Kun László emlékezete 9634820026 [PDF]

Zitiervorschau

Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 5

KUN LÁSZLÓ EMLÉKEZETE

A bevezetőt írta, a forrásszövegeket válogatta és a jegyzeteket összeállította KRISTÓ GYULA

SZEGED · 1994

A magyarul eddig közzé nem tett forrásszövégeket fordította: ALMÁSI TIBOR, BLAZOVICH LÁSZLÓ, DÉR TERÉZIA, Sz. GALÁNTAI ERZSÉBET, KORDÉ ZOLTÁN, KOSZTA LÁSZU\ KRISTÓ GYULA, LÁKATOS PÁL, LÁZÁR ISTVÁN DÁVID, ÜRBÁN IMRE, PETROVICS ISTVÁN, SEBŐK FERENC, V ALACZKAI LÁSZLÓ

A kötetet lektorálta: MAKK FERENC

A kötet megjelenését támogatta: az Országos Játék Alap

Kezelő

Szervezet

Műszaki szerkesztő:

DÁVID TAMÁS

ISBN 963 482 0026 @

Szegedi Középkorász

Műhely.

1994

BEVEZETŐ

1262-ben, Kun László születésének évében éppen húsz esztend~je volt annak, hogy l\1agyarországon számottevő háború nem ~jlott. Amióta a tatárok 1242 márciusában elhagyták az országot, területe mentes maradt a nagy pusztításokkal járó hadjáratoktól. Nem szüneteltek ugyan a katonai események 1242- 1262 között sem, de ezek az ország határvidékeire korlátozódtak, vagy jobbára a szomszédos országok ellen irányultak. A béke, azonban csak fizikai értelemben volt jelen, az ország sorsáért felelősséget érzők számára a lélek bék~je nem adatott meg. Még évekkel 1242 után is kísértett egy újabb tatár támad,is veszélye, s a királyi hatalom azon munkálkodott, hogy vissza tudják verni a bekövetkező inváziót. Naponta érkeztek a hírek az 1240-es években IV. Béla magyar kinilyhoz a tatárok kés7Ülődéseiről. Az uralkodó szorgalmazta a menedéket nyújtó kővárak építését, a nagy tömegben együtt élő városi népesség áttelepítését a védelm~t biztosító kőfé\lak mögé, s minden er~jével arra törekedett, hogy n~ fordulhasson még egyszer elő az, ami 1241-ben 1mcgtörtént, amikor az ország uralkodó eli~je túlnyomór&szt királya ellen foglalt állást, mert ez a király nemcsak hogy nem adott - elődei szokásával ellentétben - birtokokat nekik, hanem elvette ingatlanaik nem kis részét, nem engedte színe eté jéirulni az ügyeiket a királynál elintézni akaró előkelőket, s kivitetk a tanácsból székeiket, hogy jelenlétében a világi hataln1asok ne ülhessenek le. IV. Béla tanult a tatárdúlás kudarcából, felhagyott a birtokok nagy ütemű visszavételével, maga is hozzákezdett a még megmaradt királyi földek eladományozásához, hogy maga· mellé állítsa, egy tatár támadás 5

esetében szívvel-lélekkel a maga . oldalán sorakoztassa fel azokat az előkelőket, a bárókat, akik egyre inkább nem csupán tágas ingatlanok, hanem erős magánhadseregek urai is lettek. A külpolitikát s ezen belül a királyi család házassági politik~ját is egy tatár támadás elhárítása céljainak rendelte alá IV. Béla. Két leányát adta nőül orosz hercegekhez, egyet pedig lengyel herceghez, hogy a dinasztikus kötelékek létesítésével is szövetségesekre leljen ·a tatárok ellen azon országok vezetői körében, amelyeket hasonlóan - vagy, mint az oroszokat, még a magyaroknál is jobban - fenyegettek a tatárok. Visszafogadta az országba a kunokat, akik éppen 1241 vészterhes napjaiban hagyták el új ha~jukat. A kunokra, akik pogányok voltak, nomád életet éltek, megint csak elsősorban a tatár támadás kivédése miatt volt szüksége az uralkodónak. Az állam előtti társadalom viszonyai között élő, tehát tömegeiben szabad, azaz szolgasorba még le nem süllyesztett kunok tekintélyes katonai erőt jelentettek. Könnyűlovasok voltak, nagy számú, íjjal, nyillal jól bánó népesség. S a kato11ai erő a király kezéből egyre inkább a nagyurak kezébe csúszott át annak arányában, ahogyan a királyi birtokok törvényes - m~jd egyre gyakrabban törvénytelen - eszközökkel a nagyurak tulajdonába jutottak. Mi sem volt természetesebb IV. Béla számára, mint az, hogy a kunokkal kötött szövetségét szin~én házasság révén pecsételje meg. S hogy milyen fontosnak tartotta az uralkodó a kunokkal fennálló jó viszony megőrzé­ sét, az mutatja: elsőszülött fiát, az 1239-ben szü.letett Istvánt házasította össze kun leánnyal, valószínűleg Sz~jhán kun fejedelem leányával, Erzsébettel. Még kisgyermekek lehettek, amikor - merőben politikai érdekből - frigyük megköttetett. Egy, az 1240-es évek végéről származó, a pápához szóló magyar királyi levél már említést tett Istvánnak a kun leánnyal kötött házasságáról. Ők voltak, Árpád-házi István és Kun

6

Erzsébet, az 1262-ben megszületett, Kunnak mondott László szülei. László születését azonban a magyar belpolitikai élet újabb bonyodalmai előzték meg. István nem elégedett meg az 1250es években azzal a címmel, amely mint a magyar ki-rály első­ sziilöttjét megillette, hogy tudniillik az ország trónjának hivatalos örököse volt, aki azonban tényleges hatalomhoz majd csak apja, IV. Béla halála után juthat, hanem mindenképpen már apja életében igazi hatalomra, kormányzati feladatkör betöltésére tört. Nem egyszerűen egy tizenéves ifjú ambícicíiníl volt szó, hanem arról, hogy mindazok az előkelők, akik számosabban voltak annál, minthogy egyetlen királyi központ - mint meleget árasztcí tűzhely - körül elhelyezkedhettek volna, szívesen vették a királyi hatalom megosztását, sőt maguk is erre törekedtek. A hatalmi központok megkettőződé­ se kétszer annyi előkelőnek biztosított kiemelkedő állást, gyors meggazdagodást, ráadásul a két központ közötti viszályok szfüísával hol egyiktől, hol másiktól lehetett kedvezményekre számítani, az egyik a hűséget, a másik a hűtlenséget jutalmazta. István és a körülöttük csoportosult előkelők első sikerüket 1257-ben érték el, abban az évben, amikor István betöltötte tizennyolcadik életévét. A már a 40-es években királlyá koronázott, de területi hatalommal fel nem ruházott István ez évben elnyerte apjától Erdély kormányzását. Ezzel jogot szerzett arra, hogy magát „Isten kegyelméből király, Magyarország kiválcí [királyának] elsőszülöttje és erdélyi herceg" címmel illesse. A magyar külpolitikai akciók alakúlásának függvényében egy rövid időre az erdélyi hercegi címet a stájer hercegi címmel cserélte fel, ám amint a magyarok - rövid uralom után - kiszorultak Dél-Stájerországból, újra erdélyi hercegnek íratta magát István. IV. Béla és fia, István viszályában nagy fontosságú az 1262. esztendő. Ez évben előbb Pozsonyban békét kötöttek, 7

majd a Tisza mellett levő Poroszlón I~tván esküt tett a pozsonyi béke megtartására. István új és egészen 1270-ig használatban maradt címzése ekkor bukkan fel első ízben: az „Isten kegyelméből Magyarország itjabb királya, erdélyi herceg, a kunok tira" titulussal illette magát. Az i(jabb királyi cím arra utalt, hogy lényegében apjával egyenrangú uralkodónak tekintette magát, és csak fiatalabb életkora miatt használta az ifjabb királyi címet. Az erdélyi hercegi c·ím területi hatalmára utalt, arra a kelet-magyarországi régióra, ahol már hosszú idő óta az erdélyi v~jda gyakorolt végrehajtó hatalmat a király képviseletében, a kunok ura titulus pedig kettős értelemmel bírhatott. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kunok István országrészében éltek - ez az uralmi terület messze túlnyúlt a történeti Erdély nyugati határain, s az egész keleti országrészt magában foglalta -, illetve hogy István anyja révén kun t~jedelmi családból származott. A kunok egyébként bekerültek a pozsonyi megegyezés pon~jai közé is, amennyiben IV. Béla ígéretet tett arra, hogy István kunjait nem csábítja magához, míg István ugyanezt a németek, a csehek és a szlavóniai szlávok vonatkozásában ígérte meg. Hogy 1262-ben voltaképpen új állam, az itjabb kiraly állama született meg a magyar államon belül, annak csalhatatlan mutatói vannak. Ekkor tűnt fel első ízben az ifjabb király nádora tiszt, amely az ország fontos világi közjogi méltóságának megkettőzését jelentette. István mintegy „idegen" uralkodó ígérte meg, hogy sem ő, sem bárói, nemesei, sem kunjai, sem külországi szövetségesei semmit sem tesznek IV. Béla koron~ja és országa ellen, sőt segítséget nyújt neki, ha támadás érné. Azt is kimondta István, hogy nem indít támadást IV. Béla báróinak várai ellen, engedi közte és apja között szabadon közlekedni, mi több, szabadon pártot változtatni az előkelőket és a nemeseket.

8

A pozsonyi, illetve a poroszlói megegyezés csak időlegesen tudta elhárítani az ország fizikai hék~jét fenyegető veszélyt, a belháború kitörése a levegőben lógott. István herceg és Kun Erzséhet nászából leányok már az 1250-es évek második fele óta születtek, az elsőszülött fiú, László 1262-hen látta meg a napvilágot. Egy hosszas helső héke periódusának utolsó éveihen született, ám mintegy beleszületett a pártviszályok, meghasonlások kellős közepébe. Szinte az anyat~jjel együtt szívta magába a pártoskodás, az országot megosztó gyűlölködés, a mind leplezetlenehb hatalmi torzsalkodás szellemét. Alig fél évvel a poroszlói eskü után István már újahh pontokkal egészítette ki a megegyezés artikulusait, s közhen nagy anyagi erő­ ket mozgósított, hogy a pártján álló előkelőket szilárdan magához láncolja, ar.ja híveit pedig annak hűségéről eltántorítva saját oldahíra vonja. 1264-lxil ránk maradt István itjabb királynak egy számadása, amely a szerémi kamara, a szalacsi só és a selmeci ezüst jövedelmeihcil másfél tucat előkelőnek adott anyagi támogatást részint természethen (textíliában, ötvösmunkában, szőrméhen), részint pedig készpénzben. Egyehek között IV. Béla alkancellá~ja is ott szerepelt az István által ,,segélyezett", megadományozott urak list~jában. A pártváltoztatások ellenértékeként magas tisztségeket, jövedelmező várakat és vártartozékokat nyertek ~jándékha a hárók. A morál 1'nélypontra süllyedt. A hűség, a kitartás elvesztette vonzen::jét, áruvá vált, a piaci kereslet-kínálat törvényeinek engedelmeskedett. Mivel a két király egymásnak feszülését nem kisebb tét motiválta, mint a főhatalom kérdése, semmi ár nem volt drága, amit meg ne adtak volna - nem csupán István, hanem Béla is - az ellentáborból hozzájuk csatlakozó uraknak. Háborúra készült mindkét fél, s nem volt kétséges, azé lesz a győzelem, amelyikük több báró, azaz erősebb magánhadsereg támogatását élvezi. A fegyveres harcok 1264 nyarán kitörtek.

9

Az ország 22 éve tartó belső (inkább csak fizikai) b&~jének vége szakadt. Az első sikereket IV. Béla érte el. Kezére került Sárospatak vára, ahol István felesége, Kun Erzsébet és gyermekei is tartózkodtak. IV. Béla, aki két évvel ezelőtt még őszintén örült István fia, László herceg megszületésének, most menyét, unokáit, köztük Lászlót is fogságba vetette. Saját országrészébe, a felvidéki Turóc várába szállíttatta őket, s ott őriztette. László nyiladozó értelme egy mélységesen megosztott, egymással meghasonlott világra csodálkozhatott rá, ahol apja a fiának, testvér a testvérnek ádáz ellensége. S miközben a foglyok tétlenül várták sorsuk !llakulását, a háború szeker; gurult tovább. István helyzete mind szorítóbhá vált. Béla seregei gőzhenger módjára hatoltak kelet felé, sorra foglalták el István országrészében levő várakat. István Erdélybe szorult vissza, ott is egyre hátrált. Egészen Erdély délkeleti szegletébe, a ban;asági Feketehalom várába szorították vissza Istvánt és egyre fogyatkozó híveit. Jellemzö módon még a kunok is átálltak IV. Béla oldalára, s a Hunyad megyei Dévánál megvívott csatában Bélát támogatták István híveivel szemben. Béla a döntő győzelem kap~jában állt. Kezdetét vette Feketehalom ostroma. Ám Bélának a megannyi katonai sikert nem sikerült háborút eldöntő győzelemmé változtatnia. Egyfelől István maroknyi csapata derekasan állta a körülzárt várban az ostromot. Másfelől eredményes akciókat folytattak István hívei - elsősorban a Csák nemzetségbeli Péter és Máté Béla serege ellen az ország több pontján (így a Maros menti Dévánál, valamint .a beregi Baranka váránál). Végül pedig megérkezett Feketehalom alá István egy további híve vezetésével a felmentő sereg, amely feltörte az ostromgyűrűt, s mindezek az események együttesen fordulatot idéztek elő a magyarországi belháború menetében. Immár István serege lendült támadásba, s Béla hada hátrált vissza, nyugat .felé. A döntő

az

10

összecsapást 1265 márciusában a Pest megyei Isaszegnél vívták meg, s ez István győzelmével ért véget. A IV. Béla király seregét vezető Béla macsói herceg (IV. Béla unok~ja) elmenekült, az uralkodó legfőbb támaszainak tekinthető Héder nembeli Kőszegiek (Henrik bán és fiai) fogságba estek. A háborúság lezárultával a foglyok kölcsönösen kiszabadultak, így nyerte vissza szabadságát István felesége, Erzsébet, valamint több gyermeke, köztük László is., Az ellenségeskedést az 1266. március 23-án a mai Margitszigeten megkötött béke zárta le. Megint kölcsönösen ígéretet tett egymásnak a két király arra, hogy egymás híveit nem csábí~ják magukhoz (így pl. IV. Béla sem nyeri meg magának István kunjait), s kölcsönös tartózkodást fogadtak egymás területének, javainak támadását, pusztítását illeti'">en. A •sok áldozattal járt belháború végeredményben eldöntetlenül végződött, sem Bélának nem sikerült kiszorítania a tényleges hatalomból elsőszülött fiát, sem István nem tudta növelni uralmát apja rovásárá. Nyilván az erőviszonyok viszonylagos kiegyenlítettsége adja magyarázatát, hogy IV. Béla életének hátralevő öt esztend~jében fegyveres összecsapásra a két király között már nem került sor, a bizalmi válság azonban igen mély volt közöttük. Egymástól függetlenül szövögették a külpolitika szálait, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy új külországi szövetségesek szerzése nem lesz hatástalan a belső eníviszonyok alakulására sem. IV. Béla király egyre jobban a csehek felé t~jékozódott, akikkel pedig 1260-ban még véres ütközetet vívott, s tőlük vereséget szenvedett. Viszonyuk javulásához nagyban hoz~járnlt, hogy az 1260-ban éppen IV. Béla ellen győztes cseh kinHy, II. Ottokár (Otakár) 1261-ben IV. Béla unok~ját, Kunigundát vette nőül. Ugyancsak ezt a szövetséget erősítette az a másik házasság, amelyet IV. Béla kisebbik fia, Béla szlavón herceg kötött 1264-ben a brandenburgi őrgróf leányával, ugyanis az őrgróf II. Ottokár rokona volt. Amikor IV. 11

~

Béla és István 1266-han megkötötték a margitszigeti megegyezést, Istvánnak nemcsak azt kellett megígérnie, hogy apját, anyját, testvérét, Bélát, továbbá unokaöccsét, Macsói Bélát nem zakla~ja, hanem azt is, hogy hasonlóan tartózkodik IV. Béla szövetségesei és rokonai, a cseh király, valamint a krakkói és a gnyeznói lengyel hercegek elleni támadásoktól is. IV. Béla nyugati és északi orientációjával szemben István déli és keleti irányban tájékozódott. 1266-han Bulgáriába vezetett hadat, s itteni katonai sikerei indokolták, hogy utóhh felvette uralkodó címei közé a „Bulgária királya" titulust. 1268-han a magyar-szerb háborút azzal zárták le, hogy István leányát 1. Uros szerb király fi;:t vette feleségül. Mivel a Balkánon. a magyar uralkodók közül István harcolt és hódított, ez a körü)mény őreá hívta fel a nápoly-szicíliai királysúgot az 1260-as években pápai hűhéresként elfoglaló 1. Anjou Károly figyelmét. Mivel Károly arra törekedett, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében egyeduralomra tegyen szert, szövetséget akart kiépíteni Magyarországgal, illetve Istvánnal, hogy innen továbblépve tegyen lépéseket a Balkán, illetve az 1261-ben visszaállt bizánci császárság elfoglalására. Istvánnak is kapóra jött a nápolyi kezdeményezés, hiszen ezzel külpolitikai pozíciói nagy mértékben megerősödtek. 1269 szeptemberében pápai jóváhagyással létrejött Károly nápolyi király és István itjabb király szövetsége; kettős házassági kötelék létesült a két uralkodóház között, 1. Károly fia, Károly István leányát, Máriát vette feleségül, míg ez ekkor hétéves László herceg Károly leányának, Izabellának a kezét nyerte el. A két magyarországi uralkodó közti hizalmi válságot jól muta~ja az a !eva, amelyet 1270 első hónapjaiban, immár halálos betegen, küldött el IV. Béla 11. Ottokárhoz. Ebben arra kérte hajdani ellenfelét, mostani szövetségesét, hogy halála esetén fogadja be özvegyét, leányát, Annát (aki Ottokár anyósa volt), továbbá mindazokat a bárókat, akik megmarad12

nak hűségtfo. Már e levél tanúsága szerint IV. Béla számolt azzal, hogy elhunyta után híveinek Csehországba kell menekülniük. Az öreg király nem tévedett jóslatában. 1270. május 3-án IV. Béla meghalt (kisebbik fia, Béla, már az előző évben eltávozott az élők sorából, röviddel utóbb felesége, Mária is követte őket), az immár egész Magyarország feletti főhatalom István kezére került, akit V. Istvánként magyar királlyá koronáztak. Mivel IV. Béla híveinek nem volt okuk semmi jót várniuk lstvfotól, felkerekedtek, és Ottokár védelme alá helyezték magukat. Az emigrálók sorát Anna hercegnő nyitotta meg, aki a magyar királyi kincstár felbecsülhetetlen értékű kim:seit is Prágába vitte, amelyek többé nem kerültek vissza Magyarországra. Őt IY. Béla uralmának legföbb haszonélvezői, a Kőszegiek, valamint a Geregy~ nembeli előkelők követték. Ők viszont váraikat „vitték" magukkal, vagyis a cseh király fennhatósága alá bocsátották nyugat-magyarországi eréísségeiket, a cseh területről kezdtek szervezkedni V. István ellen, ami 1271-ben magyar-cseh háborúba torkollott. Az új király nagy tisztogatást hajtott végre a vezető tisztségviselők sorában, sorra saját híveivol váltotta fel azokat az előkelőket, akik IV. Béla támaszai voltak, s jórészt el is távoztak az országból. Ekkor kerültek vezető udvari méltóságokba Istvánnak az I 260-as évek közepe óta hű - és emiatt sok nélkülözést elszenvedő - emberei; Máté erdélyi vajda és szolnoki ispün, testvére, Péter (a későbbi nagy hatalmú trencséni oligarcha, Máté apja) pedig asztalnokmester lett. A Csükok mellett még a Gutkeledek - köztük Joachim - kaptak fontos szerepet lstvün kirüly udvarühan. Nem változott viszont Lüszló herceg szerepe. Az az lstvfo, aki hercegként minden eszközt megragadott annak érdekében, hogy a hatalom megosztására késztesse apját, 1rnüd ennek elérését követően minél nagyobh fennhatósügot biztosítson ellenében maga számára, most semmit nem tett, hogy Lászlót előre tolja, akár királlyá koronáz13

tassa, akár területi hatalommal ruházza fel. Pedig aligha hiányozhattak az ezt 'kieszközölni akaró úri törekvések. István azonban saját példáján érzékelhette, mennyire gyenge a belső ellentétekből megosztott, testvérharcoktól marcangolt ország. így ellent tudott állni az ország megosztását szorgalmazó szí rénhangoknak. Amikor azonban a királyi központot ismét megkettőzni akaró hatalmasok belátták, hogy szép szóval, erőszak nélkül nem tudják szilárd meggyőződésétől eltántorítani István királyt, szokatlan eszközökhöz folyamodtak. Amikor az uralkodó 1272 nyarán a tengermellékre indult, hogy meglátogassa nászát, I. Károly szicíliai királyt, s vele tartott ti.:t, László, valamint több bárója is, Gutkeled nembeli Joachim, aki V. István udvarában a szlavón báni tisztet viselte, László herceget elfogta, és a Drávától délre 1::ső Kapronca várában őriztette. László ily módon főúri összeesküvés eszköze lett, foglyul ~jtői őt, illetve fógságát akarták felhasználni arra, hogy a királytól engedményeket csika~janak ki. V. István hozzákezdett Kapronca ostromához, de nem tudta bevenni az erősséget. Megszégyenülten volt kénytelen távozni a vár alól, de immár nem Nápolyba, hanem vissza az országba. Leváltotta „kormányának" azon tagjait, akik a Gutkeled nemzetségből származtak (vagyis Joachim szlavón bán mellett Miklós országbín5t is), ami arra mutat: Joachim mellett testvére, Miklós játszhatott nagy szerepet a Lászl6 elleni akci6ban. Bizonyos, hogy elsösziilött fia fogsága és kaproncai kudarca is hozzájárult ahhoz, hogy rövidesen, augusztus 6-án a Csepel-szigeten V. István meghalt. Joachim bán és társai, akik a merényletet kitervelték és keresztülvitték, megnyitották Kapronca várát, s a trónörökössel sietvést Székesfehérvárra mentek, ahol az esztergomi érsek a tízéves gyermeket királlyá koronázta. Ezzel az aktussal a ktJn f~jedelem unok~ja a magyar trónra emelkedett. Hogy mekkora szerepe volt Joachimnak László királlyá koro14

názásáhan, s egyáltalán a Gutkeled nemheli előkelő mekkora hefolyást gyakorolt a gyermek uralkodóra koronázása idején, jól mutatja az i~jú király 1272. szeptemher 3-án a dalmáciai Trau városához intézett levele, amelyben értesítette azok lakóit trónra lépéséről, és megparancsolta azoknak, hogy neki és bánjának, Joachimnak engedelmeskedjenek. Természetesen az ~j király, IV. László - aki koraheli forrásokban ezért szerepel III. Lászlóként, mert a XII. század közepi, László nevű ellenkirály! (II. Lászlót) nem számították be az uralkodók sorába - nem valóságosan gyakorolta az országban a hatalmat, hiszen egy tízéves gyermek erre képtelen volt. Ha valamikor, úgy most igazán nagy szerepe volt annak, hogy milyen összetételű „kormány" áll az uralkodó körül, vagyis kik nyerik el a vezető méltóságokat, s mint kiskorú uralkodó esetében gyakran lenni szokott. előtérhe került az anyakirályné, Kun Erzséhet. Nem véletlen, hogy a magyar urak egy csopor~ja V. István halálának hírére támadást intézett Erzs,füet székesfehérvári háza ellen, céljuk az volt, hogy elvegyék az özvegy kedvét a politikai életben való aktív szerepléstől. Bár a támadók Monoszló nemheli Egyed és Gergely - vereséget szenvedtek, s ennek hatására Csehországha, II. Ottokárhoz menekültek, Kun Erzséhet azonban a későhbiekben nem tudott vezető szerephez jutni az ország ügyeinek irányításában. Az arisztokrácia elérkezettnek látta az időt arra, hogy gazdasági súlya növekedésével arányosan döntő hefolyásra tegyen szert az államügyek irányításában is. IV. László trónra léptét követően visszatértek Csehországból azok az emigránsok, akik még 1270-hen távoztak oda, élükön Kőszegi Henrikkel. IV. László első „kormánya" részint azokat foglalta magában, akiket ar.ja, V. István ültetett méltóságba, így megmaradt nádornak Kemény fia Lőrinc. Visszakerült a hatalomha, méghozzá a néhány hónappal korábban elvesztett szlavón báni tisztségbe Gutkeled nembeli Joachim, valamint

15

funkcióhoz jutott a Csehországból visszatert Geregye nembeli Miklós, ő éppen Csák nembeli Máté V. István alatt betöltött hivatalát, az erdélyi v~jdaságot nyerte el. Kőszegi Henrik ugyan egyelőre kívül maradt László király „kormányán", ám ez csak rövid átmeneti időszaknak számított. Alig két hónappal László trönra lépte után Henrik a Margitszigeten lekaszabolta Macs