Szex és lélek 9789639893856 [PDF]

Zitiervorschau

Meskó Norbert

Szex és lélek A párkapcsolatok pszichológiája

PANNÓNIA

KÖNYVEK

Szerelmemnek, Brigittának

Meskó Norbert

Szex és lélek A párkapcsolatok pszichológiája

PANNÓNIA

KÖNYVEK

megjelenését az Országos Tudományos Kutatási Alap

CKKA (PD 83794 számú pályázata), valamint a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar

. .# ER'V/7,

mm* támogatta.

A kötet szaklektora: Bereczkei Tamás, az MTA doktora

© Meskó Norbert © Pro Pannónia Kiadói Alapítvány

T a r t a l o m je g y z é k E lőszó Köszönetnyilvánítás 1. NŐ, FÉRFI ÉS SZEX

M iért szexeinek az emberek? Szexuális izgalom Orgazmus Költség és nyereség Monogámia Többnejűség: a hárem őrzése Többnejűség: erőforrás és versengés Többférj űség 2. Vonzalom

Közelség Kölcsönösség Hasonlóság M i van a szépség mögött? Vonzerő és evolúció Egészség és termékenység Testmagasság 3. Párválasztás és evolúció A szexuális szelekció Jó szülők és jó gének A páva farktolla Az emberi párválasztás sajátosságai Nemi különbségek a párválasztásban A párválasztás univerzális jellemzői A párválasztás kontextus-függő jellemzői Kondicionális stratégiák

9 11

13 14 16 18 21 24 26 29 31 33

33 35 36 37 38 39 41 45 45 47 49 51 53 56 58 61

4. H űtlenség és féltékenység Hűtlenség Normák és elfogadottság Szociális csereelmélet és hűtlenség Evolúciós nézőpont Személyiségjegyek és kapcsolati jellemzők A félrelépés hatásai Féltékenység Egyéni eltérések a féltékenységben Szexuális és érzelmi hűtlenség

67 68 69 71 72 74 77 79 81 83

5. S zex

89 89 91 92 94 96 99

és elköteleződés

Elettörténeti stratégiák és a szocializáció evolúciós modellje A szexuális stratégiák elmélete A plurális stratégia modell A szocioszexualitás fogalma és mérése Szocioszexualitás és egyéni különbségek A globális szocioszexuális orientáció 6. S zerelem - elméletek

A szerelemi stílusok A szerelemi stílusok elmélete és kutatása Szerelemi stílus: személyiség-függő-, nemi- és demográfiai jellemzők A szerelem kettős elmélete A szerelem háromszög-elmélete A szerelem mint történet 7. S zerelem

és evolúció

A szerelem adaptív funkciói Dinamikus evolúciós nézőpont A szerelmi ösztön Kihívások és modulok Szexuális vágy, szerelem, kötődés Személyiség és szerelem Kultúra és szerelem Nemi különbségek a szerelemben

103 103 104 106 109 109 112 117 117 119 120 122 125 126 127 129

8. Kötődés

és szerelem

A kötődés mint szerelem A viselkedési rendszer Kötődés, gondoskodás, szexuális viselkedés Kötődés, gondoskodás és szex a szerelemi kapcsolatban Kölcsönhatás a rendszerek között 9. S tressz

és páros megküzdés

Stressz és alkalmazkodás Stressz a párkapcsolatban A párkapcsolati stressz fajtái A páros megküzdés és mérése Párkapcsolati elégedettség Házastársi elégedettség és gyermekszám 10. I deális

partner és ideális kapcsolat

Az ideális standardok modellje (ISM) Mire szolgálnak az ideális standardok? Az ideális standardok kutatása Nyitott kérdések és új kutatási irányok 11. H ázasság

Házasság: a szexuális viszonyok ellenőrzött formája Házasság és szexuális kapcsolat ősi formái A vérfertőzési tabu A házasság evolúciós pszichológiája Elrendezett házasság: a szülői választás modellje Szülői választások a történelmi társadalmakban A házasság problémái a modern társadalmakban

133 133 136 138 143 146 151 151 153 154 156 159 161 167 168 170 173 177 IBI 182 184 186 189 194 197 199

E lő szó ehetetlen küldetésre vállalkozik az, aki olyan komplex könyvet szeret­ ne írni a párkapcsolatok pszichológiájáról, amelyben a témával fog­ lalkozó valamennyi tudományos nézőpontot és jelenséget be kívánná mutatni. Hiszen a nemiséggel foglalkozik a szexológia, a szexuálpszichológia, a személyközi vonzalommal és a társas érintkezés lélektanával a szociálpszi­ chológia, a párválasztással összefüggő kérdésekkel és elméleti problémákkal pedig újabban az evolúciós pszichológia. Ugyanakkor a szerelem kötődésel­ méleti magyarázata valószínűleg a fejlődéspszichológiához áll a legközelebb, míg a szerelem dinamikus evolúciós értelmezése a kognitív pszichológiából megismert mentális modulok koncepcióját hívja segítségül. A nemi mű­ ködéssel (pl. a szexuális izgalommal) összefüggő idegélettani, anatómia és hormonális tényezők feltárása pedig az orvostudomány speciális területeihez kötődik. Nem célom tehát, hogy a párkapcsolatok működésével kapcsolatos összes kérdésre választ találjak ebben a könyvben, ehelyett megelégszem néhány ál­ talános, de valószínűleg a legtöbb embert érintő jelenséggel. Mondandómat három fő probléma köré építettem: szex, szerelem, szövetség. Ez a hármas egy­ ség akár egy párkapcsolat alakulásának különböző szakaszait is jelenthetné: a szexuális vonzódáson alapuló kezdettől, a szerelem kialakulásán át a part­ nerek közötti szövetség megszilárdulásáig. De ez a könyv nem egy konkrét kapcsolatról szól. Inkább azokról a pszichológiai törvényszerűségekről ol­ vashatunk benne, amelyek valamennyiünk párkapcsolataira hatással vannak, döntéseinket befolyásolják, szinte láthatatlanul irányítják. Olyan elméleteket és kutatási eredményeket tárok az olvasó elé, amelyeket megismerve akár tudatosabban, bölcsebben és teljesebben élheti át saját szexualitását, párkapcsolatát. Hiszen a pszichológiai könyvek egyik fontos küldetése az ol­ vasók önismeretének növelése. Ez az önismeret pedig akkor lehet teljesebb, ha tisztában vagyunk saját párkapcsolati értékességünkkel, világosan tudjuk, mit várunk egy párkapcsolattól, és ha megalapozott párkapcsolati döntéseket hozunk.

L

1 0

Előszó

Amellett, hogy ez a könyv a hétköznapi, pszichológiai ismeretek iránt érdeklődő és a tudományos kutatások iránt nyitott olvasó érdeklődését is felkeltheti, valójában tankönyvként is szolgálhat a Pszichológia M A képzés Párkapcsolatok című kurzusában. Természetesen jól használható más, a párkapcsolatok pszichológiájával foglalkozó egyetemi (MA, MSc) és főiskolai (BA) képzésben is. Valójában éppen az egyetemi oktatásban, a hallgatókkal való beszélgetésekben fogalmazódott meg: hiányzik egy a témával foglalko­ zó, elérhető szakkönyv. Ugyanis a hallgatók sokszor felszínes, zavarba ejtően bizonytalan (vagy éppen rendíthetetlenül határozott) véleményükről szá­ moltak be rendszeresen, valahányszor szóba került a szerelem, a szexualitás, a házasság, és általában a párkapcsolatok kérdése. Ügy tűnt, hogy informáci­ óikat többnyire a bulvármédiából és néhány rendelkezésre álló, 30-40 évvel ezelőtti szakkönyvből merítik. Ennek a könyvnek tehát az a célja, hogy számtalan elméleti modellel és kutatási ténnyel segítsen bemutatni az emberi szexualitás, szerelem és párkapcsolat néhány pszichológiai törvényszerűségét. Azokat az egyetemes jelenségeket, amelyek a legtöbb ismert (vagy tán valamennyi) emberi kul­ túrában hasonló módon történnek az emberben és az emberek között. És természetesen azokat az egymástól eltérő szokásokat, normákat és szabályo­ kat is, amelyek olyan sokszínűvé teszik a különböző kultúrában élő emberek szexualitásról és párkapcsolatokról való gondolkodását. Talán ennek a ket­ tősségnek - kulturális univerzalitás és különbözőség - az együttes szemlélete segít más megvilágításba helyezni saját szexualitásunkat és intim kapcsola­ tainkat. Segít, hogy el tudjuk fogadni emberi természetünket, és békében tudjunk élni önmagunkkal és környezetünkkel. 2013. május

K ö szö n e tn yilván ítás

K

öszönöm az Úrnak, hogy lehetővé tette számomra ennek a munká­ nak az elvégzését. Minden, ami jó ebben a könyvben, őt dicséri, ami pontatlan, tökéletlen és kifogásolható, az nekem tulajdonítható. Va­ lójában elég lenne csak neki hálát adni, hiszen meggyőződésem szerint em­ bertársaim további közreműködése a kötet elkészüléséhez és megjelenéséhez csupán az O akaratának közvetítése. Ezzel együtt néhányuknak név szerint is szeretném kifejezni hálámat azért, hogy tudatosan vagy tudattalanul hoz­ zájárultak ennek az akaratnak a teljesüléséhez. Köszönöm nektek: Bagaméri Viki, Bakóczy Szilvia, Bereczkei Tamás, Birkás Béla, Bosnyák Míra, Gyuris Petra, Győrpál Miklós, Hauschl Józsefné, 1lolcsik Erzsébet, Horváth Béla, Jakab Attila, Juhász Balázs, Károssy Kata­ lin, Kázmér András, Király Gabi, Klein Ágnes, Kocsor Ferenc, Kurucz Ró­ zsa, Láng András, Mayer Szilvia, Péczka Csilla, Szegvári Gabriella, Szijjártó Linda, Szirtes Gábor, Takács Róbert, Tislj ár Roland. Valamint név említése nélkül köszönöm összes hallgatómnak, hogy meg­ osztotta velem véleményét, kételyeit, érzéseit a párkapcsolatok működéséről és ezzel segített megfogalmazni a könyv elkészítésének igényét. Hálás vagyok egész családomnak, hogy támogattak az írásban. Különösen köszönöm feleségemnek és lányaimnak, hogy türelmesek voltak velem és el­ viselték hiányomat. Hogy létükkel és szeretetükkel hitet adtak a munkához.

1. NŐ, FÉRFI ÉS SZEX

H

a a szexről beszélünk, valójában több témát is érintünk egyszerre. Mivel a szexualitás többtényezős jelenség, szükség van pontosabb meghatározásra is, hogy mit is értünk éppen a kifejezés alatt. A hétköznapi beszédben ugyanis ezt a szót használjuk, amikor a szexuális érintkezésre utalunk (valaki szexszel, azaz szexuális tevékenységet foly­ tat, pl. közösül), vagy azt mondjuk valakire/valamire, hogy szexi (azaz egy személyt/ruhát/helyszínt, stb. szexuálisan vonzónak találunk). A magyar szóhasználatban tehát úgy tűnik, hogy a „szex” kifejezés közvetlenül utal a szexuális aktivitásra, vagy azzal összefüggésben kerül elő a mindennap­ okban. A tudományos (biológiai) és a hivatalos szóhasználatban a „szex” szó szinonimái is elterjedtek: a „nem” és az „ivar”. „Nemibeteg-gondozóról” beszélünk a szexuális úton terjedő fertőzésekkel, vagy „nemi erőszak”-ról bizonyos szexuális tárgyú bűncselekményekkel összefüggésben. A tudo­ mányos szóhasználatban különböző tudományágak és irányzatok szinte embléma-szerűen, paradigmatikusan használják a különböző változatokat. „Nemi különbségek”-ről beszélnek például az evolúciós kutatók, amikor rávilágítanak a nemek közötti eltérések veleszületett tényezőire. „Nemi szerep”-béli (gender) kettősségről beszélnek a szociokulturális elméletek­ ből kiinduló tudósok, amikor felhívják a figyelmet ugyanennek a jelenség­ nek a kulturális eltérésekben gyökerező hatásaira. „Szexuális zavargókról beszélnek a klinikusok, amikor a nemi működés valamilyen testi vagy lelki működési rendellenességét állapítják meg. A biológia tudományával össze­ függő területeken pedig gyakran használják az „ivar” kifejezést a biológiai nem megjelölésére. Ebben a fejezetben áttekintjük a szexuális motivációkat és azokat a párkapcsolati rendszereket, amelyekben általánosan elfogadott a szexuális érintkezés nő és férfi között. Bár ezek a párosodási rendszerek az állatvilágban is ismertek.

14

1. Nő, férfi és szex

M iért szexeinek az emberek? A szexualitás (a nemi partner keresése, a vele való szexuális kapcsolat lé­ tesítése, vagy az öningerléssel kiváltott szexuális kielégülés) pszichológiai szempontból erős belső késztetéssel jár együtt, akárcsak a szülői viselkedés (Varga, 2013). Az ilyenfajta késztetés ugyanakkor bizonyos pszichológiai elméletek szerint sikeresen átszellemíthető (Freud, 1950), illetve kontrol­ lálható (gondoljunk csak a mély vallásos meggyőződéssel élők szexualitás nélküli életvezetésének képességére). Ez a típusú szexuális önmegtartózta­ tás természetesen lehet egyéni elhivatottság átélése, amely valószínűleg nem befolyásolja közvetlenül az egyén túlélési képességeit, azonban a faj túlélése szempontjából fontos kérdés, hogy tagjai folytatnak-e szexuális tevékenysé­ get. Hiszen a szaporodás egyik előfeltétele a szexuális érintkezés (leszámítva az orvosi szempontból indokolt mesterséges megtermékenyítést, mint a rep­ rodukció alternatív módját). Ez azt jelentheti, az emberek azért szexeinek, hogy szaporodjanak, azaz a közösülés elsődleges célja a szaporodás lehetne. Több vizsgálatban is pró­ bálkoztak a kutatók azzal, hogy feltárják a szexuális motivációkat, és meg­ kérdezték a résztvevőktől, hogy miért szexeinek, de a gyermeknemzés szinte valamennyi esetben nem a fő okok között szerepelt, hanem csak valahol há­ tul kullogott. Cain és mtsai, (2003) 3262 nő bevonásával végeztek kutatást a témában. Eredményeik szerint a részvevő nők kb. 90%-ka első helyen (leg­ gyakoribb okként) említette, hogy azért szexeit az elmúlt fél évben, mert ez­ zel szerette volna kimutatni partnere iránti szerelmét. Második leggyakoribb okként (87%-os gyakorisággal) az élvezetszerzést jelölték meg, harmadikként (75% körüli gyakorisággal) pedig azt mondták, hogy azért szexeitek, mert a partner akarta. Negyedikként (kb. 70%-os gyakorisággal) a feszültségtől való megszabadulást jelölték meg okként, és a nők csupán 2%-a számolt be arról, hogy az utódnemzés miatt szexeit a megkérdezett időszakban. Egy másik vizsgálatban, ahol a kutatók (Meston és Buss, 2007) szexuális motivációk feltárására vállalkoztak, arra kérték a résztvevőket, hogy soroljanak fel oko­ kat, amelyek az elmúlt egy évben szexuális aktushoz vezették őket. Miután a kezdeti listát leszűkítették, 237 különböző okot találtak, amelyeket négy nagy kategóriába - és azon belül több kisebb alkategóriába - soroltak. A (1) fizikai okok közé olyan alkategóriák tartoznak, mint a stresszcsökkentés (pl. „unatkoztam”, v. „frusztrált voltam és megkönnyebbülést kerestem”), az élvezetszerzés, (pl. „csak gyönyört akartam”), fizikai megkívánás (pl. „az il­

M iért szexeinek az emberek?

15

letőnek kívánatos teste volt”, vagy „jó illata volt”) és az élménykeresés (pl. „tapasztalatot akartam szerezni”, vagy „kalandot kerestem”. A (2) cél elérése közé olyan alkategóriák tartoznak, mint az erőforrások (pl. „közelebb akar­ tam érezni magam Istenhez”, vagy „meg akartam szerezni egy munkát ), a társadalmi státusz (pl. „népszerű akartam lenni”, vagy „imponálni akartam a barátaimnak”), a bosszú (pl. „féltékennyé akartam tenni valakit , vagy „meg­ csalt a partnerem és ki akartam egyenlíteni a számlát”) és a haszonelvűség (pl. „ez segített, hogy könnyebben elaludjak”, vagy „szívességet akartam kérni valakitől”). Az (3) érzelm i okok közé olyan alkategóriák tartoznak, mint a szerelem és elköteleződés (pl. „a szexszel fokozni akartam az érzelmi elkö­ teleződés szintjét”, vagy „érzelmi közelségre, intimitásra vágytam”) valamint a kifejezés (pl. „el akartam mondani neki, hogy mennyire hiányzott”, vagy „azt akartam mondani ezzel, hogy köszönöm”. Végül a (4) bizonytalanság legyőzése alá olyan alkategóriákat soroltak, mint az önértékelés emelése (pl. „vonzónak akartam érezni magam”, vagy „erősnek akartam érezni magam”), a kötelesség/nyomás (pl. „bűnösnek éreztem magam”, vagy „úgy éreztem, ez a kötelességem”) és a társőrzés (pl. „meg akartam előzni a szakítást”, vagy „azt gondoltam, ez segít megszerezni valakit”). Ugyanakkor az emberi viselkedést is elemző etológuskutatók szerint a szexnek három, egymástól nem teljesen függetleníthető funkciója van (Csányi, 1999). Az egyik tehát (1) az utódnemzés, amely a faj fennmaradásá­ nak elengedhetetlen feltétele: szaporodás nélkül nincs következő generáció. Egy másik (2) az örömszerzés, hiszen a szexuális kielégülés (orgazmus) olyan örömforrás, amely arra sarkallja az embereket, hogy újra és újra szexuális tevé­ kenységekben vegyenek részt. A közösen megélt pozitív érzelmek növelhetik a párkapcsolaton belüli intimitást és erősíthetik a társas összetartozás érzését. Egy harmadik funkció pedig (3) a feszültségcsökkentés lehet, ami azt jelenti, hogy enyhébb mértékű stresszhelyzet képes növelni a szexuális aktivitást. A szexuális motivációk legújabb vizsgálatai szerint tehát nem feltétlenül a gyermekáldás miatt lépünk egymással nemi kapcsolatra, hanem egészen egyszerűen azért, mert jó érzés, illetve számos egyéb okot is fel tudunk so­ rolni a szaporodás mellett. Az utódok nemzése ezek szerint nem oka, hanem inkább következménye a szexuális együttlétnek. Főként, ha figyelembe veszszük, hogy a mára elterjedt hatékony fogamzásgátlási eljárások milyen rövid múltra tekintenek vissza. Ha azonban az élvezet szerzése az egyik legfőbb erő, amely a szexet működésben tartja, akkor részletesebben is beszélnünk kell róla.

16

1. Nő, férfi és szex

Szexuális izgalom A szexuális érintkezés önmagában is örömöt okozhat, de általában a kielégü­ lés (orgazmus) jelenségével azonosítjuk az élvezeti funkciót. Mivel a szexuá­ lis aktivitás soktényezős jelenség, külön kell beszélnünk az izgalmi állapotról (arousalról), a viselkedés végrehajtásáról és magáról a kielégülésről (Varga, 2013). A szexuális működés élettani, kognitív, érzelmi és motivációs alapjai úgy függnek össze egymással, mint egy hálózat különböző pontjai. A sikeres szexuális aktivitáshoz ezek az elemek nem alá - fölé rendelődő viszonyban, hanem körkörös kapcsolatban állnak egymással (Nobre és Pinto-Gouveia, 2003). Ahhoz azonban, hogy a kölcsönösen kielégítő szexuális aktus sikere­ sen végbemenjen nem csupán az egyén fiziológiai/anatómiai és pszichológiai/hormonális működésének kell egymással összhangban lennie, hanem az illetőnek a másik egyén hasonló belső folyamataira is rá kell hangolódnia. Szexuális izgalom a szervezet élettani ráhangolódása a szexuális viselke­ désre. Ennek hiányában az egyén nem mutatna fogékonyságot, válaszkész­ séget a szexuális ingerekre és az aktusra. A szexuális arousal emelkedésével viszont a szervezet felkészül a szexuális aktusra és erős késztetést él át a szexuális kapcsolat megteremtésére. Az izgalom hatására tipikusan reagál a szervezet. A nők esetében a mellek kissé megnagyobbodnak, a mellbimbó megmerevedik, a hüvely nedvesebbé válik, a hüvely falának vérbősége fokozó­ dik, a csikló megduzzad, nagyobb lesz, és a méhszáj megemelkedik (Berman, Adhikari és Goldstein, 2000). A férfiak teste szexuális izgalomra úgy reagál, hogy a hímvessző megnövekedik és megmerevedik, a rajta lévő előbőr elvé­ konyodik, hátrahúzódik. A herezacskó összehúzódik, a herék megemelked­ nek és ejakulációt megelőző folyadék termelődik (Meisel és Sachs, 1994). A két nem szexuális működésében számos hasonlóság és eltérés található. Masters és Johnson (1966) klasszikus vizsgálata kimutatta, hogy alapvetően ugyanaz a négy szakasz jellemzi mindkét nem szexuális válaszát: az izgal­ mi fázist a plató fázis követi, majd az orgazmusban csúcsosodik a folyamat, végül a feloldódással ér véget a szexuális aktus. Ugyanakkor néhány ponton jellegzetes eltérést találhatunk a nemek között: a nők sokkal lassabban jut­ nak el az izgalmi fázisban a platóig majd az orgazmusig, mint a férfiak. A kutatók úgy találták, hogy a férfiak szexuális válaszköre (ahogy az izgalomtól a feloldódásig eljutnak) sokkal egységesebb, mint a nőké: akiknél nagyobb az egyének közötti változatosság és számos altípus különíthető el. Jellemző, hogy közösüléskor a férfiak sokkal inkább eljutnak az orgazmusig, míg a

Szexuális izgalom

17

nőknél ez nem általános. Ugyanakkor a nők egy aktus alatt többször is képe­ sek lehetnek átélni az orgazmust. A nyugalmi fázis is nemenként különböző: a nők többsége szinte azonnal készen áll újabb ingerlésre és közösülésre, míg a legtöbb férfi rövid időre érzéketlen a szexuális ingerlésre (un. refrakter pe­ riódusban van) (Varga, 2013). Meston és Buss, (2008) szerint a bőr a nők legnagyobb szexuális szerve. Ez a kifejezés jól szemlélteti, hogy az idegrendszer a bőr fogékonyságán ke­ resztül milyen érzékeny a külvilág olyan ingereire, mint a hőmérséklet vál­ tozása, az érintés és a különböző textúrák. Azokat a bőrfelületeket, amelyek magas válaszkészséget mutatnak az ingerlésre, általában erogén zónának nevezzük, mert ezek érintésével kiváltható a szexuális izgalom, megfelelő ingerlésük pedig a szexuális gyönyör csúcspontja (az orgazmus) kialakulásá­ ban is kulcsszerepet játszik. A legáltalánosabban erogén zóna a nyak, a fül, a száj, az ajkak. Valamint a női mellbimbók, a genitáliák (nemi szervek), a bel­ ső comb, az ánusz (végbélnyílás), a térd belső hajlata, és a csukló. Némely nő esetében azonban virtuálisan a test bármely része lehet erogén zóna. A nők mellbimbója és a mellbimbó udvara, amely számos idegvégződést tartalmaz, különösen érzékeny az érintésre. A mellük érzékenysége alapján számottevő különbséget mérték a kutatók a két nem között (Levin és Meston, 2006). A résztvevő nők 82 százaléka arról számolt be, hogy a mellbimbó vagy az udvar stimulálása a szexuális izgalom megnövekedéséhez vezetett. Ezzel összehasonlítva a férfiaknak csak 50% számolt be a mellbimbó ingerlésével együtt járó szexuális izgalom emelkedéséről. A résztvevők mintegy 7%-ka azonban azt állította, hogy az ingerlés ellentétes hatással van a szexuális izgalomra. Néhány női arról számolt be, hogy a mellbimbója olyan érzé­ kennyé vált a szexuális izgalom hatására, hogy kellemetlen és fájdalmas volt az érintése. A vizsgálatok egy másik iránya a szexuális izgalom nemek közötti ha­ sonlóságának és különbözőségének feltárásában a pornográf tartalmú filmek által kiváltott pszichológiai/viselkedéses (kérdőívek, interjúk) és idegrendszeri/hormonális válaszokat elemeztek (Bereczkei, 2012). Ezeket összegezve a következőket mondhatjuk el. A nők a férfiakhoz hasonlóan szexuális izgal­ mat élnek át az ilyen tartalmú anyagok nézése közben, legalábbis, ami a testi válaszukat illeti. Ugyanis szubjektív beszámolóik szerint a nők azt állítják, hogy nem éltek át nemi vágyat (Ru pp és Wallen, 2008). Vajon miért? Mivel a szexuális izgalom kialakulásában az idegrendszeri sajátosságok mellett, az érzelmi állapot, a korábbi szexuális (saját testtel kapcsolatos) tapasztalatok,

18

1. Nő, férfi és szex

a környezet társas normái is részt vesznek, a válasz megtalálásához valószí­ nűleg figyelembe kell venni az egyéni tapasztalat különbségeit és a kultúra szexualitással kapcsolatos előíró-tiltó normáit. A szexuális izgalom kialakulásában nemenként eltérő pszichológiai me­ chanizmusok vesznek részt a pornográf anyagok nézegetése közben. A nők azonosulnak a filmen látott női szereplővel és partnerüket behelyettesítik a férfi szereplővel. Azt is mondhatnánk, hogy a megfigyelt szexuális szituációt saját kapcsolatukra szabják, személyessé teszik. A férfiak ellenben mintegy belevetítik magukat a pornográf film férfi főhősének helyzetébe. Az átélt izgalmat számukra nem partnerük behelyettesítése jelenti: ellenkezőleg, ők szeretnének annak a férfinek a helyzetébe lenni, aki egy másik nővel szexszel (Money és Erhardt, 1996). A férfiak számára tehát nem a szexuális helyzet adja az izgalmat, hanem a női szereplő, aki új ingerforrásként szolgál. Ez egybevág azokkal a korábbi eredményekkel, amelyek szerint a férfiak számá­ ra bizonyos szempontból fontosabb a szexuális változatosság, mint a nőknek. Egy vizsgálatban, ahol több alkalommal is lejátszották ugyanazt a pornográf filmet, azt tapasztalták, hogy az érdeklődés mindkét nemhez tartozó részt­ vevők körében csökkent. Ugyanakkor a nők arról számoltak be, hogy nem unták meg a filmet (ahogyan a férfiak), hanem közben a szereplőkön kívül a tárgyi környezetre is kiterjedt a figyelmük (amely jól mutatja, hogy a helyzet milyen hangsúlyos volt számukra). A filmnézés utáni személyes beszámolók tartalmával összhangban voltak a fiziológiai működés adatai is. A nőket egy­ szerűen nem csupán a szexuális aktus látványa (nemi szervek, élvezetet mu­ tató női arc, stb.) képes izgalomba hozni, hanem maga a kontextus, a helyzet, amelyben mindez megtörténik (Lykins, Meana és Strauss, 2008).

Orgazmus Egy régi gondolat szerint a férfiak a gyönyörök érzése miatt szexeinek, a nők pedig a szerelem miatt. Ennek az elgondolásnak az igazságtartalma napja­ inkban erősen vitatható, az újabb kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a nők szexuális viselkedésében a gyönyör, az élvezet keresése legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a férfiak szexualitás magatartásában. Az orgazmust leginkább úgy határozhatjuk meg, mint a nemi aktus csúcspontját (Masters és Johnson, 1966). Ezt az élményt általában a nemi szervek szexuális ingerlése váltja ki, amely együtt jár felfokozott pszichológi­

Orgazmus

19

ai és testi örömérzettel, kéjérzettel. Ezt a pszichológiai szempontból betelje­ sedés-szerű szexuális élvezetet önkéntelen testi változások kísérhetik: izom­ összehúzódások, intenzív pulzusszám növekedés, megemelkedett vérnyomás és felgyorsult légzés (hiperventilláció). Sajátos idegrendszeri és hormonális változások is megfigyelhetők. Az orgazmus közben és/vagy után termelődő hormonok (oxitocin, prolaktin) hatására a szervezet kis időre kellemesen el­ lazult, nyugodt, állapotba kerül (Carmichael és mtsai, 1987). Férfiak és nők orgazmusának összehasonlításakor számos hasonlóságra és eltérésre bukkan­ hatunk. Az orgazmust általában a férfiaknál a pénisz, a nőknél a klitorisz közvetlen ingerlése (stimulálása) eredményezheti. Orgazmushoz vezethet egyrészt a partner nélküli, autoerotikus szexuális tevékenység, azaz önkielégí­ tés (maszturbáció) is. A partnerrel közös szexuális tevékenység során is nagy szerepe lehet a nemi szervek kézzel, szájjal történő érintésének, ingerlésének. Másrészt, orgazmust válhat ki a behatolással járó szexuális együttlét, azaz közösülés (pl. pénisz-vagina úton), valamint az orális szexuális érintkezés. A közösen, egy időben együtt megélt orgazmus élménye tovább fokozhatja a pár intimitásának, összetartozásának érzését, ugyanakkor a nők és férfiak eltérő szexuális anatómiai/élettani adottságai miatt ezt gyakran nehéz elérni (Gruenwald, Lowenstein, Gartman és Vardi, 2007). A férfiak orgazmusának kiváltásához általában elegendő a pénisz mecha­ nikus ingerlése, azonban vannak esetek, amikor csupán a szexuális izgalom is kiválthatja azt (Holstege, 2003). A férfiak orgazmusára jellemző, hogy a tetőponton magömlés (ejakuláció) következik be, melynek során a péniszből ondó lövell ki. A kilövellésben egy speciális izom (musculus cremaster) önkéntelen, erőteljes, ritmikus összehúzódásának van szerepe. Az ondó tar­ talmazza a prosztata és más mirigyek váladékát, amelyben elkeveredve ta­ lálhatók a hímivarsejtek (spermiumok). A nők orgazmusa hasonló módon történik, mint a férfiaké. Fokozódó erősségű önkéntelen izom-összehú­ zódások figyelhetők meg a hüvely, a méh, a végbélnyílás, a medencefenék izomzatában, amelyet ellazulás követ. (A férfiaknál a húgycső, a végbélnyílás, a medencefenék izomzata lép működésbe.) Az orgazmus átlagosan 20-30 másodpercig tart, miközben az izomzat másodpercenként 6-15 alkalom­ mal húzódik össze. Ebben természetesen igen nagy egyéni eltérést mértek a kutatók, de a nemek között nem találtak számottevő különbséget (Cohen, Rosen és Goldstein, 1976). A női orgazmus előidézésében a kutatók megkülönböztetnek hüvelyi (behatolással és a hüvely ingerlésével kiváltott), valamint klitorális (a csikló

2 0

1. Nő, férfi és szex

és a kisajkak ingerlésével kiváltott) orgazmust. Az újabb vizsgálatok feltárták, hogy a két kielégülési forma csak az ingerlés technikai/helyi kivitelezésében különbözik egymástól, az élmény szempontjából nem. A női orgazmussal együtt járó hüvelyi, alhasi izom-összehúzódások szerepet játszanak a könynyebb megtermékenyülésben. Ugyanis a közösülés során a női szervezetbe került hímivarsejteket ezek az izom-összehúzódások segítik eljutni a méh­ száj felé, ahol találkozhatnak az érett petesejttel (Levin, 1992; Meston, Hull, Levin és Sipski, 2004). Az orgazmus képessége egészséges felnőtt ember szervezetében adott, de ritkán előfordulhat az orgazmus képességének zavara, az anorgazmia is (Everaerd és Dekker, 1982). Ritkábban férfiaknál, gyakrabban nőknél fordul elő, és nem azonos a frigiditással, mely a szexuális vágy teljes hiányát jelenti. Az anorgazmia nem jelenti, hogy az egyén képtelen a szexuális együttlét élvezetére, „csak” a szexuális kielégülésig nem tud eljutni, az eufórikus csúcs­ pont marad el. Ez persze azt is jelentheti, hogy az anorgazmiával küzdők cse­ kélyebb szexuális késztetést élnek át, mert a szexuális együttlét orgazmus hi­ ányában nem okoz számukra kiemelkedő élményt. Gyakran az anorgazmiát nem könnyű felismerni az egyén számára, mert ha az illető nem élt át koráb­ ban orgazmust, akkor nincs mihez viszonyítania a szexuális tevékenységgel járó izgalom, gyönyör, illetve kielégülés mértékét. Kaighobadi, Shackelford és Weekes-Shackelford (2012) arra voltak kí­ váncsiak, hogy a nők orgazmust színlelnek-e, hogy megtartsák partnerü­ ket. Egy kevéssé közismert elméletből indultak ki. A spermiumvetélkedés teóriája (Shackelford és mtsai, 2002) szerint a belső megtermékenyítésű fa­ jok hímjei nemcsak viselkedéses szinten vetélkednek a nőstények megter­ mékenyítésének lehetőségéért, hanem ivarsejtes szinten is. (Erre számtalan bizonyítékot találtak mind az állatvilágban, mind fajunk esetében.) Ebben a megközelítésben a női orgazmus kialakulásában nem csupán az érzelmi közelség, meghittség fokozása játszhatott döntő szerepet az evolúció során, hanem a jó genetikai minőségű partner örökítő-anyagának „megszerzése”, illetve „megtartása”. Ennek célja a saját gének „feljavítása” a partner átlag feletti minőségével, amely a következő generációban rátermettebb utódok létrehozását tette lehetővé. (Az orgazmus élettani hatásai miatt - pl. ritmikus hüvely összehúzódás esetén - ugyanis a spermiumok mélyebbre jutnak és nagyobb a megtermékenyülés valószínűsége.) (Baker és Bellis, 1993) Korábbi kutatásokban éppen ezt találták: a vonzóbb (pl. szimmetrikusabb) férfiak partnerei gyakrabban élnek át szeretkezés közben orgazmust, mint

Orgazmus

2 1

a kevésbé vonzó férfiak partnerei (Thornhill, Gangestad, és Comer, 1995). Ezzel együtt a kutatók már korábban felvetették, hogy a nők havi ciklusá­ nak váltakozása miatt orgazmusuknak is kettős funkciója van aszerint, hogy éppen az ovuláció (peteérés) időszakában vannak-e, vagy azon kívül. Amikor a megtermékenyítés valószínűsége magas, akkor ugyanis egyértelműen az előbbiekben tárgyalt genetikai nyereség lehetett az orgazmus funkciója. Az ovuláción kívüli időszakban átélt orgazmus nem genetikai jellegű haszna pe­ dig a párkapcsolati elköteleződés emelkedése lehetett, a férfi kapcsolati ráfor­ dításának növelése formájában. Fajunknál a nők állandó orgazmus készsége (amely tehát nem korlátozódott a peteérés havonkénti néhány napjára) elő­ segíthette a partnerek közötti folytonos érzelmi közelség és intimitás fenn­ tartását, amely - más tényezőkkel együtt - szerepet játszhatott abban, hogy a férfiak kevésbé mutatnak hajlandóságot a dezertálásra, a partner elhagyására egy újabb szexuális kalandért, mint a legtöbb emlős faj hímjei (Lloyd, 2005). Mivel mindezek ellenére számos férfi és nő megcsalja, illetve elhagy­ ja partnerét (gyakran egy másik, újabb partnerért) az emberek különböző un. partner-megtartási stratégiákat fejlesztettek ki, hogy megelőzzék, vagy legalábbis kontrollálják partnerük dezertálását. Kaighobadi és munkatársai (2012) szerint a nők által színlelt orgazmus is ilyen stratégia lehet. Vizsgála­ tukban 453 heteroszexuális nő vett részt, akik hosszú távú kapcsolatban éltek és egy kérdőívet töltöttek ki. Az eredmények a következők voltak. (1) Azok a nők, akik úgy észlelik, hogy partnerük hűtlenségének nagyobb a valószínűsé­ ge, inkább hajlamosak színlelni az orgazmust, mint azok a nők, akik kevésbé tartanak partnerük dezertálásától. (2) Azok a nők, akik a kérdőívben jelezték, hogy szokták színlelni az orgazmust, egyéb partner-megtartási praktikákat is nagyobb számban alkalmaznak. (3) A partner hűtlenségi kockázatának észlelése közvetít a színlelt orgazmus és más költséges partner-megtartási stratégia között (mint pl. „más férfival flörtölni partnerem jelenlétében”, vagy „ordítozni egy nővel, aki ránéz a partneremre”).

Költség és nyereség Bár a mindennapjainkat átható szexualitás abban a tényben gyökeredzik, hogy kétneműek vagyunk, nem minden faj szaporodik szexuális úton. M iért szükséges az ember esetében két résztvevő, két szülő is egy utód „előállítá­ sához”? Szexuális vagy ivaros szaporodásról akkor beszélhetünk, ha az utó­

2 2

1. Nő, férfi és szex

dók létrehozásában két szülőtől származó örökítő anyag (genetikai kód) vesz részt. A szülőktől kapott genom újrakombinálódik (rekombináció), azaz az egyedre jellemző tulajdonságokat kialakító örökítő tényezők újabb génkom­ binációt hoznak létre. A szex, azaz minden, ami azzal jár, hogy kétneműek vagyunk, tetemes ener­ getikai és genetikai költséget is jelent (Mealy, 2000). A szexuális működéseket irányító hormonok, fizikai szervek és idegrendszeri központok kialakítása je­ lentős energetikai költséggel jár. A nemi érettség jelzése számos faj esetében olyan szervek (pl. díszes kültakaró) kifejlesztését is jelenti, amely nem csu­ pán a nemi partnert vonzza, hanem a riválisokat is, akikkel meg kell küzdeni a párzásért, sőt a ragadozók figyelmét is felkelti. A lehetséges nemi partner érettségének és fogadókészségének jelzésére fogkény szervek kifejlesztése és működtetése szintén energetikai költségeket jelent, amelyet tetéz, ha több je­ lentkező közül kell válogatni. Az udvarlás szintén rengeteg energiát igényel, és ha megtaláltuk a megfelelő partnert, maga a párzás is igen sok energiát emészt fel, nem beszélve a szexuális úton terjedő betegségek miatti kockázatról. A partner megtartása, esetenként ellenőrzése, őrzése és a riválisok elhessegetése, mind-mind olyan költség-tételek, amelyek számba vétele segít elképzelni, hogy az egyed milyen hatalmas energetikai ráfordításokkal él, amikor szexuá­ lis úton szaporodik. Mindemellett genetikai költségekkel is számolnunk kell. Arról van szó, hogy szexuális szaporodás esetén az utód 50-50%-ban hordozza az anyai és apai géneket, tehát a szülőknek legalább 2 utódot kell létrehozniuk ahhoz, hogy mindkettőjük genetikai képviselete 100%-ban megjelenhessen a következő generációban (Smith és Maynard Smith, 1978). Ez pontosan két­ szeres energetikai befektetést jelent az aszexuális szaporodáshoz képest, ahol egy egyed önmaga 100%-ban azonos kiónját állítja elő. Mindezen hátrányok ellenére az élővilág legtöbb ismert faja (99.99%-ban) ivarosán szaporodik. Milyen előnyök képesek mégis ellensúlyozni a szexuális szaporodással járó temérdek költséget? A szexuális szaporodás egyrészt köz­ vetlen előnyöket jelent, amelyek szinte azonnal megtérülnek, és beszélnünk kell bizonyos „elhúzódó” nyereségről is, amelynek pozitív hatása csak később valósul meg. Háromféle közvetlen nyereséget is jelent a szexuális szaporodás (Moller és Crawford, 2008). Először is, a jó genetikai minőségű (egészséges, termékeny) partner választásával együtt járhat a jobb minőségű utód „elő­ állítása” (aki ellenállóbb a kórokozókkal szemben, eléri a szaporodás-képes életkort, stb.). Tehát a párválasztáson keresztül „beszerezhetők” a jó gének, amelyek segítenek, hogy a következő generációban mintegy „feljavítható” le­

Költség és nyereség

23

gyen a saját genetikai állomány: az utódok rátermettebbek lehetnek, amely növelheti a szaporodási sikert. Másodszor, a szexuális szaporodás miatt a gének (anyai és apai) kromoszómapárokban vannak, amely megnöveli a sza­ porodás közben keletkezett genetikai sérülések helyreállítását. Harmadszor, a kétszülős nevelésből adódóan az utódok több gondoskodásban részesülhet­ nek, amely növelheti túlélési esélyeiket (Krebs és Davis, 1993). A nyereség tehát a kétféle szülői génállomány cseréjéből és keveredéséből adódik, amely a gének rekombinációját eredményezi, és amely végső soron ahhoz vezet, hogy minden egyed a maga nemében egyszeri és megismétel­ hetetlen „genetikai alkotás”. Ez azt is jelenti, hogy a különböző tulajdon­ ságok és vonások egy újfajta kombinációban jelennek meg az új egyedben, amely megkönnyíti a változó természeti környezethez való alkalmazkodást. Az aszexuálisan szaporodó fajoknál a környezeti feltételek megváltozásához való alkalmazkodás egyik formája, a genetikai mutáció könnyen azzal a kö­ vetkezménnyel járhat, hogy a drámai átalakulások miatt az új egyed már egy új fajhoz tartozik (Kondrashov, 1993). Genetikai szempontból azt mondhatjuk, hogy mivel egy adott génvál­ tozat sikere nagyban függ az organizmus többi génjének sikerétől, azaz az egyed működésétől, a szexuálisan szaporodó fajoknál a különböző gének ké­ pesek „segíteni egymást”. Ezzel szemben az aszexuális úton szaporodó fajok esetében egy előnyösnek számító génváltozat csak az eredeti, őt körülvevő más génekkel együtt másolódik az utódok szervezetébe. Ha ökológiai szem­ pontból nézzük a kérdést, akkor a rekombináció azért lehet előnyös az ivaro­ sán szaporodó fajok esetében, mert a környezeti feltételek viszonylag gyors változása miatt kedvezőtlen feltételekkel is szembesülhetnek az élőlények, amelyekre a háttérben „elraktározott”génváltozat megoldást kínálhat. Bizo­ nyosjellegek talán nem segítik az egyed túlélését adott időben, de megválto­ zott helyzetben kimondottan előnyösnek bizonyulhatnak, amelyet érdemes továbbadni a következő generációnak. A szexuális szaporodással járó másik előnyt gyakran szemléltetik a vörös királynő modellál (Ridly, 1993). Eszerint a gazdaszervezetek és az élősködő organizmusok kölcsönös, úgy- nevezett koevolúciós folyamatban alakultak ki, amelynek működését leginkább a macska-egér példája világítja meg. Az Aliz csodaországban című mese egyik része a Vörös Királynő birodalmában zajlik, ahol mindenkinek futnia kell, hogy képes legyen egy helyben maradni. Ez a kép ihlette meg Hamiltont (Hamilton és Zuk 1982; Zuk 1992) is elmé­ lete megalkotásakor, aki szerint az élősködők (belső és külső paraziták) sajá­

24

1. Nő, férfi és szex

tos működése alakította ki a szexuális szaporodást a gazdaszervezetekben. A paraziták genetikai sikerességük érdekében ugyanis folyamatosan alkalmaz­ kodnak a gazdaszervezetekhez, amelyeken élősködnek, hiszen ez biztosítja számukra a környezetet. A gazdaszervezetek ugyanakkor folyamatosan újabb (biokémiai szintű) védekezési formákat alkalmaznak a paraziták ellen, amelyekkel meg kell osz­ taniuk erőforrásaikat. Ez ahhoz vezet, hogy a paraziták is gyorsan változó környezetet jelentenek a gazdaszervezetek számára, amelyben a szexuális szaporodás által működtetett rekombináció jelenti a hatékony ellenszert. Amikor a paraziták a sikeresebb szaporodás érdekében átkapcsolnak egyik biokémiai folyamatról a másikra, a gazdaszervezetek - amelyekben egy gén­ re nézve több alléi is található a rekombináció miatt —egy újabb génvál­ tozat működtetésével védekeznek. A vörös királynő modell szerint tehát a paraziták az állandó változásokkal (futás) teszik lehetővé a gazdaszervezetek számára a túlélést (helyben maradás). A szexuális szaporodással együtt járó számos hátrányt (amelyet a fejezet elején részleteztünk) tehát nagyban képes ellensúlyozni az a genetikai sokszínűség, amellyel a gazdaszervezetek a para­ ziták ellen védekeznek (Alcock, 1998). Eddig főként az egyedben zajló biokémiai folyamatok és pszichológiai jelenségek szintjén mutattuk be a szexualitás jelentőségét. A párkapcsola­ tok pszichológiájának megértéséhez ugyanakkor figyelembe kell vennünk a társas életnek az élőhelyek földrajzi eltéréséből eredő sokszínűségét, a nemi kétalakúságból adódó különbségeket (ivari dimorfizmus) és főemlős roko­ nainkkal számos hasonlóságot mutató reproduktív élettani sajátosságainkat. A ma élő vadászó-gyűjtögető életmódot folytató közösségek működését elemző etnográfiai adatok felhasználása azért fontos a párválasztási adap­ tációk megértéséhez, mert fajunk történetének 99%-ában ilyen csoportok­ ban éltünk (Dixson, 1998). A következőkben a párkapcsolati rendszerekről lesz szó, hiszen a szaporodással járó szexuális viszonyok világszerte általában ilyen rendszerekben jönnek létre.

Monogámia Monogámiáról akkor szoktunk beszélni, amikor két individuum a szaporo­ dás érdekében egymással kizárólagosan összekapcsolódik. Az ellenkező nemű társak köteléke lehet állandó, amennyiben például az élethosszon keresztül

Monogámia

25

tart, és lehet soros, amennyiben a pár tagjai a kapcsolat időtartama alatt csak egymással folytatnak szexuális érintkezést, de a párkapcsolat nem tart élet­ hosszig (Emién és Oring, 1977). A madár fajok kb. 90%-a használja a monogám párválasztási stratégiát a szaporodáskor, azonban a modern genetikai vizsgálatok feltárták, hogy csak kb. 10%-uk rendelkezik valóban monogám génekkel (Orians, 1969). Az emlősök között a monogámi igen ritka, az összes fájt tekintve csupán kb. 3%-uknál található meg. Ez a meglehetősen alacsony szám az emlősök esetében az egyik nemet terhelő kötelezően magas szülői ráfordítással magyarázható. Az emlősöknek csak alig 10%-ka esetében látható valamiféle apai ráfordítás a reproduktív viselkedésben (Geary,2005). A főem­ lősöknél is elég vegyes a kép a monogámia tekintetében. Néhány majom-szerű élőlénynél, mint pl. a lemurnál (Lemur catta) található monogámia, és néhány újvilági majomnál, mint pl. a tamarin majom (Saguinus oedipus), vagy a gib­ bon (Hylobates lar). Azonban az óvilági majmok esetében a monogámia igen ritka, esetleg egyáltalán nem található meg, mint pl. a pávián (Papio anubis), a makákó (M acaca) és a nagyobb testű majmok esetében sem, így a csimpánznál (Pan troglodytes) és a gorillánál (G orillagorilla) sem (Dixson, 1998). Az embereknél számos férfi és nő igyekszik intim, érzelmi közelséget jelentő kapcsolatot létrehozni, amelyben szexuális monogámiát valósít meg (Házán és Zeifman, 1999). Etnográfiai adatokból azonban tudjuk, hogy a vilá­ gon az iparosodás előtti kultúráknak csak mintegy 16%-ában található mono­ gám házassági rendszer (Murdock, 1967). A kultúrák többségében, kb. 80%ában, a hivatalos vagy az előnyben részesített házasodási forma a poligínia. Ezekben az iparosodás előtti (preindusztriális) társadalmakban a legtöbb férfi és nő mégis monogám házasságokat létesített. Ami főként annak köszönhető, hogy viszonylag kevés olyan magas státuszú férfi volt, aki anyagilag megen­ gedhette volna magának a több feleséggel (és a kapcsolatokból származó jóval több gyermekkel) járó költségeket. A férfiak számára azért is volt fontos, hogy magasabb társadalmi státuszba kerüljenek, mert így nagyobb eséllyel jutattak több feleséghez (Borgerhoff Mulder, 1988; Van den Berghe, 1979). A főemlősök fiziológiai sajátosságainak összehasonlításával foglalkozó tanulmányok részben az ember monogámiáját jelzik. Ezekben a vizsgála­ tokban azt találták, hogy az adott faj hímjeinek heremérete és a párválasztás mintázata között összefüggés van. Például a monogám párkapcsolatban élő fehérkezű gibbonnál (Hylobates lar) a felnőtt hímek átlagos testsúlya kb. ezerszerese a herék átlagos tömegének (Dixson, 1998). Az embernél a fér­ fiak testének átlagos tömege kb. 1300-szorosa a herékének (Schultz, 1938).

26

1. Nő, férfi és szex

Ugyanakkor a főként rövid távú párkapcsolatokban élő csimpánzoknál (Pan troglodytes), ahol különösen nagy heréket találunk, a test és herék súlyának aránya mindössze 350-szeres (Dixson és Mundy, 1994). Végül a poligíniában élő háremtartó gorilla (Gorilla gorilla) esetében a herék kimondottan kicsik. Itt a test és herék tömegének aránya több mint 5000-szeres (Hall-Craggs, 1962). A fenti, a férfiak és a főemlősök hímjeinek reproduktív élettani öszszehasonlító elemzéséből nem feltétlenül következik az emberi faj monogám mivolta. Sokkal inkább megerősíti azt az elképzelést, miszerint hajlamunk van mind a monogámiára, mind a poligíniára. Ugyanakkor számos —más főemlősökkel összehasonlított —vonás tekin­ tetében az ember monogámiára való hajlama markánsan szembetűnő. Ilyen például az emberi csecsemő nagyfokú éretlensége, amely jelentős mértékű szülői ráfordítást igényel, és később a relatíve hosszúra nyúló serdülőkor. M i­ vel a magatehetetlen, tetemes energiát és időt jelentő gondozásra szoruló csecsemő életben maradási esélyei drámaian csökkentek az evolúciós múlt­ ban az apa dezertálásával, így a monogámia úgy tűnik, valóban elengedhetet­ len volt fajunk túléléséhez (Hill és Hurtado, 1996). Ennek az „örökség”-nek a lenyomata pedig most is felfedezhető az emberi szerkezetben, akár érzése­ inket, vágyainkat, akár a párválasztási viselkedésünket, vagy éppen élettani­ anatómiai sajátosságainkat vesszük górcső alá. A monogámia vs. poligínia elméleti problémáját valószínűleg az ún. szeriális monogámia jelensége oldja fel (Fisher, 1992). A vadászó-gyűjtögető társadalmakban megfigyelt párkapcsolati minta az utódszületés utáni kb. 4 évig tartó monogám kapcsolati időszakból és azt követően újraházasodásból áll, amelyet újabb utódnemzés/szülés követ (Blurton Jones, 1986). A legtöbb válás a kapcsolat 4-6 éve között történik (Fisher, 1989, 1992), és azoknál a férfiaknál, akik szeriális monogámiában élnek, nagyobb szaporodási sikert (több utódot) mértek, mint azoknál, akik életük végéig egyetlen kapcsolat­ ban éltek (Bucidé, Gallup és Ródd 1996). A nők esetében azonban nem találtak eltérést az utódok számának tekintetében a szeriális monogámiát gyakorló nők és egyetlen kapcsolatban élő társaik között.

Többnejűség: a hárem őrzése Akkor beszélünk poligíniáról, amikor egy férfi több nővel is párkapcsolatban lehet, de a nők csak egy férfihez tartozhatnak. A poligínia küszöb-érték mo-

Többnejűség: a hárem őrzése

27

deli szerint, egy nő számára csak egy bizonyos pontig „éri meg” a poligín párkapcsolatban részt venni egy adott férfival. Ha a poligín párkapcsolatban élés költségeit (pl. az elérhető erőforrásokon való osztozkodás vagy versengés a többi feleséggel és gyerekeivel) ellensúlyozzák az együtt élés előnyei (amenynyiben például bőséges erőforrással és jó génekkel rendelkező férjre sike­ rül szert tenni). Ezt láthatjuk azokban a társadalmakban, ahol a nők inkább magas státuszú és bőséges erőforrásokkal rendelkező férfit választanak (még akkor is, ha annak már van felesége), szemben egy alacsonyabb státuszú férfi­ val, aki nem lenne képes támogatni a családját (Borgerhoff Mulder, 1992). És ehhez hasonló preferenciát találhatunk azokban a magas patogén-telítettségű kultúrákban is, ahol a férfiak genetikai minősége különösen fontos szempont a párválasztásban (Andersson, 1994). A következőkben részletesen áttekint­ jük a poligínia különböző fajtáit, így szó lesz (1) a háremtartó poligíniáról, (2) az erőforrást védő és női választáson alapuló poligíniáról, valamint (3) a versengésen alapuló poligíniáról. A testméreten alapuló dimorfizmus (ellentétben a test díszítettségén alapulóval) általában összekapcsolódik a férfiak közötti nemen belüli ver­ sengéssel. A testméretben található nemi különbség arról árulkodik, hogy az evolúció során fajunk valamilyen mértékben poligín volt, ugyanis a „többne­ jűség” rendszere a férfiak fizikai versengésén és a háremtartáson (és a hárem őrzésén) alapszik. Ezt a feltételezést az a tény is igazolni látszik, hogy a Homo sapiens esetében kicsi a herék relatív mérete. Ennek az evolúciós állításnak az érvényességét igazolja, hogy világszerte a legtöbb gyilkosság elkövetője és ál­ dozata egyaránt férfi (Daly és Wilson, 1988b), és szignifikáns többségük egy nő miatti veszekedéssel kezdődik. A legtöbb emberi társadalomban azonban ez a fizikai harc ritualizálódott (például olyan sportokban, mint a boksz vagy a futball), viszont akár a spontán, akár a ritualizált fizikai agressziót nézzük, mindkettő főként a férfiak viselkedésében található meg. Sőt az eddig vizsgá­ latok szerint az agresszív megnyilvánulások terén mérhető a legrobosztusabb, és legstabilabb különbség a két nem között (Mealy, 2000). Számos poligín társadalomban a 20. század második feléig az agresszió elfogadott volt, amennyiben a partner védelmében történt és más férfi el­ len irányult. A legjobb példa talán a yanomamö indiánoknál látható (Peters, 1980). A törzsi keretek között élő yanomamö férfi alkalmanként betör egy másik faluba, megöl néhány férfit és nőt rabol. (Az ilyen gaztett általában kölcsönös megtorolások láncolatát jelenti.) A férfiak nyílt agressziójának, amely a falvak közti támadások mozgatója, egyszerre három szerepe is van:

28

1. Nő, férfi és szex

(a) asszonyrablás (háremtartó poligínia); (b) a férfi gazdagságának növelése (erőforrást védő poligínia); (c) a férfi saját közösségében szociális státuszá­ nak emelése (női esély poligínia). A yanomamöknél és más tradicionális kul­ túrákban ez a fajta intraszexuális (azaz nemen belüli, tehát jelen esetben a férfiak közötti) küzdelem eredményezi a férfiak különösen magas halálozási arányát (Divale, 1972; Keeley, 1996). Ennek a gondolatmenetnek a tükrében nem meglepő, hogy férfiak miért válnak később felnőtté, vagy érik el későbbi életkorban szexuális érettségü­ ket, mint a nők. Ha a nemi érettség a sérülés, a halál kockázatát is jelenti a harcok miatt, akkor jobban megéri elhalasztani a felnőttséget, amíg a fizikai fejlődés eredményeként győztesen kerülhetnek majd ki a küzdelemből, vagy legalább elkerülhetik a sérüléseket (Dixson, 1997). Más fajokhoz hasonlóan, ahol a hímek csatározása halálos kimenetelű is lehet, nálunk is relatíve későre tolódott a férfiak nemi érése. A serdülő lányok nemi érése két évvel megelő­ zi a fiúkét, így rajtuk idősebb korban mutatkoznak csak meg a másodlagos nemi jellegek (Bogin, 1994). Egyes kutatások arról számolnak be, hogy az ember esetében (ahogy más emlős fajoknál is) a férfiak kevésbé érzékenyek a fájdalomra, mint a nők. A fiúk gyermekkorban és később is inkább hajlamosak verekedős játékokat játszani. A lányok és a nők általában visszafogottabban fejezik ki szándéku­ kat, hogy részt vegyenek egy potenciálisan sérülésekkel járó tevékenységben. A férfiakban talán azért alakult ki kevesebb gátlás a sebesülés lehetőségét is magában hordozó tevékenységek iránt, mert ez alkalomadtán megfelelő eszköz lehetett a csoportban elfoglalt státusz emelésére a rátermettség, a me­ részség képességének reklámozásán keresztül. Az „enyhe poligínia” öröksége talán segít megvilágítani azt a mintázatot, amelyet fajunk nemi arányában láthatunk. A Trivers-Willard (1973) elmélet azt állítja, hogy a poligín fajoknál az anyák több fiú utódnak adnak életet megfelelő környezeti kondíciók esetén, azonban több lány születik, amenynyiben a kilátások szegényesek. Ezzel összefüggésben azt találták, hogy a gazdagabb országokban és magasabb társadalmi státuszban lévő anyák több fiút szülnek, mint a szegényebb nemzetekben, illetve alacsonyabb státuszú anyák esetén (Mackey, 1993). A vérfertőző kapcsolatok lehetőségét a legtöbb poligín faj a nemileg érett fiatalok, felnőttek migrációján, elvándorlásán keresztül minimalizálja, akik így egy új csoporthoz tartoznak. Ha férfi hagyja el a közösséget, amely nők (anyák, lányaik, testvéreik és utódaik) szövetségéből áll, úgy matrilineáris

Többnejűség: a hárem őrzése

29

csoportról beszélünk. Amennyiben a nő vándorol el a férfiak (apák, fiaik és testvéreik, leszármazottaik) által alkotott csoportból, úgy patrilineáris közös­ ségről van szó. Az emberi populációk között mindkét forma megtalálható, de a tradicionális vadászó-gyűjtögető és földművelő társadalmakban elter­ jedtebb a patrilineáris rendszer. Ez a nők cseréjével jár, amely általában alku, adásvétel tárgya a klánok vagy a férfi szövetségek között (ritkábban pedig erőszakkal, nőrablással tesznek szert asszonyra). Az új feleség (akár önként, akár erővel kerül a csoporthoz), ilyenkor a férjhez és annak családjához tarto­ zik, velük él (Seielstad, Minch, és Cavalli-Sforza, 1998; Lancaster, 1997).

Többnejűség: erőforrás és versengés Olykor igen nehéz különbséget tenni az előbbiekben ismertetett háremtartó poligínia valamint az erőforrás véd ő és női választáson alapuló poligínia kö­ zött (Bretschneider, 1992). A helyzet egyik fele világos, hiszen a férfi, akinek több felesége, illetve ágyasa is van, általában nagy vagyont is birtokol. De esetenként úgy alakul, hogy ez a gazdag és hatalommal rendelkező férfi ké­ pes a nőknek tetsző és kölcsönös egyetértésen alapuló poligín kapcsolatot kialakítani (Jankowiak és Allén, 1995). Más esetekben azonban a poligíniába kényszerítik a nőket (Betzig, 1986). Ez a kényszer nem minden esetben fi­ zikai nyomás, hanem inkább pszichológiai vagy gazdasági jellegű. Ami nem világos, hogy poligíniának pontosan mely’ eseteiben beszélhetünk a nők szá­ mára kölcsönösen vonzó kapcsolatról. Mert az is elképzelhető, hogy egy nő, akinek a poligínia az egyetlen választható lehetősége, inkább csak megpróbál „jó képet vágni” a rosszhoz. M int ahogy az is megtörténik, hogy egy nő a házasságot választja, de később csak azért marad, mert túl nagy árat kéne fizetnie, ha el szeretne válni (Mealy, 2000). A poligínia változatos formákban a legáltalánosabb párválasztási rend­ szer, amelyre számos példát láthatunk a történelem folyamán (Frayser, 1985). Azonban még a kifejezetten poligín társadalmakban is a legtöbb ember partner nélkül vagy monogám kapcsolatban él. Igazából csak néhány fér­ firől tudunk a történelemből, akiknek több száz vagy ezer íelesége illetve ágyasa volt, de a legtöbb társadalomban, ahol a férj gazdaságilag is támogat­ ja feleségét és közös háztartásban élő gyermekeiket, csak kevesen képesek olyan mértékű erőforrás felhalmozására, amely több feleség tartását fedezni: a legtöbb férfinek egy vagy két felesége van, de a kimondottan jómódúak-

30

1. Nő, férfi és szex

nak sem több mint fél tucat. Általában a nő vagy családja a házasságkötés előtt megbizonyosodik arról, hogy a leendő férj képes-e jövendőbelije és majdani gyermekeik támogatására. Számos kultúrában a vőlegény családja egyfajta nászajándékot („menyasszony-vételárat”) fizet a menyasszony csa­ ládjának, amely lehet lábasjószág, textília, kézzel készült áru, étel, vagy pénz (BorgerhofFMulder, 1988). A menyasszony vételár intézménye tipikusn volt a Római birodalomban, a Közel Keleten, és a középkori Európában. Sok monogám kultúrában is az volt a jellemző, hogy a nő addig nem élhetett együtt jövendőbeli vőlegényével, amíg az akkora vagyont össze nem tudott gyűjteni, amiből bebútorozta majdani lakásukat (Altman és Ginat, 1996). Ha a poligínia kapcsolatban van a férfi gazdasági/társadalmi státuszával és/vagy a nők választásával, akkor elvárható, hogy a szexuális szelekciós hatás az ivari kétalakúságon keresztül legalább annyira nyomott hagyott a pszicho­ lógiai képességekben, mint a fizikai megjelenésben. A versengésen alapuló poligínia, hasonlóan az erőforrást védő poligíniához inkább a viselkedésben tapasztalható ivari kétalakúsággal van összefüggés­ ben, és nem a fizikai megjelenésben tapasztalható dimorfizmussal. A ver­ sengésen alapuló poligín fajok esetében mérték a nemek közötti legnagyobb különbséget a különböző téri tájékozódási, térészlelési feladatokban. így el­ képzelhető, hogy a megismerésben és a viselkedésben mért nemi dimorfizmus összefüggésben van a versengésen alapuló poligíniával. Azoknál a fajoknál, ahol találkozhatunk versengésen alapuló poligíniával, a nőstény tart egy territóriumot és a hím vándorol egyiktől a másikig. A hagyományos emberi társadalmakban (főként a patrinieáris és patrilikoláis közösségeknél) a férfiak vándorlása sokkal gyakoribb, mint a nőké. A DNS minták elemzése azt mutatja, hogy a transzgenerációs mozgások sajátos min­ tázatot vesznek fel (Seielstad és mtsai, 1998). A nők férfiak miatti helyvál­ toztatása nagyobb arányú, mint fordítva, ugyanakkor a férfiak utaznak többet az új feleség felkutatása miatt, akivel aztán hazatérnek. A hagyományos és az ipari társadalmakban is a férfiak nagyobb arányban kerekednek fel, hogy új világokat fedezzenek fel, vagy idénymunkát találjanak, kereskedjenek, vagy éppen hittérítők legyenek. Ezek a vándorlások azonban nem mentesek a kockázattól (Trovato, 1992). A modern nyugati társadalmakban a bevándorló körében megemel­ kedett az öngyilkosságból, gyilkosságból és balesetekből származó halálese­ tek aránya. Tehát amikor versengésen alapuló pligíniáról beszélünk, akkor a „barangolás” és a „vándorlás” kicsit megszépítő kifejezés lehet ahhoz képest,

Többnejűség: erőforrás és versengés

31

lrogy általában szegény, nincstelen emberek magas kockázatvállalással együtt járó stratégiájáról van szó, akik lehetőség szerint minél többet szeretnének nyerni és csak keveset veszíteni (Stephens, 1988).

Többférjűség A poliandria eléggé ritka párválasztási rendszer az állatvilágban, inkább csak néhány főemlősnél fordul elő. A klasszikus vagy soros poliandriában pl. a csikóhal (Hippocampus erectusa) nőstényei számos hímért állnak versengés­ ben egymással, és ezután a kiválasztott, egyetlen partnerrel párzanak. Majd dezertálnak, teljesen egymásra hagyva utódjukat és annak apját. A koopera­ tív vagy egyidejű poliandriában a nőstény számos hímmel párzik és tartósan velük is marad, majd a szülők közösen nevelik fel az utódokat. Az emberi társadalmakban a poliandria, vagy többférjűség annyira ritka, hogy a vizsgált preindusztriális kultúráknak csak mintegy 1%-ában volt fellel­ hető. Általában a poliandria nem népszerű párválasztási rendszer (Trevithick, 1997). Inkább szükséges megoldás, egyfajta válasz a szegénységre és a szűkös környezeti erőforrásokra, jellegzetes öröklési szabályokra. Például a Hima­ láján élő közösségeknél található poliandria, ahol igen sanyarú az ökológiai adottság. Tibet néhány tartományában fiútestvérek öröklik a megművelhető földeket, amely csekély értéke miatt nem apózható fel jobban. Ebben az eset­ ben a testvérek egyetlen nővel lépnek házasságra és a kapcsolatból született gyermekeket közösen támogatják, nevelik. Az emberi közösségekben ez a legelterjedtebb formája a többférjűségnek, és fraternális poliandriának is ne­ vezik. Ebben a helyzetben gyakran előfordul, hogy amikor nagyobb jövede­ lemre sikerül szert tennie valamelyik fivérnek, akkor megnősül, és feleségét nem osztja meg a többiekkel (Beall és Goldstein, 1981; Smith, 1998). A rendelkezésre álló adatok alapján megállapíthatjuk, hogy a poliand­ ria nem tartozik az ember fő párválasztási rendszerei közé, nem az evolúció terméke, inkább egyfajta rövid távú alkalmazkodás a szegényes ökológiai feltételekhez és kulturális (öröklési) szabályokhoz. Erre azért van lehetőség, mert a nők is birtokában vannak olyan adaptációknak, amelyek bizonyos kö­ rülmények között képessé teszik őket arra, hogy egynél több partnerrel is létesítsenek párkapcsolatot. Ez a rövid távú párkapcsolati stratégia (amelyről a párválasztási stratégiák című bekezdésben olvashatunk bővebben). *

*

*

32

1. Nő, férfi és szex

Ebben a fejezetben megismerhettük, hogy milyen tényezők játszhatnak sze­ repet az emberi szexualitás kialakulásában, működésében és a párkapcsolati rendszerek létrejöttében. Az emberek közötti vonzódás, vonzalom azonban, - amely egy partner kiválasztásában jelentős szerepet játszhat - továbbra is nyitott kérdést jelent. M iért vonzódunk egymáshoz? Mitől vonzóbb szá­ munkra egyik embertársunk a másiknál? Milyen szerepe lehet a vonzerőnek a párkapcsolatok alakulásában? A következő fejezetben ezekről a kérdésekről lesz szó. További olvasmányok: Bereczkei,T. (2010). Evolúciós pszichológia. Budapest, Osiris Kiadó. Bereczkei, T. (2012). R ejtett indítékok a párkapcsolatokban. Vonzalom, párválasztás, szexualitás. Budapest, Kulcslyuk Kiadó. Varga, K. (2013) Elsődleges, nem homeosztatikus szükségletek: az ember szexualitása. In É. Bányai & K. Varga (eds.) A jfektívpszichológia. Az emberi késztetések és érzelmek világa, (pp. 173-197.) Budapest, Medicina Kiadó. Csányi, V. (1999). Az em beri természet. Budapest, Vince Kiadó.

2 . V on zalom pszichológusokat már régóta érdekli, hogy milyen lelki mecha­ nizmusok működnek a párválasztás közben, más szóval: miért vonzódunk bizonyos emberekhez inkább, mint másokhoz. A szo­ ciálpszichológusok szerint a vonzerő annak következménye, hogy mikor, hol és milyen körülmények között találkozunk lehetséges partnerekkel (Swami és Furnham, 2008). Eszerint tehát amit vonzerőnek élünk meg, valójában nem a szépséggel és fizikai megjelenéssel függ össze, hanem sokkal inkább életstílusunk demográfiai összetevői által befolyásolt jelenség. Azaz, nem szépsége miatt vonzódunk valakihez, inkább azért látjuk szépnek, mert né­ hány (szociál)pszichológiai törvényszerűség miatt szinte automatikusan így reagálunk társainkra. A fejezet első részében ezeket a modelleket tekintjük át részletesebben, amikor a közelség, kölcsönösség és hasonlóság törvénysze­ rűségeit ismertetjük. A fejezet második részében pedig a vonzerő evolúciós pszichológiai elméleteit és a hozzá kapcsolódó kutatásokat mutatjuk be.

A

Közelség A szociálpszichológiai kutatások alapján azt mondhatjuk, hogy a személyek közötti fizikai közelség az egymás iránt érzett vonzerő kialakulásának az egyik legfontosabb összetevője (Sprecher, 1998a). A témában a leghíresebb vizsgálatot az ötvenes években végezték egy kollégiumban (Festinger, Back és Schachter, 1950), és a barátságok alapjául szolgáló interakciók feltárása állt a kutatás fókuszában. Az találták, hogy a résztvevők hajlamosabbak vol­ tak azokkal a társaikkal barátkozni, akik közvetlen szomszédságukban lak­ tak, mint azokkal, akik ugyanazon az emeleten, de tőlük távolabbi szobákban éltek. Még ennél is kevesebb barátság alakult ki a más emeleten élőkkel és a más kollégiumi épületekben elszállásoltakkal. A kutatók szerint az épített fizikai környezetben való elhelyezkedés, a közelség, azért van ilyen hatással az emberi kapcsolatok alakulására, mert gyakoribb találkozásokon keresztül képes növelni az ismerősség érzését az egyénekben.

34

2. Vonzalom

Számos más kutatásban is hasonló eredményre jutottak. Egy 500 ame­ rikai házaspár adatainak elemzéséből született tanulmányban kimutatták, hogy a párok egyhatoda a házasságot megelőzően egy lépcsőházban élt, egyharmada pedig öt háztömbnyi távolságon belül lakott egymástól. De még nagyjából az elemzett kapcsolatok felében is csak 20 háznyi távolságra laktak egymástól a partnerek a házasságot megelőzően. Mivel a távolság jól mérhe­ tő, akadtak kutatók, akik kiszámolták, hogy az emberek általában 177 km-es körön belül választanak maguknak partnert (Spuhler, 1968). Mások pedig úgy találták, hogy a házaspárok az első találkozásaik idején nagyjából másfél kilométernyire laktak egymástól (Clarké, 1952). A közelség tehát két szempontból is fontos összetevője az ébredező vonzalomnak. Egyrészt - ahogy már láthattuk - a közelség az ismerősség érzésének kialakulásához vezethet, amely azt eredményezi, hogy kedvelünk valakit. Zajonc (1968) szerint egy ingerrel való sorozatos találkozás ahhoz vezet, hogy ismerősként kezeljük az ingert (amely egyaránt lehet élő vagy élettelen dolog), ez pedig fokozza pozitív beállítódásunkat, vagyis elkezd­ jük kedvelni azt. Ez a jelenség különösen hangsúlyos, amikor idegenekkel találkozunk. Jorgansen és Cervone (1978) azt találták, hogy a vizsgálati sze­ mélyek elkezdték kedvelni a nekik mutatott idegenek arcképét, miután elég gyakran látták azokat. Moreland és Beach (1992) is arról számolt be, hogy a hallgatók szimpatikusabbnak találták azokat az oktatóikat, akikkel sűrűb­ ben találkoztak. Az ingerekkel való gyakoribb találkozás hatására kialakult szimpátia azonban nem fokozható a végtelenségig: Bornstein (1989) szerint a fényképen mutatott emberek iránt erősödő kedvelés mértéke csak kb. 10 alkalomig növekedik. A közelség másrészt azért serkenti a szimpátia kialakulását, mert meg­ különböztetett kapcsolatként tekintünk a közelünkben élőkre. Nem csupán arra vagyunk hajlamosak, hogy lehetséges partnerünket lakókörnyezetünk­ ből válasszuk, hanem arra is, hogy azt feltételezzük: a közelünkben élők job­ ban kedvelnek bennünket másoknál (Urdy, 1971). Általában szomszédainkat egyszerű kategóriák mentén soroljuk be: szocioökonómiai státuszuk, vallá­ si- és etnikai csoporthoz való tartozásuk, iskolázottságuk alapján. Amikor magunkhoz hasonló érdeklődésű és hátterű társat keresünk, valószínűleg vonzódni fogunk a közelünkben élő, hozzánk hasonlónak vélt emberekhez. Bár a közelség hatásával foglalkozó tanulmányok több évtizedes múltra tekintenek vissza, feltételezhető, hogy a napjaink cyberkultúrájában élő em­ berek életére, párkapcsolati választásaira is hatással van a proximitás.

Kölcsönösség

35

Kölcsönösség A személyközi érintkezés egy másik meghatározó tényezője a kölcsönösség: hajlamosak vagyunk kedvelni azokat, akik bennünket is kedvelnek és utálni azokat, akik utálnak bennünket (Sprecher, 1998a). Általánosabban megfo­ galmazva: azokat találjuk vonzónak, akik figyelnek ránk, akik figyelmesek velünk, akiknek felkeltjük az érdeklődését. Dittes és Kelly (1956) klasszikus­ nak számító vizsgálatában egy csoport tagjaival különböző dolgokat hitettek el a vizsgálatvezetők: volt, akit úgy informáltak, hogy bizonyos csoporttagok­ nak pozitív véleményük van róluk, míg másokkal azt hitették el, hogy egyes csoporttagok utálják őket. Az eredmények szerint azoknak, akiket arról tájé­ koztattak, hogy tetszenek másoknak, sokkal szimpatikusabb volt a csoport, mint azoknak, akiket a negatív véleményekről informáltak. Ugyanakkor az említett kölcsönösség hatása nem minden résztvevőnél jelentkezett egyfor­ mán. A pozitív visszajelzés fontosabb volt azok számára, akik magasabbra értékelték a társas biztonság érzését (Sperling és Borgaro, 1995). Más vizs­ gálatok is megerősítik (Dittes és Kelly, 1956), hogy az alacsony önértékelésű emberek erősebb pozitív és negatív reakciót adnak a csoport velük kapcso­ latos visszajelzésére, míg a magas önértékeléssel jellemezhető csoporttagok számára az elfogadottság/elutasítottság hatása nemigen figyelhető meg. Mivel a kölcsönösség alapvető mozgatója közeli kapcsolatainknak, van­ nak helyzetek, amikor kifejezetten érzékenyek vagyunk az ilyen kölcsönös­ ségre épülő visszajelzésekre. Sokkal inkább hajlamosak vagyunk komolyan venni azt, ha egy idegen ad pozitív visszajelzést rólunk, mint azt, ha egy ba­ rát, vagy közeli ismerős dicsér meg bennünket (Hogg és Vaughan, 2005). A régi ismerős véleménye ugyan fontos számunkra, de hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy dicsérete a kapcsolatunk kölcsönösségén alapul és nem füg­ getlen a korábbi szimpátia-jelzésektől. Ugyanakkor egy idegenről azt feltéte­ lezzük, hogy véleménye inkább fakad őszinteségéből, mint a barátok közötti kölcsönös pozitív visszajelzések láncolatán, azaz elfogulatlan. Ez a minta a személyközi vonzalom alakulásának más színterein is mérhető: hajlamosak vagyunk azokat kedvelni, akik kezdetben nem szimpatizáltak velünk, később mégis pozitív véleményt alakítottak ki rólunk. Azokat pedig, akik kezdetben kedveltek bennünket, és később elfordultak tőlünk, kimondottan ellenszen­ vesnek tartjuk (Aronson és Linder, 1965).

36

2. Vonzalom

Hasonlóság A kapcsolat kezdeti szakaszában általában a közelség és kölcsönösség tű­ nik fontosnak a vonzerő alakulása szempontjából, az attitűdök, értékek ha­ sonlósága pedig a kapcsolat alakulása folyamán válik egyre hangsúlyosabbá (Newcomb, 1961). A párok közötti hasonlóság az evolúciós pszichológiában is jól értelmezhető bizonyos modellek szerint. M íg az evolúciós elméletalko­ tók a partnerek vonzerejében található hasonlóságot állítják a magyarázatok középpontjába, addig a szociálpszichológusok az értékek hasonlóságával ma­ gyarázzák a vonzalom kialakulását (Sprecher, 1998a). Egy korai vizsgálatban Newcomb (1961) több alkalommal mérte meg egy kollégiumban élő egyete­ misták attitűdjeit és értékeit. A beköltözés után a közelség valóban jól jelezte a résztvevők egymás iránti szimpátiáját, vonzódását. Néhány hét elteltével azonban a hasonló értékeket jelző attitűdök mutatták leginkább, hogy ki kit talál vonzónak. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a vonzalom erősebb azok között, akik hasonló társadalmi háttérrel, hasonló személyiségvonásokkal rendelkeznek, és hasonló társas kapcsolati igényük van, illetve hasonló módon töltik sza­ badidejüket (Stevens és mtsai, 1990). Egy házaspárok hosszú távú vizsgála­ tán alapuló tanulmány kiemeli az életkor, az iskolázottság, a vallásosság, és a politikai érdeklődés hasonlóságát, amelyet azzal magyaráznak, hogy idővel a partnerek mintegy „átvették” egymás attitűdjeit, szokásait és képességeit a kapcsolat alakulásának folyamán. M eg kell jegyezni, hogy a legtöbb evolúci­ ós pszichológus álláspontja némileg ellentétes ezzel az értelmezéssel, amikor a hasonlóság jelenségéről van szó. Szerintük m ár eleve hasonlóbb emberek választják egymást, és éppen a hasonlóság az egyik oka annak, hogy az ilyen párok elégedettebbek a kapcsolattal és egymással, több utódot nevelnek és kevésbé hajlamosak elválni/tovább maradnak együtt (Bereczkei, Gyuris, Köves és Bernath, 2002). A hasonlóságra irányuló szociálpszichológiai vizsgálatok kiemelik a vallási/egyházi és etnikai hovatartozás fontosságát a vonzerő alakulásában és a választásokban. Az ugyanolyan vallású emberek a közös világnézeten ke­ resztül könnyebben osztják meg egymással vélekedésüket, értékrendjüket, sőt a világban saját helyükről és szerepükről alkotott véleményüket is. Ezért fordulhat elő, hogy a kevert vallású házasságból származó gyerekek nehezen találják helyüket szüleik vonatkoztatási csoportjában, amely együtt járhat az identitás problémáival és a személyes biztonságérzés elvesztésével (Swami és

Hasonlóság

37

Furnham, 2008). A kultúrák közötti és adott etnikai csoporton belüli vizs­ gálódások rámutatnak a hasonló rasszhoz tartozásnak a kapcsolatok alaku­ lásában betöltött szerepére. Például amikor Liu és mtsai, (1995) az Egyesült Államokban élő négy különböző etnikum szokásait vizsgálták, azt találták, hogy a résztvevők szívesebben randiztak a saját csoportjukba tartozókkal, mint másokkal. A partner választásának legerősebb prediktora (előrejelzője) az volt, hogy a résztvevők saját csoportja elfogadta-e a választottat. Esze­ rint leginkább azokkal vagyunk hajlamosak randizni, együtt járni, akiket barátaink, családunk „elfogadhatónak” tart, és ez különösen igaz az etnikai hovatartozásra. Egy érdekes vizsgálatban azt találták (Warren, 1970), hogy a vallási hovatartozásukat házasodáskor megváltoztató férfiak hetven száza­ léka újdonsült házastársa vallását vette fel. Mintha a váltással is hangsúlyozni szerették volna partnerükkel való hasonlóságukat, a közös értékrendet, a ha­ sonló attitűdöket.

M i van a szépség mögött? A fentiekből is kitűnik, hogy a szociálpszichológusok a vonzalmat többfaktoros vonásként képzelik el, amely tartalmazza a vonzerő dinamikus és statikus összetevőit is (Riggio és mtsai, 1991). Dinamikus elemek alatt az egyén kommunikációs készségét, személyiségét, humorérzékét, másokra való nyitottságát, segítőkészségét érthetjük. Végső soron pedig az arra való képes­ ségét, hogy az egyén egy másik emberrel kölcsönös én-közléseken alapuló kapcsolatban vegyen részt (Lundy és mtsai, 1998). A kutatók kezdetben azt gondolták, hogy a vonzalom alakulásában a fi­ zikai kiterjedéssel mérhető vonások tanulmányozhatók igazán (arcvonások, testi jellemzők, stb.), a fenti dinamikus változók pedig csak nehezen mérhe­ tők. Az arcvonások mérése egy fényképen statikus jellemzője, míg a mosoly tipikusan dinamikus jellemzője a szépségnek, de amikor az utóbbit mérjük, nem igazán tudjuk elkülöníteni a statikusaktól. Például ilyen nehézségekkel találkoznak a kutatók, a beszéd fizikai vonzerejét mérik, hiszen a dinamiku­ san változó hangszínt nehéz kontrollálni a vizsgálatokban. A fizikai kiterjedéssel nem rendelkező vonások közül - amelyek fontosak a másik vonzerejének megítélésében - a közeli kapcsolatokra épülő csopor­ tokban a személyes jó hírnév az egyik legfontosabb. Számos társadalomban az egyént reputációja segíti az erőforrások elérésében, a kölcsönösségre hajló

38

2. Vonzalom

partnerek megtalálásában, és még olyan - a párkapcsolatokban kitüntetett jelentőségű összetevőkkel is kapcsolatba hozható, mint az egyén egészsé­ gi állapota, illetve promiszkuitásának mértéke (Brown és Moore, 2002; Henderson és Angiin, 2003). így a reputáció hatással van az egyén vonze­ rejének megítélésére is. Egy bolíviai vizsgálatban azt találták, hogy az Ama­ zonas mentén élő cimán népcsoport nőtagjairól szóló pozitív illetve negatív információk, összefüggnek azzal, hogy mennyire találnak vonzónak valakit. A vonzerő megítélésében különösen fontosnak tartott vonások az anyaság, a megbízhatóság, a háziasság (a háztartási teendők ellátására való hajlam), a társas intelligencia, az egészségesség volt, amelyek alapján kirajzolódott a csoporttagok reputációja és a magasabbra értékeltek nagyobb vonzereje. Azt is tudjuk, hogy a statikus vonzerő növelhető a hátrányos vonások hát­ térbe szorításával, illetve az előnyös vonások kihangsúlyozásával. A nyugati világ szépsegipara, a kozmetikai szerek használata, a smink, a ruhadivat, a különböző hajviseletek éppen ezt a célt szolgálják. Az öltözködés, a parfüm, a testdíszítés (tetoválás), az ékszerek, stb. minden ismert emberi kultúrában elterjedtek valamilyen formában. Ezeknek a díszeknek a funkciója - kevés kivételtől eltekintve - viselője fizikai vonzerejének fokozása. Azonban az említett mesterséges ornamentikák nem csak a potenciális partner figyelmét keltik fel, hanem egyúttal az önmegjelenítést, az önkifejezését is lehetővé teszik (Wohlrab és mtsai, 2007).

Vonzerő és evolúció Az evolúciós pszichológia nem csupán azt állítja, hogy univerzális, fajunkra jellemző tendenciák jutnak érvényre párválasztási viselkedésünkben. Emel­ lett kijelenti azt is, hogy nők és férfiak egymás megítélésében különleges figyelmet tulajdonítanak bizonyos fizikai tulajdonságoknak és jellegeknek még akkor is, ha éppen nem szeretnének partnert keresni. Más szavakkal: egy a partnerével teljesen elégedett ember is el tudja dönteni, ha találko­ zik valakivel, hogy az illető vonzó külsejű-e vagy sem. A szépség megítélé­ se tehát a párválasztási preferenciákkal függ össze, és főként a másodlagos nemi jellegekre irányul, de a párválasztási helyzettől függetlenül is működik. Leegyszerűsítve, a férfiak a nőknek azokra a jelzéseire érzékenyek, amelyek a szaporodás lehetőségének maximumát hirdetik (ilyen a fiatalság, amely a termékenység és egészség reklámja), míg a nők a férfiaknak azokra a szig­

Vonzerő és evolúció

39

náljaira fogékonyak, amelyek az erőforrások felhalmozásával és az utódok­ nak nyújtható szülői gondoskodással vannak kapcsolatban (ilyen a státusz és dominancia). Mivel a fenti tulajdonságokkal kapcsolatos információkat el­ sősorban a szexuális szelekcióval kialakult jellegeink hordozzák, ezért ezek­ nek tulajdonítunk nagyobb figyelmet az ellenkező neműekben (Swami és Fúrnám, 2008). A szexuális szelekcióval kialakult fizikai jelzések általában a nemi éréssel egyidőben alakulnak ki és válnak hangsúlyossá elsősorban a nemi hormonok, a tesztoszteron és az ösztrogén hatására. Ez az „időzítés” az egyén életében azt jelenti, hogy eljött a párválasztás ideje (Gould és Gould, 1989). Hagyo­ mányos értelemben véve a szexuális szelekciós elmélet ezeket a jellegeket olyan túlzónak és (a túlélés szempontjából akár) hátrányosnak írta le, mint pl. a páva farktolla (amelyet a következő fejezetben részletesen is áttekintünk). Azonban ezek a nemi sajátosságok nem feltétlenül hátrányosak, csökkentve ezzel a túlélés esélyét (Buss, 1989). Például a felnőtt hím gorillák ezüstös hátszőrzete, amely jól jelzi a szociális státuszt, és amely vonzó jelleg a nősté­ nyek számára, nem jár semmilyen ismert költséggel a túlélés szempontjából (Barber, 1995).

Egészség és termékenység Az egyenletes pigmentáltságú, sima, feszes bőr, a tiszta szemek és a fényes haj olyan kulcsok, amelyek alapján vonzónak ítélünk valakit, és amelyek jól jelzik, hogy tulajdonosuk mentes a kórokozóktól. Szélesebb értelemben azonban az egészségi állapot nem elszigetelt jelzésként működik, például a ’betegség hiányát’ hirdetve. Sokkal inkább fenotípusos kondíciónak nevez­ hetjük: egy olyan képességnek, amelynek segítségével az egyed képes erőfor­ rásokra szert tenni, hatékonyan tartalékolni, és eredményesen felhasználni azokat, növelve a túlélést és a reprodukciót. Tehát egy képességről van szó, amelynek birtokában fel lehet halmozni-, és át lehet alakítani energiát evo­ lúciós rátermettséggé (fittness). Ez azt jelenti, hogy két kórokozó-mentes egyed is eltérő lehet például az anyagcsere-folyamataik hatékonyságát illető­ en, ami végső soron az egészségi állapotuk különbözőségét vonja maga után. Ha továbbvisszük ezt a gondolatot, akkor az a két egyed, amely különbözik az energiák növelésére és hatékony tartalékoláséra vonatkozó képességeit il­ letően, az immunkompetenciájukat tekintve pedig hasonlóak, tehát egyfor­

40

2. Vonzalom

mán betegesek (vagy egészségesek), és csak abban az egy képességben térnek el, hogy az energiát mennyire tudják a rátermettségük növelésére fordítani, akkor ezt azzal magyarázhatjuk, hogy eltérő fenotípusos kondícióval ren­ delkeznek. Számos faktor lehet hatással az összes fajta kondícióra, többek között a mutáció, a kórokozók, toxinok és bármilyen, a fejlődés során szerzett bántalmazás-jellegű tapasztalat. Mivel a mutációk és a kórokozókkal, vala­ mint a toxinokkal szembeni ellenállási képesség örökölhető, ezért mindenfé­ le fenotípusos kondíció is várhatóan részben öröklődik. Az a képesség, hogy felbecsüljük egy másik egyed (egyén) fenotípusos kondícióját valószínűleg hatással lehetett az individuum reproduktív sike­ rességére az evolúciós időkben, és nemcsak olyan társas „szövetségekben” működött, mint például a párválasztás. A vonzerő megítélése információkat ad a fenotípusos kondícióról, amely szerepet játszik a rokonoknak nyújtott támogatásokkal kapcsolatos döntéseinkben. A vonzó és egészséges kinéze­ tű gyerekek több szülői gondoskodást kapnak más, kevésbé vonzó társuknál (Daly és Wilson, 1984,1988a). Hasonló fontosságú a vonzerő a baráti kap­ csolatokat illetően a kölcsönösség kérdésében. A kölcsönösség szempont­ jából fontos kérdés az egészség dimenziója mind a barátságok, mind más - nem párkapcsolati jellegű - szociális szövetségek kialakításakor, hiszen az alacsony túlélési eséllyel „kecsegtető”potenciális barát kisebb valószínűséggel képes viszonozni a ráfordításokat. Az a feltételezés, miszerint a szépség valamiféle kapcsolatban van az egészséggel, számos kutatás kiindulópontjává vált. Az egyik nagyobb vizs­ gálatban férfiak és nők vonzerejét még a pubertásuk idején mérték fel, és ezeket az eredményeket összehasonlították évekkel későbbi - a vizsgálati személyek egészségi állapotát célzó —eredményekkel. Nem találtak kapcso­ latot a két adatsor között (Kalick és mtsai, 1998). Ezek az adatok úgy tűnik, hogy cáfolják annak a nézőpontnak a létjogosultságát, miszerint a vonzerő észlelése az egészség megítélésével kapcsolatban alakult volna ki az evolúció folyamán, valójában azonban nem relevánsak. Először is az egészségi állapot fogalma sokkal szélesebb értelemben használatos és nem csak a betegségek gyakoriságát jelenti. Másodszor, ez a nézőpont azt jelzi előre, hogy a vonze­ rő kapcsolatban volt a fenotípusos kondícióval az evolúciós környezetben, azaz az utóbbi néhány millió évben. A férfiak és nők arcának vonzereje és reproduktív sikerességük közti összefüggés a modern világban már nem tölti be ugyanazt a szerepet, mint korábban, mivel az ember megváltozott evolú­ ciós környezete helyébe olyan újdonságok kerültek, mint például a modern

Egészség és termékenység

41

fogamzásgátlók, az orvostudomány, stb. Azokban a kultúrákban, ahol még ma is rengeteg a parazita, a vonzerőnek fontosabb szerepe van a párválasz­ tásban, mint a nyugati civilizáció védett, „steril” közegében. Itt a vonzerőnek az egészségre vonatkozó szignálja egyenletesebben mutatható ki, bár ez egy közvetett bizonyíték. Egy másik markánsabb megközelítés az adaptációs nézőpontból ered, amikor arra a kérdésre keressük a választ, hogy egy bizonyos vonásnak mi a funkciója. A különböző vonásoknak (akár mentális, akár fizikai) az adaptációs modell szerint az a feladata, hogy megjelenítsék a populációban előforduló, egymástól eltérő szerkezetet. Valójában a vonás az, ami hordozza azt a szer­ kezetet, ami aztán megoldásként szolgálhat néhány adaptációs problémára. Itt a vonás és a szerkezet egy sajátosságára hívjuk fel a figyelmet: a szerkezet nemcsak azt teszi nyilvánvalóvá, hogy a vonás maga egy adaptációs jelleg, hanem azt is egyértelművé teszi, hogy a vonás mi miatt lett adaptív. Tehát adaptációs perspektívából az a hipotézis, amely azt mondja, hogy az arc vonz­ erejével kapcsolatos ítéletek a fenotípusos kondíció összességének megbe­ csülésére fejlődtek ki az evolúciós történelem során, valójában azt mondja, hogy a szépségnek éppen az a funkciója, hogy megítélése által feltáruljon a fenotípusos kondíció. A fejezet utolsó részében bemutatjuk, a testmagasság példáján keresztül - amely a szexuális szelekcióval alakult ki, tehát jelentős nemi különbségek mérhetők benne - hogy miként hirdeti a fenotípusos kondíció tulajdonosa rátermettségét.

Testmagasság Viszonylag kevés kutatás foglakozik azzal a témával, hogy milyen testmagas­ ságot tartunk előnyösnek az ellenkező neműekben. Ez azért is meglepő, mert a hétköznapi életben és a tömegkultúrában a testmagasság fontossága szem­ betűnő, ami pedig a mérését illeti - tudományos módszertani szempontból - aránylag könnyen és megbízhatóan elvégezhető (Freedman, 1969). A kap­ csolódó vizsgálatok valóban azt tárják fel, hogy magasságunk elsöprő erejű hatással van természetünkre és személyiségünkre (Just és Morris, 2003). Az ember esetében a testmagasságban nemi különbségek mérhetőek: általában azt mondhatjuk, hogy az etnikai csoportok többségében a férfiak néhány centivel magasabbak a nőknél (Gillis és Avis, 1980). Az evolúciós

42

2. Vonzalom

pszichológusok szerint a férfiak magassága a „jó gének”jelzésével kapcsoló­ dik össze, és így jelzi tulajdonosának nagyobb szaporodási esélyeit az átlagos testmagasságúakhoz képest. Az egyik vizsgálatban (Pawlowski, 2000), ahol az egész élethossz viszonylatában kalkuláltak, és figyelme vették az életkort, va­ lamint a születési helyet is, valóban azt találták, hogy az átlagosnál magasabb férfiaknak több utódjuk van. Ehhez kapcsolódó eredményekre jutott Nettle (2002a) is, aki megállapította, hogy az átlagosnál magasabb brit férfiak - az egész élethosszt tekintve - több hosszú távú, együttéléssel járó kapcsolatban vesznek részt átlagos testmagasságú társaikhoz képest, ami csökkenti az esé­ lyét annak, hogy utód vagy fontosabb párkapcsolat nélkül maradjanak. Erre a gondolatmenetre felfűzve evolúciós pszichológiai kutatások egész sora szá­ mol be arról, hogy a magasabb férfiakat vonzóbbnak is tartják. Például nőket megkérdezve egyértelműen a náluk magasabb férfiakat részesítik előnyben párválasztáskor (Pawlowski, 2003), és magukat az átlagnál magasabbnak le­ író férfiak több választ kapnak párkereső hirdetéseikre (Pawlowski és Köziéi, 2002). Hasonló tapasztalatról számol be Sheppard és Strathman (1989), akik szerint egy nő gyakrabban mutatkozik a nyilvánosság előtt, ha magasabb fér­ fivel randevúzik, mint amikor alacsonyabbal. A nők többsége, aki párkereső újsághirdetést ad fel, úgy nyilatkozik a testmagasságról, mint a lehetséges partner egy fontos tulajdonságáról (Jackson és Ervin, 1992). Egy másik vizs­ gálatban, magyarországi párkereső hirdetések szövegelemzésekor azt találták, hogy a női hirdetők háromszor gyakrabban hivatkoznak potenciális partne­ rük magasságára, mint a férfiak (Bereczkei és mtsai, 1997). Összegezve, a fér­ fiak testmagassága azért jelentős szempont vonzerejük megítélésekor, mert (amellett, hogy egyszerűen szemrevételezhető) ez a vonás összekapcsolódik a szaporodási sikeresség egyénenként eltérő értékével is. Ezzel ellentétben, az átlagosnál magasabb testalkat a nők számára nem jelent reproduktív előnyt (Nettle, 2002). A nők magassága nincs hatással az utódszámmal mérhető szaporodási sikerre úgy, ahogyan ezt a férfiak esetében láttuk. A tapasztalatok azt is mutatják, hogy a férfiak hajlamosak maguknál alacsonyabb partnert választani (Gillis és Avis, 1980). A nők testmagassága kevésbé fontos szempont a férfiak számára a lehetséges partner szépségének megítélésébenvAz átlagos magasságúakat vonzóbbnak tartják, és gyakrabban is randevúznak ilyen alkatú nőkkel, mint a magasabbakkal (Jackson és Ervin, 1992; Sheppard és Strathman, 1989). Az a kérdés azonban még mindig tisztázásra vár, hogy a testmagasság milyen mértékben játszik szerepet a fizikai vonzerő megítélésében és ez egy­

Testmagasság

43

általán mennyire független más hatásoktól. Ahogy Weeden és Sabini (2005) rámutat, a testmagasság valóban lényeges szempont lehet a párválasztásban (mint más tényezők is, például az iskolázottság vagy a hasonló érdeklődés, stb.), de önmagában nem feltétlenül, más vonásoktól nem függetlenül járul hozzá a férfiak vonzerejének emeléséhez. Valószínűleg olyan alapvető társas sztereotípiák is szerepet játszanak abban, hogy ideálisnak értékeljük-e part­ nerünk testmagasságát, mint például „a férfi legyen magasabb, mint a nő’ (Cameron és mtsai, 1977; Hensley, 1994). Mindemellett, néhány tanulmány szerint a nők szívesebben randevúz­ nak átlagos testmagasságú férfival, mint nagyon magassal, vagy nagyon ala­ csonnyal (Graziano, 1978). Ugyanakkor, egy kisnövésű férfi azért is lehet viszonylag rokonszenves, mert a magas testalkatot fenyegetőnek, félelmetes­ nek is megélhetik a nők. Néhány vizsgálati eredmény szerint a testmagasság a gyengébb egészségi mutatókkal és a magasabb halálozási aránnyal is össze­ függ (Gunnel és mtsai, 2003; Samaras és mtsai, 1999). Ezek az eredmények nem feltétlenül mondanak ellent a jó-gén elméletnek, hiszen a testmagas­ ság energetikailag költséges jelzés, de evolúciós nyeresége van (pl. a riválisok megfélemlítésében), hanem inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy a magya­ rázat érvényessége bizonyos értelemben korlátozott lehet. A magasságról kapott képünket tovább színesítheti, hogy a kutatók a testhossz és a társadalmi-gazdasági státusz között is összefüggést tártak fel (Swami és Fúrnám, 2008). Amikor Judge és Cable (2004) a magasság és a munkahelyi sikeresség közötti kapcsolatokkal foglalkozó kutatások ered­ ményeit elemezte, arra a következtetésre jutott, hogy a magasabb emberek sikeresebbek és többet keresnek. Konkrétan azt találták, hogy, ha valaki 182 cm magas, akkor egy 30 éves karrier alatt közel $166.000 (azaz kb. 32 millió forinttal) több fizetést kap, mintha 165 cm magas lenne. Ezt a meglepő ered­ ményt a szerzők egy összetett modell segítségével magyarázzák, amelyben a testmagasság számos közvetítő folyamat hatásával együtt vezet a társadalmi sikerességhez. Először is, a testmagasság hatással van arra, miként ítéljük meg magun­ kat (önértékelés), másodszor pedig arra, hogy mi, emberek, milyennek lát­ juk egymást (társértékelés). A társ- és önértékelés befolyásolja a munkához való hozzáállásunkat és teljesítményünket, amely alapján a vezetőnk képet alkothat a munkánkról. Végeredményben ez vezethet sikerhez is a karrie­ rünk folyamán. Ezzel a modellel összhangban Judge és Cable (2004) azt találta, hogy a munkahelyi teljesítmény kapcsolata sokkal erősebb a társ- és

44

2. Vonzalom

önértékeléssel, mint a testmagassággal. Azonban a vonzó testhossz mértéke nem annyira az egyén tényleges teljesítményét volt képes előrejelezni, hanem inkább azt, hogy a megítélő miként lát és értékel másokat. Végső soron ezek az eredmények azt valószínűsítik, hogy a nőkben mű­ ködik egy veleszületett fogékonyság, amelynek segítségével megtanulhatják, hogy előnyben részesítsenek olyan, a férfiakban meglévő tulajdonságokat, amelyek kapcsolatban vannak az erőforrások megszerzésének képességével, amilyen például a testmagasság (Barrett és mtsai, 2002). Ez a fajta tanulás végbemehet egyrészt személyes tapasztalatok beépülésével, másrészt olyan viselkedési szabályok elsajátításával, amely kulturális ismereteken keresztül jut el hozzánk. Mivel a rendelkezésre álló adatok az mutatják, hogy a maga­ sabb emberek társadalmi és gazdasági szempontból sikeresebbek, ez igazol­ ja, hogy valószínűleg megfigyeléses tanulással sajátítjuk el az információkat (Higham és Carment 1992; Young és French 1996). *

*

*

Ebben a fejezetben áttekintést kaptunk arról, hogy a személyek közötti von­ zalom milyen szociálpszichológiai és evolúciós törvényszerűségek alapján működhet. Vajon a vonzerő mellett milyen más evolúciós erők hatottak az emberi párválasztás kialakulására? Melyek azok a tényezők, amelyek elvá­ laszthatatlanul összekötnek bennünket a többi emlős fajjal? Milyen humán sajátosságokkal rendelkezünk a párválasztás területén? A következő fejezet­ ben erről olvashatunk. További olvasmányok: Forgás, J. P. (1989). A társas érintkezés pszichológiája. Budapest, Gondolat Kiadó. Meskó, N. (2012). A szépség eredete. Szexuális vonzerő és párválasztás. Pécs, Pro Pannónia Kiadó. Passingham, R. E. (1988). Az em berré váltfőem lős. Budapest, Gondolat Kiadó.

3. P á r v á l a s z t á s és evo lú ció legújabb és igen népszerű magyarázatot azzal kapcsolatban, hogy miért tartjuk vonzónak egymás bizonyos jellegzetességeit, az evo­ lúciós pszichológiai modellek és vizsgálatok szolgáltatják (Meskó, 2012). A pszichológusok új elméleteik alkotásakor már évtizedekkel ko­ rábban azzal az ambícióval kezdték beolvasztani a természettudományos modelleket, hogy ezzel a szerteágazó kérdésfeltevéssel, módszertannal ren­ delkező pszichológiai iskolákat talán sikerül egyesíteni. Néhány tudós úgy írta le az új pszichológiát, mint egyfajta „bio-szociális” tudományt, vagy „biopszichológiát” (Pinel, 2011), hangsúlyozva ezzel azt a szerepet, amelyet a biológia játszik (vagy amit kéne, hogy játsszon) az emberi viselkedés ta­ nulmányozásában és megértésében. Ez a biopszichológiai hatás leginkább az evolúciós pszichológiában valósul meg, amely a darwini elmélet alkalmazása az emberi viselkedés és lelki működés tanulmányozására.

A

A szexuális szelekció Darwin (1859) természetes kiválasztódás elmélete érthetően elmagyarázta, hogy miért alakult ki az élőlények számos anatómiai-élettani jellegzetessége, amelyek segítették az egyed túlélését. Ez az elmélet azonban nem volt képes választ adni bizonyos - párválasztással és szaporodással összefüggő - kérdé­ sekre. Például, miért vonzóbbak némely egyedek másoknál? Darwin (1871) második nagy elgondolása, a szexuális szelekció elmélete azonban értelme­ zést kínál az állatvilág olyan jelzéseire - mint a szarvas agancsa, az antilop szarva, a páva hosszú farktolla, az énekesmadarak dala, a béka brekegése és számos madár- valamint halfaj színpompás ornamentikája - amelyek első ránézésre inkább megnehezíthetik a túlélést. Ezek a „díszek” ugyanis inkább odacsalogatják a ragadozókat és megnehezíthetik a menekülést is. A szexuális szelekciós elmélet kapcsán két további működésről szoktunk beszélni. Az egyik a nemen belüli versengés (intraszexuális kompetíció), amely általában arra a nemre vonatkozik, amelyiket választják, ezek többnyi­

46

3. Párválasztás és evolúció

re a hímek. Ez a folyamat játszik szerepet a morfológiai fegyverek (pl. a szar­ vasagancs) kialakulásában, de ennek az evolúciós mechanizmusnak köszön­ hető a hímek (nőstényekhez képest) nagyobb testmérete is. A hímekben így kialakult nemi jellegek mértéke, mérete változatos eloszlásban jelenik meg az adott népességben és bizonyos egyedeket előnyökhöz juttathat a nősténye­ kért folyó vetélkedésben. A másik ilyen mechanizmus a párválasztás, amely főként a válogatósabb nem - többnyire a nőstények - viselkedését jellemzi. A párválasztási folyamatban az interszexuális szelekció működik közre, amely egyrészt létrehozza az egyik nem díszes, vonzó tulajdonságait, másrészt a másik nem erre irányuló érdeklődését (preferenciáját). E szelekciós nyomá­ sok hatására tehát együtt alakul ki a hím páva hosszú faroktolla és a nőstény vonzódása az ilyen testi jelleggel rendelkező hím iránt. Mindezeknek a kér­ déseknek a tárgyalására még részletesen visszatérünk. A váltivarú fajok többségénél az egyik nem szaporodási sikerességét köz­ vetlenül és markánsan befolyásolja a számára elérhető lehetséges szexuális partnerek száma, míg ugyanez nem mondható el a másik nemről. Ez egye­ nesen következik a szülői ráfordítás modellből (Trivers, 1972). Az emlős hí­ mekre az a jellemző, hogy a nőstényekhez képest kisebb - sokszor lényegesen kisebb - a szülői ráfordításuk, azaz kevesebb időt és energiát fordítanak az utódokra. Ezért genetikai képviseletüket akkor növelhetik sikeresen a kö­ vetkező nemzedékben, ha minél több utódot próbálnak nemzeni és ennek érdekében minél több nősténnyel párzanak. Erre irányuló törekvésüknek a fogadókész nőstények száma szab határt. A legtöbb emlősnél a nőstényének szaporodási sikerességét viszont nem az növeli, ha minél több hímmel igyek­ szik párzani. A nőstény ugyanis a megtermékenyülést követően energetikai­ lag már „elköteleződött” az embrió(k) fejlődésében, és az újabb párzásoknak nem lenne jelentőségük az utódszám növelésében. A nőstények reproduktív sikerességének a hímek által birtokolt erőforrások (táplálék, territórium, stb.) minősége és mennyisége szab határt. Ugyanis az utódgondozás folyamán a megfelelő táplálék és környezetei feltételek azok a tényezők, amelyekre a nősténynek az utódok felneveléséhez szüksége van. A hímek pedig csak ak­ kor tudják az erőforrásokat biztosítani a nőstény számra és megosztani az utódokkal, ha rendelkeznek azokkal. Ezért a hímek versengenek egymással, hogy ezeket az erőforrásokat megszerezzék, megtartsák, és ezzel vonzóvá váljanak a nőstények számára. Ez a különbség (diszparitás) azt jelenti, hogy a hímek olyan képességekre szelektálódtak, amely lehetővé teszi számukra, hogy egyrészt sikeresen vetélkedjenek más hímekkel, másrészt, hogy fel tud­

A szexuális szelekció

47

ják kelteni a nőstények érdeklődését Ez jól nyomon követhető a legtöbb faj hímjének és nőstényének viselkedését és megjelenését összehasonlító kuta­ tásokban (Trivers, 1972).

Jó szülők és jó gének Két különböző típusát ismerjük azoknak a jelzéseknek, amelyeket a nősté­ nyek előnyben részesítenek, amikor felmérik a hímek párkapcsolati értékét. Az egyik a „jó szülő”-i minőség jelzése, amely általában hajlandóság az erő­ források megosztására a társsal és a közös utódokkal, ami jelenthet élelmet, fizikai védelmet vagy közvetlen szülői gondoskodást. De ez a szempont inkább csak azoknál a fajoknál fontos, ahol kialakult a hímek utódgondo­ zó viselkedése. Ugyanis a nőstények ebben az esetben olyan képességek­ re szelektálódtak, amelyek segítségével fel tudják mérni lehetséges társuk utódgondozásra való alkalmasságát és elkötelezettségét. Ez a „felmérés” többnyire az udvarlási rituálé keretében zajlik le, ahol a nőstények a partne­ rük előzetes befektetése alapján próbálják „bejósolni” a hímek későbbi apai elköteleződését. Például számos szövőmadár fajnál a nőstények párzás előtt gondosan letesztelik azt a fészket, amit párjuk bonyolult eljárással megépített. Egy halászó madárfajnál, a sarki csérnél (Sterna paradisaea) pedig az udvarlási rimáié középpontjában a „nászetetés” áll (Monaghan, Uttley, Burns,Thaine és Blackwood, 1989). A nőstény annak a tápláléknak (halnak) a mennyisége alapján fogadja, vagy éppen utasítja el a hím közeledését, amelyet az naponta több alkalommal is visz a párjának. Azzal, hogy a hím az udvarlás során bő­ séges táplálékot szállít a nősténynek, arra készteti a tojót, hogy az átlagosnál egy-két tojással többet rakjon, amit nagy valószínűséggel fel tud majd ne­ velni a rátermett hím segítségével. így a hím a nászetetésen keresztül képes befolyásolni a fészekalj nagyságát, azaz genetikai képviseletét a következő generációban (Bereczkei, 2010). A jelzések másik fajtája az egyed „jó gén”-jeit hirdeti. Ugyanis, ha a nős­ tény átlagon felüli tulajdonságokkal rendelkező hímmel párosodik, akkor annak kiváló tulajdonságait átadhatja közös utódaiknak, növelve ezzel az utódok életképességét és ezzel saját genetikai rátermettségét is (Gangestad és Simpson, 2000). A jó génekre irányuló preferencia ezért inkább azoknál a fajoknál fejlődött ki, ahol a hímek nem vesznek részt az utódgondozásban. A

48

3. Párválasztás és evolúció

madarak egy részénél és az emlős fajok többségénél a hímek nem mutatnak szülői gondoskodást. Viszont a nőstények egyes hímeket előnyben részesíte­ nek a párválasztáskor más hímek ellenében, ugyanis a nőstények rátermett­ ségét ebben a helyzetben az növelheti leginkább, ha a jó génekkel rendelkező társakkal párzanak. Ezeknél a fajoknál a hímek szaporodási sikerességét (és az utódok túlélését) nem a közvetlen szülői gondoskodás, hanem a túlélés szempontjából előnyös génjeik átörökítése növeli. Például a nyírfajdok (Tetrao tetrix vagy Lyrurus tetrix) párzási időszak­ ban egy ún. dürgőhelyen csoportosulnak, ahol a hímek különböző udvar­ lási pózokkal és akrobatikus repülési mutatványokkal, valamint egymással való rivalizálással igyekeznek felkelteni a nőstények érdeklődését (Höglund, Alatalo és Lundberg, 1992). Azzal, hogy önmagukat reklámozzák, valójában fizikai állapotukról, repülési képességükről, erőnlétükről adnak információt, és ezek olyan tulajdonságok, amelyeket utódaik nagy valószínűséggel örö­ kölni fognak. Ezért a nőstény reproduktív érdeke, hogy a legrátermettebb hímmel párosodjon, még akkor is, ha más nőstények is ezt a hímet válasz­ tották. A kutatásokban azt találták, hogy egy hímet csak azért is előnyben részesít a nőstény, mert más nőstények is azt a hímet választották. A hímek párválasztási sikerességével azonban szoros kapcsolatban van az életkor is. A legtöbb nőstényt ugyanis a legidősebb kakasok termékenyítik meg, akik a dürgőhely közepét foglalják el, ahová a perifériákról évek alatt jutottak el. A jó gének választásának adaptív logikája a következőkben foglalható öszsze. Az idősebb kakasok nem az utódgondozás energiaráfordítással járó és fizikai erőnlétet igénylő folyamatában kerülnek előnyös helyzetbe, hanem mint génhordozók fontosak. Azzal bizonyították rátermettségüket, hogy bi­ zonyos kort túléltek, azaz képesek voltak elmenekülni a ragadozók elől, és ellenállók a betegségekkel szemben. A tyúkok számára azért bizonyulnak értékes szexuális partnernek, mert a fenti képességek genetikai alapjait to­ vábbadják utódaiknak. A főemlősök többségénél a hímek nem mutatnak szülői gondoskodást. Az emberi evolúció során azonban a férfi valószínűleg tetemes ráfordítást „fektetett” az utódok felnevelésébe és nemcsak élelem, közvetlen szülői gon­ doskodás és védelem formájában, hanem különböző jártasságok átadásával, tanítással is (Lancaster, 1994). Számos evolúciós pszichológiai kutatás iga­ zolja a nőknek azt a párválasztási preferenciáját, amely azokra a férfiakra irányul, akik képesek erőforrásokat felhalmozni, hajlandóságot mutatni azok megosztására és a szülői ráfordításra (Buss, 1989; Buss és Schmitt, 1993;

Jó szülők és jó gének

49

Jaffe és Chacon-Puignau, 1995). Természetesen a „jó-szülő” és a „jó-gének” modell az interszexuális szelekció két alaptípusa, amelyek nem zárják ki köl­ csönösen egymást. Sokkal inkább arról van szó, hogy a humán evolúció során mindkettő fontos szerepet játszott a párválasztás kialakulásában.

A páva farktolla Tehát a párválasztásnak fontos kérdése, hogy a partner rendelkezik-e jó mi­ nőségű génkészlettel. A tudósok sokat gondolkodtak, hogy miként magya­ rázható meg az olyan jellegek evolúciós kialakulása, amelyek díszességükkel, „pazarló” megjelenésükkel igazán felkeltik a nőstények érdeklődését, mint például a páva hímjének hatalmas farktolla vagy a szarvas agancsa. Darwin megvilágításában (Andersson, 1982) a szexuális szelekció ebben az esetben valahogyan a természetes szelekció ellenében fejtette ki a hatását, hiszen a nagyra nőtt farktoll vagy a terebélyes agancs akadályt jelent a mozgásban, felhívja a ragadozók figyelmét, és csökkenti a túlélés lehetőségét. Valamilyen adaptív értéke azonban biztosan van ezeknek a jellegeknek, hiszen fennma­ radtak az evolúció folyamán. Ha hátrányokkal jártak is a túlélésért folytatott evolúciós küzdelemben, akkor a párzás során viszont előnyökhöz juttatták tulajdonosukat: felkeltették a nőstények figyelmét, több párzásban vettek részt és több utódot nemzettek. Az elfutó szelekció (Fisher, 1930) szerint a szexuális jellegek önkényesek, és nem valamilyen előnyös tulajdonságot hirdet vele az élőlény. Eszerint a vonzó vonás egy eredetileg adaptív előnyökkel rendelkező tulajdonság jelzése volt a fellelhető környezeti erőforrásokért folyó evolúciós vetélkedésben. Például a paradicsommadár (Paradisaeidae) ősei feltehetőleg az egészséges, tömött tol­ lazat segítségével jobb repülési képességekkel rendelkeztek, ami megmutatta a nőstények számára ezeknek a hímeknek a kimagasló túlélési adottságait, így pozitív szelekciós hatás irányult a vonásokra. Pozitív visszacsatolás akkor jöhet létre e jellegekre, ha egyrészt a kakasok hosszú farktollának genetikai alapja átadódik a hímnemű utódokba; másrészt ha a hosszabb farktoll vonz­ ereje a tojókban genetikai alapú volt. Ekkor a hosszú faroktoll preferenciája megjelenik a lány utódokban is. Ebben az önerősítő és önmagát gerjesztő szelekcióban a nőstény számára már csak a vonzerő lesz a fontos elem. Gene­ rációról generációra a nőstények egyre hosszabb farktollú hímeket választa­ nak, ez pedig fenntartja a farktoll méretének növekedését. A folyamat adaptív

50

3. Párválasztás és evolúció

kompromisszum eredményeként azon a ponton áll meg, ahol a preferált vo­ nás már valóban veszélyezteti a hím túlélését (Krebs és Davis, 1993). Egy későbbi magyarázat, a hátrányelv-m odell szerint (Zahavi, 1977; Zahavi és Zahavi, 1997) a nőstények azért preferálják ezeket a feltűnő jelle­ geket, mert ezek megbízható jelzései a hím genetikai minőségének. Eszerint az átlagtól eltérő, különc jellegek azért fejlődtek ki az evolúció során, mert ezek a hivalkodó - egyúttal költséges, sőt sokszor hátrányos adottságok - azt jelzik a potenciális partnernek, hogy hordozója hatékonyan képes szembe­ nézni az evolúciós problémákkal. Ha egy tulajdonság hátrányos az egyed túlélésére (helyváltoztatására, táplálékszerzésére, rejtőzésére, ragadozók előli menekülésére), akkor bizonyos más jellegű, előnyös képességei valószínűleg ellensúlyozzák ezt a hátrányt. Miközben az élőlény „reklámozza” feltűnő, hátrányos tulajdonságait, egyúttal felhívja partnere figyelmét arra, hogy en­ nek ellenére sikeres a túléléssel kapcsolatos problémák leküzdésében. A nős­ tény szemszögéből a nagy farktoll tehát annak a bizonyítéka, hogy viselője a belőle adódó hátrányok ellenére képes volt a túlélésre, azaz kiváltképpen jó géneket birtokol, amelyeket átörökíthet utódaiba. Ebben a helyzetben az bizonyul genetikai nyereségnek a nőstények számára, ha utódaik túlélési esé­ lyei előreláthatólag jobbak lesznek, mint más nőstények utódaié, akik nem érzékenyek az ilyen jelzésekre. M íg az elfutó szelekció a reproduktív sikert a tényleges párzások számával azonosította, amelyet a vonzerőből vezetett le, addig a hátrányelv az utódok megnövekedett életképességét helyezi a ma­ gyarázat középpontjába. A hátrányelv továbbfejlesztése, a patoge'n-rezisztencia m odell szerint a szexuális jellegek egy része azért van kapcsolatban a jó genetikai minőség­ gel, mert a betegségekkel szembeni ellenálló képességet hordozza (Elbert és Hamilton, 1996). A patogének rövid idő alatt szaporodnak és folyamatosan változó törzseikkel arra kényszerítik a gazdaszervezeteket, hogy a védekezés (rezisztencia) újabbnál-újabb módjait állítsák elő, amelynek aztán a kóroko­ zók még hatékonyabb generációival kell szembenéznie. Ezzel egyfajta evo­ lúciós versenyfutás kezdődik, hiszen a szelekciós nyomás egyszer itt, másszor ott az erősebb. A koevolúciós versengés eredménye a gazdaszervezet geneti­ kai sokszínűségének (polimorfizmusának) megőrződése, amely a rezisztencia genetikai változatosságának alapja. Tehát azok az egyedek a legellenállóbbak a patogénekkel szemben, ame­ lyek genetikai sokféleségük miatt ritka génváltozatokkal (allélokkal) bírnak. Azok a másodlagos nemi jellegek, amelyeket szexuális vonásoknak nevezünk,

A páva farktolla

51

és amelyet többnyire a hímek fejlesztenek ki, általában feltűnőek, költsége­ sek és összefüggésben vannak az immunkompetenciával (pl. a fácán gazdag ornamentikájú tolldísze, a páva hosszú farktolla). Kifejlesztésüket csak azok az élőlények „engedhetik meg” maguknak, amelyek hatékonyabban képesek szembeszállni a kórokozókkal, mint a populáció más egyedei. Más szóval, a partner figyelmét felkeltő díszítések (szexuális jellegek) nagy megterhelést jelentenek a szervezet energiaháztartására nézve, és csak azok az egyedek tudják őket létrehozni, amelyek egyébként jó testi kondícióval és kiváló ge­ netikai minőséggel (pl. a genetikai heterogenitás magas fokával) rendelkez­ nek a patogének távoltartására. A nőstény akkor tehet szert előnyre, ha képes megkülönböztetni az ellenállóbb hímeket a többitől, párzani velük és olyan egészséges utódokat létrehozni, akik öröklik az immunkompetenciát.

A z emberi párválasztás sajátosságai A Homo sapiens párválasztási szokásai és azok a formák, amelyek a párkapcsolatok alakítására jellemzők mind magukon viselik a szexuális szelek­ ció előbbiekben ismertetett hatását. Ugyanakkor le kell szögezni, hogy van néhány olyan sajátosság, amely kimondottan fajunkra jellemző, és nem ta­ lálható meg más emlősöknél. A következőkben ezeket az adaptív humán specifikus párválasztási viselkedésmintázatokat tekintjük át. Kölcsönös választás. M íg az emlős fajok többségénél azt találjuk, hogy a nőstények választják a hímeket, addig az ember esetében minkét nem tag­ jai aktívan vesznek részt a párválasztásban. A fizikai vonzerő mindig szoros kapcsolatban van a választhatósággal. Az emlős fajok túlnyomó részénél a hímek gazdagon díszítettek, amellyel képesesek felkelteni a nőstények ér­ deklődését (pl. az oroszlán sörénye). Fajunknál azonban a nők is számos olyan (másodlagos nemi) jelleget fejlesztettek ki, amelyek szexuális vonzereje egyértelmű a férfiak számára. A nők sem egyforma genetikai „minőségűek” a szaporodás szempontjából olyan fontos anyai mutatók tekintetében, mint a termékenység és az egészség, ezért a férfiaknak reproduktív érdeke volt, hogy az észlelhető jelzések alapján feltérképezzék a lehetséges partnert az evolúciós múltban. A nők megjelenésének és a viselkedésének, mint a párválasztás kulcsainak azonosítása főként akkor válhatott hangsúlyossá őseink történetében, amikor a férfiak viselkedési repertoárjában megjelent a szülői gondoskodás (apai ráfordítás) (Mealey, 2000).

52

3. Párválasztás és evolúció

Apai ráfordítás. Az emlősöknek csak alig 10%-ka esetében látható, hogy a hímek egyáltalán részt vesznek az utódgondozásban, ezért az, hogy a férfiak valamennyi ismert emberi kultúrában számottevő apai ráfordítást mutatnak, mindenképpen említést érdemel. Ennek több oka is van. A szülői ráfordítás modellből következik, hogy ahol a hímek erőforrásokat fektetnek az utódok felnevelésébe, ott várhatóan igényekkel lépnek fel potenciális partnereikkel szemben. Az állatvilág adatai azt mutatják, hogy az ilyen hímek például lé­ nyegesen többet törődnek partnerük esetleges félrelépésével, mint az utódo­ kat nem gondozó hímek (Alcock, 1998). Az ember esetében ugyancsak az várható - és a vizsgálatok ezt támasztják alá - , hogy a férfiak válogatósak a tekintetben, hogy partnerük milyen tulajdonságokkal rendelkezik a termé­ kenység és az anyaság szempontjából. M érsékeltpoligínia. Fajunkat vizsgálva azt láthatjuk, hogy számos férfi és nő igyekszik intim, érzelmi közelséget jelentő kapcsolatot létrehozni, amely­ ben szexuális monogámiát valósít meg. Etnográfiai adatokból azonban tud­ juk, hogy a világon az iparosodás előtti kultúráknak csak mintegy 16%-ában található monogám házassági rendszer. A kultúrák többségében, kb. 80%ában, a hivatalos vagy az előnyben részesített házasodási forma a többnejűség (poligínia). Ezekben az iparosodás előtti (preindusztriális) társadalmakban a legtöbb férfi és nő mégis monogám házasságokban élt. Ami főként annak köszönhető, hogy viszonylag kevés olyan magas státuszú férfi volt, aki anya­ gilag megengedhette volna magának a több feleséggel (és a kapcsolatokból származó jóval több gyermekkel) járó költségeket. Azoknál a fajoknál, ahol nagyobb az ivari kétalakúság, inkább a poligínia jellemző. A legközelebbi rokonainknál, a főemlősöknél néhány meglehetősen szélsőséges berendez­ kedéssel is találkozhatunk. A monogám fajoknál a testméretben mutatkozó átlagos dimorfizmus 3%, míg a poligín fajok esetében 17%. Fajunk esetében (több kultúra átlagát felhasználó vizsgálatok alapján) azt mondhatjuk, hogy a testméret tekintetében 10%, a testmagasság esetében pedig 20% a két nem közötti eltérés. Ez a különbség az egész testfelépítést illetően megtalálható, némely esetben pedig kimondottan szembetűnő, mint például a felsőtestnél. Néhány kutató úgy értelmezi ezeket az adatokat, mint amelyek egyszerre jel­ zik, hogy az emberelődök eredetileg monogámok voltak, valamint azt, hogy az evolúció során mérsékelt poligínia irányába változtak (Schmitt, 2005). Udvarlás. Azoknál a fajoknál, ahol a fizikai jellegekben mutatkozó sze­ xuális dimorfizmus elhanyagolható, fontos az udvarlás és a partner iránti kölcsönös elköteleződés jelzése. Ennek számtalan változata létezik: a part­

Az emberi párválasztás sajátosságai

53

nerek együtt énekelnek vagy táncolnak, etetik egymást, letelepednek, együtt őrzik a territóriumot, és gyakrabban párzanak (kopulálnak), mint amennyi a megtermékenyítéshez szükséges lenne. Az embereknél, ha nem is mindenütt fordul elő a kölcsönös elköteleződés, udvarlás és párválasztás jelensége, de általánosnak mondható. Számos leírás olvasható az udvarlásban tapasztal­ ható kulturális különbségekről. Evolúciós nézőpontból nem meglepő, hogy szerte a világon fellelhető udvarlási rituálék rengeteg hasonlóságot mutatnak egymással, sőt más fajokkal összehasonlítva is felfedezhetők bizonyos pár­ huzamok, mint például az együtt táncolás, éneklés, kölcsönös etetés, vagy az egymás előtti különböző pózolások. Sőt az is elmondható, hogy az ember esetében az udvarlás szinte a végletekig ritualizálódott. A házasságok törté­ netét tekintve mindig is alapvető, hogy egyfajta egyességet köt a fiatal pár, és meg is pecsételik ezt a szocioökonómiai tranzakciót. Ez általában a meny­ asszony vételár kifizetését jelenti, amelyet a leendő férj vagy annak családja fizet a menyasszony családjának. Ez a hagyomány a mai napig is látható ritualizálódott formában a nyugati társadalmakban, amikor a vőlegény egy drága eljegyzési gyűrűvel kéri meg kedvese kezét (Campbell és Ellis, 2005). Az apai gondoskodás, a monogám vagy enyhe poligín kapcsolatok és a hosszú udvarlási periódus kialakulása együtt járult ahhoz hozzá, hogy a fér­ fiak (nem csupán a nők) meghatározott igényeket támasztanak partnerük bizonyos tulajdonságai iránt. Mivel a szaporodás tetemes energiát igényel a párzás előtti és utáni jelentős befektetés miatt, ezért a Homo sapiens eseté­ ben mindkét nem arra szelektálódott, hogy körültekintően felmérje lehet­ séges párja kapacitását az utódnemzéssel és gondozással kapcsolatban. Ez azt is jelenti, hogy fajunknál a férfiakra és a nőkre is nagyjából ugyanazok a szelekciós modellek érvényesek (elfutó szelekció, hátrányelv, patogén rezisz­ tencia, stb.).

Nemi különbségek a párválasztásban Trivers (1972) szülői ráfordítás elmélete szerint a nőstények és hímek eltérő arányban osztoznak a szülői ráfordításon, amelyet az egyes utód gondozására szánt idő és energia jelent. Az a nem, amelyik kevesebb időt és energiát fordít az utódnevelésre, inkább az ellenkező nemű partner(ek) szexuális elérésébe fektet. Ez a nem agresszívebb a másiknál, később érik, de hajlamos a korábbi halálozásra és általában energikusabb, aktívabb, mozgékonyabb. Ez a keve­

54

3. Párválasztás és evolúció

sebbet invesztáló nem a szexualitását tekintve kevésbé válogatós, minél több partner minél gyorsabb elérését tartja szem előtt, a lehető legkisebb energeti­ kai ráfordítással. A legtöbb faj esetében ez a viselkedés a hímekre jellemző. A nőstények többet fektetnek az utód „létrehozásába”, mint a hímek, különö­ sen így van ez a belső megtermékenyítésű fajok esetében, pl. az emlősöknél. Az elefántfóka ivarérett nősténye átlagosan 650 kg, amely évente egyetlen, 50 kg-os borját hoz világra. A borjú kb. 100 kg-t hízik az öt héten keresztül történő szoptatás során, közben az anyai szervezet 200 kg súlyt veszít. Az elefántfóka átlagosan 2700 kg súlyú hímje nem vesz részt az utódgondozás­ ban (Short és Balaban, 1994). Ha körülnézünk a természetben, számos olyan fajjal találkozha­ tunk, amelynél az előbb leírt szereposztás megfordul. Például a csikóhalak (Hippocampus) hímjei jóval több szülői ráfordítást mutatnak, mint a nős­ tények. Trivers (1972) elmélete nem is azt mondja ki, hogy a hímek min­ dig hajlamosak alacsonyabb szülői ráfordításra és kevésbé diszkriminatívak a partnerválasztásban. Inkább arról van itt szó, hogy a szülői ráfordításban tapasztalható nemi különbségek összefüggnek a párválasztási stratégiákkal. Az embert tekintve azt tapasztalhatjuk, hogy szülőként rengeteg férfi mutat számottevő ráfordítást az utód növekedése során. Ennek ellenére - ha a terhesség és a szoptatás energetikai költségeit nézzük - a férfiak befektetése gyakran minimális a nők szülői ráfordításához képest. Hiszen részükről az utód létrehozásához elégséges egyetlen spermium is. Ez a biológia kettősség azzal jár együtt, hogy valamennyi ismert kultúrában a férfiaknak a nőkkel összehasonlítva alacsonyabb a szülői ráfordításuk. M íg az ősi nők számára a biológiailag meghatározott szülői ráfordítás miatt nemigen volt „kifizetődő” a rövid távú, számos partnerrel való váloga­ tás nélküli párkapcsolat folytatása, addig a férfiak számottevő reproduktív előnyhöz jutottak a promiszkuus párkapcsolatokon keresztül. Az a férfi, aki egy év leforgása alatt 100 nővel létesít szexuális kapcsolatot, amelyből 100 utóda születik, reproduktív értelemben sikeresebb, mint az a férfi, aki ugyan­ ennyi idő alatt egyetlen partner mellett csupán egy utóddal bír. Ez a példa jól szemlélteti, hogy milyen erős adaptációs nyomás nehezedett a változatosság iránti vágyra, amely kedvezett a férfiak rövid távú párválasztási stratégiája ki­ alakulásának. Ha azonban egy nőt hasonlítunk össze - aki 100 férfivel létesít párkapcsolatot egy éven belül - egy másik nővel, aki csak egy férfivel van ugyanezen az időn keresztül, akkor reproduktív sikerességük szempontjá­ ból nem találunk különbséget. Mindketten egy utód „létrehozására” képesek

Nemi különbségek a párválasztásban

55

nagyjából egy év leforgása alatt. Tehát a számos partnerrel való párkapcsolat inkább a férfiak szaporodási esélyeit növeli, mint a nőkét. A rövid távú pár­ kapcsolati stratégia a nők esetében nem a mennyiség (azaz a számos férfi­ val való szexuális kapcsolat létesítése) irányába okozott pozitív megerősítést. Ehelyett a női rövid távú stratégia a magas genetikai minőséggel rendelkező partner megszerzésére irányul. A nők és férfiak reproduktív korlátái közötti jelentős különbséget talán az mutatja be legszemléletesebben, ha megemlítjük, hogy a dokumentumok szerint a legtöbb gyereket egy brazil nő, Madalena Carnuba szülte, aki öszszesen 32 gyermeknek adott életet (Hrdy, 1999). Ugyanakkor a feljegyzések szerint a legtöbb utóddal rendelkező férfiak közül meg kell említeni Vér­ szomjas Izmail (Moulay Ismail Ibn Sharif, 1672-1727) marokkói férfit, aki 888 gyereket nemzett (Zuk, 2002). Buss és Schmitt (1993) kiterjesztették az előző szülői ráfordítás teóriát. Az általuk javasolt szexuális stratégiák elmélete (SzSE) azt állítja, hogy a nők és a férfiak párválasztási stratégiák komplex repertoárjával rendelkeznek. Az egyik ilyen stratégia a hosszú távú párválasztás. Ez a kapcsolat tipikusan jellemezhető nagy ráfordításokkal: szoros párkapcsolati kötődéssel, érzelmi elköteleződéssel, szerelemmel, és az erőforrásoknak a párkapcsolatba (és az abból származó utódok gondozásába, nevelésébe) való tartós befektetésével. Ebben a repertoárban egy másik stratégia a rövid távú párválasztás, amit úgy határozhatnánk meg, mint röpke szexuális tartalmú találkozás, pl. az egyéjszakás kaland. Ha a párkapcsolatokat az időtartamuk felől közelítjük meg, akkor az előbb jellemzett két végpont között számtalan változat, köztes átmenet található. Abban, hogy az egyén milyen stratégiát vagy a stratégi­ ák milyen kombinációját választja, számtalan tényező játszik még szerepet. Ilyenek például a saját párkapcsolati érték, a közösség nemi összetétele (ivar­ aránya), ahol a párválasztás zajlik, szülői hatások, kulturális normák és egyéb más személyes és társas hatások. Habár a szexuális stratégiák elmélete szerint mindkét nem alkalmazza a hosszú és a rövid távú párválasztási stratégiákat, a nők és a férfiak más-más taktikából folyamodnak ehhez a stratégiához, és eltérő dolgokra vágynak. A hosszú távú párkapcsolati választás például a következő nemi különbségeket jelenti a párválasztással kapcsolatos pszichológiai adaptációkban. A férfiak nagyra értékelik a termékenység és a szaporodási érték olyan jelzéseit, mint a nők életkora és fizikai megjelenése. Ezzel ellentétben a nők kéttípusú jel­ zést részesítenek előnyben a férfiaknál. A kulcsok egyik fajtája a hosszú távú

56

3. Párválasztás és evolúció

ellátás képességével függ össze, ilyenek a férfi státusza, erőforrásai, ambíciói, érettsége. (Ez az ellátás az ősi időkben főként az élelem biztosítását jelentette a terhesség és szoptatás energiaigényes időszakában.) A kulcsok másik fajtája az anyagi javak megosztására való hajlandóság jelzései, amely azt vetíti előre, hogy az erőforrásokat birtokló férfi hajlandó azokon osztozni a nővel és utó­ daival. Ezek közé tartozik a kedvesség, a nagylelkűség, az érzelmi nyitottság. Az emlős stratégiából kiindulva a tetemesebb szülői ráfordítást mutató nők a férfiaknál sokkal válogatósabbak (diszkriminatívabbak) a szóba jöhető partnerekkel kapcsolatban. Többféle szempontot és tulajdonságot is figye­ lembe vesznek a lehetséges partnerek között válogatva és sokkal szigorúbb feltételek szerint döntenek. Egy vizsgálatban brit és magyar házassági hir­ detéseket elemeztek és pl. azt találták, hogy a nők átlagosan többféle tu­ lajdonságot tartottak kívánatosnak párjukkal kapcsolatban, mint a férfiak (Waynforth és Dunbar, 1995, Bereczkei és mtsai, 1997).

A párválasztás univerzális jellemzői A korábbiakban láttuk, hogy az emlős fajok nagy szülői ráfordítást mutató nőstényei esetében alapvetően két szempont érvényesül a párválasztásban: a) a hím értékes tulajdonságokkal (jó génekkel) rendelkezzen, b) képes és haj­ landó legyen részt venni az utódgondozásában. Mivel a férfiak általában részt vesznek az utódgondozásban, ezért a nők főként olyan jelzésekre helyezik a hangsúlyt potenciális párjuknál, amelyek összefüggnek az erőforrások bir­ toklásával illetve megszerzésének jövőbeli lehetőségével. Dávid Buss (1989) 37 kultúrát felölelő vizsgálatai szerint a nők a vágyott partner leírásakor min­ denhol lényegesebbnek tartották a „magas státusz”, „jó kereső képesség”, „jó anyagi kilátások”, tulajdonságokat, valamint az „ambíció” és „iparkodás” ké­ pességét mint a férfiak. A férfi szaporodási értékét éppen ezek a kulcsok jel­ zik megbízható módon, azaz hogy képes-e részt venni az utódok ellátásában és nevelésében. A férfiakat ezzel ellentétben kevésbé érdekli párjuk anyagi helyzete és státusza. Ez a kettősség a szexuális fantáziákban is tetten érhető. Egy vizsgálat szerint míg a nőknek (állandó partnerük mellett) elsősorban híres és tekintélyes férfiakkal kapcsolatban vannak erotikus fantáziáik, addig a férfiaknak ismeretlen, fiatal és vonzó nőkkel (Wilson, 1997). Ilyen eltérés található a potenciális partner életkorára irányuló vizsgá­ latokban is. A nők a néhány évvel idősebb férfiakat preferálják a párválasz­

A párválasztás univerzális jellemzői

57

táskor, és ennek - többek között - adaptív eredménye is van. Valamennyi kultúrában általában (persze nem minden esetben) igaz, hogy a férfiak élet­ kora együtt járást mutat az általuk elért státusszal, tekintéllyel, jövedelemmel. Természetesen a nők választása általában nem csak az anyagi erőforrásokkal rendelkező férfiakra esik, hanem azokra is, akik olyan tulajdonságok birtoká­ ban vannak, amelyek e források jövőbeli megszerzését valószínűsítik (ambí­ ció, tekintély, presztízs). Townsend és mtsai, (1995) vizsgálatában tinédzser lányok főként kortárs csoportjukban a népszerű, vezetőként elismert fiúkat találták a legvonzóbbnak. A férfiak párválasztási preferenciái úgy alakultak, hogy olyan nőket vá­ lasszanak, akik előnyös tulajdonságaik miatt több és egészségesebb utódot szülnek és nevelnek fel (vágy legalább is az evolúciós múltban ezt tették). Ezért a nők reproduktív értékét elsősorban életkoruk és egészségi állapotuk, valamin fizikai kondíciójuk fejezi ki. Emiatt a férfiak - bár nyilván más ténye­ zőket is figyelembe vesznek - főként a fiatal korral és a vonzó fizikai megjele­ néssel összefüggő kulcsokat tartják a legfontosabbnak. Ezek jelzik ugyanis a potenciális partner magas termékenységét és az utódgondozás képességét. A férfiak minden kultúrában fontosabbnak tartják a fizikai megjelenés életkorral összefüggő jellemzőit (pl. rugalmas bőr, üde arcszín, telt ajak, stb.), továbbá a viselkedés olyan sajátosságait, mint pl. a fiatalos mozgás. Egy kul­ túrákat összehasonlító vizsgálatban azt találták, hogy a férfiak által preferált korkülönbség összefügg a párkapcsolatban általuk tervezett gyermekszám­ mal. Tehát akkor hajlamosabbak arra, hogy két gyereknél többet vállaljanak, ha legalább négy évvel fiatalabb a feleségük (Buss és mtsai, 2000). Mivel a nők szaporodási értékének fontos mutatója a viszonylag fiatal életkor, ezért a kor előrehaladtával a nők reproduktív értéke csökken. A gyermekvállalási döntésekben ezek a tényezők fontos szerepet játszhatnak még akkor is, ha nem tudatos átgondolás, kalkuláció előzi meg azokat. A partner fizikai vonz­ ereje nyilvánvalóan a nők számára is lényeges szempont, különösen a rövid távú párválasztáskor. Az eddigi kutatási eredmények szerint (Cunningham és mtsai, 1997) az egyik legfontosabb tényező a párkapcsolat kezdetén mindkét nem számára a partner szépsége. A korábbi párválasztási algoritmusok nem egyszerűen a párválasztá­ si preferenciákat alakítják, tehát nem a hétköznapi élettől elvonatkoztatott ideákban találhatók meg, hanem a mindennapi életben is befolyásolják párkapcsolataink alakulását. A valós párkapcsolatok szerveződését feltáró vizsgálatokból az derült ki, hogy a házasságok nagy része az evolúciós el­

58

3. Párválasztás és evolúció

várásoknak megfelelően szerveződik. Minden vizsgált kultúrában a férfiak átlagosan néhány évvel idősebbek feleségüknél. Ez a különbség egy hazai kutatásban három és fél év volt (Bereczkei és Csanaky, 1996). Számos tanul­ mány szerint a nők iskolázottsága vagy intelligenciája kevésbé precízen jelzi házastársuk foglalkozási státuszát, mint szépségük mértéke (Buss, 1988b). Mivel az elméleti háttér alapján tudjuk, hogy a nők reproduktív értékét job­ ban emeli fizikai vonzerejük, mint társadalmi sikerességük, így nem meglepő, hogy a vizsgálati eredmények is ezt mutatják. Az evolúciós pszichológusok között szakmai viták folynak abban a kér­ désben, hogy a fenti párválasztási tendenciák csupán - az evolúciós környe­ zethez több szempontból is hasonló - törzsi és agrártársadalmakban jártak együtt szaporodási előnyökkel, vagy az iparosodott társadalmakban a demo­ gráfiai változások után is megőrizték adaptivitásukat. Bereczkei és Csanaky (1996) vizsgálatai arra utalnak, hogy napjainkban is vannak olyan irányai a párválasztásnak, amelyek hatással vannak a szaporodási sikerre. Azok a ma­ gyar házasságok bizonyultak stabilabbnak (az átlagosan hosszabb ideig válás nélkülinek) ahol férjüknél fiatalabbak a nők és/vagy a férfiak magasabban iskolázottak feleségüknél, mint fordítva, ahol a feleség idősebb, illetve a férj iskolázatlanabb. (Ezeket a stabilabb kapcsolatokat termékenyebbnek is talál­ ták a kutatók. Azok a férfiak, akik fiatalabb nőt vesznek feleségül és azok a nők, akik iskolázottabb férjet választanak, szignifikánsan több gyereket vál­ lalnak, mint a fordított irányú párkapcsolatokban. Valószínűleg a szorosabb és érzelmileg kiegyensúlyozottabb párkapcsolat is szerepet játszik ebben.

A párválasztás kontextus-függő jellemzői Az előzőkben összefoglaltuk azokat a korai vizsgálati eredményeket, amelyek a párválasztás egyetemes összetevőinek evolúciós magyarázatait célozzák meg. Ezzel együtt bemutattuk azokat az eredményeket, amelyek szemléltetik a párválasztásban meglévő nemi különbségeket a másik nem reproduktív ér­ tékét jelző tulajdonságok tekintetében (pl. életkor, szociökonómiai státusz). Nyilvánvaló azonban hogy ezek a preferenciák nem „vakon” működnek. Kontextus-függők, ami azt jelenti, hogy a különböző környezeti feltételek között másképpen érvényesülnek, más formában jelennek meg. Ez a flexi­ bilitás természetes, hiszen, ha merevek ragaszkodnánk párválasztási ideálja­ inkhoz, akkor elképzelhető, hogy nem találnák olyan partnert, aki megfelel

A párválasztás kontextus-függő jellemzői

59

a kritériumoknak (pl. a szépség vagy a társadalmi státusz szempontjából). Ezért érhető, ha inkább úgy működünk, hogy reproduktív döntéseinkbe fo­ lyamatosan beleszámítjuk azokat a korlátokat is, amelyek saját párkapcsolati értékünkből és a választás aktuális körülményeiből adódnak (Meskó, 2012). Számos eddig kutatás szerint a párválasztási kritériumok sokban függnek az alakuló párkapcsolat típusától és attól, hogy várhatóan mennyi ideig fog tartani. Ugyanis a rövid távú és hosszú távú párkapcsolati választás ismerte­ tőjegyei alapvetően különböznek egymástól. Legnagyobb nemi különbségek leginkább az alkalmi kapcsolatok alakulásában láthatók, miközben a tartós párkapcsolatok esetében a nők és a férfiak számos hasonlóságot mutatnak a párválasztási kritériumok területén (Kenrick és mtsai, 1993, Regan, 1998a). Rövid távú párválasztáskor a férfiak - akik amúgy is nagyobb nagy je­ lentőséget tulajdonítanak partnerük fizikai megjelenésének - még fonto­ sabbnak tartják a nők szépségét (Wiederman és Dubois, 1998). Jellemző az alkalmi kapcsolati választásokra még az is, hogy csökken a válogatósság, aminek eredményeként megnövekszik a lehetséges partnerek száma. A hoszszú távú választásokban a férfinak fontos szempont a nő különböző szemé­ lyiségjegyei (kedvesség, hűség, őszinteség, stb.) és intelligenciája, amelyek a rövid távú párválasztásban kevésbé hangsúlyossá válnak, sőt sokszor kifeje­ zetten hátrányt jelentenek. Ilyenkor a férfi számára azok a jelzések válnak meghatározóvá, amelyek a nő közvetlen szexuális elérhetőségéről, az alkalmi kapcsolatban való részvételi szándékáról árulkodnak. A rövid távú párkap­ csolatok létesítésében érdekelt férfi elsősorban partnere szexuális vonzerejére összpontosít, míg más jellemzőit alig veszi figyelembe. Sőt, az olyan vonások, mint a tartózkodás, vagy a szexualitásban való járatlanság, éppen elkerülő viselkedést válthatnak ki a férfiből (Buss és Schmidt, 1993). A nők alkalmi kapcsolataikban sokkal nagyobb jelentőséget tulajdoníta­ nak partnerük fizikai vonzerejének mint stabil kapcsolataikban. Sőt, a rövid távú kapcsolatban a szexuális vonzerő jelentheti a férfipartner jellemző érté­ két (Gangestad és Simpson 2000,Townsend és Wasserman, 1998), miközben a nők ezalatt is fenntartják relatíve szigorú elvárás-rendszerüket a férfiak felé (Mikach és Bailey, 1999). Ez valószínűleg azért alakult így, mert a párkapcso­ lattal járó alapvető költségek legfőképp a nőket terhelték (pl. nem kívánt ter­ hesség, a negatív társadalmi megítélés, a szexuális erőszak, stb.). Emiatt több energiát fektetnek rövid-távú partnereik más, személyes tulajdonságainak feltérképezésére. Általában inkább foglalkoznak azzal, hogy alkalmi partnerük milyen egyéb (pár)kapcsolatokban vesz részt, és igyekeznek elkerülni azokat,

60

3. Párválasztás és evolúció

akikről bebizonyosodik, hogy több nővel is van egy időben szexuális kapcso­ latuk (Buss és Schmitt, 1993). Az alkalmi kapcsolatban résztvevő nők ugyan­ úgy magasra értékelik partnerük státuszát és vagyoni helyzetét, mint a hosszú távú kapcsolatban elköteleződő nők. Azonban számottevő különbség, hogy a rövid távú kapcsolatban érdekelt nők sokkal érzékenyebbek a férfiaknak arra a jelzésére, amelyek arra utalnak, hogy a párjuk hajlandó azonnali juttatásokban részesíteni őket (drága ékszer, költséges utazás, szórakozás, stb.) (Wiederman és Dubois, 1997). Az is elmondható ugyanakkor, hogy a nők nagyobb való­ színűséggel vesznek részt alkalmi szexuális kapcsolatokban, ha ez egy hosszú távú kapcsolat kialakulásával is kecsegtet (Surbey és Conohan, 2000), míg a férfiak rövid távú párválasztási törekvésében ez a szempont többnyire nem, vagy éppen mint nemkívánatos lehetőség szerepel. A hosszú távú kapcsolatokat illetően a másik nem iránti elvárásokban található nemi különbségek csökkennek. A hosszú távú kapcsolatokban is megmaradnak persze az alapvető, univerzális nemi különbségek - amelyek­ ről korábban már szóltunk - , elsősorban a szépség, az életkor, a státusz tekin­ tetében. Ezt szemlélteti, hogy tartós párkapcsolatuk fenntartása miatt mind a férfiak, mind a nők előszeretettel nyúlnak a jól bevált, alapvető taktikákhoz. A férfiak általában vagyonukat (magas státuszukat) hangsúlyozzák egy-egy értékesebb ajándékkal, míg a nők esetleg csábító megjelenésűkkel (szexuális elérhetőség) próbálják partnerük figyelmét újra magukra vonni egy megter­ vezett kísérleti helyzetben, ahol úgy tűnik számukra, hogy párjukat egy har­ madik személy el fogja csábítani (Buss, 1988b). Emellett a nők rendszerint megpróbálják felkelteni partnerük féltékenységét, és így próbálják őket meg­ tartani, amikor kilátásba helyezik saját hűtlenségüket („hűtlenségi fenyege­ tés”) (Meston és Buss, 2007). A fizikai vonzerő és a státusz mellett azonban a kapcsolat tartóssá vá­ lásával újabb szempontok is egyre fontosabbá válnak. A hosszú távú kap­ csolatokban a rövid-távúhoz képest nagyobb hangsúly kerül mindkét nem esetében a partner olyan személyiség jellemzőire, mint a barátságosság, köz­ vetlenség, együttműködési hajlandóság, humorérzék, stb. valamint az intelli­ gencia (Kenrick és mtsai, 1993, Buunk és mtsai, 2002). A nők főként partnerük szülői-gondoskodó tulajdonságait helyezik elő­ térbe, amelyek olyannyira fontosak, hogy sokszor még más, kevésbé előnyös tulajdonságaikat is képesek kiegyenlíteni azt (Surbey és Conohan, 2000). Abban a magyar vizsgálatban, ahol a nők hirdetéseikben házaspárt (vagy tartós kapcsolatot) kerestek, az intelligencia mellett leginkább a férfiak sze­

A párválasztás kontextus-függő jellemzői

61

mélyiségével és családi elkötelezettségével kapcsolatos jellemzőit („művelt”, „korrekt”, „együttműködő”, „gyerekszerető”, „lelkiekben gazdag”) értékelték a legmagasabbra, és csak ezután következtek a státusszal és vagyoni helyzet­ tel összefüggő vonások (Bereczkei és mtsai, 1997). Ebben a vonatkozásban a hosszú távú párkapcsolati elköteleződést kereső férfiak hasonlóan visel­ kedtek, és a hirdetésekben a fizikai megjelenéssel nagyjából azonos gyako­ risággal vártak el olyan vonásokat, amelyek utaltak a nők intelligenciájára, házastársi értékére és személyes adottságaira (Bereczkei és mtsai 1997).Több szempontból is a rövid távú kapcsolatokat meghatározó motivációktól me­ rőben eltérő törekvések alapján működtek. A nők hűsége, visszafogottsága a stabil elköteleződésű partnerre vágyó férfinak kifejezetten keresett, értékes tulajdonság. Ugyanakkor a nő szexuális megbízhatósága a rövid távú kapcso­ lati kontextusban (tehát az alkalmi partnert kereső férfi számára) közömbös, vagy éppen elkerülendő személyiségjegy. Összességében, a kölcsönös érzelmi elköteleződéssel összekapcsolódó jellegek inkább a tartós párkapcsolatokat kereső nők és férfiak által preferált vonások, amelyek az alkalmi kapcsola­ tot keresők számára egyáltalán nem vagy csak kevéssé fontosak (Házán és Zeifman 1999).

Kondicionális stratégiák A párválasztási algoritmusok kondicionális stratégiaként működnek. Ez azt jelenti, hogy párkapcsolati igényeinket rendszerint hozzáigazítjuk életcél­ jainkhoz és körülményeinkhez. Az, hogy milyen vonásokat látunk szívesen partnerünkben, általában függ attól is, hogy mi magunk milyen tulajdonsá­ gokkal rendelkezünk, és ezek a tulajdonságok mennyire tesznek bennünket sikeressé a „párválasztás piacán”. Tehát az, hogy mit tudok kínálni, nagyban befolyásolja azt, hogy mit kereshetek. Van-e olyan, mások által általában vonzónak tartott vonásom, amely „népszerűvé”, keresetté tesz az ellenkező neműek körében, amelynek birtokában én is igényt tarthatok egy sokak által kedvelt tulajdonságokat birtokló partnerre? A párválasztásnak ilyen gazdasági kifejezésekkel való megfogalmazása mint kereslet és kínálat - első hallásra talán szokatlanul hangzik, azonban a kutatók találtak olyan valós élethelyzetet, ahol éppen ez történik. Rájöttek, hogy a házassági hirdetések szövegének vizsgálata éppen a „kereslet”-nek és a „kínálat”-nak egy időben történő elemzésére és összehasonlítására ad

62

3. Párválasztás és evolúció

lehetőséget. Amikor magyar és angliai mintán végzett vizsgálatok eredmé­ nyeit hasonlították össze, számos hasonlóságot találtak. Például, azok a nők és férfiak, akik magas párértékkel bírtak, sokkal válogatósabb (diszkrimi­ natívabb) attitűdöt mutattak a partnereik felé. A nők esetében azt találták, hogy a legtermékenyebb életkorban lévők (20-35 év közöttiek) voltak azok, akik a legmagasabb elvárásokat fogalmazzák meg a férfiak felé. Ebben a kor­ csoportban különösen válogatósak voltak azok a nők, akik úgy jellemezték magukat, mint „nagyon szép”, „jó alakú” - azaz kínálatukban kimondottan kedvező fizikai tulajdonságok szerepeltek. Elsősorban ezek a nők keresték azokat a jelzéseket, amelyek a környezeti erőforrások férfiak általi birtoklá­ sával álltak kapcsolatban, olyanokkal mint a „vezető státusz” vagy „jó anya­ gi körülmények” megléte (Bereczkei és mtsai, 1997, Pawlowski és Dunbar 1999a, Waynforth és Dunbar 1995). A férfiak oldaláról vizsgálva ugyanezt a tendenciát láthatjuk. A férfiak 35-49 éves koruk között a legválogatósabbak, és lehetséges partnerüktől ilyenkor várják el a legtöbb jelleget. Azok a férfiak, akik a hirdetésekben az átlagosnál magasabb státuszukat „kínálják”, általában olyan nőket keresnek, akik szépsége meghaladja az átlagot. A vagyonosabbakhoz képest azonban azok a férfiak, akik alacsonyabb státuszt és csekélyebb jövedelmet kínálnak, sokkal készségesebbnek mutatkoznak olyan nővel párkapcsolat alakítására, akinek egy korábbi kapcsolatból már van gyermeke. Feltételezhető, hogy a szexuális partnerért folyó versengésben azok a férfiak, akik előnytelen tu­ lajdonságokkal rendelkeznek, úgy próbálnak „bennmaradni” a párkapcsolati versenyben, hogy átkapcsolnak egy alternatív stratégiára. Tehát mivel nincs lehetőségük az utódok felnevelése szempontjából fontos anyagi javak, va­ gyon reklámozására, inkább a jó apai hozzáállás, a „szülői ráfordítás”jelzését mutatják, amely szintén fontos lehet a nők számára a párválasztáskor. Ez a stratégia általában egybe vág a nők feltételeivel is. Azok a nők ugyanis, akik egy korábbi kapcsolatból származó gyereket nevelnek, alacsonyabb igényeket támasztanak jövőbeli partnerük felé. Számos evolúciós kutatás jutott arra az eredményre, hogy a férfiak - rövid és hosszú távú kapcsolataikban egyaránt - a náluk fiatalabb nők iránt vonzód­ nak. M íg a nők aktuális életkorukhoz képest mindig a néhány évvel idősebb férfiakat preferálják, addig a férfiak, ahogy idősödnek, relatíve egyre fiatalabb nőket tartanak vonzónak (Bereczkei és mtsai, 1997, Kenrick és Keefe 1992, Otta és mtsai, 1999, Buunk és mtsai, 2001). Más vizsgálatok is megerősítik, hogy a férfiak választása általában a nők egy bizonyos életkorú csoportjára

Kondicionális stratégiák

63

irányul. A serdülő fiúk korosztálya inkább a 3-8 évvel idősebb nőket részesít előnyben szóba jöhető szexuális partnerként (Kenrick és mtsai,. 1996). A férfiak számára a női fiatalság olyan kulcs, amely mindig is összefüggött a termékenységgel, és ezért jelentősen befolyásolja a párválasztási preferenciá­ kat. Egy vizsgálatból az is kiderül, hogy az idősebb férfiak szexuális tartalmú fantáziáiban és alkalmi kapcsolataiban olyan, náluk akár évtizedekkel fia­ talabb nőkhöz vonzódnak, akik reproduktív életciklusuk aktív szakaszában járnak. Hosszú távú kapcsolatra azonban általában idősebb, náluk néhány évvel fiatalabb nőt választanak, akik túl vannak már a menopauzán (Buunk és mtsai, 2001). Az idősebb férfiak szexuális vágyai és párválasztási gyakor­ lata között feszülő ellentmondásnak feltehetően az a magyarázata, hogy a vágyott partnerért folyó versengésben a fiatalabb vetélytársak komoly kor­ látot jelentenek. A vágyak és lehetőségek eme kettőssége azonban úgy tűnik, hogy csak a férfiakra érvényes. A nők mind aktuális, mind hosszú távú választásaikban általában a náluk 2-6 évvel idősebb férfiakat választják, és ez a preferált kor­ különbség nemigen változik életkoruk előrehaladtával sem. Mivel azonban a férfiak számára ilyen kitüntetett jelentősége van a nők életkorának, talán nem meglepő, hogy egy angliai társkereső hirdetéses vizsgálat szerint a nők, a saját életkorukra vonatkozó információkkal taktikailag megtévesztő módon bánnak. Számos, a 30-as, még inkább a 40-es éveikben lévő hirdető nő nem közölte az életkorát a hirdetésben. M i több, sokan úgy fogalmazták meg elvárásaikat lehetséges partnerük felé, ahogyan a fiatalabb, húszas éveikben járó nők. Azaz, magasabbra tették a mércét és több tulajdonságot is felso­ roltak (pl. életkor, státusz, elköteleződés) párjukkal kapcsolatos kívánalmaik között, mint azok a nők, akik nem titkolták el az életkorukat (Pawlowski és Dunbar 1999b). A fentiek jól illusztrálják, hogy a párválasztás közben folyamatosan - de nem feltétlenül tudatosan - összehasonlítjuk saját reproduktív értékünket másokéval. Evolúciós nézőpontból az önértékelés működése két szempont­ ból is adaptív előnyhöz juttatja az egyént. Először is, az ellenkező nemű, nagyobb párértékkel rendelkező partner visszautasításának kockázatát csök­ kentheti azokban az esetekben, ahol nem nagy az esély a párkapcsolat kiala­ kulására. A szexuálisan vagy szociálisan vonzó egyén szemszögéből pedig azért adaptív az önértékelés, mert az egyedet megkíméli, hogy időt, energiát fordítson egy hozzá képest kevésbé kívánatos partnerre (Bereczkei 2003). A férfiak önértékelésére jellemző, hogy főként korábbi hódításaik arányá-

64

3. Párválasztás és evolúció

bán tartják magukat vonzónak. A férfiak előző hódítási sikerei nagy hatással vannak a nőkkel kapcsolatos attitűdjükre és aktuális párkapcsolati taktiká­ jukra. Egy vizsgálatban a saját párkapcsolati sikereiket magasabbra értékelő férfiak nagyobb hajlandóságot mutattak alkalmi kapcsolatokra, mint azok, akik csekélyebb hódításról számoltak be. A két csoport közötti eltérés a leg­ számottevőbb akkor volt, amikor azt hasonlították össze, hogy milyen mér­ tékben kezdeményeznének kapcsolatot az átlagosnál jóval vonzóbb nővel, mint rövid távú partnerrel (Landolt és mtsai, 1995). A nők közül azok voltak kezdeményezőbbek a férfiak iránt, akik saját magukat vonzóbbnak tartják másoknál. Ez a szubjektiven észlelt „saját szépség” a nők esetében is megjele­ nik a partnerszámban: a magukat vonzóbbnak tartó nők több párkapcsolat­ ról számolnak be (Wiederman és Hurst 1998). Saját szaporodási értékünk „kalkulálása” általában környezetünkben megjelenő potenciális riválisainkkal való összehasonlításban történik. Tulaj­ don szépségünk megítélésében az ellenkező neműek párválasztási kritériu­ mait alkalmazzuk. Egy vizsgálatban éppen ennek az evolúciós elképzelésnek megfelelő eredményekre jutottak (Gutierres és mtsai 1999). A férfiak saját maguk által megítélt házastársi párértékét nem befolyásolta, amikor egy ná­ luk vonzóbb megjelenésű férfi is jelen volt, azonban önértékelésük jelentő­ sen csökkent, amikor náluk dominánsabb (vagyonosabb, magasabb sátusszal bíró) férfi társaságában voltak. A nők saját megítélésére ezzel éppen ellenke­ ző hatást gyakorolt a két helyzet. Vonzó megjelenésű nő jelenlétében alulér­ tékelték magukat, míg dominánsabb (vagyonosabb és magasabb sátuszú) nő társasága nem befolyásolta az önértékelésüket. Mindez azt jelenti, hogy saját párkapcsolati értékünk „kiszámításakor” eltérő pszichológiai mechanizmusokat alkalmazunk, mint amikor lehetséges partnerünk kívánatosságát „kalkuláljuk”. A nők inkább fizikai megjelenésüket hasonlítják össze más nők szépségével, amikor saját értékességükről hoznak ítéletet. Amikor azonban (valódi vagy szóba jöhető) partnerük párkapcso­ lati értékét kell megbecsülniük, akkor inkább más férfiak dominanciájához mérik azt. A férfiak pedig éppen ellenkezőleg: saját értékességük mérésében más férfiak dominanciáját használják mércének, míg partnerük értékével kapcsolatban más nők szépségét veszik igénybe. Ezek a terület-specifikus kognitív folyamatok azt eredményezik, hogy társas kapcsolatainkban folya­ matos összehasonlítások elvégzésére kényszerülünk, hogy megbecsüljük sa­ ját magunk és mások párkapcsolati kívánatosságát.

Kondicionális stratégiák

65

A párkapcsolati értékek felmérésének, megítélésének ez a módja valószí­ nűleg adaptív volt az evolúciós időkben, amikor személyes ismerősök kör­ nyezetében éltünk. Mára azonban a helyzet némileg megváltozott. A jóléti társadalmakban saját magunk és partnerünk vonzerejével kapcsolatos össze­ hasonlításokat általában a médiaüzenetek tükrében végezzük el. A médiá­ ban található vonzerő standardjai azonban általában jóval magasabbra teszik a mércét a hétköznapi lehetőségeinknél, ami könnyen azt eredményezheti, hogy alulmaradunk a médiaszereplőkkel való összehasonlításban. Ez pedig negatívan hathat mind saját önbecsülésünkre, mind partnerünk megítélésére, végső soron pedig nehezen kezelhető párkapcsolati konfliktusokat, elégedet­ lenséget szülhet (Bereczkei 2003). *

*

*

Ebben a fejezetben összefoglalást olvashattunk a darwini szexuális szelek­ ciós elméletről, illetve arról, hogy milyen mechanizmusokon keresztül hat a szexuális szelekció az emberi párválasztásra és a párkapcsolatok alakulására. Egy párkapcsolat azonban nem csupán a másik iránti vágyból, érdeklődés­ ből áll, hanem olyan kevésbé izgalmas kérdések is szóba kerülhetnek, mint a hűtlenség és a féltékenység. M iért lépnek félre az emberek? Vannak, akik inkább hajlamosak a hűtlenségre, mint mások? Kik féltékenyebbek inkább: a nők vagy a férfiak? A következő fejezetben erről olvashatunk. További olvasmányok: Bereczkei, T. (2010). Evolúciós pszichológia. Budapest, Osiris Kiadó. Csányi, V. (2006). Az em beri viselkedés. Budapest, Sanoma Kiadó. Mayr, E. (2003). M i az evolúció? Budapest, Vince Kiadó. Miller, G. (2006). A párválasztó agy. A párválasztás szerepe az em beri agy evolúciójában. Budapest, Typotex Kiadó. Pléh, Cs., Csányi, V. és Bereczkei, T. (szerk.) (2001). Lélek és evolúció. Az evolúciós szem lélet a pszichológiában. Budapest, Osiris Kiadó.

4. H ű t l e n sé g és fé lté k e n ysé g hűtlenség valószínűleg egyidős fajunk evolúciós történetével. Szá­ mos történelmi, irodalmi, antropológiai feljegyzés tanúsítja, hogy az emberek számára a szexuális csábítás és a házasságon kívüli sze­ xuális kapcsolat lehetősége régóta világszerte ismert jelenség. A hűtlenség számos formát ölthet. Az egyéjszakás kapcsolatoktól a szenvedélyes szerelmi viszonyig, a harmadik személlyel való szexuális fantáziáktól a partnercseré­ ig. Ide sorolhatjuk tehát a házastársi/élettársi kapcsolaton kívüli romantikus szerelmi viszonyt, az ártatlannak tűnő flörtöléstől egészen a prostituáltakkal való szexuális kapcsolatig (Buunk és Dijkstra, 2006). Az utóbbi évek szakirodalma megkülönbözteti a hűtlenség két fajtáját. Egyrészt beszélhetünk szexuális hűtlenségről, amely a párkapcsolaton kívüli érzelmi elköteleződés nélküli szexuális viszonyt jelöli. M ásik fajtája az érzelm i hűtlenség, amely a párkapcsolaton kívüli romantikus szerelmi viszonyt jelöli szexuális érintkezéssel, vagy a nélkül (Buss, Larsen, Westen, és Semmelroth, 1992; Glass és Wright, 1992). Természetesen számos esetben a hűtlenség fent említett fajtája együtt történik meg. Az utóbbi években újabb módszer­ tani szempontokat vettek figyelembe a kutatók a félrelépések dinamikájá­ nak feltárásakor. így leírták például, hogy a házasságon kívüli kapcsolatok gyors és kompakt alakulásában miként játszik szerepet a mobiltelefon, amely segít titokban tartani a titkos kapcsolatot. Emellett természetesen vizsgál­ ták az úgynevezett cyber kapcsolatokat is, amelyek egy virtuális térben, az interneten zajló kommunikáció segítségével formálódnak és alakulnak. Nem teljesen egyértelmű azonban, hogy mi számít hűtlenségnek. Ebben a kérdésben ugyanis mind az egyének között, mind a kapcsolatok viszonyla­ tában igen eltérő normákkal találkozhatunk (Drigotas, Safstrom, és Gentilia, 1999). Például valaki érezheti úgy, hogy egy harmadik személlyel való flörtölés nem szükségszerűen mond ellent a normáknak, és viselkedése nem kell, hogy együtt járjon a kapcsolaton belüli féltékenység megnövekedésével. Egy elkötelezett párkapcsolaton kívüli szexuális viszony azonban általában egy­ értelmű jelzése a hűtlenségnek, amely együtt jár a felszarvazott fél intenzív

A

6 8

4. Hűtlenség és féltékenység

féltékenységével. A párkapcsolaton kívüli szexuális viszony végzetes követ­ kezményei ellenére mindemellett az emberek tömegesen keresik az ilyen külső szexuális kapcsolatokat. Ebben a fejezetben áttekintést adunk a párkapcsolaton kívüli szexuális viszonyok társas kontextusáról, evolúciós okairól és a féltékenység pszicho­ lógiai mechanizmusának kutatásáról. Bemutatunk számos elméleti felvetést a hűtlenséggel kapcsolatban és azokat a tényezőket, amelyek befolyásolják a párkapcsolaton kívüli szexuális viszonyok alakulását.

Hűtlenség Ahhoz képest, hogy a párkapcsolaton kívüli szex mennyire általánosnak mondható napjaink nyugati társadalmaiban, viszonylag kevés megbízható kutatási adat áll rendelkezésre, amely pontosan bemutatná ennek a viselke­ désnek a gyakoriságát. Thompson (1983) több kutatást áttekintve azt állítja, hogy különböző populációkban azoknak a száma, akik legalább egyszer félre­ léptek a házasságukban, 40 és 76% közé tehető. A vizsgálatok szerint a félre­ lépések okában markáns nemi eltérések mérhetők. M íg a férfiak 13 százaléka és a nők 21 százaléka állítja, hogy csupán érzelmi okok játszottak szerepet a hűtlenségében, addig a férfiak 31 százaléka és a nők 16 százaléka állítja, hogy csupán szexuális félrelépést követett el. Mind a férfiak, mind a nők 20 száza­ léka pedig arról számol be, hogy szexuális és érzelmi okok is szerepet játszot­ tak abban, hogy megcsalták partnerüket. Ezekben az esetekben a félrelépés általában csak egyszer vagy kétszer történik meg az élethossz egy-egy adott szakaszában, és a legtöbb házasember valójában nem keveredik párkapcsola­ ton kívüli viszonyba. Egy 10 000 fős norvégiai kutatásban (Traeen és Stigum, 1998) például a válaszadók 16 százaléka számolt be arról, hogy egy vagy több párhuzamos szexuális kapcsolatban is részt vesz. A hűtlenség enyhébb formái azonban sokkal gyakoribbak. Hicks és Leitenberg (2001) vizsgálatában azt találták, hogy a válaszadók 87 százalékának (a férfiak 98, a nők 80 százaléká­ nak) az utóbbi két hónapban volt párkapcsolaton kívüli szexuális fantáziái. A kutatások szerint a félrelépés vagy szexuális hűtlenség gyakrabban történik meg olyan kapcsolatokban, amelyekre inkább az együttjárás vagy az együttélés jellemző, mint a házasságokban (pl. Buunk, 1980b; Treas és Giesen, 2000). A homoszexuális férfiak párkapcsolataiban a kapcsolaton kí­ vüli szex vagy hűtlenség gyakrabban fordul elő, mint a heteroszexuális férfiak

Hűtlenség

69

kapcsolataiban (Blumstein és Schwartz, 1983). Ugyanakkor, a leszbikus nők között ritkább a félrelépés, mint a heteroszexuális nők tartós kapcsolataiban. A félrelépések gyakorisága a kutatások szerint magasabb arányban fordul elő afrikai etnikai csoporthoz tartozóknál, az újraházasodottaknál, az alacso­ nyabban iskolázottaknál, a városi környezetben élőknél és azoknál, akik ke­ vésbé vallásosak (Christopher és Sprecher, 2000). Az is elmondható, hogy a férfiakra inkább jellemző a párkapcsolaton kívüli szexuális viszony létesítése, mint a nőkre, ugyanakkor ez a nemi különbség annál alacsonyabb minél fiatalabbakról van szó (Thompson, 1983). A félrelépésekben mutatott hasonló gyakoriság, amelyet újabban a nők és a férfiak körében mérnek, valószínűleg részben tulajdonítható a nők tömeges munkába állásának is, amely egyrészt anyagi függetlenséget biztosít, másrészt lehetőséget is teremt a hűtlenségre (Atkins és mtsai, 2001). Természetesen nemcsak a nyugati kultúrákban mérhető a párkapcsolaton kívüli szexuális viszonyok előfordulása, és igen nagy kulturális különbségek mérhetők ebben a tekintetben. Általában a félrelépés vagy megcsalás gyako­ ribb az afrikai országokban, mint az ázsiaiakban (Caraél, Cleland, Deheneffe, Ferry, és Ingham, 1995). Például Guineában a férfiak 38 és a nők 19%-ka számolt be félrelépésről az elmúlt évben, ugyanakkor Hongkongban a férfiak csupán 8 százaléka a nők pedig 1 százaléka állította ugyanezt saját magáról. Hollandiában pedig a megkérdezettek öt százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt évben alkalmi házasságtörő szexuális kapcsolatba került (Van Zessen és Sandfort, 1991).

Normák és elfogadottság Még azok sem szükségszerűen elfogadott és morálisan követendő dologként vélekednek a házasságtörésről, akik részt vesznek ilyen szexuális viszonyban. Annak ellenére, hogy az 1970-es évek szexuális forradalma alatt néhány országban elfogadóbb attitűd alakult ki a házasságon kívüli kapcsolatokkal szemben, az utóbbi néhány évtizedben, a nyugati társadalmakban nagyobb ellenérzés fogalmazódott meg a félrelépésekkel kapcsolatban, különösen a férfiakban (Thornton és Young-DeMarco, 2001). Egy amerikai vizsgálat sze­ rint a 90-es évek végére a megkérdezettek kb. 80-90%-ka mondta azt, hogy szerinte házasságon kívüli szex mindig vagy majdnem mindig rossz dolog, és ezt a férfiak és nők egyaránt állították (Christopher és Sprecher, 2000).

70

4. Hűtlenség és féltékenység

Az Egyesült Államokban - összehasonlítva az európai országokkal - egy visszafogottabb attitűd alakult ki. Egy vizsgálat szerint például a hollandok­ nak csak 78%-ka állította, hogy a házasságon kívüli szex rossz (Buunk és Dijkstra, 2006). Házasságon kívüli szexszel kapcsolatos vélemények etnikai csoporton­ ként is eltérőek lehetnek. Egy vizsgálat szerint például az ázsiai amerikaiak 30%-ka tartja jogosnak az erőszakos büntetést abban az esetben, ha a fele­ ség szexuálisan hűtlen (Yoshioka, DiNoia, és Ullah, 2001). Az arab amerikai emigránsok körében a nők 48, a férfiak 23%-ka tartja elfogadhatónak, hogy a férj megbüntesse szexuálisan hűtlen feleségét. A nők 18 százaléka még azt is elfogadja, hogy a férfi megölje a feleségét egy ilyen viszony miatt (Kulwicki és Miller, 1999). Általában a hűtlenséggel kapcsolatos attitűd jóval elfogadóbb a fiatalabbak, a magasabb iskolázottsággal rendelkezők, a felső-középosztály­ hoz tartozók, valamint a kevésbé vallásos személyek között, akik városban élnek és liberális politikai eszméket vallanak (Buunk és van Driel, 1989). A házasságon kívüli viszonyokkal szemben világszerte tapasztalható ál­ talános elutasítottság mellett ugyanakkor kettős mércével is találkozhatunk. Ez azt jelenti, hogy a félrelépő nőkkel szemben jóval erősebb hátrányos meg­ különböztetés tapasztalható, mint a hűtlen férfiakkal szemben (McClosky és Brill, 1983). Ezt láthatjuk számos ősi mediterrán kultúrában, mint például az egyiptomi, Szíriái, héber, római, spártai és a távol-keleti kultúrákban, de Japánban és Kínában is. Ezekben a kultúrákban csak a nők félrelépését ha­ tározzák meg jogi szempontból olyan házasságtörésként, amelyet a törvény büntet (Daly, Wilson és Weghorst, 1982). Számos régi kultúrában, de még napjainkban is él az a felfogás néhány helyen, hogy a feleség házasságtörése egyfajta provokáció, amely feljogosítja a felszarvazott férjet, hogy elégtételt vegyen, bosszút álljon a bűnösön. Például Észak-Amerikában, ahol hivatalo­ san egységes normákkal viszonyulnak a szexuális viselkedéshez, elfogadottá vált az a kettős mérce, amely szerint a női házasságtörés nagyobb bűn, mint a férfié (Mongeau, Halé és Alles, 1994). Ügy tartják továbbá, ha egy fér­ fi lép félre a kapcsolatában, csak olyan valamit tesz, amit a legtöbb férfi is megtenne. Ha azonban egy nő követ el házasságtörést, azt ritka, nem tipi­ kus viselkedésként értékelik és a különös, szokatlan dolgoknak kijáró negatív megkülönböztetéssel illetik (Van den Eijnden, Buunk és Bosveld, 2000). Számos elméleti megközelítés létezik, amely magyarázatot kínál a félté­ kenységre és lehetőséget ad a házasságon kívüli szexuális viszonyok elemzésére, értelmezésére. A következőkben néhány ilyen alapvető elmélete tekintünk át.

Szociális csereelmélet és hűtlenség

71

Szociális csereelmélet és hűtlenség A társas csereelm élet szélesebb értelemben egy olyan konceptuális modell, amely egyrészt az emberek közötti erőforrások cseréjét állítja a társas mű­ ködés magyarázatának középpontjába. Másrészt a csere jelenségének elsőd­ leges magyarázatán túl a költség-nyereség kalkulációt és a kölcsönösséget hangsúlyozza a társas kapcsolatok megértésében (Sprecher, 1998b). Általá­ nosságban a szociális csereelmélet azt állítja, hogy az egyén a kölcsönösség alapján, a nyereségek és költségek cseréje mentén alakítja, formálja és foly­ tatja kapcsolatait. Legalább három különböző fajta szociális csereelméleti modell létezik, amely megmagyarázhatja a házasságon kívüli kapcsolatokat és a féltékenysé­ get: a (1) méltányosság elmélete, (2) az egymásrautaltság elmélete, végül (3) a befektetési modell. A méltányosság elm élete (equity theory) szerint az az egyén, aki észreveszi, hogy méltánytalan párkapcsolatban él, megpróbálja helyreállítani a félre­ billent egyensúlyt. Igyekszik egyensúlyba hozni a mérleget, amelynek ser­ penyőiben a partner által a kapcsolatba fektetett és az abból kivett dolgok vannak. A méltányosság elmélete két különböző típusú méltánytalanság ér­ zését írja le: az egyik a túlértékeltség érzése, a másik az alulértékeltség érzése. Mindkettő arra ösztönözhet, hogy megpróbáljuk helyreállítani a felborult kapcsolati egyensúlyt, a méltánytalanságot. A teória szerint a méltányta­ lanság érzése elsődleges szerepet játszhat a házasságon kívüli kapcsolatok kialakulásában, vagy fokozhatja azt (Walster, Walster, és Traupman, 1978). Eszerint a félrelépés tudattalanul egyfajta egyensúlyi helyzet keresése, vagy méltánytalanság-érzés helyreállítása is lehet. Amíg a méltányosság elmélete középpontjában az igazságosság elve áll, addig az egym ásra utaltság elm élete (interdependence theory) a kapcsolat­ ból származó nyereségekre és költségekre helyezi a hangsúlyt. Az egymásra utaltság elméletének egyik kulcsfogalma az összehasonlítási szint. Ez az egyén kapcsolattal szemben támasztott elvárásainak összességét jelenti, olyan nye­ reséget, amelyet szerinte megérdemel. A másik foglalom, az altern atív öszszehasonlítási szint, pedig a megvalósuló lehetőségek közül az egyén számára még elfogadható legalacsonyabb szintet jelöli. Thibout és Kelly (1959) sze­ rint egy párkapcsolatban a partnerek elkezdenek függeni egymástól, ezért többek között olyan képességet fejlesztenek ki, amellyel hatást tudnak gya­ korolni egymásra. Ennek következménye lehet, hogy a partnerek érzelmileg

72

4. Hűtlenség és féltékenység

összefonódnak és egyikük állapota hatással lehet a másikra. Egyikük pozitív tapasztalata pozitív élményként ragadhat a másikra is (pl. boldog vagyok, mert ő is boldog). Az egymásra utaltság elmélete szerint, ha valaki erősen függ érzelmileg egy kapcsolattól, annál inkább úgy észleli félrelépésének le­ hetőségét, mint amellyel sokat veszíthetne. Emiatt csökken az illető félre­ lépésének valószínűsége, ugyanakkor növekedhet a féltékenységének esélye. Ez különösen igaz azokra az egyénekre, akik a párkapcsolatban úgy érzik, ők jobban függenek partnerüktől, mint a másik tőlük (Buunk, 1991). A befektetési m odell (investment model) szerint egy párkapcsolatban az elköteleződés az elsődleges erő (Rusbult, 1993). Az elköteleződés - ebben az értelemben - pszichológiai kötődés és motiváció, amely segít fenntartani a partnerrel való kapcsolatot. A magas párkapcsolati elégedettség, a párkap­ csolati alternatívák szűkössége és a magas szintű befektetés kombinációja alapvető hatással van a kapcsolat alakulására. A befektetési modell szerint a házasságon kívüli szexuális viszony valószínűsége akkor növekszik, ha csökken az egymás iránti elköteleződés (Drigotas és Barta, 2001). Tehát, ha vonzó párkapcsolati alternatívák jelentkeznek, ha alacsony a párkapcsolati elégedettség és akkor, ha alacsony szintű a párkapcsolatba való befektetés. A befektetési modell segít megmagyarázni, hogy a fenti három tényező mi­ lyen szerepet játszik a félrelépések kialakulásában. Miként lehetséges, hogy egy elégedettnek tűnő személy mégis hűtlen lesz az alacsony befektetés és a vonzó alternatívák miatt, vagy miként maradhat hűséges egy elégedetlen partner a magas befektetés és a vonzó alternatívák hiánya miatt. Mivel az elkötelezettebb személyek, akik többet fektetnek egy kapcsolatba, többet is veszíthetnek, ha a partnerük félrelép (és emiatt a kapcsolatuk esetleg meg­ szakad), ezért ők általában féltékenyebbek, amikor a partnerük hűtlenségével szembesülnek, mint kevésbé elkötelezett társaik.

Evolúciós nézőpont Ez a nézőpont nagyrészt az evolúciós biológia neodarwinista elméletén ala­ pul, amely azt állítja, hogy napjainkban az emberek mentális képességének számos jellegzetessége a törzsfejlődés során alakult ki, mert hozzájárult a sikeres szaporodáshoz (erről részletesebben a Párválasztás és evolúció című fejezetben olvashatunk). A párkapcsolatok működésével kapcsolatban szá­ mos pszichológiai problémát azonosítottak a kutatók (pl. apaság bizonyos­

Evolúciós nézőpont

73

sága, partner megtartása, stb.), amelyet evolúciós kihívásokra adott adaptív válaszként írtak le. Ezért a párkapcsolaton kívüli szexuális viszony - a gének sikeres örökítése szempontjából - megfogalmazható lehetséges veszélyfor­ rásként is. Fajunk szaporodásbiológiai szempontból számos párhuzamot mutat a belső megtermékenyítésű fajokkal, de különösen az emlősökkel, amelyeknél az egyik nem (nőstény) energetikai szinten sokkal többet fektet az utódok lét­ rehozásában, mint a másik nem (hím). Ezért evolúciós nézőpontból a törzsfejlődés során a nők befektetése a hosszú távú kapcsolatban szükséges volt az utód túléléséhez (Buss, 1994; Symons, 1979). (A terhesség és szoptatás olyan energiaigényes folyamatok, amelyek komolyan megterhelik az anyai szerve­ zetet és biológiai szintű elköteleződést jelentenek az utód létrehozásában.) Ezzel szemben a férfiak energetikai befektetése a megszületendő utódba minimális - még akkor is, ha más emlősök hímjeivel összehasonlítva a férfi­ ak későbbi apai ráfordítása kimondottan magasnak mondható. (A kétszülős gondoskodásra szükség is volt az ősi körülmények között ahhoz, hogy az utód elérje a szaporodni képes életkort.) Ennek a szaporodásbiológiai, nemi különbségnek a következménye, hogy a férfiak (a nőkhöz képest) erősebb érdeklődést mutatnak az alkalmi szexuális viszonyok iránt, amely többé-kevésbé független az aktuális párkapcsolat minőségétől. A férfiak alkalmi kap­ csolataik során kevésbé válogatósak a szóba jöhető partnerek tekintetében, mint a nők. Ezzel együtt, a nők általában sokkal motiváltabbak abban, hogy kialakítsanak és fenntartsanak egy hosszú távú, érzelmileg elkötelezett kap­ csolatot, mint a férfiak. Az evolúciós pszichológusok ugyanakkor az utób­ bi időben azt is leírják, hogy a nők számára milyen szaporodási előnyökkel járhatott a párkapcsolaton kívüli szexuális viszony a törzsfejlődés során. A nők számára a félrelépés például lehetőséget biztosított jó minőségű gének beszerzésére valamint bizonyos esetekben helyettesítette az elsődleges part­ nert (Buss, 2000). (Erről a következő, Szex és elköteleződés című fejezetben olvashatunk részletesebben.) Evolúciós nézőpontból az is feltételezhető, hogy a nemenként eltérő sza­ porodásbiológiai jellemzők miatti eltérés megmutatkozhat a féltékenység típusában is. Például nemi különbség várható abban, hogy a féltékenység és hűtlenség melyik fajtájára érzékenyebbek inkább a nők, és melyikre a férfiak. Továbbá nemenként eltérő érzékenységet mutathatnak az emberek abban, hogy a vetélytárs milyen jellegzetességei keltik fel inkább a féltékenységüket (Bjorklund és Shackelford, 1999; Buss és mtsai, 1992,1999; Daly és mtsai,

74

4. Hűtlenség és féltékenység

1982). A férfiak azzal a problémával szembesültek az evolúció során, hogy amennyiben nem őrizték a feleségüket, annak súlyos következménye lehe­ tett saját szaporodási sikerességükre nézve. A felszarvazott férfi ugyanis más férfi utódjába fektette szülői ráfordítását, így génjeit nem örökítette tovább a következő generációba. Mivel olyan utódokban energiát fektetni, akik nem hordozzák a génjeinket, meg nem térülő szaporodási költségeket jelent, ezért az evolúciós pszichológusok szerint a férfiak féltékenysége elsősorban part­ nerünk szexuális hűtlenségének jelzésével függ össze. A nők féltékenysége másra irányul, mert a nők biztosak lehetnek saját anyaságukban, hiszen az utód, akit megszülnek, mindenképpen hordozza a génjeiket. Ezért partnerük félrelépése nem saját genetikai képviseletükre, hanem a férfi által birtokolt (és egy újabb partnerre fordítható) erőforrá­ sok elvesztésére nézve jelent kockázatot. A férfiaknak az érzelmi kapcsolat erőssége és a párkapcsolatba való befektetés hajlandósága szorosan összefügg egymással. A férfi érzelmi hűtlenségének jelzése a nők számára ezért meg­ bízhatóan jelezhette a partner kapcsolati befektetésének elvesztését, illetve annak valószínűségét (Okami és Shackelford, 2001; Symons, 1979). A nők emiatt arra szelektálódtak, hogy elsősorban partnerük érzelmi megbízható­ ságának szignáljaira mutassanak fogékonyságot, illetve ennek elvesztése vált­ son ki belőlük féltékenységet. Az evolúciós elméletből az is következik, hogy a férfiak és nők eltérő tulajdonságokkal rendelkező riválisok esetén élik át a féltékenységet legintenzívebben. A következőkben erre részletesebben is kitérünk.

Személyiségjegyek és kapcsolati jellemzők Két különböző módszer is létezik, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, mi motiválja az embereket arra, hogy házasságon kívüli szexuális kapcsolatokat alakítsanak ki. Az első módszer, hogy egyszerűen megkérdezzük őket, miért teszik ezt. Ennek a módszernek az a hátránya, hogy mivel egy társadalmilag elítélendő dologról van szó (a hűtlenségről), ezért az egyének megpróbálnak olyan válaszokat adni, amelyekről azt gondolják, hogy morálisan elfogadott, azaz egyszerűen nem lesznek őszinték. Tehát nem a félrelépésük valódi oka­ iról fognak beszélni, hanem arról, mit gondolnak arról, hogy mit kéne vála­ szolniuk. Atwater (1979) például úgy véli, az önigazolás egy fajtája, amikor a hűtlenségünket úgy magyarázzuk, hogy beleszerettünk valakibe, mert ennek

Személyiségjegyek és kapcsolati jellemzők

75

a magyarázatnak az a célja, hogy megőrizzük a saját magunkról kialakított pozitív képet. Hiszen ekkor tudatában vagyunk annak, hogy a viselkedésün­ kért felelősek vagyunk, mégis felmentjük magunkat a felelősségre vonás alól, és úgy hivatkozunk az érzelmeinkre, mint amelyeket nem vagyunk képesek uralni. Ezzel ellentétes egy másik magyarázat, a kifogások keresése. Amikor azt mondjuk például, hogy csak úgy megtörtént velünk a szexuális félrelépés, akkor valójában elutasítjuk az énrészességet a viselkedésünkkel kapcsolatban, de elfogadjuk a cselekedet negatív értékét. A második módszer, amellyel ta­ nulmányozhatjuk a félrelépések motivációit, hogy megkérdezzük az embere­ ket a félrelépéssel kapcsolatos viselkedésük gyakoriságáról, és megvizsgáljuk a válaszadó egyéb (személyiségjellemzőivel való összefüggéseket. Ennek a módszernek az egyik korlátja az, hogy az ok-okozati viszonyokat nem lehet pontosan feltárni. Az előbb említett példával élve: a házassági problémák és a megcsalás összefügghet ugyan egymással, azaz, a házassági probléma oka lehet a félrelépésnek, de a megcsalás is okozhat házassági problémákat. Néhány vizsgálat feltárta, hogy a párkapcsolaton kívüli szexuális viszony gyakran összefügg a jólét és a mentális egészség alacsonyabb szintjével is, és úgy tűnik, hogy ez különösen a nők motivációira igaz (Duckworth és Levitt, 1985; Sheppard, Nelson, és Andreoli-Mathie, 1995). Egy vizsgálat­ ban, amelyben elsőéves házaspárok vettek részt, azt találták, hogy a feleségek személyiségvonásai megbízhatóbb előrejelzői voltak a nők félrelépésre való hajlandóságának, mint az, ahogyan a fiatalasszonyok önmagukat megítél­ ték, vagy az, ahogyan a férjük őket értékelte. Különösen azokra a nőkre volt jellemző, akik alacsony pontszámokat értek el a lelkiismeretesség faktorban, de magas értékeket mutattak a nárcizmus és a pszichoticizmus faktorban (Buss és Schackelford, 1997). Emellett azok mutattak még erős hajlandósá­ got a hűtlenségre, akik hisztériás személyiségzavarban szenvedtek. Ez azért is lehet, mert a fenti személyiségjellemzők egy része összefüggésben van a bizonytalan kötődési stílussal (Buunk, 1997). (A kötődési stílusokról részle­ tesebben a Kötődés és szerelem című fejezetben olvashatunk.) Ennek ellenére néhány kutatási eredmény szerint a hűtlenségi tendenciák összekapcsolódnak a szorongó-ambivalens kötődési stílussal is. Gangestad és Thornhill (1997) például azt találta, hogy a szorongó-ambivalens stílusú kötődés a nőknél po­ zitívan, míg az elkerülő stílusú kötődés negatívan kapcsolódik össze a félre­ lépések gyakoriságával. Egy másik kutatás (Bogáért és Sadava, 2002) szerint a szorongva kötődő nők több olyan párkapcsolatba keveredtek, ahol partne­ rünk, vagy saját maguk, vagy mindketten hűtlenek voltak. Ugyanakkor egy

76

4. Hűtlenség és féltékenység

vizsgálati eredmény szerint a bizonytalanul kötődő férfiaknak egy 30 éves periódus alatt több szexuális partnerük volt, mint a biztonságosan kötődő férfiaknak (Miller és Fishkin, 1997). Gyakoribb a párkapcsolaton kívüli szex azoknál, akiknek alapvető­ en pozitív viszonyuk van a szexualitáshoz. Például azok, akik korlátlan szocioszexuális orientációval rendelkeznek (a szocioszexuális orientációról részletesebben a Szex és elköteleződés című fejezetben olvashatunk), tehát nem szükséges számukra elkötelezett érzelmi viszony kialakítása a szexuális érint­ kezés előtt, még gyakrabban vesznek részt párkapcsolaton kívüli szexuális kapcsolatokban (Simpson és Gangestad, 1991; Wiederman és Hurd, 1999). Egy vizsgálatban arra kérték a résztvevőket, hogy képzeljenek el egy forga­ tókönyvet, ahogyan kapcsolatba léptek egy vonzó, ellenkező nemű emberrel. Azt találták, hogy a korlátlan szocioszexualitásúak hajlamosabbak voltak kapcsolat kialakítására az idegennel (Seal, Agostinelli és Hannet, 1994). Összességében, azok az emberek vesznek részt inkább párkapcsolaton kívüli szexuális viszonyokban, akik számára fontos a szexuális változatosság, mert ez növeli az önértékelésüket és összhangban van a saját magukról kialakított pozitív énképpel (Treas és Giesen, 2000). Néhány kutatásban azt találták, hogy különösen a férfiak között gyakori a házasságtörés akkor, ha szexuális megvonást, egyfajta hiányérzetet élnek át aktuális párkapcsolatukban. Ellentétben ezzel, a nők hűtlenségéről azt találták, hogy az inkább az aktuális kapcsolatban átélt érzelmi kielégületlenség érzésével jár együtt (Atkins és mtsai, 2001; Buunk, 1980a; Edwards és Booth, 1976; Spanier és Margolis, 1983). A korábban ismertetett méltá­ nyosság elm élettel összefüggésben azt látták, hogy akik valamilyen méltányta­ lanságot éltek át párkapcsolatukban (akár túl-, akár alulértékelték őket), azok hajlamosabbak voltak megcsalni partnerüket, mint azok, akik nem számoltak be ilyen fajta igazságtalanságról. Egy másik vizsgálatban azt találták, hogy a nők esetében a párkapcsolatban átélt kölcsönösség, egyenrangúság mértéke összefügg azzal, hogy egy nő milyen erősen vágyik külső szexuális viszonyra, és milyen gyakran lép félre (Prins, Buunk, és VanYperen, 1993). Ugyanakkor a férfiaknál ez másként alakul: náluk a félrelépésekre való hajlam viszonylag önálló motiváció, amely független az elsődleges kapcsolat állapotától. A befektetési modell szerint a párkapcsolattal való elégedetlenség - az alacsony elköteleződéshez hasonlóan - befolyásolja a hűtlenséget, illetve a külső szexuális kapcsolat iránti nyitottságot (Buunk és Bakker, 1997). Az egymásra utaltság elmélete szerint a megcsalás nagyobb valószínűséggel kö­

Személyiségjegyek és kapcsolati jellemzők

77

vetkezik be az alacsony függőséggel jellemezhető kapcsolatban. Egy vizsgá­ latban például azt találták, hogy akik félreléptek - vagy nyitottak voltak erre a jövőben - alacsonyabb érzelmi függőségről számoltak be (Buunk, 1980a). A fent bemutatott személyes és kapcsolati jellemzők csak prediszpozíciói az emberek hűtlenségének, de nem jelentenek eleve elrendeltséget. Tehát jól mutatják azon egyéni és kapcsolati tényezőket, amelyek szerepet játszhatnak abban, hogy valaki másoknál nyitottabb lehet a csábítás iránt, de nem szük­ ségszerűen jut el a hűtlenséghez. A valóságban az ember számos tényező figyelembevételével alakítja ki a félrelépéssel kapcsolatos attitűdjét és visel­ kedését. Egy bonyolult költség-nyereség kalkulációt alkalmazva feltérképezi, hogy milyen lehetséges kockázatot hordoz a megcsalás az aktuális kapcsola­ tára nézve. íg y számba veszik a bűntudat érzését, a szorongást, a nem kívánt terhességtől való félelmet, és a különböző szexuális úton terjedő betegségek­ től való fenyegetettséget, mielőtt párkapcsolaton kívüli viszonyba kezd. Egy vizsgálat szerint (Meyering és Epling-McWerther, 1986) ezekben a döntési folyamatokban a férfiakat inkább a várható nyereség motiválja, mint például a szexuális változatosság; míg a nőket inkább a költségek foglalkoztatják, mint például az erős bűntudat érzés és a félrelépésnek a házassága gyakorolt negatív hatása.

A félrelépés hatásai A legtöbb házasságon kívüli viszonyt folytató ember különleges helyzetben találja magát, amelyben különféle problémákkal szembesül. A legnagyobb belső konfliktust általában az idézi elő, hogy a külső partnerrel való kapcsolat rendkívül vonzónak, fontosnak, ellenállhatatlannak tűnik. A kutatások azt mutatják (Atwater, 1979), hogy az ilyen viszonyok különösen nagy lehetősé­ get hordoznak magukban, ami például a szexuális izgalmat, a személyes fej­ lődést, az én felfedezését, az önmegismerést és a kapcsolatban rejlő gyönyört illeti. Egy vizsgálat szerint a külső partnerrel való kommunikáció minősé­ ge pozitív visszacsatolásként működött (Buunk, 1980b). A résztvevők arról számoltak be, hogy ezen keresztül saját személyiségükről pozitívabb képet alkothattak, és a szexuális kapcsolat minősége is számos szempontból jobb volt, mint az állandó partnerrel. Az ilyen pozitív kicsengést gyakran elhomá­ lyosítja a külső kapcsolat negatív következménye (például az erős szorongás, vagy a bűntudat érzése) és számos praktikus probléma, amely szinte elenged-

78

4. Hűtlenség és féltékenység

heteden, ha valaki titkos kapcsolatot tart fenn. Mivel a félrelépések gyakran gumióvszer használata nélkül történnek, ezzel a házasságtörők kiteszik ma­ gukat a szexuális úton terjedő betegségeknek és annak, hogy megfertőzhetik állandó partnerüket is. A vizsgálatok azt mutatják (Pulerwitz, Izazola-Licea és Gortmaker, 2001), hogy a házasságon kívüli szex új veszélyt hordoz ma­ gában az AIDS megbetegedések szempontjából, amely hatással lehet a tartós kapcsolatokra. Buunk és Bakker (1997) azt találta, hogy akik kevésbé elkö­ telezettek tartós kapcsolatukban, alacsonyabb hajlandóságot mutatnak arra, hogy félrelépéskor védekezzenek a szexuálisan terjedő fertőzések ellen, mint azok, akik erősebb párkapcsolati elköteleződésről számolnak be. A házasságon kívüli kapcsolatok negatív következményei nemcsak az egyént sújthatják, hanem számos olyan következménnyel járhatnak, amely hatással lehet az állandó kapcsolat minőségére és stabilitására. A házasságtö­ rő egyén pl. elkezdhet kötődni a külső kapcsolatában, és megtörténhet, hogy szakít állandó partnerével, felcserélve őt erre az új partnerre. Persze az egyén úgy is dönthet, hogy nem zárja le egyik kapcsolatát sem, hanem párhuza­ mosan fenntartja mindkettőt. Ebben az esetben fennáll a veszélye, hogy a régebbi kapcsolat minősége számos szempontból kopottnak tűnik, összeha­ sonlítva a külső kapcsolat érzelmi és szexuális tapasztalataival. Egy érdekes vizsgálatban (Charny és Parnass, 1995) gyakorló pszichoterapeutákat kértek arra, hogy jellemezzenek mélységében egy tipikus házasságtörő kapcsolatot, amellyel gyakran találkoznak a munkájuk során. A terapeuták beszámolója szerint még az alkalmi félrelépések is komoly veszélyt jelentettek a tartós kapcsolatokra és az ilyen esetek több negatív hatással is voltak a házasságra, ami a válásokat és a megemelkedett kapcsolati stresszt jelenti. A legtöbb házasságon kívüli kapcsolatot titokban tartják a tartós partner előtt és a megcsalt fél gyakran még akkor is igyekszik nem tudomást venni az egészről, amikor a félrelépés jelei már gyakorlatilag teljesen nyilvánvalóak. Egy vizsgálat szerint (Charny és Parnass, 1995) a felszarvazott partnerek majdnem fele nem volt tudatában partnere házasságtörő viselkedésének, an­ nak ellenére, hogy ennek jelzéseivel tisztában volt. A résztvevők kifejezetten magas aránya - 58%-a - kimondva vagy kimondatlanul kifejezte elfogadását partnere félrelépésével kapcsolatban, míg csupán 36 %-uk fogalmazott meg aktív és tudatos ellenállást megcsalatásával kapcsolatban. Másrészt, néhányan extrém féltékenyek és hiperérzékenyek partnerük hűdenségének lehetőségé­ vel kapcsolatos bármilyen jelzésre. Shackelford és Buss (1997) a szexuális és érzelmi hűtlenség lehetséges jelzésének 14 különböző típusát azonosították.

A félrelépés hatásai

79

Ezek közé tartozik a harag, a partnerrel szembeni kritikai megjegyzések, a partnerrel szembeni hétköznapi rutin és szexuális viselkedés megváltozása, a partner szexuális érdeklődésének növekedése, a partnerhez való érzelmi kö­ tődés jelzéseinek eltúlzása, a hűtlenség fizikai jelzésének feltárása, a szexuális érdeklődés csökkenése, a passzivitás, a partner közeledésének elutasítása. Amikor a házasságon kívüli kapcsolat kiderül, gyakran nagyon rombo­ ló hatással van a tartós kapcsolatra. Világszerte a válások elsődleges oka a házasságtörés (Betzig, 1989). Egy vizsgálatban azt találták, hogy az elvált emberek 31 százaléka azt állította, hogy a férjnek egy másik nővel való kap­ csolata volt a válás elsődleges oka (Burns, 1984). Ugyanakkor szinte lehetet­ len megmondani a módszertani problémák miatt, hogy hány házasságtörés vezet váláshoz, mint ahogy azt sem tudjuk pontosan, milyen arányban ma­ radnak együtt a párok a házasságtörést követően. Általában úgy tűnik (Hunt, 1974), hogy a párkapcsolaton kívüli szexuális viszony akkor vezet váláshoz, ha elégedetlenséget okoz az elsődleges partnerrel kapcsolatban és emiatt in­ kább következménye, mintsem oka lehet a kapcsolati problémáknak. Egy kutatásban például azt találták (Buunk, 1987), hogy azok a házaspárok, akik elfogadják egymás külső kapcsolatait - mint egyfajta nyitott házasságot - az idő múlásával a házasságban átélt kapcsolati és szexuális elégedettség csök­ kenéséről számoltak be.

Féltékenység A párkapcsolatokban kialakuló féltékenység számos forrásból származhat. Féltékenyek lehetünk például partnerünk barátaira, munkahelyére, családjára és természetesen minden olyan helyzetre és tevékenységre, amelyben riválist látunk. Azonban a párkapcsolaton kívüli szex járhat együtt leginkább a félté­ kenységgel. Ez fordítva is működik: a féltékenység a legáltalánosabb és egye­ temes válasz egy aktuális párkapcsolaton kívüli szexuális viszony, vagy annak gyanúja miatt (Buss, 2000). A féltékenység tehát akkor alakul ki, amikor a személy veszélyeztetve érzi magát, hogy egy számára fontos kapcsolatot el­ veszíthet egy vetélytárs miatt. Kialakulásában azonban szerepet játszhatnak olyan érzések is, mint a félelem, a gyanakvás a bizalmatlanság, a szoron­ gás, a harag, a megcsalatottság, a visszautasítottság és magányosság (Parrott, 2001). A féltékenység azonban nemcsak a kapcsolati fenyegetettséggel vagy a megcsalatás miatti szenvedéssel függ össze, hanem az önértékeléssel is.

80

4. Hűtlenség és féltékenység

Önértékelésünket nagyban befolyásolja társaink reakciója: pozitív hatást vált ki belőlünk, ha elfogadottságot élünk át, és negatív élményként éljük meg a társ visszautasítását (Sharpsteen, 1995). Mivel a megcsalatás élménye a tár­ sas visszautasítás egyik fajtája, amely veszélyezteti önértékelésünket, olyan stratégiákat alkalmazunk, amelyek csökkentik az ezzel járó sérülést. Amenynyiben a féltékenység segít meghiúsítani a partner félrelépését, annyiban se­ gíthet megőrizni az önértékelést a pozitív önkép fenntartásán keresztül. A féltékenységről számos elmélet látott napvilágot. A legismertebb talán Freud (1950) korai elmélete, amely különbséget tesz a klinikai értelemben vett normális (vagy racionális) féltékenység, és az abnormális (vagy patoló­ giás) féltékenység között. Parrott (1991, 2001) is kétféle féltékenységet kü­ lönböztet meg. Egyrészt a kapcsolatot érő lehetséges fenyegetést, amelyet féltékenységi gyanúnak nevez, valamint a partner már megtörtént félrelé­ pésére adott választ. A féltékenység kutatásában újabban a partnerek közöt­ ti személyes kommunikációra helyezik a hangsúlyt, és különbséget tesznek féltékenységi tapasztalat és féltékenység kifejeződése között (Andersen, Eloy és Spitzberg, 1995). Ezek szerint a féltékenység tapasztalatának kognitív és érzelmi eszközei hatással vannak arra, hogy az emberek hogyan fejezik ki féltékenységüket. A féltékenység kifejezése pedig a féltékenységre adott vi­ selkedéses és kommunikációs válaszokat jelenti. M ég a legtöbb tipológia kettősséget említ, található néhány elmélet, amelyben a féltékenység három különböző fajtáját írják le. Pfeifer és Wong (1989) elmélete érdekes párhuzamot mutat az attitűd (McGuire, 1969) hár­ mas felosztásával, és érzelmi, kognitív, valamint viselkedéses féltékenységről beszél. Az érzelmi féltékenység olyan érzelmeket tartalmaz, mint a félelem, a bizonytalanság és a szomorúság. A kognitív féltékenység paranoid gon­ dolatokat és a partner viselkedése miatti aggodalmat jelent. A viselkedéses féltékenység pedig féltékeny cselekedetekre utal, mint például kémkedni a partner után, vagy pletykálni a partnerről a hozzátartozói előtt. Buunk (1997) különbséget tesz reaktív, szorongásos és a birtoklással összefüggő féltékeny­ ség között. A reaktív féltékenység az aktuális kapcsolati fenyegetettségre adott közvetlen választ jelenti. (Például, amikor valaki partnere hűtlenségi fenyegetésére adott válaszként flörtöl, vagy szexuális kapcsolatot kezdemé­ nyez egy harmadik személlyel.) A szorongásos féltékenység azt a kognitív folyamatot jelenti, amely képeket generál az egyénben partnere szexuális és érzelmi hűtlenségével kapcsolatban. Ez vezet a szorongás, a gyanú, az aggó­ dás, a bizalmatlanság és szomorúság érzésének megtapasztalásához. Végül, a

Féltékenység

81

birtoklással összefüggő féltékenység azoknak a törekvéseknek az összessé­ ge, amelyeket az egyén azért tesz, hogy megelőzze partnere kapcsolatának kialakulását egy harmadik személlyel. Buunk (1991,1997) felosztása tehát ellentétes az előző tipológiával: szerinte a féltékenység nem csupán válasz egy aktuális fenyegetettségre, a kapcsolat aktuális elégedettségére, hanem an­ nak hiányában is létrejöhet. A reaktív féltékenység valóban közvetlen választ jelent az aktuális kapcsolati fenyegetettségre. Azonban mind a birtoklással, mind a szorongással összefüggő féltékenység kialakulhat lehetséges fenyege­ tésre adott válaszként, de annak teljes hiánya ellenére is.

Egyéni eltérések a féltékenységben Az emberek önértékelésében mérhető egyéni különbség számos kutató sze­ rint központi szerepet játszik a féltékenységben talált individuális eltérések­ kel. Amíg számos tanulmány szerint az alacsonyabb önértékelésű emberek nemtől függetlenül általában féltékenyebbek is, addig néhány vizsgálati ered­ mény arra világít rá, hogy különösen a nők esetében függ össze a féltékeny­ ség az alacsonyabb önértékeléssel (Mclntosh, 1989; Mullen, 1994; Nadler és Dotan, 1992). Ugyanakkor a kutatók találtak egy különösen meggyőző öszszefüggést a féltékenység és a neuroticizmus között. Eszerint a neurotikusabb egyének általában nagyobb mértékű féltékenységet élnek át, mint a kevésbé neurotikusak. Az eredmény azzal magyarázható, hogy az alacsony önérté­ kelésű és neurotikus (túlzottan szorongó) emberek általában úgy érzik saját magukat, hogy partnerként nem elég jók (Melamed, 1991). Ügy érzik, nem képesek megfelelni partnerük elvárásainak és nem olyanok, mint amilyet a partner szeretne és megérdemelne. Emellett negatívan ítélik meg saját pár­ kapcsolati értéküket: úgy érzik, hogy kevésbé értékesek (vonzóak, kedvesek, stb.), mint partnerük (Buss, 2000). Ennek következményeként könnyen ész­ lelhetik kapcsolatukra fenyegetőnek a lehetséges riválisok feltűnését. A kötődéselmélet szerint azok, akik kötődési történetében több problé­ más pont is van, valószínűleg érzékenyebbek lesznek az elhagyatás jelzéseire felnőtt párkapcsolatukban, ezért különösen érintettek a féltékenység szem­ pontjából (A kötődéselméletről a Kötődés és szerelem című fejezetben olvas­ hatunk részletesebben.) Érdekes azonban, hogy azokban a vizsgálatokban, ahol a kötődési történetet tárták fel a kutatók (és regisztrálták a szeparációk számát, a gyermekkori veszteségeket, a szülői bántalmazás mértékét, a szülő­

82

4. Hűtlenség és féltékenység

gyerek kapcsolatot és a gyermekkori kortárs kapcsolatokat) nem találtak öszszefüggést a kötődés minősége és a féltékenység között (Clanton és Kosins, 1991). Ugyanakkor egy másik vizsgálati módszerrel, a kötődési stílusok meg­ határozásával, azt találták, hogy a bizonytalanul kötődő egyének inkább haj­ lamosak a féltékenységre, mint biztonságosan kötődő társaik Powers, 2000). Az eredmény pedig független volt olyan egyéni jellemzőktől, mint a korábbi­ akban tárgyalt önértékelés, neuroticizmus és a társas szorongás. Különösen a szorongó-ambivalens kötődési stílus (amelyet Bartholomew (1990) írt le) je­ lezte előre megbízhatóan a későbbi féltékenységet. Az elkerülő kötődési stí­ lus esetében azonban ellentmondásos eredményeket kaptak a kutatók. M íg Buunk (1997) azt találta, hogy az ambivalens kötődésűek féltékenyebbek a biztonságosan kötődőknél, addig Guerrero (1998) szerint az elkerülő kötő­ dést mutatók kevesebb félelemről számoltak be a kapcsolati fenyegetettség hatására, mint biztonságosan kötődő társaik. Buunk (1997) ugyanakkor azt találta, hogy a féltékenység mindhárom típusa intenzívebben jelenik meg a szorongó ambivalens kötődési stílusú egyéneknél, mint a biztonságosan kötődőknél. Mivel a szorongó ambiva­ lens módon kötődő emberek mintegy csüngenek a kapcsolaton, és félnek a partner elvesztésétől, a kötődési stílus és a féltékenység közötti összefüg­ gés magától értetődőnek tűnik. Lehetséges, hogy az elkerülő kötődési stílus féltékenységgel való összefüggése abból az ellentmondásból fakad, hogy az elkerülő egyén érzelmileg függ ugyan partnerétől, de közben azt érzi, hogy nem felel meg partnere szükségleteinek, ezért végső soron ő is a partner el­ vesztésétől szorong. A kötődési stílus hatással lehet a párkapcsolatban élők megcsalatással kapcsolatos viselkedésére és a hűtlenség gyanújára adott válaszokra is. Példá­ ul, a biztonságosan kötődők hajlamosak arra, hogy problémaközpontú meg­ oldásokat alkalmazzanak, míg a bizonytalanul kötődők inkább az érzelmi fókuszú megküzdési stratégiákat részesítik előnyben (Vocatura, 2000). Külö­ nösen akkor szembetűnő a kommunikációs különbség, ha elkerülő kötődési stílusúakat hasonlítunk össze más kötődési stílusúakkal. Az elkerülök ugyan­ is sokkal kevésbé alkalmaznak a kapcsolat fenntartására irányuló kommuni­ kációt (mint például a probléma megbeszélése, vagy a kölcsönös megértés hangsúlyozása), ehelyett sokkal inkább a közvetlen haragot és leszólást al­ kalmazzák a riválissal szemben és nem keresik a társas támogatást. Másrészt a szorongó-ambivalens kötődésűek sokkal inkább hajlamosak egyfajta őrző viselkedésre, és kevésbé fejezik ki a haragjukat, félve a visszautasítástól. Ezzel

Egyéni eltérések a féltékenységben

83

ellentétes a biztonságosan kötődők válasza partnerük féltékenységére, akik inkább hajlamosak kifejezni mérgüket, haragjukat a partner felé és általában produktívabb megküzdési stratégiákat használnak a kapcsolat fenntartása ér­ dekében (Leak, Gardner és Parsons, 1998; Sharpsteen és Kirkpatrick, 1997). A féltékenységet eltérő dolgok válthatják ki és ebben nagy egyéni és kul­ turális különbségeket találhatunk (Buunk és Hupka, 1987). Például néhány kultúrában a csók sokkal inkább kiváltja a féltékenységet, mint máshol. Más kultúrákban pedig a közösülés nélküli szexuális együttlét (petting) az, ami különösen okot ad féltékenységre. Azt mondhatjuk, hogy általában az embe­ rek nem lesznek féltékenyek egy autóra, ha az elüti a kedvesüket, véget vetve ezzel a kapcsolatnak, de annál inkább féltékenyek lesznek, ha egy vonzó ri­ vális miatt hagyja el őket partnerük. Ezért úgy tűnik, hogy a rivális szükséges és elégséges feltétele a féltékenységnek (Mathes és mtsai, 1985). Továbbá, ha ez a rivális birtokában van olyan jellemzőknek, amelyeket az ellenkező neműekben magasra értékelünk, akkor hajlamosabbak vagyunk inkább a fél­ tékenységre, mint ha egy olyan riválisról van szó, aki nem birtokolja ezeket a népszerű tulajdonságokat. Hajlamosak vagyunk féltékenységet érezni, ha riválisunknak fontos tulajdonságai vannak, mint például intelligens, nép­ szerű, jó alakú, vonzó, magas státuszú, stb. A féltékenységet valójában azok a tulajdonságok gerjesztik, amelyek fontosak a párválasztás szempontjából. Evolúciós pszichológiai nézőpontból tehát valószínű, hogy a nők (a férfiak­ hoz képest) hajlamosabbak a féltékenységre, ha riválisuk fizikailag vonzóbb, fiatalabb míg, a férfiak akkor hajlamosabbak a féltékenységre (a nőkhöz ké­ pest), ha a rivális domináns és státuszt, valamint erőforrásokat birtokol (Buss és mtsai, 1999; Dijkstra és Buunk, 1998,2002; Yarab és Allgeier, 1999).

Szexuális és érzelmi hűtlenség Az evolúciós pszichológusok szerint a nemenként eltérő mintázatú félté­ kenység összefügg azzal, hogy a nők és férfiak különböző adaptív kihívá­ sokkal szembesültek a törzsfejlődés során (Trivers, 1972). Mivel az embrió a női szervezetben fejlődik ki - ennél fogva az anyaság nyilvánvaló, az apaság pedig bizonytalan - a férfiak elsősorban partnerük szexuális hűtlenségének jelzésére váltak érzékennyé. Ennek hiányában azt kockáztatták volna az ősi férfiak, hogy szülői befektetésüket olyan utódokra fordítják, akik nem is hor­ dozzák génjeiket.

84

4. Hűtlenség és féltékenység

Mivel a nők szaporodási sikerességét közvetlenül nem partnerük szexuá­ lis hűtlensége befolyásolja, (és az ősi nők is biztosak lehettek saját anyaságuk­ ban), a nők féltékenységének kialakulására nem elsősorban a férfi szexuális hűtlenségének jelzése volt hatással. Sokkal inkább annak veszélye, hogy nem sikerül monopolizálni a férfi erőforrásait. Ugyanis, ha a férfi erőforrásait egy rivális nővel osztotta meg, az a férfi házastársi/szülői ráfordításának elvesz­ tését is jelenthette. Mivel a férfiak nagyobb valószínűséggel osztják meg erőforrásaikat olyan partnerekkel, akikhez érzelmileg is kötődnek, a nők fél­ tékenysége elsősorban partnerük érzelmi hűtlenségének jeleire összpontosul (Buss és Haselton, 2005). Buss, Larsen, Westen és Semmelroth (1992) egy vizsgálatban nemi kü­ lönbségeket mért a válaszadó nők szubjektiven átélt érzelmi stressz mér­ tékében a megcsalás két különböző kontextusában. A nők érzékenyebbek partnerük elképzelt érzelmi hűtlenségére (83% választotta ezt), mint a férfi szexuális hűtlenségének gondolatára (17% választotta ezt). Bár a nők is érzé­ kenyek partnerük szexuális hűtlenségére, sokkal inkább kiborulnak a férfi ér­ zelmi hűtlenségétől, mert ez jelzi számukra, hogy elveszíthetik a férfi érzelmi elköteleződését és ráfordítását (Buunk, Angleitner, Oubaid, és Buss, 1996). A megbocsájtással összefüggésben is találtak nemi különbségeket. A nő, akiknek a férje félrelépett, általában hajlamosabb megbocsájtani a férfinek, mint a férj, akinek a felesége követett el házasságtörést (Lawson, 1988). Né­ hány vizsgálat szerint azok, akik elkötelezettebb kapcsolat tartanak fenn part­ nerükkel, hajlamosabbak a megbocsájtásra, mint azok, akik kevésbé kötődnek partnerükhöz (Finkel, Rusbult, Kumashiro, és Hannon,2002). Fitness (2001) szerint akkor könnyebb megbocsájtani a partner hűtlenségét, ha a megcsalást úgy definiálják, hogy az szexuális alapon történt és nem járt együtt érzelmi bevonódással. Shackelford, Buss és Bennett (2002) eredményei szerint, az, hogy a megcsalást szakítás vagy megbocsájtás követi-e, nagyban függ a vá­ laszadó nemétől és a hűtlenség természetétől. A férfiak (a nőkhöz képest) nehezebben bocsájtanak meg és hajlamosabbak a szakításra partnerük sze­ xuális hűtlenségekor, mint akkor, ha partnerük érzelmi hűtlenséget követett el. Ezzel szemben a nők azt tartják nehezebben megbocsájthatónak és akkor hajlanak inkább szakításra, ha a férfi érzelmi hűtlenséget követett el, míg partnerük szexuális hűtlenségét könnyebben veszik. Mivel a hűtlenség magában hordozza az elhagyatás lehetőségét is, ezért az emberek arra szelektálódtak, hogy felmérjék, partnerük hűtlensége milyen veszélyt jelent a tartós kapcsolatra nézve (Buunk és Dijkstra, 2006). A nők

Szexuális és érzelmi hűtlenség

85

(a férfiakhoz képest) minden bizonnyal azért elnézőbbek partnerük szexuális hűtlenségével kapcsolatban, mert az érzelmi hűtlenség nagyobb valószínű­ séggel jár együtt az elhagyatás kockázatával. (Ez pedig az ősi körülmények között - a férfi erőforrásainak elvesztése miatt - jelentősen rontotta az utó­ dok túlélési esélyét.) Cann és Baucom (2004) azt vizsgálta, hogy milyen hatással van a kapcso­ latra a megcsalás, ha az egy korábbi szerelmi partnerrel történik és milyen, ha egy új riválissal. Az eredmények azt mutatják, hogy mind a férfiak, mind a nők nagyobb veszélynek ítélik az előző partnerrel való félrelépést, ha szexuá­ lis hűtlenségről van szó. Érzelmi hűtlenség esetén azonban csak a nők látják nagyobb veszélynek az előző partnerrel való kapcsolatot egy új személynél. A megítélt stressz mértéke és a megbocsátás valószínűsége is hasonló min­ tázatot mutat. Meskó és Láng (in press) egy online kérdőív segítségével azt vizsgálta, hogy a válaszadó nők (1562 fő) hogyan reagálnak partnerük elképzelt fél­ relépésének két helyzetére. A nők többsége (75%-ka) úgy ítélte meg, hogy akkor élne át negatívabb érzelmeket, ha partnere egy korábbi barátnőjével lépne félre, és csak 25%-uk gondolta inkább negatívnak, ha mindez egy pros­ tituálttal történik. Továbbá, a nők többsége (84%-ka) ítélte veszélyesnek a kapcsolat szempontjából, ha partnere egy volt barátnőjével/feleségével csalná meg őt, míg a válaszadóknak csak 16%-ka értékelte veszélyeztetőnek azt, ha partnere prostituálttal szexelne. Végül, a nők többsége (78%-ka) hajlamosabb lenne akkor megbocsájtani partnere félrelépését, ha a férfi egy prostituálttal csalná meg őt, míg 22%-uk akkor lenne megbocsájtóbb, ha a férfi egy koráb­ bi partnerével lépne félre. Az (érzelmi hűtlenség miatti) elhagyatástól való félelem mellett egy má­ sik fontos szelekciós erő, a fertőzésektől való félelem is hatással volt a partner félrelépésének megítélésére a törzsfejlődés során. A szexuális úton terjedő betegségek (STD) mellett számos ekto- és endoparazita is átvihető a testi kontaktussal, amelyek gyakoribbak (voltak) az iparosodást megelőző, fejlett egészségüggyel nem rendelkező társadalmakban, mint a modernebbekben (Mackey és Immerman, 2000). A két eltérő típusú fenyegetettség ellentétes irányú szelekciós nyomást gyakorolt a női partnermegtartási stratégiákra. (1) Elkerülni az elhagyatást - megengedőbbnek lenni a partner szexuális (mint érzelmi) hűtlenségével kapcsolatban; (2) Elkerülni a fertőzéseket - megen­ gedőbbnek lenni a partner érzelmi (mint szexuális) hűtlenségével kapcsolat­ ban. Az elmélet szerint a mindenkori környezeti fenyegetettség figyelembe

8 6

4. Hűtlenség és féltékenység

vételével, a szempontok közötti folyamatos átkapcsolással (trade-off mecha­ nizmussal) alakítjuk ki partnerünk hűtlenségének jelzésére adott válaszunkat (Gangestad és Simpson, 2000). Meskó, Láng és Bernáth (in press) vizsgálatukban azt térképezték fel, hogy miként befolyásolja az eltérő környezeti fenyegetettség, a hűtlenség kontextusa (magas fertőzési valószínűség vs. magas elhagyatási valószínűség) az érzelmi vs. szexuális hűtlenséggel kapcsolatos attitűdöket. Vajon egy fej­ lett egészségüggyel rendelkező kultúrában partnerünk prostituálttal való fél­ relépésének lehetőségét könnyebben el tudják-e fogadni a nők, vagy azt, ha a férfi volt szerelmével keveredik szexuális kapcsolatba, ami viszont az érzelmi elhagyatás lehetőségét hordozza magában? Eredményeik szerint a megkér­ dezett nők valószínűbbnek tartották, hogy érzelmi elköteleződés alakulhatna ki partnerükben a másik nő iránt, ha a férfi egy korábbi partnerével lépne félre, mintha egy korábban ismeretlen nővel szexelne. Ennél is kevésbé való­ színűnek tartották érzelmi kötődés kialakulását, ha a férfi prostituálttal csalta volna meg őket. Ugyanakkor a prostituált szcenárióhoz társították leginkább annak lehetőségét, hogy a férfi fertőzést kaphatna a félrelépés során, és a megfertőződés kockázatát legalacsonyabbnak a korábbi barátnővel/feleséggel való félrelépésben látták. Amikor a vizsgálat további részében a kutatók megkérdezték a résztvevőket, hogy egy egészségügyi probléma esetén (amely miatt átmenetileg nem folytathatnának szexuális érintkezést) partnerük me­ lyik fajta félrelépését tudnák könnyebben elfogadni, meglehetősen vegyes kép alakult ki. A válaszadók ugyanis leginkább partnerük prostituálttal való kapcsolatának lehetőségét utasították el (fertőzések elkerülése), legkevésbé pedig azt, ha partnerük alkalmi szexuális viszonyba keveredne (elhagyatás el­ kerülése). A vizsgálat szerint a nők figyelembe veszik a lehetséges környezeti veszélyeket, amikor kialakítják potenciális megcsalatásukkal kapcsolatos vá­ laszukat, és nem szélsőségesen reagálnak, hanem egyfajta „kevert stratégiát” működtetnek, amellyel optimalizálni tudják lehetséges veszteségüket. *

*

Ebben a fejezetben a hűtlenség és megcsalás jelenségével kapcsolatos pszi­ chológiai magyarázatokat és kutatásokat tekintettük át. Többször is olvashat­ tunk arról, hogy milyen fontos a hűtlenség-hűség dimenziójában a partner iránti elköteleződés kérdése. Vajon milyen tényezők állhatnak a szexuális el­ köteleződés hátterében? Vannak, akik inkább hajlamosak elköteleződés nél­

Szexuális és érzelmi hűtlenség

87

küli, rövid távú szexuális kapcsolatokba bonyolódni, mint mások? A követ­ kező fejezetben erről, a társak iránti szexuális érdeklődésről (szocioszexuális orientációról) lesz szó. További olvasmányok: Bereczkei,T. (2010). Evolúciós pszichológia. Budapest, Osiris Kiadó. Buunk, A. P., Massar, K. & Dijkstra, P. (2008). A féltékenység evolúciós tár­ sas megismerési megközelítése. A párkapcsolati vetélytársak automatikus értékelése. In J. P. Forgás, M.G. Haselton & W von Hippel (szerk.) Az evolúciós és a társas megismerés, (pp. 253-270.) Budapest, Kairosz Kiadó. Buss, D.M. (2002). Veszélyes szenvedély. Szerelem, szex és féltékenység. Buda­ pest, Vince Kiadó. Miller, R. S. (2012). Odafigyelni a csábításra. Az alternatívák szerepe a közeli kapcsolatokban. In J. P. Forgás (szerk.) Apárkapcsolatok pszichológiája, (pp. 419-445.) Budapest, Kairosz Kiadó.

5. S z e x és e lk ö te le ző d é s z evolúciós pszichológusok nem képviselnek egységes álláspon­ tot abban a kérdésben, hogy mi tekinthető a humán párválasztási stratégiák alapjának (Schmitt, 2005). Egyes elképzelések szerint az ember alapvetően monogám természetű, amely számos élethosszig tartó párkapcsolatban nyomon követhető (Házán és Zeifman, 1999). Mások azt állítják, hogy fajunkat inkább a több partnerrel való kapcsolatra tette alkal­ massá az evolúció, amelyet jól illusztrál a poligínia (többnejűség) és a házas­ ságtörés „intézménye” (Symons, 1979). Egy harmadik álláspont szerint pedig mind a férfiak, mind a nők fakultatív stratégiákat fejlesztettek ki, amelyek egyfajta kevert vagy plurális párválasztási repertoárt eredményeznek (Belsky, Steinberg és Draper, 1991). A párválasztási stratégiák elemzésével foglalkozó teóriák ugyanakkor megegyeznek abban, hogy megkülönböztetnek rövid távú- és hosszú távú párválasztási stratégiát (Simpson, W ilson és Winterheld, 2004). Evolúciós értelemben a párválasztási stratégia a környezethez való alkalmazkodás in­ tegrált eszköze (egymásra épülő adaptációk rendszere), amely bizonyos ér­ telemben szervezi és vezeti az egyén szaporodással kapcsolatos törekvéseit. A párválasztási stratégiák követésével kapcsolatos viselkedés nem szükség­ szerűen szándékos, és nem minden esetben lépi át a tudatosodás küszöbét. Leginkább genetikai alapú programként határozhatjuk meg, amely alapvető döntési mechanizmusokban érhető tetten. A következőkben összefoglalunk három alapvető elméletet, amelyek se­ gítenek megérteni, hogy eltérő környezeti feltételek mellett miként válhatott a rövid-távú illetve a hosszú-távú párkapcsolatra való törekvés adaptívvá.

A

*

Elettörténeti stratégiák és a szocializáció evolúciós modellje Az élettörténeti stratégiák elmélete szerint (Draper és Belsky, 1990; Belsky, Steinberg és Draper, 1991; Belsky, 1997) az emberelődök arra szelektálódtak,

90

5. Szex és elköteleződés

hogy olyan változatos viselkedési stratégiákat használjanak, amelyek hatéko­ nyan segítették a túlélést, a szaporodást és a növekedést az evolúciós időkben. Az elmélet kiindulópontja, hogy az individuum mindig optimális megoldást igyekszik találni azokra a problémákra, amelyekkel környezetében találkozik. Eszerint a fejlődés korai fázisában alkalmazott megoldás (pl. a szülői gon­ doskodás minőségének függvényében növelni a saját túlélési esélyt), hatással lesz a fejlődés egy későbbi fázisában meghozott döntésekre is (pl. a szülői viselkedés mintául szolgálhat a későbbi párválasztásban, illetve a saját szülői viselkedésben is). Az élettörténeti stratégiák elmélete szerint az egyének ki­ értékelik környezeti kondícióikat és ezek függvényében adaptív döntéseket hoznak: az időt, energiát és erőforrást inkább testi fejlődésükre vagy inkább a szaporodással kapcsolatos erőfeszítésre fordítják. Belsky, Steinberg és Draper (1991) az élettörténeti stratégiák elméletére alapozva fejlesztette ki a szocializáció evolúciós modelljét. A teória egyfajta rugalmas döntéshozónak tekinti az individuumokat, akik életútjuk minden pontján döntéseket hoznak a rendelkezésükre álló erőforrások felhasználásá­ nak módjáról, amelyeket főként túlélésük és szaporodásuk maximalizálására fordítanak. A döntéseket a belső és külső környezet ökológiai szempontú összehangolása alapján hozzák az élőlények: olyan viselkedéseket alkalmaz­ nak, amelyeket saját genetikai rátermettségük és társas/anyagi környezetük által meghatározott lehetőségeik szempontjából a legkedvezőbbnek tarta­ nak. Az egyes szituációkat kiértékelve az alternatívák közül a legelőnyösebb adaptációkat alkalmazzák, amelyek között ún. viselkedéses átkapcsolási me­ chanizmusokat (trade off) működtetnek (Borgerhoff Mulder, 2000). Ezen a mechanizmusokon keresztül állítja be az egyed reprodukciójának (pl. sze­ xuális élet megkezdésének idejét, rövid vagy hosszú távú partnerkapcsolatok preferálást, stb.) és szülői ráfordításának (pl. utódszám, születések közötti intervallum, stb.) a számára optimális formáját és mértékét, hiszen az erőfor­ rások limitáltak, a szaporodás pedig energia költségekkel jár. Belsky, Steinberg és Draper, (1991) tanulmányában öt szintet különít el, amelyben bemutatja a szocializáció evolúciós modelljét. (1) A gyermeket kö­ rülvevő családi környezetből származó érzelmi és fizikai stressz (pl. a szülők közötti kapcsolati harmónia és az általuk elérhető anyagi erőforrások). (2) A korai gyermekgondozásból származó tapasztalatok (pl. a gyermek szük­ ségleteihez igazodó, érzékeny gondozás, felelősségteljes, érzelmileg támogató gondozói attitűd, stb.). (3) Ezek a tapasztalatok szolgálnak alapul az intim társas kapcsolatokat működtető pszichológiai mechanizmusok és viselkedé­

Élettörténeti stratégiák...

91

ses megnyilvánulásaik kialakulásában (kötődési mintázatok, belső munkamodellek, stb.). (4) A pszichológiai változók hatással vannak az egyed szomati­ kus fejlődésével kapcsolatos döntéseiben (biológiai és szexuális érés gyorsítása vagy lassítása, stb.). (5) Ezek végső soron a felnőttkori reproduktív stratégiák kialakulásához vezetnek. A hipotézis szerint ahol a család rendelkezésére álló anyagi javak nem jelezhetők előre, szűkösek, és a gyerek-szülő között bizonytalan kötődés alakul ki, valamint megbízhatatlan és labilis interper­ szonális kapcsolatok uralkodnak (magas a stressz és elutasító érzelmi légkör), ott a felnövő gyerekek korai érési folyamatokkal reagálnak, kamasz és felnőtt korukban pedig megnövekedett szexuális aktivitást, és rövid-távú kapcsola­ tok iránti preferenciát mutatnak. Ahol viszont az anyagi források stabilak, a családtagok kapcsolatai kölcsönösen jutalmazóak, és biztonságos kötődés található a szülők és gyerekeik között, ott a szexuális érés későbbre tolódik, és a felnőttkort elérve inkább hosszú-távú párkapcsolatok jönnek létre, valamint magasabb szülői gondoskodás várható (Bereczkei és Csanaky, 1996; 2001). Belsky, Steinberg és Draper, (1991) elmélete magyarázatot nyújt arra a kérdésre, hogy (nemtől függetlenül) mi okozhatja az individuumok között varianciát az elköteleződés-mentes szexuális viselkedésben. Ugyanakkor a modell egyik hiányossága, hogy nem képes választ adni arra, hogy a férfiak (általában) miért részesítik előnyben a rövid távú kapcsolatokat a nőkhöz képest, akik viszont inkább a hosszú távú kapcsolatokat preferálják.

A szexuális stratégiák elmélete Számos fajnál az egyik nem szaporodási sikerességét közvetlenül és markán­ san befolyásolja a számára elérhető lehetséges szexuális partnerek száma, míg ugyanez nem mondható el a másik nemről. Ez egyenesen következik a szülői ráfordítás modellből (Trivers, 1972). Az emlős hímeknek a nőstényekhez képest kisebb - sokszor lényegesen kisebb - a szülői ráfordításuk, azaz keve­ sebb időt és energiát fordítanak az utódokra. Ezért genetikai képviseletüket akkor növelhetik sikeresen a következő nemzedékben, ha minél több utódot próbálnak nemzeni és ennek érdekében minél több nősténnyel párzanak. Erre irányuló törekvésüknek a fogadókész nőstények száma szab határt. Ha megfordítjuk a helyzetet és a nőstény szemszögéből szemléljük a kérdést, akkor viszont a következőket mondhatjuk el. A legtöbb emlősnél a nőstények reproduktív sikerességét nem az növeli, ha minél több hímmel

92

5. Szex és elköteleződés

igyekeznek párzani. A nőstény ugyanis a megtermékenyülést követően ener­ getikailag már „elköteleződött” az embrió(k) fejlődésében, és az újabb pár­ zásoknak nem lenne jelentőségük az utódszám növelésében. A nőstények reproduktív sikerességének a hímek által birtokolt erőforrások (táplálék, ter­ ritórium, stb.) minősége és mennyisége szab határt. Az utódgondozás folya­ mán ugyanis a megfelelő táplálék és környezetei feltételek azok a tényezők, amelyekre a nősténynek az utódok felneveléséhez szüksége van. A hímek pe­ dig csak akkor tudják az erőforrásokat biztosítani a nőstény számra és meg­ osztani az utódokkal, ha rendelkeznek azokkal. Ezért a hímek versengésben állnak egymással, hogy ezeket az erőforrásokat megszerezzék, megtartsák, és ezzel vonzóvá váljanak a nőstények számára (Buss és Schmitt, 1993). Ez a diszparitás azt jelenti, hogy a hímek olyan képességekre szelektálód­ tak, amely lehetővé teszi a számukra, hogy egyrészt sikeresen vetélkedjenek más hímekkel, másrészt, hogy fel tudják kelteni a nőstények érdeklődését. Ez jól nyomon követhető a legtöbb faj hímjének és nőstényének viselkedését és megjelenését összehasonlító kutatásokban (Trivers, 1972). Mivel fajunk nagy hasonlóságot mutat a többi emlős-faj reproduktív stratégiáival, ezért Symons (1979) feltételezte, hogy a párválasztási prefe­ renciánkban található nemi különbségek összefüggésben vannak a szülői ráfordításban mérhető nemek közötti eltérésekkel. Eszerint a közös utód létrehozásához nélkülözhetetlen minimálisan szükséges szülői ráfordítás áll­ hat annak hátterében, hogy a férfiak és nők szexuális viselkedése eltérő. Ezzel magyarázható például, hogy a nő érzelmi-motivációs bázisa mozgósításával a lehetséges partner szülői ráfordítási képességének és hajlandóságának felmé­ rését részesíti előnyben. Ezzel szemben a férfi érzékszervi fogékonyságának érzelmi-motivációs alapja a minél több partner szexuális elérését irányítja (Buss és Schmitt, 1993).

A plurális stratégia modell A plurális stratégia modell (Gangestad és Simpson, 2000) egy olyan „kevert” elmélet, amelynek újdonsága, hogy egyesíti magában a szexuális szelekció jó-gén és jó-társ modelljét, amellyel a párválasztási stratégiák nemen belüli és nemek közötti változatosságának kérdésére igyekszik választ adni. Ahogy Gangestad és Simpson (1990) már korábban is kifejtette a szexu­ ális viselkedés evolúciójáról alkotott elméletében, a nők arra szelektálódtak,

A plurális stratégia modell

93

hogy a férfiak párkapcsolati értékét két alapvető szempont alapján mérjék fel. Az egyik szempont, hogy a potenciális partner milyen valószínűséggel képes és hajlandó időt, energiát, anyagi jellegű szülői ráfordítást invesztálni a felnövekvő közös utódokba (azaz jó társ-e). A másik aspektus, hogy a po­ tenciális partner hordoz-e a túlélés és a majdani szaporodás szempontjából jó géneket (pl. az egészséget, betegségekkel szembeni ellenállóképességet sugárzó fenotípus, a fizikailag vonzó, szimmetrikus arc és test), amelyek „megszerzése” fontos lehet a nő számára, mert ezzel mintegy javíthatja saját génjeit a következő generációban. Az individuumok többsége számára ki­ fejezetten nehéz feladat lehetett megtalálni, megszerezni és megtartani azt a partnert, aki mindkét szempontból előnyösnek tűnt (kiváló genetikai ál­ lománnyal rendelkezik és magas apai ráfordításra is képes és hajlandó). Az ilyen - mindkét szempontból kedvező tulajdonságú - partner iránt nagy volt a kereslet a párválasztás piacán, ezért folyamatosan fennállt a lehetősége, hogy egy másik, vonzó rivális elcsábítja. A plurális stratégia modell szerint ezért a nők valószínűleg folyamatosan „átkapcsoltak” (trade-off) egyik szem­ pontról a másikra és vissza, amikor a párválasztásnál döntést kellett hozniuk a potenciális partnerrel kapcsolatban. Az, hogy milyen vonásokat látunk szívesen partnerünkben, általában at­ tól is függ, hogy mi magunk milyen tulajdonságokkal rendelkezünk, és ezek a tulajdonságok mennyire tesznek bennünket népszerűvé a „párválasztás pi­ acán”. Tehát az, hogy mit tudok kínálni, nagyban befolyásolja azt, hogy mit kereshetek. Ezért a stratégiák közötti átkapcsolás annak függvénye is, hogy az adott individuum, mint nő, milyen tulajdonságokkal rendelkezik (egész­ ségi állapot, fizikai vonzerő, stb.), illetve, hogy milyen környezeti erőforrások érhetők el (szélsőséges környezeti feltételek szegényes erőforrásokkal vagy kiszámítható környezet bőséges erőforrásokkal, stb.). A modell szerint a jó genetikai minőségű férfi (akinek vonzó külső megjelenése például az átlagos­ nál szimmetrikusabb fizikai jegyeiben látható) anélkül is képes volt reprodu­ kálódni az evolúciós múltban, hogy számottevő időt, energiát és erőforrást fektetett volna a partner elérésébe, szemben azzal a férfival, aki nem rendel­ kezett ilyen előnyös tulajdonságokkal. Tehát a magas rátermettség és életké­ pesség jegyeit mutató férfiak sikeresebbek voltak a rövid-távú párkapcsolati stratégia megvalósításában, amely a kutatók szerint (Trivers, 1972; Buss és Schmitt, 1993) a férfiak „alapvető”párválasztási stratégiája. A kevésbé ráter­ mett férfi pedig, aki nem rendelkezett olyan génekkel, amelyek az utódok átlagon felüli túlélési és szaporodási esélyét növelhetik, magas kapcsolati be­

94

5. Szex és elköteleződés

fektetéssel igyekezett ellensúlyozni genetikai hátrányát. Időt, energiát szen­ telt a partnerre és a közös utódok felnevelésére (esetleg elfogadta a partner korábbi kapcsolatból származó utódát is), és kizárólagos szexuális és érzelmi elköteleződéséről biztosította partnerét. Ezek a férfiak tehát inkább hosszú távú párkapcsolati stratégiát követtek. A plurális stratégia elmélete szerint a rövid-távú vs. hosszú-távú pár­ választási stratégia közti választásban nagy szerepe van a környezeti hatá­ soknak is. Az ősi környezetben, ahol a kétszülős gyermekgondozás kritikus tényező lehetett a gyermek túlélése szempontjából, a férfiak jó szülői minő­ sége sokkal fontosabb, és a nők által magasabbra értékelt jelzés lehetett, mint a mai jóléti társadalmakban. Tehát elképzelhető, hogy a férfiak hosszú távú párkapcsolati elköteleződése értékesebb, keresettebb tulajdonság volt a nők számára, mint manapság. Ugyanakkor az evolúciós környezetben, amely leg­ inkább a mai törzsi társadalmak életfeltételeihez lehet hasonló, a fertőzések kockázata és valószínűsége jóval magasabb volt az iparosodást követő kultú­ rákhoz képest. Ezért a jó egészségi állapotjelzése, a patogénekkel szembeni ellenállóképesség olyan fitnesz indikátor lehetett, amely nagyobb jelentőség­ gel bírhatott, mint a modern társadalmakban. Ez azt jelenti, hogy a relatíve kiszámítható, bőséges erőforrásokkal ellátott, szervezett egészségüggyel ren­ delkező környezetben eltérő párválasztási stratégiák és preferenciák lehettek adaptívak, mint abban, amely az erőforrásokban szegényesebb és magasabb az infekciók gyakorisága is. Amennyiben a nők újra és újra ki voltak téve az evolúció során mindkét fajta környezetnek (stabil vs. bizonytalan), való­ színűleg egy adaptív pszichológiai mechanizmus, az átkapcsolás (trade-off) segítségével voltak képesek dönteni abban, hogy a partner kapcsolatba való befektetési képessége vagy átlagon felüli genetikai minősége járul hozzá in­ kább az utód túléléséhez (Gangestad és Simpson, 2000).

A szocioszexualitás fogalma és mérése A Kinsey-jelentések hoztak először tudományos igényű eredményeket ar­ ról, hogy a promiszkuitás gyakorisága magasabb a szexuális viselkedésreprertoárban, mint azt korábban feltétezték (Kinsey, Pomeroy és Martin, 1948; Kinsey, Pomeroy és munkatársai 1953). Kinsey használta először a szocioszexualitás kifejezést, amellyel a rövid távú, elköteleződés nélkü­ li szexuális kapcsolatokban való részvételi hajlandóság egyének közötti el­

A szocioszexualitás fogalma és mérése

95

térését szerette volna jelölni. A pszichológia ugyan érdeklődéssel fordult a szocioszexualitás teóriája felé, de több évtized is eltelt, mire Simpson és Gangestad (1991) elkészített egy rövid, önkitöltős kérdőívet (Sociosexual Orientation Inventory - SOI), amellyel lehetővé vált a szocioszexuális ori­ entáció mérése. Ezzel az eszközzel egyetlen dimenzió mentén, egy globális szocioszexualitás formájában lehetett mérni a promiszkuitásra való nyitott­ ságot. A szerzőpáros több cikkén keresztül bemutatta az alkalmi szexuális kapcsolatok iránti nyitottságban mérhető egyéni eltéréseket (Gangestad és Simpson, 1990; Simpson és Gangestad, 1991; 1992). Az eredeti kérdőív hét itemből állt, amelyből kettő a válaszadó korábbi szexuális viselkedésére vonatkozott, további kettő a jövőben várható visel­ kedésére, az utolsó három pedig a válaszadó érzelmi elköteleződés nélküli szexszel kapcsolatos általános attitűdjéről adott képet. Eredményeik azt mu­ tatták, hogy a férfiak általában magasabb pontszámot szereztek a SO skálán, mint a nők. Mindkét nem esetében azt találták, hogy vannak olyanok, akik inkább hajlandók részt venni érzelmi elköteleződés nélküli szexuális kapcso­ latokban, ezeket korlátlan szocioszexua/itásünak neveztek, szemben a másik csoporttal, akiket korlátozott szocioszexualitással jellemeztek. A relatíve magas SO pontszám jelzi a válaszadó rövid távú kapcsolatok iránti nyitottságának mértékét (ami rövid idő alatt számos partnerrel folytatott rövid szexuális vi­ szonyt jelent), míg az alacsony SO pontszám a hosszú távú párkapcsolatok preferenciáját mutatja (időben hosszabb és kizárólagos szexuális kapcsolat relatíve kevés szexuális partnerrel). Gangestad és Simpson (2000) későbbi magyarázata szerint a SO pontszá­ mok egy alternatív párválasztási taktika alkalmazását jelentik a kondicionális párválasztási stratégiákon belül. A stratégia és a taktika kifejezéseket kü­ lönböző jelenség leírására használjuk. A párválasztási taktikát általában kondicionális stratégiának nevezzük, amennyiben ez az egyednek különböző viselkedéses megnyilvánulások közötti választását jelenti, és nem az egyedek közötti genetikai különbözőségből ered. A kondicionális stratégiák a kompe­ titiv képességek közötti különbségekből adódnak. íg y a magasabb versengési potenciállal bíró individuumok különleges párválasztási taktikák segítségével képesek növelni rátermettségüket, míg az alacsonyabb kompetíciós adottságúak úgy maximalizálják fitneszüket, hogy alternatív párválasztási taktikákat használnak, amelyekkel például képesek elkerülni a hímek közötti közvet­ len versengést. A fenotípusos minőséggel összefüggő alternatív párválasztási stratégiákat státusz-függő stratégiáknak nevezzük (Gross, 1996).

96

5. Szex és elköteleződés

Mások rámutattak azonban arra, hogy a rövid- és hosszú-távú párválasztási taktika nemenként eltérő formában valósulhat meg (Archer és Mehdikhani, 2000). A női párválasztási taktika sokkal összetettebb, és a rövid távú vs. hosszú távú preferenciák megkülönböztetése nem elég árnyalt (Bleske és Buss 2000). A férfiak egyrészt sokkal inkább hajlanak rá, hogy elfogadják egy ellenkező nemű idegen szexuális ajánlatát, mint a nők (Clark és Hatfield, 1989). M íg azonban a férfi számára fiziológiai korlátokba ütközik rövid idő alatt több partner szexuális vágyainak kielégítése, addig a nő számára ez nem jár együtt hasonló élettani korlátozással. Ezért a magasabb SO érték nem szükségszerűen van kapcsolatban a nők párkapcsolati minőségével.

Szocioszexualitás és egyéni különbségek Személyiségvonások és szocioszexualitás. A kutatók összefüggést találtak a szocioszexualitás és a Big Rve személyiségteszt bizonyos összetevői között (Simpson, Wilson, Winterheld,2004). Egy vizsgálatban például (Gangestad, Simpson, 1990) a korlátlan szocioszexualitás (magas SOI pontszámok) és két személyiség dimenzió, az extroverzió (társaságkedvelés, önmonitorozás) vala­ mint az impulzivitás (gátlástalanság, alacsony önkontroll és az ártalomkerü­ lés hiánya) között találtak pozitív korrelációt. A korlátlan szocioszexualítású személyek extrovertáltabbak, agresszívebbek, gátlástalanabbak és inkább jel­ lemző rájuk a kontrollvesztés, szemben korlátozott szocioszexualitást muta­ tó társaikkal, akik viszont magasabb értékeket érnek el a társas közelség és jólét skálákon. W right (1999) vizsgálata szerint a nők esetében a magasabb extroverzió és az alacsonyabb szeretetreméltóság előrejelzi a korlátlan szocioszexualitást. A nőknél a rövid távú kapcsolatok iránti preferencia együtt jár a nagyobb mértékű harag/ellenségeskedés érzetével, a magasabb impulzivitással, a fo­ kozott izgalomkereséssel és a kevésbé mérlegelő, megfontoló hozzáállással. Eszerint a korlátlan szocioszexualitású nők érzelmileg labilisabbak, nyitottabbak a kalandokra és élvezetekre, mint alacsony SOI-val jellemezhető tár­ saik. Ugyanakkor a korlátozott szocioszexualitású nők kevésbé nyitottak az új eszmék és értékek iránt, hajlamosabbak a depresszióra, öntudatosabbak és szolgálatkészebbek. Eszerint a korlátozott szocioszexualitással jellemezhető nők inkább preferálják a konvenciókon, normákon alapuló viselkedést és ke­ vésbé toleránsak az alapvető szabályok megsértésével kapcsolatban.

A szocioszexualitás és egyéni különbségek

97

Szocioszexualitás és kötődés. A kötődési mintázat felfogható a negatív ér­ zelmek szabályozására vonatkozó adaptív stratégiaként is, amely főként a fizikai és érzelmi stresszel teli környezetben látható (Simpson és Rholes, 1994). Ugyanazt a három kötődési mintázatot találták a kutatók a gyer­ mek-gondozó között, valamint a felnőttkori szerelmi kapcsolatok résztvevői között. A biztonságosan kötődő személy számára nem okoz problémát a kö­ tődési személytől (pl. szerelmi partnertől) való érzelmi függés, akiben meg is bízik, és akihez könnyűszerrel fordul érzelmi támogatásért, megnyugtatásért, ha szüksége van rá. Az elkerülő kötődési mintázatot mutató szorong attól, hogy kötődési személye elutasítja őt (szorongó-elkerülő kötődés), vagy leér­ tékeli az érzelmi közelség fontosságát és az intim kapcsolatokat (elutasító­ elkerülő kötődés). Következésképp az elkerülő kötődésű egyén távol tartja magát hosszú távú partnerétől fizikai, érzelmi és pszichológiai értelemben is, különösen akkor, amikor stresszt él át. A szorongva kötődő személy folya­ matosan aggódik amiatt, hogy partnere visszautasítja őt. Ennek eredménye­ ként szinte tapad partnerére, birtokolni szeretné őt és extra módon figyeli a partner minden olyan jelzését, amely arról árulkodhat, hogy az illető esetleg el akarja hagyni őt. Brennan és Shaver (1995) ebből kiindulva próbálta feltérképezni a szocioszexualitás és a kötődés közötti kapcsolatot. Véleményük szerint egy párkapcsolatban az érzelmi függőség és az intimitás tartós kerülése hajla­ mossá tesz a rövid távú kapcsolatokban való részvételre. Vizsgálatukban a korlátlan szocioszexualitású személyekre különösen jellemző volt az elkerülő kötődési mintázat. Jellemzően nagyobb ambivalenciával viszonyultak partne­ rükhöz (pl. hiányzott az egyértelmű, konfliktustól mentes alapérzés), nagyobb frusztrációt éltek meg partnerükkel kapcsolatban (pl. haragudtak partnerük­ re, mert az alulbecsülte vagy nem szerette őket), és erősebb igényt mutattak az önmagukba vetett hit fenntartására (pl. nem kértek segítséget, támogatást partnerüktől). A korlátlan szocioszexualitású személyek alacsonyabbra érté­ kelték a kötődési biztonság, a közelség-keresés és a bizalom/megbízhatóság skáláin mind a partnerüket, mind egyéb társas kapcsolataikat. Ezzel összhangban Simon (1997) azt találta, hogy a biztonságos kötő­ dés összekapcsolódik az alkalmi szexuális kapcsolatok iránti negatív attitűd­ del (pl. a korlátlan szocioszexuális orientációval), míg az elkerülő kötődési mintázatot mutatók pozitív beállítódásról számoltak be az alkalmi szexszel kapcsolatban. A szocioszexuális viselkedés és a kötődés között azonban nem találtak korrelációt a kutatók ebben a vizsgálatban. Stephan és Bachman

98

5. Szex és elköteleződés

(1999) szerelem-mintázatokat vizsgált és azt találta, hogy az egyének kü­ lönböző kategóriákba sorolhatók, amelynek kapcsolata lehet a kötődéssel. „Tapadós”-nak nevezték a szorongó-elkerülő kötődést mutatókat, „ideges”nek az elutasító-elkerülő kötődésűeket, „ingatagának pedig azokat, akik ké­ nyelmetlenül érezték magukat a függetlenség és a partner közelségének a hatására is. Szocioszexualitás,férJiasság/nőiességés nem i szerepek. Apszichoszexualitással foglalkozó munkák egy harmadik csoportja feltárta a szocioszexualitás és a nőiesség/férfiasság valamint a nemi szerepek közötti kapcsolatot (Simpson, Wilson és Winterheld, 2004). Mikach és Bailey (1999) azt feltételezte, hogy a korlátlan szocioszexualitású nők férfiasabbak a korlátozottakhoz képest, amelyet azzal magyarázott, hogy a méhen belüli fejlődés alatti megnövekedett androgén hormonra ezeknek a nőknek az agya maszkulinabb irányba fejlőd­ hetett. Feltevésüket heteroszexuális női mintán ellenőrizték, amely csoport fele relatíve sok szexuális partnerről számolt be (25-200), a másik fele pedig ehhez képest kevesebbről (10 vagy kevesebb). A több partnerről számot adó nők egyrészt nagyobb érdeklődést mutattak az alkalmi szexuális kapcsola­ tok iránt, másrészt magasabb pontszámot adtak mindhárom maszkulinitást mérő skálán: gyerekkori emlékeikben több férfias elem volt, felnőttként fér­ fiasabbnak tartották magukat, és fizikai megjelenésük és viselkedésük alapján férfiasabbnak is ítélték meg őket. A két csoport közötti szignifikáns különb­ ség ellenére a SOI pontszámok átlagértéke nem különbözött egymástól. Ennek a kutatási gondolatmenetnek a kiegészítéseként Walker, Tokár és Rsher (2000) eltérő maszkulinitás-faktorokat vetett össze a szocioszexuális orientációs kérőív pontszámaival (SOI), amikor egyetemista férfiakat vizsgált. A korlátlan szocioszexualitású férfiak kevésbé voltak elfogadók a liberális nemi szerepekkel kapcsolatban, mint korlátozott szocioszexualitású társaik. Ez megegyezik azzal a (nyugati társadalmakban a férfiasságról alkotott álta­ lános) elképzeléssel, amely szerint az érzelemmentes szexualitás elsősorban a férfi előjoga, és amelyben a nemi szerepek egyenlőtlenségével kapcsolatos ha­ gyományoknak is nagy szerepe van. Egy másik tanulmányban Cunningham és Russel (2004) pozitív kapcsolatot talált a SOI pontszámok és a Bem-féle nemi szerep kérdőív (Bem Sexual Role Inventory, BSRI) (Bem, 1974) által mért nemi szerepelvárások mértéke között: a korlátlan szocioszexualitású nők és férfiak is magasabb maszkulinitás értékeket mutattak. A korlátlanabb szocioszexulitással jellemezhető egyének a potenciális hosszú távú partner elköteleződését és státuszát kevésbé tartották fontosnak, mint az illető fizikai

A szocioszexualitás és egyéni különbségek

99

vonzerejét, szemben a korlátozottabb szocioszexualitású társaikkal. Annak, hogy mit tartanak fontosnak egy lehetséges partnerben (vonzerő vs. elkötele­ ződés/státusz), megbízhatóbb prediktora volt a (BSRI által mért) társadalmi nemi szereppel való azonosság mértéke, mint a szocioszexualitás. A szocioszexualitás és a szexuális orientáció kapcsolatosát vizsgálva Bailey, Gaulin és munkatársai (1994) azt találta, hogy a leszbikus és a he­ teroszexuális nők nem különböznek egymástól SOI pontszámúk tekinteté­ ben. Ugyanakkor a homoszexuális férfiak magasabb SOI átlagpontszámokat értek el, mint heteroszexuális társaik. Amikor a SOI viselkedéses és attitűd komponenseit vizsgálták, kiderült, hogy a homoszexuális férfiak a korlátlan szocioszexuális viselkedés terén magasabb pontszámokat szereztek, mint a heteroszexuálisak. A nők esetében nem találtak ilyen eltérést leszbikus és heteroszexuális nők viselkedése között.

A globális szocioszexuális orientáció Penke és Asendorpf (2008) felvetette, hogy a korábban globálisnak vélt szocio­ szexuális orientácó alapvetően három komponensből áll: a szocioszexuális viselkedésből, a szocioszexuális attitűdből és a szocioszexuális vágyból. A szocioszexuális orientáció fogalma az evolúciós elméletalkotók számá­ ra azért volt fontos, mert az elköteleződés nélküli szexuális kapcsolatok iránti nyitottság egyéni eltérései egyrészt a (jól mérhető) viselkedésben is tetten ér­ hetők: vannak, akik inkább folytatnak érzelemmentes szexuális viszonyokat, míg másokra ez egyáltalán nem vagy csak kevéssé jellemző. Mivel bizonyos körülmények között a korlátlan szocioszexuális viselkedés magasabb utód­ számot eredményez, ezért a természetes szelekció kedvezett ennek a viselke­ désnek az elterjedéséért az evolúciós múltban, amikor a közösülések száma és a születendő utódok mennyisége között egyértelmű összefüggés volt. A rövidtávú kapcsolatok iránti fogékonyság tehát felfogható egyfajta evolúciós adaptációként is, amely az egyedfejlődési pályának egy sajátos, a reprodukci­ óval összefüggő nem tudatos döntéseken alapuló, a környezet eltartó képes­ ségéhez alkalmazkodó stratégiaként működik. Az élettörténetét tekintve a szocioszexuális viselkedés arról is informál, hogy az egyén az általa birtokolt erőforrást (idő, energia, pénz) inkább rövidtávú, érzelemmentes kapcsola­ tokban vagy hosszútávú, érzelmi elköteleződésen alapuló viszonyban hasz­ nosította inkább. Az élettörténeti stratégiák elméletének biológiai modelljei

1 0 0

5. Szex és elköteleződés

már feltártak hasonló összefüggéseket (Roff, 1992). Az élet bármely pontján vizsgált szocioszexuális viselkedés tehát összefügg a párválasztás területén szerzett egyéni tapasztalatokkal és jelezheti az illető jövőbeli viselkedési ten­ denciáit is (Penke és Asendorpf, 2008). A szocioszexuális attitűd az elköteleződés-mentes szexualitással kapcso­ latos egyfajta értékelő beállítódás (Penke és Asendorpf, 2008). Természete­ sen az attitűdökben tapasztalható egyéni eltérésre számos kulturális sajátos­ ság is hatással lehet. A nemiség megjelenésével összefüggő kulturális értékek (például az erkölcs, a morál), a szexualitással kapcsolatos hagyományok (pél­ dául a vallási előírások) és az intézményesült szokások (például a házassági rendszerek) mind szerepet játszanak az adott népesség szocioszexualitásának alakulásában (Low, 2007). Ezek a hatások ugyanakkor nem elszigetel­ ve jelennek meg egy populációban: az egyes társadalmi csoportok, rétegek szocioszexualitása kölcsönös befolyással van másokra. Például, a nők korlát­ lan szocioszexuális viselkedésének elnyomására irányuló társadalmi elvárás nagyobb valószínűséggel vezet a nők egymást is korlátozó magatartásához (Baumeister és Twenge 2002). A szocioszexuális vágy az általános szexuális vágyhoz hasonló motivációs állapot, amely a nemi érdeklődés fokozódásával, bizonyos szexuális fantá­ ziákkal és az arousal emelkedésével jár együtt (Penke és Asendorpf, 2008; Simpson és Gangestad, 1991; Simpson, W ilson és Winterheld, 2004). El­ lentétben azonban az általános szexuális vággyal, a korlátlan szocioszexuális vágy főként a külső megjelenéssel összefüggő (fizikai) vonzerőből fakad, a tárgya pedig a lehetséges szexuális partner, aki nem azonos az érzelmileg el­ kötelezett, tartós partnerrel. Ezért a szocioszexuális vágy mérésével alapvető különbség tehető a hosszú és rövid távú párválasztási taktikák alkalmazásá­ nak motivációs bázisa között. Meskó, Láng, Kocsor és Rózsa (2012) elkészítette a SOI-R magyar adap­ tációját. A kutatók a nők (n=832) és férfiak (n=513) csoportja mellett ho­ moszexuális férfiakkal (n=127) is felvették a kérdőívet. Azt találták, hogy a kérdőív az eredetivel megegyező pszichometriai mutatókkal rendelkezik, és megbízható eszköz a későbbi vizsgálatok számára. Eredményeik megegyez­ tek a korábbi nemzetközi vizsgálatokban tapasztaltakkal. Eszerint a férfiak korlátlanabb szocioszexualitásról számolnak be, mint a nők. Ugyanakkor mindkét nemen belül mérhető eltérés a szocioszexualitás mértékében: a leg­ magasabb szocioszexualitású férfiak és nők is szignifikánsan különböznek a nemi csoportjukban legalacsonyabb szocioszexuális orientációról beszámoló

A globális szocioszexuális orientáció

1 0 1

társaiktól. A homoszexuális férfiak korlátlanabb szocioszexualitásról nyilat­ koztak, mint a férfiak áltagos csoportja és a nők. Az életkor előrehaladtával csökken a szocioszexuális vágy a nőknél és a férfiaknál, de nem csökken a homoszexuális férfiaknál. A szocioszexuális attitűd viszont nem csökken a nőknél és a férfiaknál az életkorral. Az eredmények jól magyarázhatók a ko­ rábbiakban ismertetett evolúciós elméletek alapján. *

*

Ebben a fejezetben a szocioszexuális orientáció szerteágazó elméleti hátterét, azokat ez evolúciós okokat ismerhettük meg, amelyek a rövid- és hosszútávú párkapcsolati preferencia hátterében állhatnak. Olvashattunk a szexuális el­ köteleződés méréséről és arról, hogy miként függ össze ez a társak iránti szexuális nyitottság különböző személyiségtényezőkkel és kötődési mintáza­ tokkal. Ugyanakkor a lehetséges partner iránti érzelmi és szexuális nyitottság olyan érzelmeken is múlik, mint a szerelem. De mi a szerelem? Mérhető dolog egyáltalán, vagy megfoghatatlan minőség, ami inkább művészetek áb­ rázolására érdemes? A következő fejezetben erről lesz szó. További olvasmányok: Bereczkei,T. (2010). Evolúciós pszichológia, Budapest, Osiris Kiadó Meskó, N. (2012). A szépség eredete. Szexuális vonzerő és párválasztás, Pécs, Pro Pannónia Kiadó Simpson, J. A. őc LaPaglia, J. (2008). Az emberi párválasztás stratégiai plu­ ralizmusának evolúciós magyarázata. A párválasztási preferenciák válto­ zásai a peteérési ciklus alatt. In J. P. Forgás, M.G. Haselton & W. von Hippel (szerk.) Az evolúciós és a társas megismerés, (pp. 195-216.) Buda­ pest, Kairosz Kiadó.

6. S zerelem - elméletek szerelem mibenléte régóta foglalkoztatja az emberiséget és számos eltérő megközelítés látott napvilágot mind a művészetekben, mind a tudományban. Valójában azt is nehéz szétválasztani, hogy szeretetről vagy szerelemről beszélünk-e. A nyugati kultúrában a legtöbb tudós Platón A lakoma című művéből indul ki, amely a szerelem természetének egyfajta szisztematikus elemzését adja. Néhány közelmúlt-béli gondolkodó szerint a szerelem minden bizonnyal olyan kulturális termék, amely csak a VII. század végén alakul ki, hiszen szükséges hozzá az énidentitás és az individulizmus (Luhmann, 1997). Eszerint az, amit ma két ember szerelmének nevezünk, csak úgy képzelhető el, ha a két fél tisztában van azzal, hogy mindketten külön individuumok, és érzéseiken keresztül kapcsolódhatnak egymáshoz. A romantika korszaka a kölcsönös vonzalmon alapuló szerelem érzését helyezi a párkapcsolati választások előterébe és a házasság alapjaként ezt határozza meg (az elrendezett házasságokkal szemben). A nyugati világban számos tár­ sadalmi és gazdasági átalakulást követően a XX. század második felétől foko­ zatosan kezdett elterjedni az a nézet, amely szerint a szenvedélyes szerelmen alapuló párválasztás a „normális”, átlagos, hétköznapi jelenség. Rengeteg műalkotás szól arról, hogy milyen lojalitás-konfliktust okozhat(ott) a párvá­ lasztásban, házasságban a szülők akarata és a saját romantikus érzések öszszeütközése az egyénben (pl Fábry Zoltán Körhinta című filmjében). Ebben a fejezetben bemutatjuk azokat a legjelentősebb pszichológiai elméleteket, amelyek az utóbbi évtizedekben váltak ismertté. Közös bennük, hogy egy­ fajta leíró jellegű szerelem-kategóriákkal operálnak, nem keresnek ultimativ válaszokat a szerelem létezésére, kialakulására. Ahány ember, annyiféle szere­ lem létezik? Lehet-e (és ha igen, akkor miként) tipologizálni a szerelemet?

A

A szerelemi stílusok A szerelmet Lee (1988) szerelmi stílusként határozta meg. A szerelemi stí­ lus az attitűdök és vélekedések egyfajta rendszere, amely különböző érzelmi

104

6. Szerelem-elméletek

töltettel rendelkezik, és valószínűleg kapcsolatban van bizonyos személyi­ ségvonásokkal. Tehát a szerelemi stílusokat úgy kell elképzelnünk, mint egy pszichés szerkezetet, amely részben az egyén attitűdjein és vélekedésein ala­ pul, részben a személyiségéből fakad, és lazán összefügg az illető társas visel­ kedésének bizonyos szeletével, a szerelem-mintázatokkal.

A szerelemi stílusok elmélete és kutatása Lee (1973) egy korábbi munkájában valójában a színkör analógiáját használja, hogy bemutassa saját szerelem tipológiájának felépítését. Ebben az elmélet­ ben három „alapszínt”, azaz alap szerelem-típust írt le: az Erős (szenvedélyes és erotikus), a Ludus (játszmázó és nem elköteleződő), valamint a Storge (baráti). A három elsődleges típus arányos keverésével másodlagos szerelem fajták írhatók le: a Pragma (praktikus és számító), a Mania (megszállott és rögeszmés) és az Agape (önzetlen és adakozó). Ezzel tehát hat különféle szerelem típust kapunk, amelyek a szerelemben található egyéni különbségek leírására alkalmasak. A szerelem lehetséges típusainak ez a felosztása alkal­ masnak mutatkozik a szerelem viszonylag sokrétű, árnyalt meghatározására, amely egyezik a hétköznapi tapasztalatokkal és szóhasználattal (Hendrick és Hendrick, 2006). A Lee-féle szerelmi stílusok elméletéből kiindulva néhány kutató mé­ rőeszközt szeretett volna létrehozni, amelynek segítségével egyrészt igazol­ ható a teória létjogosultsága, másrészt összefüggéseket lehet találni az egyes szerelem-stílusok és más változók (pl. személyiségvonások) között (Laswell és Laswell, 1976; Hendrick és Hendrick, 1986; 1990). A mérőeszköz vé­ gül Szerelemi attitűd skála (Lőve Attitűdé Scale - LAS) néven vált ismertté (Hendrick, Hendrick és Dicke, 1998). A pszichometriai mérések alapján a rövidebb, huszonnégy állításból álló kérdőív (amely dimenziónként négy­ négy állításból áll) megbízhatóbbnak tűnt, mint a korábbi hosszabb verzió. Az elemzés segítségével még részletesebb tartalommal töltötték fel a korábbi szerelem-stílusokat. Erős —Az ilyen kapcsolatot a markáns fizikai vonzerő és intenzív érzel­ mek jellemzik, fontos a külső megjelenés, és a kapcsolat középpontjában ta­ gadhatatlanul az erotikus vonzalom áll. Ludus - Az ilyen szerelem egyfajta játszma, amelyet a partnerek változatos színtereken és időszaktól függetlenül játszanak egymással. A partner becsapása és az őszinteség hiánya ennek a kapcsolatnak az alapvonása. Bár megkérdőjelezhető, hogy az őszintétlenség

A szerelmi stílusok

105

miként játszhat szerepet egy szerelmi stílusban, később több kutatás is iga­ zolta ennek realitását bizonyos típusú embereknél. Storge - Ez a szerelmi stílus leginkább a barátok közötti kapcsolatra emlékeztet. Nyugalmas és ba­ rátságos, a hangsúly az egyenrangú társak közötti viszonyon van. Az erotikus szenvedély távol áll ezektől a kapcsolatoktól. Pragm a - Ebben a stílusban a szerelem leginkább a bevásárló listához hasonlít (pl. jó szülői képességek, megfelelő kereset, stb.). A számítógépes programmal hasonló vonásaik alap­ ján egymás mellé sorsolt párok ismerkedési stratégiája jól szemlélteti ennek a stílusnak a ridegségét és tárgyilagos, számító megközelítését. M ania - Ennek a stílusnak a sajátossága a beteges szerelem. Ez együtt jár a másikra irányuló felkorbácsolt, intenzív érzelmekkel, illetve egyfajta extázis és agónia közötti váltakozással. Agape - Ennek a stílusnak a jellemzője az önfeláldozás a má­ sik, a szeretett személy jólétének teljesüléséért. A párkapcsolatokban megélt (romantikus) szerelemre ez csak igen ritkán igaz. Napjainkban az egyenran­ gúságra épülő párkapcsolatokban erősen visszaszorul ez a fajta önfeláldozás és csak különleges helyzetekben (pl. a partner betegsége) erősödik fel. A fenti hat szerelmi stílussal kapcsolatban számos érdekes kérdés fogal­ mazódott meg a kutatókban. Az egyik például, hogy milyen viszonyban van­ nak a szerelmi stílusok a legtöbb kultúrában jól ismert „szerelemesnek lenni valakibe”jelenségével (Hendrick és Hendrick, 2003). Egy másik kérdés, hogy a szenvedélyes szerelem vajon mindenképpen együtt jár-e a szexuális vágygyal? Ugyanis míg néhány kutató számára egyértelmű, hogy a szexuális vágy a szerelem alapvető alkotóeleme (pl. Reagen, 1998), addig néhányan arra a következtetésre jutottak, hogy a két dolog nem feltétlenül kapcsolódik össze (pl. Fisher, 2000). Abból indultak ki, hogy már a kimondottan fiatal gyere­ kek is átélhetnek egyfajta szenvedélyes szerelmet, amely független a szexuális vágytól, hiszen még jóval a nemi érés előtti időszakról van szó. Ezért a kuta­ tók azt feltételezik, hogy a szerelem és a szexualitás ugyan egymástól eltérő érzelmi pályákon fejlődik, de lazán kapcsolódik is egymáshoz. Egy másik kérdés, hogy a különböző szerelmi stílusokra mennyire jel­ lemző az intenzív érzelmi töltet? Az feltételezhető ugyanis, hogy minimáli­ san valamennyi szerelmi stílus rendelkezik egyfajta érzelem-szervező erővel, hiszen attitűdök és vélekedések komplex rendszeréről van szó. Azonban a stílusokra eltérő mértékű érzelmi telítettség lehet jellemző, az adott stílusból fakadó vélekedés kontextusától függően. Például az Erős és a Mania való­ színűleg erős érzelmi komponenssel rendelkezik, míg a Ludus, a Pragma és a Storge esetében éppen az érzelmek hiánya várható. Ezért az előző három

106

6. Szerelem-elméletek

stílushoz tartozó emberek feltehetően nem tapasztalják a gyors szerelembe esés élményét, míg a Mania stílusúak az átlagosnál is gyakrabban és intenzí­ vebben átélik azt (Hendrick és Hendrick, 2006). Ezek a megfontolások vezették oda a kutatókat, hogy több kapcsolati változót is megvizsgáljanak, amelyben feltehetőleg eltérő módon válaszolnak a magukat szerelmesnek vallók azokhoz képest, akik nem számoltak be át­ élt szerelemről. Egy vizsgálatban Hendrick és Hendrick (1988) például azt találta, hogy a résztvevő egyetemisták közül az éppen szerelmesek kevésbé voltak lazák, megengedők szexuális attitűdjükben, mint akik nem voltak sze­ relmesek. Emellett a „szerelmesnek lenni”-érzés növelte az önértékelésüket, viszont csökkentette az önmonitorozás igényét és az élménykeresési kész­ tetéseket. A szerelemes diákok elkötelezettebbek voltak, valamint hajlamo­ sabbak voltak az önfeltárásra, azokhoz képest, akik nem voltak szerelemesek. Amikor a szerelmi stílusok összefüggéseit is vizsgálták a kutatók, a követke­ zőkre jutottak: a szerelmes hallgatókra inkább jellemző volt az Erős és Agape stílus, valamint kevésbé a Ludus, mint azokra, akik nem voltak szerelmesek.

Szerelemi stílus: személyiségfüggő, nemi és demográfiai jellemzők A kutatók azt találták a munkájuk korai időszakában (Hendrick és Hendrick, 1986), hogy az önértékelés —amely a személyiség fontos aspektusa —öszszefüggésben van két szerelmi stílussal is. Magasabb önértékelést találtak azoknál, akiknek a szerelmi stílusát magasabb Eros-pontszám jellemezte, és alacsonyabb önértékelést mértek azoknál, akikre inkább a Mania szerel­ mi stílusa illett. Az önfeltárás is - amely szintén meghatározó tényezője a személyiségnek - összefüggést mutatott a szerelmi stílusokkal. Magasabb önfeltárás volt jellemző az Erosokra, és alacsonyabb a Ludusokra, mint a többi stílusra. Az élménykeresés számos komponense pedig pozitívan járt együtt a Ludus szerelemstílussal (Hendrick és Hendrick, 1987). Később más vizsgálatok is megerősítették, hogy a szerelemben is játszmázó párok szá­ mára fontosabb a változatosság, mint más pároknak (Richardson, Medvin és Hammock, 1988). Más tanulmányokban a szerelmi stílusok és a személyiség hagyományos értelemben vett aspektusait kutatták. Amikor W hite, Hendrick és Hendrick (2004) a szerelmi stílusok és a Big Five többfaktoros személyiségteszt össze­ függéseit vizsgálta, azt találta, hogy a szenvedélyes Erős pozitív kapcsolatban

A szerelmi stílusok

107

van a szeretetreméltóság, a lelkiismeretesség és az extoverzió faktorokkal, va­ lamint negatívan korrelál a neuroticizmussal. A barátság-központú Storge esetében nem mértek összefüggést a szeretetreméltósággal, de egyébként ugyanolyan korrelációkat találtak a személyiségfaktorokkal, mint az Erős esetében. A játszmázó Ludus azonban csaknem teljesen ezekkel ellenkező mintázatot mutatott: negatív összefüggés a szeretetreméltósággal és lelkiis­ meretességgel, valamint pozitív korreláció a neuroticizmussal. A praktikus Pragma pozitív összefüggésben volt a lelkiismeretességgel, és negatívan kor­ relált a tapasztalatok iránti nyitottsággal, míg a birtokló Mania pozitívan korrelált a neuroticizmussal. Az Agape pedig egyik faktorral sem mutatott kapcsolatot. Egy másik vizsgálatban, amelyben a személyiség, kötődés és sze­ relmi stílusok összefüggéseit vizsgálták, szintén kapcsolatot találtak a Big Five dimenziók és a szerelmi stílusok között (Heaven, Da Silva, Carey és Holen, 2004). Az eredmények egybevágtak a bekezdésben ismertetett előző tanul­ mányéval. Ezen felül azt találták még, hogy a szorongó kötődés közvetíti azt a kapcsolatot, amelyet a neuroticizmus és a szerelmi stílus között mértek. Az egyéni változók mellett (mint a személyiségfaktorok) azonban a sze­ relmi stílusok olyan személyközi változókkal is kapcsolatban állhatnak, mint például a szexualitás. A korábban említett szexuális attitűd skála (SAS) és alskálái a szexuális viselkedés olyan tényezőit mérik, mint az engedékenység (alkalmi szex iránti nyitottság), gyakorlatiasság (szexuális felelősség és tole­ rancia), bensőségesség (eszményi szexualitás) és az eszközjellegűség (biológiai szexualitás). A kutatók a szexuális és a szerelmi attitűdskálák (SAS és LAS) egyes faktorainak kapcsolatát térképezték fel több vizsgálatban is (Hendrick és Hendrick, 2006). Az alkalmi szex iránti nyitottság pozitívan függött öszsze a játszmázó szerelmi stílussal. Ez logikusnak tűnik, hiszen aki szeretne minél több szexuális partnerrel kapcsolatot kialakítani, az egyikhez sem akar igazán közel kerülni, és ehhez megfelelő eszköz lehet a játszma. Továbbá, a szenvedélyes szerelem pozitívan korrelált a bensőséges szexualitással és a szexuális felelősséggel. A nemi különbségek a témában végzett vizsgálatok szerint talán még je­ lentősebb hatást gyakorolnak a szerelmi és szexuális attitűdökre, mint példá­ ul az etnikai különbségek (Laumann, Gagnon, Michael és Michaels, 1994). Egy korai vizsgálatban annak a kérdésnek próbáltak utánajárni a kutatók, hogy a nők és a férfiak vajon különböző módon élik-e át a szerelemet. Azt találták, hogy a férfiak jobban tudnak azonosulni (vagy legalábbis kevésbé utasítják el) a játszmázó szerelmi stílussal, mint a nők, míg a nőkhöz inkább

108

6. Szerelem-elméletek

a baráti és praktikus szerelem stílusa áll közelebb (Hendrick, Hendrick, Foot és Slapion-Foot, 1984). Egy újabb vizsgálatban azonban azt találták, hogy a férfiak a nőkhöz hasonlóan fontosnak tartják magukban az Agape, azaz az önzetlenségen alapuló szerelmi stílust. Eszerint a két nem egészen hason­ ló mintázatot mutat a szerelmi stílusokban, a különbség inkább abban van, hogy a szerelmi skálák nemenként eltérő módon függnek össze más kapcso­ lati tényezőkkel (Hendrick és Hendrick, 1995). A nemi különbségek mellett a második fontos tényező, amely hatással van a szerelem stílusokra, a kulturális és/vagy etnikai másság. A szerelem-stí­ lusokhoz hasonló felosztás már a háromezer évvel ezelőtti kínai irodalomban is ismert volt (Cho és Cross, 1995). íg y elkülönítettek szenvedélyes szerel­ met, megszállott szerelmet, odaadó szerelmet, és alkalmi szerelmet. A kuta­ tók a LAS alkalmazásával az Egyesült Államokban élő tajvani származású egyetemi hallgatók szerelmi attitűdjeit mérték fel, és azt találták, hogy a hat szerelmi stílus faktor-szerkezete az amerikai standardtól eltérő módon ala­ kult. Sprecher és mtsai, (1994) orosz, japán és amerikai résztvevők szerelmi stílusát vizsgálták. Bár a csoportok különböztek az egyes dimenziókban (pl. a japánok szerelemről való vélekedésében játszotta a legkevesebb szerepet a romántikusság), a kutatók arra jutottak, hogy a három országban lényegében hasonló szerelemi attitűdökkel és tapasztalattal rendelkeznek az emberek. Egy másik vizsgálatban Murstein, Merighi és Vyse (1991) azt találta, hogy a francia főiskolások jobban azonosultak az Agape szerelmi stílussal, míg amerikai társaik inkább a Storge és Mania stílusokat tartották önmagukra érvényesnek. Egy további kutatásban mexikói-amerikai és angol-amerikai házaspárokat vizsgáltak, és csak mérsékelt eltéréseket találtak szerelmi és szexuális attitűdjeik között (Conteras, Hendrick és Hendrick, 1996). A nemi különbségeknél mért eredmények egybecsengenek a kultúrák összehasonlí­ tása nyomán kapottakkal: a hasonlóság markánsabb, mint a különbözőség. Miközben a legtöbb szerelmi stílust felmérő kutatás főként fiatal emberek bevonásával történt, a szerelem az egész élethosszra jellemző jelenség. Ehhez képest igen csekély számú vizsgálatot végeztek, amely az idősebb emberek szerelmi tapasztalatainak és szerelmi stílusának feltárására irányult. Például Grote és Frieze (1994) arra volt kíváncsi, hogy melyik szerelmi stílus képes előrejelezni a párkapcsolati elégedettséget középkorú házaspárok esetében, és azt találta, hogy a szenvedélyes- és a baráti szerelem a magasabb párkapcsolati elégedettséget jelezte, míg a játszmázó szerelmi stílus az alacsonyabb elége­ dettség prediktora volt. Azonban egy közvetlen összehasonlító vizsgálatban,

A szerelmi stílusok

109

amelyben egyetemi hallgatók és szüleik vettek részt, nem találtak hasonló­ ságot a fiatalok szerelmi stílusa és a szülők szerelmi stílusa között (ImmanAmos, Hendrick és Hendrick, 1994). Egy másik vizsgálatban a párkapcsolat négy különböző fázisában lévő csoportot tanulmányoztak (Montgomery és Sorell, 1997). Az első (a) fiatal, egyetemista párokból állt, akik nem voltak házasok, a második (b) harminc év alatti gyermektelen házaspárokból, a har­ madik (c) 24-50 év közötti házaspárokból, akik gyermekeikkel együtt éltek otthonukban, és a negyedik (d) 50-70 év közötti házaspárokból állt, akik gyermekik nélkül éltek. A leghangsúlyosabb különbséget a házaspárok és a nem házasságban élő párok között mérték. A kutatók azzal magyarázták az eredményt, hogy amikor az egyén életútja a házasság szakaszához ér, akkor szerelemmel kapcsolatos attitűdjében jellemzően felerősödik a szenvedély, a romantikus érzelmek, a barátságosság és az önzetlenség. E vizsgálat alapján később azt feltételezték, hogy az életkor igazán nincs hatással a szerelem stílusára, hanem leginkább a házasságnak van jelentősége, és ez további ku­ tatások kiinduló pontjává is vált. Összességében tehát elmondható erről a kutatási irányról, hogy Lee sze­ relmi stílusok elméletéből kiindulva főként a Hendrick-házaspár kutatásaira épülve létrehozott egy szerelemi stílusokat feltáró kérdőívet (LAS) és egy hozzá kapcsolódó szexuális attitűdöket vizsgáló kérdőívet (SAS). Az eszkö­ zök segítségével számos intrapszichés, interperszonális és demográfiai válto­ zóval kerestek kapcsolatot.

A szerelem kettős elmélete Egy másik megközelítés szerint a szerelem alapvetően két összetevőből, rész-elméletből építkezik (Sternberg, 2006). Az első, „a szerelem három­ szög-elmélete”, a szerelem szerkezetét írja le, míg a második, „a szerelem mint történet” annak fejlődési folyamatával foglalkozik. A következőkben ezeket a teóriákat tekintjük át részletesen.

A szerelem háromszög-elmélete Sternberg (1986, 1988, 1997, 1998a) szerint a szerelem felfogható három összetevő együttes működéseként, amelyek egy képzeletbeli egyenlő szárú háromszöget alkotnak. A háromszög természetesen inkább egy metafora,

1 1 0

6. Szerelem-elméletek

mintsem egy valódi, szabályos geometriai forma. A három komponens az in­ timitás, a szenvedély és az elköteleződés. Ezek az összetevők megtalálhatók más szerelem-elméletekben is, sőt azt találták, hogy az emberek szerelem­ ről alkotott hétköznapi elgondolásai (ú.n. implicit teóriái) is többek között ezekből vezetik le a szerelem lényegét (Áron és Westbay, 1996). Intimitás. A bensőségesség vagy intimitás a szerelmi kapcsolat közeliségének, kapcsolódásának, kötődésének mértékéről árulkodik. Az érzések szint­ jén a párkapcsolatban tapasztalható érzelmi melegségről van szó. Sternberg és Grajek (1984) egy több skálát egybevető klaszter-analízises vizsgálatban azt kapta, hogy az intimitásnak tíz fajtája van. (1) Vágy a szeretett személy jólétének elérésére. (2) A boldogság átélése a szeretett személlyel. (3) A szeretett személy nagymértékű tisztelete. (4) Késznek lenni, hogy a másik számíthasson rám, amikor igényli. (5) Kölcsönös megértés a másikkal. (6) Megosztani magunkat és tulajdonunkat a szeretett személlyel. (7) Tudni elfogadni a szeretett személy érzelmi támogatását. (8) Érzelmi támogatást adni a szeretett személynek. (9) Bensőséges kommunikáció a szeretett sze­ méllyel. (10) A szeretett személy megbecsülése. Szenvedély. Arról az érzékek által felfokozott állapotról van szó, amely mintegy mozgatórugója a romantikus szerelem kialakulásának, például a má­ sik fizikai vonzereje által kiváltott vonzalom, vagy a szexuális beteljesedés egy szerelmi viszonyban. Ez a szenvedély-komponens alapvetően motivációkból táplálkozik: egyéb olyan forrásokból, amelyek magas aktivitás szinttel járnak együtt és a szerelmi hév kialakulásához vezetnek. A szerelmi kapcsolatokban általában túlsúlyban vannak a szexuális szükségletek, ami a másikkal való egye­ sülés vágyában fogalmazódik meg. Emellett számos más szükséglet is létezik egy párkapcsolatban, mint például az önértékelés, segítség, nevelés, valakihez való tartozás, uralkodás, alárendelődés, önmegvalósítás, amelyek mind-mind hozzájárulhatnak a szenvedély kibontakozásához (Sternberg, 2006). Elköteleződés. Az elköteleződés azt jelenti, hogy rövid távon valaki egy bizonyos másik partner mellett dönt, hosszú távon pedig fenntartja ezt a sze­ relmi kapcsolatot. Ennek a dimenziónak a két aspektusa, a döntés és az elkö­ teleződés nem szükségszerűen zajlik egyszerre. Például az ember határozhat úgy, hogy szeretni fog valakit anélkül, hogy hosszú távon elköteleződne a kapcsolatban, és elköteleződhet valaki hosszú távon egy másik ember mellett anélkül, hogy beismerné, hogy szeretni az illetőt. A fenti három szerelem-komponens interakcióban van egymással. Pél­ dául a nagyobb mértékű intimitás magasabb fokú szenvedélyhez vagy elkö­

A szerelem kettős elmélete

1 1 1

teleződéshez vezethet, valamint az erősebb elköteleződés nagyobb intimitást eredményezhet, vagy (bár ennek kisebb a valószínűsége) magasabb szenve­ délyt. Általában véve: a komponensek egymástól leválaszthatók, de egymás­ sal interakcióban működnek. Bár mindhárom összetevő fontos alkotóeleme szerelmi kapcsolatnak, fontosságuk eltérő lehet kapcsolatonként, vagy akár egy kapcsolaton belül is változhat jelentőségük az idő múlásával. Sternberg (1988a, 1988b, 2006) szerint a szerelem három komponensé­ nek kombinálásával nyolc különféle szerelem-típus hozható létre, amelynek valamennyi változata egy-egy különböző komplex szerelem-érzés leírásá­ ra alkalmas. A szerelem hiányáról akkor beszélhetünk, amikor mindhárom komponens üres értékeket vesz fel (nincs intimitás, szenvedély és elköte­ leződés). K edvelésről beszélhetünk, ha valaki csak intimitást érez a másik iránt, de hiányzik a szenvedély és az elköteleződés. Rajongásnak, vagy belebolondulásnak nevezhetjük, ha valaki szenvedélyt él át a másik iránt, de sem intimitás, sem elköteleződés nincs. Üres szerelem nek tekinthető, ha valaki csupán elköteleződik a másik felé, de sem intimitás, sem szenvedély nincs a kapcsolatban. Romantikus szerelem nek nevezi Sternberg, amikor az inti­ mitás és a szenvedély uralják a kapcsolatot, de hiányzik az elköteleződés. Baráti szerelem ről akkor beszélhetünk, ha intimitás van a kapcsolatban, de sem szenvedély, sem elköteleződés nem járul hozzá. Ö nelégült szerelem nek tekinthetjük azt a változatot, amikor az elköteleződés és a szenvedély meg­ van a kapcsolatban, de hiányzik az intimitás. Tökéletes, vagy teljes szerelem ről pedig akkor beszélhetünk, ha mindhárom komponens egyaránt jellemző a kapcsolatra. A valódi életben, a valódi kapcsolatokban általában keverve ta­ lálhatók meg ezek a konstellációk, csak ritkán látható valamelyik kombiná­ ció önmagában. A szerelem azonban nem mindig hasonlítható egyetlen háromszöghöz, a valóságban sokkal inkább háromszögek sokaságáról beszélhetünk. (Az egyetlen háromszöget alkotó komponenseket és azok kompozícióit csak az alapelmélet miatt tekintettük át.) Például létezhet egy ideális és egy ettől el­ térő, valódi szerelmi elrendeződés. Aztán ugyanígy háromszögbe foglalhatók az ideális szerelem mellett az ideális partner paraméterei is (Sternberg és Barnes, 1985). (Erről a kérdésről az Ideális pa rtn er és ideális párkapcsolat című fejezetben olvashatunk részletesebben.) Az ideálok részben alapulhatnak korábbi párkapcsolati tapasztalatokon, részben a párkapcsolattal szemben támasztott elvárásokon. Ugyanakkor megkülönböztethetjük a saját szere­ lem-háromszögünket attól is, ahogy mások látnak bennünket. Ugyanis azt,

1 1 2

6. Szerelem-elméletek

ahogy valaki megéli a szerelmet, más eltérően módon is észlelheti. Egyszóval fontos, hogy különbséget tudjunk tenni az érzések háromszöge és a tettek háromszöge között. Ugyanis egy dolog érezni valamit egy számunkra jelentős személlyel kap­ csolatban, és egy másik dolog az érzéseinkkel összhangban cselekedni is. íg y a szerelem mindhárom komponenséhez kapcsolódnak különféle cselekvések is. Például az intimitás kifejeződhet abban, hogy valaki megosztja a másikkal a tulajdonát és az idejét, empátiát tanúsít a másik felé, őszintén kommunikál a másikkal. A szenvedély testet ölthet például a tekintetben (ahogy néz a másikra), az érintésben, ölelésben, illetve a szeretkezésben. Az elköteleződés kifejeződhet a szexuális hűségben, az eljegyzésben, a házasságban. Természe­ tesen számtalan egyéni változó lehet abban, hogy az emberek hogyan fejezik ki a szerelmüket. Azonban fontos leszögezni, hogy a partnerek a szerelem ér­ zését a cselekedeteken keresztül fejezik ki, ezért annak, ahogyan viselkedünk a partnerünkkel különösen fontos jelentősége van egy kapcsolat alakulása szempontjából.

A szerelem mint történet Sterberg (1998b, 2006) elméletének másik alaptétele szerint a szerelem történetekből épül fel. Valamennyien számtalan történetet ismerünk, ame­ lyek különböző elképzeléssel szolgálnak arról, hogy miként érthető meg a szerelem lényege. Néhányuk kifejezetten szerelmi történet, míg másokban a szerelem szál csak beágyazódik a tágabb történetbe. Tehát rengeteg alkal­ munk nyílik, hogy megfigyeljünk különböző szerelmi kapcsolatokat. Valódi emberek valódi kapcsolatát láthatjuk magunk körül, találkozhatunk kitalált szerelmi történetekkel a könyvekben és filmeken. Ezért elég kézenfekvőnek tűnik, hogy a látott, hallott és olvasott történeteket felhasználjuk, hogy meg­ alkossuk saját szerelmünk történetét. Sternberg (1994, 1995) szerint a szerelem úgy épül fel a történetekből, hogy a személyes tulajdonságaink egyfajta kölcsönhatásba kerülnek a kör­ nyezettel, és a szerelemről szóló történeteket a saját életünkben megtöltsük tartalommal. Különböző lehetséges partnerekkel találkozunk, akik többé vagy kevésbé beleillenek a történetünkbe. Akkor valószínűbb, hogy sikeres párkap­ csolatot alakítunk ki valakivel, ha az illető történetei hasonlóak a sajátunk­ hoz. Bár történeteinket alapvetően magunk építjük fel a világban gyűjtött tapasztalataink alapján, ebben nagy szerepe van a gyerekkorunkban haliga-

A szerelem kettős elmélete

113

tott tündérmeséknek, a szüléink és rokonaink szerelmi kapcsolatának, ame­ lyet egyfajta mintaként is használunk, valamint természetesen a médiának. Történettípusok. Sternberg, Hojjat és Barnes (2001) arra voltak kíváncsiak, hogy milyen történettípusok azonosíthatók az Egyesült Államokban, ezért összeállítottak egy ú.n. szerelm i történetek kérdőívet (Lőve Stories Scale), amelynek segítségével huszonhat különböző történetet írtak le. Ezek közül néhányat bemutatunk (Sternberg, 2006). Addikció: Erős, szorongó kötődés jellemző rá, szorongás a partner elvesztése miatt, amely összefügg a partnerre csimpaszkodó viselkedéssel. Üzlet. A kapcsolat olyan, mint egy üzleti vállal­ kozás. A pénz egyenlő a hatalommal, a közeli partner pedig leginkább olyan, mint egy üzlettárs. Szakácskönyv. Ha a dolgokat meghatározott módon csi­ náljuk (recept alapján), akkor a kapcsolat kiszámíthatóbbá válik. Ha eltérünk a recepttől, az a hibák sokaságával járhat. Kertészkedés'. A szerelem folyamatos gondozására és ápolására van szükség. Kormányzás: Autokratikus (a) Az egyik partner uralkodik a másik felett. Demokratikus (b) A felek egyenlő mértékben osztozkodnak a hatalmon. Horror. A kapcsolat akkor válik igazán érdekessé, ha az egyik fél terrorizálja a partnerét. Rejtély: A szerelem titokzatos dolog, ezért nem hagyhatod, hogy túlságosan kiismerjenek. Pornográfia: a szerelem mocskos dolog, szeretni valakit pedig annyit tesz, mint lealacsonyítani a má­ sikat, vagy megalázkodni a másik előtt. Vallás: A szerelem leginkább vallásra hasonlít, vagy olyan érzelmek és cselekedetek összességére, amelyeket egy vallás ír elő. Áldozat. Szeretni valakit annyi, mint átadni magad neki, illetve a másik odaadja magát neked. Tudomány: A szerelem megérthető, elemezhető, mint bármely más természeti jelenség. Sci-Fi: Az érzelem, amelyet a partner érez, olyan, mint egy földönkívüli lény, megfoghatatlan és furcsa és különös. Színház: A szerelem forgatókönyv-szerű, amelyben jelentenek, alakítások és szerepek vannak. Utazás: A szerelem tulajdonképpen egy utazás. Háború: A szerelem csaták sorozata egy pusztító, de folyamatos háborúban. Tanár-diák viszony: A szerelem egy tanár és diákja közötti kapcsolat. A történetek aspektusai. A történetek számos aspektusa arra szolgál, hogy segítsen megjegyezni a történet által nyújtott nézőpontot. Általában azért fontos ezeknek a megközelítéseknek az emlékezetben tartása, mert érvénye­ sek lehetnek valamennyi szerelmi történetre. A Sternberg (2006) által feltárt 26 történet változatos koncepciókat tár elénk azzal kapcsolatban, hogy mi is lehet a szerelem. Ezek közül termé­ szetesen vannak olyanok, amelyekkel gyakrabban találkozhatunk a hétköz­ napokban (pl. „a szerelem olyan, mint egy kert”), míg másokkal ritkábban

114

6. Szerelem-elméletek

(pl. „a szerelem olyan, mint a pornográfia”). Ugyanakkor valamennyi törté­ netnek megvan a maga gondolati és viselkedéses jellemzője. Például a játék alapú szerelmi történetet sajátjának valló ember (amely nagyon hasonló a Hendrick és Hendrick (2006) által leírt Ludus játszmázó szerelmi stílusá­ hoz) nagyon eltérően fog viselkedni, mint aki a vallás alapú szerelmi történet szerint éli meg a szerelmet. Mivel a szerelem m int történet elm élet viszonylag sok fajta szerelemi tör­ ténetet, azaz típust ír le, magától értetődő, hogy ezek a kategóriák más sze­ relem-elméletek felosztásával is hasonlóságot mutatnak. Például, ahogy az előbb láthattuk, a Lee (1977) által leírt Ludus nagyon hasonló a szerelem mint játék történethez, a szerelem mint vallás történet pedig egybevág a szorongó-ambivalens kötődési stílussal (Shaver, Házán és Bradshow, 1988). A kéttípusú megközelítés között lényeges különbség, hogy a szerelemi történet elmélet megpróbálja megragadni a történet egészét, kiemelve a lényegi motí­ vumokat, amelyek az eltérő szerelemi kapcsolatok közötti szerkezeti különb­ ségeket is jelentik. Tehát ebben a megközelítésben a szerelmi kapcsolatok szerkezetét a különböző kapcsolatok tartalma adja. A szerelmi történeteken belül egymást kiegészítő szerepek léteznek, amelyek lehetnek ugyan szimmetrikusak is, de ez nem szükségszerű. Sze­ relemi partnerként olyan valakit keresünk, aki a miénkhez minél hasonlóbb történettel rendelkezik, de nem az a célunk, hogy éppen olyat találjunk, mint mi magunk. Tehát az emberek magukhoz hasonlót keresnek, aki ugyanak­ kor különbözik is valamelyest tőlük. Mivel a szerelmi történetek különböző, de egymást feltételező és kiegészítő szerepekből állnak, úgy tűnik, hogy a „forgatókönyv” akkor teljes, ha megtaláljuk azt, aki alkalmas a komplemen­ ter-szerep betöltésére. A szerelmi történetek lehetnek bizonyos mértékig előnyösek vagy hátrá­ nyosak, ami azt jelenti, hogy többé-kevésbé illeszkedhetnek az adott kultú­ rában elvárt, uralkodó szerelmi történetekhez. Például egy olyan kultúrában, amelyben az az általános, hogy a szülők választják ki gyermekük házastársát és a szerelem majd csak a későbbiekben alakul ki (ha egyáltalán kialakul), ki­ mondottan hátrányos, különös lehet, ha valaki romantikus szerelemből akar házasságot kötni szülei akarata ellenében. A szerelemi történtek elméletének teljesebb megértését segítheti ^ proto­ típus-elm élet. Rosch (1978) szerint az emberi alapvonások megismerése pro­ totípusok készítése segítségével működik. Ez azt jelenti, hogy agyunk az élő és élettelen környezetből érkező ingereket osztályozza, és különböző kategó­

A szerelem kettős elmélete

115

riákba sorolja. A mechanizmus segítségével a felesleges információkat a mi­ nimumra redukálja, míg a hasznosakat kiemeli és gazdaságosan elraktározza az emlékezetben. A szerelem is felfogható ilyen prototípusnak, amelyben az egyes történetek megadják a szerelem megvalósulásának lehetséges kereteit. *

*

*

Ebben a fejezetben néhány elméletet tekintettünk át, amelyek a típustanok megközelítését alkalmazzák a szerelemre. Abból indulnak ki, hogy az embe­ rek besorolhatók valamelyik szerelem-típusba egy mérőeszköz segítségével és a szerelem működését más mérések (pl. személyiségváltozók) eredményeivel egybevetve lehet majd megfejteni. Vajon milyen evolúciós gyökerei vannak a szerelemnek? Van-e „értelme” a szerelemnek? Milyen döntéseket hozunk, amikor szerelmesek vagyunk? Különböznek a nők és férfiak abban, hogy mit érnek el azzal, ha szerelmesek? A következő fejezetben erről lesz szó. További olvasmányok: Andrek, A. (2013) Társas érzelmek. In É. Bányai S í K. Varga (eds.) Affektív pszichológia. Az em beri késztetések és érzelmek világa, (pp. 435-462.) Buda­ pest, Medicina Kiadó Hatfield, E. Se Rapson, R. L. (2012). Szenvedélyes szerelem és romantikus vágy. In J. R Forgás (szerk.) A párkapcsolatok pszichológiája, (pp. 41-66.) Budapest, Kairosz Kiadó. Simson,). A, Collins, W. A.,Tran, S. Se Haydon, K. C. (2012). Az érzelmek fejlődési előzményei a szerelmi kapcsolatokban. In J. P. Forgás (szerk.) A párkapcsolatok pszichológiája, (pp. 235-264.) Budapest, Kairosz Kiadó.

7. S z e r e le m és evolúció gészen a közelmúltig számos társadalomtudós azt a nézetet vallot­ ta, hogy a szerelem a nyugati kultúra terméke, méghozzá az utóbbi évszázadokban jelent meg a romantika korában (Jankowiak, 1995.) A romantikus szerelemet pedig sokáig a kulturális kifinomultság jelének te­ kintették: olyan bonyolult érzelemként határozták meg, amelyet csak a mű­ velt, kifinomult, képzett és felvilágosodott egyének élhetnek át. A kutatók azonban egyre több etnográfiai beszámolóval találkoztak, amelyek egymástól távoli kultúrákban is leírják a szenvedélyes szerelem jelenségét (Buss, 1989; Jankowiak, 1995 Jankowiak és Fischer, 1992). Az egybehangzó kutatási ta­ pasztalatok támogatják azt az elképzelést, hogy a szerelem egyetemes em­ beri élmény lehet (Buss, 1988a, 2006; Diamond, 2003, 2004, Frank, 1988). Például Jankowiak és Fischer (1992) kutatásában (amelyben számos korábbi vizsgálat eredményeit vetették egybe) azt találták, hogy az elemzett 166 kul­ túrából 148-ben ismerik a szenvedélyes szerelmet. Úgy tűnik tehát, hogy a szerelem érzése fajunk egyik igen jellemző tulajdonsága. Valószínűleg álta­ lános képességünk van a szerelem átélésére, azonban az, hogy miként va­ gyunk képesek megélni ezt az érzelmet, igen eltérő lehet egyénenként. Ezek az egyéni különbségek egyrészt a biológiailag adott nemre jellemzőek, más­ részt természetesen befolyásolják az egyén pszichéjének, énjének sajátossá­ gai, harmadrészt pedig a szerelem tárgyának jellemzői is hatással vannak az adott érzelemre. Ebben a fejezetben bemutatjuk azokat az evolúciós magya­ rázatokat, amelyek különböző megközelítést alkalmazva elemzik a szerelem adaptív jelentőségét.

E

A szerelem adaptív funkciói Az evolúciós pszichológusok összegyűjtöttek számtalan lehetséges adaptív funkciót, amelyek működésében szerepet játszhat a szerelem. Egy fontos funkció például a barátságosság és a szülői befektetés jelzése, amely anya­ gi erőforrások ajándékozásában jelenhet meg a szerelmesek között (Buss,

118

7. Szerelem és evolúció

1988a, 2006). Egy másik elképzelés szerint a szerelem az elköteleződés esz­ köze (Frank, 1988). Eszerint ez a szubjektív érzés motiválja az embereket arra, hogy képesek legyenek egy adott partnerre összpontosítani és ne keres­ senek folyamatosan újabb kapcsolatokat. Ennek segítségével tartható fenn hosszabb ideig is a szociális monogámia. A szociális monogámia - nő és férfi elkötelezett hosszú távú kapcsolata - azért lehetett adaptív, mert az utódok szokatlanul hosszú érési időszakot igényelnek, amelyet nagyban megkönynyített a kétszülős gondozás (Buss, 2006; Hurtado és Hill, 1992). Az egyik legfontosabb elképzelés az, hogy a szerelem „költséges jelzéseként műkö­ dik. A szerelmes ember ugyanis hajlamos tetemes mennyiségű időt, anyagi jellegű erőforrást és energiát fordítani szerelemesére, amelyet más riválisok nem képesek megtenni. Az ilyen költséges jelzés sajátossága, hogy nem le­ het hamisítani, mint, ahogy a szerelemet sem lehet tettetni. Ezen funkciója miatt Zahavi (1975) „őszinte jelzésin ek is nevezi az ilyen szignálokat. (A Zahavi-féle hátrányelvről a Párválasztás és evolúció című fejezetben olvasha­ tunk részletesebben.) Az elmúlt évtizedben Frank szerelem-elköteleződés elméletét számos vizsgálati eredmény is igazolta (Gonzaga, Keltner, Londahl és Smith, 2001) Az egyik kutatásban például arra kérték a vizsgálati személyeket, hogy gon­ doljanak egy szerelemi partnerükkel átélt élményükre, amelyet követően sok­ kal jobban képesek voltak elnyomni magukban egy ellenkező nemű vonzó személlyel kapcsolatos gondolataikat (Gonzaga, Haselton, Smurda, Davies és Poore, 2008). Egy másik, hasonló eljárásban pedig azt tapasztalták, hogy a vizsgálati személyek az instrukció hatására még észrevenni is kevésbé voltak hajlamosak egy vonzó személyt, mint azok, akiket nem kértek meg rá, hogy gondoljanak szerelmükre (Maner, Rouby és Gonzaga, 2008). A Frank-féle szerelmi elköteleződés elméletet és a biológiailag adott nemi különbségek megközelítését kombinálta Galperin és Haselton (2010), amikor azt feltételezték, hogy a szerelemben is mérhető egyfajta nemi kü­ lönbség. A kutatók három evolúciós elméletből indultak ki. Egyrészt, bár a nők és a férfiak is fontosnak tartják partnerük elköteleződését, a férfiak mégis hajlamosabbak félrelépni (Buss és Schmitt, 1993), így a nők általában szkep­ tikusak a férfiak elköteleződésével kapcsolatban (Haselton és Buss, 2000). Másodszor, a nők az utódok létrehozásába sokkal többet fektetnek energe­ tikailag, mint a férfiak (pl. terhesség, szoptatás, Trivers, 1972), ami azt is je­ lenti, hogy nagyobb veszteség éri őket, ha az utód mégsem marad életben, tehát többet kockáztatnak a szexuális viszonnyal, mint a férfiak. Harmadszor,

A szerelem adaptív funkciói

119

a nők a törzsfejlődés során (ahogy a mai vadászó-gyűjtögető társadalmakban is) gyakran függtek attól, hogy partnerük védelemmel, táplálékkal részt vett-e az utódok gondozásában (Hurtado és Hill, 1992; Marlowe, 2001). Ezek az adaptív erők legalább két irányból hatottak a nők és férfiak működésére. A nőkre háruló (férfiakhoz képest) magasabb szaporodási költség különösen nagy evolúciós nyomást jelentett a férfiak elköteleződésének minél sikere­ sebben felmérésével kapcsolatban (Pillsworth és Haselton, 2006). Ezzel pár­ huzamosan a férfiakat arra ösztönözte ez a nyomás, hogy minél sikeresebben megtévesszék a nőket saját elköteleződésük valódiságával kapcsolatban, mi­ közben a nőket arra sarkallta, hogy különösen erős negatív reakciót mutassa­ nak az ilyen csalásokra (Haselton, Buss, Oubaid és Angleitner, 2005.) Ezért egy párkapcsolat kezdeti periódusában, az udvarlás szakaszában, általában nagyobb teher hárul a férfiakra (mint a nőkre), hogy megmutassák elkötele­ zettségüket, amelynek egy lehetséges megnyilvánulása a szerelem.

Dinamikus evolúciós nézőpont Ha a szerelmet dinamikus evolúciós perspektívából szemléljük, többféle alapfeltevésből kell kiindulnunk. Az első szerint a szerelem veleszületett döntési algoritm uson alapul. Ez a megközelítés ötvözi a modern kognitív tudomány és az evolúciós pszichológia álláspontját (Kenrick, 2001;Tooby és Cosmides, 1992). Eszerint az emberi elme veleszületett érzékenységéből adódik, hogy milyen dolgokkal kapcsolatban mutatunk érdeklődést, miként értelmezzük az eseményeket, mit hívunk elő az emlékezetünkből és hogyan hozunk dön­ téseket. Ennek a fajta előhangolásnak általában véve az a funkciója, hogy minél hatékonyabbá tegye a szaporodást. Mivel a szoros társas kapcsolatok kulcsfontosságú szerepet játszottak őseink túlélésében és szaporodásában, így az azon típusú (párkapcsolati) döntések, amelyek serkentették a szapo­ rodást eredményező kötelékek kialakulását, különösen adaptívak voltak a törzsfejlődés során. A második ilyen alapfeltevés szerint a szerelm i késztetések nemenként el­ térőek. Abból az egyszerű tényből kiindulva, hogy az emlősöknél - így az ember esetében is - a nőstény minimális szaporodásra fordított erőfeszítése lényegesen magasabb a hím ráfordításánál, a párkapcsolatok érzelmi és vi­ selkedéses bázisa eltérő lesz, ha nőket és férfiakat hasonlítunk össze (Geary, 1998; Trivers, 1972). Ugyanakkor érdekes, hogy a szerelem jelenségét leíró

1 2 0

7. Szerelem és evolúció

kutatások szerint a nők és a férfiak egészen hasonló élményről számolna be a szerelem átélése kapcsán. Am az általános evolúciós alapelvekből kiindulva a nők és férfiak eltérő okból kötnek egymással ilyen intenzív társas kapcsolatot, amely aztán nemenként eltérő következménnyel is jár rájuk nézve. Egy harmadik típusú alapfeltevés szerint az em beri elm e modulokból épül fel, am ely a társas lét különböző területein hozott döntéseink alapján működik. A különféle problémák megoldására különféle erős kötődésű kapcsolatok szol­ gálhatnak. „Szerelmi partnert találni” és „megtartani a szerelmi partnert”- ez két különböző problémát jelent, amelyek megoldására különböző döntési al­ goritmusokat használunk. Ezért a szerelem/szeretet különféle fajtái, változa­ tai —amelyek a felszínen hasonlónak tűnhetnek - eltérő módon szolgálhatják a társas kapcsolatokat, mert eltérő problémák megoldására jöttek létre. Egy negyedik fajta alapfeltevés szerint a szerelm et körülvevő kulturális normák meghatározzák az egyén társas kapcsolatait. A különböző kultúrákban eltérő módon fejezik ki a fontos társas kapcsolatokat. Van ahol a hivatalosan elfogadott párkapcsolat inkább poligínia-jellegű (egy férfinak több felesé­ ge is van), és van olyan is, ahol a többférjűség terjedt el (Crook és Crook, 1988). (Ezekről a párkapcsolati rendszerekről bővebben a Nő, fé r f i és szex című fejezetben olvashatunk részletesen.) A párkapcsolatok terén található ilyen jellegű kulturális különbségek azonban nem önkényesek. A párválasz­ tással összefüggő egyéni döntések hátterében olyan adaptív mechanizmusok állnak, amelyek hatékony megoldást nyújtottak őseinknek, akik a túlélés és szaporodás problémáival szembesültek. Ebből a nézőpontból az elme inkább hasonlít egy színes könyvre, mintsem egy üres lapra, amelyben a színek vá­ lasztása rugalmasan történik, de a minta adott, és elég határozottan előraj­ zolták (Kenrick, Becker, Butner, Li és Maner, 2003).

A szerelmi ösztön A szerelmi kapcsolatok kialakulásában mindig szerepet játszanak az erőteljes érzelmek, és néhány kutató szerint többnyire ezek a nem-tudatos folyama­ tok állnak a szerelmi döntések hátterében (Kenrick, 2006). Ezért a szerelem hasonlít ahhoz a döntéshez, amely megérzésen, intuíción alapul. Ilyen az emberi ösztön is. Persze a társadalomtudósok gyanúsan fogadják „az ösztön mint tudományos bizonyíték” koncepcióját, a pszichológusok pedig különö­ sen kritikusan ezzel kapcsolatban (Krueger és Funder, 2004). Ugyanakkor az

A szerelmi ösztön

1 2 1

a tény, hogy a szerelem jelensége szinte valamennyi emberi kultúrára jellem­ ző, arra utal, hogy mégis valamilyen veleszületett mechanizmusról lehet szó. Miért nevezhetjük tehát mégis ösztönösnek, a szerelemet? Ahhoz, hogy a kérdésre válaszolni tudjunk, röviden tekintsük át az ösztön jelentésének változását! Az ösztön fogalmának változása ugyanis a szerelem más-más jelentését vonja maga után. James (1890) korai definíciója szerint az ösztön egy veleszületett képesség, amellyel anélkül teszünk valamit, hogy átgondolnánk tettünk következményét, és amelynek végrehajtásához nem szükséges korábbi tanulás. Ennek a felfogásnak a tipikus példája a tüsszen­ tés, amely részben egy érzékszervi ingerlésre (az orr-nyálkahártya ingerlése) adott automatikusan kioldódó reflexes válasz. A magyarázat komoly hiá­ nyossága azonban, hogy W illiam James nem terjesztette ki ösztönelméletét a komplexebb kognitív és társas jelenségek magyarázatára. Egy későbbi elképzelés szerint (McDougall, 1908) az ösztön sokkal in­ kább hasonló az érzelem modern fogalmához, amely egy veleszületett vagy öröklött pszichofiziológiai diszpozíció. Ez pedig alapvetően befolyásolja tu­ lajdonosának észlelését, figyelmét, az észlelt tárgyak kategóriákba sorolását, valamint azt, hogy az illető milyen érzelmeket él át. Eszerint az ösztönök a következő erőteljes érzelmekkel állnak kapcsolatban: félelem, undor, megle­ pettség, harag, megalázottság, büszkeség, empátia (szülői ösztönök). A fenti érzelmek mellett McDougall megemlít még két (elkülöníthető érzelmekkel nem rendelkező) szociális motívumot is: a szaporodási- és a nyájösztönt. Az ösztönről azonban sosem feltételezték, hogy merev és/vagy érzéketlen lenne a környezet hatásaira. Sőt, maga James (1890) is úgy vélte, hogy az ösztön nem vak és változatlan. Sokkal inkább azt feltételezte, hogy az em­ lékezettel rendelkező élőlények esetében az ismétlődő ösztönös cselekedet éppen a „vak ösztön” elképzelésnek mond ellent. Azzal érvelt, hogy egy olyan veleszületett alapú rendszer, amely nem képes reagálni a környezeti inge­ rekre, és nem a környezet működése alapján állítja be az alapértékeit, nem működhet hatékonyan. A XX. századi társadalomtudósok zöme azonban félreértette (és félremagyarázta) az ösztönkoncepció lényeget, amikor úgy interpretálták, hogy az ösztön merev és összeférhetetlen a tanulással. Ugyan­ is azzal, hogy eltorzított értelemben használták az ösztön fogalmát, aláásták az emberi és állati (ösztönös) viselkedés kutatásával foglalkozók tudományos hitelességét (Alcock, 2001). Az ösztönös viselkedési programok általában inkább komplex viselkedé­ si szekvenciák formájában azonosíthatók, amelyek az életút előrehaladtával

1 2 2

7. Szerelem és evolúció

bontakoznak ki, mintsem egyszerű, egylépéses in ger - érzelm i válasz kap­ csolatként. Például Lehrman (1965) lejegyezte a kacagó gerle (Streptopelia risoria) udvarlásának állomásait. Az udvarlás első fázisában az egyik inger ki­ oldja az állat hormonális és viselkedéses válaszát, amelyet követően az élettani változásoknak köszönhetően később az állat különböző ingerekre különböző módon fog reagálni. Morris (1958) hasonló lépésenként alakuló viselkedést figyelt meg egy kisméretű hal, a tüskés pikó (Pygosteus pungitius) esetében is. Az ösztönös viselkedés lépésről-lépésre kibontakozó, többszintű kalibrá­ ciójával kapcsolatban a leglátványosabb példa minden bizonnyal az ember udvarlási rituáléja (Kenrick és Trost, 1987). Számos modern evolúciós pszichológus osztjajames (1890) megállapítását azzal kapcsolatban, hogy az elme egymástól viszonylag független modulokból épül fel. Ezt a korai feltételezést később számos kutatási eredmény igazolta. Például az élelem helye és a dallamtanulás eltérő emlékezeti rendszert használ a madaraknál, az ember esetében pedig különböző speciális tanulási mecha­ nizmusok irányítják bizonyos toxikus ételek elkerülését és a félelmi reakció­ kat, mint egy társas helyzetben a csalók felismerését és elkerülését (Kenrick, 2006). McDougall ösztönkoncepciójának alapjai szintén fellelhetők az érzel­ mek és motivációk modem evolúciós elméletében, amely szerint célorientált rendszerekről van szó, amelyek adaptív válaszokat adtak azokra a visszatérő problémákra, amelyekkel fajunk rendszeresen találkozott az evolúciós során. Ugyanakkor a modern pszichológia hosszú utat járt be James és McDougall óta, hogy jobban megértse a veleszületett viselkedési mechanizmusok mű­ ködését. Az egyik ilyen fontos kérdés, hogy milyen típusú humán evolúciós problémák vezethettek a különböző modulok kialakulásához. A következők­ ben a szerelemmel összefüggő lehetséges problémákat vesszük számba.

Kihívások és modulok Az evolúciós modell szerint a mai ember viselkedése egyfajta megoldásként, válaszként is felfogható azokra az adaptív problémákra, amelyekkel őseink szembesültek a törzsfejlődés során. A szerelem is egy ilyen lehetséges adaptív válasznak tekinthető a társas élet evolúciós kihívásaira (Kenrick, Maner és Li, 2005). Az egyik ilyen probléma a valakihez va ló tartozás kérdése. Őseink viszony­ lag kis létszámú csoportokban, törzsi keretek között éltek, ahol nagymértékű

Kihívások és modulok

123

egymásrautaltság volt jellemző a csoporttagok között. A szaporodáshoz és a túléléshez nélkülözhetetlen volt a csoporttagokkal való együttműködés, a baráti kapcsolatok kialakítása (Sedikides és Skowronski, 1997). Egy másik probléma a státusz kérdése. Mivel az emberek mindenütt tudni akarják, hogy a csoportban társaikhoz képest hol helyezkednek el, a közös­ ségeken belül dominancia szerinti rangsorrendbe rendeződnek (Goldberg, 1981). A magasabb státusz mindkét nem esetében közvetlenül növeli az erőforrásokhoz való hozzáférést. A férfiaknál azért alakult ki a státusz meg­ szerzésének biológiai képességét jelző számos kulcs (pl. domináns fizikai meg­ jelenés), mert a nők ezek segítségével képesek azonosítani és eldönteni, hogy melyik férfit válasszák partnerül (Li, Bailey, Kenrick és Linsenmeier, 2002). Egy következő probléma az önvédelem , hiszen őseink gyakran szembesül­ tek más csoportok tagjainak fenyegetésével, illetve saját csoportjukon belül is kíméletlen versengésnek voltak kitéve az erőforrásokért, pozícióért, szexuális partnerért (Baer és McEachron, 1982; Daly és Wilson, 1988a). Ezért külö­ nösen adaptív lehetett bármiféle képesség vagy hajlam, amely segített felis­ merni és azonosítani a támadással és fenyegetéssel valahogy összekapcsolódó külső megjelenést, szándékot. Másfajta adaptív probléma volt a partnerk ereső. A természetes szelekci­ óról mindenkinek a környezethez való hatékony alkalmazkodás és a túlélés öröklődő képessége jut az eszébe, ugyanakkor a természetes kiválasztódás központi kérdése a szaporodás. Nem lehetnénk itt ugyanis, ha őseink csupán hosszú és boldog életet éltek volna, és nem kezelték volna hatékony módon a reprodukció problémáját. Mivel azonban a nők és a férfiak eltérő típusú erőforrásokkal tudtak hozzájárulni az utód létrehozásához, a két nem vélhe­ tően eltérő szempontokat vett figyelembe, amikor kiválasztotta a megfelelő partnert (Buss és Schmitt, 1993). Ez a ma élő emberekre is igaz. A következő ebből fakadó probléma a p a rtn er megtartása. A legtöbb em­ lős fajánál az udvarlás jelenti az összes párválasztási aktivitást, amelynek lé­ nyege, hogy a hímek megpróbálják felhívni magukra a nőstények figyelmét, igyekeznek tetszeni, és a nőstények ennek alapján válogatnak, választanak. Az emberi csecsemő azonban megszületésekor önállótlan és alapvető erő­ forrásokra van szüksége a túléléshez. Ezért a modern emberek azoknak az ősi pároknak a leszármazottai, akiknél a férfiak képesek és hajlandóak voltak együttműködni a nőkkel (Geary, 1998). Ugyanakkor számos kulturális vál­ tozata van annak, hogy a párkapcsolat milyen formában, és hány résztvevővel zajlik az adott közösségben, amelyet a társadalmi normák írnak elő.

124

7. Szerelem és evolúció

Végül egy következő probléma a szülői gondoskodás kérdése. Mivel a párkapcsolatok ultimatív célja a szaporodás és a szülői gondoskodás, a szülők és a gyermekek hajlamosak arra, hogy szoros érzelmi köteléket alakítsanak ki egymással, mert ez segítette hatékonyan az utódok túlélését az evolúciós múltban. Mivel egy adott probléma megoldását szolgáló modul (terület) gyakran összeférhetetlen egy másik probléma megoldásával, az ősi ember feltételez­ hetően célvezérelt modulcsoportokat fejlesztett ki, amelyek hatékonyan vol­ tak képesek különböző problémák párhuzamos kezelésére is. Ha a modulok terület-általánosan működnének, akkor azt tennénk, amiért jutalom jár, de a társas kapcsolatok ennél bonyolultabban működnek, hiszen egy-egy visel­ kedésnek eltérő előjele lehet a különböző társas helyzetekben. Például egy baráttal felezni az éttermi számlát természetes lehet, de ugyanezt javasolni egy hölgynek, az első randik egyikén, csalódottságot válthat ki. Valamennyi társas célunk megvalósítását irányító mentális rendszerünk hátterében egy-egy evolúciós alapú döntésmechanizmus állhat. így őseink teljes genetikai rátermettségük növelése érdekében számos fontos döntést hoztak, amelyek nyomai mai viselkedésünkben is fellelhetők. Jó példa erre, hogy az erőforrások megosztásának hajlandósága erősebb a rokonok (saját utód) felé, mint a nem-rokon ismerősök (más gyereke) felé. Mivel az utód 50-50%-ban hordozza a szülők génjeit, az ilyen - rokonnak adott - támo­ gatás éppen ezért megtérül. Számos vizsgálati eredmény erősíti meg, hogy az emberi döntéshozásra —más fajok döntéshozó mechanizmusaihoz ha­ sonlóan - milyen erőteljesen hat a rokonfelismerés (Alcock, 2001; Laham, Gonsalkorale és Von Hippel, 2005). Az emberi gondolkodást modulok működéseként felfogó elmélet szerint a döntési szabályok változó mértékben képesek előrevetíteni az adott csele­ kedet kimenetelét. Ezek inkább az egyéni változók és a környezeti hatások közötti kölcsönhatások előrejelzését jelentik. Például, mivel az utód gon­ dozása a nők számára igen sok energetikai költséggel jár együtt (terhesség, szoptatás, cipelés, ápolás, stb.), ezért az ősi nők számára sokkal fontosabb volt a potenciális partner jó apai minőségének tesztelése az udvarlási folyamaton keresztül, mint az ősi férfiak számára, amikor partnert választottak. Ezt az elképzelést számos vizsgálati eredmény is megerősíti (Buss és Schmitt, 1993; Clark és Hatfield, 1989; Kenrick és Luce, 2000). Eddig tehát azt ismerhettük meg, hogy a szerelemmel kapcsolatos tu­ dattalan döntések milyen evolúciós logikával és milyen mechanizmusokon

Kihívások és modulok

125

keresztül működhetnek. A fejezet következő részében egy másik típusú evo­ lúciós megközelítést mutatunk be.

Szexuális vágy, szerelem, kötődés Az evolúciós pszichológusok egy másik csoportja a szerelmet/szeretetet olyan érzelmi befektetésként határozza meg, amely reproduktív nyereséggel vagy rátermettség növekedéssel jár együtt (Buss, 1988; Fisher, 1992; Lampert, 1997). A családi kapcsolatokban például a szeretet közvetíti a közelséget és az érzelmek jelenlétét, amely megbízhatóan alakítja ki a gyerekekben az adaptív kötődési mintázatot (Bowlby, 1969, Házán és Shaver, 1987). A szerelem/szeretet képessége teszi hajlamossá a szülőket arra, hogy egészséges módon kötődjenek újszülött utódjukhoz, és képesek legyenek megszerezni és megosztani a szükséges erőforrásokat, társas támogatást (Hrdy, 1999). A szerelem az, amely képes figyelmünket egyetlen partnerre szegezni, rávesz bennünket a flörtölésre, az udvarlásra és tulajdonképpen a házasságra is (Eibl-Eibesfeldt, 1989; Moore, 1995). Végül, a szerelem az, amely összeg­ ződik a fizikai intimitásban, szexuális együttlétben, amely a szaporodáshoz vezet. Röviden: a szerelem —evolúciós nézőpontból - a szaporodás nagyobb valószínűségével jár együtt. Ezt az elképzelést igazolják azok a vizsgálatok, amelyek bemutatják, hogy az érzelmi ráfordítás nem csupán a pszichológiai válaszokban mutatható ki, hanem biológiai szinten is. A szerelemmel/szeretettel összefüggő számos alapérzelem határozottan mérhető a humán fiziológiai és neuro-anatómiai vizsgálatokban (Buck, 2002; Diamond, 2004). Fisher (2002; 2004) szerint három különböző biológiai rendszer is kialakult az emberben, amelyek működése összefügg a szerelemmel. Mindhárom rendszer rendelkezik sa­ ját agyi körökkel, hormonokkal és neuro-transzmitterekkel. Fisher (2004; 2006) azt feltételezi, hogy a szerelem egyik aspektusát, a nemi vágyat, a tesztoszteron működése irányítja, és arra ösztökéli az egyént, hogy szexuális partnert keressen. A szerelem másik aspektusa a vonzalom (vagy romantikus érzelmek) a dopamin és a szerotonin működésével függ össze, és arra mo­ tiválja az egyént, hogy szerelemes legyen egy számára fontos személybe. A szerelem mint kötődés pedig az oxitocin működésével hozható összefüggés­ be, amely a partner iránti érzelmi elköteleződésben játszik szerepet. Mivel ennek hatása kb. négy évig tart, ezért fontos feladata van a kétszülős nevelés

126

7. Szerelem és evolúció

fenntartásában addig, amíg az utód életképes korba jut. (Az emberi ősök fel­ tételezett szaporodási ciklusát a jelenlegi vadászó-gyűjtögető népek tanul­ mányozása alapján írták le a kutatók (Kelly, 1995). Eszerint négy-ötévente szülnek a nők újabb utódokat, gyakran nem az előző gyermekük apjától. Ez az idegrendszeri-hormonális háttér biztosítja annak lehetőségét, hogy az egyén képes legyen beleszeretni egy újabb személybe és egy következő szaporodási ciklust kezdjen. Bár a környezeti hatások szerepét hangsúlyozó szocio-kulturális nézőpontú kutatások nyilvánvalóan kritikusak a szerelem élményének vizsgálatával kapcsolatban (Medora, Larson és Hortacsu, 2002), a szerelem-érzés kultúrákat összehasonlító vizsgálatai megerősítik az evo­ lúciós nézőpontot a szerelem egyetemességéről (Hatfield és Rapson, 2002; Jankowiak és Fisher, 1998). Ügy tűnik, az emberi természet alapvetően úgy alakult ki, hogy képes legyen a szerelem átélésére. Annak ellenére, hogy a szerelem minden bizonnyal az emberi természet lényeges része, mégis jelentős egyéni eltérések léteznek abban, hogy valaki milyen formában éli át a szerelem érzését (Dión és Dión, 1988). A szere­ lem-érzés átélésében mutatkozó egyéni eltérésekre leginkább a személyi­ ség, a kultúra és a biológiai nem gyakorol hatást. Vajon azok, akik hasonló személyiségvonásokkal rendelkeznek, hasonló módon élik meg a szerelemet is? Bizonyos kultúrából származó vagy etnikai csoporthoz tartozó emberek másként élik át a szerelemet, mint akik máshová tartoznak? Végül, az egyik nem hajlamosabb a szerelem átélésére, mint a másik? A következőkben ezekről a kérdésekről lesz szó.

Személyiség és szerelem A párkapcsolatokban megjelenő számos érzelem, köztük a szerelem is, erősen kötődik az ember személyiségének alapvető vonásaihoz (Asendorpf, 1998). Az alapvető személyiségjellemzők széleskörű megértését szolgáló ötfaktoros vonásmodeü, a Big Rve alkalmazásával például feltárható, hogy a szerelem, mint érzelmi befektetés, hogyan függ össze a szerelem tapasztalata mögött meghúzódó genetikai, neurológiai és élettani tényezőkkel (Costa és McCrae, 2002). A vizsgálatok szerint az öt dimenzió közül kettő van kapcsolatban az átélt szerelemmel: az extraverzió és a szeretetreméltóság (Caralis és Hasiam, 2004; Heaven, Da Silva, Carey és Holen, 2004).

Személyiség és szerelem

127

Egy vizsgálatban Schmitt és Buss (2000) azt találták, hogy az angol nyelv­ ben számos szerelemmel összefüggő melléknév-sorozat van, amelyet általá­ nos szerelem dimenzióként azonosítottak a kutatók, és az érzelmi befektetés jelenségével magyaráztak. Az érzelmi befektetés verbális megnyilvánulásai a szerelem Sternberg (1988) által leírt aspektusainak (szenvedély, közelség, elköteleződés) szóbeli megfelelői. Ezek a melléknevek mások és önmagunk értékelésére is alkalmasak: szerelmes, kedves, ölelnivaló, szenvedélyes, stb. A kutatók amerikai egyetemisták több vizsgálati csoportjában is azt találták, hogy az érzelmi befektetés szignifikánsan összefügg az extraverzióval és a szeretetreméltósággal, és ebben nem volt különbség a nemek között. Az ér­ zelmi befektetés skála azonban a Big Five személyiségteszt más dimenzióival nem mutatott összefüggést. Ezek az eredmények támogatják azt az elképzelést, amely szerint a szere­ lem érzése összefügg az agy dopamin- és szerotonin köreivel (Fisher, 2004), és talán örökletes alapot nyújt ezeknek a rendszereknek a működéséhez (Cherkas, Oelsner, Mák, Valdes és Spector, 2004). Azonban a szerelem né­ hány altípusa bizonyos esetekben eltérő módon függ össze az extraverzióval és a szeretetreméltósággal (Wan, Luk és Lai, 2000). Egy vizsgálatban (Fehr és Broughton, 2001) például azt találták, hogy a szenvedélyes szerelem köze­ lebb áll a dominanciához vagy az extraverzióhoz, míg a baráti szeretet/szerelem közelebb áll a szeretetreméltósághoz és a törődéshez. Összességében elmondható, hogy a szerelmi kapcsolatba történő érzelmi befektetésre való hajlandóságban mérhető egyéni különbségek az extraverzió és a szeretetreméltóság függvényében változnak.

Kultúra és szerelem Amellett, hogy az eltérő személyiségprofilu emberek más-más módon élik át a szerelmet, a különböző kultúrákhoz tartozó emberek is hajlamosak eltérő tapasztalatokat felhalmozni a szerelemről (Dión és Dión, 1996; Inman és Sandhu, 2002; Wan és mtsai, 2000). Azok a szabályok és engedélyek, ame­ lyek előírják, hogy mikor, ki-kivel, és hogyan eshet szerelembe, igen látvá­ nyos példái annak, hogy milyen erőteljes hatást gyakorol a kultúra (Hatfield és Rapson, 1996; Neto és mtsai, 2000). A kultúra mérsékelheti, hogy miként éljük át a szerelmet, hogy mit gondolunk, miközben szerelemesek vagyunk, és hogy melyik viselkedés a legmegfelelőbb, vagy legkellemesebb a szerelmi

128

7. Szerelem és evolúció

életünkhöz (Landis és O’Shea, 2000). A szerelem bizonyos mértékig szociá­ lisan konstruált tapasztalat és árulkodik arról a történelmi korról és földrajzi helyről is, amelyben megtörténik. Az Egyesült Államokban például, ahol számos kultúra él együtt, megfi­ gyelhető, hogy az etnikai csoportok között eltérő a szerelem átélésével kap­ csolatos tapasztalat (Schmitt, 2006). A kínai amerikaiak hajlamosak sokkal intenzívebben átélni a szenvedélyes szerelmet, mint az európai amerikaiak, míg a Csendes-óceáni szigetvilágból származók erősebb barátság-jellegű sze­ relmet élnek át, mint az európai amerikaiak (Doherty, Hatfield, Thompson és Choo, 1994). A szenvedélyes szerelem nagyságában mért eltérés nagyobb a kínai és az európai amerikaiak között (Gao, 2001). Amikor nem egy nem­ zeten belül élő etnikai csoportokat, hanem nemzeteket hasonlítottak össze, a következőket találták (Spreacher és mtsai, 1994). A kutatásban részt vevő emberek közül az oroszok közül állították a legtöbben (67%), hogy a vizs­ gálat időpontjában éppen szerelmesek, és a legkevesebben (52%) a japánok mondták magukat szerelmesnek. Az amerikaiak valahol középen helyez­ kedtek el (58%). Amikor egy másik vizsgálatban a jelenséget egy másfajta módszerrel vizsgálták és azt kérdezték, hogy „összeházasodnál-e valakivel szerelem nélkül?”, akkor a legtöbben Pakisztánból (50%) és Indiából (49%) válaszoltak igennel, a legkevesebben (2%) Japánból, valamint az Egyesült Ál­ lamokból (4%). (Levine, Sato és Hashimoto, 1995). Ezeknek a kultúra-füg­ gő eredményeknek egy részét magyarázhatjuk a kollektivista-individualista kultúrák sajátosságaival is (Hofstede,2001), de van olyan eredmény, ami nem érthető meg ebből a nézőpontból. Ugyanakkor az evolúciós perspektíva az érzelmi befektetés koncepciójával plauzibilis magyarázatot kínál mind a sze­ relem érzésének kulturálisan egyetemes élményére, mind a kulturális eltérő sajátosságokra is (de Műnek, 1998; Jankowiak és Fischer, 1992). Belsky és mtsai, (1991) nagyhatású evolúciós elmélete szerint a korai szo­ cializáció a gyerekekben aktiválja a két fejlődési útvonal egyikét. A magas környezeti stressznek kitett kultúrákban a gyerekek (akiket következetlen szülői bánásmód, bántalmazó környezet, elégtelen gazdasági környezet vesz körül) általában úgy nőnek fel, hogy alacsonyabb érzelmi befektetéssel ta­ lálkoznak. Az érzelmi ráfordításnak ez az alacsony mértéke egybevághat a bizonytalan kötődés egyik formájával, amely serdülőkorban felgyorsult tes­ ti és szexuális éréssel jár együtt, és felnőtt korban rövid távú párkapcsolati stratégiát, valamint több utódot is jelenthet (Chisholm, 1996; Kirkpatrick, 1998). Azok a gyerekek, akik olyan kultúrából származnak, ahol alacsonyabb

Kultúra és szerelem

129

környezeti stresszt élnek át, mert szervezett egészségügy, iskoláztatás, bősé­ ges erőforrások veszik őket körül, alapvetően magasabb érzelmi befektetés­ sel (több szeretettel/szerelemmel) találkozhatnak (Gangestad és Simpson, 2000). Ez a több szeretet az érzelmi alapja a biztonságos szülő - utód kötő­ désnek, amely a felnőttkorban elnyújtott érési folyamatokat jelent, alacso­ nyabb termékenységet és hosszú távú monogám párkapcsolatokat. Ebben az esetben tehát az érzelmi befektetés, a szerelem a szaporodás olyan működé­ sét biztosítja, amely képes figyelembe venni a lokális ökológiai tényezőket is. (Erről a kérdésről részletesebben a Kötődés és szerelem című fejezetben olvashatunk.)

Nemi különbségek a szerelemben Néhány vizsgálat szerint a biológiai nem hatással van arra, hogy az emberek miként élik át a szerelmet (Fehr és Broughton, 2001; Hendrick és mtsai, 1984; Spreacher és Toro-Morn, 2002). Például a nők nagyobb valószínűség­ gel élnek át szerelemet és vonzódnak egy férfihoz, ha az illető domináns, míg a férfiak akkor hajlamosabbak szerelmet érezni és vonzódni egy nőhöz, ha az fizikailag vonzó, csinos (Fletcher és mtsai, 2004). A nők hajlanak arra, hogy a szerelmet az érzelmi elköteleződés és a biztonság fogalmaival azonosítsák, míg a férfiak inkább a szexuális elköteleződés és a közösüléssel kapcsolatos kielégülés fogalmát használják a szerelem meghatározásaként (Buss, 2000). A nők hajlamosabbak rá (mint a férfiak), hogy több - a szerelem érzésével kap­ csolatos - „tünetet” éljenek át, mint például a szédülés, a gerinctáji bizsergés, vagy az eufória. A férfiak ugyanakkor arról számoltak be a vizsgálatokban, hogy gyorsabban esnek szerelembe, mint a nők (Brantley, Knox és Zusman, 2002). Végül, a nők általában szeretnének megbizonyosodni a partner el­ köteleződéséről és szerelméről, mielőtt belemennek a szexuális kapcsolatba, míg a férfiak általában készen állnak a szexre egy számukra teljesen idegen, de vonzó személlyel (Sipmson és Gangestad, 1991). A szerelemmel összefüggő melléknevek elemzésekor - amelyről az előző szakaszban már volt szó - azt találták a kutatók (Schmitt és Buss, 2000), hogy a nőkre „az érzelmi befektetés” magasabb foka jellemző, mint a férfiakra. Ez összefügghet azzal, hogy az említett vizsgálat szerint a nők a szerelemnek inkább az érzelem-telített tartalmát tartják fontosnak, és az érzelmi befektetést mérő skálán inkább úgy jellemezték magukat, mint

130

7. Szerelem és evolúció

„romantikus” és „megértő”. Azok között azonban, akik inkább a szexualitás iránti igényüket hangsúlyozták ezen a skálán, és például „kéjvágyóként”, és „perverzként”jellemezték magukat, sokkal több férfi volt, mint nő. Egy másik amerikai vizsgálatban (Hendrick és Hendrick, 1986) a nők maga­ sabbra értékelték magukat a szerelemmel összefüggő skálákon (mint a fér­ fiak), amely az érzelmi közelségen és intimitáson alapulhat. A nők több­ sége (64%) azt állította magáról, hogy „éppen most szerelmes vagy”, míg a férfiaknak csak 46%-ka mondta magáról ugyanezt. Amikor egy kultúrákat összehasonlító vizsgálatban Spreacher és mtsai, (1994) ugyanezt az állí­ tást használták, akkor azt találták, hogy az orosz nők (a férfiakhoz képest) 22 százalékponttal többen jelezték, hogy szerelmesek az adott időben. Az amerikaiaknál a nők 10%-kal többen állították, hogy szerelemesek, mint a férfiak. A japánoknál pedig a nők 21%-kal többen vallották szerelmesnek magukat, mint a férfiak. Vajon miért mérhető egy ilyen alapvető nemi különbség a szerelemmel kapcsolatban, vagy legalább is a szerelem mint érzelmi befektetés terén? A szülői ráfordítás modellje (Trivers, 1972) szerint a szülői befektetés —az idő és energia, amelyet az individuum utódjainak nevelésére és gondozására for­ dít —a különböző fajoknál változó mértékű lehet a hím és a nőstény viszony­ latában. Néhány faj esetében a hím hajlamos magasabb szülői ráfordításra, mint a nőstény, például a mormon tücsöknél (Anabrus simplex). Más fajok­ nál azonban a nőstény mutat magasabb szülői ráfordítást (a hímhez képest) és ez általában igaz az emlősökre (Clutton-Brock, 1991). Trivers szerint a szülői ráfordítás terheiben tapasztalható szisztematikus nemi különbség a szexuális szelekció eredménye, így valószínűleg kapcsolatban van a szere­ lemmel is. Az adott fajon belül az egyik nem, amelyik több energiát fektet az utódokba, hajlamosabb inkább hosszú távú és szerelem-központú párkap­ csolati stratégiát folytatni, míg a kevesebbet invesztáló nem inkább arra haj­ lamos, hogy rövid távú és szex-központú stratégiát folytasson (Andersson, 1994). A szexuális szelekció működésének köszönhető az is, hogy a több szülői ráfordítást mutató nem (a nőstények) kisebb méretű, kevésbé agreszszív és kockázatvállaló, korábban érik, később hal meg, és általában sokkal válogatósabb, amikor szexuális partnert választ, mint az utódokba kevesebbet invesztáló nem (a hímek) (Alexander és Noonan, 1979). Az ember esetében természetesen számos férfi mutat jelentős szülői ráfor­ dítást közvetlen erőforrások felajánlásával és státuszának, társadalmi presztí­ zsének közvetett hatásán keresztül is (Házán és Diamond, 2000). Mindezek

Nemi különbségek a szerelemben

131

ellenére azt láthatjuk, ha végigtekintünk az emberi kultúrákon, hogy a férfiak szülői ráfordítása még így is jóval kevesebb, mint a nők aktív erőfeszítései (Low, 1989). Az utód létrehozásához szükséges minimálisan elégséges rá­ fordítás ugyanis jóval nagyobb a nő esetében, mint a férfinál. A nők számára a belső megtermékenyítés, a terhesség és a szoptatás olyan fajta energetikai elköteleződést jelent az utóddal kapcsolatban, amely nem kikerülhető vagy átvállalható. A férfi biológiai elköteleződése az utód előállításába azonban minimális - mindössze egyetlen spermium. Trivers (1972) modellje szerint tehát az ember szülői ráfordításában mérhető nemi aszimmetria az oka an­ nak, hogy a kevesebbet invesztáló nem (a férfiak) alacsonyabb szerelmet, vagy érzelmi befektetést hajlamos mutatni a lehetséges partner és az utódok iránt, mint a másik nem (a nők). Másrészt viszont a társas szerkezet elmélete (Eagly és Wood, 1999) sze­ rint a nők és férfiak nem eltérő párválasztási pszichológiai sajátosságokkal fejlődtek az evolúciós során. A kutatók szerint inkább arról van szó, hogy a nők és a férfiak eltérő fizikai képességekkel rendelkeznek. Például a nők gyermekgondozási képességekkel, mint a szoptatás, a férfiak pedig a vadá­ szathoz szükséges képességekkel, mint a nagyobb fizikai erő. Ezek az eltérő képességek pedig eltérő társas szerepek kialakulását eredményezték, és ez közvetlenül hatással volt a nők és férfiak eltérő pszichológiai működésének kialakulására a párválasztás és a szerelem terén. Ebből a nézőpontból szem­ lélve, ha a nők és férfiak elfogadják a hasonló társadalmi szerepeket (pl. azok­ ban a kultúrákban, ahol a nemi egyenjogúság uralkodik), akkor az érzelmi befektetésben tekintetében sem különböznek a nemek egymástól. A szülői ráfordítás elmélete és a társas szerkezet elmélete eltérő módon magyaráz­ zák tehát a szerelemben és az érzelmi befektetésben mérhető nemi eltérések okát. A tisztánlátás érdekében még valószínűleg több széleskörű, több kultú­ rát felölelő vizsgálatra lesz szükség. *

*

*

Ebben a fejezetben azokat az evolúciós tényezőket tekintettük át, amelyek szerepet játszhattak a szerelem kialakulásában. íg y szó volt azokról a dön­ tési mechanizmusokról, amelyek a társas kapcsolatokban hatékonyan járul­ tak hozzá a költség-nyereség kalkulációhoz és modulok módjára működnek bennünk. Aztán a szerelemben mérhető nemi különbségeket és az ezzel együtt járó érzelmi befektetést a szexuális stratégiák elméletével hoztuk kap­

132

7. Szerelem és evolúció

csolatba. Azonban beszélnünk kell egy meghatározó pszichológiai elmélet­ ről is, amely a szerelmet mint kötődési kapcsolatot mutatja be. A következő fejezetben erről lesz szó. További olvasmányok: Agnew, C. R., Arriaga,X. B. &.Wilson,J. E. (2012). Elkötelezve, de mi iránt? In J. R Forgás (szerk.) A párkapcsolatok pszichológiája, (pp. 207-234.) Bu­ dapest, Kairosz Kiadó. Fisher, H. (2009). Te va gy az én párom. Budapest, Nyitott Könyvműhely Kiadó. Fisher, H. (2010). M iért szeretünk? A szerelem természete. Budapest, Nyitott Könyvműhely Kiadó.

8. K ötődés

és szerelem

/ tszerelem pszichológiája című könyvben, amelyet Sternberg és Barnes Á-M (1988) szerkesztett, megjelent egy remek összefoglaló Bowlby (1979) JL kötődéselméletének párkapcsolati jelentőségéről, amelyet Shaver, Házán és Bradshow (1988) írt. Ez egy újszerű, forradalmi írás volt, annak el­ lenére, hogy csupán a kötődéselmélet eredeti üzenetét hangsúlyozta. Ebben az időszakban a legtöbb személyiségpszichológiával és szociálpszichológiá­ val foglalkozó kutató számára viszonylag ismeretlen volt a kötődéselmélet, amelyet kezdetben a fejlődéspszichológián keresztül ismert meg a pszicho­ lógusok java. íg y a kötődéselmélet sokak számára főként a csecsemő-szülő viszonylatában vált ismertté. Ezért nagyrészt úgy képzelték el a kötődést, mint a gyermek kötődési rendszerének és a szülő gondoskodási rendszerének egymást kiegészítő kettősét. íg y a serdülőkkel és/vagy felnőttekkel dolgozó pszichológusok többnyire el sem tudták képzelni, hogy ez az elmélet fontos lehet a számukra is. Bowlby (1979) azonban kiterjesztette a kötődést, és a bölcsőtől a sírig tartó folyamataként elemezte azt. A párkapcsolati kötődés Ilazan és Shaver (1987) írása nyomán vált ismertté, és azóta terjedt el a pszichológiában a felnőttkori kötődés mérése a szerelmi kapcsolatokban. Ezt tekintjük át részletesebben ebben a fejezetben. (A kötődésről nemrégen re­ mek magyar nyelvű összefoglalás is megjelent, amelynek sajátossága, hogy a szerző (Láng, 2012) a terápiás kapcsolatban működő kötődést tárja fel.)

A kötődés mint szerelem Bowlby klasszikussá vált trilógiájában (1969; 1973; 1980) leírta, hogy miért és miként kötődik érzelmileg a csecsemő az elsődleges gondozójához, és milyen fajta érzelmi stresszt él át, ha elszakítják tőle. Ezzel Bowlby (1969) - csakúgy, mint Harlow (1959) - elutasította az addig klasszikusnak számító pszichoana­ litikus és pavlovi viselkedéses értelmezési keretet, amely szerint ez az érzelmi kötődés csak másodlagos hatása a táplálásnak. Ehelyett Bowlby olyannak te­ kintette az emberi csecsemőt, mint aki természeténél fogva keresi a kapcsoló­

134

8. Kötődés és szerelem

dást, és akkor érzi magát kényelmesen, ha közvetlen kapcsolatba kerülhet gon­ dozójával. Ebből kiindulva, a csecsemő érzelmi kötelékének alakulása azon is múlik, hogy gondozója mennyire nyitott, érzékeny a baba közelség-keresésére. Tehát a kötődés minősége azon is múlik, hogy a gondozó képes-e védelmet és kényelmet nyújtani a csecsemőnek, amikor annak szüksége van rá. A csecsemő igényeihez hangolt gondozói viselkedés (védelem, támogatás, megnyugtatás) jelenti azt a biztos alapot, biztonságos érzelmi környezetet, amely lehetővé teszi a gyermek számára, hogy játsszon és „felfedező utakra induljon”. Bowlby (1979) később arra is kitért, hogy a nyugalmat sugárzó személyek és az érzelmi biztonságot adó kötődés iránti szükséglet nem csupán csecse­ mőkorban fontos az egyén számára. Ez az igény elkísér bennünket az élet to­ vábbi szakaszaiban is, és képes magyarázatot adni az olyan hasonló érzelmek létezésére, szerkezetére és működésére is, mint a szerelem. Shaver és mtsai (1988) szerint a felnőttkori szerelmi kapcsolatban kialakuló érzelmi kötődés felfogható az elsődleges gondozóval való csecsemőkori kötődés egyfajta pár­ huzamának is. Ennek alapján a kötődéselméletben dokumentált valamennyi jellegzetesség megfeleltethető a szerelem legfőbb jellemzőinek. A felnőttkori szerelemre és a csecsemőkori kötődésre egyaránt jellemző a szemkontaktus, a megtartás, az érintés, a gyengédség, a mosoly, a sírás, a kapaszkodás, az ölelés. Mindkét típusú relációban fontos a vágy, hogy a kapcsolati partner (szülő, szerelmes társ, házastárs) nyugtasson meg bennünket, amikor feszültek va­ gyunk. Ahogy mindkettőben általános a szorongás, a harag, és a szomorúság, ha elveszítjük a másikat, vagy külön kell válnunk tőle. És a boldogság, ha újra együtt lehetünk a szeretett személlyel. Emellett az is hasonló, hogy egy biztonság-érzetet adó kapcsolat alakulása nagyban függ az elsődleges kö­ tődési személy hozzáállásától, legyen az szerelmi partner, vagy a csecsemő gondozója. Ha az illető elég érzékeny és fogékony, az növeli a hozzá kötődő gyermek vagy partner közelség-érzését. Továbbá —mindkét fajta kapcso­ lat esetében - ha a partner nem elérhető, vagy nem mutat fogékonyságot az egyén közelség-igényére, az szorongással, lehangoltsággal járhat együtt. Ilyenkor az individuum felfokozott érzékenységgel reagál a szeretet, vagy a szeretet hiányának jelzéseire, az érzelmi elfogadásra vagy visszautasításra. A szeparáció vagy érdektelenség (a másik érzelmi jelenlétének hiánya) bizonyos mértékig még serkentheti is a gyermek vagy a felnőtt közelség-kereső visel­ kedését. Ám egy adott ponton túl mindez ahhoz vezet, hogy az egyén véde­ kezésből eltávolodik a partnertől vagy a gondozótól, hogy megóvja magát a fájdalomtól és stressztől, amelyet a frusztráló kapcsolat okoz (Shaver, 2006).

A kötődés mint szerelem

135

Shaver és mtsai (1988) arra is kíváncsiak voltak, hogy az Ainsworth és mtsai (1978) által megfigyelt három különböző kötődési minta (amelyet a klasszikussá vált szülő-csecsemő tanulmányokban publikáltak) - a biz­ tonságos, a szorongó és az elkerülő - vajon megtalálható-e a felnőttkori párkapcsolatokban is a szerelmi partnerek között. Házán és Shaver (1987) kifejlesztettek egy önkitöltős kérdőívet, amelyet a felnőttkori kötődés méré­ sére alkalmaztak a kutatásokban. A kérdőív eredeti változata ugyanannak a három gyermekkori kötődési stílusnak a felnőttkori jellemzőit (a közeli kap­ csolatokban átélt érzelmek és viselkedés rövid összefoglalását) tartalmazta, mint amit a szülő-gyermek kapcsolatokban korábban találtak. A vizsgálat résztvevőit arra kérték, hogy olvassák el a leírásokat és jelöljék meg azt a kategóriát, amelyik leginkább jellemző azokra az érzésekre és viselkedésre, amelyet szerelmi kapcsolatukban átélnek. A következő három leíráshoz hasonló összefoglalókat tartalmazott a kér­ dőív. Biztonságos kötődés-. Úgy találom, hogy viszonylag könnyen képes vagyok közel kerülni máshoz és nem okoz kényelmetlen érzést, hogy érzelmileg függjek valakitől, vagy az, hogy más függjön tőlem. Nem aggódom amiatt, hogy elhagyhatnak, vagy valaki túl közel kerülhet hozzám. Elkerülő kötődés-. Nekem egy kissé kényelmetlen dolog közel kerülni máshoz. Nehéznek talá­ lom, hogy teljesen megbízzak másban, és nehéz megengednem magamnak az érzést, hogy mástól függjek. Ideges, feszült leszek, amikor valaki túl közel kerül hozzám, és gyakran tapasztalom azt, hogy a másik közelebb akar ke­ rülni hozzám, mint amennyire nekem az kényelmes lenne. Szorongó kötődés-. Úgy érzem, a másik vonakodik attól, hogy annyira közel kerüljön hozzám, amennyire én szeretném. Gyakran aggódom amiatt, hogy a partnerem nem szeret igazán, vagy nem akar velem maradni. Szeretek nagyon közül kerülni a partneremhez, és ez néha riasztó a másik ember számára. Házán és Shaver (1987) azt találta, hogy a három kötődési mintázat gyakorisága a vizsgált populációban nagyon hasonló ahhoz, amelyet a gyer­ mekkori kötődés felmérésekor korábban mértek. Emellett pedig a résztvevők szerelemi kapcsolatai összefüggést mutattak kötődési stílusukkal. Akik ma­ gukat a biztonságosan kötődő kategóriába sorolták, szerelmi kapcsolataikban barátságosnak, melegszívűnek, bizalomtelinek és támogatónak bizonyultak. Szerintük a közelség a párkapcsolat központi jellemzője, és lehetségesnek tartották, hogy az intenzív szerelem megmarad a kapcsolatban, még akkor is, ha hosszabb idő telik el. Az elkerülő stílusú emberek olyannak írták le szerel­ mi kapcsolatukat, amelyben alacsony az érzelmi melegség, amelyből hiányzik

136

8. Kötődés és szerelem

a barátságos egymás féle fordulás, és amelyben csekély az érzelmi bevonódás. Az elkerülő stílusúak arról voltak meggyőződve, hogy a szerelem elhalványul az idő múlásával, és a filmekben, regényekben ábrázolt romantikus szerelem a valóságban nem is létezik. Ezzel ellentétében a szorongó kötődést muta­ tó emberek úgy jellemezték szerelmi kapcsolatukat, mint szenvedélyes, sőt egyenesen a megszállottságon és az erőteljes fizikai vonzódáson alapuló vi­ szonyt. Ok kimondottan vágynak a partnerrel való egyesülésre és hajlamo­ sak könnyen, gyorsan szerelembe esni, szinte különösebb válogatás nélkül. Szerelmi partnerüket úgy jellemzik, mint megbízhatatlan, támogatást nem nyújtó személyt, aki miatt azonban intenzív féltékenységet élnek át, és akire egyben haragszanak is. Ugyanakkor tartanak a partner visszautasításától és félnek, hogy végül a párjuk elhagyja őket.

A viselkedési rendszer Ha a szerelmet kötődési viselkedés, gondoskodási viselkedés és szexuális vi­ selkedés komplex rendszerének tekintjük, először is tisztázni kell, hogy mi­ ként épül fel általában egy ilyen rendszer. Ezért ebben a szakaszban röviden áttekintjük, hogy milyen ismeret áll rendelkezésre a viselkedési rendszerek működéséről. Amikor Bowlby (1969) megpróbálta megmagyarázni a közelség-keresés, a gondoskodás és a szexuális viselkedés motivációs bázisát, tulajdonképpen az etológia tudományától vette kölcsön a viselkedési rendszerek koncepcióját. Eszerint egy univerzális idegi program irányítja a viselkedési szekvenciák kiválasztását, aktivitását és lezárását azért, hogy megváltozzon a személy­ környezet kapcsolatának működése, amely adaptív előnyöket jelentett az evolúciós múltban a szaporodás és túlélés tekintetében. Minden viselkedési rendszer valamilyen speciális cél elérése érdekében jött létre. Például a biz­ tonságérzés elérése, a másik feszültségének csökkentése és jólétének biztosí­ tása, a gének átadása a következő generációba, stb. A különböző rendszerek kialakulásának folyamatában valószínűleg előnyt élveztek azok a komplex rendszerek, amelyek funkcionálisan ekvivalens viselkedéssel képesek voltak több rendszer fontos célkitűzését is elérni (pl. a közelség-keresésen keresztül elérni a biztonság érzését, egyben védelmet nyújtani egy másik személynek, és ezzel együtt szexuálisan elcsábítani az illetőt). Ezek a viselkedésformák automatikusan aktiválódnak a különböző ingerek és/vagy helyzetek hatására,

A viselkedési rendszer

137

hogy elérjék az adott célt (pl. a hangos zaj veszélyt jelezhet). Ugyanakkor ezek a viselkedések deaktiválódhatnak, vagy befejeződhetnek, ha egy újabb inger, vagy helyzet azt jelzi, hogy már elérte a rendszer a kívánt célját vagy állapotát. Mivel a viselkedési rendszer működése növelte a környezethez való alkalmazkodás valószínűségét a törzsfejlődés során, e rendszerek optimális működése a mentális egészség fontos követelményévé vált. Bowlby (1969) arra is kitér magyarázatában, hogy ezek a viselkedési rendszerek tartalmaznak olyan elemeket is, amelyeket (az öröklött kompo­ nensek mellett) az egyedfejlődés során sajátítunk el, azaz megtanulunk. A vi­ selkedési rendszer tehát nem merev, előre kódolt program formájában fut, és bizonyos határok között képes figyelembe venni, hogy az egyénnek sikerül-e elérnie a kitűzött célokat, kudarc esetén pedig képes lehet a módosításra. A viselkedési rendszer tehát magában foglal olyan kognitív-viselkedési me­ chanizmusokat is, mint a hatékonyság ellenőrzése. Ennek segítségével pedig korrekciót hajthat végre a célkitűzésen, vagy az annak eléréséhez használt módszereken. Bowlby (1973) ezeket a célkitűzéseket olyan belső munkamodellnek nevezi, amelyek az énről és a másikról készülnek. Ezen folyamatokon keresztül az egyén megtanulja hozzáilleszteni saját viselkedési rendszerét a környezet (kontextus) adta lehetőségekhez, és olyan elvárásokat alakít ki, amelyek minél inkább segítik a kitűzött célok elérésében. Mindez tehát azt is jelenti, hogy a viselkedési rendszer programozásában szerepet játszhat olyan elem is, amelynek az a feladata, hogy a cél elérését akadályozó ismétlődő hiba esetén kikapcsolja a rendszert. Ilyen alapvető hiba lehet például a frusztráció, a fájdalom és a stressz, amely negatív munkamodell kialakulásához vezethet az énről és a másikról. (Például: „Nincs szük­ séges erőforrásom, hogy segíthessek partneremnek.”, vagy „Nem bízhatok partneremben, amikor szükségem lenne rá.”) Ezekjelzik, hogy az elsődleges stratégia helyett szükség lenne egy másodlagos, alternatív stratégiára. A kötődéselmélet kutatói azt feltételezték, hogy kétféle másodlagos stra­ tégia is létezik, és az egyik a rendszer túlműködtetése, (hiperaktiválás), a másik pedig annak hatástalanítása (deaktiválás) (Mikulincer és Shaver, 2003). A túlműködés stratégiája valójában küzdést jelent (kitartást vagy tiltakozást) a rendszer elsődleges stratégiája mellett: arra kényszeríteni a partnert, hogy a rendszer elsődleges céljainak megfelelően viselkedjen. (Például több támo­ gatást adni a partnernek/több támogatást elfogadni tőle; szexuális kapcso­ latba lépni a partnerrel, illetve gyakrabban vagy kielégítőbben szexelni vele.) Az egyén a környezetében tanulja meg, hogy az ilyen viselkedés eredmé­

138

8. Kötődés és szerelem

nyes-e céljai elérésében. Ez azon is múlik, hogy a személy sikeresnek tud­ ja-e elkönyvelni a cél elérése érdekében tett erőfeszítéseit. Azonban, ami egy helyzetben (pl. a korai szülő-gyerek kapcsolatban) sikeres lehet és közelebb viheti az egyént elsődleges célja eléréséhez, az későbbi intim kapcsolatai­ ban nem biztos, hogy hatékony, sőt kimondottan kedvezőtlen helyzetbe is hozhatja. Arról van szó, hogy a hiperaktivitás stratégiáját alkalmazó egyén nyomulós, túláradó párkapcsolati viselkedése (amely ellenőrző, a személyes határokba betolakodó és erőszakos) a kapcsolat működésének zavarához ve­ zet. Ennek eredményeként a partner elégedetlensége nőttön-nő, amely végső fokon elutasítást és szakítást eredményezhet. A sors fintora, hogy a túláradó személy éppen ettől a következménytől retteg a legjobban. A másik stratégia éppen ellenkezője az előzőnek. A deaktiváló stratégiát követő személy inkább menekül (vagy elkerül), amely az adott viselkedési stratégia kikapcsolását jelenti, hogy elkerülje a frusztrációt, a fájdalmat és a stresszt, amelyet a kapcsolati visszautasítás miatt átélhetne, ha megtartaná eredeti céljait. Ez a fajta másodlagos stratégia akkor alakulhat ki az egyénben, ha a partner visszautasítja, vagy bünteti az elsődleges stratégia kifejezését (pl. közelségkeresést, segítségnyújtást vagy gondoskodást, illetve szexuális köze­ ledést). Ezek a tapasztalatok megtanítják az egyént, hogy jobban jár, ha elrejti elsődleges stratégiájának jeleit, és hatástalanítja a kérdéses viselkedési rend­ szert annak ellenére, hogy az nem érte el a célját. Ennek a másodlagos straté­ giának a problémája azonban az, hogy erősen beszűkíti a kapcsolati aktivitást (pl. az intimitást, a gondoskodást, az élvezetes szexuális életet), és általában kudarchoz vezet a fontos célok elérésében. Tehát az ilyen másodlagos straté­ giát követő személyek számára az a kifizetődő, ha megtanulnak lemondani arról, hogy megpróbáljanak közel kerülni másokhoz, mert ezek a kísérletek frusztrációval, csalódottsággal és büntetéssel jártak együtt a múltban.

Kötődés, gondoskodás, szexuális viselkedés A kötődési rendszer biológiai funkciója feltehetően a személy (különösen cse­ csemő és kisgyermekkorban) védelme a veszélytől, amelyet a gondoskodó­ támogató másikkal (kötődési személlyel) való közelség fenntartása biztosít számára. A rendszer működésének célja az objektív, valódi védelem és támo­ gatás, amelynek kísérő jelenség a szubjektiven átélt biztonságérzet. Akkor élhet át különösen intenzív negatív érzelmeket a személy ezzel a viselkedési

Kötődés, gondolkodás, szexuális viselkedés

139

rendszerrel kapcsolatban, ha aktuálisan vagy szimbolikusan fenyegetés éri, de olyan tapasztalatot szerez, hogy a kötődési személy nincs elég közel hozzá, érdektelen, vagy közömbös iránta, hogy megvédje (Bowlby, 1969). Ezekben a helyzetekben a kötődési rendszer aktiválódik és a személyt arra ösztönzi, hogy keresse és állítsa helyre az aktuális vagy szimbolikus közelséget a kötő­ dési személlyel, amíg a rendszer célja - a biztonság-érzet - létre nem jön. A kötődés zavartalan működéséhez szükséges, hogy a kötődési figu­ ra elérhető legyen, amikor szükség van rá, érzékeny és fogékony legyen az egyén közelség-igényére, és képes legyen hatékonyan csillapítani az egyén stressz-érzését. Az ilyen pozitív kölcsönhatások elősegítik egy belső kötődési biztonság-érzet kialakulását. Ez tehát azon alapul, hogy a kulcsszemély elér­ hető és támogató, amikor szükség van rá. Mindez pedig egy biztonság-alapú érzelemszabályzó stratégia megszilárdulásához vezet (Mikulincer és Shaver, 2003). Az ilyen típusú stratégiák célja a stressz csökkentése, a közeli kap­ csolat intimitásának fokozása, a személyes hatékonyság növelése konstruktív módon, mellékhatások nélkül. Ezért az ilyen biztonság-alapú stratégiák a konfliktuskezeléssel kapcsolatos optimista vélekedést is magukban foglalják: bizalmat a másik jóakaratában, valamint érzékenységet a partner szeretetének, megbecsülésének és megértésének elfogadására. Ezek a stratégiák előse­ gítik a feszültségekkel való probléma-központú megküzdést. Amikor azonban a személy kötődési figurája nem megbízhatóan elérhető és támogató, a kötődési biztonság érzése nem alakul ki, és a stressz-érzés, amely aktiválja a rendszert, összekeveredik a félelemmel és a biztonság-érzés elérésének kételyével. Ilyenkor például a következő kérdések merülnek fel az egyénben: „Biztonságos hely-e a világ vagy sem?”, „Bízhatok-e a partne­ remben, ha szükségem van rá, vagy sem?” A fenyegetés és a védelem hiánya miatti aggodalom következménye átterjedhet más viselkedési rendszerek működésére is. A negatív kötődési kölcsönhatások hozzájárulhatnak, hogy az elsődleges kötődési stratégia (a közelség és támogatás keresése) helyét másodlagos stratégiák vegyék át. (A viselkedési rendszerek hiperaktivációról és a deaktivációról az előző szakaszban olvashattunk.) A kötődési rendszer hiperaktivációja valójában intenzív és energikus pró­ bálkozás arra, hogy a kötődési partner - aki nem elég fogékony és elérhető - figyelmét felkeltsük és gondoskodást, valamint támogatást csikarjunk ki tőle. Ez a stratégia a viselkedés szintjén kapaszkodást jelent, valamint a part­ ner érzékenységének ellenőrzését. Kognitív és viselkedéses erőfeszítést nem csupán a fizikai kontaktus létrehozására, hanem az én és a másik egységének,

140

8. Kötődés és szerelem

uniójának érzésére, valamint a kölcsönös függés kiépítésére a partnerrel, aki a védelem forrása (Shaver és Mikulincer, 2002). A hiperaktiváció folyamato­ san aktiválja a kötődési rendszert, mert állandóan veszélyt jelez: szeparációt/ elhagyást, megcsalást, ami miatt elmérgesedő kapcsolati konfliktusok, stressz alakulnak ki. Ez a stratégia megakadályozza a jó kommunikációt, az érzelmi kiegyensúlyozottságot és a személy éretté válását. A kötődési rendszer deaktivációja magában foglalja a közelség-kere­ sés gátlását és egyfajta megszállott önbizalmat, valamint közönyösséget (Bowlby, 1980). Ezek a stratégiák mintegy tagadják a kötődés szükséges­ ségét, és együtt járnak a közelség, az intimitás, a függőség elkerülésével és a másiktól való fizikai távolság tartásával. Ugyanakkor küzdelmet is jelente­ nek a függetlenség és az önbizalom megszerzéséért (Shaver és Mikulincer, 2002). Emellett deaktivációval jár a fenyegető eseményekkel és a személyes sebezhetőséggel szembeni figyelmetlenség is. Csakúgy, mint a sebezhetőség érzésével és a stresszel kapcsolatos gondolatok elnyomása és gátlása. Mert ezek a gondolatok akaratlanul is aktiválhatják a kötődési rendszert, amelyről az egyén úgy véli, hogy nem az általa vágyott végeredménnyel (közelség, intimitás) jár együtt (Fraley, Davis és Shaver, 1998). Bowlby (1969) szerint a gondoskodási rendszer az evolúció terméke, amelylyel képesek vagyunk támogatást és védelmet nyújtani másnak, aki időlegesen rászorul vagy tartósan függ tőle. Ennek célja teljesen önzetlen, és valójában válasz egy másik személy kötődési rendszere által kibocsátott szükségletjelzésére. A gondoskodási rendszer célja egyrészt a másik szenvedésének csökkentése (Bowlby (1969) ezt „biztos menedék nyújtásá”-nak nevezi). A rendszer másik célja pedig elősegíteni a másik növekedését és fejlődését (ezt pedig Bowlby „a felfedezés biztos bázisárnak hívja). A gondoskodási rend­ szer a másik személy jólétére irányul, ezért központi jelentősége van a másik szükségleteinek, vágyainak, érzelmeinek és gondolatainak, sokkal inkább, mint az egyén saját állapotának. Egy romantikus szerelmi kapcsolatban az egyik partner gondoskodási rendszere automatikusan aktiválódik a másik kötődési viselkedésére vagy szükségletének jelzésére. A cél pedig a nélkülöző partner helyzetének megváltoztatása, amíg az illető biztonságérzete és jóléte nem biztosított. A gondoskodási rendszer zavartalan működése az egyén empátiakész­ ségétől és hatékony segítségnyújtási képességétől függ, amellyel nélkülöző partnere segítségére siet, illetve a partner válaszkészségétől is függ, amelylyel reagál az egyén gondoskodására. Ez a fajta pozitív egymásra hatás belső

Kötődés, gondolkodás, szexuális viselkedés

141

érzékenységet alakít ki, amelyet Erikson (1950) generativitásnak nevez. A generativitás mások (pl. a következő nemzedék) sorsával, jólétével való tö­ rődés, az erre irányuló elköteleződés és felelősségvállalás. Ez a valódi önzet­ lenség az, amely áthatja az úgy- nevezett könyörületes szerelmet (amely Lee (1988) megfogalmazásában Agape), amelynek célja a másik stressz-érzésének csillapítása és a másik segítése. A generativitás átélése magában foglalja annak az érzését, hogy valaki jó minőségű, és képes a jócselekedetekre; az én-hatékonyság magas fokát, amikor segíteni kell a rászorulónak; a magabiztosságot a társas kapcsolatok kezelésében; és különösen a szeretet érzését, valamint az áldozatot és a partner tiszteletét. Más szavakkal, a gondoskodási rendszer zavartalan működése, a többi viselkedési rendszerhez hasonlóan, pozitív érzések átéléséhez vezet az énben, még akkor is, ha elsődleges célja a másik javának szolgálata (Shaver, 2006). A kötődési rendszer zavarához hasonlóan, a gondoskodási rendszer zavara is kioldhatja a hiperaktiváció és a deaktiváció stratégiáját. A túlpörgött gondoskodási stratégia tolakodó, rosszul időzített és nehézkes. Az ilyen stratégiát követő egyén szereti nélkülözhetetlenné tenni magát a partner számára és úgy érzi, hogy alkalmas a gondoskodásra. Ezek a célok a másik szükségleteinek túlértékelésével érhetők el, valamint a partner stressz-érzésével szembeni túlzott éberséggel. Továbbá a partnerre kényszerített teátrális gondoskodó viselkedéssel, amelynek az a célja, hogy ne lehessen visszautasí­ tani azt, és hogy a hangsúly a partner szükségleteire terelődjön, amely miatt az egyén elhanyagolta a saját dolgait. Másrészről a deaktiváció stratégiája az empátia és a hatékony gondoskodás gátoltságát eredményezi, amely kombi­ nálódik a személyes kapcsolatban tapasztalható nagyobb távolságtartással, különösen akkor, amikor a partner keresi a közelséget. Következésképpen a deaktiválódott gondoskodási rendszer együtt jár a másik szükségletei iránti alacsonyabb fokú érzékenységgel és fogékonysággal, a másik stressz-érzésének elutasításával, vagy háttérbe szorításával. Mindezt úgy éri el az ilyen stratégiát követő egyén, hogy elnyomja magában a partnere szükségleteivel és sebezhetőségével kapcsolatos gondolatait, és megakadályozza, hogy szim­ pátiát és részvétet érezhessen a másik iránt. Evolúciós nézőpontból a szexuális rendszer fő feladata a gének átadása egyik generációból a másikba (Buss és Kenrick, 1998). A rendszer célja, hogy egy ellenkező nemű szexuális partnerrel való közösülés következményeként az egyén teherbe essen a partnertől (a nő szemszögéből nézve), illetve teherbe ejtse partnerét (a férfi nézőpontjából szemlélve). Ez a cél általában különösen

142

8. Kötődés és szerelem

szembetűnő, amikor az egyén egy szexuálisan vonzó, izgató, aktivitást sugár­ zó ellenkező nemű személlyel találkozik. A rendszer elsődleges stratégiája az említett cél elérése, az ilyen partner megközelítése, meggyőzése a szexuális kapcsolat kialakításáról és a közösülés vele. A szexuális rendszer elsődleges stratégiája a termékenység jelzéséből és az ellenkező nemű partner iránti ér­ deklődésből áll, amely növeli az illető vonzerejét mint lehetséges szexuális partnert. Ebből a nézőpontból a szexuális vonzerő felfogható motivációs erő­ nek is, amely arra ösztönzi az egyént, hogy megpróbáljon akár rövid távú, akár hosszú távú kapcsolatot létesíteni a szóba jöhető partnerekkel (Buss, 2008). A szexuális rendszer zavartalan működéséhez szükség van a két partner közötti motivációk és reakciók koordinálására. Ez az összhang egyrészt az egyén azon képességén is múlik, hogy tud-e tetszeni a másiknak, és el tudja-e érni, hogy az szexeljen vele, másrészt azon, hogy a partner mennyire elérhető, érzékeny és fogékony az egyén szexuális ajánlatára. Ez a közös koordináció vezethet olyan találkozáshoz, amelyben mindkét fél képes kiélni szexuális szükségleteit, és élvezetes, orgazmussal együtt járó élményeket élhet át. Az ilyen tapasztalatok fokozzák az életerő és energia érzését (amelyet Ryan és Frederick (1997) szubjektív vitalitásnak nevez), és elősegítik, hogy az egyén vonzónak és potensnek érezze magát. Továbbá az a tény, hogy a partnere vonzónak találja az egyént és szexelhetnek, amikor arra vágynak, különösen erős hatással van az egyén saját hatékonyság-érzésére. A kielégítő szexuális kapcsolat mindemellett szerepet játszik annak átélésében, hogy a partnerünk szeret és értékel bennünket, amely növeli a szerelem, az intimitás érzését, és kedvez a két fél közötti kommunikációnak. A szexuális rendszer működésének zavara - a többi rendszer működés­ zavarához hasonlóan - leírható a hiperaktiváció és deaktiváció stratégiájával (Shaver és Mikulincer, 2006). A hiperaktiváció stratégiája a szexuális rend­ szer esetében nehézkességet és egyfajta megszállottságot jelent, amely néha tolakodó viselkedéssel párosul. Az is előfordulhat, hogy az ilyen személy erő­ szakkal próbálja rávenni partnerét a szexuális együttlétre. A hiperaktiváció stratégiáját követő személy túlhangsúlyozhatja a szexuális tevékenységek jelentőségét a kapcsolatban, túlbecsülve a partner szexuális szükségletének mértékét. Ezt úgy valósítja meg, hogy különösen érzékeny a partner szexu­ ális izgalmi állapotának, vonzerejének és visszautasításának jelzéseire. Ezzel ellentétben a deaktiváció stratégiájára vagy a szexuális gátoltság jellemző, amely megnyilvánulhat a szexszel szembeni tartózkodó hozzáállásban, vagy a szexuális aktivitással kapcsolatos felszínességben, nélkülözve a kedvességet és

Kötődés, gondolkodás, szexuális viselkedés

143

intimitást. A „hatástalanított” szexuális stratégia tehát magában foglalja a sze­ xuális szükségletek elutasítását, a partner leszólását, vagy a tőle való távolságtartást, amikor a partner szeretné kifejezni szexuális érdeklődését. Ezen felül a stratégia együtt jár még a szexuális tartalmú gondolatok, emlékek és fantáziák elnyomásával, illetve elfojtásával és a szexuális izgalom, az orgazmus átélésé­ nek gádásával. Az ilyen személyek szexualitáshoz fűződő viszonya általában ellentmondásos. Nárcizmusuktól sarkallva (vagy én-erősítés céljából) reklá­ mozzák promiszkuus szexualitásukat anélkül, hogy intenzív szexuális vágyat élnének át, vagy a szexet önmagáért élveznék (Schachner és Shaver, 2004).

Kötődés, gondoskodás és szex a szerelemi kapcsolatban A témával foglalkozó kutatók (Shaver, 2006) szerint a szerelem működésének megértéséhez fontos figyelembe venni, hogy a kötődési-, gondoskodási- és szexuális rendszerben mérhető egyéni különbségek milyen hatást gyakorol­ nak az egyén által átélt szerelem érzésére. Ugyanis a rendszerek zavartalan működése összehozza a partnereket: növeli a fizikai és érzelmi közelséget, fokozza a partner iránti szeretet és megbecsülés érzését. A három rendszer zavartalan működése elengedhetetlen az intim, kielégítő, és hosszú távú sze­ relmi kapcsolatok kialakulásához és fennmaradásához. A kötődés-kutatók számos vizsgálati eredménye megerősítette, hogy a biztonságos kötődés összekapcsolódik a magasabb párkapcsolati stabilitással és elégedettséggel mind az együtt járó, randizó-, mind a házaspárok esetében (Mikulincer, Flórian, Cowan és Cowan, 2002; Shaver és Mikulincer, 2006). Más vizsgálatokban pedig kapcsolatot találtak a kutatók a biztonságos kö­ tődés és a kapcsolati elköteleződés valamint az intimitás magasabb mértéke között (Collins és Read, 1990; Simpson, 1990). Megint mások a biztonságos kötődés és a partner viselkedésére adott érzelmi reakciók kapcsolatépítő ha­ tása között találtak pozitív összefüggést (Rholes, Simpson és Orina, 1999). Szintén tucatnyi kutatási eredmény számol be arról, hogy a biztonságosan kötődő személyek hajlamosabbak pozitív elvárásokat megfogalmazni a part­ ner viselkedésével kapcsolatban, mint a bizonytalanul kötődők, sőt a part­ ner negatív viselkedését is hajlamosabbak tágabb értelemben, a kapcsolatot erősítő tényezőként felfogni (Collins, 1996; Mikulincer és Arad, 1999). A kutatások egy másik iránya azt mutatja, hogy a szerelmi partner kötődési

144

8. Kötődés és szerelem

viselkedése és szükségletének jelzése a szeretet és intimitás elmélyüléséhez vezet, és növeli a kapcsolati elégedettséget, mind a gondoskodó egyénben, mind a partnerben (Collins és Feeney, 2000; Feeny és Collins, 2003). Egyre több vizsgálat mutat rá arra is, hogy a mindkét fél szexuális igényeit kielégítő viszony nagyban hozzájárul a párkapcsolati elégedettséghez és stabilitáshoz, és megerősíti a partnerek egymás iránti szeretet-érzését és elköteleződését (Sprecher és Cate, 2004; Sprecher és Regan, 1998a). Shaver (2006) megközelítésében - ahogy az előző oldalakon részletesen bemutattuk - a kötődési-, gondoskodó-, és szexuális rendszerek működési zavara leírható a hiperaktiváció és a deaktiváció dimenzióival. Ezek isme­ rete különösen fontos a szerelemi patológiák, a kapcsolati feszültségek és konfliktusok, valamint az érzelmi kötelékek kiüresedésének megértéséhez. A hiperaktiváció stratégiája a szorongva kötődő embert arra sarkallja, hogy állandó frusztrációt érezzen a szeretet és támogatás kimutatásának beteljesü­ letlen szükséglete miatt, és végzetesnek élje meg a számára fontos emberekkel kialakuló konfliktusait. Az ilyen stratégiát követő egyén túlzottan aggódik partnere jóindulatának elvesztése miatt, valamint intenzív érzelmekkel és viselkedéssel reagál partnere érdektelenségének vagy elérhetetlenségének legapróbb jeleire is (Simpson, Ickes és Grich, 1999). Ennek eredményeként a szorongva kötődő egyén gyakran gyanakvó és követelőző, így partnere ál­ talában kevés kapcsolati biztonságot él át mellette. Az ilyen ember egyrészt szinte elárasztja partnerét a lelki és testi egyesülés vágyával, másrészt ezen a kapaszkodó viselkedésen és extra éberségen keresztül ellenőrzés alatt is tartja a másikat. Az emiatt keletkező negatív érzelmek arra késztethetik a partnert, hogy távolságot tartson a szorongva kötődő egyéntől, ami viszont felerősíti annak bizonytalanság-érzését. Az elégedetlenségnek ez a páros öngerjesztő folyamata végül képes teljesen szétrombolni a szerelmi kapcsolatot. A kötődési rendszer deaktivációja is negatív hatással van a párkapcso­ lat minőségére és stabilitására. Csökkenti a személy érzelmi bevonódását, elköteleződését és intimitását. Ez frusztrációt okozhat a partnerben, mert érzelmei és intimitása visszautasítását éli meg, miközben feszültség-érzésé­ nek és szükségleteinek jeleit a személy figyelmen kívül hagyja, vagy elutasít­ ja. Továbbá, az elkerülő kötődésű személyek hajlamosak kitérni a kapcsolati problémák tisztázása elől, így a konfliktusok megoldatlanok maradnak, ami növelheti a partner haragját és ingerültségét (Gaines és mtsai, 1997). Ennek következtében a kapcsolati elégedettség csökkenésével egyre valószínűbb az ilyen párkapcsolatok felbomlása.

Kötődés, gondolkodás és szex a szerelmi kapcsolatban

145

A gondoskodási rendszer zavarai (pl. a partner szükségleteire adott em­ pátia-mentes reakció, vagy a partner érzelmi támogatásának elutasítása) szintén fontos forrása a kapcsolati feszültségnek és konfliktusnak, ame­ lyek csökkentik az intimitást, elköteleződést (Collins és Feeney, 2000). A hiperaktiváció stratégiája együtt jár azzal, hogy a személy fokozottan szo­ rong és gondoskodása hatékonyságával kapcsolatban kétségei vannak, ami­ kor partnerének segítségre lenne szüksége. Ez a bizonytalanság pedig rontja a segítségnyújtás hatékonyságát, és a partner frusztrált marad, akit elborít a feloldatlan feszültség, és csalódott lesz az egyén tehetetlensége miatt. Ehhez a stratégiához hozzájárul a tolakodó és ellenőrző viselkedés is, amelynek az a célja, hogy az egyén ráerőltesse a másikra a gondoskodását, amely viszont a partner visszautasításához is vezethet, ez pedig növeli a kapcsolati feszült­ séget (Kunce és Shaver, 1994). A deaktiváció stratégiája magában foglalja a partnertől való távolságtartást, valahányszor a partner kifejezi feszültségének vagy sebezhetőségének jeleit. Ez azonban növeli a rászoruló partnerkötődé­ si bizonytalanságát, és még negatívabb színben tünteti fel az elkerülő sze­ mélyt, aki nem elérhető, hideg és visszautasító (Collins és Feeney, 2000). Ez a bizonytalanság és negatív vélekedés alááshatja a rászoruló partner szerelmi érzéseit, és csökkenti annak valószínűségét, hogy egy ilyen frusztráló kap­ csolatban maradjon. A szexuális rendszer hiperaktivációja szintén negatív hatással lehet a sze­ relemre, a kapcsolati elégedettségre és stabilitásra. A szexuális rendszer tartós működése együtt jár az egyén fokozott szorongásával és szexuális vonzere­ je miatti aggodalmával. Ez kiterjed még az egyénnek arra a képességére is, hogy tud-e kielégülést nyújtani partnerének, és hogy a partner miként reagál a személy szexuális megjelenésére, vonzerejére (Birnbaum és Laser-Brandt, 2002). A szorongás és aggodalom arra ösztönözheti az egyént, hogy tolako­ dó és agresszív legyen partnerével, amelynek az a célja, hogy kikényszerítse a partner szexuális aktivitását. Ez azonban megnövelheti a szexszel kap­ csolatos konfliktusok gyakoriságát, ami kapcsolati elégedetlenséghez vezet (Long, Cate, Fehsenfeld és Williams, 1996). A deaktiváció szexuális straté­ giájára jellemző, hogy az egyén távolságot tart, valahányszor partnere kife­ jezi szexuális érdeklődését, és ez párosul a szexuális izgalom és az orgazmus gátlásával. Ez a beállítódás csalódottá és szexuálisan kielégületlenné teheti a partnert, megnövelve saját vonzerejével és szerethetőségével kapcsolatos kételyeit, és fokozhatja az érdeklődését alternatív partnerek iránt (Hurlbert, Apt, Hurlbert és Price, 2000).

146

8. Kötődés és szerelem

Kölcsönhatás a rendszerek között A fent ismertetett rendszerek közül az egyéni életúton elsőként a kötődési rendszer alakul ki (az első életév során), és működésének mintázata és műkö­ dési zavarának sajátos formája (hiperaktivációja vagy deaktivációja) is hatás­ sal lehet a másik két rendszerre, amelyek később jelennek meg a fejlődésben. Amikor Shaver és mtsai (1989) először felvetették ezt a problémát Bowlby elméleti írásai alapján, akkor még nem léteztek vizsgálati adatok, amelyek igazolhatták volna, hogy a kötődési szorongás és elkerülés befolyásolhatja a gondoskodást és a szexualitást. Azonban az azóta eltelt időben számos ku­ tatás született, amely hitelesen be tudja mutatni, hogy milyen összefüggés állhat fenn a vizsgált rendszerek között (Shaver, 2006). A következőkben erről lesz szó. Bowlby (1969) szerint a kötődési rendszer kölcsönhatásba lép egyéb, nem kötődési tevékenységgel is, amelyet felfoghatunk más viselkedési rendszerek termékeként. Ezt a folyamatot jól szemlélteti Ainsworth és mtsai, (1978) kutatásában a laboratóriumi „idegen-helyzet”, amelyben az egyéves gyermek felfedező viselkedése gátolt lesz, szinte megbénul, amikor a kötődési sze­ mély (anya) elhagyja a szobát a vizsgálatvezető kérésére. Gyakran tapasz­ talható ugyanez a gátoltság a szerelmi kapcsolatban, amikor a személy, akit arra kérnek, hogy nyújtson gondoskodást rászoruló partnerének, nem érzi magát biztonságban, vagy feszült és maga is támogatást igényelne (Kunce és Shaver, 1994). Ilyen körülmények között általában a gondoskodó személy először inkább másokhoz fordul segítségért, mintsem azon gondolkodna, hogy a partnerét támogassa. A gondoskodó személy csak saját kötődési biz­ tonság érzésének helyreállítása és negatív hangulatának legyőzése után képes figyelmét és energiáját a gondoskodásra irányítani, és úgy szemlélni partne­ rét, mint akinek támogatásra és vigasztalásra van szüksége. Ezek alapján Shaver és mtsai (1988) azt feltételezték, hogy a biztonságo­ san kötődő emberek nagyobb valószínűséggel nyújtanak hatékony támoga­ tást rászoruló partnerüknek, mint a bizonytalanul kötődők. Ennek az lehet az oka, hogy a biztonság-érzés átélése összefügg a szorongás oldásával kap­ csolatos optimista beállítódással és a stresszel való megküzdés során a saját hatékonyság érzésének fenntartásával. Továbbá Shaver és mtsai, (1988) azt is feltételezték, hogy a kötődési szorongás és elkerülés egyéb nehézségekhez is vezethet a gondoskodási viselkedésben. Különösen az elkerülő kötődésű egyén esetében, aki érzelmi távolságot tart a partnerétől, elutasítja a másik

Kölcsönhatás a rendszerek között

147

szükségletének jelzését, hiszen egy ilyen ember kevésbé hajlandó részvétet érezni rászoruló partnere iránt, és segíteni rajta. Ezzel ellentétben, a szorong­ va kötődő személy, aki közelséget keres partnerével, és gyakran belefeledke­ zik a saját szükségletibe, inkább szorongással reagál a másik szenvedésére, mintsem empátiát mutatna felé. Ez a hozzáállás egy érzéketlen, inkább tola­ kodó és leginkább eredménytelen gondoskodást eredményez. A későbbi kutatások igazolták ezeket a feltevéseket. Néhány önkitöltős kérdőívvel végzett vizsgálatban a magukat biztonságosabb kötődéssel jellem­ zők nagyobb valószínűséggel számoltak be arról, hogy érzelmi támogatást nyújtanak szorongó partnerüknek, mint a bizonytalanul kötődők (Carnelli, Pietromonaco és Jaífe, 1996; Feeney és Hohaus, 2001). Továbbá, az elkerülő egyének távolságot tartottak a rászoruló partnertől, a szorongok pedig túlsá­ gosan is bevonódtak partnerük problémájába, és tolakodó, szinte megszállott gondoskodással reagáltak. Amikor az önkitöltős kérdőívek által kapott meg­ állapításokat egybevetették a kutatók a partnerek által készített jellemzéssel, az eredmények megegyeztek. Az önkitöltős kérdőívek megállapításait, amelyek kapcsolatot találtak a biztonságos kötődés és az érzékeny gondoskodás között, megerősítették olyan tanulmányok is, amelyek randizó párok részvételével születtek, akik­ ről videofelvételt készítettek, miközben stresszes eseménynek tették ki őket a vizsgálatvezetők (Simpson, Rholes és Nelligan, 1992; Simpson, Rholes, Orina és Grich, 2002). Ezekben a vizsgálatokban a biztonságosan kötődők általában több spontán támogatást ajánlottak fel szorongó partnerüknek, mint a bizonytalanul kötődők. Továbbá, azok a résztvevők, akik viszonylag biztonságos kötődésűek voltak és partnerük több támogatást szándékozott nyújtani nekik, megfelelően válaszoltak és maguk is több támogatást adtak partnerüknek, míg azok a biztonságosan kötődő résztvevők, akiknek a partne­ re kevesebb támogatást nyújtott, maguk is kevesebbel viszonozták azt. Ezzel ellentétben az elkerülő kötődésűek kevesebb támogatást adtak partnerüknek, függetlenül attól, hogy a partner mennyi segítséget szándékozott nyújtani. Shaver és mtsai, (1988) azt is felvetették Bowlby (1969) munkássága nyomán, hogy a kötődési rendszer nyilvánvalóan hatást gyakorol a szexuális rendszerre is. Eszerint a szorongva kötődő egyén, aki főként a saját bizton­ ságát és védelmét keresi, bajban érzi magát, amikor partnere szexuális szük­ ségletei kerülnek előtérbe. A szorongó ember ilyenkor valószínűleg nehezen tudja magában fenntartani azt az ellazult és biztonságos állapotot, amely elő­ segítheti a kölcsönösen kielégítő szexuális együttlétet. Shaver és mtsai (1988)

148

8. Kötődés és szerelem

szerint az elkerülő kötődésű egyén esetében pedig valószínűleg a törődés és az érzelmi közelség hiánya okozhatja az összeütközést. Az elkerülő kötődés serkenti az érzelmi távolságot, míg a szerelmesek szexuális igényének kölcsö­ nös felfedezése és az élvezet általában igényli és elő is segíti a pszichológiai közelséget és a nyitottság bizonyos mértékét. Ez a fokozott közelség azon­ ban az elkerülő kötődésű embernek kényelmetlenséget okozhat a szexuális együttléte, közösülése alkalmával. A témában végzett kutatások szerint a kötődési mintázat képes alakítani a szexuális motivációt, tapasztalatot és viselkedést. A biztonságosan kötődő emberek (a bizonytalanul kötődőkkel összevetve) motiváltabbak arra, hogy partnerük előtt kimutassák szerelem-érzésüket a szexuális együttlét során; nyitottabbak a szexuális felfedezések, érdeklődés terén; nagyobb valószínű­ séggel rendelkeznek pozitív szexuális énképpel; és kevésbé hajlamosak ne­ gatív érzelmeket átélni a szexuális együttlétek alatt (Brenan, Wu és Loev, 1998; Cyranowski és Andersen, 1998). Az elkerülő kötődésű egyének továb­ bá kevésbé hajlamosak élvezni a kölcsönösen intim szexuális együttléteket, nagyobb valószínűséggel vesznek részt olyan szexben, amelyben manipulál­ ják és kontrollálják partnerüket. Ezzel védve önmagukat partnerük esetleges negatív érzelmeitől, vagy olyan nem párkapcsolati célokat szeretnének elérni vele, mint a stressz csökkentése, vagy a barátaik előtti tekintély növelése. A szorongva kötődő emberek pedig hajlamosak úgy használni a szexet, mint egy eszközt, amellyel megnyugtathatják magukat, hogy elkerülhetik az elhagyatást, hiszen mindent megtettek a kapcsolatért, még a szexet is, ame­ lyet egyébként nem kívánnak (Davis, Shaver és Vernon, 2004; Schachner és Shaver, 2004; Tracy, Shaver, Albino és Cooper, 2003). *

*

Ebben a fejezetben megismerkedhettünk egy integratív nézőponttal a szere­ lem működéséről, amely plauzibilis magyarázatot nyújthat arra, hogy a hét­ köznapokban az emberek miért élik meg olyan sokféleképpen a szerelemet, és milyen működési zavarok állhatnak a kapcsolati problémák hátterében. Mivel azonban egy viszonylag új irányzatról van szó, számos megválaszo­ latlan kérdés is felmerülhet az olvasóban, amelyre remélhetőleg a jövőbe­ li kutatási eredmények kielégítő válasszal szolgálnak. A szerelmi kapcsolat persze nem jelenti azt, hogy az ember ne élne át időnként stresszt a hétköz­ napokban. Milyen hatással van a stressz a párkapcsolatra? M iért van, hogy

Kölcsönhatás a rendszerek között

149

bizonyos párok (másokhoz képest) könnyebben képesek megküzdeni a kap­ csolati stresszel? Vajon boldogabbak-e azok a párok, akiknek több gyerekük van? A következő fejezetben erről olvashatunk részletesebben. További olvasmányok: Buss, D. (2012). A kötődés kérdése. In J. P. Forgás (szerkl) A párkapcsolatok pszichológiája, (pp. 121-156.) Budapest, Kairosz Kiadó. Gonzaga, G. C.& H aselton,M .G . (2012). A szerelem és a hosszú távú kötő­ dés evolúciója. In J. P. Forgás (szerk.) A párkapcsolatok pszichológiája, (pp. 67-90.) Budapest, Kairosz Kiadó. Láng, A. (2012). Kötődés és pszichoterápiás kapcsolat. Budapest, Animula Kiadó.

9. S t r e s s z és pá r o s m e g k ü z d é s

H

ajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a stressz csupán a fejlett, ipa­ ri társadalmakban ismert fogalom, amely a „rohanó életmód” egyik kellemetlen velejárója. A stressz ugyanakkor egy biopszichológiai jelenség is, amelynek tanulmányozásában világszerte ismert magyar kutatók jártak élen (pl. Kopp és mtsai, 2010; Selye, 1936). A stressz valójában a kör­ nyezethez való alkalmazkodás egy típusa: amikor a szervezet nem specifikus választ ad az erőteljes környezeti ingerekre. A stresszt kiváltó ingereket rö­ viden stresszornak nevezzük. Tágabb értelemben véve azokat az ingereket tekinthetünk stresszornak, amelyekkel az egyén nem tud egyedül megküz­ deni (vagy azt hiszi, hogy nem képes rá). A stressz ugyanakkor mindennapi életünk része, és a stresszel való megküzdést már korai életkortól tanuljuk. A kutatók individuális eltéréseket, az egyénre jellemző stratégiákat mértek a stresszel való megküzdésben, sőt a stresszhelyzetek észlelésében is (Friedman és mtsai, 1993). Az intelligencia, a személyiség, az önértékelés mind szerepet játszik abban, hogy valaki egy helyzetben serkentő hatású stresszt él-e át, amelyet pozitív ingerként észlel, vagy inkább végzetszerű, negatív szorongást vált ki belőle, amelyet nem tud legyőzni. Az emberek tehát eltérő módon reagálhatnak a stresszre. Vannak, akik másoknál nehezebben küzdenek meg bizonyos élethelyzetekkel, amely túlzott aktivitást, agressziót, vagy tehetet­ lenséget vált ki belőlük (Oláh, 1994).

Stressz és alkalmazkodás Az elmúlt évtizedekben a stressz egyénekre gyakorolt kutatása mellett egy­ re nagyobb figyelmet kap a párkapcsolati stressz feltárása is (Randall és Bodenmann, 2009). Bár ez a téma nem teljesen új, hiszen vizsgálták már a 1930-as évek elején, a gazdasági válság és a világháború következményeivel összefüggésben (pl. Angell, 1936; Cavan és Ranck, 1938, Komarovsky, 1940, Koos, 1946). Érdekes, hogy az egyéni stressz jelenségét leíró elméletek, (mint például Lazarus (1966) tranzakciós stressz elmélete), nem voltak jelentős

152

9. Stressz és páros megküzdés

hatással a párkapcsolati stressz elméletének kialakulására. A párkapcsolati stressz kutatásának korai időszakában a párokat érő főbb stresszorok hatását elemezték (pl. kritikus életesemények), míg napjainkban a nagyobb és kisebb stresszt okozó összes esemény hatását vizsgálják. De pontosan mi is a stressz? A stressz jelenségét három különböző mó­ don határozták meg. (1) A stressz egyrészt felfogható ingerként (például egy kritikus életesemény, közeli hozzátartozó elvesztése), amely kivált egy lelki (pl. szorongás) vagy fizikai stressz reakciót (szív-és érrendszeri problémák) (Dohrenwend és Dohrenwend, 1974). Másrészt (2), a stressz olyan, mint egy speciális pszichológiai és fiziológiai reakció az átmeneti vagy folyamatosan fennálló hatásokra (pl. Selye, 1974). Harmadrészt (3) a tranzakciós stressz el­ m élet szerint a stressz egy folyamat az egyén és a környezete között (Lazarus és Folkman, 1984.) A három megközelítésből az utóbb volt a legnagyobb hatással a korabeli tudományos életre. A Selye (1974) nevéhez kötődő általános adaptációs szindróma (GAS) jó magyarázatot ad a stressznek a szervezetre gyakorolt fiziológiai hatására. A stresszes helyzetekre adott testi reakció három szakaszból áll: a vészreakció, az ellenállás fázisa, és a kimerültség fázisa. A vészreakció funkciója, hogy a fizikai károsodás csökkentése érdekében felkészítse a szervezetet, hogy az képes legyen megbirkózni a stresszel. Ez együtt jár a vérnyomás növekedé­ sével, a vércukor megemelkedésével, az izmok megnövekedett feszülésével, a gyorsabb és mélyebb lélegzetvétellel. Ha a vészreakció után a stressz megszű­ nik, a test visszatér az egyensúlyi állapotba (homeosztázisba). Azonban, ha a stresszor továbbra is fennáll, a szervezet nekigyürkőzik, és még több stresszt hormont állít elő (ellenállási fázis). Ez teszi ehetővé, hogy a szervezet meg­ birkózzon a stresszel, hasonlóan a vészreakcióhoz, de nagyobb intenzitással, felkészülve egy hosszabb (akár végtelen) időre, amíg a stresszt kiváltó hatás megszűnik. A folyamatos készültség azonban erősen igénybe veszi a szer­ vezetet. Ezért ilyenkor (kimerültségi fázis) a szervezet ellenálló képessége nagyon alacsony lesz, az egyén sebezhetővé válik különböző fizikai behatá­ sokra, betegségekre és pszichológiai nyomásra. A tartós stressz tehát végső soron csökkenti az egyén megküzdési képességeit (Selye, 1974). A stressz és megküzdés tranzakciós megközelítése szerint (Lazarus és Folkman, 1984) egy helyzet csak akkor vált ki stresszt az egyénből, ha ő szubjektiven negatívan értékeli azt. Például, az egyén fenyegetőnek ítéli a helyzetet, és saját megküzdési képességét nem tartja elég hatékonynak. Ez egy állapot-orientált koncepció, amely azt állítja, hogy nagyobb hang­

Stressz és alkalmazkodás

153

súly helyeződik arra, ahogy az egyén észleli a helyzetét. Ezzel szemben a vonás-orientált stressz és megküzdési elméletek inkább a személyes ki­ szolgáltatottságra helyezik a hangsúlyt. Feltárták, hogy összefüggés van a hipotalamusz-hipofízis-mellékvese kéreg (HPA) tengely fiziológiai folya­ matai és a stresszválasz között (Tsigos és Chrousos, 2002). Ezek a folyama­ tok irányítják a stresszel kapcsolatos fiziológiai reakciókat, azon keresztül, hogy szabályozzák az emésztést, az immunrendszer működését, a hangulati és a szexuális működést, és az energiafelhasználás hatékonyságát.

Stressz a párkapcsolatban A modern nyugati kultúrákban a házasság a társadalom kiemelkedő je­ lentőségű szervezeti egysége. (Erről bővebben a Házasság című fejezetben olvashatunk.) A partnerek általában rengeteg időt és energiát fordítanak a házastársi kapcsolatra, hogy kiépítsenek egy olyan viszonyt, amely minden szempontból kielégítő számukra (Bélanger, Sabourin és El-Baalbaki, 2012). A párok hétköznapi életük során különféle stresszforrásokkal (stresszorokkal) találkoznak, amelyek hatással vannak a családi kommunikációra és a házas­ sági elégedettségre (Bodenmann, Pihet, és Kayser, 2006.) A legtöbb ember számára, a házastársi kapcsolat minősége alapvetően meghatározza az élettel kapcsolatos általános jólét (well-being) érzését (Hertzog, 2011). Amikor egy pár ilyen stresszorokkal találkozik, a kölcsönös elköteleződés miatt hajlamos mozgósítani a közös pszichológiai erőforrásokat a veszély leküzdése érde­ kében. A páros megküzdés célja a házastársi elégedettség helyreállítása és a közös működés fenntartása. Ha a párkapcsolatban ez a megküzdési funkció nem hatékony (hibás kognitív és viselkedéses adaptációkat alkalmaznak), az általában erőteljes szorongást vált ki a családtagokban, szélsőséges esetekben pedig váláshoz, a család széthullásához vezethet. A kutatások kezdeti időszakában főként a stresszorok és a stressz vizs­ gálata volt a középpontban, és hogy milyen hatással van a stressz az egyén pszichés jólétére (pl. Lazarus, 1999; Lazarus és Folkman, 1984). Eszerint a szubjektiven átélt stressz beágyazódik a társas kontextusba, amely hatással van az egyén megküzdési stratégiájára, hiszen figyelembe veszi a megküz­ dés társas következményeit. Számos elméletben ezért a stressz individuális jelenségkörét emelik ki, feltételezve ugyanakkor, hogy a személyes stressz társadalmi következményeit is figyelembe kell venni (Pearlin és Schooler,

154

9. Stressz és páros megküzdés

1978.) Az utóbbi években azonban - felelevenítve Reiss (1981) hagyomá­ nyait - újra szóba került a párkapcsolatokban átélt stressz jelensége, mint páros társas jelenség (Bodenmann, 2005) Eszerint a páros stressz a társas feszültség egy különleges formája, amelyhez a partnerek közötti közös prob­ lémák, érzelmi intimitás, és szoros érzelmi kapcsolat szükséges. Bodenmann (2005) meghatározása szerint a páros stressz egy olyan ese­ mény, amely mindkét felet érinti, akár közvetlenül (a partnerekre azonos hatással van a stressz), akár közvetett módon (a stressz egyiküket érinti köz­ vetlenül, és ez a szoros kapcsolat miatt hatással van a másikra is és a kapcso­ latra is). Mindkét esetben páros stressz alakul ki. A stresszes helyzet egyéni értékelése mellett közös értékelés is történik, és közös erőfeszítéseket tesznek a probléma megoldása érdekében (Bodenmann, 2005). A páros stressz három dimenzió mentén osztályozható: (1) a stresszes esemény hatása az egyénre (pl. közvetlenül vagy közvetve), (2) a stressz eredete (a párkapcsolaton belül­ ről vagy kívülről származik), és (3) az idő szekvencia (a megküzdési folyamat adott pillanatában mindkét partner bevonódott-e. Napjainkban számos ku­ tató és gyakorlati szakember egyetért abban, hogy a párkapcsolatokban élők számára a stressz mindig páros jelenség, amely valamilyen módon hatással van mindkét félre (Story és Bradbury, 2004; W illiams, 1995). A páros stressz kutatása kapcsán kiderült, hogy a párkapcsolati stressz több szempontból is osztályozható és elemezhető a jelenség teljesebb megértéséhez. A követke­ zőkben erről lesz szó.

A párkapcsolati stressz fajtái M eg kell különböztetnünk a párkapcsolati stresszt kiváltó tényezőket asze­ rint, hogy honnan származnak: a párkapcsolaton kívülről, vagy belülről? Néhány kutató úgy határozza meg a külső stresszort, mint amely a párkapcsolaton kívüli tényezőként vált ki párkapcsolati stresszt. Ezek közé tartozik a partnerek és a társadalmi környezet közötti kölcsönhatás, amely közvetve hatással van a kapcsolatra, hiszen az egyéni stressz átterjed a pár­ ra (Bodenmann,1995, 2005; Story és Bradbury, 2004). Például ilyen lehet a munkahelyi stressz, pénzügyi nehézség, társadalmi feszültség, családi prob­ lémák, stb. Mivel a partnerek közötti viszony az alapja a családi életnek is, a gyerekekkel kapcsolatos stressz is külső stresszként értelmezhető, amely ha­ tással van a párra (Bodenmann, Ledermann, Blattner-Bolliger, és Galluzzo,

A párkapcsolati stressz fajtái

155

2006). Ezzel szemben a belső stressz a párkapcsolatból származik. Általában azok a konfliktusok és feszültségek tartoznak ide, amelyek a partnerek között azért alakulnak ki, mert egyiküket zavarják a másik céljai, attitűdjei, igényei, vágyai, szokásai, vagy egyszerűen nem illenek össze. Természetesen belső fe­ szültséggel járhat a partner és annak jóléte miatti aggódás, szomorúság is (Bodenmann és mtsai, 2006). Régebben nem tettek különbséget a kutatók a kétféle stresszor között és emiatt a külső és belső stressz párkapcsolatok­ ra gyakorolt hatása a korábbi vizsgálatokban összekeveredett, statisztikailag nem tűnt hangsúlyosnak. Később elkezdték tanulmányozni a stressz hatá­ sát a szoros kapcsolatokra, és szükségessé vált a kétféle stresszor elkülönített vizsgálata, egymással való kölcsönhatása és a kapcsolatok működésére kifej­ tett hatása (Bodenmann, Ledermann, és Bradbury, 2007). A stressz a nagysága alapján is osztályozható. Nagyobb stresszről be­ szélhetünk, ha meghatározó életeseményről van szó, mint például súlyos betegség, baleset, fogyatékosság, munkanélküliség, egy szoros hozzátartozó halála (Dohrenwend és Dohrenwend, 1974.) A stresszt okozó életesemény hatására tovább fennmarad a fizikai betegség, amely a szoros kapcsolatok­ ban további stresszel és kedvezőtlen következményekkel jár együtt (Caspi, Bolger, és Eckenrode, 1987). A családi stresszel foglalkozó elméletekben már régebben leírták a nagyobb stressz-események szoros kapcsolatokra gyako­ rolt hatását (Burr, 1973; Burr és Klein, 1994). A legújabb kutatások szerint a kisebb stressz talán még fontosabb szerepet játszik a párkapcsolatok működé­ sében. A kisebb vagy hétköznapi stressz ugyanakkor olyan tényezőket foglal magában, mint például a családi együttélés konfliktusai (különös tekintettel a gyerekekre), konfliktusok a munkahelyen, és lakóhelyen (pl. szomszédok) (Caspi és mtsai, 1987). Ezek a kisebb stresszorok olyan irritáló, frusztráló és nyomasztó dolgok, amelyek a mindennapi kapcsolatokban rengetegszer előfordulnak (pl. késés egy megbeszélt találkozóról, vagy annak elfelejtése) (Bodenmann és mtsai, 2006; Lazarus és Folkman, 1984). A stressz fennállásának hossza, időtartama alapján is felosztható. Meg kell különböztetnünk akut és krónikus stresszhatást, attól függően, hogy mennyi ideig vannak kitéve a párok a stressznek. Akut stresszről beszélhetünk, ha a stresszt kiváltó esemény ideiglenesen alakul ki és csak egyetlen esetben lép fel (Cohan és Bradbury, 1997), krónikus stresszről pedig akkor van szó, ha megszilárdult környezeti feltételek mellett tartósan is fennáll, hosszú távon kifejtve hatását (Karney, Story és Bradbury, 2005).

156

9. Stressz és páros megküzdés

A különböző külső változók és a közeli kapcsolat közötti kölcsönhatás gyakran okoz stresszt a párkapcsolatban (belső stressz), ami megnöveli a családi konfliktusok kialakulásának valószínűségét. A másik érzéseinek, bel­ ső állapotának megértése ezért nagyon fontos képesség, amely előfeltétele a stressz kezelésének a közeli kapcsolatokban. Az élettel való elégedettség egyik legjobb előrejelzője a párkapcsolat minősége, amely összefügg a pár­ kapcsolati stresszel (Ruvolo, 1998). A páros stressz elleni védekezés szerepet játszik a testi és lelki egészség fenntartásában, az érzelmi jólét megtartásában és általában a betegségekkel szembeni ellenálló működésben, valamint a ma­ gas munkahelyi teljesítményben (Schmaling és Goldman Sher, 2000; Tesser és Beach, 1998).

A páros megküzdés és mérése Évtizedeken át az ABC-X elmélet uralta a páros és családi stressz tanul­ mányozását, amely elsősorban a nagyobb stresszes életeseményekre helyezte a hangsúlyt (Hill, 1958). Több változó egymásra hatásaként képzelték el a családi stresszt. „A” (az esemény és a hozzá kapcsolódó nehézségek), köl­ csönhatásba lép a „B”-vel (a családi krízis találkozik az erőforrásokkal), ami együttműködik a „C”-vel (a család által meghatározott eseményen), amely „X”-et eredményezi (a válságot). Ez az elméleti keret kct részből áll. (1) El­ méleti megállapítások a lélektani válság időszakáról, és (2) megállapítások a család megoldási stratégiájáról (pl. az idő szervezéséről, a különböző megol­ dási stratégiákról, az újabb fejlődési szintre lépésről vagy újraszerveződésről) (McCubbin és mtsai, 1980). McCubbin és Patterson (1983) újragondolta a korábbi változókat, hogy a családot be lehessen sorolni a bekövetkezett vál­ ságot követően is. Ennek értelmében „aA”változó jelenti a családi stresszorok elmélyülését, ahogy a házaspár elválik (a társas kapcsolatok átszervezésének problémái, anyagi nehézségek, stb.). A „bB” változó tartalmazza a személy és a család - rendelkezésre álló - erőforrásait, amelyek a válással kapcsolatos igények kielégítésére szolgálnak. Ezután „cC”változó pedig olyan tényezőket jelöl, mint a család saját, belső meghatározása a válásra, amely veszteségként vagy fenyegetésként definiálhatja a korábbi házastárs igényeit és a család in­ tegritását. Végül, az „xX”azt a tényezőt jelenti, amely a családi működés kitű­ zött új szintje az ABC-X modellben. Az ABC-X elmélet és az átdolgozott, kibővített modell rendkívül nagy hatású volt sok éven át. Ez a megközelítés

A páros megküzdés és mérése

157

ugyan érdekes, mégis több gyenge pontja van a családi stressz modellezésé­ ben. Egyrészt csak a nagy, kritikus életeseményekkel foglalkozik, másrészt, a modell olyan sok változót és folyamatot próbál integrálni, hogy empirikusan alig tesztelhető. A túl bonyolult modell korlátozza annak gyakorlati hasz­ nosságát (Randall, 2009). Amikor Karney és Bradbury (1995) megalkották páros stressz-megküzdéssel kapcsolatos modelljüket, egy olyan elméleti keretben gondolkodtak, amellyel túl lehet lépni az uralkodó nézeten, miszerint a párkapcsolati ne­ hézségeket elsősorban a hibás problémamegoldás okozza. Azt feltételezték, hogy a párkapcsolati stressz és annak megoldása valójában három tényező kombinációjából áll. Az egyik a „hozott” tulajdonságok összessége, amelyek alapvetően befolyásolják az egyén működését, és amelyet tartós sebezhetőség­ nek neveztek el (pl. problémás személyiségjegyek, kedvezőtlen családi tapasz­ talatok). A másik azoknak a szitutatív tényezőknek az összessége, amelyek aktuálisan meghatározhatnak egy élethelyzetet, és amelyet stresszes esemé­ nyeknek neveztek (pl. az élet nagy eseményei, stresszes körülmények, a nor­ matív átmenetek). A harmadik azoknak az egyéni vonásoknak az összessége, amelyek az egyén stresszkezelését jellemzik egy kapcsolatban, és amelyet elégtelen alkalmazkodásifolyamatoknak neveztek (pl. nem képes együttérezni, támogatni partnerét; védekező, ellenséges problémamegoldás jellemző rá). Eszerint a sebezhetőség-stressz-alkalmazkodás modell szerint azok a párok élnek át nagyfokú stresszt, akik úgy lépnek be a házasságba/párkapcsolatba, hogy nagyfokú tartós sebezhetőséget hoznak magukkal, és elégtelen alkal­ mazkodási készségekkel rendelkeznek. Ezek a párok a nagy életesemények­ kel együtt járó stresszhelyzeteket nagy valószínűséggel elviselhetetlennek élik meg. A válás (és a család széthullásának) kockázata esetükben igen nagy lehet, hiszen párkapcsolati elégedettségük meglehetősen ingadozó: az akut stresszhelyzetek alkalmával az elégedetlenség nő, a krónikus stressz hatására pedig felfokozódik (Karney és mtsai, 2005). A Bodenmann (1995) által bevezetett ún. stressz-válás m odell elsősorban a kisebb (akut vagy krónikus) napi stressz hatásának vizsgálatára összpontosít. Szerinte ezek a hatások nagyban befolyásolják a párok hétköznapi működé­ sét (pl. az együtt töltött időt, a kommunikációt, mindkettőjük jólét-érzését), és ezek a mediátorok együtt változnak párkapcsolati elégedettséggel, amelyek megbízhatóan jelzik a válás valószínűségét. Ez a modell pontosabban meg­ mutatja a stressz szerepét a házastársi kapcsolatokban, mint a sérülékenységstressz-adaptáció modellt. Bodenmann és mtsai, (2007) azt feltételezik, hogy

158

9. Stressz és páros megküzdés

a kapcsolaton kívülről származó kisebb feszültségek mintegy átcsordulnak a házasságba, és különösen káros hatással vannak rá. Ezek a feszültségek köl­ csönös elidegenedéshez vezetnek, és az idő múlásával lassan megromlik a kapcsolat minősége. Az ilyen apró feszültségek gyakran nem is tudatosodnak, és folytonos, bár kisebb hatásukkal észrevétlenül rombolnak, szemben egy nagy stressz hatásával (azaz a kritikus életeseménnyel), amely sokkal könynyebben érzékelhető. Más szavakkal, a stressz Bodenmann-féle modellje azt állítja, hogy a külső stressz befolyásolja a kapcsolat minőségét. Egyrészt, a külső stressz csökkenti a partnerek egymásra szánt, együtt töltött idejét, ami a közös élmények vesz­ teségét jelenti. Gyengíti az összetartozás érzését, csökkenti az önfeltárást, és rombolja a páros megküzdés minőségét. M ásodrészt a külső stressz azzal, hogy több negatív és kevesebb pozitív interakciót indít el, rombolja a kommuni­ káció minőségét is. Harmadrészt, növeli a pszichológiai és fizikai problémák kockázatát, olyanokét, mint például az alvási rendellenességek, a szexuális diszfunkció és a hangulati zavarok. Végül, a külső stressz hatására egyre in­ kább megnő a valószínűsége, hogy a partnerek negatív személyiségegyeinek működése felerősödik egymás között, mint például a merevség, a szorongás és az ellenségesség. Ezek a folyamatok valóban elidegenedést okozhatnak. Egymás ismeretének kölcsönös hiánya kezelhető, ha mindkét partner fejlő­ dőképes, azonban, csupán az egyik fél fejlődése nem válik a kapcsolat javára. A válás valószínűsége megnő, ha a partnerek kevésbé hajlamosak felfedni egymás előtt belső lelki életüket (pl. személyes szükségleteiket, vágyaikat, ér­ dekeiket, céljaikat), mert fokozatosan idegenné válnak egymás számára, vagy egyre több párkapcsolati konfliktusuk lesz (Bodenmann, 2005.) E modell szerint a párkapcsolat minőségének romlásában jelentős szerepe van annak, hogy a felek rosszul kezelik a krónikus mindennapi stresszt. Bár mindhárom modell elsősorban a külső stresszel foglalkozik, Bodenmannt inkább az érdekli, miként válik a külső stressz belső feszültséggé (pl. hogyan eredményez kevesebb együtt töltött időt, negatív kommunikációt és rossz egészségi állapotot), és nem szól arról, hogy miként romlik ettől a kapcsolat minősége. A három elemzett stressz-dimenzió fontos hatással van a stressz kialakulására a közeli emberi kapcsolatokat (belső vs külső, nagyobb vs kisebb, akut vs krónikus). A fentiekben tárgyalt stressz elméletekben az említett kettősségek mentén osztályozzák a páros stressz létrejöttének és ki­ menetelének lehetséges változatait. Ügy tűnik azonban, hogy egyik modell sem magyarázza meg a páros stressz kialakulásának összes lényeges hatását,

A páros megküzdés és mérése

159

a stressz méreteket és konkrét következményeit. A jövőben, valószínűleg ér­ demes lenne a különböző stressz elméleteket együttesen figyelembe venni, hogy mind a három dimenzióban választ kapjunk a páros stresszel kapcsola­ tos kérdésekre. A mai napig hiányzik az a modell, amely mindhárom modell szempontjait megpróbálná figyelembe venni. Napjainkban az egyik legtöbbet használt mérőeszköz a Páros megküzdés kérdőív (Dyadic Coping Inventory- DCI, Ledermann és mtsai, 2010). Meg kell említeni, hogy a Bodenmann-féle Páros megküzdés kérdőív m agyar vá l­ tozata is elérhető Martos, Sally, Nistor és Józsa (2012) munkája nyomán. A magyar változat pszichometriai mutatói alapján megbízható eszköznek mu­ tatkozik a páros stresszel való megküzdés mérésére. A kérdőív a pár streszszel való megküzdésének lehetséges módjai közül négyet mér. (1) Pozitív támogató páros megküzdés, amelynek lényege nem a partner helyett való megküzdés, hanem támogatása az adott problémával való megküzdésben. Tanúsíthat a partner empatikus megértést, amikor érzelemközpontú mó­ don reagál társa problémájára, és segítséget nyújthat a probléma elemzésé­ ben, ilyenkor a probléma kerül a támogatás fókuszába. (2) Átvállalt páros megküzdésről akkor beszélünk, ha a partner átveszi társától a megterhelő tevékenységek egy részét vagy egészét. (3) Negatív páros megküzdésről van szó, amikor a partner ellenséges, ambivalens vagy sztereotip módon reagál társa problémájára, például egyszerre támogató és kritikus hozzáállást mutat. (4) Közös páros megküzdésről van szó, ha a partnerek mindketten azonos részt vállalnak a problémamegoldásban. Ebben az esetben is lehet érzelem­ központú (amelynek célja a feszültség csökkentése kölcsönös odafordulással, gyengédséggel), és lehet problémaközpontú (a megoldás módjának, kivitele­ zésének igazságos megosztása) (Martos és mtsai, 2012). A párkapcsolati stressz és megküzdés kutatása viszonylag új irányvonal a párok egészséges működésére összpontosító pszichológiai kutatásokban. Azonban a párok egymással és a párkapcsolattal való elégedettségének fo­ galma és mérése jóval korábbi eredetű, hiszen már a XX. század harmincas éveiben is foglalkoztak vele. A következőkben erről lesz szó.

Párkapcsolati elégedettség A 20. század elején a nyugati világban végbemenet társadalmi és gazdasági változások közben a családi kapcsolati problémák a társadalmi érdeklődés

160

9. Stressz és páros megküzdés

középpontjába kerületek, és a nyilvános figyelem mellett tudományos ér­ deklődést is kiváltottak (Fincham és Beach, 2006). A családi kapcsolatok megértésének és kezelésének vágya vezetett ahhoz, hogy a családi kapcso­ latok vizsgálatához közvetlen, empirikus módszereket használjanak. A há­ zasságokban mérhető kapcsolati elégedettség akkor vált központi kérdéssé, amikor Termán és mtsai (1938) kiadták A házassági boldogság pszichológiai fak torai című könyvüket, amelyben 1133 párt vizsgáltak kérdőíves mód­ szerrel, hogy meghatározzák a házastársi elégedettséget. Később Burgess és Cottrell (1939) egy hasonló kérdőíves vizsgálatban 526 pár adatait feldol­ gozva számolt be arról, hogy miként jelezhető előre a házasság sikere vagy kudarca. Mindkét könyv a későbbi kutatások kiindulópontjává vált, és klaszszikus módszerekkel azt vizsgálat, hogy milyen összefüggés (korreláció) van a házastársi elégedettség és egyéb tényezők között. M it is jelent a kapcsolati elégedettség? A kérdés egyszerűnek látszik, de a következőkből talán kitűnik, hogy a válasz annál összetettebb. Elsőként megjegyzendő, hogy a kérdéssel foglalkozó korai kutatások szinte kizárólag a nyugati kultúrából származnak, főként Észak-Amerikából, és túlnyomó részben egyfajta párkapcsolati típussal foglalkoznak, a házassággal. A kuta­ tásoknak ez a hiányosság egyben az erőssége is, mert széleskörű vizsgálatok egybehangzó eredményei szerint az Észak-Amerikai kultúrában a házasság a párok számára a legfontosabb, túl a tágabb családon, a társadalmon, az ősökön és az istenségen. Ez a fajta egyöntetű vizsgálati eredmény arra is indíthatja a témával foglalkozó kutatókat, hogy leegyszerűsítsék a kapcsola­ ti elégedettség fogalmát, a házasság hedonikus színezetével azonosítva azt. Ugyanakkor elképzelhető, hogy azok a mérőeszközök, amelyeket Ameriká­ ban használtak, eltérő eredményeket mutatnának más kultúrákban. Például az egyik vizsgálatban azzal mérik a házastársi elégedettséget, hogy meg­ kérdezik „ha még egyszer kezdenéd az életedet, kivel házasodnál össze?” (ez egy széles körben elterjedt kérdőív, a M arital Adjustment Test - MÁT (Eocke és Wallace, 1959) része). Ilyen kérdést teljesen értelmetlen feltenni számos keleti kultúrában, ahol a házastárs választása nem az egyén döntése, hanem elrendezett házasságok formájában a szülők választanak párt gyere­ küknek. A második fontos dolog, amellyel találkozhatunk a párkapcsolati elége­ dettség szakirodaimának áttekintése során, az átfogó elmélet hiánya. Ahogy Glenn (1990) rámutat, a legtöbb témával foglalkozó kutatásban szinte ad hoc módon, gyakorlati megközelítésből kiindulva definiálják a házastársi

Párkapcsolati elégedettség

161

elégedettséget, amely eléggé esetlegessé teszi, hogy mit is mérünk valójában. Norton (1983) szerint a házasság minőségére rákérdezni eleve torzító hatá­ sú eredményeket hoz, mert a párok hajlamosak pozitív, boldog kapcsolatról beszámolni az ilyen kutatásokban. Emellett fogalmi zavart eredményezett számos kifejezés nem következetes használata is, mint például „a siker”, „a boldogság”, „a kapcsolat”, vagy amikor szinonimaként használták a „kapcso­ lati minőség” kifejezést a „kapcsolati elégedettséggel”. A harmadik kritika azért érte a párkapcsolati elégedettség kutatását, mert a megállapítások szinte kizárólag önkitöltős kérdőíveken alapulnak. Az önki­ töltésen alapuló, egy kapcsolatot keresztmetszetében felmérő kutatási ered­ mények pedig viszonylag kevés információval szolgálnak arról a folyamatról, aminek az eredménye egy párkapcsolati szakítás lehet. Mivel ezzel a mód­ szerrel kevéssé ragadható meg egy kapcsolat dinamikája, később az elsődle­ ges cél a párkapcsolati elégedettségben mérhető változatosság feltérképezése volt, amelyben két megközelítéssel találkozhatunk. Az egyik megközelítés azt hangsúlyozza, hogy a párkapcsolati elégedettség a kapcsolat olyan jelleg­ zetessége, amelyet úgy érdemesebb vizsgálni, mint a partnerek házassággal kapcsolatos érzéseit (Trost, 1985). Ebben a megközelítésben a „párkapcso­ lati elégedettség” helyett a „párkapcsolati szabályozás” kifejezés használatát javasolják. Ugyanakkor kérdéses, hogy ha a partnerek tökéletesnek, vagy elég jónak értékelik egymást, akkor ezzel a módszerrel mit tudunk meg a kapcsolat működéséről, tulajdonságairól. A másik megközelítés szerint az önkitöltős kérdőívek talán mégis jobban képet adhatnak a személy házastársi kapcsolatának érzéseiről. Ennek a nézőpontnak a képviselői „párkapcsolati boldogságról” beszélnek a párkapcsolati elégedettség helyett.

Házastársi elégedettség és gyermekszám A férfiak és nők közötti párkapcsolat formalizált fajtája, a házasságkötés minden ismert kultúrában létezik, és a világ népességének 90%-ka legalább egyszer élete során meg is házasodik (Buss, 1985). A házasság és az öszszes hozzá kapcsolódó jelenség - például a házastársi elégedettség - evo­ lúciós szempontból is érdekes kérdés (pl. Lucas és mtsai, 2004, Lucas és mtsai, 2008; Shackelford és Buss, 1997, 2000, Wendorf, Lucas, Imamoglu, Weisfeld, és Weisfeld,2011.) (A házasságról részletesebben a Házasság című 11. fejezetben olvashatunk.)

162

9. Stressz és páros megküzdés

Néhány kutató szerint a házastársi elégedettség egyik jelentős megha­ tározója lehet a gyermekek száma is (Twenge, Campbell és Foster, 2003). Twenge és munkatársai (2003) egy több tanulmányt elemző meta analízisben (amelyben 47.692 válaszadó adatait vizsgálták) kimutatták, hogy a családban élő gyermekek száma és a szülők házastársi elégedettségének mértéke között negatív összefüggés mérhető. Azaz, a szülők annál kevésbé voltak elégedet­ tek a párkapcsolatukkal, minél több gyereket neveltek. A kutatók természe­ tesen más adatokat is elemeztek. Azonban a nem, az életkor, a legfiatalabb gyermek életkora, a születések közötti időtartam és más adatok sem voltak szignifikáns hatással a házastársi elégedettségre. Továbbá a szülők szignifi­ kánsan alacsonyabb házastársi elégedettségről számoltak be, mint azok, akik egyáltalán nem neveltek gyereket. A szerzők számos elméleti modellt ajánla­ nak, amelyek segítenek megérteni, hogy a szülői szerep miként közvetíthet a magasabb gyermekszám és az alacsonyabb házastársi elégedettség kialakulá­ sa között. Az említett szerepkonfliktusok például együtt járnak a szabadság korlátozásával, a szexuális elégedetlenséggel. Onyishi, Sorokowski, Sorokowska és Pipitone (2012) szerint azonban ennek a megállapításnak az egyetemessége erősen korlátozott. Először is, a fenti eredmények meglehetősen ellentmondásosak evolúciós nézőpontból. E megközelítésből a házastársi elégedettséget úgy is felfoghatjuk, mint egy olyan pszichológiai állapotot, amelyet az egyénben a párkapcsolatból szár­ mazó nyereségek és költségek szabályoznak (Shackelford és Buss, 2000). Az eredmények egyik lehetséges magyarázata, hogy a párkapcsolatai elége­ dettség csökkenésének biológiai funkciója éppen az, hogy segítsen a szülők figyelmét a gyermeknevelésre fordítani (Wendorf és mtsai, 2011). Eszerint a házastársi elégedettség csökkenése egyszerűen átvihető a gyermekkel kap­ csolatos elégedettség növekedésére. Ezt az elképzelést támasztják alá azok a vizsgálati eredmények, amelyek szerint a gyermekes házaspárok általában véve nem kevésbé boldogok, mint a gyermektelen házaspárok (Houseknecht, 1979, Kohler, Behrman, és Skytthe, 2005). A legjelentősebb kritika a házastársi elégedettség és a gyermekszám kö­ zötti furcsa eredménnyel kapcsolatban a mintavétellel kapcsolatos. A legtöbb pszichológiai tanulmány, amely az egyetemes emberi működést próbálja ábrá­ zolni, valójában csak egyetlen (nyugati, fejlett, iskolázott) társadalmi csoport elemzésével készült, tipikusan egyetemi hallgatók részvételével (Henrich, Heine, és Norenzayan, 2010). Twenge és mtsainak (2003) munkája is fejlett nyugati országokban készült kutatások adatait vette górcső alá. Ezekre a kul­

Házastársi elégedettség és gyerekszám

163

túrákra jellemző a fejlett szociális biztonsági rendszer, a modern egészségügy és a világ társadalmai közötti viszonylag magas státusz. Az is befolyásolhatja az eredményeket, hogy ezek a társadalmak alapvetően individuális érték­ rendre épülnek, azaz az egyén érvényesülése van a jólét-érzés középpontjába (Hofstede, 2001). Az értékrendet előíró normák minden bizonnyal hatással vannak az elégedettségre. Ezzel ellentétben, a kollektivista kultúrákra a csoporton belüli szoros kap­ csolatok, a kölcsönös segítségnyújtás, a hűség és az együttműködés a jellemző (Hofstede, 2001). Azaz a családok, a szülők számíthatnak mások (elsősorban a rokonok, a nagycsalád) segítségére gyermekeik nevelésében. Ennek megfe­ lelően a kollektivista kultúrákban gyakran élnek együtt többgenerációs csa­ ládok, és a gyermekneveléssel kapcsolatos terhek megoszlanak testvérek és/ vagy idősebb rokonok között (Rosenthal, 1999). Fölmerül, hogy a kollekti­ vista társadalmi berendezkedés nem csak „támogatja”a házasság intézményét, hanem képes lehet csökkenteni a megnövekedett gyermekszámmal együtt járó családi problémákat, amelyek alapvetően negatív hatást gyakorolnak a házassági elégedettségre. A legújabb vizsgálatok részben megerősítik azt a feltételezést, hogy a kollektivista kultúrákban a házasságnak eltérő hatása van a szülői működésre, mint az individualista kultúrákban. Dillon és Beechler (2010) egy olyan meta-analízist készített, amelyben összesítették 15 kollekti­ vista kultúrában végzett házastársi elégedettséggel és gyermekszámmal fog­ lalkozó kutatás eredményeit. Bár negatív összefüggést találtak a gyermekek száma és a házastársi elégedettség között, ennek mértéke alacsonyabb volt, mint amelyet Twenge és mtsai (2003) a nyugati kultúrákban mértek. Onyishi és mtsai (2012) felvetik, hogy lehet egy másik változó is, amely esetleg befolyásolhatja a házastársi elégedettség és a szülői működés kapcso­ latát: a rendelkezésre álló szociális ellátás és a nyugdíj. A szociális alapon járó nyugdíj viszonylag modern „találmány”, ráadásul ez a rendszer inkább csak a fejlett országokban népszerű (Barrientos, 1998.) Számos fejlődő országban gyűjtött adat azt mutatja, hogy a termékenységet alapvetően motiválja az öregkori biztonság érzése, különösen akkor, ha mindkét szülő bizonytalan abban, hogy idős korára képes lesz-e önfenntartásra, és nem áll rendelke­ zésre más, megbízható támogatás, csak a gyerek (Nugent, 1985). Sok fejlődő afrikai országban az ingyenes szociális juttatások és bármilyen nyugdíj csak a társadalom töredéke számára elérhetők (Stewart és Yermo, 2009). Feltéte­ lezhető, hogy ilyen helyzetben (amely jobban hasonlít őseink életfeltételei­ hez, mint a modern társadalmak jóléti rendszere) valószínűleg a család és a

164

9. Stressz és páros megküzdés

gyerekek képesek helyettesíteni a szociális ellátást az idősek számára, ami módosíthatja a gyermekek száma és a családi elégedettség közötti kapcso­ latot. Ezzel összefüggésben Onyishi és kollégái (2012) egy nigériai törzs­ ben, az Igbo etnikai csoportban végezték vizsgálatukat, amelyben 374 ember vett részt, mindegyikük házas volt. Voltak gyermektelenek is, de volt, aki 9 utódról számolt be. Kérdezőbiztosok segítségével egy házastársi elégedettség mérő skálát töltöttek ki. Eredményeik azt mutatták, hogy pozitív kapcso­ lat áll fenn a gyerekszám és a házastársi elégedettség mértéke között, sőt a gyerekek száma volt a legerősebb előrejelzője az elégedettségnek, csak ezt követte a gyerekek iskolázottságának mértéke, életkoruk és a család vagyo­ nának nagysága. A modern, demográfiai átmenet utáni társadalmakban működő szaporo­ dási mechanizmusok tehát ellentmondanak az optimális termékenység klaszszikus evolúciós modelljének (Borgerhoff Mulder, 1998). A legtöbb tudós úgy gondolja, hogy a modern társadalmak alacsony termékenységi mutatója a változó környezeti feltételek eredménye, amely hatással lehet a szülői ráfor­ dítás és a gyermekszám kapcsolatára és/vagy a gyerekvállalással kapcsolatos szülői motivációkra is (Shenk, 2009.) Például, Lawson és Mace (2011) sze­ rint a gyermekek száma, a hagyományos és a modern ipari társadalmakban is egyfajta optimális értéket jelent, amely a szülői befektetés és a szaporodási ráta közötti átkapcsolásként (trade-off) működik. A demográfiai átmeneten átesett kultúrákban a magasabb utódszám jelentős költségekkel jár együtt, amely az utódokat és a szülőket egyaránt terheli. Pszichológiai szinten az történik, hogy az egyén az adott társadalomra jellemző szaporodási straté­ giával összefüggő döntést hoz. Ugyanaz a pszichológiai mechanizmus - a házastársi elégedettség - a különböző kultúrákban ellentétes hatással lehet a gyerekszámra attól függően, hogy milyen a társadalmi berendezkedés. A gyermekek száma és a házastársi elégedettség között korábban mért nega­ tív kapcsolat (Twenge és mtsai, 2002) tehát nem egy kulturálisan általános eredmény, sokkal valószínűbb, hogy a nyugati világ individualista, modern társadalmainak jellemzője, amely azonban a világ népességének csak mint­ egy 12%-át jelenti (Henrich és mtsai, 2010). *

*

*

Ez a fejezet arról szólt, hogy milyen szerepe van a párkapcsolati stressznek (és a stresszel való megküzdésnek) a párkapcsolatok stabilitásában. Ezért át­

Házastársi elégedettség és gyerekszám

165

tekintettük a stressz fogalmát, a hozzá tartozó alapfogalmakat és kutatásokat. Majd megismerkedtünk a párkapcsolati stressz jelenségével és a páros meg­ küzdéssel, illetve az ennek mérésére szolgáló eszközzel, amelyet a svájci Guy Bodenmann professzor és munkacsoportja fejlesztett ki, és amely magyar nyelven is elérhető. Végül a párkapcsolati stresszt evolúciós keretbe helyezve tárgyaltuk egy olyan párkapcsolati esemény (a gyermekvállalás) tükrében, amely napjainkban talán több stressz forrása a nukleális családokban, mint a tradicionális nagycsaládokban. Vajon könnyebb-e megküzdeni ezzel a streszszel, ha az egyén megtalálja az ideális párját? Egyáltalán, létezik-e a nagy ő? Az ideális partner? És van-e ideális kapcsolat? És ha igen, akkor mitől ideális? A következő fejezetben erről olvashatunk. További olvasmányok: Elblinger, Cs. (2013). A családi rituálék szerepe a családi identitás-konstruk­ cióban. Doktori (PhD) értekezés. PTE Pszichológia Doktori Iskola, pp. 231. Martos, T. & Konkoly Thege, B. (2012). Aki keres, és aki talál - az élet értelmessége keresésének és megélésének mérése az Elet Értelme Kérdőív magyar változatával. M agyar Pszichológiai Szemle, 67(1), 125-149. Martos,T., Sallay, V., Nistor, M . és Józsa, P. (2012) Párkapcsolati megküzdés és jóllét —a Páros Megküzdés Kérdőív magyar változata. Psychiatria H ungarica, 27(6), 446-458.

1 0 . I d e á l is p a r t n e r ÉS ID E Á L IS K A P C S O L A T

zámos tudós úgy a kezeli a párkapcsolat kezdeti időszakát, mintha ez lenne a kapcsolat fejlődésének leghangsúlyosabb és legkritikusabb állomása (pl. Berscheid és Graziano, 1979.) Ennek persze több oka is van. Például, az ember először is a partner keresése és kiválasztása alapján dönti el, hogy elköteleződjön-e és fektessen-e energiát az új partnerbe és az új kapcsolatba. Érzései, gondolatai és viselkedése - amelyet a kapcsolat első napjaiban, heteiben átél - alapvetően formálhatják a párkapcsolat útját és pályáját. Anélkül, hogy kicsit is rálátásunk lenne arra, hogy mikor, miként és miért kezdődik egy kapcsolat, nehéz lenne előre jelezni és megérteni, hogy mi történik a kapcsolat későbbi szakaszában, amikor a pár tagjai számos élmény és tapasztalat birtokába kerülnek. Egy szoros kapcsolat alakulásának kezdeti fázisa ezért sok (de nem valamennyi) estben szinte „irányítja” a kapcsolat általános fejlődését a későbbiekben is (Tran, Simpson és Fletcher, 2008). Nyilván rengeteg tényező befolyásolhatja, hogy miként kezdődik el egy vi­ szony. Ugyanakkor, a kapcsolat szempontjából lényeges normák és értékek különösen fontos szerepet játszanak, és alapvető következménnyel járhatnak a későbbiekben. Néhány kutató (Tran, Simpson és Fletcher, 2008; Fletcher, Simpson, Thomas, és Giles, 1999; Simpson, Fletcher, és Campbell, 2001) azonban az utóbbi években elkezdte vizsgálni, hogy milyen hatással vannak a párkapcsolat kialakulására és későbbi fejlődésére olyan kevésbé nyilvánvaló tényezők, mint például a partnerrel kapcsolatos ideálképek. Hogyan dönt­ jük el, hogy új párkapcsolatot kezdünk? Honnan tudjuk, hogy új partnerünk megfelel-e elvárásainknak, az együttélés és a házasság standardjának, vagy inkább szakítani kéne vele? Milyen irányelveket használunk, amikor meg­ ítélünk egy kapcsolatot? Ezekre a kérdésekre próbál választ adni az ideális standard modell (ISM ,Fletcher, Simpson,Thomas, és Giles, 1999; Simpson, Fletcher, és Campbell, 2001), amely segít megérteni a közeli kapcsolatok alakulásának pszichológiai törvényszerűségeit.

S

168

10. Ideális partner és ideális kapcsolat

A z ideális standardok modellje (ISM) A kapcsolati- és partner-ideálok kulcsfontosságú összetevői annak a társas tudatnak, amelyet az ember a mindennapokban használ társai megértésében. Ez az ideál egyfajta belső, mentális kép valamiről vagy valakiről, ami a kivá­ lóság és a kívánatosság mércéjeként működik. Ezzel a mércével, standarddal vetjük egybe azokat a dolgokat és személyeket, amelyekről el kell döntenünk, hogy kívánatosak-e számunkra. Az ISM szerint a kapcsolati és partner ide­ álok folyamatosan hozzáférhető tudásbázisként működnek, amelynek éppen az a funkciója, hogy segítsenek felmérni a fontos, különleges kapcsolatokat. M int látni fogjuk később, az ilyen standardok nem önkényesek vagy mes­ terkéltek, hanem az emberi természetben gyökereznek, amelyet fajunk evo­ lúciós történelme alakított. Ugyanakkor, az ideális standardok működésére hatással van a szocializáció is, a család, a barátok, a bennünket körülvevő környezet, beleértve az elénk táruló médiaképeket is. Ezekből a forrásokból ismerjük meg, hogy mi a társadalom által kívánatosnak tartott partner-ideál és az ideális kapcsolat standardja. Az egyén a párkapcsolati ideálok általános társas standardját veszi alapul és kiigazítja azokat, hogy megfeleljen szemé­ lyes értékeinek és jellemzőinek is. Az ideális standardok hatással vannak a személy értékítéletére, észlelésére, amikor az egyén egy lehetséges partnert szemrevételez, illetve társát monitorozza párkapcsolatában. A párkapcsolat-alapú tudásnak ez a szerkezete három összetevőből áll: (a) az én, (b) a partner, és (c) a kapcsolat (Fletcher és Thomas, 1996). Az ideálok­ kal kapcsolatos elvárások, célok és hiedelmek ott vannak, ahol az én, a part­ ner és a kapcsolat metszésbe kerülnek egymással. Ezért az ideális standardok elmélete a következő elemeket foglalja magában: a tényleges én, az ideális partner és az ideális kapcsolat. Az ideális partnert és az ideális kapcsolatot előíró standardok külön kognitív reprezentációval rendelkező kategóriákba kerülnek, amelyek egymástól félig-meddig független konstrukciók (Simpson és mtsai, 2001). Ugyanakkor az ideális partner és ideális kapcsolat kategóriák között minden bizonnyal átfedés is van, hiszen az emberek a mindennapi életben ideális partnert keresnek, aki segít nekik elérni az ideális párkap­ csolatot. Például azok, akik szerint a nevetés és a humor fontos jellemzői az ideális kapcsolatnak, értékelni fogják a humorérzéket az ideális társban, aki valószínűleg képes lesz megteremteni a vágyott nevetéssel és humorral teli kapcsolatot (Tran, Simpson és Fletcher, 2008).

Az ideális standardok modellje (ISM)

169

Milyen dimenziók mentén értékeljük lehetséges és meglévő partnerün­ ket? A párválasztás evolúciós modelljei alapján (és különösen a Gangestad és Simpson (2000) által leírt plurális stratégiák modelljét alapul véve, amelyről részletesen a Szex és elköteleződés című 5. fejezetben olvashatunk) az ISM fel­ tételezi, hogy az egyén a következő háromé dimenzióban értékeli aktuális és szóba jöhető partnerét. (A) Érzelmi melegség és megbízhatóság, (B) vonzerő és vitalitás (életerő), és (C) státusz és erőforrások (Fletcher és mtsai, 1999). Evolúciós értelemben a párkapcsolati preferencia olyan jelzésre irányul, amely megbízhatóan jelzi (vagy legalábbis az ősi múltban jelezte) tulajdo­ nosa szaporodással összefüggő képességeit - tehát a jó génekről és/vagy a jó ráfordítási képességről árulkodik. Ezért az ISM dimenziók középpontjában azok a párkapcsolati szempontból alapvető tényezők állnak, amelyek segít­ ségével partnert szerzünk magunknak, hogy növelhessük szaporodási ráter­ mettségünket (Buss és Schmitt, 1993.) Például a partner viszonylag nagyobb fokú érzelmi melegsége és megbízhatósága jelzi, hogy az illető társként és szülőként az átlagosnál jobban képes arra, hogy érzelmileg bcvonódjon és elköteleződjön a kapcsolatban. A viszonylag magas státusz és erőforrás je­ lezheti, hogy a partnernek átlagon felüli lehetősége van, hogy anyagi termé­ szetű dolgokat fordítson a párkapcsolatra és a fejlődő utódokra. A viszonylag magas vonzerő és vitalitás az átlagosnál jobb egészségi állapot és a magasabb termékenység jelzéseként működik, amely azért vágyott tulajdonság, mert a jó gének birtokosa örökítheti értékes tulajdonságait utódaiba. Így az ilyen minőségű partnert választó egyén növelheti teljes genetikai rátermettségét a következő generációban. Miért nem keresik az emberek folyamatosan azt a tökéletes társat, aki (ideáljaiknak megfelelően) hihetetlenül melegszívű, eszeveszetten gazdag és kápráztatóan vonzó? Először is, nagyon kevés olyan személy létezik, akire illik egy ilyen leírás. Másodszor, a legtöbben nem lennének képesek felkel­ teni egy ilyen tökéletes partner érdeklődését, egyszerűen azért, mert maguk nem rendelkeznek hasonlóan értékes tulajdonságokkal. Harmadszor, még ha valakinek sikerülne is felkeltenie egy ilyen tökéletes partner vonzalmát, ak­ kor valószínűleg elég nehéz lenne fenntartani az érdeklődését, hiszen eléggé egyoldalú lenne a kapcsolat. Röviden: amikor az ember hosszú távú partnert választ, gyakran arra kényszerül, hogy valóságos standardokat állítson fel az ideális helyett. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan átkapcsolunk a három di­ menzió között, aszerint, hogy melyik szempont tűnik fontosabbnak az ak­ tuális párkapcsolati helyzetben (Regan, 1998b). Az ISM szerint azonban, az

170

10. Ideális partner és ideális kapcsolat

egyén nem csupán a partnert értékeli ki, hanem a párkapcsolatot is. Ebből a szempontból a kapcsolatnak két dimenziójaja van. (1) Az intimitás és a stabilitás (amelyet a kapcsolati intimitással és a hűségességgel jelölhetünk), és (2) annak kérdése, hogy várhatóan mennyire szenvedélyes és izgalmas a kapcsolat (amelyet a kapcsolati szenvedély jelöl).

M ire szolgálnak az ideális standardok? Az ISM alapján azt mondhatjuk, hogy a partner- és a párkapcsolati ideálok­ nak három fő funkciója van (Tran, Simpson és Fletcher, 2008). (1) Értéke­ lés: a partner és a párkapcsolat minőségének megbecslése és kiértékelése (pl. annak értékelése, hogy egy lehetséges és/vagy az aktuális partner és párkap­ csolat megfelelő-e). (2) Magyarázat: annak magyarázata és megértése, hogy mi történik jelenleg a kapcsolatban (pl. olyan következtetések és ok-okozati összefüggések, amelyek magyarázatot adnak a párkapcsolati elégedettségre, problémákra vagy konfliktusokra). (3) Szabályozás: a kapcsolat működésé­ nek szabályozása és a szabályok beállítása (pl. előrevetíteni és esetleg irá­ nyítani, vagy megváltoztatni a partner és a kapcsolat működését). Az ISM szerint a kapcsolat megítélése olyan mentális összetevőket is magában foglal, amelyhez az emberek automatikusan hozzáférnek és amelyet használhatnak, amikor fontos párkapcsolati döntéseket hoznak (pl. arról, hogy továbbra is fenntartsák-e aktuális kapcsolatukat, vagy szakítsanak-e). így az ideális stan­ dardok értékelési funkciója központi szerepet játszik a kapcsolat fejlődésé­ nek korai szakaszában. Az ideális standardok rugalmassága is befolyásolja a kapcsolati döntése­ ket (ti. hogy mennyire felel meg egy partner az ideális standard által előírt mércének, és ez alapján elfogadható-e). Az a szint, amelyre valaki beállítja a saját ideális standardját és annak rugalmasságát (ami az ideáltól való el­ térés mértékét jelenti, ami még megfelelő számára) részben azon is múlik, hogy saját magát hogyan értékeli ugyanabban a dimenzióban. Eszerint az, aki magát fizikailag rendkívül vonzónak tartja, magasabbra fogja állítani ide­ ális partner standardjában a partner vonzerejére és a vitalitására vonatkozó elvárásait és valószínűleg kevésbé lesz rugalmas ebben. Ezért, ha valaki na­ gyon fitt és igen vonzó, akkor viszonylag kedvező helyzetben van, hogy olyan partnert szerezzen, aki szintén nagyon attraktív (Campbell, Simpson, Kashy, és Fletcher, 2001).

Mire szolgálnak az ideális standardok

171

Az ideális standardok rugalmasságát befolyásolhatja az adott helyzet­ ben átélt tapasztalat, amely visszacsatolásként működik (Campbell és mtsai, 2001). Például, aki aktuálisan azt éli meg, hogy párkapcsolati közeledését több alkalommal is visszautasították, valószínűleg leszállítja a standardokat, azaz lejjebb teszi a mércét. Azzal, hogy átmenetileg „kevesebbel is megelég­ szik”, javítani próbálja annak esélyét, hogy partnert találjon. Ha az elutasítás újra és újra megtörténik, az egyén ideális standardjai fokozatosan csökken­ nek, míg a standardok rugalmassága egyre növekszik (egyre kevésbé lesz „vá­ logatós”). Ennek megfelelően, ha a potenciális partner azonnal fogadja az egyén közeledését, akkor az ideális standardok az idő múlásával fokozatosan növekednek, a rugalmasság viszont csökken. Ezért a standardok rugalmas­ sága változékony, amelyet szinte barométerként képes előrejelezni az egyén aktuális párkapcsolati tapasztalata. Az ideális standardok rugalmassága és finomhangolása részben azoktól a mozgatórugóktól is függhet, amelyek a kapcsolat egy adott időpontjában va­ lami miatt kiemelkedően fontossá válnak. Simpson és kollégái (2001) szerint két alapvető motívum határozza meg, hogy az egyén miként értékeli, ma­ gyarázza, és szabályozza a kapcsolatát. (1) A partnert és a kapcsolatot erősítő motívumok, és (2) a partnert és a kapcsolatot hitelesítő motívumok. Az ideális partner és az ideális párkapcsolat standardjai, valamint a meglévő partner és párkapcsolat észlelése közötti nagy eltérés negatív következményekkel járhat, amely attól függ, hogy melyik motiváció a meghatározó az adott helyzetben. Az én-folyamatok működésével kapcsolatos kutatások szerint (Baumeister, 1998) az én-erősítés motívuma jelentős szerepet játszik abban, hogy az em­ berek hajlamosak túlértékelni saját pozitív tulajdonságaikat. Ha azonban az én-erősítést optimális mértékben gyakorolják (nem esnek szélsőségekbe), ez nagyobb személyes boldogsághoz, jobb kapcsolatok kialakulásához, pozití­ vabb lelki beállítódáshoz és átlag feletti lelki egészséghez vezet (Taylor és Brown, 1988). A kapcsolati elméletek szerint az ember hajlamos rá, hogy idealizálja és ezzel is erősítse párkapcsolatát és partnerét (Murray, 2001). Sőt, számos kutatásban beszámolnak arról is, hogy az emberek kifejezetten po­ zitívan észlelik partnerüket és párkapcsolatukat, és minél inkább hajlamosak idealizálni párjukat és a kapcsolatot, annál elégedettebbek is azzal, ami végső soron összefügg a kapcsolat felbomlásának alacsonyabb arányával (Murray, Holmes, és Collins, 2006; Murray, Holmes és Griffin, 1996). Bizonyos körülmények között a partner és a kapcsolat idealizálása el­ lentétes lehet a hitelesség motívumának céljaival. Mind az erősítés, mind a

172

10. Ideális partner és ideális kapcsolat

pontossági motívumok sajátos értékelési funkciót látnak el, de a leghatéko­ nyabban különböző körülmények között működnek (Gagne és Lydon, 2004; Gollwitzer és Kinney, 1989). Például, ha arra van szükség, hogy egy kérdésben tárgyilagos, elfogulatlan döntést hozzunk a kapcsolatban (pl. randizzunk-e valakivel, vagy sem; megházasodjunk-e, vagy sem; vállaljunk-e gyereket vagy sem, stb.), akkor minden bizonnyal a hitelesség motívuma élvez elsőbbséget. Azonban, ha a pár elérkezik a kapcsolat működésének egy kényelmes, kiala­ kult fázisába, akkor az erősítésre fókuszáló motívumok válnak fontosabbá. Az ISM szerint a partner és párkapcsolati ideálok valamint az aktuális partner és a párkapcsolat észlelése közötti nagy eltérés attól is függ, hogy mennyire hozzáférhető a kapcsolatban az erősítés és a hitelesség motívu­ ma. A partnert erősítő motívumok azt eredményezik ugyanis, hogy csökken az eltérés az ideális és az aktuálisan észlelt partner megítélése között, míg a hitelességre fókuszáló motívumok éppen növelik az ideális és aktuálisan észlelt partner közötti eltérést. És minél nagyobb szakadékot érez valaki az ideális- és az észlelt partner között, annál sérülékenyebbé, instabilabbá válik a kapcsolat. Ennek ellenére, egy kapcsolat kritikus pontjainál a döntéshozás közben kimondottan hasznos lehet a hitelesség motivációjának szem előtt tartása. Néhány kutató szerint ennek a működésnek a hátterében is evolúciós mechanizmusok állhatnak (Gangestad és Simpson, 2000). Korábban említettük, hogy a párkapcsolat erősítése, valamint a partner és a párkapcsolat idealizálása akkor meghatározó, ha a kapcsolat stabil, ha a pár közötti elköteleződés magas szintre ért, vagy ha valamilyen közösen meghozott döntés után van. Ha az erősítés motívuma aktív, akkor az egyén három kognitív stratégiát alkalmazhat, hogy kezelje az ideális partner - ak­ tuális partner közötti eltérésből fakadó feszültséget. (1) Megváltoztatja az aktuális partner és/vagy kapcsolat észlelését. (2) Megváltoztatja az ideális standardjait, hogy jobban illeszkedjenek ahhoz, ahogy aktuális partnerét és kapcsolatát észleli. (3) Elveti az ideális standardok fontosságát, és nem tart­ ja valószínűnek, hogy a valóság találkozhat az ideálokkal. Ezek a kognitív disszonanciát csökkentő stratégiák valószínűleg automatikusan zajlanak le, rendszerint anélkül, hogy tudatosodtak volna az egyénben (Tran, Simpson és Fletcher, 2008). Amikor a hitelesség motívumai nagyobb erővel esnek latba (például valaki­ nek el kell döntenie, hogy belekezdjen-e egy új kapcsolatba, vagy folytasson-e egy régebbit), akkor a közepes és nagyobb eltérések arra ösztönzik az egyént, hogy részletesebben elemezze a partnert vagy a kapcsolatot. Ennek az alapos,

Mire szolgálnak az ideális standardok

173

elemző feldolgozásnak az lehet a következménye, hogy az egyén arra hasz­ nálja az ideális partner - aktuális partner közötti eltérést, hogy megismerje párkapcsolati problémái gyökerét. (Például: „Az én ideális partnerem kifeje­ zetten melegszívű és kedves, te viszont hideg és távolságtartó vagy, ami meg­ magyarázza, hogy miért vagyok boldogtalan melletted.”) Persze az aprólékos elemzés arra is ösztönözheti a feleket, hogy megpróbálják megváltoztatni saját viselkedésüket, partnerük viselkedését, vagy akár mindkettőt. Ha a részletes elemzés eredményeként valaki arra a következtetésre jut, hogy az ideális part­ nere és aktuális partnere közötti különbség jelentős, de nem csökkenthető, akkor az illető dönthet a szakítás mellett, vagy kereshet alternatív partnereket, esetleg vigasztalódhat más tevékenységekkel (pl. munka, hobbi, stb.).

A z ideális standardok kutatása Bár az ISM elméleti alapjait alig több mint tizenöt éve írták le, az utóbbi másfél évtizedben számos —a modellből kiinduló - hipotézist fogalmaztak meg a kutatók, és szép számmal születtek vizsgálatok is. Fletcher és mtsai (1999) azt kérték egyetemista férfiaktól és nőktől, hogy alkossanak egy bel­ ső képet ideális partnerükről, akivel randizni szeretnének, összeházasodná­ nak és írják le a fontosabb jellemzőit. A tulajdonságok listáját kategóriákba foglalták, és arra kértek egy nagyszámú egyetemista populációt, hogy ítéljék meg a jellemzők fontosságát aszerint, hogy mennyire egyezik saját ideális partnerről és párkapcsolatról kialakított képükkel. Ezután konfirmátoros faktoranalízissel elemezték a korábbiakban már ismertetett három ideális partner faktort és a két párkapcsolati faktort. Fletcher, Tither, O’Loughlin, Friesen, és Overall (2004) azt találták, hogy a nők fontosabbnak tartják a melegséget és a megbízhatóságot, valamint a státuszt és az erőforrásokat a potenciális társban (mint a férfiak), ugyanakkor viszonylag kevésbé fontos számukra a vonzerő és a vitalitás. Ez a mintá­ zat a nők hosszú és rövid távú párkapcsolati preferenciáira is illett. Ezt az eredményt később számos vizsgálatban megerősítették (Buss, 1989; Regan, 1998a; Shackelford, Schmitt és Buss, 2005). Fletcher és munkatársai (2004) azt vizsgálták, hogy a nemi különbségek mértéke és természete hogyan változik a párkapcsolat kontextusával, attól függően, hogy hosszú- vagy rövid távú kapcsolatról van-e szó. Először is, a nemi különbség erőteljesebb volt, amikor hosszú távú, érzelmileg elköte­

174

10. Ideális partner és ideális kapcsolat

lezett párkapcsolatokat vizsgáltak, mint a rövid távú kapcsolatok esetében. Másodszor, amikor a melegség és megbízhatóság hatását vizsgálták a státusz és erőforrások ellenében, akkor azt találták, hogy a nemi különbségek vir­ tuálisan eltűntek: mind a nők, mind a férfiak olyan partnert preferáltak, aki inkább szegény és melegszívű, mint gazdag és hideg. Ez a preferencia pedig igaz volt minden kapcsolatra, függetlenül a kapcsolat időtartamától (fellángolás-szerű rövid kapcsolat, vagy hosszú távú elkötelezett). Ezzel szemben, amikor az elemzés későbbi fázisában a melegség és megbízhatóság hatását vizsgálták a vonzerővel és vitalitással szemben, azt találták, hogy az ideális partner igen eltérő volt attól függően, hogy hosszú vagy rövid távú kapcso­ latról volt-e szó. Például, amikor tartós kapcsolatra kellett választani, akkor mindenki inkább a melegszívű, de nem kimondottan szép egyént választotta a nagyon vonzó, de hideg személy helyett. Amikor azonban rövid távú kap­ csolatra kellett választani, akkor viszont mindenki éppen fordítva választott: a nagyon attraktív, de hideg, távolságtartó személyek voltak népszerűbbek a csúnyácska, de melegszívűekkel szemben. Ez a nemen belüli és nemek kö­ zötti mintázat összhangban van a párválasztási stratégiák plurális modelljével (Gangestad és Simpson, 2000), ami arra utal, hogy mindkét nem a kapcsolat típusától (rövid vs. hosszú távú) függően alakítja párválasztási preferenciáit, amely eltérő párkapcsolati célok megvalósítását teszi lehetővé. A hosszú távú párkapcsolati kontextusban a partner személyében a jó ráfordítási képességű pár megtalálása, megszerzése és megtartása a cél, míg rövidtávon a jó geneti­ kai minőséggel rendlelkező pár génjeinek elérése kerül a fókuszba. Egy vizsgálatban Campbell és mtsai (2001) arra kérték a résztvevőket, hogy ítéljék meg saját magukat és ideális hosszú távú szerelmi partnerüket a három ISM skálán (melegszívűség-megbízhatóság, életerő-vonzerő, stá­ tusz-erőforrások). Aztán azt elemezték, hogy mennyire rugalmasak az ideális standardok, és milyen mértékben egyeznek az aktuális partner jellemzőivel. Eredményeik szerint azok, akik magasabbra értékelték önmagukat egy adott dimenzióban (pl. az életerő-vonzerő tekintetében), hajlamosak ugyanebben a dimenzióban magasabb ideális standardok megfogalmazására, amelyek kevésbé rugalmasak. Továbbá azok, akik a legkevésbé rugalmas standardok­ kal rendelkeztek, tipikusan magasabb kapcsolati minőségről számoltak be, amikor aktuális partnerük megegyezett az általuk elképzelt ideális partner­ rel. A legalacsonyabb kapcsolati minőségről viszont azok számoltak be, akik kevésbé rugalmas ideáljaik mellett jelentős eltérést találtak ideális és aktuális partnerük között. Tehát a kevésbé rugalmas ideális standardok egyaránt nö-

Az ideális standardok kutatása

175

vélhetik, illetve csökkenthetik a kapcsolat minőségének érzését, attól füg­ gően, hogy milyen mértékben egyezik az ideális párról alkotott kép azzal, ahogy a valódi, aktuális partnert észleljük. Ha a kapcsolat minősége azon múlik, hogy mennyire egyezik az ideális partner képe a valódi partnerről alkotottal, akkor továbbra is fontos kérdés lehet, hogy mitől függ a kétféle ideál közelsége/különbsége? Campbell és mtsai (2001) azt találták, hogy a pozitív önértékelés (az egyén által adott magas pontszámok önmagáról mindhárom ideális partner és mindkét ideális párkapcsolati dimenzióban) közvetíti a valódi és az ideális partnerről alkotott kép közötti kisebb eltérést. Más szavakkal: minél magasabb/pozitívabb volt az önértékelése valakinek, annál hasonlóbb volt az ideális és a valódi part­ nerképe. A kutatások azt is megerősítették, hogy akinél az ideális standardok és az aktuális partner/párkapcsolat között kisebb eltérést mértek, azoknál a part­ ner is pozitívabban ítélte meg az adott párkapcsolatot, és ezek a kapcsolatok kisebb valószínűséggel bomlottak fel az idő múlásával (Fletcher és mtsai, 1999; Murray és mtsai, 1996; Fletcher, Simpson, és Thomas, 2000). Azok az eredmények, amelyek szerint az ideális partner —aktuális partner közötti nagyobb hasonlóság összekapcsolódik a magasabb kapcsolati elégedettség­ gel, valójában azt az elképzelést is támogatják, hogy az egyén párkapcsolata megítélése közben kognitív összehasonlítást végez aktuális partnere és ideá­ lis standardjai között (Fletcher és Simpson, 2001; Simpson és mtsai, 2001). Knee, Nanayakkara, Vietor, Neighbors és Patrick (2001) szintén arra a következtetésre jutottak, hogy az ideális standardok és az aktuális partner közötti nagyobb eltérés alacsonyabb párkapcsolati elégedettséggel jár együtt. A kutatók (Knee és Bush, 2008) azt is találták, hogy az eltérés-elégedett­ ség összekapcsolódását a sorsszerűséggel és a növekedéssel kapcsolatos vé­ lekedések közvetítették. Ennek a megközelítésnek a középpontjában egy olyan szemlélet áll, amely a kapcsolatokban bekövetkezett változásokat a véletlenszerűségnek, sorsszerűségnek, illetve a kapcsolat tudatos ápolásának tulajdonítja. A sorsba vetett hit alapján a partnerek - közül az egyik vagy mindkettejük - a párkapcsolat alakulását a végzetnek tulajdonítják. Ugyan­ akkor a növekedésbe vetett hit alapján a partnerek szerint a párkapcsolat időbeni változását annak művelése, fejlesztése és az egymás melletti kitartás adja. Különösen azok szenvedtek a kapcsolati elégedettség csökkenésétől (akiknek ideális standardjai és aktuális partnerük között nagy eltérést észlel­ tek), akik párkapcsolati vélekedése a „művelést” helyezte előtérbe (magasabb

176

10. Ideális partner és ideális kapcsolat

növekedési - alacsonyabb sorsszerűséggel kapcsolatos hit). Akik a kapcso­ lat egyfajta „művelésében” hisznek, úgy vélik, az viszi előrébb a kapcsolatot, ha folyamatos erőfeszítéseket tesznek, és konstruktív vitákkal, a nézőpon­ tok ütköztetésével tartják fenn a fejlődést, ezért őket kevésbé érdekli, hogy felmérjék, diagnosztizálják a kapcsolatot bizonyos időszakokban. Ezért, amikor felmérik kapcsolati elégedettségük általános szintjét, nem is igen támaszkodnak arra, hogy összehasonlítsák ideális partnerüket az aktuális partnerükről kialakult képükkel. Overall, Fletcher és Simpson (2006) arra volt kíváncsi, hogy az ideális standardok hogyan láthatnak el szabályozási feladatot. A kutatás megerő­ sítette, hogy akik nagyobb eltérést észleltek ideális partnerük és aktuális partnerük között, azok megpróbálták megváltoztatni párjuk nemkívána­ tos viselkedését. Továbbá, azok, akik az átlagosnál intenzívebben kísérelték szabályozni partnerüket (pl. a partner egy ellenszenves viselkedésének vagy tulajdonságának megváltoztatásával), azoknál igen nagymértékű eltérés volt az ideális- és aktuális partner jellemzői között. A párkapcsolatok további elemzése megmutatta, hogy a partner viselkedésének megváltoztatására irá­ nyuló erőteljes és tartós törekvés valójában a partner elfogadásának hiányát közvetíti. Ha valaki olyan elvárásokat támaszt partnerével szemben, amely­ nek az folyamatosan nem tud megfelelni, azzal megerősíti a másik hiányos­ ságának pszichológiai jelentőségét. Overall és mtsai (2006) azt találták, hogy a partner szabályzása és a párkapcsolati minőség közötti kapcsolatot az ide­ ális partner - aktuális partner hasonlóságának mértéke közvetíti, mind ke­ resztmetszetében, mind hosszmetszetében. Pontosabban, akik erőteljesebben szerették volna szabályozni partnerüket, azoknál még kevésbé vágott egybe az ideális partner az aktuális partnerről alkotott képpel, ami előrevetítette a kapcsolat negatív megítélését. Annak ellenére, hogy az ideális partner és az aktuális partner eltérése hatással van a kapcsolat megítélésére, minőségére és stabilitására, az ideálok észlelése és a vele való összehasonlítás attól is függ, hogy a párkapcsolat a fej­ lődésének melyik fázisánál tart. Például az ideális - aktuális partner hason­ lósága fontosabb a kapcsolat kritikus döntési pontjainál (amikor pl. dönteni kell randiről, házasságról, gyerekvállalásról, stb.) (Simpson és mtsai, 2001). Az ilyen kapcsolati fordulópontok során az egyén számára fontos, hogy ala­ pos, átgondolt döntést hozzon, amely pontos, tárgyilagos, elfogulatlan hely­ zetelemzést kíván.

Nyitott kérdések és új kutatási irányok

177

Nyitott kérdések és új kutatási irányok A legfőbb megválaszolatlan kérdés minden bizonnyal az, hogy vajon miként alakulnak ki, miként fejlődnek az ideális standardok? Az ideális standardok kialakulásáról azt feltételezhetjük, hogy biológiailag beágyazott adaptációk, amelyet az adott kultúra formál végleges alakjára a környezet (család, ba­ rátok, média) közreműködésével. Valószínűleg ezek a párkapcsolatról szóló korai információk formálják az egyén párválasztási preferenciáinak kialaku­ lását. Az idő múlásával azonban az egyén maga is változtathat ideális stan­ dardjain, figyelembe véve saját - párkapcsolati szempontból - előnyös, illetve hátrányos tulajdonságait (saját párkapcsolati értékét). Nem mindenki képes szert tenni olyan partnerre, aki a legkiválóbb párkapcsolati mutatókkal ren­ delkezik (azaz egyszerre melegszívű, gazdag és attraktív). Mivel az ilyen tö­ kéletes partner megszerzéséhez és megtartásához átlagon felüli párkapcsolati értékkel kellene rendelkezni, az emberek többsége sokkal valóság-közelibbre állítja be személyes ideális partner standardjait. Ehhez (önértékelésre épülő) saját párkapcsolati értékét, valamint az elérhető lehetséges partnerek menynyiségét és minőségét veszi alapul. A nyitott kérdések egy másik csoportja arról szól, hogy az egyén önér­ tékelésen alapuló párkapcsolati értéke miként kapcsolódik össze az ideális standardok eltérő mértékével és rugalmasságával. (Az önértékelésen alapuló párkapcsolati érték azt jelenti, hogy milyen mértékben észleli magát vala­ ki kívánatos társnak, partnernek egy életkor szempontjából homogén cso­ portban.) Az ISM szerint azok, akik alacsonyabb ilyen önészlelésen alapuló párkapcsolati értékről számolnak be, alacsonyabbra állítják az ideális stan­ dardjaikat, amelyek egyébként rugalmasabbak is (alacsonyabb az elfogadás szintjének alsó határa). Ezzel ellentétben, akik magasabb önmaguk által észlelt párkapcsolati értékkel rendelkeznek, azok ideális standardjai kevés­ bé rugalmasak. Regan (1998b) például azt találta, hogy a nők önértékelésen alapuló párkapcsolati értéke pozitív összefüggésben van ideális preferenciá­ jukkal, azaz, minél értékesebbnek látják magukat, annál értékesebb partnert szeretnének. Tran, Simpson és Fletcher (2008) ugyanakkor úgy véli, hogy ez az összefüggés árnyaltabb lehet az ideális standardok különböző dimenziói között. Például, ha valaki magas értéket mutat az egyik speciális dimenzió­ ban (pl. státusz és erőforrások), akkor még úgy is magas és kevésbé rugalmas ideális standardokkal rendelkezik ebben a dimenzióban, ha egyébként ala­ csonyabbra értékeli saját általános párkapcsolati értékét.

178

10. Ideális partner és ideális kapcsolat

A tisztázatlan kérdések egy harmadik csoportja, hogy vajon miként válo­ gat az ember ideális standardjainak dimenziói alapján miután először talál­ kozott egy lehetséges partnerrel. Például, létezik egy „minimum határérték”, amit át kell lépnie az illetőnek ahhoz, hogy elérje az ideális dimenzió alját, és onnantól kezdve már szóba kerülhet, mint lehetséges partner? Elképzelhető, hogy aki összességében alacsony párértékűnek észleli magát, addig próbál­ kozik, míg a lehető legjobb ajánlatot kapja, és közben megfeledkezik saját ideális standardjairól is, legalábbis addig, amíg a párkapcsolat létre nem jön, és be nem indul. Ezzel ellentétben, akik magas standardokkal rendelkeznek, már a párkapcsolat kezdetétől fogva pontosabb összehasonlításokat végez­ nek ideális standardjaik és az észlelt személy/párkapcsolat között. A megválaszolatlan kérdések negyedik csoportja a körül forog, hogy egy fontosnak észlelt ideális standard hogyan játszhat szerepet abban, hogy egy lehetséges partner valódi partnerré váljon, azaz elkezdődjön egy kapcsolat. Az ISM szerint mind a rövid távú, mind a hosszú távú párválasztási straté­ giák hatással vannak az ideális standardok erősségére és rugalmasságára is. Például, aki rövid távú párkapcsolat kialakítására törekszik, az magasabbra értékeli potenciális partnere vonzerő-életerő dimenzióját, aki azonban hoszszú távú párkapcsolatot keres, annak fontosabb a lehetséges partner melegszívűség-megbízhatóság értékelése. (Buss és Schmitt, 1993; Gangestad és Simpson, 2000). A további vizsgálódást felvető kérdések ötödik csoportja arra irányul, hogy az egyén miként kapcsol át (trade-oíf) egyik ideális dimenzióról a másikra (pl. egy adott partner esetében hogyan váltja ki a magas státusz-erőforrások értéket a magas vonzerő-életerő érték). Valószínűleg csak addig működik a potenciális partnereknek az ideális standardok dimenzióival való összeve­ tése, ameddig valakit legalább az egyik dimenzióban minimálisan értékelni lehet. Például a Szex és New York című amerikai tévésorozat főszereplői olyan középosztályhoz tartozó, attraktív, harmincas nők, akik nehezen talál­ nak maguknak megfelelő partnert, és hiába vannak körülvéve pl. egy bárban ülve, elérhető vonzó férfiakkal —pincérrel, mixerrel, portással, stb. - mert semmelyikük nem éri el azt a státusz és erőforrások határértéket, amelyet ezek a nők alapból magukénak mondhatnak. Végül, mi történik, ha az egyén irreálisan magas vagy túlságos rugalmas ideális standardokkal rendelkezik? Ebben az esetben az illető valószínűleg elkerül számos jó és hozzá illő partnert, vagy soha nem jut tovább néhány randinál, mert elmarad a potenciális partner felmérése. Az ISM szerint

Nyitott kérdések és új kutatási irányok

179

azonban idővel az ember fokozatosan alkalmazkodik ideális standardjaihoz egy korrekciós visszajelzési rendszeren keresztül, mert az irreálisan magas ideális standardok hosszú távú fenntartása igen megrázó élménnyel járhat együtt (az illető partner nélkül marad). Ezt látszik igazolni az a tény, hogy a párválasztás és az egy partnerrel való együttélés milyen általános jelenség az emberi társadalmakban (Ellis és Kelley, 1999). Egy másik érdekes kérdéskör, hogy milyen szerepet játszanak az ideálok a kapcsolat alakulásának nagyon korai szakaszában (az első három hónapban). Például mi történik, ha valakinek a jelenlegi partnere felülmúlja az egyén ideális standardjait, vagy többet ajánl, mint amit az egyén tud ajánlani. Az egyik lehetőség, hogy ez arra ösztönzi az egyént, hogy az adott dimenzi­ ón belül átkapcsolással helyreállítsa az egyensúlyt. (Például, „lehet, hogy ő sokkal vonzóbb, mint én, de bennem nagyobb tettvágy, energia van”.) Ha azonban a partner mindhárom dimenzióban kimondottan magas párérték­ kel rendelkezik, ez egy boldogtalansággal és szorongásokkal teli kapcsolat képét vetíti előre, amelyben a jelentős hatalmi különbségek és egyenlőtlen elköteleződés várható. (Bár ezekben a kérdésekben nyilván a felek közötti megállapodáson is múlik a kapcsolat minősége.) A „végezetes vonzerő” mű­ ködésének egyik kutatója szerint (Felmlee, 1995; Sprecher és Felmlee, 2008) a kapcsolat kezdetén egy vonzó partner később ugyanazokkal a tulajdonsá­ gaival elégedetlenséget is kiválthat az egyénből. Különösen akkor van ez így, ha az egyén adott dimenzióban alacsonyabb értékeket vesz fel, mint partnere (pl. vonzerő és életerő). *

*

*

Ebben a fejezetben megismerkedhettünk az ideális pa rtn er és az ideális kap­ csolat elméletével, amely világszerte nagy érdeklődésre tart számot a pszi­ chológiában, ugyanakkor a hazai kutatási gyakorlatban és szakirodalomban szinte ismeretlen. Ez az elmélet és a hozzá kapcsolódó szerteágazó vizsgálati tapasztalat (Főként G.O. Fletcher ausztrál professzor és munkatársai nyo­ mán) azt mutatja meg, hogy a nemenként eltérő partner-, és párkapcsolati ideálok miként befolyásolják párválasztásunkat, elköteleződésünket, sőt akár a párkapcsolati konfliktusok megoldásában való aktív részvételünket. Végső soron pedig a párkapcsolati elégedettséget és annak valószínűségét, hogy egy párkapcsolatban képesek vagyunk-e átélni a teljesség, elégedettség és bol­ dogság érzését. Vajon fontos része-e egy párkapcsolatnak a házasság? Váltó­

180

10. Ideális partner és ideális kapcsolat

zott-e a házasság jelentősége az őskortól napjainkig? Nők és férfiak ugyanazt várják-e a házasságtól? M i az értelme annak, hogy bizonyos kultúrákban a szülők választanak házastársat gyereküknek? A következő fejezetben erről olvashatunk részletesebben. További olvasmányok: Flecher, G. J. O. őc Overall, N. C. (2008). Az én az intim kapcsolatokban. Társas evolúciós megközelítés. In J. P. Forgás, M . G. Haselton 6c W. von Hippel (szerk.) Az evolúciós és a társas megismerés, (pp. 235-252.) Buda­ pest, Kairosz Kiadó. Fletcher, G. 0 .6 c Boyes, A. D. (2012). Vak-e a szerelem? Valóság és illúziók az intim kapcsolatokban. In J. P. Forgás (szerk.) A párkapcsolatok pszicho­ lógiája. (pp. 157-180.) Budapest, Kairosz Kiadó. Tisljár, R. (2011). A hum or szerepe és szerveződése a társas kapcsolatokban. Evo­ lúciós modellek tesztelése. Doktori (PhD) disszertáció. PTE Pszicholó­ giai Doktori Iskola, pp.219.

1 1 . H á z asság ehéz a házasságról általánosságban gondolkodni és általános meg­ állapításokat tenni, hiszen történelmi koronként, földrajzi régi­ ónként, vallásonként eltérő jelentőséget tulajdonítottak neki. A házassággal kapcsolatos elvárások, szabályozás és normák tehát kultúrán­ ként igen szerteágazók lehetnek, azonban az antropológusok szerint van néhány olyan alapelv, amely a legtöbb kultúrában érvényes a házasságokra (Symmons, 1979). Az első nehézséget maga a házasság definiálása okozza, illetve az, hogy a számos meghatározás közül melyiket tartsuk érvényesnek, irányadónak. Alapvetően a házasság törvényes szerződés a házastársak kö­ zött, amely rögzíti a jogaikat és kötelezettségeiket egymással kapcsolatban, gyermekeik viszonylatában és rokonságukkal szemben (Haviland, Prins, McBride és Walrath, 2011). A házasság világszerte általában egy nő és egy férfi között kötődik, ugyanakkor számos elrendezésben valósulhat meg a há­ zasságkötés (a többnejű, illetve többférjű házassági rendszerekről részletesen olvashatunk a Nő, fé r fi és szex című első fejezetben). A házasságban élők által alkotott házastársi-szülői egységből adódik, hogy kinek vannak jogai és kötelezettségei a gyerekekkel kapcsolatban, és az is, hogy miként történik a házaspár erőforrásainak/vagyonának elosztása a tagok között. A szexuális érintkezésre épülő párválasztással (vagy ahogyan az állatvilágban nevezik: párzással) ellentétben a házasság kulturális intézmény, amelyet gazdasági, társadalmi, törvényi és ideológiai erők szabályoznak. Bár a család fogalma is eltérő jelentésű a különböző emberek számára, antropológiai értelemben azt mondhatjuk, hogy két vagy több ember cso­ portjáról van szó, akiket vérségi kötelék, a házasságkötés vagy az örökbefoga­ dás köt egybe. Adott kultúrától függően a családnak számos formája ismert. Állhat egyetlen szülőből és annak egy vagy több gyermekéből, házaspárból, vagy többnejű/többférjű házastársakból és azok gyermekeiből, egészen a többgenerációs szülőket és gyermekeiket magában foglaló nagycsaládig. Egy bizonyos társadalomban elterjedt családforma nagyban függ az adott társa­ dalmi berendezkedéstől, gazdasági körülményektől és történelmi kortól is.

N

182

11. Házasság

M íg a család egyfajta „virtuális” fogalom, azaz inkább pszichológiai ér­ telemben létezik (amelyhez érzelmek, emlékek kötődnek), addig a háztartás sokkal „kézzel foghatóbb”, praktikusabb megnevezése ennek a társas lét­ formának. A háztartás egy praktikus feladatok ellátására létrejött lakossági egység. A háztartásokban gazdasági termelés jelentkezik, jelentős fogyasztás mérhető, vagyontárgyak öröklődnek, gyermekeket nevelnek, és tagjai számá­ ra védelmet biztosít. Az emberi társadalmakban a háztartás jelenti a hétköz­ napokban a családot, vagy legalábbis a családi működés fizikai és jól mérhető, materiális részét ez képezi. Bizonyos társadalmakban az emberek számára a háztartás, amelyben élnek, sokkal jelentősebb, mint a család maga (Haviland, Prins, McBride és Walrath, 2011).

Házasság: a szexuális viszonyok ellenőrzött formája Hatékony fogamzásgátlási módszerek hiányában az ellenkező nemű, nemi­ leg érett emberek közötti rendszeres szexuális érintkezés előbb-utóbb a nő terhességéhez vezet. A szexuális kapcsolatokból született gyerekekről való gon­ doskodás kérdése számos társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos problé­ mát vet fel (pl. ki az apa személye, kinek milyen mértékben kell hozzájárulni a gyermeknevelés terheihez, stb.). A szexuális partnerért folyó versengésben pedig, ha azt a közösség nem szabályozza kellően, olyan konfliktus alakulhat ki, amely erőszakhoz, súlyos sérülésekhez, esetleg halához vezethet. íg y nem meglepő, ha a legtöbb kultúrában szabályozzák az ilyen viszonyokat. Azok a szabályok, amelyek előírják, hogy mikor, hogyan és kik léphetnek egymással szexuális kapcsolatba, kultúránként igen eltérőek lehetnek. Példá­ ul néhány kultúrában a terhesség alatti közösülés szigorúan tilos, tabu, míg más társadalmakban pozitívan tekintenek rá, amely a magzat növekedését jó irányba befolyásolja (Nagrath &. Singh, 2012). Továbbá, az azonos neműek közötti szexuális érintkezést, vagy viszonyt bizonyos kultúrákban élesen el­ ítélik, míg máshol közömbösek a homoszexualitással kapcsolatban, és még külön kifejezést sem használnak rá, hogy megkülönböztessék más szexuális tevékenységektől. Sőt, néhány kultúrában az azonos neműek közötti szexuá­ lis érintkezés nem csupán elfogadott, hanem előírásszerű bizonyos körülmé­ nyek között. Ez a helyzet például az Új Guinea-i pápua társadalomban, ahol például a törzsi beavatási szertartás része a férfiak közötti szexuális érint­

Házasság: a szexuális viszonyok ellenőrzött formája

183

kezés, amely szükséges valamennyi fiú számára, hogy felnőtt férfivá váljon (Kirkpatrick, 2000). Annak ellenére, hogy a világ számos részén tartós homoszexualitás-ellenes beállítódással találkozhatunk, ez a szexuális orientáció mégis létezik, és a heteroszexuális viszonyok mellett részben ez is jellemzi fajunkat. Vitathatatlanul hatással van az ilyen személyek érzelmi-kapcso­ lati fejlődésére, társas identitására és távolról sem mondható szokatlannak, idegennek. A homoszexualitás különböző kapcsolati kontextusban is előfor­ dulhat: az élethosszig tartó, elkötelezett kapcsolatoktól kezdve az alkalmi sze­ xuális érintkezésig, a teljesen nyitott párkapcsolatoktól kezdve a kizárólagos, vagy éppen titkos viszonyokig. Mindezzel együtt az utóbbi évtizedekben, a nyugati világban rengeteget változott a homoszexualitás megítélése (pl. szá­ mos országban hivatalossá tették az azonos neműek házasságát), és 2009-től Indiában sem kezelik bűncselekményként ezt a szexuális orientációt. A legtöbb európai országban és Eszak-Amerikában hagyományosan a szexualitást csak a házasságon belül tartották elképzelhetőnek, azon kívül viszont tabunak számított (Eibl-Eibesfeldt, 1989). Ez a felfogás az egyén számára azt írja elő, hogy házasodjon meg (alapítson családot), és ebben a törvényes párkapcsolatban kizárólagos jogot szerezhet a másik személy sze­ xuális elérésére. Ezekben a társadalmakban egyrészt helytelenítették és til­ tották a házasság előtti nemi életet, másrészt bűncselekménynek tekintették a házasságtörést. A szigorú zsidó-keresztény jog például a Leviták köny­ vében (20:10) hivatkozik arra, hogy a házasságtörés büntetése a halál: „Ha valaki más ember feleségével paráználkodik, mivelhogy az ő felebarátjának feleségével paráználkodik: halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő.” Évszázadokkal később (a XVII-XVIII. században) a keresztény kolóniák Amerikában (pl. New England) már „csak” úgy ítélték meg a nők által elkö­ vetett házasságtörést, mint súlyos bűncselekményt. A büntetés ugyan nem halálra kövezés volt, de a közösség megvetése, és a kiközösítés mellett akár börtönbüntetéssel is járhatott (Edwards őcBooth, 1976). Hasonló korlátozások érvényesek a nőkre a mai hagyományos muszlim társadalmakban is Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában, ahol az Iszlám tör­ vényein alapuló normák korlátozzák a társas érintkezést, viselkedést (Caraél és mtsai, 1995). Eszerint a nőket halálra ítélhetik, ha bűnösnek találják a há­ zasságtörés vádjában, és a nők elleni ilyen legális agresszió nem is ritka ebben a világban. A szexuális viselkedés szigorú korlátozásának ugyanakkor vannak pozitív hatásai is a közösség életében. Például a szexuális úton terjedő globális betegségek, járványok (pl. AIDS) drámaian kisebb mértékben okoztak káro­

184

11. Házasság

kát az Észak-Afrikai muszlim közösségekben, mint a térség nem muszlim vallású csoportjaiban, amelyekben a fertőzés majdnem tizenhétszer maga­ sabb volt a felnőttek körében. A statisztikai mutatók látványosan illusztrálják a kulturális vagy vallási tiltások hatását. Algériában, Marokkóban és Tunisz­ ban a fertőzés aránya 0.1 százalék, szemben Dél-Afrikával (18.8), Botswa­ nával (24.1), és Szvázifölddel (33.8), ahol a legmagasabb (Gray, 2004). A szexuálisan terjedő betegségek tehát nem csupán egészségügyi problémaként jelennek meg ezekben a közösségekben, hanem egyfajta kulturális kihívást is jelentenek. Miként lehet kialakítani egy újfajta lakossági veszélytudatot (a fertőzésekkel kapcsolatban), és a szexuális örömről alkotott gondolkodást úgy átalakítani, hogy az ne kapcsolódjon össze a kollektív jólét kockázatával. Számos kultúrában a házasság központi jelentőségű és csaknem a legfon­ tosabb társadalmi intézmény. Az emberek rengeteg időt és energiát töltenek azzal, hogy fenntartsák ezt az intézményt (Dzibel’, 2007). Számos módon teszik ezt. Például a házasságkötés ritualizált szertartásának hangsúlyozá­ sával, az esküvő évfordulójának ünneplésével, vagy éppen a válás megne­ hezítésével. Néhány társadalomban azonban a házasság viszonylag csekély jelentőségű intézmény, amely nem központi kérdése a családi életnek és a társadalomnak. A skandináv országokban (pl. Norvégiában, Izlandon, Svéd­ országban és Dániában) a házasság elvesztette hagyományos jelentőségét, amely részben az ott zajló politikai-gazdasági átalakulásokkal párhuzamosan a kiegyensúlyozottabb nemi kapcsolatok irányába mutat.

Házasság és szexuális kapcsolat ősi formái Nem csupán egyes fejlett, vagyonos európai társadalmakban tapasztalható, hogy a házasság nem a legfontosabb eleme a családi életnek. Ahhoz, hogy megértsük ezeknek a gyökeresen más alapokra épülő, eltérő szexuális szabá­ lyozással rendelkező kultúráknak a nemiséggel kapcsolatos normáit, gondo­ latban el kell szakadnunk az általunk ismert és erkölcsösnek, követendőnek tartott szabályoktól. Teljesebb képet kaphatunk az emberelődök házassággal kapcsolatos szokásairól a ma élő vadászó-gyűjtögető társadalmak megisme­ résével, hiszen őseink minden bizonnyal hasonló törzsi keretek között éltek az elmúlt 1.8 millió évben (leszámítva az utóbbi kb. 10.000 évet, amikor a földművelő-állattartó kultúrák elterjedtek). A következőkben röviden átte­ kintjük a Kerelán élő (Dél-Nyugat India) nayar népcsoport családi rendsze­

Házasság és szexuális kapcsolat ősi formái

185

rét. A nayar emberek matrilineáris (anyai leszármázási jogú) közösségekben élnek (1968-ban kb. 2.9 millió főt számláltak). A vérrokonok élnek egymás­ sal egy nagy háztartásban, amelyet a legidősebb férfi vezet (Gough, 1959; Biliig, 1992). A modern skandináv országokhoz és a Trobriand-szigeteken élő nép­ csoportokhoz hasonlóan, a nayar emberek kultúrája is meglehetősen meg­ engedő szexuális szabályozással rendelkezik (Gough, 1959; Goodenough, 1970). Bár a XX. század végére számos házassági gyakorlat megváltozott, egy klasszikus antropológiai tanulmány (Gough, 1959) három hagyományos tranzakciót ír le a nayarok házasodásával és szexualitásával kapcsolatban. Az első, a lányok nemi érésének megkezdése (az első menstruáció, a menarché) előtt történik, amikor egy ünnepség keretében csatlakoznak „rituális férjük­ höz” egy átmeneti időszakra. Ez a kapcsolat valójában nem szükségszerűen szexuális jellegű, és csak néhány napig tart, majd megszakad. Ez az átmeneti rituális kapcsolat alapozza meg, hogy a lány később felnőttként készen álljon az anyaságra és megfelelő legyen a későbbi szexuális tevékenységre. A második tranzakció akkor kap helyet a leány életében, amikor a fia­ tal nayar nő folyamatos szexuális viszonyt tart fenn egy olyan férfivel, akit családja elfogad. Ez valójában egy formalizált kapcsolat, amely megkívánja, hogy a férfi évi három alkalommal ajándékot adjon a lánynak, amíg a kap­ csolat be nem fejeződik. Viszonzásul a férfi együtt hálhat a fiatal nővel. A szexuális elérhetőség ellenére a „látogató férj” nem köteles gazdaságilag tá­ mogatni szexuális partnerét, és a nő otthona (ahol a találkozások történnek) sem tekinthető közösnek. Valójában a fiatal nők ebben az időszakban több férfivel is tartanak fenn hasonló szexuális kapcsolatot. Tekintet nélkül a férfi­ ak számára, akikkel a nő ilyenkor viszonyt folytat, ezt a második tranzakciót nevezhetjük a nayar kultúrában házasságnak, amely során világos szabályok vonatkoznak arra, hogy kinek vannak szexuális jogai kivel szemben és mivel rettentik el a férfiakat az egymással való vetélkedés miatti konfliktusoktól. Ha a nayar nő teherbe esik, az egyik férfi, akivel ezt megelőzően szexu­ ális kapcsolata volt (aki lehet, hogy a gyerekek biológiai apja, de lehet, hogy nem), formálisan elismeri az apaságot. Ez a harmadik tranzakció - amelyet az az ajándék szignál, amit a férfi ad a nőnek és a szülésznőnek —megalapoz­ za a gyerekszülés jogát. A nyugati világban ez egyenértékű a gyermekszületés hivatalos regisztrálásával, amely egyértelmű alapja az anyaságnak, illetve az apaságnak. Azonban, ha egy férfi egyszer formálisan elismeri az apaságot (az ajándékozással), és továbbra is folyamatosan érdeklődik a gyermek iránt, ez

186

11. Házasság

még nem jelenti azt, hogy további kötelezettségei lennének a gyerek nevelé­ sével kapcsolatban. A gyermek gondozása, támogatása és nevelése az anya és fivéreinek felelőssége, akik a nővel és annak utódaival élnek együtt. Más kultúráktól eltérően, a hagyományos nayar családot csak az anya, gyermekei és vérrokonai alkotják, azaz a nő biológiai rokonai. Ebbe nem tar­ tozik bele egyetlen „férj” sem, illetve senki, aki házassággal kerül egy családba, azaz választott rokon. Más szavakkal, a nővérek élnek együtt gyerekeikkel, és bátyjaikkal, anyjukkal és annak bátyjaival. A nayaroknál az egy háztartásban élők (tehát biológiai rokonok) között tilos a szexuális érintkezés, az egyén csak más háztartásban élőkkel létesíthet szexuális viszonyt. Ezzel elérkeztünk egy következő fontos fogalom tisztázásához, a vérfertőzési, azaz inceszt tabuhoz.

A vérfertőzési tabu A házassághoz hasonlóan, az inceszt tabu (tehát a közeli génrokonokkal való szexuális érintkezés tilalma) szintén megtalálható valamilyen formában a legtöbb ismert emberi kultúrában (Leavitt, 1990). A „közeli”-nek nevezett kultúránként eltérő lehet, és időben is változhat, hogy mi számít vérfertő­ ző kapcsolatnak és mi nem. A legtöbb kultúra megegyezik az inceszt tabu meghatározása terén, azaz a szülők és gyerekeik, valamint a testvérek közötti szexuális érintkezésre vonatkozó tilalomban. (Néhány kultúrában a tiltás ki­ terjed más közeli rokonokra is, például az unokatestvérek közötti kapcsolatra vagy a házasság útján a családba került rokonokra is.) Az antropológusok már régóta igyekeznek magyarázatot találni az inceszt tabu egyetemes létezésére és kultúrközi különbözőségére. A legegyszerűbb megközelítés szerint, amely az „emberi természet” elképzelésén alapul, fajunk egyszerűen „ösztönösen” irtózik a vérfertőzéstől (Whelehan, 1985). Valóban, számos vizsgálatban azt találták, hogy az együtt felnövekvő egyének kevesebb szexuális érdeklődést mutatnak egymás, mint mások iránt. Az a megközelítés, amely szerint a „bizalmaskodás tiszteletlenséget szül”, egyszerűen helyettesíti az eredményt az okkal, nem ad logikus magyarázatot a jelenségre. Az inceszt tabu ellenben biztosítja, hogy a szülők és a gyerekek, akik állandóan szoros kontaktusban vannak egymással, mégse tekintsék a másikat szexuális tárgy­ nak. Mindemellett, ha létezik a vérfertőzéstől való ösztönös irtózás, akkor miként lehetséges, hogy időnként találkozunk incesztuózus bűncselekmé­ nyekkel? (Az USÁ-ban 10-14% a becsült aránya a tizennyolc év alattiak sé­

A vérfertőzési tabu

187

relmére elkövetett vérfertőző kapcsolati visszaéléseknek (Whelehan, 1985).) Továbbá, a vérfertőzési késztetések ösztönös elnyomásának elmélete nem képes megmagyarázni, hogy akkor miként volt lehetséges az intézményesült inceszt néhány történelmi kultúrában az uralkodói házakban. Peruban az ősi inka birodalomban, a királyi családban - akik Inti napisten leszármazottainak tartották magukat - szabály volt a (fél)testvérek közötti házasság. Az egy apától (de különböző anyáktól) származó testvérek házassága minden bizonnyal azért volt fontos, mert mindketten ugyanahhoz a politikai dinasz­ tiához tartoztak, és a friggyel megerősíthették isteni származásukat és jogu­ kat az uralkodásra. Hasonló gyakorlat vált ismertté az ősi egyiptomi fáraói családban is, ahol vérfertőző házasságok az isteni eredetűnek tulajdonított politikai hatalom konzerválására szolgáltak (Bixler, 1982). A genetikával foglalkozó korai tanulmányok szerint az inceszt tabu se­ gítségével megelőzhető volt a beltenyészet ártalmas hatása. M ár régóta is­ meretes, hogy az állatok tenyésztésével tulajdonképpen képesek a tenyésztők bizonyos kívánt (előnyösnek tartott) tulajdonságok megnövelésére, illetve a nem kívánt (hátrányos) tulajdonságok csökkentésére azon keresztül, hogy egymással genetikai rokon állatokat párosítanak (beltenyészet). A termé­ szetes populációkban az egyedek preferenciája általában a sajátjuktól eltérő genetikai állományú partnerekre irányul, mert az utódok ennek folytán vál­ tozatos genetikai állománnyal rendelkeznek majd, amely hatékonyabb alkal­ mazkodást tesz lehetővé a változó környezetben (Aberle és mtsai, 1963). A genetikai sokszínűség hiányában a változó környezethez való alkalmazko­ dás, túlélés és szaporodás lehetősége beszűkül. A beltenyészet vagy a vérfertő­ zés biológiai elkerülés elm élete szerint egy több színtéren zajló kihívásról van szó. Például néhány 2000 éves feljegyzésből, amelyek a Római Birodalom időszakából és Egyiptomból származnak, kiderült, hogy a testvérek közöt­ ti házasság nem volt szokatlan, az állattenyésztéssel foglalkozó falvakban, ugyanakkor nincs bizonyíték arra, hogy ez a kulturális gyakorlat bármilyen biológiai következményekkel járt volna (Leavitt, 1990). Néhány antropológus egyetért abban, hogy az inceszt tabu létezésének kulturális jelentősége van, mert megőrzi a család integritását és stabilitását, amely segít fenntartani a társadalmi rendszert. Azzal érvelnek, hogy amenynyiben a szexuális kapcsolat nem csupán férj és feleség között megengedett, akkor vetélkedés alakul ki a szexuális partnerért, amely rombolja a család harmonikus működését, és végső soron a társadalmi rend alapjainak megren­ dülésével jár (Thornhill, 1993).

188

11. Házasság

Az inceszt tabu szerepét, fontosságát és működését valószínűleg akkor érthetjük meg leginkább, ha a társas kapcsolatok szerkezetére gyakorolt hatását vizsgáljuk meg (Weiner, 1978). A közeli rokonok közötti szexuális kapcsolat tiltása valójában az endogám ia (csoporton belüli házasság) elleni kulturális szabály, amely nem engedi a csoport tagjai közötti - pl. unokatest­ vérek közötti - házasodási. Ha a csoport egyben az individuum családját is jelenti, és a társadalom általánosságban tiltja (vagy legalábbis helyteleníti) az endogámiát, akkor ezzel elősegítik az exogámiát, azaz, egy másik (külső) csoportból származó egyénnel kötött házasságot. Abban a társadalomban, amelyben az egyik szinten exigámiát gyakorolhatnak, más szinten működhet endogámia is. Például a Trobriand szigeteken az egyén a saját (származási) csoportján kívülről választ magának férjet vagy feleséget (exogámiá), ugyan­ akkor gyakori, hogy amíg a falun belül található megfelelő szexuális partner, addig az endogámiát gyakorolják (Leach, 1951). Kultúránként igen változó, hogy melyik rokonsági fok tekinthető exogámnak, azaz külső csoporthoz tartozónak, tehát választhatónak. Például azokban a régiókban, ahol a római katolikus egyház hosszú ideig meghatá­ rozó intézmény volt, az első unokatestvérek közötti házasság tiltották. Az Egyesült Államokban 32 államban és több európai államban is törvények tiltják az ilyen rokoni viszonyban lévők házasságát, és az emberek általában az gondolják, hogy ennek genetikai gyökerei vannak. Ugyanakkor számos országban világszerte az első unokatestvért kedvező, előnyben részesítendő párként tartják számon (Ottenheimer, 1996). Sőt Grossman (2002) szerint az első unokatestvérek kapcsolatából született gyerekek nincsenek kitéve nagyobb mértékű genetikai betegségek kockázatának, mint az úgy nevezett „normál” párok utódjai (Paul és Spencer, 2008). A kép azért nem teljesen vi­ lágos, mert az első fokú unokatestvérek közötti rokonsági együttható (0.125) bizonyos vizsgálatok szerint még mindig eléggé nagy kockázatot hordoz, és nagyobb arányban születnek ilyen kapcsolatokból súlyosan beteg gyerekek a normál populációhoz képest (Durham, 1991). A korai antropológusok szerint őseink valószínűleg felfedezték azokat a csoportok közti házasságokkal járó előnyöket, amelyek a személyes barátsá­ gokon és csoport szintű szövetségeken keresztül kialakultak. Lévi-Strauss (1969) még egyenes azt gondolta, hogy az exogámiá a csoportok közötti politikai szövetségek fenntartására volt fontos, amely kölcsönös védelmet biztosított, és olyan szükséges erőforrások is elérhetővé váltak általa, amelyet egyébként nélkülözni kellett bizonyos csoportoknak. Mindemellett a távoli

A vérfertőzési tabu

189

csoportok tagjai közötti házasságok csökkenthették az erőszakos konfliktu­ sok kialakulásának esélyét is. A házasságot nagyban befolyásolja, hogy az adott kultúrában milyen párosodási rendszer a mérvadó. Monogám (egy nő-egy férfi) házasságról, esetleg többnejűségről, vagy többférjűségről van-e szó. (Ezekről részletesen olvashatunk a Nő, fé r fi és szex című első fejezetben.)

A házasság evolúciós pszichológiája M íg az antropológusok a házasság lényegének meghatározása miatt külön­ böző definíciókat alkottak, addig az evolúciós pszichológusok viszonyla­ gos egyetértésben azt állítják, hogy a házasság tulajdonképpen egy ki nem mondott szaporodással kapcsolatos szerződést jelent a két fél között (Buller, 2005). Az evolúciós pszichológusok (Daly és Wilson, 1983) egyik alapve­ tő felvetése szerint a házasság bizonyos értelemben kölcsönös elköteleződés feleség és férj között, amely magában foglalja a másik szexuális elérésének jogát (ez gyakran, de nem mindig kizárólagosságot is jelent). Ezért az vár­ ható, hogy az ilyen kapcsolat kitart a terhesség, szoptatás és a gyereknevelés időszakában is. Bizonyos értelemben a házasság törvényesíti a gyerekválla­ ló pár társadalmi státuszát, továbbá azt állítják, hogy ez a kulturális aktus különbözteti meg az emberi házasságokat a többi emlősnél látható tipikus szexuális szövetségektől. Ezt az érdekes koncepciót később számos vizsgálati eredmény is igazol­ ta. Néhány társadalomban azt találták, hogy a közösség addig nem ismeri el a megkötött házasságot, vagy addig nem házasként kezeli a párt, amíg gyerekük nem születik (pl. az Andamán szigeten, vagy Kelet-Nigériában a tiv népcsoportban) (Symons, 1985). Fisher (1992) pedig egy 45 társadalmat felölelő mintán, több millió résztvevő adatait elemezte 1950 és 1989 kö­ zött. Arra jutott, hogy a gyermektelen házaspárok 50%-kal nagyobb eséllyel váltak el, mint azok, akik egy gyereket neveltek, és kétszer nagyobb volt a válás valószínűsége a két gyereket nevelő házaspárokhoz képest. A három vagy annál több gyereket nevelő párokhoz képest pedig négyszer nagyobb eséllyel váltak el a gyermektelenek. Hasonló eredményről számolt be Betzig (1989), aki világszerte 160 társadalmat tanulmányozott, és azt találta, hogy a válások második leggyakoribb oka a terméketlenség. Ha a házasság valóban a gyerekvállalásról szóló implicit szerződését jelenti, akkor érthető, hogy miért

190

11. Házasság

növeli a kapcsolat felbomlásának valószínűségét a szaporodás sikertelensége. A házasságok felbomlásának leggyakoribb oka világszerte a megcsalás, ami szintén kapcsolatban lehet ennek a szerződésnek a megszegésével. Hiszen a házasságon kívüli szex valójában a reprodukcióhoz vezető aktivitás kihelye­ zése a kapcsolatból, amely megnöveli mind a házasságon kívüli utód születé­ sének-, mind a házastárs elhagyásának esélyét (Daly és Wilson, 1983). Ugyanakkor a házasságnak ez a fajta evolúciós pszichológiai megközelítése számos kérdést is felvet (Buller,2005). Ha a házasságot a szaporodásról szóló implicit szerződésként fogjuk fel, meg kell határozni, hogy melyek azok az alapvetően biológiai elemek, amelyekkel ezt a kulturális jelenséget leírjuk. Ha leszámítjuk azokat a kultúrákat, ahol nem tartják érvényesnek a házassá­ got, amíg gyerek nem születik, akkor milyen státuszban vannak azok a párok, akiknek nem születik gyerekük, pedig jogilag és rituálisan házasságot kö­ töttek? Vagy mi a helyzet azokkal a párokkal, akik házasságkötésükkor még nem gondoltak gyerekvállalásra, de később meggondolták magukat? Akkor az evolúciós pszichológia szerint egészen (annak ellenére, hogy jogilag háza­ sok) addig nem számít házasságnak a kapcsoltuk, amíg el nem határozzák, hogy szaporodni fognak? Másrészt, mi a helyzet azokkal a párokkal, akik röpke szexuális kapcsolatba kerülnek egymással, és nem is terveznek hosszú távra, együttlétük mégis szaporodáshoz vezet? A szaporodás ténye önmagá­ ban házassá teszi az ilyen egyéneket? A házasság implicit szaporodási szerződés koncepciója szerint a szapo­ rodás önmagában nem teszi házaspárrá a partnereket, még akkor sem, ha a reprodukció tudatos döntés volt a kapcsolatban. A házasság ebben az érte­ lemben sokkal inkább egy szaporodással kapcsolatos szövetsége.t jelent. Egy szövetség alapvető eleme pedig az, hogy a felek elköteleződnek egymás iránt. W ilson és Daly (1993) kölcsönös elköteleződésnek nevezi ezt: elköteleződés a kapcsolat folytatására, a szexuális hűségre, az utódok felnövéséhez szüksé­ ges ráfordításra, amely összességében azt eredményezi, hogy a közösség is farként tekint az ilyen szálakkal egymáshoz kötődő egyénekre. Az ilyen el­ kötelezett kapcsolatokat pedig azért tekinthetjük szaporodással kapcsolatos szövetségeknek, mert az elköteleződés elsődleges célja a reprodukció. Bár a két ember között megkötött házasság személyes döntéseken alapul, a házasság implicit szaporodási szerződés koncepciója mégsem azt állítja, hogy az egyén célja a házassággal a szaporodás (egyéni, pszichológiai szint). Sokkal inkább azt, hogy a házasság feladata a szaporodás (funkcionális, evo­ lúciós szint). Eszerint a házasság azért alakult ki, mert a házaspárok szaporo­

A házasság evolúciós pszichológiája

191

dási sikeressége nagyobb volt, mint azoké a pároké, akik nem éltek egymással házasságban. Tehát ez nem azt jelenti, hogy az összes házas emberben pszi­ chológiai szinten megfogalmazódott a szaporodás célja, vagy azt, hogy a há­ zassággal kapcsolatos törvények mind a szaporodás kinyilatkoztatására jöttek volna létre. Ez csupán azt jelenti, hogy a közösség számára jól felismerhető szexuális és kétszülős szövetségek azért válhattak kulturálisan széles körben elterjedtté, egyetemessé, mert hozzájárultak a reproduktív sikerességhez. Hogyan mehetett mindez végbe? A házasság evolúciójának hagyomá­ nyos magyarázata abból a tényből indul ki, hogy az emberi újszülött (más főemlős fajokhoz képest is) különösen erősen függ a szülői/gondozói ráfor­ dítástól, és ez a függés hosszú évekig tart (Gould, 1978). Ez azt jelenti, hogy az utód a szülők intenzív gondoskodása és erőforrásai híján képtelen a túl­ élésre. A legintenzívebb szülői gondoskodás korai időszakát követően pedig a szülői ráfordítás a különböző társas ismeretek átadását is jelenti (például, hogyan sajátítson el komplex ismereteket az élelem megszerzéséről, miként illeszkedjen be sikeresen társai közé, hogyan vetélkedjen velük az erőforrások és partnerek megszerzéséért, és miként tartsa meg azokat, stb.) (Bereczkei, 2010). Mivel a viszonylag nagyméretű emberi agy arra adaptálódott, hogy in­ formációkat tároljon a tárgyi és társas környezetről, a hosszúra nyúlt fejlődés alatt (amely a serdülőkor végéig számos információ felhalmozását jelenti), a szülői instrukciók kulcsfontosságúak az alapjártasságok elsajátításában. A hagyományos evolúciós magyarázat szerint tehát azok, akik kétszülős gon­ doskodásban részesültek, az átlagosnál nagyobb arányban éltek túl és sza­ porodtak, mint azok, akik (pl. az apa dezertálása következtében) csak anyai gondoskodást kaptak. A szaporodással kapcsolatos nemenként eltérő stratégiák az ember ese­ tében is meglehetősen különböznek a nők és a férfiak között (részletesen a Párválasztás és evolúció című fejezetben olvashatunk erről). Ez azt jelenti, hogy míg a nők energetikai szempontból sokkal inkább elköteleződnek egy utód „létrehozásában”, mint a férfiak (pl. a kilenc hónapig tartó terhesség, szoptatás időszaka), addig a férfiak számára az utód „előállításába” fektetett energia ennek csupán töredéke. Ezért felmerül a kérdés, hogy milyen evo­ lúciós előnye származhatott a férjnek a házasságból. Az ősi nő szempontja érhető, hiszen ezzel a szövetséggel segítséget kaphatott a gyermekgondo­ zásban elköteleződött partnerétől, házastársától. A kétszülős gondoskodás például a születések közötti időtartam csökkentésén keresztül is képes volt az utódszám növelésére. Milyen „haszna” lehetett mindebből a férjnek? Miért

192

11. Házasság

választhatták az ősi férfiak tömegesen az egy partner melletti hosszú távú elköteleződést ahelyett, hogy inkább minimális elköteleződéssel és szülői rá­ fordítással minél több nőt próbáljanak meg elcsábítani és teherbe ejteni? Az egyik hagyományos evolúciós pszichológiai válasz minden bizonnyal az, hogy az apai (kétszülős) gondoskodás növelte az utódok túlélési valószí­ nűségét, az apák által elhagyott gyerekekéhez képest. Tehát a férfiak az apai ráfordításon keresztül növelték teljes genetikai rátermettségüket a következő generációban. A másik tradicionális válasz megértéséhez fel kell idéznünk (például a H űtlenség és félték en ység című fejezetben), hogy az evolúciós dön­ tések egy fitnesz költség-nyereség kalkuláció figyelembe vételével alakulnak, és ez alól a szülői ráfordítás sem kivétel. A szülői ráfordítás valójában igen energiaigényes tevékenység, hiszen többek között élelem-megosztást, véde­ lemnyújtást is jelent, és jelentős időt von el a további párzások realizálásától (udvarlás, vetélkedés, tetszés, stb.). Evolúciós értelemben az ősi férfi néző­ pontjából szemlélve a dolgot, adaptív döntést kellett hozni, hogy az időt és energiát egy utód gondozására és védelmére fordítsa-e ahelyett, hogy egy másik utódot hozzon létre. Ez a ráfordítás viszont csak akkor térült meg, ha a férfi a saját gyerekét nevelte, hiszen ennek hiányában elveszíthette genetikai képviseletét a következő generációban. A házassággal együtt járó párkapcso­ lati elköteleződés adaptív választ jelenthetett az apaság (paternitás) prob­ lémájára. Ennek segítségével a férfiak maximalizálni tudták saját apaságuk valószínűségét, hiszen a házas életformával járó együttéléssel hatékonyan ellenőrizhették a nők szexuális elérésének kizárólagosságát. Hawkes, Rogers és Charnov (1995) azonban azt találta, hogy valószínű­ leg mindkét érvelés téves lehet. A kutatók néhány (játékelméleten alapuló) modell segítségével levezették, hogy milyen szaporodási sikerrel járhat, ha egy férfi az erőforrásait az utódai gondozására fordítja szülői gondoskodás formájában, és milyen, ha annyi nővel alakít ki szexuális kapcsolatot, amenynyivel csak tud. Valamennyi modell azt mutatta, hogy a férfi szülői ráfordí­ tással elért szaporodási nyeresége csak töredéke a párzás maximalizálásával elért szaporodási nyereségnek. A legérdekesebb eredményt azonban akkor kapták, amikor egy olyan populációt modelleztek, ahol a férfiak elkötelezett párkapcsolatban élnek, és a férfiak apasági valószínűsége viszonylag magas (ami jelentős apai ráfordítással jár együtt). Ugyanis ebbe a populációba olyan „csaló” férfit helyeztek, aki nem mutat szülői ráfordítást, hanem minden erejével férjes asszonyok elcsábításán munkálkodik, és egyetlen utódjának a sorsa sem érdekli. Ehelyett az apai ráfordítást az utódok a felszarvazott fér-

A házasság evolúciós pszichológiája

193

jektől kapják meg. A kutatók azt vizsgálták, hogy vajon „megéri-e” ebben a közegben a promiszkuus stratégia alkalmazása. Mivel a csalók szaporodási nyeresége messze meghaladta a hűséges férjek szaporodási nyereségét, a csa­ lók elszaporodtak a populációban. Egyre többen váltottak ilyen stratégiára. A megváltozott helyzet kikényszerítette, hogy a férjek több időt szánjanak fe­ leségük őrzésére, hogy megelőzzék a felszarvazással járó fitnesz-veszteséget. Ez azonban azzal járt együtt, hogy kevesebb lett az apai szülői ráfordítás és csökkent a populációban a gondoskodó apai viselkedéssel elérhető szaporo­ dási sikeresség. Egyszerűen nem érte meg ezt a stratégiát követni, és egyre több lett a csaló, promiszkuus stratégiát követő férfi, ami a szülői gondosko­ dás általános csökkenését eredményezte. Hawkes és kollégái (1995) szerint tehát még egy olyan populációban is kevéssé fokozható a férfiak szaporodási sikeressége az apai ráfordítás növe­ lésével, ahol az apaság kérdése biztos. Azaz, evolúciós történelmünk során a férfinak valószínűleg nem származott genetikai nyeresége a házasságból, illetve a gyerekek neveléséből. Ha a kutatónőnek és munkatársainak igaza van, akkor vajon milyen evolúciós okok állhatnak a házasság kialakulásá­ nak hátterében? Miért „érte meg” a férfinak támogatni a házasság intéz­ ményét? Két evolúciós pszichológus, Smuts és Gubernick (1992) szerint a férfi szülői gondoskodását a szexuális szelekció alakította ki, mégpedig úgy, hogy a nő előnyben részesítette a párválasztás során azt a férfit, akik képes volt és akart támogatást nyújtani a gyermekgondozásban. Tehát a nő azért választotta a gondoskodó férfit, mert ennek segítségével növelhette utódai túlélési és szaporodási esélyeit. De a férfi miért vált gondoskodóvá? Mert a gondoskodás ellenében a férfinak folyamatos lehetősége nyílt a szexuá­ lis érintkezésre, amely egyben kedvezett az utódokkal kapcsolatos apasági valószínűség növelésének is. Tehát ezen elmélet szerint a férfi hosszú távú szülői elköteleződése nem azért alakult ki, mert a gondoskodás által megnőtt az utód túlélési valószínűsége, amely közvetlenül emelte a férfi teljes ráter­ mettségét. Sokkal inkább a nőtől (az utódgondozásért cserébe) megszerzett magasabb paternitási bizonyosság miatt érte meg a férfinak az utódokba fek­ tetni. Röviden: a férfiak szülői elköteleződése és a gondoskodás képessége nem csupán a szülői törekvéseinek egy fajtája, hanem a párzási törekvések részeként fejlődött ki. Ezért Smuts és Gubernick (1992) szerint a házasság evolúciója jól magyarázható a párzási törekvések elm életével. A kutatók úgy képzelik el ezeknek az evolúciós erőknek a munkálkodását az ősi férfiban és nőben, mintha valamilyen alku köttetett volna közöttük. Eszerint a fitnesz

194

11. Házasság

nyereség tulajdonképpen egyfajta mellékterméke a férfi szülői gondoskodás evolúciójának, de nem a végső (ultimatív) oka. Tehát ez a megközelítés kissé más színben tünteti fel a házasság evolú­ ciós eredetét, mint a többi, tradicionális evolúciós pszichológiai magyarázat. Hagyományosan úgy tartják (Buss, 2000), hogy a nők veleszületett preferen­ ciával rendelkeznek az erőforrásokkal rendelkező férfi iránt, aki képes meg­ szerezni, felhalmozni és megosztani ezeket a forrásokat (az ún. domináns, vagy magas státuszú férfiak). Ugyanakkor Smuts és Gubernick (1992) azt állítja, hogy a nők hosszú távú párválasztáskor azokra a jelzésekre érzékenyek inkább, amelyek előre vetítik, hogy a férfi képes sok időt a gyerekkel és a családdal tölteni, nem pedig az otthontól távol, az erőforrások megszerzé­ sével foglalkozik, hogy a nap végén fáradtan térjen haza. Ezért a házasság evolúciójáról alkotott elméletük nagyon közel áll a párválasztási preferenciák elméletéhez (Buss és Schmitt, 1993). A házasság evolúciós értelméről szóló elméletek valószínűleg közelebb visznek az olyan házasságok kialakulásának megértéséhez, amelyek (kölcsö­ nös) párválasztáson alapulnak. Azonban az emberi történelem során számos olyan kultúrával találkozhattunk (és találkozhatunk ma is), ahol a házasság nem az egyén választásán alapult, hanem a szülők döntése határozza meg. Ezekről az elrendezett házasságoVxó\ szól a fejezet további része.

Elrendezett házasság: a szülői választás modellje Fajunk esetében a sikeres szaporodás a párkapcsolatra (párzásra) kész partner kiválasztásától is függ. A partnerek nem csak a génjükkel, hanem jelentős anyagi (pl. pénz, élelmiszer), és nem anyagi (pl. támogatással és védelem­ mel a harcokban és vitákban, pszichológiai támogatással) is hozzájárulnak a túléléshez és a szaporodáshoz szükséges források megszerzéséhez. Mivel a párválasztással kapcsolatos döntések komoly következményekkel járnak, a szülők rendszerint megpróbálják irányítani gyermekeik párkapcsolati elha­ tározásait. Ez a szülői szándék különösen az iparosodás előtti kultúrákban sikeres. Egy vizsgálat szerint (Apostolou, 2007b), amelyben 190, napjaink­ ban működő vadászó-gyűjtögető társadalmat vetettek egybe, kiderült, hogy többségükben a párkapcsolatok elsődleges módja az elrendezett házasság, és csak néhány olyan kultúra volt, ahol a házasságot szabad párválasztás és udvarlás előzte meg. Számos jelenlegi mezőgazdaságra és pásztorkodásra

Elrendezett házasság: a szülői választás modellje

195

épülő társadalomban találtak hasonló mintázatot, amelyekben az elrendezett házasság volt a tipikus (Apostolou, 2010b). Mivel a modem iparosodás előtti társadalmak ebben a kérdésben hasonlítanak az ősi kultúrákra Lee és Devore (1968) úgy érvelt, hogy a szülői választás is fontos szexuális szelekciós erő lehetett az ember evolúciós történelme során (Apostolou, 2007b, 2010b). Ez az érvelés, bár elfogadható, csak elméleti következtetésen alapul és nincsen bizonyíték rá. Az ősi múltból származó írásos feljegyzések híján a kutatók csak a jelenlegi vadászó-gyűjtögető társadalmak vizsgálatával pró­ bálhatják ellenőrizni ezt az elméleti felvetést. Ez azonban mégsem ugyanaz, mintha az őskori kultúrák életkörülményeinek vizsgálata alapján vonnának le következtetéseket, így csak közvetett bizonyítékként értelmezhető. A szülők és utódaik genetikailag nem azonosak, így a párválasztás te­ kintetében nem azonosak az érdekeik, sőt, bizonyos helyzetekben ellenér­ dekeltség is kialakulhat közöttük (Apostolou, 2008; Trivers, 1974.) Például a szülők és gyerekeik közötti kapcsolati hányados 0,5, de a nagyszülők és unkáik között már csak 0,25. Ez azt jelenti, hogy az egyén génkészletének 50%-ka átadódik az utódba (a másik 50% a partnertől származik), viszont a partner családtagjainak génjei csak 25%-ban közösek az utódéval. Való­ színűleg ennek is köszönhető, hogy az emberek érzékenyebbek a potenci­ ális partner genetikai minőségének jelzésére a párválasztáskor, mint annak rokonságáéra (Buunk Park és Dubbs, 2008; Perilloux, Fleischman és Buss, 2011). A párválasztással kapcsolatos szülő-utód közötti konfliktus lényege, hogy a szülő attól tarthat, gyereke olyan partnert választ, aki nem segít neki abban, hogy a szülő genetikai képviseletét maximalizálja. Ezért a törzsfej­ lődés során evolúciós nyomás nehezedett arra, hogy a szülők ellenőrzésük alatt tartsák utódaik szaporodással kapcsolatos párválasztási döntéseit. V i­ szonylag hosszú ideig kell a szülőknek az utóddal törődni, amíg az eléri a túléléshez szükséges önállóságot és a szaporodáshoz szükséges életkort, és az a tény, hogy a szülő fizikailag általában erősebb gyerekénél, lehető­ vé teszi, hogy a szülők kontrollálják gyerekük párkapcsolati választásait (Apostolou, 2007b). Mivel (az emlős stratégia értelmében) a nők energetikailag többet fek­ tetnek az utód létrehozásába, mint a férfiak, ezért ökológiai szempontból a nőket olyan evolúciós erőforrásként is felfogatjuk, amelyhez a férfiak sze­ retnének hozzáférni (Trivers, 1974). A szülők pedig azon keresztül, hogy kontrollálják gyerekeik párkapcsolatait (szexualitását), ezt az erőforrást is ellenőrzésük alatt próbálják tartani. A serdülőkorú lányok szülői felügye-

196

11. Házasság

leiének enyhítése olyan súlyos következményekkel is járhatott, mint a nem kívánt utód születése (Perilloux, Fleischman és Buss, 2008). Ennek megfele­ lően a lányok szülői felügyeletére minden tradicionális kultúrában nagyobb hangsúly esik, mint a bakéra, amelyet megkönnyít az a tény is, hogy a lányok általában bzikailag gyengébbek, mint a búk. A szülői választásban is mér­ hető egyfajta nemi különbség: az apák hajlamosabbak gyerekük párválasz­ tásának kontrollálására, mint az anyák. Ebben valószínűleg szerepet játszik a férbak nagyobb bzikai ereje, a politika intézménye és a fegyverhasználat, amely a hagyományos kultúrákban mind-mind eszközként szolgál, hogy a férbak befolyásolhassák gyermekük párválasztását. Sokkal inkább, mint a nők. A párválasztás feletti szülői ellenőrzés azonban nem lehet teljes mérté­ kű. A szülők nem képesek mindig sikeresen őrizni gyereküket, és kontrolijuk csökkenhet, ahogy öregszenek és elgyengülnek, illetve, amint a gyerek idő­ sebb, bzikailag is erősebb és függetlenebb lesz. A Homo nemzetség még csak kb. kétmillió éve jelent meg, és őseink kb. 10.000 évvel ezelőttig kisméretű, nomád törzsekben, csoportokban él­ tek főként vadászó-gyűjtögető életmódban (Lee és Devore, 1968). Ezt kö­ vetően egyfajta mezőgazdasági forradalom ment végbe, amely együtt járt a letelepedett életmód megjelenésével és elterjedésével, amely hatással volt az emberi populáció többségére. Ettől kezdve a megélhetés főként az állatte­ nyésztéstől és a növénytermesztéstől függött, a falvak korlátozott lélekszámú településszerkezete mellett kialakult a több ezer, vagy több millió háztartás­ nak helyt adó város. Emellett olyan gazdasági változást hozó intézmények is kialakultak, mint az egyház és a pénz (Bellwood, 2004). Az ember viszonylag lassan szaporodott, az elmúlt 10.000 évben nagy­ jából 400 generáció született (Irons, 1998). Az állatok megbgyelésén alapu­ ló vizsgálatok azt mutatják, hogy a 400 generáció több mint elegendő egy jelentős evolúciós változás kialakulásához. Például fogságban tartott ezüst­ rókáknál, amelyeket szelídségre neveltek, és 30 generáció óta emberközel­ ben éltek, csóválták a farkukat, amit korábban nem tettek (Trut, 1999). A Galápagosz-pintyek csőrének mérete a szárazság miatt pedig már egy gene­ ráció után is képes volt megváltozni (Weiner, 1995). A környezeti tényezők változása tehát olyan evolúciós nyomásként is felfogható, amelynek hatására genetikai átalakulás is végbe mehet a szervezetekben (Fisher, 1958). Az em­ lített mezőgazdasági forradalom valószínűleg ilyen drámai környezeti vál­ tozást jelenthetett fajunk számára, amely újfajta szelekciós erőként hatott az élő szervezetekre. A megfelelő táplálékellátottság következtében megnőtt

Elrendezett házasság: a szülői választás modellje

197

a mutációk generációnkénti lehetősége, amely a népesség robbanásszerű növekedésével új génváltozatok elterjedésének lehetőségét hordozta magá­ ban. Elkezdődött egy viszonylag gyors evolúciós átalakulás (Hawks, Wang, Cochran, Harpending és Moyzis, 2007). Ezt a feltételezést számtalan kutatási eredmény támasztja alá, amely bemutatja, hogy az emberi evolúció felgyorsult a legutóbbi 10.000 évben, a földtörténeti holocén korban (Cochran és Harpending, 2009; Kelley és Swanson, 2008; Meisenberg, 2008; Neilsen, Hellmann , Hubisz, Bustamante és Clark, 2007). Az elmúlt 10.000 évben különösen fontos változások men­ tek végben az emberi viselkedésben, amelyek tanulmányozása közelebb vihet bennünket az emberi elme kialakulásának történetéhez, azaz működésének minél pontosabb feltérképezéséhez és megértéséhez.

Szülői választások a történelmi társadalmakban Ahhoz, hogy megértsük a szülői választás jelentőségét az utódok házastár­ sának kiszemelésében, valószínűleg át kell tekintenünk azokat a hatásokat, amelyek az utóbbi évezredekben fajunk életmódjában bekövetkeztek. A szülői választás modellje szerint a vadászó-gyűjtögető életmód átalakulása a földművelés-pásztorkodásra mintegy magával hozta, hogy a szülőknek na­ gyobb mértékű ellenőrzésre nyílt lehetőségük gyermekük párválasztásával kapcsolatban. Ez főként azért alakulhatott így, mert a mezőgazdálkodással foglalkozó társadalmakban élők jelentősebb anyagi javakat tudtak felhal­ mozni (mint a vadászó-gyűjtögető kultúrákban), és a házasulandó fiatal engedetlenségével az így örökölhető vagyon sorsa is kockán forgott. Mivel az örökösödés alapvető fontosságú volt ezekben az agrártársadalmakban, az örökösödési jog manipulálásának hatékony módja lehetett a párválasztás, azaz a házasságok irányítása (Apostolou, 2011a). Természetesen a szülők saját vagyonuknál többet is kockáztattak azzal, ha gyermekük engedetlen volt. Például elképzelhető, hogy egy vonzó, ma­ gas párértékkel rendelkező lány (aki rendelkezett az egészségesség és termé­ kenység fenotípusos kulcsaival) megszökött egy jóképű, de szegény férfival, ahelyett, hogy a szülők által elrendezett házasságot kötött volna egy nem annyira vonzó, de gazdag férfival (aki birtokolja az alapvető erőforrásokat, pénzt, állatot, földet, stb.). Ebben az esetben a szülők nem csupán a gazdag

198

11. Házasság

férj vagyonához való hozzáférést veszíthették volna el, hanem számolniuk kellett azzal is, hogy a jóképű, ugyanakkor szegény vejük esetleg éppen az ő vagyonukra vet szemet. Tehát az utódok párkapcsolati döntéseinek szülői kontrolljára erős szelekciós nyomás nehezedett ezekben a történelmi társa­ dalmakban (Apostolou, 2010c). Sőt, az effajta szülői felügyelet elsősorban a lánygyermekekre irányult, akik - emlős szaporodási stratégiánk miatt - szűkös reproduktív erőforrás­ nak bizonyultak. Az apák nagyobb testi erejük miatt jobban érvényesíteni tudták a szülői kontrollt, mint az anyák, hiszen hagyományosan ők kezelték a fegyvereket is. A pásztorkodó-földművelő kultúrákban - összehasonlítva az ősi vadászó-gyűjtögető társadalmakkal - felértékelődött a férfiak jelen­ tősége a nőkhöz képest. Emellett az agrártársadalmakban a lényegesen több, felhalmozható erőforrás olyan csoportok közötti konfliktusok forrásává vált, amelyben a cél a másik csoport erőforrásai feletti kontroll megszerzése. En­ nek érdekében nagyobb hangsúly helyeződött a fegyverhasználatra és a há­ borúzásra (pl. Spártában), amely lehetővé tette, hogy a társadalmon belül a férfiak magasabb státuszt és hatalmat birtokoljanak, mint a nők. Mindez abba az irányba mutatott, hogy a családokban a döntéshozatal a férfiak ke­ zében összpontosult. Amikor Apostolou (2010c) tizenhat történelmi társadalmat elemzett a szülői választás modelljének szempontjából, azt találta, hogy a szülők va­ lóban erős befolyást gyakorolnak gyermekeik házassági döntéseire. Ez a kontroll kifejezettebb volt az apák esetében, mint az anyáknál, és erősebb­ nek bizonyult a lánygyermekeknél, mint a fiúknál. A szülői kontrollnak ter­ mészetesen több formája is van. További vizsgálatokból az is kiderül, hogy a mai jóléti társadalmakban a szülők későbbi életkorban tartanák megfe­ lelőnek gyermekük (különösen lányaik) házasságát és szexuális tapaszta­ latszerzését, mint azt gyermekük szeretné (Apostolou, 2010d). Egy újabb vizsgálatban tizenkét különféle szülői manipulativ taktikát is azonosítottak, amellyel a modern ipari társadalmakban élő szülők eredményesen befolyá­ solják gyermeküket és annak partnerét (Apostolou, 2013). Az egyik nyilván­ való manipulációs taktika (amelyet „kivel kéne házasodnod”-nak neveztek el) alkalmazásánál a szülők értékelik gyermekük partnerét. Pozitív vissza­ jelzést adnak róla, ha az illető megfelel elvárásaiknak (pl. „ha hozzámész ehhez a gazdag fiúhoz, mindened meglesz az életben, amit csak szeretnél”), és negatívat, ha az illető nem egyezik elképzeléseikkel (pl. „már vannak gye­ rekei az előző házasságából, és a fele fizetése arra fog menni”). Egy másik

A szülői választások a történelmi társadalmakban

199

manipulációs taktika az ún. „gardírozás”, amelynek a lényege, hogy a szülők megelőzzék gyermekük kapcsolatának elmélyülését egy esetleges nemkívá­ natos partnerrel. Ilyenkor a szülők rendszerint csatlakoznak gyermekükhöz különböző társas eseményeken, amelyek alkalmával megfigyelik gyermekük barátját vagy barátnőjét, sőt gyakran kémkednek az illető után, és telefonbeszélgetéseket hallgatnak le, vagy levelezéseket olvasnak el. Az sem ritka, hogy más családtagokat vagy barátokat kérnek ilyen „kémkedésre”, akik je­ lentenek nekik megfigyeléseikről. Ennél talán még erősebb taktika a „gátlás­ talanság”, amelynek elsődleges célja a nemkívánatos partner reputációjának aláásása. Ilyenkor a szülők nem riadnak vissza attól sem, hogy hazugságok­ kal próbálják negatív színben feltüntetni a partner viselkedését, jellemét (pl. „amikor nem voltál itthon, láttuk őt egy másik férfival”). A legközvetlenebb manipulációs taktika talán a „kényszerítés”, amelynek lényege, hogy a szülők gyakran megfenyegetik gyermeküket, ha az nem szakít az általa választott, de a szülők számára nem kívánatos partnerrel. Ilyenkor a szülők kilátás­ ba helyezik gazdasági támogatásuk visszavonását, vagy érzelmileg zsarolják gyermeküket. A házasság evolúciós eredetének tehát számos magyarázatával találkoz­ hatunk, amelyek talán segítenek megérteni, hogy milyen szerepet töltött be a párkapcsolatoknak e formája az emberré válás során, illetve az utóbbi néhány évezredben. Milyen pszichológiai kérdéseket vet fel a házasság intézménye a mai modern társadalmakban? Fontos-e a házasság egyáltalán a bejegyzett élettársi kapcsolatok korában? Erről szól a fejezet utolsó része.

A házasság problémái a modern társadalmakban Bár két ember intim kapcsolata első látásra valóban „magánügynek” tűnhet, azt, hogy miként vélekedünk erről, mit tartunk fontosnak a párkapcsolat­ ban, nagyban befolyásolja a közösség normája, hiedelemvilága - egyszóval a kultúra, amelyben élünk. A modern liberális demokráciákban (amely fő­ ként Észak-Amerika, Ausztrália és Európa államaira jellemző) a házasság intézménye átalakulóban van a korábbi évszázadokhoz képest. Számos té­ nyező hatására (pl. a XIX. és XX. század filozófiai irányzatai, társadalmi­ gazdasági folyamatai) gyökeresen megváltozott az, amit korábban például a családról, a párkapcsolatról, vagy a nemi szerepekről gondoltak az emberek.

2 0 0

11. Házasság

Miközben a modern társadalmakban a párkapcsolatokra rendkívüli hang­ súly helyeződik az egyén életében, sőt a vizsgálatok szerint a nyugati ember számára a boldogság egyik szinonimája a harmonikus párkapcsolat, paradox módon a házasságkötések száma ezekben az országokban évről-évre csök­ ken. Vajon milyen pszichológiai feladatokat ad az egyén számára a házasság problematikája? Mivel a házasság nagyban hasonlít a Buss és Schmitt (1993) által fel­ vetett párválasztási stratégiák elméletében leírt hosszú távú párkapcsolati kontextushoz, ennek alapján tekintjük át, hogy a házasság kérdése milyen pszichológia problémákat vet fel. Az első kérdéskör a m egfelelő pa rtn er kiválasztásávA foglalkozik. A hosszú távú elköteleződésre képes és hajlandó partner megtalálásával. Ez azt jelenti, hogy az egyénnek ki kell tudnia válasz­ tani a lehetséges - és számára vonzó - partnerek közül azt (azokat), aki(k) megfelel(nek) a kritériumoknak. A párkapcsolati elköteleződés felmérése általában az adott kultúra által előírt módon, az udvarlási rituálé keretében történik. Ennek evolúciós funkciója pedig éppen a másik állhatatosságának, megbízhatóságának, szexuális hűségének, lojalitásának tesztelése (Penke, & Asendorpf, 2008). Természetesen ezek nem feltétlenül tudatosodnak a partnerekben, az udvarlás során (a randik alkalmával, az együtt járás, esetleg összeköltözéssel járó együttélés időszakában), hanem inkább érzések formá­ jában köszönnek vissza. Ezek segítségével az egyén képet kaphat arról, hogy milyen mértékben illeszkednek egymáshoz partnerével, milyen az összhang közöttük, milyen a párkapcsolati szerepmegosztás (pl. rugalmasan vagy me­ reven kezelik a nemi szerepeket), amelyek előre vetíthetik a felek későbbi párkapcsolati karrierjét. A hosszú távú kapcsolat másik fontos kérdése - miután tudja az ember, melyik potenciális partnerrel kerülne szívesen közelebbi kapcsolatba - hogy vajon fel tudja-e kelteni az egyén az általa vágyott partner párkapcsolati ér­ deklődését, tetszését? Ez azt jelenti, hogy aki - amellett, hogy tudja, mit keres egy partnerben —még saját párkapcsolati értékével is tisztában van, az könnyebben tud érvényesülni a „párválasztás piacán”, mint a saját magát alul-, vagy túlértékelők (Buss, 1988b). Bár meg kell jegyezni, hogy a tradi­ cionális nemi szerepeknek megfelelő beállítódású, de ellentétes önértékelési problémákkal rendelkezők gyakran találnak egymásra. A magában nagyon bizonytalan, saját sorsáért felelősséget nehezen vállaló, a szerepléstől viszszariadó (önmagát alulértékelő) nő és a gátlástalan, mindenről vélemény­ nyel rendelkező és azt valamennyi helyzetben kinyilvánító, irányító típusú

A házasság problémái a modern társadalmakban

2 0 1

(önmagát túlértékelő) férfi kapcsolata egyfajta komplementer módon is mű­ ködhet. Mindenesetre a házasság alapvető pszichológiai kérdése, hogy ké­ pes-e az ember megszerezni azt a partnert, akivel ilyen típusú kapcsolatot alakíthat ki. Mivel napjainkban a mi kultúránkban nem a szülők választanak gyerekeiknek házastársat (tehát nem is rajtuk múlik a házasság sikere), ezért viszonylag nagy felelősséget vállalnak azok, akik nyilvánosan megváltják egy­ más iránti elköteleződésük szándékát, és esküt tesznek. A házasság következő párkapcsolati problémája a pa rtn er megtartása (Campbell & Ellis, (2005). Tágabb értelemben itt arról van szó, hogy az idő múlásával miként lehet folyamatosan megújítani egy kapcsolatot úgy, hogy abban mindketten jól érezzék magukat. Számos nehézség adódhat a közös szokások kialakításából, a másik eltérő ritmusának tolerálásából és a felek eltérő ütemű pszichológiai fejlődéséből, amelyek mind próbára teszik a há­ zastársak konfliktuskezelési képességét. A családi életciklus modell szerint a (házas)párok folyamatosan kríziseket élnek át, ahogy a gyerekeik felnövése során újabb és újabb családi életciklusba kerülnek, amelyben periódusonként más-más szabályrendszer szerint kell élniük (Lansing 8c Kish, 1957). Azok a házaspárok, akik nyitottabbak erre a folyamatos változásra és még örömöt is találnak az együttlétben, nagy valószínűséggel együtt maradnak, akik nem képesek alkalmazkodni a megváltozott helyzetekhez, szakítanak és elválnak. Szűkebb értelemben a partner megtartása olyan viselkedési stratégiákat je­ lent, amely alkalmazásával az egyén valóban el tudja érni, hogy partnere ész­ revegye gondoskodását, szeretetét, ráirányuló figyelmét. Természetesen ide tartozik a féltékenység is (amelyről a H űtlenség ésfélték enység című fejezetben olvashatunk). Mivel az elmúlt évszázadokban átalakult a házasság definíciója (köl­ csönös, romantikus szerelmen alapuló választáson nyugszik), a házastársak­ kal kapcsolatos elvárások is merőben átalakultak. Manapság a partner több mint egy olyan mellénk beosztott, vagy választott (munka)társ, akivel kö­ zösen kell vinnünk a család, a háztartás és gyerekek dolgait, és ha a szüléink jól választottak nekünk, akkor talán kedvelhető ez a társ. Manapság elvár­ juk az általunk választott partnertől, hogy legyen megértő, elfogadó velünk, támogasson bennünket, ha bajban vagyunk, legyen szórakoztató, akivel jó együtt kikapcsolódni, legyen szenvedélyes szexuális partner, akivel kielé­ gítő nemi életet élhetünk. Továbbá, legyen jó szülőtárs, aki megbízható, és akivel szeretetteljes családi harmóniát teremthetünk a gyerekeink számára. Valamint legyenek hasonló céljai, vágyai, tervei, amelyek beleillenek a saját

2 0 2

11. Házasság

életutunkba. Olyan valaki legyen, akivel meg lehet jelenni mások előtt, aki­ re mások is vágynának, de akire büszkék lehetünk, hogy a mi partnerünk, hiszen ettől még értékesebbnek érezhetjük magunkat. Olyan legyen, aki hűséges, de elég szabadságot, személyes fejlődési lehetőséget és emberi tar­ tást ad nekünk. *

*

*

Ebben a fejezetben a házasság evolúciós gyökereiről olvashattunk. Áttekin­ tettük, hogy ennek az alapvetően kulturális rítusokon megvalósuló társas szövetségnek milyen lehetséges adaptív magyarázatait írták le a kutatók. A témával foglalkozó szakemberek ugyanis azt feltételezik, hogy a törzsfejlő­ dés során a párkapcsolati és szexuális elköteleződésnek ez a formája nagy­ ban hozzájárult a szaporodási sikerességhez, illetve a túlélő utódok nagyobb számához. íg y a történelem előtti időkben, amikor a népesség expanzióját nem korlátozta olyan mértékben a globális erőforrások hiánya, mint napja­ ink nyugati társadalmaiban, a házasság elterjedése valóban együtt járhatott fajunk túlélésével. Ez a fajta magyarázat pedig talán segít megérteni, hogy a jóléti társadalmakban miért egyre kevésbé fontos a házasság a fiatal gene­ rációk számára, és hogy ez milyen típusú kapcsolati problémákhoz vezet a hétköznapokban. További olvasmányok: Bereczkei, T. (2010). Evolúciós pszichológia. Budapest, Osiris Kiadó. Csányi, V. (1999). Az em beri természet. Budapest, Vince Kiadó. Csányi, V. (2006).Az em beri viselkedés. Budapest, Sanoma Kiadó. Passingham, R. E. (1988). Az em berré váltfőem lős. Budapest, Gondolat Kiadó.

F elhasznált

irodalom

Aberle, D. F., Bronfenbrenner, U., Hess, E. H., Miller, D. R., Schneider, D. M ., 8c Spuhler, J. N. (1963). The incest taboo and the mating patterns of animals. American Anthropologist, 6S(2), 253-265. Alcock, J. (1998) A nimal B ehavior An E volutionary Approach. Sinauer Associates, Inc. Alcock,J. (2001). The trium ph o f sociobiology. New York: Oxford University Press. Alexander, R. D., 8c Noonan, K. M. (1979). Concealment of ovulation, parental care, and human social interaction. In N.A. Chagnon 8c W. Irons (Eds.), E volutionary biology an d humati social behavior: An anthropological perspective, (pp. 402-435.) North Scituate, MA: Duxburry. Altman, I., 8c Ginat, J. (1996). Polygamous fa m ilies in contemporary society. Melbourne: Cambridge Univ. Press. Andersen, P. A., Eloy, S. V., Guerrero, L. K.,8cSpitzberg, B. H. (1995). Romantic jealousy and relational satisfaction: A look at the impact ofjealousy experience and expression. Communication Reports, 8, 77-85. Andersson, M. (1982). Sexual selection, natural selection, and quality advertisements. Biological Jou rn a l o f the Linnean Society, 17, 375-393. Andersson, M . B. (1994). Sexual selection. Princeton, N.J.: Princeton University Press. Angell, R. C. (1936). The fa m ily encounters the Depression. New York: Charles Scribner’s Sons. Apostolou, M . (2007a). Elements of parental choice: The evolution of parental prefer­ ences in relation to in-law selection. E volutionary Psychology, 5, 70-83. Apostolou, M. (2007b). Sexual selection under parental choice: The role of parents in the evolution of human mating. E volution an d Human Behavior, 2 8 ,403-409. Apostolou, M. (2010a). Parental choice: W hat parents want in a son-in-law and a daughterin-law across 67 pre-industrial societies. British Jou rn al o f Psychology, 101,695- 704. Apostolou, M . (2010b). Sexual selection under parental choice in agropastoral societies. E volution an d Human Behavior, 31, 39-47. Apostolou, M . (2010c). Sexual Selection under Parental Choice: Evidence from Sixteen Historical Societies, E volutionary Psychology, 10(3), 504-518. Apostolou, M. (2010d). Parent-offspring conflict over mating: The case of mating age. E volutiotiary Psychology, 8, 365-375.

204

Felhasznált irodalom

Apostolou, M . (2011a). Inheritance as an instrument of parental control over mating. Jou rn a l o f Social an d Personal Relationships, 28, 374-382. Apostolou, M. (2011b). Parent-offspring conflict over mating: Testing the tradeoffs hy­ pothesis. E volutionary Psychology, 9, 470-495. Apostolou, M. (2013). Do as we wish: Parental tactics of mate choice manipulation. E vo­ lutionary Psychology, 11,795-813. Archer, J. & Mehdikhani, M . (2000). Strategic Pluralism: Men and Women Start From a Different Point. B ehavioral an d Brain Sciences 23 (4): 588-588. Aron, A., & Westbay, L. (1996). Dimensions of the prototype of love. Jou rn al o f Personal­ ity a n d Social Psychology, 70(3), 535. Aronson, E., &Linder,D. (1965). Gain and loss of esteem as determinants of interpersonal attractiveness. Jou rn a l ofE xperifnental Social Psychology, 1(2), 156-171. Asendorpf, J. B., & Wilpers, S. (1998). Personality effects on social relationships. Jou rn al o f Personality an d Social Psychology, 74(6), 1531-1544. Atkins, D. C., Baucom, D. H., & Jacobson, N. S. (2001). Understanding infidelity: Cor­ relates in a national random sample. Jou rn a l o f Family Psychology, 15, 735-749. Baer, D., & McEachron, D. L. (1982). A review of selected sociobiological principles: Application to hominid evolution: I. The development of group social structure./o«rnal o f Social and B iological Structures, 5(1), 69-90. Bailey, J. M ., Gaulin, S., Agyei, Y. A. & Gladue, B. A. (1994). Effect of gender and sexual orientation on evolutionarily relevant aspects of human mating psychology. Jou rn al o f Personality and Social Psychology, 66,1081-1093. Baker, R. R., & Beilis, M. A. (1993). Human sperm competition: ejaculate manipulation by females and a function for the female orgasm. A nimal behaviour, 46(5), 887-909. Barber, N. (1995). The evolutionary psychology of physical attractiveness: Sexual selec­ tion and human morphology. E thology a n d Sociobiology, 16, 395-424. Barrett, L., Dunbar, R., Lycett, J. (2002). Human E volutionary Psychology. Princeton, NJ: Princeton Univ. Press. Barrientos, A. (1998). Pension reform in Latin America. Aldershot: Ashgate. Bartholomew, K. (1990). Avoidance of intimacy: An attachment perspective. Jou rn a l o f Social a n d Personal Relationships, 7 ,147-178. Baumeister, R. F. &Twenge, J. M . (2002). Cultural suppression of female sexuality. R e­ v ie w o f General Psychology, 6,166-203. Baumeister, R. F. (1998). The self. In D. T. Gilbert, S. T. Fiske, & G. Lindzey (Eds.), The handbook o f social psychology (4th ed., pp. 680-740). New York: McGraw-Hill. Beall, C. M ., Goldstein, M . C. (1981). Tibetan fraternal polyandry: A test of sociobio­ logical theory. A merican A nthropologist, 83,5-12. Bélanger, C., Sabourin, S., & El-Baalbaki, G. (2012). Behavioral Correlates of Coping Strategies in Close Relationships. Europe's Jou rn a l o f Psychology, #(3), 449-460.

Felhasznált irodalom

205

Bellwood, P. (2004). F irst fa rm ers: The origins o f agricultural societies. New York: W ileyBlackwell. BelskyJ. (1997) Attachment, mating, and parenting: An evolutionary interpretation. Hu­ man N ature, 8: 361-381. Belsky, J., Steinberg, L. 8c Draper, P. (1991). Childhood experience, interpersonal devel­ opment, and reproductive strategy: An evolutionary theory of socialization. Child D evelopm ent, 62, 647-670. Bem, S. L. (1974) The measurement of psychological androgyny. Jou rn al o f C onsulting and Clinical Psychology, 42,255-162. Bereczkei, T. (2010). E volúciós pszichológia. Budapest, Osiris Kiadó. Bereczkei, T. (2012). R ejtett indítékok a párkapcsolatokban. Vonzalom, párválasztás, szexu­ alitás. Budapest, Kulcslyuk Kiadó. Bereczkei, T., 8c A. Csanaky (1996) Evolutionary pathway of child development. Lifestyles of adolescents and adults from father-absent families. Hu?nan Nature, 7,268-280. Bereczkei,T., Gyuris, P., Köves, R, and Bernath, L. (2002) Homogamy, genetic similarity, and imprinting; parental influence on mate choice preferences. Personality and In divid ua l D ifferences 33: 677-690. Bereczkei, T., Voros, Sz., Gal, M ., 8c Bernath, L. (1997) Resources, attractiveness, family commitment: reproductive decisions in human mate choice. E thology, 103,681-699. Berman, J. R., Adhikari, S. R, 8c Goldstein, I. (2000). Anatomy and physiology of female sexual function and dysfunction. European urology, 38(1), 20-29. Berscheid, E., 8c Graziano, W. (1979). The initiation of social relationships and interper­ sonal attraction. In R. L. Burgess 8c T. L. Huston (Eds.), Social exchange in developing relationships (pp. 31-60). New York: Academic Press. Betzig, L. (1989). Causes of Conjugal Dissolution: A Cross-Cultural Study. Current An­ thropology 30,654-676. Betzig, L. L. (1986). Despotism and differential reproduction: A D arw inian v ie w o f history. New York: Aldine de Gruyter. Biliig, M. S. (1992). The marriage squeeze and the rise of groomprice in India’s Kerala Statz. Jou rn a l o f C om parative Family Studies, 23(2), 197-216. Birnbaum, G. E., 8c Laser-Brandt, D. (2002). Gender differences in the experience of heterosexual intercourse. Canadian Jou rn a l o f Human Sexuality, 11(3/4), 143-158. Bixler, R. H. (1982). Sibling incest in the royal families of Egypt, Peru, and Hawaii. Jou r­ nal o f Sex Research, 18(3), 264-281. Bjorklund, D. E, 8c Shackelford, T. K. (1999). Differences in parental investment con­ tribute to important differences between men and women. Current D irections in Psy­ chological Science, 8, 86-89. Bleske, A. L. 8c Buss, D. M. (2000). Can men and women be just friends? Personal R ela­ tionships, 7,131-151.

206

Felhasznált irodalom

Blumstein, R, 8t Schwartz, P. (1983). A merican couples. New York: Morrow. Blurton Jones, N. (1986) Bushman birth spacing: A test for optimal interbirth intervals. E thology an d Sociobiology, 7, 91-105. Bodenmann, G. (1995). A systemic-transactional conceptualization of stress and coping in couples. Swiss Jou rn a l o f Psychology, 54, 34-49. Bodenmann, G. (2005). Dyadic coping and its significant for marital functioning. In T. Revenson, K. Kayser, & G. Bodenmann (Eds.), Couples coping w ith stress: E m erging perspectives on dyadic coping (pp. 33-50). Washington, D.C.: American Psychological Association. Bodenmann, G., Ledermann,T., & Bradbury,T. N. (2007). Stress, sex, and satisfaction in marriage. Personal R elationships, 14, 407-425. Bodenmann, G., Ledermann, T , Blattner-Bolliger, D., & Galluzzo, C. (2006). The as­ sociation between everyday stress, critical life events, and sexual dysfunction. Jou rn al o f N ervous and M ental Disease, 194, 494-501. Bodenmann, G., Pihet, S., & Kayser, K. (2006). The relationship between dyadic coping, marital quality and well-being: A two-year longitudinal study. Journal o f Family Psy­ chology,20(3) 485-493. Bogaert, A. E, & Sadava, S. (2002). Adult attachment and sexual behavior. Personal R e­ lationships, 9 ,191-204. Bogin, B. (1994). Adolescence in evolutionary perspective. Acta Pediátrica Supplement, 406,29-35. Borgerhoff Mulder, M . (1988). Kipsigis bridewealth payments. In L. Betzig, M . Borgerholf Mulder, & P. Turke (Eds.), Human reproductive behavior: A D arwinian perspec­ tive. Cambridge, UK: Cambridge Univ. Press. Borgerhoff Mulder, M. (1992). Women’s strategies in polygynous marriage. Human Na­ ture, 3,45-70. Borgerhoff Mulder, M. (2000). Optimizing offspring: the quantity-quality tradeoff in agropastoral Kipsigis. E volution a n d Human Behavior. 21, 391-410. Borgerhoff Mulder, M . (1998). The demographic transition: are we any closer to an evo­ lutionary explanation?. Trends in E cology an d E volution. Pi, 266-270. Bornstein, R. F. (1989). Exposure and affect: Overview and meta-analysis of research, 1968-1987. Psychological bulletin, 106(2), 265-289. Bowlby, J. (1969/1982). A ttachment and loss: Volume.1. A ttachment (2nd ed.). New York: Basic Books. (Original work published 1969.) Bowlby, J. (1973). A ttachment an d loss: Volume. 2 .Separation: Anxiety and anger. New York: Basic Books. Bowlby, J. (1980). A ttachment an d loss: Volume.3 . Sadness an d depression. New York: BasicBooks.

Felhasznált irodalom

207

Brantley, A., Knox, D., 8c Zusman, M. E. (2002). W hen and why gender differences in saying” I love you” among college students. College Student Journal, 36(4), 614-615. Brennan, K. A. 8c Shaver, P. R. (1995). Dimensions of adult attachment, affect regulation, and romantic relationship functioning. Personality an d Social Psychology Bulletin, 21, 267-283. Brennan, K. A., Wu, S., 8c Loev, J. (1998). Adult romantic attachment and individual differences in attitudes toward physical contact in the context of adult romantic re­ lationships. In J. A. Simpson 8c W. S. Rholes (Eds.), A ttachment Theory and Close Relationships (pp. 394-428). New York, NY: Guilford. Bretschneider, P. (1992). Sociobiological models of polygyny: A critical review.A nthropos, 87,183-191. Brock, T. C. (1991). The evolution o f p a ren ta l care. Princeton, N.J.: Princeton University Press. Brown, W. M ., 8c Moore, C. (2002). Smile asymmetries and reputation as reliable indicators of likelihood to cooperate: An evolutionary analysis. In S. P. Shohov A.), A dvances in Psychology Research (Vol. 11, pp. 59-78). New York: Nova Science Publishers. Buck, R. (2002). The genetics and biology of true love: Prosocial biological affects and the left hemisphere. Psychological R eview , 109(4), 739-744. Buller, D.J. (2005). A daptm g M inds: E volutionary Psychology an d the Persistent Quest f o r Human Nature. Cambridge, M .A.: M IT Press. Burgess, E. W ., 8c Cottrell Jr, L. S. (1939). P redicting success or fa ilu re in m arriage. N ew York: Prentice-Hall. Burns, A. (1984). Perceived causes of marriage breakdown and conditions of Yik. Jou rn al o f M arriage and the Family, 46, 551-562. Burr, W. R. (1973). 'Theory construction an d the sociology o f the fa m ily. New York: John W iley 8c Sons. Burr, W. R., 8c Klein, S. R. (1994). R eexam ining fa m ily stress: N ew theory an d research. California: Sage Publications. Buss, D. 8c Schmitt, D. (1993). Sexual strategies theory: an evolutionary perspective on human mating. Psychological R eview , 100, 204-232. Buss, D. M . (1988a). Love acts: The evolutionary biology of love. In R. J. Sternberg and M. L. Barnes (Eds.), The psychology o f lo v e (pp. 100-118). New Haven, CT: Yale Uni­ versity Press. Buss, D. M. (1988b). The evolution of human intrasexual competition: Tactics of mate attraction .Jou rna l o f Personality and Social Psychology, 54, 616-628. Buss, D. M . (1989). Sex differences in human mate preferences: Evolutionary hypotheses testing in 37 cultures. B ehavioral and Brain Sciences, 12,1-49.

208

Felhasznált irodalom

Buss, D. M. (1994). The evolution o f desire: Strategies o f human m ating. New York: Basic Books. Buss, D. M. (2000). The datigerous passion: Why jealou sy is as necessary as lo ve an d sex. New York: Free Press. Buss, D. M. (2006). The evolution of love. In R ,J. Sternberg and K. Weis (Eds.), The new psychology o f love (pp. 65-86). New Haven, CT: Yale University Press. Buss, D. M ., & Schmitt, D. P. (1993). Sexual strategies theory: A contextual evolutionary analysis of human mating. Psychological R eview , 100,204-232. Buss, D. M ., Kenrick, D. T. (1998). Evolutionary social psychology. In: Gilbert, D.T., Fiske, S.T., Lindzey, G. (eds.) Handbook o f Social Psychology , 4th edn. New York: McGraw-Hill. Buss, D. M ., Larsen, R. J., Westen, D., & Semmelroth, J. (1992). Sex differences in jeal­ ousy: Evolution, physiology, and psychology. Psychological Science, 3 ,251-255. Buss, D. M ., Shackelford, T. K., Kirkpatrick, L. A., Choe, J., Lim, H.G., Hasegawa, M., et al. (1999). Jealousy and the nature of beliefs about infidelity: Tests of competing hypotheses about sex differences in the United States, Korea, and Japan. Personal Relationships, 6 ,125-150. Buss, D. M . (2008). E volutionary psychology: The n ew science o f the m ind (3rd ed.). Boston: Allyn & Bacon. Buss, D. M ., & Haselton, M.G. (2005). The evolution of jealousy. Trends in C ognitive Science, 9,506-507 Buss, D.M., Schackelford,T.K., & L e Blanc, G.J. (2000) Number of children desired and preferred spousal age difference: context/specific mate preference patterns across 37 cultures. E volution a n d Human B ehavior 21: 323-332. Buss, D. M . (1985). Human mate selection. American Scientist. 73, 47-51. Buunk, A. R, Park, J. H., and Dubbs, S. L. (2008). Parent-offspring conflict in mate pref­ erences. R eview o f G eneral Psychology, 12, 47-62. Buunk, A. P., & Dijkstra, P. (2006). The threat of temptation: Extradyadic relationships and jealousy. In D. Perlman & A. L. Vangelisti (Eds.), The Cambridge handbook o f per­ sonal relationships (pp. 533-556). New York: Cambridge University Press. Buunk, B. P. (1980a). Sexually open marriages: Ground rules for countering potential threats to marriage. A lternative Lifestyles, 3 ,312-328. Buunk, B. P. (1980b). Extramarital sex in the Netherlands: Motivations in social and marital context. A lternative Lifestyles, 3, 11-39. Buunk, B. P. (1987). Long-term stability and change in sexually open marriages. In L. Shamgar-Handelman & R. Palomba (Eds.), A lternative patterns o f fa m ily life in m od­ em societies (pp. 61-72). Collana Monografie 1 Rome: Istituto di Ricerche sulla Popolazione.

Felhasznált irodalom

209

Buunk, B. P. (1991). Jealousy in close relationships: An exchange-theoretical perspec­ tive. In P. Salovey (Ed.), The psychology o f jea lou sy and en v y (pp. 148-177). New York: Guilford Press. Buunk, B. P. (1997). Personality, birth order and attachment styles as related to various types of jealousy. Personality an d Individ ua l D ifferences, 23, 997-1006. Buunk, B. R, & Bakker, A. B. (1997). Commitment to the relationship, extradyadic sex, and AIDS-preventive behavior. Jou rn a l o f A pplied Social Psychology, 2 7 ,1241-1257. Buunk, B. P , & Hupka, R. B. (1987). Crosscultural differences in the elicitation of sexual jealousy. Jou rn a l o f Sex Research, 2 3 , 12-22. Buunk, B. P., 8c Van Driel, B. (1989). Variant lifestyles an d relationships Newbury Park, CA: Sage. Buunk, B. R, Angleitner, A., Oubaid, V., 8c Buss, D.M. (1996). Sex differences in jealousy in evolutionary and cultural perspective: Tests from the Netherlands, Germany, and the United States. Psychological Science, 7, 359-363. Buunk, B. P., Dijkstra, R, Fetchenhauer, D., 8c Kenrick, D.T. (2002) Age and gender dif­ ferences in mate selection criteria for various involvment levels. Personal Relationships 9: 271-278. Cain, V. S., Johannes, C. B., Avis, N. E., Mohr, B., Schocken, M ., Skurnick,J., 8cOry, M. (2003). Sexual functioning and practices in a multi-ethnic study of midlife women: Baseline results from swan .Jou rn a l o f Sex Research, 4 0 (f), 266-276. Cameron, C., Oskamp, S., 8c Sparks, W. (1977). Courtship American style: newspaper ads. Family Coordinator, 27-30. Campbell, L. 8c Ellis, B. J. (2005) Commitment, Love, and Mate Retention. In: Buss, D. M . (Ed.) The Handbook o f E volutionary Psychology. John W iley 8c Sons, Inc., Hobo­ ken, New Jersey. Pp. 419-446. Campbell, L., Simpson,J. A., Kashy, D., &Fletcher, G. J. O. (2001). Ideal standards, the self, and flexibility of ideals in close relationships. Personality and Social Psychology Bulletin, 27,447-462. Cann, A., 8c Baucom, T. R. (2004). Former partners and new rivals as threats to a rela­ tionship: Infidelity type, gender, and commitment as factors related to distress and forgiveness. Personal Relationships, 11(3), 305-318. Carael, M ., Cleland, J., Deheneffe, J. C., Ferry, B., & Ingham, R. (1995). Sexual behavior in developing counties: Implications for HIV control. AIDS, 9,1171-1175. Caralis, D., 8cHaslam, N. (2004). Relational tendencies associated with broad personality dimensions. Psychology an d Psychotherapy: Theory, Research an d Practice, 77(3), 397402. Carmichael, M. S., Humbert, R., Dixen, J., Palmisano, G., Greenleaf, W., 8c Davidson, J. M . (1987). Plasma oxytocin increases in the human sexual response. Jou rn al o f Clinical E ndocrinology & M etabolism, 64(1), 27-31.

2 1 0

Felhasznált irodalom

Carnelley, K. B., Pietromonaco, P. R., 8cjaffe, K. (1996). Attachment, caregiving, and relationship functioning in couples: Effects of self and partner. Personal Relationships, 3(3), 257-278. Caspi, A., Bolger, N., 8c Eckenrode, J. (1987). Linking person and context in the daily stress process .Jou rn a l o f Personality and Social Psychology, 52,184-195. Cavan, R. S., & Ranck, K. H. (1938). rI he fa m ily an d the depression. Chicago: University of Chicago Press. Charny, I. W., 8cParnass, S. (1995). The impact of extramarital relationships on the con­ tinuation of marriages. Jou rn a l o f Sex andM aritalTherapy, 2 1 ,101-115. Cherkas, L. F., Oelsner, E. C., Mak, Y. T., Valdes, A., 8c Spector, T. D. (2004). Genetic influences on female infidelity and number of sexual partners in humans: a linkage and association study of the role of the vasopressin receptor gene (AVPR1A). Twin Research, 7(6), 649-658. Chisholm, J. S. (1996). The evolutionary ecology of attachment organization. Human Na­ ture, 7(1), 1-37. Cho, W., 8c Cross, S. E. (1995). Taiwanese love styles and their association with self­ esteem and relationship quality. Genetic, social, a n d gen era l psychology monographs, 121, 283-309. Christopher, S. F., 8c Sprecher, S. (2000). Sexuality in marriage, dating, and other rela­ tionships: A decade review . Jou rn a l o f M arriage an d the Family, 62, 999-1017. Clanton, G., 8c Kosins, D. J. (1991). Developmental correlates of jealousy. In P. Salovey (Ed.), The psychology o f jea lou sy a n d en vy (pp. 13 2-147). New York: Guilford Press. Clark, R. D., 8c Hatfield, E. (1989). Gender differences in receptivity to sexual offers. Jou rn a l o f Psychology & Human Sexuality, 2(1), 39-55. Clarke, A. C. (1952). An examination of the operation of residential propinquity as a factor in mate selection. A merican Sociological R eview , 1 7(1), 17-22. Cochran, G., 8c Harpending, H. (2009). The 10,000 y ea r explosion: H ow civilization ac­ celerated human evolution. New York: Basic Books. Cohan, C. L., 8c Bradbury,T. N. (1997). Negative life events, marital interactions, and the longitudinal course of newlywed marriag e. Jou rn a l o f Personality an d Social Psychology, 73,114-128. Cohen, H. D., Rosen, R. C., 8c Goldstein, L. (1976). Electroencephalographic laterality changes during human sexual orgasm. Archives o f Sexual Behavior, 5(3), 189-199. Collins, N. L. (1996). Working models of attachment: Implications for explanation, emo­ tion, and behavior. Jou rn al o f Personality and Social Psychology, 77(4), 810-832. Collins, N. L., 8c Feeney, B. C. (2000). A safe haven: an attachment theory perspective on support seeking and caregiving in intimate relationships. Jou rn al o f personality and social psychology, 75(6), 1053-1073.

Felhasznált irodalom

2 1 1

Collins, N. L., & Read, S. J. (1990). Adult attachment, working models, and relationship quality in dating couples. Jou rn al o f Personality an d Social Psychology, 58(4), 644- 663. Contreras, R., Hendrick, S. S., & Hendrick, C. (1996). Perspectives on Marital Love and Satisfaction in Mexican American and AngloöAmerican Couples .Journal o f Counsel­ in g & D evelopm ent, 74(4), 408-415. Costa, P. T., & McCrae, R. R. (1992). Four ways five factors are basic. Personality and individu al differences, 13(6), 653-665. Crook J . H., & Crook, S.J. (1988). Tibetan polyandry: problems of adaptation and fitness. In L. Betzig, M. BorgerhofFMulder, and P.W.Turke (Eds.). Human R eproductive Beha­ vior: A D arwinian Perspective, (pp. 97-114.) Cambridge: Cambridge University Press. Cunningham , S. J. & Russell , P. A. (2004). The influence of gender roles on evolved partner preferences. Sexualities, E volution & Gender, 6,131-150. Cunningham, M. R., Druen, P. B., & Barbee, A. P. (1997) Angels, mentors, and friends: Trade-offs among evolutionary variables in physical appearance. In E volutionary So­ cial Psychology, Simpson, J. A. & Kenrick, D. T , (Eds.) (Pp. 109-140). New Jersey: Lawrence Erlbaum Associates. Cyranowski, J. M ., & Andersen, B. L. (1998). Schemas, sexuality, and romantic attach­ ment. Jou rn a l o f Personality a n d Social Psychology, 74(5), 1364-1379. Csányi, V. (1999) Az em beri természet. H umánetológia. Budapest: Vince Kiadó. Daly, M. & Wilson, M . (1984) A sociobiological analysis of human infanticide. In: In ­ fa n ticid e: C om parative an d E volutionary Perspective, Hausfater, G. (Ed.). New York: Aldine de Gruyter, pp. 487-502. Daly, M. & Wilson, M . (1998a) The evolutionary social psychology of family violence. In: Handbook o f E volutionary Psychology: Ideas, Issues, a n d Applications, Crawford, C. B., and Krebs, D. (Eds.). Hillsdale, N.J.: Erlbaum, pp. 431-456. Daly, M . & Wilson, M.I. (1983) Sex, evolution an d behavior, 2nd ed. Boston: Willard Grant Press. Daly, M ., & Wilson, M . (1988b). Homicide. New York: Aldine deGruyter. Daly, M ., Wilson, M ., &Weghorst, S.J. (1982). Male sexual jealousy. E thology a n d Socio­ biology,3, 11-27. Darwin, C. (1859). On the origin o f species by means o f natural selection. London: John Murray. Darwin, C. (1871). The descent o f man, an d selection in relation to sex (2 vols). London: John Murray. Davis, D., Shaver, P. R., & Vernon, M. L. (2004). Attachment style and subjective motiva­ tions for sex. Personality an d Social Psychology Bulletin, 30(8), 1076-1090. De Műnek, V. C. (Ed.). (1998). R om antic love an d sexual behavior: perspectives fr o m the social sciences. Westport, CT: Greenwood Publishing Group.

2 1 2

Felhasznált irodalom

Diamond, L. M. (2003). W hat does sexual orientation orient? A biobehavioral modeldis­ tinguishing romantic love and sexual desire. Psychological R eview , 1 1 0,173-192. Diamond, L. M. (2004). Emerging perspectives on distinctions between romantic love and sexual desire. C urrent directions in psychological science, 13(3), 116-119. Dijkstra, P., & Buunk, B. P. (1998). Jealousy as a function of rival characteristics: An evo­ lutionary perspective. Personality an d Social Psychology Bulletin, 2 4 ,1158-1166. Dijkstra, P., & Buunk, B. P. (2002). Sex differences in the jealousy-evoking effect of rival characteristics. European Jou rn al o f Social Psychology, 32, 829-852. Dillon, L.M ., Beechler, M.P. (2010). M arital satisfaction and the impact of children in collectivist cultures: a meta-analysis. Jou rn a l o f E volutionary Psychology. 8, 7-22. Dion, K. L., & Dion, K. K. (1988). Romantic love: Individual and cultural perspectives. In R.J. Sternberg & M.I. Barnes (Eds.), The Psychology o f Love, (pp. 264-289.), New Haven, CT: Yale University Press. Dittes, J. E., & Kelley, H. H. (1956). Effects of different conditions of acceptance upon conformity to group norms. The Jou rn a l o f A bnormal an d Social Psychology, 5J(1), 100. Divale, W. T. (1972). Systemic population control in Middle and Upper Paleolithic: In­ ferences based on contemporary hunter-gatherers. World Archaeology, 4, 222-241. Dixson, A. F. (1997). Evolutionary perspectives on primate mating systems and behavior. In S. Carter, 1.1. Lederhendler, & B. Kirkpatrick (Eds.), The in tegrative neurobiology o f affiliation. New York: The New York Academy of Sciences. Dixson, A. F. (1998). Prim ate Sexuality. C om parative Studies o f the Prosimians, Monkeys, Apes, and Human Beings, Oxford: Oxford University Press. Dixson, B. J., Dixson, A. F., Li, B., & Anderson, M . J. (2007). Studies of human physique and sexual attractiveness: Sexual preferences of men and women in China. American Jou rn a l o f Human Biology, 19, 88-95. Doherty, R. W., Hatfield, E.,Thompson, K.,&Choo,P. (1994). Cultural and ethnic influ­ ences on love and attachment. Personal Relationships, 7(4), 391-398. Dohrenwend, S., & Dohrenwend, B. P. (1974). Stressful life events: Their nature a n d effects. New York: Wiley. Draper, P. & Belsky, J. (1990) The Relevance of evolutionary thinking for issues in person­ ality development .Jou rna l o f Personality, 58,141-162. Drigotas, S. M .,& B arta, W. (2001). The cheating heart: Scientific explorations of infidel­ ity. C urrent D irections in Psychological Science, 1 0 ,177-180. Drigotas, S., Safstrom, C., & G entilia,T. (1999). An investment model prediction of da­ ting infidelity. Jou rn a l o f Personality a n d Social Psychology, 77,509-524. Duckworth, J., & Levitt, E. I. (1985). Personality analysis of a swingers’ club. Lifestyles: A Jou rn a l o f C hanging Patterns, 8, 35-45. Durham, W. H. (1991). C oevolution: Genes, culture, an d human diversity. Stanford, CA: Stanford University Press.

Felhasznált irodalom

213

Dzibel’, G. V. (2007). The geniu s o f kinship: the phenom enon o f human kinship and the global diversity o f kinship terminologies. Youngstown, N.Y.: Cambria Press. Eagly, A. H., 8c Wood, W. (1999). The origins of sex differences in human behavior: Evolved dispositions versus social roles. American Psychologist, 54 (f), 408-423. Edwards, J. N., 8c Booth, A. (1976). Sexual behavior in and out of marriage: An assess­ ment of correlates. Jou rn a l o f M arriage an d the Family, 38, 73-81. Eibl-Eibesfeldt, I. (1989). Human ethology. New York: Aldine deGruyter. Elbert, D. 8c Hamilton, W. D. (1996) Sex against virulence: the coevolution of parasitic diseases. TREE, 2 ,79-82. Ellis, B. J., 8c Kelley, H. H. (1999). The pairing game: A classroom demonstration of the matching phenomenon. Teaching o f Psychology, 2 6 ,118-121. Emlen, S. T., 8c Oring, L. W. (1977). Ecology, sexual selection, and the evolution of ma­ ting systems. Science, 197,215-223. Erikson, E.H. (1950). Childhood an d Society. New York: Norton. Everaerd, W., 8cDekker,J. (1982). Treatment of secondary orgasmic dysfunction: A com­ parison of systematic desensitization and sex therapy. B ehaviour Research an d Therapy, 20(3), 269-274. Feeney, B. C., 8c Collins, N. L. (2003). Motivations for caregiving in adult intimate rela­ tionships: Influences on caregiving behavior and relationship functioning. Personality a n d Social Psychology Bulletin, 29(8), 950-968. Feeney, J. A.,8cHohaus, L. (2001). Attachment and spousal caregiving. Personal R elation­ ships, ^(l), 21-39. Fehr, B., 8c Broughton, R. (2001). Gender and personality differences in conceptions of love: An interpersonal theory analysis. Personal Relationships, 8(2), 115-136. Felmlee, D. H. (1995). Fatal attractions: Affection and disaffection in intimate relation­ ships. Journal of Social and Personal Relationships, 12,295-311. Festinger, L., Back, K. W., 8c Schachter, S. (1950). Social pressures in inform al groups: A study o f human fa ctors in housing (No. 3). Stanford, CA: Stanford University Press. Fincham, F. D., 8c Beach, S. R. H. (2006). Relationship satisfaction. In D. Perlman 8c A. Vangelisti (Eds.), The Cambridge Handbook o f Persona! Relationships (pp. 579-594). Cambridge, England: Cambridge University Press. Finkel, E. J., Rusbult, C. E., Kumashiro, M ., 8c Hannon, P. (2002). Dealing with betrayal in close relationships: Does commitment promote forgiveness? Jou rn al o f Personality an d Social Psychology, 82, 956-974. Fisher, H. (2000). Lust, attraction, attachment: Biology and evolution of the three pri­ mary emotion systems for mating, reproduction, and parenting, jou rn a l o f Sex Educa­ tion an d Therapy, 25(1), 96-104. Fisher, H. (2004). Why w e love: The nature and chem istry ofrom a n tic love. New York: Henry Holt.

214

Felhasznált irodalom

Fisher, H. (2006). The Drive to Love: The Neural Mechanism for Mate selection. In R. J. Sternberg & K. Weis, The n ew psychology o f lo v e (2nd ed.). (pp. 87-115.), New Haven, CT: Yale University Press. Fisher, H. E. (1989). Evolution of human serial pairbond'm g. Jou rn a l o f Physical A nthropo­ logy, 78,331-354. Fisher, H. E. (1992). Anatomy of Love: The Natural History of Monogamy, Adultery and Divorce. New York: Norton. Fisher, H. E. (1992). A natomy o f love: The natural history o f m onogam y, adultery an d divorce. New York: Norton. Fisher, R. A. (1930). The gen etica l theory o f natural selection. Oxford: Clarendon Press. Fisher, R. A. (1958). The gen etic theory o f natural selection (2nd ed.). Oxford: Oxford Uni­ versity Press. Fitness, J. (2001). Betrayal, rejection, revenge, and forgiveness. In M. Leary (Ed)., In ter­ personal R ejection (pp. 73-103). New York: Oxford University Press Fletcher, G. J. O., & Simpson, J. A. (2001). Ideal standards in close relationships. In J. P. Forgas, K. P. Williams, & L . Wheeler (EdsJ, The social m ind: C ognitive an d m otivational aspects o f interpersonal behavior (pp. 257-273). New York: Cambridge University Press. Fletcher, G. J. O., Simpson, J. A., & Thomas, G. (2000). Ideals, perceptions, and evalu­ ations in early relationship development. Jou rn a l o f Personality and Social Psychology, 79, 933-940. Fletcher, G. J. O., Simpson, J. A., Thomas, G., & Giles, L. (1999). Ideals in intimate rela­ tionships. Jou rn a l o f Personality an d Social Psychology, 76, 72-89. Fletcher. G. J. 0.,T ith er,J. M ., O’Loughlin, C., Friesen, M ., & Overall, N. (2004). Warm and homely or cold and beautiful? Sex differences in trading off traits in mate selec­ tion. Personality an d Social Psychology Bulletin, 30, 659-672. Fraley, R. C., Davis, K. E., & Shaver, P. R. (1998). Dismissing avoidance and the defensive organization of emotion, cognition, and behavior. In J. A. Simpson & W. S. Rholes (Eds.), A ttachment theory a n d close relationships (pp. 249-279). New York: Guilford Press. Frank, R. H. (1988). Passions w ithin reason: The strategic role o f the emotions. New York: W.W. Norton and Company. Frayser, S. G. (1985). Varieties o f sexual experience: An anthropological perspective on human sexuality. New Haven, CT: HRAF Press. Freedman, D. G. (1969). Human Sociobiology. New York: Free Press. Freud, S. (1950). Certain neurotic mechanisms in jealousy, paranoia and homosexuality. Complex, 3-13. Friedman, H. S., Tucker, J.S., Tomlinson-Keasey, C., Schwartz, J.E., Wingard, D.L. es Criqui, M .H (1993). Does chilhood personality perdict lo n gevity?. Jou rn al o f Person­ ality an d Social Psychology, 6 5 ,176-185.

Felhasznált irodalom

215

Gagne, F. M ., 8c Lydon, J. E. (2004). Bias and accuracy in close relationships: An integra­ tive review. Personality a n d Social Psychology R eview , 8, 322-338. Gaines, S. O., Reis, H. T , Summers, S., Rusbult, C. E., Cox, C. L., Wexler, M . O., ... 8c Kurland, G. J. (1997). Impact of attachment style on reactions to accommodative dilemmas in close relationships. Personal Relationships, 4{2), 93-113. Galperin, A. 8c Haselton, M. G. (2010). Predictors of how often and when people fall in love. E volutionary Psychology, 8, 5-28. Gangestad, S. W. 8c Simpson, J. A. (2000) The evolution of human mating: Trade-offs and strategic pluralism. B ehavioral an d Brain Sciences, 23, 573-644. Gangestad, S. W., 8c Thornhill, R. (1997). The evolutionary psychology of extrapair sex: The role of fluctuating asymmetry. E volution andHuma7i Behavior, 18, 69-88. Gao, G. (2001). Intimacy, passion, and commitment in Chinese and US American ro­ mantic relationships, b itern a tion a lJou rn a l o f InterculturalR elations, 25(3), 329-342. Geary, D. C. (1998). Male, fem a le: The evolution o f human sex differences. Washington, D.C.: American Psychological Association. Geary, D. C. (2005). Evolution of paternal investment. In D. M . Buss (Ed.), The evolu ­ tionary psychology handbook. (pp. 483-505). Hoboken, NJ: John W iley 8c Sons. Gillis, J.S. 8c Avis, W.E. (1980). The male-taller norm in mate selection. Personality and Social Psychology Bulletin, 6: 396-401. Glass, S. P., 8c Wright, T. L. (1985). Sex differences in type of extramarital involvement and marital dissatisfaction. Sex Roles, 1 2 ,1101-1119. Glenn, N. D. (1990). Quantitative research on marital quality in the 1980s: A critical review.Jou rna l o f M arriage an d the Family, 52, 818-831. Goldberg, L. R. (1981). Language and individual differences: The search for universals in personality lexicons. R eview o f Personality a n d Social Psychology, 2(1), 141-165. Gollwitzer, P. M ., 8c Kinney, R. F. (1989). Effects of deliberative and implementál mind­ sets on illusion of control. Jou rn a l o f Personality an d Social Psychology, 56, 531-542. Gonzaga, G. C., Haselton, M. G., Smurda, J., Davies, M . S., and Poore, J. C. (2008). Love, desire, and the suppression of thoughts of romantic alternatives. E volution and Hu­ man Behavior, 2 9 ,119-126. Gonzaga, G. C., Keltner, D., Londahl, E. A., and Smith, M . D. (2001). Love and the commitment problem in romantic relations and friendship. Jou rn a l o f Personality and Social Psychology, 81,247-262. Goodenough, W. H. (1970). D escription and comparison in cultural anthropology, Chicago: Aldine. Gough, K. (1959).The Nayars and the definition of marriage. Jou rn al o f the R oyal Anthro­ pologica l Institute o f Great Britain and Ireland, 89,23-34. Gould, J. L., 8c Gould, C. G. (1989). Sexual selection. New York: Scientific American Library.

216

Felhasznált irodalom

Gould, S. J. (1978). O nthogeny an d Phylogeny. Cambridge, MA: Harvard University Press Gray, P. B. (2004, May). HIV and Islam: Is HIV preva- lence lower among Muslims? Social Science & M edicine, 58 (9), 1751-1756. Graziano, W., Brothen, T , & Berscheid, E. (1978). Height and attraction: Do men and women see eye-to-eye? 1 .Jou rna l o f Personality, 46(1), 128-145. Gross, M. (1996) Alternative reproductive strategies and tactics. Diversity within sexes. Trends in E cology a n d E volution, 11, 92-98. Grossman, J. (2002). Should the law be kinder to kissin’cousins? A genetic report should cause a rethinking of incest laws. F in d Law. (Letöltve: 2013. augusztus 13-án: http://writ.news.findlaw.com/grossman/20020408.html) Grote, N. K., &Frieze, I. H. (1994).The measurement of Friendship-based Love in inti­ mate relationships. Personal Relationships, 1(3), 275-300. Gruenwald, L, Lowenstein, L., Gartman, L, & Vardi, Y. (2007). Physiological Changes in Female Genital Sensation During Sexual Stimulation. The jou rn a l o f sexual medicine, 4(2), 390-394. Guerrero, L. K. (1998). Attachment-style differences in the experience and expression of romantic jealousy. Personal Relationships, 5, 273-291. Gunnell, D., Whitley, E., Upton, M. N., McConnachie, A., Davey Smith, G. & Watt, G. (2003) Associations of height, leg length, and lung function with cardiovascular risk factors in the Midspan Family Study.Jou rna l ofE pidem iology an d C om munity Health, 57:141-146. Hall-Craggs, E. C. B. (1962) The testis of Gorilla gorilla beringei. Proceedings o f the Zoo­ logical Society o f London 139,511-514. Harlow, H.F. (1959). Love in Infant Monkeys, Scientific American, 200, 68-86. Haselton, M. G., and Buss, D. M. (2000). Error management theory: A new perspective on biases in cross-sex mind reading. Jou rn al o f Personality and Social Psychology, 78, 81-91. Haselton, M . G., Buss, D. M ., Oubaid, V. and Angleitner, A. (2005). Sex, lies, and strate­ gic interference: The psychology of deception between the sexes. Personality an d Social Psychology Bulletin, 31, 3-23. Hatfield, E., & Rapson, R. L. (1996). L ove an d sex: Cross-cultural perspectives. Boston: Allyn & Bacon. Haviland, W.A., Prins, H.E.L., McBride, B., Walrath, D. (2011). Cultural A nthropology: The Human Challenge (13th ed.). Belmont, CA: Wadsworth Cengage Learning. Hawkes, K., Rogers, A. R., & Charnov, E. L. (1995). The male’s dilemma: increased off­ spring production is more paternity to steal. E volutionary Ecology, 9(6), 662-677. Hawks, J., Wang, E. T , Cochran, G. M ., Harpending, H. C., and Moyzis, R. K. (2007). Recent acceleration of human adaptive evolution. Proceedings o f the N ational Academy o f Sciences USA, 104,20753-20758.

Felhasznált irodalom

217

Hazan, C. 8c Zeifman, D. (1999) Pair bonds as attachments: Evaluating the evidence. In: Cassidy, J., Shaver, P.R. (eds.) Handbook o f A ttachment Theory and Research. 336-354. Guilford, New York. Hazan, C., 8c Shaver, P. R. (1987). Romantic love conceptualized as an attachment pro­ cess. Jou rn al o f Personality and Social Psychology, 52, 511-524. Heaven, P. C., Da Silva, T., Carey, C., 8c Holen, J. (2004). Loving styles: Relationships with personality and attachment styles. European Jou rn a l o f Personality, 18(2), 103113. Henderson J .J ., 8c Anglin, J. M . (2003). Facial attractiveness predicts longevity. E volution a n d Human Behavior, 24(5), 351-356. Hendrick, C. 8c Hendrick, S. (1986). A theory and method of love. Jou rn al o f Personality an d Social Psychology, 50,392-402. Hendrick, C. 8c Hendrick, S. S. (1990). A relationship-specific version of the Love At­ titude Scale,Jou rn al o f Social B ehavior an d Personality, 5, 239-254. Llendrick, C., 8c Hendrick, S. S. (1988). Lovers wear rose colored glasses .Journal o f Social an d Personal Relationships, 5(2), 161-183. Hendrick, C., 8c Hendrick, S. S. (2003). Romantic love: Measuring Cupid’s arrow. In S. J. Lopez 8c C. R. Snyder, P ositive psychological assessment: A handbook o f models and meaures (pp. 235-249).Washington, DC: American Psychological Association. Hendrick, C., 8c Hendrick, S. S. (2006). Styles of romantic love. In R. J. Sternberg 8c K. Weis, The n ew psychology o f love (2nd ed.). (pp. 149-170), New Haven, CT: Yale University Press. Hendrick, C., Hendrick, S. S., 8c Dicke, A. (1998).The Love Attitude Scale: Short form. Jou rn a l o f Social and Personal Relationships, 15,147-159. Hendrick, C., Hendrick, S., Foote, F. H., 8c Slapion-Foote, M . J. (1984). Do men and women love differently?. Jou rn a l o f Social and Personal Relationships, 1(2), 177-195. Hendrick, S. S., 8c Hendrick, C. (1987). Love and sex attitudes and religious beliefs. Jou rn a l o f Social and Clinical Psychology, 5(3), 391-398. Hendrick, S. S., 8c Hendrick, C. (1995). Gender differences and similarities in sex and love. Personal Relationships, 2(1), 55-65. Henrich,J., Heine, S. 8cNorenzayan A. (2010). The weirdest people in the world?. B ehav­ ioral an d Brain Sciences. 33,61-83. Hensley, W. E. (1994). Height as a basis for interpersonal attraction. Adolescence, 29(114), 469 - 474. Hertzog, S. M. (2011). Is marriage good for your health? The influential role of mari­ tal quality and life events on individual-level health and well-being (Doctoral dis­ sertation). Available from ProQuest Dissertations and Theses database. (UMI No. 3429830)

218

Felhasznált irodalom

Hicks, T. V., & Leitenberg, H. (2001). Sexual fantasies about one’s partner versus someone else: Gender differences in incidence and frequency. Jou rn al o f Sex Research, 38 ,43 -50. Higham, P. A., & Carment, W. D. (1992). The rise and fall of politicians: the judged heights of Broadbent, Mulroney and Turner before and after the 1988 Canadian federal election. Canadian Jou rn a l o f B ehavioral Science, 24, 404-409. Hill, K. & Hurtado, A. M . (1996). Ache L ife H istory: Ihe E cology an d D emography o f a F oraging People. New York: Aldine de Gruyter. Hill, R. (1958). Generic features of families under stress. Social Casework, 39,139-150. Hofstede, G. H. (2001). C ulture’s consequences: Com paring values, behaviors, institutions an d organizations across nations. Thousand Oaks, California: Sage. Hogg, M . A., & Vaughan, G. M . (2005). Social Psychology. (4th Edn), Harlow: Pearson. Holstege, G., Georgiadis, J. R., Paans, A. M ., Meiners, L. C., van der Graaf, F. H., & Reinders, A. S. (2003). Brain activation during human male ejaculation. The Jou rn a l o f Neuroscience, 23(27), 9185-9193. Houseknecht, S.K. (1979). Childlessness and marital adjustm ent. Jou rn al o f M arriage and the Family. 41,259-265. Hoglund, J., Alatalo, R. V., & Lundberg, A. (1992). The effects of parasites on male ornaments and female choice in the lek-breeding black grouse (Tetrao tetrix). B ehavioral E cology and Sociobiology, 30(2), 71-76. Hrdy, S. B. (1999). M other Nature: A History o f Mothers, Infants, atid N atural Selection. New York: Pantheon. Hurlbert, D. F., Apt, C., Hurlbert, M. K., & Pierce, A. P. (2000). Sexual compatibility and the sexual desire-motivation relation in females with hypoactive sexual desire disorder. B ehavior M odification, 24(3), 325-347. Hurtado, A. M ., and Hill, K. R. (1992). Paternal effect on offspring survivorship among Ache and Hiwi hunter-gatherers: Implications for modeling pair-bond stability. In Father-child relations: Cultural and biosocial contexts (pp. 31-55). Hawthorne, NY: A l­ dine de Gruyter. Inman, A. G., ScSandhu, D. S (2002). Cross cultural perspectives in love and sex. In L.D. Burlew and D. Capuzzi (Eds.), Sexuality C ounseling (pp. 41-62.), New York: Nova Science. Inman-Amos, J., Hendrick, S. S., & Hendrick, C. (1994). Love attitudes: Similarities between parents and between parents and children. Family Relations, 43, 456-461. Irons, W. (1998). Adaptive relevant environments versus the environment of evolutionary adaptedness. E volutionary A nthropology, 6 ,194-204. Jackson, L. A., & Ervin, K. S. (1992). Height stereotypes of women and men: The liabili­ ties of shortness for both sexes .Jou rn a l o f Social Psychology, 132,433-445. Jaffe, K. & Chacon-Puignau, G. (1995). Assortative Mating: Sex Differences in Mate Selection for Married and Unmarried Couples. Human Biology. 1,111-120.

Felhasznált irodalom

219

James, W. (1890). The principles o f psychology. New York: Henry Holt. Jankowiak, W. R. (1995). Introduction. In W .R. Jankowiak (Ed.), R om antic passion: A universal experience? (pp. 1-19). New York: Columbia University Press. Jankowiak, W. R., & Fischer, E. F. (1992). A cross-cultural perspective on romantic love. E thology, 31, 149-155. Jankowiak, W. R., 8c Fischer, E. F. (1998). A cross-cultural perspective on romantic love. In J.M . Jenkins, K. Oatley 8c N.L. Stein, (Eds.), Human em otions: A reader, (pp. 5562). Malden: Blackwell Publishing. Jankowiak, W., 8c Allen, E. (1995). The balance of duty and desire in an American po­ lygamous community. In W. Jankowiak (Ed.) R om antic passion: A universal experience. Pp. 277-295. New York: Columbia Univ. Press. Jorgansen, B. W. 8c Cervone, J.C. (1978). Affect enhancement in the pseudo recognition task. Personality an d Social Psychology Bulletin, 4 ,285-288. Judge, T. A., Cable, D. M . (2004). The effect of physical height on workplace success and in co m e. Jou rn a l o f A pplied Psychology, 89, 428-441. Just, W. 8c Morris, R. M. (2003). The Napoleon Complex: why smaller males pick fights. Evolutionary Ecology, 17, (5-6): 509-522. Kaighobadi, F., Shackelford,T. K., 8c Weekes-Shackelford, V. A. (2012). Do women pre­ tend orgasm to retain a mat el. A rchives o f sexual behavior, 41(5), 1121-1125. Kalick, S. M ., Zebrowitz, L. A., Lnglois, J. H., 8c Johnson, R. M (1998) Does human facial attractiveness honestly advertise health? Longitudinal data on an evolutionary question. Psychological Science, 9, 8-13. Karney, B. R., 8c Bradbury, T. N. (1995). The longitudinal course of marital quality and stability: A review of theory, method, and research. Psychological Bulletin, 118, 3-34. Karney, B. R., Story, L. B., 8c Bradbury, T. N. (2005). Marriages in context: Interactions between chronic an acute stress among newlyweds. In T. A. Revenson, K. Kayser, 8c G. Bodenmann (Eds.), Couples coping w ith stress: E m erging perspectives on dyadic copin g (pp. 13-32). Washington, D.C.: American Psychological Association. Keeley, L. H. (1996). War before civilization. New York: Oxford Univ. Press. Kelley, J. L., 8c Swanson, W. J. (2008). Positive selection in the human genome: From genome scans to biological significance. A nnual R eview o f Genomics an d Human Ge­ netics, 9 ,143-160. Kelly, R. L. (1995). Thefo r a g in g spectrum : D iversity iti hunter-gatherer lifew a y ^.W ashing­ ton, DC: Smithsonian Institution Press. Kenrick, D. T. 8c Luce, C. L. (2000). An evolutionary life-history model of gender differ­ ences and similarities. In T. Eckes, 8c H.M. Trautner (Eds.), The developm ental social psychology o f gend er, (pp. 35-63). Mahwah, NJ, US: Lawrence Erlbaum Associates Publishers.

2 2 0

Felhasznált irodalom

Kenrick, D.T. (2001). Evolutionary psychology, cognitive science, and dynamical systems: Building an integrative paradigm. C urrent D irections in Psychological Science, 10{ 1), 13-17. Kenrick, D.T. 8cTrost, M .R. (1987). A biosocial model of relationship formation. In K. Kelly (ed.), Females, M ales a n d Sexuality: Theories an d Research. Albany: SUNY Press. Kenrick, D.T. (2006). A dynamical evolutionary view of love. In R. J. Sternberg 8c K. Weis, The n ew psychology o f love (2nd ed.). (pp. 15-34), New Haven, CT: Yale Univer­ sity Press. Kenrick, D. T , Becker, D. V., Butner, J., Li, N. R, 8c Maner, J. K. (2003). Evolutionary Cognitive Science: Adding W hat and W hy to How the Mind Works. In J. Fitness 8c K. Sterelney (Eds.). From M ating to M entality, (pp. 13-38.) Sydney: MacQuarie University Press Kenrick, D.T., Groth, G. E.,Trost, M .R., 8c Sadalla, E. K. (1993) Integrating evolution­ ary and social exchange perspectives on relationships: EfFects of gender, self-appraisal, and involvment level on mate selection criteria. Jou rn a l o f Personality and Social Psy­ chology 64,951-969. Kenrick, D. T , Maner, J., Li, N. P. (2003). Evolutionary social psychology: From selfish genes to collective selves, In D. Buss (ed.) Flandbook o f E volutionary Psychology, (pp. 803-827.) Hoboken, N.J.: Wiley. Kinsey, A. C., Pomeroy, W. B. 8c Martin, C. E. (1948). Sexual behavior in the human male. Saunders, Philadelphia. Kinsey, A. C., Pomeroy, W. B., Martin, C. E. 8c Gebhard, P. H. (1953). Sexual behavior in the human fem ale. Philadelphia: Saunders. Kirkpatrick, L. A. (1998). Evolution, pair-bonding, and reproductive strategies: A recon­ ceptualization of adult attachment. In J. A. Simpson 8c W. S. Rholes (¥,&$.), Attach­ m ent theory and close relationships (pp. 353-393). New York: Guilford. Kirkpatrick, R. C. (2000).The evolution of human homosexual behavior. C urrent Anthro­ pology, 41 (3), 385-413. Knee, C. R., 8c Bush, A. (2008). Relationship beliefs and their role in relationship initia­ tion. In S. Sprecher, A. Wenzel, 8c J. Harvey (Eds.), The handbook o f relationship initia­ tion (pp. 471-485). Hillsdale, NJ: Erlbaum. Knee, C. R., Nanayakkara, A., Vietor, N. A., Neighbors, C., 8c Patrick, H. (2001). Implicit theories of relationships: W ho cares if romantic partners are less than ideal? Personal­ ity a n d Social Psychology B ulletin, 27, 808-819. Kohler, H.P., Behrman, J.R. 8c Skytthe, A. (2005) Partner + children=happiness? The ef­ fects of partnerships and fertility on well-being. Population and D evelopm ent R eview . 31,407-445. Komarovsky, M. (1940). The unem ployed man and hisfa m ily. New York: Dryden Press.

Felhasznált irodalom

2 2 1

Kondrashov, A. S. (1993). Classification of hypotheses on the advantage of amphimixis. Jou rn al o f H eredity, 84(5), 372-387. Koos, E. L. (1946). Families in trouble. New York: King’s Crown Press. Krebs, J. R. 8c Davies, N. B. (1993). An Introduction to B ehavioural Ecology, 3rd edn. Ox­ ford: Blackwell Scientific. Krueger, J. I., 8c Funder, D. C. (2004). Towards a balanced social psychology: Causes, consequences, and cures for the problem-seeking approach to social behavior and cognition. B ehavioral a n d Brain Sciences, 27(3), 313-327. Kulwicki, A. D., 8c Miller, J. (1999). Domestic violence in the Arab American popula­ tion: Transforming environmental conditions through community education. Issues in Mental Health Nursing, 20,199-215. Kunce, L. J., 8c Shaver, P. R. (1994). An attachment-theoretical approach to caregiving in romantic relationships. In K. Bartholomew 8c D. Perlman (Eds.), A dvances in personal relationships (Vol. 5, pp. 205-237). London, England: Kingsley. Laham, S. M ., Gonsalkorale, K , 8c von Hippel, W. (2005). Darwinian grandparenting: Preferential investment in more certain kin. Personality an d Social Psychology Bulletin, 31(1), 63-72. Lampert, A. (1997) The E volution o f Love. Westport, Conn: Praeger. Lancaster,]. B. (1994) Human Sexuality, Life Histories, and Evolutionary Ecology. In: Rossi, A. S. (Ed.) Sexuality Across the Life Course. University of Chicago. Lancaster,]. B. (1994) Human Sexuality, Life Histories, and Evolutionary Ecology. In: Rossi, A. S. (Ed.) Sexuality Across the Life Course. Chicago: University of Chicago. Landis, D., 8c O’Shea, W. A. (2000). Cross-Cultural Aspects of Passionate Love An In­ dividual Differences Analysis. Jou rn a l o f Cross-Cultural Psychology, 31(6), 752-777. Láng, A. (2012). Kötődés és pszichoterápiás kapcsolat. Budapest: Animula Kiadó. Lansing, J. B., 8c Kish, L. (1957). Family life cycle as an independent variable. American Sociological R eview , 22(5), 512-519. Lasswell, T. E., 8c Lasswell, M. E. (1976). I Love You But I’m Not In Love with You. Jou rn al o f M arital a n d Family Therapy, 2(3), 211-224. Laumann, E. O., Gagnon, J.H , Michael, R.T. 8c Michaels, S. (1994). The social organiza­ tion o f sexuality: Sexual practices in the United States. University of Chicago Press. Lawson, A. (1988). Adultery. New York: Basic Books. Lawson, D. W. 8c Mace, R. (2011). Parental investment and the optimization of human family size. Philosophical Transactions o f the R oyal Society, B. 366, 33-343. Lazarus, R. S. (1999). Stress an d emotion. New York: Springer Publishing Company. Lazarus, R. S., 8c Folkman, S. (1984). Stress, appraisal, an d coping. New York: Springer. Leach, E. R. (1951). The structural implications of matrilateral cross-cousin marriage. The Jou rn al o f the R oyal A nthropological Institute o f Great Britain an d Ireland, 81(1/2), 23-55.

2 2 2

Felhasznált irodalom

Leak, G. K., Gardner, L. E., & Parsons, C .J. (1998). Jealousy and romantic attachment: A replication and extension. R epresentative Research in Social Psychology, 2 2 ,21-27. Leavitt, G. C. (1990). Sociobiological explanations of incest avoidance: A critical review of evidential claims. A merican Anthropologist, 92 (4), 971-993. Ledermann, T , Bodenmann, G., Gagliardi, S., Charvoz, L., Verardi, S., Rossier, J., Bertoni, A .,& Iafrate, R. (2010). Psychometrics of the Dyadic Coping Inventory in three language groups. Swiss Jou rn a l o f Psychology, 69,201-212. Lee, J. A. (1973). The colors o f love: An exploration o f the w ays o f loving. Toronto, Ontario, Canada: New Press. Lee,J. A. (1988). Love-styles. In R.J. Sternberg & M . Barnes (Eds.), The psychology o f love (pp. 38-67). New Haven, CT: Yale University Press. Lee, R. B., and Devore, I. (1968). M an the hunter. New York: Aldine. Lehrman, D. S. (1965). Interaction between internal and external environments in the regulation of the reproductive cycle of the ring dove. In F. Beach (ed.) Sex an d B ehav­ ior, (pp. 355-380.) New York: Wiley. Levin, R .J. (1992). The mechanisms of human female sexual arousal. A nnual R eview o f Sex Research, 5(1), 1-48. Levin, R., Meston, C. (2006). Nipple/breast stimulation and sexual arousal in young men and women .Jou rna l o f Sexual M edicine, 3, 450-454. Levine, R., Sato, S., Hashimoto, T , & Verma, J. (1995). Love and marriage in eleven cultures. Jou rn a l o f Cross-Cultural Psychology, 26(5), 554-571. Lévi-Strauss, C. (1969). The elem entary structures o f kinship. Boston: Beacon Press. Li, N. R, Bailey, J. M ., Kenrick, D. T , & Linsenmeier, J. A. (2002). The necessities and luxuries of mate preferences: testing the trade-offs. Jou rn al o f Personality a n d Social Psychology, 82(6), 947-955. Liu, J. H., Campbell, S. M ., &c Condie, H. (1995). Ethnocentrism in dating preferences for an American sample: The ingroup bias in social context. European Jou rn a l o f Social Psychology, 25(1), 95-115. Lloyd, E. A. (2005). The case o f the fem a le orgasm: Bias in the science o f evolution. Boston, MA: Harvard University Press. Locke, H. J. & Wallace, K. M . (1959). Short marital adjustment and prediction tests: Their reliability and validity. M arriage a n d Family L iving, 21,251-255. Long, E. C., Cate, R. M ., Fehsenfeld, D. A., & Williams, K. M. (1996). A longitudinal assessment of a measure of premarital sexual conflict. Family Relations, 302-308. Low, B. S. (1989). Cross-cultural patterns in the training of children: An evolutionary perspective./czrr?W o f Com parative Psychology, 103(4), 313-319. Low, B. S. (2007). Ecological and sociocultural influences on mating and marriage sys­ tems. In Dunbar, R., Barrett L. (eds.),The Oxford handbook of evolutionary psycho­ logy, 449-462, Oxford, E: Oxford University Press,

Felhasznált irodalom

223

Lundy, D. E.,Tan, J., 8c Cunningham, M. R. (1998). Heterosexual romantic preferences: The importance of humor and physical attractiveness for different types of relationships. Personal Relationships, 5(3), 311-325. Lykins, A. D., Meana, M ., 8c Strauss, G. P. (2008). Sex differences in visual attention to erotic and non-erotic stimuli. A rchives o f Sexual Behavior, 37(2), 219-228. Mackey, W. C. (1993). Relationships between the human sex ratio and the woman’s micro­ environment: Four tests. Human Nature, 4,175-198. Mackey, W .C., 8c Immerman, R.S. (2000). Sexually transmitted diseases, pair bonding, fathering, and alliance formation disease avoidance behaviors as a proposed element in human evolution. Psychology of Men and Masculinity, 1,49-61. Maner, J. K., Rouby, D. A., and Gonzaga, G. C. (2008). Automatic inattention to attrac­ tive alternatives: The evolved psychology of relationship maintenance. E volution and Human Behavior, 29, 343-349. Marlowe, F. (2001). Male contribution to diet and female reproductive success among foragers. C urrent Anthropology, 42, 755-760. Martos, T., Sallay, V., Nistor, M. és Józsa, P. (2012) Párkapcsolati megküzdés és jóllét - A páros megküzdés kérdőív magyar változata. Psychiatria Hungarica, 27 (6):446-458. Masters, W. H., & Johnson, V. E. (1966). Human sexual response. Boston: Little, Brown 8c Co. Mathes, E. W., Adams, H. E., 8c Davies, R. M . (1985). Jealousy: Loss of relationship rewards, loss of self-esteem, depression, anxiety, and anger.Jou rn a l o f Personality and Social Psychology, 4 8 ,1552-1561. McClosky, H. B., 8c Brill, A. (1983). D imensions o f tolerance: What Americans believe about c iv il liberties. New York: Russell Sage. McCubbin, H. I., 8c Patterson, J. M . (1983). Family transitions: Adaptation to stress. In H. I. McCubbin 8c C. R. Figley (Eds.), Stress an d the fa m ily: C oping w ith norm ative transitions, Vol. 2. (pp. 5-25)New York: Brunner/Mazel. McCubbin, H. I., Joy, C. B., Cauble, A. E., Comeau, J. K., Patterson, J. M ., 8c Needle, R. H. (1980). Family stress and coping: A decade review . Jou rn al o f M arriage and the Family, 42, 855-871. McDougall. (1908). An introduction to social psychology. London: Methuen. McGuire, W.J. (1969). The nature of attitudes and attitude change. In The Handbook o f Social Psychology, (Eds), G. Lindzey, E Aronson, (136-314). Reading, M A: AddisonWesley. McIntosh, E. G. (1989). An investigation of romantic jealousy among Black undergradu­ ates. Jou rn a l o f Social B ehavior an d Personality, 1 7,135-141. Mealey, L. (2000) Sex D ifferences: D evelopm ent a n d E volutionary strategies. San Diego: Academic Press.

224

Felhasznált irodalom

Medora, N. R, Larson, J. H., Horta^su, N., Hortagsu, N., 8c DAVE, P. (2002). Perceived attitudes towards romanticism; a cross-cultural study of American, Asian-Indian, and Turkish young adults. Jou rn a l o f C om parative Family Studies, 33(2), 155-178. Meisel, R. L., 8c Sachs, B. D. (1994).The physiology of male sexual behavior. Thephysiology o f reproduction, 2, 3-105. Melamed, T. (1991). Individual differences in romantic jealousy: The moderating effect of relationship characteristics. European Jou rn a l o f Social Psychology, 2 1 ,455-461. Meskó, N. (2012). A szépség eredete. Szexuális von zerő és párválasztás. Pécs: Pro Pannónia Kiadó. Meskó, N., 8c Láng, A. (inpress) Women evaluate their partners’ betrayal: Emotional reactions, forgiveness, perceived threats of infidelity Meskó, N., Láng, A., 8c Bernáth, L. (inpress) Women evaluate their partner’s sexual infi­ delity: Trade-off between disease avoidance and abandonment avoidance. Meskó, N., Láng, A., Kocsor, E, Rózsa, K. (2012). A szexuális elköteleződés mérése. A szocioszexuális orientációs kérdőív (SOI-R) magyar változata. M agyar Pszichológiai Szemle, 67 (4) 727-749. Meston, C., 8c Buss, D.M. (2007). W hy humans have sex. Archives o f Sexual Behavior, 36,477-507. Meston, C., 8c Buss, D.M. (2008). Why w om en have sex. Women revea l the truth about their sex lives, fr o m adventure to reven ge (and everith in g in betw een). New York: St. Martin’s Griffin. Meston, C .M ., Hull, E., Levin, R .J.,8cSipski,M . (2004). Women’s orgasm. InT F Lue, R Basson, R Rosen, F Giuliano, S Khoury, 8c F Montorsi (Eds.), Sexual M edicine: Sexual D ysfunctions In M en an d Women (pp. 783-850). Paris: Health Publications. Meyering, R. A., 8c Epling-McWerther, E. A. (1986). Decision-making in extramarital relationships. Lifestyles: A Jou rn a l o f C hanging Patterns, 8 ,115-129. Mikach, S. M. 8c Bailey, J. M . (1999). W hat distinguishes women with unusually high numbers of sex partners? E volution an d Human Behavior, 20,141-150. Mikulincer, M ., 8c Arad, D. (1999). Attachment working models and cognitive openness in close relationships: A test of chronic and temporary accessibility effects .Jou rna l o f Personality an d Social Psychology, 77(4), 710-725. Mikulincer, M ., 8c Shaver, P. R. (2003). The attachment behavioral system in adulthood: Activation, psychodynamics, and interpersonal processes. In M . P. Zanna (Ed.), Ad­ vances in experim ental social psychology (Vol. 35, pp. 53-152). New York: Academic Press. Mikulincer, M ., Flórian, V., Cowan, P. A., 8c Cowan, C. P. (2002). Attachment security in couple relationships: A systemic model and its implications for family dynamics. Family Process, 41(3), 405-434.

Felhasznált irodalom

225

Miller, L. C., & Fishkin, S. A. (1997). On the dynamics of human bonding and reproduc­ tive success: Seeking windows on the adapted-for human-environmental interface. In J. A. Simpson 8c D. T. Kenrick (Eds.), E volutionary social psychology (pp. 197-235). Mahwah, NJ: Erlbaum. Moller, A.P. 8c Crawford, C. (2008). Sex and Sexual Selection. In: C. Crawford and D. Krebs (edsj. Foundations o f evolutionary psychology: Ideas, issues, applications a n d fin d ­ ings. Second edition. New York, NY: Erlbaum Lawarence Associates. Monaghan, R, Uttley, J. D., Burns, M. D., Thaine, C., 8c Blackwood, J. (1989). The relationship between food supply, reproductive effort and breeding success in Arctic Terns Sterna paradisaea. The Jou rn a l o f A nimal E cology, 261-274. Money, J. 8c Ehrhardt, E. (1996). M an & Woman, Boy & Girl: Gender Iden tity fr o m Con­ ception to M aturity. Northvale, N.J.: Jason Aronson. Mongeau, P. A., Hale, J. L., 8c Alles, M . (1994). An experimental investigation of ac­ counts and attributions following sexual infidelity. Communication M onographs, 61, 326-344. Montgomery, M. J., 8c Sorell, G.T. (1997). Differences in love attitudes across family life stages. Family Relations, (46)1, 55-61. Moore, M . M . (1995). Courtship signaling and adolescents:“Girls just wanna have fun”?. Jou rn a l o f Sex Research, 32(4), 319-328. Moreland, R. L.,8cBeach, S. R. (1992). Exposure effects in the classroormThe development of affinity among students .Jou rna l ofE xperim ental Social Psychology, 28(3), 255-276. Morris, D. (1958). The reproductive behaviour of the ten-spined stickleback (Pygosteus pungitius L.). Behaviour. Supplement, III-154. Mullen, P. E. (1994). Jealousy: A community study. British Jou rn al o f Psychiatry, 164, 3543. Murdock, G. P. (1967). E thnographic atlas. Pittsburgh, PA: University of Pittsburgh Press. Murray, S. L. (2001). Seeking a sense of conviction: Motivated cognition in close re­ lationships. In G. J. O. Fletcher 8c M . S. Clark (Eds.), Blackwell handbook o f social psychology (pp. 107-126). Oxford: Blackwell. Murray, S. L., Holmes, J. G., 8c Collins, N. L. (2006). Optimizing assurance: The risk regulation system in relationships. Psychological Bulletin, 132,641-666. Murray, S. L., Holmes, J. G., 8c Griffin, D. W. (1996). The self-fulfilling nature of positive illusions in romantic relationships: Love is not blind but prescient .Journal o f Personal­ ity an d Social Psychology, 71,1155-1180. Murstein, B. I., M erighi,J. R., 8c Vyse, S. A. (1991). Love styles in the United States and France: A cross-cultural comparison. Jou rn a l o f Social an d Clinical Psychology, 70(1), 37-46.

226

Felhasznált irodalom

Nadler, A., 8c Dotan, I. (1992). Commitment and rival attractiveness: Their effects on male and female reactions to jealousy arousing situations. Sex Roles, 2 6 ,293-310. Nagrath, A., 8c Singh, M . (2012). Sex during Pregnancy. Progress in Obstetrics an d G ynecology-3,156. Neilsen, R., Hellmann, I., Hubisz, M ., Bustamante, C., and Clark, A. G. (2007). Recent and ongoing selection in the human genome. N ature R eview s Genetics, 8 ,857-868. Neto, F., Mullet, E., Deschamps, J. C., Barros, J., Benvindo, R., Camino, L .,... 8cMachado, M. (2000). Cross-cultural variations in attitudes toward love.. Jou rn al o f Cross-Cultural Psychology, 31(5), 626-635. Nettle, D. (2002). Women’s height, reproductive success and the evolution of sexual di­ morphism in modern humans. Proceedings o f the R oyal Society o f London, B iological Sciences, 269: 1919-1923. Newcomb, T. M . (1961). The acquaintance process. New York: Holt, Reinhart and Winston. Nobre, P.J., 8c PintoüGouveia, J. (2003). Sexual modes questionnaire: measure to assess the interaction among cognitions, emotions, and sexual respon se. Jou rn al o f Sex R e­ search, 40(A), 368-382. Norton. R. (1983). Measuring marital quality: A critical look at the dependent variable. Jou rn a l o f M arriage a n d the Family, 45, 141-151. Nugent, J. B. (1985). The old security motive for fertility. Population an d D evelopm ent R eview . 11, 75-97. Okami, R, 8c Shackelford,T. K. (2001). Human sex differences in sexual psychology and behavior. A nnual R ev iew o f Sex Research, 1 2 ,186-241. Oláh, A. (1994). A megküzdés szem élyiség tényezői: A Pszichológiai hnm unrendszer és m éré­ sének módszere, Budapest: ELTE. Onyishi, E. I., Sorokowski, R, Sorokowska, A., 8c Pipitone, R. N. (2012). Children and marital satisfaction in a non-Western sample: having more children increases mari­ tal satisfaction among the Igbo people of Nigeria. Evolution and Human Behavior, 33(6), 771-774. Orians, G. H. (1969). On the evolution of mating systems in birds and mammals. A meri­ can Naturalist, 103,589-603. Ottenheimer, M. (1996). Forbidden relatives: The A merican m yth ofcousin m arriage. Cham­ paign: University of Illinois Press. Overall, N., Fletcher, G. J. O., 8c Simpson, J. A. (2006). Regulation processes in intimate relationships: The role of ideal standards. Jou rn a l o f Personality an d Social Psychology, 91, 662-685. Parrott, W. G. (1991). The emotional experience of envy and jealousy. In P. Salovey (Ed.), The psychology o f jea lou sy a n d en v y (pp. 3-30). New York: Guilford Press.

Felhasznált irodalom

227

Parrott, W. G. (2001). The emotional experiences of envy and jealousy. In W. G. Par­ rott (Ed.), Emotions in social psychology: Essential readings (pp. 306-320). Philadelphia: Psychology Press. Paul, D. B. & Spencer, H. G. (2008). “It’s ok, we’re not cousins by blood”: The cousin marriage controversy in historical perspective. PLoS B iol 6(12): e320. doi:10.1371/ journal.pbio.0060320 Pawlowski, B (2003). Variable preferences for sexual dimorphism in height as a strategy for increasing the pool of potential partners in humans. Proceedings o f the R oyal Society o f London, B iological Sciences, 270, 709-712. Pawlowski, B. & Koziel, S. (2002). The impact of traits offered in personal advertisements on response rates. E volution and Human Behavior, 23,139-149. Pearlin, L. I., & Schooler, C. (1978).The structure of coping. Journal of Health and Social Behavior, 19,2-21. Penke, L. & Asendorpf, J. B. (2008). Beyond global sociosexual orientations: A more dif­ ferentiated look at sociosexuality and its effects on courtship and romantic relation­ ships. Jou rn al o f Personality a n d Social Psychology, 95,1113-1135. Perilloux, C., Fleischman, D. S., and Buss, D. M. (2008).The daughter guarding hypothe­ sis: Parental influence on, and emotional reaction to, offspring’s mating behavior. E volutionary Psychology, 6, 217-233. Perilloux, C., Fleischman, D. S., and Buss, D. M . (2011). Meet the parents: Parent- off­ spring convergence and divergence in mate preferences. Personality an d In dividual D ifferences, 5 0 ,253-258. Peters, J. F. (1980). The Shirishana of the Yanomami: A demographic study. Social Biology, 27,272-285. Pfeiffer, S. M ., & Wong, P. T. P. (1989). Multidimensional jealousy. Jou rn al o f Social and Personal Relationships, 6 ,181-196. Pillsworth, E. G., and Haselton, M . G. (2006). Women’s sexual strategies: The evolution of long- term bonds and extra-pair sex. A nnual R eview o f Sex Research, 17, 59-100. Pinel, J. P. J. (2011). Biopsychology. (8th Edition) Pearson. Powers, A. M . (2000). The effects of attachment style and jealousy on aggressive behavior against a partner and a rival. Dissertation Abstracts International, 61 (6-B), 3325. Prins, K. S., Buunk, B. R, & VanYperen, N. W. (1993). Equity, normative disapproval and extramarital relationships .Jou rn a l o f Social an d Personal Relationships, 10, 39-53. Pulerwitz, J., Izazola-Licea, J. A., ôcGortmaker, S. L. (2001). Extrarelational sex among Mexican men and their partners’ risk of HIV and other sexually transmitted diseases. American Jou rn a l o f Public Health, 9 1 ,1650-1652. Randall, A. K., & Bodenmann, G. (2009). The role of stress on close relationships andmarital satisfaction. Clinical Psychology R eview , 29(2), 105-115.

228

Felhasznált irodalom

Regan, R C. (1998a). W hat if you can’t get what you want? Willingness to compromise ideal mate selection standards as a function of sex, mate value, and relationship con­ text. Personality an d Social Psychology B ulletin, 24,1288-1297. Regan, P. (1998b). Romantic love and sexual desire. In V. C. de Munck (Ed.), R om antic love an d sexual behavior: Perspectives fr o m the social sciences (pp. 91-112). Westport, CT: Praeger. Reiss, D. (1981). Ihe fam ily's construction o f reality. Cambridge, MA: Harvard University Press. Rholes, W. S., Simpson, J. A., 8c Orina, M . M . (1999). Attachment and anger in an anxi­ ety-provoking situation. Jou rn a l o f Personality a n d Social Psychology, 76(6), 940-957. Richardson, D. R.,M edvin,N .,8cHam mock,G . (1988). Love styles, relationship experi­ ence, and sensation seeking: A test of validity. Personality an d individu al differences, 9(3), 645-651. Ridley, M . (1993). The R ed Queen: Sex an d the E volution o f Human Nature. New York: Harper Collins. Riggio, R. E., Widaman, K. F.,Tucker, J. S., & Salinas, C. (1991). Beauty is more than skin deep: Components of attractiveness. Basic a n d A pplied Social Psychology, 12,423-439. Roff, D. A. (1992). E volution o f life histories: Theory an d analysis. Chapman 8c Hall, New York. Rosch, E. H. (1978) Principles of categorization. In: Rosch, E. 8c Lloyd, B. B. (szerk.): Cognition an d Categorization (pp. 22-47.) Hillsdale, NJ, Erlbaum. Rosenthal, M.K. (1999). Out of home child care research: a cultural perspective. Interna­ tion alJou rn a l o f B ehavioral D evelopm ent. 23, 477-518. Rupp, H. A., 8c Wallen, K. (2007). Sex differences in viewing sexual stimuli: An eye­ tracking study in men and women. Hormones a n d B ehavior, 51(4), 524-533. Rusbult, C. E., 8cBuunk, B. P. (1993). Commitment processes in close relationships: An interdependence analysis. Jou rn a l o f Social an d Personal Relationships, 1 0 ,175-204. Ruvolo, A. P. (1998). M arital well-being and general happiness of newlywed couples: Relationships across tim e. Jou rn a l o f Social and Personal Relationships, 15, 470-489. Ryan, R. M ., 8c Frederick, C. (1997). On energy, personality, and health: Subjective vitali­ ty as a dynamic reflection of well-being .Jou rna l o f Personality, 65(3), 529-565. Samaras, T. T., Elrick, H., and Storms, L. H. (1999) Is attainment of greater height and body size really desirable? Jou rn a l o f the N ational M edical Association, 91: 317-321. Schachner, D. A., 8c Shaver, P. R. (2004). Attachment dimensions and sexual motives. Personal Relationships, 11(2), 179-195. Schmaling, K. B., 8c Goldman Sher, T. (2000). The psychology o f couples an d illness: Theory, research, a n d practice. Washington, DC: American Psychological Association. Schmitt, D. P. (2005) Fundamentals of Human Mating Strategies. In Buss, D. M. (Ed.) The Handbook o f E volutionary Psychology. 258-291. Hoboken, NJ: John W iley 8c Sons, Inc.,

Felhasznált irodalom

229

Schmitt, D. P. (2006). Evolutionary and Cross-Cultural Perspectives on Love, In R. J. Sternberg 8c K. Weis, The n ew psychology o f lo ve (2nd ed.). (pp. 249-273.), New Haven, CT: Yale University Press. Schmitt, D. P., 8c Buss, D. M . (2000). Sexual dimensions of person description: beyond or subsumed by the Big Five? .Jou rna l o f Research in Personality, 34(2), 141-177. Schultz, A. H. (1938). The relative weight of testes in primates. A natomical Record, 72, 387-394. Seal, D. W., Agostinelli, G., 8c Hannet, C. A. (1994). Extradyadic romantic involvement: Moderating effects of sociosexuality and gender. Sex Roles, 3 1 ,1-22. Sedikides, C., 8c Skowronski, J. J. (1997). The symbolic self in evolutionary context. P er­ sonality and Social Psychology R eview , 1(1), 80-102. Seielstad, M .T., Minch, E., Sc Cavalli-Sforza, L. L. (1998). Genetic evidence for a higher female migration rate in humans. N ature Genetics, 20,278-280. Seielstad, M. T., Minch, E., Sc Cavalli-Sforza, L. L. (1998). Genetic evidence for a higher female migration rate in humans. N ature Genetics, 20, 278-280. Selye, H. (1974). Stress w ithout distress. New York: Lippincott 8c Crowell. Shackelford,T. K., Buss, D. M ., 8c Bennett, K. (2002). Forgiveness or breakup: Sex differ­ ences in responses to a partner’s infidelity. C ognition & Emotion, 16(2), 299-307. Shackelford, T. K., Schmitt, D. R, 8c Buss, D. M. (2005).The universal dimensions of hu­ man mate preferences. Personality and Individual Differences, 39, 447-458. Shackelford,T. K., LeBlanc, G J., Weekes-Shackelford, V. A., Bleske-Rechek, A. L., Eu­ ler, H. A., 8c Hoier, S. (2002). Psychological adaptation to human sperm competition. E volution an d Human Behavior, 23(2), 123-138. Shackelford, T. K. 8c Buss, D. M . (1997). Marital satisfaction in evolutionary psychologi­ cal perspective. In: R. J. Sternberg 8c M . Hojjat (Eds.), Satisfaction in close relation­ ships. (p. 7-25.)New York: Guilford Press. Shackelford, T. K. 8c Buss, D. M . (2000). Marital satisfaction and spousal cost-infliction. Personality and In d ivid ua l Differences. 28, 917-928. Sharpsteen, D.J. (1995).The effects of relationship and self-esteem threats on the likelihood of romantic f l i m s y . Jou rn a l o f Social and Personal Relationships, 1 2 ,8 9 —101. Sharpsteen, D. J., 8c Kirkpatrick, L. A. (1997). Romantic jealousy and adult romantic at­ tachment. Jou rn a l o f Personality a n d Social Psychology, 7 2 ,627-640. Shaver, P. R., 8c Mikulincer, M . (2002). Attachment-related psychodynamics. A ttachment an d Human D evelopm ent, 4,133-161. Shaver, P. R., 8cMikulincer, M . (2006). Attachment theory, individual psychodynamics, and relationship functioning. In D. Perlman 8c A. Vangelisti (Eds.), The Cambridge Hand­ book o f Personal Relationships, (pp. 251-272.) New York: Cambridge University Press

230

Felhasznált irodalom

Shaver, P. R., Hazan, C., & Bradshaw, D. (1988). Love as attachment: The integration of three behavioral systems. In R. J. Sternberg & M . Barnes (Eds.), The psychology o f love (pp. 68-99). New Haven, CT: Yale University Press. Shenk, M . K. (2009). Testing three evolutionary models of the demographic transition: patterns of fertility and age at marriage in urban south India .American Jou rn a l o f Hu­ man Biology. 21,501-511. Sheppard, J. A., & Strathman, A. J. (1989). Attractiveness and height: The role of stature in dating preference, frequency of dating, and perceptions of attractiveness. Personal­ ity an d Social Psychology Bulletin, 15, 617- 627. Sheppard, V. J., Nelson, E. S., & Andreoli-Mathie, V. (1995). Dating relationships and infidelity: Attitudes and behaviors. Jou rn a l o f Sex a n d M arital Therapy, 2 1 , 202-212. Short, R.V. & Balaban, E. (1994) The D ifferences b etw een the Sexes. Cambridge: Cam­ bridge University Press. Simon, E. P. (1997). Adult attachm ent style a n d sociosexuality. Dissertation Abstracts In­ ternational, 5 7 ,5966B. Simpson, J. &Gangestad, S. (1991). Individual differences in sociosexuality: evidence for con­ vergent and discriminant validity. Journal o f Personality and Social Psychology, 60, 870-883. Simpson, J. & Gangestad, S. (1992). Sociosexuality and Romantic Partner Choice. Jou r­ nal o f Personality, 60,31-51. Simpson, J. A. & Rholes, W. S. (1994). Stress and secure base relationships in adulthood. In Bartholomew, K., Perlman D. (eds.), A ttachment processes in adulthood: A dvances in person al relationships, 181-204, London: Jessica Kingsley. Simpson, J. A. (1990). Influence of attachment styles on romantic relationships. Jou rn al o f personality and social psychology, 59(5), 971-980. Simpson, J. A., Fletcher, G. J. O., & Campbell, L. (2001). The structure and function of ideal standards in close relationships. In G. J. O. Fletcher & M . S. Clark (Eds.), Blackw ell handbook o f social psychology (pp. 86-106). Oxford: Blackwell. Simpson, J. A., Ickes, W., & Grich,J. (1999). When accuracy hurts: Reactions of anxiousambivalent dating partners to a relationship-threatening situation. Jou rn a l o f Persona­ lity and Social Psychology, 76(5), 754-769. Simpson, J. A., Rholes, W. S., & Nelligan, J. S. (1992). Support seeking and support gi­ ving within couples in an anxiety-provoking situation: The role of attachment styles. Jou rn a l o f personality a n d social psychology, 62(3), 434-446. Simpson, J. A., Rholes, W. S., Orina, M . M ., & Grich, J. (2002). Working models of at­ tachment, support giving, and support seeking in a stressful situation. Personality an d Social Psychology Bulletin, 28(5), 598-608. Simpson, J. A., Wilson, C. L. & Winterheld, IT. A. (2004). Sociosexuality and romantic relationships. In Harvey, J.H ., Wenzel, A., Sprecher, S. (eds.) Handbook of sexuality in close relationships, 87-111. Mahwah, NJ: Erlbaum

Felhasznált irodalom

231

Smith, E. A. (1998). Is Tibetan polyandry adaptive? Methodological and metatheoretical analyses. Human Nature, 9,225-261. Smith, J. M ., 8c Maynard-Smith, J. (1978). The evolution o f sex. Cambridge: Cambridge University Press. Smuts, B. B. 8c Gubernick, D.J. (1992). Male-Infant Relationships in Nonhuman Pri­ mates: Paternal Investment or Mating Effort? In B. S. Hewlett (ed.), F ather-C hild Relations: Cultural a n d B io-Social Contexts (pp. 1-30). Hawthorne, NY: Aldine de Gruyter. Spanier, G. B., 8c Margolis, R. L. (1983). Marital separation and extramarital sexual be­ havior. Jou rn a l o f Sex Research, 19,23-48. Sperling, M . B., & Borgaro, S. (1995). Attachment anxiety and reciprocity as moderators of interpersonal attraction. Psychological reports, 76(1), 323-335. Sprecher, S. (1998a). Insiders’perspectives on reasons for attraction to a close other. Social Psychology Quarterly, 287-300. Sprecher, S. (1998b). Social exchange theories and sexuality. Jou rn al o f Sex Research, 35, 32-43. Sprecher, S., 8c Cate, R. (2004). Sexual satisfaction and sexual expression as predictors of relationship satisfaction and stability. In Harvey, J., Wenzel, A., 8c Sprecher, S. (Eds.), Handbook o f sexuality in close relationships (pp. 235-256). Mahwah, NJ: Lawrence Erlbaum. Sprecher, S., 8c Femlee, D. (2008). Inside perspective on Attraction. In S. Sprecher, A. Wenzel, 8c J. Harvey (Eds.), The handbook o f relationship initiation (pp. 297-314). Hillsdale, NJ: Erlbaum. Sprecher, S., 8c Regan, P. C. (1998). Passionate and companionate love in courting and young married couples. Sociological Inquiry, 68, 163-185. Sprecher, S., 8cToro-Morn, M. (2002). A study of men and women from different sides of earth to determine if men are from Mars and women are from Venus in their be­ liefs about love and romantic relationships. Sex Roles, 46(5-6), 131-147. Sprecher, S., Aron, A., Hatfield, E., Cortese, A., Potapova, E., 8c Levitskaya, A. (1994). Love: American style, Russian style, and Japanese style. Personal Relationships, 1(4), 349-369. Spuhler, J. N. (1968). Assortative mating with respect to physical characteristics. Biodem ography a n d Social Biology, 15(2), 128-140. Stephan, C. W. 8cBachman, G. F. (1999). W hat’s sex got to do with it?: Attachment, love schemas, and sexuality. Personal Relationships, 6, 111-123. Stephens, M. E. (1988). Half a wife is better than none: A practical approach to nonadelphic polyandry. C urrent A nthropology, 29, 354-356. Sternberg, R. J. 8c Barnes, M . (Eds.) (1988). The psychology o f love, New Haven, CT: Yale University Press.

232

Felhasznált irodalom

Sternberg, R. J. (1986). A triangular theory of love. Psychological review , 93(2), 119-135. Sternberg, R. J. (1997). Construct validation of a triangular love scale. European Jou rn al o f Social Psychology, 27(3), 313-335. Sternberg, R. J. (1998a). C upid’s arrow : The course o f lo ve through tim e. New York City, NY: Cambridge University Press. Sternberg, R. J. (1998b). L ove is a story: A n ew theory o f relationships. Oxford: Oxford University Press. Sternberg, R. J., & Barnes, M. L. (1985). Real and ideal others in romantic relationships: Is four a crowd}. Jou rn a l ofpersonality an d social psychology, 49(G), 1586-1608. Sternberg, R. J., & Grajek, S. (1984). The nature of lovz. Jou rn a l o f Personality a n d Social Psychology, 47(2), 312-329. Sternberg, R.J. (2006). A duplex theory of love. In R. J. Sternberg & K. Weis, The n ew psychology o f love (2nd ed.). (pp. 184-199), New Haven, CT: Yale University Press. Stevens, G., Owens, D., & Schaefer, E. C. (1990). Education and attractiveness in marriage choices. Social Psychology Quarterly, 53, 62-70. Stewar,t F. & Yermo, J. (2009). Pensions in Africa. OECD Working Papers on Insurance and P rivate Pensions, No. 30. OECD publishing. Story, L. B., & Bradbury, T. N. (2004). Understanding marriage and stress: Essential questions and challenges. C linical Psychology R eview , 23,1139-1162. Surbey, M. &Conohan, C. (2000) Willingness to engage in casual sex: The role of paren­ tal qualities and perceived risk of aggression. Human Nature 4:367-386. Symons, D. (1979) The E volution o f Human Sexuality. New York: Oxford University Press. Symons, D. (1985). Darwinism and Contemporary Marriage. In K. David (ed.), Contem­ porary Marriage: Comparative Perspectives on a Changing Institution (pp. 99-125). New York: Russell Sage Foundation. Taylor, S. E., & Brown, J. D. (1988). P ositive illusions: C reative self-deception an d the healthy mind. New York: Basic Books. Terman, L. M ., Buttenwieser, R, Ferguson, L. W , Johnson, W. B., & Wilson, D. P. (1938). Psychological Factors in M arital Happiness. New York: McGraw-Hill. Tesser, A., & Beach, S. R. (1998). Life events, relationship quality, and depression: an investigation of judgment discontinuity in vivo. Jou rn a l o f Personality and Social Psy­ chology, 74,36-52. Thibaut, J. W , & Kelley, H. H. (1959). The social psychology o f groups. New York: Wiley. (Reprinted by Transaction Books, New Brunswick, NJ, 1986.) Thompson, A. P. (1983). Extramarital sex: A review of the research literature. Jou rn a l o f Sex Research, 19, 1-22. Thornhill, N. W. (Ed.). (1993). T he natural history o f inbreeding an d outbreeding: theoretical and em piricalperspectives. University of Chicago Press.

Felhasznált irodalom

233

Thornhill, R., Gangestad, S. W., & Comer, R. (1995). Human female orgasm and mate fluctuating asym m etry. A nimal Behaviour, 50(6), 1601-1615. Thornton, A., & Young-DeMarco, L. (2001). Four decades of trends in attitudes toward family issues in the United States: The 1960s through the 1990s. Journal of Marriage and the Family, 63,1009-1037. Tooby, J., & Cosmides, L. (1992). The psychological foundations of culture. In J. H. Barkow, L. Cosmides, &.J.Tooby (Eds.),The adapted mind: Evolutionary psychology and the generation of culture (pp. 19-136). New York: Oxford University Press. Townsend, J.M . & Wasserman, T. (1998) Sexual attractiveness: Sex differences in assess­ ment and criteria. E volution a n d Human B ehavior 19: 171-191. Townsend, J.M ., Kline ,J., & Wasserman,T.H. (1995) Low-investment copulation: Sex dif­ ferences in motivations and emotional reactions. E thology an d Sociobiology 16,25-52. Tracy, J. L., Shaver, P. R., Albino, A. W., & Cooper, M. L. (2003). Attachment styles and adolescent sexuality. In P. Florsheim (Ed.), Adolescent romance and sexual behavior: Theory, research, a n d practica l implications (pp. 137-159). Mahwah, NJ: Lawrence Erlbaum Associates. Traeen, B., & Stigum, H. (1998). Parallel sexual relationships in the Norwegian context. Jou rn al o f Community and A pplied Social Psychology, 8, 41-56. Tran, S., & Simpson, J. A. & Fletcher, G.O. (2008). The Role of Ideal Standards in Rela­ tionship Initiation Process. In S. Sprecher, A. Wenzel, & J. Harvey (Eds.), The hand­ book o f relationship initiation (pp. 487-498). Hillsdale, NJ: Erlbaum. Treas, J., & Giesen, D. (2000). Sexual infidelity among married and cohabitating Ameri­ cans. Jou rn a l o f M arriage a n d the Family, 62, 48-61. Trevithick, A. (1997). On a panhuman preference for monandry: Is polyandry an excep­ tion? Jou rn al o f C om parative Family Studies, 28,154-181. Trivers, R. L. (1972). Parental investment and sexual selection. In B. Campbell (Ed.), Sexu­ al selection an d the descent o f m an: 1871-1971 (pp. 136-179). Chicago, IL: Aldine. Trivers, R. L., & W illard, D. E. (1973). Natural selection of parental ability to vary the sex ratio of offspring. Science, 179, 90-92. Trost, J. E. (1985). Abandon adjustment!. Jou rn a l o f M arriage and Family, 4 7 (f), 10721073. Trovato, F. (1992). Violent and accidental mortality among four immigrant groups in Canada, 1970-1972. Social Biology, 39,82-101. Trut, L. N. (1999). Early canid domestication: The farm-fox experiment. A merican Scien­ tists, 8 7 ,160-169. Tsigos, C., & Chrousos, G. P. (2002). Hypothalamic-pituitary-adrenal axis, neuroendo­ crine factors and stress. Jou rn a l o f Psychosomatic Research, 53, 865-871. Twenge, J.M ., Campbell, W. & Foster C. (2003). Parenthood and marital satisfaction: a meta-analytic review.Jou rn al o f M arriage and the Family. 65,574-583.

234

Felhasznált irodalom

Udry, J. R. (1971). The social context o f m arriage (2nd Edn), Philadelphia: Lippincott. Van den Berghe, P.L. (1979). Human fa m ily systems: An evolutionary view . New York: Elsevier. Van den Eijnden, R.J. J. M ., Buunk, B. P , &Bosveld, W. (2000). Feeling similar or feeling unique: How men and women perceive their own sexual behaviors. Personality and Social Psychology Bulletin, 2 6 ,1540-1549. Van Zessen, G. J., & Sandfort.T. M . (Eds.). (1991). Seksualiteit in Nederland. Amsterdam: Swets & Zeitlinger. Varga, K. (2013) Elsődleges, nem homeosztatikus szükségletek: az ember szexualitása. In É. Bányai & K. Varga (eds.) A ffektív pszichológia. Az em beri késztetések és érzelmek világa, (pp. 173-197.) Budapest, Medicina Kiadó. Vocatura, L. C. (2000). Predictors of coping styles in response to infidelity among college students. Dissertation Abstracts International, 60 (11-B), 5796. Walker, D. E, Tokár, D. M . &c Fischer, A. R. (2000). W hat are eight popular masculinityrelated instruments measuring? Underlying dimensions and their relations to socio­ sexuality. Psychology o f M en an d M asculinity, 1,98-108. Walster, E., Walster, G. W , &. Traupman, J. (1978). Equity and premarital sex.. Jou rn al o f Personality a n d Social Psychology, 36, 82-92. Wan, W. W , Luk, C. L., & Lai, J. C. (2000). Personality correlates of loving styles among Chinese students in Hong Kong. Personality and In dividual D ifferences, 29(1), 169175. Warren, B. L. (1970). Socioeconomic achievement and religion: The American case. Sociological Inquiry, 40(2), 130-155. Waynforth, D. and Dunbar, R. I. M. (1995) Conditional mate choice strategies in hu­ mans: Evidence from ‘lonely hearts’ advertisements. B ehaviour 132, 755-779. Weeden, J., & Sabini, J. (2005). Physical attractiveness and health in Western societies: A review. Psychological Bulletin, 131, 635-653. Weiner, A. B. (1978). The reproductive model in Trobriand society. Mankind, 11(3), 175186. Weiner, J. (1995). The beak o f th efin ch : A story o f evolution in our time. New York: Vintage Books. Wendorf, C. A., Lucas, T , Imamoglu, E. O., Weisfeld, C. C. & Weisfeld, G.E. (2011) Marital satisfaction across three cultures: does the number of children have an impact after account for other marital demographics?. Jou rn al o f Cross-Cultural Psychology. 42,340-354. Whelehan, P. (1985). Review of incest, a biosocial view . American Anthropologist, 87 (3), 677-678. W hite, J. K., Hendrick, S. S., & Hendrick, C. (2004). Big five personality variables and relationship constructs. Personality and In divid ua l D ifferences, 37(7), 1519-1530.

Felhasznált irodalom

235

Wiederman, M. W. & Dubois, S. L. (1998) Evolution and sex differences in preferences for short-term mates: Results from a policy capturing study. E volution an d human B ehavior 19: 153-170. Wiederman, M. W., 8c Hurd, C. (1999). Extradyadic involvement during dating. Jou rn al o f Social a n d Personal Relationships, 16, 265-274. Williams, L. M. (1995). Association of stressful life events and marital quality. Psychologi­ cal Reports, 76,1115-1122. Wilson, G.D. (1997) Gender differences in sexual fantasy: An evolutionary analysis. Per­ sonality an d In divid ua l D ifferences 22: 27-31. Wilson, M . & Daly, M. (1992). The Man W ho Mistook His Wife for a Chattel. In J. H. Barkow, L. Cosmides, and J.Tooby (eds.), T he A dapted M ind: E volutionary Psychology an d the Generation o f Cidture (pp. 289-322). New York: Oxford University Press. Wohlrab, S., Stahl, J., 8c Kappeler, P. M. (2007). Modifying the body: Motivations for getting tattooed and pierced. Body image, 4(1), 87-95. Wright, T. M. (1999). Female sexual behavior: Analysis of Big Five trait facets and do­ mains in the prediction of sociosexuality. Dissertation Abstracts International, 59, 5611B. Yarab, P. E., 8c Allgeier, E. R. (1999). Young adults’ reactions of jealousy and perceived threat based on the characteristics of a hypothetical rival.Jou rn al o f Sex Education and Therapy, 2 4 ,171-175. Yoshioka, M . R., DiNoia, J., & Ullah, K. (2001). Attitudes toward marital violence. Vio­ lence A gainst Women, 7,900-926. Young,T.J.,& French, L. A. (1996). Height and perceived competence of U.S. Presidents. Perceptual and M otor Skills, 82,1002. Zahavi, A. 8c Zahavi, A. (1997) The handicap principle: rI he M issing Piece o f D arw ins Puzz­ le. Oxford: Oxford University Press. Zahavi, A. (1975). Mate selection - a selection for a handicap. Jou rn a l o f Theoretical B io­ logy, 53,205-214. Zahavi, A. (1977). The cost of honesty. Jou rn al o f Theoretical Biology, 67, 603-605. Zajonc, R. B. (1968). Attitudinal effects of mere exposurc. Jou rn a l o f personality an d social psychology, 9(2), 1-27. Zuk, M . (2002). Sexual selections: What w e can an d ca n t learn about sex fr o m animals. Berkeley, CA: University of California Press.

PANNÓNIA KÖNYVEK

A könyv a 2012. évi SZJA 1%-os felajánlások felhasználásával készült. Megjelenik a Pro Pannónia Kiadói Alapítvány kiadásában, a Pannónia Könyvek Szerkesztőségének gondozásában. Felelős kiadó: a kuratórium elnöke Felelős sorozatszerkesztő: Szirtes Gábor A nyomdai előkészítés és a - szerző által készített fotó felhasználásával készült - borító a Pannónia Könyvek Szerkesztőségének (Jakab Attila) munkája. Készült a Molnár Nyomdában, Pécsett, 2013-ban. Felelős vezető: Molnár Csaba Terjedelem: 14.75 A/5 ív ISSN 0237 4277 ISBN 978 963 9893 85 6 A szerző tudományos tevékenysége megtekinthető: www.meskonorbert.hu A Pro Pannónia Kiadó könyvei kedvezményesen megrendelhetőek és megvásárolhatóak: 7621 Pécs, Király u. 33. (Líceum udvar), Szerkesztőség és bemutatóterem, T/F.: 72/ 516-866,213-379, [email protected] Tájékozódás: www.propannonia.hu

M iért vagyunk kétneműek? Ugyanazt érezzük-e, ha szerelmesek vagyunk? Miért lépnek félre az emberek? Mitől stabilabb egyik párkapcsolat a másiknál? A férfiak valóban jobban igénylik a szexet, mint a nők? Milyen az ideális párkapcsolat? Miért szexelnek a nők? És miért a férfiak? Van-e bármi értelme a házasságnak? Milyen jelentősége van a szexnek a természeti népeknél? Kik féltékenyebbek, a nők vagy a férfiak? „Az olvasó részletes ismereteket kap azokról a biológiai, családi, kulturális indítékokról, folyamatokról és hatásokról, amelyek a párkapcsolatok mögött állnak, és betekintést nyer a párkapcsolatok kialakulását, működését magyarázó különböző elméletekbe. A könyv szakmai hitelessége és alapossága azonban nem megy az olvashatóság rovására. Ellenkezőleg - és ez a kötet nagy érdeme - mindvégig élvezetes olvasmány marad, amelyet egyformán élvezhetnek a különböző területeken dolgozó szakemberek, egyetemi hallgatók és a laikus nagyközönség.” (Bereczkei Tamás, az M TA doktora) Meskó Norbert (1968) pszichológusként végzett, doktori fokozatát a PTE Magatartástudományi Intézetben szerezte 2007-ben. Jól ismert a hazai és nemzetközi tudományos életben. Első önálló kötete , A szép ség ered ete 2012-ben jelent meg. Számos magyar és angol nyelvű tanulmányában elemzi a vonzerő, a párválasztás, a szexualitás egy-egy izgalmas jelenségét. írásai a nagyközönség számára is élvezetesen és izgalmasan mutatják be az adott tudományterület kérdéseit.

9 789639 893856

2650 Ft

JEL