Hogyan bánjunk az őrjítő alakokkal? 9789638120748 [PDF]

Zitiervorschau

D r . Pa u l H a u c k

Hogyan bánjunk az őrjítő alakokkal? A mindennapi élet kihívásai

BIOEIM ERQET1C

Budapest, 1999

A mü eredeti címe: How to Cope with People who Drive you Crazy © 1998 Dr. Paul Hauck © 1999 Bioenergetic Kft.

Fordította: Márton Ferenc Kiadói szerkesztő: Molnár Mária

Kiadja a Bioenergetic Kft. 2081 Piliscsaba Cosmos Természetgyógyász Központ Felelős kiadó: Schneider Gábor Nyomdai munkálatok: SótodC é* fia t nyomdaipari társulás

ISBN 963 8120 74 6

A könyv kiadását az Europapier Hungary Kft. támogatta.

DR. PAUL HAUCK klinikai pszichológus Rock Islandben, az USA Illinois államában. Tagja az Amerikai Pszichológusok Szövetségének. Előadásai a pszichológia tudomány minden területét átölelik. Számos cikket publikált a szakfolyóiratokban, könyveit eddig 16 nyelvre fordí­ tották le. Legismertebb művei: Calm Down {Csillapodj le), Jealousy {Féltékenység), How to Stand up far Yourself (Hogyan állj ki maga­ dért?) How to Do What You Want to Do {Hogyan csináld, amit csinálni akarsz), How to Lőve and Be Loved {Szeretni és szeretnivalónak lenni), Depression {Depresszió), How to Be Your Own Best Friend {Légy ön­ magad legjobb barátja), Hold Your Head Up High {Légy büszke ma­ gadra). Ezek a könyvek a Sheldon Press kiadó gondozásában jelentek meg.

Tartalom Köszönetnyilvánítás........................................................................ 7 Bevezetés ...................................................................................... 11 1. A hiba bennünk van .................................................................13 2. Okostónik ................................................................................ 29 3. Brutális bunkók ....................................................................... 53 4. Az erőszakos nyafogok ..................................... ..................... 75 5. Az önpusztítók......................................................................... 89 6 Slendriánok, precízkedök, különcök .......................................107 7. Összegzés .............................................................................. 121 Hivatkozások és ajánlott olvasmányok .......................................139

5

Köszönetnyilvánítás Négy titkárnőm nagyon sok időt szentelt kéziratom gondozására. Köz­ ben mindvégig türelmesek, mosolygósak és vidámak voltak. Megkö­ szönöm Pamlyn Hunt, Dana Miller, Natasha Liezert és Jody Longman munkáját. Könyvemet annak a sok-sok szakembernek is dedikálom, akik hosszú évek kemény munkájával kifejlesztették és sikerre vitték a Ra­ cionális Érzelmi Viselkedésterápiát (RÉVT). Abban a szerencsében lehetett részem, hogy Albert Ellis és Róbert Harper révén már a korai szakaszban bekapcsolódhattam tevékenységükbe 1964-ben, a phila­ delphiai Temple Egyetemen. Dr. Ellis nem sokkal később átkerült New Yorkba, a Racionális Érzelmi Viselkedésterápia Intézetbe, és mindmáig ott dolgozik. Az el­ telt 31 év folyamán kitűnő szakembergárdát gyűjtött maga köré, min­ den részletében kidolgozták a RÉVT-et, és elérték, hogy az minden szempontból a pszichoterápia kiemelkedő hatékonyságú eszköze le­ hessen. Nagyon sokan vannak, akik iránt a legnagyobb hálát érzem, ami­ ért közreműködnek az irányzat sikerre vitelében. Néhányukat azonban személy szerint is ki szeretném emelni. Tisztelgek a következők előtt: Albert Ellis: hihetetlen energiája és lelkesedése nélkül semmire sem jutottunk volna. Róbert Harper: ő a RÉVT egyik legelső úttörője, valamint társ­ szerzője a témakört legjobban feldolgozó műnek, A céltudatos élet új kalauzának. Janet Wolff: New York-i intézetünk jelenlegi igazgatója, kiváló szakíró, aki különösen a női lélek rejtelmeiben járatos. Raymond Digiuseppe és Dominic Dimattia: a New York-i intézet törzsgárdájának tagjai. Kitűnő előadók, szakírók és kutatók, rajta hagyták a kezük nyomát a RÉVT-en. 7

Köszönetnyilvánítás

Windy Dryden: a Londoni Egyetem munkatársa, számos művet írt világos és könnyed stílusban, amelyekkel sok új hívet szerzett a RÉVT-nek mind Nagy-Britanniában, mind az Egyesült Államokban. Terry London: oktató, szakíró és terapeuta, lendületet adott a Chicagói Racionális Érzelmi Viselkedésterápia Intézet működésének. Virginia Ann Church: a New York-i intézetben is tevékenykedett, de különösen eredményes volt a Florida állambeli Clearwaterben és a Kalifornia állambeli San Franciscóban működő intézetünkben is. Vincent Parr és Róbert Moore: előadásaikkal, rádió- és televízió­ beli szereplésükkel sokat tettek a clearwateri intézet felfejlesztéséért. Russel Grieger és Paul Wood: a Racionális Érzelmi és Kognitív Viselkedésterápia Közlönye című folyóirat szerkesztői, akik az 1965ben indult Racionális Elet című lapból igazi professzionális kiadványt alakítottak ki, fo témakörré a kutatást léptetve elő. Michael Bemard: Ausztráliából, Melboume-ből jött. Szerkesztő­ ként segítette a RÉVT szakirodaimának publikálását. Ő is a Racionális Érzelmi és Kognitív Viselkedésterápia Közlönye szerkesztőjeként tevé­ kenykedik jelenleg. Maxié Maultsby: kreativitásának gyümölcse az általa kialakított racionális viselkedésterápia és a Világosan Gondolkodók Nemzetközi Szövetsége (VGNSZ). Végül köszönetét mondok a dél-afrikai Glenda Hicksnek (PhD.) és férjének, Raynek, akik 1991-ben meghívtak csodálatos országukba, így alkalmam nyílt Johannesburgban hat és Fokvárosban egy szeminá­ riumot tartani, majd 1995-ben még egyet a johannesburgi Witts Egye­ temen. Köszönöm ezeknek a kollégáknak a RÉVT megszervezésében végzett tevékenységüket és felbecsülhetetlen értékű klinikai munkáju­ kat.

Teresa Alexander Will Grant

Bevezetés Azon kapom magam, hogy itt ülök, tollal a kezemben, és bevezetést írok egy olyan könyv elé, amelyről megfogadtam, hogy sohasem írom meg. A két előző könyvem előtt is ugyanilyen fogadalmat tettem. De ismét elfogott az a belülről jövő mardosó érzés, hogy - fogadalom ide vagy oda - kikívánkozik belőlem valami, ami túl fontos ahhoz, hogy magammal vigyem a sírba. Nagyzolásnak, nagyképűségnek, öntömjénezésnek hangzik ez így? Remélem, nem. Pszichológusként, íróként és előadóként már ré­ gen learattam minden babért. Nemcsak szűk körben ismerik a neve­ met, hanem világszerte számtalan szakember és laikus. Többen, mint el tudnám képzelni. Tehát semmi szükségem önreklámra. Ezt a könyvet nem azért írom meg, mert úgy hozta a kedvem, hanem azért, mert késztetést ér­ zek rá. Az írás az élményanyag formába öntése. Mellette nem sok hely marad a felhőtlen olvasgatásnak. Ha tele van a fejem a megszületni vágyó könyv tartalmával, nem vagyok képes regényt, költészetet, tör­ ténelmi vagy tudományos tárgyú könyveket olvasni, legfeljebb olyat, ami szorosan egybevág a szakterületemmel. Amikor minden gondola­ tomat fejezetcímek, az anyag fejezetekbe csoportosítása vagy a kifejeznivalót szemléletessé tévő példák töltik ki, olyankor majdhogynem transz-állapotba kerülök, és még az is előfordul, hogy beszélgetés köz­ ben keresztülbámulok a partneremen, egyetlen szava sem jut el a tuda­ tomig. A feleségem gyakran mérgelődik, hogy még otthon is a szakmai dolgaimon jár az eszem. Nem baj. Végtére az írónak meg kell küzdenie a feladatával. Nem lehet menetrend kereteibe szorítani, mert az alkotás olyan, mint a fo­ lyó: saját tempójában hömpölyög, és arra, amerre ő akar. Legjobb pél­ da erre az, ahogyan most ezt a bevezetést írom. Eredetileg úgy tervez­ tem, hogy ez lesz majd az első fejezet kezdete. Valahogyan azonban -

B evezetés

magam sem tudom az okát - úgy döntöttem, hogy külön előszóként kiemelem a könyv elejére. Visszatérve az eredeti kérdésre, hogy ezennel miért is írom meg a tizenötödik könyvemet, egyértelműen és világosan az a válasz: látok egy problémát, amely annyira irritáló, hogy egyszerűen muszáj foglal­ kozni vele. Annál is inkább, mert ez a probléma könnyen feltérképez­ hető és egyszerű eszközökkel orvosolható. Mostani, minden bizonnyal utolsó könyvemben ezzel az eddig még feldolgozatlan témakörrel, az idegesítő emberek témájával kívánok foglalkozni, mégpedig egyene­ sen, mellébeszélés nélkül. Amint hamarosan teljes részletességgel látni fogják, ezek az em­ berek mindenhol jelen vannak, mindenbe belefolynak, és ami a leg­ rosszabb: nemcsak eltűrjük, hanem olykor még csodáljuk is őket. Mindannyian újból és újból az idegesítőknek válunk martalékává. Néha mi magunk vagyunk az idegesítők. Könyvemnek pontosan az a célja, hogy megismerhessék az idegesítés mibenlétét, formáit, műkö­ dési mechanizmusát, és hogy hogyan lehet védekezni ellene.

12

1 A hiba bennünk van 43 évet töltöttem el klinikai pszichológusként, és ennyi idő alatt bőven nyílt alkalmam az ember természetének minden részletét, sokféleségét és összetettségét megismerni. Mindig nagy megnyugvás és elégedett­ ség töltött el, valahányszor problémákkal küzdő emberek segítségem­ mel átlátták gondjaik lényegét, és úrrá lettek rajtuk. Pszichológiai ta­ nácsadásom leginkább arra irányult, hogy a páciensek ráébredjenek: a problémáik előidézői ők saját maguk. Azt is megmutattam nekik, hogy mi a teendő, de azt bizony önmaguknak kell elvégezniük. A világon működő sok ezer pszichológiai tanácsadóhoz hasonlóan én is ezzel a módszerrel csillapítottam le vagy szüntettem meg szinte teljesen az emberekbe befészkelődött mardosó bűntudatot, gonosz dühöt, rettegő félelmet, szaggató féltékenységet, bénító tehetetlenkedést. A pszicho­ lógustól azt várták el, hogy a páciensek ilyen irányú igényeit elégítse ki. Időnként elhívtuk a tanácsadásra a páciens partnerét, gyermekeit, munkaadóját vagy tanárát, de ennek csak az volt a célja, hogy a pá­ ciens jobban megértse problémája lényegét, és felgyorsulhasson a ke­ zelés tempója.

Az érzelmi problémák két forrása Képzelje oda magát egy golftanfolyamra. Éppen egyedül van, és azt gyakorolja, hogyan lehet jó messzire elütni a labdát. Ám folyton úgy sikeredik az ütés, hogy a labda balra vagy jobbra félreszáll, .néha pedig 13

A HIBA BENNÜNK VAN

falsot kapva túl hamar lepottyan. Az igazi, jó hosszú, egyenes ütés se­ hogyan sem akar összejönni. Mi lehet a baj? Az időjárás semmiképpen sem hibáztatható: vidá­ man süt a Nap, kellemes a hőmérséklet, a levegő rezzenetlen, nem a szél fújja el a labdát az egyenes irányból. Ön teljesen egyedül van, sen­ kire sem lehet rákenni, hogy elterelné a figyelmét. Hát akkor tényleg mi az oka az ügyetlenkedésnek? A gond forrása csakis önben keres­ hető. Erre ön is könnyen és hamar rájön. És elhatározza: felhergeli ma­ gát. Ebben széles választék áll rendelkezésére, akárcsak egy szuper­ market polcain - depresszióba zuhanhat, bűntudatot ébreszthet, ki­ sebbrendűségi komplexust fejleszthet ki, gyanakvóvá vagy egyenesen paranoiddá válhat, dühönghet, féltékenykedhet, irigykedhet, aggódhat, pánikba eshet. Bármelyiket választhatja, sőt még többféle is akad. Felruházza önmagát egy szép kis pszichikai zavarral. Ezt szakszóval intrapszichikus zavarnak, belső keletkezésű zavarnak nevezik. Most azt tegyük fel, hogy ugyanolyan rosszul játszik, mint ahogy az előbb leírtam, de jelen van három másik ember is: még egy férfi és két nő. Ők persze froclizzák az ügyetlenkedése miatt, aztán maguk is ütőt ragadnak, és kitűnően kivitelezett ütéseket mutatnak be. Ön ebben az esetben is felkapja a vizet, de ezúttal az önt ért gúnyolódás miatt. Az előzőhöz hasonlóan depressziós, dühös, ideges vagy irigy lehet. Most azonban közvetett a folyamat, mert mások idézik elő. Ennek a neve interpszichikus zavar, vagyis személyek egymáshoz fűződő viszonyá­ ból eredő zavar. Azért tartom fontosnak a kettő megkülönböztetését, mert csak így válik világossá előttünk, hogy gondjaink legnagyobb része nem intra­ pszichikus eredetű, tehát nem abból származik, hogy felzaklatjuk ön­ magunkat. Az emberek lelki bajai döntő hányadban interpszichikusak, azaz a más emberektől kapott bánásmóddal függnek össze. Klinikai pszichológusi tevékenységem során kezdettől fogva mindvégig ezt ta­ pasztaltam. Az embereknek a többi emberrel gyakrabban vannak súr­ lódásaik, mint önmagukkal. No és hol zajlanak le ezek a konfliktusok? Három hely jöhet szóba: az otthon, a munkahely és a közösségi élet.

14

A HIBA BENNÜNK VAN

Mindig is arra kértem a pácienseimet, hogy hadd beszéljek a part­ nerükkel, a hozzátartozóikkal, a gyermekeikkel, a szüleikkel, a szom­ szédaikkal vagy a főnökükkel, mert úgy felgyorsítható a gyógyítási fo­ lyamat. Néha valóban létre is jöttek az ilyen találkozások. Ezek segít­ ségével árnyaltabb képet kaphattam a páciensemről. Egyes esetekben arra kellett rájönnöm, hogy a páciensem egyszerűen csak túl érzékeny. Máskor viszont teljes mélységében átláthattam, hogy milyen mostoha helyzeteknek van kitéve, milyen komiszkodások céltáblája. Ha ez az utóbbi volt az ábra, legtöbbször azt vettem észre, hogy a játszmában nem is igazán a páciensem volt a cselekvő. Általában egy „háttérben meghúzódó bajkeverő” okozta a gondokat. Például olyan, aki fizikailag terrorizálta a páciensemet, folyton gúnyolta és megszé­ gyenítette. Vagy például egy fiatal leányzó, aki az anyját piszkálta, az­ zal vádolván, hogy önző és szívtelen - a mamának mindenről le kellett mondania a lánya javára, mert az különben órákon át hisztizett. Akár például az a férj, aki annyira elnyomta a feleségét, hogy annak meg­ szűnt minden önálló gondolata, elszállt a legegyszerűbb döntések meg­ hozatalához szükséges minden parányi önbizalma, és akit végül ponto­ san a probléma okozója, vagyis a félj küldött el hozzám pszichoterápi­ ára. Páciensek sokasága járt hozzám önbecsülésük elveszítése, öngyil­ kossági gondolatok, alkoholba fojtott érzelmi feszültségük miatt, és körülményeik alaposabb megismerése kirajzolta elém a teljes képet, megismertem az emberek gondjainak természetrajzát. Felismertem, hogy léteznek kimondott bajkeverők, idegesítő emberek. Kötelessé­ gemnek érzem leleplezni őket, ezért írom meg ezt a könyvet. Tapasztalataimat egyenlet formájában is meg tudom fogalmazni: BE + BK x GY x I x IT = ME BE (békés emberek száma) plusz BK (bajkeverők száma) szoroz­ va GY-vel, vagyis a gyakorisággal, I-vel, vagyis az intenzitással és IT-vel, vagyis az időtartammal = ME (megölj ített emberek szá­ ma). Ennek a törvényszerűségnek a felismerése bizonyára jelentős meg­ könnyebbülés azok számára, akik szentül meg voltak győződve arról, 15

A HIBA BENNÜNK VAN

hogy a gondjaik keletkezéséért csakis saját magukat okolhatják. Ám az is igaz, hogy lelkének zaklatottságáért mindenki legalább 51 százalék­ ban önmaga felelős. Önt is kizárólag akkor lehet felhergelni, ha hagy­ ja. Ha nem hagyja, a világ összes idegesítő embere együttvéve is ke­ vés. Tehát mégiscsak oda jutunk, hogy ha ön depressziós, dühös vagy megfélemlített, annak saját maga a fő oka. Nem tehet arról, amit az idegesítők elkövetnek ön ellen, de arról igenis tehet, hogy hogyan rea­ gál rá. Az érem másik oldala az, hogy az idegesítők 49 százaléknál ki­ sebb mértékben felelősek az általuk okozott sérelmekért, mivel kárté­ konyságuk csak akkor ér célba, ha nyitott kapukat talál. Kivételt képez a közvetlen fizikai terror, ilyenkor nyilván 100 százalékban felelősek. Ha a lelki nyavalyák nagyobbik fele nem közvetlenül az idegesítőkön múlik, akkor miért fektetek energiát abba, hogy könyvet írjak ró­ luk? Hogy úgy mondjam, ők az idegesítés bacilusgazdái. Az emberek - éppen azért, mert emberek - a konfliktushelyzetekre általában érzel­ mi felindultsággal reagálnak. Ez legtöbbször agressziómentes érzel­ mek keletkezésében nyilvánul meg, mint például a csalódottság, a saj­ nálkozás vagy a szomorúság. Olykor azonban betelik a pohár, és a bosszúságokra válaszul adott reakciók elérik a dühroham, az öngyil­ kossági kísérlet vagy a depressziós roham szintjét, vagyis az ember olyanokat művel, amiket máskülönben sohasem tenne.

Kik azok az idegesítők? Különböző fokozataik vannak. Némelyikük csak egyszerű slendrián, aki sosem rak rendet maga után, és a mosatlan edények halmokban áll­ nak a konyhájában. Könnyen elképzelhető, hogy mit érez a partnere, ha az meg történetesen az idegesítőknek a precízkedő alfajához tar­ tozik. Ők inkább csak nevetségesek. Végig fogjuk szemlélni a komo­ lyabb típusokat is: az erőszakos nyafogókat, a mártírkodókat, az okostónikat, no és az összes közül a legrosszabbat, az idegesítők legször16

A HIBA BENNÜNK VAN

nyűbbikét, a brutális bunkót. Hamarosan rátérünk ezek részletes elem­ zésére, történetesen fordított sorrendben. Az idegesítőkbe az élet minden területén belebotlunk. A cégeknél csak úgy hemzsegnek a hülye főnökök, felügyelők és igazgatók. Nagyon könnyen előfordulhat, hogy éppen a szomszédod is az. Ha pe­ dig a családban közös fedél alatt kell élnünk egy ilyennel, az a legroszszabb eset. Házastárs, szülő, édes gyermek egyaránt megtestesítheti az idegesítőt. Kor, nem, iskolai végzettség, vagyoni és társadalmi helyzet sem lehet kizáró ok. Mindenhol ott vannak! Egy pillanatra se feledje: időnként ön is, én is közéjük tartozunk. Az idegesítők minden egyes válfaját természetesen nem áll mó­ domban részletesen kitárgyalni, mert akkor a könyv olyan vastagra si­ keredne, hogy senki sem vállalkozna keresztülrágni magát rajta. Inkább néhány jellegzetes típusra összpontosítok - azokra, amelyek a legelterjedtebbek és a legbosszantóbbak, és amelyek felismerésére és hatástalanítására éppen ezért legnagyobb az igény. Olyan emberek ezek, akik felnőttkoruk kezdeti szakaszában bizo­ nyos magatartásformákat vettek fel, és annyira beépítették az egyéni­ ségükbe, hogy már nemigen fognak megváltozni. Pontosan ezért ké­ peznek külön kategóriát, és ezért különböznek azoktól, akiknek nem berögzült alaptulajdonságuk a más emberek idegeinek gyilkolása. Ter­ mészetük konok, önelégült, és nem érdekli őket, hogy mások mit gon­ dolnak róluk.

Hogyan lesz valaki idegesítő? A személyiség kialakulásában két tényező játszik szerepet: egyrészt ai tanult viselkedésforma, másrészt a testi és/vagy genetikai öröklődés. A tanult viselkedésformába beletartozik minden, amit a szüléinktől ka­ pott nevelés során elsajátítottunk. Vannak köztünk olyanok, akiknek a szülei becsületesen dolgoztak, megfontoltan bántak a pénzzel, ember­ ségesek voltak, nem hiányzott belőlük a felelősségtudat. Akinek ilye­ nek voltak a szülei, abból könnyebben lett érett és kiegyensúlyozott felnőtt, már pusztán a példa követése miatt is. Mint mondani szokták, 17

A HIBA BENNÜNK VAN

„az alma nem esik messze a fájától”. Köztudomású, hogy olyankor is tanulunk, amikor nem vagyunk tudatában annak, hogy éppen tanulunk. A rendszeretet, az udvariasság, a tisztesség és a felelősségtudat mind olyan tulajdonság, amely beépül az egyéniségünkbe, ha magunk előtt ilyen példát látunk, mert követésre méltónak érezzük. Hiszen az anya­ nyelvűnket is ugyanígy tanuljuk meg. Vagy talán el tudnak képzelni akár csak egy pillanatra is egy olyan gyermeket, aki Olaszországban él, szülei olaszok, de ő kizárólag oroszul beszél? A viselkedésminta eltanulása nemcsak a pozitív jellemvonásokat közvetíti, hanem a negatívakat is. A minden nézeteltérést ordítozással és gorombáskodással elintézni vélő szülőktől a gyermekeik is ezt ta­ nulják el. Az ilyen családból származó férfiak jelentős része veri a fe­ leségét és a gyermekeit, és minden konfliktushelyzetre dührohammal reagál. Amit korai gyermekkorunktól kezdve és nagy intenzitással ta­ pasztalunk, az szinte teljes bizonyossággal beleivódik a személyisé­ günkbe. Miért nevezzük az őrültet őrültnek? Az őrültekről - vagy ahogy szakmabeliek nevezzük, a deviánsokról alkotott fogalmaink időben és térben változók. Az egyik társadalom­ ban futóbolondnak tartják azt, aki kijelenti, hogy személyesen Isten küld neki üzeneteket a tévékészüléken keresztül; a másik társadalom­ ban szentként tisztelik, aki úgy véli, hogy megjelent neki Szűz Mária. Pályám kezdetén vezető pszichológusként dolgoztam egy állami elmegyógyintézetben. Alkalmam nyílt megtapasztalni a szélsőséges személyiségzavarok minden formáját. Az ápoltak éppen úgy viselked­ tek, ahogyan a közvélekedés tartja róluk. Összefüggéstelenül beszél­ tek, nagyzási hóbortnak és téveszméknek voltak rabjai. Pontosan úgy, ahogyan az őrülteket elképzeljük. Ez nagyjából így van mind a mai napig. Az „őrület” szó köznyelvi jelentése azonban kitágult, és az irracionális, de nem feltétlenül elme­ beteg viselkedésre is használjuk. Tehát akit őrültnek nevezünk, az nem okvetlenül hülye is. Széles körben elterjedt az alkalmazása olyan em­ berek jellemzésére, akik az idegeinkre mennek, noha egyébként okos, 18

A HIBA BENNÜNK VAN

rendezett életvitelű, boldog házasságban élő, barátságos személy az illető, csak éppen sehogyan sem lehet vele kijönni. Nem hiszem, hogy túlzás lenne rájuk az „őrült” szót használni. Reális a kifejezés, és hadd bizonyítsam is be. Tegyük fel, hogy az ide­ gesítők viselkedésmódjáról pontos leírást adna valamilyen pszichiát­ riai tankönyv. Akkor bezzeg elismernék róluk, hogy ezek őrültek? Ha nem, akkor mégis mi kellene hozzá? Mint mindjárt látni fogják, az idegesítőknek a könyvben bemutatott válfajai közül legalább négynek az esetében az illetőknek egyértelműen elmegyógyászati segítségre lenne szükségük. Nem feltétlenül elmebetegek vagy dühöngő őrültek ezek, de a környezetük minél inkább megismeri őket, annál inkább ezt véli róluk.

A következmények Mi várható, ha együtt kell laknunk vagy dolgoznunk egy idegesítővel? Attól függ, mennyire tudjuk irányítani őt magát és a sajátságos visel­ kedését, illetve attól is függ, hogy az idegesítőnek éppen, melyik fajtá­ jával büntet bennünket a sors. Nyilvánvalóan nem mindegy, hogy egy brutális bunkóval van-e dolgunk, aki lelkileg vagy akár testileg is bán­ talmaz, vagy egy szerető szülővel, aki elkényezteti nyafogó, követelő­ ző gyermekét. A brutális bunkóval való huzamos érintkezés következményei kö­ zül a legrosszabb a félelem, a rettegés, a bűntudat, a lecsökkent önbe­ csülés és a düh. Ám ezeken kívül további érzelmi károkat is okoz, ha erőszakos és pulykatermészetű emberrel kell együtt élnünk. Sőt akár súlyos testi sérüléseket is szenvedhetünk, és akár kórházba is kerülhe­ tünk. Aki okostónival kényszerül együtt élni vagy dolgozni, az legelő­ ször az önbizalmát veszíti el. Aztán megkezdődik az okostóni diktatú­ rája, ami oda vezet, hogy az áldozat fokozatosan összezuhan, és láza­ dás helyett inkább befogja a száját. Rossz közérzetünk oka a kialakuló depresszió, valamint a felgyülemlő félelem és harag. Az embert önvád mardossa, amiért olyan gyáva, és amiért hagyja magát mástól irányít19

A HIBA BENNÜNK VAN

tatni. Az önvád bűntudattá cseperedik, kisebbségi komplexus csatlako­ zik hozzá, és már kész is a depresszió. Az erőszakos nyafogóval együtt élők vagy együtt dolgozók előbb vagy utóbb azon kapják magukat, hogy agresszivitás ver bennük ta­ nyát, képtelenekké válnak a szeretetre, kimerültség vesz rajtuk erőt. Az erőszakos nyafogó kihasznál bennünket, és a végén még ő áll elő az­ zal, hogy önzők vagyunk. Elveszítjük az ítélőképességünket azt illető­ en, hogy mi a helyes és a jó, mert az erőszakos és követelőző nyafogás torz logikája teljesen összezavar bennünket. Depresszió uralkodik el rajtunk a belénk szuggerált bűntudat miatt, és feszültség, aggodalom fog el, mert hátha tényleg mégis igaza van a nyafogónak, és tényleg nem vagyunk szeretetre méltóak. Inkább mindent megadunk neki. De semmi sem elég. Az erőszakos nyafogó megkaparint mindent, de so­ sem elégszik meg. Olyan, mint a feneketlen zsák. Ott vannak aztán a mártírkodók. Ezek sorsüldözött szegény párák. Aki szeretetet érez irántuk, és ezért segíteni próbál rajtuk, az a haját tépi kétségbeesésében, mert minden igyekezet reménytelenül hiábava­ ló. A mártírkodók módosult halálvágybán vagy tényleges halál vágy­ ban szenvednek. Szilárdan meg vannak győződve a saját értéktelensé­ gükről, és ezzel erőnek erejével magukra vonnak minden elképzelhető sorscsapást - hallatlan tehetséggel teszik semmivé hozzátartozóik, ba­ rátaik segítő szándékának minden eredményét. Hiába próbáljuk őket életrevalóságra nevelni, lepereg róluk. A mártírkodók és a segíteni igyekvők között feszülő konfliktus valósággal az őrületbe kergetheti az utóbbiakat. Hosszan folytathatnám még az idegesítők típusainak felsorolását, de azt hiszem, nem is szükséges. Már az eddigiek is elegendőek ahhoz, hogy megértsék, az idegesítők mennyire megviselik az áldozataikat. Okoznak az idegesítők testi jellegű ártalmakat is? Az idegesítők nemcsak lelkileg kártékonyak, hanem a testi egészséget is veszélyez­ tethetik. Kitelik ez az okostóniktól is, de főképp a brutális bunkókra jellemző. Az okostónik és a brutális bunkók szinte mindig a férfiak közül kerülnek ki, akár kisfiúk, akár serdülők, akár felnőtt férfiak. A tesztoszteron nevű hormon ugyebár a férfiakban van jelen. A női erősza­ 20

A HIBA BENNÜNK VAN

kosság megjelenési formája inkább a nyafogás: ha az elkényeztetett némber nem kapja meg a kedve szerinti szerető gondoskodást és ajnározást, akár életveszélyes is lehet, mert ha netán lekezelően bánik vele valaki, annak úgy nekitámad, mint egy brutális férfi. Összpontosítsunk a férfiakra. Semmi kétség, a brutális bunkók el­ söprő többsége férfi. Az ilyenek az áldozataikat megverik, lelkileg ter­ rorizálják, olykor meg is ölik. Vagy egyáltalán nincs bűntudatuk, vagy csak alig valamicske. Az a szilárd meggyőződés él bennük, hogy aki csak egy kicsit is görbén néz rájuk, az rossz ember, és rossz emberből jó embert faragni leginkább irgalmatlan bánásmóddal lehet. Ezek az emberek nem pusztán a szüntelen testi és lelki terrorral nyomorítják családjuk és munkatársaik életét, hanem már csak azzal is, hogy az áldozataikban szörnyű stresszállapot alakul ki miattuk. Azok az átlagemberek, akiknek nem volt alkalmuk a racionális érzelmi viselkedésterápia (RÉVT) segítségével megtanulni a brutális bunkók hatástalanításának módjait, azok sokkal jobban ki vannak szolgáltatva, mint azok, akik járatosak a REVT-ben. A brutális bunkók eszköztára leginkább a fizikai erőszakban me­ rül ki. Ezzel szemben az okostónik már kevésbé nyúlnak ehhez az esz­ közhöz, és ha friégis, akkor a brutális bunkókhoz képest kifinomultabb, ravaszabb módon. A könyvben elemzett többi idegesítőre inkább az jellemző, hogy egyszerűen csak nehéz velük kijönni. Hogy éppen miért, azt fajtája és egyéne válogatja. Ők nem életveszélyesek ugyan, de sok keserűséget okoznak a követelőzésükkel, fenyegetőzésükkel, érzelmi zsarolásuk­ kal, és kártékonyságuk bőven elegendő mértékű ahhoz, hogy az ideggyógyásznál találjuk magunkat miattuk. Azt sem szabad elfelednünk, hogy az idegesítők milyen károkat tudnak okozni a gyermekeknek. Nem kell szakértőnek lennünk ahhoz, hogy belássuk, mennyire károsodik az a gyermek, aki olyan családban nő fel, ahol a szülők folyton veszekednek és ordítoznak egymással. Félelem, bizalmatlanság, önállótlanság, bűntudat és kisebbrendűségi komplexus, és ezek ilyen vagy olyan kombinációja az eredmény szinte mindig az olyan gyermekekben, akik ilyen körülmények között élnek. Egész gyermekkorukra a bizonytalanság jellemző, és számukra né­ 21

A HIBA BENNÜNK VAN

hány évvel később egyenes út vezet az ideggyógyászati szakrendelés­ re. Velük van tele a fiatalkorúak börtöne. De hát nem is meglepő, mert ha egy gyermek mindig az erőszakot és az együttélési normák figyel­ men kívül hagyását látja maga körül, akkor az nevelődik belé, hogy akivel konfliktusba kerül, azt utálja és gyűlölje. Engem mindig rémü­ lettel tölt el, ha látom, hogy egy-egy gyermek mennyire beépíti az egyéniségébe azt a kegyetlenséget, amelyet a saját bőrén tapasztal a szüleitől. Mi erre a magyarázat? Miért követik el az emberek másokkal szemben ugyanazt, amit korábban valaki ővelük elkövetett, és megta­ pasztalták, hogy az rossz? A válasz egyszerű: ezt tanulták. Olyan ez, mint amikor valakinek nem tetszik az anyanyelve, de mivel más nyelvet nem ismer, mégis nyilván azt használja. Hasonlóképpen, ha egy gyermek azt látja, hogy szülei isznak, dohányoznak, trágárul beszélnek, lopnak és csalnak, nagy a veszélye annak, hogy ő is ugyanezt fogja tenni, hiszen mást sem lát vagy hall. Hogyan is viselkedhetne aszerint, amire nem kap példát? Nem marad számunkra más, mint a szomorú felismerés, hogy az agresszív felnőt­ tek többsége agressziónak kitett gyermek volt.

Hogyan kezeljük az idegesítőket Az idegesítőkkel szembeni védekezési módot illetően négy témakörre bontom a mondandómat. Egyelőre nem térek ki a specifikus részletek­ re, és még nem magyarázom el, hogy melyik fajta idegesítőre milyen módszert célszerű alkalmazni. Most még bevezetésképpen beérem annyival, hogy bebizonyítsam: nem is vagyunk olyan védtelenek, mint néha gondolnánk, és cselekvési stratégiák tucatjai állnak rendelkezé­ sünkre a megőrjítő emberek ellen. A védekezés fizikai módszerei Fizikai módszerekre elsősorban a brutális bunkókkal, néha az okostónikkal szemben van szükségünk, az erőszakos nyafogok, a mártírkodók és a slendriánok ellen kevésbé. A legjobb fizikai védelem a saját 22

A HIBA BENNÜNK VAN

testi erőnk. Ha ön kistermetű és/vagy nő, akkor különösen hasznára válik, ha fejleszti az erejét. Az igaz, hogy reménytelennek tűnik fel­ venni a harcot mondjuk egy 16 éves, 85 kilós suhanccal, de elég jó esé­ lyei lehetnek egy önhöz hasonló súlyú és magasságú ellenféllel szem­ ben. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy ön minél erősebb, annál inkább meg tudja védeni magát olyanoktól, akik gyengébbek. Járjon el edzeni egy önvédelmi tanfolyamra vagy egy sportklubba, és fejlessze a fizikai erejét. Ez csodákat művel majd az önbizalmával is. Ha erő­ sebbnek érzi magát, az élet is szebb. Ha nem akar sportegyesületbe járni, még akkor is megteheti, hogy szerez egy aerobic-edzéstervet, és otthon végigcsinálja. Van például olyan, amelyik 30 gyakorlatot tartalmaz a hét minden napjára szétoszt­ va. Én magam Dr. Kenneth H. Cooper: The New Aerobics (Új aerobic) című könyve szerint alakítottam ki a saját edzésrendszeremet. A könyv azt állítja, hogy ha teljesen fitt akarok lenni, hetente négy alkalommal kell edzenem, kiegészítve 20 percnyi laza futással. Ha odakint hideg az idő, futás helyett gumiasztalon végzek gyakorlatokat. Csinálni szok­ tam még 30 fekvőtámaszt, 30 felülést, 50 térdhaj lítást, néhány hátizom-erősító gyakorlatot, aztán a végén újból 30 fekvőtámaszt. A futást leszámítva az egész nem vesz igénybe több időt öt percnél. Heti négy alkalommal kerítek rá sort, és az az eredménye, hogy nem okoz gondot egy kétórás teniszparti végigjátszása, akár egy 100 kilométeres bicik­ litúra vagy alkalomadtán az egész napos síelés. Mindamellett mégsem állnék ki verekedni egy erős és tapasztalt ellenféllel szemben. Viszont komoly eredmény, hogy viták során nem száll inamba a bátorságom, és keményen kiállók az igazam mellett nem tud a vitapartner a fizikai fellépésével megfélemlíteni. (Sok nő megmenekült már a veszélytől azzal, hogy erősebbnek bizonyult táma­ dójánál, vagy pedig fizikai erőnléte lehetővé tette, hogy ne érjék utol.) A testi erő és a gyorsasig fejlesztésén kívül férfiak és nők számára egyaránt ajánlani tudom az önvédelmi technikák megismerését. Érdemes megtanulni az ökölvívás vagy a karate alapelemeit. A saját félelmünk leküzdésében is sokat számít, ha tudjuk, hogy képesek va­ gyunk fájdalmat okozni a támadónak.

23

A HIBA BENNÜNK VAN

Megnyugtató hatása van annak is, ha lakásunk ajtajára erős zárat és betörés elleni berendezést szerelünk fel, illetve észben tartjuk a rendőrség telefonszámát. Védekezés az emberek közti érintkezésben Alapelv: mindenki azt kapja, aminek elébe megy. Gyakran vagyunk túlzottan óvatlanok és hiszékenyek. Beleszeretünk olyan valakibe, aki később életünk valóságos sorscsapásává válik. Ne hagyjuk, hogy a szerelem elvakítson bennünket - főleg akkor, ha barátaink, családtag­ jaink egyöntetűen előre megjósolják, hogy kialakulófélben lévő part­ nerkapcsolatunk katasztrófával fog végződni. Miközben kedvesünk varázsát élvezzük, időnként tegyük fel magunknak a kérdést, hogy va­ jon milyen negatív tulajdonságai vannak neki. Legyünk olykor szkep­ tikusak is egy kicsit. Ha kételyei, gyanakvásai vannak egy kapcsolatot illetően, ne ugorjon fejest a házasságba, hanem halassza el a döntést, vagy akár szakítson, hiába tűzték ki már a házasságkötés időpontját is. Megemlítem továbbá, hogy nem érdemes vitába bocsátkozni olyan emberrel, akiről tudjuk, hogy heves vérmérsékletű, és főleg olyankor nem, ha alkohol vagy drog befolyása alatt áll az illető. Védekezés pénz segítségével Ne sajnáljuk a pénzt a brutális bunkók elleni védelemre. Pénz révén önvédelmet tanulhatunk, őrkutyát tarthatunk. Ha van rá pénzünk, fallal vehetjük körül a tulajdonunkat, sőt őröket alkalmazhatunk. A gazda­ gok mindenütt a világon hosszú idő óta jelentős összegeket fordítanak a védelmükre, és meg is éri nekik. Sajnos a legtöbb eszközt csak a va­ gyonosak engedhetik meg maguknak. De nem kell különösebben gaz­ dagnak lennünk ahhoz, hogy állást, munkahelyet változtassunk, ha úgy érezzük, hogy valamilyen fenyegetésnek vagyunk kitéve miatta. Csendben keressünk magunknak új munkát, aztán ha már megvan, mondjuk fel a régit. Ugyanez az eljárás abban az esetben, ha a szom­ szédságunkba olyan emberek költöznek, akiktől jobb távol maradni. Csak pénzkérdés, hogy biztonságosabb környékre települjünk át. 24

A HIBA BENNÜNK VAN

A legnagyszerűbb azonban az, hogy kellő mennyiségű pénz lehetővé teszi a függetlenedést nyomasztó családunktól, idegbörzoló hitvesünk­ től. A pénz nemcsak tiszteletreméltóvá tesz, hanem biztonságot és bé­ kességet is hoz. Maga a szabadság, mert elég kitölteni néhány nyom­ tatványt, és velünk együtt elköltözik máshová, akárhová. Mindig figyelmeztetem a nőket, hogy gyűjtsenek össze maguknak annyi pénzt, amennyi elég ahhoz, hogy szükség esetén a gyermekeik­ kel együtt biztonságba tudjanak menekülni, legalább ideiglenesen fe­ delet kereshessenek a fejük fölé. Már jó néhány női páciensemnek ka­ póra jött a kocsiban, a retikülben vagy a cipők között eldugott egy-két húszfontos bankjegy olyankor, amikor férjuramnak hirtelen megmutat­ kozott a brutális bunkó mivolta. A sok pénz egyik igazi nagy előnye az, hogy könnyen kaphatunk vele hatékony jogászi támogatást. Tulajdonjogi vagy válást kimondó határozatok megszerzése nem lehet gond, ha van pénzünk jó ügyvédre. Egy pillanatra sem szabad alábecsülnünk a pénz hatalmát. Sokkal jobb hatással van a lelki egészségre, mint akárhány pszichológus. A pénz ne^ boldogít ugyan, de kényelemmel és biztonsággal ajándé­ koz meg. Sokunknak pedig éppen arra van szüksége. A védekezés jogi módjai A jog cirkalmaira nagyon oda kell figyelnünk. Gond esetén minden to­ vábbi nélkül kihívhatjuk a rendőrséget, hogy védjen meg kedves fér­ jünktől, attól a brutális bunkótól. Ám amikor a rendőrök kijönnek, na­ gyon figyeljünk oda, hogy tényleg őrizetbe is vegyék az illetőt. Ne hagyjuk kicsúszni az ügyet a kezünkből, mert fontos momentum, hogy a brutális bunkó hamarosan lehiggad, és esetleg telebeszéli a rendőrök fejét a saját verziójával. Ha nem visszük végig következetesen a sáját tervünket, akkor az övé lép életbe. Amely viselkedést eltűrjük, azt a viselkedést felbátorítjuk. Ha elmarad az őrizetbe vétel, a bunkó ráéb­ red, hogy nincs is ütőkártya a kezünkben, és nincs mitől félnie. A társadalomnak - különösen a támadások áldozatainak - sürgető feladata, hogy végre megszülessenek azok a törvények, amelyek meg­ védik a nőket és a gyermekeket a beteges és agresszív emberektől. 25

A HIBA BENNÜNK VAN

A folyamat a zaklatást tiltó jogszabályok meghozatalával már megkez­ dődött. A feladat nehéz, de ne feledjük, hogy nem is egy törvény ke­ letkezése egyszerű baráti beszélgetésekre vezethető vissza, a Parla­ mentbe beérkező jó indítványokat pedig a képviselők miért is ne sza­ vaznák meg. A védekezés pszichológiai módszerei Ami engem illet, én ebben a témakörben mozgok leginkább otthono­ san. A fentebb javasolt egyéb védekezési módszereknek bizony meg­ vannak a maguk korlátai. Bizonyára az Ön fejében is megfordult, hogy nem lehet mindenki képes az erejével, a gyorsaságával, a bátorságával megvédeni magát. Nagyon sokan mindig is gyengébbek lesznek a bru­ tális bunkóknál vagy az okostóniknál. Mégsem nyugodhatunk bele ab­ ba, hogy aki gyengébb, az rettegésben és fél-rabszolgaságban élje le az életét. A védekezés pszichológiai módozatait a lélektanban járatlanok is kivétel nélkül mind elsajátíthatják. Az ember nagyon kíváncsi önma­ gára, különösen az emberi gondolkodás működési mechanizmusára. Nos, éppen ezeken a területeken tudok az Önök segítségére lenni. Mindenki számára elérhetők az olyan terapeutikai elméletek, mint a kognitív viselkedési terápia (KVT). A KVT egyik speciális ágát, a ra­ cionális érzelmi viselkedésterápiát (RÉVT) már külön is említettem, én ebben vagyok leginkább otthon. Most nem a RÉVT lényegének elmagyarázása a célom, de a részét képező módszerek jól kapcsolódnak a jelen könyv témájához, és a következő fejezetekben azt fogom ismer­ tetni, hogyan alkalmazhatók ezek a módszerek a különféle idegesítők elleni védelemre. Próbálja személyre szabottan saját magára és lakó-, illetve mun­ kahelyi környezetére alkalmazni mindazokat, amiket az egyes témák kapcsán leírok. Láthatja majd, hogy mi az idegesítők keletkezési folya­ matéi, és miképpen lehet bánni velük a legeredményesebben. Csoda­ szer sajnos nincs, a feladat nem egyszerű. Mégis könnyebb lesz, hajói megjegyzi a most következő pszichológiai magyarázatokat, és megta­ nulja alkalmazni a javasolt módszereket. Sok hasznukat veheti még ak­ 26

A HIBA BENNÜNK VAN

kor is, ha az idegesítőket száz százalékban kiküszöbölni eleve lehetet­ lenség. Határozottan érezni fogja, hogy könnyebb az élete. Kevesebb gondja lesz az idegesítőkkel. No és az is a hasznára válik, hogy idejében felismerheti saját viselkedésén az idegesítőség tüneteit.

27

2

.

Okostónik Azt hiszem, az idegesítők ezen fajtájának jellemét jól kifejezi az elne­ vezés, amit adtam nekik. Részletesen ismertetem a tulajdonságaikat, és ha történetesen ön is egy fonökösködő okostóni, remélhetőleg magára fog ismerni. Mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy Ön legyen a világ közepe. Minden aszerint történjen, ahogy elképzeli. Ha nem sikerül megkapa­ rintania a vezető szerepet és nem ön dönt mindenben, akkor teljesen elanyátlanodva érzi magát. Ha mond valamit, azzal mindenkinek egyet kell értenie. Ha valaki mégis eltérő véleményen van, azt személyes sértésnek és halálos fenyegetésnek veszi.

Működési mechanizmus Miért így áll hozzá a dolgokhoz? Egyszerűen azért, mert szeretné fel­ sőbbrendűnek érezni magát. Meg van győződve arról, hogy a vezetők értékesebb emberek, mint a vezetettek. Aki parancsot ad, az erősebb és intelligensebb annál, mint aki parancsot kap, és minden szempontból többet ér. Ez azzal ötvöződik, hogy nagyon kicsi a toleranciája; unat­ kozik és bosszankodik, ha végig kell hallgatnia másokat. Ha azonban hasznot szimatol, csodálatos teljesítményekre képes. Egyszóval ön hataloméhes.|Nem feltétlenül nyers fizikai erővel akar hatalmat szerezni, hanem inkább a pénz vagy a politika felhasz­ nálásával. A pénzt nagy becsben tartja, mert meggyőződése, hogy a 29

O k o s t ó n ik

gazdagok értékesebb emberek a szegényeknél. A politikai hatalmat már csak azért is imádja, mert ha megszerzi, akkor a közvetlen környe­ zete helyett már egész tömegeknek dirigálhat. Ezért fordul elő gyak­ ran, hogy a magas rangú katonák egyben okostónik is. A történelemből ismert mindenféle uralkodók: királyok, császárok, szultánok azért ra­ gaszkodtak a hatalmukhoz, mert így nyílt módjuk kedvük szerint ala­ kítgatni a világot. Olyan emberek ezek, akik csak a legritkább esetben tesznek jót másokkal, önmagukat azonban elhalmozzák minden földi jóval. Nem csoda hát, hogy az akamok okostónikat titokban mindenki irigyli. Ha ön olyan okostóni, akinek nem áll módjában a gazdagságára alapozni, akkor abban éli ki magát, hogy benyomul valamilyen döntés­ hozói vagy ítélkezői pozícióba, és a rögeszméi szerint vagy a beszedett kenőpénzek alapján ítéleteket osztogat. Valamivel finomabban ugyan, de hasonló folyik sok iskolában. A tanárnak meglehetősen nagy hatalma van az osztályába járó tanulók felett. Ha a tanár okostóni, akkor élvezi, hogy ő döntheti el, ki szólalhat meg, kinek kell csendben maradnia. Ő jelöli ki, hogy melyik tanuló melyik padba üljön. Ő szabja meg, hogy mi legyen a házi feladat, pon­ tosan melyik fejezetet kell otthon megtanulni, hány oldalból álljon a lecke, és írásban melyik feladatot kell elvégezni. Ezt mind a tanár dönti el. Volt nekem egyszer egy latintanámőm, aki minden lelkiismeret-furdalás nélkül annyi házi feladatot adott, aminek az elvégzése három órát vett igénybe. Másnap felkérdezte, és ha csak egy-két jelentéktelen hi­ bát is vétettünk, rossz jegyet adott. Ez a tanárnő sem volt egyéb, mint egy főnökösködő okostóni. Megfigyelhető az a jelenség, hogy ha egynémely okostónit valaki megfélemlít, akkor az másokon igyekszik kiegyenlíteni a számlát. Ha ön a munkahelyi szamárlétra alján foglal helyet, mindenki önnek diri­ gál, egész nap csak mások előtt hajbókol, és „igen, uram” „nem, uram” jellegű pitizésre van kényszerítve, akkor egészen biztosan eszébe jut egyszer, hogy már csak a változatosság kedvéért is milyen jó lenne ki­ próbálni, vajon milyen érzés másokat ugráltatni. És csakugyan kipró­ bálja. Munka után hazatérvén belerúg a kutyába, ráförmed a gyerekre,

30

O k o s t ó n ik

durván szól a házastársához. Macerálni kezd másokat, 'hogy helyreál­ lítsa az egyensúlyt a nyomorult életében. Ismertem egyszer egy cserkészparancsnokot, aki a munkahelyén egész nap mindenkinek a szolgája volt, de amikor hetente egyszer összejött a cserkészgyűlés, varázsütésre átváltozott. Eldobta hétközna­ pi egyéniségét, pattogó hangon dirigált, parancsokat osztogatott az alvezéreinek, és gondosan ellenőrizte, hogy mindenki betartja-e az uta­ sításait. Nagyon élvezte!

Az okostónik fajtái A paranoid típus Van, akin teljesen erőt vesz az okostóniság, némelyeken valamivel ke­ vésbé. Akad enyhe eset, és olyan is akad, aki már teljesen kerge. A pa­ ranoid okostónik egészen veszélyesek és rettentően kiborítóak tudnak lenni. Van példa olyanra, amelyik mondjuk a fejébe veszi, hogy az egész család azonnal hagyjon fel valamilyen étel fogyasztásával, mert az bizony mérgező. Másiknak az a rögeszméje, hogy nem szabad be­ kapcsolni a televíziót, mert veszélyes propagandaanyag árad belőle. Nem törődnek azzal, hogy a család többi tagjának mi a véleménye - ha a paranoid okostóninak valami befészkeli magát az agyába, egy jottá­ nyit sem enged belőle. A megszállott típus Ha netán az okostónik ezen válfajába tartozik, akkor arra törekszik, de nagyon, hogy a dolgok folyása az ön által elképzelt rendhez igazodjon. Feszülten figyeli, hogy az emberek mit gondolnak és mit beszélnek, még a legintimebb kapcsolataira is ez nyomja rá a bélyegét. Fiatal fel­ nőtt korára az alább következő ismérvek közül már legalább négyet magán visel:

31

O k o s t ó n ik

Éjjel-nappal azzal foglalkozik, hogy szabályokat, listákat, rész­ letes iránymutatásokat állít össze. Olyan nagy beleéléssel végzi ezt, hogy már nem is jut eszébe, mi volt vele eredetileg a célja. Oly mértékben törekszik a tökéletességre, hogy egyszerűen kép­ telen befejezettnek nyilvánítani, amit csinál. Volt egy bölcsészhallgató páciensem, aki esszét írt a XIX. század elejének íróiról. A harmadik fe­ jezettel azonban gondjai támadtak: elakadt, mert elégedetlen volt vele. Nem tudta befejezni. Az lett volna a megoldás, hogy ír hozzá egy ide­ iglenes befejezést, aztán rátér a könnyebben megírható többi fejezetre. Nem ezt tette. Ott maradt a holtponton. Annyira tökéletesre törekedett, hogy eluralkodott rajta a meggyőződés: ha nem képes ezt a részt meg­ felelően megírni, akkor semmi értelme az egész munkájának. A munka megszállottja. Annyira akar alkotni, szerezni, gyarapod­ ni, hogy nem szentel időt semmiféle kikapcsolódásra, az élet élvezeté­ re. A szórakozás és a barátság egyszerűen nem jelent semmit önnek. Folyton a bankszámláján jár az esze, és kesereg, ha akár egyetlen penny is kicsúszik a kezéből. Mégsem ér el nagy sikereket, mert szőr­ szálhasogatóvá válik, és emiatt nem látja a fától az erdőt. Mivel a tökéletesség megszállottja, egyúttal a lelkiismerete is túl­ fejlődött. Az értékrendjéhez mereven ragaszkodik. Ami jó, az jó, és ami rossz, az rossz - nincs pardon. Nem tűr ellenvéleményt, és hallani sem akar arról, hogy másoknak esetleg másmilyen az erkölcsi érték­ rendjük. Annyira törekszik a tökéletességre, hogy semmilyen feladatot vagy munkát sem bíz rá másokra, hiszen azok „úgysem tudják rende­ sen elvégezni”. Csak akkor enged másokat is'dolgozni, ha teljesen biz­ tos benne, hogy precízen betartják minden aprólékos utasítását. Persze olyankor is kizárólag az ön szigorú felügyeletével. Ha ezek a jellemvonások elhatalmasodnak, merev és önfejű em­ berré alakul. Ebből is látható, hogy ön egy akamok okostóni. Mindezek'mellé könnyen odatársul a hörcsögszerű kaparintásvágy és a kicsinyes fukarság tulajdonsága is. Lévén kicsinyes, nehezé­ re esik kidobni bármilyen elhasznált vagy értéktelen holmit még akkor is, ha nem fűződik hozzá semmilyen emléke vagy érzelmi kötődése.

32

O k o s t ó n ik

Olvasás közben minden bizonnyal felrémlett olyan ismerőse, akire re­ mekül ráillik a fenti leírás, tehát az illető az okostónik megszállott kategóriájába tartozik. Talán a munkahelyén is akad ilyen alak. Ezek a férfiak és nők nagyszerűen beválnak munkahelyi középvezetőnek, mert megvan bennük az ehhez szükséges szívtelen irgalmatlanság. Vannak köztük igazi rabszolgahajcsárok, akik kizárólag számokban képesek gondolkodni: hány ember van jelen, ki nem érkezett meg percre pontosan, és hogy mindenki megdolgozott-e az aznapra jutó fi­ zetéséért. A merevségük miatt képtelenek lazítani még olyankor is, amikor minden a legnagyobb rendben megy. Ha azon kapják magukat, hogy egy hangyányit is engedtek a szigorból, az rémülettel tölti el őket. Az ilyeneknek kizárólág csak az előírások és a lajstromok számítanak, na és persze a munkahelyi fegyelem. Az okostónik megszállott kategóriájába tartozók tipikus tulajdon­ sága, hogy nem látják a fától az erdőt. Legjobb példa erre az a mama vagy papa, aki minden szigorát beveti, hogy gyermeke pontosan eljár­ jon a zeneórákra, és eszébe sem jut, hogy ezzel a gyerek mindörökre meggyűlöli a zenélést. Nem fér bele a fantáziájába, hogy ha egy kicsit engedékenyebb lenne és teret engedne az életörömnek, akkor a gyer­ mek magától is eljárna órákra, mert élvezné. Nem, szó sem lehet róla! Egyórányi gyakorlás pontosan 60 percig tartson, és ha hetente ötször kell, akkor hetente ötször kell. Nem számít, ha valaki éppen fáradt. Nem számít, ha megszakad egy barátság. Az sem számít, ha valaki rosszul érzi magát. A zeneóra ki van fizetve, tehát minden áldott nap pontosan el kell járni rá, ki kell tölteni mind a hatvan percet, és nincs helye semmiféle lazaságnak. Ha az okostónik ilyen fajtájával akad dolgunk, az ember legszíve­ sebben összekarmolná magát, mert rettentően idegesítő és fárasztó, ahogy szüntelenül a szabályokkal és a renddel hozakodik elő. Próbál­ junk türelmesek lenni. A fejezet végén még kitérek arra, hogy mit lehet tenni.

33

O k o s t ó n ik

A holdkóros típus A holdkórossággal azt szeretném kifejezni, hogy az illető beképzel ma­ gának valamit, ami akkora marhaság, hogy lehetetlen komolyan venni. Öt alfaja van: • Amikor azt képzeli magáról, hogy azonos valamilyen hírességgel, vagy pedig valamelyik híresség halálosan szerelmes önbe. • Amikor azt képzeli magáról, hogy különleges, nagy a hatalma, szuperintelligens, netán valamilyen nevezetes személlyel áll min­ dennapi és szoros kapcsolatban. • Amikor úgy érzi, hogy egy égbekiáltó igazságtalanság áldozata, fenyegetések célpontja, és valakik titokban a testi épségére vagy akár az életére törnek. • Amikor minden reális alap nélkül azt hiszi, hogy ön vagy valaki más súlyosan beteg. A féltékeny típus Sokat foglalkoztam a féltékenységgel, mert nagyon gyakori jelenség, és súlyos károkat képes okozni. Róbert és Sue Ismeretségük első nyolc hónapja folyamán Róbert melegszívűnek és odaadónak mutatkozott. Jó állása volt, ellenőrként dolgozott egy gyárban, és minden jel arra mutatott, hogy rendezett életvitelt folytat, amióta három évvel azelőtt elyált második feleségétől. Jólöltözött, udvarias, jóképű férfi volt, viszonylag szűk baráti kör­ rel. Sue azt gondolta hát, hogy nagyszerűen be fog válni férjnek. Mintegy három hónap telt el a házasságkötés óta, amikor Ró­ bert finoman panaszkodni kezdett, hogy Sue miért olyan barátsá­ gos Róbert férfibarátaival. Szerinte ugyanis egy férjes asszonynak sokkal visszafogottabbnak kell lennie, amikor férfiakkal kezet fog, és semmiképpen se ölelje meg őket. Sue furcsállotta ezt a ki­ fogást, de nem ellenkezett: hát jó, nem fogja megölelni vagy meg­ csókolni a férfiakat, még akkor sem, ha ez őszerinte olyan jópofa és kedves dolog. Látta, hogy a férje féltékeny természetű, amiért 34

O k o s t ó n ik

ő olyan jól kijön a férfiakkal, de hát jobb a békesség. Sue rá­ hagyta. Súlyos hibának bizonyult. Ahogy teltek-múltak a hónapok, Róbert egyre jobban belelovalta magát a féltékenykedésbe. Meg­ tiltotta Sue-nak, hogy mélyen kivágott ruhát vegyen fel. Azt is megtiltotta, hogy más férfiakkal táncoljon, sőt ha cseng a telefon, ne vegye fel, mert hátha egy férfi az, aki ismerkedni akar. Sue tapasztalatlan volt még a házasságban, és nem tudta, mi­ tévő legyen. Meglehetősen konzervatív nevelést kapott, és úgy ta­ nulta, hogy a férj a család ura, és mindenben a férj szava dönt. Ha vannak is kisebb problémák, az csak annak a jele, hogy még nem szoktak össze teljesen. No és Róbert annyira kedves, ha nem el­ lenkeznek vele! így hát Sue nemigen vitatkozott. Azonban Róbert mindinkább megmutatta a valódi arcát. Már azt is megtiltotta, hogy a csengetésre Sue ajtót nyisson, kivéve olyankor, ha előre tudták, hogy a lány szülei jönnek. Amikor sé­ tálni mentek, Sue köteles volt mindvégig lesütni a szemét, nehogy magára vonja a szembejövő férfiak figyelmét. Munkahelyén ke­ rülnie kellett a férfiak társaságát, és ha munkájából kifolyólag mé­ gis elkerülhetetlenné vált, hogy olykor szóba álljon egy férfival, akkor kurtán kellett tárgyalnia, szigorúan mosolygás nélkül. Egyre romlott a helyzet. Ha Sue a szokásosnál akár csak öt perccel később ért haza, részletesen el kellett számolnia az idejé­ vel. Amikor levelet írt valamelyik barátjának vagy családtagjá­ nak, elküldés előtt meg kellett mutatnia Robertnek, mert az arra gyanakodott, hogy rosszat talál írni róla. Hihetetlenül hangzik? Pedig előfordulnak ilyenek, higgyék el nekem. Számos hasonló hajmeresztő történetet hallottam félté­ keny férfiakról és nőkről. Sue-nak jól kijutott ebből a főnökösködő okostóniból. Amikor eljött hozzám kezelésre, addigra már le­ fogyott, idegileg kikészült, sőt mérhetetlen gyűlölet halmozódott össze benne, amit mind magába fojtott. Frigid lett. A frigiditás Robertet külön is bőszítette, mert azt gondolta, hogy azért nem kell tőle a szex Sue-nak, mert mástól már megkapta. Ezzel kap­ csolatban olyan kihallgatásoknak vetette alá a lányt, mint amilyen 35

O k o s t ó n ik

a rendőrségen szokás a bűnözőkkel szemben. Sue-nak természe­ tesen soha nem sikerült meggyőznie őt a hűségéről. Mi több, Ró­ bert már azt kezdte hangoztatni, hogy ha így nem derül ki az igaz­ ság, majd a verés meghozza az eredményt. Verésre nem került sor, mert Sue úgy döntött, hogy elhagyja. Az elhatározásában a tőlem kapott tanács is közrejátszott, de az is, hogy felkereste Róbert előző két feleségét, és beszélt velük. Ugye kitalálták, hogy mit hallott tőlük? Azt, hogy nekik is pontosan ugyanezt kellett végigszenvedniük. Működési mechanizmus Aki féltékeny, az mitől féltékeny? Miért nem nyugszik meg, látván, hogy nem csalja meg őt a partnere? Pedig megnyugodhatna, mert a féltékenykedők partnerére az a jellemző, hogy végtelenül elegük lesz az ilyesfajta viselkedésből, sőt egyáltalán az ellenkező nemből, és semmi kedvük még egy kapcsolatot kialakítani. Kösz, nem! Annyira belefá­ radnak az egészbe, hogy inkább egyedül szeretnének maradni. Az imént bemutatott lázálomszerű élmények után az áldozatok nagy több­ sége semmit sem kíván kevésbé, mint egy újabb kapcsolatot. Aki féltékeny, az nem hiszi ezt, mert teljes mértékben meg van győződve arról, hogy partnere megcsalja, és ebben a meggyőződésé­ ben semmi - vagy szinte semmi - sem ingathatja meg. Miért? Mi az oka, hogy ezek az emberek képtelenek hiani társuk ragaszkodásában és hűségében? Mi készteti őket olyan komisz viselkedésre, amely egyedül csak ahhoz vezethet, amitől olyannyira rettegnek: partnerük szeretetének elveszítéséhez? Egyértelműen az a válasz, hogy alacsony az önbecsülésük, vagyis még egyszerűbben kifejezve, kisebbrendűségi komplexusban szenvednek. A főnökösködő okostónik féltékeny alfajának tagjai a partnerkap­ csolatukban három tipikus hibát követnek el. Az első az, hogy rendkívüli mértékben hiányzik az önbizalmuk, ezért ha összehasonlítják saját magukat a partnerük körül forgó más személyekkel, akkor az összehasonlításban vesztesnek érzik magukat.

36

O k o s t ó n ik

Bárkivel találkozott is Sue, Róbert rögtön azt gondolta, hogy annak az illetőnek a társaságát jobban élvezi. Miért érzett kényszert Róbert arra, hogy minduntalan összehasonlítgassa magát Sue minden férfiismerősével, és miért vonta le mindig azt a következtetést, hogy azok - a kisfiúk és az öregek kivételével többet érnek nála? Nyilvánvalóan azért, mert Róbert nem hitt önmagá­ ban. Tehát nem arról volt szó, hogy nem bízott Sue-ban, hanem arról, hogy elsősorban saját magában nem bízott. Róbert annyira biztos volt saját vonzerejének hiányában, hogy nyomban féltékeíiységi rohamot kapott, valahányszor Sue bármilyen férfival szóba állt. Biztosra vette, hogy el fogja veszíteni a nőt, ha nem tesz ellenintézkedéseket, és nem zárja el a férfiak elől. Amikor Sue-nál már betelt a pohár, és a sok szörnyűség miatt eltávolodott férjétől, Ró­ bert sehogy sem volt képes észrevenni, hogy ezt éppenséggel ő maga idézte.elő a kicsinyes vádaskodásaival, és egyáltalán nem arról volt szó, hogy a felesége tucatjával talált magának jobb férfiakat. Tehát a főnökösködő okostónik féltékeny alfajának példányai ál­ tal mindig elkövetett első hiba a következő gondolatmenettel ábrázol­ ható: „Rosszabb vagyok bárkihez képest, akivel a partnerem egyálta­ lán szóba áll. A partnerem is összehasonlítgatja őket énvelem, és ugyanerre a megállapításra jut. Veszíteni fogok, mert hitvány vagyok. Nem tudom elhinni, hogy ő szeret engem. Nem is értem, miért ment bele a házasságba velem. Hiszen mit is tudok én nyújtani neki mások­ hoz képest?” A féltékeny fajtájú főnökösködő okostónik által tipikusan elköve­ tett második hiba az, amikor azt gondolják, hogy a partnerük nyilván el fogja őket hagyni, ha már egyszer értéktelenebbek bárki másnál. Közben pedig nem tűnik fel az az egyszerű tény, hogy a házasságuk már mondjuk 30 éve tart. Ha a partnerük mindenáron el akarná hagyni őket, akkor miért nem tette meg öt, tíz vagy húsz évvel korábban, és miért kerülne rá sor éppen holnap? Kétségtelenül előfordulhat, hogy a partnerük őrülten beleszeret­ het valakibe, de mekkora ennek a valószínűsége? A féltékenyek foly­ ton azt képzelik, hogy éppen folyamatban van a dolog, és ezért csöng a telefon, ezért köszön rá a hitvesük valakire az utcán. De hát ez agy­ 37

O k o s t ó n ik

rém! A legtöbb ember kimondottan hűséges szeretne lenni - csak hát esetleg az okostónit játszó hitvesük nem hagyja, mert az őrületbe ker­ geti őket. A féltékeny fajtájú okostónik azzal követik el a harmadik jelleg­ zetes hibát, hogy azt gondolják: ha a partnerük beleszeret valakibe, an­ nak tragikus következményei lesznek rájuk, az okostónikra nézve. Nos, kétségtelenül nem teljesen kizárt, hogy ilyenkor válás következik. No de ezt ők maguk okozzák, mert kibírhatatlanul kezdenek viselked­ ni, nem pedig úgy, mint egy szerető és gyengéd házastárs. így aztán nem csoda, hogy a partnerük kiábrándul belőlük. Vagyis aki féltékeny, minél inkább erőlködik, annál inkább maga alatt vágja a fát. Amikor aztán kellőképpen elvadították maguktól a partnerüket az eszelős féltékenykedéssel, és az otthagyja őket, akkor leginkább csak magukra vethetnek: azt kapták, amit megérdemeltek, mert hetek, hó­ napok, vagy akár évek mesterségesen keltett idegfeszültségének a gyü­ mölcse érett meg. Az így kialakult helyzetben újult erővel tör rájuk az az egyébként téves érzés, hogy nem tudnak élni magukra hagyva. Ám biztosíthatom őket, hogy igenis tovább fognak élni a partnerük elveszí­ tése után is. Nem valami kellemes állapot, de túlélhető. Tizenéves okostónik Az eddigiekben a felnőttkorú okostónikról szóltam. Térjünk át a gyer­ mekekre, különös tekintettel a kamaszokra, akik bearanyozzák az éle­ tünket. Éppen olyan szörnyűek képesek lenni, mint a felnőttek. A főnökösködő okostóninak a kamaszokra oly jellemző típusa a dacoskodó. A mindenre nemet mondó dacoskodó kamasznak még az a tulaj­ donsága is megvan, hogy gyűlölködik, rosszindulatú, és borzasztóan nehéz vele kijönni. Ha valamely kamasznak a dacoskodó korszaka túl­ lépi a hat hónapot, és ha az alább felsorolt ismérvek közül legalább né­ gyet magán visel, akkor bizony ebbe a kategóriába tartozik az illető. • Könnyen kijön a sodrából. • Haragja gyakran irányul felnőttekre, főleg a szüleire. 38

O k o s t ó n ik

• Nem egyszerűen csak visszafelesel a szüleinek, hanem nyíltan meg is tagadja az együttélés szabályainak betartását. • Élvezi mások zaklatását. Talán azért, hogy felhívja magára a fi­ gyelmet, talán mert azt akarja bebizonyítani, hogy különb a fel­ nőtteknél. De hát ez a kettő egyre megy. Élvezi, hogy ő mennyire zsivány. • Ha a lehetetlen viselkedésével kihúzza a gyufát, és mindenki rajta szörnyülködik, akkor minden zűrjéért másokat tesz felelőssé. Egyszerűen nem fogja fel, hogy az okozott problémákért ő a fele­ lős. • Ha a körmére koppintanak, azt a tizenéves főnökösködő okostóni nagyon a szívére veszi. Eltölti a bosszúvágy, és vissza akarja fi­ zetni a kölcsönt annak, aki megrendszabályozta. tdy Judy gyermekkorában minden simán ment, mint egy jól olajozott gépezet. Tizenöt évesen ragyogó jövőnek nézhetett elébe, mert ki­ tűnő tanuló volt, várta az egyetemi ösztöndíj, és mindenki csodál­ ta a szépségét. Ő volt szüleinek a szeme fénye. Derült égből vil­ lámcsapásként hatott, amikor Judy hirtelen okostóniként kezdett viselkedni. Fellázadt a szülei ellen: a kedves és szép kisasszony a szemük előtt változott át durcáskodó, feleselő tinédzserré. A ma­ ma és a papa alig hitte, amit lát. De ez még csak a kezdet volt. A feleselés nyílt ellenszegülés­ sé fokozódott, kiabálással és visítozással kísérve. Ha azt mondták neki, hogy csinálja meg a házi feladatát, Judy hazudozott róla egy sort, aztán persze lebukott. Mikor megkérték, hogy rakjon rendet a szobájában, azt vágta vissza, hogy az a szoba az övé, és akkor takarítja, amikor neki tetszik. Kétes barátokat szedett össze. A mamája figyelmeztette, hogy talán mégsem kellene ilyen társaságba keverednie, de ez csak olaj volt a tűzre, Judy dührohamot kapott, és kikérte magá­ nak. Hamarosan azokhoz az osztálytársaihoz csapódott, akik sok­ szor elcsavarogtak iskola helyett, rossz tanulók voltak, dohányoz­ tak, ittak, drogot szedtek, sőt lopni jártak a szupermarketbe. Egy­ 39

O k o s t ó n ik

szer aztán az történt, hogy néhány lány cimborája rábeszélte, men­ jen be egy áruházban a ruházati osztály próbafülkéjébe, dugjon el egy szvettert a kabátja alá, és hozza ki fizetés nélkül. Egy szem­ füles biztonsági őr mindannyiukat elkapta. Judy másnap már ná­ lam volt kezelésen. A saját egyéniség érvényesítése Általában négy oka lehet annak, hogy egy gyermek rosszalkodik: fel akarja hívni magára a figyelmet, bosszút akar állni valamiért, fél a fel­ nőtté válástól, és végül az, hogy be akarja bizonyítani, erősebb a szü­ leinél. Judy éppen belépett abba az életkorba, amikor szükségét érezte bebizonyítani önmaga és szülei számára, hogy saját egyénisége van. A felnőtté válásnak ezt a szakaszát nevezzük „a saját egyéniség érvé­ nyesítésének”. Ha ön is átélte ezt, vagy ha megtapasztalta valamelyik gyerme­ kén, akkor érti, hogy mire gondolok. Előfordulhat a kamaszkomái ha­ marabb is. Nem következik be azonban mindegyik olyan gyermeknél, aki több függetlenséget akar. Akadnak, akik türelmesek, és fokozato­ san adagolják be a mamának és a papának, hogy majd ők maguk dön­ tik el, este mikor jönnek haza, mikor raknak rendet a szobájukban, vagy mikor mennek fodrászhoz. A gyermeknek a saját egyéniség érvényesítésére irányuló törek­ vései sok ősz szálat keverhetnek a szülők hajába, de meg kell monda­ nom, hogy ez természetes folyamat, még ha esetleg hamarabb is követ­ kezik be a kelleténél. Ezek a gyermekek legalább nem félnek a felnőtté válástól. Hiszen előbb vagy utóbb jelentkezniük kell gyermekeinken a fel­ nőttség jegyeinek. Az önállóság nélkülözhetetlen eleme a másokkal szembeni kiállás, és gyakorlópályaként ugyebár a szülők vannak kéz­ nél. De hát egyikünk sem kívánhatja komolyan, hogy a tulajdon gyer­ mekünk majd felnőttkorában is olyan engedelmes és szófogadó legyen, mint gyermekként. Aki nem tanul önállóságot, az sohasem nő fel. Ezért aztán tanácsos, ha lázongó gyermekünk rendreutasításában mértéket tartunk, nehogy túl jól sikerüljön. 40

O k o s t ó n ik

Hogyan bánjunk az akarnok okostónikkal A következőkben megosztok önökkel néhány módszert, eljárásmódot arra vonatkozóan, hogy miként akadályozza meg életének az ismerte­ tett kártevők és más főnökösködők általi tönkretételét. Adok általános tanácsokat is, de az idegesítők egyes fajtái szerinti speciális javaslato­ kat is. Elmagyarázom, hogyan lehet őket távol tartani, és azt is, hogy miképpen tud nevelő hatást gyakorolni rájuk a megváltoztatásuk érde­ kében. Természetesen sok az olyan idegesítő, aki úgysem változik meg, hiába csinál velük bármit. A legtöbb esetben mégis azt fogja ész­ revenni, hogy több megoldási lehetőség közül válogathat. Kezdjük az emberek közötti kapcsolatok három alapelvével. Az első alapelv azt szögezi le, hogy környezetünk azt a viselke­ dést engedi meg magának, amit eltűrünk. A megszállott típusú akarnok okostóni a maga módján rugalmas. Eleinte próbálkozik mindennel, de ha látja, hogy kemény ellenállásba ütközik, visszavonul. Ha viszont engedékenységet észlel, azt szűri le, hogy az adott személlyel szemben szabad a vásár. Tehát ha például az Ön életének kormánykereke teljes mértékben a házastársa vagy a szülei kezébe került, gondoljon az emberek közötti kapcsolatok első alapelvére, és töprengjen el azon, hátha éppen Ön bá­ torította fel rá az illetőt. Azzal, hogy túlzottan engedékeny volt az aka­ ratával szemben. Elfogadta tőle, hogy ő irányít, és ettől elszemtelenedett. Ha egy anya vacsorázni hívja a gyermekeit, de azok mégsem hagyják abba a játékot, annak a pillanatnak nagy a fontossága, mert nem mindegy, hogy az anya mit tesz. Ha kétszer vagy háromszor meg­ ismétli a hívogatást, arra tanítja vele a csemetéit, hogy ne is törődjenek vele mindaddig, amíg a hangja nem túl felemelt és mérges. A gyerme­ keknek eszükbe sem jut azonnal engedelmeskedni, mert a múltbeli ta­ pasztalataikból jól tudják, hogy ha a fülük botját sem mozgatják, akkor legalább tízpercnyi időt nyerhetnek a játékra, a mama a türelmét majd csak akkor fogja elveszíteni. Emlékezzen arra, amit korábban már említettem, hogy a viselke­ désünk legnagyobb része tanulás útján alakul ki. Egyáltalán ne tessék azt hinni, hogy a megszállott vagy a holdkóros vagy a féltékenykedő 41

O k o s t ó n ik

okostónik, a dacoskodó gyermekek és más főnökösködő akamokok azért olyanok, mert a génjeikből ered. A legújabb kutatások kimutat­ ták, hogy a viselkedés mikéntje mintegy 50 százalékban tanulásra ve­ zethető vissza. A főnökösködő okostónik vajon hol és mikor tanulták az ő kis szerepkörüket? Azoktól az emberektől, akikkel együtt élnek és dolgoznak. Mindannyian ismerünk olyan felnőtt embereket - nekem is volt ilyen munkatársam -, akik dührohamot kapnak, ha nem teljesül vala­ milyen kívánságuk. Szembeötlő, hogy mennyire hasonlít a viselkedé­ sük a hisztiző gyermekéhez. Logikus, hogy az ilyen fel nem nőtt fel­ nőttekkel ugyanúgy kell bánnunk, mint a kisgyerekekkel. Ezzel ráté­ rünk az emberek közötti kapcsolat második alapelvére: másoknak a velünk szembeni viselkedése nem változik meg addig, amíg a saját vi­ selkedésünk is meg nem változik. Csak az lehet komisz irántunk, aki­ nek korábban akaratlanul is kiadtuk rá az engedélyt. Azt hiszem, ebből világosan látható, hogy majd csak akkor változtatnak a velünk való bá­ násmódjukon, ha előbb mi változtatunk a magunkén őirántuk. A harmadik alapelv ezt a kérdést teszi fel: „Mit változtassunk meg magunkon?” A válasz: a túltengő passzivitásunkat. És annak mi legyen a módja? Az, hogy kövessük az igényérvényesítés három törvényét. Igényérvényesítés Ugyan mi az az igényérvényesítés? Nem egyéb, mint az, ha kiállunk az igazunk mellett, mégpedig érzelmi felindulás nélkül. Ha az iga­ zunkért érzelmi felindulással állunk ki, akkor a viselkedésünk agreszszívnek minősül. A közvetlen fizikai megtámadottság esetét kivéve nem ajánlom az agresszivitást. Az csak erőszakhoz és háborúskodás­ hoz vezet. Nem sok jó sül ki az olyan kapcsolatból, ahol az egyik fél úr, a másik szolga. Mindig boldogtalanok az olyan magánéleti vagy munkahelyi kapcsolatok, amelyekben mindennapos a dühöngés és a másik fél elnyomása, és a helyzet mindig csak romlik, sohasem javul. Az igényérvényesítés kitűnő módszer az idegesítők minden fajtá­ ja ellen. Nem mindig hat, de ha nem, ott már semmi más sem. Az

42

O k o s t ó n ik

igényérvényesítéssel mindig többre jutunk a kívánt eredmények eléré­ sében, mintsem az agresszivitással. Együttműködés, tisztelet és szeretet Végső soron embertársainktól nem mást akarunk kapni, mint együtt­ működési készséget, tiszteletet és szeretetet. Ez a három dolog nem egyenlő abban a tekintetben, hogy mindhárom más-más mértékű önát­ adást követel meg a környezetünkben élő emberektől. Viszonylag a legkisebb mértékű áldozatvállalást kérünk akkor, amikor együttműködésre vágyunk. Ha a zöldségboltból kifelé menet tele van a kezünk a különböző zacskókkal, remélhetőleg segít valaki azzal, hogy kinyitja az ajtót. Elvárjuk az ilyen gesztusokat, mert egy­ másra vagyunk utalva. Ha valakitől megkapjuk a tiszteletet, részéről az már tényleges ál­ dozatvállalás. Amikor megosztunk egy titkot valakivel, abban remény­ kedünk, hogy tisztelni fogja azt a kívánságunkat, hogy a titkot meg is őrzi. Ha kölcsönadjuk a kocsinkat valamelyik barátunknak, bízunk benne, hogy nem él vissza vele, és nem kocsikázik több száz kilomé­ tert, mielőtt visszaadná. Mindenképpen nagy lehet a kísértés visszaélni a bizalommal, de hiszünk abban, hogy az illető tiszteli azt a kívánsá­ gunkat, hogy épségben visszakaphassuk a tulajdonunkat. A legnagyobb áldozat és önátadás a szeretethez és a szerelemhez kell. Akit szeretünk, attól cserébe hűséget várunk, és azt, hogy ő is ki­ emelten kezeljen bennünket másokhoz képest. Amink van, azt egy­ mással osszuk meg, ne másokkal. Egy életen át egymásra, és ne má­ sokra támaszkodjunk. A szerelemmel járó önátadás még akár az éle­ tünk feláldozását is magában foglalhatja. Ha egy nő felajánlja, hogy az egyik veséjét ültessék át a partnerébe, mert annak szüksége van rá, ak­ kor biztosak lehetünk benne, hogy valóban szereti, és másnak nem ten­ né meg ezt az áldozatot.

43

O k o s t ó n ik

Az igényérvényesítés három törvénye Három törvényszerűséget kell követnünk ahhoz, hogy más emberektől megkaphassuk a fent említett három dolgot. Az első az, hogy ha valaki jót tesz velünk, azt mindenképpen vi­ szonozzuk. Ezzel visszaigazoljuk és biztatjuk ezt a fajta viselkedését irántunk, és arra késztetjük, hogy máskor is hasonlót tegyen velünk. A pozitív visszacsatolás tudományosan alátámasztott módszer állatok és gyermekek viselkedésének befolyásolására. Nincs miért azt gondol­ nunk, hogy felnőttekre ne lenne érvényes. A második: ha valaki árt nekünk, de ez benne nem tudatosul, ma­ gyarázzuk meg neki egyszer, hogy ártott nekünk. Részletezzük, hogy miként tett nekünk rosszat, és szerintünk mit kellene másképp csinál­ nia a továbbiakban. Ha a negatív kihatású magatartása újból előfordul, újból magyarázzunk el neki mindent. Harag nélkül. Tartsuk oda a má­ sik orcánkat is. Menjünk tovább a kálvárián, és bocsássunk meg het­ venhétszer, amint a Biblia írja. Ez tehát a második és remélhetőleg az utolsó alkalom, amikor érveléssel próbáljuk lebeszélni az illetőt a baj okozásáról. Rokonszenvesek és megnyerők vagyunk, mert türelmet és megértést tanúsítunk. De tegyük fel, hogy harmadszor is tapasztaljuk a sérelmet. Ekkor már semmiképpen sem szabad szóbeli panaszkodáshoz folyamodnunk. Világossá vált, hogy ennek a valakinek a személyisége éretlen vagy eltorzult, és nem hallgat a szép szóra. Ha ismét a lelkére próbálnánk beszélni, abból csak azt vonná le magának, hogy bennünket nem is kell komolyan venni. Szavak helyett ekkor már tettekre van szükség. A harmadik: ha valaki már harmadszor rosszat tett nekünk, és semmit sem használt a szép szó, az érvelés, akkor tegyünk vele valami olyat, ami körülbelül hasonló mértékű sérelmet okoz neki. Harag, bűn­ tudat, sajnálat nélkül tegyük, és ne féljünk attól sem, hogy megnehez­ tel, vagy netán fizikailag vagy anyagilag bosszút áll. Aki a most említett hat érzelmét kordában tudja tartani, az igény­ érvényesítő személyiségtípusnak vallhatja magát. Gondoljuk csak vé­ gig: ha engedjük, hogy a főnökösködő akamok okostónival szemben harag keletkezzen bennünk, akkor utat nyitunk annak, hogy ő is sza­ badjára engedje a haragját. Ilyenkor egyértelműen konfliktus alakul ki. 44

O k o s t ó n ik

Vagy ha határozott fellépésünk közben elfog a bűntudat, akkor nyilván elbizonytalanodva meghátrálunk, és az kerekedik felül, akit meg sze­ rettünk volna változtatni. Egy műszaki üzlet vezetője elbocsátotta egyik fiatal dolgozóját, mert lusta volt. Csakhamar rossz* érzés fogta el, mert a lelkére vette, hogy a fiatalember keresetének kiesése gondokat fog okozni a család­ jának. Végül már nekiállt mentegetőzni az elbocsátott dolgozónak, amiért kőszívű volt, és kijelentette, hogy egy egyszerű figyelmeztetés­ sel lezártnak tekinti az ügyet. Talán mondanom sem kell, a fiatal alkal­ mazott attól kezdve már nem félt az elbocsátástól. A bűntudat miatti meghátráláséhoz hasonló következményekkel jár, ha sajnálat miatt lépünk vissza eredeti szándékunktól. Egy anya az­ zal akarta több tiszteletre nevelni goromba leányát, hogy eltiltotta az iskolai táncmulatságtól. A lány könnyes szemmel, a visszafojtott sírás­ tól remegve, begörbített háttal kullogott ki a szobából, és az anyja annyira megsajnálta, hogy visszavonta a tiltást, és elhatározta, hogy ad neki még egy lehetőséget. Az is komoly akadálya lehet a határozott cselekvésnek, ha félünk attól, hogy az érintett személy megneheztel. Amy arra akarta rávenni a férjét, hogy rakjon rendet maga után, főleg a vizes törülközőt, a nad­ rágját és a zokniját pakolja el. Amy az ilyenek miatt ugyanis a férje cselédjének érezte magát. Férjuram azonban minden ilyen reklamáció után napokig hűvösen és távolságtartón viselkedett. Udvariasan, de ki­ mérten beszélt, és a nő valósággal rettegett ettől. Elment pszichológiai szaktanácsadásra, és ott megtanulta, hogy minden joga megvan meg­ felelő tiszteletet kapni a férjétől, és ha nem kapja meg, akkor nehogy már a férjnek álljon feljebb. Ezzel a tudattal Amy már egészen más­ képp viselte férje kimértségét. Végül a férj unta meg hamarabb az idegháborút, és az lett a dolog vége, hogy megbeszélték, hogyan vegye ki a részét a férj is a ház rendben tartásából. Eddig az első négy érzelemről beszéltem: a haragról, a bűntudat­ ról, a sajnálatról és a nehezteléstől való félelemről. Ezeket viszonylag könnyű kordában tartani. A maradék két érzelem - a félelem a fizikai és a pénzügyi jellegű bosszúállástól - más dolog.

45

O k o s t ó n ik

Ha olyan emberrel kerülünk konfliktusba, aki rosszindulatú és ke­ gyetlen, és aki képes testi sérüléseket okozni nekünk, ha nem azt csi­ náljuk, amit ő mond, akkor az a legjobb, ha engedünk. Pénzügyi, anya­ gi jellegű bosszú veszélye esetén ugyancsak. Érthető ez. Nagyon sok akamok okostóni azért tudja keresztülvinni az akaratát, mert féltjük a testi vagy anyagi biztonságunkat. Ugyanebből az okból tudja érvénye­ síteni a főnök is az elképzeléseit, és a feleség sem vitatkozik a részeg férjével, hanem mindent ráhagy. Védekezni úgy lehet, ha széles ívben elkerüljük az ilyesfajta veszélyes embereket, vagy pedig elég pénzt szerzünk ahhoz, hogy jólétünk és biztonságunk ne függjön másoktól.

Fajták szerinti védekezési módok Ha megszállott típusú akamok okostónival hoz össze a sors, készül­ jünk fel a csatára. Ha az idegesítő nem olyan, akinek hatalma van ön fölött (munkahelyi főnök, rendőr vagy brutális bunkó), gyorsan fogjon hozzá az ellenstratégia kidolgozásához, mihelyt észreveszi, hogy ez egy főnökösködő okostóni. Ne késlekedjen sokáig a határozott fellé­ péssel, különben máris rászokik arra, hogy dirigáljon önnek. Egyszer egy nő keresett fel a szaktanácsadáson, és a férje diktátori hajlamaira panaszkodott. Már a jegy ességük időszakában észrevette a férfi főnökösködési kényszerét, de eltűrte. A férfi ebből azt vonta le magának, hogy talált végre egy passzív típusú nőt, tehát aki éppen neki való. Férjként sem változott meg persze. Sőt felbátorodott, mert azt lát­ ta, hogy kiélheti magát. Próbáljon egyszer vagy kétszer a főnökösködési hajlammal meg­ áldott idegesítőnek a lelkére beszélni, de többször már ne, hanem ké­ szítsen tervet arra, hogyan fog a legközelebbi alkalommal reagálni a soron következő durva és tűrhetetlen elnyomási kísérletre. Például ha az illetőnek egyebek közt az a tulajdonsága, hogy folyton elkésik, ér­ demes bevetni ellene azt, hogy megvárakoztatja. Vagy ha például egy összejövetelen helytelenül viselkedik az illető, akkor fenyegesse meg, hogy még egy hasonló dobás, és nyomban hazamegy. 46

O k o s t ó n ik

Ha az ilyesféle manőverek nem válnak be, igyekezzen elérni, hogy az idegesítő minél kényelmetlenebbül érezze magát. Ha ez sem éri el a kívánt hatást, legyen vele undok, és minden bántó húzására vá­ laszul srófoljon egyet a saját undokságán. Ha még ez sem segít, talál­ jon ki számára valami újabb büntetést - vagy pedig adja fel a harcot, és igyekezzen kibírni a helyzetet érzelmi felindulás nélkül. Ha vég­ képp belefárad az egészbe, akkor annál nagyobb megkönnyebbülés lesz szüneteltetni az illetővel való érintkezést néhány napig vagy akár hetekig is. Ezeket a stratégiákat tudom ajánlani a rögeszmés idegesítők ellen. De legyen óvatos, mert sokszor viharos veszekedéshez vezet a kötél­ húzás. Hát igen, meg kell fizetni az árát, ha megpróbáljuk megtörni a főnökösködő okostónik megrögzült szokásait. Házastársi kapcsolatban élve négyféleképpen lehet távolságtartást kialakítani: • Megvonjuk a partnertől a szexet, és úgy élünk vele, mintha a bá­ tyánk/nővérünk lenne. • Néhány napra, hétre vagy hónapra elmegyünk otthonról. • Hivatalosan rögzíttessük a különélés tényét. (Ettől a házasságnak az anyagi vonatkozásai megmaradnak, tehát ön pénzügyileg véd­ ve marad.) • Válás. Mit tegyünk féltékenykedés esetén A féltékeny emberekkel való bánásmódot az határozza meg, hogy me­ lyiknek mennyire ment el a józan esze. A legsúlyosabb esetekben nincs más hátra, mint a különélés vagy a válás - kivéve persze, ha ön vállalja a rabszolgasorhoz hasonló életet. Remélhetőleg az idegesítője már annyira elveszítette a talajt a lába alól, hogy nincs különösebb kifogása a pszichológiai tanácsadá­ son való részvétele ellen. Állapotának jelentős javulása ugyan nemigen várható, de mégis érdemes megpróbálni. Végső eszközként ott a gyógyszeres kezelés, amely csökkentheti a fantazmagóriáit. 47

O k OSTÓv ^k

Ha kevésbé megzavarodott féltékenykedő okostóniról van szó, a szakszerű pszichológiai tanácsadás eredménnyel járhat, de az is sokat számít, hogy mennyire hatékonyan tud közreműködni. Például az ön feladata, hogy megérttesse féltékenykedő partnerével: nemcsak neki, hanem kivétel nélkül mindenkinek vannak hibái, hiszen senki sem olyan tökéletes, hogy ragyogásával elhomályosítaná a Napot. Értse meg a partnere, hogy képtelenség egy személyben a legszebbnek, a legjobb szeretőnek, a legjobban öltözöttnek és a legszórakoztatóbbnak lenni. Azt is meg kell értetnie a partnerével, hogy ha valaki időnként kellemes emberekkel találkozik, az miért is vezetne a meglévő partner elhagyásához vagy váláshoz. Mindenki féltékeny, hát persze, de mind­ annyian hetente látunk valakit, akit megkívánunk, de ettől még semmi­ képpen sem hagyjuk faképnél a régi társunkat. Legfőbb bizonyság erre az, hogy ön és féltékenykedő partnere még mindig együtt van. Végezetül pedig azt is tudatosítsa benne, hogy ha egyszer netán mégis elhagyja őt, az csak annyi fájdalmat okoz majd neki, amennyit ő fejleszt magában miatta. Vágyik a szeretetre, de ez nem nélkülözhe­ tetlen számára, mert felnőtt. Gyermekeknek csakugyan nélkülözhetet­ len a szeretet, felnőtteknek nem az. Mi, felnőttek szeretetet akarunk magunknak, de ha partnerünk elvesztése miatt nincs, hónapokig vagy évekig is egészen jól kibírjuk nélküle. Stratégiák Most pedig elmondok néhány dolgot önnek, a féltékeny partner áldo­ zatának. Egy párat a legjobb stratégiák közül, amelyek alkalmazásával segíthet neki megváltozni. Először is: ne hagyja, hogy faggassa önt. Ha kérdezősködik hogy miért késett tíz percet, egy vagy két válasznál ne adjon többet. Egymás iránt felelősséget és szeretetet érző embereknek csakugyan joguk van érdeklődni partnerük programja iránt. Ha azonban a faggatózásnak nem akar vége szakadni, azt tanácsolom, hogy szüntesse be a válaszo­ lást, mert azzal csak tápot ad a további vallatásnak. A féltékenykedőnek persze nem fog tetszeni, ha így reagál. De még mindig ez a legjobb 48

O k o s t ó n ik

megoldás, mert bármi egyéb viselkedése sem akadályozná meg a hely­ zet kínossá válását. Ha nem válaszol, az esetleg fokozhatja partnere haragját, de legalább megteremti annak lehetőségét, hogy beszünteti a kérdezősködést. Ha viszont válaszol, az némi könnyebbséget hoz, ám azzal csak még jobban rászoktatja a partnert az ilyen eljárásra. Másodszor: ne igyekezzen alkalmazkodni a féltékenykedő elvárá­ saihoz. Soha ne feledje, hogy a féltékenység az ő problémája, nem az öné. Az illető nem ön miatt féltékeny, hanem saját maga miatt. Akkor miért önnek kellene változtatnia magán? Ha valaki másnak fáj a feje, miért ön venné be az aszpirint? Az igaz, hogy ha tényleg nem venne tudomást senki emberfiáról, akkor a féltékenykedő megnyugodna. De akkor jobb volna önnek? Egy kapcsolat csak akkor lehet boldog, ha mindkét fél megkapja tőle legmélyebb vágyainak kielégülését. Azt is tartsa észben, hogy ön fon­ tosabb a partnerének, mint amennyire ő önnek. Hacsak nem kölcsönö­ sen és egyformán féltékenyek... Mit tegyünk a tizenéves akamok okostónikkal Akkor, amikor olyan okostónikkal van dolgunk, akik történetesen a saját gyermekeink, ismernünk kell a saját egyéniség érvényesítésével kapcsolatos kérdéskört. A kamaszok gyakran vannak torkig azzal, hogy a szüleik utasítgatják őket. A legtöbb esetben betartják az együtt­ élés kialakult szabályait, és nem feleselnek vissza. Néha azonban főképp a serdülőkor elején - aranyos és tejben-vajban fürösztött kisfiá­ ink és kislányaink azzal lepnek meg bennünket, hogy bizonyos fokú lázongással rukkolnak elő. Még a legjobb természetű 14 éves is körül­ belül minden két hétben egyszer átváltozik komisz és megátalkodott kis szörnyeteggé. Azért, mert benne is ott munkál a saját egyéniség ér­ vényesítésére irányuló törekvés. Ezek a gyerekek azt próbálják bebizonyítani, hogy értékesebbek és erősebbek a felnőtteknél. A szülőkben és a tanárokban azonban szi­ lárd a meggyőződés, hogy ők az erősebbek: azért, mert nagyobbak, fi­ zikailag erősebbek, bölcsebbek, több a pénzük, tehát biztosak benne,

49

O k o s t ó n ik

hogy bármilyen versengésben lekörözik a kicsi és önállótlan fiúcskákat, leánykákat. Akkor hát ki valójában az erősebb? A gyerekek. Miért? Azért, mert nem törődnek a cselekedeteik következményeivel. Nem izgatja őket, ha rosszul szerepelnek az iskolában. Az egyetem majd csak sok év múlva kerül napirendre. Fegyelmezetlenkedni sokkal jobb buli. Ha erőszakkal leültetjük őket tanulni, ábrándozva kibámulnak az ablakon. Felesleges erőlködés, ha figyelmeztetjük őket, hogy ne cimboráljanak mindenféle kétes barátokkal, mert úgyis minden nap együtt vannak ve­ lük az iskolában. Mihelyt látótávolságon kívülre kerülnek, rágyújtanak a cigarettára. Százféle módját találják a szembeszegülésnek, mert ezzel akarják bebizonyítani, hogy ők erősebbek minálunk, felnőtteknél, és tulajdonképpen beláthatjuk, hogy ez igaz is. Nem törődnek a jövővel, és emiatt egyáltalán nincs veszélyérzetük, nem óvatoskodnak. Akkor hát engedjük, hogy hazudjanak, lopjanak, feleseljenek, szembeszegüljenek? Természetesen nem! De hát nincs rá mód, hogy folyton a lelkűkre beszéljünk és meggyőzzük őket a helyes viselkedés előnyeiről. Ehelyett jobb, ha megmondjuk nekik, hogy nem tudjuk mindig kézen fogva vezetni őket, és ha olyasmit művelnek, aminek az­ tán ők maguk látják a kárát, hát csak csinálják nyugodtan. Aztán csak viseljék a következményeket, amit magukra vonnak. Ha elhanyagolják a házi feladat megírását, hát csak hadd bukja­ nak meg. Ha majd szembesülnek az osztályismétléssel, és ha látják, hogy nem lehet bennünket az ő problémáik megoldatlanságával zsarol­ ni, mindjárt hozzáfognak átgondolni a dolgaikat, és komolyan veszik az iskolát, az életet. Iskolába induláskor égve hagyják a villanyt? Akkor bizony kicsa­ varjuk a villanykörtét, leszereljük a lámpát, és odatesszük az ágyukra. És egyetlen szót sem szólunk. Tegyük fel, együtt utazunk a kocsiban, és a gyerek kikapcsolja a biztonsági övét. Megállunk és várunk. Mihelyt újra bekötötte az övét, újra elindulunk. Mindez egy mukk nélkül történik.

50

O k o s t ó n ik

Értik a lényegét? Nem udvarolunk nekik, hogy ugyan tegyék már meg ezt vagy azt a szívességet. Olyan helyzetet idézünk elő, hogy nyu­ godtan döntsenek ők maguk, és aztán vállalják a következményeket. Ha aztán nem tetszik nekik a saját döntésük, rá fognak jönni, hogy jobb, ha ránk hallgatnak. Ezzel ráadásul rengeteg idegeskedést is meg­ spórolunk.

51

3 Brutális bunkók Az idegesítők összes fajtája közül ez a legvisszataszítóbb. Nem egy­ szerűen csak undorítóak, hanem veszélyesek is. Ordítoznak, törnekzúznak, edényeket vágnak a földhöz, csapkodják az ajtót - akár van rá valós okuk, akár nincs. Az ököljog törvényei szerint élnek. Ha véletle­ nül olyan is akad ezen sorok olvasói között, aki brutális bunkónak mi­ nősül, az szálljon magába, és tartson önvizsgálatot. Viselkedésmódja ugyanis az emberi nem szégyenévé teszi. A brutális bunkók azt hiszik, hogy övék a világ. Abból gondolják ezt, hogy képesek környezetüket rettegésben tartani, és nyers erőszak­ kal ki tudják kényszeríteni az akaratuk érvényesülését. Feltehetik a kérdést, hogy ezeket az embereket miért nem sorol­ tam be a főnökösködő okostónikról szóló fejezetbe. Azért, mert van köztük egy lényeges különbség. A főnökösködő okostónik mindössze csak főnökösködni akarnak. Eszköztárukban nyájaskodás, rafinált terv, üzleti érzék és sok más hasonló szerepel, de az erőszakot lehetőség szerint elkerülik. A brutális bunkók viszont makacsok, és nem törőd­ nek vele, hogy céljukat milyen áron érik el. Mint ahogy látni fogjuk a következőkben, ezekkel az emberekkel az a fő gond, hogy düh tombol bennük.

53

B r u t á l is

bunkók

Működési mechanizmus A brutális bunkók minden pillanatban robbanásveszélyesek. Nemigen tudnak különbséget tenni aközött, hogy mit akarnak és mire van szük­ ségük. Úgy vannak vele, hogy amit akarnak, arra nyilván szükségük is van. Vegyük példának azt az esetet, amikor egy családapa azt akarja, hogy a gyermekei jól tanuljanak és jó jegyeket hozzanak haza az isko­ lából. Ám ha ez a családapa egyben brutális bunkó is, akkor személyes sérelemnek és megaláztatásnak veszi, ha a fia matematikából rossz je­ gyet kap. Ezért aztán úgy véli garantálni a fia nagyobb szorgalmát, hogy prédikációt tart, és megfélemlíti a fiút. Pszichológiai kutatások folytak a nők férfiak általi bántalmazásá­ nak lélektani vonatkozásairól, és két tanulság szűrhető le belőlük. Az egyik az, hogy aki egyszer már megszabadult brutális élettársától, az ne engedje vissza magához. A másik szerint az ilyen kapcsolatot lehe­ tőleg fel kell számolni. Ne hallgassunk a megjavulásról szóló vége­ érhetetlen ígérgetésekre, és ne higgyünk a könnyeknek sem. Hacsak valami tényleges változást nem észlelünk, például hosszú és alapos pszichológusi kezelés hatására, akkor eszünkbe se jusson a kapcsolat folytatása vagy felújítása. Változást akarunk, nem ígérgetéseket. Nők is akadnak azok között, akik testileg bántalmazzák a partne­ rüket vagy a gyermekeket. Mégis a férfiak teszik ki azok zömét, akik fizikai erőszakkal próbálják megoldani a problémáikat. Oka egyértel­ műen az, hogy erősebbek. A nők azon igyekeznek, hogy ravaszkodás­ sal vagy diplomáciai manőverekkel elkerüljék az emberek magukra bőszítését. A testi erőszaknak a problémamegoldás eszközeként történő al­ kalmazása egyidős az emberiséggel. Elég, ha elolvasunk egy részlete­ sebb történelemkönyvet, és rögtön láthatjuk, hogy évszázadokon ke­ resztül semmi másból nem állt a történelem, mint országok és biro­ dalmak egymás elleni szakadatlan háborúskodásából. A brutális bunkók egyik legundorítóbb tulajdonsága a primitív én­ központúság. Egyáltalán semmi érzékük a mások problémái iránt. Nem érdekli őket, hogy kit és hogyan sértenek meg, de az sem, hogy valaki semmi rosszat sem csinált, vagy hogy amit tettünk, azt nem ok 54

B r u t á l is

bunkók

nélkül tettük. Amikor szükségét érzik a feszültségük levezetésének, meg is teszik, mert így enyhül a bennük dagadozó düh. Sajnos ez nem megy mindig simán. Sőt az esetek többségében a dühük nem csökken, hanem éppenséggel növekszik. A bunkók néha akkor a legerőszako­ sabbak, amikor iparkodnak megszabadulni a dühüktől. A düh természetrajza Ha meg akarjuk érteni a bunkókat, előbb meg kell értenünk a pszicho­ lógiájukat. Ennek ismertetésére A frusztráció és a düh című könyvem­ hez és Terry London: A düh kezelése című művéhez folyamodom se­ gítségért. A düh onnan indul el, hogy akarunk valamit. Ha nem kapjuk meg, végbemehet bennünk egy változás, és bebeszéljük magunknak, hogy azt a valamit igenis meg kell kapnunk. A kívánságból követelés lesz tehát. Ha a követelés eredménytelen, felüti a fejét a düh. Eluralkodik rajtunk az a meggyőződés, hogy aki miatt nem értük el a célunkat, az rossz ember, mert aki hátráltat bennünket, az csakis rossz lehet. Jó em­ bert pedig leginkább úgy lehetne belőle faragni, ha brutálisan bánunk vele. A bunkónak ez a gondolatmenete négy súlyos hibát tartalmaz. Egy: nem valaki más tesz bennünket dühössé, hanem saját ma­ gunk. Ha tényleg másokon múlna, akkor minden egyes macerájuk ha­ tására pontosan ugyanannyira kellene dühöngenünk. Pedig a valóság­ ban az a helyzet, hogy valamilyen szurkapiszka miatt az egyik napon borzasztóan felhúzzuk magunkat, egy másik napon rá sem hederítünk. Ennek a magyarázata kizárólag az lehet, hogy mi magunk vagyunk a cselekvők, tehát vagy felhergeljük magunkat, vagy nem. Ez a séma minden dühösködésre egyformán érvényes. A dühünket önmagunk idézzük elő, már persze ha nincs valamiféle agysérülésünk. A saját ér­ zelmeinkért oktalanság volna másokat felelőssé tenni, mint ahogyan mi sem vagyunk befolyással az övéikre. Kettő: eleve kizárt dolog, hogy mindent megkapjunk, amit aka­ runk. Nem szabad a vágyainkat és a kívánságainkat neurotikus jellegű, kóros követelőzéssé átalakítanunk. Végtére nem vagyunk gyermekek. 55

B r u t á l is

bunkók

A világ nem mikörülöttünk forog, és még csak az sem igaz, hogy ha valamiben igazunk van, akkor az bármiféle cselekedetre feljogosít. Időnként álljunk meg egy pillanatra, és gondoljuk végig, hogy a többi embernek mik a szempontjaik, mit miért csinálnak. Hiszen ők is meg vannak győződve a maguk igazáról. Akkor miért vonulnának vissza a mi kedvünkért? Ok is, mi is egyformán jogosan hivatkozunk az igaz­ ságunkra, ki-ki a magáéra. Fogjuk fel úgy a dolgokat, hogy jó lenne, ha érvényesülne az akaratunk, de nem kell tűzzel-vassal keresztülvinni pusztán csak azért, mert valamit egyszer a fejünkbe vettünk. Három: aki hátráltat bennünket, az nem feltétlenül rossz ember. Egyáltalán nem is léteznek rossz emberek a világon, egyedül csak rossz viselkedés létezik. Senkit sem ítélhetünk meg véletlenszerűen ki­ választott egy vagy két, vagy akár egy tucatnyi cselekedete alapján. Következésképpen jó emberek sincsenek, csak jó viselkedés. A brutális bunkók viszont, ha valakiről eldöntötték magukban, hogy az illető gonosz és kártékony, mindjárt jogosnak érzik, hogy ne­ kirontsanak és kegyetlenül terrorizálják. Végül: kifejezetten agyrémszerű az az elképzelés, hogy megjavul­ nak az emberek attól, ha brutálisan bánunk velük. A bunkóknak el kel­ lene gondolkodniuk azon, hogy tulajdonképpen mi is okozza az ő problémáikat, és akkor rájönnének, hogy nekem van igazam. Mind­ egyikükben az a közös, hogy egyszer valamikor ők részesültek brutális bánásmódban. Mamájuk, papájuk, nevelőik elhitették velük, hogy rosszak, következésképpen értéktelenek, akiket meg kell nevelni, még­ pedig leginkább veréssel. Már akkor is az az elgondolás uralkodott, hogy a verés termeli ki a legnagyszerűbb embereket. Nos, a verés nem nagyszerű, hanem durva és brutális embereket termelt ki. És most ugyanazt adják másoknak, mint amit ők kaptak valaha másoktól - an­ nak ellenére, hogy megvertként maguk is gyűlölték a megverőket. Észre kellene venniük, hogy amit ilyenképen művelnek, abból szintén semmi jó sem származik. Amikor egy felnőttet elönti a düh, automatikusan visszasüllyed gyermeki szintre. Biztosan mindenki látott már hisztiző gyermeket, aki azért került ilyen érzelmi állapotba, mert nem kapta meg azt, amiről

56

B r u t á l is

bunkók

úgy gondolta, szüksége van rá. Gyermekek esetében azonban mégis­ csak érthető a toporzékolás, hiszen gyermekek. Gondoljuk végig, hogy mit csinálunk olyankor, amikor elfog ben­ nünket a méreg. Hát nem gyermekké változunk, és ugyanúgy hisztizünk? Igaz, nem holmi édesség miatt. De ha nem kapjuk meg a várt fizetésemelést, nem sikerül meghódítani álmaink hölgyét/lovagját, vagy ha valaki sorbaállás közben elénk arcátlankodik, éppen úgy visel­ kedünk, mint egy kisgyerek, és arra gondolunk, hogy ezt nem művel­ hetik velünk. Kívánságunkat követelőzéssé fújjuk fel, ebből születik a dühroham. Ez a roham semmiben sem különbözik a gyermekekétől, legfeljebb annyiban, hogy a gyerekből a fagyi elmaradása, belőlünk egy ígéret megszegése váltotta ki.

A brutális bunkók fajtái Kezdjük a bunkó módjára viselkedő gyerekekkel, a felnőttekre majd azután térek rá. Tizenéves bunkók Ezt a kategóriát olyan 18 év alatti gyerekek alkotják, akik a viselkedé­ sükkel rendszeresen semmibe veszik mások jogait. Jellemvonásokat sorolok fel, és aki tizenéves bunkó, az ezek közül hármat vagy négyet magán viselt a legutóbbi egy évben, és legalább egyet az utóbbi hat hó­ napban: 1. Hajlamos az emberek és az állatok elleni agresszivitásra, terrori­ zálja, fenyegeti, megfélemlíti őket. 2. Verekedéseket kezdeményez. Vonzódik a súlyos sérüléseket oko­ zó fegyverekhez. 3. Kegyetlen az emberekhez és az állatokhoz. Szokásává válik pénzt, értéktárgyakat rablás, zsebtolvajlás, zsarolás útján szerezni. 4. Áldozatait gyakran szexuális tartalmú megalázással terrorizálja.

57

B r u t á l is

bunkók

Az ismérvek második csoportja a rombolással függ össze: 5. Károkozás határozott szándékával gyújtogat, vagy akár tűz alkal­ mazása nélkül is rombolja mások tulajdonát. A harmadik nagy csoport a lopással és a csalással van összefüggésben: 6. Házakba, lakásokba tör be. Hazudozással, szélhámoskodással szerez pénzt. Értékes tárgyakat lop, de közvetlen erőszak nélkül, például bolti lopás módszerével. 7. Megsérti az együttélés szabályait, például szülei beleegyezése nélkül sokáig elcsavarog már 13 éves korától kezdve. 8. Legalább két ízben előfordul, hogy napokra elcsavarog otthonról - de az is elég, ha csak egyszer. Kerüli az iskolát már 13 éves ko­ rától kezdve. Antiszociális típusok Ebbe a csoportba a 18 évesek és az annál idősebbek tartozhatnak. Az antiszociális személyiség a következő ismertetőjegyeket viseli magán: 1. Semmibe veszi a társadalom szabályait, és meglehetősen gyakran kerül rács mögé. 2. Notórius hazudozó, álneveket használ, kicsalja az emberek érték­ tárgyait és pénzét. Aki magára ismer ezen jellemzők alapján, annak a lobbanékonyság az egyik legnagyobb problémája, és ezzel szoros összefüggésben az a ba­ ja, hogy képtelen a tervszerűségre. Vakon és meggondolatlanul cse­ lekszik, nem törődve azzal, hogy mik lesznek a következményei. Pedig valahányszor letartóztatják vagy egyéb számonkéréssel szembesül, mindig sokat rágódik azon, hogy minden gondot elkerülhetett volna, ha egy kicsit is használta volna a fejét még idejében. Agresszív termé­ szetű, lobbanékony, problémái megoldása céljából előszeretettel folya­ modik fizikai erőszakhoz. Jellemző rá a meggondolatlanság, és nem törődik sem a saját, sem a mások biztonságával. Leginkább csóró se­ gédmunkás, mert a legkisebb felelősséget sem lehet elvárni tőle. Álta58

B r u t á l is

bunkók

Iában véve is megbízhatatlan, és pénzzel kapcsolatos ügyletek során hajlamos felrúgni minden megállapodást. Nem érdekli, hogy milyen károkat okoz másoknak. Akik csak néha robbanásveszélyesek Ebbe a kategóriába tartozó emberek többnyire nagyon kedvesen visel­ kednek, de olykor-olykor teljesen kivetkőznek önmagukból, és megle­ pő hevességű kitöréssel reagálnak valamilyen nen> is jelentős sérelem­ re. Kiszámíthatatlanok, és kitelik tőlük, hogy erőszakot alkalmaznak, mégpedig nagyon gonoszul. Az alábbi téveszmék vehetnek rajtuk erőt: • • • •

valaki felzaklatta őket keresztül kell vinni az akaratukat akik akadályozni merik őket, azok csakis rossz emberek lehetnek ha ezekkel szemben brutálisan lépnek fel, átváltoznak rossz em­ berből jó emberré.

Aki ezeknek a tévhiteknek a rabja, bármelyiktől megszabadulhat, ha meggyőzi magát az ellenkezőjéről, és meglepődve fogja tapasztalni, hogy mennyivel simább és zökkenőmentesebb lesz az élete.

Megszabadulás a dühtől A dühtől való megszabadulásnak két módja van. Az első egyfajta ön­ művelés: könyvekből, magnókazettákról és/vagy videóról. A második az, ha eljárunk egyéni vagy csoportos pszichoterápiára. Bármelyiket választjuk, segítségével meg fogjuk érteni azt az egy-két egyszerű, de fontos dolgot, amely a rosszindulatunk levetkőzésének kulcskérdése. Mindjárt az első ilyen kulcsmomentum annak tudatosulása, hogy sohasem mások bosszantanak fel bennünket, hanem mi magunk idéz­ zük elő a bosszúságunkat. Önmagunkat lovalljuk bele a másokra irá­ nyuló dühbe. Ha nem hiszi, kérdezze meg saját magától, hogy akkor miért nem mindenki bunkó, hiszen mindannyiunkat ér frusztráció,

59

B r u t á l is

bunkók

mégsem viselkedünk mindannyian úgy, mintha legszívesebben atom­ bombát dobnánk a világra. A bunkóság iránti hajlamunktól való megszabadulásban segít az a felismerés is, hogy a problémák durva elintézési módja nem vezet olyan társadalom vagy világ kialakulásához, amilyet pedig amúgy mindannyian szeretnénk. Vegye észre azt is, hogy ha magára haragítja az embereket, attól még nem lesz másoknál értékesebb. Az semmiképpen sem a felsőbb­ rendűség jele, ha a járdán a szembejövők széles ívben kikerülik, sőt inkább átmennek az utca túlsó oldalára. Fatális tévedés azt hinni, hogy valaki erőszakoskodással szeretetet és tiszteletet vívhat ki magának. Az emberek azt szeretik, aki szelíd természetű. Az erőszak félelmet vált ki, semmi egyebet. Még egy jó tanács mindenkinek, főleg a brutális bunkók számára. Mindig gondoljanak a cselekedeteik következményeire is. A bunkók nagyon kevéssé bírják a frusztrációt, emiatt önmaguk legádázabb el­ lenségei, mert nem törődnek vele, hogy a viselkedésük milyen károkat okoz nekik maguknak. Aki sorra válik el a házastársaitól, akit szörnyű viselkedése, és durva beszédmódja miatt minden munkahelyről kirúg­ nak, az önmagában találhatja meg az okokat. Csak egy kis előrelátásra lenne szükség, hogy meggondolja, hogy mit csinál, és ez nagyon meg­ érné. Ha valaki vadbarom módjára viselkedik, ne csodálkozzon a kö­ vetkezményeken. A gorombáskodás ára sokkalta nagyobb, mintha le­ szokunk a frusztráció miatti düh szabadjára engedéséről. Inkább tessék felnőtt emberként és civilizáltan viselkedni, ural­ kodni az érzelmein, és tessék tiszteletben tartani másokat. Ha mérges, azt nem kell mindenkinek tudtára adni. Sőt az a legjobb, ha mindenki ráneveli magát arra, hogy ne fejlesszen ki dühösséget önmagában. Ez merő önfegyelem kérdése.

60

B r u t á l is

bunkók

Mit tegyenek a bunkók áldozatai Ha felül akarunk kerekedni a bunkókon, mindenekelőtt el kell felejte­ nünk azt a téveszmét, miszerint ha szeretetet és megértést tanúsítunk irántuk, akkor megszelídülnek. Sajnos szó sincs róla. Elég, ha végig­ gondoljuk, hogy milyenek a mai fiatalok szerte az egész világon: a tinédzserek és a tinédzserkort még el sem érők sokszor hihetetlen mér­ tékben tiszteletlenek a felnőttekkel, nerft tartják be a törvényeket, és ügyet sem vetnek viselkedésük következményeire. Az igaz, hogy so­ kan közülük brutalitást kaptak a szüleiktől és a nevelőiktől, és talán nem kanászodtak volna el ennyire, ha kiskorukban több megértésben és türelemben részesültek volna. De amelyik már eléri a fiatal felnőtti életkort, azzal szemben mégsem alkalmazhatunk olyan gyengéd neve­ lési módszereket, amelyek totyogós kisbaba korukban talán hatottak volna. Ezért aztán vissza kell térnünk bizonyos hagyományos nevelési eljárásokhoz. Ez nem azt jelenti, hogy verni kell a gyerekeket, vagy hogy ordí­ tozzunk rájuk, és azt sem jelenti, hogy alázzuk meg őket. Ezekkel csak még jobban elrontanánk őket. Minél nagyobb kegyetlenséget és utála­ tot kapnak tőlünk, válaszul annál nagyobb utálatot adnak vissza, ez ter­ mészetszerű. Sőt még igazolva is látják az irántunk való komisz visel­ kedésüket. Ez alighanem logikus is a részükről. Ehelyett inkább hatá­ rozottak, mégis nyájasak legyünk velük. A kezünkben lévő lehetősé­ geknek ez a helyes kombinációja, és valósággal csodákat művel. Ha eszerint állunk hozzá a bunkókhoz, a velük kapcsolatos számos pszi­ chológiai jellegű probléma megoldhatóvá válik, és eddig sikertelen kí­ sérleteink kezdenek eredményeket hozni. Fontos, hogy a bunkók semmiképpen se érezhessenek bennünk dühöt. Mint már mondtam, a düh csak dühöt vált ki. Nem háborúsko­ dást akarunk elérni. A dühvei megvert emberek hatékony kezeléséhez az együttműködésükre van szükségünk, nem pedig a szembefordulá­ sukra. A harcban úgyis könnyen ők kerekedhetnének felül. Tehát kü­ szöböljük ki a dühöt. Helyette határozottságot alkalmazzunk a viselke­ désük megváltoztatásának eszközeként. 61

B r u t á l is

bunkók

Ha úgy alakul, hogy a családunkban vagy a munkahelyünkön va­ laki szándékosan árt nekünk, akkor olyan büntetés legyen a válaszunk, amely bizonyos kisebb mértékű kényelmetlenséget okoz neki. Csak hadd érezzék, hogy a negatív viselkedésük kellemetlenségekkel jár együtt. Aztán finoman és fokozatosan egyre inkább növeljük a kényel­ metlenséget egészen addig, amíg komoly sérelmet nem okoz neki. Mindinkább késztetést érez majd arra, hogy megváltozzon. Magyaráz­ kodásra semmi szükség, ne bocsátkozzunk vele vitába a büntetés jo­ gosságáról. Értésére adjuk, hogy mit várunk tőle, és ha nem hajlik rá, még jobban bekeményítünk. Ezt nevezik szigorú szeretetnek. Addig szorítunk a kellemetlenségek présén, amíg jelét nem adja a megválto­ zásnak. Ha mégsem változik, választhatunk: vagy elfogadjuk olyan­ nak, amilyen, vagy pedig véget vetünk a kapcsolatnak. Volt egyszer egy kamasz páciensem, akiben sok düh feszült, és kisebb testvérein, sőt a szülein töltötte ki. A papa finom ember volt, aki nem igazán tudott szembeszállni nyolcvankilós, tizenhat éves fiacská­ jával. Odáig ment a dolog, hogy a fiú már majdnem átvette otthon az uralmat. Azt javasoltam a szülőknek, hogy büntessék meg, például valahányszor rosszul viselkedik, vegyék el tőle az autóját. A szülők meg is ígérték. Mihelyt megpróbálták, a fiúcska törni-zúzni kezdett a házban. Annyira brutális volt, hogy a család rádöbbent: a fiút nem ké­ pesek jobb belátásra bírni. Meghátráltak, belenyugodtak az agresszió­ ba. Ez lett az eredménye annak, hogy éveken át tűrtek, és mire rászán­ ták magukat az ellenlépésekre, már túl késő volt. Emlékezetük felfrissítéséül elismétlem, mi az emberi kapcsolatok három alapelve, illetve, hogy valaki miért bánik velünk úgy, ahogyan bánik. Az első alapelv: környezetünk a viselkedésével azt engedi meg magának, amit eltűrünk. Végső soron mi magunk tanítjuk meg az em­ bereket arra, hogy hogyan kezeljenek bennünket. Az előbb említett családban az engedékenységgel arra nevelték rá a fiukat, hogy trágár és erőszakos legyen. Mindent úgy csinált, ahogy a kedve szottyant, és elfogadták tőle, hogy agresszív. Ha nem lépünk fel az agresszió ellen, még többet kapunk belőle.

62

B r u t á l is

bunkók

Az emberek közötti kapcsolat második alapelve: másoknak a ve­ lünk szembeni viselkedése nem változik meg addig, amíg a saját visel­ kedésünk is meg nem változik. Tényleg változtatni is akartak a szülők, mert megpróbáltak fellépni a fiú durvasága ellen azzal, hogy elvették tőle az autót. Helyesen tették, hogy megpróbálták. A harmadik alapelv: hagyjunk fel a túltengő passzivitásunkkal.

A tisztelet pszichológiája A „tisztelet” érdekes szó. Háromfélét jelent: megbecsülést, csodálatot és félelmet. Ha azt mondom, hogy tisztelem az anyámat és az apámat, mert sok áldozatot hoztak értem, akkor mindenki megérti, mire gondolok. Tisztelem, vagyis szeretem őket, és örökre hálás leszek nekik azért, amit értem tettek. A tisztelet ebben a példában a megbecsülést jelenti. Ha azt mondom, hogy csodálom az űrkutatás eredményeit, az em­ ber Holdra szállását, és tisztelem az ezeket lehetővé tévő embereket, ismét világos, hogy mit akarok kifejezni. Nem is feltétlenül az egyen­ kénti tevékenységüktől ámulok el, hanem a csodától, amivé az egész összeáll. A szó harmadik jelentése egyfajta enyhe félelem. Ha azt akarjuk, hogy az emberek tiszteljenek, azt kell elérnünk, hogy tartsanak tőlünk egy picit. Az enyhe félelemérzet előidézésére van szükség ahhoz is, ha azt akarjuk, hogy a gyermekeink tiszteljenek bennünket. Helyénvaló, ha egy kicsit megtanulnak tartani tőlünk, a rendőrségtől, a tanároktól és a társadalom más tekintélyességeitől. Mert ha nem, akkor nem fej­ lődik ki bennük a tiszteletérzés. Még azt is ki merem jelenteni, hogy két felnőtt ember csak akkor képes igazán beleszeretni egymásba, ha tartanak is egymástól egy ki­ csit. A szerelem a tiszteletből fejlődik ki, a tisztelet pedig az enyhe fé­ lelemből. Nem tudunk igazán mélyen szeretni egy olyan felnőttet, aki­ től egyúttal nem félünk is valamicskét. Ha nincs bennünk a leghalvá­ nyabb félelem sem a partnerünkkel kapcsolatban, hát bármit megen­ gedhetünk magunknak vele szemben. Nem lehetünk képesek sokra be­ 63

B r u t á l is

bunkók

csülni az olyan személyt, aki nem fékez meg bennünket, ha rosszat te­ szünk. Aki ilyen, azt szoígaszámba vehetjük, egyenrangú és meghitt társnak aligha. Tehát ha azt akarjuk, hogy szeressenek bennünket, te­ gyünk úgy, mint akitől félni is lehet - nem nagyon, éppen csak egy ki­ csit. Ez a szülőkre is érvényes. Nem fogunk bírni a gyermekeinkkel addig, amíg meg nem érzik az enyhe félelem ízét. Utána már nem mer­ nek rosszalkodni. Mihelyt aztán jól viselkednek, annál nyugodtabban lehetünk velük kedvesek. A jó magatartásuk jutalma lesz a tőlünk ka­ pott kedvesség. Az egymás közötti összhang ilyetén kialakulása azért jöhet létre, mert teljesül egy kölcsönös elvárás: „Elégítsd ki a legmé­ lyebb vágyaimat, cserébe én is kielégítem a tiédet. Ha visszautasítasz, én is kellemetlenkedni fogok neked. A szeretetemet ki kell érdemelni.” Ez az a mechanizmus, amely a félelem révén elvezet a szeretetig. Nézzük, hogy ezeket az alapelveket hogyan tudják alkalmazni például olyan egyedülálló nők, akik egymaguk nevelik önfejű kamasz­ korú gyermekeiket. Az ilyen egyedülálló nőknek azt kell megérteniük, hogy gyerme­ keik kordában tartására gyakorlatilag semmiféle eszköz nem marad a kezükben, ha még a gyermek kisebb korában nem tanúsítanak vele szemben megfelelő erélyt. Ha még gyermekkorban kifejlődik a megfe­ lelő tisztelet (enyhe félelem), a mama később nyugodtan adhat utasítá­ sokat a 16-17 éves fiának vagy lányának, és az engedelmeskedni fog. Viszont ha nem sikerül megkapaszkodnia a helyzet magaslatán, sem­ mibe fogják venni. Különösen könnyen bekövetkezhet ez manapság, mert .a társadalom mostanában eltűri a rebelliskedést. A kamaszok minden további nélkül dohányozhatnak, ihatnak, későn járhatnak haza, bárkivel összeadhatják magukat, mehetnek a maguk feje után. Leg­ többjüknek fogalma sincs, hogy az effajta viselkedés milyen veszélye­ ket hordoz magában, és nincs az a rábeszélés, ami hatna rájuk. Az egyedülálló nőnek tehát tettekhez kell folyamodnia, ha a szép szó már nem használ. De kire támaszkodhat? Ha már férje ugyebár nincs, akkor a nagypapa vagy esetleg a gyermek nagybátyja jelenthet megoldást. Ha ezek sincsenek kéznél, keresni kell egy energikus férfit,

64

B r u t á l is

bunkók

aki szükség esetén eljön, és előidézi a kellő enyhe félelmet az engedetlenkedő gyermekben. Társadalmunk bizony rá van szorulva némi változásra azt illetően, hogy gyermekeink idejében megtanulják tisztelni a törvényt. Az igazságszolgáltatásnak gyorsnak kellene lennie. Munkám so­ rán számos olyan kamasszal találkoztam, akik minden habozás nélkül egyik törvénysértést a másik után követték el, nem törődve azzal sem, hogy mindig hamar letartóztatták őket. Hetekbe, sőt akár hónapokba telt, amíg bíróság elé kerültek. Néha megrovást vagy büntetést kaptak. Ám az eljárás hosszadalmas, a büntetés enyhe, és a kamaszok azt ta­ pasztalták, hogy a törvényeket nem igazán kell komolyan venni. Itt lenne az ideje, hogy felgyorsítsák a bírósági eljárásokat, és hogy az elkövetett cselekmények súlyával arányos büntetéseket szab­ janak ki. De erről legyen elég ennyi - tapasztalataim szerint az embe­ rek által elkövetett leggyakoribb hiba az, amikor panaszkodásaik során újra és újra önmagukat ismétlik. Ami bánt, azt legfeljebb egyszer vagy kétszer panaszoljuk el. Utána már jöjjenek a tettek.

A szóbeli érintkezés pszichológiája A szóbeli érintkezésnek két fajtája van. Az egyik a beszélgetés, a má­ sik a vitatkozás vagy veszekedés. A beszélgetés az, amikor két ember információkat, pletykákat, vicceket vagy elképzeléseket cserél. A szóbeli érintkezésben ilyenkor nincs érzelmi töltés. Az egyik személy előadja a véleményét vagy a hí­ reit, a többi egyszerűen végighallgatja. Ahogy előrehalad a beszélgetés, általában mindinkább egyetlen témának vagy vélekedésnek a megerősítgetésére hegyeződik ki, mert a hallgatók valamelyike vitatkozó álláspontra helyezkedik miatta. Példá­ ul kijelentjük, hogy a barátunk nem érdemelte meg állásának elveszí­ tését. Akinek ezt mondjuk, ezzel szemben azt állítja, hogy az illető ha­ nyagul dolgozott, és csak azt kapta, amire rászolgált. A nézetek eltéré­ se olyan helyzetet idéz elő, amely magában rejti a szócsata lehetőségét. Kitartunk a véleményünk mellett, és hangoztatjuk, hogy vitapartne­ 65

B r u t á l is

bunkók

rünk téved. Vagy egyik, vagy mindkét fél felemeli a hangját, és köve­ telni kezdi, hogy ismerjék el az igazát, és tisztázzák a kérdést egyszer s mindenkorra. A kérdés tisztázására persze a legritkább esetben kerül sor. A vi­ tatkozók egyre nagyobb hangerőre kapcsolnak, az asztalt csapkodják, sőt tettlegességig fajulhat a dolog. Mielőtt bárki észbe kaphatna, az eredetileg csak beszélgetni vágyó partnerek akár ökölre is mehetnek. Pedig semmi értelme, hiszen úgysem győzik meg egymást. Az ilyen helyzetek kialakulásának megakadályozása érdekében hadd adjak né­ hány tanácsot. Először is: legyünk tudatában annak, hogy aki mérges, az nem fi­ gyel oda mások érvelésére. Ha olyan emberhez beszélünk, aki dühöng, az jóformán meg sem hallja, amit mondunk neki: Heveskedéssel nem lehet vitát érdemben eldönteni. Az ordítozás, a fenyegetőzés miránk sincs különösebben meggyőző hatással, nem ismerjük el tőle a tévedé­ sünket vagy partnerünk igazát. Fékezzük meg tehát az indulatokat, mert nem jutunk velük semmire. Másodszor: amint észrevesszük, hogy a beszélgetésen eluralkodik az indulat, mondjuk ki hangosan: „ez már indulatoskodás”. Ettől vita­ partnerünkkel együtt rögtön észbe kapunk, lecsillapodunk, és elha­ lasztjuk a téma megtárgyalását olyan időpontra, amikor már mindket­ tőnkből kitisztul a harag. Hiszen ő is tudja, mi is tudjuk, hogy a dühön­ gés három téves alapfeltételezésből táplálkozik, amelyek szerint dü­ hünket mások idézik elő, emiatt ők rossz embernek minősülnek, és a rossz emberből agresszivitással faraghatunk jó embert. A megnyugváshoz talán elég annyi idő, amíg körbesétáljuk a há­ zat, de akár napokat is igénybe vehet. Mindenesetre amint sikerült, is­ mét üljünk össze a vitapartnerünkkel, és beszéljük meg újból a dolgot, de már a kulturált beszélgetés szintjén. Ha újból felüti a fejét az indu­ lat, ismét szakítsuk félbe a tárgyalást, és folytassuk a dühünk kigyom­ lálását. Egészen addig tegyünk így, amíg szükség van rá. A szóbeli érintkezések témaköre azért kiemelkedő fontosságú, mert a düh nagyon sokszor abból csírázik ki, amit egyik ember a má­ siknak mond. Mégsem a szavak hibáztathatok. A szavak nem képesek

66

B r u t á l is

bunkók

ártani. Egyik fülünkön be, a másikon ki. Emlékszünk erre a mondásra? Óriási igazság van benne. Bottal vagy kővel össze lehet tömi valakinek a csontjait, de szavakkal nem.

Az igényérvényesítés pszichológiája Kár is volna azt az illúziót kergetnünk, hogy szép szóval zöld ágra lehet vergődni mindenkivel, akinek indulati jellegű problémái vannak. Az emberek egy része mindig is szabadjára fogja engedni a dühét, meg fogja szegni a törvényeket, és ennek az az oka, hogy a többiek ellen el­ követett agresszió nemigen részesül következetes és kellő mértékű büntetésben. Az erőszakoskodók nagyon is jól tudják, hogy amit tesz­ nek, azt a társadalom elítéli. Ezért aztán semmi értelme sokadj ára el­ magyarázni nekik, hogy más emberek fizikai terrorizálása helytelen. Egész életükben ezt hallgatták, miért prédikáljuk el nekik még egy­ szer? Inkább meg kell őket fegyelmeznünk. Ne maradjanak el a negatív következmények, és azoknak megfelelő mértékűeknek kell lenniük, hogy visszatartó hatásuk legyen. A rossz szokásokból akkor gyógyul ki valaki, ha neki magának okoznak erős szenvedést. Sok vesződséggel jár ezeket az embereket annyira kellemetlen helyzetbe hozni, hogy megváltozzanak? Kerül, amibe kerül. A pszichológiai tanácsadás lehetőségét majd csak akkor kínáljuk fel nekik, ha már megmutatkoznak a jelei annak, hogy a büntetések hatására az illetőben komolyan felvetődik a viselkedése megváltozta­ tásának gondolata. De csak akkor, mert korábban nem beszélgetésre van szüksége, hanem egyre fokozódó mértékű kényszerítésre. Az al­ kalmazott büntetés ne brutális legyen, de mégis eléggé szigorú ahhoz, hogy elérjük a kívánt hatást: a mások iránti tisztelet felébredését. Most néhány ötletet adok arra, hogyan lehet rríegrendszabályozni az ilyen fékeveszett illetőt. Mindenekelőtt igényérvényesítőn, ne pedig agresszíven viselked­ jünk vele szemben. Emlékezzünk a 2. fejezetben leírtakra: a két maga­ tartásforma között az a különbség, hogy ha a jogainkért érzelmi felin­ 67

B r u t á l is

bunkók

dulás nélkül állunk ki, az az igényérvényesítés. Meggyőződésem sze­ rint mindig jobb az agressziónál. Sok olyan nővel találkoztam, akit bántalmazott az udvarlója vagy a férje. Ezek a férfiak minduntalan megígérték, hogy megváltoznak, aztán persze semmi sem lett belőle. Továbbra is vedeltek, kerülték a munkát, elverték a nők által megkeresett pénzt, hűtlenkedtek, és min­ den számonkérés alkalmával alázatosan megígérték a megj avulást. Nemrég kétszer is beszéltem egy nővel - először akkor, amikor fakép­ nél hagyta a folyton részegen randalírozó férjét, másodszor pedig ami­ kor az őszinte bűnbánat hatására visszament hozzá. Megtudtam, hogy a cirkusz újból elölről kezdődött. Változatlanul azt tanácsoltam a nő­ nek, hogy hagyja ott, de ő inkább a tűrést választotta. Ne kiabáljunk a partnerünkkel, és ne olvassuk a fejére a hibáit. Már úgyis számtalanszor hallotta. A legfontosabb azt megértenünk, hogy nekünk magunknak kell megváltoznunk. Hiszen mi voltunk eddig túlzottan béketűrők. Eddig mindig mi hátráltunk meg a komisz maga­ tartásuk elől. Hogyan változzunk meg, hogyan hagyjunk fel az engedékenység­ gel? Bőven elég egyszer vagy kétszer elsírnunk az illetőnek a vele kap­ csolatos problémáinkat, utána már felesleges a rimánkodás. Ha addigra nem változott meg, a harmadik vagy a negyedik vagy az ötödik lelki fröccs úgysem ér valami sokat. Inkább tegyünk vele olyasmit, ami ha­ sonló mértékben a kárára van. Ám ügyeljünk arra, hogy amit teszünk, azt harag nélkül tegyük. Mert ha mégis, akkor csak háborúskodás lesz a vége, nem pedig együttműködés. A második fontos dolog: amikor végre cselekvésre szánjuk el ma­ gunkat, az igényérvényesítési eljárásunkat semmi esetre sem szabad félbehagynunk holmi bűntudat miatt. A harmadik tanács: menet közben nehogy megsajnáljuk a megne­ velni kívánt személyt. Tervünket precízen és maradéktalanul végre kell hajtanunk, igenis kellemetlenséget kell okoznunk az illetőnek. Probléma keletkezhet abból is, ha megijedünk, hogy a célszemély esetleg elhidegül tőlünk. Ha megengedjük magunknak az ettől való fé­ lelmet, az azt jelenti, hogy senkivel szemben sem tudunk majd határo­ zottan fellépni. Az elhidegülés csakis akkor árthat nekünk, ha a szí­ 68

B r u t á l is

bunkók

vünkre vesszük. Nem kell, hogy mindenáron szeressenek bennünket, attól még nem leszünk kevésbé értékes emberek. Ha félünk a válaszul kapható fizikai bántalmazástól, az nagyon is érthető. Ha a terror elleni lázadásunk oda vezethet, hogy az illető meg­ ver, semmiképpen se panaszkodjunk, hanem meneküljünk el tőle mi­ nél hamarabb. Az utolsó mérlegelendő szempont az esetleges anyagi, megélher tési hátrány. Ez is érthető félelem. A pénz biztosítja számunkra az egészséget, a védelmet, a tetőt a fejünk fölé, a betévő falatot. A nyomorgás szó szerint életveszélyes. Ha csakugyan fizikai bántalmazástól vagy jelentős anyagi hátránytól kell tartanunk, akkor azt javaslom, ne erőltessük az igényérvényesítést. A kívánt változásoknak túl nagy lehet az ára. Inkább tűrjünk, vagy fokozatosan hátráljunk ki a kapcsolatból. De bárhogyan is alakul, arra mégis ügyeljünk, hogy a kapcsolatot ne uralja el a düh. Abból ugyanis katasztrófa lehet.

No és a szeretet? Az eddigiekből világosan ki kellett derülnie, hogy ha felül akarunk ke­ rekedni az idegesítőkön, az csak a gyűlölet érzésének száműzésével le­ hetséges. Azt jelentené ez, hogy teljes szeretetet érezzünk irántuk, és a szeretet erejével űzzük ki belőlük azt, ami szörnyűséges a viselkedé­ sükben? A válasz: igen - azonban nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. A legtöbb ember szerint a szeretetnek az a jele, ha az illető sze­ mélyt kedvességgel és gondoskodással halmozzuk el. Szerelmesek gyakran valóban mondanak egymásnak olyat, hogy „ha tényleg sze­ retsz, akkor ezt és ezt megteszed értem”. Tehát a szeretet nem egyéb, mint az az érzés, ami akkor keletkezik bennünk, ha valaki teljesíti a vágyainkat - minden jelentéktelen kéré­ sünket bármikor. Minél több vágyunk teljesül, annál jobban szeretjük, akinek ezt köszönhetjük. A szeretet pontos meghatározása vélemé­ nyem szerint a következő: a szeretet erős érzelem, amelyet az iránt ér­ zünk, aki, vagy ami kielégíti, kielégítette vagy ki fogja elégíteni a leg­ mélységesebb vágyainkat és szükségleteinket. 69

B r u t á l is

bunkók

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy akiket szeretünk, azokat azért szeretjük, amit értünk tesznek. Önzetlen szeretetről csak gyermekeink, állatkedvenceink vagy magatehetetlen szüléink vonatkozásában be­ szélhetünk. Ha ez így van, és a szeretet a vágyaink kielégítésével függ össze, akkor hogyan szerethetjük az idegesítőket? Talán még tovább rontjuk őket, mert a szeretetünkkel azt sugalljuk nekik, hogy „csak így tovább”? Természetesen ne ez legyen a hozzáállásunk. Annál is kevés­ bé, mert a dédelgető szeretet neveli ki az erőszakos nyafogókat és az akamok okostónikat. Az effajta idegesítők mindent és mindig megkap­ nak, és pontosan ez rontja el őket. Végül nem az kerekedik ki a képből, hogy az önzetlen szeretet rossz, káros és személyiségromboló? A kérdéskör nyomban világosabbá válik, mihelyt megpróbáljuk precízen meghatározni, hogy mit értünk a mélységes vágyak és szük­ ségletek fogalmán. Akinek kielégítjük minden vágyát, abból éppenséggel az elkényeztetés faraghat szörnyű alakot. A mélységes vágyak arról szólnak, hogy az illetőnek semmi se legyen tilos, szolgálják ki mindenben, az egész napot csak játékkal és más szórakozással tölthesse, ételben, ital­ ban és szexben minden elképzelhetőt megkapjon. Ha barátunkat vagy kedvesünket ilyen formában kényeztetjük, kétes eredményt érünk el, mert elkapatjuk. Kétségtelen, hogy szeretni fog a bőkezűségünkért de csakis addig, amíg teljesítjük kívánságainak egyre hosszabb listáit. Amint ezt beszüntetjük, a szeretet pillanatok alatt gyűlöletbe csap át. Most pedig nézzük a szeretet meghatározásában szereplő másik elemet, a szükségleteket. Ezek egyáltalán nem azonosak a vágyakkal, mert bár nélkülözhetetlenek a léthez, néha kellemetlenek. Ha egy gyermek fertőzést kap, antibiotikumos injekcióra van szüksége. Pedig a legkevésbé sem örül neki. Ha egy gyermeknek ki akarjuk bontakoztatni a benne rejlő tehetségét, bizony sokat kell gya­ korolnia a zongorán, akár éjszakába nyúlóan is, sőt a házi feladatát sem szabad mellette elhanyagolnia, mert különben nem teljesednek ki a benne szunnyadó képességek. A szigorú bánásmód mellékhatásai sokszor kellemetlenek, de alapvetően mégis az egészséget és a fejlődést szolgálja. Aki kapja, ne­ tán arra panaszkodik, hogy mostohán bánnak vele, de én inkább a ke­ lti

B r u t á l is

bunkók

mény szeretet kifejezést alkalmazom rá. Nem azt tartalmazza, amire a nevelés alatt álló személy vágyik, hanem amire szüksége van. Mi más ez, ha nem szeretet? És a szeretetnek pontosan ez az a fajtája, amiben az idegesítők soha nem részesültek. Vagy brutális bánásmódot kaptak, és soha nem tanították meg őket a kulturált és megértő viselkedésre, vagy pedig éppenséggel elkényeztették és mindennel elhalmozták őket, csak egyedül az igazi felnőtté váláshoz nélkülözhetetlen határo­ zottságban és önfegyelemben szenvedtek hiányt. Az én családomban bennünket, gyermekeket a szüléink egyaránt részesítettek kedvességben és szigorban. Megtanultuk tőlük, hogy mi a helyes viselkedés, és hogy az érvényesülésünkért hogyan kell megküzdenünk. Apám ügyelt rá, hogy naponta legalább egy órányit gya­ koroljak a zongorán, még akkor is, amikor kijelentettem, hogy elegem van már az egészből. Egyúttal elmondta, hogy őbelőle azért lett mind­ össze szerszámkészítő szakmunkás, és nem pedig jogász, mert az apja nem kényszerítette rá a tanulásra, és ezt ő azóta is nehezményezi. Ele­ inte vidám volt a tanulás nélküli gondtalan élet, de amikor eljött a csa­ ládalapítás ideje, rá kellett jönnie, hogy szegény bevándorlók gyerme­ keként, egyszerű gyári munkásként mennyivel nehezebb a sorsa, mint ha szakmunkásképző helyett magasabb iskolákat végzett volna el. Biztosítottam apámat, hogy soha nem fogom hibaként felróni neki, ha nem kényszerít zongorázásra. Azt felelte, hogy de igen, elő­ fordulhat az is. Azóta immáron 50 éve felnőtt vagyok, magas a kép­ zettségem, teljes és változatos életet élek, nagyon sokszor örömömet lelem a zongorázásban, és már tudom, hogy apámnak igaza volt: való­ ban hibáztatnám. Hálás vagyok neki, amiért arra nevelt, amire szüksé­ gem volt (fegyelem), és nem arra, amit akartam (üres időtöltés). Az egész kérdéskörnek ez a súlyponti része. A kedvesség és a ha­ tározottság együttesen csodákat művel, míg a határozottság nélküli kedvesség, illetve a kedvesség nélküli szigor súlyos emocionális komplexusok kialakulását idézi elő. Ha egyetértünk abban, hogy partnerünket és családunk tagjait ne elvakultan szeressük, akkor fel kell tennünk a kérdést:

71

B r u t á l is

bunkók

Tiltakozzunk vagy ne tiltakozzunk? Mikor tiltakozzunk? Akkor, ha eljutottunk az ésszerű türelem határáig. Ha a munkahelyünkön méltánytalanságok érnek, ne másoktól kérdez­ zük meg, hogy hagyjuk-e ott azt az állást, hanem magunk döntsük el, hogy a sérelmek további eltűrése megéri-e. Ugyancsak az ésszerű türe­ lem határát vegyük mércének a gyermekeink vagy a partnerünk részé­ ről bennünket érő durvaság tűrési szintjének megállapításához. Amikor egy régóta tartó baráti kapcsolat felszámolását mérlegel­ jük, úgyszintén azt vegyük alapul, hogy mennyire érné meg a folytatás. Akkor kell fellépnünk az érdekeinkért, amikor még nem süllyedtünk az ETH (ésszerű türelem határa) küszöbértéke alá. Ha folyton csak rágódunk, mert azt hisszük, hogy áldozatkész magatartásunkat a bará­ tunk az eddigiektől eltérően majdcsak viszonozza, szinte bizonyosan keserű csalódásban lesz részünk. Az igaz, hogy felnőtt emberek köte­ lességüknek érzik a kedvességre kedvességgel válaszolni. Ha ez így rendben be is következik, akkor nincs semmi baj, van értelme az áldo­ zathozatalnak. Ám gyakran az az ábra, hogy a nyújtott szívességek már a saját érdekeink rovására mennek, miközben viszonzásul nem ka­ punk semmit. Ilyenkor nincs más hátra, mint levonni a következtetést, miszerint az illető éretlen, gyermeteg, és/vagy személyiségzavarban szenved, és csak kihasznál bennünket. Azok a kapcsolatok a leginkább működőképesek, amelyeket mindkét érintett fél tartalmasnak érez. Ha azonban túl sok béketűré­ sünket veszi igénybe és túl sok áldozatot kell hoznunk viszonzás nél­ kül, négy dolog merül fel. Az első: ha nem érezzük megfelelő mértékben hasznosnak a kap­ csolatot, egyre elégedetlenebbek leszünk. Ez nem is történhet más­ képp. Hiszen nem ugrándozunk örömünkben a mindinkább fokozódó elégedetlenségünket érezvén. Például egy gyári munkás is minimum keseregni kezd, ha a vállalata érdekében végzett túlmunkája ellenére sem kapja meg a várt fizetésemelést. A mások érdekében vállalt túlzott áldozatkészségünk második kö­ vetkezménye az, hogy felzaklatjuk magunkat. Depresszió, düh, szo­ rongás, féltékenység és sok más hasonló tünet jelentkezhet rajtunk. 72

B r u t á l is

bunkók

Nem valami nagy élvezet újra és újra felzaklatva lenni: megviseli és demoralizálja az embert, ráadásul előkészíti a talajt a személyiségza­ varok kifejlődéséhez. A velünk szembeni méltatlan magatartás eltűrésének harmadik következménye: fokozatosan kivész belőlünk a szeretni tudás. Ha a szeretet valaki legmélységesebb vágyainak és szükségleteinek kielégü­ léséből ered, akkor az ellenkezőjéből a szeretet elsorvadása származik. Nemigen szoktunk embereket csak amúgy önzetlenül szeretni - erre legfeljebb csak az képes, aki földre szállt angyal vagy bolond. Része­ gen hazaérkező házastársunk nem várhatja, hogy ölelgessük. Végezetül pedig: ha lassanként elfogy a szeretet, a kapcsolatot nem lesz, ami összetartsa. Egyszerűen eltávolodunk az illetőtől, elköl­ tözünk, elválunk. Ahol vallási okokból nem jöhet szóba a válás, ott kü­ lönélés kezdődik. Ha különélésre sincs lehetőség, a menekülés vágya akkor is rányomja bélyegét a kapcsolatra. Ide vezet az, ha az életünk szervezésében nem vesszük tekintetbe az ésszerű türelem határát.

73

4 Az erőszakos nyafogok Elérkeztünk az idegesítők egy újabb típusához. Első pillantásra nem is észleljük, hogy idegesítővel állunk szemben. Nem durva, nem agreszszív, nem brutális. Piti kis diktátori hajlamai sincsenek. Másokat azzal von az irányítása alá, hogy elesettnek, gyermetegnek mutatkozik, és nyafog. Ő az erőszakos nyafogó. Olyan ember, akit annyira elkényez­ tettek, hogy csak úgy tud boldogulni az életben, ha odacsapódik a nála erősebbekhez, és azok mindennel ellátják. A nyafogok végtelenül én-központúak, és hiányzik belőlük az együttérzés. Szüntelenül nyafognak és panaszkodnak. Az elutasítást nem hajlandók tudomásul venni. Az akarnok okostónikra hasonlítanak abban a tekintetben, hogy mindenáron keresztül akarják vinni az aka­ ratukat, de ehhez nem alkalmaznak durva támadó eszközöket. Sírnakrínak, nyafognak, duzzognak, kunyerálnak, megsértődnek, gátlástala­ nul használják az ilyesfajta módszereket. Alsó ajkukat durcásan le­ biggyesztik, vállukat szánnivalóan előreejtik, hogy mindenki jól lát­ hassa a kínjukat, aztán szomorúan elkullognak a szobájuk magányába, és közben reménykednek, hogy valaki megsajnálja őket. Sohasem ad­ nak, hanem mindig csak kapni akarnak, és a zsákjuk feneketlen. Ha ma megteszünk nekik yalamit, azzal holnap már nem érik be, és ha a kisujjunkat nyújtjuk, az egész karunkat követelik. Ezeknek a túlkoros gyermekeknek olyan elvárásaik vannak, ami­ lyenekkel az átlagember nem merne előállni. Meg vannak győződve arról, hogy nekik dukál az élet legjava, és másoknak kötelességük ál­ dozatokat hozni értük. Egy páciensem elmesélte, hogy az apja bármi­ féle sorbaálláskor képtelen az utolsó helyre állni. A mozipénztárnál 75

A Z ERŐSZAKOS NYAFOGOK

egyszerűen odamegy a sor elejére, jegyet kér a pénztárostól, és lecsap­ ja elé a pénzt - az pedig egy cseppet sem izgatja, hogy a sort rendesen végigálló emberek mit éreznek. A nyafogó kizárólag azzal törődik, hogy neki mi a jó, mások jogait semmibe veszik.

A színpadias nyírfogó Ebbe a kategóriába tartozók hajlamosak az érzelmi túlfűtöttségre, min­ den figyelmet magukra szeretnek vonni, és rendszerint fölöttébb köve­ telőzők. Csípi a szemüket, ha valakire jobban figyelnek az emberek, mint órájuk. Jó példa erre az a híres színész, aki egy fogadáson nem kapott elég figyelmet, ezért nyomban belekezdett egy régi számába, egy bűvésztrükkbe, hogy ő kerüljön a figyelem középpontjába. Ez a színpadias nyafogó legjellemzőbb vonása. Hát nem elszomorító? Egy felnőtt férfi hogyan lehet ennyire irigy, amiért akkor éppen másra jobban figyelnek? A bámész tekintetek odavonzására egynémely női nyafogó a szexuális eszközeit is beveti. Ha mégsem sikerül, nyomban abbahagy­ ják a mosolygást, a kellemkedést és a bájolgást, és gunyorosan kezde­ nek viselkedni. Mindig tartsuk észben, hogy a színpadias nyafogok ér­ zelmi szempontból éretlenek, és érzelmeik úgy ingadoznak, mint egy gyermeknek. A figyelem önmagukra irányítása érdekében különösen nagy súlyt fektetnek a külső megjelenésükre, hogy a többi embert könnyebben a hatásuk alá vonhassák. Ömlengőn és mézesmázosan be­ szélnek, kedvenc témájuk az érzelem és a szenvedély, de mindig csak a felszínesség síkján. Amikor problémával kerülnek szembe, drámaira veszik a figurát. Úgy viselkednek, mint azok a színésznők, akik őrjöngve és halálra sebzetten a pokol összes kínját élik át a szerepük szerint. Kézfejüket a halántékukra szorítva mintha az ájulás környékezné őket, lábacskájuk­ kal toppantanak, és reszketnek a méltatlankodástól. Gondolkodásukban a szépség és a figyelem olyannyira központi szerepet játszik, hogy a színpadias nyafogok a feléjük irányuló legap­ róbb megnyilvánulást is az olthatatlan szerelem jeleként könyvelik el. 76

A Z ERŐSZAKOS NYAFOGOK

Eszükbe sem jut, hogy az illető semmi többet nem akar, mint egy apró szívességet tenni. Á, dehogy, hiszen félőrült a szerelemtől! Egyértel­ mű, hogy egy romantikus szerelmi affér van készülőben. Mármint a színpadias nyafogok szerint. A színpadias nyafogok sok fejfájást okoznak a terapeutáknak. A szakember az ilyen esetet úgy tekinti, hogy íme egy felnőtt, aki kis­ gyermekként viselkedik, és akit gyermekkorában drága szülei végtele­ nül elkényeztettek. A színpadias nyafogó a sok dagályosság és ömlen­ gés közepette képtelen észrevenni, hogy másoknak is vannak jogaik, nemcsak neki.

A nárcisztikus nyafogó A színpadias nyafogókon kívül a tetejébe itt vannak még nekünk a nár­ cisztikus nyafogok is. Ezekben jelen vannak a színpadias nyafogok összes tulajdonságai, de megtetézve a nagyzoíással, a csodálat iránti vággyal, és azzal a szent meggyőződéssel, hogy ők rendkívül különle­ gesek és felsőbbrendűek. A nyafogóknak ez a fajtája telve van önnön fontosságának tudatá­ val. Ha csinálnak valamit, arról teljes meggyőződéssel hiszik, hogy művük maga a tökély. Saját tehetségük pedig oly brilliáns, hogy senki sem mérhető hozzá. Elvárják, hogy különleges képességeiket és csele­ kedeteiket mindenki bámulattal csodálja meg, és ebben az sem zavarja őket, hogy jóformán alig csinálnak valamit. A narcisztikusak önmagukba szerelmesek. Elnevezésük is ebből származik. A görög mitológiában Narcissusnak hívták azt az ifjút, aki a folyó vizében megpillantotta a tükörképét, és szerelemre gyúlt iránta. A narcisztikusak el vannak kápráztatva önnön szépségüktől, tehetsé­ güktől és minden egyéb tulajdonságuktól. Szilárdan hiszik, hogy kü­ lönbek mindenki másnál. Következésképpen saját magukat egyedülál­ lóan különleges embernek tartják, akit csak más különleges emberek képesek igazán értékelni és megérteni - azok, akik szintén rendkívül tehetségesek, és a társadalom elitjének tagjai. 77

A Z ERŐSZAKOS NYAFOGOK

A narcisztikusak nagyon hajlamosak a kizsákmányolásra, kihasz­ nálják a többi embert, nem törődnek másokkal, és nincs bennük együttérzés. Jellemző rájuk az irigykedés, és nyilvánvalónak tartják, hogy mások is irigykednek órájuk. Telve vannak felsőbbrendűségi tu­ dattal, gőggel és hiúsággal. Egyszóval tenyérbemászóan viselkednek, és olyan emberek, akiket nem könnyű szeretni.

Az önállótlan nyafogó Ha egy idegesítő akad az utunkba, nem nehéz megállapítani róla, hogy egy önállótlan nyafogót tisztelhetünk-e benne. Elég összevetni az aláb­ bi jellemzéssel. Ezeknek az embereknek általában súlyos gondjaik vannak a dön­ téshozatallal, ezért sok tanácsra van szükségük, és azt is erőteljesen igénylik, hogy környezetük sűrűn helyeseljen, ha mégis valamilyen el­ határozásra jutottak. Önállótlan természetük következtében nem merik vállalni a felelősséget a sorsukat érintő fontos elhatározásokért, követ­ kezésképpen imádják áttolni a döntések terhét másokra. Más emberek döntik el helyettük, hogy hol lakjanak, milyen ruhában járjanak, mit vásároljanak. Ha ön történetesen egy önállótlan nyafogó, bizonyára nem szeret vitatkozni másokkal, mert attól tart, hogy elveszíti a megbecsülésüket és a szeretetüket. Ha visszautasító magatartással találkozik, azt nyom­ ban a saját kisebbrendűsége bizonyítékaként értékeli, és annak a jelét látja benne, hogy értéktelennek tartják. Mivel önállótlan, nem készít saját terveket. Nem azért, mintha nem szeretne eredményeket elérni, hanem mert hiányzik hozzá az ön­ bizalma és a tervezőképessége. Folyton vállveregetésért és lelki támaszért kuncsorog, és ennek érdekében olyan dolgokba is belemegy, amelyek egyébként hátrányo­ sak az ön számára. Amikor egyedül hagyják, kényelmetlenül érzi magát, mert meg­ győződése, hogy nem képes egyedül boldogulni az életben. Ha egy párkapcsolatának vége szakad, rögtön újat keres, hogy legyen kire tá­ 78

A Z ERŐSZAKOS NYAFOGOK

maszkodnia. Ingatag személyiség lévén gyakran aggódik amiatt, hogy mégiscsak egyedül marad, és gondoskodnia kell saját magáról. Nem nehéz elképzelni, hogy milyen az élet egy önállótlan nyafogóval. Egy hölgy részletesen beszámolt nekem arról, hogy a vőlegé­ nyével mennyire nehezen lehetett kijönni, mert az rendkívül követelő­ ző volt, és semmit sem tudott egymaga elintézni. Ezt a vőlegényt még gyermekkorában rontotta el a mamája a folytonos kényeztetéssel, és az nem is költözött el a szülői háztól, pedig már jócskán középkorúnak számított. A mama minden további nélkül ágyba vitte középkorú fiacs­ kájának a reggelit, feldarabolta a tányérkáján a husit, utánavitte a kávécskáját, és pénzszűke esetén bankjegyeket is dugott a zsebébe. A férfi képtelen volt az önálló gondolkodásra, ezért az elhatározá­ sok összes kockázatát a barátnője nyakába varrta. Ráadásul még foly­ ton nyavalygott is, ha a nő valamit rosszul csinált. Bármi bárhogyan történt, mindig menyasszonya felelősségét emlegette. Anyjától való nagyfokú függősége következtében a legegysze­ rűbb feladatok megoldásába sem avatkozott bele, mindent ráhagyott a mamájára és a menyasszonyára. Ha netán nézeteltérése támadt volna az anyjával, az súlyos csapás lett volna mind az anyagi helyzetére, mind a lelki egyensúlyára - tehát jól ismervén a saját érdekeit, meny­ asszonyával szemben is a mamájához húzott. Eszembe jut egy másik önállótlan nyafogó esete is. Előadást tar­ tottam egyszer, és amint befejeztem, egy idősebb házaspár jött oda hozzám. Megkérdezték, mit tegyenek a lányukkal, aki folyton-folyvást azt követeli, hogy segítsék ki némi pénzzel. A házaspár már nyugdíjas volt, rendezett anyagi körülmények között éltek. Felnőtt lányuk való­ sággal rájuk telepedett. Egyik anyagi zűrje a másikat követte, és mind­ untalan vitte a pénzt. Első alkalommal körülbelül százfontnyi összeget kért. Alig telt el egy-két hónap, újból jelentkezett, ezúttal telefonon sírva könyörgött ezer fontért. A házaspár tőlem kérdezte, mitévők le­ gyenek. Én természetesen azt javasoltam, hogy ne adjanak neki, mert a leányzó egyetemet végzett, önálló keresettel rendelkezett, és egyszer már neki is meg kell tanulnia a pénzt beosztani. Nem fajult volna el a helyzet, ha szülei a segítőkészségükkel nem bátorították volna fel a költekező életmódra. 79

A Z ERŐSZAKOS NYAFOGOK

Soha nem hallottam a családról a későbbiekben. Remélem, a szü­ lők határozottan léptek fel, és hagyták, hogy leányuk hadd okuljon ma­ gatartása következményeiből. Mindez akkor szükségszerűen azt jelenti, hogy mindenben kerül­ jük a másoktól való függőséget? Természetesen nem. Az emberek köl­ csönösen függenek egymástól - kivételt talán csak az erdő mélyén élő, állatprémekbe öltöző, bogyókat evő remeték képeznek. Mindannyian rászorulunk másokra, mert különben kitől vennénk például benzint, ki adna kenyérkeresetet, ki építené fel a házunkat? Sőt, néha mindenkivel előfordul, hogy égető szüksége támad egy szerető és bőkezű társra vagy barátra, aki átsegíti a nehézségeken. Egy fiatalember nemrég szerezte meg az egyetemi diplomáját, nem nyílt még alkalma pénzügyileg megalapozni az életét, és kölcsönt kért szü­ leitől arra, hogy belekezdhessen háza felépítésébe. Ismerve a szülők anyagi helyzetét, semmi kivetnivalót nem találtam a dologban. A nagy­ lelkű kölcsön nélkül a fiatalembernek bérelt lakásba kellett volna költöznie, és csak hosszú idő elteltével tudott volna belevágni a saját otthon megteremtésébe. Az eset jól példázza az egészséges jellegű füg­ gőséget. A szülők tisztában voltak vele, hogy fiuk keményen dolgozik, meg lehet bízni benne, és sokkal többre viszi az életben, ha átsegítik az otthonteremtés kezdeti nehézségein. Időnként váratlan helyzetek állnak elő. Adódhat úgy, hogy egy fiatalembernek hirtelen ügyvédre vagy orvosra lesz szüksége, de nem tudja megfizetni. Ilyenkor a családja vagy a barátai részéről érkező se­ gítség lehet a megoldás. Az utóbbi néhány példa szereplői a felvett pénzek és kölcsönök ellenére semmiképpen sem számítanak önállótlan nyafogónak. Ko­ moly és felnőtt emberek, akik nem vették volna igénybe ezt a megol­ dást, ha nem lettek volna valóban rászorulva. Szó sem volt elkényeztetettségről. A segítségkérés sem volt megrögzött szokásuk. Ezen té­ nyezők jelentik a fő különbségeket az önálló és az önállótlan emberek között.

80

AZ ERŐSZAKOS NYAFOGOK

Tanácsaim a nyafogónak Ön, nyafogó jól teszi, ha ismét végiggondolja azt az elképzelését, mi­ szerint valamiféleképp különleges ember volna olyan előjogokkal, amelyek az emberiség többi részének nem járnak. Ki mondta, hogy ön különb másoknál? Mitől lenne joga hamarabb bemenni mondjuk egy moziba vagy étterembe, mint az épület előtti hosszú sorban álldogálók­ nak? Mitől lenne olyan különleges, hogy á másokra érvényes törvé­ nyek alól mentes volna? Tegyen meg önmagának és környezetének egy nagy szívességet: szabaduljon meg attól a rögeszméjétől, hogy lé­ teznek magasabbrendű emberek, akiknek különb bánásmód jár, mint másoknak. Főleg azt verje ki a fejéből, hogy történetesen éppen ön ilyen különleges ember. Inkább ereszkedjen le az eddig annyira lenézett közönséges ha­ landók szintjére. Mit szólna, ha azt venné észre, hogy valaki a beszél­ getésekben minduntalan az előtérbe nyomul, és önnek egyetlen szavát sem engedné végigmondani? A nyafogóknak az a megrögzött szoká­ suk, hogy a társalgásra teljesen rátelepszenek, önmagukról tartanak előadást, és néhány perc vagy akár egy óra elteltével derül ki, hogy nem is figyeltek oda, kihez beszéltek. Gondolataik szinte kizárólag sa­ ját maguk, az életük és az élményeik körül járnak, és nem számít, hogy a beszélgetőpartner nem tud mit kezdeni vele: elmesélik a kirándulá­ sukat, előadják a politikai nézeteiket, a sztorijaikat, és nem törődnek azzal, hogy a partnert is bekapcsolják a beszélgetésbe. Próbálja tudatosítani, hogy hiába képzeli magát felsőbbrendűnek és különösen értékes embernek, mert nem az. Gyermetegsége oly­ annyira szembeötlő, hogy másokból legfeljebb csak lesajnálást vált ki, amikor kiderül, hogy szépsége, intelligenciája vagy gazdagsága alap­ ján önmagát Isten ajándékának véli. Kétségbeesetten igyekszik magára irányítani a figyelmet, de nem sikerül, mert ki is tudna tisztelni egy olyan embert, aki elkényeztetett gyermekként viselkedik? Ön egy be­ képzelt, önimádó, nyafogó gyermek, és garantálhatom, hogy sem tisz­ teletet, sem népszerűséget nem ér el, amíg ezek a jellemvonásai meg­ maradnak. Ön elfelejtett felnőni. Ez persze nem teljesen az ön hibája. Kedves szülei minden bizonnyal elkényeztették, mert engedtek min­ 81

A Z ERŐSZAKOS NYAFOGOK

den apró nyafogásának. Könnyen előfordul az ilyesmi. Bármelyik gyermekből nyafogót lehet nevelni: csak annyi kell hozzá, hogy alá­ játsszanak a követelőzésének és a nyafogásának. Felnőtt korára komp­ lett, első osztályú Panasz Muki lesz az illetőből. Pszichológiai szaktanácsadáson számtalan alkalommal akadt dol­ gom ilyesfajta gyermeteg felnőttel. Megnyerő külsejűek, erősek, oko­ sak voltak - de érzelmi szempontból teljesen nyomorékok, és megre­ kedtek a tizenévesek szintjén. Egy ilyen férfi maga is meglepődött, amikor hirtelen felidéződött benne, hogy egyszer tizenéves korában szembeszegült az apjával, és az nem lépett fel erélyesen, hanem kiült az arcára a félelem, és feledte minden szülői tekintélyét. Páciensem észrevette rajta a félelmet, és ezzel minden elvégeztetett. Attól a naptól kezdve azt csinált, ami csak jólesett. Nem törődött a házi feladataival, megtagadta a segítséget a ház körüli munkában, elszórta a pénzt, ran­ dalírozott, bejelentés nélkül kimaradt otthonról, és végeredményként tökéletes nyafogóvá cseperedett. Páciensemen eluralkodott az a szilárd meggyőződés, miszerint ő a világ közepe, de azt is hamar észrevette, hogy rajta kívül senki sem gondolja ezt róla. Barátai kényeskedőnek tartották, és sorra faképnél hagyták. Amikor megjelent nálam a szaktanácsadáson, a 20-as évei elején járt, sokat volt egyedül, sok kudarc érte, és keservesen panasz­ kodott az apjára, amiért az merő felelőtlenségből engedte őt elkanászodni, és neki most, huszonévesen, magára hagyatva kell megtanulnia azokat a leckéket, amelyeken mások tinédzserkorukban túljutottak. Harmadik tanácsom önnek, az elkényeztetett nyafogónak az, hogy ne magasztalja fel önmagát. Lehet, hogy kiváló sportoló, remek alakja van, és gyönyörűen énekel. Ezek az adottságok önt szebbnek és tehetségesebbnek minősítik. Nagyszerű dolgok ezek, de egyetlen pillanatra se képzelje, hogy gazdagsága, vonzereje vagy tudása révén különb ember azoknál, akikben ezek a tulajdonságok nincsenek meg. Egy emberi lény értékét egyetlen tulajdonsága, vagy akár fél tu­ cat, sőt száz tulajdonsága alapján sem lehet meghatározni. Ugyanarról a személyről szó szerint több millió megállapítás tehető. Ha kiraga­ dunk ezek közül néhányat, amely történetesen pozitív, és ha ezekre tá­ maszkodva azt mondjuk, hogy „bizony én ilyen vagyok, és jobb nálad, 82

AZ ERŐSZAKOS NYAFOGOK

mert te nem vagy ilyen”, akkor szem elől tévesztjük azt a milliónyi egyéb tulajdonságot, amelynek egyébként szintén szerepet kellene ját­ szania az illetők reális megítélésében és az összehasonlításban. Ember nem dönthet másik ember értékéről. Legfeljebb annyit te­ hetünk meg, hogy minél részletesebb elemzést készítünk valakinek a jellemvonásairól. Csakis egyes résztulajdonságokról tehetünk megál­ lapításokat, nem pedig magáról az egész emberről. „Ő rendkívül szép.” „Ez egy csodálatos nő.” „Hát igen, ez egy remek cimbora.” Az ilyen jellegű kijelentéseket képtelenség alátámasztani. Szükség van hozzá annak részletezésére, hogy valaki mitől lehet remek, vagy intelligens, vagy szép. Kijelenthetem a szomszédomról, hogy múlt csütörtökön 2 óra 7 perc és 2 óra 9 perc között ő bátor ember volt, mert beugrott a fo­ lyóba, hogy kimentsen egy fuldokló gyermeket. Ez nem jelenti azt, hogy a szomszédom mindig bátor, és azt sem jelenti, hogy nincsenek mások, akik még bátrabbak. Mindössze annyiról értesülünk a szom­ szédomat illetően, hogy az említett kétperces időszakban, azon a bizo­ nyos napon, abban a bizonyos folyóban bátran viselkedett. Semmit sem tudunk meg arról, hogy például ma hogyan viselkedne, vagy ho­ gyan viselkedett a korábbiakban, vagy hogy mit tenne, ha más embe­ reket venne észre fuldoklani a folyóban. Hagyjunk fel a minősítgetéssel - egy külön könyvet írtam, ami­ nek ez a címe. A nyafogok által leggyakrabban elkövetett hiba az, hogy minduntalan minősítgetik magukat - milyen elegánsak, milyen jól néznek ki, milyen szépen lebarnultak a napon, vagy milyen finom és előkelő családból származnak. Súlyos tévedésekhez vezet, ha ezekből akár egyetlen percre is azt szűrik le maguknak, hogy ők különb emberek másoknál.

83

A Z ERŐSZAKOS NYAFOGOK

Tanácsaim az áldozatnak Sajnos a könyvemet olvasó nyafogok vélhetőleg nem fogadják meg minden tanácsomat. így hát azoknak is változniuk kell némiképp, akik nyafogóval kényszerülnek együtt élni. Mindenekelőtt hadd kérdezzem meg: miért tűrik el ezt az agyré­ met? Már említettem a korábbiakban, hogy mindenki azt kapja, amit még éppen eltűr. A gyermek toporzékol, visít és nyafog, de attól még nem kell mindennek úgy lennie, ahogyan ő akarja. Fordítsuk vissza a fegyverét. Bömböljünk, visítsunk és toporzékoljunk - mutassuk meg neki, hogy mi is tudunk úgy tenni, ahogy ő. Ha nem lépünk fel az agy­ rém ellen, felbátorítjuk az agyrémszerű magatartást. Az emberek azért szokták a viselkedésformájukat állandósítani, mert azt veszik észre, hogy a többiek elfogadják tőle. Közvetett módon ugyan, de mi, többiek vezetjük rá az embereket arra, hogy amit csinál­ nak, azt hogyan csinálják. Ha valamilyen eljárásukat nem ismerjük el elfogadottnak, felhagynak vele. Netán ha mégsem hagyják abba, akkor biztosak lehetünk benne, hogy közvetett módon részünk van az adott viselkedés állandósulásában. Ne hátráljunk meg! Okozzunk kellemetlenségeket! Ha a beszél­ getésben valaki magánál tartja a szót, erőnek erejével szóljunk közbe. Az sem baj, ha ő és mi egyszerre beszélünk. így nem tudja kisajátítani magának a társalgást. Próbáljuk meg túlkiabálni, és tartsuk is meg az emelt hangerőnket, amíg észbe nem kap. Nem igazán fog örülni a do­ lognak, de ki törődik vele? Amikor meg akarjuk tömi valakinek a mélyen berögződött szoká­ sait, nem lopjuk be vele magunkat a szívébe. Tulajdonképpen neki te­ szünk szívességet, de ezt ő nemigen fogja díjazni. Készüljünk fél rá, hogy alighanem megharagszik és elhidegül tőlünk. Ha legközelebb a nyafogóval együtt megyünk vacsorázni, olyan éttermet válasszunk, amelyik nekünk tetszik, ne pedig olyat, amelyik neki. Ha kialakult az a szokás, hogy közös tévézés alkalmával mindig a nyafogó kedvenc csatornáját nézzük, akkor ideje beszerezni egy má­ sik készüléket, és azon azt nézzük, amelyiket mi akarjuk, vagy pedig egészen egyszerűen átkapcsoljuk a közös tévét a mi csatornánkra. 84

A Z ERŐSZAKOS NYAFOGOK

Ezzel a módszerrel megtanítjuk a nyavalyásnak, hogy az emberi kap­ csolatok bizony kétoldalúak. Biztosra vehetjük, hogy gyermekkoruk­ ban nem tanulták meg a kölcsönösség mibenlétét. Nekik a mottójuk az, hogy „addide, addide, addide”. Neveljük beléjük a viszonzás köteles­ ségét, és hamar leszoknak a mottójukról. Legfőbb ideje beszüntetnünk a birkatürelmünket. Ha egyik este mi mosogattunk, következő alkalommal rajta a sor. Érttessük meg ve­ le, hogy ha továbbra is fenn akarja tartani az egyoldalúságokat, és nem részesít bennünket méltányos bánásmódban, akkor egyszerűen fel fog­ juk számolni a kapcsolatunkat. Kezdjünk távolságot tartani tőle, és ab­ ból majd megérti a nyafogó, hogy barát nélkül marad, ha nem bánik velünk korrektül és egyenrangú félként. Ez egyben azt is jelenti, hogy fel kell vennünk a szülő szerepét, és meg kell tanítanunk ezt a gyermeket a felnőttként való viselkedésre. Nem jelent semmit, ha esetleg 50 éves, mert lélekben attól még gyer­ mek. Kezdjük el felnőttként kezelni, akitől mindenki elvárja, hogy tö­ rődjön másokkal is. Egy idő után valóban felelősségvállaló felnőtté alakul át, és kifejlődik a tűrőképessége. Ha ellenáll a változtatásoknak, véget vethetünk a vele való kap­ csolatunknak. Mese nincs, vége. Találkoztam olyan emberekkel, akik annyira belefáradtak, belerokkantak és torkig lettek, hogy abbahagyták a nyafogójuk kiszolgálását, és végül elváltak tőle. Ugyanez vonatkozik a munkaadó-munkavállaló viszonyra is. Ha nem sikerül kialakítanunk az alkalmazottakkal a kölcsönösséget, és ha nem a kellő felelősségtu­ dattal veszik ki a részüket a munkából; meg kell tőlük szabadulnunk. Ha azt látják, hogy akár elbocsátásokra is sor kerül, akkor észbe kap­ nak, és hozzákezdenek felnőttként viselkedni. Azt kapjuk, amit éppen még eltűrünk, és környezetünknek irántunk való viselkedése mindad­ dig nem változik meg, amíg a túlzott engedékenységünket fel nem szá­ moljuk. Mi a helyzet olyankor, ha az érintett személy annyira siránkozik, hogy bűntudat támad bennünk? Az mindössze annyit jelent, hogy az érzelmi zsarolás hatékonynak bizonyul. Az érzelmi zsarolásnak az a célja, hogy megijedjünk az erőszakos nyafogó esetleges hisztérikus ro­ hamától vagy öngyilkosságától, és emiatt meghátráljunk. Megfenye­ 85

A Z ERŐSZAKOS NYAFOGOK

get, hogy felingerül, esetleg depressziós lesz, netalán fékeveszetten tombolva tömi-zúzni kezd, végül pedig bennünket tesz érte felelőssé. Ha ez a zsarolás valóban hat ránk, és ezzel átengedjük neki az irányí­ tást, akkor ő győzött. De ha nem hagyjuk magunkat behúzni a csőbe, csakhamar arra leszünk figyelmesek, hogy inkább ő változott meg, mégpedig jelentősen. Nem szabad gyávának lennünk, és ennek érde­ kében három dologra kell ügyelnünk. Először is semmiképpen se érezzünk bűntudatot, ha fellépünk ve­ lük szemben. A bűntudat egyenértékű a meghátrálással és a játszma feladásával. De hát miért is ne lenne bűntudatunk? Végtére valósággal sokkolóan hatottunk rájuk: megtagadtuk tőlük azt, amit akár meg is ad­ hattunk volna nekik. Ne törődjünk ilyesmivel! Ne érezzünk bűntudatot amiatt, hogy határozott fellépéssel felnőttet akarunk faragni valakiből. Ok talán úgy érzik, hogy kegyetlenül bántunk velük, de mi tudjuk ma­ gunkban, hogy azt a fajta szeretetet adtuk meg nekik, amit korábban senkitől sem kaptak meg. Mintha azt mondanánk a barátunknak: „Amíg ilyen vagy, ne számíts rám. Hálás lehetsz érte, és a szívességért cserébe én is szívességet kérek. Amíg le nem rovod a tartozásodat, semmit sem csinálok, csak várok.” Barátunk talán mérges lesz emiatt. Hadd legyen. Ne legyen semmiféle bűntudatunk, hiszen amit teszünk, az nagyon is a szeretet jele. Azé a fajta szereteté, amelyben barátunk­ nak alighanem csak a legritkább esetben van része: ez a szigorú szere­ tet, más néven a megnevelés. A gyávaságunkat felkeltő másik tényező az illető megsajnálása. Ha keményen bánunk vele, nyomban sopánkodni és sírni kezd, elönti az önsajnálat. Érzései akár valódiak is lehetnek. De ez semmit sem vál­ toztat azon a tényen, hogy ha engednénk a nyafogásának és a követe­ lőzésének, azzal csak fokoznánk az elkényeztetettségét. Ha valóban szeretjük az illetőt, ne engedjünk mindig szabad folyást az akaratának. Csak azt kapja meg, ami csakugyan a hasznára válik. Sőt olykor az tesz neki leginkább jót, ha megtagadjuk a kívánságait. Nem kell megvenni a gyermeknek minden megkívánt édességet, hiszen úgyis legfeljebb csak megbetegedne tőle. Az édesség megvonása miatt a gyermek majd utál bennünket egy darabig, de nem kell sajnálni őt emiatt, mert az egész csak egy múló szeszély neki. 86

AZ ERŐSZAKOS NYAFOGOK

Ne feledjük, hogy ha túl sokat és túl mélyen foglalkozunk mások problémáival, az nekünk okoz neurózist. Törődünk az emberekkel, együttérzünk velük, és támogatjuk is például a rokonainkat. De ez ne járjon együtt azzal, hogy a bajaik miatt ugyanolyan mértékű szenve­ dést éljünk át, mint ők maguk. Senkinek sem segítünk azzal, ha úgy felzaklatjuk magunkat, hogy lelki ronccsá kezdünk válni mi magunk is. Ha minduntalan elhatalmasodik rajtunk a sajnálat és az együttérzés, az könnyen belénk rögzülhet, és az lehet a vége, hogy átragad ránk a nyafogok gyermeteg viselkedésmódja. A nyafogok kezelésbe vétele esetén a harmadik gyávaságforrás, amire ügyelnünk kell, az elhidegülésüktől való félelmünk. Sokan úgy vannak vele, hogy ha valaki megutálja őket, az majdnem ugyanolyan rossz, mintha egyenként kitépnék a körmeiket. Könyvem figyelmes el­ olvasása után rá kell azonban mindenkinek jönnie, hogy tulajdonkép­ pen semmi szükségünk szeretetre és elismerésre attól az embertől, aki­ vel éppen dolgunk akadt. Az elutasítás nem okoz kárt nekünk, persze csak, ha szándékosan.nem károsítjuk magunkat miatta. Ha netán úgy érezzük, hogy nem bírjuk ki, ha ez vagy az az ember nem szeret ben­ nünket, hát tegyük fel magunknak a kérdést, hogy akkor mi lenne, ha az illető hirtelen meghalna. Természetesen kibírjuk, ha valaki nem sze­ ret, és az is elviselhető, ha nem kapunk méltó elismerést a partnerünk­ től, a főnökünktől vagy a barátainktól. Ha mind elhidegül tőlünk, ki fogjuk bírni. Már korábbi életünk során is volt részünk elutasításban, sőt tucatnyi és tucatnyi alkalommal. Miért éppen ezt az egyet ne bír­ nánk hasonlóképpen elviselni? Garantálom, hogy már akkor is kapni fogunk egy jó adag elutasí­ tást, mihelyt nem adjuk meg ezeknek a gyermeteg lelkű embereknek mindazt, amire kedvük szottyan. Az elutasításra rá sem kell hederíteni. Mutassuk meg, hogy nyafogásal és sírással-rívással nem tudnak fölénk kerekedni. Ha öngyilkossággal szokott fenyegetőzni valamelyik, hát a legközelebbi alkalommal mondjuk meg neki, hogy akkor bizony hív­ juk a mentőket, és irány a kórház. Leplezzük le a blöffjeiket, és ne engedjünk az érzelmi zsarolás­ nak. Ezek a kis trükkjeik csak arra jók, hogy keresztülvigyék velük az akaratukat. Néha bizonyára nincsenek is tudatában, hogy amit művel­ 87

A Z ERŐSZAKOS NYAFOGOK

nek, az zsarolás, és talán szívesen meghalnának, annyira nyomorultul érzik magukat. De ez csak egy okkal több arra, hogy átvegyük tőlük az irányítást, hiszen jóformán nincsenek is maguknál ilyenkor. Néhány ilyen ember olyasmikkel próbál szimpátiát kelteni maga iránt, hogy esőkabát nélkül sétál az esőben, megégeti magát a cigaretta parazsával, vagy az eszméletlenségig lerészegedik. Ez is csak arra jó, hogy meg­ sajnáljuk és meghátráljunk az akarata elől. Kétségtelen, hogy az ilyen emberek nem teljesen beszámíthatók, és ha attól tartunk, hogy csak­ ugyan valami kárt tesznek magukban, hívjunk mentőt. Ha nem ilyen súlyos a helyzet, hát csak hadd szenvedjenek a saját sumák magatartá­ suk következményeitől mindaddig, amíg rá nem döbbennek, hogy ezekkel a módszerekkel nem érnek el semmit. Ha sikerült felülkerekednünk a bűntudatunkon, a sajnálkozáson és az elhidegüléstől való félelmünkön, akkor igazi szeretetben tudjuk részesíteni ezeket a szerencsétlen és félrenevelt embereket. Segítségre és barátokra van szükségük, és olyan társ kell nekik, aki olykor helyet­ tük is gondolkodik, nem pedig olyan, aki minden mesterkedésüket be­ szedi. Korábban már éppen elég áldozatot szedtek, és ez nekik maguk­ nak is nagy kárukra volt.

.

5

Az önpusztítók Egy furcsasággal állunk szemben. Nehéz elképzelni, hogy akadnak emberek, akik rendszeresen szerencsétlenné teszik magukat - nos, az önpusztítók pontosan ezt művelik. Némelyikük halálra issza magát, másikuk harmincévnyi dohányzás eredményeképpen, a kórházban végzi szétroncsolt tüdővel, és olyan is előfordul, aki képtelen annyi ön­ fegyelemre, hogy ne hízzon el. Nézzünk néhány példát arra, hogy milyenek ezek az emberek. Egy férfi sehogy sem akarta elfogadni, hogy a munkahelyi rang­ létrán feljebb léptessék. Általában mindig jól dolgozott, néha fizetésemelést és előléptetést kapott, de aztán hirtelen elkezdett hibázni, sőt a munkatársainak úgy tűnt, hogy szándékosan okozta az üzemzavarokat, amiért visszasorolás vagy akár elbocsátás is járt. Az évek során egyik munkahelyről a másikra vándorolt, mindenütt lelkesen vetette magát a munkába, és már éppen újból alakulni kezdett a karrierje, amikor el­ kedvetlenedett, és csinált valami olyat, amivel elásta magát. Ennek következtében családjával együtt gyakran kellett költöz­ ködnie. Előfordult, hogy éjnek évadján pakolták be minden cókmókjukat a kocsiba, és valósággal kisurrantak a városból, mert kifizetetlenül hagyták a lakbért. Valahányszor a férfi újra állást kapott, a család rög­ tön összevásárolgatott mindent, étterembe jártak vacsorázni, nem tö­ rődtek a lakbérrel, és megint az lett a vége, hogy szökniük kellett ebből a városból is. A férfi nagyon megnyerő volt, és jó kereskedő válhatott volna belőle. Ehelyett jó svádáját arra használta, hogy a barátain és a rokon­ ságán élősködjön. Egy kis lendületes dumával minden különösebb ne­ 89

A Z ÖNPUSZTÍTÓK

hézség nélkül rávette az ismerősöket arra, hogy azok hetekre befogad­ ják őt és a feleségét az otthonukba, amíg lakást és állást keres. Minden lelkifurdalás nélkül akár távolsági hívásokra is használta vendéglátója telefonját. Megígérte, hogy a számlát kifizeti, de persze erre soha nem kerített sort. Felesége lelkes közreműködésével kiette az ételt a háziak hűtőszekrényéből. Teljes mértékben otthon érezték magukat, és nem vették észre, hogy az arcátlanságuk miatt lassan betelik a pohár. Végül természetesen ismét sikerült magukra hozni a bajt, mert a rokon vagy barát páros lábbal rúgta ki őket, és egy idő után már végképp nem volt kihez fordulniuk. A férfinak néha mégis sikerült új embereket behálóznia a legfris­ sebb munkahelyén vagy valamelyik kocsmában. Rájuk zúdította a jól bevált dumát, és nyomban szívességeket kért, megígérve, hogy min­ dent kifizet, mihelyt újra talpra áll anyagilag. Minden kezdődött elöl­ ről. Néha megpróbáltak nekik tanácsot adni azok a barátaik, akik mindezek ellenére még szerették őket. Hiszen szembeötlő volt, hogy mennyire önpusztító az az életmód, amit folytatnak. Barátaik és roko­ naik sehogyan sem voltak képesek megérteni, hogy a férfi és a felesége miért nem okult abszurd viselkedésük következményeiből. Nem-önpusztító pácienseim időnként arról meséltek, hogy milyen furcsa és zavarba ejtő élményekben volt részük, amikor önpusztítókkal hozta őket össze a sors. Pénzt kértek kölcsön, autó- és telefonhaszná­ latot kunyeráltak, és persze semmit sem viszonoztak. A balekokban egy idő után az a gyanú támadt, hogy velük magukkal lehet valami probléma, ezért is jöttek el hozzám pszichológiai szaktanácsadásra. Akár tudatosult bennük, akár nem, egy idegesítő szakadt a nyakukba. Felhozhatom példaként azt az úriembert is, aki azért keresett fel engem, mert á feleségén eluralkodott a depresszió és a mogorvaság, a hölgy nem talált élvezetet semmiben. A férj keményen dolgozott, őszinte természetű ember volt, és nagyon szerette a feleségét. Mindent elkövetett, hogy felvidítsa a nejét, de nem sikerült, mert az egészen egyszerűen visszautasította bármi földi jónak az élvezetét. Egészségét szisztematikusan rombolta: ivott, dohányzott, rendszertelenül aludt. A férjtől kapott ajándékok érdekes módon mind elvesztek vagy megron­ gálódtak. A tudatalattija azt diktálta a nőnek, hogy utasítsa vissza, ha 90

AZ ÖNPUSZTÍTÓK

kedvesen viselkednek vele. Már az is nyomasztotta, hogy milyen ren­ des férje van, és azt fundálta ki ennek tönkretételére, hogy viszonyba kezdett valakivel, mégpedig szándékosan úgy, hogy a férj észrevegye. A férfi sokat szenvedett, mert nem bírta kitalálni, mivel tehetné feleségét boldoggá. Tájékoztattam, hogy a hölgy egyáltalán nem is akar boldog lenni, és legjobb, ha inkább ő jön el hozzám tanácsadásra. A férjet pedig megnyugtattam, hogy semmi oka önmagát vádolnia ne­ jének nyomasztó szeszélyessége és önpusztító viselkedése miatt.

A tünetek Az önpusztítók olyan emberek, akik szándékosan eltaszítanak maguk­ tól minden örömteli és kellemes élményt. Olyan kapcsolatokba és szi­ tuációkba keverik magukat, amelyekről rajtuk kívül mindenki rögtön tudja, hogy csakis szenvedés lesz belőle. Ha valaki segíteni akar nekik, azt elhárítják, mintha a szenvedést jobban szeretnék. Ezek a személyek a szabad választási lehetőségek ellenére is olyan munkatársak közé mennek dolgozni, olyan házastársat választa­ nak, hogy egyenes az út a csalódáshoz, a kudarchoz, a konfliktusok­ hoz. Visszautasítják a segítséget, vagy ha néha el is fogadják, olyankor úgy alakítják a helyzetet, hogy ne sikerüljön. Amikor valami jó éri az önpusztítót, más embertől eltérően nem örül neki, hanem éppenséggel depresszió vagy bűntudat vesz rajta erőt, esetleg válaszul valami olyat tesz, ami szenvedést okoz neki - balese­ tet von magára, rettentően berúg, vagy véget vet egy meghitt kapcso­ latnak. Jellemző tulajdonságuk az is, hogy magukra haragítják azokat az embereket, akik fontosak számukra, közben pedig jól tudják, hogy azok így el fognak fordulni tőlük. Amikor ez valóban bekövetkezik, az önpusztítók kegyetlen fájdalmat és megaláztatást élnek át. Ha alkal­ muk nyílik megismerni az élet szebbik oldalát és végre jól érezhetnék magukat, sehogy sem akarják elfogadni a boldogságot. Az önpusztítók megtagadják yagy elhanyagolják az érvényesülé­ sükhöz vezető feladat vagy munka elvégzését, pedig minden képessé­ 91

A Z ÖNPUSZTÍTÓK

gük meglenne rá. Másokat rásegítenek, de önmaguk számára nem használják ki az ilyen lehetőségeket. Ha olyan emberrel kerülnek kapcsolatba, aki kedves hozzájuk, azt közönnyel fogadják, és igyekeznek megszabadulni tőle. Éppen azokat az embereket üldözik el maguktól, akik leginkább jót tudnának tenni nekik. A zaklatottságot és a szenvedést természetszerűleg magával hor­ dozó önbüntetés annyira állandósul náluk, hogy nyilvánvalóvá válik: céltudatosan nyomorultul akarják magukat érezni. Mindez annak elle­ nére történik, hogy senki sem készteti őket ilyesmire, senki sem kíván tőlük áldozatvállalást.

Az önpusztító viselkedés okai Az emberekből önpusztító hajlamokat kiváltó elsődleges pszichológiai faktor a bűntudat és a kisebbrendűségi érzés. Valahol valamikor valaki a szavaival beléjük szuggerálta, hogy kisebbrendűek, soha nem viszik majd semmire, undorítóak, értéktelenek. A számkivetettségi érzés olyan heves, hogy arra kell gondolnunk: az önpusztítási hajlamot elő­ idéző agymosásnak ugyancsak intenzívnek és hosszadalmasnak kellett lennie. Sok esetben olyan családokig nyúlnak vissza a gyökerek, ahol mindennapos volt az erőszak és az ordítozás, felgyülemlett a keserű­ ség, hiányzott a szeretet. Csak elképzelni tudjuk, milyen romboló ha­ tással van az effajta légkör a kialakulófélben lévő gyermeki személyi­ ségre. Nagyon sokan származnak italozás által tönkretett családból, ahol vagy .egyik, vagy mindkét szülő alkoholista volt - egyebek közt ezekről a gyermekekről van szó. A negatív agymosás eredményeképpen az érintett embereknek az a képük alakult ki önmagukról, hogy értéktelenek, mihasznák és alsóbbrendűek. Ezekről a tulajdonságaikról mélységesen meg vannak győződve, és ha valaki pozitív tulajdonságot talál bennük, és ezt han­ goztatja is, akkor az önpusztítók annyira összeegyeztethetetlennek vé­ lik a magukról kialakított képpel, hogy nekiállnak tiltakozni. Komoly erőfeszítéseket tesznek mások meggyőzésére arról, hogy az elhangzott 92

AZ ÖNPUSZTÍTÓK

pozitív jellemzés valótlanság. Ha ezt nem hiszik el nekik, az öngyűlö­ lők tettekkel igyekeznek bebizonyítani barátaiknak, hogy mennyire igazat beszéltek önnön alávalóságukról. Máskülönben összeomlana a világképük, és azt éreznék, hogy minden csupa hazugság. Ha elfogadnák az örömöt, ha elhinnének valamilyen bókot, rög­ tön megijednének, hogy a többiek esetleg bolondnak tartják majd őket. Ennek gyökeres megelőzésére visszautasítják vagy elrontják a kelle­ mes élményeket, nehogy valaki azt gondolhassa, hogy ők boldog, jó és derék emberek. Az önpusztítók másik nagy erejű motiválója a bűntudat. Amikor azt hallják, hogy értéktelenek, és úgy kezelik őket, mint valami szemét alakot, olyankor nemcsak alsóbbrendűnek érzik magukat, mint az imént említettem, hanem bűntudat is elfogja őket amiatt, hogy másmi­ lyenek próbálnak lenni. Ez az érzés annyira intenzív lehet, hogy ép­ penséggel akkor érzik magukat kártékonynak, amikor a boldogságuk és a sikereik érdekében tesznek valamit. Teljesen bizonyosak az al­ sóbbrendűségükben, és ha azon kapják magukat, hogy úgy tesznek, mintha ők is ugyanolyanok lennének, mint bárki más, azt úgy értéke­ lik, hogy hazudnak önmaguknak is, az embereknek is. Ebből ered a bűntudatuk. A bűntudat érzése mindig két részből tevődik össze. Az egyik azt súgja: „rosszat cselekedtél”, a másik szerint „rosszul viselkedtél, tehát ross^ embernek tartsd magadat”. Aki valami rosszat, csúnyát vagy il­ letlent követ el, annak nem kell feltétlenül éreznie is, hogy az rossz. Aki nem érez ilyet, abból nem lesz önpusztító. Bűntudatunk csak ak­ kor keletkezhet, ha képesek vagyunk utálni magunkat az elkövetett rossz cselekedetünkért. Önmagában a rossz cselekedet elkövetése eh­ hez még kevés. Remélhetőleg az eddigiekből már érthető, hogy az önpusztító mi­ ért esik az idegesítők kategóriájába. Aki belészeret, aki munkát ad ne­ ki, vagy aki egyszerűen csak a környezetében él, az magához az ön­ pusztítóhoz hasonlóan tisztában van vele, hogy ez egy önbüntető ma­ zochista. Minden közelebbi ismerőse tudja róla, hogy nem múlhat el egyetlen nap sem a saját életének nyomorúságosabbá tétele nélkül. Ez persze segítőkészséget, szeretetet, együttérzést vált ki az emberekből. 93

I \

A Z ÖNPUSZTÍTÓK

Az önpusztítóknak az alaptermészetükhöz tartozik a felfokozott érzé­ kenység - általában barátságosak és kedvesek, de éppen az érzékeny­ ségük révén emelik magukban mesteri fokra a szenvedést, és rafmáltan teszik semmivé barátaik, hozzátartozóik minden segítő igyekezetét. Pontosan emiatt van velük sok baj. Hiába fáradozunk, hogy mun­ kahelyet keressünk nekik, mert hamar önmagukra haragítják a munka­ adót, és újból az utcára kerülnek. Hiába látjuk el őket szép ruhákkal, nem veszik fel. Drága pénzen kitaníttathatjuk őket valamilyen jó szak­ mára, nem használják semmire. Megajándékozhatjuk őket egy kocsi­ val vagy akár egy házzal, hogy jobb körülmények között éljenek, de a kocsival vagy nyomban karamboloznak, vagy hagyják lepusztulni, a ház úgyszintén hamar tönkremegy. Viselkedésükben éppen ez az őrjí­ tő. Nem nehéz elképzelni, hogy mennyire bosszantó és dühítő, ha va­ laki lassan, de biztosan elfurészeli maga alatt a fát, és ezzel hasztalan­ nak bizonyul az érte tett rengeteg erőfeszítésünk. Elfog bennünket a depresszió, esetleg dühöngünk, és továbbra is csak aggódhatunk, hogy szerettünk vagy kedves barátunk hogyan rombolja szét magát.

Tanácsok az önpusztítóknak Az önpusztítók fő problémája az, hogy mindenáron ítéletet akarnak al­ kotni önmaguk fölött. Az önítélkezőknek ők képviselik a legrosszabb fajtáját. Az igaz, hogy időnként mindenki tart önvizsgálatot, de az önsorsrontók túlzásba viszik, és minden jelentéktelen esemény apropóján saját magukon rágódnak. Ebből egyenesen következik, hogy az ön­ pusztítóknak adható legfontosabb pszichológiai tanács: bármi történik is, ne alkossanak miatta önmagukról sommás ítéletet. Azt is meg kell érteniük, hogy valamely konkrét cselekedetük megítélése semmikép­ pen sem jelentheti önmaguk teljes egyéniségének megítélését. Ha megdicsérnek bennünket valamiért, nagyon jól tudjuk, hogy büszkék lehetünk magunkra, és megérdemeltük a dicséretet. De ha erre alapozva magasabbrendűnek kezdjük tartani magunkat valaki olyan­ hoz képest, aki nem kapott dicséretet, illetve nem ért el olyan sikert, mint mi, akkor súlyos hibát követünk el. Nagyképűség tölt el bennün94

AZ ÖNPUSZTÍTÓK

két, és azt gondoljuk, hogy különbek vagyunk másoknál. Ám mi a helyzet akkor, ha valamit történetesen rosszabbul csinálunk, mint a többiek? Például ha valaki előléptetést kap, mi pedig nem. Ha azt von­ juk le belőle, hogy hitványabb emberek vagyunk az illetőnél, akkor bűntudat, kisebbrendűségi érzés és depresszió vesz rajtunk erőt, majd pedig szinte mindig ezek közvetlen következményeként az önbecsülé­ sünk sérülése. Nyomatékosan javaslom, hogy életük további részében jól je­ gyezzék meg: komplett emberi karaktereket nem lehetséges megítélni egyszerűen csak logikai módszerekkel. ítéletet alkothatunk valakinek a megjelenéséről, az intelligenciájáról, a tehetségéről, a jelleméről, a vagyoni helyzetéről, de átfogóan a teljes emberről sohasem. Csakis az illető egyes oldalait értékelhetjük, az egész személyt nem. Ha megál­ lapítjuk, hogy a barátunk remek táncos, abból nem következik az, hogy a barátunk egyben remek ember is. Még csak azt sem vehetjük biztos­ ra, hogy mindig remekül táncol, mert mindössze azt tudjuk, hogy ek­ kor és ekkor szépen táncolt. Előfordulhat, hogy a barátunk tizenéves korában jól táncolt, de amióta a modem táncok minden egyéb stílust kiszorítottak a divatból, azóta felhagyott a táncolással. Tehát minél aprólékosabb és minél jobban részletekbe menő a megállapításunk va­ lamilyen viselkedésre vagy jellemvonásra vonatkozóan, annál na­ gyobb az igazságtartalma. Soha nem is lehet pontos az olyan megálla­ pítás, amely egy egész embert a nagy általánosságok szintjén próbál felmérni. Miért? A következő okok miatt: Először is, józan ésszel senki sem gondolhatja, hogy egyetlen jel­ lemvonás döntő mértékben meghatároz egy embert. Ez olyan volna, mintha kijelentenénk, hogy aki szép, az felsőbbrendű ahhoz képest, aki csúnya. Másodszor: egy embert számos vagy akár több tucatnyi jellemvo­ nása alapján sem mérhetünk fel teljes egészében. Miért? Mert a tucat­ nyi vagy akár száz jellemvonás is csak csepp a tengerben, hiszen a jel­ lemvonásoknak, a szempontoknak valóságos tömkelege létezik. Ha tökéletes felmérést akarnánk készíteni, minden elképzelhető szem­ pontból meg kellene vizsgálni az illetőt. Bele kellene tenni a mérleg 95

A Z ÖNPUSZTÍTÓK

egyik serpenyőjébe az összes pozitívumot, a másik serpenyőbe az összes negatívumot, és csak akkor derülne ki, hogy merre billen a mér­ leg nyelve. Ha a pozitív oldalra, akkor a vizsgált személyt felsőbbren­ dűnek tarthatnánk, ha pedig a negatív oldalra, akkor értéktelenebbnek. De hát nyilvánvaló, hogy ez lehetetlenség. Gondoljunk csak bele egy pillanatra, és hamar ráébredünk, hogy pozitív és negatív tulajdon­ ságok millióival kellene kalkulálnunk minden egyes ember esetében. Minden valaha is végrehajtott jótett, minden rossz cselekedet, minden jó és rossz gondolat, az emberi test minden egészséges és beteg sejtje mérlegelésre várna. Számuk szó szerint milliós nagyságrendű, és könnyen beláthatjuk, hogy semmiképpen sem győznénk a feladatot. Egy emberi lény nem bírálható el még akármilyen sok szempont alap­ ján sem, mert a megvizsgált szempontok mindig csak egy töredékét képezik az összes lehetségesnek. Azt sem szabad elfelednünk, hogy ha még tudnánk is, hány jel­ lemvonást kell felmérni egy ember megítéléséhez, akkor előbb valami­ lyen megállapodásra kellene jutnunk arra vonatkozóan, hogy mi szá­ mít jó tulajdonságnak és mi számít rossznak. Egészen bizonyosan nem születne megegyezés például arról, hogy szőkének lenni pozitív dolog-e, vagy mondjuk hogy a szeplősség mennyire negatívum. Azon nyomban viták alakulnának ki, mert példának okáért egyesek szerint az átlagost meghaladó testsúly rossz dolog, míg mások úgy vélik, hogy az egészség és a szépség ismérve. De még ha valahogyan meg tudnánk egyezni arról, hogy valami jónak vagy rossznak számít, még mindig ott tornyosulna a kérdés, hogy ki végezze az elbírálást. Kizárólag fér­ fiak, netán csakis nők? Nyugatiak vagy keletiek? Legyen köztük egy­ aránt európai, ázsiai, dél-amerikai, és természetesen az Egyesült Álla­ mok is képviseltesse magát? Teljességgel valószínűtlen, hogy egyetér­ tés alakulhatna ki akár már ebben is. El kellene továbbá dönteni, hogy hány tagból álljon a bírálóbizottság. Tízen legyenek, vagy inkább ötvenen, esetleg százan? Mihelyt egyetlen fővel is megváltoztatnánk a létszámot, mindjárt megváltozna az is, hogy mi számít jónak vagy rossznak. További jelentős érv az embernek ember általi megítélhetősége el­ len az, hogy nincs mód eldönteni, a különböző tulajdonságok egymás­ 96

AZ ÖNPUSZTÍTÓK

hoz képest milyen súllyal essenek latba. Ha valaki szép, az egy dolog, a patyolattiszta erkölcs egy másik dolog. Biztosra veszem, hogy min­ den józan felnőtt szerint a becsületesség, az egyenesség és a felelős­ ségtudat többet ér, mint ha valaki egyszerűen csak nyalka. De akkor el kellene döntenünk, hogy a korrektség pontosan mennyivel is ér többet a szépségnél. Senki sem tudja. Senki sem foglalkozott még ilyesfajta kérdésfeltevésekkel. Hiába is próbálkoznánk a jellemvonások egymás közötti fontossági sorrendjének és átváltási árfolyamának megállapítá­ sával, teljes és reménytelen kudarc várna ránk. Utolsó ellenérvem az emberek pontos megítélhetőségével kapcso­ latban, hogy ha az eddig felsorolt összes akadályt valahogyan le is le­ hetne győzni, még mindig maradna egy tényező, amely ellenállna a kí­ sérleteknek - mégpedig az, hogy az idő múlásával az emberek szünte­ lenül változnak. Akár egyetlen ember jellemvonásainak felmérése, ráadásul azok időbeli változásának nyomon követése is annyi időt venne igénybe, hogy kevés volna hozzá egy teljes emberi élet. Hiszen a vizsgált sze­ mély felnő, megemberesedik, folyton változik, nemesedik vagy hitvá­ ny odik. Világos, hogy meddő időpazarlás a szakadatlan értékelgetés és erőfeszítés. Ha mindezt teljes mélységében megértjük, leszokunk önmagunk és mások, minősítgetéséről. Nem teszünk többé olyasféle kijelentése­ ket, hogy valaki jobb vagy rosszabb ember például hozzánk képest. Inkább csak azt mondjuk, hogy ez a valaki szebben énekel, mint mi, vagy hozzánk képest nehézkes az észjárása. Csakis a részterületeket minősítjük. Annak lehet értelme. Olyat azonban nem állítunk többé ko­ molyan, hogy valaki csodálatos vagy éppenséggel szörnyű ember. Már tudjuk, hogy az ilyen általánosító minősítés csak egy vagy néhány jel­ lemvonáson alapszik, miközben az illetőnek milliónyi más jellemző­ jéről teljesen megfeledkezünk. Az önpusztító hajlamúak ezt nem képesek felfogni. Teljesen sem­ mitmondó és jelentéktefen mozzanatokból lesújtó következtetéseket vonnak le önmagukra nézve. Gyermekkorukban olyan alapos agymo­ sáson estek keresztül ezek az öngyűlölők, hogy végképp elfogadták önnön alsóbbrendűségüket. Mindig ebből az alapfeltételezésből indul­ 97

AZ ÖNPUSZTÍTÓK

nak ki, és viselkedésüket ehhez igazítják hozzá. Ezt nevezzük önmeg­ valósító jóslatnak - meg vannak győződve a rosszról, és éppen a meg­ győződésük révén idézik elő a rosszat. Ha egy gyermeknek a kedves szülei azt prédikálják, hogy ő bi­ zony egy rakás szerencsétlenség, aki úgyis a nyomortelepen végzi, ak­ kor hogyan is várhatnánk el tőle, hogy sikert sikerre halmozzon, össze­ szorított fogakkal tudjon küzdeni, húzza ki magát, győzzön le minden akadályt, és mutassa meg a világnak, hogy a szülei tévedtek? Éppen fordítva: magába fog zuhanni. Folyton bajba kerül, munkanélküliként tengődik, rossz házasságot köt, egészségkárosító szokásokat vesz fel, könnyen börtönbe is juthat, mivel belészuggerálták, hogy ő az örök vesztes. Azt a szerepet játssza, amit kiosztottak neki. Nem is akarja el­ hinni vagy megérteni, hogy pusztán csak egy előre megírt forgatókönyvet követ, amelyet a családja tukmált rá annak idején. Fel sem vetődik benne, hogy esetleg tévedtek a szülei, vagy hogy a testvérei, barátai vagy munkatársai tévedtek őt illetően. Inkább követi a múltból érkező suttogó hangot, és ha férfi, akkor börtönbe kerül, eldurvul, teng-leng a világban, vagy ha nő, hát rászokik az alkoholra, prostituálódik, összeáll fűvel-fával. Azt mondom az önpusztítóknak, hogy szívleljék meg ezeket a ta­ nácsokat, de mindenekelőtt eszméljenek rá, hogy agymosás áldozatai. Azzal se törődjenek, hogy itt-ott akad igazság abban, amit az emberek beszélnek róluk. Tévesek a következtetések. Ha azt emlegetik, hogy nehézkesek, csúnyák vagy kövérek vagyunk, talán igaz is lehet. De nem azért emlegették, mert valami nagy-nagy igazságot akartak mon­ dani, hanem sértésből. Azt akarták vele hangsúlyozni, hogy alsóbbrendűek vagyunk. És éppen ez ellen vesszük fel most a küzdelmet. Miért is ne lehetnénk elfogadhatóak, még ha nem is vagyunk sudárak, szel­ lemesek vagy szépek? Hogyan is jön ahhoz valaki, hogy egy vagy két szempont alapján örökre elásson bennünket? Az egyéniségünk sokkal­ ta szerteágazóbb annál, mintsem hogy néhány kijelentéssel el lehetne intézni bennünket. Az ember végtelenül bonyolult lény, és számtalan olyan fontos és értékes tulajdonsága van, amelyet a másik ember éppen ott és éppen akkor nem ismerhet.

98

AZ ÖNPUSZTÍTÓK

Az a legfontosabb, hogy ne becsméreljük önmagunkat. Az egyen­ súly kedvéért a felmagasztalásunkat is kerüljük el. Bár az az igazság, hogy ha túlzottan jó képet alakítunk ki magunknak saját magunkról, az még mindig kisebb hiba, mint a negatívumok eltúlzása. Önmagunk alulértékelésének elkerülhetetlen következménye az önbecsülés hiá­ nya, az önmegvetés és a depresszió. Márpedig ha egyszer felvesszük az örök vesztes szerepét, ez a szerepkör könnyen rátelepedhet az egész életünkre. Aki különbnek értékeli magát másoknál, azt eltölti az erő, az ön­ bizalom és a boldogság. Tévedésen alapul a dolog, és erre az illető egyik napról a másikra ráébredhet. Ilyenkor annál hevesebben jelent­ kezik az önutálat. Tehát ne menjünk bele ebbe a zsákutcába. A túl ma­ gasra emelt önértékelés és az önimádat olyan, mint az időzített bomba, és a kezünk között fog felrobbanni. Az önminősítgetőknek és az önpusztítóknak fel kell számolniuk a bűntudat-érzésüket is. Ha sokat rágódunk valamilyen cselekedetün­ kön, és oda lyukadunk ki végül, hogy utáljuk magunkat, az nem egyéb, mint hogy hagyjuk eluralkodni magunkon a negatív életérzést, és ez károkat okoz bennünk. A világon mindenki követ el hibákat, élete folyamán akár milliószámra, mégsem veszi mindenki a lelkére, és nem lesz miatta neurotikus. Ezt kell megtanulnunk, ha eddig még nem sike­ rült! Vessünk véget annak is, hogy komolyan veszünk minden rosszat, amit rólunk beszélnek. Végtére mindenki másnak is vannak rossz tu­ lajdonságaik.

Hogyan bánjunk az önpusztítókkal? Ha egy önpusztítóval élünk vagy dolgozunk együtt, akkor az a legjobb védelem, ha gondosan felkészülünk az ilyen jellegű viselkedésére, ne érhessen bennünket váratlanul. Legyünk tudatában, hogy ez egy ön­ pusztító, tehát nem fogja élvezni az életet, és nem boldog olyankor, amikor más boldog. Bármit is teszünk a kedvére, nem tud majd igazán örülni neki. Ha azt észleljük, hogy végre már örül valaminek, javulás mutatkozik az életében, és kezd sikereket elérni, akkor legyünk a leg99

A Z ÖNPUSZTÍTÓK

óvatosabbak, mert a kedvező széljárás nem tart örökké, hamar meg fog fordulni. Mihelyt elér valami sikert, annál könnyebben előfordul, hogy leissza magát, összevész a főnökével, válik a házastársától, vagy egy­ szerűen csak elkövet valami ostobaságot, ami visszaveti oda, ahonnan elindult. Ne feledjük, az önpusztító gyűlöli a sikert. Ő az örök vesztes, és mindent el kell követnie annak érdekében, hogy alulmaradjon. Ha megértjük ezt, és felkészülünk rá, nem érhet kellemetlen meglepetés. Leginkább annyit tehetünk csak, hogy finoman megpróbáljuk odate­ relni a pszichológiai szaktanácsadóhoz. Persze minden bizonnyal el­ lenáll majd, mert a pszichológiai tanácsadó veszélyes ember: segít az embereknek! Az örök vesztes ugyanúgy elhárítja a segítséget, mint ahogy az elismerést. Dehogyis akar szaktanácsadást, dehogyis akar se­ gítséget! Mert akkor ugyanúgy élveznie kellene az életet, mint a többi embernek.

Hogyan segítsünk az önpusztítónak Alakuljunk át amatőr pszichológussá. Nem szégyen az, ha „pszicho­ analizálni” akarjuk az embereket. Minél inkább ismerjük a pszichólógiatudományt, minél jobban tudjuk kezelni a saját problémáinkat, an­ nál inkább a segítségére lehetünk más embernek. Megtaníthatjuk neki, amit tanultunk. Önpusztító hajlamú partnerünket vagy barátunkat lás­ suk el minél jobb tanácsokkal. Végeredményben ez az összes, amit te­ hetünk érte. Közben ügyeljünk arra, hogy ne vigyük túlzásba a segí­ tést, mert csak annál nagyobb lesz a keserűségünk, ha azt tapasztaljuk, hogy minden erőfeszítésünk hiábavaló. Tehát ne adjunk neki pénzt, ne dolgozzunk helyette. Inkább mindössze csak tanácsokat adjunk, és közben figyeljünk, hogy mire jut velük. Könnyen lehet, hogy a tanács­ adásunkat elereszti a füle mellett, aztán persze látja is a kárát. Ha nem fogadja meg a tanácsokat, azt nem lehet zokon venni tőle. Még az is lehet, hogy valamely kérdésben neki van igaza, és nem nekünk. Mi csak próbálkozzunk, és igyekezzünk okulni a tévedéseinkből. Tévedni emberi dolog, nincs benne semmi szörnyű, és a tévedések lépcsőfokain lehet feljutni a sikerhez. 100

A Z ÖNPUSZTÍTÓK

Ha amatőr pszichológussá akarunk válni, meg kell ismerkednünk a bűntudattal és az önértékeléssel kapcsolatos dolgokkal. Nem szabad sajnálkozást éreznünk önpusztító partnerünk vagy barátunk iránt, mert az éppenséggel táplálhatja a rögeszméiket. Legyünk szárazon tárgyila­ gosak, mutassunk kellő tiszteletet, legyünk együttérzők az őt érő bajok miatt, és ajánljuk fel a segítségünket mindaddig, amíg az túlzottan nincs a terhünkre, illetve magának az illetőnek a terhére - hiszen za­ varhatja, hogy elrontjuk a vesztési szériáját. Ne tegyünk neki szemre­ hányásokat, ne kiabáljunk vele, hagyjuk nyugodtan szenvedni a ballé­ pései következményeitől, és legyünk vele annyira barátságosak, fino­ mak és megértőek, amennyire csak tőlünk telik. Akár meg is mondhat­ juk neki, hogy tudatában vagyunk önpusztítói mivoltának, de tegyük hozzá, hogy azt hittük, már leszokott róla. Arra feltétlenül ügyeljünk, hogy még véletlenül se rántson ben­ nünket magával a depresszióba. A segítségnyújtási kísérletek közben ne legyen bennünk érzelmi töltés. Minél inkább felzaklatjuk magunkat az önként vállalt kínlódásuk miatt, annál eredményesebbnek könyvelik el az önmaguk elleni cselekedeteiket. Ha több sajnálatban részesülnek, rátesznek még egy lapáttal. Tartsuk észben, hogy úgy tekintenek bennünket, mint a nyomorúsági és neurotikus igényeiket kielégítő büntetés és boldogtalanság egyik közvetítőeszközét. Ha az önpusztító történetesen éppen a házas­ társunk, és már annyira felidegesít bennünket, hogy meggyűlöljük, kiabálunk vele, és el akarjuk hagyni, azzal pontosan azt tálaljuk neki, amit egy ilyen önpusztító kapni szeretne. A veszekedésektől csak a neurózisa fog fokozódni, és még nyomorultabbul érzi majd magát. Ne feledjük, hogy mit tanácsoltam az önpusztítókkal való viselke­ désmódot illetően: n& pénzt vagy egyéb anyagi jellegű dolgot adjunk neki, hanem arra vari szüksége, hogy változtassunk az iránta mutatott viselkedésünkön. Igazából neki kell magatartásformát váltania, de eh­ hez az kell, hogy előbb mi váltsunk magatartásformát ővele kapcsolat­ ban.

101

A Z ÖNPUSZTÍTÓK

A mártír Az örök vesztesek egyik külön kategóriáját képezik azok a szerencsét­ lenek, akik önsajnálatban szenvednek. Ez az érzés természetszerűleg vezet a depresszióhoz, amelynek tünetei éppen az illető önmaga iránti sajnálatából ágaznak ki. Aki ilyen, az úgy viszonyul a világhoz, mint az ókori mártírok. Makacsul kitartanak a szerepkörük mellett, amely arról szól, hogy végtelen szenvedés az osztályrészük, és tudomására akarják hozni a világnak, mennyi igazságtalanság sújtotta őket. Olyan­ nak érzik magukat, mint azok a keresztények, akiket a római Colosse­ umban az oroszlánok elé vetettek, mert nem voltak hajlandók megta­ gadni a hitüket. Az önsajnálatban szenvedő gyermek vagy felnőtt családtagjain előbb vagy utóbb kétségbeesés uralkodik el, mert sehogy sem találják a módját, hogyan lehetne enyhíteni a mártír kínjain. A segíteni szándé­ kozókat bűntudat és tanácstalanság fogja el. Mindent elkövetnek, hogy segítsenek a szeretett személynek, de semmi sem használ. „Kedves­ kém, mit tehetnék érted?” - kérdezik a mártírtól, és a válasz mindig ugyanaz: „Semmit, jól vagyok.” Ez persze nem igaz. A mártír nem akarja, hogy megfosszák a szenvedésétől, mert akkor a továbbiakban mire alapozná az önsajnálatát? Pontosan ettől válik rettentően idegesítővé. Azt hisszük, hogy enyhülésre vágyik, miközben az az igazság, hogy éppenséggel nyomorultul akarja érezni magát: vagy azért, mert így kerülhet a figyelem középpontjába, vagy pedig azért, mert így akar bűntudatot ébreszteni másokban az elkövetett igazságtalanságaik meg­ torlásaképpen. Mindkét esetben az a követendő eljárás, hogy ne izgassuk fel ma­ gunkat különösebben az önsajnáló miatt. Ha nagy felhajtást csapunk körülötte, azzal csak megjutalmazzuk a produkcióját. Aggódásunk, könnyeink, magyarázkodásunk mind az Őnyereménye. Inkább próbál­ junk valódi támaszt nyújtani: ajánljuk fel a segítségünket, adjunk taná­ csokat, és biztassuk, hogy legyen nyájasabb önmagához. Aztán hadd csináljon, amit akar. Légy intsünk rá, és éreztessük vele, hogy az élete nyomorúságáért ő maga a felelős, senki más. Remélhetőleg egy idő 102

AZ ÖNPUSZTÍTÓK

után megunja az egészet, felhagy az önmaga legnagyobb ellensége szerepének játszásával, és beszünteti kisded játékát, ami nem más, mint a neki fontos személyek érzelmi zsarolása. Harry Harry harmadéves egyetemista volt, amikor egy vizsgán lebukott a puskázással, és emiatt kipenderítették. Hazaköltözött, és átadta magát a vereségtudatnak, a depressziónak. Mások is puskáztak azon a vizsgán, de azokat nem leplezték le. Szülei és nővérei ter­ mészetesen sajnálták, és mindenféle kedveskedéssel igyekeztek enyhíteni a szomorúságán. Korábban Harry mindig remekül érezte magát, és hangsú­ lyozta is, hogy semmi problémája. Most azonban gömyedten kez­ dett járni, bánat és keserűség ült ki az arcára, és órákra bezárkó­ zott á szobájába. A család hasztalan erőlködött, hogy kimozdítsák a depresszióból. Semmiféle vigasztalás nem hozott bármi csekély eredményt sem. Nemsokára az édesanyja is depresszióba esett, mert önmagát vádolta, amiért hagyta a fiát ilyen állapotba jutni. Nem volt képes kizökkenteni Harryt a letargiából, és ezért egyre fokozódó bűntudatot érzett. A család aztán megtanulta, hogy az a legjobb, ha függetlene­ dik a fiú irritáló viselkedésétől. Elkönyvelték, hogy neurotikus, és arra az álláspontra helyezkedtek, hogy aki mártír, az csak mártírkodjon nyugodtan. Harrytói optimizmust várni olyan volt, mintha egy alkoholistától várták volna, hogy ne igyon, egy bunkótól várták volna, hogy gyengéd legyen, vagy egy elefánttól, hogy operaáriát énekeljen. A mártírok azonban nem maradnak mártírok egész életükre. Megváltoznak - bár addig nemigen, amíg meg nem mutatják ne­ kik, hogyan kell. A család azért tudta függetleníteni magát Harry bosszantó magatartásától, mert megtudták, hogy nem velük kezdte ezt a mű­ sort. Az önsajnálatnak, mint ügyintézési módnak a használatát évekkel korábban gyakorolta be magának, és sűrűn alkalmazta is. Megmondtam a szülőknek, hogy ne róják fel maguknak Harry

AZ ÖNPUSZTÍTÓK

magatartását, mert ha hirtelen más szereplőkkel helyettesítenénk be minden családtagot, azokkal is pontosan ugyanígy viselkedne. Ebből az esetből érdekes felismerésre jutottam azt illetően, hogy évek­ kel korábban miért nem sikerült változtatnom néhány páciensem visel­ kedésén, annak ellenére, hogy nagy nyomást gyakoroltam rájuk. Azt hihetnénk, hogy a kiegyensúlyozatlanokhoz képest a kiegyensúlyozott emberek jobban érvényesíteni tudják az akaratukat, hiszen gyakorlatiasabbak, érzelmileg stabilabbak, jobban tudnak érvelni. Mindezek el­ lenére akad néhány neurotikus személy, aki valamilyen rejtélyes mó­ don mégis felül tud kerekedni rajtuk. Térjünk vissza Harry és a családja problémájához. Harry egyértel­ műen kiegyensúlyozatlanabb volt, mint a szülei vagy a testvérei. Rossz szokásokat vett fel, és a szülők is hibáztak abban, hogy nemigen készí­ tették fel a felnőtti életre. Elsumákolta a nehéz vagy kellemetlen fel­ adatok elvégzését, nagyon alacsony maradt a tűrésküszöbe, nem fejlő­ dött ki a belátóképessége, és furcsa elképzelései alakultak ki arról, hogy mi is az élet. Egyszóval nem volt felkészítve a felnőttségre. Nem úgy, mint a családtagjai. Mindegyiküknek magas volt a tűrő­ képessége. Kitűnően tudtak uralkodni az érzelmeik fölött, gyakorlatia­ sak voltak, és mindig előre felmérték cselekedeteik várható következ­ ményeit. Érett személyiségek voltak. Valahányszor Hány nézeteltérésbe keveredett valamelyikükkel, az önök véleménye szerint ki volt az, aki engedett a békesség kedvé­ ért? Ki volt képes tárgyilagosabban hozzáállni a vita témájához, és ki tolerálta jobban a sajátjától eltérő álláspontot? Természetesen a többi családtag. A családi perpatvarok megelőzése érdekében a felnőttek haj­ landók voltak a kisebb kérdésekben meghátrálni Harry akarata előtt, mert azt remélték, hogy ezzel időt nyernek, és előbb vagy utóbb Harry is megtanul felnőtt ember módjára viselkedni. Tulajdonképpen behódoltak Harrynek, hogy megőrizzék a család békéjét és egységét. Ám nem ez sült ki belőle. Hány továbbra is visszaélt szülei nagy­ vonalúságával és türelmével. Végül aztán a szülőknél betelt a pohár, és elhelyezték fiacskájukat egy betanított munkás állásba, és egy kis la­ kást béreltek neki arra az időre, amíg magától is tud keresni annyit, hogy önállóan éljen. Tervszerűen eltávolították magukat tőle. Tovább­ 104

A Z ÖNPUSZTÍTÓK

ra is szerették a fiukat, de már letettek arról, hogy valaha is megválto­ zik. A mérleg: a család számára könnyebbnek bizonyul Harry komisz viselkedésének eltűrése, mint Harry számára az, hogy megváltozzon. Gyakran fordul elő hasonló helyzet olyankor is, amikor brutális bunkóval, akamok okostónival, megszállottal vagy félőrült féltékenykedővel akad dolgunk. Ha valamilyen ilyesfajta kapcsolatban találjuk magunkat, könnyen arra a felismerésre juthatunk, hogy az illető re­ ménytelenül merev, esetleg gyógyíthatatlan kisebbrendűségi érzésben szenved, vagy annyira végképp kezelhetetlen, hogy ha mindenáron meg akarjuk tartani a kapcsolatot, akkor nekünk magunknak kell meg­ változnunk. Sokszor még a pszichológiai szaktanácsadás sem használ az ilyen embereknek. Hatni rájuk még mindig azzal lehet a leginkább, ha engedjük, hogy a baromságaiknak meg is igyák a levét. Ha tényleg szenvedést okoz nekik, talán remélhető, hogy megváltoznak. De ne fo­ gadjunk rá túl nagy összegben.

105

6 Slendriánok, precízkedők, különcök Ahogy a pszichológiai szaktanácsadás folyamán mind több tapasztala­ tot szereztem a tönkrement házasságokról, fokozatosan ráébredtem, hogy létezik egy tényező, amely sokkal több nehézséget és szenvedést okoz, mint azt valaha is gyanítottam volna. Azt nagyon jól tudtam, hogy sok házaspárnak akad problémája a pénz, a szex, a vallási meg­ győződés, a gyermeknevelési elvek, a rokonság, a munka, a különféle személyes rossz szokások miatt. Aki ismeri a világot és az embereket, az jól tudja, hogy a nézeteltéréseknek milyen széles skálája áll rendel­ kezésre ezekben a témakörökben. Egy bizonyos tényező azonban min­ den várakozásomnál sokkalta gyakrabban merült fel, és olyan komoly­ nak bizonyult, mint amilyen ténylegesen. A slendriánok és a precízke­ dők örök ellentétéről van szó. Milliószámra élnek olyan emberek, akik nem fordítanak gondot a ruházatukra, az otthonuk rendjére és a saját külső megjelenésükre. Ezek a férfiak n€m csinálnak nagy ügyet abból, ha folt kerül a nyak­ kendőjükre, vagy ha a cipőjük nem csillog fényesre pucolva. Másfelől olyan emberek is milliószámra élnek, akik minden elindulás előtt gon­ dosan portalanítják az autójukat, fűnyírás után lezuhanyoznak, magát a füvet pedig olyan precizitással nyírják, hogy pontosan úgy mutat, mint a magazinokban látható fényképeken. Ha az illető könyvelő és férfi, az idegbajba kergeti nejét azzal, hogy minden kiadott pennyről pontos nyilvántartást kell vezetnie. Az ilyen ember csakugyan élvezi az öltönyös-mellényes-fehéringes-nyakkendős viseletet. Ha a felesé­ gük is ez a fajta megszállott, minden valószínűség szerint tartós lesz a házasságuk. Ám ha nem, rengeteg súrlódás lesz közöttük, és elrontja a kapcsolatot. 107

S l e n d r iá n o k ,

p r e c íz k e d ő k , k ü l ö n c ö k

Slendriánnak vagy precízkedőnek lenni nem veleszületett tulaj­ donság, hanem olyan, amelyet tanulással szerzünk. Aki beletanult az egyikbe vagy a másikba, az már csak benne érzi jól magát, mert ez a megszokott önkifejezési eszköze. Mégis vigasztaló, hogy tanulás útján hatalmasodik el az emberen, mert ez a tény legalább némi reményt csillant fel arra, hogy házasságkötés esetén valamelyest közelítsenek egymáshoz a felek, és elfogadható kompromisszumokat köthessenek. A két viselkedéstípus közül egyiket se értékeljük többre a másik­ nál. A partnerek boldogan élhetnek együtt és egészséges családot ala­ píthatnak, akár rendetlen természetűek, akár rendmániákusak. Már persze ha mindkét fél ugyanahhoz a típushoz tartozik. A problémák ak­ kor kezdődnek, ha egyikük slendrián, másikuk precízkedő. Hogy ez a felállás, az a jegyben járás ideje alatt nemigen szokott még kiderülni. De még ha tudják is ezt egymásról, akkor sem tulajdonítanak neki kü­ lönösebb jelentőséget. A szerelem vak. Az idő múlásával azonban ezek a kicsi, ám naponta jelentkező eltérések összehalmozódnak, és hó­ napok vagy évek elteltével már feszültség alakul ki. Valahányszor szaktanácsadáson ilyen házaspárral beszélgetek, mindig elcsodálkozom, hogy a rend kérdésén kívül milyen kevés egyéb problémájuk van egymással. Pedig alaposan végigvizsgálok mindent a kapcsolatukban, és végül mégis erre az eredményre szoktam jutni. Tehát ha sokáig is tartott, de végre felderengett nekem, hogy a rendrakás kérdésköre egyáltalán nem olyan egyszerű vagy ártatlan do­ log, mint amilyennek egyébként látszik. Az a tapasztalatom, hogy a jólvasaltság és a trehányság közötti különbség házasságokat törhet szét, szeretőkből csinálhat ellenségeket. Egy hölgy azzal keresett fel, hogy tudni szeretné, mit tegyen a fér­ jével, mert annak két olyan szokása is*van, amit ő nem képes elviselni. Az egyik a dohányzás volt. Szerteszét hagyta a szivarvégeket, pedig azokat rögtön ki kell dobni. A bűz átjárta a házat, és férjuramból is szivarszag áradt. A nő csak akkor volt hajlandó fogadni a közeledését, ha előtte a férfi lezuhanyozott és fogat mosott. Ruháinak áporodott szi­ varbűzéből már egy szippantás is elég volt, hogy a nőnek elszoruljon a torka.

108

S l e n d r iá n o k ,

p r e c íz k e d ő k , k ü l ö n c ö k

A férj másik kifogásolt tulajdonsága a borzasztó trehányság volt. Hát igen, a praxisom alatt kevés ilyen tökéletes slendriánnal találkoz­ tam. Nem volt ő sem rosszindulatú, sem sumák, hanem egyszerűen csak neveletlen. Amikor kiolvasott egy újságot, ledobta a padlóra a fo­ tel mellé. Az üres kávéscsészét az asztalon hagyta, és nem vitte ki a konyhába, pedig útba esett volna a hálószobába menet. Az átöltözést a hálószobában és a fürdőszobában végezte, és a levetett ruháit szerte­ szét dobálta. Miután megvacsorázott, a használt edényeket nem pakolta el az asztalról. Felesége kérésére szívesen segített mosogatni, sőt egyedül is elvégezte, de ha a mosatlan edények már halmokban tornyosultak, az sem zavarta különösebben. Autója tömve volt kacatokkal, leginkább kerekeken járó szeme­ teskukára hasonlított. Az aljában összegyűltek a kiürült sörösdobozok és a szendvicsek celofánjai. A kocsit természetesen soha nem mosta le, nejének kellett elvinni a kocsimosóba. Ezen hibái ellenére gyengéd és kedves ember volt. Feleségének megadott minden szabadságot. Sokszor megdicsérte az asszonyt a szorgalmáért, a finom főztjéért, a gyermekek gondos neveléséért. Ahogy a kérdéseim nyomán jobban kirajzolódott a férj jelleme, a nő egyre inkább rádöbbent, hogy milyen rendes ember az ura. Hamarosan visszavonhatatlanul arra az álláspontra helyezkedett, hogy el tudja fogadni ezt a férfit? mert sokkal több a jó tulajdonsága, mint a rossz. De mégsem ment könnyen. Végül sikerült, mert a nő arra koncentrált, hogy a hibák egy jó ember hibái, és ő szereti ezt a férfit. Őszintén szólva nem mindegyik slendrián-precízkedő párkapcso­ lat esetében alkalmazható ez a megoldás. Vannak házastársak, akiknek fokról fokra, tételről tételre kell megküzdeniük a közeledésért, és minduntalan kompromisszumokat kell kötniük egymással. Hogy sike­ rüljön, hat dolgot kell elkerülniük. Ebből öt olyan, ami gyávaságot, meghátrálást idéz elő. Ha nem leszünk úrrá rajtuk, a bennünket őrület­ be kergető partner valószínűleg nem fog felhagyni az idegesítő szoká­ saival. Az öt elhárítandó veszélyen kívül van egy hatodik, pszichológi­ ai jelenség is, amit ki kell iktatnunk, és ez a düh. Kezdjük ezzel az utóbbival. 109

S l e n d r iá n o k ,

p r e c íz k e d ő k , k ü l ö n c ö k

Düh Már írtam egy könyvet erről a témáról, a címe: A frusztráció és a düh legyőzése. Most inkább csak tömören foglalom össze, hogy mit kell tudnunk róla. Jobb is így, mert a lényegre kell koncentrálnunk, nem az apró részletekre. Nos, lényegében négy tévhit irányít bennünket, valahányszor dühbe gurulunk. Az első: azt hisszük, hogy az emberek vagy a dolgok mérgesíte­ nek fel. Nem igaz. Saját magunkat mérgesítjük fel, mert keserű gondo­ lataink támadnak, és pillanatok alatt szétáramlanak a testünkben. Job­ ban tesszük, ha kerüljük a vad gondolatokat és a vad lelkiállapotot. Hiszen tudjuk magunkról, hogy ugyanarra a problémára egyszer inge­ rültséggel és haraggal reagálunk, ám másszor nyugodtan is tudjuk fo­ gadni. Ha tényleg maga a probléma lenne a dühünk kiváltója, akkor mindig ugyanúgy kiváltaná belőlünk. Szokjunk le arról, hogy az em­ bereket vagy a dolgokat okoljuk a haragunkért, és máris megszabadu­ lunk a haragunktól. Ez ilyen egyszerű. Nem könnyű eljutni idáig, de legalább világos a feladat. A második gyakran elkövetett tévedés szerint, ha akarunk vala­ mit, azt feltétlenül meg is kell kapnunk. Nem igaz. Hát igen, jó is vol­ na, ha mindent magkapnánk, amit csak akarunk, de ebből még nem kö­ vetkezik, hogy csakugyan mindent meg is kell kapnunk. Amikor elönt bennünket a düh, a vágyaink és a kívánságaink ereje annyira felfoko­ zódik, hogy akkor már nem is nevezhetők vágynak vagy kívánságnak. Átlényegülnek követeléssé. A dühöt pontosan akkor gerjesztjük ma­ gunkban, amikor az egészséges kívánságainkat átalakítjuk neurotikus követeléssé (miközben továbbra sem kapjuk meg, amit akarunk). Ha soha többé nem követelőzünk, soha nem leszünk dühösek. Egyetlen kivételként akkor nem neurotikus és gyermeteg a dü­ höngés, amikor életveszély esete áll fenn. Pozitív akkor is, ha színlel­ jük a dühöt annak érdekében, hogy valakit gyors és tétovázás nélküli cselekvésre késztessünk. Az első esetben azért hasznos a düh, mert ha például megtámadnak bennünket, akkor a dühtől hajtva jobban tudunk harcolni, illetve esetleg elijesztjük a támadót. A második eset olyan 110

S l e n d r iá n o k ,

p r e c íz k e d ő k , k ü l ö n c ö k

szituációkra vonatkozik, mint például ha ellentmondást nem tűrően rárivallunk egy gyermekre, hogy azonnal jöjjön vissza az úttestről, és ez­ zel megmentjük az életét. A felnőtt dührohama semmiben sem különbözik a gyermek düh­ rohamától. A gyermek azért dühöng, mert nem tud különbséget tenni az akarata és a szükségletei között. De hát a gyermek ettől gyermek, nem is várhatunk tőle mást. Ha azonban egy felnőtt gurul dühbe, az már visszasüllyedés, még­ pedig éppen a gyermek szintjére. Mindig olyankor szoktunk feldühöd­ ni, amikor azt mondjuk magunknak, hogy meg kell kapnunk mindent, amit akarunk. Ám mégiscsak felnőttek volnánk, nem pedig gyerme­ kek. Nem kell megkapnunk mindent, amit akarunk - még akkor sem, ha jogos volna. Ha egy vitában nálunk van az igazság, az sem alap arra, hogy dühöngeni kezdjünk, mivel a vitapartner is dühös lehet, hiszen ő is szentül meg van győződve, hogy neki van igaza. Ügyeljünk árra, hogy semmiképpen se uralkodjon el rajtunk az a gondolat, miszerint nem bírnánk ki, ha nem kapnánk meg, amit aka­ runk. Igenis ki' fogjuk bírni. Ha nem bírnánk ki, belehalnánk; ha nem halunk belé, abj)ól világos, hogy lám csak, tényleg kibírjuk. Ilyen egy­ szerű ez. Mégis ^okan azt hiszik, hogy nem bírnák elviselni a megaláz­ tatást vagy a terrorizálást - aztán egy héttel később, az események megtörténte után elmesélik nekem, és közben szemmel láthatóan élet­ ben vannak. Kibírták bizony! A dühöngő emberek harmadik tévedése szerint, ha egy ember va­ lami rosszat művel, akkor az nyilván egy rossz ember. Nem igaz. Nem ítélhetünk meg egy embert az egész életében végrehajtott cselekedete­ inek sokasága közül vaktában kiragadott egy vagy néhány cselekedete alapján még akkor sem, ha az kimondottan rossztett. Az emberek azért követnek el olykor negatív cselekedeteket, mert tévedésbe bonyolód­ nak, tudatlanok vagy zaklatottak, és nem pedig azért, mert gonoszak volnának. Ne tévesszük össze a cselekedet megítélését az egész sze­ mély megítélésével. Megbocsátjuk az embereknek a rossz cselekedeteiket, de ez per­ sze nem jelenti, hogy oda sem hederítünk a bunkók brutalitására vagy

111

S l e n d r iá n o k ,

p r e c íz k e d ő k , k ü l ö n c ö k

a nyafogok önzőségére. Az ilyen embereknek büntetésre van szüksé­ gük, mégpedig azért, hogy segítsünk nekik felszámolni a hibáikat. A dühöngő emberek negyedik tévedése arról szól, hogy azt hiszik: ha a rossz emberekkel durván és kegyetlenül bánunk, attól majd meg­ javulnak. Nem igaz. Csak még jobban fogják gyűlölni a többi embert, még kevésbé akarnak majd megváltozni, és legfeljebb azt érhetjük el, hogy alacsony önbecsülésű idegbetegekké válnak. Gyermekek önértékelésére különösen pusztító hatással van, ha azt hallják, hogy ők buták, csúnyák vagy rosszak. Ezek a szavak annyira erőteljesen hatnak a gyermekekre, hogy a legtöbb felnőttől eltérően se­ hogyan sem tudják túltenni magukat rajta. Ha az anyjuk vagy az apjuk részéről ilyen támadás éri őket, az annyira letaglózó hatással van rájuk, hogy semmi más magyarázatot nem találnak rá, mint azt, hogy tényleg nagyon rossznak kell lenniük, mert különben miért bánnának így velük a szüleik. Elég szomorú.

Bűntudat Ha szembe akarunk szállni az idegesítőkkel, és tekintélyt akarunk tő­ lük kicsikarni magunknak, akkor lényegbevágóan fontos, hogy ne le­ gyen bennünk bűntudat, amiért szembeszegülünk velük. Ha az érvelés­ nek már semmi haszna, be kell vetnünk a szigorú szeretet és a határo­ zottság eszközeit. Ez talán sérti azokat az érzékeny lelkeket, akik azt tanulták, hogy a hiba nem javítható másik hibával. Kétségtelen. Ám ha szigorúan bánunk az idegesítőkkel, az nem hiba, hanem a szeretet megnyilvánulása, csak éppen a szigorú szereteté. Ez jogosít fel ben­ nünket a határozott fellépésre, például a főnökösködő okostónikkal szemben. Ha közben elfog bennünket a bűntudat, azzal a célunk eléré­ sét veszélyeztetjük. Inkább tanuljunk meg világos különbséget tenni a bűntudat és a bűnösség között. Ha csúfolunk egy gyermeket, ideges lesz tőle. Meg­ bántjuk, na persze, és ezért mi vagyunk a bűnösök. De nem biztos, hogy egyúttal bűntudat, vagyis önutálat is jelentkezik bennünk. 112

S l e n d r iá n o k ,

p r e c íz k e d ő k , k ü l ö n c ö k

Emlékeznek arra, amit erről a korábbiakban írtam? Még ha el is követtünk valami rosszat, akkor is erkölcsi kötelességünk megbocsáta­ ni önmagunknak. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy amit tettünk, az valóban rossz volt-e. Az idegesítők elleni fellépés jót tesz az idegesítőknek is, mindenki másnak is. A bűntudat keletkezése nem egyszerre történik, hanem két lépcsőben. Először el kell követnünk valami rossz dolgot, másodszor pedig arra a megállapításra kell jutnunk, hogy emiatt rossz emberek vagyunk. Már tudjuk, hogy nincsenek jó vagy rossz emberek, csak jó vagy rossz viselkedés létezik, tehát logikailag levezethető, hogy nincs értelme bűntudatot éreznünk. A nyafogok nótájának elhú­ zása nem számít rossztettnek, sőt ha merő tévedésből egy ártatlan em­ bert szomorítunk el, akkor sem kell gyűlölnünk magunkat miatta. Mi is emberek vagyunk, tévedni emberi dolog. Okuljunk a tévedéseink­ ből, teremtsünk magunknak tekintélyt az emberek előtt, és soha ne le­ gyen bűntudatunk, mert különben elkerülhetetlenül a rossznak leszünk szekértolói.

Mások megsajnálása Ha a sarkunkra állunk, és megakadályozzuk, hogy éretlenül viselkedő partnerünk vagy gyermekünk átvegye a dolgok irányítását, olyankor minden bizonnyal sírással, átkozódással, vádaskodással válaszolnak. Annak reményében teszik ezt, hogy hátha feltámad bennünk a bűntu­ dat, illetve hátha megsajnáljuk a szegény, szerencsétlen szenvedő lel­ ket, aki nem érdemelte meg, hogy pénzt kapjon tőlünk autóvásárlásra, vagy aki eljátszotta a bizalmunkat, és most tiszta lapot szeretne nyitni. Hát csak örüljünk, ha azt vesszük észre, hogy aki korábban ural­ kodni akart fölöttünk, az ennyire összement. Csak hadd gyakorolják, hogyan kell megbecsülni magukat, és tanulják meg, hogy nem körülöt­ tük forog a világ. Fellépésünkkel pontosan az volt a célunk, hogy rádöbbenjenek a realitásokra. Akartuk, hogy rosszul érezzék magukat a bőrükben. 113

S l e n d r iá n o k ,

p r e c íz k e d ő k , k ü l ö n c ö k

Mit gondolnak, már-már a győzelem pillanatában mi szokott tör­ ténni legtöbbször? Megsajnáljuk őket, amiért kellemetlenségekben volt részük. Gyermekünk végighallgatta, hogy ma este nem mehet el a barátaihoz, hanem meg kell csinálnia a házi feladatát, erre előregörbedt vállakkal kikullog a szobából, és szívünk a szánakozástól össze­ szorul. Engedünk szegény kicsikénk vágyának, és utánaszólunk, hogy no jó, mégis mehet a barátaihoz. Ismét a nyafogó kerekedik felül.

Félelem az elhidegüléstől Meggyőződésem szerint ez a fajta félelem a legerősebb az emberek többségében. Valósággal ki vagyunk éhezve a szeretetre és az elisme­ résre. Akár fejtetőre is állunk, csak nehogy megbántsunk valakit, mert még elhidegül tőlünk, és három napig nem szól hozzánk. Ha előfordul ilyesmi, az valóban kellemetlen, de aligha kibírhatatlan. Mégis resz­ ketni kezdünk annak már a puszta gyanújára is, hogy valaki elfordulhat tőlünk. Az elhidegülés nem okoz sebeket. Ártalmatlan. Életünk folyamán mindannyian számtalanszor átéltük már, és legtöbb esetben egészen jól átvészeltük. Ha mégis nehezen tettük túl magunkat egy-egy ilyen ese­ ten, annak nem az volt az oka, hogy az illető elhidegülése sebet okozott volna nekünk. Sokkal inkább az, hogy túlzottan a lelkünkre vettük, és ezáltal magunknak okoztunk sebet. Ha nem tanuljuk meg, hogy hogyan kell túltennünk magunkat va­ laki elhidegülésén azon a ponton, amikor az már a kárunkra van, akkor bizony az a sors vár ránk, hogy örökre mások akaratának rabszolgái le­ gyünk. Nem is attól hódolunk be, hogy a brutális bunkók vagy az akarnok okostónik mit művelnek, hanem attól, hogy már magunk sem bí­ zunk az akaraterőnkben. Szakítsunk azzal a rögeszménkkel, hogy bennünket mindenki sze­ ressen és örömmel elfogadjon. Végtére kik is ők, hogy ítélkezhessenek fölöttünk? Ha a főnökünk lehülyéz, attól még nem leszünk tényleg hülyék. Ha mondjuk autóbusznak titulálna bennünket, azt elhinnénk neki? Nem? Miért nem? Mert nem bádogból vagyunk, nem kerekeken 114

S l e n d r iá n o k ,

p r e c íz k e d ő k , k ü l ö n c ö k

járunk, és nem szállnak fel ránk utasok minden megállóban. Úgyhogy győzzük meg magunkat: aki ilyet beszél, az marhaságokat beszél. Miért nem tudjuk hasonlóképpen lerázni magunkról a többi minősítgetést is? Mondták már, hogy ön trehány, ostoba, csúnya, lusta? Ne szívja mellre. Az ilyen minősítgetés vagy igaz, vagy nem. Ha igaz, ak­ kor mondjunk köszönetét az illetőnek, amiért rámutatott egy hiányos­ ságunkra, és biztosítsuk, hogy mindent megteszünk a hiba kiküszöbö­ lése érdekében. Ha a minősítgetés viszont nem igaz, akkor egyszerű véleménykülönbségnek könyveljük el. Attól még senki sem fog elfor­ dulni tőlünk, ha eltérően ítéljük meg, hogy egy film jó vagy rossz volt-e. Nekünk tetszett a film, partnerünk szerint kár is volt végignéz­ ni. Mi van ilyenkor? Véleménykülönbség, semmi egyéb. Nyugi!

Félelem a testi erőszaktól és az anyagi t veszteségtől Ez a két félelemfajta eltér az előzőektől, mert esetükben higgadt mér­ legelésre van szükség. Az elhidegüléstől való félelemnek nincs tényle­ ges alapja, de annak már tétje van, ha testi erőszak vagy anyagi hátrány fenyegethet bennünket. Valóban veszély fenyegeti azt a nőt, akit az erőszakos (bunkó) férje meg is verhet, ha ellenszegül az akaratának. Úgyszintén komoly megfontolást igényel annak a nőnek a helyzete, aki hozzáment egy akarnok okostónihoz, és akitől a férje engedet­ lenség esetén minden pénzét elszedi. Teljesen ésszerűen járnak el azok, akik az ilyen helyzetek valame­ lyikébe kerülve elkerülik a nyílt szembeszegülést. Nekik azt tanácso­ lom, próbáljanak valahogy kijönni életük megrontójával egészen ad­ dig, amíg alkalom nem nyílik a menekülésre, vagy amíg a fenyegetés valahogyan el nem múlik. Eltér ettől a slendriánok és a precízkedők egymással szembeni helyzete, mert számukra a legjobb megoldás a kompromisszum: ne szívják mellre partnerük szokásait. Inkább pró­ bálják megtalálni a másikban a jót, bízzanak a saját jó tulajdonságaik nevelő erejében, ne akarják mindenáron keresztülvinni a maguk akara­ 115

S l e n d r iá n o k ,

p r e c íz k e d ő k , k ü l ö n c ö k

tát, és ne csináljanak az egérből elefántot (még akkor sem, ha a kony­ hában halmokban áll már a mosatlan edény és a hálószoba sarkában a szennyes). A fura egyéniségtípusok mindegyikével lehetséges az együttélés. Mindössze az kell hozzá, hogy tudatosítsunk magunkban néhány dol­ got: a) nem kell mindig a saját akaratunkat erőltetni; b) ha nem kapunk meg valamit, attól még nem lesz vége a világnak; c) ha átvesszük slendrián vagy éppen precízkedő partnerünk szokásait, talán mi fogjuk élvezni a legjobban - ki tudja! Végül pedig soha ne feledjük, hogy csak az zavar bennünket, ami­ nek megengedjük, hogy zavarjon. Nehéz az élet egy idegesítővel, mindannyian jól tudjuk. De csak annyira tud zavaró lenni, amennyire engedjük magunkat zavartatni. Ez még azokra is érvényes, akik főnö­ kösködő okostónival vagy brutális bunkóval kénytelenek együtt élni, bár az már nehezebb eset, mint a többi. Türelemmel és sok gyakorlattal ezek az idegesítők is kezelhetők, még ha eleinte nehéz is ezt elhinni.

A különcök és bosszantó szokásaik Az emberek egymás közti súrlódásainak jelentős része egyszerű kis apróság, afféle felszínes jelenség, de még ezeknek a bagatell dolgok­ nak is lehetnek komoly szövődményei. Veszekedésekhez, netán fizikai erőszakhoz, sőt váláshoz vezethetnek. Most elmesélek néhány példát olyan személyekre és házaspárokra vonatkozóan, akik mások vagy egymás szokásai miatt sokat szenvedtek, és pszichológiai szaktanácsadóhoz fordultak segítségért. Sok férfi panaszkodik amiatt, hogy a feleségük minduntalan bele­ szól az öltözködésükbe, vagyis hogy mikor mit vegyenek fel. Vannak nők, akik sokkalta nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a ruházatnak, mintsem azt a férfiak képzelnék. Az ilyen nők egész élete a szépség és az elegancia körül forog. Minden további nélkül beleavatkoznak abba, hogy férjük milyen nyakkendőt, övét, inget, zakót viseljen. Abból in­ dulnak ki, hogy a férjük magától szalonképtelen volna, és csak csetlene-botlana a világban, ha a nők nem irányítanák minden lépését. 11 6

S l e n d r iá n o k ,

p r e c íz k e d ő k , k ü l ö n c ö k

Nem csoda, ha az ilyen férfiak idegesek, és segítséget keresnek a védekezéshez. Ott van aztán az a férfi, aki a sikítófrászig idegesíti a feleségét az­ zal a szokásával, hogy minduntalan eltúlozza, kiszínezi a tényeket. A feleségnek ég a bőr az arcán, amikor hallja, ahogy férj uram a kato­ naságnál végbevitt hőstetteiről beszél, vagy felsorolja, hogy ki min­ denki hírességgel rázott már kezet, vagy hogy milyen hatalmas össze­ geket nyert és bukott a tőzsdén. Egy hölgy elmesélte nekem, hogy az anyjának milyen szokása van autóvezetés közben. A mama az irányjelző kezelőgombját soha­ sem húzta ki vagy tolta be teljesen, hogy az magától is működhessen, hanem csak annyira, hogy jelezzen jobbra vagy balra, de közben fogni kelljen. A páciensem szólt a mamának, hogy nem jó ez így, mert könnyebb és biztonságosabb, ha kanyarodás közben mindkét kezével a kormánykereket tartja. A mama csak mosolygott, és azt mondta a lányának, hogy ha csak kicsit tolja ki-be a gombot, később kopik el. Egy másil^nő arról panaszkodott, hogy már nem érzi jól magát az udvarlójával, mert az annyira pesszimista. A fiú nem bízott a jövőben, nem hitt az emberi jóságban. Ha valami gond merült fel, mindig a leg­ rosszabbra gondolt, sohasem a legjobbra. A nő már a szakítást fontol­ gatta, de a kapcsolat megmentése érdekében még felkereste segítségért a pszichológiai tanácsadást. Egy fiatalember abban kérte a segítségemet, hogy csináljunk va­ lamit az apjával, mert az folyton beleszól az autóvezetésbe. A szünte­ len beleszólás miatt már majdnem baleset is történt. Azt kértem, hozza el hozzám a papát. Az el is jött, és kiderült róla, hogy csakugyan bele­ avatkozik a fia minden dolgába - az öltözködéstől kezdve a hajvisele­ ten át egészen az evés közbeni viselkedésig. Szerette a fiát - aki ezt nem is vonta kétségbe -, de megrögzött okoskodó volt, és a fiatalem­ ber egyszerűen már nem bírta tovább cérnával. A krónikus részegeskedő mindig csak púp az emberek hátán. Bűzlik a szesztől, elkölti a család lakbérre és kosztra való pénzét, rossz hírbe hozza a famíliát, ordítozik, kötekedik, ráharagítja a családra a szomszédokat.

117

S l e n d r iá n o k ,

p r e c íz k e d ő k , k ü l ö n c ö k

Szintén kiállhatatlan embertípus az örök elégedetlenkedőké. Zsémbelődnek, nyafognak, panaszkodnak, és olyanok, mint Dickens híres regényhőse, Scrooge, aki az embergyűlölőt testesíti meg. Vannak aztán olyanok, akik minden kérdésre viszontkérdéssel vá­ laszolnak. Olyanok, akik hirtelen zordan kezdenek viselkedni, és nem mondják meg, hogy miért. Olyanok, akik megpróbálják a saját vallási vagy politikai meggyőződésüket ráerőltetni a barátaikra vagy a család­ jukra. Olyanok, akik túlsúlyosak, panaszkodnak is emiatt, de nem kez­ denek sem diétába, sem testedzésbe. Hosszasan folytathatnám ezt a listát, de már ennyiből is értik, mi­ re gondolok. A felsorolt példák esetében a pszichológiai tanácsadás ki­ vétel nélkül kudarcot vallott, nem sikerült megszabadítanom pácien­ seimet a szenvedésüktől rokonaik ilyesfajta viselkedésének megvál­ toztatásával. Legfeljebb annyit tudtam végül tanácsolni a szenvedő családtagoknak, hogy próbáljanak ellenállni, hátha ettől mégiscsak elbizonytalanodnak az idegesítők, és megjavulnak. Persze nem sike­ rült. Az idegesítők vagy annyira jól érezték magukat a különcködő szo­ kásaikban, hogy eszükben sem volt változtatni bármin is, vagy pedig az áldozatoknak nem volt gyomruk hozzá, hogy belemenjenek az ilyenkor elkerülhetetlen kisstílű marakodásokba. Megtehették volna, hogy válással vagy egyszerűen elköltözéssel faképnél hagyják az idegesítőjüket, de az többnyire további sebeket okozott volna nekik, és inkább bele sem kezdtek. Tanácsomra a családtagok elkerülték az olyan helyzet kialakulá­ sát, amelyben mogorván és ellenségesen eltűrik az idegesítők szoká­ sait, mert abból csak düh, depresszió, alacsony önbecsülés vagy más hasonló szimptóma kialakulása származott volna. Azt javasoltam, hogy inkább tanulják meg a rossz szokásokat mogorvaság és ellensé­ geskedés nélkül elviselni. Megmagyaráztam nekik, hogy aki neuroti­ kus, annak muszáj aszerint is viselkedni: a pesszimisták már csak olya­ nok, hogy mindenre nemet mondanak; az autóvezetésbe notóriusan belebeszélőknek továbbra is ki kell nyilatkozniuk a megfelelő haladási sebességet, a sávváltás helyes időpontját stb; a diétát elszabotálok meg fogják győzni magukat arról, hogy nem is kövérek, a diéta túl szigorú, és soványnak lenni egészségtelen; a költekezők úgysem hiszik el, hogy 118

S l e n d r iá n o k ,

p r e c íz k e d ő k , k ü l ö n c ö k

ők a pénzt elszórnák; a szerencsejátékosok szilárdan hinni fogják, hogy a veszteségüket visszanyerik; a kotnyelesek megmaradnak kot­ nyelesnek. Vagyis ha együtt kell élnünk a nehéz emberekkel - nevezzük őket neurotikusoknak - akik nem buták ugyan, de bután viselkednek fo­ gadjanak meg két tanácsot. Az egyik az, hogy semmiképp se várjuk el az emberektől, hogy egyszer majd másképpen fognak viselkedni, mint ahogy most. Ha a partnerünk alkoholista, ne várjuk, hogy ezentúl majd parfümtől illatozva tér haza, pénzzel teletömött zsebekkel. Legyünk realisták: aki alkoholista, az alkoholista. Az iszákosok isznak. Ettől alkoholisták. Ha abba tudnák hagyni, akkor nem is lennének alkoholisták. Hasonlóképpen a féltékeny természetű embernek is az marad az alaptermészete, hogy tiltakozik, ha mások társaságát élvezzük. Ha azt akarnánk, ho§y hagyjanak fel a féltékenykedéssel, az olyan, mintha azt kívánnánk, hogy általánosságban a féltékenyek ne legyenek féltéke­ nyek. Hiszen ha bírnának a féltékenységükkel, akkor eleve nem is let­ tek volna féltékenyek sohasem. Amit nem tudunk megváltoztatni, azt tanuljuk meg eltűrni, hiszen tűrni könnyebb, mint a víznek felfelé folyni. Mindig gondoljunk arra, hogy semmi sem zaklat fel, csak az, aminek megengedjük. Gondoljunk arra is, hogy kibírjuk a kellemetlenségeket. Végtére felnőtt emberek vagyunk. Már milliónyi problémán túltettük magunkat az életünk so­ rán, és milliónyi vár még ránk. Ne haragudjunk az életünk megnehezítőire. Nem rossz emberek ők. Emberek, akiknek joguk van neuroti­ kusnak, butának és idegesítőnek lenniük. Azt se feledjük, hogy mi magunk sem különbözünk azoktól az idegesítőktől, akik miatt a hajunkat tépjük néha. Mi is emberek va­ gyunk, mi is idegesítünk másokat a magunk egyéni módján, éppen ugyanúgy, mint mások bennünket az ő módjukon. A másik tanácsom: az idegesítőtől kapott bosszantást ne vegyék személyes sértésnek. Nem nekünk szól, mert amit velünk művelnek, ugyanazt művelik a többiekkel is. Ha a partnerünknek az a szokása, hogy éjjeli 2-től déli 1-ig alszik, azt nem azért teszi, hogy bennünket bosszantson. O egy éjszakai ba­

S l e n d r iá n o k ,

p r e c íz k e d ő k , k ü l ö n c ö k

goly, és kész. Ugyanezt csinálná akkor is, ha valaki mással élne. Csak képzeljük el, hogy mi lenne, ha hirtelen valaki mással helyettesítené­ nek bennünket a képben. Alig egy hónap elteltével az idegesítő a he­ lyünkre kerülővel is pontosan ugyanúgy viselkedne, mint velünk. Ugyanúgy inna, ugyanúgy féltékenykedne, ugyanúgy beleszólna az autóvezetésbe, ugyanúgy pesszimista volna. Hát akkor hogyan is vehetnénk az idegesítők műveit személyesen nekünk szólónak? Az a legjobb, ha könnyedén fogjuk fel a szokásai­ kat, és éljük vidáman az életünket. Az élet túl rövid, ne pazaroljuk arra, hogy vég nélkül hadakozunk azokkal, akikkel együtt élünk vagy dol­ gozunk. Függetlenítsük magunkat a kellemetlenségektől, és fogadjuk el az idegesítőket azzal, hogy egy kicsit furcsa emberek. Inkább a saját dolgunkkal foglalkozzunk, és ha ők pedig el akarják rontani az életü­ ket, hát hadd tegyék, ha már egyszer nem hallgatnak a tanácsainkra.

120

.

7 ••

Összegzés Elgondolkodtam azon, hogy mit írtam az eddigi fejezetekben, és nem kerülte el a figyelmemet, hogy alighanem belegázolok sok olvasóm ér­ zékenységébe. Az emberek rossz tulajdonságaira koncentráltam, nem az erényeikre. Arra biztattam olvasóimat, hogy a nehéz emberekkel va­ ló foglalatoskodás során tegyék félre a gyengéd érzéseiket és a türel­ müket - pedig nagyon jól tudom, hogy önök közül sokan viszolyognak attól, hogy keményen bánjanak családtagjaikkal, partnerükkel vagy barátaikkal. Egész életünkben arra tanítottak bennünket, hogy tartsuk oda a másik orcánkat is, kenyérrel dobjuk vissza a bennünket kővel megdobókat, hibát nem lehet hibával kijavítani, ember embernek testvére. Hát akkor mennyire is lehetnénk képesek komolyan venni olyan taná­ csot, amely szerint orcánkat csak kétszer tartsuk oda annak, aki nincs tudatában annak, hogy helytelenül viselkedik? Remélem, sikerült meg­ győznöm mindenkit, hogy ennél többször ne tartsa oda az orcáját. Mi több, azt is javasoltam, hogy aki bánt bennünket, azt türelem és szere­ tet helyett hasonló mértékű kellemetlenségben részesítsük. Mindezeknek a jelentősége abban rejlik, hogy határozott vélemé­ nyem szerint az emberek egymás iránti kapcsolatait szabályozó nor­ mákra még mindig erős befolyással vannak a modem pszichológia ki­ alakulása előtti időkből származó vallási dogmák. A dogmák ridegek voltak, félelmet keltettek, és mély emocionális szenvedéssel nyomorí­ tották el az emberek lelkét. A tüzes, kénköves pokol a középkor embe­ re számára szó szerint vett valóságot jelentett. Természetesnek tartom, hogy az új idők új szemléletmódot hoznak minden egyes generációvál­ 121

ÖSSZEGZÉS

tással, és hogy a tudásunkon mindig marad tökéletesítenivaló. Akiket nézeteim megdöbbentenek, azoknak megnyugvásul szolgálhat, ha tud­ ják, hogy amiket elmondtam, nem is esnek teljesen távol a mai hétköz­ napi normáktól. Sokkalta inkább az emberek nagy többségében kiala­ kult viselkedési etikettet fejlesztettem tovább. Nem sok módosítást vé­ geztem, de a horderejűk jelentős. Ha megfogadják a javaslataimat, jobb lesz a világ. Az eredmé­ nyek két területen jelentkeznek majd. Könnyebben úrrá lehetünk az emberiséget évezredek óta gyötrő problémákon, ez az egyik. Még fon­ tosabb a másik, mert immár eljöhet az idő, amikor az ember erkölcsi és pszichológiai szempontból eléri a felnőtté válásnak egy magasabb fokát, és életünk megnehezítőit tisztelettel, szükség esetén türelemmel és megértéssel, végső szükség esetén pedig kellő határozottsággal tud­ juk majd kezelni. Pontosan ezek azok a magatartási formák, amelyekkel az idegesítőket ránevelhetjük az együttműködésre, mások tiszteletére és a szeretetre, vagyis hogy képesek legyenek ők is eljutni a személyes áldozat­ vállalás három szintjére. Némelyiküktől csak minimális áldozatválla­ lást várunk el - például lehessen tőlük útbaigazítást kérni az utcán. Ha azonban megkérjük a szomszédunkat arra, hogy legyen szíves, ügyeljen néhány órán keresztül a gyermekünkre, mert a kórházba kell mennünk meglátogatni egy családtagunkat, az már nem egyszerűen csak együttműködés a részéről. Bízunk benne, hogy a szomszéd meg­ hozza értünk ezt a nem túl nagy áldozatot, és érzékeli, hogy azért for­ dultunk éppen őhozzá, mert a kölcsönös tiszteletre alapozunk. A legnagyobb áldozatvállalás a szeretethez kell. Akit szeretünk, azzal megosztjuk a pénzünket, a szabadidőnket is partnerünk és gyer­ mekeink kedvteléseinek szenteljük, és a szeretet parancsa, ha akár az életünket is odaadjuk értük. Nem hiszem, hogy ezzel bármi újat mondanék. Vita tárgyát leg­ feljebb az képezheti, hogy milyen úton-módon jussunk el az együttmű­ ködésig, a tiszteletig és a szeretetig. A közhiedelem szerint úgy, hogy kedvesnek kell lennünk az emberekhez, és akkor majd kötelezve érzik magukat a viszonzásra. No és ha mindenki másnál nyájasabban visel­

122

ÖSSZEGZÉS

kedünk, annak pedig olyan magával ragadó a hatása, hogy senki nem tagad meg tőlünk semmit! Bár így lenne. Akik így gondolják, azok tévednek ugyan, de van némi igazuk is. Ha kiforrott egyéniségű és/vagy egészséges lelkületű emberekkel akad dolgunk, valóban az történik, amit a közvélemény szerint remélhetünk. Ám ha ellenkező a helyzet, vagyis éretlen és/vagy zaklatott egyéniséggel kerülünk szembe, bizony csalódnunk kell ezek­ ben a magasztos ideákban. A modem pszichológia ezt világosan meg­ állapította. Ha éretlen vagy zaklatott emberekkel hoz össze a sors, nem érdemes odatartanunk a másik orcánkat is, mert csak annál rosszabb. A korábbiakban ismertetett idegesítők egy részénél az erőszakra való hajlam és az érzelmi kiegyensúlyozatlanság oka a génjeikben ke­ resendő. Mások tanulás útján vagy neveltetésük miatt vették fel torz magatartásformájukat. Rászoktak, hogy elnyomják és manipulálják családtagjaikat ^és barátaikat, mert azok a szeretet nevében mindent eltűrtek, és éppen ezzel okoztak kárt, ezzel fejlesztették az idegesítőt vérbeli idegesítővé. Elkövették azt a nagy hibát, hogy a helytelen vi­ selkedésformára éppenséggel felbátorították. Látják, milyen faramuci a helyzet? Mi itt a civilizáció csúcsán ép­ pen azoknak a magatartásformáknak adunk tápot közvetve, amelyeket amúgy a leghelytelenebbeknek tartunk. A következmény pedig az, hogy a szörnyű emberek száma sehogyan sem akar mérséklődni. Nap­ jainkra már világossá vált, hogy az összeférhetetlen magatartásmódot illetően szemléletváltozásra van szükség, azt pedig a mi viselkedésünk változásainak kell követnie. A változások lényege: ne bátorítsuk a ne­ gatív magatartást. Ennek során meg kell tanulnunk az emberi kapcsolatok három alapelvét, amelyek azt foglalják össze, hogy hogyan keletkeznek az emberek közötti súrlódások. El kell sajátítanunk az igényérvényesítő magatartás három szabályát is, amelyek a súrlódások kiküszöbölésé­ nek módjáról szólnak. Tisztáznunk kell magunkban azt is, hogy ezek­ kel a szabályokkal szemben van-e valamilyen elvi eredetű kifogásunk. Ha igen, akkor valahogyan tegyük túl magunkat a belső eredetű ellen­ állásunkon, mert különben lehetetlenné válik bármiféle változás.

123

Ö sszeg zés

Az emberi kapcsolatok három alapelve 1. Azt kapjuk, amit tűrünk. 2. Másoknak az irántunk való viselkedése nem változik meg addig, amíg mi magunk nem változtatunk a saját viselkedésünkön; 3. Ne legyünk túlzottan engedékenyek.

Az igényérvényesítés három szabálya 1. Ha valaki jót cselekszik velünk, viszonozzuk valami hasonló jóval (+ = +). 2. Ha valaki rosszat cselekszik velünk, de nem tudatosan, akkor fi­ gyelmeztessük, de csak kétszer. (- = + x 2). 3. Ha valaki harmadszor is árt nekünk, viszonozzuk valami hasonló kellemetlenséggel, de düh, bűntudat, sajnálat, elhidegüléstől való félelem, fizikai bántalmazástól való félelem és anyagi kártól való félelem nélkül (- = -). Ha Önök közül valakiben ellenérzések merülnek fel az általam elő­ adottakkal szemben, körülbelül az alábbi kifogásokat támaszthatja: Első kifogás: hibát nem lehet hibával kijavítani. Nos, ez kétségkí­ vül helytálló észrevétel. Teljesen igaz, már amennyiben két hibáról van szó. Ám a mi képletünkben nem lehet hibának nevezni azt az eljárást, amikor a bennünket érő kellemetlenséget egy hasonlóval viszonozzuk, mégpedig azzal a határozott szándékkal, hogy segítséget nyújtsunk az illetőnek helytelen viselkedésmódja kiküszöbölésében. Fellépésünk jó dolognak minősül, ha miatta szűnnek meg az érintett személy rossz szokásai, és ezen az sem változtat, ha közben némi szenvedést okoz­ tunk neki. Ha valaki nem ért velem ebben egyet, és vannak gyermekei, az csakis akkor következetes, ha még sohasem büntette meg a gyermekét rossz viselkedés miatt. Mert ha mégis elfenekelte, megszidta vagy valamilyen kedvezménytől büntetésből eltiltotta a csemetéjét, hogy az felismerje saját viselkedése helytelenségét, akkor mégiscsak oda 124

Ö sszeg zés

lyukadt ki a dolog, hogy aki most vitatkozik, az maga is egyik hibát akarta kijavítani a másikkal, legalábbis a gyermek szempontjából néz­ ve. A büntetést kiszabó szülő szempontjából pedig az történt, hogy ő szeretőn és gondoskodón, ámbár szigorúan lépett fel. Meg kellett tenni még akkor is, ha jobban fájt, mint magának a gyermeknek. Hiszen a gyermek kétszeri figyelmeztetés ellenére is folytatta a rosszalkodást, és nem maradt más hátra, mint fellépni ellene egy olyan eszközzel, amely szülői szemmel nézve helyénvaló, bár a gyermek szempontjából tekintve rossztett. Az igényérvényesítés harmadik szabálya azt mondja ki, hogy a helytelen viselkedéstől az illetőt azzal lehet elrettenteni, ha valamilyen hasonló mértékű kellemetlenséggel viszonozzuk. Minden más eljárás a helytelen viselkedés felbátorításával egyenértékű. Éppen ebben rejlik az egyik fő oka annak, hogy napjaink társadalmában miért uralkodott el annyira az emocionális zaklatottság, az éretlen viselkedés és az immoralitás. A jó szándékú toleranciával a rossz magatartást bátorítjuk. Összegzésképpen úgy fogalmazhatunk, hogy ha valaki dühből és önző szándékkal olyan cselekedetet visz végbe, amellyel árt nekünk, az rossztett, míg ha erre válaszul mi azért okozunk neki kellemetlensé­ get, hogy segítsünk neki megszabadulni az immoralitásától és az elté­ velyedéseitől, az már jótett. Nem önmagában a cselekedet helyes vagy helytelen, hanem a mögötte meghúzódó szándék - ártani vagy segíteni - dönti el, hogy amit teszünk, az etikus-e vagy sem. Második kifogás: ha nem tartjuk oda a másik orcánkat is, akkor a cselekedetünket a bosszú vezérli, semmi más. Ez egyáltalán nem igaz. „A bosszú az enyém, mondá az Úr.” Pontosan. A bosszúvágy visszata­ szító, neurotikus érzelem, amelyet semmiképpen sem helyeslek. Az igényérvényesítés harmadik szabálya úgy szól, hogy két eredményte­ len figyelmeztetést követően hasonló mértékű kellemetlenséget okoz­ zunk az illetőnek. Azonban - és itt jön a különbség - düh, gyűlölet és bosszúvágy nélkül. Mert ha mégis, akkor az már nem igényérvényesí­ tés, hanem agresszió. Ha a jogainkért úgy állunk ki, hogy közben düh tölt el bennünket, olyankor agresszívek vagyunk. Ha a jogainkért düh nélkül lépünk fel, akkor igényérvényesítők. 125

I ÖSSZEGZÉS

Harmadik kifogás: lesüllyedünk annak a szintjére, aki megbánt bennünket. Ez meglehetősen igaz. De mit is tehetnénk? Pedig nagyon szép is lenne, ha minden vitánkat és nézeteltérésünket egy csésze tea és aprósütemény mellett beszélhetnénk meg, figyelmesen és türelem­ mel végighallgatva az ellenünk szóló panaszokat, és nyugodt hangvé­ tellel előadhatnánk a saját álláspontunkat. Csak nagyon keveseknek adatik meg ez. De ha meg is tudnánk őrizni a teljes nyugalmunkat, és érveinket szigorú logikai rendben sorakoztatnánk fel, azzal érnénk el a legkevesebb eredményt. A kommunikáció sohasem lehet hatékony, ha nem azon a nyelven beszélünk, amit a címzett megért. Ha gyermekekhez vagy külföldiek­ hez szólunk, szinte automatikusan hozzájuk igazítjuk a szintünket. Mit teszünk olyankor, ha azt vesszük észre, hogy hiába erőlködünk, még­ sem érti a címzett? Ha továbbra is csak meggyőzni próbáljuk az idegesítőt, az semmi egyéb, mint annak a helytelen magatartásnak a felbá­ torítása, amelyet pedig éppen felszámolni kívánunk. Röviden szólva: egy bizonyos ponton túl a szavak már nem érnek semmit az idegesítővel szemben. Nem veszi komolyan, és annak sem ébred tudatára, hogy amit tett, azt miért kifogásoljuk. A kommunikáció folytatásához más eszközökhöz kell nyúlnunk, mégpedig olyanokhoz, amelyeket biztosan meg fog érteni az illető: szavak helyett immár tet­ tek következnek. Végső eszközként rendelkezésünkre áll az a tény, hogy minden élőlény reagál a fájdalomra és a kellemetlenségekre. Valóban lesüllyedünk a cselekedetek szintjére, mert ott már nem tud kitérni előlünk. Ha az alkalmazottunk kétszeri figyelmeztetést követő­ en sem hajlandó a munkakezdés pontos időpontjának betartására, a harmadik elkéséskor már udvariasan hazaküldhető. Negyedik kifogás: gyermetegnek tűnik ez az eljárás. Talán igen, de csak első pillantásra. A harmadik szabály megfogalmazása csak­ ugyan emlékeztet a „szemet szemért, fogat fogért” elvére, és ilyenkép­ pen gyermetegnek tűnhet, amely nem méltó az érett, komoly felnőttek­ hez. No de vegyünk egy példát. Tegyük fel, hogy ön minduntalan meg­ várat engem, mire én kétszer figyelmeztetem, majd mihelyt alkalom adódik, én váratom meg önt. Gyermeteg dolog ez? Nemigen. Ha azt veszem észre, hogy nincs rám tekintettel, de mégsem teszek ez ellen 126

Ö sszeg zés

semmit, akkor fokozatosan meggyűlölöm. Ráadásul a kölcsönkenyér visszaadásával közvetett módon megtanítom arra, hogy ne legyen má­ sokkal ilyen faragatlan. Ez nem gyermetegség, garantálhatom. A gyermetegség játék, ez viszont nagyon is komoly dolog, és következmé­ nyekkel jár - hogy jókkal vagy rosszakkal, az a reakcióinktól függ. Azt mi alapján tudjuk elbírálni, hogy ha valaki árt nekünk, azt ko­ molyan is gondolta-e? Mindegy, mert ha zokon vesszük az illető cse­ lekedetét, mindenképpen adjunk rá méltó választ. Ha elmulasztjuk, az­ zal lesüllyesztjük magunkat a természetes viselkedésmód szintje alá, és emiatt előbb-utóbb a neurózis tünetei jelentkeznek rajtunk, mint pél­ dául a depresszió, a düh, az aggodalmaskodás.

Szeretet és megbocsátás Témánkban hol talál magának helyet a szeretet és a megbocsátás? Minden bizonnyal megfordult már olvasóim fejében, hogy a szemlé­ letmódom rideg és kérlelhetetlen. Fel kellett tűnnie, hogy csak két lehetőséget adok az érintett személynek arra, hogy rádöbbenjen csele­ kedete rossz, etikátlan és erkölcstelen jellegére. Ha pedig világossá vált előttem, hogy az illető már tisztában van tevékenysége ártalmasságával, és mégis folytatja, attól kezdve egyáltalán nem vagyok hajlan­ dó eltűrni. Ez a szemléletmód talán sokak számára megdöbbentő, mert azt gondolhatják, hogy kegyetlen, érzéketlen és egyszerűen csak gonosz. Ám én kitartok amellett, hogy igazából az kegyetlen és érzéketlen, aki ismételt figyelmeztetések ellenére sem tesz semmit, hanem továbbra is csak szavakkal próbálkozik. Egy apa tiszteletlenségre neveli a fiát, ha olykor egy-egy fulcibálás vagy a kedvezmények megvonása helyett folyton csak rimánkodik neki, hogy ne beszéljen trágár hangon az any­ jával. Az apa ezzel elhanyagolja a fia nevelését, kiteszi a később bekö­ vetkező neurózisnak, és teljesen félreérti, hogy mi is az igazi szeretet - ezzel jár együtt, ha nem mer cselekedni, nem akar veszekedni, ha fél fia duzzogásától. Pedig a fiúnak meg kell tanulnia, hogy ügyeljen arra, mit és hogyan beszél, és azt is meg kell tanulnia, hogy tisztelje 127

ÖSSZEGZÉS

szüleinek érte tett áldozatvállalását; úgyszintén meg kell értenie azt is, hogy nem kaphat meg mindent, amit szeme-szája megkíván. Ha az apa nem változtat a saját viselkedésén, akkor a fia sem fog megváltozni, vagy legalábbis körülbelül 30 éves kora előtt nem. Ha az apa kellőképpen megbünteti a fiát durva viselkedésért, az­ zal igazi szeretetet tanúsít iránta, mert aki becsületes és jóravaló ember akar lenni, attól nem tűrhető el az ilyen viselkedés a szüleivel szem­ ben. Az apa azt tenné jól, ha követné az igényérvényesítésről szóló útmutatásomat - érett és gondoskodó szeretettel kezelje a fiát, határo­ zott fellépését ne az engedékenység, hanem a céltudatos jobbítási szán­ dék vezesse, és abból a fiú majd megtanulja, hogy hogyan vívja ki ma­ gának mások megbecsülését. Nagyon sokan azt hiszik, hogy a szeretetüket azzal tudják legin­ kább kimutatni, ha mindent megtesznek a szeretett személynek. „Ha valóban szeretsz, teljesíted a kívánságaimat” - a legtöbben ennek alap­ ján alkotnak maguknak fogalmat a szeretetről. Szerintem viszont az érett és hosszan tartó szeretet arra is támaszkodik, amit megtagadunk az illetőtől. Például ha egy fiatalember a szüleivel él együtt, és már régóta állást keres, a szülők jól teszik, ha kitűznek neki egy határidőt, és megígérik neki, hogy ha egy hónapon belül nem talál magának munkát, kiteszik a holmiját az ajtó elé. Ha rokonainknak, barátainknak mindent megtennénk, amit kér­ nek, az éppen olyan volna, mint ha egy kisgyermeknek minden édes­ séget megvennénk, amit csak megkíván. Csak a baj származna belőle érzelmi szempontokból is, egyébként is. Ennyit arról, hogy lehet-e az engedékenység a szeretet fokmérője.

128

Ö sszeg zés

A kritikátlan szeretet Az elkényeztetett emberek, főleg az erőszakos nyafogok úgy nőttek fel, hogy túl sokat kaptak a kritikátlan szeretetből. Mai civilizációnk egy további nagy hibája, hogy a kritikátlan szeretet számít a szeretet legmagasabb fokának. Hölgyeim és uraim, ez klasszikus hiba, már per­ sze az olyan esetek kivételével, amikor a kritikátlan szeretet kisgyer­ mekekre, idős szülőkre vagy kedvenc háziállatokra irányul. Minden más esetben ártalmára vagyunk annak, akit kritikátlanul szeretünk. Miért? Azért, mert nem teszünk különbséget az elfogadható és az elfo­ gadhatatlan viselkedése között. Egyenesen oda vezet az út, hogy összekeveredik a helyes és a helytelen cselekedeteinek a büntetése és jutalmazása. Minden összekuszálódik. Nézzük, mi történik, ha egy férfi a családi összejövetelek alkal­ mával rendszeresen berúg, és részegen elkezd perlekedni a menyével. Egy idő után a nőnek mérhetetlenül elege lesz az egészből, és kijelenti, hogy többé nem vesz részt a családi eseményeken. Férje ezzel nehéz helyzetbe kerül, mert neki viszont muszáj, és különben is szereti az apját annak minden hibájával együtt. Megharagszik a feleségére, mert az szembe akarja fordítani az apjával. Ez a kritikátlan szeretet tipikus és klasszikus esete, mert mindegy, hogy a nagypapa mit csinál, neki mindent szabad. Pedig meggyőződé­ sem szerint senki sem szeretheti annyira, hogy eltűrje a folytonos kötekedéseit, vádaskodásait, dührohamait, és hogy mindenért végül má­ sokat okoljon. De hát a család mindig is egyformán türelemmel visel­ tetett a jó és a rossz magatartása iránt. A probléma magva az, hogy a család nem tudja, hogyan legyen a nagypapával szemben határozott és igényérvényesítő, ezzel egyidejű­ leg szerető és megbocsátó. Végső soron arról nincsenek ismeretei a családnak, hogy hogyan kell szeretni, és hogyan kell megbocsátónak lenni. Ez egyébként érthető, mert mindkettőnek nehéz megérteni a lényegét, mindkettőt nehéz jól megvalósítani. A szeretet definíciója az én megközelítésemben a következő: „A szeretet erős érzelem, amelyet az iránt érzünk, aki, vagy ami kielé­ gíti, kielégítette, vagy ki fogja elégíteni a legmélységesebb vágyainkat 129

Ö sszeg zés

és szükségleteinket.” Tehát az embereket, az állatokat vagy a tárgya­ kat, dolgokat addig szeretjük, amíg kielégítik valamilyen fontos igé­ nyünket. Igen ám, de ez a megfogalmazás nem teljesen pontos. Ami­ kor ugyanis azt állítjuk, hogy szeretünk valakit, azzal igazából arra gondolunk, hogy szeretjük az illető bizonyos számú konkrét tulajdon­ ságát, jellemvonását és szokását. Szerethetjük például kamaszkorú gyermekünk humorérzékét vagy megnyerő külsejét, ám ugyanakkor ki nem állhatjuk az arroganciáját, a tiszteletlenségét, az öltözködési stílu­ sát és a frizuráját. Ha fiacskánknak sokkal több a szerethető tulajdon­ sága, mint a taszító,* akkor feltámad bennünk a késztetés kijelenteni, hogy szeretjük, mégpedig különösebb elemezgetés nélkül. Pedig nem a komplett személyt szeretjük igazából, hanem a pozitív tulajdon­ ságait. Ugyanez az elv érvényes akkor is, ha kedves kisfiúnk egy bandita, aki veri a feleségét, molesztálja a gyermekeit, és még egy nagy csomó visszataszító tulajdonsággal rendelkezik. Úgy érezzük, hogy utáljuk. Csakhogy ekkor a jó tulajdonságairól feledkezünk meg. Nem a fiút utáljuk, hanem a negatív tulajdonságait és szokásait. Emberi ésszel nehéz felfogni - legalábbis a legtöbben fel sem fog­ hatják - azt a tényt, hogy „valakit szeretni” vagy „valakit gyűlölni” lo­ gikai képtelenség. Egy személynek csak valamely összetevőit szeret­ hetjük vagy utálhatjuk. Például szeretjük azért, mert szerdán reggel 7 óra 36 perckor elmosogatta maga után az edényt, viszont tíz perccel később utáljuk, mert úgy ment el iskolába, hogy égve hagyta a villanyt a hálószobájában. Levonhatjuk azt a logikai következtetést, hogy nincs senki, akit szeretnénk, és senki olyan sincs, akit utálnánk. Ez egyúttal azt is jelen­ ti, hogy egyáltalán nem léteznek jó és rossz emberek sehol a világon, mindössze jó és rossz cselekedetek vagy jellemvonások léteznek. Le­ hetséges ez? Komolyan beszélek? Teljes mértékben, és hadd bizonyít­ sam be ismét. 1. Egyetlen cselekedete alapján senkit sem ítélhetünk meg, igaz? Egy kitűnő énekes minden szempontból kitűnő ember egyúttal? Egy gyilkos minden szempontból rossz ember? 130

\ ÖSSZEGZÉS

2. Ha egyetlen jellemvonása alapján nem ítélhetünk meg egy em­ bert, ugyanúgy több jellemvonása alapján sem. Ugyanarról a sze­ mélyről megállapítások millióit tehetjük. Ha pontosan minősíteni akarnánk az illetőt, ahhoz arra lenne szükségünk, hogy egész éle­ tének minden cselekedetét és minden gondolatát mérlegre tegyük. 3. Arról sincs pontos képünk, hogy melyik tulajdonság számít jónak, melyik rossznak. 4. Még ha mindent mérlegelni is tudnánk, az ember szüntelenül vál­ tozik, és a folytonos változással szemben a mérlegelés mindig lépéshátrányban volna, mert időigényes. Annak eldöntéséhez, hogy valaki jó vagy rossz ember, össze kellene gyűjtenünk az összes jó tulajdonságát, aztán az összes rossz tulajdon­ ságát is, és a kettőt össze kellene hasonlítanunk. Ha arra az eredményre jutnánk, hogy a jó több a rossznál, akkor kijelenthetnénk az illetőről, hogy ő bizony jó ember. Igen ám, de ilyen tökéletes részletességű összehasonlításra min­ den valószínűség szerint soha nem kerülhet sor, tehát egyszerűen nincs jogunk valakiről ilyen általános jellegű megállapítást tenni. Kizárólag egyes részletkérdésekben formálhatunk róla reális véleményt. Ebből ismét adódik egy logikai következtetés. Az, hogy mindenkinek min­ denért meg kell bocsátanunk, mivel nincsenek rossz emberek, csak rossz szokások vannak. Az egyik legtalálóbb sor, amit valaha leírtam, A frusztráció és a düh legyőzése című könyvemben szerepel: „Mindent bocsáss meg, semmit se felejts el.” Ugyanezt a gondolatot fejezi ki Biblia, amikor azt írja: „bocsáss meg hetvenhétszer”. Ezzel értek egyet én is teljes mértékben. Senki sem rossz, csak esendő. A Biblia sokszor emlékeztet rá, hogy bűnösök vagyunk. Csakugyan bűnösök vagyunk, mert máskülönben tökéletesnek kellene lennünk. Gyermekkorunkban mindannyiunkat megtanítottak arra az erkölcsi szentenciára, hogy fenntartás nélkül szeretnünk kell egymást. Ez a felfogás sok közmondásban, szólásban is visszatükröződik, mint például tartsuk oda a másik orcánkat is, vagy bocsássunk meg hetven­ hétszer. Ezek világosan arra utalnak, hogy mindent meg kell bocsáta­ nunk. Ha mindent megbocsátunk, az nem más, mint a kritikátlan sze­ retet. 131

ÖSSZEGZÉS

A társadalom magáévá tette ezt a tantételt, és tagjai számára is irányadóul tűzte ki. Két, egymással teljesen ellentétes felfogás uralko­ dott így el: az egyik szerint mindannyian megérdemeljük a megbocsá­ tást, a másik szerint vannak rossz emberek, akik a tetteikért sok szen­ vedést érdemelnek. Maga az alapelv nemes és előrevivő, de ahogyan értelmezték és alkalmazták, abból sok kár származott. A pszichológiatudomány ala­ pos tanulmányozásnak vetette alá az ember természetét, és arra a meg­ állapításra jutott, hogy az erkölcsi tanítások egyértelműen korrekcióra szorulnak. Félreértjük ezeket az alapelveket, és bár a legjobb szándékkal ra­ gaszkodni igyekszünk hozzájuk, a félreértésnek néha szörnyű követ­ kezményei vannak. Szerető és gondoskodó szülők akaratlanul is arra tanítják gyermekeiket, hogy azok a saját hibáik miatt önutálatot érezzenek. Ugyancsak akaratlanul, a feltétlen szeretet és a kényeztetés ré­ vén azt idézik elő a szülők, hogy gyermekeik ne tiszteljék őket. Kezdeném az első hibával, amely abból ered, hogy a bűntudatot próbálják alkalmazni a nevelés eszközeként a helyes magatartás kiala­ kítására. Ezt követően szeretném elmagyarázni, hogy milyen veszé­ lyekkel jár a másik orcánk odatartásának elve, mi a megbocsátás pszi­ chológiája, végül pedig hogy mi is az igazi feltétlen szeretet. A bűntudat két lépcsőben alakul ki: először elkövetünk valami rosszat, aztán pedig azt vonjuk le belőle magunknak, hogy rosszak va­ gyunk. Vagyis nem az a szemlélet van belénk nevelve, hogy mindössze csak jó vagy rossz szokások léteznek, hanem az, hogy a világ jó és rossz emberekből áll. Tudnunk kell különbséget tenni a bűn és a bűn érzete között. Bűnösök vagyunk, ha pénzt sikkasztunk a cégünktől. Loptunk, miközben mások nem lopnak. Remélhetőleg elnyerjük a méltó bünte­ tésünket a törvény előtt, és pénzbírság vagy börtönbüntetés formájában vezekelünk. Ha mégsem, az a bűnözés felbátorítása. Idáig világos. Biztos vagyok benne, hogy eddig egyetértenek a gondolatmenetemmel. Ám folytatom, és olyan rész következik, ame­ lyet sokan nem tudnak elfogadni. Azt állítom ugyanis, hogy aki bűnös, annak nincs okvetlenül bűntudata is. 132

Ö sszeg zés

Bűntudatot érezni azt jelenti, hogy utáljuk önmagunkat. Lezuhan az önbecsülésünk, kisebbrendűségi érzésünk keletkezik, és késztetést érzünk, hogy gonoszságunkért megbüntessük magunkat akár fizikai­ lag, akár közösségi szempontból, akár a hivatásunk terén, akár pszi­ chológiailag. Az önutálatnak azonban sajnos nincs igazi nevelő hatása, nem leszünk tőle jobbak. Erkölcsi kötelességünk, hogy megbocsássunk önmagunknak min­ den balfogásunkért, mert nem vagyunk rosszak, csak távol állunk a tö­ kéletességtől. Tévedni és hibázni emberi dolog, a hibák sora hosszú: gyilkosság, erőszak, rablás, fosztogatás, hogy csak néhányat említsek a főbenjárók közül. És akkor ott vannak még az apróbbak, mint a mo­ hóság, a féltékenység, a hazudozás, a lustaság, a gőg. Bizony ám, ezek is. Három oka van annak, hogy miért kell megbocsátanunk önma­ gunknak minden rossztettünkért, miközben persze az árát meg kell fi­ zetnünk. Szerintem mindannyiunknak erkölcsi joga - sőt alighanem erkölcsi kötelessége - az önmegbocsátás az elkövetett rosszcselekede­ teinkért, mivel azok okozója a tökéletlenség, a tudatlanság és a kie­ gyensúlyozatlanság. Nagyon sok szenvedés származik abból a tényből, hogy mind­ annyiunknak jelentős hiányosságai vannak^ Ott a fiú, aki nem érti a matekot. Vagy a kislány, aki nem tud tisztán énekelni. Te nem tudsz táncolni, a barátod képtelen húzni egy egyenes vonalat. Némelyikünk nyílt természetű, és akármerre jár, mindenütt barátokat szerez; közben mások közülünk zárkózottak, és kerülik a társasági életet, mint a pestist. Vagy így, vagy úgy, de mindnyájan szenvedünk valamilyen hiá­ nyosságban. Következésképpen mind hibázunk, ugyanúgy, mint aki eltéveszti a számok összeadását. Ha az idegrendszerünk hibázik, és az autóval nem balra, hanem jobbra fordulunk, már kész is a baleset. A legnagyobb butaság, ha gyűlöljük magunkat valami olyannak az elhibázásáért, amelynek a tökéletes megoldására eleve nem is lehet­ tünk volna képesek. Nem vagyunk Isten, hogy mindig mindent tud­ junk. Emberek vagyunk, tele számtalan tévedéssel. Ha valamit rosszul

133

ÖSSZEGZÉS

csinálunk, annak nem az az oka, hogy gonoszak volnánk, hanem az, hogy nem vagyunk tökéletesek. A másik ok, amiért erkölcsi kötelességünk megbocsátani önma­ gunknak, az a tudatlanság. Mindannyian tudatlanok vagyunk, mégpe­ dig ki-ki sokféle szempontból. Ha meghal a kisgyermekünk, mert nem tudtuk, hogy hogyan kell mesterségesen lélegeztetni, bocsássunk meg magunknak, mert egyszerűen csak tudatlanok voltunk. Ha elbocsátot­ tak a munkahelyünkről, mert nem volt jó a számlavezetés, amit készí­ tettünk, bocsássuk meg magunknak: nem tudtuk, hogy a cég milyen számlavezetést tartott volna megfelelőnek. Ha kölcsönkértük a bará­ tunk új kocsiját, és karamboloztunk vele, azt is bocsássuk meg ma­ gunknak: azért indexeltünk rossz irányba, mert nem tudtuk, hogy ezen a típusú autón hogyan működik az irányjelző kapcsolója. A tudatlanság teljesen kézenfekvő magyarázat arra, hogy ne utál­ juk magunkat. Amit nem tudunk, azt nem lehet rajtunk számon kérni. Az utolsó ok, amiért erkölcsi kötelességünk megbocsátani önma­ gunknak: a kiegyensúlyozatlanság. Ha egy gyermeket zaklattunk, köz­ úti balesetet okoztunk, előtte összevesztünk az egész családdal, dü­ höngtünk és összetörtük a berendezést, vagy az előző esti kiadós berúgás miatt nem mentünk dolgozni, annak az lehetett az oka, hogy éppen kiegyensúlyozatlanok voltunk. Aki zaklatott, az hogyan is viselkedhet­ ne másképp? Etikai és erkölcsi jogunk van arra, hogy önmagunkat esendő em­ beri lénynek fogadjuk el, és vegyük természetesnek, hogy néha buta­ ságot művelünk a tökéletlenség, a tudatlanság vagy a kiegyensúlyozat­ lanság következtében. Ha megbocsátunk, azzal kinyitjuk szellemünket cselekedetünk megértésére, és el tudunk gondolkodni azon, legköze­ lebb hogyan tudjuk elkerülni a hasonló malőrt. Ha nem bocsátunk meg magunknak, máris jön a bűntudat, a depresszió, az alacsony önbe­ csülés, no és a hetekig, hónapokig vagy akár évekig tartó önemésztés. Válasszunk, melyik a jobb.

134

Ö sszeg zés

Megbocsátás Ennek a szónak az értelmezése körül sok a félreértés. Pedig csak egyetlen jelentése van, és az is egyszerű. Végső soron csak annyi: kifo­ gásoljuk valaki viselkedését, de nem haragszunk rá. Ez a megbocsátás. A harag kiküszöbölése - ez a kulcsmomentum. Ha azt mondjuk, hogy megbocsátunk, de mégis neheztelés vagy bosszúvágy lappang bennünk, az önellentmondás. Csakis akkor beszélhetünk megbocsátás­ ról, ha haragnak semmi nyoma. Nagyon fontos eljutnunk idáig, ha egészséges és működőképes kapcsolatokat akarunk fenntartani. Akik nem képesek a megbocsátás­ ra, azoknak számos okuk lehet rá. Talán azt hiszik, hogy aki rosszat művel, az egyúttal rossz ember is, tehát meg kell büntetni. Máris itt az ok az évekig tartó haragra. Akadálya lehet a megbocsátásnak az is, ha valaki annyira sértődékeny, hogy túlzottan a lelkére vesz bármi olyan apróságot, amelyen más pillanatok (vagy legfeljebb néhány óra) alatt túlteszi magát, és évekig hordozza magában a tüskét. Tanuljuk meg lebeszélni magunkat a haragról, mert úgy könnyeb­ ben eljuthatunk a megbocsátásig. Az hozzá a legjobb módszer, ha hatá­ rozottak, egyúttal barátságosak vagyunk (azaz felvesszük az igényér­ vényesítői magatartást). Ez jelentősen eltér attól, ahogyan a legtöbb ember a megbocsátást elképzeli. Sokan azt hiszik ugyanis, hogy ha megbocsátunk valakinek, akkor azzal meghátrálunk az illető akarata elől. Nézzük annak a kamaszlánynak az esetét, aki minduntalan az anyja kardigánjában megy iskolába, pedig az erőteljesen tiltakozik. Odáig megy a dolog, hogy a mamánál betelik a pohár, és büntetésből megtiltja lányának a család kocsijának a használatát. A lány látja, hogy baj van, és inkább bocsánatot kér az anyjától, kifejezetten kérve a megbocsátást. A mama döntési helyzetbe kerül: vagy túlteszi magát haragján, és megengedi a lánynak az autóhasz­ nálatot, vagy pedig túlteszi magát a haragján, és nem engedi meg a lánynak az autóhasználatot. 135

ÖSSZEGZÉS

Természetesen a második változat az, amelyik megfelel a jelen könyvben leírtak szellemének. A lány azonban alighanem reklamálni fog: „De hát anyu, azt hittem, megbocsátasz!” A mamának minden jo­ ga megvan így válaszolni: „Kedvesem, igenis megbocsátok neked. Nem haragszom rád. Tökéletesen meg tudom érteni, hogy mekkora kí­ sértést jelentett számodra az a kardigán. Nagyon szép vagy benne. De tudhattad, hogy nem adom oda neked. Számtalanszor elmondtam, de hiába, rám sem hederítettél. Ezért hát nem vonom vissza a kocsihasz­ nálati tilalmadat. Biztos akarok lenni, hogy okulsz a történtekből.” Ké­ rem tisztelettel, ez a jó pszichológia, ez a morális viselkedés.

A másik orca A legtöbb ember összetéveszti a türelmességet a megbocsátással. A megbocsátás fogalmát ők így közelítik meg: „Megbocsátok neked, amiért megvárattál, tehát felejtsük el az egészet, érezzük magunkat jól.” Úgy tűnik, ennek az az üzenete, hogy az illető már nem haragszik, amiért megváratták, és hogy mindkét fél el akarja felejteni az ügyet. Azért viselkedünk így, mert meg akarjuk mutatni a szeretetünket, és azt akarjuk, hogy bennünket is szeressenek. Ez a logika nem is telje­ sen téves. Ám a kis béketűrésből nagy béketűrés cseperedik. Ha mind­ untalan eltűrjük a kellemetlen cselekedeteket, mégpedig azért, hogy lássák, milyen megbocsátok vagyunk, abból fejlődnek ki a legrosszabb szokások, amelyeket hosszú pszichológusi pályafutásom alatt valaha is tapasztaltam. Ezt a magatartásformát másképp úgy nevezik, hogy „tartsuk oda a másik orcánkat is”. Fölöttébb finom és jó szándékú dolognak hang­ zik, és azt hihetnénk, hogy szeretetben gazdag, meleg kapcsolatokhoz vezet. Sajnos azonban nem ez a helyzet, mint ahogy tapasztalhatják is azok, akiknek már kétszer kellett figyelmeztetniük valakit a negatív viselkedés abbahagyása érdekében. A másik orcánk odatartása, a fi­ gyelmeztetések végeérhetetlen sorozata, a prédikációt követő újabb prédikáció ugyanis a helytelen viselkedés megrögzülésének a meleg­ ágya. 136

Ö sszegzés

Ha szándékosan olyan módszert keresnénk, amellyel hatékonyan és egyszerűen tönkre lehet tenni egy személynek a jellemét, nem is ta­ lálnánk jobbat a felejtéssel egybekötött megbocsátásnál. Miért van ez így? Azért, mert újra és újra bátorítjuk vele a rossz viselkedést. Amit elfogadunk, az egyre csak erősebb lesz. Ha megdicsérünk valakit, ami­ ért folyton félbeszakít bennünket, ne csodálkozzunk, hogy egyre több­ ször megteszi. Ha fiacskánk azzal jön haza, hogy megbukott a vizsgán, és erre odaadjuk neki a kocsinkat, valósággal ráneveljük a lustaságra. Egyszer vagy kétszer csakugyan odatarthatjuk az orcánkat. De azt már erősen fontoljuk meg, hogy harmadszor is érdemes-e. Azzal már szándékosan magunkra vonjuk a bajt. Ha tényleg szeretni akarunk, mégpedig értelmes ember módjára, válasszuk a feltételes szeretetet. Aki azt akarja, hogy szeressük, az érdemelje meg! Ne játsszunk közre abban, hogy felelőtlenné, nyerssé vagy éretlenné váljon az illető. Csakis akkor jutalmazzuk, ha tisztességesen és felnőtt emberhez mél­ tóan viselkedik. Az idegesítők miatti problémák jelentős része végső soron onnan ered, hogy a megbocsátással és a felejtéssel rávezetjük őket az idege­ sítő magatartásra. Bocsássunk meg, hát persze, de ne azért, mert el­ tűrjük a gonoszságot, hanem mert nem dühöngünk a gonoszság miatt. Ám ne térjünk napirendre a gonoszság fölött, hanem büntessük, hogy visszaszorítsuk, ne pedig jutalmazzuk, hogy bátorítsuk. Talán nem is kellett volna úgy fogalmaznom, hogy a feltételes szeretet a helyes megoldás. Hiszen ha a szeretet definíciójának mégis­ csak azt vesszük, hogy az emberek szükségleteinek, nem pedig vágya­ inak a kielégítése, akkor elfogadom, hogy feltétlen szeretettel szeres­ sük az embereket. Igaz, ehhez azonban azt kell feltételeznünk, hogy minden ember alapjában véve jóindulatú és értékes, megérdemli a szeretetünket és a gondoskodásunkat. Hiszek abban, hogy testvérek vagyunk. Mindannyian emberi lényként élünk, és szeretnénk életünket minél tartalmasabbá tenni. Némelyikünknek könnyű, másoknak nehéz ez a feladat. Némelyikünk békés alaptermészetű, mások nem. Mindazonáltal mindannyian roko­ nok vagyunk, és sokkal jobban hasonlítunk egymásra, mint bármely egyéb élőlényre. 137

Ö sszeg zés

Összegzésképpen azt mondhatom, hogy azzal segítünk legjobban az embereknek a vágyaik elérésében, ha megbocsátunk, de nem felej­ tünk. Szeretni akarjuk őket, de csak úgy, ha előbb kiérdemlik a szeretetünket. Ha viszont az emberek szükségletei kerülnek előtérbe, olyan­ kor bocsássunk meg, és felejtsünk is, tehát érezzünk feltétlen szeretetet. Szükségletről lévén szó, odaadhatjuk az egyik vesénket egy gyer­ meknek akkor is, ha az durván és tiszteletlenül szokott viselkedni. Szüksége van rá, nélküle meghalna, tehát tegyük félre a magatartása miatt keletkezett azon negatív érzelmeinket, amelyek egyébként arra késztetnének bennünket, hogy neveljük meg az illetőt. Később, amikor felépül a súlyos betegségből, és újult erővel folytatja a durváskodást, az iránta való szeretetünket átalakítjuk feltételessé, és eltiltjuk a kocsihasználattól egy egész hónapra. Világos a különbség? Mindig jól különítsük el egymástól ezt a kétfajta szeretetet, és bölcsen döntsünk arról, hogy mikor melyiket al­ kalmazzuk. Ha sikerül, talán csökkentjük az idegesítők számát - vagy legalábbis könnyebben kezelhetővé tesszük őket.

138

Hivatkozások és ajánlott olvasmányok Cooper, K.: The New Aerobics (Az új aerobic), Bantam Books, New York, 1972 Ellis, A. és Hayer, R.: A New Guide to Rational Living (Új kalauz a racionális élethez), Wilshire Books, North Hollywood, CA, 1975 Hauck, R: Overcoming Frustration and Anger (A frusztráció és a harag legyőzése), Westminster Press, Louisville, KY, 1974 Hauck, P.: Overcoming the Rating Game (A minősítgetés legyőzése), Sheldon Press, London, 1991 London, T.: Managing Anger (A düh kezelése), Garfield Press, Evanston, IL, 1991

ÖNKÉPZÉS Geoffrey A. Dudley

Gyorsolvasás A tananyag és az információk villámgyors befogadásának módszere Ez a könyv hozzásegít, hogy saját erejéből megduplázza az olvasási sebessé­ gét, mégpedig úgy, hogy semmit sem veszít el a szöveg értelméből. Mi található a könyvben? - Koncentrációs gyakorlatok - Tesztek és gyakorlatok az olvasási sebesség növeléséhez - M ódszerek a szókincsünk bővítésére - Gyakorlatok az olvasás ritmusának a javításához Ára: 1160 Ft

Vivianne Crowley

A jungi szellemiség Carl Jung a XX. század egyik legnagyobb hatású alakja. Aki a szellem vilá­ gában kíván elmélyülni, előbb-utóbb találkozik a gondolataival. Jung sajátos világlátását többek között a keleti hagyományok, az okkultizmus és a keresz­ ténység tanulmányozása során alakította ki. Vivianne Crowley könyve izgal­ mas bevezető a jungi életműbe, amely rendkívüli hatást gyakorolt korunk gondolkodóira. Ára: 900 Ft

Dr. G. Tóth Károly

Vezérlő alapelvek A teljesebb élethez, a sikeresebb vállalkozáshoz A vezérlő alapelvek életünk legfontosabb meghatározó tényezői, melyekkel lényegesen kevesebbet foglalkozunk, és kevesebbet is tudunk róluk, mint amit sorsdöntő jelentőségük megkívánna. Éppen ezért a vezérlő alapelvek tör­ vényszerűségeinek tanulmányozására fordított idő minden ember számára rendkívül hasznos befektetés, melynek későbbre halasztása, esetleg teljes mellőzése sem pénzzel, sem hatalommal nem pótolható.

Ára: 800 Ft

NLP Joseph O ’Connor - John Seymur

NLP Segítség egymás és önmagunk megértéséhez - Pszicholóiai gyakorlatok • • • • • • •

Hogyan hozzunk létre összhangot másokkal A befolyásolás készségei A test nyelvének megértése és használata Hogyan gondoljunk azokra az eredményekre, amelyeket akarunk, és ho­ gyan érjük el őket A kulcskérdések felvetésének módja Hatásos üzenetek, tárgyalás és eladás Gyorsított tanulási stratégiák Ára: 1400 Ft

Joseph O ’Connor - lan McDermott

A Rendszerelvű gondolkodás művészete A rendszerelvű gondolkodás gyakorlatias és rendkívül hasznos. Nem elvont tudomány, megértéséhez nincs szükség matematikai vagy technikai ismere­ tekre. Könyvünk világosan magyarázza el a rendszerelvű gondolkodás alap­ elveit. Gyakorlati alkalmazásokon, feladatokon és példákon keresztül segít abban, hogy hatékonyan és sikeresen tudjunk vigyázni egészségünkre, végez­ ni munkánkat, irányítani pénzügyeinket, ápolni kapcsolatainkat. Ára: 1400 Ft

Cora Besser-Sigmund

Féltékenység nélkül Ki ne ismerné a féltékenység gyötrő érzését? A Neuro-Lingvisztikus Progra­ mozás (NLP) módszerível a könyv kiutat mutat ebből az érzésből. A bemuta­ tott gyakorlatok és tanácsok segítségével megtanulhat uralkodni kínzó félté­ kenységén és energiáját új, pozitív célokra tudja irányítani. Ára: 550 Ft

NLP Joseph O ’Connor - Robin Prior

Sikeres eladás Az etikus üzletkötés fontosságát ugyan nem vitatja senki, mégis sokszor megengedhetetlen luxusnak tekintik a kemény üzleti világban. Azzal, hogy a könyv összeköti az értékekből kiinduló szemléletmódot a józan ész diktálta cselekvéssel, egyszersmind azt is megmutatja, hogy az etikus üzlet nemcsak hogy nem luxus, de egyenesen gyakorlati szükségszerűség. Ára: 1400 Ft

Joseph O ’Connor - lan McDermott

Az NLP és az egészség Az NLP és az egészség a legújabb orvosi kutatások eredményeit az egészsé­ günkről szerzett saját tapasztalatunkkal egészíti ki. A könyv választ ad a kö­ vetkező kérdésekre: • Hogyan teremtjük meg a belső világunkat, és hogyan reagál erre a szer­ vezetünk egészséggel vagy betegséggel? • Hogyan befolyásolja az érzelmi állapotunk az immunrendszerünket, és mit tehetünk ez ügyben? • Mire tanítanak a bámulatos gyógyulások az egészségünkről? • Hogyan árulhatja el pontosan a gondolkodásmódunk, hogy hány évet fo­ gunk élni? • M iért nem feltétlenül egészségtelen az, ha betegek vagyunk? Ára: 1400 Ft

Cora Besser-Sigmund

Fedezze fel kreativitását! Nemcsak a művészek kreatívak. Minden embernek jelentős kreatív erőforrása van. Többek között azért is van szükségünk erre, hogy megbirkózzunk éle­ tünk ezernyi feladatával, és mindezt élvezettel tegyük. A mindennapi problé­ mák azonban gyakran elállják az ötletek útját: minden stressz okozhat elzáró­ dást. Szükség van tehát a kreativitás áramlatát beindító gyakorlatokra és tech­ nikákra.

Ára: 550 Ft

NLP Klaus Birker - Barbara Schott

A magabiztos fellépés A magabiztos fellépés a siker kulcsa - a magánéletben és a munkában egya­ ránt. Ha hisz önmagában és képességeiben, akkor győzzön meg erről másokat is. E könyv segítségével rendszeresen edzhet: eltávolíthatja belső gátjait, blokkjait és építheti magát. A Lélek-Erő-Program a menedzsmentben sikeresen kipróbált technikákon és a Neuro-Lingvisztikus Programozás (NLP) gyakorlatain alapul, amit a könyv érthető, könnyed formában közöl. Ára: 550 Ft

Klaus Birker - Barbara Schott

Belső energiaforrásaink Ki ne érezné magát időnként kimerültnek, elcsigázottnak, erőtlennek? Gyak­ ran azonban nem egyszerű újra feltöltődni. Ebből a könyvből megtudhatja, hogyan nyerheti vissza gyorsan és jókedvűen energiáját, hogyan lehet ismét friss és bizakodó. A Neuro-Lingvisztikus Programozás (NLP) jól bevált módszereivel könnyedén túljuthat a nehezebb helyzeteken. Az egyszerű gyakorlatokat és az értékes tanácsokat játékosan építheti be mindennapi életébe. Ára: 550 Ft

Diana Beaver

Kényelmes tanulás NLP-vel Az információ korunk kemény valutája. Ám minél nagyobb ütemben zúdul ránk, annál többet kell tanulnunk, hogy megelőzzük a kellemetlen meglepeté­ seket. A gond csak az, hogy az agyunkhoz nem mellékeltek felhasználói kézi­ könyvet. A Kényelmes tanulás NLP-vel pótolja ezt a hiányt, és bemutatja, ho­ gyan használhatjuk ki agyunk természetes kapacitását. Ára: 1400 Ft

Megrendelhetők: Bioenergetic Kft. 2081 Piliscsaba, Pf.: 33 Fax: 06-26-373-867

A Cosmos Természetgyógyász Központ

NLP™-tanfolyamokat indít érdeklődőknek Kis létszámú csoportoknak - bentlakásos lehetőséggel is - az NLP című könyv anyagának elsajátítására, saját élmény és tapasztalat megszerzésére kí­ nálunk lehetőséget. A tanfolyamokat a nemzetközi NLP™ Egyesület által ki­ képzett trénerek vezetik. Felmerülő igény esetén kihelyezett tanfolyamokat is tartunk. A téma iránt mélyebben érdeklődőknek lehetőségük van nemzetközileg elis­ mert fokozatok megszerzésére: - NLP™ Practitioner (gyakornok) képzés (150 óra) - NLP™ M aster-Practitioner (mester-gyakornok) képzés (150 óra) Sikeres vizsga esetén a résztvevők a Nemzetközi NLP™ Egyesület által kibo­ csátott, világszerte érvényes diplomát kapnak.

A tanfolyamokkal kapcsolatban a következő címen kaphat információt: 2081 Piliscsaba

Cosmos Természetgyógyász Központ Tel: 06-30-9316-543 Fax: 06-26-373-867