Kisbandi és a maffia 9786150019604 [PDF]

Zitiervorschau

A mű egyetlen részlete sem sokszorosítható, másolható – semmilyen eljárással sem – a jogtulajdonos előzetes engedélye nélkül © Nyári A. Béla, 2018 Minden jog fenntartva Borítóterv: Sípos Katalin ISBN 978-615-00-1960-4 Kiadja: DOMB-ROM-BAU Kft.

Szüleimnek… ők sem gondolták.

Újra kísért a múlt, Monológ 2000. június 8. USA Nemzetközi Körözési Lista 1. Osama bin Laden (Szaud Arábia, terrorista) 2. Dániel Barrera (Kolumbia, drogbáró) 3. András Lakatos (Magyarország, csalás) 2000. augusztus 3. NÉPSZABADSÁG Orbán Viktor bízik Pintér Sándorban: …Orbán most az alvilág bankárának nevezett személy egyesült államokbeli letartóztatását értékelte ilyen esetként. 2001. október 16. Országgyűlés Képviselői interpelláció a Legfőbb Ügyészhez: …ugyanakkor október 8án az ügyész – még egyszer mondom, az ügyész – javaslatára, a vádlott legnagyobb megdöbbenésére, szabadlábra helyezik Lakatos Andrást, Kisbandikát, akit a magyarországi szervezett bűnözés meghatározó szereplőjeként állít be a rendőrség, a Belügyminisztérium, és akit Dávid Ibolya személyes közbenjárására hoznak haza az Egyesült Államokból… Legfőbb Ügyész válasza: …ebben az ügyben vizsgálatot indítottam. Egy szakmai kollégiumot hívtunk össze, amely szakmai kollégium megállapította, hogy bár törvényes, de szakmailag téves volt az az ügyészi indítvány, amely a szabadlábra helyezés iránt lett benyújtva a bíróságnak. Ennek megfelelően vizsgálatot rendeltem el az ügyben, a vizsgálat jelenleg is folyamatban van, továbbá a büntetőjogi szakág vezetőjét általános állásfoglalás kiadására hívtam fel, hogy a jövőben elkerüljük az ilyen téves indítványokat…

Előszóként Miért monológ. A szereplővel, Lakatos Andrással leegyeztettem, hogy milyen formában készüljön el a könyv, egyértelmű volt az egyes szám első személyben történő elbeszélés, mert olyan Lakatos András beszédstílusa, ami élvezhetővé teszi a történetet. A könyv azért kerül most kiadásra, mert lezáródott a mesélő életének egy szakasza, amely lehetővé teszi, hogy a múltbeli történéseket elmesélje. Mindenki előtt ismert, hogy közel 5 éve folyik, egy több mint 20 évvel ezelőtt történt leszámolásos bűncselekmény sorozat lezárása, melynek részben szereplője, részben ismerője, Lakatos András. Az írásból kiderül, hogy most van lehetősége először nyugodtan beszélni arról, hogy mi történt, megosztani az olvasókkal az eseményeket. A könyv érinti a közelmúltban történt eseményeket, melyek lezárása előtt az író nem tartotta célszerűnek a könyv megjelenését, különösképpen arra figyelemmel, hogy jelentős része a könyvnek talán érzelmileg is fűtötten, de elég elkötelezetten nyilatkozik a mostani döntésekről. Nem szeretett volna se az író, se a szereplő abba a helyzetbe kerülni – mint már a szereplővel kapcsolatosan többen is – hogy előre befolyásolni kívánják az érintett hivatalokat a döntésük előtt, azt csak a hivatalos eljárásban szeretnék megtenni. A könyvben szereplő személyek valós, létező személyek, velük kapcsolatosan a szereplő az eseményekre így emlékezik, azonban ennek ellenére törekedett arra, hogy a személyek megismerhetőségét a minimálisra csökkentse. Ennek ellenére nagyon sok szereplőt a rövidített név, vagy az események és körülmények alapján mégis fel lehet ismerni, ezért ezzel kapcsolatosan sem a szereplő, sem az író felelősséget vállalni nem tud. Az események, a mesélő szerint így zajlottak le, akik itt megjelennek, azok voltak az események részesei.

A könyvön végigvonul a mesélő, és egy másik személy folyamatos kapcsolata, amely hosszú évtizedeken keresztül meghatározta Lakatos András életét. Először van lehetőség arra a könyv szereplőjének, hogy vele kapcsolatosan nyilatkozzon. A könyvben írtak ellenére ma is úgy érzi, hogy ez a fenyegetettség, ami korábban hosszú évtizedeken keresztül fennállt, ma is létezik, azonban nem olyan súllyal, nem olyan erővel. Az érzelmi kapcsolat nem érhető tetten a könyvben annyira, mint amennyire a személyes meghallgatás során lehet látni, azonban a gazdasági kapcsolatot, és az érzelmi kapcsolatot egymás mellé téve jól látható, hogy milyen személyi problémát jelent a könyv szereplőjének ezeknek az eseményeknek az újra élése. A könyvből kiderül, hogy a családját kifejezetten szerető emberről van szó, aki mindenféle emberi botorsága ellenére törekedett arra, hogy számukra biztonságot tudjon teremteni. A könyvvel kapcsolatosan még annyit érdemes elmondani, hogy annak elkészítéséhez a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet adott segítséget és biztosította a felvétel lehetőségét. A könyv tartalmáról, stílusáról, szóhasználatáról annyit kell mindenképpen előre bocsátani, hogy az nem a megszokott regénystílus, nem „Odüsszeia” és nem „Nyomorultak”, hanem egy mai reality stílusú monológ. A szereplő által elmondottak javarészt a könyvben szerepelnek, azonban az elmondottakat stilizálni, a feszültségre figyelemmel magyarosítani és bizonyos jelző szerkezetektől mentesíteni kellett. A könyv csak Lakatos András gondolatait és elmondásait tartalmazza, abból sem elvéve, sem hozzátéve nem lett. Tisztelettel a szerző

Fiatalkori évek 1962. január 29-én születtem Budapesten. A családom egyszerű polgári család volt, édesapám maszek szabó, édesanyám pedig a bizományinál dolgozott egészen addig, amíg én 14 éves nem lettem, és ki nem vettem a munkából. Az 1970-es években, már 13 éves koromban elkezdtem az éjszakába járni. Felnőtt srácok vittek be magukkal különböző szórakozóhelyekre, ahova senki nem vihetett volna be. Mentem velük az éjszakába, és mivel én voltam mindig a legkisebb, ezért neveztek el gyerekkoromban Kisbandinak. Ezek az évek az 1980-as évek előtti évek voltak, amikor is teljesen egyszerű volt az éjszakai élet, és az akkori bűnözők is teljesen más világot képviseltek. A bűnözés 90 %-át a kocsifeltöréses, és a lakásfeltöréses cselekmények képezték, ez volt a veleje bűncselekményeknek. Azok az emberek, akik loptak, raboltak, azok jöttek kártyázni. Volt egy kör, mi, akik hamiskártyások voltunk, és tízen-akárhány évig állandóan abból éltünk, hogy elnyertük a kocsijukat, a lakásukat, a pénzüket ezeknek a bűnözőknek. Ebből nagyon komoly szinten lehetett élni. 8 általános után, az Ecseri úton, a vendéglátó szakközépiskolába jártam, azonban nem végeztem el a 4-et. Ennek ellenére mindig képeztem magam, megpróbáltam mindig érteni ahhoz, amit elkezdtem, és valamilyen szinten eljutni ahhoz a szintig, hogy tudjam, miről beszélnek, tudjam azt, hogy mit, és hogyan akarok csinálni. Tehát, ezek az évek így teltek el. Rengeteg olyan dolog volt akkor, amit még nem lehetett. Nem lehetett nyugatra, Ausztriába kimenni. Nem lehetett videót hozni, nem lehetett farmert hozni. Ezekben is részt vettem, kerestem velük különböző pénzeket a kapcsolatok által.

A 80-as években, amikor húszon-akárhány éves lehettem, rájöttem arra, hogy pénzt keresni úgy lehet, ha az embernek kapcsolatai vannak. Minden dolgot, amit csinál, vagy amit elkezd, megpróbál benne profi lenni, és teljesen mindegy, hogy csak 8 általánosa van. Természetes, hogy ha valaki elindul egy úton, és kialakít kapcsolatokat, akkor a kapcsolat hozza a kapcsolatot. Ha valakinek volt hozzá tehetsége, úgy gondolom ehhez volt tehetségem, hogy mindenkivel megtaláltam a megfelelő hangnemet, a nexust. Egészen 1996-ig, talán az egyetlen voltam az egész éjszakában, akinek nem volt senkivel sem afférja, konfliktusa. Jóban voltam a török, az albán, a jugoszláv, az arab és az egyéb különböző csoportokkal, senkivel semmilyen vitám nem volt, jó viszonyban voltunk. A kialakult kapcsolatok hozták azokat a kapcsolatokat, amikkel mindig folyamatosan pénzt lehetett keresni.

A szereplők P. Tamás P. Tamás nagyon szegény családból származott, nem volt kapcsolata sem az anyjával, sem az apjával, nevelőintézetben nőtt fel, innen fiatalkorú bűnözőként bekerült a Tököli Fiatalkorúak Büntetőintézetébe. Azok közé tartozott, akik a legpitibb bűncselekményekkel foglalkoztak, kocsi feltörés, betörések, telefonfülke kifosztások, fosztogatások. Ilyen bűncselekményekkel kezdte el az életét, „szakmai” pályafutását. Mindig is meg volt benne az a fajta hajlam, hogy szeretett volna gazdag lenni, és az éjszakának, annak egy bizonyos körének az elejéhez tartozni, ezek szerint próbálta élni az életét. Ugyanakkor azt hamar észrevette és be is látta, hogy ahhoz, hogy valaki oda tudjon kerülni a legelső sorba, abban az időben még erő kellett. Tehát egy ütőképes embernek kellett lenni valakinek ahhoz, hogy tiszteljék, jegyezzék és féljenek tőle. Ő éppen ezért, ha nem is versenyszerűen, de el kezdett tanulni bokszolni. Nagyon jó adottságai voltak, fizikailag erős volt, megtanult jó szinten bokszolni és mellette volt egy olyan mentalitása, hogy nem félt senkitől. Tehát egy ütőképes emberré vált, az éjszakában is elkezdett ismert lenni, majdnem mindenhol ismerték. Természetesen ő is végig ment minden létrafokon, a régi Éden nevű discoban is dolgozott, például elment éjszakai portázni, és egyebek. Utána jött egy lehetőség, amikor is az olajban elkezdett részt venni, dolgozni és innentől kezdve kezdett nagy pénzeket keresni. Azt tudni kell róla, hogy emellett egy nagyon-nagyon hiú ember volt, aki egyébként jó ízléssel rendelkezett. Ennek következtében az összes ruhája, minden dolga csak a legmárkásabb cuccokból állt, és ezeket tényleg az ízléses határokon belül választotta ki, soha semmiben nem volt giccses. Abban az időben mindenki aranyakat hordott, mert akkor az volt a divat, ő soha nem vett fel egyetlenegy ékszert sem. Hogy jól érthető legyen, mondok egy példát. Vett egy Patek Philippe órát, amiből 100 db volt a világon. Ezt 12.500.000,- Ftért vette meg, Bécsben, számlával, a Havan ékszerkereskedőnél, amely

legismertebb Bécsben. Az órát később nekem adta el. Attól függetlenül, hogy az óra 12.500.000,- Ft volt, platinából készült és tele volt brillel. Teljesen ízléses valami volt. Nem volt giccses, mert ez gyárilag készült ilyenre, és szépen lett kialakítva. Volt egy másik dolog, amit kevesen tudnak. Elkezdett foglalkozni, és tanulni a régiségekről. Ennek következtében megvett rengeteg régi festményt, szobrot, különböző régi tárgyat. Tényleg nagyon híres festőknek a műveit is megvette, és nem volt jelentősége, ha kellett adni, mondjuk 50 millió forintot egy festményért. Azt képzeljük el, hogy volt egy lakás, egy bérelt lakás, hogy hol volt, arra nem emlékszem pontosan, hatalmas ház, annak a félvezető részén, a lépcsők mellett, a folyosókon, a szobákban, telis-tele volt festményekkel, tehát itt több milliárd forintos, 23 milliárd forintos vagyonról beszélünk, ami különböző régiségekbe, értékekbe volt összerakva. Volt például olyan, hogy vett egy fotelt a Váci utcai lakásába, amit 12.500.000,- Ft-ért vett meg, egy olyan fotelt, hogy megkérdeztem tőle, hogy ezt nem tenném ki a sufniba se, egy vasfotel volt, egy hosszú élőkével, egy 3-4 méteres élőkével, és kérdeztem miért vetted meg? Azt mondta azért, mert ez is egy híres valakinek az alkotása, egy francia alkotóművésznek, – így mondta – hogy ő ezt megveszi 12.500.000,- Ft-ért, ez 5-10 év múlva fog érni 15 millió forintot is. Tehát ő ilyen felfogásban rengeteg pénzt költött el ezekre a régiségekre. Azt tudni kell róla, hogy egy időben, hosszabb időn keresztül az olajjal foglakozott. Ennek során különböző emberekkel került kapcsolatba. Az olaj során felhasznált pénzeket ezektől az ismerősöktől kérte, kapta kölcsön. Ezek az emberek a pénzük visszakapása, visszakérése érdekében részben védik az olajhoz kapcsolódó érdekeiket, és pénzekért is el tudnak menni. Most még egyszer hangsúlyozom, nem arról beszélünk, hogy erőszakkal kasszíroznak embereket, hanem a saját pénzüket, a kintlévőségüket hozták el, de ezzel demonstrálva azt, hogy senki nem tudja megúszni a fizetést, és ezzel igazolva, hogy a különböző kintlévőségeket meg kell adni. A kintlévőségek visszavétele érdekében, ismerősök vélemények alapján, ő folyamatosan keresett különböző brigádokat, különböző embereket, akik tényleg a legfelsőbb körökbe tartoztak, a legütősebbek voltak. Ez pár évig ment, talán 2-3 évig. 1995 év elejétől jött

az, hogy az oroszok elkezdtek beáramlani Magyarország területére, és különböző emberek mellé csapódtak, testőrként, egyebek. Kezdtek beszállingózni. Akkor ő is úgy értékelte, amikor jöttek a Szeváék, hogy akkor neki is szüksége van egy orosz kapcsolatra, és kialakított ő is egy orosz rendszert, amibe az elején természetesen csak 8-10 ember volt. Erről folyamatosan beszéltünk is, mert folyamatosan nőtt a létszám, és ez rengeteg pénzt, költséget jelentett havonta. Az új emberek behozatalánál kellett segíteni a lakásokban, az eltartásukban. Ezt a költséget úgy határozták meg, hogy mondjuk adott a főnöknek 20 millió forintot havonta és ezért elvárta, hogy 24 órás szolgálatban, akármire, egy telefonra, bármilyen probléma van, jönniük kellett. Az egy más kérdés, hogy igazából ennek semmilyen jelentősége nem volt, mert az alatt az idő alatt – összesen a 2, vagy 2 és fél év, mikor az oroszok mellette voltak –, soha semmilyen formában, így nem volt szükség rájuk. Tehát tulajdonképpen ő ezt a pénzt linkre fizette ki, mert soha nem volt rá szükség. Egyetlen egy esetben, ami Debrecenben történt, akkor odajöttek, de semmi jelentősége nem volt, mert 250 ember mellett, még volt vagy 10-15 orosz, aki odajött, de igazából nem volt jelentősége. Ezt a dolgot, viszont ő nem látta át. Akkor ez úgy volt, hogy a költséget az Energollal közösen hárman fizették, és ők ezt akkor úgy értékelték, hogy ez a havi 20 millió forint belefér a költségekbe azért, hogy ez a brigád erőfitogtatásként legyen, és ezzel megmutatták, hogy mellettük is vannak oroszok. Egy idő után, főképpen a E Attila volt, aki ezt átlátta, a Brazil, meg a Gabi is átlátta, elkezdték neki elmagyarázni, hogy igazából ennek nincs sok értelme, és kezdték megértetni vele, hogy már nem sok szükségük van az oroszokra. A konfliktus mégis akkor alakult ki, amikor megtörtént, hogy elvitték a Don Pépéből az orosz gyerekeket. Amikor elvitték ezeket az oroszokat, ott kiderült egyértelműen, hogy ez az orosz brigád, akiben ő 100%-ig hitt, – mert azt mondták neki az oroszok, hogy ők az anyaországi háttérrel vannak olyan erősek, mint akármelyik más brigád és ha gond van, ők helyt tudnak állni, -1 perc alatt bebizonyosodott, hogy nem tudnak helytállni, tehát semmit nem tudnak csinálni az őket kényszerítők ellen. Végül teljesen szétmorzsolták ezt a brigádot. Ezért rájuk is nagyon haragudott.

P. József P. József az üzletet még az 1980-as években kezdte a farmerokkal, az órákkal, a nepperséggel kapcsolatos dolgokkal, tehát árukat hozott, és eladott. Egy ízig-vérig kereskedő ember volt. Már az 1980-as évek legelején felismerte azt, hogy a vendéglátó egy nagyon jó üzlet. A Trojka nevű éttermet nyitotta, amelyik az elsők között volt olyan, ami már az éjszakában is nyitva volt. Pesten nem létezett ilyen csak egy, vagy kettő, az övé az elsők között volt. Az étterem 20 éven keresztül üzemelt. Elképesztő pénzeket keresett vele. Ezzel kezdte az egész pályafutását, és ezen keresztül került az éjszakával is kapcsolatba. Ő volt az elsők között, vagy talán ő hozta be Magyarországra ezt a fajta uzsorát, amit ma is használnak. Az uzsorát először a kártyás körökbe hozta be, de később üzleti körökbe is. Hatalmas mennyiségű pénzt adott ki. A kölcsönzés következtében elképesztő kapcsolatai voltak, mert politikusoknak is adott pénzt, rendőröknek is adott pénzt, tehát fizette őket. Több billiárdterme is volt. Ő volt az első, aki divatba hozta a játéktermeket. Nagyon divatban voltak a normális játéktermek és a billiárd termek. Volt legalább 200 billiárd asztala különböző helyeken. Egyébként olyan ember volt, aki mindig az üzlettel foglalkozott. Mondok egy példát. Találkoztam vele, volt nála 50 db óra. Az órák olyan 30-40 ezer forintos órák, és azokat mutogatta, árulta mindenkinek, és én megkérdeztem tőle, hogy sok százmillióval rendelkezel, rengeteget keresel, akkor miért van szükséged ezeknek az órákra. Elmondta nekem, hogy megvett 200 db órát, abból, ha 20 db-ot elad akkor már visszajött a pénze, a többi ingyen van. Akkor meg miért ne árulgassa. 1000 Ft-ért is lehajolt. Minden egyes üzletet megcsinált. Minden pénzre ráment. Mint ember, olyan volt, akinek ténylegesen nem volt félelme, tehát nem félt senkitől. Akkor még nem léteztek megölések, mint később, akkor szóló verekedések voltak. Egy nagyon jó fizikumú ember volt és nem volt félős, abszolút. Olyan valaki volt, aki a napi munka mellett aludt 6-7 órát, majd a hétvégeken, sok éven keresztül lementünk Siófokra és kimaradtunk, berúgtunk, hazamentünk 5 órakor, már reggel 8kor lent volt a szálloda előtt, és szólt mindenkinek, hogy menjenek focizni. Elmentek focizni, aztán bementek úszni és délután meg ment teniszezni és így és így tovább.

P. Józsival nagyon hosszú, több éves kapcsolatom volt, rengetegszer kaptam tőle pénz kamatra, meg másban is üzleteltünk, kivettem azokat a pénzeket, amit adott, volt olyan üzletem, ahol a pénzt úgy tudtam használni, hogy a kamaton kívül még én is kerestem rajta. Természetesen voltak olyan idők, amikor nekem is nem úgy alakultak az üzleteim, és én sem kaptam meg a kamatot, de mindig, sok éven keresztül, korrekt elszámolás volt. Ő nem adott csak havi 10 %-os kamatra pénzt. Nem nehéz kiszámolni, hogy milyen pénzt keresett az üzleten. Kettőnk között nem volt elszámolási probléma, különösen nem olyan, amilyent állítanak. S. Zoltán A S. Zoltán Pestszentimrén született, ott nőtt fel. Fiatal korában bokszoló volt. A bokszban nem ért el jelentős pályafutást, azonban az utcán egy nagyon jó, ütőképes embernek számított a bokszolok és egyéb sportolók között is. Abban az időben, amikor ő elkezdte az üzletelést, még nem került be annyi sportoló a körforgásba, ezért ő az egyik legütőképesebb embernek számított. A megerősödése szempontjából fontos, hogy a kártyás körökben van egy úgynevezett pinka pénz. Amikor a kártyás csoportok játszottak, akár köztéren, akár vendéglátóhelyeken, ott mindig voltak pinkások, és ezek a biztosítók mindig a legerősebb emberekből álltak. A pinkások biztosították a játék menetét, ezért ők pinka pénzt szedtek. Csak egy példa, hogy ez mit jelentett. Annak idején nem voltak külföldi autók. Vegyük a Zsigulit, egy 1500-as speciel Zsigulit, ami annak idején, mondok egy számot, került 100.000,- Ft-ba. Volt olyan este, amikor a pinka pénz 200.000,- Ft volt. Jó, hogy abban pinkásként benne voltak 3-4-en, de még is, ez egy elképesztő jövedelmet jelentett. Fontos dolog, hogy a P. József és a S. Zoltán is benne van a kártyás a dologban. Mindig mondom, hogy ezek az emberek állandóan megpróbáltak az élre kerülni. S. Zoltánnak is ugyanaz a habitusa volt, mint a P. Tamásnak. Ő is megpróbált a legerősebb lenni a városban, ő is megpróbált a legnagyobb brigáddal rendelkezni és ezeket előre eltervezték. Ennek egyik szála, hogy a 90-es évek legelején megalakul a Fantom Kft. A Fantom Kft-ben egy

egyesülés történik. Megegyeznek, hogy ebbe a Kft-be kerül a P. József, a Cs. Attila, a T. Péter, a S. Zoltán, az A. Gyula, aki a pécsi válogatott és a 90-es évek legnagyobb bokszolója, a Sch. Ferenc, aki ötszörös magyar bajnok bokszoló, valamint még néhány nem annyira ismert személy. Ezekből az ütőképes személyekből állt össze a Fantom Kft. Ebből később ügy is lett, mert sokan azt mondták, hogy terrorizálni próbálják őket. Cs. Attila kapott belőle büntetést, ahol a Miszori volt a bíró. Ezzel megakadályozták a Kft üzemelését. S. Zoltán már a 90-es évek elején elkezdte a szerveződést. Telt az idő, azonban abban az időben még nem kezdett el terjeszkedni, mert Lőrincen volt álladóan kint, ott mentek a kártyák, ott mentek az üzletek. Oda tartozott, ott próbálta meg a hatalmát összpontosítani. Egy idő után eljutott odáig, ő is látta, hogy van az olaj, vannak különböző jelentősebb üzletek, és már nem elég Lőrincén kint lenni. Ahhoz, hogy ezeket az üzleteket vinni tudja, nagyobb terjedelmű brigádot kell összehozni, több ember kell hozzá és még nagyobb hatalom. Nagyon jóban voltam vele, tudta, hogy járok mindenhova, mindenki ismer, ezért mindig kérdezgette a véleményemet, hogy jó-e az oroszokkal együtt lenni, hogy mi az igazság, mert mindenki mást mond, hogy ki a legerősebb brigád, kihez érdemes neki tartozni, mert kapott ajánlatokat. Végül a Leonyid Stecura mellett döntött, velük dolgozott együtt. Az oroszokkal való együttműködés egy fontos kérdés volt, mert ekkor már a M. Gyula ugyanúgy egy orosz brigáddal dolgozott együtt. Később kiderült, hogy a két brigád nem különkülön van, hanem egy ember a vezetőjük, azonban ebben az időben mindenki ellenségeknek gondolta a két brigádot. Ez az egész, egy színjáték volt, és a magyaroknak szólt. A színjáték ellenére kialakult egy vita, egy komoly vita a Lőrinc Étteremben ahol majdnem kést vettek elő, verekedésig fajult szinte a dolog, de nem lett belőle semmi. Szétválasztották őket. Majd üzengetések voltak, de a későbbiek folyamán a két orosz brigádnak nem volt érdeke a feszültség, ezért összehoztak egy találkozót és kibékültek. M. Gyula

Egyszerű családból származott, már fiatalkorában összetűzésbe került a rendőrséggel, ezért a Tököli Börtönbe került. Amikor kikerült ő is a szokott úton indul el és először a kocsi és egyéb lopásokkal indul, majd később a lányok futtatásával kezd el foglalkozni. A jó felépítése, és megjelenése miatt a nők nagyon kedvelték, ezért nem volt furcsa, hogy ezzel kezdett el foglalkozni. A Rákóczi tér környékén a kis utcákban dolgoztak a lányok, általában három-négy is. A lányokkal korrektül elszámolt, ezért ebből nagyobb balhéja, problémája nem volt. A pénz egy részét visszaforgatta az üzletbe, míg a kb. 70%-át félretette megtakarításként. Ez nem volt kevés, mert volt, amikor egy nap akár 200.000,- Ft-ot is kerestek a lányok. Az így összegyűjtött pénzt üzletekbe fektette. Nem rendelkezett olyan jelentős pénzekkel, mint P. Tamás, vagy S. Zoltán, de folyamatosan jó üzleteket kötött. A 90-es évek elején nála indul meg a kábítószer beszerzés, értékesítés, az igazi kereskedelem. Az árut, a mellette biztonsági emberekként dolgozó ukrán, orosz erős emberek szállítják, amit ő a jó kapcsolatai alapján az éjszakai életben szór szét. A kereslet viszonylag nagy, mert ekkor még nem olyan jelentős az értékesítő hálózat, mint ami a későbbiekben kialakul a 90-es évek végére. A kábítószerből nagy pénzeket keres. Az éjszakai életben a 90-es évek elején jelenik meg, ekkor köt jó barátságot P. Tamással, majd ez az idők során átalakul szinte barátsággá. B. Tamás B. Tamás, Óriás Tamás ez volt a másik neve. Ő egy elképesztően intelligens, nagyon jó megjelenésű, nagyon jóképű valaki volt. Végig ment a különböző létrafokokon ő is, betörések, autófeltörések, egyebek. Ezeket a dolgokkal kezdte. Már fiatalkorában azokkal az emberekkel volt együtt, akikkel a későbbiekben együtt dolgozott. Ebben az időben szinte mindenki az aljáról kezdte az üzleti életet, még az Energolosok és a ContiCar-osok is kezdetben betörők voltak. Tehát mindenki így kezdte sok évvel előtte a pályafutását, ők is azok voltak, kocsi feltörések, egyebek. B. Tamás a későbbiekben kialakított magának egy elég jó kis csapatot, és ők is különböző üzleteket, különböző helyiségeket védtek azért a havi x pénzért.

Ugyanúgy, mint a többi csapat esetében, ez sok pénzt jelent, mert, ha egy üzlet fizet, attól függően, hogy játékterem, vagy étterem, akár 300.000 2.000.000,- Ft közötti pénzekről beszélünk egyes helyeknél, és ha 6-7 helyről összeszedi, az már pénz. Elég az hozzá, hogy a B. Tamás össze tudott szedni elég sok pénzt, ami állandó jövedelem lett. Volt egy időszak, amikor a ContiCar-os üzletekbe ő is adott bele pénzt. Ő tulajdonképpen rokona volt sógori szinten a R. Lászlónak. Elég jó viszonyban is voltak, és éppen ezért a B. Tamás ott tudott lenni minden üzleti tárgyaláson, megbeszélésen a ContiCar bemutatótermében. Állandóan ott volt, tudott minden információt, tehát képben volt mindennel kapcsolatban. Előtte is már rendőrségi kapcsolatrendszerrel rendelkezett, mindenki tudta róla, hogy besúgó. Elkövette azt az elképesztő nagy hibát, hogy akkor, amikor összeveszett a ContiCarral, – pedig a ContiCar nem akart vele összeveszni és becsapni sem akarták – eldöntötte, hogy olyan szerepet akar vállalni az éjszakában, nyilvánossá akarta tenni, hogy ő vamzer, rendőrségi besúgó, ezzel mindenkinek a tudtára akarta adni, hogy ő szent és sérthetetlen. Ezzel akarta elmondani, hogy a zsarolásait, a pénzbeszedéseit akár erőszakkal is csinálhatja, mert hiába jelentik fel, nem tudnak ellene mit csinálni, mint ahogy erre számos példa volt. Ennek a helyzetnek a kialakításához megkereste magának a megfelelő rendőrségi kapcsolatot, és ezért cserébe a rendőrségnek olyan információkat mondott el, amit senki nem gondolt, hogy egyáltalán tud. A ContiCar-osokról is elmondott rengetek információt, a legfontosabb volt, hogy a P. Tamásról és a P. Tamáshoz tartozó emberekről is elmondta, amit tudott. Azt a mai napig nem tudom, hogy azt honnan tudta, hogy a P. Józsefet a P. Tamás ölette meg. A tény az tény marad, elmondta. Elmondta hozzá a bizonyítékokat, amelyek alátámasztották állítását. Ez lett a veszte. T. György Voltak független brigádok. Ez egyik a T. Gyurié volt, akik teljesen függetlenek voltak ezektől és csak a saját dolgaikat intézték. Én végig láttam, végig éltem, végig néztem, hogy a legerősebb bokszolok, a legerősebb brigádok is fejet hajtottak neki, és senki nem kívánt vele

semmilyen formában összetűzni. Úgy gondolom, és meggyőződésem, hogy abban az időben, a 90-es években a 95 és 96-ban a legerősebb brigád maximálisan T. György csapata volt. Az más kérdés, hogy a P. Tamásban meg volt ez a maffia jellegű indíttatás, az a többlet, hogy sok pénzt áldozott rá, és megöletett embereket, hogy ő legyen a legerősebb. Azonban ekkor a T. Györgyék voltak a legerősebb brigád. T. György az egész ország területén meg tudott mozdítani 500-600 embert és annak a nagyrésze cigány volt. Amikor feljöttek egy balhénál, akkor azt mondták, mi nem verekszünk testvérem, mi megyünk és összeszurkáljuk őket. A T. Gyuriéknál ilyen mentalitás volt. Ők nem féltek senkitől, és semmilyen formában nem lehetett volna ellenük tenni. Éppen ezek a dolgok a fontos dolgok, és nem nagyon beszélnek róla. P. Tamás is felnézett rá, tiszteletben tartotta, és el is ismerte egészen a 2000-es évek végéig, amikor bekerült a börtönbe. T. Györgyéket soha nem próbálták meg kasszírozni, beterrorizálni, vagy az ő érdekeiket bármilyen formában bántani. Ezt el kell ismerni és ez mindig is így volt. A különböző kialakult vitáknál, T. György a P. Tamás oldalát választotta, mert a S. Zoltánékat utálta, velük nem foglalkozott. A 90-es években vidéken is működtek különböző nagyobb brigádok, nyíregyháziak, csabaiak, gyulaiak, stb. Ezek a brigádok mindig valamilyen formában kötődtek valamelyik pesti csapathoz, vagy a P. Tamáshoz, vagy a S. Zoltánhoz. Aztán a későbbiekben voltak, és ezek nem voltak jelentős számban, akik az úgynevezett fekete sereghez kötődtek. Tehát a vidékieknek mindig voltak kötődéseik a pestiekhez.

Az 1990-es évek lehetőségei, az erőviszonyok 1989-ben történt meg az átalakulás. Magyarországon igazából 1990-től számítjuk a gazdasági és politikai váltást. Akkor különböző dolgok, különböző lehetőségek nyíltak meg, még nem voltak a lehetőségek teljesen adottak, csak a későbbiekben lettek azok. Azt hozzá kell tennem, hogy az első években, még a 90-es évek legelején, tehát 1991-1993-ban, nem léteztek azok a fajta kapcsolatok, legalább is a mi oldalunkon, az éjszakában élő emberek oldalán, – vagy hát nevezhetjük úgy is, hogy akik bűnözők voltak – amelyek a későbbiekben lehetővé tették a jelentős üzleteket. Az összefonódás 1993. vége, 1994. elejétől kezdve alakult ki, úgy, hogy a különböző jó üzletekben részt vevő – itt az olajról beszélek – csoportok megpróbáltak kialakítani olyan kapcsolatokat, amelyek segítették a munkájukat, segítették azt, hogy bűnözni tudjanak, segítették azt, hogy meg legyenek azok a kapcsolatok, amivel magát a bűncselekményt el tudják követni. Meg legyen az a kapcsolat VÁM szinten, hogy a bűncselekmény gyorsan bonyolódjon le, és meg legyen az a kapcsolat, hogy a problémákat el tudják varrni. Mindegyik csoportban kezdték kialakítani ezeket a háttereket. Én, saját magam részemről, semmilyen formában nem vettem részt ezekben a dolgokban. Tudomásom volt róla, minden embert ismertem, tehát ki, mivel foglalkozik, tudtam, mert mindenkivel jó viszonyban voltam. Elmondták. Tisztában voltam a bűncselekményekkel is, hogy miket csináltak, hogy csináltak, én nem vettem részt benne, én megéltem a kártyából, megéltem abból, hogy üzleteket kötök. Nem volt szükségem arra, hogy bűnözzek, soha semmilyen formában nem vettem részt benne.

Majd 1992-93-tól, mint már említettem, elkezdődtek azok a kapcsolatszerzések, amelyek lehetővé tették a klasszikus olajozást, amikről mindig mondták, hogy „olajosok, okosságok”. Különösebb okosságról nem volt szó, egyszerűen arról beszélhetünk, hogy különböző embereknek meg volt már az a kapcsolata, ami segíteni tudott az üzletekben. Az olajozás így működött: a VÁM-nál, mikor beérkezik az importált anyag, (az lehet gázolaj, vagy lehet bármi) van egy KSH besorolása. Ez a besorolás volt abban az időben a legfontosabb. Volt a fűtőolaj – a HTO –, meg volt a gázolaj. Ennek a két anyagnak a kémiai és fizikai összetételében semmi különbség nincs, annyi történt, hogy amikor a gázolaj beérkezett a határon, beleöntöttek egy piros színező anyagot, és ettől lett besorolva máshová, a HTO-hoz. A kettő között volt abban az időben 30,- Ft differencia literenként, ami egy szerelvény faj súlyától függően, (1000 tonnákat hoztak általában be) 1.100.000-1.120.000 litert érintett. Ki lehet számolni, hogy egy szerelvényen lehetett keresni 3040 millió forintot attól függően, hogy beleöntötték, vagy nem az adalékot. Az a VÁM-os, aki keresett abban az időben 50.000 Ft-ot, valami minimális összeget, annak adtak 200.000,- vagy 300.000,- Ft-ot, ha nem öntötte bele, de beleírta a papírba, hogy beleöntötte. Tehát a jó, és értelmes emberek nem vették ki a HTO-ból a színező anyagokat, hanem eleve a határon másképp csinálták meg, nem színeztették be. Ez volt az intelligensebb formája, az olajozásnak. Ezzel – mint ahogy már említettem – szerelvényenként 30-40 millió forintot lehetett keresni. Havonta el lehetett vinni belőle 6-7 fuvart, tehát havi 180, 200, 300 millió forintot lehetett vele keresni sok éven keresztül. Az olajosok butábbik része azt csinálta, hogy megvették a HTO-t és kiszedték belőle a színezéket. Ez a perifériája volt a gázolaj okosságnak. Az elejétől kezdve a komolyabb megoldást képviselte (VÁM-os) az ENERGOL. Ebből szerezték meg az első tőkéjüket, ebből álltak talpra. Az ENERGOL-osok – hárman – amikor elindították a vállalkozásukat, az induló tőke, amit összedobtak, nem volt 10 millió forint. Ezzel a tökével milliárdokat lehetett keresni. Ez egy jelentős üzlet volt, ami ebben az időben kezdődött el, és ehhez az üzlethez, a biztonságos működéséhez volt arra szükség, hogy rendszert alakítsanak ki.

Magához az ENERGOL-hoz kezdték el felvenni az embereket Pesten és vidéken. Az ott helyben erőt képviselő, jó sportolók közül válogatták ki az embereket, akik behajtották a pénzeket. Itt nem erőszakos behajtásról beszélek, hanem csak arról, hogy egyszerűen el kellett a pénzekért menni, hogy a kintlévőséget beszedjék, mert az üzletben úgy adták az árut, hogy csak később kapták meg érte a pénzt. Ezeket az embereket mindig azért küldték, egyfajta erődemonstrációként, hogy lássák azt, hogy aki megy a pénzért, az nem akárki, tehát nem lehet majd olyan, hogy nem fizetik ki az árut. Ezek a behajtók a leghíresebb sportolók közül kerültek ki, itt gondolok cselgáncsozókra, birkózókra, bokszolókra, de legfőképpen bokszolok voltak. A budapesti részen, akik ebben részt vettek, azokat támogatták, egyértelmű, hogy a sportból szerzett pénzhez képest a többszörösét tudták vele megkeresni havonta, így mindenkinek érdeke volt, hogy ez egy jól működő dolog legyen. Már akkor kialakult, hogy akik pénzt tudtak keresni, azok a hatalmukat is megpróbálták kialakítani, magukhoz vonzani az éjszakában a legerősebb, vagy legjobban ismert embereket, hogy minél híresebb, minél erősebb „brigádja” legyen, mert akkor ezzel ő „nagyobb” lesz. Tehát a brigádépítés volt jellemző erre az időszakra. 1993-1996 között, természetesen akkorra már elszaporodtak más jellegű bűncselekmények is, tehát nagyon sok féle irányba nyitottak, sok minden történt. A ’90-es évekre mondható az, hogy a magyar bűnözés az aranykorát élte, mert ebben az időben alakultak ki és kezdődtek el az ÁFÁ-zások. Abban az időben nem kellett hozzá különösebb dolog, megvett valaki egy ingatlant papíron, eladta, visszakapta az ÁFÁ-t, tehát ilyen egyszerű módon is lehetetett csalni ÁFÁ-t, és akkor nem foglalkozott vele senki. Akik nagyok voltak, elképesztő pénzeket tudtak az ÁFÁ-val keresni. Akkor kezdődött el, vagy részben a magánemberek között már folyt is, a kábítószerezés, a kábítószer-kereskedelem, majd ez a kábítószer bejött az éjszakába.

Erre majd a későbbiekben vissza fogunk térni. M. Gyula volt az, aki elsőként az éjszakai életben kezdte nagyban csinálni a kábítószer-kereskedelmet, nagyon nagyban, több kilós- 10 kilós tételekben csinálta az oroszokkal együtt. Tehát onnan, abból az irányból jött az anyag, és ők voltak a testőrök, ők voltak a behajtók is. Ezek voltak azok az igazán nagy üzletek, amik akkor elkezdődtek, ezekben vettek részt az éjszakai élet akkori ismert személyei. Ezekről én mindről tudtam, de nem voltam semelyikkel sem üzleti, sem baráti, sem semmilyen viszonyban. Ezek az üzletek, az olaj, ÁFA és egyebek, hatalmas pénzekhez juttattak egy bizonyos réteget, akik ezeket a pénzeket még tovább befektették. Itt kezdődtek el a nagymértékű uzsorás történetek is. Az uzsorát először Magyarországra – ezt állítom és vallom –, a P. Józsi hozta be, aki először kártyás körben kezdte el az uzsorázást 5-10-20 ezer forintokkal, majd az összegek később mentek fölfelé. Ő csak 10 % kamatot kért, soha nem kért többet, el sem fogadott többet, következetes volt ebben. Ő volt az az ember, aki megengedte, hogy sokan tudjanak tartozni. Ha nem fizettek, akkor hagyott időt, tehát nem volt egy erőszakos valaki, ő pénzt akart keresni. Nagyon nagy tőkéje volt, és mindig újabb emberek is jöttek hozzá, több száz, – állítom – több ezer ember volt a zsebében, több ezer ember tartozott neki. Ő alakította ki, hogy a P. Tamáséktól kezdve, mindenki belefolyt ezekbe az üzletekbe. Ők is kiadták a pénzeket, és ebből finanszíroztak különböző üzleteket. így kezdődött és jött létre ez a fajta alvilág. Az 1993-94-es évektől kezdve kezdték el belátni, hogy ez az egész alvilági üzleti dolog fel fog nőni egy nagyon nagy szintre, amihez mindenféleképpen szükség lesz majd az előbb említett kapcsolatokra, legfőképpen a rendőrségen. Tehát a rendőrségi kapcsolatok azok, amelyek elsősorban nagyon kellettek nekik. Amikor megcsinálták az ENERGOL-t, az ENERGOLban részt vett velük egy volt nemzetbiztonsági nyomozó is, ő is segített nekik. Ez az ember elképesztő kapcsolatrendszerrel rendelkezett, különböző rendőrségi problémákat el tudott intézni, olyat, hogy nem kellett bemenni a

rendőrségre, megszüntettek különböző ügyeket. Az ilyen üzletben rengeteg olyan dolog volt, ami problémát jelentett, ezért folyamatosan keresték a kapcsolatokat, akik segíthettek ezeknek a megoldásában. 1995. év elején eljutottunk odáig, hogy a boksz kapcsán – majd erre vissza fogunk térni – engem is felkértek arra, hogy próbáljak meg ilyen jellegű kapcsolatokat szerezni, tehát rendőrségi kapcsolatot. Én ezt egyetlen egy esetben megtettem, egy ismerősömön keresztül. Egy konkrét emberüknek, a D-nek kellett menni valahová, egy vidéki kihallgatásra, és erre a kihallgatásra 5 millió forintot adtunk egy angyalföldi cigánygyereknek, aki elintézte, és azt mondta, hogy lemehet a D. nyugodtan, nem lesz semmi problémája. Odaadtuk a pénzt, lement az ember, majd nem engedték ki. Akkor visszakértük a pénzt. A pénzt visszakaptuk, nem volt semmi, az embert ki is engedték 2 hét múlva, de a rossz szájíz megmaradt. Akkor azt mondtam, hogy én soha többet nem megyek ebbe az irányba, nem fogok keresni semmilyen kapcsolatot. Ők, a maguk oldalán, a maguk útján meg is találták azokat a kapcsolatokat, akik a későbbiekben mellettük voltak, és támogatták őket. Amikor átmegyünk a ’96 utáni évek leszámolásos történeteire, meg azoknak a nem felderítésére, az adatok félretevésére, az okiratok eltűnésére, meg egyebekre, akkor majd szóba jönnek azok a rendőrök is, akik ebben részt vettek, akik ezt az oldalt segítették. Az éjszakában minden helynek megvoltak a maga erős emberei. Tehát volt, mondjuk Budapest, Pestlőrinc kerülete. Lőrincen mindenki tudta, hogy a S. Zoltán a leghíresebb, legerősebb, őt tartották a legütőképesebb embernek abban az időben. Viták voltak, hogy a Cs. Attila, vagy ő, sok ember vitázott rajta. Cs. Attila karatés, S. Zoltán bokszoló volt, mind a kettő jó vérű ember volt, nem féltek. Ebből sok vita volt, hogy ki az erősebb, mindenki másképp gondolta. Minden kerületben Angyalföldön, Újpesten, mindenhol megvoltak az erős emberek. A M. Gyula volt az első ember, aki a kábítószer kapcsán kapcsolatba került az ukrán bűnözőkkel, ő hozta be őket, elkezdett velük dolgozni, és elég sok pénzt keresett nekik. A közös munka alatt az ukránok kezdtek

szervezetileg felépülni, és ők is jelentős pénzeket kerestek rajta. Ebből kialakult egy vitája a M. Gyulának az S. Zoltánnal. Érdekellentét volt köztük. S. Zoltán olyan ember volt, aki engem is többször megkérdezett, hogy „…én mindenben otthon vagyok, mindenkit ismerek, hogy melyik a legerősebb orosz brigád, mert azokkal akar együtt lenni…”, mindenképp első akar lenni. Kettőjük között kialakult egy vita a Lőrinc Étteremben, ahol majdnem kést rántottak, tehát egy majdnem vérre menő vita lett belőle. Akkor ott nem történt semmi, elmentek, de ezután állandó ellenséges viszonyba kerültek, sose lettek jó barátok. A vita a M. Gyula és a S. Zoltán között, több hónapig tartó vita volt.

Az első lépés (M. gyilkosság) P. Tamás és M. Gyula látszólag a legjobb barátok voltak. P. meg akarta beszélni a M-csal azt is, hogy a Kamilló Afrodité Bárját, ami a Korona Szállóval szemben volt, esetleg közösen megveszik. Azt akarta, hogy én is benne legyek, tehát, hogy hárman vesszük meg, és én fogom felügyelni, én fogom csinálni ezt a bárt, mert ő akkor is azt mondta, hogy bele kell menni az éjszakába, vendéglátó szinten is próbáljam meg átvenni a dolgokat. A M. Gyula gyilkossághoz az vezetett el, hogy én vettem a ContiCarnak az M3-as melletti régi telephelyén – ami most casinóként működik, az a gyönyörű szép bemutatóterem – egy Mitsubitsi GT 3000-es, új kocsit, 3.500.000 vagy 4.000.000,- Ft körüli áron. A vásárláshoz kértem finanszírozást, 900.000 vagy 1.000.000,- Ft-ot az OTP-től, és nem foglalkoztam vele, nem fizettem hónapokig. Egyebekkel foglalkoztam, majd jött egy letiltás, el akarták venni a kocsit. Fizetni kellett volna a tartozást, az 1.000.000,- Ft-ból, kamatos kamatokkal 2 millió akármennyi lett, 2.600.000 - 2.700.000,- Ft. Akkor, mikor ez megtörtént, akkor L. Csabával, aki hajtó az ügetőn, – akire később rálőttek, merénylet áldozata lett, nem halt meg, de több lövést is kapott – beszéltem, és mondtam „…Csaba nincs valaki, akivel meg tudnánk azt oldani, hogy ezt a problémát rendezem, én ki akarom fizetni a pénzt, csak egy kapcsolat kell hozzá, hogy ne kelljen kamatos kamatokat fizetnem. Kifizetem az 1.000.000,- Ft-ot és egy-kétszázezer forintos kamatot… Azt mondja „…menjünk beszéljük meg és próbáljunk a Papával beszélni…”. Megszerveztünk egy találkozót Újpesten egy benzinkútnál. A benzinkútnál, mikor találkoztunk, meglátott a Papa, azt mondta rám: „…Te vagy a Kisbandi? – Igen, én vagyok…”. Azt mondta, „…Figyelj, én ebben a dologban, ami nektek most van, a kocsival kapcsolatban, nem tudok segíteni, de van egy nagyon fontos információm számodra.” Mondtam

neki: „Miről lenne szó?” Azt mondta, „Lehet, hallottunk is róla, a M. Gyula nekik az állandó vamzerjuk, folyamatosan jár már nagyon rég óta hozzájuk, tudják, hogy kábítószerrel foglalkozik, de jelentéseket ad, egyebek és ezek között a jelentések között az utóbbi időben többször szerepelt az, hogy a P. Tamás, és te nagy tételben és kilóban foglalkoztok kábítószerrel, de én tudom, a saját nyomozásaim alapján, hogy ti ezt nem csináljátok, de gondolkodjatok el rajta. Nem tudja, hogy a M. Gyula ezt miért csinálja.” Ledöbbentem, néztem rá, én sem tudtam miért csinálja. „Jó, köszönöm szépen az információt”. Elváltunk. Akkor már tudtuk, hogy a Papa például kicsoda. Tehát tudtuk azt, hogy ő az egyik vezető nyomozó a T. László és a K. Ernő mellett, – ők voltak ebben az időben, akikkel dolgozott – tehát, hogy ő egy egész magas szintű, egy nagyon magas beosztású valaki, és akkor is, amikor ezt az információt közölte velem, nem értettem, soha nem értettem, hogy mi az, amiért ezt ő elmondta. Később haragudott azért, mert egy vallomás lett téve, amire majd a későbbiekben rátérünk. Nem értettem azt, hogy miért haragszik, én soha nem mondtam azt semmilyen fórumon, hogy ő tőlem, vagy a P. Tamástól rajtam keresztül pénzt kért volna az információért, vagy akár információt kért volna cserébe. Egyszerűen közölt velünk valamint. Nem tudtuk megfejteni, hogy ez miért van, de valami oka kellett, hogy legyen. Miért van az, hogy egy rendőr, egy főrendőr, mert ugye főrendőr volt, oda jön a találkozóra, a találkozó konkrét témájáról nem beszél, mert közli, hogy abban nem tud semmit csinálni, és mégis, nekem, egy ilyen jellegű információt kiad, amit hivatalból nem lehetne kiadni. Ha én nem vagyok a vamzerja, én nem vagyok neki senkije, még ha L. Csaba hozzám tartozott is, nekem miért ad egy ilyen információt, főleg egy olyan emberről, aki már akkor is közellenség volt. Az olaj, meg egyebek miatt nyomoztak, nem tudom, hogy miért akart figyelmeztetni minket egy olyan dologra, amit valójában ténylegesen nem követtünk el. Nem jöttünk rá, mi az oka ennek az egésznek. Ez az információ akkor nagyon fontos volt, rögtön hívtam a P. Tamást, és megbeszéltem vele egy találkozót. Elmentem hozzá és elmondtam neki,

hogy mit tudtam meg. Budaörsön találkoztunk, ott ahogy megyünk kifele az M7-es felé, azon az úton, amelyik kivezet a szerviz útra, ott mellette jobbra mész, és a háta mögött van egy nagy szálloda. Ez a szálloda volt az állandó találkozó helyünk, ott találkoztam vele nagyon sokszor. Ha találkoztunk és volt is valakivel, akkor rögtön elküldte, és mindig ketten beszéltünk. Azt hozzá kell tennem, az is nagyon fontos, hogy se az elején, se következőkben, se a legvégén, soha semmilyen formában nem érdeklődtem, nem akartam tudni – mert ez nekem természetes volt, hogy nem kérdezek a más dolgairól – a bűncselekményeit. Ő volt az, aki valamiért nagyon megszeretett, nagyon közeli, bizalmi embernek fogadott. Én úgy gondolom ez az érdekei miatt történt, amíg látott bennem potenciális kereseti lehetőséget, ezért nyilvánult meg őszintén, ezért mondott el olyan dolgokat is, amit senki másnak. Visszatérve még erre a beszélgetésre, amikor megérkeztem a szállodába, leültünk és elmondtam neki, hogy ezt az információt kaptam. Sokat taglaltuk, sokat beszélgettünk róla, hogy ez miért van. Már az első pillanatban azt mondta, hogy ezt a patkányt ezért elpusztítja. Akkor már elég régóta – 1995-ről beszélünk – éltem az éjszakában, sokszor hallottam, „megölöm, elpusztítom” ez ugye mindig azt jelentette, hogy megverték, vagy megtámadták, de soha nem jutottunk el odáig, hogy valaki tényleg megölt valakit. Ez nagyon fontos tény, körülmény volt ebből a szempontból. Meghallgattam és még mondtam is, hogy megérdemli, ha ilyen patkány, minket börtönbe akar juttatni. Nem is voltam ellene, hogy megtámadják. Amikor ezt P. Tamás elmondta, akkor a hosszú beszélgetés után arra jutottunk, hogy egyetlen egy oka lehet csak annak a M. Gyula oldaláról, az, hogy a M. Gyula mindenféleképpen be akar minket készíteni, megpróbálja a kocsinkba betenni a kábítószert, ránk küldi a rendőrséget, vagy valami, vagy egy kamu tanút szerez, akinek eladtunk, tehát mindenképpen minket ki akar készíteni. Úgy gondoltuk ennek ez a lényege, ezért csinálta az egész dolgot.

A Papa oldaláról pedig, – amit végig gondoltunk – egyetlen egy oka lehet, a P. Tamás úgy értékelte, hogy ez az ember akar tőlünk valamit. Tehát Papa, – mivel nem kért információt, minden ellentétel nélkül adta ezt a dolgot- valamit akar, pénzt, vagy valamit, amiből haszna lehet. Mi úgy gondoltuk, mind a kettőnkre nézve, hogy valamilyen szinten ebből profitálni akar. Ezt eldöntöttük, ezt megbeszéltük. Ennél a beszélgetésnél a P. Tamás elmondta nekem, hogy ez és ez lesz a M. Gyulával. Ez egy hosszas, 2 órás beszélgetés volt, majd elváltunk. Kb. 2 nappal később hívott este P. Tamás. Akkor az egyik szórakozóhelyen, a Pigalle nevű night clubban voltam, ami a N. Pistáé volt annak idején, aki később ugyanúgy meghalt gyanús körülmények között, és aki az egyik ütközőpontja volt a következő években történt problémáknak. Problémán értem a T. Pált, a T. Györgyéket és P. Tamásékat. Mind a háromra majd visszatérünk részletesebben is. P. Tamás felhívott, ami két dolog miatt is érdekes lehet. Először is este volt már, olyan 11.00 óra körül lehetett, hallotta, hogy zene-bona van körülöttem. Mondja nekem, hogy: „Hol vagy?” Mondom neki „Itt vagyok a Pigalle Night Clubban?” Erre „Gyere ki, beszéljünk.” Kimentem hozzá, elkezdte először is a dumát, hogy „Bandika, te, ha velem vagy együtt, akkor hogy járhatsz ilyen silány night club-okba, meg ilyenekbe, ezt nem szabad csinálnod.” Én ott megmondtam neki szemtől szembe: „Én ennyi éves vagyok, nekem soha nem mondta meg még anyám se, hogy mit csináljak, te sem fogod, ha neked ez nem tetszik, akkor nem fogunk együtt dolgozni.” P. Tamás „Jó akkor holnap a Papival, a D. Gáborral megbeszéljük, és akkor erre vissza fogunk térni.” Ennek az apropója, hogy a következő nap tényleg találkoztunk D. Gáborral és amikor is elmondta neki, hogy mit szeretne tőlem. D. Gábor el kezdett nevetni és azt mondta, hát hülye vagy, a Bandikától akarod, hogy ne menjen, ilyen különböző csajos helyekre?” A következő, a második, két nappal későbbi találkozón, miután leellenőrizte, hogy nincs senki a közelünkben, elmondta nekem: „Nézd, 2 hét múlva lenne a M. Gyulának az esküvője Miamiban, én lennék a

tanúja…” Tehát a P. Tamás.” (Ekkor már meg voltak hívva a vendégek, és R. Kamillóval is tárgyalások folytak, hogy mennyiért adná el a bárt, meg a hozzá tartozó dolgokat.) Folytatja: „Erre nem fog sor kerülni, mert én meg fogom öletni a M. Gyulát előtte” – mondja nekem. Még akkor sem tudtam ezt elhinni. Annyit mondott nekem, „Nézd, a M. Gyula az oroszokkal van együtt, azt kell mondani, amikor ez megtörténik, hogy azt tudjuk, hogy az oroszok voltak, hogy az oroszokkal összeveszett a kábítószer miatt.” Ezzel meg volt az alapja, hogy el tudjuk terelni a gyanút arról, hogy ténylegesen mi történt. Azt mondta, hogy én is, az embereim is, mindenkinek ezt mondjuk véleményként. Ne beszéljek róla senkinek, csak hogy véleményként mondjam mindenkinek, hogy ezt mondják, hogy legyen ez a szóbeszéd, hogy az ukránok vagy az oroszok ölték meg a M. Gyulát. Meghallgattam, de még mindig nem tudtam elhinni, hogy ebből valóság lesz. Azt mondta, hogy most az egyszer beszélünk róla, és innentől kezdve többet nem beszélünk róla, tehát kettőnk között marad. Jó. Amikor ez megtörtént, egy szerdai nap volt, és én lementem Siófokra. Abban az időben a Hungária Hotelba jártunk nyáron kb. 15-20 éven keresztül minden hétvégén, ott béreltem szobát a barátaimnak, mindig ott voltunk lenn. Kimaradtunk szombat éjszaka szórakozni, vasárnap mikor felkeltünk 11.00 óra körül lementünk a szállodába, és látjuk az újságban benne van, hogy M. Gyulát a lakása előtt két pisztolysorozattal szétlőtték. Megölték a M. Gyulát!!!! Amikor ezt elolvastam az újságban, ledermedtem, egy pillanatra meghűlt bennem a vér, tudtam, hogy ki csinálta, az előzmény meg volt. Mikor ez megtörtént, akkor úgy 1 óra múlva hívott a P. Tamás, hogy találkozzunk. Mondom neki most nem tudunk találkozni, mert Balatonon, Siófokon vagyok, este fogunk feljönni, és este viszont tudunk találkozni. Kérdezte, hogy hánykor. Újpesten, ahol a kanyarból kijössz a vasúti felüljáró alól, utána van egy benzinkút, annál a benzinkútnál beszéltünk meg a találkozót.

Kiszálltunk a kocsiból, a kameráktól, egyebektől félreálltunk és ott elmondta nekem szó szerint, hogy meg lett ölve a M. Gyula, úgy lett megölve, hogy mivel a patkány borzasztó jó fizikumú volt, erős volt, olyan kockás hasa volt, amire a P. Tamás irigy is volt, jóképű is volt, jól öltözött, gazdag is volt, mondta, hogy a patkány még tudott hason csúszva menni egy pár métert, húzta a vértócsát maga után, és a csaja meg föntről látta a lakásból, hogy mi történt. Később tudtam meg, hogy az az ember, aki elkövette, a szlovák R. volt. Amikor a bűncselekményt elkövették, attól a lakástól nem messze, ahol a bűncselekményt elkövették a közelben volt egy rendőrségi őrbódé, ahol egy rendőr szolgálatot teljesített. O azt mondta nekem, hogy (igaz, vagy nem, ezt ő mondta) hallotta a lövést, arra nézett, látta, és inkább elfordult. Tehát nem akart belefolyni ebbe, félt attól, hogy ebbe belefolyjon. Minden úgy történt ahogy P. Tamás nekem előre elmondta. Ezt követően, a már korábban megbeszélteket kénytelen voltam betartani, és azt mondtuk mindenkinek, hogy itt az oroszok az érdekeltek és az oroszok követték el a cselekményt. Ezt követően elképesztő nyomozás indult az Igorék részéről, mivel az ő csapatával volt együtt M. Mindenhova mentek, keresték, megpróbáltak kapcsolatot keresni, nyomot találni, a rendőrség ugyanúgy ment utána, mégis, senki nem tudott semmit. Az érdekesség ebben az, hogy olyan szinten sikerült ezt az egészet elhitetni a közvéleménnyel, az éjszakában, meg mindenhol, hogy ez volt az egyetlen egy dolog, amiről soha senki nem álmodott, hogy e mögött P. Tamás áll. 2012-ben készült egy vallomásom, és az volt az első eset amikor erről a rendőrök hallottak. Amikor a történetet meghallgatták, ők is nyitott szemmel, és tátott szájjal hallgatták, hogy a M. Gyulát a P. Tamás ölette meg, mert fogalmuk nem volt róla, se az ügyészégnek, se a rendőrségnek.

Akkor, ezzel egy teljesen új információt kaptak a nyomozók. Ez egy olyan bűncselekmény volt, amit titokban tudtak tartani. Ennek az egy ügynek a felderítetlensége miatt nem lehet hibáztatni a rendőrséget, mert ez annyira nem volt senki előtt ismert. A többinél, a P. József halálától számított leszámolássorozatnál, már mindegyiket tudták a nyomozó hatóságoknál, hogy ki, mikor, hol követte el. Ez volt az egyetlen egy eset, amiről nem volt tudomása a rendőrségnek se, és az éjszakában is el lett hitetve az előre megbeszélt valótlan történet. Amikor ez a dolog megtörtént, akkor a P. Tamás – én legalábbis úgy éreztem rajta – vérszemet kapott, hogy ezt meg tudta csinálni olyan módon, ahogy gondolta, hogy megölette, és senkinek fogalma sincs arról, hogy ehhez neki köze van.

Az üzletek kialakulása Az esemény után kialakult P. Tamásban egy igazi maffia célzatos terve, aminek a vége az, hogy ténylegesen mindent ő kasszíroz, ő a legelső ember a magyar alvilágban. P. Tamás mindig is ezt a státuszt szerette volna elérni, azt, hogy ő kerüljön a magyar alvilági élet élére. Mivel a közvetlen barátja voltam, és nagyon szeretett velem beszélgetni, és kikérte a véleményemet millió és millió dologról, ebbe belementünk, és rengeteget beszélgettünk ezekről. Nagyon fontos elmondani, hogy már akkor, mikor M. Gyulát megölték, (és még itt messze vagyunk P. Józsefnek a megölésétől) már akkor elmondta nekem, hogy neki sok embert meg kell öletni ahhoz, hogy ez a terv valóra válhasson. Természetesen vannak érdekellentétek, és lesznek, akik ennek ellene akarnak tenni, és vannak vamzerok, azokat mindegyiket meg kell ölni. Ha a rendőrséget gyengítik, akkor mindenkinek félnie kell, hogy a rendőrségnek információt adjon, ezt meg csak olyan módon lehet, mint külföldön, hogy ha megvannak a vamzerok, felsorolta, hogy kiket kell megölni, valamint a különböző olyan pozícióban lévő embereket, akik ennek az egész tervnek árthatnak. P. József nevét akkor mondta először, nem is álmodtam soha róla. Ő akkor mondta, hogy a P. benne kell, hogy legyen. Én megkérdeztem tőle, hogy: „Figyelj Tomi, hát a P. -t? Miért kellene bántani a P-t, amikor a P. annyira körön kívüli ember, neki megvan a maga okossága, (játéktermei voltak, billiárd termei, üzletei, több milliárd forintja volt kint kamatra, ő nem foglalkozott, nem folyt bele az ilyen dolgokba) Ez nagyon fontos dolog, és ezt hangsúlyozni akarom és ezt többször fogom hangsúlyozni, hogy mindennel ellentétben, amit az emberek, meg a rendőrség is állított a P.-ról, a P.-sal kevés ember volt olyan jó viszonyban, mint én annak idején.

Ötvenszer ajánlottam fel neki az olajat. Volt más konkrét ismerősöm, aki a szeszt is felajánlotta neki, nem kellett volna tevékenyen részt venni benne, csak finanszírozni kellett volna, azonban P. József mindig kategorikusan kijelentette, hogy semmilyen jövedéki termékkel kapcsolatos ügyben nem hajlandó részt venni, de kölcsönt sem ad hozzá. Tehát az nem igaz, hogy az olajos ügyek miatt került a listára a P. Amikor megkérdeztem a P. Tamást, éppen ezek miatt, mert tudtam, hogy ez nem jó, és magyaráztam neki, annyit mondott, hogy ennyi volt, lezárva. Mondtam, valamikor ez még probléma lehet. Tehát ez innen indult, és nagyon nagy tévedés, ha azt hiszi valaki, hogy csak a M. Ilona miatt ölette meg P.-t. Nem. A M. Ilona is egy ok-okozatba beletartozó dolog volt. Majd visszatérünk a M. Ilona ügyre, de neki ez már akkor eldöntött tény volt, ő már akkor ezt eldöntötte, hogy mindenféleképpen P.-t is meg kell öletni. Abban az időben is voltak különböző személyek, a T. Péter, akinek biztonsági cége volt, az Á. Attila, aki bokszoló volt, akit nem szeretett, és mások, tehát ezek az emberek is, akkor már benne voltak a célkeresztben. Én hallgattam, hallgattam, nem tudtam neki azt mondani, hogy nem, én bólogattam, ezt akarod, ezt akarod, nem volt még szó akkor, hogy azt akarja, hogy én is részt vegyek benne, hanem akkor még csak tanácsokat kért tőlem, hogy ha ő átveszi a kocsi dolgokat, az éttermeket, akkor hogyan fogja össze, milyen módon, hogy oldja meg a pénzeket, mennyit kérjen, meg ilyen, és ehhez hasonló tanácsokat kért tőlem. Az oroszok – és ez a színjáték – mindenki, minden egyes csapat mellé odatették az embereiket, hogy felmérjék, mivel foglalkoznak, hogy keresik a pénzt. Megfelezik így ők is a kapcsolatukat, és kasszírozzák őket. Ezt, hogy az oroszok minden brigádhoz hozzáteszik a saját emberüket, úgy viselkednek, mintha egymás riválisai lennének, de valójában egy főnök által irányított brigád az egész, én az elsők között átláttam. Még egy embert volt a körükben, aki ezt átlátta – meg is beszéltem vele – az a Brazil volt a F. Attila, aki szintén átlátta ezt, hogy ez színjáték, és igazából egy orosz van, aki azt mondja, hogy az egyik az Igor K., a másik a Leonyid S., a harmadik meg a P. Tamás mellett dolgozik.

Amikor a P. Tamásék is kialakították az orosz csapatot, havi szinten 15-20 millió forintot adtak oda nekik, és még megkérték őket, hogy szerezzenek több embert. Először volt tíz orosz, akkor hozattak Ukrajnából még tízet, még húszat, lakásokat béreltek a részükre, hogy az ő brigádjuk is fölmenjen százötven-kétszáz főre. Ezt finanszírozni kellett, ez rengetek pénzbe került. A lényeg a lényeg marad, hogy egy emberré volt az összes orosz, csak szét lettek szórva, így ebből kapott mindenki, minden egyes külön csapat, a P. Tamás csapat is. Mivel a S. Zoltán a Leonyidékkal volt együtt, akik egy nagyon húzós csapatnak számítottak, a S. Zoltán is kereste az oroszokat, ő szeretett volna a legjobb, legnagyobb lenni. Kialakult egy beszélgetés S. és P. között. Nem volt akkor még ellentét közöttük, hanem kialakult egy olyan viszony, hogy elkezdtek együtt beszélni, elkezdték megtárgyalni azt, hogy igazából úgy lenne jó, hogy ők ketten állnának össze. A két oldal együtt, akkor már tényleg verhetetlen, mert akkor már nincsen ellenség. A T. Györgyék voltak, akik nagyon nagyok voltak, de a T.-ék külön lettek volna. Nem volt érdekellentét. Nem lett volna gond, rajtuk kívül nem létezett, aki bármikor meg tudta volna támadni őket. Ehhez hozzátartozik az is, hogy nyílt titok volt, hogy a S. Zoltánnak a B. János, az akkori budapesti rendőr-főkapitány, a közvetlen kapcsolata volt. Ő odajárt vamzerkodni, neki adta az információkat, vele csináltak üzletileg pénzt is, tehát a kettő együtt volt, és én ezt mindig hangsúlyoztam a P. Tamáséknak is, hogy én nem hiszek abban, hogy egy rendőrt csak kimondottan pénzzel lehet korrumpálni, hanem valamilyen szinten információkat is kell adni. Ez később be is bizonyosodott. A nagy nevek, nem csak üzleti kapcsolatban voltak, (fizettek a védelemért, pénzekért, meg hogy ne vigyék el őket) hanem kisebb embereket, meg másokat oda is adtak. Tehát információkat is adtak, ez be is bizonyosodott annak idején. Az a lényeg, hogy S. Zoltán és P. Tamás, ketten kitalálták, hogy csak ők ketten lesznek, és együtt a legerősebbek lesznek az alvilágban. S. Zoltánnak volt egy irodája a Váci utcában. Oda nagyon sokszor hívott bennünket találkozóra. Akkor már egyre konkrétabb beszélgetések

folytak, akkor lett felvázolva, hogy mi fog történni. Leültettek engem, és a P. Tamást, és a S. Zoltánnal hármasban elkezdtünk beszélgetni. Konkréttá tették, hogy vannak az autótelepek különböző helyeken. Akik hozzák a kocsikat, nagy pénzeket keresnek. Az éttermek, a discok, és a legnagyobb kategória a játéktermek meg a night clubok tulajdonosai is nagy pénzeket keresnek. Itt mindenkinek fizetnie kell, mert ők azok, akik tudnak fizetni, több millió forintot is akár havonta. Volt egy olyan kalkuláció, hogy a Balaton is fizessen, bár ez szezonális dolog. Itt most számokban arról beszélünk, hogy ha csak 1 milliót fizettek az üzletek, meg az autótelepek, meg többiek, akkor is több mint 500-600 millió forintokról beszélünk havonta. Ezt elmagyarázták nekem számokban. Én ezt tudtam, átláttam. Azt mondták, hogy ennek úgy kell működnie, hogy ők nem üzletemberek, ők a védelmet, meg ezt az egészet meg fogják szervezni, kell nekik valaki, akinek van annyi esze, aki össze tudja ezt tartani, navigálni tudja és kontrollálni és tudja irányítani ezt az egész dolgot. Ők azt akarják, (ez nem kérés volt) finom kérés, tudod!!!, amire azt nem lehet mondani, hogy nem, hogy én legyek a ennek a vezetője. Minden pénz hozzám jön be, nekem kell elszámolni, és mind a hármunknak egyenlő részben kell elosztani ezeket a pénzeket. Bármennyire nagy pénz volt ez, bármilyen volument jelentett volna ez, én akkor is beláttam, ez nagyon nehéz. Tehát az én véleményem akkor is más volt. B. János, a BRFK rendőrkapitánya már meg volt, P. Tamásnál épültek a kapcsolatok. Állítása szerint mindenféle vezetői kapcsolat meg lesz hozzá, és nem lehet olyan akadály, hogy feljelentsenek minket zsarolásért, meg egyebek miatt, mert ezeket az ügyeket el lehet majd simítani. Én nem hittem ebben, úgy voltam vele, hogy megtörtént példa a világban máshol, ahol volt maffia élet, hogy ott is előbb-utóbb megbuktak ezek a dolgok, ha ügyész volt benne, ha bíró, akkor is megbuktak. Úgy gondoltam, hogy ha ebbe belefogunk, elképesztő pénzt lehet keresni, de ezzel csak megbukni lehet, és ezzel nem csak 15 éveket lehet ülni, tehát

elképesztő éveket lehet érte kapni. Semmiféleképpen nem akartam ebben részt venni. Ez volt az egyik oldala. Az ennél fontosabb, másik oldala az volt, hogy nagyon jól ismerem gyerekkorom óta az embereket. Egy rövid beszélgetés után tudtam, hogy kivel, hogy kell beszélni, hogy kell üzletet kötni vele, tehát ismertem az embereket és átláttam rögtön, hogy ennek a két embernek a legnagyobb problémája az, hogy nem a pénz a mozgatórugójuk elsősorban, hanem ez egyfajta cezarománia, hogy ők akarnak lenni a legelsők. Két ilyen mentalitású ember soha nem volt még a történelemben hosszú időn keresztül együtt. A természetük miatt rövidebb, vagy hosszabb idő után külön mennek, és balhé van belőle. Mind a kettőjük számára én voltam az, aki számított volna, és fontos lett volna, nem lehet kettévágni engem. Ezt már akkor is mondtam, hogy ez sehogy nem lehet jó, valamilyen formában ennek én csak károsultja lehetek. Látszólag én akkor, erre az egész dologra rábólintottam, és azt mondtam, hogy igen, ez fog menni, benne leszek. Ennél a dolognál majd közrejátszik egy új kérdés, a halasztott vámfizetés. Ehhez vissza kell mennünk egy történetre. A KSI-be jártam bokszolni több éven keresztül. A P. Tamás is odajárt. A KSI egy olyan sportiskola volt, ahol a válogatott kerettagok is edzettek, de az éjszakának a portásai, az éjszakai emberek, akik nem voltak sportszerűen bokszolok, de lejöttek tanulni, gyakorolni, ők is ott voltak az edzésen. Ezen kívül húsz ember, aki nem is edzett, ott állt körben. Oda mindenki lejárt, ott információk, barátságok kötődtek, minden ott zajlott. Ebbe a körbe járt a P. Tamás is, nem volt hivatásos bokszoló, de lejárt, elég jó szintre felfejlődött, elég jó bokszoló lett, itt kerültünk közeli kapcsolatba. Ekkor alakítottam meg a Nyugdíj Takarékpénztár nevű cégemet. A banki tevékenységnek három formája van, a takarékszövetkezet, a takarékpénztár és van a bank. Mind a három kritériuma más, 50 millió

forint kellett alapításkor a takarékszövetkezethez, 150 millió forint kellett a takarékpénztárhoz és 1 milliárd kellett a bank megalapításához. A szövetkezet nekem nem volt jó, mert a szövetkezeti törvénynél mások a szabályok, az nem részvénytársaság. Minden egyes ember szavazata, teljesen mindegy, hogy az ő részjegye 10.000,- Ft-os, vagy 4.000.000,- Ftos ugyanannyit, egyet ér. Tehát az nem felelt meg nekem. Akkor kitaláltam, hogy részvénytársaságot csinálok, és megtaláltam a takarékpénztárat. Az Átrium Sofitel háta mögött kibéreltem az OTP-től egy bankfiókot. Ez egy rendes, üzemelő, 2 szintes bankfiók, ami addig be lett zárva, amíg nem kapjuk meg az engedélyt, de annak a bérleti díját, a különböző dolgokat fizettem, majdnem 1 éven keresztül. A lényeg az, hogy elkezdtem ezt a pénzintézetet szervezni, és ezt rögtön, ahogy bejegyezték, törzstőke emeléssel akartam bankká alakítani. A törzstőke emeléshez nekem nem volt meg a pénzem, ezért szóltam az éjszakában mindenhova, hogy aki akar, ebben részt vehet. Meghatároztam, hogy 75 millió forint a 10 %, ha valaki részvényt akar venni belőle. A P. Tamásék megvettek ebből 10 %-ot. A P. Tamásék alatt az ENERGOL-t, a F. Attilát, a D. Gabit, és a P. Tamást kell érteni. Ők jöttek hozzám, hogy beszállnak ebbe a bankba, megveszik ezt a százalékot. Amikor ez megtörtént, megkérdezték tőlem, hogy ez hogy működik, milyen módon, hogy meglesz az engedély, mi a garancia arra, hogy egyáltalán engedély lesz, mégis csak a Kisbandi vagyok, meg egyebek. Én akkor elmondtam nekik, hogy 6 hónapja tanulom a bankkal kapcsolatos dolgokat, könyveket, füzeteket, napi 3-4 órát tanultam azért, mert ehhez fel kell venni 2 olyan embert, aki vezetői gyakorlattal rendelkezik, 5 éves bankvezetői gyakorlattal rendelkező embereket, tehát akik valamilyen ilyen jellegű intézményben felsővezetők. Ezeket az embereket megnyerni nagyon nehéz. Ez egy hosszútávú egzisztencia, ahol örök életre kapnak egy pályamodellt. Egy ilyen embernek örök életre biztosítva van a jövője, nehéz feladat, hogy elhozzam öt egy ilyen helyről

a magánbankomba, ami vagy meg fog bukni, vagy nem, vagy csalunk, vagy nem. Elmondtam a P.-éknak, hogy azért, mert hozzátanultam, most készen állok a feladatra. Azt mondták, hogy megbolondultam, mert senki nem fog eljönni hozzám dolgozni, Elmondtam, hogy már feladtam egy hirdetést, ahol jelentkezett 10 ember. Bejöttek a Rákóczi úti irodámba, leültettem őket, egyenként beszéltem velük. Mindenki teljesen mereven jött be, amikor meglátták a kis cigány formámat, öltönyben, nem nagyon tetszett nekik, de mondom nekik, csak annyit kérek, hogy igyunk meg egy kávét, pár szót beszéljünk. A vendég feltett egy kérdést, szakmai jellegű kérdést, mondjuk azt, hogy mennyi idő alatt gondolom, hogy megtérülne a befektetett tőke, milyen módon, milyen tevékenységet akarok, stb. Mondtam, hogy 4 fontos pont van és felsoroltam. Elmondtam miket akarok, kezdtünk belemelegedni és mindegyikből 1-1,5 órás beszélgetés lett. Végül ott tartottunk, hogy a tízből mind a tíz azt mondta, hogy eljönne. Én választottam ki a K.-át és a J. Andrást, aki a világbanki projekteket írta Magyarországnak, tehát a nemzeti banknak a nemzetközi hiteleket csinálta, meg a gazdasági számításokat. Elmondtam ezeket P.-éknek, erre ők megkérdezték, mi a valószínűsége annak, hogy a bank megkapja az engedélyt. Akkor elmondtam, hogy nekem a B. János az ügyvédem, ismernek, ő a kapcsolatom, pénzt küldtem, el van intézve, le van zsírozva az engedély. Mondták, hogy rendben van, ők odaadják ezt a pénzt, egy dolgot akarnak, jöjjön ide a B. János is, és mondja azt, hogy garanciát vállal érte, készfizető garanciát, hogy ez meg lesz. Odahívták a Hélia Hotelbe, ott jöttünk össze egy beszélgetésre, leültünk mind a hárman, a B. a P. és én. A B. elmondta nekik, hogy 1000 %-os garancia, hogy ez meglesz. Úgy volt, hogy megkapják a pénzt és akkor 100 %-os engedély. A bankfelügyelet elnökével meg volt a kapcsolat, le volt zsírozva. Jól van. Odaadták a pénzt, kifizették nekem ezt a pénzt a P.-ék. Amikor kifizették ezt a pénzt, telt az idő, vártuk az engedélyt. Majd az engedély megadásához olyan dolgokat találtak ki, ami teljesen nem

szokványos. Amikor van egy részvénytársaság, abba beszállnak az emberek X százalékban, az jelenthet, mondjuk 8 embert. Most ezt a 8 embert a bankfelügyelet behívatta kikérdezésre és olyan kérdéseket, olyan szakmai kérdéseket tettek fel nekik, amire egy normális ember lehetetlen, hogy válaszoljon. Tehát nekik nem kell tudni, hogy mi az a gazdasági számítás, milyenek a mutató ráták, egyebek, nem kell, hogy tudják. Ők csak befektetők. Összegyűjtötték, összeírták, hogy ki mit nem tudott. Engem nem tudtak megfogni, mert én minden kérdésre válaszoltam. Ezért az engedélyezés folyamatosan húzódott és húzódott, akkor, amikor le volt téve 100 millió forint, hogy meg legyen az engedély. Ezt a 100 millió forintot a bankfelügyelettől visszaküldték a B. Jánosnak és elmondták, hogy ha 500 milliót adunk sem tudják elintézni, mert elintéznék, meg voltak már a kontrollok is, azonban a rendőrség letiltotta. A Lakatos András nem kaphatja meg a bankengedélyt. B. és a bankfelügyelet hivatalosan, és egyébként baráti viszonyban voltak, elfogadhatták volna a pénzt, nem tudták elfogadni. Megszűnt ez a lehetőség, nem lehetett bank belőle, csak maga a takarékpénztár. P.-ék felháborodtak és elkezdték támadni a B. Jánost. A B. János ezt a pénzt nem tudta kifizetni. Elvették a barátnője lakását, elvették a kocsit, különböző pénzeket hosszabb időn keresztül, amíg közel az egész pénzt elvették tőle, tehát visszavették tőlük ezt a pénzt. Ez a kapcsolat, ez a B. János féle kapcsolat nekem volt a legfontosabb, mert a Daciás gépkocsi csalási ügyben, a B. János védett engem. Egyszer, hangsúlyozom 1994-ben, bevittek ebben az ügyben 2 hétre, majd kiengedtek 2 hét múlva az előzetesből, és egészen 1996-ig, az elmenésem idejéig, nem voltam vádlott ebben az ügyben, csak tanúként szerepeltem benne. Nem volt semmi közöm hozzá, hiszen tényleg nem vettem részt benne. A B. Jánossal kialakult egy kapcsolatunk, amikor elkezdtük ezt a banki témát. A Héliában történt beszélgetést követően, amikor B. János már elhagyta a szállodát, közösen beszélgetünk P. Tamással és ismerőseivel. A

beszélgetésben hallom, hogy P. Tamás ismerősei kérdezik egymástól, hogy most mi van azzal a halasztott vámfizetéssel, beszéltetek az A.-val? Az A. volt a vámparancsnokságnak a vezetője 15, vagy 20 éven keresztül. Mondták, hogy beszéltek vele és mondták az A.-nak, hogy kap 500 millió forintot, írja alá az engedélyt. Azt mondja viszont az A. nem meri aláírni, találjanak ki valami mást, gázolaj keverés meg ilyenek mehetnek, de ezt nem meri kiadni. Úgy beszéltek róla, mintha most a barátommal beszélgetnék. Hallgatom, hogy mint beszélnek, és mondom, te, 500 millió forintot akartok adni érte? Igen, persze, hogyne adnánk érte. Mondom, hogy ha én ezt az engedélyt elintézem, megkapom én is az 500 millió forintot? Elkezdtek nevetni, mondtam ne nevessél, gyogyi, nem vesztesz vele semmit sem! Mondok egy időpontot, 30 napot, ha én elintézem az engedélyt megkapom a pénzt? Mondta: persze megkapod. És ugye így gondoltam ezt az egész dolgot, hogy ha a vámparancsnok nem írja alá magától, akkor ezt nem lehet máshogy elintézni, csak egyetlen egy módon, hogy ha van, aki utasítani fogja, hogy írja alá, mert ennek ez a módja. Akkor azt már tudtam, hogy a B. Jánosnak meg vannak a szocialistáknál a nagyon jó kapcsolatai. Leültem a B.-val, elmondtam neki mit akarok, kért rá 3 napot és 72 óra elteltével behívott a belvárosi irodájába és elmondta, hogy igen, mehet ez a dolog. Mondtam oké, mennyi pénzt kell adnom. 100 millió forintot. Elmondta, hogy a Cs. János az, akinek ezt a pénzt oda kell adni, nem lehet utalni, nem lehet semmi, ez táskás dolog, tehát ezt táskában kell odaadni. Emlékszem is rá abban az időben csak 50 millió forint fért a legnagyobb degeszre tömött táskába is, mert csak ötezresek voltak. Két táskát elküldtem, oda lett adva a pénz és ténylegesen el lett intézve a halasztott vámfizetési engedély. A céget, amelyik a halasztott vámfizetési engedélyt megkapta úgy hívták, hogy Sukrán Lilla Kft. A Sukrán Lilla egy hölgy tulajdonában volt, akinek az apja az ő a közvetlen barátjuk volt. A cég neve, a fia nevének kezdőbetűiből lett összerakva. Ezt a Sukrán Lilla nevű céget hozták a halasztott vámfizetés engedélyezéséhez. A céghez ők találtak egy ügyvezetőt, akinek a nevére rá lett téve az engedély. Ezért az ügyvezető részére hárman 1 millió dollárt adtak.

Hozzá kell tenni, hogy mindenki számára világos legyen, a halasztott vámfizetés egy olyan engedély, ami mindig is létezett, de csak a multinacionális cégeknek engedték ezt meg, amelyek nagy múlttal, nagy tökével, nagy forgalommal rendelkeztek, rendesen fizették az adót, nem volt hátralékuk, egyebek. Ezeknek engedték meg. Egyetlen egyszer adták ki, még 1995 előtt egy cégnek, azok elloptak 3 vagy 4 milliárd forintot, ezért nem adtak ki többet. Ez az engedély úgy működik, hogy amikor megkapja valaki az engedélyt, akkor 15 munkanapon keresztül, ha bármilyen árut behoz az országba, nem kell azonnal fizetni adót, csak utána kell a vámot befizetni, és mindegy mennyi árut hozott be. A halasztott vámfizetésnek volt négy kitétele. Az egyik az, hogy nem lehetett tartozása a cégnek, a másik az, hogy saját teleppel kellett rendelkezni, olajjal kapcsolatos teleppel, 3 millió literes tározóval, a harmadik, hogy szakmai szövetség támogatása kellett, és a negyedik, hogy meghatározott törzstőkével kellett rendelkezni, melyhez törzstőkét kellett emelni. Ezeket be kellett igazolni hozzá, e nélkül nem lehetett engedélyt kapni. Ez csak egy elvi dolog volt, mert gyakorlati síkon, soha, senkinek ezt nem adták meg. Ezeket az elvárt feltételeket megteremtettem, és a párton keresztül az engedély meglett. Ezzel az engedéllyel be lett hozva, kárértéket tekintve, 5 milliárd 700 millió forint. A valós értéket tekintve, 3 milliárd 2-300 millió forintot kerestek rajta. 100 millió forint haszon volt egy szerelvényen, 1.000 tonnán. Ahányszor be lett hozva, annyiszor 100 millió forint. Kb. 30 vagy 40 szerelvényt hoztak be, kb. a 3 hét alatt. Elképesztő pénz volt rajta, elképesztő pénzt lehetett keresni. Ez a kapcsolat, ami meg volt, és akivel el lehetett intézni ezt az engedélyt, ez az ő szemükben is még inkább kedvessé tette azt, hogy én velük legyek, még inkább akarták, hogy velük legyek, hiszen egy olyan dolgot intéztem el, ami lehetetlen volt. P. Tamás már a megismerkedésünk elejétől mondta, hogy adjam ki a pénzét, forgassam neki is a pénzét. Ez kb. 300 millió forintos összeg volt,

ami folyamatosan ilyen 10-20 százalék közötti havi kamatra került kihelyezésre, nem tudom, hogy hány éven keresztül. Ebből kapta tőlem folyamatosan a havi pénzeket. Ennél a halasztott vámfizetés sokkal jobb üzlet. A Sukrán Lilla nevű cég után én már láttam, hogy ez mekkora üzlet, megpróbáltam azt, hogy elintézzek még egy ilyen céget, amit saját magamnak akartam megtartani. Úgy akartam megtartani, hogy az áruknak a beszállításánál mindenki nekem fizessen, nem egy összegben kérek az ügyintézésért pénzt, így sokkal többet kerestem volna, ha nekem fizetik ezeket a pénzeket. Ezt a céget MIT 2000- nek hívtak. Tudni kell hozzá, nagyon fontos dolog, hogy amikor ez az üzlet lezajlott és becsapták az államot vele, és egy elképesztő összeg, egy 5 milliárd feletti kárérték volt, az egész országban a média, a TV, az újságok mindenki erről beszélt. Az ügyvezető eltűnt, nem tudtak senkit felelősségre vonni a cégből. Az ügyvezető elment. 12 évig volt pucolós, utána elévült az ügye. Nem tudták megtalálni, de az egész ország, mindenki erről beszélt. Az engedély kiadásához a VPOP-nál A.-nak kellett aláírnia, és egy T. nevű másik embernek, aki a pénzügyi területen főosztályvezető volt. T. ugye aláírta, mert ő is utasítva volt, de vérszemet kapott. Úgy volt vele, hogy ha mégis ki lehet adni ezt az engedélyt valakinek, akkor ő is ki fogja adni. Egy arab megkörnyékezte őt, és ennek az arabnak kiadott egy vám halasztottat. Kiadott még mások helyett is, ugyanazon pénzért további 3 engedélyt. Az arab csinált 800 millió forintot belőle kb. vagy 1 milliárdot, de buta módon csinálta, nem úgy, hogy az ügyvezető elment, ezért megfogták és megbuktatták belőle. A másik kettőben is problémák lehettek. Attól még a kár, kár maradt, mert hiába fognak meg valakit, a pénz, ami az állam felé jelenti a hivatalos értéket, csak a töredékében térül meg, és ezért hatalmas károk érték az államot. Ettől még nagyobb lett a probléma, és azt mondták, ezt soha nem lehet többé kiadni egyszerű cégnek. Eljutottunk odáig, hogy ezt nem lehet már kiadni soha többé senkinek. Nekem később mégis meg lett az engedély a MIT 2000- ben.

A MIT 2000, kapcsán, amiben meg kellett, hogy legyen az engedély, elég gyorsan kellett lépnem. 1996 nyár volt már csak, hogy meg legyen az engedély. A végén már ott tartottunk, hogy egy hét volt az intervallum, amikor megkaphatja a cég az engedélyt. A halasztott vámfizetés egy H betű. Ezt az ország minden egyes VAMos computerébe bele kell vezetni. Ez azt jelenti, hogy halasztott a vámfizetése van a cégnek és nem kell azonnal vámot fizetni, felszabadítják az árut. Ennek a rendszerbe történő feltöltése ekkor egy hétbe telt. Hétfőn nekiálltam megrendelni, hogy az első napra legyen árum, már 12 szerelvényem volt, ami 1 milliárd 200 millió forintot jelentett volna. Pénteki nap volt, sosem felejtem el, hétfőn már dolgozhattam, már ott álltak a szerelvények az ország különböző részein, és pénteken az arab, aki megcsinálta ezt másik halasztott VÁM fizetést, valami 3 millió forintot nem fizetett be annak a támogató szakmai szervezetnek, amelyik a szakmai támogatást adta, ezért az én támogatóm is megszüntette a támogatást, és visszavonta a cégemtől. Itt megszűnt az előírás egyik pontja, és így az egész engedélyem érvényét vesztette. Arról beszélünk, hogy a szezon kellős közepén, amikor legdrágább volt a gázolaj, mert mindenkinek bármit el lehetett adni, megálltam. 12 szerelvény állt a határon. Ennek az állásnak az álláspénzeire kifizettem 60 millió forintot, amit teljesen elveszettem. Az áru megvételére kamatra felvettem kölcsönöket, mert nem tudtam az üzletbe beletenni 1 milliárdot, amiért meg kellett venni az árut. Az állás miatt a pénzekkel elúsztam. Azt tudtam, hogy más menekülésem nincsen, ezt az engedélyt kell valahogy elintézni. Akkor megbeszéltem az ENERGOL-osokkal, hogy megalakítottunk egy másik szakmai szövetséget vidéken. Ezt a szakmai szövetséget elfogadták, így ez támogatta a kérelmet, és mégis meglett az engedély. A halasztott vámfizetés engedélyezése során megint csak van egy nagyon fontos dolog. A média, a TV a halasztott vámfizetéssel foglalkozott állandóan, órás műsorokat sugároztak róla. Erre figyelemmel hoztak egy olyan törvénymódosítást, hogy ezentúl csak pénzügyminisztériumi jóváhagyással lehet megkapni engedélyt, nem elég,

hogy engedélyezze a vámparancsnok, a pénzügyminiszternek is jóvá kell, hogy hagyja. Megint visszamentem a B. Jánoshoz, van-e kapcsolat? Pár nap múlva szólt, hogy van kapcsolat, 30 millió forintért. Az biztos, hogy az akkori pénzügyminiszter, B. Lajos által vezetett csoport aláírta ezt a halasztott vámfizetést. Most lehet itt majd mondani, hogy elmennek feljelentenek engem, meg a személyiségi jogaik sérülnek, meg egyebek. Állok elébe, mert senki nem tudja megmagyarázni azt, ha végignézi valaki konkrétan, akár egy bíróságon is majd azokat a tényeket, hogy ténylegesen TV, rádió, újság ezzel foglalkozik, a MIT 2000 Kft, aminek semmilyen forgalma nem volt, szüneteltetve volt a működése, az egész cég 1, vagy 2 éves bejegyzésű volt, pénzügyminisztériumi engedélyt kap a halasztás vámfizetés kiadásához. Ki tudja valahogy elmagyarázni, hogy valaki nem látta azt, hogy a kérelmező cég nem alkalmas az engedélyre, és mégis kiadták az engedélyt. Nem igaz, hogy nem pénzért hagyták jóvá ezt az engedélyt. Ki tudja ezt elmagyarázni? Hát, ha nincs olyan, logikusan, józanul gondolkodó ember, aki el tudja hinni azt, hogy ezt az engedélyt megadták, amikor nagyobb cégeknek sem adták meg csak a MOL-nak, a SHELL-nek, tehát a színeseknek adták meg ezt az engedélyt, akkor ki fogja elhinni az ellenkezésüket. Állok elébe egy ilyen jellegű vitának, én a pénzt elküldtem, az engedély rá lett ütve kérelemre, és megkaptam az engedélyt. Ez volt egy sarkalatos pontja, a második halasztott vámfizetésnél, a kialakult problémáknak. Ekkor már együtt vagyunk, jó viszonyban vagyunk a P. brigád, a S. brigád és az én oldalam. Amikor meglett az engedély, a P.-ék nem hitték el, hogy ez működni fog. Attól féltek, hogy a rendőrség meg fogja akadályozni, mivel ennek az engedélynek a beszerzése annyira nehéz volt. Nem is készültek fel rá, úgy igazából, tehát nem hoztak annyi árut, nem bíztak benne, hogy meg lesz az engedély. S. viszont nagyon felkészült. A P.-ék ebből a második ügyletből nem is kerestek csak 1 milliárd 200 millió forintot, mert nem hitték el, hogy ez működni fog.

Még el akarom mondani, ami a halasztott vámfizetéssel kapcsolatban érdekes, és fontos dolog volt, hogy a rendőrség tisztában volt azzal, hogy a halasztott vámfizetés miként működik. Ez úgy működik, a 15 munkanap miatt, hogy 3 hétig üzemel. Tehát az első naptól kezdve az utolsóig, állandó rendőri megfigyelés és követés alatt voltam. Ez a dolog úgy néztek ki, hogy a Rákóczi úti irodámmal – az irodám az I. emeleten volt – szemben lakott egy csaj. Ilyen fiatalos, 70 éves öreg csaj, aki állandóan kukucskált. Akkor ezt az öreg csajt megkértem, (mert akkor tudtam, hogy erre sor kerülhet, 100 ezer forintot adtam neki havonta) hogy este, amikor mi elhagyjuk az irodát, fél 6 és 6 körül, nem is akkor közvetlen, hanem amikor kezd sötétedni, fél 8-tól éjfélig, ezt a pár órát állandóan menjen és nézze, hogy jön-e valaki, hogy történik-e valami. Mindenki azt mondta, hogy nekem ilyen tévképzeteim vannak, hogy valami történik. Egyszer csak szól az öreg csaj, hogy jöjjek okvetlen be. Bemegyek hozzá, és elmondja, hogy 11 óra pár perckor, fel is írta, hogy 11 óra 20 perckor odajött három ember, elkezdtek matatni a zárral, majd mintha a sajátjuk lett volna, pár perc múlva bementek. Eltöltöttek ott kb. 40 percet az irodában, visszazárták és elmentek. Mikor én ezt hallottam, úgy döntöttem, hogy megkeresek egy ismerőst. Volt egy kapcsolatom a köztársasági elnök korábbi biztonságtechnikai felelőséhez. Őt ismertem egy ismerősömön keresztül, akik állandóan azzal foglalkoztak, megnézték, hogy nem hallgatnak-e le. Ők biztosítják azt, hogy a köztársasági elnök beszélgetéseit más ne hallgassa le. Konkrét műszerei voltak, teljesen otthon voltak a dologban. Nekem akkor szükségem volt ennek az embernek a tudására, és üzentem neki. 100-200 ezer forint és jött. Amikor bejöttek az irodámba és mondta ezt az öreg csaj, a következő nap hívtam őt. Már be volt zárva az iroda. Mondta, hogy mindenképp csöndben maradjunk, hozta a kis műszereit, mindent megnézett, és ezek a műszerek pontosan megmutatták neki mi a helyzet. Két poloskát talált. Az egyik a vonalas telefonkészülékbe lett beépítve. A készüléket szétszedték és a tárcsarészre került beépítésre a lehallgató. A másik az iroda falába került beépítésre. Megmutatta mind a kettőnél, hogy milyen frekvencián dolgozik. Ezen és ezen a frekvencián dolgozik a BRFK, a másik a szervezett bűnözési

csoport lehallgató készüléke. Pontosan tudtam, hogy mind a két szervezetnek napi 24 órás figyelése van, minden beszélgetést hallgatnak. Ugyanez volt a kocsimon keresztül is, ott is találtak poloskát. Egy érdekesség például, hogy kibéreltük a SZOT székházban a 4. emeleten egy irodát a halasztott vámfizetésnek az idejére. Egyszer csak szólnak, hogy jön valaki, mert probléma van az elektromossággal. Mi mondtuk, hogy nincsen semmi probléma az elektromossággal. Ők meg mondják, hogy de, nekik központilag szóltak, meg kell, hogy nézzék. Abban a pillanatban tudtuk, hogy itt valami nem tiszta, mert úgy működik, hogy előre jelzik, ha van valami. Sürgős problémánál, ha valami történik, akkor azt észleljük. Semmit nem láttunk, tehát valami nem tiszta. Majd bejön két ember és elkezdik a fölső lámpából kivenni az égőt. Úgy 20-25 perc múlva mondták, hogy rendben van, ők elmennek. Ugyanúgy hívtam ezt a kollegát, akit előtte. Megállapította, hogy az is le van hallgatva. Tehát állandó megfigyelés volt ennek az ügyletnek az ellenőrzésére. Arra voltak kíváncsiak, hogy honnan, ki, mikor veszi az árut, mennyit veszünk, és a legfontosabb az volt, hogy az ügyvezetőt be tudják mérni, hogy a 15. nap elteltével ne tudjon elmenni. Nem sikerült megtalálni, és esetében előfordult, hogy 12 évig keresték. Ez megtörtént a MIT 2000-es ügyvezető igazgatóval is. Soha nem találták meg. Ő elment Dél-Amerikába és a mai napig ott él, most ennek már húszon valahány éve, 96-hoz képest. Ez egy érdekesség volt, hogy állandó figyelés volt, állandóan rajtunk voltak, mégis, ami fontos volt azt el tudtuk intézni. Ehhez képest nagyon érdekes, hogy a halasztott vámfizetésen a két legfontosabb rendőri szerv ott van, végig hallgatja és végig nézi, és tudják a legelejétől kezdve a dolgot, és mégsem történik semmi. Nagyon érdekes a számomra, az olajjal kapcsolatban, az olajbizottsági meghallgatások és egyebek, amiről ugye hatalmas problémák és balhék voltak. Az én nevem soha semmilyen formában nem hangzott el. Soha, semmilyen formában nem kötöttek össze az olajjal, se úgy, mint olajozót, se úgy, mint aki engedélyt intéz. Szó nem volt erről. Egyetlenegyszer volt

a Papának egy megnyilvánulása, hogy talán a halasztott vámfizetésnél volt valami dolgom, mert ők úgy tudják, hogy volt valami kapcsolatom a Cs. Jánossal. Ezt lenyomozták, de ezen kívül semmi. Halál érdekes dolog az olajosokról, hogy az olaj volt a legnagyobb bűncselekmény-sorozat gazdasági szempontból az egész 90-es éveket tekintve. Ott lehetett a legtöbb pénzt keresni, és az hozta össze az igazi brigádokat. Attól lettek maffiák, hogy az olajozások belekerültek ezekbe a brigádokba, és el tudták tartani azt az akár a 100-200 embert is, akik dolgoztak nekik. Még is érdekes dolog, hogy az olajjal kapcsolatban a mai napig is érthetetlen módon nem jutottak megállapításra. Tudták azt, hogy van az ENERGOL, és B. Tamás vallomása alapján volt a ContiCar. A Papa oldaláról beszélek, aki csak ebből indult ki. Azt mondja, hogy ContiCar és ENERGOL. Az ENERGOL-ról érdekes módon nem mond semmit, nem részletezi, hogy mi köze lehet az olajhoz, nem nyilatkozik ellene, soha különösebben nem szapulja. A Papa oldaláról mindig a ContiCar van megnevezve. A R. Lászlóék. Az olajos ügyekkel kapcsolatban már többször említettem, hogy a ContiCar-osok addig soha nem vettek részt az olajozásban, míg nekem nem adták oda a III. kerületi ingatlant, és ebből elszámolási problémáik nem keletkeztek. Megfinanszíroztak nekem egy olajüzletet, belekerültek, majd a Szevától felvett 100 millió forintot nem tudták visszaadni. Én kértem meg P. Tamást, hogy fizesse vissza kamatokkal együtt a 130 millió forintot. Ezzel a ContiCar belekerült az ENERGOL bűvkörébe. P. Tamásék ezt kihasználták, és hosszú időn keresztül ők vették fel az összes pénzt. Minden esetben így csinálták. A lényeg az, hogy az olajbizottság, – ez megint elképesztő tanulságos dolog – amikor letartóztatják a S. Istvánt, a Papát, különböző dolgokkal megvádolják. Korrupciókkal és egyéb különböző dolgokkal. Mit mond? Azt mondja, hogy ha ő kinyitja a száját és ha ő elkezd beszélni a politikai, meg a felső vezetőkről, ott elképesztő problémák lesznek. De miről beszélgetünk? Kiről tud beszélni? Beszélni csak a saját feletteséről tud, csak azokról tudhat kompromittáló dolgokat, akik az ő saját felettesei, és

azokról, akik akár ügyészségi, akár politikai, vezetési szintről irányítják. Akik irányítottan beleszólnak különböző dolgokba. Tisztában vannak azzal, hogy az egész miként működik, és kik a fontos személyek, azonban erre ténylegesen nem kíváncsiak. A másik probléma az, hogy ez az ügylet október végén, november elején volt, amikor vége volt már a szezonnak, így nehéz volt eladni az árut. Megegyeztünk abban, hogy 30,- Ft-ot kell adni mondjuk literenként nekem. P.-ék azt kérték tőlem, hogy had számoljanak majd ők el a S.-sel, én ne mondjak árat a S.-nek, én azt mondjam, hogy velük egyeztem meg, rajtuk keresztül legyen az elszámolás. Ezt követően P.-ék becsapták a S.-t 15,- Ft-tal literenként. Én nem szóltam bele. S. mikor kérdezte, én mondtam: „nem tudom, én megegyeztem velük, nem tudom én ki, mit mond, én nekem ő velük van elszámolásom” Nem mondtam el neki konkrétan akkor még, hogy miről van szó. S. sok pénzt is rakott bele az üzletbe, keresett olyan 500-600 millió forintot az ő ismeretségi körével, akikkel együtt dolgozott. S. egy idő után rájött arra, valószínűleg meghallotta, mert szóbeszédből mindenki tudta, hogy mi az a díj, amit fizetni kellene az áruért. Voltak vidéki emberek, mindenhonnan, akik ugyanúgy 15,- Ft-tal többet fizettek nekem. Akkor S. rájött, nem lehetséges, hogy ő 45-öt fizet, amikor velünk van. Rájött, hogy a P.-ék becsapták. Ez komoly szálka volt a szemében. Akkor, amikor ez a dolog egyre inkább rossz száj ízű lett, támadta meg őket, mert a probléma egyre halmozódott. Ebben az időben, már 1996. nyaráról van szó, a Flört Diszkónak, ami Siófok, meg az ország egyik legjobb diszkója volt, felesben voltam a tulajdonosa. A másik tulajdonos egy osztrák ismerősöm volt. Ott én megengedtem, hogy a P.-ék és különböző brigádok engedjenek oda egy pár embert, hogy portázzanak, és abból keressenek pénzt, és mégis elmondhassák, hogy a legjobb diszkóban ők portáznak. Akkor volt a Pipacs nyitó buli is, mert a Brazil megvette a Pipacsot.

A P. Tamás úgy volt, hogy jön le, de akkor, amikor ez a dolog megtörtént, akkor nem volt ott. A D. Gábor volt ott, a Brazillal és a S. Zoltán a N. Norbival. Kialakult egy vita, valamilyen üzletről, és a D. ledegradálóan mondta a S.-nek: „Zolikám te nem értesz ehhez, te ne foglalkozzál ezzel, majd mi ezt csináljuk.” S. nagyon felháborodott ezen, és mondta neki, hogy szétütöm a fejedet, meg így, meg úgy, tehát megtámadta. Azt belátta a D. is meg a Brazil is, hogy kettőjükkel szemben nulla sanszuk van, tehát nem tudták felvenni velük a versenyt, ezért csak egy vita lett belőle. Akkor én is fogtam, átmentem a Flörtbe. Odajött utánam a S. és mondta, hogy a P.-nak az emberei többet nem dolgozhatnak a portán, és a P. Tamásékkal szemben innentől kezdve háború lesz. El fogja őket pusztítani, meg egyebek. Mondtam neki: „Zoli, ezt most akárhogy is gondolod, nem tudod megcsinálni, csak egyetlen egy féleképpen, hogy te magad szólsz nekik, letisztázod velük, hogy ezek az emberek nem dolgozhatnak itt”. Akkor telefonált, hogy jöjjenek oroszok, akkor a P. is már indult, küldött oroszokat, végül úgy döntöttek, hogy ott nem lesz vita, elmennek. Ez volt az a pont, a kiindulási pont, amiből ez az egész történet kiéleződött, és ebből lettek az igazi nagy problémák. A P. Tamás az első nap elmondta, hogy az élete árán is megöleti a S.-t. Tehát ő az az ellenség, mert a D. Gabi tiszteletbeli főnök, de ők úgy kezelték, hogy hármuk közül ő volt az, akinek a szava döntő volt. Amikor ezt megbeszélték, már meg megmerte támadni, mit képzel ez a köcsög, meg fogja öletni mindenféleképpen. Ezt elmondta a szűk körben. Ebből lett egy még kiélezettebb probléma. Amikor ez megtörtént, akkor én már abban a pillanatban láttam, hogy most jött el az a pont, amikor nem maradhatok tovább. Akartam még egy hónapot maradni, hogy összeszedjem a kintlévőségeimet, a pénzeimet, egyebeket, hogy majd legyen miből élni, hogy el tudjak menni. Egyáltalán, ez a MIT 2000 nekem nagyon nem keresetet, hanem veszteséget hozott. Azt még hozzáteszem, hogy egyetlen egy dolgot elfelejtettem az előbb mondani, hogy amikor a MIT 2000-nek vége lett, leültünk elszámolni a P.-

ékkal. Az árut én hoztam be, de az értékesítést a P. Tamásék végezték, tehát ők kapták meg a pénzeket. 300.000.000,- Ft tartozásom állt fenn a P. Tamás felé, amire nem fizettem pár hónapig kamatokat. Amikor leültünk az elszámolásra, akkor kiderült, hogy 980.000.000,- Ft jár nekem. P. akkor elmondta, hogy most csak 80 millió forintot kapok, mert a 300.000.000 millióból ő neki a kamatra, meg a kamatok kamatára, én ennyivel tartozók és 80.000.000,Ft-ot ad és a 900.000.000,- Ft ott marad nála. Nem tudtam mást csinálni, láttam, hogy nem tudok mit csinálni, rendben van. Itt be lettem csapva. Közben én ezeket a pénzeket, rengeteg pénzt elkértem több embertől, barátaimtól kamatra, hogy ők is keresnek majd, nem kamatra hanem haszonra. Itt volt az a pont, amikor ténylegesen és valójában, amikor elmentem, ezeket az embereket kár érte. Sose tagadtam le, soha semmilyen formában. Mindenki tudta, hogy nem azért nem adtam oda a pénzüket mert becsaptam őket, hanem azért, mert a P. elsuvasztotta, és hozzá került a pénzt. Ez ki lett forgatva több módon. Mondták azt is, hogy ez egy felépített dolog, elvettem a pénzeket és a P. Tamással megegyeztünk és közösen osztottuk el a pénzeket. Úgy gondoltam, hogy hozzá került a pénzt és hogy ilyen csalárd módon kihasznált. Az az igaz, hogy az üzletet nem velem, hanem ellenem csinálta meg, és így került hozzá a pénz. Én ki lettem ebből a dologból semmizve. Nagyon fontosak ezek a körülmények ebben az ügyben. Az utolsó egy évben észrevettem azt, hogy a P.-ék következetesen minden egyes dologban, amit megtudtak, hogy csinálok, mindig alám vágtak. Mondanék egy-két példát erre. Szegeden a szegedi vámparancsnoknak a sógora megkeresett, (ők is ismerték, de nem tudták, hogy megkeresett) hogy csináljunk egy olajtelepet ott, legyen egy normális hivatalos gázolaj keverési engedélyem, ebből nagyon sok 100 millió forintokat lehet csinálni. Mondtam, hogy

semmi gond, adtam hozzá pénzt, kivettünk egy telepet, tehát 130-150 millió akkor már benne volt. Mondtam, hogy oké, mehet. Ő mindig hozta a híreket. Egyszer felhív engem, hogy okvetlen beszélnünk kell. Beült a kocsijába, feljött Pestre. A IX. kerületben, a Tűzoltó utcában, nem messze a P.-ék találkozó helyétől, a sarkon volt egy kávézó, ott találkoztunk, az volt a törzshelyünk. Elmondta nekem, hogy ez a D. nevű úriember, aki nekik volt a szakemberük és akinek a Sukrán Lilla tulajdonosai a gyerekei voltak, lent volt a szegedi vámparancsnoknál. Nekik ismerősük volt és megmondta, hogy nekem ezt az engedély kiadást lehetetlenné kell tenni. Mikor ezt elmondta, olyan szinten megbolondultam, fölrobbantam, hogy nem érdekelt, hogy mi lesz, vagy hogy lesz, én bementem a Tűzoltó utcába, és csúnyán felelősségre vontam P.-éket, hogy mit képzeltek magatokról, pontosan tudjátok, hogy benne van 130-140 millió forintom, engem akartok ti elpusztítani? Ők mondják, hogy nem, én félreértem, meg nem létezik, meg ki, meg hogy, eljátszották a műsort. Mondom figyelj ide, van egy dolog, amit nem tudtok, hogy én azzal az emberrel akartam ezt csinálni, aki a szegedi vámparancsnok sógora, és ha akarod felhívhatom most, és akkor ő is elmondja, hogy ez így történt. Amikor látták, hogy nem tudják letagadni, akkor mondták, hogy nézd Bandika ez nem így van, ez félreértés, felhívták a D.-t, mi azt hittük, hogy valami más brigád, ez félreértés volt, neked úgy is odaadják a pénzedet, de akkor már átláttam, hogy ők mindig be akarnak nekem tartani. A MIT 2000-re visszatérve, amikor én rendeltem az árut, és ami Ukrajna felöljön, Oroszország felöl, ugye a nyomtávok szélesebbek – keskenyebbek, azokat át kell fejteni a határon, ezzel egy nap eleve elmegy, és sorra kell kerülni, mert jönnek folyamatosan a szerelvények. D.-nak meg volt a kapcsolata, nekem 5 szerelvény volt ott, ami 500 millió forintot jelentett volna nekem, ha bejön. Úgy lett megrendelve, hogy ez már a harmadik hét elejére j ött volna meg, addig nem volt pénzem, elúsztam már előtte, nem tudtam sokat szerezni, csak 3, vagy 4 szerelvényem jött be, tehát nem tudtam rendesen rárendelni árukat, és

amikor ide elérkeztünk, az 5. szerelvény bejött all. napon, nyugodtan bejöhetett volna a 12-re, 13-ra és még le tudom vámolni, és eladom, és keresek rajta. Megcsinálták, hogy 5 napig félretetették a komálósokkal az árumat, hogy ne jöjjön be. Sorolhatnám. Rengeteg ilyen dolog volt, egy idő után megtudtam és rájöttem ezekre az alám dolgozásokra. Megpróbáltak mindenképp elkaszálni, elvágni, hogy semmiképp ne álljak talpra, hogy ne tudjak fölállni. Még egy nagyon fontos dolog történt. Volt egy olyan probléma, még az előző halasztott vámfizetési után Debrecenbe lement a T. és a Brazil egy találkozóra, és ott megtámadta őket egy 15-20 főből álló társaság, vidékiek, egy szervezett brigád. Azt mondták, mi tudjuk, hogy ti miket csináltok az olajban, ebből az olajból nekünk jár, alapáron. Ugye ők egyedül voltak lenn, mondták, hogy semmi gond, ők nem tudnak dönteni, van főnökük, megbeszélik és akkor majd a csávók kifizetik. Felhívja az egyik a P.-ot, este 7 órakor és mondta neki: „…Tamás, le kellene jönni, mert vannak úriemberek, akik mondták, hogy tudják, hogy mi mit csinálunk, ebből kötelező adni nekik, ebből jár nekik, árut kell kapniuk, ilyen áron és egyebek…”. Mondja a P., „…semmi gond, mond meg, hogy várjanak meg bennünket, odamegyek és megkapják, ami jár nekik….” A Brazil megértette. Akkor azt mondta P., – 7 óra 3 perc volt, mire vége lett a beszélgetésnek –, felhívta a S. Zoltánt, ő embereit és azt mondta, hogy mindenki, ahány embert tud mozgósítson és mindenkinek le kell jönni Debrecenbe. Le kell érni 10 órára. Mert nem vár tovább csak 10-ig. Jó. Itt követtem el egy elképesztő taktikai hibát. Amikor leérkeztünk Debrecenbe, a S. Zoltán megjelent 18 emberrel, ebből 10 orosz volt. A P. Tamás összeszedett 40 valahány embert. Én meg lementem 200 emberrel. Itt látta S. és P., hogy kb. 20 perc alatt megoldottam, hogy Kőbányáról, Újpestről, Angyalföldről, mindenhonnan mindenki egy szavamra jött, nem kérdezték, hogy miért, csak jöttek, kb. 200-an. Debrecen előtt találkozó volt, mindenkit megállítottam, mindenkit telefonon odahívtunk, elmondtam, senki nem bánt senkit, csak lássák,

hogy mennyi ember van, nem lehet bántani őket. Jó, nem lesz nagy balhé. Ahogy beértünk az Aranybika szállóba, volt egy kerthelyiséges hatalmas rész, ott ültek ezek az asztalnál, látták, hogy beözönlünk, az emberek megdermedtek, azok, akik követelni akartak. Azt mondja a P, „Te vagy az, akivel kell beszélni?” Azt mondja a csávó „Én.” „Te vagy az?” „Igen.” Anélkül, hogy bármi lett volna, megütötte. És ahogy megütötte, az összes ember, főleg az oroszok, nekik estek és a pisztolyok agyával a fejüket verték. Amikor ezt láttam, tudtam azt, hogy ebből elképesztő baj lesz, azt hittem meg fognak ott halni emberek. Ez egy 5 perces dolog volt. Ezt követően gyorsan mindenki beugrált a kocsikba, és elkezdtünk eltűnni onnan. Mi odamentünk 200-an, ők odajöttek még 50-en, ez 250 ember, 6070 kocsiról beszélünk. Amikor ez megtörtént, és elkezdtünk „elszállingózni”, az egész megyét lezárták, értesítve lett mindenki. Én, meg a barátaim ki tudtunk jönni, azonban az egyik orosz kocsira ráállt a rendőrség, ment utána, egy másik orosz látta, hogy mennek a barátai után, nekiment a rendőrségi kocsinak. Ebből hatalmas balhé volt, lezárták a környéket, mind a két orosz brigádot elkapták. Bevittek 9 embert közülük. Ebből a dologból az eseményeket a TV Híradóban mutattak, valamint 15 embert, akik össze-vissza be voltak gézzel kötözve. A Debreceniek nem mondták meg, hogy kik voltak, akik ezt a verekedést csinálták, de a rendszámokat, a térfigyelők kamerák minden kijáratnál felvették a környéken. A Dózsa György úti rendőrségre behívattak minket kihallgatásra, engem is. A kocsim rendszáma rajta volt a kamerákon. Ebben az időben egy 600-as kupém volt. Faggattak, hogy mit kerestem ott, hogy volt, mint volt. Akkor szóltak a S. Zoltánék, hogy ne idegeskedjek, mert a B. Jánoson, a BRFK főkapitányán keresztül intézik a dolgot, és nem lesz semmi. És az égvilágon semmi nem is lett ebből a dologból. Az az ügy el lett intézve. Mondom ez is egy érdekes történet volt. A lényeg az, hogy itt elkövettem egy hibát, nem elég, hogy tudta a P. Tamás, hogy meg tudok szervezni dolgokat, amit senki más, kiadom a

pénzét, nagyon sok pénzt keres rajta, még abban is veszélyt jelentek ránézve, ami neki a legfontosabb volt, hogy én nagyobb erőket tudok mozgósítani, mint ő, hogy ha problémám van. Tehát adott esetben vele, vagy a S.-sel is problémám lenne, én meg tudnám védeni magam ellenük is, mert elég embert tudok előteremteni hozzá. Az megint más kérdés, – amit mondtam – hogy neki az, hogy megölessen valakit, az nem probléma, ezért sokkal melegebb volt. Ő bárkit, egyedül is hajlandó volt elintéztetni. Az ő agyát ez bántotta, hogy ennyi embert vittem. Ezt akkor nem értettem még pontosan, később jöttem rá, hogy mennyire bántja, és ezért volt az, hogy mindenben, mindenben engem pusztítani akart, lehetetlenné akart tenni. Az volt a lényeg, hogy nekem mindig szükségem legyen rájuk, és mindig meg tudják azt oldani, hogy a pénzeiket kiadjam, az engedélyeket elintézzem. Eljutottunk addig a pontig, amit az előbb mondtam, hogy meg volt a balhé, ahol megtámadták őket a S.-ék. A következő két nap története, hogy felhívott a P. Józsi. A P. Józsi egy cselgáncsozó volt, aki a későbbiek során meghalt egy autóbalesetben. Ő mellettem volt, és amikor ezek azt akarták, hogy velük legyek, akkor kérte a S., hogy én legyek velük ott konkrétan. Mondtam neki, „Én nem akarok ott lenni. A Józsi velem van, a barátom, ő lesz veletek állandóan”. A Józsi, az én megbízásomból volt ott velük állandóan. A Józsi felhívott engem, és elmondta, hogy menjek ki azonnal az Azurró nevű autókereskedésbe, a Nagykőrösi útra, ahol gyönyörű szép kocsikat értékesítettek. Ez az E. Tibinek a helye volt. Erre a beszélgetésre úgy mentem oda, hogy egy török barátomnak, az Ismailnak szóltam, – azt gondoltam, hogy nekem problémám lesz, meg fognak támadni – ha megölnek, légy szíves pusztítsd el őket. Szépen kérlek, ne gyere oda, hogy ne lássanak, csak tudjad, hogy mi volt, ha bajom van. Mondta, hogy jó. Nagyon szeretett engem és egy nagyon komoly ember volt. Ezután kimentem az Azurróba, amikor behívott az irodába, ott ült a S. Zoltán, Leonyid S., Igor K. meg még három vagy négy ember. Elmondták nekem, hogy Bandika tegnap délután 4 órakor a Don Pépéből fölkaptuk a P. Tamás mellett lévő oroszokat, a Szlávikot, meg még hármat, a többi

elmenekült, aki a P. Tamás alvezére volt, tehát négy embert elvittek. Itt vannak a pincében, kínozzuk őket és megmondtuk nekik, hogy ők engedély nélkül kerültek a P. Tamás mellé, és soha többet semmilyen orosz nem lehet itt Magyarországon, nem üzletelhetnek, nem csinálhatnak semmit, csak a mi brigádunk lehet itt. Neked most már ezt tudnod kell. A kialakított tervet, amit megbeszéltünk, meg fogjuk csinálni, de úgy fogjuk megcsinálni, hogy az egyik oldal én vagyok S. Zoltán, a másik oldal az Igor K., a harmadikon pedig te leszel. Neked kell irányítani ezt az egész dolgot és a P. Tamásék is be lesznek terrorizálva, és nem léteznek többé. Már a mai napon megkerestünk különböző brigádfőnököket, és mindenkivel le lett tisztázva, hogy ki 30, ki 40, ki 50 %-ot fizet a lopásból, a csalásból, mindenből. Nekünk. Ezt el is fogadtak. Hangsúlyozom, a T. Gyuriékon kívül abban az időben nem volt ember, aki azt mondta, hogy nem, és mindenki fizetett is nekik. Még P. Tamás közeli emberről is tudok, aki fizetett nekik, mert nem akarták a balhét velük. Akkor, amikor ezt elmondták nekem, én mondtam nekik, hogy oké Zoli. Szemtől szembe mondtam, hogy Zoli, te hogy képzeled, hogy ezekkel dolgozzak együtt, és a szemben ülő oroszokra mutattam. A közhiedelemben annyiszor szóba került már a drágakő üzlet, ez a gyémántos üzlet. Annak idején, előttem elhangzott egy történet, hogy vannak gyémántjaik, nyers gyémántok, amik Hollandiában vannak, egy cégnél kint. Amennyiben meg vannak csiszolva ezek a gyémántok, akkor ezt ennyiért el lehet adni. Elképesztő pénz van rajta, de pénz kell a csiszoláshoz. Nem kértek tőlem, én magamtól felajánlottam, hogy adok 1 millió dollárt, hogy megoldják. Azt mondták, hogy jó, akkor én kapok vissza 3 millió dollárt. Mondtam, nem keli nekem vissza a kamat se, két hónap múlva akarom a pénzem, belefér? Belefér, mondták. Nem adtam nekik úgy a pénzt, lekontrolláltam, hogy az a cég, amit mondtak az Hollandiában egy létező cég volt, gyémántcsiszolással foglalkozott. Majd becsaptak. Az egész pénzt elosztották, nem fizettek vissza egy forintot se. Komoly szinten tettem bele kontrollt, annak ellenére, engem becsaptak. Mondtam neki: „Zoli te is tudtál róla, pontosan tudom, becsaptatok, elvettétek a pénzemet. Hogy dolgozzak ilyen emberekkel együtt?” Mondja

nekem, „Figyelj Bandi, ne foglalkozzál te ezzel, ne legyél már hülye, azt értsd meg, oké, be lettél csapva. Egyezzünk meg egy dologban, itt mindenki előtt mondom. Volt 1 millió dollárod. Elkezdünk pénzt keresni. Ha 100,- Ft-ot keresünk, 100,- Ft- ból te elveszel 10,- Ft-ot és a 90,- Ft-ot osztjuk el három felé. Addig veszed ki a 10,- Ft-okat, persze a számok mások, csak arányaiban a bevétel 10 %-át, addig, amíg meg nem kapod az 1 millió dollárt, de mi mindig mindenben egyezően vagyunk, tehát hárman leszünk benne. De nincs olyan, mint amit idáig mondtál, hogy nem érsz rá, ezt kell csinálnod. Ebből lesz több 100 millió forint havonta. Nem kell, hogy mással foglalkozzál, csak ezzel foglalkozzál.” Olyan szituáció volt, hogy nem tudtam mit csinálni belementem látszólag ebbe a dologba. Azt mondtam „Oké, mehet így.” Azt hozzá kell tenni, hogy előtte, amikor ezt az 1 millió dollárt nekik odaadtam, az üzlet nagyon sokáig húzódott. Mire ez kiderült több hónap telt el. Hihetetlen, de ezekben az években az 1 millió dollárt elbírtam volna veszteségként, vesztettem másokon is, ezt elbírtam volna. Amikor kialakult a vita az Azurróban, én akkor rögtön tudtam, hogy másnap elmegyek az országból. K. Zoltánnak (akinek a Secret Night clubja volt, amibe belelőttek utána a vállról indítható rakétával, előtte meg a High Life Disco volt az övé) a volt barátnőjével mentem el. Ez a lány soproni volt. Mondtam S. Zoliéknak, hogy oké, semmi gond csináljuk. Mondják, hogy oké, de mostantól kezdve, nehogy a P. Tamásék – ezt a süket dumát találták ki –, megtámadjanak téged, hogy meg tudjunk védeni, három ember mindig ott lesz veled. Három fegyveres orosz. Mondom nekik semmi gond, de most el kell mennem a barátnőmhöz, a határhoz. De akkor is menniük kell veled, -mondják. Levittek engem, egy P. Tamástól kapott busszal. Ezt a buszt használtam akkor mindennaposán. Ez később egy büntetőügy tárgya is lett az amerikai kiadatásnál. Ezzel a busszal lementünk a határra. Amikor fölmentem a barátnőmhöz, oda már nem jöttek föl velem, lent vártak minket. Felhívtam P. Tamást, és elmondtam neki miről van szó, mit akarnak. Azt mondta, hogy „tudja, mert már őt is odahívták a Kempinski Szállóba este 6-ra egy

találkozóra. Ebből vita lesz, de oda fog menni.” Megbeszéltük, hogy mikor vége lesz az estének, neki is, nekem is, ha nem tudom hívni, akkor mondjam mikor érek rá, akár este 11-kor is és akkor találkozunk, megbeszéljük, hogy mi és hogy lesz a továbbiakban. Amikor jöttünk visszafele Sopronból, akkor telefonált nekem a S., hogy most mindenféleképpen Szentendrére kell mennem, mert ott lesz egy hatalmas vacsora, amit az én tiszteletemre fognak rendezni. Akkor odamentünk erre a vacsorára. Ténylegesen egy 100 méter hosszú terem volt, körben asztallal, 150-200 ember volt ott, a nagy része orosz, meg az éjszakában hozzánk tartozó magyarok is. Elmondja nekem a S., ott a Leonyidék előtt, hogy én leszek az egyik tiszteletbeli főnök, kivisznek engem Szentpétervárra majd később, és felszentelnek. Én mondtam nekik, persze, nincs semmi gond, hétfőtől megyünk. Oké, mondták, de hétfőn még ott kell aludnia nálam ennek a három embernek, mert soha nem lehet tudni, nehogy megtámadjon a P. Tamás. Azt mondták, hogy találkoztak vele este 6 órakor a Kempinski-ben. Ők mondták el, nem a P. Tamás, és ott elmondták neki, hogy neki is fizetnie kell ezután. Elmondták azt is, hogy a P. Tamás volt annyira karakán, hogy nem szart be tőlük, hanem azt mondta, hogy semmi gond nincsen, utcán nőttem fel, nem fogok félni tőletek, semmi nem történik, nem fogok nektek fizetni. Mondták, hogy de fogsz, elváltak, eljöttek. Majd mondták nekem, hogy ott kell aludjanak nálam az oroszok. Akkor közöltem velük, hogy „Nézd, erre nem kerülhet sor semmilyen formában, hogy ti ott aludjatok nálam az orosszal, mert az én családom az egy privát család, nem fogom anyámat ilyenekkel ijesztegetni, ha megöltök se, ha akármit magyarázol te, hogy P., vagy nem P., oda senki nem jöhet, nem aludhat ott. Ha akarod itt van a kocsi kulcs, vigyétek el. A hétvégén én úgy sem megyek sehova, hétfőn jöjjetek értem fél 7-kor, vagy 7-kor és megyünk, és onnantól kezdve intézzük a dolgokat.” Mivel S. látta, rá volt írva az arcomra, hogy nem tud meggyőzni, így belement. Amikor ez megtörtént és hazavittek, először is odahívtam magamhoz a baráti körömet, egy 12-15 főből álló, közvetlen társaságot. Mindenkinek elmondtam, hogy mi a probléma, el fogok menni, nem tudom tovább csinálni, majd felhívtam a P. Tamást és megbeszéltem vele, hogy

találkozunk a Nagykőrösön levő olajtelepükön. Ez volt az a telep, amit a szlovák R.-ék védtek. Ekkor már P. Tamás kapcsolatban volt a szlovák R.csal, aki neki fegyveres, géppisztolyos őrzést, meg egyebeket végzett. Lementünk ide, itt találkoztunk négyen, a P., én, a Brazil, meg még egy ember. Akkor elmondta P. Tamás mindenki előtt, hogy ezt nem fogja tűrni, meg fogja öletni a S. Zoltánt és innentől kezdve háború lesz, mert őt is megtámadták, meg az oroszokat is. El fogja őket pusztítani. Rendőrségileg is, meg fizikailag is. Elmondta, hogy 100 millió forintba fog kerülni ez a háború, és mindenkit kötelezni fog, hogy beleadja a pénzt ebbe a történetbe. Mondták nekem, hogy én meg majd ott maradok a telepen, ott fegyveres őr van, senki sem tud mit csinálni. Megmondtam, hogy ilyen alapon akkor a börtönben is lakhatnék, „… hát nem gondoljátok, hogy olajtelepen fogok lakni, akár 6 hónap, akár 1 évig? Nem, én el fogok menni. Tudjuk tartani a kapcsolatot, onnan pénzt keresni is tudok, tudok dolgokat csinálni, de ti tudjátok a legjobban pár millió forintot kaptam tőletek, el vagyok úszva, nincs pénzem…”

Gyilkosságok és elszámolás Elmondták, hogy semmi gond, akkor ezt az egészet úgy fogjuk csinálni, hogy engem támogatni fognak, amíg ez az egész lezajlik, nem adnak 10 milliókat, hanem havonta a mostani 10.000,-EUR-nak megfelelő összeget meg fogok kapni, tehát havi 3 millió forintot, abból mindenképp, akárhol vagyok, meg tudok élni. Semmi gond, megegyeztünk ebben. Ugyanez elhangzott a Conti Car részéről, mint segítség, amiből 1,- Ft-ot nem kaptam. Amikor ez az egész beszélgetés lezajlott, akkor megkérdezte a P. Tamás, hogy hova megyek először? Azt mondtam, „…annyi pénzem van, hogy átmegyek Bécsbe és megvárlak ott…” „Mennyi idő az?” kérdezte. Mondtam, hogy pár nap, és kérte, hogy ott várjak 5-6 napot. Átmentem Bécsbe az egész családommal, a csajjal, akit mondtam, a húgommal, akinek akkor már egy gyereke volt, a sógorommal és az anyámmal. Megvártam ott a P. Tamást, leültünk egy találkozóra, akkor ott adott, egyetlen egyszer, 10.000 márkát, és megbeszéltük, hogy találkozunk Dominikán. Az utazásra adta ezt a pénzt, 3 hétre vettem meg az utat az egész családnak. Kimentünk Dominikára, ahová ő utánam jön. Amikor találkoztunk, ő is azt mondta, hogy el fog jönni, jobban tudja irányítani a dolgokat, ha beszél velem. Dominikán konkretizálta a terveit. Akkor pontosan elmondta, hogy ő megpróbálja a pénzeket, a K. Györgyike – aki akkor titkárnőm volt – segítségével behajtani. Az adósaimtól, például M. Ilonától, a F.-tői, meg csomó más embertől, aki tartozik nekem, megpróbálja ezeket a pénzeket nekem!!!! bekasszírozni, visszahozni. A S. Zoltánék is megpróbálták terrorizálni a volt titkárnőmet, de nem tudták, ő azonban magához vette. És ekkor jön az a terv, hogy ez és ez és ez el lesz pusztítva. Akkor lett meg az az igazi halállista, aminek a nagy része meg is valósult.

A legeslegelső név mindig is a S. Zoltáné volt a listán, a harmadik név B. Tamás volt. A B. Tamás, egy jelentős személyiség volt, egy nagyon érdekes ember. Nagyon értelmes, nagyon intelligens ember volt, átlátott különböző dolgokat. A hibát ott követte el, amikor az elhíresült videó-vallomásában elmondta, hogy ő vamzer. Ez a videó felvétel már P. József halála után történt. B. Tamás elmondta, sok mindenen felül azt is, hogy ő tudja, hogy a P. Tamás ölette meg a P. Józsefet. Tehát a B. Tamás nyilvánosan hangoztatta, hogy a P. Józsefet a P. Tamás ölette meg. Na most, amikor erről dologról beszélgettem vele Dominikán, akkor elmondta nekem P. Tamás, hogy a S. Zoltán lesz a legelső, már be van mérve, mindenféleképpen meg fogja öletni. Menjünk tovább a listán. P. József volt a második, a harmadik lehet a B. Tamás, utána volt a H. István, ugye az is megtörtént, csak nem halt meg, és utána jöttek sorban az emberek. Rajta volt még egy pár ember. Rajta volt az A., valamint a T. Péter is rajta volt, de a T. Péter mindig börtönbe került, tehát nem volt már jelentősége végül. Dominikán készült el a lista, és ott mondta el, P. Tamás, hogy mi, hogy fog történni a következőkben. Erre a találkozóra, odahívatta azt az embert, aki a Sukrán Lillának volt az ügyvezető igazgatója. Azért hívott akkor mind a kettőnket oda, mert engem megkért arra, hogy mondjam azt, az ügyvezetőnek, hogy kialakultak ezek a problémák Magyarországon S. Zoltánékkal, a háború miatt el kellett jönni, és P. Tamásnak mindene elveszett. A rajtam keresztül befektetett pénzek, üzletek elbuktak, mert nem tudom őket irányítani, nem tudom az ingatlanokat hasznosítani. Ennek az embernek ígérték meg, hogy az olajüzlet megvalósítása után hárman fizetnek neki 1 millió dollárt, amit azonban nem adott oda neki, csak 15 millió forintot a 250-böl. Azt mondta, hogy majd forgatja a pénzét, és magánál tartotta a többi pénzt. Apránként adott neki 1 milliót, 2 milliót, így csepegtetett neki, tehát nem mondom, hogy nem adott meg semmi pénzt, egy részét megadta, de apránként. Nem ugyanaz, hogy kapok 30-50 millió forintot és azt csinálok vele, amit akarok, hanem a nekijáró

összegből még elment utalgatásokra, meg költségekre, tehát szépen tönkretette őt. Tehát P. Tamás azért hívott oda, hogy igazoljam be, hogy elvesztettem én ezt a pénzt, illetve ő rajtam keresztül. Nem tudtam mást csinálni, mondtam, hogy jó. Szemtől szemben hárman leültünk, elmondtam, hogy így történt. Majd, amikor elutazott a P. Tamás, akkor elmondtam az ügyvezetőnek, hogy a történetből mi az, ami nem igaz, és mi történt valójában. Jóban lettünk. Miután elváltunk, egy darabig nem találkoztunk P. Tamással. Megbeszéltük a P.-vel, hogy tartjuk a kapcsolatot, és küld pénzt, de sose küldött pénzt. A következő állomás Kuba volt, a családdal átmentünk Dominikáról Kubába. Akkor én magam szereztem pénzt, csak így tudtunk átmenni Kubába. 3 hetet voltunk Kubában. Mielőtt átmentünk Kubába, még Dominikán, mondta nekem a P. Tamás, hogy a P. József napokon belül meg lesz ölve. Ez 5-6 nappal előtte volt, majd kapom a telefont Kubában, hogy lelőtték a P. Józsefet. Akkor hallottam, hogy sikerült neki, megölette. A Kubában eltöltött 3 hét után átmentünk Mexikóba, és Mexikóból mentünk át Kanadába. Egy darabig Kanadában éltünk. Kanadában kaptam egy telefont, hogy van egy lehetőség rá, ismerősömön keresztül, hogy vissza tudjunk menni Mexikóba a családdal együtt. A határnál el tudják intézni, hogy kapjak hamis papírt, amivel át lehet menni az USA-ba, először én, majd a családom is. Akkor visszamentünk Tijuanaba, ami a világ egyik legveszélyesebb városa a mai napig is. Visszamentünk oda, kaptam egy igazolványt, és beöltöztettek vidéki kerti munkásnak, akik hajnali 5.30-kor mennek át a határon. Egy sorban ötvenen vagy százan is voltak. Nekem is volt papírom, hogy át tudjak menni a határon. Volt mondjuk százötven ember, tizenötöt kiválasztottak, én benne voltam abban a tizenötben. Kiválasztottak engem is, és mivel spanyolul egy szót nem beszéltem, némának tetettem magam. Komolyabb kontroll volt, ujjlenyomatot vettek, és megállapították, hogy én nem munkás vagyok, nem az vagyok, aki az iratban szerepel. Emiatt nem tudtam átmenni. Visszamentem anyámékhoz, akkor a húgom már a

második gyermekével volt terhes, és haza kellett mennie az egész családomnak. Nem baj, én ott maradtam Tijuanaban. Ezt azért mondom el, mert érdekesség az életemben. Nem tudtam már fizetni két napja a szobát, nem volt kajára pénzem, nem volt telefonra pénzem, nem volt lehetőségem sem, hogy beszéljek bárkivel, utolsó pénzemen a repülőjegyet vettük meg, hogy a húgom otthon szüljön, és a család ott legyen vele. Nem tudtuk tovább tartani ezt az állapotot, ezért hazamentek. És akkor ott voltam a szállodában úgy, hogy, már az utolsó pár centemet, dolláromat odaadtam a családomnak. Hogy legyen egy kis szimpátia a recepción, odamentem, és mondtam, hogy nagyon sajnálom, én mentem az egyik discóba, odajöttek, kést tettek a nyakamhoz, nálam volt 1700 dollár, elvették tőlem. Mondják nekem: „.. .nézd, itt mindennapos, hogy a turistákat kirabolják, miben tudunk segíteni?” Mondtam: „Beszélnem kellene az igazgatóval, itt kellene még maradnom tíz napot, nincs pénzem, de a későbbiekben küldenek pénzt.” Elég az hozzá, úgy megdumáltam az igazgatót, hogy nem csak ott lakhattam, kaját kaptam ingyen, hanem azt is megengedték, hogy telefonáljak, mindezt angolul gagyogva beszéltem meg, mert még akkor nagyon keveset tudtam angolul. Tudtam, hogy már nem vagyok elveszve, mert az igazgató megengedte, hogy maradjak. Régi ismerősöktől, barátoktól összeszedtem 2000 dollárnak megfelelő pénzt, megvettem a repülőjegyet, és visszamentem Kanadába. Kanadában egy másik, régen Magyarországon élő barátomon keresztül találtam egy kapcsolatot, akik embercsempészettel foglalkoztak. Amikor visszamentem Kanadába, Mexikóból érkeztem, és nem volt nálam csak 25 dollár. Elképesztő szerencsém volt, mert amikor megérkeztem a határra, ugye Mexikó felől jöttem, a fazonom is olyan, hogy kivettek, rögtön átkutattak mindent, kutyákat hoztak, hogy nincs-e nálam kábítószer, vagy valami, az első ponton átmentem. Majd következő, adom az útlevelet – imigration controll, 3 órán keresztül szórakoztak velem. Az imigration controll-al, nem nagyon akartak beengedni, de végül nem volt semmi baj, beengedtek.

Mikor megkaptam a papírt, hogy kimehetek, még az utolsó pontnál látták, hogy imigration voltam, még egyszer behívtak. Akkor már olyan pipa voltam, hogy elkezdtem kiabálni, hogy mit képzelnek magukról, meg egyebek. Óriási szerencsém volt, mert ha azt kérik, hogy mutassam meg a napi 100 dollár megélhetési pénzt, akkor abban a pillanatban észreveszik, hogy mi a probléma, kidobnak, és Magyarországra küldenek vissza, ahol körözés volt kiadva ellenem. Szerencsém volt, addig balhéztam, amíg elengedtek. Megérkeztem egy szállodába. Csak a taxira volt pénzem, de már régebben laktunk ott, és megdumáltam azt a szállodást, hogy majd később fizettem a szállást, megengedte, hogy ott aludjak. Jöttek a magyar származású embercsempészek, akik ott éltek már nagyon régóta. Elmondták, hogy igen, meg lehet oldani az USA-ba jutást. A Kanadai részen rendes határátkelő van, ez merőlegesen megy át, és a másik oldalon a határral párhuzamosan farmok vannak. Azt úgy képzeljem el, magyarázták, hogy képzeletbelileg itt megy át a határ, itt megy ez a rész, ezen az oldalon vannak a telkek, itt van az út a kocsiknak, ami még Kanada, hogy ha átlépek egy kis 3 méteres vizes árkot, akkor már Amerikában vagyok. Egyértelmű, ha észrevesznek, az probléma. Oda elvisznek, megmutatják, hogy hol van és menjek át. Mondom nekik, ez mennyibe kerül? 2.000 dollár. Egy forintom nem volt, de mondom, nem lehetne megoldani, úgyis kocsival vagytok, hogy átmegyek a határon, ott felvesztek, és beljebb visztek egy kicsit? Az 5.000 dollár. 5.000 dollár, hogy elvisztek, mondom semmi gond. És mennyi lenne Seattle-ig? Az volt ott az első nagyváros. Mondják, hogy 10.000 dollár. Akkor inkább ezt választanám. 10.000 dollár, jó. Mondják, hogy nekem előre kell a pénzt adni. Mondom neki, ide figyelj, ezt most felejtsétek el, kérdezd meg a közös ismerősünket. Megmutatom neked, most jöttünk vissza, nekem volt egy papírom, hogy megfogtak a mexikói határnál. Most itt vagyok, pedig kifizettem a pénzt érte, ez még egyszer nem megy. Egy dolog, hogy még csak pénzt sem hordok magammal, hogyha ki akarnak rabolni, vagy bármi, ne legyen bajom. Átvisztek Seattle-be, felhívjuk a közös ismerősünket,

odajön a szállodába, és kifizeti nektek a pénzt, így nem megy, mondták. Mondtam, ha nem, hát nem. Úgysem volt mit csinálnom. Úgy csináltam, mintha nem érdekelne. Jó, de egy forintom nem volt, még egy Colát sem tudtam venni. Az egyik mondja, menjek vele, beszélgessünk egy kicsit. Meghívott egy kajára, végén megbeszéltük, hogy na akkor benne van. Úgy is történt, másnap reggel találkoztunk. Még aznap délután felhívtam egy ismerősömet, ahol laktunk Vancouver-ben, – egy magyar származású utazási irodás csaj volt – és megkértem őt, hogy telepítsen egy jegyet nekem Seattle-be, az úticél Los Angeles legyen, amit utána majd kifizetünk. El is küldtem a pénzt neki. Letelepítette a jegyet, hogyha odaérkezek, akkor tudjak tovább menni. Ez után össz-vissz maradt nálam még 15 dollár a reptérig. A határátlépés ténylegesen úgy történt, hogy megálltunk a határon, én mondtam, hogy beöltözöm, mintha mennék bokszolni, bandázst tettem a kezemre, mintha futnék, árnyékolnék, hogy ha megállítanak is, azt se tudom hol vagyok, elnéztem. Tényleg elfutottam ott az út mellett, átugrottam az árkon, kihúztam a kerítésnek egy részét, bebújtam alatta, és már Amerikában voltam. Ahogy megbeszéltük, megérkeztek, beültem a kocsiba és mentünk Seattle-be. Mikor Seattle-be megérkeztünk, akkor egy hatalmas szállodát néztem ki, az egyik oldalon bementünk, leültünk, vártunk. Fölhívattam magamat, akkor beszéltünk: „Mikor érsz ide? 2 óra múlva érek oda. Jó akkor várunk.” Még egyszer felhívtam, „hol vagy már, hol vagy”, mindig jöttek a telefonok. A harmadikra már otthagytam a cuccomat mellettük, és akkor fogtam kimentem a másik oldalon. Onnan irány a reptér és elrepültem. Így kerültem Los Angeles-be életemben először. Mikor megérkeztem Los Angelesbe, be tudtam menni a városba. Még ’96-ban, az elindulások után, a vándorlások előtt, nem volt pénzünk, de rengeteg pénzem volt kintlévőségként, ezért útlevelet akartam csináltatni. Visszamentem Bécsbe, Ausztriába, ami 1996. végén, november vége, december eleje lehetett. Az osztrák oldal felől akartam visszajönni Magyarországra.

Egy barátomat kértem meg, hogy hozzanak nekem egy kocsit, ők is jöttek egy másik kocsival. A kocsit odaadják, hogy átmenjek a határon egyedül, ők átmennek a magyar oldalra, és nézik, hogy mi történik velem. Volt saját útlevelem, de akkor már köröztek. Sopronban mentem át. Egy egyszerű határátkelő volt. Ennél az átkelőnél, amikor átmentem, ők azt látták, hogy odaadtam az útlevelemet az útlevélkontrollra, meg se nézték, mondták, hogy mehetek. De következett a vámkontroll, a vámos megállítja az autót, benne két bőröndöm, nézegeti az útlevelemet, nem volt benne régóta pecsét, kérdezte hol voltam, miért voltam, rengeteg kérdést tett fel, de nem tudott semmibe belekötni. Vegyem ki a cuccaimat, kipakolja, nézegeti a cuccokat, majd azt mondja, le kell kontrolláljam. Mondja, hogy beviszi az irodába az útlevelem. Bódék voltak ott, beviszi, hogy lekontrolláljanak engem. Ketten voltak, a másik mellettem állt. Mondom neki, „Nem tudok bemenni WC-re?”, „Nyugodjon meg, majd mindjárt mehet”, – mondja. Erre fogta magát, és utána ment a másik embernek, otthagyott engem. Ez egy határ, jönnek, mennek az emberek. Gépfegyveres emberek! Gondolkodtam. Fogtam magam és elszaladtam. Átszaladtam a másik oldalra, a szembe levő oldalra és elkezdtem futni ott. Pár száz méterre onnan van egy benzinkút. A bal oldalra esett ez a kút, átszaladtam, fölhívtam gyorsan a barátaimat. Azt mondják, már visszamentek Ausztriába, 60 km-rel arrébb vannak, mert olyan sokáig tartott, már nem tudnak visszajönni. Mit csináljak, gyorsan próbáltam leállítani kocsikat. Megállítottam egy kocsit és mondtam neki, hogy feleségem most szül, lerobbant a kocsim a benzinkútnál, be kellene mennem Sopronba, adok érte pénzt, be tudna-e vinni. Bevitt. Odajöttek értem a barátaim. Visszaértem Pestre, itt eltöltöttem 2-3 hetet, megcsináltattam az útlevelet, és megcsináltattam az amerikai vízumot is. Ezzel a toldalékos útlevéllel mentem már vissza Amerikába, Los Angelesbe. 2 hónapja vagyok Los Angelesben, kapok egy telefont, a P. Tamástól. Tartottuk a kapcsolatot.

Azt mondja, menjek át Miamiba, személyesen akar velem találkozni. Mondtam neki, hogy átmegyek. Erre a találkozóra Miami egyik legfrekventáltabb helyén, a Bal Harbour-on került sor, a Sheraton Hotelben. Az akkori barátnője – azóta a felesége – is ott volt vele, és ott volt a Sukrán Lilla ügyvezetője is. Öt is odahívta megint, vele csak egy beszélgetésnél találkoztunk. Nekem már korábban volt a P.-vel egy találkozóm, ahol elmondta, hogy az ügyvezető csávó egy patkány, mindenféleképpen meg fogja öletni. Én ezt az „üzenetet” átadtam az ügyvezetőnek, szóval a barátom lett. Rengeteget segített anyagilag. Szóval szóltam neki. Ő is elmondta, hogy neki is már elmondta fordítva, hogy engem is meg kell csináltatni. Tehát a P. Tamás engem is meg akar öletni. Mindig is gondoltam, mindig is tudtam, hogy ezt akarja a P, ő csak megerősített engem ebben. Információt cseréltünk. Azt is láttam a P. barátnőjén, hogy terhes, mégis letagadta nekem. Ezekből azt gondoltam, hogy hazudozik nekem. Akkor ott sok mindenről beszélgettünk az P. Tamással, vázolta, hogy a P. Józsefet hogy ölték meg, és azt is, hogy mi ezeknek a dolgoknak a folyamata. Szerinte még egy év kell hozzá, hogy eljusson oda, amikorra majd minden le lesz rendezve, és ő lesz hatalmon. Ez, mondjuk nem egy év volt, hanem három, de eljutott oda, ahol szeretett volna lenni. Végül is az a lényeg. Az az ember olyan szinten volt megbolondulva, hogy a hatalomért mindenre képes volt. A későbbiekben az hangzott el többször, hogy a P. Tamás fel volt háborodva a szlovák R.-re, amit telefonba is elmondott, hogy mit képzel ez a köcsög, megmondta, hogy a B. Tamást lője le, mit képzel ez, hogy felrobbantotta, és ezzel ilyen nagy balhét csinált, büntetésből ezért a melóért nem fog pénzt kapni. Ez nem igaz, mert a P., ott kinn elmondta nekünk, az ügyvezetőnek, meg nekem is, hogy vett 10 millió forintért kézigránátokat, ezeket a kézigránátokat emberekkel eldobatja mindenhova, hogy balhék legyenek. Ők csinálták meg a T. József kisgazdapárti képviselő ellen elkövetett merényletet is. Azok is az ő emberei voltak.

Ő azt akarja, hogy minél nagyobb balhé legyen, mert minden egyes dolgot el tud intézni, meg van a rendőri kapcsolata, meg van minden hozzá, hogy az oroszokra tereljen minden gyanút, hogy mindig az legyen, hogy az oroszok, az oroszok, hogy minél nagyobb balhé legyen. Ezáltal az oroszokat ki fogják dobni, és lehetetlenné teszik őket az országon belül. Elhangzott olyan is, hogy óvodát kellene felrobbantani, mert abból lenne a legnagyobb baj. Az ügyvezető meg én is egy napon keresztül magyaráztuk neki, kértük, hogy ezt ne tegye, gyerekek, meg így, meg úgy, legalább ezt ne, nagy nehezen meggyőztük erről, hogy ezt ne, de a lényeg, a lényeg marad, hogy neki semmilyen lelkiismeret furdalása nem volt. Nem azt akarta, hogy lelőjék, hanem azt akarta, hogy felrobbantsák. Azon kívül, hogy megölesse az embereket, az volt a célja, hogy félelmet keltsen. Félelemkeltés volt a gyilkosságok és a robbantások mögött. Ha végignézzük az összes akkori gyilkosságot, mind filmbe illő dolog. P. József beül a kocsijába, egy biciklivel mellé ér egy ember, fejbe lövi. H. Istvánt felrobbantják az edzőterem előtt. B. Tamást felrobbantják a Váci utcában, terrorista módon, fényes nappal. Fényes nappal rálőnek az emberre, az bemenekül, a saját házába, 6 órakor vagy 8 órakor, amikor hazaérkezik. Nem volt elég az, hogy megölték az embert, hanem az is fontos volt, hogy milyen módon. Például a M. Gyulát hogy ölték meg? Minden ilyen módozat tetszett neki. Ez tetszett neki a legjobban, ez volt neki a kérése, hogy ilyen módon legyenek megoldva a dolgok. Ezen a találkozón én megígérem neki, hogy semmi gond, kell 3-4 hónap nekem, de megyek majd vissza Európába, és csináljuk a dolgokat, az üzletet együtt. A Miami találkozó után, amikor már tudom, hogy engem is meg akar öletni (és látom, hogy hazudozik, és mondja és mondja és megpróbál rávenni arra, hogy menjek vissza Európába, hogy van üzlet, amiből pénzt

tudunk keresni) egyértelmű, hogy megszakítottam vele a kapcsolatot, nem foglalkoztam vele tovább. Tudtam, hogy Amerikában sokkal nehezebb lett volna megöletni engem, mint Európában, ott sokkal könnyebb dolog. Amerikában ezt nehéz lett volna bevállaltatnia, költséges, veszélyesebb a hely. Ezután nem tartottam vele a kapcsolatot, majd eljutottunk egy olyan pontig, hogy a K. Gyöngyit, megint csak a volt titkárnőmet, akivel még beszéltem, az egyik beszélgetés kapcsán a pénzzel kapcsolatosan felhívom. Mondja nekem, hogy: jó, holnapra lenne pénz, hívjam őt fel holnap pontosan 5 órakor. Felhívtam 5 órakor és akkor ennek a másnapi 5 órai telefonbeszélgetésnél, amikor beleszólok: hogy szia, már hallottam, hogy a P. Tamásnak az egyik embere, egy Feri nevű ember, veszi fel a telefont, és mondja nekem, hogy Bandika szépen kérlek, ne tedd le, csak hallgass meg. Telefonon mi történhet?- mondom magamban, „Hát mondjad”. „A Fater, – úgy hívták ők, hogy Fater – üzeni, hogy nagyon sok dolog van közöttetek elvarratlan, különböző dolgok, amit meg kell mindenféleképpen beszélnetek. Tehát ő azt akarja, hogy – telefonon nem tud neked ártani – mond el, hogy miképp lehetne lebonyolítani, megoldani ezt a dolgot.” Gondolkodtam rajta, mondom „semmi gond, meg fogom szervezni”. Akkor már pontosan tudtam, hogy meg tud öletni bárkit, a P. Józsefet például fényes nappal. Akkor még nem volt B. Tamás ügye. Elmondtam neki, hogy oké, semmi gond, oldjuk meg, találkozzunk. Először Bécsben, a Mariahilferstrasse-n találkoztam vele. Nyilvános helyet választottam, és fényes nappalra tettem a találkozót, mert úgy gondoltam, hogy Bécsben a Mariahilferstrasse-n nem tudja megoldani, hogy megöljön. Ezen a találkozón a szlovák R., P. Tamás és én voltam jelen. A Mariahilferstrasse-nak a bal oldalán, a pályaudvar felé eső oldalon, egy McDonald’s-ban találkoztunk. Ennek a célja az volt, hogy szlovák R. megismerjen, és megbeszéljük a még el nem varrt dolgokat. Ott került szóba B. Tamás megölése, hogy felrobbantják, ezek mind elhangzottak, nem csinált titkot belőle. Elmondta, hogy ő mindenféleképpen megcsinálja, meg van szervezve, hogy B. Tamás föl

legyen robbantva. A szlovák ismerőse mondja, hogy ez egy kicsit melegebb történet lesz, ezért több pénzt is fog kérni. P. Tamás rábólint, tehát tudja, pontosan tudja, hogy föl lesz robbantva a B. Tamás. Tudja. Megegyeznek benne, ez 10 perc alatt lezajlik, majd a szlovák R. elmegy. Akkor mi még maradtunk, egy pár perces beszélgetés idejéig. Előtte úgy beszéltem meg a barátommal, hogy jön értem kocsival. A barátom felhív telefonon, amikor ott áll a kocsival, nem veszem fel a telefont, hanem már megyek is ki, és ülök be a kocsiba. Ez így lett megszervezve, és így is történt. Én erről a találkozóról elmentem, és megbeszéltük, hogy fogunk még egyszer találkozni. A következő találkozóra hónapokkal később kerül sor. Ekkor már B. Tamást is megölték, ezért azt éreztem, hogy már a nagyon nyilvános hely, mint a korábbi McDonald’s sem elég biztonságos, hanem egy sokkal biztonságosabb hely kell. Ez lett végül a Bécs melletti Schwechati Reptér. Nagyon óvatosan kellett megszervezni ezt a találkozót, a Schwechati Reptér sem volt 100 %, ott is megölhettek volna, bár nehezebben, de a reptérig el is kellett jutnom, és a reptérig hosszú az út. Amíg Bécsből átmentem a reptérre, nem éreztem jól magam, figyeltem mindenhova, amíg a helyre eljutottunk. A pontos találkozó a beszállás előtti ülőkéknél volt, mert már jegyem volt, és ha beszéltünk, akkor már adom be a jegyem, és rögtön megyek Amerikába. A beszélgetés során P. Tamás azt mondja, hogy mielőtt kijöttem, fennmaradt egy tartozás. A keretszámokat kitalálja, hogy a 980 millió után, még fennmaradt 80 millió, és akkor megegyeztünk egyszer 120- ban. Az eltelt idő után, úgy gondolja, hogy 300 millió forintot, ha adok neki, akkor jó szájízzel meg tudunk egyezni ebben. Mondtam neki semmi gond, ha abban a helyzetben leszek, akkor meg fogjuk oldani. Természetes, hogy nem adtam egy forintot se neki, egészen addig, amíg haza nem hoztak, de megegyeztünk ugye, ez volt a lényege. Ezen a találkozón elmesélte nekem, hogy a szlovák R. rátette a bombát a S. Zoltán a kocsijára és sajnos leesett róla. Ez volt az első sikertelen merénylet.

A kocsit, egy Bentiey-t, különben S. Zoltán annak idején tőlem vette meg. Az első sikertelen merényletet követően most már rajta vannak, és két dolog van, van egy belső embere, aki a közvetlen közelében van, és van egy olyan megoldása, amit a rendőrökön keresztül intézett el. Nem olyan lehallgatásokról beszélünk, amilyen a klasszikus lehallgatás, hogy figyelik a telefonját, hanem van egy mód, hogy pontosan tudják, hogy mikor, hol, merre megy, és be lesz mérve. Most már 100 %, hogy meglesz. Ezen a találkozón elmondja nekem, azt hallotta, hogy én őt meg akarom öletni, meg egyebek. Hogy képzelem én ezt. Mondom Tomi, miről beszélsz, pontosan tudom már régóta, hogy engem, és a családomat meg akarsz öletni. Néz rám – mondom neki, – ne nézz rám, én pontosan, 100 %-ra tudom. Azt mondja, figyelj, maradjunk annyiban, hogy tegyük félre ezt a kettőnk közötti vitát, ami most van, én nem akarok azzal foglalkozni, hogy te énrám vadászol, meg neked sem kell félni. Anyám életére megesküszöm, mondja ő, hogy nem akarok semmit, te se akarjál tőlem semmit. A D. Gábor börtönben volt, az ENERGOL ügyből kifolyólag, ha kijön a Gabi, akkor majd rendezi ezt a kettőnk közötti vitát. Ne legyen semmi közöttünk. Ez volt az utolsó találkozónk, ezután ölték meg S. Zoltánt. A találkozó után felültem a repülőre, és visszamentem Amerikába. Visszakanyarodva a P. József ügyhöz, amikor a bank alapítási eset megtörtént, és beszálltak hozzám különböző emberek, már előtte rengeteg ember volt, akinek a pénzét forgattam, szóval rengeteg. Láttam azt, hogy én sok pénzt kiadtam ingatlanra, én is kölcsönbe adtam az ő pénzüket. Úgy voltam vele, ha nem is keresek rajta, hogy kiadom a pénzüket, segítem őket, ezeket az embereket, bokszolok, birkózók, cselgáncsozók, éjszakai embereket, hogy keressenek pénzt, mert nem tudtak volna pénzt keresni. Megkértek rá, én szívességképen segítettem nekik. Bejött az, hogy az általam ingatlanokra kiadott pénzt nem fizették, és amit én másból kerestem, abból fizettem a kamatokat. Hiába számoltam, hogy nekem több van benne, majd több pénzt kapok, nem volt készpénzem, és láttam, hogy el lehet vele úszni.

Amikor megkaptam az első halasztott vámfizetéssel kapcsolatos 500.000.000,- Ft-ot, minden egyes embert behivattam az irodámba, és minden egyes embernek elmondtam, hogy nézd, én próbáltam segíteni, eddig ment is, innentől kezdve nem megy, alá kellene írni nekem az átvételi elismervényt, és visszaadtam mindenkinek a pénzét. Elmondtam nincs harag, de nem tudom vállalni, mert előfordulhat, hogy bele fogunk bukni. Eltelt kb. 2-3 hét, amikor az első emberek kezdtek visszaszállingózni, akik elmondták, hogy nézd Bandi, amikor veled megismerkedtem volt 100.000,- Ft-om, vagy 200.000,- vagy 400.000,-. Azóta vettem házat, vettem kocsit, van még 15 millió forintom. Légy szíves 10 milliót vegyél vissza belőle, mert ha nem tudok pénzt keresni, el fog tűnni a pénz. De értsd meg, lehet, hogy majd probléma lesz. Nem, te korrekt ember vagy, ha elveszítjük, akkor elveszítjük, próbáld meg jól csinálni. Szépen mindegyik visszasomfordált, és visszaadták a pénzeket. Hangsúlyozom, hogy azután, amikor visszahozták a pénzeket, több mint 1 év eltelt, és ezek az emberek 99 %-ig megkapták a havi 10 %-os kamatukat, tehát 1 év után még azt a pénz is visszakapták, de hogy ha úgy számoljuk, hogy ez üzlet, akkor ténylegesen voltak olyanok, akiknek ott maradt a pénze, a tőkéje és ilyen szempontból elvesztették a pénzüket. Ha ezt valaki így mondja, akkor aláírom, hogy vesztettek rajtam pénzt. De, akinek ugye 100 ezer forintja volt és 25 millió forintja lett 3 év alatt, vagy 50 lett belőle és a végén elvesztett 10-et, amikor a végén kitalálta magának, hogy a 10 az nem 10 legalább is duma szinten már 50 lett, meg 100, meg 200 mindenhol, ebből lettek a milliárdok, amit elvittem. Ez egy dolog. Hozzá kell tennem azt is, hogy ugyanezek az emberek, akik dumáltak kígyót-békát, amikor én felhívtam őket, hogy rosszul beszéltek, fölkérdeztem őket, de értsem meg, mindenki ezt mondja, nekik is ezt kell mondani, le kell könyvelni, meg kell védenie magát, tudja nagyon jól, ő sose haragszik rám. Mindenki tudta, hogy nem mentem el pénzzel, és nem is csaptam be senkit. Egy nagyon fontos momentum.

A P. Józseffel is üzletben voltam. Kamatra volt nálam a pénze, és sokszor nem tudtam megadni a pénzt. A különbség az volt, hogy a P. Józseffel már 5 éve voltam ilyen kapcsolatban. Rengetegszer volt, hogy 68 hónapig nem kapott pénzt, a végén megadtam neki, de nagyon fontos dolog, hogy a P. Tamásnak a dumájával ellentétben, – miszerint a P. József engem meg akart öletni, és amikor elmentem kerestetett, és 100 millió forintot ajánlott fel, hogy ha engem megölnek, – tudtam, hogy ez nem igaz. Az elmenetelem előtt adtam a P. Józsefnek 2 olyan telket Budapesten, ami körpanorámás, a hegy tetején, az egész várost lehetett látni. 2.200 m2es osztható telek volt, aminek az akkori értéke a nyomott áron is 150 millió forint volt. Sosem fogom elfelejteni, egy ismerősével volt ezen a tárgyaláson, ahol megnézték a telkeket. A P. József mondta, ahogy szokta, hát jó, de azért ide még ez kell, kitalált ilyen hülyeségeket, nevettünk mind a hárman rajta, hogy ez nem ér csak 70-80 milliót. „Tudod mit, – mondom – vedd el 50be”. De a tényleges értéke 130 millió volt. Odaadtam ezt a két telket, mielőtt elmentünk volna. A két telek már több volt, mint a tőketartozásom. Ezen kívül volt Budapest XII. kerületben a Béla király úton egy 1.000 m2 körüli házam, örök panorámával az elnöki rezidenciától, talán két utcára. Patakkal!!! Saját patakkal a telken, meg a szokásos extrákkal. Ez egy több 100 millió forint értékű ház volt. P. Józsival megbeszéltem, neki volt egy ikerháza, valami madár nevű utcában. 14-16 ház volt az egész utcában. A telek tetején volt egy ikerház olyan 50-60 %-os készültségi fokban. Ez a P. Józsié volt. Megegyeztünk, hogy elcseréljük a házat, és a különbözet onnan is lemegy. Az megint legkevesebb 50-100 millió forint. Ezt a házat 60 %-os készültségi állapotból megcsináltatom, majdnem készre. Kivetettem a földet, és csináltattam egy olyan uszodát alulra, ami egy fedett uszoda, mint a Hélia szálló uszodája. 23 méteres belső medence, benne 12 személyes épített jakuzzi, alul körbejárható medencével, hogy ha valami elromlik ne kelljen bontani, és az egész felülről világított, 6 méter magas, felül kilátsz az égre. A konyhába olyan konyhabútort vettem, ami 10 millió forintba került, és speciális gyártója volt. Ezeket megint csak ott hagytam.

Fontos kérdés, hogy mondjuk a P. Tamás adott 300 millió forintot, a P. József adott 80 milliót, rengeteg ember adott pénzt. Nagyon fontos, hogy a pénznek, amit adtak nekem, hogy forgassam, sosem volt konkrét fedezete. Nekem oda adták a pénzt szóra, és szóra kapták. Nem volt meghatározva, hogy erre, vagy arra adom ki. Amikor el kellett mennem, akkor a sajtóban nagyon sokszor szerepelt egy ingatlan, és ez nagyon híres lett, ez az M. Ilona féle ingatlan. Azt tudni kell előzményként, hogy volt egy B. nevű úriember, aki több színészt becsapott, rábeszélte őket, hogy adják oda az ingatlanukat fedezetül. Ez az ember különböző acél szállítási üzletekbe fogott Oroszországból, amit finanszírozni kellett, és ők is keresnek rajta, megmutatta a papírokat. Hozzám M. Ilona ingatlana kerül el fedezetként. Megnéztem az ingatlant. Ez egy, a Budapest XII. kerület Lékai tér feletti részen lévő, csodálatos ingatlan. A hölgy mondta, hogy 250 milliót biztos ér. Semmi gond adok rá 50 millió forintot. Ez egy hitelfedezeti felajánlás volt. Hangsúlyozom, a kölcsönt úgy adtam oda, az 50 millió forintot készpénzben, hogy az ügyvédemnek, B. Jánosnak, a belvárosi irodájába be lett rendelve a M. Ilona. Az irodában ott volt még a titkárnő, a közjegyző, ezek az emberek mind tanúi voltak az üzletnek. Megkérdeztem M. Ilonától, aki csak 2 percre libegett be, hogy aláírjon: „Művésznő, mi lesz, ha a B. úrnak az elképzelése nem válik be és bármilyen probléma van. A pénzemre, vagy arra az ingatlanra, amire a pénzt adtam, igényt akarok tartani. Nem akarom az ingatlanát, a pénzt kérem!!!” Erre azt válaszolta: „A B. úr 100 helyről is a bizalmát élvezi, nem lesz gond belőle”. Az opció 4 hónapra lett írva. Eltelik a 4 hónap, nem fizetnek egy forintot se. A 4. hónap lejártakor M. Ilona saját kezével küld nekem papírt az ügyvédi irodába, hogy időt kémek, ütemezzük át a tartozásokat. Majd még egy papírt küldenek. Ekkor kellett elmennem. Miután elmentem letagadják, hogy egyáltalán pénzt adtam erre. A közjegyző előtti szerződés, a földhivatali bejegyzés, a papírok, értesítések, hogy nem tudunk fizetni, csak később, mind, mind letagadják. Nem tudom megkapni azt az ingatlant sehogy sem, mivel nem vagyok itthon.

Amikor külföldre kellett mennem, P. Tamás a titkárnőmet K. Györgyit, akit a S. Zoltánék is magukhoz akarnak venni, magához veszi. Ezért még nagyobb vita van kettőjük között. P. Tamás elbújtatja, és napi szinten embereket küld vele, védik őt, állandó 24 órás kapcsolatban vannak. Azért kell neki a volt titkárnőm, mert egyrészt kapcsolatot tud tartani velem rajta keresztül, másrészt ismeri pénzügyeim egy részét, ezzel azokhoz az emberekhez eljuthat P. Tamás, akik pénzzel tartoznak nekem, i Az M. Ilona féle ingatlanra, vagy a tartozásra, mind a két fél, P. Tamás és P. József is állítólag igényt tartott. Akkor nem voltam itt, de hallottam, hogy kettőjük között volt egy vita. Az tény, hogy P. József nem lépett fel az ingatlan érdekében, nem ilyen volt, de a saját érdekeit képviselte normálisan. P. Tamás megölette, és ennek az egyik oka valószínűleg ez az ingatlan volt, de nem ez volt a lényeg, mert ez már réges-rég benne volt a képben, hogy meg kell öletni P. Józsefet. Azt nem tudta volna egyikük se mondani, hogy az ő fedezetük, nekik járt volna az ingatlan vagy a pénz, mert nekik nem fedezetre adták a pénzt, hanem szóra. Tehát eleve ez egy kamu dolog, nem volt igaz. M. Ilona ingatlanát a későbbiekben peres úton próbáltuk megszerezni, hiszen a pénz átadása tényleg megtörtént, ez nem egy színlelt szerződés volt. Azt sem mondhatták, hogy kamatosán adja vissza a pénzt. Nem kaptam semmit az égvilágon, a saját tőkémet követeltem, és semmi mást. Ez a perem ment, de a rendőrség ezt a pert erőszakkal letiltotta, és nem tudtuk ezt a pert semmilyen formába megnyerni. Ezért úgy gondolom a magyar jogrendszer egy kicsit egyedülálló dolog!!! Egy másik fontos momentum a R. Jánosék ügye, másképen a ContiCar szerepe. Azt tudni kell, hogy az 1995-1996 közötti időszakban, finanszíroztam egy hígítónak nevezett, Solvexol 2000 névre elnevezett árut. Az árut felajánlottam P. Tamásnak, az ENERGOL-osoknak, hogy csináljuk meg. Kinevettek, hogy ez hülyeség, meg hogy ennek nincs életszerűsége. Megcsináltattam a receptúrát, és elkezdtük gyártatni, kint Romániában. Az árut a román finomítóból hozattuk be. Amikor bejött az első

szerelvény, a ContiCar adott hozzá pénzt. A ContiCar finanszírozta meg, kölcsön adták a pénzt, nem arra adták, hogy olajozzunk, csak adtak nekem pénzt, ebben benne voltak. Amikor megérkezett a szerelvény, akkor P. Tamás odahívott, és azt mondta, hogy nekik mégis csak nagyon kell ez az anyag, az egész szerelvényt átveszik tőlem. Mondok egy számot: 53,- Ft-ba került nekem, mondta 57,- Ft-ot ad nekem. Mondtam neki, miért adnál 57,- Ft-ot, én ezt 80,- Ft-ért árulom. De nem érdekli őt, neki ennyiért kell, hogy odaadjam. Mondtam, Tomika, ha akarnám sem tudnám odaadni, mert ebben nem én vagyok benne. Ki van benne? Mondom, hogy a T. Gyuri van benne. Akkor még nem volt benne, de ő volt, aki védte őket. Mondja, ne mondjak már hazugságot. Mondom, semmi gond, egyezzünk meg, legyen egy találkozó. Tudni kell, hogy a D. Gábor és a R. László 12 éven keresztül nem beszéltek egymással, nagyon rossz viszonyban voltak. A Sirály étteremben történt meg ez a találkozó, oda jött a R. László, oda jött a T. Gyuri, odajött a P. Tamás, meg oda mentem én. A Gyuri, meg a Laci is korrektül beigazolták adatokkal, egyebekkel, hogy nem duma, hanem ténylegesen az ő pénzük van benne, nem lehet odaadni neki. Nem tetszett P. Tamásnak. Nagyon nem tetszett neki, de belátta, hogy itt nincs mit csinálni. Benyelte, nem lett belőle semmi. Onnantól kezdve lettek baráti viszonyban R. Lászlóval. Tehát minden egyes süket duma ellenére, amit a Papa megpróbált a közvéleménybe sulykolni, ugyanúgy, mint P. József, a ContiCar-osok sosem folytak bele az olajozásba, nem voltak olajosok. Egy dolog történt, nekem adtak egy ingatlant, amint én a Szevának el is adtam, egy III. kerületi ingatlant, amiből tartozás állt fenn feléjük. Nem tudtam megadni a tartozást, ezért kénytelenek voltak a pénzük visszaszerzéséért olajüzletbe beletenni pénzt, hogy abból keressük vissza a tartozást. Ebből megint csak az lett, hogy tartozások gyülemlettek fel. Szükség volt arra, hogy ők akkor a P. Tamással valamilyen szinten kibéküljenek. Talán inkább kialakult egy viszonylag normális kapcsolat. Szükség volt 100 millió forintra.

Egyszer azt mondták nekem a ContiCar-osok, hogy kell szerezni 100 millió forintot. Egyeztettek a Szevával a Benczúr utcai irodájába egy találkozót. Bementünk az irodába, és a Papival, illetve a Szevával leültünk erre a tárgyalásra. Ott volt még Cs. Zsigmond, R. László, én, és Szeva egyik tolmácsa, aki magyarul beszélt. Leültünk és megmondtuk, hogy 100 millió forintra lenne szükségünk. Nem kell, csak egyetlen egy hónapra a pénz és tudunk adni érte 10 %-ot, megfelel-e. Mondja a Szeva, hogy őneki ez nem felel meg, ő csak kétféleképpen tudja oda adni, vagy 2 hónapra adja oda, és 40 %-ot akar. Meg lehet azt csinálni, hogy visszaadjuk neki a tőkéjét 1 hónap múlva, de a kamatokat fizetjük utána, vagy pedig 20 %-ra adja 2 hónapra és akkor az 40 %, neki ennyi kell. Nem tudtunk mit csinálni, eldöntöttük, hogy felvesszük a pénzt. Szeva mondta, hogy semmi gond, a pénz megvan, holnap lehet érte jönni, de még egy dolgot meg akar velünk beszélni, mielőtt elvisszük a pénzt. Mondta nekünk, hogy ő orosz. De mindenekelőtt zsidó. Nagyon fontos, hogy tudomásomra hozza azt, hogy őneki van egy elve. Ő minden egyes dollárt úgy szeret, mint a gyerekeit. És az ő gyerekeit a világ végéről is hazahozza. Tehát ez egy burkolt fenyegetés volt, nagyon jól megfogalmazva, hogy ezt a pénzt úgy vegyük el, hogy itt nincs olyan, hogy ez a pénzt nincs kifizetve, meg duma van. Eldöntöttük, elvettük a pénzt. Az üzletet nem lehetett teljes biztonsággal csinálni, mert mindig akadtak problémák, és ezek a problémák, később tudtuk meg, mindig a P. Tamás volt, meg a csapata. Alákaszáltak a dolgoknak, hogy ne tudjon menni rendesen semmi. Nem tudtunk fizetni. Akkor én leültem a P. Tamással egy szállodában és megkértem. Mondtam: „Figyelj Tomi, szépen kérlek,” – akkor járt volna 120 millió forint a Szevának, – „add kölcsön nekik ezt a 120 millió forintot és neked fogunk elszámolni, 10%-os kamattal. Meg fogod rá kapni a pénzeket.” A P. Tamás kifizette ezt a pénzt, onnantól kezdve teljesen odahúzott magához bennünket, és a ContiCar-nak is azt kellett csinálni, amit mondott. így került be az olajba a ContiCar is valamilyen szinten, mert

különböző dolgokat kellett csinálniuk. így voltam velük kapcsolatban, nem úgy, ahogy ezt az olajbizottsági üléseken elmondták. A Papa mindig azt állította érdekes módon, hogy nem az ENERGOL a lényeges szereplő, de nem élezte ki túlságosan az ENERGOL-t, mindig a ContiCar volt az, akire rátolta a felelősséget. A ContiCar volt az ellenség az egész dologban. Ő maximálisan B. Tamás vallomását fogadta el. A Papának, a B. Tamás vallomása volt a mérvadó, amit B. Tamás mondott, azt ő 100 %-ban úgy könyvelte el, hogy az a valóság. A B. Tamásnak az együttműködése, a vallomása után meg lett engedve, hogy zsaroljon, hogy kiraboljon embereket, meg kölcsön adjon. Azt csinált, amit akart, amíg meg nem ölték. Visszatérve a korábbi történetre, a ContiCar-osok így kerültek ebbe a történetbe, ki lett fizetve a Szeva féle kölcsön, innentől kerültek kapcsolatba P. Tamással. Van egy sokadik dolog, – lehet, hogy ugrálok, – de ez is fontos. Sokan mondták, hogy R. László lesz az, aki elsőként elmondja ezeket a dolgokat. És valóban ő volt az, aki az egészet felborította, és ő miatta került olyan stádiumba az ügy, hogy P. Tamást meg lehetett fogni. Ne felejtsük el azt, hogy R. László fizetett pénzeket, megcsinál mindent, kapcsolatot tart P. Tamással, mert menekülőben van, nem kerülhet elő, mindent, amit kémek megcsinál. Mégis mindig csak hátrább kerül, mindig úgy csinálják, hogy ne kerüljön ki az ügyekből jól, szépen, lassan elpusztítják. Majd figyelmeztetésképpen meg akarja ölni P. Tamás a Cs. Zsigát, akinek a háza előtt robbant, és csak annak köszönheti, hogy nem hal meg, hogy a kutyája elrántotta. Megérezte a kutyája a bombát, elrántotta és ezért nem halt meg a robbantásban. A Zsiga is és a R. László is pontosan tudja, hogy ki, P. Tamás akarta megöletni őket. R. László visszavágott, megtette úgy, hogy földörzsölte, és elmondta ezt az egész dolgot.

Visszatérve a pénzekhez, Szevánál rendezve lett minden. A pénzek kölcsönkérésével P. Tamás zsebébe került mindenki, és innentől neki dolgozott mindenki. Aztán később ebből lett a Cs. Zsigmond féle robbantás. Zárásként annyit, – ez egy későbbi történet – az elmenetelem után a Szeváról kiderült, hogy Kanadában, a tőzsdén, egy hatalmas dollármilliárdos „ügyletet” szervezett meg, ezért körözik, ennek okán, a magyarok elkezdtek utánanyúlni, és el kellett hagynia Magyarországot.

Gyilkosságok és kísérletek Már korábban beszéltem róla, de a mai napig is az egész 90-es évek legfelháborítóbb dolga számomra az, hogy pontosan tudják több gyilkosságnak az elkövetőjét, felbujtóját és hogy ha azt végig nézzük, így senki nem gondolta még soha végig. Soha nem hangzott el semmilyen fórumon, semmilyen újság által, TV által, akár vitafórumokon, akár az olajbiztossági ülésen, soha, hogy ha egy rendőrség konkrétan tudja, hogy valaki megölet több embert, és ez ellen nem tesz semmit, akkor ezáltal tulajdonképpen mintegy segítik azt, hogy megöljön még 10-12-15 embert. M. Gyula halála. Ennek az egész dolognak van egy felépített folyamata. Elkezdődött onnan, hogy a Papa információi alapján megölik M. Gyulát. A P. Tamás megöleti. A következő a P. Józsefnek a megölése. A P. József halála a P. Tamás logikája szerint felépített halatomhoz eljutásnak az egyik pillére volt. P. Józsefet el kellett távolítani. Amikor elmentem, P. Tamás a kintlévőségeimet úgy akarta bekasszírozni, hogy a P. Józsefen kasszírozza be. A M. Ilona ingatlana miatti vita kettőjük között még egy plusz pontot adott hozzá a történethez. Menjünk tovább így sorrendben. Megpróbálom ezeket az embereket, ezeket az eseményeket, végig mondani. B. Tamás halála. B. Tamás megölése abból adódott, hogy amikor elmentem 1996-ban, utána a B. Tamás összeáll a Papáékkal. Ez egy elhíresült videó vallomás, amiben mindenkiről, mindent részletesen elbeszél. Az egész éjszakáról, a felosztásról, a csapatokról. Természetesen, mint ahogy mindenki, beszél valamiről, és tud dolgokat, ő is 60- 70%-ban korrektül mondta el a történetet. Sok igazság is volt abban, amit mondott.

Ettől függetlenül a B. Tamás egy elképesztően dörzsölt ember volt. A Papáék pedig, – most már tényként kell levonnunk ezt a következtetést – vagy nagyon naivak voltak, vagy nagyon korruptak, ebben az ügyben is. Mert azzal, hogy B. Tamás elmondja a vallomását, itt meg is ássa a sírját. Pontosan tudja, hogy a P. Józsefnek a megölése a P. Tamás oldaláról származik. P. Tamás haragszik rá, mert vamzernak tartja, plusz a legfontosabb, hogy tudja, észreveszi, hogy B. Tamás tényként közli, hogy ő áll a gyilkosságok mögött, holott az egész éjszakában az lett elterjesztve az emberei által és ő általa is, hogy az oroszok állnak a P. József gyilkosság mögött. Tehát egy olyan komoly ellenszelet kezdett gerjeszteni B. Tamás, amit nem lehetett hosszú távon megtartani. Tehát ő halálra lett ítélve. Halálra lett ítélve azzal is, hogy a B. Tamás által a rendőrség részére elmondottak a rendőrökön keresztül kiszivárogtak. Bárki, aki végignézi az éjszakában történt dolgokat, tudja, hogy B. Tamásra olyan szinten senki nem haragudott, hogy megölette volna. B. Tamás rokoni viszonyban volt a ContiCar-osokkal, a R. Lászlóval. Tudott a dolgaikról, együtt dolgoztak, összevesztek. Ez megtörtént még 500 emberrel. Egyik a másikkal. Soha senki nem öletett meg senkit. P. Tamás akkori agyában az volt, hogy minden egyes embert, aki vamzer, azt meg kell öletni. Az egyik ilyen ember, akiről úgy gondolta, hogy az, a L. Csaba. A későbbiekben merénylet is történt ellene. Ugyanezekbe a körökbe tartozott az én saját baráti körömből is egy ember, akit P. Gyulának hívtak, aki pontosan tudta, hogy ki mit mondott, ő kihozott különböző rendőrségen készült vallomásokat, illetve a rendőrségtől a különböző vamzeroknak a listáját. Akármilyen szinten bedolgozták is magukat, vagy ott voltak velük együtt, havi szinten hozta ki ezeket a listákat. Ezt az embert, aki mellettem volt, aki konkrétan 25 éves barátom volt, meg akarta öletni. Legalább 15-ször ültem le vele, amíg el tudtam nála érni azt, hogy ne bántsa, mert tényleg a barátom volt. Elmagyaráztam neki, hogy nézd, ő semmit nem tett. Mindenképpen meg akarta öletni, mert neki ez volt akkor a felépített logikája, hogy ezeket az embereket meg kell öletni, aki vamzerkedik, vagy bármilyen másképen kapcsolatban áll a

rendőrséggel. Az egyik csoport a vamzerok, a másik, akikkel problémája volt, akik jelenthettek a rendőrségnek bármit. Eljutottunk vissza oda, hogy B. Tamás, azért kellett, hogy meghaljon, mert ezek történtek. Az emberek különböző elméleteket gyártanak az éjszakában. A híradásokból mindig jönnek ezek a süket dumák, meg az akkori időben is jól értesült informátoroktól vannak a hírek. Ezek a hírek, mint általában, 99 %-ig dumák voltak, kacsák voltak, olyan emberek mondták, akik benne voltak az éjszakában és nem volt semmi közvetlen kapcsolatuk P. Tamással. Ez ténykérdés, és mindenki tudja a közvetlen közelében, hogy ez volt az ok, hogy B. Tamás meghalt. S. Zoltán a következő. A két ember, P. Tamás és S. Zoltán felépített egy elmélet. Ketten akarták vezetni az éjszakát, és én lettem volna a harmadik. Én vittem volna gondolatok oldalát, engem láttak volna szívesen, nekem számolt volna el mindenki, de ők ketten biztosították volna hozzá az erőt. Igazából ők ketten kasszíroztak volna. Majd összevesznek és P. Tamás is menekülésre kényszerül. El kell hagynia az országot. Ennek S. Zoltán az oka. Másik ok, hogy a S. Zoltán megsértette P. Tamást. Az akkori időben P. Tamásnak a D. Gábor volt a tiszteletbeli főnök, ha nem is volt igazi főnök, azonban őt tartották a legnagyobb tiszteletben. Neki azt mondta a P. Tamás, hogy leüti, meg agyonüti, olyan sérelmesek azok, amiket neki a S. mondott. Olyanokat mondott, amin nem tudott átmenni. Mindig is, az összes ember közül S. Zoltán volt az, akit mindenáron meg kellett öletni. Ő volt mindig a legfontosabb. S. Zoltánnál az van, hogy állítólag nagyon sokáig készültek, és egyszer a szlovák R. már feltett egy bombát a S. kocsijára, azonban az leesett, abból sikertelen merénylet lett. Később, és ez tényleg megtörtént, a szlovák R. elment a lakására a S.-nek. Figyelte öt, próbálta bemérni. Az oroszok észrevették, elkezdték kergetni, és egy hosszú kergetőzés után elkapják, el is fogják. Felelősségre vonják, hogy mit keres ő ott. De nem tudtak mit mondani rá, el kellett engedni. Ennek ellenére megy tovább a felderítés, azonban már személyesen nehéz volt a közelébe menni, hogy

bemérjék. Akkor történt az, hogy a P. Tamásnak sikerült megoldani, – ezt saját maga mondta el nekem – hogy a S. Zoltán közvetlen közelében talált olyan embert, aki információt ad, hogy merre, hol jár. A rendőrségi kapcsolatait nem nevezte akkor még meg, de a rendőrségi kapcsolatain keresztül találtak egy olyan módot, ami egy telefon bemérő, és lehallgató készülék, aminek az információi alapján tisztában volt azzal, hogy az olasz ismerősének a meglátogatására mennek. Akkor ölték meg. Ha valaki végig nézi az egészet, mindig testőrökkel megy, mindig több kocsi követi, mindig megvan a védelme. Amikor mennek Tahitótfalu felé, érdekes módon, egy kanyarhoz odaérve olyan ütemben érkezik meg, hogy le tudják lőni egy géppisztolysorozattal. Meg is hal. Ő is, meg a mellette ülő is, aki hátul van a kocsiban meghal, csak a lovász az, aki nem hal meg. Másodpercek telnek el, amíg ez megtörténik, de percek mire odaérnek az oroszok, akiknek elvileg védeniük kellene. Az elkövetők el is tudnak menekülni a helyszínről. Tehát ez is egy érdekes dolog Ettől függetlenül ok-okozatban ez 100 %, hogy így történt, és ráadásul ezeket a dolgokat saját maga P. Tamás mindig elismerte. Menjünk tovább ebben a gyilkosság-sorozatban. Cinóber. D. Ferenc, aki egy strici volt, egész életében ismertem a Rákóczi térről, még kártyás korunkból. Soha semmilyen üzletei kapcsolatom nem volt vele, az irodámban kapott egyszer kölcsön pénzt, amire utána nem tudott kamatot fizetni az utolsó időkben. Bejött hozzám, elmondta, hogy ezt a pénzt nem tudja visszaadni. Látta rajtam, hogy ez nem nagyon tetszik nekem, ezért ő megoldotta. Nem beszéltem vele üzleti dolgokról, de ennek kapcsán hozott pénzt és korrekt is volt. Anélkül, hogy én megoldottam volna, ő megoldotta magának, mert egy ő általa hozott befektetőn keresztül adta vissza nekem a pénzt. Tehát így nem volt vele gond. Sokat beszélgettünk. Már akkor elmondta, hogy ő az éjszakában különböző olajoknál, különböző helyeknél, strómanként dolgozott. Elmondta azt is a P. Tamással kapcsolatban, hogy dolgozott neki. Elmondta, több pénzt fog kérni, mert meg vannak egyezve. Én barátian

szóltam neki, hogy nézd, ennek nincs sok értelme. Mondtam neki, nem lesz jó, ezek nem bohóc emberek, ebből bajod lesz, ha zsarolni kezded őket. Aki Cinóbert ismerte, az tudta, hogy olyan ember volt, ha be volt kábítószerezve, akkor nem érdekelte semmi. Mindig azt mondta nekem is, és másnak is, hogy neki flepnije van. Őt büntetni sem lehet, azért is vállalt be dolgokat. Neki pénzt fognak fizetni. Ennek az egész stílusnak, amit ő képviselt, hogy pénzt követelt P. Tamástól, az lett a vége, hogy elintézték. Fényes nappal valakivel találkozott a házánál, elválnak. A találkozóról az ember, akivel találkozik arrébb megy, majd a szlovák R. odamegy, fejbelövi a Cinóbert, az ember még látja is a R.-ot ebben a szituációban, amikor ez megtörténik. Egyértelműen nem tudja senki más azt mondani, hogy más ölette meg, tehát egyértelműen a P. Tamás utasítására követik el a cselekményt. Megint csak egy lépés, hogy még egy ember eltűnik. A F. János ügyet vegyük. A F. gyilkosság a legelsők között volt. P. Tamás mindenféleképpen megpróbálta a kapcsolatokat bővíteni, szeretett volna a médiába, akár a TV-be bekerülni. Azt megint csak tudni kell hozzá, hogy akkor, amikor a E János megölését tervezték, nagyon hosszú előkészületek voltak, rengeteg ideig készültek rá. Lakást bérelt 2-3 emberének, és ő maga is bérelt lakást a F. János lakásának közelében. Tehát a E János mindenféle szinten fel lett térképezve, hogy mikor jár, hova jár, miképpen, hogy megy. Ha valaki összeteszi és megnézi normálisan a tényeket, kijön megint, hogy ki követte el. A szlovák R. követte el P. Tamás megbízásából. A P. Tamás megbízásából követte el a gyilkosságot. Tehát most végig mentünk egy csomó gyilkosságon. Van egy másik olyan gyilkosság, ami a mai napig felderítetlen, a holtestek sincsenek meg. Ez egy családról szól, a R. családról, ahol két gyerek is meghalt. Azt tudni kell, ugyanúgy ahogy más eseteknél, hogy a R. a P. Tamáshoz kötődött, mert folyamatosan a pénzeit kezelte. Kialakult közöttük egy elég komoly konfliktus. A R. egy elég gyenge idegzetű

ember volt. Ki akart szállni a P. Tamás féle üzletből és befektetésből. Akart távolodni. A probléma az volt, hogy a R. tett egy nagyon rossz kijelentést. Azt mondta P. Tamásnak, hogy ha vele bármi történik, gondoskodott róla, hogy akkor is kitudódjanak a dolgok, amit közösen intéztek, mert a feleségén keresztül vannak letéve különböző iratok, amik felhasználásra kerülnek. Mikor ezt elmondta, hogy a feleségén keresztül, akkor meg lett pecsételve a sorsa mind a négy embernek. Az egész család, úgy ahogy van, eltűnt. Mondhatja valaki, hogy nincs holttest, nincs gyilkosság, nincs semmi. Nem tudjuk azt mondani, hogy van gyilkosság, vagy nincsen, de ettől függetlenül az a család minden további nélkül eltűnt, és mai napig is gyilkossági ügyként kezelik a rendőrségen. Az egész család eltűntként van kezelve. Ezen kívül volt egy másik olyan gyilkosság is, még az elején, a M. Gyula féle gyilkosság, aki konkrétan a P. Tamásnak a brókere volt. A M. Gyula a sógorán keresztül jutott be hozzájuk, és náluk dolgozott. Olyan dologért kellett meghalnia, ami teljesen nonszensz. Ez a kisgyerek, ez a M. Gyula, egy privát srác volt előtte, fiatal srác volt, elkezdett dolgozni, elkezdett pénzt keresni velük. Történt, hogy egy X. kerületi Rendőrkapitányságnál lévő ügyben, egy egyszerű formában segítséget nyújtott a rendőröknek. Ennyi volt a bűne. Semmi más. Nem volt vamzer. Viszont ezt a P. Tamásék úgy értékelték, hogy ha valakinek már segített a rendőrségnél, akkor ő vamzer, és ő ellenük dolgozik. A rendőrök majd azt akarják, hogy őket megbuktassa. Egy szó sem volt igaz belőle, egy mondvacsinált dolog volt, de ha már vamzer, meg kell ölni. M. Gyulát is a P. Tamás öleti meg a M. saját sógorával. Ez is egy ugyanolyan régi ügy, amit nem derített fel a rendőrség. Eltűnt a holtest, kevés a bizonyítási lehetőség. Ettől függetlenül tény, hogy megölte és hogy ez történt. A következőkben vegyük a gyilkossági kísérleteket. Vegyük a H. Istvánt. A H. Istvánra nagyon sokáig készültek. A H.-nak két bűne volt, az egyik az, hogy a P. Józsefnek volt a társa nagyon sokáig. A legfontosabb

viszont az volt, hogy a H. István egy brigádhoz tartozott az Igor K.-ékkal. Az Igor K.-ékkal, aki a Szevához tartoztak. Vezető volt, mindig együtt voltak és ezt hangoztatta. így keresett pénzt. Mind a kettő miatt meg kellett halnia. Az megint egy más kérdés, hogy ha az a robbanás megtörténne százszor, kilencvenkilencszer meghalna. Ezt az egyet megúszta. Sérülésekkel. Megégett, az egyik fülére megsüketült. Mindentől függetlenül, megint csak senki más nem lehetett, aki elkövette. Nem az oroszok voltak, ahogy ezt a P. Tamás megpróbálta terjeszteni. Ez is ő volt, ő csinálta. A sokadik. Menjünk tovább. Bokszolok, akikkel együtt bokszolt. A Kistakács, a L. Peti. Mindenki tudja és mindig is tudták, hogy ő volt az, aki rájuk lövetett. H. Pali, aki T. Pállal kezdett először együtt lenni. Elkezdtek üzletelni. A T. Palinak elképesztő nagy neve volt. Senkitől nem félt, még a Sz. Bulcsútól sem, akit annak idején úgyszintén megöltek. Bűncselekmény áldozata lett. Maffiafőnökként 50 emberrel bement a Margithíd nevű disco-ba, szemtelenül beszéltek a háta mögött róla. A T. Pali egyedül bement, és a testőrök előtt össze-vissza verte, és senki nem mert szólni. Elképesztő nagy bokszoló volt. Utána felhízott 40 kg-ot, de elképesztő ütőképes ember volt még akkor is, és a P. Tamást ez irritálta. Meg az is, hogy gazdag lett. Úgyszintén ő volt, aki odaküldött hozzá embereket, a saját házába és 9-et belelőttek. Nem halt meg. Tehát így mehetünk végig. Rengeteg dologról beszélhetünk. Ezen kívül is voltak még gyilkosságok, amik kétségesek, és nem felderítetek. Azt azért elmondom mindenkinek, akinek az a véleménye, hogy ezek csak mendemondák, hogy nem mendemondák, ezek tények és ha valaki végig gondolja az egész folyamatot, akkor lehet látni. Ezeket a dolgokat nekem P. Tamás saját maga mondta el. Egyeseket előtte, másokat közben, és van, amit az elkövetés után, a legvégén azonban egy beszélgetés során összefoglalta, és elismerte ezeket a bűncselekményeket. Hogy miért mondta el?

Azért mondta el az elsőt is, meg a többit is, vagy legalább is a nagy részét, mert meg kellett tőlem kapnia azt a 300 millió forintot, aztán meg úgy is megölet, ha eljutunk odáig, hogy a nagyobb részét megkapja a pénznek. Az ő számára ez már rég lezárt dolog volt. Ezt én is tudtam, ő is tudta. Csak én mindig tudtam, hogy az a pénz még egy kicsit erősebb annál, hogy megöljön. Kettő az egy ellen lefogadom, hogy adok valakinek 10-15 millió forintot, hogy megöljön, vagy visszakeresek neki 100-150 milliót és majd abból ad, hogy valaki megöljön, akkor melyiket választja. OK!!! Az sokkal jobban néz ki, és már érthető, hogy miért nem volt sürgős a meggyilkolásom. Éppen ezért, úgy volt vele, bármit tudhatok, nincs jelentősége, úgy is megölet. A másik pedig- ezt se felejtsük el, pedig sokan elfelejtik- hogy 2000ben, amikor letartóztattak, inkább leültem a 17 hónapot, amiből lehetett volna 3-4 év is, de nem árultam el sem őt, se senkit soha sem az életemben, nem beszéltem senkiről. Őróla se, pedig ő volt az egyetlen, akiről beszéltem volna szívem szerint. Most is azért tettem meg a vallomásomban, és azért beszélek most is, hogy mindenki számára nyílt titok legyen, amit tudok. Sokan kételkednek abban, hogy tényleg ő volt, hogy megtette azokat a dolgokat, amiket mondanak. Ez azért van, mert nem látják át konkrétan, mert a kívülálló nem látja át, de én szeretném, ha mindenki számára tiszta lenne az összes elmondott történetből. Ténykérdés. Minden mögött ő volt.

Korrupció és összefonódások A Szeva volt mindig is az, aki a P. Tamás szeretett volna lenni. P. Tamásnak a terve mindenféleképpen összejött volna, mint ahogy azt már mondtam. Attól kezdve, hogy a kézigránátos merényletek, robbantások és a leszámolásos gyilkosságok miatt az oroszok háttérbe kerülnek – meggyengülnek és ténylegesen egyre inkább nincsen szerepük, senki nem fél tőlük, nem tudnak kasszírozni, nem tudnak betámadni, csak nagyon gyenge, kis kaliberű embereket – minden nagy üzlet bekerül a magyarok kezébe. Innentől kezdve, a P. Tamás elérte valamilyen szinten a célját. Amikor a Szeva elment, akkor még gyengébbek lettek az oroszok. Nagyon fontos dolog, hogy ebben, az 1996-ot követő időszakban, amikor én elmegyek, a P. Tamás eléri a legfontosabb célját, a legfelsőbb vezetők között egy olyan kapcsolatrendszert épít ki, akiket állandóan fizet, – rendőrségi legfelsőbb vezetőkről beszélünk, – akik állandó fizetésért minden egyes problémáját el tudják simítani. Beszéljünk most arról, hogy jönnek sorban a gyilkosságok. Megölette M. Gyulát. Az oké, hogy nem tudták a mai napig sem, ne vegyük ebbe a kategóriába. De: a P. Józsefet megölik. Megölik a B. Tamást, felrobbantják a H. Istvánt. Megölik a S. Zoltánt. B. Tamásnál volt a legnagyobb nyomozás Magyarország történelmében, ami terrorcselekménynek minősülő dolog volt. Négyen, ártatlan emberek is meghaltak. Világra szóló hír volt, láttam, hogy még Amerikában is erről beszéltek. Tehát hatalmas nyomozás volt. A nyomozó hatóság három nap múlva pontosan tudja, ki volt az elkövető. Pontosan tudják. Tudják, hogy miért van, ok-okozat összeáll az egész, és mégis, ennek ellenére 14 évet kell vámunk arra, hogy letartóztassák az elkövetőket, és 14 év elteltével elővesznek videofelvételeket – hogy hol állt a szlovák R. – konkrét, 100%-os

bizonyítékot az elkövetésre. Az elkövető az ő telepének a biztonsági főnöke. Mindenféleképpen össze volt rakva a kép, hogy ezt a dolgot ő intézte, ő bujtotta fel, ő miatta történtek a dolgok. De neki egy olyan kapcsolata van, hogy el tudja ezt intézni. Engem már értek olyan a vádak, hogy mindig baloldal ellenes vagyok, és hogy mindig ezeket mondom. Nem akarok, nem foglalkoztam és a jövőben sem szándékozom politikával foglalkozni. Nem érdekel a politika, de szeretném, hogy ha tényként ismernénk el dolgokat. 1996-2000 között a Szoci és a FIDESZ kormány volt, amibe beleesnek a merényletek. Én nem azt mondtam, hogy egy, hanem azt mondtam, hogy az akkori vezetés. A rendőrségről beszélek, nem a politikáról. A rendőri vezetésben, akik benne voltak, ugye a K. Ernő, a Papa. Senki nem tesz semmit, akik ebben az ügyben benne voltak, mert nem is tudják mi történik. D. Péter, aki a gyilkossági csoport vezetője, semmit nem tesz. Eltűnnek az iratok a páncélszekrényéből. Meg egyebek. Tehát mindenki átmegy rajta, és teljesen mindegy, hogy milyen kormány van. Mert 1996. és 2014 között nem történik semmi. Nem arról van szó, hogy milyen a kormány, hanem arról van szó, hogy milyen a rendőrség. Tehát ezt a dolgot, akárhogy is magyarázzuk, pontosan tudták, és mégsem tettek ellene semmit, semmilyen formában. Egy fontos kérdés az is, hogy amikor én 1996-ban elmentem, ellenem semmilyen büntetőeljárás nem folyt. A J. ügyben, Daciás ügyben, tanúként voltam beidézve, tehát nem folyt ellenem semmi. Majd 2-3 héttel később, mikor elmegyek, a P. Tamás újságíró kapcsolatait és a rendőrségi köröket, rendőrségi vezetőket felhasználva kitalálnak egy történetet, amit amögé tud tenni, hogy miért történnek a gyilkosságok. Tehát közös megegyezéssel, asztalnál történő megállapodás az, hogy én elmentem, elvittem az alvilág pénzét, milliárdokat, ebből kialakult egy bandaháború, eltűnt a pénz, nincs senkinek pénze, nincs semmi. Ezért vannak a háborúk. A rendőrség és az újságírók segítségével történik ez. Még egyszer hangsúlyozom, semmilyen indok nincsen ellenem, hogy azt mondják, az

alvilág bankára vagyok, mégis rám került ez a jelző. Azt mondják, ezt csináltam, elvittem a pénz, mert én pénzzel foglalkoztam. Amikor 2000-ben letartóztatnak, a kiadatási eljárás kapcsán hazahoznak. A P. Tamás, meg mindenki, ügyvédeket küld nekem. Több helyről kapok ügyvédeket, nem képviseletre, hanem hogy képben legyenek, hogy hallják a dumát mindenhol. Ezt első pillanatban láttam. Akkor kerültem kapcsolatba a mostani ügyvédemmel Ny. Bélával, akit én választottam az összes közül. Úgy értékeltem a kihallgatásoknál, hogy szakember, amit megbeszéltünk, betartotta, korrekt embernek tekintettem, ha megegyeztünk valamiben. Ő lett az ügyvédem. De továbbra is küldik az ügyvédeket, félnek attól, hogy mit fogok mondani. Tudni kell azt, mint ahogy azt az előbb említettem, hogy a rendőrség pontosan tudta, hogy 1996-ban P. József-et, és a B. Tamást 1998-ban ki intézte el. Akkor is tudták. A rendőrség két részre volt bontva. Voltak korrekt, normális emberek, és voltak a korruptak. Azok az emberek, akik normálisak voltak, a nyomozások során következtetéseket vonnak le, leteszik az asztalra, hogy a P. Tamás intézte, a P. Tamás volt mögötte. Ezeket az adatokat, embereket eltüntetik. Félreteszik azokat az embereket, akik ebben részt vettek, nyugdíjazzák, lehetetlenné teszik őket, elküldik a rendőrségtől. Semmilyen formában nem hagyják őket, hogy ezt nyilvánosságra tudják hozni, vagy bármi szóba kerüljön. Amikor kiérkeztek a normális rendőrök hozzám Amerikába, az FBI tesz nekem egy ajánlatot, hogy maradhatok ott, ha elmondom ezeket a korrupciós problémákat. Valamilyen szinten volt róla tudomásuk, hogy rengeteg mindent tudok, ezért azt gondolták, hogy én tudok mindent. Én ezt az ajánlatot visszautasítottam, én nem mondok semmit, én nem tudok semmiről. A P. Tamásnak pénzt kerestem, milliárdokat, soha nem árultam el, semmit nem tettem ellene, ennek ellenére fehéren-feketén engem is, meg a családomat is meg akart öletni. Vállalom a börtönt, hazajövök és leülöm a büntetésemet. Ha elárulom, nem kellett volna egy percig sem börtönben maradnom már 2000-ben sem.

Az egyik oka az volt, hogy nem szóltam, hogy nem voltam olyan, hogy beszélgessek a rendőrökkel, a másik oka az volt, hogy pontosan tudtam, hogy ő a legfelsőbb rendőri vezetésben mindent el tud intézni. Ezeket 3 gyilkosságokat nem derítik fel, nem történik semmi, akkor itt nem lehet szél ellenében…, amúgy sem lehetett volna semmilyen formában lehetőségem a gyilkosságok felderítését elősegíteni. Attól függetlenül ez tény, és már akkor is a későbbiekben a személyes találkozókon elmondja szó szerint, hogy ezekkel az emberekkel kapcsolatban van, ezeket az embereket fizeti, és semmilyen formában nem lehet belőle problémája. És ez így is lett, egészen addig a pontig, amíg leült találkozni, és fölajánlotta a politikai segítséget a FIDESZ ellen, az akkori titkosszolgálati vezetőnek. És csak ezért lett elfogva. A rendőri vezetéssel kapcsolatban, visszatérve ehhez egy pár mondatban, nagyon fontos megemlíteni, hogy itt tényleg arról van szó, hogy a rendőrségnél, a rendőröknek a gyilkossági csoport a legfontosabb. Annak idején a H. Ferenc volt a legfelsőbb vezető. H. Ferencnek volt közvetlen kapcsolata a CONTI-CAR. Minden információt megkapnak, minden dolgot elintéz, amit akarnak, tehát bármilyen problémájuk van, mindent elintéz. Majd, amikor B. Tamás vallomást tesz, a H. Ferenc neve ki van húzva. Majd, amikor a H. Ferenc rövid időn belül nyugdíjba megy, belép a D. Péter. A kapcsolat nem változik. Most ő kapcsolat. Aki az egészet meg tudná fogni, aki utasíthatja felsőbb szintről, a rendőrség vezetéséből a nyomozókat, olyan nincs. Az ügyészség nem tud belelátni az aktákba, mert amit nem akarnak megmutatni nekik, azt nem is mutatták meg. Meg is volt P. Tamásnak minden kapcsolata az akkori mindegyik vezetőhöz, és részt is vettek ezekben az üzletekben. H. is D. is és mindegyik. így nem lett ezekből az „ügyekből” probléma. Ezek nyomon követhetők. Most is, hogy a L. Csaba elleni ügyben is elmondják feketén- fehéren, hogy eltűnnek bizonyos iratok. Ezeken a problémákon a mai napig is úgy mennek a hivatalos szervek egy tollvonással keresztül, hogy ha eltűnt,

akkor eltűnt. Senki nincs felelősségre vonva, semmi nem számít. Soha senki nem beszél erről, most se, akkor se. Ezek a dolgok megtörténtek. Ne felejtsük el azt se, – majd lesz egy gondolatmenet, amikor végig megyek sorozatban a gyilkosságokon – hogy itt nem arról beszélünk, hogy megölték a M.-et, megölték a P.-t, 4 embert megölnek a B.-nál, megölik a C.-t, megölik a F.-t. Mehetünk tovább így, ez lesz egy 20-as létszám legalja, amit, ha akkor lépnek, a gyilkosságok felderíthetőek lettek volna. Egyértelmű dolog az, hogy 20 év elteltével a bizonyítékokat nem lehet úgy elővarázsolni, mint akkor. Teljesen más a nyomozás, nagyon nehéz elítélni érte valakit, ennek ellenére azért két dologban elítélték P. Tamást. Az más kérdés, hogy ahhoz képest, amit elkövetett a 15, meg a 13 év egy nevetséges büntetés, ahhoz képest, amit most minden nap hallunk a TVben, hogyha valaki megölt egy másik embert. Csak egy minősített gyilkosságnál is kapják a tényleges életfogytiglani büntetéseket. Megértem, hogy akkor sem lett volna ez, csak az életfogyt, mert akkor az volt a törvény, de ha ezt csinálták volna, és eljártak volna, akkor nem halt volna meg még nagyon sok ember. Ne felejtsük el, hogy ha egy bűnözőt, aki megölet három embert, elfogják, tudják, hogy ő csinálta, akkor nem ölik meg a következő 10 embert. Ebben a 10 emberben benne van a R. család, benne van B. Tamás. Sorolhatjuk. Rengeteg ember. Ez az, amit mindenki elfelejt, ezen mindenki átmegy egy pillanat alatt, holott emberi életekről van szó. Azért, mert mocskos féreg korrupt rendőrök vannak, ugye ezt ne felejtsük el. Másik fontos kérdés, – itt visszatérek a Papára egy szóra – ezt azért újuk le, hogy érthető legyen a rendőrök hozzáállása. Elfognak Brazíliában, majd hazahoznak, olyan nyilatkozatokat tesz újságnál, hogy én ne nagyon beszélgessek, mert úgy is ki van adva rám, hogy engem meg akarnak ölni. Mintegy figyelmeztet arra, hogy amit a vallomásomban tettem a legelején, hogy ne nagyon magyarázzak, ne nagyon mondjam tovább, mert ez az ő személyét sérti, nagyon vigyázzunk kell a nyilatkozatokra. Nem tudom, hogy ez a bohóc mit gondol magáról. Tehát én úgy éltem le az utolsó 17 évemet, hogy meg akarnak ölni. Nem mondott nekem újat,

és nem is ijesztett meg vele, egy pillanatig se. Eldöntöttem magamban, annak idején, már 2012-ben, hogy igen, meg fogok tenni mindent azért, hogy a P. Tamás ezért megrohadjon, amiket elkövetett, és teljesen mindegy a következmény. Lehet rám mondani, hogy bosszúból csinálom, mert valamilyen szinten az egyik ok a bosszú. A kettő semmiféleképpen nem üti egymást, hogy bosszú és elmondom, ami történt valójában. Tehát nem arról van szó, hogy én kitalálok valamilyen történetet, és mondvacsinált dolgokat mondok, hanem megtörtént dolgokat mondok el, amit annak idején is tudtam, és nem mondtam el. Erre nem került volna sor, ha nem akarja megöletni a családomat, vagy engem, nem akarja az életemet veszélyeztetni, vagy a családomét. Nem került volna sor. De mivel sor került rá, elmondom. Normális dolog, hogy bosszút akarok állni, azért mondom el, amit tudok, akkor is ezt akartam. Nagyon fontos dolog, hogy amikor 2012-ben bementem a nyomozókhoz vallomást tenni, mert már kerestek, kérték, hogy menjek be és mondjam el, amit tudok P. Tamással kapcsolatban. Bementem, vallomást tettem. 100 %-osan vádalkut ajánlanak, oda hívják azt a 2-3 embert, akik elmondják a szabályait a tanúvédelemnek, és erre sor kerülhetett volna pár napon belül, hogy akkor vádalkut kössek. Nem ez volt a célom, én csak bementem, elmondtam, amit tudtam, és utána fogtam magam, és elmentem az országból. Tehát nem kötöttem meg ezt a vádalkut. Elmondtam, hogy tudjanak róla, két új gyilkosságra hívtam fel a figyelmüket, az egyik a M. Gyuláé. Úgy gondolom, hogy mindent megtettem azért, hogy segítsem a munkájukat. Elmegyek, az ügyvédemen, Ny. Bélán keresztül kémek információkat. Videokazetta vallomást kémek, melyet megküldök az ügyvédemen keresztül, hogy a tárgyalásra fel tudják használni. Majd, amikor – ez későbbi téma, de azért elmondom, mert fontos a hivatalos szervek szerepének a megértéséhez – letartóztatnak, több millió forintos költségért, a Nemzeti Nyomozóiroda egyik vezetője és másik két kijelölt nyomozó

eljön hozzám Brazíliába és megkérnek arra, – a bíróság külön kérését közvetítve – hogy a most folyó P. Tamás elleni tárgyalásban, a B. Tamás ügyben tegyek vallomást. Mondtam a nyomozóknak, hogy elmondom, semmi gond, nem kérem a vádalkut, de szeretném, ha figyelembe vennék majd ezeket a segítségeket, amiket most megteszek. Vallomást teszek, és még felszabadítom az operatív vallomásomat. Kérem, hogy ezért cserébe segítsenek nekem, és méltányolják majd a debreceni ügyben, amiben hazahoznak. Belátom, hogy amit a vádalkuban ígértek, az, hogy egy napot sem kell ülnöm, nem tudják megtenni, mert nem kötöttem vádalkut, ezért most ülnöm kell azért, amit csináltam. Végig kell csinálnom a kiadatási őrizetet, majd az előzetest, vállalom, de akkor ők is tegyék meg az én irányomba, amit kell, és segítsék a debreceni ügyemet. Elmondják, hogy ügyész nélkül nem tudnak dönteni, de támogatják, tehát valamilyen szinten ebben részesülni fogok. Fontos, hogy a rendőrség, itt a Nemzeti Nyomozóirodáról beszélek, mindent, amit ígért megtett. Mindenben korrektek voltak. Az ügyészég pedig a legmocskosabb szervezet, ami a világon létezik. Mert akkor, amikor szükségük volt rám, fölajánlották a vádalkut, megtettek volna mindent. Amikor szükségük volt rám, kiküldték utánam a nyomozókat, én megint csak segítettem, és amikor Magyarországra hazahoznak, annak ellenére, hogy oké nem volt vádalku, tehát nem lehetett megoldani jogilag, de amikor hazahoztak a hozzáállásuk nem az volt, hogy normálisan álljanak az ügyemhez, hallgassák meg a történetemet, nézzük meg, hogy valójában mit követtem el, holott a nyomozati okiratokból is egyértelműen kiderül, hogy a 21 bűncselekményből csak 7 volt olyan, amit én, és az ismerőseim követhettünk el. A céljuk mindig is az volt velem kapcsolatosan, hogy megmutassák hatalmukat, nem a jog számít, hanem a színjáték, a minél súlyosabb büntetés, nem a bizonyítékokkal megalapozott bűnösség, hanem a mindenáron elítélés, csak az a fontos, hogy minél nagyobb nyilvánosságot és feltűnést keltsenek az ellenem folyó üggyel. Az számít, hogy legyen visszhang, és a címlapon szerepeljen a sajtóban a történet. A bíróság és az ügyészség kifejezetten nyomul, és nem

az a fontos, hogy a papírokban leírtakat betartsák, hanem hogy új elveket és lehetőségeket találjanak az elítélésemre. A rendőrök korrektek. A Nemzeti Nyomozóiroda küld egy papírt, amiben leírja, hogy mit tettem, és mivel segítettem a magyar hatóságokat, és kérik a bíróságot, hogy bűnösségem esetén a büntetésben értékeljék a segítségemet. A bíróság figyelmen kívül hagyja a levelet, el is mondja, meg is indokolja. A bíróságot nem érdekli, hogy régebben mi volt, őt az érdekli, ami a bíróságon elhangzik. Akkor kérdezem én, nem akarok vádalkut kapni, nem ez volt a lényeg, de ha már idáig eljutottunk, és tettem valamit a magyar hatóságok érdekében, akkor legalább annyit csináljanak meg, hogy tartsák be azt, amit a hivatalok a részemre ígértek. Úgy gondolom, hogy ez nem egy földtől elrugaszkodott dolog, én csak ezt kértem tőlük, amit ígértek, nem tették meg, és nem teszik meg a mai napig sem. Ezt a mostani ítéletet is, – a mostani ítélet szerint 5 évet kellene ülnöm csont nélkül – még ezt is meg akarják fellebbezni, mert azt szeretnék, ha még ennél is többet üljek. Úgy gondolom, hogy ez egy undorító eljárás. Arra hivatkoznak, hogy a Debreceni Főügyészség nem vette fel a kapcsolatot a Fővárosi Főügyészséggel, ezért nem tud hivatalosan arról, hogy milyen segítséget nyújtottam egy másik eljárásban. De hát a rendőrség megírta!!! Kértük, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Fővárosi Ügyészséggel, de nem tették. Úgy gondolom, hogy akkor megkértek a rendőrség és az ügyészség részéről arra, hogy vállaljam be a P. Tamással való szembeállást. Ez nem volt kérdés. Mindig is meg akart öletni, de ha valamikor meg akart öletni, akkor ez ugye teljesen más, mint a mostani viszony. Elvállaltam. Ők meg teljesen inkorrekt módon állnak minden egyes dologhoz.

1970-1995 közötti életem Kb. 13 éves koromban kezdtem el azt a fajta szerencsejátékos életet, amikor a kártyából, a snóbliból, játékokból éltünk egészen 25-26 éves koromig. Nagyon érdekes időszak volt, még a gyerekkoromban Cs. Attilával, S. Lászlóval kezdtük az éjszakába való járkálást. Együtt kártyáztunk, nyertünk el emberektől pénzt. Közösen is játszottunk, egyszer az egyikkel voltam, egyszer a másikkal voltam különböző ideig közösben. Együtt járkáltunk az éjszakában, együtt járkáltunk különböző szórakozóhelyekre. A Víg Presszó volt annak idején, a Lőrinc étterem, a Liget, a Rákóczi tér, tehát nyáron voltak a különböző terek, a Klauzál tér, a Mátyás tér, ilyenkor mindenki ott gyűlt össze. Télen-nyáron, mindig mentük az éjszakába kártyázni. Akiket nem is ismertünk, azokat is meghívtuk kártyázni. Akkor, abban az időben, mindenki játékos volt, mindenki szeretett játszani. Akkor itt már, kihangsúlyozom, volt olyan, hogy kocsikat nyertem, aranyakat nyertem, rengeteg pénzt nyertem, különböző emberektől. Ebbe beletartozott az, hogy voltak állandó partnereim, akik a virágárusok voltak, a temetőnél lévő virágárus, a Váci utcában lévő butikosok. Ezektől elképesztő, az időszakhoz képest elképesztő összegeket nyertünk. A korhoz képest, kiemelkedő módon jól éltünk és ez hozott egy egyfajta olyan ismeretséget, hogy ott az éjszakában mindenki ismert mindenkit. Azt már mondtam, hogy Kisbandi úgy lettem, hogy 13 éves koromban a felnőtt, nagynevű gengszterek, akik annak számítottak, vittek magukkal mindenhova. Abban az időben még, beszélhetünk az 1975. utáni időkről, Budapesten csak két hely létezett, ami nyitva volt 3 óra után, az egyik a Pipacs Bár volt, fél 5-ig, fél 5 után pedig a Búsuló Juhász. Hajnal 3 óra után mindenki oda ment át, és akkor, amikor a Búsuló Juhász bezárt, akkor reggel 6 órakor nyitott a Csülök Étterem a Klauzál téren.

Mindenki ott volt, és akkor itt ugyanúgy kártyáztunk. Elnyertük a pénzüket a különböző embereknek, akik palik voltak, az úgynevezett „palik” és aztán egymással is játszottunk, mert szenvedélyesek is voltunk. Egymással is kártyáztunk. Ez a kör volt az, akik a kártyásokat képviselték. Természetesen, ahogy mondtam, ezek mellett a normális, gazdag emberek mellett mások is voltak, a betörők, a kocsi feltörök, akik annak idején a bűncselekmények nagy részét elkövették. Ők megcsinálták a bűncselekményeket, mi vártuk őket, és mindig elnyertük a pénzüket. Ezek alatt az évek alatt is elképesztő pénzt kerestem, és mivel hamiskártyások voltunk, mindenhol voltak embereim, vidéken is, akik felhajtották azokat, akik szerettek játszani. Ezért kaptak 15-20 %-ot. Én elmentem az ország minden területére, elnyertem a pénzüket, és akkor megkapták azt a 15- 20 %-os jutalékot. így telt el kb. 8-10 év, amíg folyamatosan ezt csináltam az ismerőseimmel együtt. Ahogy említettem, láttam, hogy itt váltani kell, és akkor tértem át az üzletelésre. Külföldről behozott árukon, és a kapcsolaton keresztül megszereztem olyan termékeket, – szocializmus volt – amik abban az időben nem voltak elérhetőek, vagy legalább is nagyon nehezen hozzáférhetőek voltak. Ilyen termék volt pl. a farmer, Ausztriából a műszaki cikkek, a videókazetták, a kvarc órák, stb. Én ezekbe nem folytam bele olyan szinten, mint a legnagyobb nepperek, kerestem belőle pénzt, elég sok pénzt, ebből az üzletből a kapcsolatrendszerem csak bővült és bővült és bővült. A kártya köréből is, ahogy mondtam már, rengeteg privát, jól szituált ember lett a barátom, ismerősöm, és hiába nyertem el a pénzüket, a viszonyunk jó volt. Amikor abbahagytam a kártyát, hozzájuk lehetett fordulni különböző üzletekkel- beszélek olyanokról, akik vezető pozícióban voltak, különböző gyáraknál, cégeknél-, és különböző kurrens termékeket lehetett rajtuk keresztül értékesíteni. Beszélek itt az alumíniumról, a polietilénről, tehát olyan termékekről, amiket nehezen lehetett megszerezni.

Ezeknek a kapcsolatoknak a révén ugyancsak hosszú időn keresztül nagyon sok pénzt lehetett keresni. Amikor ez a váltás megtörtént, és elkezdtem foglalkozni ilyen ügyletekkel, akkor átláttam azt, hogy itt előbb-utóbb olyan dolgot kell létrehozni, ami pénzzel kapcsolatos, tehát pénzintézettel kapcsolatos. A pénz pénzt keres, ez által lehet a legmagasabb körökbe eljutni, a legtöbb pénzt úgy láttam, ezzel lehet keresni. Ez már egy kicsit odébb van. A 90-es évek legelején jutottunk el odáig, hogy elkezdtem különböző befektető irodákat létrehozni. Ennek az egyike volt, ami híres lett, a Rákóczi út 10-ben levő irodám, ami egy két helyiségből álló iroda volt. Csodálatosan berendeztem, nagyon jól nézett ki. Ide az emberek behozták a pénzüket, havi 10 %-ot kaptak érte. A privát emberekről beszélünk, az utca embereiről, ebbe rengeteg nyugdíjas, öregember tartozott, tehát mindenki behozta a pénzét. Úgy működött a dolog, hogy valaki behozott egy x összeget, megegyeztünk egy futamidőben, ami minimum 3 hónap volt, de akár 1 év is lehetett. 1 év után újra kötöttük a szerződéseket, ezekre kapták a havi 10 % kamatot. Az ebből befolyt pénzeket, tőkét én különböző ügyletekbe forgattam be. A legkurrensebb tennék a 80- as évek végétől a 90-es évek végéig a polietilén volt. Ezt európai szinten is nagyon nehéz volt megszerezni. Én ehhez kialakítottam egy vonalat. Erre az oroszok oldalán, ukrán és orosz oldalról volt lehetőség, ahol össze tudtam hozni az üzletet. Volt egy német úriember, aki nagy mennyiségű polietilént akart vásárolni. Erre a polietilénre én azt mondtam, hogy tudok szerezni, mert tudtam, hogy megvan a forrásom, tudtam honnan lehet megvenni. Azt mondtam neki, én nem akarok benne lenni az üzletben, azonban kérek tőle 200.000,-DM-t a szerződéskötéskor. Ugyanezt elmondtam az orosz félnek is, hogy hozok egy vevőt, megkérdeztem tőlük mi az ára, mennyi az, amiért eladnák. Mondok egy számot, csak hogy érthető legyen mindenki számára, hogy ha azt mondjuk, hogy 1 márka kilója az árunak, ők azt mondták 1 márkát kémek érte, én azt mondtam, hogy jó, kapnak érte nem 1 márkát, a fizetés a német részéről 1,15 márka lesz, és a felettes részt elfelezzük.

Azt hazudtam, hogy még egy közvetítő van, azt a 7,5 pfenniget a közvetítő kapja, másik fele, amivel több, az övék, de szerződéskötéskor tőlük is kérem a 200.000 márkát. Tehát ebből adódóan a szerződéskötéskor kaptam 200.000 márkát és még 200.000 márkát, mind a két oldalról. Abban az időben 400.000 márkáért lehetett venni 12 db Mercedes-t. Ettől függetlenül a szerződés másfél évig tartott, és azokon a különbözeteken, azaz a 7,5 pfenniges különbözeteken másfél évig, tehát 18 hónapon keresztül, a valuta váltásával az árfolyamától függően 53-55 millió forintot kerestem, havonta. Ezt úgy oldottam meg, hogy kihasználtam azokat a törvény adta lehetőségeket, amit az off-shore cég jelentett. Megvettem egy off-shore céget, amire azt mondtam, hogy a közvetítő. Ezt közvetítő céget tettem középre, a német nekem utalt, az off-shore cégbe, az off-shore cégről teljesítettem az utalást az oroszok felé. így rajtam keresztül ment az üzlet. Az offshore cégnek ugye az a lényege, hogy valaki megvesz egy céget és megfizeti a regisztráló országban előírt minimális költségeket, a többi pénzzel pedig szabadon rendelkezik, és egyéb adót vagy költséget csak minimálisan kell fizetnie. Annak idején még nem voltak Európában ilyen cégek. A Kajmán szigeteken, és egyéb távoli helyeken voltak csak ilyen cégek, és csak a későbbi években jöttek be Európába. Most már van Máltán, Lichtensteinben, San Marino-ban, Cipruson és máshol is. Egy ilyen Kajmán szigeteki off-shore céget vettem meg, átszámolva kb. 400.000,- Ft volt az ára. Megvettem, ezen bonyolítottam az üzleteket. Az üzemelésnek az volt a törvényi feltétele, hogy 1 évben kellett fizetni rá 600 dollár költséget, akár mi is volt a cég éves bevétele. Amit a keresett, annak nem volt adó, ÁFA, egyéb ilyen vonzata, itt ez tiszta nyereséget képezett, és ezt minden további nélkül használni lehetett, ki lehetett venni. Ez egy kiskapu volt. Ez volt az a törvényi lehetőség, amit az egész világon a legnagyobb üzletemberek is, akár Soros György is kihasznált. A mai napig is használják ezeket a lehetőséget, csak nem szívesen nyilatkoznak róla a használók, mert szégyellik, hogy jelentős költséget takarítanak meg másokhoz képest.

Ezért nem volt érdekes, – itt több száz millió forintról beszélünk – hogy különböző privát emberek pénzét beletettem, és azon keresztül dolgoztam, és pénzt forgattam. Meg tudtam tenni azt, hogy a betett tőkékkel, az éjszakákból elvett pénzekkel, meg a saját pénzemmel együtt, hogy akkor még, a kezdetek kezdetén, 800.000.000,- Ft-ot bele tudjak tenni az üzletbe. Azt hozzáteszem, hogy ezen kívül is volt még két másik üzlet, az alumínium és a réz is, ahol ugyanúgy segítettem, és részt vettem, és próbáltam off-shore cégen keresztül értékesíteni. Ezekből kisebb pénz volt, mint a polietilénből. Ez relatív, mert a kis pénz is 10-15 milliós havi bevételeket jelentett. Hosszú időn keresztül rengeteg ilyen üzlet volt, sorolhatnám, ahol ezeket a pénzeket használtam és beletettem. Később következett egy olyan időszakom, amikor rengeteg ember kért meg arra, – itt az egész éjszakát tekintsük – hogy segítsek, és vegyem be a pénzüket, hogy ők is keressenek. Ez 4-5 éven keresztül működött. Nagyon sok sportoló ügyfelem volt, a pesti ismert bokszolok 80 %-a, ugyanígy a birkózók, a cselgáncsozók, ugyanígy a különböző más sportolók, akár úszók is. Betették a focisták hozzám a pénzüket, és erre kapták a havi kamatokat, és eljutottam egy szintre, amikor már én saját magam is több pénzt kerestem, mint ami elég volt a magam üzleteinek a finanszírozásához. A fennmaradó pénzeket pedig, hogy ne engem terheljen annak felhasználása, legalább is úgy gondoltam akkor még, hogy segítek vele, hogy kiadom kölcsönként különböző ingatlanfedezetekre. Néha kerestem is egy pár százalék különbözetet, de volt, amikor csak annyit, hogy fedezzem azt, amit nekem kell fizetni. Ugyanúgy 10 %-ra adtam kölcsönt, különböző ingatlan fedezetekre. Ez sokáig működött is, de sokszor láttam már olyan jeleket, hogy pl. ingatlan esetében kiadtam a pénzt, nem fizettek 5-6-8-10 hónapig, én közben nem tehettem meg a szerződéssel (a privát emberek engem köteleztek, az éjszakában is jóban voltam velük), hogy nem teljesítem a havi kamatot, így én törlesztettem őket. Másból kerestem.

Azonban sokszor volt olyan, hogy 120.000.000,- Ft-ot elvesztettem. Ezt úgy kell érteni, hogy ez relatív vesztés, mert papíron az ingatlanokban meg volt a pénzem, de a készpénz állományt, a cash flow-t, azt állandóan lejjebb vitte. Láttam, hogy ez elvezethet oda, hogy egyszer majd teljesen tönkremehetek, mert viták lehetnek az ingatlanokból, mint ahogy elő is fordult, perekre vihetik a kölcsönöket, és az évekig eltartó perekben el tudok úszni teljesen. Sok éven keresztül működtek ezek a dolgok, de mivel ezt beláttam, és átláttam, hogy ebből lehet probléma is, ezért úgy döntöttem, hogy eladtam az off-shore céget. Rengeteg saját készpénzem volt, ingatlanban is volt még kint rengeteg pénzem, és akkor úgy döntöttem, hogy a kölcsönzést nem csinálom tovább. Mindenkit behívattam az irodámba, meg találkoztam velük az éjszakában, különböző helyeken, és akkor ezeket a pénzeket mindenkinek visszaadtam. Megmondtam, hogy nem tudom tovább csinálni, visszaadtam a pénzt. Mindenkinek visszafizettem a pénzét, kivétel a privát embereknek, azoknak az utcai embereknek, akik nagyon kis kamatra, sokkal kisebb kamatra adták oda pénzüket, és láttam, hogy meg tudom csinálni. Még annyi pénzt biztosan meg tudtam csinálni, még keresni is tudtam rajta, és valamilyen szinten még segíteni is tudtam, mert nagyon sok olyan ember volt benne, akinek az a 10 % az életüket jelentette. Volt valakinek 300-400 ezer forintja volt nálam és akkor 30- 40 ezer forintot keresett havonta. Abban az időben, még a 90-es évekről beszélünk, ez egy jelentős jövedelem volt, amiből tudtak utazni, fejlődni, nyaralni. Kialakult egy jó viszony köztünk, annak idején úgy éreztem, hogy segítettek a betett pénzükkel nekem, és én megpróbáltam ezt visszaadni. Ezt addig tudtam támogatni és fenntartani, amíg ezt a privát szférából meg tudtam tenni. Hozzá kell tenni, és ez egy nagyon fontos momentum az életemben, hogy elképesztő nagy lábon éltem, elképesztő pénzeket költöttünk el. A költségek, az irodáknak a bérlése, az alkalmazottak bére, ami elég sok volt.

Amikor én eljutottam egy közepes szintre, ott már 80-100 alkalmazott volt, és a közvetlen baráti köröm is. Úgy képzeljük el egy napomat, hogy mondjuk bementem reggel az irodába. 9 órától ott voltam 13.00 óráig. 13.00 órától elmentem edzésre. De már 12.00 órakor elmentünk kajálni. Képtelen voltam egyedül enni egy ebédet, vagy egy vacsorát, vagy bármit. Az a 12-13 közvetlen barátom, akik közvetlen mellettem voltak, és a társaságomat képezték, azokat meghívtam. Szinte mindig kínai étterembe mentünk. Akkor ugye jöttek a barátnőik. Ugye ez azt jelenti, hogy 24-26-28 ember ebédel. így jelentett nekem egy ebéd költségként 25-30 ezer forintot naponta. Ezt követően, edzés után, visszamentünk az irodába. Este, változó időben bezártam az irodát, utána pedig szinte minden nap átmentem Átrium Hyatt Szállodába, ami a Lánchíd lábánál volt. Az volt a törzshelyem. Tudtam azt, hogy mondjuk fél 7-től egészen 9 óráig ott voltam. Ott fogadtam az embereket, ott kerestek meg, oda jöttek hozzám különböző üzletekkel, beszélgetni, barátok, csajok, ismerősök. Megint csak ott tartunk, hogy mikor ott ültem azokkal az emberekkel, mindig vacsoráztunk az Átrium Hyatt-ban. Mindenki, aki akkor mondjuk bejött hozzám egy 5 percre, leült, iszol valamit? Ezt, azt, amazt, ugye mindenki megivott egy whiskyt, egy kólát, evett egy fagyit. Esténként ott tartottam, hogy a legalja volt a 300 ezer Ft-os számla. Ez volt az Átriumban, amit minden este kifizettem. Amikor az Átriumban végeztünk, általában találkoztam a barátnőmmel. Sokszor szóba került, ez így igaz, csajozás, szórakozás volt az életem, a leghíresebb modellek, különböző táncos lányok, különböző éjszakai szórakozóhelyeknek a pultos csajai. Ok voltak a rendes, normális barátnőim. Egyszerre 4-5, állandóan, és aztán időközönként váltva őket, de azért mi ettől függetlenül még elmentünk a kuplerájba is minden este, mondjuk egy héten hatszor legalább, de inkább hétszer. Ezek a kuplerájok, még annak idején, régen, a R. Kamilló üzletei voltak. Beszélünk a Caliguláról, a Tiamo-ról, az Afrodite-ről. A V. László üzletei, a Dolce Vita, ott is voltunk, meg amit régebben megnyitott Erzsébeten a moziból alakított át, amit megvett. Hát ezekbe járkáltunk állandóan.

Na most egyértelmű, ha elmentem 12 barátommal és a 12 barátomnak mindenkinek kifizettem egy csajt, akár 2 órára is, akkor abban az időben is jelentett, akár 300 ezer Ft-ot is csak a csaj, és mellette még elpiálgattunk mi is, meg a csajok is, ami legalább 150- 200 ezer forint. Ha egymás mellé adjuk a számokat, akkor ez abban az időben jelentett, 500-600-700 ezer forintot, volt, amikor 1 millió forintot is. Ez a közvetlen baráti köröm, akik voltak, ez a 12-14 ember, ennek mindegyikének autót vettem, itt a legrosszabb kategóriájú autó az E500 Mercedes volt, ami egy elég jól felszerelt, csodálatos, szép kis kocsi, de általában 140-es Merciket vettem, 500-600-as Merciket mindenkinek. Egy barátom volt, akinek nem tetszett annyira a Merci, annak vettem a 850-es BMW-t. Mindezek mellett, nagyon szerettünk nyaralni. Évente legkevesebb kétszer, de volt, amikor háromszor, és mindig 3 hétre, mentünk el nyaralni. Ezek a nyaralások, Gran Canaria, Terenife, Thaiföld, Cancún, ahol szintén minden egyes nyaralást, mindenkinek all inclusive, vagy ha nem volt all inclusive befizetve, akkor ott ettünk, és mindent A-tól Z-ig én fizettem. Van erre például egy érdekes történetem, mert Cancun-ba 34 embert fizettem be. 34 embernek az all inclusive ellátása fejenként 1.100.000,- Ft volt. Tehát több, mint 35 millió forintot fizettem ki induláskor, majd úgy gondoltam, hogy azért legyen nálunk költőpénz, 100 ezer dollárt vittünk el magunkkal. Hozzá kell tennem, hogy a repülőjegyeket úgy vettem meg, hogy mivel Németországból, egy régebbi kocsi ügy miatt, ki voltam tiltva, nem mehettem Németországon keresztül, mint a többi 32 ember. Az egyik mellettem lévő emberrel, ketten voltunk kitiltva, mi más irányba indultunk. Anglián keresztül akartuk megközelíteni Cancunt. 29-én este indultunk el, és 30-án érkeztünk volna meg. A 100 ezer dollárt, aminek a kiviteléhez akkor még kiviteli engedély kellett, én nem akartam magammal vinni. Az utolsó pillanatban még a reptéren szóltak, hogy nem mehetek Németországba, ezért mentünk másfelé. Átírattuk a jegyet, a 100 ezer dollárt az egyik barátom vitte magával, aki amerikai állampolgár volt, neki nem volt probléma, meg elosztották egymás között. Nálam nem volt pénz, hülye módon nem is vettem magamhoz még 1000 dollárt sem. Volt

mondjuk 200 dollárom össze-vissza, úgy is elég odáig. Csak kajára, vagy esetleg étteremre kell az úton. Most elég az hozzá, hogy Budapestről elindultunk, megérkeztünk Angliába hétfőn a repülőtérre, de lekéstük a csatlakozást. Beszélünk 29-ről 30-ra. Közölték velünk, hogy nincs más gép, ami Cancún-ba megy, csak Kanadán keresztül. Kanada és Cancún, hosszú út nagyon, de nincs csatlakozás. Nem tudunk sehogy sem menni. Meg voltunk bolondulva, hogy mit lehet csinálni? Semmit. Egyetlen egy gép van, azt mondták, amire át lehet íratni a jegyet, viszont az a gép 1 óra 30 perc múlva indul. Ennyi időnk volt tehát a jegyvásárlásra, a becsekkolásra, meg ami ilyenkor szokásos. Nem volt nálam pénz. Gondolkodtam, na most mit tudok itt csinálni. Hallom, hogy valaki előttünk angolul beszél, utána hallom, hogy valakivel magyarul beszél telefonon. Lementünk telefonálni, hogy pénzt küldjenek nekem, az ember oda jött mellénk, hogy ő is telefonál, onnan tudtam, hogy ő is beszél magyarul. Nem tudtam megoldani, hogy pénzt szerezzek, nem tudtunk kimenni a reptérről sem, nem volt rá idő sehogy sem. Mondom az embernek: „ne haragudjon, látom Önnek van kártyája. Megengedné, hogy telefonáljak még egyet?” Eljátszottam, hogy értesíteni akarok valakit, mert nem maradt nálam pénz, nem tudok elmenni, és ugye megyek Cancunba nyaralni. Mondja az ember: „persze, természetesen.” A telefon lett volna, mondjuk 2 dollár, odaadtam neki egy tízest a telefonért. Elkezdtünk beszélgetni, mondom neki, nézze milyen hibát követtem el, le-fel utazgatunk. Kérdezi miért, mi maga zenész? Ugye ránk nézett, a cigány fazonunkra. Nem, mondom én egy bankár vagyok, saját pénzintézetem van, még egy hibát elkövettem, nem hoztam magammal pénzt, mert a többiek vitték magukkal a pénzt. Addig beszélgettem vele, – 5 perce ismertem az embert – amikor ránéztem és mondtam neki: „Te figyelj, nem tudnál nekem kölcsönadni 800 dollárt?” Néz rám, „de tud”. Kiderült, hogy ő egy festőművész, aki egyébként Izlandra ment, mert ott volt egy festőművészeti kiállítás. Mondtam neki: „nézd, add ide a pénzt, ha Magyarországra hazajövök, akkor meg fogod kapni.” Jó, oké, megvette nekünk a jegyet, majd mondom neki, lehet, hogy kellene még 2-300 dollár,

hogy ne maradjunk pénz nélkül, azt is odaadta. Amikor odaadta, és segített angolul lebeszélni helyben a dolgokat, és kísért át minket a csatlakozáshoz rám nézett. Mintha most ébredt volna föl. Azt mondja: „Nem is érti, hogy ez, hogy létezik. Az életében nem adott senkinek egy forintot se, nem tudja, hogy hogy adott oda nekem 1100 dollárt.” Mondtam neki: „Ne aggódjál, ha visszajövök meg fogod kapni.” Megint csak feltaláltam magam egy ilyen hülye szituációban, mégis el tudtunk menni, és sikeresen megérkeztünk. Hozzáteszem, amikor hazaérkeztünk, akkor leküldtem vidéken a címére a pénzt, meg nagyon szép ajándékokat, amiket Cancúnból hoztunk. Utána telefonon beszéltem vele, és mondta, hogy úgy gondolta, mikor elindultunk, hogy minket az életben nem lát, meg a pénzét se, és nagyon megköszönte, hogy visszakapta a pénzét. Ezeket az utazásokat, ha végig nézzük, bele került nekem több 100 ezer dollárba, és a költőpénzből a végén 1 forint se maradt, mert mindenféle marhaságra elköltöttük. Az 55-60 millió forint, amiről beszélünk, az csak egyetlen nyaralást jelent, és ebből évente legalább volt kettő. Ezeket a számokat összeadva, elképesztő összegeket költöttem el a barátaimra, meg erre a fajta életvitelre, amit éltem. Nyaranta, minden nyáron 15-18 éven keresztül Siófokon nyaraltunk, és ez a baráti kört jelenti, valamint a barátnőjüket. A Hungária Hotelben laktunk állandóan, ami azt jelentette, hogy péntek, szombat, vasárnap állandóan több napra kivettem általában 7-8 szobát. Plusz jattot adtam érte, hogy mindig legyen, ez akkor szobánként 5-6 ezer forintot jelentett. Ez ugye 50 ezer forint naponta. 8 szobánál 3 napra már 150-180 ezer forint és ugye az a 14 ember, meg a 14 barátnő, meg a többi ismerősöm a Hungária Szálló halijában fogyasztott is. A szálloda egy barátomnak a feleségéé volt, ő csinálta ott a bárt. Úgy működött, hogy bárki, amit ivott, azt ők felírták. írták a számlámhoz a fagyit, a sört, a whiskyt, meg mindent. Minden vasárnap este, vagy hétfőn reggel, attól függően, hogy mikor mentünk vissza Pestre, hozták a számlát és néztem, 1 millió 200- 300 ezer. 1 millió körüli számlák voltak 3 napra.

Én mondjuk ittam 20 üdítőt és megettem 6 fagyit. így nézett ki ez az egész történet, ez volt az egyik oldal. A másik oldal abban az időben a ruhák voltak. A ruhákat különböző csajok, és különböző bűnözők hozták, akik kártyával húzták a cuccokat. Itt csak márkás cuccokról beszélünk, Dolce Gabbana, Versace, Boss öltönyöktől elkezdve, a pólók, Gianfranco Ferré öltönyök, Gucci, tehát minden, ami márkás cuccok, nőknek, férfiaknak. Beszélünk 10-12 brigádról. Minden egyes embernek az első az volt, hogy behozták hozzám az irodába. Én kiválogattam magamnak az én cuccaimat, ami nekem kellett, és minden barátomnak, akik ott voltak velem, ennek a 8-10 embernek. Ez megint, csak heti szinten jelentett, 1 millió-1,2 millió forintot. Majd jöttek a barátnők, akik ugye nem jöttek be hozzám, megbeszéltük, hogy hol találkozzanak, ezeknek az ismerősöknek a lakásukra mentek fel. És akkor onnan kaptam ilyen számokat, hogy felment a 8 feleség, de szó szerint 2,2 millió, meg 2,7 millió, meg hasonlók. Ez havi szinten kétszer, háromszor történt meg. Ez, akármilyen hihetetlen, nekem a ruha téma került havonta 8-10 millió forintomba. Érdekesség. Meg lehet kérdezni, hol a pénz, de ez így volt. Ezt senki nem tudja, csak én. Mondhatnak most már mindent, végül is. Találkoztam már olyanokkal, akik ott voltak, és végig élték és most, a mai nap, már teljesen másképp beszélnek, meg emlékeznek, elfelejtették a dolgokat. A tény attól még tény marad, ezeket a pénzeket ilyen módon és így költöttem el. Az éjszakában ennek híre volt, ezt mindenki tudta, megálltunk egy szórakozóhelyen, ott 12 kocsi állt meg, a külföldiek csak nézték, hogy mi van itt. Akkor jöttek a karácsonyok. Mit vegyek? Nem szabad hülyeségeket venni, csak aranyat. Akkor jöttek be a Barakka és Sauro nevű fazonok. Ezek voltak a legdrágább aranyak, a mai napig 70-80 EUR grammja ennek az aranynak, és én ebből minden karácsonyra 30 millió volt a legkevesebb, de volt olyan, hogy 30-40 millióért vásároltam mindenkinek. A csajoknak, meg ismerősöknek.

Akkor ugye jöttek azok az igények, hogy kell lakás. Akkor vettem lakást, megcsináltattam, bebútoroztam. Beszélünk olyan lakásról is például, ami az egyik később meghalt barátomnak vettem, akit nagyon szerettem. P. Józsinak hívták. Cselgáncsozó volt, ő balesetben halt meg. Neki például az Országházzal szemben, egy 130 m2-es lakást vettem ajándékba. Természetesen, hogy ne legyen az már, hogy üres legyen, megvásároltam a bútorokat, meg, ami kellett. A másiknak ugyanígy. Aztán volt olyan, ahol nem csak neki, hanem mivel volt felesége, és volt szeretője a szeretőnek is. Akkor hova menjen a szeretőjével. Adtam még egy apartmant is, egy lakás mellé. Az apartmant megkapták úgy, hogy a szeretőjével közösen. Ha ezeket elkezdjük számolgatni és egymás alá tenni, akkor elképesztő pénzek jönnek ki. Ehhez jönnek még az esküvők. Például a barátomnak az esküvője volt. A Császárkertben rendeztük meg. Ott rengeteg ember volt. A fellépő művészeket ki kellett fizetni. A Cs. művésznőt, mindenhova vittük magunkkal. Én finanszíroztam az első lemezét. Vittük a B. Margitot, akkor a B. Katit, tehát a különböző művészeket. Ezek mellett voltak az én születésnapjaim. Abban az időben az én születésnapi bulimra sok éven keresztül, számított vagy nem, mindenki meg volt hívva. Beszélünk 150-200 emberről legalább. Volt olyan, hogy több is. Ezek a rendezvények is elképesztő pénzekbe kerültek. Ez is egyike annak, ahova elköltöttem a pénzt. Természetesen a pénzt megtudtam keresni, mint ahogy már beszéltünk is róla, nagyon sok üzletből kerestem pénzt, de tényleg, nagyon sokból. Eljött az az időszak, az olajozásnak az időszaka is, a halasztott vámfizetés, amikor egy összegben is lehetett keresni 500 milliót, 900 milliót. Ezek mellett az olajban is volt, amiket csak én finanszíroztam, tehát raktam bele pénzt. Ezek a 90-es évek voltak, amikor a legjobban adottak voltak a lehetőségek, ami azonban nem bűncselekmény volt, hanem a törvény adta lehetőségek kihasználása. Ezeknél az üzleteknél egy határvonal volt, ami tulajdonképpen a kémia.

Ebbe egy kicsit bele kell mennünk. Az olajozásnál, azt mondjuk, hogy van a gázolaj. Ha a pénzügyi összetevőit nézzük, akkor, ha gázolajat hozott be az országba valaki, akkor 300 %-os vámtétel volt. Ebben az útalapból elkezdve minden benne volt. Ha valaki csak a gázolaj komponenseit hozta, mondjuk a petróleumot, vagy a kiegészítőit, akkor arra nem kellett magasabb vámot fizetni. Ezeknek a termékeknek olyan besorolása volt, hogy nem kellett érte fizetni vámot és nem kellett rá fizetni semmit. És ugyanúgy nem kellett fizetni a kenőolajakra. A B 1-ről beszélünk. Ha ezeket a kenőolajokat hoztad, akkor nem kellett fizetni semmit. Egyértelmű, hogy voltak cégeim, ahol az egyik cég behozta a nehéz anyagokat, a másik cég egy teljesen más telepen, olajtelepen behozta a finom adalék anyagokat. Ha ezt a két anyagot valaki összeönti, de csak össze kell önteni, abból gázolaj lesz. Hivatalosan, kémiailag, törvényesen gázolaj lesz. Az egyik telepen behoztam az egyik árut, és ennek az árunak ez volt a besorolása KSH szerint. Ezt én árulhattam szabadon. A másik telepen pedig a másik árut, és ott árultam szabadon. Én is, és mindenki tudta, ha ezeket az árukat szabadon árulom nincs rajta nagy pénz. Nem lehetett rajta nagy pénzt keresni. Azért lehetett rajta annyi pénzt keresni, mert én olyan magas áron árultam, annyi hasznot tettem rá, hogy szerelvényenként 30 millió forintot tudtam külön-külön keresni darabján. Ezt azért vették meg tőlem, – mert egyébként mindenki jött hozzám – mert az egyik telepen megvette az egyik árut, a másik telepen megvette a másik árut, hazament, összeöntötte. Kész volt a gázolaj. Hogy ők csaltak, és hogy ők másképp adták el, ez engem nem érdekelt, én, amit csináltam a törvény adta lehetőségek határain belül, még legális volt. Tehát én a két telepre hoztam az árut. Rengetegszer rám küldtek különböző kommandókat, különböző rendőrséget, de soha nem tudtak megfogni a telepen, mert minden bejövő és kimenő áru a számla szerinti áru volt. Az, hogy azok az emberek, akik már elvitték tőlem, mit csináltak az árukkal és ha meg is fogták őket, és hogy összeöntötték, az már az ő problémájuk volt. Ez ment elég sokáig. Több éven keresztül legálisan működött. Akkor rájöttek erre a dologra állami szinten, és módosították a belső előírásokat.

Volt egy olyan ügylet, hogy a vámlaborosokkal – egy T. József nevű ember, aki régebben olajos volt, rajta keresztül – kitaláltuk azt, hogy a vámlaborban megcsináltattunk egy receptúrát. Ezt a receptúrát kellett legyártani. Ez az anyag tulajdonképpen egy hígító lett volna a besorolás szerint, amire ugyanúgy nem kellett vámot fizetni, amikor már változott a törvény. Fontos dolog, hogy a hígítóból Magyarországon, mondok egy számot, eladtak évente előtte 7 millió litert. Az egész ország szükséglete 7 millió liter volt. Amikor mi ezt megcsináltattuk, onnantól kezdve, mi havonta adtunk el belőle – mondok egy számot – 10 millió litert. Tehát utána megint el kellett telnie éveknek, hogy észbe kapjanak, hogy itt valami nem tiszta. Mire ezt le tudták állítani, rengeteg idő telt el, és sokat lehetett keresni. Ebben a receptúrában benne volt egy olyan anyag, ami, ha benne volt a keverékben, akkor sorolták abba a kategóriába. Kellett találni hozzá egy finomítót. Ez Magyarországon nem volt, ezért szét kellett nézni külföldön. Végül az Astra és a Vega finomítót találtuk meg Romániában. Ott találtuk meg, Konstantisznak hívták az öreget, aki az egésznek a vezetője volt abban az időben. Természetesen pénzt kellett küldeni neki, ő megoldotta, hogy ezt a recepttúrát legyártsák. Amikor megérkeznek a határhoz ezek a szerelvények, amiben a legyártatott anyag is benne volt, akkor mintát vettek belőle, az alapján sorolták be. Kinyitják, mintát vesznek belőle és bezárják. Akkor még benne van ez az anyag. De amikor ez a szerelvény eljön, és ide ér a telepre, és levegőt ér, akkor ez az anyag elmegy belőle és abban a pillanatban már egy más anyag, ami más kategóriát jelent. Elképesztő pénzek vannak ebben is, és elképesztő pénzeket lehetett vele keresni.

„Üzletek” A születésnapokra visszatérve, van egy érdekes dolog. Amikor a polietilén ment, akkor ukránok segítettek az üzlet bonyolításában. Az az ukrán, akivel megkötöttem ezt az üzletet, megkért engem egy szívességre. Van két fiatal gyerek, aki nála dolgozik kint. Szeretné, ha itt lennének Magyarországon egy kicsit, hogy tanuljanak mellettünk. A két fiú, két világbajnok karatés volt különben. Kérte, hogy hagy legyenek itt velem, és hagy járkáljanak velünk együtt. Természetesen megengedtem. Abban az időben három orosz brigád volt. Az egyik, amit már említettem a Szeva mellett az Igor K.-ék, a másik a Leonyid S. a S. Zoltán oldalán, a harmadik pedig a P. Tamás mellett lévő oroszok, akiknek a számát szép lassan növelte, hogy minél nagyobbak és minél többen legyenek. Megengedtem ezeknek a gyerekeknek, hogy 3 hétig, Magyarországon velem legyenek. Két hete itt vannak, amikor megtörténik, hogy egy török, nagyon jó barátom felhív, aki együtt volt az Igor K.-lal. Elmondja, hogy sürgősen találkozzunk. Találkoztunk is az emberrel és mondja, hogy „nézd Bandika probléma van, mert az Igorék keresnek téged.” Mondom „engem keresnek?” „Igen, mert valami probléma van, mit csináljunk?” Mondom „engem nem érdekel, szóljál nekik, hogy találkozók velük, nem kell engem keresgélni. Minek keresgélnek engem.” Azt mondja, jó, de azért ez ne legyen probléma.” Akkor szóltam a P. Tamáséknak, akkor együtt voltunk, az ENERGOLlal a S. Zoltán brigáddal. Mondtam a P.-nak, ez a probléma. Ők azt mondták nekem, hogy semmiképpen ne menjek egyedül oda, ez egy nagyon meleg szituáció. Mondtam, én az éjszakába járkálok, nem fogok így élni, hogy félek valakitől, odamegyek, és letisztázom ezt a dolgot.

A P. Tamás melletti oroszok is mondták, hogy ne menjek oda. A vezetőjük mondta, – Sz. Bulcsúnak hívták, egy szőke srác volt – mondtam nem érdekel, oda megyek. Mondták, hogy jó, akkor legalább úgy menjek oda, hogy tegyek le egy telefont kihangosítva, hogy hallják, hogy mi történik, amikor beszélgetünk. Megérkeztem erre a találkozóra, Az Igor K. mondta, van nekem két testőröm, ukránok, akiket ők nem tűrnek meg. Nem tűrik meg, hogy mások itt legyenek. Vigyem el őket, mert ők meg fogják őket ölni, vagy legalább is összeverik őket és kitakarodnak innen. Mondtam az Igor K.nak, hogy én semmiképp nem viszem oda őket, ők énhozzám jöttek, hozzám tartoznak, hogy gondolja ezt. Jó mondja, hogy ha nem akarok kellemetlenséget, akkor mondjam meg legalább, vagy adjak egy információt, hogy hol vannak, vagy hol lesznek, hogy megtalálják őket. Mondtam, hogy semmiféleképpen sem, én nem vagyok egy köcsög ember, a saját barátaim, akik nálam vannak, eláruljam, illetve engedjem bántani őket, engem nem érdekel, csináljon, amit akar, nem és nem. Mondtam neki, ezek nálam nem testőrként vannak, egy üzletem van velük, és ha az üzlet lebonyolódik kb. 2-3 hét, akkor el fognak menni. Gondolkodott. Rám nézett és azt mondta, „Jó. Garantálom, hogy elmennek?” Mondtam: „Természetesen azt garantálom!” Felálltunk az asztaltól, eljöttünk és amikor visszamentem találkozni az oroszokkal, meg a P. Tamással, akkor összepuszilgatott az orosz. Azt mondta, hogy nem gondolta volna, hogy ilyen karakán vagyok, hogy nem adtam ki a másikat. Onnantól kezdve nagyon, nagyon jóban lettünk. Ezekkel az oroszokkal, – amit persze se a P. Tamás, se senki nem tud – onnantól kezdve, napi szintű találkozóm volt, napi szinten beszéltem velük. Nagyon megszerettek. Persze tudták azt is, hogy én sok pénzt keresek, félreértés ne legyen, tehát nem az volt a legfőbb célja, hogy engem mennyire szerettek, hanem üzletet láttak bennem. Valamilyen szinten ezt elismerték, azt az ottani viselkedésemet. Ezen kívül üzletet láttak bennem, és kezdtünk arról az oldalról is különböző üzleteket csinálni.

Segítettem nekik, hogy pénzt keressenek. Az egyik születésnapomra megjöttek hozzám. Mindenkitől rengeteg ajándékot kaptam. Megjöttek és mondták, hogy menjek már ki. Megpuszilgattak, felköszöntöttek, mondták, hogy a főnök akar beszélni velem két szót. Kimentem vele, és akkor ott átadott nekem egy hatalmas nagy fegyvert és mondta nekem, hogy náluk Oroszországban a férfiak ilyen ajándékot kapnak. Fegyvert adnak a barátjuknak. Kaptam tőle egy hatalmas pisztolyt, gesztusként. Ez csak egy ilyen kisebb érdekesség, hogy mi meg nem történik, és kivel, mikor, milyen kapcsolatba kerülhet az ember. Most menjünk bele kicsit ezekbe az évekbe. Ebben az időszakban, mint ahogy már mondtam, rengeteg üzletem volt, szórakozni jártam. Minden egyes napomat úgy töltöttem el, hogy az éjszakába elmentem, reggelig ott voltam, 3-4 óra alvás, iroda, edzés és így tovább, ez volt a körforgás. A KSI-be bokszolni jártunk, a P. Tamás is odajárt és amikor elkezdtünk megismerni egymást, amikor elkezdtük az üzletet a bankkal kapcsolatban, onnantól kezdve már jó viszonyba kerültem vele. Abból a körből, a P. Tamással voltam a legjobb viszonyban, napi kapcsolatban voltam vele. Esténként találkoztunk, ahogy korábban már elmondtam abban a szállodában a Budaörsi úton, hátul. Ezen kívül többször találkoztunk napközben is, a Tűzoltó utcában, ahol a D.-nak volt a kávézója. Nagyon sűrű kapcsolatban voltunk, ők is hívogattak, naponta többször oda szaladtam, többször találkoztunk. P. Tamás igényelte, hogy ketten, külön, amikor senki nincs jelen, legyenek esti találkozók. Nagyon sokszor, amint említettem, nagyon sok mindenről beszéltünk. Nagyon sok mindent megkérdezett tőlem. Neki már akkor voltak különböző tervei. Megkérdezett engem különböző emberekről. Tudta nagyon jól, hogy az éjszakában mindenkit nagyon jól ismerek, tudtam a viszonyokat. Ő mindig megkérdezte tőlem mi történik. Adott a véleményemre ilyen szempontból, hogy ki milyen erőt képvisel, a cselgáncsozók, a bokszolok. Próbált arra törekedni, hogy a legjobb, legerősebb embereket válassza ki, és majd azon belül kiszűri

azokat, akik a legmegbízhatóbbak. Azok maradnak ott mellette véglegesen. Mindenféleképpen, az első naptól kezdve, egy nagy csapatra gondolt, azt akarta, hogy az övé legyen a legnagyobb csapat. Ez egy idő után átfordult arra, hogy jöttek a maffia törekvései, amikor már mindent át akart venni. Előtte csak arra törekedett, hogy meg tudja védeni az önmaga érdekeltségeit, az olajat és ezt tudja folyamatosan csinálni. Később jött az, hogy ezt túltervezte, és azt mondta, hogy ő mindenképpen átveszi ezeket az üzleteket. Ezeknél a magas szintű beszélgetéseknél szóba került az is, hogy amennyiben egy ilyen központosított üzleti hatalom van a kezében, milyen módon, hogyan kezdje el, milyen összegekkel, hogyan mi a reális, amit ő a különböző üzletekben tud kérni. Ne kérjen túl sokat, ne kérjen túl keveset, hogy tudnak teljesíteni, hogy még nem rokkannak bele, viszont ne legyen kevés. Hogy megtalálja a középutat. Rengeteg játékterem volt. Megkérdezett ezekről. Megkérdezett azokról, hogy hogy van az ÁFA. Elmondtam neki, hogy se a játékterembe, se az ÁFA-ba én soha nem folytam bele, én ezekből kívül voltam, de rengeteg mindent megbeszéltünk. Ahhoz, hogy megértsék az emberek, hogy miért kerültünk egyáltalán el odáig, hogy ő velem olyan információkat oszt meg, ami az ő számára mindig is nagyon veszélyes volt, – mert, ha valakivel megosztom ezt, az nagy veszélyt jelent neki – az volt, hogy ezek a titkok és megbeszélések összekötöttek bennünket. Ilyen volt M. Gyula halála, ez volt az első különleges kapocs. Azért az az ügy valamilyen szinten ad egy alapot, volt egy olyan esemény, amely mindkettőnket, az ő oldaláról összekötött egy életre. Hogy én úgysem beszélhetek, hogy most egyről nem beszélek, vagy ötről, akkor már valamilyen szinten mindegy. Ez volt az egyik oldala. A másik oldala, hogy megpróbálta nekem mindig előre felvezetni, elmagyarázni, hogy az egész halatom mögött minden meglesz, hogy meglesz az erő oldala, meg lesz a rendőrségi háttér, a politikai kapcsolatok.

Mindig megpróbált imponálni is nekem ilyen szempontból, hogy ez így lesz és megtudja oldani ezeket a dolgokat. A harmadik oldal, az az ő saját maga oldala. Ő nagyon szerette ezeket a maffia jellegű dolgokat. Ezért is mondtam azt, hogy amikor a különböző bűncselekményeket, gyilkosságokat kiviteleztette, azt is kikötötte sok esetben, hogy olyan legyen, amiről mindenki beszélni fog. Teljesen más dolog este, sunyi módon a lakása előtt lelőni valakit, mint a P. József esete, akit az utcájában a kocsijában lőnek le. Teljesen más dolog a B. Tamást felrobbantani a Váci utca kellős közepén és teljesen mások a különböző kézigránátos merényletek. Ezek mindegyike plusz figyelmet felhívó dolog. Ez egy plusz dolog. Az az elmélet, hogy az oroszokra kell ráterelni mindent, nem volt rossz dolog. Ez a M. Gyula kapcsán már beívódott az emberekbe. Az biztos, hogy M. Gyulát ő ölette meg. Ezt mások nem tudták, és ezért különböző viták alakultak ki a csapatok között, különböző problémák. Ezek mondvacsinált dolgok voltak. Az oroszok mindig ott voltak a háttérben. A S. Zoltán is kajolta, és elhitte azt, hogy különböző emberekkel van probléma. A S. Zoltán tervet is elmondta. S. Zoltán volt az oroszokkal, ezért különböző hatalmi harcok voltak. Hatalmas pénzekről volt szó. A S. Zoltán kellemetlenné vált egy idő után. Követelődző volt, erőszakos volt, ezért ölték meg. Azért mindegyik esethez megvoltak az előkészítő játékok, alátett dolgok, és ezt ő így építette fel. Még egy fontos dolog van. Az emberek azt hiszik, hogy csak nekem mondta el, nem. A legtöbb dologról, ami megtörtént, csak én tudtam, de nagyon sok gyilkosság volt később, tehát 1997. után, amiről a közvetlen baráti köréből legalább 10-12 ember tudott, és tudnak a mai napig is. Más kérdés, hogy félnek, és nem merik elmondani a mai napig sem. Nem mondják el őket, de tudják. Nem én voltam az egyetlen. Azt is tudtam, az első naptól kezdve, M. Gyula megölése után, – őt ismerve, a mentalitását – hogy egészen addig a pontig, amíg én ilyen

pénzeket tudok keresni, ennyi pénzt tud keresni belőlem, addig mindig fontosabb lesz az, hogy keressünk, mint hogy megölessen. Ha egyszer el fogunk jutni odáig, hogy nem fogunk tudni pénzt keresni és nem leszek olyan érdekes, mint amilyen addig tudtam lenni, akkor mindenféleképp, az információk miatt, amit tudok, meg a biztonsága érdekében sor fog kerülni arra, hogy megölessen. Én ezt nagyon rég tudtam. Egyszer el fog jönni az a pont, amikor el fogok menni az országból, hacsak nem kerülök börtönbe valamiért, ahol már nem tud ártani nekem. Ezeket a dolgokat mindig tudtam és mindig bele is kalkuláltam a kapcsolatunkba. Ezért volt az, hogy az első pillanattól kezdve nem volt szükségem az ő pénzére. 300.000.000,- Ft-ot elvettem tőle és forgattam a pénzét. Sokszor több mint 10 %-os kamatokkal is, hogy jól érezze magát, jól legyen. Sokszor volt olyan, hogy csináltam egy jó üzletet, inkább neki adtam, amit abból kerestem, természetesen az ő pénzéből keresem. Nekem megérte. Ezzel elértem azt a 100 %-os biztonságot, hogy én élni, létezni tudjak. Nekem bárki, bármit gondol, soha nem volt szükségem se P. Tamásra, se S. Zoltánra, se egyikre se. Engem senki se védett meg. Nem kellett, soha nem került rá sor. Elmondták azt is, hogy akik mellettem voltak birkózók, a K. Gyuri, az E. Gyuri, aki 2 méteres, nehézsúlyú. Erős emberekről volt szó, cselgáncsozók. P. Józsi, elképesztő tehetség volt. Elképesztő erős emberek voltak, de nem azért lettek a barátaim, mert ők erős emberek voltak, vagy mert ilyen szempontból ők védelmet jelentettek volna, hanem mert emberileg szerettem őket. Nagyon jó haverok lettünk. Jól tudtunk szórakozni, megértettük egymást, ezért voltak mellettem. Soha nem került arra sor, hogy nekem bármilyen formában, akár ők, vagy bárki más védett volna. Természetesen külsőségek szempontjából sokan ezt így értékelték, ezeket a dolgokat így látták kívülről, nem foglalkoztam vele, engem ez sosem érdekelt. Egyetlen egy dolog mindig is távol állt tőlem, mint ahogy az embereknek a 90 %-át ez élteti, hogy én valaki legyek, én legyek az első ember, én legyek az ismert, én legyek az egyebek. Se ez nem érdekelt és tulajdonképpen a pénz se.

Életem legnagyobb hibájának azt tekintem, hogy a pénz számomra egy papír volt. Nem éreztem soha, nem tanultam meg a pénz fontosságát. Gyerekkorom óta elképesztő pénzeket kerestem a hamiskártyából, üzletekből, meg másból. Soha nem volt jelentősége a pénznek. Nagyon könnyen tudtam elkölteni, nem becsültem meg a pénzt, és elképesztő hibákat követtem el, mert elképesztő pénzeket költöttem el, – itt milliárdokról beszélünk – a baráti körömmel, szórakozásra, utazásra felelőtlenül. De abban az időben azért azt is meg kell érteni, hogy amikor valaki úgy keres pénzt, hogy elmentem szórakozni, nem is akartam üzletelni, de odajöttek valakik hozzám egy üzlettel, kerestem 10 millió forintot, pedig nem is akartam pénzt keresni. Tehát ömlött, szó szerint ömlött a pénz, másképp gondolkodtam. Volt idő, amikor egy 80 centi mély, 2,5 méter hosszú és 1,5 méter magas ágyneműtartó volt otthon anyámnál, és az degeszre volt tömve állandóan pénzzel. Állandóan ott volt benne a pénz, és akkor a közvetlen baráti körömet küldtem oda. Egy táskát hozott, egy táskát vitt. Állandóan kijött a pénz, és bejött a pénz. Amiket kaptam, befektettem, kölcsön adtam. Állandó körforgás volt. Olyan szintű pénzekről beszélünk, ami nagyon nagy érdekesség. Annak idején, az üzletek miatt, rengeteget kellett öltönyben járnom. Az öltönyöm zsebébe a pénzt, lehet összehajtva, illetve ahogy a bankból kiadják, hosszítottban is beletenni. Hosszítottban voltak a zsebeimben a pénzek. Amikor már volt 20 ezres, akkor 2 millió forint ugye egy köteg, nekem volt az egyik és a másik oldalon két-két köteg. Volt olyan, hogy 1000 márkásom volt, mert akkor márka volt, meg dollár, akkor 1000 márkás is létezett, abból volt 100 ezer márka. Na most, vagy elhiszi valaki ezt, vagy nem, előfordult, hogy részegen hazamentem reggel, a zakómat ledobtam, másikat vettem fel, elmentem, majd három napra rá, amikor keltem, anyámék nevettek, kérdezik, jól vagyok, minden rendben? Nem hiányzik semmim? Nem, minden oké. Több alkalommal előfordult, hogy 3-4 nap után anyám azt mondta, hogy na most már tényleg vicc az egész, hogy nem vetted észre, hogy a zakódban felejtettél 100 ezer márkát, meg 8 millió forintot, meg hasonló.

Anyám küldte volna a tisztítóba, vagy mosta ki, és akkor mindig átnézte, hogy van-e valami benne, és több száz, volt olyan, hogy 100 ezer márka volt benn. És elfelejtettem, hogy ott van benne. Mert olyan szinten jött valutában, dollárban, márkában és forintban a pénz. Egy 600-as kupém volt abban az időben. Az egyik kocsim az volt. Akkor három autóm volt. Volt egy Porschém, egy 600-as kupém, vadonatúj volt, volt egy Ferrarim, amire kölcsönt adtam, és nálam maradt, nem tudták kiváltani, és volt a Bentley-m. A 600-as kocsim csomagtartója például mindig tele volt, de mindig degeszre volt tömve pénzzel. Állandó forgalom volt, mindig kellett, hogy legyen nálam pénz. Érdekesség, hogy akkor rengeteg kocsifeltörő volt. Mindenkinek mindig meg lett mondva, melyik az én kocsim és annak mi a rendszáma. Telefonon keresztül megvettem egy kocsit. Ez a rendszáma, senki ne nyúljon hozzá. Érdekes dolog, hogy 6-7 év alatt, amíg tele volt pénzzel, soha meg sem próbálta senki kinyitni. Senki nem nyúlt a kocsihoz. Soha nem bántották, soha nem tűnt el egy forint sem belőle. Ebben az időben hatalmas pénz forgott. Erre szükség volt. Mondok egy újabb érdekességet, ami megint csak megtörtént. Akkor már megvolt ez a B. János féle vonal. A párton keresztül adtam szociknak, itt a B. Lajosnak, a Cs. Sándornak különböző pénzeket. Egyszer kaptam egy telefont, még a Rákóczi úti irodámban, hogy délután 5 órakor zárjam be az irodát, senki nem lehet bent, egyedül maradjak ott, és jönni fognak hozzám emberek, egy üzleti lehetőség érdekli őket. Mondtam semmi gond. Gondoltam, hogy valami politikai vonalról lesz szó. 5 óra után bent maradtam. Jött hozzám három ember. Nem tudom megmondani a nevüket, de ugye a szocialista párt képviselői voltak és elmondták, hogy van egy alapítvány, ha jól emlékszem, most nem akarok hülyeséget mondani, ha jól emlékszem a Tiszta levegő alapítvány volt, amiből kiloptak 100 millió forintot. Egy újságíró szagot kapott, rájöttek, hogy itt valami nem tiszta. Mondták nekem, hogy most vizsgálat lesz. A 100 millió forintnak vissza kell kerülni és nincsen csak 2 napjuk rá. Próbálkoztak különböző helyekről szerezni, de sehonnan nem tudtak szerezni 100 millió „casht” ilyen hamar. Mondták, ígérték, hogy kapnak majd 1 hét múlva, 10 nap múlva, de nem

tudják megoldani sehogy. Halálra válva vártak. Sápadtan ott ültek, és mondták nekem, hogy meg tudom-e oldani ezt az egész dolgot. Ha megoldom, ők hajlandók papírt írni, ugyanúgy, mint más, és akkor nem 100 milliót, hanem 150 milliót fognak visszaadni 2 hónapon belül. Mondtam nekik, semmi gond, 10 perc múlva meg tudom oldani ezt a dolgot, egyet telefonálok és idehozzák a 100 millió forintot. Nekem nem kell kamat, én fogok kérni egyszer valamit. Én fogok kérni egy engedélyt, valamilyen engedélyt. Nekem azt majd alá kell írni. Beleegyeztek, oké mehet. Akkor volt egy gázolaj keverési engedélyein. Ezt az engedélyt ugyan úgy eladtam, mint sok mást. 100 milliót ígértek érte, ezért eladtam 150 millió forintért. Később ők tartották a szavukat. Odaadtam a pénzt, megmentették a problémájukat, nem lett belőle politikai, illetve különböző, rendőri balhé. Tartották a szavukat, megkaptam ezt az engedélyt. Eltelt még 5 vagy 6 hónap, amikor szavukon fogtam őket. Az engedélyért kaptam 350 millió forint készpénzt, és utána folyamatosan keverik még a gázolajat. Ez volt a megegyezés. Azt mondtam, hogy 50 millió kell valakinek, aki segít, a 300 az enyém, így lett 350 millió és utána folyamatosan, minden hónapban, attól függően, hogy mennyit kevertek a telepen, 15-20 millió forint volt a jövedelmem. Ilyenek voltak az üzletek nagyságai, meg hogy hogy lehet pénzt keresni. így lehet pénzt keresni. Ilyen egyszerű dolog, csak tudni kell figyelni, és érteni a dolgokat.

Bécstől Miami-ig Megint csak azt mondják, mindig mondják, ezerszer megkaptam már, a Pesti Srácok által írt riportok után is, hogy én mindig a baloldalra mondok dolgokat, főleg rosszakat. Hangsúlyozom, hogy a gyilkosságokat, a 19962002 közötti kormányok alatt, azonban főleg a FIDESZ ideje alatt követték el. Nem vagyok egyik párttal sem, sőt a kormányokkal sem. Ettől függetlenül a tény, tény marad, hogy minden egyes bűnöző tudja, és tudta, hogy a szocialista kormányok alatt meg lehetett oldani a kapcsolatokat, meg lehetett venni az embereket, a törvények könnyebbek voltak. Ez a mai napig is így igaz. 1996-ig sokkal egyszerűbbek voltak a törvények, akár a drogtörvény, akármi. Ma sokkal nehezebbek az előírások. Sosem állítottam, hogy nincsen korrupció, nincsenek bűncselekmények, de az én időmben, akikkel én voltam kapcsolatban, azok ezek az emberek voltak, és ezeket mindegyiket meg lehetett venni. Ha valaki akart valamit, és nem volt meg a megfelelő kapcsolata, akkor természetes dolog volt, hogy megkereste azt, akinek van kapcsolata, és annak a segítségével intézte a dolgot. Akkor mindenki megvehető volt, csak nem mindenkitől fogadta el ezt a pénzt. Megvolt a megfelelő kapcsolat, aki oda tudta neki adni, akitől elfogadta. Mindenki megvehető volt. Szinte mindenki, mondhatjuk. Ezekből kifolyólag is jól látjuk, hogy a rendőrség, és a politika is 1995 után 96 elejétől kezdve milyen módon kapcsolódik az alvilághoz, és ilyen módon ők is belefolynak a történetekbe. Eljutunk odáig, hogy egyáltalán beszéljünk róla, hogy miért alakult ki a leszámolás. Ez nagyon fontos, és még egyszer hangsúlyozom, hogy mindenki számára tiszta legyen, mindig azt mondták, hogy én azért mentem el az országból, mert elloptam az alvilág pénzét és ezért különböző bandaháborúk törtek ki.

Maga a fogalom, hogy háború, számomra és gondolom mindenki számára azt jelenti, hogy két fél egymással szemben harcol, de ha azt mondjuk, hogy gyilkosságok vannak, megöli az egyik fél a másik fél embereit, akkor ezt leszámolásnak hívják. Igen, ilyenkor az egyik fél a másiknak az embereit megöli. Soha nem történt bandaháború Magyarországon, soha. Összevesztem már a rendőrségen is ezen, ők a mai napig így gondolják, hogy volt ilyen. Elmentem, és egy vákuum keletkezett. Valamilyen szinten ez így történt. Ha valaki tényszerűen megy végig a történéseken, akkor látja, hogy soha nem volt bandaháború. Más történt, és ezt nem tudták és nem látták át, vagy akik meg tudták, azokat a P. Tamás lefizette. Rendőri vezetőket. Ez egy felépített történet, az ő tudomásukkal, a rendőrökével, amit mindenki szépen megkajolt. Nézzük végig tényszerűen. Vegyük M.-ot, P.-t, B.-t, S.-t, C.-t, F.-t, R. családot, F. József, aki a saját barátja volt a P. Tamásnak, a M. Gyula, aki nála dolgozott. Ki ölte meg, ki bántotta őket? A merényleteket, amiről azt hitték, hogy oroszok követték el, senki ne higgye. Senki, mert azt mind A-tól Z-ig a P. Tamás követte el. Elmondom, hogy P. Tamás vette meg 100 millió forintért a kézigránátokat. Ő bízta meg a szlovák R.-ot, meg a csapatát a különböző gyilkosságok lebonyolításával. Senki nem bántott az oroszok közül senkit. Az oroszok, ezek az oroszok, akikről beszélünk, ezek az oroszok, akik Magyarországon éltek, különböző hétköznapi alakokat, üzletembereket terrorizáltak. A késelésig elmentek, egy adott szituációban, ha vita volt, megölhettek valakit. Oké. Soha nem állítottam és most sem állítom, hogy nincsenek az orosz maffiózók közül olyanok, akik legmelegebbek, legveszélyesebbek, de akik Magyarországon voltak, én azt gondolom, hogy messze voltak ettől a kategóriától. Senkit, soha nem öltek meg. Egyetlenegy haláleset történt közöttük a kettőjük összeveszésből, a Szentendrei úton történt lövöldözésnél halt meg egy ember. Az éjszakában, ha azt mondjuk, hogy alvilági leszámolásos merényletek, soha, senki nem ölt meg senkit.

A P. Tamás öletett meg mindenkit, meg lövetett rá, meg robbantotta fel az összes embert, beszéljük a bokszolókról, meg a H. Gyula felrobbantásáról is. A rendőrség pontosan tudja, már feltérképezte. A Nemzeti Nyomozóirodáról beszélek. Már ők is pontosan tudják, hogy mi történt. Senki más. Ez P. Tamás terve volt, az elsőtől az utolsóig. Az, hogy beszélünk itt ezekről a dumákról, hogy orosz leszámolások történtek, ez nem igaz. Hozzáteszem azt, ezt már elmondtam és ezt a későbbiekben az éjszakában mindenki tudta, hogy ténylegesen pénz nélkül mentem el, ténylegesen 10 ezer márkát kaptam a P. Tamástól. A későbbiekben a saját kintlévőségeimet apránként szedtem vissza, mert tartoztak rengetegen, meg pénzt kerestem saját magam is. Amikor elmentem, visszatérve arra, amikor Bécsben találkoztam a P. Tamással, és kértem, adjon nekem pénzt, hogy tovább tudjak menni Dominikára, 10 ezer márkát adott, ami a mai nap sem nagy pénz, akkor egy kicsit több volt. Befizettem a családomat, a barátnőmmel, a húgommal, a gyerekével, a’ sógorommal, meg az édesanyámmal. Meg kellett venni ezeket a repülőjegyeket, szállodát kifizetni, tulajdonképpen elment ez a 10 ezer márka 3 hét alatt Dominikán. Ott megint pénzt kellett szereznem. A P. Tamás ott már nem adott. A lényeg az, hogy amikor elmentem, még semmilyen formában nem volt eljárás ellenem. Már említettem a J. ügyig, amit annyira mondanak a mai napig, annyira mondják, mert ugye nagyon szépen hangzik, hogy 444 rendbeli csalás. Ez Dacia autók behozatalával és a pénzek kicsalásával kapcsolatos ügy volt. Ez úgy történt, hogy én az irodámba adtam kölcsön különböző embernek, akiket ismertem, és én pénzért kamatot kértem. A J. Győző, aki annak a cégnek az ügyvezetője volt, amelyik megcsinálta ezt az okosságot, ő ugyanúgy az egyik kliensem volt, akinek adtam pénzt. Elmondta nekem, hogy autókkal fog foglalkozni, autókat fog behozni. Nem mondta el, hogy csalni fog. Elmondta, mert megkérdeztem, hogy hova fogja tenni a pénzt, de azt hittem elviszi a kaszinóba. Megkérdeztem, elmondta, hogy meg fogja csinálni az üzletet. Odaadtam a pénzt. Ezért

kértem havonta 20 % kamatot. Ezt követően nem érdekelt, hogy mit csinál a pénzével. Becsapta a románokat, Dáciával. Különböző pénzeket elvett, nem szállította le az autókat. Ebből probléma lett. Nekem előtte már be volt fizetve Thaiföldre 3 hetes utam. Amikor ez a bűncselekmény lezajlott, nem is voltam Magyarországon. Ez alatt az idő alatt a K. Györgyit, aki az akkori titkárnőm volt, egyszer csak bevitték, és azt mondta, azért, hogy kiengedjék, hogy lehet, hogy én erről tudtam, hogy mire adtam oda a pénzt. Bevittek, majd kiderült, hogy nem tudtam a dologról. 11 nap múlva kiengedtek az előzetes letartóztatásból. A VII. kerületi Rendőrkapitányságon voltam bent, a Dózsa György úton. Kiengedtek és innentől kezdve nem voltam vádlott az ügyben, tehát nem volt semmilyen szerepem benne. Elmentem után külföldre, mert el kellett mennem. Pontos dátum, amikor elmentem 1996. augusztus 12-e. Ekkor indultam el a családommal az országból. Amikor elmentem, 30 nap sem telt el, ezt a P. Tamás el is mondta nekem a dominikai találkozón, hogy ő felépített egy tervet. Mondta, hogy ne haragudjak érte, ez kellett hozzá, mer így lett neve a gyereknek. Megbeszélte a rendőrökkel a következőt. Megjelentek az újságíró barátai, és a rendőrségi információk alapján azok a cikkek, hogy a Kisbandi az alvilág bankára. Ami a pénzintézetem volt, az elvitte az alvilág pénzét, elvitt több mint 3-4 milliárd forintot, és ezért egy vákuum keletkezett, és ezért a bandák egymásnak ugrottak. Mindenkinek ott volt a pénze. Eljátszották ezt a történetet. Természetes dolog, csak bele kell gondolni abba, hogy milyen komoly dolog az, ha a legfelsőbb rendőri vezetésnél adják hozzá a hátteret. Belemennek abba, hogy az egész történetet eljátsszák. Pontosan tudják, hogy megöletett embert, pontosan tudják, hogy meg fog öletni embert, mégis belemennek ebbe, és nem a normális úton mennek utána, hanem hagyják, hogy az egész dolog menjen, azért, hogy ők anyagilag részesüljenek ennek a hasznából. Anyagi juttatás fejében behunyják a szemüket, nem derítik fel, és nem hozzák nyilvánosságra az ügyet. Akkor

is tudtam, amikor ezek a hírek a sajtóban megjelentek, hogy ez borzasztó hátrányos lehet a számomra, de nem tudtam ellene tenni semmit, a világ másik végén voltam. Az elindulásomkor én még bíztam a Conti-Car-osokban, az ENERGOL-osokban, hogy segíteni fognak anyagilag. Bíztam bennük, mert megígérték. Rengeteg pénzt kerestem nekik, megérdemeltem, hogy segítenek. Az első időben fognak segíteni, havi minimum 3 millió forintról volt szó, hogy tudjunk létezni. Senkitől, soha egyetlen egy forintot sem kaptam, viszont ennek ellenére, akkor még úgy értékeltem, hogy nem vagyunk ellenségek. Úgy gondoltam, a P. Tamással ettől függetlenül barátok vagyunk, hiszen a két oldal közül, szemtől szemben, én nem a S.-éket, hanem őket választottam és melléjük álltam. Ez 1996. év végétől 1997-ig tartott. Nem volt találkozónk, de amikor a P. Tamás azt mondta, meghív egy találkozóra Miamiba, a miami találkozón világossá vált számomra, hogy ez innentől kezdve a helyzet és a kapcsolat teljesen más. Eljött az a pillanat, amit én is tudtam. Nem keresek most már neki pénzt, terhessé váltam számára, és meg akar öletni. Láttam a viselkedésén, letagadta, hogy terhes a barátnője, pedig láttam rajta, és hogy ez az ügyvezető igazgató a halasztott vámfizetésű cégnek, aki ott volt, vele is kicseréltük ezt az infót. Amit a P. Tamás neki elmondott és amit nekem is, külön. Nekem azt mondta, hogy őt kell megöletni, neki meg azt, hogy engem. Természetes dolog, itt eldöntöttem magamban, hogy vigyáznom kell magamra, oda kell figyelnem a dolgokra. Azt is tudtam, hogy a P. Tamást nem érdekli se a család, se semmi, tehát ha engem nem tud elérni, akkor megpróbál a családomon keresztül bosszút állni, a semmiért. Megint fontos dolog, hogy ha én elárultam volna őt, vagy becsaptam volna őt, vagy bármit ártottam volna neki, akkor még el tudom fogadni, hogy ellenségek vagyunk. Aki így él, annak mindig fel kell tudni készülni arra, hogy érheti atrocitás bármilyen formában, az nem lett volna gond. De

a semmiér, ilyen módon, kifalsult és ilyen mocskos ember lett. Ez nem tetszett, és megpróbáltam vigyázni magamra. Ebből adódott az, hogy a következő éveinket, a 2000-ben történt elfogásomig, tehát 1997-től majdnem 4 éven keresztül, nagyon óvatosan és nagyon megfontoltan éltük. Ebbe beletartozott az, hogy maximum 3 havonta helyet, és még a helyen belül is lakást váltottunk. Nem volt egyszerű dolog a családdal, akik hozzá voltak szokva egy színvonalhoz. Három hetente volt a költözés, pakolás, berendezkedés, költözés, pakolás, berendezkedés. Az unokaöcsém, – akkor még csak egy volt, aztán kettő lett – iskoláinak a rendezése. Először ebbe az iskolába, majd abba az iskolába. Mi beszéltünk angolul, mentünk különböző helyekre. Először Ausztria, Dominika, majd átmentünk Kubába, utána mentünk Kanadába. Kanadában először megérkeztünk Torontóba, aztán azt mondták jobb a másik oldal, akkor átutaztunk 6,5 órás repülőúttal Vancouver-be, ahol ténylegesen jobb körülmények voltak. Ott ki lehet telelni. Ott nem volt hó, ott nincs hideg. Egy kiskabátban ki lehet telelni. Csodálatos. Hajó idő lenne, a világ legszebb városa lenne, a legélhetőbb városa lenne. Átköltöztünk oda. Azt tudni kell, hogy Mexikóból át akartam menni Amerikába, de akkor az nem sikerült. Mexikóban is éltünk egy darabig, utána pedig Amerikában. Az első elfogásom végül is Amerikában történt. Ezekben az években, mint már említettem, nem kaptam tőlük segítséget, mármint anyagi segítséget. Amikor Magyarországon voltam rengeteg embernek adtam kölcsön pénzt, abban az időben nem is nyúztam őket. Volt, aki 1-2-3 milliót kért, volt, akinek 10 milliót adtam, és volt az Ybl Bankos O. Imre, hajói emlékszem úgy hívták, hogy Ó. Imre. Vele sokáig voltam kapcsolatban. 50 milliót, 20 milliót, 100 milliót kért és mindig fizették a pénzt, sokáig. Majd egyszer, elutazásom előtt vagy 8 hónappal, adtam neki, 1996 elején, 100 millió forintot kölcsön. Nem közölte velem, hogy börtönbe fog kerülni. Az Ybl Bank botrány miatt börtönbe került, letartóztatták, így nem tudta megadni a pénzemet.

A menekülési időm alatt ő kikerült. Rengetegszer adott nekem, külön törlesztett pénzeket. A törlesztések 1000 dollár, 2000 dollár, piti pénzek voltak, ami a 100 millióhoz képest vicc, de mégis az életemet, a fenntarthatóságomat, ö, meg egy pár barátom segítette. Ezekből a pénzekből tudtunk élni. Megint csak voltak szituációk, amikor azt se tudtuk, hogy honnan, miképp lesz, hogy hogy tudom megoldani, hogy egyik helyről átmenjünk a másikra. Ott voltam egy gyerekkel, a húgommal, anyámmal pénz nélkül, nem egyszer, nem kétszer. Voltak olyan szituációk, amiket nem hisz el az ember. Leleményes vagyok. » Megérkeztünk Kanadába. Át akartunk költözni a nyugati partra. Megérkeztünk a családdal Vancouverbe, nem maradt csak 40 dollárunk. Mit csináljunk? Annyi cuccunk volt, hogy 8 bőrönddel mentünk. Nem tudtam, hogy mit tudunk csinálni, kitaláltam azt, hogy ha 2 taxival megyünk, ahhoz 50 dollár lett volna csak elég. Szerencsénk volt, hogy anyámnak volt eldugva 50 dollárja tartaléknak. Ezzel tudtuk megoldani, hogy egy limuzint béreltünk, ami 50 dollárért bevitt minket a belvárosba. Megérkezett a limuzin, abba minden belefért, nem kellett 2 vagy 3 taxi. Mondom a limuzinosnak, hogy vigyen el minket valamilyen hotelbe, nézzük meg, hogy hol tudok beszélni a managerrel. Megérkeztünk egy hotelhez. Bementem a szállodába, megkérdeztem ki a manager. Angolul már valamennyire el tudtam mondani, elmagyaráztam neki, hogy megérkeztünk a családdal, ellopták a pénzüket, problémánk van, rádumáltam arra, hogy 5 napot ott maradhassunk, és később fizetek. Rábeszéltem még arra is, hogy tudjak telefonálni pénzért. Az 5 nap alatt ténylegesen megoldottam, nagy nehezen szereztem pénzt, ki tudtuk fizetni még egy hétre a szállást. Kaptam az egyik barátomtól 2000 dollárt. Láttam, hogy nem fenntartható ez a szállodázás, akkor néztem egy lakást, amit ki tudtunk bérelni. Kibéreltünk egy lakást, egy csodálatos, 35 emeletes épületben. Majdnem mindegyik ilyen Vancouverben. Ez egy csodálatos helyen, van, ahol házon belül hatalmas medence, szauna található. Csodálatos

üvegpalota volt az egész. Kibéreltem ezt a lakást, de nem volt bútorom. Akkor fogtuk, elkezdtünk körülnézni az üzletekben. Bementünk egy üzletbe, egy arab származású ember volt a tulajdonos. Mondtam neki, hogy ez mennyibe kerül, az mennyibe kerül, amaz mennyibe kerül, kiválogattam, összeraktuk, amik kellenek. Ennek az ára kijött kb. 2500 dollárra. Mondtam neki, igen ez kéne, de most nem tudom megoldani a fizetést. Hát, hogy hogy nem tudom megoldani. Hát most én is várok különböző pénzeket. Ment a duma, duma, addig dumáltam, amíg megdumáltam, hogy oda adta úgy, hogy az első törlesztést 30 nap múlva kellett fizetni, majd utána 2-3 hónap múlva kellett adni a maradékot. Amikor már kiválasztottunk mindent és megegyeztünk, akkor megláttam, hogy van egy hatalmas nagy, 3 méteres projektor. Mondtam neki add már ide azt is mellé. Azt is megdumáltam, azt is elhoztam. Megint kaptam pénzeket, és tudtam törleszteni a részleteket. Mindig az volt cél, hogy átkerüljek Amerikába. Ezt hosszú időn keresztül terveztük a családdal. Tudtam, hogy ezt nem tudom megoldani úgy, hogy vízummal átmegyek. Megpróbáltuk azt, hogy elmegyünk, és kamu papírral megpróbálok átszökni. A határon probléma lett, a családomnak vissza kellett mennie Magyarországra, amikor a húgomnak a második gyereke megszületett. Erre úgy került sor, hogy átmentünk Tijuánába. Tijuánában megkaptam a fals papírokat, mentem át a határon, ezt már meséltem, hogy nem sikerült. Akkor haza kellett a családomnak menni, mert az orvosi dolgokat nem tudtuk rendezni Mexikóban. Azt már említettem, hogy Mexikóból vissza Kanadába, onnan a zöld határon át Amerikába mentem. De tudtam azt, hogy Amerikában papír nélkül élni lehetetlen. Ezért haza kellett mennem. Hazajöttem Magyarországra egy hétre, csináltattam egy másik útlevelet, és egy utazási irodán keresztül beletetettem a vízumot. Onnantól kezdve amikor visszamentem Amerikába, vízummal érkeztem meg. Ez annyiból volt jó, hogy akkor 60 hónapot tudtam legálisan maradni vele és még 6 hónap volt, amit lehet hosszabbítani, de amikor ez lejárt, akkor már ugyanúgy törvényen kívüli voltam, mint bárki más, aki illegálisan érkezik az országba.

A családomnak ugyanúgy meg tudtam oldani, amikor hazajöttek Magyarországra a vízumot, és hivatalosan ki tudtak ők is jönni. Amerikában kaptam különböző támogatásokat. Továbbra is szerettem szórakozni, jártam a night clubokba. Ott nem kurvák voltak. Miamiban nincs ilyen, hogy elmegyek üzletbe, hogy kurva legyek, csak táncos csajok vannak, akik go-go dance-et táncolnak, meg lányok, akik az asztalhoz oda mennek, és 10 dollárért, 20 dollárért egy számot táncolnak a vendég előtt. A vendég nem nyúlhat hozzá, de előtte tulajdonképpen meztelenül táncol. Ezekre a helyekre jártam és ott voltak magyar csajok is. Volt egy olyan időszak, amikor a legnagyobb problémáim voltak, nem tudtam pénzt szerezni sehonnan. Összejöttem két csajjal, mind a kettő magyar volt, és együtt éltem mind a kettővel, akik ugye napi szinten ezekből a bugyi pénzekből kerestek. A legrosszabb napokon 500-600 dollárt, volt, amikor 800-900-1000 dollárokat kerestek a bugyi pénzekből. Nagyon szerettek engem, meg a családomat is, nekem minden nap adtak fejenként 200-300 dollárt, hogy segítsenek, plusz még bevásároltak a családomnak. Ez tartott majdnem 1 évig. Ezeken a csajokon keresztül megismerkedtem emberekkel. Az egyik csaj, egy csodálatos modell, különben egy bárban dolgozott, ahova én rendszeresen bejártam. Ahogy a többedik alkalommal vagyok a bárban, látom, hogy van egy nagyon jó vágású fiatal srác, olyan 30 év körüli, aki meg volt halva érte, minden este bement, és csak ő, napi 300-400 dollárokat adott neki bugyi pénzekre, és mindig mondta, hogy gyere el velem szórakozni, menjünk el kajálni. Láttam, hogy ez az ember nekem még fontos lehet. Megkértem a csajt, hogy menjen már el vele vacsorázni, legyen vele valami kapcsolat, erre ő mondta, hogy ő velem van együtt, ezt én hogy gondolom? Elnézi, hogy még egy csaj van velünk, akkor még találkozzon külön valakivel? Mondtam neki, értsd már meg, nem akarok semmi olyat, hogy szexeljél vele, vagy bármi, csak ez legyen meg legalább. Nem volt hajlandó. Akkor mondtam neki, hogy legalább annyit csináljál meg, hogy hívjál oda, és mutassál be, hogy én vagyok az unokatestvéred. Ezt a csaj megtette, odahívott, akkor már elég jól beszéltem angolul, elkezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy egy brazil srác volt.

A sráccal ezután elég jó viszonyba kerültem, és ő mindig mondta nekem, hogy próbáljak meg beszélni a csajjal, az unokahúgommal, hogy nagyon imádja, meg van halva érte. Szép lassan megértettem vele, hogy a csajnak barátja van Magyarországon, ő egy nagyon rendes lány, nem akar senkivel semmit. Elfogadta, hogy nem lesz semmi, de addigra már mi barátok lettünk. Ők – volt egy nagyobb brigádj a a braziloknak – credit kártyákkal foglalkoztak, járkáltak egész Amerika területén. Volt egy nagy térképük, gombostűkkel volt kiszurkálva, hogy hol voltak. Ki voltak nagyítva, hogy a városon belül melyik üzleteket rántották meg, mert oda nem mentek vissza. Ezek elképesztő tételekben hozták abban az időben a laptopokat, a kamerákat, a fényképezőgépeket, meg minden műszaki cikket. Nagyon jóban voltunk, mondták nekem, hogy nézd, másnak is adjuk az árukat, ami ért 200 dollárt, azt ők 100 dollárért adták el, ami ért 400-at, azt 200-ért. A rendes ár 50 %-ért adtak mindent. Mondták nekem, – akkor Leslie-nek hívtak éppen – hogy „Leslie akarunk neked segíteni”, mindegyik brazil volt, mondták, hogy „van egy csomó áru, ha szerzel vevőt, akkor neked nem 100-ért adjuk, hanem csak 70-ért.” Aki 100-ért vette meg, az is tudott rajta keresni 30-40 dollárt. Tudtam rajta keresni, mivel lejjebb mentek 60-70 dollárra. Elképesztő, de mindenből adtak, a legkurrensebb dolgokat is megkaptam. Ezeket árulgattam, és elkezdtem keresni belőle nagyon, nagyon jó pénzeket. Az életem Amerikában is abból állt, ami Magyarországon. Szórakozás, alvás, szórakozás, alvás. Napközben tengerpart, szórakozás, éjszaka csajozás és kész. Nappal egy kis alvás, utána tengerpart. Elképesztő módon, nagyon jól tudtam élni ezektől az időktől kezdve, nem volt semmilyen problémám. Azt azért hozzá kell tennem, hogy bármennyire is rossz volt, hogy el kellett hagynom az országot, és bármennyire rossz volt ilyen fenyegetettségben, a családom biztonságát veszélyeztetve érezve élni, és egyebek, de mindig nagyon jól éltem. Teljesen mindegy, hogy Kanadában voltam, Amerikában, Mexikóban, mindig meg tudtam oldani, hogy jól éljek, és szórakozzak. Szerettem úgy élni az életem, hogy szórakozni menjek, hogy csajozzak. Nagyon jól éltem.

Ebben az időben rengeteg magyar is kint volt. Sokan voltak kint a magyarok közül, akiket én kerültem, nagyon sokáig nem akartam, hogy tudják, hogy ott vagyok. Egy idő után óhatatlan, hogy találkoztunk, beszéltünk, baráti viszonyba kerültem velük, volt olyan, akivel együtt is laktam. Az egyik ezek közül, aki már meghalt, az E. Zoli, egy dunaújvárosi srác. Ő például kocsitelepet létesített ott, több más emberrel. Nagyon jó autói voltak. Minden este elkértem tőle valamelyiket, egyszer egy 600-as coupét, egyszer egy SL cabrio Mercit. Ezekkel jártam minden este szórakozni. Akkor már divat volt, hogy Magyarországon mindenki azt mondta, hogy én vittem el a pénzét. Lenyúltam a pénzeket, mindenkinek, cégeknek, magánembereknek, mindenkinek. Volt egy érdekes eset. Négyen ülünk egy asztalnál, ebből az E. Zoli volt az egyik, egy másik haverom, és egy ismeretlen srác, akivel beszélgetünk, és mondja, hogy neki is nagyon jó üzletei voltak, nagyon sok pénzt keresett, de sajnos a Kisbandi elvitte a pénzét. Én meg ott ülök az asztalnál. Egymásra nézünk, senki nem szólt egy szót se, magukban egy kicsit mosolyogtak, kérdezték tőle, hogy oké, de hát ismerted, jóban vagy vele? Persze. És mennyi pénzt vitt el tőled? 70 millió forintot. Mondják, hogy oké, de hogy néz ki ez a Kisbandi? Elmondja a személyleírásom, hogy 178 magas, – nagyon szerettem volna ekkora lenni –, szóval ilyen magas, így és így néz ki, együtt üzleteltek. Ő az egyike annak a sok embernek, akinek elvittem a pénzét, ő volt, akit megkárosítottam. Az eset utána egyértelmű volt, hogy neki semmi köze a kölcsönökhöz, és azt hiszem fel sem világosítottuk, hogy ki a Kisbandi, mert csak nevettünk rajta. De ez is jól mutatja azt, hogy ez milyen szintű bohócság volt, mert ezt a mesét mindenki mondta. Az elején nagyon kényes voltam, és nagyon rosszul érintett az, hogy az emberek ilyeneket mondtak a hátam mögött, hogy elvittem a pénzüket. Olyan emberek is, akikkel csak jót tettem, sok pénzt kerestek velem. Nagyon bántott. Ezeket az embereket felhívtam. Nagyon sokszor

felelősségre vontam őket. Mindenki megmondta szemtől szembe, hogy nem, ne gondoljak ilyet, kénytelen ezt mondani. Rólam csak rosszakat mondanak, most ő mit mondjon? Nem fog megvédeni, nem akar senkivel rosszban lenni emiatt, úgy, hogy ez volt a trend. Aztán voltak egyéb történetek az E. Zolinál. A S. Zoltánék hatalmon voltak, átvették az éjszaka irányítását. P. Tamásnak menekülnie kellett, ő nem volt Magyarországon és az embereik az éjszakai világnak, nem akarok hazudni, de a 80 %-át kasszírozták. Elvették a fele pénzüket, mindenből, minden okosságból, a frankó üzletekből is, meg a lopásokból, csalásokból, autófeltörlésekből, mindenből. E. Tibor a S. Zoltán embere, kijárkált Floridába törött kocsikat venni, azokat hozták Magyarországra, és az Azurro nevű ügynökségen keresztül értékesítették. Az érdekesség az, hogy mi magyarok el tudtuk intézni, hogy a magyar jogsiból amerikai jogsi legyen. A magyarok kitalálták az okosságot. Volt egy szótár, egy magyar szótár. A vizsgán, amikor bementek, be kellett mutatni a papírt, megmotozzák őket, hogy nincs náluk semmi. A szótárt megengedték, hogy bevigyék. Már előre megtudták az összes teszt eredményeit, és a szótárban benne volt, hogy a 8-as tesztnek a megfejtései a 22-es lapon vannak egymás után becsillagozva tehát, hogy melyiket kell beírni. Ez alapján mindenki ki tudta tölteni a tesztet, mindenki meg tudta csinálni, és meglett a jogosítványa. Az egyik gyerek, aki ott dolgozott, aki vitte az embereket erre, 200 dollárt kért érte. Ők adták ezért a megfejtéseket. Egy autótelepes ismerősömön keresztül én is nagyon jóban voltam velük. Egyszer kaptam egy olyan hírt, hogy ez a srác az egyik barátomnak, akinek szintén autótelepe volt kint, szólt, hogy Bandika nagyon vigyázz, (akkor ismerkedtem meg az E. Zolival, addig nem ismertem, csak hallottam róla) úgy kezdődött a barátságunk tulajdonképpen, hogy mondta nekem, hogy nagyon vigyázz, mert itt van kint az E. Tibi, meg két behajtó ember. Jöttek kocsiért és elmondták, hogy ha megtalálnak téged, akkor megnyúznak, meg így meg úgy, nagyon vigyázz. „Ezt mondták?” „Igen” mondta az ismerősöm. „Az E. Zoli is ott volt?” „Igen.” mondta. Mondom „tudod a telefonszámát?” Azt mondja „igen”.” Akkor add oda légy szíves.”

Odaadta a telefonszámot, felhívtam az E. Zolit. Hívom, felveszi a telefont, „ki vagy?” kérdezi. Mondom „Kisbandi.” „Ja te vagy testvérem, mi újság mi van veled?” Mondom „semmi nincsen velem, hallom ott van veled az E. Tibi is”. Azt mondja „igen, itt van.” Mondom „akkor add ide.” Mondom neki „szevasz Tibikém, Bandika vagyok.” „Jaj mi van veled testvérem, így, úgy?” Mondom „figyelj hallom, hogy keresgéltek. Mondd meg, hogy hol találkozzunk, akarok veletek találkozni.” Mondja, hogy „nem ismer itt semmit”. Az E. Zolit kérdezi meg, mondja, hogy „találkozzunk a B-Side-on.” Úgy hívták ezt a részt B-Side, ez egy híres nyaralórész, a tengerparton, lent üzletek, szórakozó helyek vannak. A B-Side-on volt a találkozó, és abban a tudatban, hogy ezek engem jöttek terrorizálni, azt találtam ki, hogy szóltam a braziloknak, akik ott kint, lent megvártak. Mondtam, hogy nem jöhetnek föl, míg nincs balhé. Csak lent álltak, meg figyeltek. A sógorom ott volt, mondtam neki, hogy bemegyek, ha megölnek, vagy bármi probléma lenne, akkor pusztítsák el mindegyiket. Az összes brazil fegyverrel volt. Ahogy megyek fel, és megyek be az étterembe, 4 méterről láttam, hogy már felálltak, E. Tibi is megpuszilt, átölelt. „Mi van veled testvérem, jól vagy?” Mondom „Tibi, jöttem én, hallom, hogy kerestek, mert meg akartok ölni, meg problémátok van velem.” „Dehogy is, az süket duma, hogy képzelek ilyet, hát barátok vagyunk.” Azt hozzá kell tennem, hogy abban az időben voltak a S.-ék a legnagyobb hatalmon. Akkor leülünk az asztalhoz, és elkezdünk beszélgetni. Elmondja nekem, hogy igen, ők tulajdonképpen átvették az egész ország felett a hatalmat, a kaszinóknak csak ők szállítanak, meghallgatom, mondja a történetét. Mondta, hogy a S. nem haragszik rám, hogy egy kis hülye köcsög voltam, hogy eljöttem, mert én lehettem volna a király ott. De nincs harag máskülönben. Jó. Lezajlott ez a beszélgetés, elmennek. Később találkoztam velük többször, majd 1999-ben mikor megölik a S. Zoltánt, az E. Tibor ugyanúgy jött ki és mondja nekem, hogy akar velem találkozni. Egy night clubban találkoztunk. Mentünk be a táncos helyre, mondja nekem, hogy „Bandika szeretnék veled valamiről beszélni.” Mondom neki „mondjad Tibiké”. „Szeretném, ha tudnád, hogy én sose

voltam tulajdonképpen benne ebben a dologban, én kénytelen voltam ott lenni a Zoli mellett, de én nem voltam maffiafőnök, én nem voltam benne, én egy egyszerű autókerekedő vagyok, szeretném, ha megüzennéd a barátunknak, hogy én tényleg nem, én nem, én nem, én nem.” Ők már tudták, hogy mi új ság van, pontosan tudták. Megpróbálta ezt az egész dolgot lefinomítani felém, hogy közöljem. Ő nem tudta, hogy én a P. Tamással nem vagyok jóban. Fenntartottam a látszatot, hogy jóban vagyok P. Tamással, mert tudtam, hogy most már mindenki tudja, hogy P. az erő, az igazi erő, ő áll a dolgok mögött. Ez már tiszta sor volt. Én nem mondtam soha, hogy nem vagyok vele jóban. Nem nyilvánultam meg ilyen szempontból, de úgy elkezdte a dumát, hogy… Akkor már változott egyet, ő is, meg mindenkinek a hozzáállása, mentalitása ehhez az egész dologhoz. Ezek után vele is kapcsolatban voltam, vele is jóban voltam, mindenkivel jóban voltam. Amerikában éltem, és ezekben az években volt az, amikor P. Tamással a találkozókra sor került. Az első esetben, amint említettem a McDonald’snál, majd a következő találkozóra reptéren. Akkor már a B. Tamás meg volt csinálva, még a S. Zoltán nem. Említettem már, a volt titkárnőm, K. Györgyi megengedett egy telefont, megbeszélt egy találkozót, elmentem. Ez a találkozó is megvolt, és nem lett semmi bajom. Akkor ott, mint említettem, elmondja nekem, hogy információi vannak arról, hogy én is meg akarom őt öletni, magáról nem beszélt. Közlöm vele, hogy pontosan tudom, hogy te meg akarsz öletni, meg a családomat. Csak nézett, hogy én is tudom ezt a dolgot, de ugye megegyezünk egy fegyverszünetben. Megint mondta, belátja azt, hogy nehéz hozzám férni azokban az országokban, nagyon sok pénzt igényel, mindig utánam jönni, emberek. Bevállalni egy gyilkosságot Amerikában elképesztő meleg dolog. Lehet, hogy nincs is lehetőség a legjobb bérgyilkosának kiutazni Amerikába. Vízum kellett. Nem volt így jó neki, ezért inkább azt a részét választotta, hogy keressünk pénzt. Mondta nekem, hogy menjünk haza Magyarországra, mert már nincs semmi, hiába vannak ezek a mondva csinált dolgok, nincs semmi, amiből

nekem problémám lehetne. Meg tudnak védeni az ő rendőrségi kapcsolatain keresztül. Én nem mentem ebbe bele, hogy hazamenjek. Mondtam neki, majd meg fogjuk oldani más módon, majd külföldön keresek pénzt, inkább úgy legyen a dolog. Ezeket elmondta minden alkalommal, ahogy azt is elmondta akkor, hogy a rendőrség fizetős módon, a gyilkossági csoportvezetővel együtt, mindegyik a zsebében van, tehát meg tudjuk oldani ezeket a dolgokat. Én azt választottam, hogy nem megyek haza. Amikor a találkozónak vége lett és eltelt némi idő, akkor megölték S. Zoltánt. Tudtam, hogy a családommal a továbbiakban nem maradhatok azon a helyen, ahol éltem, ezért átköltöztünk Las Vegasba. Las Vegasban a családommal éltem 1 évet, majd kiadatás miatt börtönbe kerültem. A családom még kint élt 1,5 évet, azaz 2,5 évet éltek ott. Amikor átkerültünk Las Vegasba, jóformán nem volt egy 1,- Ft-om se. Volt 100 dollárunk, ami ott nem ér semmit. Mondtam a családnak, hogy megpróbálok kapcsolatokat keresni. Elmentem a szokásos táncos helyekre, megint benéztem a clubba, hátha valami csajjal tudok dumálni, aki segít nekünk. Össze tudunk szedni valamennyi pénzt, amivel el tudunk indulni. A húgom ismert már annyira, hogy azt mondta, vigyem el a pénzt, menjek, nézzek szét. Elmentem ott az egyik leghíresebb táncos helyre. Haláli szerencsém volt, összeismerkedtem egy dominikai kiscsajjal, aki ott táncolt. Megbeszéltük, hogy ha végez, akkor találkozom vele. Las Vegasban 24 órás nyitva tartás van, sose zár be semmi. A szállodák is mindig tele vannak, játszanak az emberek, minden nyitott, minden tele van. A csajjal elkezdünk beszélgetni. Annak idején, még Magyarországon, bakkaráztam. Úgy hívták azt a kártyajátékot, hogy bakkara, ami egy szerencsejáték. Odaálltunk egy asztalhoz, mondja a csaj nekem, hogy ismered ezt a játékot? Persze, ismerem. Mondja nekem, hogy akkor most mi lesz? Ugye ez egy olyan játék, hogy vagy a játékos, vagy a bank, a kettő közül valaki nyer. Ki kellett találni. Még szerencsém is volt, mert megmondtam neki 5-ször, 6-szor hogy mi lesz, mindig eltaláltam.

Mondja nekem, miért nem játszol? Mondom neki: nincs pénzem. Azt mondja, van nála 500 dollár, ennyit keresett ma, kezdjünk el játszani. És olyan szerencsém volt, hogy nyertünk vele 10 ezer dollárt. Még aznap este. Következő nap találkozom a kiscsajjal, megint elkezdünk játszani, megint nyertem. 13 ezerrel nyerő voltam. Hármat visszavesztettem, megint abba hagytam, elfeleztük, nekem is lett 10 ezer dollárom. A csaj mondta, hogy ő már nem megy többet dolgozni, azt hitte, hogy innentől kezdve ebből élünk, de én már nem voltam rá kíváncsi, eltávolodtam, és onnantól kezdve elkezdtem önállóan járni a kaszinóba. Nagyon odafigyelve, mint egy munka, úgy játszottam. Akárki, akár elhiszi, akár nem, én Magyarországon, amikor kaszinó volt, ha azt mondom, hogy 10 milliót dollárt vesztettem, akkor semmit nem mondtam, ott ruletteztem. Kint nem volt ez a játék. A rulettben nem lehetett nyerni, ott elvesztettük mindent, de a bakkarában igen is lehetett nyerni. Folyamatosan, 8 hónapon keresztül megcsináltam azt, hogy minden nap hagytam egy limitet. 1000 dollárral mentem el, mert ugye volt 10.000. Ha elvesztettem, abba hagytam, ha nyertem, akkor viszont folytattam. Nyertem 5 ezer, 20 ezer, 10 ezer dollárt, majd minden este. Hazamentem, felkeltettem a húgomat, kiszórtam elé a pénzt. Ez még az elején volt. Mikor megérkeztünk Vegasba, mondom a húgoméknak, menjünk, nézzünk körbe. Unatkoztunk, nem volt pénzünk. Mondom a húgoméknak, gyere, menjünk már el, mindig szerettem különböző helyeken elmenni ingatlanokat nézni. Figyeld ezt: elmegyünk, és találtunk egy hatalmas ingatlanirodát. Ez olyan bemutatóterem féle volt, fel volt építve 10 ház, csak mutatóba. Kisebb, közepes, nagyobb. Bementünk, még ilyet nem láttunk. Egy hatalmas zárt telken. Árulják a telket, és felépítik neked a házat, ahogy akarod. Odamentünk, elkezdtünk beszélgetni, néztünk egyet, mondom a húgomnak, nekünk ez kell. Mennyibe kerül? 225.000 dollár az ára, akkor még csak annyi volt az ára. Az egész vásárlási rendszer úgy működik, hogy le kell fizetni 5 ezer dollár kauciót, vagy csekket lehet adni, 30 nap múlva kell adni még 5 ezer dollárt, akkor 60 napon belül ki kell választani

az opciókat, hogy milyen ablak legyen, milyen csempe legyen, milyen fürdőkád legyen. Ha ez megvan, akkor ki kell fizetni rá 30 % előleget, majd 3 hónap múlva be kell fizetni a további 30 %-át ennek az összegnek. Mondom az embernek, érdekel ez az egész dolog. Magyarok vagyunk, nem készültem most föl, nem tudom odaadni a csekket, megtenné-e, hogy ad helyettem egy 5000 dolláros csekket? Életemben először láttam az embert. Húgomék néznek rám, meghülyültem. Nem szóltak semmit sem, de azért magyarul mondják, ne csináld már Bandika. Mondom neki, ne foglalkozz vele, megdumálom az embert, hogy ad egy 5000 dolláros csekket, úgy, hogy nincs 100 dollárom se. Ad egy csekket. Mondom neki, szükségem lenne egy 8-10 napra, akkor kezdjük majd el. Addig telefonálgattam, addig telefonálgattam, amíg megszereztem az 5000 dollárt. Kifizettük ezt a belépési díjat. Akkor elkezdődött a szervezés, kiválasztottuk a telket, hogy hova menjen a ház. Majd akkor jött az, hogy 100 dollárunk van, nem volt kifizetve a lakásunk, ekkor mentem el ezzel a csajjal, és megnyertem ezeket a pénzeket. És onnantól kezdve, amikor kellett kifizetni a következőt, akkor nyertem, kifizettük. A legszebbeket választottuk ki, kifizettem a 30 %-ot. Majd, amikor nyertem, ki kellett fizetni a 75 000 dolláros belépőt is. Ezt is, mindent szépen a kártyából rendeztem. Mire idáig eljutottunk, már 2000 lett. Miamiba is jártam át sokszor, oda-vissza a brazilok, meg különböző ügyletek miatt. Amikor az egyik ilyen játék után jöttem ki Las Vegas az egyik szállodából, jött velem szemben az az ember, akinek a csaját az elutazásomkor elvittem, a K. Zoltán. Na mondom, ez már régen rossz, látott, hogy ott vagyok. Azt tudtam, hogy vamzer. Meglátott, szia Bandikám, de nem mondott semmit. Ő volt a legnagyobb ellenségem, a csaj miatt. Rájöttem arra, hogy a szállodán belül megnézette, hogy hol játszottam, megkerestette a nevemet, hogy milyen néven vagyok ott, mert nem a saját nevemen szerepeltem. Akkor egy amerikai útlevelem volt, amit a brazilok szereztek. New Yorkba elmentem velük, megcsináltattam, volt egy útlevelem, úgy hívtak, hogy Gerard Divine Dupret, ez volt a nevem, egy francia név.

Megcsináltattam ezt az útlevelet, azzal éltem, tökéletes volt Amerikában, mindenhol elfogadták. Erre az ember rájött a szállodában. A következő napon utaztam Miamiba. Fel lettem dörzsölve. Már akkor rajtam voltak. Figyelték a repteret, már egy FBI-os rajta ült a gépen, leszálltunk Miamiban a gépről, amint lementem, már ott várt vagy 30 FBI ügynök. FBI ügynökök, hatalmas gépfegyverekkel. Hogy hívják magát? Gerard Divine Dupret, akkor nem maga Lakatos András? Jó akkor az vagyok. Letartóztattak, elvittek. így történt az első letartóztatásom.

Miami börtön, Daciás ügy Milyen volt a börtön, amikor letartóztattak? Az első pillanatban, amikor Magyarországra megérkezett a hír, mindenki nagyon, nagyon megijedt, mindenki kétségbe volt esve, ez tény. Tényleg mindenkit ismertem, tudtam minden bűncselekményt, ki, kivel, hogy. Millió dolgot tudtam. Két oldal volt, a P. Tamás és a Conti-car oldal. Most akkor mi lesz? Mindenki küldte nekem, barátilag, az ügyvédeket, segítségként. Ezen a módon figyelmeztettek, hogy ne beszéljek. Úgysem beszéltem volna. Amikor ez az egész dolog megtörtént, az egyik oldalon a rendőrség, az FBI, nem a magyar rendőrség, hanem maga az FBI felajánlott egy alkut, hogy Amerikában maradhattam volna, ha elmondom azt a sok dolgot, amiket tudtam. Meg is jelent ez a médiában, hogy felajánlották a lehetőséget. Tényleg sok mindent tudtam, de nem mondtam semmit. Úgy gondolom, hogy tartottam a betyárbecsületet, sem a P. Tamásról, sem senkiről soha nem mondtam és a mai napig nem mondtam semmilyen információt. A P. Tamás egy külön kategória volt és ezt hozzá akarom tenni, hogy ha akkor meg lett volna a reális lehetőségem, hogy csak a P. Tamást és senki mást, csak őt kell eláruljam, hogy mit csinált és hogy csinált, megtettem volna. Az egész életemet, már korábbról, de onnantól kezdve végkép meghatározta a mai napig. Szemben állok vele, bosszút szerettem volna állni rajta, mert miatta kellett elhagynom az országot, meghurcolták a nevemet, a családomat. Mindig jól éltem és a mai napig jól élek, az egy dolog, de még is el kellett hagynunk a hazánkat. Egy jellemtelen ember. Több millió dollárt kerestem neki, soha nem árultam el, nem ártottam neki, meg akart öletni engem is meg a családomat is. Ha csak rólam lett volna szó, de a családomról is. Tisztában voltam vele, az ő általa elmondottakból és a tényekből, hogy nem vonják

felelősségre, terrorizál más embereket, megölet, nincs felelősségre vonva. Zsarol, nincs felelősségre vonva. Ő mindent megtehet, és nincs felelősségre vonás. Tehát teljesen mindegy, hogy a rendőrség egyik oldala akarja az információt, és a különböző megoldásokat, ha az erősebbik oldal nem. Mint ahogy eltávolítottak mindenkit, aki ezt tudja. Pontosan tudtam, nem is volt meg a feltétele amúgy sem ennek a vádalkunak. A másik oldal, a többiek, a zsiványbecsület, nem fogok beszélni senkiről, akkor sem, ha most börtönben is kell lennem. Akkor is gondoltam, lehet bent kell lennem 2-3 évet, de tudtam, hogy semmit nem követtem el, nem is tudnak ilyet bizonyítani. A kiadatási őrizet, majd a magyarországi őrizet, hogy az mennyi ideig fog tartani, nem mindegy! Nagyon fontos dolog, hogy az ottani börtönök egészen más kategóriájúak, mint a magyar, vagy a dél-amerikai börtönök. Kétféle börtön van, van a federal (szövetségi), meg az state (állami) börtönök. A federal börtönben vannak azok az elítéltek, azok a büntetésre váró emberek, akik két szövetségi állam, mondjuk a Washington, New York, vagy Los Angeles, vagy Miami, teljesen mindegy, törvényeit is megszegték. A külföldiek által elkövetett bűncselekmények is ilyen bűncselekmények voltak. Ezek a federal börtönök, híresen, százszor jobb minőségűek voltak minden szempontból, ellátás, tartás, mint az államiak. Kevesebb probléma volt, nincs balhé, ezek nagyon jó börtönök voltak. Az élet itt úgy működött, amit magam is megtapasztaltam, hogy a börtönben reggel 7 órakor kinyitották az ajtót, és este 10 órakor zárták be. Ezen idő alatt még bezárták ebéd előtt egy fél órával, azután kimentünk kajálni, és utána végig, a zárásig megint nyitva volt. Különböző sportolási lehetőségek voltak. Volt egy hatalmas csarnok, ahol kézilabda volt, volt, ahol fallabdázni lehetett, különböző helyek, ahol futni lehetett. Bármit lehetett csinálni. Fedett volt, nem tudtunk levegőre menni, de ez a mozgási lehetőség meg volt. Külön volt berendezve egy kisebb edzőterem, ahol edzeni lehetett. A másik teremben mindenféle sakkok, társasjátékok álltak rendelkezésre. Voltak körasztalok, ahol egész nap ott lehetett ülni, és beszélgetni. 5 tévé, abból 3 angol, 2 spanyol nyelvű műsor az embereknek. Tehát

mindenre meg volt a lehetőség. A kaja olyan volt, mint egy szállodában. Összeállítva a szénhidrát, a fehérje, a gyümölcsök. Úgy volt összeállítva minden, hogy egészséges, laktató, és vitaminban gazdag legyen. Az épületen belül kihelyezve jégautomaták, amihez akármikor odamentünk és jeget vettünk belőle. Mikro, amit mindenki használhatott. Főzni lehetett teát, kévét, rendes ételt, mert minden élelmiszert be lehetett hozni. Minden lehetőség meg volt arra, hogy elfoglalja magát az ember, ott repült az idő. Nem volt egy meleg börtön. Még olyan szempontból sem, mert mindenki azt gondolná, hogy azért ott rengeteg gyilkos volt, a legnagyobb kábítószer-kereskedők, és mégis az eltöltött 9 hónap alatt egyszer volt csak verekedés, kétszer, vagy háromszor volt olyan szóváltás, hogy majdnem verekedés lett belőle. Atrocitás volt, de nem lett belőle semmi, mert nem akartak még problémát. Tehát ilyen szempontból is normális volt a hely. Az összetétele az ottani börtönöknek, kb. 50 % dél-amerikai bűnöző, mexikóiak, kolumbiaiak. Főleg kolumbiaiak, a brazil is akár, a másik kb.50% fekete és 1-1 % még fehér. így néz ki a történet. Nekem mindenkivel meg volt a nexusom, mindenkinek jó barát voltam, és én mindig mondtam, hogy nekem az élet semmi, nem jó. Ellent mondott ennek az, hogy amikor bevittek, a CNN-től kezdve minden hírcsatorna állandóan engem mutogatott. Mondták bent, hát te nem vagy olyan kis srác, mint ahogy mondod. Nem hitték el, hogy nincs semmi, csak fel lett fújva a dolog. Mindenki azt hitte, hogy egy nagy bandita vagyok. Amellett, hogy szimpatikusak voltunk egymásnak, a kolumbiaiak a legnagyobb kábítószer kereskedők, meg a brazilok. Volt egy brazil srác, akinek sokat köszönhetek a mai napig is, ezekkel nagyon jó baráti viszonyba kerültem. Ezek az emberek, csak hogy legyen fogalma az embereknek, hogy miről beszélünk, heti szinten 500-800 kg kokaint vittek át Kolumbiából Amerikába. Tehát 500-800 kg közöttit, hetente. Ebből kerestek, tizen akárhány millió dollárokat. Rengeteget beszélgettem velük, elmesélték nekem, hogy a legnagyobb probléma az életükben az volt, hogy a 100 dolláros a legnagyobb címlet, ami a forgalomban működik, hogy ezeket a pénzeket hova tegyék el, mert bankba nem lehetett. Házakat vettek, és a házakat megcsinálták a saját

embereikkel. Dupla falú házakat csináltak, és tele volt téve 8-10 ház pénzzel. Mindig megkérdeztem tőlük, hogy hát miért, meghülyültek? Kerestek 200 millió dollárt, 300 millió dollárt, mit akartál? Miért nem hagytad abba? Miért kellett még ezt csinálni? Hát tudod, hogy van, jött a pénz. Kaptak 20-30-40 éveket érte, de nem hagyták abba. Viszont elképesztő kapcsolatrendszerük volt. A börtönben úgy működött, hogy aki barát volt, mindenki adott a másiknak elérhetőségeket, hogy kint, ha kimegy legyen kapcsolat, meg segítség. Ők mondták nekem, nem voltak buta emberek, hogy 10 év, 20 év, 30 év múlva jönnek ki, tehát mi ketten már nem tudunk találkozni, de ők nagyon szeretnek engem. Mondtam nekik, hogy nem fogok Magyarországon élni, már akkor is tudtam, hogy el fogok menni valahová. Mindig mondták, ide menjek, oda menjek, menjek Cartagenába, mondták a kolumbiaiak. Brazilok mondták menjek San Paulóba, Rióba. A brazil barátom elmondta, hogy ő volt az egyik legnagyobb főnöke ezeknek a drogosoknak. Egy nagy favelának volt ő a főnöke. Nagyon jóban voltam vele. Ha valaki azt mondja, hogy egy ekkora bűnszervezetnek ő volt a főnöke, ugye ez azt feltételezi, hogy komoly embernek kellene lenni. A srác 19 éves volt, akkor amikor már bent volt velem. 14 éves korában vette át a szervezetét. 14 éves korában, 65 gyilkossággal gyanúsították őt Brazíliában és megöletett az ottani problémák miatt még 30-at Amerikában. Ő tudta, biztos volt benne, hogy életfogytiglant, vagy halálbüntetést kap. Szerencséje volt, mert nem volt vele gond, így életfogytiglant kapott. Mondta nekem, hogy neki vannak testvérei, öccsei, akik 6-7 évesek, ők is biztos komolyak lesznek, és ha majd Brazíliában akarok élni, akkor adott kapcsolatokat, hogy kiket hívjak fel, meg keressek meg. Ugyanezt Kolumbiában is. 2000-ben, a börtönben, jó viszonyba kerültünk. Amikor megkerestek a sajtó részéről a S. Zsolton és a Ny. Bélán keresztül, akkor mi úgy döntöttünk, hogy a másik oldalt az én oldalamat is ismerje meg a közvélemény. Mindenki ellenem volt, kampányoltak rólam. Kitaláltuk, hogy legyen egy másik oldal is, és én is mondjam el az én általam valósnak talált dolgokat.

Ekkor, Miamiban bejött hozzám J. József, aki felvette a rólam korábban készült könyv hanganyagát, és írt belőle egy könyvet. Egy érdekesség, hogy J. József is megkérdezte tőlem, hogy ugye 75 milliót elvittem? Ő mondott nevet, aki a kiadónál valamilyen szinten a főnöke volt. Ugye én annak is elvittem a pénzét? Mondtam neki J. úr, én nem vittem el, nem is ismerem. Mondja nekem, hát Lakatos úr, miért mondja ezt, hát egymás között legalább. Mondom: „Nézze J. úr, akinek a pénzét elvittem sose tagadtam le, az Ön főnöke az egyik, akik ezt mondják, pedig sose voltam vele üzletben.” Csak érdekességképpen. Elkészült a könyv. Amikor megjelent a könyv, akkor anyám küldött nekem egy példányt. Megjönnek a csomagok, mindenki kapja a csomagot. Az asztalnál ülünk, kibontom a csomagot, mindenki körém gyűlik. A mellettem lévők ránéznek a könyvre, az én képem van rajta. Az egyik kikapja a kezemből, és elkezd ordibálni mindenkinek, mutatja a könyvet. Akkor az egész 200 ember, mindenki adja egymásnak. „Aááá, mindig mondtuk, hogy te a legnagyobb vagy”. Ezt követően még többen, még jobban jöttek. Mindig barátkozni akartak. Mondták nekem, hogy majd a testvérével Európában szervezzem meg a kapcsolatot, ahol 500 kg, meg 800 kg kokaint hoznak repülővel. Adjam el. Ez folyamatosan mehet. Nem mondtam nekik sem azt, hogy igen, sem azt, hogy nem. Sosem foglalkoztam ezzel az üzlettel. Nem is akartam, de hogy meglegyen a nexus, nem mondtam rá nemet. Ettől a könyvtől még nagyobb lett az ázsióm. Lezajlott ez a kiadatási procedúra, aminek megint van egy nagy érdekessége. Az ügyvédem első pillanatban elmondta, akkor én még ezeket nem tudtam, nem voltam tisztában a fogalmakkal, hogy minden kiadatási kérelem a két ország közötti egyezményben van foglalva, ami semmi mást nem jelent, csak annyit, hogy az egyik ország kéri a kiadatást, és ezért elküldi az általa felsorolt vádakat. Ezt nem tisztje a kiadatási országnak elbírálni, ők csak magát a papírokat bírálják el, hogy az jogszerű, meg egyebek. Éppen ezért az ügyvéd elmondta, hogy ne is

számítsak arra, hogy akármilyen mesét mondok, akkor nem adnak ki, hacsak az országomban halálbüntetés nem vár rám. Ez az egyetlen kifogás, ami miatt nem adnának ki, amúgy mindenkit kiadnak, tehát ne is gondoljak másra. Volt az ügyben egy olyan dolog, hogy az ügyvédeimmel, főleg itt az értelmesekről beszélek, ezért is választottam őket, a S. Zsoltot és a Ny. Bélát, akik már akkor is felvilágosítottak, hogy ez egy elévült ügy. Arról beszélünk, hogy a 444 rendbeli csalás, ez egy O-tól 3 évig terjedő bűncselekmény volt, aminek az elévülése 3 év volt abban az időben. Tehát ez volt a felső határa az elévülésnek. Az ellenem kiadott körözés az 1997. januári volt. A körözéshez képest a 2000. nyári elfogatassál már túl vagyunk a 3 éven. A bíróság felé leküldik a papírokat. Mi ezt tudtuk. Megérkeznek az amerikai bíróságról a papírok, hogy 1997. év végén lett kiadva a kiadatás. Tehát nem járt le a 3 év, ezáltal, tehát nem évült el az ügy. Amikor a tárgyalásra megérkeztek és tudomást szereztünk erről, mert a kint lévő ügyvédem S. Zsolt látja a dokumentumokat, elkezdtünk utána járni. Be tudtuk szerezni ezeket a papírokat, aminek a dátumán egyértelműen látszik, hogy ez nem az, amit ők megfogalmaztak. Ebből a bíróságon történő bemutatás után elképesztő balhé lett, a rádió, a TV, az újságok erről írtak, hogy az állam hamis adatokat küldött le, hogy teljesüljön a kiadatás. Ez egy teljesen vicc kategória, hogy a magyar miniszterelnök, aki most – menjünk a jobb oldalra – Orbán Viktor, arról beszél, hogy az ő belügyminiszterét mindig akkor érik támadások, amikor a rendőrség valamilyen eredményt mutat fel, ilyen ez az Amerikában lévő legkeresettebb bűnözők egyikének, a Lakatos Andrásnak az elfogása is. Az ország vezetői szintjén rólam beszélnek, velem foglalkoznak, a bűncselekmény meg, amivel vádolnak effektív O-tól 3 évig terjedő bűncselekmény. Ezen kívül, természetesen volt más bűncselekmény is, hogy egy kocsit elsikkasztottam. Arról a kocsiról beszélünk, amit a külföldre utazásom előtt használtam és az oroszok vittek el, hogy ne tudjam a lakásomat elhagyni.

Ezen kívül becsaptam privát befektetőket, akiknek nem adtam vissza a kölcsönkért pénzeket. Mindig csalás kategóriájáról beszélünk. Ezek az ügyek nem minősítik azt, hogy mitől kerültem én, – ténykérdés – 2000ben, az Amerikai FBI listájának a TOP 10 keresett bűnözői közé. Ezek közül a bűnözők közül, az első volt a bin Laden, volt három sorozatgyilkos, meg 6 terrorista, meg sikerült belekerülnöm ebbe a díszes társaságba. Érthetetlen volt, de megtörtént. A letartóztatásnál is elmondják nekem, amikor beszéltünk az FBIosokkal, hogy úgy látszik ez egy értelmes, intelligens ember, ők se értik, hogy miért vannak ezek a minősítések, hogy keresésnél alá vannak húzva, hogy fegyvertől, ellenállástól, egyebektől tartani kell. Ezek a süket dumák bele voltak írva a körözésbe. Elég az hozzá, hogy ezzel lett feltupírozva az egész dolog. Sok újság szerint a Michael Jackson-ról nem beszéltek annyit, meg nem volt annyit fényképezve, mint abban az időben én. Amikor Magyarországon, megérkezésemkor is, tárgyalásokra mentünk a 12 kommandóssal, a folyosókon három sorba padokat raktak, úgy csináltak fényképeket, vagy készültek riportok. Első pillanattól kezdve mindig mondtam, mindig hangsúlyoztam, hogy semmi gond, hazajöttem, tisztázom a dolgokat, szeretném látni, bizonyítsák be azokat, amiket állítanak velem kapcsolatban. Ezt nem tudta a rendőrség. Megpróbálták ezeket a privát embereket behívni. Behívogatták különböző megbeszélésekre, és mondták nekik, hogy jelentsék fel, mert uzsorás, becsapta magát a Kisbandi, és így és így. Ezekről az emberekről volt egy névsor, olyan 60-70 emberről beszélünk, akiket sorban behívtak a szembesítésekre. Kezdtük az ügyet a meghallgatásommal, majd következtek a szembesítések. Itt ugye az emberek, akik a pénzt adták nekem bejönnek, és elmondják, hogy mi történt, a szemembe. Bejön az első ember, egy idősebb hölgy volt. Meglát. Ny. Béla az ügyvédem ott volt velem, mert öt választottam az ügyvédek közül. Ott volt velem és bejön az első. Mondja, Bandikám jól van, áldja meg az isten, szüksége van valamire? Küldjék valamit, egyebek? Néz az előadó, egy idősebb előadó. Nem szólt semmit. Elkezdünk belemenni a részletekbe, hogy mi, hogy történt, majd elmondja, hogy másfél évig volt

nálam a pénze, minden alkalommal megkapta a pénzét havonta. Jó elmegy. Jön a második, meg a harmadik és ugyan így, ugyan ezeken a módokon. Az emberek, mindenki segítséget ajánlott, mindenki elmondja, hogy a legkorrektebb üzletember voltam, soha nem volt problémánk. Jön a hatodik ember, aki elmondja, hogy amikor nyaralni volt Siófokon, járt neki a kamat. Felhívott, elfogyott a pénze, de most nem tud eljönni érte, mert nyaralni van. Fogtam egy embert és leküldtem oda, ahol volt nyaralni, a kezébe odaadattam a kamatot. Különböző ehhez hasonló és ilyen dolgok. Egyértelműen, az előadó úgy látta a 9. ember behívása után, hogy tényleg nincs miről beszélni, és megszüntették ezt az ügyet. Ez elment. Mentünk a következő ügyre. Azt mondják, hogy azt a kisbuszt, amit a K. autóügynökségtől a P. Tamás hozott el nekem, de ő volt a garancia, az nem lett kifizetve és az autó nálam volt. A tulajdonos feljelentést tett. Eltűnt a kocsi. Elmondják, hogy én ezt a kocsit elsikkasztottam, eladtam, holott pontosan tudják, hogy az elmenetelemkor az oroszok járkáltak ezzel a kocsival. Tisztában vannak vele, hogy a kocsi a S. Zoltánhoz került. Meglett az a nő, akinek a kamu személyi igazolványával eladták a kocsit. A nő bevallja. Ny. Béla, az ügyvédem volt, aki felhívta a figyelmüket ezekre a dolgokra, látták ők is, megint el kell ejteniük az ügyet. Harmadik ügy, amikor azt mondták, hogy egy 140-es Mercedesre, ami lízinges volt, kölcsön lett kérve pénz. Ez egy hitel fedezetének elvonása volt, ami a legsúlyosabb bűncselekmény lett volna. 2-8 évig terjedő a büntetés az értékhatár miatt. Ugye, kitalálják? Ezt az ügyet is megszüntetik. Nagyon nagy szerencsém volt, én a P.-val voltam egy zárkában. 30 napra vele voltam összezárva. Az ő nevén volt a kocsi előtte. Ő tudta az egész történetét ennek a kocsinak, és nem kellett megdumálnom, tudta ténylegesen. Ott is kiderült, hogy a szegedi olajos, akinek le lett téve a kocsi, visszaadta. Nem történt tehát semmi. Minden, a Daciás bűncselekményen kívüli ügy, meg lett szüntetve. 4bői 3 esetben, bűncselekmény hiányában meg kellett szüntetni az ügyet. És nem bizonyítottság hiányában. Ezeket mindig mondom a tárgyaláson.

Eljutunk a tárgyalásig. Mint már említettem, valóban adtam kölcsönt, odaadtam ezt a pénz. Nem voltam benne a bűncselekményben. Amikor elmentem az országból, 1996-ban, még folyt az ügy nyomozása, majd ezt felfüggesztették. Megdumálja a rendőrség, a J. Győzőt és a barátnőjét, felhívatja az előadó, és mondják nekik, hogy amennyiben azt mondod, hogy a Bandika tudott róla és egybehangzóan ezt mondjátok, mert a csajod is ezt mondja, kiengedlek benneteket. 10- 11 órakor vannak felhívatva. Elkezdődik a kihallgatás, elmondják mind a ketten az eseményeket. 11.30 percig folyik a kihallgatás. 12.05 perckor szabadítják az egyiket, 12.20 perckor szabadítják a másikat, mindkettőjüket kiengedik. Mind a kettő, a J. Győző és a P. Erika, mind a kettő vallomást tesz közjegyző előtt, hogy ezt az egészet azért mondták, hogy ők meg lettek dumálva, a rendőrök kérték. Eljutunk odáig a tárgyalásokon, megkérdezik a tanúkat és vádlottakat. Kijelentik, az autós irodában engem soha senki nem látott, se egy alkalmazott, se egy sértett. Soha senki nem adott át pénzt nekem. Semmilyen módon nincs kapcsolat velem, senki nem mondja azt, hogy pénzt adtak volna nekem. Amikor sorra kerül az előadó, a nyomozó, – K. Györgynek hívták – meghallgatására a bíróság előtt mondom nekik, Kérem szépen, Ön megdumálta őket, hogy valljanak ellenem. Ön kérte meg őket, tulajdonképpen rábírta őket azzal, hogy kiengedi őket, ha vallomást tesznek ellenem, előtte nem tettek és ezért ki is engedte őket. Majd a J. Győző is a szemébe mondja, majd a P. Erika is a szemébe mondja, hogy igen, ez így történt. Megkérdezi tőle a bírónő: „K. úr, történt ilyen?” Az volt a válasza: „Bírónő ez 1996-ban, volt?” A bíró: „Igen akkor volt.” Mondja a nyomozó: „Nem emlékszem, hogy volt ilyen?” A nyomozó megint: „Most jutott eszembe, hogy volt ilyen fajta vádalku már akkor?” A bíró: „Nem, még nem volt.” A nyomozó. „Akkor nem is volt ilyen.” Mindenki nevet a kérdez-felelek lezajlása után, az összes ügyvéd, aki ott van a teremben, mindenki fetreng a nevetéstől. Ez egy vicc kategória. Jól látható az egészből, hogy az egész nem így történt meg. Melyik az a nyomozó, amelyik kijelenti a bíróság előtt, hogy bűncselekményt követet el, amikor nem is gyanúsítják? Felsorolva ezeket a dolgokat, hogy nem

kaptam pénzt, nem vettem át pénzt, semmi közöm nem volt az ügyhöz, kiderült, hogy hogy lett a terhelő vallomás is felvéve, ennek ellenére eljutunk az ítélet kihirdetésig. J. Győző, aki ellen 5 ügy van folyamatban, többszörös visszaeső, az ítélethirdetésnél kapott 2 évet, vagy 2 év 2 hónapot, a II. rendű kapott 2 évet, a III. rendű 1 évet, K. Györgyit elengedik, próbára bocsátás, tulajdonképpen semmi, majd én hozzám kerülünk és én 2 év 8 hónapot kapok úgy, hogy soha életemben nem voltam büntetve, semmi más nem folyt ellenem. Teszik ezt azért, hogy amennyiben nem ítélnek el valamilyen formában, akkor kártérítést kellett volna fizetni azért, hogy bent voltam, hogy meghurcoltak, egyebek. Ez egy mondvacsinált ítélet. Ehhez még egy fontos dologként hozzátartozik az is, hogy kedvezményre jogosult voltam. A 2 év 8 hónap és az általam eltöltött 17 és fél hónapos ítélet között, van 14 és fél hónap. 8 hónap a kedvezményem. Ha ezt kiszámoljuk, akkor fennmarad az ítéletemből még 6 és fél hónap. Ezek alapján normális, ki kell, hogy engedjenek szabadlábra. Nem ülhettem túl a büntetésemet, mert lehet, hogy a II. fok esetleg enyhít. Amúgy is teljesen indifferens, nincs szigorú ítéletem, ki kellett, hogy engedjenek. Kiengednek. A parlamentben megkérdezik felszólalásokban a P. Péter legfőbb ügyész urat, hogy hogy létezik az, hogy a Kisbandit kiengedik az ítélet után? Majd ő a jog nyelvén elmondja, hogy kérem szépen, ezért és ezért ki kellett, hogy engedjék a Kisbandit. Ezek nonszensz dolgok, még is igazak. Ez van. Miután kiszabadulok, azok a médiák, akik kígyót, békát kiabálnak rám és mondták a dolgokat, mindenki megkér arra, hogy tegyek nyilatkozatokat, műsorokban, szóban. Elmegyek az ügyvédemmel, Ny. Bélával nyilatkozunk. Eljutottunk egy olyan pontig, amikor azt mondják az ott lévő különböző sajtosok, belátják, hogy nekem volt igazam és szemtől szembe azt mondják, hogy igen Lakatos úr, magának volt igaza, ez egy mondvacsinált dolog. Ön ténylegesen nem vett ezekben a dolgokban részt, nem volt hozzá semmilyen köze. A bűncselekmény elkövetéséért nem felelős, semmi köze az egészhez.

Ezt valamilyen szinten úgy könyveltem el, hogy jó, talán végére értünk egy korszaknak, egy történetnek. Reméltem, hogy már nem fog engem semmilyen hátrány érni ezzel az üggyel kapcsolatosan. De ugye a mostani ügyemben is, meg az utána következőkben is, én mindig az alvilág bankára maradtam. Én voltam a TOP 10 FBI listán. Braziliában, amikor letartóztattak, és amikor megkapom azt a papírt, ami alapján letartóztatnak portugálul, – mert beszélek portugálul is, még a jogi nyelvet is el tudom olvasni – benne van egyértelmű szavakkal, hogy considerato – tehát én vagyok a legkeresettebb bűnöző Magyarországon most is. Most kamionokból eltávolított árukról van szó. Sok gyilkos, rabló és erőszakos bűncselekményes van, mégis megint én vagyok a legelső, akit keresnek. Ezekkel megint nem tudok mit csinálni, de ugyanúgy kísér mai napig is ez. A vádiratokban, a fogvatartási hosszabbításokban, az ítélet indokolásában, mindig, mindenhol benne van, hogy az alvilág bankára, a keresett bűnöző. Kérdezem én: Hogy lehet az, milyen jogról beszélünk, milyen személyiségi jogról beszélünk, hogy ha valaki soha nem volt elítélve semmilyen erőszakos, vagy akár más bűncselekmény miatt és ez csak egy mondvacsinált ügy, hogy lehet az, hogy mégis megengedhetik maguknak azt, hogy egy ilyen módon, egy ilyen minősítésbe vegyenek be állandóan, ami a büntetés kiszabásánál is számít. Senki nem tud elvonatkoztatni ettől, a Romániában ellenem folyó ügyben is benne van. Mindenhol ez van. Amikor én ez ellen harcolok, és kikérem magamnak és szólok, akkor mindig azt mondják, hogy ne foglalkozzak vele, bírói szinten nem foglalkozzak vele, mert nincs jelentősége, annak, hogy engem az alvilág bankárának tartanak, és én vagyok a Kisbandi. De ha nincs jelentősége, akkor miért írják bele? Ugye, tehát ez egy süket duma, és ráadásul nem is igaz. Minden esetben a kamerák, meg a híressé válás volt a fontosabb, mert a nevemmel sokkal erősebb, súlyosabb volt, vagy lett az ítéletem. Úgy gondolom, hogy 2 év 8 hónapot akkor is azért kaptam, mert, ha bűnösnek is találtak, V. rendű vádlottként, a büntetlen előéletemre figyelemmel 2 év alatti ítéletet kellett volna kapnom. Ez volt várható a belső arányosságok

miatt, nem 2 év 8 hónap. Mindig a nevemnek és az ellenem szervezett fellépésnek ittam a levét. Úgy gondolom a mostani ítéletben is benne van ez, azért lett az egyszerű bűncselekményből bűnszervezet. Ez a cselekmény nem bűnszervezet, és valóságban sem az. Annak ellenére bűnszervezetért ítéltek el, hogy az nemzetközi jogot sért. Elítélnek benne, mert ott is van kamera, meg kellett indokolni, hogy ha már Kisbandi, és hogy ha már így van, akkor megint hülyén nézne ki, hogy ha most azt mondják, hogy kapok 3 vagy 4 évet egy ekkora bűncselekmény-sorozatért. Ahogy eljátszották. Megint csak bele kell tenni azt a részét is a Kékfénybe. A különböző médiák végighallgatják az egészet. Végig hallgatják, hogy 21 ügyről van szó. Majd a 3 nappal későbbi egyik híradásban, tehát nem lehet, hogy elfelejtették, 3 nappal később, péntekről hétfőre virradóra, a hétfői Kékfényben elmondják, majd később a másik adásban is fenntartják, 60 ügy van, 60 rendbeli csalásról beszélünk, sikkasztásról, csalásról. Egyszerűen elképesztő dolgok. Összesen csak 21 eset van. Tudom ez is sok, de nem 60. Elmondják, hogy tízen akárhány éven át a rendőrség elől szökésben vagyok, és amikor megkérdezem a második interjún, hogy miért mondanak ilyeneket, akkor azt mondják, hogy nem igazán voltam szökésbe, de még sem jöttem vissza Magyarországra. Mondom, hát a kettő között, azért van különbség. Nem mindegy, hogy leadják egy TV-ben az embereknek és mindenki arra fog asszociálni, hogy én 15 éve a rendőrség elől menekülök. Hogy van ez? Amikor 2012-ben bemegyek a rendőrségre, semmi nem volt ellenem, semmi. A J. ügyből, azt mondják, hogy szökésben voltam. Ez megint csak egy érdekes dolog. 2001. október 5-én kiengednek. 2001. után én várom a II. fokú döntést. Itt vagyok Magyarországon 2003. végéig, és egyszerűen nem csinál a II. fok 2,5 vagy 3 évig semmit. A kiengedésem után 3 évvel később, 2004ben lett meg a II. fokú ítélet. Senki, egy normális ember nem tudja megindokolni, hogy megint miért kellett 3 évet várni a II. fok döntésére.

Megvolt az oka. Mindjárt rátérek. Igazából senki nem tudja azt mondani, hogy azért szöktem el, mert 6 és fél hónapot még be kellene mennem a börtönbe. Ez nem igaz, ez egy vicc! Nem azért szöktem el. Azért szöktem el, mert akkor már megint elértünk odáig, hogy a nyugdíjasotthonnal kapcsolatos problémák miatt láttam, hogy meg akarnak öletni, ezért el kell mennem. De ezek a dolgok azért jók, hogy ők megpróbálják erre fogni, hogy én elszöktem. Az egész valótlan, a megcsinált múltam mindenhol elkísér, pontosan úgy, ahogy a korábbiakban is elmondtam, az USA-ban, Brazíliában vagy Romániában.

Újrakezdés Amikor a tárgyalásokra jöttem, majd 2001. októberében, amikor szabadon engedtek, ott volt a volt titkárnőm, K. Györgyi. Rögtön félrehívott, hogy van egy üzenet. P. Tamás üzent, tudják, hogy el akarok menni, hogy ne menjek sehova, ő nem akar ellenem semmit, ő nem fog bántani semmilyen formában, ő nem akar megöletni. Kezdjek el dolgozni, kezdjek el pénzt keresni. Egy dolgot be kell tartanom, hogy pénzeket kell neki küldenem. Tehát azt a 300 millió forintot, amiről már régen szó volt, ezt a tartozást ki kell egyenlítenem folyamatosan. Nem gond, hogy ha 500.000,- Ft-ot küldök, nem gond, hogy ha 800.000,- Ft-ot küldök. Teljesen mindegy. Küldjék folyamatosan, hogy ez a pénz menjen le. Ezt akkor én úgy értékeltem, nem volt lehetőségem pénzzel elmenni, ezért mindenképp maradok egy darabig, addig ameddig annyi pénzt nem tudok keresni, hogy tőkéhez tudok jutni. Elfogadtam ezt a feltételt. Akkor P. Tamás elmondta nekem, hogy 24 órán keresztül bárhol gondom van, akár rendőrség, akár bármi, akkor van egy telefonszám azt hívjam. Sose került rá sor, sosem volt senkivel sem problémám. Nem volt atrocitásom, senkivel, soha semmilyen formában. Elkezdtem az itteni tevékenységemet, elkezdtem különböző üzleteket csinálni. Kisebb pénzeket kerestem, aztán összejöttem egy arabbal, aki nagyon jó haverom lett, a M.-del. Neki a 4 Tigris Piacon rengeteg üzlete volt. Ő a Szvetzik bácsinak nagyon jó barátja volt, egy nagyon gazdag, szíriai arab, akivel tényleg nagyon jó viszonyban voltam, és rengeteget segített nekem. Az elején anyagilag, adott pénzt, hogy különböző ügyletekhez felhasználjam, majd, hogy kölcsön adjunk pénzt kamatokra, és ami jön, azt elfelezzük. Tehát tulajdonképpen egy segítséget ajánlott. Ebből éltem. Az ő pénzéből kezdtem el újra ezeket a kölcsönöket csinálni.

Ebből a keresett összegből küldtem P. Tamásnak is kisebb összegeket, mindig, folyamatosan, hogy meglegyen a nexus. Ez volt az életbiztosításom. Ezért küldtem neki a pénzeket. Ez megint olyan dolog, hogy ezt senki nem tudta. Tudták egy páran, de a P. Tamás nem tudta, hogy velem van ez az arab. Akkor történt, hogy P. Tamás rám küldött két embert, így oldalról. Ezt csak később tudtam meg. Ezekkel az emberekkel jóban lettem. Mind a két ember olyan volt, akivel pénzt lehetett keresni, akik értelmesek voltak, és együtt lettünk jóban hármasban. Az egyik ember, Doki volt a beceneve, szólt nekem, van Nagyszénáson egy olyan üzleti lehetőség, egy hatalmas, ősparkos komplexumot, ami önkormányzati ingatlan együttes volt, épületek is vannak rajta, lift is van benne, ezt a komplexumot eladják, és az ottani önkormányzati vezetőknek kell valamennyi pénzt adni, egy 5 millió forintot a zsebébe, és akkor ezt oda fogják adni a 23 millió forintért. Ez az ingatlan, alapállásból ért 70-80 millió forintot, maga a terület. A legalacsonyabb hangon is, ezt így meglehet kapni. Mondtam neki, hogy oké, benne vagyok, lehet csinálni. Szóltam a Mohamednek. Elmondtam neki, kitaláltam erre egy ötletet, ebből csináljunk egy nyugdíjas otthont, egy nagyot. Át kell alakítani. Már akkor voltak nyugdíjas otthonok. Mindegyik nagyon jól működött, nagyon sok pénzt lehet vele keresni. Úgy gondolom, olyat kell csinálni, ami nincs, mert, ha olyat csinálunk, ami van, akkor nem olyan könnyű eladni a helyeket. 300 személyes nyugdíjas otthon akkor még nem létezett, amikor mi erről beszélünk. Volt egy olyan adottsága a területnek, hogy közvetlen mellette, volt egy kút, amelyben termálvíz volt. Ez a víz Európa 15 legjobb minőségű vízébe tartozott, és a turistáktól kezdve mindenki odajárt. Ezt a vizet akartuk az nyugdíjas otthonban felhasználni. Az épület mellett már üzemeltek gyógyszállók, és apartman házak, ahol az emberek ott laktak, valamint a víz miatt a környéken lakásokat vettek. A víz, a reumás és az ízületi problémák kezelésére tökéletes volt. Azt találtam ki, hogy a meglévő épület mellé építek még szobákat, és 300-ra felviszem a szobák számát és bevezetem a termálvizet az épületbe. Meg is egyeztünk az önkormányzattal. Csinálok egy olyan fedett uszodát, ami télen-nyáron nyitható, és a nyugdíjasok használhatják. Ez egy olyan

üzlet volt, hogy aki beköltözik oda nyugdíjasnak, annak oda kell adnia a lakását, és a nyugdíja 70 %-át, valamint az állam 700.000,- Ft támogatást ad/ év minden egyes nyugdíjas után. 300 emberre ez 210 millió forint + a lakásaik, továbbá az, amit miden hónapban a nyugdíjaikból megkap az otthon. A havonta leadott pénzük, tulajdonképpen a nyugdíjas keresményük, szinte biztosítja az otthon üzemelését, és a nyugdíjasok tartásának a költségét. Ez egy elképesztő nagy, és jó üzlet lett volna, én is ezért kezdtem bele. Amikor ez az egész dolog megtörtént, az ingatlan megvételéhez a Mohamed kellett. Amikor megvettük ezt az ingatlant, 1 hét múlva megkeresett a T. Gyuri és mondta nekem, hogy „Bandika van egy gond.” Én mindig is jó viszonyban voltam vele, mondom neki „Mondjad, miről van szó!” „Az a probléma, hogy ez az okosság, ez az egész a Palié volt, ő már tárgyalt róla. Megegyeztek. A Dokin keresztül ti ezt megvettétek, nincsen belőle semmi probléma. Visszakapjátok a pénzeteket, adjátok vissza az ingatlant, hogy a B. Pali meg tudja venni. Én megértelek, de így nem lehet, ezt meg kell csinálni.” Nem akartam vitatkozni, mondtam neki: „Nézd Gyuri, beszélj a Verával, adok 10 millió forintot, amikor elkészül ha nem jó, nem jó.” A végén azt mondtam „Nézd, fog kapni 50 millió forintot akkor, ha befizetik a beköltözéseket. Tehát amikor beköltöznek, és abból bejön egy jövedelem, de addig invesztálni kell, fel kell építeni, adok 50 millió forintot, ezért vállaljál légy szíves garanciát, én ezt a pénzt oda fogom neked adni, vagy el fogom neki küldeni.” Ebben meg is egyeztünk, így rám maradt az egész beruházás. Mikor elkezdtük csináltatni, akkor egy nagy céget megbíztam, akik elkezdték hozzáépíteni az új szárnyat, új szinteket. Majd, amikor elkészültek a változások, kész lett a hotel több mint 200 szobája, megnézettem, hogy megfelelnek-e az előírásoknak, kiderült, hogy nem felelnek meg, mert a belső terek úgy lettek kialakítva, (a fordulók miatt gondolni kell a mozgássérültekre, hogy ott elférjen egy mozgássérült vagy betegkocsi) hogy kevesebb volt a hely, mint ami ehhez szükséges. Elképesztő hibát követtek el, elképesztő kár ért. Vita volt emiatt a fizetéssel. Olyan 80-90 milliós kár ért, amit követeltem, de nem csinálták

meg, így nem járt nekik ez a pénz és nem hogy pénz nem járt, hanem nekik kellett volna fizetniük, mivel hibát követtek el. Felmondtam velük az együttműködést. Leküldték oda egy brigádot és elfoglalták erőszakkal ezt a területet. Akkor én is megszerveztem a magam oldaláról a brigádot, oda mentünk kidobtuk onnan őket. Onnantól kezdve védtük ezt az ingatlant, senki nem tudott oda bemenni csak a mi engedélyünkkel. Ennek a kapcsán, azonnal meg kellett csináltatni a hibákat. Nem tudtam mást tenni, szakembert kellett keresnem. Ekkor megismerkedtem B. Endrével, a mostani bűntársammal, akit megbíztam azzal, hogy hozzon embereket, javítsa ki a hibákat és napi szinten finanszírozom a költségeit. Elkezdtük kijavítani és a végén megcsináltuk. Az építéssel olyan 75 %-ig jutottunk el. Az egész komplexum annyira kész volt, hogy már csak a szakipari munkák egy része hiányzott. A Mohamed adott hozzá nagyobb rész pénzt, ő finanszírozta. Én is elvettem különböző helyekről kamatokra pénzeket annak reményében, hogy már közel vagyunk a végéhez és felveszek egy bankhitelt, és abból visszafizetem a kölcsönöket. Megint az történt, hogy megtudta P. Tamás valahonnan, hogy van ez az üzlet, és van egy ismerősöm, egy arab, aki ezt finanszírozza. Hangsúlyozom, én felajánlottam neki a legelején, hogy adjon hozzá pénzt, és csináljuk meg együtt. Ő akkor nem akarta. Azt mondta, ő nem száll be, oldjam csak meg, ő meg kapja meg rendszeresen a pénzét. Mikor megtudta, hogy van az arab, aki finanszírozza az üzletet, akkor vérszemet kapott, rosszul lett tőle. Csocsóval, aki azóta már meghalt, én nagyon jóban voltam, tudtunk beszélni, mondtam neki, hogy van egy üzleti lehetőség. Hozott egy embert oda, aki elmondta, hogy van egy szesszel kapcsolatos üzleti lehetősége, és ebből a szesz üzletből nagyon hamar engedélyeket tud kapni, mert most falsan csinálják, de majd az engedélyek mellett tudnak belőle pénzt csinálni. A faj súlyában a szesz sokkal nagyobb üzlet volt mindig is, mint az olaj. 1000 %-os haszon. Megy ez az üzlet. Jön a Csocsó. Oldjam meg, hogy szerezzek pénzt. Adnak fedezetet. Ha megszerzem a pénzt, 70 millió forintot, – azt tudták,

hogy nekem nincs – akkor mindannyian tudunk rajta keresni pénzt. Nekem mondjuk 150 milliós bulim lett volna belőle, nem egy nap alatt, részenként, havonta 20-30 millió. Mondtam, hogy hát nem tudom, megpróbálom. Majd felhívott a P. Tamás, – nem tudtam, hogy mennyire igaz, mennyire nem – a P. Tamás üzent nekem és felhívott, hogy ebbe az üzletbe nyugodtan bele mehetek, ő meg tudja oldani ezt a pénzt, kell neki egy olyan 40-50 nap. Ő majd megoldja. Oldjam meg addig én, szóljak a barátaimnak, kérjek el tőlük pénzt kamatra, ők adnak rá fedezetet. Tegyem le az ingatlant, ezt ugye ők kiváltják, de ugyanúgy kapok belőle pénzt. Most, hogy ha én egy barátommal beszélgetek pénzekről, és még fedezetet is adnak, nem is álmodtam, hogy bármi féle fals dolog lehet. Ők hoztak egy ingatlant, mondták, hogy nézessük meg. Beadtuk egy ügyvédi irodába, ahol lekontrollálták, mindennek megfelelt. Mint kiderült az ingatlan a földhivatalban kamu névre volt írva, át lett íratva a földhivatalban, kamu személyi igazolvánnyal. Ezt én nem tudtam, és mondtam az arab barátomnak, adjuk oda nyugodtan a pénzt, arra is kap kamatot, abba is felesben lettünk volna. Szépen megdumáltam, hogy adja oda ezt a pénzt. Rossz érzéseim voltak, azonban a barátom odaadta a pénzt. Közben kiderült, hogy itt valami nem tiszta, mert nem hozták a pénzre a kamatokat. Megpróbáltam utána nézni a kapcsolataimon keresztül, és kiderítettem, hogy fals volt az az ember, akinek a nevén volt az ingatlan, mert kerestem, hogy kiről van szó, de nem került elő. Akkor szereztem egy kapcsolatot a földhivatalnál, ott is rájöttem, hogy kamu az egész, mert valótlan papírokkal íratták át az ingatlant. Nem akartam megmondani a Mohamednek még akkor, mert úgy voltam vele, hogy vagy megoldom én és akkor visszaadom a pénzt és akkor el van sikálva, de sajnos kiderült, hogy ő is megtudta. A nyugdíjas otthonra fel akartunk venni egy hitelt. Ezt a hitelt, egy ismerősöm intézte, aki azóta meghalt, és azt mondta, hogy van kapcsolata, és megkapjuk rá hitelt. Mivel egy teljesen normális üzletről beszélünk, az ingatlan értékéhez képest akartam kapni 20% kölcsönt. Annyira volt szükségem. 75%-os készültségi fokban volt kész az épület. Minden kis

projektre, ahol már telek van és van kis önerő, arra már adják a hitelt. Nekem 75% volt kész. Mondták nem kell se pénz, semmi nem kell hozzá, sem különösebb kapcsolat, ez megy. Beadtuk a papírokat, majd mind a három bankból pár nap különbséggel visszahívtak és elmondták, hogy nem mehet a hitel. Majd személyes találkozót kértem, ahol elmondják, hogy rendőrségileg vannak letiltva a bankok, hogy nem finanszírozhatják meg ezt a hitelt. Megint csak P. Tamás rendőrségi kapcsolatára és a rendőrség nyomására nem adnak pénzt. Elúsztunk, nem jöttek a kamatok, a Mohamed megtudta a telek dolgot, azonban ő nem tudta, hogy megint mi van a háttérben, de már rossz lett a szájíze velem szemben is. Akkor már 2 hónapja nem fizettem P. Tamásnak egy fillért sem, mert a pénzek, amik kinn voltak, azokra nem fizettek kamatot. Nem tudtam megkapni a hitelt semmilyen formában, lehetetlen volt még 250 millió forintot szereznem, hogy befejezzem ezt az építkezést. Ha be tudjuk fejezni, és csak 10 lakásra odaadják a beszállót, már rendben lett volna minden, és ment volna tovább, de nem tudtam megoldani sehogy sem. Megint egy kelepcébe kerültem. Tudtam, hogy a P. Tamás megint ellenséges lesz, és ha nem kap pénzt, akkor tényleg meg fog öletni. Ezért kellett hát elmennem 2003-ban. Természetesen 2001-2003 között ugyanazt az életet éltem, szórakozóhelyekre járkáltam, csajozás, barátok, szórakozás. Ugyanúgy ment minden, mint korábban, mert ezt kisebb üzletekből tudtam finanszírozni. Nem volt az a nagy slepp, ami előtte volt, és nem volt az, hogy annyi pénzt kellett ezekre a dolgokra elköltenem. Van az életemnek az a része, ami mindig mindenkit érdekelt, főleg azokat, akik ezekben a körökben benne vannak, hogy nekem nagyon sokan adtak pénz. Kik vesztették el a pénzüket, hogy lettek becsapva, hogy vesztették el a pénzüket? Már arra kitértünk a 90-es éveknél, hogy visszaadtam a pénzüket, felhívtam a figyelmüket, hogy probléma lehet. Mindenki számára tiszta sor

volt, hogy nem vettem el a pénzt, hanem olyan helyzetbe kerültem, hogy el kellett mennem Magyarországról. A 2001 és 2003 közötti időszakban is, a nyugdíjas otthonos időszakban is, rengeteg embertől kaptam pénzeket, hogy menjenek ezek a dolgok. Mivel befuccsolt ez a történet, és nem lett belőle nyugdíjas otthon, ott is nem azért kértem, mert be akartam csapni őket, ezt ők is tudták, de még is voltak emberek, legalább 20-25 emberről beszélünk, akiknek benn maradt a pénze, volt, akinek 3-5-10 millió. Volt olyan barátom, akinek 80 millió készpénze volt benne ebben az üzletben, tehát ő is elvesztette a pénzét. Az arab is elvesztette tulajdonképpen azt a 70 millió forintot, amit kölcsönadott, a nyugdíjas otthon viszont nála marad, az ő nevén maradt. Nem lett kész, nem tudott vele mit kezdeni. A rengeteg pénze benne volt. Ő is tett bele, attól függetlenül az ingatlan azért valamilyen szinten képviselte azt az értéket, ami a betett pénz volt. Nem is az érték körül volt kettőnk között a vita. Mindenhol keresett, mindenhol ellenem volt, mindig meg akartak öletni. Mohamed, ezzel kapcsolatban úgy értékelte a dolgokat, őneki az lett mondva és az lett beletáplálva, hogy becsaptam a nyugdíjasotthonban és becsaptam az ingatlannal is. Sose tudta meg a történetet, meg sem akartam soha magyarázni, nem volt jelentősége igazából, de ez történt. El kellett mennem, láttam, hogy nem kapom meg ezt a hitelt, meg volt az arabbal a probléma, ezért el kellett menni. Előtte viszont, amikor itt éltem, ezekből én is jó pénzt kerestem. Jól tudtam élni. Már nem volt meg ez a kör, a barátaim, akik miatt pénzeket kellett nagyban költenem, tehát könnyebben meg tudtam oldani az életemet.

Brazília és a nyugalmas üzletek Amikor eljutottunk megint eddig a pontig, hogy mennem kellett, akkor szóltam megint a családomnak, nyakunkba vettük a világot, és elkezdtünk különböző helyekre utazni. Akkor jöttek elő azok a kapcsolatok, – másfél évig nem foglalkoztam vele – hogy eljutottam fejben Miamiba, a különböző országok bűnözőinek legfelsőbb kapcsolatrendszerének a telefonszámaihoz. Elmentünk megint, és eldöntöttem, hogy Dél-Amerikában akarok élni. Elmentünk megnézni a különböző országokat a családommal együtt. Voltunk Uruguay-ban, megnéztük Argentínát, elmentünk több helyet megnézni, majd végül átszaladtam Argentínából Braziliába egy barátnőmmel, és amikor odaérkeztem, nekem Brazília megtetszett. Mondtam, hogy akkor éljünk Brazíliában. így választottam ki, hogy Brazíliában éljünk. Egyértelmű, 2003 után P. Tamás látta, hogy megint elmentem, megint nem kapta a kamatokat, megint próbálta otthon megkapni az információkat, megint megpróbálta, hogy megölessen. A 2001-es kiengedésemet követően, kb. 3 vagy 4 hónap múlva küldtem neki egyszer-kétszer pénzt, majd kaptam egy üzenetet, hogy P. Tamás akar velem beszélni. Abban az időben ő is pucolós volt, tehát szökésben volt. Amikor megkaptam ezt az üzenet, úgy kaptam meg, hogy senkinek nem mondhatom el, se anyámnak, se barátnőmnek, hogy vele fogok találkozni, senki nem tudhat róla. Elképesztő dilemmában voltam. Tudtam, hogy úgy kell elmennem, hogy senki nem fogja tudni, hogy hol vagyok, mint vagyok és ha megölet, nem fog előkerülni soha a holtestem. Megölet és kész. De túl kevés idő telt el, nem volt még annyi pénzem, hogy elmenjek Magyarországról. Ha nem megyek el találkozóra, akkor egyértelmű, hogy nem bízom meg benne és

nem vagyunk együtt. Döntenem kellett. Úgy döntöttem, mindent mérlegelve, hogy nem tudok mást csinálni, be kell vállalnom és elmegyek. Bíztam a szerencsében. Mikor ez a találkozó meg lett beszélve, akkor abban maradtunk, hogy Lőrincen találkozom az ő egyik emberével. Ennél a találkozónál – sokkal jobban, mint a rendőrségnél, vagy a fogdánál – megmotoztak, hogy nincs-e nálam lehallgató készülék, hogy nincs-e nálam fegyver. Semmi ilyen dolog nem volt nálam. Ott azonnal egy motorra felültünk, és ezzel a motorral elkezdtünk először a városban, majd vidéken, másfél órán keresztül mindenfele körözni. Ezt azért csinálta, hogy ne jöjjenek utánunk. Bementünk az elterelőkbe, az MO-ra. Nem is foglalkoztam vele, őszintén nem érdekelt, hogy hova megyünk, mert úgy is mindegy volt. Egy olyan 60-70 km-re Pesttől, valahol, szerintem Kecskemét irányában, de nem tudom pontosan, hogy hol volt, beérkeztünk a motorral, fejemen a bukósisakkal, egy kisebb városba. Megállunk, leszállunk. Félre áll, és telefonál egyet. Visszajön és mondja, hogy jó, gyere, megyünk oda, ahol találkozol vele. Nem tudtam mi lesz. Vártam mi történik, de szerencsére megálltunk egy Tesco előtt a parkolóban. Tél volt, eléggé hideg idő volt már, ott letett, és mondta, hogy álljak ott, majd nem sokára fog jönni P. Tamás. Megjelent P. Tamás egy kézitáskával. Meglátott. Mondja: „Figyelj ne menjünk sehova, ne üljünk be sehova, sétáljunk.” Este 7 óra, fél 8, már sötét, különböző utcákban sétálunk. Volt egy fontos dolog, nekem az ő közvetlen baráti köréből szóltak, hogy nagyon figyeljek oda arra, hogy minden egyes beszélgetést, minden egyes dolgot mindig magnóra vesz, azért is volt nála a táska. Elkezdtünk beszélgetni, és az első 15-20 perc nem is történt semmi. Ilyen semleges süket dumák mentek. Mondja, így testvére neki ez, úgy testvére neki az. Akkor már tudtam, hogy rossz viszonyban volt a D. Gáborral is, meg másokkal is, de mondja, hogy neki mindenki a barátja, olyan semlegesen beszélt a ContiCar-osokról, mindenkiről. 15-20 perc eltelte után elkezdi nekem mondani, hogy na figyelj, akkor beszéljünk. Nem tudom megérteni, visszatérve a régi dolgokhoz, hogy hogy kerülhettünk el odáig, különös dolgok, olyan dolgok voltak, amely örök életre összekötnek bennünket, hogy te énrám vadásztál, jó én is vadásztam

rád. Azt mondja azért, mert azt hallottam, hogy te meg akarsz engem öletni. Hogy egymásra vadászunk, ennek nem szabad előfordulni. Nekünk össze kell tartani, együtt kell lenni. Neki jár az a 300 millió forint, ezt ő mindenféleképpen meg akarja kapni. Egy dolgot viszont ad a másik oldalra, hogy bármivel van problémám 24 órán belül ott van a megoldás. Látod, hogy megtörténtek ezek a dolgok, hogy mindent, amit mondtam neked, elértem. Se a rendőrség, se az éjszakában senki nem tud ártani, az van, amit én mondok mindenhol. És akkor elkezdtünk igazán beszélgetni. Emlékszel – mondta –, M. Gyulára, emlékszel P. Józsefre. Megmondtam neked, meg lehet csinálni. Pár nap múlva meglehet. Aztán jött a B. Tamás, majd a S. Zoltán. Elmondja nekem ezeket a dolgokat A-tól Z-ig. Végigsorolja a halottakat. Ha ezt a sorozatot végig nézzük, akkor kezdjünk el számolgatni. A M., a P, a B., meg 4 ember együtt már 7, a S. még 2, az már 9, a C. az 10, a F. az 11, a R. család az 4, az 15, a F. József az 16. Itt eljutottunk egy 16-os számig. M. Gyuláról nem beszéltem, pedig tudtam, hogy ő csinálta, 17. Sok, sok ember, akiket megöletett. Az a legalja, a 20 ember, akit megöletett. Elmondja ezeket a dolgokat, elmondja a rendőrségi oldalt is, hogy a mai napig kézben vannak. Fizeti őket, egyebek és nem lehet probléma. Hát én ugyan végig hallgatom, mint ahogy mindig is végig hallgattam, és mondtam neki: „Nézd Tomi, én meg fogom csinálni, én kitaláltam ezt az üzletet a nyugdíjas otthonnal kapcsolatban. Adják el, ezt már régen is felajánlottam.” Ő azt mondta „Nem, nem tud most pénz csinálni belőle, és nem is akar. Oldjam meg, keressek és adjam oda a pénzeit.” Ennél a beszélgetésnél végig figyeltem. Nem volt jó érzés. Mert hiába dumált ö, mindig lehetett volna, hogy jön valaki, vagy ha elmegy tőlem, akkor lelő, vagy valami történik. Ez nem történt meg hála istennek, de megtörtént ez a beszélgetés. Ezek után is folyamatosan küldtem a pénzeket, még eltelt kb. 3-4 hónap, 4 hónap, akkor már tavaszodott. Akkor találkoztam vele még egyszer. Az volt az utolsó beszélgetés az életemben vele.

Elmondtam, hogy állnak a dolgok. Mondta, hogy pénzt nem kér, de köszöni azt, amit ideáig kapott, de próbáljuk meg úgy csinálni, hogy legyenek egy kicsit nagyobb pénzek. Ez volt az utolsó beszélgetés köztünk. Újra külföldre mentünk a családdal. Azok az évek sem voltak mások. Ott is laktunk különböző városokban, Sao Pauloban, meg más helyeken. Olyanokban, amit itthon nem ismernek. A városokban is változtattuk a helyünket, a lakásokat. Ahogy korábban is 3-4 hónaponként, itt is költöztünk. Úgy béreltem lakásokat, hogy 3 havonta, és mindig máshol, és máshol, és máshol. Mindig figyeltem erre, hogy mi van, hogy van. Amit már említettem, voltak azok a kapcsolataim, a telefonszámok, amit Miamiban a bűnözők adtak. Akkor felmértem azt, és láttam, hogy ezek az emberek a legnagyobb bűnözők. Elképesztő szintű a bűnözés, amit ők csinálnak, arra én nem vagyok kíváncsi, és nem akarok részt venni azokban a dolgokban, amit ők tesznek. Mindig tudtam, hogy ezekben a dél-amerikai országokban ők bűnözők. Az egy dolog, de mint ahogy Magyarországon a P. Tamás, nekik is meg vannak a legnagyobb kapcsolataik, mindenhol. Ez a srác, akivel együtt voltam Miamiban, annak a testvére lett a nagyfőnök Brazíliában. Ő akkor, amikor a testvére bekerült a börtönbe, még csak pár éves volt, de utána belőle is főnök lett, Rióban. Felhívtam, találkozót kértem. Találkoztunk, beszéltünk. Mondtam neki, hogy üzletet akarok csinálni. Mondta, hogy semmi probléma, bármiben segít. A testvére mindig is engem emlegetett, az ő családjában én egy tabu vagyok. Bármikor, bármilyen problémám van, bármikor megölnek bárkit, amikor csak akarom. Ha akarok még a kokainnal foglalkozni, akkor odaadja. 200-250 kiló, ezt odaadja, mondjak egy időpontot, 1 hónap, 2 hónap, 3 hónap és elszámolunk. 200-300 kilót adtak volna oda egy szó nélkül. Mondtam neki, hogy ez nem volt soha az üzletemben, most sem az. Szeretnék segítséget kérni tőletek, különböző esetekre, olyan dolgokra, hogy kapcsolatok legyenek, mert kellenek, önkormányzat, hivatalok. Semmi gond, ha bármi kell ez is megvan, szóljak, hogy ha bármilyen

segítség kell. Gondolkoztam rajta, hogy valami üzletet kell csinálnom, nem mindig Magyarországra támaszkodni. Onnan pénzt kapni nem nagyon szeretek, ezért kell üzletet csinálni itt helyben. Elutazásom előtt úgy éreztem, hogy az az ember, aki a nyugdíjasotthont elkezdte, építette, az a barátom. A munka és a megbeszélések során baráti viszony alakult ki közöttünk. Sose álmodtam, hogy bármi lehet vele, egy tök privát ember volt, először csak haveri viszonyba kerültem vele. Kiderült, hogy elképesztő jó szakember, az építkezés minden válfaját tekintve, mindenhez értett, érett a vízvezeték-szereléshez, a gázhoz, a villanyhoz, felépíteni magát az épületet. Építési szakember volt, értett ehhez a dolgokhoz. Éppen ezért, amikor kikerültem Brazíliába, elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit lehetne csinálni, milyen üzlet az, amin pénzt lehetne keresni. Elkezdtem körbejárni. Megnéztem különböző termékeket, az elején, mint egy laikus, végignéztem a gyümölcsöket, a kávét, meg másokat. Rengeteg terméket néztem végig, néztem az árakat, összehasonlítottam az európai árakkal. Azt hamar beláttam, hogy olyan termékekbe, amit már régóta exportálnak nagy múltú vállalatok, amelyek hatalmas pénzekkel dolgoznak, a cukor, meg a kávé, meg sok más, ezek ténylegesen olcsóbbak ott, de én soha nem fogok tudni labdába rúgni azokkal szemben. Ekkor elmentem, és körül néztem, hogy mi az az üzlet, amiből pénzt lehet keresni. Nem telt el 3-4 nap, megnéztem különböző termékeket, árukat, hogy mit lehetne exportálni Európába, főleg Magyarországra. Nagyon hamar észrevettem azt, hogy a brazil ajtók, ezek csodálatosan szép külső-belső ajtók, csodálatosan néznek ki, szuper fából készülnek, gyönyörűek. Nem voltak Magyarországon ilyen szépek. A barátom is azt tanácsolta, hogy nézzük meg a hátterét, mert lehet, hogy van értelme vele foglalkozni. Megnéztem az árakat. Azok az árak, amiket találtam, nem voltak drágák, de kiderült az, hogy mondjuk egy ajtó átszámolva 60 ezer forint. Ott az üzletben. Ebből az árból lejön a kiskereskedelmi árrés, majd a nagykereskedelmi árrés. Ha eljutsz egy gyártóhoz, akkor az még kevesebb.

Aztán megtudtam a kapcsolatoktól, hogy minden egyes olyan dolgon, amit ők exportra küldenek, olyan elképesztő kedvező vámtételek vannak, hogy ami 60 ezer forint volt az üzletben, azt meg tudtam venni 7 ezer forintért a gyártótól, de el kellett menni hozzá. Ezek a gyárak 3 ezer kilométerre délen voltak lenn. Ahol hideg is van. Braziliában. Azok a déli részek Brazíliában, a tendencia az, hogy ott németek, oroszok teszik ki a gazdaság a 80 %-át. Ez keveredik a brazilokkal. Sokkal fejlettebb az infrastruktúra ott. Gyönyörű volt már akkor is ott minden. Azon a környéken voltak a gyárak. Ezekkel a gyárakkal felvettem interneten a kapcsolatot, majd leutaztam, és különböző tárgyalásokkal eljutottunk odáig, hogy elképesztő árakat kaptam. 6 ezer forintra, meg 5 ezer forintra le tudtam menni egy belső ajtónál. Akkor találtam egy kapcsolatot, mert nekem nem volt pénzem. Akkor jött az O. Imre. Megbeszélem vele, hogy adjon hozzá pénzt. Adott. Elkezdtük ezeket az ajtókat behozni Európába, leginkább Magyarországra, hogy itt értékesítsük őket. Egyértelmű, hogy barátom Magyarországon utána járt a dolgoknak. Megnézte az ajtókat, mert elküldette velem a fényképeket, különböző paramétereket, hogyan készült, milyen anyagból. Az ajtó minden előírásnak megfelelt. Csodálatosak voltak. Ezt a fajta bejárati ajtót abban az időben nem lehetett kapni sehol 50 ezer forint alatt, de inkább 60-65-70 ezer forintért mentek a bejárati ajtók. Kérdezte tőlem, hogy mennyiért lehet megvenni. 5 ezer forintért tudtam megvenni. Azt mondtam neki, hogy 13 ezer forintba került. Ezer számba vettem meg őket. Egyszerű kiszámolni, az 5 ezer, meg a 13 ezer között több mint a duplája a bekerülési értéknek. Ezer és ezer darabokat vettem, és adtam el. Nagyon sok pénzt kerestem. A vétel pillanatában megkerestem rajta egy csomó pénzt. Neki is üzlet volt, mert a 13 ezer, meg a 60 ezer között még mindig elképesztő differencia van. Magát az okosságot kitaláltam rögtön. Parkettákban és ajtókban kezdtem el gondolkodni. A mostani bűntársam, B. Endre, aki egyébként annak idején segített, a nagyszénási építkezésben, őt kértem meg a szakmai rész megoldásában.

Amikor ez meg volt, B. Endrével megrendeltünk kb. 3000 ajtót. Belső és külső ajtót, fele-felében. Elmondták, hogy mi a legmegfelelőbb fa a külső ajtóhoz. Ebből a csodálatos ajtóból, ami nagyon masszív volt és itthon mondjuk 500 ezer forintba kerül, 50- 60 kiló az ajtó darabja, ezt meg tudtam venni 100 ezerért. Ezt szintén 200 ezerért adtam tovább, tehát ebben is elképesztő pénzt volt. Azonban az áruk megrendelése, és leszállítása során lényegében el lett követve egy elképesztő hiba. A volt barátom, B. Endre, aki értett mindenhez, és meg is nézte, hogy milyen méretekre van szükség és küldött is nekem rajzokat, nem mondta el, hogy szortimentre van szükség, azaz nem csak az alapméret szükséges, hanem attól nagyobb, és kisebb méret is valamilyen arányban. Ez az arány, körülbelül 15-15 % volt a kisebből, és a nagyobból. Ezt nem vettük meg. Azután, aki finanszírozta az egész üzletet, olyan szituációba került, hogy ott álltak a raktárban az ajtók és eladhatatlan volt. Mert senki nem vette meg a sortiment nélkül ugyanazt az ajtót. Nem lehetett kisebbre megcsinálni. És beletett az üzletbe 200 milliót. Volt szó, hogy vegyünk hozzá még, de akkor már elegem volt, nem akartam többet venni. Ez az üzlet megszűnt a hülyeség miatt. A pénzember akkor bajba került. 200 millió forintja benne volt, és nem tudta eladni az árut. Azonban ő is elkövetett egy hülyeséget. Olyan kapcsolatrendszere volt, hogy fogta, befinanszíroztatta 3 különböző helyről ezeket az ajtókat. Felvett 400 vagy 500 millió forintot. Ebből bűnügy lett, és leültették. Később megint azt mondták a bíróságon, hogy ebből is bűnügy lett, holott nekem ehhez annyi közöm volt, hogy eladtam az ajtókat, és más követett el bűncselekményt, de megpróbálták megint ilyen irányba terelni a dolgot, hogy mintha én is ebben benne lettem volna. Ebből az üzletből megint kerestem elég sok pénzt, nagyon jó életet tudtam élni belőle, meg a parkettákból is. Brazíliában is az volt a lényeg, hogy mindig valamiből kellett pénzt keresni. Ezekből az üzletekből lehetett pénzt keresni folyamatosan. Brazíliában is ugyanúgy éltem.

Mindig tudtam azt, hogy P. Tamás veszélyes. Nyilván elég sok pénze volt. Előttem ez abban is megnyilvánult, hogy megcsinálta őket, azokat az embereket, akikről beszélt. Kétségem nem volt benne, hogy meg tudja csinálni velem is. Itt jött az, hogy ezek az emberek, a brazilok, a barátaim voltak. Elmondtam nekik a történetemet, hogy miről szól az egész. Brazíliában is úgy éltem, mint itthon. Amikor már elkezdtem beszélni a nyelvet, akkor sokkal egyszerűbb volt. Társalgási szinten már mindent meg tudtam beszélni, elmondtam nekik, hogy miről van szó, és ők mindig megmondták nekem, hogy semmi gond, de azért figyeljünk, – ugye magukból indultak ki – hogy bárki, bármikor, bármit meg mer csinálni. Mindig mondták, hogy ha bárhova megyek este, telefonáljak. Mondjam meg, hogy hol vagyok, és az utcán lévő emberek majd figyelnek, mert azok mindig figyeltek. Állandóan tele voltak fegyverrel. Tehát olyan szinten védik a discókat, night clubbokat, egyebeket, hogy ott az utcán, ha bármi probléma van, ott nem lehet elmenni, megölik 1 perc alatt. Ott állnak és vigyáznak. Ott senki nem tud semmit sem csinálni. Tehát megvolt az a fajta védelmem, azt nem mondom, hogy nem lehetett volna megölni, – ez hülyeség, mert az Egyesült Államokban is meg lehet ölni valakit, ha valaki így készül rá – de hogy elmenni nem tudott volna onnan senki, aki megteszi, az 100 %. Nagy területen vannak banditák, és hermetikusan lezárják a területet. Sehogy nem lehetett volna elmenni. Ilyen szempontból nem foglalkoztam a fenyegetéssel, mert az ilyenfajta baráti védelem megvolt. Nem folytam bele semmilyen bűncselekménybe. Semmibe. Mégis megmaradt a baráti viszony. Ők annyira szerették a társaságomat, hogy mentem velük mindig szórakozni. Be kellett látnom azt, mert nekem is megvoltak a problémáim, nem akartam, hogy azért legyek cinkes, amit el se követtem, mert esetleg velük voltam. Mert, ha valaki 500 kg kábítószert árul állandóan, a rendőrök figyelik folyamatosan. Én is képbe kerülök, mint külföldi, nem akartam ilyen szempontból problémát. Érdekesség, hogy a szegénynegyedek, amiről szó van, akinek a főnöke az ismerősöm, hogy Rióban a szegény negyedek mindig a hegyek tetején vannak. Ezek a szegény negyedek, olyan kilátással rendelkeznek, hogy itt

a legdrágább ingatlanoknak nincs olyan kilátása Budán. Csak ott ez teljesen fordítva van. A gazdagok a vízparton vesznek telket, nem a hegyen. Ott a szegények laknak. A szegények ebben a favelában élnek. A szegény negyedekben kint, az utcán csinálják a tűzijátékot. Ez nem egy buli a születésnapon. Ez azt jelentette, hogy megérkezik a kábítószer. Az egész város minden pontján lehet látni, hogy érkezik, és akkor mennek oda az emberek, a viszonteladók, egyszerű emberek. Éppen ezért a napi szintű áru 500-800 kiló. Az áru általában hetente háromszor jött meg, ahogy mondtam, 500-800 kiló. Itt az igazi kábítószer a kokain. Ezen kívül jött még másfajta anyag is, főleg marihuána. Ki lehet számolni, hogy milyen pénzekről beszélgetünk. Elképesztő érdekesség, úgy épül fel az egész dolog, hogy a 12-13 éves gyerekek már komoly erőt képviselnek, a 14-15 évesek főleg, azok már embereket ölnek, azok már bandatagok. Ott nincs 40 éves maffiafőnök, ott nincs 40 éves bandita. Nagyon ritka, mert vagy börtönbe került, vagy megölték. A favelákon belül is különböző érdekcsoportok vannak, akik egymást támadják. Egyszer ez veszi át a terület feletti hatalmat, máskor más. Akkora üzletről van szó, hogy uralni kell, ezt meg kell védeni. Ott vannak a gyerekek. Amikor hierarchikusan akarnak ezekben a bandákban részt venni, akkor 7-8-9 éves korukban az első feladat az, nem alhatnak, hanem figyelniük kell, hogy nem jön a rendőrség, senki nem alhat, mert ha jönnek, akkor jelezniük kell. A favelákban, amik ugye a hegy tetején vannak, a különböző házak lépcsőzetesen épülnek fel. Ezeken a szűk pontokon figyelnek a gyerekek. Egy példát mondok. Ezt ők mesélték el nekem. Volt olyan kisgyerek, aki elaludt. 9 éves. Elaludt és jöttek a rendőrök. Be tudtak menni a favelába, tűzharc lett, meghaltak emberek. Ezt a kisgyereket megölték, de úgy ölték meg, hogy szét kínozták és kitették a testét azért, hogy példát statuáljanak, hogy ilyen nincsen. A szabályokat be kell tartani. A favelában olyan házak vannak, amit nem hinne el senki, hogy ott lehet élni, hogy ott élnek emberek. Ennek a főnöknek a háza a favela legtetején van. Van egy hatalmas házrésze. Kívülről romos, de ha valaki bemegy, olyan pompa van, a jakuzzitól elkezdve minden, és ott tartja a

különböző rendezvényeket. Engem is háromszor meghívtak, ahol 300-400500 ember szórakozott, vagy intézte a dolgát. Az 500 emberből 490 embernél a Kalasnyikov gépfegyverektől kezdve, a legmodernebb fegyverekig minden volt. Meg van hívva 200-300 csaj, ilyen 20 méteres asztalon ki van téve a kokain, mindenki ott szívogatja, akik élnek vele. A marihuána a másik oldalon. Minden ingyen van, mert ott csak a barátai vannak. Többször csinálnak ilyet, én csak háromszor voltam. Én csak piáztam. És ugye egyértelmű, hogy azokat a csajokat, aki akarja, fogja és viszi Ezek ilyen fajta bulik. Hozzá kell tenni azt, hogy a rendőrséggel is dolgoznak együtt, de mégis ellenségek a másik oldalon. A rendőrség nagyon sokszor megpróbálja bevenni ezeket a favelákat. Tudni kell, hogy ezekben a favelákban a bandák a pénzük nagyobb részét a fegyverekre költik. Ami létezik fegyver, a legmodernebb fegyverek, azok a banditáknál vannak. A rendőrségen nem rendelkeznek olyan fegyverekkel, mint ők. Amikor be akarnak menni a rendőrök egy ilyen célnegyedbe, akkor hatalmas kommandót állítanak össze. Minden egyes kommandó, minden egyes járműve páncélozott. Teljesen páncélozottak. Valamint két helikopter, ami úgy szintén páncélozott. Az utóbbi években, amikor ott voltam, eljutottak odáig, hogy lelövik a páncélozott helikoptert. Folyamatosan olyan golyókat használnak, olyan lövedéket, amivel átlövik a páncélt, a kocsikat, a pénzszállító kocsiktól kezdve mindent. Amikor bemennek egy ilyen területre, akkor a rendőrség is kalkuláltán elveszt 18-20, akárhány rendőrt, megölnek 40-50-80 banditát. A banditák soha semmilyen körülmények között nem adják meg magukat. Az nagyon ritka. Ha sérült, akkor úgy el tudják fogni. De nem foglalkoznak vele. Ott nincs olyan, hogy megadja magát, utolsó leheletükig harcolnak. Mondok egy példát rá. Volt San Pauloban egy másik bandavezér ismerősöm, (nem tudja pontosan senki, de 150-180 ezer ember lehet Brazíliában, a városokkal együtt, ami az ő fennhatósága alatt áll) akinek megölték egy testvérét a rendőrök. Mondjuk azt tudjuk, hogy a 6-os számú rendőrőrsön voltak azok az emberek, akik megölték. Akkor ez a srác megbízott három embert. Azt mondta, hogy jó, akkor ehhez a

rendőrőrshöz oda kell menni, és szitává kell lőni. A legmodernebb fegyverekkel. Mindenkinél két fegyver, három ember. Délután 3 órakor megálltak a rendőrség előtt, kezükbe vették a Kalasnyikovot és elkezdtek lőni a rendőrőrs felé. Akik előtte álltak rendőrök, lelőtték, meg az őrsöt is lövik. Hát természetes, hogy rendőrökről beszélünk, riasztás van, és érkeznek meg a rendőrautók. Az emberek kipattannak, és bújnak a kocsik mögé fedezékbe, és onnan megy a lövöldözés. Szó szerint, a 3 ember, egy lépést se hátra, se előre nem megy, hanem ott állnak, és lövik őket, addig, míg mind a hármat meg nem ölték. Ez volt a feladatuk, ez lett kiadva nekik. Ott nincs olyan, hogy megmond nekik a főnök valamit, hogy azt nem teljesítik. Pontosan tudták, hogy meg fognak halni, de ők meghalnak. Van egy családja, az a családja amíg él, abból az 500 kg kábítóból, ami jön naponta, abból királyi módon támogatva lesz, és megélnek. Az ő felfogásuk az, hogy teljesítsék a főnök utasítását, mert egyébként semmilyen vesztenivalójuk nincsen. Ezeknek az embereknek általában a 90 %-a analfabéta, semmit nem látnak az életben, nem tudnak máskép élni. Ez az életük. Ezen a módon élnek, és ez az, ami miatt a főnöknek mindent megtesznek. Minden egyes főnöknek, a beosztásuk szerint mindig a legrangosabbnak, a legnagyobbnak a szava törvény. Ugyanígy működik a börtönökben is. Ahol én voltam, az ország összes börtönében, 2-3 ember a főnök. Ha bármilyen vitás kérdés van, ha valakiről felmerül bent a börtönben a rabok közül, hogy rendőrökkel dolgozott, vagy megölt közülük valakit, felhívják a figyelmét, hogy ez ide került közétek, ez megölte ezt, vagy rendőrökkel dolgozott. Összetelefonálják a történteket, és akkor eldöntik, hogy igen meg kell ölni. Leadják az utasítást a börtönben. Csak akkor, amikor azt mondják, hogy igen, mert különben senkit nem lehet megölni, csak az ő jóváhagyásukkal. Akkor azon az éjszakán szólnak és mondvacsinált ürüggyel elteszik. Megvan az a pár ember, aki ennek a mestere, két oldalról a két ember rárak egy zsineget, azt meghúzzák. Egy fél másodperc alatt megölik, megfojtják. A zsinórral a holttestet fellógatják a lépcsőfeljáróhoz. Mindig oda vannak kiakasztva a holttestek. Ez így működik. Az ő parancsukra. Csak így mehet, és csak így lehet megölni az embereket.

Visszatérve arra, hogy ezek az emberek így élnek, ez egy olyan mentalitás, ahol a legkisebb sérelem a két ember között, akik az éjszakában élnek, azonnali, egymásra való vadászatot jelent, és az első pillanatban, ahogy tudja, megöli az egyik a másikat. A kábítószer a legnagyobb üzlet. Brazíliában, az utolsó években, 55-58 ezer gyilkosság történt. Évente. Elképesztő szám. Ennek a számnak a 90 %-a a droggal és a bandákkal kapcsolatos. A drog az egyértelmű. A bandaháborúk is érthetők. A leszámolásos merényletekkel kapcsolatos esetek azok, ahol, ha valaki valakinek nem tudja visszaadni, amit kért, – lehet az akár 1000 Ft értékű kábítószer – vagy a területén dolgozik, ha nem tartja be, amit ígért, vagy nem fizeti ki, vagy a területére megy, abban a pillanatban megölik. Náluk ezek a kivégzések úgy történnek, hogy 30-40-50 golyót lőnek bele, hogy még véletlen se kapjon sanszot, hogy életben maradhasson. Ezek napi szintű dolgok. Megkérdezhetik azt, hogy ha ez ilyen, ilyen az élet, akkor, hogy lehet Brazíliában élni? Én azt vallom, hogy ha valakinek van pénze, és olyan helyekre költözik, ami turista rész, vagy gazdag rész, ha ezeken a részeken él, és nem megy el olyan helyekre, ahol lefoglalások vannak, akkor tulajdonképpen nem nagyon érzékel ebből semmit. Természetes dolog, például, amikor el kell menni hivatalokba, át kell menni veszélyes területeken, mindig benne van ez a veszély, ez előfordulhat. Ez egy teljesen természetes dolog Brazília egész területére, mindegy melyik országrészt tekintjük, vagy melyik várost, vagy annak melyik részét. Minden nap benne van, hogy odajön egy alak, és megpróbál kirabolni, akár a telefonomat, akár a pénzemet el akarja venni. Ezeknek a 98 %-ában, ha az ember odaadja, ami nála van, akkor nincsen vele probléma. Van olyan, hogy jobban szituált helyi embernél, vagy, mint ahogy a turistáknál, rengetegszer előfordul, hogy brazil, nagydarab, felgyúrt emberek le akarták tépni egy-két 20 kg-os ember nyakából a nyakláncot. El akarta venni tőle. Fegyverrel fenyegette. Megpróbálták megfogni, megütni,

védekezni, ezeket mindegyiket megölték. Tehát ha védekezik valaki az probléma. Vagy ha a kocsit megállítják a forgalomban, vagy megáll a piros lámpánál és el akarják venni, és utána a kocsival elindul, szitává lövik és megölik az embert. Ettől függetlenül, ha valaki teljesíti a felszólítást, és oda adja az értékeit, akkor az esetek 98 %-ában nem bántják, akkor csak elveszik tőle, ami nála van. Ezek egyértelmű dolgok. Miamiban együtt kellett élnünk a hurrikánokkal, mert ott hurrikánok vannak, és el kellett mennünk, amikor jött a hurrikán. Los Angelesben földrengések vannak. Európában terrorcselekmények vannak. Brazíliában ez van. Egy idő után, ha valaki elkezd élni egy helyen, az elfogadja ezt, a mindennapos életének a részévé válik, és együtt tud vele élni, mert együtt kell vele élni. Itt akarok élni, vagy nem. Ezzel szemben csodálatos ország, csodálatos hely. Magyarországon nem ismerik csak Riót, vagy Sao Paulót. 80 olyan város van legalább, ami turisztikai érdekesség. 80. Csodálatosak, szebbnél szebbek, olcsóbbak, jobban élhetőbbek, mint ezek a nagyvárosok. A probléma már mindenhol ugyanannyi, mert régen nem így volt, de most már kifejlődött ezekben a városokban is bűnözés. Kimentek ezek a nagy csapatok, és ugyanolyan probléma van, ugyanolyan „meleg” lett az élet. Rengeteg ember ott él, külföldiek is rengetegen. Ettől függetlenül, együtt kell tudni élni ezzel a bűnözéssel. Nekem meg voltak az itteni kapcsolataim. Soha semmilyen formában nem ért atrocitás, se engem, se azokat az Európából engem látogató barátaimat, akivel együtt voltam. Soha senkivel sem volt problémánk, ezt mindenki tudja, tehát nekem ez nem volt gond. De nem csak nekem. Brazíliába éltünk, úgy, hogy a családomnak Brazília volt az alaphely, én azonban mentem Argentínába, mentem Uruguay-ba. Volt Uruguay-ban egy barátom. Üzleteltem is vele. Ő is egy erős maffiafőnök volt, egy 65 éves ember. Különböző normális üzleteket üzleteltünk. Én ezeken kívül is sokat utaztam. Mentem Hong-Kongba és rengeteget utaztam 2009 után Európába is. Akkor így mentek a dolgok.

Brazília és kiadatás Beszéljünk Brazíláról. Amikor elmentünk Magyarországról, ezt követő években különböző országokban, különböző városokban, különböző módon laktunk. El tudják képzelni, hogy milyen nehéz úgy élni, hogy ma itt laksz, holnap máshol, mert kénytelen vagy a helyváltoztatásra, kénytelen vagy az állandó címek cseréjére, az országok cseréjére? Amerikában angolul kellett beszélni. Amikor átmentünk Argentínába, különböző dél-amerikai helyekre, ahol próbáltunk élni ott, spanyolul beszéltek, majd elkerültünk Brazíliába, ott portugálul. Ezeket a nyelveket fel kellett venni, meg kellett tanulni, bár mindegyikkel jól jártam, mert csak a hasznát veszem, és a hasznát vettem, de nem volt könnyű az élet. Nem volt konkrét jövedelmem, de ennek ellenére hála istennek, ezt hosszú-hosszú évek alatt, 15-20 év alatt is mindig meg tudtam teremteni, hogy ugyanazt a színvonalat tudtuk élni, – kisebb-rövidebb időket leszámítva – amit előtte is éltem. Minden este el tudtam menni szórakozni, csajoztam, a családomnak mindig a legjobb helyeken béreltem a lakást, ott, ahol épp voltunk. Ilyen szempontból normális életet éltünk. Ezeknek az országoknak egy fontos része a közbiztonság. Az összes dél-amerikai országnak. Amerikában is meg van már ez, de a dél-amerikai országoknak a sajátossága, hogy a közbiztonság mindenhol nagyon gyenge, szinte nulla. Ugyanez vonatkozik Uruguay-ra, Argentínára, Brazíliára, Kolumbiára. Teljesen mindegy, hogy melyiket vesszük, mindegyikben ugyanaz a helyzet. Az a lényeg, ha valaki odamegy, meg kell tanulja annak a népnek a szokásait, és azzal együtt kell élni. Most már ott tartunk lassan a világban, hogy pl. van Kalifornia. Ott mindenki tudja, hogy úgy kell élni, hogy földrengés van. Amikor Miamiba éltünk, ott mindig jött 20 hurrikán,

menni kellett. Persze ahol hurrikán volt, ott volt bűnözés is. Most Európában itt van a migráns kérdés, itt sehol nem lehet biztonságban lenni. Azokban az országokban, ha valaki ott akar élni, akkor elfogadja azt, hogy megyek az utcán, és bármelyik pillanatban előfordulhat az, hogy odajönnek és kirabolnak. Az már ritkább, hogy megölnek. Ha nem ellenkezem, hanem odaadom, amit kell, elengednek, csak elveszik azt, ami nálam van, pénz, telefon, arany. Aranyat, ékszereket nem lehet hordani, tehát ott törvény, hogy egy Rolex órát nem lehet felvenni. Az garantált, hogy ha valaki felékszerezve járkál, és úgy éli az életét, az kizárt dolog, hogy ne kerüljön abba a szituációba, hogy kirabolják, és egy ilyen esetben könnyen előfordul, – mert az ilyen emberek általában ellenkeznek – hogy meg is ölik. Ezekben az országokban nálunk is előfordult, a húgommal és unokaöcsémmel is, hogy kirabolták, tehát elvették háromszor, négyszer, ötször a telefonjukat, még annak idején nyakláncot levettek róluk, pénzüket elvették, de ezt bele kell kalkulálni az életbe, ezzel együtt kell élni, ha valaki azt választja, hogy ott éljen. Azt is tudjuk, vannak különböző adatok róla, a magyar sajtóban is megjelennek ezek a dolgok rengetegszer, hogy milyen atrocitások vannak, milyen háborúk történnek, milyen Brazília. Brazíliáról Magyarországon csak kevesen tudják, hogy Brazíliában nem csak Rió meg Sao Paulo létezik, hanem van államok, amiket state-eknek hívnak, ugyan úgy, mint Amerikában. Különböző államok vannak Brazílián belül, van legalább 2530. Ezek az államok tele vannak turistákkal. Csodálatosak, nagyon élhetőek, olcsóbbak, mint Rió, vagy Sao Paulo. Ezek régebben még nagyon jó helyek is voltak, kevesebb bűnözéssel, azonban ez 2012-re kiegyenlítődött. Most már mindenhol ugyan az a bűnözési hullám van. A brigádok, most már csapatokban is odaküldték az embereiket, felzárkóztak, átvették a különböző helyeket és üzleteket. Most már a biztonság ott sem létezik. Viszont, mivel ekkora bűnözés van, ott rengetegszer előfordul olyan, hogy az utcán mennek emberek, kialakul egy tűzpárbaj a rendőrség és a banditák között és emiatt ártatlan emberek meghalnak. Eltévedt golyóknak hívják őket. Nagyon érdekes dolog az, hogy a szegény negyedekben, a favelákban, ahol az igazán szegény

emberek élnek, onnan mutatnak különböző rendőrségi tudósításokat, és az olyan, mintha egy film lenne. Hihetetlen, de igaz. Mutatják, hogy gépfegyverekkel lövik egymást különböző pontokon, a rendőrség lövi a felfegyverkezett banditákat, lövik egymást, és a nő megy, és a 2 gyerekével sétál, és a másik is és a harmadik is. Tehát a golyózápor közepette mennek haza, nem vonulnak félre, ők csak mennek, és nem törődnek a megszokott dolgokkal. Ez mutatja, hogy olyan szinten a mindennapi életükké vált ez az erőszak, főleg ezeken a helyeken, hogy már nem foglalkoznak vele. Egy nagyon egyszerű példa. A szegény negyedekben van mondjuk 11 ezer ember. Mind a 11 ezer ember tudja, hogy ha eldördül az első lövés, akkor már álmukban is lefordulnak az ágyról és az ágy alá fekszik mindenki addig, amíg a fegyverropogásnak vége nincs. A szegény negyedekben, rengeteg halál történik, eltévedt golyók miatt. Nagyon sok ember meghal, ennek ellenére ezeket a favelákat, főleg most, az utolsó években, meg akarják tisztítani, meg akarják szüntetni. Főleg az olimpia előtt. Brazíliáról beszélünk. Meg kell tisztítani. Az ellenőrzést követően elment a rendőrség, megölt 80 banditát, elfoglalták a helyet, majd ott hagytak egy kisebb mennyiségű őrséget, és egy másik brigád, aki át akarta venni a területet, odament, megölték a rendőröket, és elvették a területet. Ez így, oda-vissza folytatódott, és ez játszódott le rengetegszer, egyik a másik után. Ilyen szintű a bűnözés, így mennek a dolgok. Ahogy ezt már korábban említettem, egyszerűen tűzijátékkal jelzik a kábítószer megérkezését. Nagyon könnyű kiszámolni, hogy milyen pénzekről beszélünk, ha egy ilyen tétel megérkezésekor jön 500-800 kg kokain és mondjuk 1 tonna fii mellé. Milliókat keresnek. Dollárban. Ennek a nagy részét elköltik fegyverekre, a politikai, meg a rendőrségi kapcsolatokra. Az egész ország arra épült föl. Most kicsit talán már visszavettek ebből, mert az utolsó 5 évben letartóztatták az elnökhelyettest, az elnököt felfüggesztették, a szenátorokat, a különböző tisztségviselőket a rendőrségről, ügyészeket kompromittálták. 5000 emberről beszélünk már, akit letartóztattak, és börtönbüntetésre ítéltek. A legnagyobb cégek legnagyobb főnökeit. Megtalálták a pénzeket,

a bankigazgatóknak a pénzét visszavitték. Svájcban rengeteg pénzt lefoglaltak, visszavitték. Tehát ez egy teljesen felépített dolog. Éppen ezáltal, hogy a mindennapi életben is ilyen a bűnözés, és ilyen szinten van a korrupció, amikor engem letartóztattak az utolsó alkalommal a rendőrök, úgy hívják, hogy federál police, ez a legmagasabb fórum ott, Brazíliában, akkor betettek engem egy börtönbe, amit federál börtönnek hívnak. Van a state, mint Amerikába is, meg a federál börtön. A state börtönök Amerikában is elképesztően gyenge minőségűek, ott van a legtöbb probléma a gyilkosságokkal, egyebek, a federálban bűnözés nincs. Ugyanez Brazíliára is vonatkozik, hogy a state börtönökben, – majd fogok még beszélni róla, meg már említettük is egy pár dologban – elképesztő állapotok uralkodnak, ugyanakkor a federál börtönben nem tudják ezt megtenni. A federál börtön a katonaságtól állandóan ellenőrzött intézet, a törvényeket a raboknak be kell tartaniuk, és a federál börtönökben, 1 cellában egyetlen 1 ember van. Ott nincsen az, mint a state börtönökben, hogy 200 ember van egy helyen, csak szét vannak választva barakkokba, de attól még együtt vannak, egy közösségben. Federálban nincs ilyen. Egy nagyon fontos és lényeges momentum az én esetemben is, hogy ha valaki külföldi, és egy másik ország kér ellene kiadatást, az egy teljesen más szituáció, mint ha valaki Brazíliában külföldiként bűncselekményt követ el. Mert, ha bűncselekményt követ el, az state-be tartozó dolog, ha csak nem több staten (államon) keresztül megy az ügye, és akkor már federál lesz, de azokat be lehet tenni normális börtönbe. Viszont azokat az embereket, akik kiadatásra várnak, és nem Brazíliában követtek el bűncselekményt, soha nem tehetik be state börtönbe. Megint jön a kérdés, akkor engem, hogy tudtak betenni a state börtönbe? Mert, hogy a törvény védett volna engem abból a szempontból, hogy nekem ott kellett volna maradnom a federálban. Természetesen, van benne jó, meg rossz is. A federál börtön, ahol voltam, ott pl. nem lehetett volna maradni, mert ott egy cella, amiről beszélünk, az 3,5 méter hosszúságú és olyan 80 cm, maximum 1 méter széles. Ahol én voltam, ott be volt vésve egy ágy a falba, a végén van egy fal, a falból jön ki egy szerkezet, amiből jön a víz, ugyanott van a WC. De nem angol WC van,

hanem ez a balkáni WC. Ott nehezebb lett volna, egy sötét lyukban letölteni 16 hónapot. Végig kell gondolnom azt is, hogy ha valakinek, nem úgy, mint nekem, hogy meg volt a kapcsolatom, akin keresztül garanciát vállaltak értem, és nem ért atrocitás soha semmilyen formában, akinek viszont nincs ilyen és bekerül egy ilyen helyre, azt megölhetik minden további nélkül bármelyik nap. Tehát, valamilyen szinten ez egy furcsa dolog, ami velem megtörtént, hogy ennek ellenére elvittek a state börtönbe. Amikor bekerültem ebbe a state börtönbe, az első nap, mikor megérkezek, átvittek egy nagy helyiségbe. Megtörténik egy 15 perces papírmunka, amivel a befogadást intézik. Ott adott mindenki egy olyan kapcsolatot, hogy ha valami történik vele, meghal, vagy esetleg más, akkor kit kell értesíteni bármilyen problémánál. Miután ez megtörténik, akkor visznek arra a helyre, ahol az ember majd el lesz elhelyezve. Ott nincsenek rádiótelefonok, mint most a magyarországi börtönökben, hogy adnak egy rádiótelefont és kontrollálatlanul lehet beszélni. Ott nem lehet használni semmilyen telefont. Abból a szempontból nem jó, hogy a kintiekkel nem tudsz kapcsolatot tartani, még is, amikor bevittek a foglyok közé a legelső az volt, hogy a foglyok 15 perc elteltével leültettek, csináltak rólam 3 oldalról fotókat és elmagyarázták nekem, hogy ezt a fotót most ők elküldik a favelába, arra a részre, ahol engem letartóztattak, hogy ki ismer engem, ki tud rólam valamit. Elmondták, hogy amennyiben én a rendőrséggel együtt dolgozok, vagy bármi ilyesmi történt, akkor valószínűleg megölnek. Ha olyan bűncselekményt követtem el, ami az ő számukra nem elfogadható, hogy megöltem valaki olyat, aki kábítószerrel foglalkozik, vagy banda tag, vagy bandában van benne, vagy bandita tulajdonképpen, akkor az ugyanúgy probléma. Ha valami olyat tettem, ami a családjukra nézve kellemetlen, tehát ha valaki olyat tesz, hogy kirabol egy buszt, egy üzletet, vagy az utcán bármilyen járókelőt, akkor az ugyanolyan bűncselekmény, amit nem fogadnak el, nem ölik meg, de nem engedik, hogy ott maradjon, ki kell mennie onnan.

Ami viszont ott a legveszélyesebb, és elképesztő nagy probléma, ha valaki ilyenbe belekeveredik, az a pedofil és aki nőt megerőszakol. Azt tudni kell, hogy Brazíliában ez a bűncselekmény az, ahol a halálért meg kell szenvednie. Könyörögnek, hogy meghalhassanak, ha ilyen dolgot elkövettek. Mondok egy példát. Egyik nap bejöttek az őrök. Van egy olyan körlet, ahol 24 órát vagyunk bent, nem engednek se sétálni, se ki, se semmi. 24 órás bezártság, háborús állapotokat idéző helyzet, mintha valamilyen kiégett hely lenne. Olyan csöves az egész börtön, ahol egész nap a csótányok, a bogarak mennekjönnek, de az ember nem. Sajnos, megszokja ezt egy idő után az ember. Ennél a börtönnél bejönnek az őrök és szóltak mindenkinek (ez egy teljesen normális dolog volt, én még akkor ilyet nem láttam, nem hallottam előtte). Bejöttek az őrök, volt délelőtt 11 óra, hoztak 2 gumibotot, ami a legkeményebb gumibot volt, de a földtől ilyen 1 méter 20 cm-es gumibotok voltak. Abból kettőt hoztak, és mondták, hogy a következő fog történni. 3 órakor hoznak be oda két rabot, mind a kettő megerőszakol csajokat. Az a lényeg, hogy szét kell verni őket. Ők, az őrök mondják, hogy agyon kell verni őket. Az a lényeg, hogy amikor beengedik őket a körleten belülre, akkor várják meg az emberek, amíg ők elmennek onnan, tehát hogy csak utána kezdjék el ütni az embereket. 3 óra, hozzák a két embert. A két ember belép, de mintha érezték volna, nem jöttek el, ott maradtak a rács mellett, nem tették le a cuccokat, hanem ott maradtak. Sajnos ezek az emberek annyira utálják őket, hogy nem várták meg, hogy elmenjenek az őrök, hanem abban a pillanatban nekik estek és a 20 ember, botokkal, meg ököllel, meg rúgásokkal, meg egyebekkel, a két embert elkezdik ütni. De olyan szinten ütik, hogy olyan hangokat hallatnak, mint amikor az állatokról lenyúzzák a bőrt élőben, úgy őrjöng a két ember. 3 perc elteltével felismerhetetlen az arcuk, szó szerint ilyen daganatok, puklik fedik az egész fejüket, hogy nem lehet a fejükből látni semmit, és ütik a fejüket. Leesik a rácsról, mind a kettő a földre és őrjöngenek, ordibálnak az őrnek, hogy jöjjön vissza, jöjjön vissza. Még nem is mentek el, csak ott álltak, kicsit léptek csak el. Azt nem tehetik meg, hogy nem figyelnek oda, vissza kellett menniük. De nézik, nézik,

hogy mi történik, eltelik egy olyan 3 perc, kérdezik, mi a probléma? Azt ordibálják, hogy ki akarok menni, nem maradok itt… Mit mondott? Eljátsszák azt, hogy még üssék, meg még üssék, majd nagy nehezen kinyitják az ajtót. A két embert el kellett vinniük ellátni. Az megint fontos dolog, hogy Brazíliában ahhoz, hogy kikerüljön valaki az orvoshoz, ellátást kapjon, ahhoz haldokolni kell, olyan szituációnak kell lenni, hogy megszurkálták, vagy valami súlyos dolog történt, csak akkor viszik ki. Fontos kérdés az is, hogy az ember, amikor egy ilyen szituációba kerül, akármilyen módon, ha valaki ki akar jelentkezni, ki akar menni arról a részről, mert úgy látja, hogy az élete veszélyben van, vagy fél, hogy megverik, onnan ki lehet jelentkezni, csak akkor egy úgynevezett elkülönítőre teszik, egy olyan helyre, ahol meghatározzák, hogy 10, 15 vagy 30 napos büntetést kell ott eltölteni. Ezt a helyet úgy kell elképzelni, hogy van egy hosszú folyosó és kétoldalt vannak egymás után a cellák. 4 cella van minden oldalon és a cellákban 4 embert helyeznek el. Ez a terület, egy teljesen elkülönülő terület, egy teljesen elzárt rész, amely előtt, a cella előtt, megy le a szennyvíz. A lefolyója nyitott, ott megy a szemét a szenny ki, tehát ott olyan szag van, hogy 5 percig, ha valaki takarít és ott van, megbolondul, elviselhetetlen. Az egész 2 és fél méter magas zárka teljesen le van sötétítve, és csak alul, legalul egy pici kis fény szűrődik be, ahol beadják a kaját nekik. A belső részen, a cellában, a 4 ember van bent, semmit nem látnak 1 hónapig, teljes vak sötétről beszélünk, semmit nem vihetnek be magukkal, se kaját, se semmit az égvilágon. A fürdés? Van bent fürdő, meg a WC is ott van, de vak sötétről beszélünk, hogy ha a mi zárkáink tele vannak rovarokkal, akkor el lehet képzelni abban a sötétben, abba a koszban, mocsokban, ami ott van, milyen fajta rovarok vannak, vagy esetleg nincsenek. Aki oda bekerült és visszajött, garantáltan olyan fertőzéseket kapott, a teste annyira tele van kiütésekkel, hogy hónapokig kellett kenőcsökkel kezelni a testüket, mire helyre tudták hozni magukat.

Azt el lehet képzelni mindenkinek, hogy ha ezt a két embert agyonverték és mégis azt mondták, ki akarnak menni, és ők kerülnek ebbe a lyukba, tehát elviszik a két embert az orvoshoz, ellátják, már amennyire el tudják látni őket, majd utána beteszik még 15 napra ebbe a lyukba, milyen súlyos a félelem, ha ezt vállalják. Amikor kikerülnek ebből a lyukból, akkor könyörögnek, hogy vigyék el őket más börtönbe, de a hírük utánuk megy. Ezt mesélték el nekem. Azt tudom, hogy amíg én itt voltam, három ilyen embert öltek meg. Ha bent tudják a zárkában tartani ezeket az embereket, akkor nem szeretik egyből megölni őket, ezekre a legválogatottabb kínzások várnak, hónapokon keresztül, amit el sem lehet képzelni, mindent megcsinálnak velük. Állandóan ütik, vágják őket és a végén megölik őket. A végén már ott is az volt, hogy kezdik egy kicsit elszeparálni ezeket az embereket, amennyire lehet, mert egyszerűen elképesztő állapotok, és elképesztő dolgok történnek. Rengeteg embert megöltek már. Most megpróbálják ezt a dolgot egy kicsit visszatartani, de amikor én ott voltam, akkor ilyen esetek még megtörténtek. Visszatérve arra, hogy amikor fényképeznek, és megküldik másoknak a képedet a háttered megismerése érdekében, megkérdezik, hogy van-e valaki olyan, aki banditának számít, és garanciát tud vállalni az emberért. Nekem, amint már említettem, az amerikai kapcsolatomon keresztül, a testvére akkor volt a legnagyobb főnök. Teljesen mindegy, hogy 4 ezer kilométerrel arrébb van, de megadtam a nevét. Pontosan tudták, hogy ki az ember, meg milyen a háttere. Felhívták. Ő visszaigazolta, hogy velem minden rendben, és nem szeretné, ha bármilyen formában kellemetlenségem lenne, vagy a hajam szála meggörbülne. Semmi gondom nem lehet. Hál istennek ez így is alakult, mert tényleg soha senkivel semmilyen problémám nem volt, semmilyen formában. Teljes mértékben elfogadtak. Barátságokat alakítottam ki. Meg sem próbálta soha senki, hogy kettőnk között legyen valami probléma. A börtönviszonyokhoz egy érdekesség. Eltelt 10 hónap. A 10 hónap alatt egyszer történt egy lázadás. Börtönlázadás. A lázadás egyébként nem csak a börtönben történt, hanem az egy általános lázadás volt. Amikor a

beszélőnek vége lett 4 órakor, utána háromnegyed 5-kor elkezdődött a lázadás. Elkezdtek ordibálni és mondták, hogy általános lázadás. Mindenkinek meg kell csinálni azt, hogy fel kell gyújtani mindent, el kell égetni mindent. A mi részünk, ahol voltunk, amellett őrizetben voltak 200an. Elkezdték felgyújtani a matracukat, a ruháikat, a különböző dolgokat. A 200 embernek a területe lángokba állt. Éreztük, ahogy hozzányúltam a falhoz, – egy 30 cm-es fal választott el minket tőlük – elképesztő forró volt a fal. Szinte tüzelt. Olyan füst volt mindenhol az egész börtönben, hogy nem lehetett semmit látni. A 200 ember között rengeteg ellenség volt. Mindig azt akarták, hogy ahhoz a 200 emberhez átmenjenek az ellenségeik és azokat megöljék. Meg is próbálták, hogy áttörjék a falat, de amikor elkezdődött a lázadás, az őrök egyből odarohantak, és elkezdtek lövöldözni. Először gumilövedékekkel kezdik el lőni őket, a mellettünk levőket, de amikor olyan szintre eljutott a dolog, hogy már nem lehetett megfékezni őket, bekiabáltak, hogy oké innentől kezdve éles lőszer használnak. Akkor megmondják, hogy mi a határ. Kitörtek egy nagy falat hátul, azt mondták, hogy ezt a sávot, aki átlépi, azt azonnal lelövik. Ezt nem merték megcsinálni, eltelt háromnegyed-egy óra és nem tudták, hogy mi történik. A húgomat rögtön felhívtam telefonon, és mondta, hogy az egész városban, minden TV ezzel foglalkozik. Mindenki tudja, de ne idegeskedjek, mert már kint áll a kommandó. A lázadástól számított 15 perc múlva ott volt a kommandó, állig felfegyverkezve. Tőlük mindenki félt. Nem tudtak velük mit csinálni, de nem jönnek be, mert félnek attól, hogy ha bejönnek akkor meg kell ölni egy csomó embert. Ennél a lázadásnál, akkor nem halt meg senki, mert csak fenyegetve lettek, és szép lassan, amikor felgyújtottak mindent és ez elégett, lenyugodtak, nem történ közvetlenül semmi. A kommandó kint állt, és szépen lenyugodott minden. Ilyenkor, a füst és a tűz alatt vannak különböző emberek éltévé, megölve. Az a lényeg, beszéltük már róla, hogy Brazília összes börtöneiben van 10 ember, 10 főnök. Ők azok, akik az elítéltek benti sorsáról döntenek. Ők döntik el, kivel mit lehet tenni, kit lehet megölni, ki hova kerüljön, mit csináljanak, a lázadás mikor legyen.

Érdekes dolog, hogy ez a barátom, aki Sao Pauloban volt, ő, aki a főnöke ennek az ottani favelának, ő szóit nekem, üzent többször is, hogy mindenféleképpen oldjam meg, hogy menjek el a körletekről, mert lesz egy olyan általános hullám, amikor meg fognak ölni őröket, meg fogják ölni az igazgatót. Szóval 6 hónappal előtte szólt nekem. Nem tudja megmondani, hogy 2 hónap múlva lesz, 1 hónap múlva, vagy 6 hónap múlva, de lesz. És azt sem tudja nekem akkor, abban a szituációban garantálni, mert azt mondja láttad, mikor történt ez a lázadás, hogy olyan fust van, hogy nem is látja az egyik ember a másikat, tehát ha meg tudják csinálni, hogy áttörik azt a gátat, már pedig fegyvereket is fognak kapni, és tényleg kaptak is pisztolyokat itt bent a börtönben a rabok, akkor lehet egy olyan szituáció, hogy átjönnek 100-an és abban a kavalkádban nem tudják, hogy te ki vagy, vagy mi vagy, téged is meg fognak ölni. Tehát mindenféleképpen old meg, hogy menjél el onnan. Valahogy át kell helyezni téged a konyhára. Az áthelyezéshez érteni kell a börtönnek a szerkezetét. A hosszú folyosókból nyílnak a különböző nagykörletek, kiskörletek. Ezután még egy rács van, előtte egy hosszú folyosó, utána még egy rács, még egy hosszú folyosó, azután van a konyhai rész, ahol ott is alszanak az ott dolgozó emberek. Tehát az fizikai lehetetlenség, hogy elkerüljenek oda a lázadók, mert akkor már a katonai őrséget is át kell, hogy törjék, akik az egész börtönnek a külső biztonságáról gondoskodtak. Az egy 100 %-os nyugodt körlet. Eljött a magyar konzul, meg a magyar rendőrök is kijöttek hozzám. Megpróbáltam beszélni a konzullal és megkértem, hogy segítsen nekem abban, hogy át tudjak kerülni erre a konyhai részre. A konzul beszélt is kétszer az igazgatónővel, mert egy nő volt az igazgató. Megkérte erre, hogy ezt a kérésemet teljesítse, mert nekem egyáltalán nem lenne szabad a state börtönben lennem, és a biztonságom érdekében is kéri, oldja meg, hogy átkerüljek én is arra a részre. Hozzá kell tenni, hogy akkor már nagyon jó viszonyban voltam az őrökkel, szerettek engem. Velem soha nem volt semmilyen problémájuk, ők javasolták is, hogy átmehessek. Az igazgatónő úgy értékelte, és megmondta a konzulnak, hogy nem engedi meg, mert napirenden vannak a

szökések. Kiásnak különböző alagutakat a börtön alá, az egész városoknak úgy van kialakítva csatornarendszere, hogy alagútrendszer az egész és hiába betonozzák be, 3 nap múlva kifurkálják. Egyszer elszökött 47 ember, 82 ember, 6 ember, tehát állandóan szöknek. Ez neki probléma és nem akar engem átengedni, mert onnan könnyű megszökni. Ha oda megyek, akkor ott nincs kontroll, nincs, hogy ki kell mennem, szabadon tudok járkálni, akkor, ha akarok, el tudok szökni. A konzul értem garanciát vállalt, hogy én biztos, nem fogok elszökni. Én nem akarok elszökni sehová. Ennek ellenére nem engedte meg az igazgatónő. Gondoljunk bele abba, hogy egy 1200 férőhelyes börtönnek az igazgatónője nem enged meg valamit, majd felhívom a barátom Sao Pauloban és elmondom neki, nézd nem lehet, mert a konzul sem tudta elintézni, hogy eltegyenek. Akkor azt mondja nekem, tudod mit, ne foglalkozzál vele max. 2 hét és ott vagy, mondja ő nekem. 72 óra elteltével hívatnak, hogy szedjem össze az összes cuccomat és átvisznek a konyhai részre. Ez azt jelenti, hogy az utolsó 6 hónapomat már ott töltöttem el a konyha oldalán, ahol konyhai alkalmazottként dolgoztam. Az már tényleg az a rész, ahol már jó volt. Ott tudtam menni napozni, ott már senki nem foglalkozott velem. Ketten laktunk egy szobában. Az szoba volt, nem zárka. Azt ettem, amit akartam, azt főztünk, amit akartunk. Az egy teljesen más elzárás volt, az egy teljesen más rész volt. Mindentől függetlenül, ez egy érdekesség, hogy a kinti barátom meg tudta oldani 3 nap alatt, amit a saját igazgatónőm nem engedett. Amikor az igazgatónő meglátott, nem hitt a szemének, és még is, valamilyen oknál fogva nem vitt már el onnan. Jóba lettem vele, nem volt vele gond, a többi őr javasolta, hogy ott legyek. Fontos dolog volt, úgy lettem jóban az őrökkel, hogy a folyosókon, ahol járkálnak, ott minden nyitott, átlátnak a rácsokon mindenhol, úgy vannak a rácsok, hogy beláthatnak mindenhova és ugye nem volt más csinálnunk, mint reggel 6 órától délután 1-ig egyfolytában futottam, fekvőtámaszoztam, árnyékolgattam, edzettem.

Egyszer látják, hogy ott árnyékolgatok, bokszolgatok és az egyik őr odajött hozzám és elkezdett velem beszélgetni. Mondja, hogy ő karatézik és hogy volna-e kedvem hozzá, hogy gyakorolgassunk, árnyékoljunk, iskolázzak majd vele, kesztyűre üssünk, meg egyebek. Mondom természetesen. Én is örültem neki, hogy javul a viszony és ki tudok menni. Bezárták már 5 órakor szintet, engem kivitt, és 1-1,5 órát ütögettünk. Lett egy kapcsolatom vele. Azután kaptam tőlük egy csomó cuccot, amit egyébként nem lehetett. Megengedték, hogy a látogatáskor is behozzanak nekem egy csomó dolgot, amit másnak nem lehetett. Kialakult egy jó viszony. Amikor átkerültem a konyhára, ez nagyon sokat számított, mert rögtön mentek az igazgatóhoz. A parancsnokhelyettessel is jóban lettem és mindenki mondta, hogy ha már itt vagyok, akkor maradjak. Gondolom rajtuk keresztül lett elintézve, hogy odakerüljek. Lényeg az hozzá, hogy nem támasztott utána semmilyen ellenvetést még a parancsnoknő se. A börtönben ezt a parancsnoknőt nagyon utálták a rabok, mert egy másik börtönből tették oda és elképesztő szigorú volt, nagyon sok mindent megakadályozott a raboknak. Ott van egy rendszer. A látogatások úgy működnek, hogy minden héten kétszer van látogatás, szerdán, a látogatások elképesztő hosszúak, mert reggel 9-től délután 4-ig van látogatás. Ha valaki nem akar csak 2-ig maradni, akkor ez az első időpont, amikor kinyitják az ajtót és kimehet már 2-kor, de ha akar maradni, akkor egészen 4 óráig ott van vele a családja. Szerdán csak az élettárs vagy feleség lehet bent. Szexelhetnek. Ágyas beszélő van, azt csinálnak, amit akarnak. Együtt vannak. Egyik héten szombaton, a másik héten vasárnap van a látogatás, reggel 9-től délután 4-ig, ott van az egész család gyerekekkel, bárkivel. Ez magával hozza azt, hogy egyik héten minden harmadik a másik héten minden negyedik napon együtt lehet egész nap a családjával, és ágyas beszélője van, és egyebek. Ezért a börtön maga, mint börtön, egy nagyon gyenge dolog. Az ítéletek.

Kétféle ítélet van Brazíliában. Két féle büntetésű ítélet van. Ott szinte minden egyes bűncselekményről lehet tudni a büntetést. Úgy néz ki a dolog, hogy a bűneseteknek a 80-85%-ában, ahány évet kap, annyiszor 2 hónapot kell letöltenie zárt intézetben. Tehát ez azt jelenti, hogy ha 5 évet kap valaki, akkor 10 hónapot kell bent lennie. Ezt a 10 hónapot zárt intézetben kell letölteni, ezután még le kell tölteni egy félig nyitott intézetben 3-4 hónapot. A félig nyitott úgy működik, hogy este bemegy 10 órakor, és reggel 6-ig ott kell aludni, utána kimehet. A harmadik része, – tehát 14 hónapot töltött így le,- a fennmaradó 46 hónapot, úgy tölti le, hogy először havonta, majd kéthavonta kell menni aláírni a jelenléti ívet. A végén így jár le a büntetése. Ezek alapján a magyar viszonyokhoz képest a büntetés nulla. Ha azt mondjuk, hogy egy fegyveres rablásért kap 5 évet, akkor az 5 évből le kell ülni 10 hónapot, ez nyilván nem egy visszatartó erő. Ha gyilkosságot követ el, akkor az első gyilkosságért 12-14 éves büntetések voltak, amiket kaptak. Abból le kellene ülni 2 év 2 hónapot. Ha valaki dolgozik, ahány évet dolgozik, annyiszor 3 hónapot levonnak büntetéséből, tehát ha valaki dolgozik 4 évet, akkor 1 évet levonnak. Tehát ennek nincs semmilyen visszatartó ereje. Két probléma van: az egyik, hogy ha valaki bekerül, túl kell élni és ez tényleg így van. Ez ott nem vicc, hogy túl kell élni, hanem tényleg így van. Már elmondtam, hogy abban a 16 hónapban amíg ott voltam, ott havi átlagban 5 embert öltek meg. Minden egyes gyilkosság után bejön egy szemle, bejönnek az ügyészség részéről, a bíróság részéről, megkérdezik, hogy látott-e valaki valamit. Senki nem látott semmit, abban a pillanatban le van zárva az ügy. Bemondják a TV-ben, hogy megint megöltek két rabot ebben a börtönben, bandák leszámolásáról van szó, és el van felejtve. Tehát nincsen belőle probléma. Éppen ezért megölhetnek bárkit, bármikor. A másik, ami úgyszintén elképesztő probléma, nem is gondolná senki, hogy amikor eljutnak arra az ítéletre, a félig nyitottra, amikor bent kell aludni. Az tudni kell, hogy 1000 elítéltből, nem hittem el, de így van, 970 nem vonul be, csak 30. Kb. ilyen arányban. Megkérdeztem, hogy miért

nem? Azért, mert a legtöbb emberölés a félig nyitott börtönök előtt van. Tehát, ha nekem van egy ellenségem, akkor tudom azt, hogy neki be kell mennie oda. Ott van még 6 hónapig vagy 5 hónapig. Reggel jön ki, akkor odaállnak motorral és megölöm az embert. Ez állandó eset. A mai napig állandó. Mindenki tudja és ismeri ezt a dolgot. Viszont az a probléma benne, hogy leült 10 hónapot, van hátra 3 hónapja, ha arra a 3 hónapra nem megy be, akkor elkezd szökésben lenni. Majd, amikor egyszer elkapják, akkor a szökésért 6 és 1 év közötti időpontot le kell ülni, és újra jön a 3 hónap. És ha nem, akkor újra, és újra. Voltam olyan emberekkel együtt, hogy egy 5 éves ítéletből leülte a 10 hónapját, és már hatodszorra van bent 1 évet, holott, ha bement volna 3 hónapot, akkor nem lett volna semmi problémája, és már túl lenne rajta és még lehet, hogy le fog ülni 8-szor 1 évet, mert azt mondják, hogy szinte senki nincs olyan, akinek nincs ellensége. Ha kábítószer kereskedő, akkor én itt árulok, te ott árulsz külön, ha csak egy verekedés volt, ha csak egy balhé volt, abban a pillanatban meg akarja ölni a másikat, tehát lehetetlen ilyen szempontból az, hogy ne legyen ellensége valakinek. Az nem baj, hogy túl alacsonyak a büntetések, amiket le kell tölteni, hanem szinte lehetetlen ezeket túlélni, még akkor is, ha csak ilyen keveset kell a börtönben, vagy a nyitott házban eltölteni. Hiába gondolják az emberek, 100 és 100 ezrek vannak Brazíliában, millió ember van letartóztatva a börtönben, de elképesztő a halálozási ráta. Elképesztő számokról beszélünk, mert az 58 ezer gyilkosságnak a 20%-a a börtönben történik, a másik 70-75%-a drogdíler, vagy droggal kapcsolatos, különböző személyiségi sértésekből adódó gyilkosságok. És van egy kisebb része, ami abból adódik, hogy esetleg kirabolják, és megölik, vagy bemegy egy ismeretlen városrészbe és megölik. Brazíliában még egy érdekesség van, hogy a legmagasabb büntetés az 30 év, amit ténylegesen le kell tölteni. Tehát annál nagyobb büntetés nem létezik. Ezt úgy kell elszámolni, hogy a ténylegesen kapott büntetést, az előbb elmondott szabályok szerint el kell számolni, de annak a maximális összege nem lehet 30 év ténylegesen letöltendő büntetésnél több.

Ezek a büntetések hozzák magukkal, hogy a börtönök között is vannak különbségek. Az sem mindegy, hogy hova kerül valaki. Megvannak a legkeményebb börtönök, ezek a state börtönök. Azok között is vannak olyanok, amelyek kisebbek, ezek nem annyira veszélyesek, tehát, aki tud, és olyan kapcsolata van, az megpróbál elkerülni a nagyobb a helyekről kisebb helyekre.

Újra üzletelek Európában Amikor 2003-ban úgy döntöttem, hogy a nyugdíjas otthon már nem tud megvalósulni, és láttam, hogy elúsztam a P. Tamás által generált probléma miatt az arabokkal, így több emberrel megint csak problémám lett, akkor eldöntöttem, hogy újra el kell hagynom az országot. Az egész családommal együtt elmentünk, és megint csak próbáltuk a dél-amerikai országokat végig járni. Voltunk Kolumbiában, Uruguayban, Argentínában és végül Brazíliát választottuk. Ottmaradtunk Brazíliában. Elkezdtünk letelepedni és ott létezni. Elutazásom előtt már eldöntöttem, hogy azzal az emberrel, akivel a nyugdíjas otthon építését folytattam, és ezért baráti viszonyba kerültem, tartani fogom a kapcsolatot, és ha segítségre van szükségem keresni fogom. Nagyon jó viszonyban voltam vele, az építkezéshez értett, egy elképesztő jó szakember volt. Éppen ezért amikor kikerültem Brazíliába, elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit lehetne csinálni, milyen üzlet az, amin pénzt lehetne keresni. Először a nyílászáróval foglalkoztunk, ami egy idő után megállt, mert a magyar értékesítés befuccsolt. Telt az idő, egy darabig elég volt a pénz, de ha valaki nem keres mellé, a rezsik, költségek miatt elmennek a pénzek. 2008-ban eljutottam odáig, hogy nem tudtam pénzhez jutni, nem tudtam semmit sem csinálni, és nem volt Brazíliában más lehetőség. Pénz nélkül mit lehet csinálni? Akkor eldöntöttem magamban, hogy visszajövök Európába. Amikor visszajöttem, akkor ezzel az emberrel közösen leültünk gondolkodni, hogy mit, meg hogy lehet csinálni. Ebben az időszakban, – 2009-2010 lehetett – ismerősökön keresztül meghallottuk, hogy a fokhagyma az egyik legnagyobb üzlet Európában. Akkor maffiaüzletnek nevezték, mert a legnagyobb pénzt talán abban az időben ebből lehetett keresni.

Úgy nézett ki ez a dolog, hogy amit Kínából hoztak fokhagymát, arra kellett fizetni 1,25 EUR büntetővámot/kg. Na most, bejön egy konténer, csak vegyük azt, ami a kamionba fér, 21-22 tonnát veszünk. Tehát 22 ezerszer 1,25 EUR az elég sok pénz volt. Különböző módozatait találták ki, hogy hogy kerüljék ki ennek a kifizetését. Az egyik lehetőség a határokon készülő papír. Az áru az Európai Unióba megérkezett, majd papíron ki lett léptetve, de nem lépett ki, hanem el lehetett adni. Ez egy elképesztő jó üzlet volt, nagy pénzt lehetett keresni. Mi is először a barátommal ezt szerettük volna megcsinálni. Amit kaptunk tanácsot, nem volt jó, és az ember végül is eltűnt. Amit megígért nem tartotta be. Később önállóan megpróbáltuk ezt megoldani, sikerült is, és elkezdtünk belőle pénzt keresni. Ez egy olyan üzlet volt, amin a rendőrök olyan szinten voltak rajta, hogy már csak bűncselekménnyel lehetett volna tovább folytatni. Akkor volt egy Belgiumban élő kapcsolatom, aki rájött arra, kikereste interneten keresztül, hogy a harmadik világban lévő országok közül van egy olyan ország, ahol nem kell fizetni büntetővámot a fokhagyma után. Ez Egyiptom volt. Eldöntöttük, hogy Egyiptomban fogunk venni a fokhagymát. Kimentünk Egyiptomba. Ott a helyi gazdákkal többször is találkoztam. Volt az elején egy olyan eset, amikor a kintiek elmondták, hogy van friss fokhagymájuk. Ekkor április vagy május lehetett. A nagybani piacon volt ismeretségünk, egy román srác, aki elmondta, hogy ezt nálunk nem ismerik, ezért nem tudjuk eladni. A kintiek, elmondták, hogy ez a fokhagyma nagyon jó minőségű, és vegyük meg. Mi a barátaimmal megvettük és amikor hazahoztuk nem tudtuk valóban eladni, mert nem kellett senkinek. Ezen buktunk. Nem csak ez az egy üzlet volt, így meg tudtunk élni a fokhagyma kereskedésből. Majd amikor ez megállt, mert legutoljára olyan fokhagymát hoztak, ami nem volt jó, akkor én ott befejeztem, akkor áttettük a székhelyünket Magyarországról Romániába.

A 90-es évek elejéről ismert barátommal vettem fel újra a kapcsolatot, vele kezdtünk el üzletelni. Ő a Románia Kárpátokon túli részén olajjal foglalkozott. A legnagyobbak között volt. Beszélgettem vele sokat, és hallottam, hogy hoznak különböző árukat Magyarországról is. Megdumáltam vele, hogy kezdjük el hozni a bitument Magyarországról. A MOL-nál volt egy régi kapcsolatom, akin keresztül teljesen hivatalosan, normálisan meg tudtunk oldani egy üzletet. A bekerülési ár egy kicsit jobb volt, mint korábban, – itt nagy tételekről beszélünk, napi 3-4 kamionról – ahol azon lehetett keresni 1500-2000 dollárt naponta, ami az árunak a különbözete. Majd amikor ez az áru sokkal jobban volt eladható azoknak, akik mást csináltak belőle Romániában, akkor továbbadtuk, és így még több volt rajta a haszon. Elkezdtem ezzel a dologgal foglalkozni, és ebből is kezdtünk pénzt keresni. Később kiderült, hogy van neki egy hatalmas régi mozija, ami akkor bemutatóteremként működött. Ott rengeteg árut, mindenféle építkezéshez és belső berendezésekhez kapcsolatos dolgokat árultak, itt beszélünk a rézcsövekről, az alumínium csövekről, a vízcsövekről, a fűtéshez szükséges kazánok, a bojlerekről, a vízmelegítőkről, tehát minden olyan dologról, ami az építkezéshez, vagy ehhez kapcsolódó dolgokhoz szükséges volt. A magyar barátomat, aki szakember volt az építkezésben, 6-8 hónapra betettük oda, hogy dolgozzon ott, megtanulja még jobban, ami a kereskedéshez kell, majd, amikor eljutottunk egy olyan szintre, hogy már ebben is profi volt, akkor kibéreltem Nagyváradon egy kétszintes, csodálatos hatalmas bemutatótermet, és akkor ott kezdtünk el dolgozni. 1,5-2 évig üzleteltünk és ilyen az árukat értékesítettük. Akkoriban az üzlethelyiségben dolgozott még két ember, az egyik romániai magyar volt, a másik román volt. A fiatalabb román volt az, aki elképesztő jól értett az internethez. Egy internet zseni volt. Vele jó viszonyba lettünk, majd egy idő elteltével elmondta, hogy a kamionos szállítás az egy jó üzlet, és el kezdtem foglalkozni a kamionos áruszállítással Európán belül. Akkor mi úgy dolgoztunk, mint egy rendes fuvarozó cég. Abból éltünk, ami a fuvardíjak különbözetéből megmaradt

nekünk. Egy idő után mondta nekem ez a román ismerősöm, hogy mindenki, egész Európában, (én akkor nem jártam az éjszakában ezekben a körökben, hanem másoktól kaptam az információkat), az összes szerb, albán, jugoszláv utód köztársaságba való emberek, Bosznia-Hercegovina, szóval mindenki, sőt a lengyelek, meg a szlovákok is ellopják az árukat.

Az utolsó nagy „üzlet” Szóval Európa keleti részén mindenki lopta a fuvarozott árukat. Az üzletben velünk együtt dolgozó román fiatalember elmagyarázta, hogy ez miképpen működik. Hamar átláttam, ezt meg lehetne csinálni. Ezt az ötletet egy ausztriai beszélgetésünk során vetette fel először, majd ő ezt Romániában meg is csinálta, amiben én egy kis részében segítettem is neki. Később ezekkel az ügyletekkel kapcsolatban ismerkedtem meg a szerb ügyfeleivel, akikkel együtt dolgozott. Ezek a szerbek hoztak 2 kamion olyan árut, ami 200 ezer EUR-t ért. Az áru különböző dezodor és kozmetikai cikk volt, ami nagyon sokba került. Magyarországon akarták értékesíteni és letárolni. Vállaltam, hogy a letárolásban segítek, és ha kell, el is adom, hogy tudjak rajta keresni. Ha beleegyeznek az eladásba, akkor én garanciát is vállalok, hogy ha bármi történik az áruval én vagyok a felelős érte. Megegyeztünk. Át lett szállítva Magyarországra az áru kis mennyiségben, a nagy része ott maradt Romániában. Amikor a szállítás és a tárolás történt én Brazíliában voltam. Az a magyar ember, a volt barátom, akiben 100 %ig megbíztam, az megszervezte azt, hogy odahívott két különböző csapatot, akik eljátszották, hogy megtámadják a telepet, és elviszik az árut. Nekem már pénteken szóltak Brazíliában, hogy kaptak egy fülest, hogy hétfőn megy oda a rendőrség a raktárba, és el fogják venni az árut, így gyorsan össze kell pakolni, és el kell onnan menni már hétfőn kora reggel. Mondtam, hogy természetes, jó, legyen így. Hétfő reggel a kamion fél 7-kor be lett pakolva és már indult volna el, amikor megérkezett 10 álarcos ember, fegyverekkel, akik kamuból elvették a kamiont, elvitték az árut, kamionossal együtt, majd végül a kamionosnak is adtak 50 vagy 100 ezer forintot és elengedték, de elvitték az árut. Itt keletkezett egy olyan rés, egy olyan űr, aminek 200 ezer EUR lett az ára,

de végül is a „tényleges eladási árával” kellett számolni, ami 80 ezer EUR volt. Ezért az összegért, áruért, garanciát vállaltam. Belekényszerültem egy olyan szituációba, hogy ezt pénzt meg kellett adni. A pénzt nem tudtam azonnal megfizetni, ezért megegyeztünk a szerbekkel, hogy adok nekik egy céget, amelyikben ezt a tartozást meg tudják keresni. Elmondták, hogy ne román, hanem magyar céget adjak nekik, mert ezzel jobban tudnak üzletelni, és a határon sem kell átjárni, mert akkor az még nehéz volt. Szereztem nekik egy céget, ezt ledolgozták. Akkor mondták, hogy ennyi az ára, ennyi a rezsije a cégnek. Ebben nem is nagyon hazudtak. Akkor kellett adnom még két céget. Úgy volt megbeszélve, hogy ebből a két cégből, majd, ha kivették a pénzüket, akkor én is kapok pénzt, legalább azt, amit beletettem. Ez nem történt meg, benyelték az árukat, elvitték az árukat, a cégek meg már nem értek semmit. Ott tartottunk, hogy a cégeket megkapták tőlünk, de mi semmilyen formában nem vettünk részt se a fuvarok felvételében, se az áruk eladásában, semmilyen anyagi juttatást nem kaptunk belőle. A probléma csak az ebben, hogy a rendőrségnél, 5 éves nyomozás folyt ebben, 2012 közepétől, mondjuk nyarától, és majdnem 5 év, 2017. tavaszára lett belőle vádirat. 4 év 9 hónapig bűnszövetségben elkövetett bűncselekményes csalásról beszélnek. Ebben folyt a nyomozás. A vádiratban, az utolsó pillanatban, megváltoztatják bűnszervezetre az ügy minősítését. Pontosan tudják, hogy amit a vádiratban leírnak az nem igaz, azonban a vádiratban egy sablon szöveg szerint szerepel az egész történet. Ismerik a vádat, tudják minden egyes cégnek a tevékenységét, hogy lett elindítva az áru, ki vette fel, hol lett eladva, ki adta el. A vádban is tudják, hogy kik veszik fel az árut, azonban azzal nem foglalkoznak, pedig tudják, hogy szerbek intézik az áru mozgatását. Sablon szöveget írnak le, mert az egyszerűbb és látványosabb. Tényszerűen, 100 %-ban, kétséget kizáróan tudják, hogy a szerbek veszik fel az árukat. 10-12 tanú elmondja, hogy anyanyelvi szinten beszélő szerbek veszik fel az árukat, a kamionosok is anyanyelvi szinten beszélik a

szerbet, nem beszélnek más nyelvet, csak egy keverék németet, vagy angolt. Ezek a fuvarfelvételek nem magyarul lettek letárgyalva. Ezeket nem a vádlottak mondják, hanem azok az emberek, akik a sértettek és a különböző speditőrök, akik ebben részt vesznek. A sértettek és a tanúk elmondják nekik fehéren-feketén, hogy nem mi követtük el, semmi közünk hozzá. A hivatalok azonban az álláspontjukat ennek ellenére fenntartják, és megpróbálnak egy hatalmas ügyet kreálni ebből az egészből. Erre mondják, hogy nagyfokú a szervezettség és ezért bűnszervezet. És csak azért van szervezettség, és azért nehéz a felderítése, mert az én személyem kellett hozzá, hogy ezt le lehessen szervezni. Olyan ember kellett, mint a Kisbandi. Azért valamilyen szinten mindig hittem benne, hogy jogok vannak. Legalább is Magyarországon. Mert vannak jogok. Nem tudtam volna soha elképzelni, hogy van olyan, mondvacsinált dolgok, amiket végig tudnak verni egy tárgyaláson. Az egy dolog, hogy megfogalmaz az ügyészség egy történetet, egy vádat és ők ehhez végig tartják magukat. Vannak esetleg olyan helyzetek, ahol kétségek merülnek fel, hogy igaz, vagy nem igaz, amit mindig mondanak, hogy logikai láncban ennek így kellett, hogy történjen, de a mi esetünkben arról beszélünk, fehéren-feketén le van írva, hogy nem mi követjük el ezeket a bűncselekményeket. A mi szerepünk annyi benne, hogy cégeket adtunk ezeknek, a szerbeknek a rendelkezésére. A két cselekmény között hatalmas a különbség, a két dolognak teljesen más a megítélése, nem mindegy, hogy egy céget adok, amit felhasználhatnak, vagy ezzel a céggel én követem el a bűncselekményt. Ezért a cégért én nem vagyok felelős. Nem vagyok felelős azért, hogy ő mennyi árut és milyen árut hoz el a céggel. Csak a céget adtam neki. Nem arról van szó, hogy csalásban társtestesként veszek részt, és én szervezem, meg intézem a dolgokat. Nem. Én csak átadtam azt a céget nekik. Nekem ez az egész fuvarozási csalás, a tárgyalás folyamán vált egyértelműen megismertté, mert előtte még én magam sem tudtam, hogy

ez ennyire egyszerűen üzemel. A tárgyalás folyamán nap és nap kiderülnek azok a dolgok, hogy ez az egész bűncselekmény egy magától menő dolog, az interneten kell csak bejelentkezni egy központi helyre, az interneten tárgyalják le a fuvart, az interneten vették fel a kapcsolatot a megbízóval, és az áru kiadójával. Mindenhol, és ez fontos, internet, internet, internet. Ezt valóban felismerte a bíróság, és ezért is ítélte meg a bíróság, hogy internetes csalás, amit elkövettünk. Hiszen az egész bűncselekmény az első pillanattól kezdve az utolsóig, interneten működik. Az interneten a bejelentkezők, a fuvarozó és a megbízó, írásban beszélgetnek, mint egy skype. Csak egy pár kiegészítő van, egyszer-egyszer van telefonhívás a felmerülő problémák elsimítására az is általában a fuvarozási regisztrációs honlap segítségével. Az a lényeg, fehéren-feketén, egyértelműen látszik, hogy nem mi követjük el ezeket a bűncselekményeket, ennek ellenére fenntartják a teljes vádat. A negyedik cég, az a román volt alkalmazotté, akiről szó volt. Ő vele már rég nem vagyok együtt, Romániában összevesztünk, el is tűnt ez az áru, amit a részére átadott cég vett fel. Ok a kapcsolat megszakadására az volt, hogy rossz lett a szám íze, mert ezekkel a szerbekkel dolgozott együtt. Felé is volt egy tartozásom. Ő is azt mondta, hogy oké, a tartozásnak vége, kinullázza, ha kap egy magyar céget, amellyel tud fuvarozni. Megkapta, és ezzel kereskedett. Ebből mi semmilyen pénzt nem kaptunk. Előtte minden üzletből kért 15-20 %-ot. Hozzávetőleg 15-20 ezer EU-val tartoztam. Megállapodtunk, ha a cég ledolgozza a tartozást, akkor visszakapom. Odaadom neki ezt a céget. A tartozást saját maga, a segítségem nélkül, egyedül ledolgozza. Megint csak fehéren-feketén lehet látni, hogy Magyarországon nincs bérelve raktár, Magyarországon senki nem beszél senkivel, csak ő románul, ő szállított. Bizonyított. Az I. fokú bíróság ítéletének indokolásában egyértelműen elfogadja az állításaimat, amit a többi vádlott is beigazol, hogy semmi közünk nincs hozzá. Fehéren-feketén leírják, hogy 3 cégben a szerbek követik el a bűncselekményt, a 4. esetben pedig ez a román követi el. Ott tartunk, amit első pillanattól kezdve sosem vitattam, hogy az egyik bűncselekményt, az

egyik céget mi használtuk, mi fuvaroztunk vele. Mi vettük fel a fuvarokat, mi értesítettük a megbízót, mi raktároztuk el, nekünk lett hasznunk belőle. Senki nem vitatta. De a kettő között hatalmas különbség van. 21 vádpontról van szó. Nem mindegy, hogy a 21 vádpontról vagy 7 vádpontról van szó, hogy 380 millió forintról, vagy a bíróság által is ténylegesen kifejtett, és nekünk megfizetendő kárértékként meghatározott 36 millió forintról beszélünk. A büntetés kiszabásánál, legalább is mindenképpen figyelembe kell venni, és elképesztő differencia, hogy 380 millió forint, vagy 36 millió forint az, amit figyelembe kell venni. Én ezt mindig hangoztattam, már kint a rendőröknek is, mindenkinek, hogy ez hazugság, ez nem így van és be is fogom bizonyítani. Én bizonyítottam is, mégsem vette figyelembe a bíróság. A többi szereplőnek a szerepéből is egyértelműen lehet látni, hogy hány cselekményhez van közöm. Öt ember szerepel az ügyben. Két emberről van szó, aki segítséget nyújtott nekem, mind a kettő csak sofőr. Nem tesznek mást csak engem fuvaroznak, mert rengeteget közlekedek ebben az időben Magyarország, Románia és Ausztria között. ítéletet kapnak. Bűnszervezetben elkövetett csalásban vettek részt, holott olyan emberek, akiknek az égvilágon semmilyen közük nincsen a bűncselekményhez. Nálam van a vallomásuk. Az egyik a bírósági vallomásában, és a nyomozás során tett vallomásában is elmondja, hogy kapcsolatunk megszakadt, és 2012. április, május óta nem beszél velem. Ő maga elmondja a 2012. őszén tett rendőrségi, máj d a bírósági vallomásában. Az utolsó fuvarozásunk 2012. augusztusában volt. Erre a bíróság úgy értékeli, amikor én ezt elmondom, és a többi tanú is alátámasztja, hogy a mai világban, már egy ilyen modem világban nem kell, hogy én telefonon beszéljek vele, egyéb, különböző módozatai is vannak annak, hogy lehet mással kapcsolatot tartani. Az ügyben készült telefon lehallgatás és skype felvétel. De hát, ha van telefon lehallgatás és skype lehallgatás, és rajtunk vannak és le tudják hallgatni mindenünket, akkor miért nincs ezeken a lehallgatásokon olyan anyag, ami

alátámasztja az ügyészség álláspontját? A rendőrség részéről ez a két lehallgatási bizonyíték merült fel ellenünk. Mind a kettőt benyújtották. Ezek, a bíró elmondása szerint, nem tartalmaznak érdemi, terhelő bizonyítékokat. Ezen kívül a szó szoros értelmében nulla bizonyíték van. Minden, ami egyáltalán erről az ügyről kiderült, az azoknak a nyilatkozata, akik engem ebbe az ügybe belemártottak. Azonban ezek a vallomások sem azt mondják el, hogy én mit csináltam, hanem azt, hogy ők általában mit csináltak, és én őket erre felkértem, megbíztam őket, azonban a cégekről egyesével nem beszélnek, nem látható, hogy hány céggel kapcsolatban dolgoztak, és mennyi árut szállítottak el. Mindenkit elítélnek, pedig van, akinek nincs köze az ügyhöz. Ha minket, akivel csináltuk a fuvarozást elítélnek, engem és a B. Endrét, akkor nincsen probléma, hiszem nekünk közünk volt ahhoz az egy céghez és az elszállított árukhoz. A harmadik személy a cégeket hozta a fuvarozás lebonyolításához. Semmi köze a fuvarozáshoz, nem csinált a fuvarokkal kapcsolatban semmit. Az egész egy mondvacsinált, feltupírozott dolog. Még egyszer hangsúlyozom, én bűncselekményt követtem el, nincs semmi problémám azzal, hogy ítéletet kapok érte, de azt mindenféleképpen vitatom, hogy az egésznek a felépítéséből, az egésznek a jellegéből, abból, hogy bűncselekmény sorozat történt, rögtön következik a bűnszervezet minősítés. Téves leírások sora szerepel az ügyben, mert például a hozzánk kötődő rész, csak 2012 nyarán történik, míg az összes csalás kezdete 2011. decembere. Mint jól látható, 8 hónap vagy 1-2 hét egyáltalán nem mindegy. Melyik az a bűnszervezet, amelyik csak egy hétig működik? Ha mi folytatni akartuk volna a fuvarozást, akkor tudtunk volna venni céget, meg volt hozzá a kapcsolatunk, meg volt hozzá minden vonalunk, hogy ezt csináljuk, még sem csináltuk. Véglegesen befejeztük. Csak egyetlen egy céggel csináltunk a fuvarozást Magyarországon, majd befejeztük.

Milyen az a bűnszervezet, ahol két és fél hónapos lehallgatásból összevissza fel van véve négy érdemi beszélgetés, négy személy között? Én beszélek azzal, aki a céget hozta. A fennálló tartozásról beszélünk kétszer 3 percet. Annyi, hogy kifizetem neki a pénzt, amivel tartozom. Ez az egyik. A másik, hogy a tartozás fejében kap az egyik fuvar árujából, és ezzel törlesztem a tartozást. Ezt a lehetőséget megbeszéli az bűncselekmény egyik szereplőjével a B. Endrével. Ezen kívül az engem szállító sofőrrel beszél még hétszer, és bizonyítottan mindegyik beszélgetésben semmi olyan nem szerepel, ami az ügy szempontjából hátrányos lenne. A rendőrség részéről a másik bizonyíték az, azt állítják, hogy a bűncselekmény úgy lett elkövetve, hogy én terrorizálok mindenkit. Legfőképp ezt a társamat, B. Endrét, és ő azért követte el ezt a bűncselekményt. A rendőrség ennek a bizonyítása érdekében bemutat egy skype beszélgetés sorozatot, ahol én Brazíliában vagyok, a B. Endre pedig Magyarországon. A beszélgetésünk egy 106 oldalon leírt anyag. Folyamatosan, két és fél, három órán keresztül felvett kép- és hanganyag, ami jegyzőkönyvbe lett leírva. A bíró először, amikor elkezdődött az ügy, az ügyészség kérésére arról volt szó, hogy az egészet lejátsszák a videóban, hogy meghallgassa mindenki, mert csak úgy lesz értelme, és elképesztően terhelő lesz rám nézve, majd a bíró belehallgat, és kezdi nézni és hallgatni az anyagot. Két hónap elteltével a tárgyalás folyamán azt mondja, hogy kérem ezeket a bizonyítékokat kizárom, nem is kizárja, de figyelmen kívül hagyom, mert semmi értelme nincsen. A skype bizonyítékok értékelése egy barátságos bírósági beszélgetésen történik. Kiderül a bíró számára, hogy soha semmilyen formában nincsen terrorizálva B. Endre. Egyetlen egy alkalommal van olyan, hogy felemelem a hangomat 3 percig, majd megnyugszok és túl vagyok rajta. Tehát semmi nem támasztja alá azt, hogy ez az ember, vagy bárki más, terrorizálva lett volna. A telefon lehallgatás, a másik bizonyíték, amit mondanak, nulla értékű, semmi nincsen benne. Ennek ellenére, tudják, hogy a szerbek veszik fel az árukat, tudják, hogy a skyp-on nincs semmi, tudják, hogy a lehallgatásból sincsen

bizonyíték, az ügyészség nem hajlandó elismerni, hogy ténylegesen, mondvacsinált a vád. Ami a vádban be lett adva ellenünk és ami miatt tulajdonképpen bűnszervezetre lett változtatva az egész ügy, az nem igaz. De menjünk egy másik dologra. Azt tudjuk, hogy 16 hónapig tartott a kiadatásom, ekkor a másik négy ember ellen már eljárás folyik, az ügy bírósági szakban van. Úgy hoztak, haza, hogy a II, fokú kiadatási eljárás még le sem zajlott. Nem kifogásoltam, már haza akartam jönni. Azt meg kellett volna várni, ahogy mindenki másnak. Ezt meg kellene várnia, ezt a még 3 hónapot. Nem kellett volna több,csak3 hónapnak eltelni, akkor az történt volna, hogy őket külön bűnszövetségben elítélik. Tehát nem bűnszervezetben, mert ellenük akkor a vádban nem bűnszervezet, hanem csak bűnszövetségben elkövetett csalás szerepelt. Amikor engem hazahoznak, velem szemben, hogy folytatják le az eljárást bűnszervezetben, amikor a társaimat bűnszövetségben ítélték el? Az ő jogerős büntetésüket, már csak nehezen, avagy egyáltalán nem lehet megváltoztatni. Ez egy egész érdekes történet, mégis semmilyen formában nem akarják figyelembe venni. Át se nézik, holott ez így van. Ők azt mondhatják, hogy a nemzetközi kiadatásban szereplő, és ott vádként leírt jogi minősítést megváltoztathatják, mert nem köti a bíróságot, az ügyészséget ez az előírás. Csak az a baj, hogy a kiadatási papírokban nem az a bűncselekményhez kapcsolódó büntetés szerepel, amivel megvádoltak és mivel elítéltek. Nem tudják megváltoztatni, mert a nemzetközi jogszabályok nem engedik, hogy megváltoztassák. Arról beszélünk, hogy kétszer adtak ki eddig körözést ellenem, mind a kettőben leírják, elmondják az álláspontjukat, ahol részletesen, tételesen le lettek írva az ellenem felhozott vádak. Tételesen, naprakészen, rendeltetésszerűen, amit senki sem vitatott, hogy megtörtént. Ami megtörtént, azt nem is vitatjuk, hogy megtörtént. A probléma az, hogy Amerikában a kiadatásomkor is, Brazíliában a kiadatásomkor is a bírósági tárgyaláson a bíró külön felolvas egy erre vonatkozó cikkelyt. Elmondja nekem mind a két nyelven, tehát a napi szinten mind a két

nyelvet beszélem, tehát pontosan értem, tudok beszélni angolul és portugálul is, elmondják szó szerint a lényeget, hogy a kiadatást kérő országnak minden vádat meg kell fogalmaznia az őrizetben lévő vádlottal szemben. Ettől a vádlott terhére eltérni nem lehet. Új bűncselekményekkel nem vádolhatják meg öt, kivétel, ha új, kiegészítő eljárást kémek. A bírónő azt mondja az ítélet indokolásánál is, hogy engedtessék már meg neki is, és az ügyészségnek is az, hogy saját hatáskörben változtassa meg a dolgot, ha ők így ítélik meg. Senki nem mondta, hogy nem. A probléma az, hogy be kellett volna adni a kiadatási kérelem kiegészítését ezzel kapcsolatban. 5 évig nem adták be, 16 hónapig a kiadatási kérelem elbírálása alatt nem adták be, a megérkezésemtől a vádirat beadásáig sem adták be. A bíróság nem adhatja be a kiadatási kérelmet, neki csak annak az elbírálására van joga. Ezért jogtalan a minősítés megváltoztatása, mind a vádiratban, mind az ítéletben. Már pedig, ha jogtalan, akkor nem lehetett volna elítélni bűnszervezetben elkövetett cselekményért. Úgy gondolom, hogy ennél jobban semmi nem bizonyítja, hogy mennyire mondvacsinált, mennyire felfújt ez a dolog, és egy hatalmas ügyből, ahogy ez kinézett és amilyennek látták ők, lett egy hétköznapi, súlytalan ügy, és mégsem hajlandóak arra, hogy ezt megértsék, belássák és ennek megfelelően döntsenek. A média a következő rész ebben az ügyben. A Kék Fény eljön a tárgyalásra, végig hallgatják a vád ismertetését, és az aznapi tárgyalást. A vádban ellenem, 21 vádpont szerepel. Ezt megismerik a pénteki tárgyaláson. Hétfőn látom a megvágott anyagot, amit leadnak a Kék Fényben, elmondják, hogy 60 kamion lett eltulajdonítva. A következő Kék Fény adásában, amikor már én is adok nekik nyilatkozatot, akkor is tartják, hogy 60 kamion. Ezek azok a dolgok, amik nem érthetők. 15 évig voltam menekülésben a riport szerint, ami szintén nem igaz. Ők is tudják, hogy 2012-ben vallomást tettem a Nemzeti Nyomozóirodánál. Tehát hogy lehettem volna szökésben? Mindig mondták, hogy nagyon fel vagyok háborodva, és miért hangoztatom, ezt a Kisbandit, meg hogy a fél alvilágot megkárosítottam,

meg a többi sületlen dolgot. Soha életemben, nem, hogy vádolva, gyanúsított sem voltam ilyen bűncselekményben. Milyen dolog az, hogy folyamatosan, a több, mint húsz évvel ezelőtti dolgokra hivatkoznak, úgy emlegetnek, mint az alvilág bankárát, holott semmilyen bíróság nem mondta ezt ki rólam. Egyáltalán nem mindegy, hogy ez baráti körben, ismerősök között hangzik el, vagy egy teljesen hivatalos eljárás során, ahol ezt előtte senki nem bizonyította. Ez van Romániában is. Oda tették mellé ezeket a jelzőket. Magyarországon ezt feltételezik, azt, hogy mégiscsak van egy elég komoly bűnözői múltam, én ebben benne vagyok, nekem ez az életem, a bűnözés és nem a hétköznapi üzleti élet, amit normálisan éltem előtte. Soha senki nem mondta, hogy adót csaltam, senki nem mondta, hogy ÁFÁ-t csaltam, komoly több száz milliós cégeim voltak, soha semmilyen problémám nem volt. Akkor miért engedhetik meg maguknak a mai napig is azt, hogy engem így és ilyen módon ledegradáljanak és elnevezzenek az általuk kitalált minősítéssel és jelzőkkel? Az a lényeg, hogy ennél a bűncselekménynél is kaptam egy ítéletet a múltamért, amit el sem követtem, csak mondták rám. Ez az ítélet. A média felfújja, és elkezdik mondani, és mindenhol, még a rendőrség részéről is az a hiedelem, hogy én egy olyan kategóriában tartozom, ami 510 évig terjedő büntetést érdemel, és ez a bűnszervezet miatt a duplájára felemelhető. Arról beszélünk, hogy a végén ebből nem 5-10 év lesz, hanem 5-25, tehát nem haladhatja meg a 25 évet, de 5-25 évig terjedő börtönbüntetéssel vagyok sújtható. Miért mondják ezt? Azért mondják, mert a 21 vádtételben, ami ellenem vádként felmerült, ebben van 2 db bűncselekmény, ami kis érték, 16 nagyobb érték és azt mondták akkor még, azzal indokolták, hogy 3 bűncselekmény, különösen nagy értékre elkövetett bűncselekmény, aminek a büntetése 5-10-ig. Így küldték el a minősítést is Brazíliába. Itt van nálam a bírósági ítélet indokolása, fehéren-feketén le van írva, hogy az 1978-es nem tudom melyik törvény alapján, a régi törvény alapján ítélnek el. Márpedig miért ne az alapján ítélnének el, mert hogy ahhoz közelítő a bűncselekmények időpontja. Akkor van az elkövetés. 2012 után

változik meg ez a törvény. Tehát előtte lettek elkövetve a bűncselekmények, normális, ha az alapján ítélnek el. Ott vannak benne a 2012 előtti, meg az utáni büntetés tételek is. Egyikben sincsen 5-10 évig terjedő büntetés, mert 2-8-ig büntethető még az a 3 tétel is, amiről beszélgetünk. Ez megint csak egy olyan dolog, 5-10 évig, meg 25-ig, hogy úgy nézzen ki a dolog, hogy valami elképesztő nagy bűncselekményt követtem el és ezért jól el lehessen ítélni. Amikor a büntetésem 5 év, és ezt bűnszervezetben határozzák meg, akkor mindenki mondja, hogy örüljek neki, mert csak 5 évet kaptam, holott egy 25-ig terjedő büntetésben ez elég kevés. Legyek csak boldog, hogy ennyit kaptam. Megint csak elmondom a véleményem. Ez egy süket duma, mert itt jogról beszélgetünk. Ajog előírásairól. Ahol az 1. fokú ítéletet hozó bíró indokolása alapján a 21 tételből 2 tétel 0-3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, a 16 rendbeli tétel 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, majd beleírja, hogy 3 rendbeli 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. De az ítélet indokolásában előtte elmondja, hogy a bíróság elfogadta a tényeket, meg az állításaimat, hogy a három céghez kötődő cselekményeket a szerbek követik el, az egy céghez kötődőt a román ismerős. Ha ezeket levesszük belőle, akkor az összes bűncselekmény 0-3 évig és 1 -5-ig büntethető. Nem akarok vele vitatkozni, mert természetesen a többszörös halmazat miatt még a hét esetében is felemelkedik a büntetés. OK. Rendben. Nem az ítélettel van gondom, tehát nem magával az 5 évvel, bár úgy érzem, hogy egy reális ítélet 3,5-4 év lett volna. Én így érzem. Ez rendben van. De az, hogy a bűnszervezetet fenn akarják tartani, és megpróbálják ezt elérni, és ezért elítélnek I. fokon, ez egyszerűen hihetetlen számomra. Ha egy véleményes dologról beszélnék, akkor rendben. De az egyik oldalon maga az elkövetés módja, a körülmények, a tények, amit elmondanak a bíróságon a különböző tanúk, és az ítélet indokolásában másképp vannak leírva, és amiről már beszéltünk, a nemzetközi jognak a megítélése, ami az én oldalamon áll, ennek ellenére fenntartották, hogy a vád szerint követtem el a cselekményeket.

Most, az I. fokot után várjuk a II. fok döntést és reménykedünk. Természetesen az ügyvédemmel a legfelsőbb fórumig el fogunk menni, ha a döntés számomra nem elfogadható. Először is meglátjuk, hogy mit mond az ítélőtábla, ha szükséges, akkor a Kúria, ha nem, akkor el fogok menni Strasbourgba, akár hova, mert ez lehetetlen, hogy ilyen módon akarjanak elítélni ebben az ügyben.

Gondolatok A 90-es évek megtörtént eseményeinek olyan egyedülálló a története, ami még egyszer soha nem fog megismétlődni. Elképesztő lehetőségek nyíltak meg a rendszerváltást követően, és itt már említettük többször, hogy a különböző okosságokkal, az ÁFÁ-val, az olajjal és egyéb különböző gazdasági tevékenységekkel kapcsolatban is hatalmas pénzeket tudtak keresni. Viszont az tény, hogy az 1990- es évekről, arról, ami most ebben a könyvben elhangzott, azoknak az éveknek a szereplői közül akik akár az éjszakában, vagy akár a bűnözői körökben ismert emberek voltak, soha senki nem beszélt erről az időszakról, és ezekről az eseményekről. Ennek több oka van, egyrészt, mert a szereplők legtöbbje meghalt, 1-2 ember börtönben van, és az összes szereplő közül 2-3 embernél nincs több, aki ismeri a valóságot, azok pedig sosem beszéltek róla. Én szerettem volna ebben a könyvben konkrét képet adni erről az egész eseménysorozatról, ami megtörtént, valamint szeretnék egy hatalmas tévhitet eloszlatni, ami mindig, sok éven keresztül megvolt, és a rendőrségnek a mai napig is az az álláspontja, hogy itt egy bandaháború, egy elszámolásos háború történt, ami soha nem volt igaz. Úgy gondolom, hogy a tények alapjában véve mind le lettek írva, a könyv alapján azért mindenki számára világossá válik, hogy senki más nem bántott senkit, mint a P. Tamás és a S. Zoltán közös terve alapján, ami végül a P. Tamásé lett, csak ő. Ennek a tervnek az alapján utasította az embereket, ennek a gyilkosságsorozatnak az elkövetésére, ami a különböző hatalmi pozíciók és a különböző területek megszerzésére irányult valamint az ellenség eltávolítására szolgált. Van egy másik fontos dolog, ami miatt a könyvet megírtam, az az, hogy a „kékfényes” vezető riporter saját szavait akarom idézni ezzel, aki azt mondja, hogy az elmúlt 20 évben még senkivel nem foglalkoztak annyit, mint velem, Kisbandival a bűnügyi krónikákban. Ezt a Kék Fény adásában mondja el, szeretném, ha ezt egy pillanatra mindenki végig

gondolná, hogy én nem tudok olyat csinálni, hogy ne én legyek a világ legkeresettebb bűnözője. Amikor Amerikába keresnek, akkor beleírják a körözésbe, hogy ha letartóztatnak nagyon kell velem vigyázni, mert fegyver lehet nálam, meg ellenállást fogok tanúsítani és én vagyok a 3. legkeresettebb bűnöző a világon, de ezt már elmondtam, a bin Laden volt az első, majd, amikor Brazíliába kerültem, akkor ott is én vagyok a legkeresettebb bűnöző, és teszik ezt úgy, hogy mind a két esetben csak gazdasági bűncselekményekkel vádolnak. Az első esetben csak 0-3 évig terjedő bűncselekménnyel, ennek ellenére mindig én vagyok az első a listán, és egy ilyen fajta rossz irányú, rossz mítoszt vontak a nevem köré, amit soha, semmilyen formában nem tudtam megcáfolni, megvédeni, ennek a könyvnek a kapcsán megpróbálom most ezt megtenni. Természetesen sok bírálat ért már a Pesti Srácokkal kapcsolatos riportjaim, és a különböző egyéb riportjaim alapján. Mindenki azt kérdezi, hogy az első könyvben, ami a Kisbandi, az alvilág és a milliárdok című könyv volt, ezekről miért nem beszéltem? Akkor ezt nem tehettem meg, most egy érdekes dolog, hogy ebben a könyvben meg fognak jelenni más, újabb tények. Ennek nagyon egyszerű okai vannak, az egyik a becsület, amit én betartottam, hogy nem árultam el soha senkit közülük, a másik pedig az hogy értelmetlen lett volna akkor elmondanom, mert bár a P. Tamás ellen akkor is megtettem volna a nyilatkozatomat, semmilyen sansz nem volt rá, hogy érdemben történik valami, hiszen a legfelsőbb rendőri kapcsolatok, és a legfelsőbb rendőri vezetők olyan szintű bizalmát és napi kapcsolatát élvezte, hogy lehetetlen lett volna bármit tenni ellene. Amit ezzel kapcsolatban el szeretnék mondani, az az, hogy nagyon fontos volt számomra, hogy felhívjam a figyelmet azokra a fajta összefüggésekre, amelyeket úgyszintén soha senki nem említett. Senki nem vizsgálta meg ilyen szempontból, hogy hogy létezik az, hogy a vezető hatalom, a rendőrségről beszélek és most az ügyészséggel együtt, vagy csak a rendőrség, ezt nem tudom eldönteni kívülről, egy tény, tudták a gyilkosságoknak az elkövetőit az elsőnél, másodiknál, harmadiknál, …stb, mert napokon belül felderítették, és hagyták őt futni, ennek ok-okozati következménye van. Hagyták futni és megöltek még tízen akárhány embert és el követtek még egy csomó gyilkossági kísérletet.

Még egy fontos dolog, amiért mindenféleképpen szeretnék köszönetét mondani a könyv írójának, aki 20 éve az ügyvédem, mert minden egyes dolog, ami ide le van írva az szó szerint az én általam elmondottak alapján lett leírva, amit a BV intézetben a hozzájárulásukkal fel tudtam mondani egy hangrögzítő eszközre. Innen lett leírva szó szerint. Természetesen ő is hozzájárult az általa véleményezett dolgokkal szóval köszönetét akarok ezért mondani. Még egy dolog, nem tudom, hogy a könyv elejére, közepére, vagy a végére kell, de a saját ügyemmel kapcsolatban még egyszer hangsúlyozni akarom, soha nem kértem a rendőrségtől vádalkut, tehát hiába ajánlották fel, hiába tették meg, nem kértem. 2012-ről is beszélek. Ennek ellenére a P. Tamással kapcsolatban mindenképpen meg akartam tenni a vallomásomat, akkor is azt akartam, hogy tudjon róla a rendőrség, valamint felderítsék az ügyeit. A közvélemény szempontjából azért mondtam el azt az egész ügyet, mert nagyon sok ember van, aki kételkedik a mai napig abban, hogy a P. Tamás ténylegesen elkövette, vagy sem ezeket a gyilkosságokat. Úgy gondolom, hogy ezek, amiket most elmondtam, ezek alapján egyértelművé válik mindenki számára, hogy valójában mi történt. Többször elhangzott már részemről és most is tartom, hogy ezeket az állításokat, amiket én fogalmaztam meg, akár a nyilatkozatokban, akár most ebben a könyvben, soha senki nem is tudta, meg nem is akarta semmilyen formában megcáfolni, se rendőr, se ügyész, se éjszakai ember. Amiket itt leírtam azok egytől egyig igazak. A végére még annyit, nagyon sokan mondják rám, hogy mindig a szoci kormányt, a szocikat szidom. Nem őket szidom, velük volt kapcsolatom, őket ismertem, ők kerestek meg vagy segítettek. Amikor intéztem az üzleteimet, főleg 1994 és 1996 között, ők voltak hatalmon, ők döntöttek a fontos kérdésekben. Az más kérdés, hogy a későbbi kormányok is követtek el hibákat, azonban ezeket konkrétan nem ismerem, mert velem nem álltak kapcsolatban, akkor én már külföldön voltam. Ennyit és ezt tudtam elmondani az eltelt évekről, amelyek lényegében átfogták az akkori alvilág, később maffia életét és az én életemet is. Biztos,

van sok olyan dolog, amely kimaradt a könyvből, de ezek nem szándékosak, vagy a történet szempontjából szerintem nem lényegesek. Lezárva, 2018. április

Korrajz és értékelés A könyv szereplője, Lakatos András, az 1960-as években, a szocializmus idején nőtt fel, és gyermekfejjel kapcsolódik be a „nagyvilági” életbe. Kezdetben a kártyázás, majd későbbiekben a pénzcsinálás köti le az életét. Az 1980-as évek közepétől kialakul az a kapcsolatrendszere, nemcsak az úgynevezett alvilágon belül, hanem a normál hétköznapi emberek között is, ami lehetővé teszi, hogy nagy üzleteket kössön, és nagy pénzeket forgasson. Már a 80-as évek végén olyan félig legális, félig illegális, vagy pedig éppen a legalitás határán mozgó üzletekkel foglalkozik, amelyek jelentős bevételhez juttatják, és ezek megvalósítása során csak a jó kapcsolataira, ügyes szervezőképességére és gyors problémamegoldó készségére támaszkodhat. Az 1989 körüli események szinte a legfogékonyabb és legaktívabb korban érik utol. Ez egyébként a könyvben szereplő személyek jelentős részére vonatkozik, hiszen mint ahogy a könyv is mutatja, az itt megjelenő emberek hatalmas változásokat élnek meg, melyek részben a körülöttük zajló politikai és gazdasági eseményekből következnek, részben pedig személyes ambícióikból. A könyvben nagyon sok olyan személy szerepel, aki ebben az időben emelkedik ki a viszonylagos ismeretlenségből, és válik olyan jelentős személlyé, hogy a vele kapcsolatos változásokról, eseményekről szinte mindenki tud és mindenkit érdekel. A változások következtében nem csak Lakatos András gondolkodásában következik be jelentős átalakulás, hanem mások is látják, hogy a kor adta lehetőségeket ki kell használni. Ebben az időben Magyarországon a gazdasági tevékenység folyamatosan csökken, a 80-as évek végén kialakult életszínvonal folyamatosan apad, gyárak zárnak be, munkahelyek szűnnek meg, emberek ezrei kerülnek az utcára a recesszió következtében. A privatizáció beindul, egész gyárakat lehet viszonylag

szerény összegért megszerezni, mert azok fenntartása oly jelentős költségbe kerül, hogy az állam annak finanszírozására nem képes. Megindul az infláció, a bérek nem nőnek, a költségek emelkednek, a kamatok az égbe szöknek. A 90-es évek elejére megjelenik az ébredő kapitalizmus, kezdenek kialakulni az első vállalkozások, és megjelenik az első tehetős vállalkozói réteg. A vállalkozások megindításához pénzre van szükség, amely a gazdaságból nem termelhető ki, vagy csak részben, ezért kölcsönök jelennek meg a piacon. A kölcsön lehet állami, banki, vagy magánfinanszírozású. A könyv a magánfinanszírozású hitelekkel foglalkozik, hiszen a szereplők jelentős része a korábban legálisan, vagy illegálisan megszerzett tőkéjét, pénzét forgatja be a további üzletek megvalósulásához. Ezek az üzletek, mint a könyvben is jól látható, lehetnek teljesen legálisak, lásd, műanyag kereskedelem, kőolaj-adalékanyag értékesítés, ingatlan befektetés, vagy teljesen illegálisak, így pl. az ÁFÁ-zás, majd későbbiekben az olajozás és a halasztott VÁM fizetés. Lakatos András a könyvben is többször beszél a magánszemélyek részére történő kölcsön kihelyezésekről, mely ebben az időszakban alapvetően nem volt tiltott. Ekkor a tiltott pénzintézeti tevékenység még nem szerepelt a Büntető Törvénykönyvben, így ezek a kölcsönök nem minősültek bűncselekménynek. Abban az időben a jegybanki alapkamat 20-30 % volt éves szinten, ami olyan jelentősen megnehezítette az életet és a gazdaságot, hogy szinte lehetetlen volt ezzel a kamattal lépést tartani. A kihelyezett magánjellegű kölcsönöknek általában 10%-os volt a havi kamata. A kamatot havonta kellett törleszteni, míg tőkét a szerződés lejártakor kellett visszafizetni. Kisebb összegeknél, kb. 500.000 Ft-ig biztosítékokat általában nem kértek ezekre a kölcsönökre, elég volt, hogy valaki az adósért személyes garanciát vállalt. Az 1980-as évek végétől – „a legvidámabb barakk” – folyamatosan gazdagodni akart, és törekedett arra, hogy ezt a gazdagodást a háztartás mindennapjaiban, főleg az oda beszerezhető iparcikkek megszerzésében, élje ki. Ez a 90-es évek közepére annyit változott, hogy családok jelentős

része nem csak a háztartási cikkeket, hanem a szocialista autókat is szerette volna lecserélni, így beindult a nyugatról történő autóexport. Megjelentek a nagy autókereskedő cégek, melyek jellemzően magánkézben voltak. Az autó behozatal, a múltat ismerve, jól láthatóan nem a szokásos német precizitással történt, hanem a mindenféle, a magyarok által ismert kiskapuk felhasználásával. Ennek a legjellemzőbb formája a gépjármű árának meghatározása, és a külföldi kereskedőtől, vagy magánszemélytől történő vásárlás esetében valótlan ár megadása, mely alapján számolták ki az államnak járó állami kötelezettségeket. Ezek felhasználásával az autókereskedésekben igen jelentős összegű, nem hivatalos eredmények keletkeztek. Természetesen az átalakulás során a már korábban is meglévő szórakozási lehetőségek tovább bővültek, egyre több kaszinó, night club, éjszakai bár nyílt meg, gyarapodott a kiemelt éttermek száma, melyek kifejezetten ösztönözték és lehetővé tették a tehetős emberek számára a pénzköltést. Ezeknek a pénzeknek a jelentős része nem került hivatalosan elszámolásra. A privatizáció során értékesítésre került szállodák szintén lehetővé tették jelentős bevételek eltitkolását. Ezek a vállalkozások nagyon sok alkalommal tőkeszegény vállalkozások voltak, attól függetlenül, hogy igen jelentős vagyonnal rendelkeztek, nem volt lehetőségük és pénzük arra, hogy a szükséges változtatásokat, modernizálásokat végrehajtsák. Ehhez pénz kellett, melyet nagyon sok esetben, különös figyelemmel a hivatalos elszámolásokra, a bankok nem tudtak finanszírozni. Ekkor kerültek előtérbe a jelentős tőkével rendelkező magánszemélyek, akik finanszírozták ezeket az igényeket. A könyvben is szerepel, hogy kialakul az ÁFÁ-zás, mely akkor igen egyszerűen, és igen könnyen megoldható volt. A törvényben biztosított kiskapuk folyamatosan zárultak be, módosultak az előírások, és egyre inkább közelítettek a mai szabályozáshoz. Ezzel az illegális tevékenységgel abban az időben gyorsan, jelentős összeget nem lehetett keresni.

Az olajozás hozta lényegében azt a jelentős pénzt az alvilág piacára, ami lehetővé tette és megalapozta a magyarországi bűnözés maffia jellegűvé alakulását. Ezt az átalakulást jól mutatja, hogy a 90-es évek második felétől egy igen jelentős belső harc kezdődik, amely az egyes csoportok létszámának növekedésével, a behajtott pénzek összegének emelkedésével és ezen csoportok közötti folyamatos villongások, összetűzések megjelenésével függ össze. A kezdeti olajozás javarészben szőkítéssel történik, mert csak nagyon kevés személynek van olyan kapcsolata, ami lehetővé teszi, hogy az egyébként háztartási tüzelőolajnak minősített gázolaj bekeverése ne történjen meg. Mind a szőkített, mind a nem adalékolt gázolajat nagy tételben, nagy mennyiségben vásárolják, szerzik be és ezt folyamatosan kutak, vagy nagy felhasználók részére értékesítik. Ezeknek az ellenértékét a vevők nem helyben, egy összegben, azonnal fizetik ki, hanem haladékot kapnak a megfizetésre, melyet az alvilági csoportok által felkért személyek „hoznak el”. Ezek a pénz „elhozatalok” nem erőszakosak, azonban a megjelent személyek fellépése, és személyisége, valamint külalakja egyértelműen megmutatja, hogy célszerűbb a vételárat megfizetni, mint azzal esetlegesen meglépni. A két alkalommal történt halasztott vámfizetés az, amely következtében még kiemelkedőbb, még jelentősebb a koncentrálódás az azt finanszírozó csoportok kezében. Ez teszi lehetővé, hogy az addig területi jellegűen szerveződött csoportok közül egyesek kiemelkedjenek. Ez a pénz lehetővé teszi a szervezet gyors növekedését, hogy hatalmát egy másik szintén ilyen jelentős csoporttal karöltve egyesítse és az egész országot átfogó vezető szerepet töltsön be. A könyv jól mutatja, hogy a két vezető személyiség nehezen, vagy egyáltalán nem képes egymással együttműködni, melynek természetes következménye, hogy valamelyikük a pozícióját elveszti, és teljesen ki kell, hogy szálljon további „üzletből”. A könyv szerint ennek a hatalmi harcnak a lefolyása éveket vesz igénybe, mely végül is brutális „érvvel” kerül lezárásra.

A leszámolások megkezdésétől kezdve nincs kérdés, hogy ki lesz az a személy, aki a magyarországi alvilágot, bűnözést teljes mértékben ellenőrizni fogja, csak idő kérdése, hogy ez megvalósuljon. A leírtak, és elmondottak alapján nem kérdésesen ő az a személy, aki alkalmas ennek a feladatnak az ellátására, mert képes megtenni azokat a lépéseket, amelyek a hatalom megszerzéséhez szükségesek. A könyv egyik érdekessége, hogy a Magyarországon vezető alvilági szerepet betöltő személy szervezeti felépítésének alapelve, hogy vamzerek nem maradhatnak és a rendőrséggel együttműködni nem lehet. Az évek előrehaladtával jól látható, hogy ez az elv folyamatosan átalakul, először csak kapcsolatok alakulnak ki a rendőri szerv egyes vezetőivel, majd ezek a kapcsolatok, a pénzügyi támogatáson túl, információ átadásával is megjelennek. A kapcsolatok felhasználásának a végső állomása, amikor a bűnözés a politikába is bele kíván szólni. A könyv elolvasását követően sokan elgondolkodnak azon, hogy Magyarországon volt-e, van-e maffia és hogy az mikor alakult ki. Mint író és a bűnügyi területtel foglalkozó szakember úgy látom, hogy az 1998-99-es évekre a maffia Magyarországon is kialakult, azonban messze nem olyan hatalommal, és kapcsolatrendszerrel, mint Olaszországban, vagy az USA-ban. Nem kérdésesen ez a személyi csoport folyamatosan súlyos bűncselekmények elkövetésére szervezkedik, ebben állapodik meg, melyet jelentős részben meg is valósít, a kapcsolatrendszerét úgy alakítja ki, hogy a hivatalos szervekkel, lehetőleg minél magasabb beosztásban, állandó kapcsolattal, együttműködéssel rendelkezzen, a bűnözés során megkeresett pénzeket hivatalos úton tudja legalizálni, újra befektetni, illetve törekedik arra, hogy a politika területén is érdekeltséggel rendelkezzen. Ezek az alapelvek nem kérdésesen 1998-99-ben szinte teljesen megvalósulnak. 2000 évtől egy hallgatólagos kompromisszum jön létre a bűnszervezet és a magyar hatóságok között, mely szerint a továbbiakban a bűnszervezet a feltűnő tevékenységét megszünteti, továbbiakban nem demonstrálja erejét és kapcsolatrendszerét, valamint folyamatosan jó kapcsolatokat ápol, és segíti a rendőrség tevékenységét, ennek fejében a hivatalos szervek

eltekintenek a szervezet, illetve annak vezetőjének a felelősségre vonásától. Mind addig nem szól hozzá hatalom a szervezethez, míg érdekkörét – és kifejezetten a politikai érdekkörét – nem zavarja ennek a szervezetnek az elkötelezettsége. Abban a pillanatban, amikor a politikai elkötelezettség megjelenik, megjelenik a felelősségre vonás és a szervezet vezetőjével, illetve a szervezettel szemben hivatalos eljárások indulnak. A hivatalos eljárások nem az akkori eseményekre támaszkodnak, hanem évtizedekkel korábbi történéseket kémek számon. Ezeket a történéseket jól ismerjük, jelentős részben emberek halálához, meggyilkolásához kötődnek. A könyv is leírja, ma már mi is tudjuk egyértelműen, hogy az ügyek jelentős része az első 72 órán belül, legkésőbb 1 héten belül megoldásra kerülhettek volna, azonban a konkrét személy elleni nyomozás soha nem indult el. Ma már azt is tudjuk, ennek mi az oka. Tisztában vagyunk azzal, hogy amíg ember és hivatal létezik, a korrupció is előfordulhat. Nem az a kérdés, hogy ez előfordult-e, vagy előfordulhat-e, hanem az, hogy ezért a korrupcióért bárkit számon kérteke. A számonkérés nem azt jelenti, hogy valakit keresztre feszítünk az általa elkövetett cselekményért, hanem azt, hogy bemutatjuk, hogy az a szervezet, amelyre úgy gondol minden magyar polgár, és azt is kívánják elhitetni róla, hogy fedhetetlen, nem az, mert ott is gyarló emberek ülnek, akik hajlandóak bizonyos események megtörténte esetén félrenézni. Évtizedek óta olyan képet kíván kialakítani a hivatalos rendszer magáról, hogy bűnözés csak az alvilágban van, ahol rettenetesen gonosz és csúnya emberek vannak, míg a hivatalos szerveknél ilyesmi nem fordulhat elő. Lakatos András első kiadatását követően hazaérkezik Magyarországra, majd vele szemben büntetőeljárást folytatnak le. A szereplő a könyvben elmondja, hogy gúnyt űztek az igazságszolgáltatásból akkor, amikor a meghallgatott rendőrtanút kérdezték a nyomozati munkájáról. Vannak kérdések, amiket nem lehet feltenni, mert ha valaki valamit elkövet, és azt komoly büntetéssel sújtják, és bevallja, mindenki kineveti, sőt ha nem

vallja be, akkor is. Mindenki tudja, hogy a könyvben szereplő esemény megtörtént. Ennek ellenére nem lehet mást mondani, mint azt, hogy ilyen nem történt, a tanúkat nem befolyásolta senki, nem ígérte meg számukra, hogy terhelő vallomásuk esetén fogva tartásukat megszüntetik. A bírónak joga van a kimondottak és a nem kimondottak, azaz a látottak alapján is dönteni. Lehetősége van arra, hogy a vallomást ne fogadja el, vagy pontosan ellenkezőleg értékelje. Az eljárásban nem csak ez kifogásolható, hanem az ügy jelentős elhúzódása is. A könyv szereplője is elmondja, hogy a II. fokú tárgyalás közel 3 évvel később volt, mint ahogy az első ítélet megszületett. A 2000es évek elején a bírói gyakorlat szerint az ilyen ügyekben a II. fokú eljárást egy, legkésőbb másfél éven belül megtartották. Mi az oka ennek az elhúzódásnak? A könyvben egyértelműen kiderül, hogy a könyv szereplőjét, ezen az egy ügyön kívül, a Dacia-s ügyön kívül, még további ügyekben is meghallgatták, azonban mindegyik ügyet, egymás után, folyamatosan, bűncselekmény hiányában meg kellett szüntetni. El kellett azt érni, hogy Lakatos Andrást a továbbiakban is távol lehessen tartani az újabb bűncselekmény elkövetésétől, ez pedig alapvetően azzal segíthető elő, hogy az ítélet minél később váljon jogerőssé, azaz minél tovább legyen bizonytalanságban. Egyébként ezt maga az ügy jól mutatja. A könyvben nem szerepel, de a jogerős ítéletet követően Lakatos Andrást büntetése végrehajtásának érdekében bevonulásra szólították fel, ezen nem jelent meg, majd lakcím felkutatását rendelték el, ami nem vezetett eredményre, majd Magyarországon történő körözését rendelték el, végül pedig a II. fokú ítélethez képest több mint 9 hónapra a nemzetközi körözését rendelték el. Ezzel a körözéssel meg tudták oldani, hogy Lakatos András 5 évig ne tegye be a lábát Magyarországra, mert a büntetésének az elévülése 5 évig tartott. 2012 őszén keresik meg a hivatalos szervek Lakatos Andrást, hogy nyújtson segítséget egy kiemelten fontos ügy nyomozásának lefolytatása során. Tanúként szeretnék meghallgatni, amelyhez nevét adja, segíti a nyomozószerveket, nem csak személyes megjelenésével és elmondással,

hanem egyéb eszközök útján is, amivel a nyomozás érdemi előrejutását segítheti Ez a kapcsolat a nyomozószervek és a könyv szereplője között folyamatos, általában közvetett úton bármikor el tudják érni, megjelenik az egyeztetett időpontban, vagy egyéb kérésnek eleget tesz. Ez azért fontos, mert a könyv eseményeinek utolsó része ehhez az időszakhoz kapcsolódik. Nagyon sokan fogják úgy értékelni, hogy Lakatos András által elmondottak nem igazak, azok légből kapottak, megpróbál megfelelni a saját maga és a környezete által elvártaknak. Én nem kérek mást, csak azt, hogy nézzék végig a könyvben szereplő eseményeket, és kérdezzék meg maguktól, hogy miért? Ha ezt a két dolgot végig gondolták, akkor egyet kell, hogy értsenek az elmondottakkal, leírtakkal. Tisztelettel a szerző

Tartalom Újra kísért a múlt, Előszóként Fiatalkori évek A szereplők Az 1990-es évek lehetőségei, az erőviszonyok Az első lépés (M. gyilkosság) Az üzletek kialakulása Gyilkosságok és elszámolás Gyilkosságok és kísérletek Korrupció és összefonódások 1970-1995 közötti életem „Üzletek” Bécstől Miami-ig Miami börtön, Daciás ügy Újrakezdés Brazília és a nyugalmas üzletek Brazília és kiadatás Újra üzletelek Európában Az utolsó nagy „üzlet” Gondolatok Korrajz és értékelés