Tiszta szex 9789639971912 [PDF]

Zitiervorschau

SOMA MAMAGÉSA

Tiszta Sex Jaffa Kiadó

Budapest, 2012

Copyright ©Spitzer Gyöngyi, 2012 Hungárián edition ©Jaffa Kiadó, 2012 Minden jog fenntartva! ISBN 978 963 9971 91 2

A borítót Hegyi Péter tervezte Szerkesztő: Mörk Leonóra Felelős szerkesztő: Nemes Krisztián Felelős kiadó: Rados Richárd

Jaffa Kiadó www.jaffa.hu

Tartalomjegyzék I. Bevezető

6

II. Előjáték 1.Előszó 2.Mindaz, amit jó lenne lebontani 3.A 8-as biztató üzenete

8 9 11 15

III. A saját 8-asom alsó fele 4.Szexuális felvilágosításom története és egyáltalán: a szexuális felvilágosításról 5.A maszturbáció útjai – klitorális orgazmusom felfedezése 6.Szüzességem elvesztése – ami nem is hártya, hanem korona 7.Az első orálisszex-élményem 8.Benne a testiségben 9.Ha két nő van együtt, akkor ki a férfi? 10.Szexuális színvallások és átfordulások

19 10

IV.A 8-asfelső zónája – a megszerzett tapasztalat 11.Az orgazmus misztériuma – milyen, ha fennsíkokat élvez az ember? 12. Szex szerelemből és a nélkül 13. A szerető hét csillaga 14. Szex egy hétcsillagossal 15. Péniszológia (nagyon rövid punciológia kitérővel) 16. Gruppenszex 17. A szex szublimálása V. Általános jelenségek 18. Hűség vagy hűtlenség? 19. Alapszabály: ha szerető, akkor minimum kettő,

72 73

25 33 44 51 62 67

84 87 115 119 130 138 151 152 171

de inkább három! 20. Hogyan színesítsük a szexuális életünket?

173

VI. Magasabbról nézve 21. Az anyaföld és méhünk állapota 22. A nők tömeges kiéhezettségéről, és hogy mindez hogyan hat a férfiakra

187 188 189

VII. További ajándékok 23. Szinonimák a nemi szervekre és a szexelésre 24. Gyakorlatok a tisztuláshoz, elengedéshez 25. Búcsú

196 198 202 212

VIII. Utójáték 26. Utószó 27. Köszönetnyilvánítás

214 215 216

I.Bevezető

A szex tiszta. Maga az ÉLET élni akarása. A jó szex úgy tud felszabadítani, ahogy semmi más. Mint az a bizonyos első tavaszi napsugár, ami kipattintja az ablakokat, és friss levegőt terjeszt szét, minden helyet kitöltve, akárcsak tiszta víz a pohárban. Éltető erőt visz a bennünk lévő csatornákba, áramlást, új színekre, ízekre, hangokra nyit meg, kisöpörve belőlünk a dugasszá sűrűsödött lerakódásokat. Épp ez a benne levő erő az, ami miatt félnek tőle, ami miatt annyi bűntudatot raktak rá, azzal szíjazták le – hiszen mennél szabadabb az ember, annál kevésbé manipulálható–, s amit most olyan végletesen próbál felszabadítani a mindenütt burjánzó szexualitás. Szégyen, bűntudat, genitális herpesz, hüvelygomba, elfojtás, álszemérem, ki nem bontott, meg nem élt vágyak cisztákba, miómákba, daganatokba sűrűsödése, majd globális szinten a végletekbe való átbillenés, a lelketlen pornográfia, a szex eltárgyiasulása, nemi erőszak, az AIDS, mint az árnyékvilágba süllyedt szerelem végső stádiuma. De van választásunk, és tehetünk azért, hogy a szex újra szabad legyen és tiszta, vagyis hogy mi magunk szabadok legyünk, és tisztán élhessük meg azt a gyönyörűséget, ami nélkül nincs ÉLET.

7

II. Előjáték

1. Előszó Figyelitek ezt a fokozatos, finom bemenetelt a könyvbe? Mint egy jól felépített szexben az előjáték. Igen. Ezzel a rengeteg tapasztalatra épülő könyvvel az a célom, hogy adhassak valamit, amitől szabadabbak, boldogabbak, teljesebbek lehetünk. És hogy – ha csak egy icike-picikét is – felgyorsuljon az a folyamat, amelyben jelenlegi individualizálódó korunkban benne vagyunk. Azazhogy a végletekből minél hamarabb visszakerüljön a szexualitás az őt megillető, méltó helyére, ahonnan eredendően indult. Mert földünkön a pólusok és a végletek mindig együtt járnak. És ha eljut egy véglet a csúcspontjához, átfordul a másik végletbe. Így van esély közelíteni az arany középhez. Ehhez pedig az kell, hogy minél több ember elkezdje kitisztítani magából a rossz érzéseket, amelyek generációk láncolatának mélységéből ott vannak valamennyiőnkben. Amíg zavarba jövünk, zavar van bennünk. Amíg tabunak tartjuk a világ egyik legtermészetesebb és legtöbb örömöt, erőt nyújtó adományát, addig csak szivárogni fog bennünk az ÉLET (és nem áramolni). Addig nem is tudunk teljesen jelen lenni, hiszen akkor a forrást sem tiszteljük magunkban, a kezdetet, az életbe való belépés kezdetét. Hiszen az első szeretkezéssel indult el az emberi ÉLET, ami sejtjeinkben és zsigereinkben egészen az első ősig nyúlik vissza bennünk. (Minden információ ott van a kollektív tudattalanban, és ott van sejtszinten is.) Amíg tabu a szex, felnőni sem tudunk. Csak rácsodálkozó, zavarba jövő, vihogó kamaszok lehetünk. Vagy épp lázadó kamaszok, akik a „bátor” végleteket tárják a nagyközönség elé, sokszor közönségessé téve azt, aminek szentsége és varázsa éppen 9

az intimitásában rejlik. (Ami egyébként akár egy gruppenszexben, vagy egy egyéjszakás kalandban is jelen lehet.) De nemcsak kamaszok lehetünk, hanem másokra mutogató, ítélkező fortyogok, akiknek jól megvan a véleményük erről az egész mocskos témáról és az ezt művelő parázna alakokról. De jól van ez így. Hogyan is lehetne méltó helyén a szexualitás, amikor annyi bűntudat, tabu, elfojtás, félelem, álszemérem, elhallgatás épült rá? Persze most, az ezredfordulón, a „libikóka” átbillenésével a másik végletben vagyunk, amikor a csapból is a szex folyik. (Az hagyján, hogy minden bulvárújságot pucér nővel adnak el, de már fűnyírót és lakóparkot is láttam ledér öltözetű, szexi nővel reklámozni.) Mert kiéheztünk az információkra és az önfeledt gyönyörökre. A szabad, gátlástalan szexre. Csakhogy sok esetben a vízzel együtt a gyereket is kiborítottuk, és a szex kezdett eltárgyiasulni, lelketlenné válni. De ez természetes velejárója az útnak és a fejlődésnek. Hiszem, hogy az arany középhez való visszatalálás folyamatát felgyorsíthatjuk a tudatosságunkkal. Hogy ez miért jó? Hogy minél hamarabb jó legyen, jobb legyen az embereknek. Hogy a saját tisztulásunk által élvezetesebb legyen az életünk, ami kihat a családunkra, környezetünkre, embertársainkra és a jövő generációkra is. Természetesen van az útnak olyan része, amit nem lehet lespórolni, de mért ragadnánk benne abban, ami a teljesebb, boldogabb élettől eltávolít? Jó lenne minél hamarabb visszatalálni a szabad, tiszta, áramló, kiteljesedett és egyre magasabb szintű gyönyöröket adó szex megéléséhez. Ehhez pedig muszáj beszélni is róla. (Még mindig...) Komolyan, viccesen (tudjuk, a nevetés mennyire old), őszintén, időnként nyersen, a megélések, megnyilvánulások testi-lelki-érzelmi hátterét boncolgatva. A szerelem, a szex, a másik nem iránti lelkesedés mindig is 10

központi helyet töltött be az életemben - bár sok minden változott ezen az úton. Sok szeretőm volt. A Nők Lapjánál és a Nők Lapja Cafénál végzett munkám során több ezer intim levélre válaszoltam, és úgy a csoportterápiáimon, mint magánemberként több száz (talán már több ezer) ember - főként nő - élményét, fájdalmát, örömét hallgattam végig ebben a témában. Huszonkét éve élek együtt a férjemmel, csodálatos társammal, akitől minden szinten rengeteget kaptam és kapok folyamatosan! És persze ott van az a rengeteg könyv, szakirodalom és művészi alkotás, ami szintén nagyon sokat adott ahhoz, hogy vegyem a bátorságot, hogy a többmilliomodik könyvet megírjam ebben a témában. Mivel számomra a tegeződés jelenti a legközvetlenebb kommunikációs formát (lelkiwellness-foglalkozásaimon is tegeződni szoktunk), ezt a megoldást választottam – ha valakit ezt zavar, attól elnézést kérek, és kérem, ő vegye úgy, hogy magázom. 2. Mindaz, amit jó lenne lebontani Előző, Új egyensúly — Fordulópont a férfi és nő viszonyában, című könyvemben (ami valójában egy alapos előkészítése ennek a könyvnek) viszonylag hosszasan írok arról, mit jelent az, hogy mi vagyunk a híd-generáció. Vagyis az a fiatal-középkorú felnőtt réteg, amelyik a saját életén keresztül láthatja a most zajló, hatalmas változásokat, és aminek nemcsak szemtanúi, de átélői és formálói is vagyunk egyben. Véget ért a patriarchális időszak, elkezdődött az individualizáció. Valamit elhagytunk, és tartunk egy új felé. Minden szinten hatalmas paradigmaváltás előtt vagyunk. Nyilván ezt a változást az élet minden területén megfigyelhetjük – én magam most kifejezetten a férfi-női kapcsolati és szerepminták változására, a nemek önmagukhoz és egymáshoz való viszonyára fókuszálok. Véget ért a nemek közti alá- és fölérendeltség időszaka, és 11

elindultunk a hídon valami új felé, ami csak most körvonalazódik (általunk és belőlünk fakadva). A hídverők generációja még csak most nevelkedik (és születik), de nekünk kell előkészíteni azt a korszakot, ahol férfi és nő egészen más minőségben élhet majd együtt, mint ahogy azt eddig tették. A kapcsolatokban nem a hatalmi drámák, a különféle játszmák és az előre leosztott férfi-nő szerepek lesznek a meghatározóak, hanem a lélektől lélekig való kapcsolatok, ahol önazonos, felnőtt emberek találkozhatnak egymással. Ha az emberek valóban felnőnek – felébrednek –, akkor már nem fogják egymást ilyen gyermeteg módon birtokolni sem. A megcsalás, mint válóok valójában nem a szeretetről szól, hanem arról, hogy a sérült és sértett gyermek-én visszazuhant az anyjáról való leválás negatív élményébe – ami persze egy nagyon mélyről hozott, de gyógyítható élmény. A háborítatlan szülés és szoptatás, az optimális anya-gyerek kapcsolat és a fokozatos leválasztás nagyban fogja segíteni azt, hogy a jövő generációja felnőttebb lehessen a párkapcsolatban is, kevésbé akarják egymást birtokolni. Mi, mint híd-generáció, nemcsak a kapcsolati és szerepminták változásának vagyunk a szemtanúi (gondoljunk csak bele, hogyan voltak jelen szüléink, nagyszüleink egy párkapcsolatban, és hogyan értelmezik ezt a mai fiatalok), de ezzel összefüggésben az egész individualizációs folyamatnak is, amiben nap, mint nap ébredünk rá saját egyediségünkre, és arra, hogy valójában nincsenek mindenkire ráhúzható, előre megírt és mindig beváló szabályok. Elkezdtünk ráébredni arra, hogy valójában mindenkinek megvan a maga igazsága, és lelkünk mélyén valahol mindannyian arra vágyunk, hogy senkinek ne kelljen megfelelni, és bízzunk (legtisztább) önmagunkban. Új egyensúly című könyvemben külön fejezetet szentelek annak a jelenségnek, amit Bert Hellinger (a családállítás zseniális módszerének megalkotója) úgy nevezett, hogy „dupla eltolódás”. 12

Több évtizedes, több tízezer családállításra épülő tapasztalata szerint a nagyszülők traumái, lemondásai, hiányai az unokákban csapódnak le. Generációk sérüléseit cipeljük magunkkal, sokszor magunk sem látunk rá arra, hogy nem is a saját életünket éljük. Eckhardt Tolle (korunk másik nagy spirituális tanítója) azt mondja, hogy mára olyan nagy a kollektív fájdalomtestünk (főként a nőké), hogy el kell kezdenünk lebontani ahhoz, hogy a jelenben lehessünk. Nem titkolt célom ezzel a könyvvel, hogy én magam is részt vegyek ennek a lebontásában. Ehhez pedig elsősorban azt a rengeteg szégyent és bűntudatot kell lebontani, ami hosszúhosszú idők óta a szexhez tapadt. Szégyen és bűntudat. Dr. D. R. Hawkins Erő kontra erő című könyvében szembesülhetünk a tudat térképével: itt az életszemlélet és istenszemlélet mellett az alapvető érzelmeink rezgésével, illetve a hozzá tartozó viselkedési reakcióval találkozhatunk. Mára már köztudott, hogy minden, aminek rezgése van: energia. Az ezres rezgésszám a mérhető maximum (ez a megvilágosodott önvaló, a tiszta tudat állapota), kétszázas rezgés alatt van a negatív tartomány, a fölött a pozitív. Gondoltátok volna, hogy minden létező érzés legalacsonyabb rezgésű, leglehúzóbb érzése a szégyen és a bűntudat? Még a harag és a gyűlölet is jóval pozitívabbak ennél. (A szégyen 20-as, a bűntudat 30-as, a harag és a gyűlölet 150-es rezgésen van.) Az elfogadás-megbocsátás viszont már vastagon a pozitív tartományban: a 350-es szinten. Ha tehát bűntudatom van amiatt, hogy „rossz lány” voltam, akkor azzal egy olyan önbüntető vákuumba kerülök, amivel a saját erőimet csapolom le. És így, gyengén, sokkal irányíthatóbbá, esendőbbé-vezeklőbbé válok. Olyanná, akinek megmondhatják mások, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy (számukra) elfogadható legyen. A „változni és változtatni kell” bizonyos szempontból nem jó program. Azt jelenti, hogy nem vagyunk elég jók, hogy bizonyos 13

tulajdonságainkat le kell cserélni, vagy ki kell rekeszteni ahhoz, hogy anyu-apu, a társadalom, vagy bárki számára megfelelőek legyünk. Én persze most az átlagemberekről beszélek, nem azokról a betegekről, akik annyit és úgy ártanak a másiknak, hogy patologikus esetek vagy bűnözők. Az átlagemberről beszélek, magunkról, akiknek úgynevezett jó és rossz tulajdonságuk egyaránt van, hiszen emberből vagyunk. Sem szentek, sem bűnözők nem vagyunk. A „változni és változtatni kell” utasításnál egyből az fut át rajtunk, hogy elrontottuk, szégyellni kell érte magunkat, nem érdemeljük meg a szeretetet. És ez az érzés még lejjebb húz, még kevesebb energiánk marad. Ha viszont szembenézek magammal (tényleg, igazán, tökösen és bátran), és megpróbálom megérteni, elfogadni magam (ami adott esetben nem kevés küzdelemmel és belső munkával járhat), akkor fényt viszek kevésbé szeretett tulajdonságomba, tettembe, így szelídítve meg azt saját magamban. Elfogadás-megértés – és máris az erőt adó pozitív tartományban vagyok. Ezt persze nem egyszerű megtenni annak, aki hibát, vétket, bűnt követ el. Mondok egy hétköznapi példát. Rám tör az irigység – nagyon tipikus emberi érzés –, és ebből fakadóan megítélek egy embert, kibeszélem a háta mögött. Kis idővel később viszont meglátom magam, és azt is, milyen rosszmájú túlzásokba mentem bele. Meglátom a saját irigységemet is. Aki eljut oda, hogy valóban szembe mer nézni magával, és elkezd leásni a mélybe, hogy a miértjeire választ kapjon, az már ezáltal is tisztul. Tehát: először is szembe merek nézni azzal, hogy irigy voltam és rosszindulatú, aztán ezt elfogadva megkísérlek visszaásni, hogy ez vajon honnan ered, valójában mért és mire voltam irigy, és vajon mire lenne igazából szükségem, hogyan segíthetnék magamon. Megbocsátok magamnak, elfogadom magam, majd konstruktívan tovább lépek. Mennyivel előrevivőbb ez, mint a „változz meg” program! Én azt látom jelenleg, hogy a nagy többség a szembenézésig sem jut el. 14

Sokan egyébként azért betegszenek meg (akár pszichésen, akár fizikailag), mert így el tudnak menekülni a szembenézés elől. (Az alkoholizmus, a drogozás vagy a depresszió is kiváló erre.) Úgy gondolom, hogy nekünk most generációk bennünk élő terheltségével kell szembenézni, hogy ezáltal megérthessük és felszabadíthassuk magunkat. Azáltal, hogy hárítunk, szitkozódunk, másokra mutogatunk, csak rosszabb lesz! Folyamatos belső munkára van szükség ahhoz, hogy a saját életünket éljük, kiteljesedhessünk, és itt lehessünk a jelenben. Ehhez van egy nagyon biztató üzenetem, ami nem más, mint magának a 8-as számnak, illetve a 8-as üzenetének a megértése. 3. A 8-as biztató üzenete Közismert a vízszintesbe fordított 8-as jelentése: ez maga a mindenség szimbóluma. A teljes, az univerzum, minden létező – minden szinten. A 8-as a számsor utolsó előtti száma (az utolsó a 9-es, a számsor vége, a befejezés), vagyis bármely dolog kiteljesedése. Erről eszembe jutott, hogy évek óta az egyik kedvenc tavaszi játékom az, hogy figyelem a virágzó fákat, és megpróbálom minél pontosabban megállapítani, hogy mikor van egy fának a csúcsvirágzása. Az a nap, amikor a legtöbb bimbó kinyílt, és ami után már csak hervadni és lehullani fognak a szirmok. Amikor virágzásának teljes pompájában, maximumában van a fa. (Ilyenkor tudatosan szippantom be azt a sok-sok erőt, amit kiáraszt. „Szívd fel, begyem a sok cseresznyevirág-erőt…!”) Ez a virágzás 8-asa. Amikor már fonnyadnak és hullanak a szirmok, az már a 9-es periódus, és amikor a lehullott szirmok alatt megmutatja magát az akkor még csöppnyi és zöld terméskezdemény, az ismét az I-es, a kezdet, a születés, az elindulás. Ami mire eléri a 8-ast, akkor kell leszedni a fáról. Akkor van benne a legtöbb erő. Ez az a pillanat, 15

amikor a népmesék almafája kérve kéri az arra haladó lányt, hogy „szedjél le, kérlek, mert megértem!” Ha ekkor nem szedik le, akkor elkezd túlérni, rohadni, az ágakat húzza, és ezzel a fából veszi ki az erőt. És persze az sem jó, ha hamarabb szedik le, mert akkor még éretlen, nem gyűjtötte be a maximális fényt. Mint mindennek, az emberi életnek is megvan a maga 8-as szakasza, sőt, az egy életen belüli korszakoknak is. (Úgy érzem, hogy a fiatal-középkorú éveimnek én épp most vagyok a 8-as periódusában.) Aztán jön a 9- es, majd újra az I-es, az időskor, egy új szakasz, aminek – remélhetően – szintén meglesz a csúcsa. Azt pedig nagyon is lehet érezni, hogy ki az, aki idejében megy el (a 9es végén), vagy idő előtt. No de térjünk vissza a 8-asra: ugyan milyen biztató üzenete lehet ennek a számnak? Ha álló helyzetben ránézünk erre a számra, azt látjuk, hogy a 8-as középpontjából kiindulva (amely a mandala vagy a rózsaablak középpontja is lehet) le és föl ugyanannyi a távolság. Az Egyiptomban kiásott ősi táblára, a Tabula Smaragdinára (ez egy ókori ezoterikus irat, a hermetikus filozófia „alapokmánya”, amelyet Hermész Triszmegisztosznak tulajdonítanak) ez volt írva: „Az, ami fent van, Ugyanaz, mint ami lent van. Boldog az, aki ezt megérti.” Popper Péter azt írja Az önmagába térő ösvény című művében, hogy: „A létezés síkjai tehát széthasadtak a szent szimmetria érdekében.” Ez több mindent jelent, de ami engem ebben a mondatban leginkább megragad, nem más, mint a „szent szimmetria” összetétel. A szimmetria szót a mindennapi nyelvben, többféle értelemben is használjuk. Az egyik szerint szimmetrikus egy alakzat, ha arányos, kiegyensúlyozott, a szimmetria pedig az a fajta összhang, amely egyes részeket egésszé egyesít. Ily módon a 16

szépség szoros kapcsolatban áll a szimmetriával. Második jelentése a szó etimológiájából következik: a szün és metron görög szavakból tevődött össze, és szó szerinti értelmezésben a dolgok közös mértékét jelenti, azt a középutat, amelyre Arisztotelész etikája szerint az erényeseknek törekedniük kell cselekedeteikben. Arisztotelész erényesnek nevezte azt, aki az arany közép fele törekszik, én inkább tudatosnak hívom. (Hozzáfűzöm, én az arany közepet nem egy vékony kis pallónak képzelem el, hanem egy igen széles mezsgyének, aminek szélessége – mint minden – szintén egyénre szabott. Én épp ennek tágítására adom ki a nyári önismereti táboraimban alap házi feladatnak az énhatárfeszegetést.) De mit is jelent mindez a 8-asra vonatkoztatva? Azt, hogy épp annyi a fent megvalósításának az esélye, amennyi lenttel bír az ember. (Milyen jó szó ez a bír! Elbír...) Legmélyebb meggyőződésem az, hogy minden nehézség, fájdalom, trauma, sérülés valójában hatalmas lehetőség arra, hogy – ezeket transzformálva – tőkét kovácsoljunk a negatívumokból. Ha az ember nem zuhan bele az önsajnálatba, a haragba, az utálkozásba, hanem elfogadja mindazt, amit kapott (bizonyos szinten választott), majd ezt feldolgozza, elengedi, talán még meg is érti, akkor ebből bölcsesség, tapasztalat, átadni való tudás lesz. Tehát amilyen a 8-asunk alja, olyan lehet a teteje is. Minden fájdalom, minden negatív dolog nagyszerű lehetőség az örömre, a pozitív dolgokra. A szent szimmetria jegyében mélység és magasság egy sugárban van. A következő fejezetekben a saját szexualitásom felfedezéséhez vezető – időnként göröngyös – utamról fogok írni, bízva abban, hogy sokaknak erőt adhat az, ha leírom, honnan indultam, miken mentem keresztül. Ezekről ma azt gondolom: igenis kellettek ahhoz, hogy most annyi embernek tudjak adni, és boldog párkapcsolatban élő, a szexet élvező, nőiségében kiteljesedett nő 17

lehessek.

18

III.A saját 8-asom alsó fele

4. Szexuális felvilágosításom története – és egyáltalán: a szexuális

felvilágosításról

Nagyon meghatározó, milyen módon tudatosul egy gyerekben a nemzés, fogantatás, világrajövetel folyamata. Hogy milyen módon, milyen stílusban találkozik ezekkel a fogalmakkal. És főképpen, hogy milyen érzésekkel párosul ennek a mindannyiunkban ott levő információnak a tudatos szintre hozatala. A saját gyerekeim felvilágosításával kapcsolatban igen nagy szerencsém volt. Kellő nyitottsággal bevonzottam az Európában igen híressé vált Peti, Ida és Picuri című bűbájos képregényt, ami onnantól kezdve éveken át az egyik alapkönyve lett a gyerekeinknek. Rongyosra olvastam – az ő kérésükre. A mai tudatos(abb) eszemmel sem tudnék ennél jobb szexuális felvilágosítást tartani a gyerekeimnek. Mivel akkor igen kicsik voltak (3, illetve 4 és fél évesek), talán ez nem is felvilágosítás volt, csak emlékeztetés a bennük levő tudásra. Nem is lepődtek meg semmin, csak újra és újra akarták hallani az egészet. A sztori nagyon egyszerű: Petinek és Idának testvére születik, és a szülők beavatják a gyerekeiket a nagy eseménybe, megosztva velük minden fontos részletet arról, hogy lesz a gyerek, ők hogy csinálták Picurit (ezáltal őket is), mi történik ilyenkor az apa és anya szervezetében, hogy fejlődik ki anya pocakjában a baba, és hogy szüli meg. (Egyedül ez a rész nem tetszik a könyvben: a szülés és körülményei túlzottan hospitalizált hangulatúak.) Grethe Fagerström és Gunilla Hansson képregényében tisztán, egyszerűen és kedvesen az összes fontos információ benne van mindarról, hogyan lesz és születik meg a gyermek. Ezért aztán nekem nem kellett felvilágosítani a gyerekeimet. Nem volt törés számukra, hogy megtudhatták az igazságot, mert abban éltek. Nem kellett belőle ügyet csinálni. Olyan

természetesen került be az életükbe, ahogy egy fáról lehullik a levél, vagy éppen rügyet fakaszt. Persze, a kamaszkor közeledtével jöttek a kérdések, és mindenre meg is kapták az egyenes választ. Úgy gondolom, ha egy gyerekben bármilyen kérdés fölmerül, arra igaz, egyenes választ kell adni. Ha valaki kérdez, azt jelenti, hogy szüksége van a válaszra, tehát megérett rá. Én részemről hagynám az egész gólyamesét. Azzal ugyanis azt tanulja meg a gyerek, hogy a felnőttek néha igazat mondanak, néha pedig nem. Vagyis nem lehet bennük 1oo%-osan bízni. De mért is kéne hazudni? Mert nem bízunk abban, hogy a gyerek fel tudja dolgozni az igazságot? Talán van valami szégyellnivaló az egészben? Valami csúnya, bűnös, titkolnivaló? (Erről jut eszembe, hogy egyes magyar népmesékben a lány punciját úgy nevezték, hogy a „csúnyája.” A szeretkezést meg szokták úgy nevezni, hogy „rosszalkodás”. „Jaj de rossz vagy, már megint azon jár az eszed!”) Mindenképpen azzal segítenénk a legtöbbet a gyermekeink szexuális nevelésében, ha könnyedén, természetesen, mindenféle zavar, szégyenkezés, rossz érzés nélkül beszélnénk velük a szexualitásról. (Ehhez persze először a szülőknek kell/ene fölnőni...) Természetesen és tisztelettel, jó érzéssel, hogy ez legyen az ő gyönyörteli magánéletüknek az egyik alapköve. Nos, az én alapkövem számomra traumatikus volt. Tizenegy éves, ötödik osztályos voltam, amikor is egy osztályfőnöki órán egy nap váratlanul megérkezett a hajdúnánási nőgyógyász orvos, és közölte, hogy ma „a pillangóról és a fütyülőről fogok nektek mesélni”. Először én ezt szó szerint értelmeztem, de hamar rájöttem, hogy ezek valójában a nemi szervek becézései. Egészen addig abban a tévhitben éltem, hogy a baba úgy kerül be a nő hasába, hogy a szerelmespár eldönti, hogy gyereket szeretne, és megbeszélik, mikor legyen az a csók, amikor mindketten egyszerre gondolnak arra, hogy beköltözzön a bébi a pocakba. És mindez csak akkor sikerül, ha a csók közben 21

mindketten pont ugyanabban a pillanatban, és a szívük mélyéről döntve gondolnak arra, hogy gyermekük legyen. Így utólag látom, milyen gyönyörű történetet is talált ki a kis meselelkű Gyöngyike! Ráadásul azt gondoltam, hogy a csók csupán annyi, hogy egymáson tartják a szájukat. El sem tudtam képzelni, hogy létezik a smárolás! Néhány hónappal később (az ötödik utáni nyáron) aztán megtudtam. A strandon voltam, és meghívott fagyira egy nagyon jóképű, magas, tizenhat éves tállyai fiú, majd javasolta, hogy menjünk el a csónakázótóhoz sétálni. Amikor leültünk a padra, egyszer csak fölém hajolt (így pont kitakarta a napot, mert addig hunyorogtam, ez volt akkor az egészben a legjobb), és megpróbált a nyelvével befurakodni a szigorúan összezárt számba, amit bárhogy is ostromolt, egy pillanatra se nyitottam ki. Utána viszont hányingerem lett. (Két nap múlva kimentem a strandra az anyámmal – úgy döntött, hogy elkísér, megnézi ő is a fiút –, de ő nagy ívben elkerült.) Szóval, én, aki addig a fogamzásról, szexről, de még a csókról se tudtam semmit, és a saját mesevilágomban éltem, arcul ütésként éltem meg a tényeket, amelyek az orvos és a diavetítő segedelmével szép lassan kirajzolódtak előttem. Amíg csak a bevezető ment a „pillangóval” meg a „fütyülővel”, addig a pad alatt fetrengve röhögcséltünk, ám amikor megjelent az a diakép, amikor félbevágott emberi testeket mutattak közösülés közben, megállt bennem az ütő. Elmondta a doki, hogy ez nem egy valós szexuális póz, csak azért rajzolták meg így, hogy jobban tudják ábrázolni azt, amikor a hüvelybe belehatol a pénisz. Micsodaaaa??? A férfi farka megnő, és belerakja a nőbe??? Hát ez nagyon durva! Ezt nem is akartam elhinni, hogy mindenki így csinálja. Utána valami orgazmusgörbéről is hablatyolt a doki, hogy a férfiaknál valami hamarabb jön, mint a nőknél, ezért a férfinak meg kell tanulnia lelassítani a nem tudom, mit, de ez olyan matekos grafikon volt, úgyhogy el sem jutott a tudatomig. Egy dolog érdekelt, hogy minél 22

hamarabb hazamenjek, és megkérdezzem az anyámat – akivel igen közeli lelki kapcsolatom volt –, mi az igazság. Ahogy beléptem, azonnal rázúdítottam, amit a suliban láttam, majd feltettem a kérdést: – Ugye ti nem így csináltatok??? Anyám megszeppenve „vallotta be”: – De, mi is így csináltunk. – Undorítóak vagytok, undorítóak! – válaszoltam, majd rácsaptam az ajtót, és napokig kerültem a szüleimmel az érintkezést. Ezt a traumát éveken át nem tudtam megemészteni, és ebben – ma már tudom – nem csak a nőgyógyász volt a hibás. (Szerencsére épp elég kineziológiai oldásom volt ahhoz, hogy mindezt a helyére rakjam.) Mindezeknek olyan hatása volt rám, hogy tizennégy éves koromban a saját magam által elvágott ujjam vérével pecsételtem le azt a rajzlapot, amelyre megírtam életre szóló szüzességi fogadalmamat. Amit tizenhét éves koromig gondoltam komolyan, de erről majd később... Azóta is rendszeresen teszek mindenféle, testemre vonatkozó fogadalmakat (már egyre ritkábban, sőt, már lassan nem is teszek...), amelyeket soha nem tartok meg. (Evés, ivás, cigizés, minden, ami a testbe bevihető. A munkában, illetve az emberi kapcsolataimban tett fogadalmaim viszont mindig megvalósulnak.) Három éven át érleltem magamban, míg megfogalmaztam a szüzességi fogadalmat, amit újabb három évig tartottam is. Eközben gyakorta éreztem emelkedettséget. Úgy gondoltam, én nem leszek olyan alantas, mint a pórnép, hogy „leereszkedjem a szexualitás mocskába, fertőjébe”. Éveken át úgy gondoltam, hogy művészként és íróként szolgálom majd az emberiséget (végül ez megmaradt...), és ennek a szolgálatnak a sikerességéért cserébe felajánlom a szüzességem. (Csak most jövök rá a párhuzamra: megfogadtam, hogy ezt a könyvet szexböjtben írom meg. És ezt be 23

is tartottam.) Így utólag azon gondolkodom, vajon mit kellett volna anyáméknak csinálni, hogy a szexuális felvilágosítás ne legyen számomra ilyen traumatikus. Ráadásul az anyám egy laza, vagány nő, olvasott, liberális szemléletű, nagyon jó fej. Talán nem kérdeztem. Ő pedig korainak tartotta, hogy magától beszéljen minderről. Ő nem botlott bele az utcai könyvstandon semmiféle ilyen képes felvilágosító könyvbe – nem is botolhatott, hiszen a Peti, Ida és Picurit 1987-ben adták ki először Magyarországon, én pedig 1966-ban születtem. Igaz, A sehány éves kislány, ami egy lightosabb verziója az imént említett könyvnek, már 1975-ben megjelent, amikor kilencéves voltam. (Angliában 1973-ban jelent meg a How a Baby is Made (Hogyan készül a gyerek) című, szintén gyerekeknek szánt szexuális felvilágosító könyv a dán Per Holm Knudsen tollából, de ezt nálunk nem adták ki.) Ismerősöknél szintén jól bevált, magyarul is megjelent kötet Émilie Beaumont Nézd, milyen az emberi test! című könyve, amely ugyan nemcsak a szexualitásról szól, de a gyerekek játékos formában arra a kérdésre is választ kapnak belőle, hogyan születik a kisbaba. És ha már az ajánlásoknál járok, meg kell, hogy említsem Jasminka Petrovic Szex kezdőknek című, szintén zseniális, rajzos, képregényes, vicces, mai nyelvezetben írt könyvét, ami kifejezetten kiskamaszoknak, kamaszoknak szól. Ma már azt gondolom, hogy úgy tették jól a szüleim, ahogy tették, és a doki is csak azt hozta, amire akkor ott képes volt. Mindenesetre ajánlom a szülőknek a fent említett könyvek megvételét, és azt, hogy bátran olvassák már egészen kiskorban a Peti, Ida és Picurit. Úgyis látni fogják a gyermekükön, mennyire érdekli őt ez a téma. Ha nem érdekli, nem szabad erőltetni. De amivel a legeslegtöbbet adhat egy szülő, az az, ha ő maga a saját nemiségét megélő, élvező felnőtt. Eszembe jutott, amit nemrég mesélt az egyik kineziológus barátnőm. Egy ötéves gyerek 24

rendszeresen visszatérő herpeszét oldotta – már az szuper, hogy a szülők nemcsak a krémekre hagyatkoztak, hanem tudni vágyták a herpesz lelki okát is. Ennek az anyának a nemiségével, a szexualitásával kapcsolatban rengeteg bűntudata volt. Ismerjük a népszerű Rudolf Steiner-i mondást: „Beteg a gyerek, gyógyítsd a szülőt!” Ilyen kis korban a gyerek betegsége valójában a szülő problémája. Nekem is éveken át volt herpeszem, két kineziológiai oldással több, mint tíz éve szabadultam meg tőle. De ha nem lett volna ennyi traumám és stresszem a szexszel kapcsolatban, nem is akartam volna kidolgozni magamból. És ahogy az ezen a duálispoláris bolygón lenni szokott, egyik véglet a másikat hozza magával. Szólásmondással kifejezve: a szüzességi fogadalmam után hamarosan átestem a ló túlsó oldalára. Bár azért arra, hogy a másik oldalra kerülök, már útközben is akadtak jelek. 5. A maszturbáció útjai – klitorális orgazmusom felfedezése Amit ma szturbálhatsz, ne halaszd holnapra! – szoktam tréfásan mondogatni, és mindig jót szórakoznak rajta az emberek. (Amikor bedobom az előadásaimon, mindig nagy tapsot vált ki.) Nem is csoda, amennyi elfojtás és bűntudat rakódott az önmagunknak való örömszerzés eme formájára. Eszembe jutott Paulo Coelho életének azon része, amikor arról mesél (Fernando Morais: A Mágus Paulo Coelho élete című könyvében), hogy kamaszéveiben micsoda nyomasztó fenyegetéseket élt meg a gáveai házban, ahol Ruffier atya közölte, hogy az önkielégítéséért a pokol örök tüzében kell majd szenvednie, ahol a legszörnyűbb, hogy nincs remény, mert örökké ott fog kárhozni. Borzasztó, amit átélt egy nyitott kis gyermeklélek, míg rájött: nem ő vétkezett, hanem Ruffier atya, és a hosszú idők óta mögötte álló rendszer, amely azért apellál a bűntudatra és annak a gyártására, mert a bűntudattal terhelt ember szorong, és így jobban irányítható. Még néhány évtizeddel 25

ezelőtt is népszerű volt az a „tudományos tény”, miszerint az önkielégítés a fiúknál a gerincvelőre kártékony következményekkel járhat, akár bénulást vagy más egyéb maradandó károsodást okozhat. Maszturbálni jó, és nagyon fontos dolog, hiszen ezen keresztül még inkább megismerheti az ember a saját orgazmuskészségét. A fiúk ezáltal is tanulhatják késleltetni, visszatartani, kontrollálni a magömlésüket. Hogy mi lehet a masztizásban az optimális határ? Nem tudom. Meggyőződésem, hogy ez is az egyéntől függ. A Káma-szútra szerint három alapvető nemiszerv méret, és három alapvető szenvedélyességi szint van. Tehát van, akinek fontos a szex, van, akinek kevésbé, és van, akinek nagyon. Akinél egyáltalán nem játszik szerepet a szexualitás, ott komoly blokkok vannak az életenergia áramlásában. Vagy cölibátusban élő pap, szüzességet fogadott apáca, vagy más vallási megfontolásból a nemiségét tudatosan meg nem élő ember. Nekem egyértelműen nagyon fontos a szex. És bár a libidó szublimálásáról, azaz a szexuális energiák átalakításáról, felhasználásáról később írok, meg kell, hogy jegyezzem: soha nem tudtam annyit dolgozni, hogy ne maradjon energiám, vágyam a szexre. A „nyugszik, ül, fekszik, csitul” állapotot szoktam érezni, de azt, hogy a szexuális vágy gomb teljesen offon legyen, csak rövid időkre éltem meg. (Most például a könyv írásának az első két hetében sikerült leállítani. A negyedik hétben viszont már keményen enni követelt a kis drága. Ha ilyenkor továbbmegy az ember a böjtben, akkor lehet szintet lépni.) Nekem a maszturbáció mindig azt hozta, amire leginkább szükségem volt. Ha fáradt voltam, és fel akartam dobódni, akkor feldobott, ha fáradt voltam, de nem tudtam aludni, és aludni akartam, akkor elaltatott. Mint valami gyógyszer. És még a fájdalmat (menstruációs görcs, fejfájás) is csillapította. De mégsem lett nálam kényszeres cselekvés. Akkor éltem vele, amikor kellett, 26

és mindig azt adta, amire szükségem volt. Körülbelül tizenöt éve van klitorális orgazmust gyártó kézi készülékem, vagy, ahogy én hívom, orgazmékerem. (Vibrátoraim már több mint húsz éve.) Régebben egy hátmasszírozót használtam (kizárólag) erre a célra, ma már van erre gyártott szexi kis ketyerém. (Vigyázat! A klitorális orgazméker egészen más, mint a vaginális, a kettő nem keverendő össze!) Emellett fontosnak tartom megosztani leány- és asszonytársaimmal a lecsavart zuhanyrózsa adta örömök ismeretét! Én közel huszonöt éve fedeztem fel egy zuhanyozás alkalmával a vízsugár eme gyönyörteljes hatását. El is neveztem „őt” (mármint a lecsavart zuhanyrózsájú vízslagot) Dezsőnek. Dezső, az örök, hű szerető, aki több mint két évtized alatt csak kétszer mondta nekem azt, hogy hhh (amikor vízszünet miatt csak levegőt lehelt a csap). Erről jut eszembe: valahol azt olvastam, hogy a múlt század elején, közepén a migrént olykor úgy gyógyították, hogy az orvos megérkezett a szenvedő nőpácienshez, felhúzta a gumikesztyűt, megkereste a kis „gyógypontot” (a klitoriszt), és addig végzett körkörös mozdulatokat, míg a nőbeteg „hisztérikus” hangokat kiadva meg nem nyugodott. Megfigyelések szerint a rendszeres „terápia” határozottan csökkentette a migrénes tüneteket. Ennek kapcsán a jómódú asszonyoknak erre épülő terápiás szanatóriumokat hoztak létre, ahol a vagina magasságában elhelyezett vízsugarakra ülhettek rá, így „gyógyítva” magukat. Húszas éveim elején, amikor egy barátnőmmel életemben először elmentem a Gellért fürdőbe, először találkoztam bidével is, és amikor kipróbáltam, azt hittem, ez direkt „orgazméker.” (Milyen jóindulatú, naiv és élveteg kislány voltam...) Manapság a wellnessszállodákban lehet nagyon jó magasságban levő vízsugarakat felfedezni. Véleményem szerint két dologra kell figyelni a maszturbálás esetleges túlzásba vitelénél: 27

1. Ne legyen pótcselekvés, vagyis ne menjen a párkapcsolatban a valódi testi érintkezés rovására. (Ne akarjam inkább az akkumulátoros vagy elemes műanyag szettemet elővenni, mint hogy a kedvesem kinyaljon, vagy ujjal kielégítsen. Bár időnként ez is oké, de ha a párkapcsolatban rendszeresen a maszturbálás kerül előtérbe a kölcsönös örömszerzés helyett, az azért gázos.) 2. Ne mondjak le valós cselekvésekről azért, hogy elvonulhassak masztizni. A maszturbálással kapcsolatban számomra a legérdekesebb az, hogy mire/kire gondol közben az ember. Két és fél éven át vezettem egy internetes kereskedelmi rádión Mi, a pasik és a szex című műsoromat, ahova minden hétfőn behívtam valakit, és a legindiszkrétebb kérdéseket tettem föl neki. Többek között azt, hogy mik voltak a rendszeresen visszatérő maszturbációs fantáziaképei. (Csak jóval később, évek múlva találtam rá Nancy Friday Nők a csúcson című könyvére, amelyben rengeteg nő maszturbációs fantáziaképe van összegyűjtve.) Sokféle izgalmas választ kaptam, de valójában az izgatott, hogy van-e alapvetően a nemekre bonthatóan valami jellegzetesség, tendencia. És igen, van. Határozottan azt kellett megállapítanom a több tucat férfi és nő önvallomásából, hogy a férfiakat alapvetően a vizualitás izgatja, a nőket pedig az elképzelt szituációban feljövő érzelem. Míg a férfi hajlamos szép és szexi testrészekre gondolni, a vizualitás és az esztétikum fontos neki anélkül, hogy egy konkrét nőre gondolna vagy történetet képzelne el, a nőnek az izgalomhoz valamilyen átélt helyzet kell. (Természetesen, mint mindenhol és mindenben, kivételek itt is akadnak.) Így voltam ezzel én is. Hosszú éveken át volt egy rendszeresen visszatérő maszturbációs fantáziaképem. (Már jó ideje nincs meg.) Azt képzeltem el, hogy én egy kémnő vagyok, aki tud egy nagyon fontos titkot. Elfog az ellenség, és levisznek egy középkori kínzókamra szerűségbe, egy pincébe, ahol levetkőztetnek 28

fehérneműre, és kikötöznek egy kőpadra, mintha keresztre lennék feszítve. (Teljesen véletlenül gyönyörű fehérneműk vannak rajtam, szexi harisnyatartóval, tűsarkú cipővel – azt rajtam hagyják.) Megjelennek, a vallatok, mint ha náci katonák lennének. A fő vallató civil ruhában van, barna öltönyben. Alacsony, köpcös, kissé kopaszodó, kerek szemüveget viselő, pengeszájú, sliccgomb szemű, végtelenül antipatikus, taszító, középkorú férfi. A hátam mögé áll, és elkezd a titokról faggatni. Én persze nem akarok beszélni róla. Erre elkezdődik a „kínzás.” Megjelennek gyönyörű testű, majdnem meztelen, fiatal, szexi, sármos és vonzó férfiak, és elkezdenek simogatni, végigcsókolgatni a testemet, izgatnak. Általában hárman négyen vannak, engem pedig fokozatosan önt el a vágy, egyre erősebben érzem, hogy minden porcikám kívánja őket. Ám amikor már eléggé felhergelődtem, a fővallató parancsára visszalépnek. Újra azt akarja, hogy mondjam el a titkot, de én még mindig tartom magam. Ekkor újra izgatnak, de most már az álló péniszükkel simogatják végig a testem. Lassan és fokozatosan én magam leszek a megtestesült vágyakozás, maga a vákuum, a feszítő űr, ami már szenvedést okoz nekem. A fővallató újra kérdez, de én még mindig nem adom át a titkot. Erre megint visszalépnek a szexi fiúk, és én szenvedek. Kis szünet után tovább „kínoznak”. Már a hüvelyem bejáratához teszik a farkukat – szép sorban – de nem hatolnak belém, én lassan önkívületi állapotba kerülök, és már semmi más nincs bennem, mint hogy befogadjam magamba az első belém hatoló hímet. Én magam vagyok a megtestesült és tiszta odaadás. (Erre szoktam mondani, hogy meghág az odaadás szelleme. Ez a maximális női, az az Jinállapot.) És akkor elmondom a titkot. A titok pedig maga az orgazmus. Számomra teljesen más jellegű élményt nyújt a klitorális orgazmus, mint a vaginális. Minderről később részletesebben is írok. Ebben a fejezetben a klitorális orgazmusom felfedezéséről 29

ígértem egy történetet. Tizenhat éves voltam, még javában benne a szüzességi fogadalmamban, amikor az iskolám ajánlására eljutottam – már akkor grafomán íróemberként – egy fantasztikus újságírótáborba, ami minden szempontból rengeteget adott nekem. (Utólag is hála és köszönet érte.) Egyik este elém állt egy ott előadást tartó tanár, és azt javasolta, menjünk el kocsikázni a környéken. Közben beszélgetünk. Bennem semmilyen rossz érzés nem volt, abszolút megbíztam benne, és már akkor is kalandvágyó, bevállalós teremtés voltam. (Bár Trabantja volt és szakálla, ami soha életemben nem jött be, azóta se.) Egy eléggé elhagyatott erdei részen aztán váratlanul megállt, és elkezdtünk beszélgetni. Megkérdezte, hogy szűz vagyok-e. Igen, feleltem. Pettingeltem-e már? Nem. És akkor egyfajta gyöngéd erőszakossággal, határozott, de kedves nyomakodással rábeszélt arra, hogy benyúlhasson a bugyimba, vagyis beszéd közben már nyúlt is. Nem tudom, miért, de miközben nem akartam, mégis engedtem, pedig dupla zavarban voltam, mert éppen menstruáltam, és a lábam között volt egy jó nagy összevérzett vattadarab. (Akkor még nem voltak betétek, a tampont sosem szerettem, ma már tudom, hogy joggal, ugyanis nem is egészséges.) A pasit nem zavarta, engem annál inkább. Furcsa helyzet volt, kínt is voltam, bent is voltam egyszerre. A bentet a jelenben levő zavarom és a pillanatokra váratlanul elöntő gyönyörhullámok hozták, a kintet meg az, amikor néztem ezt a férfit, meg magamat a Trabantban, hogy mit is keresek én itt valójában. De egyszer csak egy olyan gyönyör öntött el, ami akkor egy új kaput nyitott ki bennem. A sztori befejezéséről még csak annyit, hogy ezek után a férfi kiszállt a kocsiból, odaállt közvetlenül egy fa mellé, és miközben engem nézett (én is kiszálltam, teljesen fel voltam öltözve és őt néztem), kiverte. Érdekesnek találtam, bár volt benne valami idegen és szánalmas is, ahogy ott a fába kapaszkodva gyors mozdulatokkal 30

húzogatta a farkát. Megkérdezte tőlem, hogy undorítónak találtam-e. Nem. De vonzónak se – ezt már nem mondtam. Utána visszamentünk a táborba, és többet – hál’ istennek – nem találkoztunk. Bár végülis hálás vagyok neki az élményért. Kár, hogy nem jött be, mint pasi. Alapvetően mindig nagyon jó pasijaim voltak, a futó kalandjaimban is a szép vagy sármos fiúkat preferáltam. (A férjem is nagyon csinos és jóképű, még így, ötven felett is.) Amikor hazaértem, szinte az első dolgom volt, hogy eresztettem magamnak egy nagy kád vizet, és eldöntöttem, „utánajárok” annak a gyönyörnek, amit ez a szakállas pasi okozott nekem. Nem volt kérdés számomra, hogy a puncimhoz csakis vízben érhetek. A „szárazföldön” olyan tisztátalannak tűnt az egész. De mivel mindig is elképesztően szorgalmas, aktív és kötelességtudó voltam, úgy döntöttem, hogy ez a kísérletezés nem lehet időpazarlás – közben tanulok. (Előtte is rendszeresen tanultam a fürdőkádban, nagyon szerettem.) Amióta az eszemet tudom, mindig tele voltam tervekkel és feladatokkal, és állandóan betábláztam a napjaimat: kombináltam, hogy amíg ezt csinálom, az kész lesz, ezt és ezt párhuzamosan is csinálhatom, stb. Az én rendszeremben tehát abszolút normális volt a „kellemest a hasznossal” alapelv ilyen jellegű megvalósítása. Így aztán amíg a történelem-, vagy földrajzkönyvet fogtam az egyik kezemben, szorgosan tanulva (mindig, minden iskolámban a legjobb tanulók között voltam), a másik kezem járt, mint a motolla. És addig köröztem a jobb kezem középső ujjával azon az érzékeny kis dombocskán, míg újra megtörtént a csoda. Elöntött valami olyan gyönyör, amit semmi addigi élményemhez nem tudtam hasonlítani. Innentől kezdve megszállottja lettem ennek az érzésnek. Mindennap rohantam haza iskola után, és az volt az első, hogy „megfürödtem”. (Meg is jegyezte anyám, hogy túlzásba viszem a tisztálkodást, már csak azért is, mert akkoriban hatunkra 31

jutott egy fürdőszoba.) De nekem eszembe sem jutott, hogy a klóros víz árthat a bőrömnek, és olykor napjában kétszer is felkerestem a fürdőszobát. Mígnem egy nap – ahogy hazasiettem az iskolából, hogy „lefürödhessek” – döbbenten tapasztaltam, hogy nincs víz, központilag több órára elzárták. Azonnal fölszökött az adrenalinszintem, kiszáradt a szám, és roppant izgatott lettem: most mi legyen, hogy oldjam meg ezt a helyzetet? Rájöttem, hogy nincs más hátra, mint előre, itt, a szárazföldön kell megoldanom ezt a dolgot. No de hogy csináljam? Csak úgy, nyúljak a kezemmel a puncimhoz? Megvan! Eldöntöttem, hogy vécépapírt fogok használni, az úgy mégis „sterilebb” Istenem! Honnan tapadhatott rá az akkori ártatlan kislányra már akkor a mocskosság érzése? Miért gondoltam, hogy a saját (ráadásul napjában többször fürdetett) testem piszkos, tisztátalan, amihez nem illendő csupasz kézzel hozzáérni? Persze tudom: generációk terheit cipeljük. Több mint száz családállítást láttam, rengeteg embertársamon láttam, hogy szenved a jelenben a nagyszülők sérelmei miatt. Beugrott annak a nőnek az emléke, aki elmondta, szinte akárhány alkalommal közeledik hozzá a férje szexuálisan, extra gyorsasággal gyárt magának hüvelygombát, pedig szereti őt. A szerelem első két évében ez nem volt jellemző, de azóta egyre gyakrabban. Kiderült, hogy az anyai nagymamáját tizenvalahány orosz katona erőszakolta meg, ő pedig azonosult a nagymamával. Ha nagyi nem tudta magát megvédeni, majd ő megteszi helyette. (Ez volt nála a tudat alatti folyamatok pszichodinamikája.) Mielőtt közeledne a férfi (sajnos innentől kezdve tudat alatt minden hímneműt beletett ebbe a kategóriába), magára növeszt egy „gombapáncélt”, így biztonságban lehet, ezáltal pedig nem lehet vele szexelni – legalábbis védekezés nélkül nem érdemes, hiszen az következményekkel jár. Olyan ez, mint egyfajta bosszú. 32

Szóval zsigereimben cipeltem én is a szexhez tapadt „mocskosság” érzetét, így hát fogtam a vécépapírt, letoltam a bugyimat, ledőltem az egyik zárható szobában levő ágyra, és úgy döntöttem, nekilátok a gyönyör csiholásának. De egyszer csak azt éreztem, olyan béna a papír a kezemben, és még durván dörzsöl is, így aztán pillanatokon belül rájöttem: sokkal, jobb kézzel csinálni! Így is működik a dolog! Sikerült átlépni önmagamon. Újabb tér nyílt, lehet vízen, földön, égben egyaránt, hurrá, enyém a világ! Gyönyörre fel! Ráadásul ingyen van, senkinek nem árt, nekem meg nagyon jó! 6. Szüzességem elvesztése - ami nem is hártya, hanem korona Mint már említettem, tizennégy évesen úgy gondoltam: egész életemben szűz maradok. Ez az elhatározás csak ráerősített ötéves korom óta meglevő kiválasztottság tudatomra. Igen ám, de akkor még nem számoltam a nem is sejtett klitorális orgazmus adta csodával, amit tizenhat évesen tapasztaltam meg. Innentől kezdve pedig felgyorsultak az események. Megjelentek az első udvarlók, ezzel együtt a csókolózások, a bugyiba nyúlások (érdekes, csak most jövök rá, a gatyába nyúlás teljesen kimaradt...), és megéltem az első ujjazást is, ami némi gyönyör mellett kifejezetten erős fájdalmat is okozott. S bár nem véreztem, úgy vettem, hogy ilyen mély, hosszú és fájdalmas ujjazás után már biztos nem vagyok szűz. Nem sokáig csináltam belőle gondot magamnak. Úgy voltam vele, hogy csacsi kislány voltam, amikor kitaláltam, hogy szűz maradok, de valójában ez a dolgok rendje. (Viszonylag hamar ráláttam a tényekre...) És persze beköszöntött a szerelem is... Valójában már első gímiben felfigyeltem a srácra: roppant jóképű, magas, intellektuális, finom arcú fiú volt, kettővel fölöttem járt, de csak később kezdtünk el barátkozni. (Én másodikos, ő negyedikes gimis volt.) Akkor fedeztem fel az egzisztencializmust és a 33

szürrealizmust – amik minden túlzás nélkül alapkövek lettek az életemben –, és vele olyan jól lehetett minderről beszélgetni. Határozottan filozofikus alkat volt. Olyan inspiratív szellemi partner, akiben folyamatosan gyönyörködtem is. Ráadásul a bérházuk merőleges volt a miénkre, és minden este láttam a szobámból, mikor oltja el a lámpát. Néha még azt is, ahogy leveszi a pólóját, és fölveszi a pizsamáját (disznóság, hogy nem volt függöny az ablakán...). Még másodikos gimis voltam, amikor egyszer elmentünk együtt a moziba, és utána csókolóztunk. Én voltam aznap a világ egyik legboldogabb embere! Érdekes valóságérzékelésbe kerül ilyenkor az ember. Épphogy csak érinti a lába a földet... De másnap közölte, felejtsem el az előző napot meg a csókot, ő semmit nem akar tőlem, továbbra is csak barátok vagyunk. Aznap este lenyúltam anyámtól két vagy három szem Seduxent (elég erős nyugtató), és miután kibőgtem magam, belealudtam a fájdalomba. Őt negyedik gimi után nem sokkal elvitték katonának, én még csak a harmadikat kezdtem, és végig leveleztünk. Megírtam neki az ujjazásos sztorit, és hogy szerintem már nem vagyok szűz. Ő pedig nem sokkal ezután azt, hogy jó lenne, ha kimennénk a Keleti főcsatornához a nyaralójukba, és megnéznénk a naplementét. Naná, hogy nagyon megörültem, még mindig rendületlenül imádtam! Igen ám, csakhogy a szülei – nem tudni, milyen megfontolásból – nem adták oda gyermeküknek a vízparti kulipintyó kulcsát. Leültünk a ház előtti padra, és ő közölte: most, hogy már nem vagyok szűz, szeretne velem lefeküdni. Nem tudom, miért nem tudtam nemet mondani, pedig nem akartam igazából. Főképp nem úgy és ott, ahogy az megvalósult. (Rendszeresen ismétlődött az életemben az a mintázat, hogy alárendeltem magam a férfi akaratának, vágyának.) Az volt az ötlete, hogy menjünk le a bérházunk alján lévő pincébe. Ez egy igazi pince volt, sötét, dohos, és nem csempe volt lerakva, hanem 34

döngöltföld-padlózata volt. (Még most is emlékszem, ahogy kapartam a földet, és mennyire tele lett a körmöm alja földdel.) Szótlanul, szinte gépiesen történt az egész. Semmi romantika, gyöngédség, előjáték. Leterítettem a farmerdzsekim a földre, levetkőztem, ő is – kivéve a zokniját. Ez volt az egyetlen ruhadarab, amit magán hagyott. (Azóta se szeretem, ha egy pasi magán hagyja a zoknit, bár már nem is zavar annyira, mint eleinte. Mindenesetre van benne valami kisstílű és béna...) Hagyományos misszionárius póz, kicsit csókolóztunk, és mindenféle petting nélkül elkezdte benyomni. Eltartott egy darabig, és én csak arra emlékszem, ahogy szántom föl a körmeimmel a földet, és iszonyúan fáj az egész. Semmi, de semmi jó nem volt benne, csak ridegség-hidegség és fájdalom. Elég erősen véreztem, ezt ő is látta, és megállapítottuk, hogy szűz voltam. Utána visszaültünk a ház előtti padra, hogy elszívjunk egy cigit. Megkérdeztem tőle, hogy jó volt-e neki. „Tulajdonképpen igen”– válaszolta. Tulajdonképpen... Majd megjegyezte, hogy most már a szüzességemmel se lesz gondom, letudtam. Másnap a házukban lévő közértben találkoztunk, alig köszönt a foga között mormolva, aztán a fejét is elfordította. Olyan, de olyan mocskosnak éreztem magam, hogy azt éreztem, valamit ki kell találnom, hogy elbírjam viselni az életet és magamat. Megvan! Nincs más hátra, mint a vallás – gondoltam –, csakis Isten moshatja le rólam ezt a szégyent és mocskot! Másnap jelentkeztem a református templom parókiáján, és közöltem, hogy én konfirmálni szeretnék. (Debrecenben és környékén a református templomok a jellemzőek.) Rendben van – közölte a lelkész –, de ahhoz konfirmáció-előkészítőre kell járnom. El is kezdtem, nagy bőszen és ájtatosan jártam, forgattam a Bibliát, így gyógyítottam a lelkem. Ma már világosan látom, hogy ez az a tipikus hasítottság, amit épp a keresztény vallás nevelt belénk, és járta át az évszázadok 35

alatt generációk láncolatát: a szűz és a szajha kettőssége. Vagy Mária, vagy Magdaléna. Vagy a „tisztességes” lány (aki szűz), akiből tisztességes feleség és anya lesz, vagy pedig a szexuálisan is kívánatos „rossz” lány, a könnyűvérű, élveteg céda. Ez a fajta széthasítottság nyomorította évszázadokon át a férfiak, nők életét, ez a tudat fosztotta meg a nőket attól, hogy kiteljesedhessenek a nőiségükben. És ez még mindig él! Főképp vidéken, illetve a kisebb településeken élő romáknál, ahol még abszolút dörömböl a patriarchális szemlélet. Az egyik faluban évek óta rendszeresen végzek önkéntes munkákat főképp két, cigányok lakta, mélyszegénységben – divatos kifejezés, mondhatjuk úgy is, hogy nyomorban – élő településen. Többször beszélgettem a szexről az asszonyokkal, és felhoztam az orális szex témát is. Néhány perc után az egyik idősebb asszony magából kikelve, reszelős hangon kérdezte tőlem: – Azzal a számmal kapjam be az uram farkát, amivel a gyerekeket megcsókolom??? – Hát igen, azzal, másik nincs külön erre a célra – válaszoltam, és akkor éreztem meg, hogy mennyire él még ez a mélyen belénk ivódott szűz és szajha kettősség. Amíg a nők nem lesznek képesek integrálni az alapvető szerepeiket (korábbi könyvemben, az Új egyensúlyban erről külön fejezetben írok), addig esély sincs arra, hogy nőiségünkben kiteljesedett, boldog életet éljünk. No de vissza a konfirmálásom előkészítéséhez! Mivel Hajdúnánás – ahol éltem – igen kis város, hamar híre ment, hogy rendszeresen templomba járok. Ezután pedig behívatott az osztályfőnököm, és közölte (1983-at írunk), hogy vagy a templom, vagy a KISZ. (Fiatalabbak kedvéért: Kommunista Ifjúsági Szövetség, az állampárt ifjúsági szervezete. Kisdobos, úttörő, KISZ, majd párttag lehetett – kellett lennie – a „jó” magyar állampolgárnak.) Járhatok én a templomba is, csak éppen akkor nem lesz ott a KISZ ajánlása a felvételi lapomon. Fasza... Ez azt 36

jelentette, hogy akkor ráírták az ember jelentkezési lapjára, hogy ellenség vagy lázadó, vagyis nem építi a szocializmust, tehát nem is veszik fel sehova. Ha te nem támogatod őket, ők sem téged. Én pedig nagyon be akartam kerülni a Színművészetire (ahova háromszori jelentkezésre se vettek fel), így egyedül kellett megbirkóznom a „bűnöm” feldolgozásával. Egy jó darabig forgattam a Bibliát, aztán lecsengett az egész, és jöttek az újabb szerelmek, újabb szexuális élmények. Az első három-négy alkalom kellemetlen volt (véreztem is), de egyre több örömöt találtam az egészben. Nem testileg – az még jó darabig nem jött –, hanem lelkileg. Jólesett a gyöngédség, a kedvesség, az, hogy tetszem a fiúknak. Nőként abszolút önbizalom-hiányos voltam. Tizenhat évesen megszámoltam, hogy hány testi hibám van. Azt mondtam magamnak egy nap, hogy tokától bokáig végigmegyek magamon, minden testi hibámmal, minden szépséghibámmal szembe akarok nézni. Hatvannégy (!!!) hibát sikerült magamon találni (gratulálok, Gyöngyike!), az utolsó szeplő is benne volt. Szóval ebben az egész szex dologban sokkal inkább az jött be, hogy én bejövök. Nagyon sokáig az egészben maga az út volt a legjobb, amíg el nem jutottam az ágyig. Magáról az aktusról úgy vélekedtem, hogy csak szükséges velejárója ennek az egésznek. Azt végig kell csinálni azért, hogy átélhessem azt, hogy vonzó nő vagyok, aki kell a fiúknak, férfiaknak. Ráadásul harmadik gímiben az osztályfőnökünk azt is kijelentette, hogy amíg nem érettségizünk le, addig ne veszítsük el a szüzességünket. Én már akkor nem voltam egy titoktartó típus, elmeséltem egy-két barátnőmnek, meg azoknak, akiket annak hittem, így hamar híre ment, hogy mekkora nagy „K” vagyok. (Ráadásul az a két fiú, akikkel év közben voltam, szintén elmondta.) Érettségiig mindenki kussolt, szófogadó szüzek voltak, pedig pontosan lehetett tudni, kik azok, akik már szexeltek. És jól is tették. Ilyet senkinek nincs joga kérni a tanítványaitól, legfeljebb 37

javasolni, bár azt is neccesnek tartom. A mi generációnknál legalább már nem volt az az elvárás, amiben még az anyáink éltek, hogy egy nő szűzen menjen férjhez. Anyám (aki 1941-es születésű) többször elmondta, hogy az ő korában azt a lányt, aki nem szűzen ment férjhez, megvetette a társadalom. A magyar népi hagyományban évszázadokra visszamenően ismert volt a véres lepedő vizslatása, ami azt jelentette, hogy a nászéjszaka után az anyós bement a fiatal pár hálószobájába, és megnézte, hogy „tisztességes” lányt vett-e el a fia. Szegény buta lány, aki ilyenkor nem vágta el az ujját, hogy produkáljon valamit az anyósnak! Nem tudták még akkor, hogy a szüzesség elvesztése nem minden esetben jár vérzéssel! De mi is a szűzhártya (vagy újabb nevén szűzkorona)? Azt javaslom, tegyünk most egy kis kitérőt, és bioszozzunk egy kicsit! A szűzhártya a hüvelybemenet mögött húzódó, többnyire vékony nyálkahártyaredő, amely nem zárja el teljesen a hüvelyt, kisebbnagyobb rést hagy rajta, hogy a menstruációs váladék távozni tudjon. Tehát hártya abban az értelemben, hogy valóban egy vékony nyálkahártyaredő, de abban az értelemben nem, hogy teljesen befedné a hüvelybemenetet. Valójában azt is mondhatnám: ahány ház, annyi szokás, ahány lány, annyi szűzhártya. Van, akinél sűrűbben szövött a nyálkahártyaredő, van, akinél ritkábban. Van, akinél a szűzhártya keskeny lemezek, húrok formájában átíveli a hüvelybemenetet, és akár rácsszerű alakzatot is képezhet a nyílás előtt. Néha a hártya visszahajlik, és kettős képletként előboltosul, azaz súlyánál fogva álló helyzetben lefelé türemkedik. Lehet továbbá elülső vagy oldalsó helyzetű félhold is. A nyálkahártyaredő igen ritkán valódi záróhártyaként a bemenet egészét áthidalja. Szerencsésebb esetben több kisebb-nagyobb lyuk van a szűzhártyán, de az is elfordul, hogy egyáltalán nincs rajta nyílás. Testtudatoktató-dúla barátnőm, Hoppál Bori mesélte, hogy az egyik előadásán egy nő arról számolt be, hogy nála 38

teljesen zárt volt a szűzhártya. Durva sztori volt. Ez utóbbi állapot mindenképpen orvosi beavatkozást igényel, hiszen a teljesen elzáró szűzhártya nem engedi a menstruációs vért távozni, ezért az felgyülemlik a hüvelyben, később a méh üregében is, és komoly panaszokat okoz. Ilyenkor egyszerűen bemetszik a szűzhártyát, és az elzáródás megszüntetésével a továbbiakban zavartalanná válik a menstruáció és a nemi élet. Es végül van olyan is, akinek nem több, kisebb-nagyobb lyuk van a szűzhártyáján, hanem egy (vagy akár kettő) nagyobb. Az, akinek egy nagyobb lyuk van, előfordul, hogy semmiféle fájdalmat nem érez a szüzesség elvesztésekor, holott valóban szűz volt. Rengeteg olyan kultúra volt/van a világban (arabok között jellemző volt, ott még sok helyen most is brutális a patriarchális sötétség), ahol törvény szerint megölhették azt a nőt, aki nem vérzett a nászéjszakán, hiszen az akkor már biztos volt mással, vagyis egy hazug kurva. És a szerencsétlen virágszál sehogy sem tudta bebizonyítani az igazát az erős és „okos” férfiakkal szemben, úgyhogy akár a fejét is vehették. Nem tudom, vajon hány évnek, évtizednek kell eltelnie a világban, hogy a legalapvetőbb dolog megtörténjen: minden nő (és férfi) ismerje a testét, tisztelje önmagát és a másikat. Négy évvel ezelőtt Dániában és Svédországban jártam, ahol egy svéd barátnőm igen érdekes hírrel szolgált. A svédek hivatalosan is eltörölték a „szűzhártya” kifejezést, helyette a „szűzkoronát” használják slid krans – érdemes így beütni a keresőbe), ezt tanítják az iskolákban, és ezt terjesztik a hétköznapi szóhasználatban is. Ugyanis rájöttek, hogy igen sok problémát okozott az a régóta tudott és tapasztalt jelenség, hogy nem minden lány vérzik szüzessége elvesztésekor. Nekem is több olyan barátnőm van, aki arról számolt be, hogy semmiféle fájdalmat nem élt meg az első behatoláskor, és egy csepp vér sem jött belőle. Először furcsálltam, hogy ilyen is van, de az ikszedik beszámolónál normálisnak 39

nyugtáztam ezt a jelenséget. A svédek úgy döntöttek, igazságot tesznek e téren, és felszabadítják a lányokat ez alól a presszió alól, miszerint nem is voltak szüzek, ha nem volt hártyájuk. Egyszóval a véres lepedő mutogatásának ideje elvileg lejárt, helyette az őszinteségre és a bizalomra érdemes fókuszálni. Hogy mikor jutunk el globálisan is ide, idő kérdése. Úgyhogy terjesszük a tudást! Aki pedig még csak most áll a szüzessége elvesztése előtt, annak azt javaslom, hogy lassan járj, tovább érsz! Jobb, ha az első együttlét szerelemből történik meg! (Az viszont nem igaz, hogy csak a szerelemből való szex a jó!) De az első együttlét nagyon meghatározó! (Nekem hosszú időbe telt, amíg kidolgoztam magamból azt a rengeteg rossz érzést, ami így-úgy még éveken át belekeveredett a szexuális együttléteimbe.) Legyenek végeérhetetlenül hosszú, varázslatos csókolózások, simogatások, petting, becézések, mmm, de finom is az! És amikor már egészen mélyről, belülről is azt érzi a lány, hogy igen, minden porcikámmal vágyom arra, hogy minden szinten eggyé váljak a szerelmemmel, csak akkor szeretkezni! Kivárni az idejét, felépíteni az egészet, hogy méltó rangjára kerüljön a szerelmeskedés: isteni legyen! Merthogy az is! Isteni. Érdekes módon egyre több helyen divat – ez is Amerikából indult –, hogy a házasulandó felek szűzen lépjenek be a kapcsolatba. Hogy mindketten úgy mondják ki a – remélhetően – boldogító igent, hogy előtte még nem feküdtek le senkivel. Erről a Nők Lapja Cafén jelent meg egy írásom, amelyben úgy fogalmaztam: el tudom képzelni, hogy van, akiknél ez bejön, de alapjában véve ez egy visszalépés, sőt, egyenesen megfutamodás. A szüzesség és a hűség funkciója a nemrégiben lejárt patriarchális időszakban az volt, hogy a férfi biztosan tudja, hogy ő a gyermek apja, vagyis a saját gyermekét neveli fel. (Ehhez képest két forrásból is azt olvastam, hogy a gyerekek 8%-ának nem az az apja, 40

akit annak hisznek. Persze a statisztika az csak statisztika, az élet meg az élet.) Legutóbbi könyvemben több száz oldalon át fejtegettem, mit jelent az, és milyen következményekkel jár, ha az eddigi alá-és fölérendelt viszonyulás helyett minden szinten egyenjogúan, egyenrangúan élhetünk egymás mellett. Egy egészen más minőségű kapcsolat van kialakulóban a nemek között, mint ahogyan az élet más területein is érezhetjük a szemléletváltás közeledtét, jelenlétét. Csak mostanában kezdődött el az individualizálódás, a saját egyéni létünkre való ráébredés, és a spirituális felébredés. Itt volt az ideje, de nyilvánvalóan ez sok szempontból megnehezítette az emberek életét, akik eddig hozzászoktak ahhoz, hogy apu (nemcsak a valós apu, hanem „kommunizmus apu”, „vallás apu”) megmondja, hogy mit hogy kell tenni. És most, hogy sok szempontból szabadon választhatnak az emberek, megijedtek, félnek a döntéstől. Szűzen férjhez menni, megházasodni bizonyos szempontból leegyszerűsíti az ember életét. Nincs összehasonlítási alap, együtt fedezik fel a szexet, és bármilyen is a másik: ő lesz a legjobb, az egyetlen. És mivel az individualizálódás az ego működésének fölerősödését is magával hozta, ezért az „én vagyok a legjobb, az egyetlen” igen fontos az ébredező, szorongó gyermekemberek számára. (A szó alatt azt értem: lehet, hogy felnőtt korú az illető, de lelkileg egy gyermek szintjén van. Éretlen.) De a szűzen való férjhezmenetel csak rövidtávon egyszerűsíti le az ember életét. (Hozzáfűzöm: kivételek mindig voltak, vannak és lesznek, tehát vannak olyanok is, akiknek ez valóban bejön.) A lelket nem lehet becsapni, illetve annak ára van. Hosszú távon árat kell fizetnünk azért, ha hazudunk, és a legnagyobb árat, ha magunknak hazudunk. Önmagunk becsapása testi és lelki megbetegedéshez vezet. Amikor elmúlik a szerelem (az a bizonyos sötét verem, amit Petőfi is emlegetett), és az együttélés alatt 41

kiderül, ki is a másik, akkor döbbenünk rá: hogy is hihettük el, hogy szűzen és együttélés nélkül, szinte még gyermekfejjel optimális megházasodni??? Ha én végiggondolom, kikbe voltam 18-20 évesen szerelmes, nagyon örülök, hogy egyik sem lett a férjem. Ahogy annak is örülök, hogy sok-sok szerető után találtam meg a társamat, és hogy volt összehasonlítási alapom arra, hogy tudjam: igen, ő a párom! (Csak megjegyzem: akiknél nemiszervméretben nincs passzent, azok nem egymás felei.) Azok, akik arra buzdítják a fiatalokat, hogy egymás megismerése nélkül menjenek bele a házasságba, az önismeret elől való megfutamodásra késztetik őket. Valóban szélsőséges időket élünk sok szempontból, de az arany közép megtalálásában nem a másik szélsőség segít, hanem a bátor és éber önismeret, és az arra való törekvés. Azt gondolom, hogy a XXI. században akkor lesz kedvük a fiataloknak házasodni, ha más alapokra helyezzük a házasságot. Véleményem szerint egy optimális párkapcsolatban elengedhetetlen az elköteleződés mellett az autonómia, vagyis az, hogy stabil, önálló, felnőtt emberek legyünk, akik tiszteletben tartják a másik autonómiáját is. Amíg a másiktól függünk, amíg úgy érezzük, hogy jogot formálhatunk a társunk szabadidejére, gondolataira, testére, érzéseire, amíg a kapcsolatok elszámoltatásra, elvárásokra, és nem feltétel nélküli szeretetre épülnek, addig csak színjáték az egész. Ehhez persze el kell jutnunk oda, hogy elhiggyük, hogy mi magunk elég jók vagyunk, elég szerethetőek. Rettentően sok a sérült ember. A lelki wellnesseimen azt tapasztalom, hogy felnőtt emberek tetemes százaléka még mindig ott tart, azon vekeng, hogy az anyja vagy apja nem úgy szerette, ahogy szerinte szeretnie kellett volna. Rengetegen haragszanak a szüleikre. És ezért a párkapcsolatukban is ezt fogják kivetíteni a másikra. Úgyhogy én bevinném a középiskolai tanulmányok közé a belső munkát, hogy segítsem a fiatalokban feldolgozni a gyerekkori sérelmeiket. Hiszen amíg ezt 42

nem rakják a helyére, a jelenben sem tudnak lenni. Bevinném az iskolákba a családállítás elemeit (különösen a szülők előtt való meghajlás rituáléját), megtaníttatnám nekik az alapvető emberi játszmákat – hogy felismerjék és kikerülhessék azokat – és az erőszakmentes kommunikációt. Tanítanám őket a minőségi szexualitásra. És igen, meditációt is tanítanék, hogy minél inkább képesek legyenek az emberek meghallani a belső hangot, hogy felnőhessenek, és ne mástól várják azt, hogy majd megmondja nekik, mi kell, mi jó. A párkapcsolatban igen meghatározó a szexualitás, annak minősége. Végre beléptünk abba a korba, amikor egyre tudatosabban, egyre inkább bűntudat nélkül élhetjük meg a minőségi szexet, és azt is, hogy nagyon sokféle szerepben, minőségben lehetünk jelen az életben, és ezeket a szerepeket mind összehozhatjuk magunkban. Ma egy nő egyszerre lehet anya, feleség, szexis nő, dolgozó nő, spirituális fejlődését tudatosan ápoló ember, barátnő stb. Véget ért a szűz és a szajha már említett kettősségének az ideje, ma már nem kell egy férfinak attól szenvednie, hogy a tisztességes feleség, gyermekei édesanyja és a szexuálisan is kívánatos nő, a „rossz lány” nem fér meg egy nőben. Erre tessék, mit találtak ki a konfliktusoktól, bonyodalmaktól, de egyben a fejlődési lehetőségektől meghátrálók? Hogy tapasztalatlan, gyermekfejjel, szűzen mondják ki a fiatalok arra az igent, amiről azt sem tudják, hogy micsoda!? Igaz, hogy így az egónak egy csomó bonyodalmát megúszhatják, de ennek komoly ára lehet! Eszembe jutott egy huszonéves szerelmem, akivel heteken át jártam, mielőtt eljött a nagy nap, ami egyben kapcsolatunk utolsó napja volt, ugyanis erekcióban körülbelül 11-12 cm-es volt a pénisze. Az addigra vasolvasztó forróságúra hevült szerelem (vagy annak hitt illúzió) abban a pillanatban kihűlt, ahogy a kezembe vettem a nemi szervét. Persze, nem a méret számit, ez igaz – 43

abban az esetben, ha a méret az átlagos méreten belül van. A szélsőségek azonban igencsak ellehetetlenítik a nemi élet minőségét. És ez csak egy szempont. Elhiszem, hogy sok szempontból ez riasztó, de biztosan tudom, nagy általánosságban nem az a megoldás, hogy a fiataloknak azt sugallják: menj szűzen férjhez. Olyan ez, mint a lottóötös: vagy bejön, vagy nem. Amiről nem tudunk, az nem fáj – mondja a szólásmondás –, de úgy is fordíthatjuk: amiről nem tudunk, az nem hiányzik. Ha nem tudjuk, hogy milyen a másik, hogy milyen, ha még jobb, akkor egy csomó energiát – keresgélés, elégedetlenség, csalódás stb. – megspórolunk. Megtanulni beérni azzal, ami van, és nem mohónak, kíváncsinak lenni, igen, értem ennek a választásnak a vonzását. De mivel közel huszonkét éve élek ugyanazon – egyébként nagyszerű – férfi mellett, pontosan tudom azt is, hogy ez nem jött volna össze, ha szexuálisan nem lett volna köztünk passzent. (És sok szeretőm volt előtte.) Szerintem a házasság kimondása előtt igenis kell a tapasztalat, kell a tudatos döntés, a szabad választás. Végre fejlődhet a szexuális kultúránk – annyi energiát, örömöt, erőt ad a jó szex, kár lenne lemondani róla! Szerintem nem a szűzen való férjhezmenetel fogja elhozni a felek közt a várva várt harmóniát, hanem az önismeret, a tudatosság, a felébredés, az, hogy felnőjünk, hogy felelős döntéseink, tetteink legyenek, hogy tudjuk, érezzük azt, amit a másik érez, és amit a másiknak okozunk. És ez nem megy szenvedés nélkül. 7. Az első orálisszex-élményem Ennek a résznek azt a címet adtam, hogy „A saját 8-asom alsó fele”. Eddig kiderült, hogy a szexuális felvilágosításom traumát okozott, a klitoriszom felfedezése nem volt egy különösebben romantikus történet, a szüzességem elvesztése pedig szintén nem 44

a lányálom kategóriába tartozik. Az első orálisszex-élményem is hasonló. Sőt! Gyengébb idegzetű, illetve empatikusabb olvasóim kedvéért előre szólok, hogy durva sztori lesz. És amitől még pluszban különösen durva, hogy nagyszájú, szabadlelkű, lázadó, vagány, hippiskedő gimnazistaként rendszeresen azt hangoztattam, hogy én szinte mindent ki akarok próbálni az életben, leszámítva két dolgot: az orális szexet és az emberölést (Ez utóbbival még most is így vagyok.) Érdekes módon megtapasztaltam, hogy akárhányszor azt mondtam: ezt és ezt soha nem fogom csinálni – mert mindig párban jártak ezek a kijelentések –, az egyiket mindig megcsináltam. Például 1986-ban elsők között tetettem Magyarországon piercinget az orromba, és azt mondtam: két helyre biztos, hogy soha: a nyelvembe és a mellbimbómba. (Ez utóbbival még most is így vagyok.) Szívesen folytatnám még a sort az ismétlődő mintázatokról (ami önmagában is nagyon érdekes téma), de ez most nem lényeges. De mégis, miért akarom elmesélni ezt a durva sztorit? Egyetlen célom van vele: megmutatni, hogy a legrosszabb kezdés is átfordulhat a legjobbra! Annyi negatív élményt kaptam a nőiségemben a szexszel való megismerkedésem kezdeti időszakában, hogy bátran kijelenthetem: szép nagy, gömbölyű alja lett az én 8-asomnak! Sok-sok szenvedés, könny, önutálat, önundor és bánat gyűlt össze, hogy aztán mindezeket feldolgozva és elengedve mára egy nőiségében kiteljesedett, a szexet egyre magasabb szinten élvezni tudó, boldog nő, feleség, társ, anya, művész, gyógyító, tanító legyek, aki már eddig is több ezer nőn segíthetett. Köszönet érte! Ma már tudom, hogy mindennek az előhívója, megteremtője én magam voltam. És semmi köze mindehhez annak, hogy a férfiak ilyenek meg olyanok. Mindannyian mindenfélék vagyunk. Mint egy hologram, úgy tükröződött vissza a körülöttem levő világban mindaz az esemény, aminek a magja bennem volt. Úgyhogy nincs már bennem 45

semmiféle harag, rossz érzés, utálat az engem megerőszakoló, otthagyó, megalázó, meglopó, vagy más, különféle rossz érzéseket adó férfiakkal szemben. (A legőszintébben mondom, becsületszavamra.) Tizenöt éven át intenzíven oldattam magam kineziológussal (aki többnyire a legjobb barátnőm volt, Tara, akivel a gimi első osztálya óta ismerjük egymást – úgyhogy tényleg ismerjük egymást), de nagyon sokat segített a családállítás, a pszichodráma, a szupervízió, a pszichológiai tanulmányaim, a vivation és transzlégzéses utazásaim, a pszichoterápia, a meditációk és az évtizedek óta tartó rendszeres belső munka, ami először gyógyulttá, aztán gyógyítóvá tett. Biztosan érzem, hogy ha nem éltem volna meg azt a sok lentet, a fönt sem lenne ilyen tág perspektívából az életre rálátást adó magaslat. Szóval. Tizennyolc múltam, amikor is elhatároztuk egy barátommal, hogy az érettségi utáni nyár utolsó hónapjában kettesben fölmegyünk Pestre, hogy megnézzük, milyen a mi szép nagy fővárosunk. Hónapokon át gyűjtögettük a pénzt (én eljártam takarítani), de júliusban váratlanul meghalt a barátom apukája, és az anyukája nem engedte el otthonról. Én pedig addigra annyira beleéltem már magam a kirándulásba, hogy nem akartam róla lemondani. Így azt hazudtam anyukámnak (ma már tudom, nem jó energia hazudni), hogy kettesben megyünk. (Tudtam, hogy egyedül nem engedne el, és igaza is volt.) Valójában annyira szervezetlenül és kevéske pénzzel mentem föl, hogy szálláshelyem sem volt. (Nevezhetjük felelőtlenségnek is, de úgy gondolom, mindig volt bennem egy jó adag ősbizalom.) A Déli pályaudvaron volt az alvóhelyem, ahol rendszerint arra ébredtem, hogy a rendőrök rugdosva keltegetnek hat körül, hogy ébresztő! Én pedig lelkesen jártam a várost, és hajdúnánási kislányként tágra nyílt szemmel csodáltam, milyen is ez a hatalmas székesfőváros. Egy alkalommal igen elhagyatott, külvárosi környékre keveredtem 46

(már nem emlékszem, hogyan), és ahogy ott bóklásztam, egyszer csak lelassított mellettem egy piros Lada. Ketten ültek benne, két férfi, körülbelül harmincöt-negyven körüliek lehettek, és az egyikük kiszólt: – Szia! Nem debreceni lány vagy véletlenül? – Debrecenben születtem, de kétéves korom óta Hajdúnánáson lakom – válaszoltam. – Úgyhogy majdnem beletrafáltak. Innentől elindult a diskurzus, és hamarosan azt javasolták, szálljak be, majd ők elvisznek egy helyre, amit mindenképpen érdemes Budapesten megnézni. Az már viszont naivitás, és nem ősbizalom, hogy be is szálltam az egyébként egyáltalán nem szimpatikus (sőt, kifejezetten rossz arcú) férfiak kocsijába. Ismét belementem egy olyan dologba, amibe igazából nem akartam belemenni, de mégis, mintha valami kényszerítő erő, mint valami vákuum, szívott volna be. Mintha tudattalanul is büntetni, bántani akartam volna magamat. Generációk asszonyain nézek vissza a családomban, ők is ezt tették, csak másképp. Szegény anyai nagymamám, aki harmincnégy évesen özvegy maradt a második világháború után, és nem akarta elhinni, hogy meghalt a férje. Egy életen át várta vissza a frontról, soha többet nem érintette férfi. Generációk sóvárgása ringott a derekamban (mint oly sok leányés asszonytársaméban), vegyülve az önbüntetés keserű ízével, amit többnyire cigarettával és alkohollal próbáltam elfedni, mintha csak annak a rossz ízét érezném a számban. Szóval ez a két rossz arcú csávó egyre elhagyatottabb területre vitt, ami útközben kezdett gyanús is lenni. Kérdeztem is, merre megyünk, miféle látványosságot mutatnak nekem. Hamarosan kiderült... Egy egykori lerobbant állomásfélén kötöttünk ki, rozsdás sínek között. Amikor leálltunk a kocsival, az egyik férfi előkapott egy kés- vagy bicskafélét, amit a torkomhoz szorított, és közölte, hogy le fogom szopni. Ne is gondolkodjak rajta, ha nem teszem meg, következményei lesznek. Abban a pillanatban 47

eldöntöttem, hogy mindenféle műsorozás nélkül leszopom. Csak annyit mondtam, hogy én még soha nem csináltam ilyet, és már a számban volt a farka. Egyetlen dologra koncentráltam, minél gyorsabban szívni, szopni, mert így annál hamarabb túl leszek rajta. Emlékszem is rá, hogy közben megjegyezte: „Ez elképesztően jó, nem hiszem, hogy most csinálod először, te kis kurva!” De én akkor nem gondolkodtam, nem éreztem, csak cselekedtem. Így kell ezt tenni, ha valaki meg akar csinálni valamit. Csak arra koncentráltam, hogy gyors, erőteljes és intenzív legyen, mert tudtam, hogy így tart a legrövidebb ideig. Ez az a helyzet, amikor nem szabad gondolkodni, cselekedni kell. Erről eszembe jutott egy nem igazán – de talán mégis – ideillő sztori. Sokáig brutális, már-már fóbikus tériszonyom volt. Kiskorom óta mindenféle házimunkában segítettem otthon (négy kisebb testvérem van), de ha fel kellett állni a hokedlire ablakot mosni, azt nem vállaltam. A gerendán is egyszer mentem végig (félig) első gimiben, be is csurgott néhány csepp pisi, többet nem próbálkoztam. És akkor harmincéves koromban egyszer csak jött egy hullám (fogalmam sincs, honnan, hogyan), beiratkoztam ejtőernyős tanfolyamra, majd RS 4/4-es körkupolás ernyővel (a második világháborúban használták) ugrottam négy bekötöttet. Azóta nincs tériszonyom, sőt, imádom a magasságot! Így tudnak átfordulni a végletek egyik oldalról a másikba – így jártam én is az orális szexszel, de erről majd később. Szóval – ez az, ami miatt beékeltem ezt a sztorit – amikor először ugrottunk, és emelkedett a gép, 200 méter, 300, 400, 600 („Úristen, mit keresek én itt?”), elkezdtem egészen bunkó állathangon azt mantrázni, hogy „nem gondolkodom, cselekszem, nem gondolkodom, cselekszem stb...” No, hát itt is ez történt. Nem gondolkodtam (azt egy pillanat alatt eldöntöttem), cselekedtem. Nem tudtam pontosan érzékelni az időt, de talán két-három perc alatt el is élvezett a férfi, és még akkor is azt mondogatta, hogy „nem hiszem, hogy most csináltad 48

először, ez szuper volt!” Erre jött a másik, akinek jóval nagyobb farka volt, de ő nem követelte az orális szexet (én meg nyilvánvalóan nem forszíroztam), hanem a mellem közé rakta, ott dürückölte, én meg próbáltam neki kiverni, de egyszer csak eltört a mécses, és valami olyan brutális, mély zokogás tört föl belőlem, hogy mind a két pasi ledöbbent. Ráadásul, mint valami szökőár, úgy folyt belőlem, elállíthatatlanul. Akkor már elhitték, hogy tényleg ez volt az első nekem – ráadásul nem is tudták, hogy milyen ostoba fogadalmat szajkóztam éveken át –, és még vigasztalni is próbáltak. Visszaültünk a kocsiba, bevitték a városba, próbáltak nyugtatgatni, és azt mondták, találkozzunk újra, elvisznek egy étterembe, de én csak azt vártam, hogy kiszálljak a kocsiból, és az első utam a legközelebbi templomhoz vezetett. Megint ebbe kapaszkodtam (mint a szüzességem elvesztésekor), csak az tudott megnyugtatni, ha hosszan imádkoztam (hogy vegye le rólam az Isten ezt a tisztátalanságot), és pityeregtem. Még több napom volt akkor Budapesten, de onnantól kezdve mindenütt csak a templomokat néztem. Aztán megcsömörlöttem a várostól, és elkeveredtem két kis faluba, de hogy hogyan, az hosszú sztori, és nem is idevaló. A falusi turizmus segített kipihenni az emlékeket, és hála a jó természetemnek, nem ragadtam bele ebbe a kátyúba sem. Elhullajtottam az önsajnálat összes könnyét, és továbbléptem. Utólag sem haragszom ezekre a férfiakra. Mért is haragudnék? Azért, mert tudatlanok? Az ilyen emberekre szoktam mondani, hogy spirituális szempontból alszanak, még nem tudják, hogy a másiknak okozott pokol egyszer a sajátjuk lesz. Én saját magamnak teremtettem a poklomat, amiből viszont mennyország lett, mert nagyon-nagyon megszerettem az orális szexet. Mmm... És nyami... Gyönyörűséges pénisz, mennyi mindent tud adni, még így, szájon keresztül is! Van, amikor nyugtat, van, amikor izgat, és ami a legjobb benne: mesél. Frankón, kész varázsfuvola! Főleg ha 49

egy kicsit ittas állapotban csinálom... Olykor rendesen meditációs utazás tud lenni, olyan, amihez a pénisz a csatorna. Elmesélem a legkülönlegesebbet. Egy jó kis mulatós éjszaka után volt, egész este ittunk, táncoltunk, kissé kapatos is voltam, de nem voltam berúgva, csak alaposan lelazulva. Fincsi állapot ez, nincs kontroll. Ahogy hazaértünk, egyből egymásnak estünk, én letérdeltem a férfi elé, és elkezdtem szenvedélyesen csókolni a farkát. Már egy ideje a számban volt, amikor is teljes döbbenetemre a belső vetítővásznon (mint tisztán kivetült, belső kép) megjelent a mexikói Guadalupei Szűzanya. (Első mexikói utam óta igen erősen kötődöm hozzá, szerintem én vagyok Magyarországon a legnagyobb Guadalupe-gyűjtő.) A döbbenet utáni első reakcióm az volt, hogy zavarba jöttem: úristen, ilyen körülmények között kell vele találkoznom, amikor annyit imádkoztam hozzá, annyi meditációmban benne volt, erre ő épp most jelenik meg? Mire a Szűzanya azt mondta (nem kívülről hallottam a hangot, ezt is belülről, de tisztán és határozottan, ahogyan egy sugallatot szoktunk): „Miért jössz zavarba? Mi a baj? Szereted ezt az embert? Örülsz, hogy örömet szerzel neki? Akkor hát mi ez az álszemérem? Nem vagy te farizeus! Lépj túl kicsinyes érzéseiden, és beszéljünk!” Még most is bennem van az érzet, milyennek éltem meg a Guadalupei Szűzanya jelenlétét. A legnagyvonalúbb nő, ember, akit valaha éreztem. Maga a teljes elfogadás, tudás, tisztánlátás, bölcsesség, szeretet. És ahogy az ámulat után ezt az energiát megéreztem és beengedtem magamba, már nem volt fecsegés, kimondott szavak nélkül, a legtisztább lényegre töréssel is arról kommunikáltam vele, ami akkor nekem a legfontosabb volt: az akkor kilenc és fél éves fiam éjszakánként rendszeresen előjövő halálfélelméről. Megnyugtatott, hogy ne aggódjak, ez normális, a kisfiúknál gyakori. (Ezt később tanultam is pszichológiából, hogy kilencéves kor körül fogják föl a fiúk – érdekes módon, úgy 50

emlékszem, ez a kislányokra nem vonatkozik – a halált, és ezt fel kell dolgozniuk.) Igazából nem is szavakkal tanított, egyszerűen olyan megnyugvást hozott számomra a puszta jelenléte, hogy amikor a leginkább elmerültem benne, és azt éreztem, nincs mitől félni, és nincs miért aggódni, akkor egyszer csak valami furcsa, kívülről jövő, idegen érzés öntött el, hirtelen nem is tudtam, mi ez, és egyáltalán, hol vagyok, amikor is eszembe jutott: ja, én szopok, és ez a valami pedig sperma. És ott véget is ért a jelenés, de akkorra már úgy éreztem, megkaptam a választ, teljesen egyszerre és párhuzamosan az ejakulációval. No, ez elég gömbölyű felső része az iménti sztorinál még lefele kerekedő 8-asom aljának, ugye? Amint lent, úgy fent. Ami nem azt jelenti, hogy csak annak lesz jó, aki durvaságokon megy keresztül. A szenvedéshez nem kell feltétlenül fizikai szinten szenvedni. Lelki-érzelmi történésektől éppúgy kivájhatjuk a saját érzékenységünket, ami aztán majd fölfele is tud röpíteni. Aki viszont sekélyes érzelmekkel él, annak minden irányban azok lesznek a megélései. De ez sem baj. Ez is jól van. Különfélék vagyunk, így van rendjén. Egyébként sincs érzelmi intenzitásmérő barométer, nyugi.

8. Benne a testiségben Ez a könyv nem arról szól, hogy végigvegyem és megírjam a szexuális életemet. Csak annyit írok meg magamról, amiről azt gondolom, hogy ebben a témában tanítást hozhat, tanulságos lehet. Ebben a fejezetben mégis szeretnék megmutatni valamit abból a rengeteg érzésből, szexuális végletből, egzaltációból, 51

amelyeket megéltem. Csak úgy, szórakoztatásból. A legkeményebb írást raktam az elejére, a vicceseket a végére. Az első írásról mindenképpen kell szólnom, már csak a fejezet címadó gondolata miatt is: ez az én 8-asom alsó szára. Csak hosszú évek múltán láttam meg kívülről, mért éreztem azt, hogy „eddig csak úgy basztam, hogy mindig én adtam.” És egyáltalán, mért történt ez így. Az okokat keresgélve persze végig lehetne menni a generációkon (ma már abszolút mindenért megértem anyámat és apámat), a lényeg az, hogy nagyon erősen ki voltam éhezve a férfitól kapott pozitív visszajelzésre, és igen erősen önbizalom-hiányos is voltam. Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy ezek az energiák mit eredményeztek. A férfiak megérezték, hogy könnyű préda vagyok, alkalmi szexre kiváló, de többet nem akartak. Sok(k) voltam... (Mára egyszerű vidéki, megszelídült „Chanel háziasszony” vagyok – idézet Marlon Extravaganzától, az egyik legkülönlegesebb transzvesztitától – ahhoz képest, amilyen „szabadlelkű vadkanca” és harsányan kompenzáló, sérült lelkű kislány voltam akkoriban.) Emiatt úgy éltem meg az együttléteket, hogy minél többet oda kell adni, meg kell mutatni, mint egy színésznek vagy előadónak a színpadon, hiszen akkor jön vissza újra a közönség. De kis csacsi voltam! Mintha teljesen elfelejtettem volna a férfiak vadászösztönét. Egyébként meg sem akkor, sem azóta, sem most nem hiszek a játszmákban. Nem szeretem a játszmázást és a taktikázást, csak az igazi játékot. Az egyenes dolgokat. Ez a dalszöveg is az. Kemény, odamondós, és egyenes. A Komédium Színházban hangzott el először a 90-es évek második felében, ahol két évadon át voltak saját színházi előadói estjeim. Ez a második sorozat ( „Soma-sámánest”) egyik fő dala volt. Az egész est – modern sámánstílusban – a férfiakkal való viszonyomról szólt, az apámtól a férjemig. 52

EDDIG CSAK ÚGY BASZTAM Eddig csak úgy basztam, Hogy mindig én adtam. Mint színész a színpadon, S a közönség: a faszom. Közönséges vagyok, De ez csak egy pillanat, Pillanat, pillanat, Mi van a pina alatt? Nincs semmi alatta, Egy csávónak a piszka. Egy pillanat, pillanat, Könnycsepp, a pillám alatt. Nincs már több felvonás, Önszeretet-elvonás. Ön szeretett? Na húzás, Nem volt ez csak egy kúrás. Érződik, hogy akkor még mennyi harag volt bennem a férfiak iránt. Mély, súlyos, többgenerációs harag. Időnként még így negyven fölött is tudatosan kell magamban azon dolgoznom, hogy ne adjam át magam ennek az időnként felmerülő, lehúzó érzésnek. Nagyon sok nővel vagyok körbevéve (a lelki wellnesseimet évek óta csak nőkkel csinálom), így lehetőségem volt/van beletekinteni a mostani asszonyok férfiak iránti haragjába, amiről biztosan érzem, hogy nem csupán az ő haragjuk, hanem anyáik, nagyanyáik haragja is. Ahogy korábban írtam, Eckhardt Tolle erre mondta azt, hogy mára hatalmas a nők kollektív fájdalomteste. Én pedig azt mondom, a nők kollektív haragteste is, aminek a lebontásába, illetve átnemesítésébe tudatosan is kell energiát tennünk, hiszen nemcsak minket betegít 53

és húz le, hanem a férfiakat is, akik így is kellőképpen meg vannak rettenve. Most pedig jöjjön egy szexi dal a 8o-as évek végéről, amit egy videoklip zenéjéhez írtam (Mihók Barna-Wahorn András: Árvíz van). Isteni időszak volt, a rendszerváltás előtt tombolt az underground, aminek én az egyik dívája voltam. ÁRVÍZ VAN

(Dalszöveg Wahorn András zenéjére, 1987)

Nedves vagyok kedvesem, ott is nedves rendesen Egész testem nedvezzen, tiéd is benedvezzem Nedv jön már a fülemből, orromból, hüvelyemből Nedv folyik a szememből, szemem folyik nedvedtől Nedvem függ a kedvedtől, reám ömlő nedvedtől Körmöm alól is ömlik már, ajkam sincs, mert nedv a szám Még több, még több, még több, még, Te is te is nedv vagy rég Más is, más is ilyen már A szomszéd és mellette, a bérház és felette Nincsenek szivacsok, mindenki hivatott! A megye és tovább, az ország és tovább, Jajj, jajj, már úszunk, nedvembe fúlunk, nedv már a húsunk. Ó ne, ne, nem tudsz már megfogni se, ó ne, ne, legyen vége! A nedvet, a nedved, szívjad be te is, Szívom majd én is, Szívja majd mindenki, Gyermek, nő, férfi, Ahaahaa,ahaahaa…óu…áu…mmm... A szám vége persze egy orgazmusimitáció, ami mindig 54

változott. (Ahány ház, annyi orgazmus...) Életem első zenekara a nyolcvanas évek második felében a Bernáth(y) Sándor-féle Matuska Silver Sound volt, aminek most csak azért van köze ehhez a könyvhöz, illetve témához, mert valójában én már akkor és ott elkezdtem a szexuális missziómat. Ugyanis a legfőbb dolog, amiről improvizatíve énekeltem ebben a zenekarban, az a klitorális és vaginális orgazmus, és az azok közti különbségek voltak. Ez akkor nagyon vad és extra volt, a szociban iszonyú prüdéria uralkodott. De nemcsak vadkanca lakott/lakik bennem, hanem Gyöngyike, Gyöngyibaba is – hogy most a többieket ne említsem. A bújósjátékos-tiszta szívű örök gyerek. Ő ilyeneket ír(t) a fiúkhoz: LULUHOZ Kinyíltam és megláttál Megláttalak, s nyíltam tőle Elvarázsolt ez a rét Hajlékony és görbe fű Játszik talpammal. Lábad nyomát táncolom Mosollyal szabadon Suhanva Tündérlányszoknya Ha nem eredsz nyomába Velencén kering egy vízzel játszó gondola... *** Pillants belém: mekkora tér! Pont ekkora benned is elfér! Szítsd fel a lámpádat folyosódon 55

Amennyi kell, csak annyi gyulladjon! Csak annyi, amennyi jólesik Szemem a szemedben fénylik Szentem vagy és szemtelen S én szeretlek szertelen. *** Egy kis tiszta kapcsolat Egy mazsola a szájba Egy letépett mályva Párnák puffanása A lét simasága Hajtincs leomlása Ó de jó Tejszínhab oltár ennivaló! A FÉRFI S A NŐ IS UGYANAZT AKARJA Nem hagyom ki azt Mit az élet adhat Kösz, hogy e randit Most elém raktad Tetszik a férfi És megihlet engem A játék az folyik S a szempillám rebben A férfi s a nő is ugyanazt akarja Ugyanaz kell nekik Izgalom, gyönyör és pozitív tükör Tetszeni magának s neki 56

Új rétek, új hegyek Vajon veled legyek Mit vesztek, mit adhatsz És én mit neked A következő dalt 2011-ben énekeltem a Vanavan zenekarommal, Pozsár Eszter nagyon szép dallamára. Benne van az elengedés lényege, és az is, amit egy korábbi kapcsolatban átéltem. Az utána jövőt (Maszkulin nő) ugyanaz a férfi ihlette. Kívülről a legférfiasabb macsó volt, akivel valaha dolgom volt (maffiózókarakter), elég sokára láttam meg, hogy valójában egy kompenzáló sérült kisfiú, aki még gerinctelen is volt. De így van jól, sokat tanított. A bölcsességnek ára van. ELENGEDTELEK Jó, hogy elmúlt, így kellett lenni Ez volt a játszmánk, elég volt ennyi Vége van végleg Most már tudom Nem ugrik össze A szívem, gyomrom Jó, hogy elmúlt, így kellett lenni Ez volt a játszmánk, elég volt ennyi Nincs stresszem rajtad Hálás vagyok Elengedtelek (Már) többet tudok Belemenni néha jó Emlékezni már nem fájó 57

Így kellett lenni mindennek Hogy becsapj és lelépj, mert ezt tetted Nagy mozi volt, én vak voltam Vetítettem, hittem, hagytam, ó... Jó, hogy elmúlt, így kellett lenni Ez volt a játszmánk, elég volt ennyi Vége van végleg Most már tudom Nem haragszom és Nem rád vágyom MASZKULINNŐ Be akarsz törni, mint egy makrancos hölgyet Selymessé tenni, mint egy benőtt völgyet Hogy hempergőzhess rajta, de bekerítve Mint egy földbirtokos, kinek ez az első földje Vágyom megadni magam, de valami feszít Bár tudom, ha a nő enged, nem veszít Hiszen meghágja az odaadás szelleme Csak a férfi belőlem húzódna be! Óóó, ilyen egy maszkulin nő a maszkulin nő Ez küzdelem –mint héjanász az avaron – nem érkezett el az idő, hát hagyom mit is tehetnék mást, buborékot eregetek hogy beleélve magam én is könnyebb legyek Zsigeri lesz ez az átalakulás nincs már taktika, csak a változás 58

az ingemet egyszer majd csak te oldod le de addig is kell, aki megtegye! Óóó, ilyen egy maszkulin nő a maszkulin nő Az egyik legtipikusabb hiba, félresiklási lehetőség a párkapcsolatokban az illúziógyártásból és belevetítésből adódik. Mint mindenki más, én is nagyon sokszor belefutottam ebbe a zsákutcába. Többet, jobbat, szebbet akarunk (ahelyett, hogy a jelenben lennénk, kitalálunk valamit/valakit), belevetítünk, aztán persze csalódunk – mert kiderül, hogy a valóság más, mint amit mi elvártunk, reméltünk –, utána haragszunk, bezárulunk, majd jó esetben elengedünk, tanulunk az esetből, és újra megnyílunk. De van ennek a belevetítésnek egy másik vetülete is. Freud és Jung szerint minden kapcsolat belevetítéssel indul. Akaratlanul is a saját meglevő női és férfi oldalunkat (anima, animus) vetítjük ki a másikra. Ez azt jelenti, hogy akaratlanul is rávetül egy ismeretlen férfira a saját férfiénem, ami az apámból és az első fontos férfiból épült föl. Nekem az a véleményem, hogy ebben sokat lehet fejlődni. Minél inkább feldolgozta, elfogadta az ember a szüleit, annál inkább változik ez a belevetítésre való hajlam. ÚGY KÉNE... Úgy kéne, úgy mennék, úgy hinném, hogy igaz vagy! Úgy kéne, úgy mennék, úgy hinném, hogy igaz vagy! De valami vacak beakadt A fogaskerekek elromlottak El kéne mennem megjavíttatni 59

Jaj, hol lehet? Úgy kéne, úgy mennék, úgy hinném, hogy igaz vagy! Fektess le a pázsitra Bújj bele az arcomba A lihegésedből majd megfejtem, hogy Mi lehet a jel? Úgy kéne, úgy mennék, úgy hinném, hogy igaz vagy! Nem az ész diktál, valami más Zsinóron vezet az energiád Rábíztam magam az áramlásra Hol kötök ki ma? A következő szám az első CD-men, a Teljes ebéden megjelent gyönyörű dal. Ó, TI FÉRFIAK! Ó, ti férfiak! A szeretet koldusaként kúsztam rá testetekre. Nem garasokat, de gazdagságot remélve, adva, hintve, Nagy karmagyárosként kitekintve néha magamból –fürdőszobák tükrében látva szétkent festékem mögött üveggyöngy tekintetem magányát. Ó, ti férfiak! Színház volt ez nekem, s én színésznő benne, Magamból a legtöbbet kínálva a nászba, Hogy eljöttök majd a következő előadásra. Jegy nem is kellett. Amilyen könnyen beléptetek, Úgy is tűntetek el, még mielőtt meghajolhattam volna. 60

Ó, ti férfiak! Azért szép is volt, jó is, és heves, benne volt minden, ami végletes, és önismeretet adó. A testem egy nagy hajó, a rakomány már bennem, Tudásom van, kincsem, a test szerelme fölötti hatalom, Kívül és belül engedem, ha akarom. Én vagyok én. És akkor jöjjön a végére a pajkos szexualitás, aminek egyaránt megvolt a lentje és föntje. VA LENTIN NAPI VERS Viharzó Vaginám! Vágyaim vezére! Vegyél el vágyamból, vagy vigyél el ágyastól vezekelni, Vezúv testvérrel versengeni! Ha harc, legyen harc! VOLT-E MÁR GONORREÁD? Volt, de ez nem sötét folt. Bár anyám okolt, de nem a kolt, A szerelem felold. MI EZ AZ ÁLLA NDÓ VÁGYAKOZÁS? Mi ez az állandó vágyakozás, Hogy testecském a tiédet díszítse? Ez az állandó lüktető Vákuum-ajak -szirom, Önmagát újrafűtő vágy óriás? Mért, hogy mellem kelyhe kezed legyen, Feszes combom tiédet átfonja, Sugaradat szemérmem magába Beszívja? 61

A gyermek, kit megszülök, Mindig csak te leszel, Testembe rejtelek, Méhembe engedlek, Világra menesztlek, Mellemből etetlek, Mert szeretlek, Szeretlek. TATÁR SZEMŰ Tatár szemű magyar legény A te faszod igen kemény Nem ám néger, belga lompos Azért vagy te nagy kolompos Meghágnád a Holdat is az égen Ha szép nagy teli seggel beléd ülne szépen. Bárcsak ülne, bárcsak ülne, És a szíved csendesülne. 9. Ha két nő van együtt, akkor ki a férfi? Ez a kérdés kifejezetten izgatott engem egy darabig. És persze a másik nemnél is érdekes a dolog: ha két férfi van együtt, akkor ki a nő? Hülyeség, Gyöngyike (így szoktam néha belül magamat szólítani, nem csoda, hiszen eredetileg Gyöngyinek hívnak), ha két férfi van együtt, akkor két férfi van együtt, és nincs nő, és ugyanígy a csajoknál. Na de akkor mit is nevezünk férfias és nőies viselkedésnek, egyáltalán, mitől férfi a férfi és nő a nő? Előző könyvemben ezt már hosszan fejtegettem, úgyhogy most nagyon lerövidítve és leegyszerűsítve szólok róla. 62

Ha a klasszikus, ősi, archetipikus férfi és női jellemzőkre gondolok, akkor leginkább a petesejt és a spermium dinamikája a meghatározó. A nő a statikus, a befogadó (Jin, a negatív pólus, a passzív energia), a férfi a dinamikus, a behatoló (Jang, pozitív pólus, aktív minőség.) És mivel mindenkinek van anyja-apja, mindenki petesejtből és spermiumból lett, nyilvánvaló, hogy mindenkiben van férfi és női minőség. Hogy kiben mennyire, ez már teljesen egyéni. Bennem nagyon sokáig túltengett a Jang. Első gyermekként fiúnak is vártak (ez tipikus sztori, majdnem minden elsőnek született nőtársamtól hallottam ezt), tudat alatt nagyon sokáig és nagyon sok mindent megtettem azért, hogy bebizonyítsam: tudok és érek én annyit, mint egy fiú! A suliban, alsóban leginkább a fiúkkal játszottam, a felső tagozattól már inkább a lányokkal barátkoztam. A gimiben a súlylökést választottam sportágamnak, és már akkor férfinéven szólítottak (Soma). Húszévesen, amikor felkerültem Budapestre, tombolt a rendszerváltás előtti avantgárd, aminek én varázslatos módon belecsöppentem a kellős közepébe, és végre először a világban igazán otthon éreztem magam. Megérkeztem abba a világba, ahol a túlzásaim, végleteim és harsányságaim egyedi, artisztikus és bátor megnyilvánulásnak hatottak, és nemhogy hülyének nem néztek, hanem még pénzt is kerestem vele. Ebben a világban – bár nem lett kimondva, de így éreztem – korlátoltnak tűnt, ha egy nő kijelentette magáról, hogy ő hetero. Az tűnt szabadnak és vagánynak (amilyen én nemcsak voltam, de akartam is lenni – bár az akarás némileg korlátozza a szabadságot), aki nőként biszexnek vallotta magát. Ez kiváló táptalaj volt a saját maszkulinitásom megélésére és megismerésére. Engem soha nem izgatott egy nő teste vagy nemi szerve, melle, az viszont igen, hogy hogyan dől el, ki a pasi, vagyis aki nyomul, akarja, csinálja, irányítja a másikat, dominálja az egész folyamatot. (Bár az, hogy „dominálja az egész folyamatot”, csak 63

kívülről tűnve igaz. Épp úgy dominálhat egy nagyon passzív, nőies energia, mint egy aktív férfias, csak az a fajta dominálás láthatatlan szinteken történik.) Szóval, nem sokkal azután, hogy fölkerültem Budapestre, becsajoztam. És a poén, hogy egy szintén eléggé maszkulin nőre nyomultam rá. Igen, az akkori énemmel nagyon jólesett nyomulni. Egyszer meg is jegyezte nekem az egyik helyi népszerű underground arc, hogy „Soma, ha nem nyomulnál ennyire, már a fél város szerelmes lenne beléd!” De én nem direkt csináltam ezt! Egyszerűen ez jött ki belőlem, és bármennyit is dolgoztam és tanultam (mindig hiperszorgalmas és tevékeny voltam), ez az energia akkor is ott tombolt bennem. Amikor pedig elérte a végső határát, akkor megbetegedtem (kiskoromtól állandóan különféle torok- és légúti mizériáim voltak), és/vagy magamba fordultam. Igen nagy hullámzásokat éltem át – a környezetemmel együtt. Több nővel is voltam együtt, de igazából soha nem izgattak a nők. Mindig is a férfiak érdekeltek és vonzottak. Nőkkel azért voltam, mert az volt a „normális” (ami nem korlátolt és kispolgári) és vagány. De miután megismertem a férjemet (huszonnégy éves koromban), ezek a próbálkozások el is maradtak. Több helyzetre is emlékszem, de kettő nagyon erősen megmaradt bennem. Az egyik ez a bizonyos első nő volt, aki bár külsőre és viselkedésében erősen maszkulin volt, öltözködésében extranőies. Gyönyörű fehérneműket vásárolt magának Bécsből (a szomszédunkban levő rothadó kapitalizmusból), és amikor egy szórakozóhelyen utánamentem a vécébe, éppen húzta le a szoknyáját, látszott a gyönyörű vörös csipke bodyja (addig csak filmen láttam ilyet), és ahogy kell: harisnya, harisnyatartókkal. Egyértelmű volt, magától értetődő, hogy azonnal megfogtam (az egyébként csinos) fenekét, és éreztem, hogy annyira férfi vagyok, amilyenre mindig is vágytam, hogy velem ilyen legyen egy férfi. Nem is a nő volt nekem igazán érdekes, hanem az a tomboló 64

férfierő, amit megéreztem magamban, és amire annyira vágytam kívülről. A szex már csak hozadéka volt mindennek, nem maga a lényeg. Aztán mindenféle variációban voltam vele: rajtunk kívül még egy nő, vagy még egy férfi – valahogy olyan könnyen jövő, magától értetődő játék volt ez nekem, amiben azért nagyon fincsi kis orgazmusaim is voltak, és nagyon fincsiket okoztam másoknak is. De a bűntudat, a mocskosság érzete ezúttal is szinte mindig előjött. Pedig nem volt benne semmi mocskos. Ráadásul még függetlenek is voltunk, se nekem nem volt fiúm, se neki. Senkit nem csaptunk be, nem csaltunk meg, minden közös megegyezésből történt, önmagunk és a másik örömére szolgált. Akkor mért? Mért jött ez a „piszkos vagyok” érzés, amit – továbbra is – alkohol és cigifüst bűzével igyekeztem elnyomni? Még mindig ott dörömbölt bennem a generációk láncolatából, zsigerileg belém ivódott szűz és szajha kettőssége, a szüzesség elvesztése és a konfirmálás, az első orális szex „mocska” és a templomok befele fordító csendje. Szexualitás és bűntudat mintha csak párban jártak volna, mint katicabogár a pöttyökkel. És közben mégis hajtott valami belülről, hogy tovább, tovább, még és még! Van az a megélési szint, amikor már szinte nincsenek határok, szinte minden belefér. Mintha saját magára licitálna az ember. A másik nő, akire nagyon élénken emlékszem, egy svájciszicíliai lány volt. Nemcsak hogy pazar, de különös fényű, ragyogó és roppant szexi teremtés volt. A Közgáz klubba mentem Dreschkoncertre, eléggé a vége fele értem oda. Azonnal kiszúrtam – nem volt nehéz, szinte mindenki őt figyelte, engem már a többség ismert. Ő volt a feltűnő új hús. (Azt megérzi az ember, hogy mikor van a figyelem fókuszában, a huszonéveimben erre nagyon hajtottam.) A kis miniszoknyájában a hosszú combjaival úgy lépkedett, mint idomított cirkuszi ló, vagy inkább paripa. Hamarosan az összes hím köréje gyűlt. Elindult a verseny. Pontosan lehetett érezni, hogy a hímekben felszökött az adrenalin, 65

és beindult a verseny, a vadászat. Én pedig azonnal tudtam, hogy ezt a nőt csakis én vihetem el! (Kiváló bosszúlehetőség volt a sok nyamvadt, hoppon maradó kispöcsűnek – valami ilyesmit gondoltam akkor.) Ma már pszichológusként úgy látom akkori önmagam, hogy egyértelműen regresszióban voltam. A sérült kislány énrészem a múltból felülkerekedett rajtam, és meg akarta mutatni, hogy én érek annyit, és tudok annyit, mint egy fiú. A bizonyítás izgatott valójában, nem a nő. És nagyon élveztem a játékomat és az erőmet. Amikor keményedett a férfiak között a nőért való harc, én egyszerűen és határozottan odaléptem hozzá, megcsókoltam, és közöltem vele, hogy: „velem jössz!” Úgy éreztem, hogy olyan szabad és játékos az élet (ugyan, mit veszíthettem volna, ha azt mondja, hogy nem? – akkor sincs semmi), hogy én megrendezhetem magamnak azt, amit valójában szeretnék. Ennek a lánynak adtam meg azt, amire valójában én vágytam, és aztán kíváncsian figyeltem a reakcióit, vajon mindezt hogyan éli meg. Klassz volt. Aznap csak barátkoztunk, beszélgettünk. Másnap újra följött, és elmondta, még sosem volt nővel. Úgy bántam vele, mint egy féltett kis gyöngyszemmel. Aztán még itt volt pár napig, szórakozni jártunk, megmutattam neki néhány klassz dolgot Budapestből. (Ő volt az, akivel a Gellértben fölfedeztem a bidét – mind a ketten elélveztünk rajta.) Olyan hippis, laza volt az egész. Egy darabig még leveleztünk is. Ahogy aztán megismertem a páromat (az egyetlen, igazi társamat, másik felemet, akit huszonkét éve szeretek, és egyre jobban és mélyebben), mint mondtam, valahogy kipörögtek ezek a játékok. Egyszer-kétszer még hívtam egy-egy lányt a kapcsolatunkba (akkor már az izgatott, hogy lássam kívülről őt mással szexelni), de mivel ő nem tartott igényt ezekre a hármas együtt-létekre (a férfiak nagy többségével ellentétben), végképp elmaradtak a csajozásaim. Egy picit sem hiányzik. Azóta NŐ lettem. Igazi nő. És érzem, hogy még leszek ennél is nőbb nő. 66

(Még így is, hogy Nap típusú nő vagyok.) Ebben az egész nőiségben az egyik legjobb maga a színtiszta odaadás. Amikor nincs bennem semmiféle szándék, kétely, elhatározás, csak az üres és tiszta odaadás, ez a gyönyörű bizalmi állapot, amiben egybeforrhatok a férfival. 10. Szexuális színvallások és átfordulások Kicsit viccesen azt is mondhatom, hogy jó néhány nőt nyaltam ki, mire rájöttem, hogy hetero vagyok, de valójában inkább arról van szó, hogy heterová váltam. Sőt, heterová kristályosultam. Avagy: visszataláltam hetero önmagamhoz. De amíg én magam kiforrtam magam, erős szexuális energiáimmal másokra is sorsfordító és színvallásokat hozó hatással voltam. Az első ilyen húszéves koromban történt. A fiúcska két évvel fiatalabb volt nálam, és igazi szép arcú, finom darab volt – bár nagyon sérült lelkű. Emlékszem, amikor megtudta az osztályfőnöke, hogy ilyen „idős” nővel jár (ő akkor még nem töltötte be a nagykorúságot), behívatott magához a gímibe. Megpróbált lebeszélni a srácról. Viccesek az emberek, mennyire komolyan tudják venni magukat... Én nagyon belezúgtam ebbe a fiúba. Végre azt éreztem, hogy nem csupán futó kaland vagyok, hanem tartozom valakihez. És annyira tartozni akartam, hogy egy hónap után – nélkülözéseim ellenére – vettem két vékonyka jegygyűrűt. (A fatelepen voltam akkor rönktéri köböző, de enyém volt a kávéfőzés, ebből a pénzből tudtam félretenni.) Anyámat rávettem, hogy csináljon a tiszteletünkre egy lakomát, úgyhogy néhány baráttal kivonatoztunk Debrecenből Hajdúnánásra, hogy megünnepeljük az eljegyzést. Ez a boldogság csupán néhány hétig tartott, ugyanis kiderült, hogy a szépfiú a fiúkhoz vonzódik. Ez a felismerés, az az este annyira súlyos volt, hogy képes voltam azonnal petefészekcisztát 67

csinálni magamnak. (Be se jött a kórházba meglátogatni – még most is él bennem, hogy mennyire vártam. De mi a francnak él bennem egy ilyen lehúzó érzés? És vajon pusztán elhatározással, tudattal képes vagyok-e áttenni egy másik minőségbe? Jó, legyen ez egy halott emlék. Egyszerűen csak emlékszem az érzésre, de már nem fáj, és tényleg nem. Innentől kezdve viszont nem is él. Rendben van, Gyöngyike, akkor továbbléphetsz!) Szóval... Úgy történt az egész, hogy egy este fölmentünk a Csokonai Színház színészházába egy segédszínész haveromhoz beszélgetni, borozgatni. Egyszer csak kiszúrtam az egyik polcon, hogy egy pohárba finom cirógatós, pihés tollak vannak beállítva, és felvetettem a fiúknak az ötletet, hogy kezdjük el kölcsönösen cirógatni egymás arcát, nyakát. Csak mert az olyan fincsi, jó játék. Bejött mindenkinek, egyre jobban belemélyedtünk. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a srácok egyre inkább kirekesztenek, és már csak egymással foglalkoznak. Aztán elkezdtek csókolózni, és onnantól én már nem is léteztem. Nagyon barátságtalanul izoláltak! Én pedig néztem döbbenten az egészet, és már tudtam, hogy vége a vőlegény-menyasszony sztorinak. Igazam lett, valóban ott ért véget a kapcsolatunk, ő elkezdett járni ezzel a sráccal, és totálisan átállt a meleg oldalra. Több hónap volt, míg kihevertem ezt a traumát, majd megismerkedtem egy kevésbé szép fiúval, akit viszont sokkal megbízhatóbbnak gondoltam. Olyan kis rendes fiú volt. Nem ivott, nem dohányzott, a botanika volt a hobbija, sokat olvasott. Aztán egyszer csak ő is összejött egy meleg haverommal. Ez már sok(k) volt, ideg-összeroppanást kaptam – amiből valójában évekig nem jöttem ki. Ezek után ott is hagytam Debrecent, elegem lett az egész városból, ráadásul tudtam, hogy amúgy is el kell mennem, ha a karrieremben tovább akarok lepni. (A kemény fizikai munkáim mellett végig stúdiószínháztam – akkor még fanatikusan színésznő 68

szerettem volna lenni. Két ilyen színpad volt Debrecenben, akkorra mindkettőben voltam egy-egy évet.) Úgy éreztem, amit Debrecen adhatott, megkaptam. Először a Balatonra mentem le vendéglátózni (izgalmas, melós és tanulságos nyár volt), majd 1986. november 7-én felköltöztem Budapestre. Néhány kalandos hónap után megismertem egy meleg srácot, akihez négy évre odaköltöztem. Az volt a megállapodásunk, hogy én főzök-mosok, takarítok, vezetem a háztartást, és cserébe ingyen lakhatok a cselédszobában. Nekem ez minden szempontból szuper ajánlat volt! Egyrészt mindig is volt bennem egy elég erős gondoskodásszükséglet (ötgyerekes család első gyermeke vagyok, egyébként meg minden asztrológus, aki belenéz a képletembe, azt mondja: született matriarcha, az ősanya archetípusa, lételemem a gondoskodás, etetés), másrészt nagyon jó fej srác volt, fantasztikus baráti körrel. A lakás is nagyon klassz volt, én pedig 1988-tól dzsesszkonzis diák voltam, ami mellett kényelmesen tudtam dolgozni, háztartást vezetni, és nagyon éltem! (Viszont alig aludtam, ami az idegrendszeremnek nem tett jót.) Ez a harmincas évei közepén járó férfi határozottan vállalta a nemi identitását, azazhogy ő stabil meleg. Kérdeztem tőle, hogy lehet ebben olyan biztos, ha még nem volt nővel? (Eggyel volt.) Egy nap behívtam a cselédszobába (valóban az volt, egy klasszikus nagypolgári lakásban, a konyha mellett), szétnyitottam a combom, és elmagyaráztam neki, mi micsoda a puncin kívül és belül, majd javasoltam, hogy dugja be az ujját. Ő némi riadtsággal az arcán, szófogadóan megtette (egyébként egy nálam körülbelül húsz kilóval vékonyabb, kis termetű férfi volt), majd egy idő után megkérdezte: „És meddig kell itt áztatnom az ujjamat, hogy jó legyen?” Mivel kiderült, hogy neki nőre nem áll fel, kitaláltuk, hogy hívjunk barátokat, vagy szedjünk fel biszex fiúkat, és így (a fiúk látványára és közelségére) tudunk együtt lenni. Így is történt. 69

Aztán, néhány év elteltével – csodák csodája – becsajozott. Mára kétgyerekes apuka. Nem ő volt az egyedüli ilyen sztorim. A másik srác fiatalabb volt, huszonkilenc, mikor megismertem, és ő huszonkét éves kora óta nem volt nővel. Lehúzta a rolót, totálisan melegnek tartotta magát. Én ezt el is fogadtam – eszembe se jutott megváltani, vagy áttéríteni –, barátkozásnak indult az egész. Egy alkalommal együtt aludtunk, reggel pedig ott volt az automatikus reggeli erekció (mmm, de gyönyörű farka volt, van!!), és teljes meglepetésemre egyszer csak rám fordult, és már szexeltünk is. Azonnal beleszerettem, és innentől kezdve rengeteget voltunk együtt, és nagyon jó volt. Őt lepte meg leginkább, hogy nővel van, és hogy ennyire jó nővel lenni. Öt hónapon át izzott a szerelmünk, aztán beleszeretett egy férfiba – és ez a sztori megint megviselt. Több mint két éven át volt vele, aztán ő hagyta el. Közben mi barátok lettünk – valóban barátok. És elkezdett benne éledezni a vágy, hogy mégiscsak jobb lenne, ha nője lenne és családja. Azt mondta, nem úgy képzeli el az öregkorát, hogy egy másik idős férfival él együtt, hanem hogy a saját családja nyüzsög körülötte. Megértettem. És a mi szakításunk után hat évvel ő is becsajozott. Beleszeretett egy lányba, akiről azt mondta, hasonló a puncija, mint az enyém. Azóta is együtt vannak boldogságban! Hurrá! Sorsfordító tud lenni a puncim, ahogy a lényem is. Ezt már jó ideje figyelem, ugyanis tizennégy éves korom óta naplót írok, így nyomon tudom követni, hogy azoknak az embereknek, akikkel hosszabban vagy mélyebben együtt voltam, mindig erős változás állt be az életében. És alapvetően pozitív változások. Valahogy kihoztam belőlük azt, ami bennük volt. Ezek által persze én is ismerkedtem önmagammal. Így van ez mindenkivel, egymás tükrei vagyunk. Ha egy emberből egy másik ember nagy indulatokat vált ki, ott mindig fontos befele nézni, és megnézni, mi az, amit ennyire nem fogadok 70

el, nem ismerek magamban. „Aki mondja másnak, az mondja magának” – hangzik a gyermekmondókában. Akik túl nagy elánnal buziznak, azoknak mindig zavaros a nemi identitásuk, ezt tudjuk. Egyébként meg azzal sincs semmi baj, ha valaki meleg. Legyen mindenki az, ami, aki. De jó is lenne, ha eljutnánk oda, hogy nem akarunk egymásnak megfelelni! Akkor nem szégyellnék magukat az emberek, és nem kellene hazudniuk sem. Puskin ezt írja erről titkos naplójában: „Az emberi hazugságok a szégyenből eredtek. A szégyen mindannak leplezése, amit birtokolunk. Ha megszabadulunk a szégyentől, megszabadulunk a hazugságtól is, és az ördögi emberi társadalomnak nyoma sem marad. A Földön csak boldog szerelmesek lesznek.” (Csörögi István fordítása) A szégyenről már írtam, hogy a legalacsonyabb, leglehúzóbb, legnegatívabb emberi érzés. Még a gyűlöletnél is mélyebben van. (Feldmár Andrásnak ez az egyik fő témája, teljes joggal.) Szóval nincs mit szégyellnünk. Az van, ami van, mindennek oka van, és csak a mi gondolataink által címkéződik, minősítődik jóvá vagy rosszá.

71

IV.A 8–as felső zónája

– a megszerzett tapasztalat

11. Az orgazmus misztériuma - milyen, ha fennsíkokat élvez az ember? Sok férfival voltam együtt, és bár jó néhánnyal már nagyon jó volt, és alapvetően élveztem is az egészet – sőt, a férjem előtti utolsóval, akivel együtt is éltem, már igazán jó volt –, a vaginális orgazmust mégsem ismertem. (Leszámítva a férjem előtti fiúmmal egy „pszeudo” orgazmust, ahol valójában semmi nem történt a puncimmal, hozzá se ért senki, se ő, se én, de egy olyan izgalmas szerepjátékot játszottunk, hogy az mégis hüvelyi orgazmust varázsolt elő belőlem.) Amúgy rendszeresen voltak gyönyörhullámaim, ám ezeket valahogy nem orgazmusnak éltem meg. Egyik sem volt olyan csúcsélményszerű, kiteljesítő, mint a klitorális orgazmus. Igaz, hogy én 16 évesen, Veres Pali bácsi hatására – szexuálpszichológus, az ország akkori nagy megmondó bácsija – el is könyveltem, hogy nincs vaginális orgazmus, csak klitorális, tehát ne is várjam, ne is keressem, ez így van rendjén. Én pedig elhittem neki, amit mondott, ugyanis nagyon meggyőző volt. (Ezt is meg kell tanulnunk, hogy legfőképpen magunknak higgyünk, minden kérdésünkre ott van a válasz belül.) Ez úgy történt, hogy másodikos gimis koromban eljött a kisöreg Hajdúnánásra a városi könyvtárba előadást tartani az orgazmusról. Ott ültem nagy lelkesen az első sorban, úgy néztem föl rá, mint az Istenre. 1982-t írunk, akkoriban a szociban nagyon nem volt megszokott, hogy valaki nyíltan – vagy egyáltalán bárhogy – a szexről beszéljen. Az alacsony, csokornyakkendős, tiszteletre méltó, hátrafésült ősz hajú bácsika, pedig mint egy kivont lobogó lengett a klitorális orgazmus oltárán, vágányán és serkentően hirdetve, hogy „Lányok, asszonyok, maszturbáljatok!”, illetve hogy csak klitorális orgazmus létezik, vaginális nincs. Elmagyarázta, 73

hogy hozzáértő szakemberek többször és több helyről vettek a hüvelyből szövetmintát, amelynek alapján kiderült, hogy ott nincsenek érzőidegek. Nem úgy, mint a csiklóban! Az bezzeg bőven el van látva érzőidegekkel, amit ki is kell használni! Nagyon tetszett, hogy ilyen nyíltan, bevállalósan és inspiratívan beszélt a szexről – és mint jó diák, szorgos „Klarissza”, meg is fogadtam a tanácsát. Ezzel együtt elkönyveltem azt is, hogy a hüvelyben ne számítsak semmiféle erőteljesebb gyönyörre, annak nem ez a funkciója. Ezek után teljes mértékben meg voltam elégedve az évek szorgos gyakorlatával egyre gyakrabban jövő gyönyörhullámokkal, és nem vártam orgazmushegyeket. Mígnem a férjemmel való együttlétem ikszedik hetében megtörtént a csoda! Ez már több volt, mint gyönyörhullám, ez már orgazmus volt! Legalább olyan jó, mint a klitorális, csak nem kifelé, hanem befelé zajlott az egész. De ugyanúgy csúcsa volt, és volt eksztatikus kontrollvesztettség (valójában erre megy ki az egész, erre még visszatérek), majd lefele ívelés és nyugvópont. Miután magamhoz tértem ebből a csodából, és lecsengett a döbbenet, szinte az első gondolatom az volt: de hiszen engem becsapott a Pali bácsi! Fel voltam háborodva, hogy egy ilyen nagy tudású ember hogy állíthat akkora hülyeséget, hogy ez a csoda nem létezik! El is határoztam, hogy ha eljön az ideje, megmondom neki. Komoly elhatározásom be is vonzotta a megvalósulást (így van ez ezen a tökéletes földön: a tökéletes törvények tökéletesen működnek), mégpedig nem is akárhogy. A közszolgálati tévén, az m1-en futott akkor Juszt Lászlónak egy önálló műsora, amit egyenes közvetítésben adtak a Fehérvári úti művelődési központból. Nem tudom már, miről szólt a műsor, csak arra emlékszem, hogy én az első sorban ültem, a mikrofonnál pedig épp Pali bácsi nyomatta a megszokott lemezét (amit én már tizenegynéhány évvel azelőtt is hallottam), miszerint nincs vaginális 74

orgazmus, csak klitorális stb. Akkor rájöttem, hogy eljött az én időm, a tisztázás perce, úgyhogy mint akit puskából lőttek ki, úgy pattantam oda a csöpp ember mellé (aki körülbelül a vállamig ért – én 176 cm vagyok, tűsarkúban tízzel több), majd elkezdődött a vita. – Na, most már aztán elég! – mondtam. – Így is túl sokáig és túl sokan hallgattuk és hittük el a maga tévedését, miszerint nincs vaginális orgazmus. Ugyanis megtapasztaltam, hogy van! – De nincs. – De van. – De nincs! – De van! – De hát értse már meg, hogy nincs! – De nekem van puncim! Így zajlott a nagy „leszámolás”. Jó néhány évvel később aztán Lux Elvira nénivel is hasonlókat éltem át. (Ő egyébként nagy tudású szexuálpszichológus.) A féltékenységről szóló Mesterkurzus-sorozatban azt mondta, írta (könyvben is kiadták), hogy a hüvely nem az örömködés székhelye, hanem a menstruációé, a megfoganásé és a szülésé. Felháborodva olvastam a sorait, hogy nő létére ugyanazt a hülyeséget terjeszti, mint az öreg, és neki is vágytam megmondani a magamét. Ezt is megoldotta az élet. Vagy négy-öt éve mindkettőnket meghívtak egy „inkontinencia-fesztiválra” (erről jut eszembe: a barátnőimmel, akikkel úgy hívjuk magunkat, hogy „Bővérek”, van egy zenekarunk, aminek a neve: No Inkontinencia Band), ahol végre megkérdezhettem tőle: – Elvira néni, tényleg komolyan gondolta, hogy a hüvely nem az örömködés székhelye? Azért, mert maga nem élvez vaginálisan, nem kellene ezt még tanítani is! Mire ő: – Látom, maga nem olvasott ez irányú külföldi szakirodalmat. 75

– Nem, valóban nem. Én élvezek. Szóval, ennyit a szakirodalomról és a szakemberekről. Én már jó ideje eljutottam oda (és nem csak a szexszel kapcsolatban, ami az életnek – bármely kellemes és meghatározó is – csak egy kicsiny szeletkéje), hogy tele vagyok kételkedéssel, és leginkább a saját tapasztalatomra és megérzéseimre építek, illetve figyelem és keresem a hiteles embereket. Többször belegondoltam abba, hogy vajon hamarabb elélveztem volna-e, ha tudom, hogy van ez az érzés. Vagy épp az volt a jó, hogy nem számítottam rá, sőt, le is mondtam arról, hogy van ilyen. Eszembe jutott erről a paradox intenció nevű pszichológiai technika, aminek az a lényege, hogy ha neurotikusán (vagyis alaptalanul, nem valóságosan) félünk valamitől, akkor el kell kezdenünk azt kívánni, amitől félünk. Mégpedig humorosan, eltúlozva, mintegy saját magunkat kívülről szemlélve, minta valami szerepet játszanánk. (Ehhez kell némi önirónia is.) Ugyanis a kívánság és a félelem semlegesítik egymást. Nem lehet egyszerre rettegni valamitől, és ugyanakkor kívánni is. Mondok erre egy példát. Van, mondjuk, egy üzletember, akit nagyon idegesít, hogy minden tárgyalás végére hatalmas izzadságfolt éktelenkedik a trendi rózsaszínű ingén, emiatt inkább végig melege van, le sem meri venni a zakóját. A paradox intenció szerint az a feladata, hogy a legközelebbi tárgyaláson ne a zavarával foglalkozzon, hanem a tárgyalási témán kívül próbáljon arra is koncentrálni, hogy minél jobban izzadjon. Mérje le a legutóbbi izzadságfoltjának az átmérőjét, és most próbáljon meg még nagyobb átmérőjű kört izzadni! Aztán ennél is nagyobbat! És vajon mi az eredmény? Attól, hogy elkezd rá koncentrálni, máris nem izzad annyira. Miért? Mert szembenéz a félelmével, nem leplezni akarja a problémáját, hanem bevállalja. Hogyan alkalmazható mindez az orgazmusra? Ismétlésképpen: a paradox intenciói neurotikus félelmek, fóbiák kezelésére használják leginkább. Tehát az, aki attól fél, hogy nem élvez el, 76

akarjon ne elélvezni! Nem véletlenül nem azt írtam, hogy ne akarjon elélvezni, hanem: akarjon ne elélvezni! Akarjon minél inkább érzéketlen maradni. (Aha, lehet, hogy erre ment ki Pali bácsi és Elvira néni! Nem akarták, hogy rágörcsöljünk a témára!) Egy próbát megér. Kaland az élet, szabad a játék! Régi titok, hogy a görcsös akarás soha nem vezet célra. Sokszor kérdezik tőlem nőtársaim, hogyan élvezhetnének el vaginálisan is. Nem hiszem, hogy erre lehetne egy konkrét receptet adni, hogy így és így csinálják, és akkor tuti jó lesz. Mindenki egyéni, egyedi, még akkor is, ha hasonló felépítésű a testünk, a puncink, és igenis van G-pont. (És mindehhez még ott van a lélek is.) Szerintem a lényeg ott van, mennyire tudunk lazán a jelenben lenni. Mennyire tudjuk átadni magunkat a másiknak? Mennyire bízunk benne? Van e kémia? Van-e passzent? Mennyire szeret? És mi őt? Bár el kell, hogy mondjam, mindenféle mélyebb szeretet nélkül, első találkozásra, egy egyszeri kis futó kalandból is olyan szexek és orgazmusok tudnak kijönni, hogy az embernek leesik az álla. Úgyhogy még a szeretethez se nagyon van köze. (Jó, az a minimum, hogy ne utálja az ember a másikat, és legyen valamiféle vonzalom. Létezik általános emberi szeretet is. Bár egyszer érdekes kísérlet lenne azzal szexelni, akit utál az ember. Nekem nincs ilyen az életemben.) A futó kalandnál nem akar az ember annyira megfelelni, és nem érzi azt, hogy bármit is kockáztat – bár végül is egy bizalmon alapuló kapcsolatban se. Egyszóval, ha valaki azt kérdezi, hogy miért pont a férjem által éltem meg először vaginális orgazmust, a válaszom: nem tudom. Talán mert mellette éreztem meg igazán a maximális biztonságot, a feltétel nélküli elfogadást. És talán mert ő a párom. De az előtte levő fiúmat is szerettem, ő is engem, isteni farka volt, volt passzent, kémia, remek szerető volt, de ilyen beteljesedésekig nem jutottam el vele. Persze, néhány év múlva, amikor a férjemmel már sokat élveztem, és túlzottan megszoktam őt, lefeküdtem különféle 77

férfiakkal, mert nagyon érdekelt, hogy vajon velük (akiket nem is ismerek) is elélvezek-e vaginálisan. És igen, működött a dolog velük is. Nem minddel volt hüvelyi orgazmusom, de többel is megéltem, és voltak tényleg egészen extra szexek. (Azt az ember pontosan érzi, mikor extra...) Ráadásul olyanokkal is, akikkel, a mai eszemmel még egy kávéra se ülnék be sehova. Azt már megbeszéltük, hogy az semmiképpen nem jó, ha az ember el akar élvezni. Ami viszont nagyon jó: ha az ember minél inkább a jelenben tud lenni. Ez olyan egyszerű kis mondat, de hála Eckhardt Tollénak és követőinek, ma már egész irodalom és filozófia épül erre a témára – gyakorlati útmutatóval. (Eckhardt Tolle: A most hatalma és A most hatalma a gyakorlatban) A XXI. századi ember egyik legnagyobb baja az „agymenés”. A hasmenést tudjuk, mit jelent – ez is hasonló, csak nem az étel jön ki az emberből rendületlenül, hanem a gondolatok cikáznak szinte megállás nélkül. Túl sok információ ér minket, kattog az agyunk, alig tudunk elcsendesedni vagy egy dologra fókuszálni. Ha egy egyszerű relaxálásba (autogén tréningbe) belekezdünk, és nem más vezeti a testrészeken végigmenő lelazulást, hanem mi magunk, talán még nehezebb a feladat. Próbáljátok csak ki! Ilyenkor végigmegyünk a testünkön (akár más vezetésével, akár a sajátunkéval), és elképzeljük azt, hogy ellazul a jobb nagylábunk ujja, aztán a második, a harmadik, a negyedik, a kislábujj, érezzük, hogy egyre könnyebb és puhább, minden ín, izom kienged. Közben megjelenhet egy gondolat: „Nem küldtem el Évának az emailt az alapítványi utalásról.” Jó, gondolatstop, seprés (azaz a betolakodó gondolatok leállítása és elseprése), vissza a testhez: könnyű a jobb lábfej, a talp is kezd kiengedni, a sarok, az Achilles ín, érezzük, ahogy a feszültség kimegy az egész jobb lábfejből. („Francba, ma se mentem el a patikába, pedig megígértem, hogy hozok ragtapaszt.”) Megint gondolatstop, majd folytatjuk: az egész lábszár kienged, minden ín, izom ellazul, szinte érezzük, ahogy 78

szétterül a földön, hogy nagyobb helyet foglaljon el, és ez a könnyű, puha érzés jön föl a jobb térden át a combba. („A faxot ráér holnap 5-ig elküldeni.”) Megint gondolatstop stb. És ez így megy szinte végig az egész testen a lazítás ideje alatt. Főleg a pörgősebb életet élőknél és a kezdőknél. Amik többnyire először jönnek: a kötelességek, aztán a legintenzívebben bennünk maradt érzések, gondolatok, hatások, amelyek csak úgy cikáznak, végiggondolatlanul, ezer mozaikra törve, mintha kaleidoszkópot forgatnánk. Gyakorlással ritkulnak ezek a betüremkedő gondolatok, vagyis az agymenés. Így egyre erősebb lesz a fókuszálni tudás. Az ember mindig leállítja a gondolatot, visszatereli a figyelmét az eredeti tervhez (hogy lazítani akar). A jó szexben épp az a nagyszerű, hogy megszűnik ez a cikázás, agymenés, hogy bekerül az ember a jelenbe. Épp ez a problémája az ellaposodott házasságoknak, hogy túl közel kerülnek egymáshoz a felek, nincs távolság, nincs vonzás, és már nem tudja őket behozni a jelenbe a másik érintése. Miközben a férje a mellét csókolgatja, a nő hirtelen azt veszi észre, hogy azon gondolkodik: nem táplálta be a mosógépet, így holnapra nem lesz tiszta a gyerek tornacucca. A futó kalandoknak épp az a varázsuk, hogy az ismeretlentől annyira intenzíven feljön az adrenalinszint, hogy az behoz a jelenbe. (Bár a bűntudat és parahangok ilyenkor is mehetnek, sőt, akár föl is erősödhetnek. Ez pedig mind kihoz a jelenből.) De elég nyomorúságos volna, ha csak ilyen módon tudnánk a jelenben lenni. Én 22 évi együttélés után is tudom élvezni a férjemmel való együttlétet, bár bevallom, időnként velem is előfordul, hogy gondolatstoppolni kell, ilyenkor rá is szólok magamra: „Gyöngyike, itt vagy a jelenben, éppen benned van Gyuri!” És akkor elkezdek nagyon erősen arra koncentrálni, ami velem, bennem történik. Egész lényemmel a testérzeteket figyelem. De az is jó, amikor egymásba mélyed a tekintetünk, az is nagyon szexi, behoz a jelenbe. Állítólag a megvilágosodott ember 79

képes folyamatosan a jelenben lenni. És egyáltalán nem kell hozzá szex. Lehet, de nem kell. Valójában bármi által a jelenben lehetünk. Az elménkén múlik. És mindannyiunknak lehetnek kisebb-nagyobb megvilágosodásaink. Mindenesetre az, ami miatt a belénk kódolt fajfenntartási programon kívül a szexet leginkább hajtják az emberek, az az orgazmus, a jelenben levés, a gyönyör, a meridiánok (energiapályák) és csakrák aktiválódása és a lelazulás élménye. No és a partnerünknek való örömadás. Micsoda öröm annak adni, akit szeretünk! Az ismert vallási vezető, a saját vallási mozgalmának megalapítója, Osho Szexügyek című könyvében így ír az orgazmusról: „...az emberek kezdetben a szex által tesznek szert a szamádhival, az elmenélküliség, a magasabb rendű tudatosság állapotával kapcsolatos első élményeikre. Ám ezért az élményért nagy árat kell fizetnünk, ráadásul ez az állapot csupán egyetlen röpke pillanatig tart, és utána azonnal visszatérünk megszokott állapotunkba. (Lehet, hogy a férfiak igen, de a nők nem, erre – vagyis az aktus kirezgésre – még visszatérek.) Egy percre felemelkedünk egy másik síkra, egyedülálló mélységeket és magasságokat élünk meg – de szinte még el sem érjük ezt az állapotot, máris elkezdünk visszazuhanni... Míg elménk a szexuális energia folyékonyságával együtt árad, egész életünk során újra és újra felemelkedik és visszazuhan. Valójában azonban az énnélküliség megtapasztalása miatt él bennünk ez az intenzív vonzódás, szavak nélkül mind így szólunk magunkhoz: Bárcsak eltűnne valahogy az ego, hogy megismerhessem a lelket. Bárcsak megszűnne valahogy az idő, hogy megismerhessem az örökkévalót, az időtlent, hogy megtudjam, mi rejlik az időn túl, milyen a kezdet és a végnélküliség állapota. És mivel mindannyian erre a tapasztalásra vágyunk, az egész világ a szex körül forog.” (Pordán Ferenc fordítása) Igen, ebben igaza van Oshónak, az orgazmus egyik legek 80

képesztőbb ajándéka az egonélküliség, az időtlenség, a kontrolinélküliség, a tiszta „vanás”. Azt szoktam mondani: ilyenkor szelel a lélek. Megpihen és töltődik. Kirepül az űrbe, és a végtelenből szippant be. Feloldódik az örökkévalóban. Persze ezt meditáció útján is el lehet érni, még azt is elhiszem, hogy van, akinél ez képes a szexet pótolni (helyettesíteni nem, mert a szex semmivel nem helyettesíthető, nem olyan, mint a cukor helyett az édesítő). De a szex nemcsak az orgazmusról szól, hanem, ahogy azt imént leírtam a jelenben levésről, a meridiánok (energiapályák) és csakrák aktiválódásáról és a lelazulás élményéről. No meg a partnerünknek való örömadás élményéről. (A szaporodás alap, arról most nem szólok.) És ott van a gyönyör. Olyan gyönyör, ami egyedülálló, csak a szex adhatja meg! Osho ezekről nem ír. Ő maga így vall a szexhez való viszonyáról: „Jelen pillanatban nehezen találhatnátok bárkit a Föld színén, aki nálam nagyobb ellensége lenne a szexnek. Hiszen ha az emberi lények megértik a szavaimat, maguk mögött fogják hagyni a szexualitást – ennek egyszerűen így kell történnie.” Szerinte az lesz az igazán fejlett állapot, ha megéljük, megértjük az egész szexualitást, majd egyszerűen szűzzé lényegülünk, és nem lesz többé szükségünk a továbbiakban újra belépnünk ebbe a „sötét és koszos szobába”. El tudom képzelni azt, hogy eljön majd az emberiség életében az az idő, amikor nem lesz szükség a szexualitásra, sőt, külön nemekre sem (bizonyos szellemtudományi és ontológiai elképzelések szerint az ember eredetileg kétnemű, azaz voltunk már androgünök), sőt, magára a testre sem, de úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy az emberek „maguk mögött hagyják a szexualitást”, előbb a méltó helyére kell kerülnie az egésznek. Előbb meg kell élni, szabadon, tisztán, bűntudat nélkül, kivéve belőle mindazt a felszabadító csodát, amit adhat. A mérték és a minőség a lényeg. Azt ígértem, hogy megosztom veletek, milyen az, ha 81

fennsíkokat élvez az ember. Az orgazmus leírásakor eddig a hagyományos, azaz csúcsorgazmusról írtam, aminek az íve olyan, mint a Tapolcai-medencében a Hegyesd nevű, legviccesebb hegy, ami olyan, mint egy óvodás által rajzolt süvegcukorforma. Tehát megy-megy fölfelé az érzés, aztán eléri a csúcsot – mint egy kisülés, olyan ez a pillanat, a fiúk ilyenkor ejakulálnak –, majd ahogy fölmentünk a hegyre, úgy megyünk le is. Ez az a pillanat, amikor az aktus utórezgéséről kell, hogy szóljak. Amikor egy jó kis passzentos (ez azt jelenti, hogy épp a punciba való méretű) pénisz által keményen megkapja a nő, amire vágyott, akkor annak van egy hosszabb utórezgése. Én most nem arra a hosszan tartó utórezgésre gondolok, ami sugárzik egy nőből, hanem amikor konkrétan a testben belül munkálkodik a döngetés hatása. (Ez most ilyen nyersen képletesebb.) Mint egy kavics, amikor bedobjuk a tóba, és a körkörös hullámok kifodrozódnak a partra. A kirezgés távolabbi hatása a kisugárzásban is szerepet játszik. A csúcsorgazmus (Hegyesd) „hegyre föl, majd hegyre le, végül utórezgés” folyamatával szemben a több fennsíkos orgazmusnál a teraszos művelés képei ötlenek föl bennem, vagy maga a Machu Picchu. Vagyis: elindul az ember a gyönyörben fölfelé, megy, megy, hamarosan eléri az orgazmusküszöböt (mmm, ez az egyik legfinomabb érzés, mert tudható, hogy már nincs visszaút, és az is, hogy még van egy kis idő, amíg megtörténik, nagggyon kéjes) —, ám az orgazmusküszöb tulajdonképpen már maga az orgazmus, ahogyan a ház küszöbe is a ház része. (Mennyivel jobban hangzik itt a „tulajdonképpen” szó, mint a szüzességem elvesztése utáni válaszadásnál, ha még emlékszel...) Aztán itt is jön a csúcs, csakhogy nem megy lefelé azonnal, hanem tart, tart, és még mindig tart, és amikor már azt hinnéd, hogy oké, most már jön a lefelé, akkor elindul még magasabb szinten a gyönyör, és megy, és megy, és még mindig fokozódik, majd megint, ááááááááááááááááááááááá, és nincs vége, és még mindig nincs 82

vége, és még mindig tart, úristen, ez hogy lehet, és még mindig nem lefelé megy, hanem továbbra is fölfelé, ahol ismét kitart a gyönyör, ez már teljes őrület (a végén csak azt veszed észre, hogy csupa nyál a párna, észre sem vetted, hogy nyitva maradt a szád, és mint egy epilepsziás vagy fogyatékos folyattad a nyáladat, semmi nem számít), és még mindig tart és tart, mintha rárakták volna az embert valamiféle elektromosságra. A legtöbb eddig, amit én képes voltam megszámolni, 5 fennsík volt, de érzem, hogy van még több is. (Ne felejtsük el, a „kérjetek, és megadatik” működik. És ha a hitünk csak akkora, mint egy mustármag, már csodákra vagyunk képesek.) Erről az orgazmus és elektromosság hasonlatról eszembe jut egy Frankensteinfilmparódia, ahol Frankenstein segédje Quasimodo volt, aki úgy lett ilyen torz-nyomorék, hogy a mester csinált egy orgazmékert, és az addig teljesen ép és egészséges embert másfél órára rárakta. Ez lett az ára a hosszú orgazmusnak. Ettől azért nem tartok... A csúcsorgazmus mellett a szakirodalom még völgyorgazmusról is beszél (nem tudom, hogy fogok hivatalosan is bekerülni a szakirodalomba a fennsíkorgazmus-elméletemmel – talán az idő megadja a választ). A völgyorgazmus a tantra sajátossága, ami kifejezetten a férfiakra vonatkozik. (Merthogy míg a férfi a völgyben erektál, a nő szétorgazmálhatja magát különféle lankás és hegyi vidékeken. Ezekből a sorokból is kitűnik, milyen nagy természetbarát vagyok...) Vagyis a völgyorgazmusban a férfi nem ejakulál, viszont egy folyamatosan kitartott gyönyörben van, teljes eggyé válásban a másikkal. (A levegővétel is meghatározó lehet ebben.) A tao is azt mondja, nem jó, ha a férfi ejakulál, mert az energiáját veszti vele. Így azt javasolják, hogy az ánusz és a herezacskó között szorítsák el a férfiak az ondóvezetéküket (bár ezt akár az ügyes nő vagy férfi partner is megteheti), így állítólag van orgazmusérzet, ám nincs magömlés, és ezzel együtt energiavesztés. 83

Ideillően Schopenhauer A nemi szerelem metafizikája című könyvéből idéznék: „...a nemi szerelem elmúlása az egyénnek innentől fogva halálra válását jelenti; hogy ennek az erőnek túlzott használata minden korban az életet megrövidíti, a megtartóztatás ellenben minden erőt, különösen azonban az izomerőt fokozza, amiért is hozzátartozott a görög atléták előkészületéhez...” (Schmidt József fordítása) A taóban van olyan tanítás, hogy ha egy férfi a szeretkezések során tíz alkalommal visszatartja a magömlését, akkor úgy energiaszinten, mint a gyönyörben, szintet fog lépni. Ez is egy tipp. En roppant kíváncsi természetű ember vagyok (a férjem rengeteg becenevet adott – és ad folyamatosan nekem, ebből az egyik: a pajkos úttörővezető). Így-így. Szeretek felfedezni, új dolgokba belemenni, amivel nem veszítünk, csak nyerünk, úgyhogy hajrá, uraim, ki lehet próbálni! (Én a huszonkét év alatt még nem jutottam el Gyurikámmal a tíz visszatartott orgazmusig – nem összesen, egymás után értendő! –, de még nagyon sok év áll előttünk.) Már az előző könyvemben is írtam arról a hetven fölötti barátnőmről, akinek mindig volt vagy férje, vagy szeretője (vagy mindkettő), és aki azt mondta nekem, hogy: „világéletemben élveztem a szexet, de amit hatvan fölött megtapasztaltam, egy olyan szint, amiről nem is sejtettem, hogy létezik.” Igen, ez nagyon tetszik nekem! Ezt elhiszem! Ebben is folyamatosan lehet fejlődni! Még annyit fontosnak tartok ehhez a fejezethez hozzáírni, hogy ma már vannak olyan szexuálpszichológusok, akik orgazmusklinikán ígérik, hogy minden elakadást megszervizelnek. Én még nem találkoztam olyan emberrel, aki ezt végigcsinálta volna, de jó tudni, hogy ezzel is van hova fordulni. 12. Szex szerelemből és a nélkül Többször írtam már, hogy kiváló szexet lehet megélni futó 84

kalandok során is. Simán odavarázsolódhat adott pillanatokra a szerelem illúziója, épp ezért olyan különös és érthetetlen – nem csak nekem, sok nőtársammal beszélgettem erről –, hogy miért nem jelentkezik utána a férfi. Szerintem ennek legfőbb oka, hogy a férfiak vadászni szeretnek, mi pedig megtartani. Egyszóval én határozottan azt tapasztaltam: nem igaz, hogy a jó szexhez feltétlenül szerelem kell. Vagy egyáltalán kialakult, stabil érzelmek. A futó kalandok során is jönnek fel érzelmek, legfeljebb elúsznak, mint a bárányfelhők. (Folyamatosan azon kapom magamat, mennyire szeretem a természeti hasonlatokat.) Persze, amikor az ember szerelmes, elég, ha csak egy térben veled van a szerelmed, és még ha hozzád is ér, zzzzzz, tiszta elektromosság az egész. Olyan hormonháború dúl a testben, hogy az ember nem tud ilyenkor objektív lenni. Hány lányt hallottam a lelki wellnesseimen arról beszámolni, hogy másfél-két évig hétcsillagos szerető volt a kedvese (ez hamarosan kiderül, mit jelent), aztán kiderült, hogy csak kettő-három. Hát persze, visszaállt a szervezetben a megszokott rend, már nem árasztotta el az oxitocin a vért, meg több gyöngédséget hozva a kapcsolatba, már nem pörgette fel a feniletilamin a vérnyomást, és az endorfinok, ezek az úgynevezett opioidok sem varázsoltak már mámort a hétköznapokba (egyáltalán: megjelentek a hétköznapok), és a dopamin serkentőhatását sem érezték. Másfélkét év után a megszokás az adrenalin termelődését is visszaszorítja, viszont végre emelkedhet a szerotonin szintje – ami a szerelmen kívül egyébként még két esetben csökken: a mániásoknál és a kényszereseknél. (Gondoljunk csak a szerelmesre, aki egész nap, mint egy mániás vagy kényszeres, lesi az SMS-eket, és teljesen kész van, ha a másik már hat órája nem írt vissza.) Tudom, ez elég kiábrándítóan hat, mégis azt mondom: van örök és igaz szerelem (én ebben élek), de nem egy folyamatos 85

hormonháborúban megélve! Még csak az kéne! Én spéciéi erre a fajta szerelemre egyáltalán nem vágyom. Magába a létezésbe vagyok szerelmes, a pillanat ezernyi kibontatlan lehetőségébe, a „vanásba” magába! A szerelemnek három szintjét különböztetik meg a bölcsek: érosz – a testé,philia– az érzelemé, és agapé – a szellemé. Bár vonz a férjem (szeretem a szagát, a testét, a külsejét), de nyilván ennyi év után már nincs őrület (bár azért én néha becsempészem – Szórakoztató Nagyiparos Mazsola, ez is az egyik, Gyuritól kapott becenevem), de leginkább a philia szerelmében vagyok vele. Hogy mi mindennel tudok adrenalint csempészni a kapcsolatba, arra majd a „Hogyan színesítsük a szexuális életünket?” című fejezetben válaszolok. Szóval többféleképpen értelmezhetjük a szerelem szót, de tapasztalataim szerint a leggyakoribb értelmezése az érosz, az intenzív kémiai hatások állapota. Ennélfogva viszont ebben az időszakban nem képes az ember objektíve meghatározni azt, hogy mennyire jó szerető az illető, hiszen mindent eltúlozva él meg. Ahhoz meg kell várni, míg elmúlik ez a hormonokkal dúsított állapot, és amit utána tapasztalunk, arra lehet hosszú távon építeni. A testi szerelemnek az a fajta dicsőítése, ami jelen korunkban folyik, olyan, mintha ajnároznánk a drogkultúrát, a drogozást, vagyis az életből való kimenekülést. A szerelem létrejöttekor elsők közt berobbanó anyag (aminek a hatása igen jelentős ebben a mámorító varázsban) a feniletilamin, ami a szintetikus drogok egyik összetevője. Ismerek olyan nőt, aki meg is mondta: ő nem tud szerelem nélkül élni. Két gyermeke két apját hagyta már ott (külön apáktól voltak a gyerekei), meg még sok más férfit, és mint a kismadár ágról ágra, úgy repül egyik szerelemről a másikra. Ő tulajdonképpen drogfüggő. Nagyszerű a kémiai szerelem, csakhogy az ember ilyenkor egy 86

sötét verembe esik, ahol nem lát és nem hall (persze emellett szárnyal és repül és kreatív és hipomán, azaz túlpörgött, mint egy mániás-depressziós a mániás fázisban), ráadásul igen hamar véget is ér. A szív szerelme, a philia, a mély érzelmek szerelme (ami valójában a tiszta szeretet) viszont örök. Ilyenkor pont úgy szereted a másikat, ahogy van. Semmit nem akarsz rajta megváltoztatni, tudod jól, hogy minden tulajdonsága ennek a csomagnak a része, merthogy mindezek összessége Ő, az egyetlen és egyedüli, akinek a létéért végtelenül hálás vagy. És ha ezzel az emberrel még a szex is jó tud lenni – mmm, isteni kegy! (Én ebben élek, és ez így olyan, mintha dicsekednék, bibi...) Az pedig normális és emberi, hogy van, amikor kevésbé jó a szex, és van, amikor fergeteges. És persze van olyan is, amikor egy idegennel fergeteges. És ha az érosz, a philia, és az agapé együtt van! Mmmm... De erről még írok! 13. A szerető hét csillaga Ebben a fejezetben azzal foglalkozom – időnként nagyon is lecsupaszítva –, ami konkrétan, a fizikai szinten a szexben lehetséges. Most nézzük pusztán az érzékszervekkel megvalósítható konkrét gyönyöröket! A szexben egy férfi maximum hét csillagot kaphat fizikai szinten. Ezek a következőkért járnak: 1. Csókolózás. Igazán jól tudjon csókolni. Passzentosan. 2. Simogatás, érintés, ölelés, mindaz, amit a kezével a bőrön megtehet. 3. Klitorális orgazmus az ujjak által. 4. Vaginális orgazmus (vagy annak lehetősége) szintén az ujjak által (klasszikus szakszóval: „ujjazás”). 5. Klitorális orgazmus a nyelv által, azaz orális szex 6. Maga az „action”, azaz az aktus, a coitus. 7. Extrák, erről majd bővebben. Több száz nőtársamat faggattam már ki e témában (a lelki 87

wellnesseken a szombat esti medencés szórakozás egyik kedvenc témája), hogy milyen tapasztalataik voltak a szeretőikkel, szerelmeikkel. Tényként közlöm, hogy a hétcsillagos szerető ritka, mint a fehér holló! Az a nő, akinek van összehasonlítási alapja, tudja, miről beszélek. Leány- és asszonytársaimmal egyetemben azt állapítottuk meg, hogy egy hosszú távú kapcsolathoz háromnégy csillag már elegendő. Azt már érdemes, sőt, ajánlott megbecsülni! Már a háromcsillagossal is el lehet lenni, viszont aki csak kettőben nagyszerű, annál vagy az van, hogy (időnként) kiegészíti az ember, vagy le kell mondania bizonyos dolgokról. Vagyis ahhoz, hogy éveken át izgalmas és kielégítő legyen a szex, szerintem ajánlott a négy csillag (három a minimum), a fölött már ajándék. Vagy lehet, hogy ez úgy van, mint az „elég jó szülő” fogalmánál? Miszerint az elég jó szülő a jó szülő, a nagyon jó szülő már nem az? Elég az elég jó szerető, a túl jó már nem jó? Igen, hajlok arra, hogy azt mondjam: ez így van. Hogy egy férfiban meglegyen mind a hét földi-testi jóhoz az istenadta képesség, az egész páratlan! Viszont ha egy nő rátalál arra a férfira, aki egy személyben istenien csókol, ölel, simogat, lehet a karjaiba bújni, emellett eljuttat a gyönyör csúcsára az ujjával, a nyelvével, a péniszével, kívül-belül egyaránt... Hmmm... Az ilyen férfival óvakodni kell, nehogy a szexrabszolgájává váljon! (Persze mindenki abban a játszmában van benne, amiben akar...) Ráadásul az a másik idevonatkozó tapasztalatom, hogy a hat-hét csillagos szeretők alapvetően és általában poligámok. (Talán épp azért lettek ilyen jók... Ez odavissza működik szerintem.) A hat-hét csillagos szerető tulajdonképpen szexőrült. Bár van olyan sokcsillagos szexőrült barátom, aki hatvan felé monogám lett. Megcsömörlött vagy megöregedett, vagy egyszerűen a mennyiség átfordult minőségbe, sokféleképpen mondhatjuk. És most vegyük végig részletesebben a csillagokat. 88

I) Csók Sokszor és sok helyen elmeséltem már, hogyan és miként ismerkedtem meg a férjemmel. Az egyik – később igen népszerűvé vált – underground szórakozóhelyen (a Tilos az Á-ban) elsőként énekeltem, és annyira új volt még a hely, hogy nem volt hangcucca. Mi, a zenészek vittük a saját motyóinkat, de mivel akkor én még csóró dzsesszkonzis kislány voltam, nem volt saját mikrofonom. Rendszeresen az egyik trombitás iskolatársam adta kölcsön. De ezen a napon (1990. április 2.) nem hozta, és már mindjárt kezdődött volna a koncert, mikrofon sehol. Mire eszébe jutott az akkori basszusgitárosomnak (Szappanos Gyurinak, ezúton is köszönet érte), hogy a közelben lakik egy barátja, Lőrincz Gyuri, akinek van stúdiója, és ha otthon van, biztos elhozza. A szociban mázli volt, hogy telefonos lakásban lakott, ráadásul épp otthon is volt, és valóban, tíz perc múlva jött is a mikrofonnal, mintha egy csokrot tartana a kezében. Azonnal lecsekkoltam, milyen jó pasi, és megkérdeztem, mivel hálálhatom meg a jóságát, mit iszik. Erre közölte, hogy nem kér semmit, csak egy puszit. Én kettőt adtam, jobbra-balra az arcára. Erre ő: nem ilyet kérek, nyelveset! És ekkor életemben először visszakaptam a saját csókomat. Épp úgy csókolt, mint én, ugyanaz volt a ritmusa, mélysége, stílusa. Mintha forgatókönyve lett volna arról, hogyan mozdul a nyelvem, annyira érzett. És a nyelvek közt mintha egy hajszálvékony hártya még elfért volna... Mámorító volt! Mikor befejeztük, azonnal megkérdeztem, hogy lehetne-e ebből még egyet. És ez azóta is ilyen szuperül megy nekünk... A csókoknál sok mindent megtapasztalhat az ember. Van például a barlangjárás, mintha valami barlangba lépnél, nagy üres teret találsz, és néha felbukkan „valami”, ami aztán megint eltűnik. Vagy van a kis „szurikáta” típus (ennek semmi köze nincs a mongúzfélék családjába tartozó jószághoz), aki váratlanul csap le a 89

kis hegyes nyelvével az emberre. Vagy van a húsos nyelvű, akivel tele van az ember szája. Viszont van a játékos is, aki mellett azt érzem, mint amikor úttörő koromban akadálypályára kerültem, mindig történik velem valami. Hol beszippant (alul-felül, és különkülön is), hol nyomakodik, hol köröz és kereng és tápod, szóval zajlik a szájában (a szánkban) az élet. A jó csók lényege, hogy közös ritmusra hangolódjunk, és megtaláljuk a behatolásbefogadás, adás-kapás ránk szabott arányát. Harmadik gimis koromtól rendszeresen igen legendás házibulikat csináltam. Az volt a lényege, hogy a végén (szinte) mindenki csókolózott mindenkivel (hetero verzióban). Az ivararányra mindig ügyeltem, átlagban olyan tíz-tizenöt fiút és ugyanennyi lányt hívtam. Kiült középre egy lány, lekötöttük kendővel a szemét, mögé állt egy másik lány, és elkezdett egyenként különféle fiúkra mutogatni, és ezzel párhuzamosan azt kérdezte, hogy: „Jó lesz?” A válasz lehetett igen vagy nem, az intuíciójára hagyatkozott (ennek a fejlesztésére is kiváló gyakorlat), mindenesetre előbb-utóbb igent mondott, és akkor kiment hozzá egy fiú, és csókolóztak. Érinteni nem lehetett, az túl nagy segítség lett volna, hogy kitalálja, ki volt az, illető. Amennyiben nem találta el, zálogot adott, amit további izgalmas (és pajkos) feladatok végrehajtásával lehetett kiváltani. Kutatómunkámnak köszönhetően (a naplómból tudom, ugyanis évekig rubrikáztam minden újabb csókolózó fiú után) csupán húszéves koromig több mint kétszáz fiúval csókolóztam. Bátran mondhatom, hogy nemzetközi csókgyűjtő voltam. „Mutasd a csókod, megmondom ki vagy!” Ráadásul még ebben is megnyilvánult az úgynevezett anális karakterem (a freudi pszichoszexuális szakaszok szobatisztaságra vonatkozó időszaka), a kis gyűjtögető-jegyzetelő Klára énem abban is kijött, hogy a rubrikákat a csókolózás minőségének megfelelően vastagítottam. Akivel nagyon jó volt, azt egy tömbbel jeleztem, akivel nem, az egy 90

vonást kapott tőlem. ( Alatta a vezeték- és keresztnév kezdőbetűi – ha ugyan tudtam.) 2) Simogatás, érintés, ölelés, mindaz, amit a kezével a bőrön megtehet. Minden tanulható és fejleszthető, de ugyanígy azt is mondhatom: mindenre születni kell. Bárki lehet szakács, cukrász, a recept mindenkinek ugyanazokat a hozzávalókat tartalmazza, de igazából jó szakács, cukrász csak abból lesz, aki kapott egy pluszt az ízek érzékelésében és szeretetében. Aki igazán szeret főzni. Ugyanígy a tanár, a cipész, a lovász, az énekes, a masszőr stb... Megtaníthatok bármely épelméjűnek a svéd, vagy yumeiho, vagy bármely más masszázs alapfogásai és lépései, de hogy igazán jó masszőr lesz-e, az szerintem egyértelműen a hozott képességeken múlik. Ugyanígy van ez a simogatás, érintés, ölelés terén is. Van, aki úgy tud fogni, érinteni, hogy azt érzem, tökéletes a testem. És nem azért tökéletes, mert ilyen vagy olyan, hanem a maga egyértelműségében, önmagáért és önmagától tökéletes. Mint egy földcsuszamlás vagy hegygerinc, olyan nyilvánvalóan önmaga. És ahogy fog, érint, elkezd a testem élni a kezei között. Érződik rajta, hogy imádja az érintést. Zsizsegnek az atomok és molekulák, ünnepel az egész test! Az érintés legalább olyan sokrétű, mint az írás műfajai. (Történetírás, esszé, dráma, regény, vers, líra, novella, ballada, interjú, lektűr, ponyva, szépirodalom, krimi, mese, horror, hír stb...) Történeteket lehet kibontani érintés közben. Volt egy olyan fiúm, akivel, amikor találkoztunk, két-három órán át csak érintettük egymást. Elképesztő volt! Kicsi farka volt, de ezzel mindenért kárpótolt! Napokig eufóriában voltam a vele való találkozások után. Nagy motiváció a kompenzálni akarás, de ehhez a tudáshoz születni is kell! (Éppígy az ujjazáshoz, de erről kicsit később.) Mint említettem, igen sok stílusa van az érintéseknek, de hogy 91

ne vesszünk el az erdőben, én (Klárával egyetemben) az iskolai egyestől az ötösig osztályozva lazán el tudom helyezni azokat, akikkel együtt vagyok. (Ami nem jelenti azt, hogy ha velem kettes volt, a másikkal ne lehetne négyes.) Úgy gondolom, hogy van egy alapvető képesség – készség – tehetség, de valójában együtt hozzuk létre az egész szeretkezést, így ez a kettőnkből és kettőnk által létrejövő dolog mindig más. Persze annyira azért mégsem. Ezt onnan tudom, hogy ha találkoztam valaha olyan nővel, akivel közös fiúnk volt, többnyire nem hagytam ki, hogy átbeszéljem vele, szerinte milyen volt az ágyban. Szóval a simogatás, érintés terén egyest adok annak, akinél azt érzem, mintha valamit le akarna söpörni rólam, vagy valamit keresne a bőrömön. A masszírozása inkább kapirgálás, és bizonytalan, mint az első holdra lépés. Ez van. Vannak igazi antitalentumok. No de nem kell mindenkinek mindenben jónak lennie, valamiben pedig mindenki jó. Az ötösről már beszéltem, ő az érintés művésze. Ez a test világa, a tiszta jelen, amikor minden úgy tökéletes és hiánytalan, ahogy van. A többi osztályzat e kettő között van. És amiről még nem beszéltem: a bújás melegsége és kuckóssága. Ebben van valami „anyás” otthonra találás, valami eredendő biztonságérzetet adó melegség. Erről eszembe jutott a híres Harlow-féle szőranya-drótanya kísérlet a kismajmokkal. A majomcsecsemőket születésük után elválasztották anyjuktól, helyette két műanyát kaptak. Mindkét műanya dróthálóból és fából készült, ám az egyiket puha habgumival és szövettel fedték („szőranya”), a másik pedig csupaszon maradt („drótanya”). Az eredmény magáért beszélt. Annak ellenére, hogy a kismajmot a drótanya „szoptatta”, ő mégis inkább a szőranyán töltötte ideje nagy részét. Ha megijedt a majomcsecsemő, a szőranyával való fizikai kontaktus tudta csak megnyugtatni, bármilyen rémült is volt, ha belecsimpaszkodhatott a puha szőranyába, azonnal 92

elcsendesedett. Így van ez a kisgyermekkel is, és bizony felnőttkorban is jólesik ez a bújás, főleg ha szorongunk – de amúgy is. És ebben a bújósságban végképp nincsenek technikák. Csak a lélek melege, a szeretet. 3) Klitorális orgazmus az ujjak által Na, ez egy olyan dolog, amit korrektül meg lehet tanulni! És ha magától nem megy a hím egyednek (mert a nők ezt általában jól tudják egymásnak csinálni), akkor rá kell vezetni! Lejjebb, feljebb, erősebben, gyengébben, irányítani, mint vidámparkban a dodzsemet. Amit tipikus hibának figyeltem meg a fiúknál, férfiaknál és férfilehetőségeknél, az az, hogy nem csinálják eléggé kitartóan az ujjmunkát (ezt nőtársaim is visszaigazolták). Kicsit izgatják a nőket (általában eléggé ügyesen megtalálva a kis borsónyi méretű, idegvégződésekkel teli dombocskát), aztán egyből hopp, már bent is a lompos. Türelmetlenek a nőt eljuttatni a klitorális orgazmushoz. A nők viszont nem így vannak ezzel. Számukra egyértelmű, hogy végigcsinálják egymásnak az elkezdett munkát. A klitoriszról egyébként kevesen tudják, hogy nem csupán egy borsónyi méretű, idegvégződésekkel teli dombocska (a fölötte található fitymaredővel), hanem egy kis villás szerv, aminek a szárai a nagyajkak mögött bújnak meg, közrefogva a húgycsövet és a hüvelyt. Tehát nem csupán a két szár találkozása a klitorisz, hanem az egész „hangvilla”!!! Ettől a többi része is érzékeny, bár jóval rejtettebben van jelen a női nemi szervben. Ebben a témában is kikérdeztem Hoppál Borit, nagy tudású testtudatoktató-dúla barátnőmet, aki felvilágosított, hogy a csikló ugyanolyan barlangos testekből épül fel, mint a pénisz felső része. Neki az a magánvéleménye, tapasztalata, hogy a vérrel való telítődés mindig forró, jóleső, bizsergető érzéseket hoz, ettől (is) olyan finom az érzet. És persze ott a csúcsok csúcsa: a csikló makkjában a 8-9 ezer 93

érzőideg-végződés! Mmm... Ahogy azt már a maszturbálásról szóló fejezetben írtam, ezáltal még inkább megismerhetjük, miként jó nekünk. És az így kapott tapasztalatokat szépen átadhatjuk a társunknak, amíg maximálisan ránk hangolódik, és már magától is tudja. Tizennyolc éves voltam, amikor megkérdeztem az akkor körülbelül hetvenéves apai nagymamámat: – Nagyi, neked volt klitorális orgazmusod? Nagyanyám – aki szigorú vallásos neveltetésben részesült – teljesen zavarba jött, majd hosszas habozás után azt válaszolta: – Gyöngyikém, én mindig nagyon tiszteltem a nagyapádat! Erre én aprólékosan elmagyaráztam neki, hogy mi az, hogy klitorisz, és meg is mutattam neki, hogy kell a jobb keze középső ujjával körkörösen simogatnia, miközben arra gondol, hogy milyen fess fiatalember volt nagypapa, amikor megismerkedtek. És ezután majd elönti valami soha nem ismert nagyon jó érzés. (Inkább döbbentnek tűnt, mint nyitottnak, míg hallgatta az előadásomat. ) Később nem kérdeztem meg, hogy megcsinálta-e, de rájöttem, talán jobb is, ha nem. Ugyanis valakinek így, az élete utolsó éveiben rájönni arra, hogy mi mindent és mennyi ideig hagyott ki, nem éppen felemelő. Igen nagy nyitottság, és sok-sok energia kell ahhoz, hogy az ember idős éveiben képes legyen szembenézni azzal, hogy nem a saját életét élte, és egyáltalán: hogy nem mert élni. 4) Vaginális orgazmus (vagy annak a lehetősége) szintén az ujjak által (klasszikus szakszóval: „ujjázás") Tapasztalatom szerint ezt van, aki született érzékkel zseniálisan tudja, a másiknak akárhogy magyarázod, nem lesz sokkal több az élmény egy tampon felhelyezésénél. Ez pedig nagyban múlik azon, hogy az illető mennyire „puncibubus.” Évekkel ezelőtt sikerült rátalálnom Puskin titkos naplójára – 94

már amennyiben valóban Puskin írta. Mindenesetre bárki is a szerző, a punci imádatáról ez a legerősebb könyv, ami valaha is a kezemben volt. Egy igazi „puncibubus” műve! Néhány idevonatkozó részlet belőle: „A Puncit imádom, nem pedig egyik vagy másik nőt. Amikor a könyörgés lángja lanyhul, új punci felé fordulok, hogy megmentsem ezt a lobogást. Egyetlen nő sem képes kitölteni a nők világát. Miért is feddenéd meg az utazót, aki vándorlása során különböző templomokban térdel imához, amikor mindig ugyanahhoz az Istenhez imádkozik?” Erről beszéltem/írtam korábban, hogy általában (nyilván, mint mindenben, ebben is van kivétel) a hat-hét csillagos szuperszeretők poligámok. „A punciról nehéz beszélni, mert tökéletes, harmóniája isteni. Könnyedén elkalandozhatsz valami tökéletlen dologról elmélkedvén, hogy miért és milyen messzire van a tökéletességtől, és találgathatnád a módját, miként lehetne a tökéleteshez közelíteni. És itt erőt kell venned magadon, hogy ne add át magad a türelmetlen érzelmek hatalmának, hanem meditálj tovább és imádd meditációd tárgyát.” Bevallom, én valahogy ugyanígy vagyok a pénisszel. Tökéletes forma, nem lehet vele betelni. Ráadásul mindig változik az alakja, mérete, állaga, no de erről majd a következő fejezetben... Olvassuk tovább Puskint: „Minden nőben egyetlen kérdés a vonzó: vajon milyen puncija lehet? Kicsi, vagy nagy a csiklója? Milyen az illata? Milyen alakúak a szeméremajkai? A kisajkak előbújnak a nagyok mögül, vagy szemérmesen elrejtőznek mögöttük? A gátja vajon szőrös-e? Mindez és még sok minden más az alapja a megismerés örömének, az izgalomnak – és szerelemre ösztönöz. Lépked a nő, és látom, a szeméremajkai hogyan dörgölődnek egymáshoz, de a csiklója magasan van, ezért a séta nem 95

helyettesíti a dugást.” No, ehhez a megállapításhoz nem kellett puskini magasságokba kerülni... Végezetül a rengeteg, puncit dicsőítő gyöngyszem közül egy utolsó: „Figyelemre méltó, hogy a punci önmagában értékes, és szépsége nem függ a testtől, amelyhez tartozik. Még egy visszataszító arc és test sem képes megsemmisíteni vonzerejét. Ha egymás mellé fektetsz egy gyönyörű meg egy csúnya nőt, és vastag fátyollal takarod el az arcukat, nem lesz kevésbé élvezetes, amikor a csúnya nőt dugod meg, mint amikor a szépséget. Sőt, merem állítani, hogyha nem tudod, melyikük a csúnya, talán még jobban is kedveled őt, mint a szépséget. A lélek a punciban lakozik, és nem a szívben.” (Csörögi István fordításai) No, ezzel az utolsó mondattal nem értek egyet – mindenki tévedhet –, de az biztos, hogy erős hatást lehet egy nő lelkére gyakorolni a punciján keresztül. Az utolsó mondat azt mutatja számomra, hogy Puskin csak az érosz szerelmét ismerte meg, a philiát és agapét már nem. Egyszer volt egy hentes szeretőm, mammamia, hogy tudott ujjazni! Konkrétan ezzel az egy tulajdonságával képes volt irreálisan hosszú időn át magához kötni. Erős, mozgékony ujjai voltak, és imádta a húst, kívül-belül! Ez a titka az egésznek! Vágyjon belebújni a férfi a nőbe, akarja szétcincálni, kifordítani, felcsavarni az ujja hegyére, és így körbevinni, megmutatni neki a világot. Tíz-tizenöt vaginális orgazmust is megéltem egy-egy hosszabb ujjazás alatt. Az ujjak perce igen mozgékony tud lenni, olyanra képes, amire sem pénisz, sem vibrátor nem. Ki és behúzogatni egy-két ujjat kevés, mint Mackó-sajtban a brummogás. Lelkesedés kell hozzá, a másikra való teljes ráhangolódás, mintha belülről is fel akarná fedezni a nőt. Sőt, továbbmegyek! Az az igazi, mintha tudat alatt a saját női énjét akarná felfedezni és jóllakatni a másikon keresztül. 96

A redőin, a nyálkahártyáján, a G-pontján, a méhszáján keresztül. A teremtés kapujának szentségében lehet, olyan közel ahhoz a helyhez, ahol a megfoganás és megszületés történik, aminél közelebb csak a saját megfoganásakor és megszületésekor volt. 5) Klitorális orgazmus a nyelv által, azaz orális szex Aki nem szeret nyalni, az nem igazán szereti a puncit. Vagy konkrétan azt a puncit nem szereti, amelyikkel éppen együtt van. (Ugyanez vonatkozik a pénisszel való orális szexre is.) És fordítva is igaz: aki nem szereti a puncit, az soha nem fog igazán jól nyalni. A nyalásnál hasonló a helyzet, mint a klitorisz ujjal való ingerlésénél. Nem kell nagy csinnadratta, meg kell érezni a ritmust, az intenzitást, és a pontos helyet, és addig csinálni, amíg áááááááááá, el nem élvez a nő. Egy fiú barátom egyszer azt mesélte: megfigyelése szerint a nagyon pisze, felfele álló orrú nők – akiknek fejmagasságból is be lehet látni az orrlyukába – nagyon nehezen élveznek el. (Erről semmit nem tudok, és biztos, hogy ilyen jellegű statisztika sincs.) Mindenesetre ennek kapcsán eszembe jutott az állkapocsgörcs. Ilyenkor ajánlott a pihenés ideje alatt ujjal folytatni a gyönyörbe vitelt – fontos a folyamatosság –, csak lazán és lelkesen, nem kell belefeszülni! Igen sok férfinál azt tapasztaltam, hogy ebben sem igazán kitartóak. (Nem úgy, mint a nők! Velük mindig elélveztem.) Jelzésszinten megmutatják, hogy ezt is tudják, aztán már a saját örömük izgatja őket. Több nőtársammal átbeszéltem (mi, nők szerintem mindent sokkal részletesebben kibeszélünk, mint a férfiak, sajna, ez van), hogy elég gyakori az a nyaló típus is, amelyik azt hiszi, hogy az a jó orális szex, ha minél variózusabb, és úgy fogja föl, mint valami produkciót. (Na, ilyenkor például nincs az ember a jelenben.) Ungot-berket bejár (ami előjátéknak szuper, csak aztán koncentráljon főképp arra az egy pontra), olyan az egész, mint valami bemutató – rengeteg elemmel tarkított 97

lefetyelés –, aztán kész, azt hiszi, hogy milyen klassz volt. (Szerencsére már nagyon régóta nem vonzottam be ilyen pancsert. De már nem is mutogatnék senkire, hiszen ha nem jön létre a jelenlét, abban én is benne vagyok.) Ugyanis ha a jelenben van az ember, nincs kitalált vagy előre tervezett mozdulat. Nincsenek klisék. Mindig csak a most van, és ez a legcsodálatosabb és leginkább kikapcsoló az egészben. Aki kompenzál és bizonyítani akar, valójában nem is a másikra figyel, hanem arra, hogy megfeleljen valami általa elképzelt képnek. Tehát ott van a múltban is és a jövőben is, csak a jelenben nem. Ilyenkor érdemes lassítani, és finoman segíteni, behozni a másikat a mostba. Például úgy, hogy a szemébe nézünk, és közben simogatjuk, és elfogadjuk olyannak, amilyen. Tudjuk jól, hogy az elvárások mennyire leblokkolják az embert. Ha már két ember ilyen intim közelségben együtt van, mindenképpen tudnak jót adni egymásnak. Könnyű mondani: csak az elvárásokat, a múltat, a szorongást, a megfelelni akarást „kell” kikapcsolni. Csak figyelni azt, ami a jelenben van. A fények, a színek, a szagok, a másik bőre, az érintés minden tizedmillimétere. És akkor ellazul az ember. 6) Maga az „action”, azaz az aktus, a coitus. Ha valami individuális, azaz egyénekre szabott, ez nagyon is az. Már írtam, hogy a Káma-szútra alapvetően három nemiszervméretről tanít (állatok neveivel jelölve), és háromfajta szenvedélyességi szintet állapít meg, ami egyéntől függően adott. Még azt az általánosítást is alapul véve, hogy változó a hangulatunk, késztetésünk, szexuális libidónk. Azért írtam így, hogy szexuális libidónk, mert a libidót tekintve két fő iskola létezik, az egyik a freudi, miszerint a libidó csupán a szexuális energiára vonatkozik, illetve a jungi, miszerint ez maga az életerőnk, a forrásenergiánk, amit az élet minden területén használunk, beleértve a szexet is. Én ez utóbbi iskola híve vagyok. 98

Vagyis aki nagyobb libidót kapott, abban a szexuális vágy is intenzívebben működik (az Aranyszerszám című Austin Powersvígjátékban ezt hívták úgy, hogy monyó), feltéve hogy nincs leblokkolva vagy tudatosan szublimálva. Julius Evola olasz filozófusi szexus metafizikája című könyvében minderről a következőket írja: „Tudattartalomként az emberben fajfenntartási ösztön nem létezik: a nemzési mozzanat sem a szexuális vágyban, mint élményben, sem annak kibontakozásában nem jelenik meg. Ezt támasztja alá, hogy néhány primitív törzs, amely e vizsgálatot nem végezte el, egy új lény születését a szexuális egyesüléssel semmilyen kapcsolatban nem álló okoknak tulajdonította... Tévedés, szándékos hamisítás a szexuális ösztönt fajfenntartási ösztönnek nevezni. A fajfenntartás a szexuális tevékenység egyik lehetséges következménye, de valójában nincs benne a szexuális élmény átélt tapasztalatában.” (Szongot Rudolf fordítása) Vagyis szerinte az emberek nem fajfenntartási ösztönből szexeltek, de idővel rájöttek – vagy megtanították nekik, lásd például szexuális felvilágosítás –, hogy így lehet gyermeket nemzeni. Csak ezt a szempontot nézve ez némileg egybecseng Freud örömelvével, ami szerinte az emberiség egyik legmeghatározóbb hatóereje. Bármennyire is sok igazsága van a múlt században élt olasz filozófusnak, azt ne felejtsük el, hogy a sejt emlékszik – létezik sejtmemória –, és a tudatalattiban minden információ ott van a világrajövetelünkkel – tehát a nemzéssel, szaporodással – kapcsolatban is. Az mindenesetre igaz, hogy ha összeszámolnánk, hány szeretkezés történik a világban kifejezetten csak gyermeknemzés céljából, és hány „csak” az örömért, a mérleg nyelve igen nagy amplitúdóval billenne ki az utóbbi irányába. (A serpenyő másik oldalát leginkább a bigott vallásosok „ellensúlyoznák.”) A szex legfőbb okai lehetnek: örömszerzés, stresszoldás, új 99

tapasztalatok szerzése, gyermeknemzés, bosszú, előnyösebb szociális státusz elérése, szerelem, kötődés, köszönetnyilvánítás, önbizalomhiány, kényszer, kötelességtudat, energia, vagy konkrétan pénzszerzés. Az orgazmus fejezetben Osho idézetét ecsetelve már írtam arról, mért vágynak az emberek erre az elme, ego és kontroll nélküli időtlen állapotra, ami nélkül nem is lehet teljes életet élni. Ne értsetek félre, ezzel nem azt mondtam, hogy nem lehet szex nélkül teljes életet élni, csak azt, hogy az elme, ego és kontroll nélküli időtlen állapot megélése nélkül nem lehet. Vagy beleőrül, vagy más módon beletorzul az ember. (Lásd például a hataloméhes politikusokat.) Aki viszont nem talál ennek az állapotnak a megélésére más módot is, az nyomorult szexrabszolga marad, vágyai rabja. Mindezek mellett még fontosnak tartom megemlíteni a szex dicséretére a következő előnyös következményeket is: • Tudományosan igazolt, hogy a nők szeretkezés közben ösztrogént termelnek, ami erősíti a csontokat, szépíti a bőrt, fokozza a hüvely nedvességtartalmát, és javítja az emlékezőképességet. A permenstruációs szindróma tünetei is javulhatnak az ösztrogén fokozott mennyisége miatt. • A férfiak tesztoszteront termelnek, amitől még férfiasabbak lehetnek. (Itt meg kell jegyeznem – erről az előző könyvemben részletesebben írtam –, hogy szerintem a férfiaknál globális szinten megoldandó kérdés, hogy a tesztoszteront megtanulják értelmesen, előrevivően használni. A tesztoszteron felelős az agresszióért, az erőszakért, amit gyakran a hataloméhségben és hatalmi játszmákban – durvább helyzetben: háborúkban – élnek meg. Ja, és a tesztoszteron felel a szőrzet kialakulásáért is. Milyen szakrális és szóképes a magyar nyelv! Olvassátok csak visszafelé: ERŐSZAKOS – SOK A SZŐRE... • Szex után megnő a szervezetnek a prolaktinszintje, ami javítja a szagérzékelést. A sok szex kitisztítja az orrot, a szex 100

természetes antihisztamin. (Na, ettől most okosabbak lettünk... Megnézném azt, aki csak azért erőszakolja magára a szexet, hogy kiduguljon az orra.) • A szív munkája fokozódik, a pulzus megemelkedik, a véráramlás gyorsul, a vérnyomás nő. A légzésszám fokozódik. Tehát intenzívebben áramlik a vér, az élet az emberben. Égeti a zsírt és izmosít is. • A spermával nagy mennyiségű prosztaglandinnak nevezett vegyület jut a női szervezetbe, amely jótékony hatású a hangulatingadozások szempontjából. Arról nem szól a fáma, hogy mi a helyzet orális szex esetén, illetve a prosztaglandinok így milyen úton-módon képesek hatásukat kifejteni. Mindenesetre én amondó vagyok, lányok, asszonyok, hogy egy cseppet sem szabad a szeretett férfi spermájából elpazarolni – főképp, ha jó minőségű az anyag, azaz egészségesen élő férfiról van szó, akinek sem a teste nincs tele mérgekkel, sem a gondolatai és érzelmei. Ha nem a hüvelyünkbe vagy a szánkba élvez, kiváló pakolóanyag! (A luxuskozmetikumok egyik összetevője az ámbráscet spermája.) • Az orgazmust közvetlenül megelőző pillanatokban, a szervezetben nagy mennyiségű oxitocin termelődik, amelynek hatására megnő az endorfinok, vagy más néven boldogsághormonok szintje az agyban, amelyek a jó hangulatért részben felelős vegyületek. (Az endorfin fájdalomcsillapításra is szolgál.) • A gyakori szex csökkenti a prosztatarák kialakulását. (Hogy mit jelent a gyakori, arra még visszatérek.) • Erősíti az immunrendszert: egy amerikai kutatás kimutatta, hogy azok körében, akik heti rendszerességgel élnek szexuális életet, magasabb az immunglobulin A nevű ellenanyag koncentrációja a vérben. Az immunglobulinok a kórokozók elleni védekezés kulcsfontosságú fehérjéi. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a rendszeres, jó szex 101

mindenre gyógyír. Adott szívbetegségeknél például nem biztos, hogy építő jellegű lenne egy haláli jó szex. Sőt, tudom, hogy van olyan élethelyzet, ahol nem a szex az előrevivő, hanem az arról való lemondás – de erről külön fejezetben írok. Nem beszélve a minőség mellett a mennyiségről és mértékről, amik szintén fontosak a jótékony szex megélésében. A legjobb aktus (most a szeretkezésnek a coitus, közösülés, dugás stb... szakaszáról van szó) alapvetően és nagy általánosságban akkor lehetséges, ha van kémia, passzent, és körülbelül azonos szenvedélyességi szinten vannak a felek az adott aktus során. De persze mint minden alól, ezalól is lehetnek kivételek. Saját tapasztalataimra és a nőtársaimmal való beszélgetésekre építve azt kell mondanom, időtartamra alapvetően három iskola létezik: a hosszan szexelők, a közepesen hosszan szexelők és a röviden szexelők tábora, ami nem azt jelenti, hogy egyik nem képes a másikra, hanem azt, hogy valaki alapvetően ehhez vagy ahhoz a táborhoz tartozik, éppúgy, mint a különféle szenvedélyességi szinten élők. Mindenképpen van egy nagy átlag – legalább életszakaszonként, vagy adott életperiódusban. Ez így eléggé szubjektíven hangzik, mégis megkísérlem mindjárt körülírni. És még egy fontos információ. Ezek az adatok nem az alkalmi kapcsolatokra érvényesek, hanem a hosszú távú, meglévő kapcsolatokra. Tehát a heti iksz számú szex (már ha heti...) ugyanazzal a partnerrel. Tehát akkor most lássuk a coitus időtartamára vonatkozó 3 fő „iskolát”. Ha valaki rendszeresen – és szinte kizárólag – 4-5 perc alatt képes csak közösülni, az annyira rövid, hogy már-már korai magömlésnek számít. (Ott előfordul a 4-5 másodperc is.) Időnként persze épp ennyi időtartam az, ami tökéletes – mosógépnek dőlve, liftben vagy buliban, extra helyzetekben, ahol optimális sietni, vagy egyszerűen, amikor annyira heves a vágy, hogy így jön össze. 102

Szóval időnként ez nagyon is jó tud lenni. Ám ha valaki alapvetően csak erre képes, és nem képes magát kontrollálni, ott pszichés gondok vannak. Valójában már az is korai magömlésnek számít, ha a pasi nem tudja szabályozni, visszatartani addig, amíg a partnere igényli a szexet. Dr. Horvát Balázs erről így nyilatkozott a webbeteg.hu-nak: „A korai magömlés fogalma viszonylagos. Viszonylagos, mert a percek alatt bekövetkező magömlés sem okoz semmi fennakadást a kapcsolatban, amennyiben a partnernek ez idő alatt orgazmusa volt, ám egy hosszú idő után bekövetkező ejakuláció is lehet az adott partnerhez képest korai, ha annak orgazmusa később következik be.” Hajjaj... Ez így eléggé paráztató lehet a férfiakra nézve, merthogy a punci időnkét nagyon is telhetetlen tud lenni. Mindenesetre az élvezés kontrollálni tudása alapvető a minőségi szex megéléséhez. Ennek tükrében, nagy általánosságban a következőket gondolom sok-sok leány és asszonytársammal egyetemben. Az 5-15 perces időtartam a rövid szex – ezek a férfiak viszont többségében intenzíven, tüzesen élik meg az aktust. Tapasztalatom szerint a rövid szexelők az előjáték után (már ha volt egyáltalán) ezt az időt csak az aktussal töltik, nincs közben orális szex vagy más egyéb. Úgy értem, hogy csók, simogatás igen, csak nem szakítják meg a coitust, legfeljebb pozícióváltás miatt. A 15-30 perc az már egy közepes hosszúságú szex időtartama, 30 és 50 perc között pedig már hosszú aktusnak számít – a fölött pedig igen hosszúnak. Még egyszer hangsúlyozom: itt csak az aktusról van szó, nem az elő-utó és közbeni játékokról! Bár jó néhány olyan hosszú szexelő van, aki közben szeret sok minden mást is csinálni, de ha ezek arányában kevesebb időt vesznek el, mint maga az aktus, én nagyvonalúan beleszámolom a közösülés időtartamába ezt is. Hiszen nem csak a ki-be játékról szól a dolog... Mindenesetre ebben a fejezetben én próbálok csak az aktusra fókuszálni. 103

A hosszú szexelő szokott időnként röviden is közösülni, ám a rövid szexelő (ugyanazzal a megszokott partnerrel) legfeljebb alkohol vagy valamilyen narkotikum (esetleg valamilyen érzelmi válság) hatására szeretkezik hosszan. A közepesen hosszan szexelő mindkét irányba jobban el tud menni, de alapvetően a stabil párkapcsolatban mindenkinek megvan a maga megszokott és kialakult ritmusa, stílusa, ideje. Szerelem vagy alkalmi párkapcsolat idején a 8-10 órás szeretkezések is gyakran előfordulnak. (Nekem életemben a legtöbb, egyvégtében szeretkezéssel töltött idő – 2x5 órás alvással megszakítva – három nap volt. Konkrétan módosult tudatállapotba kerültem tőle...) Megszokott partnerrel viszont 8-10 órát csak akkor szeretkezik az ember, ha • tudatmódosító szereket használ. • idegen környezetben van, és napokon át pihennek, nyaralnak. • komolyabb adrenalindózis jött be a kapcsolatba (egyik megcsalta a másikat, vagy el akarta hagyni stb..., tehát bejött a másik elvesztésének a gondolata.) • a tantrikus szex magas szintű művelője, tehát egyfajta meditációként és spirituális lehetőségként éli meg a szeretkezést. Mielőtt összeállítottam volna az időtartamra vonatkozó megállapításaimat, még egyszer megkérdeztem a barátnőimet (és bővértársaimat), neki mi a tapasztalatuk, mit gondolnak minderről. Az egyik középkorú, igencsak gömbölyded barátnőm ezt írta: „Én a lassú, finom, gyengéd szexet szeretem. Hosszú előjáték, sok simogatás, érintés, kézzel, szájjal, testtel, ébresztgetni a melleket. Egymásba fonódni, hmmm, aztán csak lassan mozogni, éppen csak érezni, hogy bennünk van valami. Talán nem is mozdulni, csak egy picit rászorítani a hímvesszőre, vagy csak éppen a hímvessző mozduljon. Rákoncentrálni az érzésre, a légzésre és ezt addig fokozni, amikor már nem érzed, hol végződsz 104

te, és hol kezdődik a másik. Lehet, hogy ez csak egy orgazmus, de semmihez nem hasonlítható, hosszan tartó, fokozható. Tudom, vannak a tüzes típusok, akik sokkal intenzívebben mozognak, néha én is kívánom, de ilyenkor hamar jön az élvezet. Én hedonista vagyok, és nemcsak az orgazmust szeretem, hanem az oda vezető utat is, ez nekem legalább olyan érzés, mint maga az orgazmus. Néha beiktatni a játékszereket vagy bármit, ami hat az érzékszerveinkre. Ez bizony legalább két óra. Ehhez persze olyan pasi kell, aki megtanulta visszatartani, szabályozni az erekcióját. Nekem ilyen volt a kedvesem, akivel átlagban hetente háromszor voltam együtt, több mint tíz éven át.” És most jöjjenek a Nők Lapja Café 2011-es Nagy Szextesztjének idevonatkozó adatai: Eltérően érzékelik férfiak és nők az együttlétek idejét: a nők 5%a gondolja úgy, hogy kevesebb mint 15 percig tart partnerével egy átlagkufirc, míg a férfiak 7%-a; 15-30 percesre emlékezik a nők 37%-a, míg a férfiak 42%-a. Tényleg másképp jár a belső óránk – esetleg a nők egy része szerint az is még az együttlét része („az utójáték”), amikor ők megértően figyelik, ahogy párjuk elélvezés után 40 másodperccel eltorzult arccal horkol. De legalább abban egyetértenek a felek, hogy amikor csinálták, többnyire este volt: 71 és 70% nyilatkozta azt, hogy a leggyakrabban az esti órákban szexel. (És ezzel bebizonyosodott, hogy mit csinál a magyar esténként... Párzik vagy tévét néz.) Ha az imént felsorolt időtartamokhoz hozzáveszem a lehetséges (és többnyire optimális) elő- és utójátékot, akkor nyilván ez az idő bővül. Így egy hosszú szex mindenestül alsó hangon, azaz minimum, egy bő óra. Heti 3 alkalommal – ami szerintem egy élettel teli, egészséges, jó párkapcsolatban élő párnál teljesen normális arány – ennyi időt szeretkezni igen jótékony hatással van a felekre. És már el is jutottunk oda, vajon létezik-e olyan, hogy optimális 105

vagy ajánlott mennyiségű szex. Nyilvánvaló, hogy ez is egyénre szabott és változó. Nagyban függ az adott életszakasztól is. Egy gyermekágyas anyukánál vagy krízisben, gyászban levő félnél, erős munkahelyi, iskolai stressz és követelmény alatt stb. nyilván nem ezen pörög az ember agya. Természetes, hogy a vágy csökken, vagy adott időszakra meg is szűnik. De ha egy nagy átlagot veszünk, és nem a kivételes vagy nehezített élethelyzeteket nézzük (bár jelenleg egyre több ember élete folyik ilyen mederben – ki is hat a nemi életükre), akkor mégiscsak be lehet lőni egy normát. (Mint a GÖCS-ben, a Magyar Gördülő Csapágyművekben. Ott voltam utoljára normán folyamatos három műszakban, betanított esztergályosként.) Más és más szenvedélyességi szinten élünk, de évtizedek óta vannak a nemi élet gyakoriságára (és minden más ezzel kapcsolatos kérdésre) vonatkozó statisztikák. A környezetemben és a csoportterápiáimon megkérdezett nők többsége heti 2-3 szexuális együttlétről számolt be (átlagban 25–50 közötti nők), és én magam is ehhez a táborhoz tartozom. Úgy gondolom, ez se nem túl sok, se nem túl kevés. Ezért én ezt az arany középnek ítélem meg. Ismételten néhány adat a Nők Lapja Café 2011-es Nagy Szextesztjéből: A válaszadók szerint a nők 2%-a él naponta többször nemi életet, míg a férfiak 4%-a. Egyébként a „naponta 1-szer” válasz esetében is jelentős a különbség: a nők 5%-a tudja úgy, hogy a havi körülbelül 30 megvan nekik, bezzeg a férfiak 8%-a dicsekedhet ezzel. Vajon az a plusz 3% hol találja a partnerét? Kézenfekvő a válasz: az egyéjszakás kapcsolatokban. Ez ügyben jelentős az eltérés a két nem között. A nők 51%-a nyilatkozott úgy, hogy neki ilyesmiben még nem volt része, a férfiaknak viszont csak a 34% a. Azok a nők, akik kipróbálták a műfajt, inkább csak egyszer (17%) vagy 2-3-szor (23%) életükben, míg a férfiak közel harmadának több mint 5 alkalommal volt már része ilyesmiben. 106

A válaszadó nők több mint fele (51%) vallotta azt, hogy maximum 4 szexuális partnere volt életében, és 81%, hogy a partnerek száma 10 vagy kevesebb. Ezzel szemben a férfiak jelentős részének (38%) már több mint 10 szexuális partnere volt, és különösen nagy a két nem közötti eltérés a diagram partnerhalmozó tartományában: több mint 20 partner nőknél: 5%, férfiaknál 13%, több mint 50 partner nőknél: 1%, férfiaknál: 8%. Utóbbi adatot megfogalmazzuk másképpen is: minden 13. pasinál te már legjobb esetben is csak az 51. leszel... Én nagyon „rossz kislány” vagyok a többséghez képest – hál’ istennek és magamnak. Szerintem néhány tucat szerető egy élet alatt nem olyan sok. A 10 alattit meg kifejezetten kevésnek tartom. Ami nem azt jelenti, hogy ettől neki nem lehet teljes, boldog és nagyszerű élete, csak azt, hogy én azt gondolom: kevésféle tapasztalatban volt része. Merthogy minden ember egy külön univerzum. Ez olyasmi, mint hogy valaki csak négy országban járt egész életében. Attól még lehet remek ember. Egyébként sem kell azzal foglalkozni, hogy én – vagy más – mit gondolok róluk. Úgy vagyunk egészek és tökéletes önmagunk, ahogy vagyunk. Ebben a részben írtam eddig a szexelés okairól, következményeiről, időtartamáról, most a minőség következik. Amikor valaki azt mondja, hogy neki jó volt a szex, végképp nem tudhatjuk, ez mit is jelent. A tao például a férfiaknál megkülönbözteti az orgazmust az ejakulációtól. Az, hogy volt magömlés, szerintük egyáltalán nem biztos, hogy orgazmust, vagyis igazi kielégülést is jelent. (Ki-e-lég... Ki elég? ) Már csak ezért is jó, ha az ember több partnert próbál ki. (Ez sem arany igazság, nem mindenkire vonatkozik!) Igen sok nő számolt be nekem arról, hogy amikor megismerte az ikszedik partnerét, akkor jött rá, hogy ő addig nem is szeretkezett, sőt, volt, aki azt mondta, addig nem is élt igazán. De el kell mondanom, olyannal, olyanokkal is találkoztam (igaz, hogy csak kettővel), akik 107

elmondták: egész életükben csak a férjükkel voltak együtt szexuálisan, és nagyszerű a nemi életük, házasságuk. Halleluja! Csak örülni tudok az ilyen híreknek! Visszatérve (kicsit elkalandozós típus vagyok...) a közösülés minőségéhez: mi kell az igazán jó coitushoz, dugáshoz, kufircoláshoz stb.? (Mikor mi lesz belőle. Van, amikor egy baszás a legjobb, van, amikor a szeretkezés, máskor meg a kamatyolás stb... Szerintem az szépelgés és álszenteskedés, hogy az ember minden alkalommal szerelmeskedik. Legfeljebb amíg szerelmes.) • Akkor a legjobb a szexelés, ha van benne szenvedély, valamiféle kémia. Ha mindketten épp egyszerre vágynak egymásra, és együtt is tudnak lenni, az egyfajta isteni kegy. Nagyon gyakran van az, hogy az egyik fél vágyakozik, a másik nem, vagy kevésbé. • Ahogy már írtam, fontos a passzent, vagyis hogy a nemi szervek egymásba illők legyenek, ahogy azt a Káma-szútra is taglalja. Én nem értek egyet azzal, hogy a méret nem számít. Egy alkalmi kapcsolatban, ahol eleve jóval több az adrenalin, valóban nem meghatározó. De egy hosszú távú párkapcsolatban igenis 3-4 centiméter már számít. (IHa nagyon szigorú vagyok, azt mondom, hogy már 2 is...) Ha nem éppen olyan hosszú (vagy vastag), ami az én vaginámba való, folyamatosan bennem marad egy hiányérzet. Én azt szeretem, ha pillanatokra (nem végig, mert az fájdalmas lenne) megélem azt, hogy maximálisan be vagyok töltve. Hogy a legerősebb ostromlásoknál a péniszével eléri a hüvelyem legvégsőleghátsó pontját. És itt igenis számítanak a centik! (Mindamellett el kell mondanom: tudtam élvezni a szexet 10-11 centiméteres farkú fiúval is, és 18-19 centiméteressel is, afölött – sőt, néha már az is – túl nagy nekem.) De – nem győzöm hangsúlyozni – az állandó szexpartnernél vagy társnál az a legjobb, ha pont egymásba illünk. Elég sok rémtörténetet hallottam arról, hogy túl rövid volt, hosszú volt, vékony volt, vastag volt, de férfiak részéről 108

ugyanígy: túl tág volt, túl szűk volt, túl rövid volt, vagy éppen azt érezte a nőben, mintha a harang nyelve lenne a harangban. Ha elmúlik a szerelem vagy az adrenalin túltermelődése, az ember sokkal jobban figyel az apró részletekre. És igazolásul, hogy már elődeinket is foglalkoztatta a nemi szervek passzentos mérete, (vagyis hogy igenis számit a méret), jöjjön egy vers: JANUS PANNONIUS: ORSOLYA LIKÁRÓL Csábos a nyelved, a húsod lágy, arcod gyönyörűség, míg bele nem fogtunk, mindened elragadott. Ám amidőn lefeküdtünk, annyira tágas üregbe csúszott fütykösöm: el sem hiszi, hogy hüvely az. Oldala sincs, sem vége, csaponghat, mint szabad égen benne, vagy úszkálhat, mint hal a tengereken. Ámde hiába rugózna szegényke a parttalan űrben, gyengének bizonyul, céljához sosem ér. Rázhatnám faromat, tárhatnék kart ölelésre, nyomhatnám magasan hátra a combjaidat: mit se segít. Verítékes mellem tépi zihálás szétreped ágyékom, fájnak a csontjaim is. Fosszanak isteneink meg bájadtól, ami vonz, vagy adjanak azt, amivel Orsolya, baszni lehet. (Szepes Erika fordítása) Most pedig összefoglalom mindazt, ami által igazán jó lesz a szex: • Minél hosszabb az ego- és kontrollmentes állapot, minél inkább tisztán a jelenben tudunk lenni, annál jobb a szex. Hogy ez hány pózban, milyen figurákkal, variabilitással valósul meg, teljesen részletkérdés. • Ha átéljük azt, hogy gyönyörűek és szerethetőek vagyunk! 109

• Fontosnak tartom, hogy legalább időnként nézzünk bele egymás szemébe, hogy minél inkább tudatosuljon bennünk, hogy a másikkal vagyunk. • Az előző mondat is ezt segíti: INTIMITÁS. Az egész savaborsa. És végezetül még egy kis Nők Lapja Café-s adat az orgazmusok átélésére vonatkozóan: Természetesen (?) orgazmusuk is a pasiknak van gyakrabban (10-ből 9,2 alkalommal, nőknek 10-ből 7,2 alkalommal). Ezek után némileg talán meglepő, Hogy a férfiak 13% a állítja: imitálja néha, hogy a csúcsra ért. És igen, a nők 45%-a (!) vallotta be, hogy egyszer-kétszer eljátszotta már partnerének, hogy orgazmusa van. A nők 36%-ának klitorális orgazmusa van, míg 54%-uk a vaginális orgazmust is átéli. Arról, hogy előfordult már sorozatorgazmusuk, a nők 74%-a számolt be. (Véletlenül bennehagytuk a tesztben ugyanezt a kérdést a férfisorban is, és a férfiak 63%-a is rögtön azt vallotta, hogy már ő is átélt ilyesmit. No, igen, persze, Macikám, jól van, ügyes vagy.) Több partnerük van, gyakrabban szeretkeznek, szinte mindig a csúcsra jutnak, és mégis ők ciccegnek gyakrabban elégedetlenül, ha a szexuális életükről van szó: a férfiak 42%-a ad hetesnél jobb osztályzatot 10-ből a nemi életére, míg a nők 51%-a. Az átlagérték férfiak esetében: 7, a nőknél 7,4. De legalább a férfiak többségét vigasztalhatja egy kedves, gyerekkori emlék: átlagosan 7,4-re értékelték az élményt, amikor elvesztették a szüzességüket, míg a nők ugyanerre az emlékre egy erős közepest: 5,6-ot adtak. És a legutolsó dolog, amiről még nem beszéltem a közösülés fejezetben: az anális szex. Az elmúlt években (sőt, évtizedben) igen nagy divatja lett a pornóműfajban. Van benne valami brutális, állati, ami tendenciájában már most kipörgőben van. Én azt látom, hogy ma a kölcsönösségre épülő szeretkezések jönnek vissza a divatba. (Vannak olyan pornócsatornák, ahol a szex alatt nem is 110

lehet nemi szerveket látni.) Visszajön valami a home made, azaz amatőr videók varázsából, amiben igazi lelkesedés van, nem pedig profik által eljátszott „műbalhék.” Vagyis bár már némileg lecsengőben van a divatja, análszex mindig volt, van, és lesz. Én magam azt gondolom erről, hogy ha tágul a tudat, tágul az ánusz is, vagyis ha belül megnyitja magát ennek az ember, ha eldönti, hogy erre nyitott, és síkosítóval, előjátékkal kellőképpen előkészítik a dolgot, nagyon kellemes tud lenni. A mérték és az egymásra figyelés itt is fontos. Az ánuszban egy fütyi, a hüvelyben egy vibrátor (vagy fordítva), közben a klitorisz is ingerelve van (és akkor még ott van a csók, és a mell kényeztetése is) – nos, igen ilyenkor komoly kéjt és gyönyört élhetünk meg. 7) Extrák A szexben levő extrák kategóriájához valójában nemhogy sok minden tartozhat, de végtelenül sok minden. Az egész a fantázián múlik. Úgyhogy a teljesség igénye nélkül ebben a fejezetben csupán ezt szeretném megvillantani, hogy mi mindennel lehet még gazdagítani, minőségibbé, gyönyör telibbé tenni a szexet. Egyszerű és nagyszerű dolog – már írtam róla: szex közben egymás szemébe nézni. Úgy igazán, rendesen, hosszan, mélyen. Eszembe jutott az a kis farkú szeretőm (9-10 cm erekcióban, ráadásul vékony is, úgyhogy az igen kicsi), aki képes volt egy teljes órán át ujjazni, amit megspékelt azzal, hogy fölém hajolt, és szinte belefúrta a szemeit az enyémbe. És bár az ujjai legalább olyan rövidek voltak, mint a farka, mégis egy elnyújtott gyönyör volt az egész. Mi ebből a tanulság? Rövid a farkad, told meg az intimitásoddal! Szintén extra, vagyis plusz, ajándék (mint egy klassz autó, amire még extrákat is raknak), ha valaki jókor, jót tud mondani. A férfiak alapvetően nem túl beszédesek a szexben (ez nem is baj, ismerjük a mondást: „ész megáll, fasz feláll”), de szavakkal is sokat lehet 111

adni. A nőknél mind a két agyféltekében van az érzelmekért és a beszédért felelős agyi terület, míg a férfiaknál mindkettőből csak az egyik oldalon. Úgyhogy ez nem elvárás feléjük (más sem), de ha még ez is van pluszban, az már ajándék. Napokon, hónapokon át tudja melengetni egy nő szívét az ilyenkor elhangzó, főleg külső adottságokra, nőiségre vonatkozó dicséret. Nagyszerű érzés, ha nemcsak érezzük, de ki is mondja a másik, mennyire tetszünk neki, mennyire ízlik neki a puncink, mellünk stb... Számomra extra gyönyör, ha valaki képes a szélsőséges dinamikákra, és ezen belül az egyensúly, a harmónia megtalálására. A zene nyelvén ezt úgy mondanák (mégiscsak ez az első szakmám), a pianissimótól a fortissimóig, azaz a nagyon lágyantól a nagyon erősenig megélni a kettőnk együttlétéből adódó legszélső – optimális – határokat. Egy koncert is akkor izgalmas, ha váltakoznak benne a dinamikák, ráadásul úgy, hogy ez együtt varázsolódik ki a pillanatban. Persze, a zeneművekben, számokban megvannak az adott dinamikai pontok, az improvizatívabb műfajokban (én dzsesszt tanultam) viszont épp ez a legizgalmasabb rész, amikor a zenekar tagjai által létrejön valami, ami már mindenkit visz. Erre mondják azt, Csikszentmihályi Mihály kifejezésével élve, hogy belekerül az ember a flow-ba, az áramlásba. A flow-ban levés a világon az egyik legjobb dolog, és a szexben flow-ban lenni, mmm... Gyönyörteljes állapot. (Bármi adhat flow-t, illetve bármiben, bármi által átélhetjük a flow-t, a mezőn sétálás közben, mosogatás vagy tollasozás alatt, munka, tánc, takarítás vagy kreatív tevékenységek által és közben. A lényeg, hogy átéljük azt a jelenséget, amelynek során az ember tér- és időérzékét elveszítve egy számára örömet és kihívást jelentő tevékenységbe belefeledkezik, és ez számára boldogságérzést okoz.) Szóval a dinamika. Amikor valaki olyan gyöngéden érint meg, annyi finomsággal, amiben átélem azt, hogy bennem van egy virág 112

szirmának rebbenése, de bennem van a vulkánok ereje is. „Gyomrod érzékeny talaját a sok gyökerecske át meg át hímezi, finom fonalát csomóba szőve, bontva bogját – hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját s lombos tüdőd szép cserjéi saját dicsőségüket susogják!” – írja József Attila az Ódában. Néha átélem meditációban, hogy az a millió ér és hajszálér, ami behálóz, hány millió év alatt alakult ki, hogy minden, ami előtte volt az univerzumban, annak lennie kellett, hogy a teremtés eljusson eddig a pontig, hogy mi emberek lettünk, kifejlődtünk. Néha megérzem azt, hogy derekamban évmilliók ringanak, és egy többórás, nagy dinamikájú szeretkezés olyan történeteket és tudásokat bont ki, amiben – nem találom túlzásnak ezt a hasonlatot – univerzumokat járhatok be. Ez nem a hétköznapi – már már rutin – szex műfaja, ez kegyelmi állapot, ami véleményem és tapasztalatom szerint nem adódik túl sűrűn. Ami persze nem is baj. Túlzottan elvinné az embert az érzékiség fele, és hiszek abban, hogy a mérték és az arany közép a helyes út. Szóval szélsőséges dinamikák, amiben egészen-egészen extragyöngéd a férfi, illetve megjelenik benne a maximális marsikus energia, a tiszta Jang-erő, ami irányít, vezet, dominál, és nőként semmi mást nem tudsz, nem akarsz, de nem is vagy képes tenni, mint 1oo%-osan odaadni magad szándék, elvárás és kétely nélkül. Ez az egyik legistenibb állapot, megélni nőként a kikristályosodott, tiszta Jin- állapotot! Ezt úgy izzadja ki magából a pillanat, mint kagyló a gyöngyöt. Az extra műfajához tartoznak – számomra – a szerepjátékok is. Ez a futó kalandokban nem jellemző, bár volt olyan fiúm, akivel a második találkozáskor már játszottunk. Viszont a hosszú távú 113

kapcsolatokat nagyon feldobhatja. Már többször írtam, hogy idén, azaz 2012 áprilisában vagyok huszonkét éve együtt a férjemmel, az én imádott, drága, egyetlen társammal, másik felemmel. Mi körülbelül a kapcsolatunk harmadik évében elkezdtük a szerepjátékokat, az én inspirációmra és ötletemre. Erről a „Hogyan színesítsük a házasságunkat” fejezetben hosszabban írok. A szerepjátékokat játszhatjuk eszközökkel, és a nélkül is. Ha már itt tartunk: az extrákhoz tartoznak az eszközök, és azok használata. Itt aztán végképp végtelen a választási lehetőség, ugyanis itt, a fizikai szinten folyamatosan eszközök között vagyunk. Csak nézzünk körbe magunk körül! Minden fantázia és kreativitás kérdése! A harisnyanadrágommal máris ki tudom kötözni, vagy leköthetem a szemét. (Egy másik harisnyanadrággal mindkettőt.) Egy bizalomra épülő kapcsolatban a kikötözéses szex igen fincsi tud lenni, bármelyik oldalon is van az ember. Számomra kiszolgáltatottnak is jó lenni, és „sominának”, azaz Soma-dominának is. Erről most eszembe jutott, hogy tizenöt évvel ezelőtt szadomazo szettet kértem a „Jézuskától” azaz a férjemtől. Csak néhányszor játszottunk vele, de mindig azt éreztem, hogy jelmezbálba készülök, valahogy olyan vicces volt számomra az egész. Tudom, hogy vannak, akik ezt komolyan tudják venni, és igazán átélik, de nekem végig maskara maradt, amiben kívülről láttam magamat. Egyszer-kétszer talán elszórakoztatott, de ahogy Miki egérnek vagy Garfieldnek sem olyan érdekes több farsangon egymás után beöltözni, a szegecses bőr erényöv, gyeplő vagy ostor is épp ilyen uncsi lett számomra a második-harmadik körben. Ilyenkor legalább megélhettem a ki nem bontott színészi ambícióimat. Eszközök mindenfelé vannak! (Még a hűtőben is, gondoljunk a lenyalható finomságokra... Nyami...) És nagyon sok fincsi is van köztük. Extra lehet a helyszín és a szituáció is – ezeknek szintén végtelen megnyilvánulás lehetősége van. No meg a résztvevők 114

száma és egymáshoz való viszonyulása. De ne felejtsük el: az igazi „magic” maga a kémia, az intimitás, az, amit két ember együtt belevarázsol a pillanatba. 14. Szex egy hétcsillagossal Tizennégy éves korom óta írok naplót. Megtaláltam egy régi leírásomat egy hétcsillagos fiúval való szexről. Íme: „Csak néhány órát aludtam, annyira tele vagyok gyönyörrel – és leírásának vágyával –, hogy kidobott az ágy. (Már félálomban fogalmaztam a mondatokat, drukkolva magamnak, hogy képes legyek szavakba tömöríteni az átélteket.) Életemben először találkoztam valakivel direkt a szexért úgy, hogy alig ismerem, és nem érzek iránta szinte semmit se. (A kémián kívül.) Negyedórát késtem, egyből a barátnőmhöz, V-hez (legyen ez a jele) mentünk, ugyanis az ő lakása alatti alsó lakrész volt a mi kis fészkünk. (Kérdeztem, hogy be akar-e ülni valahova, nemmel válaszolt.) Útközben elmondtam neki őszintén, hogy ez számomra milyen idegen helyzet, csak hallgatott. Elég feszült voltam, mire megérkeztünk V-hez, aki szintén kissé zavarban volt. T (legyen ez a fiú jele) egyébként laza és nyugodt volt, ő tudta, hogy mit akar, és csak figyelte az én lightos drámázásomat. V nagyon drága volt, mindent előkészített (zene, mécsesek, tiszta ágynemű, tea, üdítők, szendvicsek stb...), és hamarosan kettesben maradtunk a szobában, ahol a mosogatópulton és a CD-lejátszón kívül egy zuhanyzófülke, egy nagy dupla matrac (igen fontos berendezési tárgy) és egy szék volt, amire leültem. Ő pedig elém térdelt, és csak elkezdett rajongó szemekkel nézni, és simogatni. Úristen, hogy tud simogatni! Mint az a muzsikus, akinek elég csak megsimogatni a hárfa húrjait, és máris megnyitja az éteri teret. Ő az érosz terét nyitotta meg, nem is akárhogy! Azonnal vezetve voltam. Minden dilemmám egy csapásra odalett. Úgy éreztem magam, mint 115

amikor egy játszó gyermek a tenyere bölcsőjében egy szépséges virágot vagy kedves kis katicabogarat ringat, és emel az ég felé. A tenyerében éreztem magam. Elképesztő gyöngédség, finomság, tisztelet, öröm és hála volt benne. Egyszerre éreztem magam kislánynak, Istennőnek, és persze nagyon nőnek. Hagytam ezt a vezetve levést (legalábbis az elején, aztán fölébredt bennem az enni kérő oroszlán), ezt a körülzsongást (mintha beszőtte volna az aurámat a lényével, imádatával). Közben felálltunk, megcsináltam a teákat, és ő csak simogatott és csókolt, hosszan. Nem kapkodva szedte le a ruháimat, mindennek megadta az idejét és módját, mint egy gourmet, aki minden ízt kiélvez. Aztán amikor már meztelenül állva csak az egyre hangosabban ziháló vágy volt (úgy szippantott be az egész, és hevült az ösztön, ahogy egy bekapcsolt centrifuga alján kiterül a ruha), odavezetett a matrachoz, s mint aki ősösztönből, magától értetődően teszi, amit tesz, már ott volt bennem és fölöttem, és nézte az arcom, belefúrta sötét szemeit az enyéimbe, és dicsért mindenével. Addig is folyamatosan mondogatta:» Úristen, de gyönyörű vagy! Hogy lehet ilyen gyönyörű tested, bőröd? Feszes vagy, bársonyos, és a hajad, a melled! Nagyon dögös punci vagy! Hadd gyönyörködjek benned!« És akkor lassított, nézett, szinte falt a szemeivel, én pedig azt éreztem, hogy igazán nő vagyok, maga a tiszta odaadás. Semmi szándék, irányítás, ez az az állapot, amikor teljességgel meghág az odaadás szelleme. Eleinte lágy volt a szex, csak néha egy egy erősebb lökésnél éreztette a másik oldalt. Gyönyörködött, és minden porcikájával át akarta élni, hogy bennem van, hogy együtt vagyunk. Annyira felkészített arra, hogy erősen, keményen meghágjon, hogy kinyújtott kéj lett az egész, belül mondogattam is magamban: basszál meg keményen, és hamarosan megkaptam azt is. Lábaim a nyakában, az arca egészen közel hozzám, a szemei bennem, aztán én kaptam magam azon, hogy minden érzékszervemet betöltve még gyönyörködöm is, nézem, ahogy ez a 116

fiatal, tökéletes testű, szenvedélyes bika a lábamat, a talpamat, a lábujjaimat csókolja, falja, mintha be akarna kebelezni, lábak oldalra, fel és le, és csókok, nyögések, egyre inkább önkívület, nincs kontroll, aztán én felül, ahhh... És Úristen, tényleg, itt már nincsenek szavak, a teste megfeszült, mint az íj, és teljesen betöltött, és csak ültem rajta, és mozdulnom sem kellett, olyan hosszan élveztem, és olyan ízzel, ami meg is lepett, kifeszült a gyönyör, aztán fölült, és emelt (micsoda erő van benne, egyébként nem nagydarab, de magas, izmos, nagy bicepsze, hátizma van, tökéletesen kerek, pici feneke, csak most fedeztem föl, hogy mennyire szép a teste), éreztem, ahogy használja a testem, de ezen a szinten már nincs önzés, csak az egyben levés, ahol a közös gyönyör a csatorna, ami által kienged és töltődik az ember. Végül hátulról hágott meg, fölülről, állva, borítva be a testem rengeteg spermával, amit utána kértem is, hogy kenjen szét rajtam. (Egy napig nem mostam le, beitta a testem.) Az egymás mellett való pihegés is csupa csók volt (elképesztően jól csókol, rengeteg íze van, változatos, játékos, és nagyon érzéki – főleg az alsó ajka vastag), és ami végig jelen volt az együttlétünkben: a hajam folyamatos markolászása, nem tudott vele betelni. És ezután jött... Mmm... És auuu... A klitoriszom kényeztetése. Ekkor konstatáltam: Úristen! Egy hétcsillagos szeretővel van dolgom! Mennyeien csókol, simogat, érint, ölel, fog, egy igazi punciológus (imádja a szagokat is, az orrával is élvez, igazi ínyenc kéjenc...), tökéletesen bánik a csiklóval, ujjakkal, nyelvvel, és igen, ujjazni is tud... Úgy is elélveztem. Na és az extrák! A szembenézés, a dicsérés, a fizikai erőnlét, ami ebből a 29 éves, izmos testből kijön, maga az őserő. Az a hatalmas amplitúdó, ami a pihét tenyérben tartó dédelgető gyöngédségtől a hajamat szinte tépve (de úgy, hogy nem okoz vele fájdalmat) magához húzó, kőkeményen meghágó ősbikáig belakja a teret, a testet, és élvezi az életet, a szexet, jelen van. Azt hiszem, most tudtam meg azt is, hogy mi az, 117

hogy mellorgazmus. Olvastam Hoppál Bori könyvében, de ezt a gyönyört most tapasztaltam meg igazán. Három dolog szinte végig jelen volt abban a négy órában, amit együtt töltöttünk: a melleim kényeztetése, a hajammal való betelni nem tudás, és a csókok, a mesékkel teli barlangvasút. Közben persze teáztunk, beszélgettünk is egy keveset, és hallgatva néztük egymás szemét. Amiből újabb egymásba merülés lett. Megint ő volt felül (ahogy a lábaim mindenféle irányba pakolni tudom, érzem, hogy milyen jó, hogy jógázom), és most egyből olyan heves és mohó volt, hogy egyszer csak azt vettem észre, ahogy a szívére raktam a kezem (akaratlanul ott kötött ki), hogy olyan hevesen ver, majd kiugrik. Azt mondta:» Ez jó, legalább még több élet kerül a szívembe«. Aztán csak forogtunk, áramoltunk, alul, felül, szemben, hátul, hol erősebben, hol lágyabban, és újabb orgazmusok neki is, nekem is. Ezután éreztem azt, hogy végre jól vagyok lakatva! (Legalábbis néhány órára, mert mondtam neki:» Ugye tudod, hogy a punci az a szerv, aminek minél többet adsz enni, annál éhesebb? « Szexis volt, ahogy erre bólogatott csendben és megértéssel.) Igen, szexis fiú, nem is fiú, férfi. Ráadásul szép és jó farka van. Kedves, udvarias, az őserő mellett rengeteg finomság, érzékenység van benne. Látszik a fején, hogy sok mindent megélt. Úgy érzem, közelebb van az anyaghoz, mint a szellemhez, de érzem benne a nyitottságot. Én meg úgy érzem, hogy minden izmom és inam jelenlegi maximális kinyújtásával feszülök az anyag és szellem között. És ez jó nekem. Tetszik, szeretem ezt az állapotot. Éjjel 2 után váltunk el, beájultam otthon az ágyba, kielégülten, jól lakatva a testet, átemeltem magam az álomba, hogy egy kis időre a lelkem is kislisszoljon belőlem.” Újabb tanulság: Az ember tiszta tudattal egy szinte idegennel is átélheti a szerelmeskedés szentséges élményét (akár a szerelem illúzióját is). Persze csak ha nyitott az ember, és mindkét részről van kémia. Mondtam is neki: ez most tiszta szex. Erre azt 118

kérdezte: ebben a kontextusban akkor ennek a piszkos szex az ellentéte? Akkor jöttem rá, hogy nem is így értem, hanem úgy: tisztán szex. Már most tudni azt, hogy ez olyan, mint egy barter, tisztán szexbarter. Ez azt jelenti, hogy nem vetítünk bele többet ebbe a dologba, mint ami. Azt mondta: „Mennyi potenciál, mennyi lehetőség van még benned! Keresni foglak, nekünk még kell találkozni!” Olyan furcsák a fiúk. Ez után a fantasztikus szex után eltűnt, nem láttam többé. Azt figyeltem meg, hogy a fiúk szeretnek nagyot mondani. Ők nem veszik azt hazugságnak, hogy a pillanatban kimondott szavak, majd az azt követő tettek között nincs összefüggés. Sokszor szerintem nem is emlékeznek arra, mit mondtak. Annyira bennük van a vadászösztön, hogy mindent bevetnek „a vad elejtéséért.” Mi, nők meg elhisszük nekik. Ezért van az, hogy a férfi hazudik, a nő pedig sír. Én már csak a tettekkel együtt hiszek a szavaknak. Vagyis a tetteknek hiszek igazán. 15. Péniszológia (nagyon rövid punciológia kitérővel) Pénisz, pénisz, te gyönyörű, Eltörhetetlen erejű! Bársonyod fényes, Minaret ékes kupolája tiéd! Először is, felhívom a figyelmet a jelenségre, hogy – mint ez a versem is bizonyítja – tisztes feleségként, két gyermek anyjaként, a szexet és nőiségét élvező nőként, aki olyan munkákkal keresi a kenyerét, amit élvez (írás, éneklés, csoportterápiák, előadások, alapítványi és médiamunkák), szabadon beszélhetek a péniszről, anélkül, hogy bármiféle megbélyegzéstől tartanék. Ez egy – főként 119

két – generációval ezelőtt lehetetlen volt. Imádom, hogy most vagyok nő! (Most is...) Ez azt jelenti, hogy elkezdődött a különféle szerepeink, szerepszemélyiségeink integrálása, vagyis – ahogy mar írtam, ismétlés a tudás anyja – a patriarchális szemlélet véget érésével lejárt a szűz és a szajha oly sokszor emlegetett kettősségének az időszaka is. Mért is ne tudhatná egy jó feleség/társ/partner, hogy milyen péniszek vannak? Mért is ne tudhatná ezt bármely nő vagy férfi? Úgy gondolom, akkor tudunk majd az egész szexualitásban valóban felnőttek lenni, nem pedig zavarba jövő és rácsodálkozó gyermekek, ha teljesen természetesen kezeljük a természetes dolgokat. Nos, már most biztos vagyok benne, hogy ez a fejezet lesz az egyik legnépszerűbb. Sokéves kutatómunkával és több száz nő megkérdezésével állítottam össze péniszológiai ismereteimet, és ez a téma mindig hihetetlen érdeklődést váltott ki, és sikert hozott számomra. A punciológia nem igazán érdekelt, bár néhányat azért igen közelről láttam. Kikérdeztem jó néhány pasit és leszbi havercsajt, hogy milyen puncik vannak (azt is főként azért, hogy a sajátomét elhelyezzem közöttük), de ebben a témában soha nem kaptam olyan alapos és rendszerező beszámolót, mint amivel most én fogok szolgálni. Persze a puncinál is van alapszín, forma, méret, ezen belül űrméret, azaz befogadóképesség, szag és íz. Az alapszín itt is a barnás (lilás) és rózsaszínes lilás tónus. (Sárga bőrszínű nő puncijáról nem kaptam beszámolót.) A formánál több mindent lehet nézni: először is, hogy húsos vagy kőkapu. (Ezen belül igen nagy a skála.) De a formához tartozik az is, hogy nyitott virág vagy csukott virág. A csukottnál még akkor sem láthatók a szeméremajkak, ha szétteszi a lábát, míg a nyitottnál akár álló helyzetben is lehet látni a kilógó ajkakat (pl. zuhanyozás közben – én nagyon meglepődtem egy táborban, amikor először ilyet láttam). Emellett a méretnek egy külön paramétere az űrméret, ami valójában a befogadóképességből derül ki. A méret negyedik 120

aspektusa pedig nem más, mint hogy mekkora területen helyezkedik el a punci. A szagra és ízre ugyanaz vonatkozik, mint a pénisznél. Ott van állóképesség is, a puncinál nincs. Étvágy viszont van. És ahogy a jó étvágyhoz termelődik a sav és az emésztőenzim, itt a különféle nedvek és levek játszanak szerepet. Erről eszembe jutott egy bunkó pasim, aki amikor megkívántam őt, és tócsát nedveztem magam alá, kissé unott arccal hozta a partvist és a felmosóvödröt. (Istenem, kikkel tudunk szóba állni, amíg nincs valódi önbizalmunk, és nem vagyunk egységben levők! No, de jól volt ez így.) Szóval teljesítőképesség a nőknél is van. Ha kiszárad és beszűkül, akkor az a férfinak sem olyan élvezetes. (Bár attól függ, mennyire szűkül be. Kence, olaj meg amúgy is jól jöhet.) Ennyit a punciról. Most pedig nézzük konkrétan, mely szempontok alapján különböztetjük meg egyik péniszt a másiktól. 1) Szín 2) Állag 3) Forma 4) Méret 5) Metélt vagy sapkás 6) Hajlásszög 7) Teljesítő-, avagy állóképesség 8) Szag (én ideveszem az ízt is, hiszen e kettő elválaszthatatlan egymástól) 1) Szín Háromféle alapszín létezik, ahogy az embereknél is: rózsaszín (az egészen halvány rózsaszíntől a püspökliláig a színskála összes árnyalatában), barna (az egészen halvány kávébarnától a feketéig), és a sárga (amivel én nem találkoztam, megkérdezett asszonytársam az árnyalatról nem tudott sokat, inkább a méretről tájékoztatott, és azt kicsinek ítélte meg). Nehogy azt gondoljuk, hogy minden fehér embernek rózsaszínű farka van! Dehogyis! A 121

szökés, északi típusnak jellemzően az van, a sötétebb hajú, déli típusnak inkább barna, bár már láttam fekete hajú fiúnál is rózsaszín péniszt. A barna bőrűeknek inkább barna színű a péniszük is, míg a fehérebb bőrűeknek rózsaszín – ezzel nyilván nem mondtam semmi újat. 2) Állag E szerint két csoportot különböztetünk meg: húsfarok vagy vérfarok. Ez alapvető dolog, mégis – tapasztalatom szerint – a nőknek körülbelül egyharmada nincs tisztában vele. Nagyon egyszerű, a következőről van szó: a vérfarok lankadtan egészen kicsire (akár 4-5 cm-esre) össze tud menni, viszont képes a háromnégyszeresére is megnőni. Utánanéztem, mit mond a szakirodalom a pénisz méretéről, és azzal hitegetik a nőket (és riogatják a férfiakat), hogy az átlagos pénisz lankadtan 9-12 cm. Ja. A húsfaroknál. A vérfaroknál viszont jóval kisebb. Ennek következtében a vérfarok olyan kemény tud lenni, mint az acél. Tényleg érzi benne az ember az eltörhetetlen erőt... Ezzel szemben a húsfarok (szlengesen „belga farok”) igen méretes lankadtan is, úgyhogy amikor erekcióba lép, nincs nagy méretkülönbség, de annyira kemény sem tud lenni, mint a vérfarok. Mind a kettő nagyszerű, és a szerelemhez nincs köze. 3) Forma A formáról indirekt módon írtam már a Nemek igenje című könyvemben is, a klárás mesében („Klára találkozása az álommanókkal és az állomásfőnök úrral”). Ott három alapvető péniszforma jelent meg, de azóta a tudásom kiegészült a negyedik alapformával is, amiről lelki wellnesses asszonytársaim közül többen is beszámoltak, de nemrégiben magam is megtapasztalhattam. Tehát a 4 péniszalapforma: 122

SAKKBÁBU(PARASZT VAGY FUTÓ) Erre a péniszformára az a jellemző, hogy a töve vastagabb, majd a makkja fele csökken az átmérő, hasonlóan a fent említett sakkfigurákéhoz. A paraszt a rövidebb verzió, a futó a hosszabb. VÖRÖSHAGYMA VIRÁGA (VAGY WERMACHT-SISAK) Bizonyára már mindenki látott felvirágzott vöröshagymát, amikor is a vékony száron hatalmas gubóként lengedez a nagy virágfej. Még képletesebben élve, a hatalmas makk formája némileg hasonlít a német katonák sisakjához. Hatalmas, peremes makk uralja a fejnél jóval vékonyabb átmérőjű péniszt. MINARET KUPOLÁJA Mint a minaret kupolája, a makk arányos méretben ül a péniszen. Valamivel szélesebb, mint maga a pénisz középső részének az átmérője, de nem dominánsan. Egyébként ez a leggyakoribb, és a leginkább kedvelt forma. (De soha ne feledkezzünk meg arról, hogy valójában nem ez számít, és mindent szeret valaki!!!) DUDA Itt épp fordított a forma, mint a paraszt, vagy futó sakkbábu formájánál, vagyis a tövénél vékonyabb, majd, mint a duda, az egész átmérő fokozatosan vastagszik a makk felé. A makk itt minaretszerűen helyezkedik el, bár a Wehrmacht-sisak-forma sem kizárt. A lényeg a tölcsérszerű kiszélesedésen van. Ennél a résznél el kell, hogy mondjam, melyik volt a legextrább péniszforma, amivel közel három évtizedes tapasztalatom (és kutatómunkám) során találkoztam. Mindezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy a fentiek csupán alapformák, de ezeken kívül számtalan alforma, azaz péniszmegnyilvánulás létezik. Nos... Huszonhat éve ennek, de még most is tisztán emlékszem rá – annyira megdöbbentő élmény volt! Ráadásul egy remek pasihoz 123

tartozott, akire jó ideje fentem a fogam... Vegyük csak az adatokat szép sorjában. Szemből nézve (tehát nem körkörösen!), a tövénél az, átmérője körülbelül 10 centiméter széles volt (igen, igen, ez már az overvastag fölötti kategória), és körülbelül ugyanilyen hosszú is!!! Ám ne egy kockát képzeljünk el, hanem egy tipikus paraszt sakkbábuformát, vagyis a makk átmérője szemből nézetből már nem volt több 3,5-4 cm-nél. És mindezt megfejelve azzal – itt ugrik a majom a vízbe –, hogy ne egy szabályos hengerformát képzeljünk el, hanem egy laposelem-formát, aminek a szélességeátmérője felfelé csökken, és mindehhez még befelé hajlik is. Elképesztő péniszforma!!! Teljességgel használhatatlan! Beleülni nem lehet, és nem a hajlásszöge miatt, hanem azért, mert túl széles a töve. Orálisan játszani ugyanezen okok miatt szintén lehetetlen, pontosabban csak az első néhány centivel tud valamit kezdeni az ember, mert ha lejjebb megy, széles szájú béka lesz belőle. Egyedül kézimunkázni lehet vele, de ott is ügyesnek kell lenni. Nyilván a mélyben megvan az oka annak, mért kap valaki ilyen torz nemi szervet, de ez a férfi egészen ügyesen szublimálta a problémát. Magas szintű (fekete öves) karateedző volt, vagyis megteremtette a lehetőségét annak, hogy átalakítsa és elvezesse a feszültségeit, illetve hogy megélje a marsikus energiáit, azt, hogy ő az irányító, domináns, szuper pasi. És ha ilyen fura péniszt teremtett neki az Élet, elképzelhető, hogy egy hozzá való puncit is talál majd. Bár ha egy ilyen adottságokkal rendelkező férfi megtalálja a nemi szervben passzentos párját, összeteheti a kezét. 4) Méret A méretek meghatározásában több évtizedes tapasztalatom mellett – ahogy azt már írtam is – több száz leány- és asszonytársam beszámolója segített. Ez nem is ment volna enélkül. Nem azt akartam leírni, hogy én mit gondolok erről, 124

inkább egy objektívebb képet adni arról, hogy a nők nagy általánosságban mit tartanak kicsinek, nagynak vagy közepesnek. Természetesen ezáltal nem csupán a férfi méreteiről nyilatkozunk, hanem a saját űrméretűnkről, befogadóképességünkről is. (Gondoljunk csak Janus Pannonius fentebb idézett versére.) Az első fontos tisztázandó dolog – mielőtt belefognék a méretek centiméterre lebontott minősítésébe – a „honnan mérjük a péniszt” kérdéskor. Jó néhány cuki pasim megengedte, hogy erekcióban méregessem (nemhiába beszélek több évtizedes kutatómunkáról...), és többel is volt vitám ez ügyben. Ugyanis szerintem – az értékek is így vannak mérve – az erekcióban levő péniszt (ráadásul lehetőleg maximális erekcióban, azaz közel az ejakulációhoz) fölülről kell mérni, nem pedig alulról, a heréktől. Hiszen ebben az esetben a maximális behatolás mértéke a döntő. Hiába méri a férfi – önmagát becsapó nagyvonalúsággal – a heréktől, az már nem kerül be a vaginába. Ilyen alapon akár az ánuszig le lehet menni, ahogyan nincs kopaszság sem, csak fenékig érő homlok. Az objektivitás nehézségét ebben a témában valójában a hosszúság és az átmérő együttes arányának a rengeteg variánsa adja, amit a saját szempontunk szerint úgy is hívhatunk: űrméret. Erről eszembe jutott egy hajdúnánási népi mondás: „Hosszú, vékony – azaz víkony, hosszú í-vel – hasfájós, rövid, vastag használós.” Na de mi számít – nagy átlagban – hosszúnak, rövidnek, vékonynak, vastagnak? Nem nézhetjük egyik adatot a másik nélkül, hiszen ha – vegyük csak elő a vonalzót vagy a centit, én is azt teszem, anélkül csak képzelgés az egész – elképzelünk egy 10 centi hosszú, erekcióban levő péniszt, aminek 3 centi az átmérője, egészen más érzetet kelt, mint egy 5-6 centiméteres átmérőjű. Az első egy minipénisz, a második egy kézigránát hatását kelti. (Tipikus rövid, vastag.) Először tehát vegyük az átmérőt, majd erre vonatkoztatva 5 kategóriában a hosszúsággal összeadott 125

minősítést, aminek van egy közép-, azaz átlagértéke. Mindez hamarosan nyilvánvalóvá válik. A péniszméret átmérőjét maximális erekcióban mérjük. Csakhogy a formáról szóló fejezetből kiderült, hogy egy sakkbábu vagy duda formájú pénisznél egyáltalán nem mindegy, hogy a szélességét melyik pontján mérjük. A szakirodalom szerint a legvastagabb ponton kell, ám a két említett formánál ez igen csalóka tud lenni. Mindenesetre, ha veszünk egy átlagot, vagy egy minaret típusú péniszt (ami egyébként a leggyakoribb forma), akkor a körméretre vonatkozó megállapításaim a következőek: A) SZÉLESSÉG, AVAGY KÖRMÉRET Lankadtan: 8 cm alatt – ropi 8-9 cm – vékony 9-11 cm – közepes 11-13cm – vastag 13 cm fölött – nagyon vastag Mereven: 9 cm alatt – ropi 9-11 cm – vékony 11-13cm – közepes 13-15 cm – vastag 15 cm fölött – nagyon vastag Ahogy már írtam, a hosszúság csakis az átmérő függvényében nyer értelmet. Ahhoz, hogy megkapjuk azt az objektivitásra törekvő minősítést, hogy hossza szerint mi számít kicsinek vagy nagynak, a közepes – vagyis átlagos – péniszátmérőt vettem figyelembe. Ez mereven, azaz erekcióban: 11-13 centiméter. B) HOSSZÚSÁG: Az átlagos – azaz 11-13 centiméteres – átmérőjű pénisz 126

erekcióban való minősítése a hosszra vonatkozóan a következő: 10 cm alatt – „paszuly” vagy mini 10-12 cm – kicsi 12-14 cm – kis közepes 14-16 cm – közepes-közepes 16-18 cm – nagy közepes 17-18 cm – nagy 18-20 cm – big mega 20 cm fölött – over (És nagyon sok nőnek game over... Ez az a méret, ami bizonyos pozitúrákban vagy lökési erővel már fájdalmat okoz a nagy többségnek, sőt, akár kárt is tehet a női nemi szervekben. Persze vannak kivételes űrméretű asszonytársak is.) Természetesen az interneten is körbenéztem, hogy a különféle szakemberek és nem szakemberek mit mondanak erről. Az általam – és nőtársaim által – közepes-közepesnek ítélt méret nagyjából megegyezik a mások által leírtakkal. Találtam viszont egy jópofa oldalt (www.nlcafe.hu/szexesmas/20110319/18_ magyarorszag_a_penisznagyhatalom/), ahol ezt írják: „Egy felmérés szerint igazi pénisznagyhatalomnak számítunk. Minket csupán néhány ország előz meg a listán, de senki ne aggódjon, az előnyük nem behozhatatlan. A magyar alsónadrágok átlagosan 16,51 centinyi férfiasságot rejtenek. Sajnálatos hír, hogy a minden másban általában az élbolyba tartozó Kína csúfos vereséget szenvedett, és még az elődöntőig sem jutott el az átlagos 10,89-es eredményével. Az átfogó felmérés szépséghibája csupán annyi, hogy több országban nem készült hivatalos mérés (többek között Magyarországon sem), a férfiak lelkiismeretére bízták, hogy mekkora számot mondanak be...” Szerintem és nőtársaim szerint is jóindulatú túlzásról van szó, és ennél kisebb a magyar férfiak átlagos péniszmérete. A kis 127

közepes és a közepes-közepes méret, azaz a 12-14, illetve 14-16 centiméter közötti pénisz a leggyakoribb. 5) Metélt vagy sapkás Ezt nem nagyon kell magyaráznom. Több olyan metélt farkú férfival volt dolgom, akit nem a zsidó vallási hagyomány miatt metéltek meg, hanem fitymaszűkület miatt. Ez elég gyakori a kisfiúknál, az orvostól is függ, javasolja-e ezt a beavatkozást. (Kisfiúknál gyakran elég, ha csak feltépik a letapadást, majd meleg vízben esténként rendszeresen tornáztatják.) Nekem személy szerint bejön a metélt. Szexinek tartom, ha állandóan kint van a makkja, és nem húzódik be nyugalmi időszakban a bőrkabát alá. De mind a kettő gyönyörű tud lenni! 6) Hajlásszög Mégpedig a szélrózsa minden irányába! Ha veszünk a kezünkbe egy virágszálat (mondjuk gerberát, annak elég könnyen hajlik a szára), és elkezdjük körbe tekergetni (mintha lasszóznánk vele), akkor igen jól el tudjuk képzelni, miről van szó. Biztos vagyok benne, hogy e csodálatos és gazdag földgolyón a 360 fokos kör minden fokán hajlik egy pénisz. A négy égtáj felé fordulókat így is nevezhetjük: jobbos, balos, elefántormány (a köldök fele felfele görbülő típus) és karvalycsőr (amelyik erekcióban is lefele görbül). A hajlásszög meghatározhatja az adott nővel való, számukra optimális pozíciót. (Azért írom, hogy adott nővel, mert a hüvelynek is van íve és hossza.) 7) Teljesítő-, avagy állóképesség Erről az előző fejezetben, az aktusról szóló részben már 128

részletesen írtam. Összefoglalva és röviden csak annyit, hogy alapvetően van a nagy átlagban röviden, a közepesen és a hosszan szexelő férfi. (És persze ezenfelül a végletek...) 8) Szag (íz, hiszen e kettő elválaszthatatlan egymástól) Tudjuk jól, hogy a szag mennyire meghatározó. Az állatoknál ismert és köztudott, hogy a párválasztáshoz, a párzáshoz elengedhetetlen a különböző feromonok/illatanyagok jelenléte. A feromonok a kommunikáció ősi formájaként mindenhol előfordulnak az élővilágban, de jelentőségük a párválasztásban mutatkozik meg igazán. A nőstény molyok által kibocsátott illatanyagokat például a hímek akkor is megérzik, ha koncentrációjuk a levegőben kevesebb, mint egy gramm tízmilliomod része. Ezeknek a szagtalan illatanyagoknak az érzékelésére az állatoknál az orrban lévő, úgynevezett vomeronazális szerv (angol nevén VNO) szolgál. A tudósok sokáig úgy hitték, ez az érzékszerv az emberi testből hiányzik, pontosabban kialakul ugyan, de még magzati korban visszafejlődik. A 8o-as években aztán kiderült, hogy a mi orrunkban is ott található ez a furcsa nevű képződmény. Azóta kísérletek sokasága igazolta, hogy ha tudatosan nem is érezzük a másik nem által kibocsátott feromonokat, hatásukra mindannyian reagálunk. A feromonok hatására a tudatalattink ellenállhatatlannak és szexuális vágyat gerjesztőnek találja a másik nemet. A szex és az illatok között szoros kapcsolat áll fenn: képesek vagyunk „kiszagolni” a genetikailag megfelelő partnert. Úgyhogy igazából mindenkinek az a „jó” szag, amivel a szaglásunk által olyan kémiai reakcióba lépnek a feromonjaink, ami számunkra vágykeltő. Egy férfi szagában, spermájának az ízében (csakúgy, ahogy egy nő szagában és váladéka ízében) benne van az egész élete. Benne van az, ahogy táplálkozik, kiválaszt, 129

emészt, gondolkodik, érez. Tudjuk jól, hogy ezek mind összefüggnek. Az én férjem illata és íze egészséges, élettel teli. (Nem alkoholizál, nem dohányzik, minőségi koszton van – általam –, és napfényes, szeretettel teli ember. A sötét gondolatok egyébként az emésztésre, az epére, májra is kihatnak.) Mindenkinél más-más érzékszervek fejlettebbek. Nálam a szaglás, hallás, ízérzékelés és még a kinesztetikus, azaz a kézzel érzékelés, tapintás érzékszervei is igen fejlettek. A vizuális kevésbé. Az ágyban nem szeretem a parfümöt – azon kívül is keveset kedvelek. Nem azt mondom, hogy „nefürgyélle”, de nem a kemikáliák szagára vagyok kíváncsi. 16. Gruppenszex Húszéves koromban – még a debreceni évek alatt – vettem részt először gruppenszexben, és az első ilyen élményem nem igazán győzött meg arról, hogy ez jobb lenne, mint kettesben. Kis kezdő voltam még – tele önértékelési zavarral, bizonyítási vággyal –, úgyhogy nem tudtam igazán a jelenben lenni. Akkor már benne voltam a poszthippi feelingben, és inkább magamnak akartam bizonyítani, hogy milyen vagány, szabad, bevállalós csaj vagyok. Ami hiányzott az egészből: az intimitás. Pedig hát ez a szex egyik sava-borsa! És az intimitás ugyanúgy ott lehet három ember között is, mint két ember között – vagy ugyanúgy nem lehet ott. A pornófilmek nagy többsége számomra azért kiábrándító, mert lelketlen, gépies. Önmagában a nemi szervek bőrdugattyúzása, vagy a kerekre tetovált szemöldökű, műmellű, műkörmű (brrr... iszonyodom a műkörmöktől...) pornószínésznők szerepből való kinézése engem inkább távolít a szextől, mint vonzana hozzá. Bár – mint ezt már írtam – a pornóban is egyre inkább az az új trend, hogy valamiféle valódiságot, intimitásszerűséget csempésznek bele az ábrázolt szexuális együttlétekbe. (Hozzáteszem, ebben nem 130

vagyok szakértő, átlag két-három havonta egyszer nézek pornót, azt se sokáig, mert nem nagyon érdekel ez a műfaj.) A „Ha két nő van együtt, akkor ki a férfi?” című fejezetben már beszámoltam arról, hogy milyen volt lányokkal együtt lenni, illetve írtam a „két lány egy pasi” variációról is, de a tapasztalataim tükrében számomra a legfinomabb az volt, amikor két fiúval voltam együtt. És ez egyre jobb és jobb lett az évtizedek során. (Szerintem ez azért is van, mert én egyre nőbb – jinesebb – nő vagyok.) Így aztán – mivel már nem akarok irányítani – azt vonzottam be, hogy először engem kényeztettek órákon át a szexi fiúk. (Aztán persze én is őket, de a legizgibb az a pont, amikor már nem is lehet szétválasztani azt, ki az adó és ki a kapó, mert mindenki kap... Mmmm...) Átadtam magam nekik, és néha muszáj volt kitekintenem az egészből, hogy maradjanak emlékképeim abból a finomságból, amikor kívülről is megpillanthattam, milyen gyönyörűséges, ahogy két szépséges, fiatal fiú lelkesen azon iparkodik, hogy nekem jó legyen, sőt, egyre jobb! A legutóbbi ilyen együttlétemkor az egyik cuki fiú meg is mondta: „Nézzél, hogy tudj emlékezni!” Rengeteg endorfint, azaz örömöt és gyönyört adott az egész! (Még most is jó visszagondolni rá...) A jó gruppenszex titka szerintem a spontaneitásában van. Én soha nem akartam egyiket sem, egyszerűen mire észrevettem, már benne voltam. Kialakult. Nem volt benne szándék, akarás, elhatározás, csak úgy belevarázsolódtunk kölcsönösen az egészbe. Persze aztán mindig eljön az a pillanat, amikor az embernek döntenie kell, hogy belemegy-e a játékba, vagy csak egy kellemes flörtemlék, és egyben lehetőség marad a dolog. Ha pedig belemegy, akkor az a szuper, ha úgy épül fel, mint egy klassz zenekari improvizáció, ahol mindenki figyel mindenkire, sőt, figyelni sem kell, egyszerűen csak beengeded magadba a zenét, ami hat rád, beléd épül, és a három muzsikus létrehoz valami olyat, ami így, összeadódva valami új, más, több mint külön-külön, 131

és visz, repít, vagyis létrejön a flow, az áramlás, ami vezeti az embert. Gruppenszexben flow-ba kerülni, a kölcsönös bizalom és intimitás varázsában igen ritka és nagy ajándék. Nincs kontroll, és mindenki egyenrangú. Tudom, hogy hülyén fog hangzani ez a mondat ebben a kontextusban, de már megszokhattátok, hogy úgyis azt írom le, amit gondolok: ebben az egészben számomra van valami egyetemes szeretet. Én legutóbb már ezt éltem át. Épp ezért mondtam azt, hogy számomra ez csak spontán jöhet létre. Direktben megbeszélni, kitűzni rá a megfelelő napot – el tudom képzelni, hogy valakinél így is működik, de úgy látszik, ennyire engem ez nem érdekel. Ha nagy ritkán összejön, hálás vagyok érte, de nem hiszem, hogy valaha is tenni fogok érte. Nem úgy, mint az egyik kedves barátnőm, akinek a kedvenc „szórakozóhelye” (végül is az...) a swingerklub. Sokan nem tudják, ez mit jelent, úgyhogy röviden elmondom. A swinghez semmi köze nincs, a szexhez annál inkább. Ez egy olyan hely (Magyarországon többnyire családi házakban működnek ilyenek), ahova azért mennek az emberek, hogy szexeljenek vagy szexuális miliőben szórakozzanak, hiszen a szex bármely formája szabadon választható. Belépés fehérneműben. Több olyan swingerklub van Budapesten, ahova a nők ingyenesen mehetnek, és csak a férfiaknak kell fizetni. Mivel jelenleg (bármenynyire is ki vannak éhezve a nők a szexre) jóval több a férfi az ilyen helyeken (barátnőm szerint kétharmados a férfiak aránya), ezzel az ingyenes vagy kedvezményes belépővel igyekeznek inspirálni a hölgyeket. Itt aztán mindenki maga dönti el, hogy mibe megy bele, és mibe nem. Vannak olyan nők, akik kifejezetten csak azért mennek, hogy újra szexi, vonzó és kívánatos nőnek érezzék magukat, itt ugyanis rengeteg bókot, udvarlást kapnak. (Naná! A férfi, aki befizeti a 10-15 ezer forintot, azért teszi, hogy szexelhessen, amihez pedig előbb meg kell hódítania a nőt.) A nő viszont – többnyire ingyenesen – elmegy, eszik-iszik (a 132

svédasztalos kaja a jellemző), és élvezi a férfiak vadászpillantását. (Van, ahol van szauna, jakuzzi, táncterem is.) Semmi nem kötelező, de bármit lehet! Ennek a megbeszélése legfőképpen nem is szavakkal történik, hanem a verbalitáson kívüli kommunikációval. Már a kisugárzásból lehet tudni, hogy ki az, aki benne van, és miben. A nappali részben még nincs ketymety (bár ne lepődjön meg senki, ha esetleg a háttérben egy pornófilm megy a tévében – ahelyett, ugye, hogy valami értelmes csatornát, vagy szép művészfilmet adnának, hehe...), viszont általában több, szexelésre kijelölt helyiség is van. Olyan is szokott lenni, ahova a szólópárok elvonulhatnak, de ez nem jellemző. Többnyire egymás előtt szexeinek az emberek, van, aki csak nézi (és esetleg masztizik rá), van, akit többen is körbevesznek, megszámlálhatatlan mennyiségű variációja van a gruppenszexelésnek. Engem ez a fajta húsvásár, a lelketlen, eltárgyiasult szex taszít. Bevallom, én csak egyszer voltam ilyen helyen, körülbelül tizenhat-tizenhét éve, akkor is brahiból. Az egyik barátom azt adta a balfék unokaöccse húszéves szülinapjára ajándéknak, hogy befizette egy ilyen helyre, és arra kért bennünket (három-négy embert a baráti társaságból), hogy kísérjük el őket. Egy magyar pornószínésznő vállalkozása volt (több mint tizenöt éve), és számomra riasztó volt az egész! A város egyik peremkerületén volt, egy stílustalan családi házban. Egy Bundesliga-frizurás, határozottan sötét arc nyitott ajtót, majd kifejezetten szigorúan közölte (inkább azt mondanám, parancsba adta), hogy vetkőzzünk le, majd a kezünkbe nyomott egy-egy szekrénykulcsot, és a fiúknak világoskék, a lányoknak (jött egy barátnőm is) pedig rózsaszín törülközőt. Már akkor sejtettem, hogy ez nem lesz jó buli. Az öltöző emlékeztetett a Biogal Gyógyszergyár öltözőjére (ahol a fermentálóüzemben dolgoztam betanított készülékkezelőként, sima három műszakban), ott volt ugyanez a gyári fém öltözőszekrény, mint itt. Ezután fehérneműben – 133

kezünkben a nemünk szerint kiosztott színű törülközővel – bemehettünk a nappaliba, ami egy igazi proliízléssel (ízléstelenséggel) berendezett nagyobb szoba volt. Középen az ülőgarnitúra, jobbra a tévében a proli pornószínésznő proli pornófilmje ment (elnézést a prolizásért, de ez egy konkrét stílus, nem csupán életforma, és én itt a stílusról beszélek), baloldalt pedig a „svédasztal”, rajta fehér kenyér, Zala felvágott, turistaszalámi, legyezőszerűen kirakott mackósajtok, paprika, paradicsom. Konkrétan emlékszem, hogy elment az étvágyam az egésztől, ami nálam igen ritkán fordul elő. Ezután egy igen kínos beszélgetés kezdődött. Rajtunk, a pornószínésznőn és a taszító Bundesliga sérós arcon kívül még három, szintén nagyon taszító férfi volt jelen, akiket úgy tartottam távol magamtól, hogy különféle tömény szellemtudományi infóval kezdtem elárasztani őket. (Például Rudolf Steiner elképzeléséről, a lelkek hierarchikus formába öntöttségéről beszéltem nekik.) Olyan agresszió jött fel bennem, hogy azt éreztem: ha valaki hozzám mer érni, annak eltöröm a kezét. Így hát maradtam a spirituális témákkal való) távolságtartásnál, ami be is vált. (Mai eszemmel eljöttem volna, vagy inkább el se mennék.) De akkor még – úgy látszik – meg akartam felelni a baráti társaságnak és a tervnek, miszerint felköszöntjük a húszéves srácot. Végül is miután átfordult a beszélgetés ezoterikusba – a pornószínésznő mentette meg a helyzetet. (Azért a sok befizetett lóvéért kellett valamit adnia...) Felvitte a srácot az emeletre kefélni. Egy idő múlva én is felkíváncsiskodtam: vajon mi van fönt. Egy kisebb szobában egy elég egyszerűen összetákolt, nagyobb méretű kutyaól volt kukucskálónyílásokkal, a másik üres volt, a harmadikban – ez volt a legtágasabb, és csak matracból állt, rajta ezerfele szétszórva óvszerek – az öcsisajt kettyintette hátulról a színésznőt. Ennyi. Legalább fel lett köszöntve a srác... Soha többé nem vágytam ilyen helyekre. Ennyire direktben 134

soha nem vonzott a szex. Ráadásul nagyon érzékeny vagyok, ki az, akinek megengedem, hogy egyáltalán hozzám érjen. Közel tíz éve rendszeresen járok böjttáborokba (amit többnyire az egyik barátnőnk szervez), ahol többször előfordult, hogy a programhoz ingyenesen járt masszőr vagy masszőrnő. Volt, hogy olyat fogtam ki, akinek nem engedtem meg, hogy hozzám érjen. (Ez egy bizalmi helyzet.) Azóta erre még érzékenyebb vagyok. Egyre tudatosabb vagyok abban, hogy kit engedek, közel magam hoz, kinek az energiáival kerülök közeli viszonyba. (Sokan nem is sejtik, ez mennyire meghatározó.) Ám van egy drága szexuálpszichológus barátnőm, aki annyi jót mesélt az egészről, hogy a hatására, valahol külföldön, újra ki fogom próbálni, legalábbis megnézem – a többi majd ott eldől. (Berlint tervezzük, bár van némi stresszem a német nyelvet illetően – hogy nekem mennyi bajom van, mi?) Nem maradhat ki a tapasztalásaim tárházából, szerintem öreglány koromban haragudnék magamra, ha kihagynám. Legfeljebb csak körbenézek, és táplálom kicsit az egómat azzal, hogy beindulnak rám a kiéhezett kanok. (Na ja, éhesen az ember a vajas kenyérnek is örül – ezzel nem magamat degradálom le, csak a tényeket mondom. Egyébként meg nem vágyom, és nincs is szükségem ilyen jellegű sikerélményekre, ahogy a „mindennapi sikerélményemet add meg nekem ma” mantrám is lejáróban van már. Úgy látszik, jól vagyok lakatva ezzel, vagy öregszem, vagy kezdem túllépni az egómat. Majd megvizsgálom.) Persze nemcsak ez a szexuálpszichológus barátnőm számol be rendszeresen lelkesen a swingerezésről, hanem az a jó néhány lelki wellnesses és nyári táboros asszonytárs is, akiket ez a barátnőm elvitt oda! Eddig csak pozitív visszajelzések jöttek tőlük. Szinte csupa olyan nő járt itt, akik évek óta nem szexeltek, és akiknek komoly önértékelési problémáik voltak. Volt, aki senkivel nem került közelebbi szexuális nexusba, nem sokkal utána mégis 135

beindult a nemi élete. Volt, aki ott ismerte meg a pasiját (két ilyenről is tudok), és volt olyan is, aki ragyogó szemekkel mesélte, hogy élete legvadabb álma vált valóra azzal, hogy egyszerre hat (!!!) férfival szexelt. Ez úgy zajlott, hogy a legidősebb kan kijelölte magának a testőrszerepet, és végig ott volt a nő mellett. (Mázlijuk volt egymással...) Ő vigyázott rá (mivel a nő akkor már teljesen önkívületi állapotban volt), hogy mindig legyen a pasikon óvszer, és szép sorban járuljanak az egyre éhesebb puncihoz. (Merthogy – mint most már tudjuk – a punci az a szerv, aminek minél többet adunk enni, annál éhesebb...) Elmesélte, hogy volt olyan, hogy alul mind a két nyílásában volt pénisz, a szájában is, és a két kezében is. Közben a hatodik vigyázott rá, miközben simogatta, csókolgatta. Erről a jelenetről eszembe jutott Puskin titkos naplójából az a rész, ahol leírja, hogy először kettesben, majd hármasban, később pedig még négy férfitársával együtt hogyan örvendeztette meg az egyik nagy étvágyú szeretőjét, aki egy előkelő úrhölgy volt. Emiatt még izgibb volt a helyzet, mert biztosítania kellett az úrhölgyet, hogy Puskinon kívül – aki az elsődleges szerető és szervező volt – a személye titokban marad. Azaz az urak nem tudták, hogy kihez mennek, kivel lesznek. Egészen a kastély belső fogadóteréig nem vette le az urak szeméről a kötést, a hölgy pedig maszkban jelent meg előttük. „Sietősen levettük ruháinkat, Z. is leengedte válláról a selyemruhát, s úgy lépett át rajta, mint aki legutolsó gátlását vetette le. Emlékeztetnem kellett a pironkodó K.-t a megállapodás szerinti kötelességre, mire ő engedelmesen hanyatt feküdt a szőnyegen. Z átemelte fölötte lábát, és ügyesen elhelyezkedett a hímtagján. Ezután magához intette A.-t. A dzsidás farka oly mereven szegeződött előre, mint a megfeszült húr – szinte rezgett. Ki tudja, honnan, egy olajos üvegcse bukkant fel szeretőnk kezében, ezzel óvatosan bekente A. feszes farkát. Ezután átadta 136

nekem az üvegcsét, és K. fölé hajolt. Szép kis feneke volt, nem kellett széthúznom farocskáját, hogy feltáruljon a farokra áhítozó rejtett nyílás. Jó bőven megkentem, s nagy óvatosan még a szoros, forró lyukacskába is betuszkoltam egy kis olajat. Z. síkos kis lukacskája élvezettel szorongatta az ujjaimat. A. türelmetlenül sóhajtozott fölöttem. Kelletlenül követtem előre megbeszélt tervünket, átengedtem neki a helyemet, és a hölgy fejéhez álltam. A. farka könnyedén csusszant barátnőnk fenekébe, a hölgy pedig a behatolás mámorától ösztönösen, hívogatóan nyitotta szét ajkait. Z. ajkai közé fogta karmesteri pálcámat, és arra utasított, hogy szerelmi kompozíciónkat andante vezényeljem tovább.” (Csörögi István fordítása) Abban egyeztek meg ugyanis, hogy a hölgy azzal jelez a férfiaknak a lassításra, ha csak egyszer szorít rá a szájával Puskin farkára. A két egymás utáni rászorítás esetén viszont gyorsítaniuk kellett. Így tudta a nő szavak nélkül is irányítani a férfiakat, és összehangolni őket a saját kívánt ritmusával. Ehhez a csapathoz jött még egy későbbi fejezetben két tizenéves kis unokaöcs, akik a farkukat a hölgy kezeibe rakták – bár ők túl hamar elélveztek, nemhiába, még kis amatőr öcsisajtok voltak –, így egyszerre öt férfival lehetett ez a nő is. Lám, lám, már a XIX. század elején is feltalálták magukat az emberek. Hiába volt szigorú paráztatás és neveltetés, volt, akire ez hatott, és természetesen volt, akire nem. Mindenesetre, amikor ilyesmivel szembesülök, mint a föntebb idézett sorok, és a swingerklubban egyszerre hat férfival szexelő asszonytárs sztorija (aki egyébként két és fél éve azért jött a nyári önismereti és önbizalom-erősítő táboromba, mert nem érezte magát nőnek, és alulértékelte, nem élte meg a nőiségét), egészen tapasztalatlan fruskának érzem magam. (Számomra a legtöbb, hogy három fiúval voltam egyszerre, de ilyen is csak kétszer fordult elő.) A gömbölyded szexuálpszichológus barátnőm mesélte azt is, 137

amikor a jakuzziban egyszerre nyolc (!!!) fiú simogatta, ringatta a vízen. Ott nem volt aktus, csak amit ujjal, szájjal és kézzel lehet csinálni. Azt mondta, ez már nem is földi, egészen mennyei élmény volt. Ehhez nagyon nagy lazaság, belső szabadság és elfogadás kell. Van, aki képes erre, és vágyik is rá, és van, aki nem. így van ez rendjén. Nincs recept. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben! 17. A szex szublimálása Mindaz, amit a szexszel kapcsolatosan és arról leírtam, csak úgy kerülhet egyensúlyba (úgy a könyvben, mint az életünkben), ha tudatában vagyunk annak, hogy ezt a hatalmas energiát, a libidót, a vágyat nemcsak megélni lehet, hanem átalakítani, felemelni, vagy, ahogy a pszichológia mondja: szublimálni is. Sőt, nemcsak lehet, hanem ahhoz, hogy harmonikus, egységben levő emberek legyünk – akik nem állati szinten vannak, vagyis nem a vágy uralja és irányítja őket kell is. A szublimálás nem azonos az elfojtással! Sőt, épp az ellenkező irány! Míg a szublimálás fölfelé vezeti az energiát, az elfojtás lefelé tolja, lenyomja, a tudat alá, ahol aztán az tovább dolgozik. Tegnap például találkoztam egy nővel, aki nagy valószínűséggel az elfojtásaitól szenved. (Bár éppenséggel lehet áttolás, is mint elhárító mechanizmus.) Moziban voltam egy nagyon kellemes, szerelemről szóló film bemutatóján (éreztem, hogy fog valamit adni az egyik fejezetemhez), ahol a két vécéből az egyik rossz volt, így igen sok nő jutott a maradék egyre. Már majd bepisiltem, amikor is kifogtam egy kényszerest, aki körülbelül nyolc-tíz percig volt odabenn. (Mire kijött, kész sor kígyózott a mosdóban.) Eleinte mindenféle zajokat hallottam (így utólag beindult a fantáziám, szerintem lefertőtlenített gumikesztyűt vett elő), majd jöttek a sűrű tépéshangok. Arra gondoltam, biztos kakál, de aztán 138

beugrott, hogy ennyire sűrűn tépkedett, kis darabokkal nem praktikus kitörölni az embernek a fenekét. Majd amikor kb. tizenöt húsz tépő hang után jött a pisié, leesett a tantusz: a nő körbetapétázta az ülőkét. Majd ismét zajok következtek (a tapéta eltávolítása, esetleg a gumikesztyűé is), öltözködés, végül nagy pufogva kijött, és rám förmedt: – Akár még harmincat is téphettem volna! (Kétszer sóhajtottam a bent töltött ideje alatt elég mélyen, gondolom, erre reagált.) – De hát bacilusokra, baktériumokra, vírusokra szükségünk van, ez hozzátartozik az élethez, edzi az ellenálló képességünket. – Köszönöm, én nem kérem, magának adom az összeset – válaszolta, majd a kézmosás végén kiviharzott. Szerencsétlen. Nagyon nyomasztó és korlátozó lehet ennyi szorongással együtt élni. Hogy mikor, milyen trauma vagy traumák kerültek a tudat alá, vagy lettek lefojtva, áttolva, azt csak egyéni terápia vagy kineziológus mondhatná meg, de a nőnek nyilván nincs betegségtudata. Valójában generációk hosszú láncolata óta valamennyiőnkben ott vannak a szexuális elfojtások. Kiben így, kiben úgy. Leírtam az első részben, hogy már a szüzességem elvesztése azonnal a bűntudat érzésével párosult, ami nagyon sokáig jelen volt az életemben. Erre én mit választottam? Az ingerelárasztásos technikát! Ezt arra mondja a pszichológia, amikor nagy tömegben elárasztanak minket valamivel, amitől irtózunk. Persze csak akkor, ha a szakember úgy ítéli meg, hogy az illető alkalmas ennek az élménynek a feldolgozására, és ez a túlzás kiolthatja az alapproblémát. Ilyenkor például egy kígyó- vagy pókfóbiást beraknak kígyók és pókok közé, vagy csak egyszerűen a közelükbe viszik. (Sokféle válfaja van az elárasztás módjának.) Azt tapasztalták, hogy ha ilyen mértékben éri a fóbiást vagy az adott dologtól iszonyodót az inger, vagyis ilyen intenzív egy számára 139

taszító dologgal való találkozás, akkor időnként ez kioltja, megszünteti a fóbiát. Ma már úgy látom, hogy bizonyos szempontból kicsit én is ezt csináltam, amikor fiatalon a rendszeres bűntudatom ellenére egymás után annyi fiúval lefeküdtem – bár ez azért ennél sokkal összetettebb dolog. A szexuális libidó szublimálásáról akkor beszélünk, amikor ezt az energiát más tevékenységben éljük meg, vagy éljük ki. És itt ne egy egyszerű, rutinszerű cselekvésre gondoljunk, hanem olyanra, amiben lelkesedés, azaz lélek van. Csak a lélekkel végzett cselekvés lehet szublimálás, illetve csak a tiszta, erre koncentrált szellemi munka. A pszichológiában a szublimálást (ami abszolút eltér a kémiai jelentésétől) úgy is értelmezik, mint a libidó eltérítését, azaz más, nem szexuális tevékenységben való felhasználását. A www.vitalitas.hu oldalon található szakmai definíciója így szól: „Egy tudattalan folyamat pszichoanalitikus elnevezése, amelyben egy szexuális impulzus vagy annak energiája úgy változtatja meg irányát, hogy egy társadalmilag elfogadott, nem szexuális jellegű cselekvéshez vezet. A fogalmat valamely primitív mozgató ok magasabb célokká történő átalakulásának általános kifejezéseként is alkalmazzák.” Tehát az ösztönök átalakulnak, és kulturálisan, társadalmilag elfogadottá, akár értékessé is válnak. A tudomány, a művészet számos példával szolgál, hogy segítségükkel miképpen tudták emberek magukat egyensúlyban tartani. Továbbmenve ezen a nyomvonalon, az én személyes véleményem az, hogy e nélkül senki nem képes önmagát egyensúlyban tartani. Hogy aztán a szublimálásból létrejött „hozadék” mennyire lett a tudomány vagy művészet szempontjából értékes, már bizonyos szempontból részletkérdés. A lényeg, hogy találjunk magunknak egy olyan tevékenységet, ami segít a libidót, az ösztönkésztetéseket, az időnként egészen hatalmasra gerjedt vágyakat magasabb szinten is 140

megélni. Ami nem azt jelenti, hogy mondjunk le a szexualitás örömeiről, hanem azt, hogy legyünk képesek irányítani, energiacsatornáinkon föntebb terelni, olyat teremteni, létrehozni általa, ami örömöt ad nekünk. Eszembe jutnak azok a hirdetések (különféle olcsóbb újságokban láttam ilyeneket), ahol egészen méltatlan helyzetekben reklámozzák magukat emberek, így keresve maguknak szexuális partnert. Kis, bélyegméretű fotókon, letakart arccal, vagy arc nélkül, meztelen testrészeiket mutogatják (fenék vagy mellek, nemi szervek, adott részen kisatírozva), abszolút a primer szexualitásra fókuszálva, mellőzve minden emberi méltóságot. A nemi szervek vagy a meztelen testrészek alapján kapcsolatot teremteni valakivel: valójában állati szint. Azt jelenti, hogy a libidó megrekedt az alsó szinteken (az alsó energiaközpontok szintjén), és nem képes az energia szublimálására. Vagyis nem találta meg azt a tevékenységet, amit igazán lelkesen (lélekkel, tiszta jelenléttel) el tudna végezni. Az ilyen ember teszi, amit az élethez meg kell tenni (evés, ivás, alvás, munka, tisztálkodás stb...), de a munkájában vagy a hobbijában nem tudja megélni az áramlásban levő teremtő, alkotó energiáit. A keleti filozófia (ahogyan erről a www.tantra-yoga.hu oldalon is olvashatunk) azt mondja, hogy a gyökér (muladhara) energiaközpontban (csakrában) lakozik a kundalini kígyó (három és félszeresen körbetekeredve, a saját farkába harapva), és ez az az energia, ami az emberi test összes energiáját gerjeszti. Ez az ember elsődleges energiája, amiből minden más típusú energia ered. (Vitális, mentális, alkotó, szexuális stb... energiák.) Ennek az energiának egy része egy komplex folyamat során szexuális energiává alakul át, ami a kundalini aktivitására utal. A kundalini felébredésének köszönhetően megszabadulunk a tudatlanságtól, az illúzióktól és az érzelmi kiegyensúlyozatlanságtól. Mindez együtt jár a bölcsesség, az önfegyelem és az önuralom fejlődésével. 141

Nyilván ez egy hosszabb folyamat, ami mindenkinél egyedi, és amelynek során elkerülhetetlen a tudatos belső (és külső) munka. Több mindennel segíthetjük ezt a folyamatot. Jógával, alkotással, meditációval, a különféle szinteken való tisztulással (én magam például Pránanadi tisztító energiákkal bíró szimbólumokkal is segítem magam), vagy akár a csakrákkal való tudatos munkával. A csakrák rezgését és energiaáramlását tudatunk és egészségi állapotunk is befolyásolja. (Ez persze oda-vissza igaz.) A helytelen táplálkozás, a lehúzó társaság vagy a negatív gondolatok, érzések csökkentik, de akár gátolják is a csakra energiaáramlását, aminek következtében rendellenességek és betegségek keletkezhetnek mind a tudatunkban, mind a szervezetünkben. (A kettő egymástól elválaszthatatlan.) Ez mind akadályozhatja a libidó szublimálását, azt, hogy megtaláljuk a minket lelkesítő (alkotó) tevékenységet. Rengeteg felnőtt nő fordult már hozzám azzal az alapproblémával, hogy elmúlt harmincéves, és még mindig nem tudja, mi az, amit igazán szeretne csinálni, dolgozni, tanulni, nem tudja, mi az ő feladata. Ez azt (is) jelenti, hogy valójában nem áramlik benne optimálisan az energia, valahol el van dugaszolódva, le van blokkolva. (Csakúgy, mint azoknál, akik képesek rendszeresen unatkozni... Rengeteg embernek nincs koncepciója az életére, szabadidejére vonatkozóan.) Ahogy már említettem, a jóga, a meditáció (akár konkrétan a csakratisztító meditáció), de akár a testi szintű tisztulás (böjt, tudatos táplálkozás) sokat segíthet. Valójában végtelen a minket segítő módszerek tárháza! Az lenne a jó, ha mindenki egyénileg lenne képes megérezni, meghallani, neki mire van szüksége, mi az, ami segítheti őt abban, hogy teljesebb, kiegyensúlyozottabb életet élhessen. (Ráadásul mindez a szexualitásra is kihat, azaz ez is minőségibb módon élhető meg. Ebben is van fejlődési lehetőség!) Kérdezni kell! Merni, tudni kell csendben egyedül lenni, 142

kérdezni, és befele figyelni. Kérdezhetjük önmagunkat is: „Kérlek, belső hang, isteni önvalóm, Istenem, lelkem, mondd meg, mire van szükségem, hogy megtaláljam a feladatomat?” Vagy: „Mi az, ami engem segít ahhoz, hogy közelebb jussak tiszta önvalómhoz, hogy a saját életemet élhessem?” De kérdezhetjük akár az univerzumot is („amint kint, úgy bent, amint lent, úgy fent”): „Kérlek, univerzum, segíts nekem, mondd meg, hogy mit tehetek azért, hogy tisztuljak? Mi az, ami segít engem?” Egészen konkrét kérdéseket is föl lehet tenni! Ahogyan igaz a „kérjetek, és megadatik”, úgy a „kérdezzetek, és megadatik” is igaz! Megtapasztaltam. Sőt, a huszonkilenc éves kori, öt hónapos tavi meditációm óta (a www.somamamagesa.hu oldalon, az önéletrajzomban erről részletesen olvashattok) szinte csak így döntök, a belső hang sugallatára. Ki más is tudná, hogy mire van szükségem, ha nem én? Na jó, időnként a kineziológusom (aki egyben a legrégebbi és egyik legjobb barátnőm), aki jó néhányszor szedett már ki (az izomteszt és a módszer segítségével) a különféle beragadásaimból – amelyek egyre ritkábbak. Mind a négy korábbi könyvemben többször is ajánlottam ezt a remek módszert. De van, akinek nem ez kell, hanem más. Ez normális, hiszen mindannyian egyedi teremtmények vagyunk. Ahogy már többször mondtam: nincs recept. Legfeljebb az, hogy a tisztulás mindenkinek jót tesz, minden szinten. Én többször tudatosan szexböjtben is megéltem a libidó szublimálását. Ezt a könyvet is így írom (se szex, se maszti), ugyanis az a célom, hogy e néhány hét alatt minél több energiát ennek a könyvnek a megírásába toljak bele. Ez most az első két hétben számomra is meglepő módon könnyen ment. Hónapok óta gyúrtam erre. Már októberben azt mondta a belső hang, váratlanul, szinte a „semmiből”, hogy: „a Tiszta szexet totális szexböjtben kell megírnod”. Hónapok óta írtam fejben a könyvet (van, amit a gépbe is bepötyögtem), agyaltam, meditáltam a 143

dramaturgiai ívén, a felépítésén. Éreztem, ahogy szép fokozatosan beraktam a lényem középpontjába. Ez lett most a belső mandalám közepe. A különféle munkáimat, találkozóimat is lemondtam ezekre a hetekre, hogy csak erre tudjak fókuszálni. (A mindennapos sport vagy a jóga, illetve az alkalmi, kisebb-nagyobb főzések, evések persze elengedhetetlenek az energiaszintem megőrzéséhez.) Szóval az első két hétben – hála az Úrnak – semmiféle szexuális vágy nem volt bennem. Régóta éreztem már ilyen szabadságot. Határozottan éreztem, ahogy a rendszeres sportolással egybekötve (ami egyébként is elengedhetetlen része az életemnek kiskorom óta) megnőtt az energiaszintem. Két hét múlva viszont megjött a menstruációm, és valahogy ezzel együtt feltámadtak (és betámadtak) az altáji energiák is. Megint jött a szokásos érzés: szűkül-tágul a hüvelyem – és időnként az az érzésem van, mintha én magam lennék a megtestesült vákuum, a két lábon járó hiány. Ilyenkor az egyik tenyeremet rárakom a szexcsakrára, a másikat a torok– (önkifejezés) energiaközpontra, és elképzelem, hogy a lélegzetvételemmel emelkedik az energia. Pár perc múlva aztán csökken az imént leírt, feszítő érzés. Ha nem menstruálok, ilyenkor fejen is szoktam állni – az is segít –, de a mensi alatt ez kifejezetten nem ajánlott. És még nagyobb intenzitással írok, alkotok, gondolkodom. És imádkozom. Kérem, hogy (f)elvezetődjön ez a szexuális vágy, és az adott alkotói folyamatban nyilvánuljon meg. Régen az atlétákat a versenyek előtt el is tiltották a szextől, hogy minden energiájuk a célra koncentrálódjon. De nem csak a sportolókkal, a szellemi, vallási emberekkel is így volt, sőt, sok helyen még ma is így van ez. Gandhi például tizenkilenc éves korában (négy gyermek után – Indiában kamaszfejjel házasodnak) tett egész életére szóló szüzességi fogadalmat. Felismerte, hogy olyan erős benne a libidináris energia szexuális késztetése, vagyis 144

annyira bejött neki a szex, hogy úgy érezte: ha nem száll ki belőle ilyen fiatal fejjel, akkor mindig ez fogja vezetni. Attól tartott, hogy nem képes az arany közepet megvalósítani a szex megélésében (na, ez a nagy dolog!), és ez elviszi az energiáit a valódi életfeladata, szolgálata megvalósításától. így aztán úgy döntött, hogy ezt a csapot elzárja, és minden tudását, energiáját az erőszakmentességért és szabadságért való harc szolgálatába állítja. A sors egyfajta iróniája, hogy épp ő, aki az erőszakmentesség guruja volt, erőszakos halállal halt meg. (Hogy mennyire volt önerőszak számára az egész életén át tartó szexuális életről való lemondás, annak mélységeit nem tudhatjuk. Mindenesetre nagy ember lett belőle, és sokat adott a világnak tanításaival, példamutatásával.) A római katolikus papoknál szintén egész életre szóló cölibátus van. Hogy ki képes ezt egészséges testtel és lélekkel megélni, az minden esetben egyéni. (Jó néhány pedofil molesztálásos sztori lengte már be a világsajtót.) Mindenesetre én egyszer megkérdeztem egy római katolikus pap barátomat („Topi” atyát), hogy ő ezt, hogy éli meg. Azt mondta, hogy egész könnyen és jól, és hogy biztos abban, hogy ehhez isteni segítséget kap. A hit ebben (is) elengedhetetlen. Van egy látens homoszexuális festőművész barátom (ordít róla, hogy meleg, de hallani sem akar róla), aki azt mondta, még tizenéves korában (akárcsak én) egész életre szóló szüzességi fogadalmat tett, hogy minél tisztább és magasabb szinten manifesztálódjon a tudása, tehetsége a festészetben (ő meg is tartotta, legalábbis eddig, már elmúlt negyven). Mintegy fölajánlotta a szüzességét a művészetben való előrelépésért cserébe. Ez régi történet. A történelem során nagyon sokan tették ezt művészek, szellemi emberek, ritkábban sportolók is. (Például Salieri, aki Mozartot nagy vetélytársaként élte meg.) 145

A keleti tanok szerint a magömlés alatt elvesztett energia egyenlő huszonnégy órai folytonos tanuláshoz, vagy hetvenkét órai fizikai munkához szükséges energiával. Igen ám, de ha e mellé az információ mellé odarakom azt, amit a tao mond, vagyis hogy nem minden ejakuláció orgazmus, azaz van, aminek magasabb, és van, aminek alacsonyabb energiaszinten való kisülése van, akkor úgy gondolom: nem lehet minden ejakulációra ráhúzni ezt a megállapítást. Elképzelhető, hogy nagy általánosságban így van, nem tudom. Annyi mindenestre igaz, hogy elélvezés után a férfiak elpillednek és – legalábbis egy időre – elfáradnak, a nők viszont feldobódnak. Van olyan hatvan körüli férfi barátom, aki azt állítja, hogy ő mostanában már kifejezetten ritkán szeret elélvezni. Elfárad az orgazmus után, és csak egész ritkán igényli. Leginkább nyalni szeret. Azt mondta, órákon át képes rá, számára ez a meditáció. (Osho is megírta: minden lehet meditáció.) Emellett az aktust is szereti – de csak ritkán ejakulál. (A lényeg, hogy élvezi, ahogy azt is, hogy képes örömöt nyújtani, és kontrollálni a magömlését.) Az ejakuláció kontrollálni tudása, azaz visszatartani tudása alapvető egy felnőtt férfinál. Aki erre nem képes, ott pszichés problémák vannak, az illető bizonyos szempontból megrekedt egy kamasz szintjén. A négy fő kérdés a libidó szublimálása szempontjából: 1. Mikor? Azaz mikor segíti, illetve mikor blokkolhatja a szex hiánya az energia áramlását. Tudni kell, hogy adott helyzetben vagy életszakaszban a különféle szempontokat összevetve és mérlegelve azzal használok-e magamnak, ha nem élek szexuális életet, vagy azzal, hogy élek. 2. Mi módon szublimáljak? 3. Meddig? 4. Mire használjam föl az így keletkezett pluszenergiát? Tehát mibe érdemes szublimálom? 146

Önmagában az, ha valakinek nincs szexuális élete, még nem jelent feltétlenül libidószublimálást. Ehhez elengedhetetlen, hogy meglegyen az a munka, tanulás, kijelölt szellemi út, vagy hobbi is, amibe adott pillanatban képes egész lényét, jelenlétét, lelkesedését, kreativitását, képességeit, adottságait, egyéniségét belerakni. E nélkül csak élő halott az ember. Zombi. (Elég sok ilyet látok a világban. Bennük csak szivárog az élet. Belül alszanak.) Tudatos libidószublimálásról csakis az beszélhet, aki konkrét cél érdekében szándékosan lemond a lehetséges nemi életéről. Tehát a lehetőségei közül ezt választja. Az, aki komoly önértékelési érzésekkel és önbizalomhiánnyal küzd, és emiatt nem is engedi meg magának a párkapcsolatot, de a hivatásában, hobbijában megtalálta önmagát, szintén szublimálja a libidóját, csak tudattalanul teszi. Tudat alatt ez is egy döntés. Rossz nőnek vagy pasinak éli meg magát, viszont megtalálta azt, ami lelkesíti. Korábban írtam már párszor, hogy a Káma-szútra három alapvető szenvedélyességi szintet különböztet meg egymástól. Hogy három van-e, vagy több: nehéz megállapítani. Az biztos, hogy más-más vérmérsékletűek vagyunk. Akinek kevésbé fontos a szex, annak eleve könnyebb szublimálni. Több olyan nagy kvalitású idős nőt is ismertem, és ismerek is, akik elmondták: soha életükben nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a szexnek. Nagypályás üzletasszonyok, írók, gyógyítók, gondolkodók lettek. Ugyanez elmondható sok férfiról is. De ugyanígy vannak köztudottan nagy vérmérsékletű, szenvedélyes emberek (költők, írók, zenészek stb...), akik intenzíven megélték a szexet (és le is írták, hogy rengeteget jelentett nekik), miközben szublimálták is a szexuális energiáikat. Ezek a mikor, hogyan és meddigre adott válaszok. Természetesen, mint minden, ez is egyéni. Ezt is a belső hang súgja meg. Nem a vágy – azzal lehet játszani. Olyan, mint amikor a fogyókúrázó nem hallgat az éhség hívó szavára. Tudja, hogy 147

elmúlik, közben pedig szűkül a gyomra, és a felhalmozott zsír lebomlik. Bár hosszú távon az éhezéses fogyókúrából szokott lenni a jojó-hízókúra. A maradandó fogyást az életmódváltás szokta megadni. A szexuális vágy is épp ilyen, hullámokban jön. Én magam többször kísérleteztem, hol hetekig, hol hónapokig azzal, hogy mi változik, ha elzárom a szexcsapot. Ilyenkor még inkább munkamániás leszek – de hát ez is a célom vele. Sokkal jobban tudok befelé figyelni. Filozofikusabb, szellemibb leszek. Hajlamos vagyok még jobban rámenni a finom falatokra, evésre – erre figyelni kell. Még erősebbek a sportolásból adódó élményeim. És még inkább odavan értem a férjem. Az, hogy tudjuk, hogy lehetne, de mégsem csináljuk, nagyon izgalmas mindkettőnk számára. A kitűzött határidőt viszont mindig tartottam. Aznap – amikor lejárt a szexböjt határideje – többnyire már szexeltem is, ha kívántam, ha nem. (Kis túlzással házastársi „kötelességből”.) Ilyen nem lesz többet. Nem szabad olyasmivel degradálni a szexet, hogy az ember akkor is belemegy, ha nem vágyik rá. Jó, persze az is igaz, hogy evés közben jön meg az étvágy. De jobb, ha az étvágy magától fölébred. Több olyan nőismerősöm számolt be arról, hogy egy-egy hosszabb szexböjti időszak alatt teljesen ráállt a puncija a vegetáriánus üzemmódra. Bealudt a kis drága. Hogy ilyenkor érdemes-e ébresztgetni, vagy jobb várni, míg magától feléled, vagy felébresztik, ez szintén egyéni. Adott időszakokra nagyon is egészséges és hasznos tud lenni a szexböjt. Ez az az időszak, amikor az ember magával, illetve a saját dolgaival foglalkozhat. A termőföldnek is muszáj pihennie. (Ez az érzés akkor erősebb, ha az ember már túl van a családalapítási tervein.) A vetésforgóban is hagynak a földnek egy pihenőidőszakot, nem vetik be, hogy meg tudjon erősödni, újhodni. A jól időzített és jól megélt, kihasznált szexböjt legalább ilyen hasznos tud lenni. De visszatérve arra, hogy ilyenkor érdemes-e ébresztgetni, vagy 148

jobb várni, míg magától feléled, vagy felébresztik: ez szerintem legfőképp azon múlik, hogy az illetőnek van-e a szexen vagy a saját nemiségén stressze. Ha van, akkor azzal foglalkozni kell! Ha nincs, tehát alapjáraton szereti a szexet, szereti és elfogadja magát, csak most épp egy ilyen töltekezési, szublimálásos periódusban van, akkor nyugton kell hagyni. Nyilván akkor is, ha vallási okok miatt (ami egyébként simán lehet súlyos elfojtás és menekülés is) hagyta abba a szexet. De amikor a környezetünkben valamely szerettünk azért nem szexel, mert stressze van a témán, vagy mert nem fogadta el magát olyannak, amilyen, annak érdemes javasolni, hogy ezt ne hagyja annyiban, és keressen külső segítőt, ha egyedül nem megy. Semmilyen esetben nem szabad erőszakoskodni! Az viszont jó, ha legalább egyszer hall arról, hogy tehet magáért! Van választás. Végezetül összefoglalom az elhangzottak – leírtak – alapján, mi minden segíthet a libidó szublimálásában. Lelkesedéssel végzett munka; kijelölt szellemi út; hobbi; sport; meditáció; fejenállás; jóga; ha ráhelyezzük a szex- és torokcsakrákra a kezünket, és azt vizualizáljuk, hogy a beszívott levegővel fölfelé húzzuk az energiát, a kiáramló levegőt pedig belefújjuk abba a valamibe (terv, műalkotás stb.), amit szeretnénk, hogy növekedjen; imádkozás; a természetben való feloldódás; egyáltalán: maga a jelenlét; flow-ban levés; kreatív tevékenységek; alkotás; a test, az érzelmek és a gondolatok tisztítása; különféle módszerek, amelyek az energiát tudatosan használják; szellemi inspirációkat adó olvasmányok, tanulmányok. Én a könyv vége felé elkezdtem észrevenni magamon (az erős vágyhullámokon kívül) az érzelmi hullámzásokat is. Erről eszembe is jutott, amit a szex jótékony hatásáról írtam korábban: a spermával nagy mennyiségű prosztaglandinnak nevezett vegyület jut a női szervezetbe, amely jótékony hatású a hangulatingadozások szempontjából is. Na, ja. Többször hallottam 149

már azt a közönségesnek ható mondást, hogy bizonyos szempontból kétfajta nő van, akit meg, és akit nem. Hogy meddig lehet szublimálni, és mikortól beszélünk elfojtásról: néha igen nagy éberség kell ennek eldöntéséhez. Kívánok mindenkinek éber döntéseket, és hogy megérezze a saját szexuális energiáinak az erejét!

150

V. Általános jelenségek

18. Hűség vagy hűtlenség? Tapasztalataim szerint az egyik leggyakoribb dilemma a párkapcsolatokban: megcsaljam, vagy ne csaljam meg? Belemenjek, vagy ne menjek bele? Erről a témáról már sokszor írtam. „Féltékenység, birtoklás, hűség, hűtlenség” címmel tartott előadásomat a 2010-ben megjelent Nemek igenje című könyvemben olvashatjátok. Ott részletesen írok arról, honnan ered ez az érzés, milyen szerepe volt a féltékenységnek, miért alakulhatott ki, hogy vélekedtek róla a különböző korokban a férfiak és a nők. Merthogy régen azt gondolták, hogy a féltékenység csak a férfiak privilégiuma lehet, és ez pozitív tulajdonság. A családját féltő férfi jellemzője. Az idők folyamán viszont igen sokat módosult a szó definíciója, és a hozzá való viszonyulás is. A Nemek igenjében az ezt követő fejezet az „Autonómia, önállóság, önállótlanság” címet viseli, ami igen szorosan összefügg a féltékenység, birtoklás, hűség témájával. Ebben a fejezetben többek között azt is részletezem, hogy a prenatális és perinatális (azaz a megszületés előtti és a körüli) sérülések hogyan befolyásolják belső stabilitásunkat, a világgal kapcsolatos bizalomés biztonságérzésüket. A korai anya-gyerek kapcsolat egész életre meghatározó jelentősége ma már közismert. Arról már ritkábban lehet olvasni, hallani, hogy a féltékenység gyökere is lehet a korai anya-gyerek kapcsolatban. Egészen biztos vagyok benne, hogy a túlzott féltékenység mindig valamiféle regresszió, vagyis az a lélekrész, amelyik rendszeresen és erős féltékenységet él meg a párkapcsolatában, az ott ragadt a múltban, és fél, hogy elveszti az anyját vagy az apját, vagy valakit, aki fontos volt neki a múltban. 152

Természetesen ennek az érzésnek is van oka. Ebben a fejezetben nem kívánok belemenni a féltékenység okainak fejtegetésébe. Akik ez iránt érdeklődnek, azoknak ajánlom a Nemek igenje című könyvemet, a 2008-ban megjelent Ébresztő 2. című könyvemben pedig hat, féltékenységgel kapcsolatos, konkrét levélre válaszolok. Azt gondolom, hogy a spirituális értelemben vett felnőtt ember nem féltékenykedik a társára. A féltékenység valójában a sérült gyermek – én részünk aktiválódása. A féltékeny ember valójában nem a jelenben van. Fél, és nem egész. Emlékszem, miket éltem át, amikor néhány éve a férjem becsajozott. Volt, hogy vacogtam a szorongástól. És amikor már eléggé mélyre mentem ebben a gyomrot-lelket összehúzó vacogásban, egyszer csak megláttam magam kívülről, és hangosan kimondtam: „Úristen, hol vagyok?! Ez már nem is az én félelmem, hanem a nagyanyámé!” Tisztán éreztem, hogy olyan mélyre zuhantam a regressziós spirálban, ahol már nem is a saját fájdalmamat éltem át, hanem zsigereim mélyéből az anyai nagyanyámét, akiről már írtam, hogy harmincnégy évesen özvegyen maradt a második világháborúban, és egy életen át várta vissza a férjét. Ha a jelenben lettem volna, akkor tudtam volna (egyébként volt ilyen állapot is), hogy nyugi, most jól érzi magát, aztán majd hazajön. Itt van az otthona, te vagy a párja, sose hagy el. Volt, amikor te szórakoztál, most ő szórakozik egy kicsit. Jót fog ez még tenni nektek. De többnyire nem tudtam a jelenben lenni, amiért ma már – így évek múltán – hálás is vagyok. Hiszen nemcsak szembesültem azzal, hogy mennyi feldolgozatlan sebem van, de gyógyítottam is őket. Nagyon sokat fejlődtem általa, ahogy a kapcsolatunk is. Emellett rendszeresen igénybe vettem külső segítséget is. A nagynevű pszichológus, Erich Fromm ezt írta a hűségről: „Csak az az ember képes arra, hogy hűséges legyen mások hoz, aki bízik önmagában”. Ezt kiegészíteném azzal, hogy csak az képes 153

arra, hogy ne féltékenykedjen, aki bízik önmagában. A mi kultúránkban a birtoklás és a féltékenység a párkapcsolat megszokott velejárói. Még a szólásainkban és közmondásainkban is ott van, hogy: „Aki szeret, az mindig fél”, „Ki mit szeret, arra néz”, „Ki mit szeret, azt félti”. Félteni (az életben lévő bajoktól, veszélyektől) valakit, és féltékenynek lenni persze egészen mást jelent. A féltésnek is van egy egészséges szintje (amikor indokolt helyzetről van szó, mert valóban veszélyes szituációba megy bele a kedvesünk), és van a beteges szintje, amikor valójában a saját bizonytalanságunkat és szorongásunkat vetítjük rá a másikra. A birtoklás és a féltékenység azonban a kultúránkból is ered. Pál apostol ezt írja a korinthusbeliekhez írt levelében (7/2-4.): „De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje. A feleségének a férj adja meg a köteles jóakaratot; hasonlóképpen a feleség is a férjének. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége”. (Károli Gáspár fordítása) Nos, én ebben nem hiszek. Senki nem birtokolhatja a testemet vagy a gondolataimat, vágyaimat, ahogyan én sem szeretnék senkit sem birtokolni. Minél szabadabb vagyok a párkapcsolatomban, annál jobban érzem magam, és annál jobban tudom, hogy szeret a másik. (Valahogy így írta Feldmár András: onnan tudom, hogy szeretsz, hogy melletted szabadabbnak érzem magam.) Mint a könyvem eddigi fejezeteiből is kiderült, én nem vagyok vallásos. Mégis hívőnek vallom magam. Hiszek abban, hogy van Isten, akinek mi, emberek is valamennyien részei vagyunk. Hiszek abban, hogy a földi lét, sőt az univerzum minden törvényszerűsége, működő erőinek az egymáshoz való viszonyulása tökéletes. A tökéletes törvények tökéletesen működnek. Az emberben pedig hatalmas, isteni teremtőerő van, aminek alig vagyunk tudatában. Hiszek a szabad akaratban, hiszek a lélek örök létében és újjászületésében. Hiszek abban, hogy az 154

elindított energiaimpulzusok visszaérnek. „Ki mint vet, úgy arat.” A keleti filozófiák ezt karmának hívják. Hiszek abban, hogy Jézus nem értelmetlenül halt meg a kereszten, és hogy van bűnbocsánat. Vagyis ha lelkem mélyéből megbánom, amit tettem, van feloldozás, nem kell, hogy visszakapjam, amit okoztam, elindítottam. Erre igen nagy szüksége is van a léleknek, az pedig, hogy ki miben, illetve kiben hisz, hogy ebben a segítségére lehet, bizonyos szempontból részletkérdés. Hiszek a megbocsátás és megértés erejében. Hiszek abban, hogy láthatatlan szálakon össze vagyunk egymással kapcsolva, és minden mindennel összefügg. Hiszek a jóság, igazság és szépség erejében. Hiszek a test lélekszellem egységében, és abban, hogy ezért tudatosan is lehet tenni. Hiszek abban, hogy léteznek olyan szintek, lények, világok, amelyek a szem számára láthatatlanok. Hiszek abban, hogy minden érzés legmagasabbika, a földi lét paradicsommá változtatásának a kulcsa maga a szeretet. És mindamellett abban is hiszek, hogy eljön az idő, amikor az istenhitet nem szabdaljuk szét egymással többnyire harcban álló, és egymástól elkülönülő vallásokra, hanem létrejön majd az az esszenciális aranymetszés, az a találkozási pont, ami mint közös nevező sűríti magába a lényeget, amiben megélhetjük azt, hogy egyek vagyunk. Ennek a lényegi pontja pedig a szeretet. És itt most úgy érzem, kénytelen vagyok ismételten Pál apostol korinthusbeliekhez írt leveléből idézni: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója...” (13/4-5.) Ebben hiszek, hogy ez a szeretet. De abban nem hiszek, hogy „a feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.” Hiszen ha nem vagyok féltékeny, és nem keresem a magamét (azaz nem vagyok önző), és igazából, azaz feltétel nélkül szeretem a másikat, akkor az én szeretetemet 155

és hozzátartozásomat nem töri meg az, hogy ha ő adott pillanatokra mással is jól érzi magát. Így vagyok én a Bibliával és az összes vallás írásával – sőt, magával az összes, általam eddig ismert vallással –, hogy bizonyos dolgokat elfogadok belőle, másokat nem. Kiszemelgetem, ami nekem kell, és abból gyúrok egy masszát. Ez is egy út a sok közül. Integrálom a vallásokat. Megértem, ha mások más utat választanak és járnak, sőt, azt is, ha valaki azt hiszi magáról, hogy ateista. (Az igazi bajban vagy katasztrófában lelke mélyén mindenki Istenhez fohászkodik...) Azt is megértem, aki azt gondolja, hogy egyedül az az üdvözítő és helyes istenszeretet, ahogyan ő és az általa képviselt vallás vagy közösség gondolja. Nyilván ennek a kizárólagosságot hirdető álláspontnak is megvan az oka. (Ennek a velejárója viszont a más gondolkodásúak izolálása és megítélése, azaz a szeretet nevében való szeretetlenség.) Néhány éve Mexikóban olyan kegyben lehetett részem, hogy Mexikóváros azon templomában, ahol az eredeti Guadalupe (az ő hitük szerinti Szűz Mária) – képet őrzik, részt vehettem egy szertartáson a Szűzanya megkoronázásának a napján. A keresztény templomban náluk tökéletesen megférnek egymás mellett a tömjén és a keresztény liturgia mindenféle külsődleges megnyilvánulásai, illetve a legünnepibb dísztollakba öltözött indiánok, akik a saját szokásaik szerint rázzák a bokájukon több sorban levő kagylókat. Guadalupe, azaz a Szűzanya náluk a természettel és a szellemvilággal való kapcsolatot is erősíti. (Engem Guadalupe hozott közel Szűz Máriához.) Úgy gondolom, az egyre erősödő individualizáció mind inkább meg fogja teremteni, hogy az emberek megengedjék maguknak, hogy kialakuljon a saját, rájuk szabott hitük. És a sok egyéni meglátásból majd ki fog alakulni valami közös. Egy biztos: hitet kívülről nem lehet kapni. Az csak belülről 156

jöhet! No de mit jelent az én hitrendszeremben, hitemben a hűség és a paráználkodás? Számomra egyetlen hűség létezik: az önmagamhoz való hűség. Nem, nem az egómhoz való hűség, hanem az ön-mag-amhoz való hűség. Ezt nevezte Jung Selbstnek, lényünk középpontjának, lelkünk magvának. Tehát hűnek lenni a saját lelkűnkhöz: ez a hűség önmagunkhoz. Meghallom és képviselem a lelkem szavát. Azt, ami által meg kell élnem azt, amivel közelebb jutok ahhoz, aki vagyok. Ami által tanulok, fejlődöm, ami által továbbléphetek – magam felé. Te hát minden hűség az önmagamhoz való hűségből indul ki. Ezen kívül minden más hazugság, önbecsapás, elfojtás. Valójában – számomra – a paráználkodás sem más, mini a testiség szintjén a saját lelkem akarata, isteni önvalóm, vagyis önmagam ellen cselekedni. Amikor feladom a lelkem akaratát, vagyis méltatlan, bántó helyzetekbe keveredek a puszta nemi vágy kiélése végett. Persze emögött önbüntető mechanizmusok működnek. Amikor valaki (f)eladja a lelkét a szexért. Amikor úgymond rájön, hogy a szex által többet veszített a réven, mint nyert a vámon. Ám ha mindebből (a többnyire ismétlődő mintázatokból) tanult, és épp ezek által képes arra, hogy továbblépjen, akkor a paráználkodás is átértékelődik. Ha viszont valaki úgy teremt magának újabb és újabb önbüntető szexuális helyzeteket, élményeket, hogy kívülről-belülről látja, tudja, hogy ezzel bántja magát, árt magának, akkor bizonyos szempontból már nem is paráznának kellene nevezni ezt az illetőt, hanem mazochistának. Egyfajta szexuális lelki mazochistának. (Egy testi szerepben domina is lehet lelkileg mazochista, ha bűntudata, rossz érzése van attól, amit csinál.) Persze nemcsak az a parázna, aki önmagának árt, hanem aki másnak is. Gondolok itt az erőszakra, a manipulációra, a másnak okozott testi-lelki sérülésre. (Valójában, amikor másnak ártunk, 157

magunknak is ártunk.) De ez sem ilyen egyszerű. Másnak ártani nem feltétlenül azt jelenti, hogy szenvedést okozunk. Mert van olyan szenvedés, ami által éppen segítjük a másikat. De ez már attól is függ, aki a szenvedést átéli. Itt megint csak hadd mondjak egy konkrét, személyes példát. Huszonkét éves kapcsolatunk alatt sajnos igen sok szenvedést okoztam a férjemnek. Ebben minden benne volt, a tudatlanságom, az éretlenségem, a hozott mintáim, sérüléseim stb... Szóval, erre voltam képes. Ő tűrt, viselt, és ezek után még én akartam válni. Majd megszakadt a szíve, míg elfogadta a döntésemet – vagy legalábbis amit én akkor döntésnek hittem. Elengedett, majd megnyílt egy új nőnek, s bennem 180 fokos fordulattal változtak meg az érzések. Ahelyett, hogy örültem volna annak, hogy végre lelép, amit annyi hónapon át forszíroztam, és még boldog, szerelmes is, azonnal rájöttem – ez is elég tipikus sztori –, hogy mennyire fontos nekem, és hogy mennyi szenvedést okoztam neki. Már vagy négy-öt hónapja együtt volt a lánnyal, amikor egy alkalommal, amikor kimentem a mezőre futni, sírni, egyedül lenni (ezt igen gyakorta tettem), megéreztem, hogy ahhoz képest, amennyi fájdalmat én okoztam neki, még keveset szenvedtem, úgyhogy még nem szakíthat a lánnyal. Csak később találkoztam Bert Hellingernél a kiegyenlítődés törvényével. Röviden leírva ennek az a lényege, hogy ha tartozni szeretnénk a másikhoz, vagyis meg szeretnénk tartani a másikat, akkor ha jót kapunk, mindig egy kicsit több jót kell viszonoznunk, mert így tud a kapcsolat fejlődni. Így tudják egymást emelni a felek. Viszont ha rosszat, fájdalmat, szenvedést okozunk, valamivel kevesebbet viszonoznunk kell belőle, így nem marad a másik az adósunk, és így tudunk továbbra is együtt maradni. (Ráadásul az a poén – Hellinger több tízezer családállításának a megfigyelése kapcsán tudom –, hogy ha a szenvedést okozó nem kap vissza valamennyit – optimálisan kevesebbet, mert így tud csökkenni a köztük levő 158

negatív érzés – az okozott fájdalomból, akkor többnyire épp a fájdalmat okozó hagyja ott a másikat, azaz a szenvedő felet.) Szóval ösztönösen is éreztem a kiegyenlítődés törvényének igazságát, és tudat alatt vágytam szenvedni. Éreztem, hogy ez kijár nekem, ez kell nekem. Vezekeltem. Éreztem, hogy csakis ennek a megélésével kerülhet újra egyensúlyba a kapcsolatunk. Azt is éreztük egy idő után, mikor van ennek a vége (közel két év volt), és mikor jött el az a pont, hogy nagyjából kiegyenlítődtek az átélt fájdalmak. (Még úgy is, hogy én kevesebbet kaptam vissza.) Ezek után újabb közel két év jött, ami alatt visszaépült, sőt, szintet lépett a kapcsolatunk. Egy magasabb minőségbe léptünk. Olyan, mintha tiszta lappal kezdtünk volna, ráadásul felnőttként. (Hiszen amikor megismerkedtünk, én még nem voltam felnőtt.) Úgyhogy a saját bőrömön megtapasztalva azt tudom mondani, hogy igenis van olyan, hogy egy harmadik fél jót tesz a kapcsolatnak. De természetesen az ellentettje is igaz. Az, hogy merre billen el a mérleg nyelve, két dolgon múlik: az egyik a felek spirituális érettsége, a másik, hogy valóban közösek-e még az útjaik. De valójában itt is csak egy dolog számít: a szeretet. Ha igazi szeretet van a felek között, azt nem tudja egy harmadik ember eloszlatni! Nem szerettem a férjemet kevésbé azért, mert tudtam, hogy egy másik nőt is szeret. Akkor is ugyanúgy ott volt köztünk a szeretet. Sőt, a kapcsolatuk második évének a vége fele én magam nyitottam ki az ajtót, és mondtam neki: ha nála leszel boldogabb, menjél, drága Gyurikám! Annyira szeretlek, hogy nekem is akkor lesz jobb, ha te boldogabb vagy! És akkor biztosan nekem is más mellett lesz a helyem. Ahogy ezt kimondtam, aznap rohant a lányhoz szakítani. Ekkor tudott véglegesen elválni tőle. (Azóta legalább hat-nyolc alkalommal mondta el, hogy mennyire jó, hogy így döntött – utólag látja, hogy kitolt volna magával, és hogy mennyi mindent nem látott akkor. Hát, ilyen ez a szerelem, vak...) De akkor az kellett, hála érte. (Egyszer találkoztam ezzel a 159

lánnyal, meg is köszöntem neki.) Szóval igen bonyolult dolog ez a hűség-hűtlenség dolog. Valójában nincs recept. Amikor a huszonéves fiatalok szerelmesen örök hűséget fogadnak egymásnak, valójában többnyire nem is tudják, mit ígérnek. Hadd idézzek Thomas Schäfer Ami a lelket megbetegíti, és ami meggyógyítja című könyvéből. Ő maga Hellingert idézi, azt, ahogy ő vélekedik minderről: „Miért rossz az, ha valakinek néha más kapcsolata is van? Tulajdonképpen kinek árt vele? Partnere olyankor úgy viselkedik, mintha joga volna mindig kisajátítani. Ez önzőség. Aki ilyen, az nem azon igyekszik, hogy a szeretetével nyerje meg magának a partnerét, hanem rátelepszik. És még azt várja, hogy a partnere ragaszkodjon hozzá? Nem fog. Ha eltúlozza a bosszút a megcsalásért a megcsalatott, akkor a hűtlenkedő már nem is térhet vissza hozzá. Én tehát az emberi megértés és mértéktartás híve vagyok.” (Márton Ferenc fordítása) Teljes mértékben egyetértek mindezzel. Meg akarom érteni, hogy mért csalt meg a másik, ahogyan azt is, én mért csaltam meg őt. A mértéktartás pedig azt jelenti, hogy nem hergelem a vágyaimat, de el sem fojtom őket. De ahogy a korábbi fejezetben írtam is, szublimálás nélkül nincs mértéktartás. Weöres Sándor erről nagyon pontosan ír A teljesség felé című könyvében a „Vágyak idomítása” című részben: „Ne mondj le semmiről: mert ki, amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél. Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni. Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.” Ez utóbbi gondolat maga a korábbi fejezetben írt libidószublimálás. De tovább idézve Hellingert: „A hűségből is 160

származhat rossz, a hűtlenségből is jó. Minden a körülményektől függ. Amikor valaki feltétlen hűséget követel meg, az sok esetben abból ered, hogy az illető apaként vagy anyaként viselkedik. Ezzel máris kérdésessé válik a partnerek egyenjogúsága.” Eszembe jutott egy asszony az egyik lelki wellnessemről. Két éve készült hozzám, mire elengedte a férje. Ez a helyzet már maga egy apa-lánya szerep. A nő nem is kívánta a férjét – ám annál inkább más férfiakat –, ami nem csoda, hiszen normális nő nem kívánja az apját. Nagy ritkán szórakozni is csak úgy mehetett el a barátnőivel, hogy a férj által kijelölt időpontban hazament. Ha felhívta szórakozás közben a férj, ő pedig közölte, hogy most mennek a legjobb számok, remek a hangulat, és még nem vágyik haza, akkor azt mondta neki, ha nem jön haza, legközelebb el se mehet. No persze ehhez a nő is kellett, aki képes volt belemenni ebbe a szülő-(kiskorú) gyerek kapcsolatba. Végül a nő – egyrészt anyagi okokból, másrészt, mert a férfi jó apa – a férjével maradt, de folyamatosan csalja. Előbb-utóbb úgyis színt fog vallani. Még egy utolsó idézet Thomas Schäfer fent említett könyvéből: „A helyesen értelmezett hűség a szeretetből táplálkozik, nem pedig a fogva tartáson alapul. Hellinger szerint a hűség: Tisztelj engem, és bizonyítsd, hogy megbízható vagy. Különösen érvényes ez akkor, ha gyermekek is vannak. Gyermektelen pároknál a hűségnek kisebb a jelentősége. ” Az említett összefüggéseken túlmenően az is előfordulhat, hogy eltalál bennünket Ámor nyila, ráadásul akkor, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Bizonyos körülmények között az ilyesfajta külső kapcsolatnak jó hatása is lehet, persze csak akkor, ha alapvetően hűek és megbízhatóak maradunk az eredeti partnerünkhöz. Ez felvetődik Hellinger egyik pácienséhez írt levelében is: „Az az első dolog, hogy a félrelépésedet nem szabad közölnöd, mert azzal a társadra hárítod a terhet, amelyet önmagadnak kell hordoznod. A másik dolog, hogy ha egymáshoz 161

méred a két kapcsolatot, a mérleg nyelve elbillen az eredeti felé. Az új csak azért tűnik szebbnek, mert kötelezettségek és terhek nélkülinek éled meg. Harmadszor: az új kapcsolat fontos neked. Fogd föl ajándéknak. Értéke talán mégis akkor jelentkezik, mihelyt véget vetsz neki.” Ezekben is alapvetően egyetértek Hellingerrel, bár kiegészíteném azzal, hogy nemcsak azért tűnhet az új kapcsolat szebbnek, mert kötelezettségek és terhek nélkülinek éli meg valaki, hanem azért, mert több dicséretet, impulzust, újat, energiát, önbizalmat nyer belőle az ember. Egy elégedetlenkedő, szidalmazó, kritizáló partner mellett (vagy után) a legtöbb, amit az új adhat neki: a rajongás. („Csodálatos vagy!”) Hellingerhez hasonlóan én is jobbnak tartom, ha nem mondjuk el egymásnak a félrelépéseket. A szerelem az persze nagyon más téma. Az kiderül. Azt szinte lehetetlen titkolni. Az, aki nem veszi észre, nem érzi meg, hogy a partnere szerelmes, az homokba dugja a fejét. Saját magát csapja be, nem akar látni. (Nyilván ennek is megvan az oka.) De a futó kalandokról szerintem felesleges beszélni. Vagy ha mégis beszélnek egymásnak erről, csak az elévülési idő (azaz évek) után. Több olyan ismerősöm is van, akik erről egészen másképp vélekednek. Azt mondják, hogy szerintük épp az a megcsalás, hogyha nem meséli el a párjuk, hogy belekeveredett egy ilyen kalandba. Merthogy az abszolút megérthető, ha időnként egy spicces, bulis éjszaka szexbe torkollik. És épp azáltal marad az illető hű a partneréhez, hogy ezt nem titkolja előle. Ezt is el tudom fogadni. Olyan szuper, hogy ilyen sokfélék vagyunk! Az a fontos, hogy a felek létre tudjanak hozni egy olyan közös megállapodást, ami mindkettőjüknek jó, és ami szeretetből, egyetértésből és egyenjogúságból születik. De ha az egyik terrorizálja a másikat, az vagy szadomazo vagy szülő-gyerek kapcsolat lesz, vagy egész egyszerűen csak egy rossz kapcsolat, amiben szenvedés van. 162

Az egyik baráti házaspárból az asszonyka egészen elképesztő darab! Ilyen szabad nővel, nem sokkal találkoztam. Ő is és a férje is eléggé szexcentrikusak. Hol a férje hoz nőt vagy férfit az ágyukba, hol ő. (Csak a feleség biszex.) Ha elmegy a férje csajozni, részletesen elmesélteti vele, hogy mit élt meg, és ennek ő örül (hiszen jól érezte magát a férje), sőt, még izgatja is. A férj viszont féltékeny típus. Csak akkor lehet a felesége más férfival, ha ő is jelen van. (Az igazi féltékeny persze még ezt se tűrné.) De szeretne fejlődni, és eljutni oda, ahol a felesége tart. Ez tulajdonképpen egy majdnem nyitott kapcsolat. Én nem szeretnék nyitott kapcsolatot. És a férjem sem. Sőt, kifejezetten megkért rá, hogy ne számoljak be neki a kalandjaimról. A mi megállapodásunk az, hogy mindenki érezze jól magát, ha futó kalandba keveredik, éljen meg benne minél több örömöt, amit aztán valahogy szépen csempésszen vissza a kapcsolatunkba, és ne beszéljünk róla. Legfeljebb az elévülési idő után finom célzásokkal, ami pluszizgalmat hoz az együttlétünkbe. Hellinger azt mondta: „Én tehát az emberi megértés és mértéktartás híve vagyok.” Igen, a mértéktartás nagyon fontos. Nem szeretnék olyan férfi mellett élni, aki folyamatosan a csajokat hajtja. (Ötven fölött – amennyi az én drága férjem – infantilisnek is tartanám. Az ilyen férfi vagy nem élte meg fiatalkorában a szexet, vagy nem találta meg az életfeladatát.) És én magam is méltatlannak találnám, hogyha negyvenhat évesen (1966-ban születtem) azzal tölteném az időmet, hogy pasikat hajkurászok. Persze így könnyű, ilyen társ mellett... Alapvetően hűségesek vagyunk egymáshoz. Sosem adnánk ki a másikat, és mindig ott vagyunk egymás mellett, amikor kell. Egyébként meg pontosan érezzük, amikor gondolati szinten sincs harmadik a képben. (Ez most épp jó ideje így van.) És van egy varázsa és intimitása ennek az érintetlen összekapcsoltságnak... Szeretem ezt az állapotot. (Idős éveinkben biztos még erősebb 163

lesz.) És amikor hűek vagyunk, nem azért vagyunk azok, mert ezt megfogadtattuk egymással, vagy azért, mert nincs választási lehetőségünk, hanem azért, mert tényleg ezt választjuk. De hogy örökre azok legyünk, ezt még kimondani is súlyos. Nem tudom most kijelenteni azt, hogy nem leszek soha többé szerelmes. Sőt, valahol a lelkem mélyén úgy érzem, még meg fogom ismerni, milyen az érett szerelem. Amikor érett, felnőtt nőként szeretek bele egy érett, felnőtt férfiba. Ezt az érzést nem ismerem, mert amikor Gyurival találkoztam (huszonnégy évesen), távol voltam attól, hogy felnőttnek nevezzem magam. Azóta pedig igazi, nagy, kölcsönös, elementáris szerelmet még nem éltem meg. Úgyhogy szerintem ez még vár rám. Szoktam is mondani Gyurinak (Máté Péter egy dalszövegéből idézve): de „te ott állsz, az út végén”. És igen. Egy igazi összetartozást még egy szünet sem tud szétszakítani. Végiggondoltam, és egész eddigi életemben négy olyan házaspárral találkoztam, akik fiatalkoruk, azaz hosszú évek óta kölcsönös hűségben és harmóniában élnek együtt. Ráadásul jó a szexuális életük is. Olyannal, sokkal találkoztam, akik hűségben élték le az életüket, de se nem szexeltek jó ideje, se nem szerettek együtt lenni. „Tisztességből” együtt maradtak. Két házaspárt ismertem eddig, akik a nyitott házasságot választották, és mind a két házasság barátsággal végződött. Azt mesélték, hogy eleinte nagyon furcsa, sokszor fájdalmas is volt, hogy mindent elmondott a párjuk, aztán ezt megszokták, végül annyira szokványos lett, hogy eltűnt a kapcsolatukból a vágy, és barátok lettek. Azóta is szeretik egymással megbeszélni a dolgaikat. Viszont találkoztam olyanokkal is, akik negyvenhez közel, érett fejjel találták meg a párjukat, akihez azóta is hűségesek, és mindannyian arról számoltak be, hogy megbecsülik azt, hogy végre jó a házaséletük. Az, hogy valaki monogámnak születik, véleményem szerint egészen ritka, az azonban már nem, ha valaki monogámmá válik. 164

Amikor már kellő tapasztalat, élmény, tanulság van az ember háta mögött, és ezek után találja meg a társát, akkor jobban megbecsüli, mint ha egész fiatalon pottyan az ölébe. (Kivételek persze mindig vannak.) De ebben talán benne van az öregedés is, és hogy az ember idővel hajlamos kerülni a bonyodalmakat, fogytán az energiája. Eszembe jutott még egy tanulságos pár. Az asszonyka igen heves vérmérsékletű, a férj kevésbé. Nagyon szeretik egymást, és úgy tűnik, jó hatással is vannak egymásra. Emelik egymást. Viszont a férfi szexuálisan (időtartamra, minőségre) kevés a nőnek, ezért a nő úgy döntött, hogy kiegészíti hol alkalmi, hol állandó szeretőkkel. Azt mondta, nem akar se lemondani, se elfojtani, se követelőzni, se megbántani, elhagyni pedig pláne nem, úgyhogy ezt választja, hogy időnként mással lakatja jól magát. Van ilyen, hogy nem egy szenvedélyességi szinten levő párok élnek egyébként igen nagy szeretetben és békében együtt. Ilyenkor valóban csak a lány által felsorolt lehetőségek közül lehet választani. (Plusz a szublimálás.) És még valami. Úgy hűségesnek lenni, hogy senki olyasvalaki nem vágyik ránk, aki nekünk is bejön, az körülbelül annyira számít hűségnek, mint Etiópiában az éhezés fogyókúrázásnak. Ha tele vagyunk gátlással, és azt hisszük magunkról, hogy nem vagyunk vonzó nők vagy vonzó férfiak, és emiatt nem merünk nyitni, és legfőképp emiatt vagyunk csak együtt a párunkkal, az nem más, mint kishitűség, gyávaság, hazugság. Ugyanilyen, ha valaki vallási okok miatt nem mer magával, a saját valós érzéseivel és vágyaival szembenézni, és a vallás büntető Istene mögé bújva hazudja azt, hogy ő hűséges. Ja. Legfeljebb a félelmeihez. Több barátnőmet, ismerősömet megkérdeztem erről a témáról. íme, egy idézet egy több mint tíz éve hűségben élő ismerősömtől: „Én is azt gondolom, hogy a hűség a párkapcsolatban döntés kérdése. És persze abban, hogy ilyen döntést hozunk, nagyban 165

meghatározó a családi minta. Számomra például a hűség meghatározó és természetes, mert ezt tanultam. Emlékszem, egész kislány voltam még, amikor azt mondtam, azért nem leszek színésznő, mert azok mindenkivel csókolóznak. És aztán... Most azt gondolom, komoly, kötődéssel járó párkapcsolatban a hűséget újra és újra választani kell. Mert el-elbizonytalanodunk, mert teljesen természetes, hogy megkívánunk valakit. Csak épp, ha kifelé kacsingatunk komolyan, az a kapcsolatot gyengíti. Nekem például újra és újra meg kell hoznom azt a döntést, hogy a tartós kapcsolatot választom, hűséggel, és ezzel együtt a szorosabb kötődést, mert megéri. És felelősséggel mondok le cserébe az újabb élményekről. Valami ilyesmi. Nekem természetes a hűség, de tényleg azt gondolom: a szülőktől hozott minta miatt.” Hogy milyen a sors... Miután ezt megírta nekem, erre a barátnőmre rányomult a Facebookon egy külföldön élő férfi, aki igencsak felkavarta az érzelmeit. Hetek óta megy a levelezés, amiről a férjének nem is számolt be. Amióta a férjével van, ez az első férfi, aki kikezdett vele, és tetszik is neki. Meglátjuk, mit hoz az élet. Mindenesetre már régóta megtapasztaltam, hogy ha valamit nagyon határozottan kijelentek, akkor az élet elém rak egy olyan helyzetet, ahol színt vallhatok. Megmutatja, hogy tényleg így gondolom-e azt, amit kijelentettem. Ez a beszámoló pedig a másik oldal, ahol az illető azt gondolja, épp a hozott szülői minta miatt másmilyen: „Igazából a férfiúi hűségről nincs saját élményem. Amióta az eszemet tudom, apám csalta az anyámat. Erről így (gyermekkoromban) soha nem esett szó, nem voltak veszekedések, botrányok, kiborulások, de éreztem. Tisztán emlékszem az apám arcára, ahogy ajtót nyitok neki, amikor megtért egy egy délutáni légyottról. Ereztem, hogy nővel volt. De akkor ez így nem fogalmazódott meg bennem, csak a szégyen volt nyilvánvaló. De nem ő, én szégyelltem magam! Tehát a családi 166

minta az, hogy én úgy képzelem el a hűséget, mint ami elképzelhetetlen. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy az első férjem hűséges lesz hozzám, hiszen én voltam az első nő az életében, és így egyértelmű volt, hogy nem én leszek az utolsó. Furcsa módon nekem ez így rendben is volt. Az is, amikor kiderült, hogy van második. Meg harmadik. Persze, menjen, élje meg, gyűjtse a tapasztalatokat, igazából úgyis engem szeret! Na, ja! De amikor kiderült, hogy időközben nekem is lett valakim, egyszerűen kirúgott!! Aznap! »Csomagolj, és menj!« A második házasságom történéseibe most nem mennék bele. Hat, nyolc vagy tíz nő? Csak akikről tudok... De azért előbb vagy utóbb valahogy mindig minden és mindenki kiderül... Nekem 11 év hűség után tavaly rövid időre majdnem lett valakim. Azért rövid időre, mert ő nem akart hűtlen lenni a meglévő kapcsolatában és azért majdnem, mert végül nem is feküdtünk le egymással. Ezt írtam neki a hűségről: »Továbbra sem gondolom, hogy az emberi erények netovábbja a hűség, mert sokkal komplexebb lény annál az ember, mint hogy egyetlen erényre lehessen lecsupaszítva minden értéke. És azt sem gondolom, hogy azzal, hogy nem szeretkeztünk, kevésbé csaltad volna meg A-t, mint ha más is történt volna, vagy jobban hűtlenebb lettél volna, ha megtörténnek a dolgok. Ezek a szétválasztások, hasítások az elme játékai, és a realitáshoz – ami szerintem amúgy sem létezik, mert minden, ami van, általunk teremtett valóság csupán – semmi köze. Ha A-nak a halálos ágyán az lenne a veled kapcsolatos legfontosabb kérdése, hogy megcsaltad-e, akkor valami nagyon nem volt rendben az együtt leélt életetekben, mert olyan, mintha egészen addig attól szorongott volna, hogy mi van, ha igen. Ha boldogan fogja majd a kezed, mert azt érzi, hogy a veled leélt pár évtized ajándék volt az életében, mert – egymást nem korlátozva – úgy növekedtetek, fejlődtetek, alakultatok egymás mellet, hogy a maximumot hoztátok ki magatokból és egymásból, akkor meg 167

úgysem merül fel ez a kérdés. Hát ezt gondolom. A hozott minta mások számára is épp az ellenkező irányt mutatja meg (ebből is látszik, hogy nem ilyen egyszerű a dolog: a minta csak egy dolog a hűséghez való hozzáállásban): „Valóban nagyon meghatározó tud lenni a családi minta, bár nálam ez ellenkező előjellel van jelen. Apám is, anyám is kikikacsingattak az éppen aktuális kapcsolataikból, és én azt láttam, hogy egyiknek sem működtek igazán a párkapcsolataik. Rengeteg hosszabb-rövidebb szerelem, viszony, némelyikből gyerekek is születtek, de egyik sem tudott hosszú távon működni. Mivel én ezt láttam, szerintem bennem ez éppen azt az érzést erősítette, hogy én ezt nem szeretném. Számomra is nagyon fontos a hűség, bár hogy mi is az pontosan, az lehet, hogy egyénenként változó. Van, aki úgy tartja: a testi megcsalás már hűtlenség, van, aki ezzel nem foglalkozik, és sokkal inkább a lelki eltávolodást, másfele fordulást tekinti annak. Én úgy vagyok ezzel, hogy ha már hazudnom kell a másiknak, akkor valamilyen szinten megcsaltam. És fordítva is így vagyok ezzel. Amikor egy kapcsolat megszűnik őszintének lenni, ott már egy másik féllel történő testi együttlét lényegtelenné válik.” Végezetül meginterjúvoltam egy hűtlen férfiismerősömet is: – Mit jelent számodra a hűség fogalma? – Hát erről még így konkrétan nem gondolkoztam el... – Nem vagyok meglepve... – De azt hiszem, hogy külön kell választani két dolgot. – A pelyvát az ocsútól? – Mert egyrészt van a családhoz való kötődés, az értékek, a szabályok vállalása, az életforma, az etikai tartás... – Gondolom, főleg ez utóbbi... – Másrészt vannak a helyzetek az egyén életében, amik épp ahhoz szükségesek, hogy a mindennapok nyomasztó terheit valahogy kiegyensúlyozzák. Ez egy olyan szelepszerű 168

mechanizmus... Az ember kiengedi a gőzt, feltöltődik energiával és boldogsággal, amit aztán visszaforgat a családba... – És az asszony? – Nem tudom... Nekem ebben szerencsém volt. Nálunk az vált be, hogy nem beszéljük meg a dolgokat. Egyszer próbáltam, de a feleségem azt mondta, hogy nem érdekli!!! Ebben maradtunk. És ettől még jobban szerettem! És soha, soha, de soha nem merült fel bennem, hogy elhagyjam őt, vagy a gyerekeimet. Na, jó, talán percekre igen, de komolyan soha! – És ha ő is megcsalt volna? – Nem tudom, fogalmam sincs, hogyan reagáltam volna... Az olyan szép, ahogy két „szenvedő” lélek egymásra talál... Az egyik nem kap elég érintést, odafigyelést, szexet a házasságában, a másikat csalja a partnere, iszik, nem keres elég pénzt... És akkor találkoznak valahol, egymásra néznek... És kiderül, hogy hihetetlen energiákat tudnak egymásnak adni. És hirtelen a dolgok elviselhetővé válnak otthon is. – Mert onnantól nem kell haragudnod életed párjára, hogy nem tesz boldoggá. Mert tesz téged más... – Igen, és ettől a problémák súlytalanná válnak, és minden olyan élhetővé válik. Nem lesz jelentősége a kis dolgoknak, amik korábban esetleg nap mint nap irritáltak... Hogy hideg a leves, hogy langyos a leves, hogy forró a leves... Ha alapjáraton boldogtalan vagy valakivel, mindig találsz valamit, amivel elégedetlen lehetsz. Talán furcsán hangzik, de azt hiszem, alapvetően hűséges típus vagyok. 42 éve élek egy házasságban és 6-8-10 éves szeretői kapcsolataim voltak mellette. – Hát, gratulálok! – Szerintem a hűség alapvetően inkább technika, mint etika. A hűség megőrzés, a hűség az, hogy mindeneken túl megmaradunk egymásnak, a hűség az, hogy erre vigyázunk. Talán nem léptem át azt a határt, ahol elkezdődött volna a rombolás. És boldog vagyok, 169

hogy a gyerekeimnek és az unokáimnak van hova hazajönniük, és vidáman tudunk asztal köré ülni. – De azt remélem, látod, hogy ez alapvetően nem neked, hanem a végtelenül bölcs és toleráns feleségednek köszönhető! – Igen. És hálás is leszek neki ezért, amíg csak élek... Tehát van, aki szerint a hűség döntés, van, aki szerint maga a lehetetlen, a nem létező, és van, aki szerint a hűség inkább technika, mint etika. Azt gondolom, mindenkinek igaza van. És mindenki megérthető. Nincs jogunk egymást megítélni. Eszembe jutott az az ismerősöm, akinek húsz éven át volt a férje mellett szeretője. Azt mondta, hogy ő képtelen lett volna leélni egy életet a férjével, ha nem lett volna szeretője, így viszont szeretetben és harmóniában éltek együtt. Érezte, hogy a férjének is van valakije, de soha nem beszéltek erről egymásnak. Egyetértésben fölnevelték a gyerekeiket. Ők ezt választották. Szerintem én erre nem lennék képes. Se arra, hogy ne faggatózzak, se arra, hogy ekkora titkot bent tartsak. Nem is vágyom kipróbálni. Szerintem óriási teher lehet a léleknek. Nem szeretnék már több fájdalmat okozni a társamnak – sőt senkinek sem –, ezenkívül nem vagyok képes hazudni. Abban hiszek, hogy ha hazudok, akkor engem is átvernek, vagy becsapnak, meglopnak, és talán még többszörösen is. De hát sokfélék vagyunk. Eszembe jutott még Polcz Alaine kapcsolata is Mészöly Miklóssal. (Erről Singer Magdolna: Paritúra – Utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel című könyvében lehet olvasni.) Mészöly Miklós a több évtizedes házasságuk alatt rendszeresen beleszeretett különféle nőkbe, és olyankor kéthárom évre elköltözött. Amikor pedig véget ért a szerelem, akkor visszament a feleségéhez. Ezt több alkalommal (ötször-hatszor, már nem emlékszem pontosan) is megcsinálta. És Polcz Alaine mindig visszafogadta. Sőt, a férje halála után néhány évvel fel is kereste ezeket a nőket, mert kíváncsi volt rá, hogyan jelennek meg 170

a volt férje regényeiben ezek az asszonyok, illetve látni akarta, kik azok, akik megihlették a férjét. Nem féltékenységből: a férje művészete iránti őszinte kíváncsiságból. Ez is egy út. A lényeg, hogy mindenki megtalálja azt, ami az övé. 19. Alapszabály: ha szerető, akkor minimum kettő, de inkább három! Ez az alapszabály jellemzően két esetben áll fenn: 1. Minimum harminc év fölött. 2. Ha nincs az illetőnek párja, társa. Mért írom ezt? Tizen-huszonéves korban az ember nem szeretőre vágyik, hanem arra, hogy legyen párja, szerelme. Nyilván később is, de felnőttkorban már lehetnek olyan periódusok, amikor valaki inkább egyedüllétre vágyik – amiben szabad választás szerint alkalomadtán van egy kis/nagy szex is. (Főleg hosszabb párkapcsolat után.) Ezenkívül az ember akkorra már jobb esetben rendelkezik annyi önismerettel, hogy felismerje az illúzióit, nagyobb belevetítéseit. Futó kalandok tizen-huszonévesen is vannak, de az ember olyankor még annyira keresi a párját, hogy nem áll le direkt „szeretőzni”. (Kivételek persze mindig, mindenben lehetnek.) Amikor ebbe belegondolok, el tudom képzelni, hogy valaha androgünök voltunk: vagyis a két nem harmonikus egysége egy lényben volt jelen. Aztán széthasítódtunk férfira és nőre, és azóta keressük a másikat, hogy általa és vele újra átélhessük az egységet. Persze, aki nem találta meg, az nemcsak tizen- és huszonéves korban keresi a párját, hanem később is. Azért írtam mégis azt, hogy a szerető keresése harminc (sőt, inkább negyven) fölött a jellemző, mert akkor már valamivel tisztábban lát az ember. (Addigra már kapott – vagyis gyártott magának – néhány pofont). Harminc vagy akár negyven, ötven fölött, esetleg túl egy vagy több 171

váláson, már óvatosabb az ember. Ez az átélt tapasztalatokból is adódik, ráadásul működnek a különféle én védő mechanizmusok. Ahogy persze a hormonok is. Volt a második világháborúban egy mondás (elnézést a vulgáris kifejezésért, de így tanította egy öreg barátom): „Baszni kell, de enni muszáj!” Vagyis a testnek meg kell adni, ami a testé. Erre való a szerető. És ha nem jön a szerelem, akkor sokszor egy (vagy több) szerető sokkal jobb, mint várni kielégületlenül. Persze ez sem szabály. Van, hogy a szerelem egy szünet után érkezik (amikor az illető egy ideje már egyedül van), és előfordul, hogy épp akkor lép be az ember életébe, amikor szeretői vannak. Erre sincs, szabály Meg kell érezni, mikor minek van az optimális ideje. Mindenesetre én azt tapasztaltam a környezetemben, hogy nagy szerelem nem sok adatik egy életben. Jó, ha egy kézen meg tudja számolni az ember, de maximum kettőn, és az már extrások. Főleg ha viszonzott szerelemre gondolok. Nyilvánvaló, ha az ember szerelmes, eszébe se jut, hogy más is létezik a szerelmén kívül. (Bár előfordul az is, hogy valaki két embert szeret, illetve a maga módján két emberbe szerelmes, de nem ez a jellemző.) Szóval, ha az ember szerelmes, eszébe se jut szeretősdizni. Viszont ha nem szerelmes, de vágyik a szeretkezésre, a szexre, egy kis bújásra stb., akkor kénytelen szeretővel is beérni. És a jó szeretőt is nagyon meg kell becsülni! Ha viszont egy idő után nyilvánvalóvá válik, hogy az illető nem lesz a férjünk, feleségünk, társunk, szerelmünk, de egyébként jó vele, akkor azt javaslom: ahhoz, hogy a helyére kerüljön a szerető, nyissuk meg magunkat még egy, vagy akár még két szeretőnek. Még egyszer hangsúlyozom: ez az a helyzet, amikor nincs társunk, egyedül vagyunk, és már nem csitrik vagyunk. Mért mondom ezt? Azért, mert annyira bennünk van az, hogy tartozzunk valakihez, hogy ha csak egy szeretőnk van, egy idő után akaratlanul is többet vetítünk bele, mint ami a kettőnk 172

kapcsolatában van. Ha az ember egy kicsit is figyel befelé, pontosan tudja, érzi, hogy társnak szeretné-e azt a másik embert (és persze a másik is őt) vagy sem. Ez kialakul. Engem idősebb barátnőim tanítottak erre, bár én magam még soha nem próbáltam ki ezt. De láttam a környezetemben, hogy ez tud működni. Ebben a viszonyban is nagyon fontos az őszinteség. Ne csapjuk be a másikat, és legyünk hálásak mindazért a jóért, amit kapunk tőle. Tisztázzuk a kapcsolatot, rakjuk le az alapokat! A szeretői viszony szabad, nincs követelőzés, szemrehányás, nincs különösebb elvárás, mint maga a korrektség, ami viszont alapvető emberi igény bármely kapcsolatban. Az a felnőtt ember, akinek épp nincs párkapcsolata, de van kéthárom szeretője, ezeket a viszonyokat sokkal inkább a helyén tudja kezelni, mint az, akinek csak egy szeretője van. Ráadásul így van választási lehetőség is, és nagyobb az esélye annak, hogy a másik ráér. Aki ezt választja, igyekezzen úgy csinálni, hogy se magát, se a szeretőit ne csapja be! Tiszta lapokkal kell játszani! (Na persze ez minden más emberi kapcsolatra is érvényes...) 20. Hogyan színesítsük szexuális életünket? „Minden fényforrás és melegség kialszik, kihűl, ha nem kap fűtőanyagot, táplálékot. A kapcsolatok fűtőanyaga a törődés. Két ember együttélését legjobban a megszokás, a mindennapok elszürkülése veszélyezteti. Egy tartós együttélésben is szükségünk van mindarra a gyengédségre, csábításra, törődésre, ami az udvarlás idején természetes volt. Enélkül minden kapcsolat elsötétedik és kihűl. Az ok legtöbbször nem a szeretetlenség, hanem csak a kényelmesség, a lustaság – de túl nagy árat kell fizetni érte. Az ember is - ahogy a növény – arra fordul, ahonnét fény és melegség sugárzik rá.” (Popper Péter: A belső utak könyve) Bizony... A kényelmességért, a lustaságért, a megszokásba való 173

beletespedésért, avagy az éberség hiányáért nagy árat kell fizetni. Mert sokszor nemcsak a kapcsolat szürkül és laposodik el, hanem mi magunk is fakóbbak leszünk, kevésbé áramlik bennünk a vér. (Bár a lelkesedéssel végzett munka vagy hobbi ezt megakadályozhatja.) Az elmúlt évek során több ezer levélre válaszoltam, és több száz nőn igyekeztem személyes jelenlétemmel, tudásommal is segíteni. A hozzám áramlók tetemes százaléka négy fő problémával jött: a) volt pasija, csak ellaposodott a kapcsolat; b) nem volt pasija; c) konfliktusa volt a szülőkkel; d) önbizalomhiánya volt. A kapcsolatuk ellaposodásáról panaszkodóknál azt figyeltem meg, hogy többségükben úgy beszélnek róla, mintha a másik tehetne az egészről. Mintha mindig a másikat hibáztatnák. Erről eszembe jutott egy barátnőm. Több mint tíz éve él együtt a férjével, és ez idő alatt csak a nő szervezett programokat. Bármilyen élmény, szín, izgalom, változás jött az életükbe – legyen az egy új étterem, kirándulóhely, CD, film, koncert, szexuális ötlet, nyaralás, baráti vacsora stb. –, azt csak a nő vitte bele a kapcsolatba. Ez eleinte nem is tűnt föl neki, de néhány év múltán aztán észrevette, és szóvá is tette. Sőt (gyakori beszámolójából tudom), elkezdte a férjének is mondani, aztán szinte szajkózni és követelni. De továbbra sem történt változás. Aztán náluk is beköszöntött a házassági krízis, amiből (ők is) nagyon klasszul kilábaltak. Azóta a nő elfogadta az ő jóságos, szeretetteljes és jámbor urát, és tudja jól, ha élményt akar, akkor csak magára és a barátnőire számíthat. Elfogadta, hogy az ő férje nem egy ötletekkel teli, impulzív pasi, viszont rengeteg nagyszerű tulajdonsága van, és számíthat rá mindenben. Benne van a játékaiban, ötleteiben, mindenben partnere, csak éppen ő maga nem hoz be újat a kapcsolatba. Feltehetően nem vágyik rá. Kérdeztem a barátnőmet, hogy kipróbálta-e, hogy több hónapra visszafogja magát, és megvárja, míg a férjed lép? Azt mondta igen, de akkor sem történt 174

semmi. Közölte a férfi, hogy ő „szereti a nyugalmat”. Nos, ez tanulságos történet, benne van a felnőtt emberek jelszava: a saját életed alakításában leginkább magadra számíthatsz! Magam is megfigyeltem, hogy a szemrehányás és követelőzés igen péniszzsugorító hatású. Ha kevésbé ötletgazdag és fantáziadús a párunk (akár férfi, akár nő), akkor szervezkedjünk, színesítsünk mi magunk! Illetve fogalmazzuk meg a konkrét vágyainkat, és egy jól időzített pillanatban duruzsoljuk bele kedvesünk fülébe. (Már ha az egy reális, és nem elszállt kérés.) Mindez egyébként sem a pénzen múlik. Olyan egyszerű és nagyszerű dolgok vannak, amelyeket nem csinálunk, pedig feldobhatnák az, életünket! (Szánkózás, új kirándulóhelyek fölfedezése, tollasozás, szalonnasütés, vagy csak tűzrakás, közös bringázás, piknikezés, felolvasás különféle könyvekből, közös játszás, rajzolás stb...) Hiszen mitől laposodik el egy kapcsolat? Attól, hogy mindig ugyanazok az események, helyzetek, szituációk, pózok, színek, szagok vannak benne, vagyis nincs új információ. Vannak, akik viszont azt mondják, hogy annyira sok az infó a világban, ráadásul olyan sok benne a bizonytalanság, hogy épp azt szeretik, ha otthon stabilan és kiszámíthatóan minden ugyanaz. Nyugalom és biztonság. Ha ezt mind a két fél közösen így éli meg, az valóban egy nyugodt párkapcsolat, bár én inkább „öregesnek” hívom. De nincs azzal semmi baj, ha valami öreges. Főleg, ha idős emberekről van szó. De ha fiatalok, középkorúak öregesen élnek... Nos, az arra utal, hogy nem áramlik bennük eléggé az energia. De nézzük, mi mindennel színesíthetjük a párkapcsolatunkat: 1) Új helyek, helyzetek Szerintem szinte mindenki ismeri az új helyszíneken való szexelés varázsát. Hogy ez egy szálloda, vagy a természet, vagy a barátaink kecója, idegen hely stb..., az részletkérdés. A lényeg, 175

hogy a körülöttünk levő új energiák ránk is hassanak. 2) Új, közös élmények Ez némileg hasonló az előzőhöz, de kicsit mégis más. Itt nem az új helyen van a hangsúly, hanem az új közös élményen, ami csak közvetve színesíti a házaséletet, úgy viszont nagyon. Egy klassz közös élmény a jó szex előszobája lehet. E nélkül minden kapcsolat ellaposodik, legyen az munkahelyi vagy osztályközösség, barátság. Nagyon fontos, hogy legyenek közös pozitív élmények, élményforrások, amelyek nem a szükséges hétköznapi élet részei és velejárói! 3) Öltözzünk át, készüljünk rá! Valójában folyamatosan szerepekben és jelmezekben vagyunk. Bármely kultúra elfogadott, megszokott öltözködését nézzük, az igazából annak a kultúrának a szociálisan elfogadott (egyfajta íratlan közmegegyezésre épülő) „jelmeze”. Más jelmezt veszünk fel az utcára, munkahelyünkre, és megint mást otthonra. (Többnyire kényelmesebbet.) Mért ne vennénk föl másikat a szexhez? Azért vannak a szexi fehérneműk, rucik, hogy használjuk őket! A tűsarkú cipő a férfiak nagy többségére mágikus hatással bír, ezt tapasztalatból mondom. (Új egyensúly című könyvemben van egy beszélgetés Wahorn András képzőművész-zenésszel, ő is kifejti, mit jelent egy férfinak a körömcipő.) A rákészülés nemcsak másik jelmezt jelent, de a körülöttünk levő díszletek, tárgyak, bútorok használni tudását is. A gyertyafény és kellemes zene tenyerestalpas igazsága, amilyen egyszerű, olyan nagyszerű tud lenni. Így egy kicsit ünnep varázsolódik az együttlétből, ami egyébként gyakorta épp akkor és attól jó, mert spontán. De ha nem jön spontán, akkor is elő lehet varázsolni. Erről eszembe jutott egy házaspár ismerősöm (de szép szó, 176

ismer az ősöm, mer ismerni az ősöm..), ahol a férj panaszolta el, hogy nem kívánja a feleségét, sőt egyáltalán: a szexet. Két kisgyerekük van, szinte egymás után születtek, a gyerekek teljesen elvitték az energiáikat, de a feleség most már kezd szexuálisan ébredezni, ő viszont nem. Neki is javasoltam, hogy változtasson a jelmezen, díszleten, hiszen ehhez túlzottan kötődnek az elmúlt háromnégy év várandós és babázós eseményei. El kell kezdeni szép finoman visszaépíteni a szexualitásban levő intimitást! 4) Eszközök használata, a játék öröme Itt nem csak a szexuális segédeszközökre gondolok. Ez lehet egy tollpihe is, vagy egy harisnyanadrág, amivel – ahogy már írtam – gyöngéden kikötözzük a másikat. A lényeg az, hogy merjünk elkezdeni játszani! Gyerekkorunkban mindennel tudtunk játszani, a földdel, a kavicsokkal, bármely tárggyal, az ujjainkkal. Talán az egyik legszánalmasabb dolog számomra, ha valakiből teljesen kihalt ez a képesség. Az ugyanis azt jelenti, hogy az illetőt sikerült egyenletes pléhpolgárrá idomítani. Hívhatjuk úgy is, hogy komoly felnőtt, vagy ahogy a pszichológia nevezné: inflált személyiség. Ráégett a jelmeze. Túl komolyan vette a szerepét. Én például néhány pasimat nagyon élveztem megcsinálni nőnek. (Ezt elég sok nő szereti... És néhány cuki férfi – akiket nem kapott el a macsógörcs – partner is benne.) Sokat lehet nevetni közben, a nevetés pedig köztudottan lazít. Kifesteni a kis szemét, száját, szempilláit, körmeit, frizurát csinálni, mellet tömni, és megnézni, melyik magas sarkú papucsunkat nem teszi tönkre a nagy lába. Onnantól aztán akár elindulhatnak a szerepjátékok is! A szexuális életüket kifejezetten színesíteni vágyóknak érdemes betipegni egy jobbfajta szexshopba körbenézni! Elképesztően szuper klitoriszorgazmékerek vannak (például a www. lelo.com oldalon, amelyek a műfaj Rolls Royce-ai), vibrátorok és péniszgyűrűk, jelmezek, ketyerék, eszközök tömkelege, kinek177

kinek a mérete és ízlése szerint. Tessék bátran körbenézni! 5) Szerepjátékok Az imént már pedzegettem ezt a témát, mit jelent az, hogy szerepben lenni, és merni játszani. Ebben nekem van némi előnyöm: egyrészt – férjemet idézve – kifejezetten „játékos Mazsola” vagyok, másrészt ötéves koromtól huszonegy éves koromig fanatikusan színésznőnek készültem, és tizennyolc éves koromra kétszáz verset és huszonöt monológrészletet vittem az első sikertelen színművészetis felvételimre. (Később három éven át, három különféle stúdiószínpadon színjátszást és színészi alapismereteket is tanultam.) De ehhez a játékhoz tutira nem kell képzettség, csak nyitottság és a játék öröme. Ha valakinek mégsem menne, de kedvet érez hozzá, ajánlom, hogy keressen valami olyan elfoglaltságot, ami segít neki abban, hogy visszaszerezze a benne levő örök játékos gyereket. (Ez valakinél a pszichodráma, valakinél a művészet – vagy mozgásterápia – ezek igen hatékonyak lehetnek –, de az is lehet, hogy egyenesen egy olyan képzés, ami a nőiesség külsődleges megnyilvánulásait segít megélni. Az egyik nő mesélte, hogy ő egy sztriptíztáncosnőhöz jár tanulni, és azóta bővült a szerep-személyiség-repertoárja.) Mint említettem, mi a férjemmel már a harmadik évben elkezdtük a szerepjátékokat. (A második év végére véget ért a hormonháború.) Mind a ketten dzsesszkonzervatóriumot (is) végeztünk, így a közös zenei múlt (és jelen) hozta az első szerepjátékunkat. Azt találtuk ki, hogy Gyuri fölad egy hirdetést az Expresszben (akkor még nem volt internet, itt hirdetett, aki hirdetni akart), a következő szöveggel: „Énekkorrepetitor férfi hangképzést, dalok betanítását vállalja.” Tehát ő volt a tanár bácsi, én meg a kis énekes lány. (Természetesen ehhez meg kellett várni, míg a gyerekeink lefeküdtek aludni.) A szerepjátékoknál az a lényeg, hogy az ember komolyan vegye, 178

amit csinál. Ne kacsintson ki a szerepből. (Jó, aki nagyon profi, ki tud kacsintani belőle, aztán meg visszamegy, de kár megtörni a folyamatot.) Szóval, amikor eljött az idő, kimentem a lakásból, és becsengettem. Ő kijött értem, bemutatkoztunk (magázódva és álnéven), majd bekísért a nappaliba, ahol a szép nagy zongora (a „munkaeszköz”) állt. Néhány szót beszélgettünk arról, hogy hol tanultam eddig énekelni, milyen műfajokat szeretek, milyen szakmai tapasztalataim vannak stb... Aztán elkezdett különféle hangképző skálákat játszani. A szerepjátékoknál alapvető, hogy legyenek az alapszituációnak megfelelő valós elemek, és hagyjunk rá időt! Amikor már beleéltük magunkat, hogy ez egy valós hangképzésóra, tanár-diák viszony, ő egyszer csak megfogta a kezemet (vagy a combomat, már nem emlékszem pontosan). De arra igen, hogy annyira benne voltam a szerepben, hogy megdöbbentem, hogy lehet ilyen szemtelen! És ez máris adrenalint, izgalmat vitt a kapcsolatba. És persze a sztori vége az lett, hogy a szemtelen tanár bácsi összejött a diákjával. (Ami egyébként a valós életben nem egy szerencsés helyzet, de a szerepjátékokban kiélhetjük az árnyékszemélyiségeinket is.) Mondok még néhány példát a saját szerepjátékaink közül. (Persze végtelen a variációk száma – akár a fantázia.) Ő a kertész, én pedig az „asszony”. Ő a rabszolgatartó (vagy földesúr), én pedig a rabszolga (vagy a cseléd). Ő a főnök, én pedig a titkárnője. Ő a megrendelő, én pedig, aki a szórakoztató szolgáltatást adja. (Tánc, ének, prostitúció.) Ezek a hierarchikus, hatalmi helyzetes szerepjátékok a legklasszikusabbak. Idegen helyeken, szálló dákban ezek a helyzetek szinte maguktól adódnak. Emlékszem, egy alkalommal azt játszottuk, hogy ő a szobapincér, akit felhívok, hogy segítsen kinyitni a bort, vagy akitől rendeltem egy üveg pezsgőt. Aztán kikezdek vele. Az életben soha nem tennék ilyet, de a játékban megélhetem olyan személyiségrészeimet is, amelyek saját magamról is új élményeket, érzéseket adnak. És ez talán az 179

egyik legjobb az egészben! Több legyet ütünk vele egy csapásra. 6) Külön élettér Ez lehet külön lakás, lakrész, de akár szoba, hálószoba is. A lényeg – ez nagyon fontos –, hogy mindenkinek legyen külön élettere! E nélkül csak a szorongó, társfüggő emberek képesek hosszú távon harmóniában együtt maradni. (Persze egy szorongó, társfüggő ember is tud harmonikus lenni a maga rendszerében.) A külön élettér hiánya egyébirányban tönkreteszi a kapcsolatot, egymás agyára mennek a felek. Bár ma már, aki dolgozik (merthogy két véglet van: full meló, vagy null meló, alig van arany közép), olyan sokat dolgozik, hogy örül, ha késő este beeshet a párja mellé... De akkor is kell külön élettér! Es ezt nemcsak a lakhelyre értem, hanem a saját életünkben való térfoglalás szintjén is. Legyenek külön barátaink, külön hobbijaink, külön elfoglaltságaink a munkán kívül is! (Erről jut eszembe: hosszú távon együtt dolgozni a párunkkal: az egyik leginkább kapcsolatherélő döntés, bár kivételek mindenben vannak.) Nem tartom szerencsésnek, ha eljutnak odáig a párok, hogy nincsenek saját barátaik, csak közösek, akikkel kizárólag közösen találkoznak. Vagyis elmennek a párok bulijába, és ott jól elvannak együtt. Ez is klassz tud lenni időnként, de egészen más műfaj, mint a barátunkkal való intim együttlét. Ugyanis ahogy párkapcsolat, úgy barátság sincs intimitás nélkül. Szóval mindkét félnek legyen meg a saját egyéniségére szabott, külön bejáratú élettere, úgy a tettek, mint a fizikai tér szintjén. Csak akkor tudnak ugyanis egymásnak élményeket adni. Ami vele történik, amit ő átél, ami által ő töltődik, abból át tud adni a másiknak is. Ráadásul még az is megtörténhet, hogy amíg távol vagyunk élménygyűjtésen, hiányzunk a másiknak. És van, amikor ez a legtöbb, amit magunkból a másiknak adhatunk: a hiányunk. E nélkül az együttlétnek sincs olyan értéke. Hagyni kell, hogy 180

mindenki élje a maga életét! Akkor van vonzás, ha a felek között van egy kis távolság. Ismerjük, milyen az, amikor két mágnest közelítünk egymáshoz. Csak úgy zsizseg az egész, olyan vonzás van köztük. Ha túl nagy a távolság (például George Clooney és én köztem), akkor semmi nem mozdul. Ha viszont túl kicsi, egymásra cuppannak. Ilyen az, amikor nincs a feleknek saját életterük, nincs köztük távolság. Egymásra vannak ragadva, tapadva. Ez egy darabig nagyon klassz tud lenni, de aztán tönkrevágja a kapcsolatot. Hacsak nem társfüggők, akkor egy idő után elkezdenek megfulladni egymástól, vagy a szorongástól, hogy mi lesz a másik nélkül. Ha látom, hogy a pasim benne van valamiben, amit nagyon élvez, megvan a maga világa, elképzelése, kapcsolatai, társasága, tőlem független élményei, az máris izgibb, mint egy „jó fiú” (szerencsétlen jó kisfiú), aki mindennap rohan haza a munkájából, hogy minden szabadidejében velem lehessen. Es ezt szigorúan úgy értelmezzük, hogy túl vagyunk a kapcsolat első két évén! Addig az egymás felfedezésének időszaka tart, és az a normális, hogy alig tudunk betelni a másikkal. Tudom, hogy ez sokaknak luxus, de én azt tartom optimálisnak, ha az otthonunkon belül is megvan a saját életterünk. Ha nincs saját szoba vagy külön háló, akkor legalább egy sarok, egy zug, ahova elbújhatok, ahol magammal lehetek. Én az életünk egyik fizikai szinten levő luxusának azt tartom, hogy a családunkban mind a négyünknek (fiunk, lányunk) megvan a külön élettere. A családi házunkban mindenkinek saját szobája van, emellett van egy belvárosi lakás is, az én egykori „leánylakásom”, amiből mára kifúrtak a gyerekek. Ott is mindenkinek megvan a maga szobája, zuga. Hetente néhány napot (átlagban kettőt-hármat) itt töltök, így ezeken a napokon nem is látjuk egymást Gyurikámmal. Plusz van egy titkos kis elvonuló- és erőhelyünk a Balaton-felvidéken, ahol mindenféle variációban vagyunk, olykor egyedül is. És ez igen 181

jót tesz a kapcsolatunknak. Huszonkét éven át mindennap együtt kelni, feküdni, és még vágyjunk is egymásra? Tudom, hogy van olyan, aki ezt meg tudja csinálni – ritka, mint a fehér holló –, gratulálok neki! Én ezt elképzelni se tudom, és nem is szeretném. A leánylakássztori egyébként tizenegy éve (2001-ben) kezdődött. Akkor épp tizenegy éve (1989 óta) éltünk együtt, a gyerekeink tíz- és kilencévesek voltak. (Az, ismeretségünk hetedik hónapjában már várandós voltam. „Derült égből villám, csak más” – ahogy a L’art pour l’art Társulat mondja. (Ő volt Lázár és a naptármódszer.) Gyurikámnak szinte azonnal volt a házunk mellett saját stúdiója, ahova el tudott vonulni, magára zárta az ajtót, kikapcsolta a telefont, és ezzel együtt a házban levő gyermek ricsajból is magát. Egy idő után elkezdtem rá irigykedni, mondván, hogy én is alkotó ember vagyok, nekem is szükségem van saját alkotótérre. De az ő terében nem éreztem otthon magam, az az övé volt. Kilenc év után elkezdtem rendszeresen mondogatni, hogy nekem is szükségem lenne csendre, egyedüllétre, kiveszek egy saját kis leánylakást a városban. (Egy Budapest melletti faluban éltünk.) Egy éven át mondogattam – főleg, amikor megállás nélkül visongtak a gyerekek–, míg egy nap elém nem állt az akkor tíz és fél éves fiam, és közölte, hogy: „Anya, ciki vagy! Vagy megvalósítod a terved, vagy nem beszélsz róla többet!” Sose felejtem el. Igaza volt. Ez egy vasárnapi napon történt. Másnap bementem az akkori munkahelyemre, és azzal fogadott az akkori kolléganőm, hogy kiadja az Andrássy úton levő albérletét, ő fölmegy a hegyre lakni, és ha tudok valakit, akinek kell, szóljak. Igen! Ez az! Micsoda egybeesés! Nem égek tovább a fiam előtt, ráadásul a pesti Champs-Élysées-n lesz egy mágikus kis lakásom, ahol a hálószoba ágyából csak a Bazilika kupoláit és az eget látom. Ó, hogy szerettem azt a valóban mágikus helyen levő szerény kis lakást, ahol épp annyi és az volt, ami kellett! Micsoda öröm öntötte el minden sejtemet, amikor birtokba vettem, és ez így volt 182

két és fél éven át minden héten két és fél napon át. Ennyi időt töltöttem ott. És az én drága, imádott, bölcs, csodálatos társam tudta, hogy nekem ezt az időt meg kell adnia ahhoz, hogy együtt maradjunk, és hogy jobb legyen a kapcsolatunk. (Egyszer azt mondta: „Csak nézem, ahogy nősz föl mellettem.”) Volt olyan erős, bölcs és bátor, hogy végigjárta magában a féltékenység fájdalmas bugyrait, ami által sokkal erősebb, autonómabb lett. Ráadásul érezte, hogy valahol az adósom. Addig én sokkal többet voltam a gyerekekkel, és ő volt az, akinek szinte az első pillanattól fogva volt saját, teljesen különálló kuckója. Harmincöt éves voltam, amikor életemben először napokra (még ha csak két-háromra is...) megtapasztalhattam azt, hogy milyen egyedül lenni, magammal, a saját ritmusomban. Amikor ébredés után nem azt kellett nézni, hogy mit eszik a kicsi, vagy az öreg, vagy a beteg, és egyáltalán úgy és akkor ébredek és rendezem a napomat, ahogy azt a belső ritmusom diktálja. (Négy kisebb testvérem van, amikor húszévesen fölköltöztem Pestre, éveken át másokat gondoztam, utána pedig jöttek a saját gyerekeim.) Úgy éreztem magam a saját kuckómban, városomban, mintha turista lennék, nyaralnék. Elképesztő boldogság volt! Leánylakásomba (Jó kifejezés, mi?) csak két módon, azaz kétféle szerepjáték keretein belül jöhetett fel Gyuri, a) Ha elromlott, leszakadt, csöpögött, kiakadt stb... Tehát meg kellett szerelni valamit, és férfimunkára volt szükség. Ilyenkor Gyuri Géza volt, a karbantartó, én pedig Tecuka, aki ott sürgött-forgott körülötte: „Gézám, egy kávét, teát?” A végén természetben fizettem, b) Sziang Pej voltam, a gésa (ezt a gésanevet választottam, vagyis gyártottam magamnak), aki óránként 10 ezer forintba került. Az itt kapott pénz pedig nem konyhapénz volt, hanem ebből vettem magamnak új retikült, körömcipőt, parfümöt stb... Mindig magázódtunk, és én többnyire megkérdeztem tőle, hogy van a kedves felesége, ő pedig nagyon diszkréten és 183

rejtjelesen válaszolt is rá. Ezek az együttlétek is remek szeretkezésekbe torkolltak. Két és fél év után lezúzták az átellenben levő épület tetejét, és elkezdték beépíteni (én a legfelső szinten laktam egy saroklakásban). Akkor tudtam, hogy odébb kell állni. No de nézzük tovább, mi mindennel lehet még a házaséletünket, illetve az ellaposodott kapcsolatunkat színesíteni, felrázni. 7) Valaki mással Itt most azt a variációt veszem figyelembe, amikor egy külső személy valóban színesíti a kapcsolatot, nem pedig szétbaltázza. Nyilván itt is a felektől függ, hogy élik meg mindezt. Ahogy a „Hűség vagy hűtlenség?” című fejezetben már írtam, ez elsülhet így is, úgy is. Többféle variáció van. a) Behoznak az ágyukba egy harmadik felet, akár férfit, akár nőt, megegyezés szerint, és gruppeneznek. Jó néhány párt ismerek, akiknél ez bevált, párszor mi is próbáltuk. (Az én férjem – ellentétben sok férfival – erre nem indul, inkább én akartam.) De sokan vannak, akiknek ez bejön. Volt több olyan lelki wellnesses asszonytársam, akik elmesélték, hogy a férjük így el tudja fogadni a feleségük változatosságra vágyó igényét. Sőt, többnyire csak így! Volt, aki régi barátot avatott be, volt olyan is, aki a férjével hirdetések útján kereste a férfit. b) Ismerek olyan házaspárokat, akik nem egy embert, hanem egy másik (házas)párt vonnak be a szeretkezéseikbe. (Többnyire hirdetések útján.) Olyan beszámolókat is meghallgattam, ahol a másik (házas)párral nem szexeltek, csak egymás mellett csinálták, és nézték egymást, ahogy olyat is, ahol cserélgették a párokat, de négyen nem bújtak össze. c) Swingerklubok – sokan vannak, akik nem egyedül mennek el ilyen helyekre, hanem a párjukkal. Itt aztán rengeteg 184

variáció van. Vannak, akik nem is szexelnek, csak az atmoszféra és a helyzet kell nekik, amiből aztán otthon kamatoztatnak. (Kamatyolhatnak...) De olyan is van, ahol csak az egyik fél szexel, a másik pedig nézi. És olyan is, hogy mindketten beszállnak. d) Futó kalandok, amelyekről vagy tud a másik fél, vagy nem. e) Szerető (esetleg szerelem), amiről szintén vagy tud a másik, vagy nem. Ebben rengeteg variáció van és elég nagy téma, a korábbi fejezetekben már érintettem. A lényeg, hogy akkor csinálják jól, ha az alapkapcsolathoz ez hozzá tud tenni valamit. Vagyis az előny-hátrány patikamérlegen kidekázva a következményeket az előny oldalra billen a dolog. Nagyon is tipikus jelenség, hogy ha a párunknak lesz valakije, azonnal felértékelődik. (írtam, hogy ezt én is átéltem.) Ez igen sok adrenalint visz a kapcsolatba. Fontos, hogy a sérelmeket el tudjuk engedni, vissza tudjuk építeni a bizalmat, és akár újrafogalmazzuk a kapcsolatunk íratlan szerződését. Merthogy minden párkapcsolatban van ilyen. Sőt van, ahol épp egy ilyen helyzet által fogalmazódik meg. Egy szerető jelenléte alaposan fel tudja forgatni az alapkapcsolatot. Ezt arra érdemes kihasználni, hogy átbeszéljék mindazt, ami miatt ez feltehetően így alakult, és azt is, ki hogyan szeretné a továbbiakban. Végezetül lássunk még egy szempontot, ami színesítheti a párkapcsolatot! 8) Spiritualitás A tantraszexről már írtam korábban, igaz, csak röviden. Igen nagy anyag van róla a neten és könyvekben egyaránt, úgyhogy csak röviden. Ez főképpen a férfi számára jeleni merőben más utat, mint a hagyományos, úgynevezett csúcsorgazmushoz szokott szexuális együttlétek, hiszen nincs magömlés, és ezáltal a szeretkezések motivációja is más. (Bár gyönyör és másfajta orgazmusérzet lehet.) A lényég, hogy mindkét fél spirituális 185

alapokon közelít az egyesüléshez. Ez olyan pároknak való, akik alapvetően spirituális beállítottságúak, és a csakrák működéséről, a meditációról, a tudatos légzésről és annak jelentőségéről, az egységtudat átéléséről már vannak korábbi információik. Úgy gondolom, hogy aki ezt az utat választja, kell, hogy legyen rá egy belső, szellemi elhivatottsága. Nos, aki úgy érzi, hogy szeretné feldobni a párjával való nemi életét, annak éber mazsolázást kívánok!

186

VI. Magasabbról nézve

21. Az anyaföld és méhünk állapota „Amint fent, úgy lent, amint kint, úgy bent” – ahogy Hermész Triszmegisztosz tanítása is mondja. Ma egyre inkább terjed a holisztikus, azaz a teljességre törekvő gondolkodás, világnézet, amely az embert – mint autonóm, szerves egységet – az anyatermészet és a világmindenség integráns részeként kezeli. Össze vagyunk kötve egymással, a földdel, az univerzummal, és kölcsönösen hatunk egymásra. Mikroszinten egyetlen emberben ott van a világmindenség. De hogy kerül ez a gondolat a Tiszta szex című könyvbe? Úgy, hogy ha magasabbról nézem a szexualitást (ezt az igen meghatározó tevékenységet és energiát), akkor egyértelmű számomra, hogy eszembe jusson az anyaföld és a nők méhének a párhuzama. A Föld analógiában áll a nővel, a nő méhével, petefészkével, szexualitásával, nőiségével. Ami azt jelenti, hogy Földünk jelenlegi állapota megegyezik az összes nő nőiséghez, termékenységhez, szexualitáshoz, anyasághoz való viszonyulásával. A rengeteg ciszta, mióma, rákos daganat, a különféle nőgyógyászati problémák épp annyira vannak jelen a nők által a Földön, amennyire maga a Föld is beteg most. És fordítva is igaz: a Föld megbetegedései kihatnak ránk. Ez nem új keletű tudás. Afrikában évszázadok óta úgy gondolnak a nők a saját méhük tisztításának fontosságára, mint ahogy egy szántóvető felelősséget érez a földje iránt. Queen Afua fantasztikus afrikai gyógyító-tanító (papnő) Szakrális nő című könyvében jó néhány imát és rituálét leír, hogyan teszik ezt ők, ott élő asszonyok már évszázadok óta, a hagyomány fönntartó ereje által. Elizabeth Davis A női szexualitás című könyvében szintén ír 188

erről. Egy ecuadori sámánasszony azt mesélte, hogy ők Latin Amerikában a menstruációs vérükből egy részt az anyaföldnek adnak (nálunk is van már úgynevezett „moon cup”, azaz a hüvelybe felhelyezhető szilikonos tölcsérke, amivel ez könnyedén megoldható). Szerintük ugyanis (és én is érzem, hogy igaz) a Föld a befogadott vért „elemzi”, és a föld-méh analógiára épülve „visszarezgeti” az információt a nő testébe, mintegy ezzel gyógyítva a női nemi szerveket. A mi túlzottan elracionalizálódott világunkban ezek persze sok ember számára furcsán hangzanak. Mindenesetre a Föld tisztítására, „megmentésére” nagyon sok szinten elindult már a segítő folyamat. Teszik ezt a zöldek, a tudatos környezetvédők, és mindenki, aki némi környezettudatossággal vagy spirituális szemlélettel él. De ez odavissza is működik. Vagyis a saját magunk (mennyire szóképes a mi nyelvünk: mag-unk) tisztítása is jótékonyan hat a Földre. A női minőség a földhöz társul, a férfiasság eszméje pedig az éghez. Mitológiák is szólnak erről, ahol a szimbólumok szintjén a kozmosz az ég és a föld nászából születik meg. Ha ezen a vonalon továbbmegyünk, akkor a kapcsolataink, nászaink, szeretkezéseink minősége – vagyis elfojtásaink, fájdalmaink, szégyeneink, sértettségünk, de éppígy gyönyörünk, örömünk, eggyé és teljessé válásunk is – mind-mind kisugárzik a nagy közös térbe. Sok kicsi sokra megy, hogy egy szólásmondást is bevessek. Azt pedig, hogy miben segítene a világnak, ha méltó helyére kerülne a szexualitás, az előszóban már megírtam. 22. A nők tömeges kiéhezettségéről, és hogy mindez hogyan hat a férfiakra

A XXI. századi nő kiéhezett a tudásra, az önmegvalósításra, a szabadságra és... Na, még mire, lányok, asszonyok? A minőségi 189

szexre. Előző könyvemnek ez volt az egyik szlogenje: ott részletesen kifejtettem, mindez mit jelent. Úgyhogy minderről most csak röviden és leginkább a párkapcsolatra vonatkoztatva szólok. Most, hogy véget ért a patriarchális időszak, és elkezdődött az individualizáció, elkezdtek feltörni az elfojtások, vágyak, egyéni igények és ráébredések. Valamennyiünkben ott bugyognak és feszülnek a generációs sérülések, viszont mindennek a felszínre hozásához és feldolgozásához módszereket is kapunk. Említettem már, hogy Eckhardt Tolle Új Föld című könyvében részletesen ír a nők kollektív fájdalomtestéről. Ez azt jelenti, hogy a nők (persze bizonyos szinten az egész emberiség is) annyit tűrtek, viseltek, szenvedtek az elmúlt több száz évben, hogy mára elérkezett az idő ezt tudatosan is lebontani ahhoz, hogy a jelenben tudjunk lenni. Véleményem szerint a nőknek nemcsak kollektív fájdalomtestük van, hanem kollektív szexuális kiéhezettségük is. Ugyanis mindeddig egy „tisztességes” asszonynak nem illett a szexet élveznie. (Bár a népi mondások kimondták azt, amit tudtak: „Rendes asszony nem alszik el a faszon”) Alapvetően, a már többször emlegetett szűz és szajha kettőssége miatt, az ilyesmi a „rossz lányok” privilégiuma volt. Most viszont mindez már olyan elemi erővel váj utat magának, ahogyan gátakat tör az áradó folyó. Ez pedig igen riasztó hatással van a férfiakra. Mutatja ezt a férfiak korai halálozása, és annak két fő oka, a szívinfarktus és a prosztatarák. (Az Új egyensúlyban erről részletesen írok a „Mentsük meg a férfiakat” című fejezetben.) A www.mentsukmegaferfiakat.hu oldal azért jött létre (többek között a Magatartás tudományi Kutatóintézet támogatásával), hogy felhívja a figyelmet a tényre: Európában nálunk a legmagasabb a férfiak korai halálozása (öt férfiból csak három lesz hatvanöt éves), és hogy segítsen, miként tehetnek a férfiak önmagukért, mi pedig 190

értük. Kívülről nézve én a következőképpen látom ezt az egészet: a nők öntudatra ébredtek, és minden szinten jogot követelnek maguknak. Annyit alkalmazkodtunk és szolgáltunk, hogy most úgy érezzük: mi következünk! Nem szeretnénk többet alárendeltek lenni. Nem szeretnénk többet véka alá rejteni az igényeinket, érzéseinket. Noha az érzések kifejezésében a nők így is toronymagasan a férfiak fölött vannak. Sőt, továbbmegyek. Egyre inkább azt látom, hogy rengeteg az érzelmi fogyatékos férfi. Igen, jól olvassátok: érzelmi fogyatékos. Azt már régóta tudjuk, hogy vannak testi fogyatékosok, szellemi fogyatékosok, mára azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ugyanígy vannak érzelmi fogyatékosok is. Mindezt pedig nem dörgölhetjük a férfiak orra alá. Egyrészt, mert nem lenne előrevivő, másrészt, mert ebben mi, nők is vastagon benne vagyunk. A fiúk évszázadok óta arra vannak kondicionálva, hogy ne mutassák ki az érzelmeiket, sőt ne is foglalkozzanak velük, mert az nem férfias. „Ne sírjál, ne pityeregj, te fiú vagy!” – ismerjük jól a régi mantrát. És most, hogy a nők elkezdték megízlelni a szabadság és önkifejezés pezsdítő erejét, a férfiak kicsit magukra lettek hagyva. Elanyátlanodtak, hiszen egy jó feleség kicsit anya is volt, aki éppúgy gondoskodott a férjéről, akár a gyerekeiről. Ez is közrejátszott abban, hogy a férfiban volt egyfajta hasadás a női minőségekkel való viszonyában: vagy a tisztességes feleség, gyermekeim édesanyja, vagy a szexuálisan kívánatos nőstény. Megértem a férfiakat, és megértem a nőket is. Ráadásul mindemellett felértékelődött a minőségi szex is, ami lassan megkérdőjelezte a férfi képességeit. Ebben az én könyvem (különösen a péniszológiáról és a szerető hét csillagáról szóló fejezetek) is vastagon benne lesz. De ez is így van rendjén. Ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, ahhoz, hogy fejlődjünk, szembe kell nézni az igényeinkkel, félelmeinkkel, vágyainkkal, 191

gondolatainkkal, magunkkal. Hogy tisztán tudjunk szembenézni egymással is. Régebben egy férfinál elég volt, ha a mennyiséggel eldicsekedett: „Egy hét alatt meghúztam öt csajt”. Igen? És jó volt a nőknek? Elélveztek? Klitorálisan és/vagy vaginálisan? Vajon elég hosszú és minőségi volt az elő- és utójáték, és maga az aktus? Jól érezték magukat közben és utána? Ja, hogy mindegyik öt-tíz percig tartott? Akkor érdemesebb lett volna ezt az ötöt egybevonni... A prosztatarák mögött egyrészt ott van egy csomó megéletlen szexuális vágy, másrészt a feltehetően kimondatlan kérdés: elég jó pasi vagyok-e? Elég vagyok-e a nőmnek, a nőknek? Természetesen ezek mellett még nagyon sok egyéni, illetve generációsán hozott ok is lehet, és van is. Mégis úgy gondolom: nagy átlagban ezek a jellemzőek. És hogy mi segíthet? Elfogadás, türelem, megértés, vagyis szeretet, és tudatos belső munka. Amire jelenleg a nők nyitottabbak. Mivel a lelkizés eddig férfiatlannak számított, a férfiaknak most kell elkezdeniük, megtanulni, hogyan figyeljenek befelé. El kell kezdeniük, megtanulni felismerni az érzéseiket, aztán merni őket kifejezni, és ha kell, akkor segítséget kérni. Ez az, ami tapasztalatom szerint (több ezer nő visszajelzése és problémájának a meghallgatása után mondom) nem igazán megy. Az egyik leggyakrabban hozzám érkező kérdés a nők részéről az, hogyan segítsenek a férjüknek, párjuknak, kedvesüknek abban, hogy szembe merjenek magukkal nézni, hogy ki tudják fejezni az érzéseiket, és hogy legyen bátorságuk ezzel foglalkozni, ha kell egyedül, ha kell, más segítségével. Az biztos (ahogy már írtam is), hogy a követelőzés és a szemrehányás a leginkább péniszzsugorító megnyilvánulások. (Ez persze senkinek nem esik jól, a nőknek sem.) Kicsit ambivalens a helyzet, hiszen mindezt azért kérdezik a nők, mert nehéz 192

elfogadniuk, ami van, és változást szeretnének, viszont épp a másik megértése és elfogadása az, amiből ki kellene indulni. Olyan népmeseszerűen... Hoztam is, meg nem is. El is fogadom, meg nem is. Megy ez nekünk, a vérünkben van! Nagyon sok férfi elutasítja, ha a felesége valami jó kis lelkizős vagy spirituális könyvet ajánl neki. Sokan nem is nyitottak erre, és anélkül, hogy ismernék, amit ajánlanak nekik, máris megítélik, és közük, hogy ez lila köd, tudománytalan, nőies fecsegés, vagy egyenesen vajákoskodás. (Ha még módszereket is ajánlanak nekik...!) Ilyenkor az is lehet egy megoldás, hogy a férfit a saját nyelvén, elfogadott, ismert világából közelítjük meg. Mi, nők olyan sokat szolgáltunk és voltunk alárendeltek, hogy könnyebben megy túllépni az egónkon, mint a férfiaknak, akiknek az egóját mi magunk is tápláltuk, hizlaltuk. (Most meg egy mozdulattal kihúztuk alóluk a szőnyeget, ettől pedig meginogtak.) Nem szabad nyomulni, erőszakoskodni, viszont érdemes megtalálni az utat a másikhoz. Rendszeresen ajánlom másoknak Eric Berne Emberi játszmák című könyvét. Ha volt egy vitánk, veszekedésünk a kedvesünkkel, akiről látjuk, hogy belegörcsölt a maga igazába, szerepébe, és még csak nem is hajlandó meglátni a másik érveit, akkor fogadjuk el – egy időre –, hogy ő most erre képes. Néhány nap múlva, amikor lenyugodott, de még friss az emlék, viszont már elég távol van ahhoz, hogy rálásson, vegyük elő újra a dolgot, és kezdjük el átbeszélni, mi történt. Alapvető szabály az erőszak-mentes, és egyáltalán: az optimális kommunikációban, hogy ne a másik megítéléséről beszéljünk, hanem a saját érzéseinkről. „Nekem nagyon fájt.”, „Én ekkor azt éreztem, hogy...”, „Rosszulesett az, hogy...”, „Tehetetlennek éreztem magam, elszomorított.” stb... Több nőtársam jelezte vissza, hogy bevált nála a következő „trükk” is. (Hozzáfűzöm, én nem szeretem a játszmákat, a tiszta és egyenes kommunikáció híve vagyok.) A vita után néhány nappal, 193

amikor épp nyugi van, kezdjük el simogatni kedvesünk buksiját (ezt általában szeretik az emberek), vagy masszírozgassuk a talpát, hátát stb... Már előre válasszuk ki azt az idézetet, amiről úgy érezzük, segíthet abban, hogy a problémánkat megvilágítsa. Ehhez remek lehet a már említett Emberi játszmák című könyv: ebből válasszuk ki azt a kommunikációs mintát (az összes alaphelyzet fel van vázolva), ami a napokban lezajlott vitánkra illik. Amikor már kellőképpen lelazult a pasink, olvassuk ezt föl neki, de előtte kérjük ki a véleményét, hogy ő mit gondol erről. Ő hogyan látja. Ne azzal indítsunk, hogy mi mit gondolunk, hanem hogy kíváncsiak vagyunk az ő véleményére. Amikor már kifejtette (hiszen az valahol mindenkinek megtisztelő, ha adnak a szavára), vegyük elő a napokkal ezelőtti konfliktusunkat, és kérdezzünk rá, most hogyan látja kívülről a történteket, mit érzett akkor, és mit most. A fejlődni képes párkapcsolathoz elengedhetetlen a játszmamentes és egyenes kommunikáció. És gyakorta nekünk, nőknek kell ehhez megtalálni az utat. A nők globális kiéhezettsége már a tizenéves lányoknál megjelenik. A fiam tavaly nyáron múlt húsz, a lányom most tavasszal töltötte be a tizenkilencedik évét. (Csak húsz hónap van köztük.) Nemcsak általuk, de a barátaik, osztálytársaik által is sok mindenre ráláthattam. A fiam kifejezetten jó kiállású, jóképű, magas, karizmatikus, jó beszélőkével rendelkező srác, aki többször kifejtette, hogy mennyire nyomulnak a mai lányok. A lányok pedig arról panaszkodnak, hogy kevés a kezdeményező, tökös srác, aki mellett nőnek érzik magukat. Éppen ugyanezt állítják a huszonéves lányok, a harmincas és negyvenes nők is stb... A csinibb lányok szerint két véglet van: vagy bunkó módon kezdeményeznek a srácok, vagy sehogy. Azok a férfiak, akik érzékenyebbek, elbátortalanodtak, hogy is kell ezt csinálni. Nem is csodálom. Amerikában már annyira rettegnek a férfiak attól, hogy erőszakoskodásért feljelentik őket, hogy szinte sehol nem engedik 194

előre a nőket, nehogy provokációnak vegyék az udvariasságot. „Ha egyenjogúságot akartatok, akkor nesze nektek. Ti se adjátok fel a mi kabátunkat!” Holott az udvariasság és egyenjogúság nagyon jól megférnek egymás mellett. A felnőtt nők egyre nehezebben találnak párt. Már nem akarnak megfelelni a társadalmi elvárásoknak (miszerint huszonéves korig Lajosnénak és anyának kell lenni, különben a család és a társadalom szégyenei lesznek), miközben az individualizáció következtében egyre pontosabban megfogalmazottak az igények. Es mivel nem divat a szűzen való férjhezmenetel, így a szexuális igények is egyre jobban napvilágot látnak. Együtt kell „összevarázsolódnunk” ebben a változásban, nyitottan egymásra, túllépve az egón, a szeretet felé.

195

VII. További ajándékok

Ebben a fejezetben néhány pluszajándékot szeretnék átadni, ami a szex témakörében még a tarsolyomban van. (Csomó van egyébként...) Az első, a „Szinonimák a nemi szervekre és a szexelésre”, az egyik lelki wellness ihletésére jött ki az egyik nőtársamból. A háromnapos elvonulásból a szombati nap a legkeményebb, amit a vacsora után a szálloda wellnessrészében lazítunk le. Épp egy maroknyi nőtársammal ültem a tepidáriumban, amikor csak úgy kimondtam magam elé a férfi nemi szerv egyik szinonimáját. (Szerintem már fejben készültem a szokásos péniszológia előadásomra, aminek a végén mindig kikérdeztem a nőtársaimat is a tapasztalataikról.) Ekkor indult el magától a később közös játékká duzzadt szólánc, vagyis sorra mondták a lányok, asszonyok az újabb és újabb szinonimákat. „Hú - mondtam –, csajok, ez nagyon jó játék, menjünk be az élménymedencébe, és vonjuk be a többieket is!” Így aztán velem és az asszisztensemmel együtt (Évi, köszi mindent!) tizennyolc nő egymást hergelve gyártotta az újabb és újabb rokon értelmű kifejezést. A döbbenetes az volt (ugye, Évám?), hogy a legbrutálisabb szóképes tekervények a legszolidabbnak tűnő asszonykákból jöttek elő. (Emlékszem egy decens hatvan fölötti nagymamára, aki szinte eksztázisba jött a felszabadultságtól, és egyre szaftosabb szavakat gyártott.) Nagyon gyógyító megélni a léleknek azt, hogy lehetünk „rossz lányok” is! Szóval, valamennyien egyre jobban bevadultunk, sikítoztunk a nevetéstől (a vízben még be is pisilhettünk...), és közben fogyott a kör. Aki nem tudott új szót gyártani, az kiesett. Eldicsekszem, hogy minden körben én nyertem (mégsem maradhattam szégyenben, ez egy döntés volt a részemről, még a játék elején), de nagyon fel kellett kötnöm a gatyámat! Az a lány volt minden körben az utolsó ellenfelem, aki átküldte nekem ezt a gyűjteményt (amit néhány kiegészítéssel láttam el.) Ismételten: köszönet érte! 197

Ezúton pedig egy „közszolgálati felhívást” szeretnék közzétenni. Akinek eszébe jutnak újabb szinonimák, az kérem, juttassa el hozzám! (A weboldalamon meg lehet találni az asszisztensem, Demeter Éva elérhetőségét.) Előre is köszönöm az információt! 23. Szinonimák a nemi szervekre és a szexelésre Férfi nemi szerv szinonimái 1. agyar 2. ágyú 3. állvány 4. anakonda 5. antenna 6. asszony izgató 7. asszonynyugtató 8. báj dorong 9. banán 10. baseballütő 11. biga 12. biszbasz 13. boa 14. bot 15. botkormány 16. bögyörő 17. bökő 18. bőrös virsli 19. bőrszivar 20. bőrtokos 21. bráner 22. bré 23. broki 24. bumeráng

25. buzogány 26. cerka 27. kotontöltelék 28. cölöp 29. cumi 30. családfa(sz) 31. cső 32. dákó 33. dárda 34. dikics 35. dióverő 36. dugasz 37. dugó 38. durung 39. édesgyökér 40. egyszemű 41. fagyi 42. fajbunkó 43. fallosz 44. farok 45. fasz 46. fecskendő 47. fegyver 48. félszemű 198

49. férfi nemi szerv 50. férfiasság 51. fityma 52.fúrógép 53. fullánk 54. furkó 55. furkósbot 56. fúró 57. furulya 58. fuvola 59. fütyi 60. fütykös 61. fütyülő 62. gerenda 63. giliszta 64. gőte 65. gumibot 66. gyerekcsináló 67. gyík 68. hancúrléc 69. hangszer 70. harciizom 71. harmadik láb 72. hegesztőpálcika 73. hernyó 74. himbilimbi 75. hímtag 76. hímvessző 77. hogyishívják 78. hőmérő 79. hurka 80. inda

81. intim rész 82. ivargerenda 83. ivarszerv 84. izé 85. Jancsika 86. joystick 87. kallantyú 88. kampó 89. kanbot 90. kapitány 91. kard 92. karó 93. káró 94. kefe 95. kéjléc 96. kéjrúd 97. kékeres 98. keljfeljancsi 99. ketyere 1oo.kicsi én 101. kifli 102. kígyó 103. kinövés 104. kiskakas 105. kobra 106. kolbász 107. kopasz 1o8. kopasz őrmester 109. köpőcső 110. köpülőfa 111. középső láb 112. kukac 199

113. kukelláris 114. kuki 115. kupak 116. kúrógép 117. kúró rudi 118. léc 119. lingam 120. lógó 121. lompos 122. lőcs 123. löveg 124. maci(amit bezavarnak a málnásba) 125. makk 126. makkmarci 127. mankó 128. méteres 129.méteres kékeres 130. méterrúd 131. micsoda 132. műszer 133. nemzőszerv 134. nyalánkság 135. nyalóka 136. nyél 137.nyeles algopyrin 138.nyeles kalmopyrin 139. nyeles tojás 140. nyúlvány 141. oboa 142.ondótartály 143. ormány

144. oszlop 145. öcsi 146. pajszer 147. pálcika 148. párzószerv 149. paszuly 150. pecek 151. pecs 152. péló 153. pénisz 154. pénkó 155. pisztoly 156. plajbász 157. pondró 158. porzó 159. pózna 160. pöcörő 161. pöcs 162. pölő 163. pöszi 164. pöszörő 165. pucér csiga 166. pucu 167. pucuró 168. pumpa 169. répa 170.ropi 171. röcs 172. rúd 173. rudi 174. sebességváltó 175. sikló 200

176. simafejű 177. slaug 178. sodrófa 179. spermalövellő 180. spermatár 181. sperminátor 182. spriccelő 183. Stanley 184. stoppolófa 185. sudribunkó 186. svédkifli 187. szalámi 188. szerkezet 189. szerszám 190. szerv 191. szívnivaló 192. szívószál 193. szopnivaló 194. torok kéményseprője 195. túrórudi

196.töcskölő 197. trombita 198. tuskó 199.tüske 200. ubi 201. uborka 202. ütvefúró 203.vacak 204. varázsfuvola 205. varázspálca 206. varró 207. vicces fiú 208. virsli 209. zacskós mikrofon 210. zászlórúd

A női nemi szerv szinonimái 1. angyalszem 2. bánya 3. barack 4. barlang 5. bibe 6. bögre 7. bozót 8. buksza 9. bula

10. céltábla 11. cigarettahüvely 12. csajszibarack 13. csatlakozási pont 14. csikló 15. cunci 16. cuni 17. cunus 18. cuppogó 201

19. esernyőtartó 20. életforrás 21. fasztarisznya 22. fekete lyuk 23. fészek 24. foltocska 25. furat 26. geciputtony 27. gyöngy 28. gyöngykagylókürt 29. húsevő növény 30. hüvely 31. jóni 32. kanyon 33. kéjbarlang 34. kéjecske 35. kis fazék 36. kiskapu 37. kis makacs 38. kisvirág 39. klitorisz 40. lábköz 41. lavór 42. legszentebb szentség 43. lik 44. luk 45. luxor 46. lyuk 47. mélyedés 48. mézescsupor 49. mézesbödön 50. mindzsó

51. muff 52.nagyárpi 53. nemi szerv 54. női nemi szerv 55. nőiség 56. nuna 57. nunci 58. nuncóka 59. nuni 60. nunóka 61. nünüke 62. nunus 63. odú 64. odvas 65. ondónyelő 66. örömajkak 67. örömgomb 68. pecek 69. pina 70. pite 71. pöc 72. pöcök 73. puna 74. punci 75. puncika 76. puncus 77. punedli 78. puni 79. punus 80. püspökfalat 81. reflexnyílás 82. repedés 202

83. rés 84. sárfogó 85. sötét pehely 86. stóla 87. sufni 88. suna 89. süni 90. süni 91. százszorszép 92. szelence 93. szeméremdomb 94. szeméremtest 95. szívócső 96. szőröske 97. tarisznya 98. termő

99. titokbarlang 100. tököm tokja 101. tömszelence 102. truss 103. üreg 104. vágás 105. vágat 106. vagina 107. vágyajkak 108. vájat 109. vatrantyú 11o. Vénusz-domb 111. Vénusz-ajkak 112. virágágyás 113. völgy 114. zsilip

A szeretkezés szinonimái 1. a fütyköst beverni 2. aktus 3. aláfűteni 4. alátenni 5. alávágni 6. alávajazni 7. áldozni a szerelem oltárán 8. átadni a répát 9. azt csinálni 10. barlangászni 11. baszélgetni 12. baszni 13. beakasztani 14. beakasztani a horgot

15. becsempészni a lompost 16. becsúsztatni 17. befektetni (vállalkozni) 18. behatolni 19. beigazítani 20. beleállítani a dárdát 21. belegyökerezni 22. belemaszatolni 23. beleverni 24. benyomni 25. beöntést adni 26. beporozni 27. beszállni 28. betámasztani 203

29. beterelni 30. betenni 31. bevágni 32. bevágni a lompost 33. bezavarni a macit a málnásba 34. bezsákolni 35. borozni 36. búbolni 37. csatlakozni a szerverre 38. cseszni 39. csiholni 40. digi-dugizni 41. döfni 42. dugni 43. dugványozni 44. egyesülni 45. együtt tölteni az éjszakát 46. együtthálni 47. ékelés 48. eksön 49. elbánni vele 50. elintézni 51. elkapni 52. elmenni egy fordulóra/ menetre 53. elmélyíteni a kapcsolatot 54. elmerülni a testi gyönyörökben 55. emelőre tenni 56. entyem-pentyem 57. etyepetyézni 58. fáking(ol)ni 204

59. fakkolni 60. fát vágni 61. fedni 62. fedeztetni 63. felállványozni 64. felderíteni 65. felhúzni 66. felnyársalni 67. felnyomni 68. felpróbálni 69. felpumpálni 70. felcsinálni 71. felszúrni lepedőakrobatikát 72. fizikai súrlódás 73. fröccsentem 74.fuckolni 75. fűrészelni 76. gerincre vágni 77. gyakni 78. gyakorolni egy kis 79. gyalulni 80. gyereket csinálni 81. gyúrni 82. hágni 83. hancúrozni 84. hegeszteni (vagy egymást) 85. hetyegni 86. húzni 87. illeszteni 88. izélni egyszeművel 89. jóban lenni vele 90. jól érzik magukat

91. jól megmutatni neki 92. jól megpumpálni 93. kacsintani az 94. kaffantam 95. kamatyolni 96. karóba húzni 97. kavarni 98. kefélni 99. kettyinteni 100. khöm-khömölni 101. kibélelni 102. kis külön biológiaórát tartani 103. kofferbe pakolni 104. koitálni (latin) 105. közösülni 106. kufircolni 107. kupakolni1 108. kurjantani 109. kúrni 110. kutyálkodni in. kütymütyölni 112. leápolni 113. lefeküdni vele 114. lenyomni 115. lepisztolyozni 116. lezavarni egy numerát 117. lőni 118. lökni 119. lukon vágni 120. lyukra küldeni a dákót 121. magáévá tenni 122. malackodni 205

124. megbaszni 123. megabrakolni 125. megbökni/bökdösni 126. megbúgatni 127. megbüntetni 128. megburhálni 129. megbütykölni 130. megcápázni 131. megcincogtatni 132. megcseszni 133. megcsinálni 134. megdolgozni 135. megdöngetni 136. megdugni 137. megfaragni 138. megfarkalni 139. megfűrészelni 140. meghágni 141. meghajtani, mint Singer a masináját 142. meghegeszteni 143. meghernyózni 144. meghurkázni 145. meghúzni 146. megizélni 147. megjáratni a dugattyút 148. megkefélni 149. megkettyinteni 150. megkúrni 151. meglökdösni 152. meglovagolni

153. megmártogatni a pemzlit 154. megmászni 155. megmuffolni 156. megnézni, mit tud a vásznon 157. megnyesni 158. megnyomni 159. megöntözni a virágágyását 160. megprütykölni 161. megpumpálni 162. megrakni 163. megrángatni 164. megreszelni 165. megsedergetni 166. megszervizelni 167. megszögelni 168. megszúrni 169. megtámasztani 170. megtermékenyíteni 171. megtenni 172. megtocskolni 173. megtöcskölni 174. megtöfni 175. megtolni 176. megtömni 177. megtoszni 178. megtoszogatni 179. megtréfálni 180. megnyitni előtte a gyönyör kapuit

181. mélyen megismerni 182. mínuszba verni 183. násztáncot járni 184. nemi életet élni 185. nemileg egyesülni 186. nemileg érintkezni 187. nyársalni 188. összefeküdni 189. összegyűrni a lepedőt 190. pajszerolni 191. pajzánkodni 192. papás-mamást játszani

193. párosodni 194. párzani 195. pászítani 196. pásztorórát tartani 197. pompázni 198. prücskölni 199. rámászni 200. rátenni a nyomtatásra 201. répázni 202. reszelni 203. rosszalkodni 204. sajátbottal eltángálni 205. sika-mika 206. szabni 207. szerelmeskedni 208.szeretkezni 209. szétrakni/széttenni a lábát

206

210. szexelni 211. szexuálisan érintkezni 212. szörnyeteget bevarrni 213. szűri 214. szúrni 215. szűzteleníteni 216. taszajtani 217. telenyomni 218. telepumpálni 219 teljes nemi közösségre lépni 220. témázgatni 229. treníroztatni 221. testnedveket cserélni 222. tifi-töfi 223. tili toli 224. töcskölni

225. tosszantani 226. toszni 227. toszogatni 228. traffantani 229. treníroztatni 230. tücskölni 231. turucskolni 232. ungabungázni 233. ungi-bungi 234. vesszőzni 235. vétkezni a 6. parancs ellen 236. zabolázni

24. Gyakorlatok a tisztuláshoz, elengedéshez Két elengedésgyakorlat Kedves lányok, asszonytestvéreim, nők! Két végtelenül egyszerű gyakorlatot adok most ajándékba azoknak, akik nyitottak erre. Az első gyakorlat nektek szól, a második már a férfitársainknak is. Ezek nem az én találmányaim, de belső meggyőződésem, hitem, megérzésem és belső késztetésem, hogy meg kell osztanom veletek tudásomat. Az első egy ősi mexikói elengedési gyakorlat, amelyet Taisha Abelar Absztrakt repülés című könyvében olvastam (ő Carlos Castaneda tanítványa volt, ajánlom az ő könyveit is, nagyon 207

tudattágítóak). Mindamellett azt is el kell mondanom, hogy a könyv sok-sok gondolatával nem értek egyet, ezt a gyakorlatot azonban magam is kipróbáltam, és érzem az erejét. A következőről van szó: a régi mexikói asszonyok úgy találták, hogy minden férfi, aki belénk élvez, tehát a méhünkben hagyja a magját, az testünkben hagy egy láthatatlan „fénylő szálat”, amin keresztül összeköttetésben marad velünk, és hét éven át intenzíven, utána pedig enyhébben csapolhatja az energiánkat. A nő a befogadó, a férfi a behatoló, így csak a férfi hagy bennünk ilyen fényszálat, mi nem hagyunk őbennük. Gondoljatok bele! Muszáj, hogy a testünkben energetikailag is legyen nyoma az eseménynek, és legyen különbség azon férfiak között, akikkel szeretkeztünk, és akikkel nem! Az irodalom nem részletezi, de egy meditáció során rájöttem: ez akkor áll fönn, ha a férfi nem szeretettel gondol ránk. Ha még mindig fennmaradt benne sértettség, harag irántunk. Ezt ma elmeséltem a gyermekeimnek is, erre a fiam rákérdezett: „És ha én nem gondolok negatívan arra a lányra? Ha szeretettel elengedtem őt?” Véleményem szerint akkor nincs jelentősége az egésznek, hiszen a félidőn minden probléma forrása a szeretetlenségből fakad. A régi mexikói asszonyok ilyenkor barlangokba vonultak (voltak, akik hónapokra, sőt, évekre), és a következő gyakorlattal engedték el a fénylő szálakat, mai nyelven szólva: a bennünk hagyott „chipeket”. Felidézték a férfival való első találkozás pillanatától az utolsóig mindazokat az emlékképeket, amelyeket képesek voltak magukból előhívni. És minél jobban belementek az emlékekbe, annál több jött elő. Én azt gondolom, a mai felgyorsult világban egy-két óra alatt is meg lehet válni egy ilyen fényszáltól, csak fontos a fókuszálni tudás és a csend. (Nincs közben mobilozás és tévé, rádió a háttérben!) Az egyszerű gyakorlatsor pedig a következő: megvan a fiú/ férfi, akit el kívánsz engedni. Jobbra fordítod a fejed, és amint szép 208

lassan szívod be a levegőt, elképzeled, hogy mindazt az energiát, amit nála hagytál, most visszaveszed. Amikor pedig balról jobbra fordítva a fejed fújod ki a levegőt, elképzeled, hogy mindazt, amit tőle kaptál, szeretettel visszaadod neki. A szeretettel kulcsszó! Hiszen csakis szeretettel lehet bárkit is elengedni! Mindaddig, amíg indulat van bennünk, harag, sértettség, rossz érzés, addig magunk csapoljuk a saját energiáinkat. Ez alatt az egyszerű légzőgyakorlat alatt szépen sorjában idézzük föl az emlékképeket, mindaddig, amíg úgy érezzük, már mindent földolgoztunk vele kapcsolatban. Éppen elég az elején tudatosítani azt, hogy visszavesszük, illetve visszaadjuk az energiákat, mert ez magától beindul, azaz automatizálódik – ezek után elegendő az emlékekbe belemenni, és az elengedés, a megtisztulás mintegy magától történik. Ha úgy érezzük, már mindent fölhoztunk magunkból, ami igazán fontos volt (abszolút lehet érezni, amikor vége van a rituálénak), akkor ezek után gondolatok és légzés nélkül gyorsan elfordítjuk a fejünket jobbról balra, majd vissza, mintegy befejezve a gyakorlatot. (Ezt egyébként „seprő” mozdulatnak hívják.) Én, amikor az első egynéhány férfit elengedtem, egy két és fél óráig tartó hányás jött rám, vagyis mindazt, amit nem tudtam megemészteni, kiadtam magamból. Utána olyan megkönnyebbülést és energiatöbbletet éreztem, hogy szinte szárnyaltam. Ez persze nem azt jelenti, hogy elfelejtjük az illetőt, vagy halványulni fognak az emlékek. Ettől nem lesz senki amnéziás, az emlékek éppúgy megmaradnak, csupán a negatív gondolatok általi energialecsapolás lehetősége szűnik meg, és mindenkihez visszakerülnek a saját energiái. Ehhez hasonló elengedési gyakorlat egyébként a kineziológiában is található, tehát modern korunk is használja a légzőgyakorlatokon alapuló elengedést. Ott a következőképpen történik. (Ezt már mindkét nem – sőt, a többi is – használhatja!) 209

Képzeljünk el egy teret. Ez lehet nyitott, de akár zárt tér is. Képzeljünk el benne egy asztalt, egymással szemben két székkel. Lássuk az egészet kívülről, lássuk, ahogy helyet foglalunk az egyik széken. Ezután képzeljük el, hogy bejön az illető, akit el szeretnénk engedni. Ennél a gyakorlatnál is ugyanaz az alap: el kell belül oda jutni, hogy már nincs bennünk harag, sértettség. Megértük azt, hogy mindennek így kellett történnie. Tulajdonképpen ez már majdnem az elengedés állapota, de itt a maradék összekötő szálakat is elvágjuk. Lehunyt szemmel vizualizáljuk, hogy ahogy beszívjuk a levegőt, visszaveszünk tőle mindent, amit nála hagytunk, és ahogy kifújjuk, szeretettel visszaadunk minden energiát, amit tőle kaptunk. Képzeljünk az asztal közepére egy dobozt (bármiből lehet, fából, fémből, papírból, műanyagból), és a kifújt levegőt abba irányozzuk bele. Közben képzeljük el azt is, amint a kettőnket összekötő szálak lassan szétpattannak, elpárolognak, szétfoszlanak, elszakadnak. Ha úgy éreznénk, ez nem megy magától, nyugodtan elképzelhetjük azt, hogy ollóval, késsel, fűrésszel, lángszóróval stb. mi magunk vágjuk el őket. Belélegezünk, kilégzünk, visszaveszünk, visszaadunk, közben egyre kevesebb a minket összekötő szál. Amikor azt érezzük, hogy már mindent visszaadtunk-visszavettünk, és csak annyi szál maradt köztünk, ami egyébként bármely embertársunkkal összeköt, akkor gondolatban zárjuk le a doboz tetejét. Ha úgy érezzük, kössük össze masnival, kötéllel vagy zárjuk le szöggel stb., ezek után pedig adjuk át neki a következő szöveggel: „Kedves XY! Köszönöm mindazt, amit kaptam tőled. Hálás vagyok érte. De útjaink szétváltak, nincs már dolgunk egymással. (Ez persze csak akkor működik, ha tényleg igaz.) Visszaadom azokat az erőket, amelyek összekötöttek, és visszavettem azt is, ami az enyém. Ez a tiéd, használd szabad akaratod szerint. Isten áldjon!” Végül képzeljük el, hogy kettőnk közé növesztjük a szeretet rózsáját, majd álljunk 210

föl az asztaltól, induljunk el jobbra, és sétáljunk vissza a jelenbe. (Én minden meditációt úgynevezett vivation–, azaz energialégzéssel kötök össze, ami egy enyhe transzállapotot eredményez. Így mélyebbre lehet menni.) Mindezt megerősíthetjük egy saját magunk által komponált szertartással, elengedési rituáléval is. Végtelen a lehetőségek tárháza, csak a fantáziánkon múlik. (Salvador Dali írta: azt tartja a legfurábbnak az emberekben, hogy nem használják a fantáziájukat.) Szóval használhatunk mécsest, fényképeket, tőle kapott levelet, tárgyat, virágokat, bármit. Lehet égetni, elásni, többször körbesétálni, különféle mondatokat mantrázgatni, kérni az égiek segítségét. A rituáléknak, szertartásoknak, beavatásoknak minden korban nagy jelentősegük volt. Csatornákat, utakat zárt le a lélekben, miközben újakat nyitottak számára. Segítettek befejezni, elengedni, kiszállni valamiből, és elkezdeni valami újat, illetve megnyílni számára. Erre minden kor emberének szüksége lenne. Az első gyakorlatot különösen azoknak a nőknek ajánlom, akik még nem vonzották be a társukat. Nagyon sok táboromba, illetve lelki wellnessemre járó nőnek javasoltam már, és a nagy többségük arról számolt be, hogy a gyakorlat elvégzése után az illető férfi valamilyen úton-módon váratlanul megjelent az életében: vagy SMS-t, e-mailt küldött, vagy valami közösségi portálon jelentkezett, vagy „véletlenül” összefutott vele az utcán. Meglátjátok, hatalmas energiát ad, ha nincsenek bennünk rossz érzések mások iránt, és rituálisan is megéljük az elengedést! Van választás! Hajrá, csajok, fel a mellel! És persze hajrá, srácok is, hiszen csak együtt lehet nekünk jó. Végtelenül sok az érzelmi tisztulást segítő eszközök, módszerek száma (reiki, Pránanadi, kineziológus, családállítás, brain access, pszichodráma, vizualizációs meditációk, rituálék, integrál módszerek stb.). Az a legjobb, ha megérezzük, bennünket mi vagy 211

mik segíthetnek. Persze van a léleknek egy öntisztító folyamata is. Tudjuk jól, az idő is gyógyít, és mindennek megvan a maga ideje, amit nem érdemes lespórolni. Viszont amikor meg lehet rövidíteni a szenvedést, akkor érdemes élni vele. 25. Búcsú Kedves Olvasóim! „Egyszer csak mindennek vége lesz majd, ki jöhet, mi jöhet ezután?” – éneklik a régi slágerben. Nagyon izgalmas volt számomra ennek a könyvnek a megírása – szinte végig flow-ban történt. Átolvasva az eddig írtakat, kicsit úgy érzem magam így a végén, mint egy kiadós, nagy szeretkezés után, egyszerre kiürülve és feltöltődve. Persze nagyon sok mindenről nem szóltam, de most úgy érzem, ennyit kellett adnom. Ismerjük jól az érzést, hogy idővel még hozzátennénk vagy elvennénk ezt-azt, esetleg pontosítanánk a munkáinkon, de alapvetően mindig azt adjuk, amire épp képesek vagyunk. Belőlem most ez jött. Könyvem nem tisztán a szexről szólt: azokat az általam fontosabbnak ítélt dolgokat is előhoztam, amelyek a szexhez, párkapcsolathoz szerintem leginkább hozzátartoztak. Mintegy a témával kapcsolatos érzések, gondolatok tisztázására. Ez a kis búcsúféle – hogy stílusos legyek – olyan, mint a szex végén az utójáték. Nemcsak úgy „lelépek” vagy „hátat fordítok”, hanem még együtt vagyunk egy kicsit. Bízom benne, hogy mindenki talált benne olyan részt, amivel valami újat, hasznosat vagy csak szórakoztatót adhattam. Jó lenne, ha nekünk valamennyünknek egyre jobb lenne, hisz az így vagy úgy mindannyiunkat érint. Ott lesz a nagy közös térben, amiben mindannyian jelen vagyunk. Kívánok sok-sok örömöt, éber 212

döntéseket, és azt, hogy egyre felszabadultabban lehessünk a jelenben, és a saját életünket éljük! És hogy mindig megtaláljuk azt, ami lelkesít! Köszönöm a figyelmet! Szeretettel: Soma Mamagésa

213

VIII. Utójáték

26. Utószó És még egy kis „utórezgés”, hiszen olyan jó az elnyújtott utójáték! Ez egy kicsit segít kijönni a könyvből. Ha valaki megkérdezné, alapvetően mi volt a célom ezzel a könyvvel, azt mondanám, szerettem volna felszabadítani az embereket. Ennek az igénye pedig belülről jött. Biztos, hogy sokan lesznek, akik érzékelni fogják a könyv pozitív hatását, és leraknak egy csomó bűntudatot, szégyent, amit jó ideje cipelnek, és több szabadságot, örömöt engednek majd meg maguknak. És biztos lesznek jó páran, akik mindenfélének elmondanak, illetve olyanok, akik csak részleteket olvasnak, vagy nem olvassák végig a könyvet, és félreértelmezik az üzeneteit. Biztos lesznek majd, akik azt hiszik, hogy én a felelőtlen szexualitásra biztatom az embereket, arra, hogy orrba-szájba csalják a partnerüket, hogy hazudjanak nekik, és bármikor kontroll nélkül loholjanak a vágyaik után – holott én semmi ilyesmit nem mondtam. Aki végigolvasott és megértett, az pontosan tudja ezt. A könyvnek tehát várhatóan pozitív és negatív hatása egyaránt lesz, de ez mindennel így van. Ez a könyv is csak egy tükör, még ha intenzív is. Sem erre, sem másra nem mutogathatunk, hogy miatta történt. Csak azt hozza ki, ami az olvasóban ott van. Engem megosztó személyiségnek tartanak. Már huszonöt éve tudott a médiában, hogy bevállalós, nyílt nő vagyok. Ebben a könyvben még többet adok oda magamból. Bizonyos szempontból egészen pőrére vetkőzöm. Ez sokaknak be fog jönni, sokaknak nem. Erre szoktam mondani viccesen, hogy „még Jézus se jön be mindenkinek, hát akkor én mit akarjak?” Én nem akarok senkinek se megfelelni, de persze, mint mindenkinek, nekem is jobban esik, ha szeretnek. Lehet, hogy ez illúzió, de azt érzem: ahogy egyre 215

több embert fogadok el, engem is egyre jobban szeretnek. Ugyanakkor érdemes megértenem és elfogadnom azt is, ha valaki másképp, nagyon másképp gondolkodik, mint én, és emiatt intenzív reakciókat váltok ki belőle. Kérdés persze, hogyan vélekedik minderről a férjem, a családom, a gyerekeim. Hónapok teltek el, míg végiggondoltam, és először saját magammal átbeszéltem, hogy meddig megyek el az őszinteségben. Végigvettem ennek a lehetséges (és végletes) várható következményeit, és azt is, hogy mindezzel mi a célom. Utána megbeszéltem a lényegesebb pontokat a férjemmel, aki egyből azt mondta: „Én maximálisan bízom benned, te tudni fogod a határokat”. A gyerekeknek is elmondtam a vadabbnak számító részeket a könyvből, és azt is, hogy megírom, amit már ők is tudtak: hogy nem éltünk végig hűségben. A gyerekeim erre azt felelték, hogy bár még kevés tapasztalatuk van, ők sem tudják elképzelni, hogy egy életen át csak egyetlen emberrel szeretkezzenek. (Előtte beszélgettünk a hűségről, ami nem csupán a testi megcsalásban merül ki.) A lányomnak annyit beszéltem a szexuális „kutatásaimról”, hogy szinte már unja a péniszológiáról szóló fejezetet. Szerintem a szüleimnek se lesz meglepetés, remélem, tetszeni fog nekik. Ismernek, tudják, hogy milyen vagyok. Ha nem jön be nekik, akkor így jártak. És legalább jobban megismertek... 27. Köszönetnyilvánítás Elsőként köszönettel tartozom a szüleimnek, akik pont olyanok, amilyenek, és akiktől épp azt kaptam, amire szükségem volt! Köszönöm az összes férfitól kapott mindenfélét, de mindenekfölött és leginkább férjemnek, Lőrincz Györgynek azt, hogy megtapasztalhattam általa az igaz, feltétel nélküli, elfogadó 216

szeretetet, nélküle ez a könyv – ez az életút – nem jöhetett volna létre! Köszönöm a gyerekeim bölcsességét, hozzáállását, hiszen sok szempontból nem egy „szokványos” anyjuk van. Köszönöm a hozzám forduló nőtársak bizalmát, és azt a sok-sok tanítást, amit általuk kaptam! Köszönöm a barátnőim (tizenkét bővértársam) barátságát, jelenlétét, jó tanácsait, véleményét, amivel támogattak, tanítottak, és persze az együtt töltött időket – amikor „szétröhögtük az agyunkat”. Köszönöm a kiadóm (Rados Richárd) által kapott szabadságot és bizalmat, amivel végig támogatott ennek a könyvemnek a megírásában is. Végezetül nagyon köszönöm az univerzumnak, hogy most NŐ lehetek!

217

Készült a Kinizsi Nyomdában Felelős vezető: Bördős János

218