H.W.L. Poonja - Ébredj Fel És Ordíts [PDF]

Zitiervorschau

Satsang H.W.L. Poonjával I-II. kötet

ÉBREDJ FEL, ÉS ORDÍTS! Satsang H.W.L. Poonjával (I-II. kötet)

Arunachala, a szent hegy

Sri Ramana Maharshi

Sri H.W.L. Poonja

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Wake Up and Roar Satsang with H.W.L. Poonja Universal Booksellers, Lucknow, 1992 és Wake Up and Roar Satsang with H.W.L. Poonja (Volume 2) Pacific Center Publishing, Kula, Maui, Hawaii, 1993

Hungarian translation © Krishna (Veszprémi Krisztina), 1998

Fordította: Krishna (Veszprémi Krisztina)

A fordítást az eredetivel egybevetette: Malik* (Tóth István) A könyvet tervezte és tördelte: Boldog Nagy Dániel

Tartalomjegyzék I. kötet Előszó Sri Poonjajiról A szabadság kiáltása Megtisztulás Ki vagy te? Kétely, félelem és akadályok Az elme, és az ego megölése Gondolkodás és üresség Gyakorlás és meditáció Mit tegyünk? A szabadsághoz vezető eszköz A választás - samsara vagy nirvana Leela A vágy A megvalósítás A guru

10 11 26 31 32 40 56 60 69 81 91 94 99 106 117 121

II. kötet Mi a megvilágosodás? A satsang kívánalmai A tanítóhoz fűződő kapcsolat Az „én" természete Meditáció Az elme természete és a vasanák Az érzékek csapdája Vizsgálódás és odaadás A teljes halál választása Hogyan éljünk a világban? A szeretet romantikája: a rejtett titok Szójegyzék

130 136 140 148 159 175 192 207 225 233 245 250

A fordító előszava 1996 végén látogattam el Sri Poonjajihoz (Papajihoz), Lucknowba, Észak-India egyik nagyvárosába. Az akkor 86 éves mester lénye nagyon erős hatást gyakorolt rám. Olyasvalaki számára, aki - mint jómagam - az európai kultúrkörben nőtt fel, hatalmas meglepetés találkozni egy Satguruval*, hiszen azt hisszük, a Buddhák és Krisztusok ideje lejárt. Papaji jelenléte, satsangjai és tanítása százakat vonzott magához a világ minden részéről, áldott pillantásából, szavaiból, nevetéséből és csendjéből sokan meríthettek. A satsangokon elhangzottak lejegyzése és könyv formájába rendezése lehetőséget ad az olvasó számára is, hogy bepillantást nyerjen a Papaji és a keresők között történt találkozásokba. A könyv az Arunachala Könyvek ezennel induló sorozatán belül kerül kiadásra, mivel célunk nem kizárólag egyetlen tanító, Sri H.W.L. Poonja tanításainak bemutatása, hanem egy tanítási ág megismertetése a magyar olvasóval. Papaji megvilágosodását Dél-India egyik legnagyobb szentje, Sri Bhagavan Ramana Maharshi (1879-1950) által érte el 1948ban. Az advaita vedanta (kettősségnélküliség) alapjain nyugvó tanítás e jeles képviselőjével szintén megismerkedhet az olvasó, sorozatunk most megjelenő másik kötetében. A számos kereső között, aki Papajihoz eljutott, található az az amerikai asszony, akinek Papaji a Gangaji nevet adta és azt a megbízatást, hogy a közvetlen tanítást megismertesse a Nyugattal. Gangaji 1990ben történt megvilágosodása óta rendszeresen tart satsangokat az Amerikai Egyesült Államokban és Mauin, Hawaii szigetén. Az ott elhangzottak alapján készült anyagokat Te vagy Az! címmél szintén szándékunkban áll a közeljövőben megjelentetni. Terveink között ugyanezen tanítók más műveinek és az advaita vedanta egyéb mestereinek bemutatása is szerepel. Ekképpen ez a tanítási láncolat, amely frissességével és korszerűségével méltán tarthat igényt a magyar olvasók figyelmére, nagyobb keresztmetszetben válik hozzáférhetővé. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Erdész Juditnak (aki Papajitól a Rajalaxmi nevet kapta), segítsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez a fordítás elkészülhetett. * Az idegen (főként szankszrit) szavak magyarázatát lásd a szójegyzékben. A szövegben az eredeti kiadásban szereplő angolos átírást hagytuk meg. (a ford.)

I. KÖTET

Előszó Először 1990 júniusában látogattam meg Poonjajit. Akkoriban fia családjával élt India Lucknow nevű városának egyik negyedében. Feleségemmel egy tizennégy órás kimerítő vonatút után érkeztünk a 40 fokos hőségbe a Himalája előhegységéből, Nainital közeléből. Miután felhívtuk telefonon, Poonjaji elmagyarázta a hozzá vezető utat. Fogalmunk sem volt arról, hogy ami aznap délután öt órakor történik, az oly módon megváltoztatja majd az életünket, hogy ezért nem lehetünk elég hálásak neki. Azon a napon nem volt más látogató. Poonjaji a nappaliban fogadott bennünket, mintha csak családtagok lennénk, majd süteménnyel és teával kínált. Soha életemben nem tapasztaltam még ekkora szeretetet az első pillanatban! Egyetlen szó sem képes átadni a szemében lévő szépséget. Egy óra elteltével sétálni indultunk a városba. A korábban nyüzsgőnek és zajosnak tűnő hely paradicsommá változott, amint mellette lépkedtünk. Az utolsó emlékem arról az estéről az, hogy olyan örömet érezve megyünk szállodánk irányába, amilyet soha nem ismertünk azelőtt. Poonjajiban engem legmélyebben szeretete és alázatossága érintett meg. Amikor feleségem nem sokkal ezután megbetegedett, személyesen hívta fel az orvost tanácsért. Minden nap elment a piacra friss joghurtért és gyógyszerekért, és gondos utasításokkal látott el, hogyan ápoljam feleségem. Igen, ő maga hívta a riksát, kifizette a viteldíjat, és világosan elmagyarázta a riksásnak, hová vigyen bennünket. Szeretete mindent megérintett, amivel csak az útján találkozott! Azon a héten felolvasott egy fejezetet Abhishiktananda könyvéből, amelyik a keresztény szerzetes találkozását írja le Poonjajival 1953ban. Amikor Abhishiktananda megkérdezte tőle, miért nem világosítja őt meg, Poonjaji azt válaszolta, hogy nincs „különálló egyén", akit meg kellene világosítani. Csak az elme alkotja meg az egyéniség fogalmát, és imigyen a megvilágosodásét és a kötelékét is. Poonjaji a mai napig ezt vallja, semmit sem változtatva ezen a hatvan év alatt. Micsoda kincs vár az itt következő fejezetek olvasóira! Szavai tiszták, tele szeretettel és szépséggel. De nincs gyönyörűbb látvány annál a pillantásánál, amikor szeretett Papajink az Én felismerésére vágyóra tekint. Hatalmas ajándék az, hogy egy ilyen mester, mint ő, jár most közöttünk a Földön! Nataraj 1992. december, Boulder, Colorado

Sri Poonjajiról Az Arunachala titka című könyvet egy sok éven át Indiában élt katolikus pap, Abhishiktananda írta. A Sri Poonjajiról és tanításairól szóló beszámoló 1953-ból származik, s a könyv e részletét most teljességében az olvasó elé bocsátjuk. Először március 13-án, egy pénteki napon találkoztam Harilallal az Arutpal Tirtham barlangjában.* Délután négy felé járhatott. Éppen kőpadomon ültem a barlang bejáratánál, amikor két embert láttam közeledni a barlangom és a Lakshmi Devi háza közötti keskeny csapáson. Bemutatkoztak, és leültek mellém. Egyikük tamil volt, akiről hamarosan kiderült, hogy csak a másikat kíséri, talán csak segített neki megtalálni rejtekhelyemet a hegyoldalban. A másikuk egy Punjabból származó brahmin, aki akkoriban délen élt, Madras-ban vagy Mysore-ban, már nem emlékszem pontosan. A családját valahol Uttar Pradeshben, a Gangesz menti síkságon hagyta. Ő maga kitűnően ismerte a Maharshit, és hosszú ideig mellette is élt. Jelenleg Tiruvannamalaiban tartózkodott két napig, és az ashram mellett szállt meg Dr. Syed bungalójának a közelében. Szállása mintegy két mérföldnyire feküdt remetelakomtól, így tudtam, hogy nehéz utakon kellett feljönnie idáig. Ekképpen fogadtam: - Hogyan tudott eddig eljutni? Ki mesélhetett rólam? Ki irányította barlangomhoz? - Ön hívott - válaszolta mélyen a szemembe nézve így hát itt vagyok. Erre a lehetetlenségre hitetlenül elmosolyodtam, de ő teljes komolysággal folytatta: - Hadd ismételjem meg: Ön volt az, aki hívott. Az Én** vonzza az Ént. Hogyan is lehetne másképp? A Maharshiről beszélgettünk, a tanításáról és a tanítványairól, amelyek mind ismertek voltak előtte. Körülöttem néhány könyv feküdt, köztük a Bhagavad Gita és az Upanishadok, amelyekből előszeretettel idéztem látogatóimnak. Különösen azóta, hogy tavaly egy Tanjore-ból származó vándor brahminnak egy szuszra fel* 1953-ban. A Harilal álnév. ** A szanszkrit Atman angol megfelelője a Self, amely magyarul Önvalóként is ismert, (a ford.)

olvastam az Upanishadok legfőbb neveit, amelynek hatására felhagyott gőgös viselkedésével. Akkor még nem hallottam a tirthamalai avadhuta tanítását. Miközben a Maharshiról az írásokra terelődött beszélgetésünk, kezembe vettem egyik könyvemet, hogy idézzek belőle, mivel nem rendelkeztem az indiaiakra oly jellemző emlékezőtehetséggel, mely lehetővé teszi számukra, hogy mindent kívülről megtanuljanak. Hozzátettem, hogy elkezdtem szanszkritot tanulni a szövegek jobb megértése érdekében. - És mi értelme van mindennek? - kérdezte Harilal nyersen. Az összes könyv, az a sok idő, amit elveszteget nyelvek tanulásával? Melyik nyelvet használja, hogy az Atmannal szót érthessen? Megpróbáltam megvédeni az álláspontomat, de ismét közbevágott: - Felejtse el! Valójában mi más létezik még az Atmanon kívül? Angol-, szanszkrit- és többi tudása hogyan válnak az Ön javára? Vajon szolgálják-e ezek az Atmannal, az Énnel, a saját Magával való találkozást? Igazából nem. Az Atmannak semmi köze a könyvekhez, a nyelvekhez vagy bármilyen szentirathoz. Az az egyetlen létező, a mindenség maga. - Valaha - folytatta - én is faltam a könyveket, de soha semmit nem tanultam belőlük. Most már semmit nem olvasok, vagy oly keveset, hogy az már nem is számít talán. Még a Gitát sem veszem elő, melynek szavai hajdan szüntelenül ott zengtek szívem mélyén. Már nem is meditálok - az Atmannak semmi köze a meditációhoz. Az csak ugyanolyan, mint a japa vagy a szent nevek kántálása, a mantrák, a litániák, az énekek vagy bármely más szent ima vagy szöveg. Valamikor teljesen természetesen használtam ezeket - és micsoda buzgalommal! Együtt énekeltem a gyermekeimmel - néha még mindig megteszem de csak az ő érdekükben, mert az ő korukban még szükség van ezekre. Olyan ez, mintha játszópajtásukká szegődnék. Végtére is, mi más a mindenség, ha nem játék, az Atman, az Én Leelája? Még soha nem találkoztam ennyire őszinte és szavahihető advaita-követővel. Mert rengeteg olyan ember él Indiában, akik ugyan bölcsen szólnak az advaitáról - különösen délen és az ashramok látogatói körében -. de általában ők az elsők, akik tőzsdei vállalkozásaik sikeréért vagy előléptetésük reményében teszik meg puja-felajánlásaikat a templomban. Nem is beszélve a szörnyű én-központúságról, amely oly gyakori kísérője a vedanta ismeretének. Mind-

ezek ellenére nem ment Harilal túl messzire? Nem kellene figyelembe venni az emberi esendőséget; míg valaki nem ismeri fel az Ént, nem oktalanság úgy tenni, mintha már megtette volna? Nemrégiben beszéltem erről a Madras-i egyetem egyik híres filozófiaprofesszorával, aki maga is a Maharshi hű tanítványa. Az eszével teljes bizonyossággal meg van győződve az advaita igazságáról, és mindennek tetejében még igazi lelki életet is él. Azonban hű maradt külső szertartásaihoz is, gyakran jár templomba a szokásos púját felajánlani. Véleménye szerint nem szabad feladni ezeket a külső szertartásokat, míg vé^ül meg nem szüntetjük a bennünk lévő kettősséget (az én és az Én között). Mikor ezen meglepődve Sri Ramana tanítására emlékeztettem, hajlandó volt odáig elmenni, hogy azt mondja: amint az „átjutás" ideje közeledik, amikor is az istentisztelet az és ima felszínessé, sőt mi több, természetellenessé válik, akkor, a mester kizárólagos jóváhagyásával, megeshet, hogy valaki mégis visszafordul. Ezért reagáltam élesen Harilal megjegyzésére. - Ki ismeri vagy ismerte fel az Ént? - válaszolta. - Ezek csak szavak. Az Atmant nem lehet elérni. Az Énen kívül mi más létezik? Ki más éri el az Ént, ha nem az Én? A „fel nem ismerés" kifogását egyszerűen csak arra használjuk, hogy megpróbálunk elmenekülni a Valóság elől, és tiszta lelkiismerettel folytathassuk az imával és imádattal átitatott, gyakran aszketikus, tompa életünket, melyek, nem kétséges, kielégítik kicsiny énünket, de valójában hasztalanok. Ténylegesen lenyugszik a Nap, amikor leengedem a redőnyöket? De hát a felismerés alapvető akadálya pontosan maga az a gondolat, hogy a felismerés még várat magára. Természetesen az olvasást nem kell teljesen elvetni - fejezte be. - Olvasni jobb, mint álmodozni vagy fecsegni. És a meditáció jobb, mint az olvasás. Mindazonáltal csak a végtelen csendben nyilvánul meg az Atman. ha egyáltalán lehet ilyesmit mondani. De itt ismét ügyelnünk kell nagyon, nehogy úgy vélekedjünk, ez a csend a gondolkodással vagy éppen a nemgondolkodással kapcsolatos. Az Atmant nem lehet sem egyetlen kimondható, kigondolható vagy megtanítható dologra, sem a gondolat tagadására vagy hiányára kicsinyíteni. Erre így szóltam: - És mit gondol az advaita azon követőiről, akik utcáinkon és nyilvános tereinken kísértenek és elárasztják kiadványaikkal a könyvtárakat? A nyugati vallások terjesztői ellen élesen tiltakoznak, ugyanakkor

ők maguk sokkal szűkebb látókörnek náluk. Szerintük ők az „igazság birtokosai", és aki nem fogadja el mindent magában foglaló vedantamagyarázatukat, az a szemükben vagy bolond, vagy fanatikus. - Tökéletesen igaza van - válaszolta Harilal. - Amint az advaita vallásként kezdi el működését, abban a pillanatban megszűnik advaita lenni. Az Igazságnak nincs „Egyháza". Az Igazság maga az Igazság, és ennek senki sem kizárólagos letéteményese. Az Igazságnak senki segítségére nincs szüksége önmaga felismeréséhez. Az Igazság saját fényében ragyog. Aki azt állítja magáról, hogy ő birtokolja az igazságot, hogy elérte vagy továbbadhatja, az vagy bolond, vagy sarlatán. Majd rólam, az életvitelemről és arról kérdezősködött, mit jelent számomra a lelki élet. - Még a mi embereink közül is kevés olyannal találkoztam, mint amilyen te vagy - mondta végül. Ezután a kísérőjéhez fordult. - Kérlek, tedd meg azt a szívességet, hogy egy rövid időre magunkra hagysz bennünket. Meg kell beszélnünk valamit. A tamil távoztával így folytatta: - Egyetlen dologra van szükséged, mégpedig arra, hogy elkösd az utolsó szálat is, ami visszatart. Készen állsz! Hagyj fel imáiddal, az Isten iránti imádatoddal és szemlélődő életeddel! Ismerd fel, hogy vagy! Tat tvam asi - te vagy Az! Kereszténynek tartod magad, de ez értelmetlen azon a szinten, ahol te állsz. Figyelj rám! A keresztény én vagyok, a hindu pedig te. Mert annak, aki meglátta a Valóságot, már nem létezik se keresztény, se hindu, se buddhista, se mohamedán. Csak az Atman van, amit semmi sem homályosíthat el, semmi sem korlátozhat vagy minősíthet. Mesélj a belső élményeidről! Ismét megpróbáltam egy mosollyal leplezni érzéseimet, miközben megkérdeztem: - Hogyan akarod, hogy beszéljek erről? Ő nem mosolygott. - Mindenáron meg akarom tudni. Mondd, ahogy akarod, szavakkal vagy anélkül, csak mindenképpen mondd el! Elhelyezkedtünk a kövön lótuszülésben, egymással szemben. Nem válaszoltam. A csend elmélyültével lehunytam a szemem, ő is így tett, és sokáig ültünk ekképpen. Amikor felnyitottam a szemem, ő is így tett, és néhány másodpercig bámultuk egymást. Még egyszer becsuktuk a szemünket, s mikor végül újra felnéztem, láttam, hogy a szeme tágra nyílt, mintha nem is látna.

- A csend szerelmese vagy - mondta. - Te ajánlottad a csendet a válaszadásra. Ezért tettem így. - Kitűnően csináltad! Most már mindent értek. Már majdnem ott vagy. Mire vársz? - Hol ott? Olyan gyengének érzem magam, amikor Isten jelenlétében felidézem, mivé kellene lennem. - Elég ebből a sületlenségből! Ne beszélj különbségekről! Nincsenek különbségek. Csak az Atman van. Az Atman az Isten, az Énje mindannak, ami van. Én vagyok az Atman. Te vagy az Atman. Egyedül az Én létezik önmagában és mindenben. - De honnan tudod, hogy készen állok? - Amikor egy nő készen áll arra, hogy életet adjon, természetes, hogy ennek tudatában van. Az a nő, aki már volt anya, minden kétséget kizáróan felismeri az anyaság jeleit. Ugyanez történik azokkal. akik a megvilágosodáshoz közelednek, vagyis inkább, akiknek az én-jük már ott jár, hogy eltűnjön a lényegi és egyedülálló Én fényében. Ma reggel vettem ezt észre a szemedben, amikor elhaladtunk egymás mellett a bazársoron anélkül, hogy te észrevettél volna engem. Ekkor hívtál meg. - Úgy beszélsz, mintha kizárólag azért küldtek volna ide, hogy ezt elmondd. - Küldtek vagy sem, el kellett mondanom neked. Most megtörtént. Ha nem hiszel nekem, az nem az én dolgom. De nem kerülheted el. Ha szükséges, a végső döntés miatt még fogunk találkozni. De az is lehet, hogy más fog közbeavatkozni, valaki, akinek kevésbé tudsz ellenállni. - De hogyha, amint mondod, közel járok a felébredéshez, miért nem jössz és ébresztesz fel? - Szó sincs felébresztésről. Ki az, aki alszik? Hogyan ébreszthetsz fel valakit, aki nem alszik, és soha nem is aludt? Alvás, álom, felébresztés - mindez a test, a testben lakozó érzékek, a vágyak, a gondolatok és az akarat része. Ez a test vagy? Vagy e test korlátain belül élő gondolat? A mélyalvásban van-e gondolatod, tudomásod arról, hogy vagy? Hiszen te még akkor is létezel, vagy. Igazából nem a test vagy, amely alszik vagy éppen ébren van. sem a gondolkodó elme, amely néha tiszta, néha zavaros, és amely folyamatosan elkóborol, hogy benyomásokat gyűjtsön. Még csak a személyes tudatosság sem vagy. túl az összes gondolaton - az a tudat, amely eltűnik a mélyalvásban, a kómában és a test felbomlásakor. Rajtad keresztül történik, hogy azt látod és hallod, arról gondolkozol és azt akarod. Te maradsz meg még akkor is, amikor már

semmi más nem látható, nem kigondolható, nem akart vagy hallott. Te magad vagy Az, az Atman, az En - a valóságban és minden tovaillanó megnyilvánulás mögött. Tat tvam asi - te vagy Az! Mi akadályoz meg ebben a felismerésben? Emlékszel arra, amikor megszülettél? Fel tudsz idézni az emlékezetben olyan pillanatot, mely létezésed első pillanata lett volna? Van a létezésed kezdetéről emlékképed? Nem voltál-e már akkor, jóval annak előtte, amikortól egyáltalán emlékezhetsz a létezésedre? Ha a lényed ahhoz az emlékezethez kötődik, amellyel erre emlékszel, mi történt veled azokban az időkben, amelyekről nincsenek emlékképeid? Mi történik abban a pillanatban, amikor a tudat aludni tér? Hadd ismételjem meg: egyetlen dolog hiányzik csak belőled. Lépj be a guhába, szíved barlangjába, és ismerd fel ott, hogy vagy! - A szívem barlangjába! - kiáltottam fel. - Próbálok ott maradni, amennyit csak lehet, és hogy itt élek, ezen a hegyen egy barlangban, ez számomra a legnagyobb segítséget jelenti. Ebben a barlangban, ahol most lakom, és a föntiben, amelyet fény nem ér és ahova meditálni járok, leírhatatlan nyugalmat és örömöt tapasztaltam meg. -A te sziklabarlangod halott! Hogyan is adhatna az békét és boldogságot? Semmi köze ahhoz az örömhöz, amit átélsz, amikor oda visszavonulsz. Ez inkább te vagy, te a saját mélységeidben, aki maga a végtelen béke és öröm. Te magad töltöd be a barlangot békével és boldogsággal, amely alapvetően te vagy, a szíved barlangjában. Tényleg annyira együgyű vagy, hogy azt gondolod, az üdvösség, az ananda, amelynek egyfajta visszhangját éled át, a szikla jótéteménye? Hogyan merülhetsz el ilyen álomképekben, és utasítod el azt, hogy láss? Valójában se nem adsz, se nem kapsz semmit, legkevésbé békét (shantit) vagy boldogságot (anandát). Te magad vagy az ananda, a tiszta ananda, és ezt már nevezni sem lehet annak, mert nem látható, nem érzékelhető s nem is megnevezhető. Egyszerűen csak van. Harilalt a lefelé vezető ösvényhez kísértem, megmutattam neki az előttünk elterülő, lenyűgöző tájat. Kéznyújtásnyira feküdt Tiruvannamalai a templommal, a messzeségben pedig sziklás hegyek törték meg a síkság és a lápvidék egyhangúságát. Alkonyodott. Meséltem neki a barlangom előtt minden reggel szemem elé táruló pirkadat szépségéről. - Elhiszem, hogy fenséges látvány lehet - mondta -, de hasonlítható-e az Én hajnalához, a Létezés ébredéséhez? * * *

A következő évben* ismét találkoztunk szeretett városunkban, Tiruvannamalaiban. Ez alkalommal egy barátommal laktam az ashram közelében lévő házban. Egyik este Harilal itt mesélt magáról a lapos háztetőn üldögélve. Harilal az akkoriban sok támadásnak kitett, és az 1947-ben Indiától elszakított Nyugat-Punjabban született. Édesanyjának bátyja az utolsó éveit a Himalájában töltő, és a század elején Ramatirtha néven ismertté vált bölcs volt. Amikor megérezte, hogy távozása ideje elérkezett, bár még csak harminc éves volt, fogta magát, és nem messze Tehritől a Gangeszba „veszett". Harilal katonatisztként kezdte pályafutását. Nem sokkal azután azonban belefáradt a katonaságba, amely sem a gyermekkora óta megszokott gyakorlatainak végzéséhez szükséges időt, sem a lélek szabadságát nem tette lehetővé. Kicsi gyermekkora óta Isten gondolata volt az, ami minden másnál jobban betöltötte lelkét. Még csak hat vagy hét éves lehetett, amikor a dzsungel mélyén mintegy húsz kilométert gyalogolt, hogy az ott ashramot nyitott sadhukat megkeresse. Mikor szülei jó sokára rátaláltak, a kisfiú, nem tudva, hogy a Biblia szavait idézi, így szólt:,,Miért jöttök a keresésemre, ahelyett, hogy Istennel hagynátok?" Ahogy cseperedett, Krishna iránti odaadása olyan méreteket öltött, hogy az már a hisztéria határát súrolta. Egészen odáig elment, hogy női ruhát kezdett el hordani, hátha Krishna összetéveszti őt szeretett Radhájával, megszánja és felfedi előtte arcát. Bármerre járt, Ura nevét ismételgette szüntelen, és ha az utcán véletlenül meghallotta az imádott nevet, nagy erőfeszítésébe tellett, hogy azonnal le ne boruljon buzgó imádatában az utca közepén. Nyilvánvalóan lehetetlen volt számára, hogy az imával, meditációval és napi puja-felajánlásával teljes életét katonaként folytassa. Helyzetét tovább nehezítette, hogy, mivel háború dúlt éppen, a fegyelmet még jobban megszigorították. Ez volt az oka, hogy szolgálatai alól végül felmentést kért, amit feljebbvalói teljes őrültségnek tartottak, hiszen kiváló ajánlólevelei számos előléptetéssel bíztattak, sikeres pálya állt előtte. Sőt, 1947 után fiatal tiszttársaival az indiai hadsereg legrangosabb posztjait voltak hivatottak betölteni. Ő azonban ragaszkodott a távozáshoz. Ennek okait elmondta felettesének, aki megértette és támogatólag elintézte, hogy lemondását végül elfogadják. Hazatértét édesapja kelletlenül fogadta, mivel Harilal már nős * 1954

volt, három gyermek apja. Hogyan képzelte felnevelésüket, miután visszautasította az előtte álló fényes karriert? Harilal maga soha nem akart megnősülni, de mivel a hagyomány és az édesapja ezt kívánta tőle, és tulajdonképpen Krishna imádatán kívül semmi más nem érdekelte, végül is mindegy volt neki, és engedett a kérésnek. Csak édesanyja értette meg, akinek szeretetétére igen nagy szüksége volt abban a nehéz időszakban. Ugyanakkor minden addiginál buzgóbban adta át magát kegyes gyakorlatainak, hogy Krishna darshanját elnyelje. Ha bármikor tudomására jutott, hogy „szent" ember jár a környéken, azonnal odarohant hozzá, a lábaihoz vetette magát, és esdekelve kérte, tegye lehetővé számára, hogy „láthassa Istent". Ugyanígy tett a kolduló sadhukkal, de sajnálatos módon mindhiába. Egyik reggel éppen a ház verandáján üldögélt, amikor egy sadhu jelent meg, jellegzetes dél-indiai külsővel és viselkedéssel. Harilal gyümölcsöt adott neki, és megkérte, foglaljon helyet, amíg édesanyja elkészíti az ételt. - Swamiji, arra vágyom, hogy láthassam Istent - kezdte Harilal. - Emiatt adtam fel katonai karrieremet, és ezzel magamra vontam atyám haragját. Időm nagy részét azzal töltöm, hogy mantrákat recitálok, bhajanokat éneklek, púját ajánlok fel, és a teljes szívükből elkötelezett „szent" embereket kísérem. Isten tudja, hány mahatmától kérdeztem már a titkot, hogyan lehet dharsant nyerni Krishnától, de mindeddig hiába. Senki nem tudott segíteni nekem. Úgy tűnik, Krishna egyáltalán nem foglalkozik a gyötrelmemmel, és semmi szánalmat nem mutat irányomban. Nem ismersz véletlenül valakit, aki képessé tenne arra, hogy meglássam Istent? - Dehogynem! - vágta rá a sadhu a legkisebb tétovázás nélkül. Menj el Ramanához, és minden vágyad beteljesül. - Hol van ő? - ugrott fel Harilal. - Azonnal látni akarom! - Dél-Indiában. Tiruvannamalaiban, Madras-tól egy éjszakányi vonatútra. Ne vesztegess egyetlen percet se! Minden reményedet felül fogja múlni. Harilal azon nyomban lejegyzett mindent: a nevet, a címet, a helyet és az útvonalat, majd elmondta családjának, hogy útra kel Tamil Nadu felé. Édesapja rossz néven vette a dolgot. Ezekkel a szavakkal fordult a fiához: - Mi lesz a feleségeddel és a gyermekeiddel? Ezt jelenti neked a kötelesség? Nem volt elég, hogy otthagytad a hadsereget, most India másik végére rohansz, hogy spirituális kalandok őrült kutatásába vesd magad?

De az Úr kedves azokhoz, akiknek Őbenne van reményük. Rögtön másnap egyik barátja váratlanul egy Madras-i állásajánlatot mutatott az újságban, amely tökéletesen megfelelt neki. Harilal kölcsönkért 300 rúpiát, és útra kelt. Néhány nappal később a Tiruvannamalai-i állomáson leszállt a vonatról, és, mint minden zarándok, bérelt egy ökrös szekeret, amely az állomástól három-négy kilométerre lévő ashramba vitte. A Maharshit díványán találta, a csillogóan feldíszített, kicsi és jelentéktelen teremben, ahol akkoriban követőivel élt. Harilal meghajolt előtte és leült, majd rövid idő elteltével - nyilvánvalóan erős érzelmekkel küszködve - felállt és kiment. Nem szólt senkihez egy szót sem, csak megkérdezte a következő Madras-i vonat indulását, és rendelt egy ökrös szekeret az állomásra. Már a szekéren ült, amikor valaki megállította. - Hogyan lehet az, hogy máris elmegy? Még csak most érkezett. - Nem érdekelnek az olyan sadhuk, akik bolondot csinálnak az emberből - válaszolt élesen. A kérdező meghökkenve nézett rá. - Igen - folytatta Harilal -, a te Bhagavanodat én már láttam két hete saját otthonomban, Punjabban, Peshawarban. Én magam adtam neki bhikshát. Megkérdeztem tőle, ismer-e valakit, aki ki tudná nyitni a szememet, hogy láthassam Istent. Ő nem átallott ideküldeni erre a helyre, több mint háromezer kilométerre otthonomtól. Ha tényleg képes arra, hogy megláttassa velem Krishnát, miért nem tudta a csodálatos erőit ott a házban használni, vagy legalábbis a közeli dzsungelben? De így is jó. Megérkeztem, és ő egy szót sem szólt hozzám, semmi jelét nem mutatta annak, hogy ismer. Az egész nem lenne annyira szörnyű, ha legalább „szent" lenne, de rózsafüzért sem a nyakában, sem a kezében nem láttam. Egy teljes órát töltöttem vele szemben ülve, és egyetlen egyszer sem láttam, hogy tulszigyöngyöket morzsolgatna, és egyszer sem hallottam, amint Krishna vagy Radha nevét mormolta volna. Sarlatán! Minek is maradjak itt tovább? - Micsoda?! - kiáltott fel a másik. - Te álmodsz! Ramana negyvenegynéhány éve érkezett Maduraiból Tiruvannamalaiba, és mindenki tudja, hogy azóta soha nem hagyta el ezt a helyet. - De én akkor is őt láttam a saját szememmel apám házában Punjabban, a hónap elején. - Két hete Bhagavan itt volt. Az ashramban bárkit megkérdezhetsz, akit csak akarsz. Hallgass ide! Gondolkozz már! Egy ilyen

hosszú út után semmi értelme visszafordulni. Nem kell sietned! Maradj itt, és pihenj legalább két vagy három napig. Akkor majd meglátod. Most gyere velem, bemutatlak a sarvadhikarinak, Swami Niranjanandának. Harilal egy hangot sem értett az egészből. Akkor ő volt az, aki álmodott? Most is álmodik? De engedte meggyőzni magát, kifizette a kocsist, és az ashramban maradt. Néhány ott töltött nap után visszatért Madras-ba, hogy megkezdje a szolgálatot. Úgy osztotta be az idejét, hogy a lehető legtöbb időt szentelhesse áhítatos gyakorlataira. Ugyanakkor minden héten, de legalább kéthetente ellátogatott Tiruvannamalaiba, mivel a Maharshi egyre mélyebb benyomást tett rá. Egy szép napon puja-szobájában végezte szokásos éneklését vagy imádságát szeretett Krishnája képe előtt, amikor hirtelen Ramanát találta maga mellett. - Ha Krishnát akarod látni, ezt a mantrát használd kitartóan! mintha ezt mondta volna neki, majd egy mantrát súgott a fülébe. Azonnal ismételgetni kezdte azt, s ez szokásává is vált. De még mindig voltak kételyei, így az ezt követő vasárnap megjelent Tiruvannamalaiban. - Bhagavan, tényleg te jöttél el hozzám, hogy megtanítsd azt a mantrát? Szokásához híven, a Maharshi egyetlen válasza egy érthetetlen hm-hm volt. - Bhagavan, tovább kellene használnom a mantrát? - Ha a szíved azt diktálja. Harilal elmondása szerint ezek után olyan szorgalommal és buzgalommal kezdett a mantra ismételgetésébe, hogy képes volt a feléje közeledők elől elrohanni, nehogy egyetlen pillanatra is abba kelljen hagynia a recitálást, hiszen minden reményét ebbe helyezte. Egy szép napon végül megtörtént a csoda. Harilal bármikor is beszélt erről, nem lehetett nem észrevenni szemében az öröm ragyogását, amelyet a csodálatos látomás hozott neki. Krishna ott állt előtte, „olyan valóságosan jelen volt, mint ahogy te állsz itt most" - egy tizenöt év körüli fiú, akinek testét és mosolyát egyszerűen képtelenség leírni. - És a lelkemben olyan örömet éltem meg - tette hozzá -, amilyet soha, de soha nem éreztem azelőtt. Élete vágya megvalósult. Krishna végül eljött hozzá. A Tiruvannamalaiba tett következő látogatásakor Harilal mély érzésekkel a szívében borult le a Maharshi előtt. - Bhagavan, a kegyelmed által láthattam Krishnát!

- Ó, tehát Krishna eljött? - Igen, eljött és kegyesen felfedte magát előttem. Micsoda boldogság! - Azután elment? - Persze - felelte Harilal kissé meglepetten. - O! - ez volt minden, amit Ramana mondott, de közben mosolygott. Harilal az eddigieknél is nagyobb buzgalommal ismételte tovább a mantrát, és végezte szokásos felajánlásait Krishnának. Ki tudja? Krishna talán eljön újra. És valóban! Ugyanazon a helyen történt. Miközben virágokat és füstölőt ajánlott fel Krishnának, egy álló alakot pillantott meg maga előtt. De mi ez? Nem a fuvolás Krishnát látta, még csak nem is Radhát, annak szerelmét. Rama állt előtte, íjjal a kezében, mellette Lakshmana. Harilal teljesen elveszettnek érezte magát. Felkereste Madras legtanultabb swamijait, de egyikük sem tudott magyarázatot adni arra, miért Rama jött, amikor ő egész idő alatt Krishnát hívta. Rámától semmit sem akart, egyedül Krishna bűvölte el. Miért játszik akkor Krishna vele, és miért csinál bolondot belőle? Amilyen gyorsan csak tudott visszatért Tiruvannamalaiba. - Bhagavan, meg tudod magyarázni, mi történt velem? - kérdezte, és elmesélte a történetet. Ramana csak mosolygott, és szelíden így szólt: - Krishna eljött hozzád, és azután elment. Rama ugyanezt tette. Miért istenekkel foglalkozol, akik jönnek és mennek? Nem veszed észre, hogy a japa, a mantrák, a púja, az imádság és a szertartások egy bizonyos pontig kitűnőek, de elérkezik az a pillanat, amikor mindezt el kell hagyni? Be kell lépned a mögöttesbe, a mögöttesbe, ahol megtalálod a Valóst. Csak amikor mindent hátrahagytál - a devákat is beleértve - akkor láthatod meg azt, aminek nincs eleje és nincs vége. A Létezés, az Én tárul eléd. Amikor Harilal felállt onnan, nem volt többé Krishna követője. Szíve legmélyén ott ragyogott az, „ami soha nem jön és nem megy". Istent kívánta látni, és Isten végül feltárta magát, olyan közel hozzá, hogy ezentúl nem lehetett Őt így szólítani: „Te", hiszen az egyedülálló Fény most már lénye legmélyén ragyogott. * * *

Ezután sokszor találkoztam Hariiallal. Olyan mélyen megértettük egymást, és olyan jól megtaláltuk a közös hangot, hogy minden adandó alkalmat kihasználtunk, hogy együtt lehessünk és azokról a dolgokról beszélgessünk, amelyek különleges szerepet töltöttek be az életünkben. Mindkettőnknek az volt a tapasztalatunk, hogy igen kevesekkel lehetett ezeket megosztani. De Harilal még így is nagyon nehezen értette meg, miért kötődöm még mindig a keresztény hit szertartásaihoz és más előírásaihoz. Gyakran mondta: „Az Atmant, az Ént semmi nem köti." Ugyanakkor ez gondot is jelentett neki, mivel jól tudta, hogy nem lustaság vagy őszintétlenség az, ami visszatart attól, hogy megtegyem az utolsó lépést a szabadságba, amire szerinte „teljesen készen álltam".* Különösen élveztem a Mysore közeli őserdőkben történt találkozásainkat, ahol Harilal akkoriban dolgozott. Minden egyes alkalommal, hogy a világnak azon a részén jártam, például Poonába vagy Bombay-ba mentem, megszakítottam az utamat néhány napra, hogy lássam őt. „Fordulása" után, ahogy ő nevezte, Dél-Indiában maradt, gurujához közel. Feleségét és gyermekeit északon, Lucknow-ban hagyta, miután az 1947-es mészárlásoktól megmenekítette őket. Munkája csak annyit jelentett neki, hogy családja szükségleteit kielégítse, és gyermekei neveltetését fedezze. Gyakran mondta nekem, milyen örömmel abbahagyná a munkát, ha a fia megnősülne és saját lábára állna. Mindeközben gyermekei Tiruvannamalaiban töltötték szünidejüket, és Sri Ramana nagy örömmel játszott velük, ami számukra is felejthetetlen élmény maradt. Munkája az őserdőben lévő néhány vas- és magnéziumbánya kezelését jelentette, a városoktól jó messze, ahová csak szörnyű utakon lehetett eljutni. Egy szalmakunyhóban élt, munkásaihoz közel. Csodálatos egyedüllétet jelentett ez annak, aki az emberi társadalom nélkül érezte jól magát, kollégái azonban nehezen tűrték ezt a fajta életformát, hiszen ők nem ismerték a lényük legmélyén való létezés titkát. Ő maga örömmel állította szembe jelenlegi sorsát az-

* Abhishiktananda kötődése Krisztushoz és az Egyházhoz töretlen maradt 1973ban bekövetkezett haláláig. 1971. december 23-i dátummal naplójába a következőket jegyezte fel: „Ha azt mondom, hogy hiszek Krisztusban, az azt jelenti: Krisztus számomra Isten. Az én Istenem, mivel nincs absztrakt Isten. Jézus Isten arca, amely az ember felé fordul, és az Ember arca, amely az Isten felé fordul."

zal, ami lehetett volna, ha, tegyük fel, Krishna iránti szenvedélye miatt nem menekült volna el a hadseregtől, és így nem tagadta volna meg a vagyon és a hírnév mindennemű lehetőségét. Miután meghallotta azokat a nagyon egyszerű szavakat Ramanától, amelyek megváltoztatták az életét, ráébredt, hogy minden vágya tökéletesen elhagyta. Mindezek ellenére munkáját teljes elkötelezettséggel végezte, nem sajnálva a fáradtságot, hogy bányáit minél termékenyebbé tegye, újabb és még jobb érclelőhelyeket tárjon fel. Bárki, aki magas szárú csizmájában látta őt a bányákat járva, nehezen találta volna ki mély belső életének titkát. Különösen szerette elmesélni annak a fiatal németnek a meglepetését, aki, miután hallott róla, egy sadhut keresett mezítelenül vagy rongyokban, aki mozdulatlanul ül valamilyen barlangban vagy a dzsungel más eldugott részén. Voltak azonban néhányan, akik „felismerték", még ha titkát megérteni nem is voltak képesek. Néhányan azt fedezték fel, hogy ott áll mellettük, bár azelőtt soha nem hallottak róla. Majd írtak neki, meghívták, hogy „térjen vissza" testi formájában. Egyszer Eszak-Kannadában egy hirtelen vihar elől egy brahmin doktor házában talált menedéket, sárosan, csizmájában és fekete bőrkabátjában. Azon a bizonyos napon éppen ünnepséget tartottak a házban, távollévő gurujuk tiszteletére. Meghívták, hogy ossza meg velük ételüket, és tiltakozása és nem odaillő öltözete ellenére, kasztbeli hovatartozásával mit sem törődve az asztalfőre ültették, és úgy bántak vele, mint saját gurujukkal. Később ugyanez a család egy szobát épített neki a faluban, annak reményében, hogy rendszeresen eljön és darshant ad nekik. Előre nem látható találkozások is történtek, jelentéktelennek tűnő részletek, amelyek mindig éppen a megfelelő pillanatban estek meg, amikor a szellemi segítségre szükség volt. Szkeptikus nyugatiak erre azt mondanák: „tiszta véletlen", de Indiában az emberek inkább az Én Leelájáról beszélnek, amely teljesen szabadon működik azokban, akiknek egója eltűnt. Csak egy történetet mondok el, amely jól szemlélteti megérzéseinek erejét. Egy reggel már a badrinathi buszon ült Rishikeshben néhány barátjával, amikor hirtelen félpattant, barátait is felállította, és leszálltak a buszról. Az utasok azt hitték, nincs magánál, és ezt meg is mondták neki, különösképpen egy sadhu, aki a közelében ült. Tíz órával később ugyanez a busz kétszáz méter magasságból egy szakadékba zuhant. Időről időre visszatért Tiruvannamalaiba, bár a Maharshi eltávozása után sokkal ritkábban. Egyik ilyen alkalommal „találtuk meg" egymást, amikor „az Én az Ént hívja". s

Szinte minden évben ellátogatott Lucknow-ba a családjához és barátaihoz, akik alig várták érkezését. Különösképpen kicsiny szobája volt mindig tömve emberekkel, ahogy azt fia, Surendra mondta egyszer, amikor arra jártam. Soha nem kényeztette el látogatóit, és kíméletlen volt azokkal, akik a víziókhoz, az eksztázishoz és más ilyenfajta „misztikus" jelenségekhez ragaszkodtak. A legkeményebben azokkal bánt, akik szerinte félrevezetik az embereket azzal, hogy engedik őket a vallás külső gyakorlásánál megállni, ami ugyanannyija biztonságos lehet a követőnek, mint amilyen nyereséges az úgynevezett gurunak. Egyik este egy jól ismert orvos állította meg autóját a ház melletti szűk ösvényen. - Uram, azt mondják önről, hogy siddhik (spirituális erők) birtokosa. Igaz ez? Arra vágyom, hogy lássam Istent. Tud ebben segíteni nekem? - Miért is ne? - válaszolt Harilal nyugodtan. - H á t akkor...? - Hát akkor, ha őszintén eldöntötte, megnézzük, mit tehetünk. De arra kérem, először gondolja át nagyon komolyan. Ez nem egy jelentéktelen dolog, és lehet, hogy messzebbre viszi el, mint amire számít. - Ez nem fontos! Nem kell aggódnia emiatt! Meg tudom fizetni - tette hozzá mindentudó mosollyal. - Jó - felelte Harilal -, ebben az esetben terítsük ki a kártyáinkat az asztalra, és lássuk az üzletet. - Mennyit kér? - miközben ezt kérdezte, a látogató elővette zsebéből a csekk-könyvét, és kitette az asztalra. - Mennyit hajlandó fizetni? - hangzott Harilal hideg válasza. - Ha egy lakhot (százezer rúpia) kérne tőlem, azonnal kitölteném róla a csekket. - Tényleg ráköltene erre egy lakhot? Nem okozna gondot? Gondolja át még egy kicsit, mielőtt eldönti. Hozzávetőleg mennyi áll rendelkezésére? Az úriember számolni kezdett. Vagyon, ház, biztosítások, banki egyenlegek, mindez úgy hatvanöt és hetven lakh közötti összegre jött ki. - Értem - szólt Harilal zordan. - Nem csinál véletlenül bolondot belőlem? Azt mondta, Istent akarja látni, hogy ez a legnagyobb vágya. És csak a vagyona hatvanötöd részét hajlandó rászánni erre! Istennel nem ajánlatos játszani! Elvesztegette az időmet és a sajátját is. Nincs értelme, hogy akár egyetlen percig is tovább maradjon. Jó éjszakát!

Ez a könyv az indiai Lucknow-ban és Hardwarban 1990 január és 1992 december között elhangzott satsangok magnófelvételein és magánbeszélgetéseken alapszik. A mindenki számára nyitott satsangok Sri H.W.L. Poonja, egy felébredett satguru otthonában kaptak helyet. A számos résztvevő kérdéseit egy hangként, dőlt betűvel jelöljük. Sri Poonjaji 1910. október 13-án született Nyugat-Punjabban. Első samadhiját kilencéves korában élte át. Mesterével, Sri Bhagavan Ramana Maharshivel 1944-ben találkozott. 1966-ig aktívan dolgozott és támogatta egyre bővülő családjának tagjait, majd visszavonult. A Gangesz partján eltöltött évei és világkörüli útja után az indiai Lucknow-ban él. A hozzá ellátogató keresők száma immár több százra emelkedett, így a satsang - otthonát kinőve - egy közeli, nagyobb házban kapott helyet.*

* Sri Poonjaji (Papaji) 1997. szeptember 6-án elhagyta testét, (a fordító megjegyzése)

A szabadság kiáltása Képzelj el egy gondolathullámokból álló folyót! Mindenki az árral egy irányba sodródik, ugyanazokhoz a gondolatokhoz ragaszkodik, és elviszi az áradat. Te viszont csak egyetlen gondolatnak adj helyet: „Szabad akarok lenni!" Ez ritkán jelenik meg az emberekben. A Föld teljes lakossága sodródik az árral. Nem az a rendeltetésük, hogy e gondolat megjelenjen bennük: „Most azonnal meg akarok világosodni!" En azt mondom tehát, hogy a szabadságnak ez a gondolata az árral szemben, a forrás felé halad. Semmiféle erőfeszítést nem követel tőled ez. A „Szabad akarok lenni!" gondolata maga szabad. Ez vezet el téged a szabadsághoz. Ez a legkivételesebb gondolat, a Földön élő hatmillió emberből mindössze egy maréknyiban jelenik meg. Mester, már négy napja veled vagyok, és még mindig nem világosodtam meg. (nevet) Igen, csodálkozom is ezen. Egy ilyen okos fiú, mint te! S mit tegyek? Hadd mondjam el neked, amit az én tanítóm mondott nekem. Csak maradj csendben! Ez a csend nem a beszédről vagy a nembeszédről szól, sem pedig bármiféle tevékenységről. Csak engedd, hogy a tudatod belehulljon a csendbe. Ennyi elég. Allj meg egy pillanatra! Nem hiszem el, amit most neki mondtál. Nekem azt tanították, hogy hosszú évek gyakorlata, egy életen át tartó képzés és kemény munka kell a megszabadulás eléréséhez. Most te azt mondod, ez egyszerűen olyan, mint egy kapcsoló a falon, az érzékelés megváltoztatása. így van? Semmit sem kell felkapcsolnod vagy lekapcsolnod. Ahhoz, hogy a Nap kisüssön, bekapcsolsz-e bármit? Nem. Ez ugyanaz. A fény állandóan létezik. Nincsenek kapcsolók, a

Napnak nincsenek kapcsolói. Elfordítod az arcodat, és ezt éjszakának hívod. A Napnak nincs se éjjele, se nappala. A Nap te vagy. Ez a saját fényed, te vagy az. Nincs szükséged kapcsolókra. Azok korlátok. Te magad tetted oda ezeket a korlátokat, a természet nem szerelt be egyetlen kapcsolót sem. „Ezt akarom, azt akarom. Ezt szeretem, azt nem szeretem." Milyen az, amikor eltávolítod ezt a szeretem-nem szeretem kapcsolót? Azonnal szabad vagy. A szeretem-nem szeretem tart gúzsban és szenvedésben téged. A kapcsolókhoz nem tartoznak falak sem. Ezek mind csak a képzeletben léteznek, mint az országok közötti határok. Ezt a falat te hoztad létre önmagad és valami más között. Össze kell törnöd a nem létező kapcsolót. A határvonal, amit megteremtettél, maga a szenvedés. Ezt saját magadnak kell lerombolnod. Senki sem fog segíteni. Mit értesz azon, hogy senki sem fog segíteni? Az Énnek kell segítenie az Ént. Senki más nem képes erre. Ki más döntené le ezt a falat? Önmagadnak kell segítened. Próbáld felismerni, vajon lehetséges-e valaha is az Enen kívül állni? Először mondd ki: „Segítséget akarok", majd keresd meg, kinek van szüksége segítségre. Az Én nem szenved. Az nincs kötelékekben, mindörökké szabad. /

Tehát azt mondod, hogy az elme az, ami szenved, miközben a falhoz ragaszkodik? Igen. Ki hozta létre az elkülönülést? Az elme teremtette meg, és az fogja eltávolítani. Az elkülönülés nem létezik. Még kimondani is tréfa: „Különálló vagyok." Ez csak akkor van így, ha meg akarsz érteni valamit, amikor van valami megértenivaló. Egyszer Krishnamurti néhány tanítványa meglátogatott engem. Azt mondták, csak egyetlen különbség van a tanításunk között. így jellemezték: „Krishnamurti eltávolítja az edényből az elképzeléseket, Poonjaji darabokra töri az edényt." (nevet) Hagyj magadnak tehát időt, néhány pillanatot! Ebben a pár percben ne hagyj semmiféle zavaró dolgot! Engedd meg magadnak ezt a néhány másodpercet, és ez alatt az idő alatt senki se háborgasson! Azt gondolom, tényleg megengedhetnéd magadnak ezt. Az egész életedet másokért éled, és egyetlen percet sem szánsz saját Énedre.

Mindenki birtokol téged. Amikor megszületsz, a szüleid azt mondják: „fiam". Azután az iskolába mész, és a „tanítványom" leszel. Majd megnősülsz, és a „férjem" megszólítás jár neked. Gyermekeid lesznek, és máris „apám" vagy. Szabadulj meg ezektől a birtokviszonyoktól! Ne engedd, hogy bárki birtokoljon! Utasíts vissza mindent, és nézd meg, mi történik! Valamennyi időt az Énednek kell áldoznod, vagy most, vagy valamelyik másik életedben. Haza kell érkezned. Nincs menekvés. Haza kell térned, vagy most, vagy holnap. El kell döntened, akarsze még játszani! De nem számít. Végül nem számít. Azt gondolod, ehhez idő kell. Nem az idő az, ami kell neked, mert már szabad vagy. Csak te képzeled, hogy nem így van. Egyszer és mindörökké időt kell hagynod magadnak, ha boldog akarsz lenni. Eljön a pillanat, amikor kitárt karokkal az égbe kiáltod: „SZABAD VAGYOK!" Heuréka! Micsoda boldog pillanat! Igazán boldog! * * *

Mi az, ami visszatart téged a szabadságtól? Mi az akadály? Az, hogy gyakran túl sok a gondolat, és nagyon nehéz megszabadulni tőlük. Milyen típusú gondolataid vannak? Megengeded magadnak a szabadság gondolatát? Igen. Tarts ki amellett! Látsz-e bármilyen más gondolatot azzal egyidőben felmerülni? Nem. Az elme egyszerre csak egy gondolatnál tud időzni. Ertem. Mondd meg, melyik más gondolat helyettesíti a szabadságét! Akarattal hozz egy másik gondolatot, ami helyettesíti ezt. Egy másik gondolatot, azt, amelyiket a legjobban szereted. Tedd meg! Tedd meg!

Nem akarom elutasítani ezt a gondolatot. Nagyon jó. Nagyon ügyes. Amikor szereted ezt a gondolatot, hová visz az el téged? Hová lesz a többi gondolat? Hol a szabadság, hány kilométerre tőled? Nem hiszem, hogy messze lenne tőlem. Ha nincs messze, mennyi idő kell ahhoz, hogy megérkezz ide? Mennyi idő kell ahhoz, hogy az legyél, aki vagy? Ez itt és most van. Mennyi idő kell ahhoz, hogy itt légy most? Amilyen kevés csak lehet. Egyezzünk meg abban, hogy amilyen kevés csak lehet. Nevezzük ezt ennek a pillanatnak? Azonnalnak? A lehető legkevesebb idő. Most nézd meg ezt a pillanatot, a legkevesebb időt! Nézz bele ebbe az azonnalba, ha nincs messze! Ugorj bele most azonnal! Hogyan? Most! (nevetés) Na, milyen gondolat van most? Semmilyen. Csak ez a most van. Nem zavarnak most gondolatok? Csak az, hogy keresem őket. Igen, igen. Folytasd a gondolatok keresését! Érted, amit mondasz? Igen. Ha nem te keresel gondolatot, az fog keresni téged. Ha nem keresel, az összes gondolat neked támad. Próbáld meg! Ha keresel egy gondolatot, meg tudod azt fogni?

Mind eltűnnek. És amikor a gondolatok eltűnnek, ki vagy te? (csend) Ez a legjobb válasz, amit adhatsz. Maradj így! Ha kilépsz a csendből, akkor jelenik meg a gond. Semmire sincs szükséged. Az örökkévalóság itt van. A boldogság itt van. A halál nem léphet be ebbe a csendbe. A gond sem léphet be ide. Ha kilépsz, ott van a samsara, a születés és halál végtelen körforgása. Sem gondolatok, sem fogalmak nem léphetnek be ide. Itt minden vágy az ürességben találkozik. Kisétálsz, hogy a vágyaidat kergesd, amelyek soha nem elégülnek ki. * * *

A szabadság utáni vágyam egész életemben - már kisfiú koromban is - erősebb volt minden más vágynál. Ez nem is vágynak tűnik, inkább sóvárgásnak. Ügy tűnik, mintha befelé húzna engem, míg más vágyak kifelé visznek. Ez a szabadság utáni vágy titokzatos módon maradni látszik, míg más vágyak jönnek és mennek, és a gondolataimmal együtt változnak. A szabadság utáni vágy mindig ott lángol. Mélyebbnek tűnik, mint az elme. Igaz ez? Ez a legerősebb vágy. Minden más vágy a felszínen van. Feltűnik és eltűnik, amint látod. A szabadság iránti vágy erős, felelned kell rá. Amikor válaszolsz neki, hazahoz téged. Folyamatosan nyugtalanít, ha nem elégíted ki ebben az életedben. Ki kell elégítened, akár tetszik neked, akár nem. Emiatt jössz ide. Micsoda játék! Követ téged, bármerre mész, bármilyen inkarnációt öltesz is magadra. Soha nem fog elhagyni. Hogyan húzott ide téged? Otthagytad az állásodat és a kötelezettségeidet. Miért kellett idejönnöd? Csak gondold át! Haza kell térned. Meddig sétálgatsz még odakinn? Ugy tűnik, az egyetlen válasz erre a vágyra a befelé tekintés, oda, ahonnan az elme ered. Arra a helyre térni, ahol a gondolatok keletkeznek, és ott maradni. Ez a válasz, ugye? Igen. Szünet nélkül vizsgáld az elmét, szüntelenül! Meg fogod tudni, ki vagy.

Megtisztulás Olyan nevetségesnek találom a megtisztulás elképzelését! Szeretném, ha beszélnél ennek értékéről. Sok tanító mondja a tanítványainak, hogy a magasabb szintű önmegvalósításhoz végezzenek még több tisztító gyakorlatot. Meg akarod tisztítani magad, de valószínű, hogy a mester elméjében van valamiféle piszok, amit valakivel ki akar tisztíttatni. Valójában semmilyen szenny sincs. Csak elfecsérelt idő megtisztítani azt, ami nem is piszkos. Honnan halmozódott volna fel a piszok, és hová viszed, hová dobod el azt? Milyen seprűvel dolgozol? Ha jól megnézed, nincs is hely, ahol megtelepedhetne. Jobb magát a megtisztulás fogalmát kitörölni. Te maga az üresség vagy. Hol rakódhatna le akkor piszok?

Ki vagy te? Egy újonnan érkezett látogatónak szólt ez a kérdés: Ki vagy te? Öt percet adok neked, mert indiai vagy. A többiek talán azt gondolják, jobban bánok veled, mert hazámbéli vagy, ők pedig mind idegenek. így is teszek. Öt percet kapsz erre a kérdésre. Ot percet?! Én két és fél éve dolgozom ezen. Igazad van. Öt perc túl hosszú idő, de vendég vagy, és szeretnék a kedvedben járni. Mondd, milyen messze van innen Kanpur, ahonnan jöttél? Ugy 90 kilométerre, körülbelül három órányira. Három órányira? Miért tart ez három óráig? A távolság miatt. Nagyon jó. Tehát, hol van az én, amelyik felteszi ezt a kérdést? Es hol van az én a „Ki vagyok én?"-ben? Udvariasságból adtam öt percet, de ha nincs tér, nincs távolság, a válaszod sem igényelhet időt! * * *

Nagyon megérintett tegnap, amikor az engedelmességről beszéltél. Megélni minden másodpercben az engedelmességet, annak a pillanatnak az engedelmességét. Igen. Az engedelmesség kettősséget foglal magában, nem így van? Ez saját Éned. Hol van akkor a kettősség? Csak az Én van. Szereted az Ént, nem engedelmesség-e ez? A folyó beleolvad, beleömlik a tengerbe. Nem engedelmesség-e ez? Kívülről nézve ezt hívhatod engedelmességnek: visszatér, hogy önmagával talál-

kozzon. Nevezheted engedelmességnek vagy annak, hogy visszatér a forrásához. A vérmérsékletedtől függ. Az óceán boldog, amikor visszakap téged. Ha az engedelmességet rajtad kívül álló kapja, nevezd ezt dualitásnak. De hol van a kettősség? Két kezed van, két lábad, tíz ujjad, egy orrod - egy testnek mennyi része! Mégis, amikor „én"-t mondasz, dualitás-e ez? Amikor tükörben látod az arcodat, két személy van-e ott? Amikor megpillantod az igazságot, tudod, hogy a kettősség soha nem létezett - az univerzum kezdetétől, egészen a végéig. Arról elmélkedtem, hogy az En saját szórakoztatására hozza létre ezt a sokféleséget. Amikor átszeled az óceánt, az egység ürességét látod. Ha álmodsz, rengeteg különböző embert látsz, mindenféle korúakat. És többmillió éves hegyeket is látsz, csillagokat és ezernyi mást. Amikor egyszer csak felébredsz, egységként vagy sokféleségként élede meg, amit álmodban láttál? Egy álomnak az egységén belül. Amikor felébredsz, az egység is, a kettősség is eltűnik. Tehát amikor felébredsz ebből az ébredező alvásból, visszatérsz az ürességbe. Amikor csak tárgyakat látunk, álmodunk. S ha álmodunk, az azt jelenti, hogy alszunk. Ezzel a kiáltással kell felébredned: „Szabad akarok lenni!" Ezzel a kiáltással fel fogsz ébredni, és minden eltűnik. Máskülönben a kalpák végtelen körforgásában fogsz újra és újra megszületni. * * *

A megvilágosodás vagy az Én megvalósítása csak egyfajta éberség, a Létezés egyértelmű ébersége? Igen, éberség. A tökéletes éberség és a Létezés ugyanaz a dolog. Nincs különbség közöttük. Teljes éberség. Minden jelenléte. Te vagy ez az éberség! Bennem megvan ez az éberség, mégis - ahogy ezt mindenki látja -, a te megvalósításod sokkal mélyebb, mint az enyém. Mi a különbség? Te teszel különbséget. Egyébként nincs különbség.

Ha én ülnék ott, ahol te most, egy hét múlva senki sem jönne már ide. Kipróbálhatod. Gyere ide! (mindenki nevet) Amikor a különbségről kérdeztem, a mesterem eltávolította a bennem lévő különbséget, és én ezt elfogadtam. Talán ez az. Nem elég bennem az elfogadás. De megvan bennem. Nem fogadsz el eléggé? (nevet) Én elfogadtam, és azóta nincs gondom. Ha így teszel, nem lesz többé gondod. Ha elfogadod: „szabad vagyok", akkor szabad vagy. Ha azt fogadod el: „nem vagyok szabad", akkor nem vagy az. * * *

Tegnap azt mondtad, hogy egyszer mindenkinek szembe kell néznie az Igazsággal. Ha én őszintén hiszek, megvilágosodott vagyok? Nem! Az ÉN VAGYOK-nak nincs szüksége a hitedre vagy a hitetlenségedre! Az ÉN VAGYOK-ból nézve nincs különbség. Fogadd el teljesen azt, és kész. Ha az elfogadásnak bármiféle fokozatot adsz, mint például: „Lassan el fogom fogadni; gyakorolni fogom, hogy elfogadjam", akkor lassan fogod elfogadni. Rajtad múlik. Ez változatlan. A megvilágosodás nem változik sem ma, sem holnap, sem azután. Mindig ugyanaz marad. Ragadd meg akár most, akár egy év múlva vagy ebben az életedben. Nem fog változni. Ezt nem fogadod el. Fogadd el teljesen, és akkor mi a gondod? Már szabad vagy. Ki mondja neked, hogy nem vagy az? Nem nyílsz ki rá. Még félsz attól is, hogy kimondd: „Szabad vagyok." En nem ismerem ezt a félelmet. Amikor az emberek azt mondják: „Korlátok között vagyok, szenvedek, nyomorult vagyok", ezeket könnyedén ejtik ki. „Szabad vagyok! Halál nélküli vagyok!" - ezeket senki sem mondja. Kinek a hibája ez? Bármi, amit mondasz, bármi, amit gondolsz, meg fog történni. Beteljesül, most vagy holnap. Ha azt gondolod: „Szabad vagyok", akkor szabad vagy. Az emberek nem vágynak tel jes mértékben a szabadságra. Hányan vágynak arra? Azt mondom neked, már szabad vagy, te mégsem fogadod el. Tenni akarsz valamit. A szabadságnak semmiféle erőfeszítésre nincs szüksége. A szabadság szabad. Szabad az erőfeszítéseidtől.

Tehát nincs többé harc, csak elfogadás. így van. Amikor semmiféle erőfeszítést nem teszel, a szabadság megjelenik. Amikor megpróbálod megragadni, még távolabb kerül tőled, mert erőfeszítést teszel valamiért, ami már ott van. Ez az, amit megtanultam tőled. Nagyon hálás vagyok. (nevet) Nagyon kedves. Ha ezt itt megtanultad, akkor végeztél is. Amikor semmiféle erőfeszítést nem teszel, te magad vagy az. * * *

Azonos a szabadság utáni vágy és a „Ki vagyok én?" gondolata? Igen. Ugyanaz. A „Ki vagyok én?" visz vissza téged, ha megvan benned a szabadság utáni vágy. Ki az, akiben ez a vágy megjelenik? „Én vagyok", mondod. Ezek után találd meg, ki vagy! Mi a szabadság? Hit a jelen pillanatban? Miért lenne az? Ki van jelen a jelen pillanatban, és ki hisz kiben? A hit a jelenben mindig a múlthoz kapcsolódik. Hogyan lehet hited a jelen pillanatban? Amikor a hit szó megjelenik, az a múltba visz téged. Azt akartam mondani, hogy a hit annyit jelent, mint látni azt, hogy nincs semmi más, csak a jelen pillanat. Igen, ez így van. A jelen pillanat a szabadság. Nézz bele a jelen pillanatba, az maga a szabadság. Te mindig a múlt pillanataiba tekintesz. Mikor adtál alkalmat a jelen pillanatnak, hogy megnyilvánulhasson? Soha esélyt sem hagysz neki, mindig csak a múlthoz kapcsolódsz. A gondolataidat nem ehhez a pillanathoz irányítod. Ez az a pillanat! Nézz bele, és meg fogod látni az arcodat! Amikor ezt a szót használod: én, állj meg, és nézd meg, honnan ered. Ez a jelen pillanat. Nézd meg ezt az én-t, és meg fogod ismerni a jelen pillanatot. Mi akkor a hited? Honnan ered? Ha innen továbbmész, a múltba kerülsz. Térj vissza oda. ahol az én gondolata keletkezik! Bárhol is vagy, térj vissza arra a helyre! * * *

Mindig szabad vagy! Sehová sem kell rohannod a szabadságért. Valami másért kell igyekezned. Hol van a szabadság, a megvilágosodás, a béke, a boldogság? Itt. Ahhoz, hogy itt légy, milyen erőfeszítést kell tenned? Semmit sem kell tenned, hogy az maradj, aki vagy. Hol tudnál visszafordulni? Csak akkor kell valahová fordulnod, ha máshol vagy. Hová tudnál fordulni? Amikor otthon vagy, nem kell utaznod. Egyszerűen távolítsd el ezeket a hamis elgondolásokat, amelyeket másoktól kaptál: a társadalomtól, a szüléidtől, a vallásodtól. A természeted nem olyan, hogy boldogtalan légy vagy hogy szenvedj. Ez gyorsan megy, vagy szép lassan? Az elme játéka az, hogy lassan, és ez tesz bolonddá. Az éppen mosthoz miféle megértésre van szükség? A mosthoz, ahol már vagy, nincs szükséged semmiféle megértésre vagy félreértésre. Akkor miért jöttem ide? Azért jöttél, hogy itt légy, mert azt gondoltad, ott vagy! * * *

Amikor a szemedbe nézek, csak az Ént látom. Arra ébredtem rá, hogy amikor téged tisztellek, az Ént tisztelem, de még nem tudom ezt mindenkivel megtenni. Veled képes vagyok erre, de még mindig összehasonlítgatok és ítélkezek másokon. Nem látom mindenkiben az Ént. Az Ént először önmagodban kell meglátnod! Azután bennem, és utána mindenhol máshol. De más emberek szemébe nézve nem látom olyan tisztán. Először magadban lásd meg! Akkor megérted, hogy a benned lévő En nem más, mint a bennem lévő Én, ugyanazok. Ezután ugyanazt az Ént fogod érzékelni magadban, bennem és mindenhol máshol. Az Én maga az Én. Azon kívül nincs semmi. Biztosan megtapasztalod ezt, ha egyedül Ahhoz ragaszkodsz. Soha semmi más nem létezett! De én...

Rendben van. Nézzük meg máshonnan! Amikor az Ént látod, ugyanakkor nem látod a „nem-Ént". Ha nem látod a nem-Ént sem itt, sem ott, sem máshol, akkor mit látsz? Csak az Ént. Mindenhol csak az Ént! A nem-Én nem létezik. Az Én tölt be mindent, tehát mindenhol Azt látod. Amikor azt mondom, mindenhol, az a sehol, merthogy távolság sincs benne. Nincs itt és valahol. Egyedül az Én az Én teljes ébersége. Mindaz, ami hullámzik, örvénylik, ömlik és bugyog, mindaz csak az óceán. így a te kérdésednek megfelelően, „látom az óceánt" azt jelenti, hogy „Látom az óceánt magamban, de nem látom a hullámokban, az örvényekben, az apályokban és a bugyogásban. Ott nem látom." Tehát először látnod kell az óceánt az óceánon belül, az Ént az Énen belül. Ez minden mást magában foglal. Minden benned lesz. Az Én mindent tartalmaz, nincs semmi rajta kívül. Ezért akár ürességnek is hívhatod. Az ürességen túl nincs semmi. Minden üres. Soha semmi nem létezik. Amikor valamit létezni látsz, az nem egyéb, mint te magad. Tehát bárhol, ahol megjelenik egy elképzelés - a dualitásnak vagy valami másnak a fogalma ott megjelenik a zavarodottság is. A kettősség egyáltalán nem létezik, minden egység és egészség. Ha a dualitást elfogadjuk, kell, hogy legyenek határok a kettő közölt, és így az nem lehet határtalan. Megosztottság lesz a kettősség és az egység között. A határtalan valóságban, Igazságban vagy ürességben nem lehet semmiféle megosztottság vagy határ. Nincsenek határok! így látható mindenhol az Én! * * *

Most érkeztem San Franciscóból, egy nyüzsgő kultúrából, rohanó életből, egy olyan világból, amely tele van feszültséggel, zajjal, döntésekkel, zavarodottsággal és ezernyi tennivalóval. Idejövök, és hirtelen csak az Én van. Minden az Énhez tér vissza. Csak így azonnal! Annyira egyszerű! Csak az Énre figyelek. De milyen lesz, amikor visszamegyek San Franciscóba? Az egyszerűség nem vész el. Nem veszítheted el. Az egyszerűség a természetes.

De elfelejtjük! Az nem felejt el téged. Te talán elfelejted, de az nem felejt el téged. Olyan, mint egy tiszta lány. Megpróbálok majd emlékezni erre. Ez a legkönnyebb és legegyszerűbb mindazok közül, amit teszel. Könnyebb még a létezésnél is. Könnyebb, mint a lélekzet, a belégzés és a kilégzés. Az itthez sem belélégezned, sem kilélegezned nem kell. Hol történik a belégzés és a kilégzés? Beszívod a levegőt, ennyi. Kifújod a levegőt, ennyi. És ott, az vagy te. A belégzés és a kilégzés között. Még a belégzés és kilégzés erőfeszítésére sincs szükség. Vagy honnan származik a gondolat? Kell lennie valamiféle aktivitásnak ahhoz, hogy gondolat keletkezzen, és azután eltűnjön. De maga a forrás nem jön, nem megy - van, ahogy van. Milyen egyszerű ez! (sokan nevetnek) Nevetnem kell néha, mert egy halat látok a folyóban, amelyik így sír: „Szomjas vagyok." „A megvilágosodást akarom" - ez ugyanaz a dolog. (nevetés) Ami közel van és könnyű, arra egyáltalán nem figyelsz. Ami nehéz és messze van, mint például a Hold vagy a Mt. Everest, afelé figyelemmel fordulsz. Senki nem érte el ily módon az Ént. * * *

Ki vagyok én? Vizsgáld ezt meg! Kezdd magával a kérdéssel! Először vizsgáld meg a ki-t, azután a vagyok-ot, utána az én-t. Amikor visszatérsz az én-hez, a kérdés eltűnik, és nem lesz válasz. Ez a te válaszod. Ez a nemválasz a válasz. A folyó visszatér a forrásához, ahonnan ered, az óceánból, és eltűnik. További vizsgálódásra, amely a folyót kutatná, nincs szükség. A folyó a forrássá válik. Mindnyájan a forráshoz térünk vissza. Minden egyes mondat, amit kimondunk, visszatér. Minden aktivitás maga felé mozdul. Egyszerűen csak ébernek kell lenned, és az utad a végéhez ér. Magában a forrásban vagy. Még ha nem is próbálod, már ott vagy. Hozd meg ezt a döntést! Válaszd azt: „Szabad vagyok", és szabad vagy. Válaszd azt: „Rabságban vagyok", és akkor rabságban vagy. Ez a te döntésed. Te választod azt, hogy rabságban légy. Tehát ami-

kor döntesz, válaszd a boldogságot és a szabadságot. Legyen ez a szeretetnek egy jó választása! Amikor minden más választás fájdalmasan elbukott és szenvedést tapasztalunk, akkor becsapottnak érezzük magunkat. Induljunk hát a másik irányba! Semmi, amit ismersz, nem adott eddig még tartós boldogságot neked. Semmi, ami ismert, nem állandó. Semmi, aminek neve és formája van, nem állandó. Most, ebben az áldott életben próbáld ki a név és forma nélküli ürességet! * * *

Annyira túlbonyolítom, amikor arra gondolok: „Mi az Én?" A te szádból ez olyan egyszerűen hangzik. Azt mondod: „ÉN VAGYOK az Én." Igen. Az egyszerűség túl bonyolult neked ahhoz, hogy megemészd. Az Én fogalmát keresem, az

„ÉN VAGYOK

az Én" helyett.

Nincs szükség semmilyen elmélkedésre vagy fogalomgyártásra. Ezt a cselekvő teszi. Ezzel nem ellenkezhetsz. Mondhatod-e azt valaki másnak: „Én nem az Én vagyok"? S ha így is teszel, mit fog ő gondolni rólad? (nevet) Amikor az én szón túljutsz, teljessé válsz. Az én mindent magában foglal. Ez elegendő. Ha önmagadat én-nek nevezed, nem lesz semmi gondod. Te leszel az örökkévalóság, a halál nem érinthet meg. Csak maradj meg én-nek. Ez minden, amit tenned kell. Mennyire nehéz ez? Mi a nehézség abban, hogy így nevezed magad: „Én Én vagyok"? Ez minden. Ez így egyszerűbbé teszi. Túl egyszerű ahhoz, hogy elfogadd?

Kétely, félelem és akadályok Ma reggel az ágyamban feküdtem, és tele voltam kétellyel azzal kapcsolatban, hogy mit keresek itt, és sok más gondolatom is támadt. Azután hirtelen ezt éreztem: „De mi ez? Az ágyamban fekszem, ez minden." Minden kételyem azonnal eltűnt, és nagy nyugalom szállt meg. Ez a jelen pillanat. Mennyi időt töltöttél a jelen pillanatban, és mit tettél, hogy az egyszer csak elveszett? Megpróbáltam elemezni, hogy mi történik. Nehéz arra figyelni, ami túl közel van. A szem mindent lát, kivéve önmagát. Ugyanígy, az Én az egész világot látja az elmén keresztül, de az elme nem tér haza, hogy Én legyen. Hogyan győzzük le a félelmet? Az ez irányú próbálkozások felhagyásával. Abban a pillanatban, amikor a félelem elhatalmasodik, (csettint az ujjával) mit teszel? Abban a pillanatban, amikor összetetted az ujjaidat és csettintettél, mit tettél? Honnan jött a csettintés hangja? A kiengedésből. Ismételd meg (összeteszi az ujjait), azután engedd el! Egy pillanatra felejtsd el mindazt, amit valaha is tettél, hallottál, láttál vagy olvastál, és mondd meg nekem, milyen az arcod! Mit látsz? Azzal, hogy kiengeded, mihez érkezel el? A semmihez. Óh! Ez visszatérés ahhoz a kérdésedhez, hogyan kell csinálni. Hová érkezel, amikor elengeded? Egy távolságra gondolat és gondolat között. Ez az elmerülés nem más, mint maga a semmi. Amikor tökéletesen boldog vagy, az ugyanaz, mint a semmi. A teljes boldogság állapotában, amikor húsz év után találkozol a kedveseddel, milyen gondolat van a fejedben? Nincs ott gondolat! A semmitől körülölelve semmit sem kell tenned. Semmit sem kell tenned ahhoz, hogy az légy, aki vagy. Egyáltalán semmit.

Hogy valami legyen belőled, például orvos, az természetesen más. Az nem a valódi természetedhez való visszatérés. Mindig itt vagy, mégis tagadod. Nem fogadod el nagyságodat. Te vagy maga az örökkévalóság, maga az Igazság. Hogyan is mondhatod: „Szenvedek ebben a testben"? Mit tehetsz az én nélkül? Bárhová is mész, ki van ott? Ezt még a szenvedésben sem veszítheted el. Azt mondod: „Én szenvedek." Próbáld elengedni! Lélegezz a lélekzetben, ki tartozna hozzád jobban? * * *

Sok félelmet és sebezhetőséget élek át. Értem, hogy a világ egy kivetítés, mégis érzem ezt a széttöredezettséget. Ez a félelem a bölcsesség, a fény első sokkja miatt van benned. Olyan ez, mintha egy szoba zárva lett volna az elmúlt húsz évben, s te fáklyával a kezedben lépnél be a sötétségbe, hogy megkeresd a villanykapcsolót. A sötétség húsz éve itt van, de hirtelen megjelenik a fény. A sötétség megzavarodik. Az eltűnéstől való félelem ez. Húsz év után mennyi idő kell ahhoz, hogy szembenézz a fénnyel? Mi történik? Félelem jelenik meg a sötétség elméjében. Pillanatokon belül el fog tűnni, amint szembenézel a fénnyel. A sötétség nem apránként hagyja el a szobát. Azt gondolod, húsz éven át sötétségben éltél itt. A félelem beléd ivódott. Évmilliók óta élsz így, évmilliók óta. A félelem, ami a fénnyel való szembenézést jelenti, nem olyan, mint bármely más félelem. Az örökkévalóságtól félsz. Itt van előtted az örök nektáróceán, s te mégis a sötétséghez ragaszkodsz. Azután valaki meglök, vagy te magad akarsz a halhatatlanság óceánjába ugrani. A sötétség helyének elhagyása és az ugrás között jelenik meg a félelem. A fényt még nem érintetted meg, de a sötétséget már elhagytad. Vissza már nem térhetsz, de a felszínt még nem érted el. Ebben a pillanatban jelenik meg az, amit félelemnek nevezhetünk. Félelem az örökkévalóságba ugrástól, mert: „El fogom veszíteni ezt a testtudatot, ezt a sötétséget." Ez csak félelem a fénnyel való szembenézésétől. Nincs halál! Te magad is nektárrá válsz! * * *

Úgy érzem, valami gátol. Ez a gát a kétely, amely visszatart attól, hogy egészen szeresselek téged, és ettől állandóan fáj a fejem. Milyen fejfájásod van? Én kétféle fejfájást ismerek. Az egyik at-

tól van, hogy súlyt cipelsz a fejeden, a másik attól, hogy ez a súly hirtelen eltűnik onnan. Zavaró lehet, amikor egyszer csak nincs ott a teher, elveszted az egyensúlyodat, és megfájdul a fejed. Ez is tűnhet fejfájásnak. Volt egyszer egy gazdag ember, aki tudta, hogy meg fog halni. Szellemi szinten soha nem készítette fel magát, soha nem meditált, így aztán felbérelt húsz piaci munkást, hogy meditáljanak érte. Azt mondta nekik: - Dupla bért kaptok és ennivalót. A munkások nagyon izgatottak lettek. Azonnal el akarták kezdeni a munkát, de nem tudták, mit kell tenniük. - Csak üljetek így! - mutatta meg nekik a gazdag ember a meditáció testhelyzetét. Néhány óra elteltével a munkások fellázadtak. - Tartsd meg a dupla béredet - mondták -, csak megbetegszünk attól, hogy itt ülünk és semmit sem csinálunk. Ezután elmentek. Nos én nem tudom, milyen fejfájásod van, de azt javaslom, add fel magának az gátnak a gondolatát. Ez a gondolat maga az egyetlen akadály. A szentírások szerint vannak bizonyos gátak, amelyeket fel kell adnunk. Az első az egyéniség ideája, a személyiségé, a névé és a formáé - vagyis aki vagy. Add ezt fel, légy ettől szabad! A következő a halál utáni mennyország, az érdem vagy érdemtelenség elképzelése. Az, hogy a tett visz el téged mindenhová. Add fel ezt a kötődést is! Azután Istent. Add fel a kötődésedet magához Istenhez is! Szabadulj meg attól az elképzeléstől, hogy létezik valamiféle erő rajtad kívül, ami segíteni tud téged. Add ezt fel! Ezután add fel magának a feladásnak a gondolatát is! Ezt is el kell hagynod! Tegnap azt mondtad: „Kösd ki a tevédet egy fához, és imádkozz Allahhoz!" Én most azt mondom, ülj rá a tevédre, és felejtsd el Allahot! Pattanj rá, és nincs szükséged többé az imára. Ha megkötöd, el is kell majd kötnöd. Ha egy fához kötöd ki, te is oda vagy kötve, és ki fog akkor Allahhoz imádkozni? A gát magának a gátról való elképzelésnek az őrizgetése. Az akadály eltűnésének elképzelése az utolsó akadály. Ez az utolsó akadály, az utolsó létrafok, az utolsó ugrás. Igen, van az ugrás, és van az ürességtől való félelem, ahol nincs se név, se forma. A félelmet ennek az ürességnek az átölelése kelti. Ott semmit sem látsz. Ismeretlen! Teljesen üres! Bátorításra van szükséged, hogy átöleld ezt a

név és forma nélküli ürességet. Senki sem tud segíteni neked. A segítség csak a határáig vihet el, de itt már senki sem segíthet. Az az elképzelés, hogy van segítség, maga is egy akadály. Dobj el mindent, ami név és forma, és ugorj! * * *

Úgy tűnik, mindig több és több kérdésnek és kételynek adok helyet. Egyszer egy király így szólt a miniszteréhez: „Indulj el hajnalban a palotából, és vezesd elém az első embert, akivel találkozol! Neki adom az egész királyságot." A miniszter így is tett. Az első ember, akivel találkozott, egy koldus volt. A palotába vitte őt, és a trónra ültette. A koldus ezután fürdőt kapott, szépen felöltöztették, és végigevett egy királyi lakomát. De hamarosan megkérdezte: „Hol van a koldulótálam? Ideje már, hogy kolduljak." Hiába ült a trónon, még mindig a koldulótál képét őrizgette. Ki segíthet a koldus-királynak, hogy a koldulótálját letegye? Te is hasonló helyzetben vagy. felértem a szakadék széléhez, a fejem azt mondja a lábamnak, hogy ugorjon, de az nem mozdul. A bátorság nem jut el a lábamig. Van valami, amit tehetnék vagy nem tehetnék ahhoz, hogy ez a bátorság elérje a lábamat? Egyik sem! Sem cselekvés, sem nemcselekvés. Ne engedd, hogy az elméd megragadjon valahol, legyen az akár a semmi! * * *

Mi az, ami megszületik? A beteljesítetlen samskarák születnek meg. Es az Én? Az érintetlen. Csak a test születik és hal meg. Felhalmozott samskaráid lendítenek át egy újabb életbe. Ezt a véget nem érő újraszületést nevezik samsarának. Ez a szenvedés, és ez így megy a megvilágosodásig. A megvilágosodás a tudás tüze, amely elégeti a samskarákat, és ezután a születés és a halál gondjai véget érnek.

Azt mondod, a test olyan, mint egy ruha? Minden az, amit úgy nevezel, „enyém", úgymint „az én testem, az én házam, az én autóm, az én feleségem". Mi a különbség? Kihez tartozik ez a test? Ki az, aki viseli? Az elmém, az intellektusom, az emlékeim, a ruhám - kihez tartoznak ezek? Ki vagy te, akihez ezek tartoznak? A test más. A test részünk, míg az autó, a ruha, a pulóver nem. Ami valós, annak állandónak kell lennie. Nézzük például a ruhát: hol a ruha, amikor alszol, és hol a test? Ki van jelen, amikor alszol? A test nincs ott, sem a ruha, sem a pulóver. Ki az, akihez mindezek tartoznak? Kérdezd meg magadtól: „Ki vagyok én?" Akkor meg fogod tudni, mi a test, mi az elme, és mik mindezek a birtokok. Hát, én egyszerűen csak elengedném... Nem, nem! Nem arra kérlek, hogy engedd el. Arra kérlek, hogy nézd meg. Ha azt mondom: a „te pulóvered" vagy a „te nadrágod", mibe kapaszkodik az elméd? Mihez szalad, hogy belekapaszkodhasson? A pulóverhez. Rendben. Most kérdezd meg: „Ki vagyok én?" Menj és kapaszkodj bele az én-be, azután mondd el, mibe fogózkodsz! „Ki vagyok én?" Ebben az én a tárgy. Engedd, hogy hozzátapadj ehhez a tárgyhoz. Engedd, hogy az elméd az Én felé menjen és rátapadjon, és mondd el nekem, hogy mi az! Visszaviszed a gondolatot arra a helyre, ahonnan ered. „Az én gondolatom, az én elmém" - vezesd vissza ezeket a dolgokat arra a helyre, ahonnan előbukkannak! Térj vissza magának a gondolatnak az eredetéhez, és meg fogod találni az én-t. Akkor beszélhetünk a testről és az elméről, de először meg kell tudnod, hogy ki vagy te. Minden más könnyű lesz ezután. Először állapítsd meg, hogy hol vagy, és akkor megtalálhatjuk az útvonalat ahhoz, ahová el kell érnünk. Megnézzük egy térképen, hogy hol vagyunk most, és akkor látni fogjuk, hová kell mennünk. Az én az a hely, ahol jelenleg vagy. így van?

Igen. Akkor nézd meg, mi történik! Engedd, hogy a gondolatod az én felé induljon, és lásd meg, mi történik! Üres! Óh! Jó, nagyon jó válasz. Tehát az én üres. Elküldöd az elmédet, hogy megtalálja az én forrását, a lényed forrását, mindenek forrását, és azt mondod: „üres". Most lépjünk tovább ebből az ürességből. Először megfordultál, hogy szembenézz a fénnyel. Megfordultál, hogy szembenézz önmagaddal. Onnan, az ürességből most nézz szembe a másik oldallal, a rossz oldallal, ahol testet, pulóvert, házat, autót és feleséget látsz. Lassan lépj ki ebből az ürességből, és mondd el, mit látsz! Ezt most az ürességből érzékeled. Mi az, amit látsz? A mostot. Igen, az üresség mindig a most, soha nem az akkor. Tehát most lépj ki ebből! Menj tovább a mostból, és mondd el, hová indulsz! Mit látsz a pillanat mögött? (hosszú csend) Gondolatok bukkannak fel. Engedd, hogy jöjjenek! Az ürességen belül gondolatok jönnek. Mit jelentenek ezek? Az óceánban hullámok keletkeznek. Mit képviselnek ezek? Az ürességen belül gondolatok jönnek. Mit jelentenek ezek? Az elmét? Az óceánból hullámok keletkeznek, maradnak egy ideig, majd továbbindulnak és eltűnnek. Még mindig üresség. Igen. Minden hullámnak, ami az ürességből jön, üresnek kell lennie. Éppúgy, ahogy a hullámok is, amelyek az óceánból keletkeznek, csak vízből vannak. Nem lehetnek kőből. Most hozz elő

egy gondolatot az ürességből, ami nem üres! Próbáld meg, és nézd meg közelebbről! Nincs ott semmi! Nagyon jó! Megcsináltad! Ez a te saját természeted. Ez az, ami vagy. Fel kell ébredned! Az éberség vagy. Üres vagy. Csak ebben a pillanatban létezel. Amikor nevet és formát látsz, alszol. Mit látsz a világban név és forma nélkül? Hol van a tudatosság tisztaságként, makulátlan örökkévalóságként, állandó boldogságként, szeretetként és üdvösségként? Amikor onnan, az ürességből nézel, mindent látsz. Semmi sincs amögött. Nincs mit tenned. Csak lenni úgy, ahogy vagy. Félrevezetjük magunkat azzal, hogy megszületünk, hogy test vagyunk, hogy szenvedünk és hogy meg kell halnunk. Senki sem tudja, honnan ered ez az egész. Ez csak egy elgondolás, nem valóságos. Erre nevelt a család, a társadalom, a vallás. Mégis ez az üresség a saját természeted. Ez vagy te, és valóban semmit sem kell tenned ezért. Nem kell vezekelned vagy barlangba vonulnod. Ezt kell megértened. Most a saját elmédből válaszoltam a kérdésedre. Ha az ürességből nézed, csak az óceán hullámait fogod látni. Ez a te kivetítésed. Amikor reggel felébredsz, és azt mondod: „Pál vagyok", azonnal megjelenik a samsara. Ez csak a te kivetítésed. Amikor nem adsz helyet a gondolatnak, visszatérsz az ürességbe, a tudatosságba. Amikor felébred egy gondolat, a világ ébred fel. Egyetlen gondolat a világ. Es még ez is csak a te kivetítésed. Nem más, mint te, minthogy te egy vagy. Épp úgy, mint ahogy a szemed, a füled vagy a kezed sem függetlenek tőled. így létezik a világ. Minden létező - a madarak, a virágok, a sziklák -, minden te vagy, a te Éned. Ha ezt megérted, hová lesz a szenvedés? A szenvedés mindig valami más. Csak akkor szenvedsz. Amikor a teljes lényed ott van, és ez a teljes lény üres, ott nincs semmi gond. Értsd meg, hogy te már Az vagy! Ez önnön, valódi természeted. Te vagy Az! Már saját természeted vagy. Az vagy! Ezt nem kell elérned vagy megszerezned. De belemerülünk valami másba. Igen. Ez a belemerülés a halál. Ha tudod, hogy „mindez én vagyok", nem lesz sem elmerülés, sem múlt. Ne darabold magad ré-

szekre! Terjeszd ki a megértésedet a korlátokon túlra! Az „ez és ez vagyok" elegendő korlátozás a szenvedéshez. Kötelék csak akkor jelenik meg, ha feldarabolod magad. Résszé válsz, elhagyod a többit, majd ezt megérteni próbálod. Olyan ez, mintha az óceán egy cseppje így gondolkodna: „Én különálló vagyok az óceántól. Szenvedek, tovább kell haladnom az óceán felszínén. Állandón félek, félek a megsemmisüléstől, egy nagyobb hullámtól és oly sok mindentől." Nincs béke vagy biztonság abban, hogy szabadon élsz az óceántól vagy hogy menekülsz tőle. Ha nem tudod azt, hogy „én ugyanaz vagyok, mint az óceán", az csak zavart, félelmet és szenvedést kelt benned. Amíg ezt gondoljuk, szenvedni fogunk. Ez a samsara egyetlen gondolatból ered: „Pál vagyok." Nincs különbség Pál és az egész samsara között. Különválaszthatod-e Pált a samsarától? Amikor Pál visszatér a forráshoz, minden megoldódik. Úgy érzem, mintha menekülnék önmagamtól. Minden egyre bonyolultabbá válik. Felejtek. Igen, felejtesz. Csak saját magadra van szükséged. Felejtsd el, hogy szükséged van egy tükörre. Mindaz, amit látsz, csak tükörkép. Amikor elveszed ezt a tükröt, hová tűnik Pál? Még mindig itt van. Igen. Vedd el ezt a tükröt, amelyben az arcodat eddig láttad! Az az arc itt van. Hajítsd el a tükröt, és nézd meg, ki vagy! Térj vissza arra a helyre, ahonnan ez a gondolat ered! Én, üresség, tudatosság - ezek ugyanazok a dolgok. Ebből nem léphetsz ki, ez mindig jelen van. Csak azt gondoljuk, hogy nincs, ezért kutatjuk állandóan. Van úgy, hogy keresem az olvasószemüvegemet. Keresem, miközben rajtam van. Megnézem mindenhol, de nem találom; keresem mindenhol, de nem lelem. A szemüvegen át nézek, mert anélkül nem látok, keresni sem tudnék. Mégsem látom a szemüvegemet, odakint nem találom. Kutatsz: „Szabad akarok lenni." Ezen a gondolaton keresztül a szabadságot kutatod. Meg fogod találni. Ez a gondolat önmagában ugyanaz, mint amit keresel. Ez a tudatosság! (nevet) Hová tűnik el a tudatosság, amikor alszom?

Honnan tudod, hogy eltűnik valahová? Ott van-e az alvás tudatossága, amikor felébredsz, beszélsz, azután újra elalszol? Azt mondod: „Nagyon jól aludtam, semmi sem zavart." Nem tudatosság-e ez, miközben a test alszik? Ki élvezi az alvást? Nincs különbség az ébrenlét tudatossága és az alvás tudatossága között. Az állapotok úgy tűnnek fel előtted, mint ahogy kivetített képek peregnek a képernyőn. A képernyő állandó, nem változik. Amikor mozgás van, kell lennie valaminek, ami mozdulatlan. Azonosítsd magad a képernyővel! Te vagy a vászon vagy az alap, amin ezek az állapotok megjelennek. A vászon maga láthatatlan. Amikor látsz valamit, az nem látszik; amikor azt látod, semmi más nem látható. Ha a vászon látszik, a képek nem látszanak. Amikor éber vagy, nem látod a nevek és formák kivetüléseit. Amikor nevet és formát látsz, nem látod a Valóságot. Aranyból például sokféle kép készülhet, az egyik Krisztust ábrázolja, a másik egy kutyát, a harmadik egy disznót. Mindegyik 200 gramm súlyú. Ha elviszed egy ékszerészhez, hogy olvassza be őket, melyiknek lesz a legnagyobb értéke? Disznó, kutya vagy isten, ugyanaz az ár. Ha a lényeget nézed, az értékük ugyanaz. A lényeg ugyanaz. Ha elveszed a nevet és a formát, mi vagy anélkül? Ki vagy? Azt mondod, az arany olyan, mint az Én? Igen, de mivel mi a névbe és a formába bonyolódtunk, a disznót vagy az istent látjuk. Abban a pillanatban, amikor visszatérünk a forráshoz, és felismerjük a lényeget, az aranyat, a Valóságot, az ürességet, ott a nirvana! Ha csak a név és a forma felismerésénél maradunk, az a samsara! Vesd el a nevet és a formát, és azonnal ott a nirvana! * * *

Mi a karma? Én nem hiszek a karmában. Nincs sem múlt-, sem jelen-, sem jövőbeli karma. Vegyünk egy férfit három feleséggel. Az egyiket tíz éve vette el, a másikat éppen most, a harmadikat a közeljövőben szándékozik elvenni. Közvetlenül az utolsó házasság előtt meghal. Halálával mindhárom felesége megözvegyül. A megvilágosodás ugyanezt eredményezi a múlt-, a jelen- és a jövőbeli karmákkal. Ha a cselekvő nincs többé jelen, a karmák olyanok, mint a megözvegyült feleségek. Az ego halott. Annak az embernek, akinek

nincs kételye, karmája sincs. Itt és most megtalálta a megszabadulást. Nem születik, nem ölt testet. Az lesz, ami mindig is volt, változások nélküli. A feleségek megözvegyültek, a megszabadult ember szabadon teheti azt, amit akar. Nem hagy lenyomatokat, és így karmát sem hoz létre. A spirituális élet színpadán ez az elképzelés gyakran vezet szabadossághoz, feljogosítottsághoz, ártalmassághoz és félreértéshez. En a nemcselekvőről beszélek. A cselekvő számára ezek reakciók, amelyekért fizetnie kell. Az, aki kötődéseibe bonyolódott, gondolatainak és elgondolásainak a következményét aratja le. Azzá válsz, amit gondolsz. Álmában van, aki koldussá, van, aki királlyá lesz. De mindkettő csak egy álom része. Senki sem koldus vagy király. Ha egyszer felismered, hogy egyik sem vagy, megszabadultál. Van egy elgondolásunk arról, hogy gyakorlás által válunk szabaddá. Aki ezt gondolja, az elnapolja a szabadságát. Csak ebben a pillanatban világosodhatsz meg, nem tíz éves gyakorlás eredményeként. A szabadság most elérhető! * * *

Amikor megkérdezem magamtól, miről szól ez az egész spirituális utazás, azt mondom, semmi másról, mint minden fogalom felszámolásáról. Igazam van? A spiritualitás nem mondja neked, hogy számolj fel bármit. Mit távolítasz el, és hová teszed azt? Ezen a világon hegyeket, folyókat és állatokat találsz. Hová mennek, ha felszámolod őket? Itt kell maradniuk. Jobb ha te is itt maradsz, szeretetben, elutasítás és elfogadás nélkül! Légy saját Éned! Azok nem különböznek a benned lévő Éntől. Benned vannak, csak a látásmódodat változtasd meg. Saját Énedként fogadd el őket Éneden belül! Miért nem fogadod el, hogy „mindez én vagyok"? Hisz ez tény. Még a remények és a fogalmak is? Igen. Ha ezeket magadban lévőként fogadod el, mi a gondod?

Probléma akkor merül fel, amikor elfogadjuk a magunk és a valami vagy valaki más közötti különbséget. Fogadd el, hogy minden benned van, mint saját Éned! Üresség. Örökkévalóság. Bárminek hívhatod. Minden azon belül van, és te egy vagy vele. Akkor mit utasítasz el? Hová küldöd ezeket a dolgokat? Te egész vagy. Hová küldesz el bármit is? Az Upanishadok tanítása az: „MINDEN VAGYOK!" Mindez én magam vagyok. A spiritualitás nem mondja neked, hogy hagyj el bármit. De nézzük ezt meg máshonnan! Ha mindent hagysz elmenni, mi marad akkor? Mi marad? Az Énből semmit sem utasíthatsz el. Ha • elutasítod, határok lesznek közted és az En között. Ha azt mondod: „Hadd menjen!", határok lesznek közted és azok között a dolgok között, amelyeket eldobtál. Az Igazságban nem lehetséges semmiféle korlátozás vagy határ. Az teljes! Vagy mindent elutasítasz, vagy mindent elfogadsz úgy, mint önmagadat. Tedd meg a lépésedet! Azután maradj csendben, válj meg a gondolatoktól, és fogadj el mindent! * * *

Hogyan szabaduljak meg a félelemtől? Milyen félelem van benned ? Talán attól félsz, hogy mindened, amid van, megsemmisül? Félsz attól, hogy az elméd minden támaszát elveszíti? Megrekedtél két dolog között. Az egyik oldalon látod, hogy minden támaszod, minden, amibe az elméd belekapaszkodik, megsemmisül. A másik oldalon az örökkévalóság hívogat. Visszamenni nem akarsz, de tétovázol még, hogy az örökkévalóságot magadhoz öleld. Ez csak egy átmeneti időszak, egy váróterem. Mindjárt bemondják a járatot, vissza már nem mehetsz. A repülő, amivel érkeztél, már elment, és te a tranzitváróban üldögélsz. Csak várj a hívásra, ez minden. Mivel tudod, hogy itt ülsz, semmihez se kezdj kötődni! Engedj el mindent, hogy kényelmesen utazhass. Minden samsara egy tranzitváró, semmi sem állandó. Néhányan jönnek, néhányan a hívásra várnak. Nagyon szerencsés vagy, hogy tudod, hol várakozol. Állj készen! Ne kötődj semmihez, hiszen haza kell térned! * * *

Ugy tűnik, hogy az elme és a test elterelik a figyelmet a Valóságról, és különleges környezetet igényelnek.

Annak van szüksége különleges környezetre, aki sehol sem képes megmaradni. Az elmének egy helyre van szüksége, ahol tartózkodhat, máskülönben nincs elme. A „szabad akarok lenni" gondolata hozott el téged ide. Még mindig ragaszkodsz ehhez a gondolathoz. (nevet) Van emögött még valami, ami idehozott engem. Ennek a vágynak most el kell tűnnie. Most ebben vagy, de ez nem segít már. Ha a síkságon állsz, és perzsel a forróság, arra vágysz, hogy a hegyekbe menj. A vágy, hogy elkerüld a forróságot, oda vezet, hogy havas csúcsok után sóvárogsz. Egyre magasabbra vágysz, hogy jól érezd magad. Minden lépéseddel magad mögött hagyod a meleget. Egyre mászol és mászol, és a meleg magától eltűnik. A vágyban, hogy egy kellemesebb éghajlatra indulj, a „melegem van" gondolata teljesen felszabadul. Most a szabadság fogalmához ragaszkodsz. De ez a ragaszkodás abban is segít, hogy a távoli hegyekre összpontosítsak. Már segített. Már elhozott ide. Az elképzelésnek el kell tüntetnie önmagát. Ha ez nem történik meg, ragaszkodni kezdesz hozzá. Azután ehhez a kötődéshez kötődve elfelejted, miért jöttél ide. Egyszerre csak egy dologhoz ragaszkodhatsz. Ha a béklyó fogalma hoz el téged a szabadsághoz, szabadulj meg ettől a fogalomtól. Nagyon gyakran érzem, hogy nem vagyok szabad, és azután nem vagyok boldog. Ez így van. Csak távolítsd el a nem-et a mondataidból. Miért használod szükségtelenül? Ha nem használnád a nem-et, a megfelelő nyelvet beszélnéd. Akkor nincs semmi baj. Óh! Szóval ki hozta a bajt kire? Én hoztam magamra.

Nem, nem. Ez a nem tette. Miért használod hát a nem-et? Mert így érzem. Rendben. Add fel ezt az érzést! Hogyan tegyem? Azzal, hogy nem teszed. Ez nekem nagyon nehéz. Micsoda? Hogy ne tegyek. Nem! Azt kérdezted, hogyan csináld. Azt mondtam: azzal, hogy nem teszed, már meg is tetted. Akkor ne tedd! Mi van, ha nem teszed? Az érzés eltűnik. Mi marad? Semmi. Oh! A semmiben boldog vagy, vagy boldogtalan? Azt gondolom, boldog vagyok. Azt gondolod? Remélem! Amikor azt mondod: „semmi", ott nincs sem gondolkodás, sem remény. A boldogságban egyáltalán nincs gondolkodás, csak a boldogtalanságban. A boldogságban semmiféle gondolat sincs. Mire gondolsz, amikor boldog vagy? Semmire.

Amikor nem gondolkozol, boldog vagy. Amikor boldog vagy, nem gondolkozol. Igen. Tehát milyen erőfeszítésre van szükséged, hogy boldoggá tedd magadat? Miféle erőfeszítést javasolsz? Ezt nehéz megértenem. A boldogsághoz nem szükséges a megértés. Az ember csak pillanatnyi békét akar, majd ott maradna, és kiterjesztené ezt a pillanatot egy hosszabb időtartamra. Ne próbáld megérteni! Bajban vagy, mert meg akarod érteni. Hagyj fel azzal, hogy megpróbálod megérteni ezt a szabadságot! Kötelékké válik, amikor így teszel. A dolgokat meg lehet érteni, de hogyan lehet ott megértés, ahol nincs se alany, se tárgy? Nem lehet. Nincs szükség megértésre. Mester; akkor miért született annyi könyv és szent irat a megértésről? Még a Ramanáról szóló könyvek is csak a megértéssel foglalkoznak. Hálók ezek, amelyek azokat a halakat fogják be, akik most kezdik a megvilágosodást kutatni. Kevés hal indul a megvilágosodásért, ezért nagy háló kell, hogy a rabság óceánjának hatalmas vizeiben ezen keveseket elkapja. A szentiratok másfajta hálók. Azokat a halakat fogják be, amelyek eddig nem akadtak fenn, így most ebbe a nagyon finomra szőtt hálóba gabalyodnak bele. Az a kötelékek még egy hálója? A szentiratok jelentik az utolsó hálót, és Isten az utolsó akadály. Amikor mindent feladsz, szabad vagy. Szabad Istentől, szabad a szentiratoktól, szabad a samsarától. El kell felejtened azt, amit megtanultál. Akkor továbbléphetsz. De addig nem tudsz továbblépni, amíg a szentiratok megértéséhez

ragaszkodsz. Fedezd fel, hogy semmit sem kell megértened! Ez túllépés a szentiratokon. Nincs különbség aközött, hogy a szentiratok gondolataihoz vagy világi tudáshoz ragaszkodunk. Mi történik, amikor a samadhi állapotában vagy, és azt gondolod, hogy ez a szabadság? Mikor gondolod ezt? Samadhi előtt vagy után? Az biztos, hogy nem a samadhiban. Annak állandónak kell lennie, így nem gondolsz semmi másra, csak a szabadságra. Tehát először is, honnan jön a szabadság és a rabság fogalma? Nem elnyerni kell a szabadságot, hanem visszacsinálni azt, amit már megtettél. De ez és a feladás is tevékenység. Az üresség a természetes állapotunk. Ha az ember megpróbálja megtartani, akkor hozzáad valamit ehhez az állapothoz. Most visszacsinálom azt, amit ezelőtt elvégeztem. (Felemel egy köteg papírt, amit eddig az ölében tartott, kinyitja a kezét, és hagyja, hogy a papír leessen a földre.) Amit tartottam, elengedtem. A kötelék fogalma nem a saját természeted. A te természeted mindig a szabadság. Az értelmemmel nagyon tisztán látom, de mégis... Nem! A természeted maga a szabadság. Nem kutatnád a szabadságot, ha nem saját természeted lenne az. Nem keresnél. Mindenki haza akar térni. Mindenki vissza akar jutni saját, igaz természetéhez. A szabadság a természeted. Minden, amit magadra vettél, hogy boldogtalan légy, hogy rabságban légy, mindaz csak elgondolás. Képzeletbeli, hagyd tehát el! Akkor nem mondhatod azt: „Csinálok valamit." Tegyük fel, olyan erős a képzelőerőd, hogy elhiszed, szellemet látsz egy szobában. Azután jön valaki, hogy kiűzze azt. Azt állítja, távozott, de nem volt ott sem szellem, sem kiűzetés. Ilyen a visszatérés saját természetedhez. A kezdetektől fogva ez volt a gondod. Hogyan oldjuk ezt most meg? A visszacsinálás is cselekvés, jobb meg sem próbálni. Megértened sem kell. A visszacsinálás most azt jelenti, hogy elfelejtesz

mindent, amit valaha olvastál, hallottál, láttál vagy éreztél. Ez a visszalépés a szabadságba. Minden mást csak rád erőltettek. Minden tudás a társadalom, a szüleid és az egyház által került rád. Azt érzem, mintha nem tudnék visszatérni a szabadságba, mert már itt van. Igen! Akkor csak állj meg, és ne próbáld folyamatosan megérteni! Ez minden. Amint megpróbálod megérteni, újra kezdődik az egész. Mintha valaki a fejemre ütött volna. Egy finom ütés ez. Ne próbáld megérteni! Ugy érezzük, nehezünkre esik nem gondolkodni, és természetes, hogy vannak vágyaink. De valójában ennek a fordítottja, az ellenkezője igaz. Ez csak illúzió! Ez tart megkötve bennünket. * * *

Kérdések jelennek meg bennem, és én követem a gondolatokat a forrásukig. Az ürességből nem jelennek meg kérdések. Amikor az Énbe megérkeztél, ráébredsz arra, hogy mindig is Az voltál. Semmit sem kell megértened! Amikor megérteni próbálsz, az elme működni kezd. Az elme működése a tevékenység, amely rossz irányba visz el téged.

Az elme, és az ego megölése Papaji, visszatérő gondom, hogy az egóm a szabaddá válás folyamatának részévé akar válni. Gratulálna magának, miközben így szól: „Nézz rám! Nézd, mit csinálok!" Egyik részem azt mondja: „Nem, te nem jössz ide!", de az egóm, mint egy kisgyerek, így nyafog: „Én is! Én is jövök!" így nem igazán valósul meg az elengedés. Nincs szükség elengedésre. Ki kellene használnod ezt a roppant együttérző egót. Ez egy kedves, jó ego. Jó jel, ha szabad akar lenni. Először ő kezdi. Általában nem akarja, hogy szabad legyél, és igyekszik az érzékek tárgyai felé vinni téged, leginkább az élvezetek miatt. Ha az ego szabad akar lenni, maradj vele! Először is, az én egy ego, nem így van? De. Ezen keresztül ténykedsz. Mindent maga az ego visz véghez a világban. Most ki kell használnod. Vidd őt az En felé, ahonnan megjelenik! Ha szabad akar lenni, vidd a szabadság felé. Az mit jelent? Térjen vissza saját forrásához. Az ego egy gondolat, ugye? Az ego az első gondolat, amely reggel megjelenik. A „Ferenc vagyok" a Ferenc-gondolat. Tehát merüljön le ez az ego-gondolat oda, ahonnan megjelenik. Az én egy egoszerepet vett magára. Az én, az igazi én, egóként vált én-né. „Én ezt csinálom, azt már megtettem; ezt akarom, azt nem akarom; én tudom." Ezek a gondolatok egóként keletkeznek. Fordítsd vissza az egót oda, ahonnan ered! Azt mondtad: „Az egóm szabad akar lenni." Akkor hozd vissza a forrásához! Ekkor megpillantja saját arcát, eggyé válik vele, és eltűnik. Ami marad, az maga a forrás, és ez az ego nem jelenik meg többé. Feloldódik, beleömlik az óceánba, mint ahogy a folyó a tengerbe ömlik, óceánná válik, és nem tér vissza többé. Onnantól a cselekvés már magából az óceánból ered. Nem egoizmusból. Spontán módon, anélkül, hogy a gondolatok folyamába belekerülne. Ott nem lesz gondolkodási folyamat, csak gondolkodás nélküli, spontán módon megtörténő, közvetlen cselekvés. Először én gondolkodom, azután én cselekszem. Ez a folyamat

szűnik meg, és megjelenik az adott helyzetnek megfelelő, közvetlen cselekvés. Ebben a folyamatban még az emlékezet sem vesz részt. Nincs szükséged az emlékezetedre. Az emlékezet maga az ego. Minden véget ér. Az elme nemelmévé válik. Elme vagy ego, nincs nagy különbség köztük. Sem az elme, sem az ego nem létezik. Valójában soha nem is léteztek! Ezek csak a saját vágyaid, a samsara élvezetére irányuló vágyak. Soha nem láttad sem az egód, sem az elméd arcát. Olyan ez, mint egy szellem, ezért szellemként fogadjuk el. Generációról generációra száll. Valójában az ego nem létezik, az elme nem létezik, és a samsara sem létezik. Mégis, amikor az ego megjelenik, megjelenik a samsara is. Amikor az ego eltűnik, eltűnik vele a samsara is, és amikor eltűnik a samsara, megvalósítottad valódi természetedet. Semmiféle erőfeszítést nem kell tenned, hogy ezt kiérdemeld! Még amikor meditálsz, az is az egón keresztül, az ego ösztönzésére történik. Úgy tűnik, ahogy ezekről a dolgokról beszélsz, hogy ez egy szeretetreméltó folyamat. Én viszont azon gondolkodom, hogy leszámoljak az egóval, megöljem azt, vagy engedjem elmenni. Erre te most azt mondod, hagyni kellene, hogy az ego megpillantsa saját, igaz természetét. Igen. Ez most olyan, mint valami, amit nagy szeretettel teszek. Mert így nem ölésről van szó, hanem felemelésről. Minden, ami megpillantja önnön igaz arcát, tökéletes lesz. Amikor elhatározod, hogy megölöd az egót, azt maga az ego teszi. Hogyan ölöd meg? Volt valaha valaki, aki végzett az egóval? Milyen fegyver kell ehhez? Először is, kell lennie valaminek, amit megölünk. Azután amikor megpillantjuk, már halott is. Megjelenik benned egy gondolat: „Én meg akarom ölni az egót." Kövesd magát az én-t. Amikor azt mondod: „Én meg akarom ölni az egót", térj vissza ehhez az én-hez, és nézd meg, van-e ott bármiféle ego, amivel végezni akarsz. Gyakran mondtad, hogy az ego olyan, mint az óceánban felbukkanó hullám. Nekem olyannak tűnik ez, mintha az óceán és az ego

ugyanannak lennének a részei. Már látom, hogy valóban saját egómba kellene belemerülnöm, és az ego helyéről ráébrednem arra, hogy én magam is óceán vagyok. Nem, nem így! Amikor azt mondod, a hullám az óceánhoz tartozik, ki mondja, hogy a hullám különbözik az óceántól? Az ego. Az ego a hullám. Te vagy a forrás. Te vagy az óceán, mégsem azonosítod magad azzal. Ha te vagy az óceán, hogyan különbözöl a hullámoktól? Mi a gondod a hullámokkal? Semmi. A gondom azzal van, hogy eljussak az egótól a forrásig. Maga az óceán a forrás. Az ego úgy játszik az óceán felszínén, mint egy hullám. A baj azzal van, hogy úgy írod le magad, mint aki mind az óceánnak, mind a hullámnak csak szemlélője, valahol a strandon állva. Azonosulnod kell, ki kell mondanod: „Én vagyok az óceán." Értem. Azt hittem, hogy hullámként látom magam. De ha valóban hullámként látnám magam, nem lennék az óceántól különálló. Tehát a hullám nem láthatja magát az óceántól elválasztottnak. Maga az óceán légy! Te vagy az óceán! Amikor megjelenik egy hullám, légy a hullám alatt. Miben különbözik a hullám magától az óceántól? Névben, alakban és mozdulatban. Ez mind aktivitás. De miben érinti az óceánt a hullám neve, formája vagy mozgása? Hullámok születnek, eltűnnek, továbbállnak. Miben érinti az az óceánt? Először légy te magad az óceán, és meg fogod látni. Hol a hullám? Hol az egód? Ezek a hullámok, amelyek az óceánból keletkeznek, csak a samsara. Alattuk ott a nirvana. Az óceán a nirvana. Az üresség. Ebben az ürességben keletkeznek a hullámok. Es ha azok mozognak is az ürességben, hogyan különböznek attól? Mindegyik üres! Vissza kell tehát térned a forráshoz, az ürességhez, az óceánhoz! Majd nézd meg, hogy érzed magad, hogyan különbözöl cselekedetben, mozdulatban, névben és formában! A

* * *

Mi a válaszod annak, aki azt mondja: „Családom van, gyermekeim, és túl sok az elkötelezettségem. Milyen lehetőségem van így a felébredésre?" Annak az embernek, akár férfi, akár nő, fel kell ébrednie abból az álomból, hogy családja van. Az egyén mindig szabad, és mindig egyedül van. Csak az elme álmodik. Például amikor alszom, azt álmodom, hogy megházasodom és gyermekeim születnek. Almomban elkezdek azon aggódni, hogy nincs időm meditálni vagy a hegyekbe elvonulni egy barlangba. Ezek a dolgok mind megjelennek, amikor valaki álomban él. Jobb azt az embert felébreszteni. Soha semmi nem érintette őt meg, hiszen mindig egyedül van. Amikor bármilyen nevet vagy formát látsz, az csak egy álom. * * *

Olvastam, hogy a Maharshi azt mondja, folytonosan az Énben kellene tartózkodnunk. En inkább azt mondanám, szabadítsd fel az elmét mindenféle ott-tartózkodástól! De az elme nem marad meg egy helyen. Mi más tenné azt, mint az elme? Igen, de azután az elme is eltűnik. Igen, ez a nem-megmaradás. Ahhoz, hogy valamiben megmaradj, visszautasítottál egy másik helyet, hogy itt tartózkodhass. S ha egyszer itt maradtál, az elme máshová ugrik, hogy ott legyen. Engedd, hogy sehol se maradjon meg! Mi lesz az eredménye? Az elmének szüksége van egy tárgyra, amin időzhet. Ha azt eltávolítjuk, az elme nem függhet azon, és megjelenik az elmenélküliség. Akkor az elme önmaga tárgya lesz. Igen, ez ugyanaz. Minden tárgy tárgyiasított elme. Ha nem engeded, hogy az elméd bárhol megmaradjon, megjelenik a nemelme. Az elmenélküliség a szabadság. Amikor az elme megragad valahol, megjelenik a samsara. A samsarát az elme hozza létre.

Gondolkodás és üresség Egy nő férjhez készül menni. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a feje tele van a jövőre vonatkozó gondolatokkal, tervekkel és elképzelésekkel. Éppen egy erdőn sétál keresztül, amikor egy oroszlán ugrik elé az úton. Hol van az elméje abban a pillanatban? Hol van a múltja? Hol vannak a jövőt illető gondolatai és tervei? A jövő a múlt függvénye. Az elme kiforgatja a régi sírokat, és a múltból kiássa a régi csontokat, hogy rágódhasson rajtuk! Üdvözöld az oroszlánt az utadon! Azt gondolom, az ürességet élem meg, de ez terhes. Az üresség nem terhes. Az nem lehet igazi üresség. Ki gondolja ezt? Hol lakik az az én, aki gondolkozik? Számodra az én is csak egy gondolat. Kövesd nyomon, egészen a forrásáig, és fedezd fel, honnan ered! Meg kell állnia a gondolatnak. Az első dolog az, hogy ne legyen tárgy, ne legyen cselekvés és ne legyen én. Emiatt nem adok neked gyakorlatokat. Ha néhány órán át vagy egy tíznapos vagy egyhónapos elvonuláson keresztül gyakorolod a meditációt, mi történik az év többi részében? Minden perc hatvan másodpercében, minden óra hatvan percében és a nap huszonnégy órájában kell ennek így lennie. Ez az igazi csend, ez az igazi meditáció. A valódi meditáció soha nem ér véget. Ezért van az, hogy nincs semmi, amit tennünk kell. Nincs gyakorlás. Egyszerűen csak légy az, aki már vagy! Én nem adok neked semmit, és nem veszek el tőled semmit, csak rámutatok arra, ami már vagy. Ne menj el úgy innen, hogy ekképpen vélekedsz: „Azt gondolom, az ürességet élem meg." Először válj meg az aktivitástól vagy a cselekvéstől, ami maga a gondolkodás és az érzékelés, azután válj meg az én-től. Akkor majd elkezdhetjük! Akkor majd lesz értelme a beszélgetésünknek. Arról a helyről írd le a valóságodat! * * *

Észrevettem, hogy elalszom a satsang alatt. Ez egy kellemes, de tompa érzés, majd visszalebegek az éberségbe. Meg kellene próbálnom ébren maradni? Nem. Jó a satsang alatt aludni, (néhány percig mindenki nevet)

Ha ébren vagy a satsangon, és azután elalszol, majd újra ébren vagy, hogyan nevezheted a közbülső állapotot alvásnak? Ha van egy ilyen gondolatod: „meditálok", azután egy ilyen: „alszom", és azután megint ez: „meditálok", hogyan nevezheted ezt alvásnak? Amikor aludni térsz, hová teszed a „satsang-csomagot"? Mindig itt van. Mindig itt. És amikor felébredtél, hol hagytad, az álomban? Mindig itt van. Igen, ez a tudatosság. A tudatosság nem alszik. Éber az ébrenléti állapotban és éber az alvás közben. Ez az éberség nem változik. Az állapotok talán változnak. Te vagy ez az éberség az ébrenlétben, az alvásban vagy az álomban. Nincs különbség. A különbséget az elme teremti. A satsang alatt nem az elménket nyilvánítjuk ki, csak az éberségünket, (nevet) * * *

Szeretnék kérdezni valamit a szabadsággal kapcsolatban. Melyik a megfelelő módszer, amely a chakrákra vonatkozik? Ne aggódj a módszerek miatt! Ha őszinte és nyílt vagy, és igazán vágysz a szabadságra, még a rossz módszerek is elvisznek oda. Csak engedd száz százalékosan megnyilvánulni ezt a vágyat, a többi megoldódik magától. Nem az a fontos, mit csinálsz, a vége számít. Tehetsz, amit csak akarsz, de a vége az legyen: „Szabadnak kell lennem." Őszintének, komolynak és nyíltnak kell lenned. Ne aggódj a módszerek miatt! Az Én maga a tudatosság. Ha nem ismered a megfelelő módszert, Ő maga fog vezetni. Az, akihez megérkezel, már tudja, ki jön, és úgy fogad téged, ahogy az neked jó. Legyél nyílt, és soha ne törődj a helyes módszerrel! Látom, hogy az elmém ügyel arra, hogy kezében tartsa és ellenőrizze azt, ami történik. Amikor az ellenőrzés elképzelése megjelenik, az elme ellenszegül. Ne ellenőrizd az elmét! Hagyd, hadd menjen oda, ahová csak akar. Engedd most, ebben a pillanatban, hadd fusson bármerre! Mi történik?

Elnyugszik. Miért? Mert nincs feszültség, nincs harc. Az tehát az ellentétes módszer, amikor hagyod, hogy az elme oda menjen, ahová akar. Minden meditáció arról szól, hogy ellenőrzés alá vonjuk az elmét, míg ez az elme elengedésének módja. Mi a különbség köztük? Az eredmény ugyanaz. Igen, van akinek egyik sem működik, van akinek mind a kettő. Van akinek csak az egyik, van akinek csak a másik. Az eltökéltségedtől, a vágyadtól függ, nem a módszertől. Te mindig a forrásban vagy. Hogyan hagyhatnád el azt? Ez nevetséges! Így sír a hal: „Szomjas vagyok." Ugy sírsz, mint egy hal: „Nem a forrás vagyok. Nem önmagam vagyok. Nem az vagyok, aki VAGYOK." E Z egy tréfa! Hogy idejössz a szabadságért, az egy vicc. Nekem tetszik. Oda térsz vissza, ahonnan jöttél. Hát van akkor valami fontos, Papaji? Ez az egyetlen dolog, ami fontos. Semmi más, csak ez. Rendben. Ha az egy vicc, hogy én idejöttem, akkor mi a különbség egy átlagember és egy megvilágosodott között? Nincs különbség? Egyetlen különbség van. Mi az? Nem tudom. Én nem vagyok megvilágosodott. Ugyanaz az ÉN VAGYOK mondja: „nem vagyok megvilágosodott", mint aki azt mondja: „megvilágosodott vagyok". Ez az ÉN VAGYOK, ami ugyanaz. De mi van a megvilágosodott tapasztalásával?

Az ÉN VAGYOK-ban nincs tapasztalat. Csak azokat a tapasztalatokat kell feladnod, amelyek nem az ÉN VAGYOK. A Z „én ez és ez vagyok" a tapasztalat. Az ÉN VAGYOK megtapasztalásával válsz valakivé. Az ÉN VAGYOK a létezés. Az ÉN VAGYOK az éberség. Maradj meg az ÉN VAGYOK-nál, és mondd el, milyen tapasztalataid vannak! Ebben az ÉN VAGYOK-ban benne van az egész világegyetem. Tehát nincs semmi megvalósítani- vagy tennivaló. Csak maradj meg az É N VAGYOK-nál, és figyeld meg a tapasztalást! Az ÉN VAGYOK örökkévaló, ide nem léphet be a halál. Ez van jelen az ébrenlétben, a mélyalvásban és az álomban. Nincs semmi veszteni- vagy nyernivaló. Ahhoz, hogy valamivé válj vagy hogy valamit remélj, tenned is kell valamit. Ahhoz, hogy az ÉN VAGYOK-ban maradj, semmit sem kell véghezvinned. Ennek teljessége maga az üresség. Az ÉN VAGYOK az óceán, a hullámok pedig a kozmosz, a világegyetem és minden, ami történik. Ezt akár élvezheted is. Ez az, amit Leela játékának neveznek. * * *

Mi történik akkor, amikor hagyod, hogy egy gondolat megjelenjen, és nem ragaszkodsz hozzá? Visszatér az ürességbe, és megvalósul a gondolatnélküliség. Csak a ragaszkodás teremt beteljesületlen vágyakat. Amikor a „szabad akarok lenni" gondolata jelenik meg, az nem ragaszkodás, mivel a szabadság nem tárgy. Honnan fakad? Ahonnan ered, oda is fog visszaolvadni, és ennek tudatában vagy. Ezért hívják szabadságnak. Erőfeszítés és gyakorlás nélküli. Csak figyeld azt, ami történik! Elegendő, ha megvan benned a figyelem, és állandóan éber vagy. Még amikor azí mondod, „nem voltam éber", akkor is éber voltál arra, hogy nem voltál éber. Az elme hajlamos arra, hogy a szabadságból tárgyat csináljon. Ha a király kertészkedik, akkor sem kertész. Ő a király. A gondolatnélküliség tudatossága még mindig csak egy gondolat, amelyet el kell vetni. Nem így van? Ezt is el kell vetni.

Hogyan? Azzal, hogy nem hozod elő a kérdést. Ha nem engeded, hogy ez a „Hogyan?" megjelenjen, mi marad akkor? Az éberség. És azt hogyan „csináltad"? (nevet) * * *

Ez csak az elmének egy trükkje. Ha trükknek nevezed, akkor többé már nem az, nem így van? A trükk az, ami nem engedi, hogy továbbhaladj. Ezt nevezik Mayának. De ez csak a képzelet. Ez nem trükk. Te akarsz megállni, nem akarsz továbblépni, és a felelősséget a trükkre hárítod. De ez nem az. A létezés nem trükk. Természetednél fogva olyan vagy, amilyen, ez nem trükk. Akkor hívod így, amikor nem akarsz továbblépni. * * *

Régen élt bennem egy olyan kép, hogy az űrben repülök és félek. Most, hogy már tudom, nincs hely, ahol leszálljak, még mindig megvan ez a kép, de már nem félek. Ha nincs mitől félned, miért nem azonosulsz magával az űrrel? Hiszen már az vagy. Olyan ez, mint a hullám, amely megtagadja az óceánt, és megpróbál elfutni előle, nemde? „Megmentem magam, és elmegyek innen." A hullám óriási sebességgel rohan el az óceántól, attól való irdatlan félelmében. Újra és újra elhagyja az óceánt, azt, ami a dolga, amit tennie kell, ami ő maga. „Meg fogom menteni magam." Miért ez a rohanás a part felé? Hiszen eggyé kell válnia saját szubsztanciájával, saját lényegével. Az elkülönült névnek és formának vissza kell térnie, hogy óceánként valósítsa meg önmagát. Tehát amikor az űr képzete megjelenik, azonosítsd magad az óceánnal, magával az űrrel! Ezután kiálts egy nagyot: „Megvan!" * * *

Kérdéseket találok, amelyek azért jelennek meg, hogy feltegyem őket neked, de amikor követem őket vissza a forrásukhoz, mind eltűnnek.

Ha ismered ezt a trükköt, nincs szükséged rá, hogy bárkitől bármit is kérdezz. Ha ezt az egyszerű trükköt ismered, nem kell sehol, semmit kérdezned. Tehát maradj ebben! Az a hely állandó és örökkévaló a számodra, ott semmi nem érinthet meg. Ha eljössz otthonról, figyelmed a boltok felé kalandozik el. Vásárolgatsz, vannak dolgok, amiket szeretsz, amikhez ragaszkodsz és velük akarsz maradni. Ez történik. Ezekkel a gondokkal csak a boltban találkozol, otthon nincs semmi baj. Semmi. De ha túl későn mész haza, kívül rekedsz és bezárják az ajtót. Túl késő lesz ahhoz, hogy hazatérj. Tedd meg most! Fejezd be a bevásárlásaidat, és térj haza! Az otthon, amelyről beszélek, saját Éned. Ez az örökkévalóság, ahol nincsenek követelmények és nincsenek szükségletek, nincs akarat és ezáltal nincsenek vágyak sem. A vágy csak az elmében létezik, amikor valami hiányzik. Vágysz arra a dologra, és ezért elrohansz otthonról. Valódi otthonod önmagában tökéletes és teljes. Ahogy látod, nincs benne szükséglet, ez a teljes telítettség. Minden benne van, és ennek a helynek te vagy az Ura. Ne légy hát koldus! A „szükségem van erre, szükségem van arra" csak a „dolgok" koldulása. * * *

Azt mondtad: „Nem vagyok megvilágosodott." Honnan vetted ezt a gondolatot? Nem a múltból véletlenül? Ki az, aki nem megvilágosodott? A múlt vagy a jelen? A múlt. Tehát azon fáradoztál, hogy visszatérj a múltba, és a nem-megvilágosodottság e koncepcióját, ezt a tudatlanságot megszerezd. Ne tégy azért erőfeszítést, hogy a múltba menj! Nézzük meg inkább azt, hogy most mi történik! Ne azért tégy erőfeszítést, hogy a múltba indulj vagy hogy a jövőt kiötöld! Ki vagy akkor, amikor nincs se múlt, se jövő? A pillanatnak abban a töredékében megvilágosodott vagy. Hová jutsz a másodperc eme töredékében? Próbálj tudatlanná válni! A fénynek ebből a pillanatából menj át a sötétségbe! Nem tudok. Nem tudsz? Jó, akkor maradj ott, ahol vagy! Nincs szükség

erőfeszítésre. Valahová el kell menned ahhoz, hogy valami más legyél. Amikor tudod, hogy ostobaság valamivé válni, az a megvilágosodás. Ehhez semmiféle erőfeszítésre nincs szükséged. * * *

Miért használod olyan gyakran az üresség szót? Ugy tűnik, nagyon szereted. Mindenkinek vannak bizonyos szavai, amelyeket előszeretettel használ. Amikor ezt a szót használom, a tapasztalatom alapján beszélek, nem más miatt. Ez a megtapasztalásom. Ahhoz, hogy ezt megjelenítsem, nem találok megfelelőbb szót. Ez leírhatatlan, itt semminek sincs nyoma. Semminek. Amikor az üresség szót használom, ez a legjobb szó, amellyel a megtapasztalásomat leírhatom. Soha semmi sem létezett. Ezt hívhatod ürességnek. Nincs más megfelelő szó tudásom leírására. 1919-ben, az első világháború után kisiskolás fiúcska voltam. A britek győzelme miatt egyhónapos szünidőt rendeltek el. Mindnyájan kicsi jelvényeket kaptunk, és nagyon boldogok voltunk. Anyám Lahore-ba ment, hogy meglátogassa nővérét, és én elkísértem. A határtól száz mérföldre laktunk. Egyik este elmentünk otthonról, hogy mangóitalt igyunk, ami elterjedt dolog volt Punjabban. Egy asztalnál ültünk, a mangóital pedig körbejárt. Amikor rám került a sor, olyan állapotba kerültem, amelyet akkoriban még nem tudtam leírni. Soha nem hallottam a samadhiról. De amikor felém nyújtották a poharat, nem vettem el, és egy szót sem szóltam. Anyám aggódni kezdett értem. Egy közeli mecsetbe vittek. Bár hinduk voltunk, többségében mohamedánok között éltünk, és ha valaki beteg volt, a mecsetbe mentünk segítségért. A beteg állatot vagy embert a mecset papja elé vitiék, aki valamilyen mantrát olvasott rá. így a mecsetbe vittek, ahol kimondták rám, hogy biztosan szellem szállt meg. Ez logikus volt számukra, hiszen ezen túl mást nem ismertek. Hazaszállítottak, és én az egész éjszakát mozdulatlanságban ültem végig. Másnap reggel újra tudtam beszélni. Anyám megkérdezte, miért voltam csendben. Azt feleltem, nem tudom. Azután azt kérdezte, hogy Krishnát láttam-e. „Nem, senki sem volt ott" - válaszoltam. Anyám tudni akarta, miért nevettem és sírtam időnként, és hogy mit láttam. Azt mondtam neki, hogy nem láttam semmit. Ez volt az első alkalom, amikor megtapasztaltam, amiről most beszélünk. Az alatt az idő alatt semmit sem láttam, na-

gyon boldog voltam. De ahhoz, hogy ezt a boldogságot kifejezzem amit most már hetven éve teszek -, leülök, és visszatérek arra a helyre, ami az időn túl van. Ahhoz, hogy kifejezzem azt a pillanatot, az üresség szót használom. De ott nem volt sem semmi, sem valami. Nagyon tudatos voltam benne, de semmilyen névvel nem tudnám leírni azt a tudatosságot. Ezért használom az üresség elnevezést. Tehát akár azt is mondhatnád: „üres névtől és formától" ? Még magától az ürességtől is üres, nem beszélve a névről és formáról. Ezt a szót valahonnan kölcsönöztem. Nem tudom máshogy leírni, nincs nyelv, amivel leírnám. De ahhoz, hogy elmondjam nektek, használnom kell egy szót, amit megértetek. Ez az üresség. Ott nincs idő, nincs fény, nincs sötétség. Csak tudatosság. Ezt a tudatosságot semmiféle képzelőerővel nem lehet felfogni. Hatalmas üresség. Amit valakiről mondunk, az ésszel megérthető, és ha megértjük, csapdává válik. Az értés és a nemértés csak a tudatlanságban, az elme birodalmában léteznek. Ez nem valaminek a megtanulása. Ezzel születtél. Nem tanulhatsz azért, hogy az légy, ami vagy. Nincs szükséged megértésre ahhoz, hogy lélegezz. * * *

A következő mondásra emlékeztet engem az, ahogyan beszélsz: „ Amikor egy zsebtolvaj Buddhával találkozik, csak a zsebeit látja." Akkor egy mesteri zsebtolvajról fogok mesélni nektek. Ez a zsebtolvaj Lahore-ban élt, a legnagyobb gyémántközpontban. Egy nap felfigyelt arra, hogy valaki a legtökéletesebb gyémántot vásárolja meg. Erre a gyémántra várt már évek óta, mindenáron meg akarta szerezni. Követni kezdte tehát azt, aki a gyémántot megvette. Amikor a férfi a Madras-ba induló vonatra vett jegyet, a zsebtolvaj is így tett, és ugyanabban a kupéban kötöttek ki. Amikor a férfi kiment a mosdóba, a zsebtolvaj mindent átkutatott. Amikor az nyugovóra tért, tovább folytatta a keresést, de teljesen sikertelenül. Végül a vonat Madras-ba ért, és a gyémántkereskedő leszállt. Ekkor a zsebtolvaj odalépett hozzá, és megszólította: - Bocsásson meg, uram, hogy zavarom. Mestere vagyok a zsebtolvajlásnak, és mindent megpróbáltam, de siker nélkül. Most, hogy úti célját elérte, nem háborgatom többé, de tudnom kell, hová rejtette el a gyémántot.

- Láttam, hogy figyel, amikor megvettem a gyémántot - felelte a férfi. - Amikor feltűnt a vonaton, tudtam, hogy a gyémánt után eredt. Gondoltam, hogy nagyon okos, és azon tanakodtam, hová rejthetném el a gyémántot, ahol soha nem keresné. így a saját zsebében dugtam el. Az a gyémánt, amit te keresel, nagyon közel van-, közelebb, mint a lélekzeted. De te Buddha zsebeit kutatod át. Üríts ki mindent az elméd zsebeiből! Ott kutass, ahol nincs távolság, és ahol semmit sem kell tenned! Ez túl könnyű számodra. * * *

Csak azt veszítheted el, ami a zsebedben van. Csak azt, amit megszereztél. Mit veszíthetnél, amikor üres a zsebed? Akkor nincs mitől félned. Az ürességet nem veszítheted el. Senki sem zsebelheti ki az üres zsebet! Ürítsd ki tehát a zsebeidet! Ezt hívják szabadságnak. Bármivel is van tele a zsebed, ürítsd ki! Azután nincs félelem. Szabadon sétálgathatsz. A szanszkrit szó a meditációra a dhyana, amely az elme kiüresítését jelenti. Amikor az elme üres, amikor nincsenek fogalmak benne, az a dhyana. Amikor a dhyana Bodhidharmával eljutott Kínába, a kínaiak channak ejtették, ami azt jelenti, üres elme. A japánok ezután a chan szót zennek mondták. Mindazonáltal ezek mind a gondolat nélküli, üres elmét jelentik. Amikor meditálunk, az elme működését figyeljük, hogy az ne ragaszkodjon semmilyen tárgyhoz. Amikor a rendőr üldözi a tolvajt, az elrohan. Ekkor a rendőr követi egészen a barlangjáig, ahonnan portyázni indult. Ugyanígy, amikor egy gondolat merül fel, üldözd egészen a barlangjáig. Ez a barlang a forrás. Forrása mindazon tolvajoknak, akik éveken át kiraboltak téged. Ha belépsz oda, elhagyják azt a helyet. Amikor nincs több gondolat, a barlang üres, és ez az üresség a természeted. Boldogan telepszel ott le, és amikor sétálsz vagy beszélsz, már ebből az ürességből fogod azt tenni. Ha ezt elveszted, az ego előbukkan valahonnan, és egocentrikussá válsz. Nem ismered fel, ki vagy. Hogy visszazuhanj, elég ez az egy gondolat: „én ez és ez vagyok".

Gyakorlás és meditáció Nem hiszem, hogy a meditáció szó valóban vissza tudja adni a dhyana értelmét. Ez páliul, Buddha nyelvén került át Kínába, mint jhana, ahol azt channak, Japánban pedig zennek ejtették. Azok, akik a meditáció alatt mint megfigyelők vagy a megfigyelés tárgyai gyakorolnak, valójában koncentrációt vagy szanszkritul dharanát végeznek. Tulajdonképpen a dharana az, ahol a megfigyelő és a megfigyelés tárgyának kérdése megjelenik. Ez arra jó, hogy az elmét egy tárgyra irányítsa, visszatérítve azt attól a hajlandóságától, hogy mindenfelé elkalandozzon, tárgyról tárgyra ugorjon pillanatonként váltakozva. Tehát a koncentráció az, amivel hatásosan vissza lehet egy tárgyra téríteni az elmét. Olyan ez, mintha egy kutya farkát tartanánk. Amíg fogod, egyenes. Amikor elengeded, visszakunkorodik, (mindenki nevet) A faroknak nem természetes állapota, hogy egyenes legyen. A dhyana azt jelenti, hogy nincs tárgy és nincs alany az elmében. Minden más a koncentráció egy fajtája. A koncentrációt gyakorolni kell, de gyakorlással az elme soha nem semmisül meg. Lecsendesedhet valamennyi időre, amíg a gyakorlás tart, de nem fogja megsemmisíteni önmagát. Nem szűnik meg. Tehát a kérdés az, hogy gyakorlással tartsuk meg az elme csendjét, avagy semmisítsük-e meg mindörökre. A szabadság eléréséhez feltétlenül az utóbbira van szükség. Amikor nincs elme, ott a szabadság! A koncentrációt a világ minden részén gyakorolják, de én semmi eredményét nem látom. Az egy tárgyra - úgymint a lélekzetre vagy a testre - való koncentrálás erőfeszítéssel történik. Erőfeszítésre van szükség a megfigyelő és a megfigyelés tárgya között. Az a szabadság, amikor nincs erőfeszítés, amikor az elme nem működik, és visszatér a nyugalom és béke természetes állapotába. Hogyan kell ezt csinálni? Sokféle módja van. Valójában a szabadság semmiféle erőfeszítést vagy módszert nem igényel. Nem te taposod ki a járt ösvényt. Neked saját, igaz természetedet kell megtalálnod, azt, aki vagy. Mielőtt bármi mást megpróbálsz megismerni vagy egy módszert követni - legyenek azok akár a régi szentek által adott utasítások hagyj el mindent. Ülj csendben, és ne mozdítsd az elmédet vagy az intellektusodat! Figyeld meg a megfigyelőt! Ez a te igaz természeted, ahonnan minden más ered. Ne felejtsd el, ez saját természeted! Ha bármilyen erőfeszítést teszel vagy bármilyen módszert hasz-

nálsz arra, hogy elérj valamit egy távoli jövőben, az az időbe visz, és az idő az elme. így ez csak az elme játéka lesz. De a te eredendő természeted üres. Ha követed valamelyik gondolatot, amely az elmédben felbukkan, azt fogod felfedezni, hogy az ürességből, saját forrásából ered. Amikor éber vagy, amikor látod, hogy „én magam vagyok a forrás", akkor nincs szükség semminek a gyakorlására. Nincs szükség arra, hogy bárhová elmenj. Meg fogod látni, hogy mindig itt voltál. Ezt hívják szabadságnak, és neked semmit sem kell elérned vagy megvalósítanod a távoli jövőben. Már itt van. Van valami kérdés? Ha valaki tudatában van annak, hogy ez önnön természete, és mégis megjelenik az idő vagy a félelem, akadályként éli azt meg? Ez az ürességgel való szembenézés félelme, mert oly sok fogalomban és dologban élsz. Amikor szembetalálkozol az ürességgel, mindent elvesztesz: a múlt, a jelen és a jövő minden fogalmát, amelyeket eddig valósnak hittél. „Ez az én életem." Ragaszkodsz hozzá? Ez a vélt erőd annak érzése, hogy a fogalmaiddal élsz együtt. Amikor elhagynak, félsz. Rettegsz attól, hogy belehalsz a nektáróceánba, félsz a haláltól. Hogy mi a nektár jelentése? Örökkévalóság, halhatatlanság. Biztonságért csüngünk valamin, és azt vesszük észre, hogy a biztonság miatt ragaszkodunk a testhez, az elméhez, az érzékekhez. Nem ébredünk rá, hogy ha ezektől a dolgoktól megszabadulunk, igaz békére lelünk. Amikor az ébrenlétből az álomba térünk, elveszítjük mindazt, amihez az ébrenléti állapotban kötődtünk. Kapcsolataink és tulajdonaink elvesznek az alvásban. El kell engednünk őket. Mégsem félünk, amikor belezuhanunk az alvásba, élvezzük, örülünk neki. Attól viszont félünk, hogy ez az ébrenlét az ürességbe hullik, mert soha nem tapasztaltuk még meg azt. * * *

Papaji, azt mondtad, hogy az elme és a tárgyak ugyanazok, hogy a tárgyak nem létezhetnek az elme nélkül. Akkor úgy tűnik, hogy egy olyan meditációs gyakorlat, mint a vipassana, amely tárgyak megfigyelését célozza, csak megerősíti az elmét. Igen, az elme által történik. Még több elme!

Mint a kutya farkának a megtartása. Akkor mi lehet az értéke? Ez az értéke. Elegendő érték az, hogy lehetővé teszi, hogy ilyen kérdéseket tegyél fel. Ha nem tartanád egyenesen azt a farkat, honnan tudhatnád, hogy majd visszakunkorodik? Minden elvégzett gyakorlatnak ez a leckéje. A shastrák és a szentiratok mind ezt mondják: „Vess el engem!" Ezt a jótéteményt kaptad, máskülönben nem adnád fel az elgondolásaidat. Ha gyakorolsz, csak fáradt leszel. Amikor fáradt vagy, mindent eldobsz. Abban a pillanatban szabad vagy. Megszabadulsz mindentől, ez a szabadság. Minden, amit teszel azt sugallja: „Szabadulj meg tőlem!" A szabadság a vágyaktól, az elme funkciójától való megszabadulás. Az elme funkciója a vágy, tehát szabadulj meg a vágytól! Vesd el azt a vágyat, hogy más világokat - mint például a mennyországot - élvezhess. Szabadulj meg ettől, akárcsak a menny és a samsara megalkotójától, tőle is válj meg! Ezután szabadulj meg ettől a megtagadástól is! Vesd el mindezt, és azután tagadd meg magát a megtagadást! Ez a szabadság. Minden, amit teszel, csak azért van, hogy megszabadulj a vágytól. Iskolába kezdesz járni, hogy tanulj. Végül minden diák elhagyja az intézményt, nem akar örökre ott maradni. Miután megkapod a diplomát, lehetnek bár remek tanárok, nem akarsz tovább ülni ott. Csak azért lépsz be oda, hogy azután elhagyd. Minden, amit csinálsz azt sugallja: „Szabadulj meg tőlünk!" Még a lest is boldog lesz, amikor megválsz tőle. Mindaz, amit teszel, hazatérés oda, arra a nagyon biztonságos helyre. Ahol nincs elme, ott forma sincs. Minden dolog, minden idő, még minden egyes lélekzet is csak a békét akarja megtalálni, és azután abban megmaradni. Minden egyes belégzésnek szüksége van egy pillanatnyi nyugalomra. Mielőtt belélegezne, elnyugszik a kettő között. Senki sem akar dolgozni, még a lélekzet sem. Egy időre belép az ürességbe, mielőtt újra működni kezdene. Érintenünk kell az ürességet, bármit is teszünk. Semmit sem csinálhatunk e nélkül az üres pillanat nélkül. Nem veszünk tudomást erről a pillanatról, mert annyira nyilvánvalóan jelen van. Semmit sem kell tenni érte. Ez megtörténik gondolat és gondolat között is, amikor az elme elpihen. Két gondolat nem jelenhet meg ugyanabban az időben. Gondolkozol, megállsz, azután jön a következő gondolat.

Mindig körülvesz az, amit kint keresel. A belsejében vagy, és kívül is ezt találod. Az ugyanaz. Csak figyelned kell egy kicsit. * * *

A vita hosszúra nyúlik a spirituális szemléletek között. Az egyik szempont a spirituális gyakorlás relatív megközelítését képviseli, önmagunk fejlesztését és a megvilágosodás fokozatos elérését, remélhetőleg a közeljövőben. A másik vélemény azt állítja, hogy a spirituális gyakorlások elvonják a figyelmet, és ezáltal elvétik a lényeget, amely azonnali. Te hogyan látod a relatív megközelítést? Nem hiszem, hogy bármilyen tradícióval el lehet jutni a lényeghez. Úgy érted, hogy a hagyományos formák a lényeg el homály osítását szolgálják? Nem hiszem, hogy bárki, aki tradicionális módon él, megszabadult valaha a samsarától. Vegyük Buddha példáját. Ő minden hagyományt elvetett. Kipróbált minden tradíciót, és arra ébredt rá, hogy nem hozzák el neki azt, amit akar. Kipróbálta őket, majd kimondta, hogy nem tud eljutni velük az esszenciához, a megvilágosodáshoz. Leült a fa alá, és önmaga találta meg a lényeget. Hagyj el minden tradicionális dharmát, és meg fogsz érkezni az igaz dharmához! * * *

Hogyan látod a belátás-meditációt? A megfigyelőnek meg kell figyelnie valamit, mint például a légzését. Amit megfigyelsz, az az elmén keresztül történik. Bármit is érsz el tehát a megfigyelésen keresztül, az csak mentális lesz. Ki a megfigyelő? A megfigyelő nem rögzített, csak a megfigyelt, az érzékek tárgya az. A belátás-meditáció egyik jellemzője a ráébredés arra, hogy a megfigyelt nem állandó, nem kielégítő és nem személyes. Megjelenik a felismerés, hogy semmihez sem érdemes ragaszkodni. Tárgyak közvetlen megfigyelésén át az ember valódi változásokat él át önmagában, ami békét, világosságot és elégedettséget hoz. Azt hiszem, van benned egy ragaszkodás a bentihez, valami olya-

non keresztül, ami kintinek tűnik. Távolítsd el a kintnek és a bentnek ezt a falát! Például a nirvana van bent, és a samsara kint, vagy a forma van bent, és az üresség kint. Ha az ürességet keresed, valahol azon kívül állsz, így húzol fel egy falat önmagad és valami ismeretlen között. Ha azt eltávolítod, semmilyen meditációra nincs szükséged. A belátás-meditációhoz az elme négy tárgyat használ: a testet, az érzéseket, a gondolatokat és a világ dolgainak érzékelését. Ahogy rámutattál, nem a megfigyelőt kutatjuk, aki, úgy tűnik, mindezeken kívül áll. Honnan hová megyünk? Kihez tartozik a test? Kihez tartoznak az érzések? Kihez tartoznak a gondolatok? Kihez tartoznak a tárgyak? A testnek nincs meg a képessége arra, hogy megvilágosodjon, mert semmi másból nem áll, mint földből, levegőből, tűzből és vízből. Ahhoz, hogy a szabadsághoz megérkezzünk, elvetjük a testet. Elvetjük az érzéseket, a gondolatokat és a tárgyakat is. Mi történik, ha mindettől megszabadulunk? Ki képes mindezeket elvetni? Az ember nem test, nem ér*

zések, nem gondolatok, s nem is tárgyak. Minden az En. Elvethetsz mindent, de el tudod-e vetni az én-t? Mit értesz elvetésen? Azt mindannyian elfogadjuk, hogy az ébrenléti állapotban testtel, érzésekkel, gondolatokkal és tárgyakkal együtt létezünk. Most nézzük meg az alvást! Mit csinálsz az elalvás előtti utolsó pillanatban? Mit teszel ahhoz, hogy elvesd ezeket a dolgokat, és belépj az alvásba? Semmit. Az ember nem képes elaludni, hacsak mindent el nem enged. Hogyan lép be az alvás állapotába? Az érdekli, hogy elaludjon. Az lehet, de el kell vetned ezeket a dolgokat, még a feleségedet is, aki az ágyban melletted fekszik. Szereted a feleséged, mégis elengeded. Miért veted el az élet gyönyörű dolgait és az egész samsarát? Szükségből.

Igen. Ha ez szükségből történik, mi van akkor, amikor elalszol? Boldogabb vagy a mélyalvásban, mint napközben? Tehát az alvásba való belépéssel egyidejűleg elvetjük az ébrenléti állapotot. Ebben egyetértünk. Ekkor belépsz az alvás állapotába, amelyet nem ismersz. Mi történik alvás közben? Ki van ébren? Boldog vagy boldogtalan vagy a mélyalvásban? Nagyon elégedett vagyok. Nagyon elégedett, (nevet) Sok mindent összevásárolgatunk a boltban. Ez az elégedettség egy másik piac felé mozdít bennünket vagy hazatérünk? Hazatérünk. A test, az érzelmek, a gondolatok és a tárgyak a piac. Ha mindezek a dolgok valódi megelégedéssel töltenének el minket, soha nem akarnánk elaludni. Az alvásban mindaz, amiről most beszélünk, nem érzékelhető. Ki van ébren alvás közben? Senki, akit én ismerek. Pedig valami ébren van, mert másnap reggel azt mondod: „Alvás közben semmire sem gondoltam, nagyon boldog voltam." Tehát az alvás alatt ki érzékeli a boldogságot? Fogalmam sincs. (nevet) Nagyon jó, remek. Ott eltűnnek a tárgyak. Tárgyak nem tűnhetnek el! Ezt elfogadom. Ez csak a nyelv formája, nem a valóság. Az alvás mérhetetlenségének határán túl nem mehetek.

Induljunk el innen! Ez az ébrenléti állapot a samsara. Vessünk itt véget a testnek, az érzéseknek, a gondolatoknak és a tárgyaknak! Ennek vége van, de a mélyalvás még nem kezdődött el. Ez a tiszta szemlélő, a tiszta sakshi. A meditálok ennél a pontnál akadnak meg. A ragaszkodás jelenik itt meg. Emögött van az ismeretlen, az üresség. Az ismert elvettetett, a mögöttes pedig még nem látható. A mögöttes (inkább ne adjunk nevet neki) és az ébrenléti állapot dolgai között mit látsz még ebben a pillanatban? Az én-nel való azonosulást, ami szilárdként és állandóként jelenik meg. Ez az én és minden, ami hozzá tartozik, véget ér, de a mögötte lévő még nem kezdődött el. Most már vissza nem mehet. Ebben a pillanatban az ismert és az ismeretlen között van. Ugy tűnik, mintha a gondolat tenne különbséget az ismert - amit én-nek nevezünk - és az ismeretlen között. Az a gondolat, hogy meg kell szabadulnunk az ismerttől ahhoz, hogy belekóstoljunk az ismeretlenbe, hogy megízleljük az ürességet. így a meditáló azzal az erőfeszítéssel folytatja a gyakorlást, hogy véget vessen ennek az én-nek. Amikor az én valami mással áll szemben, olyan szégyenlős lesz, mint egy ifjú menyecske. Boldog leszel, ha eddig a pontig (amit a nyelv segítségével nem könnyű leírni) eljutsz. Ami most előtted van, azt az én soha nem élte még át testben, érzésekben és így tovább. Az én belefáradt mindezekbe a dolgokba, és egyszerűen csak eltűnik. Egyfajta alázat vagy bizalom jelenik meg ezen a kritikus ponton, hogy megtörténik önmaga megsemmisülése? Valami mást ölel majd át, aminek nincs neve. Ez az ugrás az alany és tárgy nélküli nektárba. Úgy érted tehát, hogy minden gyakorlást, meditációt, tradíciót és a valamivé válás folyamatát maga mögött kell hagynia az embernek ahhoz, hogy a határhoz elérjen?

Mi történik akkor, ha feladsz minden gyakorlást? Ha minden dharmától megszabadultál, teljesen meztelen vagy. Amikor meztelen vagy, beleugrasz az óceánba, és soha nem térsz vissza. Igazán elkötelezett emberek, akik arra vágynak, hogy az óceánba ugorjanak, elérnek a partjához, de aztán így gondolják: „Ha elhajítom a gyakorlást, a módszeremet, ismét elveszett leszek." Igen, ez félelem. Azt, aki nem hajlandó erre, bele kell lökni. Te lököd bele? Van, akinek szüksége van egy lökésre. Ha tétovázol, szükséged van egy taszításra, hogy máshová kerülj. Ilyenkor azonban elindul a lökés tradíciója. Szükséged van Isten egy fiára, és vallás keletkezik. Őszintén szólva nincs szükséged lökésre. Miért nincs? Mert soha nem vagy semminek a végénél, és soha nem indulsz el valahonnan máshonnan. A végéhez, a széléhez érni: ez csak egy képzet. Csak az elme egy elképzelése, hogy valahonnan elindultál és meg fogsz érkezni, s hogy ezen a ponton szükséged van egy lökésre. Soha semmit sem kezdtél el vagy fejeztél be, és soha nem volt szükséged lökésre. Tehát nem érkezünk el a kritikus ponthoz, és nem is jövünk sehonnan? Nincs samsara, és nincs nirvana. így az elme bármely szüleménye - mint például valaminek a szélén állni - teljességgel képzelgés. Ezért hívják elmének, (nevet) Az elmének van egy olyan gondolata: „Meg akarok szabadulni a samsarától." Ezután elindul a gyakorlás, a módszer, és elindulnak a dharmák. A samsarából a nirvana felé haladás is csak egy elképzelés. A nirvana egy koncepció, egy másik csapda, ugyanúgy, mint a samsara. De amikor csapdának nevezzük, az is egy csapda, mert akkor ki akarunk jutni ebből a csap-

dából. A bennünk lévő tudás különleges, spontán. így nincs szükséged semmilyen lökésre. Sehová sem ugrasz, mivel nincs hová menni és nincs honnan jönni. Lélekzetelállító! Fordulhatunk a relatív felé? Igen, mert nincs semmi elutasítani- illetve elfogadnivaló. Szabadon elfogadhatsz és szabadon elutasíthatsz mindent. * * *

Meditációt tanítok, de nyugtalanság van bennem, mert már hónapok óta nem ültem. Es mit veszítettél ezzel? Semmit. Ülni, állni, futni, nincs különbség köztük. Ennek semmi köze a meditációhoz. A mozgássérültek állandóan ülnek, mégsem meditálnak. S az, aki „meditál", miközben elméje az érzékek tárgyai felé rohan, az sem meditál. A halászdaru csendben, egy lábon állva koncentrál - micsoda sadhana -, és megtalálja a halat! Tehát minden az elmétől függ, az elme az, ami zavar téged, akár ülsz, állsz vagy alszol. Az zavar téged. Azon aggódsz, hogy jöhet egy kobra vagy egy tigris, és ez félelmet kelt benned. Az elme a gond, nem nyugszik sem éjjel, sem nappal. Még éjszaka is többnyire álmodik, nagyon kevés a valódi pihenés. A jógában a samadhi vagy a gyakorlás is csupán egy másfajta tudatállapot. Egyszer egy jógi elment a királyhoz. Elmondta, hogy képes negyven napot samadhiban tölteni. Negyven napon keresztül nem eszik, nem beszél, még csak nem is lélegzik. „Ha ezt meg tudod csinálni, adok neked egy lovat" - szólt a király. A jógi pontosan ezt akarta, így samadhiba merült, de a negyven nap elteltével nem tért vissza belőle. Teltek az évek, és a jógi még mindig mély samadhiban tartózkodott. Azután meghalt a király, és elpusztult a ló is, de a jógi csak samadhiban maradt. Évekkel később, már a király fia ült a trónon, amikor a jógi kinyitotta a szemét, körbenézett, és így szólt: „A lovamat akarom." Ez mind csak az elme játéka. * * *

Egyszer, amikor hatvanéves voltam, úgy húsz éve, egy nyolcvanéves swami jött el hozzám. A következőket mondta: - Jógi vagyok. Negyven napot töltöttem a föld alatt samadhiban. Csak két napom van itt, így kérlek, ne beszélj a jógáról. Tanulmányoztam az összes szentiratot és a Gitát, így, kérlek, ezekről se értekezz. így válaszoltam neki: - Rendben, természetesen csak olyanról fogok beszélni, amit nem említettél. De mi van azzal, amit még mindig cipelsz, amit elhoztál magaddal ide a szobába? Megkérhetnélek, hogy menj ki, és hagyd ezeket a dolgokat odakint? Azután gyere vissza, és én beszélni fogok veled, de ahhoz a szeméthez nem nyúlok, amit évek óta hurcolsz. Nem értette. Ekképpen folytattam: - Segítek neked, Swamiji. Segítem kivinni és kint lerakni mindazt a szemetet, amit idehoztál, majd visszatérsz hozzám üresen, és én valami másról fogok beszélni. Kiküldtem őt. Úgy öt percig állt az ajtóban. Ezután bejött, és meg akarta érinteni a lábamat, amikor félúton megállítottam. - Nem, Swamiji - mondtam. - Ez három dolog miatt lehetetlen. Először is, nekem házam van, míg te szerzetes vagy, így nekem kell megérintenem a lábadat. Másodszor, te tanult ember vagy, én pedig nem tudok szanszkritul olvasni. Harmadszor, húsz évvel idősebb vagy, mint én. Ekképpen válaszolt: - Ezt a tanítást senki sem tanította nekem. Nem volt senki, aki átadta volna. Nagyon boldog vagyok, megvilágosítottál. Mától fogva nem megyek több zarándoklatra. Befejeztem. Van vagy százötven tanítványom, ők elmehetnek. De mikor jöhetek el hozzád holnap? Nevettem. - Te még mindig el akarsz jönni hozzám? Néhány nappal később a tanítványok egyike megkérdezte tőlem: „Mit tettél a swamival? Mindent elvetett!" Ezt az ürességet senki sem tanítja. Mindenki ashramot vagy kommunát akar vezetni. Amikor az ürességről beszélsz, nincs többé mit megtanulni. Az üresség üresség. Úgy San Franciscóban, mint Delhiben. Bárhová mész, az üresség körbevesz. A csend követ téged, bárhol is légy. * * *

Akármilyen gyakorlást végzel, addig folytasd, amíg az el nem hagy téged. Amennyiben úgy döntesz, hogy abbahagyod, azt tisztelettel tedd. Elhozott téged idáig, tisztelettel bánj hát vele. Egyszer Rishikeshben, a Gangesz partján egy fiú jött el hozzám. Egy velem töltött nap után meghívott a hotelszobájába, és megmutatta, hogy minden könyvével leszámolt. Elmesélte, hogy tizennégy éve gyakorolt ezekből, és amikor velem volt, rájött, mennyire értéktelenek. Azt tanácsoltam neki, hogy fogja tisztelettel a könyveket, csomagolja be, majd ajánlja fel őket a Gangesznak. Együtt lementünk a partra, és ő köszönettel dobálta a könyveket a vízbe, amiért eddig elhozták őt. * * *

Poonjaji ma az állatkertben tartott satsangot. Elmagyarázta, mennyire fontos az a képesség, hogy bárhol megkaphassuk a dharsant. Fontos a csend megvalósításának megtartása séta, beszéd vagy evés közben, és akkor, amikor elvegyülünk az emberek között. Ezt a csendet nem befolyásolhatja a mindennapi élet. Az életnek normális mederben kell folynia. * * *

Mi a dharma jelentése? A dharma azt jelenti, út. Az elgondolásokkal van összefüggésben. A gyökere: „az, amihez ragaszkodsz". Az utak különböznek, különbözőek a dharmák, különbözőek a fogalmak. A legmagasabb rendű dharma minden dharmának az elvetése. Ha minden fogalmat, minden utat elvetsz, ez a dharma visz téged vissza a forráshoz. Máskülönben az utak a forrástól elfelé vezetnek. Amikor minden dharmát elvetsz, ez a dharma hazavezet téged. így a legcélravezetőbb a Legfelsőbb Dharma: minden dharma elvetése. * * *

Mi a helyzet a vasanákkal, a látens vagy benne rejlő tendenciákkal? Ezek az elme örökségének szunnyadó szokásai, amelyek az emlékezetben vannak eltemetve. Ennek megfelelően bizonyos körülmények között felbukkannak, hogy egy tárgyat megragadjanak. Ez-

után visszatérnek az emlékezetbe, ahol újra beágyazódnak, és a megfelelő körülmények hatására ismét feltűnnek. A megvilágosodással erejük elpusztul, mivel megsemmisül az azonosulás, nincs jelen a „cselekvő-ség". Megváltozott a nézőpont, nincs többé érdeklődés. A nézőpont stabillá válik, a körülményekre adott válaszok természetessé. Csak a tudatlan emberek hordozzák a múltjukat és aggódnak a jövőjük miatt. A jnani a körülményeknek megfelelően lép, az emlékezetben meglévő lenyomatok nélkül.

Mit tegyünk? Minden cselekedetnek célja van. A cselekedet egy múltbeli elgondolással indul, és egy elképzelt jövőbe vetül ki. A cselekvés soha nem tud téged olyan helyre elvinni, amit már ne ismernél vagy ne gondoltál volna el. Azt a gondolatot kövesd, amely a gyökerek felé indul. Ott találod majd meg az út végét, amely soha el sem kezdődött. A cselekvés soha nem képes elvinni ahhoz, ami már vagy. Az attól el, és nem annak irányába mozdít. Vannak még vágyak a megvilágosodás elérése után? A megvilágosodás előtt a vágynak a megvilágosodásra kell irányulnia. Ez nem igazi vágy, hanem az Én vonzása. Ahhoz, hogy ez megjelenjen, minden más vágynak meg kell halnia. A mindennapi vágyaknak kell megteremteniük a helyet a megvilágosodás vágyának. A megvilágosodás elérése után az Ént megvalósított túl van a formán, túl van az érzékeken, így nem érintik meg a vágyak. A megvilágosodás után vágyaid impulzusai továbbra is meglehetnek, de nem érintik az Ént. Egyszer, egy szent napon Krishna lent állt a folyónál. Fejőlányok közeledtek felajánlásokkal kezükben, és a másik parton álló templomhoz szerettek volna átjutni. Sem csónak, sem híd nem volt arra. Krishna így szólt hozzájuk: „Mondjátok azt a folyónak: »A folyó nyíljon ketté, és adjon utat, ha Krishna nem csókolt még leányt.«" A lányok nem hittek a fülüknek. Mindenki tudta, hogy Krishnának tizenhatezer szeretője van. A folyó soha nem fog szétválni! Krishna mindegyikőjüket csókolta már, így kételkedtek a szavában. De amikor ezt mondták a folyónak: „Ha Krishna nem csókolt még asszonyt, adj utat nekünk!", az kettévált, és száraz utat kínált számukra. Ez azért van így, mert az Én (Krishna testesíti meg az igaz Ént) makulátlan és az időn kívül álló. Soha nem csókolt, és soha nem csókolták. * * *

Az imént érkeztem a Dalai Lámánál tett látogatásomból. A világ gondjairól beszélt, és arról, hogy szükséges, hogy mindenki helyesen cselekedjen. Mi a helyes cselekedet?

Egy megvilágosodott lény nem fontolgatja a múltat vagy a jövőt, sem a tett gyümölcseit. Ehelyett cselekvése minden pillanatban az ürességből ered. A gyümölcsök gondoskodnak majd magukról. A Dalai Láma az átlagemberhez szólt, akinek erkölcsre van szüksége ahhoz, hogy a tetteit irányítsa. A megvilágosodott felismeri azt, hogy az erkölcsiség, mint minden más, üres. így a helyes tett, a helyes beszéd és Buddha nyolcrétű ösvénye az üresség következményeként jöhetnek létre, de ezek az ürességbe soha nem vezethetnek el. Az igazságot kutató így csak az ürességet keresi, majd minden más ezt követi. Akkor milyen gyakorlást ajánlasz? Semmilyen gyakorlást. Hadd mondjak el egy példát. Egyszer egy dhobi* a folyónál mosott, amikor egy szomjas oroszlán közeledett felé. A bokorban azonban egy vadász állt lesben, aki a bőréért lelőtte az állatot. Amikor megnyúzta, kihúzott belőle egy kölyköt, és otthagyta a parton. A dhobi magához vette a kisoroszlánt, és gondoskodott róla. A kölyök mindenhová követte. Amikor már elég nagy volt, a dhobi a fiatal oroszlán hátára tette a mosnivalót úgy, ahogy a többi szamáréra. Az oroszlán úgy nőtt fel, hogy ruhát vitt a hátán, és ugyanabban a bánásmódban részesült, mint az összes többi szamár. Egyszer egy vadászó oroszlán éppen a legelgető szamarakat készült megtámadni. Nem hitt a szemének: a szamarak között ott állt egy füvet rágcsáló oroszlán. „Hogy lehet ez? - töprengett. - A szamár ízletes és természetes eledel, és az az oroszlán füvet eszik." Azután előugrott a bokorból, és elindult a szamarak felé. A szamarak rohanni kezdtek, és velük futott a szelíd oroszlán is. Ugyanúgy félt, mint ők. A vadászó oroszlán a nyomába eredt, rávetette magát és ledöntötte. A szelíd oroszlán nagyon félt. - Kérlek, uram, ne egyél meg engem - könyörgött. - Engedd, hogy elmenjek, és csatlakozzam a többiekhez. - De te oroszlán vagy! - felelte a felül lévő. - Nem, uram, én szamár vagyok. Ezután a vadászó oroszlán megfogta és a folyóhoz vitte. - Nézd meg a tükörképedet! - mondta. - Egyformák vagyunk. Az oroszlán belenézett a vízbe, és két oroszlánt látott visszanézni. * dhobi - ruhamosó

- Most ordíts! - parancsolt rá az oroszlán. És a másik ordított! Ez ilyen egyszerű. Ne azt gyakorold, hogy oroszlán legyél. Ordíts! De mester, mennyi idő kell a megvalósításhoz? Mennyi kell a,tanításhoz? Semennyi idő nem kell! Mennyi ideig tart, hogy ordíts? Nyisd ki a szádat, és kész! * * *

Azt veszem észre, hogy egyre kevesebbet és kevesebbet tevékenykedek. Az első itt töltött héten teljesen szétáradt bennem az öröm és a jelenléted iránti szeretet. Majd ez csinálássá vált, egyfajta visszaidézéssé. Most arra jöttem rá, hogy ha csinálok valamit, például figyelem a légzésemet vagy a tartásomat egyenesítem ki, ezt észreveszem, és a tevékenység leáll, én pedig itt maradok a jelenben. Mindkét elképzelés, az hogy teszel valamit, vagy hogy nem teszel semmit, csak akadály. Szabadulj meg ezektől a gátaktól! Ez nem nehéz, ez saját természeted. Ha semmit nem teszel, és feladod valami csinálásának képzetét, hová térsz akkor vissza? Éppen ide. Akkor maradj éppen itt, ebben a jelen pillanatban! Milyen cselekvés vagy nemcselekvés van itt jelen? Az. Vagy emez. A cselekvés is, a nemcselekvés is, vagy sem a cselekvés, sem a nemcselekvés. (Poonjaji nevet) Olyan ez, mint egy puzzle. Bármilyen irányba fordítom, csapda. Kinek a csapdája? Ki állította fel? A csapda a „csinálni akarok valamit". „A semmit sem akarok tenni" egy másik csapda. Ez csak a képzeleted. Meg tudod mutatni nekem ezt a csapdát? Hát, azt hiszem, a cselekvő képzete az, aki csapdába esik. Igen. Tehát a cselekvő csapdába esik, és kész! Akkor szabad vagy. A legtöbb emberben amikor a szabadság képzete felbukkan, a „Mit

kellene tennem, hogy szabad legyek?" gondolata is azonnal megjelenik. Azután figyelni kezdik az étkezésüket, a viselkedésüket, a gyakorlásukat - mindezeket a csapdákat. Valamilyen étrendhez, módszerhez vagy gyakorláshoz rohannak. Ha a szabadság utáni vágy felébred benned, várj néhány másodpercig, mielőtt útnak indulnál! Térképezd fel, hová mész! Ha most innen indulsz el, akkor hová jutsz? Hadd mondjak el egy történetet. Hegymászók egy csoportja haladt felfelé a Mt. Everesten, és letáborozott a csúcs alatt. Egy másik csoport éppen onnan volt visszatérőben, és meglátta a táborozókat. - Miért vertetek tábort? - érdeklődtek. - A térképünkre várunk - válaszolták. - A bázison maradt, és visszaküldtünk érte egy sherpát. így aztán várakozunk. - De hát innen nincs szükségetek térképre! - válaszolt a visszatérő csapat. - Arra nincsenek lavinák, nincs semmi baj. Innen egyenesen a csúcsra menjetek! Nincs szükség térképre! Dobjatok el hát minden térképet, minden csomagot! Innen induljatok egyenesen a csúcsra! * * *

Azt mondod, ne tegyünk semmit, mégis úgy tűnik, hogy némely cselekedet nagyobb harmóniában van az Ennél, míg mások mintha az elméből jönnének. Nem fontos tehát a helyes dolgot tenni? A spontán cselekvésnek nincs szüksége az intellektus, az elme vagy az érzékek közreműködésére. Azt egy magasabb erő irányítja, és ez nem a te dolgod! Ha érintett vagy benne, ott jelen van a cselekvő, majd a karma, és a világ újra formát ölt. Ha cselekvővé válsz (én teszem), akkor felelőssé válsz. De amikor ismét ráébredsz, hogy a cselekvő honnan származik, akkor az el is hagy téged. Ekkor valamilyen láthatatlan, leírhatatlan cselekvés vesz a gondjaiba. Egy megmagyarázhatatlan tudás viseli gondod. A legfelső cselekvés vesz a gondjaiba, amelyről soha nem hallottál még. Ez spontán módon, önmagán belül történő cselekvés, és te nem vagy felelős érte. * * *

Fogadd el, ami jön! Vesd el, ami elmegy! Az igazi lemondás nem az elfogadás, és nem is az elvetés. Volt egyszer egy sadhu, akinek, míg a piacon járt, távol otthonától, kigyulladt a kunyhója. A szomszédai a dolgai közül néhányat kimentettek, vödrökkel vizet merítettek a folyóból, és az égő házra

öntötték. Amikor a sadhu visszatért, és látta a serénykedőket, a kimentett tárgyakat felvette a földről, és a tűzbe hajította őket. A szomszédok elképedten figyelték. Ezután esni kezdett. Az eső oltani kezdte a tüzet, így a szomszédok letették a vödröket. Ekkor a sadhu sietve vizet kezdett el hordani a folyóból, és a kunyhóra öntötte. A szomszédok nem hittek a szemüknek. Megkérdezték tőle, mit csinál. Ő így válaszolt: „Amikor a tűz jön, én üdvözlöm és támogatom őt. Amikor az eső jön, én üdvözlöm és támogatom őt." Tehát amikor felbukkan egy gondolat az ürességből, elvessem-e azt vagy az elképzelést, amit hordoz? Ha tudatában vagy annak, hogy a gondolat az ürességből bukkan fel, akkor ennek a gondolatnak üresnek kell lennie. Olyan, mint egy hullám, amely az óceánból keletkezik. Ha ez az óceán, az nem bánja a hullámokat. Ahol óceán van, ott hullámoknak is kell lenniük. Ezek a hullámok jelentik a samsarát. Az óceán a nirvana. Mindez csak tánc. Semmi különbség nincs köztük. Semmi elvetnivaló nincs bennük. Hogyan vetheted el a samsarát? Hová mész el? Ez maga a nirvana. Ne tartsd fenn ezt a kettős elgondolást, azt, hogy el kell vetned valamit, és máshová kell menned, szerzetessé válnod vagy a ruhád színét megváltoztatnod ahhoz, hogy a nirvanába juss. Ehelyett törölj ki minden színt, amivel befestetted az elmédet! Szabadítsd meg az elmédet a ruháktól! Ez minden, amit tenned kell. Az elmének szerzetessé kell válnia. Ne a testtel és annak ruháival törődj! Az elme: gondolatok. Az elme: az ego. Ugyanaz a dolog. Bárhol, ahol név és forma van, ott az ego. * * *

Az Én soha nem panaszkodik arról, hogy az elme San Franciscóba megy, mert San Francisco az Énen belül található. Minden gondolati folyamat Abban és Azon belül található. Minden cselekedeted, minden, amit teszel, a gondolkodás vagy a nemgondolkodás, mind az Énből bukkan elő. Nem létezik gond. Gond akkor keletkezik, amikor az ego magára veszi az „én fogom megtenni" vagy az „azt én tettem" térhét. Ha azt mondod: „az Énem tette - Énként tet-

tem azt", nem lesz probléma, és 200%-osan eredményes leszel a cselekedeteidben, még az életed mindennapi dolgaiban is. Látható, hogy a gondolatok az Énből keletkeznek. Kalifornia, San Francisco, ezek a gondolatok az Énen belül bukkannak fel. Igen, az Énen belül. Akkor ez nem zavaró, ugye? Zavaró-e az az óceánnak, ha hullámok keletkeznek benne? Csak arra kellene gondolnom... Nem. Egyáltalán semmire sem kell gondolnod! Tehát ezek a hullámok az óceán hullámai, nekünk pedig az óceánban kell maradnunk. Nem! Te vagy az! Miért kellene abban maradnod? Te magad vagy az! Igen. Ebben kell önmagamat megalapoznom. Nem! Megalapozásról sincs szó. Akkor kell megalapoznod, amikor valami más vagy. Te az Én vagy. Most Bolla doktor vagy. Meg kell alapoznod, hogy az legyél? Rendben. Én vagyok az Én. A z É N VAGYOK a z É n .

Azt értem, hogy az ÉN VAGYOK az Én. És hogy a gondolatok, amelyek bennem, az Énben felbukkannak, olyanok, mint a hullámok a tengerben. Semmi egyéb vagy ettől eltérő nincs. A gondolatok olyanok, mint az óceánba merülő hullámok. Megjelennek, és eggyé válnak vele. Mindezek a gondolatok megjelennek, és eggyé válnak velem. Es az óceán nem panaszkodik majd. Az óceán soha nem mondja azt: „Miért hagynak el engem?" Nyugodt vagyok. Mindig nyugodt vagyok.

Igen, nagyon jó. Gondja csak annak a hullámnak van, aki úgy gondolja: „Én valami más vagyok. Nem az óceán. Más a nevem, másképpen mozgok." Tehát a hullámok az egójuknál fogva gondolják azt, hogy különbözőek. Ez a név és forma maga az ego. Bárhol, ahol név és forma van, ott ego van, hazugság és csalás. Bárhol, ahol név és forma van, ott valamiféle csalás van. * * *

Mi van akkor, amikor felelőséggel tartozunk másokért? A felelősség önmagáért felel. így van ez jól, hiszen a Legfőbb Hatalomtól származik. Mindenki boldogabb lesz akkor. De te nem a Legfőbb Hatalomban bízol, hanem az egóban. Mennyi időt töltöttél összesen a Sri Ramanashramban? Nincs idő! Ha szerelmes vagy valakibe, van-e idő abban az állapotban? Ez a legnagyobb áldás, és soha nem kerülsz ezen kívül. Az idő nem léphet be oda, sem az elme, sem az érzékek. Idő nélküli pillanat. Ekkor tudod meg, hogy az idő egyáltalán nem létezik. Az csak tudatlanság. Az évek milliói és milliárdjai is egy pillanatot jelentenek csupán. Amikor azt mondod, hogy nincs idő és soha nem is volt, azt érted ezalatt, hogy semmi sem áll külön az ÉN VAGYOK-tól? Az ÉN VAGYOK az ÉN VAGYOK. Az időnélküliség a természetes állapotod. Amikor kilépsz ebből, azonnal elnyel a múlt, a jelen és a jövő. Ez vezet oly sok gondhoz, ahhoz a rengeteg világhoz, de ez mind csak az elme trükkje. Az elme az, ami az időt létrehozza. Amikor azon a helyen vagyok, ahol a gondolatok megjelennek, úgy tűnik, hogy nincs a testben egyetlen kitüntetett hely sem, ahol a gondolatok laknának. Igaz ez? Nincs ilyen hely, sem a testen belül, sem azon kívül. Amikor azt

gondolod: „Én a test vagyok", akkor úgy tűnik, hogy a testben laknak. Még mindig zavaros. Hol keletkeznek a dolgok, amikor ez sem belül, sem kívül nem történik? Vizsgáld meg az én-t. Én elmegyek. Önkéntelenül hová helyezed ezt az én-t? A testre. Ez a múlt beidegződése? Ha azt mondod: „én megcsinálom", de nem kötődsz a testhez, akkor mihez ragaszkodsz? Nincs sem kint, sem bent. Testnek gondolod magad, ezért úgy tűnik, hogy az ürességet vagy a tudatosságot a test korlátozza. A Rip Van Winkle-ben, egy népmesében, az elme nem érzékeli az időt, de a test mégis öregszik. Minden test öregszik, mert a test nem a tudatosság. A test elemekből áll. Amikor az ember meghal, az elemek visszatérnek, és még akkor sem vesztesz semmit. Az elemek nem semmisülnek meg, egyszerűen csak visszatérnek a földbe, mint ahogy a lélekzet is visszatér a levegőbe. Tehát nem kellene a test elvesztése felett keseregni. Csak a haláltól való félelem vész el. Segít az, ha megtanuljuk az elmúlt életeket látni? Vannak, akik erre kérnek segítséget tőlem. Miért okoznál még több gondot nekik? Egy élet is elég gondot jelent. Azért, hogy segítsd az embereket, nem adsz nekik többmillió más testet. A testtel nem rendelkezel, mindez csak az elme műve. Minden idő az elme műve csupán. Az újraszületés a testet érinti, nem az éberséget. A végső Igazság az, hogy soha semmi sem történt, és soha semmi sem fog történni! Ezt akár elhiszed, akár nem, az az Igazságot nem érinti meg. Ha ezt tapasztalatból tudod, az segíteni fog abban, hogy boldog légy. Mindaddig, amíg változás van, kell lennie valami változás nélkülinek, ami a változásokat szemléli. Vetítővászon nélkül nem létezhetnének a mozgóképek. A vászon változás nélküli, a képek örökké cse-

rélődnek. Mindenhol, ahol változás van, ott kell, hogy legyen a változásnélküliség rétege is. Ez saját természeted. Erre vetül ki a test, az elme és minden jelenség. * * *

Tehát még ha a megvalósítás megtörténik is, a testnek be kell futnia saját pályáját. Igen, be kell futnia saját pályáját. Ez egyféle gondolkodás. Máskülönben nincs pálya, amit befusson. Amikor az elme működik, azt nevezed pályának. Hogyan létezik a megnyilvánult világ egy megvilágosodott számára? A természet és a harmónia törvényei, mint például az évszakok, létezni látszanak az ébrenléti állapotban, de nincsenek meg az alvás állapotában. Nem világos számomra az ébrenlét és az álom közötti különbség. Az egyik rendezettebbnek tűnik, mint a másik. Az állandóság keresése még mindig az elmére való tekintés. A különbséget az ébrenléti és az álomállapot között határoztad meg. De ne beszélj az egyikről, amíg a másikban vagy! Ha éhes vagy álmodban, hogyan segít azon az ébrenléti állapotban ottlévő ennivaló? Álomban vagy ébrenlétben akarsz-e enni? Ha egy barátodat látod álmodban, nem vagy-e boldog? És amikor kígyó mar meg, nem szenvedsz-e? Menj el egy álombeli orvoshoz! Először valósítsd meg, és utána mondd el, melyik a rend, és melyik a rendetlenség! A legnagyobb rend a szabadságba lépés. * * *

Minél hosszabb ideje vagyok itt, annál zavartabbá válok. Van egy olyan érzésem, hogy semmit sem értek többé. Nyugtalan vagyok legbelül. Minden kifordul magából, és nem tudom, mihez kezdjek vele. Ha nem tudod, mit csinálj, hagyd úgy, ahogy van! Azt gondolom, hogy valaminek történnie kellene. Ne várj semmit! Akkor megtörténik. Ne legyenek elvárásaid! Elvárásokért jöttél ide vagy azért, hogy feladj minden elvárást?

Ez egy jó kérdés. Én pedig egy jó választ várok! Azt hiszem, elvárásokért jöttem. És azok az elvárások elhagytak már, vagy még mindig cipeled őket? Zavarodottság van bennem. Nem tudom. Ha nem tudod, akkor jól van. Ha nem tudod, akkor ne gondolj semmilyen elvárásra. Amennyiben nincsenek elvárásaid, szabad vagy. Ha vársz valamit, fogságban vagy. Válaszd, amelyiket akarod! Az elvárások soha nem teljesülnek be. De látom ezeket az embereket, amint csodálatos élményeket élnek át, és azt gondolom, hogy velem is így kellene történnie. Ők elvesztették az elvárásaikat, így élményeik vannak. Ha semmit sem vársz el, mi marad akkor? Semmi. Semmi. Akkor boldog leszel. Saját természeted az, hogy feladd az elvárásokat. Saját természeted az, hogy ne legyenek elvárásaid, hogy semmit se várj. Az elvárásnélküliség a sahaj samadhi.

A szabadsághoz vezető eszköz Amikor emberek elvonulnak, hogy meditációs gyakorlatokat végezzenek, olyan, mintha történne velük valami. Egyfajta lecsillapodás és elnyugvás. Változások történnek. Egyszer elmentem a mesteremhez, mert hirtelen minden gyakorlatom elhagyott. Nagyon éber voltam. 1945-ben Madras-ban dolgoztam, és minden nap elvégeztem a gyakorlataimat hajnali fél háromtól reggel fél tízig, majd munkába indultam. Ezután hirtelen minden gyakorlatom elhagyott. Egyszerűen nem ébredtem fel, hogy elvégezzem őket. A szomszédban volt egy Ramakrishna misszió, és a swami a történteket a „lélek sötét éjszakájának" nevezte. Azt mondta: „Gyere el hozzám minden este hat órakor, és hallgasd meg az előadásomat!" Egy swami a Vishnuszektából így szólt: „Folytatnod kell! Gyere el a kirtánkra! A gurunk azt mondja: Még ha tiszta is az edény, ki kell mosnod a következő napra." Azt válaszoltam neki: „De ha az edényem aranyból van, nem kell kimosnom. A tiéd talán rézedény." Ahogy látod, mindenki azt sugallta, hogy folytassam a gyakorlást. De én nem voltam elégedett, mert a tapasztalatom azt mutatta, hogy a gyakorlatok maguktól mentek el. Én szerettem őket, és nyugtalanná váltam, mert nem végezhettem őket többé. Képtelen voltam egy helyben ülni. Elmentem tehát a mesteremhez, hogy oldja meg a problémát. Egy szabad szombaton indultam útnak, és ezzel kezdtem a mondanivalómat: - Tizennyolc éve gyakorolok, állandóan meditálok. De egyik reggel felébredtem, és nem akartam ülni. Nem tudom, mit tegyek. - Hogyan jöttél Madras-ból Tiruvannamalaiba? - kérdezte tőlem. - Vonattal - válaszoltam. - És a vasútállomástól az ashramig? - Szekéren. - Hol vannak most ezek? Azt feleltem, hogy az állomáson hagytam őket. Ő így szólt: - A járművek elhoztak téged idáig, azután elengedted őket. Ők hagytak el téged. Az eszközök elhoznak, letesznek, azután visszafordulnak. Nem ülhetsz a vonaton állandóan, amikor az utat már megjártad. A gyakorlás munkája elhozott téged oda, ahová akartad,

most szállj le az állomásnál! A gyakorlás munkájának végéhez értél, most szembe kell nézned magaddal. Nagyon kellemes helyzet. Boldog leszel, ha az eszközöket feladod. Annyira kötődünk hozzájuk, annyira szerelmesek vagyunk beléjük és az élvezetekbe, hogy a célt elfelejtjük. Ahhoz, hogy eljuss valahová, eszközökre van szükséged, de mire van szükséged, amikor nem kell mozdulnod? Otthon nem kellenek közlekedési eszközök. Egy igaz tanító semmi tennivalót nem ad neked. Semmilyen módszert. De a szabadságot sem adhatja meg! Egyszerűen eltávolítja a kötelék fogalmát. Ezt te magad is megteheted. Ha mégsem, menj el egy tanítóhoz. Ez egy igaz tanító tanítása. * * *

Volt egyszer egy király, aki - mivel nem volt utódja - elhatározta, hogy örökbe fogad egy fiút. így szólt a miniszteréhez: - Nyisd meg a kapukat, és mindenkit engedj be hozzám este nyolc és reggel hat óra között! Ha férfi az, aki jön, kapjon fürdőt, illatszereket, majd ruhát, ennivalót, zenét és táncot. Tehát amikor férfi látogat meg engem, felfrissültnek és jól öltözöttnek kell lennie - talán fiammá fogadom. Kinyitották a kapukat, és a városból mindenki eljött. Az emberek megfürödtek, és azok, akik úszni szerettek, a medencébe sereglettek. Mások illatosítószereket kezdtek el gyűjtögetni, hogy hazavigyék. Azután elérkezett az evés ideje, és mindenki dobozokat próbált szerezni, hogy hazavigyen az ételből. Majd a zene és a tánc következett. Elérkezett a hat óra, és a király megkérdezte: - Mi történt? Senki sem jött el hozzám. A miniszter így válaszolt: - Nem értjük, Felséges Uram. Megnyitottuk a kapukat, és mindennel elláttuk őket. Végül mindnyájan elmentek haza, batyukat cipelve a fejükön. A célt útközben elfelejtették. Mi az ember életének célja? A hazatérés. A királlyal való találkozás. Maga a trón. Ezt elfelejtjük. Azután hat órakor jön az őrség, hogy kihajítson bennünket. Lejárt az idő. Ha egyenesen a királyhoz mész, mindezeket a dolgokat megkapod majd. Hozzád tartoznak. Miért nem oda mész először? Nem kell mindezeket becsomagolnod, hiszen hozzád tartoznak. Elfelejtjük az emberi élet célját. Vissza kell térnünk, és találkoznunk kell a királlyal. Élvezni kezdesz ezt-azt, egyszer csak lejár az idő, és bezárják a kapukat. Tehát

itt az idő! Ez a pillanat. Fürödj meg, és öltözz fel szépen! Úszhatsz is, mosakodj, illatosítsd be magad, egyél egy jót, azután járulj a király színe elé! * * *

Azt mondod, hogy bár az eszközök elvisznek valameddig, el kell vetni őket. Igen. Ez azért van, mert amikor valóban megérkezel, meglátod, hogy az eszközök teljesen használhatatlanok, és a megérkezésed nem az eszközök eredménye. Én miután elvetettem az eszközöket és megláttam a helyüket, ráébredtem, hogy semmi dolguk nem volt ezzel a helyzettel. Ha egyszer megérintetted a filozófus kövét, nem térhetsz már vissza a vashoz vagy a rézhez, hiszen tiszta aranyból vagy. Ha ez eszköz által történne, visszafordítható lenne. Eszközökről beszélünk, mert különben senki sem értené. De ha egyszer megtapasztalod, meglátod, hogy az eszközök semmire sem jók. Azt semmi sem érinti meg. Az eszközök az elmét jelentik. Az elme nem felelős azért, hogy elvezessen téged ahhoz, ami az elmén túl van. Az elme természetesen vezetni fog, és ezek az eszközök el fognak juttatni valamihez, ami az elmével függ össze, ám semmi közük ahhoz, hogy túllépsz az elmén. Az eszközök a múlthoz tartoznak. Ha róluk beszélsz, az csupán a múltba visz téged. Milyen eszközök kellenek ahhoz, hogy csak légy, ahogy vagy - most, ebben a pillanatban?

A választás - samsara vagy nirvana Félsz az úton átmenni a másik oldalon rád váró szabadsághoz, mert az út közepén egy Összetekeredett kígyót látsz, amely rád leselkedik. Minden nap visszajössz ide, meglátod a kígyót, és félsz attól, hogy továbbmenj. Egy nap aztán jön valaki a másik irányból, és azt mondja: „Az csak egy kötél. Nincs ott semmiféle kígyó, csak egy kötél." Megmondja neked az igazat, és te elfogadod azt. Mit tettél ehhez? Mit csináltál a kígyóval? Hová ment el? A „meg vagyok kötve" gondolata ugyanez a kígyó. A kígyó soha nem létezett. El kell távolítanod a félelem és a kétely gátjait! Lásd a kötelet annak, ami! Dualitást mindig az álom állapotában élsz meg. Amikor sokféleséget látsz, mindig álmodsz. A teremtő, a teremtés, a mennyország, a pokol vagy ezek között bármi csak az álom állapotában létezik. Amikor felébredsz, meglátod, hogy soha semmi nem létezett. Sem istenek, sem teremtés és semmilyen teremtett. A világ sem, és semmi, ami benne van. Ez a teljes üresség. Ekkor jelenik meg az első gondolat: „Katalin vagyok." A mélyalvásban semmi sem létezett. Sem barátok, sem ellenségek. Semmi. Reggel, amikor felébredsz, azonnal megjelenik az első gondolat: „Katalin vagyok." Ott, azon nyomban kezdődik az egész. Az első gondolattal megjelenik az idő és a karma. Fogd tehát az első gondolatot, (ez és ez vagyok), és nézd meg, honnan ered! Amikor kutatod, ez a gondolat elhagy téged, és fel fogod ismerni, ki vagy. „Ez és ez vagyok": ezen a gondolaton függ az összes többi gondolat. Az egész kozmosz ezzel a gondolattal összefüggésben keletkezik. Ragadd meg tehát ezt az én-gondolatot, az első gondolatot! Ekkor ez az én eltűnik és békén hagy. Ez az ego-én fog segíteni abban, hogy visszatérj. Akkor megtudod, hogy soha semmi nem létezett. * * *

Azt mondod tehát, hogy néha mi választjuk azt, hogy illúziót lássunk? Igen. Ez is illúzió, (nevet) Amikor a látóvá válsz, meglátod az illúziót, és az akkor már nem létezik. Ahhoz, hogy megláss valamit, meg kell azt nézned. Ahhoz, hogy ezt megtegyed, először el kell különítened magadat. Ez az illúzió.

Akkor valójában csak egyetlen vágy létezik? Egy vágy nem vágy. Hogyan nevezheted ezt egynek a kettő fogalma nélkül? Nem hívhatod egynek, hacsak nem létezik valami más is. Ha teljesen egyedül ülsz egy szobában, és jön hozzád valaki, mondhatod azt: „Gyere be, nincs itt senki." Azt mondod, nincs itt senki. Egy vágy nem vágy. Ahhoz, hogy egy legyen, a többi vágy segítségére van szükség. Amikor elmegy a többi, az egy sem marad ott. Csak a dualitás szemszögéből beszélünk az egységről. * * *

Miért azt választom, hogy az illúzióban higgyek? Te választottad. De miért? Te tettél így, és te vagy az, aki ezt elvetheti. Elégedett vagy az illúzióval, kapcsolatod van vele, és ezért elhiszed. Ha másfajta döntést hozol: „Nem akarok káprázatot", akkor nincs káprázat. Ez a te teremtésed, a saját elképzelésed. Az illúzió nem létezik. Először is, mit értesz azon, hogy illúziói Illúziónak azt hívják, ami nem létezik. Káprázat a sivatagban. A te választásod az, hogy úszol benne, és azután továbbállsz. A te választásod, és az zavarni fog téged. Kinek a választása az, hogy továbbindulsz a sivatagban lévő délibáb felé, és beleugrasz, hogy ússzál? Talán soha többé nem úszol abban a folyóban. Nem létezik. Csak te választod. Es ezt a rossz választást nevezik samsarának. Ahhoz, hogy ebből kikeveredj, esélyt kell adnod egy másik választásnak. Az is a te választásod, hogy „Szabad akarok lenni." Az is a te választásod, hogy „Káprázatban vagyok." Itt van tehát ez a kétféle választás: vagy a nirvánát, vagy a samsarát akarod. Válaszd egyiküket! A samsarát választottad, és most nem látod, mi a nirvana. A nirvana nem jelenik meg miután a samsarát választottad. Es ha már egyszer azt választottad, nincs meg a döntésed, hogy vágyaitól szabaddá válj. Azt sem tudod, hogy létezik-e a nirvana. Ide születtél, itt élsz, és itt fogsz meghalni. Ez a végtelen körforgás csak folytatódik. Egyszer majd komolyan el kell gondolkoznod azon, mi a jó neked. Akkor azt kell választanod, amit még soha nem láttál. A világon

minden ember abban a választásban veszik el, amit te is örököltél. Láthatod azt a sok embert, akik mind rosszul választottak, mind ezt az utat járják azt gondolván, hogy ez valaki más választása. Te is ezen az úton jársz, és azt hiszed, hogy valaki más döntött így. Miért van az, hogy néhány király a szabadságot választotta? Miért hagyták el palotájukat, feleségeiket és kincseiket? Buddha maga is herceg volt, és ő is így tett. Milyen gondjai voltak? Volt egy gyönyörű felesége és egy kisfia, az élet minden kényelme a rendelkezésére állt. Miért választott így: „Szabad akarok lenni"? Látta a világ szenvedését. Minden kényelme és gazdagsága megvolt, elefántjai, királysága. Miért választott mégis így? Mert ez az egyetlen választás. Ha ez az egyetlen választás, miért választják oly kevesen? Miért követjük még mindig Buddha példáját 2500 évvel később? Vannak szerencsések, akik ezt a másik választást öröklik. Neked mások voltak az elődeid, te ezt öröklöd. Közösséget kell váltanod, és meg kell változtatnod azt, amibe belebonyolódtál. Melyik a számodra legmegfelelőbb döntés? Évmilliók óta próbálgatod ezt a választást, és még folytathatod az élvezetek kergetését. Ennek nincs vége. Egy napon majd meghozod a döntésedet: elég volt az élvezetekből, melyek csak szenvedéshez vezetnek. Nem tudom, hogyan térjek vissza. Hová vissza? Vissza a szabadságba. Ha nem tudod, akkor nagyon jól tudod. Miért ide jöttél, és nem máshová? Nincs máshová menni. Ha nincs máshová menned, akkor ez a választás, amit meghoztál. Mégis ellenállsz még, nem fogadod el saját döntésedet. Tisztelned kelt ezt a választást, nagyon szerencsés vagy, hogy a tiéd. Becsüld meg!

Azt teszem. De valami visszatart. Csak a vágy lehet az. De mi az, ami megállít? Látod a barátaidat, amint a tengerparton játszanak, és csatlakozni akarsz hozzájuk, hogy te is játszhass a homokban. Nem tudom az utat. Nincs út. Ahhoz, hogy eltévedj, valahol máshol kell lenned, és nem itt. Tisztelned kell ezt a választást! Ha már egyszer megpillantottad a valódi gyémánt arcát, meg kell tisztelned azzal, hogy megadod neki valódi értékét. Vagy 100 %-osan megadod az értékét, vagy örökre elveszíted. Miért örökre? Mert legközelebb emlékezni fogsz rá, hogy volt egy ilyen élményed. Adj neki teljes értéket, és ne függj a legközelebbtől! Ha összehasonlítod, a múltba vész el. Tehát adj neki teljes értéket, és becsüld meg! Ugyanaz a dolog tisztelni és szeretni? Ugyanaz. A megvilágosodás egy ujjcsettintés alatt történik meg. Itt és most - a legritkább mindenek között! Közelebb van, mint a lélekzeted. Miért halasztanád el még száz évvel? Ha valami a legközelebb van, közelebb, mint a lélekzeted, hová kell akkor menned, mit kell tenned, hogy megtaláld? Megvan! Megvan? Jó! Semmiféle erőfeszítésre nincs szükség. Nincs mit tenni. Ami már itt van, az a tisztelet. Ha megvan, soha nem veszítheted el. Hogyan veszítheted el azt, aminek nincs helye, ami közelebb van, mint a lélekzet? * * *

Úgy tűnik, minden pillanatban választhatom azt, hogy szabad legyek. De van-e olyan lépés, amikor végül is nincs választás? Vannak-e a szabadságnak különböző szintjei?

Nem. A szabadságnak nincsenek különböző szintjei, csak a választásoknak, amelyeket megteszel. A szabadságot elég egyszer választanod. Ha megismétled, elveszíti az értékét. Maradj magával a választással, amikor az megjelenik, és masírozz egyenesen bele! Ekkor válik választás nélkülivé. Azonosítsd magad a döntéssel! Azonnal merülj bele, és akkor a választás nem lesz választás! Ugorj bele, és légy a választás maga! Nézd meg, honnan jön ez a döntés! Kié? Ez vezet el téged a választásnélküliségbe. Amikor a választás a másik oldalról történik, ott nincs választás. Erről az oldalról ez az ego döntése, amely évszázadok óta bolonddá tesz téged. Elég egyetlen hívás a másik oldalról. A császárok elhagyták trónjaikat, feleségeiket és kincseiket. Teljes tiszteletben tartják ezt a választást.

Leela A hullámok mindig a partot mossák. Ez a fajta mozgásuk és hangjuk természetükből fakad. Egyszer egy kis hullám egy hatalmas, öreg hullámot pillantott meg, amint az a messzeségből közeledett. Azt kérdezte tőle: - Hallottál már az óceánról? Tényleg van olyan? Az öreg hullám egy áttörő ordítással így válaszolt: - Én is hallottam már az óceánról, de a saját szememmel még soha nem láttam. (Poonjaji körbetekint és mosolyog) A hullámokat, mozgásukkal és hangjukkal, nevezzük samsarának. Ez a látszólagos elkülönültség, ami a szenvedést okozza. Ki tudná most leírni az óceánt? Amikor az első satsangon voltam, és éppen kifelé bámultam az ablakon, madarakat láttam. Azok, amelyek egészen közel voltak, nagyon gyorsan suhantak el előttem. A távolban lévőknek, amelyek az ég felé repültek, hosszú időbe telt, amíg az ablak előtt elszálltak. Arra jöttem rá, hogy ezek a madarak olyanok, mint a gondolataim. Addig figyeltem a gondolatokat, míg végül nem jöttek vissza többé. Most, ebből az üres boldogságból egy gondolat bukkan elő. Készen állok egy új névre. Arra ébredek rá, hogy féltem kimondani ezt az új gondolatot. Ahogy ezt megfigyelem, látom, hogy minden kétely és félelem csupán az elmében létezik. Új-Zéland madara a kiwi, amely képtelen repülni, mert nem voltak ellenségei, és így elvesztette a f élelmét, (sírni kezd ) Azon az éjszakán eljöttél hozzám. Tudtam, hogy eljött az ideje, hogy egy új nevet adjak neked. A neved: Dharma. Te vagy az első, aki ezt a tanítást a kiwik földjére elviszi, mint ahogy Bodhidharma elvitte a buddhizmust Kínába. Egy gondolat jelenik meg az ürességből. Jó! Most azonosítsd magad ezzel a gondolattal! A gondolat az ürességből jön. Ha ez az ürességből ered, és te azonosítod magad vele, ez az üresség beletöltése az ürességbe. Akkor a gondolat újra

visszatér az ürességbe. Ha most az ürességnek ez a gondolata felbukkan, és te ellenőrzöd azt, az ismételten kettősség. * * *

Nem engedem, hogy az emberek a satsang alatt samadhiba kerüljenek. Minden samadhi egy ideig tart csak. A változatlan az, ami örökké jelen van. Légy az teljes jelenléttel, minden körülmény között! Ugy érzem, szükségem van a társadalmi kapcsolatoktól való visszavonulásra. Ha szentté akarsz válni - ami itt elfogadható -, létezik egy olyan előírt viselkedésminta, amely véget vet a világi érzéseknek. Vannak szekták, amelyek addig is elmennek, hogy kerülik a nőkkel való szemkontaktust, és a nágák a nemi szervek csonkítását is végzik. Ám az én tapasztalatom az, hogy a legjobb semmit sem változtatni azon, amit csinálsz, mivel az önmagáról gondoskodik. Az üresség mindig egyedüli és változatlan. Most van. A most maga is üres. Csak játszd a szerepedet elvárás és kötődés nélkül a Leelában! * * *

Miért csak az ébrenléti állapotban jössz el hozzám? Amikor a guru eljön abban, amit te ébrenléti állapotnak nevezel, és felébreszt, akkor csak az álomból ébreszt fel. Akkor mi a különbség az álom és az ébrenlét között a guru és a felébredés vonatkozásában ? Nincs különbség. Mi történik, amikor álmodban egy tigrist látsz, ami utánad veti magát? Félek, rohanok, és azután felébredek. Ugyanígy, amikor az úgynevezett ébrenléti állapotban látod, hogy megjelenik a guru, mi történik? Nincs különbség. Ha felébredsz, akkor előtte aludnod kellett. A guru mondja azt, hogy ébredj fel. Ha nem ébredsz fel, nem tigrist láttál, hanem bárányt. Nincs különbség egy állat és aközött, aki pusztán csak eszik, al-

szik és szeretkezik. Ámbár az emberiségnek lehetősége van, hogy az egész folyamatból való megszabadulás mellett döntsön. Az állatoknak nincs más választásuk. Neked megvan a lehetőséged arra, hogy szabad légy. Nem kell a vágóhídra menned. Elkerülheted, ha úgy akarod. Máskülönben a mészáros, a halál királya elé visznek. Most még elkerülheted. A halál csak a testet ragadja el. Tudnod kell itt és most: „Én nem a test vagyok. A testem fáj. Az elmém nem csendes." Ezek már most is tőled különállóak. Kié a test? Kié az elme? Mindig is saját igaz természeted, az Én, az ismeretlen az, ami a cselekvésért felelős, de az ego magának akarja tudni ezt. Amikor süt a nap, azt mondod, látsz. Amikor a nap eltűnik, így szólsz: „Nem látok." Ki az, aki látja, hogy nem látod? Én ezt az Én természetének nevezem, amely által a látás és a nemlátás látható. Át kell adnod magad ennek a legfelső ismeretlen ürességnek, és onnan kell cselekedned. * * *

Még ha annyi békét és boldogságot is érzek itt, még ha az ürességben vagyok is, akkor is felmerül annak a gondolata, hogy csináljak valamit. Olyannak érzem magam, mint egy felhő. Nem, ez nem felhő, ez köd. Nincs semmi baj azzal, hajönnek a gondolatok, hogy csinálj valamit. 100 %-osan végezheted, miközben tökéletesen tudod, hogy mindez az ürességből származik. Süt a nap, a felhők úsznak az égen - mindez az ürességből jön. Még aktívabb leszel, a cselekvés mégsem fog zavarni vagy gondot okozni neked, és elkábítani sem fog. Mindez egy eljátszanivaló szerep lesz. Engedd, és a cselekvés az ürességből fog eredni. Ekkor az úgynevezett cselekvés üres lesz. Nem azt mondom neked, hogy vonulj kolostorba, inkább csatába menj és harcolj! Ez a cselekvés ugyanaz, mint a nemcselekvés. A lényeg nemcselekvő, és te vagy az! A cselekvésnek vagy nemcselekvésnek semmi dolga sincs a státuszoddal. A teljesen spontán módon történő cselekvés nem hagy lenyomatot az emlékezetben. A samsara hagyja ott a memóriában a lenyomatát. A lábnyomod olyan lesz, mint egy madár repülése. Amit az emlékezetedben tárolsz, az a soha véget nem érő samsara. Ha ismered magad, ez a csomag megsemmisül. Ha ismered ma-

gad, egyáltalán nincs samsara. Sem most, sem ezelőtt, sem ezután. Mindez csak elképzelés, és egyetlen gondolat eredménye: „Én a test vagyok." Ha elveszed a testet a mondatból, mit látsz? Ahhoz, hogy a samsarát lásd, először testté kell válnod. Azután idővé és testek millióivá. Ez csak egy elképzelés. Amikor felébredsz, meglátod, hogy ez az idő egy pillanat. Amikor szabaddá válsz, ezt tökéletesen tudni fogod. * * *

A természet változik. Mostanában sokat foglalkoznak a természettel és a bolygókkal. Sokan elmélkednek a szennyeződés problémáján és a légköri változásokon. Van néhány szellemi beállítottságú ember, akik még imádkoznak is az időjárásért. Miről szól ez? Ez is a természet munkája. Nem, ez az elme műve. Én tudom. Igen. És honnan vetted ezt az elmét? Én tudom, hogy ez az elme. Igen, az elme. De honnan vette az elme az erejét ahhoz, hogy dolgozzon ezen? Kinek az erejét kapta, hogy dolgozzon? Az Énét, a forrásét. Igen. A forrást hívják természetnek. Akkor is a természet dolgozik, amikor az elme problémákat gyáit. Az elme is a természet. A bolygó maga olyan, mint egy lény? Az űrben lévő megszámlálhatatlan bolygó és naprendszer mind az elme szüleménye. Az elmének óriási ereje van. Mindent megtehetsz, amit csak akarsz. Ha nem a szabadságért dolgozol, az elme azt a másik ösvényt is meg tudja mutatni neked, ha használni akarod. Az elme irányít valami felé. Ha azt mondod: „a szabadságot akarom", ez az elmével való kapcsolat, és csak az elme nyomása. Az elme békét szeretne, tehát miért nem barátkozol össze vele?

Megbarátkozni? Az elme a barátod és az ellenséged is egyben. Úgy használod, ahogy akarod. Az fog megtörténni, amit kívánsz. Azzá válsz, amivé válni szeretnél. Az orvosság is rendelkezik azzal az erővel, hogy a testet meggyógyítsa, de az mégsem az elme. Ez az elme nagy E-vel. Ez az elme, amely el akarja érni az Elmét. Maga az elme az Elme felé irányul. Ez az Elme teljes. A gondolat az elmén belül létezik. Amikor visszatér az elmébe, elcsendesül. Olyan, mint a hullámok nélküli óceán. Amikor a hullámok felbukkannak az elmében, világegyetemmé válnak. A sátán az elme? Az elme gonosz ereje a démon. Ez is egy valóság az elme birodalmában. Az elmének van egy gonosz hajlama, és ez a hajlam démonok formájában jelenik meg. A sarnathi templomok egyikében képek láthatóak, amelyeken a Buddha a bodhi-fa alatt ül. Ott láthatod az összest megkísértést. Dárdás hadseregek támadják őt, hogy meggátolják a megvilágosodásban. Ezek az elmében tárolt hajlamok, saját hajlamaid, saját teremtményeid. Amikor nincs elme, nincs világegyetem, nincs isten; amikor lecsendesíted az elmédet, minden jelenség eltűnik. Hogyan csendesíted le az elmét? Azzal, hogy figyeled. Figyeld, és el fog csendesedni. Akkor tárgyiasítod. Kell lennie valamiféle alanynak ahhoz, hogy ezt a tárgyat figyelje. Akkor különválsz attól, amit figyelsz. Fedezd fel, hogy kinek az elméje zavart, és kié békés! Annál jobb viccet keveset hallottam, mint amikor azt mondod: „Kinek az elméje?" Igen. Te is viccelsz, és én is viccelek. Amikor azt mondod, „zavart az elmém", viccelsz, így én is viccelek. * * *

Hallottam, hogy ezt a szót említed: Leela. Mit értesz alatta? Mi a Leela? A Leela olyan, mintha moziba mennél. Először egy üres vásznat látsz. Fény süt a vászonra, tiszta fény. Azután elindul a vetítő, és a film megjelenik a képernyőn. Emberek házasodnak és meghalnak, szeretnek és harcolnak, azután vége a filmnek. A vászon ismét üres. A színészek mindvégig tudják, hogy ők színészek. Senki sem születik, és senki sem hal meg. A színész királyt játszik, de mindvégig tudja, hogy színész. Az üresség megvalósítása után van még olyan, hogy előnyben részesítesz valamit? Igen, de ez üres. Csak a király vagy a szolga szerepe az, mely előnyben részesít. Amint azonosítod magad a szereppel, amint elhiszed, hogy a mozi valóság, megjelenik a samsara. * * *

Egyszer egy király egész éjjel vadászott. Reggel tért haza. A guruja már várt rá. - Először lepihenek egy rövid időre - mondta a király a gurunak. Kis idő után felébredt, és így szólt: - Guruji, lenne egy kérdésem hozzád. Épp csak egy keveset aludtam, és álmomban koldus voltam. Egyszer egy faluba indultam koldulni, amikor rengeteg koldussal találkoztam, akik mind az ellenkező irányba tartottak. Én a falu felé mentem, míg ők mind elfelé. Az egyik koldus azt kérdezte tőlem: „Hová mész? Ma van a király születésnapja. Tarts velünk, hiszen a király ma ruhát, ételt és pénzt ad nekünk." Velük mentem, ennivalót és új ruhát kaptam. Ugy döntöttem, hogy megfürdök, felveszem az új ruhámat, amit a királytól kaptam, és úgy eszek, mint egy király. Amíg fürödtem, egy kutya ellopta az ételemet. Egy bottal a kezemben üldözni kezdtem, és vissza is vettem tőle az ennivalót. Ekkor felébredtem. Abban a pillanatban koldus voltam, aki eljött a királyhoz koldulni. A saját születésnapomon! Guruji, mondd meg nekem, melyik az igaz! Király voltam vagy koldus abban a pillanatban? A guru így válaszolt: - Mindkettő csak álom. Ebben a pillanatban is csak az alvás állapotában vagyunk. Az egész világ alszik. Az alvás azt jelenti, koldu-

lás. Mindenki valami mást koldul. Koldulnak a királyok is. Mindenki koldul. Most kell felébredned, amíg mindenki más alszik! Az, aki az Énben marad, az Énről gondolkozik és az Énről beszél, az igazi felébredés állapotában tartózkodik. Amikor ezt elfelejted és azt mondod: „Én nem az Én vagyok, valami másra van szükségem", az az alvás állapota, és ilyenkor a tolvaj kutyát üldözöd.

A vágy Mi a különbség az én akaratom és Isten akarata között? Te ráerőlteted a saját akaratod Istenre. Azt mondod: „Legyen meg a Te akaratod!", de valójában így érted: „Legyen meg az én akaratom!" Azt mondod Istennek: „Legyen meg az én akaratom!" Istennek nincs akarata, mivel vágya sincs. Tehát valójában ez így hangzik: „Legyen meg az én vágyam!" Ki az, aki ezt az akaratot ráerőlteti Istenre? Neki nincs akarata. Ez a te akaratod, a te vágyad. Isten nem mondja: „Legyen meg az én akaratom!" Amikor beteljesül, a te saját akaratod teljesül be. Isten a mennyekben nem a te szolgálód. Mi az akarat? Vágy csupán. Vágy nélkül hol van akarat? Tulajdonképpen csak egyszer hasznosíthatod az akaratot. Ez az egyetlen alkalom az, amikor a szabadságot akarod. „Szabadságot akarok. Szabad akarok lenni!" Csak ezzel a szándékkal használd az akaratodat! Akkor minden akarat beteljesül. Máskülönben semmi értelme sincs arra használni, hogy ezt vagy azt üldözd vele. Miért nem akarják az emberek a megvilágosodást? Mert az elme lefoglalja őket az érzékek élvezetével, és félnek az érzékek nyújtotta örömöket feladni. Az ujjaidon meg tudod számolni azokat, akik igazán szabaddá akarnak válni. Mindenki fél: „El fogom veszíteni a világot, a kötődéseimet, a kapcsolataimat, a szeretteimet." Ez butaság. Ellenkezőleg! Amikor megvilágosodott vagy, akkor kezdesz el igazán jó kapcsolatokat kialakítani, még az állatokkal és a növényekkel is. Mindenkit szeretni fogsz. Először jön a megvilágosodás, azután válhatsz jó emberré. Mi az, ami arra ösztönöz bennünket, hogy a szabadságot akarjuk? A jó szerencse. Tengernyi érdem gyűlik össze ahhoz, hogy azután azt akard, hogy szabad légy. Ha elmulasztod ebben az életben, továbbviszed a következőbe, amíg össze nem gyűlik ez a tömérdek érdem.

Mit mondanál azoknak, akikben nincs meg a szabadság utáni vágy? Hogyan halmozhatnak fel ők érdemeket? Azok az emberek nem jönnek el hozzám. Te a zöldségeshez mész, amikor gyémántot akarsz venni? Az érdemek nem csak az időben és így az elmében léteznek? De igen. Amikor túllépsz rajtuk, más nyelven szólok majd hozzád. Nincsenek érdemek vagy érdemtelenségek, nincsenek istenek és nincs gyakorlás sem. Az érdem tehát a lélek érdemességéhez kapcsolódik? Mindezek a dolgok csak a tudatlanság szövevényében léteznek. Valójában nincs érdem, nincs érdemtelenség, nincs kötelék, nincs megvilágosodás és nincs megvilágosodás utáni kutatás sem. Ez a végső igazság. Ha ezt elfogadod, akkor majd beszélek róla. A szabadságért jössz ide. Valójában nincs különbség rabság és szabadság között. Ha szabad akarsz lenni, azt a rabság szemszögéből teszed. Amikor kész vagy elvetni mind a fogságot, mind a szabadságot, akkor ez a Szabadság az, amiről beszélek. Nincs érdem, nincs gyakorlás, nincsenek istenek és nincs sadhana. A szabadságra irányuló meditáció tiszta és makulátlan. Ott a szabadságnak még a gondolata sem lehet jelen. Ez a meditáció másodpercek alatt megvalósul. Amíg a szabadság fogalma jelen van, fogságban vagy. Ne legyen egyetlen fogalom sem benned, még az sem, hogy meditálsz! Amikor valakit így látok meditálni, felébresztem. Azt mondod, hogy a szabadságért való meditálás maga is egy kötelék? Igen. Miben vagy akkor, amikor ahhoz az elképzeléshez szaladsz, hogy a szabadságért meditálj? Kötelékben vagy sem? Nincs egyetlen elképzelésed sem arról, hogy meg szeretnél szabadulni valamitől? Megkötve ülsz! A köteléken meditálsz és nem a szabadságon! A szabadság, amit te keresel, a kötelék ellentéte. Az igazi szabadságnak nincs ellentéte. Kezdd tehát a meditációdat azzal, hogy magában a szabadságban ülsz! Tartsd a szabadságot a kezedben! Akkor miért is meditálnál?

Semmiért. Óh, ez az! Honnan tudod, hogy ez a semmi? Nincs se neve, se formája, se fogalma. Ezen, ezen belül, és ezért meditálj! Rendben van? Ezt nem lehet kigondolni, elérni vagy megszerezni. (nevetés) Emelkedj felül a szabadság eme gondolatán! Akkor nem lesz ott szabadság, nem lesz ott tudás, (még nagyobb nevetés) Mi történik az érzékekkel? Először tapasztald meg! Először érd el azt az állapotot, azután mondd el nekem! Azt kérdezed: „Ha megházasodom lesz-e fiam?" Miért nem azt: „Ha már megházasodtam, mi lesz ötven éves koromban?" Miért nem ezt kérdezed tőlem? Először tapasztald meg! Először házasodj meg! Azután mindent tudni fogsz. Kezdjük azzal, hogy mi történik az érzékekkel, amikor alszol? Amikor alszol, nincsenek érzékek, nincs elme, nincs gond, semmi sincs. Ez az a fajta alvás, ami még mindig tudatlanság. Az elme elfárad, elpihen, és te feladsz mindent. Négy vagy öt órán keresztül az elme átmenetileg elnyugszik, és mindent elenged. Az a gondolat van benned, hogy holnap hat órakor fel kell ébredned. Ezzel a gondolattal kötsz egy csomót, és azután elalszol. Holnap ezt és ezt fogom tenni. A nyakad köré hurkolod ezt a kötelet, hogy felébresszen reggel. Az alvás az, ahol mindent elvesztesz. De az az alvás éberséggel van tele. Meglehetősen éber vagy azalatt. Fedezd ezt fel! * * *

Nem tudom rávenni magam arra, hogy megváltozzak. Arra nem veheti rá magát az ember, hogy ne legyenek vágyai, mert az még inkább az égőből ered. Nem így van? Ezt a szándékot nem lehet olyan könnyen elutasítani. Ezt a „szabad akarok lenni" gondolatot - nevezzük utolsó szándéknak - nem lehet elutasítani, ez az utolsó vágy a legmagasabbra irányul, ami a tökéletesség, az örökkévalóság, az üresség. Elvisz téged valahová, azután eltűnik. Ez a vágy elégeti önmagát, és ami marad, az saját természeted. Légy hálás ennek a szándéknak! Nagyon kevés azon szerencsések száma, akik ezt a szabadságot választják. Csüngj kitartóan ezen a vágyon, és az el fog vinni a szabadságba, azután el-

tűnik. Minden vágynak szüksége van egy másik vágy támogatására, máskülönben egy vágy nem vágy. Ez maga a szabadság. Ott az eszköz és a cél ugyanaz. Egyedül a szabadságra irányuló erős vágy az, ami nem engedi, hogy más vágy megjelenjen. Ez maga a szabadság. Ha már egyszer teljes tudatoddal tudod, hogy szabad vagy, a vágyak megjelennek ugyan, de nem lelnek táptalajra, mert olyanok lesznek, mint a megpörkölt magok, amelyek nem képesek az emlékezetben kihajtani. Ezt tudni fogod. Tulajdonképpen minden vágy a szabadságban ér véget. Beteljesül a vágyad, és üressé válsz. Az üresség boldogságot hoz neked, de ez még tudatalatt történik. A boldogságot egy birtokodnak tulajdonítod, és nem az ürességnek. Ami boldogságot ad neked, az a vágytól való szabadság. Minden vonzalomban az Én vonzódik az Én felé. Egyetlen test sem képes boldogságot adni neked. Nem a test, nem a hús az, ami a boldogságot nyújtja, azt az Én adja az Énnek. Az Én vonzalma az Énhez. Ez a titok. Ha egyszer ezt tudod, csak szeretet lesz többé a világban. A gyűlölet nem létezhet. Csak egyetlen pillanat kell ennek felismeréséhez. Csupán egyetlen egyszer. Csak egy pillanat! Nézz magadba, és ismerd fel magad ezalatt a pillanat alatt! Nincs szükséged egy évekig tartó programra ahhoz, hogy ezt a szabadságot felismerd. Már szabad vagy! Csak a felismerés hiányzik, azt halogatod. Fel kell ismerned saját természetedet, máskülönben nem leszel boldog. * * *

Mostanában megnőtt bennem a szabadság utáni vágy. Tűz lobog bennem, és olyan erősen érzem ezt a vágyat, hogy alig bírom elviselni. Felerősödött, és annyira éget belülről, hogy az már elviselhetetlen. A megszabadulás utáni vágy lobog bennem. Nem tudom elnapolni, most azonnal akarom! Most azonnal meg akarom ismerni! A vágy még mindig éget. Amikor maga a vágy is elégett, akkor ott a szabadság. Még nagyobb erőt kell adnod ennek a vágynak, sokkal nagyobbat, hogy eléghessen saját tüzében, és a szabadságot hagyja maga után. Hogyan válik ez még erősebbé? Azáltal, hogy nem támogatja semmiféle más vágy.

Azzal, hogy eltüntetem az összes többi vágyat? Csak a megszabadulás utáni vágy maradjon, minden más vágy jelenléte nélkül. Amikor a megszabaduláson kívül nincs más vágy, hogyan hívhatod ezt annak? Ha csak egyetlen más vágy is jelen van, akkor a megszabadulás utáni vágyat nevezheted vágynak. Amikor nem marad más vágy, hogyan hívhatod ezt egyáltalán annak? Nem tudom. Tudnod kell! Képzeld bele magad abba a helyzetbe! Még mindig nem értem. Ha csak egyetlen vágy marad egy második dolog, egy második vágy fogalma nélkül, hogyan maradhat ott egy a második hiányában? Hol vannak ennek az egynek a határai, ha nem viszonyítod azt valami máshoz? Amikor nincs második, ez a vágy is eltűnik, és akkor megjelenik a szabadság. Hz a szabadság utáni vágy semmit sem fog hozni neked. Eltűnik, ez minden. Máskülönben elérned vagy megkapnod kellene valamit. De akkor el is veszítenéd, és az nem igaz természeted lenne. Valódi természeted az, hogy ne legyen semmilyen vágyad. Ugy tűnik, hogy a vágy nem egy tárgyra, hanem az Énre irányul. Ez a vágy az Énből keletkezik, hogy az Ént elérje. Oda fog visszatérni, ahonnan ered. Visszatér. Nem visz el erről a helyről valahová máshová, hogy kielégülést találjon. Ez a vágy el fog tűnni. Ha még ennek a szabadság utáni vágynak sem engeded meg, hogy megjelenjen, mi marad akkor? Nem tudom. Ez mindig itt volt. Ne engedd, és nézd meg, mi a helyzet! Semmilyen vágy tehát? Még csak a szabadság utáni vágy sem? Az sem. (szünet) Na, mi ez? Mi marad ?

Először minden vágy eltűnt, és a szabadság utáni vágy maradt, Amikor ez a vágy is elhagyott, maga a szabadság maradt. Amikor azt mondod: szabadság, van benned bármilyen szabadság utáni vágy? Nincs. És most mi történik? Nincsenek

vágyak.

Akkor maradj így! Milyen gondjaid vannak, ha ekképpen maradsz? Minek neveznéd ezt a helyzetet: rabságnak vagy szabadságnak? Egyiknek sem. Jó, nagyon jó. Amikor azt mondod, sem rabság, sem szabadság, a kettő között vagy. Most engedd, hogy megjelenjen a vágy! Azután meglátom, mit tehetünk. Milyen vágy, milyen gondolat, milyen tárgy bukkan fel? Milyen alany marad? Semmilyen. Nagyon jó! Bölcs vagy! * * *

Ha van egyáltalán módszer, akkor az az, hogy mindent elvetsz, ami elvethető. Amikor mindent elutasítottál, amit el lehet, ami marad, az te magad vagy. Önmagadat soha nem vetheted el. Mondhatod-e azt, hogy „én nem én vagyok"? A létezést nem lehet elvetni, csak a valamivé válás az, ami elutasítható. De a Létezést, ami üres, ami maga a természet, a forrás, hogyan vetheted el az ürességet? Elvethető egyáltalán? Ha az valami, akkor igen. De ha üres minden dologtól, minden elképzeléstől, akkor hogyan vethető el? Most kell felismerned: „Én ez vagyok." Tehát amikor egy vágy megjelenik, el kellene vetnünk azt?

Nem, ne vesd el! Találd meg a forrását! Menj vissza oda, ahonnan a vágy származik, találd meg, és meg fogod találni minden vágy forrását. Ha meditálnod kell, akkor ekképpen végezd! Kutass, és fedezd fel ennek a vágynak a forrását! Honnan ered az a vágyad, hogy meditálj? Az

elégedetlenségből.

Honnan ered az elégedetlenség? Térj vissza oda! A világból származik? Nem. Rendben van, akkor vesd el a külvilágot! Ez az elégedetlenség belülről ered. Térj vissza az elégedetlenség eme belső forrásához! Az elmémből jött. Az elme honnan származik? Azt mondtad, az elmémből. Kinek az elméjéből? Keresd meg az elme forrását! Az elégedettség és az elégedetlenség az elmében laknak, nem így van? De igen. Akkor fedezd fel az elme forrását, amely néha elégedett, néha elégedetlen! Kutasd az elme forrását! Térj vissza oda, ahonnan ered! * * *

Olyan, mintha a szabadság utáni vágy lenne minden vágyak hangyakirálynője. Az egész életedet töltheted azzal, hogy a kis hangyák után rohangálsz, ám ha a királynő után eredsz, az a hangyakolónia végét jelenti. (nevet) Igen, igen. Nincs különbség a „szabad akarok lenni" gondolata és aközött, ha az elme forrását kutatod. A szabadság utáni vágy egyenlő a forráshoz való visszatéréssel. Amikor az elme forrását kutattad, milyen más vággyal találkoztál útközben? Annak vágyával, hogy előálljak valamivel, annak vágyával, hogy valóban tudjak. Úgy érzem, mintha ismerném a szavakat.

Vesd el a szavakat, magával az elme szóval együtt! Arra kértelek, hogy térj vissza az elme forrásába. Itt nyugalom van. Rendben. Előtte az elégedetlenség szót használtad. Találsz ebben a csendben elégedetlenséget? Magában a csendben nem.. Tehát, amikor visszatérsz az elme forrásába, csendet találsz. Ki az, aki a csendben van? En vagyok. Akkor maradj itt, és mondd el nekem, hogy látsz-e bárhol is elégedetlenséget. Azt mondtad, „én vagyok". Tehát kérdezd meg az én-t, és kérdezd meg a vagyok-ot, hogy van-e elégedetlenség! Ez a kettő maradt: én és vagyok. Engedd, hogy az én megnézze a vagyok-ot, és a vagyok az én-t, hogy meglásd, van-e itt bármiféle elégedetlenség. Ki elégedetlen? Amikor egymást kérdezik, egyik sem az. Rendben. Akkor most vesd el egyiküket! Vesd el az én-t, vagy vesd el a vagyok-ot! Még mindig a forrást követjük. A vagyok-ot vetem el. Remek! Akkor csak az én marad. Kérdezd meg ezt az én-t: „Ki vagy te?" Az én kérdezi az én-t: „Ki vagyok én?" Nem maradt második, tehát engedd, hogy ez az én önmagát kérdezze! Azt mondod: „Péter vagyok." Kérdezel valaki mást így: „Péter vagyok? Ki az a Péter? Hol vagyok én?" Semmi nincs itt. Semmi. Tehát még az én is eltűnik. Az én szó felszívódik. Amikor nincs mit kérdezni, még az én-t is elvetheted, igaz? Most mi marad? Menj mögé, ahol ez az én keletkezik! Tedd meg gyorsan!

Gondolkodás nélkül. Nagyon közel vagy. Ne szalaszd el ezt a pillanatot! (hosszú szünet) Jó. Amikor „én"-t mondasz, mit látsz? Nevet? Formát? Az én-ben semmit. Sem név, sem forma. Ez a valós természeted. Most felismered? Beleolvadsz? Nem baj, ha nem tudsz beszélni. Nekem jó így. Csak légy, ahogy vagy, és maradj csendben! Tiszteld meg ezt a helyzetet azzal, hogy nyugodt maradsz, és te magad válsz a csenddé. Próbálj kilépni ebből a csendből, ha te vagy az! Hová mész el akkor? * * *

Rengeteg energiát és üdvöt érzek. Azt mondtad, hogy az üdvön is túl kell lépni. Az üdv az utolsó burok, amit el kell engedned. Abban még mindigjelen van valakinek a cselekedete, amit valaki más élvez. Ez különlevőség. A legtöbb ember itt ragad meg. Megtalálnak valamiféle boldogságot, azonnal ragaszkodni kezdenek hozzá, és nem hatolnak mögé. Néha annyi energiát érzek, amikor veled vagyok, hogy azt sem hallom, amit mondasz. Amikor azt mondtad: „Menj az üdvösség mögé!", én sírni kezdtem, és csak sírtam és sírtam. Ez az energia nem különbözik a forrástól. Ez az energia felelős azért, hogy süt a nap, hogy fúj a szél, hogy meditálsz. A gond akkor van, amikor valami másnak tulajdonítod ezt az energiát, talán valami fizikai, mentális, intellektuális, vitális dolognak vagy üdvnek. Magán ezen az energián keresztül érezzük a boldogságot, ezen át lélegzünk, ez a rejtett áramlás. Amikor ezt megérted, nincs mit tenned, csak ordítani egyet: „Én vagyok ez az energia!" Vannak pillanatok, amikor érzem, hogy én vagyok ez az energia. Azután van olyan, hogy az elme azt mondja, tennem kell valamit.

Még akkor is veled van ez az energia. Azt mondod, te teszed, de mi az az energia, ami engedi, hogy megtedd? Felemelem a kezem, de mi az, ami erre késztet? Mi ez a rejtett áramlás? Nem ismerjük fel, mert nincs neve, se formája. Mi az, ami arra készteti az elmét, hogy meditáljon? Ezt hívják ürességnek. Nincs szükséged semmilyen módszerre, gyakorlásra, fogalomra, könyvre. Minden út, dolog vagy gyakorlás elvisz téged ettől. Minden tevékenység ettől el- és nem afelé visz. Keresd a csendet! Mi az? Honnan ered? Miben különbözöl ettől a csendtől? Bármi, ami megjelenik, nem valós. A sivatagban egy folyónak a káprázatát látod, és szomjas vagy. Minél jobban szaladsz a víz felé, az annál messzebbre megy tőled. Soha nem olthatod a szomjadat abban a folyóban. Ez a samsara. A szomjadat akarod csillapítani, és az élvezet egy tárgya felé mozdulsz, de élvezetre nem lelsz. Ha már egyszer tapasztalatból tudod, hogy ez csak káprázat, hogy a folyó nem létezik, akkor maga ez a megértés elég. Nem fogsz többé ezek után a dolgok után rohanni. Ott maradsz, ahol vagy. A következőképpen keletkezik a vágy: úgy akarod a szomjadat csillapítani, hogy egy káprázatot kergetsz. Senki sem boldog, amikor káprázatfolyók után rohan a sivatagban. Senki sem boldog. Egyik vágy a másikhoz vezet. Van valaki, aki azt mondja, „Elégedett vagyok"? Afelé kell fordulnunk tehát, ami túl van a szenvedésen és a nyomorúságon. Mindaz, ami megjelenik, nem valós. Nem voltak jelen a kezdet előtt, és nem lesznek ott a vég után sem. Amikor egy vágy beteljesül, egy pillanatig boldog vagy. Hajói megnézed, ráébredsz, hogy nem a tárgy az, ami boldogságot ad neked. Abban a pillanatban nincs jelen vágy, és az elméd üres. Ez az üresség az, ami boldogságot nyújt. Nincs különbség a vágy és a samsara között. Nincs vágy, és nincs samsara. Az egész világ a vágyak beteljesülését kergeti. Amikor megtapasztaltál dolgokat, egy idő után, semmire sem fogsz vágyni. Ezt a tökéletes állapotot nevezik könnyed bölcsességnek. Magát a szabadság utáni vágyat is el kell hagynod. Ez az utolsó vágy. Ekkor lépsz át valami másba. Felismered, hogy minden te vagy. Ekkor mire vágynál? Mester, a kegyelmed által minden vágyam eltűnt. Én semmit sem tettem érte. Egyszerűen csak elmentek.

A vágyak nem léteznek. Ha megérinted annak lényegét, aki vagy, akkor maga vagy a teljesség. Mire vágyhatnál? Csak arra, hogy visszatérjek hozzád.

A megvalósítás Mindenki nagyon jól ismeri azt az irányt, amelyről beszélnek, amelyről már hallott, amely már köztudott. Én olyan irányba szeretnélek vezetni téged, amelyet még nem hallottak, nem éreztek, nem mondtak és nem gondoltak ki. Elme még nem lépett be oda. Az elme visszavonul, amikor szembekerül a fénnyel. A sokk, amit te félelemnek nevezel, az ettől való félelem. A felszállás félelme. Ha már egyszer felszálltál, nem térhetsz vissza ugyanarra a felszállópályára. Hol fogsz leszállni? Mondd meg, ha tudod! Kilőttél minket az űrbe, és otthagytál bennünket. (nevet) Nem maradhattok ott! Ne csüngj még az ürességen sem! Soha nem érinthetsz egyetlen kikötőt sem, mert mindent magad mögött hagytál. Én azt hívom ürességnek, ami nem elgondolt, látott vagy elképzelt. Emelkedj el magától az ürességtől is! Az is egy fogalom. A szabadság is egy fogalom. A megvilágosodás is egy fogalom. Ezek elhoztak téged más fogalmaktól, olyanoktól, mint a „szenvedek, rabságban vagyok". El kell fogadnod a szabadság és az üresség fogalmait. Azt tanácsolom neked, hogy innen emelkedj el - a szabadságtól, a megvilágosodástól, minden fogalomtól! Senki nem látta még a holnapot. Ez a pillanat az idő. Ne halaszd holnapra! * * *

Miután beszéltünk, tele voltam érzelemmel, és nagyon erős vágyat éreztem a szabadság után. Majd úgy tűnt, hogy az egész világ a szabadságot akarja, hogy mindenki ez után sóvárog. Megkönnyebbülést hozott, amikor rájöttem, hogy ez nem csak rólam szól, hogy én is csak kifejeződése vagyok ennek. Igen, nagyon jó! Mindnyájan a forrásunkhoz térünk vissza. Ez nem egy személyes kérdés. A bolygó minden lénye te vagy. A szabadság gondolata egységes, hozzátartozik mindenkihez. Ha egyetlenegy individuum megszabadítja önmagát, minden megszabadul. Hogyan magyarázod ezt? Tegyük fel, hogy alszol, és álmodban nagyon-nagyon sok ember vágyakozik a megszabadulás után. Mindannyian más és más gyakorlatokat végeznek. Te elmondod nekik, hogy mi a szabadság.

Mindenkihez szólsz. Közben valaki megkérdezi, hogyan lehet a szabadságot elérni. Erről kérdezget, és te hirtelen felébredsz, miközben a szabadságról beszélsz. Amikor felébredsz ebből az álomból, mi történik azokkal, akiket otthagytál? Visszatértek a forrásba. Amikor felébredtél, senkit sem hagytál rabságban. Az, hogy rabságban vagyunk, csak egy elképzelés. Mindenki szabad. Ki nem az? Az emberek, amikor fogságban vannak, alszanak. Ok mind a te kivetítéseid. Álmodban ott van az a sok ember, aki a szabadságra áhítozik és azért dolgozik. Amikor felébredsz, hová lesznek ők? Ez tény. Nagyon nehéz megérteni, de tény. Senki sincs fogságban, és az igazat megvallva senki sem teremtett. Senkit sem teremtettek. Mindenki a forrásban van és szabad. Semmi és senki sincs a forráson kívül. Hová szaladhatnának, hogy elhagyják a forrást a szabadságért? * * *

Ki az, aki a szabadságot kutatja? Az, aki már szabad. Egyszerűen szabadulj meg az elképzeléstől: „A test vagyok, amely a forrástól különáll." Ahhoz térsz vissza, ami mindig is voltál. Ez a keresés hazavisz téged, és nem más, új dimenziók felé. Nem válhatsz vagy lehetsz azzá, ami nem te vagy. Az kell, hogy legyél, ami már vagy. Amikor felébredsz az álomból, megtudod, hogy semmi más nem létezett. Ahol név és forma van, az még az álom. Ahol név és fonna van, ott csalás van és nem valóság. Az ébrenléti állapotban nincs különbség az emberek, a madarak és a sziklák között, minden a teljes létezés. Amikor a szabadság után vágyódsz, az egész világegyetem veled van. A legjobb útja annak, hogy segítsd a világot - amikor az a békéért sír - az, ha minden gondolattól mentes tudsz maradni. * * *

Papaji, mondanál néhány szót arról. miért van az, hogy amikor valaki megkapja az áldást, őszinte lesz, mint egy oroszlán, korlátok nélküli, és a dolgokat a nevükön nevezi? A korlátoktól való félelemnek nyoma sem marad. Bármi, aminek részese voltál, korlátozott azáltal, hogy eleje, közepe és vége van.

Amikor átalakulsz, korlátok nélkülivé válsz, túlkerülsz az elme határain. Most nincs félelem. Most félelem nélkül válaszolhatsz. Spontán módon reagálsz minden pillanatban. A jövőnek még az elképzelése sincs jelen. A jelenben élsz, ami azt jelenti, szabadon élsz. De ha személyekhez és dolgokhoz kötöd magad, amelyeknek az elvesztésétől félsz, máris korlátok között vagy. Nem értem, amikor azt mondod, hogy attól félünk, hogy elvesztünk valamit, ami sohasem volt a miénk. A félelem mindig a múltból ered. Valaki egyszer ezt kétségbe vonta, és így érvelt: „Ha kilépek innen, és belebotlok egy rendőrbe, félek. A félelem abban a pillanatban van, ezért jelen idejű félelem." De én azt mondom, hogy ez a rendőr már ott volt az emlékezetedben. Amikor láttad őt, emlékeidben visszatértél ahhoz a rendőrhöz, aki valami olyat tett, ami megfélemlített téged. A múltbéli rendőr ezzé a rendőrré vált. Ugyanakkor, bár a félelem ebben a pillanatban van, a következő pillanatra irányul. Idejön a rendőr, és elfog? Ez már a jövő, amely a múlton alapszik. Nincs különbség a múlt és a jövő között. A jövő alapja a múlt. Amikor arról beszélünk, hogy a jelenben élünk, annak semmi köze ahhoz a jelenhez, amely a múlthoz vagy a jövőhöz kapcsolódik, de nincs más szavunk rá. Tehát ne ragaszkodj a jelen szóhoz se! A jelen fogalmán is túl kell lépned. Lépj túl a néven és a formán! Lépj túl a fényen is! Csak ekkor fogsz magán a jelenen is túllépni. * * *

Az idő az elme. A félelem az idő. Ahol félelem van, ott jelen van az idő. Amiről beszélünk, az nem az idő, nem az elme, és nem is a félelem. Soha nem érinted meg az időt. Soha nem érinted meg az elmét. Soha nem érinted meg a félelmet. A félelem csak a dualitásban létezik. Ahol kettő van, ott félelem is van. Amikor csak magad vagy, nincs félelem, te vagy az egyedüli létező. Soha nem érintesz meg mást. Nem érint meg az idő, sem az elme, sem a félelem. Mindezeken túl vagy, ezek mind fogalmak. A félelem eltűnik a megértéssel. A dualitás eltűnik az egység bölcsességével. A kettősség csak egy álom. Amikor felébredsz, megtudod, hogy semmi más nem létezett. Ez a teljes szabadság. Az időnek ez a pillanata túl van az idő fogalmán, így a kérdések eltűnnek. Ez az otthonod, a végső lakhelyed, ahol semmi nem jele-

nik meg. Ezt semmi sem érintheti meg. Ez az ismeretlen ismerete, amely üres. Semmi nincs ott. Nincs akarat, nincs szükséglet, nincs vágy. Ez a béke. Ez saját Éned. Nem kell elérned, nem kell megszerezned vagy bármilyen ember, isten vagy teremtő által leírt módszerrel elsajátítanod. Nincs szükség erőfeszítésre ahhoz, hogy elérj ide. Mindenek között azt a legkönnyebb tudni, hogy ki vagy. Nem kell kutatnod ahhoz, hogy megtaláld a szabadságot. Már szabad vagy. * * *

Vess el mindent, amit el lehet vetni, ezt a mondatot is ideértve. Mi marad akkor? Ne fogadj el egyetlen szót vagy mondatot sem! Minden szavam egy ujj, amely az ismeretlen felé mutat, amelyet leírni képtelen vagyok. Vesd el a szavaimat, és meglátod, mi az, amit látnod kell. * * *

Azon a mohóságon kapom magam, hogy úgy érzem, hiányzik valami, hogy van valami több, amit még nem kaptam meg. Üdvözlet ennek a mohóságnak! Ez a mohóság egyetlen tárgyhoz sem fog ragaszkodni. Csak azért mohó, hogy megmérje a mérhetetlent. Eleted végéig veled lesz, és te boldog leszel ezzel. Ez nem kutatás, hanem egy mélyebb béke iránti szándék. Veled maradhat, és nem okoz gondot. Nem kerülhetsz ki ebből. Az elkötelezettség mindig megmarad. Ez maga a béke. Amikor megtaláltad az igaz békét, arra fogsz vágyni, hogy meglásd, létezik-e még ennél is áthatóbb béke. Ez az Én felé irányul, és nem kifelé. Ha egyszer belekerülsz ebbe a szeretetbe, egyre jobban szeretnél szeretni. Ez egy véget nem érő kutatás a megismerhetetlen felé. Nem ajánlom azt, hogy abbahagyd. Ez a cselekvés a nemcselekvés irányába történik. Cselekvés a nemcselekvésen belül. Csak örömet találsz - a kezdetén, a közepén, a végén. Ez az öröm a természeted, és nem valami másnak a keresése.

A guru Milyen kapcsolatod van azzal, aki megmutatja neked, hogy „az csak egy kötél" ? Ez az ujj, amely a holdra mutat. Ha csak az ujjat látod, elszalasztod magát a holdat. Néha arra vágyunk, hogy végig velünk legyen az, aki rámutat a kígyókra és a kötelekre. Egyedül kell menned. Végig egyedül. Senki sem csinálhatja meg helyetted. Ez az út nem kitaposott ösvény, amelyen valaki segítségével végighaladhatsz. Nincs szükséged segítségre, és nincs ösvény sem. A kitaposott ösvények mind a múlthoz tartoznak. Távolíts el minden nyomot, minden ösvényt, és ne legyen senki, aki vezet téged! Minden nyom pusztán a múlt vagy a jövő képzelete. Szabadulj meg ezektől! Hol vagy akkor? * * *

Mi a helyzet azokkal a gurukkal, akik ártalmasak? Igen, kétféle szekta létezik. Láttál már birkákat, kecskéket és bivalyokat? Ezek alkotják az egyik gyülekezetet. Hány oroszlánnal találkoztál, amióta itt vagy? Ők a másik szekta. Amíg birkák vannak, pásztorok is lesznek. De láttál-e már olyan oroszlánt, amelyet terelgettek? //

* * *

Igaz-e az, hogy a tanítónak való engedelmesség az egyik módja az ego és a személyes vágyak kezelésének? Igen, a tradíció ezt írja elő. Ahhoz, hogy félreállítsd az egót, engedelmességgel kell a tanító felé fordulnod. Ez a tanító nem más. mint saját Éned. Engedelmesnek kell lenned ahhoz, amit keresel. B á r EGY IGAZ TANÍTÓ NEM VÁR ENGEDELMESSÉGET SENKITŐL!

Ha van egód, azt le kell küzdened, hogy átadja magát egy magasabb vezetésnek. Ha nincs, szükséged sincs arra, hogy bárkinek is engedelmeskedj. Ha viszont segítségre van szükséged ahhoz, hogy legyőzd ezt a szörnyeteget, akkor egy magasabb vezetéshez kell

fordulnod, aki ezt az egót kézbe veszi. Ha nincs egód, nincs szükséged tanítóra sem. A tanító önnön Éned kell, hogy legyen. De amikor felteszed ezt a kérdést, én azt hiszem, valamiféle prédikátorra, és nem tanítóra utalsz. A tanító az, aki önmaga megvilágosodott, és másokat is abban segít, hogy megvilágosodjanak. Ha ég a gyertya, annak lángja is van, és ha egy másik gyertya hozzáér ehhez a lánghoz, fényre gyúl ugyanúgy, mint az a gyertya, amelyet megérintett. Ha egy tanító nem adja át neked a megvilágosodást, akkor prédikátor, és nem tanító. Mostanában nagyon nehéz tanítót találni, leginkább prédikátorok vannak. Az igaz tanítónak nincs tanítása. Pusztán tudtodra adja azt a tényt, hogy nem vagy tőle különböző. Te már Az vagy! Mi tanítanivaló lenne akkor? A tanító megmondja neked, hogy már Az vagy. A tanítónak képesnek kell lennie arra, hogy elérhetővé tegye számodra a tudást: te magad vagy Az, és nem kell sehol, semmit keresned. Te már Az vagy! Már szabad vagy! A végső igazság az, hogy nincs tanító, nincs tanítás és nincs tanítvány sem. * * *

A különbségeknek ebben az álmában miért van az, hogy némelyeknek látszólag megvan az erejük ahhoz, hogy átadják az Én-természetetet, míg másoknak nincs? Kinek az oldaláról van különbség? Azéról aki átad, vagy azéról, aki megkapja az átadást? Amikor idejövök és melletted ülök, érzek valamit. Amikor valaki mellettem ül, talán semmit sem érez. Annak, akinek az átadásnak ezt az erejét tulajdonítják, üres az elméje. Ahol tűz van. ott meleg is van, de a tűz nem tudja, hogy forró. Az emberek közel mennek ahhoz, akinek üres az elméje, és a vágyaik beteljesülnek. Ő ezt talán nem is tudja, ha tudná, nem történne meg. Csak abban az emberben teljesülnek be a vágyak, akinek nincsenek vágyai. * * *

A borotva éléről beszélsz. De valójában nem csúszhatunk le a borotva éléről, ez csak egy elképzelés, nem így van?

A legélesebb elképzelés! És nagyon keskeny. Ketten nem sétálhatnak egymás mellett. Ha elveszted az egyensúlyodat, elvágod magad. Ha borotvaélen táncolsz, céltudatosnak kell lenned, nem billeghetsz két cél között. Ha megállsz, elvágod magad. Ez az az irány, ami a semmibe vezet. Ez egy elképzelés, de két elképzelés nem lehet jelen egyszerre. Az éles borotva képzete félreáll, amint elvégezte a munkáját. Ez vezet el téged a halhatatlanságba. Üdvözlet annak a döntésednek, hogy ezen mész tovább, és minden más elképzelést félredobsz! Hányan táncolnak a borotva élén? Nagyon kevesen. A borotva éle azt jelenti, hogy nem adsz utat a gondolatnak. Ez a borotva éle. Menj, és nézd meg! A gondolatnélküliség az ürességbe visz téged. Nem azáltal, hogy megérted vagy átgondolod, hanem azzal, hogy az vagy, hogy beleveted magad az ürességbe - ehhez semmi sem hasonlatos. Nem megértéssel vagy megfogalmazással, hanem azzal, hogy most azonnal beleugrasz az ürességbe! Ha beleveted magad, nem tudsz mást tenni, csak Igazat szólni. Azonnal szabad vagy! Ne napold el ezt a szabadságot, és ne készíts egyetlen jövőre vonatkozó tervet se! Akkor megtörténik. A tervezés az elme trükkje. Megjelenik a gondolat: „Elvonulok, és ott megteszem." Az időjelenti azt, hogy elhalasztód. * * *

Mi történik, amikor a guru meghal? A

A guru soha nem hal meg. A guru a benned lévő En. Kívül keresed őt, így a kegyelem által az Én formát ölt, és úgy jelenik meg. mint a külső guru. De csak azért, hogy elmondja neked: „En benned vagyok." A guru az, aki eloszlatja a sötétséget. A szó maga azt jelenti: „az, aki eloszlatja a sötétséget; az, aki elűzi a tudatlanságot". /

Néha látom, hogy ugyanannak a folytonosságnak vagyunk részei. Igen, ez a Létezés. Nem a látás. A létezés. Nincs különbség. Szeretném tudni, miért kezdek el félni, amikor olyan sok szeretetet érzek. Ez a túl sok örömtől, boldogságtól és szabadságtól való félelen;

amelyeket még nem kóstoltál. Ez egy furcsa íz, egy különös szeretet és szépség, amit soha nem láttál vagy hallottál ezelőtt. így az elme nem érzi jól magát ebben az új környezetben, és visszafordulna. Ezt hívják bezárulásnak. De ez valamiféle ízzel jár. És még ha a szív zárva is van, elég maga az íz. Ha tudsz róla, hogy a szíved zárva van, akkor valóban nyitva áll. Ha tényleg zárva lenne, nem láthatnád zártságát. A szív nyitásakor mondod: „Úgy tűnik, zárva van a szívem." Valójában úgy érted: „Ezelőtt zárva volt a szívem." A gondolkodás ragaszkodik ahhoz, hogy egy szabad lény egyfajta állandóan lágy és nyitott érzéssel létezzék. A bezáráshoz és a kinyitáshoz szükség van egy ajtóra. Nincs ajtó! Mindez képzelgés! Nézd, és lásd meg, hogy van-e valahol ajtó vagy zár! Ha nincs is ajtó, hogyan lehetne bezárva? A félelem vagy a gondolkodás az ajtó. Igen. Az képzelgés és nem valóság. Hogyan távolítod el a képzeletbeli ajtót? Ezt senki sem mondhatja meg neked. Nincs mód rá. Ez a te képzelgésed. És mi a helyzet a szorongással? Látsz egy kígyót. Hogyan jelenik meg a félelem az elmében, miközben a kígyót nézed? Hogyan szabadulsz meg a félelemtől? Keresel egy botot vagy egy követ, hogy agyonüsd, vagy előveszel egy pisztolyt, hogy lelődd? Nem így teszel? Mindezek a dolgok akkor jelennek meg, amikor látod a kígyót. Jön valaki az ellenkező irányból, és így szól hozzád: „Mit csinálsz? Mire vársz? Az csak egy kötél." meg tehát a kígyót! Megáll a félelem, a biztonság, a bot, a pisztoly, a kő és a mozdulat, nem mész tovább. Valaki elmondja neked, hogy az csak egy kötél. Hogyan nyílik ki a szív? Hogyan távozik el a félelem? Hogyan tűnik el a kígyó? Amikor bonyolítani kezdem a dolgokat, megjelenik a gondolat: „Nem, nem akarok gondot." Ekkor merül fel az, hogy a belül és a kívül érzése miatt nem teljes a szabadság. Néhányan szeretik fenntartani ezt a gondolatot a végsőkig, egé-

szen addig, amíg a test eltűnik. A szabadság az szabadság, most is, és akkor is, amikor a test eltűnik. A megszabadulás itt és most vagy a test halála után - mindez ugyanaz. Ne halaszd későbbre! * * *

Minden satsangban eltöltött nap olyan veled, mint egy egész életnyi boldogság. Hadd mondjam el neked, mit jelent a satsang. A sangha a közösség, a sat az Én. így a satsang: az Én társaságában lenni. Az Énnel való közösséged a legvégső satsang. Ha nem ismered fel, hogy hol van az Én, akkor keress egy tanítót, aki megvalósította azt. Ez a második legjobb megoldás. Maradj csendben! Semmire se gondolj! Nyugalom! Csak maradj csendben! A csendben, a hallgatásban az Én magától feltárul. Ez a legjobb satsang. Ha nincs bizalmad saját Énedben, akkor kutass fel valakit. Ha őszinte, nyílt és komoly vagy, ez az Én el fog vezetni téged valahová, ahol ugyanazzal az Ennél találkozol, aki azt fogja mondani neked: „Én vagyok Önmagad." * * *

Sok guru azt mondja követőinek, hogy át kell adniuk önmagukat. Az emberek gyakran feladják állásaikat, és átadják magukat a gurunak. Tudják, hogy egy álomvilágban élnek, és át akarják adni magukat valami magasabb rendűnek annál, mint egy álom. Ezt birkapásztorok erőltetik rá az emberekre. Birkapásztorok? A birkapásztorok a vallások vezetői, akik a birkákat őrzik. Csak azokat legeltetik, az oroszlánokat nem. Néhány szellemi tanító azt az üzenetet hirdeti, hogy a keresőknek át kell adniuk, el kell engedniük az irányítást, és a mestert kell követniük. Nagy hűhó támad, amikor a birkapásztorok kihirdetik: „Gyere hozzám! Én adok neked békét." Ilyen átadásban nem érdemes hinni. Még soha senkinek sem használt. Az idő minden pillanata - év-

milliók óta - egy gondolat. Az idő ezen pillanata üres. Semmi sem létezik, ugyanakkor semmi sem nemlétező. Ez az üresség, amelyről újra és újra beszélek. Mi az önátadás? A tanítók félreértelmezik az önátadást. Az annak az elképzelésnek az elhagyása, hogy „béklyóban vagyok". Ez az önátadás. Amikor az önátadás átveszi a „béklyóim vannak" fogalmának helyét, semmit sem mondhatunk arról, minek adjuk át magunkat. * * *

Kényelmesen elvagyunk határaink között, így meg sem érintjük a határtalanságot. Ha valaki határok közé kényszerít minket, készségesen egyetértünk. Bármi, amit elérni vágysz, korlátozás. Neked nem kell a korlátok nélküli állapotra vágynod, hiszen már abban vagy. Te teremted meg a határokat. Annak elképzelése, hogy „szükségem van a szabadságra", falat épít fel közted és a szabadság között. Válj meg attól az elképzeléstől, hogy fal van közted és a szabadság között, és nézd meg, mi történik! Ez a fal képzelgés. Nem is kell eltávolítanod! Mi történik akkor, amikor ledöntesz egy falat, ami nem is létezik? Semmit sem romboltál le. Akkor ki voltál, ki vagy, és ki leszel? * * *

Poonjajiról az a hír járja, hogy megerősít másokat az élményeikben. Jő az, ha valaki támogatja azokat, akik kóstolgatnak valamit? Amikor válaszolok, teljesen üres vagyok. Nem keresem a kérdésre a választ. Egyszerűen csak üres vagyok, gondolatok nélküli. Nem foglalkoztat az, ami történik. A válasz az ürességből jön és nem Poonjából. Poonja akkor nem létezik. A tanítvány nem az én gondom. A kérdést nem Poonjától kérdezik. Kinek szól a kérdés? Poonja senkinek sem adhat szabadsagot. A kérdést az ismeretlennek teszik fel. Ez a nemtanítás tanítása.

Igen, ez a nemtanítás tanítása. A többi prédikálás. A tanítónak nincs saját tanítása. A tanító ösztönzött arra, hogy beszéljen, és nem tartozik felelősséggel a kimondottakért. Egyszerűen csak szabad emberként él, makulátlan, üres emberként. Ez a legjobb tanítás, amit az embernek át kell adnia másoknak. Ülj teljesen csendben! Gondolat nélkül! Ez a tanítás a legjobb tanítás, amit senki nem utasíthat el, és mindenkinek hasznára válhat. * * *

Mester, egyhónapos távollét után most tértem vissza lábaidhoz. Tudom, hogy mindez csak egy álom, és nincs igazi távozás. Miért érzek mégis annyi örömet, boldogságot és túlcsorduló szeretetet attól, hogy ismét melletted vagyok? Itt ülünk a Gangesz partján. Látod, amint a folyó hatalmas robajjal rohan, ömlik, szalad a tengerhez. A Bengáli-öbölnél a tenger elémegy és köszönti őt. A tenger eléjárul, felveszi a Gangesz formáját, azután egymásba olvadnak. Ki tudná megmondani, melyik melyik? Majd mindent beborít a csend. Annyira köszönöm neked! Miért nekem? Mit adtam én neked? Ha adunk egymásnak valamit, akkor megköszönjük. Minden annyira világos. Már látom. Látod. Nem vetted el az én szememet, hogy láss. A szemed a tiéd, és a látvány is a tiéd. Elmúlt a félelem. Elmúlt a félelem! Az attól való félelem is elmúlt, hogy beszéljek. Óh! Már sokszor el akartam ezt mondani. Nincs több kérdés. Nagyon jó! Köszönöm. Annyi dologtól megszabadítottál minket!

Igen, a ti dolgaidtól. Boldog vagyok. Mindannyian diadallal tértek haza. Az elmúlt években én mentem a ti ajtótokhoz, de most nyolcvanéves vagyok, és már nem bírok járni. Sajnálom, hogy fárasztottalak benneteket, hogy ide kellett jönnötök. * * *

Igaz az, hogy tettél egy ilyen kijelentést: „Miután meghalok, úgy hagyom itt a tanítást, hogy a legkisebb hely sem lesz benne, amihez ragaszkodni lehetne." Miért várjak a halálomig? (nevet) Mint ahogy egy szárnyaló madár sem hagy nyomot az égen, az igaz tanítás sem hagy lenyomatot az emlékezetben. A tanításnak nem szabad, hogy legyen tanítója, sem tanítványa. Ha a tanítás a múltból, az emlékezetből vagy a gondolatból ered, akkor az prédikálás, és nem tanítás. Ez a tanítás soha nem volt. (mosolyog, és körbetekint a szobán) Soha nem lesz. (megáll egy pillanatra, és nevetni kezd) És nincs is soha.

II. KÖTET

Mi a megvilágosodás? Papaji, mi a megvilágosodás? Az elme csendessége a megvilágosodás. * * *

Amikor visszatérsz Énedbe, azt nevezik megvilágosodásnak, megszabadulásnak, szabadságnak. Énedet megismerve mindent megismersz. Ebben a felébredésben felfedezed, hogy az egész világegyetem benned van, hogy minden világegyetem benned van, hogy te vagy a világegyetem. Ez a végső megértés. Ha ezt tudod, mindent tudsz, függetlenül attól, mennyi információt halmozol fel. Enélkül a tudás nélkül tudatlan vagy, az abszolút megismerésével minden vagy - kezdet és vég, születés és halál nélküli. Itt minden félelem véget ér. * * *

A megvilágosodás az időn kívül áll - nem az ébrenlét, az alvás vagy az álom állapota. Csak vizsgáld meg ezt a vágyat: „Szabad akarok lenni." Mely állapotból származik ez? Ez egy mindenen túl lévő állapot, amely sehonnan sem származik. * * *

Papaji, hogyan csendesíthetem le az elmét? Hagyományosan két módot írnak elő. Az egyik a kutatás, amely nagyon kevés, nagy képességű embernek megfelelő, a másik a jóga. A jóga koncentrációból, meditációból és gyakorlásból áll. A kutatáshoz először képesnek kell lenned a valóst megkülönböztetni attól, ami nem valós. Ez ésszerű. Válaszd ki a valóst, és tarts ki mellette, vagy utasítsd el a nem valóst vagy a hamisat. A tanulás, a zarándoklás és a szent vizekben való megmártózás nem lesznek a segítségedre. Nem segít, ha betéve ismersz minden sutrát és szentiratot. Az adományok, az önmegtartóztatás és a jótékonykodás sem segítenek. A legfontosabb kívánalom a szabadság iránti égető vágy. E vágy maga elég. Ha égető vágyat érzel a szabadság iránt, a satsang eljön hozzád. Mi a satsang? Maradj csendben. Bármerre is kalandozik az elme, hozd vissza a forrásába. Ha ezt képtelen vagy önmagad megtenni, keress egy tökéletes mestert. A tanítók

kiválasztásakor nem hibázhatsz. Ez az emberi életed és a megvilágosodás közötti szerződés. Ne vesztegesd el az életed valakivel, aki nem alkalmas arra, hogy átadja neked, amit kívánsz. Ha eltökélt szándékod a szabadság, ha a szabadságot ebben az életben, ebben az évben, ebben a hónapban, ezen a napon, most akarod, akkor választanod kell. A legjobb választás a kutatás. Ekkor az elme azonnal elcsendesül. A meditációnak állandónak kell lennie, nem csak néhány órásnak. Figyelmedet az igaz Én valóságára kell összpontosítanod. Egyedül az Én igaz, minden más hamis. Mindent fel kell adnod! Végül add fel a könyvek tanulmányozását. Nyisd ki a saját könyved, és maradj csendben! * * *

A világon élő hatmilliárd emberből hányan vágynak a szabadságra? Milyen ritka ez? Lehet, hogy a világ képtelen minden országban felmutatni egy megvilágosodott személyt. Hogy egy felébredettet láthassunk, 2535 évet kell visszatekintenünk. Ott találjuk a herceget, aki megvilágosodott, és akinek a nevét még ma is minden nap elismételjük. Amikor felébredt, feleségével, a királynőjével, és fiával aludt ágyában. Hatalmas palotája, elefántjai, lovai, kincsei, hadserege és táncosnői voltak. Ez a fiatalember soha nem látott szenvedést a palotában. Honnan keletkezhetett benne a vágy: „Szabad akarok lenni"? Éjfélkor felébredt. Egyik oldalán megpillantotta feleségét, országa legszebb asszonyát, másik oldalán fiát, házassága ajándékát. Kettőjük között ébredt fel. Amint ezeket a szavakat hallod, ne zárd ki magad ebből! Te vagy Buddha maga! Ő is ember volt, te is ember vagy. Talán több felelőssége volt. mint neked van, hatalmas kötelezettségei voltak, sokkal hatalmasabbak, mint neked, és mégis időt kellett találnia a szabadság iránti vágyra. Miután megtalálta az időt, most fényt mutat nekünk. Nem halt meg. Minden nap emlékezünk rá, ott él mindenki szívében. Ki ne ismerné Buddhát? A neve minden országban ragyog. Te magad vagy Buddha! Ne becsüld alá magad! Ugyanaz a fényed, ugyanaz a bölcsességed, ugyanaz a tudatosságod. Ha el akarod ezt halasztani, továbbléphetsz a következő születésbe. Ha vágyaid vannak és azok beteljesületlenek, újra kell születned a következő anyaméhben. Ha ennek véget akarsz vetni, teljesítsd be a vágyaidat egyetlen pillanat alatt. Ha nem marad több

vágy, hogyan születhetnél újra? Az egyetlen módja annak, hogy kiszállj ebből a körforgásból az, ha egy pillanat alatt beteljesíted minden vágyadat. A másik módot már kipróbáltad. Ha egy vágyat beteljesítesz, jön a következő. Azt is beteljesíted, mégis jön a következő. Kérdezd meg a királyokat, a világ vezetőit, és azt fogod látni, hogy nekik is vannak vágyaik és félelmeik. Kérdezd meg az üzletembert, neki is vannak vágyai és félelmei: még több pénzt akar. Mindenkinek vannak beteljesületlen vágyai - a munkásnak, a papnak, a katonának. A vágyaidat legegyszerűbben tűzzel tudod beteljesíteni. Tűzre van szükséged, hogy felégesd vágyaid tárházát, amelyeket emlékezeted kamrájában halmoztál fel. Egyetlen vágy azonnal lángra lobbantja őket: a megvilágosodásé! A megvilágosodásban minden vágy hamuvá lesz. Nincs szükséged többé, hogy visszatérj egy anyaméhbe. Máskülönben egyik helytől a másikig, egyik anyaméhtől a másikig kell vándorolnod. Ehhez nem kell idő. Csak ez az egy vágyad legyen. Ennek működnie kell, mert ez a vágy nem nyugodhat meg egyetlen dolgon sem. Időbe telhet, ha dolgokra vágysz, ha arra vágysz, amid nincs meg, de ez a beteljesülésre irányuló vágy - hogy megismerd igaz Énedet - nem vihet messze téged önmaga beteljesüléséhez. Ez a vágy azonnal beteljesedik, mert a vágyott tárgy maga az alany. Az alany az, amely arra vágyik, hogy visszatérjen az alanyba. A tudatosság - a tudatosságból - arra vágyik, hogy visszatérjen a tudatosságba. Mennyi időre van szükséged, hogy hazatérj, amikor otthon ülsz? * * *

Ha jól énem, mi mindnyájan megvilágosodottak vagyunk, és el kell engednünk azt az elképzelést, hogy nem vagyunk azok. Ez így helyes? Részben megértetted. A „nem vagyok megvilágosodott" egy elképzelés. A „megvilágosodott vagyok" is az. Érted? Ha mindkét elképzeléstől megszabadulsz, mit látsz? (A kérdező egy pillanatig csendben marad.) Aha! A mosoly az arcodon se nem megvilágosodott, se nem határok között lévő. Csak mosolyogj, és maradj csendben. Milyen gon-

dolat van az elmédben, amikor mosolyogsz? Ki vagy te? Ki mosolyog? A kötelék és a szabadság elutasításával ott a mosoly. Most folytasd ezt anélkül, hogy a kötelékre vagy a megvilágosodásra hivatkoznál. * * *

Papaji, már itt ülök néhány napja, és kérdéseket teszek fel, de minden alkalommal, amikor rám nézel, nem tudom, mi történik. Egy szót sem értek abból, amit mondasz. Mintha valamilyen idegen nyelven beszélnél. Erőfeszítést tegyek arra, hogy megértselek? Tehetsz erőfeszítést, ha akarsz. Ki gátolna meg ebben? Még az erőfeszítés gondolatának is a Forrásból kell erednie. De mielőtt megteszed ezt az erőfeszítést, nézd meg, szükséged van-e erőfeszítésre ahhoz, hogy férfi legyél? Nem, férfi vagyok. Ez ugyanaz. Akkor miért próbálnál ló lenni? (nevet) De nem értem a szavakat, amelyeket kimondasz. Mint most is, amint rám nézel, történik valami, és nem értem. Nem kell megértened. Addig beszélek majd, amíg a megértésed beteljesedik. A megértésed vége lesz az én beszédem vége. Add fel tehát a megértést, és én is feladom a beszédet. A megértés nem fog segíteni, az a füledből egyenesen az emlékezetedbe száll. A megértés jó lehet, ha tanulsz valamit, de nem jó a szabadsághoz. A szabadsághoz egyetlen szóra sincs szükséged. A szabadság makulátlan. * * *

Azt mondod, hogy hatvan éven keresztül csak néhányan jöttek el hozzád és valósították meg ténylegesen a végső szabadságot. Ezt hogy érted velünk kapcsolatban? Nem húztalak ki benneteket a listámról, (nevet)

Ha ez egy álom, miért hiszik oly sokan, hogy valóság'?

Senki sem kételkedik a világ valóságában. Látják a fákat és a hegyeket, és biztosak abban, hogy mindez létezik. Csak akkor kételkedünk az álomban, amikor megkérdőjeleződik ez a bizonyosság. Ébredj fel, és fedezd fel, hogy ez egy álom! Hogyan ébredj fel? A satsang által. Az a szabadság szava. A satsangban felfedezed, hogy feladhatsz minden álmot a testről és mindezekről a kapcsolatokról. Nagyon, nagyon kevesen vannak, akik valóban azt választják, hogy felébredjenek. Buddha felébredt. Gyönyörű feleségével aludt éppen, és egyszer csak felébredt. Ott volt mellette csodaszép felesége és fia, a palotája és az elefántjai, de ő valami mást választott. És felébredt egy másik király is. Egy teliholdas éjszakán palotája tetőteraszán feküdt, egy-egy királynővel az oldalán. A hold szépségét csodálta, amikor két fehér madár szállt el felette. Hirtelen felébredt és körbenézett. Egy királyt látott a palotájában, mindkét oldalán egy-egy királynéval. Mindene megvolt, amit a világ csak nyújtani képes. Milyen szerencsés ember! De ő csendesen felkelt, elhagyta a palotát, és az erdőbe vonult, hogy szabadságban élhessen. Itt-ott megtalálhatod a felébredés különböző történeteit. Amikor felébredsz, tudni fogod, hogy ez csak egy álomállapot. Amikor álmodsz éppen, minden valósnak tűnik, és nem is tudod, hogy álmodsz. Végül a kérdésből: „Honnan jövök, ki vagyok?" megjelenik benned a különbségtétel képessége. Ezzel a megkülönböztetéssel felismered ennek az álomnak a természetét. * * *

Mi a megvilágosodás? Én nem használom ezt a szót. Ráébredett? Semmi. Ne válj semmivé! Még a megvilágosodás is valamivé válás. Légy, aki vagy! Ne tégy címkéket magadra! Ne légy megbélyegezve! Billogjuk az állatoknak van. Milyen billog tartozhat az Énhez, amelynek NINCS NEVE és NINCS FORMÁJA? Mi a megvilágosodás szó eredete? Ez egy szó, nem igaz? Mielőtt szó lett. mi volt a szó gyökerének az eredete?

Egy gondolat. Igen, és a gondolat előtt csend volt. Tehát először a csend, majd a gondolat és később a szavak. A megvilágosodás és a kötelék szavak. Minden szó az elme birodalmába tartozik, és te afelé nyílsz ki, ami túl van az elmén. Mielőtt gondolattá vált volna, valahol máshol volt, és ez a valahol máshol saját Éned. Az Én mindig az Én, engedd, hogy ne legyen megjelölve. Az Én az Én, és nincs szüksége az erőfeszítésedre, a módszeredre vagy a segítségedre, hogy felismerje Önmagát. Mindörökké felismert. Éppen ellenkezőleg, te vagy az, aki álcázod. Az álcát kell eltávolítani. Mi az álca? A gondolat: „Én ez és ez vagyok." Ezt el kell távolítani, és amikor ez megtörténik, az Én Önmaga fényében ragyog. Önmaga ragyogásával ragyogja be Önmagát. Az álca eltávolításához nincs szükséged gyakorlásra. Csak maradj csendben egy pillanatig, és túl vagy mindenen, máris otthon vagy. /

/

Amikor a jelenlétedben hallom a szavakat, valami történik. Igen, történik. A csend, a nyugalom és a béke miatt. A tökéletes csend van itt. Amikor az elme csendes, azt jelenlétnek nevezik, és ez a jelenlét nagyon ragályos. Mindenkit megfertőz, aki a közelébe kerül. Az elme nyugalma a legfontosabb, amikor nincsenek gondolatok és nincsenek szavak. Nincs szükséged szavakra a tanításhoz. Csak maradj csendben! Ennek a tanításnak nincs szüksége szavakra. CSAK NYUGODT ELMÉRE. És mivel senki sem nyugodt, a tanítások nem működnek. Könyvek millióit találod, de egyik sem működik, mert az írás mögötti elme nincs nyugalomban. Néhány sutra meglehetősen hatásos, mert csendes elmével írták. A szó a csendből keletkezik, mielőtt még szó lenne. Szólj tehát a csendben, hallj a csendben. A szabadsághoz nincs szükséged egyetlen szóra sem. A szabadságot a csendben kapod meg.

A satsang kívánalmai Vannak bizonyos kívánalmak, amelyeknek eleget kell tenni, mielőtt valaki felkeres egy tanítót az igazságért. Az első kívánalom a megkülönböztetés a valós és a valótlan között. Ez a különbségtétel alapvető. Vágynod kell a valós után, és el kell utasítanod a nem valóst. A valós csak az Igazság lehet. Saját Éned. Ezen túl semmi nem létezik. Minden más hamis. A második kívánalom, hogy megszabadítsd magad az érzékek örömeinek vágyától. A harmadik kívánalom a fizikai és mentális karma feladása. A negyedik kívánalom a szabadság iránti erős vágyakozás. Nézd meg azon keveseket, akik felébredtek, és meglátod, hogy ők mind eleget tettek ezeknek a kívánalmaknak és igényeknek. Ezekkel a tulajdonságokkal készen állsz arra, hogy egy tanító lábaihoz ülj. A tökéletes tanító az, aki önmagára ébredt. Csakis egy tökéletes tanítóval érdemes együtt lenni. Mint ahogy a pénzváltó is ellenőrzi az aranyat, neked is megvan minden jogod, hogy ellenőrizd a tanítódat. Nem szabad félrevezetettnek lenned! Amikor vásárolni indulsz, kiválasztod, mit akarsz venni. Miért ne lennél még elővigyázatosabb egy tanító kiválasztásakor? Ez a Kali Yuga kora [a sötétség kora], mindenütt ott lehet a hamisság. A legtöbb tanító hamis tanító, és a legtöbb kereső hamis kereső. Sokan mondják: „A szabadságot akarom", de a kívánalmaknak kell eleget tenni, mielőtt az ember megkapja a satsangot. Mivel itt vagy, feltételezem, hogy megvan benned a megkülönböztetés képessége. A második feltételt illetően, amely a vágyak elutasítása, még csak meg sem kérdezlek. Néhányan a különféle érzéki örömöknek hódolnak, de én nem hiszem, hogy eredményesek lesznek majd. Tudnál említeni egyetlen embert is, aki az érzéki örömökbe merülés által világosodott volna meg? A karmát illetően hadd mondjak el egy történetet, hogy ne zavarjon meg a világi élet és a karma. Volt egyszer egy ifjú hercegnő, aki nagyon vágyott a szabadságra. Elhatározta hát, hogy elmegy a város peremén, szalmakunyhóban élő szent emberhez. Senki sem tudott arról, mire készül. Éjszakánként, amikor mindenki aludt, kiosont a palotából, hogy egy órát a szent ember társaságában töltsön. A bátyja egyik barátja azonban beárulta. - Látom éjszakánként a húgodat. Vajon hová megy? A testvére így válaszolt:

- Sehová sem megy, itthon alszik. De a herceg aznap éjjel éberen figyelt. Éjfélkor látta, amint húga kisurran a palotából, és elindul a város felé. Fegyverrel kezében követte őt. Azt érezte, hogy ha rajtakapja valakivel, egyetlen lövéssel mindkettőjükkel végez. Amint a hercegnő belépett a kunyhóba, a bölcs lámpást gyújtott, és így szólt: - Gyere, ülj le velem szemben. Ma van az utolsó nap. Ma átadom neked a szabadságot. Mindeközben bátyja kívülről figyelte húgát a kunyhóban, az idegen férfival. Elhatározása szerint célba vette őket. A herceg nem volt kereső, más cél vezérelte, mint húgát. Egyetlen lövéssel mindkettőjükkel végezni akart. A guru kiejtette a szent szót, amely a legszigorúbb titoktartás mellett száll tanítóról tanítványra. Amint a titok behatol a tanítvány idegrendszerébe, minden megtörténik. A guru kimondta a szót, és valaki odakint táncra perdült. A bölcs megfeddte a lányt, amiért az hozott magával valakit, de ő ártatlanságát védve elmondta, hogy egyedül jött. - Akkor menj, és nézd meg, ki táncol eksztázisban odakint! A lány kiment, és bátyját találta ott. Megölelték egymást, és a herceg a lábaihoz borult, hogy köszönetet mondjon. Egyszerűen azzal, hogy a megfelelő társaságban volt és meghallotta a szót, a csoda megtörtént. Ez az ember a hagyományos értelemben nem volt erre feljogosítva. Azzal, hogy célzott, nem maradt más vágya, mint agyonlőni mindkettőjüket. Egyhegyűen a megvilágosodást célozta meg, amelynek eredménye az eksztázis és a hála lett. A kapcsolataidnak a belső tisztaságot kell tükrözniük. Ez alapvető. A külső tisztaság együtt jár a belső tisztasággal. A belső tisztaság a szabadság iránti heves vágy. * * *

A tisztelet alapvető. Ha van egy gyémántod, azt ne nylonzacskóban tartsd! Az értékének megfelelően kell csomagolnod. Ez a tisztelet. Alázatosnak kell lenned minden lény felé. Ha nem így teszel, gőgös vagy. Először mindenki gőgös, senki sem szerény. Ez nem a te hibád. Az ego a gőg, és ez a kígyó a világ összes lényét megmarta. Mindenki gőgös, még az istenek is. Ha úgy érzed, gőgös vagy, a satsangon a helyed, hogy ezt megszüntesd. Nagyon egyszerű. A gőg alapja az a gondolat: „A test vagyok." „Ez az enyém, és azt akarom." „Ehhez tartozom." „Ez hozzám tartozik." Mindezek a

gondolatok a dölyföt fejezik ki. A legtöbb embert megérinti a gőg, emiatt nem működhet a satsang számukra. Amikor gőgös vagy, elrejted Éned természetének szépségét, áldását és szabadságát. Nem lehet béke benned ekkor. Ha valóban készen állsz arra, hogy megszabadulj a gőgtől, gyere a satsangra, nagyon alázatosan lépj oda egy tanítóhoz, és kérdezd meg tőle: „Uram, hogyan távolítsam el a gőgöt?" * * *

Már kimondani: „Gőgös vagyok", maga az alázatosság. Először is ki mondja azt, hogy „Gőgös vagyok"? Hallottad ezt valaha? Mindenki azt mondja: „Te vagy gőgös." Amikor gőgös vagy, a benned lévő béke és áldás rejtve marad, de amikor felismered a békét és az áldást, a gőg elrejtőzik. Szeress hát bele a békébe! Fedezd fel, ki vagy valójában, és akkor az arrogancia eltűnik. Magával isteni természeteddel találkozol majd, itt és most. Ne kelts egyetlen gondolatot sem! Ne tégy semmilyen erőfeszítést, és akkor nincs gőg. Ha követsz egy gondolatot: „Ezt megtettem, ez hozzám tartozik, holnap pedig az enyém lesz..." , az csak fennhéjázás! Semmit sem tehetsz. Semmi sincs a te kezedben. Szüntelenül tedd fel a kérdést: „Ki vagyok én?" Tartsd ezen az elmédet! Amire gondolsz, az vagy. Amilyen a gondolatod, olyan a lényed. Ha a gondolatod üres, nincs ok arra, hogy ismét megszülessél. * * *

A soha véget nem érő, örökkévaló satsang már most is folyik megelőzve a kozmosz kezdetét, és fennmarad a világ pusztulása után is. A satsangon a szépség feltárja önmagát. Ám aki gőgös, egyetlen villanást sem kap belőle. Aki gőgös, nem láthatja, mert ez a szeretet, ez a szépség oly makulátlan, oly tiszta, oly szűzies, hogy még egyetlen arra irányuló gondolat, hogy meglássuk, is gátat jelent a felismerésében. Oly tisztán kell elémenned, mint amilyen ő maga. Oly mezítelenül, oly makulátlanul, oly szűziesen. Ekkor megmutatod önmagad. Az egység, a szépség és a szeretet találkozik az egységgel, a szépséggel és a szeretettel. Nincs senki, aki látható és érzékelhető lenne, vagy akihez szólnál. Ez a satsang. Még csak az egység sincs, nem is beszélve a kettősségről. Még csak egység sincs. Ekkor megjelenik a satsang. * * *

Ha éles az elméd, a satsangon elég egyetlen szó is. A satsang nem az ostobáknak és a bűnösöknek való, hanem annak, aki nagyon éles, nagyon őszinte, tiszta és szent életű. Az igazság a szentet magasztalja fel. Ilyen az igazság. Ebben nincs kompromisszum. Az igazság az, ami eljön érted, és magához ölel majd. Olyan gyönyörűvé kell válnod, hogy megcsókoljon. Egyetlen hiba elég ahhoz, hogy ne légy érdemes az ölelésre és a csókra. Az igazság makulátlan, és a kedveseddé lesz. Ne rejtőzz el! Ne rejts el semmit! Ha egy másik kapcsolatba bonyolódsz, hogyan talál majd meg a kedvesed? Ha egy piros lámpás negyedben élsz, lehetetlen a makulátlan kapcsolat saját Éneddel. * * *

A világon számos olyan hely van, ahol ha kijelented, hogy szabad vagy, halálra köveznek. A szufi Mansoort megkövezték azért, mert kimondta: „Szabad vagyok." Szerencsés vagy, hogy egy ilyen országhoz tartozol. Biztosan kiérdemelted, hogy egy szabad földre születtél, ahol azt csinálsz, amit csak akarsz. Úgy élhetsz, ahogy akarsz. Kisétálhatsz a templomból, és senki sem kérdezi meg, miért. Vannak olyan országok, ahol nem hagyhatod el az egyházat. Egész országokat találsz, ahol senki sem meri kimondani: „Szabad akarok lenni." Szerencsés az örökséged, szerencsések a szüleid, szerencsés az országod, szerencsés a származásod, és te magad is szerencsés vagy. Megvan benned a szabadság iránti vágy. Milyen más érdemre van még szükséged? Csak tekints magadba egy pillanatra, és lásd meg, mi van ott!

A tanítóhoz fűződő kapcsolat A hagyomány szerint a tanítvány elmegy az erdőben élő tanítóhoz, és e szavakkal fordul hozzá: - Kérlek, Mester, ments meg engem! Szenvedek. Mondd meg, ki vagyok én! A tanító pedig minden szeretetével azt válaszolja: - Édes fiam, gyere, ülj le mellém, és elmondom neked. Ekkor kezdetét veszi a vizsgálódás. A tanítvány megkérdezi: „Ki vagyok én?", mire a tanító megmondja neki az igazat: „Te AZ vagy!" /

/

Igazat szól, és a tanítvány megérti: „En AZ vagyok." Es ezzel végeztek is. * * *

Mi az, hogy tanító? A tanító egy tutaj, amin átszeled az óceánt. Egy igaz tanító átvisz téged a samsara óceánján. Az óceánban lévő, állkapcsukat csattogtató alligátorok és krokodilok a vágyaid. Van olyan vágy, amely ne falna fel? Egyszer majd a vágy alligátora elnyel téged. Az egész világot elnyelik a kötődés és a vágy ezen ragadozói. Szabadítsd meg az elmédet minden kötődéstől, és maga Isten vagy. Vágyak nélkül teljes vagy, ez minden kétségen felül áll. Csupán egyetlen másodpercre szabadulj meg a vágytól, és nézd meg, hogyan érzed magad! Abban a pillanatban beleszeretsz saját Énedbe. Egyetlen dologban sem vagy képes megtalálni a békét. Hagyd abba, hogy a dolgok felé rohansz, és lásd ezt meg! Az egész világ a dolgok felé rohan a békét keresve, de azt egyetlen dologban sem lehet megtalálni. Állítsd le a versenyfutást, és nézd ezt meg! * * *

Hogyan lehetséges, hogy bárkinek. aki csak besétál az ajtón, odaadod a legértékesebb drágakövek ezen legritkább darabjait? Harminc évvel ezelőtt édesanyám mindig ugyanezt kérdezte. így mondta: - Ide figyelj! Disznók elé veted a gyöngyöket. Ki becsüli meg, amit adsz? Először fel kell, hogy mérj egy embert! Nézd meg a swamikat! Vannak, akik egész életüket az ashramban töltik és szol-

gálják őket, de a swami semmit sem ad, mert semmije sincs. Egyszer csak jönnek ezek az emberek, és te gyöngyöket adsz nekik. Ki tudná ennek az értékét? Légy elővigyázatos! Lásd meg az egyén tulajdonságát, és add meg neki, amire szüksége van. Imigyen a gyémántot nem kell a szamár nyakába kötni. Ezt fel kell mérned, és csak utána tudhatod biztosan. De mit tegyek? Abban hiszek, hogy az emberi születés elegendő. Csak hatmilliárd ember van. Számold meg a szúnyogokat vagy a halakat, a férgeket vagy a baktériumokat. Az emberi születés ritka, és elegendő szerencse ahhoz, hogy valaki felismerje az igazi drágakövet. * * *

Időnként tudatában vagyok... Időnként! Mit értesz azon, hogy időnként? Ez nyelvtanilag nem helyes. Hol tanultad? Milyen iskolába jártál? Kik voltak a tanítóid? Ez egy másik osztály! Egy olyan osztály, ahol nincs tanító, ahol a tanítónak nincs nyelve, és a tanítványoknak nincs fej a nyakukon. Ez az az osztály. Ha fejed van, máshová kell menned. Talán a henteshez, ahol levágják a fejeket. Az ego a fej, tudod? Az ego olyan születés, amely a mészárszék felé tart. A mészárosok gondodat viselik majd. Én nem akarok fejeket, én szíveket akarok. Számos olyan szervezetet találsz, ahol csak a lejre van szükség. Nekem nincs szükségem egyetlen fejre sem. Tedd le a fejed odakint, és akkor szólj! A szíved fog szólni, a szeretet nyelvén fogsz beszélni. Engedd, hogy a szíved szóljon! Ne lépj közbe! Engedd. hogy beszéljen! Most a fejedből beszélsz, úgyhogy vágasd le! * * *

Egy gyönyörű történet jutott eszembe Szent Kabirról. Volt egy hétéves kislánya, aki egyszer megkérdezte tőle: - Apám. öt-hatszáz ember jön hozzád naponta satsangra. Miért jönnek? Mi a céljuk? Kabir így válaszolt: - A satsang miatt jönnek, az igazság kutatása, a szabadság, a bölcsesség. a megszabadulás miatt. A kislány azt felelte: - Én nem hiszem, hogy ez így lenne, drága Papa. Nem hiszem, hogy a megvilágosodás miatt jönnének.

Kabir szótlan maradt. Másnap a kislány kiállt az ajtóba, és ha valaki közeledett, azt mondta neki: - Ma az apám úgy határozott, hogy először kérdéseket tesz fel neked. A beszélgetés után behív majd magához. Emiatt vagyok én itt. Egy nagyon éles bárd van a kezemben. Hajtsd le a fejed erre a tönkre, hadd vágjam le. Megmutatom az apámnak, és azután, ha ő jóváhagyja, beléphetsz majd. A satsang-sorban mindenki hallgatott. Végül az első ember így szólt: - Nem, nem. Csak azért vagyunk itt, hogy a lányunk eljegyzését megbeszéljük. Volt egy kis időnk, és eljöttünk, hogy megkapjuk a guru áldását. Csak tiszteletünket tesszük, és megyünk is. Egy másik csoport érkezeit. Nekik csak egy peres ügyben volt szükségük a guru tanácsára. Másikuk házastársával kapcsolatos gondjai miatt jött. Megint mások csak azt akarták tudni, a guru szerint hogyan tudnák tisztázni személyes vagy munkakapcsolataikat. Imigyen, ilyen vagy olyan ürüggyel senki sem volt hajlandó fejet hajtani, és ekképpen megjelenni a tanító előtt. Telt-múlt az idő, Szent Kabir csak várakozott, de senki sem jött. Végül kilépett szobájából, és megkérdezte lányát, miért nem jött senki a satsangra. Ő így válaszolt: - A z t mondtam nekik, hogy apám először kérdéseket akar feltenni, és én levágnám a fejüket, hogy a beszélgetésre bevigyem neki. De senki sem lépett elém, senki sem mert! Senki sem adta át a fejét, senki sem hajtotta le! Senki sem engedte, hogy levágjam. Mi haszna van akkor a satsangodnak, Papa? Mindenkinek meg kell halnia. A test születésének napjától a halál ott jár a nyomodban. Ha a lefejezéshez lehajtották volna a fejüket, felismerték volna az igazságot arról, ki hal meg. Akkor megtudták volna, mi az élet. Senki sem egyezett bele, hogy éljen! Ez a hétéves kislány tudta, hogyan vegyen részt a satsangon. Az én, a te, az ő nem léphetnek be a satsangra. Ott állsz, hogy szemtőlszembe kerülj az igazsággal. Ez a satsang jelentése. Szembenézel az igazsággal, a szabadsággal, saját Éneddel. Ki ölhetne meg téged? Saját Énedtől félsz, és így másoktól függesz. Olyan dolgoktól függesz, amelyek nem állandóak. Az én és a te nem fogják megmenteni az életed. Többmilliószor megszülettél és többmilliószor meghaltál. Nagyon jól ismered a halálnak ezt az állapotát. Most legalább azt kezdd el tudni, hogyan élj. Nem mentheted

meg az életed. A tested arra születik, hogy meghaljon. Szeretsz meghalni. Többmilliószor átélted már a halált, szereted azt. Élni nem szeretsz! Élni annyira egyszerű. Oly egyszerű boldognak lenni, oly egyszerű mindig az üdvösségben lenni. Te akarod a halált, és kész. A kegyelem és a szépség eme szeretetligetét mészárszékké változtatod. Adj magadnak egy kis időt, csak egyetlen pillanatot, hogy meglásd, ki vagy! Adj időt Énednek! Soha nem hagysz időt neki. Egymillió éve használod a fejedet, legalább most adj időt igaz szíved számára. Maradj csendben! Egyszerűen maradj csendben, és tudni fogod, mi történik. Most, ebben a pillanatban maradj csendben! Tedd le az eszközeidet! Saját Éned jön majd el, hogy megöleljen és megcsókoljon. Add meg ezt neki! Add meg ezt a pillanatot saját Énednek! * * *

Ne a füleddel hallgasd ezt a tanítást! Ha úgy teszel, akkor az egyenesen a régi csontok közé kerül a temetőbe. Az emlékezet egy temető, nem így van? Mi más lenne? Az emlékezetben nem a régi lerágott csontokat tárolod? Ami friss, azt nem az emlékezetben találod. Az emlékezetben csak a szemét szagát érzed. Minden holttest ide kerül, így jobb, ha elfeledkezel róla. Ne tégy semmit, és ne gondolj semmit. Ennyi az egész. Ez az egyetlen tanítás, s ez nem valami meghallanivaló. Ne hallj meg hát semmit! Ne hallj, ne láss, ne szagolj, ne érints és ne ízlelj semmit, és akkor mi marad? Nyisd ki a szívedet! Ez minden. * * *

Indiában az emberek zarándokúira mennek mindenfelé. Egyszer egy északról származó férfi jó barátságba került egy déli zarándokkal, és útjaik során egymás házában szálltak meg. A dél-indiai a következőket mesélte barátjának: - Gazdag ember vagyok, nagyon jól élünk. Két iskolás korú fiam van. és ha megtudnák, mennyi pénzünk van, nem fejeznék be az iskolát, így a kincset a feleségem malomköve alá rejtettem. Amikora fiaim kijárják az iskolát, elosztom a vagyont a fiúk és a feleségem között. Hét év elteltével az északi férfi ismét meglátogatta délen élő barátját. Meglepődve látta a ház elhanyagoltságát, majd megpillantotta barátja feleségét, aki nagyon boldogtalannak látszott. Éppen a szomszéd búzáját őrölte. A férfi megkérdezte tőle:

- Mi történt veletek? A feleség pedig így válaszolt: - Hat évvel ezelőtt a férjem az erdőbe ment, ahol megmarta egy kígyó, és meghalt. Azóta nagyon nehéz az életünk. A fiúk most fejezik be az iskolát, éppen a záróvizsgára készülnek. Amint ez meglesz, talán találnak majd munkát, hogy segítsenek nekem. A férjem halála óta én mosom a szomszédok ruháit, én takarítom a házaikat, én őrlőm a lisztjüket, még sincs elegendő ennivalónk. - Semmit sem mondott a férjed, mielőtt meghalt? - Semmit, nagyon hirtelen történt. Nem tudtunk még beszélni sem. A férj barátja nagyon izgatott lett, hogy elmondhatja neki a hírt: - A kő alatt, amin őrölsz, a férjed aranypénzeket rejtett el. Egyszerűen attól, hogy a hírt egy megbízható személytől hallotta, a feleség abbahagyta az őrlést. Abbahagyta, amit csinált, és hirtelen nagyon boldog lett. A kincset még ki sem ásták. Csupán az, hogy megbízható forrásból hallotta a hírt, teljesen meggyőzte, és nagyon boldog lett. En most azt mondom neked, hogy szabadulj meg a szenvedéstől. Áss le húsz centire a szenvedés alá, és a kincs máris a tiéd. Ez a család csupán azért szenvedett és őrölt éjjel-nappal, mert nem tudták a helyes információt. A hír valaki olyantól származik, aki nagyon közel áll hozzád. Ő azt mondja: „Ott van a kincs, a benned lévő kincs." Menj befelé, és megtalálod. Ez még csak nem is megtalálás. A kincs mindig ott van, csak elfedi a tudatlanság. Most felfedezheted, ha arra a hírre alapozol, amit az mond el neked, aki ismeri. Elmondja, hogy szabadulj meg a szenvedéstől, és nézz a szenvedés alá. Ott van a kincs. Mindenki azonnal felfedezi az igazságot. A kincs ott van, csak az igaz információ hiányzik, egyszerűen nincs tudomásod róla. így a szomszédokhoz jársz a szennyesüket mosni, és ez a szennyes az emlékezet. Amikor megtudod, hogy kincs vár rád, azon nyomban abbahagyod, hogy a szomszédokhoz járj mosni. Máskülönben minden, amit teszel, csak szennyesmosás. /

* * *

Évezredek óta ugyanaz történik. Bármerre nézel, nagyon kevés igaz tanítót találsz, aki az emberek hasznára van. Ami itt folyik, az a hagyományra, a származási ágra jellemző. Mindig is így történt. Ahol nagy tömeget, gyülekezést találsz, biztosra veheted, hogy

valamiféle csalást is lelsz. Ahol tömeg és forgalmi dugó van, ott balesetnek kell lennie, máskülönben néhány ember - kettő, három vagy négy - is elegendő. Ha valamilyen nagy táncmulatság folyna az utcán, hányan maradnátok itt a satsangon? Legyetek őszinték! Zene, tánc - oly csalogatóak az érzékeknek -, és máris távoznátok innen. Az érzékek kifelé irányulnak: az érintés, az ízlelés, a látás és a hallás. Valami nagy felfordulás van odakint, és máris kívül vagytok. Ki maradna a satsangon? Csak az, aki saját Atmanjához, saját Énjéhez jött. * * *

Amikor a jelenlétedben ülök, minden eltűnik. A jelenlét mindig itt van. A létezéssel való együttlét elegendő. Azelőtt csak a valamivé válás foglalkoztatott. A létezés a jelenlét, és ennek felismerése a bölcsesség és a szabadság. Valami történik a te jelenlétedben. Talán ez az áldás? Az áldás és a jelenlét ugyanaz. Szüksége van az embernek egy gurura? Saját Éned a gurud, de még nem láttad őt magadban. Nem érted a benned lévő guru nyelvét. Ha nagyon komolyan gondolod, ha megvan benned a sóvárgás, az égető vágy, hogy lásd Őt, Ő bemutat majd valakinek, aki ugyanazon a nyelven szól hozzád. A belső Én felölti a külső guru tonnáját, hogy saját nyelveden szóljon hozzád. Azt mondja: „Én benned vagyok." Amikor saját Énedként ismered fel ezt a külső gurut, mindezt megérted. Az elkülönültség az ego, amit fel kell adnod. Ebben az elkülönültségben az ego az alany, és Isten a tárgy. Egy hullám azt képzeli magáról, hogy független a óceántól. Más a neve, más a formája, a mozgása, és nem látja az óceánt, amelyből megszületett. Ez az ego. Majd valaki elmondja neked: „Az óceánhoz tartozol. Mindig is az óceán vagy." Az óceán az alany. De ez több a szavaknál. Az én tapasztalásom nem az, hogy elmondod nekem, hanem hogy te vagy az, és az szét árasztja önmagát, hogy közvetlenül megtapasztalhassam. Ekkor tudom, hogy nem vagyunk különállóak.

Ez az áldás. A jelenlét. A hozzád szóló istenség. Minden, amit látsz, ugyanaz. A szemek oly istenivé válnak, hogy csak az istent látják majd. Amint beszélsz, a szemedbe nézek, és közvetlenül megtapasztalom - ahogy a szavak jönnek -. hogy saját Énemhez szólok. s

Igen. Ugyanaz az Én. Az abszolút a szent embert magasztalja fel. Amikor ugyanazt az embert látod, saját Énedet, ez szentség. Ugyanaz szól és ugyanaz hallja. Amikor átadod magad az isteninek, az isteni néz a szemeden keresztül. Az isteni figyel. * * *

Ki áldott az áldás által? Mindenki. Mindenki megkapja ? Igen, mindenki. Miért hallják meg mégis oly kevesen? Azon kevesek tudják, hogy az övék, a többiek pedig nem. Miért ők a kiválasztottak? A benned lévő áldás választ téged. Az Én - Önmagában az áldás forrása -. amely oly kegyes hozzád. A saját nyelveden kell, hogy szóljon. Elvisz valakihez, aki felvilágosít erről a tényről. Saját nyelveden szól hozzád, és csak azt mondja el, hogy már szabad vagy. Bárki, aki azt mondja neked, hogy ezt vagy azt csináld, az nem nevezhető tanítónak, legfeljebb hentesnek. Hentesnek? Igen, mi másnak? Egy tanító megszabadít minden cselekvéstől, minden fogalomtól és tehertől. Harmincötmillió éve így élsz. Amikor végül elérsz egy igaz tanítóhoz, ő semmit sem fog kérni tőled, hogy megtégy. Azt mondja majd: „Drága gyermekem, csak

gyere ide. és ülj le csendben. Légy csendes! Ez minden. Ne tégy semmit!" A benned lévő guru saját Éned, de te nem ismered őt, nem ismered fel őt. Nem érted csendjének nyelvét, így elvisz valakihez, aki mond neked valamit, és arra kér, maradj csendben. Ez az áldás. Saját áldásod. Ez belőled jön, ki más adhatná neked? De ez nem az enyém. Nem a tulajdonom. Nem, nem a tiéd. Amikor azt mondod, nem a tiéd, az azt jelenti, nem a testé. Az nem belül, s nem is kívül van. * * *

Az ittlét után azt érzem, a szíremben vagy. A tanítómként, mesterként ismerlek fel. Alázatosan szeretnélek kérni, fogadj el tanítványodként. Kitől kéred ezt ? Attól, aki itt ül előttem és bennem. Most azonnal térj a szívedbe! Ne vesztegesd az idődet! A szív nagyon közel van. Milyen messze van tőled? Nincs távolság. Akkor menj oda azonnal! Milyen választ kapsz? Emlékezz rá, a kettősség ott nem létezik. (csend) Ez a válasz. A dualitás nem létezik, amikor visszatérsz a szívedbe. A szív az igazságnak, a valóságnak, a szabadságnak egy másik neve. Nézz magadba, és minden áhítatoddal közeledj saját szívedhez. Csak tér és csend van. Ez a tanító, és az a tanítás. A szíved légy, ennyi az egész, (nevet) Légy a szíved!

Az „én" természete Lehet akár ezer tükör, amely különbözően tükrözi a Napot, még sincs ezer Nap. Egy Nap ragyog mindegyikben. A tükröződések lehetnek különbözőek, de a Nap ugyanaz. Egyetlen Nap van, amely ott ragyog mindenben, minden egyes atomban. Ugyanaz a Nap. A tudatosság egy és ugyanaz, mely megjelenhet madárként, állatként, faként, kőként vagy emberként. Amikor Azt felismered, nem szenvedsz többé. Boldog leszel. Semmire sincs szükséged, amikor teljes vagy. Ez abszolút, teljes, egész és tökéletes. Minden az üresség, minden a tudatosság. Ne adj utat az én-gondolatnak, és abban a pillanatban meglátod, ki vagy. Nagyon jó élet vár rád. Mit érzékelsz most? Ürességet. Mi keletkezik az ürességből, és mi tér vissza abba? Üresség! Igen! Nagyon jó! Tehát amikor azt a szót használod: én, a teljes ürességre gondolj. Ekkor nem azonosulsz a keletkezővel vagy a visszatérővel. Nagyon jól fogod tudni: „Ez bennem van. Az egész világegyetem bennem keletkezik és bennem enyészik el." Hol van akkor a bánat vagy a szenvedés, amikor az egész világegyetem benned keletkezik és enyészik el? * * *

Valaki megkérdezi: „Ki vagy te?" Ha így válaszolsz: „Miklós vagyok. Tamás vagyok, Vilmos vagyok" és így tovább, akkor tényleg nem tudod a választ erre a kérdésre. Egyszerűen kérdezd meg magadtól: „Ki vagyok én?" Amikor azonosítod magad, a válasz általában a testre vonatkozik. Hogyan váltál azzá, ami változik? Elsőként jött a gyermekkor, majd vége lett. Ez a változás. Azt mondod: „Amikor gyermek voltam, játszottam, iskolába jártam..." Majd elérkezett a fiatalkor, a gyermekkor nincs többé. Ugyanaz az ember fiatalemberré vált. Azt mondod: „Fiatal voltam, új felelősséggel..." A fiatalság is elmúlt, és ami következik, az az idős kor. Megtapasztaltad a gyermekkort és a fiatalságot, de az idős kor-

ról nincs élményed, amire visszatekinthetnél. Nem mondhatod: „Amikor öreg voltam..." Az öregkor végez veled. Mi változik? A test. Gyermekkorból fiatalkorba, fiatalkorból idős korba, idős korból a betegségbe és a betegségből a halálba. Ez pedig véget vet ennek a körnek. Mindeközben te ugyanaz maradsz. „Amikor én gyermek voltam...", „Amikor én fiatal voltam...", „Amikor én öreg vagyok..." az én ugyanaz marad, és az én mindenkiben ugyanaz. Mindenki azt mondja: A testek különböznek, az én ugyanaz. Egyetlen abszolút valóság létezik minden lényben, amely nem változik. Azzal azonosítsd tehát magad, ami nem változik, és ne azzal, ami megszületik és meghal. Hogyan azonosítottad magad te, a változatlan, azzal, ami változik? Ne a változó testtel azonosítsd magad, hanem az én-nel. Mindezek az évek alatt - generációról generációra - ezt az én-t a testtel, az elmével, az egóval, az érzékekkel és a megnyilvánulóval azonosítottad. Senki sem adta tudtodra a választ: „Ki ez az én? Ez olyan egyszerű. Ami nem változik, az a halhatatlan igazság, az örökkévaló boldogság, az üdvösség, a tudatosság és a változás nélküli létezés. Hogyan lehetséges hát, hogy az örökkévaló boldogság helyett azzal azonosítod magad, ami változik, szenved, meghal újra és újra? Azért vagyunk itt együtt, hogy kitaláljuk, hogyan szabaduljunk meg a változóval való azonosulással, és hogyan azonosuljunk azzal, ami változatlan, és az is marad. Mi lehet ebben a nehézség? Egyszer, valamikor, adj majd erre magyarázatot - most, ebben az életben vagy a következőben. Nem leszel addig boldog, amíg nem oldod meg ezt a kérdést. Az is lehet, hogy soha nem szembesültél még ezzel. Mindig másoknak teszel fel kérdéseket, és mások kérdeznek tőled, de ez a kérdés még nem merült fel, és lehet, hogy ez lesz maga a válasz! De komolynak kell lenned! Ha nem sikerül megválaszolni, akkor ami hiányzik hozzá, az csak az őszinteség. - A tanítóm tizenhétéves korában elhagyta otthonát. Nem gyakorolt. s nem is tanult. Amikor évekkel később találkoztam vele. azt mondta: „Te vagy maga az Isten. Isten vagy." És nekem semmi kétségem nem volt efelől. Percek kérdése ez egy valóban felkészült, arra érdemes és engedelmes tanítvány és egy tökéletes tanító között. Nincs szükséged semmilyen gyakorlásra. Milyen messze lehet az Éned tőled? Milyen távolságra van az én tőled, hogy valamilyen gyakorlásra legyen szükséged ahhoz, hogy elérd? Ha messze lenne, természetesen szükséged lenne valamilyen járműre égen vagy föl-

dön, de ez benned van. A belsőn is belül. Közelebb a lélekzetednél, olt, ahonnan a lélekzet ered. Hogy mit kell tenned? Csak add fel az erőfeszítésedet. Az erőfeszítés arra kell. hogy megragadj, hogy elképzelj valamit. De ehhez semmit sem kell elképzelni, mert ez a forrás, ahonnan maga az elképzelés ered. Mit gondolhatsz arról, ahol maga a gondolat keletkezik? Nem kell tehát gondolkodnod, és nem kell semmilyen gyakorlást sem végezned, utaznod vagy bármilyen végcélt kijelölnöd. Először távolítsd el mindezt az elképzelést! Engedd, hogy a szándékod más rendű legyen, mint a gyakorlás vagy az elnapolás szándéka. Majd törölj ki mindent, ami az elmédben felmerül, beleértve az elképzeléseket a szabadságról vagy a megvilágosodásról, sőt arról is, amit kutatsz. Még csak a kutatás fogalma se merüljön fel az elmédben. Az Ö N M A G A D R Ó L ALKOTOTT ELKÉPZELÉSEKTŐL VALÓ SZABADSÁGRÓL BESZÉLEK!

Senki más nem képes adni neked semmit. Ez a te ügyed, és önmagadnak kell megoldanod. Még ha el is napolod, még ha évmilliókkal napolod is el, az évmilliók elmúltával meg fogod kapni. Amikor megtudod, felismered majd, hogy az alvás, a tudatlanság vagy a sötétség egyáltalán nem léteznek. Amikor fény van, hol a sötétség? A tudás jelenlétében hol van a tudatlanság? Amikor látod, hogy az egy kötél, hol a kígyó? Amikor nincs félreértés, hol a káprázat? Mindez az elme teremtménye. Mindezt te teremtetted, te magad, a képzelgésednek köszönhetően. Mi a képzelgés? „Én nem az vagyok. Nem abszolút szabadság vagyok. Nem abszolút létezés vagyok." Valamivel azonosítod magad, ami nem maradandó, ami nem változatlan, ami nem örökkévaló. Ez az elnapolás. Ez az elnapolás olyan, mint egy malomkő, amely éjjel-nappal őröl. Őröl a malom, és minden lényt búzaszemként szétmorzsol. Forog a malomkő, és szétmorzsolja a lényeket. Imitt-amott néhány szem - egy vagy kettő - biztonságban lehet a főtengelynél, ahol semmi sem morzsolhatja szét őket. De bárminek, ami a középponttól, az Éntől. az abszolút létezéstől távol van, szét kell morzsolódnia. * * *

Fel kell fedezned ezt az alany és tárgy nélküli tudatosságot, amely sajátod, és amelyet a mindentől való szabadságnak neveznek. Az én megjelenik, és úgy viselkedik, mintha tudatosság volna. Az ego és a világ megjelennek, az ego elkülöníti magát az Éntől, és önmagát önállónak nevezi. Minden baj ebből származik. Az ego a

tudatosságból keletkezik, és úgy viselkedik, mintha különálló lenne attól, (nevet) Minden felelősséget a vállára vesz, és nem ad békét, sem boldogságot, sem örömet. Ehelyett a boldogságot az időben keresed, egyik tárgyban a másik után. Mindezek a képzetek a hamis én-képzetből származnak. Amikor keresed ezt az én-t, az eltűnik, és tiszta tudatosságot hagy maga után. Nem azt, hogy „Én tudatos vagyok", sem bármilyen tárgyra való tudatosságot. Nem alanyt, nem tárgyat. Nem nappalt és éjszakát. Nem dualitást. Nem ellentéteket. Ez a legvégső tudás. Enélkül mindenki csak samsarát teremt. Ha itt maradsz, mindenkit segítesz. Ezt fel kell ismerned, mielőtt valaki másnak segítesz. Ez a tudás az együttérzés, nem több ennél. Ezt nem viheted véghez úgy, hogy csinálsz valamit, hogy olvasol vagy gyakorolsz valamit. Ez az, ami mindig van. Ez a tudás a végső tudás, nem a cselekvés általi tudás. Ha teszel valamit, azt valami megszerzésének, egy folyamat általi elnyerésének nevezik. Minden gyakorlás fizikai vagy mentális, ez viszont nem függ egyetlen elmétől vagy egyetlen testtől sem. Bármi, ami innen keletkezik, az Az! Ez a tudás Önmagát tárja fel. Mindig itt van - a mindig jelenlévő, mindent tudó, örökkévaló béke -, mindenki Énjének természetes állapotaként. Itt van, de te máshol kutatsz. Ezért mondom azt: „Maradj csendben!" Engedd, hogy Az feltárja Önmagát Önmaga számára. Nincs szüksége segítségre, önálló, saját fényénél fogva ragyog, nincs szüksége senki gyertyájára. * * *

Azt mondod, tegyem fel a kérdést: „Ki vagyok én?", viszont azt is állítod, hogy ezt nem lehet szavakkal vagy elmével megtenni. Elmagyaráznád, ez hogyan van? Igen. Még a papagájokat is be lehet tanítani, hogy azt mondják: „Ki vagyok én? Ki vagyok én? Ki vagyok én?" A kérdezés, amelyről én beszélek, az Én és az Én között történik. Az Én hamis azonosulása miatt van, hogy azt gondolja, ő nem az Én. A tudatosságban, kétségek támadnak a tudatosság elméjében, miszerint „Én nem a tudatosság vagyok." Ez a kétely olyan, mint a tudatosság óceánjában keletkező hullám. Mi kell ahhoz, hogy ez a gondolat visszatérjen az óceánba, hiszen már maga az óceán! * * *

Időnként megjelenik az „én" és a gondolatok. Amikor az én belezuhan az óceánba, világossá válik, hogy mindig is erre vártál. Akkor nincs többé én. Óceánként térj vissza az óceánba, és akkor nincs többé én! Az óceán táncol, s a látás a tánc, az én. Az egyik én hamis, énközpontú én, de van egy másik is. Az óceán a teljes én. Az én azt jelenti, teljes én. Az óceánt jelenti mint hullámokat. Én hullámok vagyok. Én keletkezem és én tűnök el. Az óceán szemszögéből az óceán keletkezik, és az tűnik el. Add fel a személyes én-nel való azonosulásodat, amit azelőtt használtál. Amikor itt van az én, a többiek is itt vannak: én, te és ő. Az én akkor teljes én, amikor nincs különbség a hullámok, a fodrozódások, a buborékok és az áradatok között. Mindez egy óceán. Az ¿77-nek nincs az óceántól különálló egyénisége, képzete, nem különálló attól. Gyönyörű lehet ez a tánc, ha valaki ezt megérti. Ez a teljes tudatosság. * * *

Hogyan hagyjam abba a próbálkozást ? Először találd meg, ki próbálkozik! A „Ki próbálkozik?" az Én felé irányít téged. Most azonnal találd meg azt a személyt, aki próbálkozik! Én próbálkozom. Rendben. „Én próbálkozom." Most haladj visszafelé: „Én próbálkozom." A próbálkozom visszatér az én-be. Most az én-nél vagy. Mondd meg hát, ki próbálkozik? Nézz az én mögé! Nézz az én alá! Keresd az én forrását! Most mondd meg, honnan keletkezik az én: ki próbálkozik? Az én próbálkozom visszavezet oda, ahonnan jöttél. Nézz ez alá! Nézd meg magát a forrást, ahonnan az én ered. Nézz le! Azt kérdezted: „Hogyan hagyjam abba a próbálkozást?" Nézd meg annak az ¿;/?-nek a forrását, ami próbálkozik. Összezavarodtam. Nézd meg az én forrását! Miféle zavarodottság van ott?

Semmilyen. Semmilyen. Rendben. Most tehát az én forrásánál vagy. Mondd meg nekem, van-e ott valamilyen zavarodottság? Nincs. Mi más van ott? Mondd meg, ki próbálkozik? Maradj itt egy ideig, és nézz körbe ott, ahol nincs én, és keresd az „Én próbálkozom" gondolatát. Nézz körbe! Nézek, és nem látok semmit. Lásd meg az én forrását! Hol ered? Itt. Igen, itt. Légy magában az itt-ben, és nézd meg, mi a teendő Nézz körbe, és lásd meg, ki van itt, ki van jelen az itt-ben! Senki. Akkor ki próbálkozik? Senki. Senki sem próbálkozik. Ha senki vagy, akkor a senki próbálko zik. Akkor mi a bajod? (nevet) Engedd, hogy a senki próbálkozzon. Engedd, hogy próbálkozzon, engedd, hogy meghaljon. Mit számit az neked? Mit számít? Engedd, hogy a senki próbálkozzon és a sen ki meghaljon. Neked semmi gondod ezzel. Milyen errefelé? Jól érzed magad? (nevet) Senki sincs ott. Ha senki sincs ott, ez a béke. Ha bárki behatol ide. az a békét meg zavarja. Amikor semmilyen dolog nincs ott, amikor semmilyen test nincs ott, amikor teljesen egyedül vagy - még csak gondolat sincs minek nevezed ezt az állapotot: nyugtalanságnak vagy békének?

Békének. Mit tettéi, hogy megkapd a békét, hiszen egy perccel ezelőtt még nyugtalan voltál? Megnéztem. Igen. Azelőtt nem nézted meg, így nyugtalan voltál. Évmilliónyi nyugtalanság után megnézed, és békét találsz. Nézd meg újra! Gyerünk! Újra és újra! Utazz velem egy ideig. Látom végre az arcodat, ez nem egy nyugtalan arc. Nagyon jó! Milyen régen vár ez már rád! Merre csavarogtál? * * *

A legjobb módja annak, hogy egy megvilágosodottat láss az, ha te magad megvilágosodsz. Talán nincs jogod másról kérdezned, de minden jogod megvan, hogy önmagadnak feltedd a kérdést: „Ki vagyok én?" Mi a helyzet a másokkal való együttérzéssel? Az együttérzéshez nem kettőre van szükség? Megköszöni a gyomrod a kezednek, hogy ételt emel a szádhoz? Amikor azt mondod: „én", a tested minden egyes különálló szőrszálára gondolsz? Az, hogy két karod és két lábad van, azt jelenti, hogy a tested darabokban van, vagy azt, hogy egyetlen test? Egy másikat feltételez az, hogy a gyomor köszönetet mondjon a kéznek. Az együttérzés fogalma magában foglalja a másságot is. A kéz nem érez együtt a gyomorral. Amikor „tudod", hogy ez együttérzés, akkor ez nem az, hanem a hittérítők tanítása - hogyan viselkedjünk együttérzően, hogyan tartsuk a kezünket. Ez a vallások tanította kártékonyság, akik a halál előtt félelmet és büntetést hirdetnek, a halál után pedig mennyországot. * * *

Nem az elmével kell megértened. Csak maradj csendben! Engedd, hogy Az megjelenjen! Maradj csendben! Lásd meg, hogy ebben a pillanatban egyetlen gondolat sem érint meg, és itt vagy, mindig itt vagy. Mi van akkor, ha a kérdés az: „Miért vagyok?"

Az ugyanannyit tesz. Ugyanannyit, (kételkedően) Hogyan? A hangsúly az én-en van. Minden visszaolvad az én-be. A ki és a mi magába az én-be olvad bele. A ki és a mi talán, de a miért? A mi, a ki és a miért magából az én-ből születnek, az én az édesanyjuk. Tehát most magát az anyát kérdezd! Találd meg magát az anyát, magát az én-t! Ott keress, ahol az anya született. Te tőle születtél, akárcsak a mi és a miért is: az én-től. Ott keress, ahol az anya születetett - keresd a nagyanyát! Hol született az anya? Ezért el kell menned a nagyanyához. Hogyan találd meg őt, hogyan találd meg a forrást? Csak add fel az erőfeszítést! Egyszerűen adj fel mindenfajta erőfeszítést, fizikait, mentálist vagy bármilyen mást. Forduljak tehát a forrás irányába? Nem. A forrás már ott van. Csak azt keresd, mi az én. Amikor az én-t kutatod, az eltűnik. Amikor eltűnik, akkor visszatér saját forrásába, és a forrásba merüléssel ez az én neménné válik. A kérdés az: mi ez a nemén, ahonnan minden keletkezik? Minden ott van, a lehetséges dolgok is. A hullámok is ott lehetnek a nyugodt, hullámok nélküli óceánban. Ott van a lehetőség, hogy hullámok keletkezzenek, amelyek most nincsenek jelen. Te az vagy. Azonosítsd ezzel magad, és olvadj bele a vízbe és a hullámba! A víznek egyesülnie kell a hullámmal, és a hullámnak egyesülnie kell a vízzel, mert ők egyek és ugyanazok. A víz és a hullám nem különböznek. Az óceán és a víz nem különböznek. Az üresség és a tudatosság nem különbözőek. Te és a tudatosság nem különböztök. Tudatában kell lenned saját Énednek! Amikor tudatában vagy a hegynek, a fáknak, a fűnek, a szamárnak, mindezek nem a tudatosságon belül léteznek-e? Mindez a tudatosság. Minden a tudatosság, és te vagy az. Hogyan különbözöl bárki mástól? Kik a többiek? A tudatosságban hol vannak a többiek? Nincs különbség.

Igen, a különbség csak az elme képzelete. Ténylegesen nincs különbség, így igazából a kérdésed a legjobb kérdés: „Ki vagyok én?", mert ez szubjektív. Minden más kérdés objektív. Itt van egy szubjektív kérdés, amit senki sem tesz fel. Mindenki azt kérdezi: „Ki vagy te? Ki ő?" Senkinek nincs ideje azt kérdezni: „Ki vagyok én?" Senkinek. Az, aki kérdez, örökre megszabadul ettől a megnyilvánulástól, a születés és a halál eme körforgásától. Nagyon kevesen vannak, akik saját Énjüket kutatják. A többiek nem ezt teszik, így továbbra is szenvedni fognak. Imitt-amott vannak néhányan, akik megtették a lépést a vizsgálódás felé, akik vették ehhez a bátorságot. Ez semminek sem a tudása, megkapása, megszerzése vagy elérése. Csupán felismerés. Felfedezés. Fel kell fedezned, ennyi az egész. Az üdv máris itt van. és te mégis azért könyörögsz. * * *

A káprázatban a lényeget elrejti a név és a forma. Azt mondod, Zsuzsa a neved. Azt gondolod: „így nézek ki, ilyen a formám, ennyi éves vagyok, ehhez az országhoz és ehhez a nemhez tartozom." Ez a test egy forma, és a forma neve Zsuzsa, ez rejti el a valóságot. Bárhol, ahol név és forma van, ott hamisság van. Ezek nem állandóak. Az alvásban ezek a nevek és formák nincsenek veled, tedd fel hát a kérdést: „Név és forma nélkül ki vagyok én?" A néven és formán túl, amelyek nem valósak, ki vagy te? Nem ez a ruha vagy, nem ezek a fülbevalók, nem ez a haj. Nem a test vagy! Nem az elme vagy! Mi marad? Ami már itt van. A létezés marad, és a nemlétezés kitörlődik. Itt van a létezés, itt van a szépség, az örökkévalóság. És ez Az, ami vagy. • • •

Mindenki alszik. Amikor a másikat látod, amikor a másságot látod, amikor kettősséget látsz, azt hívják álomnak. Csak abban látsz dolgokat. Amikor ott a másik, az egy álom, és mivel álom, biztosan alszol. Az alvás a tudatlanság. Amikor felébredsz ebből az állapotból. tudatosságra ébredsz. Amióta veled vagyok, nem tudom igazán, ébren vagyok-e vagy sem. Semmilyen tudás nem jó. A tudáshoz szükséged van valaki más-

ra, hogy tudjon rólad vagy hogy te tudj róla. Itt egyedül vagy, ez a végső igazság. Soha semmi nem jelent meg, és soha semmi nem fog eltűnni. Egyedül vagy. Ez minden. És ez az egyedüllét túl van azon, ahol a nap süthet vagy fényt adhat. * * *

A szanszkritot kivéve minden nyelvben az én az egóra vagy valamilyen megszemélyesített egyéniségre utal. A szanszkritban az Ént Brahmanként határozzák meg, amelynek nincs más jelentése, mint Brahman. Brahman maga Az. Ne kérd azt, hogy ezt megmagyarázzam, ez nem megragadható. Az elmével vagy az érzékekkel semmiképpen. Érintetlen és kimondatlan. Maga Az. Ne bolygasd hát! Brahman a mindenség. Nem lehet meghatározni. Minden. Örökkévaló. Az, amelyben benne van a világegyetem, amelyben mindnyájan benne vagyunk. Brahman az, aki mindenek szívében ott él. Minden lény szívében, legyen az ember, állat, madár, tengeri lény vagy kő. Eme Brahman minden szívben ott él, és minden Brahmanban él. * * *

Valahogyan azt képzeljük, hogy különállunk Brahmantól, mint ahogy a hullám is azt képzeli, hogy különáll az óceántól. „Hogyan? Miért?" Ne foglalkozz vele! Ne beszéljünk erről! Amikor egy fa alatt ülve pihensz, és egy kígyó rád esik a fáról, felnézel-e oda, ahonnan rád esett, vagy azon töprengesz, milyen fajta? Ha ezt teszed, túl késő lesz az elemzéshez. Jobb azon nyomban elhajítani a kígyót, amint rád esett. Valamiképpen el vagyunk különítve saját Énünktől, és az 5.6 milliárdból közülünk, emberekből - nem is beszélve a többi fajról, oly sok, hogy meg sem tudjuk számolni - nagyon kevesen vannak itt azzal a kizárólagos vággyal, hogy hazatérjenek. Mi tehát a lehető leggyorsabb mód, hogy ne vesztegessünk időt? Sokan közületek elmondtátok nekem, hogy tíz-húsz éveket töltöttetek tanítókkal. A békét, a szabadságot, a megvilágosodást kerestétek, és semmi sem történt. Azt mondjátok: „Még mindig nem vagyok szabad. Elolvastam a könyveket, végigcsináltam a különböző terápiákat, meditációkat, jógákat, és semmi sem történt. Még mindig nem értem a végére."

Itt egyetlen módszert, egyetlen utat vagy terápiát sem tanulsz, nincsenek kötelező olvasmányok. A valódi célnak semmi köze a könyvek tanulmányozásához. Ami azokból hiányzik, az a tapasztalás. Egyetlen könyv sem adhat neked tapasztalatot azáltal, hogy tanulmányozod. Azért vagy itt, hogy közvetlen megtapasztalásban legyen részed. Lehet, hogy már évek óta olvasgatod az étlapot, reggeltől estig az étteremben ülsz. A portással való beszélgetés vagy a pincérekkel való barátkozás nem módja ennek. Rendeld meg azon nyomban, amit kérsz, és edd meg! Edd meg, és kész! Nem kell más étterembe menned, mert magadhoz vetted az ételt, megtörtént a közvetlen megtapasztalás. Amikor eszel, lecsillapítod az éhséget, amely az étterembe hozott. Ha elmész az étterembe, és csak az étlapot olvasgatod, az éhségedet nem elégíted ki. Ha az étterem kiállított kerámiatálakat kínál, azt nem tudod megenni. Ha kiállítási tálakat eszel, nem laksz jól. * * *

Drága barátaim, itt vagytok. Boldog vagyok. Nagyon örülök az eredményeknek is, igen felbátorítanak. Néhányan nagy boldogságot szereznek nekem, de én mindnyájatoktól, akik itt vannak, azt kérem - éppen elegendően vagytok most itt az egész világ számára -, hogy vigyétek el a fényt mindenkinek. Egyetlen gyufaszál képes felégetni a tudatlanság egész erdejét. Csak próbálj ki egyetlen szálat! „Szabad vagyok", és a tudatlanság azon nyomban elég.

Meditáció Semmilyen gyakorlás - semmi, ami időt foglal magában - sem tud kiszabadítani téged a kötelékből. Semmi, amit az idő fogalmával teszel, nem tud kivezetni téged az időn túli szabadságba. Ki kell ugranod az időből! Mi az idő azon kívül, hogy „a test vagyok"? Képes vagy az időt érzékelni „a test vagyok" fogalma nélkül? Azt gondolni: „ez és ez vagyok és ezt és ezt akarom", nem más, mint gőg! * * *

Ahhoz, hogy azt a megszokásodat megtörd, hogy kifelé szaladsz az érzékeken keresztül, ahhoz, hogy az elmét urald, a meditáció alapvetően szükséges. Az elmének azt a megszokását, hogy kifelé rohanjon, a meditációban le lehet fékezni. A meditációnak erőfeszítés nélkülinek, nem jógikusnak kell lennie. Míg a jógikus meditáció magasabb tudatosságot adhat a testnek, én itt a szabadságért való meditációról beszélek, amely forrásánál figyeli az elmét. A jógikus meditációval el lehet érni az elme elcsendesítését, de annak végeztével az elme megszokása megmarad. Ez amiatt van, mert a meditáció a testre, és nem a szabadságra irányul. A szabadság eléréséhez - amelyhez nincs szükség időre - vezető meditáció az Én kutatása, amelyben az elme minden kifelé irányuló hajlamát megfékezzük. Csak figyeld az én forrását! Figyeld meg, a gondolatok honnan keletkeznek! Éberen! Óvatosan! Erőfeszítés nélkül! Találd meg! Amikor megjelenik az én, megjelenik a test és a megnyilvánuló. Ez a megnyilvánulás a te kivetítésed, amely az én vagyok képzetén nyugszik. * * *

Rengeteg elgondolás van bennem a gyakorlatokról, amelyeket könyvekben olvastam. Számos módszert leírtak különböző vérmérsékletű emberek számára. Minden módszer arra tanít, hogy csinálj valamit. Ez lehet fizikai, verbális vagy mentális gyakorlat. Minden gyakorlatban benne foglaltatik az elme tornáztatása. Soha nem maradsz csendben. Senki nem tanítja ezt az egyszerű igazságot. Ha csendben vagy. a vallások csődbe jutnak, a hamis tanítások

kudarcba fulladnak. Csak maradj csendben! így tudsz békét és szeretetet találni az emberek között. Maradj csendben! Ekkor a vallás teljes rendszere összeomlik. A vallások félelemmel töltenek el. Félsz a pokoltól. Ha nem teszed ezt meg ezt, pokolra jutsz. Minden vallás ezt a félelmet prédikálja. Mindegyikük a pokoltól való félelemre épül. Egyikük sem tanítja neked, hogy csak maradj csendben. Ha csendben maradsz - akár csak néhány percre az egész életedből -, lehet, hogy elnyered a békét. Ez az út a valóság, a megszabadulás, a nirvana megközelítéséhez. Maradj csendben! Ez tőled függ. Mindenki vérmérséklete szerint választja ki és követi saját útját. Nagyon kevesek maradnak csendben, akár csak öt percre is. Ehelyett elmennek a Himalájába, a templomokba, a zarándokutakra. Nagyon kevesen maradnak úgy otthon öt percre, hogy csendben lennének. Ekkor nincs szükség tanítóra. Ha a tanító azt mondja: „Csak maradj csendben!", az nem jó üzlet neki. Ha azt mondja: „Semmi tennivalód nincs, csak csendben kell maradnod", akkor mi szükség rá? így nem megy az üzlete, tehát azt kell mondania, hogy tenned kell valamit. Máskülönben egyetlen vallás sem erősödik meg, egyetlen könyvet sem adnak ki, egyetlen tanítás sem virágzik. Csak légy csendes! Csend nélkül SEHOL nincs megnyugvás. * * *

Az üdvösség és az öröm emlékeit őrzöm, és amikor ülök, mindig azt várom, hogy ahhoz hasonló legyen. Nem akarok csak csendet, úgy hiszem, kell lennie valami többnek ennél. Én azt mondom, ne várj semmit! Az elméd kivetített egy megnyilvánulást, és azután a kivetítés után fut. Ez nem fog békét adni neked, ébredj tehát rá, honnan keletkeznek ezek az elvárások, amelyeket semmilyen módon nem teljesítettél be. Most eltölthetnél pár percet azzal, hogy felfedezd, honnan erednek ezek az elvárások. Ahelyett, hogy az érzékekkel szaladna, az elme lefékeződik, és a forrása felé irányul. Az elme békéjét akarod, nemde? Igen. Akkor most segíthetsz magadon. Annyi guruhoz és annyi ashramba elmentél már. A hasznodra váltak? Ismerek gyakorlatokat, amelyek időnként a hasznomra vannak.

A gyakorlatok nem jelentenek gondot. Nem ülhetsz állandóan. Bizonyos jógák karbantartják a testet, és ez nem baj. Ha a tested beteg, tehetsz olyan dolgokat, amelyek megerősítik: végezhetsz gyakorlatokat, szattvikus ételt ehetsz vagy egyszerűen jógázhatsz. Ám ha a gyakorlatokat valami eléréséért végzed, az már más. Az erő mindenfajta kutatását az ego végzi, az „én csinálom" gondolattal. Egyszer találkoztam egy férfivel a Himalájában, aki rengeteg erővel bírt. Tudott levitálni (a levegőben ülni), és képes volt dolgokat manifesztálni, de a guruja a halálos ágyán azt mondta neki: „Mindent megmutattam neked, amit tudok, de nem találtam meg a végső igazságot. Keress tehát valakit, aki ezt meg tudja adni neked." Ha semmire sem vágysz, minden létező megadatik neked anélkül, hogy kérnéd. Mond-e valaha ilyet a király: „Ezt vagy azt a palotát akarom." Az egész királyság az övé. Mindez megadatik neked, nem kell többé sehol sem koldulnod. * * *

Olyan sok gyakorlatot vagy sadhanát végeznek az egész világon. A jóga, a mantra, az ima, a karma, az áhítat különböző formáit etc. A kérdés az: „Mi a célod? Mit akarsz?" A különböző gyakorlatok más és más célokat és szándékokat szolgálnak. Beszélhetünk például Brahmanról, mert lehet, hogy azt hiszed, az én egyéni tudatosságot jelent. Itt Brahman az, ami minden tulajdonság nélküli. Maga a hatalmas tudás, amely önmagában való. Semmiféle dualitás nem létezik. Ezt hívják Brahmannak. Itt a cél a tulajdonságok nélküli Brahman, túl az elme vagy az értelem hatáskörén. Az Önmagát fedi fel, mert túl van az elmén, az értelmen, az érzékeken, és mindenféle gyakorláson. Önmagát felfedő. Ahhoz, hogy megtalálj valamit a sötétben, fényre van szükséged. Ahhoz, hogy a fényt lásd, nincs szükséged fényre. Ez maga a fény. Önmagát felfedő. Önmagát megvilágító. Egyetlen hozzákapcsolódás sem lehetséges, mivel tulajdonságok nélküli. Tanácsként itt azt kapod, hogy ismerd fel a tulajdonságok nélküli, makulátlan, örökkévaló Brahmant. Agyakorlatok lehetnek tisztítóak vagy adhatnak átmeneti megkönnyebbülést. Milyen típusú gyakorlat van a legközelebb a célodhoz? Azon kevesek, akik az abszolút Brahmant akarják felismerni, egyedül a tulajdonságok nélküli Brahmanon meditálnak. A tulajdonságok nélküli Brahman mellett egyetIen tárgyra sem lehetséges koncentrálni. Nem lehetséges a múlt, a jelen vagy a jövő egyetlen dolgára sem összpontosítani. Meditálj a

makulátlan Brahmanon, amely nem más, mint saját Atmanod, saját alapvető természeted. Ha nem vagy képes azonnal követni az itt történteket, folytathatod ezt a gyakorlást egy ideig. Lassan meglátod, hogy a meditáló és a meditáció tárgya elenyésznek. Ha már gondolni akarsz valamire, miért arra gondolsz: „én a test vagyok" vagy valami másra, ami szintén nem maradandó? Ha egy gondolatot akarsz, ha nem tudsz meglenni gondolat nélkül, az miért nem az: „Brahman vagyok"? Ha gyakorlatot akarsz, akkor „Brahman vagyok" a legközelebbi gyakorlás. Ez a gyakorlás van a legközelebb a célodhoz. Minden ashram. minden központ el fog látni valamilyen terápiával vagy gyakorlással, hogy elfoglaljanak. Miért? Mert ott senki sem ismerte fel az igazságot, hogy azt mondja: „Csak maradj csendben." Ha azt mondják, hogy csak maradj csendben, minek akkor a központ vagy az ashram? Gazdasági céljaikat nem érnék el. Mi lehetne a jobb tanító vagy a jobb tanítás annál: „Maradj csendben"? Ez a mesterem tanítása. Ebben a században ki más tanította ezt? Századunknak ő az egyetlen tanítója, aki ki tudta mondani: „Maradj csendben!" Az egyetlen módja, hogy megszüntesd a szenvedés körforgását, ha csendben maradsz. A gyakorlás, a szertartás, a mantra, a jóga nagyon jó, mert valami, ami ebbe az irányba tart, jobb, mint a világban elveszni. Néhányan közületek már közvetlenül megtapasztaltátok az Igazságot, vannak, akik további tisztázást akarnak, és vannak, akik nem értik, mi történik itt. Hadd magyarázzam el! Bármilyen gyakorlást végzel. az egy bizonyos központra összpontosít. A fizikai gyakorlatok a testre. A pranayama. a kundalini. a kriya stb. az életenergia gyakorlatai. A raja jóga és az intellektuális gyakorlatok a mentális központot célozzák. Mivel mindig a tudatosság a természetes állapotod, egyetlen olyan pillanat sincs, amikor a tudatosság ne lenne jelen. Az ébrenléti állapotban, amikor aktívan részt veszel a világi vagy spirituális cselekedetekben, teljesen tudatában vagy annak, mit teszel. Még az álom állapotában is tudatában vagy az álmodónak és az álomnak. Időnként visszakerülsz a következő ébrenléti állapotba, és tudatában vagy annak, amit álmodtál. Tudatában vagy annak az örömnek is, amit az álom nélküli alvás állapotában átéltél. Azáltal, hogy elutasítja az ébrenlét, az álom és az alvás egyéb állapotait, az elme megnyugszik, békében van. És ebben a békében nagyon tudatos vagy! Ez a tudatosság minden állapotban jelenlévő.

A tudatosság az alap, a forrás, az eredet. Egyetlen szó sem képes leírni, mi az. De azt sem tagadhatod, hogy a tudatosság örökké létező. Az a létezés maga! Az üdv maga! Ez tagadhatatlan. Az emberek érettségét látva itt a satsangon beszélhetünk ezekről a dolgokról, és ők meg is értik. Néhányan megtapasztaljátok ezt, és elmondjátok nekem. Nagyon örülök ennek. Én nem ilyen módon élem meg a világot. Úgy tűnik, vannak időszakok, amikor nem vagyok biztos benne, hogy tudatos vagyok. Tagadod a tudatosságot. így van? ígyNem vagy tudatában ennek a tagadásnak? Ez pont ilyen. (nevet) * * *

Húsz éve vizsgálom önmagam buddhista meditációs gyakorlatom segítségével. A vizsgálódás az, ami éppen most folyik, és te elszaladsz előle. Kutass! Menj befelé! Mit csináltál ezalatt a húsz év alatt? Befelé figyeltem, s az én és a jelenségek ürességét láttam. Úgy érzem, nagyon sokat elértem. Nem „én', hanem mintha megjelent volna a megértés. A megértést kölcsönözted. Az üresség szó, amit használsz, egoizmussal teli, és nem üresség, hanem csak egy kölcsönzött fogalom. Az üresség, amiről beszélünk, nem üresség, még csak nem is üresség. Annak semmi köze ehhez. Engedd el az üresség szót! Hol tanultad? Hallottad valahol, a múlthoz tartozik, semmi köze ahhoz, amiről beszélünk. Az üresség szó csupán valami másra mutat, mint ahogy az ujj a holdra. El kell utasítanod az ujjat ahhoz, hogy lásd a holdat. Utasítsd el az üresség szót, ha mögé akarsz hatolni. Ez egy ujj, amely rámutat valamire, aminek pedig semmilyen nevet nem adok. Szóval elvesztegettem húsz évet?

Az a húsz év hozott el ide. Nem csak a húsz év, harmincötmillió év. De az igazságban nincs idő, egyáltalán soha nem létezett semmi. Ez a megtapasztalás, a végső megtapasztalás. Az idő az elme csalásaként jelenik meg. Megérinted ezt a szót: én, és abban a pillanatban megjelenik az idő: a múlt, a jelen és a jövő. Ez az igazság kimondhatatlan. Buddha negyvenkilenc éven át beszélt, mégsem hiszem, hogy valaha megérintette volna a kimondhatatlan határát. * * *

Amikor meditálok, szükségét érzem, hogy kapcsolatba lépjek emberekkel. Mit tegyek? Amikor meditálsz, meditálj! Amikor emberekkel vagy, légy emberekkel. Nem. Amikor meditálok, képtelen vagyok rá, mert félek az egyedülléttől. Ez az egyedüllét a meditáció kezdete. Az egyedüllét előtt nincs meditáció, mert valami mással vagy. Amikor semmi más nincs, a meditációd akkor kezdődik. Ahhoz, hogy félelem legyen, ott kell lennie a másikról alkotott elképzelésnek. A másikkal jön a félelem, és nem azelőtt. Ott lehet a félelem mielőtt meditálni kezdesz, a minden elengedésétől, az előtted álló ismeretlentől való félelem. Ezen a ponton még nem kezdted el a meditációt. A meditáció saját Éned szeretete, nem valaki másé. Mi a meditáció? A meditáció magára a tudatosságra való összpontosítás, amely mindig jelenlévő. Nem vagy tudatában, amikor meditálsz? Ha a pszichédben vagy, tudatában kell lenned. Amikor ennek a tudatosságnak tudatában vagy, azt nevezik meditációnak, és ez a tudatosság felfedi előtted az igazságot. Maradj tudatos, és a Tudatosság felfedi Önmaga igazságát. Ezt hívják meditációnak. Milyen félelem lehet ott? A tudatosság az Igazságon való meditálás. A tudatosság Önmagán meditál, és nem valamiféle dolgon. * * *

Amikor meditálok, gondolatok jönnek, hogy megzavarjanak. Mit tegyek? Tegyük fel, hogy most meditálsz. Ragadj meg egy gondolatot, és mondd el nekem! Egy képzetem van. A képzet maga egy gondolat. Mire gondoltál? A mesteremre. Gondolj tovább a mesteredre, majd engedd, hogy ezt a gondolatot felváltsa egy másik. Nézd meg a következő gondolatot, amely átvette a helyét. A szüleimre gondoltam. Jó. És mit tettél a mesteredről alkotott gondolattal? Még mindig valahol az elmémben van. Nem, nem valahol. Az elme a gondolat, nincs különbség közöttük. Amikor a mester-gondolat elmegy, ott a szüléidről alkotott gondolat. Most tartsd meg ezt! Tartsd keményen! Keress egy másik, fontosabb gondolatot, egy magasabb rendűt. A mester elment, jó. Most távolítsd el a szülőket. Mi van ott? A húgom. Rendben, tartsd szorosan ezt a gondolatot, és mondd el a következőt! A húgom gyermekei. Rendben, ide figyelj! A mestert elutasítottad, hadd menjen a pokolba, nem számít. Következtek a szülők, elutasítva. Mindig a legjobbat tartod az elmédben, azt, amit a legjobban szeretsz. A szüleid átvették a mestered helyét, drágábbak neked, mint a mester. Amikor megházasodsz, elfelejted a szüléidét. Mindent elfelejtesz a fér-

jed iránti szeretetért. Egyszerre csak egy dolog lehet az elmédben. Mindig azon járnak a gondolataink, amit kedvesnek tartunk. Hogyan veszítetted el a mester gondolatát? A mester az, akinek meg kell adnia neked az elme békéjét, a kötelékből való megszabadulást. Ő az, aki megszabadít a szenvedéstől. Ha feladod őt a szüleidért, majd a testvéredért és azután az ő gyermekeiért, az az elme zavarodottságára vall. Először is fajok millióin mentél keresztül, hogy emberi lény legyél. Nekünk van egy választásunk, amely talán más fajoknak nincs meg. Ez egy olyan választás, amelyet megtehetsz vagy elutasíthatsz, és ezt tetted meg, amikor elmentél a mesteredhez. Szabadságért mentél hozzá. Hogyan utasíthatod ezt el a szüleidért és a testvéredért? A mesterhez nem a szabadságért mentem. Akkor miért, zenéért talán? Ha nem a szabadságért mentél, akkor ez az oka, hogy elutasítottad a mestert. Mit értesz akkor mester alatt, és mire vágysz? A megvilágosodásra. Közelebb akarok lenni Istenhez. Ha közel vagy Istenhez, azt nevezik a szenvedéstől, a világ folyamától való szabadságnak. Azért mentél el a mesterhez, hogy ő megtanítsa neked, hogyan légy közel az Istenhez, nem így van? De igen. Ez egy nagyon jó gondolat. Ezzel a gondolattal utasíts cl minden más gondolatot, minden más vonatkozást. Eljössz egy tanítóhoz, hogy az elmondja neked, hogyan kerülj közel Istenhez. Megtaláltad végre a tanítót, aki megmutatja neked az Istent, és te ahelyett, hogy ehhez a gondolathoz ragaszkodnál - a mester gondolatához, aki lehetővé teszi számodra, hogy közel kerülj Istenhez -, a helyére egy magasabb rendű gondolatot teszel. Egy magasabb rendűt ? Persze. Csak ily módon helyettesítheted. Azt választod, hogy egy magasabb rendű, vágyottabb dologra gondolsz.

Nincs ennél magasabb rendű gondolat. Akkor ehhez ragaszkodj! Most, miközben ehhez ragaszkodsz, keress egy másikat, amivel helyettesíthetnéd. Légy óvatos! Ez egy nagyon fontos gondolat. Emiatt jöttél ide. Ha helyettesíted valamivel, eltávolodsz Istentől. Vagy itt maradsz, vagy elmész. Egyéb választásod nincs. Válassz hát! Nem tudok egy másik gondolatra gondolni. Nagyon helyes. Tehát nem tudsz. Akkor ne engedd el ezt a gondolatot, ha nincs ennél magasabb rendű. Ha elszalasztod ezt a lehetőséget, akkor máris kihagytad ennek az emberi életnek a legfontosabb gondolatát. Áldott az, aki ennek a gondolatnak utat ad. Egyetlen más gondolat sem érinthet meg téged. (hosszú csend) Rendben. Eltelt tíz perc. Találtál egy másik, fontosabb gondolatot, amivel ezt helyettesítheted? Nem. Hacsak nem adod fel ezt a gondolatot, nem ragadhatsz meg egy másikat. Semmi sem érintheti meg az igaz gondolatot: „Szabad akarok lenni." Máskülönben előállsz a szüléiddé!. Még a teheneknek is vannak szülei, testvérei és gyermekei. Hogyan lehetsz sikeres? A játékbarlangba mész, ha orvoslást akarsz tanulni? Lehetsz így orvos? Nézd meg figyelmesen, mit akarsz, és maradj annál. Én megtagadtam a szüleimet, megtagadtam a családomat, és elmentem a mesteremhez. Semmi sem múlhatta felül ezt a gondolatot: ..Szabad akarok lenni." Semmi sem tudott elvinni a mesteremtől, a nap huszonnégy órájában Isten gondolata töltött el. * * *

Ahhoz, hogy az állandó örömet megtaláld, a megfelelő irányban kell keresned. Azt egyetlen külső tárgyban sem fogod meglelni. Minden dolog megjelenik, marad egy ideig, majd eltűnik. Valahol máshol kell az állandó, örökkévaló örömet keresned. Ne tulajdonítsd az örömet valami másnak, legyen bár az egy személy, a Nap, a Hold vagy a csillagok. Szabadulj meg attól a hajlamtól, hogy külső tárgyak felé indulsz,

bármik is legyenek azok. Állítsd le az elméd, hogy az ne induljon kifelé semmilyen irányba! Ekkor vissza kell térned belső szépségedhez, amely saját természetes állapotod: az örökkévaló üdvösség, amelyet soha nem éreztél még. Átélhetsz örömet, láthatsz gyönyörű dolgokat odakint, de nem hiszem, hogy bárki is elégedett lenne azzal, hogy valamilyen külső szépséghez vagy külső boldogsághoz ragaszkodik. Ne vesztegesd hát az idődet a külsőségekre. Ellenőrizd az elmédet, és tartsd távol a kifelé irányuló hajlamtól, amely már évmilliók óta veled van. Most van itt az idő! Itt vagy. Le kell állítanod az elme minden múltbeli hajlamát, hogy kifelé irányuljon, majd vezesd az elmét saját Éned felé. Léteznie kell az Énnek, amely a szépséget a Napnak, a csillagoknak és a világ többi részének kölcsönzi. Fedezd fel, ki ez az Én, a szépség, a szeretet és a boldogság végtelen tárháza, amelyet mindvégig hiányoltál. Az elme mindig a pillanatnyi örömök után fut, és a végtelenségig szalad egyiktől a másikig. Ha egyszer és mindenkorra le akarod zárni ezt az ügyet, állítsd le az elmét, és irányítsd saját forrásához. Ekkor megismered ennek a kincsesháznak a szépségét, és az elméd mindörökre elmerül és feloldódik benne. Az elme oly hűtlen, és mégis hosszú láncra ereszted. Nem az ő hibája. Egy szép napon döntened kell, és ennek most jött el az ideje. A satsang miatt vagy itt. Ez a satsang. Meg kell találnod az örökkévaló békét, és ehhez nincs fáradhatatlan gyakorlásra szükség. Ennek annak kell lennie, ami már itt van ebben a pillanatban, és rád vár. Ez a pillanat elég is hozzá. * * *

Itt voltam három hétig, és te megszabadítottál a boldogtalanságom gőgjétől. Ezután Poonába mentem, öt hétig tantráztam. és most teljesen meg vagyok zavarodva, mivel nagyon úrrá lett rajtam a harag, a fájdalom, a féltékenység és a düh, amelyek a barátommal kapcsolatos elvárásokhoz kötődnek. Nem úgy történtek a dolgok, ahogy én akartam, és most bizonytalannak érzem magam. Nos, mit akarsz? Mit tegyek, amikor jönnek az érzelmek ? Az egyik felem harcolni akar velük. Hogyan állítsam le őket? Csak tegyem fel a kérdést: „Ki vagyok én?"

Hogyan állítsd le? Azért jöttél ide, hogy leállítsd. Itt nincs terápia. Bárki, aki azt mondja: „Tedd ezt!" vagy „Tedd azt!", nem más, mint mészáros, és nem vezető. Egyetlen igaz tanító sem mondja, hogy „Tedd ezt!" vagy „Tedd azt!" Érted? Azzal maradj egy ideig, aki azt mondja neked: „Elég! Eleget tettél! Most maradj csendben!" Máskülönben terápiákba bonyolódsz, és ez a karma. Miért nem maradsz csendben? A terápia az elmével történik, nem így van? A testtel, az érzékekkel és az elmével. Képes vagy az elme és a test nélkül bármilyen terápiát is végezni? Itt egyikre sincs szükséged. Egyetlen percig ne használd az elmédet vagy a testedet, és örökkévaló békét élsz át. Maradj csendben egy pillanatra, és megtudod, mi jön, mi keletkezik. * * *

Ugy tűnik, jobban megélem a Létezést, ha lehunyom a szemem. A tanított meditációs technikákról szeretnék tudni. Létezésről beszélsz, és technikákról. Olyan ez, mintha valaki a folyóban úszkálna, míg valaki más a szobában ül könyvvel a kezében, amely az úszásra tanít. Az ágyadon fekszel, és arról olvasgatsz, hogyan merülj a folyóba. Ez a Létezés egy technikája. Igen, de különböző módok vannak a folyóba merülésre: fejjel előre, lábbal előre vagy fejest ugrani bele. Én a fejesről beszélek. A fejes önmagad megszólítása közvetlenül. Dobd el a könyvedet! A folyóban nincs szükséged olvasásra. Ha meg kell tanulnod úszni, lépj a folyóba, és ne az ágyadon heverj! Még nem találkoztál a folyóval. Ha nem jöttél el a folyóhoz, a technika nem fog úszót faragni belőled. Lépj a folyóba! Lépj magába a Létezésbe, és adj fel minden technikát! De úgy tűnik, számít, hogy a szemem nyitva vagy csukva tartom. Számít-e az a Napnak, hogy a zsaluk nyitva vannak? A vakoknak mindig csukva lehet a szemük, ám befelé tekintenek-e velük? A szemnek semmi köze ehhez. A szemek a látásra, és nem a létezésre valók. Egyetlen szemre, fülre, orra, nyelvre vagy érintésre sincs szükség. Te már Az vagy! Az elme ezeken az ablakokon keresztül kivitt innen, de ha te Az vagy, nem törődsz azzal, hogy az ablakok

nyitva vagy zárva vannak. Távolítsd el a port a szemedből, és akkor nem számít, hogy nyitva vagy csukva tartod őket. De először mosd ki a piszkot! Mi a szemben lévő porszem, amely nem látja a Létezést? Ez a por a gondolat. Egyetlen gondolatot se engedj felbukkanni! Ha felbukkan, por van a szemedben, a füledben, az orrodban, és így nem hallod a zenét, nem érzed az illatot és nem látod saját belső fényedet. S ha nem látod saját belső fényedet, más dolgokat látsz: tükröződéseket. Ha nem hallod saját zenédet, csak a külső zajok vonzanak. Miért nem inkább saját illatodat élvezed? Erezted már lótuszod illatát? Ha nem szagolod tovább a gondolat szemetét, saját ezerszirmú lótuszodhoz vonzódsz majd. A lótusz mindenkiben benne rejlik. Amikor saját Létezésed látod, megismered a szépséget, a szeretetet, a makulátlan örökkévalóságot, és soha nem hagyod el többé. A Létezést soha nem hagyod el. A gondolat a valamivé válás felé visz el téged: ez vagy az vagyok. Ha megszabadulsz minden portól, a szemed nagyon tisztává válik. Nem lesz többé bent vagy kint. A füleid hallani fogják a zenét. Az elméd oly gyönyörű lesz, mint a szerelmesed. Elvisz majd téged oda, ahonnan származik, és bemutat annak a dicsőségnek. Amíg lehet, hasznát kell venned az elmédnek. de a tiszta elmének, nem a szennyezettnek. A szennyezett elme jelenti a vágyakat. Tartsd a vágyakat kívül, és akkor nincs különbség az elme, az Atman, az Én vagy a tudatosság között. Akkor az elme nemelme. Csak a vágy szennyezi be az elmét. Hagyd el a vágyat, és néhány pillanatra nézd meg, mi az! Vess le magadról minden vágyat, és ugorj fejest az örökkévaló Gangeszba! Fürödj meg a tisztaságban tökéletesen mezítelenül minden vágytól, majd gyere ki belőle, öltözz fel, és mozogj szabadon ebben a megnyilvánulásban! Tégy, ahogy akarsz, minden nyomás nélkül. Választanod kell, mit akarsz: boldogságot vagy szenvedést. Válassz! Örökkévalóság vagy pusztulás. gyűlölet vagy szeretet. Válassz, rendben? * * *

A gondolattól való megszabadulás valóban az egótól való megszabadulás? Igen! Az ego nem létezik, csak egy fogalom, amit valahonnan hallasz. Amikor egy gyermek megszületik, nincs egója. Nagyon boldog, mindenkire mosolyog. Az ego egy múltbeli fogalom.

Nincs az ego rejtetten jelen a nemgondolatban? A nemgondolat pillanatában megjelenik az öröm, de ezután az ego ismét felbukkan, tehát rejtetten jelen van. Ebben a bizonyos esetben, amikor a gondolatnélküliség állapotába léptél (az egóból az ego nélküli állapotba), erőfeszítést tettél. Ahhoz, hogy megérkezz ebbe az egonélküliségbe, az Énbe, a fénybe, erőfeszítést tettél azzal, hogy odaerősítetted magad egy kötéllel, az egóval. Ez a kötél, az ego húz vissza téged. Most ne kösd oda magad! Ne legyen erőfeszítés és ne legyen kötél, majd lépj be ebbe az erőfeszítés-nélküliségbe. Máris itt van! Nincs se bejárata, se kijárata! A kijárat és a bejárat a múlt és a jövő. Azt mondom tehát, szakítsd meg a kapcsolatodat ezzel a múlttal és jövővel. Hogyan jössz majd ki? Csak az igazság létezik. Ki hívna vissza? Nincs ego. Az egót valaki más ömlesztette rád, a szüleid, a társadalom, az egyház. Ennyi az egész. Nincs ego. Az egonélküliség, a szabadság születésednél fogva a tiéd, saját boldogsághagyatékod. Ezért keresed. Minden, amit teszel, azt a boldogságért, az elme békéjéért és a szeretetért teszed. Először is, honnan kaptad ezt a fogalmat? Egyszer belekóstoltál a boldogságba, és most újra akarod, de olyan helyeken kutatod, ahol a boldogság nincs jelen: dolgokban és érzéki örömökben. A meditációmmal együtt végzek jógagyakorlatokat és légzésszabályozást, hogy elérjem az ürességet, de mindig visszatérek. Amikor valaki belép a meditációba, először köt egy kötelet. ,.Egy órán keresztül meditálok, majd elmegyek a hivatalba." Az ilyen ember az időt figyeli. A meditáció dhyana, és a dhyana az, amikor az elme nemelme. Ez a meditáció. Amikor meditálsz, nem szabadna meditálónak és meditációs tárgynak lennie. Ez a meditáció. De akkor nincs testtudatosság. Akkor nincs ego. Ez a természetes állapotod. Minden jelen van. az egész világegyetem jelenlévő, és tökéletes vagy. Semmire nincs szükséged. Ez korlátlan, nincs határ, amit átléphetnél. Bármerre mész, üresség van előtted, mögötted és melletted. Ez a bölcsesség.

Ha már a kötelet megkötötte az ego, és én elismerem: „Igen, a kötél meg van kötve", akkor nincs szükség erőfeszítésre ahhoz, hogy eloldjam a kötelet? Ha csak ülök és semmit sem csinálok... Még az ülés is erőfeszítés. Az állás is erőfeszítés. Tehát mindig van valamiféle erőfeszítés. Valamiféle erőfeszítés mindig van, és amikor nem csatlakozol ezekhez az úgynevezett erőfeszítésekhez, amikor nem ragaszkodsz hozzájuk, elérkezel valahová, amit az erőfeszítés-nélküliség tár fel. Minden erőfeszítés csupán előírás és fogalom. * * *

Nyerhet valaki a sadhanákból? A sadhana nem a szabadságot célozza, hanem a régi megszokásaid eltüntetését. A szabadság ott áll előtted és rád mosolyog, miközben a sadhanádat végzed. A régi hajlamaid, amelyeket megragadsz, egy képzeletbeli falat alkotnak. A fal ez a gondolat: „Béklyóban vagyok és szenvedek." * * *

Mindenki, akit ismerek, végez valamilyen spirituális gyakorlást legyen az vipassana, zen vagy pszichoterápia hogy közelebb kerüljön a felébredéshez. Van ennek értelme? Nincs. Az idejüket vesztegetik, mert nincs semmi más dolguk. Beléptek egy szervezetbe, hogy becsaphassák önmagukat. De az a sok vallás, a tanítások és gyakorlatok, az a rengeteg út... Mind ártalmasak! Mi az eredményük? Mi a vallás első következménye? A vallási alapokon való pusztítás. Az eddig legyilkolt emberek száma megegyezik a Föld népességével, és a helyzet mára sem változott. Ki az, aki bármilyen gyakorlás által világosodott volna meg? Tudni szeretném! Hát. ez ritka...

Mondj nekem valakit! Mivel te kérdeztél, mondd el nekem: Van olyan, aki a gyakorlás által szabadult meg? Ismerek néhány embert, akik elérték a felébredés bizonyos fokát. Mondj valakit! Nevezz meg valakit az idők kezdete óta! Buddha. Igen. Ő tanítótól tanítóig vándorolt, és nem volt elégedett. Számos tanítóhoz és szektához elment, majd így szólt: „Ez nem az, amit én keresek, tehát magamnak kell megtalálnom." Ezután leült egymagában. Egyedül ült meditációban a bodhi-fa alatt, és történt valami. Senki sem tudta, mi. Ananda volt az első, aki odament hozzá. „Mester, mi történt? Mit tapasztaltál, mit érzel?" Ha valamit kapott, az amiatt lehetett, mert a szabadságért mindent maga mögött hagyott. A szabadság nem lehet semmilyen erőfeszítés eredménye, mert akkor a szabadság valami mástól függene, és nem ez az igazság. Az igazság saját fényétől ragyog, nincs szüksége más segítségére ahhoz, hogy megismertessék. A gyémántnak nincs szüksége valami másra ahhoz, hogy gyémánt legyen. Csak akkor történhet valami, amikor elutasítod ezt az erőfeszítést. Igen, de a gyémánt csiszolatlan, és megmunkálásra van szükség, hogy széppé tegyék. Azt mondhatnánk, hogy a spirituális gyakorlás nem más, mint a csiszolatlan emberi lény finomítása, hogy a ragyogó fény áthatolhasson rajta. Buddha meditált, így az emberek is leülnek, hogy megvilágosodottá váljanak. O felismerte Önmagát. A felismerés az, hogy a szabadság már itt van. Ha gyakorolt, azt azért tette, hogy elhárítsa az erőfeszítés fogalmát, miszerint a szabadsághoz erőfeszítésre van szükség. Amikor az erőfeszítésnek vége, itt a szabadság. Osho azt mondta, hogy ő gyakorolt és gyakorolt, majd az egészet elengedte. Nem volt erőfeszítés. A gyakorlás nem más, mint a gyakorlás megszokásának eltávolítása. Ekkor felismered, hogy a szabadság már itt van. Ami már itt. van, annak nincs szüksége gyakorlásra. Csak lásd meg, mik az aka-

dályok. Mi a fal? A fal az az elképzelés, hogy nem vagy szabad. Amikor erőfeszítést teszel, hogy szabad légy, elfogadod azt az elgondolást, hogy nem vagy az, és ebből indulsz ki. Mi történik akkor, ha megszabadulsz ettől a gondolattól: „Nem vagyok szabad"? Ez az elképzelés a saját műved. Még ez a szándék is: „szabad akarok lenni", honnan keletkezik? Ne csinálj semmit, csak nézd meg, honnan keletkezik a szándék. Onnan jön, ahonnan a szándék megpróbál elvinni téged? És az, hogy „korlátok között vagyok", az honnan ered? A tudatosságból. Igen, nagyon jó. A tudatosságból. Tehát most megjelenik a „szabad akarok lenni" elképzelése, és valaki gyakorlatokat javasol erre. Ha sikerrel végzed, hová visz el a gyakorlás? Mi a gyakorlás vége? A szabadság. Mi tehát a különbség az erőfeszítés előtti tudatosság és a gyakorlás utáni szabadság között? Ugyanazok. Mennyit kell tehát utaznod, hogy innen ide elérj? Azért gyakorlok, hogy visszatérjek ugyanerre a helyre. Mi van akkor, ha ezt előbb tudod?

Az elme természete és a vasanák Egyedül a tudatosság létezik. Amikor a tudatosság megpróbálja megérteni önmagát, e megértés elmévé válik. Nincs különbség a megértés és az elme között. Ez utóbbi aktivitást jelent. Amilyen az elméd, olyan a tevékenységed. Amilyen a megértésed, olyan az elméd, és amilyen az elméd, olyan az aktivitásod. Ez az aktivitás teremti az öt érzékszervet. Viszonylagos dolgokat teremt, és ezt világegyetemnek nevezi. Ez a világegyetem a megértés eredménye, amely azért keletkezett egykor, hogy megértse a tudatosságot. A tudatosságból - amelyet nem lehet tárgyiasítani - egy tárgyat csinált, és az elme válik az alannyá, amely a tárgyakat észleli. Bármi, amit látunk, bármi, amit megértünk, nem más, mint tudatlanság. Ennek oka, hogy amikor megjelenik a megértés, az létrehozza az elmét, és az elme én vagyok-ká válik. Az én vagyok-nak szüksége van a megértésre és a cselekvésre, s az abból történő cselekvés félreértés, mivel a tudatosságot nem lehet megérteni, felfogni vagy észlelni. A tudatosságnak nincs megfigyelője, az önmagától fogva ragyog, mindig jelenlévő, mindent ismerő. Ki lehetne hát a megfigyelője? A megértés tárgyat csinált belőle, így egyéni énné vált, és mivel egyén, teremtésre szorul. Ez a teremtés a tudatlanság eredménye. Ebben a tudatlanságban bármi, amit megértesz, felfogsz vagy észlelsz, tudatlanság csupán. A teremtés egyetlen pillanat alatt eltűnik, ugyanúgy, mint ahogy keletkezett: az én az elme, és a dolgok alkotják a világegyetemet. Mondd ki, hogy „én", és megjelenik a világegyetem - a múlt, a jelen és a jövő egy végtelen ismétlődés. Ez a samsara. Kígyónak láttad a kötelet. Amikor felismered a kötelet, a kígyó eltűnik. Hogy miért? Mert félreértés volt csak. A kötél eme ismerete a felelős a kígyó azonnali eltűnéséért. A kezdetekkor a legelső tudatlanság az én vagyok keletkezése. Térj vissza a samsarából. fordulj el a dolgoktól, a cselekvéstől, az elmétől és az érzékektől! Térj vissza az én-be, a megértés első aktivitásába. A tudatosság önmaga megértésre vágyott, és kiemelkedett, mint egy hullám az óceánból. Ez a hullám, ez a samsara akkor tűnik el, amikor lemondunk a megértésről. Az elhatározással, hogy lemondasz róla, véget vetsz az első megértésnek, ahonnan az én vagyok keletkezik, ami maga az elme, az ego, a dolgok és a samsara. Egyszerűen ne érts semmit! Hogyan? Maradj csendben! A csendben maradás a nemcselekvést jelenti. Ez a természetes állapo-

tod. Ez az út nem út! A cselekvés az elme zavarodottságából ered. Amikor az elme nem zavarodott, az óceán nem nyugtalan, nincs hullám, a tudatosság egyedül a tudatosság. Abszolút, tökéletes határtalanság. Makulátlan mérhetetlenség. Ezt nem tudod megérteni vagy leírni, ez a Tudatosság, Létezés, Üdvösség, ami már itt van. Ami látható, az ennek a fénynek, ennek a szépségnek az eredménye. A Nap e miatt a fény miatt ragyog. Ha egy gyertyáról száz másik gyertyát meggyújtanak, a gyertyák különbözhetnek, de a láng ugyanaz marad. Miben különbözik az első gyertya fénye az utolsóétól? A legtöbben sajnos nem a lángot nézik, hanem a gyertyákat számolgatják. Annyi különálló dolgot látsz, csak a lángot nem veszed észre. A tudatosság az ősi láng, abban, mint egy tükörben, mindent látsz. Egy kicsiny tükör képes tükrözni a hegyeket, az erdőket és az eget, és ha a benned lévő tükörbe tekintesz, mindent láthatsz. Minden, amit látsz, a te kivetítésed. Te vagy az álmodó. Bármikor látsz valamit, álmodsz! Amikor semmit sem látsz, ébren vagy. A sokféleség egy álom, amelyből azonnal fel tudsz ébredni. Hogyan? Ne nyugtalanítsd az elmédet! Ne adj utat az én vagyok hullámnak: ahogy megjelenik, el is tűnhet. Mostanra már nagyon kötődsz ehhez a régóta tartó álomhoz, ez az oka a szenvedésnek és a feszültségnek. Itt-ott, néhányan elhatározzák majd: „Elég!", és ebből megjelenik a vágy: „Szabad akarok lenni." Ez a vágy nem különbözik magától a tudatosságtól vagy a szabadságtól. Az én vagyok visszaolvad a szabadságba, ahonnan keletkezett. * * *

Az elme révülete egy keletkezetlen gondolattal indul, ez a gondolat keletkezik majd. A keletkezetlennek keletkeznie kell. A hullám is az volt előtte: keletkezetlen az óceánban. Figyeld a keletkezetlen hullámot, a hullámok nélküli teret! Nézd, mielőtt keletkezik, és fojtsd el csírájában! Arra kérlek, ne engedd, hogy hulláin keletkezzen. A hullám keletkezése előtt ez egy keletkezetlen gondolat. A gondolatnak fel kell bukkannia, majd amikor felbukkan, jön a gond is vele, nem így van? Ezután elmegy, és egy másik jön helyette. Keletkezetlenből keletkezik, majd eltűnik. Ez az élet folyamata, ennek felismerése pedig az elme révületének megszűntetése. Most azonnal, egyszerűen hívj meg egy keletkezetlen gondolatot. Olyan ez, mintha a rablók barlangját figyelnéd, ahonnan

előjönnek, hogy feltörjék és kirabolják a házadat. Hozz elő egy gondolatot, hívj meg egy keletkezetlen gondolatot! (csend) Hívj meg egy gondolatot! Hadd jöjjön! Ez az elme vonatának ellenőrzése, az éberség, a megfigyelés. Ez megszokássá kell, hogy váljon! Ez egy természetes megszokás, és természetes boldogság is, ami semmibe sem kerül neked. Ha engeded, hogy egy gondolat felbukkanjon, bajban vagy. Ekkor szembetalálod magad a gondok végtelen körforgásával. Ha nem vagy éber, ez megjelenik, és ezt hívják samsarának. Érted? S ha keresed a gondolatot? Az a nirvana. Ilyen egyszerű. Keresd, és akkor hol a samsara? (nevet) Ha ezt nem tudod, az a végtelen samsara. A szabadságra vágysz, amikor meg akarsz ettől szabadulni. Tedd meg! Van ennek egy titka: ha megteszed, megkapod. És amikor megkapod, akkor elmondjuk egymásnak. Máskülönben ha elmondom, mielőtt te magad felfedezed, lehet, hogy nem értesz majd egyet velem. Tedd meg először, és mondd el a titkot! Áss le folyamatosan a keletkezetlen gondolatokba, és lásd meg, mi történik! A rablóbarlangban vagyok. Itt minden csupa fény és aktivitás. Igen, ez az. Akkor menj tovább! Menj egyre beljebb! Ez egy gyönyörűséges tánc, egy szerelmi történet. Az örömről beszélek. Minden együtt van itt: a létezés, a tudás, az öröm és a tudatosság, s mind együtt táncol. Egyszerűen csak tedd ezt meg, és nézz körül! A barlang hullámmá változott. Nagyon jó, nagyon jó! Menj még emögé is! Ott nincs semmi! Ennyi. Most megvan, maradj hát ebben! * * *

Hitványnak érzem magam, mint egy hazudozó, mivel annyi megtapasztalásom volt már, de az elme még mindig visszatér.

Valóban láttad már az elmét? Az elme egy szellem, igazából nem is létezik. Amint vágysz valamire, megjelenik ez az elme-szellem, és zavarni fog téged. Szabadulj meg a vágytól, és hol van akkor az elme? Ahol vágy van, ott gond is van. Nagyon jól élhetsz az elme nélkül. Anélkül bölcs vagy, azzal ostoba. Semmire se vágyj, és te vagy eme birodalom császára. Béke, szépség és szeretet vagy. Tagadd meg az elmét egy időre, és lásd ezt meg! Egy este hazafelé sétálsz, amikor az úton megpillantasz egy kígyót, és félni kezdesz. Felkapsz egy botot, és ráütsz vele a kígyóra, de az nem mozdul, és meglátod, hogy nem más, mint egy kötél. A félelem eltűnik, és elhajítod a botot. Ha a „Ki vagyok én?" kérdéssel fordulsz az elme felé, az eltűnik. Nézd meg az elme-kígyót, és fedezd fel, valóságos-e. A gondolatok akadályok abban, hogy meglásd saját arcodat. Ne adj utat egyetlen gondolatnak sem, és fedezd fel, ki vagy! * * *

Néhány napja visszatérő álmom, hogy zuhanok. Nagy magassághói zuhanok az óceánba, és felébredek a félelemtől. Kapcsolatban áll ez azzal, ami itt folyik? Ezek szunnyadó vasanák: a tudatalatti elmében lévő vágyak és hajlamok, amelyeket a meditáció, a megértés vagy a vizsgálódás kavar fel. Lehet valaminek iszap az alján, az mégis tisztának látszik. Mi történik, amikor felkavarod? Ez a vizsgálódás a dolgok felkavarása, amelyek ily módon előjönnek, majd eltűnnek. Most már tudod, hogy az is ott volt, amiről nem tudtál. Amikor meditálsz, a tudatalatti elme fenekén lévő szenny felkavarodik. Ennek soha nem voltál tudatában ezelőtt. Várakozva feküdt ott, hogy a későbbiekben a következő testetöltésed legyen, amikor eljön az ő ideje. Most megzavarta a meditáció, az elme csendessége. Megzavarodik. és a felszínre kerül. Ami a felszínre kerül, az el is tűnik. Most látod a szennyet, szabadulj hát meg tőle! Máskülönben folytasd csak tovább, mint mindenki más. Senki sem törődik ezzel. Ezt hívják a születés és a halál körforgásának. Ha nem kavarod fel ezeket a szunnyadó hajlamokat [vasanákat], és hagyod, hogy leülepedjenek a fenékre, majd tovább gyűjtőd az újabb vágyakat, s csak gyűjtőd és gyűjtőd azokat, ez a körforgás végtelen lesz. Következő életedben a fenéken lévő vágyak lesznek az elsők, amelyek megjelennek, és az újak leülepednek. Ez az élet és halál körforgása.

Azt kell kutatnod: „Ki vagyok én?" Ez a vizsgálódás mindent felemészt, feléget mindent, ami az útjába kerül. Az elme tisztasága miatt a jövő nem jön el, A jövőben a fenék nem szennyezett; minden felkavarodott és elégett, így megmarad a jelen. A jelenben nem vagy cselekvő, amikor tudod, ki vagy, így a cselekedet aktivitása nem hagy lenyomatot. Ennélfogva nincs kapcsolatod a múlttal vagy a jövővel, s amikor a kettő között vagy, mit látsz? A mostat. Igen. Az elme mindig a múltba visz, a múltbeli örömökbe és megszokásokba, majd a régi megszokásokon rágódsz. Csak az az új, ha most fedezed fel igaz arcodat. Ez a bátorság. Ha itt maradsz, átkeltél az óceánon, elvégezted a dolgod. * * *

Az elmúlt hét nagyon kemény volt. Próbatételeken mentem keresztül, ami nem könnyű. Igen, nagyon jó. Évmilliókon át aludtál, és állandóan kiraboltak. Akkor nem panaszkodtál, hogy az milyen kemény, mint ahogy egy részeg sem panaszkodik a csatornában fekve. Amikor tisztaság vesz körül, minden foltot észreveszel, és az nem tetszik neked. Egy részeg bárhová lefekszik, nem törődik vele. Minden az elmében elásott és szunnyadó dolog a felszínre kerül, a satsang keveri fel őket. Minden hajlam előkerül, hogy majdan elhagyjon léged, máskülönben csak még több szennyet adsz a szennyhez, vég nélkül veszed magadhoz a vágyakat. Most véget vetsz a vágyaknak. A felgyülemlett tárháznak meg kell jelennie, amikor a körülmények azt lehetővé teszik. A hajlamoknak meg kell jelenniük, hogy elhagyjanak téged, mert nem adsz esélyt nekik, hogy játszadozzanak. Már máshol kötelezted el magad. Ez a „kemény időszak", amiről beszélsz. Ha nem vágyakozol a szabadságra, ez nem lesz egy nehéz időszak. Úgy élsz majd, mint a közel hatmilliárd ember. Valaki egyszer a kemény életet választotta: egy herceg, 2600 évvel ezelőtt. Melyik szolgálta őt igazán, a kemény vagy a könnyű élet? Kisétált a könnyű életből, hátat fordított a családjának és királyságának, és a kemény élet felé vette az irányt. Kezébe koldulótálat fogott, eldobta a királyi palástot, és a nehéz életet választotta. Emberek milliárd-

jai közül rá még mindig emlékezünk, és te egy hét után már panaszkodsz. Fordítsd arcodat az Én, az Atman felé, és akkor meg vagy mentve. Nézz hátra, és elvesztél. Arccal az Én felé ki bánthat téged? Mindezt pedig folyamatosan, a nap huszonnégy órájában tedd. Ha szerelmes vagy, annak huszonnégy órán át kell tartania. Nem mondhatod: „Huszonhárom órán keresztül szeretlek, de egy órára kiosonok a piros lámpás negyedbe." Biztosan hátat fordítottál ennek, és másfelé jártál, amikor kemény időszakról beszélsz. Ez az otthonod. Hogyan lehetne ez kemény? Ki nem boldog otthon? * * *

Eksztázisról, békéről, szeretetről és boldogságról beszéltünk. A Föld színén ezeket sehol nem találod. Elmehetsz zarándokutakra, templomokba, hegyekre vagy völgyekbe, de még az isteneknek sincs békéjük, mert rossz helyen keresik azt. Cementtéglákban kutatnak utána! Bármelyik irányba is mész, sehol sem fogsz békét, boldogságot vagy szeretetet találni. Hagyj fel mindezzel! Ne vesztegesd az idődet! Maradj ott, ahol vagy! Ez a dharma, amely segít téged. Minden más adharma, érzékek és testek. Maradj, ahol vagy, és találd meg erre a kérdésre a választ: „Hol van a béke?" Mindennél közelebb. Közelebb saját retinádnál. Drága gyermekem, az elme harmincötmillió éve csap már be téged. Rászedtek. Vess véget most ennek! Ide nézz, és tudd meg, ki vagy! Azonnal meg fogod találni a szabadságot, és ez a szenvedés - az egyik anyaméhtől a másikig való utazgatás - azon nyomban megszűnik. Az egyetlen módja ennek, ha befelé tekintesz. Tapasztalatokon mentél keresztül, és azok nem adtak neked békét. Bárhol, ahol nincs tapasztaló, ott tapasztalat sincs. Tűnjön mindez el! Most azonnal tűnjön el a megtapasztalt, a tapasztalat, a tapasztaló. Afelé haladsz, ami az érzékekkel nem megismerhető. Most neked kell az elmét becsapnod, amely mindezen évek alatt téged tett bolonddá. Eljött a te időd. Kérdezd meg az elmét: „Ki vagy te? Becsaptál, de most felfedeztelek téged, te szememen, fülemen, orromon, nyelvemen és érintésemen keresztüli tolvaj. Megláttalak, bajkeverő! Többé nem hallgatok rád, magam csinálom majd." Szakítsd meg kapcsolatodat az elmével, és akkor békében leszel. Az elme az, ami zavar téged. A papok zavarnak, az egyház, a társadalom hazád zavar. Figyelj oda, most már elég legyen! Maradj

önmagaddal, és fedezd ezt most fel. Nézz körül! Egy ideig ne érints meg senkit és semmit, amit valaha ismertél, láttál, hallottál vagy megérintettél. A vallások legtöbbje rászed, a legtöbb vallás becsapja a szegény embereket. „Tedd ezt és ezt, és a mennybe kerülsz." Ne hallgass egyikükre sem! Fedezd fel, hol van a mennyország! A mennyország lejön hozzád. Maradj egyedül! Ne engedd, hogy bárki is megérintsen! Ha megszabadulsz az elmétől, az elhagy téged. Elhagynak az erős akarásaid, a képzeteid, a vágyaid, az elképzeléseid. Minden elhagy majd. Mi fog történni akkor? Ha elutasítod az ismertet, ott áll előtted az ismeretlen. Ha feladod az ismert erős akarását és vágyát, akkor ami marad, az az ismeretlen. Ismeretlenné válsz, és beleolvadsz az ismeretlenbe, mivel ezek azonosak. Az ismerttel való azonosulásod zavart ily sokáig: „Ez én vagyok, és ez az enyém." Az ismeretlenből talán belépsz majd az ürességbe, és ebből az ürességből meglátod, hogy mindez a kivetítés saját játszótered. Senki iránt nem érzel majd gyűlöletet. Ez a szeretet világa. Olyanokkal találkozol, akiket ismertél előtte, és szeretni fogod őket. Az Énjüket szereted, és ők is szeretni fognak téged. Ez az élet trükkje. Élvezni fogod az életet, ez a bolygó mennyország lesz számodra. Bármit is látsz, a szépséget látod majd. Bármit hallasz, saját Éned, saját belső fényed zenéjét fogod hallani. Bármit szólsz, az sutra, bölcsesség lesz. Ennek meg kell történnie ebben a pillanatban. Ne legyen semmi kétséged, a kétely nem segített még. Ez egy szerelem saját Éneddel. Senkit sem kell becsapni, és senkitől sem kell függeni. Mindeddig mulandó dolgokat szerettél. Mindenki múlandó, mindenkinek szembe kell nézni a halállal. Hogyan szerethetsz egy holttestet? Hogyan szeretheted azt, ami nem örökkévaló, ami nem állandó, ami nem a szeretet és nem maga az örökké tartó, mindig jelenlévő örökkévalóság? Fedezd fel, ki a barátod! Ki állna közelebb hozzád, mint az örökkévalóság? Ha szeretni akarsz, szeresd az örökkévalóságot. Ez saját természetes állapotod, saját szülőanyád. Ha őt elfelejted, másokkal tartasz, és máshol pofonokat kapsz. Állj meg hát egyetlen pillanatra! Minden megadatik neked. Ha visszatérsz hazádba, a felelősséged az. hogy mindenkinek segíts. Ha egyszer megkaptál valamit, tudod, hogy a szeretet a tiéd. Szemtől szemben álltál az igazsággal. Légy az igazság képviselője, de ne csak egyesek számára. Az igazság csak szolgálni fogja az embereket. Járj házról házra, és adj nekik szeretetet! Mondd el nekik, hogy

boldog vagy, hogy békében és szeretetben élsz. Ők mindnyájan rokonaid, mindegyikük saját Éned. És nem csak az emberi lények. Ugyanazt az életet látod majd az állatokban, a fákban, a kövekben. Még beszélni is tudsz a kövekkel. Bármerre nézel, nézz szeretettel, és válaszolni fognak a kövek, a fák, az állatok és az emberek. Először oldódj fel a valóságban, az igazságban. Ez olyan vonzó lesz, hogy mindenki vonzódni fog hozzád. Gyönyörű leszel, mert semmit sem követelsz majd. A szépség nem vágyik semmire. A belső fény világít majd, és az végzi el a munkát, nem te cselekszel, s nem is valaki más. A belső fény, a belső bölcsesség vezeti a kezed, de te ezt nem látod, s így nem hiszel benne. Amikor valami jó történik, azt mondod: „Én csináltam!", és amikor rosszra fordul, Istent okolod érte. Ez a gőg. Mindez oly egyszerű. Ne halogasd! Itt és most megteheted. * * *

Van valami, amit nem értek. Az életben általában rengeteg energiám van, hogy dolgokat hozzak létre és alkossak. Ez most már a második alkalom, hogy idejöttem. Olyan, mintha kábítószeren lennék: nagyon kellemes, de az egész napomnak befellegzett. Minden energiám és kreativitásom csak az elme ? Igen! (hatalmas nevetés) De nem feküdhetek egész nap az ágyban. Az energiád hozott el idáig, és ha már itt vagy, ugyanaz az energia elcsendesül. De hogyan fogok bármit is véghez vinni? Gyönyörűen fogod csinálni azzal, hogy nem csinálod! Egyszerűen maradj csendben! Valami más viseli majd gondodat, és te csak nézed, mi történik, és csendben maradsz. De te nem maradsz csendben, így bajban vagy. Csak maradj csendben, és engedd, hogy valami megjelenjen belülről. Azt a békét még soha nem láttad azelőtt. Maradj csendben egy ideig, és az feltárja önmagát. Én ezt tanácsolom. * * *

A Gitában Krishna azt mondja, hogy minden mozdulatnál erőfeszítés van jelen, még akkor is, amikor eszünk. Általában nem értik, amire Krishna gondol. Az evéshez szükség van erőfeszítésre, a látáshoz szükség van erőfeszítésre, de ezt Krishna mondja, és minden erőfeszítés Krishnán keresztül történik. Eszel, mozog a kezed, mozog a nyelved, rágcsálsz, emésztesz. Mi az az erő, mely által mozog a kéz, rágnak a fogak és így tovább? Ertem, eszerint mindent Krishna csinál. El kellene tehát oldanom a köteléket, és hagyni, hogy Krishna... Még Krishna is kötelék! (nevetés) Bármilyen név és bármiiyen forma kötelék. Mi az, ami nem kötelék? Saját tudatosságod kell, hogy az legyen. Nincs szükséged ezekre a kötelékekre, és ezt Krishna nagyon jól tudta. Krishna azt jelenti: érintetlen. Mindenki érintetlen. Álmodsz, és álmodban beleszeretsz egy lányba. Éppen az esküvőn vagytok, rengeteg barátot meghívtok, amikor felébredsz. Érintetlen vagy, semmi dolgod az ünnepléssel. Mindez csak álom volt. Ébredj fel hát, ébredj fel! Ég a házad! Ne aludj! Ébredj fel! Mi a felébredés? Szilárd megalapozottság az Énben, az Én által, az Énnel és az Énért. Az érintetlen, tökéletesen érintetlen. Ez a megnyilvánulás a te Leelád - ez a Brahma, Vishnu, Mahesh [Shiva] a te Leelád. Hacsak nem ébredsz fel, beteljesítetlen vágyakat cipelsz tovább magaddal. Hacsak nem ébredsz fel, tovább hurcolod ezeket a batyukat, a beteljesületlen vágyak csomagját, és ahhoz, hogy beteljesítsd őket, újra kiválasztasz egy anyaméhet. Mit tegyünk tehát a beteljesületlen vágyakkal? Néhány tanító azt javasolja, hogy teljesítsd be őket, így te kiválasztasz egy vágyat, és a vágy beteljesítéséhez fűződő viszonyodból vágyak száza keletkezik. amelyek mind beállnak a sorba. Amikor bármilyen kapcsolatod vagy viszonyod fűződik egyetlen vágyhoz és annak tárgyához, egyre több beteljesítendő vágyad lesz. Nem választhatsz ki egy vágyat, hogy beteljesítsd, mert az vágyak millióivá sokszorozódik, amelyek szintén mind eléd állnak. Soha senki nem teljesített be vágyat a beteljesítésen keresztül! Akkor tehát a lemondás az út?

Mi van a birtokodban, amiről lemondasz? Mi a tiéd, amiről képes vagy lemondani? Mindezek a vágyak. Igen. Ezek a vágyak nem tartoznak a természetedhez. Nem a tieid. De ott vannak. Ha ott vannak, vagy teljesítsd be őket egyenként, vagy hagyd el őket! Nézd meg, mi felel meg neked leginkább! Láttál már valakit a hatmilliárd emberből, aki beteljesítette volna a vágyait? Találkoztál valaha valakivel - a királytól a parasztig -, aki azt mondta: „Elégedett vagyok, nincs több vágyam. Beteljesítettem azokat."? Akkor mit tegyek? A bölcs felismeri, hogy a vágyak elhagyása a vágyak beteljesítése, mivel hiába fogsz egy vágyat, hogy beteljesítsd, az nem ad neked tartós boldogságot. Kiválasztasz hát egy másikat, de az sem nyújt boldogságot. Egy vágy beteljesítéséhez boldogságra van szükséged. Szeretetre és boldogságra. Most csak egyetlen pillanatra hagyd el azt az elképzelést, hogy ha beteljesítesz egy vágyat, boldog leszel. Engedd, hadd várjanak a vágyak! Hagyd el mindegyiküket, és akkor mibe ugrasz a következő pillanatban? Szenvedés az vagy boldogság? (szünetet tart) A lemondásról beszélünk. Ebben a pillanatban tedd le a csomagot egy időre! Csak próbaképpen mondj le róla! Fel veheted később, az nem számít. Csak ebben a pillanatban szánj időt önmagodra. Ha ez nem neked való, térj vissza hozzájuk, de csak egy időre ne legyen kapcsolatod a vágyak sorával. Ha ez a sor megtörik, a jövő sora is megtörik, mert a jövő maga a múlt. Nem tudsz a jövőre gondolni, hacsak nem a múltban vagy. Ne legyen tehát kapcsolatod a múlttal vagy a jövővel! Csak egy pillanatra, erre a pillanatra! Eleted nyolcvan évéből csupán egyetlen másodpercet tölts ezzel, és nézd meg az eredményét! Neked kell meglátnod. Ebben a pillanatban semmi sincs.

Rendben. Akkor megcsináltad. Nagyon örülök. Ha megtetted, szólni tudok hozzád. Ez a pillanat nem kapcsolódik az előző sorhoz, az előző pillanathoz. Ebben a pillanatban azt mondtad, semmi sincs. Ha semmi sincs, hol a szenvedés? Szenvedés akkor van, amikor valaki mással vagy. A szenvedés akkor jelenlévő, amikor egy másik van ott. Csak akkor, mert ott a különlevőség félelme. Amikor találkozol valakivel, amikor ketten vagytok, ott a félelem és a szenvedés. Miért? A különlevőség miatt. Amikor azt mondod: „Ebben a pillanatban semmi sincs", maradj ebben a pillanatban! Nézz körül, és mondd meg nekem: ez a pillanat a béke, a szeretet és a szépség pillanata, vagy sem? Minden csendes, de a háttérben még mindig érzem a félelmet, hogy a régi vágyak újra visszatérnek. Ez azt jelenti, hogy lesz ennél a pillanatnál valami jobb, ami békét ad neked. Jobb? Jön egy másik dolog, és te kiugrasz ebből a békéből, hogy visszaugorj valami másba, ami már azok sorában van, amelyeket előzőleg elutasítottál, mert nem adtak békét. Lennél olyan ostoba, hogy feladd ezt a szeretetet, ezt a békét valami másért? Kedves barátom, még a királyok is elvetették királynőiket, kincseiket és királyságukat a békéért, és az erdőbe vonultak. Hogy miért? Hogyan mondhatod, hogy ebben a pillanatban béke és csend van, majd pedig vissza akarsz térni a szemétdombra? Nem tudom. Ha nem tudod, akkor még nem érintetted Azt meg. Nem érintetted meg azt a pillanatot, amelyről beszélek. Ne legyen kapcsolatod a múlttal, ne legyen kapcsolatod a jövővel, és tekints arra, kettőjük között! Intellektuális szinten megértetted, de ezt nem megérteni kell, ebbe bele kell ugrani. A vágyakhoz szükséged van egy testre, és szükséged van más testekre. Egy égő fa tetején ülsz. Nem biztonságos ez egy madárnak. Amikor ég a fa, minden madár elhagyja azt és elrepül. Hogyan ülhetsz tovább, amikor körbeölel a tűz? Hogyan nem

látod azt? Alszol, ébredj hát fel! A testi vágy, a harag és a mohóság a tűz. Kimenekült valaki valaha ezek közül a lángok közül? * * *

Szeretem az ürességet, amelybe a satsang alatt viszel minket, de nem lehet, hogy csak ennyi lenne. Buddha és Osho azt mondták, van ennél több. Ha van valami ennél messzebb, akkor ez nem a végső. A végső itt van, út, helymeghatározás és célállomás nélkül. Ez a végső igazság. Nem kell utaznod, nem kell sehová sem jönnöd vagy menned. Soha nem történt semmi, semminek sem kell történnie, és semmi nem történik. Ez a végső igazság. Ahol utat találsz, ott elgondolásnak is kell lennie. A helymeghatározás és a célállomás szintén elgondolások. Buddha egy elgondolás. Ahhoz, hogy ezt megteremtsd, először meg kell teremtened saját testedet, ezután teremted meg mindazokat, amiről beszélsz. Először a saját tested megteremtése, majd mások testének megteremtése. Hol van hát az elme? Honnan ered? Ezzel a kérdéssel minden alapjaiban megrázkódik. A megvilágosodás elnyeréséhez semmi sem kell: nincsenek lények, nincs gond, nincs kötelék, nincs megvilágosodás és nincs gyakorlás sem. Ha bárki kötelékről és a megvilágosodás elérésének módjairól beszél, én arról semmit nem tudok mondani. A valóságban nem kell sem bármilyen test, sem bármilyen lény fogalmának jelen lennie. Amikor az elme megjelenik, minden megjelenik. Megjelenik a Buddha, a bodhi-fa és a megvilágosodás. Fedezd fel, ki a Buddha! * * *

Melyek azok a tényezők, amelyeket a Létezés, a Tudatosság és az Üdvösség legfelsőbb hajlékához szükséges irányítani? Ezek az elme, a lélekzet és az intellektus. Ez minden, ami a tiéd. Minden bölcs tudja, hogy ezek hoznak neki békét vagy szenvedést. Amikor valami nem valóságosra irányítjuk őket - olyan dolgokra, amelyek múlandóak, nem állandóak és nem valósak -, megjelenik a szenvedés. Végtére is, bármilyen irányba mozdulnak, csak Létezést, Tudatosságot és Üdvösséget találnak. Amikor valamely külső dologhoz kötődsz, amit keresel, az az üdv vagy a béke, de képtelen

vagy megtalálni azt, mert a dolgok teremtmények csupán, saját elméd kivetítései, valójában nem léteznek. Tegyük fel, hogy megpillantod saját árnyékodat, és beleszeretsz. Ez nem segít. Meg kell találnod az igazi Létezést, és azt a forrása H felé kell irányítanod. Ekkor van jelen a béke, az üdvösség és a tudatosság. Mint ahogy a falra festett nap sem ad fényt, saját elméd kivetülései - amelyek külső dolgokként jelennek meg - sem fognak soha békét nyújtani. A fényért a forrás irányába kell fordulnod, nem pedig egy nap vagy egy gyertya festett képe felé. Az elmét, a lélekzetet és az intellektust forrásuk felé kell irányítanod. Csak akkor találsz békét és nyugalmat. Ekkor a Létezés, Tudatosság, Üdvösség a guru, a tanító, a mester formáját ölti magára, aki átadhatja neked az Én ismeretét. Nem létezhet más tanító, mint a Létezés, Tudatosság, Üdvösség. Ha ezt elhagyod, egy dolgot veszel fel helyette, dolgokon keresztül pedig nem nyerheted el a békét, a szeretetet vagy a szabadságot. Hogyan tedd ezt meg? A forrás felé kell fordulnod, ahol ott az üdvösség, ott a szabadság, ott a létezés. El kell fordulnod a visszatükrözött, kivetített képektől. Hogyan? Csak maradj csendben! Letisztult, szűzi intellektussal. Egy letisztított elme képes lesz visszatérni saját forrásába. Amikor lefoglalnak a dolgok - „ezt és ezt akarom" -, az elvisz téged a forrástól. Amit valóban akarsz, az a béke és a szeretet. Ahonnan jössz, oda térsz majd vissza, és most is ott vagy, csak őrült elméd, a tisztátalan intellektus és a vasanák zavarnak. Csendben és mozdulatlanul kell lenned saját Éned satsangján. Állítsd le az elmét, és tartsd az értelmet nagyon élesen. Egy romlott értelem soha nem fogja ezt megérteni. * * *

Ne gondolkozz, és az Atmanod, a Paramatman saját gurudként cselekszik majd; te pedig nem vagy tőle különböző. Csak az évmilliók óta fennálló tévedés miatt gondolod magad különbözőnek, mióta a régi megszokások kis játékukat játsszák. Elég legyen már! Térjünk végre haza! * * *

Amikor azt hallom tőled: „Dobj el minden nevet és formát!", pánikba esek. Miért?

Mert megpróbálom megtenni. Úgy gondolom, hogy meg kellene tennem. Nem, nem. Kétféle pánik létezik. Az egyik az, amikor fájdalmad van, mert elveszted a nevet és a formát, miközben ragaszkodni akarsz hozzájuk. Pánikba esel attól, hogy nem ragaszkodsz ezekhez. Egy másik fajta pánik akkor keletkezhet, amikor azt hallod, hogy te sem a név, sem a forma nem vagy. Melyik a tiéd? Félsz azt hallani, hogy forma nélküli vagy? Igen. Azt hiszem, attól félek, hogy belehalok ebbe. Rendben, akkor most már világos. Attól félsz, hogy ha nincs neved és formád, meg fogsz halni, és ilyenkor esel pánikba. Pánikban vagy-e este lefekvéskor, amikor minden nevet és formát elengedsz? Mondjuk 11-kor aludni térsz. Jól vagy 10 óra 59 perc 59 másodperckor? Nincs pánik? Lehetsz csodálatos és szeretett barátok társaságában, a természetben, vízesések és fák között vagy a megszokott ágyadban, mégis el kell válnod tőlük. Nem csak a barátoktól vagy a testtől, de minden névtől és formától. Akkor miért alszol? Mert az nyugalmat ad, az elme békéjét. Ha nem alszol néhány egymást követő éjszakán át. valahová máshová kerülsz, nem a satsangra. Ha nem alszol, ha néhány napig nem használod ki ezt a forma nélküli állapotot, az elméd nagyon zavarttá válik, így aludnod kell, ami azt jelenti, hogy el kell felejtened a nevet és a formát. Lehet, hogy reggel azt mondod: „Nagyon jól aludtam. Egyetlen álmom sem volt. Semmire sem emlékszem." Ki volt tudatában a név és forma hiányának, és ki boldog most mégis? Ki élvezte a név és forma nélküli állapotot? Azt mondod, alvás közben nem voltál tudatában. Ki volt tudatában az alvásnak? Fedezd ezt most fel! Hadd mondjam el neked, hogyan szalasztod ezt el, hogyan rabolnak ki minden alkalommal. Ha mindig csak gondolkozol, megbolondulsz, tudod? Az őrültek, a paranoidok és a skizofrének mindig gondolkoznak. Még két gondolat között is van szünet, hogy megpihenhess. Mi a pihenés két gondolat vagy két lélekzetvétel között? A természet állandóan visszahoz a pihenésbe, azt mondja neked, hogy pihenj, de te ezt nem tudod. Nem hallod meg az Isteni Anya tanácsát. A pihenés teljesen természetes, de te ezt nem látod. Három támpontot adtam neked. Az első az alvás, az álom és ébredés közti állapot. A második a gondolat és gondolat közötti távol-

ság- A harmadik a lélekzet és lélekzet közötti távolság. Végy egy lélekzetet, állj meg, és figyelj! A belégzésnek vége. Ezen a ponton mondd meg nekem, ki vagy! Ki az, aki tudatában van ennek a pontnak? Itt feladsz mindent, amit énednek ismersz. Születésedtől halálodig másoknak élsz. A szüleid már a születésed előtt vártak, és amikor megszülettél, máris hozzájuk tartoztál. Tudsz néhány pillanatot csakis önmagadra szánni? Hagyj minden meghatározást magad mögött! A születésed pillanatában már birtokoltak téged, majd egy pap beavatott a gyülekezetébe vagy a szektájába, és ezek után egy valláshoz is tartoztál. A valóságban nem csak Isten fia, de maga Isten vagy. De ki ismeri ezt a vallást? Valójában fogalmad sincs a vallásról. Te tiszta, makulátlan és tudatos Én vagy. Maga a szabadság. Valaki rád erőltet egy vallást, te elfogadod, és azt mondod: „Ez és ez vagyok, és ehhez a nyájhoz tartozom." Örökké szabad vagy, egyáltalán nincs nyájad vagy szektád. Később diák leszel, feleség és anya. Lassan elérkezik életed alkonya, megbetegszel, és az orvos máris „az én betegem"-nek nevez. Meghalsz, de még a gyászolók is „a mi halottunk"-nak hirdetnek. Micsoda vicc! Végül ott áll előtted a sír. Egész életedben egyetlen pillanatot sem szántál kizárólag önmagadra. Hogyan is lehetnél boldog? Itt a samsara, ami itt is marad, olyan valóságosan, mint bármi más! Mivel - figyelj jól! - ez saját kivetítésed, saját szellemed. Egy szellem nagyon valóságos egy gyermeknek, de nem az a bölcsnek. A samsara szelleme valós, ez a szenvedés valós. Végül meg kell hoznod a döntést. Ez az emberi születés egy nagyon szerencsés időszak. Mennyi hangya, hal és szúnyog van, de emberi lény csak hatmilliárd! És ebből a hatmilliárdból nagyon kevesen vágynak a szabadságra, a többiek elvesznek. Azon kevesek, akik a szabadságra vágynak, eljönnek a satsangra, majd néhányan úgy döntenek: „Miért ne táncolnánk egy kicsit?", és így újra elvesztik az elme erejét. Elvesztik a játékot, mert a döntésük nem volt helyes, nem volt jó választás. Nem volt erős. Ennek a választásnak nagyon határozottnak kell lennie: „Itt és most el kell nyernem a szabadságot." Én nem látlak el kemény feladatokkal, sadhanával vagy gyakorlással. Nem adok megtanulandó könyvet sem. Csak maradj csendben. Ez minden. És ha nem nyered el a szabadságot, akkor gyere el hozzám, és panaszkodj: „Csendben voltam, de az nem működött." Rendben?

Bármikor hozzákezdesz valamihez, kell, hogy valamiféle vágy bujkáljon az elmédben. Mosónőket látok, amint a ruhát mossák. Én hogyan tisztítsam meg az elmémet? Kérsz egy mosógépet? (nevetés) Igen. A mosógép a satsang. A satsang célja az, hogy felégesse karmáid maradványait, amelyek a végtelenségig húznak vissza a születés és a halál körforgásába. * * *

Amikor az a folyamat a végéhez ért, még mindig van valami, ami figyel, valamilyen szellem, amit el kell távolítani. A tudatosságból felbukkan az elképzelés: „Feltételek között vagyok." Feltételek között a feltételek nélküli határtalanságban. Még a mélységekben is mélyebbre kell menned. Valaminek a mélyére hatolás azt jelenti, hogy folyamatosan el kell merülnöd benne. Amikor mindent eltávolítasz, sötét, ősi pontokat találsz majd. Egyszer régen az elme önmagában, feltételek nélküli tudatosságként létezett. Még a feltételek közötti tudatosság is tudatosság. Az elmének és a tudatosságnak ugyanaz a színe. Hogyan távolítsuk hát el ezeket a feltételeket? Bárhol is vagy, ott lesz valamiféle feltétel. Bármilyen mélységet érsz is el, mégis lesz ott bizonyos feltétel. Miféle? Ezen is túl kell lépned. Számos finomabb állomást érinteni fogsz, túl a fizikai, a vitális, a szubtilis és egyéb más régiókon. * * *

Hogyan találhatnám meg az intuíciót? Az intuícióért merülj el önmagadban. Merülj el most! Azután engedd, hogy az elme helyett az intuíció működjön! Az elmének tanításra és tanítóra van szüksége, így amikor azt forrása felé irányítod és nem gondolkozol, megjelenik az intuíció (prajna), és sokkal jobban működik, mint a gondolkodás. Gondját viseli majd az elméd-

nek, az intellektusodnak, az érzékszerveidnek, a dolgaidnak és a mindennapi teendőidnek. Először vissza kell térned. Irányítsd az elmédet a forrásba, és ne gondolkozz! Ezt írják elő a bölcsességhez, az intuícióhoz. „Ezt fogom csinálni." „Azt akarom csinálni." „Ezt határoztam." Ezt hívják mentális tornáztatásnak, és ez vezet a szenvedéshez. Próbáld ki mindkét utat! Először próbáld ki azt, hogy „én fogom csinálni", majd engedd, hogy a Legfelső Hatalom - aki minden megnyilvánulásért, a Nap fényéért, a Föld erejéért, a táplálékért felelős - viselje gondodat. Az „én meg tudom csinálni" nem más, mint gőg és büszkeség. Ha nem térsz vissza az Isteni Anyához, aki más céllal küldött ide, utat tévesztettél. Nem baj, még van időd. Még mindig megteheted. A benned lévő tökéletes vágy, hogy hazatérj, az egyetlen követelmény, amelynek eleget kell tenned. Ez majd azonnal feltárja önmagát. A gyermekek homokvárakat építenek a tengerparton. Elvesznek a játékban, és nem akarnak hazatérni, de a szüleik rájuk parancsolnak: „Este van már, menjünk haza!" A szülők emlékeztetik őket, és a gyerekek szétrombolják a homokvárakat. Ugyanúgy élvezik a rombolást, mint az építést, és mindenfajta veszteség vagy szenvedés nélkül indulnak haza. Leszáll az éjszaka, nem maradhatsz a homokváradban. Nagy lesz a dagály, nem maradhatsz ott. Az áradat elmossa majd minden tervedet, a házaddal együtt. Jobban teszed hát, ha a dagály előtt biztonságos helyre térsz.

Az érzékek csapdája Mindenki szabad akar lenni. Mi az egyetlen gát közted és a szabadság között? Az erős vágy. A valami mulandóra irányuló vágy vagy elvárás. A vágynak szenteled önmagad, így hű vagy ehhez a megnyilvánuláshoz és annak szerkezetéhez, a nem állandóra való vágyódás pedig szenvedéshez, öregkorhoz és halálhoz vezet. Az érzéki örömök által mindenki részese ennek a vágynak, amely soha senkinek nem adott még békét. Senki sem boldog, a királytól kezdve a középosztályon át a munkásig. Mindnyájan azt kergetik, ami megjelenik és eltűnik. A nem valós utáni vágyódás elvisz téged az örök valóságtól. Az isteneknek mindenük megvan, mégsem boldogok. A fény mindig benned van, de nem fordulsz felé, helyette ugyanazt a fényt külső dolgokon látod ragyogni. A fényt keresve kergeted ezeket a dolgokat, de csak belső fényed visszatükröződését látod. Kielégülést kutatva rohansz a dolgokhoz, amelyek belső fényed visszaverődésével bírnak. Kívül kutatsz. Ezt hívják erős vágynak. Amikor úgy határozol: „Elég volt! Szabad kell, hogy legyek!", akkor megszűnik az, hogy az elmeműködés kifelé irányul és dolgokhoz ragaszkodik a boldogságot keresve. Nemelmévé válik. Az elme csak vágyainak beteljesítésekor elme. Amikor vágysz valamire, amikor akarsz valamit, amikor elvársz valamit, ezt a működést veszi magára, és a neve elme lesz. Állítsd ie, és akkor csendes. Ebben a csendességben nem nevezheted elmének. Vess hát gátat a kifelé ömlő folyó vizének, és akkor az energia nem fecsérlődik el. Amikor gátat vetsz neki, megáll és elcsendesül, s ebben a csendességben a folyó nem folyó többé. Nem nevezheted annak. Nevezd víztározónak! A vízfodrok nélküli vízmedence azonos saját fényeddel. Ez a fény elméd legbelsejében él. Most az elme nemelme. Nemelme, nemvágy, nemelvárás, nemakarás, nemképzet és nemgondolat. Jó megállni. Akkor meglátod, hogy megtaláltad a drágakövet, amelyet kerestél, és ha megtaláltad, boldog leszel. Elégedett leszel. Nem vársz már többet, mert ez chitdarman. minden vágyak beteljesítése. Chitdarman azt jelenti, hogy csak gondolsz egyet, és az valóra válik. Chitdarman. a drágakő, saját fényénél fogva ragyog. * * *

Hogyan tartsam meg?

Ez egy drágakő. Ha ez a tiéd, minden a tiéd. Hogyan veszítheted el? Csak úgy, ha félelem van benned, hogy elveszhet, és ezért meg akarod tartani. Nem veszítheted el. Hogyan veszíthetnéd el a benned rejlő lángoló drágakövet, miután már megtaláltad? A drágakő saját fényénél fogva ragyog, de mivel a figyelmed másfelé irányul, az dolgokon tükröződik vissza, és ez a visszatükröződés a dolgokhoz vonz téged. Ez a vonzalom nem a bölcsesség. Ehelyett fedezd fel, honnan ered ez a szépség, ez a fény, ez a ragyogás, ez a visszatükröződés. Miért nem oda indulsz? Elfordítod majd az arcodat attól a dologtól, ami visszatükröződik és megmutatkozik, és afelé fordulsz, ahonnan ez a ragyogás ered. Ekkor meglátod, hogy ez a fény mindig ott volt és a tiéd. Te magad vagy az. Hogyan veszítenéd el? Olvadj bele a fénybe, és te vagy a fény. Te vagy a drágakő. Hogyan veszíthetnéd el saját Énedet? Minden - királyságok, világok, kapcsolatok - elveszhet, és el is veszik. Még a tested is elvész egy napon. Ha már a saját testedre vagy elmédre sem támaszkodhatsz, mire számíthatsz akkor? Türelmesen és bölcsen hagyj hát magadnak némi időt, és gondold végig: „A dolgok, amelyeket eddig birtokoltam megadták az elme békéjét?" A tárgyak és a kapcsolatok. Nem hiszem, hogy bárki azt mondhatná, igen. Mindenki elveszít minden percet. Minden percben emberek milliói halnak meg, és milliók születnek. Ez minden percben így megy tovább. Ma itt vagyunk, de lehet, hogy holnap már nem. A lélekzet minden pillanatban elhagyhat minket. Imigyen az igazi bölcsesség az a vágy, hogy megtaláljuk a drágakövet, és kijelentsük: „Minden késedelem nélkül, ma az enyém lesz!" Akkor meglátod, hogy a drágakövet nem kell megtalálnod. Nem kell lámpás hozzá, hisz saját fénye van, és annál fogva ragyog. Csak az arcodat kell felé fordítanod, hiszen ragyog, csak a szemed nem elég tiszta hozzá. Nem látod itt, a folyómederben. Nem látod, mert por van a szemedben. Mi ez a por? A vágy. Távolítsd el ezt a port, ezt a vágyat, ezt az akarást, ezt az elvárást. Ha kimosod a vágy és elvárás porát, mit látsz? Az ürességet. Az ürességet! (nevet) Ahol por van, ott soha véget nem érő bánat és szenvedés van. Azonnal távolítsd el a piszkot, és láss öt percig! Határozd el, hogy „Ebből az egész életből öt percet arra szánok,

hogy eltávolítsam a piszkot a szememből", majd nézd meg. Saját arcodat fogod szemtől szembe látni! Swaroopam. Ezt hívják darshannak, saját Swaroopamodnak. Senki sem lát. Mindenki más arcokat néz, nem a sajátját. Porral a szemedben csak a másságot fogod látni. Por nélkül nincs másság, minden saját Éned, saját visszaverődésed. Senki másé. Nincs olyan, hogy idegen. Ezt nevezik a piszok eltávolításának. Először az van benned: „Én ez vagyok, és ő az." Ez a piszok. Amikor azt eltávolítod, nincs te, nincs én és nincs ő. Szabadulj meg az akarástól, az elvárástól és a vágytól! Semmit sem veszítesz. Egyenesen saját Énedet lásd! Lásd meg a szabadságot, a tudatosságot! A későbbiekben láthatóvá válik az is, ami nem a tiéd. Hagyd el a gyakorlataidat! Később meglátjuk, mit kell tennünk. Most azonnal menj, és nézd meg saját Énedet! Azután ha szükséged van bármilyen gyakorlásra, hát gyakorolj, de ha még annak megpillantása előtt beleesel a gyakorlás csapdájába, nem fogod meglátni az Ént. Ehelyett egy helyben maradsz, és annyira kötődni fogsz ahhoz, amit csinálsz, hogy azt mondod: „ez minden", és elfelejtesz tovább kutatni, saját Énedet keresni. Felejts el mindent! Felejts el minden kötődést! Felejtsd el a szabadságot, és felejtsd el a köteléket! Nincs fal közted és a tudatosság között. Ez csupán saját játékod, mert nem akarsz továbblépni. A szabadságért jöttél ide, és nem másért. Tartsd hát a szabadságot mindig szem előtt! * * *

Le kell mondanom a nőkről. hogy szabad legyek? Egy nő adott életet neked - az édesanyád. A házaséletnek semmi köze a szabadsághoz. Ez egy teljesen más ügy. Amennyire én látom. a kolostorba vonulás nem válik senki hasznára. De én más nőkkel szeretkezem, és nem a feleségemmel. Akkor te az ő gondja vagy. Ha más nőkre nézel, és nem okozol gondot a feleségednek, mert ő ugyanazt teszi, és ez nem jelent gondot neked...tehát ha megegyeztek, akkor semmi gond. Nem, ő nem ért ezzel egyet. Ezért mondtam azt, hogy te az ő gondja vagy. Azt állítod, swami

vagy. Mi a jelentése a swaminak? Az, aki minden vágyat feladott, itt és azon túl is. Ez egy nagyon tiszteletreméltó név. Ha swami vagy, annak megfelelően kell viselkedned. A boldogság nem bizonyos dolgokra - mint például a szexre irányuló vágyak beteljesítéséről szól. A boldogság csak a vágy megszűnésével lehetséges. A vágytalanság ad neked boldogságot. Bármikor vágy keletkezik, tekints magadba, honnan ered az, és amikor eltűnik, hatalmas boldogságot tapasztalsz majd. Mindamellett ha a vágyad tárgyát megszerzed egyszer, egy másik jelenik meg helyette, és ha azt is betöltöd, egy másik ismét készenlétben áll. Még a királyok sem boldogok. A „nemvágy" állapota az abszolút üdvösség, és amikor üdvösség vagy, az a béke. Amikor béke van, az az elme csendje, és az elme csendje a szabadság. A vágyak kielégítésének soha nem lesz vége. A testek elmúlnak. Testek milliói múltak már el, a vágyak élvezetének szomja mégsem múlik. Ekképpen utazunk egyik testetöltésből a másikba. Tégy hát, ahogy jónak látod. * * *

Egyszer csak véletlenül meggyulladsz, és a folyó felé rohansz éppen, amikor találkozol egy barátoddal, aki így szól hozzád: „Gyere, együnk egy fagyit!" Mit teszel akkor? A szabadság iránti vágynak ilyennek kell lennie: nem állsz meg félúton, hogy egy másik vágyat ragadj magadhoz. * * *

Hang, látvány, illat, íz és tapintás: körülvesz az öt érzékszerv, amelyeken keresztül a tűz belép a testbe. Mi a tűz? A vágy. Ég a tűz, de te alszol. Ébredj már fel! Itt és most! Körbevesz az öt ablak, amin keresztül a tűz beférkőzik a házadba, és te mindeközben hortyogsz. Mi a tűz. és mik az ablakok? A vágyaid. Ez az emberi születés a szabadság legnemesebb eszköze. Az különböztet meg más állatoktól, hogy neked esélyed van a szabadság elérésére. Nézd meg hát, hol lép be a tűz! A hangon, a látványon, az illaton, az ízen és a tapintáson keresztül - ez az öt tűz. Ellenőrizned kell ezeket a vágyakat! Az összes többi állatot egyetlen tűz pusztítja el. A moly lepkét a látvány vonzza a gyertyához. A fény élvezetének vágya a molylepke legfelsőbb vágya, amely a lánghoz húzza, ahol elég. Egyetlen íz elég ahhoz, hogy a hal fennakadjon a horgon. A szarvast a hang hí-

vogatja, és máris vége. Egy elefántot úgy lehet megfogni, ha ásunk egy nagy gödröt, lefedjük szalmával, és egy nőstény elefánt bábuját állítjuk rá. Az elefántok eljönnek, hogy megérintsék a másikat, és máris csapdába estek. A méh az illatért száll a virágra, de néhány virág táplálékaként ejti foglyul. Mindegyiküket egyetlen tűz égeti el, neked pedig öt tüzed van. Nagyon óvatosnak kell lenned. Vizsgáld meg a vágyaidat, és akkor szilárdan megalapozott leszel az Énben, az Én által, az Énen belül. Ebben a szempillantásban elérheted ezt. Amire szükséged van, az csupán a nagyon szilárd elhatározás: „Szabadságot akarok!" Ennyi elég. Minden más vágy... még az istenek sem tudnak megszabadulni a vágyaktól, az emberekről nem is beszélve. * * *

Élt egyszer egy rishi, akinek felesége a világ legszebb asszonya volt. A rishi az erdőben lakott feleségével, aki nagyon odaadó volt iránta. Szépségének azonban híre ment, még az istenek világában is. A három istent, Brahmát, Vishnut és Mahesht nagyon vonzotta, hogy megnézzék az asszony szépségét, így sannyasinok formáját öltve magukra alászálltak. (Amikor egy sannyasin áll az ajtóban, mindenek előtt őt kell kiszolgálni. A házigazdának minden esetben ki kell mennie, és megkérdezni, mi járatban van.) Az asszony éppen a fürdőben tartózkodott. Az istenek azért választották ezt a pillanatot, mert ez egy jó alkalomnak ígérkezett, hogy szépségét szemügyre vegyék, hiszen azonnal ki kellett jönnie fogadásukra. Még annyi ideje sem volt, hogy magára kapjon valamit, és ők pont ezt akarták. Az asszony a fürdőben ülve meghallotta a hívást odakintről, és nem volt mit tennie, ki kellett sietnie a három sannyasinhoz. Brahma, Vishnu és Mahesh - a sannyasin álruhába bújt Teremtő, Fenntartó és Pusztító - teljesen eltelt a meztelen asszony látványával. A tapas ereje által az asszony hathónapos csecsemőkké változtatta az isteneket, mindhármukat a házába vitte, bölcsőbe fektette, és ringatni kezdte őket. Az istenek nem mondták el feleségeiknek, hogy eme küldetésükben a Földre indulnak. Bár saját feleségeik is gyönyörűek voltak, az istenek kényszert éreztek, hogy elmenjenek. Kamila. Urna és Ramanyi mindenhol kutattak férjeik után. Felkerestek egy híres siddhát, aki jógikus ereje által megnézte az istenek tartózkodási helyét, és azt elmondta feleségeiknek. Azok elmentek a rishi feleségéhez, és e szavakkal fordultak hozzá:

- A z t hallottuk, hogy férjeink az ashramodban vannak. - Igen, gyertek, nézzétek meg őket. A feleségek férjeiket csecsemőkként látták viszont, amint éppen ujjukat szopták. Mindegyik istennő leborult az asszony előtt, majd az istenek is visszaváltoztak felnőtt formájukba, és megcsókolták a lábát. Ez a tapas ereje. Mindegyikőtökben megvan ez az erő, ha becsukjátok az ablakokat, amin keresztül terjed a tűz. A tűz csak akkor lép be, ha vágy van benned. Ez a vágy a tűz. Vizsgáld meg a vágyakat! Elég volt belőlük! Évmilliók óta keresed a beteljesítésüket, egyik testetöltéstől a másikig. * * *

Ha eleged van, akkor égsz a vágytól, hogy megállj és valami ismeretlent keress. A szabadsághoz, a megvilágosodás megszerzéséhez és a megszabaduláshoz nagyon szilárd elhatározásra van szükséged. Hozd ezt meg ebben a pillanatban az Énnel, az Én által és az Enen belül! Az Én nincs messze. Mi hát a késleltetés? Csupán a vágy. Hagyj el minden vágyat, és a Föld legboldogabb embere leszel, s talán másokat is segíteni fogsz, még más bolygókon is. De először segíts magadon! Először ismerd meg magad, tudd, hogy ki vagy. Ekkor nem lesz több tűz, nem lesz több vágy. Az egyetlen vágy, amelyet érdemes beteljesíteni, a szabadság iránti vágy. Minden más vágy értéktelen, ezek soha nem adtak neked boldogságot és békét. Mindegyik kártékony, mindegyik éget. Mind a három világ ég, ég a mennyország, égnek az istenek. Még az istenek is alászálltak a Földre, hogy megnézzék azt a gyönyörű asszonyt, akinek valódi szépsége az Én belső tisztasága volt. * * *

Minden tőled függ. Ha el akarod halasztani, tedd azt meg néhány évvel vagy inkamációval, de az nem a bölcs útja. A bölcs a legközelebbi lehetőséget ragadja meg. Őt nem téveszti meg a tudatlanság. A szabadság itt és most van, ebben a pillanatban. Amit tenned kell, az, hogy véget vetsz annak, hogy az elmédet összekapcsolod a múlt pillanatával és a jövő egy pillanatával. Ne legyen kapcsolatod a múlttal, és ne legyen kapcsolatod a jövővel! Erről a három pillanatról beszélek most. A pillanat az idő legkisebb egysége. Ne adj utat a múltnak vagy a jövőnek! Nézd meg ezt a mostani pillanatot!

Minden múlt és jövő csak az elme, amely becsap téged. Az elme egy szellem, egy név csupán. Amikor az elme jelen van, egyetlen gondolattal minden megnyilvánulás jelen van. Amikor megszilárdulsz a nempillanatban - ahol nincs múlt -, ezt a helyet nemelmének nevezik. Tegnap valaki megkérdezte: „Hogyan megy tovább a mindennapi életem, ha nincsenek vágyaim?" Ismételten itt a válasz. Ez a pillanat a nemelme, és a nemelmének ugyanazok a tulajdonságai, mint az ürességnek. A nemelme maga a Tudatosság, maga az Én. Ez a nemelme nagyon szattvikus. Ahhoz, hogy nemelme legyen, felülemelkedett múlton, jelenen és jövőn. A nemelme a tudatosság. Egyáltalán nincs többé elme. A letisztult elme a tudatosság. Mi az elme letisztítása? A nemgondolat. Ezt a gondolat nélküli elmét, a szattvikus elmét, a nemelmét nevezhetjük magának a Tudatosságnak. Ez az Én maga. Szilárdan állapodj meg ennek természetében! Még csak a szabadságot se kérd, mert a szabadság csupán az elmében található, mely belefáradt a szenvedésbe és a kötelékbe. Ezáltal maga az elme az, amely azt javasolja, hogy elmenj a satsangra. Ha nincs kapcsolatod a múlttal vagy a jövővel, egyáltalán nincs elme, és te magad vagy az otthon. Tekints az Én által az Énbe! Minden más a testet és az elmét érinti, és ennek minden eredménye mentális vagy fizikai lesz. Most szembesítsd az elmét önmagával: „Ki vagy te?" Ezzel az egyszerű kérdéssel az elme eltűnik, és nagyon boldog lesz saját feloldódásában. Rendkívül hálás lesz, hogy ezt a békét megkaphatja. Az elme majomként ugrándozott egyik ágról a másikra, sem ő, sem te nem nyughattatok. A szabadság itt és most van. Természetes állapotod a tiszta szabadság. Szabad vagy a kezdetektől fogva. Hogyan jutott eszedbe az az elgondolás, hogy rabságban vagy? Hol vannak a láncok? Láttad őket valaha? Egyszerűen kérdezd meg magadtól: „Ki vagyok én?" Ez egy tutaj, amellyel átkelhetsz a samsara óceánján. A halál nem léphet erre a tutajra. Oly biztonságos ez! Minden más az elme. „Ezt megcsinálom." „Azt akarom." „Mit tegyek?" „Ez az enyém." „Az az enyém lesz." Mindez képzet és szándék. Állíts le mindent egy ideig! Nem kell sok idő ehhez. Eddig nem figyeltél erre. Amikor egy gondolat megjelenik az elmédben, vizsgáld meg! Légy éber! Figyeld éberen a gondolat felbukkanását! * * *

Milyen ösvényre van szükséged ahhoz, hogy otthon maradj? A vágy olyan ösvényre vezet, amely elvisz otthonról. A bármi olyan iránti vágy, ami nem állandó, a tolvaj, aki megfoszt a békétől és a boldogságtól. Ha valamilyen vágyad van, tedd azt azzá a vággyá, hogy megtudd, ki vagy. A sannyas azt jelenti, hogy nincs kötődésed vagy vágyad afelé, ami nem állandó. Sannyasin tehát akkor lehetsz, amikor elégedetté tetted önmagad, amikor az érzékek tárgyaira irányuló egyetlen vágy és elvárás sem adott neked segítséget, békét és szeretetet. A sannyas minden vágy elutasítását jelenti, nem a ruhák váltogatását, nem a körülmények váltogatását. Az elme attól még nem változik meg. Az egyik helyről a másikra, az egyik országból a másikba történő költözés nem sannyas. Az a minden vágytól való megszabadulás. Ez véget vet a születés és a halál körforgásának, és békét ad. Ha leállítod a kerékagyat, megáll a kerék. Mi a kerékagy? Az elme. Hogyan állítsd meg azt? Tedd fel a kérdést: „Ki vagyok én?" Ha azt kérdezed: „Mi ez?" vagy „Ki vagy te?", arra kapsz valamiféle választ, és az elme az érzékek bizonyos tárgyán fog elpihenni. Az emberek azt kérdezik: „Mi lesz a feladataimmal és a mindennapi cselekedeteimmel?" A szemléletmódod kötöz meg, tekints tehát befelé. Ez a kérdezés nem kapcsolódik egyetlen múlt- vagy jövőbeli gondolathoz sem. Azt hívják satsangnak, amikor egyetlen gondolatnak sem adsz utat. Ha befestem a ruhámat vagy Poonába megyek, az elme ugyanúgy jön velem. Az elmének kell felvennie a sannyast, feladva az érzékek tárgyaira irányuló minden vágyát, és befelé fordulni, hogy forrásával találkozhasson. Ruhád színével és a nyakadban függő rózsafüzérrel bolonddá teheted az embereket, de az elme attól még ugyanaz. Engedd, hogy az elme felvegye a sannyast. Kérdezd meg tőle: „Ki vagy te? Ki zavar engem évmilliók óta?" * * *

Senki másra nincs szükséged ahhoz, hogy boldog légy. hogy békében légy. hogy szeretet, hogy szépség légy. Ahhoz, hogy ez másképpen legyen, szükséged van valamilyen gondolatra, valamilyen elképzelésre vagy valakire, hogy az boldogtalanságot okozzon neked. A boldogtalanság fonása biztosan valami: egy ember, egy elképzelés vagy egy dolog. A boldogság semmit sem kér tőled, de a szenvedéshez valamilyen erőfeszítésre van szükséged egy adott kapcsolatban. Ahhoz,

hogy szenvedj, egy személlyel, egy dologgal vagy egy elképzeléssel lévő kapcsolatodra kell hivatkoznod. Ekkor boldogtalanná válsz, mert szükséged van valamire. A boldogság alapvető természeted. Semmire, semmilyen segítségre nincs szükséged ahhoz, hogy boldog légy. A szenvedéshez szükséged van egy kapcsolatra. És hol van az a kapcsolat a világon, amely ne adna szenvedést? Nem tudom. Ha nem tudod, talán a szüléidtől hallottál már egyről? (nevet)

Abbahagytam mindent, és most úgy érzem magam, mintha elvesztettem volna az életerőmet. A vágyak megszüntetése természetes állapotod. Természetes állapotod az, hogy ne legyenek vágyaid. Ez nem veszteség. Amikor megszülettél, milyen vágyad volt a legelső órában? Hogy lélegezzek. Tehát, hogy lélegezz. Ez a légzés nem a tiéd volt, nem a te erőfeszítésed volt. Most is lélegzel. Mondd meg, hány lélekzetet veszel egy nap vagy akár egyetlen perc alatt? Nem tudom. Nem tudod, mert ez nem a te erőfeszítésed. Csak történik. A külső levegő befelé jön, eléri az orrunkat, és pranának nevezzük, mintha hozzánk tartozna. De ugyanaz a levegő, akár belégzés, akár kilégzés. Te vagy ez az életerő! Fedezd fel, hogy te irányítod ezt az életerőt, vagy az irányít téged? Az életerő irányít engem. Igen, az életerő irányít téged. A lélekzet művészete erőfeszítés nélküli. Tégy erőfeszítést, hogy ne lélegezz, és figyeld az eredményét! A halálakor egy gazdag ember sem tud további lélekzetet venni magának, egyetlen orvos sem adhat még egy lélekzetet neki. Ki lélegzik benned? Ki szívja be a levegőt? Ha már egyszer beszívta, a

test dolgozik: dolgozik az elme, az agy, és dolgoznak az érzékek, üzletet kötve az alany és a tárgy között, és élvezve az örömöket. Fedezd fel, ki felelős ezért, és akkor megtalálod a kérdésedre a választ. Ki rejtőzik - ismeretlenül és titkoltan - a szíved barlangjában? Ez valódi arcod, a legközelebbi barátod, és ez örökkévaló. Senki nem erre tekint. „Ezt csinálom." „Azt megtettem." „Ezt meg fogom csinálni." Ezt hívják életnek, és senki sem boldog és elégedett azzal, amit véghezvitt. Mindig valami többet akar. Megkapja a boldogságot, de ha már megkapta, valami mást szeretne. Ez egy végtelen körforgás. Én azt mondom, állítsd ezt le! Nem természetes neked. Valahogyan az elme teremtette a problémát, kérdezd hát őt. Kipróbáltál ezen a bolygón mindent, a pokoltól a mennyországig, mégsem vagy elégedett. Kérdezd az elmédet, és megkapod a választ. Az a te elméd, és ő egy nagy bajkeverő. De ezt már tudod. Mindenhol veszekszik és bajt csinál. Beszélgess hát egyet vele. Mit akarsz? Az elme a barátoddá válik, és mutatni fogja az utat. Vágyakat akarunk beteljesíteni, és az elmét kárhoztatjuk. Hol az elme? Ki látta? Az elme egy szellem, és a szellem a vágy. Állj meg hát egyetlen pillanatra! Egyszerűen állj meg, és nézz végig magadon! Nem azt kérem, hogy bármit is nyomj el. Nem akarom, hogy kisétálj a mindennapi életedből. Az is lehet, hogy 200 %-osan megfelelsz majd a hétköznapok ténykedéseinek. Ha zseni vagy, még egy pillanatot sem kérek, egy másodpercet sem, csak a másodperc 1/45000-ét. Tudsz ennyi időt szánni rám? Tekints az arcodra...minden beteljesül. A kincs benned rejtőzik, de te elfutsz, elrohansz tőle. A Nap az időtlenségből kel fel, és jelöli számodra az időt, a napfelkeltét és a napnyugtát. Mindez benned keletkezik. * * *

Élt egyszer egy király, akit Vajravalkyának hívtak. Egy szép napon magához hívatta két feleségét, akik közül az egyik nagyon öreg volt, másikuk pedig egy húsz év körüli fiatal lány. Ekképpen szólt hozzájuk: - Egyenlően megosztottam köztetek a királyságot. Jó királynők vagytok, mindent megfelezek hát. Minden egyenlő arányban lesz tiétek, az ékszerek, az elefántok és a palota, mivel most magatokra hagylak benneteket. A fiatal királyné így felelt: - Nem azt mondtad rám, hogy én vagyok a fény az életedben, hogy én vagyok a királyság legszebb asszonya, és hogy milyen boldoggá teszlek téged?

Az idős királyné azonban ezeket mondta: -Tudom, hogy bölcs vagy. Ha mindezt feladod, kell lennie valami ennél jobbnak. Az én részemet is a másik királynőnek adhatod, én követni akarlak, amerre csak mész. Vajravalkya azt válaszolta, hogy az út nehéz lesz, és csak egy szál ruhában indul neki. A királyné levetette gyémántjait és a fiatal királynőnek adta őket, majd így szólt férjéhez: - Egyetlen sari* elég nekem. Veled szeretnék menni, és szolgálni téged. Kimentek hát együtt az erdőbe, hogy önmegtartóztató életet éljenek. Folyamatosan satsangban voltak, nagy boldogságban, és elnyerték a szabadságot. Papa, miután a király elhagyja a feleségét, a vágyát, és ha ezt ténylegesen elhagyja, lehet testileg újra együtt a királynővel? Igen, ők így éltek. És ez rendben van? Igen, ők így tettek, de az érzékeken keresztüli ostoba vágy ott nincs jelen. Ez szeretet. Az eredendő békéből térsz vissza. Minden ott lesz, a feleség, a férj, a barátok, de a látásmód már más. Csak szeretet van, nincs gyűlölet és nincs a különlevőségtől való félelem, mert ekkor az Énnel, saját Éneddel állsz kapcsolatban. Mindebben pedig az Én saját Éned. Kit gyűlölhetnél akkor? Mindenütt szépség van. Igen, mindenütt. Amikor mindenhol ott vagy, minden Énben saját arcodat látod. Hová mennél hát? Miről mondanál le, és mit utasítanál el? Ez itt van. bárhol is vagy. Találd meg saját békédet, először önmagadban, majd bennem, és azután mindenhol. Nézz magadba! Az Én nincs messze, itt és most van! Milyen messze van tőled? Ugyanitt van.

* sari - az indiai nők viselete (a ford.)

Ugyanitt! Nem kell keresned őt, csak add fel egyéb dolgok kutatását. Mi leszel, amikor feladod minden más keresését? Add fel önmagad! A megnyilatkozás önmagától történik, saját Éneden belül! Az egyetlen erőfeszítés, amit meg kell tenned, hogy megszabadulsz az erőfeszítésektől, amelyeket magadra vettél. Talán kell némi erőfeszítés ahhoz, hogy a saját erőfeszítéseidet elvesd. Semmiféle erőfeszítést ne tégy saját Éned felé! A megnyilatkozás megtörténik. Rengeteg dolgod van, amelyeket erőfeszítéssel gyűjtöttél össze. Tehetsz tehát egy ellen-erőfeszítést, hogy eltávolítsd az erőfeszítést. De ne tégy erőfeszítést azért, hogy az légy, aki vagy. Ez egy felismerés, amely Önmagától fedi fel számodra Önmagát, még ha nem is akarod. Hajítsd el a dolgokat, amelyeket megbéklyóztál! Hajítsd el a bilincseidet! Távolítsd el őket! Ne tégy erőfeszítést! Ez maga a feltárulkozás, és láthatod, itt van. Csak tekints magadba, határozd el magad szilárd meggyőződéssel! * * *

Osho azt mondta, hogy az egyetlen dolog, amit sajnált életéhen, az volt, hogy nem találkozott Ramana Maharshivel [Maharishi], mielőtt Ramana elhagyta volna testét. Nem hiszem, hogy elszalasztotta volna. Ez egy nagyon jó vágy. Az Én azon erős vágya, hogy az Énnel találkozzon, még a halál után is beteljesül. Ez nem olyan, mint más vágyak - „ezt és ezt akarom" -, amelyek bajba kevernek, és tárgyai a következő inkarnációban nyilvánulnak meg. Az Én iránti bármilyen vágy beteljesül. A testnek semmi köze ehhez a vágyhoz. A test vagy marad vagy sem, de ez a vágy örökkévaló. Még a testben is lehetséges Videha Mukti és Jivan Mukti. A megszabadulást el lehet nyerni a test vége előtt, és azután is megmarad, hogy a testnek bevégeztetik. Viselheted ezt a fizikai ruhát vagy burkot, vagy elbújhatsz benne - ez nem számít -, de a megszabadulás iránti vágyadnak egész életedben, és még életed után is meg kell maradnia, mivel ez maga az Igazság utáni vágy. Az Igazság örökkévaló. Önmagát kell feltárnia, Önmaga által, Önmaga számára. Az Igazság soha nem tárulhat fel a test számára, mert a test nem állandó. A test nem bírja elviselni az isteni darshant. Vesd hát el a test fogalmát, és közvetlenül meglátod saját Énedet. * * *

A megértés egyetlen szót sem igényel, csak engedd, hogy a szavaim valami végső helyre süllyedjenek. Amikor aludni térsz, elköszönsz a barátodtól, akivel az egész napot együtt töltötted. Mindennek búcsút mondasz. Semmit sem vihetsz magaddal, különben nem aludnál. Mindent el kell engedned. Tudod, ki alszik melletted, amikor alszol? Mindent elengedsz. Miért köszönsz el tőle? Miért nem viszed őt magaddal a következő állapotba, ahol nincs név, nincs forma és nincs kapcsolat - és ahol boldog vagy? Mondok neked egy egyszerű trükköt. Bármikor megszabadulsz mindentől, boldog vagy. Semmi se legyen a tiéd! Tegyük fel, hogy a szomszédodnak a Mercedes Benz legújabb típusa van, és a feleséged vagy a férjed állandóan ezzel zaklat, míg csak azt nem mondod: „Meg kell vennem ezt az autót." Valahogyan kölcsönt veszel fel a bankból, és az autó máris a házad előtt áll. Boldog vagy, ugye? Boldognak kell lenned, hisz boldog a feleséged, boldogok a gyermekeid, boldogok a barátaid. Az is boldog, aki megszabadult a kocsitól. (nevetés) Es te is boldog vagy, hogy a tiéd lehet. Hol van tehát a boldogság? „Egy autót akarok", ez a vágy zaklatott, és az autóval a vágy elhagyott. Nincs több vágyad az autóra, és ez boldogságot ad. Mint ahogy minden vággyal így van: akkor vagy boldog, amikor az eltűnik, és nem akkor, amikor megkapod a tárgyát. Az autó acélból és gumiból készül, és benzin hajtja. Ezek egyike sem tesz boldoggá téged. Az ürességben ülsz, és azt gondolod, te vagy a ház falainak tulajdonosa. amelyben ülsz, de te még mindig az ürességben vagy. Bárhol, ahol üresség van, te boldog vagy. Ez az egyszerű trükk. Elfeledkezel a testedről, és a testtől, kapcsolatoktól, barátoktól kiüresedve belecsúszol az alvásba, és boldog vagy. Ez most az úgynevezett ébrenléti állapot, de még ez is tudatlan. Ez a tudatlan ébrenléti állapot is egy alvásállapot. Alszol, mert vágyakkal üzletelsz. Maradj itt csendes, és lásd meg, hogy még mindig alszol! Amikor felébredsz, az alvás tudatlansága eltűnik. A tudatlanság a káprázatnak tulajdonítható. A káprázattól a tudáson keresztül szabadulsz meg. Mint ahogy a délibábról alkotott tudás is felszámolja a délibáb mágikus erejét, te azt kérdezd magadtól: „Ki vagyok én?" Ekkor lassan hazatérsz. Végül pedig örökre szabadulj meg mindettől a káprázattól! * * *

Minden vággyal együtt jár valamiféle öröm, függetlenül attól, az

mily kicsiny vagy múló, így nehéz feladni ezt az örömet, és ezáltal a vágyakat is. A szabadságot nem neked találták ki, kedves fiam. Várj talán még egy kört, amely 8,4 millió fajba való testetöltést jelenthet, hogy eljuss a szabadságra vágyódásig. Az inkarnációk élettartamai különbözőek, néhány napot, néhány percet, néhány órát és néhány évet vehetnek igénybe. Összesen mintegy harmincötmillió év kell egy újabb ciklushoz, egy újabb körhöz. Nem számít, élvezd még egyszer végig. A szabadságot nem neked találták ki, rossz helyre jöttél. Ez nem a halpiac, fiam. Én azt tanácsolom neked, halat a halpiacra menj venni. Ez a hely nem neked való. Komoly dolgok folynak itt, neked is komolynak kell lenned. Egy napon készen állsz majd, vagy ebben a ciklusban vagy a következőben. Nem baj. Akkor gyere hozzám, amikor nagyon komoly vagy, és égsz a szabadság iránti vágytól. Ha a szabadságot akarod, gyere hozzám, és megkapod azt. Ha valamilyen más vágyad van, akkor nem segíthetek. * * *

Az érzékek örömeinek hajhászását nevezik ébrenléti állapotnak. Az alany és tárgy között zajló ügyletet hívják annak, ezek elképzelését pedig álomállapotnak. Ahol a semmi marad - még vizsgálódás sincs -, azt nevezik tompa egoállapotnak vagy tudatlan álomállapotnak. Amikor azt mondod: „Szabad akarok lenni", ez se nem ébrenlét, se nem alvás. Ez az a transzcendentális állapot, amely a semmiből ered. Ha beteljesítetlen vágyaid vannak, egy új anyaméhben születsz újra. A beteljesítetlen vágyak alakítják ki az arcod, és a megfelelő faj, szülők és körülmények jelennek meg számára. Teljesítsd be hát minden vágyadat egyetlen pillanat alatt! Csak tűzre van szükséged, hogy a vágyak egész tárházát felégesd. A láng a megvilágosodásra irányuló vágy. Ha már egyszer megvilágosodtál, minden vágyad hamuvá lesz. és nem térsz vissza egyetlen anyaméhbe sem. Máskülönben örökké egyik helytől a másikig vándorolsz. * * *

Ahol Ösvények vannak, ott birkáknak is lenniük kell. Az ösvények birkáknak készültek. Láttál már oroszlánokat ösvényen? Ahol

birkák vannak, ott pásztoroknak is lenniük kell. Amikor elmész egy pásztorhoz, birka leszel, akit oda terelnek, ahová csak akarnak. Amikor megjelent a fény, nem a gyertyához mentél, hanem ahhoz a dologhoz, amin a fény megcsillant. A láng a tanítód! Azt imádd! Kutasd! Próbáld megismerni! Ne legyen elképzelésed a múltról, a jelenről vagy a jövőről! Várj csak! Állj meg! Ne tekints sehová! Talán minden feltárul előtted. Amikor módszert vagy technikát keresel, elnapolod ezt, és amikor elnapolod, ismét becsapott egy régi jó barátod: az elme.

Vizsgálódás és odaadás Az elmém állandóan rohan, és mindenfelé elvisz engem. Hogyan bánjon az ember egy aktív elmével? Két módja van ennek, az egyik a vichara avagy vizsgálódás, a másik az önátadás. A vizsgálódás a „Ki vagyok én?" kérdés, amely elvezet a válasz felfedezéséig. Amikor azt kérdezed: „Ki vagyok én?", nincs más gondolatod. Egyszerre csak egy gondolatod lehet, és te a „Ki vagyok én?" gondolathoz ragaszkodsz. Amikor az elme cl van foglalva ezzel a kérdéssel, te - teljesen éberen - hozzátapadsz. Minden figyelmedet fordítsd a válasz megtalálására! Nem bukkan fel más gondolat, mivel te szilárdan ezzel a vizsgálódással maradsz. Az egóval kezded. Az ego tudni akarja: „Ki vagyok cn?" Nem így van? A gondolat az ego. Az ego tehát még mindig részt vesz ebben? Persze. Ki más keresne? Először azt érezted, hogy különálló vagy, így vissza akarsz térni eredendő természetedhez, és ezért végzed a vizsgálódást. Megfeledkeztél önmagadról, és hiszel a különlevőségben. Le kell ezt küzdened! Tedd fel a kérdést, hogy ki vagy te, és ez elvisz az eredetedhez. Honnan keletkezik az én! Abba vesd bele magad! Az én-en túl lévőt nem ismered, az a hely senki számára nem ismert. Ugorj bele, és nézd meg! Ez a vizsgálódás. Merülj mélyen az ismeretlenbe! Akkor már nincs ego. A vizsgálódás a nagyon éles eszű és értelmes embereknek való. Te már szabad vagy, ne törekedj vagy vágyakozz hát semminek az elérésére. Semminek az elérése vagy elvesztése sem örökkévaló, így az nem ér semmit. Azt kell felfedezned, ami már most itt van. Minden megszerzett dolog elvész egyszer, így nincs haszna annak, ami nem itt és most van. Ez saját jelenléted, saját ürességed. Vissza kell tehát térned eredendő természetedhez, és itt semmit sem kell megszerezned. Az abszolút szent embert kíván. Abszolút és makulátlan elmével kell átadnod önmagad. Istennek olyan virágot kell felajánlanod, amelyet senki nem szagolt még. Nem szükséges könyveket olvasnod vagy gyakorlásba kezdened. Ez egyszerre a kezdet és a vég, s azonnal meg fogod kapni.

Ebben a pillanatban, a jelenlétedben én érzem ezt. Ez az én az ego. Az ego a saját gyökerét próbálja kiirtani. Amikor visszafordul és megpillantja szülőanyját, szégyenében eltűnik, hisz mindvégig így kérkedett: „én teremtem az egész világegyetemet", „én teszem ezt", „én teszem azt", „ez az enyém". Ez egy üzembiztos módszer, nincs más mód, amely elvezetne a megvilágosodáshoz. Minden más zűrzavar, ez a végső út. Egy másik, ugyanilyen jó út - mint ahogy a madárnak is két szárny szükséges a repüléshez - az önátadás. Én az önátadás irányából jövök... Valóban? Ez bámulatos! Nemrég beszélgettem egy swamival, aki szintén azt állítja, hogy az ő útja az önátadás. Megnyitja önmagát Ramakrishna, Jézus és Buddha szeretetének, és megtisztul abban. Az önátadásban ezek egyike sem szükséges. Akkor hogyan működik? Az önátadásban feladod magad a Legfelsőnek. Nem csinálsz mást, csak feladod magad Annak, aki mindenről gondoskodik, mint ahogy most is azt teszi. Az, ahogy Istenről beszélsz, hatalmas örömet sejtet. Igen. (sírni kezd) Bármiről beszél az ember, az elméje azzal van. Ha egy rózsáról beszélsz, az elme odamegy hozzá. Ilyen ez. (sírva) Ezért használom olyan ritkán az önátadás szót a satsangon. Miért'? Ha az önátadásról hallok, nem lesz satsang. Ahogy mondtad, ez a szó elvisz oda. Először megtörténik maga az önátadás, majd az gondoskodik rólad. „Legyen meg a Te akaratod, nekem nincs akaratom", mondod majd. Képtelen vagyok szilárdan megmaradni ebben. Tudsz segíteni nekem? A legnagyobb vágyam, hogy abban a jelenlétben gyökeret eresszek.

Amikor feladod magad, nincs többé vágy. Olyan ez, mint ahogy a molylepke a lángra tekint. A molylepke szerelmes a lángba, vonzódik hozzá, és meg akarja csókolni. Ez a vágy viszi a lángba, és vége, onnan nincs visszatérés. Add át magad ekképpen, és Isten mindenről gondoskodik majd. Már most is így van, de ezt nem fogadjuk el. Olyan gőgösek vagyunk, hogy azt mondjuk: „ezt én csinálom". A következő perc soha nem biztos. Mindenki azzal dicsekszik, hogy „azt megcsináltam", „holnap azt csinálom". Ki látta már a holnapot? Add át magad Istennek, és hagyj mindent Órá! Ez az azonnali szabadság. Ha az elmédet eladtad valaki másnak, nincs mit felkínálnod Istennek. Ha a szívedet felajánlod neki, a mennyek birodalma megnyílik számodra, akár akarod, akár nem. Az embernek választania kell az egyik vagy a másik út között? Az önátadás végül ugyanúgy az Én-kutatáshoz visz. Először úgy tűnik, hogy van az önátadó, az önátadás és Isten. Az önfeladásban a követő feloldódik magában az isteniben, és akkor nincs többé önátadás. Ez ugyanabból a forrásból ered, és oda tér vissza. Az önátadásnak vannak külső jelei: a könnyek és a hang elcsuklása. Az isteni elfogad téged, és megjelennek ezek a kísérőjelenségek. Elfogadtak, ami csodálatos. Én megőrültem az isteniért. Az emberek ezt őrületnek hívják, oly erős az isteni eksztázis. Ki tudna beszélni erről? Ezért nem tudok mit mondani a satsangon. Elcsuklik a hangom, és nem tudok szólni. Szabadnak érezted magad az önátadásban ? Az önátadás a szabadság. Ott NEM MARAD ELME. Nem marad különlevőség. Isten szeretete a szabadság. Isten neve önmagában elég. Nincs különbség Isten neve és Isten között. Tudatosság, üresség. megvilágosodás, Isten - ez mind ugyanaz. * * *

Egy Jivan Mukta szemében nincs múlt. Nincs múlt, nincs jelen és nincs jövő, csak a dolgok, ahogy vannak. Nincs idő, nincs Nap, nincs Hold, nincsenek csillagok, csak a hatalmas tér. Amit gondolsz, az fog megtörténni. Ez a tudatosság szépsége. Ez a tudatosság, és annak nincs szüksége arra, hogy valahonnan máshonnan kölcsönözzön anyagot. „Nyilvánuljon meg!", és a megnyilvánu-

lás megtörténik. Bármire gondolsz, az a tudatosságon belül azonnal ott van. A bármire vágyó tudatosság a tudatosságon belül van. Soha semmi nem történt. Soha semmi nem fog történni. Ez a végső igazság. Minden más csak az elme zavarodottsága. Amikor megjelenik az elme, megjelenik a zavar. Ott kell ezt megakadályoznod, ahol az elme keletkezik. Egyszerűen maradj ott! Az elme egy gondolat. Megjelenik az én, és minden megjelenik. Az emberek azt mondják, hogy az én megjelenése előtt semmit sem látnak, s ez maga a béke, a szépség és a szeretet. Ha - miután megpillantottad saját forrásodat, saját békédet - egyetlen gondolatnak is utat engedsz, a műit, a jelen és a jövő azonnal megjelennek. Almodban rögtön ott egy hegy, egy elefánt s hasonlók, hisz minden tudatosság. Még ha nem is tudod, tudatában vagy a nemtudásnak. Amikor azt mondod: „szenvedek", tudatában vagy a szenvedésnek. Az egyetlen módja, hogy megszabadulj a szenvedéstől, a vizsgálódás. Ez a vizsgálódás vagy vichara egy tutaj, amellyel átkelhetsz a samsara óceánján, hogy elérd a nirvánát. Ez a tutaj - bárhol is vagy, eszel, alszol vagy sétálsz éppen - nagyon biztonságos. Semmi sem érinthet meg téged. Ez a vizsgálódás kizökkent az elméből. Csak maradj csendes, és lásd meg, hogy a pillanatban egyetlen gondolat sem érint meg! /

* * *

Hogyan haladjak folyamatosan befelé? Mindent magad mögött kell hagynod. Ahhoz, hogy befelé haladj. magad mögött hagyod az elmét, az egót, a testet, az érzékeket és a megnyilvánulásokat. Mindez nincs jelen a befelé haladás pillanatában, mint ahogy az én sincs ott. Ez igaz. Az én azt jelenti, elme. Az elme az egót, az ego az érzékeket, az érzékek a megnyilvánulót jelentik. Tehát ez a vizsgálódás az elme gyökerénél történik, s te azt mondod, már megtetted. Igen, de csak egy pillanatra. Egyetértek! Akkor lépj ki ebből a jelenlétből, és lépj máshová! Hová mehetnél?

Meg kellene próbálnom nem gondolni erre. Gondolhatsz rá. Tégy bármit. Az óceánba érkeztél, tégy, amit akarsz: gondolkozz, beszélj, ússz! De hogyan engedjek el mindent ahhoz, hogy befelé menjek? Azt mondtad, megtetted! A nemidő egy másodpercére. Ebben megegyeztünk! Most ebből a nemidőből az időbe akarsz menni. Nem, nem akarok. Elengedni akarom. Az idő az elme, és az idő a múlt. Tudom. Azt mondod, hogy a nemidő egy pillanatára kiléptél az időből. Azt akarom, hogy most sétálj ki az időnélküliségből! Ah! Nincs már mit tenned. Ah! - ennyi, most megvan. Ne gondolkozz róla, ne tégy erőfeszítést, és itt vagy. Mindig itt leszel, és mindig is itt voltál, csak más foglalt le. (nevet) A múlt egy temető. Bizonyos, hogy minden könnyed és szenvedésed a múltból ered. Ha szüntelenül azt kutatod, ki vagy, nem marad hely a múlt számára, hogy az a tudatba férkőzzön. Már mással vagy elfoglalva, a múltnak nincs itt helye. Először eltűnsz, majd elmerülsz az ambrózia tengerében. Ezután bármit szólsz, az költészet lesz. Ekkor már senki nincs ott, aki szólna. * * *

Amikor befelé fordulok, azt érzem, hogy a szívem erősebben ver. Ne törődj vele! A valódi szíved nem belül, s nem is kívül van. Figyelj arra! Mire fogsz összpontosítani?

A valódi szív a valóság, a világ alapja. A valóság érintetlen. Amikor békében vagy, közvetlen kapcsolatod van a szíveddel. Amikor kapcsolatban vagy vele vagy pedig összpontosítasz arra a szívre, amely sem benti, sem pedig kinti, békében vagy. Ez az állapot nem ébrenlét, nem alvás s nem is álom. Ez az állapot saját Létezésed, egy transzcendentális állapot. Amikor ez az állapot megérett, sajátoddá válik, és elvezet téged a szabadságba. Ekkor békében leszel. Amikor felismered természetedet, az itt van. Mindez a megnyilvánulás egy kozmikus játszótér, amelyen végigtáncolsz. Ekkor nincs elfogadás és elutasítás, ez a szabadság, ami már itt van, de te mással vagy elfoglalva. Az aktivitás képzetét („ezt én csinálom", „azt majd megcsinálom") ráerőlteted az inaktivitásra. Létezik valami inaktív, ami egyáltalán nem tesz semmit. Innen ered az aktivitás képzete, amelybe belemerülsz. Ha ragaszkodsz bizonyos dolgokhoz, elvesztél. Amennyiben tudod, hogy honnan keletkezik ez a tevékenység - hogy az a nemcselekvésből, a nemaktivitásból jön létre -, felismered a szabadságot. A cselekvés nem fészkeli be magát az emlékezetedbe, így nincs karma sem. Ha nincs karma, az azt jelenti, hogy túl vagy a világciklus minden képzetén. Amikor összpontosítasz, de mégsem teszel erőfeszítést. Az megmutatja önmagát. A gondolatod az, ami zavar. Természeted a béke. Csak maradj csendben, és lásd meg, hogy egyetlen gondolat sem keletkezik. Amikor egyetlen gondolat sem keletkezik, az a béke. A gondolat mindig a múltba és a jövőbe irányul, s ezt nevezik világciklusnak és szenvedésnek. Ne tégy semmit, és lásd meg, hogyan jön el hozzád a béke! Csak ez a gondolathullám zavarja az óceán nyugalmát. * * *

A valóságban minden benne foglaltatik az önátadásban. Még csak gondolkodni sem tudsz. Az önfeladásban nincs gondolkodás, így képtelen vagy követelni vagy parancsolni. A folyó minden nyom nélkül átadja magát a tengernek. Ilyen ez is. Isten elé tesszük le a szeretetünket, és nem valaki más elé. A szeretetnek az örökkévaló felé kell irányulnia, és nem olyan dolgok felé, amelyek jönnek és mennek. Mivel te már az Istennek való önátadásban voltál, mit kaptál, amikor Ramana Maharshival találkoztál?

A vicharát [Én-kutatást]. Ezt nem ismertem azelőtt. Most azért szólok erről, mert már felismertem. A mesterem szokott erről beszélni, és a kegyelme által én is részesültem a tapasztalásban. A mesteremtől kaptam. Önátadásban voltam, de hiányzott valami. Még mindig - elviselhetetlenül - ott volt egyfajta különlevőség. Krishnával táncoltam, de nem a nap huszonnégy órájában. Időnként különlevőséget éltem meg, ami nagyon fájdalmas volt. Azt akartam, hogy a nap minden órájában szilárdan ebben az élményben legyek. Azelőtt soha nem volt tanítóm. Egy gurut keresvén bejártam egész Indiát. Mindig ugyanazt kérdeztem: - Láttad már Istent? Ha igen, képessé tudnál tenni engem is erre? Mit kérsz érte? Egész életemben szolgálni foglak. Mindenki azt válaszolta: - Gyakorolnod kell. De én így szóltam: - Nem. Amikor a piacra megyek, meglátom, amit akarok, és megveszem. Ennek is ilyennek kellene lennie. Hajlandó vagyok fizetni, de tudni akarom, van-e neked olyan, amit én keresek. Miért kellene gyakorolnom? Ok azt felelték, őrült vagyok, a guruk tanítványai pedig felálltak, és azt mondták: - Negyven éve itt vagyunk, hosszú ősz szakállat növesztettünk, és még mindig nem találtuk meg az utat. Maradj hát itt, és gyakorolj. - De én nem azért jöttem ide. Ha a guru látta már Istent, mi a gond azzal, hogy megmutassa nekem? Mindenfelé kutattam, eredmény nélkül. Végül csalódottan hazatértem. Az apámat meglehetősen nyugtalanította, hogy nem dolgoztam. Egy szép napon a házban üldögéltem, amikor egy alamizsnát, bhikshát kéregető sadhu tért be hozzánk. így szóltam hozzá: - Swamiji, gyere, ebédelj velem! Beutaztad egész Indiát. Tudnál mondani nekem valakit, aki látta már Istent? Ő így válaszolt: - Ó, igen. ismerek egy embert. Menj el hozzá! Ramana Maharshi [Maharishi] címét adta meg nekem, Tiruvannamalaiban, Madras-tól délre. Feljegyeztem a címet, és ő elment. Semmi pénzem nem volt. és az apám nem is adott, hiszen már így is ő gondoskodott a feleségemről és a gyermekeimről. Nagyon szégyelltem pénzt kérni. Segítettem embereken, de soha nem fogadtam el másoktól pénzt. Volt egy barátom, egy cukorka-kereskedő, akivel

együtt tornáztunk gyerekként. Éppen nála voltam vendégségben, amikor megpillantottam egy régi újságot az asztalon. Csak úgy véletlenszerűen átfutottam az álláshirdetéseket, és ott volt egy ajánlat egy volt katonai hivatalnok számára Madras-ban. Jelentkeztem rá, pénzt és vonatjegyet kaptam, és egy hónapot, hogy megjelenjek. Punjabból Madras-ba utaztam, majd onnan a Ramanashramba. Amint leszálltam az ökrös szekérről, valaki elém jött, és azt mondta, a szent ember még mindig a teremben tartózkodik. Beléptem hát, és megpillantottam ugyanazt a sadhut, akitől a címet kapuim. Nagyon mérges lettem, és nem is mentem tovább. Azt gondoltam, ez ugyanaz az ember, aki önmagával dicsekedett. Azonnal vissza akartam menni az állomásra. Egy férfi, aki az ashramban élt, utánam jött, és azt kérdezte: - Nem északról jöttél? Miért nem maradsz egy ideig, ha már ilyen hosszú utat megtettél? Azt válaszoltam neki: - Soha! Ez az ember egy csaló! A saját címét adta oda nekem, nem akarom hát látni őt vagy itt maradni vele. A férfi így szólt: - Tévedsz. Az nem lehetett ő, hiszen ötven éve nem mozdult el innen. Még fiatal fiúként érkezett ide. Biztosan különleges ereje által mutatta meg magát neked. Nem fogadtam ezt el, de ő kitartott mellette, kivette a csomagot a kezemből, és adott egy szobát. Abban a pillanatban megszólalt az ebédet jelző csengő. A maharishi is evett, és én tisztán láttam, hogy ugyanezzel az emberrel találkoztam Punjabban. Elhatároztam, hogy mindenképpen beszélek vele. Ebéd után mindenki kiment, és ő visszatért a terembe. Én nem tudtam, hogy ilyenkor nem szokás bemenni hozzá. Beléptem hát, de egy tanítvány megállított, mert az volt a maharishi pihenőideje. De ő rám nézett, és intett, hogy lépjek közelebb. így szóltam: - Nem ugyanaz az ember vagy, akivel tizenöt napja találkoztam Punjabban? Ő csak hallgatott. - Nem értem a csendet. Kérlek, beszélj! De ő nem szólt. Még akkor sem örültem neki. Nem örültem ennek a csendnek, amit soha nem hallottam azelőtt. Azt gondoltam, mindegy, szép ez a hely. Nagyon vonzó, nagyon szent. Ha már itt vagyok, átmegyek a hegy másik oldalára. így Krishnáinat keresve elsétáltam az ashramtól hat kilométerre. Némi idő elteltével indulnom kellett, hogy Madras-ban elkezdjem a mun-

kámat. Elmentem hát, hogy a Maharshitól elköszönjek. Ő ekképpen szólt hozzám: - Nem látogattál meg engem. Mire én azt válaszoltam: - Nem, a hegy másik oldalán voltam, és most Madras-ba indulok. - Mit csináltál a hegy másik oldalán? - kérdezte. - Kríshnámmal játszottam - feleltem büszkén. - Nagyon jó. Látod Krishnát? - Igen - húztam ki magam. - Most is látod őt? - Nem, most nem. Látomásban látom őt, de most nem. - Krishna tehát megjelent és eltűnt. Ami megjelent, az eltűnt, de a látó még mindig itt van. Isten nem lehet egy dolog, amely megjelenik és eltűnik. Fedezd fel hát, ki a látó! Ez volt az első alkalom, hogy ezt hallottam: „Fedezd fel, ki a látó!" A mesterem által megkaptam ezt a tapasztalást. A tapasztalás már ott volt. Amikor Istent szeretjük, azt gondoljuk, hogy ő egy tárgy, de ő az alany. Át kell tehát adnod magad az alanynak. A tárgy az ego. Feloldódsz az alanyban, és így egyetlen tárgy sem marad. Isten beszél, Isten sétál, Isten lát. Ezt a mesteremtől kaptam. Láttam a látót. A mesteremen keresztül felismertem a látót, és leborultam a lába elé. Ezután visszatértem Madras-ba, hogy munkába álljak, de minden ünnepnapot, szombatot és vasárnapot Tiruvannamalaiban töltöttem, hogy vele lehessek. Közel volt, csak négy órányira tőlem. Mindent csodálatosnak éreztem. Ugyanazt az önátadást éltem meg az ashramban és a hivatalban, nem volt különbség. Ekkor a tudás és az önátadás együtt működnek. Ha tudás van benned, szeretni fogod Istent. Ha szereted Istent, csak cikkor lesz benned tudás. Ekkor a vichara és a bhakti ugyanaz. Nem beszélek a bhaktiról, mert arra az emberek nem felkészültek. Ha az ego jelen van, a szíved valaki másnak adod. Mit adnál akkor át? Mit ajánlanál fel? Mivel tudsz szeretni, amikor a szíved már valaki másé? * * *

Egy swami mesélt nekem a samadhi különböző állapotairól. Azt mondta, a Sahaj Samadhi a legmagasabb állapot. Szeretném tudni, te mit gondolsz erről. A legmagasabb állapot a nemállapot.

Ez az, amiben te megállapodtál? (Papaji nevet, és felvonja a szemöldökét) Mit lehetne erről mondani? A legmagasabb állapot a nemállapot, az állapotnélküliség. Ki adhatna nevet ennek? Ahhoz, hogy nevet adjon, az embernek magasabban kellene lennie a legmagasabb állapotnál. A szülők nevet adnak a gyermeknek, mert előbb születnek nála. A legmagasabb elnevezéséhez kell valaki, aki annál is magasabb. Nem tudom, mi lehetne az. Minden az elme teremtménye. Amikor nincs elme, nincs állapot sem. Valódi természeted a nemállapot. Távolíts el minden fogalmat, és ez lesz sajátod, akár sétálsz, beszélsz, eszel vagy alszol. Amikor a szellő ellátogat a halpiacra, a virágoskertbe és a temetőbe, van olyan, amit elfogad vagy elutasít? Az állapot nélküli állapot valami ilyesmi. Ha a kötelékek oldaláról nézzük, lehetnek állapotok. Onnan az elme nem nyitott saját Énedre, nem adta át magát teljesen a legfelsőbb erőnek. A tudatlanságnak vagy a köteléknek lehetnek állapotai vagy állomásai, de a bölcsességnek nem. Ha meghal valaki, akit szeretsz, szomorú vagy? Vannak érzelmeid az állapot nélküli állapotban? Igen, amikor mindenki siratja az eltávozott lelket, az ember velük zokog. Amikor mindenki mulat a lakodalomban, az ember velük táncol. Innen mindent megtehetsz, mert ismered a valóságot. Ott állsz a színpadon, ez a szerep adatott neked. Ez a te drámád, néha király vagy, néha pedig rabszolga. Ha tudod, hogy te vagy a forrás, bármilyen szerepet eljátszhatsz, az mégsem fertőz meg. Tehát, ha csak emlékszel rá, ki vagy... Nem, ez nem emlékezés. Az emlékezés a memóriától függ. Ez nem olyan. Egy emberi lénynek nem kell emlékeznie arra, hogy ő egy emberi lény. Nem téveszti össze önmagát egy szamárral. Emlékezés nélkül is nagyon jól tudja, hogy ő ember. Mutasd be magad önmagadnak, és akkor nincs szükség az emlékezésre. Ha ezt képtelen vagy egyedül megtenni, minden alázatoddal keress fel valakit, szolgáld őt, és kérdezd meg. hogyan szabadulhatsz meg a szenvedéstől. * * *

Miért étnek oly sokan tévedésben ? Mert nem nyitják meg szemüket a Nap felé. Ez nem a Nap hibája. Ezt mindenki szabadon megteheti? Mindenki szabadon kinyithatja a szemét. Hunyd be a szemed, és akkor nem látsz. Nem nyithatod-e ki szabadon a szemed? A legtöbben nem nyitják ki, és nem is látnak. Szabad akaratodból történik, hogy kinyitod a szemed. En úgy vélem, hogy mivel a mindenség része vagyok, itt nincs egyéni én és egyéni szabadság. Minden csak úgy történik. Szabadon kinyithatom akkor a szemem? Szabad vagy. A szabadság nem akadályoz téged semmiben. De tudnod kell a következőt: „Most kinyitom a szemem." Mindenki abban a hitben él: „vak vagyok", pedig senki sem vak, csupán szerencsétlen. Tehát mindenki szabad? Igen, de nem érzik, hogy szabadok, mert egy falat látnak. Ez a fal a vágy. Minden vágy a múlthoz tartozik. Tehát amikor nincsenek vágyaid, nyitva van a szemed. Próbáld ki most, és mondd el nekem! Egyetlen másodpercre ne engedd, hogy a vágy közéd és a szabadság közé álljon, és meséld el, milyen az! Nincs semmi, csak az üresség. Ennyi. Ki nyitotta most ki a szemed? A vágy volt a felhő. Bármilyen vágy felhő. A leggyorsabb, a legközvetlenebb módszer, amely csak néhány nagyon éles eszű embernek való, a vizsgálódás. Azonnal megvilágosodhatsz. Végül minden más módszer ide vezet. Az önátadásban fennáll a dualitás a követő és az isteni között. Végül a követőnek teljesen át kell adnia önmagát az isteninek. Ha tökéletesen feladja önmagát, nincs több dolga, ekkor már az isteni gondoskodik róla. De ezt senki nem teszi meg. A bhakti szeretet, egy szerelmi románc. Nem csak annyi, hogy egy órára elmegyek a

templomba. Ez egy olyan románc, amelyet egy pillanatra sem felejthetsz el. Egy igaz szerelem saját Éneddel. Ha feladod magad az isteninek, nincs több dolgod. Add át magad vagy vizsgálódj! Sok más út is létezik, mint például a jóga és a tantra, de én egyikük eredményeként sem látom a szabadságot. * * *

Amikor felteszem a „Ki vagyok én?" kérdést, az egy módszernek vagy gyakorlásnak tűnik. Jól figyelj! Ez nem így van. Amikor megkérdezed: „Ki vagyok én?", az nem valahová máshová visz téged. Ha azt mondom, hogy akár csak két lépést is tegyél valamerre, az lehet egy módszer. De ha azt mondom, maradj ott, ahol vagy, akkor itt kell maradnod. Hogy lenne ez módszer? Csak azt nézd, honnan ered ez a kérdés. Ne gondolj rá, ne lépj el innen, ne menj másfelé, és ne tégy semmiféle erőfeszítést! Csak légy tudatos! Nem vagy tudatos, amikor felteszed a kérdést? De igen. Mielőtt a kérdés megjelenne, nem vagy annak tudatában, hogy nincs kérdés az elmében? De igen. De mi van tudatában... Nem érted. Nem vagy tudatában bármilyen kérdésnek vagy bármilyen tevékenységnek? Nem vagy tudatában bárminek, amit teszel? Amikor eszel, tudatában vagy ennek. Amikor táncolsz, tudatában vagy, hogy táncolsz. S ha nem táncolsz vagy nem eszel, nem vagy-e annak is tudatában? De. Ez a tudatosság saját Éned. Akár teszel valamit, akár nem, ez a tudatosság természetes állapotod. Igen, azt tudom. Nem tudnod kell! A tudás valami más. Arra kérlek, hogy csak ott

legyél. Ezt nevezik tudatosságnak. Minden cselekvés vagy nemcselekvés, minden sadhana vagy gyakorlás a tudatosságból indul. Ha tudatában vagy a tudatosságnak a tudatosságon belül, akkor nincs gond, bármit is teszel. Senki sem tudja ezt, ezért szenvednek az emberek. * * *

Hogyan lehetséges felébredni egy módszer nélkül? Rengetegen végeznek gyakorlatokat. Azok, akik nem alkalmasak az Én-kutatásra, nincsenek készen a végső rohamra, így a jógához és más ösvényekhez vonzódnak, amelyek végül is ugyanahhoz a vizsgálódáshoz vezetnek el. Enélkül a vizsgálódás nélkül nincs szabadság, így minden más csak a szabadság késleltetése. Amint látod, az elme minden gyakorlásban részt vesz. Amikor gyakorolsz, eltökéled magad, és szükséged van a testre és az elmére. A vizsgálódás magát az elme gyökerét kutatja. A gyakorlásnál az elmét használod. Azt mondod: „Meditálok." Az elme, az ego az, amely meditálni kezd. De miért és kinek? A vizsgálódásnál az elme gyökerét kutatod. Amikor azt mondod: „Meditálok", a meditálót soha nem kérdőjelezed meg. A meditációval elérendő célt a jövőbe helyezed. Ez a jövőbeli cél biztos, hogy valamilyen múltbeli elképzelésen alapszik. Ekképpen a múltban merülsz el, nem pedig a jelenben. Lehet, hogy eléred azt a célt, de mivel a gyakorlás előtt az nincs jelen, azért gyakorolsz, hogy megszerezz valamit, ami nincs itt. Valami hiányzik, és te arra törekszel, hogy elérd, így tagadod annak jelenlétét, ami már jelen van. Bármit, amit elérsz, azt el is veszted újra, mert annak természete nem örökkévaló. Ne törekedj hát olyan dolgokra, amelyek nincsenek itt! Most azonnal felteheted a kérdést: „Ki az, aki meditálni fog, és mi a meditáció célja?" Mielőtt bármit teszel, meg kell oldanod ezt a problémát. Ülj csendben, és fedezd fel, ki a meditáló, mielőtt bármilyen gyakorlatba kezdesz. Ha belebonyolódsz a gyakorlásba anélkül, hogy tudnád, ki gyakorol, az nem hozza el neked a szabadságot és az igazságot. A szabadság elnyerésére legjobb a vizsgálódás - itt és most. mindenféle erőfeszítés nélkül. Más gyakorlásnál erőfeszítés kell, alanyra és tárgyra van szükséged. A meditáló válik az alannyá, és a szabadság - amelyből tárgyat csinálsz - a tárggyá. A szabadság nem tárgy, az az alany, és neked az alannyal kell kezdened. Az

mindig szabad. Miért ne kezdenéd hát azzal, aki a szabadságot kutatja, és felteszi a kérdést: „Mi tart engem bilincsben és béklyóban?" Hol van a kötelék? A kötelék talán egy fogalom. Azt érzed, hogy béklyóban vagy, és így is lesz. Végy egy másik fogalmat! A „szabad vagyok" az a fogalom, amely megdönti a „béklyóban vagyok" előző fogalmát, és miután eltávolította azt, maga is eltűnik. Mi marad? ÜRESSÉG. A szabadság nem azt jelenti, hogy el kell nyerned valamit. Amikor kitérsz minden eszme és minden fogalom elől, semmit sem kell tenned, mert a szabadság nem egy fogalom. Az minden emberi lénynek születésénél fogva megadatott. Ha a szabadságra vágysz, ez az áldott születés az utolsó. Máskülönben vár rád még egy kör. Miért tennél még egy kört? Ez mind csak elképzelés, és az elképzelésnek soha nincs vége. Egy gyermek szellemet lát egy szobában, és az ő számára az egy szellem. Nagyon fél tőle, de a valóságban az soha nem létezett. * * *

Azt mondtad, hogy mindenki. akivel találkoztál, szemetet cipel, így én még a reményt is feladtam. De azt is mondtam, hogy dobd el a szemetet. Megtetted? Nem. Akkor igazad van, nincs remény. A remény maga is szemét: Az elvárás is szemét. Annak elvárása, hogy majd a későbbiekben valami más leszel, egy kosár szemet a fejeden. Ha nem akarod eldobni, ha szereted, akkor tartsd meg. Szükség van valakire, aki ezt a munkát is elvégzi. Minden városban kellenek emberek, akik elviszik a szemetet. Mivel azt mondtam, hogy dobd el, de te nem tettél így. biztosan szereted ezt a szakmát. Nem szeretem. Hiszen azt mondtad, nincs remény arra, hogy eldobd a szemetet. Mit jelent ez? Ha szereted a szemetet, szemét vagy. Azzá válsz, amire gondolsz. Ha a szemétre gondolsz, szemétté válsz. Ki vagy, amikor a szemétre gondolsz éppen? Ki lehetnél? Mit érzel magad körül, amikor a szemétre gondolsz?

A szemetet. Igen, a szemetet. Annyira hozzá fogsz szokni, hogy a szeméttelepen élsz majd. Nem akarsz kimenni belőle. Ez a megnyilvánulás a szemét. Amikor utat adsz egy gondolatnak, meghívod a szemetet, és szenvedned kell. Ez a gondolat a szemét. Amikor utat adsz neki, ez a szemét a megnyilvánult szenvedés, és megjelenik a halál. Ne adj utat egyetlen gondolatnak sem. és szólj hozzám! Ne csak halljad, amit mondok, ezt meg kell tapasztalnod. Ne adj utat a gondolatnak: „én ez és ez vagyok", ne adj utat az én-gondolatnak, és mondd el, hol vagy! Ne gondolkozz, csak tedd meg, és mondd el! Hol vagy most? Sehol. Érzed ott a szemét szagát? Nem. Akkor maradj ott! Sehol! Mi gond van itt? A gond az, hogy képtelen vagyok húrmilyen nehézséget is találni. Menj mélyebbre, és mondd el újra! Nézz az alá. az feneketlen. Hatolj mélyebbre! Ne gondolkozz! A gondolkodás a szemét. Menj mélyebbre! Azt mondtad, a gond az. hogy nincs gond. Hatolj mélyebbre, ez alá, és lásd meg! Szabad vagyok. Szabad a problémáktól és szabad a nemproblémáktól. Mit tettél hát ahhoz, hogy szabad légy ? Tekints magadba! Mit látsz ott? Ne nézegess ide-oda! Sehova! Ekkor a nézés nemnézés. Ez a nézés maga a tudatosság, ahol nincs ott, nincs itt és nincs hol, maga a tudatosság. ahonnan minden keletkezik és ahová minden visszatér. Minden felbukkan és aláhull, és ez téged nem érint meg. A megnyilvánulás. a pusztulás, a feloldódás, ezek téged nem érintenek meg, a legkevésbé sem befolyásolnak. Ez a megnyilvánulás egy festmény az ürességben. Tudsz festeni a térben? Ezt a képet (amelyet megnyilvánulásnak neveznek) az üres térbe festették.

Amikor befelé tekintesz, ezt a képet nem festették meg. Az üres térbe senki nem tud festeni, ahhoz szükség van egy falra, egy vászonra vagy egy képernyőre. Válj a képernyővé, és lásd meg a megnyilvánulások eme festményét! Lényegében soha semmi nem létezett, semmi nem létezik, és semmi nem fog létezni. Ez a végső igazság, és csak azáltal, hogy az én elvész, ez felismerszik. Mi a nehézség ebben? Sehová sem kell menned, csak maradj csendben, és tedd fel a kérdést: „Ki vagyok én? Hol vagyok? Mit akarok?" Azon nyomban megkapod a választ. Ha már egyszer tudod a választ, nem kerülhetsz azon kívül. Akármerre mozdulsz, a tudatosságban teszed azt. Előtte a szintek különbözőek voltak, öntudatlanságból öntudatlanságba mentél, és eltévedtél. Egyedül a tudatosság létezik, és ezen túl soha semmi nincs. Ha ezt tudod, eggyé válsz a tudatossággal. Ott nincs alany és nincs tárgy. Nincs tapasztalás, és semmi sem tapasztalt. Ezt nevezik mindentől való szabadságnak. Ez az a pillanat, az a szemvillanás, amelyről beszélünk. Úgy vélem, te ebben vagy most. Ha van valami gondod, kérdezz engem. Azt akarom, hogy lépj be közvetlenül a tapasztalásba, és nem azt, hogy intellektuálisan megértsd. Az intellektus felveszi annak formáját, amire gondolsz, és lehet, hogy ismét becsap. Minden, amire gondolsz, megnyilvánul. Egyszer réges-régen gondoltál rá, és most itt van! Ám azon nyomban eltűnik, ahogy elhatározod: „Nem kell több! Elég már!" Nagy szerencse, hogy beléptél ebbe a pillanatba! Óriási szerencse! Az én tökéletesen tudatos. Mindez az én. Mindezek az én-ek az én-en belül találhatóak. Ez a teljes én, amelyben a múlt, a jelen és a jövő megjelenik. * * *

Szabadulj meg minden képzettől, szándéktól és vágytól! Az ez és az között, a múlt és jövő között vizsgálódj, és betöltöd az ígéretet, ami szerint: „Ha emberi formát kapok, megvilágosodok." Az emberi lényként való születés áldott. Az életed egyetlen célja akkor válik valóra, ha szabad vagy, máskülönben ez a nyomorult szenvedés soha nem ér véget. Az emberi forma eme öltözéke csak a szabadságot célozza. Minden mást egyéb fajokon keresztül élveztél végig. 8.4 millió fajon haladtál át, hogy itt ülj velem szemben. Nem nehéz szabadnak lenni. A szabadság benned van. A szeretet benned van, és te mégis a boltban keresed. A samsara egy szükségleti cikkeket árusító bolt. Fordíts hátat neki, és szabad vagy. Térj haza!

Oly hatalmas a Nap, sokkal nagyobb, mint a Föld, mégis egyetlen felhő eltakarhatja. A felhők a gondolatok. Ekképpen az én-gondolat elrejti a békét, a szépséget és a szeretetet. Hogyan távolítsd el ezt a felhőt? Vizsgálódj, és akkor eltűnik, mivel nem valóságos. * * *

Poonjaji, tudsz nekem segíteni? Hát, lássuk csak. Tizenöt évet Poonában töltöttél. Megkaptad, amit akartál? Sokat fejlődtem. Tegyük fel, hogy elmész egy étterembe vacsorázni, és kifele jövet találkozol egy barátoddal, aki azt mondja: „Menjünk el abba a másik étterembe!" Elmennél? Nem, hiszen már jóllaktam. Akkor azt kérdezem tőled: „Jóllaktál? Megkaptad Poonában, amit akartál?" Nem. Akkor mit akarsz? Tiszta tudatosságot. Nagyon jó. Hogyan akarsz eljutni oda? Ha a hivatalban vagy éppen, és felhív valaki, hogy ég a házad, mit teszel? Azonnal

hazamegyek.

Jó. Hazafelé azonban találkozol egy barátoddal, aki így szól hozzád: „Menjünk el egy étterembe!" Mit tennél? Hazamennek. Térj haza! Igen! Hogy miért? Mert ég a házad. Először a házról kell gondoskodnod, nem így van? Lehet, hogy aznap még nem is et-

tél, el is feledkezel az ebédről. Útközben a barátaidról is elfeledkezel. Ugyanígy gyere el hozzám, hogy meglásd a tudatosságot. Rendben? Ne gondolj a múltra vagy a jövőre! A múlt egy temető, az a hivatal, de te már útban vagy hazafelé. Ha nem gondolsz a múltra, nem gondolhatsz a jövőre sem. Ahhoz, hogy a jövőre gondolj, a múltban kell lenned. A múlt és a jövő tehát nincsenek most az elmédben. Maga az elme csak múlt és jövő, így most ne gondolkozz, rendben? Csak néhány pillanatig. Csak pár másodpercet kérek az életedből. Jól van? Nincs gondolat, nincs múlt és nincs jövő. Most mondd meg nekem: „Ki vagy?" Ebben a nemgondolkodásban ott állsz szemtől szemben a tudatossággal, és a tudatosság szemtől szemben veled. Mondd el hát: „Ki vagy?" Tudatosság vagyok. Igen, nagyon jó. Nézz most körbe! Mit látsz? Ürességet látok mindenütt. Igen. Mindenütt ürességet. Most az ürességben adj utat egy gondolatnak! Bármelyik megteszi. Honnan ered a gondolat? Az ürességből. Nagyon jó. És mi a gondolat? Üres! Igen. Most engedd, hogy visszasüllyedjen az ürességbe! Mi történik? Olyan ez. mint egy buborék, amelyik kialakul és visszasüllyed. Igen. És mit látsz? Ürességet mindenhol. Még a gondolatok, az emberek is...üres a világ! Nagyon jó! És ez a felismerés? Az is üres!

A teljes halál választása Úgy érzem, mintha már ott lennék, de úgy tűnik, valamiféle halálélmény vár rám. Van ilyen halálélmény? Amint egy esőcsepp leesik az égből, félelmet érez. A zuhanás egy átmeneti állapot, le fog esni, és megsemmisül, de amikor a tengerbe zuhan, a félelem feloldódik, mert az esőcsepp maga lesz a tenger. A félelem jönni fog. Erre nincs magyarázat, hacsak az nem, hogy a zavaró ego azt éli át, hogy haldoklik. A hosszú éveknek köszönhetően pedig, amelyeket az egóval töltöttünk, azt hisszük, hogy mi haldoklunk. Amikor valóban élünk, szabadok vagyunk. Az örökkévalóság megérintésekor ez a halálélmény teljes halált jelent. A világon mindenki csak azért hal meg, hogy újraszülessen, valójában tehát senki sem haldoklik. A lehetőség itt az ego, a tudatlanság tényleges halála. A teljes halállal az ego nem születik többé újra. Örökkévalóvá válsz. A teljes halál azt jelenti, hogy soha nem születsz újra! Amikor örökkévalóvá válsz, megszabadulsz ebből a körforgásból, és ez a halál teljes halál. Egy ideig jelen lehet félelem, majd később hatalmas boldogság. * * *

Egyszer Bangalore-ból tartottam a bányaállomás felé, és megálltam, hogy vizet töltsek a terepjáró hűtőjébe. Egy tóhoz mentem, ahol egy kígyó éppen elkapta egy béka lábát, aki mindeközben a hozzá túl közel merészkedő legyeket kapkodta be. Nagyon meglepődtem. Mit tegyek? Felvehetnék egy botot, és megszabadíthatnám a békát. De a kígyó békán él, és a béka legyet eszik, így teljesen átláttam a helyzet dharmáját. Ha kimentem a békát a kígyó szájából, a kígyó rám fog támadni. A béka máris félhalott, és egész életében nyomorék marad. A legyet különben sem tudom megmenteni, így azt gondoltam, jobb, ha eltűnök innen, és nem avatkozom a világ rendjébe. Ne zavarj egyetlen lényt sem, és akkor téged sem zavarnak. Mint ahogy ez a béka, mi is a halál torkában vagyunk attól a pillanattól, hogy megszületünk, a legelső naptól kezdve. A kígyó minden pillanatban beljebb húz bennünket. Annak a pillanatnak, amit tegnapnak nevezünk, máris vége van, a kígyó pedig jól végzi dolgát, és egy nap az életünkből ismét az övé.

Élvezzük az örömöket, és jól eltöltjük az időt anélkül, hogy tudnánk, vérünk a kígyó szájában van, aki még soha senkit nem hagyott életben. Emlékezz erre! Egyik lábad már a kígyó szájában van, és akkor talán valami másra fordítod a figyelmedet. Csak akkor kerülheted ki ezt a halálnak nevezett kígyót, ha ismered önmagad. Tudni fogod, hogy nem a test vagy, és a halál csak a testet viszi el, nem pedig annak lakóját. Az örökkévaló. Ha tudod, ki vagy, a halál nem érinthet meg. Nem fogsz több könnyet ejteni a test halála felett, mint ahogy nem gyászolsz, amikor egy pulóvert vetsz le. Milliószor születtél már azért, hogy meghalj. Ez legyen hát az utolsó! Távolíts el mindent, amit végül elvesztenél! Ez azt jelenti, hogy nem azonosulsz azzal, ami múlandó, és nem is ragaszkodsz hozzá. Semmi haszna annak, ha megpróbálod megtartani. Ez az élet nagyon zökkenőmentesen megy tovább minden gondolat nélkül. * * *

Állandó harc van bennem. Minden reggel, amikor a satsangra várok, hatalmas késztetést érzek, hogy közel kerüljek hozzád. De utána azt mondom magamnak: „Nem kell az erőfeszítés, nem, nem. Menj szépen vissza." Igyekeznem kell, ugyanakkor pedig küzdök magammal. Amikor nem igyekszel, meglátod a húzóerőt. Erős vonzást érzek. Ahhoz, hogy húzzanak, minden erőfeszítést fel kell adnod, és engedned kell, hogy húzzanak. Ha örvénybe keveredsz, nyomnod kell magad vagy belekerülsz? Ki nyomja be a csónakot az örvénybe? Valami berántja, lehúzza, és kényszerít, hogy belemerülj, és soha ne gyere ki belőle. Ez a húzás! Hajítsd el az evezőket! Törd el az árbocot! Engedd, hogy a hajódat berántsa az örvény, és maradj csendben. A többi magától megtörténik. Nem bízom abban, hogy megtörténik, ha én nem teszem meg. Ez önmagától történik. Az örvény felé sodródsz, magától történik meg. Semmilyen erőfeszítésre nincs szükséged. Maradj csendben, és hajíts el mindent, ami a tiéd! Dobd el az evezőket, és törd el

az árbocot! Ne evezz tovább! Ennyit kell tenned. Simán szeled majd a vizeket. Amikor evezel, kimerülsz, és időnként baleset ér. Evezők és evezés nélkül egyáltalán nincs baleset. Próbáld ki! Ne evezz tovább, és együtt haladsz majd a folyóval. * * *

Mi az intellektus, és van-e olyan, hogy választás? A választás az intellektusból történik. Az értelem mondja neked: „Ez egy káprázat. Ne ússz a sivatag homokjában! Ha ez nem volt itt reggel vagy tegnap éjjel, akkor biztosan nem valós." Ez az intellektus. A rossz választás az, ha az úszást választod, és a szomjadat a káprázatban oltod. Akkor homokot iszol. Amikor csendben maradsz, és végiggondolod: „Ez nem volt itt eddig, így nem valós, és én meg sem próbálok úszni benne", azt nevezik egy nagyon kifinomult értelemnek. Ez kell ahhoz a szilárd elhatározáshoz, hogy a homok az homok, és a folyó folyó. Hozd vissza az elmét, az intellektust és a lélekzetet a forrásba, és a választás választás lesz. Máskülönben egyetlen választás sem lesz igazán megfelelő. De valóban választhatunk? Honnan ered ez a választás? Volt egyszer egy fiatal herceg, aki a palotájában aludt, egyik oldalán feleségével, másik oldalán újszülött fiával. Megmutatom neked ennek a fiatal férfinek a 2535 évvel ezelőtti választását. Az éjszaka közepén felébredt, és úgy döntött: „Szabad akarok lenni." Honnan ered ez a választás? Ott van az apja, aki boldog a királyságban. Ott vannak más hercegek, akik hercegnőikkel alszanak. Az összes többi király, az összes többi lény még mindig a királynőjével alszik, (nevet) Mi a helyzet a választással? Honnan ered az? A mögöttesből. Igen, abból. Menj hát oda! A te feladatod az, hogy ezt megtedd, és akkor Az gondoskodik majd rólad, és életed minden cselekedetét vezetni fogja. A herceg, akiről beszéltem, gyönyörű eletet élt. Évszázadok teltek el, és még mindig belőle merítünk ihletet. Ez egy igazi választás. * * *

Papaji, mi a pokol? A pokol a kifelé irányuló elme, amely azt mondja: „A test vagyok." Ez a pokol, itt és most. Hogyan lehetnél békében, amikor az elme úgy határoz, hogy az egyetlen játszótér a test? Senki sem lehet békében. Minden test meg fog halni egyszer. Mi a mennyország? A befelé irányított elme. Mint ahogy azt a Biblia mondja: „A mennyek országa benned van." Hogyan nyerjük el ezt a mennyei királyságot? Add át magad a tudatosságnak! Tudatosság, Létezés, Végtelenség - ezt nevezik mennyországnak, megvilágosodásnak. Ez a megszabadulás abból a folytonosságból, amelyben már évmilliók óta benne vagyunk. A befelé fordított elme - életében először - megpillantja saját szépségét, saját forrását, és nem fordul vissza ahhoz, ami zavaró. Mindig azzal maradsz, amit a legjobban szeretsz. Onnan nincs visszaút. Ez a te döntésed. „Úgy döntöttem, hogy elnyerem a szabadságot, a szeretetet magát, a Létezés tudatosságát. Most először a szentséget akarom." Ez a döntés mindenek előtt lévő. Az egyetlen döntés, amelyet meg kell hoznod. Add át magad a Létezésnek, a Tudatosságnak és az Üdvösségnek. Azok. akik elhatározzák: „Meg kell ismernem önmagam. Haza kell térnem", azon nyomban meg is kapják azt. Ez az igazi dharma, amely visszafordít téged saját tudatosságodba. A múltban a szabadság és a megvilágosodás elnyerésére sadhanákat, tapas-t és gyakorlásokat végeztek. De most itt vagyunk, és itt azonnal megkaphatod a szabadságot. Ez valami új, de nagyon is igaz. Ha tetszik neked valami, valószínűleg azonnal beleszeretsz. Ez egy szerelem. így egyetlen pillantás alatt minden mást elfelejtesz. Elég egyetlen pillantás. Az elmének el kell döntenie, mi szép és mi csúnya. Az elme - bármerre is jár - szereti a szépet, de nem igazán tudja, mi a szépség. Volt egyszer egy perzsa gyémántkereskedő, aki gyémántokat szállított India mogul királyainak. A fővárosba, Delhibe vezető útján átutazott Punjabon, ahol érintette a Jalum folyót. A folyónál egy gyönyörű lányt pillantott meg, aki éppen vizet merített egy edénybe. Egyetlen szemvillanás elég volt közöttük, és a férfi hazáig követte a lányt, aki egy fazekas lánya volt. Ezután leült egy fa alá, és a leányt kivéve mindenről elfeledkezett. Rendszeresen eljárt a fazekas házába, és edényeket vásárolt, fizetnie pedig a gyémántjaival kellett. így cserépedényekre cserélte a gyémántokat, hogy újra lát-

hassa szerelmét. Minden gyémántját odaadta. Mivel idegen volt, a lány szülei nem engedték, hogy lányuk hozzámenjen feleségül. A férfi élete fennmaradó részét a fa alatt töltötte, elfeledkezve indiai üzletéről. Csak azért maradt ott, hogy a szeretett lényt láthassa. Amikor ráébredsz, hogy micsoda üzlet ez, végül mindenedet arra költöd, amit akarsz. Ez a szépség, tudatosság, szeretet saját Lényed. Már most is mindenedet elköltőd, de mire? Csak vess gátat az elme kifelé irányuló hajlamának. Ez a te választásod. * * *

Egy erős elhatározás előtt mindenki fejet hajt. Mi történik akkor, ha azt mondod: „Megteszem itt és most!" Megrendülnek a mennyek, az istenek remegni kezdenek, és mindent felajánlanak neked. * * *

A szabadság iránti vágy csak kevesekben jelenik meg. Szabadnak lenni ebben az életben, ebben a hónapban, most. Ez a vágy a döntés, mint a molylepke esetében, aki beleszeret a lángba, és minden késedelem nélkül feléje siet. Minden ragaszkodás és minden visszatartás nélkül. Mennyi idő kell ahhoz, hogy maga is lánggá váljon? A láng felé indulás a szabadság mellett való döntés - az Atman felé indulás. Az Atman bekebelez téged, és így örökkévaló létezést, örökkévaló tudatosságot és örökkévaló üdvösséget ad neked. Ezt senki sem tudja, mindenki odakint kutat az érzékeken keresztül. Bánni, amit látsz, bárhol, ahol nevet és formát látsz, az nem valós. Ezek a nevek és formák soha nem fognak békét vagy szeretetet adni neked. Minden, amit a kellemes, érzékek által érzékelt tárgyak által látsz, érzel vagy tapasztalsz, végül éhesen hagy. Ez tehát az elhatározás és a különbségtevés. Ezzel a különbségtétellel, ezzel az ítélőképességgel néhányan így határoznak: „Szabad akarok lenni", és ők megtalálják a tanítót. A tanító benned él. a satguru benned rejlik. A szabadság iránti vágyad visz a satguru. a Brahman felé téged. * * *

Először is, semmi másnak nem szabad az elmédben lennie. Nem lehet más vágyad vagy érdeklődésed, amely akadályozza a szabad-

ság iránti vágyadat. A többi vágy arra kényszerít, hogy ismét visszatérj a születés és a halál körforgásába. Végül úgy döntesz, hogy minden akadály, minden előzetes elgondolás nélkül térsz vissza. Nagyon erős az elhatározásod, tudatában vagy a döntésednek és annak, hová mész. Tudatában vagy annak, mit választottál. Most először szemtől szemben állsz a tudatossággal. Ha a legkisebb vágyat is érzed bármi más felé, a hátadat mutatod neki, és ez a hátatfordítás nem kevesebb, mint harmincötmillió évet jelent. Egyszer már hátat fordítottál, és most, harmincötmillió évvel később ismét a közelében vagy. Arccal afelé fordulva ez a vágy, az igazság e keresője szembetalálkozik a tudatossággal, a satguruval. A tudatosság most önmagát tükrözi vissza, a keresőn tükrözi vissza önmagát. Ennek az igazságnak, ennek a tudatosságnak a visszatükröződése a kereső. Ezzel a visszatükröződéssel elég, eltűnik a vágy. A szabadság iránti vággyal jöttél ide. Amikor eléred a célt, a vágy eltűnik. Ki marad akkor? A tudatosság, amely saját tudatosságán tükröződik vissza. Nincs különbség a benned és a kívüled lévő Brahman között. Egyik helyről a másikra járva kutattál, de nem találtad őt meg, mert ő benned van. Minden szívben ő van, itt nem kerestél. Amikor saját szívedbe pillantasz, a keresés véget ér. Ez az út vége. Véget ér a körforgás, a karma, a sors, bármi is az. * * *

Miért van az, hogy oly kevesen érték el ezt az állapotot? Elérték? Senki sem érte el. Ez csak az odaérkezés előtti beszélgetés, útközben. A szabadság felé haladunk, a szeretet, az óceán felé. De hány folyót látsz az óceánban? Hány folyó van ott, miután az óceánnal találkozott? Ez csak egy beszélgetés az odavezető úton. Esőcseppek hullanak az óceánba, és zuhanás közben barátkoznak egymással: „Hová tartunk? Együtt megyünk, és a zuhanás után mindnyájan együtt leszünk." Hol van az eső vagy az esőcsepp az óceánban? Hány esőcsepp éli túl az óceánt? Minden tapasztalás útközben történik. Mivé válsz akkor, ha egyszer megérinted saját Énedet? Ez az elme teremtette az egész világegyetemet, lények millióit. Amint az elme megérinti saját forrását, amely üres, mennyi üresség lesz az ürességben?

Ezek a kérdések nem bölcsek. Csak egy tudatlan ember beszél ezekről a dolgokról. Maradj hát csendben, és lásd meg! Egyetlen gondolatot se indíts az elme talajáról! Erről a kérdésről szeretnék mondani valamit. Micsoda megértés! Azt mondom, egyetlen gondolatot se kelts, és te azt válaszolod, erről akarsz beszélni? * * *

Szabad akarok lenni, de... De? Azt mondod, de?! Egy nap mennyi időt töltesz valóban ezzel a vággyal? Úgy öt percet. Hogy megszabadulj a szenvedéstől, ahhoz kell ragaszkodnod, ami nem különít el téged az üdvösségtől. Először különböztesd meg a világ összes tárgyát, és mondj nekem akár egyet, amely állandó boldogságot ad neked. Mondhatsz bármit, nevezd meg, amelyiket a legjobban szereted. Amennyiben nem találsz ilyet, utasítsd el az összes tárgyat. Ha megrúg egy szamár (a szamár a világ dolgait jelenti), és te mégis követed őt, úgy viselkedsz, mint egy hím szamár. Nézd meg, hogy megy ez! A hím szamár követi a nőstényt, és az hátrarúg. A hímnek elered az orra vére, a szemhéja is felszakad a rúgástól. Te mit tennél? Elrohannék. Igen, otthagynád a nőstényt. De én látom a világ szamarait, akik egyik rúgást kapják a másik után. vérzik az orruk, kiesnek a fogaik, és még mindig nem hagyják ott a nőstény szamarat. Minden nap látom őket. Ide is eljönnek. Huszonhárom órát és ötvenöt percet azzal töltesz egy nap, hogy a nőstény szamárral rúgatod magad, és még mindig meg akarod szagolni őt. Mit választasz hát? Azt, hogy otthagyom. Ha otthagyod a szamarat, arccal mely irányba fordulsz?

Saját magam felé. így van! Bölcs lettél. Mi ez a nőstény szamár? Az egész világegyetem egy szamár, a keletkezéstől a pusztulásig minden, és te minden idődet azzal töltöd, hogy azzal rúgatod magad. Mondd el nekem, ki az, akit még soha nem rúgott meg ez a szamár? Mindenkit megrúgott már, és még mindig követik őt további rúgásokért. Mit jelent az, hogy csak öt percre elfordulsz tőle? Minden név és minden forma egy szamár. A forma négy lábat és hátul egy farkat jelent. Fordítsd el a szemed a név és forma szamarától! Huszonhárom óra és ötvenöt percnyi szamár után fordítsd el az arcodat! Mi történik akkor? Szabad vagyok. Kitűnő! Azt kérdezted, hogyan. Hát így! Mit tettél ahhoz, hogy ráébredj, szabad vagy? Gondolkoztál róla? Nem, egyetlen kétely nélkül tapasztaltam meg magam. Miért nem maradsz itt? Nem élvezed? Nem ésszerű, hogy mindig itt maradj? Nagyon is ésszerű, nem kétséges. Miért nem töltöd életed fennmaradó részét ezzel elfoglalva? „Tudatosság vagyok. Üdvösség vagyok. Létezés vagyok." Ehhez szólj, erről gondolkozz! Amikor őszinte barátokkal találkozol, akik érdeklődnek eziránt, beszélj hozzájuk innen, erről. Ezzel töltsd életed fennmaradó részét, mindaddig, amíg a karmád le nem jár. A karma a gyümölcsüket most meghozó érdemeket vagy régi hajlamokat jelenti. Ez volt a felelős azért, hogy ezt a testet kapd, és most le kell, hogy járjon. Töltsd hát ezt az időt saját Éned szeretetével!

Hogyan éljünk a világban? A lehető legjobban használd ki e jelen időt! Légy józan és értelmes! Nem tanácsolom azt, hogy vonulj barlangba. Nem ajánlom, hogy kommunákban, ashramokban vagy kolostorokban élj. Élj egy boldog életei, családi életet! Folytasd tovább a munkádat, mint a rendes emberek, hogy ezzel se okozz zavart a világnak. Az élet minden más foglalkozása a családfenntartón nyugszik, a diákok, a szerzetesek, az idős emberek és a sannyasinok mind az ő keresetétől függnek. Miért ne segítenéd ezeket az embereket ahelyett, hogy magad is koldussá válnál? A kolostor vagy a kommuna elképzelése nem új fogalom. Ez egy buddhista elgondolás, nem túlságosan bevált ötlet. Egyetlen kolostor sem mutathat fel sikereket a megvilágosodás terén. Ezt az utat kipróbálták már, és nincsenek rövidítések. Itt, Indiában a hagyomány szerint az életnek különböző állomásai vannak. A tanulóélet huszonöt évig tart, a családfenntartó megint huszonötig, majd amikor a gyermekeid felnőttek, az erdőbe vonulhatsz a megvilágosodást kutatni. A negyedik szakaszban szabadon azt teheted, amit akarsz. Az élettől való menekülés senkinek sem vált még javára. Orvos vagyok. Kit kellene szolgálnom? Kinek van a legnagyobb szüksége rám? A betegeknek. A szegényeknek'? A betegeknek szükségük van orvosra. Bárkinek? Bárkinek. Aki csak jön'? Aki csak jön. Ez elég is lenne neked a megvilágosodás eléréséhez. Az istenség magában a betegben jelenhet meg számodra. Mielőtt megvizsgálsz egy beteget, ne a pénztárcájának vastagságát nézd!

A beteg az beteg, de az orvosok nem eszerint viselkednek. Üdvös az, ha valaki jó orvos. Gyermekek szenvednek, a világ szenved, miért ne segítenél hát? Jobb segíteni, mint elvonulni és szerzetessé válni. Azt látom, hogy még mindig kétlem, hogy ez ilyen egyszerű lehet. Hatalmas élményeket és üdvösséget várok el, és olyannak képzelem... ...mint ami nehéz és bonyolult. Igen. Akkor menj a Himalájába, és akasztasd fel magad a lábaidnál fogva! (nevetés) Még mindig végeznek mindenféle kiképzést, mivel könnyebb ezeket csinálni, mint csendben ülni. Egy órán keresztül állhatsz a fejeden, mantrákat ismételgethetsz vagy órákig kántálhatod őket. Mindent lehet. Az elme csap be téged, az elme nem szeret csendben maradni. Az egyetlen módja az elme legyőzésének, ha nem adsz utat egyetlen gondolatnak sem. Ne indíts útjára gondolatot! Oly egyszerű ez! Az elme szereti cselekvéssel és gyakorlással elfoglalni magát. Amikor mentálisan nem vagy tevékeny: ez a béke. * * *

Amikor hazatérsz, vissza a munkádhoz és a társadalmadhoz, emlékezz arra, hogy én nem mondom neked, hogy menekülj el az élettől. Nincsenek gondok. Mindent el fogsz fogadni. Egyáltalán nincs másság. Különböző színű szemüvegeket cserélgettél, melyeket most le kell tenned. Meg kell változnia a szemnek, amelyen keresztül nézel. A folyók, a hegyek, a barátaid nem fognak megváltozni, csak most már a bölcsesség szemüvegén át látod, hogy nincs másság. Nincsenek idegenek, minden saját Éned. Az egész világ saját Éned. Ki jó akkor, és ki rossz? Ez a közvetlen megtapasztalásodtól függ, és nem könyvektől vagy emberektől, akik erről beszélnek. Merülj tehát most azonnal mélyre ezért a megtapasztalásért, és akkor önmagad megítélheted. Közvetlen megtapasztalás nélkül ez a tanítás sem jelent semmit. A tapasztalás nincs messze. Először el kell döntened, mi jó neked, majd cselekedj azonnal, és lásd meg az eredményt! * * *

Nagy odafigyeléssel törődj a testtel, mert ez a legkivételesebb ajándék, amit a természet adhat neked: egy emberi születés. Figyelj oda rá, mivel ez Isten temploma. Isten trónja ott van a szívedben, és ez a test hasznodra válik a magasabb tudás elérésében. Tiszteld hát! Ne hanyagold el! Tartsd jól és egészségben egy teljes emberi életen át! * * *

Nincs feleségem és családom, és végeztem minden világi cselekvéssel. Itt maradhatok, és szolgálhatlak téged? Ha nem ismered önmagad, milyen segítséget jelenthetnél valaki más számára? Olyan ez, mint amikor vak vezet világtalant. Ha ismered önmagad, segíted a világot. Ez az egyetlen segítség, amit másoknak adhatsz. Először ismerd meg önmagad, legyen benned béke és boldogság, majd mutasd meg másoknak is, hogyan éljenek ekképpen! Addig nem adhatod át ezt az üzenetet, amíg nincs a birtokodban. Találd meg önmagad, a kincset, majd oszd szét. Ez egy kifogyhatatlan kincs, minél többet adsz, annál több lesz belőle. * * *

Volt egyszer egy király, aki, miután napi imáját elmondta, bármit megadott annak, akivel ezután találkozott. Egy szép napon egy fakír várakozott odakint, és amikor a király befejezte imái mormolását, így szólt hozzá: „Azért jöttem, hogy kolduljak tőled, de látom, te is koldus vagy. Istentől koldulsz. így nem koldulok egy koldustól, inkább ugyanattól kérek, akitől te." Mindenki koldul. Ki ne lenne koldus? Ha semmit sem kérsz, minden megadatik a számodra. Ha semmit sem kérsz. Isten ott lesz a nyomodban. Minden megadatik neked, nem szükséges koldulnod. * * *

Hogyan szabadulhatok meg azoktól a dolgoktól. amelyek nem engedik, hogy együttérzöbb legyek, és a korláttól, amely visszatart ettől? Mások iránt akarsz együttérző lenni ? Milyen drága ajándékkal rendelkezel, amit másoknak akarsz adni, hogy boldoggá tedd őket? Képes vagy elegendő étellel ellátni a világ éhező felét? Akár csak egyszer, ebéddel vagy vacsorával megvendégelni őket? Meg tudnád ezt tenni akár csak egyszer is ?

Nem. Nem. Akkor mit akarsz adni nekik? Először étel kell, majd ruha és szállás, nem így van? Ezen a téren semmit sem tudsz adni. Talán akkor az elme békéjét. A világ még mindig nem képes ezeket az embereket táplálni. A leggazdagabb országok megpróbálkoztak vele, de még saját népüket sem tudták megetetni, ruhával és szállással ellátni, a többiről nem is beszélve. Mit teszel hát? Képes vagy az elme békéjét megadni? Bírsz az elme békéjével? Nem. Akkor hogyan tudsz másokon segíteni? Ez egy misszionárius elképzelés: el akarok menni, hogy másokon segítsek. Mindannyian láttunk már fejletlen országokba érkező misszionáriusokat. Találkoztam misszionáriusokkal, akiknek megtanították a „hogyan legyünk együttérzőek" magatartást. Megtanulták, hogyan tartsák a kezüket és hogyan tegyék könnyessé a szemüket. Láttam misszionárius drámákat, ahol mindezt rituáléként tanítják. A tanult együttérzés egy politikai fogás és egy vallási hamisság. Az együttérzésnek a szívből kell jönnie. Hogyan kaphatom ezt meg? Találd meg, ki akar békét! Ki akar együttérző lenni? Mutasd be önmagad Annak, ami maga az együttérzés. Mutasd be magad neki! Bárhol is van, fordítsd az elmédet feléje, és meséld el nekem! Lehet. hogy sehol sem lesz. Mondd el nekem! * * *

Mit jelent a felébredés utáni felelősség? Először is. ez nem egy jó kérdés. A felébredés után mindent nagyon tisztán fogsz látni anélkül, hogy azt előzőleg ismernéd. A megvilágosodás után nincs ego és nincs cselekvő-ség. Valami másban nyugszol majd. Az egyénnek először el kell nyerni a szabadságot, majd Az a gondjaiba veszi. Ez a kérdés a cselekvőtől származik, aki az illemszabályoknak megfelelően kíván cselekedni. A felébredett spontán módon reagál

a körülményekre, és így nem hagy lenyomatot az emlékezetben. Olyan ez, mint egy repülő madár az égen, amely semmi nyomot nem hagy. Egy megvilágosodás utáni kérdést nem lehet a megvilágosodás előtt feltenni. Először nyerd el a megvilágosodást, majd lásd meg, hogy felteheted-e ezt a kérdést! Nincs semmi tennivaló és semmi elkerülnivaló. Egyszerűen minden körülmény között légy spontán. Amikor az elme halott, nem lehet jelen a cselekvés elképzelése. Az Én az, amely cselekszik, és nem az elme. Az elme és az ego követhetnek el hibákat, az Én nem. A szabadság elérése után beleolvadsz az Énbe. Ez minden gond, minden szabály és minden magatartás vége, mely állapotot nem lehet leírni, elképzelni vagy megérinteni. * * *

Azt mondod, hogy a szabadságban nincsenek fogalmak. De ha az ember egy kórházban dolgozik, az tele van fogalmakkal. Hogyan egyezteted össze ezt a kettőt? Amikor jelen van az ego az „ezt én csinálom; azt én csinálom; ezt akarom; azt nem akarom" gondolattal, akkor ott gond és tévedések is vannak. Amiko| önmagadra ismersz - mint ahogy a folyó a tengerbe ömlik, és nem folyó többé -, minden tulajdonság eltűnik. Az óceánnak nincsenek határai. Amikor szabad vagy, nem vagy többé a múltbeli megszokások embere. Nem te tevékenykedsz, mivel ott nincs cselekvő és elme. Ha nem az elme tevékenykedik, akkor ki? A belső Úr tevékenykedik az emberen keresztül mások jólétéért. Máskülönben értelmetlen az egész. A megvilágosodás után nincs több tennivalód. Amikor szabad vagy, a szabadság gondoskodik rólad. Valami más jelenik meg az ego, a cselekvő helyett, és az „én csinálom" nincs ott többé. Egy másik erő - amit prajnának. transzcendentális működésnek neveznek - vesz a gondjaiba. Belép minden egyes idegsejtedbe, és megváltoztatja tested minden atomját. Többé már nem leszel ugyanaz az ember. Nincs szükséged erőfeszítésekre. Egyszerűen add át magad a szívedben lakozó Úrnak. Akkor meglátod, mily gyönyörű az életed ahogy másokkal vagy, a kapcsolataid hogy milyen gyönyörűvé fog válni. A cselekvés nem az egóból, hanem a legfelső Purushából ered majd. Annak gondjaira lesz bízva. Bármikor szólsz, Az szól.

Bármit látsz. Az látja. Megváltozik a látásmódod, sehol sem lesz gyűlölet, a szemed mindenhol Istent fogja látni. Ez a változás azonnal megtörténik, amint átadod magad. Ha imádat van benned, és csak a szíved ürességében lakozó Istent látod, mindez megtörténik. Indiában lehetetlen a miniszterelnökkel személyesen találkoznod. Miniszterek és ajánlólevelek százain keresztül kell őt megközelítened, majd azt mondják neked, hogy nagyon elfoglalt. Még a kapu előtt álló őrök előtt is meg kell hajolnod, de akkor sem engednek a miniszterelnök elé. Ha viszont valahogyan összebarátkozol vele, maga a miniszterelnök megy ki eléd a reptérre. A világegyetem urával kerülj hát barátságba, és ne az ajtaja előtt álló őrökkel! Ne veszítsd szem elől el a megoldás nyitját, és akkor nem fogsz szenvedni, még a nagy távozás napján sem. Még a Teremtőnek is szembe kell néznie a távozással. Ekkor mindenki szánalmas, hisz fel kell adnunk mindent, amihez ragaszkodtunk, el kell hagynunk a barátokat, és el kell fordulnunk minden megnyilvánulástól. Yama, a halál ura ott áll előtted. Mindenkinek szembe kell néznie vele. Milliószor szembenéztél már vele, és emiatt félsz a haláltól, mivel számtalanszor átélted már annak élményét. A halálfélelem ennyi csupán. Mindenki fél a haláltól, de ha ezt megteszed és elnyered a halál nélküli állapotot a halál előtt, akkor amikor a halál istene eljön hozzád, felismered őt és megöleled. Régi barátként üdvözlöd majd. Amikor szenvedés jelenik meg az elmében, egyszerűen kérdezd meg: „Ki szenved?" Ennyi az egész. Miért távozik a szenvedés ezzel a kérdéssel? Mert elkülönítetted önmagad ettől a helyzettől. Tedd fel a kérdést: „Ki van kötelékben?", és nem fogsz egyetlen láncot vagy béklyót sem találni. * * *

Ha nem teszek semmit, hogyan lesz meg bármi? Ha erőfeszítést teszel, amikor dolgokkal foglalkozol, valamennyi erőre van szükséged. Még az elme felébresztéséhez is kell erő. Az erőfeszítés lehet fizikai vagy mentális. Mi teszi lehetővé, hogy erőfeszítést tegyél? Azt mondod: „El akarok menni innen oda!" Erőfeszítésre van szükséged, hogy elmenj. Ott vannak a lábaid és az elméd, az elmédben az úti cél, és az út, amin elindulj. Honnan veszed az erőt a lépéshez? Mi teszi lehetővé. hogy a lábak járjanak, és az elme gondolkodjon?

Nem tudom. Csak azt tudod, ami már ismert, de nem ismered az ismeretlent, amin keresztül az ismert megismerszik. Hová fordulsz, amikor azt mondod: „Nem tudom"? Az elmét kérdeztem. Az elme mondta azt, hogy „nem tudom", és nem a lábak. Kérdezd meg az elmét, honnan nyeri az erejét a gondolkodáshoz! Ez a vágy. A vágy és az elme ugyanaz a dolog. Honnan keletkezik a vágy, hogy vágy legyen? Nem tudom. Az erő a semmiből érkezik. Az erőfeszítésed a semmiből keletkezik. Amikor jársz, az erő a semmiből jön hozzá. (hosszú csend) A szabadság idő nélküli! Igen. Ezenkívül? Nincs átutazandó távolság. Igen. csak folytasd! Nem értem, miért nem értettem ezt azelőtt. Eltölt az élet iránti csodálat, és az, hogy nincs különlevőség. (nevet) Olyan boldog vagyok! Fejet hajtok ez előtt a boldogság előtt. * * *

Van egy ötéves fiam. Mit lehet egy ötéves elmével kezdeni? Le kell állítanod a gondolkodásodat! A gyermekek azért nem visel-

selkednek jól, mert a szülők nem jó magaviseletűek. Ha az anya bölcs és gondolat nélküli, gyermekeiben az istenit látja. Úgy imádja a gyermeket, mint magát Istent. Saját visszatükröződését látja a gyermekben, saját Énjét egy másik formában. Igazi anya leszel, ha önmagadra ébredsz. * * *

Terapeuta vagyok és... Terapeuta? (nevetés) És azon tűnődöm, milyen lesz, amikor hazatérek. Jobb terapeuta leszel, és sokaknak fogsz segíteni. Ekkor tudni fogod végre, miről beszélsz. Ez az együttérzés. Egyszerűen az érintéseddel, a pillantásoddal segítesz. Ismerni fogsz egy másfajta terápiát. Együttérzéssel sokkal hatékonyabban dolgozol majd. Ami azelőtt munka volt, most együttérzés lesz. Bármerre mész, a szerencse veled lesz. Bárhol vagy, itt vagy. Bárhol leszel, itt leszel. Menj oda, ahova kívánod, hisz mindenhol otthon vagy. Akárhol is leszel, a tudatosságban leszel. A tudatosságban lakozol, és a tudatosság maga a boldogság és a béke. Dolgozz hát boldogságban és békében. Tanítsd meg minden barátodat arra, hogyan legyenek boldogok. Mivel te megkaptad a boldogságot, add át nekik most ezt az egyszerű titkot, hogy ők is boldogok legyenek. Tégy, amit csak akarsz. Az Önmaga fog dolgozni, Önmaga állal és Önmagán belül. A büszkeség, az ego nem lesznek jelen többé. A munka egy egészen más módon zajlik majd, ezentúl nem az elme vagy az ego vezérli, inkább spontán együttműködés lesz másokkal, nagyon természetesen, az Éntől az Én felé. Ezt a változást te magad fogod megtapasztalni. A legjobbakat kívánom neked! * * *

Valaki azt kérdezte, lehetséges-e ezt elveszíteni. Én tudom, hogy soha nem veszíthetjük el. Azt mondod, soha nem veszítheted el, és pedig azt mondom: „Most légy éber!" Elmesélem a saját élményemet. 1947-ben, Lardbarba menet egy

posta előtt sétáltam a biztonságos bal oldalon, amikor egy fellépős Ford* hátulról nekem jött. Az emberek körém gyűltek, és azt mondták: „Nézd, mi történt! Feljegyeztük az autó rendszámát. Biztosan megsérültél." Felhúztam hát a nadrágom szárát, ami persze teljesen elszakadt, de a testemet igen csekély zúzódás érte. Egyetlen karcolás. A fellépő ott feküdt mellettem. „Menjünk a rendőrségre!" - folytatták az emberek, de én semmit sem szóltam, nem érdekelt az egész. Mit jelent ez a fajta éberség? Hatalmas stressz ér, s így nagyon ébernek kell lenned. Mi tehát az éberség? Ez egyáltalán nem a testet érinti! Ki védelmezte ezt a testet? Egy másik alkalommal Dél-Mangalore-ból Bangalore felé haladtam, ami autóval úgy 1000 kilométer. Éppen azelőtt rakodtattam meg vasérccel egy Rotterdam felé tartó hajót, és a kezemben tartottam a kapitány igazolását. Addigra már nagyon fáradt voltam. A rakodást a parton végezték, és nekem nyolc órát kellett a kapitánnyal a tengeren töltenem, mire a papírmunkát elvégeztük. Nagyon meleg volt, én pedig teljesen kimerültem, de vissza kellet érnem Mangalore-ba. Autóba szálltam hát. A tengerszinttől 5000 méter magasságig kellett feljutnom hét nagyon éles hajtűkanyart keresztezve. Borzasztó álmos voltam. Gondoltam, hogy le kellene állnom az út szélére, de meggyőztem magam: „Csak 13 km még, ahol ihatok egy kávét és pihenhetek egy kicsit. Erre vadelefántok járnak, akik a terepjárót a völgybe taszíthatják. Már csak egy fél óra az egész." Ezután pedig elaludtam, és ráborultam a kormányra. Úgy értem a túlpartra, hogy közben átmentem egy nagyon keskeny, egysávos útszakaszon a völgy szélén, egy kilométer mélységben. A hegy egy kilométerrel feljebb volt. Amikor megérkeztem, teljesen friss voltam, tökéletesen kialudtam magam. Felébredéskor a fejemet még mindig a kormánykeréken találtam, miközben az úton lefelé haladtam, de annyira felfrissültem, hogy még 500 km-t levezettem mindezek után. A kérdés az: ha én aludtam, akkor ki vezetett? Képtelen vagyok választ adni erre. De te most itt vagy ebben az élményben, neked meg kell értened. Az éberségről beszéltem. Nagyon kevesen kapják ezt meg. Az éberség nem ügyeskedés, hanem afelé figyelés, ahol a szó szóvá lesz.

* A régi típusú autóknál a fellépő a beszállást segítette (a ford.)

Szeretném elmesélni azt az élményemet, amikor kocsival... Nem, nem, nem érted, (nevet) * * *

Egyszer egy, valóban az ürességben lévő ember rövid időre elpihent egy fa alatt. Amikor felébredt, és magához vette kis batyuját és koldulótálát, lényeket pillantott meg maga körül, akik mind felálltak, és így köszöntötték: - Köszönjük a satsangot! - Hiszen én egy szót sem szóltam hozzátok, aludtam. - Igen, Uram. Ezt a satsangot nem kaphatjuk meg a mennyekben. A különböző mennyek istenei vagyunk, és mind azért jöttünk, hogy a satsangodat élvezzük. Ilyen még a mennyekben sincs. Egész nap elfoglaltak vagyunk és csak fecsegünk. Oly sok ott a mulatság, annyi, de annyi. Olyan élvezetek, amelyeket az emberek még elgondolni sem tudnak. Ezek nagyon lefoglalnak bennünket, de közben békére vágyunk. Körbetekintettünk, azt keresvén, hol kaphatjuk meg az elme békéjét. Az istenek letekintettek a mennyekből, és a Földön rátaláltak erre az alvó férfira, AKINEK AZ ELMÉJÉBEN NINCSENEK GONDOLATOK, BÉKÉT ÉS SZERETETET SUGÁROZ MAGA KÖRÜL. Mindenki vonzódik ahhoz, akinek elméjében nincsenek fogalmak. - Azért jöttünk hát, mert ez a szeretet és a béke helye. Köszönjük e satsangot! Amint az istenek visszatértek lakhelyükre, virágözönt zúdítottak a férfira, és még a fa is virágba borult, hogy virágait rászórhassa. Csak maradj csendben, és nézd meg, mi történik. Az egész természet szeretni fog téged. Jobban gondoskodik majd rólad, mint saját édesanyád, aki a világra hozott és kitett mindezen gondoknak. De ez a másik anya, a tudatosság, akiről ha tudod, hogy ő az igazi édesanyád, gondoskodni fog rólad, és megadja neked a békét, a boldogságot és a halál nélküli állapotot is. Egyetlen más anya sem tudja ezt megadni. A halál nélküli állapot az örökkévalóság, de ezt az anyát nem ismerjük fel, így bajba kerülünk. Amikor szeretsz, minden lényt szeretsz. Amikor eszel, mindenki eszik a tányérodról, még azok is, akik meghaltak, és akik még csak most jönnek majd. Amikor nézel, minden szem összegyűlik, és ezen a retinán keresztül lát. * * *

Mi az élet célja? Felelősség a társadalom felé. Először ismerd fel saját Énedet, majd szolgálj minden lényt, mint saját Énedet. Ez természetesen jelenik meg majd bennem? Nem. Te ebben nem veszel részt. Egyáltalán nem vagy a képben. Amikor cselekvő van jelen, az az ego. Amikor a cselekvő átadja magát a legfelső erőnek, az a végét jelenti. Ekkor megjelenik a legfelső erő, és az működik a testben. Ezt meg fogod látni. Először ismerd meg saját Énedet, majd add át magad ennek az erőnek. Ekkor az intuíció vesz a gondjaiba, ő ténykedik az elméden és az agyadon keresztül, és ezerszer jobb működésre leszel képes, mint egy egyéni ego. Ez, ahogy mondják, nem az „ember ereje", hanem isteni erő. /

Van valami, amit tehetek ezért? Igen, miért is ne? Mi az? Segíts másokat, de ne valaki kedvéért, ne az enyémért vagy a sajátodért. Segíts bárkit, aki csak jön! * * *

Engem a béke üzenete érdekel igazán, amelyet csendben kell átadni. Semmi érintkezés senkivel, csak ülj csendben, akár a saját házadban. Ez jobban működik majd, mint a világ legfontosabb embereinek a mondatai. A szívedből - csendben - küldd el a béke üzenetét a világ minden lénye számára. Erre vágyom, semmi többre. Semmilyen ashram nem érdekel. Nem alapítottam még, és most, hogy már nyolcvankét éves vagyok, nem fogok belekezdeni. Vannak, akik még szigeteket is felajánlottak nekem, amelyeket megvásároltak. Soha nem éreztem kísértést. Hozzá vagyok szokva, hogy házról házra járjak, bár az utóbbi néhány évben a testi problémák itt tartottak. Nektek okoztam gondot azzal, hogy ide kellett jönnötök. Remélem, nem bánjátok. * * *

Ahol igazság van, ott a démonok füstjét is megtalálhatjuk. Légy ennek tudatában, mert a rishik jagnáit a démonok fosztják ki. Ez történik a kezdetek óta, ezzel nem kell törődnöd. Az Igazságot most mi vigyázzuk. Te vagy felelős érte! Vannak persze akadályok. Bármikor kimondod az igazságot, a világ ellenségeddé válik. Mi volt a baj Krisztussal? Csak az igazságot mondta ki. Ez volt a bűne, ezért feszítették keresztre. Mondd ki az igazságot, és felakasztanak, megégetnek és keresztre feszítenek! S te boldog vagy. Nézd meg Szókratészt, a görögöt, aki gyönyörű életet élt, mégis megkapta a méregpoharat. Platón, és mások is, megpróbálták megmenteni: - Mester, megvesztegettük az őrt, és az éj leple alatt velünk jössz. De Szókratész így szólt: - Nem, drága gyermekeim, nem így lesz. Egész életemben igazat szóltam, és inkább a halált választom, minthogy helytelenül éljek. Ezt nevezik Igazságnak. A hamisság meddig élheti ezt túl? Őrizd meg az Igazságot, és az végül segítségedre lesz. Egy ideig persze nagy bajban lehetsz. Krisztust megfeszítették, és mégis hány embernek segített ezzel? Hetven vagy nyolcvan éved van összesen, miért élnéd hát ostobán az életed? Miért ne töltenél néhány évet bölcsességben, balga, buta és bűnös száz év helyett? A béke nyelve a mounam, ami csendet jelent. Amikor békében, boldogságban és szeretetben vagy, egyetlen nyelvet tudsz csak beszélni, s az a csend.

A szeretet romantikája: a rejtett titok Nevezik békének, boldogságnak, szeretetnek és szépségnek, mégis érintetlen, és mindezeken jóval túl van. Bárki, aki eljutott hozzá, eggyé vált Vele. Kommunikáció, elme, intellektus, érzékek nélkül - ez a boldogság. Csak akkor pillantod meg a boldogság arcát, amikor ezek a dolgok megszűntek létezni. * * *

Osho azt mondta, hogy a szeretet Isten. Ez engem nagyon nyugtalanít, mert azt érzem, csak akkor lesz szeretet, amikor az „én" eltűnik. Igen! Ez az! Tényleg ez! (nevetés) Amikor eltűnsz, ott a szeretet. Máskülönben a szeretet Istene helyett a vasanák, a vágyak és az élvezetek Istene van jelen. Amikor az elme és az intellektus eltűnik, ott az örökkévaló szeretet. Nem a szeretett és a szerető, egyedül a szeretet. Ez a Béke. Shanti. Létezés. Tudatosság. Ezt nevezik szeretetnek, szépségnek és üdvösségnek. Nincs ennél nagyobb élvezet Számára, ahol nincs élvező és nincs élvezett. Ez a minden ok nélküli öröm. Tűnj el egyetlen másodpercre, és nézd meg, mi történik! Egyetlen pillanatra csupán! Tűnj el csak egyetlen másodpercre, és nézd meg, mi van akkor. Akkor beleszeretsz saját Énedbe, harmincötmillió év óta először. * * *

Amikor a természetben vagy hasonló gondolkodású emberek között vagyok, jól érzem magam, de félek, hogy ha elmegyek innen. visszatérnek az elme régi megszokásai. A figyelmedet mindig szíved középpontjára kell összpontosítanod, és akkor a mindennapi ténykedéseknek semmi közük sem lesz a belső vizsgálódáshoz. Hasonló ez egy TBC-s beteghez, aki, bár elmehet moziba vagy étterembe, nem felejtheti el, hogy TBC-s. Tartsd az elméd a szabadságon! Ez kell, hogy legyen életed egyetlen elfoglaltsága. Ha csak egy órát töltesz meditációban, mi történik a másik huszonháromban? Ennek a nap huszonnégy órájában így kell folynia, tudatosan. Sétálás, evés, alvás közben. Ez a szerelem saját Éneddel.

Érzem a szerelmet. Soha ne csald meg a kedvesed, különben nem igazi a szerelem. Volt egyszer egy herceg, aki mindenhol a szerelmét látta. Megcsókolta a fákat, a kutyákat, szerette a madarakat és az embereket, míg végül elfeledkezett a kedvesről, és ő maga vált azzá. Ez a szerelem. Egy igazi szerelemben nincs szerető és szeretett, csak a szerelem. Nincs alany és nincs tárgy, csak a szeretet. Kizárólag az. Ez a szerelem. * * *

Arra vágyom, hogy a tudatosság óceánjába fulladjak. Olyan ez, mint amikor egy hal így sír az óceánban: „Szomjas vagyok." Ha már egyszer belekóstoltál és belepillantottál, máris Abban vagy. így válik a tudatosság egy játszótérré. Minden megnyilvánulás, és még azon túl is. Bolygók millióin játszadozhatsz. A vágy, hogy belefulladj a tudatosság óceánjába, olyan, mintha egyik bolygótól a másikig táncolnál. Engedd, hogy ez a vágy tovább éljen! Én nem bánom. Ez csak egy tánc, soha nem fogod elvéteni a lépést. Abban a pillanatban, amikor tudatosságról beszélsz, benne vagy abban. Nem állsz tőle külön. Ez a vágy egy örökkévaló lánc. A tudatosság mérhetetlenségébe való további elmerülés sóvárgása viszont nem az. Az valami más. Mivel határtalan, minél jobban vágysz rá, annál jobban ott lesz. Ez nem tartozik a dolgok utáni vágyakozás fogalomkörébe. Nagyon-nagyon meghitt, olyan, mint ami két közeli barát, mint ami a szerető és a szeretett lény között fennáll. Abba senki más nem kóstolhat bele, még elképzelni sem tudja, mi történik a tudatosság és szeretője között. Ez a kozmikus tánc. Maradj továbbra is ezzel a vággyal, és semmi gondod nem lesz többé. Ez a soha véget nem érő vágy ott van közted és őközte. Minden más területen a vágy véget ér, és te egy másikhoz pártolsz. Ez nem olyan. Ez a vágy talán a másik oldalról érkezik, és te válaszképpen vonzódsz feléje. * * *

Hatalmas hót érzek magamban, égető tüzet. .Mi ez? Igen nagy odafigyeléssel és érdeklődéssel rengeteg mindent összegyűjtöttél, és most meggyújtottad és elégetted. Élvezd hát! Ez

az a tűz, amely minden karmát feléget, hogy ne kelljen újra megjelenned ebben a szenvedésben. Végignézed saját hamvasztásod, minden karmának vége szakad. Ez az égés a Tudás tüze. Az ego, az elme, az érzékek és az érzéki örömök mind elégnek. Mindennek vége. Ezt hívják tűznek. Nagyon szerencsés ember az, aki még életében végignézheti saját hamvasztását. Ő maga önt olajat a tűzre, míg a test teljesen el nem ég. Akkor táncra perdül! Ezt nevezik Shiva táncának. Ő nyert, mindennek vége, nincs több elképzelés, gondolat vagy vágy. A tűzben minden hamuvá lesz, és ekkor jön a boldogság s az örökkévaló tánc. * * *

Nem tudsz elmenekülni a szeretettől. Ha egyszer megérinted, elvesztél. Soha semmi nem létezik, ami újra megjelenhet. Minden eltűnik, és Azzá válik. Amikor a folyó eléri a tengert, nem tér vissza többé. A tengerbe lépő folyó azt kérdezi: „Mindig ilyen leszek?" Micsoda tréfa! A hullám fél. „Örökké hullám akarok lenni!" A hullám elméjében megjelenik a félelem: „Elveszek." Hová menne? Még ha el is veszne, hova mehetne és mivé válhatna? Amikor a hullámforma elvész, visszatér forrásába. Mindig is ő volt az óceán, ő az óceán, és ő lesz az óceán. Az idő fogalma egyáltalán nem létezik. Idő csak a tudatlan elmében van jelen. A fényben és a bölcsességben nincs olyan képzet, hogy „Én különálló vagyok." Minden egység, szeretet és szépség. Nincs menekvés. A tudatlanságnak vége. Ez az örökkévaló élet. ez a nektár. Még ha te magad is vagy Az, bizonyos víz alatti áramlások munkálkodnak: még közelebb kerülni a Szeretethez. Ezt nem tudom elmondani. Ha valaki megtapasztalta már, akkor egyetért abban, hogy ennek soha nincs vége. Ha ez mélységes mély, a szeretet folyamata is végtelen. Soha véget nem érő. Fokozatosan nő, mint az áramlás, mint az óceánba ömlő folyó. Néhányan azt mondják: „Mindennek vége, nem kell többet tenned. Nincs további élmény." Ám én azt érzem, még mindig van mozgás, mert ez mélységes mély, mélységes mély. * * *

Bárki, aki eljutott a királyságba, soha nem tért onnan vissza többé, még csak egy faxot sem küldött. Sem visszatérés, sem üzenet, sem levél. Feloldódsz, és tiéd a királyság: az örökkévaló szeretet.

az örökkévaló Létezés, Tudatosság, Üdvösség. Ki mondhatna bármit is erről? A létezés azt jelenti, hogy minden képzeted és elgondolásod szétoszlik, amit a királyságról valaha is alkottál. Bármi szándékod is volt a királysággal, az szertefoszlik. Ez a birodalmad, ahonnan nincs visszatérés. Soha egyetlen nap, egyetlen hold sem ragyogott ott, sem csillagok vagy tűz, ilyen ez a királyság. Ilyen ez a hely. Ez a hely a célja mindenkinek. Ez pedig most van itt. * * *

Maga az, hogy utat engedsz a szabadság iránti vágynak, áldás a hazádra, a földedre, a családodra nézve. A többi már rajtad múlik: áldd meg saját Énedet. Ezt most azonnal megteheted. Ne láss vendégül egyetlen félelmet sem. Csak ülj nyugodtan, és maradj csendben! Ez a csend a természeted, ez hoz haza téged. Egyszerűen maradj csendben! Mennyire nehéz csendben maradni? Ne adj utat semmilyen vágynak! A tanító átadja neked a tanítást, de csak olyan szintig, amit be tudsz fogadni, majd elküld, és figyeli, mi történik. Elhagyva a testet, az elmét, az egót, az érzékeket és az intellektust, legyen szilárd a meggyőződésed: „Én a Létezés, Tudatosság, üdvösség vagyok." Ne kigondolni próbáld ezt! Már megpróbáltad azelőtt, de tudod, hogy nem sikerül. Bele kell olvadnod a létezésbe, és eggyé válnod azzal. Majd merülj a tudatosságba, és válj eggyé vele. Ezek után merülj az üdvösségbe. Egészen eddig taníthat a tanító. Mindenki elégedett, amikor elér ide, de még ennél is van több. A tanításnak van egy része, amely oly szent, oly titkos. Szent titok. Kinél van a titok kulcsa? Azt senki sem tudja, de én határozottan kijelenthetem, hogy van még egy titok. Erről még senki sem kérdezett, senkit sem hallottam még ezen túljutni, és arról kérdezni. Itt érnek véget a dolgok, de valójában nincs vége. Ez mélységesen mély, senki sem találta még az alját. Az óceán, az ég, a bolygó, a naprendszer határainak mélységét megmérték már, de ezét eddig még senki. Minél tovább haladsz, annál jobban szeretnéd tudni. * * *

Azt mondják, hogy ezt a transzcendentális élményt nem lehet leírni, de én ezt akarom hallani, ahogy valaki a túlsó partról szól, és leírja a leírhatatlant. Olyan szavakat akarok hallani, amelyeket a csendből eddig még senki sem hozott át. Azt mondják, ez túl van a szavakon, de én mégis szerelmes vagyok ennek a leírásába. Eddig még nem sikerült ezt kielégítenem, de ti még fiatalok vagytok, ti segíthettek nekem.

Szójegyzék:* ADHARMA ADVAITA

- a dharmával szembenálló

- a nemkettősség tanítása

ARUNACHALA - szent hegy Dél-Indiában, amelyet Shiva megtestesülésének tartanak; Sri Ramana Maharshi guruja

AVADHUTA - önmagára ébredt szent ember, aki a társadalmi szokásokon kívül él ANANDA

- tiszta, fogalommentes boldogság

- az egyéni tudatosság, amely nem különbözik az abszolút tudatosságtól (Brahmantól); Sat-Chit-Ananda (Létezés, Tudatosság, Üdvösség) ATMAN

BHAJAN

- Istenhez írott himnusz

BHAKTi - önátadás

- alamizsna

BHIKSHA BRAHMAN

- az Abszolút

CHAKRÁK -

testben lévő energiaközpontok

DARSHAN -

az Önvaló áldása (lit. látásmód)

DHARMA

- Igazság,

DHYANA JAPA -

Út

elme nélküli meditáció

az egyéni mantrázás folyamata

JIVAN MUKTA -

az, aki már életében elérte a megvilágosodást

* A két kötet szójegyzéket összevontuk és kibővítettük, (a ford.)

- megvilágosodott személy, akinek útja a közvetlen megtapasztalás JNANI

KALPA - az idő kozmikus körforgásában négy 5000 éves ciklus felel meg egy kalpának

- kozmikus törvény: „A cselekvőnek felelnie kell cselekedeteiért." KARMA

KIRTA

- áhítatos szertartás

LEELA

- az En isteni játéka

MAHATMA

- tiszteletteljes megszólítás (lit. nagy lélek)

MAHESH

- Shiva másik neve

MANTRA

- szent szövegek vagy hangok ismételgetése

MAYA- Látszatvilág NIRVANA PRAJNA PÚJA

- bölcsesség, tudatosság

- felajánló szertartás

PURUSHA RISHI

- önazonosítás-mentes állapot

- „Ember"; elsődleges, ősi lélek

- megvilágosodott bölcs

SADHANA SADHU

- spirituális gyakorlás

- vándorló aszkéta

- természetes feloldódás az ürességben, egyidőben a világban való részvétel megőrzésével SAHAJ SAMADI

SAMADI

- az áldásban való elmerülés

SAMSARA - az újraszületések körforgásához való kötöttség okozta szenvedés SAMSKÁRÁK - múltbeli hajlamok, előzetes vágyak, gondolatok és cselekedetek keltette benyomások

SANNYAS - a világi életről való lemondás SANNYASIN - az, aki lemondott a világi dolgokról, és azokat maga mögött hagyta

az igaz tanító, aki nem különbözik saját Énedtől; a megvilágosodás átadója SATGURU -

SATSANG - az Igazság társaságában lenni (sat: igazság, sangha: társaság) Indiában a megvilágosodott mester hagyomány szerint megosztja tapasztalatát az emberekkel. SHANTI

- béke

SHASTRA - vallásos vagy (védikus értelemben) tudományos írás, szentirat SIDDHI

SIDDHA

- jógikus erő - jógikus erővel bíró személy

SUTRA

- szentirat

SWAMI

- mester

TAPAS - a tudatlanság elégetése, amely az Igazságnak való rendíthetetlen elkötelezettség eredménye VASANÁK

- rejtett hajlamok, elfojtott tudatalatti azonosulások

VICHARA

- Én-kutatás

Az Arunachala Könyvek sorozat, amely a dél-indiai szent hegyről kapta nevét, azt a célt tűzte maga elé, hogy a magyar olvasókkal megismertesse az advaita védánta XX. századi jeles képviselőit. Terveink között ugyanezen tanítók más műveinek és az irányzat egyéb mestereinek bemutatása is szerepel. Sorozatunkban e könyvvel egyidőben megjelent: Sri Ramana Maharshi: Abszolút tudatosság A kiadó könyvei utánvétellel is megrendelhetőek az alábbi címen: Arunachala Könyvek, 1026 Budapest, Hermann Ottó u. 37.

Arunachala Könyvek, 1998 ISSN 1419-3515 ISBN 963 03 6373 9 Felelős kiadó: Reiki Alapítvány Nyomás és kötés: Hektográf Nyomda Kkt.

Sokan nyernek bepillantást az igazságba meditáción, az üdvösség váratlan p i l l a n a t a i n vagy p s z i c h e d e l i k u s s z e r e k e n keresztül, de a helytelen m e g é r t é s miatt ezek a pillanatok általában az ego részévé v á l n a k , mint az ö s s z e s többi élmény. Él b e n n ü n k a k i m o n d a t l a n hiedelem, hogy a teljes felébredés ebben az életben n e m lehetséges. A z Ébredj fel, és ordíts! a valódi s z a b a d s á g lehetőségét jelenti ki - itt és most. S e m halogatásra, sem g y a k o r l a t a nincs szükség! Ez Sri P o o n j a j i (Papaji) a j á n d é k a a világ számára. Sri H.W.L. Poonja ( 1 9 1 0 - 1 9 9 7 ) megvilágosodott mester volt. Sri R a m a n a Maharshi tanítványa. Jelenléte, satsangjai és tanítása százakat vonzott m a g á h o z a világ minden részéről áldott pillantásából, szavaiból, nevetéséből és csendjéből sokan meríthettek. A satsangon elhangzottak lejegyzése és k ö n y v f o r m á j á b a rendezése lehetőséget ad az o l v a s ó számára is, hogy bepillantást n y e r j e n a Papaji és a keresők között történt találkozásokba.