel, a másik délután. A metró zsúfolásig telt emberekkel és a légkondi sem működött. Ebből persze az is kiderül, hogy ez nem az expresszjárat volt, hanem a lassú, amelyik minden megállóban megállt. Az első címre csak ezzel lehetett eljutni. Izzadtságcseppek csurogtak végig a hátamon, ahogy két, ugyancsak erősen párolgó utas közé beékelődve

álltam. A magas fickó a jobb oldalamon ujjatlan pólót viselt és az egyik kezével a feje fölötti kapaszkodót markolta. Az arcom pont beleért a szőrös hónaljába, ráadásul a tag nem használt dezodort. A balomon sem volt valami rózsás a helyzet. Bár az ott álló nő korántsem volt olyan büdös, folyton köhögött és prüszkölt anélkül, hogy a szája elé tette volna a kezét. Úgy éreztem, azonnal le kell szállnom erről a szerelvényről. Szerencsére pár perccel korábban értem az első interjúm helyszínére, így még be tudtam szaladni a mosdóba, hogy felfrissítsem magam. Az izzadság és a párás levegő nem tett jót a sminkemnek, a hajam pedig kócos lett és összegöndörödött. Ilyen a július New York belvárosában – mintha a hőség beszorult volna a magas épületek közé. Belekotortam a neszesszerembe, kihorgásztam belőle pár hajcsatot és egy kefét, és nagy nehezen ismét csinos kontyba fésültem gesztenyebarna hajamat. Az arcomat csak egy babatörlőkendővel töröltem át, mivel nem hoztam magammal szemceruzát. Kibújtam a blézeremből, és láttam, hogy a selyemblúzom csupa izzadtság. A fenébe! Pedig a blézeremnek az egész interjú alatt rajtam kell lennie. Egy nő jött be a mosdóba, amikor épp egy nedves papír zsebkendővel benyúltam a blúzom alá, hogy letöröljem az izzadtságot a hónaljamról. A tükörben jól látta, mit művelek. – Elnézést. Pokoli hőség volt a metrón és állásinterjúra jöttem – magyarázkodtam. – Nem akarok izzadtan és

büdösen beállítani. A nő elmosolyodott. – Ismerem a szitut. Ilyenkor júliusban, amikor ilyen nagy a levegő páratartalma, le kell inteni egy taxit és azzal kell az állásinterjúra menni, amely álmaid állásával kecsegtet, és amelyet igazán akarsz. – A délutáni interjúm előtt pont ezt fogom tenni. Ugyanis a város másik végére kell mennem, és azt az állást tényleg akarom, így hajlandó vagyok mindent megtenni érte. – Olyannyira, hogy még a Duane Reade-be is beugrom, hogy vegyek egy dezodort. Miután sietősen lecsutakoltam magam, még több mint egy órát ültem az előcsarnokban, mielőtt behívtak volna a felvételi beszélgetésre. Legalább volt időm lehiggadni és még a cég legújabb termékkatalógusait is áttanulmányoztam. Határozottan szükségük volt egy új marketingkampányra. Le is jegyeztem pár javaslatot azzal kapcsolatban, hogy miken változtatnék abban az esetben, ha lehetőséget kapnék rá. – Miss Annesley? – egy szélesen mosolygó nő szólt rám az ajtóból, amelyen át a belső irodába lehetett jutni. Belebújtam a blézerembe és követtem a hölgyet. – Sajnálom, hogy megvárakoztattuk. Ma délelőtt akadt némi problémánk az egyik legnagyobb értékesítőnkkel, ami azonnali intézkedést kívánt. – Amikor egy nagy sarokirodához értünk, a hölgy oldalvást lépett. – Foglaljon helyet! Ms. Donnelly rögtön itt lesz. – Ó, rendben. Köszönöm! – Pedig azt hittem, ő a

felvételiztető. Pár perccel később bejött a Flora Cosmetics alelnöke. Az a nő volt, akivel az előcsarnok mosdójában futottam össze – aki látta, hogy a hónaljamat csutakolom. Csodás kezdés! Csendben örvendeztem magamban, hogy legalább a blúzomat nem gomboltam ki közben. Megpróbáltam felidézni, miről beszélgettünk az időjáráson kívül. Úgy emlékeztem, nemigen esett szó másról. – Látom, már nem izzad. – A hangja nagyon hivatalosan és üzletiesen csengett, cseppet sem barátságos, még csak nem is emlékeztetett arra, amilyen a mosdóban volt. – Igen… sajnálom. Ma különösen megvisel a hőség. A nő néhány papírt rakott egy halomba az asztalán, majd minden további csevegés nélkül nekem szegezte az első kérdését. – Szóval, Miss Anneslay, miért keres új állást? Az önéletrajzában az áll, hogy jelenleg is dolgozik. – Így van. Hét éve, hogy a Fresh Look Cosmeticsnél dolgozom. Náluk kezdtem, miután megkaptam a diplomámat. Marketinggyakornokból küzdöttem fel magam marketingigazgatóvá az évek során. Hogy őszinte legyek, mind ez ideig boldog voltam ott. De úgy érzem, a Fresh Look Cosmeticsnél elértem a plafont, ami az előmenetelt illeti, és itt az idő, hogy más kihívások után nézzek. – Elérte a plafont? Hogy lehet ez? – Nos, a Fresh Look Cosmetics családi vállalkozás. És bár csodálom Scott Eikmant, a vállalat alapító elnökét, a

legtöbb vezetői pozíciót az Eikman család tagjai töltik be – közülük az egyiket, Derek Eikmant most nevezték ki alelnöknek. – Már attól is keserű lett a szám íze, hogy hangosan kimondtam ezeket a szavakat. – Szóval önnél érdemtelenebb és méltatlanabb embereket léptetnek elő kizárólag a rokoni kötelékek miatt? És ezért akarja otthagyni azt a céget? – Úgy vélem, hogy nagyrészt ez a távozásom oka. És eljött az idő számomra, hogy továbblépjek. – Nem lehetséges, hogy az Eikman család tagjai jobban ismerik ezt a szakmát, mivel belenőttek ebbe a világba? Talán valóban képzettebbek és rátermettebbek, mint a többi alkalmazott. Mi csípi ennek a nőnek a szemét? A rokoni összefonódás nem új keletű dolog. A fenébe is, a Walmart vezetői még mindig Sam Walton rokonai közül kerülnek ki, pedig az öreg már két évtizede visszavonult. Azt pedig aligha hozhattam fel, hogy a legutóbbi vállalati bulin – amelyet minden évben megrendeznek – túl sokat ittam, és lefeküdtem Derek Eikmannal, aki akkoriban az értékesítési igazgató volt. Mindössze egy éjszakáról volt szó; hibát követtem el, de részeg voltam, és akkor már egy éve nem szexeltem senkivel. Tíz perccel az aktus után már tudtam, hogy hiba volt. De hogy mekkora, arra csak két héttel később ébredtem rá, amikor az a seggfej bejelentette az eljegyzését a barátnőjével, akivel már hét éve járt. Nekem viszont azt mondta, hogy nincs komoly kapcsolata és független. Amikor beviharzottam az

irodájába és lehordtam a sárga földig, azt mondta, hogy attól még szexelhetünk, hogy eljegyzi a barátnőjét. Az a pasi egy szemétláda volt, és most, hogy már elnökké is előléptették, képtelen voltam tovább dolgozni neki. Amellett hogy felültetett és megcsalta a barátnőjét, semmit sem értett a marketinghez. – Ami engem illet, elégedettséggel tölt el, hogy én voltam az alkalmasabb pályázó. A nő rám villantotta kényszeredett mosolyát, majd összefűzte az ujjait az asztal fölött. Mit mondhattam neki a mosdóban, amivel kiváltottam az ellenszenvét? Nem jutott eszembe semmi ilyesmi. Ám a nő következő kérdése felfrissítette a memóriámat. – Elárulná nekem, hogy mitől annyira jó az a vállalat, ahova délután megy interjúra? Úgy értem – mint marketingszakember –, hogy valamit nagyon jól csinálhatnak, ha az odaútra még taxit is hajlandó fizetni. Ó! Bakker! Teljesen kiment a fejemből, hogy kikotyogtam neki, a következő interjúmra taxival megyek, mert az az állás az, amelyet igazán akarok. Jól beástam magam a homokba, és már nem volt esélyem rá, hogy valahogy kimásszak. Az a lehetőség már elszállt. És mégis, mindennek ellenére úgy véltem, hogy profi módon viselkedtem, és biztos voltam benne, hogy a nő már meghozta a döntését velem kapcsolatban. Épp amikor az interjúm a végéhez közeledett, egy idősebb úr kukkantott be az irodába. – Drágám, átjössz ma este hozzánk vacsorára? Anyád folyton hívogat, hogy

húzzam ki belőled a választ. – Apu, hm… Daniel. Épp egy állásinterjú közepén tartok. Nem beszélhetnénk meg ezt később? – Persze, persze. Nézz be az irodámba később! – A férfi udvariasan rám mosolygott, majd búcsúképpen megkopogtatta párszor az ajtófélfát és elment. Tátott szájjal fordultam vissza az interjúztató hölgyhöz. Bár már tudtam a választ, megkérdeztem: – Daniel… Donnelly, a Flora Cosmetics elnöke az ön apja? – Igen. És szeretem azt hinni, hogy a végzettségemmel és a szaktudásommal érdemeltem ki, hogy marketingszakemberként a cég alelnöke lehessek és nem azért hullott az ölembe ez a pozíció, mert az elnök lánya vagyok. Igen, rendben. Ma kétszer is sikerült elgáncsolnom saját magamat, és nem láttam értelmét, hogy meghosszabbítsam a gyötrődésem idejét. Felálltam. – Köszönöm, hogy rám áldozta az idejét, Ms. Donnelly! A délutánom ennél csak jobban sikerülhet. Épp csak kiszálltam a légkondicionált taxiból az épület előtt, amely a két órakor kezdődő interjúm helyszínéül szolgált, amikor megszólalt a telefonom. A cég, ahová annyira szerettem volna bekerülni – és amely miatt lezúztam az első meghallgatásomat – lemondta a találkozónkat, mondván hogy az állást már betöltötték. Csodás. Ez egyszerűen csodás. Nem sokkal később Flora egy csókos-lerázós e-mailt küldött, amelyben megköszönte, hogy elmentem az

interjúra, és tudatta velem, hogy nem én vagyok a szerencsés befutó. És még nem volt két óra. Gyorsan lezuhanyoztam, és azt terveztem, hogy öt óra körül jól leiszom magam, de úgy istenigazában. Ez aztán a nagyszabású terv! Egy napom ment rá erre a szarságra az utolsó héten, amelyet még a Fresh Looknál töltök. Akár még jól is érezhetném magam. A hálószobám padlóján feküdtem és épp a csempeszámolási gyakorlatomat végeztem, amikor megcsörrent a telefonom. Felnyúltam az ágyra és a kezemmel kitapogattam a mobilomat a matracon. A képernyőn Bryant nevét pillantottam meg; először nem akartam felvenni, mert olyan gyalázatosan rossz hangulatban voltam, de végül úgy döntöttem, beszélek vele. – Hé, hogy sikerült az állásinterjúd? – kérdezte. – Hazafelé bementem egy boltba és vettem két üveg bort. Hármat találhatsz. – Hú, akkor nem ment valami jól, igaz? – Így is mondhatjuk. – Tudod, mit kell ilyen esetben tenni? – Pontosan. Kalapkúra. Bryant elnevette magát, mintha vicceltem volna. – Én inkább egy kis edzést javasolnék. – Csak nem akarsz megtornáztatni? – De igen. A mozgás kiűzi belőled a stresszt. – Ahogyan a bor is. – Igen, de a testmozgás után remekül érzed magad

másnap is. – Ha meg bort iszom, nem emlékszem, mi történt előző nap. Bryant megint nevetett (pedig most sem tréfáltam). – Ha mégis meggondolnád magad, épp a Vasló Edzőterembe tartok. – A Vaspaciba? – A 72. utcában van. Tag vagyok ott. És vendéget is vihetek. Már több, mint egy hónapja annak, hogy a sors különös fintora összehozott Chase Parkerrel, hirtelen mégis fontolóra vettem a piálás kontra testmozgás választási lehetőséget, mivel a gyökér gyerek a facebookos fotóján olyan trikót viselt, amelyre a Vaspaci logója volt rányomva. – Tudod mit? Malacod van. Rám fér egy kis testmozgás, hogy ellazuljak. Végül is később is berúghatok, ha az ugrabugra nem válna be. – Te most csak ugratsz engem. – Ott találkozunk. Mit szólnál, ha egy óra múlva felbukkannék ott? – Rendben. Tali ott. Komolyan meg kellett volna vizsgáltatni az agyamat. Hajszárítóval – csak úgy szárazon – felfrissítettem a frizurámat, és a legszexibb edzőcuccomba préseltem bele magam, hogy együtt izzadjak azzal a remek fickóval, akivel az utóbbi időben kezdtem randizni. Ám az igazság az volt, hogy ezek az erőfeszítések nem neki szóltak.

Túlzott reményeket tápláltam azzal kapcsolatban, hogy láthatom annak a csodás pólónak a tulajdonosát – azt a pasit, aki ócska szajhának tartott, és egy szobortestű és észbontó dekoltázsú szőkeséggel járt –, én viszont csak B kosaras melltartót hordtam, a hátsóm tekintélyes volt, bár a derekam kifejezetten vékony. Miután negyven percet szenvedtem végig az elliptikus fitneszgépen, komolyan megbántam, hogy nem a kalapkúrát választottam. Bryant súlyokat emelt az edzőterem másik végében, nekem pedig boldognak kellett volna lennem, hogy egy ilyen remek fickó meghívott, hogy eddzek vele. Ehelyett azonban levegő után kapkodtam, csalódott voltam és szomjas. Örvendezve gondoltam arra, hogy a hűtőmben ott lapul a két üveg bor. Amikor Bryant befejezte a súlyemelgetést, odajött hozzám és megkérdezte, lenne-e kedvem úszni. Nem hoztam magammal fürdőruhát, de felajánlottam, hogy azért vele tartok a medencéhez. Amíg elment, hogy lecsutakolja magát és átöltözzön, lassú tempóban cammogtam a futópadon, hogy lehűtsem a testemet. A ráérős ritmus közben végignéztem az olvasatlan emailjeimet a mobilomon. Az egyik egy állásközvetítő cégtől jött: arról tájékoztattak, hogy találtak nekem egy tökéletes állást a tengerentúlon – a Közel-Keleten –, és azt kérdezték, hogy akarok-e videokonferencia-kapcsolatot létesíteni a céggel. Meglehetősen furcsának találtam az emailt, mivel tele volt elütéssel és helyesírási hibával. Miután Bryant átöltözött, elindultunk a medencéhez.

Miközben kinyitotta az uszoda ajtaját, felolvastam neki az e-mailt a fura ajánlattal. „Olyan jelentkezőket várunk, akik józanok, higgadt gondolkodásúak és nem viselkednek túl dramatikusan.” Csak nem premenstruációs szindrómával küzdenek Jemenben? A telefonomat bűvöltem menet közben, nem csoda, ha beleütköztem valakibe. – Sajnálom, nem figyeltem… A következő pillanatban lefagytam. Chase állt előttem, én pedig csaknem hanyatt estem a meglepetéstől. Persze titkon reméltem, hogy láthatom, de nem igazán hittem benne. Ismét megnéztem magamnak az előttem álló fickót, hogy nem képzelődöm-e. De ő volt az, hús-vér valójában. És micsoda hús ez a pasi! Ing nélkül, nedvesen – nem volt rajta más, csak egy csípőfazonos úszónadrág, amelynek a térde fölött egy tenyérnyivel végződött a szára. Nem csoda, hogy elkezdtem dadogni. Ahogy a nagykönyvben meg van írva! – Ch… Ch… Ch… – képtelen voltam kimondani a nevét. Természetesen Chase ki nem hagyta volna az alkalmat, hogy égessen. Önelégült vigyorral az arcán odahajolt hozzám és azt mondta: – Aranyos kis mozdony vagy, Mogyis Kosárka. Így akart emlékeztetni a múltkori találkozásunkra. Próbáltam kivágni magam a csávából és keményen odamondogatni neki, de kár lett volna a fáradságért. Ő magas volt, én meg alacsony, és meg sem tudtam nyikkanni, csak a meztelen testét bámultam. Vízerecskék

csordogáltak lefelé a felsőtestén. Bűvölten néztem, amint hol száguldva, hol lassan poroszkálva csorogtak végig a bordáin. A fenébe! Megköszörültem a torkomat, és végül csak sikerült kinyögnöm: – Chase. Eszméletlenül büszke voltam magamra, hogy átvittem a lécet. Chase közben a nyakában lógó törülközővel törölgetni kezdte csöpögő haját, így még jobban szemügyre vehettem a felsőtestét. A mellizma szoborszerűen tökéletes volt. És – ó, istenem… csak nem? De igen! A mellbimbója hegyesen meredte előre, és az egyikben… piercing díszelgett. – Örülök, hogy látlak, Reese. Nem láttuk egymást vagy tíz éve, és most meg egy hónap leforgása alatt kétszer is egymásba botlunk. Beletelt némi időbe, míg kapcsoltam, hogy a fickó a sosem volt közös gimis éveinkre céloz. Az újabb sziporkája végre kizökkentett a szellemi tespedésemből. – Igen. Hát nem szerencsés? – Én ismerlek téged – jegyezte meg Bryant. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy a barátom ott áll mellettem. Az igazság az, hogy minden másról megfeledkeztem egy pillanatra. Összeráncoltam a szemöldökömet. Ezek ketten tényleg ismerik egymást? – Reese unokatestvére vagy. A modell. Bakker! Bakker! Bakker! A legszívesebben bebújtam volna egy lyukba és meghaltam volna.

Chase – lévén Chase – rögtön vette a lapot. Különös módon méregetett, miközben Bryanthez beszélt. – Így van. Chase unokatestvér vagyok. Zümzüm nagynéni legkisebb unokaöccse. És te ki vagy? Bryant kezet nyújtott Chase-nek, aki nyomban belecsapott a tenyerébe. – Bryant Chesney. – Aztán odafordult hozzám. – Úgy tudtam, hogy anyádat Rosmarie-nek hívják. Úgy, mint az enyémet. Chase nyomban elsimította a gubancot. – Tényleg Rosmarie-nek hívják. De némelyikünk Zümzümnek hívja. Ez a beceneve. Tudod, allergiás a méhcsípésre. Egyszer egy családi grillpartin rosszul lett tőle. Az arca feldagadt, és azóta mi, gyerekek csak így hívjuk. Ez a pasi egy profi hazudozó. Pokolian jól csinálta és engem is belerángatott. Bryant bólintott, mint aki most már mindent ért. – Nos, örülök, hogy találkoztunk. Beszélgessetek csak, amíg én úszom pár hosszt. Bryant épp le akart lépni, de Chase megállította. – Honnan tudtad, hogy én vagyok Chase? Zümzüm néni megint fűnek-fának mutogatta a képeimet és odanyomott párat a te orrod alá is? – Nem. Még senkivel nem találkoztam Reese rokonai közül. Reese laptopján láttam a fotódat. – Az én fotómat? – A te képed szerepel háttérképként a laptopján.

Felejtsd el, amit arról mondtam pár perccel ezelőtt, hogy a legszívesebben bebújtam volna egy lyukba! Becsuktam a szemem és a Földanyához imádkoztam, nyeljen el ott nyomban, és soha ne köpjön ki újra. Vagy egy szupererőhöz, hogy forgassa visszafelé a Földet és vele az időt is. Meg sem nyikkantam és szorosan összezárt szemmel harmincig számoltam. Amikor végeztem a számolással, résnyire nyitottam a szemem, abban a reményben, hátha Chase eltűnt már. – Még mindig itt vagyok – mondta vigyorogva. Eltakartam az arcom a két kezemmel. – Pokoli nagy zavarban vagyok. – Ne tedd! Nem vagyunk vér szerinti unokatestvérek, ezért nincs abban semmi különös, hogy éjjelente rólam álmodozol. – Nem álmodozom rólad éjjelente! – Akkor csak nappal bámulod a képemet a laptopodon? – Csak véletlenül került oda. Nem szándékosan tettem fel háttérképnek. Összefonta a karját a mellkasán. – Oké. Megvettem. – Remek, mert ez az igazság. – És hogyan landolt a fotóm a laptopodon? Emlékeim szerint nem fotóztál le a nevezetes kettős randinkon. Felhorkantam. – Kettős randi? – Apropó, mi történt Oidipusszal, aki az anyjába szerelmes? Rövid úton kitetted a szűrét? Bár ügyetlenül

próbáltál menekülni a balsikerű randidból, el kell ismernem, hogy jól ítélted meg a fickót. Szörnyen unalmas egy krapek. – Ahogy mondod. – És ki ez az új buggyant alak, akivel most együtt vagy? – Buggyant alak? De hiszen nem is ismered. – Itt hagyta a barátnőjét velem ácsorogni. Mondom, hogy dilis. – Azt hiszi, hogy rokonok vagyunk. – Az imént mondtam, hogy nincs köztünk vérségi kapcsolat. – Igen, de… – Elnevettem magam. – Fura egy fickó vagy, tudod? – Semmivel sem vagyok furcsább, mint az a nő, aki valahogy felügyetlenkedi egy tök idegen férfi fotóját a laptopjára, és hagyja, hogy a barátja meglássa. – Nem a barátom. – Fogalmam sincs, miért mondtam ezt. Bár részben igaz volt, részben viszont nem. – Még csak kétszer találkoztunk. – Ó… szóval még nem feküdtél le vele. Valóban nem, de honnan tudja ezt ez az alak? – Miből gondolod? – Mert te nem olyan lány vagy, aki már az első vagy a második randiján lefekszik egy pasival. – Honnan tudod? – Tudom és kész. – Milyen az a lány, aki már az első randin lefekszik a fiújával?

– Mindenféle jeleket küld. Például bizonyos módon öltözik, testkontaktust létesít a pasival. Ismered ezt a viselkedést. Tudom, hogy igen. – Mint például Bridget? – Az a bestia, aki az este vége felé folyton Chase-t taperolta. A gyökér gyerek nem válaszolt. Úgy gondoltam, hogy gáláns úriemberre valló gesztus volt a részéről, hogy nem foglalt állást Bridget viselkedésével kapcsolatban, vagy nem erősítette meg a gyanúmat, mi is történt köztük a randijukat követően. – Ki vele! Hogyan tettél szert a fotómra? – inkább ezt kérdezte, minthogy Bridgetet minősítse. Elmondtam neki az igazat. Némi csavarral persze. – Azt követően, hogy összefutottunk abban az étteremben, rád kerestem a Facebookon. Meg akartam köszönni neked, hogy akkor este megmentettél, és hogy feldobtad a hangulatot. – Üzenetet küldtél nekem? – Nem. Végül is nem. Tudod… olyan cikisnek éreztem, hogy szaglásztam utánad! Így aztán meggondoltam magam. – De a fényképem annyira megtetszett neked, hogy azt azért megtartottad? – Be akartam tenni a kedvencek közé, hogy ha meggondolnám magam, mégis elküldjem azt az üzenetet, de helyette lementettem a képernyőre. – Éreztem, hogy elvörösödik az arcom. Sosem tudtam hazudni, egyszerűen nincs hozzá tehetségem. Anyám azt szokta mondani, hogy

könnyebb az én gondolataimban olvasni, mint egy könyvben a sorokat. Meglepetésemre Chase bólintott. Gondoltam, hogy nem ereszt el egykönnyen – jó alaposan megszorongat. – Ide szoktál járni edzeni? Még sosem láttalak itt. – Nem. Bryant jár ide. Meghívott, hogy tartsak vele. Pocsék napom volt, és úgy terveztem, hogy borba fojtom a bánatomat. De Bryant rábeszélt, hogy inkább egy kis testi sanyargatással űzzem ki magamból a stresszt. – Mondtam neked. Ez egy hülye alak. Brandon helyében én egész mást ajánlottam volna lazításképpen. – Bryantnek hívják. – Mindegy. – Szóval te mit javasoltál volna? – Semmit. – Témát váltott. – Miért is volt a napod olyan pocsék? – Két állásinterjúm volt. Az elsőt még az előtt elcsesztem, hogy beléptem volna az irodába, a másik pedig elszállt, amint megálltam a taxival a cég épülete előtt. – Nincs munkád? – Még van. De csak jövő hét péntekig. – Nem a legokosabb dolog azelőtt felmondani ebben a szakmában, hogy egy másik állást találna az ember. – Mi a szakmád? – Marketingben utazom. Marketingigazgató voltam a Fresh Look Cosmeticsnél. – Kicsi a világ. Baráti viszonyban vagyok Scott Eikmannal, a Fresh Look elnökével. Néha együtt

golfozunk. – Nyolc és fél millió ember él a mi kis városunkban, és az én cinkelt középiskolai barátom – aki mellesleg az én nem vér szerinti unokatestvérem – a cégem fejével golfozik? Ez aztán már tényleg különös! Chase felnevetett. – Scott jövőre visszavonul. Oké? – Értem. Floridába költözik meg ilyesmi. Két fia van, akik valószínűleg átveszik a helyét. – Borzalom! Az egyikük Derek. Bárcsak ő is elhúzna Floridába! Vagy inkább Szibériába. Chase-szel ott álltunk az uszoda ajtaja előtt, mióta egymásba ütköztünk. Egy fickó kopogtatta meg az üveget, és egy Dr Peppert lóbált a kezében, magasra emelve a levegőben. Chase válaszul egy V betűt mutatott neki, aztán magyarázatképpen annyit mondott: – Fogadtunk egymással, hogy ki ússza le rövidebb idő alatt a távot. Rommá aláztam. És ez a nyereményem. Felvontam a szemöldökömet. – Egy Dr Pepper üdítő? – Jó cucc az. Ne merd becsmérelni nekem, különben nem kapsz a legközelebbi családi grillpartin. Egy perccel később a barátja megint megdöngette az üvegfalat. Ezúttal úgy lengette meg a kezét, mintha azt akarná mondani: mi tart ilyen sokáig? Chase válaszul odabiccentett neki. – Mennem kell. Fél óra múlva együtt ebédelek vele, és

még le kell zuhanyoznom. Igyekeztem elrejteni a csalódottságomat. – Nos, igazán örültem, tesó, hogy összefutottunk. A tekintetünk egy pillanatra összefonódott. Pont úgy, ahogyan a múltkor, az este végén az étterem előtt, amikor úgy tűnt, Chase még mondani akar valamit. De most sem szólt semmit, csak hátranézett a válla fölött, ahol Bryant rótta a hosszokat a medencében, majd megölelt, megint megtekerte a lófarkamat és hátrarántotta a fejemet, hogy a szemébe nézzek. Hosszan bámulta az ajkamat, majd homlokon csókolt. – Akkor később, kuzinkám! Elindult a szekrényes öltöző felé, de pár lépés után visszafordult. – Az egyik barátom munkaközvetítő, igazi buldognak számít a szakmában. Összehozhatnálak kettőtöket. Segítene neked valami munkát találni. – Rendben. Tetszik az ötlet. Az én erőfeszítéseim nem jártak eredménnyel. Köszi! Odaadtam neki a mobilomat, ő pedig beírta a mobilszámát, majd a telómról küldött magának egy emailt, így mindkettőnknek megvolt a másik elérhetősége. Aztán tényleg lelépett. És nekem máris hiányzott. Annak az esélye, hogy ebben a hatalmas városban még egyszer belébotlom, olyan kicsi volt, mint hogy belém csap a villám. Nem telt bele egy hét, és rá kellett jönnöm, a villám néha kétszer is ugyanoda csap le.

3. fejezet

Chase Hét évvel ezelőtt Peyton óriási arcát bámultam, miközben benyakaltam egy üveg ásványvizet. A hirdetés egy nyolcemeletes saroképület egyik falát teljesen beborította – pont az új irodámmal szemben virított. – Hagyd abba a henyélést és kezdj végre dolgozni! – mondta Peyton, amikor belépett az irodámba. Gitárját a kanapéra dobta, és odajött hozzám az ablak elé. – Elképesztő, mekkora ez a cucc. Te nekem egy hirdetőtábláról beszéltél, ez pedig az épület egész falát beborítja. Az a kis chip az egyik metszőfogamban ezen a képen majd’ egy méter széles. – Csípem azt a chipet. – Én pedig gyűlölöm. Tegnap behívtak egy második meghallgatásra, és a színházigazgató azt mondta, hogy be kell ültetnem egy chipet, mert öt kilót le kell fogynom – A kezét a szájához emelte. – El kell takartatnom egy lemezzel vagy valamilyen esztétikai borítással. – Semmi szükség a beültetésre. Az a fickó egy sügér, akinek nincs semmi ízlése.

Peyton felsóhajtott. – Végül nem kaptam meg a szerepet. – Látod, megmondtam. Egy csöpp ízlése sincs. – Elfogult vagy velem, mert lefekszem veled. – Nem. – Magamhoz húztam. – Azt a kicseszett operát a múlt héten, na, azt tényleg azért néztem végig, mert lefekszel velem. Egyébként szerintem remek muzsikus vagy, márpedig én ott voltam minden előadásodon az egyetemi évek óta. És még akkor is elmentem, amikor nem lehetett látni téged, mert lent ültél a zenekari árokban. És amióta színészi ambícióid vannak, minden Off-Broadway darabban láttalak, amiben csak szerepeltél. – Azok inkább Off-Off-Broadway darabok. – Miért, az Off-Broadway színdarabok talán nem igényesek? – Nem. Az Off-Broadway előadás mindössze egy kis show Manhattanban, amelynek kevesebb mint ötszáz nézője van. Az Off-Off-Broadway előadás pedig olyan, amilyet Greenwich Village-ben adtunk elő egy kávéházban. – Remek voltál benne. Peyton kétkedőn nézett rám. – Mit játszottam abban a darabban? – A forró csaj szerepét. – Egy anyát alakítottam, aki tüdőbajban haldoklik. Te pedig az egész előadás alatt keresztrejtvényt fejtettél. – Ó! Az a darab volt az! Lehet, hogy nem voltam teljesen képben. Mentségemre legyen mondva, találtam egy vaskos rejtvényt. Figyelj… a keresett szó négy betűből

állt… ez a valami szárazon és keményen megy be, de nedvesen és puhán jön ki. Mi az? Én pedig serényen számolgattam a betűket – egyenként vagy tucatszor – azokban a szavakban, amelyek eszembe jutottak: mint például fasz, dákó és hasonlók, míg rá nem jöttem a helyes válaszra, ami nem más volt, mint rágó. Tudod, a rágógumi. – Perverz alak vagy. Egy erényes puszikát nyomtam az arcocskájára. – Hova menjünk vacsorázni, Chipecském? A kezével eltakarta a száját, de láttam, hogy mosolyog. – Ne hívj így! Szívesen ennék valami thai kaját. Menjünk abba a kis vendéglőbe, amelyik Chelsea-ben van, tudod, ahol a múlt hónapban voltunk. – Jól hangzik. – Még egy utolsó pillantást vetettem az új plakátomra, miközben lekapcsoltam a villanyt és becsuktam az irodám ajtaját. Odalent az utcán én balra indultam el a legközelebbi metróállomás irányába, míg Peyton az ellenkező irányba. – Nem mehetnénk most a 3-as metróval a szokásos járat helyett? – kérdezte. – Ki akarok szállni Little Eastnél. – Legyen. – Peyton akkoriban kezdte az önkéntes munkát, amikor még egyetemre jártunk. Tetszett nekem, hogy lelkesen segített a rászorulókon. Ám azon a környéken időnként feltűnt pár durva alak. Gyakoriak voltak a verekedések, egy héten akár többször is sor került összetűzésre. Nem egyszer próbáltam szóba hozni Peytonnak a biztonság témáját. Sajnos azonban az

önkéntes munka egyike volt azoknak a dolgoknak, amelyekben nem volt hajlandó semmilyen engedményt tenni. Peyton öt- vagy hatéves volt, amikor elveszítette az apját, és az édesanyja egyedül maradt vele és két kisebb testvérével. Anyja a két fizetésből is alig tudott kijönni, és amikor már csak a saját keresetére számíthatott, választania kellett: vagy ételt vásárol, vagy pedig a lakásuk bérleti díját fizeti. Az utóbbit választotta, ami azt jelentette, hogy állandó vendégek voltak a közeli ingyenkonyhán. Így ment ez pár évig, míg a helyzetük jobbra nem fordult. Amikor Peytonnal odaértünk a menhelyhez, az egyik leggyakoribb látogatója épp kint ült az épület előtt. – Hahó, Eddie! – köszöntötte Peyton. Korábban már találkoztam ezzel a fickóval. A negyvenes éveiben járhatott, de az utcán töltött évek miatt idősebbnek látszott. Szűkszavú ember volt, de úgy tűnt, nem veszélyes. Peyton különösen kötődött hozzá – és a férfi vele sokkal közlékenyebb volt, mint bárki mással. – Mi történt a fejeddel? – Lehajoltam, de csak óvatosan, megtartva a tisztes távolságot, mert tudtam, hogy Eddie erre igencsak érzékeny. Egy széles seb csúfította el a homlokát. – Hogyan történt ez, Eddie? – kérdezte Peyton. A férfi megvonta a vállát. – Kölykök. Akkortájt többször előfordult, hogy tizenéves kölykök

hajléktalanokat vertek meg éjszaka az utcákon. Eddie nem szeretett a hajléktalanszállókon aludni. Ezek a menhelyek úgyszólván mindig zsúfolásig voltak rászorulókkal, márpedig Eddie ki nem állhatta, ha túl közel mentek hozzá. – Most nyílt egy új menhely a 41-dik utcában – mondtam Eddie-nek. – Valamelyik nap ott mentem el előtte. És mivel még új, csak páran lézenghetnek benne. Ráadásul most az időjárás is jó, meleg van. – Igen. – Nekem mindig csak egyszavas válaszokat adott. – Eddie, szerintem el kellene menned a rendőrségre – javasolta Peyton. Bár Peyton sok időt töltött menhelyeken, mégsem értette meg ezeket az embereket. A hajléktalanok nem mennek el a rendőrségre. Ha csak az utcán megpillantják őket, amint feléjük közelednek, rögtön elindulnak a másik irányba. Eddie dühösen megrázta a fejét és lábát a mellkasához húzta. – Komolynak látszik a sebed. Össze kéne varrni. Azok a kölykök csinálták, akik ennél a menhelynél randalíroztak? – kérdezte Peyton. Eddie ismét megrázta a fejét. Pár perc múlva sikerült meggyőznöm Peytont, hogy hagyja a szerencsétlen flótást magára és intézze el a menhelyen, amiért jött. Amikor bementünk, a menhely vezetője, Nelson, épp a vacsora utáni takarítási teendőket látta el.

Peyton nyomban lerohanta őt a kérdéseivel. – Tudod, mi történt Eddie fejével? Nelson abbahagyta az asztal törölgetését. – Nem. Pedig megkérdeztem, de csak a szokásos választ kaptam tőle: semmit. Te vagy az egyetlen, akinek többet is hajlandó mondani, mint hogy kérem meg köszönöm. – Tudod, hogy hol alszik éjszakánként? A férfi megrázta a fejét. – Sajnálom. Ebben a városban több mint negyven menhely van, de akár egy vasúti híd alatt is alhatott. Akárhol. Peyton összeráncolta a szemöldökét. – Értem. – Tudom, hogy nem könnyű. De nem segíthetünk azokon, akik nem fogadják el a segítségünket. Eddie tudja, hogy itt mindig szívesen látjuk. – Tisztában vagyok vele. – Peyton a háta mögé mutatott, a raktárhelyiség felé. – Elfelejtettem megcsinálni a leltárt. Holnap meghallgatásom lesz, de majd otthon megírom és átküldöm e-mailben. Míg Peyton a dolga után látott, körülnéztem a menhelyen. A szállót nemrégiben festették ki, és minden önkéntes munkás egy bekeretezett plakátot adományozott a menhelynek, amelyre a kedvenc motivációs idézetét írta. Vagy egy tucatnyi lógott belőlük az étterem hosszú falán matt, fekete keretben. Az elsőn az állt: Még a legsötétebb éjszaka után is felkel a nap. – Ezt te ajándékoztad a menhelynek? – kérdeztem

Peytont, amikor visszajött, kezében egy dossziéval. – Nem. – Gyors kis csókocskát lehelt az ajkamra. – Legközelebb mindet elolvashatod és még jutalmat is kapsz tőlem, ha megtalálod, melyiket hoztam én. De még beszélni akarok Eddie-vel, mielőtt elmegy. – Megragadta a kezemet. – Menjünk! Eddie már lefalcolt a menhely elől, nem volt nehéz kiszúrni. A kukarégész egy háztömbnyire baktatott előttünk, egy szemeteszsákot vetett át a bal vállán. Peyton pillantotta meg, mielőtt még befordult volna a sarkon. – Menjünk utána, lássuk, hova megy! – Azt már nem! – Miért nem? – Mert veszélyes – és sérti a magánélet szentségét. Nem követünk egy csövest. – De ha tudjuk, hol szokott aludni, a rendőrség talán tud segíteni. – Nem. – Kérlek… – Oké. Gondolhattam volna, hogy nem tesz le ilyen könnyen a szándékáról.

4. fejezet

Reese Ezen a reggelen a mobilom már korán megcsörrent, én pedig seperc alatt megbeszéltem egy ebéddel egybekötött állásinterjút – ami után annyira sóvárogtam, az ölembe hullott. Chase korábban említette, hogy az egyik barátja fejvadász, azt azonban elfelejtette hozzátenni, hogy az illető hölgy, Samantha a Parker Művek számára lasszózott embereket – vagyis annak a cégnek, amelynek ez a bájgúnár volt a tulajdonosa. Nyomban lázba jöttem, de egyszersmind le is lombozódtam egy hangyányit, amikor Sam azt javasolta, hogy egy étteremben találkozzunk. Bár a kiszemelt objektum becserkészése nem jelentett gondot – csak pár metrómegállóra volt a Fresh Looknál lévő irodámtól, amelyből hamarosan ki kellett bútoroznom –, ám így semmi esélye nem volt annak, hogy összefutok Chase-szel, hiszen a találkozóra nem az irodájában került sor. Ám az ebéd várakozáson felül tanulságosnak bizonyult, mert Samantha sok mindenre rávilágított. Két órát töltöttünk az étteremben, amit egy hosszú séta követett a parkban. Miután megbeszéltük, milyen szakmai karriert futottam be idáig és hogy milyen elvárásaim vannak az

alkalmazómmal szemben, a Parker Művekre terelődött a szó. – Mondd csak, igaz, hogy Chase saját maga találja fel a termékeit? – tudakoltam. Talán jobb lett volna, ha rákeresek a Google-ban, és nem a Facebookon szemezgetek vele. – Korábban igen, de manapság már külön kutatófejlesztő teamje van. De az ötletek legtöbbje – amelyeken ez a csoport dolgozik – Chase fejéből pattan ki. Akár hiszed, akár nem, ez a sármos fiú a legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. – És mi volt az első termék, amit kiagyalt? – A Puncikényeztető. Hirtelen megtorpantam. – Micsoda?! Samantha felnevetett. – Most Isteni Kencének hívják és már ötven országban árulják. De az egyetemi évek alatt csak Puncikényeztető volt a neve. – Ő találta fel az Isteni Kencét? Azt hallottam, hogy az a cucc óriási. – Így van. Chase az egyetemi évei alatt kollégiumban lakott egy csomó izomaggyal. Némelyikük megszállott testépítő volt. Amikor Chase elsőéves volt, néhányan beneveztek a helyi testépítő-bajnokságba. Ezeknek az izmos, kemény fiúknak gyantázniuk kellett a testüket, és folyton rinyáltak, hogy a gyantázás mennyire fáj nekik. Chase annak idején az egyetem kémiai laborjában

dolgozott részmunkaidőben, és kitalálta, hogyan keverjen bele egy zsibbasztó anyagot a gyantába. Így aztán amikor a srácok mellkasát és hátát bekenték a forró gyantával, nem éreztek semmit, amikor pár másodperccel később letépték róluk a gyantacsíkot. – És hogyan lett belőle a nők kedvenc tégelyesgyantamárkája? – Beletelt egy kis időbe. Híre ment a Brown Egyetemen, hogy egy átkozottul szexi srác fájdalommentesen tud gyantázni. És ebből a keverékből alakult ki a Puncikényeztető – vagyis a bikinivonal- és a fazongyantázáshoz szükséges fájdaloműző varázskence nők számára. Chase-nek egyszer egy leánykollégiumba kellett mennie, ahol az egyik délután nagyot alakított – lefektette a ház legcsinosabb csaját, amíg ott volt. Hihetetlen volt. – Samantha elnevette magát. – Mindig jó vágású, vonzó fiú volt, és bár a modora kissé arrogáns, az esze vág, mint a borotva. A nők szeretik ezt a párosítást. Az már biztos! – Ez idáig nagyon jól hangzik. És hogyan lépett a következő szintre? – Chase harmadévesen ellátta Dakota Canninget, aki nem volt más, mint a Canning & Canning örökösnője, a csodagyantával és más egyéb szolgáltatásokat is nyújtott neki. – Ez a cég is ott szerepel a Fortune magazin listáján, amely a világ száz legsikeresebb gyógyszeripari vállalatát sorolja fel? – Pontosan. Gondolom, Dakota beszélt apjának a

gyantáról és onnan már egyenes út vezetett a sikerig. Hat hónap elteltével a gyantát már gyártották, csomagolták és piacra dobták egy szabadalmi szerződés alapján. Mire Chase megszerezte a diplomáját, már megkereste az első millióját. – Ez egyszerűen hihetetlen! – Bizony. Ő a vaginák Zuckerbergje, és még vagy egy tucat más vegyipari terméket is kifejlesztett. A legtöbb az egészség és szépség körébe tartozik, de feltalált egy krémet égett bőrre is, amely regenerálja a bőrt, és csökkenti a fájdalmat. Ráadásul naponta csak egyszer kell használni. Pedig a legtöbb ilyen krémet naponta többször kell felkenni, márpedig a súlyosan leégett bőr érintése gyötrelmesen fájdalmas, és növeli a fertőzésveszélyt. – Hihetetlen! – Szerintem is. De el ne áruld neki, hogy tőlem tudod ezeket! – Kedvesen elmosolyodott. – Hogyan találkoztatok megint? Korábban említett valami dupla randit, de a részletekbe nem avatott be. Személyes információkat kihúzni belőle olyan, mint megkísérelni betörni a Fort Knoxba. Pedig még a gimiből ismerjük egymást. – Ez aztán különös történet. Egy pokolian rossz randin voltam éppen és kimentem az étterem mosdójába, hogy üzenetet küldjek a barátomnak, hívjon fel, mintha valami baj történt volna. Chase kihallgatta, mit mondtam a barátom üzenetrögzítőjére, és a viselkedésével szinte kikényszerítette, hogy durván bánjak vele. Miután

visszamentem a fiúhoz, aki randira hívott, Chase a partnerével odajött hozzánk és leült az asztalunkhoz. – Ismerte a partneredet? – Nem, de úgy tett, mintha régi barátom lenne és egyszerűen leült hozzánk. Aztán pedig cirkalmas történeteket mesélt a kitalált közös gyermekkorunkról. Némelyikük olyan részletes és valószerű volt, hogy magam is kezdtem elhinni, valóban megtörténtek. – Ez a sztorizási kedv nagyon is Chase-re vall. A középiskolában egyszer ő írta meg a barátnőmnek, Peytonnak a kreatívírás-dolgozatát. Chase közvetlenül angolóra előtt adta oda Peytonnak a dolgozatot, akinek nem volt ideje átolvasni. Az iskola pszichológusa következő reggel behívatta Peytont, mert az osztályfőnöke aggódott, hogy talán nincs jól. Chase ugyanis olyan buggyant történetet kanyarított arról, hogy amikor Peyton a szüleivel kempingezett, megtámadta őt egy medve, és mivel a szülei részegek voltak, nem tudtak segíteni neki. Chase rendkívül részletesen írta le, hogy hogyan jutott el Peyton a sürgősségi klinikára és hogyan öltötték össze a sebét, olyannyira, hogy a tanárnőben fel sem merült a gondolat, hogy ne lenne igaz. – Igen. Velem is ezt a játékot űzte. Lenyomott egy eszement sztorit az első csókunkról a középiskolában, és hogy közben eleredt az orrom vére. A történet olyan merész volt, hogy hihetőnek tűnt. Samantha megcsóválta a fejét és nevetett. – Nagyon vékony a határvonal a zseni és az őrült között.

Amikor a park széléhez értünk, ahonnan visszatérhettünk a városi forgalomba, Sam a kezét nyújtotta. – Örülök, hogy találkoztunk, Reese. Meg kell mondanom neked, hogy amikor Chase tegnap este felhívott, hogy segítsek neked állást találni, kíváncsi lettem. Általában nem keveri a magánéletét az üzleti ügyeivel. De most már értem, miért van úgy oda érted. Te két lábbal állsz a földön, okos, jó humorú és gyors észjárású lány vagy – sokban hasonlítasz Chase-re. – Ó… köztünk nincs semmi… semmi magánjellegű kapcsolat, úgy értem. Csak azután a különös, dupla fenekű randi után tegnap ismét összefutottunk az edzőteremben. Kétkedőn nézett rám. – Nos, akkor szerintem meglehetősen jó benyomást tettél rá, ugyanis nem szokott engem csak úgy kiszervezni, hogy másoknak dolgozzam. Összevontam a szemöldökömet. – Kiszervezni? – A fejvadász szakmát három évvel ezelőtt otthagytam. Most csak a Parker Műveknek dolgozom. – Ó! Én azt hittem… Chase azt mondta nekem, hogy ismer egy buldogtermészetű fejvadászt… és azt gondoltam, hogy más vállalatoknak is dolgozol és nem kizárólag az ő cégének. – Korábban valóban sok vállalatnak dolgoztam, de örülök neki, hogy Chase összehozott minket. A Parker

Művek révén sok kapcsolatra tettem szert, ami a szépségipart illeti. Majd érdeklődöm a szakmában, ki keres alkalmazottat. Már most tudok valakit, akinek kellene egy termékmenedzser. Ez alacsonyabb beosztás, mint amelyet a jelenlegi állásodban töltesz be, viszont itt néhány árucikkük esetében az egész hirdetési és marketingfolyamatot kézben tarthatod. Pár régi terméküknek új reklámkampányt kell szerveznünk. Ami azt illeti, olyasvalakit keresnek, aki azonnal tud kezdeni. Ez esetleg érdekelne? – Jövő hét péntekig dolgozom a mostani állásomban, és még nem sikerült másikat találnom. Márpedig nem szeretek ölbe tett kézzel üldögélni, úgyhogy nagyon is érdekel ez a lehetőség. – Csodás! Adj nekem két-három napot, meglátom, mit tehetek. *** Ma volt a harmadik randim Bryanttel – a negyedik, ha az edzőteremben töltött délutánt is beleszámolom. Meghívott a lakására, hogy kóstoljam meg a főztjét és nézzünk meg együtt egy filmet. Tisztában voltam vele, hogy ilyen bizalmas közelségben nagy a valószínűsége annak, hogy fizikailag is közelebb kerülünk egymáshoz. Mindössze pár szenvedélyes csók csattant el közöttünk, de ennél messzebbre nem jutottunk. Miközben a zuhany alatt álltam, azon töprengtem,

vajon készen állok-e arra, hogy lefeküdjek vele. Nem voltam prűd, és nem is kellett egy srácnak tüzes karikákon átugornia, hogy ágyba menjek vele. Volt olyan első randim, amelyik szexszel végződött, de arra is volt példa, hogy négy hónapig jártam valakivel és a kapcsolatunk sosem vált intimmé. Ebben a kérdésben az érzéseimre hagyatkoztam. Miközben a lábamat borotváltam, megpróbáltam rájönni, hogyan is érzek Bryant iránt. Kedves fickó volt – harmincegy éves, és se gyereke, se exfelesége nem volt –, ráadásául jóképű is, és biztos állással rendelkezett: egy befektetési banknál dolgozott menedzserként. Nem félt kimutatni az érzelmeit. És mégis, miközben a combomat borotváltam, valaki egészen más körül kalandoztak a gondolataim. Chase Parkerre gondoltam. Azzal áltattam magam, hogy azért jutott ő az eszembe, mert ma az ebédnél Samantha sokat mesélt róla. Meg a gyantáról, amit feltalált – én pedig épp a lábamat borotváltam. Azzal nyugtattam magam, hogy ezért járnak körülötte a gondolataim ahelyett, hogy Bryantről ábrándoznék. Amikor a felsőtestemet mostam, Chase piercinges mellbimbója jelent meg előttem gondolatban. Mintha kissé túl hosszan időztem volna a mellem szappanozásával. De végül is a cicimet is meg kell mosni, nem igaz? És amikor becsuktam a szemem, akkor is Chasere gondoltam: kíváncsi voltam, a csinos pofija hogyan változna meg, ha a mellbimbó-piercingjét a fogam közé venném és megrántanám. Meg sem kíséreltem lejjebb is

beszappanozni a testemet – bár nem volt könnyű megállni. Chase körül jártak a gondolataim, amikor pedig másvalakire kellett volna gondolnom. Úton Bryanthez megálltam és vettem egy jóféle márkájú üveg bort, amelyről tudtam, hogy szereti. Amikor kinyitotta az ajtót, kedvesen megjegyezte: „csodásan nézel ki”, majd üdvözlésképpen megcsókolta az ajkamat. A konyhában sivítani kezdett egy edény gőzsípja, ezért Bryant azt mondta, kövessem. Miközben a konyha felé igyekeztünk, körülnéztem a lakásban. Tiszta volt és modern – még pár műalkotás is lógott a falon. Az eddigi barátaim legtöbbje úgy gondolta, a lakberendezés, a lakás csinosítása azt jelenti, hogy felakaszt a falra egy másfél méter széles laptévét. Ez ám a fejlődés! Bryant levette az edény fedelét és félretette. Miközben kinyitott egy doboz rigatoni tésztát, elmosolyodott. – Kétféle ételt is készítettem: rigatoni alla vodkát és parmezános csirkét. Tésztát ettél tavaszi zöldségekkel – pasta primaverát –, amikor az első randinkon vendéglőbe mentünk, ezért azt gondoltam, egy tésztás fogással nem nyúlhatok mellé. Figyelemre méltó volt, hogy emlékezett rá, mit ettem. – Segíthetek valamit? – Vegyél ki két poharat onnan! – válaszolta, és állával a tőle balra álló konyhaszekrényre mutatott, miközben a dobozból beleöntötte a tésztát a forró vízbe. – A hűtőben találsz egy üveg bort, már ki is bontottam. Én addig a tésztával foglalkozom. Tölts egy kis bort a poharakba!

Éreztem, hogy Bryant engem néz miközben kitöltöttem a bort. – Mi az? – Mondani szeretnék neked valamit, de félek, hogy idétlenül hangzik. – Most már ki kell böknöd. – Belekortyoltam a boromba és odanyújtottam neki a poharát. – Rendben. Miközben ma zuhanyoztam, nem tudtam másra gondolni, mint hogy milyen gyönyörű vagy. Jóleső borzongással kellett volna fogadnom ezt a kijelentését, ehelyett azonban egy nagy rakás szerencsétlenségnek éreztem magam. Miközben a srác, akivel jártam, rólam álmodozott… ismét azon kaptam magam, hogy a gondolataim egy másik férfi körül járnak. Mosolyt erőltettem az arcomra. – Ez igazán édes tőled. Köszönöm. Közelebb lépett hozzám és a hajamat a fülem mögé simította. – Komolyan gondolom. Okos vagy, gyönyörű és törekvő. Tudom, hogy még nagyon az elején vagyunk a kapcsolatunknak, de úgy érzem, hogy ami kettőnk között van, az igazán nagyszerű dolog. Szerintem nekünk van jövőnk. Nyeltem egyet. Én is kedveltem őt. De valami visszatartott attól, hogy fejest ugorjak ebbe a kapcsolatba. Olyan szavakat intézett hozzám, amelyeket minden huszonnyolc éves nő szeretne hallani egy ilyen remek fickótól. És engem mégsem hoztak lázba.

Bryant látta az arcomon, hogy nem vagyok túl lelkes. Hátrább lépett és azt mondta: – Megijesztettelek, igaz? Utáltam, hogy fájdalmat okoztam neki, mert tényleg csíptem. – Nem… egyáltalán nem. Kedvellek. Csak éppen… úgy érzem, az elején nem kellene túl gyorsra venni a tempót. Nem voltam valami szerencsés eddig, ami a kapcsolataimat illeti. Gondolom, ezért vagyok így beijedve. Bólintott. És bár mosolygott, biztos voltam benne, hogy csalódott a válaszom miatt. A pokolba, engem is csalódással töltött el, amit mondtam neki. Már egy ideje próbáltam rávenni magam, hogy fülig belészeressek. Ám pont ez volt az, ami hiányzott – az őrjítő szenvedély, amit éreznem kellett volna iránta. A kapcsolatunk elején pillangóknak kellett volna repdesniük bennem a színes szárnyacskáikkal, amikor kedves szavakat mond, vagy amikor úgy néz rám, mint amikor ajtót nyitott nekem. Elhatároztam, megpróbálok belezúgni, hiszen nagyon megérdemelte. És bár Bryant is egyetértett velem abban, hogy lassítanunk kell, az este további része kissé nyomott hangulatban telt. Ugyanakkor megkönnyebbültem, hogy most még nem kell lefeküdöm vele, ha esetleg abba az irányba haladtak volna a dolgok. Úgy éreztem, még nem állok készen rá. Viszonylag hamar elváltunk és én azon töprengtem, együtt alszom-e valaha ezzel a fiúval.

5. fejezet

Reese – Most már tényleg taxival kell mennem az állásinterjúkra – mormoltam az orrom alatt levegő után kapkodva, amint a metró lépcsőjén siettem felfelé, és az épület felé igyekeztem, ahol már ott kellett volna lennem, ha a vonatom nem vesztegelt volna a forgalomban vagy húsz percet. A meghallgatásom tizenegy órakor kezdődött volna, de az már egy perccel el is múlt. Az sem segített a helyzetemen, hogy reggel nyolcszor öltöztem át. A Maxim irodaépület modern, csupa üveg felhőkarcoló volt, több mint ötven emelettel. A nagy, csillogó előcsarnokban legalább egy percembe került, míg ki tudtam deríteni, hol találom a tájékoztató táblát, amelyen feltüntették, hogy az itt működő cégek melyik emeleten találhatók – minden csupa ezüstös ragyogásban úszott. Amikor végre ráleltem, megkerestem rajta a Parker Műveket, és az ujjamat az üvegen végigcsúsztatva megtaláltam a hozzá tartozó emeletet is. Ez a vállalat a harmincharmadikon volt. Odarohantam a liftekhez, és láttam, hogy az egyik épp becsukódik, mire gyorsan az ajtónyílásba tettem a lábamat, hogy megállítsam. Sikerült is blokkolni, viszont a

cipőm csaknem leesett közben. – A fenébe! Jaj! – Az ajtó hirtelen kinyílt, én pedig sántikálva szálltam be a liftbe, és még csak nem is sejtettem, hogy a cipőm vékony sarka beszorult a lift és az akna közti nyílásba. Mivel a sarkam beragadt, a lábam nem követte a testemet, meginogtam, majd előreestem. Egy kar nyúlt felém és kapott el pont a megfelelő időben, mielőtt hasra estem volna. – A fene egye meg! – káromkodtam halkan, és láttam, hogy a cipőm leesett a lábamról és beszorult a lift melletti résbe. – Örülök, hogy látlak, Reese. Felkaptam a fejemet, és csak akkor láttam, ki mentett meg attól, hogy összetörjem magam. – Te most biztosan szórakozol velem. Arra utazol, hogy megalázó helyzetekben találj? Miután Chase megtámasztott, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat, letérdelt és kifeszegette a beékelődött cipősarkamat a lift melletti résből. Aztán meglapogatta a fejemet, hogy emeljem fel a lábamat, és rácsúsztatta a cipőmet a lábamra. – Nem mondanám, hogy rossz benyomást tettél rám – felelte, és kissé tovább térdelt a lábaim előtt, mint indokolt lett volna. – Észbontóan jó virgácsaid vannak. – Köszi. Mármint hogy kiszabadítottad a cipőmet. Felállt és összeráncolta a szemöldökét. – Vagyis nem azt köszönöd, hogy bókoltam neked a szexi lábaid miatt?

Éreztem, hogy elvörösödöm, és megkönnyebbültem, amikor odafordult a lift gombokkal teli vezérlőpaneljéhez. – Hányadikra tartasz? – Hm… a harmincharmadikra? – Vajon a cége több mint egy emeletet foglal el? – Csak nem a Parker Művekhez jöttél? Sammel fogsz tárgyalni? – Igen. És Josh Langével. – Joshsal? Ő is ott lesz az állásinterjún? Ő a marketingigazgató, igaz? – Remek. Igen, Josh az igazgatója a marketingrészlegnek – válaszolta, de volt egy halovány megérzésem, miszerint Chase nem tudott arról, hogy ma állástárgyalásra vagyok hivatalos a cégénél. Kényelmetlen csendben vártuk, hogy felérjünk a lifttel. Amikor az ajtó szétnyílt, intett, hogy menjek előre, majd együtt baktattunk a Parker Művek dupla üvegajtaja felé. A recepciós pult mögött nem ült senki. – Foglalj helyet, én pedig szólok Saméknek, hogy megérkeztél – javasolta. – Köszönöm. Egy vagy két perccel azután, hogy bement a marketingesekhez, visszajött a pulthoz a recepciós. – Üdvözlöm! Sajnálom, de pár fénymásolatot kellett készítenem. Remélem, hogy nem kellett sokáig várakoznia. – Nem, egyáltalán nem. Chase-szel jöttem fel. Épp most ment el, hogy szóljon Samantha Richmondnak és Josh

Lange-nek, hogy itt vagyok. – Akkor ön biztosan Reese Annesley. Sam meghagyta, hogy kísérjem a konferenciaterembe, miután megérkezett. – Intett a kezével, hogy kövessem. – Jöjjön! Mutatom az utat. A konferenciateremben egy hosszú mahagóniasztal terpeszkedett, körülötte tucatnyi székkel. A folyosó felőli fala üvegből volt, olyan, akár egy akvárium, de a redőnyök egy széles sávban le voltak engedve. Amikor magamra maradtam odabent, a színes ajakbalzsamommal és a MAC Rebek márkájú rúzsommal felfrissítettem a sminkemet a számon. Épp amikor befejeztem a szépítkezést, a fal túlsó meghallottam Chase hangját. – Szerintem nem jó ötlet felvenni Reese-t.

oldaláról

Megállt bennem az ütő. Természetesen ő nem látott engem. Samantha válaszolt neki, nyomban felismertem a hangját. – Miért is nem? Ez az állás épp betöltetlen, és ő tökéletesen megfelelne erre a pozícióra. – Szerintem pedig alkalmatlan rá. – Ez badarság. – Ne tarts be nekem, Sam! Ne vedd fel! Nem láthattam Samanthát, de elképzeltem, amint keresztbe fonja karját a mellkasán. – Mondj egy okot, hogy miért ne! – Mert én mondom. – Nem.

– Nem? – Rendben. Vagyis nem. Te azért büntetsz egy nőt, mert gyönyörű, és mert vonzódsz hozzá. Ez pont olyan helytelen, mint valakit hátrányosan megkülönböztetni a kora vagy a bőrszíne miatt. – Teljesen meg vagy zakkanva. – Igen? Akkor mondj legalább egy alapos okot, hogy miért ne alkalmazzuk! Tökéletesen megfelel erre az állásra, ráadásul azonnal munkába tud állni. Mivel Dimitria hamarosan anyai örömök elé néz, és egy ideig otthon marad a babával, az időzítés nem is lehetne jobb. A marketingrészlegen jelenleg kevesebben dolgoznak a kelleténél, és Josh amúgy is fel akart venni valakit a termékmenedzsment-részlegbe. Reese átveheti Dimitria munkáinak egy részét, és amikor majd Dimitria visszajön, új feladatokba kezdhet. – Bakker! Csinálj, amit akarsz, Sam! Sam hangja most egy kicsit távolabbról hallatszott. – Így lesz. Bizonyára faképnél hagyta Chase-t. Behunytam a szemem. Naná, hogy nem akartam olyan helyen dolgozni, ahol nem látnak szívesen. De úgy éreztem, még mielőtt eltűnök innen, meg kell köszönnöm Samanthának, hogy kiállt mellettem. Úgy véltem, ezek után csak időpocsékolás lenne mindannyiunk számára, ha megtartanánk az interjút, ezért elindultam vissza a recepcióhoz. Meg akartam kérni a recepcióst, hogy hívja ki nekem Samanthát. Persze Chase épp akkor jött le a

hallba, amikor kiléptem a konferenciateremből. Szélsebesen sarkon fordultam és elindultam a másik irányba, bár fogalmam sem volt, hol fogok kikötni. – Reese? Hova mész? – Mit törődsz vele! – Eszemben sem volt megállni. Utolért és mellém szegődött. – Mi a baj? Nagyon feldühített, hogy ártatlannak tetteti magát, ezért megálltam, szembefordultam vele, majd a szemébe vágtam: – Hallottam mindent az utolsó szóig a konferenciateremben, amit az imént mondtál Samanthának. Egy percet sem maradok itt tovább. Behunyta a szemét. – A pokolba! – Igen, jól sejted. Pokolian érzem magam. Ismét nekiiramodtam, de Chase elkapta a könyökömet és behúzott magával egy üres irodába, majd becsukta ránk az ajtót. Beletúrt a bozontjába.

hajába.

Abba

a

kócos,

dögös,

szexi

– Sajnálom. Seggfej vagyok. – Igen, az vagy. Méghozzá méretes. Chase letekintett rám és kajánul felnevetett. – Ti ketten Sammel egy húron pendültök. – Ezek szerint te nem tudtad, hogy Samantha behívott mára állásinterjúra? Megrázta a fejét.

– Nem, nem tudtam. – Nos, egy percet sem akarok olyan helyen tölteni, ahol nem kívánatos személynek tartanak. Kérlek, hogy köszönd meg a nevemben Samanthának, hogy a védelmébe vett. – Ez nem az volt, aminek te gondolod. – Fogalmam sincs, mit gondoljak. Annyira összezavartál! Chase egy pillanatig némán méregetett, hol az egyik, hol a másik szemembe nézett. – Bízz bennem, jót akarok neked! – Méghogy bízzam benned? Hiszen ami az igazmondást illeti, rekordokat döntögetsz, amikor csak összefutunk. Megint szótlanul bámult. Visszabámultam rá. – Rendben. Csodás. Akarod tudni az igazat? Összefontam a karomat a mellkasomon. – Ez lenne csak az üdítő változás. Egy lépéssel közelebb jött hozzám, amivel behatolt a személyes terembe. – Vonzódom hozzád. Őrülten. Mióta csak először megláttalak. Igyekeztem tiszteletben tartani, hogy mással jársz. Megtettem, bár nem volt túl nagy kedvem hozzá. Ha pedig itt dolgoznál, megpróbálnálak ágyba vinni. Szóra nyitottam a számat. Aztán becsuktam. És megint kinyitottam. – Nem hiszem el, hogy ezt mondtad nekem. Megvonta a vállát. – Te akartad tudni, mi az ábra. Márpedig így áll a helyzet.

– Fogd fel, hogy nekem előbb bele kell egyeznem abba, hogy lefeküdjek veled. Ami soha nem történik meg, ha te vagy a főnököm. Szóval ez itt a bökkenő. – Ó! Nos, akkor… Úgy tűnik, semmi gond. Feleslegesen aggódtam. Ha flörtölnék veled, ha rád mozdulnék, te hárítasz és helyreteszel. – És… ráadásul járok is valakivel. – Baronnal. Találkoztam vele. Az a buggyant alak. – Bryant. És nem buggyant. – Nos, úgy tűnik, gond egy szál se. Samnek igaza van. Itt a helyed, ha Josh is fel akar venni. Téma lezárva. Kicsit közelebb hajolt. Meg sem rezzentem, álltam a sarat keményen. Istenem, micsoda illata van! – Akkor jóban vagyunk? Elfogadod a bocsánatkérésemet? Nagyot alakítasz az állásinterjún, alkalmaznak, aztán ha megpróbálok becsusszanni a bugyidba, nem fogod engedni. Kibuggyant belőlem a nevetés, bár nem akartam. Hihetetlen fazon ez a pasi. Felém nyújtotta a kezét. – Megegyeztünk? – Lehet, hogy elment az eszem, de hé, miért ne? Már csak pár napig van munkám. – Belecsaptam a tenyerébe, de ő ahelyett, hogy megrázta volna a kezemet, a szájához emelte és megcsókolta a kézfejemet. Minden porcikámban megremegtem. Istenem, bajban vagyok. Elmosolyodott, afféle mohó ragadozómosollyal, és közben kis gödröcske jelent meg az arcán, amit korábban

észre sem vettem. Jó is, hogy nem villogtatta meg őket korábban előttem. Veszélyes kis gödröcskék voltak. – Most már csak el kell érnünk, hogy alkalmazzanak. Akarsz pár bennfentes információt? – Jó hogy. – Josht azzal veheted le a lábáról, ha azt mondod neki, hogy hasonlít Adrian Brodyra. Elolvad, ha ezt hallja. Óvatosan elmosolyodtam. – Jó tudni. – Ami pedig Samet illeti… Ne mondd neki, hogy a Metsnek drukkolsz, még akkor se, ha így van. Nála csak a Yankees a nyerő. Gyanakvóan, hunyorogva néztem rá. – Gondolod, hogy amikor ringbe szállok egy marketingállásért a cég vezetőivel, a baseball lesz a legfontosabb témánk? – Sosem tudhatod. – Miért gondolom azt, hogy be akarsz tartani nekem? – És még valami. Josh nem flörtöl veled. Csak rángatódzik a szeme. Amikor nálunk kezdett dolgozni, egy hétig azt hittem, ki akar kezdeni velem. Elnevettem magam. – Rendben. Chase visszakísért a konferenciaterembe, ahol Sam és egy férfi, akit Joshnak véltem (mivel pont úgy nézett ki, mint Adrian Brody) beszélgetett egymással. – Megmutattam a marketingállásunkra pályázó kisasszonynak a mosdót – magyarázta Chase, majd

bemutatott Joshnak. Ezután mi hárman kezet ráztunk egymással és leültünk a konferenciateremben. Chase viszont még mindig ott ácsorgott az ajtóban. Aztán üdvözlésre emelte a kezét. – Örültem, hogy találkoztunk, Reese. Sok szerencsét az interjúhoz! – Nem akarsz itt maradni a meghallgatáson? – kérdezte Sam. – Nem igazán. Ti ketten értitek a dolgotokat. – Van esetleg valamilyen kérdésed, mielőtt elmennél? – firtatta Sam. – Egy szál se. – Chase sarkon fordult, hogy távozzon, aztán hirtelen megállt. – Mégis lenne villámkérdésem. Nem bánod, Reese? – Egyáltalán nem. – Mit művel ez a pasi?

néhány

– Nagyszerű. Kedvenc baseballcsapatod? Ráhunyorítottam, közben azt fontolgattam, bízhatom benne vagy sem. Élvezte, hogy késlekedem a válasszal. Nagy levegőt vettem, majd nagy merészen rávágtam: – Nem mondhatok mást, mint hogy a Yankees. – Remek választás. – Chase Samanthára nézett, akinek felderült az arca. – Még egy kérdés. Tudtam, mivel fog előhozakodni, még mielőtt kimondta volna, de végigjátszottam a játszmát. – Nem emlékeztet téged Josh egy hírességre? Odafordultam Joshhoz és egy pillanatig úgy tettem, mintha gondolkodnék, aztán visszafordultam Chase-hez. –

Adrian Brodyra hasonlít, leszámítva a szemüvegét. Sam úgy nézett Chase-re, mintha a főnöke megtébolyodott volna, Josh viszont kissé kihúzta magát ültében. – Jó szelet az interjú további részéhez, Reese!

6. fejezet

Reese A következő hétfő reggel még sötét volt odakint, amikor megérkeztem a Parker Művekhez. Mivel odabent a világítás le volt kapcsolva és az ajtókat is zárva találtam, le kellett vonnom a következtetést, hogy középsúlyos túlbuzgóságban szenvedek az első munkanapomon. Pár percig még az irodaház előtt őgyelegtem, arra várva, hátha felbukkan valaki, de aztán úgy döntöttem, hogy átmegyek a Starbucksba és bedobok egy jó erős kávét. A kávézó közvetlenül amellett az étterem mellett volt, ahol először egymásba botlottunk Chase-szel. Bár az imént még úgy tűnt, hogy ilyenkor még esze ágába sincs senkinek, hogy nekiálljon gályázni, pokoli hosszú sor kígyózott odabent. Csatlakoztam a szomjazó csapathoz és beálltam a sor végére, akár egy jó kis baka, majd az e-mailjeim böngészésével igyekeztem enyhíteni a várakozás kínját. Összerezzentem, amikor valakinek a kezét éreztem a hátamon, de a fülembe suttogó hang hozta csak rám igazán a frászt. – Az iPhone-odra is az én fotómat tetted fel háttérképnek? Ugrottam egyet.

– A fenébe! – Sajnálom, nem tudtam kihagyni, hogy bele ne kukucskáljak a mobilodba. Úgy gondoltam, mivel rajta vagyok a laptopod képernyőjén meg minden, igazán erősen vonzódhatsz hozzám. Megfordultam, és felé tartottam a telefonomat. – Látok hasonlóságot, de ez a kép nem téged ábrázol. Chase kikapta a kezemből a mobilomat. – Mi a fene ez? – Tallulah. – Létezik ilyen? – Természetesen. Valóságos, nagyon is. Jó ronda, igaz? – Ez egy macska akar lenni? – Bizony. Ez egy szfinx. Szőrtelen fajta. Tényleg ez volt a legocsmányabb házi kedvenc, amelyet valaha láttam. A feje túl kicsi volt a testéhez képest, és a pofácskája akár az ördögé. Ráncos, sápadt, hússzínű bőre egy pulykára emlékeztetett, amelyet épp betolnak a sütőbe. – A mostohaapám vette az anyámnak a születésnapjára, mert allergiás, és már annyira sóvárgott egy kis kedvenc után. De aztán kiderült, hogy nem az állatszőrre allergiás, hanem az állatok nyálában és bőrében lévő fehérjére. Így aztán a hétvégén áttestálta rám ezt a kis szörnyeteget, amíg másik gazdát nem talál neki. A mostohám kétezer dollárt perkált le ezért a csúnyácska macskakölyökért. – Nem látod ebben a gúnyos célzást? – kérdezte Chase.

– A gúnyos célzást? – Van egy szőrtelen macskád, és ma kezdesz egy olyan cégnél dolgozni, amelynek a leghíresebb terméke egy különlegesen finom intimgyanta nők számára. Elképedésemben eltakartam a számat a kezemmel. – Ó, istenem! És te ezt ironikusnak találod? – Mit mondhatnék? „A kopasz gyönyörű” szlogen hozott nekem egy halom pénzt. Ennél a macskánál keresve sem találnánk jobb kabalafigurát. Kuncogni kezdtem. – Majd észben tartom, amikor az első marketingprojektemen dolgozom. – De mi az ördögöt csinálsz itt ilyen korán? – Rápillantott az órájára. Ekkor vettem csak észre, hogy futószerelés van rajta, nem pedig öltönyben és nyakkendőben feszített, mint az irodában a múlt héten. – Korai kezdést terveztem mára. – Az irodaépület fél hétig nem nyit ki. El akartam menni futni. De inkább megmutatom neked, hogyan tudsz bejutni akkor is, ha minden be van zárva. Persze csak miután megittuk a kávénkat. – Ne csinálj ebből gondot magadnak! Majd megvárom, amíg kinyit az irodaház. Nem akarom, hogy megváltoztasd a programodat. – Veszettül utálok futni. Minden szalmaszálba belekapaszkodom, hogy találjak valami ürügyet a kihagyására. Márpedig nem is találhatnék csodásabb mentséget, mint hogy egy gyönyörű csajszinak

megmutatom az irodámba vezető titkos bejáratot. – Rám kacsintott. – Különösen annak a szépségnek, aki végül amúgy is az ágyamban fog kikötni. Istenem, micsoda hetyke, beképzelt alak! És nekem ez a pimaszság annyira bejön! A sor lassan fogyatkozott előttem, de mivel Chase-szel szembefordulva beszélgettem, nem vettem észre, hogy időközben kissé előbbre léphettem volna. Chase az állával a köztem és az előttem álló közti résre mutatott, majd a hátamra tette a kezét, hogy előbbre tereljen. Annyira természetesnek tűnt az érintése. Amikor odaértünk a pénztárhoz, mondta, hogy rendeljek én előbb. – Egy közepes pohárral kérek a sötét pörkölésű kávéból, tej nélkül. Chase elvigyorodott, és hozzátette: – Kettőt kérünk. – Ragaszkodott hozzá, hogy mindkettőt ő fizesse. A koffeinadagunkkal a kezünkben egy háztömbnyit mentünk előre észak felé, majd megkerültük az épületet, ahol Chase bekopogott egy jelölés nélküli acélajtón. Egy fickó nyitotta ki, aki üdvözölt minket, miközben bementünk. – Mr. P.! Mi újság, ember? Hogy mennek a dolgok? – Nem panaszkodom, Carlo. És nálad mi az ábra? – Én sem panaszkodhatom és nem is teszem. A feleségem egy szajha, de nem hibáztathatom érte. Egy kövér, lusta faszihoz ment hozzá. – Az egyenruhás portás

és mindenes vigyorogva paskolta meg a sörpocakját. – Carlo, ez az ifjú hölgy itt Reese Annesley. Ez az első munkanapja a Parker Műveknél. – Örvendek a találkozásnak, Miss A.! – A portás és karbantartó megtörölte a kezét az ingében, majd felém nyújtotta, de közben végig Chase-hez beszélt. – Új fotóalbumot készítesz? Ez a kedvenc időszakom az évben. – Nem, nem ezen a héten. És Reese nem modell, bár elég csinos ahhoz, hogy az lehessen. – Chase ismét rám kacsintott, és mintha pillangószárnyak verdesését éreztem volna a gyomromban. Ő a főnököd, te érzelgős, ostoba liba! Talán jobb lett volna, ha már lefeküdtem volna Bryanttel, akkor talán nem lettem volna ennyire kiéhezve a szexre. Chase beütött egy kódot a liftgombok feletti billentyűsorba, mire a szolgálati lift ajtaja kinyílt. – A kód 6969. – Hogyan fogok emlékezni rá? – jegyeztem meg évődve. Miközben beléptem a liftbe, Chase derekamat. – Nem akarsz megint megbotlani?

átkarolta

a

– Okostojás. – A főnököd vagyok. Nem beszélhetsz így velem. Az órámra pillantottam és elmosolyodtam. – Még nem kezdődött el a munkaidő, okostojás. – Így mennek a dolgok ezután? – Bizony ám. – Akkor ez legyen érvényes mindkét irányban! A

munkaidő előtt és után én is azt mondhatok, ami az eszembe jut. A helyedben kétszer is meggondolnám, belemegyek-e egy ilyen játékba. – Megnyomta a harminchármas gombot, és közel hajolt hozzám. – Szeretnéd tudni, mire gondolok most? Ha akarod, behunyom a szemem és részletesen leírom neked, miről fantáziálok. Hirtelen nagyon szűknek éreztem a liftet. És forrónak is. Átkozottul forrónak. Még mielőtt a liftajtó becsukódott volna, egy öltönyös férfinak sikerült becsusszannia és csatlakoznia hozzánk. Halkan káromkodott az orra alatt és megnyomta a huszonkettedik emelet gombját. Chase kissé visszahőkölt és megköszörülte a torkát. – A szolgálati bejáratot kell használnod fél hét előtt és este nyolc után. – Rendben. – A lift kicsiny és zárt, párnázott terében Chase illendő távolságra volt tőlem, mégis elég közel ahhoz, hogy érezzem az illatát. És varázslatos illata volt, tisztaság- és erdőillata, ami beindította a képzeletemet… Nem valószínű, hogy futás előtt beült a fürdőkádba. Akkor viszont ilyen a bőrének az illata, amikor reggel felkel. A fenébe! Valamilyen érthetetlen oknál fogva hirtelen egy erdő közepén láttam magam előtt Chase-t, amint egy hatalmas tölgyfát vág ki. Farmert viselt (a legfelső gombja nem volt begombolva, természetesen) és durva munkáscsizmát. Ing nem volt rajta. Mivel túl közel voltam hozzá, cserbenhagyott a

józanságom. Odafordultam hozzá. – Kunyhód is van az erdőben? Elvigyorodott. – Nincs. Miért, kellene, hogy legyen? – Felejtsd el! Miután felértünk a harmincharmadik emeletre, Chase gyorsan körbevezetett a birodalmában. Miközben ott baktattam mellette, és hallgattam, hogyan mutatja be a cégét az egyes részlegek munkáját röviden ismertetve, éreztem, milyen szenvedélyesen szereti a vállalatát. Ez nem a flörtölő Chase volt, hanem a vezérigazgató Chase Parker, és ezt a fazont legalább annyira csíptem, mint az előzőt. Annyira elbűvölt az okosságával és a lelkesedésével, hogy észre sem vettem, több mint egy órát töltöttünk a termékfejlesztő laborban, míg csak a dolgozók el nem kezdtek befelé szállingózni, hogy megkezdjék napi munkájukat. Chase cégének valamennyi termékét bemutatta nekem, és a történetüket is elmondta. Amikor az egyik találmányához, az Isteni Kencéhez értünk, elhallgatta azokat a pikáns részleteket, amelyeket Sam megosztott velem – vagyis hogy a Puncikényeztető segítségével sikerült ágyba csalogatnia az egyetem csaknem összes csinos nőnemű hallgatóját. – Vigyél haza egyet minden termékünkből és próbáld ki őket! – mondta. – A hétvégén már megvettem őket és kényeztettem velük magamat. Használni akarom őket, mielőtt

bármilyen marketingötlettel előállnék. – És? Mi a véleményed róluk? – Érdekesnek tartom, hogy ezeket a csodás termékeket egy férfi találta fel. – Mit is mondhatnék? Kifejezetten jó a kapcsolatom a feminin oldalammal. – Hm… Én pedig azt hallottam, hogy arra használtad a találmányaidat, hogy az egyetem női részlegével kerülj intim közelségbe. Chase összeráncolta a szemöldökét. – Már látom, hogy távol kell tartanom téged Samtől. – Pedig ő sok értékes tudás forrása. Ismét a hátamra tette a terméklaborból. – Nos, éppen ez a gond vele.

kezét és kitessékelt a

Egymás mellett baktattunk vissza a marketingosztályra. – Mióta ismeritek egymást Sammel? – A gimi óta. – Hű! Pont, mióta mi ismerjük egymást. – Na igen. De nem az ő arcát szívtam véresre a tornaterem melletti folyosón. Egy fiatal fickó perdült ki az első irodából a marketingosztályon, amikor elmentünk előtte. Jóképű volt, és csak úgy sütött róla, hogy „épp most jöttem az egyetemi koleszból, és máris beültem egy ragyogó állásba”. Chase megállt és bemutatott az ifjú titánnak. – Reese, ő Travis, a marketingosztály informatikusa. Ő

végzi a kereső- és weboldal-optimalizáló munkát a cégünknél, vagyis kissé leegyszerűsítve, vevőket hoz nekünk. Travis kaján vigyor kíséretében rázta meg a kezemet. – Mondd, hogy ez a tündér itt dolgozik! – Így van. – A fenébe, imádom az állásomat. – Valóban? Nos, akkor ne meresztgesd tovább a szemedet, hanem menj és olvasd el az alkalmazottak kézikönyvében a tizennegyedik oldalt! – A tizennegyedik oldalt? – A szabályt, amely megtiltja a kollégák zaklatását. Travis védekezőn feltartotta a kezét és nevetett. – Rendben. Semmi zaklatás. Csupán bókoltam a kolleginának, hogy milyen gyönyörű. Ebben az irodában mindenki viccelt, még a főnök is. Chase odahajolt hozzám, miközben tovább baktattunk a folyosón, és suttogva azt mondta: – Egy pillanatig se aggódj! A zaklatási szabály csak az alkalmazottakra vonatkozik, a tulajdonosra nem. Ma reggel ellenőriztem. A nagy iroda a folyosó túlsó végén Joshé volt. Amikor beléptünk hozzá, egy állapotos nővel beszélgetett éppen. Az asszony szélesen elterpeszkedve ült a székében és domború hasát simogatta. – Hajnalok hajnalán, napfelkelte előtt futottam össze a mi új kolléganőnkkel, amint megpróbált bejutni az épületbe – mesélte Chase. – Pedig jobban tenné, ha

takarékoskodna az energiájával. Úgy tűnik, Dimitria bármelyik pillanatban szülhet. Az asszony szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát; egy zselével töltött stresszoldó labdát nyomogatott a kezében miközben válaszolt. – Miért nem találsz fel valamit, ami megakadályozná, hogy a várandós nők mindig a nadrágjukba eresszenek egy kicsit, amikor nevetnek vagy tüsszentenek? Vagy valamit, ami lelohasztja a dagadt bokánkat? – A lábára mutatott. – Ez az anyám cipője. Egyetlen ruhadarabom sem jön fel rám. Még az átkozott cipőm sem. Chase megcsóválta a fejét. – Van valami, amitől félsz, Reese? Tudod, amitől kitör a frász. – Úgy érted, vannak-e fóbiáim? A pókokra gondolsz meg hasonlókra? Ennek a tagnak ilyen sok ideje van? – Igen. Olyasmire, amitől eszeveszetten rohansz ki a szobából, ha találkozol vele, mert félelmedben fosni kezdesz tőle. – Nem vagyok különösebben félős. Inkább átmegyek az utca túloldalára, hogy elkerüljem a rémisztő dolgokat. Chase bólintott. – Az én hátam leginkább az állapotos nőktől borsódzik. Nos, jobb, ha most elmegyek futni, még mielőtt túl nagy lesz a forróság odakint. Dimitria felkapta a stresszlabdát, és Chase-hez vágta, a vállán találva el a szemtelen flótást.

– Most végre tudom, hogyan kell használni ezt az átkozott vackot! *** Isteni Kence. A nap végén az új irodámban ültem és megpörgettem párszor a gyantával teli üveget az íróasztalomon. Holnap ott fogok ülni az első hivatalos marketingstratégiai megbeszélésen, mivel az osztályunknak meg kellett terveznie a cég egy régi termékének egy új reklámkampányát. És ez a termék a Parker Művek egyik kiemelt árucikke volt. Bele kellett helyezkednem azoknak a vásárlóknak a gondolkodásmódjába, akik otthon gyantáznak. Ebben az volt a legnagyobb gond, hogy én nem gyantáztam magam – profikra bíztam a feladatot. Ezért megbeszéltem egy időpontot erre az estére a kozmetikusommal. Megkérem, hogy ezúttal az intim gyantázást az ő szokásos keveréke mellett az Isteni Kencével is végezze el, hogy a kettőt össze tudjam hasonlítani. Ekkorra már a marketingrészleg csaknem minden dolgozója elment, én viszont egy proteinszeletet majszoltam és egy palack szénsavas üdítőt szürcsöltem hozzá, amelyeket a büfében az automatából vettem. Egyszer csak Chase jelent meg az ajtóban. Már nem futószerelés volt rajta, mint reggel, hanem üzleti öltözék. – Csak nem Dr Peppert iszogatsz? – jegyezte meg meglazítva a nyakkendőjét.

Már évek óta nem ittam ezt a márkát, de amikor ma megláttam az automatában, eszembe jutott, hogy amikor összefutottam az edzőteremben Chase-szel, azt mondta nekem, hogy nagyon szereti. Az emlék hatására – még mielőtt átgondoltam volna a választásomat – meg is nyomtam a Dr Pepper felirat melletti gombot. – Az unokatestvérem odavan érte – feleltem. – Gondoltam, adok egy esélyt neki. Kaján vigyor ült ki az arcára: abban a „tudom-hogyszemérmetlenül-szexi-vagyok-pedig-akisujjamat-semmozdítom-érte” stílusban. Istenem, hagyd ezt abba! – Szeretsz későig dolgozni? – Éjjel hozom a legjobb formámat – feleltem. Chase szemöldöke nyomban felugrott. – Már munkaidő után vagyunk, tehát már nem vagyok főnök. Te voltál az, aki ezt reggel elmagyarázta nekem, igaz? Hátradőltem a székemen. – Hat után vagyunk. Mit forgatsz a fejedben? Közelebb jött, leült velem szemben és rám villantotta a legádázabb mosolyát. – Csak azt akarom mondani, hogy én is éjjel végzem a minőségi munkát. – Ebben biztos voltam. Bár én a hirdetési kampányunkkal kapcsolatos ötletelésre gondoltam. Azt vettem észre, hogy este kreatívabb vagyok. Néha, miután bekászálódom az ágyba és lekapcsolom a villanyt, bevillan az agyamba a megoldás, amelyre egész nap hiába

próbáltam rájönni. – Én is hihetetlenül kreatív vagyok miután lekapcsolom a lámpát és becsusszanok az ágyba. Talán egyszer kipróbálhatnánk, mennyire lennénk kreatívak együtt. Szerintem csodálatos eredménnyel járna. Képzeld csak el: kétszer annyi kreativitás egy ágyban! Megcsóváltam a fejemet, de nem tudtam mosolygás nélkül megállni. – Te vagy a HR-esek rémálma. Fogadni mernék, hogy keményen megdolgoztatod Samet a fizetéséért. – Nem igazán. Te folyton flörtölsz velem, én pedig csak reagálok rá – mi mást tehetnék? Ez meglehetősen illetlen viselkedés a részedről, tekintve, hogy a főnököd vagyok. A szemem majd kiugrott a helyéből felháborodásomban. – Még hogy én flörtölök veled?! Te vagy az aki… – Nyugi! Csak tréfálok. Egyáltalán nem illetlenségnek. Folytasd csak!

tartom

– Egész álló nap gyantákat szagolgattál? Chase vigyora ragadós volt. – Szóval meddig akarsz még itt dekkolni? – kérdezte. – Van egy találkám nyolc órakor. Mivel épp útba esik hazafelé menet, gondoltam, innen megyek oda. És az indulásig agyoncsapom valahogy az időt. – Vacsora Braxtonnal? – Bryant. Nem, gyantáztatni megyek. – Felé tartottam az isteni kencés üveget. – Úgy döntöttem, végzek egy kis kutatómunkát a termékkel kapcsolatban.

– Nekem is ott a helyem. – Gyantáztatni akarsz? – Nézni, ahogyan gyantáznak. – Felcsillant a szeme. – Szigorúan tudományos jelleggel. Amikor Samantha hirtelen megjelent az ajtóban, különös mosollyal az arcán vett szemügyre kettőnket. – Már tíz perce várlak az irodádban. Még mindig el akarsz menni vacsorázni? Chase rám nézett. – Kiugrunk az Azuri’s-ba falafelt enni. Velünk tartasz? – Köszi, jó lenne! De találkám van. *** Még aznap este, később, miután befejeztem a telefonbeszélgetést Bryanttel, és a sötétben feküdtem, végiggondolva a napomat, megcsörrent a telefonom. Valaki egy ismeretlen számról sms-t küldött, furcsa, titokzatos üzenettel: Tallulah-val ikrek vagytok? Egy percembe került, mire kitaláltam, ki küldte. Ugyanis megfeledkeztem arról, hogy amikor találkoztam Chase-szel az edzőteremben, megadtam neki a telefonszámomat, hogy továbbítsa Samanthának. Behunytam a szememet és magamban mosolyogtam; már egy cseppet sem voltam álmos.

7. fejezet

Reese Még csak két napja dolgoztam az új munkahelyemen, de máris imádtam az állásomat. Felidézett bennem valamit, amit már régóta nem éreztem. És még csak észre sem vettem, hogy hiányzik – egészen mostanáig. Nem más volt ez, mint a szenvedély. Reggel alig vártam, hogy dolgozni mehessek. Egy ideig a másik állásomban is így éreztem, de vajon hova lett az az érzés? A Parker Műveknél újra tetterősnek éreztem magam. Egész délelőtt bent voltam a megbeszélésen és figyeltem, hogy a csoport tagjai milyen ötletekkel állnak elő. Ezek az emberek egymást ösztönözték – egymás gondolataiból merítettek, és azokból építkezve alakították ki végül a legjobbnak tűnő megoldást – ahelyett, hogy öncélúan versengtek volna egymással. Mivel itt én még új voltam, nagyrészt csendben figyeltem őket és keveset beszéltem. Miután megebédeltünk és visszamentünk a megbeszélésre, Josh már egy fehér színű tábla előtt állt és felírta rá azokat a szavakat, amelyeket a többiek bekiabáltak. Ekkor Chase is csatlakozott hozzánk és a terem végében foglalt helyet. Csendben ült és figyelt. A hátamon

éreztem

a

tekintetét,

ezért

többször

hátrafordultam, s ő várakozón tekintett vissza rám. Mindössze két üres hely volt az előadóteremben. Az egyik éppen mellettem. Pár perc elteltével Chase a terem szélén csendben előrejött, és becsúszott a jobb oldalamon lévő székre. A szemünk sarkából egymásra pillantottunk, majd Josh ellépett a táblától, amelyre az imént felvésett valamit, majd megköszörülte a torkát. Mire vágynak a nők? Ezt írta fel a fehér táblára nagy fekete betűkkel. – Mielőtt nekikezdenénk a délutáni munkának, vegyük át, amit már tudunk! – Az ujjain kezdte számolni az ismert tényeket, a mutatóujjával kezdte. – Egy: a vásárlóink kilencvenhat százaléka nő. Kettő: a nők vásárlási szokásai különböznek a férfiakétól. Három: A tavalyi felmérésünk szerint a nők kilencvenegy százaléka úgy nyilatkozott, hogy a reklámszakemberek nem értik meg őket. – A negyedik pont ismertetését a kisujja felmutatásával kísérte. – Négy: a férfiak a szükségleteik szerint vásárolnak, a nők viszont a vágyaik alapján. – Ezután megpaskolta a táblát. – Mit akarnak a nők? Ha el akarunk adni nekik valamit, ennek a kérdésnek a megválaszolásával kell kezdenünk. Josh ezután a terem két szélén elhelyezett állványra mutatott. – Két csapatra fogunk oszlani. Két fehér tábla áll a teremben. Vigyünk egy kis csavart a dologba, hogy izgalmasabb legyen, rendben? A nők a terem jobb oldalán dolgoznak, míg a férfiak a bal oldalon. Készítsetek egy

listát a két nem igényeiről, legalább ötöt soroljatok fel! Ha többet tudtok összeszedni, még jobb. Azt, hogy a férfiak mit akarnak, én fogom feljegyezni. – Josh ekkor Chase-re pillantott, aki helyeslően bólintott. – A nők írnoka pedig Chase lesz. Chase odahajolt hozzám, és suttogva azt mondta: – Elképesztően pazar az illatod. Akár a tengerpart nyáron. – Mélyen beszippantotta a levegőt az orrán át. – Kókuszillat egy kis citrussal keverve. Megcsóváltam a fejem, de azt feleltem neki, szintén suttogva: – Köszönöm. – Aztán az órámra mutattam. – Munkaidőben nem illendő így viselkedni. – Ó, valóban? Adrian Brodynak fizetésemelés jár. Épp most készülök összeírni egy listát arról, mi az, ami motivál téged, és ezt még munkának is nevezhetem. Néha kifejezetten szeretem ezt az állást. Miután átrendeztük a termet és mindenki kényelmesen ült az új helyén, Chase azt javasolta, hogy a nők csapatából mindenki fordítson öt percet arra, hogy elkészíti a saját listáját, és aztán majd meglátjuk, hogy együtt, csoportként mivel rukkolnak elő. Párszor megpróbált belekukucskálni a listámba, de eltakartam előle a jegyzetfüzetemet és rávigyorogtam. Amikor a tollak már nem siklottak olyan gyorsan a papírokon, Chase felkapta a tábla rekeszéből a filctollat, levette a kupakját, majd felírta a táblára: Mit akarnak a nők? Ezután egy vastag vonallal aláhúzta.

– Természetesen én már tudom is a választ erre a kérdésre, de mivel én csak segítő szerepet töltök be az ötletelés lebonyolításában, hagyom, hogy a hölgyek tegyék meg legjobb tétjeiket. – Játékosan elmosolyodott, mire megjelentek azok az átkozott gödröcskék az arcán. Tűnjetek el! Ez a gyenge pontom! A kolléganők tipikus válaszokat hoztak fel – mint például a pénzt, a szerelmet, a biztonságot, a kalandot, az egészséget, a szépséget, a szórakozást és a vidámságot, az egyszerűséget. A hölgyek a csoportban vitatták meg egyiket-másikat, de a jegyzeteik tele voltak kihúzott szavakkal, mert a javaslataik vagy felkerültek a táblára, vagy elvetettük őket. Ami engem illet, többnyire hallgattam, viszont a listámon volt még pár olyan tétel, amelyet nem említettek eddig a kolléganőim. Chase rápillantott a papíromra és megpróbálta fejjel lefelé elolvasni. – Halljuk, Reese, mi az, amit te akarsz? Maradt még valami a listádon? Beleharaptam az alsó ajkamba, miközben belenéztem a jegyzetembe. – Elismerés, biztonság, hatalom, család. – Volt még egy szó a listámon. Tétováztam kissé, hogy felolvassam-e, de végül felpillantottam és azt mondtam: – Orgazmus. Chase a táblára már felírt „szerelem” szóra mutatott és megkérdezte: – Ebben a kifejezésben nincs benne az orgazmus? Kissé oldalra biccentettem a fejem.

– A kettő a legtöbb nő számára nem feltétlenül fedi egymást, akár hiszed, akár nem. – Rendben, elfogadom. – Chase felírta az „orgazmus” szót is a táblára. Természetesen kétszer akkora betűkkel firkantotta rá, mint a többit. És aztán felvette a listára még a család, a biztonság és az elismerés szavakat is. – Hatalom? Ez mit jelent? Erőt? Esetleg erélyt? – Nem, inkább azt a képességet, hogy befolyásolni tudjuk mások viselkedését. – És ahhoz, hogy szert tegyél erre a hatalomra, meg kell fosztanod a többieket tőle, hogy befolyásolni tudd őket? Vagyis diktátor akarsz lenni? A nők diktátorok akarnak lenni? – Nem. Te a hatalomnak egy végletes és szélsőséges megnyilvánulási formáját hoztad fel. Mi, nők a finomabb és gyengédebb megoldásokat kedveljük. – Szerintem pedig a nők nem akarnak minden területen hatalmaskodni. Abbey, az egyik brandmenedzser, kuncogva közbeszólt: – Azért gondolod így, mert te férfi vagy. – Az a célunk, hogy leássunk a nők vágyainak a gyökeréig, hogy a termékünket e vágyakhoz igazítsuk. Ezért őszintének kell lennünk magunkhoz. Vannak helyzetek, amikor egy nő át akarja engedni az irányítást a férfinak. – Chase az „Orgazmus” szó nagy O betűjére mutatott. – Mégpedig a hálószobában. Sok nő szereti a domináns szeretőt. A nők halkan zúgolódtak, a fejüket csóválták, én pedig

közbeszóltam: – Ez igaz, de mi ott is a kezünkben akarjuk tartani az irányítást. A nő az, aki eldönti, mikor van itt az ideje a szexnek egy kapcsolatban. Mi befolyásoljuk ezt, akár megtörténik az aktus, akár nem. Még egy igazi aláfölérendeltségi kapcsolatban is, amikor a nő alá van vetve a férfi partnerének. Működik ilyenkor az úgynevezett „safe word”, vagyis biztonsági szó, amelyben megállapodnak, amit akkor vetnek be, ha az együttlét során az egyik fájdalmat vagy kellemetlenséget okoz a másiknak. Ez lehetővé teszi, hogy a nő itt is irányítson. Irányítani és befolyásolni képes, még abban az esetben is, ha fizikailag hátrányos helyzetben van. Közben – anélkül, hogy észrevettem volna – a karkötőmet tekergettem a csuklóm körül. Ezt szoktam csinálni, amikor elfog az idegesség. Amikor felpillantottam, láttam, hogy Chase a csuklómat bámulja. Megköszörülte a torkát, majd gyorsan rácsúsztatta a kupakot a filctollra. – Remek munkát végeztetek valamennyien. Úgy vélem, a listánk immár teljes. Nekem most el kell rohannom egy délutáni találkozóra. Kíváncsian várom, hogy a nők mely vágya kerül a termékmegújító kampányunk középpontjába. *** Nyolc óra is elmúlt már és az éjszakai takarítók

nekikezdtek a porszívózásnak, ezért nem hallottam, hogy Chase lejött a hallba. Csak akkor pillantottam meg, amikor már az irodám ajtajában állt. – Tizennégy órája gályázom. Úgy nézek ki miattad, mint egy fonnyadt saláta. Az öltönyétől már megszabadult, és futáshoz öltözött: rövidnadrág volt rajta meg egy póló. Istenem, a combja eszméletlenül szexi! Vastag és izmos. A hajam kontyba volt tekerve a fejem tetején és egy csomó ceruza állt ki belőle. Elkaptam Chase kötekedő pillantását, miközben a frizurámat tanulmányozta. – Otthon hagytam a hajgumimat. Ilyenkor este már nem szeretem, ha a nyakamba lóg a hajam. Chase a blúzom kivágását bámulta. Kellemes remegést éreztem a gyomromban, amikor láttam, hogy képtelen levenni róla a szemét. – Miben állapodtatok meg? – kérdezte. – Mi a stratégiája a termékmegújító kampányunknak? Vagyis: mit akarnak a nők? – Ott azért még nem tartunk. Egyelőre háromra szűkítettük a listánkon szereplő szavakat, és majd csak ezután fogunk róluk asszociációs térképet készíteni. Meglátjuk, melyik lesz közülük a befutó. – Melyik az a három, amelyik fennmaradt a rostán? – Hatalom, kaland és orgazmus. – Azt pedig már tudjuk, hogy ha összekeverjük ezt a hármat, az milyen „remekül” működik „A szürke ötven árnyalata” című könyv főhősei számára. Mind a három

kötetben. – Ebben igazad van. Kissé félrebiccentette a fejét. – Te olvastad azokat a könyveket? – Bizony. – És? – Tetszettek. A nők szeretik, ha valakinek fantáziája. Még mindig egyenest a szemembe nézett. – Mára már letelt a munkaidő, igaz? Az órámra pillantottam. – Úgy bizony.

van

– Te odavagy az olyan domináns férfi dolgokért? Az arcom színeváltozásából már ki lehetett olvasni a válaszomat. Kerültem a tekintetét és megint a karkötőmet kezdtem babrálni úgy, ahogy szoktam. – Nem mondanám. De igazából még sosem próbáltam. Ezúttal a szemébe néztem. – És veled mi a helyzet? – Ilyesmi idáig meg sem fordult a fejemben. De el tudom képzelni, mi a varázslat abban, ha kikötözök egy nőt, és ő ott fekszik előttem a maga kiszolgáltatottságában. Ez mindkét ember számára egyfajta hatalmi játék. Vagy inkább játszma. Nem kerülte el a figyelmét, amikor e szavak hallatán nagyot nyeltem. – Ha látnám a testén a rózsaszín foltokat, amelyeket az ujjaim hagytak rajta, a halovány bőrén… a fenekén, és a

combja érzékeny, belső oldalán… – Nem folytatta, a karkötőmet bámulta mereven. – Kötél, szemlekötő, és talán még egy-két játékszer. – Nicsak! Micsoda gondolatok! Mintha az előbb azt mondtad volna, hogy még csak meg sem fordult soha ilyesmi a fejedben. – Nem is. – Kivárta, amíg ismét a szemébe nézek. – Egészen a mai napig. Még nem fantáziáltam a törékeny kis csuklódról, és hogy egy szép napon mennyire szívesen látnám kikötve őket az ágyam fejéhez. De mától ezt teszem. Épp hogy kimondta, megcsörrent a telefonom. Rápillantottam a kijelzőjére, és miután megláttam a hívó nevét, tekintetem ide-oda cikázott Chase és az iPhone-om között. Ám a főnököm nem volt hajlandó magamra hagyni, hogy nyugodtan beszélhessek a barátommal. – Bocsáss meg egy pillanatra! – Felkaptam a telefont és beleszóltam. – Halló? Igen, már csaknem végeztem. Miért ne találkozhatnánk ott? … Rendben. Akkor fél óra múlva ott leszek. – Randi? – Megiszunk egy italt Bryanttel. Chase álla megfeszült. Bólintott. – Jó éjszakát, Mogyoróvajas Kosárka!

8. fejezet

Reese Képzeletben szexeltem. Épp csak nem Bryanttel, pedig vele akartam. Két italt dobtunk be. Mindent elmeséltem neki az új állásomról, és ő tényleg figyelt arra, amit mondtam. Egy bárban ültünk és Bryant a térdemre tette a kezét. – Azt gondoltam… mit szólnál ahhoz, ha elmennénk Jersey Shore-ba a hétvégén? Hétvége a tengerparton, vacsora egy kalyibában, ahol vödörből árulják a hideg sört és a kagylót. A barátomnak van egy nyaralója Long Beach Islanden és ezen a hétvégén nem használja. Szerettem a tengerpartot, és a kagylóbár meg a sör nagyon bejött nekem. Igen… csakhogy bizonyos okok miatt nem akartam ott azonnal igent mondani Bryantnek. Időre volt szükségem, hogy egy kicsit át tudjam gondolni a dolgot. – Válaszolhatnék erre egy vagy két nap múlva? A munkahelyemen épp most indult egy nagyszabású projekt, én is benne vagyok a csapatban és lehet elvárják, hogy a hétvégén is bemenjek. Ezt most még nem tudom, de esélyes. Mint mindig, Bryant most is keményen állta a sarat.

– Persze. Természetesen. Korán leléptünk a bárból, mert másnap mindkettőnknek csaknem hajnalban kellett kelnie. Amikor hazaértem, Tallulah, anyám átkozottul ronda macskája rám hozta a frászt, alighogy beléptem a lakásba. Előtte persze én rémisztettem halálra szerencsétlen párát, amikor tekintélyes zárgyűjteményemet nyitottam ki sorban, ugyanis ez a művelet akkora zajjal jár, akár a mennydörgés. A sötét nappaliban két fényesen csillogó zöld szem meredt rám. Amikor felkapcsoltam a villanyt, láttam, hogy a cicuska a kanapé támláján kuporog. – Istenem, te tényleg bűnronda vagy! – Miau! – Tudom, tudom, nem tehetsz

róla.

–

Kicsit

megkapirgáltam a hátát a körmömmel. Furcsa volt szőrtelen bőrének az érintése. – Mit szólnál ahhoz, ha kerítenék neked egy cicapulcsit? Olyan áramvonalas, fekete, divatos göncre gondoltam. Vagy inkább egy műszőrme kardigánt szeretnél? Nagyon vágysz rá, ugye, csúnya kislány? Kell egy kis szőr arra a bontott csirkére vagy inkább pulykára emlékeztető testedre. – Miau! Felnyaláboltam, és együtt végeztük el a szokásos napi szertartásomat – kinyitogattam az összes szekrényt és ajtót, benéztem a függönyök mögé és az ágy alá is. Miután mindent rendben találtam, lezuhanyoztam, aztán bekentem magam testápolóval és bebújtam az ágyamba.

Tallulah csak erre várt, felugrott hozzám és lecövekelte magát a párnámra, a fejem mellé. Tizennégy órát húztam le az új állásomban egyvégtében, ezt két Martini követte, nem csodálkoztam volna, ha ki lettem volna ütve a fáradtságtól. De nem voltam. Szexre vágytam. Ezt a problémámat könnyen orvosolhattam volna azzal, hogy áthívom Bryantet a kecómba, ő pedig örömmel szeretkezett volna velem. Mégis a magányt választottam. Tallulah ott dorombolt mellettem, majd egyszer csak az arcomba csapott a mancsával. Amikor nem reagáltam rá, megismételte. Másodszorra már megcsíptem az orrát. Végül azonban beadtam a derekamat és megcsiklandoztam a rózsaszín hasikáját. Nyomban hanyatt vágta magát, hogy még jobban hozzáférhessek a pocakjához. A mancsait és a lábait behajlította, így már végképp úgy nézett ki, mint egy pulyka a sütés előtti percekben. Az éjjeliszekrényemen kitapogattam a mobilomat, felkaptam és fellapoztam pár fotót, amelyeket reggel e-mailben át akartam küldeni az anyámnak, de ekkor eszembe jutott az az üzenet, amellyel Chase lepett meg előző este Tallulah-ról. Lefényképeztem a hátán fekvő Tallulah-t, és alá írtam a következő szöveget: Reese: Ennek a macskának az ikertestvére egy mélyhűtött bontott pulyka, ez már biztos. Kevesebb, mint egy perc elteltével a telefonom meg is

csörrent a válasszal. Chase: Többször meg kellett néznem a fotót, hogy rájöjjek, mit ábrázol. Tallulah tényleg egy durván ronda cicuska. Reese: LOL. És ez a kis rém most elfoglalja az ágyam felét. Folyton azt követeli, hogy simogassam-csiklandozzam, különben belecsap a képembe a mancsával. Chase: Csak ti ketten fekszetek abban a nagy ágyban? Chase tudta, hogy munka után Bryanttel találkoztam. Reese: Aha. Csak én és a ronda macskakölyök. Chase: Jó tudni. Reese: Szép álmokat! Chase: Most már biztosan szépet álmodom. Neked is jó éjszakát, Mogyis Kosárka! *** Következő nap reggel beültünk egy kávéra a legjobb barátnőmmel, Julesszal. Még ilyen hosszú idő nem telt el úgy, hogy ne találkoztunk volna, ugyanis hét évvel ezelőtt

ugyanazon a napon kezdtünk dolgozni a Fresh Looknál. – A melóhelyem totál szívás nélküled – buggyant ki belőle a szemrehányás, amint befészkeltük magunkat az ablak mellé a kávéinkkal. – Naná, hogy az. Hiszen nincs kivel pletykálnod. – A múltkor együtt ebédeltem Enával a reklámosztályról és eldicsekedtem neki az új vibrátorommal, amit mostanában újítottam be. Tuti, hogy egy életre elijesztettem. – Némelyik ember olyan merev, akár egy piszkavas. Nem hajlandó ilyesmiről társalogni. Jules megvonta a vállát. Ő volt a legnyitottabb és a leglazább ember, akivel valaha találkoztam. A szülei hippik voltak, és úgy nőtt fel, hogy a szabad szerelem szelleme mindvégig ott vibrált a házukban. Elmondta nekem, hogy a szüleinek külön hálószobája volt, arra az eshetőségre, ha másvalakivel akartak ágyba bújni, mint életük párjával. Az újonnan vett vibrátorral kapcsolatos kellemes élmények megosztása igazán semmiségnek tűnik ahhoz képest, ahogyan Jules gyermekkora telt szülei folytonos partnerváltogatása közepette. – Nem mintha neked szükséged lenne rá, amióta Bryanttel jársz, de a Lovehoney cég most piacra dobott egy háromágú Jessica Nyuszi vibrátort, amely szerkezet határozottan jobb, mint az utolsó két fiúm. Rögtön rátalál a klitoriszodra. – Ezt nekem is ki kell próbálnom. – Csak nem azt akarod mondani, hogy Bryant egy

kétbalkezes impotens alak? Belekortyoltam a kávémba. – Nem tudom. Ugyanis még nem feküdtem le vele. De általában véve nagyon udvarias és figyelmes. És szerintem ez jó jel. – Csak nem jön be neked? Vagy valami más van a háttérben? Azonnal Chase jutott az eszembe, amiből világosan kiderült, hogy valami másról van szó, aminek semmi köze Bryanthez. Pontosabban valaki másról. – Bryant nagyszerű srác. De tényleg. – De… – Nem is tudom. Valami visszatart attól, hogy a kapcsolatunkat a következő szintre emeljem. – Valami vagy valaki? Jules túlságosan is jól ismert engem. – Emlékszel arra a fickóra, akivel egy étteremben találkoztam, amikor Martinnal randiztam? Meséltem neked róla. – Az, aki képtelen történeteket talált ki? – Pontosan. Megint találkoztam vele.

És

megint

véletlenül. Valahogy. – Valahogy. – Nos… Néhányszor összefutottam vele. – Hol? Némi tétovázás után egy kérdéssel válaszoltam neki, mintha ízlelgetni próbálnám a választ. – Az irodában?

Jules letette a kávéját az asztalra kettőnk közé. – Csak nem azt akarod mondani, hogy az új munkahelyeden dolgozik? Te most ugratsz engem! Emlékszel, hogy mi történt, amikor a legutóbb szexeltél az egyik kollégáddal. – Chase valójában nem is a kollégám. – Épp hogy kimondtam az iménti szavakat, a következő pillanatban a főnököm besétált a kávézóba. Pontosabban nem is az én főnököm volt. Hanem a főnököm főnöke. Nem tudtam eldönteni, hogy ez javított vagy rontott a helyzeten. Szerintem rontott. Julesszal a sarokban ültünk, és reméltem, hogy Chase talán nem vett észre minket. Nem mintha nem élveztem volna minden alkalommal, ha láthattam, de tudtam, hogy Jules nem lenne vele valami tapintatos. Szóval Chase bejött a kávézóba, beállt a sorba, majd másodpercek múlva megfordult és végigpásztázta a termet. Átvillant az agyamon, hogy esetleg engem keres, de nem volt sok időm a fontolgatásra, mert hirtelen elindult felénk. De most nem futószerelés volt rajta, mint amikor az első munkanapomon belébotlottam itt, hanem öltönyt viselt. És a fenébe – sokkal szexibb volt, mint általában! A haja még nedves volt és zilált, amolyan nemtörődöm módon, de neki ez is nagyon jól állt, sokkal jobban, mint a többi öltönyös férfinak a simára nyalt és hátrafésült frizura. Párizsi kék inget viselt és hozzá hasonló színű, de világosabb árnyalatú nyakkendőt. A nyakkendőjét nem kötötte meg, ott lógott kétoldalt a nyakában, mintha csak

odadobta volna, hogy már rohanhasson is ki az ajtón. Mérget mertem volna venni rá, hogy az inge rendelésre készült, mégpedig abból, ahogyan ráfeszült széles mellkasára – passzentos volt, de nem szűk. Tudtam, hogy alul kis címke hirdeti a készítő cég nevét, amit azonban nem tett közszemlére. Míg én diszkréten vettem őt szemügyre, miközben felénk tartott, Jules szeme felcsillant és nyíltan szemezett vele. – Reggelt! – Chase rám mosolygott és odabólintott Julesnak. – Hogy telt az éjszakátok Rém Ronda Cicussal? Hagyott aludni az a kis szörnyeteg? – Igen. Valószínűleg megtartom hálótársnak. – Szégyen és gyalázat. Jules szemöldöke felszaladt csaknem a feje búbjáig. – Rém Ronda Cicus? És ki ez a csinos fiúka, aki hozzánk beszél? – Amint már említettem, Jules egy nagyon nyitott családban nőtt fel. Nem szűrte meg a gondolatait, ami az eszébe jutott, az meredek lejtőn szánkázott le az agyából, majd kipattant rózsaszín rúzzsal kihúzott ajkain. Chase megvillantotta előttünk tökéletes fogsorú, ezerwattos, sugárzó és huncut gödröcskés mosolyát, miközben kezet nyújtott Julesnak. – Chase Parker. Együtt dolgozom Reese-szel. Jules hatalmasra nyitott szemmel fordult oda hozzám. – Ez a Chase ama Chase? Akiről az imént beszéltünk? Chase felvonta a szemöldökét, de csak az egyiket. – Ez csodás! Ezek szerint remélhetek?

– Ember! Nézz végig magadon! Ugyan mi rossz történhetne veled? – felelte. Chase kuncogott és megcsóválta a fejét. – Hölgyek, nem akartok egy kis utántöltést? Már kora reggel van egy megbeszélésem. Miután megittam a koffeinadagomat, rohanok is tovább. – Jól megvagyunk. De azért köszönjük. – Akkor találkozunk később az irodában. – Az lesz a napom fénypontja! – Nem hagyhattam ki, hogy ne húzzam egy kicsit. Chase még aligha volt hallótávolságon kívül, amikor Jules rákezdett. Feltartotta a kezét, a tenyerét felém fordítva. – Most már semmi szükség arra, hogy megmagyarázd, miért veszítetted el Bryant iránt az érdeklődésedet. Ez a fickó egy igazi ínyencfalat. Ugye, ismered az elméletemet, miszerint a jóképű srácok nem olyan jók az ágyban, mint a jóval nagyobb létszámban előforduló mezei fazonok, mert nekik nem kell hódításhoz? – Igen. És mi van vele?

keményen

megdolgozniuk

a

– Elég volt ránéznem erre a pasira, és én mondom neked, hogy ő kivétel. – Meg tudod állapítani, hogy jó az ágyban, csak úgy ránézésre, meg a párszavas beszélgetés alapján? Jules komoly képet vágott. – Minden kétséget kizáróan, igen. A barátnőm dilinyós volt, de erősen hajlottam arra,

hogy egyetértsek vele. Ismertem Chase személyiségét: tudtam, ha valami iránt igazán érdeklődik, tökéleteset alkot benne. Forrt benne némi természetes agresszivitás, és biztos voltam benne, hogy ez a szeretkezés nyelvére lefordítva annyit tesz, hogy domináns szerető. Felsóhajtottam. – Ráadásul még okos is. – Ó, szegény pasi! Csodásan néz ki, okos és még az ágyban is jó. És mit csinál az új munkahelyeden? Várj, kitalálom. Értékesítési menedzser. Bármit akar eladni, megveszem. – Úgy fogalmaznék, hogy mindenbe beleártja magát egy kicsit. Jules úgy gondolta, már mindent ért. Megcsóválta a fejét. – Segédügyintéző? Ez rendben is van. Jó állásod van. Te lehetsz a cukrosmamija. – Igazából ő a vezérigazgató. Chase Parker a Parker Művek tulajdonosa. És nem olyan silány módon pottyant az ölébe a cég, mint annak a szemét Derek Eikmannak fog majd egy napon a Fresh Look. Chase a saját erejéből hozta össze ezt a céget. Ő találta fel a legnagyobb részét azoknak a termékeknek, amelyeket a vállalata piacra dob. Ráadásul a Parker Műveket ő maga vezeti. – Ó, Jézusom! Rendben! Rendben! Hadd gondolkodjam! – Párszor megütögette az állát az ujjaival. – Szóval nyilvánvaló, hogy nem kellene lefeküdnöd vele, mert tudjuk, hogyan sülne el, ha megtennéd. Gondolj csak

rövidke afférodra Derekkel, amelyet pillanatnyi elmezavarodban követtél el. Viszont semmi okot nem látok, hogy miért ne ugorjak én fejest egy ilyen veszett viszonyba. – Veszett viszonyba? – Csak próbálok kitalálni egy, a helyzethez illő kifejezést. Szerinted hogyan hangzik? – Pocsékul. Inkább sehogy. – Pedig szerintem ez mindkettőnk számára előnyös lenne. Sőt, mind a négyünk számára. Gondold csak végig! Ha lefekszem vele, neked elmegy az étvágyad tőle. Nem olyan fából faragtak téged, hogy olyan területeket akarj felfedezni, ahová a barátaid már kitűzték a zászlóikat. Így aztán Chase számodra mentálisan tiltott területté válik. És végül majd úgy tekintesz rá, akár egy műalkotásra, és nem mint egy hússzeletre, amelyet fel akarsz falni. Ekképpen az étvágyadat másféle ételek ízlelgetésére tartogathatod – itt van például Bryant. És természetesen mi Chase-szel nagyon boldogok lennénk… mert fergeteges lenne a szexuális életünk. – Megvonta a vállát. – Probléma megoldva. Üdv a csapatban! Elnevettem magam. – Tényleg nagyon hiányoltalak, mióta leléptem a Fresh Looktól. – Én nemkülönben. Totál szívás ott a meló nélküled. Egy szép napon meg kell nyitnunk a saját reklámcégünket. A vezetésben csak erős nők ülnek majd, és az alkalmazottaink szexi fiúkák lesznek.

– Mintha csak az én fejemből pattant volna ki ez a terv! – Mit döntöttél? Mihez akarsz kezdeni Bryanttel és a Szexi Fejessel? – Tényleg esélyt kell adnom Bryantnek. Eddig nem volt egyetlen normális udvarlóm sem. Úgy értem, partiképes. Az utóbbi öt évben a leghosszabb kapcsolatom alig tartott tovább két hónapnál. És tudod, hogyan végződött? Alec igazán kedves fickó volt, de még mindig bele volt zúgva az exébe, ezért Allisonnnak nevezett, ahányszor csak lefeküdtünk egymással – főként a szerelmi aktusunk csúcsán. Nagyot sóhajtottam. – Bryant nagyszerű fiúnak tűnik, akinek nincs semmi meglepetés és régi kolonc a hátizsákjában. Csak le kell feküdnöm vele és túl kell esnem a dolgon. – Pont így szenvedek én is, amikor egy pasi már az első randin ágyba akar vinni. Oda se neki! Ess túl rajta mielőbb!

9. fejezet

Chase Hét évvel ezelőtt Eddie már három napja nem tűnt fel a szokott helyén. Ebéd után Peyton arra kért, járjam körbe vele a környéket, hátha rábukkanunk valahol a közelben. Rossz érzés fogott el már a múlt héten, amikor megláttam a homlokán tátongó sebet. Szerintem Peyton is megijedt. Amikor a sarkon befordulva megpillantottuk Eddie-t, megkönnyebbültem. Csakhogy volt egy kis bökkenő: nem volt egyedül. Két kopó cseszegette. A magasabbik – Canatalli tizedes, a feszülő mellkasára biggyesztett névkártyája szerint – épp a csövi lábát rugdosta. – Kellemes délutánt, tiszturak! – köszöntem oda nekik jó hangosan. – Új csapáson járőröznek? Az a zsaru, aki alig volt idősebb nálam, rosszindulatúan végigmérte Peytont, majd kihúzta magát és szélesebbre nyitotta a terpeszét. – Mi a probléma? – Semmi. Csak e körül a háztömb körül Connolly őrmester szokott járőrözni. Itt dolgozom a sarkon. – Eddie felé biccentettem a fejemmel. – Ő Eddie. Peyton hozzátette:

– Eddie a barátom. Önkéntes szociális munkás vagyok a Kis Keleti Ingyenkonyhán. Ez egy ingyenkonyha, egy élelmiszerbank a... – Tudom, hol van. Az olyan kis mitugrászoknak nem kellene ilyen emberek körül sertepertélnie. Veszélyes alakok ezek. Még baja eshet. Behunytam a szememet, mert tudtam, Peyton hogyan fog az efféle megjegyzésekre válaszolni. – Azt mondja, hogy veszélyesek? Nem gondolja, hogy ez egy túlzottan általánosító megjegyzés? Olyan ez, mint amikor valaki az olaszokat csak úgy emlegeti, mint egy csapat maffiózót. Nem úgy találja, Canatalli tizedes uram? Megpróbáltam megakadályozni, hogy elmérgesedjen a helyzet. – Eddie-t nemrégiben bántalmazta itt pár tizenéves suhanc. Így szerezte azt a sebet a fején. Peyton bement a kerületi rendőrőrsre és bejelentette az esetet, de nem történt semmilyen intézkedés az ügyben. – Még egy ok arra, hogy miért nem kellene itt kint kódorognia az utcán. Mi csak azt akartuk megértetni vele, hogy mára már itt az ideje, hogy felszívódjon innen. Az őrmester meg akarja tisztítani az utcát. – A zsaru megint megrugdosta Eddie lábát, mire Eddie lába visszapattant, miközben a csövi labdává gömbölyödött össze, hogy védje a fejét. – Eddie nem bírja elviselni, ha megérintik. Azt szereti, ha legalább egy méter távolságra vannak tőle. – Így vagyok ezzel én is. Ezért nem ülök a járdára,

ahonnan valaki majd eltávolít, ha nem állok fel. Mekkora seggfej ez az újonc! – Gyere, Eddie! Gyere velem! – Peyton felé nyújtotta a kezét. Eddie rám nézett, majd a zsarukra, aztán megint rám, és csak ezután kapaszkodott bele Peyton kezébe, hogy felálljon. Aztán felemelte a fekete szemeteszsákját és a vállára dobta. A zsák meg volt pakolva, és két lépés után a fenekén lévő kis nyílás továbbrepedt, Eddie minden holmija elkezdett kipotyogni a járdára. A türelmetlen fakabátok elkezdtek zúgolódni. Nem volt bennük egy cseppnyi könyörület sem. Peyton gitártokja át volt vetve a vállán. Gyorsan lehajolt, letette a tokot a járdára és kivette belőle a hangszert. – Ide tedd, Eddie! Használd csak ezt! Ez a tok úgyis olyan nehéz és ormótlan. – Peyton a gitárt a vállszíjánál fogva a vállára vette, mire Eddie végül lehajolt és mindent bepakolt a barátnőm gitártokjába. Miközben visszafelé tartottunk az irodámba, suttogva azt kérdeztem Peytontól: – Most mit fogunk kezdeni vele? Peyton megvonta a vállát és édesen rám mosolygott. Ennek sosem tudtam ellenállni. – Nem tudom, de olyan sok hely van a te nagy és új irodádban.

10. fejezet

Reese Egész nap szorgalmasan dolgoztam, bár ez nem tartott vissza attól, hogy újra meg újra a főnökömre gondoljak. Valamelyest segített, amikor szakaszokra osztottam a napomat. Jól csengő szlogent találtam ki az Isteni Kence számára. Álmodozás a Fejesről. A legjobb keresőszavak kiötlése a weboldalunk eléréséhez. Álmodozás a Fejesről. Ebéd. Álmodozás a Fejesről. Nem csoda, ha nyolc órakor még mindig ott rostokoltam a munkahelyemen – a sok éber álmodásnak köszönhetően. Amikor lépteket hallottam a szobám felé közeledni, felgyorsult a szívverésem, mert arra számítottam, Chase az. A csalódottságomat azzal igyekeztem leplezni, hogy dupla adag lelkesedéssel köszöntöttem az illetőt, aki végül bejött hozzám. Ez a személy nem volt más, mint a közvetlen főnököm, Josh. – Szia, Josh! – Hú! Megint éjszakába nyúlóan melózol? – Igyekszem behozni a hátrányomat sok területen, és aktívan részt akarok venni a munkában. A csapatod hihetetlenül hatékony. A cég összes termékét töviről hegyire ismerik.

– Valóban remek a csapatom. De olykor a friss tekintet legyőzi a tapasztalatot. Chase említette nekem, hogy abból a három koncepcióból, amin most dolgozunk, kettő tőled származik. – Ez csapatmunka volt. Szívélyesen rám mosolygott. – Most mennem kell. Ne maradj túl sokáig! – Úgy lesz. Amint megfordult, hogy távozzon, eszembe jutott valami, amit elfelejtettem megkérdezni tőle. – Hé, Josh! Gondolod, hogy a hétvégén is dolgozni fogunk? Egy… nos, barátom szeretné, ha elutaznék vele a hétvégén, de nem voltam biztos benne, hogy mi a terved szombatra és vasárnapra. Lindsey említette, hogy néha a team hétvégén is dolgozik, amikor valami nagy projekt van műsoron. – Nem hiszem, hogy így lesz. De kérdezd meg Chase-t holnap, meglátjuk, tervez-e ilyesmit. Ő ezeket a hétvégi ölteteléseket szereti valahol az irodán kívül megtartani. – Rendben. Köszönöm. Jó éjt! Pár perccel később, amikor épp lecsuktam a laptopomat és elrakodtam az íróasztalomról, Chase vágódott be az irodámba. Edzőszerelésben volt – laza sortot és egy fakó Mets pólót viselt. Istenem, ez a pasi annyira szexi! Kezdett tudatosulni bennem, hogy Chase bármilyen göncben nagyon tetszik nekem. – Ezt a pólót Samantha közelében is viseled? – Miatta vettem fel. Megőrül tőle.

– A kettőtök kapcsolata nem mindennapi – finoman fogalmazva. Kifejezetten érdekes a dinamikája. – Hogyan telt a hátralévő idő a kávézóban a barátnőddel? Rólam csevegtetek, miután elmentem? – Csupán elmondtam neki, hogyan ismerkedtünk meg. Ez volt minden. Ne izgasd magad miatta. – Természetesen amiről fecsegtünk, felfújta volna az egóját, de neki ezt nem kellett megtudnia. Csalódást okoztál nekem. Reméltem, hogy talán azt ecsetelted neki, mennyire szexinek tartod a főnöködet. – Josh tényleg jóképű, bár nem vagyok Brody-rajongó. – Okostojás. – Az edzőterembe tartasz? – Igen. Ma reggel nem volt alkalmam futni, amiatt a korai megbeszélés miatt. Te hazamész? – Úgy bizony. Hazamegyek az én kis Csúnyácska Cicuskámhoz. Azt hiszem, nagyon utálja, ha túl sokáig egyedül hagyom. Az ajtóban vár és rám hozza a frászt az izzó zöld szemével. Chase az ujjaival megütögette párszor az ajtófélfát, mintha fontolgatna magában valamit. – Ma nem találkozol Briannel? – Bryant. És nem, ma nem. Csak mi ketten leszünk, Ronda Cica és én. – Bryant említése megint eszembe juttatta a hétvégét. – Apropó, tudod már, hogy dolgozunke most szombaton és vasárnap? – Gályázni a hétvégén? – Mármint a marketingrészleg. Lindsey mondta, hogy

néha, amikor egy nagy projektet kell megoldani, az egész részleg elvonul egy irodán kívüli ötletelésre. – Még nem beszéltünk róla. – Értem. – Tervezel valamit a hétvégére? – Nem igazán, illetve többé-kevésbé. Egy… barátom kérdezte, hogy szabad vagyok-e a hétvégén. Pár pillanatig némán bámult, majd rám sandított. – Kiruccantok valahová? – Long Beach Islandre. Biztos voltam benne, hogy ki akarja szedni belőlem, vajon Bryanttel akarok-e elmenni, én pedig szándékosan bizonytalanságban hagytam. Ő pedig szintén szándékosan faggatott, folytonosan noszogatva és ösztökélve. Olyan volt ez, akár egy játszma vagy inkább párviadal. – Háza is van ott? – Nem. Afféle „barátom barátjának a barátja” história. Megint résnyire húzott szemmel bámult, csendben, de nem adtam be a derekamat. – Amolyan lányos hétvége lesz? Megráztam a fejem. Bólintott. – Holnap találkozunk. Ne maradj túl sokáig! – Rendben. Jó éjszakát! Chase sarkon fordult, mint aki menni akar, majd hirtelen visszafordult. – Átgondoltam a dolgot, és tudod mit? Azt hiszem, mégis

dolgoznunk kellene a hétvégén. Felderült az arcom és elmosolyodtam, bár nem igazán tudtam, mi a csudának örülök, amikor most fúrta meg a tengerparti hétvégémet. Talán nem igazán akartam elmenni Bryanttel. Vagy talán már a gondolata is izgalmasabb volt annak, hogy együtt dolgozhatom Chase-szel, mint egy romantikus hétvége azzal a sráccal, akivel jártam. Akárhogyan volt is, eszméletlenül sok munka elé néztem. *** Miután aznap este elmentem az irodából, pár üzlettel arrébb megálltam egy étteremnél és vettem egy húsgombócos-parmezános szendvicset, mert tudtam, hogy nem lesz kedvem főzőcskézni miután hazaérek. Biztos voltam benne, hogy fel fogok szedni jó pár kilót az irodában lehúzott hosszú munkanapok, a késő esti vacsorák és amiatt, hogy nem jártam edzőterembe mostanában. Hacsak nem találok ki sürgősen valamit. Talán egy másik edzőterembe kellene átmennem. A Vasló éppen megfelelőnek tűnt. És Bryantnek minden bizonnyal tetszene, ha csatlakoznék hozzá. De ugyan kit vernék át ezzel? Saját magamat. Immár fél napot fecséreltem el azzal, hogy folyton egy bizonyos valaki után kajtattam-szimatoltam az irodában. Olyan biztos volt, akár a halál, hogy semmi szükségem arra, hogy még többet agyaljak ezen a férfin.

Miközben átmentem az úttesten a metró felé, megcsörrent a telefonom. Bryant neve villant fel a kijelzőn. Tudtam, hogy már csak egy percem van, hogy elérjem a következő járatot, ezért nem vettem fel a telefont. Azt terveztem, ha majd hazaérek, visszahívom. A metróállomás előtt egy hosszú ősz hajú férfi ült az aszfalton. A szakálla ugyancsak ősz volt. A bőre barna volt és cserzett, mint aki hosszú órákat töltött a napon. Mégis a világoskék szeme keltette fel a figyelmemet, amelyet akkor pillantottam meg, amikor felnézett rám. Fogalmam sem volt, hogy miért, de nem tűnt hajléktalannak, bár nyilvánvalóan az volt. Szomorú volt és csendes, nem pedig ittas és ijesztő, mint sok ember, akik mellett elhaladva idejekorán megtanultam felgyorsítani a tempót, mivel New York Cityben nőttem fel. Egy gitártok feküdt mellette a földön, felnyitott tetővel, tele gondosan összehajtogatott ruhákkal. Rámosolyogtam és továbbmentem. Ő visszamosolygott rám, de gyorsan el is kapta rólam a tekintetét – mintha nem lett volna szabad rám néznie. Amikor már félig leszaladtam a metróhoz vezető lépcsőn, eszembe jutott a húsgombócos szendvicsem. Visszamentem, kettétörtem a szendvicset és a felét odaadtam a kék szemű férfinak. Hálásan mosolygott és bólintott. Jó érzéssel töltött el a mosolya, az alakomnak pedig egyáltalán nem hiányzott az egész szendvics.

11. fejezet

Reese Már egészen megfeledkeztem arról, mennyire szerettem a kellemes, vidám és lazulós kikapcsolódásokat. Julesszal minden csütörtök este tartottunk ilyet azóta, hogy egyszerre kezdtünk dolgozni a Fresh Looknál, de ahogy múlt az idő, az egyikünk mindig késő estig dolgozott. Ilyenkor elnézést kértünk a másiktól és megígértük, hogy majd a következő héten bepótoljuk. Ekkor viszont a másikunknak akadt sürgős határidős munkája és képtelen volt elmenni a találkozóra. Végül már a tervezgetéssel is felhagytunk. Szerencsére azonban az alkalmazottak a Parker Műveknél is szerveztek ilyen kellemes órákat, és nekem is sikerült viszonylag korán elszabadulnom az irodából. Lindsey szintén brandmenedzserként dolgozott a marketingrészlegnél, és már az első nap összebarátkoztunk. Leültem vele egy bárban; Godiva csokoládés Martinit szürcsöltünk és ingyen előételt csipegettünk hozzá, közben Lindsey beavatott az összes pletykába, ami körbejárt az irodában. – Karent, tudod, a bérszámfejtésről, eljegyezte egy srác, aki korábban pornófilmekben szerepelt.

– Pornószínész volt? – Csak szoftpornózott. De ha meg akarod nézni a dákóját, csak írd be a Google-ba, hogy John Summers. – Ez aztán veszettül ciki: a Google-on nézegetni kolléganőnknek a jegyesét, aki anyaszült meztelen. Lindsey az orrát ráncolta. – Nincs körülmetélve. Tényleg ronda. De hatalmas! – A két kezével csaknem ötvencentis távolságot mutatott. – Mint egy baseballütő. Azóta, hogy láttam ennek a pasinak a méretes szerszámát, nem győzök csodálkozni, hogy vajon hogyan illenek össze. Úgy értem, Karen olyan kicsi. – Meg kell ismerned a barátnőmet, Julest. Elképesztő, hogy mennyire emlékeztetsz rá. Lindsey felhajtotta a maradék Martiniját és az üres poharát odamutatta a bármixernek. – Most mesélj magadról! Barátod van vagy férjed? Mi van az életedben? A válasz nem is lehetett volna könnyebb. – Már négy randim volt egy sráccal, aki igazán édes. Csaknem mindennap beszélgetünk. – Igazán édes? Hú! Csak veled jár? Hűha! Hogyan is áll a helyzet? Egyikünk életében sincs még valaki más is? – Erről még nem beszélgettünk. De nem randizom mellette senkivel. A bármixer odajött hozzánk a sékerrel és mindkettőnk poharát teletöltötte. Lindsey a pohara karimája fölött kémlelte az arcomat és közben az italát szürcsölte. – Nem

vagy oda érte, igaz? – Miből gondolod? – Mert nem ragyogott fel az arcod, amikor róla beszéltél. Aztán azt mondtad rá, hogy „édes”, meg nem vagy biztos benne, hogy csak neked udvarol. Ráadásul ezt a kérdést – úgy tűnik – most először vetted fontolóra, vagy harminc másodperccel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy nem érdekel, ha mással is összeszűri a levet. – Megvonta a vállát és nyomatékosan megismételte. – Nem vagy oda érte. Nagyot sóhajtottam. – Azt hiszem, igazad van. Ő nagyszerű srác, tényleg az. De valami hiányzik a kapcsolatunkból. – Ezt nem lehet erőltetni. Igaza volt. Bár még a gondolata is nagyon lehangoló volt annak, hogy szakítok egy olyan fiúval, mint Bryant – ilyen srácból nincs sok New Yorkban. Gyorsan valami másról kellett beszélnem. – Még több pletykát akarok hallani. Mi a helyzet például Samanthával? – Ő az, aminek látszik. Azt hiszem, már vagy négy éve itt van a vállalatnál. Házas, és tudomásom szerint nincsenek gyerekei. Chase-szel régóta ismerik egymást. Azt hallottam, hogy Samantha volt a legjobb barátja annak a lánynak, akivel Chase egy időben együtt járt, és aki meghalt. – Chase barátnője meghalt? Beteg volt vagy ilyesmi? – Valamilyen baleset történt vele, azt hiszem. Még azelőtt történt, hogy idejöttem a céghez, de azt hallottam,

hogy Chase nagyon ki volt borulva miatta. Ezért kötött az összes termékére licencszerződést ahelyett, hogy ő maga dobta volna piacra és szállíttatta volna ki őket a boltokba. De ezek a szerződések hamarosan lejárnak, és ezért állt elő az a helyzet, hogy némelyik terméket mi most értékesítjük először. – Hűha! – Igen. Úgy tűnik, Chase most már jól van. Általában jó a hangulata, legalábbis. – Lindsey elvigyorodott. – De én is remekül érezném magam a bőrömben, ha minden reggel az az arc nézne vissza rám a tükörből. Az a pasi bűnösen szexi – már ha odavagy ezért a típusért. Elnevettem magam. – Nem a te zsánered? – Ami engem illet, én a kopaszodó, sörhasú férjemet szeretem, akinek született hajlama van a dologkerülésre. Tizenhat éves korom óta vagyunk együtt Allel. – És időközben felszaladtak rá a kilók, ugye? Felhorkant kissé. – Nem igazán. Valójában mindig is így nézett ki. És ő azt hiszi, azzal, hogy szeretem, valami egetverően nagy dolgot művelek olyan okból, amit magam sem értek. Ezért aztán úgy bánik velem, mint egy hercegnővel. – Jó neked. Ekkor pár ember jött be az értékesítési osztályról és csatlakoztak hozzánk – ezzel véget is vetettek pletykálkodásunknak Lindsey-vel. Elvegyültünk egymással és megismertem pár embert. De egyre csak az

járt a fejemben, amit megtudtam Chase-ről. Elveszített valakit. Ez pedig olyasmi, ami nagy hatással van az ember életére, tekintet nélkül arra, hogy valaki milyen okos, vagy mentálisan mennyire stabil. Még ha nem is töri össze teljesen az embert, olyan repedéseket okoz a szívében, amelyeket soha többé nem lehet megjavítani. Bár kilenckor már elég sokan voltak a bárban, a hivatali kollégák létszáma kezdett megfogyatkozni. Lindsey hazament, és a marketingosztályról már csak egy ember maradt ott. Itt volt az ideje, hogy én is hazainduljak. Próbáltam magamra vonni a mixernő figyelmét, de valahol elveszett a bár másik végében. Egy férfi, aki több pohárral ivott meg, mint ajánlatos lett volna, odapréselte magát mellém és mindenáron beszédbe akart elegyedni velem. Közben mindvégig igyekezett túlságosan is közel húzódni hozzám. – A hajad színe természetes? – kérdezte. – Nem tudja, hogy egy nőtől soha nem kérdezzük meg a korát, a súlyát és azt, hogy festi-e a haját? – Nem tudtam. – Előre-hátra billegett mellettem. – És az rendben van, ha elkérem a csaj telefonszámát? Próbáltam udvarias lenni. – Igen, feltéve, ha ön nem nős és a hölgy is érdeklődik ön iránt. Úgy éreztem, jobb, ha menekülőre fogom a dolgot, ezért megint intettem a mixernőnek, mert ki akartam fizetni a számlámat. Visszaintett, hogy észrevett, de továbbra is

egymás után keverte az italokat a bár másik végében. Igazán felvehettek volna ide egy másik pultost is ilyen népes vendégsereghez. Mivel nem léphettem le, amíg nem fizettem, a részeg fickó azt hitte, érdeklődöm iránta. – Hogy hívnak, Vöröske? – kinyújtotta a kezét, és megérintette a hajamat. – Kérem, ne érjen hozzám! Gúnyos megadással emelte fel mindkét kezét. – Talán a nőket szereted? Micsoda nevetséges egy fazon! Szembefordultam vele – először, mióta odajött hozzám –, neki szentelve a figyelmemet. Aztán megkérdeztem tőle: – Azt hiszi, mert nem akarom, hogy megérintsen, a nőkre bukom? Oda se figyelt rám. – Hadd vegyek neked egy italt, csinibaba! – Köszönöm, nem. Közelebb hajolt, és miközben beszélt, párszor megingott. – Te tüzes kis némber! Csípem az ilyet. Ez a vörös haj csak természetes lehet. Meglepetésemre egy hang szólalt meg mögöttem. – Keress magadnak másik parkolópályát! – Chase hangja halk volt, de határozott. Egy lépést lépett előre és beékelte magát kettőnk közé, szembefordulva a részeg pasival. – Én láttam meg először ezt a szépséget – szűkölt a férfi. – Nem hinném, haver. Én szívtam ki az arcát a

középiskolában. És most húzz el innen! A részeg alak morgott még valamit, de végül csak eltántorgott. Chase ekkor szembefordult velem anélkül, hogy arrébb lépett volna. Sokkal jobb kilátás nyílt így őkelmére. – Köszönöm. Az udvariasság itt már nem használt. Természetesen amint a részeg fazon odébbállt, a mixernő is előkerült, hogy rendezzük a számlát. – Mit hozhatok neked, Chase? Ezt igazán nem kellene. – Bedobnék egy pofa sört. Sam Adams márkájút. A pultosnő odafordult hozzám. – A számláját akarja rendezni, ugye? – Csak nem akarsz most elmenni? Hiszen csak most érkeztem. Meg kell innod velem egy italt. Akartam én is, nagyon is, de valami azt súgta, jobb, ha most inkább elinalok innen. Chase úgy olvasott az arcvonásaimban, akár kedvenc lapjának a sportrovatában. – Kérem a hölgy számláját, én fogom kifizetni. Aztán hozz neki is valamit, amihez kedve van, és írd a számlámhoz! Leülünk az egyik asztalhoz, ahol csöndesebb. A mixernő a dolga után látott, én pedig a fejemet csóválva mosolyogtam. – Még soha senki nem mondott neked ellent? – kérdeztem. – Őszintén szólva nem.

Egy perccel később Chase az egyik kezében a két italt egyensúlyozta, míg a másikkal engem terelgetett az egyik csendesebb asztal felé. Miután leültünk, az üvegből kortyolgatta a sörét és közben engem figyelt. – Ha már itt vagyunk, hadd köszönjem meg a meghívást ma estére! Épp a számhoz akartam emelni az itallal teli poharamat, amikor a kezem félúton megállt a levegőben. – Fogalmam sem volt róla, hogy csütörtök esténként mindenki kirúg a hámból. Még új vagyok itt. Igazán felvilágosíthattál volna. Valójában az íróasztalomnál ülve azon töprengtem, megálljak-e Chase szobája előtt és szóljak-e neki, hogy valamennyien kimegyünk egy italra. De úgy éreztem, ez olybá tűnne, mintha többet akarnék tőle, mint csupán azt, hogy csatlakozzon a csapathoz egy kis lazításra. – Nos… csak itt vagyunk mindketten – mondtam. – Jó későig húztad ma az igát. – Vacsorára voltam hivatalos igazából. A válasza hallatán nyomban elfogott az idegesség… és egy kissé féltékeny is lettem. De csak egy icipicit. – Ó! Éreztem, hogy bámul, de elkerültem a tekintetét és az italomat kavargattam. Mikor végül felnéztem rá, a tekintetemet vizsgálgatta. – A nővéremmel vacsoráztam, nem a szerelmemmel. Hetente egyszer együtt vacsorázunk. – Nem kérdeztem. – Valóban nem kérdezted. De csalódott voltál, amikor

azt mondtam, vacsoraprogramom volt. – Nem is. – Pedig nekem úgy tűnt. – Szerintem pedig az önteltséged olykor eltorzítja a józan ítélőképességedet. – Valóban? – Naná. – Ezek szerint kicsit sem zavart volna, ha azt mondom neked, azért késtem, mert jót kufircoltam valakivel? Az állkapcsom megfeszült, de nem mutattam ki az érzelmeimet. Megvontam a vállamat. – Egyáltalán nem. Ugyan miért zavart volna? A főnököm vagy és nem a barátom. Meglepetésemre Chase dobta a témát és másról kezdett beszélni. – Szóval, hogy érzed magad a Parker Műveknél? – Szeretek itt lenni. Sok tekintetben emlékeztet arra, amikor a Fresh Looknál kezdtem dolgozni. Mindenki nyitottan gondolkodik és kapcsolatban állnak azokkal az emberekkel, akik a termékeket használják. Bár a Fresh Look kisebb vállalat a Parker Műveknél, az évek során sikerült befektetőkre szert tennie, akik viszont egyre inkább átvették a termékek reklámozásának az irányítását. Végül a vezetés kezdte szem elől veszíteni, kiknek is hirdeti a termékeket – az igazgatótanácsnak vagy a nőknek, akik a kozmetikumokat használják. Chase bólintott, mint aki jól tudja, miről beszélek. – Valamit valamiért – ezt kell szem előtt tartanod, ha pénzt akarsz keresni a piacon. Soha nem akarom feladni

többé az irányítást. Meg tudok őrülni attól, ha egy csapat öltönyös fazonnak kell válaszolgatnom, akiknek fogalmuk sincs, mi az, ami fontos a nők számára, akik megveszik a termékeimet. Ezért hagytad ott az előző munkahelyedet? Mert már nem tudtad a helyes irányba terelni a cég marketingstratégiáját? – Bárcsak ezt mondhatnám! De őszintén szólva nem is tudtam, mennyire beszűkült ott a mozgásterem, míg ezen a héten nem láttam, hogyan dolgozik Josh teamje. Chase pár pillanatig némán bámult rám. – Néha az ember nem is tudja, mi hiányzik neki, míg rá nem talál hirtelen. Abból, ahogyan a testem reagált Chase ádámcsutkájának a mozgására, azonnal tudtam, hogy bajba kerülök, ha nem váltok villámgyorsan témát. Megköszörültem a torkomat és pislogtam párat, hogy le tudjam venni a szememet a nyakáról. – Hogy sikerült a vacsora a nővérednél? – A nővérkém most éppen nagyon terhes. Másról sem tudott fecsegni, mit az aranyeréről meg a szivárgó melléről. Elnevettem magam. – Ez lesz az első gyermeke? – Meg van győződve arról, hogy ő fogja megszülni az első gyermeket a világon. Láttam a férje szemén, miközben a nővérem a kiselőadását tartotta, hogy mennyire szenved tőle. – Biztos vagyok benne, hogy a nővéred nem is annyira

kiállhatatlan. – Vacsora közben ráüvöltött a férjére, mert szerinte túl hangosan vette a levegőt. A levegőt. És nem engedte meg neki, hogy szusit rendeljen a japán étteremben, ahová elmentünk, mert ő most nem ehet ilyesmit. – A hazudós természeted miatt nem tudom eldönteni, hogy ezt most csak kitaláltad vagy igaz. – Az igazat mondtam – a sógorom legnagyobb szomorúságára. – A nővéred itt lakik a városban? – Az Upper East Side-on. Korábban az üzleti negyedben laktak, ugrásnyira a férje munkahelyétől, de tavaly közelebb költöztek a nővérem munkahelyéhez, a Guggenheim Múzeumhoz. Most a nővérkém három perc alatt besétál dolgozni, míg a férjének háromszor annyit kell bumliznia, mint korábban. Természetesen a nővérem azonnal abbahagyta a munkát, amikor megtudta, hogy állapotos. – Túlságosan szigorú vagy vele. – Magasról tesz rá. – Kiitta a maradék sörét. – Iszom még egy üveggel. Neked is hozhatok még? – Azt inkább nem kéne. Elvigyorodott. – Újabb adag rendel. – Míg elment az italokért, azon töprengtem, ki is valójában Chase Parker. Még sosem találkoztam hozzá hasonló fickóval. Nem tudtam eligazodni rajta… nem illett bele semmilyen skatulyába. Üzletember, aki kemény kézzel irányít egy sikeres

vállalkozást, de közben úgy néz ki, mint egy rocksztár a kócos fürtjeivel és az ötórás borostájával. A méretre készült, konzervatív szabású öltöny alatt izmos test feszült. És a mellbimbójába piercinget biggyesztett. Bögyös szőkékkel randizik, és leül vacsorázni idegenek asztalához. Ugyanakkor heti rendszerességgel vacsorázik együtt a nővérével. Ha figyelmen kívül hagyom, amit Lindsey-től megtudtam róla, ez a pasi akkor is egy bonyolult feladvány. Pár perc múlva vissza is jött kezében az italokkal. – Hiányoztam? Szörnyen. – Észre sem vettem, hogy elmentél. – Hol hagytad ma este Beckert? – Bryantet. Nem is tudom. Nem terveztünk mára semmit. Gondolom, otthon van. – Mesélj nekem róla! – Miért? – Nem is tudom. Kíváncsi vagyok, gondolom. Azon tűnődöm, milyen lehet az a pasi, aki felkeltette az érdeklődésedet. Te érdekelsz. – Mit akarsz tudni? – Mivel foglalkozik? – A pénzügyi szakmában utazik. Befektetési alapok kezelése és hasonlók. – Mi a kedvenc filmje? – Fogalmam sincs. Még csak rövid ideje vagyunk együtt.

– Horkol? – Megpróbálta elnyomni sunyi mosolyát. – És Bridget? – vágtam vissza. – Fogalmam sincs, nem feküdtem le vele. De visszatérve a témára, biztos vagyok benne, hogy te akkor sem horkolnál, ha az ágyamban feküdnél. – Mi vagy te? Mobilos altató hangapplikáció kisbabák számára? – Egy percet sem aludnál. Megint elnevettem magam. – Belesétáltam a csapdádba, igaz? – Meg kellene szabadulnod Baxtertől, és be kellene sétálnod a hálószobámba. Miért nevettem azon, amikor azt mondta nekem, dobjam Bryantet, a barátomat, és inkább ugorjak fejest az ő ágyába? Ez a pasi semmivé foszlatja a józan ítélőképességemet. – És mondd csak… van még testvéred… az állapotos nővéreden kívül? – kérdeztem. – Ha le akarod lohasztani a lelkesedésemet, jó úton jársz. Hívd csak Annának! Belekortyoltam az italomba. – Bennfentes információ, jó tudni. – Csak mi ketten vagyunk – a domborodó hasú kismama meg én. És mi a helyzet veled? Van fivéred vagy nővéred? – Csak egy. Owen. Egy évvel idősebb nálam. Connecticutban él, nem messze a szüleimtől. – Közel álltok egymáshoz? – Nos, mi nem vacsorázunk együtt heti

rendszerességgel, de azért igen, szeretem azt hinni, hogy közel állunk egymáshoz. Owen siket, így aztán nem tudok vele mobilon csevegni, de folyton üzeneteket írunk egymásnak. És a FaceConecten is tartjuk egymással a kapcsolatot – ott rögtön látjuk, mit gépel be a másik, és még látjuk is egymást. Amikor fiatalabbak voltunk, elválaszthatatlanok voltunk. – Hűha! Megtanultál jelelni? – Nem igazán. Owen tízéves korában veszítette el a hallását… egy baleset következtében. Gyorsabban olvas szájról, mint jelel. Én is jól olvasok szájról. Korábban füldugót tettem a fülembe, és úgy tettem, mintha én is siket lennék, mint ő. – Tényleg? Akkor most mit mondok? Chase mondott valamit hang nélkül, csak a száját mozgatva. Az eleje még ment, de a végét elszúrtam. – Hm… nem vagyok biztos benne. Próbáljuk meg még egyszer! Megint mozgatni kezdte a száját. Ekkor azonban minden szót gondosan megformált, és világosan értettem, mit mondott: Gyere fel a lakásomra! – Sajnálom. Úgy látszik, berozsdásodtam – feleltem önelégült mosoly kíséretében. Chase a fejét hátravetve nevetett és a torka rezgett közben. Istenem, az az ádámcsutka nagyon bejött nekem! Az a kis szemtelen dudor kötekedett velem, ide-oda ugrált, kérkedve mutogatta magát. Mielőbb le kell lépnem a

bárból, mielőtt még olyasmire ragadtatnám magamat, amit sokszorosan is megbánnék. Kihörpintettem a maradék italomat és felálltam. – Mennem kell. Késő van. És holnap korán be akarok érni az irodába, hogy jó benyomást tegyek a főnökömre. – Már megtetted. – Jó éjszakát, Chase! – ’Szakát, Mogyis Kosárka!

12. fejezet

Reese Szombaton reggel nyugtalanul ébredtem. Nem idegesség volt ez, hanem inkább egyfajta izgalom a randi miatt, amelynek elébe néztem. Csakhogy ez nem is randi volt valójában, hanem munka. Szombaton be kellett mennem dolgozni. A várakozás izgalmát futással próbáltam levezetni, majd lezuhanyoztam, hogy a fejem is kitisztuljon. A vállamra folyattam a vizet és behunytam a szemem, közben zümmögtem. Mindig ezt csinálom, amikor meg akarom nyugtatni magam vagy Owent, de most hirtelen azt vettem észre, hogy Kylie Minogue Can’t Get You out of My Head – Nem tudlak kiverni a fejemből – című dalát dúdolgatom, és a meglepetéstől felpattant a szemem. És mi másra vetődhetett a tekintetem, mint a féltucatnyi Parker termék egyikére, amelyek immár szinte „beterítették” a fürdőszobámat. Tényleg képtelen voltam kiűzni a gondolataimból a pasit, mivel mindenütt ott volt körülöttem – a gondolataimban, a munkában és még a zuhanyzómban is. Az Isteni Kence kis bíborszínű doboza a samponos flakon mögül kandikált ki, és vonta magára a figyelmemet. Hirtelen az villant az agyamba,

hogy ennek valami mélyebb jelentése is lehet – ahogyan az Isteni Kence eltávolítja az elhalt bőrdarabkákat, a gondolataimból is kiűzi majd ezt a betolakodót. Csaknem tizenöt percen keresztül dörzsöltem a testemet, hogy megszabaduljak Chase-től. Az új testradír nem csupán az elhalt bőrrészeket távolította el, de egy olyan összetevőt is tartalmazott, amely regenerálta az új hámsejteket. Amikor végeztem a művelettel, megtörölköztem, és el voltam képedve, hogy a bőröm milyen hihetetlenül puha lett, nem pedig durva, és hogy megtisztított mindattól, amitől meg akartam szabadulni. Rövid selyemköntöst kanyarítottam meztelen testem köré, de nem kötöttem be elöl. Aztán bementem a hálószobámba, hogy kisbaba finomságú bőrömet bekenjem egy kis testápolóval. A vibrátorom hátralökve hevert az éjjeliszekrényemen, ahol a kedvenc testolajamat tartottam. Felkaptam a vibrátort, és arra gondoltam, hogy szerzek egy kis örömet magamnak. Megtehetem vajon? Így talán sikerül kipenderítenem Chase-t az agytekervényeimből? Lehet, hogy épp erre van szükségem. Jó hosszú ideje nem voltam már férfival. Volt annak már nyolc hónapja is. Teljesen be voltam pörögve a felgyülemlett szexuális frusztrációm miatt. Igen, úgy tűnik, rátaláltam a problémám gyökerére. De vajon miért nem Bryantre gondolok, amikor eszeveszetten sóvárgok a kielégülés után? Bryant jól nézett ki. És édes volt. Meg kedves is. És akart engem. És ő

nem az átkozott főnököm. A nyitott köntös most kapóra jött; az elemmel működő szeretőt a lábam közé csúsztattam, lefeküdtem az ágyra, majd behunytam a szemem. Bryant. Bryant. Gondolj Bryantre! Chase fizimiskája villant elém gondolatban: az a jelenet, amikor összefutottam vele az edzőteremben. Istenem, milyen hihetetlenül vonzó ez a pasi! Nem! Mi a csudát művelsz? Bryant. Bryantre gondolj! Bryant. Bryant. Bryant. Bryant. Bryantre, aki virágot hozott nekem, csupán azért, hogy mosolyt csaljon az arcomra. Bryantre, aki édes kis üzeneteket küld nekem. Rád gondolok. Remélem, hamarosan látlak. Hogy van az a kis szőrtelen szörnyeteg? Várjunk csak! Nem. Ezt az üzenetet Chase küldte. Macskáról ír az sms-ben, de igazából pikáns felhangja van a mondatának, amivel engem akart felpiszkálni. És ugyan miért esik jól mégis, amikor flörtöl velem? Bryant. Chase. Bryant. Chase. A vibrátor lágy zümmögése elzsongított, miközben behunyt szemmel feküdtem. Bryant. Gondolj Bryantre! Vízcseppek gördülnek le Chase kidolgozott mellkasáról. Azok a V alakú idomok. Azok a V alakú, kemény metszésű idomok.

A piercing a mellbimbójában. Elég! Bryant. Chase. Bryant. Chase. Chase. Chase. A fenébe! Felnyögtem. Zaklatott elmém meghiúsította a tervemet: csalódottan engedtem le a kezemet magam mellé az ágyra. Sürgősen abba kell hagynom az álmodozást erről a férfiról. Ki kell ebrudalnom a főnökömmel kapcsolatos piszkos kis gondolataimat a fejemből. Már mindent kipróbáltam – miért ne kíséreljem meg fondorlatos módon rászedve kicsalogatni a gondolataimból? Végül is ez a módszer sokkal ígérkezik.

szórakoztatóbbnak

és

vidámabbnak

*** Chase lakása egy háromemeletes barna homokkő épületben volt. Azt gondoltam, hogy egy fényesen csillogó toronyházban lakik, portaszolgálattal, vagy talán egy luxuslakásban. Ám amikor végigmentem a gyönyörű fákkal szegélyezett utcán, ez a környezet valahogy jobban illett hozzá. Ennél a pasinál semmi sem úgy volt, ahogy vártam. Meredek lépcsősor vezetett fel az utcáról a csaknem két

emelet magas bejárathoz. A homlokzati ajtó nagy volt és erős. Három kapucsengő sorakozott egymás mellett a kapu boltíve alatt, de csak az egyiken volt felirat – Parker. Nagy levegőt vettem, majd becsöngettem és vártam. Pár perc múlva megint megnyomtam a csengőt. Amikor senki nem nyitott ajtót, rápillantottam az órámra. Három perc múlva tizenegy. Ha korán érkeztem is, csupán egy hajszállal. Telt-múlt az idő, és nyilvánvalóvá vált, hogy senki sincs otthon. Lementem pár lépcsőfokot és ellenőriztem a házszámot, amelyet meg is találtam a legfelső lépcsőfoktól visszaszámolva a harmadik lépcső végében. Háromszázhuszonkilenc – tehát nem tévesztettem el a házszámot. Lehet, hogy nem a megfelelő kapucsengőt nyomtam meg. Ezúttal a Parker felirattól jobbra lévő gombot nyomtam meg, és vártam. Még mindig nem jött semmi válasz. Elővettem a telefonomat a táskámból és végignéztem az e-mailjeimet, hogy megtaláljam azt az egyet, amelyet Josh titkárnője küldött a címmel, hogy ellenőrizzem, tényleg jó helyen járok-e. Ugyanakkor biztos voltam benne, hogy nem tévedtem. Ugyanis emlékszem, még el is csodálkoztam, micsoda különleges egybeesés, hogy Chase-nek ugyanaz a házszáma, mint nekem – vagyis háromszázhuszonkilenc. Miután megnyitottam a keresett e-mailt, elégedetten láttam, hogy a jó cím előtt állok… ám akkor vettem észre, hogy mi okozta a problémámat. Az e-mail ugyanis úgy szólt, hogy „Öltözz lazán, gyere éhesen, és csak a

kreativitásodat hozd magaddal! Találkozó: pontban 1!” A fenébe! Az első alkalommal túl gyorsan futottam át, a felkiáltójelet egynek olvastam, és így lett ebből 11 óra az én értelmezésemben. Nem csoda, ha senki sem volt ott még. Elindultam lefelé, és már épp a lépcsősor felénél tartottam, amikor a zár kattanását hallottam a hátam mögött. Visszanéztem és láttam, hogy kinyílik az ajtó. Lefagytam, amikor megpillantottam Chase-t – anyaszült meztelenül, csak egy törülköző volt a derekára tekerve. *** –

Nem,

de

tényleg,

elmehetek.

Van

néhány

elintéznivalóm, amelyeket örökké elodázok, és különben is, én szúrtam el a dolgot. Két órával előbb vágódtam be ide és biztosan neked is van teendőd bőven. Chase viszont ragaszkodott hozzá, hogy bemenjek. A vállamra tette a kezét. – Nem mész sehová. Most felszaladok az emeletre és magamra kapok valamit, azután pedig készítek egy kis harapnivalót. – Balra, a hatalmas nappalira mutatott. – Érezd magad otthon! Pár perc múlva visszajövök. Bólintottam, és minden igyekezetemet latba vetettem, hogy ne bámuljam meg alaposan. De csak egy szál törülköző volt rajta és az isten szerelmére, a lányoknak annyi mindent megtiltanak. Nem hallgattam a józan eszemre és a szememmel gyorsan végigpásztáztam a

mellkasát. Amikor pedig megpillantottam a nagy kidudorodást a törülközőnek azon a bizonyos pontján, a tekintetem elidőzött rajta. Chase persze észrevette. Felvonta a szemöldökét. – Hacsak nem akarod, hogy így álljak itt… Zavartan ráztam meg a fejem és bementem a nappaliba, hogy ne lássa, mennyire elpirultam. Hallottam, hogy hangosan kacag, miközben felmegy a lépcsőn. Amíg ő odafent öltözködött, kihasználtam az alkalmat és alaposan körülnéztem. Az óriási kandalló felett, a párkányon pár bekeretezett fénykép felkeltette az érdeklődésemet. Felkaptam az egyiket, hogy alaposabban szemügyre vehessem. Chase-ről és minden kétséget kizáróan a szüleiről készült Chase egyetemi diplomaosztóján. Sugárzott róluk a büszkeség, és Chase – a rá oly jellemző módon – ezen is kócos volt és ádáz módon vigyorgott. Volt ott még pár másik családi fotó, valamint egy felvétel Chase-ről, amelyen a polgármester társaságában volt látható. A kép azonban, amely a lelkem mélyéig meghatott, a kandallópárkány végében állt. Ez egy két héttel korábban készült ultrahangfelvétel volt, amely Anna Parker-Flynn születendő gyermekéről készült. Chase a lazulós estén, csütörtökön egyfolytában a nővéréről panaszkodott, és mégis kitette a nappalijába, a kandallópárkányra a pirinyó magzatról készült fotót. A kanapé mögötti fülkében hatalmas ablakokat pillantottam meg – még sosem láttam ekkorákat –,

csaknem három méter magasak voltak, és a padlótól nagyjából nyolcvan centire kezdődtek. Az ablaküvegeken színes ólomüveg berakások voltak, és ahogy a fény beáramlott rajtuk, kaleidoszkópszerű színkavalkádot hintettek szét a szobában. Az ablakok alatt falba épített könyvespolc húzódott. Végigböngésztem a címeket – sokat elárul egy emberről, mit olvas. Steve Jobs életrajza, az Amerikai zseni. Stephen King, David Baldacci és még pár klasszikus mű… ott volt Jimmy Carter Veszélyeztetett értékek: Amerika morális krízise című írása is. Hűha! Mire véljem ezt? Ekkor Chase – immár felöltözve – viharzott be a szobába és hangosan felmordult, amikor hirtelen megcsörrent a mobilja. Elnézést kért, mondván, ezt a tengerentúli hívást fogadnia kell. Igazából nem is bántam. Két órával korábban tolakodtam be ide, és kifejezetten elszórakoztatott, hogy kiszimatolhatok egyet s mást ennek a pasinak a magánéletéről. Míg ő a másik szobában üvöltözött valakivel telefonon, én felkaptam egy Gibson márkájú akusztikus gitárt, amely az ablakfülke egyik sarkába volt támasztva. Lágyan végigsiklattam az ujjaimat a húrokon és a gitár hangjai nyomán elárasztottak a régmúlt idők emlékei. Owennel gyerekkorunkban egy gitáron osztoztunk. Az ujjaim ösztönösen a „Feketerigó” című dal akkordjait fogták le. Évek óta nem játszottam már, mégis könnyedén bukkant fel az emlékezetemben. Amikor befejeztem a dalt, láttam, hogy Chase ott áll a

boltív alatt és engem néz. Az arcvonásai, amelyekből eddig mindig oly könnyű volt olvasni, ezúttal közömbösnek tűntek, csaknem szigorúnak. Csak állt ott és némán bámult. Lehet, hogy átléptem bizonyos határokat, amikor a kezembe vettem a gitárt? – Igazán sajnálom. Nem kellett volna hozzányúlnom. – Óvatosan visszatettem a hangszert oda, ahol találtam: letámasztottam a sarokba. – Nem történt semmi – mondta, és sarkon fordult, majd kiment a szobából. Szóra nyitottam a számat, hogy utánakiáltsak, de nem tudtam mit mondani. Amikor pár perccel később visszajött, már mosolygott, de nem volt a szokásos flörtölgetős kedvében. – Gyere, készítek egy kis harapnivalót. Követtem a konyhába. Az eklektikus stílusú barna homokkőépület gondosan fel volt újítva és karban volt tartva, ugyanakkor a konyha tele volt mindenféle drága és modern berendezéssel meg eszközzel. Gyönyörű volt a gránitborítása. Csodálatos keveréke volt az újnak és a réginek. – Hűha! Ez igazán lenyűgöző! – sóhajtottam fel, miközben a tekintélyes magasságban fölénk boruló mennyezetet néztem, amely káprázatos csempékkel volt mindenütt kirakva. A konyhasziget felett egy rácsra rézedények és -serpenyők voltak felakasztva. Chase leemelt egy serpenyőt, és mindenféle dolgokat kezdett kipakolni a hűtőszekrényből.

Anélkül, hogy rám nézett volna, azt kérdezte: – Paul McCartney vagy Dave Grohl? Azt akarta megtudni, hogy melyik művész előadásában kedvelem jobban a „Feketerigót”, vagyis a dalt, amelyet az imént játszottam. – Paul McCartney. Mindig. – Nagy Beatles-rajongó vagy? – Nem, valójában nem. De a bátyám az. Minden számukat kívülről fújja szövegestől. Amikor Chase végül megfordult, az arca már nem volt olyan szigorú, lágyabbak lettek a vonásai. – Arról a fivéredről beszélsz, aki hallássérült? – Csak egy fivérem van. – Gyakran gitározol? – Már régóta nem vettem gitárt a kezembe. Engem is nagyon meglepett, hogy emlékeztem az akkordokra. Az ujjaim szinte maguktól mozogtak, talán azért, mert vagy tízezerszer játszottam már el, amikor gyerekek voltunk. Csak négy dalt tudok játszani rajta. A „Feketerigó” Owen kedvence volt, mielőtt elveszítette a hallását. Aztán amikor teljesen megsüketült, megtanultam lejátszani úgy is, hogy ő is érzékelje. Megfogta a gitárt miközben játszottam, hogy érezze a rezgéseket, és énekelt hozzá. – Ez bámulatos! – Igen. Különös, hogy a zene milyen erős kötelék volt közöttünk miközben felcseperedtünk. Régen azt játszottuk, hogy én eldúdoltam, jobban mondva elzümmögtem egy dalt, ő pedig megérintette az arcomat

és megpróbálta kitalálni a rezgésekből a címét. Owen nagyon jó volt ebben. Úgy értem, tényleg jó. Alig kellett pár ütemet elzümmögnöm, és már rá is ismert a dalra. Éveken át ez volt a mi titkos nyelvünk – számára a kommunikációnak egy módja, véleményem szerint, amelyről senki sem tudott. Néhanapján elmentünk Sophie nagynénémet meglátogatni a házában. A nénikénk ki szokott osonni, hogy töltsön magának egy csésze kávét, amelyet kibélelt egy kis ginnel. Azt hitte, hogy nem vesszük észre. Csakhogy a harmadik ilyen felturbózott koffeinadagja után hadarni kezdett, összemosva a szavakat. Így amikor telefonált nekünk, én vettem fel a telefont, majd odaadtam a kagylót anyunak, aztán pedig elzümmögtem Owennek a Pink Floyd „Kellemesen elbódulva” című számát. Owen a kezével megfogta az arcomat és két másodperc múlva már ki is találta, ki hívott minket. Chase nagyot nevetett. – Ez szuper! – Kivéve, hogy még ma is gyakran zümmögök vagy dúdolgatok, és még csak észre sem veszem. Épp nagy gőzzel csinálok valamit, és a közepén kapom rajta magam, hogy egy dalt dúdolgatok, amely kifejezi az érzéseimet. – Nos, akkor őszintén remélem, hogy nem fogod Johnny Paycheck dalát dúdolgatni. – Johnny Paycheckét? – Tudod, aki a „Fogd ezt az állást és dugd fel magadnak” című nótát énekli. Sokkal szívesebben hallanék a rózsás

ajkaidról valamit Marvin Gaye-től. – Hadd találjam ki! A „Kezdjünk szeretkezni” című szerzeményt szeretnéd hallani, igaz? – Hm, te is tudod, hogy hamarosan ezt fogod dúdolni? – Neked csak egy srófra jár az agyad. Furcsán nézett rám, mintha ő maga is meglepődött volna a válaszán. – Az utóbbi időt illetően, azt hiszem, igazad van. Ez a tűzhányó mindig ott izzik a fejemben. A természete épp olyan tüzes, mint a te hajszíned. Udvariasan nevettem, mintha jó kis vicc lett volna, amit mondott, de valami azt súgta, hogy tényleg folyton rám gondol. Vagy ez talán csak egy óhaj volt, amely az én ugyancsak egy srófra járó agyamban született meg. – Mondd csak, hogyan veszítette el a bátyád a hallását? Említetted, hogy egy baleset következtében. Sportsérülést szenvedett vagy valami hasonló történt vele? Sosem szerettem felemlegetni ezt a történetet, de úgy éreztem, hogy ha valaki, akkor Chase meg fogja érteni, tekintettel arra, amit a barátnőjéről megtudtam. Még most is a hatása alatt voltam annak, amit Lindsey mondott nekem nemrégiben. Arra késztetett ez engem, hogy arra gondoljak, a múltbeli tapasztalataink mintha egy kimondatlan kapoccsal fűztek volna össze minket. – Amikor kilencéves voltam, Owen pedig tíz, a környékünkön egymást követték a betörések. Többnyire csak betöréses lopásokról volt szó, míg a háztulajdonosok nem voltak otthon. Owennel annak idején afféle kulcsos

gyerekek voltunk. A szüleink korábban indultak munkába mint mi iskolába, és csak utánunk érkeztek haza. Ráadásul anyánk és apánk nem jöttek ki valami jól egymással, az apám gyakran volt napokig távol, így a ház az idő legnagyobb részében üresen állt. Az egyik kedden csak fél napot töltöttünk az iskolában, mert a tanároknak továbbképzésen kellett részt venniük. Korábban értünk haza, és amikor beléptünk a házunkba, láttuk, hogy két rabló tört be hozzánk. – A fenébe! Ez még csak meg sem fordult a fejemben, Reese. Sajnálom. Nem lett volna szabad rákérdeznem! – Minden rendben. Nem fogok sokat beszélni róla. De ez a történet sok tekintetben meghatározza, hogy milyen emberré lettem, és hogy Owen milyenné lett. Bár akkor Owen még csak tízéves kislegény volt, engem félrelökött az ajtóból és segítségért kezdett kiabálni. Az egyik betörő a mi Xboxunkkal fejbe vágta Owent – betörte a homlokát és átvágta a bátyám egyik idegpályáját. Owennek agyrázkódás miatt kórházba kellett menni pár napra, ahonnan maradandó halláskárosodással bocsátották el. – Jézus Krisztus! Hiszen még gyerekek voltatok! – Rosszabbul is végződhetett volna – legalábbis Owen folyton ezt hajtogatja. Ő boldog kisgyerek volt azután is, hogy elveszítette a hallását. – És te? Te is megsebesültél? – Elestem, miközben a mentőre vártunk és megpróbáltam ellátni Owent. Elvágtam a kezemet a törött Xbox egyik kicsorbult, éles fémdarabkájával. –

Feltartottam a jobb kezemet és megmutattam neki a cirkalmas, csillag alakú sebhelyet a hüvelyk- és a mutatóujjam között. – Még csak össze sem kellett varrni. Magától begyógyult. – Nevettem. – Különös, hogy Owen viselte ennek a szörnyű esetnek minden fizikai kínját, mégis félelem nélkül, gondtalanul éli az életét. Én pedig, akit nem ért különösebb bántódás, fél tucat zárat szereltetek a lakásajtómra és kényszeresen ellenőrzöm a kocsim hátsó ülését, de még a zuhanyfüggöny mögé is benézek naponta többször. Olyan ember lett belőlem, aki még a saját árnyékától is megijed. – De inkább ellenőrzöd a hátsó ülést, mint hogy ne vezess. Nem voltam biztos benne, hova akar kilyukadni. – Én is úgy gondolom, hát persze. – Ez nem félelem. Félni azt jelenti, hogy hagyod, hogy a félelem uralja és irányítsa az életedet, és megakadályozza, hogy azt tégy, amit akarsz. Amikor viszont félsz, de szembenézel a félelemmel és úgy élsz, ahogy akarsz, az bátorság. Helyben vagyunk, gondoltam. Megint megmutatkozott az a láthatatlan kapocs, amely összekötött vele, és amelyet azóta éreztem, hogy először találkoztunk akkor este. Nem értettem, mi ez, nem is tudtam megmagyarázni, szavakba önteni, és látni sem láttam, de biztos voltam benne, hogy ott van. Tudtam, hogy Chase megért, és ez arra késztetett, hogy én is megértsem őt. Nem is állhatott volna elő ennél tökéletesebb válasszal.

– Köszönöm, hogy ezt mondod. Nem is tudom miért, de mindig azt érzem, tudod, hogy mit akarok hallani. – Majd gúnyosan hozzátettem: – Még akkor is, amikor az étterem folyosóján ribinek neveztél. Chase rám bámult. – Elfogták azokat az alakokat, akik betörtek hozzátok? – Beletelt pár hónapba, de végül kézre kerültek. Úgy emlékszem, egyvégtében huszonnégy órát aludtam azután, hogy letartóztatták őket. Jó ideig Owen szobájában aludtam az eset után a földön, és a legkisebb neszre is felébredtem. – Sajnálom a történteket. – Köszönöm. – Mindig szomorúsággal töltött el, amikor arról a napról meséltem valakinek, de most valahogy ettől a mai beszélgetéstől megkönnyebbültem. Olyannyira, hogy kész voltam könnyebb témára váltani. – Csak nem azt akarod mondani, hogy főzni is tudsz? – Van néhány trükk a kabátujjamban. – Hadd lássam, mivel rukkolsz elő, góré! Chase meggyújtotta a grillsütőt a hatalmas tűzhelyén és pár teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérszeletet lökött a rácsra, a lángok fölé. Aztán a legkülönösebb párosítású ételeket vette elő… többek között ananászt, krémsajtot és egy zacskó kesudiót. Miközben az ananászt szeletelte, mosolygott, és egy kis darab gyümölcsöt nyújtott felém a konyhasziget fölött. – Válogatós vagy? – Nem igazán. És szeretek kísérletezni.

– Szóval akkor bármit a szádba raksz, amivel megkínállak? Egyből a homlokomig ugrott a szemöldököm. – Nyugi. Csak az ananászos-krémsajtos-kesudiós meglepetésről beszéltem. De örülök, hogy túltetted magad a nyomasztó gondolatokon. Ismét elővette a flörtölős-kötekedős modorát, és úgy tűnt, hogy a rossz hangulat lassan elpárolog a nappaliból, bár úgy éreztem, pár szót még ejtenem kell az imént történtekről. Felnéztem rá és kedvesen azt mondtam: – Sajnálom, hogy szeles voltam… vagyis hogy felkaptam a gitárt anélkül, hogy engedélyt kértem volna rá. Úgy érzem, felzaklattalak vele. Egy pillanatra elkapta rólam a tekintetét és oldalra nézett. – Minden rendben. Ne törődj vele, már évek óta ott porosodott. Valaki játszhatna rajta. – Te nem gitározol? – Nem, én nem. Ennél többet nem volt hajlandó hozzátenni, ezért ejtettem a témát. A különös szendvicset, amelyet kettőnknek készített, végül meglepően ízletesnek találtam. Aztán leültünk a konyhában és evés közben beszélgettünk. – Gyönyörű ez a ház – jegyeztem meg. – Bár be kell ismernem, a mai napig úgy gondoltam, luxuslakásban vagy toronyházban élsz, nem pedig egy barna homokkő

házban. De most azt kell mondanom, ez is illik hozzád. – Ó, valóban? Nem vagyok igazán biztos benne, hogy ez mit jelent. Talán bizony jót? Elmosolyodtam. – Úgy bizony. – Mondd csak, Brice luxuslakásban vagy felhőkarcolóban lakik? – Bryant. És egy szokványos bérházban lakik. Akárcsak én. – És te az ilyen srácoktól indulsz be? – Az én pasitípusomat sokkal inkább a hazudozók, a lúzerek és az élősködők testesítik meg. Ami a szerelmi életemet illeti, nem mosolygott rám a szerencse az utolsó… nem is tudom… tizenkét évben, vagy így valahogy. – Ennyi az egész? Csak egy tucat év? Valóságos cölibátus. Biztos vagyok benne, hogy bármelyik nap felpezsdülhet ez a szerelmi állóvíz. Kuncogni kezdtem. – Naná, én is biztos vagyok benne. – És mondd csak, Barclay melyik csapatba tartozik? Hazug, lúzer vagy élősködő? Megráztam a fejem. – Bryant egyik sem. – Miután Chase gasztroremekművének az utolsó morzsáját is bekaptam, azon tűnődtem, hogy most Chase-nek kellene színt vallania. Ám ő csak hallgatott. Nézte, ahogy eszem, és arra várt, hogy folytassam a témát. – Biztos vagyok benne, hogy Bryant zseniális fazon.

– Akkor miért nem feküdtél még le vele? – Úgy vélem, beteges megszállottsággal csüngsz a szexuális életemen. Immár harmadszor firtatod, hogy milyen a kapcsolatom Bryanttel. Chase megvonta a vállát. – Csak kíváncsi vagyok. – Mármint a szexuális életemre? – Vagy inkább a hiányára. Igen. – Miért? – Lövésem sincs. – Nos… mikor szexeltél utoljára? Chase hátradőlt a székén és összefonta a karját a mellkasán. – Mielőtt veled találkoztam. Fogalmam sem volt, hova fog ez a társalgás vezetni, vagy mit akart jelenteni, de minden idegszálamat izgalom járta át. – Beütött a szexaszály? – Így is mondhatjuk – felelte. – Így is mondhatjuk? Miféle válasz ez? Talán lenne még mit hozzátenned? Chase előrehajolt. – Fogalmazhatnék úgy is, hogy arra vártam, ha találkoznék egy nővel, akivel igazán le akarnék feküdni, szabad legyek, hogy rámozdulhassak. Nyeltem egyet. Pár percig csendben ültünk és csak néztük egymást. Az egyik felem fel akarta kapni a telefont, és szakítani akart Bryanttel, ott és azonnal. Ám a

másik felem, a józanabbik, nem feledkezett meg arról, hogy ez a rendkívül vonzó férfi az asztal túlsó oldalán a főnököm. – Volt viszonyod valamelyik alkalmazottal az irodában? – kérdeztem kissé félrebiccentve a fejemet. Szinte láttam, hogy milliónyi válasz száguldozik Chase fejében. Nem tudta, hogyan feleljen. Végül okosan döntött és az igazságot választotta. – Igen, volt. – Nekem is. De nem mondhatnám, hogy valami jól sült el a dolog. Tekintetét a szemembe fúrta és nem eresztette. – Gyalázat. De ismered a jó öreg mondást: ha előszörre nem sikerül, próbáld újra meg újra! – Amikor a tekintete a szememről a számra siklott, és bámulni kezdte az ajkát megnyalva, majd ismét a szemembe nézett, tudtam, hogy sürgősen témát kell váltanom. Hirtelen felálltam. – Körbevezetnél a házban? – Természetesen. Van egy szoba, különösképpen meg szeretnék mutatni neked.

amelyet

13. fejezet

Reese Nagyon feldobódtam az egész napi munka után, csaknem a topon voltam. Már csak ketten ültünk Chase tetőteraszán – és persze ott volt velünk Chase is. A másik négy kolléga – köztük Lindsey is – már elment. Joshsal mi még maradtunk, hogy a jól végzett munka örömére bedobjunk egy pofa sört. Már-már szinte nevetségesen széles mosollyal az ajkamon azt mondtam: – Megkockáztatva, hogy dilis tyúknak tartotok, meg kell mondanom nektek, hogy a mai nap csodálatos volt számomra. Nem emlékszem, hogy mikor élveztem valaha ennyire a munkát, akármin is gályáztam korábban. Szinte biztos, hogy soha. Josh helyeslésképpen megemelte felém a sörét. – Jó napunk volt, bizony! Átkozottul jó! De nekem az a meglátásom, hogy te sok tekintetben hozzájárultál ehhez, Reese. Új vagy a csapatban, és úgy tűnik, kihoztál valamit mindannyiunkból, különösen Chase-ből. – Josh Chase-re pillantott. – Évek óta nem láttalak ennyire felpörögve, cimbora. Ma úgy éreztem magam, mintha egy új termék kibocsátását terveztük volna meg, nem pedig egy régi

terméknek izzadtunk volna ki egy új kampányt. Minden olyan újnak és frissnek tűnt. Chase kényelmesen elterpeszkedett a klubfoteljában. Napszemüveg volt rajta, de szinte a bőrömön érzetem, hogy folyton engem stíröl a sötét üveg mögé bújva. Bólintott, majd azt felelte: – Nekem is jólesett. Rég esett már ilyen jól valami. Pár perc múlva benyakalta a maradék sörét is. – Mennem kell. Elizabeth tortakóstoló partira akar elrángatni. Áruljátok el nekem, mikor vált az esküvői előkészület ilyen átkozott tortúrává? El kell mennem az ételkóstolásra, a zenekari mustrára és a virágdíszek bemutatójára. Vegas a villámesküvőivel egyre népszerűbb a számomra. – Várj csak, ez még mind semmi! – vágta rá Chase, és közben felállt. – Anna nővérem kelengyebulit, babavárópartit és nemvillantó bulit is rendezett. Te még csak az út elején tartasz, cimbora. – Mi az a nemvillantó buli? – Parti, amelyen kiderül a születendő baba neme. Ilyenkor a leendő szülők az orvostól kapott lezárt borítékot elviszik egy cukrászdába, és a cukrász vagy rózsaszín, vagy pedig kék vajkrémet rejt a kis tündértortácskákba, a kicsi nemétől függően, vagyis hogy a kicsi fiú lesz-e, vagy lány. Aztán bulit tartanak, ahol mindenki egyszerre tudja meg a baba nemét a felszolgált sütemények színéből, beleértve a szülőket is. „Ez-aztáncsak-az-igazi-kicseszett-tortúra.” És bármilyen is legyen a

kipottyanó gyermek, az orvos csak rácsap a kis fenekére és elkiáltja magát a síró kis poronty fölött: Fiú! – Köszi! Meghoztad az étvágyam. Most még jobban berzenkedem ettől az egésztől. Chase megveregette Josh hátát, miközben lefelé baktattunk a lépcsőn: – Isten hozott a csapatban! Amikor leértünk az első emeletre, megdöbbenve láttam, mekkora felfordulást hagytunk a nappaliban és az ebédlőben. Chase hozatott nekünk vacsorát egy ételfutár céggel, és mindenütt szanaszét hevertek az edények és a labdává gyűrt papírok, amelyeket mi dobáltunk széjjel az értekezlet alatt. – Merre mész, Reese? – kérdezte Josh. – Leintek egy taxit és befurikázom a belvárosba. Ha akarsz, csatlakozhatsz hozzám. – A város másik végében lakom. De maradok még pár percig és segítek Chase-nek rendet rakni. Josh a vállam fölött vetett egy pillantást a nappalira, és csak ekkor látta, mekkora kuplerájt hagytunk magunk után. – Bakker. Köszi. Jövök neked eggyel, Reese. Találkozunk hétfőn. Még mielőtt Chase visszajött volna azután, hogy Josht kikísérte, már félig rendbe is hoztam a terepet. Összeszedtem a szemetet és elöblítettem az edényeket, majd betettem őket a mosogatóba. Egyszer csak azt éreztem, hogy Chase mögém lép. Finoman az arcomra

tette a kezét, mire abbahagytam a sertepertélést. – Folytasd csak! Először azt hittem, úgy érti, pakoljam tovább az edényeket a mosogatógépbe. De aztán rájöttem, hogy a dúdolásra gondolt. Elmosolyodtam és folytattam a dalocskámat. Szerencsére Chase nem Owen volt, különben lealázott volna, miután kitalálta, mit is zümmögök. – A „Hangosan gondolkodom” Ed Sheerantől. – Hideg – feleltem nevetve. – A „Nem bánom” Ushertől. Megráztam a fejemet. – Nem zavar, hogy ez a két dal még csak nem is hasonlít egymásra? Még jó pár edény várt arra, hogy bepakoljam a mosogatógépbe, Chase pedig nekiállt visszatolni a bútorokat a helyükre, mivel az értekezlethez átrendeztük a szobát. Összenéztünk, miközben dolgoztunk. – Program ma estére? – kérdezte. – Semmi. Nem tudtam, itt mikor végzünk. És neked? – Semmi. Megiszol velem egy sört? – Naná. Miért ne? Kikapott két Sam Adams márkájú sört a hűtőből, aztán letelepedtünk a nappaliban a kanapéra. Chase kinyitotta az egyik üveget, meghúzta, majd odanyújtotta nekem, míg a másikat bontatlanul letette maga mellé az asztal végére. Felkaptam az üveget. – Nem gondoltam, hogy szó szerint érted, hogy igyak

meg veled egy sört. Vagyis hogy majd ugyanabból az üvegből kortyolunk. – Meghúztam az üveget, aztán visszapasszoltam neki. A kezem a nedves számhoz emeltem, mert le akartam törölni róla a sört. Akkor vettem észre, hogy nem csak a sör tapadt a számra, de Chase szeme is. Úgy döntöttem, inkább lenyalom a nedűt az ajkamról, Chase pedig árgus szemekkel bámulta a nyelvemet. Vágytól izzó tekintete végigbizsergette a testemet, bizonyos pontokat jobban, mint a többit. A vágyunk egyre csak forróbb és forróbb lett, miközben csendesen iszogattuk azt az egy üveg sört. Aztán Chase kinyitotta a másik flaskát is. Idáig nem is sejtettem, hogy egy ilyen ártatlan dolog hogyan lényegülhet át izgató előjátékká. Aztán eszembe jutott az a taktika, mely ma reggel körvonalazódott bennem, vagyis hogy hogyan tudnám végképp kiűzni ezt a csábos lényt az agyamból. – Mára már letelt a munkaidő, igaz? – Felém nyújtotta az üveget. – Hm… nem is tudom, hogy működik ez a hétvégén. Valójában nem munkanap a mai, de mi mégis dolgoztunk. Mégis azt kell mondanom, hogy ha még a szombat beleszámít is a munkahétbe, mostanra már túl vagyunk a munkaidőn. – Vagyis most már nem vagyok a főnököd, igaz? – Fogjuk rá! – Rávigyorogtam és hosszan meghúztam a sörösüveget. – Akkor talán nem fogod illetlenségnek tartani, ha elmondom neked, hogy miközben ma reggel a zuhany

alatt álltam, behunytam a szemem és rád gondoltam, mialatt leápoltam magamat. Épp nyelés közben voltam, amikor felfogtam, mit is mondott. Fuldokolni kezdtem, és mindenfelé szétköpködtem és spricceltem a sört. Aztán köhögtem és a hangom rekedt volt, amikor megszólaltam. – Micsoda? – A reakciódból ítélve, jól értetted, amit mondtam. – Kivette a kezemből a sört. – Miért kell ezt az orromra kötnöd? – Mert ez az igazság. És úgy döntöttem, hogy kiterítem a kártyáimat az asztalra. Nem szexelsz senkivel. És én sem szexelek senkivel. Azt gondoltam, hogy együtt orvosolhatnánk a problémánkat. – Nekem nincsenek gondjaim. – Akkor miért van zérón a szerelmi életed? – És a tied? – Mert én veled szeretnék szexelni, te viszont nem adod be a derekadat nekem. Még! – Az ajkához emelte a sörösüveget, és miközben ivott, engem nézett. – Képtelen vagyok elhinni, hogy erről beszélgetünk. És különben is, tudod, hogy randizom valakivel. – Tudom. Éppen ezért hoztam szóba a témát. Ha ugyanis nem randiznál senkivel, felhajítanálak a konyhaszigetre és inkább megmutatnám neked, mit akarok veled csinálni, mint hogy a szót szaporítsam. – Így állunk?

– Így bizony. – És mi van akkor, ha én nem vagyok oda érted? Chase kissé lejjebb vitte a tekintetét és a mellbimbómat bámulta egy darabig. A merev és kemény mellbimbóimat. – A tested másról mesél nekem. – Lehet, hogy csak fázom. Közelebb csusszant hozzám. – Valóban fázol, Reese? Mert nekem úgy tűnik, mintha kissé fel lennél hevülve. És ki is vagy pirulva. – A főnököm vagy. – Most nem. Épp magad mondtad az imént. – De… még ha nem is randiznék Brice-szal… – Bryant. – Ezúttal Chase javított ki engem, kaján vigyorral az arcán. Ó, istenem! – Bryant. Szóval, még ha nem is találkozgatnék Bryanttel. És még ha vonzódnék is hozzád… – Nagyon is vonzódsz. – Ne szakíts félbe! Folyton megpróbálsz összezavarni. Vagyis ahogy az imént belekezdtem, még ha Bryant nem is lenne a képben, és még ha kissé vonzódnék is hozzád, erre akkor sem kerülhetne sor, mivel szeretem az állásomat és nem akarom elcseszni a dolgokat. – És mi van, ha kirúglak? – Az nem lenne a legtutibb módja annak, hogy becsusszanj a bugyimba. – Ki vele, mi lenne az? Felkacagtam.

– Nagyon elszántnak tűnsz. Bár frocliztuk egymást, a válasza komoly volt. – Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy nem is lehetnék „elszántabb”. Én is be voltam indulva rá, de azt akartam, hogy igazán megértse a logikámat. – Lehetek őszinte veled? – Meg lennék sértve, ha nem lennél az. – Nekem volt egy… afféle irodai kapcsolatom… Nos… igazából nem is volt kapcsolat. Inkább egy átmeneti kis zavar támadt az ítélőképességemben, amit annak köszönhettem, hogy az ünnepi hangulatban kissé felöntöttem a garatra. Gondolom, már kezded kapiskálni, mi történt. – Igen. Sajnos, ami azt illeti. Lefeküdtél valakivel, akivel együtt dolgoztál a munkahelyeden. Várj egy kicsit! Hoznom kell még sört. Vettem az adást, és úgy látom, hogy ez a történet számomra nem sok jót tartogat. Chase feltápászkodott és felkapott még két üveg sört. Ezúttal mindkettőt kinyitotta és az egyiket odanyújtotta nekem. – Most egy egész üveggel kapok? – Ennek a sztorinak olyan rossz a kicsengése, hogy szerintem szükséged lesz rá. Hálás mosolyt eresztettem meg felé. – Köszi. Igazad van, jót fog tenni. – Nagy levegőt vettem és folytattam. – Szóval szerettem a régi állásomat. Akkor már hetedik éve dolgoztam a cégnél. Úgy értem, az utóbbi

hét évet ott húztam le. Gyakornokból igazgatóvá küzdöttem fel magam. Randizgattam, de nem volt komoly kapcsolatom az utóbbi öt évben. De nem akarom túl hosszúra nyújtani a történetet: véletlenségből lefeküdtem az egyik kollégámmal. – Véletlenségből? – Váratlanul. A mentalikőrös Martini volt az oka, amelyeket a cég karácsonyi partiján szolgáltak fel. Ne ítélj el! Úgy tűnt, Chase jól szórakozik a sztorimon, még a szeme is csillogott. Feltartotta a két kezét. – Dehogy ítélkezem. Húzós este volt és te igyekeztél ellazulni. Képben vagyok, követlek. – A fickóról kiderült, hogy egy utolsó szemétláda. Két nappal később bejelentette, hogy karácsonykor eljegyezte a barátnőjét, akivel régóta együtt járt. Nekem pedig azt hazudta, hogy egyedülálló. – Valóban úgy hangzik, hogy nagy seggfej az illető. – Ahogy mondod. És ez még nem is a legrosszabb. Beolvastam neki keményen, hogy mit gondolok róla, és komplett idiótát csináltam magamból, olyannyira, hogy még rángatóztam is közben a dühtől. Pár hónap múlva az ürgét kinevezték a főnökömnek. – Szívás. – Az ám. És van ennél is rosszabb: nem ért semmit a marketinghez. – Akkor hogyan kapta meg az állást? – Úgy, hogy ő a tulajdonos fia.

Chase arca komor volt, de bólintott. – Értem. Nem akarok hazudni, és nem mondom azt, hogy nem vagyok csalódott, de felfogtam. – Valóban? – Természetesen. Nem akarod tönkretenni a karrieredet egy egyéjszakás testi kielégülésért. – Pontosan. – Még akkor sem, ha ez a testi kényeztetés úgy kezdődne, hogy a lábujjaidtól lassan haladnék felfelé? Nagyon lassan. Órákig tartana. – Órákig? – A hangom megbicsaklott és vékonyka sipításnak hallatszott. Chase bólintott és csábos mosolyt villantott rám. – Belemegyek a játékba. És megfelelek a kihívásnak. – Miféle kihívásnak? – Kivárom, amíg behódolsz nekem. Vagy kikészítelek és összetörlek. Valamelyik be fog következni. – Addig akarsz várni, amíg már nem fogok itt dolgozni? És mi van, ha évekig itt leszek? – Nem tart ez évekig. Összeráncoltam a szemöldökömet. – Te adod be előbb a kulcsot. *** Bryant: Hogy ment ma a munka? Épp akkor szálltam le a metróról a lakásomhoz közeli

megállóban, amikor ez az sms befutott. Mély levegőt vettem, és kivert a víz attól, amire készültem, de a szívem mélyén tudtam, hogy ez a helyes. Reese: Remekül. Nagyon eredményesek voltunk, de tényleg. Már csaknem hazaértem, de mielőtt felmennék a lakásomba, még megihatunk együtt valamit. Tőled függ, akarsz-e találkozni velem. Összefuthatnánk a Póni Sörözőben? Ez egy kis, csendes bár volt félúton a lakásaink közt. Ott volt az első randink is. Bryant: Mindenképpen. Fél óra múlva ott, ha megfelel. Reese: Csodás. Hamarosan találkozunk.

14. fejezet

Chase Hét évvel ezelőtt – Még egy kólát kérek, Jack Daniel’s whiskey-vel feljavítva. – Feltartottam a kezemet a bárpincérnek. Peyton általában már akkor be szokott vágódni, amikor még csak az első italom felénél tartottam, ám az, hogy ezúttal már a második italomba is belekortyoltam, azt jelentette, hogy Peyton idegesítően sokat késett. Előkaptam a mobilomat és a következő szöveget pötyögtem be: Chase: Többet késel, mint szoktál. Peyton: Tíz percen belül ott vagyok. Ha mégsem, akkor olvasd el ezt a szöveget megint! Felnevettem. Mire félig kiittam a második pohár italomat, Peyton berobogott. Hátulról átkarolt. – Meghívhatlak egy italra? – Hogyne. A barátnőm már úton van ide, de késik, ezért

jólesne némi társaság. Tréfásan rácsapott a mellkasomra. – Némi társaság? Nofene! Hátranyúltam, megfogtam a derekát, és a hátam mögül hirtelen az ölembe penderítettem. Peyton édesen kacagott, ami kiűzte belőlem az idegességet, amely a negyvenöt perces késése miatt kerített hatalmába. Megint. – Ezúttal mit tudsz felhozni a mentségedre? – Akadt néhány elintéznivalóm. – Oldalra sandított miközben ezt mondta, ami azt súgta nekem, hogy tovább kell szimatolnom. – Miféle elintéznivaló? Megvonta a vállát. – Csak pár dolog. Tudod, a menhely számára. Rálestem. – Mint… például kicsomagolni az ételadományokat? Vagy elmosogatni vacsora után? – Ühüm. Csupa ilyesmi, efféle dolgok. – Gyorsan megpróbálta másra terelni a figyelmemet. – Mit iszol? Jancsikás kólát? Bélelt Coke-ot? Biztos voltam benne, hogy van valami a füle mögött. És azt is sejtettem, mit takargat. – Ja. Jancsikás kólát. Te a szokásosat kéred? Lecsusszant az ölemből és felpattant a mellettem lévő székre. – Igen, légyszi. Milyen napod volt? Miután odaintettem hozzánk a bárpincért és rendeltem Peytonnak egy pohár vörösbort, felém pördítettem a

barátnőmet a székével együtt. – Ma este megint követted, igaz? Leejtette a vállát, de meg sem próbált hazudni. – Ma fekete monokli csúfította el az arcát, és a homlokán lévő seb felnyílt. Már akkor össze kellett volna varrni, amikor beszerezte. Most rosszabb a helyzet, úgy tűnik, elfertőződött a sebe. – Tetszik nekem, hogy ennyire törődsz vele. Tényleg. De hagynod kéne, hogy a rendőrség tegye a dolgát. Ennél rosszabbat nem is mondhattam volna, olaj volt a tűzre. – Hogy a zsaruk tegyék a dolgukat? De hisz épp ez a gond. Ők úgy gondolják, nem az ő feladatuk a hajléktalan emberek biztonságáról gondoskodni. Csak akkor foglalkoznak velük, ha csórikámék le merik tenni az ülepüket egy puccos környéken. Nem lennék meglepve, ha az Upper East Side-on fémtüskéket rögzítenének a házak falára, ahogyan a vasúti hidakra is, hogy a galambok ne tudjanak fészket rakni rajtuk. – Nem akarom, hogy csövesek után mászkálj a parkokba. Életveszélyes a világ azokon a helyeken éjszakánként. Ezzel a megjegyzéssel sikerült kihúznom a gyufát nála, mert dühösen ezt válaszolta: – Csak látni akartam, hogy merre kószál. Holnap visszamegyek a rendőrkapitányságra, és megkérem a járőröző zsarukat, alaposabb munkát végezzenek arrafelé.

– Melyik parkba követted Eddie-t? – Ismered azt a régi hidat, amit nemrégiben helyreállítottak a külvárosban, igaz? Amelyik a 155. utca mellett van. – Azt akarod mondani, hogy felmentél egészen a Washington Heigths negyedig? – A hídról nézve úgy tűnik, rendben van a környék. Csakhogy odalent nem takarítottak. Gondolom, a politikusok mossák kezüket, és csak odafent a hídon csináltak fotókat, miközben odalent a völgy olyan, akár egy roncstelep. Tudtad, hogy a viadukt alatt egy egész kis várost húztak fel maguknak a csövesek? – Peyton, azonnal abba kell hagynod ezt az őrültséget! Tudom, hogy segíteni akarsz, de az a hely veszélyes. – De odakinn még világos volt és a táborba nem merészkedtem be. – Peyton…! – Komolyan veszem a figyelmeztetésedet. Minden jóra fordul. Holnap beugrom arra a rendőrőrse, amelyik a legközelebb van a parkhoz. Remélhetőleg odafent a zsaruk tudják mi a dolguk: védeniük és szolgálniuk kell a város minden polgárát – kivétel nélkül. – Ígérd meg nekem, hogy ezt az őrültséget nem csinálod soha többé! Elmosolyodott és odahajolt hozzám, majd a kezét a nyakam köré kulcsolta. Finoman megcirógatta a tarkómat és azt felelte: – Megígérem.

15. fejezet

Reese Az irodában egészen más hangulat uralkodott, amikor Chase nem volt bent. Nem tétlenkedtem, annyi bizonyos, egy egész hónapra való munkám akadt. Ám lelombozott, hogy egész nap semmi esélyem sem volt, hogy láthassam a Dögös Fejest. Szexi főnököm csak két napra ment el, de már az első nap őrülten hiányzott. Nyakig merültem a prezentációink előkészítésében, amelyeket egy már véglegesen kiválogatott fókuszcsoport számára kellett kidolgoznom – a társadalom különböző rétegeiből összeválogatott nőket akartunk megkérdezni arról, hogy mi a véleményük néhány reklámszövegünkről, illetve pár termékünk mintadarabjáról. Egyszer csak megcsörrent a telefonom – csütörtökön este. Amikor a kijelzőn megpillantottam Chase nevét, nyomban fülig szaladt a szám. Chase: Hiányzom? Úgy bizony, de jobbnak láttam, ha nem bátorítom. Reese: Nem is vettem észre, hogy elmentél.

Chase: Ez kedves tőled! Reese: Annak szántam. Chase: A megállapodásunkon gondolkodom. Reese: Mégis miféle megállapodásról beszélsz? Nem emlékszem, hogy bármibe is beleegyeztem volna. Chase: Pontosan így van. Épp ezért kell leülnünk és megbeszélnünk a határidőket. Ez a pasi a hernyókat egy csapásra pillangókká változtatta, amelyek most gyönyörű szárnyacskáikkal ott verdestek a gyomromban. Hátradőltem a székemen és a szoba belseje felé fordultam vele, így a széktámlám szembe került az irodám nyitott ajtajával. Késő volt már, és alig néhány ember lézengett az emeleten, de nekem egy kis meghitt magányra volt szükségem, miközben mosolyogva begépeltem a választ. Reese: Határidőket? beszélünk?

Üzleti

szerződésről

Kibújtam a jobb cipőmből, amely ott fityegett a lábujjamon, miközben a mobilomon a három kis ugráló pontot figyeltem: vagyis a várakoztató jeleket, amelyek akkor jelennek meg, amikor a másik fél éppen a választ gépeli be. Közben egyre feszültebb lettem, valósággal be

voltam sózva. Chase: Szóval szóba sem jöhet, hogy eltölts pár kellemes órát az ágyamban, mivel a főnököd vagyok? Reese: Jól látod. Chase: Akkor most hanyagoljuk a hálószobámat. De valahol mindenképpen beszélni akarok veled. Reese: Folyton beléd botlom az irodában. Chase: Többet akarok. A szívem nagyot dobbant. Én is többre vágyom. Reese: Többet? Mégis mit? Chase:

Úgy

vélem,

ahhoz,

hogy

ezt

megtárgyaljuk, le kell ülnünk szemtől szemben egymással. Reese: Mint egy randin? Chase: Ne úgy gondolj erre, mint egy randira! Inkább úgy, mint egy üzleti találkozóra, amikor is a felek megbeszélik a határidőket, ami lehetővé teszi, hogy a szerződésben foglaltak maradéktalanul teljesüljenek a jövőben.

Reese: És mely dolgoknak maradéktalanul teljesülniük…?

kellene

Csaknem kiestem a székemből, amikor a hátam mögött meghallottam Chase hangját. – Hogy az ágyamban landolsz, természetesen. Megfordultam a székemmel. – Azt hittem, hogy csak holnap jössz be. – Hamarabb visszajöttem. Van pár halasztást nem tűrő ügyem. – Mióta állsz ott? – Nem túl rég. – Az ablakra mutatott. – De láttam a tükörképedet az üvegen és jólesett néznem az arcodat, miközben a válaszokat gépelted. – Kukkoló! – Vagyok olyan alávaló, hogy kukkoljalak. Ez ajánlat akar lenni? Chase már legalább két vagy három napja nem borotválkozott. Eltűnődtem, milyen érzés lenne, ha a borostáját az arcomhoz dörzsölné… és a combom belső oldalához. A nyakkendőjét meglazította, a zakóját átvetette a karján, az inge ujját pedig feltűrte, szabadon hagyva izmos alkarját. Gyengéim voltak az ilyen pompás alkarok. Amikor végre le tudtam venni a szemem kidolgozott izmairól, láttam, mennyire élvezi, hogy zavarba hozott. – Mit kérdeztél? – végül csak sikerült kinyögnöm pár szót. Gonosz kis mosollyal az ajka körül tette fel a kérdést:

– Mi a helyzet a vacsorával? Ettél már? Felkaptam a fehérjeszeletemet az íróasztalról, amelyet még nem volt időm elrágcsálni. – Még nem. Fejével a folyósó felé biccentett. – Gyere, hadd vegyek neked valami harapnivalót vacsorára! Mégsem hagyhatom, hogy az alkalmazottaim napi tizenkét órát dolgozzanak és ráadásul még éhezzenek is. Amikor nem egyeztem bele azonnal, felsóhajtott. – Ez nem randevú. Csak bekapunk valamit együtt. Az üzlettársak is folyton ezt teszik. Kivettem a táskámat a fiókból és alvó módra állítottam a laptopomat. – Rendben. De hangsúlyozom, hogy ez nem randi. – Természetesen nem. – Akkor rendben. Hunyorított. – Tárgyalunk és alkut kötünk. *** Úgy döntöttem, nagyon komolyan veszem ezt az alku-, illetve tárgyalási dolgot, ezért bár még oda sem értünk a lifthez, máris makacskodni kezdtem. – Voltál már a Gothamben a Union Square-en? – kérdezte Chase. – Az egy randizós hely, túlságosan romantikus. Mit

szólnál a Legendshez Midtownban? – Muszáj egy lepukkant kocsmába mennünk, csak hogy a randinak még a gyanúja se férjen hozzánk? Menjünk az Elm Caféba pár háztömbbel lejjebb! – Zsarnok – dörmögtem az orrom alatt. Mivel a munkaidő már rég lejárt, a szolgálati liften mentünk le a hátsó bejáratig, ahonnan a 73. utcára jutottunk ki az épületből. Az Elm Café csak két háztömbnyire volt onnan. Természetesen épp amikor a Vasló edzőterem mellett haladtunk el, megpillantottam Bryantet, amint a sportklub bejárata felé igyekszik. Ez az én formám! Rám nézett, majd a mellettem álló férfira, és megállt. – Reese! Helló! Te is a Vaspaciba igyekszel? Hirtelen szörnyen kellemetlenül éreztem magam. Talán a bűntudat volt az oka, amiért úgy hozott össze a sors a legutóbbi exemmel, hogy az aktuális… nos, nem is tudom, valamim ott állt mellettem. – Hm… nem. Épp csak elindultunk, hogy bedobjunk pár falatot. Emlékszel Chase-re? Bryant kinyújtotta a kezét. – Az unokatestvéred, igaz? – Másod-unokatestvér – javította ki Chase, miközben megrázta Bryant kezét. – Házasság révén. Nem vagyunk vérrokonok. Természetesen Bryant nem gyanította, mire való ez a sok magyarázkodás. Én viszont annál inkább. – Igen – helyeseltem és közben ördögi pillantást

vetettem Chase-re. – Másod-unokatestvér, személyesen. Úgy tűnt, mintha Bryant mondani akarna valamit, de végül meggondolta magát. – Nos… én bemegyek a klubba. Gondolom, ezzel végeztünk is, igaz? – Igen. Vigyázz magadra, Bryant! Meglepett, hogy miközben folytattuk utunkat az étterem felé, Chase nem firtatta, mi az oka ennek a különös szóváltásnak Bryant és köztem, és arra sem kérdezett rá, változott-e a kapcsolatom vele. Viszonylag csendesen tette meg a két háztömbnyi távolságot. Amikor odaértünk az Elm Caféba, kétszemélyes asztalt kért, majd még hozzátette: – Valami csendesre és romantikusra gondoltunk, ha lehetséges. A vendéglős egy sarokban álló asztalhoz vezetett minket. Chase kihúzta nekem a széket. – Ez az asztal elég romantikus a számodra? – kérdeztem gúnyosan. Leült. – Hadd áruljam el neked, hogy én csupán azon fáradozom, hogy idevarázsoljam neked az életedből hiányzó romantikát. Inkább lenyeltem csípős visszavágásomat, mert jobban ismertem Chase-t, mint hogy kihívjam magam ellen az éles nyelvét. Ha valóban plátói kapcsolatot akartam fenntartani vele, tanácsos volt befejeznem a róla való álmodozást. Nekem is megvoltak a magam elképzelései

azzal kapcsolatban, hogyan szerettem volna, ha ez a pasi a kedvemre tesz. Ha viszont ezeket a lehetőségeket az ő szájából kellett végighallgatnom – nos, akkor latba kellett vetnem minden akaraterőmet. Szerencsére a pincérnő éppen ekkor perdült az asztalunkhoz, hogy felvegye a rendelést. – Nekem egy Jack Daniel’s-es kóla lesz, neki pedig egy mentalikőrös Martini. Átható pillantást vetettem rá, és azt mondtam a pincérnőnek: – A hölgy csak egy pohár vizet kér. Köszönjük! Miután a pincérnő elment, Chase rám vigyorgott. – Mi az? A Martini a karácsonyi partin megtette a hatását. Nem hibáztathatsz, amiért bepróbálkoztam. – Az első számú szabály az, hogy amikor kettesben vagyunk, józan maradok. – Nem bízol bennem? Csak benned bízom. – Nagyon el vagy telve magadtól. Miután a pincérnő kihozta az italunkat, Chase minden teketória nélkül elmondta, mit forgatott a fejében az utóbbi pár napban. – Szóval lesöpörted az asztalról, hogy velem aludj, de mit szólnál ahhoz, ha alkalmanként együtt étkeznénk? – Úgy érted, mintha randiznánk? – Nem. A randikat is letörölted az asztalról. – És ugyan mi a különbség a közös étkezés és a randizás között?

– A közös evészet után nem jössz haza velem. Elnevettem magam. – Most igazából hencegni akarsz. Be akarod adni nekem, hogy minden randipartnered végül fejest ugrott az ágyadba? Chase olyan pillantást vetett rám, amelyet nem kellett szavakkal kísérnie. Naná, hogy ezt tették! Az összes bige. Mégis mi a csudát gondoltam? – Istenem, hogy lehetsz ekkora seggfej! – Körbeforgattam a szemem a rosszallásom jeléül. – Vegyem ezt igennek arra, hogy hetente kétszer együtt kajálunk? – Az összes alkalmazottaddal eljársz burkolni? – Számít ez? – Persze. Nagyon is. – Nos, néhanapján együtt vacsorázom Sammel. Hátradőltem a székemen és összefontam a karomat a mellkasomon. – De nem hetente kétszer. – Nem, nem olyan gyakran. – Nos, akkor nem hiszem, hogy ez illendő lenne. Tartsuk magunkat ahhoz, ahogyan a többi alkalmazottal bánsz. Chase rám sandított, majd sunyin rám vigyorgott és felmutatta a középső ujját. Előkotorta a telefonját és telefonált valakinek. Minden szót hallottam, amit mondott. – Sam, hajlandó lennél hetente kétszer velem

vacsorázni? … Számít az, hogy miért? … Akkor rendben. Azt akarom, hogy te irányíts pár programot a reklámkampányunkban. Tetszenek nekem a meglátásaid… – Felsóhajtott. – Igen, az jó lesz. De még ha nálad is eszünk, akkor is étteremből fogom hozatni a kaját. Csaknem megfulladtam a múltkor, amikor belém akartad diktálni azt a csontszárazra sütött csirkét. Nem hallottam minden szót, de azt igen, hogy Sam felemeli a hangját és cifra dolgokat vág Chase fejéhez a telefonban. Amikor levegőt vett, Chase kihasználta az alkalmat, hogy befejezze a beszélgetést. – Amit csak akarsz. ’Ccakát, Sam! – Úgy tűnt, nagyon meg volt elégedve magával, amikor letette a telefont. – Látod? Más alkalmazottammal is együtt vacsorázom hetente kétszer. Olyan hangulatban voltam, hogy még tovább szorongattam a mogyoróit. – Csakhogy ez nem ugyanaz. Sammel nem az irodában barátkoztatok össze. Már jóval azelőtt a barátod volt, hogy dolgozni kezdett nálad. – Azóta ismerjük egymást, hogy összevéreztél a gimiben. – Szerintem te kissé zakkant vagy. – Kezdek egyetérteni veled. – Belekortyolt a whiskey-s kólájába. Chase mobilja megcsörrent, majd egy nő fotója jelent meg a kijelzőjén. Láttam a fényképet és Chase is tudta, hogy láttam. – Nyugodtan vedd csak fel! – javasoltam neki. – Nem

zavar. Rácsapott a telefonra és nem fogadta a hívást. Majd a tekintetét a szemembe fúrta. – Most pedig térjünk át a megállapodásunk második pontjára. – Több is van? Talán nem ártana valami erősebbet innom, mint csupán vizet. Chase odanyújtotta nekem a bélelt kólát. Átvettem tőle a poharat és belekortyoltam az italba. – Kitaláltam a Beckerrel folytatott beszélgetésedből, hogy immár nem vagytok egy pár. – Sosem voltunk azok, a szó igazi értelmében. De igen, helyes a meglátásod. Bryanttel nem randizunk többé. – Úgy tűnt, nehezen viseli. Említetted neki, amikor összetörted a szívét, hogy odavagy az unokatestvérfőnöködért? – Hova akarsz kilyukadni ezzel az önimádós dumával? Van valami célod vele? – Hogyne. A mai tárgyalásunk alkalmával az lett volna az egyik legfontosabb dolog, amit meg akartam beszélni veled, hogy szakíts Bryanttel. Felkapta előlem a Jackes kóláját, én visszacsentem a kezéből. Ajkamhoz emeltem a poharat és azt mondtam:

viszont

– És végre helyesen említi a nevét. Chase természetesen rám se hederített. – Ezek szerint megállapodtunk? Amíg fel nem mondasz, vagy ki nem rúglak – vagy amíg ki nem készülsz, ami

hamarabb be fog következni, mint az előző kettő –, nem randizhatsz más férfiakkal. – És nem randizhatok veled sem. Ezek szerint a randik kizárva és nekem nem marad más, mint az önmegtartóztatás. – Biztos vagyok benne, hogy van vibrátorod. Ha nincs, veszek neked egyet. – Besétálsz a boltba és veszel nekem egy vibrátort? – kérdeztem hitetlenkedve. Chase hirtelen kikapta az eddig közösen birtokolt italt a kezemből és egy szuszra felhajtotta a maradékot. Reszelős volt a hangja amikor megszólalt. – Féltékeny vagyok arra az átkozott vibrátorra. A hangjából kicsendülő feszültség felbátorított. És önbizalmat is merítettem belőle ahhoz, hogy olyan dolgokat osszak meg vele, amelyeket egyébként – normális esetben – nem tettem volna. – Felesleges féltékenykedned. – Közelebb hajoltam hozzá. – A vibrátorommal már lefolytattunk egy heves édeshármast veled. Minden pénzt megért, milyen képet vágott Chase a szavaim hallatán; láttam, amint leesik az álla. A pincérnő pár asztallal arrébb szolgált ki, Chase pedig felemelte a kezét, hogy magára vonja a figyelmét. Amikor a pincérnő odaért az asztalunkhoz, Chase így szólt: – Kaphatnánk két Jackes kólát és két borsmentalikőrös Martinit?

Két órát töltöttünk még az étteremben nevetgélve és az italainkon osztozva. Közben lefektettünk néhány alapszabályt. Kétszer egy héten együtt étkezünk valahol az irodán kívül, de semmiképpen sem egy túláradóan romantikus helyen. Nekem köszönhetően az elkövetkező hónapokban gyakran együtt fog vacsizni Sammel. Egyikünk sem randizik senki mással, és szó sem lehet smacizásról és flörtölésről. Ha a megbízásom lejár a Parker Műveknél, csapunk egy igazi randit és meglátjuk, meddig jutottunk. Ugyanakkor az irodában nem beszélhetünk az irodán kívüli találkáinkról és Chase semmilyen tekintetben nem kivételezhet velem. Ez a legutolsó kitétel tetszett csak igazán nekem. Ugyanis az volt a legfőbb oka annak, hogy elfojtottam a Chase iránti vágyakozásomat, hogy azt akartam, az irodában minden a legnagyobb rendben menjen. Semmiképpen sem szerettem volna, hogy bárki is megneszelje, mi van kettőnk között. Miután lefektettük az alapokat, mindössze két órámba került, hogy az alkoholfogyasztással kapcsolatos tilalmamat áthágjam. Döcögősen indult a dolog, de kifejezetten jó hangulatba kerültem (és becsíptem) akkorra, amikor távozni készültünk az étteremből. – Szóval akkor most mi lesz? – kérdeztem. – Hogyan fejezzük be a közös esténket? – Fogalmam sincs, csessze meg! Pedig mindent elkövettem annak érdekében, hogy ez az estém is úgy végződjön, ahogyan a randijaim szoktak. – Chase kezét a

derekamra téve kivezetett az étteremből. Amint kiértünk az utcára, lejjebb csúsztatta a pracliját. – Hm… a kezed a fenekemre tévedt. Kajánul megcsillant a szeme. – Valóban? Minden bizonnyal önálló akarata van a popsidnak. Nem vette le a kezét a domborulatomról még akkor sem, amikor leintett egy taxit. Amikor az autó megállt előttünk a járdaszegélynél, Chase közölte velem, hogy mindketten ezzel a járgánnyal fogunk hazamenni. – Nos, előbb téged rakunk ki, hogy tudjam, biztonságban hazaértél. – Egyedül is haza tudok menni. – Minden kérésed előtt meghajoltam, de arról nem vagyok hajlandó tárgyalni veled, hogy egyedül kószálj az éjszakában. Velem jössz! Tetszett nekem a lovagiassága; nem őbenne, saját magamban nem bíztam. Chase kitárta előttem a taxi ajtaját és várta, hogy beszálljak. – Rendben. De cserében meg kell ígérned valamit. – És mi lenne az? – Még ha könyörögnék neked, akkor se gyere be a lakásomba!

16. fejezet

Reese Péntek délután néhányan a marketingrészlegről ebédet rendeltünk, és kiültünk a büfébe enni, közben pedig arról csevegtünk, melyikünk mit tervez a hétvégére. – Gondoljátok, hogy ezen a hétvégén is dolgoznunk kell? – kérdezte Lindsey. – Nem hinném. Josh házasság előtti tanfolyamon vesz részt a hétvégén a menyasszonyával. A jegyese szervezte meg neki ezt a programot. A nagyfőnök pedig szerintem szexpartit csap szombaton este. – Forrórandit? – Szombaton lesz a Városi Adománygyűjtő Gála. Egy sereg gazdag ember nagyszabású partit ad, hogy milliókat gyűjtsön a hajléktalanoknak ételre. Ebben az évben egy rongyrázós luxusszállodában tartják a díszünnepséget, és Chase is a meghívottak között van. Hallottam, amikor a titkárnője egy furcsa nevű lakosztályt foglalt le a számára. Az utóbbi két esztendőben a mi főnökünk a hirdetési kampányunkban szereplő modellekkel jelent meg a gálán. Módfelett kemény és zord tud lenni az élet, ha valaki gazdag és szép. Természetesen Chase épp a kritikus pillanatban jött be

a büfébe. Félrenéztem, de éreztem, hogy engem bámul, miközben odasétált az automatához. Sok időt és energiát feccölt bele, hogy rábólintsak, nem randizom másokkal – az imént pedig azt hallottam, hogy ő máris kész megszegni a saját maga által felállított szabályokat. És – szó, mi szó – a féltékenység is marcangolni kezdte a szívemet. – Hé, főnök! – kiáltott oda neki Lindsey. – Nem gályázunk ezen a hétvégén, igaz? – Ezen a hétvégén nem. Akadt pár elintéznivalóm. – Pedig már dörzsöltem a kezem örömömben, hogy így lesz. Nekem ez a program jobban feküdne, mivel a férjecském, Eddie el akar cipelni magával az anyjához látogatóba, Jersey Shore-ra. – És neked nem fűlik a fogad ahhoz, hogy találkozz az anyósoddal, igaz? – Az én drága anyósom körülugrálja a fiacskáját, becézgeti és dédelgeti, mintha királyfi lenne – és ilyenkor úgy érzem, nem vagyok elég jó feleség Eddie számára. Kaján vigyor ült ki Chase arcára. – Te is elkényeztethetnéd Eddie-t és akkor nem nyomasztana ez az érzés. – Elment az eszed? Tizenöt évnyi kemény munkámba került, hogy ennek a jóembernek leszállítsam az elvárásait. Ugyan miért rontanám el ezt most? Chase még mindig vigyorgott. – És mi a helyzet veled, Reese? Mik a terveid a hétvégére? Jules az elmúlt hónapban egyfolytában szekált, hogy

nézzünk meg pár új klubot. Nekem azonban semmi kedvem nem volt hozzá. Eddig a szent pillanatig. – Csajos este lesz szombaton. A barátnőmmel, Julesszal megnézzük a Harper’s klubot a belvárosban. Észrevettem, hogy megfeszült az állkapcsa, de fesztelenül válaszolt. – Izgalmasan hangzik. – És mi a helyzet veled? Forró hétvégét tartasz? Éppenséggel nem volt illendő ilyen kérdést feltenni a főnöknek, ám Chase nem volt afféle szokványos góré. Folyamatosan tartotta a kapcsolatot az alkalmazottaival, és tudta, hogyan élnek, mik a gondjaik. Így az én kotnyeles kérdésem sem tűnt fel senkinek. – Csak egy adománygyűjtő alap rendezvényére megyek. Szívesebben írnék egy csekket, de valahogy minden évben sikerül megdumálniuk, hogy személyesen tegyem tiszteletemet a bulijukon. Elmosolyodtam. Ez csak egy kamu, erőltetett somolygás volt, de mivel a kollégáim még nem ismertek jól, nem tűnt fel nekik. Kivéve Chase-t. – Nos, érezd jól magadat a randidon – tettem még hozzá, aztán felszúrtam egy kis darab csirkehúst a villámra a cézársalátámból és belapátoltam a számba. Ez után a beszélgetés után kerültem Chase-t a délután folyamán. Egyszer lejött a hallba és felbukkant az irodám közelében, mire szélsebesen beugrottam Joshhoz, hogy ne találjon egyedül. A józanabbik felem tisztában volt azzal, hogy ostobaságot művelek. Chase másnap esti programja

nem igazi randi volt, és én olyasmit képzeltem be magamnak, aminek semmilyen valós alapja nem volt. Pontosan ez volt az oka annak, hogy úgy kerültem az irodai románcokat, mint ördög a tömjénfüstöt. A munkának a munkáról kell szólnia, nem pedig arról, hogy a magánügyeimet belekeverem olyan ügyekbe, ahová nem valók. Így amikor Chase délután hat órakor megállt az irodám ajtajában, elhatároztam, hogy a beszélgetésünket szigorúan a hivatalos stílusban tartom. – Elmegyünk vacsorázni vasárnap este? – Nem hinném. Megnézünk pár klubot szombaton a barátnőmmel, te pedig – a kezemmel olyasféleképpen intettem, aminek az volt az értelme: „akármi” – randira mész szombaton. Biztos vagyok benne, hogy mindkettőnkre ráfér egy kis pihenés vasárnap. Úgy tűnt, nem érti, miért vagyok ilyen elutasító vele. – Minden rendben, Reese? – A legnagyobb mértékben. Miért ne lenne? – Nem tudom, de mintha zavarna valami. – Szó sincs róla – vágtam rá gyorsan és kurtán. Talán túlságosan is gyorsan. Chase összeszorított szájjal vizsgálgatott, hátha elárulok még valami többet is, de nem tettem meg neki ezt a szívességet. – Valami azt súgja nekem, hogy a szombat este miatt vagy kiakadva. De úgy gondoltam, hogy nem lennél hajlandó eljönni velem egy olyan helyre, ahol hosszú estélyi ruhát kell viselned – még akkor sem, ha úgy

tekintenénk ezt, mint a mi egyik étkezéssel egybekötött kiruccanásunkat, amely természetesen nem randi. Félrebillentettem a fejem. – Szerintem jobban jársz egy igazi randipartnerrel. Megint összehúzta a szemöldökét, de a következő pillanatban önelégült mosoly jelent meg az arcán. – Samet nem nevezném igazi randipartnernek. – Samet? – Őt viszem magammal. Miért, mit gondoltál, kivel megyek a gálára? – Közelebb jött hozzám. – Nem tudom. – Azt hitted, hogy randizni fogok? Azután, amiben a múltkor este megállapodtunk? – Valaki említette, hogy általában egy modellel mész és aztán a szállodában töltitek a hétvégét. – Samet viszem magammal. Kísérőnek, és hogy kapcsolatokat szerezzen a cégnek. Lefoglaltam neki és a férjének egy lakosztályt, hogy a gála után ott maradhassanak a szállodában a hétvégére. – Ó! Megint közelebb jött egy kicsivel. – Te féltékeny vagy. – Dehogy vagyok. – Ostobaság. – Akármi. Nem számít. – Nekem nagyon is számít. – Ugyan miért? – Mert ha féltékeny vagy, az azt jelenti, hogy pont úgy

elepedsz értem, ahogyan én érted. Közben pedig hagyod, hogy odakinn ténferegjek a nagyvilágban, még csak nem is sejtve, mi van igazából a fejedben. És a szívedben. Egészen közel jött hozzám, miközben én még mindig a székemen ültem. Mindkét kezét a székem karfájára tette és lehajolt hozzám, hogy az arca egy szintre került az enyémmel. – Örülök, hogy kölcsönösek az érzelmeink. Körbeforgattam a szemem, jelezvén a nemtetszésemet. – Akármi. – Vasárnap este eljössz velem vacsizni? – Ebédelni. – Vacsorázni. – Ebédelni. Az kevésbé randis. Még mindig a szemembe nézett és próbált nagyon komolynak látszani, de a szája sarkában mosoly bujkált. – Remek. Akkor viszont valami egetverően romantikus helyre foglak elcipelni. *** Ami azt illeti, sosem voltam oda a klubokért, de a szombat estére készülvén igyekeztem mindent bedobni. Julesszal nem tudtam sok időt együtt tölteni – bár hiányzott a társasága –, és most, hogy adódott rá alkalom, úgy istenigazából el akartam engedni magam. Az állásváltoztatás miatt – és mert egyre többet gondoltam Chase-re, már-már a függőség szintjén –, szükségem volt

arra, hogy ismét fiatalnak és szabadnak érezhessem magam. Már kora este elkezdtük járni a klubokat és táncoltunk egy kicsit, még mielőtt a bárokban olyan nagy lett volna a zsúfoltság, hogy tánc helyett inkább csak arról volt szó, hogy izzadt emberek dörzsölték össze a testüket a táncparketten. Mire odaértünk a Harper’shez, már sajnáltam, hogy magas sarkú cipőben jöttem. Amikor megpillantottam a bejárat előtt kígyózó sort – csaknem egy háztömbnyi hosszú volt –, úgy döntöttem, hogy jobb lesz nekünk abban a csaknem üresen kongó kis ír kocsmában, amely mellett épp az imént mentünk el és amely nem is nézett ki rosszul. – Nézd azt a sort! – sóhajtottam fel. Jules elvigyorodott, megfogta a kezem és maga után húzott a bejárat felé. – Miféle sorról hadoválsz itt össze? Egy jól megtermett férfi, amolyan Herkules-termetű fazon derékon kapta Julest és felemelte a levegőbe. – Csakhogy idetoltad azt a gyönyörű pofikádat! – Hogyan állhatnék ellen a potyaitaloknak, meg hogy nem kell sorba állnom? – És én még azt hittem, miattam jöttél! – Lehet, hogy egy kis részed neked is volt benne. – Jules megbökte a kolosszus mellkasát kicsinyke vállával. – Mikor végzel itt? A pasi rápillantott a telefonjára. – Körülbelül egy óra múlva.

Jules nem felejtette el, hogy ott állok mellette. – Ő Reese. Reese, ő pedig az öcsikém legjobb barátja, Christian. – Örvendek, Reese. – A férfi odabólintott nekem, majd a figyelmét ismét Julesnak szentelte. – Mi lenne, ha hanyagolnád már, hogy folyton az öcsikéd legjobb haverjaként mutatsz be mindenkinek? – De hiszen az vagy! – Bevetettem mindent a múlt hónapban, hogy másként tekints rám. – Lehajolt Juleshoz. – Ha nem vetted volna észre. Jules elhessintette magától a nagydarab fazont. Legalább már tudtam, mi volt az oka annak, hogy ma este a Harper’sben kötöttünk ki, és ennek semmi köze sem volt ahhoz, hogy soron kívül be tudtunk jutni ebbe a klubba. – Tudsz nekünk keríteni egy üres asztalt? Reese-nek fájnak a virgácsai, és ha nem tud leülni egy kicsit, nem maradunk addig, amíg itt végzel. – Megiszol velem egy italt, ha lejár a melóm? – De csak ha megdobsz eggyel. Christian felnevetett és megcsóválta a fejét. Elővette a szolgálati adóvevőjét és odaszólt valakinek. Azt mondta, hogy VIP-vendégei vannak, akik különleges bánásmódot igényelnek. Egy perccel később kijött egy nő, aki legalább száznyolcvan centi magas volt – még a tekintélyes magasságú cipősarkait leszámítva is. Kedvesen üdvözölt minket. – Jézus! – nyögött fel halkan Jules.

Christian elmosolyodott. – Kiki, hadd mutassam be neked Julest és Reese-t. Kerítenél nekik egy asztalt a másodikon? És hozass nekik valamit inni, persze az én számlámra. – Rendben, szívem. A szobortestű hosztesz felvezetett bennünket a második emeletre, és megnyitott a számunkra egy asztalt a kötéllel elkerített zónából, amelyről le lehetett látni az alattunk lévő zsúfolt táncparkettre. – Mit küldhetek a hölgyeknek? Julesszal extra mocskos Martinit rendeltünk – vodkával béleltet –, aztán megilletődötten körülnéztünk. A klub nagy volt, a bársony ülőalkalmatosságoktól a fekete gránitkorlátokig nagyon puccos, és a legutóbbi divat szerint készült. – Úgy érzem magam, akár egy híresség – mondtam. – Akkor most az öcséd haverjával fogsz szexelni? Mit szól ehhez Kenny? – Nem akarok szexelni Christiannal. Még. És Kenny nem sejt semmit. – Mit fog szólni hozzá, ha megtudja? – Felnőttek vagyunk és Kenny nem szabhatja meg nekem, kivel mehetek szórakozni. Elvigyorodtam. – Akkor majd leüvölti a fejedet. Jules is vigyorgott. – Az már biztos. – Mondd el nekem, mit történt köztetek Christiannal!

– Kenny és Christian gyerekkoruk óta ismerik egymást. Amikor tizenhárom éves voltam, Christian pedig tizenegy, nos, ő már akkor nagydarabnak számított, persze még nem volt olyan magas, mint most. Az egyik délután véletlenül épp akkor nyitottam be a szobába, amikor átöltözött, és amit a lába között láttam, méretes volt. Úgy értem, hatalmas valami lógott ott neki. – És? A pincér kihozta az italunkat. – És mi? – Hogyan folytatódik a történet? Megvonta a vállát. – Sehogy. Ennyi a történet. – Azt akarod mondani, hogy tizenöt éve epekedsz érte, vagyis amióta megpillantottad a farkát? Csintalan kaján vigyorral az arcán kortyolt bele az italába. – Pontosan. A főiskola után Kaliforniában volt pár évig, aztán visszajött rendőrségnél. – Zsaru?

és

elhelyezkedett

a

New

York-i

– Az. Néhány héttel ezelőtt összefutottam vele az utcán, aztán pedig sms-eket küldözgettünk egymásnak. Eszméletlenül jól néz ki az egyenruhájában – tudod, ing meg pantalló. Elepedek érte, hogy megbilincseljen és rabló-pandúrt játsszunk. – Jó neked. Úgy látom, nagyon bejössz neki. Nem tudta levenni rólad a szemét, még akkor sem, amikor az a szexi

amazon csaj ott állt mellettünk. – És mi van veled? Hogy van az a fincsin szexi főnököd? Kivettem a műanyag koktélkeverő pálcát a Martinimból és a fogammal lehúztam róla egy olajbogyót. – Még ennél az olajbogyónál is fincsibb, pedig te tudod, mennyire szeretem a Martininak ezt a pikáns fűszerét. – Felsóhajtottam. – Csakhogy… ő a főnököm. – Teljesen egyetértek veled abban, hogy falat húztál az üzlet és az élvezet közé, hogy elválaszd őket egymástól. Ha nem ezen iparkodnál, az az állásodba kerülne. Valószínűleg én is ezt tenném. De a fenébe is… megfontolnám, nem tekinteném-e őt inkább mégis kivételnek. – Nos, ami azt illeti, őkelme megpróbált rávenni arra, hogy tegyek vele kivételt. Rádumált, hogy hetente kétszer együnk együtt. – Együtt esztek? Nem olyan ez, mint egy randi? – Nem. Kikötöttem, hogy nem lehet semmi köze a randihoz. – Hadd tisztázzam a helyzetet… hetente kétszer együtt eszel vele valahol, csakis vele? – Pontosan. Méghozzá olyan módon, hogy az ne tűnjön randinak. – Mi az ördögöt akar ez jelenteni? Nem mész fel hozzá a vacsora után? Ittam egy kortyot az italomból. – Ahogy mondod, szó szerint. Jules felnyerített.

– Hagytad magad rábeszélni? Hiszen csapdába csalt! – Miről fecsegsz itt nekem? – Randizol vele és még csak nem is tudsz róla! Komálom ezt a tagot! Nem is randiztam vele. Vagy mégis? Csak arról volt szó, hogy hetente kétszer együtt eszünk valahol, hogy jobban megismerjük egymást. Nem találkozgatunk más emberekkel. És egymásra gondolunk, amikor a zuhany alatt állva kényeztetjük magunkat. Ó, édes istenem! Jules az italát kortyolgatta és közben engem nézett; láthatóan jól szórakozott, amikor ugyanarra a következtetésre jutottam, mint ő, pontosan két másodperccel korábban. – Jó szagú ég! Tényleg ekkora idióta lennék? – Drágám, ismerlek, mint a tenyeremet. Nem azért emelted ezt a falat, hogy távol tartsd őt magadtól. Hanem azért, hogy élvezkedve nézd, amint lebontja, hogy megkaphasson. Sürgősen szükségem lett még egy italra. Vagy inkább kettőre. A következő másfél órában Julesszal kihasználtuk a potyaitalokban rejlő lehetőségeket. Itt egy Martiniért tizenöt dollárt kértek, és örültem, hogy nem nekünk kellett fizetni a számlát. Valamikor éjfél után elérkeztünk az ittasság kacagó szakaszába. Félúton voltunk a normális és az összefolyó beszéd között, és szépen elidőztünk abban az állapotban, amit én csak gyónási fázisnak nevezek: ilyenkor minden kristálytisztának tűnik, és felszabadító

érzés, ha a gondjainkat megoszthatjuk valakivel. Jules jó svádájú kidobóembere még nem csatlakozott hozzánk, így több pasi is felajánlotta, hogy italt fizet nekünk, vagy felkér táncolni. Két kinyalt fazon is – amolyan metroszexuális üzletemberfélék – megállt az asztalunknál. – Hozhatunk a hölgyeknek egy italt? – kérdezte az erősebb testalkatú és önhitten mosolygott. Gödröcskék voltak az arcán. A fenébe! Biztos voltam benne, hogy szinte sosem utasítják vissza. – Köszönjük, de az italainkat a ház fizeti ma este. És bele vagyok zúgva a főnökömbe. A pasi felvonta az egyik szemöldökét. – Szerencsés fickó. És mi lenne, ha csak táncolnánk egyet? Julesra néztem. – Én aztán nem – felelte Jules. – Már tizenöt éve várok valakire, nem emlékszel? Christian hamarosan végez. Udvariasan hárítottam. – Köszönjük, de ma este nem. Miután a pasik elhúztak, Jules megjegyezte: – A magas fickó nagyon szexi volt. Miért nem mentél el vele táncolni? – Mi értelme lenne? – A számhoz emeltem az italomat, hogy belekortyoljak, ám amikor előrehajtottam a fejem, észrevettem, hogy üres a poharam. – Táncolni vagy a férfiaknak általában? Mert a válaszom nagyon különbözne.

– Hogy vele táncoljak. Csak hasonlítgatni kezdeném. Jules arcán furcsa mosoly jelent meg. – Mondd meg nekem, mit eszel a főnöködön! – Okos, hetyke, erőteljes, kitartó, ugyanakkor gyengéd is. Van ennek értelme? – Azt hittem, hogy Christiant nézi, amikor láttam, hogy a fejem fölött bámul valamit. – Lennél szíves rám figyelni? – Figyelek. – Hátrébb lökte a flancos koktélos poharát a maradék itallal. – Szóval mit is mondtál az imént? Hogy csodálod a kitartását? Ez az, ami felizgat? Ezt ugyan nem mondtam ki, de beletrafált. – Esküszöm, ha odaszorítana az irodám ajtajához, nem lenne erőm ellenállni neki. Csak azért tartom magam távol tőle, mert a főnököm, mégis a fölényes arroganciája az, ami beindít. Jules úgy vigyorgott, akár a vadalma. – Mi ütött beléd? – Amikor nem válaszolt és csak tovább mosolygott, már tudtam. Tudtam. – Itt áll közvetlenül a hátam mögött, igaz? Egy kéz érintette meg meztelen vállamat. Behunytam a barátnőmnek: – Megöllek!

szememet és odasúgtam a

legjobb

Jules oldalazva kibújt a boxból, ahol ültünk, és puszit nyomot az arcomra. – Megnézem, hogy az én behemót emberem végzett-e már. Egy perc, és itt vagyok. – Az ujjait mozgatva kedvesen

búcsút intett. – Hahó, nagyfőnök! – Aztán már el is tűnt. Chase-ben még annyi illendőség sem volt, hogy legalább némi szerénységet tanúsítson. Becsusszant a mellettem lévő helyre ahelyett, hogy szembeült volna velem, ahogy Jules korábban. A legszívesebben pofon vágtam volna, hogy a beképzelt, önhitt arcáról letöröljem a mosolyt. A csábos, tökéletes metszésű, „istenem-most-még-inkább-megakarlak-csókolni-hogy-részeg-vagyok” arcát. – Mi az ördögöt keresel itt, Chase? – Valóra váltom az álmaidat, mi mást? Most először fordultam szembe vele, ami talán hiba volt. Józanságomban is túl nagy kísértést jelentett a számomra, az alkohol pedig csak fokozta a vágyaimat. Ezen az estén szmokingot viselt. Vagy hogy részletezzem is, ropogósra vasalt fehér ing volt rajta, amelynek a gallérját kigombolta, a csokornyakkendője pedig kioldva lógott a nyakában. Az inge ujját feltűrte, szabadon hagyva napbarnított, izmos alkarját. Remekbe szabott alkarja volt, meg kell hagyni. Vevő voltam az ilyen pofás alkarokra. Vagy ezt korábban már említettem? Még ha így lenne is, indokolt, hogy megismételjem. De ami teljesen bepörgetett, meglepő módon a haja volt. Chase fürtjei általában rakoncátlanul összevissza álltak, erre az estére azonban látványosan oldalra fésülte és hátrasimította őket. Ezzel a frizurával és a hibátlan, napbarnított bőrével, frissen borotvált arcával, no meg a szép metszésű, férfias állával úgy nézett ki, mintha „A nagy Gatsby” című filmből lépett volna ki. Totál lesöpört a

lábamról. – Most… annyira másképp nézel ki. – Másképp, de csapnivalóan, vagy másképp, de jól? Nem tudtam hazudni neki. Túlságosan

sok

igazságszérumot hörpintettem fel az este. – Úgy nézel ki, mint egy filmsztár a régi idők mozijából, vagyis jóképű vagy klasszikus stílusban. Nekem bejön ez a típus. – Reggel első dolgom lesz, hogy beszerzek még egy kis hajzselét. Bár nem akartam, mégis elmosolyodtam. Chase végighúzta a hüvelykujját az arcomon, majd a szám sarkát cirógatta. – Lehet valami a megjelenésemben, ha mosolyt csalt az arcodra – jegyezte meg. – Mi a csudát keresel itt? – Tegnap említetted, hogy ma idejössz. Tényleg mondtam… – Nem a jótékonysági esten kellene lenned? – Annak már hamarosan vége. Amellett egész este csak rád gondoltam. – A karját lazán a kanapé háttámláján nyugtatta, amelyen ültünk, és az ujjaival cirógatni kezdte a mezítelen vállamat. – Nem voltam biztos benne, hogy ide kell jönnöm ma este, de most már örülök, hogy így döntöttem. – Miért is? – Hallottam az imént, hogy bejön neked a szívós természetem. Hogyan is fogalmaztál? Épp a fölényes arroganciám az, ami beindít. Ha jól emlékszem, ezt

mondtad. Körbeforgattam a szemem. – Most jól jönne még egy ital. – Rendben, de akkor már háromszorozzuk meg a mennyiséget. Három borsmentás kóla jó lesz? Chase odaintette hozzánk a pincérnőt és mindhármunknak rendelt egy italt. Körülnézett a klubban, majd megkérdezte: – Gyakran csinálod ezt? Klubokba jársz a barátnőiddel? – Többé nem jövök ilyen helyre. Szeretek csörögni, de ez csak afféle húspiac. Ujjai abbahagyták a cirógatásomat. – Ezt művelted ma este? Beneveztél a húsvásárra? – Nem igazán. Csak jólesik kis időt töltenem a barátnőm társaságában. – Mert ha valami ínyencfalatra vágynál… Játékosan rácsaptam egyet a mellkasára és éreztem, milyen kemény a teste az ing alatt. Vésd jól az agyadba, te buggyant liba, hogy féken kell tartanod a kezedet, mégpedig a saját érdekedben. – Így szoktad felszedni a csajokat? Klubról klubra vándorolsz éjszakánként szexi szerelésben? – Általában nem. Az igazság az, hogy már évek óta nem jöttem le ilyen klubba. Hacsak nem számoljuk bele azt is, amikor hivatalból kellett részt vennem valami bulin. – Akkor hol szoktál nőkkel ismerkedni? – A legkülönbözőbb helyeken. – Ez izgalmasan hangzik. – Felvontam a szemöldökömet.

– Rendben. Akkor vegyünk egy példát… A legutóbbi barátnőmet egy repülőn ismertem meg, miközben Kanadából utaztam haza. – Bridget-re gondolsz? – Nem. – És hol találkoztál Bridgettel? – Egy partin. – Egy hivatalos partin? A pincérnő letette elénk az italainkat. Chase azonnal felhajtotta a sajátjának majdnem a felét. – Ennyire szomjas vagy? – Csak próbálom oldani a feszkót. – Szóval… Bridgetnél tartottunk. Miféle parti volt az? – Nem szeretek más nőkről fecsegni, amikor melletted ülök. – Rendben. Akkor miről szeretnél beszélgetni? – Miért ne kezdenénk azzal, hogy mi mindent szeretnék csinálni veled ma este? – Tekintete lassan végigsiklott az arcomon, elidőzött rajta, majd a rövid, testhez álló fekete ruhámat vette szemügyre, az alakomat gusztálgatva. Nyeltem egy nagyot. – Chase… Válaszképpen az ajkához emelte a kezemet gyengéden megcsókolta. – Sokat ittál ma este?

és

– Éppen eleget. – Szégyen és gyalázat. – Miért? – Mert én nem vagyok olyan pasi, aki kihasználja az

alkalmat. Nem élek vissza azzal, ha a borsmentalikőr tovább oldja egy nő bizonytalanságát. Most én éreztem úgy, hogy nekem is innom kell pár korty italt. Könnyelműnek éreztem magam, de ennek semmi köze nem volt az alkoholhoz. – Ezzel azt akarod mondani, hogy akármit mondok vagy teszek, ma nem vagy hajlandó együtt aludni velem? – Tökéletes a meglátásod – felelte, ám a tekintete egészen másról árulkodott. Ördögi mosoly jelent meg az arcomon. – Úgy hangzik ez, akár egy kihívás. Táncolj velem, kérlek!

17. fejezet

Reese Arra ébredtem, hogy valaki harapdálja a fülcimpámat. Mi a fene lehet ez? Emlékezz a múlt éjszakára! A múlt éjszakára! Ó, istenem! Megtettem? Pánikba estem és hirtelen ledermedtem az ágyamban fekve, miközben próbáltam visszaemlékezni, hogyan is végződött az elmúlt éjszaka. Még sosem éreztem akkora megkönnyebbülést, mint amikor egy pracli csapott az államra. – Jézus! – mordultam fel, majd amikor megfordultam, láttam, hogy Tallulah nyalogatja a fülemet és pofozza az arcomat. A fejemre húztam a takarót, hogy Randa Macsek támadásait kivédjem. A makacs kis jószágot azonban nem lehetett egykönnyen eltántorítani: rám ugrott és rátelepedett a mellkasomra. – Miau! – Az orrával kezdett bökdösni a takarón keresztül. Megpróbáltam felemelni a fejemet, de belém hasított a fájdalom. – Mi van? Mit akarsz? – Miau! – Sicc! – Még cérnavékony hangocskája is csaknem kikergetett a világból. Meg mertem volna esküdni, hogy

egy

kisdobos

püföli

nagy

garral

a

hangszerét

a

koponyámban. Nem volt jellegzetes ritmusa ezeknek az ütéseknek, csak egy kalapácsütést hallottam, amelyet mindig egy mély visszhang követett, majd a kisdob hangjai következtek, végül bevillant az említett kínzóeszközöknek a képe. Borzalom. – Pfúj! Mi a fenét ihattam össze tegnap este? Emlékeztem, hogy Chase megjelent a klubban, és én kirángattam a táncparkettre, hogy odadörzsölhessem a testemet az övéhez, próbára téve az akaraterejét. Ó, istenem! Játékot csináltam belőle – csakhogy végre lássam, Chase megadja magát. Aztán pár pohár förtelmes borsmentalikőr mellett nevetgéltünk, és nemsokára Christian és Jules is csatlakozott hozzánk. Julesék nagyon kedvesek voltak velünk, erre is emlékeztem. Ám innentől kedve már elhomályosultak a történtek. Annyit tudtam, hogy taxival mentünk haza. Emlékszem, hogy fáradt voltam. Nagyon fáradt. Be kellett hunynom a szememet és a fejemet is le kellett hajtanom, hogy pihenjek egy kicsit, míg áthajtunk a városon. Ó, a fejem! Olyan nehéz volt, és én olyan, de olyan álmos voltam! A fejem kellemesen megpihent. Chase ölében. Emlékszem, hogy felébresztett. És amikor felemeltem álmos kis fejemet, súroltam vele az ágyékát. A nadrágon

keresztül. Ó, istenem! Kőkemény volt. És én még megjegyzést is fűztem hozzá. Mondhatom, csodás! Chase segített kiszállnom a kocsiból, majd odaszólt a sofőrnek, hogy ne csapja le a taxiórát. Egy örökkévalóságig tartott, míg a lift lecammogott. Amikor beszálltunk, nekidőltem Chase mellkasának és mélyen beszívtam az illatát. Ó, istenem! Azt mondtam neki, hogy olyan jó illata van, hogy a legszívesebben felfalnám. Aztán javasoltam neki, hogy vegyen egy kunyhót az erdőben, és aprítsa fel a fahasábokat – de ing nélkül. Karját szorosan a derekam köré fonta, miközben a lakásom felé igyekeztünk. Ha visszagondolok, szükségem is lehetett rá, hogy menet közben támogasson. Odaértünk a lakásajtóm elé. Halványan emlékszem rá, hogy átkaroltam a nyakát és behívtam. Elmosolyodott, de megrázta a fejét. – Semmire sem vágyom jobban, mint hogy bejussak hozzád. És ezt most nem csak a lakásodra értem. – Aztán megcsókolta a fejem búbját. A fejem búbját. – De nem ilyen módon! Most aludj egy kicsit! – Kivette a kezemből a kulcsaimat, kinyitotta az ajtómon lévő összes zárat, és megvárta, amíg bemegyek. Az utolsó dolog, amire emlékszem, az volt, hogy a karját

a feje fölé téve nekitámaszkodott az ajtókeretnek és azt mondta: – A jövő héten befejezzük a játékunkat. Sokkal vidámabb lesz az élet az irodában, az fenemód biztos. *** Még aznap reggel, valamivel később lemondtam az ebédet Chase-szel, mivel túlságosan másnapos voltam ahhoz, hogy kikászálódjak az ágyból. Amikor megpróbált rávenni arra, hogy tegyük át az ebédünket hétfőre, pár semmitmondó megjegyzéssel diplomatikusan hárítottam, végül pedig üzeneteire.

már

nem

is

válaszoltam

a

szöveges

Vasárnap átléptem egy határt, és nem tudtam, hogyan evickéljek vissza a biztonságos zónába másképp, mint hogy teljesen megszakítom a kapcsolatot Chase-szel. Én követtem el a hibát, és hétfő reggel a legnagyobb elszántsággal fogtam hozzá, hogy kijavítsam, amit elrontottam. *** – ’Reggelt! – Chase állt az irodám ajtajában, ugyanabban a pózban, mint szombaton éjjel a lakásom ajtajában. Vasárnap egész nap azzal foglalkoztam, hogy lelkileg megerősítsem magam. Profin sikerült, a hátam mögé

tudtam hajítani mindazt, ami szombaton történt, és képes voltam úgy dolgozni – Chase-szel a sarkamban –, mintha mi sem történt volna. A telefonomra pillantottam… hétfő reggel volt, és 7 óra múlt 5 perccel. Máris vesztésre állok. Nagyszerű. Ez igazán pazar, Reese! Chase elvigyorodott, mintha tudta volna, hogy a fejemben kavargó gondolatok nem éppen professzionálisak. Összefűztem az ujjaimat az asztalon. – Jó reggelt, Mr. Parker! Felugrott a szemöldöke. – Ezután ebben a hangvételben folytatjuk a játékot? – Fogalmam sincs, miről beszél, Mr. Parker. Chase odajött az asztalomhoz. – Tetszik nekem, hogy Mr. Parkernek hívsz. Tartsd meg ezt a szokásodat! Nyeltem egyet amikor még közelebb jött. A hangom arról tanúskodott, mintha kezdtem volna elgyengülni. – Nem gond, Mr. Parker. – És mi lenne, ha azt mondanád: kérem, Mr. Parker? – Kérem, Mr. Parker… de mit? – Épp csak hallani akartam, hogyan hangzana ez a változat a rózsás ajkadról. – Egészen közel jött hozzám, megkerülte az asztalt, majd lezserül nekitámaszkodott. Felém nyújtotta a kezét és az alsó ajkamat kezdte cirógatni a hüvelykujjával, és szinte belebeszélt a számba. – Kérem, Mr. Parker. Hamarosan így fogsz könyörögni hozzám… jegyezd meg a szavaimat!

Micsoda pokoli játszmába kerültem? *** Ironikusnak találtam, hogy egy fókuszcsoport felkészítésén kellett dolgoznom, miközben képtelen voltam összpontosítani. Délelőtt ide-oda kalandoztak a gondolataim, ezért örültem, hogy a hétfő délutánom annyira be volt táblázva teendőkkel, hogy nem volt időm arra, hogy bármit is elszúrjak. A két délutáni megbeszélés közül az első egy órakor kezdődött a nagy konferenciateremben, amely az épület keleti részében volt. A nagyterem közvetlenül Chase irodája után következett, és amikor elhaladtam előtte, nem tudtam megállni, hogy be ne kukucskáljak. A redőnyök fel voltak húzva, így Chase irodája olybá tűnt, mint egy akvárium. A nagyfőnök az íróasztalánál ült, hátradőlve a bőr igazgatói székében. Az egyik karját a feje mögé tette, míg a másikban a vezetékes telefon kagylóját tartotta és a mennyezetet bámulva épp beszélt valakivel. Az elém táruló látvány teljesen elvonta a figyelmemet, és nem néztem magam elé, aminek az lett az eredménye, hogy nekimentem Joshnak. Az ütközés következtében összenyomtam a kezemben tartott nagy kávéspoharat, hogy még a teteje is lepattant róla. A másik kezemben lévő laptop és jegyzettömb kicsúszott a kezemből. Hiába hajoltam előre, hogy megakadályozzam, minden a földre esett. Végül minden ott kötött ki, de még a kávéspohár

teljes tartalmát is végiglocsoltam a blúzomon. Aztán az üres pohár is a földre hullott. – A fenébe! – Sajnálom, túl gyorsan mentem. – Nem, az én hibám, nem figyeltem oda. Josh a blúzomra pillantott. Gőz szállt fel belőle. – Nagyon forró lehetett az a kávé. Megégetted magad? Chase kihozott pár papírtörülközőt az irodájából, és odaadta nekem, majd lehajolt, hogy felvegye a laptopot és a jegyzettömböt. Miután odanyújtotta a kávétól csöpögő laptopot Joshnak, azt mondta neki: – Amíg letörlöd a laptopot, addig én segítek Reese-nek rendbe tenni magát. Felitattam a nedvességet a blúzomról, de nem sok haszna volt – rengeteg kávét öntöttem magamra és a bőröm épp annyira el volt ázva, mint a fehér ingem. – Több papírtörülközőre van szükséged, ez a pár darab nem elég. Gyere velem! – Chase bevezetett az irodájába. Tutira biztos voltam benne, hogy a kezét a derekamra tette, és némelyik ujja leért arra a tájékomra is, ami még nem a fenekem volt, de már nem is a hátam. Tudtam, hogy ártatlan mozdulat volt, ám az én gondolataimról nem lehetett ugyanezt elmondani. Dühös voltam magamra, amiért nem viselkedtem profi módon és a csalódottságomat Chase-en töltöttem ki. – Ugye tudod, hogy ez a te hibád? – Az én hibám? – Ma teljesen kiborítottál.

Ahelyett, hogy behúzta volna fülét-farkát, amiért ő volt az oka ennek a felfordulásnak, úgy tűnt, kifejezetten élvezi a helyzetet. – Alig várom, hogy lássam, mekkora zűrzavart csapsz, amikor úgy istenigazában felzaklatlak. – Benyúlt az egyik szekrénybe és előhúzott egy fehér inget. – Tessék. Vedd ezt fel! – Nem viselhetem az ingedet. – Miért nem? – Komisz vigyor tűnt fel az arcán. – Mindig azt fogod viselni, amikor másnap reggel palacsintát sütsz nekem. Utáltam, hogy már láttam is magam, amint ott állok az előtt a nagy, rozsdamentes acélból készült, két sütővel felszerelt tűzhelye előtt, amelyet korábban már megcsodáltam a házában, miközben az egyik ingét viselem. Most már nem csupán zavarban voltam, de még fel is izgatott, kevesebb mint tíz másodperc alatt. Chase látta az arckifejezésemet és jót kacagott rajta. – A főnöki irodához tartozó mosdóban törülközők is vannak. – Tekintete lesiklott a mellemre; a mellbimbóim hetykén meredtek előre az eláztatott blúzom alatt. Felnyögött. – Bújj ki abból a nedves blúzból, különben én tépem le rólad, itt az iroda közepén, felhúzott redőnyök mellett. Nem kételkedtem benne, hogy egy pillanat alatt kihámoz belőle, ezért gyorsan bementem a fürdőszobába, abban a reményben, hogy ott nemcsak egy tiszta inget találok, de a józanságomat is visszanyerem.

Egy perccel később, amikor belenéztem a tükörbe, elégedett voltam azzal, amit láttam benne. Meg kell mondanom, hogy – bár jócskán nagyobb volt a méretemnél – dögösen állt rajtam a főnök inge. Felül nyitva hagytam pár gombot és a derekamon csomóra kötöttem az alját. Chase inge nagyon jól passzolt a fekete ceruzaszoknyámhoz. Épp az inge ujját tűrtem fel, amikor Chase bekopogott az ajtón. – Szalonképes vagy már? Kivéve a veled kapcsolatos gondolataimat. – Igen. Amikor Chase kinyitotta az ajtót, egy összehajtogatott póló volt a kezében, amelyet leszegett fejjel nézegetett. – Előhúztam ezt a régi pólómat a sporttáskámból, amivel edzeni járok. A „Brown Egyetem” felirat díszeleg rajta. Ha akarod, ezt is felveheted. – Amikor rám pillantott, elakadt a szava. – Hűha! Rajtad sokkal jobban áll az ingem! Aznap korábban ez a pasi azt mondta nekem, eléri, hogy könyörögni fogok neki, és abba nem pirultam bele. Most azonban elég volt ez az ártatlan megjegyzése ahhoz, hogy lángolni kezdjen az arcom. Nem annyira amiatt, amit mondott, hanem ahogyan mondta. Belépett a fürdőszobába és felajánlotta, hogy segít feltekerni az ingujjat. – Hadd csináljam ezt én! Miközben serénykedett az inggel, a közénk telepedő csendben párszor egymásra mosolyogtunk. – Hogy érzed magad ma? – kérdezte.

– Jobban. – Örömmel hallom. Holnap este együtt eszünk valahol. – Ezt kijelentetted vagy kérdezed? Miután befejezte az inggel kapcsolatos foglalatosságot, megvárta, amíg ráemelem a tekintetemet. – Kijelentettem. Ugyanis az adósom vagy, tekintettel arra, hogy úriember módjára viselkedtem veled szombaton éjjel. Valóban gáláns volt. – Köszönet érte, ami azt illeti. Nagyon tiszteletre méltó amit tettél, különös tekintettel arra, hogy nem könnyítettem meg a helyzetedet. – Nem bizony. Azt is mondhatnám, hogy határozottan megnehezítetted. Incselkedve rácsaptam kissé a vállára. – Gyere, nagyfőnök! Még a végén elkésünk értekezletről. Amikor pár perccel később beléptünk

az a

konferenciaterembe, Elaine Dennis, a Focus Piackutató Intézet vezérigazgatója épp akkor kezdett bele az előadásába. Az igazgatóasszony részletesen ismertette a fókuszcsoportok munkájával kapcsolatos tapasztalatait a nők számára gyártott kozmetikumok értékesítése terén. Sokat beszélt arról, mennyire fontos, hogy ezeknek a csoportoknak a véleményét különböző földrajzi területeken kérjék ki az egyes termékekkel kapcsolatban. – A szépségipar nagyon különböző arculatot mutat New Yorkban és az USA úgynevezett Közép-Nyugat régiójában.

A legtöbb nő ugyanazt akarja – bársonyos bőrt; azt, hogy szépnek érezhesse magát; érezze, hogy kényeztetik; hogy vonzónak tűnjön a külseje a másik nem szemében. Csakhogy az, hogyan lehet ezeket a szépészeti termékeket eladni a számukra, nagy különbségeket mutat az egyes földrajzi térségekre kivetítve. Miután kényelmesen elhelyezkedtem a székemen, igyekeztem megfeledkezni arról, ami az utóbbi negyedórában történt, és bőszen jegyzetelni kezdtem a szakértő hölgy előadását. Sok ilyen fókuszcsoporttal kapcsolatos felmérést vezettem, amikor még a Fresh Looknál dolgoztam. Ám a reklám világa szinte percenként változik és nők számára hirdetéseket készíteni még nagyobb kihívást jelent. Jobb, ha szembenézünk vele, hogy mi, nők a véleményváltoztatás jogát rendkívül fontosnak tartjuk, és szinte úgy hencegünk vele, mint egy kitüntetéssel a blúzunkon: vagyis amiért ma még rajongunk, az holnap már mehet a süllyesztőbe. Két székkel arrébb ültem az előadótól a konferenciaasztal jobb oldalán. Chase vagy fél tucat székkel arrébb foglalt helyet az asztal távoli végében, de a hosszanti oldalon. Nem ez volt az első alkalom, hogy feltűnt nekem, nem az asztalfőre ül a marketingértekezleten. Olyan típusú főnök volt, aki mindenen rajta tartotta a szemét és nem húzta ki magát semmiből, ugyanakkor nem érezte szükségét annak, hogy folyton arra emlékeztesse az embereket, hogy itt ő dirigál. A tollam végét rágcsálva azon töprengtem, vajon

tudatosan viselkedik-e így. Amikor ismét rápillantottam, láttam, hogy bámul. Elkaptam róla a tekintetemet, de két másodperccel később megint ránéztem. Ő pedig visszanézett rám. Körülnézett a teremben, vajon észrevette-e valaki a jelenlévők közül, hogy mit művel. Természetesen mindenki a bemutató előadást figyelte, ahogyan az mindannyiunk kötelessége lett volna. Aztán csupán a száját mozgatva azt mondta nekem, hogy „nagyon tetszik nekem, hogy tudsz szájról olvasni”. Szégyellősen elmosolyodtam, és én is sebtében végigpásztáztam a tekintetemmel a termet mielőtt visszanéztem rá. Úgy éreztem magam, mintha a gimiben lennénk és titokban üzeneteket küldenénk egymásnak, abban a reményben, hogy nem kapnak rajta. Chase meredten bámulta a számat, miközben az ajkával némán formálta a szavakat. Odavagyok a szádért. Zavarba jöttem, ezért a székemet kissé elfordítottam, hogy szembekerüljek az előadóval. Kevesebb mint három percig bírtam, de aztán a szemem megint Chase-re tévedt. Őt viszont egyáltalán nem érdekelte, hogy figyeli-e valaki. Most – megint csupán a szája mozgatásával, hang nélkül – azt mondta nekem: Őrült jól áll rajtad az ingem. Figyelmeztető pillantást lövelltem felé, de ez egy cseppet sem ijesztette meg. Tovább folyatta a kisded játékát – én pedig, akár egy idióta, képtelen voltam levenni róla a szemem.

Alig várom, hogy láthassam, ami alatta van. A legszívesebben kitekertem volna a nyakát. Viszont kíváncsi lettem volna, mit tenne, ha meglátná, mi van az ing alatt.Szerencsére azonban a figyelmemet ismét a munkára kellett összpontosítanom, mivel hallottam, hogy valaki hangosan szólít a nevemen. Josh ugyanis vitát nyitott arról, melyik módszer a hatékonyabb: ha a termékeket kihelyezik a boltba és figyelik a fogadtatását, vagy ha a vevők véleményét fókuszcsoportokban kérik ki. Közvetlen főnököm arra kért, osszam meg velük a Fresh Looknál szerzett tapasztalataimat. Beletelt vagy egy percbe, amíg összeszedtem magam, de a marketing nem csupán a szakmám volt, hanem egyben a szenvedélyem is. És amikor elkezdtem beszélni, ez a szenvedélyes elhivatottság csak úgy sugárzott rólam. Aztán a következő másfél órában minden erőmmel azon voltam, hogy ne hagyjam magam felidegesíteni. Amikor a szájfényemmel kihúztam a számat – ezt a műveletet naponta vagy tucatszor el szoktam végezni –, láttam, hogy Chase úgy bámulja az ajkamat, mintha meg lenne babonázva. A lábam közt kellemes bizsergést éreztem, mire fészkelődni kezdtem a székemen. Amikor Chase emelkedett szólásra, valósággal elbűvölt, hogy mennyire uralja a gondolataival a közönségét. Nagyon különbözött a korábbi főnökömtől a Fresh Looknál, aki tipikus vezérigazgató volt, és ha megjelent az alkalmazottai között, az szinte felért egy

erőszakcselekménnyel. Sosem fordult elő, hogy Scott Eikman ne az asztalfőre ült volna az értekezleteken. Ha az előző főnököm ült volna itt, pöffeszkedve keresztbe fonta volna a karját a mellkasán és a jelenlétében mindenki feszes háttal ült volna a helyén. Chase sokkal visszafogottabb modorú volt és szerényebb is. Ő az eszével és a veleszületett karizmájával nyerte el a hallgatósága figyelmét. Amikor észrevette, hogy nézem, miközben hozzászólt a témához, kissé felkunkorodott a szája széle. Ő szerencsére – szemben velem – nem jött zavarba, ha bámulták. Miután minden kérdést megválaszoltunk, Elaine nyélbe akarta ütni az üzletet a cége és a mi vállalatunk között. – Tudom, hogy versenyt futtok az idővel, de épp van két fókuszcsoportunk készenlétben a számotokra. Még ezen a héten elkészíthetjük a felmérést. Persze csak ha be akartok szállni. Az egyik Kansasben van, a másik pedig itt New York belvárosában. Elaine korábban az előadásában kiemelte, mennyire fontos, hogy a Közép-Nyugatról is beszerezzük a visszajelzéseket amellett, hogy az ország két partvidékéről is begyűjtjük őket. És most volt két olyan csoportja, amelyekkel az elkövetkező néhány napban a mi cégünk termékeit, illetve az értékesítési stratégiánkat lehetett volna górcső alá venni. Tehát át kellett adnom Elaine-nek a munkát – meg kell hagyni, hatásos kampánybeszédet tartott, hogy megszerezze ezt az üzletet a cégének. Josh azt felelte neki, hogy gyorsan visszajövünk a

válasszal. Még a vetítőt sem kapcsolták le, mikor már a következő megbeszélést kezdték előkészíteni. Csalódott voltam, mert Chase azt mondta, nem tudja végigülni a második fókuszcsoportos termékteszteléssel kapcsolatos előadást. Ugyanakkor örültem is annak, hogy ez alkalommal legalább semmi sem fogja elvonni a figyelmemet. Miután hat órakor túl voltunk mindkét előadáson, valamennyien leültünk a konferenciateremben, hogy a két cég ajánlatát megtárgyaljuk. Mindenki egyetértett – név nélkül – abban, hogy Elaine cége nagyobb szakértelemmel rendelkezik a fókuszcsoportos vizsgálatok lefolytatásához. Josh Lindsey-re, majd rám nézett. – Mit gondoltok, időben össze tudnánk vonni a hátralévő mintaanyag-válogatásokat és prezentációkat? Akkor még a héten csatlakozni tudnánk az Elaine által vezetett két csoporthoz Kansasben, illetve itt New Yorkban. – Meg tudjuk csinálni – felelte Lindsey. – De elég húzós lesz. Holnapra összehozzuk, azt hiszem. Josh bólintott. – Nekem itt kell maradnom a fotózás miatt, amit még ezen a héten be kell fejeznünk a külvárosban. Nos, akkor melyikőtök marad New Yorkban és melyikőtök megy Kansasbe? Lindsey rám nézett, mire azt mondtam: – Azt csinálom, amit mondtok nekem. – Remek. Mivel utálok repülni, szívesebben maradnék

itt a New York-i fókuszcsoporttal. – Nos, ez igazán könnyen ment – örvendezett Josh. – Valószínű, hogy Chase is be akar majd ugrani néhány fókuszcsoporthoz itt a városban, Lindsey. Kérlek, ha már tudod a pontos részleteket, tájékoztasd! Lindsey beleegyezően bólintott. – Úgy lesz. Bár tudtam, hogy Chase hiányozni fog nekem, a lelkem mélyén éreztem, hogy szükségem van arra, hogy egy ideig távol legyek tőle. Ha majd több száz kilométer választ el minket egymástól, az talán segít abban, hogy kitisztuljon a fejem.

18. fejezet

Reese A repülőjegyem egy kora reggeli, szerdai járatra szólt, így már aznap délután odaérhettem Elaine vásárlói szokásokat kutató cégének kansasi irodájába és részt vehettem másnap az első fókuszcsoportos tesztelésen is. Mivel Chase kedden egész délután nem volt bent az irodában, küldtem neki egy üzenetet, amelyben értesítettem, hogy nem tudok elmenni a vacsorára. Ő mindössze egyetlen szót küldött válaszul: Csodás. Valószínűleg azt hitte, hogy megint ki akarom adni az útját, miután hagytam, hogy a legutóbbi hétvégén a dolgok kicsússzanak a kezemből. Szerdán kora reggel, valamivel fél hét előtt épp elindultam volna otthonról, hogy kimenjek a repülőtérre, amikor csábos főnököm egy hosszabb meglepett.

üzenettel is

Chase: Megint lemondtál egy programot. De behajtom rajtad. Már nem volt időm arra, hogy válaszoljak neki. A taxit fél hétre rendeltem, és a liftre olykor jó pár percet kellett várni. Behúztam a bőröndöm cipzárját, bedobtam a

telefonomat a válltáskámba és búcsúzóul még gyorsan megsimogattam Randa Macsekot. – Majd az igazi gazdád gondodat viseli, míg nem leszek itthon. Ne hagyd, hogy a holmimat végigvizslassa! – Szelíden megböktem kissé Tallulah fejecskéjét. – Légy jó kiscica, Randa Macsek, és mélyeszd a körmeidet anyám bokájába, amikor elkezd turkálni a fehérneműs fiókomban. Megbeszélve? Egy sötét színű autó várt rám az épület előtt mire leértem a földszintre. Bár még két és fél óra volt a gépem indulásáig, már most stresszelni kezdtem, mennyi értékes percet fogunk veszíteni, amikor beáll a forgalom az alagút előtt. Mély levegőt vettem, és kissé megnyugodtam, amikor végre kiértünk Manhattanből, ám ekkor ismét pánikba estem, mert az alagút túlsó oldalán a helyzet még rosszabb volt, mint a belvárosban. – Mi folyik itt? – kérdeztem a sofőrt. – Ez még a csúcsforgalomhoz képest is szörnyű. – Építkezés. Reggel hatra elvileg be kéne fejezniük, de a munkásoknak muszáj túlórázniuk. – Megvonta a vállát és elénk, az útra mutatott, ahol tengernyi féklámpát lehetett látni, ahogy az autósok a három sávból igyekeztek besorolni az egyetlen járható sávba. Miközben szinte centinként haladtunk előre a következő egy órában, nem is vettem észre, hogy az akadályt jelző táblák még kilométereken át ki voltak téve, holott arrafelé már semmiféle építkezés sem folyt. Amikor rápillantottam az órámra, rá kellett döbbennem, hogy

igen nagy az esélye annak, hogy lekésem a repülőt, ha a forgalom rövid időn belül nem veszi fel a normális tempót. Amikor minden simán ment, nem paráztam a repüléstől. Ám most, hogy a fejem fölött lógott annak a lehetősége, hogy lekésem az indulást, őrülten dobogott a szívem. Valamivel el kellett terelnem a figyelmemet, ezért előhúztam a telefonomat. Épp akkor futott be a következő üzenet. Anyu: Gyakrabban kellene kitakarítanod a hűtőszekrényedet. Romlott savanyúságokat találtam benne. Valóban? Anyám talán elbújt az egyik kis mellékutcában, és onnan leste, mikor hagyom el a házat? Aztán alig várta, hogy bevegye magát a lakásomba és nekikezdjen a szimatolásnak? Randa Macseknak egy egész tál ennivalót hagytam. Elég lett volna, ha anyám csak másnap megy fel hozzám, és semmi szükség nem volt rá, hogy már ma akcióba lendüljön. Meg kell szorongatnom egy kicsit. Az emailek kiűzték a fejemből a repüléssel kapcsolatos aggodalmaimat. Reese: Ki ne dobd! A lejárt savanyúságot Tallulah-val akartam megetetni. Az üzeneteimet nézegetve észrevettem, hogy még nem válaszoltam Chase-nek a legutóbbi megjegyzésére, amely arról szólt, hogy nem esik jól neki, hogy lemondtam a

vacsorát. Reese: Nem leszek a városban a hétvégéig. A főnököm meg akart szabadulni tőlem, ezért elküldött Kansasbe. Miután még válaszoltam pár e-mailre, szerencsére már nem idegeskedtem amiatt, hogy mennyi időt vesztettem az úton a repülőtér felé. Harmincöt perccel az indulás előtt érkeztem meg a John Fitzgerald Kennedy repülőtérre, és egyenesen a pavilon felé vettem az irányt, ahol be kellett csekkolni a gépre. Amikor azonban megpillantottam a biztonsági ellenőrzés előtt kígyózó sort, csaknem sírásban törtem ki. Kétségbeesetten siettem oda az egyik közlekedésbiztonsági tisztviselőnőhöz. – Fikarcnyi esélyem sincs, hogy elérjem a gépemet, ha végigvárom ezt a sort. Beállt a forgalom az alagútnál, és egy örökkévalóságig tartott, míg átvergődtünk rajta. Átépítik a Long Island gyorsforgalmi utat. Lenne rá lehetőség, hogy elkerüljem a sorban állást? Üzleti ügyben utazom és semmiképpen sem késhetem le ezt a járatot – hadartam. – Hadd lássam a jegyét! – A hölgy elém tartotta a műanyag kesztyűbe bújtatott kezét, és olyan unottan nézett rám, mint aki naponta százszor hallja ezt a sztorit. Miután visszaadta a jegyemet, az egyik válla fölé mutatott és azt mondta: – Balra van a sor, ahol az első osztállyal utazóknak kell bejelentkezni.

Felsóhajtottam, amikor láttam, hogy senki sem állt sorba ott, ahová küldött. – Nagyon szépen köszönöm! Természetesen a kapu, ahol át kellett mennem a bejelentkezéshez, a reptér túlsó végén volt, de végül simán átjutottam a biztonsági ellenőrzésen, majd épp akkor értem be a tranzitba, amikor felhangzott az utolsó felszólítás a beszállásra. Mivel a beszállókapu előtt alig állt pár ember, mély levegőt vettem és odasétáltam a jegykezelő pultjához, hogy megkérdezzem, kicserélhetném-e a középre szóló jegyemet egy másik ülésre szólóra. Amikor a jegyet vettem, ide kaptam helyet. – Kicseréltethetném a középre szóló helyemet egy másikra? Tudom, hogy késtem, és én vagyok az utolsó a sorban, de azt gondoltam, talán érdemes megpróbálnom. – A gép dugig van utasokkal. De adja ide a jegyét, hadd nézem meg! – A tisztviselő átvette a jegyet és beütött egy csomó számot a számítógépbe. Összeráncolt szemöldökkel azt mondta: – Az ön jegye valójában nem is középre szól. Az ön helye a közlekedőfolyosó mellett van. – Visszaadta a jegyemet és rámutatott. – Kettes sor. Nem értettem a helyzetet. – Amikor a jegyet vettem, a harmincvalahanyadik sorba kaptam helyet. – Már nem oda szól a jegye, hanem az első osztályra, a folyosó melletti helyre. Már senki sem állt a beszállókapu előtt, és ki voltam én, hogy vitassam, az első osztályra szól a jegyem. Amikor a

gépen odaértem a második üléssorhoz, levettem a vállamról a táskámat és betoltam az ülés alá. Az ablak melletti ülésen nem ült senki, de a New York Times egy összehajtogatott példánya volt rádobva. Kinyitottam az ülés feletti csomagtároló szekrényt. Mielőtt lehajoltam volna a csomagomért, belekukkantottam a szekrénybe, van-e benne elég hely a számomra. Ekkor összerezzentem, mert egy nagy kéz érintését éreztem a kezemen. – Hadd segítsek! Nagy hirtelen a mellettem álló férfi felé fordítottam fejem, de már tudtam, kit látok majd ott. *** – Min gondolkodsz? – kérdezte Chase. Mióta rám ijesztett a gépen, nemigen szóltam egy szót se. Általában parázós repülőutas voltam, hogy az elején kezdjem a dolgot, és ahogyan Chase meglepett, csak még jobban kiborított. A szívem összevissza kalimpált a mellkasomban amikor a gép száguldani kezdett a kifutópályán. Megmarkoltam az ülésem karfáját és kurtán feleltem neki. – Kiver a frász a felszállástól. És a leszállástól is. Ami a kettő között van, azt élvezem. Chase a kezét a kezemre tette, és megszorította. Akkor sem engedte el, amikor felemelkedtünk a levegőbe. Amikor elértük a repülési magasságot, nagyot

sóhajtottam és a görcsösen összehúzott vállamat is leengedtem. – Miért nem mondtad nekem, hogy bevállalod ezt az utat? – kérdeztem tőle. – Afféle hirtelen döntés volt. Futó pillantást vetettem rá, és azon töprengtem, vajon ezt jó előre kitervelte-e. – Mennyire hirtelen? Egyenest a szemembe nézett; némi aggodalmat láttam a tekintetében. – Még egy váltás fehérneműt sem hoztam magammal. – Nincs semmilyen csomagod? – Reggel még úgy jöttem el otthonról, hogy bemegyek az irodába. – Tartott egy kis szünetet, majd a kezével beletúrt a hajába. A többit már csak suttogta. – El sem tudod képzelni, min mentem keresztül, hogy időben ideérjek. – Komolyan mondod? Megcsóválta a fejét. – Most te fogod kölcsönadni az ingedet nekem. – Nem hiszem, hogy jó lenne rád. – Vagyis akkor inkább ing nélkül akarsz látni? Rögtön tudtam. A légiutas-kísérő odalépett hozzánk és mindkettőnknek adott egy-egy étlapot. – Hozhatok önöknek valamit inni? Chase úgy válaszolt neki, hogy bele sem pillantott az étlapba.

– Két mimózakoktélt kérünk. Ránéztem a főnökömre. – De hiszen még alig múlt délelőtt kilenc óra. Nincs korán még a narancsos pezsgőhöz? – Ez egy különleges alkalom. A légiutas-kísérő elmosolyodott és átvette tőlünk a felé nyújtott étlapot. – Ünnepelnek valamit? Chase keze még mindig az enyémen nyugodott az ülésem karfáján. Ekkor felemelte a kezét az enyémmel együtt úgy, hogy az ujjait összefonta az ujjaimmal, majd a szájához emelte és megcsókolta a kezemet. – Most töltjük a mézeshetünket. – Hűha! Gratulálok! Ez csodálatos! Kansasben átszállnak, vagy ma már nem utaznak tovább? – Kansasben maradunk. Az újdonsült asszonykám nagy rajongója az „Óz, a nagy varázsló”-nak, és el akar menni a múzeumba. – Aztán az állával a lábunkra bökött. Feketébe öltöztem az utazáshoz, de piros cipő volt rajtam. – Amint látja, a feleségem most is olyan cipellőt visel, mint a filmben a főszereplő, a kis Dorothy. A légiutas-kísérő alig tudta visszatartani a nevetését, de láttam rajta, hogy kissé dilinyósnak tart. Úgy értem, nincs az az épeszű nő széles e világon, aki múzeumba akarna menni az esküvő után, amikor egy olyan pasi ül mellette, mint mellettem. Miután az utaskísérő elment, odafordultam Chase-hez. – Nagy rajongója vagyok Óznak, a varázslónak?

Chase-nek fülig szaladt a szája. – Az inkább csak egy bálvány, akármi is izgasson fel téged. – És ki lennél te? A madárijesztő, akinek nincs agya? Honnan szalasztottak téged, hogy ilyen szamárságokkal állsz elő? – Ami azt illeti, a mosdóból jöttem ki éppen, amikor felszálltál a gépre. Megláttam azt az átkozottul szexi piros cipellődet, aztán meglódult a fantáziám és bevillant ez a szerepjáték dolog. – Azt hiszem, neked tényleg segítségre van szükséged. – Lehet, hogy igazad van. – Közel hajolt hozzám és halkan azt mondta: – De ha ezeket a piros topánkákat akarod viselni két copfocskával, és más semmit, boldog Bádogember lennék. Miután az utaskísérő kihozta az italunkat (engem ifjú arának nevezett), Chase-szel volt pár őszinte pillanatunk. – Meddig maradsz Kansasben? – kérdeztem, és az ülés alatt lévő táskámból kihorgásztam az ajakíremet, hogy felfrissítsem a sminkemet. Chase árgus szemekkel figyelte ahogy kihúzom a számat. – Sokat használod ezt a holmit, igaz? – Mit, az ajakírt? – Igen. Észrevettem, hogy gyakran bekened vele a szádat. – Ez már szinte valamiféle függőség nálam. – Nem kedvelem a viaszos érzést az ajakaimon. Ezt

mielőbb be kell szüntetned! – Hadd találjam ki: azért, mert nem akarod, hogy összemaszatoljam vele a szádat. – Pontosan. – Íme, egy újabb ok, ami miatt a mi kapcsolatunk nem működne – kötekedtem vele. – Az egyikünk majdcsak túlteszi magát rajta. Hitetlenkedve csóváltam meg a fejem a makacsságán. – Mit is mondtál, meddig maradsz Kansasben? – Tőled függ. – Tőlem? – Nem hazudtam, amikor azt mondtam, próbáltam nem utánadjönni. De abban a percben, amikor meghallottam, hogy elhagyod a várost, máris csatlakozni akartam hozzád. Gondoltam, azt mondom majd neked, hogy be akarok ülni a kansasi csoport meghallgatására, de sejtettem, hogy rögtön átlátnál a szitán. – Azt akarod mondani, hogy csupán miattam jöttél? Komoly arccal rábólintott. – Kizárólag miattad. – Ez a te stílusod? A sikkes kémkedés? – Nem igazán… talán ezért is van, hogy fogalmam sincs, mit tegyek. De az sem működik, ha ezt nem teszem. – Szóval milyen a stílusod, amikor randizol? – Úgy érted, hogy ez az őszinteség dolog beválik-e nekem? Elnevettem magam. – Eddig pompásan, mondhatom. Bökd már ki, nem

ítélkezem fölötted! Chase lenyelte a maradék mimózát. – Igazából nem kellett valami keményen megdolgoznom azért, hogy kivívjam a nők érdeklődését. – Sejthettem volna. Ezért ez a cselszövés és fondorkodás? Egy férfi, aki arra vágyik, amit nem kaphat meg. Ez nem egy új történet. Villódzott a tekintete, a szemembe akart nézni, tudtam, hogy valami fontosat akar mondani. Végül azonban csak ennyit közölt: – Igazad van. Arra vágyom, ami nincs nekem. Ez része a dolognak. De nem úgy, ahogy te gondolod. Ne kérd, hogy megmagyarázzam, de amikor veled vagyok, boldognak érzem magam. Igazából ez az, amire vágyom. Chase kivette a kezemből a félig teli koktélos poharat és felhörpintette a benne lévő italt, majd így folytatta: – Ne érts félre! Nagyon boldog lennék, ha ma este magam alá gyűrhetném habtestedet. Ám neked feltett szándékod, hogy távolságot tarts kettőnk között. Úgy értem, fizikailag. Így van? Nos, ezt én tiszteletben tartom. Viszont mostantól kezdve… nagyon meg fogom nehezíteni a dolgodat. Keményen be fogok tartani neked. Most rajtam volt a sor ebben a szópárbajban. – És ezt szó szerint érted, vagy jelképes értelemben? Chase ujjai még mindig az ujjaimra fonódtak. Ekkor a kezemet a mellkasára tette, majd végigcsúsztatta a felsőtestén, és épp ott állt meg vele, ahol a nadrágja kezdődött.

– Folytasd csak – majd megmutatom! *** Miután leszálltunk a kansasi repülőtéren, fogtunk egy taxit és a fókuszcsoport-irodába hajtottunk. Pár órát munkával töltöttünk: megbeszélést folytattunk a cégnek azzal az alkalmazottjával, aki a következő nap levezeti a terméktesztet a fókuszcsoporttal. Chase segített belejönnöm az itteni dolgokba, de a döntéshozatalt átengedte nekem azokon a területeken, ahol nekem több tapasztalatom volt. Kedveltem ezt a hozzáállást – nemcsak egy főnök, hanem egy férfi esetében is. Munka után – útban a szállodánk felé – megálltunk egy bevásárlóközpont előtt, mert Chase egy szál ruhát sem hozott magával és nem volt mit felvennie. A Nordstromnál segítettem neki kiválasztani pár kényelmes ruhát. Miközben ő a próbafülkében volt, én tovább böngésztem a közelben álló polcokon az üzlet kínálatát. Közben Chase kijött a fülkéből: egy farmer volt rajta és egy tengerészkék póló, amely csodásan feszült széles mellkasán. Mezítláb volt és a haja az átöltözködés miatt most még kócosabb volt, mint általában. Odavittem neki egy kívülhordós inget. Chase ekkor rézsútosan eltartotta a karját a testétől és körbefordult. – Jó? – Szerintem nincs olyan hacuka, amiben te ne festenél jól. – Odanyújtottam neki az inget, hogy próbálja fel azt is.

Kezét a feje fölé emelte, megragadta a pólója nyakát, és úgy kezdte lehúzni magáról, ahogyan csak a fiúk veszik le magukról az ingüket. Nem tudtam megállni, hogy ne bámuljam. A teste hihetetlenül tökéletes volt. A bőre napbarnított, az alakja karcsú, az izmai kidolgozottak. A farmer derékban egy kissé bő volt rá és lecsúszott a csípőjére, hogy a farpofák közötti V alakú vágást is látni engedte. Életemben nem láttam még ilyen tökéletes testet – ráadásul ilyen közelről. Önkéntelenül megnyaltam a szám szélét, és Chase észrevette. – Ha továbbra is így nézel rám, a végén egymásnak esünk a próbafülkében. Elképzeltem kettőnket a próbafülkében, a tükör előtt. Amikor nem válaszoltam, Chase kitalálta, hogy mi jár a fejemben. Még mindig felé nyújtottam a karomat, kezemben az inggel. Chase – ahelyett, hogy elvette volna tőlem az inget – egy hirtelen mozdulattal elkapta a kezemet és magához húzott. – Lázban ég a tested! – mondta rekedtes hangon, miközben az arcát a hajamba temette. – Olyan átkozottul forró vagy! Hajszálnyira voltam attól, hogy beadjam a derekam, amikor egy női hang visszarántott a valóságba. Az eladónő a torkát köszörülte, majd megkérdezte. – Segíthetek a válogatásban? Hátrahőköltem, tisztes távolságra hátrálva Chase-től. De még mindig nem voltam képes megszólalni. Chase

válaszolt helyettem, mindvégig a szemembe nézve. – Nem, köszönöm. Azt hiszem, már megvan minden, amire szükségem van. – Tekintetünk mindvégig összefonódott, míg végül azt mondta: – Hadd öltözzem fel! – Hm… igen… rendben… tessék csak. Amíg öltözik, hozok pár pólót önnek. Amikor Chase megfordult – meztelen felsőtesttel –, hogy bemenjen a fülkébe, észrevettem egy tetoválást az oldalán. A szavakat nem tudtam kisilabizálni, de úgy tűnt, valamiféle szöveget íratott a bordáira. A fejemet csóválva somfordáltam arrébb; még mindig fel voltam húzva, ugyanakkor zavarban is éreztem magam. Azon gondolkodtam, micsoda rejtélyes ember is az én főnököm. Egy okos és talpraesett vezérigazgató méretre szabott öltönyben, akinek piercing van a mellbimbójában és akinek tetoválva van a háta – és aki olyan férfi is egyben, aki mindenféle csomag nélkül száll fel a repülőre, és beismeri, hogy próbált távol maradni tőlem, de képtelen volt rá. Ezeket a meglehetősen ellentétes tulajdonságokat csak egyetlen dolog tartja össze: minden arról tanúskodik, hogy ez az ember szenvedélyes. És ezt én is éreztem abból, ahogyan rám nézett. Ám ez amennyire felizgatott, annyira meg is ijesztett. Ezután egy ideig alig váltottunk szót, nagyrészt hallgattunk. Chase visszaöltözött és még vagy fél órát válogattunk az áruházban a pólók, a bokszeralsók és a szabadidőcipők között. Amikor végre végeztünk a

vásárlással, a nap már csaknem lement, én pedig nagyokat ásítozva poroszkáltam mellette a bérelt autónk felé a parkolóban. – Fáradt vagy? – Egy kicsit. Hosszú volt ez a nap. Chase kinyitotta a kocsi ajtaját, megvárta, amíg beszállok, majd a szatyrait bedobta a hátsó ülésre. Mielőtt kihajtottunk a parkolóból, odafordult hozzám: – Mit szólnál egy vacsorához a szállodában? Azt olvastam a neten, hogy a szálló éttermében frissensülteket is lehet rendelni. Előbb eszünk, aztán fejest ugrunk az ágyba. – Fejest ugrunk az ágyba? – Úgy értem, pihenni. De ha neked valami máson jár az eszed… Bizony, valami máson járt az eszem. És minden pillanattal egyre nehezebb volt másra gondolnom.

19. fejezet

Reese A szállodában két egymás melletti szobát kaptunk. A ruháimat fogasokra tettem és beraktam őket a szekrénybe. Ezután levetkőztem, a hajamat lófarokba kötöttem és gyorsan lezuhanyoztam. Miközben a jó meleg víz végigfolyt a vállamon, megnyugodtam, és arra gondoltam, mennyire szeretek együtt lenni Chase-szel. Vele minden olyan természetesnek tűnt – akár együtt dolgoztam vele, akár vásároltunk, vagy amikor ott ültem mellette az autóban, miközben a szállodába hajtottunk. Olyannyira, hogy immár azt éreztem természetellenesnek, hogy el akartam lökni magamtól ezt a férfit. Ilyenkor mindig úgy éreztem, mintha valami igazán különleges dologtól fosztanám meg magam. Bill és Melinda Gates is együtt dolgozott kezdetben. Bill Melinda főnöke volt. Michelle Obama Barack mentora volt annál a jogi cégnél, ahol mindketten dolgoztak. Celine Dion a menedzseréhez ment feleségül – aki több mint huszonöt évvel volt idősebb nála. Ilyen esetekben vannak dolgok, amik működnek. És vannak olyanok is, amelyek nem. Több kellemetlen

következménye volt általában annak, ha a kapcsolat időközben véget ért és a felek még továbbra is együtt dolgoztak. Ám az is előfordul, hogy az effajta kapcsolatokban rejlő lehetőségek messze meghaladják a kellemetlen következményeket. Lehetőségek. Amikor valamivel később Chase kopogtatott az ajtómon, épp befejeztem az öltözködést. A hajamat kontyba fésültem, a divatos kócos stílusban, és a testhez álló kis fekete ruhámat egy egyszerű dzsörzéruhára cseréltem, amelynek öves derékrésze volt. A ruha mintája élénkkék és zöld színekben pompázott. A piros cipők után ezúttal elöl nyitott szandált vettem fel. Chase végignézett rajtam. – A vacsorát akár ki is hagyhatjuk… Játékosan rácsaptam kissé a mellkasára, és kiléptem a szobából. Inkább nem tettem fel azt a nyakláncot, amelyet az este viselni akartam, mert nem bíztam magamban eléggé ahhoz, hogy behívjam Chase-t a szobámba, amíg a láncot felcsatolom a nyakamba. Ám ahogyan bámult rám, miközben arra vártunk, hogy a pincérnő az asztalunkhoz kísérjen minket, arra engedett következtetni, hogy nem hiányolta a dekoltázsomból a gyémántmedált, amelyet nem volt alkalmam a nyakamba biggyeszteni. Miközben az előételt fogyasztottuk, a fókuszcsoportról és a másnapi terveinkről beszélgettünk, és csak ezután váltottunk intim témákra. Miközben az ujjamat szórakozottan végighúztam a borospohár bepárásodott

alján, Chase a kezemen lévő sebhelyet simította végig az ujjával. – Csaknem olyan, akár egy tetoválás. Neked még a sebhelyed is gyönyörű. Ekkor eszembe jutott, mit vettem észre Chase testén az áruházban. – Ha már szóba hoztad a tetoválásokat… nem tehetek róla, de megláttam a tiédet ma délután. Csak ez az egy van rajtad? Chase hátradőlt a székén. – Igen. Mivel nem mondott többet, és elég idegesnek tűnt ahhoz, hogy várhatóan témát váltson, tovább faggattam. – Mit tetováltattál magadra? Valami szöveget, igaz? Körülnézett a teremben, majd felkapta a poharát és egy jókora kortyot küldött le a torkán a borából. – Úgy szól, hogy „A félelem nem akadályozza meg a halált. De lehetetlenné teszi az életet.” Megvártam, amíg a szemembe néz és csak azután feleltem. – Erről én is így vélekedem – bizonyos személyes élmények alapján. Némán néztük egymást. A megfelelő szavakat kerestem, amivel arra tudtam volna bátorítani, hogy nyíljon meg előttem, miközben levette rólam a szemét, és megint a sebhelyemet kezdte tanulmányozni. Még akkor sem leltem rá a keresett szavakra, amikor váratlanul mesélni kezdett.

– Peytonnal együtt jártunk gimibe. Barátok voltunk és csak akkor kezdtünk járni, amikor az utolsó félévemet végeztem az egyetemen. Attól kezdve az életem nagyon felgyorsult. Szabadalmaim lettek, irodahelyiségem… és még alkalmazottaim is. – Pár pillanatig hallgatott. – Miután megkaptuk a diplománkat, eljegyeztem Peytont. Két nappal később meghalt. A szívem a torkomban dobogott. A hangjából fájdalom csendült ki, nekem pedig összeszorult a mellkasom. – Sajnálom. Bólintott, és ismét csak egy percnyi hallgatás után folytatta a történetet. – Hosszú ideig nagyon magam alatt voltam. Ezért adtam el kezdetben egy időre a legtöbb termékemnek a jogát. Inni kezdtem, méghozzá erősen, és tudtam, hogy nem vagyok abban az idegállapotban, hogy minden munkát egymagam intézzek, ami az új termékek piacra dobásakor felmerül. Szerencsére a jogászaim észnél voltak. Ők bonyolították le a megállapodásokat, a szerződéskötéseket, én pedig szép összegű szabadalmi díjat kaptam annak fejében, hogy hozzájárultam, pár évig más vállalatok használják a szabadalmaimat. A kutató-fejlesztő csapatomat megtartottam, így el tudtam foglalni magam, de azon kívül nem sok tennivalóm akadt. – Nekem úgy tűnik, helyesen cselekedtél. – Igen. Utólag én is így látom. Majd meghaltam a kíváncsiságtól, de nem tudtam, hogyan fogalmazzam meg a kérdésemet.

– A menyasszonyod… hogyan… úgy értem… talán beteg volt? Megrázta a fejét. – Nem. Leütötték. Következő héten lesz hét éve, hogy történt. A fickót, aki ezt tette vele, nem kapták el. Megfogtam a kezét. – Istenem! Nem is tudom, mit mondhatnék. Igazán sajnálom. – Köszönöm. – Ismét hallgatott kicsit, majd folytatta. – Az a pár év nagyon kemény volt számomra. Még most sem tudom, hogy amikor ismét randizni kezdtem, vajon képes lettem volna-e azon kívül másra is, mint… tudod… – Félszeg mosoly jelent meg az arcán. – Úgy érted, hogy csupán szexelni. Bólintott. – Ne érts félre, nem akarok seggfejnek tűnni. Sosem vezettem félre a nőket. Csak épp nem érdekelt semmi más, csupán a fizikai kapcsolat, az érzéki gyönyörök, de ez nem volt szándékos. Legalábbis én így gondolom. Nem tudom. Talán még nem álltam készen arra, hogy továbblépjek. Vagy talán csak nem találkoztam a megfelelő lánnyal ahhoz, hogy képes legyek továbblépni. – Ez nagyon is érthetően hangzik. – A gyomromat az idegesség csomóba rántotta össze. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Chase úgy fogalmazott, „nem álltam készen”, meg hogy „nem találkoztam a megfelelő lánnyal”. Mintha mindez már a múlté lenne. Világosan megmondta ismeretségünknek már a legelején, hogy

velem kapcsolatosan kizárólag a fizikai kapcsolat érdekli – ez egy pillanatig sem volt kérdéses a számomra. Most viszont égtem a vágytól, hogy feltegyem neki a kérdést, immár nem lehetne-e szó közöttünk ennél többről is, csakhogy féltem a válaszától. Azt szerettem volna megtudni, hogyan akar továbblépni – úgy értem, beleszeretni egy másik nőbe –, ha még mindig valaki másba szerelmes? Amikor nem szóltam semmit, Chase felém nyújtotta a kezét és gyengéden felemelte az államat, míg a tekintetünk találkozott. – Tőled többet akarok. Nem tudom megmondani neked, mit, és hova fog ez vezetni, de veled többre vágyom, mint csupán testiségre. Minden, ami veled kapcsolatos, vonzó számomra – okos vagy, becsületes és őszinte, bátor, és egy kicsit dilinyós is – és képes vagy mosolyt csalni az arcomra, minden ok nélkül. Semmi kétség, azt akarom, hogy lefeküdj velem. Gondolom, ez a része a dolognak mostanra már számodra is világos. De másra is vágyom. Belefáradtam abba, hogy folyton a múltba nézzek. Régóta nem akartam a jelenben élni. De megint erre vágyom. – Hűha! Nem is tudom, mit mondhatnék erre. Köszönöm, Chase! Azt is, hogy ilyen őszinte vagy velem. Épp azután, hogy ezeket a szavakat kimondtam, a pincér kihozta asztalunkhoz a vacsoránkat. Nehéz csend telepedett közénk, és nem tudtam, hogyan dobhatnám fel a hangulatot, de abban biztos voltam, nagy szükségünk lenne rá. Azt is tudtam, hogy ha Chase-szel a szexről

beszélgetek, rögtön jókedvre derül. Levágtam egy falatnyi darabot a tányéromon lévő hússzeletből és villára szúrva az ajkamhoz emeltem. – Játszottál már „mit szeretnél inkább” játékot? Chase meglepődött kissé. – Amikor még kisgyerek voltam. – Jules barátnőmmel folyton ezt játsszuk – miután megittunk pár pohárral. – Rendben… Kezdhetjük! Belekortyoltam a boromba, majd Chase szemébe néztem. – Mit szeretnél inkább? Ha neked kellene fizetned a szexért, vagy ha neked fizetnének érte? Felvonta az egyik szemöldökét. – Ha nekem fizetnének érte. – Én viszont inkább fizetnék érte. – Tetszik nekem ez a játék. – Chase hátradőlt a székében és az állát dörzsölgette. – Felül vagy alul szeretsz lenni? – Alul. – Némi hallgatás után megkockáztattam a kérdést. – És te? – Felül. – A villájával rám mutatott. – Látod, hogy mennyire összeillünk? Égjen közben a villany vagy sem? – Égjen! És te hogyan szereted? – Ha ég. Hogy láthassam az arcodat, amikor beléd csusszanok. Forróság öntötte el az arcomat és nagyot nyeltem. – Semmi szükség arra, hogy részletekbe bocsátkozz. Elég, ha kiválasztod, amelyik neked bejön.

– Miért tenném, amikor a részletes válaszomtól lángolni kezd az arcod? Remekül áll neked ez a szexi rózsaszín pír. Így ugrattuk egymást a vacsora hátralévő részében, miközben megosztottunk pár apró részletet a szexuális és a nem szexuális kedvteléseinkről. A játék betöltötte a tőle elvárt szerepet – jobb kedvre derített minket –, de közben a vágy nagy harcot vívott bennem a józansággal és az észszerűséggel. Csakhogy azokban a pillanatokban a vágy hatalmasat rúgott a józan ész ülepébe. Vacsora után felmentünk a szobáinkba – amelyek nem csupán egymás mellett voltak, de egymásba is nyíltak –, én pedig úgy éreztem magam, mint az első randi után a gimiben. Chase a folyosón megfogta mindkét kezemet, de megtartotta a tisztes távolságot közöttünk és azt mondta: – Köszönöm, hogy velem vacsoráztál. És hagytad tönkrevágni a kirándulásodat. – Már fent voltál a gépen, amikor beszálltam. Nemigen volt más választásom. – Holnap, a délelőtti fókuszcsoport meghallgatása után visszarepülök New Yorkba. A délutáni járattal megyek. – Elmész? Miért? – Mert eddig mindenféle módon noszogattalaklökdöstelek, abban a reményben, hogy beadod a derekadat. De ma este rájöttem, hogy neked kell döntened ebben a kérdésben. Kivárom, amíg eljutsz odáig. – Magához húzott, majd megcsókolta a homlokomat.

– Most pedig jobb, ha bemész a szobádba, különben még meggondolom magam és odaszögezlek az ajtóhoz, és akkor már hiába akarnál menedéket keresni mögötte. *** Miután bementem a szobámba, legalább tíz percen keresztül az ajtónak támasztottam a fejemet. Az ötödik perc körül hallottam, hogy Chase szobájának az ajtaja kinyílik, majd be is csukódott, én pedig azon töprengtem, vajon a fal túlsó oldalán ő is úgy kínlódik-e, ahogyan én. Nem tudtam visszaemlékezni arra, hogy kívántam-e valaha annyira férfit, mint ahogyan Chase-t. Eleinte azt gondoltam, azért van rám ilyen nagy hatással, mert a főnököm, és mint ismeretes, a tiltott gyümölcs mindig édesebbnek tűnik. Ám igazából tudtam, hogy többről van szó. Méghozzá sokkal többről, ami csaknem halálra ijesztett. Valójában azt a tényt, hogy Chase a főnököm, ürügyként használtam fel arra, hogy távol tartsam magamat tőle. Az igazság ugyanis az volt, hogy megrémített az az érzés, amelyet akkor éreztem, amikor vele voltam. Ami a szerelmi életemet illeti, nem voltam igazán szerencsés. És a szüleim sem. De vajon rátalálhatok-e árnyékában?

a

szerelemre

egy

másik

nőnek

az

Féltem – de már beleuntam a félelembe. A valósággal való szembesülés eszembe juttatta Chase tetoválását. A félelem nem akadályozza meg a halált. De lehetetlenné

teszi az életet. Ez a pár szó furcsamód mindkettőnk életének a foglalata volt. Felsóhajtottam, és akkor döbbentem rá, hogy még fel sem kapcsoltam a villanyt a szobámban. Ez nem rám vallott. Általában rögtön azután megkezdtem egy idegen helyiség átfésülését, miután beléptem – végignéztem a szekrényeket, a zuhanyzót, és még az ágy alá is bekukkantottam – ez utóbbi keltette bennem a legnagyobb félelmet. Felsóhajtottam, és ezúttal kényszerítettem magam, hogy ne nézzek az ágy alá – bár a félelem ismét mardosni kezdett, amióta rájöttem, hogy milyen hanyag is voltam. De legalább akadt az életemben egy olyan félelem, amelyet kordában tudtam tartani és nem engedtem, hogy irányítsa az életemet. Legalábbis ezen az éjszakán nem. A földön feküdtem a szállodai szobámban és az agyam olyan lázasan dolgozott, hogy szinte forgott velem a szoba. Visszaidéztem magamban a legapróbb részletekig azokat a beszélgetéseket, amelyeket Chase-szel folytattam az elmúlt hónapban. Amikor Chase házában voltunk, a következőket mondta: – Ha nem láthatna meg valaki bármelyik pillanatban, feldobnálak a konyhaszigetre és megmutatnám neked, mit szeretnék tenni veled, ahelyett hogy fecsegnék róla. És én azt akartam, hogy megmutassa, méghozzá keményen.

A taxiban – miután kissé sokat ittam a klubban – alkoholtól és fáradtságtól elnehezült fejemet meleg combján nyugtattam, és miközben felültem, az arcommal súroltam merev hímtagját. Érezni akartam őt. Az ujjaimat rá akartam fonni acélkemény erejére, és nézni akartam az arcát, miközben a kezemet fel s le csúsztatom rajta. Az irodájában pedig… Vedd le azt a blúzt, mielőtt letépem rólad, itt az irodám közepén, felhúzott redőnyök mellett. Istenem, én igenis azt akartam, hogy letépje rólam azt az átkozott blúzt! Behunytam a szememet és a kezemmel végigsimítottam a testemet. Ennek a férfinak ott a fal túlsó oldalán nagyon is igaza volt. Vajon hallaná-e a hangomat, ha addig kényeztetném magamat, míg el nem jutok az orgazmusig? Énem egyik fele abban reménykedett, hogy igen. A kezem ekkor a bugyim csipkebetétjét súrolta, majd újból végigcirógatta, elidőzvén az érzékeny testtájékon, majd becsusszant a bugyi alá. A klitoriszom már meg volt duzzadva, csupán attól, hogy Chase-re gondoltam. Ez nem marad így sokáig, gondoltam. Két ujjammal szelíden körözni kezdtem a kis gyöngyöcskémen; finom, masszírozó mozdulatokkal ingereltem. Közben azt képzeltem, hogy Chase keze dolgozik rajtam a kezem helyett. Amint rátaláltam a kellő ritmusra, fokozni kezdtem a nyomást. Képek táncoltak a fejemben.

Chase nézett rám az emlékezet ködéből az első estén, amikor összefutottunk az étterem folyosóján. Istenem, milyen elképesztően jóképű! Aztán elém villant meztelen felsőteste az edzőteremből. Magam előtt láttam a tekintetét, mellyel szinte levetkőztetett. A fülemben hallottam visszhangozni a szavait: – Vonzódom mindenhez, ami csak veled kapcsolatos. Istenem! Ó, istenem! A gyönyör már olyan közel van! Szinte száguld felém. Míg csak… A hangos kopogás hangjára összerándultam. Jézusom! Villámgyorsan felültem, kapkodva vettem a levegőt, mintha épp most futottam volna le a maratont. – Reese? – Chase szólított a nevemen. Ő kopogott azon a belső ajtón, amelyen át az egyik szobából át lehetett menni a másikba. Megköszörültem a torkomat. – Igen? – Kölcsönkérhetem az iPhone-töltődet? Elfelejtettem magammal hozni az enyémet. – Hm… persze. Egy perc és megkeresem! Remegő kézzel kapcsoltam fel a villanyt, majd heves mozdulattal széthúztam a cipzárt a táskámon, és elkezdtem feltúrni a tartalmát, a töltőt keresve. Mi az ördögöt csinálok?

Nagyot sóhajtottam, amikor végre megtaláltam, és vártam még harminc másodpercet, hogy megnyugodjak kissé, és csak azután nyitottam ki az ajtót. Nem tudtam Chase szemébe nézni. – Tessék – mondtam a vállának beszélve. – Köszönöm. A hangom különösen hangzott, még az én számomra is. Magas volt és… Túl gyorsan beszéltem, egy szuszra hadartam el mindent, a vessző és a pont helyének az érzékeltetése nélkül: Semmiség-az-egész-maradjon-náladaz-este-holnapig-nem-lesz-szükségem-rá-ami-azt-illeti-épple-akartam-feküdni. Chase felvonta a szemöldökét amikor rápillantottam. – Mondd csak, jól vagy? – Én? Remekül. Miért ne lennék? Nem tudtam becsapni. – Nem is tudom. – A vállam fölött benézett a szobámba, és végigpásztázta a tekintetével. – Mit műveltél az előbb? – Semmit. – Megint túl gyorsan válaszoltam. – Semmit, mi? Elvörösödtem és éreztem, hogy izzadsággyöngyök jelennek meg a homlokomon és az arcomon, de mindenképpen meg kellett próbálnom kidumálni magam ebből az átkozott helyzetből. Chase végigpásztázta a testemet a tekintetével, teljes hosszában, majd mélyen a szemembe nézett. És már tudtam. Hogy tudja.

Igen, tudta. Szinte láttam, ahogy kitágul a pupillája amikor rájött. A tekintete izzott, és közben azt gondoltam, hogy ott helyben elolvadok a forróságtól. Végül csak annyit mondott: – Jó éjszakát, Reese! Épp levegőt vettem, megkönnyebbülvén, hogy távozik, amikor visszafordult az utolsó pillanatban, még mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót. Lehajolt, megragadta a kezemet, rázárta az ujjait, majd lassan a fejéhez emelte és közben behunyta a szemét. Amikor megszagolta a kezemet, amellyel épp az előbb kényeztettem magamat, azt hittem, szörnyethalok. Meg akartam halni. Ez volt a legkínosabb, mégis a legerotikusabb mozdulat, amelyet valaha átéltem. Egész testemben reszkettem, és a felkorbácsolt vágy okozta kín a lábam között elviselhetetlen volt. Meg sem tudtam mozdulni és egy szót sem voltam képes kinyögni. Csak álltam ott és néztem, amint belélegzi az illatomat. Amikor végre kinyitotta a szemét, felnyögött. Teljesen kikészültem. Kimerültem a végsőkig. A nyakába vetettem magam és a karomat a nyaka köré fontam. – Megadom magam. Átkarolta a derekamat, aztán nagy lendülettel felemelt. – Átkozottul itt volt már az ideje. Köré fontam a lábamat, ő pedig megfordult velem és a hátamat nekivetette a szobáinkat összekötő ajtó nyitott

szárnyának. Az egyik kezével kibontotta a hajamat, és amikor a tincseim a vállamra hullottak, Chase az ujjai köré tekerte őket, majd ökölbe zárta rajtuk a kezét és erősen megrántotta, hogy a fejem hátrahajlott. Ekkor ajkát az ajkamra tapasztotta. Esküszöm, csaknem elélveztem ott, azonnal. Az ajkunk szétnyílt, és a nyelvünk szinte kétségbeesetten csavarodott egymásba. Chase-nek elképesztően jó íze volt, olyannyira, hogy levegőt sem akartam többé venni. Még azt sem bántam volna, ha ott fulladok meg a karjában – legalább eszelősen boldog halálom lett volna. Egyre erősebben préselte magát hozzám, erekcióját a nadrágján keresztül is éreztem. Mivel még mindig rajtam volt a ruhám, és a lábamat a teste köré fontam, szélesen feltárulkoztam előtte – ő pedig keményen döfködött. Felnyögtem, amikor függőlegesen kezdte dörzsölni hozzám magát. Az alsóneműm olyan vékony volt, hogy a cipzárjának a súrlódása őrült módon felizgatott, mintha csak egy tűzkő lett volna, amely a testemet lángra gyújtja. – Érzed, hogy mit tettél velem? Mi tettél velem azóta, hogy akkor este megláttalak? – hörgött bele a számba Chase. Mély, erőteljes hang tört fel a torka legmélyéről, majd kissé beleharapott az alsó ajkamba, és mielőtt elengedte volna, kissé megrántotta. Felnyúlt a tarkójához és megragadta az egyik kezemet, majd egymásnak feszülő testünk közé csúsztatta, míg el nem értem a hímveszőjének a végét. Amikor ujjaimmal erősen

megszorítottam, felhördült, és a nyelve még mélyebbre hatolt a számban. Hízelgett nekem, hogy mennyire vágyteli volt a hangja, mintha örökké erre a pillanatra várt volna. Isten a tudója, hogy én is úgy éreztem, egy örökkévalóság óta várok már rá. Végül – nem tudnám megmondani, hogyan – sikerült bejutnunk a hálószobába. Chase gyengéden letett az ágyra és fölém hajolt. Amikor felemeltem a kezem, hogy megsimogassam az arcát, megfordította a kezemet és belecsókolt a tenyerembe. – Olyan gyönyörű vagy! Alig várom, hogy minden porcikádat megcsodáljam. – Az orrát a hajamba fúrta, és azt suttogta a fülembe: – Alig várom, hogy a legrejtettebb zugodat is megízleljem. A lélegzetem is elállt, amikor a nyakamtól lefelé haladva csókolgatni kezdett, elidőzve a nyakkivágás fölötti részen, majd megállt a dekoltázsomnál. A ruhám övét a jobb oldalon csomóztam meg. Chase kissé balra fordult, és addig matatott a kezével, míg megtalálta és egy rántással kioldotta a csomót. Szétnyitotta a ruhámat és alaposan szemügyre vette mezítelen testemet. Hosszan csodálta a mellemet, majd előrehajolt, és a nyelvével egy csíkot húzott a dekoltázsamtól lefelé egészen a szegycsontomig. Megborzongtam és libabőrös lettem. A mellbimbóim keményen előremeredtek a csipkemelltartómban, mintegy figyelemért és kényeztetésért könyörögve. Istenem, azt akarom, hogy a

szájával csiklandozza a bimbóimat! Chase a hüvelykujjával lehúzta a melltartómat, és erősen szopogatni-szívni kezdte a bal mellbimbómat. Közben mindvégig szemmel tartott, hogy lássa, milyen hatást vált ki belőlem az érintése. Amikor lehunytam a szemem, megismételte, majd a figyelmét a másik mellemnek szentelte. Pár perc múlva folytatta felfedezőútját a testemen, és egyre lejjebb merészkedett, csókkal hintve be a hasamat. Aztán még lejjebb ment. És még lejjebb. Gyengéden megcsókolta a bugyimat, és a klitoriszomat csiklandva az ajkával azt mondta: – Rám gondoltál, amikor az ujjadat magadba csúsztattad? – A hüvelykujját beleakasztotta a bugyim oldalpántjába és elkezdte lehúzni rólam az alsómat. – Ki vele, áruld el, rám gondoltál-e, amikor az ujjaid a puncidban voltak? A fejét a lábam közé fúrta, a szájával szívni kezdte a klitoriszomat, a nyelvével körözött rajta és közben a kellő nyomást fejtette ki rá. Mennyei érzésben volt részem, az ujjaimmal a hajába túrtam, és azt kívántam, bár sose hagyná abba. Aztán hirtelen mégis így tett. – Elárulod végre? Bármire megesküdtem volna – akár arra is, hogy én vagyok Erzsébet királynő –, csak mielőbb ott folytatta volna, ahol abbahagyta. Úgy éreztem, e kényeztetésért

cserébe szerény árat kell fizetnem azzal, ha megmondom az igazat. – Te vagy az egyetlen, akire gondoltam, ahányszor csak megérintettem magam azóta, amióta megláttalak. Chase tekintete diadalittasan felragyogott, és a szája ismét serénykedni kezdett a lábam között. Ezúttal már nem kötekedett velem. Nem bizony. Addig szívta és szopogatta a klitoriszomat, míg kellőképpen be nem nedvesedtem, és Chase ezután még az ujjait is bevetette, hogy még jobban felizgasson. A vágy egyre gyorsabban és ádázabbul vett erőt rajtam. Chase ki- és becsúsztatta az ujjait legtitkosabb résembe, miközben szopogatott és a nyelvével is körözött fáradhatatlanul. A testem remegni kezdett és megfeszült, a sarkamat a matracba mélyesztettem, az ujjaimmal Chase hajába túrtam. Az izgalom gyorsan a csúcsra hágott, és egész testemet átjárta a kielégülés iránti elsöprő vágy. Istenem, micsoda csodálatos érzés volt! Annyira borzongatóan gyönyörteljes. Kiáltás tört elő a torkomból – Chase nevét kiáltottam –, amely egyszerre volt sóhaj és monoton dallam. A felsőtestem ívben meghajolva lógott le az ágyról. Chase az egyik kezével tartott alul, miközben a nyelvét még jobban belém mélyesztette. A gyönyör hullámai már-már elviselhetetlenül magasra csaptak bennem. A testem mégis még többet követelt. Ó, istenem!

Ó, istenem! Aztán felértem a vágy hullámvasútjának legmeredekebb pontjára, ott kissé elidőztem mielőtt elért volna a csoda. Szabadesésben zuhantam. Siklottam lefelé a mélybe. Fékeveszetten száguldottam. Nem éreztem a lábamat. Nem éreztem semmi mást, csupán az extázist, a maga igaz valójában. Olyan páratlanul csodálatos volt, olyan lélegzetelállító, hogy a könnyem is kicsordult. Zihálva vettem a levegőt, amikor Chase ismét rám feküdt és csókolni kezdett. Ez a csók azonban már nem volt olyan vad és dühödt, mint az iménti. Gyönyörű volt, lassan kibontakozó, hosszas és gyengéd. A hajamat cirógatta, miközben a nyelvünk incselkedett egymással, és amikor befejezte, két kezébe fogta az arcomat. – Rögtön visszajövök. Eltűnt egy pillanatra és a levéltárcájával a kezében tért vissza. Kihúzott belőle egy kis csomag óvszert, majd az éjjeliszekrényre dobta őket. Nagy szemeket meresztettem rájuk. – Miféle nagyratörő terveid vannak? Chase nekiállt vetkőzni. – Amiről még csak nem is álmodtál. Ahogyan rám nézett, és amilyen elszántsággal dobálta le magáról a ruhát, megtette hatását: kellemesen jóllakott és elernyedt testem ismét lakomára vágyott. Chase nem az

első szerelmem volt és nem is a második, de még a harmadik sem, de ahogyan rám nézett, úgy éreztem, mégis ő jelenti az első igaz szerelmet az életemben – bár fogalmam sem volt, miért. Chase gyönyörű férfi volt… ezt mindenki láthatta. De amikor megszabadult a ruháitól, akkor döbbentem csak rá, mennyire tökéletes. A mellkasa szép rajzolatú, a mellizmok csodálatosan feszültek rá a bordáira, a combja vastag és erős. És ismét megcsodálhattam a piercinget a mellbimbójában. Alig vártam, hogy a fogaim közé kaphassam. Miközben ott állt fekete bokszeralsóban, örültem, hogy ad nekem pár pillanatot, hogy felkészüljek rá, amikor felfedi, mit rejteget az alsója alatt. A hüvelykujját beleakasztotta az alsója övrészébe, lehúzta, majd lehajolt és kilépett belőle. Amikor ott állt anyaszült meztelenül, tátva maradt a szám. Az Úr legyen irgalmas hozzám! Ennek a pasinak a szerszáma semmi kívánnivalót nem hagyott maga után. Chase-nek megvolt mindene, amire egy nő vágyott. És ezen nem vonzó külsőt, sármot vagy pénzt értek. Nem, Chase-nek egy igazi ajándékcsomag volt a lába között. A farka elképesztően vastag és merev volt. Az erekciója teljes. A hímvesszője ott ágaskodott az alteste előtt erőtől duzzadóan és a hegye csaknem a köldökéig ért. Megnyaltam a szám szélét, miközben a fogaival feltépte az óvszercsomag fóliaborítását és kihúzott belőle egy óvszert. Látván az arckifejezésemet, annyit mondott:

– Lehet, hogy a karodban lelem halálomat? Miközben rám feküdt, megfogta a kezemet és az ujjait összefűzte az ujjaimmal, majd a fejem fölé tette őket. Gyengéden megcsókolta az ajkamat, majd felemelte a fejét és a szemembe nézett. Miközben belém hatolt, lassan, óvatosan, mindvégig összefonódott a tekintetünk – még sosem néztünk farkasszemet ilyen hosszú ideig. Készen álltam a befogadására, mert már igen nedves voltam, szinte túlságosan is. – Cseszd meg! – suttogta, és egy pillanatra behunyta a szemét. – Olyan nedves vagy! – Aztán mozogni kezdett bennem, még mindig nagyon óvatosan, ügyelve arra, hogy kellőképpen ellazuljak, és ne okozzon nekem fájdalmat, miközben belém hatol méretes szerszámával. Amikor már elég mélyen volt bennem, a mozgása ritmusossá vált és erőteljesebbé lettek a döfései is. A gyengéd tágító behatolásokat kemény támadások váltották fel. Már nem óvatoskodott a behatolással, hanem a lehető legmélyebbre hatolt belém. Az viszont nem változott, hogy Chase továbbra is engem nézett. Tekintetét a szemembe fúrta, mintha belém akarna látni. Úgy éreztem, minden értelemben pőrére vetkőztet, és amit lát, elbűvöli. Ekkor már semmi másra nem figyeltem, csupán a zihálásunkra; minden elmosódott körülöttem. Amikor hangos kiáltás szakadt ki belőlem, az ajkát az enyémre forrasztotta, mintha le akarná nyelni vágyteli sikolyaimat. Megmarkoltam a haját, és ahogy egyre

közelebb jutottam a csúcshoz, mind jobban húztam az üstökét. Chase már nagyon gyorsan vette a levegőt, olyannyira, hogy nyálcseppecskék fröccsentek ki a szájából. – Mindjárt el fogok… – Nem tudtam befejezni a mondatot, mert a beteljesülés elemi erővel készült rám törni. – Ó, istenem! Chase beleharapott a vállamba, amivel azonnal kiváltotta és viharos erejűvé fokozta lassan készülődő orgazmusomat. A kielégülés úgy söpört végig rajtam, akár egy cunami, amely előbb felkapott, aztán maga alá gyűrt. Az izmaim lüktettek, én pedig félig lehunyt szemmel néztem fel rá. Látta a kéjmámort az arcomon, és érezte is bennem, legbelül. Gyorsabban kezdett mozogni bennem és ekkor már a saját vágya hajtotta. Végül egy utolsó nagy döféssel mélyen birtokba vett és hangos nyögés kíséretében elélvezett bennem. A korábbi szeretőimmel ellentétben nem rogyott rám, és nem gördült le rólam hirtelen, dolga végeztével. Ehelyett gyengéden csókolt, míg ki nem húzta hímtagját belőlem, aztán felkelt, hogy eltávolítsa magáról az óvszert. Amikor visszajött hozzám, egy nedves arctörlő kendő volt a kezében, amellyel megtörölgetett. Ezután odament a hűtőszekrényhez és kivett belőle egy üveg ásványvizet, amit közösen ittunk meg, egymásnak adogatva a palackot. Természetesen még mindig meztelenek voltunk. Az adrenalin oly sokáig száguldozott az ereimben, hogy

kezdtem kifáradni. Ásítottam, mire Chase letette az éjjeliszekrényre az üres palackot. Felemelt, és úgy feküdt le velem az ágyba, hogy testemet a testére fektette; a fejem a szíve fölött nyugodott. A szívverését hallgatva kellemesen ellazultam, ő pedig közben a hajamat simogatta. – Aludj egy kicsit! – mondta lágyan. – Holnap hosszú napunk lesz és korán kell kelnünk. Kedvemre való volt a javaslata. Oly régóta nem éreztem magam ilyen békésnek és fesztelennek. És ilyen biztonságban. Már csaknem elnyomott az álom, de nem maradtam adós a válasszal. – Rendben. De bemennünk.

a

fókuszcsoporthoz

elég

tízre

Megcsókolta a fejem búbját. – Tudom, de szükségünk van pár óra erőgyűjtésre a második menethez.

20. fejezet

Reese Arra ébredtem, hogy valami hánykolódik az ágyban. A szobában sötét volt, ezért először elfogott a félelem, de amikor a szemem hozzászokott a sötétséghez, már emlékeztem rá, hogy hol vagyok. Chase hadonászott a kezével és motyogott valamit az bajsza alatt álmában. Korábban senki mást, csupán a bátyámat láttam ilyen állapotban: neki voltak éjjelente rémálmai, miután betörtek a házunkba. Ő még olykor sírt is álmában. Néha annyira heves látomásai voltak, hogy az anyám felébresztette, hogy megnyugtassa. Most azonban tanácstalan voltam: nem tudtam, felébresszem-e Chase-t, vagy hagyjam, hogy tovább aludjon és magától csillapodjék le. Csakhogy nagyon nyugtalannak és elgyötörtnek látszott. Amikor már képtelen voltam tovább nézni szenvedését, gyengéden megpaskoltam az arcát.

a

– Chase? Csaknem leugrottam az ágyról, amikor hirtelen felült. Először nagyon zavartnak tűnt. – Mi az? Mi van? Jól vagy? – Nehezen vette a levegőt, a mellkasa csak úgy zihált.

A kezemet még mindig a szívemre szorítva feleltem. – Igen! Igen… jól vagyok. Azt hiszem, téged rémálmok gyötörtek. Chase beletúrt a hajába. – Sajnálom. Biztos, hogy semmi bajod? – Teljesen rendben vagyok. Kissé megnyugodott, kifújta a levegőt és lecsusszant az ágyról, majd bevette magát a fürdőszobába. Hosszú időbe telt, mire visszajött. Az ágy kissé besüppedt alatta, de nem feküdt le rögtön. Inkább ott gubbasztott a matrac szélén, a térdére könyökölve és a fejét mélyen lehorgasztva, háttal nekem. Kinyújtottam felé a kezem és megérintettem csupasz bőrét. – Nem akarsz beszélni róla? – Nem igazán. Mostanában kezdenek megint előjönni. Pár éve teljesen elmaradtak. Nem mintha tudatában lettem volna. – A menyasszonyoddal kapcsolatosak a rémálmaid? Bólintott. – Sajnálom. – Semmi szükség a sajnálkozásodra. A bátyámnak is voltak rémálmai a betörés után. Nem akarom erőltetni… de talán segítene, ha beszélnél róla. Chase hallgatott egy hosszú pillanatig. – Végre sikerült beráncigálni téged az ágyamba. Semmit sem akarok kevésbé, mint hogy egy másik nőről csevegjek veled, miközben így vagyunk itt.

Felültem és odamásztam mellé. Csak egy kis bugyi volt rajtam, ezt is akkor kaptam magamra, amikor bent volt a fürdőszobában. Lovagló ülésben odaültem a háta mögé és átkaroltam a nyakát. Az arcomat a vállához nyomtam, a mellemet pedig a hátához. Nagyon jó illata volt – az erdőé keveredett egy kellemes, férfias illattal. – Most nem a te ágyadban fekszünk – mondtam neki. – Egy szállodai szobában vagyunk. – Semmi keresnivalója itt még valaki másnak ebben az édeshármasban, amikor csak te, én és az ágy vagyunk itt. A karommal megszorítottam kissé a derekát. – Nos, én itt vagyok, ha mégis meggondolnád magadat. Chase elfordult kissé, hogy szembekerüljön velem. Nagy kezét a nyakamra tette, és a hüvelykujjával a tarkómat cirógatta. Nyelvét végighúzta párszor a lüktető vénámon. – Nem akarok beszélgetni. – De… – próbáltam érvelni, de az ajka akkor már a fülemet csiklandozta. – Sss… – suttogta. – Ne fecsegj! A számnak más szándékai vannak veled. Mielőtt még észbe kaphattam volna, már le is szökkent az ágyról, letérdelt mellé és a fenekemet az ágy szélére húzta. Amit ezután a szájával művelt, sokkal jobb volt annál, mint hogy beszélni tudnék róla. *** Chase-szel

tíz

óra

előtt

értünk

a

fókuszcsoportos

terméktesztelés színhelyére, Elaine irodájába, és segítettünk a bemutató előkészítésében. Korábban – miközben tojást és gyümölcsöt ettünk az ágyban meztelenül – kikértem Chase véleményét pár kérdéssel kapcsolatban, amelyekkel ki akartam egészíteni a moderátor kérdéslistáját. Elaine odasietett hozzánk, hogy üdvözöljön bennünket, és bár én adtam át neki a változtatásokkal kapcsolatos jegyzeteimet, amelyekről Chase-szel úgy döntöttünk, foganatosíttatni szeretnénk vele, Elaine mégis Chase-nek tette fel a javaslatainkkal összefüggő kérdéseit. – Mi lenne a véleményed arról, ha a tizenegyedik kérdést úgy tennénk fel, hogy arra a csoport tagjai igennel vagy nemmel válaszoljanak, majd megkérnénk a moderátort, hogy kezdeményezzen beszélgetést erről a kérdésről, hogy szóbeli visszajelzést is kapjunk a témában? Jólesett nekem, hogy Chase hozzám irányította a válaszért. – Legyen úgy, ahogyan Reese jónak látja. Ő a főnök. Reese csak azért hozott el engem, hogy a csomagjait cipeljem. Miközben véglegesítettük a változtatásokat, megszólalt Chase mobiltelefonja, mire elnézést kért és kiment a szobából, egyedül hagyva engem Elaine-nel. – Feltehetek neked egy személyes kérdést, Reese? – fordult oda hozzám Elaine. – Hm… igen.

– Jársz most valakivel? Fogalmam sem volt, hogyan válaszoljak. Úgy értem, magamnak is fel kellett tennem ezt a kérdést. Chase-szel háromszor szexeltünk az elmúlt este óta, de nem foglalkoztunk azzal, hogy minősítgessük az együttlétünket. – Mondhatnám úgy is. Tudod… mostanában ismerkedtem meg valakivel. – És komolynak látszik a dolog? – Még nagyon új a kapcsolatunk. – Nos… az öcsém nemrégiben költözött New Yorkba, és abban reménykedem, örömmel vennéd, ha odaadnám neked a telefonszámát. Talán megengednéd neki, hogy meghívjon egy italra vagy ilyesmi. Általában nem szoktam így összeboronálni embereket, de úgy vélem, nagyon jól kijönnétek egymással. Szerencsére épp ekkor jött be a moderátor – aki a termékbemutatót levezette –, és meghiúsította Elaine manőverezését. A fókuszcsoport résztvevői időközben kezdtek befelé szállingózni és innentől kezdve alig akadt egy szabad pillanatunk. Az egész délelőttöt azzal töltöttem, hogy az egyirányú tükör megfigyelői oldalán ültem, és jegyzeteket készítettem a bemutatón történtekről. Chase hol üzleti jellegű telefonbeszélgetéseket folytatott, hol az e-mailjeire válaszolt, hol pedig a bemutatót figyelte. Egy ideig egyedül voltunk a szobában; én egy széken ültem az üvegfalhoz közel.

Chase odajött mögém és hátulról megfogta az egyik mellemet. Miközben cirógatta, azt suttogta: – Kedvelem a csak egy irányból átlátszó tükörfalakat. Megböktem a könyökömmel. – Hagyd abba! Bármikor bejöhet valaki. Ekkor a keze köré tekerte a hajamat, majd hátrarántotta a fejemet, felfedvén a nyakamat. Éreztem, hogy kemény ereje a testemnek feszül, amellyel hamarosan birtokba vesz. – Bezárom az ajtót – mondta. Behunytam a szemem, hallgatván a józan eszemre. – Munkahelyen vagyunk. – Ettől csak még izgalmasabb a móka. Összerezzentem az ijedtségtől és csaknem leestem a székről, amikor a tükörfal túlsó oldaláról kopogást hallottam. Szerencsére Chase ott állt mellettem, és idejében elkapta a vállamat és segített visszanyernem az egyensúlyomat, miután megszédültem. Mögöttem nevetett, miközben Elaine feltartotta öt ujját, ezzel adva értésünkre, hogy öt perc múlva mehetünk ebédelni. – Nem gond, Elaine – feleselt vele Chase, bár Elaine a pikáns és gonoszkodó megjegyzéseiből egy szót sem hallhatott. – Öt perc alatt is képes vagyok végezni. Biztos vagyok benne, hogy Reese már kellőképpen nedves. – Olyan perverz vagy! Körbefordított a forgószékemen, hogy szembekerüljek vele, és két kezébe fogta az arcomat. – Mit szólnál hozzá, ha visszamennénk a szállodába

ebédelni? Sanda pillantást vetettem rá. – Úgy érted, enni? – Igen, puncit. Fészkelődni kezdtem a székemen. – Eddig azon idegeskedtem, mi történik majd a munkahelyen, ha a dolgok véget érnek. Most inkább amiatt fájhat a fejem, hogy mi történik a munkahelyen, ha a dolgok elkezdődnek. – Én viszont úgy látom, hogy a jövőben csupa jó dolog történik majd a munkahelyeden. – Valóban? – Bizony. Miután visszaértünk az irodába, már az első este felhajítalak az íróasztalomra, és hátulról foglak megkefélni, miközben te azt figyeled az ablakból, hogyan gyulladnak fel a lámpák alkonyat után a városban. Nyeltem egyet. – Az ilyesmi a vállalati alkalmazottak kézikönyvében a tiltott kategóriába esik. – Ezt azonnal ki fogom javítani. Tudod, mit szeretnék még veled csinálni? Csak úgy éget a vágy utána. – Mi lenne az? – Azt akarom, hogy letérdelj elém, miközben ott ülök az íróasztalomnál. – Miközben… az íróasztalodnál ülsz? Lassan bólintott. – Le akarok nézni rád, és figyelni akarom, amint a fejed fel s le jár, miközben a farkamat kényezteted a száddal. –

Megrántotta a hajamat. – Megmarkolom a hajadat és addig tartalak ott, míg le nem nyeled az utolsó cseppjét is a nektáromnak, ami feltör belőlem a kéj tetőfokán. Aminek aggodalommal kellett volna eltöltenie az alkalmazotti státuszom szempontjából, nagyon is bejött nekem a szeretőjeként. Beindított a mocskos szája. – Van még valami hasonló ötleted? – kérdeztem suttogva. – A konferenciaasztal. Rá akarlak fektetni az üveglapra, és ki akarom nyalni a nedves kis puncidat, miközben az egész iroda hallja, ahogy a főnököd nevét sikoltod. Halkan felnevettem. – Azt hiszem, vesztésre állsz, nagyfőnök. Chase háttal állt az ajtónak, amikor kinyílt, és termetes alakjától nem lehetett látni, mi folyik odabent kettőnk között. Komótosan letekerte a kezéről a hajamat. – Ti ketten kimentek enni, vagy hozassak nektek valamit? – kérdezte Elaine. Chase rám bízta a választ. Próbáltam elnyomni kihívó, kötekedő mosolyomat, miközben füllentettem Elaine-nek. – Chase-nek le kell bonyolítania egy konferenciabeszélgetést ebédidőben, visszamegyünk a szállodába egy órára.

telefonos ezért

– Akarjátok, hogy rendeljek valamit nektek, mire visszajöttök? – Nem, de nagyon köszönjük a figyelmességedet. Majd emlékeztetni fogom Chase-t, hogy egyen valamit a

szállodában, miközben főnökösdit játszik. *** A nap hátralévő részében Chase-szel csábos pillantásokat váltottunk egymással. Bár énem egyik fele még mindig aggódott, és ostobaságnak tartotta, hogy belementem ebbe a kapcsolatba, kezdtem hanyagolni ezeket a sopánkodásokat a lehetséges kedvezőtlen következményekkel kapcsolatban, mivel Chase mellett kellemesen éreztem magam. Őszintén szólva nem emlékszem rá, hogy mikor voltam így belebolondulva egy pasiba, de nagyon jó érzés volt. Határozottan jó. A nap végén, Elaine rábeszélt minket,

hogy

vacsorázzunk vele. Nagyon rámenős, mondhatni tolakodó volt, és nem lehetett neki ellentmondani. Beültünk a bárba és miközben az italunkat kortyolgattuk, munkahelyi kérdésekről cseverésztük. Ám hamarosan személyes témákra terelődött a szó. – Jelenleg szingli vagy, igaz, Chase? – firtatta Elaine. Chase-re pillantottam. Ő pedig úgy válaszolt Elaine-nek, hogy közben a szemembe nézett. – Nem vagyok nős. De járok valakivel. Elaine bólintott. – Higgyétek el nekem, hogy nem vagyok kerítőnő, de a te számodra is van valakim, akivel szeretnélek összehozni. – Számomra is? Elaine ezzel felkeltette Chase érdeklődését.

– Igen. Reese életét már egyenesbe hoztam. Az öcsém ugyanis nemrégiben költözött New Yorkba, és azt gondoltam, hamar összemelegednének egymással. Chase felvonta a szemöldökét és rám nézett. Fogalmam sem volt, mit mondhattam volna, ezért csak ültem ott és hallgattam. Már nem tudtam visszatáncolni anélkül, hogy ne tűntem volna komplett idiótának. Épp akkor találtam ki, hogy ha Elaine öccse felhív, egyszerűen kiadom az útját. Chase azonban másképp állt hozzá a dologhoz. Meghúzta a sörét, majd így szólt: – Azt hittem, valaki mással jársz, Reese. – Hm… én… ami azt illeti, alakulgat valami. De még nagyon új ez a kapcsolat. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megüssem. Élvezte, hogy ez a beszélgetés milyen kényelmetlen a számomra. – Nem is tudom. Még nem beszéltünk arról, hányadán is állunk egymással. Chase felhajtotta a sörét. – Fogadni mernék egy csinos kis összegben, hogy a pasid nem akar más férfiakkal osztozni rajtad. Ez a megjegyzése melegséggel töltötte el a szívemet, de tudhattam volna, hogy Chase nem fog itt megállni. Komoly arccal a következőket mondta Elaine-nek: – Az unokatestvérével találkozgat. – Az unokatestvérével? – Másod-unokatestvérek. Reese a nagybátyja temetésén

találkozott vele. Elaine-nek fogalma sem volt, mit mondjon erre. Amikor rám nézett, a zavarodottságomat tévesen a gyász jelének vélte. – Fogadd részvétemet a hozzátartozód elvesztése miatt! Chase szélesen vigyorgott, majd megcsörrent a telefonja. Előhorgászta a zsebéből és azt mondta: – Bocsássatok meg, kimegyek egy percre. Amikor visszajött, már nem volt olyan játékos és viccelődő hangulatban, sőt, inkább feltűnően csendes volt. Nem tudtam eldönteni, vajon a telefonhívás az oka, vagy pedig az nem tetszett neki, hogy Elaine össze akart boronálni az öccsével, és ez jobban bántotta, mint azt kimutatta volna. Az este további részében a marketingről beszélgettünk, ami a kedvenc témám volt, de ezúttal egyfolytában azon töprengtem, mi lehet az oka annak, hogy Chase magába roskad, és alig vesz részt a csevegésünkben. A szállodában sem volt más a helyzet. Későre járt, hosszú és fáradságos napunk volt – hajnali négy órakor kezdtük a napot Chase-szel. Megmosakodtam és átöltöztem, Chase pedig lezuhanyozott. Miközben a fogamat mostam, bejött a fürdőszobámba és azt kérdezte: – Ma is kölcsönkérhetem a mobiltöltődet? Kiköptem a fogkrémet a mosdóba. – Persze. Az íróasztalon találod bedugva. Nem tudom, miért, de azt gondoltam, hogy miután megkapta a töltőt, magával viszi a szobájába, és ezt az

éjszakát már nem fogja velem tölteni. Ezért meglepődtem, amikor láttam, hogy a töltőt az ágyam melletti konnektorba dugja be, azon az oldalon, ahol előző nap feküdt. Az ő oldala az ágyamban. Ez aztán gyorsan ment. Felkaptam a testápolómat, leültem az íróasztalom előtti székre, megnyomkodtam párszor a flakont, majd kinyomtam egy kevés fehér krémet a tenyerembe. Elkezdtem bekenni vele a lábamat, amikor Chase azt mondta: – Gyere ide! Hadd segítsek! Odanyújtottam neki a műanyag palackot, leültem az ágy szélére és kinyújtottam felé a lábamat. Kedvtelve nézegette, miközben a bőrömbe masszírozta a hidratálót. – Minden rendben? – kérdeztem tőle. Bólintott. Nem volt túl meggyőző. – Azért vagy ilyen zaklatott, mert Elaine rám akarja tukmálni az öccsét? Jó, ha tudod, hogy teljesen váratlanul csapott le rám. Nem terveztem, hogy bárhova is megyek azzal a pasival. Egyébként pedig közölném veled, ha mással akarnék randizni. Épp a vádlimat masszírozta a hüvelykujjával, hogy fellazítsa az izmokat, mivel elég nagy igénybevételnek volt kitéve, miután húsz órát töltöttem magas sarkúban aznap. – Mással akarsz randizni? – Nem. Nos… Tudom, hogy megbeszéltük, nem találkozunk másokkal. De nem voltam biztos benne… – Én viszont igen – szakított félbe. – Valóban?

– Nem tudom, hogyan jutottunk idáig, és hol fogunk kikötni, de abban átkozottul biztos vagyok, hogy nem akarok osztozni rajtad senkivel. Pontosan azt mondta, amit én is éreztem. – Én sem akarok osztozni rajtad. – Remek. Megegyeztünk? – Igen. – Elmosolyodtam, majd megböktem a lábammal. – Most pedig folytasd a masszírozást… nagyon jólesik. – Igenis, madam. Bár tisztáztuk a köztünk lévő nézeteltéréseket, gyanítottam, hogy valami nyomasztja még. Miután lekapcsolta a villanyt, odahúzott magához és a hajamat simogatta a sötétben. – Arra vagy kíváncsi, mi volt az a telefonhívás ma este a vacsoránál? Az a detektív keresett, aki Peyton ügyében nyomoz. Felé fordultam, a kezemet a mellkasára ráhajtottam a fejemet és az arcát néztem.

tettem,

– Minden rendben van? – Igen. Mivel még az ügyet nem zárták le, ez a rendőrnő minden évben egyszer tájékoztat arról, hol tart a nyomozás. Megígértem, hogy a jövő héten találkozom vele. – Nagyon nehéz lehet ez neked. – Különösnek tartom az időzítést. Már évek óta nem voltak rémálmaim. Pár héttel ezelőtt aztán megint elkezdődtek. És aztán ez a detektív ma este felhívott. – Nem arról van szó inkább, hogy ők minden évben ugyanabban az időpontban egyeztetnek veled? Lehet,

hogy mindig is ott motoszkált a fejedben valahol hátul, hogy ez az egyeztetés mostanában várható, és ez hozta működésbe a tudatalattidat. Bólintott, mintha látott volna némi észszerűséget a magyarázatomban. – Talán így van. Felkapaszkodtam rá, végigfeküdtem a testén és csókot nyomtam az ajkára. – Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Sokat jelent nekem.

21. fejezet

Chase Hét évvel ezelőtt Megcsörrent a telefonom az íróasztalomon. Felkaptam és a köszönést mellőzve beleugattam. – Megint késel! – Képes voltál elhinni, hogy olyan korán odaállítok? – kérdezte Peyton. A hangjából éreztem, hogy mosolyog. Megcsóváltam a fejemet, és én is elmosolyodtam, bár egyáltalán nem örültem annak, hogy már megint késik. – Hol vagy most? – Később szabadultam, mint gondoltam, és közben el kellett intéznem valamit. Indulj el nélkülem! Majd az étteremben találkozunk, ahelyett hogy az irodádba mennék. Ha színésznő akart lenni, volt még mit dolgoznia azon, hogy ne legyen ennyire átlátszó. – Hová mész, Peyton? – Csak el kell még ugranom valahova, hogy elintézzek egy s mást a hajléktalanotthon számára. – Ügyeket intézel a hajléktalanotthonnak, vagy Eddie-t követed?

– A kettő nem ugyanazt jelenti? – Nem, közel sem. Kérlek, mondd, hogy nem a külvárosba igyekszel megint. A csöveseknek abba az átkozott bádogvárosába. Csend volt a válasz a vonal túlsó végén. – A fenébe, Peyton! Azt hittem, megegyeztünk abban, hogy többet nem csinálod ezt! – Nem egyeztünk meg semmiben. Csupán te kérted, hogy egyezzem bele. És a kettő nem ugyanaz. Az ujjaimmal végigszántottam a hajamat. – Várj meg abban a kávézóban, ott a 151. utcánál, miután kiszállsz a metróból. – Jól vagyok. Semmi gond. – Peyton… – Kezdesz túlzottan gyámkodni felettem. Így fogsz viselkedni akkor is, ha majd összeházasodunk? Azt várod tőlem, hogy mezítláb és nagy hassal várjalak otthon, az ajtóhoz készítve a papucsodat? Két nappal korábban mondtam ezt neki. Talán nem volt a legjobb ötlet elárulnom, hogy pontosan ezt szeretném. Legalább akkor tudnám, hogy nem forgat a fejében valami képtelen és eszelősen veszélyes dolgot. Kikaptam a zakómat az irodám szekrényéből, majd a lifthez siettem. – Úton vagyok hozzád, te bajkeverő. Odakint az utcán, miközben a metró felé tartottam, felhívtam a nővéremet, hogy megmondjam neki, késni fogunk. – El fogsz késni a saját eljegyzési ünnepségedről?

– A te ötleted volt, hogy ekkora felhajtást csináljunk, nem az enyém. Találj ki valami elfogadható indokot, és fújd le a partit! – Az öcsikém megnősül. Ez öröm és szenzáció, és nem csak egy ürügy arra, hogy bulit rendezzek. Isten a tudója, mindenki azt hitte, hogy valami ocsmány nemi betegségben fogsz kimúlni, míg a jó sorsod össze nem hozott Peytonnal. – Nem megfelelő az idő ahhoz, hogy ezt megvitassuk. Azért fogunk késni, mert a leendő menyasszonyom Columbót játszik. Most mennem kell. – Mit csinál? – Felejtsd el! Nemsokára ott leszek. És köszi, Anna! Amikor kiszálltam a metróból a 151. utcánál, eleredt az eső. Mielőtt a mobilszolgáltató weblapjait kezdtem volna böngészni, felhívtam Peytont. Nem vette fel. – Cseszd meg! – dörmögtem magamban és a legközelebbi épület falának támaszkodtam. Az eső a szemembe vert, és le kellett takarnom a telefonomat az egyik kezemmel, hogy szárazon tartsam. Megböktem az újratárcsázó ikont és vártam, hogy Peyton beleszóljon a telefonba. De ismét nem vette fel. – Isten verje meg! – Tudtam, hogy a csövesek összetákolt tábora nincs messze, és sejtettem, hogy Peytonnak esze ágában sincs a kávézóban dekkolni. Beütöttem a Google Térképet a mobilomba, és megtaláltam a parkot a vasúti állványhíddal. Csak pár háztömbnyire volt onnan, ahol álltam, ezért elindultam oda az esőben. Minden

másodpercben megböktem az ujjammal az újratárcsázó ikont. És amikor a hívás mindig Peyton hangpostáján landolt, egyre idegesebb lettem. Különös balsejtelem rántotta csomóba a gyomromat, és a ki tudja, hányadik sikertelen hívás után futni kezdtem. Amikor megcsörrent a telefonom, már a torkomban dobogott a szívem. Miután megpillantottam a kijelzőn Peyton fotóját, meg kellett volna nyugodnom, hogy ő hív, de valamilyen oknál fogva nagyon aggódtam. – Chase, merre vagy? – A hangja erőtlen volt, alig lehetett hallani; éreztem, hogy fél. – Hol vagy? Nem válaszolt. – Peyton? A fenébe! Hol vagy? A mobiltelefon nagy csattanás kíséretében landolt a földön. És ami ezután következett, még hosszú éveken át kísértett.

22. fejezet

Reese Arra riadtam, hogy Chase levegő után kapkod. Éles, nyers és fülhasogató hangot adott ki magából, amely azután szokott következni, amikor valakit gyomorszájon vágnak. Ezúttal egy pillanatig sem tétováztam, felébresszem-e vagy sem. – Chase… ébredj fel! – ráztam meg erősen. Kinyitotta a szemét, és úgy bámult rám, hogy le mertem volna fogadni, még csak nem is látott. Hunyorgott kicsit, míg be nem ugrott neki, hol van. – Jól vagy? – kérdezte. – Én igen. De te… hörögve kapkodtál levegő után. Nem tudtam eldöntetni, hogy rémálmaid vannak, vagy légzési nehézséggel küzdesz. Chase felült. Az arca merő izzadtság volt, amit a kézfejével törölt le. – Sajnálom, hogy felébresztettelek. És ahogyan egy nappal korábban, most is egyenesen a fürdőszobába sietett és tíz percet töltött ott a vizet folyatva. Amikor visszajött, leült az ágy szélére, ezért én is így tettem, de a háta mögé kerültem és lovagló ülésben ültem mögé – ezúttal azonban póló volt rajtam.

– Jól vagy? – kérdeztem. Bólintott. – Segíthetek valamiben? – Levehetnéd a pólódat.

Rögtön

elmúlnának

a

rémálmaim, ha a cicidet a hátamhoz nyomnád. Rámutattam a logikai bukfencre: – Csakhogy már felébredtél. – Ma már valóban nem, de mindig felvirrad egy újabb nap. Elmosolyodtam, hátradőltem és levettem a pólómat. Amikor meztelen bőröm az övére simult, megkérdeztem: – Most jobb? – Naná. Jó tíz percig ültünk így, még a levegőt is egy ritmusra vettük. – Peyton apja lelépett, amikor Peyton még kicsi volt, így az anyjával és két kishúgával egy ideig egy menhelyen étkeztek. Amikor Peyton idősebb lett, meg akarta hálálni, amit az emberektől kapott, ezért önkéntes munkát végzett néhány környékbeli ingyenkonyhán. Közben összebarátkozott az egyik hajléktalan fickóval, Eddie-vel. Eddie ki nem állhatta, ha valaki túl közel ment hozzá, ezért sosem aludt a menhelyen. Ezt a fickót egyszer egy csapat kamasz bántalmazta. Ezek a suhancok gyakran felbukkantak egy-egy hajléktalanotthonnál – ahol azok az emberek kerestek menedéket, akiknek nem volt hol lehajtaniuk a fejüket éjszakánként –, és balhézni kezdtek velük. Ez volt a szórakozásuk. Eddie pedig olykor sebes

fejjel vagy horzsolásokkal került elő. – Ez rettenetes! – Valóban az. Peyton elment a rendőrségre, de a zsaruk nemigen intézkedtek. Eddie mindig is nagyon szűkszavú volt és most sem volt hajlandó mondani semmit, Peyton azonban nem hagyta annyibban a dolgot. Követni kezdte Eddie-t éjjelente, mert úgy gondolta, ha a rendőrségnek pontosabb információkkal szolgál, a zsaruk majd felderítik az esetet. Figyelmeztettem Peytont, hogy ez veszélyes, de nem hallgatott rám. Az eljegyzésünk napján Eddie egy jókora monoklival a szemén került elő. Peyton ekkorra már kiszimatolta, hova szokott járni éjszakánként a férfi, és akkor éjjel is odament, hogy a saját szemével lássa azokat, akik bántalmazzák. Megbeszéltük, hogy az egyik metrómegállónál vár rám. – Ó, istenem! – Pár perccel azután találtam rá, hogy meghalt. Eddie ringatta őt az ölében, előre-hátra hajlongva, miközben Peyton vére tócsába gyűlt össze alatta. Leszúrták. Minden bizonnyal útjában állt azoknak a gazembereknek, akik a hajléktalanokat verték. – Chase zihálva vette a levegőt. – Amikor betették a mentőautóba, már nem élt. A torkom égett, könnyek tolultak a szemembe és végigfolytak az arcomon. Chase érezte a nedvességet a hátán. – Sírsz? A tüdőmet összepréselte az elfogódottság. Alig tudtam megszólalni.

– Nagyon sajnálom, ami veled történt. Fogalmam sem volt, min mentél keresztül. – Nem azért mondtam el ezt a történetet, hogy felzaklassalak. Azt akartam, hogy tudd, és ne legyenek titkaink egymás előtt. Borzalmas számomra, hogy visszajöttek a rémálmaim, de ez az első alkalom, hogy Peyton halála óta többet érzek valaki iránt, mint csupán fizikai vonzalmat. És nem akarom ezt a kapcsolatot még azelőtt elpuskázni, hogy elkezdődött volna. – Nem szúrsz el semmit, sőt, pont az ellenkezőjét teszed. Chase megfordult és a háta mögül az ölébe húzott. Miközben egy hajtincsemet a fülem mögé simította, azt mondta: – Nem vagyok olyan nagy hős, mint az öcséd. Összeszaladt a szemöldököm. – Miről fecsegsz itt? Megcsóválta a fejét. – Nem tudtam megóvni Peyton életét. – Megóvni az életét? Nem a te hibád volt, ami történt! Hogyan is lehetnél felelős érte? – Ott kellett volna lennem mellette. – Chase, ez ostobaság. Nem lehetsz a nap huszonnégy órájában a sarkában valakinek, hogy megvédd. Ez nem olyan, mintha te adtad volna Peyton gyilkosának a kezébe a kést. Az embereknek saját maguknak kell gondoskodniuk a biztonságukról. Én is ezért vagyok olyan, amilyen. Az én hasonlóképpen rossz tapasztalataim vezettek rá arra, hogy ez tudatosodjék bennem.

Chase mélyen a szemembe nézett, mintha arról akart volna meggyőződni, őszintén beszélek-e. Amikor úgy látta, hogy igen – magától értetődő módon, hiszen a szívemből beszéltem –, bólintott, és gyengéden megcsókolta az arcomat. Nagyot sóhajtott, mintha kifújta volna magából a feszültséget. Rápillantott az ébresztőórára és azt mondta: – Még hajnali öt sincs. Miért nem alszunk még egy kicsit? Nem voltam biztos benne, hogy megfelelően reagálok a történtekre, de azt akartam, hogy jobban érezze magát, és kiűzzem belőle nyomasztó múltja minden szomorúságát. Egyikünk sem volt képes arra, hogy megváltoztassa mindazt, ami velünk történt az évek során, de leszámolhattunk vele, hogy tovább tudjunk lépni és folytatni tudjuk az életünket. Kissé kacéran hunyorogva azt mondtam neki: – Nem vagyok álmos. – Ne mondd! Megcsóváltam a fejem. Lassan, nyomatékosan jobbrabalra mozgatva. Ekkor már vidámabban csengett a hangja: – Mit forgatsz abban a bájos kis fejedben? – Talán valami ilyesmire gondoltam – feleltem, és megcsókoltam a mellét. Aztán egyre feljebb csúsztatva az ajkamat a testén, hol nyalogattam, hol pedig érzékien szívogattam a felsőtestét, míg el nem értem az állához. Csókot nyomtam a szája egyik sarkába, majd a nyelvem

átvándorolt a másik sarkába is és itt is megcsókoltam. Chase mohón kapott az ajkam után és visszacsókolt. És a csókja meglepően mély volt – más, mint az eddigiek –, erőteljesebb, szenvedélyesebb és sokatmondóbb. Ha mindegyik csókunknak története van, akkor ez a csók olyan volt, mint amikor a hős királyfi rátalál élete szerelmére, és együtt ellovagolnak a naplementében. A következő néhány órát szeretkezéssel töltöttük. De ezúttal nem csupán testiségről volt szó kettőnk között. A nap első sugarai megjelentek a horizonton, és aranyos fényük szétáradt a szobában, miközben Chase lassan magáévá tett. Csodálatos és gyengéd volt az ölelése, és úgy éreztem, ott is megérint a szerelme, ahol eddig el sem tudtam képzelni, hogy egy másik emberi lény meg tud érinteni – a lelkemben. *** Miután a kétnapos fókuszcsoportos terméktesztelés véget ért, egy éjszakai repülőjárattal utaztunk haza. Azután, hogy ezen a két napon nappal egymás mellett dolgoztunk, éjjel pedig egymás karjában aludtunk el, komor hangulat vett erőt rajtam, miközben a repülőtér felé hajtottunk. A gondolataimba merülve néztem a tájat a kocsiablakból. Közben Chase egy tengerentúli telefonos konferenciabeszélgetést bonyolított le az egyik európai beszállítójával. Hirtelen eltakarta a telefonját, odahajolt hozzám, és az

előttünk levő hatalmas hirdetésre mutatott. – Ide akarsz elmenni, igaz? A plakáton az Óz, a nagy varázsló állandó múzeumi kiállítását hirdették. Miután Chase befejezte a telefonbeszélgetést, szorosan magához vont. – Szörnyen csendes vagy. – Csak mert hosszú ideig telefonáltál. – Olyan távol ülsz tőlem, amennyire csak lehetséges és egyfolytában kifelé bámulsz az ablakon. Talán bánt valami, Mogyis Kosárka? – Semmi. Csak hosszú volt ez a nap. – Biztos hogy csak ennyi? Elgondolkodtam egy pillanatra. Egy cseppet sem voltam fáradt; nem ez vetett árnyékot a hangulatomra. És ugyan miért hazudtam volna? Miért titkoltam volna el, mit gondolok? Szembefordultam Chase-szel. – Igazából nem. Hazudtam az imént. Van valami, amin már csaknem egy napja töprengek. Bólintott. – Rendben. Ki vele! Ne kímélj! – Nos… nagyon élveztem a veled töltött időt, itt Kansasben. – Én pedig a benned töltött időt élveztem. Elnevettem magam. – Ez nem egészen ugyanaz, mint amit én mondtam. Azt gondolom… amiatt aggódom, hogy mi történik majd

velünk, ha visszatérünk a való világba. – Azt hittem, ezt már megbeszéltük. Ott fogsz térdelni az íróasztalom alatt, aztán jön a konferenciaasztalos figura – teljesen be leszel táblázva, amikor visszaérünk az irodába. – Megrángatta a nadrágját. – Cseszd meg! Alig várom, hogy újra dolgozni kezdjek. Annak örülnék a legjobban, ha landolás után rögtön betépnénk az irodámba. Játékosan meglöktem kissé a vállát. – Komolyan beszélek. – Én nemkülönben. Ennél komolyabb már nem is lehetnék veled. – Nos, komolyság ide vagy oda, nem hiszem, hogy egy irodában ilyesmit kellene művelni. Olyan fancsali képet vágott, mint amikor egy kisgyerek először hallja életében, hogy a Mikulás nem létezik. – Semmi irodai szex? – Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. A kollégák hamar rájönnének. – Majd leengedem a redőnyöket. – Biztonságosabb lenne, ha odabent, munka közben megtartanánk a három lépés távolságot. Nyilvánvaló, hogy lesznek alkalmak, például értekezletek, amikor mindkettőnknek ott kell lennie, de ilyenkor semmi helye a bizalmas érintkezésnek. – Kinek a számára lenne biztonságosabb? Átkozottul jó kérdés volt, annyi biztos. – Nekem?

– Ezt most kérdezed, vagy állítod? – Új vagyok a cégnél. Azt akarom, hogy a kollégák komolyan vegyék, amit mondok, és ne csupán azért hajbókoljanak előttem, mert a nagyfőnök szeretője vagyok. És… amikor majd… tudod, amikor már nem leszünk együtt, a helyzet igen kellemetlen lehet mindkettőnk számára. De ha az egész iroda figyeli, mi zajlik közöttünk, akkor ez még akár sokkal rosszabb is lehet. Chase furcsán elcsendesedett. Kibámult az ablakon, és a köztünk lévő távolság egyre nőtt, bár ott ültünk egymás mellett. – Ahogy gondolod. Miután megérkeztünk a repülőtérre és túljutottunk a biztonsági ellenőrzésen, még több mint egy óránk maradt a kilencórás New York-i gép indulásáig. Bementünk az első osztályon utazó utasoknak fenntartott bárba. Chase elment a mosdóba, én pedig rendeltem magamnak, mivel a jegyünkhöz egy ingyenes ital is járt. Egy jóképű, fiatal fickó lépett oda hozzám, miközben a pultos kinyitott egy üveg vörösbort. – Meghívhatlak egy italra? Udvariasan elmosolyodtam. – Ingyen van. – A csudába! El is felejtettem. Akkor egyből kettőre hívlak meg. Nevettem. – Nekem elég egy is. De azért köszönöm, bőkezű lovag.

A bármixer letette elém az italt a pultra, majd hozzáfogott, hogy Chase-ét is elkészítse. A bárpult feletti nagyméretű elektromos kijelzőn a gépek folyamatosan frissülő menetrendjét tanulmányoztam, hogy lássam, nem késik-e a gépünk. A kedves arcú, ismeretlen fickó egy ideig csendben figyelte, amint a táblát tanulmányozom, majd így szólt: – Az én gépemet már kétszer törölték. Merrefelé vetted az irányt ma este? Már épp válaszolni akartam, amikor egy mély hang megelőzött. – A házamba. A fickó előbb rám, majd Chase-re pillantott, aki ott állt szorosan a hátam mögött és a karját félreérthetetlen módon a derekamra fűzte, aztán bólintott. Végül megjegyezte: – Ha megnyerte, hadd vigye. Fogtuk az italunkat és leültünk az egyik csendes boxban, a bár egyik sarkában. – Nem csípem, amikor ilyen kisajátítasz magadnak.

megszállott

módon

Chase rám sandított a pohara fölött. – Nem szoktam így viselkedni. De most egyszerűen elfogott a féltékenység, amikor megpillantottam azt a fickót melletted. Nem akarom, hogy más férfiak a közeledbe merészkedjenek. A tekintetünk összeakadt. – Ezért vagy olyan ideges velem? Mert úgy érzed,

megsértették a felségterületedet, és mert nem akarom, hogy bárki is megsejtse a viszonyunkat az irodában? – Nem. – Akkor mi piszkálja a csőrödet? Másfél órája nem szólsz egy szót sem, csak dúlsz-fúlsz magadban. Azóta, hogy a kocsiban beszélgettünk. Chase elkapta rólam a tekintetét és körbenézett a bárban, mintha próbálná összeszedni a gondolatait, mielőtt ismét a szemembe nézne. – Azt mondtad, amikor – és nem azt, hogy ha. Felvontam a szemöldökömet. – A kocsiban. Amikor arról beszéltél, nem akarod, hogy kellemetlenné váljon a helyzetünk az irodában, amikor már nem leszünk együtt… és nem azt mondtad, hogy ha nem leszünk együtt… Ezek szerint te már a szakításunkat tervezed és azzal foglalkozol, hogy az milyen hatással lesz a munkádra a cégnél. – Én nem… – Ó, istenem! Igaza van! Egy esetleges igaz szerelem lehetőségét még csak nem is mérlegeltem, hanem már azon idegeskedtem, hogy a szakításunk hogyan befolyásolja majd az életemet. Vagyis esélyt sem adtam a kettőnk között formálódó viszonynak – akármi legyen is az. – Igazad van. Sajnálom. Ez azért fordulhatott elő, mert ami azt illeti, idáig nem volt túl fényes a szerelmi életem. Ráadásul ott kellett hagynom egy állást, amelyet szerettem, és ennek a legutóbbi romantikus kapcsolatom volt az oka. Azt hiszem, a múltbeli kudarcaimat vetítem rá

a jövővel kapcsolatos elvárásaimra. Chase közel hajolt hozzám. Megérintette az államat és kissé feljebb biccentette. – Adj egy esélyt magadnak. Lehet, hogy én leszek az, aki nem fog csalódást okozni neked.

23. fejezet

Reese Ragadozó tekintet. Ezzel a két szóval tudom csak érzékeltetni, hogyan nézett rám Chase, amikor beléptem az irodájába. Már egy hete volt annak, hogy visszaérkeztünk Kansasből, és Chase – kérésemnek megfelelően – megtartotta velem szemben a három lépés távolságot, és nap közben nem lépte át a hivatalos érintkezés határait. Ám amikor az ötödik napon vágytól izzó tekintettel méregetett, a gyomromban táncra perdülő pillangók arra figyelmeztettek, hogy a mi csodás paktumunk hamarosan gajra megy. Egyértelműen látszott, hogy Chase öt napnál tovább nem bírja türtőztetni magát. Szerencsére mások is voltak a

szobában

amikor

megérkeztem. Josh beszélt éppen és közben az előző héten készült fotósorozat egyes darabjait lapozgatta. A képeken pózoló nő szexi, fehér, csipkés fehérneműt viselt harisnyatartóval és combtőig érő harisnyával. Chase-t azonban egy fikarcnyit sem érdekelte a csinos modell. Lindsey, aki Josh balján ült, rámutatott az egyik fotóra és összehasonlította egy másikkal, Chase azonban egyfolytában engem bámult nyálcsorgatva. Én a szoba

másik végébe mentem és egy irattartót tettem az üveglapos asztalra, amelyet Chase titkárnője adott. Ezzel némi távolságot tartottam kettőnk között, miközben a szomszédos kanapén ültem. Chase szeme pajkosan megvillant, majd komótosan felállt az íróasztalától és odasétált a kis hűtőszekrényhez, majd letett egy-egy palack vizet Josh és Lindsey elé, akik nem zavartatván magukat, tovább folytatták a megbeszélést. Ezt követően Chase hozzám lépett, és nekem is átnyújtott egy üveg vizet. Felizzott a tekintete, amikor az ujjaink súrolták egymást. Közel hajolt hozzám, mit sem törődve azzal, ha esetleg valaki meglátja. – Ezt az irodád előtt találtam a földön. Rögtön kitaláltam, hogy csakis te ejthetted el – mondta, és a kezembe nyomott egy ajakápolót. A szeme villanása azt súgta, vegyem alaposabban szemügyre a kozmetikumot. Így is tettem, és meglepődve láttam, hogy egy Dr Pepper ízesítésű ajakápolót kaptam tőle. Miközben Chase bűvölten bámulta a számat, szélesen elmosolyodtam, akár egy kis gimnazista, mert édes dolognak tartottam, hogy ilyen szellemes megoldást talált arra, hogy pokolba küldje a viaszízű ajakfényemet, amit ki nem állhatott. A válaszom erre a gesztusára az volt, hogy megvártam, amíg leül az íróasztala mögé és akkor vettem csak le a kis tubus tetejét, majd lassan bekentem a szájfénnyel a számat. Nagyon lassan. És amikor kéjsóvár módon végignyaltam az ajkamat, úgy tűnt nekem, hogy Chase-t

csak egy hajszál választja el attól, hogy nyomban kisöpörje a többieket a szobájából. A tekintete ekkorra már szinte állatiassá vált. Úgy éreztem magam, mint aki egy bikát ingerel, ráadásul épp piros ruha volt rajtam. Fészkelődtem egy kicsit a kanapén, és próbáltam kerülni vad, vágytól égő pillantásait. Csakhogy nem tudtam megállni, hogy ne nézzek rá. Túlságosan ellenállhatatlan volt; az „úrhatnám szerető” pillantásaival végigperzselte az érzékeimet. Ez lehetett az oka annak, hogy amikor senki nem figyelt ránk, és Chase csupán szájmozgással azt mondta nekem, menj ki a mosdóba, és vedd le a bugyidat, komolyan fontolóra vettem a kérését. Csakhogy volt egy kis bökkenő: mégpedig a saját magam által felállított szabályok. Márpedig ha valakinek, nekem illett betartanom őket. Ezért hátrébb húzódtam a kanapén, és a távolból figyeltem a tanácskozást ahelyett, hogy én is odavittem volna egy széket Chase íróasztalához és csatlakoztam volna hármójukhoz. Az egyik előző éjszaka Chase üzleti vacsorára volt hivatalos, aztán meg én vacsoráztam az anyámmal, és ezt megelőzően, a hét korábbi napjain valamelyikünknek késő estig kellett dolgoznia az irodában. Mivel mindketten nagyon el voltunk foglalva, a kansasi utunk óra nem voltunk együtt – de még csak meg sem érintettük egymást –, és nekem legalább annyira hiányzott egy jó kis hancúrozás, mint Chase-nek. Kis idő elteltével Chase az órájára pillantott és

megkérdezte tőlünk, hogy rendeljen-e nekünk is valamit ebédre, mert ő itt eszik az irodában. – Nem lehet. Találkozom az én kis párocskámmal ebédidőben, mert mindenféle ruhákat akar mutogatni nekem, mintha kicsit is érdekelne engem, mit fogunk viselni az esküvőn – szabadkozott Josh. Lindsey sem élt Chase meghívásával. – Hoztam magamnak ennivalót. Chase ekkor rám nézett. – Éhes vagy? Mit szólnál ahhoz, ha ugyanazt a menüt rendelném most is, mint amit Kansasben ettünk két napon át? Josh és Lindsey felém fordult. Rámosolyogtam Chase-re és alig tudtam megállni pirulás nélkül, mert emlékeztem rá, hogy mit evett Chase akkor ebédre. Engem. – Remek. Ez jól hangzik. – És még gyorsan hozzátettem, ami abban a pillanatban az eszembe jutott. – Hozass nekem, kérlek, valamit a Kentucky Fried Chickenből! Ezután Josh és Chase váltottak még pár szót arról, hogyan kellene összeállítani a fényképes hirdetéseket, majd Chase odament az irodája üvegfalához és megnyomott egy gombot, amivel leeresztette a redőnyöket, hogy a folyosóról ne lehessen belátni hozzá. Bár senki nem kérdezte, miért teszi ezt, amikor a redőnyöket már teljesen leeresztette, mintegy magyarázatképpen megjegyezte: – Sam leharapná a fülemet, ha erre jönne és meglátná,

hogy félmeztelen modellről készült fényképek hevernek szanaszét az irodámban. – Elhallgatott egy pillanatra, majd hozzám fordulva folytatta: – És persze nem szeretem, ha evés közben néznek. Pár perccel később a társaság egyik fele elment ebédelni. Chase becsukta az ajtót Josh és Lindsey mögött. Amikor rám nézett, és bezárta az ajtót, úgy éreztem, a zár kattanó hangja a lábam közül jön. Ez nem lesz könnyű menet. Chase azt mondta Joshnak, hogy hagyja a képeket az irodában, hogy ebéd közben átnézhessük őket, én pedig nagy igyekezettel úgy tettem, mintha a fotókat tanulmányoznám, miközben Chase íróasztalánál álltam. Ekkor Chase mögém lépett, elég közel ahhoz, hogy érezzem a testéből áradó forróságot és a leheletét a nyakamon, noha nem érintett meg. – Nem vetted le a bugyidat, ahogy kértem. – Ez volt az, amit szájmozgással üzentél nekem? Nem tudtam kivenni a szavaidat. Közelebb jött pár centit. – Hazudsz. – Megragadta a csípőmet és magához húzott. – Tudni akarod, mit gondolok? – kérdezte suttogva. – Hogy azért hagytad magadon, mert nedves vagy és el akarod titkolni előlem. – Nem vagyok nedves. – Ezt csak egyféleképpen tudjuk ellenőrizni. – Még mielőtt bármit válaszolhattam volna, felrántotta a ruhám hátulját, és a kezét a bugyim csipkebetétjére tette.

A szemem becsukódott. – Chase… Az arcát a hajamba fúrta és mélyen belélegezte az illatát, majd a keze köré tekerte, és hátrarántotta a fejemet. – Rendesen be vagy nedvesedve. Mennyi ideig fogsz duzzogni, ha most rádöntöm a testedet az íróasztalomra és megkeféllek, Mogyis Kosárka? – Nem kellene ilyesmit csinálnunk. – A száddal ezt mondod, de közben a tested „igen”-t sikolt. – Mindent, ami csak az asztalán volt, az egyik szélére söpört, majd derékban előrehajlította a testemet, míg a mellem rá nem préselődött a hideg falapra. A felsőtestével ráfeküdt a hátamra és ágaskodó szerszámát a fenekemhez préselte. Vesztésre álltam ebben a csatában, de tettem még pár erőtlen próbálkozást védekezésképpen. – Mi lesz, ha bejön valaki? – Ez benne az izgalmas. – A fogaival a fülemet kezdte harapdálni. Közben a fejem fölé emelte a két kezemet, és az ujjaimat az asztal szemben lévő oldalára hajlította, hogy kapaszkodjam bele. Ismét megpróbáltam jobb belátásra bírni. – Nem hiszem, hogy kibírom kiabálás nélkül. – Majd betapasztom a sivalkodó szádat az enyémmel, mielőtt elélveznél. – Hűs levegő csapta meg a fenekemet, amikor kissé hátrább lépett mögöttem és lehúzta a nadrágja cipzárját. Aztán az egyik kezével letépte a

bugyimat, és felhajtotta a ruhám alját, hogy felfedje meztelen fenekemet. Mindkét kezét rátette. – Ez aztán a csinos popsi! Alig várom, hogy a magamévá tegyem. De nem itt kerítek rá sort. Hogyan tudnám befogni a szádat, ha a farkam a fenekedben lesz és az ujjaimat közben a puncidba dugom? A szemem majdnem kiugrott a helyéből, amikor az ujjaival megnyomta vágytól duzzadó klitoriszomat. Oldalra fordította a fejemet és lehajolt hozzám, hogy megcsókoljon, én pedig belesóhajtottam a szájába a nevét, miközben kemény péniszét a fenekemhez dörzsölte. – Chase… – Már nagyon közel jártam ahhoz, hogy elélvezzek, és nem bírtam ki, hogy ne sikoltozzam. – Rendben – mondta Chase és hirtelen felállt. Meg tudtam volna ölni – de aztán meghallottam a fóliacsomagolás feltépésekor hallható jellegzetes hangot. Hátrakaptam a fejem, és esküszöm, ha nem lettem volna annyira felizgulva, vetettem volna egy pillantást Chase-re. A felnyitott óvszercsomagot a fogai közé vette, és közben mindkét kezét használva a magasan ágaskodó farkára húzta az óvszert. Már teljesen elgyengültem és remegtem… szerencse, hogy ráhajoltam az íróasztalra, mert az erotikus látványtól csaknem térdre rogytam volna. Chase nem vesztegette az időt, hanem megragadta a pénisze hegyét és behatolt vele a hátsómba. Cseszd meg! – hörögte, miközben előrehajolt és ismét megcsókolt. A csókját hosszan elnyújtotta, és közben

szinte mozdulatlanná vált, ám most, hogy bennem volt – és közben az ujjaival is ingerelve az orgazmus határára juttatott, de nem elégített ki –, semmire sem vágytam jobban, mint hogy végre kemény döfésekben részesítsen. Hihetetlen érzés volt, ahogyan hátulról teljesen kitöltött, de még többet akartam. – Chase… lennél szíves végre… – Tárd szélesebbre a lábaidat! Mélyebben akarok belédhatolni. Nem vitatkoztam vele. Szófogadóan szélesebb terpeszbe álltam, még jobban megnyílva előtte, bármilyen tervei voltak is velem. Abban a pillanatban már nem törődtem vele, hogy az irodájában vagyok és hogy ő a főnököm, meg hogy mások mit gondolnak rólam. Az egyetlen dolog, amivel törődtem, az Chase volt. Most, hogy még mélyebbre hatolt belém, és a kellő erővel és ritmusban döfködött, tudtam, hogy sosem tapasztalt örömben fog részesíteni… – Chase… – Mondd ki! Mondd ki, hogy akarsz engem! Most azonnal. – Igen! Akarlak. Kérlek, ne hagyd abba! Folytasd! Nagyot nyögött, miközben visszahúzta, majd ismét belém döfte férfiasságát. Aztán csaknem teljesen kivette belőlem, majd lehajolt és meredeken felfelé fordította a farkát, és úgy csapott le rám, eltalálva a legérzékenyebb pontomat, új mélységeket érve el bennem. Nem sok időbe telt, míg a vágyam megint a tetőfokára hágott, de ezúttal

dühödt erővel tört rám – mintha meg akarná bosszulni, hogy az első alkalommal visszakozni kényszerült, és nem áradhatott szét egész testemben. Most azonban esélyt sem akart hagyni rá, hogy ismét feltartóztassam. Egész testemben remegni kezdtem, ahogy Chase kérlelhetetlenül pumpált, egyre keményebben, gyorsabban és mindig mélyebbre jutva bennem. – Most, Reese. Ne késlekedj! Hangja izgatóan feszült volt és rekedt, ami tovább fokozta a vágyaimat. Épp amikor a nevét akartam kiáltani, az ajkát az ajkamra tapasztotta és csókban forrtunk össze. Mire az utolsó borzongás is szétterült bennem, úgy éreztem, mintha kiszippantotta volna belőlem a kéjt, és vele együtt engem is magába olvasztott volna… teljes egészében… Ahogyan együtt jutottunk el a csúcsra, úgy aléltunk el teljes összhangban, miközben Chase mellkasa egyre lassabban emelkedett és süllyedt a hátamon. Aztán lágyan megcsókolt, majd kiment a mosdóba és egy kellemesen meleg és nedves kendőt hozott nekem. Elégedett sóhaj tört fel belőlem, jóllakottnak és ellazultnak éreztem magam. Ám ez a harmónia, ez a nyugalom abban a pillanatban szertefoszlott, amikor valaki kopogtatott az ajtón.

24. fejezet

Reese Az arcom kipirult, a hajam összekócolódott, és pontosan úgy néztem ki, ahogy az elvárható volt. Mint akit tisztességesen megkettyintettek. Beszaladtam a mosdóba, hogy Chase kinyithassa az ajtót. Amikor belenéztem a tükörbe, kétség sem fért hozzá, hogy helyesen döntöttem, amikor visszavonulót fújtam. És amikor Samantha hangját meghallottam, még inkább dicsértem az eszemet. A humánerőforrás-menedzser épp a legjobbkor sétált be Chase irodájába, amelynek levegője elnehezült a szexuális kipárolgásunktól. A békesség és a nyugalom, amelyet három perccel korábban annyira élveztem, elillant és ördögi barátja, a félelem lépett a helyébe. Hangosak voltunk? Én voltam hangos? Az egész iroda hallott minket? Mit műveltem? Alighogy lefektettem az alapszabályokat, az első alkalommal, amikor Chase bekeményített egy kicsit, nyomban át is hágtam őket. Hogy lehet, hogy semmit sem tanultam a hibáimból? Sebezhetőnek

éreztem

magam,

lábujjhegyen

odalopakodtam az ajtóhoz és rátapasztottam a fülemet. – Mit csináltál itt? – kérdezte Samantha. – Telefonáltam. Samantha hangja tele volt gyanakvással. Láttam magam előtt, amint résnyire húzott szemmel méregeti Chase-t, miközben beszél hozzá. – Kivel? – Az egyik beszállítóval. Nem mintha ez rád tartozna. Mit akarsz, Sam? Sam hangja mintha a távolból jött volna, erőlködnöm kellett, hogy halljak is valamit abból, amit mond. Valószínűleg odament az ablakhoz, vagy a társalkodósarokba, a szoba másik végébe. – Balsamo nyomozó felhívott reggel. Azt mondta, hogy többször próbált téged elérni. – Nagyon el voltam foglalva. – Ezért tettem fel neked az iménti kérdéseimet. Nem vall rád, hogy mindent elhanyagolsz Peytonnal kapcsolatban. Emlékszem azokra az időkre, amikor alig lehetett kiráncigálni téged a rendőrségről, annyira érdekelt az ügye. – Akkoriban nem törődtem a munkámmal és csaknem minden este leittam magam. Nem hiszem, hogy visszasírnám azokat az időket. – Értem. De tudni akartam, hogy nincs-e valami más is a furcsa viselkedésed mögött. Ugyanis… az utóbbi időben mintha valahogy más lennél. – Más? Hogy érted ezt?

– Nem tudom. Talán derűsebb vagy, mint azelőtt. – Derűsebb? Mit nem mondasz? Kövér öreg fickónak nézel, aki piros köpenyben szánkón közlekedik? – Valami történt veled. Ebben biztos vagyok. Talán randizol valakivel? Egy percig csend honolt a szobában, én pedig azon töprengtem, Chase milyen válasszal fog előrukkolni. Énem egyik fele szívesen hallotta volna, ha azt válaszolja erre a kérdésre, hogy igen, randizik valakivel, csak azért, hogy tanúja lehessek annak, hogy ki meri ezt jelenteni, méghozzá az egyik legjobb barátjának. Csakhogy mivel ez a legjobb cimbora egyben a cég személyzetise is volt, talán mégsem tartottam volna olyan jó ötletnek, ha Chase nyíltan színt vall Sam előtt. – Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, de igen, valóban randizom valakivel. – És ezzel a valakivel már többször is találkoztál? – Ezt a témát nem kívánom megvitatni veled. – Mikor találkozhatom én is ezzel az illetővel? – Amikor készen állok rá. – Vagyis még egy ideig azt akarod, hogy körülötted lebzseljen, igaz? Chase dühösen felcsattant. – Van valami konkrét megbeszélnivalód, ami miatt idejöttél? Ugyanis épp valami fontos teendőm közepén jártam, amikor megzavartál. – Remek. Pedig eddig kifejezetten kedvelted, ha félbeszakítottalak. Te magad mondtad.

Ekkor lépteket hallottam közeledni az ajtó felé, aztán az ajtógomb kattant, de ezt követően megint csend lett, és az ajtót még nem csukták be. A következő pillanatban Samantha komor hangját hallottam, és szinte magam előtt láttam, amint a személyzetis az ajtóban állva visszanéz Chase-re a válla fölött. – Örülök, Chase, hogy továbblépsz. Remélem, ez az új kapcsolat beváltja a hozzá fűzött reményeidet és én is megismerhetem a választottadat. – Egy másodpercig hallgatott, majd még szelíden hozzátette: – Talán már itt az ideje annak is, hogy a szentélyt is lebontsd. Vártam még pár percet, aztán lassan kinyitottam az ajtót, amit egy halk kattanás kísért. Chase az imént nyitotta ki az ablakokat, és most ott állt a nyitott ablakban és a hirdetést bámulta a szemben lévő ház falán. Anélkül, hogy megfordult volna, azt mondta: – Sajnálom. – Attól tartok, hogy ma túl messzire merészkedtünk. Talán nem kellett volna… – kezdtem a sopánkodást, de aztán elfulladt a hangom. Egy szót sem szólt. Hangulatváltozásának oka nyilvánvalóan az iménti beszélgetés, aminek én is fültanúja voltam. Bár én nem éltem át hasonlót, el tudtam képzelni, mennyire lehangoló lehet egy elhunyt menyasszonyról beszélni. Így aztán nagyon meglepődtem, amikor felém fordulva azt mondta: – Akarom ezt. – Szexelni az irodában?

Felfelé kunkorodott a szája széle. – Azt is. De most nem arra gondoltam. – Nem? Megrázta a fejét. – Akarom ezt. Téged és engem. Sam járt itt, hogy Peytonról beszéljen velem. A nyomozást vezető detektív őt is felhívta. Minden évben ilyentájt szokott megkeresni a nyomozónő, hogy elmondja nekem, amit szokott: vagyis hogy még mindig dolgoznak az ügyön, de semmi újat nem tudnak felmutatni. – Sajnálom. Ez a nyomozó keresett a múlt héten is, igaz? Ez nagyon megviselhet téged lelkileg. Bólintott. – Mindig is nehéz volt szembenéznem ezzel a tragédiával. És nem állítom, hogy ma könnyebb lenne. Amikor felmerül Peyton ügye, általában elvonulok valami sötét zugba a bánatommal. Azt gondoltam, most is ilyen nyomorultul fogom érezni magam, miután Sam becsukta maga mögött az ajtót. Vártam, hogy majd lecsap rám a búskomorság. Nagy levegőt vettem, miközben várakoztam – de tudod, hogy mi történt? – Micsoda? – Megrészegültem az illatodtól. Értetlenül néztem rá. – Nem értem. Megvonta a vállát. – Én sem. De a fenébe is! Nagyon tetszik nekem, hogy tele van az orrom a te illatoddal.

Komolynak tűnt, még akkor is, ha ilyen különös dolgot állított. – És ettől jobban érezted magad? Elvigyorodott. – Hűha! De még mennyire. – Ennek igazán örülök – feleltem, és éreztem, hogy kezdek elpirulni. – Most már tényleg vissza kell mennem dolgozni. – Vacsora ma este? – Tetszik az ötlet. De mit szólnál ahhoz, ha az én kis kuckómban készítenék neked valami harapnivalót? – Az még jobb lenne. Ugyanis akkor nem kell addig várnom, hogy meztelenül lássalak, amíg haza nem viszlek. *** Az évek során megpróbáltam elfogadni a neurózisomat. Mindennapjaim elmaradhatatlan részévé vált, hogy benéztem az ágy alá, bekukkantottam a zuhanyfüggöny mögé és a szekrényekbe. Meg sem próbáltam változtatni ezen. Hagytam, hogy beépüljön az életembe, azt viszont nem engedtem, hogy meghatározza, hogyan s miképp éljek. Megtűrtem magam mellett, mint afféle szertartást, de nem engedtem, hogy átvegye az irányítást felettem. Tegyük hozzá azt is, hogy sok nő ügyel az óvatosságra… különösen azok, akik New York belvárosában élnek. Amikor ott álltam a lakásom ajtaja előtt, a hátamban

Chase-szel, mégis a pokolba kívántam a kényszeres óvatoskodásomat, mert attól tartottam, tönkreteszi az estémet. Előbb kinyitottam a legfelső zárat, majd épp be akartam tenni a kulcsot a másodikba, amikor úgy döntöttem, hogy jobb előbb túlesni a kínos vallomáson – még azelőtt, hogy bevezetném Chase-t a lakásba. Ezért ott nyomban, még a folyosón kipakoltam neki. – Tudod, én egy különös szertartást végzek az ajtóm előtt, mielőtt belépek a lakásba. Chase szemöldöke összeszaladt. – Halljuk… – Említettem neked már korábban, hogy gondjaim vannak a biztonságomat illetően. Benézek a zuhanyfüggöny mögé, kinyitogatom az összes szekrényajtót és bekukkantok az ágy alá, de még a kanapé alá is. – Elhallgattam egy pillanatra és közben a körmömet rágtam bőszen. – Ez mára már szertartássá vált, mert a dolgokat meghatározott sorrendben végzem. És általában kétszer is elvégzem a rituálét – olykor még többször is, ha a második kört követően még lennének aggályaim. De legtöbbször két kör elég szokott lenni ahhoz, hogy megnyugodjak. Chase pár másodpercig egy szót sem szólt, csak kétkedve nézett rám. Ám amikor látta, hogy nem viccelek vele, bólintott. – Mutasd be nekem ezt a szertartást, és ha végeztél az első körrel, a második rundot már én fogom végigcsinálni. Tartottam tőle, hogy majd mit fog mondani a

kitárulkozásomra, de a válasza nem is eshetett volna jobban. Nem kezdett csúfolódni velem és nem is kicsinyelte le az aggodalmaimat. Ehelyett teljes vállszélességgel beszállt a buliba. Lábujjhegyre álltam és egy szép kövér csókot nyomtam az ajkára. – Köszönöm. Tallulah természetesen zölden izzó szemekkel várt rám a sötétben. Azt terveztem, hogy ha majd lesz egy házam, kiteszem ezt a bestiát az ablakba, hogy mindenszentek előestéjén elijesszem a cukorkáért becsöngető gyerekeket. Felkapcsoltam a villanyokat, Randa Macsek pedig a száját nyalogatva vette szemügyre Chase-t. Én is tudom, Randa Macsek. Tudom jól, hogy ez a pasi egy igazi ínyencfalat. – Jézusom! Élőben még sokkal rondább! – kiáltott fel Chase nevetve. Felnyaláboltam Tallulah-t a kanapé tetejéről és letérdeltem, hogy benézzek alá, és ezzel hivatalosan is megkezdjem a napi szertartásomat. Chase csendben követett. Az utolsó szekrény ellenőrzése után szembefordultam vele és azt mondtam: – Ennyi lenne a teendőd. Letette a kezében lévő borospalackot a konyhapultra, majd átvette tőlem a cicust. – Mindjárt visszajövök. Komikus jelenség volt, ahogyan a rutinomat végezte. Azt hitte ugyanis, hogy a szertartás elmaradhatatlan része az is, hogy a macskát a karjában tartva kell végigmennie a

lakáson. Nem világosítottam fel a tévedéséről, mert jót mulattam azon, ahogy ez az extra méretes fazon körbemegy a kecómban és betolakodók után szimatol minden sarokban, miközben egy kopasz kis bestiát szorít a mellkasához. Nem mindennapos látvány volt, annyit bízvást állíthatok. Miután befejezte a körútját, lehajolt, hogy Tallulah-t letegye a földre. Ezután bement a konyhába és elkezdte kihúzogatni a fiókokat, valamit keresve. Miután megtalálta a dugóhúzót, nekiállt kinyitni a borosüveget. – Na, milyen voltam? – Tökéletes. Jobb nem is lehettél volna. Fel vagy véve. Ha akarod, mindennap jöhetsz, hogy átvizsgáld a kérómat, gonosztevők után kutatva. Kihúzta a dugót az üvegből, amely hangos cuppanással adta meg magát. – Légy óvatos! A végén még szavadon foglak. Mivel a hűtőszekrényem üresebb volt, mint ahogyan emlékeztem, kínait rendeltünk vacsorára. Én kung pao csirkét ettem, Chase pedig lo meint választott magának garnélarákkal. A nappaliban ültünk a padlón, dobozból ettünk evőpálcikával, és egymás ételéből csipegettünk. – Gondolod, hogy Sam tudja? – puhatolóztam. – Úgy érted, hogy rólunk? – Igen. – Nem. Ő nem szokott köntörfalazni. Ha tudná, már rég kibökte volna. – És mit gondolsz, mit szólna hozzá, ha megtudná?

Tekintetbe véve, hogy a cég alkalmazottja vagyok. – Nem számít. De nem tetszene neki, az tuti. Majd én elérem, hogy megváltoztassa az álláspontját. – Hogy az egyébként tiltott irodai kufircolást teljes vállszélességgel támogassa? Elvigyorodott. – Fején találtad a szöget. Engem azonban még valami nem hagyott nyugodni azután, hogy kihallgattam kettejük beszélgetését a fürdőszobából. Bár ezt a szóváltást nyilvánvalóan nem az én fülemnek szánták, nem tudtam megállni, hogy ne hallgatózzam. Az volt az egyik oka annak, hogy eddig nem mertem fejest ugrani a Chase-szel való kapcsolatba – eltekintve attól, hogy a főnököm volt –, hogy nem tudtam eldönteni, Peyton halála mennyire viselte meg. Vajon tényleg képes továbblépni? És mi az a szentély, amit Sam említett? Bár már voltam Chase házában, semmi ilyesmit nem láttam nála. A szemébe néztem miközben faggatni kezdtem. – Többé-kevésbé hallottam, miről beszéltetek ma délután Sammel. Tudod, miközben a fürdőszobában rejtőzködtem. Lenyelte a szájában lévő falatot, majd azt mondta: – Hallgatlak. – Kérdezhetek tőled olyasmit is, ami nem tartozik rám? Letette az ételesdobozt a dohányzóasztalra. – Mi lenne az? – Képes vagy már… arra, hogy továbblépj?

Korábban az mondta nekem, hogy megpróbál továbblépni. Csakhogy próbálkozni, és a múltat végleg a hátunk mögé dobni két nagyon is különböző dolog. És nekem ezt tudnom kellett. – Hogy őszinte legyek, az utóbbi hét évben fogalmam sem volt róla, hogy nem léptem tovább. Bár azt gondolom, amit tettem, az igenis továbblépés volt. – Arra gondolsz, hogy lefeküdtél más nőkkel? Megrázta a fejét. – Nos, igen. Hosszú ideig egy helyben topogtam. Nem engedtem el a múltat. – De most úgy véled, készen állsz arra, hogy lezárd a történteket és új úton indulj el? – Úgy gondolom, hosszú időbe telt, míg rájöttem, mit is jelent továbblépni. Semmiképpen sem azt, hogy az ember elfelejti a múltat. Számomra pedig ez annyit tesz, hogy megőrzöm Peyton emlékét és elfogadom, hogy az életem hátralévő részét nélküle fogom leélni. – Hűha! Ez egyszerre szomorú és szép is. Megfogta a kezemet. – És így tűnik helyesnek. Szóval a

kérdésedre

válaszolva… azt tudom mondani, hogy igen, úgy érzem, már tovább tudok lépni. Chase a padlón ült, a hátát a kanapénak támasztva. Letettem az ételesdobozomat mellé a kisasztalra, felmásztam rá, lovagló ülésben rátelepedtem a csípőjére és lágyan megcsókoltam. – Ez aztán az igazi tízpontos válasz – suttogtam.

– Ó, igen? Mit nem hallok? És még jutalmat is kapok a helyes válaszért? – Chase a hüvelykujjával cirógatni kezdte az államat. – Naná! Megütötted a főnyereményt. Mondd csak, mit és hogyan kívánsz, és az óhajod számomra parancs. Éreztem, hogy férfiassága megkeményedik alattam. – Bármit kérhetek? És bárhogyan? Megböktem az orrommal. – Bárhogyan. Megmarkolta a hajamat, erősen megrántotta, hogy felfedje a nyakamat. Ráhajolt és végignyalt a torkomtól lefelé haladva egészen a nyakkivágásomig. Amikor elérte a nyakam és a vállam közti érzékeny pontot, kissé belemélyesztette a fogát. A bőrt nem sértette fel a harapásával, de gyanítottam, hogy másnapra lila foltok lesznek rajtam a fogai helyén. Felnyögtem, mire Chase kissé felemelkedett, férfiasságát egy hörgés kíséretében belém döfte.

és

– Az akárhogyba az is belefér, ha napokra odakötözlek az ágyamhoz? Épp amikor ismét le akart húzni magához a földre és meg akart csókolni, megcsörrent a telefonja. – Ez vagy te! – morogtam nyitott szájába, miközben ajkunk épp készült összeforrni. – Nem érdekel. A kezét becsúsztatta a blúzom alá, ahol megkereste ujjaival a megkeményedett és mereven ágaskodó mellbimbómat, aminek következtében nyomban

megfeledkeztem a csörgő telefonról. Ám az, miután harminc másodperccel később abbahagyta a csörgést, megint rákezdett. Valaki nagyon szeretett volna Chaseszel beszélni! – Azt sem akarod megnézni, hogy ki hív? Fürge ujjaival kikapcsolta a melltartómat. – Ne törődj vele! A telefon megint elhallgatott, majd ismét csörögni kezdett, és ezt ekkor már Chase sem tudta figyelmen kívül hagyni. Felhördült, majd előhorgászta a zsebe mélyéről a mobilját. – A fenébe! A sógorom az! Sosem szokott hívni. Ezt most tényleg fel kell vennem. Hátrahajoltam, hogy elegendő helye legyen. – Mi újság? Férfihang szűrődött ki a telefonból, de nem tudtam kivenni a szavakat. – Nem korai még? – Aztán Chase még azt mondta: – Igen. Rendben. Már indulok is. Letette a telefont. – Mi történt? – A nővérem vajúdik. Még lenne egy hónapja a szülésig, de már elment a magzatvize. És az orvosok szerint a baba már elég nagy ahhoz, hogy megindítsák a szülést. – Hűha! Ez izgalmasan hangzik. Bár Chase említette a telefonban, hogy azonnal indul, meg sem moccant. Ezért noszogatni kezdtem. – Menj már! Ma te kosaraztál ki engem. Egyébként…

amúgy sincs itthon egy fikarcnyi zsineg sem a kikötözéshez. – Van kedved velem jönni? Kísérj el! Legalább gyönyörködhetsz az újszülött unokaöcsémben. – Persze, szívesen veled tartok. De előbb hadd szedjem összes az ételesdobozokat, különben Randa Macsi fényesre nyalja őket. Utána indulhatunk is. *** Evan, Chase sógora tájékoztatott minket a legfrissebb fejleményekről, majd visszament a feleségéhez. Kék színű kórházi felső és sapka volt rajta, a cipőjére pedig kék papírcsizmát húzott. – Szerinted miben különbözik az a szerelés, amit magára vett, az utcai viselettől? – morgott Chase. – Evan épp most ment végig a kórházon, majd kijött a váróterembe ugyanebben a hacukában. Ezek után aligha nevezhetjük sterilnek az öltözékét. – Helyes a meglátásod – feleltem –, de lehet, hogy azért öltöztetik be az apákat ebbe a maskarába, hogy azt érezzék, ők is a csapathoz tartoznak. – Talán igen. De ahogy én a nővéremet ismerem, Evan az egyetlen csapattársa, akit szekálhat, most hogy rájött a vajúdás. Megvontam a vállamat. – Szerintem ez így igazságos. Nem Evannek kellett kilenc hónapon át egy jókora labdát cipelnie a hasában,

és végigszenvednie a szülés minden fájdalmát. A legkevesebb, amit megtehet az, hogy eltűri a felesége sértegetéseit. Chase elmosolyodott. – Így áll a helyzet? – Így. Ekkor csak ketten voltunk a váróteremben, így felhúztam a lábam és odabújtam hozzá. Chase még közelebb vont magához, és a karját a vállamra tette. – Szóval egy napon majd csúnyán lehordod a férjedet? Furcsának találtam a kérdését. – Nem napi rendszerességgel, legalábbis remélem. Elnevette magát. – Úgy értettem, hogy a szülőszobában. Azt akartam megtudni tulajdonképpen, hogy akarsz-e majd gyerekeket? – Ó! – mondtam, és már én is nevettem. – Teljesen félreértettem. – Kitaláltam a válaszodból. Gondolkodtam egy percig mielőtt válaszoltam volna. – Valójában sosem hittem, hogy majd férjhez megyek, azt pedig még kevésbé, hogy gyermekeim lesznek. Azt hiszem, a szüleim nem mutattak valami jó példát. Mielőtt Owennel az a szörnyűség történt, akkor is folyton csak egymást marták. Emlékszem, amikor még általános iskolás voltam, egyszer papás-mamást játszottunk a barátnőmmel, Allisonnal. Ő játszotta az anya szerepét és tortát sütött a játéksütőben, az apa pedig én voltam, és

amikor hazaértem, veszekedni kezdtem vele. Allison édesanyja hallotta, ahogyan játékból vitatkozunk egymással, és azt hitte, hogy igazából veszekszünk. Amikor elmondtuk neki, hogy papás-mamást játszunk, megkérdezte, miért kiabáltunk, én pedig azt válaszoltam, hogy azért, mert apu hazajött. Emlékszem, hogy csak bámult rám és nem tudta, mit mondjon. Chase magához szorított. – Aztán amikor idősebb lettem, kezdtem tisztábban látni a dolgokat, és rájöttem, hogy nem minden család működik olyan rendellenesen, mint az enyém. Csakhogy akkor már kétszer vagy háromszor is benéztem az ágyam alá, miután hazaértem. Azt hiszem, nem tudtam elképzelni, hogy saját családom legyen, amikor folyton attól féltem, hogy gonosztevők ólálkodnak a lakásomban. – Ez csak azt bizonyítja, hogy neked leginkább egy társra van szükséged, aki mellett biztonságban érezheted magadat. Azután a dolgok maguktól a helyükre rázódnak. Felemeltem a fejemet és felnéztem rá. – Talán igazad van. Bárcsak ilyen egyszerű lett volna a dolog! *** Hajnali öt órakor örömteli kurjantásra ébredtünk. Evan bár kimerültnek és elnyűttnek látszott, valósággal repesett a boldogságtól, amikor közölte velünk, hogy fia

született. Chase-szel megölelték egymást, majd váltottak pár szót, aztán Evan jobbnak látta, ha visszamegy a feleségéhez. – Annáé a 210-es szoba. Sietek vissza, mert képes rábeszélni az orvost, hogy kösse el az ondóvezetékemet, méghozzá altatás nélkül. Azt mondják, hamarosan visszaviszik a szobájába. Chase lesietett az előcsarnokba kávéért, én pedig bementem a mosdóba, hogy felfrissítsem magam. Az arcomon megszáradt nyálfolt éktelenkedett, a hajam olyan volt, akár a madárfészek, annak ellenére, hogy ülve aludtam. Miközben egy kis vizet lötyköltem az arcomra, rádöbbentem, hogy most fogok első alkalommal találkozni Chase nővérével. Úgy tűnt számomra, mintha az utóbbi néhány napban megváltozott volna a kapcsolatunk Chase-szel. Többé már nem csupán fizikai jellegű vonzalom volt köztünk. Sok mindent elárultunk egymásnak az életünkről és arról, hogy mi formált minket olyanná, amilyenek voltunk, és most még néhány családtagját is megismerhettem. A dolgok állásának ez a gyors változása más esetben túlságosan is ijesztő lett volna a számomra, most azonban inkább izgatottsággal töltött el. *** Anna Chase kiköpött mása volt – de Anna esetében a férfias vonások nőies bájjá szelídültek. Elmosolyodtam,

amikor láttam, hogy mennyire megörült, megpillantotta az öccsét a kórházban. – Te itt? Chase belecsípett a nővére arcába.

amikor

– Nem akartam az elkövetkező ötven évben a szemrehányásaidat hallgatni, hogy nem látogattalak meg a fiad születésekor. Természetes, hogy bejöttem. Evan rácsapott Chase hátára. – Gyere, öregem, megmutatom neked a fiamat a csecsemőszobában. Mostanra már tisztába is tették. Chase sebtétben bemutatott Annának mielőtt kimentek volna a kórteremből Evannel. – Sejtettem, hogy hamarosan megismerhetlek – mondta Anna. Meglepődtem, hogy tudott rólam – akár csak azt is, hogy létezem. – Gratulálok! Elnézést kérek az alkalmatlankodásért, hogy hívatlanul bejöttem a kórházba erre a családi eseményre. Úgy érzem magam, mint egy betolakodó, pedig csak azt akartam, Chase ne legyen egyedül, amíg várakozik a jó hírre. Úgy érzem, jobb, ha most már kimegyek, hogy végre legyen pár nyugodt pillanatod. – Nem sokkal ezelőtt a kórházban ténfergők fele bámulta meg a hálóruhámat. Ami a személyes elvonultságot illeti, már az is nagy szó a számomra, hogy most végre legalább deréktól lefelé betakarózhatom. – A mosolya lefegyverző volt. Elnevettem magam.

– Választottál már nevet a kisfiadnak? – Sawyernek fogják hívni. Apám után nevezzük el. – Nagyon tetszik! – Köszönöm! Örülök, hogy Chase behozott magával. Sokat beszél rólad, amikor hetente egyszer együtt vacsorázunk. Be kell ismernem, már nagyon kíváncsi voltam rád. – Kíváncsi? Ugyan miért? – Chase nem szokott nőkről fecsegni, és sosem hozza el őket a családi összejöveteleinkre vagy különleges alkalmakra. És sosem hagyna velük egyedül. Elmosolyodtam. – Chase netán attól tart, hogy elmondod nekik a titkait? – Pontosan. És jobb, ha sietek vele, mert a csecsemőszoba alig egy ugrásnyira van innen. Azt hittem, viccel, de az arca komoly maradt. – Az öcsém remek fickó – kérdezd csak meg, ő majd megmondja neked. Ám a vidám felszín alatt… és a sokszor bőszítő arroganciája mögött, azt hiszem, olyan férfit találunk, aki fél a kapcsolatoktól. Attól, hogy elkötelezze magát valaki mellett. – Gondolom, Peyton miatt. Anna meglepődött, hogy tudok Chase szívfájdalmáról. – Ismered a sztorit? – Igen. Egy percig sem hibáztatom Chase-t, amiért nem mer közelebb kerülni senkihez a történtek után. Az emberek sokkal kevesebbtől is kiborulnak. – Mint például én is.

Bólintott és úgy nézett rám, mintha egy csapatban játszanánk. – Csak ne hagyd, hogy félrevezessen. Úgy járkál fel s alá, mintha talpig vértezetben lenne. Adja a magabiztos macsót. Ám az igazság az, hogy ezen a páncélján több a rés és a repedés, mint gondolnád. – Talán ezért jövünk ki olyan jól egymással. Az én páncélom is tele van golyó ütötte lyukakkal. De azért köszönöm a figyelmeztetést! Majd az eszembe vésem, hogy csupán annyi a különbség köztünk ebben a tekintetben, hogy az én sérüléseim szembetűnőbbek. Ekkor Chase lépett be Evan társaságában a szobába. Evan egy műanyag kerekes babaszállítót tolt maga előtt. Ennek a tetején egy átlátszó fedél alatt egy kék színű kórházi pelenkába bugyolált apróság feküdt. – Meg sem kellett néznem a kis huncut arcocskáját, hogy tudjam, biztosan a te fiad – ugratta Chase a nővérét. – Ő sírt a leghangosabban. Ez a kölyök a te tüdődet örökölte. Anna férje óvatosan felemelte a kicsit és felesége karjába tette, aki ringatni-becézgetni kezdte a falatnyi emberkét, majd kissé felemelte, hogy jól láthassuk a kisbaba bájos arcocskáját. – Íme, a nagybátyád, Chase. Remélem, az eszedet tőle örökölted, de a vonásaid olyanok, mit az anyádéi. Chase közelebb hajolt a nővéréhez. – Mivel úgy hasonlítunk egymásra, mint két tojás, ez igazán hízelgő rám nézve.

Anna ringatni kezdte a kicsit, amikor Chase fontoskodni kezdett. – Beszéltél anyuval és apuval? Mondtam Evannek, hogy ne hívja őket most még, mert ott már túl késő van. – Még nem hívtam fel őket. De amúgy is csak reggel indul majd a gép Floridából New Yorkba. Még fél órát töltöttünk Anna és Evan társaságában, amikor Anna ásítozni kezdett. A szülés után nagyon ki lehetett merülve. És én is el voltam csigázva attól, hogy órákig kuporogtam a várótermi széken. Alig volt forgalom a városban amikor kihajtottunk a kórház egyik sarkán kialakított parkolóból. – Hozzád vagy hozzám? – Nem vagy kissé túl mohó és tolakodó? – frocliztam Chase-t. – Mivel az irodában egész héten hűvös távolságtartással gyötörsz, megérdemlem, hogy a hétvégén elkényeztess. Ha elfeledkeztél volna róla, közlöm veled, hogy szombat van. Ekkor azonban eszembe jutott, hogy előző nap csaknem lebuktunk, és hogy Sam rájött: Chase-nek viszonya van valakivel. – Nekem nem úgy tűnt, hogy távol tartottad volna magadat tőlem, amikor odaszögeztél arccal lefelé az íróasztalodra. Chase felhördült és fészkelődni kezdett az ülésen. – Hozzád megyünk. A te lakásod közelebb van. És most, hogy emlékeztettél rá, milyen érzéki látványt nyújtott a felém meredő csupasz popsid, elhatároztam, hogy amint

hazaértünk, először így foglak a magamévá tenni. Tudtam, hogy csak férfias hencegés az egész, de legalább jó hangulatba hozott, mire hazaértünk. Még jobban tetszett nekem az, amit akkor tett, amikor az ajtó elé értünk. Kivette a kezemből a kulcsaimat és egymás után kinyitotta az összes zárat a bejáraton, majd ő lépett be először a lakásba. Aztán még a szokásos ellenőrző körutat is ő végezte el. Méghozzá kétszer. És pontosan a megfelelő sorrendben – Tallulah-t szorongatva a karjában. Miután befejezte, megcsókolta a homlokomat. Aztán pedig a számat. – Köszönöm – mondtam. – Bármikor kész vagyok megismételni. Apropó, felhívtam azt a fickót, aki kiépítette az iroda biztonsági rendszerét. A napokban fel fog szerelni ide az embereivel egy kamerarendszert. Sok üzletet hoztam össze neki, ezért le van kötelezve nekem. Így ingyen megcsinálja ezt a munkát, és a rendszer fenntartásának a havidíját a cégem fizeti. – Micsoda? Ezt nem fogadhatom el! – Már túl késő, a jövő hét elején kijönnek a lakásodra. A biztonságiak feje holnap meg fogja kérdezni tőlem, hogy mikor tehetik itt tiszteletüket. Ezért szükségem lenne egy kulcsra a lakásodhoz, vagy pedig itthon kell lenned, amikor beszerelik a megfigyelőrendszert. – Chase, nekem nem kell riasztó. – Igazad van. Neked nem kell. Én viszont sokkal

nyugodtabb lennék, ha beszerelnénk, különösen, amikor nem vagyok a városban. – De… Lehajolt és a csókjával hallgattatott el. – Kérlek, hagyd, hogy ezt nyélbe üssem. Szeretnélek biztonságban tudni. Nekem tennél szívességet vele. – Köszönöm – mondtam ismét. Kivettem egy pótkulcscsomót az egyik fiókból és odaadtam neki, majd kértem, hogy lazítsunk egy kicsit. Aztán kimentem a konyhába és csináltam kettőnknek omlettet reggelire. A nappaliban ettünk, és közben a híreket néztük a tévében, a „Jó reggelt, Amerika!” című műsort. Reggeli után befészkeltük magunkat a kanapéra, hogy pihenjünk egy kicsit; Chase ott feküdt mellettem, a hátamhoz simulva. Bár szundítottunk egy keveset a kórházban, mindketten a várótermi székeken nyomorogtunk, ami nem tekinthető pihentető alvásnak. Nagyot ásítottam: – A nővéred belevaló nő. – Púp a hátamon. De igazából remek ember. Nagyot sóhajtott, lassan fújva ki a levegőt, majd éreztem, ahogy lassul a légzése. Pár perc múlva már el is aludt, ám még álomittas hangon ezt dünnyögte: – Jó anya lesz belőle. Ahogyan egyszer belőled is.

25. fejezet

Chase Hét évvel ezelőtt Képtelen voltam arra, hogy rámosolyogjak az emberekre. – Köszönöm, hogy eljött a temetésre – és megráztam egy újabb felém nyújtott kezet. Aztán máris ott volt a következő részvétnyilvánító. – Igen. Peyton gyönyörű nő volt. Következő. – Igyekszem összeszedni magam. Köszönöm. Következő. Bárcsak vége lenne már! Azt beszéltük meg, hogy a temetési szertartás után a ravatalozóból Peyton anyjával és a húgaival ülök egy autóba, hogy kimenjünk a temetés helyszínére, a megásott sírgödörhöz. Ám amikor a limuzin hátsó ajtaja becsukódott, a tüdőm hirtelen összeszorult. Képtelen voltam lélegezni. A fenébe, egy fikarcnyi levegő nem jutott a tüdőmbe! A mellkasom égett és csupán két másodperc választott el attól, hogy levegő után kapkodjak. Kivágtam a hátsó ajtót és azt hazudtam, hogy a szüleimmel kell tartanom, majd mohón nyeldekelni kezdtem a friss

levegőt. Ekkor szemetelni kezdett az eső, és a templomból mindenki az előtte parkoló autókhoz sietett. Lehajtottam a fejemet és elindultam előre a várakozók sorfala előtt anélkül, hogy bárki is észrevett volna. És csak mentem, egyre tovább és tovább. Mire négy vagy öt háztömbbel arrébb jutottam, már nagy cseppekben esett az eső. A ruhám átázott, de nem éreztem semmit. A világon semmit. Kívül is, belül is csontszáraz voltam. Nem voltam igazán magamnál, és valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy betértem egy bárba, amely a temetővel ellentétes irányban volt, és letelepedtem a bárpult elé egy székre. – Egy whiskey-s kólát kérek, de dupla adag szesszel. A bármixer rám pillantott, majd bólintott. Lehámoztam magamról az átázott, fekete zakómat és a mellettem lévő üres székre hajítottam. Csupán egy ember volt még rajtam kívül a bárban – egy idős férfi, aki a fejét az asztalra hajtotta és közben az üres poharát markolta. – Mi történt ezzel az ürgével? – kérdeztem a bármixert, amikor elém tette az italomat. A pincér oldalra sandított. Megvonta a vállát. – Ő Barney. Úgy mondta ezt, mintha ezzel mindent megmagyarázna. Bólintottam, majd felkaptam a poharamat és egy hajtásra kiittam a tartalmát. A szesz égette a torkomat, pont úgy, ahogy a légszomjam a

limuzinban. Odacsúsztattam az üres üvegpoharat a pincérnek és intettem a fejemmel, jelezvén, hogy még egy adagot kérek. A mixer, miközben teletöltötte a poharamat, megjegyezte: – Reggel csak tíz dollár harminc centet kóstál. Ekkor megcsörrent a telefonom, én meg előhorgásztam a zsebemből és kinyomtam, anélkül, hogy a kijelzőn megnéztem volna a hívó nevét, majd odalöktem a bárpultra. A számhoz emeltem az újabb teli poharat és megint egy szuszra felhajtottam. Másodszor már kevésbé égetett a whiskey. Jólesett, ahogy lecsúszott a torkomon. – Csak szaporán az utánpótlással. A pincér tétovázott kissé. – Gondjai vannak? Talán bántja valami? Nem akar róla beszélni? Barney-ra pillantottam, majd megráztam a fejemet. – Én Chase vagyok. *** Egy nagy halom föld zöld színű vízhatlan ponyvával volt letakarva. A sátrak, amelyek a gyászolóknak nyújtottak menedéket a temetés alatt, még álltak, holott már mindenki elment. Kivéve egy alakot, aki egymagában ácsorgott. A sír mellett tartott szertartás elejét lekéstem, a hátralévő részét pedig ott álltam végig, ahol a taxi kitett. Mivel azt szerettem volna, ha egyedül búcsúzhatom el

Peytontól, úgy döntöttem, megvárom, míg ez az illető – akárki legyen is – otthagyja a sírt és elindul kifelé a temetőből. Az alkohol miatt lassabban kapcsoltam, és egy percbe is beletelt, míg felismertem a férfit, miután megfordult. Chester Morris volt. Peyton átkozott apja. Sosem találkoztam vele személyesen, csak fényképeken láttam, mégis biztos voltam benne, hogy ő az – leginkább azért, mert Peyton a szakasztott mása volt. A szívem, amely eddig egykedvűen dobogott a mellkasomban, most őrült vágtába kezdett a bordáim alkotta kalitkában. Hogy volt mersze idetolni a képét? Ez a tragédia csakis az ő hibája. Kizárólag az ő kibaszott hibája! Anélkül, hogy végiggondoltam

volna

a

dolgot,

odabaktattam a nedves füvön a sírhoz. Peyton apja lefelé nézett és nem látta, hogy jövök. – Egy hajléktalant követett. Megfordult, de fogalma sem volt, hogy ki vagyok, majd leszegte a fejét és bólintott. – Olvastam az újságban. – És azt is tudja, hogy miért követte ezt a csövest? – Felemeltem a hangomat. – Hogy miért vált a rögeszméjévé, hogy minden kicseszett hajléktalanon segíteni próbáljon ebben az átkozott városban? – Kicsoda maga? Rá se hederítettem. – Mert miután maga otthagyta az anyját a három

lányával, Peyton gyakorlatilag egy ilyen hajléktalanotthonban élt. Méghozzá évekig. Szükségem volt valakire, akit hibáztathattam, és Peyton semmirekellő, szarkupac apja éppúgy kapóra jött, mint akárki más. Ám minél többet töprengtem rajta, annál világosabbá vált számomra, hogy ezeket a szavakat nem csupán az alkohol mondatta velem, és nem csak egy kósza, szeszgőzös gondolat volt a fejemben. Peyton apja volt az oka a lánya korai halálának. A férfi arcán némi sértettség jelent meg. – Nem tisztességes velem szemben, ha ezt állítja. – Valóban? Én viszont úgy gondolom, hogy nagyon is megérdemli. Minden ember maga felel a döntéseiért. Azt hitte, hogy csak úgy kisétálhat a családja életéből és onnantól minden felelősség alól mentesül? Hogy mindannak, ami annak következtében történt, hogy maga már nem volt ott mellettük, nem maga az okozója? – Közelebb léptem hozzá és az ujjammal döfködtem a mellkasát, miközben beszéltem hozzá. – Maga otthagyta őket a semmi közepén. És nekik minden áldott este egy kicseszett menhelyen kellett enniük. És Peyton azért halt meg, mert segíteni próbált valakinek, akit a sors ugyanerre kárhoztatott. Tehát itt nem valami véletlen egybeesésről van szó. A férfi résnyire húzta a szemét. – Maga Peyton vőlegénye, igaz? Az a gazdag ficsúr, ugye? Nem válaszoltam neki, mert nem érdemelte meg.

Undorodva csóváltam meg a fejemet. – Menjen innen! Keresztet vetett, majd még utoljára rám nézett, aztán elindult kifelé a temetőből. De hirtelen visszafordult, és azt mondta: – Te hol voltál, amikor rátámadtak? Ujjal mutogatsz rám olyasmiért, ami húsz évvel ezelőtt történt. Ha olyasvalakit keresel, akin számon kérheted a történteket, akkor jobb, ha a tükörbe nézel.

26. fejezet

Reese Travis épp a recepcióssal flörtölt, amikor hétfő reggel belibegtem a munkahelyemre. A vasárnap éjszakát Chase-nél töltöttem és másnap együtt jöttünk be az irodába. Pontosabban nem az irodába, hanem csak a Starbucks kávézóig mentünk kettesben. Chase-nek egyáltalán nem tetszett, hogy miután megvettük a kávénkat, azt mondtam neki, előremegyek, mert nem akarom, hogy együtt lássanak, nehogy a kollégák még gyanút fogjanak. És amikor ott találtam Travist a recepciónál, örültem, hogy így döntöttem. – Hihetetlenül szexi vagy ma reggel – jegyezte meg Travis mellém szegődve. Átkarolta a vállamat, majd így folyatatta: – Mikor jössz el velem végre vacsorázni? – Soha. Travisszel jó haverok lettünk. Az udvarlási mániájával olykor kihozott a sodromból, de valójában egy kedves, ártalmatlan fickó volt, akivel folyton húztuk egymást. – Ugyan már! A soha túl sokáig tart. – Nem vetted még észre, hogy kár a benzinért? Elnevette magát. – Akkor menjünk inkább ebédelni?

– Megmondtam már neked, Travis, hogy nem randizom kollégákkal. – Vajon ez hazugság volt? Elméletben talán igen. De én nem együtt dolgoztam Chase-szel, hanem neki dolgoztam. – Ó… nézd csak meg az e-mailedet! – Rám kacsintott. – Ma velem ebédelsz. – Miket hordasz itt össze? – Délben értekezlete lesz a csapatunknak. Josh hozat nekünk ennivalót. Tehát akár tetszik, akár nem, igazi szerelmes randid lesz velem. Miután Travisszel a nyomomban odaértem az irodámhoz, felkapcsoltam a villanyt, majd az asztalomhoz mentem. – Ha az egész színtársulat ott lesz, akkor aligha lesz igazi randi, Travis. – Talán nem. De majd úgy teszek, mintha az lenne. Le merem fogadni, hogy titokban te is annak tekinted. Tudod, mit gondolok rólad? Szerintem a sok negatív rezgéseddel csak leplezni akarod, hogy fülig szerelmes vagy belém, és csak még jobban fel akarsz húzni. Miközben azon buzgólkodtam, hogy feltöltsem a laptopomat, meglepetten hallottam, hogy valaki más is bekapcsolódik a beszélgetésünkbe. – Úgy emlékszem, a vállalati viselkedési kódex tiltja az ilyesféle bratyizást. – Chase hangja feszült volt. A nagyfőnök az ajtóban állt, és egy jó fejjel magasabb volt Travisnél. Mivel a cégnél elég laza volt a légkör, Travis talán azt

hitte, Chase viccel. Én azonban észrevettem, hogy a főnök arca megrándul. Volt rajta még valami más is. Féltékenység talán? Akár azt hitte Travis, hogy Chase tréfál, akár nem, értette a célzást, és amint a góré bejött hozzám, lelépett. De még mielőtt elment volna, odaszólt nekem: – Találkozunk az ebédnél a randinkon. Amikor már csak ketten maradtunk a szobában, Chase felvonta a szemöldökét. Ahelyett hogy válaszoltam volna neki, froclizni kezdtem. – Nekem úgy tűnt, hogy sutba dobta a munkahelyi smacizással kapcsolatos szabályt, Mr. Parker. – Így is lesz, ha végre megengeded, hogy megjelöljem a felségterületemet az irodában. – És hogyan akarod megjelölni? Harapásnyomokkal vagy azzal, hogy kék foltosra szívod a nyakamat? Közelebb jött az asztalomhoz. – Arra gondoltam, hogy úgy tűzöm ki a birtokomra a zászlót, hogy a nevemet sikoltozod, miközben a lábad közé fúrom a fejem itt, rögtön az íróasztalodon. De ha te harapásnyomokat is szeretnél, állok elébe. Habozás nélkül teljesítem a kívánságodat. Ekkor már csak pár centire volt tőlem. Rátettem a mellére a kezem, hogy leállítsam. – Maradjon, ahol, van, főnök úr! Ma még csak hétfőt írunk. Ott akarja kezdeni a hetet, ahol pénteken befejeztük? Ebben a pillanatban láttam meg a szemem sarkából,

hogy Samantha megy el a szobám előtt. Sajnos előbb látott meg minket, mint ahogy én kiszúrtam őt. Megállt az ajtóban és furcsán nézett ránk. Elhúztam a kezemet Chase mellkasáról, de még mindig túl közel álltunk egymáshoz. Túlságosan közel. Chase belépett a személyes terembe és egy tapodtat sem mozdult onnan. Samantha enyhe szemöldökráncolással vette tudomásul a félreérthetetlen látványt. – Jó reggelt! – Szia, Sam! – köszöntötte Chase. Kihúztam a székemet és leültem, csak hogy valamennyire távolabb kerüljek Chase-től. – Jó reggelt! Samantha Chase-hez intézte a szavait. – Lenne időd egy kis csevegésre ma délelőtt? Néhány dolgot szeretnék átbeszélni veled. – Délutánig szabad vagyok – felelte Chase. Majd odafordult hozzám és rám kacsintott. – Hacsak nem állsz készen arra, hogy ott folytassuk, ahol pénteken abbahagytuk. Mosolyt erőltettem az arcomra és úgy válaszoltam: – Nem. Határozottan nem állok készen rá. Chase ekkor Samre nézett. – Úgy látszik, ez a te szerencsenapod. Akkor a tied vagyok. Sam körbeforgatta a szemét. – Fél óra múlva megkereslek. Már épp el akart menni, amikor Chase odaszólt neki:

– Ó! Elfelejtettem sms-t küldeni neked. Annának szombaton kisbabája született. – Valóban? Hűha! Gratulálok! Egy hónappal korábban a vártnál. Hogy van a nővéred? – Remekül. – Fia van, ugye? Minden rendben? – Igen. Jelentem, Sawyer Evan megérkezett a családunkba. Tíz ujja és tíz lábujja van, a tüdeje pedig határozottan az anyjáé. Samantha szívélyesen elmosolyodott. – Ez igazán nagyszerű! Nagyon örülök a jó hírnek. A jövő héten felhívom Annát. Ezúttal is a Parker-gének az uralkodóak? Sawyer rád és Annára hasonlít? Chase rám pillantott megerősítésért. – Hasonlít rám, ugye? Mivel mindketten rám néztek, nem volt más választásom, mint hogy válaszoljak. Meg tudtam volna fojtani Chase-t, amiért ezzel a kérdésével felfedte a viszonyunkat. Bólintottam. – Szakasztott úgy néz ki, mint ti ketten a nővéreddel. Sam hol az egyikünkre, hol a másikunkra sandított és kimérten mosolyogott. – Akkor nem zavarlak tovább benneteket. Hamarosan találkozunk, Chase. Amikor Sam már hallótávolságon kívülre rácsaptam Chase-re a jegyzetfüzetemmel. – Te most szórakozol velem?

került,

– Mi van? – Úgy nézett rám, mint akinek fogalma sincs, hogy miről beszélek. – Itt állsz az irodámban, betolakodtál a személyes terembe és az imént hoztad a személyzetis tudomására, hogy elkísértelek a kórházba, amikor meglátogattad a nővéredet. Miért nem küldesz rögtön egy kör e-mailt, amelyben a vállalat minden dolgozójának bejelented, hogy viszonyunk van egymással? – Nem gondoltam át, mit is mondok. Sajnálom. – Nem, szó sincs erről. Szándékosan tetted! – csattantam fel. Összehúzta a szemöldökét. – Nem volt szándékos. Miért fújod így fel a dolgot? Sammel jó barátok vagyunk. És ő különben sem törődik vele. – Ez a dolog nem rólad szól, Chase, hanem rólam. Engem nagyon is érdekel. Nem akarom, hogy bárki megtudja a cégnél, különben nagyon kényelmetlen helyzetbe kerülök, ha már szakítottunk. Chase álla megfeszült. Látszott rajta, hogy ideges. – Nem akarsz elcseszni valamit, ami még meg sem történt, de te tuti biztos vagy benne, hogy bekövetkezik?! – Chase… – Jobb, ha most hagylak dolgozni. *** A nap hátralevő részében pocsékul éreztem magam.

Miközben délben éppen a marketingértekezleten ültünk, Chase elment a konferenciaterem mellett, besandított az üvegablakon át, de meg sem állt, pedig látta, hogy Travis ott ül mellettem. Késő délután képtelen voltam koncentrálni. Miután Chase elárulta Samnek, hogy több van köztünk, mint csupán főnök–alkalmazotti kapcsolat, szántszándékkal bántottam meg. Tudtam, ha azt mondom, amikor már nem leszünk együtt, azzal felidegesítem. Amikor első alkalommal említettem ezt neki, akkor nem is gondoltam, hogy ennyire kiborítom vele. Megpróbáltam a helyébe képzelni magam. Hogyan esne nekem, ha valami hasonlót mondana valamely helyzetben? Mit éreznék akkor, ha például véletlenül meghallanám, amint egy barátja azt kérdezi tőle, lenne-e kedve elmenni egy szinglibárba, és Chase erre azt felelné: Most járok valakivel, de talán majd ha szakítottunk. Ó! Az elmúlt néhány hétben valami olyasminek a következményeitől rettegtem, amelyről azt éreztem, be fog következni. És ennek az volt az oka, hogy eddig nem sok szerencsém volt a szerelemben. Féltem elhinni, hogy a kapcsolatunknak talán, de csakis talán nem kell véget érnie. Természetesen nem akartam, hogy a mi történetünknek Chase-szel egyszer vége szakadjon. És Chase soha nem is hozta szóba, hogy szakítani akarna. Pont az ellenkezőjét állította, biztos benne, hogy a kötelék erős közöttünk, mégpedig az első pillanat óta, hogy

egymásra találtunk. Semmiben sem hasonlított a korábbi irodai szerelmi kalandomra. Akkor pedig miért győzködtem magam olyan megátalkodottan, hogy ez a viszony rosszul fog végződni? Épp a laptopom képernyőjét néztem, amikor eszembe villant a válasz. Nem vettem észre azt, ami pedig annyira nyilvánvaló volt. Minden kétséget kizáróan beleszerettem Chase-be. Ez a gondolat megrémített, de a felismerés új távlatokat is nyitott. Bocsánatkéréssel tartozom Chase-nek, és egy igazi felnőtt módra történő beszélgetéssel, amiért megvallotta a kapcsolatunkat a nyilvánosság előtt. Nem voltam biztos benne, hogy készen állok erre, de legalább meg kell kísérelnem megbeszélni vele a dolgot, mint hogy hagyjam, hogy a korábbi románcaim kudarca beárnyékolja, majd tönkretegye a kapcsolatunkat. A kezembe kaptam egy dossziét, hogy a látogatásom szigorúan üzleti jellegűnek tűnjön, majd odasétáltam Chase irodájához. A titkárnője épp akkor jött ki. – Chase ma már nem jön vissza? – De igen. Csak elment elintézni valamit. – A titkárnő az órájára pillantott. – Hamarosan itt lesz. Akarod, hogy megmondjam neki, hogy kerested? – Hm… igazából… itt kell hagynom ezt a dossziét, és írnék neki pár sort egy cetlire, ha nem bánod. – Persze, semmi akadálya. – Rám mosolygott, majd odament az íróasztalához, mert közben csöngeni kezdett a telefonja. Miután bementem Chase irodájába,

lefirkantottam neki egy pársoros üzenetet egy darab papírra, majd még mielőtt kiléptem volna az ajtón, visszamentem, mert jobb ötletem támadt. Egy félóra múlva épp az irodámban ültem és Josh emailjére válaszoltam, amikor úgy döntöttem, rákattintok Chase névre. Nem sokkal korábban a piros fény azt jelezte, hogy nincs fenn a neten – ám a jelzés most zölden világított. Máris írtam neki egy üzenetet. Címzett: Chase Parker Feladó: Reese Annesley Tárgy: Talált tárgyak osztálya Van nekünk ilyen itt az irodában? Apropó, sajnálom, hogy olyan lökött voltam ma reggel. Nem kellett sokáig várnom arra, hogy a laptopom egy kis pittyegő hanggal jelezze, új e-mailem érkezett. Címzett: Reese Annesley Feladó: Chase Parker Tárgy: Gyere ide! Fogalmam sincs. Bocsánatkérés elfogadva. Hosszú időbe telt, mire kinyögted. Vonszold ide a csábos hátsódat az irodámba! Amint elolvastam az „úrhatnám szerető” hangvételű

üzenetét, nyomban fészkelődni kezdtem a székemen. Címzett: Chase Parker Feladó: Reese Annesley Tárgy: Pedig tudom, hogy kellene egy ilyen az irodába. Talált tárgyak osztálya nélkül az elkóborolt tételek akárhol felbukkanhatnak. Menjek az irodádba? Mire lenne szükséged tőlem? Magam előtt láttam, amint Chase csokoládébarna szeme kissé elhomályosul, miközben a válaszon gondolkodik. Címzett: Reese Annesley Feladó: Chase Parker Tárgy: Mire van szükségem? Mit vesztettél el? Sok mindent szeretnék tőled, mint például hogy bekapd a férfiasságomat. A józanabbik részem valószínűleg aggódott volna amiatt, hogy vajon az informatikai részleg olvasgatja-e az emaileket. Ám énemnek az a fele, amelyik fülig bele volt zúgva a főnökbe, már vagy fél órával ezelőtt elveszítette a józan ítélőképességét. Ezúttal már csak egy rövidke mondattal válaszoltam. Nézz bele a bal felső fiókodba!

Az irodám ajtaja csukva volt, de fel voltam készülve rá, hogy Chase kivágja, miután megtalálta az íróasztalában a bugyimat. Ehelyett a laptopom jelzett, hogy e-mailem érkezett. Címzett: Reese Annesley Feladó: Chase Parker Tárgy: Kemény Csodálatos illata van. Hozd. Ide. Azt. A. Csábos. Popsidat. Most. Úton Chase irodája felé beugrottam a mosdóba, hogy felfrissítsem magam. Úgy döntöttem, hogy pontosan azt fogja megkapni tőlem, amiről azt írta, majd eleped érte – vagyis hogy a számmal részesítsem érzéki gyönyörben. Amikor belenéztem a tükörbe, láttam, hogy elöntött a forróság és kipirult az arcom a várakozástól. A hajamat kissé összeborzoltam, amolyan művészi, izgató módon, és kigomboltam a blúzom legfelső gombját, hogy megvillantsak némi csábos dekoltázst. A Dr Pepper ízesítésű ajakápolóval kihúztam a számat, és egy kis Listerine leheletfrissítőt permeteztem a számba, mielőtt beléptem a nagyfőnök barlangjába. Chase épp a telefonon lógott amikor belibbentem, de semmit sem kellett mondania ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen, mi jár a fejében. Minden lépésemet éhes férfitekintettel követte. Még akkor is, ha szinte meg sem mozdult, úgy éreztem magam, mint az áldozat, amelyre

egy ragadozó fenevad feni a fogát. A mellbimbóim megkeményedtek. Micsoda remek találmány ez a természet részéről a férfiak számára – csupán rátekintenek és máris beindulnak tőle. Lassan, komótosan a süllyesztett kapcsolótáblához mentem, és lenyomtam az egyik gombot, mire az elektromos redőnyök elkezdtek leereszkedni. Chase szeme felizzott, miközben folytatta a telefonbeszélgetést, a hangja egyre fátyolosabbra és mélyebbre váltott, ahogyan a redőnyök egyre jobban elzárták az irodáját a külvilág elől. Amikor pedig becsuktam és kulcsra zártam az ajtaját, akárkivel beszélt is a vonal túlsó végén, hamar lerázta. Miután Chase letette a telefont, lassú léptekkel elindultam az asztala felé, egyik magas sarkú, telitalpú cipőbe bújtatott lábamat a másik elé helyezve. Épp amikor elértem az íróasztala sarkához, két rövid kopogás hallatszott az ajtó felől, valaki lenyomta a kilincset is, megpróbálván bejutni. Chase-re pillantottam. Egyikünk sem szólt egy szót sem, mivel mindketten abban reménykedtünk, hogy az ajtó másik oldalán lévő személy hamarosan feladja a szándékát és eltűnik. – Chase? – Samantha hangját hallottuk odakintről, miközben ismét kopogott. Nem volt szerencsénk vele. Chase leszegte a fejét és halkan felhördült, mielőtt felállt. – Ne mozdulj! Gyorsan lerázom.

Ám ez nem bizonyult olyan könnyűnek, mint gondolta. Chase kinyitotta az ajtót, de úgy állt meg a nyílásban, hogy Samantha ne láthasson be az irodába. Ezzel csak még inkább felkeltette Sam érdeklődését, hogy vajon mi lehet odabent. – Mit csinálsz? – Dolgozom. – Egyedül? – Nem tartozik rád. Sam Chase karja alatt bekukucskált a helyiségbe és meglátott. Chase hangjából egyértelműen kicsengett, hogy fogytán a türelme. – Mit akarsz, Sam? – Csak benéztem, hogy megkérdezzem, nem tehetnénke át a holnapi vacsoránkat ma estére. – Programom van ma estére. – Reese-szel? Chase tétovázott kissé, mire Sam döntött helyette. – Sejtettem. Veletek tartok. Hat óra megfelel nektek? Chase morgott valamit válaszul, majd nagy garral kifújta a levegőt. – Rendben. Miután becsukta az ajtót, odafordult hozzám a fejét csóválva. – Sajnálom. Próbáltam leplezni, mennyire pánikba estem. – Sam tudja. Mit mondjunk neki?

Váratlan komolysággal pillantott rám. – Döntsd el te!

27. fejezet

Reese Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak Samanthának, ha nyílt színvallásra késztet. Chase-szel egy étteremben találkoztunk vele, egy kis olasz falodában, az irodától pár háztömbnyire, ahol én még sosem jártam. Chase azonban ismerős vendég volt itt. Az étteremvezető, Benito a keresztnevén üdvözölte, és „Chase különleges romantikus asztalához” vezetett minket, amely valahol a helyiség mélyén, egy sötét sarokban állt, egy nagy, rusztikus téglából kandalló mellett. Chase udvariasan kihúzta nekem a székemet.

rakott

– Látom, te voltál itt már párszor. Chase is leült, miközben a pincérsegéd egy harmadik terítéket is tett az asztalra. Pár perccel korábban érkeztünk a megbeszéltnél, és Sam még nem futott be. – Sam odavan ezért a helyért. Tuti, hogy Benito azt hiszi, egy pár vagyunk. Sam szeret a kandalló mellett ülni. Nem fűztem hozzá semmit a megjegyzéséhez, de a kételkedés kiült az arcomra. Chase hátradőlt a székén. – Sam a barátom. És nem sokat tehet, ha esetleg nem

tetszene neki, hogy mi összejöttünk. Összehúztam a szemöldökömet. – A te helyzeted sokkal könnyebb. Felém hajolt. – Úgy véled? – Te vagy a főnök. Senki nem fog más szemmel nézni rád, és nem fogja azt gondolni, hogy csupán azért fogadják el az ötleteidet és a véleményedet, mert a főnök szeretője vagy. – Értem, amit mondasz és megértem az álláspontodat. Ezért ha a kettőnk kapcsolatát továbbra is titokban akarod tartani, elfogadom a döntésedet. – Chase kissé közelebb hajolt hozzám. – Ne hidd, hogy nekem könnyű. Te vagy az első nő, aki iránt többet érzek, mint nyers férfivágyat, hogy csupán meg akarjalak k… Még idejében elharapta a szót. – Szóval úgy értem, többnek érzem a kapcsolatunkat, mint csupán egy laza flörtnek. És hét év óta te vagy az első nő, akinek ezt mondom. És az az ember, akivel most együtt fogunk vacsorázni, az elhunyt barátnőm legjobb barátja volt, és jelenleg a cégem személyzetise. És én, mint ennek a cégnek a feje, azzal bíztam meg őt, hogy olyan vállalati viselkedési kódexet állítson össze, amely – többek között – az irodai kamatyolást is tiltja. Pedig amikor csak meglátlak, át akarom hágni ezt a szabályt. Chase elfordította a fejét. Némán bámultam rá. Meg sem fordult a fejemben, hogy mennyire nehéz lehet most neki, hogy Samantha előtt lerántsa a leplet a

viszonyunkról. Engem az állásommal kapcsolatos aggodalmak nyomasztottak, és pár ostoba hiba, amelyet azért követtem el, mert a múltbeli kudarcokkal teli kapcsolataim miatt féltem a legkisebb elköteleződéstől is. Az ő esetében azonban sokkal több forgott kockán. Mégis úgy tett, mintha könnyedén venné az akadályokat. Istenem, néha milyen önző liba tudok lenni! Mielőtt még bocsánatot kérhettem volna Chase-től, és kissé felvidíthattam volna messzire űzve a nyomasztó hangulatot, ami közénk telepedett, Samantha már le is ült az asztalunkhoz. Chase udvariasan felállt, amikor befutott, és addig állt ott, amíg Sam le nem ült. – Örülök, hogy látlak, Reese – köszöntött Samantha, és az arca barátságos és szívélyes volt. – Én is örülök, hogy látlak. A pincér ekkor az asztalunk mellett termett, hogy felvegye az italrendelésünket. Samantha végigfutotta az itallapot és feltett neki pár kérdést az étterem kínálatával kapcsolatban. Chase-re pillantottam, és meglepetten láttam, hogy zavarban van. Fájdalom, düh és szomorúság látszott a szemében. Szégyelltem magam, amiért miattam érezte így magát. A tekintetünk összetalálkozott, miközben Samantha befejezte a beszélgetést a pincérrel. Aztán Sam odafordult hozzánk és feltette a kérdést: – Mi újság van kettőtökkel? Meghozván a döntésemet, az asztal fölött odaintettem neki a kezemmel.

– Nem valami sok, azt leszámítva, hogy Chase-szel egy pár vagyunk. *** Sam sokkal könnyedébben fogadta a bejelentésemet mint vártam, és miután a vacsorának vége lett, Chase-szel úgy döntöttünk, az én lakásomon töltjük az estét. Amikor hazaérkeztünk, meglepve láttam, hogy már be is szerelték a riasztót. Miközben én a gyűlölködő boszorka szerepében tetszelegtem és dúltam-fúltam az irodámban, Chase a lakásomon járt, hogy egy bővített rendszerű riasztórendszert építsen ki a lakásomban, mert tenni akart valamit annak érdekében, hogy a félelem ne mérgezze meg az életemet. Úgy éreztem, többet érdemel a korábbi halványra és silányra sikerült bocsánatkérésemnél. Bementem a fürdőszobába, hogy megmosakodjam, és amikor visszamentem a szobába, Chase már az ágyamon feküdt, a hátát nekitámasztva a fejtámlának. Az egyik lábammal feltérdeltem az ágyra, és odahajoltam hozzá, majd egy könnyű csókot leheltem az ajkára. Amikor vissza akartam húzódni, feltartóztatott, az arcomat a két kezébe fogva. Egyenesen a szemembe nézett és azt mondta: – Köszönöm. Pontosan tudtam, hogy mire gondol, de úgy tettem, mintha fogalmam sem lenne róla.

– De hiszen semmit sem kaptál tőlem, amiért köszönet járna. Még! Elmosolyodott, de komoly hangon így folytatta: – Sokat jelent nekem, hogy ma este úgy döntöttél, közlöd Sammel az igazságot. – Tudom. Rájöttem, hogy igazából nem Sam volt az, aki miatt féltem felvállalni a kapcsolatunkat. – Nem? Megráztam a fejem. – Miután ostoba hibákat követtem el a múltban, egy munkahelyi kapcsolatnak még a gondolata is félelemmel töltött el. De attól még jobban rettegtem, hogy olyan erős érzelmeket merjek táplálni valaki iránt, hogy kockázatot merjek vállalni miatta. – Széles mosoly jelent meg az arcomon. – Nagy volt bennem az ellenállás ezzel kapcsolatban, ha esetleg nem vetted volna észre. A kockázatkerülés eleven szimbóluma voltam. Igyekezett elfojtani a mosolyát. – Nem vettem észre semmit. – Szeretném ismét megköszönni, hogy beszereltetted a riasztót. Ez igazán kedves tőled. – Ismét megcsókoltam. A homlokomat a homlokához támasztottam és azt suttogtam: – Komolyan rálépünk erre az útra? Felvállaljuk a nagy nyilvánosság előtt, hogy az én rég elveszett középiskolai másod-unokatestvér barátom, aki jelenleg a főnököm, a szeretőm is egyben? A fülem mögé simította az egyik rakoncátlan

hajtincsemet. – Ez így túl hosszú. Mi lenne, ha csak a csajomnak vagy esetleg az asszonykámnak neveznélek? – Az asszonykádnak? Hűha! A tekintetével az arcvonásaimat fürkészte. – Ez az igazság. Mindkettőnknek küzdelmes volt az útja idáig – különböző okoknál fogva. De te attól a pillanattól az enyém vagy, hogy megláttalak annak az étteremnek a félhomályos folyosóján. – Arra gondolsz, amikor keresetlen egyszerűséggel ribinek neveztél? Nem hiszem, hogy ezzel vettél le a lábamról. Az valamivel később következett be, legalábbis én úgy látom. – Lehet, hogy te csak később estél belém. Ami engem illet, én már akkor beléd bolondultam, amikor először megláttalak. Tudni akartam, hogy mivel tudlak felizgatni. Félrebillentettem kissé a fejem. – És sikerült rájönnöd? Mi az, ami szerinted beindít engem? A hátamra fordított és fölém kerekedett. Az egyik kezét lefelé csúsztatta az oldalamon, mire az egész testemet kellemes bizsergés járta át. – Most még csak tanulok. Talán megint azt a játékot kellene játszanunk, amit egyszer korábban játszottál velem. – Mire gondolsz? – Mit szeretnél jobban: ha néznének, miközben maszturbálsz, vagy ha néznéd, miközben valaki

maszturbál? – Ó, tehát erre gondolsz! A „Mit szeretnél jobban?” társasjátékra. Chase válaszképpen az orrával cirógatta a nyakamat. – Pontosítsuk a kérdést! Téged néznélek, amint izgatod magad, vagy pedig valaki mást? Hirtelen megmerevedett, kissé felemelte a fejét és rám nézett. – Csak vicceltem. – Egy gyors csókocskát nyomtam az ajkára. – Téged néznélek. Nagyon bejönne nekem. Kissé ellazultak az arcvonásai, ezért a játékot egy hétköznapibb kérdéssel folyattam. – Irodai jegyzettömb vagy okostelefon? – Okostelefon. – Milyen márkájú? Az ajkával az ajkamat simogatta. – Amelyik sosem lesz elég okos ahhoz, hogy így tudjon csókolni. – Mmm… Ezt csináld újra! Szívesen töltöttem volna az egész napot így évődve vele, de volt egy olyan kérdés, amely nem tűrt halasztást. Miután szétváltak ajkaink, így szóltam: – Mit akarsz előbb? Adni vagy kapni? Elvigyorodott, de nem adtam lehetőséget arra, hogy válaszoljon. Ehelyett ráhajoltam az ölére. Kapni.

28. fejezet

Reese Chase nem volt igazán jó a forgatókönyvünk pontos követésében, mivel olykor megfeledkezett magáról szerelmes áhítatában. Másnap kora reggel együtt mentünk be az irodába, ahogyan az már lassan a szokásunkká vált. Csakhogy most már a lifthez is együtt tettük meg az utat – miután felkaptuk a kávénkat a Starbucksban –, hogy feljussunk a Parker Művekhez. Amikor kiléptünk a felvonóból, határozottan éreztem, hogy Chase a hátamon nyugtatja a kezét. Bár nagyon jó érzés volt számomra és természetesnek is találtam az érintését, ez a bizalmas belépő mégis különösnek tűnt volna a kollégák számára. Bár nem mondhatnám, hogy ez valami feltűnő gesztus lett volna Chase részéről, ám még indulás előtt megállapodtunk abban, hogy bent az irodában kerülünk mindenfajta érzelemnyilvánítást, míg nem beszéltem Joshsal. Ezért biztos voltam benne, hogy Chase nem szándékosan hágta át az egyezségünket. Tiszteltem annyira Josht, a közvetlen főnökömet, hogy a tudomására hozzam, hogyan is jutottunk odáig Chaseszel, hogy a nyilvánosság előtt is színt valljunk a

kapcsolatunkról. Az volt a terv, hogy délelőtt beszélek vele, majd Chase-szel kettesben elmegyünk ebédelni. És elhatároztuk, hogy kettőnk között megengedett a barátságos stílus, sőt olykor még meg is érinthetjük egymást, de minden esetben tartanunk kell magunkat a tipikus főnök–beosztott viszonyban megengedett távolsághoz, vagyis szó sem lehet bármiféle komolyabb érzelemnyilvánításról – smacizásról, ölelésről, miegymásról. Miután lepakoltam a holmimat az íróasztalomra, kimentem az étkezőhelyiségbe, hogy csináljak magamnak egy kis zabkását. Gyanútlanul sürgölődtem a konyhában, amikor egyszer csak Travis csapott le rám a szokásos udvarlási rohamával. – Jó reggelt, szexi lady! – kezdett bele nyomban a flörtölésbe. Kinyitottam a mikrohullámú sütő ajtaját, kivettem a kis tálat és megkevertem a zabkásámat. – Szia, Travis! – Mikor készíthetek neked reggelit? Felé nyújtottam a tálkát és megkérdeztem: – Meg akarod keverni a kásámat? – Naná, de az én kecómban. Azt követő reggelen, hogy egy jót szeretkeztünk. Csodás rántottát tudok készíteni. – Azt hiszem, még dolgoznod kellene a csajozós szövegeden. Travis a csípőjét a pulthoz támasztotta, közvetlenül mellettem.

– Ó, igen? Mondd, mit szeretnél? Megteszem, ami tőlem telik. – Nos, akkor először is a figyelmedbe ajánlanám, hogy nekünk, nőknek nem tetszik, hogy azt feltételezed rólunk, rögtön szexelni akarunk veled. Ezért nem túl jó ötlet az „az azt követő reggel”-lel kezdeni a rábeszélős dumádat. – Akkor mégis mit javasolsz nyitó mondatnak? – Mi lenne, ha valami igazi bókot mondanál annak a hölgynek, akit meg akarsz hódítani? Mondjuk olyasmiért dicsérnéd meg, ami nagyon tetszik rajta. Travis rögtön a mellemet kezdte bámulni. És még vigyorgott is hozzá. – Semmi akadálya. Körbeforgattam a szememet. – Nem erre gondoltam. Ha egy olyan bókot mondanál neki, aminek nincs erős szexuális töltete. – Ezzel nem sok mozgásteret hagysz nekem, ami azt illeti. – Föl s le járatta rajtam a tekintetét, majd ellökte magát a pulttól és azt mondta: – Mindig gondosan összehangolod az öltözékedet. Ez tetszik nekem. – Remek. Ez már sokkal jobb. Ez azt jelenti, hogy figyelsz a részletekre, és nem tűnsz már az első pillanatban perverz állatnak. – Felfogtam. Akkor most lelépek, hogy tökéletesíthessem a csábítási technikámat. Természetesen Chase ebben a pillanatban lépett be. Láttam az arcán, hogy hallotta, amint Travis kiejtette az utolsó mondatot a száján: …hogy tökéletesíthessem a

csábítási technikámat. – Travis… – förmedt rá Chase az ifjú lókötőre. Travis megadóan emelte fel mindkét kezét. – Tudom, tudom… semmi bizalmaskodó bratyizás a nőkkel az irodában. Chase kivett két üveg ásványvizet a hűtőből. – Ami azt illeti, hamarosan változtatni fogunk ezen a szabályon. – Nem mondod! Említettem már, hogy csípem ezt az állást? – vidámkodott Travis.. Chase résnyire húzott szemmel nézett Travisre, miközben odalépett hozzám és átadott nekem egy flaska vizet. El akartam venni tőle, de nem eresztette el az üveget, miközben a szemembe nézve tovább szorongatta Travist. – Ha tényleg annyira szeretsz itt melózni, akkor talán több időt tölthetnél a munkával, és kevesebbet azzal, hogy olyan hölgyekkel flörtölgess, akik már foglaltak. – Reese foglalt? És ki foglalta le magának? – dörmögte Travis. Chase ahelyett, hogy válaszolt volna Travis kérdésére, odahajolt hozzám és megcsókolta a számat. Pimasz mosollyal az arcán megkérdezte: – Tizenkettőkor indulhatunk ebédelni? Ennyit arról, hogy Chase hogyan értelmezte a megállapodásunkat a finom gesztusokról és a nyílt érzelemnyilvánítások kerüléséről.

*** Azt gondoltam, hogy Sam fogja kelletlenül vagy akár elutasítóan fogadni a hírt, hogy Chase-szel egy pár vagyunk. Joshról viszont azt hittem, könnyű menet lesz, amikor közlöm vele a dolgot. – Ezzel nagyon kényelmetlen helyzetbe hoztál engem, csak hogy tudd! – A közvetlen főnököm szigorú pillantásokat vetett rám. – Sajnálom… Nem akartam, hogy ez történjék velünk. Sőt, kifejezetten elleneztem, hogy a kollégák közül bárkivel is intim kapcsolatba kerüljek az új munkahelyemen. És hadd mondjam el azt is, hogy szeretek neked dolgozni. Josh felsóhajtott. – Már öt éve gályázom a Parker Műveknél. Én is ott kezdtem, ahol te. És aztán feltornáztam magam. Chase rendkívül intelligens pasi, ezt bizton állíthatom neked. Mindent alaposan mérlegel, megkérdőjelezi a saját és mások döntését, és erős kézzel vezeti ezt a vállalkozást – minden tekintetben és szinten. Hosszú ideig tartott, amíg kiépítettem vele a bizalom légkörét – vagyis elértem nála, hogy épít a szakértelmemre, még akkor is, ha esetleg nem ért egyet a véleményemmel. És nem fogom hagyni, hogy te ezt tönkretedd. Teljesen le voltam taglózva. – Én nem… Dehogyis! Sosem tennék ilyet. Összehúzta a szemöldökét.

– Remélem is. Mindketten kínosan éreztük magunkat. – Sam tudja már? Bólintottam. – Tudja. Pár másodperc elteltével Josh tétován bólintott. – Értékelem, hogy velem is közölted a dolgot. – Ez csak természetes. Visszatette a szemüvegét az orrára, jelezvén, hogy a beszélgetésnek vége. – Mi lenne, ha elkészítenéd a fókuszcsoportok véleményének az elemzését, és aztán megbeszélnénk az eredményt ebéd közben? Majd hozatok be valami ennivalót az asszisztensemmel. Nagyon rosszul vette volna ki magát, ha azt feleltem volna a főnökömnek, hogy az ebédidőre nézve más terveim vannak. Méghozzá az, hogy a nagyfőnökkel – az ő főnökével – megyek enni. Akkor inkább lemondom a közös ebédet Chase-szel, gondoltam magamban. Írtam egy üzenetet Chase-nek arról, hogy Josh nem fogadta olyan jól a kettőnkkel kapcsolatos bejelentésemet, mint vártam. De sem erre, sem pedig a következő emailemre nem kaptam választ tőle, amelyben közöltem vele, hogy kénytelen vagyok az ebédmeghívását lemondani. És még a szokásos udvarias üzenetet sem küldte vissza, miszerint sajnálja, hogy most nem elérhető, de amint módja lesz rá, visszahív. Mindezt azzal igyekeztem magamnak magyarázni, hogy nagyon

elfoglalt, és belevetettem magam az összehasonlító elemzésnek az elkészítésébe, a legutóbbi adatok felhasználásával. Közeledett ugyanis az ebédidő, amikor Josh át akarta beszélni velem az észrevételeimet. Nyilvánvaló volt, hogy sikerült tönkretennem az addigi jó kapcsolatomat a közvetlen főnökömmel, és mindent el kellett követnem, hogy ezt jóvátegyem. Bár ebédidőben végig együtt dolgoztunk, és még pár órát a délután folyamán, a hangulat Josh és köztem mindvégig feszült maradt. Úgy tűnt, mintha a professzionalizmus falát húzta volna fel kettőnk közé – amely azonban addig nem volt ott. Reméltem, hogy ezt a falat az idő majdcsak lebontja, ha megbizonyosodik felőle, hogy nem akarom aláásni a kapcsolatát Chase-szel. Miután összeszedtük az asztalán szétteregetett papírokat az irodájában, Josh így szólt hozzám: – Jó lenne, ha a PowerPoint-bemutatódat felfrissítenéd azokkal a mottókkal, amelyek mellett letettük a voksunkat, meg a kiválasztott csomagolási javaslatokkal. Ha elkészültél vele, küldd át nekem e-mailben. – Majd a szemembe nézve még hozzátette: – Továbbítani fogom a munkádat Chase-nek betekintésre. Bólintottam. Mielőtt kiléptem volna az irodából, még utánamszólt: – Ragaszkodni fogok ahhoz, hogy a cégen belüli kommunikáció során szigorúan betartsuk az alapszabályban lefektetett utasítási láncot. És ezt holnap reggel Chase-szel is meg fogom beszélni.

Ismét bólintottam. Bár teljesen szükségtelennek tartottam a megjegyzését, nem tudtam hibáztatni azért, hogy így érzett. És arra is kíváncsi voltam, hogyan alakult Chase délelőtti megbeszélése Sammel. Normális esetben napjában többször is hallottam vagy láttam Chase-t valahol az emeleten. Most azonban akárhányszor elmentem az irodája mellett, a redőnyök le voltak nála engedve, és az ajtaja is be volt zárva. Nem jól viseltem a távollétét, és mire a nap vége felé közeledtünk, már kezdtem ideges lenni. Megvártam, míg az iroda kezd kiürülni – főleg pedig azt, hogy Josh elinduljon hazafelé, majd ismét felkerekedtem, hogy megnézzem a főnöki irodát. Épp befordultam a sarkon, amikor kinyílt Chase ajtaja, és Chase egy nő társaságában lépett ki a folyosóra. Még sosem láttam ezt a hölgyet az irodában. Vonzó teremtés volt, szőke haját csinos lófarokba fogta össze, ami jól illett üzleties megjelenéséhez. Kezet ráztak, mire azt gondoltam, csak valami üzleti megbeszélésről lehetett szó köztük, amikor… a nő a másik kezét rátette kettejük összefonódott kezére. Alig észrevehető, mégis intim gesztus volt ez tőle. Mondott is valamit, de nem hallottam, hogy mit, és miközben feléjük tartottam, hirtelen úgy éreztem magam, mint egy betolakodó. De már nem volt mit tenni. Mindketten odafordultak felém, amikor észrevették, hogy valaki más is van még a folyosón. A szívem szaporábban kezdett verni a mellkasomban.

– Szia! Hm… Gondoltam, benézek az irodádba, mert egész nap nem láttalak. A nő hol rám, hol Chase-re pillantott, majd így szólt: – Jobb, ha most elmegyek. Örültem, hogy megint találkoztunk. Chase bólintott. Különös módon zavarban éreztem magam, miután a nő távozott, de a kíváncsiság legyőzte bennem a nyugtalanságot és a kétségeket. – Ki volt ez a hölgy? – kérdeztem, és próbáltam közömbösnek tűnni. Chase azonban ahelyett, hogy válaszolt volna a kérdésemre, kurtán odavetette: – Még rengeteg munkám van mára. A zavarom nőttön nőtt. – Rendben. Majd holnap beszélünk. Jól mondom? Rám sem nézett miközben rábólintott, és amikor az ajtót becsapta maga után, riadtan rándultam össze. Mi az ördög folyik itt? A gyomrom összeszorult és úgy éreztem, akármi történt is, az nekem fog fájni.

29. fejezet

Reese Másnap Chase nem bukkant fel az irodában. A nyugtalanság kezdett elhatalmasodni rajtam és egyre erősebb nyomást éreztem a gyomromban, mert tudtam, hogy történt valami. Fogalmam sem volt, hogy ennek köze van-e ahhoz a nőhöz, aki előző este lépett ki Chase irodájából, vagy inkább azért voltam ennyire feszült, mert Josh rosszul fogadta a bejelentésemet, miszerint Chaseszel egy párt alkotunk. Mindenestre ez a bizonytalan helyzet teljesen kikészített. Még mindig nem kaptam választ Chase-től a legutóbb elküldött két e-mailemre. Bár a telefonom úgy volt beállítva, hogy minden egyes alkalommal hangjelzéssel figyelmeztessen, amikor üzenetem érkezik, minden második percben a telefonom után nyúltam. Ráadásul az idegesség miatt egyre kevésbé tudtam összpontosítani a munkámra. Egy kicsiny hangocska a fejemben azt suttogta: Látod? Ez az eredménye annak, ha viszonyba keveredsz valamelyik kollégáddal a munkahelyeden. Még mindig nem tanultad meg a leckét?! Próbáltam nem figyelni erre az idegesítő hangocskára. A nap vége felé megálltam Chase titkárnőjének az asztala

előtt és közömbösnek tetsző hangon azt kérdeztem tőle: – Tudod, hogy a főnök mikor fog visszajönni? – Nem említette. Csak küldött egy e-mailt, hogy ma nem jön be. – Összehúzta a szemöldökét és megvonta a vállát. – Nem igazán vall rá ez a viselkedés. Hét óráig bent maradtam az irodában. Mivel még ekkor sem hallottam semmit felőle, mielőtt elmentem volna, felkaptam a telefonomat és felhívtam. Csak a hangpostája jelentkezett az első hívásra. Mivel most már nemcsak ideges voltam, hanem komolyan kezdtem aggódni, ezért ismét írtam neki egy szöveges üzenetet. Ezt még csak el sem olvasta. Bármi történt is vele, és bármibe ártotta is bele magát, a telefonja ki volt kapcsolva, mert nem akarta, hogy elérjék. Azon vívódtam magamban, vajon most mit tegyek? Jelenjek meg a háza előtt előzetes bejelentés nélkül? Viszonyunk volt egymással, így normális dolognak tartottam, hogy aggódom érte, miután jó ideje nem hallottam felőle semmit. Aztán az jutott az eszembe, hogy ha akart volna beszélni velem, akkor már keresett volna. Ellentétben vele, én a helyemen voltam. És számos módon elérhető is – sms-sel, mobilon, e-mailben és még az irodai telefonon is. Ha akarta volna, elérhetett volna. Hacsak. Hacsak nem történt valami baj. Ó, istenem! Valami baj történhetett vele. Mi az ördögöt művelek én itt az irodában?

Futva tettem meg az utat a metróig, beugrottam az éppen érkező metrókocsiba, és New York külvárosa felé robogtam. Becsöngettem, csakhogy Chase lakásának az ablakai sötétek voltak. A postaládát egy… de lehet, hogy már két napja nem ürítették ki. Mivel nem tudtam, mi mást tehetnék, némi idő elteltével vonakodva bár, de hazamentem. Elhatároztam, másnap reggel az lesz az első dolgom, hogy megkérdezem Samet, tud-e valamit Chaseről. Egész éjjel csak forgolódtam az ágyamban. Végül lezuhanyoztam, és bár még hajnali öt óra sem volt, felöltöztem. A telefonomat levettem a töltőről, és amikor bekapcsoltam, láttam, hogy Chase végre elolvasta azokat az e-maileket, amelyeket előző este küldtem neki. De még mindig nem válaszolt. Valószínűleg feltölti a telefonját valahol. Lehet, hogy otthon? A fejemben ide-oda cikáztak a gondolatok, akár egy nagy falióra ingája. Valami olyan helyen kell lennie, ahol töltőre tehette a telefonját. Vagyis felhívhatott volna, hogy tudassa velem, jól van. És ha esetleg… nincs jól? És szüksége lenne valakire? És ez a valaki én lennék? Ismét metróra szálltam és a külváros felé tartottam. A nap akkor kezdett felkapaszkodni az égre, amikor odaértem a Chase lakásához közel eső megállóhoz. Közel érvén a barna homokkő épülethez, láttam, hogy a lakásban ég a villany. És a bejárati ajtó melletti postaládából már nem kandikáltak ki a levelek sem. Becsöngettem és idegesen várakoztam a válaszra. Pár

perc múlva kinyílt az ajtó. Elakadt a lélegzetem, és vártam, hogy Chase megszólaljon. Mert ő állt az ajtóban. Csakhogy nem szólt egy szót sem. Legalább annyira bántó volt, hogy nem tárta ki előttem az ajtót és nem hívott be a lakásba. Ehelyett kilépett az ajtó elé. Távolságot tartva közöttünk, lefelé nézett valahova a sötétbe, csak úgy, nem valamely kitüntetett pontra. – Chase? – Egy lépést tettem előre, de megtorpantam, amikor megéreztem a szagát. Alkoholszag áradt ki a pórusaiból. Ekkor vettem észre, hogy ugyanazt az inget és nadrágot viseli, amit tegnapelőtt az irodában. Most azonban teljesen össze volt gyűrődve rajta minden; a nyakkendője már nem volt a nyakában, de egyébként ugyanazt a szerelést viselte még mindig. Még mindig nem válaszolt és nem is nézett rám. – Chase? Mi van veled? Jól vagy? Fájdalmas volt a csend. Mintha meghalt volna valaki, és nem tudta volna kimondani, és nem tudott volna szembenézni a történtekkel. Ó, édes istenem! Meghalt valaki? – Anna jól van? És a kisbaba? Behunyta a szemét. – Mindketten jól vannak. – Mi történt veled? És hol voltál? – Szükségem volt rá, hogy egy kicsit egyedül legyek. – Van ennek valami köze ahhoz a nőhöz, aki az egyik este felkeresett az irodában? – Hozzá semmi köze.

– Akkor áruld el nekem végre, mihez van köze? – A hangom éles volt, már-már sipító, majd suttogásba fulladt. – Én ezt nem értem. Chase ekkor felém fordult, először azóta, hogy kijött a lakásból. Amikor a tekintetünk találkozott, sok mindent láttam a szemében – sebzettséget, fájdalmat, szomorúságot, dühöt. Elakadt a lélegzetem. Nem annyira azért, mert megijesztett, hanem mert átéreztem a fájdalmat, amely valamilyen okból kínozta. A mellkasom összeszorult, a torkomban csomót éreztem, hogy alig tudtam nyelni. Bár a testbeszéde egyáltalán nem volt hívogató, kinyújtottam felé a kezem, hogy megvigasztaljam. Ő azonban úgy húzódott el tőlem, mintha attól félne, megégetem az érintésemmel. – Chase? Megrázta a fejét. – Sajnálom. Összehúztam a szemöldökömet, mert nem értettem, amit mondott. – Sajnálod? Mit? Mi történt veled? – Igazad volt. Együtt dolgozunk. Nem lett volna szabad köztünk semminek sem történnie. Úgy éreztem, mintha valaki visszakézből képen vágott volna. – Micsoda? Megint letekintett rám, a tekintetünk összeakadt, mégis úgy éreztem, még mindig nem lát engem. Vajon miért tűnt

ennyire elveszettnek? – Remélem, nem hagyod ott a céget. Josh sokra tartja a munkádat. – Ez valami rossz tréfa akar lenni? Mi történt? Nem értem. Chase tekintete üresről sebzettre váltott, de én hirtelen még több fájdalmat akartam látni az arcán. Elhasználtnak és jelentéktelennek éreztem magam. És megszégyenítettnek. Gyűlöltem, amiért ezt éreztette velem. Ő volt az, akinek szégyenkeznie kellett volna, amiért így viselkedett velem. Leszegte a fejét, kerülve a tekintetemet. Olyan volt, mint egy gyáva, meghunyászkodó ember. – Sajnálom. – Sajnálod? Még mindig nem értem, hogy mit sajnálsz. – Nem vagyok megfelelő férfi a számodra. Egy lépést tettem felé, kényszerítve, hogy rám nézzen. – Tudod mit? Igazad van. Mert egy igazi férfi, egy megfelelő férfi lenne olyan tökös, hogy legalább elmondja nekem az igazat. Fogalmam sincs, hogy mi történt, de ezt nem érdemlem. Láttam, hogy valami megvillan a szemében, és a másodperc tört részéig úgy tűnt, mintha ki akarná nyújtani felém a kezét. De nem tette meg. Helyette egy lépést hátrált, mintha távol kellene tartania magát tőlem, nehogy kísértésbe essen. Lassan megfordultam, mert el akartam tűnni innen, hogy a méltóságomnak legalább egy kis darabkáját

megőrizhessem, de aztán visszafordultam. – Tudod mi a legrosszabb az egészben? Hogy te voltál az, akivel gyerekkorom óta először végre biztonságban éreztem magam.

30. fejezet

Chase Két nappal korábban – Valami detektív keres téged. Balsamónak hívják. A titkárnőm gyanakvó tekintettel mért végig, amikor beléptem az irodámba. A tizenegy órás értekezlet elejéről már elkéstem, mivel a marketingigazgatóm felborította a délelőtti menetrendemet, ugyanis hosszan ecsetelte nekem, mit gondol az új kapcsolatomról. Ez a nap minden egyes perccel csak egyre pocsékabb lett. – Felhívnád a kutatás-fejlesztési osztályt, hogy új időpontra lesz szükségem? – Még a mai napon, valamikor későbbre? – Nem. Hagyjuk ezt nyitva mostantól! A titkárnő bólintott. – Beküldhetem a nyomozót? – Adj nekem öt percet, aztán bejöhet a szobámba. Felhúztam a redőnyöket és megnyitottam Reese szöveges üzenetét, amelyben arról értesített, hogy lemondja az ebédmeghívásomat. Lehet ez a nap ennél is pocsékabb?

Talán nem kellett volna ezzel a kérdéssel kihívnom magam ellen a sorsot. Nora Balsamo vezette a nyomozást Peyton ügyében. A harmincas éveiben járó, vonzó, szőke hajú nő volt, aki mindig lófarokban hordta a haját. Amikor először találkoztam vele, semmibe vettem – elnéztem a feje felett, szó szerint –, és kértem a főnökét, a kapitányt, hogy egy tapasztaltabb nyomozót jelöljön ki ennek az ügynek az irányítására. Semmi esélyt nem adtam neki. Abban az időben nem hoztam a legjobb formámat, finoman fogalmazva. Ha visszagondolok, akkoriban azt akartam, hogy mindenki fizessen, akit csak magam körül láttam – különösen a rendőrök. Elsősorban őket hibáztattam, amiért nem vetették be magukat jobban, hogy Eddie-n segítsenek. Ha időben beavatkoztak volna, minden másképp alakul. Manapság már jobban éreztem magam – bár még most is megviselt, amikor Peytonról kellett beszélnem –, de immár elfogadóbb voltam azzal kapcsolatban – mondhatni megbékéltem vele –, hogy a múlt milyen befolyással volt az életemre és a személyiségemre. Pár évvel ezelőtt a pszichiáteremnek ez sok-sok órájába került, aki a Range Roverén sokszor kiruccant hozzám, hogy ezt az elfogadást lehetővé tegye a számomra. Felálltam, amikor Balsamo nyomozó bejött hozzám, és megkerültem az asztalomat, hogy üdvözöljem. – Örülök a találkozásnak, nyomozó. Elmosolyodott.

– Valóban? Pedig nekem úgy tűnt, igyekezett elkerülni az utóbbi két hétben. Megfeledkeztem róla, hogy ki nem állhatta a süketelést. Elnevettem magam. – Lehet benne valami. Tudom, hogy ön egy nagyvonalú ember, ezért nem fogja ezt személyes sértésnek venni, de sosem várom repesve az önnel való találkozást. Elmosolyodott, én pedig odavezettem az ablak mellé a fotelekhez. – Hozhatok önnek valamit inni? Egy üveg ásványvizet esetleg? – Nem, köszönöm. – Leült a kanapéra. – Hogy van mostanában? – Jól, igazán jól. Leültem vele szemben az egyik székre, és észrevettem, hogy a vállam fölött kinéz az ablakon. Lehetetlen volt nem észrevenni Peyton óriási méretűre felnagyított arcát, amely a szemben lévő ház falára volt felfestve. Azután ismét rám nézett anélkül, hogy bármit is kérdezett volna, legalábbis a kérdését nem mondta ki hangosan. Volt valami ebben a nőben, ami arra késztetett, hogy többet áruljak el neki, mint amennyit szándékoztam. – Ami azt illeti, épp most dolgozunk reklámkampányon – magyarázkodtam.

egy

új

Bólintott és töprengve méregetett. Lehet, hogy ez a valami üldözési mánia volt nálam, de mindig azt hittem, engem rendőrök figyelnek. – Minek köszönhetem, hogy személyesen keresett fel az

irodámban, nyomozó? Mély levegőt vett. – Néhány új fejlemény merült fel Miss Peyton Morris halálával kapcsolatban. Azután, hogy Peytont meggyilkolták, megszállott módjára viselkedtem, olyannyira hogy gyakran felkerestem a rendőrőrsöt, hogy ismét átfussuk a már ismert nyomozati anyagot, és követeltem, hogy tájékoztassanak a legfrissebb eredményekről. Az eset után komolyan kezdtem inni, és már naponta felbukkantam a rendőrkapitányságon, ahol hosszú és dühödt szóáradatot zúdítottam a nyakukba. Nem aludtam, nem is ettem, és a reggeli gabonapelyhemre is alkoholt öntöttem – és bizony gyakran előfordult, hogy elfelejtettem a piához hozzákeverni a müzlit. Végül Balsamo nyomozó egy napon megjelent a házamnál, abban a reményben, hogy sikerül józan állapotban találnia – ahogyan akkor fogalmozott –, és arra kért, hogy hagyjak fel azzal, hogy naponta jelenetet rendezek a rendőrségen. Hosszú ideig nem hallgattam rá. Amikor végül mégis, Balsamo megígérte, hogy ha valami új nyomra bukkannak Peyton ügyével kapcsolatban, én leszek az első, akivel tudatni fogja. Régóta vártam már ezt a pillanatot, és az imént pont ezeket a szavakat hallottam a szájából. Balsamo nyomozó megköszörülte a torkát. – Két héttel ezelőtt egy nőt súlyosan bántalmaztak.

Mellbe szúrták egy késsel. – A tekintetünk összetalálkozott. – És az eset ráadásul egy hajléktalantáborban történt a külvárosban. – Ugyanott, ahol Peytont is megkéselték? – Nem, egy másikban. És az már egy másik körzethez tartozik. Ez volt az oka annak, hogy azok a nyomozók, akik feladatul kapták az ügy felderítését, ezt az esetet nem hozták összefüggésbe a Peyton Morris-gyilkossággal. A bántalmazott nő pár napig nem volt magánál, de miután visszanyerte az eszméletét, megtudtuk tőle, hogy pincérként dolgozik. Elmondta, hogy munkaidő után le szokott szállni az összetákolt bádogvárosnál, hogy a napi éttermi ételmaradékot odaadja a hajléktalanoknak. Ez a nő egy igazi jótét lélek és emberbarát. – Akárcsak Peyton. Bólintott. – Amikor ezt meghallottam a reggeli eligazításon, valami bekattant. Ezért megkértem az orvosszakértőt, hasonlítsa össze a pincérnő és a Miss Peyton Morris sebesüléséről készült fényképeket. – És megegyezett a két szúrásnyom? – Igen. A kés pengéje jellegzetes módon ki volt csorbulva, és jól felismerhető volt a nyoma a sebekről készült képeken. – Vagyis ezek a kölykök még mindig a hajléktalanokat bántalmazzák? Immár hét éve? – Ez volt az eredeti feltételezésünk. Ugyanez a fiatalokból álló banda, amelyet már hét éve szemmel

tartunk, még mindig terrorizálja a hajléktalantáborok lakóit, és ismét egy bámészkodó esett a vandalizmusuk áldozatául. De amikor kihallgattuk ezt az áldozatot, kiderült, hogy nem a kölyökcsapat támadta meg. Ezt a hírt kellett Balsamo nyomozónak tudatnia velem, amit olyan fontosnak talált, hogy személyesen jött el hozzám az irodámba – bejelentés nélkül. Tudta, hogy ez olyasmi, amit már régóta hallani akarok. Szükségem volt rá, hogy ezt halljam. És a düh, amelyet Peyton halálát követően oly sokáig éreztem, visszatért, és majd szétfeszítette az ereimet. A kezem remegni kezdett, és ökölbe kellett szorítanom ahhoz, hogy a remegés abbamaradjon. – Ki volt a támadó? A nyomozónő mély lélegzetet vett. – Sajnálom, hogy ezt kell közölnöm önnel, Chase. De… Eddie volt az. *** Még két órát töltöttem azzal, hogy a nyomozónővel újra és újra átbeszéltük az új fejleményeket. Közben olyan zaklatottan járkáltam fel és alá, akár egy ketrecbe zárt oroszlán. Könnyebb

volt

azt

képzelnem,

hogy

egy

csapat

bedrogozott suhanc felelt ezért a bűncselekményért, bosszúból az elcseszett családjukért. Ugyanis ez a világ nagyon nyomorultnak és elcseszettnek tűnt volna

számomra akkor, ha egy hajléktalan – akin oly sok ember próbált segíteni – lenne a bűnös. Nem akartam elhinni, hogy ez az igazság. – És ő hol van most? – követeltem dühösen az információt. – Kicsoda? Eddie? Őrizetben. – Találkoznom kell vele. – Ez nem lenne túl jó ötlet. Tudom, hogy most nem könnyű önnek, de remélem, hogy ha végül lezárjuk az esetet és Peyton gyilkosa élete végéig rács mögé kerül, képes lesz továbblépni. Csakhogy én már továbbléptem. És ez… ez most olyan volt számomra, mintha megfosztottak volna attól a fénytől, amelyet csak az imént pillantottam meg, miután oly sokáig kellett sötétségben élnem. Gúnyosan felkacagtam, aztán már szinte mániákusan nevettem. – Továbblépni? Én már továbbléptem. Balsamo nyomozónak leesett az álla. – Nem… tudtam. Sajnálom. – És mondja, miért? Miért akarta leszúrni Eddie Peytont? A nyomozónő nyelt egyet, majd a lábát kezdte bámulni. Amikor ismét a szemembe nézett, alig hallható hangon szólalt meg. – Szerelmes volt belé. És amikor megtudta, hogy eljegyzik, teljesen kiborult. Eddie mentálisan nem stabil. – És attól még bíróság elé lehet állítani?

– Két pszichiáter is megvizsgálta. Mindketten azt mondták, hogy képes a jót a rossztól megkülönböztetni. Nyilvánvaló, hogy mentális betegséggel küzd, de az állapota megfelel azoknak a feltételeknek, amelyek alapján felelősségre lehet vonni a törvény előtt. – Beismerő vallomást tett? – Igen. Nem tökéletes a dolog – a tizenkét órányi kihallgatás anyagát még össze kell raknunk, mert Eddie csak egy-, legfeljebb kétszavas válaszokat volt hajlandó adni. De elegendő lesz a vádemeléshez, és ahhoz is, hogy elítéljék. – És ha nem? – Az áldozat tanúvallomása alapján súlyos testi sértéssel vagy gyilkossági kísérlettel vádolható. Ez vonatkozik a pincérnő elleni támadására is. Ami pedig Miss Peyton Morris ügyét illeti, a kerületi ügyész azt állítja, elegendő fizikai bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy Eddie-t a vallomása nélkül is börtönbe lehessen zárni. A késsel a kezében találtak rá, és a rendőrök kikérdezték a hajléktalanszálló lakóit. Néhányuk látta, hogy Eddie rendszeresen használta azt a kést – például étkezéskor azzal vágta fel az ennivalóját –, és emlékeztek a szerszámra. Ugyanis ez egy antik darab – egy ritka svájci tiszti bicska, amelynek a nyele diófából készült. Diófából. A vér megfagyott az ereimben. – Volt rajta monogram? – Miért kérdi? Egyébként volt. Honnan tudja?

Nem válaszoltam a kérdésére, mert a sajátomat kellett megválaszolnom. A szívem hihetetlenül gyorsan kezdett verni. Úgy éreztem, szétfeszíti a bordáimat és kiszakad a mellkasomból. Balsamo nyomozó összehúzott szemöldökkel bámult rám. És amikor feltettem neki a kérdésemet, ő is választ kapott a maga kérdésére. De nekem előbb szükségem volt a nyomozó válaszára. – Milyen kezdőbetűk voltak rajta? – kérdeztem. Látta, hogy mennyire felzaklat a téma, ezért a zsebébe nyúlt és előhúzott belőle egy jegyzettömböt. Lapozni kezdett benne, én pedig ott álltam mellette szinte kővé dermedve, mert az izmaim mintha görcsbe rándultak volna. Végül megtalálta a keresett oldalt, és rámutatott a feljegyzésére. – A monogram betűi a következők: S. E.

31. fejezet

Chase Hét évvel korábban Huszonhét öltéssel varrták össze a fejét. Peyton az orvosi beavatkozás alatt végig fogta Eddie kezét, nekem viszont csak azt engedték meg, hogy tisztes távolból kövessem az eseményeket. Peytonnak sikerült valamiképpen áthatolnia Eddie-nek azon a védelmi zónáján, amelyben nem tűrt meg egyetlen embert sem maga körül. Mintha csak egy láthatatlan pajzzsal védte volna magát. Ezen nem kellett volna különösebben meglepődnöm, elég volt ránézni a menyasszonyomra. Peyton gyönyörű volt és szelíd, kedves és szívélyes. Ugyan melyik férfi lett volna képes visszautasítani az érintését? A sürgősségi ellátóban az orvos – miután összevarrta Eddie fejét – félrehívott, amikor kijött a rendelőből. – Eddie feje és a keze tele van friss sebekkel – kezdte a doki, amikor beértünk az előcsarnokba. – A vágást, amelyet most összevarrtam, minden kétséget kizáróan egy kés okozta. A vágás szélei egyenetlenek, valószínűleg egy recés pengéjű kés nyomai. Talán egy konyhai késé. Ha a vágás pár centiméterrel jobbra csúszik, megvakulhatott

volna a jobb szemére. Benéztem a rendelőbe. Eddie fején a vágás a homlokától egészen az álláig húzódott. A jobb szeme fel volt dagadva az ütéstől, amelyet az előző éjjel mértek rá. – Eddie nem valami beszédes fickó – magyaráztam. – Mi Peytonnal azt gondoljuk, hogy egy csapat tizenéves tette ezt vele. Úgy tekintenek erre, mint valami játékra. Pontokat kapnak azért, ha a hajléktalanokat bántalmazzák, és annál több pontot söpörnek be, minél súlyosabb sebesülést okoznak nekik. – Hallottam róla a hírekben. Aggodalommal tölt el a viselkedésük, már ami a társadalmunk jövőjét illeti. – A doktor megcsóválta a fejét. – Eddie elment a rendőrségre? – Peyton megpróbálta rábeszélni. És ő is elment a kapitányságra, több alkalommal is – feljelentést akart tenni a saját nevében. De a zsaruk nemigen törődtek az üggyel. – Be tudják tenni Eddie-t egy otthonba? – Eddie csak étkezni jár a menhelyre. Peyton is így ismerte meg. A barátnőm önkéntes munkát végez azon a menedékhelyen, ahol Eddie enni szokott. De az éjszakát nem tölti az otthonban. Amikor az asztalok már meg vannak terítve, elveszi a maga adagját, és leül vele a sarokba, távol az emberektől. Az ágyak a menhelyen számára túl közel vannak egymáshoz és ezt a fóbiája miatt nem bírja. Nem szeret túl közel menni az emberekhez. – Meg fogják ölni odakint, ha ez így megy tovább. Eddie-

nek legalább meg kellene védenie magát. Nincsen semmilyen védekezésre utaló seb sem a kezén, sem pedig a karján. – Ezek szerint nem védekezett? – Ez nem ilyen egyszerű. Ennek vagy az az oka, hogy ő a támadó, vagy pedig az, hogy lekucorodik a sarokba, miközben valaki egymás után többször fejbe rúgja. – Véleményem szerint ő egyértelműen nem a támadó fél. – Akkor viszont rá kellene beszélni, hogy védje meg magát. Különben egy nap széthasítják a koponyáját. *** Együttéreztem Eddie-vel – de tényleg. De ha őszinte akarok lenni, nem ezért mentem el a következő nap délutánján a hajléktalanszállóba. Peyton miatt tettem. Igen, rendben, magam miatt is. Nekem is szükségem volt arra, hogy a helyzet jobbra forduljon. Pedig éppen eléggé be voltam havazva. Egy építőbrigád eltávolította az egyik falat az új irodámban, hogy több helyünk legyen; a kutatólaborban rögtönzött stúdióban fotósorozat készült; és épp ezen a reggelen vettem fel két új alkalmazottat. Olyan nagy volt az érdeklődés az új termékeim iránt, hogy a recepciósok alig győzték kapkodni a telefonokat és fogadni a látogatókat. Szinte fuldokoltam a munkában, mégis itt voltam – hogy egy hajléktalannal csevegjek az önvédelemről.

Tudtam, hogy Peytonnak ekkor meghallgatása lesz valamelyik színházban, és nem lesz bent a menhelyen. Úgy véltem, Eddie figyelmesebben fogja végighallgatni, amit mondani akarok neki, ha semmi nem vonja el a figyelmét. Nem sokkal korábban érkeztem, mint ahogy a vacsoraosztás megkezdődött volna, és odakint, az épület előtt várakoztam. Eddie pedig menetrendszerűen fel is bukkant pár házzal arrébb, az egyik lábát húzva. – Szia, Eddie! Beszélhetnénk kicsit? Rám nézett, de nem szólt semmit. Ez tényleg rövid beszélgetés lesz, ha csak az egyikünk beszél. – Gyere! Szerezzünk magunknak egy kis burkolnivalót, mielőtt még túl sokan lesznek odabent. Majd a vacsoránál beszélgethetünk. Előreengedtem, hogy ő válassza ki, hova akar leülni. Kötelességtudóan követtem tálcával a kezemben, és végül az önkiszolgáló étteremre emlékeztető étkező egy távoli sarkában kötöttünk ki. Nem közvetlenül vele szemben ültem le, mert nem tudtam, hogy mi az a közelség, amelyet még képes elviselni. Ezért inkább átlósan helyezkedtem el az asztalánál, a vele szemben lévő oldalon, annak ellenére, hogy senki sem volt a közelünkben. – Peyton igazán a szívén viseli a sorsodat – jegyeztem meg. Kiderült, hogy nem is volt rossz ötlet így felvezetni a témát. Eddie-vel sikerült szemkontaktust kialakítani, amire csak ritkán volt hajlandó. És mivel odafigyelt rám,

belefogtam a mondókámba, amiért idejöttem. – Nagyon felzaklatta, amikor látta, hogy megsebesültél. Hogyan véded meg magadat a támadásokkal szemben, Eddie? Mégsem hagyhatod, hogy azok az átkozott kölykök rugdossanak és bántalmazzanak. Beletúrt a tányérján lévő ételbe. Láttam rajta, hogy Peyton nevének említése felkeltette az érdeklődését. Én pedig igyekeztem ezt kihasználni. – Peyton azt akarja, hogy védd meg magad. A barátnőm nevének újbóli felemlegetése segített ébren tartani a figyelmét. – Peyton azt szeretné, ha védenéd a fejedet, amikor megütnek. Vagy pedig térj ki a komisz suhancok útjából, ha felbukkannak. Meg tudod ezt tenni, Eddie? Némán bámult rám. – Van valamid, amivel meg tudod védeni magadat? Elég termetes fickó vagy. Olyasmire gondolok például, mint egy fémdarab. Vagy egy cső. Kellene valami, amit magaddal tudsz vinni a batyudban és el tudod ijeszteni vele őket. Teljesen váratlanul ért, amikor megszólalt. – Kés. – Igen. – Szemügyre vettem a friss sérüléseit és bólintottam. – Jól helybenhagytak, igaz? – Kés – mondta megint. – Látod, Eddie, pont ezért kell megvédened magadat. Az orvos azt mondta, hogy még a fejedet sem védted, pedig késsel támadtak rád. Ekkor harmadszorra is azt mondta:

– Kés. Ekkor esett le nekem, hogy nem azt akarja ezzel a tudomásomra hozni, hogy mi történt, hanem azt kéri tőlem, hogy segítsek neki. – Kést akarsz? Ezt akarod mondani? A frászt hozta rám, amikor a karját feltette az asztalra, a tenyerét felfelé fordítva. – Kés. – Most nem tudok kést adni neked. – Rápillantottam a kezére. Piszkos volt és tele volt sebhelyekkel. Mindkettő éppen eleget kapott a „jóból”. – Várj, mégis van itt valami. Benyúltam a nadrágom elülső zsebébe és kihúztam belőle egy kis zsebkést, amelyet ősidők óta magamnál hordtam, mondhatni mióta magamra eszméltem. Egy régi, kopott kés volt, amelynek a nyele diófából készült. Egy garázsvásáron vettem, amikor még tizenkét éves voltam. A nyelébe két betű volt belevésve: S. E., és közvetlenül az E betű mellett volt még egy kis repedés is, amelynek szabályos X alakja volt, és ugyanakkora volt, mint a monogram betűi. A kis jószág régi volt, és a pengéje ki volt csorbulva. Valójában azért vettem meg mégis, mert a repedéssel együtt a betűk a SEX szót adták ki, és ez volt az, ami felborzolta a fantáziámat… bár akkoriban még csak tizenkét éves voltam. Az évek során leginkább borospalackok felnyitására használtam ezt a kis bicskát. Tétováztam kissé, előbb Eddie-re pillantva, majd a késemre. Valahogy nem tűnt rendjén valónak, hogy felajánljam neki. De ez volt a

legkevesebb, amit megtehettem érte. Eddie szótlanul nézte, amint a tenyerébe tettem a kést, majd rázárta az ujjait. – Légy óvatos! Ne használd másra, csupán védekezésre. Rendben, Eddie? Nem mondta, hogy igen.

32. fejezet

Chase Most (Két héttel azután, hogy Reese-szel szakított) Barney lett belőlem. Emlékeztek rá? A fickóra, aki Peyton temetésének reggelén annyira részeg volt, hogy a fejét az asztalra hajtotta. „Ő Barney.” A bármixer kurtán csak ezt vetette oda, amikor kérdezősködni kezdtem szegény pára felől. Ő Chase. Rajtam kívül senki nem volt a bárban délelőtt negyed tizenegykor. A whiskey-s kólából már alig pár ujjnyi lötyögött a poharamban – kutyaharapást szőrével a legjobb orvosolni, tartja a mondás. A bármixer a sörszállítóval tárgyalt és nem vette észre, hogy itt az idő újratölteni a poharamat. A Budweiser cég sofőrje körülnézett a bárban, miközben a mixer aláírta a számlát. Amikor megpillantott, összehúzta a szemöldökét, majd megeresztett felém egy szomorú, együttérző mosolyt. Igen, erről van szó. Olyan vagyok, mint Barney. Cseszd meg, cimbora. Négy óra körül megint egyedül voltam a helyiségben. Néhány öreg fószer esett be, majd húzott el napközben.

Meglehetősen gyenge volt a forgalom. Ami nekem nagyon is bejött. Az én felturbózott „üdítőm” volt az egyedüli társaságom az utóbbi két hétben. Carl, a mixer ismét megpróbált szóba elegyedni velem, miközben egy kosárnyi vizes, csöpögő pohárral tért vissza a bár mögül. Az utóbbi napokban folyton csak kurta válaszokat kapott tőlem. Azt hittem, mostanra már feladta a próbálkozásait, hogy szóra bírjon. – Nem sok csóka fizet százdollárossal ilyen korai időben minden nap. – A kezében lévő törülközővel törölgetni kezdte a poharakat, majd betette őket a bárpult alá a helyükre. – Akkor az lesz a legjobb, ha holnap elhozom a malacperselyemet és majd apróval fizetek, hogy jobban beleilleszkedjem az összképbe. Résnyire húzott szemmel méregetett, majd megjegyezte: – Ideje lenne megborotválkoznia, és egy hajvágás is ráférne magára, ha engem kérdez. De a szerkója megjárja. Nagyon menő. – Örülök, hogy megfelelek a bár öltözködéssel kapcsolatos elvárásainak. – Körülnéztem az üres bárban. – De szerintem jobb lenne, ha alábbadná egy kicsit. Lehet, hogy fellendülne az üzlet. – Belekortyoltam az italomba. Carl megcsóválta a fejét. – Biztosan szuper állása van. – Saját cégem van. – Mi a foglalkozása? Valamiféle kigyúrt agyú tőzsdecápa talán?

– Nem igazán. – Akkor talán ügyvéd? – Nem talált. Van felesége? – kérdeztem. – Igen. Mildrednek hívják. Öreg varjú, de elég jó kondiban van, mindent meg is tesz érte. – Nos, a vállalkozásom olyan gyantát gyárt, amellyel egy nő minden fájdalom nélkül távolíthatja el magáról a nem kívánt szőrzetet. Az intim testrészekről is. És készítünk még pár kozmetikai terméket nők számára. Mildred az én emberem, nem pedig maga. Döbbent arccal bámult rám. – Intim gyanta? Az meg mi az ördög? – A nők leszedhetik vele a szőrt a lábukról. Meg a bikinivonalról… – Előhúztam egy köteg bankjegyet a zsebemből, és egy százdollárost dobtam a pultra. – A nők szeretik, ha odalent is sima a bőrük, ha érti, mire gondolok. – Most ugrat? Valamilyen oknál fogva ez a kérdés Reese-t juttatta az eszembe, és az első estét, amikor találkoztunk, valamint azt, ahogyan megdöbbent a sztorizásomtól. Hirtelen úgy éreztem, nem tudok tovább kuporogni a bárszéken. – Nem. – Kettőt koppantottam az ujjammal a bárpulton. – Holnap ilyenkor ugyanitt. – Én biztosan itt leszek. ***

Otthon már nem volt egy korty kólám sem, ezért felkaptam a poharamat, hogy whiskey-vel töltsem tele. De aztán rájöttem, hogy teljesen felesleges nekem a pohár, ha nem akarom a szeszt semmivel sem keverni. Így aztán jó nagyot húztam az üvegből, majd ledobtam a flaskát a kanapémra. A mellkasomat feszítő fájdalom, amelyet a bárban eddig ki tudtam űzni magamból, most visszatért, abban a pillanatban, amint a tekintetem Peyton gitárjára tévedt. Mit tehettem volna mást, mint hogy ismét jó pár kortyot legurítottam a torkomon a whiskey-ből. Aztán tovább szemeztem a gitárral. És ezt megint egy újabb méretes korty követte. De inkább kettő. Mivel képtelen voltam másra nézni, becsuktam a szemem és a kanapém támlájára hajtottam a fejem. Reese jelent meg a sötétben, de persze csak a képzeletem játszott velem. Gyönyörű volt, ott feküdt alattam, és kék szemében mosoly bujkált, amint rám nézett. Amikor kinyitottam a szemem, ismét innom kellett pár hörpintést, miközben a gitárral szemeztem. Miközben lenyeltem az italt, ismét lehunytam a szemem. Reese-t láttam megint magam előtt, ezúttal az íróasztalomon feküdt, és az ajkát harapdálva várta, hogy a magamévá tegyem. Ismét egy hörpintés következett. Végül elájultam. Amikor felébredtem, már napfény áramlott be az ablakon, és hallottam, hogy valaki

kitartóan nyomkodja az ajtócsengőmet. Két nő állt az ajtóm előtt hajnali hat órakor – ennél már csak az lehetett volna rosszabb, ha az anyám is velük van. Szóhoz sem tudtam jutni, mert Anna, a nővérem kiáltása hangzott fel: – Látlak, hogy leskelődsz a kisablakon, te seggfej! Nyisd már ki az ajtót! Morogva és kelletlenül, de végül csak kinyitottam az ajtót. Igyekeztem megakadályozni, hogy bejöjjenek a lakásba, de a két nőszemély már el is viharzott mellettem mire észbe kaptam. – Gyertek be talán – jegyeztem meg gúnyosan. Sam csípőre tett kézzel méregetett, Anna pedig egy nagy bögre kávét nyújtott felém. – Tessék. Erre van most szükséged. – Nem halaszthatnánk ezt későbbre? Mondjuk délutánra? – Esélyt sem akarunk adni neked, hogy megint leidd magadat. – Anna közel hajolt hozzám és megszagolt, mire elhúzta az orrát. Legyezve magát azt mondta: – Tegnap este alaposan leihattad magad. Még most is érezni rajtad. Megráztam a fejem, majd bementem a nappaliba és leroskadtam a kanapéra. A fejem lüktetett, és az hiányzott nekem a legkevésbé, hogy végig kelljen hallgatnom ennek a két perszónának a sopánkodásait. Természetesen ott voltak a sarkamban. Aztán leültek mellém. Hiba volt középre letottyannom a kanapéra. Ha ugyanis a karfához közel ültem volna le, nem lettem

volna a töltelék ebben az ösztrogénszendvicsben. Sam szólalt meg először. – Ezt a szarságot abba kell hagynod. – Ki vagy rúgva – feleltem. – Ahhoz úgy is kellene viselkedned, mintha főnök lennél. Most ugyanis olyan vagy, akár egy kisfiú. – Cseszd meg, Sam! – Cseszd meg te! Anna is bekapcsolódott épületes beszélgetésünkbe. – Két hetet adunk neked. Ennél többre ne számíts! – Hogyan akarjátok megakadályozni, hogy hosszabb időre vonjam ki magam a forgalomból? Sam összefonta a karját a mellén. – Készítettünk egy tervet a számodra. – Mihez? – Bébiszittelni fogunk. Amíg nem jössz vissza dolgozni és nem csatlakozol az élők táborához, addig a gondodat viseljük. – Be kell vennem egy fájdalomcsillapítót. Szétmegy a fejem. – Felálltam és kimentem a konyhába. Legnagyobb meglepetésemre az árnyékaim nem követtek. Mivel a konyha üres volt, és nem volt velem ez a két némber, ittam pár pohár vizet és megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, kihasználva a csendet. A nyugalmam nem tartott sokáig. Leültek az asztalhoz és engem bámultak. Anna kezdte a leckéztetésemet. – Hagytuk, hogy elszaladjon veled a ló, miután Peyton

meghalt. Éveket veszítettél és ezt már nem tudod visszacsinálni. Nem kezdheted ezt a szörnyűséget megint elölről. Két hetet adunk neked, hogy meggyászold a veszteségedet – újfent, de ezzel be kell érned. Az idő lejárt! Itt a vége! – Felnőtt férfi vagyok. – Akkor viselkedj is úgy! – Nem inkább a kisfiaddal kellene foglalkoznod? – Nyilvánvaló, hogy nem egy fiam van: veled együtt kettő. Sam felállt és odajött hozzám. Karba tett kézzel ültem a kanapén, a vállamat érintette meg. Csendesen megjegyezte: – Az információ, amit a rendőrségtől kaptál, jó. Sokkal jobb, mint amilyennek te véled. Végre elkapták a tettest. Tudom, hogy ismét csalódást okoz neked az, hogy az a férfi ölte meg, akiben Peyton megbízott és akin segíteni próbált, de ez végre azt jelenti, hogy az ügyet lezárják. És neked erre van szükséged, Chase. Hidd el, hogy így van! Bárcsak igaza lenne, gondoltam magamban. Ha a rendőrség végül a fiatal suhancokat találta volna bűnösnek, mert ténylegesen ők követték volna el a gyilkosságot, könnyebb lett volna megbékélnem. Ám most, hogy kiderült, Eddie volt a tettes – sokkal nehezebb a dolgom, bár úgy vélem, előbb-utóbb ezen is túl kell tennem magam. Ám ami azt illeti, hogy Peyton halála végső soron az én hibám, azzal egészen más a helyzet. Hiszen szó szerint én

adtam a gyilkos kezébe a fegyvert, amelyet arra használt, hogy megölje vele a menyasszonyomat. Komolyan kételkedtem benne, hogy ebbe valaha is bele tudok nyugodni. – Számomra nem zárult le ez az ügy, Anna. Nem tudod, miről beszélsz. Ha ugyanis tudnád, hagynád, hogy egyedül legyek. – Akkor mondd el végre, mi az, ami megint padlóra küldött. Pedig már azt hittem, ismét boldog vagy, évek óta először. Belenéztem a nővérem szemébe. Semmi mást nem láttam benne a nyers eltökéltségen kívül. És semmi más, kizárólag egy módja volt annak, hogy ezt kiűzhessem onnan. – Tényleg tudni akarod? – Természetesen. Ezért vagyok itt. Segíteni akarok neked. Megfordultam, kinyitottam az italosszekrényt, ahol a likőröket tartottam, és kihúztam egy bontatlan üveg kontyalávalót. Egy másik szekrényből három poharat kaptam elő, majd az állammal a konyhaasztalra böktem. – Ülj le! *** Nyolc órával később taxit hívtam Annának és Samnek, hogy haza tudjanak menni. Egyikük sem volt akkorra már olyan állapotban, hogy a saját lábukon tudtak volna

nekiindulni az útnak és szembenézni a tömegközlekedés kihívásaival és kellemetlenségeivel. Az egész napot azzal töltöttük, hogy ismét meggyászoltuk Peytont, és amikor elmondtam nekik a késsel kapcsolatos legújabb felismerésemet, úgy láttam, végre megértették, miért volt szükségem némi elvonulásra, arra, hogy magamba szálljak. – Szeretlek, öcsikém. – A nővérem a derekam köré fonta a karját és kissé magához szorított. – Én is szeretlek, te nyughatatlan bajkeverő. – Testvéri csókot nyomtam a feje búbjára. Sam kint, a bejárati ajtó előtt várakozott az első lépcsőn ácsorogva, miközben Anna rajtam csüngött. Legutóbb akkor öleltük így egymást, amikor a templomban búcsúztattuk Peytont. Meggyőződtem róla, hogy a két nőszemély beszállt a taxiba és elindultak hazafelé. Bár egész nap ittam, mégsem voltam részeg. A változatosság kedvéért ezúttal a konyhába mentem be, és megpróbáltam összeszedni magam. Amikor öt perccel később valaki megint nyomkodni kezdte a csengőt, nem tudtam elképzelni, ki lehet az. Meglepődve láttam, hogy ismét Anna és Sam áll a küszöbömön. – Itt felejtettetek valamit? Mindketten a nyakamba vetették magukat. – Csak azt akartuk, hogy tudd, szeretünk téged és hogy holnap megint eljövünk. – Holnap? – Amit ma délután elmondtál nekünk, tényleg szörnyű.

De nem változtat semmin. És nem fogjuk engedni, hogy megint elhúzz a rákba és kómába idd magad. Az állam megfeszült. Jól tudtam, mire gondolnak. De nekem most akkor is időre volt szükségem. Csak némi elvonulásra, egy kis magányra vágytam. – Ne szúrjatok ki velem! – Eszünkben sincs – vágta rá Anna. – Ezt nem ellened, hanem érted tesszük. Mert szeretünk. Néztem, amint leérnek a lépcső aljára. Sam az utolsó lépcsőfokról még visszafordult. – Ó, és Reese pénteken jön be a céghez utoljára. Ugyanis felmondott. Szóval akármit csesztél is el, igyekezz mielőbb rendbe hozni!

33. fejezet

Reese Döbbentem bámultam a mobiltelefonom kijelzőjét. Több mint két hete nem beszéltem Chase-szel, és ez volt az első alkalom, hogy azóta üzenetet kaptam tőle. Pont azt a napot választotta ki a felbukkanásához, amikor utoljára voltam bent a cégnél. Be tudnál jönni az irodámba dél körül, kérlek? Újra és újra elolvastam az ostoba kérését. És minden egyes alkalommal egyre idegesebb és feldúltabb lettem. Miután Chase dobott engem, rám tört az a nevetséges búslakodós és gyászos hangulat az elvesztése miatt. De immár a következő szakaszba léptem: dühös voltam rá. Ami rám nézve szerencse volt, az rá nézve szerencsétlenség. Ez a nap volt az utolsó napom a Parker Műveknél. Vagyis immár nem volt semmi vesztenivalóm. Ezért visszaírtam neki: Kösd fel magad! Máris sokkal jobban éreztem magam. És nyomban meg is

jött az étvágyam. Kikaptam a táskámat az íróasztalom fiókjából, és egyenesen Travis irodája felé vettem az irányt. – Még mindig el akarsz vinni ebédelni? Most az utolsó napomon is? – Cseszd meg, igen! – Lindsey is velünk jön. Ne gondold, hogy ez valami randiféle! Travis felállt. – Ez főpróbája lesz a randinknak. Ha majd meglátod, hogy milyen elbűvölő vagyok az irodán kívül, beadod a derekad. Úgy tettem, mintha Abbey-t, Chase titkárnőjét is el akarnám hívni, valójában ez csak ürügy volt arra, hogy peckesen odasétáljak a nagyfőnök irodája elé – mivel tudtam, hogy Abbey ezen a napon nem jött be dolgozni. Chase irodájában a redőnyök teljesen fel voltak húzva. Majd kifúrta az oldalamat a kíváncsiság, és a legszívesebben benéztem volna hozzá, de úgy döntöttem, nem teszem meg neki ezt a szívességet. Még abban sem voltam biztos, vajon bent van-e. Ám amikor Travisszel már majdnem odaértünk Abbey üres asztala elé, a góré mély hangja késztetett megállásra. – Reese! Becsuktam a szememet, mert féltem megfordulni. De nem volt értelme, hogy jelenetet csináljak. Nem akartam annyira mélyre süllyedni. Igaz, megint elkövettem azt a hibát, hogy közelebbi kapcsolatba kerültem valakivel a

munkahelyemen, de legalább felemelt fejjel akartam távozni, és azt akartam, hogy ezt a kollégáim is lássák. Igyekeztem olyan hivatalos képet vágni, amennyire csak tőlem tellett, és megfordultam. – Igen? Ám amit ekkor láttam, porig rombolta azt a falat, amelyet a szívem köré emeltem. Chase szörnyen nézett ki. Napbarnított bőre most betegesen sápadt volt, az arca pedig beesett. A szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek és végtelenül… szomorúnak tűnt. Úgy kellett visszafonom magamat, hogy nyomban oda ne siessek hozzá, hogy megvigasztaljam. Aztán megrohantak az emlékek. Hol volt Chase az utóbbi pár héten, amikor én szenvedtem? Ennek ellenére ellenkezett a természetemmel, hogy belerúgjak egy földön fekvő emberbe. – Beszélhetnénk pár percet? – Kissé oldalra szegte a fejét, az irodája irányába mutatva. Travisre pillantottam, aki ott állt mellettem, majd megint Chase-re. – Már megbeszéltük, hogy elmegyünk ebédelni. Várhat ez a dolog addig, míg visszaérek? Bólintott és szánalmasan kétségbeesettnek tűnt. – Persze. A tekintetünk pár pillanatra összefonódott, és nekem kényszerítenem kellett magamat, hogy le tudjam venni róla a szememet. – Indulhatunk, Travis? Ebéd közben a főnök visszatérése volt a legfőbb

beszédtémánk. Lindsey kezdte a pletykálkodást. – Láttátok Chase-t? Visszajött! És úgy néz ki, mint akin átment egy tehervonat! Travis is beszállt a buliba. – Szerintem meg mintha beteg lenne. Azt mondtam korábban Travisnek, hogy Chase csak ugratott engem, amikor megcsókolt ott, az emeleti kis konyhában, és mi valójában csak régi barátok vagyunk. Úgy tűnt, elhitte a mesémet. Két héttel ezelőtt egy vállalati hírlevél arról értesítette a dolgozókat, hogy a főnöknek – vagyis Chase-nek – üzleti ügyben váratlanul el kellett utaznia határozatlan időre. Lehet, hogy az utazás viselte meg ennyire, de nekem úgy tűnt, többről volt szó nála, mint csupán fizikai fáradtságról. Talán tényleg beteg. Ettől a gondolattól máris rosszul éreztem magam. Az ebéd további részében Travis és Lindsey mindenféle más témáról csacsogott, én viszont nem tudtam kiverni a fejemből, hogy milyen rossz állapotban láttam viszont Chase-t. Így aztán nem is éreztem magam olyan felhőtlenül könnyednek, mint a kollégáim. Mi van, ha beteg? Lehet, hogy azért szakított velem, mert ezt akarta eltitkolni előlem. Mit is mondott pontosan, amikor kiadta az utamat? – Nem vagyok a megfelelő férfi számodra. Ez eléggé homályos és semmitmondó kijelentés. És a szakításunknak pontosan ez a homályos és

megfejhetetlen oka volt az, ami annyira fájt. Míg én igazán szerelmes voltam belé, ő még csak arra sem méltatott, hogy elfogadható magyarázattal szolgáljon nekem azzal kapcsolatban, hogy miért fordul el tőlem. Nekem úgy tűnt, mintha megfutamodott volna. Mintha soha nem is vett volna igazán részt a buliban – már kezdettől fogva. De ezt ő sosem ismerte be nekem. Már több mint két hét telt el azóta, hogy szétmentünk, de a fájdalom, amely összeszorította a mellkasomat, még mindig ugyanolyan erős volt, mint a legelején. Csak most bosszúért kiáltott. Próbáltam elhárítani magamtól ezt az érzést, miközben ebéd után visszamentünk az irodába. Mondanom sem kell, hogy hiábavaló volt a próbálkozásom. Csakhogy jól ismertem magamat, és tudtam, hogy mennyire rögeszmémmé tud válni valami, ezért úgy döntöttem, mielőtt elmegyek a cégtől, még egyszer utoljára látnom kell Chase-t. Vagyis még ma. Talán választ kapok azokra a kérdésekre, amelyek annyira nyugtalanítottak. Amikor Chase irodája elé értem, láttam, hogy még mindig fel volt húzva az összes redőny az üvegfalakon. Eszembe villant, hogy mit csináltunk itt a legutóbb, amikor ezek a redőnyök eltakartak minket a kíváncsi szemek elől, és hirtelen úgy éreztem, jobb lenne, ha nyomban visszafordulnék, mintsem hogy szembenézzek egykori szeretőmmel. Szerencsétlenségemre Chase éppen abban a pillanatban jött ki, és odavágódott elém a folyosóra, mielőtt még kitérhettem volna az útjából.

Nyomban lefagytam. Némán nézett, és úgy tűnt, látja, hogy mi megy végbe bennem. – Kélek! Csak pár percet adj nekem! Beadtam a derekamat és követtem a barlangjába. Becsukta az ajtót és még be is zárta. – Nem hiszem, hogy bármi szükség lenne arra, hogy bezárkózzunk. Többé már nem. Chase nyugodt hangon válaszolt. – Ez nem az akar lenni, aminek látszik. Csak zavartalanul akarok négyszemközt beszélni veled, márpedig Sam hajlamos ránk törni. Félszegen álltam a szoba közepén. Rendkívül lehangolónak tűnt számomra, hogy a történtek után csak úgy fesztelenül leüljek és kényelembe helyezzem magam. Chase a társalkodó sarokhoz ment, nem az íróasztala mögött foglalt helyet. Amikor megfordult, és látta, hogy még mindig ott állok a hatalmas irodája közepén, odahívott magához. – Reese, kérlek! – Ne mondd ki többé a nevemet! – Fogalmam sincs, miért vágtam ezt a fejéhez, valahogyan mégis feltört belőlem. Talán nagyon jól esett nekem a szájából hallani a nevemet, de többé már semmit sem akartam kedvelni, amihez neki köze volt. Egy darabig némán nézett rám, majd így szólt: – Rendben. Lennél szíves azért még ideülni pár percre? Nem fogom említeni többet a nevedet.

Vonakodva leültem. Bármilyen gyerekesnek is tűnt a részemről, nem néztem rá. Még amikor a torkát megköszörülte, akkor is csak a körmeimet bámultam, és úgy tettem, mintha más nem is érdekelne. – Nem akarom, hogy kilépj a cégtől. Remek munkát végzel, és boldog voltál itt. – Ez a kulcsszó, jól látod: boldog voltam. De csak voltam. Gondolom, te is észrevetted, mennyire feszült vagyok. És ez sokat számít, sőt, mindent eldönt. – Nem változtathatok azon, ami kettőnk között történt. Bárcsak megtehetném! Sosem bántanálak meg újra. Úgy éreztem, mintha megütött volna. Azt kívánja, bárcsak semmi ne lett volna közöttünk? – Akaszd fel magad! – Mit mondtál? Hiszen most kérek bocsánatot tőled! – Nincs szükségem a bocsánatkérésedre. És nem akarom azt hallani, ahogyan sajnálkozol rajtam. – Nem úgy gondoltam. – Akárhogyan. – A kezemmel intettem, aminek az volt az értelme, hogy nekem mindegy, mit gondolsz. – Végeztünk? – Azt akartam mondani, hogy sajnálom, hogy megsértettelek. És nem pedig azt, hogy sajnálom, ami kettőnk között történt. – Befejezted? Felsóhajtott. – Kérlek, nézz rám! Csak egy percig. Minden dühömet, ami csak feszített, összegyűjtöttem magamban és gyilkos pillantást vetettem rá. De amint

megláttam, mennyire össze van törve, öt másodperc alatt elszállt a haragom. A tekintetem megszelídült, a hangom nemkülönben. – Beteg vagy? Megrázta a fejét és suttogva válaszolt. – Nem. – Akkor mégis mi történt veled? – Kétségbeesés csendült ki a hangomból, amiért utáltam magam. Meg azt is, hogy Chase-nek elég volt bánatosan rám tekintenie és én máris ellágyultam. Még soha ilyen hosszan nem nézett a szemembe, mint ekkor. Olyan sok érzelem kavargott a tekintetében, olyan sok szívfájdalom és szenvedés sugárzott belőle! De le mertem volna fogadni, hogy volt ott még valami más is… valami több ennél… valami, amit én is éreztem a szívem mélyén iránta. Ez a férfi még mindig birtokolta a szívemet, még akkor is, ha már a kezében tartotta, összetörve. Minél tovább bámult, annál mélyebbre láttam belé és annál jobban meghódított újra. Mintha a remény megint felcsillant volna előttem. Pedig már feladtam. És mégis, mintha megint rám talált volna. Folytasd, Chase! Beszélj hozzám! Mondd el nekem, mi történt! Milyen csodálatos dolog is a remény! Úgy növekszik benned, akár a vadszőlő, körbefonja a szívedet és melegséggel önti el.

Míg valaki szét nem tapossa, át nem gázol rajta. A vadszőlő indáinak szorítása ekkor egyre csak fokozódik, míg a vér már nem képes többé áthatolni a szívünkön, és akkor ez a kis jószág hamar feladja a küzdelmet. Chase levette rólam a tekintetét, amikor végre megszólalt. – Nem én vagyok a megfelelő férfi számodra. – Aztán hirtelen felállt. A hangja megváltozott, hideg lett és távolinak hatott. – De itt kellene maradnod. Tudom, hogy a munkád milyen sokat jelent neked. Könnyek kezdtek a szemembe tolulni, éreztem sós ízüket az orromban, miközben igyekeztem visszanyelni őket. Úgy éreztem, mielőbb ki kell jutnom innen. – Menj a pokolba! Kiviharzottam az irodából, kivágtam az ajtót, neki a falnak, hogy visszapattant róla. *** Nem jelentett túl bonyolult feladatot, hogy összepakoljam a holmimat az irodámban, hiszen kevesebb, mint két hónapot töltöttem ott. Minden személyes holmi belefért a táskámba. Elindultam, hogy körbejárjam az emeleti irodákat és elköszönjek a kollégáktól, akikkel össze is barátkoztam időközben. Mindenkinek azt mondtam, olyan lehetőség nyílt meg előttem szakmailag, amelyet nem hagyhatok ki. Josh feltett pár puhatolózó kérdést, de neki azt feleltem, hogy egy volt munkatársammal saját

vállalkozást fogunk indítani. Könnyebb volt ezt mondanom, mint magyarázkodnom, hogy miért nem egy másik hasonló állásban folytatom a munkát egy másik cégnél. Már az emelet végén jártam, a kijárat felé tartva, amikor Sam elkapott. – Reese! Van egy perced? – Hm… persze. Behúzott a konferenciaterembe és becsukta ránk az ajtót. – Rengeteg kapcsolatom van a szakmában. Ha szükséged lenne segítségre, hogy új állást találj… Neki is ugyanazt mondtam, mint a többieknek. Ő mégis mintha valahogy sejtette volna, hogy nem azért megyek el, hogy saját vállalkozásba fogjak. Feltételeztem, hogy Chase kottyantott el neki valamit. – Köszönöm. Némi tétovázás után egyenesen a szemembe nézett. – Chase törődik veled. Tudom, hogy így van. – Furcsán mutatja ki. – Tudom. De most nagyon szenved. – Miért? Sam szomorúan nézett rám. – Nem az én tisztem ezt elmondani neked. De fontosnak tartottam, hogy a tudomásodra hozzam. Évek óta veled láttam először igazán boldognak. Annyira reménykedtem! Én nemkülönben.

– Te jó barátja vagy Chase-nek – feleltem. – Tudom, hogy közel álltok egymáshoz, épp ezért örülök, hogy mellette vagy, amikor így szenved. Ugyanis ha velem nem osztja meg a titkát, hogy miért okoz nekem is fájdalmat, nem segíthetek neki. Sam bólintott, mint aki megérti a helyzetemet. Aztán megölelt. – Megértlek. És ha bármire szükséged lenne, tudod a telefonszámomat. – Köszönöm, Sam! – Nyeltem egyet. – És nagyon vigyázz Chase-re!

34. fejezet

Reese Végre összejött nekem is egy jó kis forró randi. Legalábbis úgy gondoltam, a bátyám elég jóképű pasi. Egyhétnyi önsajnálat után úgy döntöttem, nem kesergek tovább azon, hogy milyen ostoba hibákat követtem el a pasiügyeimben a múltban, hanem elfogadom Owen vacsorameghívását. Ő volt az egyetlen férfi az életemben, akihez bizalommal és szeretettel fordulhattam. Greenwich Village-ben ettünk egy étteremben, majd metróval mentünk vissza és kiszálltunk a lakásomhoz közel eső megállónál. Bár igyekeztem meggyőzni Owent, hogy felesleges hazakísérnie, ő mégis ragaszkodott hozzá, hogy feljöjjön velem a kecómba. Amikor már a metró lépcsőjén kaptattunk felfelé, megcsörrent a telefonom a táskámban. Öt nem fogadott hívásom volt, és mivel egyik sem helyi hívás, nem ismertem fel a számokat. Úgy gondoltam, hogy csakis valamiféle kéretlen reklámhívások lehetnek, és nem törődtem velük. De aztán megint csöngeni kezdett a mobilom, amikor befordultunk annak a háznak a sarkán, amelyben laktam. A szívem gyorsabban kezdett dobogni, amikor a hívó fél

azt mondta, hogy egy biztonsági cégtől keres, mert a riasztóm jelzett náluk. Akkor már láttam, hogy egy rendőrautó áll a ház előtt. A biztonsági cég képviselője kérte, hogy tartsam kicsit a vonalat, míg egyeztet a rendőrökkel. A zsaruk azt a felvilágosítást adták neki, hogy fent tartózkodnak az emeleten, így biztonságban felmehetünk mi is. Amikor odafent kiléptem a liftből, két egyenruhás rendőr beszélgetett a szomszédommal. Amikor a zsaruk megláttak, odafordultak hozzám és megkérdezték: – Ön Miss Annesley? – Igen. – Caruso tizedes vagyok, a társam pedig Henner tizedes. Mi válaszoltunk az ön biztonsági cégének a riasztására, mivel nem tudtuk elérni önt, hogy megkérdezzük, minden rendben van-e. – Mi történt? – Úgy tűnik, téves riasztásról van szó. Az önök házában pár perces áramkimaradás lépett fel, és amikor a pótgenerátor bekapcsolt, a túlfeszültség miatt megszólalt a riasztó. Vagyis téves riasztás történt. Viszonylag gyakran előfordul az ilyesmi. Az ön lakása jelenleg érintetlen, be van zárva, és nincs semmi nyoma betörésnek vagy behatolásnak. Éreztem, hogy Owen, aki mellettem állt, összerezzen, amikor a rendőr azt mondta, hogy betörés meg behatolás. A karja a vállamon nyugodott, miközben a rendőr beszélt

hozzám, és közelebb húzott magához, mintegy védelmezőn, amikor leolvasta a zsaru ajkáról, hogy mit mond. Odafordultam a fivéremhez. – Értettél mindent? A zsaru összevonta a szemöldökét. – A fivérem siket – magyaráztam neki. – Szájról olvas. Caruso tizedes bólintott. – Ha nincs ellenvetése, szeretnénk körülnézni odabent, csak hogy meggyőződjünk róla, rendben van-e minden. Nem sejthették, hogy mennyire kapóra jött nekem az, hogy ellenőrizni akarják a lakásomat. Az egyikük átvette tőlem a kulcsaimat, és kérte, hogy várjunk kint, amíg körbeszimatolnak odabent. Pár perccel később szélesre tárták előttünk az ajtót. – Idebent minden tiszta. Ahogyan az imént mondtuk, nagyon gyakori az ilyen téves riasztás a hirtelen fellépő túlfeszültség miatt. Most már csak meg kell írnunk a jelentést, önnek pedig alá kell írnia. Aztán már itt sem vagyunk. – Köszönöm. Odabent, annak ellenére, hogy a két rendőr átvizsgálta a terepet, még mindig szükségét láttam annak, hogy magam is körbejárjam a lakást. Miközben a zsaruk leültek a konyhában és hozzáfogtak, hogy megírják a jelentésüket, én titokban elindultam a szokásos ellenőrző körutamra. Jól bejáratott trükkjeim voltak, amelyekkel leplezni tudtam, miben is sántikálok, amikor például

valamelyik randipartneremet hoztam haza. Kivéve Chase-t; előtte nem kellett alakoskodnom. Levettem a cipőmet, ami jó kifogás volt arra, hogy kinyissam az előszobaszekrényt, mintha oda akarnám betenni. Azután magamra csuktam a fürdőszoba ajtaját, kinyitottam a csapot és folyattam a vizet, hogy benézhessek a zuhanyfüggöny mögé. Aztán bementem a nappaliba, éppen akkor, amikor Owen kinyitotta a bejárati ajtót valakinek. Chase állt az ajtó előtt, kint a folyosón, a falnak támaszkodva, ziháló mellkassal. Owenre nézett, majd engem is megpillantott a fivérem válla fölött. – Chase? Te meg mit keresel itt? – kérdeztem tőle. – Minden rendben? – Nagyon ki volt fulladva, és eléggé zaklatott volt. – Igen. Miért? Mi történt? – Felhívott a biztonsági cég. Nem tudtak téged elérni, és az én nevem szerepel náluk a szerződéseden értesítendő személyként az ilyen esetekre. Azt tanácsoltam nekik, hogy hívják a rendőrséget, és én is idesiettem, amilyen gyorsan csak tudtam. Biztos vagy benne, hogy minden rendben van? Kitártam előtte az ajtót, így már ő is láthatta a rendőröket mögöttem a konyhában. – Miután a rendőrök megvizsgálták a helyzetet, arra a következtetésre jutottak, hogy téves riasztás történt a hirtelen fellépő túlfeszültség miatt. Ez az épület már elég idős, és időnként előfordul áramkimaradás. Van egy

pótgenerátorunk is, de beletelik pár percbe, amíg bekapcsol, és ez okozhatja a túlfeszültséget, majd a téves riasztást. – Akarod, hogy én is körbejárjam a lakást? Még egyszer, a dupla biztonság kedvéért. Magabiztosan rámosolyogtam, bár korántsem voltam valami biztos magamban abban a pillanatban. A felbukkanása miatt a szívem hevesen kezdett dobogni. – Jól vagyok. Aggodalomra semmi ok. Chase Owenre pillantott, majd rám. Feszült volt az álla. – Ha szükséged lenne rám, csak hívj fel! Láttam, hogy Owen jelenléte komoly fejtörést okoz neki, de nem világosítottam fel, hogy a fiatalember, akit méreget, a bátyám. Inkább azt mondtam neki: – Rendben leszünk. De köszönöm, hogy idefáradtál, igazán értékelem a figyelmességedet. Aztán ahogy jött, úgy el is ment. Miután a rendőrök leléptek és Owen is távozott, egész éjjel az ágyamban forgolódtam és megpróbáltam kitalálni, mit jelent, hogy Chase megjelent este a lakásomon. Arra a következtetésre jutottam, hogy semmit. Valószínűleg a kötelességtudat hozta hozzám, mert ő is szerepelt az értesítendők listáján a biztonsági cégnél. Biztos voltam benne, hogy ezt a szívességet akárkinek megtette volna. Mégis… észrevettem a féltékenységet a szemében, amikor Owent megpillantotta. Magyarázatra várt.

Én viszont úgy döntöttem, hogy nem érdemli meg. Mivel a sok töprengéstől kavargott a fejem és nem tudtam visszaaludni, úgy döntöttem, nem lustálkodom tovább az ágyban. Hetek óta az edzőterem felé sem néztem, és a nap már felkapaszkodott az égre. Itt volt az ideje, hogy a párnás kis seggemet megmozgassam végre. Gyorsan bedobtam egy csésze kávét, lófarokba fogtam a hajamat, magamra kaptam egy jóganadrágot meg egy rövid, hasvillantós pólót. Még egy elöl cipzáras melegítőfelsőt is kivettem indulás előtt az előszobaszekrényből, majd kisétáltam a lakásból. Mielőtt kiléptem volna az épületből, villámgyorsan végigpásztáztam a környéket. Az előző este történtek miatt alaposabban néztem körül, mint általában szoktam. Csakis ennek köszönhettem, hogy idejében kiszúrtam. Igen, rögtön észrevettem. Balra, három házzal arrébb a lépcsőn, a szemben lévő oldalon nem más ült, mint Chase Parker személyesen. Amikor rájött, hogy figyelem, elfordította a fejét. Csakhogy én azt az arcot abból a szögből is felismertem. Amikor pedig elindultam felé, felállt. A levegő hűvös volt, ezért belebújtam a melegítőfelsőmbe, miközben átmentem az úttesten. – Chase, áruld el nekem, mi az ördögöt művelsz te itt? – Csak biztos akartam lenni benne, hogy minden rendben van. De nem gondoltam, hogy ilyen korán kijössz a házból. Ismerős volt az öltözéke, ami kissé zavarba hozott. –

Mondd csak… egész éjjel itt táboroztál? Nem is kellett semmit sem mondania, az arckifejezése mindent elárult. – Miért tetted? – Gondoltam, nagyon nyugtalan lehetsz. Meg akartam győződni róla, hogy rendben vagy. Zsigeri válaszom az lett volna, hogy „remekül vagyok”. De igaza volt, nyugtalan voltam, és – ha eltekintek attól, hogy mennyire megbántott azzal, ahogyan véget vetett a kapcsolatunknak – ez igazán figyelmes dolog volt tőle. Így inkább lenyeltem az indulatos és gúnyolódó megjegyzéseimet és azt feleltem: – Köszönöm. Bólintott, majd a tekintete a rövid póló alól elővillanó hasamra esett. Észrevettem, hogy néz, ő is tisztában volt vele, hogy tudom, milyen szemekkel méreget. – A pasid rögtön azután húzott el, hogy a zsaruk leléptek. – Nem mondod komolyan, hogy erre adtad a fejedet! Kémkedsz utánam? Ugyanis ehhez semmi jogod sincs… – Szó sincs róla, hogy ezt tettem volna. Csak nem akartam, hogy egyedül legyél. Itt akartam lenni a közeledben, ha szükséged lett volna valamire. Összehúzott szemmel fürkésztem az arcvonásait, de nem láttam rajta mást, mint őszinteséget. A legszívesebben ott maradtam volna vele, és azt mondtam volna neki, hogy nem akarok egyedül maradni és azt akarom, hogy velem legyen, de tudtam, hogy nem

tehetem és jobb, ha elmegyek. A lábamat kezdtem bámulni, és próbáltam kitalálni valami elfogadható indokot arra, hogy maradjak. Tettem még egy kétségbeesett kísérletet. – Miért nem vagy megfelelő férfi a számomra? Rám nézett, majd azt tette, amit mindig is, amikor megpróbáltam kiszedni belőle az igazságot. Elkapta rólam a tekintetét. – Legyen szép napod, Chase! – Szomorúan rámosolyogtam, majd otthagytam. Ismét. *** Aznap éjjel, bár nagyon ki voltam fáradva, mégsem tudtam elaludni. Mivel nyugtalan voltam, és folyton fészkelődtem, vergődtem az ágyban, Tallulah egy darabig bírta mellettem, majd ott hagyott és máshol keresett magának alvóhelyet. Aztán – lehetett vagy éjjel két óra – kimentem a konyhába, hogy készítsek magamnak egy kis kamillateát. Meglepetésemre ott találtam Randa Macsekot a konyhaablak párkányára kucorodva. Felnyaláboltam, és miközben gondtalanul cirógatni kezdtem, kinéztem az ablakon. Csaknem kiejtettem a cicust a kezemből, amikor megláttam. Ugyanazon a helyen. Akkor még nem volt ott, amikor korábban lent voltam a zöldségesnél vásárolni. Mi a csudát művel ott? Lekapcsoltam a konyhában a villanyt, majd felkaptam a telefonomat. Írtam neki egy üzenetet, majd a sötétben

figyeltem az ablakból, hogy válaszol-e. Reese: Mit csinálsz te itt? Chase kotorászni kezdett a zsebében, majd előhúzta a mobilját. Felnézett az ablakomra, én pedig oldalra ugrottam, és közben mély levegőt vettem, mintha azzal megakadályozhattam volna, hogy meglásson. Lekuporodtam az ablak alá, és fél szemmel kilestem, mit csinál. Leszegett fejjel állt ott, én pedig megnéztem a telefonomat, és láttam, hogy a kör alakban táncoló kis pöttyök jelzik, épp válaszol nekem. Chase: Csupán szemmel tartom a környéket. Ugyan miért teszi? Azt még megértettem, hogy a biztonsági cég riasztása után való éjjel őrt állt a ház előtt, mert tudta, hogy félek. De hogy most megint itt strázsál? Ki érti ezt? Reese: Miért? Láttam, hogy megint felnéz az ablakomra, hosszú ideig bámulja, majd ismét lehajtotta a fejét és válaszolt. Chase: Próbálj aludni! Itt maradok, amíg a nap felkel. Visszamentem a szobámba, karomban a macskával, és becsusszantam a takaróm alá. Töltőre tettem a

telefonomat, majd lekapcsoltam a villanyt. Egy perc sem telt el, újra felkapcsoltam a lámpát és a mobilom után nyúltam. Reese: Miért nem vagy számomra a megfelelő férfi? Egy perccel később megérkezett a válasz.

a

telefonom

jelzett,

hogy

Chase: Jó éjszakát, Mogyis Kosárka! Az éjjel hátralévő részében úgy aludtam, mint a tej. Másnap reggel nyolckor pattant ki a szemem. Első dolgom volt, hogy odamenjek az ablakhoz. Ürességet éreztem a mellkasomban, amikor láttam, hogy senki nem ül a lépcsőn az utca túloldalán. De nem kellett sokáig várnom a testőröm felbukkanására. Ott volt a következő este is, miután a nap lement. Aztán a rákövetkező éjjel is, és a következőn is, meg az azutánin is. Minden áldott este egy vagy két üzenetet váltottunk egymással. És ahogy a napok teltek, úgy lettek egyre barátságosabbak az üzeneteink. De mindig ugyanazon a módon végződtek… megkérdeztem Chase-től, hogy miért nem megfelelő férfi a számomra. Ő pedig sosem adott rá választ. Egy hét elteltével úgy döntöttem, hogy mindenképpen választ akarok kapni a kérdésemre, és ha Chase nem

hajlandó erről tárgyalni velem, akkor majd máshonnan szerzem be a szükséges információt.

35. fejezet

Reese Azzal a nagy, csokoládébarna szemével bűvölt el, amelytől elolvadtam, és amely összetörte a szívemet. Sawyer szakasztott mása volt Chase-nek, a nagybátyjának. Helyesebben kiköpött az anyja volt. Csakhogy az anyja és az öccse úgy hasonlítottak egymásra, mint két tojás. Mondanom sem kell, hogy mindhárman szerencsés génállománnyal születtek. – Gyönyörű ez a gyerek, Anna! Anna átvette tőlem a kicsit, majd etetni kezdte a cumisüvegből. – Olyan, akár Chase. Reméljük, hogy az esze is a nagybátyjáé lesz, a természete és a viselkedése azonban nem. Egy kis görög étteremben találkoztunk, amely alig pár perces sétára volt Anna és Evan lakásától. Minden bizonnyal rendszeresen megfordultak itt, mert amint Anna belépett a kicsivel, a tulajdonos máris kivette a kezéből a babát és puszilgatni kezdte. És az étterem legalább fél tucat tányér ételt küldött nekünk anélkül, hogy megrendeltük volna. Hosszan töprengtem azon, vajon Samet vagy Annát

keressem-e fel, hogy kielégítsem a kíváncsiságomat Chase titkát illetően, és végül Anna mellett döntöttem. Sam egy szót sem volt hajlandó mondani, amikor Chase-ről faggattam. Mivel neki dolgozott, és valaha Peyton legjobb barátnője volt, nagyon hűséges volt Chase-hez. Ez nem jelenti azt, hogy Anna ne képviselte volna az öccse érdekeit. De nekem az volt az érzésem, hogy Anna bármire hajlandó, amivel segíthet az öccsén – még arra is, hogy elmondjon olyasmit, amit Chase sosem mondana el. – Remélem, nem haragszol azért, hogy felhívtalak és megkerestelek. – Dehogyis! Hívj akár minden nap! Nagyon bele vagyok habarodva ebbe a kis lurkóba, de azon veszem észre magam, hogy már a felnőttekkel is babanyelven kezdek gügyögni. Legalább gyakrabban kiszabadulok a négy fal közül, és még este nyolc óra előtt kibújok a melegítőmből és megmosom a hajamat. Egy darabig mindenféléről csevegtünk, például a kicsiről, vagy hogy mit tervezzünk az őszre, sőt még néhány olyan kozmetikum is szóba került, amelyet a Parker Művek készült piacra dobni. Már arra gondoltam éppen, hogy milyen kellemetlen lesz, amikor előhozakodom a kérdéssel, amelyet fel akartam tenni Annának, amikor Chase nővére váratlanul témát váltott. – Kérdezhetek valami személyeset? – tudakolta. – Természetesen. – Tett valami olyasmit az öcsém, amivel kiborított? Ezért nem vagytok már együtt?

– Igen. Így áll a helyzet. – Gondoltam. Mit csinált az az idióta? Pléhpofát vágtam. – Szakított velem. Anna nagyon megdöbbent. – Miért? – Fogalmam sincs. Többek között ezért is akartam beszélni veled. Szakított velem, de mégis ott ül minden éjjel a lakásommal szemben és őrködik felettem. Anna hatalmas szemeket meresztett rám. – Mit csinál? Elmondtam neki töviről hegyire a történteket, és mivel először beszéltem róla hangosan valakinek, úgy tűnt nekem, mintha hiányozna valami a sztorimból. Ez csak megerősített abban, hogy Chase egy igen fontos dolgot hallgatott el előlem. Épp akkor értem a mesém végére, amikor a kisfiú elaludt és Anna gyengéden beletette őt a babakocsiba. Nagyon meglepődtem, amikor Anna szemében könnyeket láttam, miután visszaült a helyére. – Most már mindent értek. – Miről beszélsz? Egy hatalmas könnycsepp gördült végig az arcán. – Úgy érzi, nem tudta megvédeni Peytont, és neked a biztonságod a legnagyobb problémád. Méltatlannak érzi magát hozzád, ugyanakkor nem képes elengedni téged. Ezután mintha átszakadtak volna a gátak. Annából csak úgy folyt a szó, és megtudtam tőle minden hiányzó

részletet Balsamo nyomozó látogatásától kezdve Chase diófa nyelű késén át Eddie bűnösségéig. Mire Anna befejezte a mondandóját, mindkettőnk arca könnyben úszott. Fájt a szívem Chase miatt. Az is nehéz volt a számára, hogy elveszítette azt a lányt, akit szeretett, de miután megtudta, hogy egy férfi azzal a késsel ölte meg a szerelmét, amelyet ő adott neki, úgy érezte, ő okozta Peyton halálát. Mintha kockára tette volna a menyasszonya életét. Annával egymásba karoltunk és úgy mentünk vissza a lakásához. Közben persze a boldog kismama tolta maga előtt a babakocsit. – Nem akarsz feljönni hozzánk? Megihatnál egy pohárka bort – kérdezte. – Szívesen, de talán majd egy másik alkalommal. Bólintott. – Szavadon foglak, meglátod. – Semmi szükség rá. Bármi is történjék, szeretnék kapcsolatban maradni veled. Úgy öleltük meg egymást, mintha rég nem látott barátok lennénk. – Mit fogsz most csinálni? – kérdezte. – Még nem tudom. Át kell gondolnom a dolgokat. Túl sok volt ez nekem egyszerre ahhoz, hogy ilyen hamar meg tudjam emészteni. – Megértelek. – Megtennél nekem egy szívességet? Ha beszélsz az öcséddel, ne említsd meg neki, hogy mindezt a

tudomásomra hoztad, rendben? Még nem adtam fel a reményt, hogy majd ő maga mondja el nekem. Azt hiszem, eddig nem a legjobb módon próbáltam rávenni arra, hogy megnyíljon előttem. – Természetesen. Remélem, hogy végül ti ketten megint egyenesbe jöttök. – Köszönöm, Anna! Mindent köszönök. Úgy váltam el Annától, hogy végre megértettem, miért gondolja Chase azt, hogy ő nem a megfelelő férfi a számomra. El kellett érnem nála, hogy rájöjjön, mégis az. *** Chase aznap este kilenc órakor érkezett. Azon tűnődtem, vajon bejár-e még dolgozni. Az egész éjszakát ott szokta tölteni a lakásom előtt őrködve. Minden valószínűség szerint emellett már nem volt képes helytállni a cégénél napközben. Hagytam, hadd üldögéljen magában odakint, míg mindent elkészítettem. Akkor pedig minden előzetes figyelmeztetés nélkül kimentem hozzá. Amikor közeledtem felé, feltápászkodott a helyértől. – Minden rendben? – Csak… ma nem jön álom a szememre. Nem bánod, ha csatlakozom hozzád? – odanyújtottam neki a tányért, amelyet magammal hoztam. – Sütöttem egy kis sütit. Kíváncsian fürkészte az arcomat, látszott rajta, hogy nem tudja hova tenni a viselkedésemet. De mivel

őszintének talált – valóban rosszul indult az estém –, bólintott. – Természetesen. Csak lassan indult meg köztünk a beszélgetés, mivel egyikünk sem tudta, mit is mondjon. Én a munkája felől érdeklődtem, ő pedig azt kérdezte tőlem, milyen új álláslehetőségeim vannak. Azt feleltem neki, hogy még mérlegelem az ajánlatokat, majd végül a tárgyra tértem. Vagyis előhozakodtam azzal a témával, amely miatt kijöttem hozzá. Volt ugyanis valami, amit el akartam mondani neki. Éppen szünet állt be a beszélgetésünkben, én pedig nagy levegőt vettem, majd jól hallhatóan kifújtam. – Nem tudom, hogy bezártam-e az ajtót. – Ma este? Megráztam a fejem. – Nem, hanem amikor betörtek a házunkba. A lakáskulcs egy hosszú, piros szalagra volt rákötve, amelyet szerettem a nyakamban viselni. Én léptem ki utoljára a házból és nekem kellett bezárnom a lakást. De nem emlékszem rá, hogy bezártam-e. Emiatt ellenőrzöm háromszor a zárat, mielőtt elmegyek otthonról. – Akkor még gyerek voltál. – Tudom. És a környékünkön heteken át vagy tucatnyi betörés történt, mielőtt mi is sorra kerültünk. Némelyik esetben nem volt nyoma erőszakos behatolásnak. Máshol viszont betörték az ablakokat és az ajtókat is. Valószínűleg amúgy sem számított volna, hogy be volt-e

zárva a lakásunk vagy sem. Egyébként már bent voltak a betörők, amikor hazaértünk a bátyámmal. A rendőrök azt mondták, ha be akartak menni, akkor mindenképpen megtalálták volna a módját, hogy bejussanak. – Megvontam a vállamat. – De ma este megint megpróbáltam visszaemlékezni, hogy bezártam-e az ajtót. Újra meg újra le szoktam játszani a fejemben annak a napnak az eseményeit, hogy eszembe jusson. Chase átkarolt, és magához húzott. – Mit tehetnék, hogy jobb legyen? – Semmit. Ha beszélhetek róla veled, máris könnyebb. Ekkor még erősebben szorított magához. – Gyere csak le bármikor! Itt vagyok naplemente és napfelkelte között mindig. Úgy éreztem, mosoly csendül ki a hangjából. Megfordultam, mert látni akartam az arcát. Annyira hiányzott nekem a drága arca! A másodperc tört részéig rám pillantott. Láttam a szemében, hogy még mindig szeret. Csak épp nagyon mélyen elrejtette előlem. Csupán távolba vesző foszlányait csodálhattam meg igazi érzéseinek, mielőtt még ismét elérhetetlenné váltak volna. Úgy éreztem, ezen az éjszakán már nem ajánlatos tovább merészkednem annak érdekében, hogy Chase-t szóra bírjam. Feltápászkodtam és azt mondtam: – Megyek és lefekszem. Köszönöm, hogy meghallgattál, Chase. – Bármikor szívesen meghallgatlak újra.

– Itt hagyom a tányért. A rendőröket folyton fánkkal kínálják, legalább én meglephettem egy kis sütivel a testőrömet. Elindultam hazafelé, de közben visszafordultam. Egész testemet kellemes bizsergés járta át, amikor azt láttam, hogy a fenekemet bámulja. Már csaknem elfelejtettem feltenni neki a sokszor hallott kérdést: – Miért nem vagy te megfelelő férfi a számomra, Chase? Egy napon elérem, hogy válaszoljon nekem. De ez a mai még nem az a nap. *** Hasonlóképpen telt az elkövetkező pár hét is. Esténként hoztam egy kis harapnivalót Chase-nek, aztán egy vagy két órát ültem mellette a lépcsőn valamelyik ház előtt, a lakásommal szemben lévő oldalon. És minden reggel ott találtam a tányért a lakásom ajtaja előtt. Chase őrködése következtében jókat aludtam. Megnyugtatott, hogy úgy vigyáz rám, akár egy ragadozó madár. Viszont aggasztott, hogy ebből a helyzetből már nem mozdulunk ki többé. Ugyanis úgy tűnt, Chase-t kielégíti az újfajta kapcsolatunk – én viszont nem így voltam vele. Ezért komoly lépésre szántam rá magam. Aznap köd szitált és én muffint sütöttem neki. Elindultam kifelé, hogy megkínáljam a szokásos napi csemegéjével. Kapucnis széldzseki volt rajta, és kapóra jött nekem, amint ott kuporog az esőben, akár egy rakás

szerencsétlenség. Kinyitottam az esernyőmet és miközben leültem a vizes lépcsőre. – Szia!

fölénk

tartottam,

– Ma igazán csodás éjszakánk van – jegyeztem meg kissé gúnyosan. – Időnként esnie is kell. Az utóbbi hetekben igazán szerencsénk volt az időjárással. Egy váratlan meleg fuvallat felém fújta kölnijének az illatát, ami eszembe juttatta az együtt töltött éjszakáinkat. Megizzadhatott az imént, és ez a pajkos szellő előcsalogatta az inge alól az illatot, amelyet aznap reggel magára kent. Közel akartam hajolni hozzá, hogy beszívjam magamba az illatát. De annyira csalódott voltam, hogy képtelen voltam megtenni. Mivel kezdtem elveszíteni a türelmemet, az ajánlatom nem olyan formában csúszott ki a számon, ahogyan azt eredetileg terveztem. – Gyere inkább fel! – kottyantottam ki. – Nem kell neked itt görnyedni egész éjszaka. Váratlanul érte a javaslatom. Értetlenül nézett rám. Tényleg ennyire megzakkant volna? Azt gondolta, hogy örök időkig itt fogunk üldögélni a lakásommal szemben, én meg közben süteménnyel tömöm? Amikor még mindig nem válaszolt, megismételtem az ajánlatomat. – Gyere fel! Ez ostobaság. Hiszen esik az eső, nekem pedig pár lépésnyire van egy csontszáraz kecóm. Tőlem

őrt állhatsz egész éjjel a kanapém mellett, ha ez a kívánságod. Csak gyere már fel végre! Csakhogy az a barátságos arc, amely az esti látogatásaimkor fogadni szokott, ekkor hirtelen kővé dermedt, és Chase tekintete épp olyan távolba révedőnek tetszett, mint amikor szakított velem. És már azt is tudtam, mi következik ezután, de ezt a színjátékot már nem akartam tovább csinálni. – Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, Reese. Felálltam. – Márpedig én annak tartom. – Szerintem egész jól kijövünk egymással. Nehogy félreértsd a helyzetet. Ezt igazán nem gondolhatta komolyan! – Még hogy egész jól kijövünk egymással!? Mégis minek tartasz minket, Chase? Mondd meg nekem! Megfeszült az álla. – Barátok vagyunk. Szinte láttam, amint magába zárkózik, de nem törődtem vele. Az utóbbi időben olyan sok érzelem gyűlt fel bennem, hogy most már ki kell adnom magamból. És Chase-re zúdítottam rá a bennem kavargó összes feszültséget. – Nem akarom, hogy barátok legyünk! – kiáltottam. – Mi sosem voltunk barátok! Nem akartam ultimátumot adni neki ezen az estén, de valahogy mégis így alakult. Már itt volt az ideje.

– Ennél többet pedig nem adhatok neked, Reese. Ezt már megmondtam neked. – Lehet. Csakhogy a szavaid nincsenek összhangban a tetteiddel. Mindig arra tanítottak, hogy ne azt nézzem, mit mond valaki, hanem azt, hogy mit csinál. Chase beletúrt esőtől nedves hajába. – Olyasmit akarsz tőlem, amit nem adhatok meg neked. – Én téged akarlak. Ennyi az egész. Nincs szükségem egy olyan alakra, aki az utcán őrködik felettem és a barátom akar lenni. Nekem olyan férfi kell, aki ott van mellettem. – Nem tehetem. – Nem teheted, vagy nem akarod megtenni? – Van különbség a kettő között? Mind a kettő ugyanazzal az eredménnyel jár. – Tényleg ezt akarod? Itt akarsz ücsörögni éjszakáról éjszakára? És mi történik majd akkor, ha férfiakat viszek fel a lakásomra, hogy jót kufircoljak velük? – Láttam, amint a tekintete egyre dühösebbé válik, és abban reménykedtem, hogy ez a heves érzelem majd felrepeszti a páncélját. – És hogyan fog ez a dolog működni akkor? Kezet rázol a pasijaimmal és megkérdezed őket, mikorra végeznek velem, hogy te addig tarthass egy kis pihenőt és elhagyhasd az őrhelyedet? – Hagyd abba, Reese! A végsőkig el voltam keseredve, hogy most sem tudtam áttörni a hallgatás páncélját. – Tudod mit? Részemről befejeztem. Nem akarsz engem? Rendben van. De ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek!

Ha továbbra is itt lebzselsz, meglátod, hazahozok magammal egy férfit, aki mellettem marad éjszakára is. – Közelebb hajoltam hozzá és a lakásomra mutattam. – Nyitva hagyom az ablakot, hogy hallhass minket.

36. fejezet

Chase Még a lesivadászok is kialakítanak maguknak egyfajta rutint. Miután Reese elment reggelenként otthonról, futottam egyet. Nagyjából négy kilométernyire volt az ő lakása az enyémtől, és a távolság felét általában futva tettem meg. Amúgy is feszített a csalódottság, hogy nap mint nap láttam elmenni reggelenként. Egy héttel ezelőtt kaptam tőle utoljára sütit. Aztán abbamaradt ez a figyelmes gesztus a részéről. És azóta már nem is jött oda többet hozzám. Azt hiszem, hálásnak kellene lennem neki, amiért akkor hideg zuhanyban részesített. Az utóbbi időben másra sem tudok gondolni, mint a fenyegetésére. Mi az ördögöt fogok csinálni, ha Reese a szemem láttára megy fel a lakására egy másik férfi kíséretében, és az a fickó még éjszakára is ott marad vele? A gondolat hatására gyorsabban kezdtem futni. Meddig fogok még itt loholni? A pokolba! Már nem tart sokáig. Bár többnyire ugyanazon az útvonalon futottam végig a városon, ezen a napon másfelé vettem az irányt. Nem volt

ez tudatos döntés; csak a lábam vitt valamerre, miközben Reese-szel volt tele a fejem. Amikor az Amszterdam sugárútra értem, csak akkor döbbentem rá, hogy milyen messzire is keveredtem. És hogy hova vitt a tudatalattim. A Kis Keleti Ingyenkonyhára. Ez volt az a hajléktalanszálló, ahol Peyton önkénteskedett. Ahova Eddie enni járt nap mint nap. Már csaknem hét éve nem jártam erre. Hosszú ideig bámultam az ablakot, majd a tekintetem lejjebb siklott, arra az üres pontra, ahol Peytonnal gyakran rátaláltunk Eddie-re, amint ott üldögélt. A hely megkopott kissé, de azért nem túlságosan. Gyűlöltem ennek a helynek a látványát. Felbőszített, és a láttán újra azt a tehetetlenséget éreztem, ami akkor tört rám, amikor azt az utolsó telefonhívást kaptam Peytontól. Erőtlenné és gyengévé tett megint. Ismét úgy éreztem magam, akár egy áldozat. Mégis befelé vitt a lábam, pedig magam sem tudtam, mit keresek itt. Korán volt még, és a szálló üres volt. Csak egy pár és a két gyermekük reggelizett az egyik asztalnál. Néhány önkéntes szorgoskodott, ételekkel megrakott fémtálcákat hordtak ki a konyhából és letették őket a helyükre az ételkínáló asztalon. Körülnéztem, és még mindig nem tudtam, mit keresek itt. Aztán megragadta a figyelmemet az a néhány bekeretezett kép, amelyek az egyik falat díszítették.

Amikor több mint hét évvel ezelőtt az épület tatarozásakor kifestették a falakat, mindegyik önkéntes adományozott az otthonnak egy-egy ilyen plakátot, amelyre a kedvenc bölcsességét írta fel. Peyton sosem mutatta meg nekem, melyik volt az övé. Odamentem a képekhez és elkezdtem olvasgatni, ami rájuk volt írva. Nem kell az egész lépcsősort megmásznod. Csak lépj fel az első fokra! Két kezed van – az egyikkel magadon segíts, a másikkal a többieken! A következő bölcsesség elgondolkodtatott. Ha nem váltasz idejében irányt, ott fogsz kikötni, amerre sodródsz. És ugyan én merre haladtam? Szerencsére a két jóakaró perszónám jóvoltából – a nővéremre és Samre gondolok – már nem vedeltem az italt a bárban alkonyattól hajnalig. Ehelyett kint ültem az utcán egy nőnek a lakása előtt estétől reggelig. Volt egy sikeres vállalkozásom, ahova már hetek óta be sem tettem a lábam, és elvesztettem azt a nőt, aki hét éve a legjobb dolog volt az életemben. Az „elvesztettem” nem is a legmegfelelőbb kifejezés. A „feladtam” sajnos sokkal inkább helyénvaló. A bennem feszülő dühöt egyre inkább a sajnálat járta át. Gyűlöltem, hogy érdemtelennek éreztem magam

mindarra, amim csak volt, és hogy ezért szándékosan tettem tönkre mindazokat a dolgokat, amelyeket a legértékesebbnek tartottam. Csakhogy fogalmam sem volt, hogyan űzzem ki magamból ezt az érzést. Helyes volt vagy sem – ez a bevésődés nagyon is valóságos volt a számomra. – Mindig megállok ezek előtt a képek előtt, amikor reggelente bejövök ide. – Nelson, a szálló vezetője csapott rá baráti közvetlenséggel a hátamra, amikor odajött hozzám. – Hogy vagy mostanában, Chase? – Csak belógtam ide. – Egy fonalat követve. – És te hogy vagy? – Megvagyok, kösz. Ember, szívből sajnálom! Micsoda fintora a sorsnak, hogy a zsaruk annyi idő után csak most jöttek rá, hogy Eddie volt a tettes! Egész testemben ledermedtem, de valahogy mégis sikerült bólintanom. – Sajnos, a lakóink közül sokan mentálisan betegek. – Az állával a kis család felé bökött, amelyik épp befejezte a reggelijét az asztalnál. – Az itt megforduló embereknek csak egy része – és a kisebbik része – kerül ki azok közül, akik az állásuk elvesztése miatt kötnek itt ki. Nap mint nap egyre több olyan alak fordul meg nálunk, akiknek kórházi kezelésre lenne szükségük a mentális problémáik miatt. De ha még el is jutnak a kórházig, néhány napos megfigyelés után kiteszik őket, mert nincs egészségügyi biztosításuk. Rápillantottam Nelsonra. Valószínűleg nem tudta, hogy

a kés, amellyel Eddie leszúrta Peytont, az enyém volt, és én adtam oda Eddie-nek. Balsamo nyomozó azután keresett fel, hogy kihallgatta a hajléktalanotthon munkásait. És emellett azt is tudtam róla, hogy sosem ad ki információt senkinek, hacsak nem felétlenül szükséges. – Nelson! – egy férfi szólt ki a konyhából. – Fejezd csak be a reggelidet! Örülök, hogy találkoztunk, Chase! Nézz be hozzánk gyakrabban! Ismét meglapogatta a hátamat, majd a dolga után látott. Egyszer még visszafordult, mielőtt bement volna a konyhába, és odakiáltotta nekem: – Peyton idézete mellé kitettem a bekeretezett fényképét is. Az állával most az előttem lévő bekeretezett bölcsességekre mutatott. Peytoné volt az utolsó a sorban, épp az, amelyiket még nem olvastam el. Ne azon morfondírozz, mi lenne, ha! Inkább azzal törődj, ami van! *** Aznap délután, amikor bementem az irodámba, valósággal úgy éreztem magamat, mint egy idegen – talán jobb lett volna, ha előre bejelentem a saját alkalmazottaimnak, hogy bejövök, még akkor is, ha ez a vállalat az enyém volt, és senkinek, csupán saját magamnak tartoztam elszámolással. Először a kollégák

tétován

közeledtek

hozzám,

ami

tulajdonképpen

hasznomra is volt, mivel igazából nem volt kedvem a szokásos irodai csevegésekhez. Olyan sok üzenetet és e-mailt kaptam, hogy legalább egy hét kellett volna a megválaszolásukra. Az irodám redőnyeit leengedtem, hogy a lehető legkisebb figyelemben részesüljek, miközben dolgozom. Ez persze nem tartotta vissza Samet attól, hogy benézzen hozzám. Ez a nő igazi véreb volt, az orrában az én illatanyagommal. – Úgy nézel ki, mint akin átment a gyorsvonat. Azon tűnődtem e kijelentése hallatán, hogy vajon mit szólt volna, ha akkor lát, mielőtt lezuhanyoztam és megborotválkoztam – alig egy órával korábban. – Örülök, hogy látlak, Sam. – Valami fontos teendőd miatt jöttél be ma? – Dolgozom valamin még ma este és nem tudom, meddig maradok bent. – Ó? Csak nem valami új termék születik? Az évek hosszú során megtanultam, hogyan hárítsam az ilyen kissé tolakodó jellegű közeledéseket. – Találtál már valakit a megüresedett informatikus igazgatói állásba? – Van pár pályázó a tarsolyomban. De még nem értem rá választani közülük… ugyanis mielőbb be kell töltenünk az egyik megüresedett állást a marketingosztályon. Sam csapdát állított nekem, de úgy döntöttem, hogy nem sétálok be a kelepcéjébe. Ezúttal nem!

– Remek, örülök, hogy ezt hallom tőled. Ugyanis nem fizetek azért, ha csak a lábadat lógatod. – Nem hiszem el, hogy ezt mondom, pedig úgy látom, a kellemetlenkedő, zsörtölődő, ám józan Chase-t jobban kedvelem, mint az elázott, ám cuki Chase-t. Még vagy tíz percig beszélgettünk Sammel, aki mindenféle magánéleti hablattyal árasztott el, majd részletekbe menően tájékoztatott egy biztosítási ügynök új ajánlatáról. Szerencsére ekkor megcsörrent a telefonom, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hogy mielőbb lerázhassam őt. Ha nem igyekszem, akkor lekésem Reese-t! Elkezdtem leállítani a laptopomat, és bezártam pár fájlt. Ezzel Sam értésére akartam adni, hogy a beszélgetésnek részemről vége. Éreztem ugyanis, hogy ismét ostrom alá akarja venni a magánszférámat. – Nos, akkor hagylak lelépni. – Köszönöm, Sam. Valóban sietek kissé, mert időben oda kell érnem valahova. Sam tett pár lépést az ajtó felé, majd visszafordult. – Ó, és lenne itt még valami, amiről beszélni akartam veled. Na, most jön a feketeleves, gondoltam magamban, ezt csak nem sikerült megúsznom. – És mi lenne az? – A Pink Cosmetics referenciát kér az egyik volt alkalmazottadról. Szeretnék személyesen megbeszélni veled a dolgot. John Boothe-ról van szó, aki jelenleg a Canning & Canning vállalat elnöke. Emlékszel rá?

– Persze. Remek fickó. Majd felhívom alkalomadtán. – Akkor sms-ben átküldöm neked a telefonszámát. – Köszi. A cég Chicagóban működik, ugye? – Igen, a belvárosban. – Ki az aki tőlünk, New Yorkból Chicagóba megy dolgozni? – Egyelőre senki… Összeakadt a tekintetünk. Kérdőn néztem rá, bár már tudtam a választ. *** Aznap éjjel ott ültem a lépcsőn a Reese lakásával szemben lévő oldalon. Bár már az indián nyár utolsó napjaiban jártunk, a hőség még este is kitartott. Ráadásul párás is volt a levegő, és a szinte elviselhetetlen forróságban szaporán vert a szívem. Korábban a nappalokat önsajnálattal és önmarcangolással töltöttem, de amint Samtől megtudtam, hogy Reese komolyan fontolgatja, hogy egy állás miatt elhagyja New Yorkot, egy új érzés is beköltözött a szívembe: a félelem. Márpedig a félelem elviselhetetlen volt a számomra. Gyűlöltem ezt az érzést. Komolyan fontolgattam, hogy idefelé tartva betérek egy italboltba, hogy enyhítsem az idegességemet. Csakhogy nem tehettem, hiszen dolgozni mentem. Még akkor is, ha ez az én furcsa misszióm volt, és ha Reese többé már nem akart itt látni. Már vagy egy órája ülhettem ott, amikor egy ismerős

férfi bukkant fel a ház előtt, amelyben Reese lakott, és be is ment az épületbe. Alig telt bele egy perc, már tudtam is, hogy hol találkoztam vele. Ökölbe szorult a kezem, amikor visszaemlékeztem rá, hogy ez volt az a fickó, aki a téves riasztás napján ott volt Reese lakásán. És ez most a második randijuk. Márpedig jól tudtam, hogy az én második randijaim hogyan szoktak végződni. Kufircolással. Kufircolással. Kufircolással. Tizenöt perccel később mindketten kijöttek a házból. Reese egy csinos, vállpántos nyári ruhát viselt, amely fölé egy könnyű kardigánt vett fel. A lábán magas sarkú szandál volt. A haját leeresztette, és a párás levegő még dúsabbá és szexibbé varázsolta a frizuráját. Még sosem láttam ennyire gyönyörűnek. Amikor kiléptek a járdára, Reese legyezni kezdte magát a kezével. Pokoli forróság volt. A mellkasomat szorító féltékenység csaknem elviselhetetlenné vált számomra, amikor lecsúsztatta válláról a kis felsőt és kivillant pompás dekoltázsa, sőt a fedetlen hátát is megcsodálhattam. Izzadtságcseppek gördültek végig a homlokomon, miközben néztem az elém táruló színjátékot, amely egyben az én pokoljárásom is volt. Az ismerős fiatalember odaállt Reese háta mögé, és segített neki levenni a kardigánt. Elakadt a szívverésem, és alig tudtam megállni, hogy ne rohanjak oda hozzájuk, és ne vágjam a fickó

képébe, hogy vegye le azt a mocskos kezét erről a tündéri teremtésről! Csak ültem ott a helyemen és nem csináltam semmit, csak a fogamat szívtam dühömben. Többé már semmi jogom sem volt ahhoz, hogy bármiben is megakadályozzam Reese-t. Bár úgy éreztem, ez a férfi olyasvalakit érint meg, aki hozzám tartozik. Akihez sokkal inkább nekem van közöm, mint neki. Figyeltem, amint elindulnak az utcán, és nem mozdultam a lépcsőről mindaddig, amíg be nem fordultak a sarkon. Akkor viszont egy cifra káromkodás kíséretében feltápászkodtam és követni kezdtem őket. Új feladatot szabtam magamnak a biztonsági szolgálatom ideje alatt. És nagyon úgy tűnt számomra, hogy ezt a settenkedést átkozottul komolyan veszem. Átmentem az utca túloldalára négy háztömbnyire tőlük, majd tisztes távolságot tartva haladtam a nyomukban. Közben a testbeszédüket figyeltem. Menet közben elég közel álltak egymáshoz, mint akik jól érzik magukat együtt, de nem fogták meg egymás kezét, és nem is érintették meg a másikat. Amikor betértek egy kis olasz vendéglőbe, azt hittem, hogy legalább egy-két órát kell várnom a színjáték folytatására, de szerencsémre a pincérnő az egyik panorámaablak melletti asztalhoz ültette le őket. Pár perc elteltével nem tudtam, hogy átkozzam vagy dicsérjem-e a sorsomat, amiért egész este szemmel tarthattam őket. Végül mit sem törődve ezzel, az étterem átellenes oldalán, az ablakkal átlósan szemben

cövekeltem le. Innen engem ők nem vehettek észre, én viszont kitűnően láttam őket. Bort és előételt rendeltek, és úgy tűnt, bőven van mit megbeszélniük. Minden alkalommal, amikor Reese felnevetett, örültem, hogy gyönyörködhetem elbűvölő mosolyában. De aztán hamar kedvemet szegte a felismerés, hogy nem én vagyok az, aki ezt a derűt az arcára csalta. Egy ponton túl mintha lassított felvételen néztem volna őket: azt, ahogyan a fiatalember kinyújtotta a kezét és megérintette Reese arcát. A kezét pár pillanatig ott nyugtatta a számomra oly kedves hölgy arcán, és ez a mozdulat nagyon bensőségesnek tűnt számomra. Olyannyira, hogy azt gondoltam, a fiú a következő pillanatban előrehajol, és megcsókolja Reese-t. Bakker! Ezt képtelen vagyok tovább elviselni! El kellett fordítanom a fejem. És aztán a kezembe temettem a fejemet, és azon töprengtem, innen vajon hogyan fogok továbblépni. Hogyan is hagyhattam, hogy Reese kisétáljon az életemből? Én akartam szakítani vele. Hetekig próbálkoztam azzal, hogy kiűzzem őt az életemből, de valami mindig visszahúzott hozzá. Aztán hirtelen belém hasított a felismerés. A szívem volt az oka mindennek. Az én átkozott szívem! Mert ő már ott élt a szívemben. Fizikailag eltávolodhattam tőle, de már az életem részévé vált. És a távolság ezen már nem változtathatott.

Ott élt és lüktetett a szívemben, még akkor is, ha nem vett részt az életemben. Hogyan lehetett ilyen éles és pontos ez a felismerés, amikor csak öt perce eszméltem rá? Minden bizonnyal nagy szerepe volt ebben a fenyegető érzésnek, hogy végképp elveszíthetem őt. Mind e pillanatig nem igazán hittem el, hogy képes lesz továbblépni. De most, hogy a saját szememmel láttam, mégis rálépett erre az útra, olyan volt ez számomra, mintha ébresztőt fújtak volna a fülembe. Most minden azon múlt, hogy mit szándékoztam tenni. De mi lenne akkor, ha megint együtt lennénk és valami történne vele? Én pedig nem lennék ott mellette, hogy megvédjem? Mi lenne, ha faképnél hagyna? Vagy én hagynám el őt? Mi lenne, ha… egyszer úgy válna el tőlem, ahogy Peyton? Bárcsak tudtam volna a választ ezekre a kérdésekre! Bárcsak ismertem volna a jövőt, azt, hogy hogyan alakul a sorsunk! A fejemben egymást űzték-hajtották a gondolatok: hol azt mérlegeltem, hogyan tudnám őt rávenni arra, hogy bocsásson meg nekem és fogadjon vissza, hol pedig arról próbáltam meggyőzni magam, hogy helyesebb, ha hagyom elmenni. Mi lenne, ha én hagynám el őt? Mi van, ha olyasvalakit akar magának, aki erősebb, mint én? És mi van akkor, ha ő máris túllépett a kapcsolatunkon?

Épp akkor néztem fel, amikor Reese hátraszegett fejjel nevetett valamin, amit nyilvánvalóan az a seggfej mondott neki, aki szemben ült vele. Szinte fizikai fájdalmat éreztem, és amikor behunytam a szemem, eszembe villant valami, amivel aznap valamivel korábban szembesültem – vagyis azzal a bölcs idézettel, amelyet Peyton választott ki, hogy feltegye a menhely falára. Hét éven át a szálló környékén sem jártam. Vajon miért ma döntöttem úgy, hogy arrafelé veszem az utamat? Úgy tűnt nekem, hogy ez valami jel lehet a számomra. Egyfajta iránymutatás. Igen, jel volt, mégpedig a szó legszorosabb értelemében. Most már csak a szimbolikus tartalmát kellett megfejtenem. Ne azon morfondírozz, mi lenne, ha! Inkább azzal törődj, ami van!

37. fejezet

Reese Túlságosan kemény voltam vele – és messzire löktem el magamtól. Amikor befordultunk a sarkon és láttam, hogy a szemben lévő lépcsőkön nem ül senki, elöntött a szomorúság. A szívem a torkomban dobogott és a mellkasomban hatalmas üresség tátongott. Az előző héten ultimátumot adtam Chase-nek, és úgy tűnik, a fenyegetésem nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert hűlt helye volt. Vagyis a nyílt felszólítás visszacsapott rám. Pedig abban reménykedtem, hogy ha kilátásba helyezem, hogy majd más férfit viszek az ágyamba, azzal kiugratom a nyulat a bokorból. Ha jelentettem volna valamit a számára, akkor legalább a töredékét érezte volna annak, amit én éreztem iránta. És akkor kapva kapott volna utánam. Amikor egy újabb hét telt el anélkül, hogy ismét feltűnt volna a lakásommal szemben lévő lépcsők valamelyikén, abban bíztam, talán sikerül felkeltenem a szunnyadóban lévő érdeklődését irántam, ha újra előkerül, és látja, hogy egy másik férfival randizom. Ezért örültem, amikor Owen ismét meghívott vacsorázni, utána pedig moziba. Chase-

nek fogalma sem lehetett arról, hogy az a magas, jóképű harmincéves pasi a bátyám. Sajnos úgy nézett ki, hogy a tervem fordítva sült el. A testőröm nem volt sehol. Miközben hazafelé baktattunk Owennel abban az utcában, ahol a lakásom volt, egyre csak azt fürkésztem, vajon ott ül-e a lépcsőn Chase. Ha megpillantottam volna az egyik ház előtt kuporogva, visszatért volna belém a remény is. A lépcsők azonban üresen tátongtak, akár a szívem. Ezek a lépcsők életem metaforájává váltak: egész valómat átjárta az üresség és a hiány érzete. Rémülettel töltött el az a gondolat, hogy ezek után hazamenjek, és befeküdjek az ágyamba, ahol Chase-szel oly sok szerelmes éjszakát töltöttünk. Belekaroltam a bátyámba, és így tettük meg az utat a kapuig. Owen még mindig az orrán viselte a speciális szemüvegét, amelyet a moziban kapott, ahová a vacsora után tértünk be. Amikor az IMAX filmszínház olyan filmeket kezdett vetíteni, amelyeket siketek is élvezhettek, vettem Owennek egy olyan szemüveget, amely a vetített képet a nézőtől háromméteres virtuális távolságba helyezi. Ez a szemüveg olyan volt, mintha egy 3D-s szemüveget kereszteztek volna egy retró napszemcsivel. Mondanom sem kell, hogy senkinek sem tűnt fel éjfélkor New York utcáin, hogy Owen egy különleges szemüveget visel. Nem zavartattam magam azzal, hogy lebeszéljem Owent arról, hogy felkísérjen a lakásomba. Mindig ezt

tette ugyanis, és még a szokásos ellenőrzést is elvégezte helyettem. Rajta kívül csupán Chase jött rá arra, hogy ez mennyire fontos nekem, és ragaszkodott ahhoz, hogy ő csinálja végig helyettem. Nagyot sóhajtottam a liftben, amikor ez eszembe jutott. Ez az éjszaka nem hoz könnyű álmot a szememre. Minden arra utalt, hogy Chase-t megint elveszítettem, most, hogy sehol sem láttam a ház előtt. Nehéz léptekkel szálltam ki a felvonóból, és az ajtaját Owen csukta be a hátam mögött. De mikor az ajtóm felé fordultam, megdermedtem és beleütköztem a bátyámba. A szívem, amely ott vergődött korábban a torkomban, visszazökkent a helyére a mellkasomba, és ismét dobogni kezdett. És úgy tűnt, be akarja hozni a lemaradást, mert hatalmasakat dobbant. – Chase? A lakásajtóm melletti falnak támaszkodott, a fejét leszegve. Amikor felnézett, mély levegőt kellett vennem, hogy megerősítsem magam. Elnyűttnek és fáradtnak látszott, de még így is ő volt a legvonzóbb férfi, akit valaha láttam életemben. A szeme kifejezéstelen, kissé fátyolos, és azon tűnődtem, vajon részeg-e. Ezért bukkant fel itt? Csak azért keresett fel a lakásomon, mert beivott? Teljesen megfeledkeztem Owenről, míg egy kéz meg nem szorította a vállamat. Chase nyilván ekkor látta meg a mögöttem álló férfit, mert észrevettem, hogy amikor a vállam fölé pillantott, megfeszült az állkapcsa. – Mit csinálsz itt? – kérdeztem tőle. Csak álltam

mozdulatlanul, alig másfél méternyire tőle. – Beszélhetnék veled? – kérdezett vissza. – Hm… persze. – Belekerült még pár másodpercembe, amíg meg tudtam mozdítani a lábaimat, mert a meglepetéstől szinte földbe gyökereztek. Aztán tettem pár tétova lépést. Amikor odaértem az ajtómhoz, Chase elkapta a pillantásomat. – Egyedül. – Tette még hozzá. Belenyúltam a táskámba és kivettem belőle a kulcsaimat, majd átnyújtottam őket neki, és a fejemmel az ajtó felé böktem. – Menj előre! Adj nekem pár percet! Chase egy másodpercig rosszallóan nézett Owenre, mert azt gondolta, valami csúnya dolog van készülőben. De végül bólintott, kinyitotta az ajtót és bement a lakásba. Belekerült pár percbe, amíg meg tudtam nyugtatni a testvéremet, hogy minden rendben lesz. Már beszéltem neki Chase-ről, de mivel túlzottan óvott engem mindentől és mindenkitől, esze ágában sem volt elmenni. Megpusziltam az arcát és megígértem neki, hogy egy órán belül sms-ben értesítem a fejleményekről. Azzal fenyegetett, hogy ellenkező esetben ott áll majd az ajtóm előtt. Amikor végre egyedül maradtam a folyosón, adtam magamnak egy kis időt, hogy összeszedjem magam. Végül lesimítottam a ruhámat, összeszedtem a bátorságomat és bementem a lakásba.

Amikor beléptem, Chase már a kanapén ült. Szokásomhoz híven, azonnal odaperdültem a szekrény elé, amelyben a kabátok lógtak, és kibújtam a kardigánomból, pedig azt nem is ott szoktam tartani. – Már végeztem az ellenőrzéssel. Kétszer is körbementem – jegyezte meg Chase. Bár rám mosolygott, szomorúságot láttam a szemében. Istenem! Kérlek, ne törd össze a szívemet újra! – Kérsz egy kis bort? – Bementem a konyhába és csordultig töltöttem magamnak egy poharat. Legszívesebben meghúztam volna az üveget. – Nem, köszönöm. Éreztem, hogy követ a tekintetével, miközben visszamentem a szobába. Amikor beértem, tétováztam, hova is üljek, és végül nem a kanapén foglaltam helyet mellette, hanem a széken. Miután elhelyezkedtem, belekortyoltam a boromba. Megvárta, amíg neki szentelem a figyelmemet. – Gyere ide! Behunytam a szememet. Nem volt a földön hely, ahova jobban vágytam volna, mint az ő közelébe, de tudnom kellett, mik a szándékai. Hogy mi ez a színjáték. – Miért? – Ismét ittam egy korty bort, csak hogy félrenézhessek. – Mert szükségem van arra, hogy itt legyél mellettem. Ránéztem. Még mindig kételkedtem benne, még mindig nem bíztam benne. – Mert hiányzol nekem. Pokolian hiányzol, Reese!

Nyeltem egyet, mert a boldogság könnyei tolultak a szemembe. Fenyegetően. Igen, mert még mindig féltem. Volt még valami, amit meg kellett tennie. Nem hódolhattam be neki, csak ha hajlandó volt mindent feltárni előttem. Ő egy ilyen mindent vagy semmit férfi volt az életemben. Odaültem mellé a kanapéra, Chase pedig kivette a kezemből a poharat és letette az asztalra. Magához húzott és átölelt. Alig kaptam levegőt, olyan szorosan ölelt. És mégis annyira jólesett, hogy ismét a karjában lehettem! Magától értetődő és természetes érzés volt. – Sajnálom, Reese. Annyira sajnálom, hogy megsértettelek és fájdalmat okoztam neked! – suttogta a hajamba. Nem kevés időbe telt, mire elengedett, és kissé hátrahúzódott, hogy szembefordulhassunk egymással. Tekintete az enyémet fürkészte, keresvén valamit benne. Bizonyságot? Megerősítést? Miután rálelt arra, ami után kutatott, megköszörülte a torkát és halkan mesélni kezdett: – Amikor tizenkét éves voltam, vettem egy régi svájci bicskát egy garázsvásáron. Hosszú éveken át magammal hordtam azt a kis jószágot. – Tartott egy kis szünetet és lenézett maga elé. Kezébe vette a jobb kezemet, és a hüvelykujjával végigsimította a sebhelyemet. Megint. – Aztán odaadtam a bicskámat Eddie-nek. Annak a csövesnek, akin Peyton megpróbált segíteni. – Hirtelen megemelte a hangját, csaknem kiabált. – Azért adtam

neki, hogy ha bajba kerül, meg tudja védeni magát. Elviselhetetlen volt a hangjából kicsendülő fájdalom. Csinálni akartam valamit, amivel lecsendesíthetem háborgó lelkét és megnyugtathatom. De tudtam, hogy saját magának kell ezzel megbirkóznia. Ez volt az, ami akadályt gördített a kapcsolatunk elé; és már csak egy, ha mégoly hatalmas lépésre is volt a gyógyulástól. És én ezt mindennél jobban akartam a világon. Megszorítottam a kezét és biztatóan bólintottam. – Hosszú éveken át azt hittük, hogy azok a suhancok gyilkolták meg Peytont, akik rendszeresen bántalmazták a hajléktalanokat. Azért végezhettek vele, mert Peyton meg akarta védeni az ütlegeléstől Eddie-t, és az útjukban állt. – Nagyot sóhajtott, majd így folytatta: – Pedig nem így történt. Eddie volt az, aki megölte Peytont. – Megint maga elé bámult és megszorította a kezemet. Aztán ismét a szemembe nézett. – Mégpedig azzal a késsel végzett vele, melyet én testáltam rá. Az én késem oltotta ki Peyton életét. Úgy rezzentem össze, mintha engem ért volna az a késszúrás. Patakokban folyt a könnyem. – Én pedig nyitva hagytam az ajtót és a bátyám megsüketült. Chase letörölte a könnyemet és két kezébe fogta az arcomat. – Nem a te hibád. Egyenesen a szemébe néztem. – Ahogyan Peyton halála sem a te hibádból történt.

*** Órákkal később fizikailag és mentálisan is kimerültem. Miután a dugó kirepült a palackból, Chase teljesen megnyílt. Még többet beszéltünk Peytonról és Eddie-ről, és én részletesen elmeséltem neki az éjszakát, amikor Owen és én arra értünk haza, hogy kiraboltak. Olyasmiket is elmondtam neki, amiket még magamnak sem vallottam volna be – hogy hogyan hatott rám a bűntudat, és nekem is voltak depressziós időszakaim felnőtté válásom közben. Fontos volt számára, hogy tudja: nincs egyedül, és hogy nem vártam el tőle, hogy egy csapásra rendbe jöjjön. Kimentem a mosdóba, és válaszoltam a bátyám – akinek elfelejtettem sms-ezni – egy aggódó FaceConnect videójára, majd visszatértem a kanapéra. Mielőtt a hátsóm a párnára huppant volna, Chase elkapott és az ölébe húzott. A mosoly az arcán megnyerő és őszinte volt. Összeszorította az ajkát, majd a homlokát az enyémhez nyomta. – Tényleg elmentél volna Chicagóba? – Chicagóba? Minek? – A Pink Cosmeticshez. Ott pályáztál meg egy állást. Összevontam a szemöldököm. – Fogalmam sincs, miről beszélsz. Nem pályáztam meg semmit a Pinknél. Valójában sehol sem pályáztam meg semmit. Van egy kis félretett pénzem, és úgy döntöttem, kiveszek egy kis szabit, mielőtt újra munkát keresnék. Azon

pörgök,

hogy

elindítsam

a

saját

kis

marketingcégemet a haverommal, Julesszal, akit már ismersz. Tavaly beszéltünk erről, mielőtt otthagytam volna a Fresh Lookot, de még nem álltam készen rá. Most viszont egész jól állok vele. – Egy kis szünetet tartottam. – Miből gondoltad, hogy Chicagóba akartam költözni? – Felhívtak a referencia miatt. – Ez furcsa. Chase behunyta a szemét és a fejét csóválva vigyorgott. – Sam. – Sam? – Valójában sohasem beszéltem velük. Sam mondta el, hogy referenciát szerettek volna, miközben éppen arra készültem, hogy másnap lelépek. – Nem értem. – Válaszút elé állított. Tudta, hogy ezzel arra kényszerít, hogy túltegyem magam a gondjaimon. – Óóó! Én meg már azt hittem, hogy a randim volt az, ami rávett arra, hogy felhagyj az önsajnálattal. – Majdnem kiborultam, amikor láttam, hogy az a fiatal pasi az arcodat fogdossa abban az olasz étteremben. Elkerekedett a szemem. – Követtél? – Csak ma este. Megőrültem attól, hogy láttam, megint azzal a fickóval mész valahová. Emlékszel, mit mondtál múlt héten, mielőtt változtattál a taktikádon és nem álltál szóba velem? Természetesen emlékeztem. – Na mit?

– Hogy hazaviszel valami hapsit, és nyitva hagyod az ablakot, hogy mindent halljak – játékosan megpaskolta a fenekemet. – Van benned némi szadista hajlam, Mogyis Kosárka. Elnevettem magam, aztán éreztem, hogy felemelkedem a levegőbe, majd a hátamon találtam magam. Chase fölém hajolt, megragadta a kezemet és a fejem fölött leszorította. – Azt hiszed, ez vicces? – Igen, azt. Az orrát az enyémhez dörgölte és ezt suttogta: – Ugye igazából nem feküdtél volna le vele? – Tutira nem. De nem miattad. Chase elhúzta a fejét és fintorgott. Zabálnivaló volt. – Nem azért, mert annyira odavagy értem, hogy nem tudnád elviselni egy másik férfi érintését? – Nos, ez általában véve igaz. De a mai randim a tesómmal, Owennel volt. Chase hátraszegett fejjel nevetett. – Ezt komolyan mondod? – Persze. Mit láttál az olasz étteremben?

Hogy

megérintette az arcomat. Éppen egy dalt dúdoltam neki. – Nos, akkor azt hiszem, nincs miért aggódnom – Chase az ajkamhoz hajolva suttogott. – Habár sosem lehet tudni. Mindjárt a kedvenc unokatesód fog a magáévé tenni. – Ó, csak nem? Chase macsó magabiztossága – amely oly jellemző volt rá – visszatért, de aztán az én szerelmem hirtelen megint

elbizonytalanodott. – Meg tudsz nekem bocsájtani? Megpróbállak nem elvadítani megint, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megvédjelek. – Csak egyvalamit kell megvédened. – Mi az? – Tiéd a szívem. Ígérd meg, hogy vigyázni fogsz rá. – Csak akkor, ha te cserébe megígéred, hogy soha nem töröd össze az enyémet. A szívem azóta csak az ő nevét dobogta, hogy először abban az olasz étteremben találkoztunk. Többé nem kell amiatt aggódnia, hogy elhagyom, mivel valahol a lelkem mélyén régóta tudtam, hogy ő már örökre az enyém – még ha Chase erről egyelőre maga sem tudott. – Szeretkezz velem, Chase! Az egyik kezével hátranyúlt és levette az ingét. – Azon vagyok, de nem most. Megígérem, hogy később lassan és kényeztetőn fogok szeretkezni veled. Megmutatom neked, mit érzek. De most a fenyegetésed, hogy elhagysz és egy másik pasié leszel, vadállattá tett. Feltérdelt és rám nézett. Ahogy a tekintetével végigszántotta a testemet, valóságos előjáték volt a számomra. – Beléd akarok hatolni. Akarod, Reese? Nagyot nyeltem. – Igen. És szedem a tablettát. – Jó. Nem akarom, hogy ezúttal bármi közénk álljon. Sem a múltunk, sem a titkaink, se egy átkozott vékony

műanyag darab. – Oké. Végighúzta az ujjait a ruhámon, lassan követve a testem körvonalát. – Először is belebújok abba a punciba, ami úgy hiányzott, egészen addig, amíg az arcomra nem élvezel. Keze ekkor már a csupasz combomnál járt, majd eltűnt a szoknyám alatt. Elállt a lélegzetem, amikor éreztem, hogy megragad a lábam között. – Aztán olyan keményen foglak szeretni, olyan mélyen beléd hatolok, hogy a nedvem napokig nem távozik belőled. Felemelte a szoknyámat, lehúzta a bugyimat és két ujjal végigsimított. – Milyen nedves vagy – nyögte. Megbűvölve néztem, ahogyan bámult, miközben ez egyik ujját belém csúsztatta. Néhány simítás után a másik ujját is belém dugta és erősebben, gyorsabban mozgatta. Már elélveztem, amikor megnyalta a szája szélét. – Nem bírom tovább.

majdnem

Mikor kivette belőlem az ujjait és a szájához emelve nyalogatni, szopogatni kezdte, az egész testem beleborzongott. – Chase… Hirtelen lecsapott rám és a száját az enyémre tapasztotta. A lábaimat a vállára tette és a megfelelő pozícióba igazította a csípőmet. Felnyögtem, ahogy a

nyelve hozzám ért és elkezdte nyalogatni a csiklómat. Amikor erősen szívni kezdett és már csaknem elélveztem – habár még alig kezdtük el az egészet –, mocorogni kezdtem, hogy változtasson a pózon. Chase ekkor megragadta a combomat, leszorított, közben szinte felfalt, a saját kénye-kedvére téve a magáévá, felváltva nyalogatva és a csiklómat csókolva. Olyan erős orgazmusom volt, hogy minden elsötétült előttem és az egész testem beleremegett. Mire kitisztult a látásom, Chase már újra előttem térdelt és lehúzta a nadrágját. A pénisze hatalmas volt és erősen kidudorodott, nehezen húzta le a cipzárt. Rajtam volt a sor, hogy megnyaljam a számat. A fejét a nyakamba fúrta és keményen csókolni kezdte az érzékeny bőrt a fülem alatt, ugyanúgy, ahogyan az imént a csiklómmal tette. – Bocsánatot kell kérnem, mivel ez nem lesz egy könnyű menet – mondta. – Ha rólad van szó, nem tudom visszafogni magam. – Csináld úgy! Úgy akarom. Mindig is csak téged akartalak. Most is. Chase-nek nem kellett kétszer mondani. A hihetetlen méretűre duzzadt férfiasságát egy vonalba hozta titkos nyílásommal és a száját az enyémre tapasztotta, mialatt belém hatolt. Úgy csókolt, mintha a levegő helyett is engem lélegezne be, miközben mélyen járt bennem. Éreztem, vonaglik a teste, amivel azt jelezte, hogy szeretné, ha az izmaim ellazulnának körülötte. Majd

mozogni kezdett bennem. Keményen – majdnem teljesen kihúzta belőlem hímtagját, majd megint visszahelyezte belém, újra meg újra. A körmömet a hátába mélyesztettem, ahogyan a testem mohón köréfonódott. Minden egyes alkalommal, amikor nem volt bennem, arra vágytam, hogy újra egyek legyünk, míg a testem már könyörgött a végső kielégülésért. – A nemjóját, Reese! – visszahúzódott annyira, hogy rám tudjon nézni. – Mindenedet ki akarom tölteni. Minden testrészedet. A puncidat, a szádat, a fenekedet. Mindenedet birtokolni akarom. Tehetetlen voltam, miközben átjárt a gyönyör. A hangomat hallottam, ahogyan a nevét mondom, de ez inkább egy testen kívüli élmény volt, miközben minden porcikám tetőtől talpig élvezett. Szinte a távolból hallottam Chase prüszkölését, miközben mélyen belém hatolt. Majd éreztem, hogy szoborszerű teste megremeg, ahogy engedett benne a feszültség. Később a fejem a mellkasán pihent és a szívdobogását hallgattam. Ő a hajamat simogatta és mindketten kielégülten és boldogan feküdtünk egymás mellett. – Igazán nagyon sajnálom az utóbbi pár hetet – mondta. – Úgy viselkedtem, mint egy tahó. Az államat arra a kezemre támasztottam, amelyet korábban a szívére tettem és felnéztem rá. – Igaz, de nem baj. Megbocsájtok. Nos, sokáig fog tartani,

amíg jóváteszed. De a szívem mélyén megbocsájtottam minden bűnödet. Persze csak vicceltem, de Chase komolyan vette. – Köszönöm.

már

Ásítottam. – Szóval a jó öreg féltékenység térített észhez, nem igaz? Ha tudtam volna, már hetekkel ezelőtt randizni hívtam volna Owent, ezzel sok fejfájástól megmentettem volna mindkettőnket. – Valójában az, hogy másik pasival láttalak, kiborított, de valami más kellett hozzá, hogy rájöjjek, mit jelentesz nekem. – Ó! És mégis mi? – Egy plakát. Az állt rajta, hogy ne gondolj arra, „mi lenne ha”. Koncentrálj arra, ami van. – Vagyis koncentrálj arra, amid van, és nem arra, ami lehetne? – Pontosan – bólintott. Megcsókoltam a szíve fölött és aggódva tettem fel a kérdést, amelyre annyira szerettem volna, ha válaszol. – Mi az, amink van, Chase? Közelebb húzott magához, hogy vonalban legyen, majd így válaszolt: – Minden.

a

szemünk

egy

Epilógus

Reese Csaknem egy évvel később Kíváncsi voltam rá, tudja-e, milyen nap van ma. Chase nem vett észre azonnal, amikor belépett az étterembe. A bár egyik sarkában ültem és eltakart egy pár, akik a pultnál foglaltak helyet. Kihasználtam a pillanatot, hogy gyönyörködhessem a páromban anélkül, hogy tudná, nézem. Ez a csodálatos férfi az én pasim! Nem hiszem, hogy valaha megszokom, milyen elképesztően jól néz ki, de egy idő után a legelképesztőbb dolgokat is megszokjuk, és elfelejtjük, hogy a látványtól egykor elakadt a lélegzetünk. Idővel a csillogó tárgyak is megfakulnak a szemünkben, noha még mindig ugyanolyan fényesek, mint kezdetben voltak. Nos, ezt én sohasem éreztem Chase Parkerrel kapcsolatban. Még megismerkedésünk után egy évvel is ugyanúgy elakadt tőle a lélegzetem, és fénye ugyanúgy csillogott, mint amikor először megláttam. Figyeltem, ahogy éles tekintetével végigpásztázza a helyiséget. Egy másodpercig eszembe jutott, mi lenne, ha kissé elmozdítanám a székemet és elbújnék, csak hogy

még egy kicsit nézhessem. Az én színes, „szélesvásznú” barátom a magas, sötét hajú és lehengerlően jóképű pasitípus megtestesítője volt. És ő tisztában is volt ezzel. Magabiztos macsó fellépése csak tovább növelte a vonzerejét. Vedd még számításba azt is, hogy gazdag, okos és jó az ágyban (nem is beszélve arról, hogy szeretkezéskor milyen csodálatos élményben részesített az irodájában, a kocsiban, a konyhapadlón, a mosógép tetején, legutóbb pedig a konferenciaterem asztalán az új irodámban), így nem is csoda, hogy a pincérnő epekedve nézett rá, hogy megpróbálja magára vonni a figyelmét. Mikor meglátott a helyiség másik végében, vonásai ellágyultak és rám villantotta a kizárólag nekem szóló szexi, gödröcskés mosolyát. Átvágott az éttermen és közben csakis a céljára összpontosított. A karom libabőrös lett, amint megláttam az arcán az elszántságot. Amikor odaért hozzám, nem szólt semmit, csak úgy üdvözölt, ahogyan mindig, amikor már több mint egy napja nem láttuk egymást. A hajamat az ujjai köré tekerte, gyengéden hátrahúzta és szenvedélyesen megcsókolt, ami igazából nem volt illendő egy étteremben, bár ez őt sosem zavarta különösebben. Még mindig kicsit szédültem, amikor elengedett, és visszafojtott hangon ezt mondta: – Legközelebb veled megyek. – Most is velem jöhettél volna, mondtam. – Azt is megígérted, hogy csak két napig leszel távol, nem ötig.

Aznap délután tértem vissza Kaliforniából. Julesszal arra számítottunk, hogy két éjszakát töltünk San Diegóban, hogy becserkésszünk egy új kuncsaftot. De miután aláírtuk azt az új szerződést, a marketingosztály algóréja felajánlotta, hogy Los Angelesben is összehoz nekünk egy találkozót egy leányvállalattal, így a kétnapos utunkból végül öt teljes nap lett… – Nem tehetek róla, hogy szétkapkodnak minket. – Itt van rád szükség. Nekem van rád szükségem. A pultos odajött, hogy felvegye a rendelésünket, amikor egy idősebb pár jelent meg mellettünk. – Foglalt ez a két hely? – kérdezte a férfi. Két szabad hely volt mellettem a pultnál. Chase válaszolt. – Parancsoljanak. Én úgyis állni fogok, hogy minél közelebb lehessek a csajomhoz. Az idősebb hölgy rámosolygott, olyan arckifejezéssel, mintha teljesen elolvadt volna Chase-től. Onnan tudtam, mit érezhet, hogy én is ilyen arcot vágtam. A nő a bal oldalamon lévő székre ült le, a férje pedig mellé. Opal vagyok, ő pedig a férjem, Henry. – Örvendek! Én Reese vagyok, ő pedig Chase. – Ma van a negyvenedik házassági évfordulónk. – Hűha! Gratulálok! Negyven év. Ez elképesztő! – mondtam. – És önök mióta házasok? – Ó mi még nem…

Chase közbevágott. – Nem olyan régóta, mint önök ketten, de a mi évfordulónk is ma van. Öt év boldog házasságot tudhatunk magunk mögött. Hitetlenkedve néztem rá, bár nem kellett volna meglepődnöm. Ismertem Chase hajlandóságát a lódításra, és valóban egyfajta évfordulónk volt aznap. Egy évvel ezelőtt ültünk együtt először ebben az étteremben. Csakhogy akkor Martin Warddal volt randim, amit Chase széttrollkodott. Úgy tűnt, mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta. És én éppen úgy, mint azon a sorsdöntő estén, most is feltettem a könyökömet az asztalra, az ujjaimat összefűztem és az államat rájuk fektettem. – Igen. Öt éve már, hogy együtt vagyunk. El kellene nekik mesélned, hogyan kérted meg a kezem, drágám. Nagyon jó sztori! – édesen mosolyogtam, és a szempillámat rezegtettem közben. Természetesen Chase nem hátrált meg a feladat elől; felvette a kesztyűt, amit elé hajítottam. Sőt, inkább úgy látszott, tetszik neki, hogy én is belementem a játékba. Mögém állt és megfogta a vállamat. – Mrs. Parker szentimentális típus, így abba az étterembe vittem el, ahol először együtt vacsoráztunk. Egy ideje már terveztem, hogy megkérem a kezét, de túlságosan lefoglalta az új cége beindítása, így nemigen adódott rá megfelelő alkalom. Akkoriban tudtuk meg, hogy várandós, és eldöntöttem, hogy megfelelő alkalom vagy sem, felteszem neki a sorsdöntő kérdést.

Leesett az állam. Nem azért, mivel még tovább szőtte ezt az őrült sztorit, hanem mert nem sejthette, mennyire igaz volt, amit éppen elmondott. Azon a délután, mielőtt Kaliforniába mentem, felfedeztem, hogy kisbabánk lesz. Csak eddig még nem volt lehetőségem, hogy közöljem vele, és most ő volt az, aki beépítette ezt a motívumot az „elszállt” történetébe. Úgy döntöttem, én is beleszólok a meséjébe. Vicces lesz később, amikor rájön, hogy az én kiegészítésem nem kitaláció, mint az övé. Megfogtam a kezét és a hasamra tettem. – Az az igazság, hogy megint gyerekünk lesz. Chase mosolygott, boldog volt, hogy játszom vele, és megsimogatta a hasamat, miközben tovább beszélt. – Egyébként amikor először összejöttünk, titokban akarta tartani a kapcsolatunkat, mert akkor még a főnöke voltam. Kissé féltékeny vagyok, ha a párocskámról van szó, és ebből adódott is némi bonyodalom. Aztán fogta magát és faképnél hagyott – de ez egy másik történet –, majd megalapította a saját sikeresen működő cégét, így azt gondoltam, rendben lenne, ha nyilvánosságra hoznánk a kapcsolatunkat. Titokban az összes barátunkat és rokonunkat meghívtam az étterembe. Tudják akkor még – mielőtt az első két gyerkőc megszületett – nagyon belém volt esve. Bármilyen vonzó férfi is perdülhetett az orra elé, észre sem vette őket, amíg együtt voltunk. Opal elmosolyodott. – Nem hiszem, hogy ez megváltozott volna. A felesége

még mindig láthatóan odavan magáért. Chase rám nézett. – Én aztán pokolian szerencsés fickó vagyok! – Szóval a barátok és a rokonok előtt kérte meg a kezét abban az étteremben, ahol az első randevújuk volt? Ez csodálatos! – mondta lekendezve Opal. – Henry egyáltalán nem volt ilyen romantikus. Éppen az előtt a busz előtt állt, amelyikkel a laktanyába akart visszamenni, amikor megkérdezte, hogy mi lenne, ha összeházasodnánk. Még csak gyűrű sem volt nála. – Ha belegondolunk, hogy ennek immár negyven éve, de azt hiszem, mégiscsak elég jól sült el az a lánykérés – rápillantottam Chase-re. – Nem a lánykérés mikéntje a fontos, hanem az a férfi, akivel a következő negyven évedet akarod leélni. Én bármilyen „műsorral” beértem volna ettől a bolondtól. – Jókor mondod – morgott Chase. A pincérnő odajött Opalhoz és Henryhez, majd közölte velük, hogy felszabadult az asztaluk, és hogy a miénk is perceken belül készen lesz. – Örülök, hogy találkoztunk, Opal és Henry – mondtam nekik. – Remélem, csodás lesz az évfordulójuk. – Maguknak is minden jót kívánok, kedves! Miután felszívódtak, Chase újra megcsókolt. – Hiányoztál – suttogta. – Te is nekem. – Vissza kéne jönnöd hozzám dolgozni. Szeretném, ha mindennap ott lennél az irodámban.

– Úgy érted, az íróasztalod tetején. – Az is remek lenne. De az a hely nem az igazi nélküled. – Idefelé láttam az új óriásplakátodat. Klassz lett. Egy héttel azután, hogy újra összejöttünk, Chase átfestette a Parker Művek plakátját, amely az irodájával szembeni épületen terpeszkedett már évek óta. Eddig még nem beszéltünk erről, de tudtam, milyen nagy jelentősége volt annak, hogy végre megszabadult attól a hirdetéstől, amelyen Peyton szerepelt. Ezen a héten, mialatt távol voltam, végre egy új plakátot helyeztek fölé. Habár nem én terveztem az új hirdetést, részt vettem a cége reklámkampányának az ötletelésében, és örültem neki, hogy részem lehetett benne: Chase immár mindennap ezt az új plakátot látja az ablakából. Ez azt jelentette, hogy Chase valóban továbblépett. Ennek volt köszönhető az is, hogy amikor a lakásában takarítottunk, hogy helyet csináljunk a holmimnak, észrevettem, hogy eltette Payton gitárját. Ragaszkodtam hozzá, hogy hagyja elöl. Ő is része volt az életének, része annak az embernek, akivé lett. Nem akartam, hogy száműzze azokat az emlékeket. Azt akartam, hogy velem új élményei legyenek, része akartam lenni az új álmainak, amelyek megszabadítják őt a régi rémálmoktól. Végül odajött a pincérnő és jelezte, hogy készen van az asztalunk, mi pedig követtük a hölgyet az éttermi részbe. – Erre az asztalra gondolt, uram? – kérdezte a pincérnő Chase-től, miután odaértünk pontosan arra helyre, ahol egy évvel korábban ültünk.

Chase rám nézett. – Igen. Megfelel, Mogyis Kosárka? Meghatott, hogy ilyen jól emlékezett. – Tudod, hogy pontosan itt ültünk egy éve, igaz? – Persze! Kihúzta a székemet, megvárta, amíg leülök, majd ő is helyet foglalt velem szemben. Pontosan ugyanott ültünk mindketten, ahol az első esténken. – Emlékszel, melyik asztalnál ültem, mielőtt csatlakoztam hozzátok? – kérdezte Chase. – Persze. A tekintetemmel végigpásztáztam az éttermet és rámutattam arra az asztalra, ahol akkor este a barátnőjével vacsorázott, miközben arra az estére emlékeztem. – Te pedig ott ültél a nőddel… – hunyorogtam, biztos voltam benne, hogy káprázik a szemem. – Pontosan ott. Várj csak… az nem…? Te jó isten, az ott, az a férfi… De hiszen ő Owen! A testvérem rám mosolygott, felemelte a pezsgőspoharát és a fejével odabiccentett nekem. Chase oda sem fordult. – Bizony ő az. Egyáltalán nem volt meglepett a hangja. Zavartan fordultam felé, ő pedig hamiskásan mosolygott. – Mást nem ismersz meg? Első alkalommal néztem alaposan körül a teremben, és úgy tűnt, mintha egyszeriben minden megvilágosodott

volna előttem. Ismerős arcok vettek körül. Balra ültek a szüleim, Chase nővére, Anna, a családjával. Valójában az egész éttermet a családtagjaink és a barátaink népesítették be. A régi főnököm, Josh és az új felesége, Elizabeth. A legjobb barátom és az üzlettársam, Jules és a barátja, Christian. Travis, Lindsey és a Parker Művek egész marketingosztálya. Chase felém hajolt, és azt suttogta: – Most tényleg Opal nénikém és Henry bácsikám évfordulóját ünnepeljük. Véletlen, hogy melléjük ültél le. Ekkor már azt sem tudtam, hol áll a fejem. Miért van itt mindenki? És miért bámul mindenki engem, széles mosollyal az arcukon? A fejemben óriási volt a zűrzavar. Még háromig sem tudtam volna elszámolni a meglepetéstől, nemhogy kitaláljam, ki miatt jött ide mindenki. Amíg csak… Chase felállt. Az étterem, amely addig meglehetősen zajos volt, hirtelen elcsendesedett. Ezután mintha lassított felvételen láttam volna az eseményeket. A család és a barátok elhomályosultak előttem, és a férfi, akit szeretek, fél térdre ereszkedett előttem. Semmi mást nem hallottam és láttam, csakis őt. – Mindent előre elterveztem, de amint megláttam bájos

arcodat, nyomban elfelejtettem minden szót. Így most rögtönözni fogok. Reese Elizabeth Annesley, azóta, hogy először megpillantottalak azon a buszon a gimiben, megőrülök érted. Mosolyogtam és megcsóváltam a fejem. – Nos, ami ez utóbbit illeti, az őrületes pörgésedet, minden bizonnyal igazad van. Chase megfogta a kezem, és csak ekkor vettem észre, hogy reszket. Az én macsó, magabiztos, nagyarcú pasim remegett az idegességtől. Ha lehetséges, abban a pillanatban még jobban beleestem. Megszorítottam a kezét, hogy megnyugtassam, mire összeszedte magát. Ezért illettünk olyan jól egymáshoz. Én voltam az ellensúly a bizonytalanságára, és ő volt a bátorság elixírje a félelmeimre. Folytatta. – Talán mégsem az iskolabusz vagy a középsuli volt az a hely, ahol először megpillantottalak, de ennek az étteremnek a folyosóján egy éve úgy beléd estem, mint egy gödörbe, abban biztos vagyok. Abban a pillanatban, amikor megláttam sugárzóan szép arcodat abban a félhomályos beugróban, kész voltam. Az sem érdekelt, hogy mindkettőnknek mással volt randija. Azt akartam, hogy minél közelebb kerülhessek hozzád. És azóta akár a közelemben vagy, akár nem, csak rád gondolok. Te hoztál vissza az életbe, és semmi mást nem szeretnék, mint felépíteni veled az életemet. Én akarok az a férfi lenni, aki minden este megnézi, van-e valaki az ágyad alatt, és

reggel melletted akarok ébredni. Megváltoztattál. Amikor veled vagyok, akkor vagyok önmagam, csakhogy egy jobb változatban, mivel a kedvedért jobb ember akarok lenni. Az életem hátralévő részét veled akarom tölteni, és szeretném, ha ez az új fejezet már tegnap elkezdődött volna. Ezért kérlek, mondd, hogy hozzám jössz feleségül, mivel eddig is, egész életemben rád vártam, és nem akarok tovább várakozni. A homlokomat az övéhez szorítottam, és közben könnyek gördültek végig az arcomon. – Tudod, hogy még őrültebb leszek, ha együtt élünk, és talán még rosszabb lesz a helyzet, ha gyerekeink is lesznek. A három zárból akár hét is lehet, és sok időbe fog telni, mire minden zugba benézek abban a nagy házban. Meg fogok öregedni és fárasztó leszek. Nem hiszem, hogy bármin is változtatni tudnék a felsoroltak közül. Chase a hátam mögé nyúlt, megmarkolta a hajamat és összefogta a tarkómon. – Nem akarom, hogy megváltozz. Semmiben sem. Olyannak szeretlek, amilyen vagy. Semmi sincs, amit megváltoztatnék benned, még ha módomban állna is – kivéve a vezetéknevedet.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Penelopénak – Bár naponta hosszú órákat töltöttünk csevegéssel, még mindig nem tudtam neked méltóképpen megköszönni azt a tengernyi segítséget, amit nekem nyújtottál. Nos, köszönet… mindenért! Te vagy az én legjobb és legőszintébb kritikusom, a tanácsadóm, a helyesírási gurum, a két lábon járó határidőnaplóm, az üzlettársam és a legcsodálatosabb barátom. Millió köszönet! Nagyon sokkal tartozom neked. Julie-nak – Köszönet a barátságodért és a támogatásodért. Ki mással is valósíthatnám meg őrült üzleti ötleteimet, ha nem veled? Luna – Hálás köszönetem, amiért mindig még több munkára késztetsz a csodálatos beharangozó reklámkampányaiddal és rajongásoddal. A lelkesedésed engem is magával ragad, a barátságod pedig igazi ajándék számomra. Sommer – Mindenkit leköröztél ennek a könyvnek a csodás borítójával. Nagyon tetszik! És a reklámkampányoddal is lenyűgöztél. Fogalmam sincs, hogy lehet ezt majd túlszárnyalni. Az ügynökömnek, Kimberly Browernek – Nagyon díjazom az eredeti gondolkodásmódodat, mindig megtalálod a módját annak, hogy hogyan lehet egy szerzőt a továbbfejlődésre ösztökélni. Merészen lépsz túl a

hagyományokon

és

állhatatosan

követed

a

magad

választotta utat. Lisának – Köszönöm, hogy megszervezted a könyvet népszerűsítő turnémat, és hálás vagyok minden értékes segítségedért. Elaine-nak és Jessicának – Köszönöm nektek, hogy a csapnivaló New York-i helyesírásomat és nyelvezetemet méltóvá tettétek ahhoz, hogy az írásom könyv alakban megjelenhessen. És ezúton szeretnék köszönetet mondani minden lelkes bloggernek, akik nap mint nap segítenek. Nagyon hálás vagyok azért, hogy elolvassátok a könyveimet, leírjátok a velük kapcsolatos véleményeteket, megosztjátok a reklámokat, és hogy jó példával jártok elöl a könyvek iránti rajongásotokkal. Nagyon meghat a támogatásotok. Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Szeretettel: Vi!