Ha fáj szeretni 9786155186318 [PDF]

Zitiervorschau

Ha fáj szeretni Manuela Rösel Taramix (2015) Címke: Pszichológia, Egészség, Életmód, Személyiségzavar Pszichológiattt Egészségttt Életmódttt Személyiségzavarttt A borderline személyiségzavar súlyos identitászavarral, a hangulat az érzelmek és a viselkedés szélsőséges ingadozásaival jellemezhető.Egy aktuális és napjainkban közkedvelt témát dolgoz fel a szerző. Ez a könyv elsősorban azoknak nyújt a mindennapi életben használható, kézzel fogható segítséget, akik borderline személyiségzavarban szenvedő emberrel állnak vagy álltak rokoni, baráti vagy párkapcsolatban.Hogyan segíthetünk borderline partnerünknek, és őrizhetjük meg saját személyiségünket?A könyvből különböző kommunikációs technikák és gyakorlatias példák sajátíthatóak el, melyekkel a borderline személyek valódi támaszává válhatunk

Manuela Rösel HA FÁJ SZERETNI Hogyan kommunikáljunk borderline személyekkel?

Tartalom

Előszó Bevezetés 1. Fogalommagyarázatok 2. A szeretet mint alapszükséglet, a történések fel nem ismert középpontja 3. A kodependencia 4. Kommunikáció – az izgalmas tudomány 5. A manipulációról és a határokról 6. Nem akarom tudni… 7. A kettős kötés 8. Konkrét kérdések és válaszok 9. A szakítás után 10. Interjú Alexával (42 éves, egykori partner egy borderline kapcsolatban) 11. Zárszó Hivatkozások

… megbocsátani és megérteni, amit te mindig is megtettél, mit én még életemben sosem tettem, most hát elkezdem… “ (Udo Jürgens – Tudom, mit akarok) …A gyerek már rég felnőtt Mégis ott rejtőzik a meglett férfiben. Egyre csak megy a lépcsőn felfelé, de mégsem ér fel sohasem. Minden lépcsőfok egy újabb vágyat rejt, mely a beteljesülés felé hajt, Oh, a gyerek látja ám, nem jó ez így, S az út meg egyre, egyre keskenyebb. Páran hangosan éljeneznek, mások meg kiáltják, „ugorj!”, Az egyensúllyal rég senki nem törődik, ah, kit is érdekel, S nem veszi észre senki azt az apró izzadtságcseppet, mit a rettegés szült. Más megoldás nem maradt hát, menekülni kell, ki a valóságból messze el! Tarts feszesen! Így talán több marad belőlem, Mint ez a kevés maradék. Ismered a kötéltáncos álmát, Zuhanok, mégis élek még.

Megtart a hálód Az öled közepén. Nyújtózkodni mindig, egyre magasabbra, hogy az egyensúlyt megtartsam, kimerít s már nincs erőm. S így megy ez a végsőkig, míg a desszert meg nem érkezik, a saját halotti toromon. Rossz filmben vagyok és értelmetlen rossz szerepben! Kapcsolják már ki! Hol a gomb? Oh, könyörgöm, segítsenek, segítsenek! Kapcsolják már ki végre ezt itt a fejemben! Ébressz fel! Bár a sors elveszi, mi neki jár, Az én utam mégis te veszed el… Részlet a „Seiltänzertraum” (A kötéltáncos álma) című dalból (PUR)

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönöm mindenkinek, aki támogatott a munkámban, bátorságot és erőt adott ennek a könyvnek a megírásához! Külön köszönetem illeti: Thomas B.-M.-et, akitől csodálatos ajándékként kaptam egy lehetőséget, melyet nélküle nem ismertem volna fel; Dr. Björn Miggét, aki nagyszerű tanárom volt, végigkísért a nehéz úton és támogatott a szaktudásával; Patrick Muley-t, aki tökéletes oktatóként segített a nehezebb pillanatokban száműzni a kétségeimet és kitartóan hitt bennem; Nicole Fecket, aki mellettem volt, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, meghallgatott és vigaszt nyújtott számomra; Dagmar Reimannt, aki mind kollégaként, mind barátként mellettem állt, ellátott tanácsokkal, és tettekkel is a segítségemre volt; Rudolf Röselt, aki végig nagyon-nagyon sok türelemmel és elfogadással volt irántam; Dr. Marshall Rosenberget, aki megmutatta, milyen hihetetlen gyógyító ereje van az empátiának és milyen lenyűgöző hatóereje lehet a kommunikációnak; valamint… … minden kliensemet, akik engedték, hogy részese lehessek a sikerüknek, és láthassam, miként alakul át gyökeresen az életük a közös munkánk eredményeként.

A SZERZŐRŐL Manuela Rösel 1961-ben született Berlinben. Házas, két gyermek édesanyja. Pedagógiai és pszichológiai tanulmányokat folytatott. Okleveles tanácsadó krízishelyzetekben lévő emberek számára. Pszichológiai tanácsadó – Diploma ILS Hamburg Fő tevékenységi körök: – Konfliktuskezelés és kommunikációs tréning minden élethelyzetre. – Önismeret, kommunikációs és viselkedéstréningek borderline személyek partnerei és hozzátartozói számára. – Borderline szülő és gyermeke közötti kommunikáció fejlesztése. – Privát praxisában Berlin-Friedrichshainban privát tanácsadás mellett tematikus szemináriumokat is tart.

Előszó Ha szeretünk valakit és a szeretet fájdalommal társul, annak egyszerűen az az oka, hogy a szeretethez kapcsolódó szükségleteink nem teljesülnek, azaz nem kapjuk meg a vágyott közelséget, gyengédséget, figyelemet és elfogadást. Ennek következtében aztán csalódottak, szomorúak, frusztráltak leszünk, szorongani kezdünk és ezek az érzelmek fájdalommal járnak. Nem kell azonban ebbe az állapotba tehetetlenül beletörődnünk. Ha alaposabban megvizsgáljuk a helyzetet, rájöhetünk, hogy a saját szükségleteink teljesüléséért egyes egyedül mi felelünk. Nem háríthatjuk át a felelősséget senki másra, még a párunkra sem. Felelősséggel tartozunk önmagunkért. Sokszor nehezíti a helyzetet, hogy nem tudjuk a környezetünk számára érthetően, tisztán kifejezni, pontosan mi az, amire szükségünk van. Az ember önmaga felé tanúsított tudatos, felelős viselkedése az alapja minden kapcsolatnak. A borderline problematika kezeléséhez pedig egyenesen elengedhetetlen. Egy borderline személlyel való működő kapcsolat legfontosabb előfeltétele, hogy az ember szeresse önmagát. Fontos emellett, hogy képes legyen felismerni mind a saját, mind a párja szükségleteit és képes legyen következetes, határozott viselkedéssel mindkét fél szükségleteit figyelembe véve tudatosan cselekedni. Ez a könyv elsősorban azoknak szól, akik borderline személyiségzavarban szenvedő emberrel állnak vagy álltak párkapcsolatban. Egy borderline személy partnerének lenni nagyon sok fájdalommal jár. Ez a könyv ahhoz kíván segítséget nyújtani, hogy a borderline problematikát kérdések segítségével új megvilágításba helyezzük, és ez által az olvasók olyan megoldásokra leljenek, melyeket korábban nem vettek észre. Természetesen a szülőknek, rokonoknak, kollégáknak és barátoknak is segítségére lehetnek az itt bemutatott kommunikációs technikák. Főként azonban mégis azt szólítja meg e könyv, aki egy borderline személy partnereként az érzelmek és események fullasztó örvényében egyre kétségbeesettebben, tehetetlenül kavarog és végső soron segítség nélkül magára marad, mert a környezete értetlen és sokszor

érdektelen is a problémával szemben. A helyzet legtöbbször számára is érthetetlen, és gyakran önként vállalja magára a felelősséget a kialakult helyzetért, az elviselhetetlenségig fokozódott feszültségért. Az idő előrehaladtával egyre kevésbé lesz képes arra, hogy önmagára mint különálló személyre tekintsen, felismerje a saját érzelmeit és szükségleteit, és kiálljon önmagáért. A borderline személyiségzavar diagnózisának felállítása után az érintettnek esélye van arra, hogy szakszerű segítségben, elfogadásban részesülhessen. Mi a helyzet azonban a partnerrel? Azzal a nővel vagy férfival, aki a borderline személy mellett áll és a borderline tünetek káoszában egyre elveszettebben keresi önmagát? Ki segít neki megérteni a helyzetet, visszatalálni önmagához, felismerni, mit tudna ő változtatni, hogy visszaszerezhesse a stabilitását? A borderline személynek is csak akkor tudunk valódi, hathatós segítséget nyújtani, ha stabil partner áll az oldalán, biztos pontként az életében. Így van csak esélye megőrizni a tájékozódási képességét az érzelmek hullámvasútján való tehetetlen száguldás során. A borderline személy instabil világban él. A partner gyakran a saját személyiségdefektusai miatt alkalmazkodik ehhez az instabilitáshoz. Ennek következményeként idővel elveszíti a kapcsolatot önmagával, és már nem lesz képes a saját belső jelzéseit, érzéseit észlelni. Így arra sem lesz esélye, hogy a saját szükségleteit felismerje és határokat állítson fel („eddig és nem tovább!”). Az egészsége és a stabilitása megőrzése érdekében ez pedig elengedhetetlenül fontos lenne. Ehelyett önkárosító stratégiákat, elhárító mechanizmusokat fejleszt ki, hogy a szeretett személyt kísérni tudja annak kaotikus életén át. Az is meglehet, hogy feladja a harcot, mert nem bírja tovább, nem érez magában elegendő erőt, mert nem kap sehonnan valódi segítséget, majd innentől kezdve a kudarc és bűntudat érzése marcangolja. Ezen a ponton kíván ez a könyv kézzel fogható segítséget nyújtani. Fontos, hogy a partner felismerje, hogy a türelmes, mindent elviselő, önfeláldozó viselkedés nem segít, csakis a tudatos, értő és következetes stabilitás nyújthat támaszt a párjának. A legfontosabb, hogy megértse a kialakult helyzet hátterében rejlő okokat, meglássa az összefüggéseket

és rájöjjön, mi a szerepe az események alakulásában. Szeretném kiemelten hangsúlyozni, hogy csak az képes a kapcsolatában pusztító viharokat elkerülni, aki kész változtatni önmagán. A praxisomban gyakran fordulnak hozzám a következő kéréssel: „Segítsen, hogy elérjem, hogy a férjem, a gyerekem, a barátnőm, a főnököm… megváltozzon!” Ez nem így működik. Csak és kizárólag MAGAMAT tudom megváltoztatni és azt, ahogy magammal és másokkal bánok. E változás eredményeként pedig megváltozhat a többi emberrel való kapcsolatom és az ő irányomban tanúsított viselkedésük is. Az ÉN felelősségem, hogy gondoskodjak magamról és kiálljak magamért. Aki arra számít, hogy használati útmutatót kap a párja megváltoztatásához, az nem fog segítségre lelni e könyvben. A könyv első részében a borderline személyiségzavar bemutatásával foglalkozom. Mélységében taglalom a borderline problematika fontos, központi témáit, majd rávilágítok a borderline kapcsolatok speciális kommunikációs jellegzetességeire is. Megismerkedünk M. B. Rosenberg erőszakmentes kommunikációs elméletével és ezen keresztül hasznos kommunikációs technikákkal és stratégiákkal, melyek többek között segítenek megküzdeni az olyan manipulációs törekvésekkel, mint az érzelmi zsarolás vagy a kettős kötés. A legfontosabb azonban, hogy végigkísérem az olvasót az úton, melynek során megérti, mivel járult hozzá a kialakult helyzethez, mit és hogyan változtathat meg, milyen lehetőségek állnak a rendelkezésére ahhoz, hogy jobban megértse önmagát és borderline párját, hogy ezáltal stabilitást nyerjen és valódi támasszá válhasson. Amennyiben pedig már kilépett a borderline kapcsolatból és a szakítás után veszi kezébe a könyvet, segítséget kap az átéltek feldolgozásához. Egy borderline személlyel való szakítást a poszttraumás stressz-szindrómának megfeleltethető súlyos tünetek kísérhetnek az érzelmek intenzitása, a kínzó tehetetlenség és a kudarc érzése miatt. Manuela Rösel Berlin, 2009. október

Bevezetés A borderline személyiségzavar súlyos identitászavarral, kínzó érzelmi állapotokkal, a saját szükségletek felismerésére való képtelenséggel, a hangulat szélsőséges ingadozásaival, önkárosító viselkedésmódokkal jellemezhető kórkép. Az érintettek extrém intenzív érzelmeket élnek át, melyek jelzik ugyan számukra, hogy valami nincs rendben, valami hiányzik, de a mögöttes, valódi szükségleteiket nem képesek azonosítani, és így arra sincs esélyük, hogy a szükségleteik kielégítéséhez szükséges lépéseket megtervezzék és meglépjék. Ennek eredményeként állandó feszültség alatt állnak, konfliktusba keverednek önmagukkal is, másokkal is, és egy véget nem érő konfliktusspirálban őrlődnek. Ebből csak úgy tudnának kiszállni, ha az önmagukért való felelősséget képesek lennének felvállalni, melybe beletartozik a saját érzelmekért, szükségletekért és viselkedésért való felelősség is. A borderline személyeknél azonban pont ez nem adott, és nagyon erős a késztetésük, hogy a felelősséget magukról a környezetükre, elsősorban a hozzájuk érzelmileg közel álló emberekre áthárítsák. Ekkor előszeretettel alkalmaznak olyan elhárító mechanizmusokat, mint a hasítás és a projekció (ezekre később még kitérek). Ennek egyenes következménye, hogy folyamatosan heves összetűzésekbe kerülnek a környezetükkel, ami végeredményben tovább fokozza az elhagyatástól való szorongásukat. A végletekig fokozott feszültség végül kontrollálhatatlan indulatkitörésben tör utat magának, amivel eltaszítják maguktól azokat az embereket, akiket maguk mellett szerettek volna tartani. A borderline személyek pszichoterápiájában fontos, hogy a legapróbb sikerekért is elismerésben részesüljenek. A borderline személyeknek folyamatos visszajelzésekre van szükségük a külvilágtól, hogy elértek valamit, hogy jó az, amit csináltak, mert csak így képesek egyensúlyban maradni. Kétségbeesetten függnek a külvilág értékítéletétől. Nem képesek az egyes dolgokat a maguk komplex egészében észlelni, így a korábbi teljesítményeiket sem képesek azok összességében látni, és ezáltal teljesen kiszolgáltatottá válnak a pillanatnyi sikereiknek, illetve kudarcaiknak. Attól függően, hogy

éppen milyen ítéletet kapnak a környezetüktől, változik a hangulatuk és a viselkedésük. A borderline személy partnerei és hozzátartozói nehéz helyzetben vannak, hisz a bizonytalan, gyakran szinte észrevétlen előrelépésekre nem mindig tudnak megfelelően reagálni, sőt sokszor észre sem veszik ezeket. Segítségre van szükségük nekik is, hogy megértsék a helyzetet, az énképük erősödjön és képesek legyenek a borderline személyt hiteles visszajelzésekkel támogatni.

1. Fogalommagyarázatok A borderline fogalma A borderline, azaz határeseti zavar kifejezést William Louis Stern amerikai pszichoanalitikus használta először az 1930-as évek végén. Egy jellegzetes, a normális életvitelt korlátozó tünetegyüttest nevezett így el, melynél mind a neurózis, mind a pszichózis bizonyos jellemzői megfigyelhetők voltak, de igazán egyik kórképnek sem volt megfeleltethető. Eredetileg tehát a borderline zavar a neurózis és a pszichózis határán (borderline) elhelyezkedő tünetek egy meghatározott csoportját jelölte. Idővel kialakult a kifejezés mai értelemben vett használata, és ez a meghatározott tünetegyüttes mint különálló kórkép hivatalosan is bekerült a pszichiátriai diagnózisok közé, ahol a személyiségzavarok alá nyert besorolást. A borderline vagy magyarul határeseti személyiségzavar alatt ma egy különálló, jellegzetes tünetekkel járó, az érzelmek és a viselkedés szélsőséges ingadozásával fémjelzett kórképet értünk. Ez által ugyan a borderline zavar kifejezés a szó szerinti jelentését (azaz a pszichózis és neurózis határán lévő zavar) elveszítette, mégis használatban maradt a kórkép megnevezésére. A pszichiátriai betegségeknek két fő osztályozási rendszere van használatban, az ICD-10 (magyarul BNO-10) és a DSM-IV. Az ICD10 (International Statistical Classification of Diseases and Related Health Problems-10/ BNO-10, A betegségek és egészségügyi problémák nemzetközi statisztikai osztályozása-10) a WHO (World Health Organization / Egészségügyi Világszervezet) által kidolgozott kódrendszer a borderline személyiségzavart az érzelmileg instabil személyiségzavarok közé sorolja. Ez alapján az érintettekre szélsőséges hangulatingadozások jellemzőek, impulzívak, hajlamosak az indulataikat a következmények figyelembe vétele nélkül kiélni, robbanásszerű intenzív dühkitöréseik vannak, melyek néha erőszakos cselekedetekbe torkollnak. Ezen kívül jellemző rájuk, hogy nem képesek előre tervezni, az énképük és a céljaik homályosak, zavarosak. Kapcsolataik általában nagyon

intenzívek, de egyben labilisak is, ami visszatérő érzelmi viharokhoz, krízisekhez vezet. Gyakran szenvednek tátongó ürességérzéstől, unalomtól. Önbántalmazó viselkedések figyelhetők meg náluk, gyakran fenyegetőznek öngyilkossággal, sőt az öngyilkossági kísérletek előfordulása sem ritka. A DSM-IV (Diagnostik and Stastistikal Manual of Mental Disorders-IV / Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvének negyedik kiadása) alapján a borderline személyiségzavar diagnózisa nagy valószínűséggel felállítható, amennyiben az alábbi 9 tünetből legalább 5 teljesül. 1. tünet: Impulzív önkárosító viselkedésmódok legalább 2 különböző területen A borderline személyek hajlamosak impulzív, önkárosító viselkedésre. Ide soroljuk az alkohol, illetve egyéb tudatmódosító szerek mértéktelen fogyasztását, a promiszkuitást, illetve az impulzív szexuális viselkedést, a szerencsejáték-szenvedélyt, a felelőtlen költekezést (pl. vásárlási láz), a kleptomániát (pl. bolti lopás), a veszélyes autóvezetést, a falásrohamot, illetve egyéb evészavarokat. Ez az impulzivitás szoros kapcsolatban áll a többi borderline tünettel. Az impulzív viselkedés lehet például egy tönkrement kapcsolat miatti frusztráció vagy a szélsőséges hangulatingadozások, dühkitörések kifejeződése, vagy akár kísérlet a magány, illetve az elhagyatástól való szorongás kínzó érzésének a tompítására. 2. tünet: Szélsőségesen intenzív hangulatingadozások, érzelmi labilitás A borderline személyek alaphangulata általában vagy felfokozott, vagy pesszimista. Ezen alaphangulatukból szélsőséges kilengések figyelhetők meg a depresszió, a szorongás és az irritabilitás irányába. A hangulatuk másodpercek alatt megváltozhat és egyik végletből a másikba csaphat át. Az egyik pillanatban még túláradóan lelkesek, majd a következő pillanatban minden átmenet és azonosítható ok nélkül hirtelen az égigzengő ujjongásból halálos letargiába zuhannak. Mindeközben a zavart személyiségükből

eredően szinte alig vannak tudatában az eufória és depresszió között csapongó hangulatingadozásaiknak. Hirtelen ingerekre gyakran késleltetés nélkül impulzívan reagálnak, és a haragjukat nehezen kontrollálják. Az alaphangulat ilyen eltolódásai általában rövid ideig, néhány óráig, de legfeljebb néhány napig tartanak. 3. tünet: Nagyon intenzív, instabil emberi kapcsolatok, a másik idealizálásának és leértékelésének váltakozása A borderline személyiségzavarban szenvedő emberek aránytalanul intenzív és egyben ingatag emberi kapcsolatokat alakítanak ki, mely kapcsolatokat a partner szélsőséges idealizálása és lekicsinylése közötti drasztikus váltakozás, valamint a partner manipulálására tett folyamatos kísérletek jellemeznek. A kapcsolat intenzitása a borderline személyek elhagyatástól való félelméből, a kapcsolat ingatagsága pedig a tárgyállandóság hiányából ered. A hiányzó tárgyállandóság azt jelenti, hogy nem képesek a másik embert mint állandó, komplex egészt észlelni annak esetlegesen ellentmondásos viselkedése, ellentmondásos tulajdonságai ellenére. A borderline személy függő kapcsolatot alakít ki a partnerével, és idealizálja őt egészen addig, míg az a szükségleteit kielégíti. Amint azonban a visszautasítás legcsekélyebb jelét észleli vagy csalódik, hirtelen átesik a másik végletbe, a partnerét lekicsinyli, becsmérli, miközben azonban képtelen az elválásra. Ekkor felerősödik a borderline személy manipulativ viselkedése és azért, hogy elérje, amit akar, gyengének és tehetetlennek mutatja magát. Ilyen esetekben hajlamos a hipochondriára, mazochizmusra, önsebzésre, öngyilkossággal való fenyegetőzésre, illetve öngyilkossági kísérletekre is. 4. tünet: Aránytalanul intenzív, inadekvát harag és az indulatok gyakori kontrollálatlan kitörése A borderline személyek hajlamosak gyakori, intenzív dühkitörésekre. Indulataikat nehezen kontrollálják, így a dühkitöréseik időnként tettlegességig fajulnak. A dühkitörések intenzitása a legcsekélyebb mértékben sincs arányban a külső körülményekkel, a

látszólagos kiváltó eseménnyel. A valódi ok a háttérben megbúvó iszonyatos félelem a csalódástól és az elhagyatástól. 5. tünet: Ismétlődő öngyilkossági fenyegetések, öngyilkossági kísérletek, önbántalmazások A borderline személyek az extrém mértékű, kínzó belső feszültségük levezetésére törekszenek. Mivel erre a hétköznapi életben nem találnak módot, így önbántalmazás, önmaguknak okozott testi fájdalom révén próbálnak megszabadulni a belső nyomástól. Előfordulhat például, hogy a saját testüket, általában a karjukat vagdossák (falcolás), szurkálják, elnyomják a cigarettát saját magukon, fejüket, kezüket a falba verik, elutasítják a táplálékfelvételt, vagy épp ellenkezőleg, hányásig tartó falásrohamokat rendeznek, máskor nyugtatótablettákat vesznek be nem ritkán alkohol kíséretében, vagy az eszméletlenségig leisszák magukat. A visszatérő öngyilkossági fenyegetések és kísérletek a legjellemzőbb tünetek közé tartoznak. Az önbántalmazás pl. a test különböző pontjainak szurkálása és vagdosása (végtagok, törzs, nemi szervek), vagy drogfogyasztás, mértéktelen alkoholfogyasztás vagy evés képében jelenik meg. Az önsebzés kezdetekben általában egyfajta impulzív önbüntetés, mely aztán idővel egyre inkább egy betanult rituálévá alakul át. Az önbántalmazás és az öngyilkossági fenyegetések, illetve kísérletek hátterében különböző motivációk húzódhatnak meg: – kísérlet az iszonyatos lelki fájdalom kifejezésére – segélykiáltás – önbüntetés – közel álló emberek büntetése, manipulálása – a figyelem elterelése a lelki szenvedésekről – a félelem, a harag, a szomorúság érzésének tompítása (mint feszültséglevezető technika).

6. tünet: Identitászavar, kifejezett hiányos önészlelési képesség

és

tartós

énképzavar

és

A borderline személyek tartós identitászavarban (önazonosságzavarban) szenvednek. Ez azt jelenti, hogy bizonytalanok abban, kicsodák valójában, hol a helyük a világban, merre haladnak, mit szeretnének elérni az életben. Ez az identitászavar kiterjed az énkép, a szexuális orientáció, a pályaválasztás, a hosszútávú célok és az értékrendszer területére is. Ez a mindent átható bizonytalanság mutatkozik meg abban is, hogy sokszor azt sem tudják eldönteni, kik legyenek a barátaik és ki legyen a partnerük. Sokszor nem érzik biztosnak magukat a női, illetve férfi szerepben. Azt gondolják, őket nem lehet szeretni vagy egyszerűen haszontalannak érzik magukat. A hiányos, gyengén fejlett identitásérzetük következtében az olyan, egyébként stabilnak tekinthető tulajdonságaikat, mint az intelligencia vagy a vonzerő, nem fogadják el állandóan meglévő értékeknek, hanem úgy tekintenek rájuk, mint amelyeket újra és újra, ismételten ki kell érdemelni. Ezért folyamatos visszajelzésekre, megerősítésekre van szükségük, és mindig másokkal összehasonlítva értékelik magukat. Az önértékelésüket tehát nem a múltban elért eredményeik, hanem a jelen idejű siker- illetve kudarcélményeik és az aktuális környezet visszajelzései adják. Emiatt túlzott lelkesedéssel és igyekezettel törekednek a tökéletességre, és ennek megfelelően gyakran éri őket kudarcélmény. Ebből adódik a partnerük, illetve a munkájuk gyakori váltogatására való hajlamuk is. 7.

tünet: Krónikus üresség- és unalomérzés

A borderline személyek gyakran szenvednek a roppant üresség és az unalom kínzó érzésétől. Ezek az érzések nagyon intenzívek és gyakran testi érzetekkel, panaszokkal járnak együtt (pl. fejfájás, mellkasi nyomás). Ezen terhelő érzetektől való megszabadulásra tett kísérleteik végül impulzív, önkárosító cselekedetekben és csalódást okozó viharos kapcsolatokban végződnek.

8. tünet: Kétségbeesett igyekezet a valós vagy vélt elhagyatás elkerülésére Amikor a borderline személyek egyedül vannak, a gyengén fejlett identitásuk (önazonosságuk) következtében gyakran elveszítik a létezésük valóságosságának az érzését. Ha nincsenek körülöttük emberek, nem kapnak visszajelzéseket, nincs viszonyítási rendszerük, reménytelenül elveszettnek érzik magukat. Ezt nehezíti még, hogy gyakran a csupán átmeneti, rövid ideig tartó egyedüllétet is mint tartós elszigeteltséget élik meg. Ezért a borderline személyek rettegnek attól, hogy a hozzájuk közel álló személyek elhagyják őket, ami arra hajtja őket, hogy kétségbeesett erőfeszítéseket tegyenek ennek elkerülésére. Abból a célból, hogy a hozzájuk közel álló embereket maguk mellett tartsák, bármire képesek, hazudnak, ha kell, és akár extrém eszközök bevetésétől sem riadnak vissza (pl. önsebzések, öngyilkossági kísérletek). Gyakran ragadnak benne pusztító hatású kapcsolatokban (pl. szexuális erőszak, testi bántalmazás ellenére is), akár a teljes önfeladásig. Ha egy borderline személyt az erőfeszítései ellenére elhagyják, igen mély érzelmi krízisbe kerül, melynek eredményeként a fentebb leírt tünetek felerősödve lépnek fel. 9. tünet: Átmeneti, stressz által kiváltott paranoid elképzelések, illetve súlyos disszociatív tünetek Ha lelkileg nagyon megterhelő, elviselhetetlen helyzetbe kerülnek a borderline személyek, a helyzettel való megküzdés helyett inkább kimenekülnek a valóságból és ún. „disszociatív”, hipnózishoz hasonló állapotba kerülnek és alkalmanként pszichotikus epizódokat is átélhetnek. A pszichózis azt jelenti, hogy az egyénnek megszakad a kapcsolata a valósággal. Előfordulhatnak például hallucinációk (olyan dolgokat lát, hall, melyek nincsenek a valóságban jelen), illúziók (jelenlévő dolgokat másmilyennek észlel, mint amilyenek a valóságban), a testészlelés zavarai, valamint az adott konfliktusra beszűkült gondolkodási és észlelési zavarok. Ezek az epizódok gyakran valamilyen érzelmi inger következtében lépnek fel és kezelés nélkül is hamar, általában pár óra, legfeljebb

pár nap alatt lecsengenek. A borderline személyek ezeket az epizódokat énidegenként élik meg. Fontos figyelembe venni, hogy nem minden borderline személyiségzavarban szenvedő embernél lelhető fel az összes tünet, és egy embernél is különböző súllyal lehetnek jelen az egyes tünetek. Mit jelent az identitászavar? Ahhoz, hogy ezt megtudjuk, közelebbről meg kell vizsgálnunk az identitás fogalmát. Az identitást magyarul énazonosságnak is nevezik. Mi az identitás? Erre a választ a legegyszerűbben úgy kapjuk meg, ha feltesszük magunknak az alábbi kérdést: – Ki vagyok én? Az identitás tulajdonképpen annak a tudása, hogy mi az, ami én vagyok, mi az, ami már nem én vagyok, hol vannak a határaim, és hol a helyem a világban. Az identitást az én egységességének és állandóságának érzéseként tapasztaljuk meg. Az identitás kialakítása a legfontosabb feladat az ember fejlődésének folyamatában. Az identitás képződését nevezik individualizációnak is. Az emberben belül csírázik ki, kezd fejlődni, majd a személyiségfejlődés, a szocializáció, a társas hatások során alakul tovább. Az identitás annak kölcsönhatásaként alakul ki, ahogy az egyén önmagát látja, illetve ahogy a társas környezete viszonyul hozzá. Beletartoznak a vele szemben támasztott társas elvárások és a társadalmi elismertsége is. Az önmeghatározás tehát értékrendszereken, viselkedésmódokon és szerepeken keresztül jön létre. Az identitás általában a serdülőkorra fejlődik ki, de azt követően is formálódik és szilárdul az egész életen át. Az ember a fejlődése, érése során változik, a külső környezete is folyamatosan változik, mindezek ellenére azonban ő megmarad ugyanazon személynek, ezt jelenti az identitás. Az identitás kialakítását követően kell az embernek a másokkal való társas kölcsönhatások során megtanulnia,

hogyan építsen ki egyensúlyt a ember szükségletei és érdekei között.

saját,

valamint

a

többi

Működő kapcsolatok kialakítására a társas környezettel csak meglévő belső egyensúly esetén van esély. Az identitása segítségével képes az ember magát mint egyszerit és megismételhetetlent meghatározni. Ez két különböző nézőpontból lehetséges: a saját, valamint a környezete nézőpontjából. Arra, hogy mi az, ami engem mint egyént, individuumot meghatároz, két irányból lehet rákérdezni: – Ki vagyok én, kinek tartom ÉN magamat? – Ki vagyok én, kinek tartanak a TÖBBIEK engem? Mivel az identitás formálódása egy életen át tartó folyamat, minden ember többször is találkozik élete során ezekkel a kérdésekkel és megpróbál ezekre választ adni. A válaszok keresése közben fellépő belső konfliktusok mindig új és új feszültségeket gerjesztenek. Ha ezeket a feszültségeket az ember nem észleli és nem oldja fel időben, akkor könnyen másokra vetítődnek (projicálódnak). Így ez aztán nemcsak egyénen belüli (intraperszonális), hanem emberek közötti (interperszonális) konfliktusokhoz is vezethet. A stabil identitás azt is jelenti, hogy képesek vagyunk önállóan, mások ítéleteitől és értékelésétől teljesen függetlenül működni. Ha tudunk bízni a saját belső jelzéseinkben és képesek vagyunk felelősségteljesen és függetlenül cselekedni, akkor szabadokká válunk mások véleményétől. A borderline személyiség a hiányzó, illetve fejletlen identitása következtében folyamatosan függ mások visszajelzéseitől. Attól függően észleli magát értékesnek vagy értéktelennek, hogy mit tükröznek neki éppen az adott pillanatban vissza, és ennek függvényében idealizálja vagy éppen értékeli le másik felet. Ez a borderline személyekre jellemző fekete-fehér gondolkodásmód elsősorban pont azokat az embereket sújtja, akik a legközelebb állnak hozzájuk és kísérik az útjukon.

A partner és a hozzátartozók A borderline személy közeli hozzátartozóit két csoportba oszthatjuk. Az elsőbe azokat soroljuk, akik a kapcsolatot önként választották (partnerek), a másodikba azokat, akik rokoni kötelékkel kötődnek a borderline személyhez (szülők, gyerekek, testvérek). A partner alapvetően más helyzetben van, mint a rokonok. A partner a párkapcsolatát maga választotta, abban önszántából van benne és abból bármikor kiléphet. Ezzel szemben a szülők, gyerekek, testvérek nem tudnak kitérni a kapcsolat elől. Ez a megkülönböztetés azért fontos, mert bár az alapproblematika ugyanaz, a két csoport tagjainak mégis sokszor eltérő nehézségekkel kell szembenézniük. A borderline személy partnere tehát a kapcsolatot szabadon, önként választotta, ami nem azt jelenti, hogy egyedül ő lenne hibás a kapcsolat pusztító hatású lefolyásáért, de azt igen, hogy sokkal inkább megvan a lehetősége arra, hogy kiálljon magáért, mint a rokonoknak. Azok a kapcsolatok, melyekbe az ember kialakult, felnőtt személyiséggel megy bele, lényegesen nagyobb teret engednek arra, hogy az ember az önmagáért való felelősséget felvállalhassa és ezzel párhuzamosan pedig visszautasíthassa azt a felelősséget, melyet a másik jogtalanul próbál ráhárítani. Annak a felismerése, hogy mi viseljük a felelősséget saját magunkért, egyszerre felszabadító és nyomasztó érzés, erőforrás lehet, de ugyanakkor el is szigetelhet. A társas környezet a borderline kapcsolaton belül kialakuló érzelmi terhelést gyakran egyáltalán nem észleli, és ennek megfelelően nem is reagál rá. Ezért amikor a partner segítséget keres, empátia és értő támasz helyett gyakran értetlenségbe, érdektelenségbe és visszautasításba ütközik. Az olyan tipikus reakciók, mint a „Hát akkor szakíts vele!”, vagy a „Te tehetsz róla, ha ezt hagyod!” a partnerben az elszigetelődés és a tehetetlenség érzését keltik. A borderline partnerekre általában jellemző hiányos éntudat, a borderline személy felelősségáthárításra, hibáztatásra hajlamos viselkedése és a környezet érdektelensége együttesen erősítik fel ezeket az érzéseket és tovább rombolják mind a kapcsolatot magát, mind a benne részt vevők személyiségét.

„Vannak napok, amikor iszonyatosan magányosnak és elszigeteltnek érzem magam. Kivédhetetlenül jönnek mindig újra és újra ezek az epizódok, amikor Katrin egyszerűen bekattan, teljesen kikel magából, mintha nem is ő lenne. Folyamatosan veszekedést provokál, kritizál és semmi sem elég jó neki, amit teszek. Mintha egy teljesen más ember lenne, ahogy a fenyegetéseket és a szitokszavakat a fejemhez vágja. Ilyenkor tényleg fogalmam sincs róla, hogy mi mehet végbe a fejében. Ezek a dühkitörések néha teljesen elviselhetetlenek, és ha megpróbálok visszahúzódni és átmegyek egy másik szobába, minden csak még rosszabbá válik. Annak sincs értelme, hogy megpróbáljak beszélni vele, mert egyszerűen nem hagyja magát megnyugtatni. Gyakran csak jön utánam, és ha megpróbálok kitérni előle, elkezdi a falba verni a fejét. Már az is nagyon sokat segítene, ha valakiben megbízhatnék és meghallgatna. De senki nem hiszi el, hogy ez a vonzó, vidám, beszédes, talparesett lány így viselkedhet. A többség vagy úgy reagál, hogy „Ki tudja, mit tettél már megint?” vagy úgy, hogy „Dobd a nőt, ha idegesít!”. Tehát vagy így, vagy úgy, de én leszek a hibás, bármit is teszek, és ez egyszerűen borzalmas.” (Frank, 32 éves, 2 éve él borderline párkapcsolatban) Egy borderline személy szülei még ennél is sokkal összetettebb problémával állnak szemben. Egyrészt az ő kapcsolatuk a borderline személlyel egész életen át tart, ami a szülő-gyermek kapcsolat természetéből adódik, a szülők felelősséget éreznek a gyermekükért. Másrészt a családi együttélés során idővel olyan viselkedésmintázatok fejlődnek ki, melyek ugyan kívülről nézve egyértelműen károsak, mivel azonban észrevétlenül, lassan, fokozatosan alakulnak ki, az érintettek nem észlelik, hogy baj lenne velük. Rengeteg komoly problémát megszoknak és normálisnak tekintenek az ilyen családokban annak eredményeként, hogy azok hosszútávon folyamatosan jelen vannak. A családon belüli problémák elfedésére való törekvés gyakran igen kifejezett. Ennek megfelelően a szülők kodependens viselkedésformákat alakítanak ki, ami a borderline zavart csak tovább erősíti (a kodependencia fogalmára később részletesebben kitérek). A szülők számára gyakran nehézséget okoz, hogy konfliktushelyzetben felelős viselkedést

várjanak el a borderline gyermeküktől és elősegítsék a felelősségvállalásra való hajlandóságát. Ebből is adódik, hogy egy borderline személy esetén a leválási folyamat nagyon sok zökkenővel jár és folyamatos kétségekkel kísért mindkét fél részéről. A szülők a partnerekhez hasonlóan nemigen számíthatnak segítségre a környezetüktől. A barátok, ismerősök, rokonok felől támogatás helyett gyakran inkább azt a jelzést kapják vissza, hogy a gyermekük „félresikerült”, és összességében ők tehetnek a kialakult helyzetről. Ez pedig tovább erősíti azt a vágyukat, hogy a problémákat elrejtsék a külvilág elől. A szülők gyakran előítéletekbe ütköznek, melyek a témát érintő hiányos ismeretekből fakadnak, sokan úgy gondolják, a borderline zavar kizárólag gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás következtében alakulhat ki. A környezettől való elszigetelődés és a tehetetlenség következtében a szülők belesodródnak egy kétségekből, bűntudatból és szégyenérzetből álló ördögi körbe, ami egyre tovább erősíti mind a kodependens, mind a borderline tüneteket és ez pusztító hatású mindkét fél számára. „A fiam pontosan tudja, hogy mennyire feldúl, ha azzal fenyeget, hogy kárt tesz magában. Egyik alkalommal teljesen bódult állapotban találtam rá és fogalmam sem volt, honnan szerezhette az italt. Máskor egy egész dobozzal hiányzott a nyugtatótablettáimból és teljesen pánikba estem, hogy mi van, ha beveszi őket. Néha csak úgy egyszerűen eltűnik, és fogalmam sincs, merre járhat. A legutóbb, amikor a rendőrök hozták haza, porig alázott előttük, azzal vádolt, hogy bántalmazom, és nem adok neki enni. Szerinte egy cafka vagyok, és sosem vagyok ott a számára, amikor szüksége van rám. De hát mit tehetnék? Egyedül kell fenntartanom magunkat és dolgoznom kell. Igen sokat fáradozom és próbálok figyelni rá, hogy minél kevesebbet tiltsak meg neki, de valahogy mégis minden egyre csak rosszabb. (Sonja, 37 éves, 12 éves fiát egyedül nevelő édesanya) A borderline személyek gyerekei vannak a legnehezebb helyzetben, hiszen teljesen kiszolgáltatottak, semmi lehetőségük nincs arra, hogy megvédjék magukat. Az instabil, kiszámíthatatlan, destruktív családi környezet, a szülők közti állandó veszekedések, erőszakos konfliktusok és a folyamatosan jelenlévő feszültség gátolják az

egészséges lelki fejlődésüket. A gyerekek gyakran magukat okolják a szülők közti veszekedésekért, így hamar megtanulják indokolatlanul átvállalni a felelősséget a problémákért. A tehetetlen kiszolgáltatottság érzése, a burjánzó bűntudatkomplexusok és az állandó készenléti állapot, hisz nem tudható, mikor tör ki legközelebb egy félelemkeltő konfliktus, csírajában fojtja el a gyermeki életörömöt. A gyerekek a nem borderline szülőfél védelmére vannak ráutalva. A gyerekek tényleges védelme, az egészséges fejlődésük biztosítása elsőbbséget kell, hogy élvezzen mindenek előtt. „Határozottan meg voltam győződve arról, hogy én tehetek róla, ha a szüleim veszekednek. Legtöbbször az anyagiakon vesztek össze, és azt, hogy egy gyerek sok pénzbe kerül, már nagyon jól tudtam akkor is. Egyik alkalommal a veszekedés annyira rettenetes volt, hogy megfogadtam, a vonat elé vetem magam. Biztos voltam benne, hogy ha ezt megteszem, akkor a szüleim ismét szeretni fogják egymást, mert már nem kell az átkozott pénz miatt marakodniuk. Elmentem a pályaudvarig és emlékszem, hogy igen hosszan álltam a peronon, több vonat is érkezett, majd elment. Egyszerűen nem volt merszem ugrani és halálosan szégyelltem magam emiatt…” (Alexa, akkoriban 9 éves, egy borderline személy lánya) A távolabbi rokonok, barátok, ismerősök, kollégák ugyan nem konfrontálódnak közvetlen együttélés során a borderline személyekkel, ennek ellenére érzelmileg szintén erősen érintettek lehetnek. A borderline személyek folyamatosan visszaigazolást várnak a külvilágtól, így a körülöttük lévő emberek gyakran szembesülnek olyan elvárásokkal, melyeknek anélkül nem tudnak megfelelni, hogy saját értékrendszerükkel vagy érdekeikkel összetűzésbe ne kerüljenek. Sokszor nekik is nehéz megbirkózni a helyzettel, az őket is gyakran sújtó intenzív leértékelésekkel, és nekik is nehézséget okozhat, hogy határokat állítsanak fel. A borderline személy hajlama a felelősség áthárítására, a túlzott elvárásai másokkal szemben és a következetlen ítéletei másokról mind igen megterhelők lehetnek a környezetében élőknek.

Összefoglalóan kimondhatjuk, hogy mindenkinél, aki egy borderline személlyel kapcsolatba kerül, elengedhetetlen, hogy határozottan kiálljon magáért és a saját érdekeiért, határokat állítson fel és őszinte visszajelzéseket adjon. Más terhét cipelni… A borderline személy instabil identitásából adódóan folyamatosan intenzív érzelmeket él át. Viselkedése aztán annak függvényében alakul és csapódik vissza a környezetére, hogy ezek az érzelmek éppen kielégült vagy kielégületlen szükségletekből fakadnak-e. Belső konfliktus esetén elárasztják a szélsőséges érzelmek, s bár észleli a „vészjelzést”, nem képes az átélt érzelmeit a hozzájuk kapcsolódó szükségleteinek megfeleltetni. Így aztán a feszültség hevesen kitör és ennek következtében gyakran pont az ellenkezőjét éri el, mint amire valójában szüksége lenne. Ennek a reakciósorozatnak az alapja a borderline személyiség-zavarra jellemző torzult valóságészlelési mód (az érzelmei határozzák meg, miként látja a valóságot), melyre egy későbbi fejezetben még részletesebben kitérek. Jellemző példa erre a folyamatra a borderline személy kétségbeesett erőfeszítése az egyedüllét, illetve az elhagyás elkerülésére. A fenyegetettségek észlelése esetén elönti a félelem és a tehetetlenség, de nem képes az ilyen érzelmek mögött megbúvó biztonságra, stabilitásra, közelségre és odafordulásra való alapvető emberi szükségleteit azonosítani. A borderline személyiségzavar alapjául szolgáló jellegzetes elhárító mechanizmus, a hasítás (feketefehér gondolkodásmód), mely a dolgokat és embereket „jókra” és „rosszakra” osztja, kizárja a lehetőségét annak, hogy a saját érzelmeiért és szükségleteiért a felelősséget fel tudja vállalni. Ezt a felelősséget automatikusan a vele közeli kapcsolatban álló személyre terheli át, és arra a végkövetkeztetésre jut, hogy a pillanatnyilag átélt érzelmeiről kizárólag a másik tehet. A valóságra egy torzító szemüvegen keresztül tekint. Ahhoz, hogy az elviselhetetlenül feszült helyzetben valahogy tájékozódni tudjon, így próbál az átélt érzelmekre magyarázatot lelni. Manipulálja a partnerét, ráakaszkodik, valamint rajta vezeti le a saját félelmeiből eredő feszültségeit.

Ennek végül aztán gyakran pont az lesz a végeredménye, amit el akart kerülni, azaz elhagyják. A tipikus partner, aki ilyen érzelmi kitörésekkel szembesül, a saját személyiségdefektusai miatt sem arra nem képes, hogy a borderline párja kielégítetlen szükségleteit észlelje, sem arra, hogy az ezekért áthárított felelősséget visszautasítsa. Gyakran a saját szükségletei felismerésére sem képes. Ebből aztán egy pusztító összjáték adódik. A gyakran romboló összetűzésekért a partner magát okolja és nem képes az okozati összefüggést a borderline zavar és a történések között felismerni. A borderline személy a saját elviselhetetlen érzelmi terheiért a partnert hibáztatja. Nincs abban a helyzetben, hogy a belső konfliktusait a valóságnak megfelelően észlelje, és azok valódi okait felismerje. Ennek következményeként képtelen a helyzetnek megfelelő stratégiát kidolgozni a szükségletei kielégítésére. Az ennek eredményeként kialakuló belső üresség és tehetetlenség érzése a partner számlájára íródik („Annyira rosszul érzem magam, mert TE A tipikus partner pedig gyakran kész magára vállalni ezt a felelősséget. Ezzel egy ördögi kör veszi kezdetét, fokozatosan süllyednek bele és vesznek el ebben a tragikus játszmában, ahol a borderline személynek egyre kisebb az esélye arra, hogy utat találjon a saját identitásához, a saját magáért való felelősség felismeréséhez. Tegye fel magának a következő kérdéseket: – A szeretet jele-e az, ha feltétel nélkül alkalmazkodik a borderline személy instabilitásához? – Valóban segít-e az a hozzáállás, hogy mindent magára vállal, megpróbálja a konfliktusokat folyamatosan elkerülni és türelmesen elviseli, amit már nem szabadna elviselni? – Szükség van-e valódi segítség és támogatás nyújtásához arra, hogy képes legyen a helyzetet a valóságnak megfelelően tárgyilagosan értékelni? Az indulatkitörések mélyén rejlő segélykiáltásnak („Tarts meg!”) csak a határok megszabásával és következetes megtartásával tudunk megfelelni. A „tartás” azt jelenti, hogy NEM alkalmazkodunk a

borderline személy ingadozásaihoz, hanem pont ellenkezőleg, stabilitást és következetességet biztosítunk számára. Ajándékozzuk meg a borderline személyt az önészlelés képességének a lehetőségével! A határok feszegetése esetén merjük kimondani a „Szeretlek, neked mindent megteszek!” helyett, hogy „Eddig és nem tovább!” Adjuk vissza neki a saját életéért való felelősséget! Az is fontos, hogy felhagyjunk azzal, hogy azokért a dolgokért, melyek velünk történnek, kizárólag a borderline személyt hibáztassuk. Emlékeztessük magunkat arra, hogy mi is felelősek vagyunk az események alakulásáért! Mindig kettőn áll a vásár. Ideje felismerni, hogy csak abban az esetben leszünk képesek szeretetet adni, ha szeretjük saját magunkat. Ha elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, nem leszünk arra utalva, hogy a szeretetet olyan úton próbáljuk megszerezni, melynek során meg kell tagadnunk önmagunkat. Képzeljünk el egy labirintust! A labirintuson keresztül vezető út hasonlít az életen keresztül vezető úthoz, ahol nem az számít, hogy a célt elértük-e, hanem az, hogy a célhoz vezető útra ráleltünk-e. Számtalan lehetséges út van, széles, keskeny, göröngyös, alig járható, egyenes, és az út során újra meg újra akadályokba ütközünk. Tőlünk függ, hogy egy akadály esetén megállunk és csak várunk és reménykedünk, hogy talán valaki arra jár és segít, vagy azt választjuk, hogy függetlenítjük magunkat a többi embertől, egyedül küzdünk meg az akadállyal és új utakat keresünk. Ez persze kockázatot is jelent. Nehéz a biztonságos, ismert területet elhagyni és olyan kockázatos új utakra térni, melyek létezéséről eddig fogalmunk sem volt, és elfogadni a tényt, hogy nem tudjuk, merre vezetnek. Könnyebb a biztos rosszat elviselni, mint a bizonytalan jó felé törni és belevetni magunkat az ismeretlenbe. Az első lépés, amelyet az ismeretlenbe vezető úton meg kell tenni, az a szembenézés önmagunkkal, a kialakult helyzethez való saját hozzájárulásunkkal, az okokkal és az összefüggésekkel. Tekintsünk erre a felismerésre, hogy van, amit még nem tudunk és nem ismerünk, úgy, mint egy értékes esélyre, hogy fejlődhessünk! Az eddigi veszteségeket mint jövőbeli lehetőségeket értékeljük saját magunk és a párunk számára!

A partnerek személyiségjegyei A borderline személyek partnereinél nagyon sok közös jellemvonást figyelhetünk meg. Könnyen felismerhető, hogy a tipikus partner személyiségszerkezete szinte eleve elrendelten mindig ugyanazon hullámvasútra visz fel. Gyakran kérdezik maguktól, hogy miért pont ők azok, akik újra és újra olyan kapcsolatokban találják magukat, ahol kihasználják, megalázzák őket és tisztelet nélkül bánnak velük. Nehéz szembenézni a saját felelősségükkel, a kialakult helyzetben játszott saját szerepükkel, a ténnyel, hogy ez bizony nem véletlen, hogy a tudatalattijuk félelmetes céltudatossággal mindig pontosan olyan partnert keres a számukra, aki megfelel a belső elképzeléseiknek arról, hogy milyen bánásmódot érdemelnek. Olykor olyan téves, tudat alatti feltételezések nyilvánulnak meg a párválasztásban, mint például hogy a szerelem és a fájdalom összetartoznak. Ezzel gyakran olyan embereknél találkozhatunk, akik destruktív családi háttérrel rendelkeznek és a szüleik káros viselkedésmintáit, szereposztásait viszik tovább a saját életükben is. „Nyolcéves koromtól kezdve kaotikusnak és fájdalommal telinek éltem meg a szüleim házasságát. Édesapám szintén borderline személyiségzavarban szenvedett és nekem gyerekként ugyanúgy viselnem kellett ennek minden terhét, mint édesanyámnak, anélkül, hogy bárki is megvédett volna. Sőt pont ellenkezőleg, gyakran én voltam az, aki védelmezőleg közbelépett. Végeredményben ugyanis felelősnek éreztem magam a helyzetért, és ezt a felelősséget sugallták is felém. A legrosszabb az a reménykedés volt, hogy ha elég rendesen viselkedem, akkor ismét minden jóra fordul. A rövid harmonikus időszakokban határtalanul boldog voltam. Természetesen ezek az időszakok sosem tartottak örökké és rettenetes jelenetekben végződtek, melyek még most felnőttként is néha rémálmokkal kísértenek. A remény és a csalódás közötti folyamatos fel és le, az állandó bizonytalanság, a félelem és az a bizonyosság, hogy tulajdonképpen mindegy, mit teszek, semmin nem változtat, ez volt a legrosszabb. Később többször kerültem olyan kapcsolatba, ahol az én igényeim szinte egyáltalán nem számítottak. Csupán idő kérdése volt, hogy

belebotoljak egy borderline férfiba. Végül ebben a kapcsolatban újraéltem a szüleim drámáját, átvettem az édesanyám szerepét, aztán egyszercsak világossá vált számomra, hogy mit követtem el ezzel magam ellen.” (Alexa, egy borderline személy lánya, később egy borderline személy partnere) Milyen hosszútávú következményei lehetnek egy ilyen destruktív családi légkörnek? Milyen hitrendszerek (megkérdőjelezhetetlen belső feltevések) alakulhatnak ki egy gyerekben és hogyan hatnak ki ezek a későbbi felnőtt életben az érzelmekre és a viselkedésre? Számtalan családban adódnak hasonló felállások. A nehéz társadalmi helyzet, munkanélküliség, szegénység, munkahelyi stressz, túlterheltség okozta feszültség a szülőkön keresztül végül a család leggyengébb tagján, a gyereken csapódik le. A borderline személyiségzavar kialakulását elősegítő tényezők száma a modern társadalmunkban egyre nő. Egyidejűleg hasonlóan destruktív családi körülmények közül kerülnek ki olyan emberek, akik szintén gyengén fejlett identitásukból kifolyólag a borderline személyek ideális partnereivé lesznek. A parnerek a kapcsolat során egyre kevésbé lesznek képesek a saját szükségleteiket észlelni és gondoskodni magukról. Végül ugyanabban a szerepkörben találják magukat ismét, mint amilyet gyerekkorukban kiosztottak nekik. A borderline kapcsolat drámájának kialakulásához mindkét fél személyisége hozzájárul. A tipikus partnert, aki maga is igen bizonytalan személyiség, lenyűgözi a borderline személy varázslatos kisugárzása és teljesen rabul ejti. A borderline személyek különleges adottsága, hogy az emberek érzelmi állapotának legfinomabb apró rezdüléseit is észlelni képesek, lehetővé teszi a számukra, hogy a kiszemelt áldozat személyiségéhez teljesen hozzáidomulhassanak. Olyan erős a vágyuk az összeolvadásra, hogy a kapcsolat elején fáradhatatlanul mindent megtesznek, hogy tökéletesen alkalmazkodjanak a partnerükhöz, aki így egy még sosem tapasztalt, hihetetlenül intenzív közelséget és egységet él át és úgy érzi, megtalálta a lelki társát. Az erre adott érzelmi reakció természetszerűleg iszonyatos erővel ragadja magával a partnert, ami magyarázatot ad arra, miért tart ki általában oly hosszú ideig

a borderline személy mellett, a gyakran katasztrofális kapcsolatlefolyás ellenére is. Ez az oka annak is, hogy a szakítás után még hosszú idő, mire képes lesz egy új párkapcsolatra, egy új társ elfogadására, a sebek gyógyulása sokáig elhúzódhat. A tipikus partnert annak ellenére, hogy egyszer már megégette magát, hasonlóan, mint éjjeli lepkét a tűz perzselő fénye, vonzza a következő pusztító kapcsolat. Tudattalanul keresi az igazolást arra, hogy ő ezt érdemli. „Megismerkedésünk után kezdetekben Klaus hercegnője voltam, nem létezett nálam tökéletesebb teremtés a világon. Ez természetesen hízelgett az önérzetemnek, mivel akkoriban hagyott ott a férjem egy másik nőért. Klaus a tenyerén hordozott. A mai napig összeszorul a szívem, ha ezt a kifejezést hallom valakitől. Tisztán emlékszem arra, amint szó szerint megszédültem az első találkozásunkkor, mert úgy éreztem, hogy a lelkem legmélyéig belém lát. Meghallgatott, megértett és a csillagokat is le akarta hozni nekem az égről. Elhagyta értem a feleségét és a három gyermekét. Megmutatta nekem ismét, hogy milyen szép és izgalmas is lehet az élet. Egy hosszú depresszív időszak után a változás reményének fénysugarát jelentette a számomra. Esélyt láttam rá, hogy ismét szeressenek, úgy, ahogy azt gondoltam, megérdemlem. Csodálatos volt vele a szex, és olyan mély közelséget éltem át vele, amilyenben se előtte, se azóta nem volt részem. Teljesen el tudtam merülni benne, olvastam a gondolatait és minden idegvégződésemmel képes voltam érezni őt.” (Dagmar, 41 éves, egykori partner) Természetesen a borderline személy is meghatározó tényező a kapcsolat alakulásában. Megtalálta ugyan a partnerében a tökéletes patentját, de egy stabil külső tartókeret nélkül. Mindketten gyengén fejlett identitással rendelkeznek, és kölcsönösen tükrözik vissza egymásnak a másikat. A borderline személy, aki súlyos identitászavarban szenved, azaz pont az a baja, hogy nem tudja, ki ő, hol vannak a határai, hol helyezkedik el a világban és nincs biztos viszonyítási pont az életében, a partner révén, aki saját személyiségdefektusaiból adódóan alkalmazkodik az instabilitásához

és visszatükrözi őt, ideig-óráig hamis biztonságérzetet és csalóka stabilitást nyer. A partner ezzel egyidejűleg, tekintve, hogy ő is bizonytalan személyiség, hiányos öntudattal, nem képes az önmagáért való felelősségének eleget tenni és visszautasítani a jogtalanul ráhárított felelősségérzetet és bűntudatot. Valódi tartást és stabilitást, amit a borderline személy oly kétségbeesetten keres, nem tud biztosítani. A következőkben olyan jellemzőket gyűjtöttem össze, melyekkel a borderline személyek partnereinél nagyon gyakran találkozhatunk. Az egyes jellemzők olvasása során figyeljen arra, hogy vajon magára ismer-e valamelyikben! Tudatosan figyelje a belső jelzéseit és hallgasson a belső hangjára! Az egyes pontok elolvasása után mindig tegye fel a kérdést: igaz ez rám? Ha felismeri magát valamelyik pontban, azt ne lealacsonyító kritikaként fogja fel, hanem lehetőségként, a fejlődés első lépéseként! Gondolatban próbáljon az egyes pontokhoz illeszkedő konkrét példákat keresni az életéből és tudatosan figyelje, hogy ez milyen érzést vált ki önből! Hagyjon magának elegendő időt a pontok végiggondolására! A tipikus partner jellemzői: – Van belső késztetése arra, hogy másokat boldoggá tegyen, akár a saját kárára is. (Kit, mikor és miért?) – Képtelen a saját szükségleteit észlelni. (Milyen szükségletei vannak tulajdonképpen? Mire van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát?) Túlzottan engedékeny, túlzott igyekezettel próbálja a konfliktusokat elkerülni azért, hogy szeressék. (Mikor engedett valakinek, és milyen okból tette ezt?) Mindent tökéletesen akar elvégezni, hogy még jobb teljesítménynyel még több odafordulást és figyelmet érdemeljen ki. (Folyamatosan azon fáradozik, hogy mindent jól csináljon? Fél a hibázástól? Milyen következményei lennének ennek?)

Képtelen figyelni önmagára és egyben hajlamos arra, hogy csak a párjával foglalkozzon. (Könnyebb a másik problémáival foglalkozni, mint a sajátunkkal.) Nem képes egyértelmű határokat szabni, könnyen megengedi a másiknak a határok átlépését. A háttérben általában kisebbrendűségi érzés húzódik meg. (Mik az ön értékei? Amikor követeléseket és igényeket támasztanak önnel szemben, mikor és miért érzi magát „rossznak”?) Van belső késztetése arra, hogy mindent meg kell értenie. (Talál mindenre magyarázatot és bocsánatot?) Túlzottan aláveti magát a kötelezettségeinek. Megingathatatlanul reménykedik és vár arra, hogy a körülmények egyszer jobbak lesznek. (Hisz abban, hogy türelemmel és szeretettel minden jóra fordítható?) Már a legkisebb „javulást” is vitathatatlan előrelépésnek értelmezi. (Motiválják a kis előrelépések ahhoz, hogy tovább kitartson?) Hajlamos az önfeladásra, valamint ezzel egyidejűleg a párja mellett, annak egyértelműen tűrhetetlen viselkedése ellenére, teljes meggyőződéssel kiállni és kitartani. Képtelen felismerni, hogy ezáltal semmi más nem változik, csak az önleértékelése fokozódik, s mindez az emberségesség félreértelmezett leplébe burkolva. Hiányos önészlelési képességgel és csökkent önértékeléssel rendelkezik. Belső káros hitrendszerei vannak: meggyőződés, hogy minden, amit tesz, nem elég jó, ösztönös feltételezés, hogy a leértékelést megérdemli. A saját létezését az által akarja igazolni, hogy a partneréért él. Igénye van arra, hogy kontrollálva legyen, képtelen kiállni önmagáért, fél felvállalni a felelősséget önmagáért. Irracionálisan lojális a párjával szemben – inkább feladja önmagát, de a párja mellett kitart. (Hiszi, hogy a partnere ön nélkül elveszne?)

Az érzelmi sebzettség ellenére képtelen azonosítani a kellemetlen érzelmeit, illetve az azok hátterében lévő szükségleteit. (Igaz önre, hogy mindent megért és mindenre talál mentséget? Megengedi magának, hogy szomorú, mérges, frusztrált legyen?) Egy egyértelműen pusztító hatású helyzet felismerése esetén halogatja az erre adott reakciót. (Megpróbája-e a konfliktusokat elkerülni? Fél-e ezek következményeitől?) Ha megbántják, nem vár bocsánatkérést, lemond a jóvátételről, hogy ez által az újabb konfliktusokat elkerülhesse. Hajlamos felvállalni a mártír szerepét: „Senki más nem bírná ezt elviselni, de én elbírom, és megteszem.” Képes a csapatmunkára, de képtelen az irányításra. Maximalista, képtelen elviselni, ha kudarc éri, illetve ha hibát követ el. Hajlamos magát mindenki másért és mindenért felelősnek érezni, akár még az önmagáért való felelősség felvállalásának rovására is. A saját értékeit illetően bizonytalan, értékítéletétől, véleményétől.

túlzottan

függ

mások

Készen áll mindent megtenni azért, hogy ismételten elnyerje egy másik ember elismerését, hogy a korábban meglévő pozitív véleményének megfeleljen. (A borderline kapcsolatokra jellemző idealizációs szakaszban megélt idealizált állapotot mindenáron vissza akarja szerezni, kerül, amibe kerül.) Túlzottan lelkiismeretes. – Úgy akar tűnni, mint aki „túl jó erre a világra”, mint aki pozitív szemlélettel, optimizmussal, békülékeny természettel és feltétel nélküli „szeretettel” áll hozzá a világhoz. – Meggyőződése, hogy ön az egyetlen megmentője a szegény borderline személynek, aki ha meg tudna bízni önben,

mindketten megtalálnák az igazi boldogságot. – A szürke hétköznapoktól való félelem. Vonzódás drámához, szenvedélyhez, meséhez. Hit a lelki társ létezésében.

a

– Hit, hogy ha a borderline személyt „megmenti”, az örökké hálás lesz önnek, le lesz önnek kötelezve, ami azt jelenti, hogy sosem fogja elhagyni. (Itt tetten érhetők az elhagyatástól való saját félelmek.) – Kifejezett igénye van a biztonságra, fél az önmagáért való felelősség felvállalásától. Mit vett észre az egyes jellemzők olvasása során? Önmagára ismert az egyes pontokban? Megérintették az olvasottak? Talán szégyelli magát? Késztetést érez-e arra, hogy eltávolodjon és megvédje magát? És akkor még egyszer hangsúlyozom: ez felsorolás, NEM megbélyegezés, NEM szemrehányás, NEM értékelés! Egyedül azt a célt szolgálja, hogy segítsen megtenni az első lépést a saját felelőssége tudatosításában. Mint köztudott, az első lépés megtétele mindig a legnehezebb, ugyanakkor egyben lehetőség is arra, hogy új útra térhessen. Említésre méltó még az a tény, hogy a fentebb felsorolt jellemzőket gyakrabban találjuk meg nőknél. Ennek oka a szocializációban, a társadalom által elvárt viselkedésmódok elsajátításában rejlik. A női szerepet még a mai napig is a gondoskodó, felelősségátvállaló viselkedés határozza meg, ami megnehezíti a saját igények felismerését. A férfiak egy borderline kapcsolatban általában hamarabb elhatárolják magukat a partnerüktől, illetve kilépnek a kapcsolatból. A fentebb felsorolt jellemzőkkel bíró partnereknek van néhány nagyon jellegzetes tévedésük. Vegyük most sorra ezeket. A tipikus partner gyakori tévedései A borderline személyek partnereinek gyakori, tipikus tévedései, melyek egyértelműen a fentebb felsorolt személyiségjellemzőikből

adódnak, a következők: – A kapcsolatunkban kialakuló problémákról én tehetek. Ez TÉVEDÉS. Az IGAZSÁG ezzel szemben: Egy kapcsolat alakulásáért mindkét fél azonos mértékben felelős. – Egyedül én vagyok felelős a páromért és senki más nem gondoskodna róla, ha én nem tenném. Ez TÉVEDÉS. Az IGAZSÁG ezzel szemben: A borderline személy is igenis felelősséggel tartozik saját magáért. Amennyiben azt jelzi felé, hogy nem kell felelősséget vállalnia, a személyiségfejlődés lehetőségét veszi el tőle és végeredményben a borderline tüneteket erősíti. – A vádaskodások és dühkitörések középpontjában mindig én állok, ez azt jelenti, hogy a veszekedéseket és az indulatkitöréseket én váltom ki. Ez TÉVEDÉS. Az IGAZSÁG ezzel szemben: A borderline személy indulatkitörései tudat alatti lelki folyamatok kifejeződései és külső személy által nem befolyásolhatók. Függetlenek attól, hogy ön mit tesz, vagy nem tesz. – Ha a párom vádaskodásait kimagyarázom és bebizonyítom neki, hogy nem felelnek meg a valóságnak, akkor meg fog tanulni bízni bennem, és minden jóra fordul majd. Ez TÉVEDÉS. Az IGAZSÁG ezzel szemben: A bizalom kialakítására való képtelenség a borderline személyiségzavar egyik alapvető jellemzője és független az ön viselkedésétől. – Ha kitartóan szeretem és türelmes vagyok, a párom egy nap rá fog jönni, hogy támaszkodhat rám. Ez TÉVEDÉS. Az IGAZSÁG ezzel szemben: A borderline személy problémáit nem lehet kívülről megoldani.

– A szeretet jele, ha mindent elviselek. Ez TÉVEDÉS. Az IGAZSÁG ezzel szemben: Ez csupán a saját maga iránti szeretet hiányának a jele és semmi más. Ráadásul végső soron a borderline személy számára is káros, mivel neki egyértelmű határokra, keretekre lenne szüksége ahhoz, hogy tájékozódni tudjon és felismerje, hogy felelősséggel tartozik önmagáért. – Mindig ott kell lennem a párom számára és mindent el kell viselnem tőle. Ez TÉVEDÉS. Az IGAZSÁG ezzel szemben: Ha mindent elvisel, azzal a borderline tünetek kifejezettebbé válását segíti elő, mivel az érintett megtanulja, hogy a viselkedése következmények nélkül marad. – Ha elkerülöm a veszekedéseket, akkor idővel minden lecsillapodik, minden újra jó lesz. Ez TÉVEDÉS. Az IGAZSÁG ezzel szemben: Soha nem fognak maguktól megjavulni a dolgok, mivel a borderline zavar külső tényezőktől független, sőt a zavar a veszekedések elkerülésével csak erősödhet, mivel így nem adódik meg a konfliktusokban rejlő lehetőség az önészlelésre és felelősségvállalásra. – Ha mindig engedek, nem fogom elveszíteni a páromat. Ez TÉVEDÉS. Az IGAZSÁG ezzel szemben: A borderline személy a partner viselkedésétől függetlenül hajlamos a kapcsolatait drasztikusan, a partner számára érthetetlen okokból megszakítani. – A párom gyakran tényleg őszintén megbánja, amit tett, és ilyenkor mindig megígéri, hogy nem fog többé bántani és ez csak egy átmeneti időszak volt. Ez TÉVEDÉS. Az IGAZSÁG ezzel szemben: Ugyanúgy, mint a leértékelés szakaszai, az idealizálás szakaszai is a borderline kapcsolatok fő jellemzői közé tartoznak és csak átmenetiek.

– A párom az én támogatásommal és szeretetemmel szakszerű terápiás segítség nélkül is le tudja küzdeni a betegségét. Ez TÉVEDÉS. Az IGAZSÁG ezzel szemben: A borderline zavar egy nagyon súlyos személyiségzavar és nem múlik el magától. Kompetens, szakszerű terápiás segítségre van szükség. Ha most ránézünk a bordeline személy, valamint a partnere jellemző személyiségvonásainak az összjátékára, akkor egy ijesztő spirál rajzolódik ki a szemünk elé, és egyértelművé válnak a kettejük kapcsolatának a korlátai. Mind a borderline személy, mind a partnere gyengén fejlett identitással rendelkezik és ezért hasonló problémákkal küszködnek. Mindketten a másikban remélik megtalálni az identitásukat. „Nem érzem, hogy figyelnek rám, nem vagyok értékes, nem vagyok teljes. A TE felelősséged, hogy tégy valamit, hogy jobban érezzem magam, hogy tudjam, ki vagyok és el tudjam fogadni magamat.” Ez egy végzetes tévedés. Nem ismerik fel, hogy az identitást az ember soha nem kívülről kapja, hanem az mindig az emberben magában belül csírázik ki és érik. Mindkét fél szerepet játszik azért, hogy a másikat megnyerje. Ez a szerepjáték legtöbbször tudattalanul zajlik és tanult minták befolyásolják. Az identitás kialakulását belső, káros hitrendszerek nehezíthetik. Ilyen hitrendszereket elsősorban olyan embereknél találunk, akik kaotikus és destruktív családi körülmények között nőttek fel, ahol az életigenlő fejlődés komoly akadályokba ütközött. Ilyen hitrendszerekre példák az alábbiak: – Nem fontos, hogy én mit szeretnék, mit gondolok, hogyan érzem magam, csupán az, hogy mások mit gondolnak rólam. – Ahhoz, hogy túléljek, úgy kell viselkednem, hogy a többiek elégedettek legyenek velem.

– Veszélyes kimutatnom, hogy milyen is vagyok én valójában, mert azért megbüntethetnek. – Alapjában véve én rossz vagyok, de ezt senkinek nem szabad megtudnia. – Akkor fogadnak csak el a többiek, ha elrejtem a valós énemet. – Mások határozzák meg, hogy mennyit érek. – Másoknak joguk van engem megítélni és megmondani nekem, ki is vagyok én valójában… Ezekből a hibás és egyben nagyon káros feltevésekből alakul ki aztán az a törekvés, hogy valaki másnak mutassák magukat, mint akik valójában. Egy szerepet vesznek fel, mely elfogadhatónak tűnik, és ezzel párhuzamosan a valódi énjüket a háttérbe szorítják, figyelmen kívül hagyják. Hisz ez a valódi ÉN nem eléggé szerethető ahhoz, hogy mások elfogadják. A számtalan, mély lelki sérülés, mely az egykori gyerekkori visszautasításokból származik, később a felnőttkorban is aktiválja a hajdani gyerek túlélési stratégiáját, mely így hangzik: „Olyan leszek, amilyennek a többiek szeretnének látni és akkor nem űznek el, azaz túlélek.” Ez egy kétségbeesett kísérlet az elfogadásra, az elhagyatás elkerülésére, a saját félelmek elnyomására. E félelmek mögött a közelség, az odafordulás és a biztonság iránti kielégítetlen szükségletek húzódnak meg. A gyerek számára itt valóban életről és halálról volt szó, hisz a felnőttek gondoskodása nélkül nem tudott volna túlélni. A felnőtt azonban már saját maga felelős a szükségletei kielégítéséért. A felnőttkor jelenében az igazi énünk elrejtése tehát egy drámai hiba. Hisz hogyan tudnám elfogadni és megvédeni magamat, biztonságot teremteni, hogy félelem nélkül élhessek, ha megtagadom önmagam és elmenekülök saját magam elől? A borderline személyek időnkét nagyon hatékonyan vesznek fel olyan szerepeket, melyekben biztonságban érezhetik magukat és képesek is ezekben a szerepekben kompetensen fellépni. Ugyanakkor

az olyan szerepekben, melyek bizonytalanságot közvetítenek és félelmet váltanak ki, zűrzavarosan és feldúltan viselkednek. Gyakran azonosítják magukat azokkal a szerepekkel, melyek biztonságot nyújtanak a számukra (például a hivatásukkal), és képesek is megfelelni az ezzel a szereppel szemben támasztott elvárásoknak egészen addig, míg biztonságban érzik magukat benne. A félelmetes világ többi területén azonban a szerep által nyújtott identitás és biztonságérzet már nem véd, és feszültségkiváltó pillanatokban elárasztják őket az érzelmek. Az ezt követő, érzelmekkel teli túlnyomásos légkörben torzítva észlelik saját magukat és a környezetüket is. Ezekből a helyzetekből erednek aztán a környezet számára teljességgel érthetetlen indulatkitörések, melyek gyakorlatilag szinte semmilyen okozati kapcsolatban nincsenek azzal a személlyel, akire végül rázúdulnak. A belső konfliktust ugyan intenzíven érzékelik a borderline személyek, az ebből adódó feszültséget azonban már képtelenek semlegesíteni. A környezetüket, elsősorban a partnerüket ilyenkor aránytalanul intenzíven támadják. Mindeközben a megtámadott emberek nem értik a helyzetet, hisz a látszólagos kiváltó ok és a reakció a legcsekélyebb mértékben sincsenek arányban egymással. Ebből aztán düh, harag, szomorúság, tehetetlenség és végső soron nagyfokú félelem adódik. Fontos, hogy mindenki, aki egy ilyen dühkitörés célkeresztjébe kerül, tudatosítsa magában: nem ő az oka az érthetetlen impulzív, agresszív kitörésnek, csupán esetleg közvetve hozzájárult a már végletekig felfokozott feszültség kirobbanásához. Az egyetlen pozitív dolog, melyet az agresszió ilyen megnyilvánulási formájával kapcsolatban megemlíthetünk, hogy a feszültségcsökkentést célzó agresszió ilyenkor legalább kifelé irányul, és nem önsebzés vagy öngyilkossági késztetés formájában tör utat magának. Erich Fromm intenzíven foglalkozott az agresszió okaival és megnyilvánulási formáival1, melynek során az emberi alapszükségletekből (biztonság, inger, siker, szabadság) indult ki. Elmélete szerint a szocializáció folyamán ezek az alapszükségletek kinél jobban, kinél kevésbé jól elégítődnek ki, és ez alakítja aztán a

jellem egyediségét. Ennek az egyéni karakternek kell végül a társas környezetben eredményesen működnie. Amennyiben az ember jelleme, identitása erősen fejlett, akkor képes az élet során felbukkanó nehézségekkel, stresszes helyzetekkel megküzdeni, sőt akár pozitív cselekedetekbe átfordítani azokat. A borderline személyek azonban, mint azt korábban már kifejtettük, állandó identitászavarban szenvednek, haszontalannak tartják magukat és félnek attól, hogy nem szerethetők. A folytonos identitás érzésének a hiánya és a csökkent önértékelés miatt nem képesek a környezetükkel ellentmondás és konfliktus nélkül együtt élni. Ezek a konfliktusok újabb és újabb félelmek forrásai, melyek a biztonságérzetüket aláássák, és gyakorlatilag törvényszerűen maguk után vonják az agresszió megjelenését. Milyen kritériumok alapján választunk párt magunknak? Nagyon fontos egyszer tényleg alaposan végiggondolni ezt a kérdést, hogy felismerjük és megértsük az összefüggéseket. Mindenki, függetlenül attól, hogy borderline zavarban szenved-e vagy sem, meghatározott tudatos és tudattalan kritériumok alapján választ párt magának. A folyamatok nagyobbik része még akkor is tudattalanul zajlik, ha az ember megpróbál nagyon figyelmesen eljárni, Tudatos kritériumok lehetnek többek között: – Kinézet: Vonz-e a másik külseje? – Beszéd: Kellemes-e számomra az a mód, ahogy a másik beszél? – Értékrendszer: Hasonlóak-e a céljaink, a világnézetünk, az értékrendszerünk? Egy hullámhosszon vagyunk-e? – Státusz: Milyen helyet foglal el a másik a társadalomban? – Erotikus kisugárzás: Érzem-e a bizsergést a gyomromban? Szárnyalok-e, ha a közelemben van? Vonz-e testileg?

Tudattalan kritériumok lehetnek többek között: – Testbeszéd: Mozgás, mimika, gesztusok, itt belejátszhatnak más emberekkel való hasonlóságok, régebbi kapcsolataink emléknyomainak az aktiválódásai (átvitel). – Kettős üzenetek: Ezek olyan üzenetek, melyeknél az eltérő kommunikációs csatornákon egyidőben kapott tartalmak jelentése ellentétes. Kettős üzenetre tipikus példa az elzárkózó testtartással tett nyomatékos szóbeli közlés, hogy „nyitott vagyok”. Ez érdekesnek hathat és vonzó lehet olyan valaki számára, aki az ellentmondásosságot izgalmasnak tartja és szeret a dolgok mélyére ásni. – Jelzések, melyek a tudattalan bevésődéseinkre hatnak: Azok az emberek például, akik segítő szindrómában szenvednek, nagyon érzékenyek a segítségkérő jelzésekre, hisz azokban a kapcsolatokban ismerik ki igazán magukat, ahol segítő szerepben lehetnek, így tudnak megfelelni a belső feltevéseiknek. („Ha segítek, szeretni fognak.”) – Átvitel: Ilyenkor egy adott személy tulajdonságai, bizonyos ingerek aktiválnak korábbi, másokhoz kötődő, tudat alatti emlékeket. Ha ezeket a régi emlékeket kellemes érzések kísérik, akkor az lesz a tudat alatti feltevésünk, hogy ezzel a személlyel jó lesz nekünk. – Vágyott tulajdonságok: Olyan tulajdonságok, melyeket csak részben birtoklunk, pedig vágynánk rá, hogy stabil részei legyenek a személyiségünknek. Ilyen tulajdonság a karizma vagy a magabiztosság. Ha ezeket a vágyott tulajdonságokat észleljük valakinél, az elvarázsol minket2. – Vészjelek: Olyan jelek, melyek egy régi, fájdalmas kapcsolatunk emlékeit hívják elő. Ha ezt a régi kapcsolatot, melyben kihasználtak minket, megaláztatásban, bántalmazásban volt részünk, még nem sikerült feldolgoznunk, akkor gyakran van tudat alatti késztetésünk arra, hogy újra hasonló kapcsolatot keressünk és így lehetőségünk legyen a régi konfliktus ismételt átélésére és feldolgozására.

A párválasztás tudatos és tudattalan kritériumai mellett mindenki szeretné a kapcsolatában megkapni mindazt, ami a szükségleteit kielégíti. A szeretet önmagában alapszükséglet. A szeretet mint alapszükséglet alá olyan alszükségletek tartoznak, mint a biztonság, védelem, bizalom, közelség, szexualitás, elfogadás, tisztelet és elismerés iránti szükségletek. A mindenkori sorrend egyénileg változhat és függ a személy érzelmi és értelmi adottságaitól. A borderline személynél a biztonság iránti szükséglet a legkifejezettebb, ez mindennél fontosabb a számára egy kapcsolatban. Hisz ha biztonságban van, kevésbé kell félnie. A félelem A félelem mint érzés hozzátartozik az élethez. A legkülönbözőbb helyzetekben és összefüggésekben léphet fel, felhívhatja a figyelmet a fenyegető veszélyekre és ez által fontos védelmi funkciót tölt be. A félelem szárnyakat adhat, motiválhat, szembesíthet dolgokkal, a komfortzónánk elhagyására ösztönözhet, új ingereket nyújthat, így hozzájárulhat a személyiségünk fejlődéséhez. Ismeri azt a felemelő érzést, amikor sikeresen megküzdött egy félelemkeltő helyzettel? Ki mert állni sok ember elé beszédet tartani, vagy képes volt követelőző embertársainak határt szabni? Akkor vagyunk csak képesek fejleszteni a személyiségünket és identitásunkat, ha képesek vagyunk a komfortzónánk elhagyására és megtapasztaljuk, milyen érzés, amikor kiszélesednek a határaink és ez által gazdagodik az életünk. Ezek a tapasztalatok kiteljesítenek és motiválnak. Csökkentik a félelmeinket, erősítik az önbizalmunkat és kiszélesítik az életünk horizontját. A félelem ugyanakkor lehet nagyon káros is, akár betegséget is okozhat, lehet a felszín alatt pusztító hatású és alááshatja a személyiség és az identitás fejlődését. A borderline személy élete át van itatva félelmekkel:

– Félelem az elhagyatástól és az ennek következményeként kialakuló magánytól. – Félelem a kritikától és ennek vélt következményétől, az elutasítástól, mely az elszigeteltség és a magány érzését erősítené. – Félelem a leleplezéstől. A borderline személy a valós énjét nem tarja szerethetőnek és ezért kétségbeesetten játszik egy megfelelőnek vélt szerepet, hogy szeressék. Mindeközben pedig semmitől sem retteg jobban, mint attól, hogy a szerepjátéka közepette egyszer csak leleplezik. – Félelem az önmagával való szembenézéstől. Az a folyamatosan jelenlévő, mélyen gyökerező alapfeltevése, hogy a saját személye teljességgel értéktelen (mérgező szégyenérzet) eredményezi, hogy irtózik attól, hogy szembesüljön a valós énjével. – Félelem mások véleményétől, hogy rossznak, hibásnak látják és így az identitását, az énje legbelső magjának létét kérdőjelezik meg. – Félelem a közelségtől. Itt megjelenik a közeledés-távolodás problémája. Fél attól, hogy ha másokat túl közel enged magához, felfedezhetik a valós énjét, és elutasítják őt. Valamint a gyengén fejlett identitása következtében fél a bekebelezéstől is, hogy megszűnik létezni, ha túl közel kerül valakihez. – Félelem a kontroll elvesztésétől, hiszen a kontroll megléte az egyetlen, ami a tehetetlenség érzését csökkentheti. – Félelem a saját kellemetlen érzéseivel való szembenézéstől. – Félelem attól, hogy a párja által visszatükrözött tükörképben a valódi énjét látja meg, és szembesül a belső ellentmondásaival. Az emberi kommunikációs helyzetekben a borderline személy képtelen az embertársai ellentmondásos tulajdonságait és viselkedésmódjait elfogadni és értelmezni. Az ellentmondásokra az

ún. hasítással (feketefehér gondolkodásmód, idealizálás-leértékelés váltakozása) reagál. A fekete-fehér gondolkodásmód A fekete-fehér gondolkodásmód, vagy más néven hasítás az elhárító mechanizmusok közé tartozik, és a használata a borderline személyiségzavar egyik markáns jellemzője. Azt jelenti, hogy a személy a dolgokat vagy teljesen jónak, vagy teljesen rossznak észleli. Végletek léteznek csak a számára, köztes megoldás nincs, a szürke nem létezik. Képtelen az embereket és a helyzeteket az esetlegesen ellentmondó tulajdonságaikkal együtt a maguk egészében és komplexitásában észlelni. A hasítás az egészen kicsi gyerekkorban (az élet első hónapjaiban) gyökerezik, amikor még a gyerek egynek érzékeli magát az anyjával. Mindig az adott pillanatban átélt érzelmek alapján értékeli magát is és az anyját is. Ha jól érzi magát, akkor az anya jó, ha rosszul érzi magát, akkor az anya rossz. A világnak ez a végletes felosztása jóra és rosszra egyrészt megkönnyíti rövid távon a tájékozódást, másrészt megvéd attól, hogy a fenyegető érzésekkel szembe kelljen nézni. A jótól nem kell az embernek megvédenie magát, hisz azt kellemes érzések kísérik, ilyenkor nincs fenyegetés. A rossz pedig mindenestől elutasításra kerül a hozzá kapcsolódó negatív, félelmetes érzésekkel együtt, és így ezekkel sem kell megküzdeni. A köztes állapotok észlelése előfeltételezne egyfajta érzelmi fejlettséget, ami lehetővé tenné a szükségletekkel való szembenézést, de erre a borderline személyek nem képesek. A fekete-fehér gondolkodásmód a félelem megnyilvánulása, azaz a félelem fenyegető érzésétől való megszabadulásra tett kísérlet. A fekete-fehér gondolkodásmód nyilvánul meg a borderline kapcsolatok jellegzetes mintázatában, az idealizálás és a leértékelés szakaszainak váltakozásában is. A borderline személy iszonyatosan fél attól, hogy nem felel meg mások elvárásainak. Ez félelmetes fenyegetésként lebeg a feje felett, hiszen ha nem felel meg másoknak, nem elég értékes, nem elég szerethető, akkor el fogják hagyni. A partner vele szemben támasztott elvárásai azért is váltanak ki belőle rettegést, mert ugyanakkor fél a „bekebelezéstől” is. Nem

képes mások szükségleteire figyelni anélkül, hogy egyidejűleg a saját magával való erőtlen, sorvadt kapcsolatát el ne veszítené. Ez számára egyet jelentene a létezése megszűnésével. Ha fenyegetést észlel a partner felől, akkor a fekete-fehér gondolkodásmódnak megfelelően leértékeli és elfordul tőle. Ez egy nagyon káros önvédelmi stratégia. Végletek léteznek csak a számára: vagy a teljes elfordulás és a csak önmagával való törődés, vagy a teljes összeolvadás a partnerrel. „Fenyegetett, megütött, majd a következő pillanatban istenített, és mindezt olyan hihetetlen ütemben váltogatta, hogy teljesen kimerítette minden energiámat, és nem maradt semmi akaraterőm, hogy kiszálljak a kapcsolatból. Az egyik eset a mai napig tisztán él az emlékezetemben: Éjjel azt álmodta, hogy félrelépek a nagyobbik fiával. Amint reggel felébredt, már rögtön éreztem, hogy valami nem stimmel. Időközben nagyon érzékennyé váltam és a feszültség legkisebb jelét is megéreztem, tudtam előre, ha valami készül. Először egy szót sem szólt hozzám (korábban meséltem neki, hogy a mostohaapám is ezt a taktikát alkalmazta ellenem és ez mennyire fájt), majd hirtelen kirobbant. Elmondott mindennek, hogy én mekkora egy feslett szajha vagyok, romlott vagyok, és már bánja, hogy kihúzott a nyomorból. Most pedig ahelyett, hogy hálás lennék neki, a fiával akarom megcsalni. Kifejtette, hogy ő a nagyon jó intuíciós képességével megérzi, hogy én mire vágyom és mik az álmaim. Akkor aztán kezdődött minden az ismert forgatókönyv szerint. Én elkezdtem védekezni, magyarázkodni, bizonygatni, hogy téved, hogy én ilyet sosem tennék. Majd néma hallgatás, ordibálás és ütések követték egymást, míg végül aztán sírva letérdepelt elém és a bocsánatomért könyörgött, miközben bizonygatta, hogy én vagyok a legjobb dolog, ami vele valaha is történt.” (Dagmar, 41 éves partner) Az ambivalencia Az ambivalencia az egy adott dologgal kapcsolatos ellentétes érzelmek egyidejű jelenlétét jelenti. A társas érintkezések során mindenkiben törvényszerűen kialakulnak időnként kellemetlen érzések (mint tehetetlenség, fájdalom, csalódás…). Az ezekkel való találkozás a borderline személyeket teljes mértékben megbénítja.

Ilyenkor képtelenek a korábban, szintén emberi kommunikációs helyzetek során átélt kellemes érzéseiket (mint öröm, nyugalom, boldogság…) felidézni. A borderline személyek képtelenek egyidejűleg az ellentétes érzéseik észlelésére. Egy adott pillanatban vagy csak a jó, vagy csak a rossz érzések léteznek a számukra. Képtelenek arra, hogy egy adott személlyel kapcsolatban egyszerre kellemes és kellemetlen érzéseik is legyenek. Egyidejűleg elhárítják a saját ellentmondásos tulajdonságaik észlelését is, ami erősen korlátozza a saját maguk észlelését, megismerését és az identitásuk megélését, fejlődését. A saját ellentmondásosságukkal való szembenézés masszív fenyegetést jelent a számukra, és az ettől való rettegés teljesen legyűri őket. A partner, akit annak reményében választott a borderline személy, hogy védelmet és biztonságot nyújt majd a számára, és akinek a visszajelzéseitől értékelést, közelséget és stabilitást várt volna, nem fog tudni mást visszatükrözni, mint amit lát: INSTABILITÁST és AMBIVALENCIÁT. A saját én ilyen tükörképével való szembenézés a borderline személy számára rémisztő fenyegetést jelent. A saját ellentmondásos tulajdonságainak, az instabil identitásának, az emberi gyengeségeinek és az általa alkalmazott projekciónak (kivetítés) a leleplezése egyre csak fokozzák a félelmét. Mindaz, amit a partnertől várt, hamissá válik és erre mindent elsöprő hárítással reagál. A partnertől remélt megváltás, a vágyott önkép megszerzése, a félelmektől, ürességtől, tehetetlenségtől való megszabadulás mind délibábnak bizonyulnak. A borderline személy ennek következtében mélységes csalódást él át. A partner idealizálása hirtelen a másik végletbe, a teljes leértékelésbe csapódik át, hisz a partner „megbukott”, csalódást okozott, tehát nem méltó a bizalomra. A teljesség kedvéért szeretném hangsúlyozni, hogy természetesen nem minden borderline kapcsolatra igazak egyforma mértékben a fentebb leírtak. Akadnak olyan partnerek is, aki magabiztosak, képesek határokat szabni és ez által biztonságot nyújtani a borderline párjuknak. Ilyenkor nem kerül veszélybe a saját személyiségük, nem merül fel a kodependencia veszélye (ami a betegséget tudat alatt megerősíti), és stabilan képesek támogatást nyújtani. Az én fejtegetéseim a borderline kapcsolatok túlnyomó többségét kitevő

instabil párkapcsolatok összefüggéseit kívánják megvilágítani, melyekkel a fentebb vázolt felállásban igen sokszor találkozom a praxisomban. Az ilyen instabil borderline kapcsolatokban a partner nagyon sokat szenved, és mivel korlátozottan képes csak az önészlelésre, a tehetetlenség érzése, valamint a saját személyiségdefektusai egyre kifejezettebbé válnak, mely végül teljes kiégéshez vezethet. Ilyenkor sürgősséggel kell beavatkozni, hogy megértse az összefüggéseket és megoldást találhasson. Ezen a helyen visszatértünk a párválasztás kritériumaihoz. Kíséreljünk meg a borderline személy jellemvonásai és a tipikus partner jellemvonásai közötti összefüggéseknek a mélyére ásni. A félelem arcai Próbáljuk beleérezni magunkat a borderline személy legalapvetőbb félelmébe, és tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: Mely tulajdonságok lehetnek vonzóak a számára egy lehetséges jövőbeni partnerben? Milyen az a párkapcsolat, ahol esélyt lát arra, hogy megszabaduljon a félelmeitől? Milyen jellemvonásokkal kéne a partnernek rendelkeznie ahhoz, hogy a csalódás rizikója a lehető legkisebb legyen? Emlékezzünk most vissza a borderline partnerek tipikus személyiségjellemzőire! Minden egyes felsorolt pont mögött fellelhető itt is egy félelem. Vegyük sorra a partner félelmeit: – Félelem attól, hogy nem elég szerethető. – Félelem az elhagyatástól. – Félelem attól, hogy nem elég értékes. – Félelem a saját magáért való felelősség felvállalásától. – Félelem attól, hogy a párja esetleg nem azt az ént tükrözi vissza a számára, amit látni szeretne. (Ezért fáradozik szüntelenül

azon, hogy bármi áron is, de ismét elérje az idealizált szakaszban átélt állapotot.) – Félelem attól, hogy nincs rá szükség. (Az én értékét azzal méri le, mennyire tud segíteni – itt lapul a segítő szindróma, kodependencia veszélye.) – Félelem a bukástól, a hibázástól, a kritikától, aminek visszautasítás lehet a következménye. – Félelem a saját szükségletek felismerésétől és hajlam ezek elfojtására abból a célból, hogy a külvilággal való konfliktust elkerülje. A félelmek tehát a partner esetében is fontos szerephez jutnak. A partner szintén bizonytalan személyiség és így könnyen átengedi a kontrollt másoknak, figyelmen kívül hagyja a saját szükségleteit és jellegzetes önkárosító stratégiák segítségével próbálja legyőzni a félelmeit. Tökéletes patentját adja tehát a borderline személynek. Ha végiggondoljuk a fentebb leírtakat, láthatjuk, hogy szinte törvényszerű, hogy beleessen egy borderline kapcsolat csapdájába. A borderline személy észleli a partner sebzett és bizonytalan identitását, ami lehetővé teszi a számára, hogy azonosulni tudjon vele. A kapcsolat kezdeti szakasza a biztonság illúzióját nyújtja, ami először mély hálát, a közelség intenzív érzését és a partner extrém fokú felértékelését váltja ki belőle. Ez a reakció telibe talál a partnernél, akinek iszonyatos hiánya van szeretetből, közelségből és elismerésből. Ráadásul ebben az idealizációs szakaszban a borderline személy azt az énképet tükrözi vissza a számára, amilyennek mindig is látni szerette volna magát. Ebben a szakaszban mindketten idealizálják a másikat, és az összeolvadás megélése a közelség, az intimitás mindent átható, nagyon erős érzését kelti. Ez az érzés olyan mélyen beleég a partnerbe, hogy később, az idealizációs szakasz lecsengése után, a kapcsolat traumatikus lefolyása és az elszenvedett fájdalmas sebek ellenére is

mint egyszeri és megismételhetetlen, mély, meghatározó élmény marad meg az emlékezetében. A párválasztás természetesen egyik fél részéről sem tudatos döntés. A borderline személyiségzavar meghatározó jellegzetessége, hogy az érintettek nagyon érzékenyen képesek észlelni az emberek érzelmeit, hangulataik változásait, még a legapróbb tudat alatti rezdüléseiket is. Ezen képességük segítségével könnyen kiszűrik azt a személyt, aki bizonytalan, hiányos öntudattal rendelkezik és más olyan vonásokat is mutat, melyek esélyt ígérnek a vele való feltétel nélküli összeolvadásra és az idealizálásra. Ő az ideális áldozat. Ha abból indulunk ki, hogy akárhonnan nézünk is a borderline problematikára, a félelem mindent átható, intenzív érzésével találkozunk, akkor adódik a következtetés, hogy tulajdonképpen a biztonság iránti kielégületlen szükséglet áll mindennek hátterében. Elsősorban arról a biztonságról van itt szó, melyet az érzelmek pontos visszatükrözése ad. A borderline zavar többek között onnan ered, hogy gyerekkorukban a környezetük következetlenül vagy egyáltalán nem tükrözte vissza számukra az érzelmeiket. A borderline személy fő jellemzője az érzelmi instabilitás, így olyan partnert keres, aki alkalmazkodik ehhez az instabilitáshoz, mert csak így lát esélyt a biztonság iránti szükséglete kielégítésére. Ennek a feltétel nélküli alkalmazkodásra való hajlandóságnak az előfeltétele a partner félelme. Félelem attól, hogy nem elég jó, félelem attól, hogy nem felel meg, félelem attól, hogy elhagyják. Itt érdemes kicsit megállnunk és elgondolkoznunk. Tényleg csak akkor tudja a borderline személy biztonságban érezni magát, ha a partnere teljesen hozzáidomul az instabilitásához? Meg tud-e így valóban szabadulni a félelmetes és fájdalmas érzelmeitől? Tényleg egy hozzá hasonlóan instabil partner által nyújtott „biztonságra” van szüksége? Segít neki, ha elkerüli a felelősség felvállalását, ami az érzelmek felismerését és értelmezését előfeltételezné? Egy stabil partner, aki képes az érzelmekre figyelni és azokat megfelelően visszatükrözni, tényleg fenyegetést jelentene a számára?

Itt látszólagos ellentmondásba botlunk. A borderline személy biztonságot keres abból a célból, hogy megszabadulhasson a félelmeitől. Olyan partnert választ, akinek a személyisége ideális patentnak bizonyul. Aki hiányos és fejletlen éntudata miatt, nem tükrözi vissza számára személyisége ellentmondásosságát, és ezért könnyen tud azonosulni vele, és nem jelent számára fenyegetést. Vele átélheti az összeolvadás élményét és elkezdődik az idealizálás szakasza. A borderline zavar tünetei azonban természetesen továbbra is fennállnak, sőt az érzelmek hiányos visszajelzése és a partnernek az instabilitáshoz való kórosan eltúlzott alkalmazkodása következtében még tovább súlyosbodnak és csak idő kérdése, hogy mikor csúszik át a kapcsolat a következő szakaszba. A borderline személy egyszer csak ráeszmél, hogy a kellemetlen és félelmetes érzelmei továbbra is jelen vannak és csalódik a partnerében. Már megint egy újabb csalódást kell átélnie! Azt a logikusan adódó felismerést, hogy erről bizony ő tehet, következetesen elnyomja. Ebben a szakaszban gyakran mély depressziót él át. A „valami nincs rendben velem” érzése és az újabb csalódás mély reménytelenségbe taszítják. A kínzó érzéseiért a partnerét okolja, és az idealizáció leértékelésbe csap át. Ez a folyamat magyarázza a borderline kapcsolatok alakulásának tipikus ismétlődő mintázatát, az idealizálás és leértékelés szakaszainak váltakozását. Most vegyük sorra, hogy milyen tulajdonságokkal kellene rendelkeznie egy borderline személy partnerének ahhoz, hogy a kapcsolatra és párjára stabilizálóan hathasson.

Milyen lenne az ideális partner? Eddig végigvettük, hogy milyen személyiségvonásokkal rendelkezik egy borderline kapcsolatban a tipikus partner, valamint a párválasztás tudatos és tudattalan kritériumait. Most nézzük meg, hogy mely személyiségjellemzők megléte lenne szükséges a partnernél ahhoz, hogy esély legyen mindkét fél szükségleteinek a kielégítésére, és a kapcsolat mindkettejük számára biztonságot nyújthasson. Milyen legyen hát az ideális partner? – Legyen képes figyelni önmagára! – Legyen képes felváltani a felelősséget önmagáért! – Ne függjön mások értékítéletétől! – Legyen képes felismerni a saját szükségleteit és megtenni az ezek kielégítéséhez szükséges lépéseket! – Ismerje a saját értékeit és legyen képes határokat állítani! – Legyen képes szembenézni a konfliktusokkal, a pillanatnyi helyzetet reálisan értékelni és építőleg reagálni! – Ne féljen hibázni, ne féljen attól, hogy elhagyják és nem fogják szeretni, ha hibát követ el! – Legyen egészséges önértékelése! – Ismerje a saját erősségeit és gyengeségeit, ismerje és fogadja el önmagát! – Legyen képes fontossági sorrendet felállítani, ahol a saját szükségletei kielégítése előrébb helyezkedik el, mint a másokért való felelősség átvállalása!

– Ismerje fel, ha egy kapcsolat nem működik, ha nincsenek meg az alapjai annak, hogy mindkét fél szükségletei kielégüljenek és fogadja ezt el! – Tudjon következetes maradni! – Legyen képes ellenállni a manipulációknak, az érzelmi zsarolásnak és ne féljen ezek következményeitől! – Legyen képes megengedni magának, hogy néha hibázzon, kudarcot valljon, anélkül, hogy leértékelné magát ezért! – Legyen képes a kapcsolatot reálisan látni! Észlelje a kisebb előrelépéseket is! – Legyen képes mindkét fél szükségleteit felismerni! – Kifejezetten jó empatikus és kommunikációs képességgel rendelkezzen! Legyen képes meglátni a felszín alatti okokat és reagálni ezekre! Az ilyen tulajdonságokkal, képességekkel rendelkezők azonban pont a stabil identitásuk és a függetlenségük következtében nem hatnak vonzólag a borderline személyekre. Ők éppen ellenkezőleg, bizonytalan, gyenge identitással rendelkező partnert keresnek. A borderline személyek számára kifejezett fontosságú, hogy olyan partnert találjanak, aki feltétel nélkül alkalmazkodik az instabilitásukhoz, függ tőlük, mert így látnak csak esélyt arra, hogy elkerülhessék a felelősség felvállalását és az érzelmeikkel való szembesítést. A stabil, fejlett identitással rendelkező személyekre nem lehetne jogtalanul a felelősséget átruházni, hisz azt az első próbálkozásnál azonnal határozottan visszautasítanák. A stabil öntudattal rendelkező partner nem függ mások visszajelzéseitől, képes figyelni a saját szükségleteire és képes határokat szabni. Mivel így nem tud vele azonosulni és nem valósulhat meg a vágyott teljes összeolvadás, csalódást keltene a borderline személyben, aki a partnerben reméli az identitását meglelni.

2. A szeretet mint alapszükséglet, a történések fel nem ismert középpontja Definíciók a szeretetre A szemünk előtt kibontakozó dráma középpontjában a szeretet áll. A borderline problematika megértéséhez elengedhetetlen annak a felismerése, hogy milyen rendkívül fontos szerepet játszik benne a szeretet, a szeretet mint alapszükséglet. Itt, a szeretet vonzáskörében zajlanak a fő események és folyamatok minden résztvevő, a borderline személy, a partner és a többi hozzátartozó számára is. Kiemelt fontossága okán szeretnék itt és most megfelelő teret és időt szentelni a témának és megismertetni az olvasót ismert írók és pszichológusok szeretetről vallott gondolataival. Egyszer egy terapeuta azzal a kijelentéssel hökkentett meg, hogy a borderline személyek nem képesek szeretni. Először teljes iszonyattal töltött el ez a gondolat, aztán elhatároztam, hogy a mélyére ások a dolognak. Rögtön az elején felvetődik a kérdés: Mi tulajdonképpen a szeretet, és miért van rá egyáltalán szüksége az embernek? Kerestem és találtam is válaszokat. Az alább felsorolt meghatározások nagy része megegyezik a legtöbb ember szeretetfogalmával. Egy lexikonban úgy határozták meg a szeretetet, hogy az egy hihetetlen erős vonzás egy másik ember irányában, egy bensőséges és mély kötöttségérzés. Erich Fromm szerint a szeretet alapvetően a jellem beállítottsága, mely meghatározza a személy viszonyulását a világ egészéhez, a szeretet egy aktív, intenzív, pozitív odafordulás saját magunk, a környezetünk és az élet felé. Ez a tevékeny szeretet az egyetlen módja az emberi elkülönültség élményének, minden szorongás forrásának a leküzdésére. Az „elkülönültség” fogalma itt az embernek arra az elviselhetetlen tudomására vonatkozik, hogy ő mint környezetétől elkülönült lény halandóságának ki van szolgáltatva. Az

ebből a tudásunkból eredő iszonyatos szorongás, tehetetlenség és magányérzés csupán akkor veszít az erejéből, ha szeretünk másokat. Ha ez nem sikerül, az szégyenkezést és bűntudatot kelt, ami mintegy igazolja a feltételezett értéktelenség érzését és fokozza a félelmet. Ez egy ördögi kör, melyből csak úgy tudunk kitörni, ha szeretünk másokat, és ha szeretnek minket. Ezért van hát oly kétségbeesetten szüksége az embernek a szeretetre és ezért keresi azt lépten-nyomon mindenki, mindig, mindenhol. A szeretet tárgyai alapján beszélhetünk felebaráti szeretetről, anyai szeretetről, szerelemről, önszeretetről és istenszeretetről. A szerelem alapfeltétele, hogy mindkét fél léte legmélyéből élje át az összetartozás érzését, amihez elengedhetetlenül szükséges, hogy képesek legyenek létük legmélyéből átélni önmagukat. Vagyis az ember akkor képes igazából szerelemre, ha tisztában van a saját identitásával (ki vagyok én?), ha a saját cselekedetei irányítását kézben tartja, ha élményeit tudatosan éli meg, ha szabadnak és függetlennek érzi magát, ha képes önmaga lenni. Amennyiben ezek az alapfeltételek nem adottak, nincs esély egészséges szerelemre, hiszen ahhoz első körben az embernek saját magával kell tisztában lennie. Sullivan amerikai pszichiáter szerint akkor beszélhetünk szeretetről, amikor a másik ember elégedettsége, illetve biztonsága ugyanolyan fontossá válik a számunkra, mint a saját elégedettségünk, illetve biztonságunk. Theodor Reik, aki Freud egyik kritikus tanítványa, még tovább megy, és erre a sokak számára kegyetlen felismerésre jut: „Az az ember, aki nem fogadja el saját magát és nem rendelkezik önbecsüléssel, nem fog tudni szeretni. Akinek nincs bátorsága és önbizalma, az soha nem nyerheti meg egy másik ember vonzalmát.” Sokaknak van problémája az önértékelésükkel, bár többnyire nincsenek is ennek tudatában. Miért elégedetlenek ezek az emberek saját magukkal? Tudat alatt becsapottnak és alkalmatlannak érzik magukat, mert folyton összehasonlítják a jelenlegi énjüket azzal, akik lenni szeretnének, azt, amit teljesítenek azzal, amit teljesíteni szeretnének. Akadályoztatva érzik magukat, mert tudat alatt attól félnek, hogy elbuknak. Azt látják, hogy képtelenek a saját elvárásaiknak

megfelelni. Aki a másikat csak kritizálja, szidja, utasítja, mint ahogy az a partnerek közti konfliktusok előrehaladott stádiumában lenni szokott, az tönkreteszi a szerelem alapfeltételeit. Annyira kevéssé lesz vonzó, hogy úgy érzi, csak egy hülye tudná szeretni őt, és a partner világossá is teszi a másik számára, hogy nem szereti. Aki csak kritikát, szidást és utasításokat kap, az nem is lehet (a másik számára) szeretetreméltó. Ami nekem fontos, ami számomra értékes, azt óvom és védem, azt nem akarom elveszíteni, azt meg akarom tartani. Akkor szeretsz valakit, ha azt érezteted vele, hogy mennyire értékes számodra. Peter Schellenbaum3 szerint a szerelem valójában az „én” kiterjesztése, melynek során az „én” és a „te” összeolvad. Ez az élet értelme, mert ezáltal leszünk képesek az elszigeteltségünk legyőzésére. A szerelem a szeretett másik személy idegenségének az elfogadása, eggyé válás anélkül, hogy magunkat közben elveszítenénk. Egyben az önmagunkba való mélységekig való belelátást is jelenti. Egy aktív, érdek nélküli önodaadás, összeolvadás a másikkal és egyben elhatárolódás a külvilágtól. Marschall Rosenberg a szeretetet mint az ember egy alapszükségletét határozta meg azzal az elterjedt vélekedéssel szemben, mely szerint a szeretet egy érzés. A szeretet mint alapszükséglet alá olyan alszükségletek rendelhetők, mint a közelségre, bizalomra, gyengédségre, intimitásra, kötődésre és biztonságra irányuló szükségletek. Az egyes alszükségletek közötti fontossági sorrend minden embernél más és más. Mint azt később részletesebben is kifejtjük, minden kellemes, illetve kellemetlen érzés mögött egy beteljesült, illetve beteljesületlen szükséglet húzódik meg. Ha a szeretet iránti szükségletünk beteljesült, nincs hiányunk szeretetben, akkor boldogok, elbűvöltek, éberek, vidámak, kíváncsiak, lelkesek… stb. leszünk. Ha a szeretet iránti szükségletünk beteljesületlen marad, azaz hiányt szenvedünk, akkor szorongókká, bátortalanokká, bizonytalanokká, rosszkedvűekké… stb. válunk. Rosenberg elmélete arra is magyarázatot ad, hogy miért jelent minden ember számára egy kicsit mást a szeretet. A párkapcsolattal,

emberi kapcsolatokkal szembeni elvárásaink, azoknak a szükségleteknek a fontossági sorrendje, melyek kielégülését ezektől várjuk, éppoly egyediek, mint az egyes emberek maguk. Egyesek számára a tisztelet és az elismerés szerepel az első helyen, míg mások számára a közelség és az odafordulás iránti szükséglet van előtérben. Annak ellenére, hogy az egyes szükségletek mindenkinél különböző súllyal esnek latba, a köztük fennálló fontossági sorrend eltérő, maguk a szükségletek összességében mégis minden embernél ugyanazok4. A fenti elméletek itt-ott különböznek ugyan egymástól, mégis együtt segítenek számunkra megfogni, megfogalmazni, hogy valójában mit is értünk szeretet alatt. Abban a pillanatban, amint ez megtörtént, bénító erejű kép vetül elénk: kívülről tekintve a borderline problematika nem más, mint egy mindent beárnyékoló, kétségbeesett sóvárgás a szeretet után. Csillapíthatatlan vágyódás az odafordulásra, törődésre, figyelemre, közelségre, biztonságra és a szeretet számos további alszükségletének a kielégülésére. A borderline személyeknek a hiányosan fejlett éntudatuk és identitásuk következtében azonban esélyük sincs arra, hogy igazán szeretni tudják magukat, szeretni tudjanak másokat és mások szeressék őket. Így arra sincs reményük, hogy kimenekülhessenek az elszigeteltségükből. Elképzelhetetlen számukra, hogy egy másik emberért odaadják magukat, ezáltal önmagukra lelhessenek, félelmeiket leküzdhessék. A szeretet az élet értelme. Ha Rosenberg szükségleteket tartalmazó felsorolását nézzük (a részletes listát, mely M. Rosenberg Erőszakmentes kommunikáció című könyvének „Érzelmek és szükségletek” című fejezetéből való, könyvünk egy későbbi részében találja), egyértelművé válik, hogy a borderline személyek tátongó ürességként megélt, iszonyatosan fájdalmas érzései tulajdonképpen egyszerűen beteljesületlen szükségletek megnyilvánulásai. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezt az összefüggést felimerjük és tudatosítsuk. Minden negatív érzés, legyen az düh, harag, keserűség, bosszúság, mindig fel nem ismert, kielégítetlen szükségletekre hivatott felhívni a figyelmünket. Lényeges, hogy megértsük, a negatív

érzések a kielégítetlen szükségletek miatt keletkeznek és sosem egy másik személy a felelős értük. Nagyon, nagyon fontos tudatosítani magunkban, különösen egy borderline személy partnereként, hozzátartozójaként, hogy soha nem mi vagyunk a rettenetes dühkitörések kiváltó okai! Mi csak ott állunk a hatalmas erővel kitörő érzelmek célkeresztjében. Az igazi ok, hogy az érintettek nem képesek arra, hogy felismerjék a tehetetlenség és az elhagyatottság érzéseinek hátterében megbúvó valódi szükségleteiket, és ennek következtében értelemszerűen arra sem képesek, hogy ezen szükségletek kielégítéséhez egy ésszerű tervet készíthessenek. (Azt, hogy az érzelmi kitöréseknek a jelenlévő partner nem oka, csupán elszenvedője, újra és újra ismételni fogom a könyvben, hogy ezáltal is hangsúlyozzam, mennyire fontos ennek a ténynek a tudatosítása. Tudom, hogy kimondhatatlanul nehéz ezt észben tartani, amikor az ember éppen szemben áll egy dühkitöréssel.) Itt csúcsosodik ki a dráma, a beteg teljesen elhagyja magát és szó szerint szinte megfullad a belső erőtlenség megsemmisítő érzésétől. Ennek ellenére a saját érzéseiért, szükségletei kielégítéséért a felelősség egyes-egyedül őt, a borderline személyt terheli. Ha az egyes gondolkodók szeretetmeghatározásait újra átgondoljuk és összegezzük, akkor könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy a borderline személyek tényleg nincsenek abban a helyzetben, hogy szeretni tudjanak. S bár fájdalmasan heves érzéseik jelzik számukra, hogy valamiből hiányt szenvednek, nem képesek felismerni és azonosítani, hogy pontosan mi az, amire szükségük van. Így aztán esélyük sincs arra, hogy megtegyék a megfelelő lépéseket életfontosságú szükségleteik kielégítésére. Meg lehet-e tanulni szeretni? Ez egy igen komoly filozófiai kérdés, és ha az ember elkezd gondolkodni rajta, bizony könnyen belegabalyodhat a gondolatai szövevényébe. Ha az identitás (az önazonosság, a „tudom, ki vagyok” érzésének) megléte, valamint ezzel egyidejűleg a magunkra és másokra való odafigyelés képessége előfeltétele annak, hogy

szeretni tudjunk, akkor komoly kétségek merülnek fel a szeretet tanulhatóságával kapcsolatban. A borderline kapcsolatokban megfigyelhető az ún. közeledés-távolodás problematikája („csikicsuki játék”, „se veled, se nélküled állapot”), mely az összeolvadásra való csillapíthatatlan vágy, valamint a bekebelezéstől való rettegés egyidejű jelenlétéből adódik. Ha az embernek nincs kifejlett identitása, azaz nincs az énjének határozott határa, akkor könnyen elveszítheti önmagát, ha túl közel kerül a másikhoz, és ebből adódik a rettegése, hogy megszűnik létezni. Az állandó bizonytalanságérzés ilyen esetben ellehetetleníti egy valódi szeretetteljes kapcsolat kialakulását. A borderline személyek tipikus elhárító mechanizmusa, a hasítás (fekete-fehér gondolkozásmód) lehetetlenné teszi a másik ember mint komplex egész, minden egyes ellentmondó tulajdonságával való együttes észlelését és elfogadását, és ez által azt is, hogy szeretni lehessen őt. A szeretet mint alapszükséglet alá olyan alszükségletek tartoznak többek között, mint a közelségre, kötődésre, bizalomra, tiszteletre és biztonságra irányuló szükségletek. E szükségletek kielégülése feltétel nélküli nyitottságot, bizalmat igényel. A szeretet emellett egy igen életteli dolog, folyamatosan mozgásban van és változik az is, hogy éppen milyen formában van rá szüksége az embernek. Folyamatosan fejlődik, se le nem köthető, se nem kontrollálható. Mint azt mindannyian tapasztaltuk, a szeretet mind kellemes, mind kellemetlen érzésekkel társulhat. Mindkét vetület hozzátartozik a szeretethez, s ha ebből az egyiket mint félelmeteset és fenyegetőt elutasítjuk, az azt vonja maga után, hogy nem leszünk képesek szeretni. Mindezek ellenére én mégis azon a véleményen vagyok, hogy szeretni igenis meg lehet tanulni. A szeretet tanulása pedig a figyelemre való képesség elsajátításával kezdődik. Elengedhetetlen hozzá a befelé irányuló figyelem, a belső folyamatok tudatos észlelése, valamint azok ítélkezés nélküli elfogadása. Az erőszakmentes kommunikáció, melynek elméletére és gyakorlatára a későbbiekben még részletesen kitérek, egy lehetőség arra, hogy hozzásegítse partnerét, hogy felismerje az érzései és szükségletei közötti összefüggéseket. Tudatos és következetes kommunikációval esélyt ad borderline párjának arra, hogy:

– figyelni tudjon a saját érzéseire, – megtanulja ítélkezés nélkül elfogadni ezeket az érzéseket, – ne szorongjon attól, hogy nem figyelnek rá, – felismerje a saját szükségleteit, – megfelelő tervet készíthessen a szükségletei kielégítéséhez, – a kellemetlen érzéseit ne rémisztő fenyegetésként élje meg, – ne legyen tehetelenül kiszolgáltatva az érzelmei túláradásainak és képes legyen az érzelmi kitöréseit megfékezni. Az ilyen értő, az érzéseket visszatükröző kommunikáció segítségével lehetőséget nyújt számára ahhoz, hogy megtanuljon figyelni önmagára. Egy valódi szeretetteljes kapcsolatra csak azt követően van esély, miután mindkét fél elsajátította azt a képességet, hogy figyelni tudjon önmagára és egyidejűleg a másikra is anélkül, hogy közben önmagát elveszítené. Az élet túl szép és túl egyszerű lenne, ha csupán kommunikációs technikák bevetésével lehetővé tehetnénk a borderline személyeknek, hogy megtanuljanak szeretni. Azonban abban biztos vagyok, hogy ez egy fontos eszköz és sok egyéb segítő módszerrel karöltve nagy fokban előrelendítheti a fejlődést a szeretetre való képesség területén. Hol kezdődik a szeretet? Legyen tisztában azzal, hogy egy borderline személy partnereként a szeretet egyértelműen önnél kezdődik. A szeretet figyelmet előfeltételez. A saját érzelmeink észlelésére, átélésére és elfogadására való képesség nélkül nem tudunk se saját magunkkal, se másokkal érdemi kapcsolatot kialakítani. Érdekes módon, amikor az érzelmeinkről, legfőbb energiaforrásainkról van szó, nagyon sok ember alkalmazza a

hasítást, mint elhárító mechanizmust. Az átélt érzelmek vagy jónak, vagy rossznak minősítettnek. A „jó” érzelmek, melyeket kellemesnek észlelünk, arra utalnak, hogy szükségleteink ki vannak elégítve. A „rossz” érzelmek, melyeket kellemetlennek élünk meg ezzel szemben arra mutatnak rá, hogy egy vagy több szükségletünk kielégítetlenül maradt, valami hiányzik. Ez cselekvésre, egyben a cselekedetünkért való felelősség felvállalására késztet minket. Az érzelmeink tulajdonképpen vészjelző szirénák, melyek nélkül nem élnénk túl, jelzik, hogy a dolgok rendben vannak-e vagy sem, kell-e cselekedni vagy sem. Így esélyünk van arra, hogy megfelelő módon gondoskodhassunk magunkról, mely nélkülözhetetlen a túléléshez. Míg az éhség arra ösztönöz, hogy együnk, a félelem arra, hogy biztonságra törekedjünk. Ha a negatív érzelmeinket, melyek kielégületlen szükségletekre mutatnak rá, figyelmen kívül hagyjuk, elfojtjuk, akkor azzal saját magunkat hátráltatjuk az életben. Kimondhatjuk tehát, hogy MINDEN érzelemnek van értelme. Nem léteznek „jó”, illetve „rossz” érzelmek, csupán érzelmek léteznek, melyek vagy kielégült, vagy kielégületlen szükségletekre mutatnak rá. Az emberek nagy részére igaz, hogy a kellemetlennek megélt, valamilyen hiányra rámutató érzelmeikkel félnek szembenézni és hajlamosak ezeket elfojtani. Nem vagyunk hát kicsit mindannyian borderline-ok? „A végletekig tele voltam szomorúsággal, haraggal, sőt kimondom, gyűlölettel a szüleim iránt. Folyamatosan rémálmok gyötörtek és bármit is tettem, az emlékek mindig, újra és újra csak kúsztak felfelé a tudatomig, mint ronda kicsi szellemek, és nem hagytak békén. Aztán egy nap a pszichológusom segítségével megtapasztalhattam, milyen érzés az, amikor 30 év elfojtott feszültsége, terhe hirtelen leszakad az ember válláról. Minden érzésemet kibeszélhettem, sőt közben még további biztatást is kaptam, hogy tényleg mindent adjak ki magamból. Először teljesen megrémisztett ez az egész, de aztán végül hihetetlenül felszabadító érzés volt. Teljesen rendben volt az, hogy mérges vagyok, hogy jogom van az elveszített, bántalmazásokkal teli gyerekkoromat megsiratni, hogy kimondhatom a szót, gyűlölet, anélkül, hogy szégyellnem kéne magamat vagy el kéne ítélnem magamat érte. Kiadtam magamból, és azóta nem is érzem többé azt a fajta feszültséget. Ez valami hihetetlen tapasztalat

volt, hogy teljesen rendben van az, aki én vagyok és az is, ahogy érzek. Az életem teljesen megváltozott ezt követően.” (Christina, 44 éves, egy borderline személy lánya) Minden embernél megfigyelhető időnként a hasítás (fekete-fehér gondolkodásmód) mint elhárító mechanizmus, a borderline személyek azonban jellemzően nagyon aktívan alkalmazzák. Ennek oka, hogy az intenzív és fájdalmas érzelmeiket nem annak észlelik, amik, azaz a kielégítetlen szükségleteikre figyelmet felhívó vészjelzéseknek, hanem ismeretlen, félelmetes fenyegetésekként élik meg őket, melyektől bármi áron, azonnal meg kell szabadulniuk. A borderline személy számára a végletekig felfokozott feszült állapot feloldására ésszerű megoldásként adja magát az érzelmek elhárítása, illetve robbanásszerű kitörése. Az érzelmek kitörése tulajdonképpen egy teljességgel érthető stratégia a borderline személy részéről. Azonban a partner, illetve a környezet számára olyan, mintha váratlanul, hirtelen puskatűzzel kerülnének védtelenül szembe. Az érzelmek ilyen fajta kontrollálhatatlan kitörése durva becsmérlések, dührohamok vagy akár tettlegesség formájában is megnyilvánulhat. Ha már volt része hasonló élményben, akkor nagyon jól tudja, milyen érzéseket vált ki egy ilyen érzelmi kitörés a másik félből: félelemet, bizonytalanságot, szomorúságot, fájdalmat, haragot… Mennyire képes kezelni az érzelmeit? Mennyire képes figyelni saját magára? A szeretet önmaga felé elsősorban abban mutakozik meg, hogy tudatosítja magában: – senkinek sincs joga minősíteni önt és ítélkezni ön felett, – joga van a saját véleményéhez, – joga van mint mindenkinek, hibázni, – joga van a tisztelethez és az emberi méltósághoz, – joga van testi és lelki épségének megőrzéséhez,

– joga van a saját szükégletei kielégítéséhez, – joga van a követelőzéseknek és érzelmi zsarolásoknak gátat szabni, határokat felállítani. Megpróbálta-e a fenti sorok olvasása közben gondolatban a fontossági sorrendben borderline párja szükségleteit előrébb helyezni a saját szükségleteinél? Elnyomta-e saját érzelmeit, rossznak, hibásnak, méltánytalannak minősítve azokat? Ha ezt teszi, azzal a saját értékeit és szükségleteit nyomja el, dobja félre, melyek pedig az ön életteliségét és egyediségét adják. Ugyanazon elhárító mechanizmus segítségével, melyet borderline párja is alkalmaz, eltereli a figyelmet önmagáról, ami azt eredményezi, hogy végeredményben sem saját magáról, sem párjáról nem lesz képes gondoskodni. A szeretet nem ezt jelenti. Amennyiben még eddig nem tette, akkor most itt az idő, hogy felismerje: csak az tud igazából szeretni, aki képes saját magát tisztelni, képes saját magára figyelni. Csupán ebben az esetben képes az ember másokhoz is, hasonló hozzáállással odafordulni. Az egyetlen lehetséges út ahhoz, hogy párját is elérje az, ha önmagát, mint értékes, egyedülálló és szerethető embert észleli, képes önmagát védeni és figyelni önmagára. Engedni a manipulációknak, feltétel nélkül alkalmazkodni a másik instabil viselkedéséhez, az a saját integritás és a saját magához való hozzáférés elvesztéséhez vezet. Még mielőtt ide eljutna, ki kell szállnia a kapcsolatból. Amennyiben nincs abban a helyzetben, hogy ki tudjon állni magáért, tönkremegy ebben a kapcsolatban. Ha már annyira eltávolodott saját magától, hogy ezeket a gondolatokat közömbösen fogadja, akkor még egyszer nyomatékosan szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy ha nincs meg önben a belső stabilitás, nem lesz képes a párjának sem segíteni.

3. A kodependencia A kodependencia fogalma Nagyon sok borderline kapcsolatban fellelhetők a partnernél a kodependencia tünetei, ezért fontos részletesebben foglalkoznunk a témával. A kodependencia tipikus személyiségjellemzők, beállítódások, viselkedésmódok és érzelmek egy csokra, melyek megléte hajlamosít arra, hogy az érintett, szenvedélybetegségben vagy személyiségzavarban szenvedő emberrel kerüljön párkapcsolatba, és ez a párkapcsolat mindkét félre káros hatással van. A kapcsolat során a felek tipikus személyiségjellemzői kölcsönhatásba kerülnek egymással és egy jellegezetes szerepfelállást eredményeznek. A kodependens személy jellegzetes túlzott segítő szándéka a saját fontosságának igazolására és az elutasítás elkerülésére tett tudat alatti kétségbeesett erőfeszítés megnyilvánulása. Ezzel egyidejűleg azonban azt is elkerüli, hogy a félelmeivel és a saját személyiségének hiányosságaival szembenézzen és megküzdjön. A kodependens személy támogatólag hat párja önkárosító viselkedésmódjaira és késlelteti a szakszerű segítség igénybevételét. A kodependens párkapcsolat gátlólag hat mindkét fél személyiségfejlődésére és a szenvedélybetegség, illetve személyiségzavar tüneteit fokozza. Egy borderline kapcsolatban a partner tipikus személyiségjellemzőiből adódóan a kezdeti segítő szándékból a kóros kodependens viselkedésbe való átmenet gyakorlatilag előre programozott. Ennek többek között az is az oka, hogy a partner sokáig nincs tisztában azzal, hogy egy, a borderline személyiségzavar által meghatározott párkapcsolatba került. Míg egy alkoholistával való kapcsolat esetén viszonylag hamar a felszínre kerül, hogy mi a baj, addig egy borderline kapcsolatban sokáig nem egyértelmű, hogy mi okozza a nehézségeket. A feltűnően fura, káros viselkedésmódokat a partner hajlamos kezdetben egyszerűen jellemgyengeséggel vagy a nehéz gyerekkorral magyarázni. A kodependens személy is fél a magárahagyottságtól, sokszor attól is, hogy nem találna más partnert, ő is állandó önészlelési

problémával küzd. A borderline párja szeretetének megtartása céljából egyre jobban feladja önmagát, míg végül feltétel nélkül alkalmazkodik hozzá, mindent megtesz neki és mindent elvisel. Szinte észrevétlenül csúszik át a valódi támogató segítségadásból a kodependenciába. A kodependens személy személyiségjellemzői, az önészlelésre, a saját szükségletek felismerésére és a saját félelmekkel való megküzdésre való képtelenség, olyan viselkedésmódok kialakulását eredményezik, melyek következtében fokozódnak a borderline párja tünetei. Ilyen tipikus viselkedésmódok többek között: – a borderline alkalmazkodás,

párjuk

instabilitásához

való

feltétel

nélküli

– a következetes határok felállításának elhagyása, – a saját szükségleteik elnyomása, – a veszekedések elkerülésére tett túlzott erőfeszítések, – a borderline párjuk állandó kimagyarázása,

elfogadhatatlan

viselkedéseinek

– a bántalmazások, a szóbeli és tettleges túlkapások eltűrése. A kodependens személyek folyamatosan, önként átveszik a felelősséget mások szükségleteinek kielégítéséért, miközben a saját szükségleteiket a háttérbe szorítják. Ez káros hatással van az egészségükre, a lelki egyensúlyukra, a teljesítőképességükre, a társas életükre és pszichoszomatikus betegségek kialakulásához vezethet. Egy borderline személlyel való párkapcsolatban a kodependens személy élete az idő előrehaladtával egyre inkább csak a borderline párja körül forog. Fő foglalatosságává válik az állandó krízisekre és

problémákra való megoldáskeresés, melyre az összes energiája rámegy. Napról napra próbálja a veszekedéseket elhárítani, a borderline párja problémáit megoldani, a viselkedését megérteni, őt magát megváltoztatni, mentségeket keresni az elfogadhatatlan viselkedésére, fedezni, ha szükséges, és a külvilág elől elrejteni, hogy baj van. Végül azonban minden próbálkozás kudarcot vall és nem marad más, csak mérhetetlen kétségbeesés, reménytelenség, kiúttalanság, szomorúság, szánalom, bűntudat, csalódottság, gyűlölet, felháborodás, harag és elszigeteltség. Ezeknek a részletezett személyiségjellemzőknek, beállítódásoknak, viselkedésmódoknak és érzelmeknek az összességét érti a szakirodalom a kodependencia fogalma alatt. Említésre méltó még az is, hogy nem csupán a partner, hanem a borderline személy tágabb környezetében lévő többi ember is viselkedhet kodependens módon: a munkaadó, a kollégák, az orvosok stb. Kodependens viselkedést nőknél gyakrabban látunk, a férfiak sokkal inkább hajlamosak az ilyen jellegű destruktív kapcsolataikból még idejekorán kilépni. Erre a magyarázat a szocializációban rejlik, társadalmukban a női szerep a mai napig összekapcsolódik a segítő viselkedéssel. Téves hitrendszerek a háttérben: – „Senki nem teszi meg, ha én nem.” – „Mindenki más szükségletei szükségleteimmel szemben.”

elsőbbséget

élveznek

az

én

A kodependens személy a borderline személy elfogadhatatlan viselkedésére mindig talál valamilyen mentséget. A felelősség indokolatlan és káros átvétele nyilvánul meg abban is, hogy sokszor beletörődik, ha ártatlanul vádolják. A borderline személy számára is káros ez a szerep-osztás, hiszen ha nem kell a tettei következményeitől tartania, nem kell ezekért a felelősséget felvállalnia, akkor esélye sincs a fejlődésre.

„Tudtam a szörnyűséges gyerekkoráról, emlékeztetett is rá mindig, hogy milyen borzalmakon kellett keresztülmennie, hogy az édesanyja folyamatosan magára hagyta, nem figyelt rá és nem gondoskodott róla. Ez az egész nagyon megérintett és mindent ezzel magyaráztam. Az volt a meggyőződése, hogy őt mindenki kihasználja, mindenki csak akar tőle valamit, miközben igazán senkit sem érdekel, hogy mi van vele. A világot hazugnak és önzőnek tartotta. Megpróbáltam hát visszább húzódni és minél kevesebbet elvárni tőle. Az ismétlődő dühkitöréseire és a szélsőségesen hullámzó hangulatára mindig találtam valamilyen mentséget. Amennyire csak tudtam, megpróbáltam elkerülni a veszekedéseket, de ez csak a legritkább esetben sikerült.” (Martina, 42 éves, egykori partner) Az egyértelműség kedvéért szeretném leszögezni, hogy természetesen egy partner vagy hozzátartozó sem szeretne a borderline személynek tudatosan ártani. A kodependencia fokozatosan, szinte észrevétlenül alakul ki, és ez a folyamat már abban a pillanatban elkezdődik, amint az ember szeretetből bizalommal megnyílik a másik felé. Enélkül nem is valósulhatna meg igazi közelség, intimitás két ember között. Ezért igyekszik minden ember megnyílni, ha közel szeretne kerülni valakihez. Nagyon sok bizalomra van ehhez szükség, mert a nyitottság magával hozza a sérülés veszélyét is. A bizalomra való képesség hozzátartozik az egészséges személyiséghez. Az ősbizalom, az a mély alapfeltevés, hogy a saját énünk értékes, az életnek van értelme és a világ jó, az alapja az emberi kapcsolatok kialakítására való képességünknek. Az emberi kapcsolatok minden ember számára életfontosságúak. Egy szerep felvétele, a saját személyiségünk megtagadása, az önmagunkról való információk tudatos visszatartása, a szükségleteink elnyomása és minden egyéb olyan önvédelmi intézkedés, melyekkel a lehetséges sérülésektől kívánjuk megóvni magunkat, ellehetetleníti az egymásra találást és egy valódi kapcsolat kialakulását. Sajnos nagyon sok ember, fájdalmas tapasztalatokkal és csalódásokkal a háta mögött, alkalmazza tudattalanul, önvédelemből azt a taktikát, hogy hamis képet vetít magáról a partnerének. Ez által, mivel így lehetetlen őt igazán

megismerni, törvényszerűen újabb csalódásokat fog átélni, melyekért szinte mindig a másikat véli majd hibásnak. Bizalommal megnyílni a másik felé és vállalni egy esetleges sérülés ezzel együtt járó kockázatát, ez az előfeltétele egy valódi párkapcsolat kialakulásának. Mivel a borderline kapcsolatok szinte kivétel nélkül egy eltúlzott idealizációs szakasszal kezdődnek, ez a kezdeti bizalmas megnyílás a másik felé nagyon kifejezett. Ezáltal megvalósul a vágyott azonosulás és összeolvadás a felek között. A feltétel nélküli közelség és intimitás megélése közepette rideg hirtelenséggel, a partner számára teljességgel érthetetlen okból, valamilyen vélt fenyegetettség miatt a borderline személy váratlanul eltávolodik és a partnere teljes leértékelésével reagál. Ez a borderline személyiségzavar alapvető jellemzőjéből, a valódi intimitásra való képtelenségből ered. Független attól, hogy a partner mit tesz, vagy nem tesz. Ezen a ponton már menthetetlenül beindul a lavina és megállíthatatlanul gördül bele a partner a kodependencia csapdájába. Először is a fájdalma iszonyatosan mély és nem érti a helyzetet, szorong a számára érthetetlen eltávolodás és leértékelések miatt. A reakciója az érthetetlen, fájdalmas tapasztalatokra, a történtek észlelésének elhárítása, úgy tesz, mintha nem is történt volna semmi különös. Mindehhez hozzájönnek még a tipikus partner jellemzői, a hiányos éntudat, hiányos önészlelési képesség, a hajlam, hogy önként magára vállalja a felelősséget mások helyett, túlzottan gondoskodjon másokról és az önmegtagadásig visszahúzódjon. Itt aztán már ki is bontakozott előttünk a kodependencia teljes valójában. Ez a folyamat szinte előre kódoltan végbemegy, ha egy kodependenciára hajlamos személy egy borderline kapcsolatba belekerül. Szeretném hangsúlyozni, hogy a kodependens személy eredeti célja a borderline párja védelme és még véletlenül sem akar neki szándékosan rosszat. Az idő folyamán a kodependens személy önértékelése tovább halványul és ez is hozzájárul, hogy feltétel nélkül alkalmazkodjon, kibírja a tűrhetetlen viselkedéseket és mindent megtegyen, hogy újra elérje az idealizált állapotot, valamint elkerülje az indulatkitöréseket. Ez a

viselkedésmód hosszú távon romboló hatással van mindkettejük jellemére, de ezt a partner a kezdetekkor még nem veszi észre. Kiutak a kodependens viselkedésből Az egyetlen út, hogy megszabaduljon a kodependens viselkedésmintáitól, ha tudatosan elengedi a borderline személy kezét és következetesen felhagy a „megmentésére”, illetve a megváltoztatására tett kísérletekkel. Tanuljon meg újra figyelni a saját érzéseire, szükségleteire, és vállalja fel a felelősséget a saját életéért! A borderline személynek egyértelműen szembesülnie kell a viselkedésének következményeivel, különben sosem fog saját meggyőződésből lépéseket tenni a gyógyulása érdekében és továbbra is tagadni fogja, hogy egyáltalán bármi komolyabb baj is lenne vele. Akkor van csak esély a gyógyulásra, ha a borderline személy saját elhatározásból akar gyógyulni és felvállalja a felelősséget a saját élete alakításáért. Egyedül ő tudja magát a cserépdarabjaiból újra összerakni. Amíg ön ezt a tényt a szőnyeg alá söpri és megpróbál mindent megtenni érte, addig a borderline személy nem lesz hajlandó változni. Miért is tenné? Változni nehéz, és amíg nincs rákényszerítve, nincs szembesítve a pusztító hatású viselkedése következményeivel, addig még nincs akkora nyomás alatt, hogy elinduljon a változás útján. A felismerés, hogy mi ugyan segíteni akartunk, de a segítőnek hitt viselkedésünk igazából romboló hatással volt a borderline párunkra, fájdalmas, de szükséges. A kodependens viselkedés nagyon káros, a borderline tünetek romlásához vezet és a gyógyulásra való motivációt elnyomja. Gondolja végig újra, hogy mit jelent igazából a segítés fogalma! Tegye fel magának a kérdést: A borderline személy gyógyulásához vagy a tünetek súlyosbodásához akar hozzájárulni? A hozzátartozóknak tartott önsegítő csoportokban sokat boncolgatjuk a fogalmat, amit úgy neveztünk el, hogy „segítés a nem segítés által”. Ez nem azt jelenti, hogy hagyjuk a borderline személyt belezuhanni a szakadékba, csupán azt, hogy esélyt adunk neki arra, hogy szembesülhessen a viselkedése következményeivel és belássa, hogy baj van. Akkor tudunk csak a szó valódi értelmében segíteni, ha az érintett tényleg meg akar szabadulni a káros viselkedésmintáitól.

Ez azt jelenti, hogy előbb vagy utóbb, de egyszer minden partnernek és hozzátartozónak foglalkoznia kell a kodependencia kérdéskörével, mert enélkül a saját életük irányítása is teljesen kicsúszik a kezeikből. Meg kell tanulniuk átlépniük a saját árnyékukon és segítséget elfogadni ahhoz, hogy a párjuk pusztító betegségének következményeivel megküzdhessenek és visszakapják a saját életüket. A kodependencia pusztító ördögi köréből való kitörés első lépése a probléma felismerése. A következő lépés a saját viselkedésük kritikus szemmel való megvizsgálása. Tegye fel magának a következő kérdéseket: – Nem lehet, hogy csak azért kerülöm el a konfliktusokat, mert félek kiállni magamért? – Azért segítek a borderline személynek, hogy támogassam, vagy azért, hogy hálás legyen nekem és velem maradjon? A káros kodependens viselkedésmintáktól való megszabaduláshoz az alábbi területeken szükséges fejlesztenie magát: – Az önészlelés területén: Vizsgálja meg, mivel járult hozzá a kialakult helyzethez, mi a szerepe a drámában! Fejlessze a személyiségét! Vállalja fel a felelősséget önmagáért! Nézzen szembe a saját káros viselkedésmintáival! – A borderline személyiségzavar megértésének területén: Olvasson minél többet a témáról! Gyűjtsön információkat az okokról és a tünetekről! – A kommunikáció területén: Gyakorolja az értő, felelősségteljes odafigyelést! Sajátítsa el a következőkben részletezett kommunikációs módszereket (erőszakmentes kommunikáció, SET-kommunikáció)! Ezzel el is érkeztünk egy nagyon fontos fejezethez, ahol a borderline kapcsolatok speciális kommunikációs nehézségeiről lesz szó, valamint hasznos, a mindennapokban bevethető kommunikációs módszereket is bemutatunk.

4. Kommunikáció – az izgalmas tudomány Mi történik itt tulajdonképpen? Kommunikációra azért van szükségünk, hogy másokkal kapcsolatba léphessünk. Megkülönböztetünk belső, saját magunkkal folytatott (intraperszonális) és kifelé irányuló, emberek közötti (interperszonális) kommunikációt. A kettő közvetlen kapcsolatban áll egymással, hiszen csak azt tudjuk kifelé közvetíteni, amit belül érzünk, megélünk, gondolunk. A kommunikációnak, azaz információcserének mindig van egy információtartalma (amit mondunk, az üzenet) és egy közlésmódja (ahogy mondjuk). Mindig kapcsolódik hozzá egy szükséglet. A kommunikáció elkerülhetetlenül együtt jár az emberi élettel, nem tudunk nem kommunikálni (P. Watzlawick). Amikor éppen nem beszélünk egymással, a testbeszédünk akkor is egyértelmű jeleket közvetít. Még akkor is kommunikálunk, ha némán ülünk egy sarokban, padlóra szegezett tekintettel, elfordított testtartással, hogy lehetőleg mindenféle kommunikációt elkerüljünk a környezetünkkel, hisz ilyenkor azt jelezzük kifelé, hogy semmiféle kapcsolatot nem kívánunk kialakítani – ez bizony egy egyértelmű üzenet. A borderline személyek kommunikációs lehetőségei a személyiségzavarukból adódóan erősen beszűkültek. Instabilitásuk és hiányos önismeretük következtében eleve csak nagyon korlátozottan, konfliktushelyzetekben pedig egyáltalán nem képesek arra, hogy megbízzanak önmagukban, a saját belső jelzéseikben. Mások jelzéseire aztán végképp nem képesek hagyatkozni. Ha megvizsgáljuk, mi zajlik a borderline személyek fejében, hogyan kommunikálnak önmagukkal, azt látjuk, hogy már maga a belső kommunikációjuk is égbekiáltóan destruktív, visszatükröződik benne a borderline zavar minden korlátozó jellegzetessége.

Hogyan lennének hát képesek kifelé következetesen kommunikálni, ha már az önmagukkal folytatott belső kommunikációjuk is észveszejtően zűrzavaros? Ez áll annak a hátterében is, hogy az érzelmekkel túlfűtött indulatkitöréseik gyakorlatilag szinte semmilyen ok-okozati összefüggésben nincsenek az éppen aktuális környezetükkel. Tanulja meg határozottan visszautasítani, ha ezekért önre próbálja áthárítani a felelősséget! A belső kommunikációnk meghatározza a kifelé irányuló kommunikációnkat. Most végezzen el egy egyszerű feladatot! Próbáljon visszaemlékezni egy hibára, amelyet elkövetett, és amely kínos helyzetbe hozta! Majd egy üres papírlapra, lehetőleg hosszas előzetes gondolkodás nélkül, írja fel az elsőként eszébe ötlő gondolatait! A legtöbb olvasó valószínűleg szidja, leértékeli, szégyelli önmagát, olyanokat mond magában, hogy „hülye vagyok”, „kész csőd vagyok”, „ilyen is csak velem történhet”. Ez a fajta belső kommunikáció egy önmagával és a saját élményeivel szembeni káros beállítódásra utal. Legalább gondolatban engedje meg magának, hogy a hibájára mint lehetőségre tekintsen, hogy átgondolhassa legközelebb, mit és hogyan tudna jobban csinálni! Ez a hozzáállás egészséges önértékelésre vallana.

Nagyon fontos, hogy mélyrehatóbban foglalkozzunk az emberi kommunikációval, megértsük a háttérben lévő mozgatórugókat, az összefüggéseket, megvizsgáljuk a saját kommunikációs képességeinket, felismerjük a hiányosságainkat és felhasználjuk mindezt a tudást a kommunikációnk fejlesztésére. Ássunk hát a dolgok mélyére és vizsgáljuk meg először, hogy mit értünk belső kommunikáció alatt! Ide tartoznak a gondolatban önmagunkkal folytatott beszélgetéseink, az a mód, ahogy a folyamatosan felénk viharzó környezeti ingereket fogadjuk és feldolgozzuk, továbbá az ezekhez kapcsolódó érzéseink és gondolataink. Sőt a belső kommunikációnk ennél még sokkal több! Az életünk során az érzékszerveink által valaha érzékelt, az idegrendszerünk hálózatában rögzítődött, tárolódó érzetek lehívása, az épp aktuális élményünkkel való összevetése, s ezáltal észlelésünk és viselkedésünk alakítása is ide sorolandó. Ebbe az érzékszervi információhalmazba beletartoznak képek, hangok, szagok és ízek is. A kifelé irányuló kommunikációs képességünk azon alapul, hogy kapcsolatba tudunk lépni önmagunkkal is és a külvilággal is, hiszen mint említettem, a kifelé irányuló kommunikációnk során a belső világunkban lejátszódó folyamatokat közvetítjük a külvilág felé. Kommunikációnk egyediségét az érzékelési és észlelési módok, az információk érzelmi és gondolati feldolgozásának a sokszínűsége adja. A kifelé irányuló kommunikáció során a küldő fél egy kommunikációs csatornán keresztül üzenetet küld a fogadó félnek. Megkülönböztetünk verbális és nonverbális kommunikációt az alapján, hogy milyen kommunikációs csatornán keresztül közvetítjük az üzenetünket. A verbális kommunikáció során nyelvi jelekkel (szó szerinti jelentés), a nonverbális kommunikáció során nem nyelvi jelekkel (beszédmód, testbeszéd, mimika, gesztusok stb.) fejezzük ki az üzenetet. A küldött és fogadott információk nagyobbik részét nonverbális úton közvetítjük. A Kaliforniai Egyetem (Los Angeles, UCLA) egy vizsgálata meglepő eredményt hozott. Azt találták, hogy az emberek

közötti információáramlás során az üzeneteknek csupán 8%-át teszi ki a mondottak szó szerinti jelentése, míg 34%-át a beszédmódban és 58%-át pedig a testbeszédben rejlő információ. Előfordulhat, hogy a verbális és nonverbális kommunikációval egyidejűleg közvetített üzenetek között ellentmondás feszül. Ez az ellentmondásosság a fogadó felet zavarba hozza, nyugtalanítja, idegessé teszi. A különböző csatornákon párhuzamosan kapott, össze nem egyeztethető üzenetek magyarázzák az intuíció jelenségét is (pl. „éreztem, hogy hazudik…”). Mindannyian tapasztaltuk már, hogy mennyire meghatározó a beszédmód. Egy és ugyanazon szöveg különböző jelentést nyerhet a hangszín, hanglejtés, hangsúlyok, szünetek, beszédsebesség megváltoztatásának eredményeként. Az a mondat, hogy „Ezt igazán jól elintézted!” lehet hangsúlytól és hanghordozástól függően dicséret, vagy akár gúnyos, becsmérlő kijelentés is. Most képzelje maga elé, amint a párja alaptalan, agresszív vádaskodásaival szembekerülve igyekszik a saját érzelmi reakcióit elnyomni és egyidejűleg a partnerét megnyugtatni, miközben belül ön is felindult, hiszen teljes joggal érezheti magát ijedtnek, sértettnek vagy éppen dühösnek. Mennyire tud ilyen feltételek között hitelesen nyugodtságot színlelni? Mit gondol, hogyan észleli önt ilyenkor a borderline párja? A borderline személyek jóval átlagon felüli, hihetetlenül kifinomult intuíciós képességekkel rendelkeznek, nagyon érzékenyen képesek a verbális és nonverbális üzenetek közti ellentmondásosságot észlelni. Miként reagálhat az érintett, ha ilyen ellentmondásos, hiteltelen üzeneteket kap, amikor éppen az elviselhetetlen feszültségétől próbál bármi áron megszabadulni? Szinte bizonyos, hogy a meglévő feszültsége tovább fokozódik. Hiszen az ellentmondásos, következetlen üzenetek bizonytalanságot jeleznek, miközben ő kétségbeesetten biztonságra vágyik, méghozzá elsősorban az érzelmek hiteles visszatükrözése által nyújtott biztonságra. Itt most egy nagyon fontos ponthoz értünk. Lényegbevágó, hogy megértsük, mennyire fontos a hiteles kommunikáció, hogy olyannak mutassuk magunkat, amilyenek vagyunk. Ehhez önismeretre, a belső jelzéseinkre való odafigyelésre és a saját érzéseink azonosítására való képességre van szükség. A

hiteles viselkedés, speciális kommunikációs technikákkal karöltve hozzásegítheti önt ahhoz, hogy képes legyen valóban elérni a párját. A borderline személyek konfliktushelyzetekben mutatott tipikus felelősségáthárítási viselkedésmintái A borderline személyek partnerei számára gyakran okoz nehézséget, hogy kiálljanak önmagukért, ha kell, kritikát fogalmazzanak meg és határokat állítsanak fel a saját védelmük érdekében („eddig és nem tovább, ezt már nem tűröm el”). A kapcsolat elején még általában képesek az igényeik kifejezésre, az idő előrehaladtával azonban egyre kevésbé mernek az érzéseikről, szükségleteikről őszintén beszélni. Ennek oka a borderline személyek konfliktushelyzetekben mutatott jellegzetes, felelősségáthárító viselkedésmintáiban rejlik. Ezeknek a viselkedésmintáknak a hatására a partnerek mélyen elbizonytalanodnak, szorongani kezdenek, gyakran gondolják, hogy nem azt és nem úgy mondták, ahogy szerették volna, és végül bűntudattal és szégyenérzettel kerülnek ki a vitából, azzal a meggyőződéssel, hogy a kérésük valóban arcátlanság, felelőtlenség volt és hibáztak. Gyakran előfordul, hogy egy, az elején még ártatlannak tűnő beszélgetésből, melynek során csupán pár dolgot röviden tisztázni akartak volna, vagy egy alapvető szükségletüket megemlíteni, a végén teljes zűrzavarral a fejükben, megszégyenülten, bénító tehetetlenséggel jönnek ki. Minden újabb, hasonló tapasztalat tovább mélyíti az önmagukkal szembeni elégedetlenségüket, melynek következményeként általános szorongás alakul ki bennük a nézeteltérésekkel szemben, és mindent megtesznek ezek elkerülésére. Ezt az elbizonytalanodást, csökkenő ellenállást a borderline személyek természetesen azonnal megérzik és egyre nagyobb lendülettel hárítják át a felelősséget az áldozataikra, akik ezzel párhuzamosan egyre kevésbé képesek a saját érdekeiket érvényesíteni. Miért változtatnának a borderline személyek a viselkedésmintáikon, ha sikeresen elérik velük, amit akarnak? A tipikus, felelősségáthárító borderline kommunikációban az olyan érzelmek, mint a tehetetlenség, idegesség, düh, gyakran a partnernek tulajdonítódnak. Ha a partner kritikát fogalmaz meg vagy

határokat állít fel velük szemben, az fokozza az elhagyatástól való félelmüket. Már a legenyhébb kritika, ellenállás, visszahúzódásra tett lépés, mely egy egészséges kapcsolatban normális, sőt szükséges is néha, itt fenyegetésnek, illetve támadásnak értelmeződik. Ez magyarázza a reakcióik hevességét. Céljuk a kontroll és a saját pozíció visszaszerzése, valamint a veszekedések veszélyes területének bűntudat nélküli elhagyása. Tipikus borderline felelősségáthárító viselkedésminták: 1. Menekülés: Hirtelen megszakítja a beszélgetést. Faképnél hagyja vagy elzavarja a partnerét, esetleg egyszerűen hallgatásba burkolózik. 2. Támadás: Itt tulajdonképpen egy vélt fenyegetésre adott ellentámadásról van szó, melynek során a partnere egy korábbi, az adott vita témájától független, állítólagos bűnét hánytorgatja fel és veti a szemére. 3. Múltidézés: Konfliktusként megélt helyzeteket elevenít fel a régmúltból. 4. Elárasztás: Vádak sokaságát zúdítja egyszerre a partnerére. Ilyenkor felidézi a kapcsolat során elszenvedni vélt megannyi sérelmét, a fájdalmas pillanatokat, melyekért mind a partnerét teszi felelőssé. A mélyben sokszor soha ki nem nyilvánított, kielégítetlen szükségletekből fakadó frusztrációkat találhatunk („sosem tudod, mire van szükségem…”). 5. A jelen idejű konfliktus elfedése egy korábbi konfliktussal: Felhoz egy régebbi konfliktust és annak értelmezéseivel, az azzal kapcsolatos ítélkezésekkel a partnerét védekező állásba kényszeríti, és az összes gondolatát leterheli. Így elterelődik a figyelem a jelen idejű konfliktusról. 6. A konfliktus kiváltó okainak nevetségessé tétele: Nevetségessé teszi, kifigurázza, elbagatellizálja a partnere ellenállásának valamint kritikájának hátterében álló okokat, a partnere szükségleteit.

7. Becsmérlés: Közvetlenül a nevetségessé tételt követheti. Ilyenkor a partnerét szavakkal, illetve testbeszéddel lekicsinyli, megalázza. Ezáltal ideig-óráig felette állónak érzi magát, valamint elhiteti magával, hogy neki van igaza és a felelősség a konfliktusért nem őt terheli. 8. Testi erőszak bevetése: Itt a testi fölényét használja fel a helyzet feletti kontroll megszerzésére. Ilyenkor a konfliktus az érzelmi síkról testi síkra tevődik át, és a feszültség kifelé irányuló agresszió formájában vezetődik le. A partner testi védekező állásba (azaz a korábbi szintjének elhagyására) kényszerül. Ide soroljuk azt az esetet is, amikor úgy alakítja a borderline személy a helyzetet, hogy a partnere akaratlanul erőszakosnak tűnő cselekedet végrehajtására kényszerül. Tipikus példa az utóbbira, amikor a borderline személy szándékosan hagy leesni valamit, vagy maga esik el, azt sugallva a másiknak, hogy ez az ő hibája, “te tetted ezt velem… 9. Tárgyakkal szembeni erőszak: Itt tárgyakat támad, rongál meg, tesz tönkre. Elsősorban olyan tárgyakat, melyek a partnere számára valamilyen szempontból értékesek. 10. Bűntudatkeltés: Az érzelmi zsarolás teljes palettája bevetésre kerülhet, nincs kegyelem. Azt sugallja a partnerének, hogy nincs joga kritikát megfogalmazni, illetve határokat szabni, hisz tartozása van felé. Minden egyes, a múltban általa hozott szívességet, általa nyújtott segítséget visszaidéz, hogy a partnerét hálátlannak állíthassa be. Minden volt, illetve lehetséges jövőbeni szenvedéséért a partnerét okolja. A ki nem mondott üzenetek: – Hogy mered ezt megtenni? Hisz tartozol nekem! – Ha továbbra is tartod magad a véleményedhez, továbbra is ellenállsz, akkor én vagy más szenvedni fog emiatt és ezért egyedül te leszel a hibás. 11. Fenyegetés: Itt teljesen nyíltan konkrét fenyegetéseket fogalmaz meg, melyek akkor fognak bekövetkezni, ha a partner nem hagy fel a kritikával, illetve továbbra is ellenáll. Az érzelmi zsarolás

tiszta formájában nyilvánul meg ebben az esetben is. A partner megfélemlítése, alkalmazkodásra kényszerítése érdekében semmi sem szent, nem riad vissza semmilyen eszköz alkalmazásától. 12. Kulcsingerek küldése: Egy egészséges párkapcsolatban teljesen normális, hogy megbízunk a másikban és bizalmas információkat osztunk meg vele önmagunkról. Konfliktushelyzetben a borderline személy a partneréről megszerzett bizalmas információkkal visszaél, azaz a segítségükkel tudatosan olyan üzeneteket küld, melyek a partnert egy korábbi traumatikus élmény emlékeinek aktiválásával mélyen felkavarják és heves érzelmi reakcióra késztetik. Ezt követően a kiprovokált, kirobbanó érzelmi reakcióra hivatkozva kivonja magát a kialakult helyzetért való felelősség alól, és azt teljes egészében a „kiszámíthatatlan és hisztérikus” partnerére hárítja át. 13. Öngerjesztés: Itt a borderline személy önmagát hergeli, fájdalmas emlékeket idéz fel, rég elszenvedett traumatikus élményeket él át újra, és ennek hatására érzelmileg felfokozott állapotba kerül, önmagára egyre inkább mint áldozatra tekint. A fejében összekeverednek a múltbeli fájdalmas emlékképek, élmények az aktuális történéssel, és teljességgel igazoltnak érzi a feltételezést, hogy őt fenyegetik, üldözik, támadják, ami természetesen megfelelő, jogos ellentámadást tesz szükségessé. Különösen ennél az utolsó pontnál játszik nagy szerepet a borderline személyek jellegzetesen torzult észlelési módja. (A már eleve jelenlévő, intenzív érzelmeik határozzák meg, hogy hogyan észlelik az aktuális helyzetet, amelyben benne vannak. Ezzel szemben az egészséges észlelési mód esetén a helyzet észlelése történik előbb és ennek következményeként váltódnak ki az érzelmek.) A szándékosan felidézett régi fájdalmas emlékek és az aktuális összetűzés hihetetlenül intenzív érzelmi állapotot eredményez, mely a jelen idejű valósággal köszönőviszonyban sincs. A partner az ennek következményeként kirobbanó kiszámíthatatlan reakciók előtt teljesen értetlenül és tehetetlenül áll.

A fenti viselkedésminták mindegyike figyelemelterelésre és felelősség elhárításra tett kísérlet. Maguknak és partnerüknek is igazolni kívánják, hogy őket aztán az égegyadta világon semmilyen felelősség nem terheli a kialakult helyzetért. Egyidejűleg a masszív érzelmi nyomás lesz számukra a bizonyosság arra, hogy most is, mint minden alkalommal a partner a hibás, és az is marad mindig, a jövőben is. Szeretném most egy konkrét, életszerű példa segítségével a fentebb felsorolt felelősségáthárítási viselkedésmintákat érthetőbbé tenni. Példa: Stefanie és Bernd 2 éve él párkapcsolatban Berndnél borderline személyiségzavart diagnosztizáltak, de jelenleg nem részesül terápiás kezelésben. Stefanie pár évvel korábban, édesapja öngyilkosságát követően pszichoterápiára járt, mert nem tudta egyedül feldolgozni a történteket. Bernd és Stefanie eddig két külön városban éltek és csupán pár hete költöztek össze Bernd lakóhelyén. Ezt a lépést Stefanie nehezen hozta meg, hiszen az egész eddigi életét, baráti kapcsolatait is beleértve, fel kellett adnia, és itt az új városban mind a szakmai, mind a társas életét új alapon, újra ki kell építenie. Mivel szeretne itt is barátokat szerezni, szívesen látogat az érdeklődésének megfelelő kiállításokat, illetve rendezvényeket. Most a hétvégére azt tervezte, hogy elmegy egy galéria megnyitójára és szerette volna, ha Bernd is elkíséri. Bernd azonban azt válaszolta, hogy őt a kiállítás nem érdekli, így hát Stefanie egyedül készül a programra. Nézzük a beszélgetést részleteiben. Stefanie a kéréséhez egy nyugodt pillanatot választott: „Szombaton pár kollégával azt tervezzük, hogy elnézünk a városligeti Galériába. Most nyitnak egy új kiállítást és azt reméljük, kapunk pár ötletet az új projektünkhöz. Olyan jó lenne, ha te is elkísérnél!” Bernd válasza: „Jaj ne, hagyjál már ezzel! Ez az egész álművészkedés nem nekem való. Meg egyébként is lesz egy jó film a tévében, amúgy szerintem neked is tetszene. Inkább maradj te is itthon velem!” Stefanie kicsit csalódott, ehhez a programhoz most tényleg nagy kedve van, így hát úgy dönt, akkor is elmegy, ha Bernd nem csatlakozik. „Oké, nem gond, ha neked most nincs kedved jönni, bár szívesebben mennék

veled. Én viszont tényleg szeretnék végre újra egy estét emberek között tölteni, beszélgetni és ez jó alkalom erre, meg a képek is érdekelnek. Ha te nem szeretnél jönni, rendben, én viszont egyedül is elmennék.” A helyzetre adott tipikus borderline reakciókat mutatom be az alábbiakban: 1. Menekülés: Bernd mérgesen az asztalra hajítja a tévéújságot és elhagyja a szobát a következő szavak kíséretében: „Na, köszönöm szépen! Ebből is látszik, mennyit számít neked a kapcsolatunk.” 2. Támadás: Bernd reakciója: „De kedves! Te tényleg mindig csak magadra tudsz gondolni, csak az számít, hogy te jól érezd magad. Észre sem veszed, hogy esetleg nekem is szükségem lenne rád. Mindig cserbenhagysz, ugyanezt csináltad múlt hétfőn is, amikor olyan későn értél haza. Aztán ki tudja persze, mit jelent ez nálad, talán meg akarsz szabadulni tőlem és csupán ugródeszkának kellettem ahhoz, hogy megvethesd itt a lábad.” 3. Múltidézés: Bernd egy másfél évvel korábbi veszekedésükre emlékezteti Stefanie-t. „Akkor is ugyanez volt, amikor arra a bugyuta tanfolyamra jártál, figyelembe sem véve, hogy mi mindenről kell lemondanunk miatta. Az az ostoba vizsga fontosabb volt neked a kapcsolatunknál.” 4. Elárasztás: Bernd szemrehányások tömkelegét zúdítja Stefaniere: „Neked sosincs időd rám, teljesen mindegy neked, mi van velem. Tegnap még arról is megfeledkeztél, hogy a patyolatból elhozd a ruháimat. Amikor együtt megyünk valahová, mintha ott sem lennék, folyton mindenféle emberekkel telefonálgatsz. Az előző hétvégén meg volt az az eset, amikor az utolsó pillanatban mondtad le a vacsoránkat a munkád miatt, pedig már úgy vártam az együtt töltött estét.” 5. A konfliktus elfedése egy korábbi konfliktussal: Bernd egy múlt heti összetűzésükre emlékezteti Stefanie-t, amikor az anyagiakon vitatkoztak. „Talán először is utána kéne számolnod, hogy

megengedhetünk-e magunknak egyáltalán ilyen felesleges pénzkidobást. Alig egy hete mondtad nekem, hogy az autóval kapcsolatos kiadásokon spórolnunk kéne, most meg két kézzel szórod a pénzt.” 6. A konfliktus kiváltó okainak nevetségessé tétele: Bernd úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy Stefanie egyszerűen csak társaságra és kimozdulásra vágyik. „Ne tégy már úgy, mintha értenél a képzőművészethez. Ott állsz majd a nagy művészkedők között és együtt ünneplitek majd a hatalmas művészi zsenialitásotokat. Az egész persze nem szól másról, mint az ingyenes kajáról.” 7. Becsmérlés: „Semmi közöd nincs a művészetekhez, és mégis úgy teszel, mintha értenél hozzá. Ki akarna veled eszmét cserélni művészi kérdésekről? Még egy ajtót sem vagy képes rendesen lefesteni. Ha már egy ilyen egyszerű mázoláshoz is túl együgyű vagy, mit akarsz egy ilyen galériamegnyitón?” 8. Testi erőszak bevetése: Bernd megragadja Stefanie felkarját és lelöki a kanapéra, majd ahogy újra megpróbálna felállni, visszanyomja és szorosan tartja, nem engedi. Stefanie megpróbál kiszabadulni és Berndet eltaszítani magától, ennek során Bernd hirtelen hátraesik, és hagyja, hogy nekiütődjön az asztalnak, majd fájdalmasan felüvölt. 9. Tárgyakkal szembeni erőszak: Bernd a teli söröspoharát Stefanie egyik kedvenc képéhez vágja, majd széttépi az elkészített vázlatait, tervrajzait. 10. Bűntudatkeltés: Bernd emlékezteti Stefanie-t egy korábbi, általa nyújtott segítségre. „Talán emlékszel még rá, hogy én segítettem neked költöztető céget találni, hogy egyáltalán ide tudjál költözni. Tavaly, amikor beteg voltál, folyamatosan látogattalak a kórházban és gondoskodtam még a macskádról is. Sőt csak miattad még szabadságot is kivettem arra az időre. Erre most ez a hála.” 11. Fenyegetés: Bernd megfenyegeti Stefanie-t: „Ha nem maradsz itthon velem, meglátod, az nem marad következmények nélkül. Ha

elmész, ne is gyere haza, kereshetsz is magadnak azonnal egy másik lakást.” 12. Kulcsingerek küldése: Bernd Stefanie-t a legérzékenyebb pontján támadja meg: „Nem is csoda, hogy apád öngyilkos lett, ha ilyen lánya volt, mint te, nem is maradt más választás a számára.” 13. Öngerjesztés: Bernd egyre jobban belelovallja magát egy monológba, melyet kezdetben Stefanie-nek, majd egyre inkább magának tart. „Te is pont olyan vagy, mint az összes többi, engem mindenki cserbenhagy. Mindig is én voltam az utolsó kis senki, akibe mindenki belerúghatott. Összeroskadhatok, és sosincs mellettem senki. Ne nézz így rám, mintha egy szörnyeteg lennék. Tudom, azt hiszed, nem vagyok épelméjű. Talán annak örülnél a legjobban, ha bevonulnék az őrültek házába, akkor végre megszabadulhatnál tőlem.” Az egyes módszerek követhetik egymást, átfolyhatnak egymásba és egy sűrű hálót szőnek az áldozat köré, aki ennek hatására teljességgel ledermed. Az egyidejűleg több irányból érkező, érzelmi töltetű támadások sokkolják, összezavarják és védekező helyzetbe kényszerítik. A saját igazának bizonygatása pedig csak tovább rontja a helyzetet. Végül aztán a kritikára, illetve elhatárolódásra tett minden próbálkozása kudarcba fullad, a vád pedig áll: „Nézd meg, mit csináltál már megint, mennyire szenvedek, csak mert te…”. Egyúttal a támadások azt is egyértelművé teszik, hogy minden hasonló jellegű kísérlet nemcsak hogy teljességgel jogtalan, de ráadásul még szörnyűséges következményekkel is jár. Hihetetlenül hatásos módszer ez a felelősség alól való kibújásra, a felelősség másikra terhelésére. Egyidejűleg a jövőbeni hasonló lázadásokat is kivédi, hisz azokat már csírájukban elfojtja. Stefanie a fenti támadássorozatot követően teljesen összezavarodottan, bénultan áll, és már nem is emlékszik a kiinduló helyzetre, arra a teljességgel érthető, hétköznapi vágyára, hogy társaságba menjen.

Milyen lehetőségeink vannak arra, hogy hasonló helyzetekben képesek legyünk tudatosan, következetesen fellépni, kiállni a saját érdekeinkért és kivédeni a támadásokat? A következőkben két speciális kommunikációs módszert mutatok be, melyek hozzásegíthetik, hogy a konfliktushelyzetekkel hatékonyabban megküzdhessen. Az erőszakmentes kommunikáció M. B. Rosenberg alapján A következő oldalakon az erőszakmentes kommunikáció (EMK) módszerével és elméleti alapjaival szeretném megismertetni az olvasót. Az erőszakmentes kommunikáció az ember működésének és az emberek közötti kommunikációnak egy meghatározott szemléletmódján alapul, melyből rengeteg hasznos, a mindennapokban is bevethető kommunikációs technika vezethető le. E szemléletmód szerint az emberek se nem jók, se nem rosszak, hanem meghatározott törvényszerűségek szerint működnek. Ha ezeket a törvényszerűségeket ismerjük és figyelembe vesszük, akkor kevesebb félreértéssel, hatékonyabban tudunk kommunikálni egymással, ez által elkerülhetjük az erőszakot és képesek leszünk egymás életét gazdagítani. Ez a hihetetlenül hatékony kommunikációs módszer segít a belső és a kifelé irányuló kommunikációnk fejlesztésében is, alkalmazása során mind önmagunkat, mind a társas környezetünket jobban megismerjük és megértjük. Az erőszakmentes kommunikáció módszerét Marshall B. Rosenberg fejlesztette ki, aki Carl Rogersnek, a humanisztikus pszichológia jelentős alakjának tanítványa volt, és 1961-ben doktorált klinikai pszichológiából a Wisconsin-Madison Egyetemen. Érdeklődése kezdetben az emberi agresszió mozgatórugóinak megértése felé irányult. Az volt a meggyőződése, hogy a környezettel való erőszakos összetűzések nem tartoznak az ember alapszükségletei közé. Elméletének alapja, hogy minden embernek vallástól, bőrszíntől, anyanyelvtől, világnézettől, értékrendszertől függetlenül, ugyanazok az emberi alapszükségletei vannak, és

minden egyes emberi cselekedet mögött egy szükséglet húzódik meg. Ha megtanuljuk felismerni ezeket a szükségleteket, azzal egy hatalmas lépést tettünk egymás megértése és egyben az erőszakmentes kommunikáció felé. A szükségleteken nincs mit vitatkozni, azok mindannyiunknál ugyanazok, a különbség csupán abban van, hogy milyen stratégiákat alkalmazunk ezek kielégítésére. Konfliktusok mindig a szükségletek kielégítésének a módjaiból adódnak. A szükségletek azonosításában az érzések hivatottak segíteni bennünket. M. B. Rosenberg 1984-ben megalapította az Erőszakmentes Kommunikációs Központot (Center for Nonviolent Communication), melynek fő célkitűzése az erőszakmentes kommunikáció modelljének minél szélesebb körben való elterjesztése, hogy az emberek minél kevesebb félreértéssel tudjanak kommunikálni egymással, és ezzel elejét vehessék az erőszaknak. Időközben kialakult az erőszakmentes kommunikációt népszerűsítő szervezeteknek és képzéseknek az egész világra kiterjedt hálózata. M. B. Rosenberg maga mint konfliktusmediátor is tevékenykedik (mint semleges harmadik személy, aki két egymással konfliktusban álló fél vitájában, mind a két fél közös beleegyezésével, a konfliktus feloldása érdekében közbenjár). Sokfelé hívják krízishelyzetek megoldására, járt e célból Afrikában, Kelet-Európában és a KözelKeleten is. Ezen kívül tart csoportfoglalkozásokat az Egyesült Államokban és Európa számos országában. Az erőszakmentes kommunikáció elsajátítása során olyan nyelvi és egyéb kommunikációs készségekre teszünk szert, melyek segítségévei méltók maradhatunk emberi mivoltunkhoz akár még a legnehezebb körülmények között is. Itt elsősorban az egymásra irányuló kölcsönös figyelemről, a kommunikáció alapjául szolgáló szükségletek felismeréséről és azokról a készségekről van szó, hogy ezekre a szükségletekre megfelelően reagáljunk. Az erőszakmentes kommunikáció esélyt ad arra, hogy konfliktus esetén a nézőpontok ne távolodjanak, hanem közelítsenek egymáshoz, és ezáltal megelőzhetők legyenek az agresszív megnyilvánulások, és hogy a kialakuló helyzetek elmérgesedjenek.

Maga az erőszakmentes kommunikáció nem új vívmány, olyan technikákat és stratégiákat foglal magában, melyek már évszázadok óta az emberiség rendelkezésére állnak. A társadalmak fejlődése, hierarchikus szerveződése során azonban a szükségletek felismerésén alapuló kommunikációs stratégiák elnyomásra kerültek, mert alkalmazásuk gátolta az emberek manipulálhatóságát és a „civilizált világ” rendjéhez való feltétel nélküli alkalmazkodását. Egy hierarchikusan szerveződött társadalomba való beleilleszkedésnek feltétele, hogy az ember kevéssé legyen képes arra, hogy a belső állapotait észlelje, érzéseit és a mögöttes szükségleteit felismerje. Kövesse inkább a külső utasításokat ahelyett, hogy a saját szükségletei irányítanák! Ha megtanuljuk felismerni a saját valamint embertársaink szükségleteit, akkor kevésbé leszünk felülről irányíthatóak. [Megkülönböztetjük a sakálnyelvet, az erőszakos és a zsiráfnyelvet, az erőszakmentes kommunikáció nyelvét. A sakál az erősebbel szemben alázatosan meghunyászkodik, a gyengébb felé pedig támad. A sakálnyelv használata során a „kinek van igaza?” játékot játsszuk, melyből a vesztes fél szégyen és bűntudatérzéssel kerül ki. Ilyenkor ahelyett, hogy a szükségleteikre figyelnénk, értékítéletekkel címkézzük fel az embereket és a cselekedeteiket (jó, rossz, helyes, helytelen). Ez egy életidegen beszédmód, melynek az alkalmazása mások értékítéleteitől függővé tesz, korlátozza az identitás fejlődését és gyengíti a kapcsolatunkat önmagunkkal illetve embertársainkkal. (A fordító megjegyzése)] Végső soron pedig kitűnő táptalajt biztosít a tekintélyelvű rendszerek kialakulásához, hiszen ha nem ismerjük fel a szükségleteinket és átadjuk a saját életünkért való felelősséget, ez által az e feletti kontrollt is másoknak, akkor előbb-utóbb életre és szerelemre képtelen rabszolgákká válunk. [A zsiráfnak hatalmas szíve van, nagyon erős állat, mégsem él vissza az erejével és a nyálával képes feloldani a tövist. A zsiráf nem minősít, és nem figyel a minősítésre. A zsiráf csak a saját valamint a kommunikációs partnere érzéseire illetve szükségleteire koncentrál, és olyan megoldást keres, mely mindkettejük szükségleteinek megfelel. A zsiráfnyelv alkalmazása során kölcsönösen adunk egymásnak, gazdagítjuk egymás életét. A civilizált világban szinte

mindenki elsőként a sakál nyelvét sajátítja el, de bárki megtanulhat tökéletesen zsiráful is beszélni. (A fordító megjegyzése)] Miként működik az erőszakmentes kommunikáció? Az erőszakmentes kommunikációnak rengeteg vetülete van, melyek részletes tárgyalása meghaladná ennek a könyvnek a kereteit. Itt csak egy lényegre törő rövid elméleti betekintést adok és bemutatom a legfontosabb kommunikációs stratégiákat. A könyv későbbi fejezeteiben fel-felbukkannak majd további gondolatok az erőszakmentes kommunikáció témaköréből, melyek segítenek megvilágítani, mi mindenre terjed ki a módszer és milyen értékes módja ez a kommunikációnak5 Az erőszakmentes kommunikáció 4 lépésből áll. Bár az egyes lépések külön-külön egyszerűnek tűnnek, a gyakorlati megvalósítás nehéz lehet az elején, mivel az erőszakmentes kommunikáció folyamatos koncentrációt igényel, miközben egyidejűleg a korábbi rögzült káros viselkedésminták aktiválódásának is ellen kell állni. 1. A megfigyelés: Itt a helyzet semleges, értékítéletek és értelmezések nélküli leírása történik, a puszta tények közlése. Ez bizony nehezebb, mint elsőre tűnik. Tiltólistán szerepel valamennyi általánosítást (mindig, örökké, tartósan, már megint, soha, soha többé, … stb.), valamint értékítéletet (jó, rossz, helyes, helytelen, normális, nem normális, megfelelő, nem megfelelő … stb.) kifejező szó, szókapcsolat. 2. Az érzések: A következő lépés a megfigyelt helyzet által kiváltott érzések azonosítása és megfogalmazása. Például: „Én most megbántottnak, bizonytalannak, bosszúsnak érzem magam.” Két fontos szabály: el kell kerülni az érzések minősítését (jó, rossz), valamint mindennemű okozati összefüggésre tett utalást az érzés és a kommunikációs partner között („azért, mert te…”). 3. A szükségletek: Az érzések azonosítása utáni lépés a mögöttük álló szükségletek felismerése. Mire van szükségem? Szükségem lehet például biztonságra, nyugalomra, megbízhatóságra, tiszteletre,

megbecsülésre, arra az érzésre, hogy fontos vagyok stb. (A szükségletek részletes listáját lásd később.) 4..A kérés: A kérés legyen mindig pozitív, konkrét, teljesíthető és elutasítható! A kérés legyen pozitív, azaz mindig valaminek az elvégzését várjuk a másiktól, nem cselekvést ne kérjünk (az ember nem tud valamit nem csinálni, csak valamit csinálni)! A kérés legyen konkrét, azaz egyértelműen tartalmazza a megfogalmazást, hogy mely cselekedetre szeretnénk a másikat rávenni! Legyen teljesíthető, azaz lehetetlent ne kérjünk! Legyen elutasítható, azaz tartsuk szem előtt, hogy a kérés nem követelés, ha nem teljesíti a másik a kérésünket, azért ne járjon büntetés! Pl. „Azt szeretném kérni, hogy tartsd be a megállapodásunkat”, “… halkítsd le a zenét” stb. Az erőszakmentes kommunikáció lényegi tétele, hogy az érzések mindig értékítélettől mentesek, azaz nincsenek jó vagy rossz érzések, csak érzések léteznek, melyek kielégített vagy kielégítetlen szükségletekre mutatnak rá. Az érzések a belső riasztóberendezésünk jelzései, melyek a belső állapotainkra, szükségleteinkre hívják fel a figyelmünket. Ezáltal esélyt adnak arra, hogy stratégiákat alakítsunk ki a szükségleteink kielégítésére. Nézzük például a haragot, melyet kellemetlen, rossz érzésnek szoktunk tartani, pedig nagyon hasznos lehet. Miért? Ha haragot érzek, feltehetem magamnak a kérdést, hogy mi az, ami a haragomat kiváltotta? Mire van szükségem ahhoz, hogy ne legyek haragos? A harag arra hívja fel a figyelmemet, hogy valami hiányzik nekem. Különösen nehézzé válik a helyzet, ha azért haragszom magamra, mert haragszom. Ha azt mondom magamnak, hogy ez az érzés helytelen, rossz, engedetlen, nem derék, akkor figyelmen kívül hagyom a belső riasztóberendezésem jelzését, hogy valami nincs rendben, leértékelem a belső kommunikációmban magam, és végül nem sikerül kapcsolatot teremtenem önmagammal. Természetesen elsőre kényelmes megoldásnak tűnik a kellemetlen érzések elnyomása, azonban ez egyben a saját bensőmben, a velem történő dolgokért való felelősség elhárítását is jelenti, ami sokrétű, félelmetes következményekkel jár. A lélek és a test egy egységet alkot, így a lelki bajok testi betegségek formájában is megnyilvánulhatnak. A pszichoszomatikus betegségek számának robbanásszerű

növekedése jelzi, hogy az érzések elnyomására épülő „civilizált” társadalmunk nem teremt megfelelő közeget az egészséges, kiegyensúlyozott, boldog élethez. Az erőszakmentes kommunikáció egy további fontos tétele, hogy azért, amit érzek, egyes-egyedül én vagyok a felelős. Az, amit mások tesznek, közvetetten hozzájárulhat egy érzésem kiváltódásához, de sohasem oka annak. Senki más nem tud érzéseket okozni bennem, erre csakis én vagyok képes. Az, amit mások tesznek vagy engednek, önmagukban soha nem okai az érzéseimnek. Az ÉN vélekedéseim arról, hogy mi helyes és mi helytelen, másoknak mit és hogyan kéne tenniük, mik lehetnek a cselekedeteik háttérindítékai, mit gondolhatnak, ezek okozzák az érzéseimet. Mindig én vagyok az oka az érzésemnek, legyen az félelem, fájdalom, szomorúság, harag vagy akár öröm. Felelősségáthárító megfogalmazások: – Meglehetősen szomorú vagyok, amiért késtél. (TE késtél.) – Csalódott vagyok, amiért olyan pontatlan vagy. (TE vagy pontatlan.) – Szomorú vagyok, amiért nem veszel komolyan. (TE nem veszel komolyan.) Ezekkel a megfogalmazási módokkal elutasítjuk a felelősséget a saját érzéseinkért, és azt sugalljuk, hogy azokról a kommunikációs partnerünk tehet. Felelősségfelvállaló megfogalmazások: – Meglehetősen szomorú vagyok, mert szerettem volna több időt tölteni veled. (ÉN szerettem volna több időt tölteni veled.) – Csalódott vagyok, mert azt reméltem, hogy még elérjük a mozit. (ÉN reméltem, hogy elérjük a mozit.) – Szomorú vagyok, mert úgy gondolom, hogy nem veszel komolyan. (ÉN gondolom úgy, hogy nem veszel komolyan.)

Figyeljen a beszélgetés során arra, hogy a saját érzéseiért való felelősséget magánál tartsa! Használja mindig a következő formulát: „ÉN így és így érzek, azért, mert ÉN…”! Az én-üzenetekkel jelzi a kommunikációs partnerének, hogy nem ő az oka az ön érzéseinek. A kritikai megjegyzések így kevésbé lesznek bántok. A mindennapokban kezdje az erőszakmentes kommunikáció gyakorlását azzal, hogy minden alkalommal, amikor úgy véli, valaki egy érzést váltott ki önből, próbáljon beleérezni, hogy mi az valójában, ami hiányzik önnek, amire szüksége van! Gyakorolja a megfelelő megfogalmazásmódokat és figyeljen arra, hogy senkire ne terhelje át a felelősséget a saját érzéseiért! Érzések és szükségletek Milyen gazdag az érzéseket kifejező szókincse? Mely érzésekre vannak szavai? A legtöbb ember nehézségekbe ütközik, ha az érzéseit finoman, árnyaltan szeretné leírni. Míg az életünk során elsajátítottuk a szükséges stratégiákat a külső világ eseményeivel való megküzdéshez, addig a minket élettelivé varázsoló belső folyamataink és érzéseink kezelésében lényegesen kevesebb gyakorlatunk van. Az alábbiakban három felsorolást talál. Az első két lista kielégített, illetve kielégítetlen szükségletekre utaló érzéseket sorol fel. A harmadik csoportba emberi szükségleteket gyűjtöttem össze. A felsorolások a teljesség igénye nélkül készültek, csupán a kezdeti eligazodáshoz kívánnak segítséget nyújtani. Érzések, melyek kielégített szükségletekre utalnak: jókedvű, örömteli, örvendező, boldog, végtelenül boldog, derűs, derült, vidám, életvidám, felvidult, víg, remek, ragyogó, pompás, tündöklő, sugárzó, fantasztikus, csodálatos, feldobott, felhangolt, felélénkült, felfrissült, felpezsdült, motivált, inspirált, ihletett, emelkedett, felvillanyozott, izgatott, izzó, lelkes, elragadtatott, ujjongó, szenvedélyes, szárnyaló, lebegő, szétáradó, túláradó, életteli, friss, élénk, éber, eleven, aktív, energikus, dinamikus, lendületes, tüzes,

lángoló, buzgó, szorgos, dolgos, serény, agilis, fürge, felpörgött, izgatott, izzó, eksztatikus, mámoros, bódult, megrészegült, megittasult, rajongó, gyönyörködő, lenyűgözött, elbűvölt, elvarázsolt, megigézett, megbabonázott, elragadott, elbájolt, megérintett, meghatott, megindult, elérzékenyült, ellágyult, állhatatos, türelmes, szelíd, jámbor, kedélyes, kedves, kellemes, kényelmes, könnyed, könnyű, laza, ellazult, elengedett, megbékélt, békés, kiegyensúlyozott, nyugodt, lenyugodott, lecsendesült, felengedett, megkönnyebbült, felszabadult, teljes, beteljesedett, elégedett, kielégült, gondtalan, biztos, védett, szabad, tiszta, optimista, fogékony, nyitott, érdeklődő, kíváncsi, szemlélődő, elmélkedő, csodálkozó, álmélkodó, ámuló, elámult, bámuló, meglepett, meghökkent, elképedt, barátságos, barátkozó, kalandvágyó, erős, bátor, felbátorodott, határozott, koncentrált, elmélyedt, elmerült, összeszedett, higgadt, józan, eltökélt, sikeres, büszke, egészséges, hálás, ragaszkodó, várakozásteli, reménykedő, bizakodó, bízó, csábító, lélegzetelállító, vonzó, szerencsés, szórakoztató, mulatságos, pajkos, huncut, romantikus, kedves, figyelmes, odaadó, gyengéd, szerető, szeretetteljes… stb. Érzések, melyek figyelmünket:

kielégítetlen

szükségletekre

hívják

fel

a

apatikus, letargikus, rezignált, fásult, tompa, eltompult, motiválatlan, indítékszegény, passzív, élettelen, fénytelen, fakó, sivár, üres, kiürült, fásult, erőtlen, gyenge, gyengélkedő, kimerült, fáradt, holtfáradt, elfáradt, kifáradt, elcsigázott, beteg, bágyadt, álmos, kábult, bódult, ködös, lagymatag, erélytelen, tehetetlen, gyámolatlan, letört, legyűrt, legyőzött, kifacsart, kiégett, megcsömörlött, megkeseredett, kedveszegett, lelkevesztett, silány, hitvány, haszontalan, pesszimista, lusta, kedvetlen, kedélytelen, nyomott, deprimált, nyomás alatt lévő, terhelt, túlterhelt, nehéz, gondterhelt, bátortalan, elbátortalanodott, aggódó, reszketeg, ijedt, megijedt, riadt, megriadt, félős, félénk, félelemmel teli, szorongó, görcsös, feszült, ijedt, begyulladt, pánikba esett, kétségbeesett, elveszett, kiegyensúlyozatlan, bizonytalan, labilis, ingatag, ingadozó, határozatlan, tanácstalan, gyanakvó, zavart, összekuszált, összezavarodott, konfúzus, elveszett, fájdalmas, gyötrő, szenvedő, kínlódó, szerencsétlen, nyomorult,

nyomorúságos, savanyú, keserű, borzasztó, rettenetes, rémes, vigasztalan, siralmas, gyászos, magába roskadt, bús, búskomor, búval bélelt, búbánatos, mélabús, komor, borús, borúlátó, melankolikus, szomorú, bánatos, rosszkedvű, boldogtalan, örömtelen, elcsüggedt, csüggedt, csüggeteg, szomorkás, bánkódó, lehangolt, magányos, romlott, megszégyenült, szégyenkező, kínos, kellemetlen, kényelmetlen, feszélyezett, feszengő, blokkolt, leblokkolt, bénult, sokkolt, dermedt, megdermedt, merev, lemerevedett, zsibbadt, gátolt, gátlásos, zárkózott, zárt, szófukar, szűkszavú, frusztrált, irritált, ingerlékeny, nyűgös, türelmetlen, ideges, nyugtalan, nyughatatlan, zaklatott, izgő-mozgó, zavaros, feldúlt, vergődő, zilált, hajszolt, hektikus, heves, állhatatlan, sajnálkozó, csalódott, kiábrándult, féltékeny, irigy, bűntudatos, kétkedő, szkeptikus, gyanakvó, bizalmatlan, vonakodó, tétovázó, elhárító, kelletlen, idegenkedő, undorodó, irtózó, utálkozó, megbotránkozott, ellenszenvező, eltávolodott, elhidegült, elidegenedett, barátságtalan, hideg, rideg, hűvös, részvétlen, érzéketlen, szenvtelen, szigorú, kemény, mogorva, morcos, morózus, durcás, dacos, makacs, méltatlankodó, elégedetlen, felháborodott, dühös, haragos, mérges, zabos, bosszús, bosszankodó, bősz, forrongó, háborgó, féktelen, felindult, felajzott, agresszív, robbanékony, őrjöngő, unott, unatkozó, lankadt, érdektelen, beleunt, közömbös, közönyös, egyhangú, egykedvű, szórakozott, figyelmetlen, visszafogott, visszavonult, elgondolkodott, elmerült, elmélázó, megrendült, döbbent, megdöbbent, hökkent, meghökkent, elképedt, hüledező, megütközött, meglepett, eszeveszett, őrült, bizsergő, szentimentális, érzelgős… stb. Szükségletekre példák az alábbiak: egészség, élelem, víz, levegő, fizikai védettség (a külvilág, az időjárás viszontagságai elleni védelem), alvás, pihenés, mozgás, aktivitás, szeretet, közelség, gyengédség, melegség, intimitás, szexualitás, érzékiség, érintés, bizalom, kötődés, érzelmi biztonság, elfogadás, figyelem, valahová tartozás, megértés, együttérzés, kiszámíthatóság, megbízhatóság, bizalom, őszinteség, hitelesség (autenticitás), önmagunk fontosságának az érzése, elismerés, megbecsülés, tisztelet, viszonzott szeretetkapcsolat, kölcsönösség,

együttlét, társaság, identitás, egységesség, sértetlenség (integritás), önmegvalósítás, önrendelkezés (autonómia), szabadság, kiegyensúlyozottság, nyitottság, értelem, tanulás, fejlődés, tudás, kultúra, kreativitás, eredetiség, rend, struktúra, szépség, állandóság, nyugalom, csend, harmónia, béke, megegyezés, változatosság, kezdeményezés, inspiráció, hatékonyság, felelősség, életöröm, boldogság, kongruencia, támogatás, elkötelezettség, kikapcsolódás, szórakozás, élvezet, izgalom, természet, erő, hit… stb. Sokszor ismétlem a könyvben, mert fontos, hogy minden egyes kellemetlennek megélt érzésünk mögött egy beteljesületlen szükséglet áll, és ha nem ismerjük fel ezeket a szükségleteket, az többek között agresszióhoz és erőszakhoz vezethet. Az erőszakmentes kommunikáció segítségével elhagyhatjuk a régi, zátonyra futott kommunikációs módszereinket és képesek leszünk valódi kapcsolatot kiépíteni önmagunkkal és ennek eredményeként másokkal is. Nem csupán konfliktushelyzetekben vethető be a módszer, a mindennapi kommunikációs helyzetekben is nagy hasznát vehetjük. Az érzések és szükségletek fentebb vázolt átfogó áttekintésére a későbbiek során még többször visszautalok, ismeretük elengedhetetlen a belső, illetve a kifelé irányuló kommunikációnk működésének a megértéséhez és fejlesztéséhez. A borderline kommunikációnak van egy sajátos problémája. Az érintettek feszült helyzetekre sokszor irracionális dühkitörésekkel reagálnak, melyek általában masszív verbális agresszió formáját öltik, de testi erőszakba is átfordulhatnak. Végzetes tévedés, hogy ilyen helyzetekben empatikus odafordulással és speciális kommunikációs technikákkal segíthet a feszültség feloldásában. Ez sajnos nem igaz. A dührohamok semmi másról nem szólnak, csupán a feszültség levezetésről. Ebben a helyzetben elsősorban a saját érdekeit kell szem előtt tartania, az ön biztonsága, sértetlensége mindennél előbbre való és mindenképpen meg kell próbálni a helyzetet még az erőszak megjelenése előtt elhagyni. Mondhatja

például a társának: „Látom, hogy nagyon ideges vagy, de amikor kiabálsz, akkor én félek tőled és ezért most elmegyek. Ha megnyugodtál, beszélhetünk újra.” Tudatosítsa magában, hogy nincs esélye egy ilyen érzelmileg túlfokozott helyzetben elérni a párját. Ilyenkor semmi más nem számít a számára, csak az, hogy megszabaduljon végre a robbanásig felgyülemlett feszültségtől. Ilyen helyzetekben, túlzás nélkül állíthatjuk, még veszélyes is lehet, ha tettetett nyugalommal értelmes kommunikációt erőltet. Ezekben a felfokozott érzelmi helyzetekben a borderline személyek NEM képesek meghallani a másikat, NEM képesek érdemi kommunikációra. Ha megpróbálja ezt a rideg tényt a szőnyeg alá söpörni, és borderline párját megakadályozni a feszültsége levezetésében, akkor könnyen megeshet, hogy a verbális erőszak tettlegességbe fordul. Az irracionális, kontrollálhatatlan dührohamok esetén tehát csupán egy megoldás van, el kell hagyni a terepet. A speciális kommunikációs technikák elsősorban olyan krízishelyzetekben lehetnek igazán hasznosak, melyeket konkrét, meghatározott, fenyegetőnek megélt, külső és belső hatások váltottak ki, és a borderline személy biztonságérzetét megrendítik. A munkahely elvesztése például egy borderline személy számára sokkal végzetesebb, mint egy egészséges embernek, hisz neki a munka nemcsak az anyagi biztonságot jelenti, hanem gyakran a törékeny identitásának az alapját is, melynek segítségével meghatározhatja önmagát. Ebből következően, ha elbocsátják az állásából, azt ő a léte megkérdőjelezésének, a léte alapjait fenyegető veszélynek éli meg. Ilyen és hasonló helyzetekben sokat segíthet a tudatos kommunikáció és az itt bemutatott speciális kommunikációs technikák alkalmazása. A SET-kommunikáció (Support, Empathy, Truth/támogatás, együttérzés, igazság) Ezt a kommunikációs technikát St. Louisban, a Saint John’s Mercy Medical Centerben fejlesztették ki kifejezetten borderline személyiségzavarban szenvedő emberekkel való kommunikáció céljára. A SET kommunikációs módszert a TÁMOGATÁS (Support),

az EGYÜTTÉRZÉS (Empathy) és az IGAZSÁG (Truth) egymásra épülő lépései alkotják. Hirtelen kialakult krízishelyzetekben a borderline személyt elárasztják az intenzív, zűrzavaros érzelmei, a mindent átható félelem és a nyomasztó tehetetlenség. A környezet számára ilyenkor nehéz az érintettet érdemben elérni és valódi támogatást nyújtani a számára. A SET-kommunikáció alkalmazása során stabilitást, következetességet és biztonságot sugárzunk felé, segítünk neki megnevezni a félelmeit, őszintén és együttérzéssel reagálunk ezekre. Így kapcsolatba kerülhetünk vele és oldjuk a krízis feszültségét6. S Support – Támogatás: A hozzátartozók és partnerek együttérzően jelzik a támogató szándékukat. Olyan fordulatokat használhatnak, mint például: – Én tényleg szeretnék törődni veled. – Aggódom, amikor azt látom, hogy… – Nyugtalanná tesz, amikor azt hallom, hogy… E Empathy – Együttérzés: A következő lépés a borderline személy érzéseinek pontos észlelése, megnevezése, együttérző visszatükrözése. Soha ne keverjük össze az együttérzést a szánalommal! A szánalom („Jaj, úgy sajnállak!”) azt közvetíti az érintett számára, hogy tehetetlennek, kiszolgáltatottnak látjuk, és ezzel ezt a meglévő érzését tovább erősítjük. Az együttérzés a másik ember érzésének felismerését jelenti anélkül, hogy a másikat lekezelnénk. Mondhatjuk például: – Érzem, mennyire kétségbeesett vagy. – Látom, hogy milyen szomorú vagy. – Ez biztos borzalmas neked, és szorongsz miatta. T Truth – Igazság: Fontos az érintett felé jeleznünk, hogy igenis felelősséget kell vállalnia saját magáért, és hangsúlyozni, hogy az ő

életéért a felelősséget más nem veheti le a válláról. Kerülni kell azonban a bűntudatkeltést és a fenyegetéseket. Az igazság lépésénél az adott probléma megoldásához szükséges konkrét teendőt kell megfogalmaznunk.

5. A manipulációról és a határokról Az érzelmi zsarolás Az érzelmi zsarolás egy rendkívül hatásos manipulációs módszer, mely a borderline személyek eszköztárában előkelő helyen szerepel. A velük való kommunikáció során sokszor kerülhetünk szembe érzelmi zsarolássál, melynek kivédéséhez elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk az érzéseinkkel és a szükségleteinkkel. Az érzelmi zsarolás fogalmát Susan Forward vezette be a köztudatba, aki a pszichológiai praxisa során sokat foglalkozott a manipuláció kérdéskörével, és egy fantasztikus könyvet írt a témáról, melynek elolvasását tiszta szívvel ajánlom mindenkinek7. Ebben a fejezetben rövid betekintést kívánok nyújtani a témába, melynek során felvázolom az említett könyv főbb mondanivalóit, megismertetem az olvasót az érzelmi manipuláció fogalmával, típusaival, alkalmazásának következményeivel és kitérek a határok megszabásának szükségességére is. A szembeszegülés konkrét technikáit későbbi fejezetekben részletezem. Tisztázzuk először magát a fogalmat! Mit értünk érzelmi zsarolás alatt? Tipikus példák érzelmi zsarolásra az alábbi kijelentések: – „Ha valóban szeretsz, megteszed nekem.” (Bizonyítsd be a szeretetedet!) – „Ha nem teszed meg, annak következményei lesznek, meglátod.” (Megbüntetlek, ha nem azt teszed, amit én mondok). – „Ha nem teszed meg, amit kérek, akkor nagyon rosszul fogom érezni magam.” (És te leszel a hibás.) Az érzelmi zsarolás áldozatai számára ismerősen csenghetnek ezek a mondatok. Az érzelmi zsarolás a manipuláció egy igen erőteljes és kegyetlen formája, mely azt a célt szolgálja, hogy az áldozatot a

saját érzelmei és szükségletei megtagadása árán a zsarolónak való engedelmességre kényszerítse. Az érzelmi zsaroló az áldozatát, aki általában egy hozzá érzelmileg közel álló személy, nyíltan vagy burkoltan megfenyegeti, hogy ha nem teljesíti a követelését, akkor fájdalmas következményekkel kell számolnia. Az érzelmi manipulációt általában akkor vetik be, ha korábban enyhébb manipulációs kísérletekkel már sikerrel jártak. Alkalmazása során a kommunikációs eszközök széles skálájával játszhatnak, az egyértelmű szóbeli közlésektől kezdve a finom célozgatásokon (megjegyzések, sóhajok) és a testbeszéd gazdag tárházán (pillantások, mimika, testtartás) át, a teljes elzárkózásig (távolságtartás, hallgatásba burkolózás). E folyamat minden egyes mozzanatát tudatosan felismerni gyakorlatilag lehetetlen feladat, különösen, ha az ember nem ismeri az érzelmi zsarolás stratégiáit és nincs tisztában a saját érzéseivel, szükségleteivel. Az áldozatot ráadásul mindeközben gúzsba köti a félelem, a kötelességérzet és a bűntudat. Az érzelmi zsarolásnak úgy tudunk ellenszegülni, ha egyértelműen meghúzzuk a határainkat, azaz egyértelműen jelezzük, hogy mit engedünk meg magunkkal szemben és mit nem. A határok megszabásához képesnek kell lennünk a tudatos önészlelésre, a másik észlelésére, fontos, hogy stabilitást sugározzunk és a felelősséget határozottan áthárítsuk arra, akire tartozik. Tartsuk észben, hogy kettőn áll a vásár, az érzelmi zsarolás egy játszma, melyhez mindig két szereplő kell, az érzelmi zsaroló és az áldozat. Az érzelmi zsaroló Már magának a „zsaroló” szónak negatív felhangja van, túlzott erőfölényt sugall, míg a másik oldalon kiszolgáltatottságot feltételez. Ezek az elsőként felbukkanó gondolatok azonban félrevezetnek. Az érzelmi zsarolók általában gyenge emberek, akik nem tudják elviselni a feszült helyzeteket. Ha egy követelésüket nem teljesítik, az egyenlő számukra a saját személyük visszautasításával. Cselekedeteik motorja az elutasítástól való zsigeri félelem. Egyetlen cél lebeg a szemük előtt, hogy az elutasítást elkerüljék, és e célból bármire hajlandóak. Nem képesek az áldozatra tekintettel lenni, a viselkedésüket annak következményeivel összefüggéseiben látni.

Olyan hatalmat vetítenek, melynek a valóságban nincsenek birtokában, a játszma során az áldozat mégis ezt a hamis erőfölényt tükrözi vissza a számukra. Az érzelmi zsarolás mindig a tehetetlenség kifejeződése. Ez a felismerés alapvetően szükséges ahhoz, hogy megértsük a valódi okokat, és kivédhessük az érzelmi zsarolást. Az áldozat Az áldozat szó kimondásakor is akaratlan asszociációk játszódnak le a fejünkben. Az áldozat, gondoljuk, tehetetlen, fegyvertelen, kiszolgáltatott. Tisztán kell látnunk azonban, hogy ha az ember a saját jólétéért való felelősséget önként átnyújtja a másiknak, akkor elsősorban ő teszi saját magát áldozattá, és nem más. Az ismétlődő jelzések, melyekkel az érzelmi zsarolónak a tudtára adja, hogy nem képes megvédeni magát, arra neveli a másikat, hogy az alkalmas helyzeteket felismerje és kihasználja a saját céljai keresztülviteléhez. A követelések előtt való meghajlás mértékével jelzi a zsaroló számára, hogy milyen messzire mehet el. Különösen fájdalmas az áldozat számára, hogy a zsaroló gyakran olyan bizalmas információkat használ fel ellene, melyeket azért árult el magáról, hogy közel kerülhessen hozzá. Nem szabad azonban emiatt szemrehányásokat tennie magának! Az intimitásra, közelségre, kötődésre irányuló alapvető emberi szükségletek teljesülésének előfeltétele a másikhoz való nyitott, bizalommal teli hozzáállás. Az olyan emberek, akik már korábban ki voltak téve érzelmi manipulációnak és megégették magukat, a fájdalmas tapasztalataik miatt gyakran úgy próbálják megóvni magukat, hogy bezárkóznak. Nem vállalják fel a kockázatát egy újabb sérülésnek, inkább lemondanak arról, hogy valakihez közel kerüljenek, mint hogy még egyszer érzelmi zsarolás áldozataivá váljanak. Az ilyen hozzáállás tragikus következményeként olyan korlátozó viselkedésmintákat alakítanak ki, melyek egyre jobban eltávolítják őket a többi embertől és saját maguktól is. ismerjük fel, hogy az áldozatnak igenis van választási lehetősége! Építhet egy falat maga köré, elzárkózhat saját magától és másoktól, hogy ezáltal elkerülje a jövőbeni lehetséges keserű csalódásokat, melyekkel nincs elegendő

bátorsága szembenézni és szembeszállni. Választhatja azonban a másik utat is, hogy az önmagáért való felelősséget felvállalja, a saját kezébe veszi az élete irányítását, meghúzza a határait és bátran, nyitottan, új tapasztalatokra készen áll hozzá a világhoz. Hogyan ismerhetem fel az érzelmi zsarolást? Az érzelmi zsarolás folyamatának hat meghatározó eleme van: 1. Érzelmi zsarolás esetén mindig követelés hangzik el kérés helyett. A követelés egy ellenkezést nem tűrő felszólítás egy igény teljesítésére. A zsaroló a követeléssel azt az üzenetet küldi a másiknak, hogy: „Jobban teszed, ha teljesíted, amit mondok, mert egyébként baj lesz!” Kérés esetén ezzel szemben a kérés fogadója szabadon eldöntheti, hogy teljesíti-e azt, vagy sem ANÉLKÜL, hogy negatív következményektől kéne tartania annak esetleges elutasítása esetén. 2. Az ellenállás az áldozatnak a követelésre adott olyan reakciója, mely a zsarolót arra engedi következtetni, hogy a követelését nem akarják teljesíteni. Az ellenállás jelének tekinthető már egy apró kétséget jelző rezzenés, egy enyhe határozatlanság vagy egy bizonytalan rosszullét is. 3. Ha a követelése ellenállásba ütközött, akkor az érzelmi zsaroló nyomást gyakorol az áldozatra. Itt a meggyőzés művészetének minden apró trükkjét bevetheti, hogy az áldozat kétségét és ellenállását leküzdje. 4. Fenyegetéshez akkor folyamodik az érzelmi zsaroló, ha az ellenállás falát finomabb eszközökkel nem sikerült áttörnie. Ilyenkor felsorolja mindazon fájdalmas következményeket, melyek az áldozatra várnak, amennyiben nem adja be a derekát és nem engedelmeskedik. 5. Végül az áldozat megadja magát, mert nem érez magában elég erőt, hogy ellenálljon a követelésnek, a nyomásnak, illetve a fenyegetéseknek.

[Ha siker koronázza a furmánykodást, akkor a zsaroló egyre gyakrabban veti be az érzelmi zsarolást céljai elérése érdekében. Idővel az ismétlődések során a felek tipikus viselkedésmintázatokat alakítanak ki, és az érzelmi zsarolás kapcsolatuk szerves részévé válhat. (A fordító megjegyzése.)] „Fél éve elvesztettem az állásomat és bár szerencsére igen hamar találtam új munkát, itt, az új helyen messze nem keresek annyit, mint előzőleg. Sonja megszokta, hogy korábban gyakran kimozdultunk ide-oda, és megengedhettük magunknak, hogy időnként hosszabb hétvégékre is elutazzunk valamerre. Ez azonban ebben az új helyzetben egyszerűen nem megy. Pár hete, amikor hazaértem a munkából, gyönyörű vacsorával lepett meg, volt gyertya, vörösbor, már az is átfutott az agyamon, hogy talán valamelyik évfordulónkról feledkeztem meg. Aztán vacsora közben egyszer csak elővett pár utazási katalógust és csábosan, sugárzó arccal rá akart venni, hogy válasszunk ki együtt egy rövid utazást. Karácsony a hegyekben vagy valami hasonló. Nagyon nehezemre esett nemet mondani, de ott van a hitelünk és most tényleg felelőtlenség feleslegesen pénzt kiadni. Megpróbáltam neki elmagyarázni, de meg sem hallgatott, az összes katalógust nemes egyszerűséggel, nagy lendülettel lesöpörte az asztalról és azt vágta a fejemhez, hogy már nem szeretem eléggé. Aztán sírva kirohant a szobából és magára zárta a hálószoba ajtaját. A következő napokban csak cetliken hagyott üzenetekkel kommunikált velem. Aztán végül mégis lefoglaltam magunknak egy rövid hétvégi utat. Inkább elviselem, hogy adósság legyen a számlámon, mint ezt a hidegséget az otthonomban.” (André, 27 éves, partner) A fenti esetben az érzelmi zsarolás elemei tisztán felismerhetők. Az érzelmi zsaroló megtapasztalta, hogy az érzelmi zsarolás gyümölcsöző, az áldozata megadta magát és teljesítette a követelését, mellyel egyidejűleg azt is jelezte, hogy elfogadja ezt a viselkedést és szabad utat enged a jövőbeni hasonló játszmáknak. Az érzelmi zsarolás során az áldozat hihetetlenül nagyfokú érzelmi feszültségnek van kitéve, így mindig hatalmas a kísértés arra, hogy a feszültség enyhítése érdekében beadja a derekát.

Az érzelmi zsarolás négy arca „Ha valóban szeretsz, akkor… “, „Ne hagyj el, mert belebetegszem. „Én olyan szerencsétlen vagyok, te vagy az egyetlen, aki segíthet…”, „Segítségedre lehetnék, ha ezt az apróságot megtennéd nekem…” Mind a négy kijelentés érzelmi zsarolótól származik, mégis eltérnek egymástól, mivel az érzelmi zsarolás különböző típusait képviselik. A büntető Őt igazán könnyű felismerni, mivel a követelésével szembeni legkisebb ellenállás is azonnal kiváltja a haragját, melyet az áldozatára zúdít. Pontosan tudja, hogy mit akar, és teljesen egyértelművé is teszi az elvárásait, csakúgy, mint az esetleges engedetlenség következményeit. Azt sem rejti véka alá, hogy számára teljeséggel közömbös, hogy az áldozata hogyan érez, illetve mire van szüksége. A büntető az áldozatát a szófogadatlan kisgyerek szerepébe kényszeríti. A haragja megnyilvánulhat aktív és passzív büntetés formájában is. Aktív büntetés esetén közvetlen fenyegetéseket vág az áldozata fejéhez, és akár dühkitörésekhez is folyamodhat. Az aktív büntetés során elhangzó tipikus mondat így kezdődik: „Ha ezt nem teszed meg, akkor meglátod…” Semmi kétséget nem hagy afelől, hogy az engedelmesség esetleges megtagadása milyen következményekkel fog járni. Bár az érzelmi zsaroló a fenyegetéseit a legritkább esetben váltja valóra, az áldozat ennek ellenére a következményektől rettegve állandó szorongásban él. Végül, hogy a szorongása oldódjon, feltétel nélkül megadja magát, alkalmazkodik az elvárásokhoz, akár a saját szükségletei megtagadása árán is. Passzív büntetés esetén a zsaroló kifinomultabb módszerrel adja a másik tudtára a haragját, figyelem-, illetve szeretetmegvonással büntet, duzzog, visszahúzódik, érdektelennek mutatja magát. Így nem kell aktívan fellépnie és sem az áldozata, sem a saját haragjával nem kell szembenéznie. Ez a viselkedés az összetűzésektől, valamint a saját szükségletekért való felelősség felvállalásától való félelemben gyökerezik. Az áldozat végül oly mértékű nyomás alá

kerül, hogy a világon bármit megtenne, csak szabadulhasson végre a feszültség alól. Az önbüntető Az önbüntető az agresszióját önmaga ellen irányítja és a felelősséget teljes mértékben az áldozatára hárítja azért, ami vele történni fog, ha a követelése nem teljesül. „Ha nem teszed meg nekem, akkor beteg leszek / szomorú leszek / megölöm magam… és te leszel a hibás.” Míg a büntetők az áldozatukat kényszerítik gyerekszerepbe, az önbüntetők magukra osztják a gyerek szerepét. Az áldozat a felnőtt szerepében találja magát, méghozzá a kapcsolatban lévő egyetlen felnőtt szerepében, ahol csak ő tudja a szegény védtelen, „tehetetlen” önbüntetőt megmenteni. Az önbüntető szereti a hisztérikus jeleneteket. Jellemző rá, hogy erősen függ a társától, önállótlan, kifejezett odafordulást igényel, hajlamos másokkal szoros kapcsolatba kerülni vagy akár összeolvadni. Nagyon tehetségesen képes azt sugallni, hogy a vele történtekért csakis mások a felelősek. Tipikus kinyilatkoztatása: „Akkor úgyis mindegy, tovább iszom / drogozom / dohányzom / nyugtatózom / hánytatom / elhanyagolom magam…, ti úgysem szerettek engem.” Az önbüntető ilyenfajta fenyegetéseinek nem feltétlenül kell nyíltan, szóbeli közlés formájában elhangozniuk. Elegendő, ha ezeknek az önpusztító magatartásformáknak az egyikével reagál egy elutasításra és így demonstrálja, hogy az áldozata felelős mindezért. Ennek során az áldozatban az a téves benyomás alakul ki, hogy az érzelmi zsarolónak nincs választása, tehetetlenül sodródik a baj felé, és ez elviselhetetlen nyomást terhel rá. Az érzelmi zsarolásnak ez a kegyetlen formája a fenyegetések részleges megvalósítása révén nagyon hatásos. Az áldozat mindeközben nem ismeri fel, hogy pont a fáradozásaival teremt táptalajt a további zsarolások számára, és az érzelmi zsarolásnak ezt a lelkiismeretlen, gátlástalan formáját csak akkor alkalmazzák, ha a felette való kontrollt erősíteni szükséges. Aki azt hiszi, hogy képes megvédeni egy önbántalmazót önmagától, az szinte felszólítja őt ezzel az érzelmi zsarolásra.

A szenvedő Az érzelmi zsarolónak ez a típusa nagyon hatékonyan képes bűntudatot kelteni másokban és ezt, mint eszközt használja arra, hogy áldozatát engedelmességre kényszerítse. Szenvedéseit látszólag egy dolog szüntetheti meg, ha megkapja, amire vágyik. Általában kerüli azonban az egyértelmű beszédet. A legjellegzetesebb ismertetőjegye az az elvárása, hogy a környezete olvasson a gondolataiban, fejtse meg és természetesen teljesítse a titkos vágyait ANÉLKÜL, hogy ő ezeket kifejezésre juttatta volna. Mottója: „ha igazán szeretsz, tudnod kell, mire van szükségem”. Így nem kell nyíltan kiállnia a kívánságai mellett és a felelősséget sem kell ezekért felvállalnia. A szenvedő nem fenyeget azzal, hogy az áldozatával vagy magával aktívan valami rosszat tesz, ha a kívánsága nem teljesül, csupán szenvedő arckifejezéssel, sóhajtásokkal jelzi nyomorult helyzetét, miközben a saját érzéseiért való felelősséget a másikra hárítja. Ott van például az a nemrég elvált nő, aki elkeseredetten visszahúzódik, mint csiga a házába, minden kontaktust megszakít a külvilággal, de ugyanakkor elvárja, hogy a barátai, ismerősei kiszabadítsák a saját építésű börtönéből. Aztán ha végre megcsörren a telefon, fájdalmas hangon így szól bele: „Azt kérded, hogy vagyok? Sosem hívsz fel, nem látogatsz meg, nem hívsz el szórakozni, mindegy neked, mi van velem, magányomban még akár meg is ölhettem volna magam, fel sem tűnt volna senkinek.” A szenvedőt elsősorban önsajnáló gondolatok foglalkoztatják és a viselkedése is ennek megfelelő. Ő mindig rosszul érzi magát és viszszautasításnak éli meg, ha a környezetében élők nem képesek a titkolt vágyait megfejteni és teljesíteni. A legkedveltebb játszmája a „találd ki, már megint mit követtél el ellenem” névre hallgat. A szenvedő szeret némán, összetörten, könnyekkel a szemében visszavonulni, miközben természetesen szomorúsága okát nem közli. Azt, hogy pontosan mit szeretne, csak az után árulja el, ha egyáltalán, miután az áldozata már heteken át tartó szorongásnak volt kitéve. A környezetében élők szenvedését igazságos büntetésnek véli azért, amiért őt elhanyagolták, és őt az ő fantáziavilágában visszautasították. Szívesen mesél arról, hogy vele

mennyire kibabrált a sors, és keserű élete minden egyes momentumát felhozza ennek alátámasztására. Ennek során tudatosan felveszi a szerencsétlen, tehetetlen, kiszolgáltatott ember szerepét, miközben segélykiáltásával: „Csak te tudsz nekem segíteni, nélküled elveszek!”, hihetetlen eredményesen képes manipulálni a másikat, aktiválni annak felelősségérzetét. Itt is, mint az érzelmi zsarolás valamennyi formájánál, a kezdeti siker felbátorítja az érzelmi zsarolót, és egyre gyakrabban, egyre nagyobb lendülettel alkalmazza ezt a manipulációs formát céljai eléréséhez. A mézesmadzag-húzogató Az érzelmi zsarolásnak ezt a formáját nehéz azonosítani, mivel a mézesmadzag-húzogató rafinált játékos, aki igen kifinomult technikákat alkalmaz akarata keresztülviteléhez. Izgató ígéretekkel kábít, jutalmakkal kecsegtet, melyeket az áldozat azonban csak engedelmessége esetén nyerhet el. Valójában aztán az ígéretek szinte mindig köddé fosztanak, amint az ember a közelükbe ér. Ha a mézesmadzag-húzogató mégis ad valamit, az mindig feltételhez kötött, sosem szívből jön. A társa alapvető emberi szükségleteit használja ki a szeretetre, odafordulásra, elismerésre, és csak akkor csepegtet belőlük, ha az teljesíti a követeléseit. Az érzelmi zsarolás fentebb vázolt négy típusa között nincs mindig éles választóvonal, a zsarolási stratégiák kombinálódhatnak is egymással, megsokszorozva hatékonyságukat. Az érzelmi manipuláció minden formája rettenetes, pusztító hatással bír az áldozatra. A kiszolgáltatottság, a tehetetlenség érzése, az érzelmi zsaroló irányába érzett elfojtott harag és a tudat, hogy az ellenállása elegendő bátorság híján mindig elnyomható erős szégyenérzetet vált ki az áldozatból. Az újabb és újabb vereségek egyre jobban aláássák az önértékelését. Az egyetlen kiút a határok egyértelmű meghúzása, az érzelmi zsarolásnak való következetes, határozott ellenállás, valamint a következményektől való félelem, illetve az esetleges dühkitörések elviselése (varázsmondat: „ki fogom bírni, végig tudom csinálni”).

Nagyon fontos mindenekelőtt tudatosítania magában, hogy minden embernek alapvető joga van ahhoz, hogy az érzelmeiben értékítéletektől mentesen megbízhasson, és a szükségleteit kielégíthesse (természetesen anélkül, hogy másokat ebben az alapjogukban korlátozna). Az érzelmi zsarolás elleni védekezéshez először is szükség van magának a zsaroló szándékainak, fondorlatainak a felismerésére, másodszor pedig a saját reakciók tudatos észlelésére. Az elhagyatástól, megszégyenüléstől, haragtól (a saját haragtól csakúgy, mint másétól) való félelem, a szocializáció során belénk vésődött kötelességérzet (a hibásan értelmezett „jónak kell maradni bármi áron” tanítás az emberszeretet, hűség, önfeláldozás, hála eszméi) valamint a bűntudat hármasa tesz bennünket kiszolgáltatottá az érzelmi zsarolással szemben. Az érzelmi zsaroló mindig ezekkel manipulál. Legyen tisztában a saját értékeivel, valamint azzal is, hogy mire van szüksége ahhoz, hogy a másokkal való kapcsolatok során jól érezze magát! Így lesz csak képes stabilitást sugározni, határozottan megálljt parancsolni, ha valaki manipulálni próbálja önt. Nézzen őszintén magába és gondolja végig, vajon nem hajlamos-e ön is olykor érzelmi zsaroláshoz folyamodni! Feszültséggel teli, szorongás és tehetetlenség által beárnyékolt kapcsolatokban sajnos előszeretettel alkalmazza mindkét fél ezeket a kártékony stratégiákat. Gyakran láthatjuk például a büntetőt és a szenvedőt egy elkövetőáldozat játszmában őrlődni, melyben váltakozhatnak a szerepek. Miért van szükségünk a határok megszabására? A folyamat tudatosítása az előfeltétele a játszmából való kiszállásnak. A határok megszabása és a tudatos kommunikáció segít az érzelmi zsarolás kivédésében. Az erőszakmentes kommunikáció módszerének kiegészített, hétlépéses változatát a következő fejezetben részletesen tárgyalom. Egy későbbi fejezetben pedig megismertetem az ún. nem védekező stratégiával (nem védekező mondatok bevetése), mely szintén egy nagyon hatékony módszer az érzelmi zsaroló lefegyverzéséhez, és segítségégével megszabadulhat olyan berögzült viselkedésmintáktól, mint a magyarázkodás, a megadás és a meghátrálás.

A határok megszabása tulajdonképpen annyit jelent, hogy egyértelműen kinyilvánítjuk, hogy mely viselkedésmódokat engedjük meg magunkkal szemben és melyeket nem. A határok megszabása a saját integritásunk, azaz sérthetetlenségünk, egységünk megőrzése érdekében szükséges. A saját és a többi ember határainak észlelése és tiszteletben tartása az alapfeltétele az egymás életét kölcsönösen gazdagító, stabilizáló társas kapcsolatoknak. Ha a határok nincsenek egyértelműen meghúzva, azaz nincs meghatározva, mely viselkedés elfogadható és melyik nem, azzal szabad utat engedünk a túlkapásoknak és az érzelmi zsarolásnak. A baj mindig abból ered, hogy az ember nem ismeri fel, hogy igenis szükség van a határok egyértelmű megszabására, vagy ha mégis, akkor gyorsan elhessegeti magától ezt a nyugtalanító gondolatot. A kellemetlen érzések, azaz vészjelző szirénák figyelmen kívül hagyása fontos szerephez jut ebben a folyamatban. Az önmagunkért való felelősségteljes viselkedés következményeitől tartva elnyomjuk saját érzéseinket és szükségleteinket, mert a megadás egyszerűbb útnak tűnik és csábít a lehetőség, hogy gyorsan megszabaduljunk a nyomástól, a bűntudattól, a vállunkra terhelt felelősségtől. A tudatos figyelem és a helyzet pontos észlelése alapvető feltételei annak, hogy ki tudjuk jelölni a határainkat és stratégiákat készíthessünk a határátlépések megelőzésére. Mikor kell a határainkat megszabni? Ez elsőre nehéz kérdésnek tűnik, pedig egyszerű és tömör válasz adható rá: A határainkat minden olyan esetben azon nyomban meg kell szabnunk, amint a saját szükségleteink érdekében cselekednünk kell. Ahhoz, hogy ezt a pillanatot még az elhárító mechanizmusok aktiválódása előtt felismerjük, figyelnünk kell magunkra. Figyeljen a testi reakcióira! Különböző testi érzetek, mint a megbicsakló térd, gombócérzés a torokban, mellkasi nyomás, görcsbe rándult gyomor, szinte mindig jelzik, még az érzelmek tudatosodása előtt, hogy „valami nem stimmel”. Sokszor fokozódó frusztráció vagy méreg formájában még egyértelműbben üzen a tudatalattink: ez nekem nem jó, ezt én nem akarom. Fogadja el a testének ezen jelzéseit, nézzen

szembe az érzéseivel, szükségleteivel és tanuljon meg kiállni önmagáért!

6. Nem akarom tudni… Elhárító mechanizmusok Az elhárító mechanizmusok tudattalan lelki működések, melyek alapvetően az ént védő funkciót hivatottak betölteni. Segítségükkel a kellemetlen, szorongást, fájdalmat kiváltó tudattartalmainkat a tudatalattinkba száműzzük, így az életünk látszólag zavartalanul folyhat tovább a megszokott medrében. Az elhárító mechanizmusok az alkalmazkodást, a társadalomba való beilleszkedést és ez által a túlélésünket szolgálják. A baj akkor van, amikor olyan információkat is a tudatalattinkba nyomunk, melyek ismerete nélkülözhetetlen lenne ahhoz, hogy megfelelően gondoskodhassunk magunkról. Túlságosan szívesen alkalmazzuk az elhárító mechanizmusokat, amint látszólag megterhelőnek vagy kellemetlennek tűnő helyzetbe kerülünk. Az alábbiakban összegyűjtöttem a legfontosabb mechanizmusokat és röviden bemutatom ezeket.

elhárító

Az elfojtás során a tudattalanul fenyegetőnek ítélt érzelmeinket, vágyainkat, gondolatainkat még azelőtt, hogy felismernénk ezeket, gyorsan a tudatalattinkba szorítjuk. A projekció, vagy más néven kivetítés, már az elfojtás következményeként lép fel. Alkalmazása során a félelmet kiváltó, elfojtott érzelmeinket, vágyainkat, gondolatainkat egy másik személynek tulajdonítjuk, azaz kivetítjük rá. A másik emberben ezután ezt a kivetített tartalmat hevesen kritizáljuk, támadjuk, így lehetőségünk van arra, hogy a saját személyünkön kívül küzdhessünk meg ezekkel a veszélyes tudattartalmakkal. Sértetlen marad az énképünk, hisz mindig a másik az, akivel a baj van… Borderline személyiségzavarban különösen gyakran találkozhatunk projekcióval. A hasítás vagy más néven fekete-fehér gondolkodásmód is egy nagyon jellegzetes elhárító mechanizmusa a borderline személyeknek. Részletesen tárgyaltuk a 4. fejezetben.

A tünetképzés során a félelmetes érzelmeinktől úgy szabadulunk meg, hogy a felgyülemlett lelki feszültséget magunk ellen fordítjuk. Ilyenkor a feszültség kifelé történő levezetése általában akadályokba ütközik. Megnyilvánulhat testi tünetek (pl. mellkasi nyomás, szívdobogásérzés, fej- és hátfájás stb.), pszichoszomatikus betegségek, balesetek és viselkedészavarok formájában is. Az áttolás esetén az indulat az eredeti céltárgyról, annak túlságosan fenyegető volta miatt egy másik céltárgyra tevődik át. Így például a munkahelyen felgyülemlett agresszió nem a főnökre, hanem otthon egy családtagra zúdul rá. A szublimáció során a tudattalanul veszélyesnek ítélt, a társadalom számára elfogadhatatlan ösztönös késztetéseinket (elsősorban agresszív és szexuális impulzusok tartoznak ide) elfogadható formává alakítjuk és így oldjuk fel a feszültséget. Megnyilvánulása lehet bármilyen kreatív, művészi tevékenység, sport, hobbi, munka, szexualitás (társadalmilag elfogadható formában). A reakcióképzés során úgy akadályozzuk meg egy félelmetes érzéseket kiváltó vágyunk tudatosodását (pl. „Megölöm!”), hogy egy ezzel ellentétes irányú késztetést kifejező cselekedetet hajtunk végre. Így például a tudat alatt haragot illetve gyűlöletet kiváltó történések (pl. veszekedések, bántalmazások) olyan viselkedésre ösztönöznek, melyek gyengéd érzelmeket jeleznek (pl. segítünk a másiknak, kedvesek vagyunk hozzá). Az átváltott érzésekkel félrevezetjük magunkat, így nem ismerjük fel a valódi szükségleteinket, ami ahhoz vezet, hogy nem leszünk képesek ésszerű stratégiákat felállítani ezek teljesülésére. Az elkerülés mint elhárító mechanizmus esetén úgy akadályozzuk meg a szorongást keltő tudattartalmak tudatosodását, hogy szó szerint elkerüljük azokat a helyzeteket (pl. veszekedéseket), melyek során ezekkel szembe kéne néznünk. Ez tipikus viselkedésformája a borderline személyek partnereinek és hozzátartozóinak. Így nem kell a borderline személy elfogadhatatlan viselkedésével szembesülniük és önmagukért kiállniuk. Azonban pont ettől válnak könnyen

manipulálhatóvá, és ez csak fokozza a frusztrációt és akadályozza a személyiség érését. A racionalizáció egy nagyon elterjedt elhárító mechanizmus, melynek során logikusnak tűnő magyarázatokat találunk ki azokra a cselekedeteinkre (pl. érzelmi döntés) és történésekre (pl. kudarc, kritika), melyek valódi okaival nem akarunk szembenézni. Így kerüljük el a kellemetlen érzéseket, melyek a valódi motiváció vagy ok tudatosodásával járnának. A racionalizálás elsősorban az önigazolásra és a kritikákkal szembeni önvédelemre szolgál. Az önbódítást és leárnyékolást nagyon fontos megemlíteni a borderline problematika tárgyalásakor, mert a borderline személyek gyakran alkalmazzák ezeket, hogy kiszakadhassanak végre a számukra elviselhetetlen valóságból. Önbódítás esetén alkohollal vagy egyéb kábítószerrel, leárnyékolás esetén gyógyszerekkel tompítják le az agyukat. A problémákkal való megküzdés helyett, így ideig-óráig megkönnyebbüléshez jutnak. A tehetetlenségnyilvánítás során az egyén felveszi az áldozat szerepét és ezáltal elhárítja magától annak a szorongással járó ténynek a tudatosodását, hogy bizony felelősséggel tartozik önmagáért. Ezt az elhárító mechanizmust gyakran megfigyelhetjük borderline személyek partnereinél és hozzátartozóinál. Itt tulajdonképpen egy szerepjátékról van szó, melynek során kinyilvánítják, hogy ők az ártatlan, tehetetlen áldozatok és mindent úgy alakítanak, hogy meg is felelhessenek ennek a szerepnek. Ezáltal megszabadulnak a felelősség terhétől, látszólag biztonságot és elfogadást nyernek és átmenetileg enyhítenek a feszültségen. Ez egy nagyon káros elhárító mechanizmus, mely mind a kodependencia, mind a borderline tünetek kifejezettebbé válását maga után vonja. Az érzelmek körülpáncélozása sem maradhat ki a felsorolásból. Ennek az elhárító mechanizmusnak során az egyén minden érzelmét teljeséggel elfedi, annyira retteg az ezekkel való szembenézéstől. Azok az emberek, akik az érzelmeiket körülpáncélozzák, kívülről érzelem-mentesnek, tárgyilagosnak,

okosnak tűnnek. A valóságban azonban bizonytalanok és eltávolodtak önmaguktól. A páncélon keresztül semmilyen érzés nem megy se be, se ki, aminek következtében elszigetelődnek a környezetüktől. Mivel az érzelmeink a legélettelibb részeink, így az érzelmi páncél felvétele során az ember gyakorlatilag magát az életet tagadja meg. Gyakran vezet lelki és testi betegségek kialakulásához. Az elhárító mechanizmusok működésének a felismerése magunknál és a partnerünknél és az ezekkel összefüggésben álló káros viselkedésmódok megértése sokat segíthet abban, hogy felismerhessük a valódi szükségleteinket és változtatni tudjunk a viselkedésünkön. Elsődleges és másodlagos érzések Az elhárító mechanizmusokat leginkább az elsődleges érzéseinkre való tudatos figyelem segítségével azonosíthatjuk. Elsődleges érzésnek azt az azonnali, tiszta, még el nem torzított érzést nevezzük, mely egy külső ingerre adott reakcióként először alakul ki bennünk. Elsődleges érzés lehet például a félelem, az undor, a harag vagy az öröm. Az elsődleges érzések hatása alól nem vonhatjuk ki magunkat, megélésük az adott pillanathoz kötődik, mindig mélyen megérintenek, és átragadhatnak másokra is. Észlelésük és a hátterükben álló szükségletek azonosítása teszi lehetővé az önmagunkért való felelős viselkedést. A másodlagos érzések ezzel szemben az elsődleges érzések tudattalan feldolgozásának eredményeként alakulnak ki. Itt érhetők tetten az elhárító mechanizmusok, melyek a borderline személyeknél iszonyatos hatékonysággal működnek. Másodlagos érzés lehet például a bűntudat, a szégyen, de akár a félelem is. Az elsődleges érzések másodlagos érzésekké való átalakulása során értékes információkat vesztünk, az elsődleges érzés mögötti szükséglet ellepleződik, és így nem leszünk képesek a célorientált, felelősségteljes cselekvésre. Mivel a másodlagos érzések nincsenek a pillanathoz kötve, így állandóan jelenlévő érzéseknek észlelhetjük

őket anélkül, hogy lehetőségünk lenne a háttérben lévő valódi szükségleteinket azonosítani. Ahhoz, hogy képesek legyünk a határainkat megszabni, elengedhetetlen az elsődleges érzések felismerése. Egy veszekedés során például a félelem első impulzusának az észlelése segít hozzá olyan stratégiák kiötléséhez, melyekkel biztonságot teremthetünk magunknak, a harag észlelése pedig lehetővé teszi, hogy úgy viselkedjünk, hogy mások tiszteletét elnyerhessük. Az elsődleges érzések elhárítása és másodlagos érzésekké (pl. szégyen, bűntudat) való átalakítása a felelős viselkedés gátjává lesz. Fontos hangsúlyozni, hogy a határok meghúzása nem azt jelenti, hogy erőnek erejével, kerül, amibe kerül, akár a kommunikációs partnerünk elnyomása árán is, keresztülvigyük az akaratunkat. Ez itt nem verseny, nem kell eldönteni, hogy kinek van igaza, ki az erősebb, a hatalmasabb, az okosabb. Arról van szó csupán, hogy a másik értésére adjuk, mit lehet, és mit nem lehet velünk megtenni. Mire kell figyelni ahhoz, hogy felismerjük, mikor van valóban szükség a határaink egyértelmű megszabására? – Hogyan érzi magát abban a pillanatban, amikor az adott követeléssel szembekerül? – Ellenkezik-e valamely szükségletével a követelés teljesítése? – A követelés mely részét tudja teljesíteni és melyiket nem? – Árt-e önnek, ha teljesíti a követelést? – Árt-e vele másoknak? – Mik az ön szükségletei? – Figyelembe vette a másik az ön érzéseit és szükségleteit a követelése kinyilvánításakor?

– A követelés módja tartalmaz-e bármi olyat, ami önben félelmet, bűntudatot kelt, vagy olyasmire kötelezi, amit nem akar? – Tartalmaz-e a szükségleteivel?

követelés

valamit,

ami

egyezik

az

ön

– Becsapja-e saját magát vagy mást? – Az igazat mondja? – Hű marad-e magához? Tudatosítsa magában, hogy az ön döntésén múlik, hogy enged-e az érzelmi zsarolásnak vagy sem. Legyen tudatában, hogy a saját jólétéért ön a felelős, és ezt a felelősséget ne engedje át senkinek, még akkor sem, ha ez az adott pillanatban könnyebb megoldásnak tűnik. Az ön döntése, hogy enged-e a követelésnek vagy sem!

7. A kettős kötés A kettős kötés felismerése és kivédése Kettős kötésről akkor beszélünk, ha egy kapcsolatban az önellentmondást tartalmazó kommunikáció válik meghatározóvá. Önellentmondást tartalmazó kommunikáció esetén a verbális és a nonverbális kommunikációs csatornákon keresztül egymásnak ellentmondó üzenetek közvetítődnek, azaz az ember mást mond, mint amit érez illetve gondol. Kettős kötéssel találkozhatunk szülőgyerek kapcsolatban, és párkapcsolatban is. Az önellentmondást tartalmazó kommunikáció az üzenet fogadóját teljesen összezavarja és szorongást vált ki belőle. Az önellentmondó követeléseknek lehetetlen egyidejűleg megfelelni. Teljesen mindegy, végül melyik követelésnek tesz eleget az ember, a másik követelést figyelmen kívül kell hagynia, így lehetetlen nem engedetlennek lenni, azaz bármit is tesz, büntetésre számíthat. Ez szorongást, tehetetlenséget és bizonytalanságot kelt. Egy borderline kapcsolatban mindkét fél gyakran folyamodik önellentmondásos kommunikációhoz. A borderline személy azért, mert nincs abban a helyzetben, hogy azonosítani tudja az érzéseit és szükségleteit, így természetesen ezeket kifejezni sem képes (hiszen a legtöbb esetben egész gyermekkorában maga is elszenvedője volt a kettős üzeneteknek és a gyermeknek még nincsenek eszközei ezek elhárítására). A partner pedig azért, mert el akarja kerülni a konfliktusokat. A háttérben mindkét félnél félelmet találunk, félelmet az önmagukkal való szembenézéstől, az igények kinyilvánításától és a felelősség felvállalásától. Kettős kötés esetén a két fél érzelmileg szoros kapcsolatban áll egymással. Az üzenet fogadója az üzenet küldőjéhez való kötődése miatt kényszerítve érzi magát, hogy eleget tegyen a felszólításnak, amire azonban nem képes. Ez egy vesztes helyzet, melyből nem tud kilépni, mivel nincs abban a helyzetben, hogy felismerje a kommunikáció önellentmondásosságát (sőt ez nem is megengedett neki).

Tipikus példa az önellentmondást tartalmazó kommunikációra a sértődött feleség „áh, semmi” válasza a férjének, miután az kérdi tőle, mi bántja. A verbális üzenet, hogy semmi baj nincs, ellentmond az egyidejűleg küldött nem verbális üzenetnek (hangszín, hanglejtés, testbeszéd), hogy bizony, baj van. Ha a férj az üzenet szó szerinti jelentésére koncentrál, és úgy értelmezi a választ, hogy minden rendben, tehát nincs szükség cselekvésre, akkor a feleség megsértődik, és érzéketlenek kiáltja ki. Ha a nem verbális jelzésekre figyel, és úgy értelmezi az üzenetet, hogy baj van, és aktívan tenni kezd valamit a felesége vigasztalására, akkor szintén érzéketlennek titulálják, aki nem képes felfogni és elhinni, hogy nincs baj. Hosszabb távon a kettős kötést tartalmazó kapcsolatokban a fogadó fél egyre bizonytalanabbá válik, egyre kevésbé fog bízni a saját észlelésének megbízhatóságában, bizalmatlan lesz másokkal és önmagával szemben is. Egy idő után megtanulja figyelmen kívül hagyni a kommunikációban megbúvó ellentmondásokat, és az üzenetnek vagy csak a verbális, vagy csak a nem verbális információtartalmára figyel. A kettős kötés iszonyatosan ártalmas mindkét fél személyiségére és a kapcsolat alakulására. A fogadó fél szorongató, vesztes helyzetbe kerül, ahol akárhogy is reagál, hibás lesz, a másik elégedetlen lesz vele. A küldő fél pedig csalódott lesz, hisz a kommunikációs partnere nem az általa elvárt módon reagál (mivelhogy az üzenet kétértelműsége miatt erre esélye sincs). Milyen lehetőségeink vannak kitörni egy kettős kötést tartalmazó kommunikációs helyzetből? Megpróbálhat az ember kimenekülni a helyzetből úgy, hogy egyszerűen kivonja magát a kommunikáció alól és az üzenet egészét figyelmen kívül hagyja. A kapcsolat struktúrája azonban ettől még megmarad, hisz a kommunikációtól való visszavonulásnak is üzenet jellege van, elutasítást, a másik iránti érdeklődés hiányát jelzi. A megoldás, ha az önellentmondást tartalmazó üzenet fogadója bízik a saját észlelésében, és szóban visszatükrözi a másiknak az üzenet kettős jellegét. Ehhez a következők szükségesek:

– Az üzenetnek ne csupán a szó szerinti jelentésére figyeljen, hanem a testbeszédben és a beszédmódban rejlő jelekre is! – Ha a különböző kommunikációs csatornákon érkező információk ellentmondanak egymásnak, azt tudat alatt megérzi és a saját testi reakciói jelezni fogják ezt önnek. Figyeljen a teste jelzéseire és bízzon bennük! – Fogalmazza meg szóban minél pontosabban, amit észlel! Ehhez az erőszakmentes kommunikáció módszerét használhatja. A példánknál maradva a férj a felesége önellentmondásos kommunikációjára a következő módon reagálhat: „Zavar, hogy azt mondod, semmi bajod, miközben hallom a hangodon, hogy valami bánt. Rám se nézel, és ez elbizonytalanít. Fontos a számomra, hogy őszintén tudjunk beszélni egymással. Szeretném, ha megbíznál bennem és elmondanád, hogy mi nyomaszt.” A kommunikáció önellentmondásosságának a nyílt leleplezése által elkerülhetővé válnak a kettős kötés káros következményei. Az üzenet kettősségének ez a nyílt visszatükrözése több szempontból is előnyös. Egyrészt azt üzeni a másiknak, hogy „fontos vagy nekem, és ezért figyelek a jelzéseidre”, másrészt lehetőséget ad az üzenet küldőjének, hogy a visszatükrözés által tudatosítsa magában az ellentmondásos viselkedését, ami hozzásegítheti, hogy azonosítani tudja a valódi szükségleteit. Ily módon minkét fél támogatólag fordulhat egymáshoz és a kommunikációjuk tiszta, értelmes kereteket kaphat. Tudatos kommunikációval, a már hosszabb távon fennálló, rögzült viselkedésmintákat tartalmazó, kettős kötés által meghatározott kapcsolatokat is át lehet alakítani. Az önmagunkért való felelősség felvállalása, a helyzet pontos észlelése, az önellentmondásos kommunikáció nyílt leleplezése segít a kapcsolat átalakításában. A kommunikációban beálló változás kapcsolatépítő hatású és mindkét fél számára motiváló. Esély egy hatékonyabb kommunikációra

Amint felismerte, hogy manipulálni próbálják, érzelmi zsarolással vagy kettős kötéssel került szembe, húzza meg azonnal egyértelműen a határait és álljon ellen a határátlépési kísérleteknek! Ennek megvalósításához segítségére lehet a korábban bemutatott erőszakmentes kommunikációs módszer, mely a saját belső folyamatainak, valamint a kommunikációs partnerében lejátszódó folyamatoknak az észlelésén alapul. A tudatos kommunikáció ugyan nem fogja a másik személyiségét megváltoztatni, a hozzáállását és a reakcióit azonban igen. Hozzásegítheti a saját belső folyamatainak az észleléséhez és ezáltal az érzéseiért való felelősség felvállalásához is. Túlzás lenne azt állítani, hogy tudatos kommunikációval minden problémát varázsütésre megoldhat, de nagy lépéseket tehet a fejlődés irányába és új utak nyílhatnak meg ön előtt. Az alábbiakban az erőszakmentes kommunikáció technikájának kiegészített, hétlépéses változatát részletezem. A következő pontokat vegye sorra: 1.

Helyzet – A helyzet értékítélet nélküli megfigyelése és leírása.

2. Érzések – Az adott helyzethez kapcsolódó saját érzések valamint a partner érzéseinek az azonosítása és elfogadása. 3. Szükségletek – A érzések mögött meghúzódó szükségletek azonosítása (magunknál és a kommunikációs partnerünknél). 4. Stratégia – Stratégia készítése a szükségletek kielégítéséhez (részcélok > célok). 5. Cselekvés megfogalmazása.

–

A

stratégiák

keresztülvitele,

kérés

6. Értékelés – A sikert (szükséglet kielégítését) követő kellemes érzések tudatos észlelése, az eredmény értékelése. 7.

Viselkedésminta – Egy konstruktív viselkedésminta kialakítása.

A lépések bár egyszerűnek tűnnek, az alkalmazásuk kemény koncentrációt, saját maga és a másik folyamatos figyelemmel kísérését követeli meg. Már önmagában az hatalmas lépés, ha elkezd tudatosan figyelni a kommunikációjára. A régi, rögzült, ártalmas kommunikációs mintáktól úgy tud megszabadulni, ha felismeri, majd új, konstruktív mintákkal helyettesíti ezeket. A folyamatok tudatosítása elengedhetetlen, de önmagában még nem elég a sikerhez. Az erőszakmentes kommunikációban rejlő valódi lehetőségeket csak sok gyakorlás és a kommunikációjának tudatos, folyamatos átalakítása révén aknázhatja ki. 1. lépés: A helyzet értékítélet nélküli megfigyelése és leírása Egy helyzetet értékítélet nélkül észlelni bizony igen nehéz és szokatlan feladat. A késztetés, hogy mindent, amit látunk és hallunk, automatikusan értékítéletekkel címkézzünk fel, mélyen gyökerezik bennünk. Egy helyzet észlelésekor szinte automatikusan aktiválódnak a világról alkotott elméleteink és az önmagunkkal kapcsolatos hitrendszereink. Ha valakibe például kiskorában belevésődött, hogy ő alapjában véve rossz, akkor a kommunikációs helyzetek észlelését ezek a téves elképzelései torzítani fogják („én nem vagyok szerethető, tehát biztos, hogy ki nem állhat engem”). Ezek a gondolatok védekezésre késztethetik, ami akár támadás formájában is megnyilvánulhat. A saját elhárító, agresszív viselkedését aztán a másik fél viselkedésére adott reakcióként értelmezi és így a kommunikáció kudarcáért a másikat hibáztatja („én megpróbáltam, de annyira kötözködő volt, hogy egyszerűen nem lehetett vele normálisan beszélni”). Minden ember magával hozza a gyermekkorában önmagáról, a többi emberről, a világról és az életről kialakított elképzeléseit. Ezek egy viszonyítási rendszert, ezáltal egyfajta stabilitást nyújtanak a számunkra. Ha közelebbről megvizsgáljuk, a háttérben itt is egy szükségletet találunk, méghozzá a biztonság iránti szükségletet. A valóság vélt ismerete, hogy minden úgy van, ahogy azt ismerjük és megszoktuk, biztonságérzetet ad. A prekoncepciók alapján hozott értékítéletek lényegesen leegyszerűsítik az életben és az emberi kapcsolatokban való tájékozódást és csökkentik ezáltal a szorongást.

Vannak azonban a dolognak hátulütői is. A prekoncepcióink torzítják az észlelésünket, miközben folyamatosan visszaigazolást várunk rájuk. Minél több és merevebb elképzelése van egy embernek, annál kevésbé lesz képes a különböző helyzetekben tisztán látni, a saját szükségleteit azonosítani és a szükségleteinek megfelelően cselekedni. Ráadásul ha valaki azt a prekoncepciót hozza magával, hogy ő nincs rendben, vele valami nagyon nagy baj van, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen a valódi énjével, hibáival, hiányosságaival szembesülnie. Ilyenkor a saját énnel való kapcsolat kialakítását irtózatos félelem gátolja, félelem a felismeréstől, hogy ő esetleg nem tökéletes, ami a hiedelme szerint egyenlő lenne azzal, hogy értéktelen és nem kell másoknak. A valódi emberi kapcsolatok kialakításához azonban elengedhetetlen az önismeret. Itt érhető tetten a borderline személyek kommunikációs alapproblémája. Az a sziklaszilárd belső meggyőződésük, hogy ők értéktelenek, alapjaiban teszi lehetetlenné, hogy megismerhessék önmagukat, mert rettegnek a valós énjükkel való szembenézéstől. Amíg pedig valaki nincs tisztában önmagával, esélye sincs arra, hogy valódi emberi kapcsolatokra tegyen szert. 2. lépés: A helyzet által kiváltott saját érzések, valamint a kommunikációs partner érzéseinek azonosítása és elfogadása A saját érzéseknek még az elhárító mechanizmusok aktiválódása előtti tudatos felismerése a legtöbb embernek komoly nehézséget okoz. Kommunikációs helyzetekben időnként kellemetlen érzések (bizonytalanság, nyugtalanság, szorongás) törhetnek ránk, például ha a kommunikációs partnerünk az alapfeltevéseinkkel összeegyeztethetetlen képet tükröz vissza számunkra, illetve ha manipulálni próbál. Sajnos a szocializáció során már kisgyerekkorban megtanuljuk figyelmen kívül hagyni az érzéseinket, és így nem sajátítjuk el a kezelésük módjait sem. Az érzéseink megtagadásának nagy ára van, bár, s ehhez kétség sem férhet, az adott pillanatban kényelmes megoldásnak tűnhet. Hátráltatja a valódi emberi kapcsolatok kialakulását és így idővel egy egész sor szükségletünk kielégítetlen marad. Ezekre a hiányainkra aztán ismét kellemetlennek

megélt érzések (pl. magány, frusztráció, szomorúság) próbálják felhívni a figyelmünket, melyeket szintén megpróbálunk gyorsan elhessegetni magunktól. Ez egy ördögi kör, melyből csak az érzéseink felvállalásával törhetünk ki. Gyakran marcangoljuk magunkat belülről kérdésekkel: „Szabad így éreznem, ahogy érzek? Szabad félnem, szomorúnak, keserűnek, idegesnek, mérgesnek lennem?” Hisz ezek mind „rossz” érzések, ezt megtanultuk már gyerekként. A kellemetlennek megélt érzések gyakran a saját személyünk leértékelésével kapcsolatos gondolatokat aktiválják bennünk. Gyerekkorban az embert, ha szomorú, frusztrált, mérges, stb., gyakran neveletlennek titulálják és megszidják, mivel ilyenkor a gyermek viselkedése a szülő számára megterhelő. Így hát a gyerek azt tanulja meg, hogy ezeket az érzéseket nem szabad éreznie, mert akkor ő rossz. Sajnos ennek az az eredménye, hogy a későbbi felnőtt élete során is csak nehezen vagy egyáltalán nem fér hozzá a saját érzéseihez. Ez az ártalmas kommunikációs minta aztán generációról generációra továbbadódik. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy nekifogjunk megtanulni elfogadni az érzéseinket.. Az érzések azonosításának és elfogadásának, önmagunk megismerésének, valamint a valódi emberi kapcsolatok kiépítésének a készségei elsajátíthatók. Sok időt és energiát igényel ugyan, de megéri. 3. lépés: Az érzések mögött megbúvó szükségletek azonosítása (magunknál és a kommunikációs partnerünknél) Az erőszakmentes kommunikáció alaptételét, hogy minden embernek ugyanazok az emberi alapszükségletei vannak, és minden egyes érzés mögött egy szükséglet lapul, már ismerjük. Ha van bátorságunk ahhoz, hogy hagyjuk az érzéseinket áramolni, miközben megpróbáljuk gondolatban azonosítani a mögöttes szükségleteinket, akkor azon nyomban, amint sikerrel jártunk, a tudatalattink testi érzet formájában jelzést kap. Ez a folyamat alapjában véve hihetetlenül egyszerű és egyben hihetetlenül hatékony is, mert enged tisztán látni, és az önbizalmunknak is jót tesz, hogy sikerül saját erőnkből megtalálni a megoldás mikéntjét.

4. lépés: Stratégia készítése a negatív érzések semlegesítésére azzal a céllal, hogy a megfelelő szükségletek kielégítését elérjük (részcélok -> célok) Ha elérkeztünk ehhez a ponthoz, akkor itt már megfelelő mennyiségű és minőségű információ áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy bevethető terveket készíthessünk. Például ha szomorú vagyok (érzés), mert közelségre vágyom (szükséglet), akkor keresek egy konkrét megoldást arra, hogyan juthatok közelséghez. A következő kérdésekre kell választ találnom: A közelség mely fajtájára van szükségem? Kik tudják ezt most nyújtani számomra? Milyen lehetőségek állnak a rendelkezésemre a célom eléréséhez? A megoldás keresésekor gyakran egy adott emberre vagy egy adott helyzetre szűkül be a figyelmünk, akkor is, ha így nem kapjuk meg, amire vágyunk. Miközben elkeseredetten a vágyunk teljesülésének reménytelenségére koncentrálunk, nem vesszük észre a rendelkezésünkre álló számtalan egyéb lehetőséget. A látószögünknek már kisfokú kiszélesítése is rengeteg új lehetőséget tár a szemeink elé. Megéri a mozdulatlan várakozás helyett aktívan új utakra lépni, mert ugyan lehet, hogy ezek kissé más irányba indulnak el, mint a megszokottak, de célhoz vezethetnek. 5. lépés: A cselekvés (kérés, kívánság, stratégiák keresztülvitele) Itt a konkrét cselekvésről, a stratégiánk keresztülviteléről van szó. Ha a cél túl messzi, akkor kitűzhetünk részcélokat is, majd haladhatunk lépésről lépésre. Például ahhoz, hogy közelséghez jussunk, elegendő első körben, ha együtt nevetünk vagy együtt sírunk másokkal. Egy egyszerű mozizás ugyanolyan hatásos lehet, mint egy meghitt beszélgetés egy baráttal. Mint minden érzésnek, minden szükségletnek, ugyanúgy minden stratégiának is vannak egyedi jellegzetességei és a cselekvést ezekhez kell igazítani. Ami valakinek hasznos, az nem biztos, hogy másnak is segít. A szükségleteink kielégítése révén a kellemetlennek megélt érzéseink szertefoszlanak. Itt is, mint az erőszakmentes kommunikáció minden lépésénél érvényes a következő szabály: öntudatosnak maradni!

6. lépés: A sikert követő kellemes érzések tudatos észlelése, az eredmény értékelése Minden egyes sikerélménnyel, amelyet az előző lépésekkel ért el, erősödni fog az önbizalma. Bátorság kell az önmagunkkal való szembenézéshez és az önmagunkért való felelősség felvállalásához, de a siker erőt és életörömet ajándékoz önnek. Gondolja végig újra és tudatosítsa magában, mely lépések megtétele segítette hozzá a sikerhez, hogy a jövőben hasonló helyzetekben újra alkalmazhassa ezeket az eszközöket. Tudatosan figyelje meg, miként jut el a kellemetlen érzés azonosításától a szükséglete felismeréséig, majd az ennek teljesüléséhez szükséges stratégia kiötlésétől a cél eléréséig. Az ebből fakadó érzelmek megmutatják, hogy megkaptuk, amire szükségünk van – saját erőnkből. Ez a fajta tapasztalat nemcsak hihetetlenül motiváló, de a manipulációknak való ellenálló képességet is erősíti. Az érzelmi manipulációnak többé nem lesz esélye velünk szemben, ha tudjuk, mit érzünk, mire van szükségünk és hogyan jutunk ehhez hozzá. Az ebből adódó magabiztosság és az a képesség, hogy vállaljuk magunkért a felelősséget, lehetővé teszi, hogy mindig ugyanolyan határozottan lépjünk fel. Az integritásunk stabilitást sugároz. 7. lépés: Egy konstruktív viselkedésminta kialakítása Gyakorlat teszi a mestert. A tudatos önészlelés idővel a mindennapjai szerves részévé válik majd. Tapasztalni fogja, hogy az ön tudatos viselkedése hatással lesz a mindenkori kommunikációs partnerére is. Itt most egy nagyon fontos ponthoz érkeztünk, hiszen az ön kommunikációjának a megváltozása a partnere viselkedésében bekövetkező változásokban is tetten érhetővé válik majd. Amikor levetkőzte a régi, káros viselkedésmintákat, melyek konfliktusok kiapadhatatlan forrásai voltak, és helyettük felvette az új, építő jellegűeket, akkor kimondhatjuk, hogy stabilan kiépült az önmagával és másokkal való valós kapcsolat kialakítására való képessége. E folyamat során bizony meglehet, hogy egyes kapcsolatai leépülnek és lesznek olyanok, akik teljesen eltűnnek majd az életéből. Lényegesen tudatosabban észleli majd, hogy mi és ki tesz jót önnek,

illetve mi és ki nem. Ez egy természetes és egészséges folyamat. Idővel lesznek új, egészséges kapcsolatai. A folyamat lépései egymásra épülnek és mind egyformán fontosak a siker eléréséhez. Egy kérés megfogalmazásakor fontos egyértelműen tudatni a másikkal, hogy konkrétan mely szükségletünk teljesüléséhez várunk tőle segítséget, mert ennek az információnak a hiányában a kérés könnyen követelésnek hangozhat, és partnerünk már csupán emiatt is elutasíthatja azt. A szükségletünket úgy tudjuk érthetően kommunikálni, ha egyidejűleg a hozzá kapcsolódó érzésünket is megfogalmazzuk. Ha kimondjuk, hogy „félek”, vagy „szomorú vagyok”, azzal lehetőséget adunk az üzenet fogadójának, hogy beleérezze magát a helyzetünkbe és megértse a kérésünket. Az erőszakmentes kommunikáció kemény koncentrációt, saját magunk és a másik folyamatos, tudatos figyelemmel kísérését követeli meg. Kezdjen el hát tudatosan figyelni magára és a partnerére! Tanulja meg kezelni az érzelmi feszültséget és álljon ellen a késztetésnek, hogy azt a keletkezésének pillanatában azonnal elnyomja! A hosszú évek alatt rögzült kommunikációs automatizmusok átalakítása komoly kihívás. Az első sikereket követően azonban, amint megtapasztalja, hogy az erőszakmentes kommunikáció segítségével közelebb került önmagához és másokhoz is, a lelkesedésének többé már semmi sem szabhat határt. Lenyűgöző, mennyire másként alakulnak az erőszakmentes kommunikáció hatására az emberi kapcsolataink és mennyire másként látjuk magukat a konfliktusokat is. A dühös ember már nem is olyan fenyegető, hisz a felszín alatt felismerjük a szorongó embert, aki biztonságra vágyik. Ne engedje, hogy a kezdeti kudarcok elbizonytalanítsák! Időbe telik, amíg az újonnan elsajátított kommunikációs technikák automatikussá válnak. Kezdje a gyakorlást a belső kommunikációjának megváltoztatásával! Beszéljen megértéssel önmagával! Ne szidja, ne értékelje le önmagát! Teljesen rendben van hibát ejteni, sőt mi több, fontos. Mondja magának „milyen szép kis hiba”! A hibáit vegye ajándéknak, mert lehetőséget adnak a fejlődésre, hogy legközelebb jobban csinálhassa.

8. Konkrét kérdések és válaszok Tényleg másként észlelik a borderline személyek a világot? Meghatározó oka a borderline kapcsolatokban fellelhető kommunikációs nehézségeknek, hogy a két fél ugyanazt a helyzetet teljesen eltérő módon észleli, az észlelési folyamat eltérő szintjein helyezkednek el. A partner, amennyiben nem szenved maga is borderline személyiségzavarban vagy poszttraumatikus stressz szindrómában, akkor egy adott helyzetre egy adott érzéssel reagál. Ezen alapszik az erőszakmentes kommunikáció módszere is, azaz előbb észleljük a helyzetet, majd ezt követően nevezzük meg az adott helyzet által kiváltott érzésünket. Ha egy alkalmazottat megró a főnöke, akkor szorongani fog vagy esetleg dühös lesz. Ha egy édesanya észreveszi, hogy a kislánya már megint nem készítette el a házi feladatát, akkor frusztrált és csalódott lesz. Egy adott, valós helyzet észlelése eredményez egy érzést. Ennek az érzésnek a felismerése segít az adott helyzethez kapcsolódó szükségletünk azonosításában és így van esélyünk a helyzetnek megfelelő ésszerű cselekvésre. A borderline személy ezzel szemben a személyiségzavarából adódóan sokszor minden külső kiváltó inger NÉLKÜL érez elviselhetetlenül intenzív érzéseket (pl. pánik, szorongás, düh). Ezek a sokszor megsemmisítő erejű érzések, a semmiből törnek rá és nem köthetők a konkrét valós helyzethez. Ez azt jelenti az érintett számára, hogy teljesen tehetetlenül ki van szolgáltatva ezeknek az érzéseknek. Hiszen ha nem létezik összefüggés az érzések és a valós helyzet között, akkor nincs egy kiindulási viszonyítási pont a tájékozódáshoz, nem fogja tudni az érzéseit mihez kötni. Esélye sem lesz az érzései hátterében álló szükségleteit azonosítani, arra aztán meg végképp nem, hogy terveket készíthessen ezek kielégítésére. Ekkor pedig azért, hogy valahogy mégis tájékozódni tudjon és látszólagos biztonságérzetet nyerjen, teremt magának egy alternatív valóságot, méghozzá olyat, mellyel meg tudja magának magyarázni az amúgy értelmezhetetlen érzéseit. Ez színtisztán önvédelmi stratégia. A borderline személynél tehát előbb van jelen az

érzés, és ezt követi az érzésnek megfelelő alternatív valóság teremtése, azaz az eleve adott érzése erősen torzítja a konkrét helyzet észlelését. A partner ezzel szemben előbb észleli a konkrét helyzetet, és ezt követően váltódik ki benne egy, a helyzetnek megfelelő érzés. Az alábbi ábra a partner, valamint a borderline személy eltérő valóságészlelési folyamatát mutatja be. Ez az észlelési különbség magyarázatot ad arra is, hogy miért emlékszik a két fél sokszor olyan nagyon másként a múltbéli eseményekre. Konkrét példát erre a „További lehetőségek a konfliktusok kezelésére” című fejezetben talál.

Ezzel a nehéz kommunikációs helyzettel a partner csak tudatos, következetes kommunikációval fog tudni megküzdeni.

Ennek során a következőket tudatosítsa magában: – NEM az ön személye vagy viselkedése a kiváltó oka a borderline párja torzult valóságészlelésének. – NEM terheli önt felelősség a párja torzult valóságészleléséért. – NEM szándékosan bántja önt. A borderline személy torzult valóságészlelése egy önvédelmi stratégia, mely kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a lelkében dúló érzelmi viharban valahogy tájékozódni tudjon. – NEM feladata, hogy a borderline személyt meggyőzze a valóságról. Nem kell minden egyes helyzetet erőnek erejével megpróbálni megérteni és megoldani. A bordeline kommunikációban elengedhetetlenül fontos, hogy betartsuk a következőket: – Őszintén tükrözze vissza a borderline személy érzéseit a számára! – Hárítsa el határozottan és következetesen, ha a felelősséget jogtalanul önre próbálja áttestálni! – Húzza meg egyértelműen a határait! A határok egyértelmű meghúzása nemcsak az ön személyét védik a túlkapásoktól, de a borderline párjának is segítségére vannak a tájékozódásban és ezáltal stabilitást nyújtanak a számára. Tisztában vagyok vele, hogy a fenti tanácsokat könnyebb mondani, mint véghezvinni. Bátorság kell a kényelmes konfliktuskerülő szerep elhagyásához. Vegye azonban észre, hogy a mindent elviselő hozzáállással ön a saját magáért való felelősség felvállalását hárítja el! Igenis ki kell állnia saját magáért, a saját személye tiszteletéért és elfogadásáért! A borderline személynek a személyiségzavarából adódóan már a saját magáért való felelősség felvállalása is irtózatos nehézséget jelent, nem fog tudni az ön személyének a tiszteletével és védelmével törődni.

Hogyan reagáljak, ha érzelmi zsarolásnak vagyok kitéve? Érzelmi zsarolás esetén tudatosítsuk magunkban, hogy három lehetséges válaszreakció közül választhatunk: támadhatunk, védekezhetünk vagy alkalmazhatjuk az ún. nem védekező viselkedésmódot. A támadási reakció alatt egy, a másik ellen intézet szándékos, ártó cselekedetet értünk, mely a már amúgy is elmérgesedett helyzet további kiéleződéséhez vezet. A védekezési reakció során félig-meddig megadjuk magunkat és a kimagyarázkodási kísérletek során tulajdonképpen részben igazoljuk a másik viselkedésének a jogosságát, így teret adunk az érzelmi zsarolás jövőbeni újabb bevetéseinek. A harmadik lehetőség, ez az általam javasolt út, az ún. nem védekező viselkedésmód alkalmazása, amikor előre betanult, ún. nem védekező rövid mondatokat vetünk be, amint észleljük, hogy érzelmi zsarolásnak vagyunk kitéve. Nagyon hatásos stratégia ez a zsaroló leszerelésére. Ennek segítségével elkerülhetjük a konfliktusok érzelmi töltetének fokozódását és képesek leszünk visszairányítani az illetékesre a felelősséget, amelyet jogtalanul ránk próbált kényszeríteni. Ezek a mondatok stabilitást sugároznak, nem kívánják megváltoztatni a másik embert és nem ítélkeznek. Tanulja meg kívülről ezeket a csodamondatokat, vagy írja fel magának egy papírra őket! Találjon ki hasonló saját mondatokat! Itt is érvényes, hogy folyamatosan gyakorolni kell. Álljon ellen a kísértésnek, ne térjen vissza a régi, kényelmes viselkedésmintáihoz! Ne kezdjen el magyarázkodni! Ne próbáljon igazolást keresni a döntéseire! Meg fog lepődni, milyen hatékonyak tudnak lenni ezek az egyszerű mondatok. Ha nehezére esik a folyamat során kitartani, mondogassa magában a következő varázsmondatot: „ki fogom bírni, végig tudom csinálni”. Ez segít megakadályozni a rögzült viselkedésmódok újbóli belopódzását, a félelem és a kétség elburjánzását. Az alábbiakban ezekre az ún. nem védekező mondatokra talál példákat, melyek Susan Forward könyvéből valók8.

Fenyegetések esetén (mely a büntetők és önbüntetők kedvelt fegyvere): – Ez a te döntésed. – Remélem, nem teszed meg. Én ettől függetlenül tartom magam a döntésemhez. – Látom, hogy most nagyon mérges vagy, talán megváltoztatod a véleményed, ha még egyszer átgondolod a dolgokat. – Beszéljünk majd róla, ha már megnyugodtál. – Ettől a pillanattól fogva nem hatnak rám a fenyegetések / könnyek. – Sajnálom, hogy ennyire felizgattad magad. Becsmérlő megjegyzések, lesújtó ítéletek esetén: – Jogod van a saját véleményedhez. – Értem, hogy te ezt így látod. – Talán igazad van. – Szükségem van egy kis időre, és szeretném ezt még egyszer átgondolni. – Nem vezet sehová, ha továbbra is csak sértegetsz. – Sajnálom, hogy felizgattad magad. Ha egy döntése miatt a gyilkos miért és hogyan kérdésekkel támadják: – Világos volt a számomra, hogy nem fogsz örülni a döntésemnek, én akkor is így döntöttem. – Egyikünk sem gonosztevő, csupán eltérő dolgokat szeretnénk.

– Csak felerészben vagyok hajlandó felelősséget vállalni a történtekért. – Én már döntöttem, és ez a végleges döntésem. – Egyszerűen csak másként látjuk a dolgokat. – Megértem, hogy te ezt így látod. – Sajnálom, hogy ennyire kijöttél a sodrodból. Ha az ellenfélből szövetségest akar faragni: – Segítesz megértenem, hogy miért olyan fontos ez neked? – Tudsz olyan megoldást javasolni, amelynek a segítségével leküzdhetjük ezt a problémát? – Van ötleted arra, hogyan javíthatnánk a kapcsolatunkon? – Segítesz megérteni, miért vagy olyan mérges? A párom nem akar szakszerű segítséget igénybe venni. Mit tegyek? Szakszerű segítség igénybevételének csak és kizárólag abban az esetben van értelme, ha az érintett saját szabad akaratából hozza meg a döntését. Amennyiben döntésképes, nagykorú ember, akkor egyes-egyedül rajta múlik, hogy szeretne-e valamit változtatni a helyzetén vagy sem. Mint minden embernek, a borderline személynek is joga van a saját véleményéhez és joga van a saját személyét érintő kérdésekben dönteni. Ő a felelős saját magáért és ebbe a felelősségvállalásába nem szabad és nem is lehet kívülről beavatkozni. Még akkor sem, ha úgy gondolja, érte tenné. Nem beszélve arról, hogy ha átveszi tőle a döntéshozatalt az ő sorsát érintő kérdésekben, az egy önellentmondást tartalmazó üzenet lenne. Azt mondja neki: „vállald fel a felelősséget önmagadért”, de egyidejűleg azt is: „ehhez segítségedre leszek és döntök én helyetted (azaz átvállalom a felelősséget, nem kell felvállalnod a felelősséget

önmagadért)”. Fájdalmas látni, hogy akit szeret, önsorsrontó módon él, hogy érzelmileg megsebzi magát és másokat és ezzel elszigetelődik. Nehéz tétlenül maradni, amikor tudja előre, hogy a romboló hatású viselkedése következtében még rosszabbul fogja érezni magát. Azonban pont az a körülmény, hogy a viselkedésének a következményeit viselnie kell, járulhat hozzá ahhoz, hogy segítséget kérjen. Ennek a lépésnek a megtételét ön úgy segítheti elő, ha őszintén visszatükrözi számára az érzéseit, valamint következetesen visszahárítja rá a saját életéért való felelősséget. Őszintén? Őszintén, őszintén, őszintén. (A hiányos visszajelzés és a következetlen viselkedés helyett.) A borderline személy meg van arról győződve, hogy az egész világ hazug, és ő ennek a hazug világnak az áldozata. Ha az elvárásai nem teljesülnek, azt ő úgy értelmezi, hogy becsapták, kihasználták és mivel az elvárásainak teljeséggel megfelelni gyakorlatilag lehetetlen, így egyre igazoltabbnak látja a feltételezést, hogy tényleg senki sem őszinte, és ő az áldozat. Kétségbeesetten vágyik az őszinteségre, miközben nincs tudatában annak, hogy a romboló hatású kommunikációjával elijeszti az embereket az őszinte visszajelzésektől. Elképesztően kifinomultan képes érzékelni a nem verbális jelzéseket, így a verbális és a nem verbális üzenetek közötti legkisebb ellentmondás is szinte világít a számára, bár ezeket a személyiségéből fakadóan prekoncepciói által erősen torzítva értelmezi. Ebből kifolyólag hihetetlenül bizalmatlan és gyanakvó. Önmaga észlelése reménytelenül nehéz feladat a számára, így a külvilágnak sem képes megmutatni magát, ami pedig feltétele lenne annak, hogy valódi támogatást kaphasson. A kommunikációs partner hajlamos a borderline személy viselkedésére kitérő reakciókat adni és mellőzni az őszinte visszajelzést. Ennek okai a következők: – félelem az érzelmi kitöréstől, dührohamtól és támadástól – félelem a veszekedéstől

– félelem a kritikától – félelem a szakítástól – félelem a kritika kinyilvánításától, kiszámíthatatlan következményeitől

illetve

ennek

– félelem a borderline személy esetleges önbántalmazó reakciójától és attól, hogy ezért felvállalja a felelősséget Egy ellentmondás rejtőzik itt. A borderline személy egyrészt őszinte visszajelzést vár, másrészt azonban, ha ez netalántán bekövetkezik, akkor nem képes kezelni a helyzetet. A kritika számára a saját személyének a leértékelésével egyenlő, mely aktiválja az elhagyatástól való félelmét. A tudattalan alapfeltevései közé tartozik, hogy ő értéktelen, és így folyamatosan keresi is erre az igazolást. Ezen hozzáállásának a viselkedésbeli megnyilvánulásai váltják ki a kommunikációs partner fent felsorolt félelmeit. A partner a konfliktusok elkerülésére tett igyekezet közben megpróbálja elnyomni az érzéseit és így ellentmondásos jeleket küld. Felveszi például a nyugodtság álarcát miközben belül a végletekig feszült, zaklatott, mérges. Ez az ellentmondásos összkép a borderline személyt, aki a személyiségzavarából kifolyólag az emberek legapróbb rezdüléseit is érzékelni képes, teljesen elbizonytalanítja. Tovább erősödik a meggyőződése, hogy a másik nem őszinte, nem figyel rá, nem tartja őt fontosnak és mindez fokozza a félelmét. Tanulja meg őszintén visszatükrözni a párja érzéseit! Próbálja meg legyőzni a félelmeit! Tudatosítsa magában újra és újra, hogy ha a párja leértékeli önt, esetleg dühkitörésekkel reagál, az a hiányos öntudatából és a félelmeiből ered és az érzelmek szabályozásának a zavara áll a hátterükben! Ezek a reakciók NEM az ön személye elleni támadások. Szeretném azonban itt leszögezni, hogy az érzelmek, legyen az frusztráció, türelmetlenség, agresszió, öröm, minden embernél egyedi módon fejeződnek ki, nem kell a borderline

személlyel való minden egyes kommunikációs helyzetet kórosnak ítélni. Hogyan kezeljem az önsajnálatot? Az önsajnálat igen hasznos dolog, mert ilyenkor az ember figyelemmel fordul önmaga felé és ez segít a fájdalmas élmények feldolgozásában, vigaszt és támaszt nyújthat. Az egészséges önsajnálat azonban nem tart sokáig, segít megoldásokra lelni, majd eloszlik. Szinte mindenki kerül élete során krízishelyzetbe, amikor az ismert világa darabokra hullik. Ilyenkor sokat segít a küzdelemben, ha kicsit önmagunk felé fordulunk. A krízishelyzetek feldolgozásának folyamata szakaszokra osztható, melyek a következők: tagadás, harag, alkudozás, kétségbeesés, a helyzet elfogadása, új utak keresése. Az önsajnálat addig produktív, amíg a helyzetünkön javítani tud. Az érzések azonosítása és elfogadása elengedhetetlen a feldolgozás sikerességéhez. A borderline személyek számára reménytelenül nehéz feladat a krízishelyzetekkel való megküzdés. Hajlamosak a kifejezett és kóros önsajnálatra, miközben az önmagukért való felelősséget előszeretettel terhelik át másra, szeretik a saját bajaikért a kegyetlen sorsot valamint a megbízhatatlan és hazug embertársaikat hibáztatni. Az érzéseikkel való szembenézés elkerülése, valamint a torzult valóságészlelésük megakadályozza őket a feldolgozási folyamat végigvitelében. Ehelyett gyorsan meg akarnak szabadulni a problémától, és a kialakult helyzettel kapcsolatban mindennemű felelősséget egyszerűen elhárítanak magukról. Az önsajnálat kinyilvánítása egy másik ember felé tulajdonképpen egy kérés. Azt kommunikáljuk ilyenkor, hogy együttérzésre, elismerésre, támogatásra stb. van szükségünk, és ezeknek a szükségleteinknek a teljesüléséhez kérjük a másik segítségét. Fontos, hogy az üzenet fogadója legyen tisztában az önsajnálat okával, ne érezze a kérést követelésnek, és ne vegye azt a saját határai megsértésének.

Mivel a borderline személyek a személyiségzavarukból adódóan csak nagyon korlátozottan képesek a saját, illetve a mások határainak az észlelésére, ezért gyakran mintegy ráontják az önsajnálatukat a másikra. Ez sokszor taszító lehet és azt eredményezi, hogy a másik visszavonulót fúj. Az ebből adódó elszigeteltség végül aztán igazolja számukra, hogy a többi ember „hideg, egoista és rossz”, minek hatására egyre mélyebbre húzza őket az önsajnálat örvénye. Milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy megálljt parancsoljunk, ha valaki folyamatosan önsajnáló üzenetekkel bombáz minket és ugyanakkor visszautasítja az önmagáért vállalt felelősséget? Példa: Tina és Kerstin barátnők. Tina állandóan arról panaszkodik Kerstinnek, hogy a férfiak mind utolsó gazemberek, csak kihasználják őt, mindegyik csak azt akarja, meg egyáltalán… Kerstin rendszeresen végighallgatja ezeket a panaszáradatokat. Az első időkben még megpróbálta Tinát vigasztalni és mindig együttérzően helyeselt, amikor Tina az éppen aktuális partnerét hibáztatta mindenért. Idővel azonban elege lett abból, hogy mindig a barátnője sikertelen szerelmi életét kell hallgatnia, és neki esélye sincs magáról beszélnie. Ráadásul ő úgy gondolja, hogy Tina bizony tehet róla, hogy a szerelmi élete olyan csúfosan alakul. A kontrollálási kényszere, a féltékenykedése, a megbízhatatlansága mind hozzájárulnak ehhez. Kerstin azonban attól tart, hogy ha őszintén elmondja a véleményét, akkor elveszítheti a barátnőjét. Tisztán kell azonban látni, hogy a barátnőjének csak úgy tud segíteni, ha őszinte visszajelzéseket küld neki. Fel kell vállalnia önmagáért a felelősséget és el kell fogadnia, hogy néha bizony idegesíti a barátnője viselkedése. Mindezek mellett az is a feladata, hogy a barátnőjével folytatott beszélgetések alatt ő is jól érezze magát. Hűnek kell maradnia önmagához is. Nézzük most meg, hogyan oldható meg a helyzet tudatos kommunikáció segítségével!

1. A helyzet értékítélet nélküli észlelése: Tina már megint egy szerelmi bánatáról mesél. 2. Tina helyzetét együttérzően kezelni majd az érzéseit visszatükrözni a számára. 3.

Jelezni a segítő szándékot.

4.

Megfogalmazni az igazságot.

5. A saját érzések azonosítása: Kerstin ideges és frusztrált a helyzet miatt. 6. A saját szükségletek azonosítása: Kerstin szeretne igazi baráti kapcsolatot Tinával és szeretne a beszélgetések során ő is szóhoz jutni. 7.

A saját érzések és szükségletek megfogalmazása.

8.

A kérés megfogalmazása.

Kerstin: „Úgy hallom, megint csalódtál valakiben, az utóbbi időben ez gyakran előfordult veled. Érzem, hogy nagyon szomorú vagy emiatt. Szeretném, hogy tudd, én mindig itt vagyok neked, ha szükséged van rám, tudod, mennyire kedvellek. Az a véleményem, hogy fontos lenne átgondolni, hogy melyek azok a konkrét problémák a kapcsolataidban, amelyek kudarchoz vezetnek. Te magad mondtad, hogy talán túlságosan kontrollálni akarod a partnereidet, és hogy magad is sokat szenvedsz a féltékenységed miatt. Talán segítene, ha megpróbálnál valamit változtatni a viselkedéseden, akár szakszerű segítséggel, hogy a jövőben szerencsésebben alakuljon a párkapcsolati életed és boldog légy. Amikor találkozunk, mindig rengeteget mesélsz a szerelmi bánataidról és bár megértem, hogy jól esik valakivel megbeszélni ezeket a dolgokat, én azonban ilyenkor gyakran nagyon egyedül érzem magam. Néha én is szeretnék magamról mesélni, mert nekem is szükségem van arra, hogy megoszthassam valakivel a velem történteket. Meg tudjuk ezt oldani valahogy?”

Tina itt egy őszinte visszajelzést kap, megtapasztalja, hogy a másik figyel rá és segíteni akar. Lehetősége van arra, hogy elfogadja a mondottakat, megváltoztassa a viselkedését és Kerstin igényeit is figyelembe vegye. Észlelheti azonban ezt a visszajelzést fenyegetésként is, és akkor ennek megfelelően fog rá reagálni. A felelősség, hogy mit kezd a barátnője őszintén kifejezett véleményével és azt hogyan értelmezi, egyes-egyedül Tinán múlik. Fontos, hogy Kerstin kiállt önmagáért és őszintén beszélt a barátnőjével. Ha a kérése elutasításba ütközik, azt természetesen el kell fogadnia, de tudnia kell, hogy egy barátságnak csak akkor van értelme, ha a felek kölcsönösen figyelnek egymásra. Egy őszinte és szeretetteljes kapcsolat előfeltétele, hogy mindkét fél igényei egyformán fontosak legyenek benne. Ha felborul az egyensúly és az egyikük már kevesebb figyelmet szentel a másiknak, annak elkerülhetetlen következményeként az egyik fél frusztrált lesz, amiért nem kapja meg a vágyott figyelmet, a másik fél pedig nem jut őszinte visszajelzésekhez, amire pedig szüksége lenne ahhoz, hogy fejlődhessen. Egy kommunikációs helyzetben mindkét fél felelősséggel tartozik saját magáért, és mindkét fél feladata őszintének maradni. A borderline kapcsolatokban önsajnálattal nemcsak a borderline személyeknél találkozhatunk, a partnerek és hozzátartozók által gyakran felvett áldozatszerep is gazdag táptalajt biztosít az önsajnáló viselkedésnek. Ha az ember túlságosan elmerül az önsajnálatban, fenyeget a veszély, hogy a felelősséget másra terhelje, a sorsot, illetve a többi embert hibáztassa a saját sanyarú életéért. Egyre inkább elhiszi maga is, hogy nincs hatalmában változtatni a helyzeten, így esélye sem lesz felelősségteljesen cselekedni. Az embernek pedig igenis fel kell vállalnia önmagáért a felelősséget! Hogyan kezeljem a konfliktushelyzeteket, összetűzéseket? Minden emberi kapcsolatban előfordul, hogy konfliktushelyzetben olyan káros viselkedésminták aktiválódnak, melyek megakadályozzák a konfliktus feloldását és megnehezítik, hogy a felek újra közel kerülhessenek egymáshoz. Gyakori jelenség például, hogy a

konfliktus okozta belső feszültséget az ember egy kifelé irányuló indulatban vezeti le, ami legtöbbször abból ered, hogy az ember úgy érzi, a veszekedés során lekezelték, támadták. Ezek a feltételezések és az érzelmi feszültség torzítják a helyzet észlelését, meggátolják a másikra való valódi, aktív odafigyelést. Fontos pedig az embernek figyelni saját magára és a másikra, az érzésekre és a szükségletekre, mert így van csak esély mindkét fél számára elfogadható megoldásra lelni. Az aktív odafigyelés szabályai: 1. Mutassa, hogy figyel, fejezze ki a figyelmét a testbeszéd jeleivel is: bólogasson, vegyen fel nyitott testtartást, ne fonja össze a karjait maga előtt, forduljon a mellkasával a kommunikációs partnere felé, tartsa fenn a szemkontaktust! 2. Tényleg hallgassa meg a másikat! Figyeljen arra, amit lát és hall! Álljon ellen a késztetésnek, hogy a belső feltevései igazolása után kutasson! Ne védekezzen, ne magyarázkodjon, ne kezdjen ellentámadásba! 3. Hallja (érezze) meg azt is, amit partnere NEM mondott ki! Figyeljen empátiával! Mi állhat igazából a szemrehányás, a veszekedés hátterében? Mi lehet igazából a szükséglete a kommunikációs partnerének? 4. Mutassa ki az empátiáját! Tükrözze vissza a partnere érzelmeit! Ne nyilvánítsa ki azonban megkérdőjelezhetetlenül, hogy a másik hogyan érezheti magát, pl. „te most biztosan nagyon rosszul érzed magad”\ Senki sem tudhatja biztosan, hogy a másik hogyan érez, és főleg nem írhatja elő a számára, hogyan érezze magát. Inkább mondja e helyett, hogy „ÉN úgy érzem, hogy ez most téged elszomorít / felmérgesít / most tehetetlennek érzed magad”, vagy akár meg is kérdezheti tőle „szomorú vagy? / mérges vagy? / tehetetlennek érzed magad?”. 5. Foglalja össze, amit hallott! Ismételje meg a saját szavaival, amit a partnere mondott önnek! Ez által jelzi, hogy valóban

mindent pontosan megértett-e és így elkerülhetők a félreértések. 6. Kérdezzen nyíltan! Kérdezzen vissza és próbálja meg a partnere érzéseit és gondolatait azonosítani! Kerülje el a feltételezéseket, az értékítéleteket és az általánosításokat! („De hát mindig is olyan érzékeny voltál”) 7. Dicsérje meg a másikat a pozitív megnyilvánulásaiért! Például ha a társa tartja magát a szabályokhoz, akkor ezt nyugodtan megjegyezheti, pl. „Örülök, hogy ezt ilyen nyíltan megmondtad”. 8. Mondja meg neki, hogyan hatottak önre a szavai! Fogalmazza meg az erőszakmentes kommunikáció nyelvén, hogyan érzi ön magát most ebben a helyzetben! Alkalmazhatja a fentebb felsorolt nem védekező mondatokat. Mondhatja például, hogy „Érdekes, hogy te ezt így látod.” ahelyett, hogy „Ez így teljességgel helytelen”. 9. Ügyeljen arra, hogy a partnere érzéseit és szükségleteit tiszteletben tartsa! Sose mondja, hogy „Ezt te rosszul látod, ez így nem helyes, ez nem így van”. A partnere valóságészleléséről van szó. Nem kell feltétlenül egyeznie annak, ahogy ő látja a világot, azzal, ahogy ön. Gondoljon arra, hogy minden egyes ember kicsit másképp látja a valóságot és jól van ez így! 10. Tartsa szem előtt, hogy itt egymás érzéseinek és szükségleteinek a felismerése a cél és nem az, hogy eldőljön, kinek van igaza! Minden olyan veszekedés, melyből az egyik fél nyertesként, a másik fél vesztesként kerül ki, MINDKÉT fél számára nagyon káros következményekkel jár. A fel nem oldott frusztráció eredményeként mindketten magukba zárkóznak és távolság épül ki köztük. Az erőszakmentes kommunikáció alkalmazása nyertesnyertes helyzeteket eredményez és építőleg hat a kapcsolatra. A beszédre vonatkozó kommunikációs szabályok:

1. Figyelje meg a helyzetet! Figyeljen arra, hogy ne értékeljen, ne ítélkezzen! Írja le az adott helyzetet olyan pontosan, amennyire csak tudja! Példa: „Tegnapra volt időpontod a pszichológushoz, de végül nem voltál ott, pedig említetted, hogy mész.” 2. Azonosítsa az érzését! Legyen beleérző és ne elégedjen meg a harag érzésével. Mi áll a haragja mögött? A harag funkciója a figyelmeztetés, és megadja önnek a lehetőséget, hogy megtalálja, mi az, amire valóban szüksége van. 3. Azonosítsa a szükségletét! Mire van pontosan szüksége ahhoz, hogy most, itt, ebben a helyzetben, jobban érezze magát? Bizalomra? Biztonságra? Elfogadásra? Testi érzet formájában jelezni fogja a tudatalattija, amint rájött, hogy mire van szüksége. 4. Fogalmazza meg szóban az érzését és a szükségletét! Mondja meg nyíltan, mit érez. Kerülje el a szemrehányásokat, egyszerűen csak mondja ki, hogy érzi magát, pl. „Szomorú vagyok / aggódom / tehetetlennek érzem magam (érzés), mert szükségem lenne a bizalmadra (szükséglet).”] (Kerülje a csalódott vagyok kifejezést!) 5. Maradjon meg a jelenben a konkrét helyzetnél! Kerülje el az általánosításokat, az olyan szavak használatát, mint a „soha”, „állandóan” és „mindig”! Ezeknek a kifejezéseknek a használatát a partnere könnyen lekezelésnek vagy akár támadásnak is értelmezheti. Természetesen az ő tarsolyában is rengeteg régi sérelem lapul, s a múltbeli problémák előbányászása végeérhetetlen, terméketlen vitákhoz vezethet. Ez meggátolja, hogy a jelenben, itt és most, az adott problémát tisztázni tudják. A probléma elől való kitérés és a felelősség alól kibúvás a motiváció a háttérben: „Te vagy a hibás, mert mindig úgy felidegesítesz.”. 6. Nevezze meg a konkrét problémát! Kerülje el a partnerére vonatkozó értékítéleteket, pl. „megbízhatatlan”, „hazug” vagy „felelőtlen”! Ezek a megbélyegzések a partnerét a saját személyének a megvédésére kényszerítenék és többé már nem a helyzetről szólna

a vita. Ez akadályozná súlyosbodásához vezetne.

a

helyzet

tisztázását

és

annak

7. Tegye lehetővé, hogy a másik a saját szavaival visszamondhassa azt, amit öntől hallott! Így megbizonyosodhat róla, hogy valóban megértette-e az ön mondanivalóját és így elejét vehetik a félreértéseknek. 8. Kérjen és ne követeljen! Tartsa szem előtt, hogy egy kérést a másiknak nem kötelező teljesítenie, a kérés fogadójának a szabad döntésén múlik, hogy eleget tesz-e annak vagy sem. Ami követelésnek tűnhet, az ellenállást eredményez. Egy kérést csak akkor teljesítenek szívesen, ha a partnere kívánságával is megegyezik. 9. Egyes szám első személyben, én-formában fogalmazza meg a mondandóját, pl. „én azt hiszem, hogy…” vagy „én remélem, hogy…”, ahelyett, hogy „ezt kéne…” vagy „ezt lehetne…”. Az én-formában megfogalmazott mondatok sokkal hitelesebben és felelősségteljesebben hangoznak, és nem kényszerítik a másikra, hogy egy adott tényállást elfogadjon. Az aktív, odafigyelő hallgatás és a tudatos beszédmód lehetővé teszi, hogy tényleg elérjük a másikat. A szokásainkat azonban nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Gyakoroljon! Kezdje a gyakorlást az egyszerű, hétköznapi beszélgetések során! Érzelmileg feszült helyzetekben sokszorosan nehezebb a tudatos kommunikáció alkalmazása, mivel ilyenkor az indulatokat is kontrollálni kell, ami szintén sok gyakorlást igényel. Az aktív figyelem nem tartható fenn hosszabb ideig egyhuzamban, csupán korlátozott ideig, nagyjából 10 percig vagyunk képesek rá. Legyenek reális elvárásai saját magával szemben! További lehetőségek a konfliktusok kezelésére Jó kiindulási alap ahhoz, hogy valóban elérjük a kommunikációs partnerünket, ha megszerezzük a beleegyezését abba, hogy meghallgasson minket. Ehhez először olyan kérést kell neki

szegeznünk, melyre előreláthatólag IGEN választ fog adni. Ez az IGEN lehet a kiindulási alapunk ahhoz, hogy kinyilvánítsuk a szükségletünket. Példa: Frank szeretne jobb pozícióba kerülni, ezért a munkája mellett távoktatás formájában tanul tovább. Anja, a felesége szeretne több időt tölteni a férjével és ezért rosszul viseli, hogy Frank az esti órákban mindig a könyveit bújja. Mindkét fél igénye teljeséggel érthető és jogos. Fontos, hogy megértsék egymás szükségleteit, mert a másik szükségletének a figyelmen kívül hagyása illetve elbagatellizálása konfliktushoz vezet. Most nézzük meg, hogyan oldható fel a feszültség. Frank először megszerzi Anja beleegyezését abba, hogy meghallgatja őt: „Szeretnéd, hogy úgy osszam be a munkaidőmet, hogy több időt lehessünk együtt?”. Anja erre a kérdésre IGENnel felel, mert pontosan ez az, amire vágyik. Frank ezután így folytatja: „Megértelek, hogy szeretnéd, ha több időt töltenénk együtt, én is szeretnék többet veled lenni és több közös programot csinálni.” Anja így érezheti, hogy a férje figyel rá és felismerte az ő szükségletét. Ha megvan ez a kiindulási alap, akkor már a vitás kérdésről is lehet beszélni, Frank hát így folytatja: „Be kell fejeznem a tanulmányaimat, hogy legyen esélyem egy jobban fizetett pozícióra a cégen belül” Mivel Anja már tudja, hogy a szükségletét elfogadták, így nyitottabban áll hozzá Frank érveihez is. Így van esélyük egy kompromisszumos megoldást találni. A romboló hatású veszekedések további forrása a legkülönfélébb feltételezésekkel és szemrehányásokkal való szembekerülés. Normális esetben az érzések egy adott helyzetre való reakcióként alakulnak ki. Ezzel szemben, mint arról már korábban volt szó, a borderline személyeknél az érzések sokszor semmilyen összefüggésben nem állnak a valós helyzettel. A borderline személyek úgy enyhítik az ilyen érzelmi zűrzavar okozta belső feszültségüket, hogy teremtenek maguknak egy alternatív valóságot, mely megfelel a rájuk törő irracionális érzéseiknek. Így például a hirtelen rájuk törő szorongást vagy haragot, hogy valahogy mégis kezelni tudják ezeket az érzéseket, a jelenlévő partner rovására írják.

A partner, aki nem érti az irracionális vádaskodást, szorongani fog a helyzettől. Példa: André közli a barátnőjével, Katjával, hogy a hétvégén egy kollégájának segít a költözködésben. Katja a hír hallatán kicsit lehangoltnak látszik, elsőre mégis úgy tűnik, elfogadta azt. Az este folyamán aztán egyre elviselhetetlenebből kezd viselkedni, míg aztán végül hangosan André szemére veti, hogy már biztos nem is szereti őt, valószínűleg hetek óta szeretőt tart és vele akarja tölteni a hétvégét. Katja, miközben nagyon szeretné elfogadni, hogy André egy kollégájának segít, tehetetlen az elhagyatástól való egyre kifejezettebbé váló szorongásával szemben. Mivel ezt a szorongást a valós helyzet nem magyarázza, így eltorzítja a valóságot, hogy összhangba hozza azt az érzésével. Az irracionális szorongására egy logikus magyarázat lenne, hogy André el akarja őt hagyni. Itt ráadásul igazolást nyer az a tudattalan alapfeltevése, hogy ő nem elég értékes ahhoz, hogy szeressék. A torzított valóság igazinak tűnik a számára. André nem érti, hogy miért támadják igazságtalanul, és visszautasítja a vádakat, sőt az is lehet, hogy ellentámadásba kezd. André frusztrált és mérges lesz, és ennek megfelelően is fog reagálni, ami a helyzet további elmérgesedéséhez vezet. Sem a tagadás, sem a magyarázkodás, sem a támadás nem szünteti meg Katja szorongását. Ha André azt mondja, „de hát ez abszolút nem igaz”, azzal azt jelzi Katjának, hogy helytelennek tartja az érzését, a ki nem mondott üzenetet, hogy „nem érzed jól a dolgokat, valami nem stimmel veled”. Hogyan hathat egy ilyen üzenet egy borderline személyre egy érzelmileg labilis állapotban? Van esélye Andrénak így megnyugtatni Katját? Nem, inkább az ellenkezője következik be, feltarthatatlanul kialakul a fokozódó érzelmek romboló spirálja. Fontos, hogy a borderline személyek partnerei és hozzátartozói megpróbálják beleérezni magukat az érintett élményvilágába és megpróbálják az eredeti érzést azonosítani és visszatükrözni, még akkor is, ha ez bizony nagyon nehéz. Ha egy kapcsolat régóta fennáll

és a partnerek bizalommal vannak egymás felé, akkor lehetséges, hogy a megfelelő kommunikációs készségek segítségével csillapítsunk vagy megakadályozzunk sok dühkitörést. André számára a következők betartása fontos: – Ne tagadjon, ne szálljon vitába az őt ért szemrehányásokkal! – Ne magyarázkodjon! – Ne kezdjen ellentámadásba! Ehelyett az a célravezető, még ha a saját érzelmi érintettségünk miatt nehéz is, hogy mindig azt az elsődleges érzést kell azonosítanunk, amely a láncreakciót elindította. André ismeri Katját, tudja, mennyire fél attól, hogy elveszíti őt, így van esélye azonosítani a vádaskodások hátterében álló szorongást az elhagyatástól és a biztonságra irányuló szükségletet. A borderline zavar drámája pont abban áll, hogy az érintett nem képes az érzéseit és a szükségleteit azonosítani, ehelyett érzelmi kitörések formájában szabadul meg a felgyülemlett feszültségétől, nem törődve azzal, hogy az emberi kapcsolatai mindeközben tönkremennek. Ha André tisztában van a borderline problematikával, akkor tudja, hogy a támadások nem az ő személye ellen szólnak, és ez a tudat, hogy nem ő a felelős az agresszív kitörésekért, segít elfogadni és megoldani a helyzetet. Ahhoz, hogy érdemben elérje Katját, a következő lépéseket kell megtennie: – Visszajelezni Katja számára, hogy megértette a reakcióját. („Ha én a helyedben lennék, és úgy látnám a helyzetet, mint most te, akkor és is iszonyatosan csalódott és mérges lennék.”) – Azonosítani Katja elsődleges érzését és visszatükrözni azt. („Érzem, hogy félsz attól, hogy elhagylak vagy megcsallak.”) – Katjat szembesíteni a valósággal ANÉLKÜL, hogy közben magyarázkodásba bocsátkozna vagy bocsánatot kérne. („Én egész egyszerűen tényleg csak segíteni szeretnék a kollégámnak. Számomra fontos, hogy kölcsönösen segítsük egymást”)

A partner tudatos és következetes kommunikációja, a verbális és nem verbális üzenetek összhangja stabilitást mutat, biztonságot nyújt, és segít megoldani a konfliktust. Az eltorzított múlt mint állandó konfliktusforrás A borderline személyek mintha egy torzító szemüvegen keresztül kémlelnék a világot, mindig az éppen átélt érzéseikhez igazítják az észlelt valóságot. Ennek következtében gyakran teljesen máshogy emlékeznek a múltbeli történésekre, mint a partnerük illetve hozzátartozóik. A két fél emlékképeiben fellelhető ellentmondások közti feszültség akár évekkel később is összetűzésekhez vezethet. Amint egy borderline személy egy olyan érzést él át, mellyel a múltban sikertelenül próbált megküzdeni, azon nyomban aktiválódnak az ehhez az érzéshez kapcsolódó emlékképei, és hajlamos belekeverni a régi, fel nem dolgozott konfliktust a jelenlegi, aktuális konfliktusba. A partner ebbe a legtöbbször tudattalanul megy bele, és a múltbeli konfliktussal kapcsolatosan foglal állást, elkezdi védeni a saját igazát. A jelen idejű konfliktus így háttérbe tolódik, miközben végeérhetetlen veszekedések veszik kezdetüket, az aktuális konfliktus pedig hozzáadódik a meg nem oldott konfliktusok véget nem érő listájához. Egy ősrégi vita felelevenítése meggátolja az aktuális probléma megoldását. Itt is használhat nem védekező mondatokat. Múltbeli konfliktus mondatok:

felelevenítésekor

bevethető

– Szeretnélek megkérni, hogy maradjunk egészen konkrétan arról van szó, hogy…

a

nem

védekező

témánál,

most

– Megértem, hogy még mindig nagyon mérges vagy e miatt a régi eset miatt, én azonban most nem vagyok hajlandó újra ezen a múltbeli dolgon vitázni. – Érdekes, hogy mindig visszakanyarodsz ehhez a régi esethez, de én most szeretnék a jelenlegi témánál maradni, ami az, hogy…

– Szívesen állok elébe, hogy egy másik alkalommal ezt a régi ügyet is megbeszéljük, de most másról van szó, mégpedig arról, hogy… A múltbeli sérelmek felhánytorgatása egyáltalán nem csak a borderline személyekre jellemző. Sokan használják ezt a stratégiát a jelen idejű konfliktus elfedésére, a szembenézés és a megküzdés helyett. A saját szükségletek egyértelmű kinyilvánítására való képtelenség sok embernél megfigyelhető. Ennek egyik fő okát a gyerekkorban találjuk, amikor az ember megtanulja, hogy rossz dolog a saját igényeinek hangot adni („a gyerek ne akarjon semmit, örüljön, ha kap valamit”). Kialakul egy félelem attól, hogy ha kinyilvánítja az igényeit, akkor nem szeretik, elhagyják. Abból a téves feltételezésből kiindulva, hogy azoknak az embereknek, akik szeretnek minket, maguktól kéne tudniuk, mire van szükségünk, áthárítjuk a saját jólétünkért való felelősséget másokra. Ha ez a másik mégsem képes megfejteni a rejtvényünket és nem teljesíti a ki nem mondott óhajunkat, az könnyen új konfliktusokhoz vezethet. Az idő során a fel nem dolgozott konfliktusoknak egy hatalmas készlete halmozódik fel, melyből aztán alkalomadtán előhúzunk egyet-egyet. Az egyetlen lehetőség a kiszállásra, ha az adott jelen idejű konfliktust tudatos kommunikációval tisztázzuk. Hogyan kezeljem túlkapásokat?

a

dühkitöréseket,

a

szóbeli

és

testi

A borderline személyek csökkent frusztrációs toleranciaszintje és az indulatok kontrollálására való képtelenségük időről időre az indulatok fékevesztett kitöréséhez vezet, ami által oldódik a belső feszültségük. Sok partner és hozzátartozó tűri némán, türelmesen ezeket az indulatkitöréseket, mert tévesen azt hiszik, hogy segítenek ezzel. Tudatosítsa magában a következőket: – Lehet ugyan, hogy közvetetten hozzájárult az indulatkitörésekhez, de sohasem ön az oka ezeknek. Az érzéseiért minden ember maga

felel, a borderline személy is. – A borderline személyiségzavar egy súlyos identitászavar, mely sokszor masszív szorongással és ürességérzéssel jár. Ezt az ürességet kizárólag, egyes-egyedül maga a borderline személy tudja megtölteni tartalommal. Kívülről nem lehet ezt a problémát megoldani. A borderline személy is felelősséggel tartozik önmagáért. – Önnek is joga van a saját véleményéhez, joga van a saját érzései és szükségletei mellett kiállni. – Joga van, mint minden embernek hibázni anélkül, hogy ezért megalázzák, leértékeljék, megsebezzék. – Joga van megvédeni magát a túlkapásokkal szemben és joga van kilépni a helyzetből. – Kötelessége megvédeni résztvevőket (pl. gyerekeket).

a

helyzetben

lévő

kiszolgáltatott

Összetűzések alkalmával bevethető nem védekező mondatok: – Emiatt még nem vagyok rossz! – Jogom van ahhoz, hogy olyan legyek, amilyen vagyok! – Ö most valószínűleg fél. – Érdekes, ami most történik. Az indulatos, kontrollvesztett viselkedés első jeleinél kell bevetni ezeket a mondatokat (vagy akár egy hasonló sajátot), még mielőtt a tudatos viselkedést gátló, szorongással vagy dühvei teli érzelmi láncreakció beindulna. Itt is érdemes az erőszakmentes kommunikációt alkalmazni. Segíthet, ha kissé eltávolodik és távolabbról tekint a helyzetre. Ha felismeri, hogy a másik agressziója tehetetlenségből, a saját félelmekkel való megküzdésre való

képtelenségből ered, már nem fogja magát áldozatnak tekinteni és higgadtabban tudja kezelni a helyzetet. Soha ne engedje, hogy leértékeljék önt! Gyakorolja az aktív odafigyelést és figyelmes beszédet! Az indulatkitörés oldja ugyan az érintett feszültségét, a partnerben és a hozzátartozókban azonban egyidejűleg elviselhetetlen feszültséget kelt, ami a kapcsolat romlásához vezet. Idővel olyan egymással összefonódó viselkedésminták alakulhatnak ki egy kapcsolatban, melyek romboló hatásúak mindkét félre. Már akár apró jelzések is (a hang felemelése, a hangszín megváltoztatása, távolba révedt tekintet) kiválthatnak oly mértékű szorongást, mely lehetetlenné teszi a konfliktus megoldását. Fontos észben tartani, hogy minden embernek joga van a saját véleménye mellett kiállni és minden embernek joga van az emberi méltóságának a megőrzéséhez! Amennyiben ez nincs biztosítva, meg kell szakítani a beszélgetést és el kell hagyni a terepet. Itt is segítségünkre lehetnek a nem védekező mondatok. Beszélgetés megszakításakor bevethető nem védekező mondatok: – Látom, hogy nagyon felizgattad magad. Azt javaslom, hogy akkor folytassuk a beszélgetést, ha megnyugodtál. – Megértem, hogy nagyon felizgattad magad, de akkor sem fogadom el, hogy ilyen hangnemben beszélj velem. Folytassuk inkább később, majd ha már képes leszel higgadtan, a tényeknél maradva beszélgetni. – Sajnálom, hogy ennyire felizgattad magad, de én akkor sem vagyok hajlandó most ilyen körülmények között folytatni ezt a beszélgetést. A párunk elérésére tett próbálkozáskor bevethető nem védekező mondatok: – Úgy látom, most nagyon mérges vagy. Tudsz nekem segíteni abban, hogy megértsem, miért van ez?

– El tudod nekem magyarázni, miért olyan fontos ez neked? – Van ötleted, hogyan oldjuk meg ezt a problémát? Hogyan reagáljak önbántalmazás esetén? Önbántalmazás gyakran előfordul borderline személyeknél. Önbántalmazó viselkedés lehet többek között a saját test megvágása (falcolás), szurkálása, égetése (pl. cigaretta elnyomása a bőrön), fej, kéz falba verése, éles tárgyak lenyelése, önharapás, önkarmolás. A testi fájdalom kiránthatja az iszonyatos üresség, kilátástalanság és szorongás örvényéből a borderline személyt. Felléphet egy terhelő élményt követően az önmaga elleni harag következményeként is. A tett során az érintett szorongása enyhül és a kudarcként, sérelemként megélt élmény okozta lelki fájdalma csökken. Az önmaga ellen irányuló agresszió azonban lehet a másokkal szembeni harag megnyilvánulása is. Azáltal, hogy az agresszió az eredeti céltábla helyett a saját én ellen irányul, a megtorlás ezen formája esetén nem kell ellentámadástól tartani. Az önbántalmazás a borderline személy számára több szempontból is pozitív megerősítéssel jár. Egyrészt megszabadul az elviselhetetlen belső feszültségétől, másrészt észleli a környezete megdöbbenését és a támogatás felerősödését. Ez a manipulációs viselkedés kifejezettebbé válásához is vezethet. Idővel azonban a környezet megtapasztalja, hogy az önbántalmazás az ő manipulációjukat szolgálja, és sokszor elhúzódnak az érintettől vagy akár „ellenagresszióhoz” is folyamodhatnak (zárt osztályra való kényszerbeutalás, gyógyszeres szedálás, kényszerzubbony). Az önbántalmazások akár öngyilkossági késztetésekbe is átcsaphatnak. Mindig egyértelműen tisztázni kell, hogy fennáll-e az öngyilkosság veszélye! Az önbántalmazás mindig egy segélykiáltás. Akkor sem szabad, hogy a partner vagy a hozzátartozók ezeket a nagyon destruktív viselkedésmódokat személyes támadásnak tekintsék, ha úgy érzik, hogy manipulálják vagy érzelmileg zsarolják őket. Tartsuk észben, hogy minden ember minden egyes viselkedése mögött egy szükséglet húzódik meg, mind a romboló, mind az építő jellegű viselkedésmódok mögött. Ezen kívül a hozzátartozók és a partnerek

számára is fennáll a lehetőség, hogy ne támogassák vagy ne segítsék elő az ilyen viselkedést. Fontos, hogy betartsuk a következőket: – Ne vegye a személye elleni támadásnak a borderline személy viselkedését! – Ne korlátozza a önbántalmazás idejére!

támogató

viselkedést

csupán

az

– Őrizze meg a nyugalmát, hogy meghozhassa a szükséges intézkedéseket! – Az erőszakmentes kommunikáció és a SET-kommunikáció segítségével próbálja elérni az érintettet! – Ne vegye magára a felelősséget az önbántalmazásokért! – Kérje szakember segítségét! Az önbántalmazó viselkedés az érintett számára feszültségoldó hatású, a környezete számára azonban extrém fokú érzelmi terhelést jelent. Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy a felelősség a saját életéért a borderline személyt terheli. A borderline személy a fokozódó, elviselhetetlen belső feszültségétől a maga módján próbál megszabadulni, és ha ezt nem engedjük meg neki, akkor azzal mintegy átvesszük tőle a saját érzései kezeléséért való felelősséget. Ez egy ördögi kör, melyből csak szakember segítségével lehet kitörni. A partnernek és a hozzátartozóknak a saját határaik megszabására kell figyelniük, mert így lesznek csak képesek stabilitást biztosítani, és megtartani az egyensúlyt a hasznos segítségnyújtás és az ártalmas segítségnyújtás között. Sok hasznos javaslat és megküzdési stratégia található Andreas Knuf és Christiane Tilly: Selbsthilfebuch9 című művében, melyek azonban nem helyettesítik a szakember segítségét. Az önbántalmazások a környezet számára nagyfokú érzelmi megterhelést jelentenek, mégis sokszor ez a tény háttérbe szorul,

mert az érintett számára nyújtandó segítség fontosabbnak tűnik. A tehetetlenség, a félelem, a harag és a bűntudat bonyolult komplexummá sűrűsödnek össze, ami erősen korlátozza a partnereket és a hozzátartozókat abban, hogy ésszerűen tudjanak gondoskodni önmagukról. Egy ilyen helyzet megélése után üljön le és próbálja nyugodtan végiggondolni, mi történt, hogyan látta az eseményeket és mit érzett. Vizsgálja meg azokat a momentumokat, melyeket különösen feszültségkeltőnek élt meg, és gondolja végig milyen lehetőségei voltak, hogyan kellett volna reagálnia, hogy a saját határait is megvédhesse. Ha a feszültség lecsengése után néz szembe az átélt érzéseivel és szükségleteivel, akkor képes olyan stratégiára lelni, melyek egy későbbi hasonló helyzetben következetes és határozott fellépést tesznek majd lehetővé. Fogadja el a saját félelmeit, haragját és ne ítélje el önmagát ezek miatt! Teljesen rendben van így érezni, minden érzés hasznos. – Kérdezzen rá a saját szükségleteire! Mi lenne az ön számára az adott pillanatban fontos? Milyen lehetőségei vannak arra, hogy ezeknek megfeleljen? – Vizsgálja meg a saját viselkedésmintáit a kodependencia szempontjából! Vannak olyan helyzetek, melyekben mindig megadja magát vagy tisztán megjósolható, hogyan fog reagálni, amivel teret ad manipulációknak? – Gyakorolja a kommunikációs módszereket, melyek lehetővé teszik az ön számára, hogy még akkor is tudatosan kifejezhesse a mondanivalóját, amikor tehetetlennek érzi magát! – Írja fel a fontos elérhetőségeket, telefonszámokat, címeket, neveket egy papírra, hogy adott esetben, ha szükség van rá, azonnal legyenek kéznél és segítséget kérhessen! – Keressen fel önsegítő csoportokat! Itt lehetősége van hasonló cipőben járó sorstársakkal tapasztalatot cserélni, hasznos

tanácsokat kaphat és segít kiszabadulni az elszigeteltségből is, megszabadulni a tehetetlenség érzésétől. Legyen tisztában azzal, hogy ha ön kétségbeesetten reagál egy kétségbeesettségből eredő önbántalmazásra, az sem az ön, sem az érintett számára nem jelent segítséget. Ha megtanul következetesen és határozottan fellépni, akkor képes lesz stabilitást sugározni, mely a leghatásosabb eszköz a kiszámíthatatlan viselkedésformák kezeléséhez. Hogyan reagáljak öngyilkossági fenyegetés esetén? Az önbántalmazó viselkedés az öngyilkossági fantáziákban, fenyegetésekben csúcsosodik ki. Olyan kérdések foglalkoztatják ilyenkor az érintettet, mint, hogy „Mi lenne, ha megölném magam?”, „Milyen módon tudnám megölni magam?”. Ezek a gondolatok megóvják az érzelmi káosz megélésétől, a problémákkal való szembenézéstől és a velük való valódi megküzdéstől. Az öngyilkossági gondolatok mindig a tehetetlenség és a valósággal való szembenézésre való képtelenség kifejeződései. Öngyilkossággal való foglalkozásra utaló jel lehet például, ha valakit lenyűgöznek a halállal kapcsolatos témák, vagy a halállal kapcsolatos kreatív tevékenységeket folytat (rajzok, festmények, versek, zene). Az is figyelemfelhívó jel, ha valaki a számára értékes tárgyakat elajándékozza, és egyre jobban visszahúzódik, elszigetelődik a környezetétől. Az önbántalmazó viselkedés vagy az öngyilkossággal fenyegetőzés mindig egy mélyen átélt kiszolgáltatottságból ered. Éppen ez a kiszolgálatottság az, ami olyan viselkedésmódokban ölthet testet, amelyeket érzelmi zsarolásként is átélhetünk. A partner és a hozzátartozók ilyenkor vesztes helyzetbe kerülnek, ahol nincs jó megoldás. Ha engednek, azzal azt jelzik, hogy elfogadják ezt a viselkedést, ezzel teret adnak a további érzelmi zsarolásoknak. Ha nem engednek, akkor folyamatosan attól retteghetnek, hogy mi van, ha mégis valóra váltja az érintett a fenyegetőzéseit. A folyamatos őrlődés, a borderline személytől átvett felelősség iszonyatos érzelmi nyomást jelent és tehetetlenség érzést vált ki. Mi hát akkor a teendő?

Mindig minden körülmények között támogatóan, de határozottan és következetesen, a saját határait védve lépjen fel! Ne vegye magára a felelősséget, hanem kérje mindig szakember segítségét! Használja a korábban bemutatott kommunikációs módszereket! Ne érezze kellemetlenül magát, ha sokszor hívja a segélyvonalat, a rendőrséget vagy a tűzoltókat! Ez minden résztvevő védelme szempontjából fontos. Ha a borderline személy öngyilkossági gondolatokról vagy szándékról beszél, a legfontosabb először is megőrizni a nyugalmunkat. Valós segítséget azonban a partner vagy hozzátartozó, aki a helyzet miatt maga is kétségbeesett, egyedül nem tud nyújtani. Kérjen segítséget! Hallgassa meg az érintettet az aktív odafigyelés módszerével és bátorítsa, hogy minden gondolatát és érzését kiadja magából! Kérdezzen rá a hogyanra és a miértre és legyen végig annak tudatában, hogy ezek a gondolatok mindig segélykiáltást jelentenek, azt a kívánságot, hogy az érintett egy elviselhetetlennek tűnő vészhelyzetnek véget vessen. Semmi esetre se tegyen szemrehányásokat! Ne mondjon olyanokat, mint pl. „Hogyan teheted ezt velem?”, „Annyira azért nem szörnyű a helyzeted!”. A szemrehányások csak további bűntudatot keltenek az érintettben és tovább erősítik a már amúgy is fennálló érzését, hogy ő rossz és semmire sem képes. Ha csitítani próbálja, az az érzelmek őszinte visszajelzésének a hiánya miatt az elszigeteltség érzését erősíti és fokozza a helyzetet. Mindig tartsa szem előtt, hogy az öngyilkossági gondolatok hátterében mindig komoly, valódi problémák vannak és sosem szabad ezeket figyelmen kívül hagyni. Öngyilkossági késztetésre utaló kijelentés elhangzása azonnali cselekvésre szólít fel. Amennyiben az érintett az ön jelenlétében nyilvánítja ki az öngyilkossági gondolatait, akkor semmi esetre sem szabad őt egyedül hagynia. Kezdjen beszélni vele és maradjon következetes! Jelezze vissza a számára, hogy észlelte a segélykérést és ennek megfelelő intézkedéseket fog hozni!

Ne vegye magára a felelősséget, hanem kérje haladéktalanul szakember segítségét! Keressen hozzáértő segítséget és a felelősséget adja át neki. Egy akut vészhelyzetben vagy krízishelyzetben azonnal és habozás nélkül: – Hívjon orvost! – Értesítse a sürgősségi ügyeletet! – Vegye fel a kapcsolatot a legközelebbi pszichiátriával! – Ha akut veszély áll fenn, melyet képtelen a kommunikációs módszerek segítségével uralni, hívja a rendőrséget vagy a tűzoltókat! – Forduljon krízisközponthoz! Legyen készenlétben egy lista, mely a közelben lévő segélyközpontok, ügyeletek, pszichiátriák telefonszámait, címeit tartalmazza. Vészhelyzetben sok időt takaríthat így meg. Hogyan maradhatok őszinte és következetes, ha tudom, hogy ennek következményeként dühkitörésre, támadásra számíthatok? Sok bátorságot követel, hogy a megszokott viselkedésmintákat elhagyjuk és újakat alakítsunk ki. Ráadásul számolni kell a kommunikációs partner megváltozott reakcióival is. Teljesen rendben van, hogy fél az elején kimondani olyan dolgokat, melyeket eddig egyáltalán nem mert a következményektől tartva. A félelem érzésével bizony szembe kell néznie. Tudatosítsa magában, hogy a véleménye visszatartásával nem a borderline párját védi, hanem önmagát próbálja megóvni a következményektől. Ez ugyan rövid távon könnyebbség, de hosszú távon nagyon káros következményekkel jár. A borderline személy számára az őszinte visszajelzés nagyon hasznos, hisz így van csak esélye a valósággal való szembenézésre és a fejlődésre. Ha elkerüli ezeket a szembesítéseket, azzal erősíti a borderline személy amúgy is meglévő hajlamát a valóság tagadására, illetve eltorzítására, és ön is kodependens viselkedést

mutat. Gyűjtsön erőt, hogy következetesen kitartson és képes legyen az őszinte visszatükrözésre. Hogyan kerülhetem el a szakítást? A borderline személyek tisztában vannak azzal a tulajdonságukkal, hogy konfliktushelyzetben hajlamosak a kapcsolat hirtelen megszakítására, hogy így elkerülhessék a problémákkal való szembenézést. Tudják magukról, hogy konfliktushelyzetben nem képesek tisztán gondolkodni, nem elérhetők a környezetükben élők számára és a szakítás után tehetetlennek érzik magukat, mert nem tudják, hogyan vegyék fel újra a kapcsolatot a társukkal. Egyre kifejezettebbé válik az elszigetelődésük és így egyre fenyegetőbbekké válnak. Válasszon egy nyugodt időpontot a borderline párjával való beszélgetésre. Ez is egy remek alkalom az erőszakmentes kommunikáció alkalmazására. Beszéljen neki őszintén arról, hogy milyen tehetetlennek érzi magát a veszekedések során, mert fél attól, hogy elveszíti őt. Hangsúlyozza, milyen fontos az ön számára ez a kapcsolat, és szeretne stabil keretet adni neki. Javasolja a borderline párjának, hogy írjon egy ún. emlékeztető levelet, melynek segítségével egy általa kezdeményezett szakítás után, egy bizonyos idő elteltével a kapcsolatot újra fel tudja venni. Ezt a levelet a borderline személy maga fogalmazza és írja meg, és adja át önnek. Megfogalmazhatja ebben a levélben, hogy mennyire fontos a számára ez a kapcsolat, hogy jól érzi magát benne, feleleveníthet kellemes együtt töltött pillanatokat és leírhatja azt is, hogy hajlamos feszült helyzetekben indulatosan reagálni. Végül emlékeztetheti saját magát arra, hogy a levél léte lehetőséget ad az újbóli kapcsolatfelvételre. Egy szakítást követően ön elküldheti ezt a levelet neki, így lehetővé teszi a számára, hogy újból felvehesse önnel a kapcsolatot. Hogyan kerülhetem el a jövőben, hogy ismét egy borderline kapcsolatba kerüljek? Ezt a kérdést nagyon sokszor felteszik nekem volt partnerek,

– mert nem érzik magukat képesnek arra, hogy egy kapcsolatban kiálljanak magukért, vagy kilépjenek belőle, ha az már nem működik, – mert még mindig a megelőző kapcsolat érzelmi hatásaitól szenvednek, – mert újra és újra romboló hatású kapcsolatokban találják magukat. A válaszom: Nem szükséges megóvni magukat attól, hogy újra egy borderline kapcsolatba kerüljenek, mert egy stabil, magabiztos személyre az nincs romboló hatással. Sőt én határozottan vallom, hogy egy borderline személlyel való kapcsolat hihetetlen lehetőséget rejt magában, mégpedig az önmagunkkal, saját értékeinkkel való kendőzetlen szembenézés lehetőségét. Egy borderline személlyel való kapcsolat megkérdőjelezheti azt a képet, melyet az ember önmagáról dédelget. Egyes személyiséghibák kegyetlenül és fájdalmasan a felszínre kerülnek, de minden egyes szembesülés, mely szorongással tölt el és megsebez, egy lehetőséget is jelent. Rákérdezhetünk: – Miért van ez így? – Mi fáj, mi sebzett meg ennyire és miért? – Mire van szükségem ahhoz, hogy jobban érezzem magam? – A jövőben hasonló helyzetben mit tudok tenni, hogy megkapjam, amire szükségem van, hogy a kapcsolatban jól érezzem magam? – Mit tegyek, hogy megkapjam azt a figyelmet, elfogadást, tiszteletet, amire szükségem van? Igazából nem a borderline személyektől akarjuk mi megóvni magunkat, hanem a csalódástól, hogy nem teljesülnek majd azok a szükségleteink, melyek teljesülését a párkapcsolattól várnánk. Számtalan kapcsolat létezik „egészséges” személyek között is, ahol nem kapják meg a felek egymástól azt, amire szükségük van.

Sokszor azért, mert maguk sincsenek tudatában annak, hogy mire is van igazából szükségük. Gyakori jelenség, és egyáltalán nem csak borderline személyeknél figyelhető meg, hogy az ember az identitását a partnerén keresztül reméli meglelni. Sok párkapcsolat egy szerepjátékra hasonlít, ahol a saját énnel való szembenézéstől, illetve a felelősség felvállalásától való félelemtől vezérelve másnak mutatják magukat, mint akik valójában. Sokan azt várják a partnerüktől, hogy olyan tükörképet tükrözzön vissza a számukra, amilyennek látni szeretnék magukat, bár nem olyanok. Így hát játsszák a szerepüket és reménykednek, hogy így majd olyan tükörképet kapnak, amely megfelel a vágyott énképüknek, akit szeretni lehet. Végül aztán a saját csapdájukba esnek bele, mert ha másnak mutatják magukat, mint akik, akkor a párjuk nem is tudja őket olyannak elfogadni, amilyenek valójában. Aztán egyszer csak kérlelhetetlenül mindig eljön a pillanat, amikor lehullik az álarc és mindkét fél hatalmasat csalódik, és mérhetetlenül átverve érzi magát. Csak akkor van esélyünk egészséges és stabil párkapcsolatra, ha önmagunkra hagyatkozunk és nincs arra szükségünk, hogy a másikban keressük magunkat. Ha elég stabilak vagyunk, hogy felelősséget vállaljunk magunkért és bizalommal megnyíljunk a másik felé, és akár arra is felkészültünk, hogy megsérülhetünk, akkor nem fog veszélyt jelenteni számunkra egy olyan partnerrel való kapcsolat, aki instabilitásában támaszt keres.

9. A szakítás után Na és akkor most… ? Hogyan tovább? Olykor elkerülhetetlenné válik, hogy felismerjük és elfogadjuk a tényt, hogy bárhogy is szeretnénk, a kapcsolat már nem tartható fenn tovább. Ha a kapcsolat egyoldalúvá válik és mindig csak az egyik fél az, aki észleli és próbálja megoldani a problémákat, akkor a közös fejlődés többé már nem lehetséges. Ha maga a borderline személy nem akar fejlődni, akkor a tudatos, empatikus, a helyzetnek megfelelő kommunikációs módszerek is hatástalanok maradnak. A partner számára ennél a pontnál nem marad más lehetőség, mint elfogadni, hogy egy embert az akarata és tudatos együttműködése ellenére megváltoztatni nem lehet. Ha a partner szükségletei folyamatosan hiányt szenvednek és esélye sincs a kapcsolaton belül ezek teljesülésére, akkor az egészséges és önmagáért felelős viselkedés, hogy kiutakat keressünk – és a kapcsolatból való kilépés elkerülhetetlen. A szakítás pillanata a borderline személy partnere számára egyrészt egy lelkileg extrém módon megterhelő időszak végét jelenti, ahol heves érzelmek kiszámíthatatlan, hideg-meleg zuhanyként való váltakozásának és folyamatosan változó kapcsolati struktúrának volt kitéve. Másrészt elkezdődik számára egy időszak, amikor lelkileg összetörten elkerülhetetlenül szembesülnie kell a saját instabilitásával és gyengeségeivel, és újra vissza kell találnia önmagához. A kétség, a szorongás, a remény, bűntudat és a szégyen még hosszú ideig állandó kísérője marad. A borderline kapcsolatra nagyon jellemzők az ismétlődő szakítások, majd újbóli egymásra találások. Egy idő után a legtöbb partner az ismétlődő szakítások során oly mértékben elveszti az önbecsülését és a tartását, hogy nem lesz képes nemet mondani és belemegy a csiki-csuki játékba. Mikor van tehát tényleg vége a kapcsolatnak? Mikor kezdődik valóban a szakítás utáni időszak? Amíg még reménykedik az ember, hogy ha megfelelően viselkedik, még megmentheti a kapcsolatot, vagy amikor már a belső én is egyértelműen megálljt parancsol? Az egészséges

önvédelmi reakció megköveteli egy idő után, hogy az ember elfogadja, hogy a kapcsolatnak már tényleg nincs esélye. Kimondhatatlanul nehéz feladatok várnak a partnerre az újrakezdés előtt. Meg kell értenie a történtek mozgatórugóit, fel kell ismernie a saját szerepét az eseményekben és el kell engednie a párját, hogy tovább léphessen. Miért tűnik olyan nagyon nehéznek az elengedés? Egy borderline kapcsolat kezdeti szakaszát a partner idealizálása és az érzelmek hihetetlen intenzitása fémjelzi. A borderline személy a partnerét oly mértékű figyelemben és pozitív megerősítésben részesíti ilyenkor, amilyenben annak az élete során valószínűleg soha nem volt része. A borderline személyek tipikus partnereit hiányos öntudat jellemzi és általában a szeretethez kapcsolódó számos szükségletben (figyelem, intimitás, biztonság stb.) hiányt szenvednek. A borderline kapcsolat kezdetén mindezek a szükségletek úgy látszik, varázsütésre beteljesülnek. A partner számára ilyenkor minden tökéletesnek tűnik, mintha megtalálta volna a lelki társát, aki a lelke legmélyéig belé lát és mintha olvasni tudná a gondolatait. Hihetetlenül intenzív közelséget él át vele és megszűnik minden eddigi szorongása. Elemi erővel tör fel benne az érzés, hogy „megérkeztem”, mely minden korábban átélt fájdalmát semlegesíti. A kapcsolat kezdetekor átélt, összetett, intenzív, érzelmi állapot a fő oka annak, a környezet számára sokszor érthetetlen jelenségnek, hogy a partner a kapcsolat későbbi szakaszában, a kegyetlen, sokrétű bántalmazás ellenére is kitart a borderline személy mellett. Egy másik ok az ismétlési kényszer, melyet Freud már 1920-ban leírt, és az emberek azon késztetését értette alatta, hogy a korábban átélt, fel nem dolgozott élményeiket újra átéljék. Ez az ismétlési kényszer magyarázza azokat a paradox jelenségeket is, amikor emberek külső kényszer nélkül visszatérnek olyan helyzetekbe, ahol bántalmazták, megszégyenítették, kihasználták őket (például ezt láthatjuk bántalmazott nőknél, prostituáltaknál). Hasonlót figyelhetünk meg a bántalmazott gyerekeknél is, akik még akkor is visszatérnek a szüleikhez, ha azok verik, elhanyagolják vagy ellökik őket.

Megkérdőjelezem, hogy itt valóban paradox jelenségről van-e szó. Az elhanyagolt és bántalmazott gyerekek nem tudják, hogy a környezetük pusztító hatású a számukra és főleg azt nem, hogy lehetne másmilyen is. Hajtja őket a túlélési ösztön. A szülőktől függ az életben maradásuk, így ha a szülőkre, mint bántalmazókra tekintenének, az annak a felismerése lenne, hogy életveszélyben vannak. Ezen felismerés kivédése érdekében a gyerekek magukra vállalják a felelősséget a szüleik viselkedéséért, hogy a kontroll hamis érzetével megőrizhessék a belső stabilitásukat. Ezzel párhuzamosan kialakul az a belső, mély, tudattalan meggyőződésük, hogy ők hibásak, rosszak, velük valami nagyon nincs rendben és nem szerethetők. Később felnőttként is hajlamosak olyan kapcsolatokba belemenni, ahol ezek az önmagukról való belső feltevéseik igazolást nyernek. A szeretet és a fájdalom egymástól elválaszthatatlan érzésekként rögzülnek bennük. A borderline kapcsolathoz való irracionális ragaszkodás egy további oka a borderline személyekre jellemző közeledés-távolodás problematikában rejlik. A borderline személyek csillapíthatatlan vágya az összeolvadásra és a valódi közelségre való képtelenségük egy se veled, se nélküled állapotot (csiki-csuki játék) eredményez. Akinek már volt része intenzív érzelmi kapcsolatban egy másik emberrel, az tudhatja, milyen masszív érzelmi reakciókat eredményezhet a váratlan, drasztikus, érthetetlen eltávolodás. Skinner tanuláselméletéből tudjuk, hogy egy adott viselkedés akkor erősödik meg a legjobban, ha a megerősítés (pozitív, ha jutalmat, negatív, ha büntetést kap) rendszertelenül érkezik. Emberi kapcsolatokban ez úgy jelenik meg, hogy a kiszámíthatatlanság nagyon erős kötődést eredményez. A kiszámíthatatlanságból eredő állandó bizonytalanság fogva tartja az áldozatot. Egy borderline kapcsolatban a borderline zavarból adódó érzelmi túláradások a partnerre is áttevődhetnek. A partner az idealizálás és leértékelés végletes váltakozása, a csiki-csuki játék, az öngyilkossági fenyegetőzések és az érzelmi manipulációk hatására folyamatosan kifejezett érzelmi terhelés alatt áll. Nem képes

eltávolodni a problémától, hogy távolabbról tekinthessen rá, lélegzethez juthasson és nyugodtan átgondolhassa a dolgokat. Idővel elveszti a kapcsolatot önmagával és nem lesz képes a saját érzéseit, szükségleteit felismerni. Egy borderline kapcsolatban a partnert egy sor traumatikus élmény éri. A traumatikus reakciók jellemzője, hogy azok a traumatikus élményt idéző inger hatására újra az eredeti intenzitással aktiválódnak. A traumatikus élmények időtlenek, így az aktiválódó félelem, fájdalom, tehetetlenség, mindig teljes intenzitásukkal törnek a felszínre. Traumatikus élmények következményei lehetnek rémálmok, részvétlenség, bizonyos helyzetek elkerülése, depresszív hangulat. Ha ezeket a tüneteket észleli, egyértelműen szakszerű segítséget kell igénybe vennie, mielőtt súlyos pszichoszomatikus betegséghez vezetnének. Valódi elengedés csak úgy valósítható meg, ha a számtalan apró mozzanatot mind fel tudja dolgozni. Gondolja végig, mit állhat a bűntudat és a felelősség érzése mögött, mi volt az ön hozzájárulása az események alakulásához! A korábbi destruktív kötődést addig fogja fenyegetésként megélni, amíg ennek a kötődésnek a folyamata nem válik áttekinthetővé és érthetővé az ön számára. A gyász Az elengedéshez hozzá tartozik a tudatos búcsú, a hozzánk közel álló személlyel való kapcsolatunk elvesztésének a gyásza. Minden remény szertefoszlott, a jövőre vonatkozó terveinket gyakran újra kell alkotnunk. A saját fájdalmunkat fel kell ismernünk, el kell tudni viselni és fel kell dolgozni. A fájdalomnak és a haragnak, amelyet gyakran tagadunk és elfojtunk, teret kell engedni és végül a bizalom és az életöröm új útjait is meg kell találnunk. Ez egy hosszú folyamat, mely különböző szakaszokra osztható, melyek mindegyikén tudatosan kell végighaladnunk. Adjunk magunknak kellő időt a gyászra. Tudatosan adjuk át magunkat az ezzel kapcsolatos érzelmeknek, ne fojtsuk el és ne értékeljük azokat. A következőkben a gyászmunka szakaszait

mutatom be, hogy felismerhessük, hol tartunk ezen az úton és hogy tudunk ezen előre lépni. A gyászmunka szakaszai: A sokk: Az ember egy időre a teljes bénultság és zavar állapotába kerül. A megszokott, látszólag megbízható problémamegoldó eszközeit hívja elő. Heves érzelmek uralkodnak el rajta (kétségbeesés, félelem, szomorúság, harag), melyek egyben elő is készítik a továbblépést a következő szakaszba. Tagadás: A történtek tagadása, a tudatból való kiszorítása, „ennek nem szabad megtörténnie, nem történhet meg és nem is történt meg”. Ebben a szakaszban benne ragad még a régi valóságban. Előkészület: Az első kísérlet a krízist kiváltó probléma megoldására a megszokott módszerek segítségével. Ez az információgyűjtés szakasza, az ember a témával kapcsolatos könyveket olvas, beszélget másokkal, meghallgat különböző véleményeket. Belátás: Az ember az értelmével elfogadja a történtek valódiságát. Elkezd mesélni az eseményről, de még érzések nélkül vagy az érzések elbagatellizálásával. Érzések elhárítása: Itt már felismerésre kerülnek ugyan a kríziseseményhez kötődő érzések, de még elhárításra kerülnek. Ez önvédelemből történik, az ember nem akarja, hogy fájjon. Érzések elfogadása: Ebben a szakaszban már elfogadásra kerülnek a fájó érzések is, sőt szerves részeivé válnak az emlékezésnek. A történtek újramesélése során nagy szerep jut az érzéseknek, a kellemetlen érzések újra aktiválódnak és újra átéli őket az ember. Inkubációs szakasz: A önsajnálat, a kétségek és az önmarcangolás szakasza ez. A megszokott viselkedésmódok nem megfelelőnek ítéltetnek, miközben azonban egy újabb veszteségtől való félelem még meggátolja az új megoldási lehetőségek felismerését.

Az információk egységes képpé formálódása: Az ember új összefüggéseket ismer fel, rátalál a megoldásokra, tudja már, mit és hogyan kell tennie és ettől megkönnyebbül. A valóság ellenőrzése: Az új nézőpont új viselkedésmódokat eredményez. Az új megoldási módszerek először kipróbálásra kerülnek, majd rögzülnek. Találja meg melyik szakasznál tart éppen és tudatosítsa magában, hogy egészséges megküzdési folyamaton megy éppen keresztül és előrefelé halad (Dr. Björn Migge módszere, ILS). Ha például felismeri, hogy túlságosan átadta magát az önsajnálatnak, akkor az azt jelzi, hogy még nem jutott túl az inkubációs szakaszon. A borderline személyek a traumatikus események feldolgozási folyamata során az érzések elhárításának a szakaszában ragadnak, és nem kerülnek ki a gyászmunkából. A traumatikus élmények, veszteségek feldolgozására való képtelenség kihat a személyiség fejlődésére, és szerepe van a borderline problematika kialakulásában is. A veszteségeket fel kell és fel lehet dolgozni. Veszteségek lehetnek egy szeretett személy elvesztésén túl az elvesztett gyerekkor, az elvesztett egészség vagy akár az elvesztett fiatalkori álmok is. Ezek mind a lényünk életteli részei, és ha az elvesztésüket nem gyászoljuk meg, nem dolgozzuk fel, annak súlyos érzelmi következményei lesznek, feszültséghez, szorongáshoz, depresszióhoz vezethet. Bármily csábító is a gyászmunka fájdalmát és a folyamat során felbukkanó nehézségekkel való megküzdést elkerülni, hatalmas árat fizet, aki nem halad végig a gyász szakaszain, mert nem fogja tudni lezárni a gyászfolyamatot. Feldolgozási lehetőségek, a tudatos gyászmunka Engedje meg magának, hogy érzései legyenek! Engedje őket szabadon, hadd áramoljanak! Ne ítélje el magát miattuk! Engedje meg magának, hogy szomorú legyen, hogy féljen, hogy csalódott legyen, hogy dühös legyen! Ne válassza le magáról az önt élettel feltöltő érzéseit! Egy borderline személlyel való kapcsolat során nem

csupán a borderline viselkedésmintákat hajlamos átvenni az ember, hanem a hozzá tartozó érzéseket és az ezeket kísérő instabilitást is. A borderline kapcsolat során hosszabb időn keresztül elnyomta a saját érzéseit és szükségleteit, miközben elárasztotta önt a félelem, a bűntudat és a szégyen. Megtanulta a fájdalmas érzéseit leválasztani, figyelmen kívül hagyni, mert meg akarta óvni magát ezen érzések elhatalmasodásától. Ez bár az adott pillanatban jó megoldásnak tűnhet, irdatlan pusztító hatással bír. Ismerje ezt fel, de ne hibáztassa magát érte! Fogadja el, hogy az adott pillanatban akkor és ott úgy döntött! A bűntudatnak és a szégyennek nincs itt helye, hisz sem önmagát, sem mást nem akart szándékosan bántani. Legyen bátorsága érezni és elfogadni az érzéseit! Vizsgálja meg az érzéseit! Mit érez? Fájdalmat? Szomorúságot? Csalódottságot? Mi az érzés mögötti szükséglete? A közelség elvesztésétől fél? Az idealizálás szakaszában átélt élmények elvesztésétől fél? Stabil volt az idealizálás szakasza? Tartós volt? Milyen árat fizetett ezekért a pillanatokért? Miért viseli el a bántalmazásokat, a leértékelést? Milyen sokáig bírta volna még ki a kapcsolatot? Meddig akart volna még így élni? És még egyszer: Egy borderline kapcsolatnak igenis megvan a maga értelme! Szembesíti önt a régi, fel nem dolgozott traumatikus élményeivel, kapcsolatba kerülhet a saját érzéseivel, felismerheti a saját határait és hatalmas esélyt kap a fejlődésre. Ha most kihagyja ezt a lehetőséget és nem viszi végig a gyászmunkát, akkor az élet minden bizonnyal ismét egy hasonló próba elé fogja állítani, a legvalószínűbb, hogy egy újabb pusztító hatású kapcsolat formájában… Az idealizálás következményei Az idealizálás visszatérő szakaszai nagyon intenzívek, iszonyatos erejűek, mindig új reményekkel kecsegtetnek és bizakodást keltenek. Az idealizálás szakaszai magyarázzák meg azt a látszólag ellentmondásos jelenséget, hogy a pusztító hatású kapcsolatlefolyás ellenére is olyan erősen ragaszkodik a partner a borderline

személyhez. Egyszerűen annyira szeretné elhinni, hogy az idealizálás szakaszai alatt mutatkozik meg a párja valódi énje és a leértékelés szakaszai csupán rövid kizökkenések, melyekre mindig található valamilyen értelmes magyarázat. Az igazság azonban az, hogy az idealizálás szakaszai éppoly függetlenek a partner személyétől, mint a leértékelés szakaszai. A semmiből feltörő, irracionális, fájdalmas érzésekkel való eláradás leértékelő viselkedéshez vezet, melynek egyetlen célja a belső feszültségektől való megszabadulás, a partner bántása nem szándékos. A semmiből feltörő, kellemes érzések pedig a partner idealizálását eredményezik. A partner sem a leértékelés, sem az idealizálás szakaszában nem oka az érzelmek kontrollálhatatlan túláradásának. Fontos tisztán látni a valóságot, még ha először nehéz is elfogadni ezt. A saját szerep felismerése Tegyen fel önmagának kérdéseket: Miért pont én? Miért velem történik mindez? Miért nekem vannak mindig ilyen kapcsolataim? Ne térjen ki a válaszadás elől! Gondolja végig figyelmesen, mik voltak a közös jellemzők az eddigi kapcsolataiban! Milyen közös tulajdonságai voltak az eddigi partnereinek? Milyen összefüggésben állhat ez önnel? Milyen elképzelései vannak a világról és önmagáról? Milyen volt gyerekként? Milyen volt a szülei kapcsolata egymással? A kapcsolat alakulásában játszott saját szerepünkkel való szembenézés a legfájdalmasabb szakasza a történtek feldolgozásának. Itt mindenképpen le kell leplezni az elhárító mechanizmusokat és meg kell vizsgálni a saját gondolkodásmódunkat és viselkedésmintáinkat. Ismerje fel, hogy a saját élete alakulásáért csak és kizárólag ön a felelős! Ez a felismerés kezdetben elbizonytalaníthatja és szégyenérzettel töltheti el. Ha szükséges, kérje szakember segítségét! Fogadja el önmagát, úgy, ahogy van, minden részével együtt. Bizonyára nem állított fel kellő mértékben határokat, és követett el hibákat, de ez teljesen rendben van, hisz emberek vagyunk. Biztosan meg volt az oka arra, hogy így viselkedett. Most azonban elérkezett az életében egy ponthoz, amikor lehetőséget kap arra, hogy tisztábban lásson és tanuljon a múltbeli eseményekből. A hibák

arra valók, hogy tanulhassunk belőlük, aki nem hibázik, az nem fejlődik. Emberi dolog és az életünk része, hogy hibákat követünk el. Ne ítélje el önmagát ezért. Hogy mindezt felismerje, ez az egyik legalapvetőbb lépés azon az úton, amit végig kell járnia. Fontos, hogy hagyjuk az első ránk törő, iszonyatos fájdalmat végigáramolni, a felgyülemlett érzelmeket sírjuk ki magunkból. Az azonban legalább ennyire fontos, hogy ne ragadjon le hosszútávon ennél a fájdalomnál. Keresse olyan emberek társaságát, akik megértik és meghallgatják! Mivel kívülállók számára gyakran igen nehéz a történteket megérteni, próbálja meg elfogadni az értetlen reakcióikat és ne vegye ezeket visszautasításnak! Írja le, amiket átélt, emlékezzen vissza tudatosan minél több helyzetre és kerülje el, hogy az idealizálás szakaszai legyenek túlsúlyban! Vizsgálja meg ezeket a helyzeteket a mostani tudásával a jelen biztonságos távlatából. Próbáljon meg tudatosan rákoncentrálni azokra a pillanatokra, melyekben fájdalmat érzett és vizsgálja meg, mi volt az konkrétan, ami ilyenkor hiányzott önnek! Mik voltak az érzései és mik voltak a szükségletei? Feleslegesen ne kínozza magát, annak nincs értelme! Ne menjen szándékosan olyan helyekre, melyek fájdalmas emlékeket keltenek, ne nézegessen meghitt pillanatokat idéző fényképeket és ne hallgasson szánt szándékkal olyan zenét, melynek hallatán a szíve megszakad! A tudatos gyászmunka nem azt jelenti, hogy szándékosan bántjuk magunkat. Az agy az érzéseket csak jelen időben képes értelmezni, nem tud különbséget tenni a között, hogy az érzés, amit éppen érez, jelen idejű élményből vagy egy régi emlék felidézéséből származik-e. Az adott érzésekért felelős neuronhálózatok aktiválódnak, a kötődések a hálózaton belül megerősödnek és a fájdalmas érzések agyi lenyomatai kifejezettebbé válnak. A búcsú (rituálék és egyéb hasznos praktikák) Egy borderline személlyel való szakítás gyakorlatilag kivétel nélkül mindig drámai módon zajlik és masszív leértékeléssel és bűntudatkeltéssel jár együtt. A búcsúzás folyamata emiatt kifejezetten nehéz és hosszadalmas. Függetlenül attól, hogy melyik fél mondta ki a szakítást, a partner egy masszívan sérült önértékeléssel és rengeteg fel nem dolgozott élménnyel marad magára. A szakítás pillanatában nem érti még az ember a borderline személy

viselkedését és megbocsátani sem tud neki. Túl mélyek a sebek. A feldolgozás feltétele az összefüggések felismerése, a történtek megértése. Ki ne tapasztalta volna már a belső önmarcangolások pusztító hatását, amikor egy konfliktushelyzet megélése után az ember a beszélgetés minden egyes részletét kielemzi, miközben szégyelli magát, haragszik magára vagy másokra, s mindeközben persze nem lel értelmes megoldásra. A valóság az, hogy ezekre a múltbéli esetekre már nincs behatásunk. Az életet MOST éljük, jelen időben. Az állandó visszatekintgetés túl sok olyan energiát vesz el, melyre a jelenben van szükségünk. Keressen olyan rituálékat, melyek megkönnyítik, hogy a kaotikus emlékektől eltávolodjon, ugyanakkor visszataláljon összezavarodott önmagához. Néhány rituáléötlet: A szemeteskuka módszere: Írja fel egy papírlapra mindazt, ami nyomasztja, majd menjen oda a kukához, közben lassan gyűrje össze, vagy tépje apró darabokra a papírt, majd dobja ki! Képzelje maga elé mindeközben, hogy most ezektől a kellemetlen emlékektől megszabadul! Kezdje egészen hétköznapi dolgokkal, melyek emlékétől könnyű megszabadulnia! Később felírhat olyan kínzó emlékeket is, melyeket nehezen tud száműzni a fejéből! Ami a kukába került, attól végérvényesen megszabadult! A hála módszere: Békéljen meg önmagával! Fogadja el magát annak, aki! Este lefekvés előtt szánjon időt arra, hogy röviden hálát adhasson mindazért, ami jó az életében! Gondolja végig, mi minden jó történt önnel a nap folyamán! Ezek lehetnek egészen apró dolgok is, melyek színt vittek az életébe, segítettek ellazulni vagy egyszerűen csak örömet okoztak. A búcsú vizualizálásának módszere: Hunyja be a szemét és képzelje maga elé, amint a volt partnerével egy útelágazáshoz érkeztek. Innentől kezdve külön utakon kell továbbhaladniuk. Búcsúzzon el tőle szeretettel, ölelje át, köszönje meg neki az együtt töltött időt, majd hagyja elmenni. Nézzen utána, amint lassan távolodik öntől, egyre

kisebbnek látszik, majd lassan eltűnik a horizontról. Tudja, hogy az út, mely ön előtt áll, új helyekre viszi majd, új emberek és új élmények várnak önre. Képzelje maga elé ezt a képet annyiszor, amennyiszer szüksége van rá ahhoz, hogy érezze a megkönnyebbülést. Az önjutalmazás módszere: Jutalmazza meg magát apróságokkal minden nap, akár olyan dolgokkal is, melyeket régen nem engedett meg magának. Igyon meg egy kávét a kedvenc kávézójában, sétáljon, vegyen apró ajándékokat magának, találkozzon emberekkel. Röviden: tegyen valami jót a lelkének! A ceremónia módszere: Hívjon elő emlékezetében múltbeli, fájdalmas emlékeket és zárja az összes nehéz pillanatot a szívébe. Ha van kedve, gyújtson gyertyákat, vagy akár füstölőt. Egészen tudatosan élje át újra ezeket a felidézett pillanatokat a hozzájuk kapcsolódó minden egyes érzéssel együtt. Ismerje fel, hogy már nem rabja többé ezeknek az emlékeknek! Nyugodtan sírjon, engedjen utat az érzéseinek! Ha úgy tartja kedve, nyugodtan toporzékoljon, vágja a párnát az ágyhoz, tépjen szét leveleket, rajzoljon, énekeljen, minden megengedett! Képzelje el, amint becsukódik a szíve, lássa maga előtt, amint az emlékek a szíve egy kis rekeszébe elzáródnak. Ezt megvalósíthatja akár úgy is, hogy a fájdalmas emlékeket idéző képeket, képeslapokat, leveleket, apró emléket bezárja egy dobozba. Ha végzett, fújja el a gyertyákat, lélegezzen nagyokat és szívja magába ismét az élet szeretetét! Bocsásson meg önmagának: Fogadja el, hogy követett el hibákat! Szabad hibázni. Ne felejtse el, milyen nyomás alatt volt és mennyi mindent nem tudott! Képzeljen maga elé pillanatokat, melyek bűntudatot keltenek önben és vizsgálja meg őket a mostani tudásával! Engedje meg magának, hogy ember legyen, aki mint minden ember, néha megbánt másokat és tudatosítsa, hogy ezeket a hibákat nem gonoszságból követte el! Mondja ki hangosan minden egyes maga elé képzelt újra átélt kép után, hogy: „Megbocsátok magamnak.” Az emlékek megváltoztatása: Ez a rövid, de nagyon hasznos gyakorlat a neurolingvisztikus programozás (NLP) technikái közül

való. A fájdalmas emlékeinket úgy változtatjuk gondolatban még hozzájuk fűzünk valamit.

meg,

hogy

1. Vizualizáljon fájdalmas emlékeket, egy veszekedést vagy egy telefonbeszélgetést. Próbáljon meg lehetőleg minél pontosabban visszaemlékezni az érzékszervi hatásokra melyeket ott, akkor érzékelt. Forgasson képzeletben egy filmet, és minden apró részletet tegyen bele a filmbe, próbáljon meg a szagokra és a hangokra is visszaemlékezni. Érezze át, mit érzett! 2. Most gondolatban tegyen hozzá egy bizarr aláfestő zenét! Ez lehet egy rajzfilm zenéje vagy egy cirkuszi zene, vagy bármilyen zene, mely abszolút nem illik a helyzethez és bizarrul hat. A kellemetlen emlékhez, ahol önt bántották, becsmérelték, tegye hozzá gondolatban például a Tom és Jerry zenéjét, mely abszolút nem passzol hozzá. Most játssza le magában a filmet újra, ezúttal ezzel a háttérzenével együtt és figyeljen erősen az érzéseire! Ismételje a gyakorlatot egészen addig, míg alább nem hagy a fájdalom! 3. Most képzelje ismét maga elé az eredeti verziót zene nélkül és figyelje meg most is az érzéseit! Meg fog lepődni, hogy mennyire kevéssé fog fájni az emlékezés. Az el nem küldött képzeletbeli levelek módszere: A következőkben három levélformátumot talál, melyek John Gray „Mars and Venus Starting Over”9 című könyvéből valók. Az elsőt a saját nevében, a másodikat a volt partnere nevében, a harmadikat ismét a saját nevében írja meg! Ennek a képzeletbeli levélváltásnak a segítségével lehetősége lesz a partnerére és a kapcsolatukra egy új nézőpontból tekinteni. Az első levélben fogalmazza meg a kapcsolattal és a partnerével kapcsolatos érzéseit, gondolatait! Képzelje maga elé, amint a volt partnere olvassa a levelét! Első levél Kedves…!

Azért írom ezt a levelet, mert fontos a számomra, hogy a szomorúságomról / a szorongásomról/ a mérgemről beszéljek neked, hogy megérts engem. Pillanatnyilag… érzem magam. Mérges vagyok azért, mert… Mérges vagyok, amikor… Nem tartom rendes dolognak, hogy… Azt kívánom, hogy… Szomorú vagyok amiatt, hogy… Szomorú vagyok, amikor… Azt akartam, hogy… Azt vártam volna, hogy… Attól félek, hogy… Félek, mert… Félek, amikor… Nem szeretném, hogy… Szükségem van arra, hogy… Sajnálom, hogy… Sajnálom, amikor… Szeretném ha… Remélem, hogy…

Köszönöm, hogy végigolvastad. Szeretettel, Második levél Most fogalmazzon meg egy képzeletbeli, szeretettel megírt választ az első levélre! Képzelje magát a volt partnere helyébe és írjon a nevében önmagának egy olyan levelet, amilyet kapni szeretne tőle! Kedves… ! Köszönöm, hogy… Most már értem, hogy… Tényleg nagyon sajnálom, hogy… Kérlek, bocsásd meg, hogy… Szeretném, hogy tudd… Megérdemled, hogy… Szeretném, hogy… Szeretettel, Harmadik levél Most írjon ismét a saját nevében egy válaszlevelet a második levélre, melyben támogatást kapott. Fontos, hogy a megbocsátás, a hála és a bizalom pozitív érzéseit fogalmazza meg, hogy ezáltal megerősítse ezeket! Kedves… ! Köszönöm, hogy… Most már értem, hogy…

Most már tisztán látom, hogy… Tudom, hogy… Megbocsátom, hogy… Hálás vagyok azért, hogy… Bízom benne, hogy… Pont azon vagyok, hogy… Szeretettel, A gyakorlatok végzése során tapasztalni fogja, milyen sokat segíthetnek a képzelt levelek, a vizualizáció, a kis rituálék és a ceremóniák a feldolgozásban és mennyire más szemszögből is lehet látni a történteket. Engedjen szabad utat az érzéseinek és egészen tudatosan figyelje, miként párolognak el a kellemetlen érzései, hogy átadják a helyüket a megkönnyebbülésnek. Lehet, hogy először csupán rövid ideig tart ez a könnyebbség, de egyre gyakrabban és hosszabban fogja átélni és idővel lehetősége lesz tényleg megszabadulni a kellemetlen érzéseitől. Próbáljon meg gondolatban szeretettel elbúcsúzni a volt párjától. Biztos van sok olyan pillanat, melyekre szeretettel és hálával tud visszatekinteni. Tudatosítsa magában, hogy a volt párja bántó viselkedése a személyiségzavarából fakadt és nem akart szándékosan fájdalmat okozni önnek! Próbáljon neki megbocsátani! Az összefüggések ismerete segít a történteket feldolgozni és megszabadulni az érzelmi tehertől. Haladjon tovább az új úton, melyre rálépett! Új kapcsolatok és új élmények várják. Az újrakezdés A szakítás pillanatában az életének egy új szakasza kezdődik el. A gyász feldolgozásának a szakaszain való előrehaladás, az érzések elfogadása, a történtek megértése már az első bizonytalan lépések megtétele ezen az új úton. A legnagyobb hiba, amelyet ebben a szakaszban elkövethet, ha sürgeti a folyamatot. Érthetően szeretne

az ember minél hamarabb megszabadulni a fájdalmas érzéseitől. Kísért a lehetőség, hogy gyorsan elnyomja ezeket az érzéseket, csak hogy végre már ne fájjon. Talán megpróbál beleugrani egy új kapcsolatba, hogy így próbálja meg csillapítani a mély szomorúságát és szorongását. Egészen addig azonban, amíg még a lelki sebei nem gyógyultak be, ezeknek a sebeknek védelemre van szükségük. Hasonlóan a testi sebekhez, a lelki sebeknek is idő kell a gyógyuláshoz. Egy új, valódi kapcsolatra csak akkor van esélye, ha már képes őszintén, bizalommal megnyílni a másik felé. Mély lelki sebekkel erre azonban nem lesz képes. Ösztönösen vissza fog húzódni, hogy védje magát. Ez teljesen érthető reakció, de egy új kapcsolat kialakítását hátráltatja. Adjon időt magának! Gondolja végig, mire van szüksége és hogyan szerezze meg ezeket! Menjen emberek közé! Már a felszínes emberi kapcsolatok, pár kedves szó, egy mosoly is sokat lendíthetnek a gyógyulás folyamatán. Meg fog lepődni milyen hihetetlen erejűek ezek az apró kedvességek, és mint napsugarak lassan, kíméletesen gyógyítják be a sebeit. Ne a volt párját keresse az új kapcsolatában! A borderline kapcsolatban megélt extrém fokú érzelmeket és a feltétel nélküli összeolvadás élményét valószínűleg soha nem fogja egy egészséges párkapcsolatban megkapni, de erre nincs is szükség. Tudatosítsa magában, hogy a volt borderline párja hiányzó identitása tette lehetővé, hogy a kapcsolat elején az ön személyéhez olyan hihetetlen mértékben hozzá tudott idomulni! Az illúzió, hogy megtalálta a lelki társát, ebből eredt. Vegye az élettől kapott ajándéknak, hogy volt része ilyen magas hőfokú érzelmi élményben, de ne bánja, hogy ezt nem fogja még egyszer átélni! Egy egészséges párkapcsolat két kialakult identitású fél között másként működik. Fogadja el, hogy a volt kapcsolatát nem fogja soha teljesen maga mögött tudni, mindig lesznek pillanatok, amikor bevillannak emlékképek a múltból! Kezdetben, amíg még tart a gyógyulási folyamat, előfordulhat, hogy egy másik embertől kapott gyengédség, szeretetteljes szavak, kedves dicséret kellemes érzés helyett félelmet keltenek önben. Tanulja meg megérteni és elfogadni ezeket a kezdeti reakciókat! Ezek annak a jelei, hogy még nem gyógyult meg teljesen.

Ha hosszabb időn keresztül szenvedte el az idealizálás és a leértékelés, az intenzív közelség és a rideg távolságtartás kiszámíthatatlan, végletes váltakozásait, akkor törvényszerűen összekapcsolódik a lelkében a szerelem a fájdalommal. Ne ítélje el magát ezért! Nézzen szembe önmagával és engedje áramolni az érzéseit! A lelke meg tud és meg is fog gyógyulni. Tekintse volt borderline kapcsolatát egy értékes tapasztalatnak, mely hozzásegítheti ahhoz, hogy közelebb kerülhessen önmagához, közelebb, mint amilyen közel ez előtt a kapcsolat előtt valaha volt!

10. Interjú Alexával (42 éves, egykori partner egy borderline kapcsolatban) M. R.: Hogyan ismerkedtél meg a pároddal és miként élted meg a találkozást? Alexa: Az interneten ismerkedtünk meg. Először csak chateltünk, majd kb. egy héttel a megismerkedésünk után felhívott telefonon. Már azelőtt, hogy személyesen találkoztunk volna, a telefonbeszélgetéseken keresztül nagyon erős vonzalom alakult ki közöttünk. Ezek a beszélgetések nagyon meghittek és bizalmasak voltak, úgy tűnt, teljesen úgy látja a világot, ugyanúgy érez, mint én. Egyszerűen hihetetlen volt. Függővé váltam a telefonbeszélgetéseinktől, még soha senkivel nem éreztem ilyen behatóan erős közelséget, mint vele. Ténylegesen el tudta hitetni velem, hogy nagyon fontos vagyok számára, olyan érzés volt, mintha egyek lennénk. Egyik alkalommal átküldött egy dalt, Grönemeyertől a „Demo” című számot: „Te vagy az én hetedik érzékem, a kétszeresen biztos talaj a lábam alatt, a második arcom… egy biztató jel, a remény maga, egy fénysugár az éjszakában…” Igen, ez akartam lenni, a remény a számára. A válópere zajlott ebben az időszakban és sokat szenvedett. Tele voltam együttérzéssel iránta és egyszerűen nem bírtam megérteni, hogyan válhat el valaki egy ilyen csodálatos embertől. Az első szerelmes üzenetét sms-ben küldte el, ez egy kicsit fura volt, hisz akkor még sosem láttuk egymást, de valahogy mégis úgy éreztem, hogy minden rendben van így, ahogy van. Vele valahogy minden más volt… Mindössze három héten belül nagyon erős kötelék alakult ki közöttünk, lekötötte minden gondolatomat és érzelmemet. Aztán eljött az első találkozás, emlékszem, mennyire hízelgett nekem, hogy fél Németországot keresztülutazza értem, csak azért, hogy engem, a nőt az internetről, megismerhessen. Ez az első találkozás volt a legintenzívebb élmény, melyben valaha is részem volt az életemben. Nem kávézóban találkoztunk, hanem rögtön a szállodai szobájában és egy pillanat alatt szertefoszlott minden idegenkedésem, amint

meghallottam a jól ismert hangját. Ez a hétvége csak a gyengédségről, az erotikáról, a feltételek és tabuk nélküli intimitásról szólt. Gyönyörű hétvége volt, a búcsút követően mégis motoszkált bennem valami megfoghatatlan balsejtelem. Nem tudtam magamnak megmagyarázni, mi az, ezért inkább elhessegettem az érzést és nem törődtem vele. Minden villámgyorsan történt és olyan hihetetlen intenzitással, ami ugyan kicsit elbizonytalanított, de egyben teljesen le is nyűgözött. M. R.: Mikor tűnt fel először, hogy baj van? Alexa: Alapjában véve már az első közösen töltött hétvégénket követő este. Az sms, amelyet küldött, nagyon rövid volt, és nem volt benne szinte semmi érzelem, más volt, mint a megelőzőek. Egészen egyértelművé azonban a következő telefonbeszélgetéskor vált számomra. Egyszer csak már nem volt rendben se az, ahogy beszélek, se az, amit mondok. Leértékelte és kritizálta a nézeteimet, ekkor már megjelent valamiféle távolság közöttünk, ami eddig nem volt ott és ez szorongással töltött el. Ezután az intenzív, csodaszép hétvége után inkább még erősebb kötődésre számítottam, de semmiképp nem erre az eltávolodásra. Ami ezután következett, az maga volt a pokol számomra. Heves bocsánatkérések, majd érthetetlen ellenségeskedésekkel teli szakaszok váltogatták egymást. Borzasztóan féltékeny volt, pedig tényleg a legcsekélyebb oka sem volt rá. Az első félévben semmiségek miatt többször szakított velem, máskor meg öngyilkossággal fenyegetőzött. Egyszer a munkahelyemen hívott fel, amikor ügyeletes voltam a pénztárnál, és közölte telefonon, hogy éppen az autópályán száguld és nem akar többé élni. Szörnyű volt. A vevők ott álltak előttem, nem tudtam, mit tegyek, annyira borzalmasan tehetetlennek éreztem magam. Egy másik alkalommal pedig jelezte, hogy nagyon rosszul van, majd egy egész héten át nem jelentkezett, nem is lehetett elérni, szóval azt sem tudtam, él-e még egyáltalán. Folyamatosan magasfeszültség alatt álltam. M. R.: Hogyan élted meg az ő problémáját?

Alexa: Nagyon sok gyógyszert szedett. Gyakran került a legmélyebb depresszióból hirtelen minden ok nélkül eufórikus állapotba. A bulimiája (evésrohamok, majd önhánytatás) miatt is sokat aggódtam csakúgy, mint a mindig vissza-visszatérő halállal kapcsolatos gondolatai miatt. Jöttek úja és újra az öngyilkossági gondolatai, arra is felhívta a figyelmemet, hogy van egy egész raktárkészlete gyógyszerekből a pincében – patikalátogatóként dolgozik –, ezzel is iszonyatos szorongást váltott ki belőlem. Ennyi gyógyszer elég lenne ahhoz is, hogy akár 36-szor megölhesse magát, mondta. Állandóan új céljai és tervei voltak, melyek közül végül egyiket sem valósította meg. Egyszer azt mesélte, hogy a felesége barátját meg akarja ölni, és egészen úgy tűnt, már pontosan el is tervezte a részleteket. Nekem a legkisebb kételyem sem volt afelől, hogy tényleg megteszi. Tisztán láttam magam előtt, hogy megöli és tudtam, ha nem teszek semmit, egy emberélet szárad majd a lelkemen. Ezzel nem tudtam volna együtt élni. Ugyanakkor féltem, hogy nehogy bajba keverjem. Atyaég, hisz annyira szerelmes voltam és féltem, hogy elveszítem. Lelkileg teljesen darabjaimra voltam esve. Nem tudtam aludni, nem tudtam dolgozni…, egyszerűen szörnyű volt. Mindig újra és újra megpróbáltam hatni rá, aztán végül feladta a tervét, de ezek a napok borzalmasak voltak számomra. Gyakran, amikor különösen közel voltunk egymáshoz és az egymás utáni sóvárgás már szinte fájdalmas volt, hirtelen veszekedést provokált. Ilyenkor gyakran szidalmazott engem és bár mindent megtettem azért, hogy semmilyen okot ne adjak a veszekedésre, ő mindig talált valamit, amit a szememre hányhatott. M. R.: A kapcsolat alatt megváltoztattad a viselkedésedet vele szemben? Alexa: Igen. Kezdetben még nagyon nyitott voltam felé, tele bizalommal. Egy idő után azonban már mindig féltem, nehogy valamivel felizgassam. Nem akartam veszekedést, azt akartam, hogy szeressenek és hogy szerethessek. Egyik pillanatról a másikra éltem. Ha a közelemben volt és figyelt rám, úgy éreztem, a világom rendben van. Amikor eltávolodott tőlem, minden összetört bennem. Borzasztóan féltem a veszekedésektől és a következményeiktől, de

egyszerűen lehetetlen volt kitérni előlük. Mindegy volt, mit teszek, az vagy túl kevés volt, vagy túl sok. Egyszer megkért, hogy küldjék neki több sms-t, amit aztán meg is tettem. Aztán jött a szemrehányás, hogy idegesítem ezzel. Mindegy volt, mit és hogyan teszek – úgyis rossz volt. M. R.: Meg tudod pontosan fogalmazni, hogyan érezted magad ebben a kapcsolatban? Alexa: Tehetetlennek, egyszerűen tehetetlennek. Együtt lenni vele valami egészen csodálatos érzés volt, ami azonban a külső körülmények miatt meglehetősen ritkán adatott meg. Ezek az együtt töltött pillanatok a legmélyebb összetartozás élményét adták és hihetetlen gyengédséggel voltak átitatva. Ezt meg akartam őrizni. Annyira féltem attól, hogy elveszítem. Félelem, igen, azt hiszem ez volt az az érzés, ami ebben az időben a leggyakoribb kísérőm volt. Félelem attól, hogy történik vele valami, félelem attól, hogy elveszítem, félelem attól, hogy nem tudok érte eleget tenni. Folyamatosan készenlétben álltam, nem volt egy igazán nyugodt pillanatom sem. Még akkor sem, amikor az este egy harmonikus telefonbeszélgetéssel ért véget, hisz sose tudhattam, mit hoz a holnap. Minden annyira hullámzó volt, olyan valótlan. Semmi sem volt stabil, semmi sem… M. R.: Boldog voltál ebben a kapcsolatban? Alexa: Igen is, meg nem is. Ritkán éreztem magam az életem során ilyen magányosnak, elveszettnek és értéktelennek. A másik oldalról azonban ilyen fokú közelséget, összetartozást sem éltem még át egy másik emberrel sem, mint vele. Az a kevés boldog pillanat, amely adatott, kábítószerként hatott, függővé váltam. M. R.: Miért nem szálltál ki a kapcsolatból, ha nem érezted jól magad benne? Alexa: Megpróbáltam. Az elején még harcoltam érte, amikor hátat fordított, később már csak elfogadtam, amikor kimondta a szakítást.

Aztán megint jött és megint elment, és megint jött. Sokáig nem voltam képes nemet mondani neki. M. R.: Milyen hosszan próbáltál küzdeni a kapcsolatért? Alexa: Azért nehéz erre a kérdésre válaszolnom, mert hagyományos értelemben vett, valódi kapcsolat igazából sosem volt közöttünk. Volt egy nagyon intenzív időszak a megismerkedésünk után, majd ezt követően rövidebb együtt töltött idők, ismétlődő szakítások, néha hetekig, akár hónapokig tartó szünetek váltogatták egymást. Az együtt töltött időszakok mindig rövidek voltak. Aztán még volt egy szintén nagyon intenzív utolsó találkozásunk egy év szünet után, mely azonban újra a régi konfliktusokat hozta elő. Mindamellett ekkor már tudatában voltam annak, hogy a kapcsolattal szembeni reményeim tiszta illúziók. Amíg azonban tényleg igazán szakítani tudtunk, amikorra valóban elfogadtam, hogy nincs tovább, és ki is tudtam mondani, hogy NEM, többé nem jöhet vissza hozzám, az úgy jó másfél évig eltartott. M. R.: Hogyan élted meg a szakítás utáni időszakot? Alexa: A harmadik szakítás után kész roncs voltam. Részvétlen másokkal szemben, alig bírtam bármire is reagálni, teljesen kiégtem belül. Sok mindent csináltam ebben az időben, ami egyáltalán nem tett jót nekem. Rövid kalandokba bonyolódtam, egyszerűen csak közelségre, figyelemre vágytam, arra, hogy végre valaki átöleljen. Nagyon rossz időszak volt. Nem tudtam senkit megszeretni, minden férfiban őt kerestem, mindig csak reméltem és vártam, a parttalan magány érzése volt ez. Ennek ellenére most már úgy tekintek vissza erre a kapcsolatra, mint egy ajándékra. Nagyon sok mindent megtanultam, a világom megváltozott. Rákényszerültem, hogy megvizsgáljam a saját értékeimet, hogy rákérdezzek: Hogy hagyhatom ezt, miért nem becsülöm magam? Miért nem állítok határokat? Feltettem magamnak ezeket a kérdéseket és volt bátorságom, hogy válaszok után kutassak. A válaszok ugyan nem voltak mindig a kedvemre valók, de cserébe visszaadták az életemet, méghozzá egy sokkal gazdagabb életet, mint amit előtte éltem. A saját magam megismerése, és az, hogy rájöttem, mi volt az

én szerepem, mivel járultam én hozzá a kialakult helyzethez, számomra nagyon fontos tapasztalatok voltak. M. R.: Mivel járultál te hozzá a kialakult helyzethez? Alexa: A feltétel nélküli alkalmazkodássommal és a csökkent önértékelésemmel. Nagyon kevésre tartottam magamat akkoriban. Féltem, hogy nem vagyok elég szerethető. Rengeteg önpusztító hitrendszert fedeztem fel magamban, melyek a korábbi, gyerekkori és fiatalkori tapasztalataimban gyökereztek. Nem voltak ismeretlenek számomra sem az álságos „jóságos gyűlölködések”, sem a folyamatos becsmérlések, sem az utalások arra vonatkozóan, hogy valami nincs rendben velem. A legeslegnagyobb hibám pedig az volt, hogy nem állítottam fel határokat, de tényleg, egyáltalán nem. Nem figyeltem magamra. Gyorsan felhagytam a félénk első próbálkozásaimmal, hogy a saját igényeimet is megemlítsem, amint láttam, milyen következményekkel jár ez. Engedtem, hogy eluralkodjon rajtam a félelem és alapjában véve saját magammal szemben alkalmaztam érzelmi elnyomást. Ehhez jött még hozzá az is, hogy egyszerűen nem voltam abban a helyzetben, hogy megértsem és elfogadjam magamat. Arra sem volt igazán esélyem, hogy őt megismerjem. Jobb híján rengeteg dolgot bemagyaráztam magamnak, és az eseményeket mindig úgy értelmeztem, hogy azok megfeleljenek a feltételezéseimnek. M. R.: Mi volt az konkrétan, ami végül segített az átéltek feldolgozásban? Alexa: Először is sokat segítettek a pszichológiai tanulmányaim. A dolgok mélyére akartam ásni és alapjaiban megérteni a történteket, meg őt is. Kértem és kaptam segítséget barátoktól, kollégáktól is. A kapcsolatunknak már rég vége volt, amikor először találkoztam a borderline zavar fogalmával. Korábban nem hallottam erről a személyiségzavarról, és fogalmam sem volt, mit jelent. Teljesen sokkolt, amikor a tüneteket olvasva felismertem őt. Hirtelen sok minden világossá vált, ami addig teljesen érthetetlen volt számomra, az a rengeteg ellentmondás, a téboly, a szorongás. Ez által abba tudtam hagyni, hogy folyamatosan

hibáztassam önmagamat, megszabadultam a bűntudatomtól, és a szeretet és gyűlölet bonyolult, összetett érzelmi kavalkádjától is, amit iránta éreztem. Először is meg kellett tanulnom megengedni magamnak, hogy mérges legyek és megszabadulni attól a nyilvánvaló hajlamomtól, hogy mindig mentségeket kerestem a viselkedésére. Az a felismerés, hogy nem szándékosan akart megsebezni, kicsit vigasztalólag hatott. Igazán azonban az segített, hogy találkoztam egy férfival, aki türelemmel és szeretettel vett körül. Elfogadott olyannak, amilyen vagyok, nem helyezett nyomás alá, nem manipulált, rendben volt számára az, aki én vagyok és az, ahogy érzek. Sokáig tartott, amíg ezt el tudtam fogadni és még tovább, amíg képessé váltam arra, hogy ezt viszonozni is tudjam. Sokáig valahogy nyugtalanított, hogy ő olyan stabil. Amikor azt mondta este, hogy szeret, akkor még másnap reggel is szeretett. Ez teljesen szokatlan volt a számomra. Hogy milyen mélyek voltak a sebeim, az mutatja, hogy sok mindenben fenyegetést véltem látni, ahol nem volt, nem hittem el dolgokat, mindig visszakérdeztem és nem vettem egyértelműnek, hogy bízhatok benne. Nem tettem könnyűvé a számára a helyzetet, de idővel mégis igazi harmonikus kapcsolat alakult ki közöttünk, olyan, amilyenre mindig is vágytam, és hálás vagyok, hogy ezt átélhetem. Ez sem lenne lehetséges számomra a megelőző bonyolult kapcsolat, a fájdalmas tapasztalatok nélkül. Ma már hálával tudok visszatekinteni a történtekre. Több volt ez egy fájdalmas leckénél, az életem egy időre teljesen kisiklott a pályájáról. Azonban e nélkül a tapasztalat nélkül nem kényszerültem volna rá, hogy megvizsgáljam és megismerjem önmagamat. Az, hogy ebben a kétségbeesetten reménytelen szerelemben egy igazi erőforrásra leltem, életem legfontosabb tapasztalatai közé tartozik. Nem csupán a borderline problémakört illetően tanultam sokat, hanem nagy általánosságban a szeretet fontosságát értettem meg, hogy hogyan kell szeretni, a szeretetet megőrizni s nem elnyomni még akkor sem, ha viszonzatlanul marad. Felnőtté váltam ebben a kapcsolatban, és ami végül visszamaradt belőle, az egy igazán nagyon szép és értékes tapasztalat.

11. Zárszó Ha sikerült végigrágnia magát a könyvön és eljutott idáig, valószínűleg zúg még a feje a sok információtól, melyekkel elárasztottam. Sok partner számára különösen annak a felismerése és elfogadása nehéz, hogy részben ők is felelősek a kapcsolat alakulásáért, hogy a lelki fájdalmaik nagy része a saját hiányosságaikból ered. Most itt lehetőséget kap arra, hogy felismerje ezeket, és felvállalhassa a felelősséget önmagáért, elfogadja saját magát és az élete alakítását a saját kezébe vegye. Az erőszakmentes kommunikációs módszer alkalmazásának első próbálkozásai meglehet, még nem hozzák meg azonnal a várt sikert. Tudatosan figyelni a saját, valamint a kommunikációs partner érzéseire, szükségleteire, következetesnek maradni, évtizedes gondolkodásmódokat és viselkedésmintákat megváltoztatni nagyon nehéz feladat. Azonban nem kell a könyvben bemutatott valamennyi kommunikációs technikát azonnal tökéletesen alkalmazni, elég, ha kezdetben kisebb változtatásokat vezet be. Idővel éppolyan szerves részei lesznek a mindennapi kommunikációjának ezek az új kommunikációs minták, ugyanolyan automatikusan, gondolkodás nélkül fogja alkalmazni őket, mint jelenleg a romboló hatásúakat. Haladjon lépésről lépésre! Olvassa újra és újra az egyes fejezeteket, tegyen fel kérdéseket és gyakoroljon! Meglátja, már az első eredmények gazdagon megjutalmazzák a fáradozásaiért. Nemcsak a borderline személlyel, hanem a környezetében lévő összes emberrel, a barátaival és kollégáival is megváltozik majd a kapcsolata. Tudatosítsa magában újra és újra, hogy az önmagára való figyelem nélkül a kommunikációs technikák egyedül hatástalanok maradnak, még ha oly strukturáltak és érthetőek is. Következetesen hatásos fellépést csak a belső folyamataink és a kifelé mutatott viselkedésünk összhangja tesz lehetővé. Azért olyan megerőltető ez a kommunikációs mód, mert mindig figyelni kell a változásokra. Az élet folyamatosan mozgásban, változásban van, ami bennünket mindig új, néha félelmetes érzelmekkel szembesít. Bátornak lenni, figyelni és elfogadni az érzelmeinket és magunkat, ez az előfeltétele annak,

hogy másokat is el tudjunk fogadni és képesek legyünk egy igazi kapcsolatra. Tekintse az élettől kapott ajándéknak, hogy egy olyan emberrel hozta össze a sors, aki kizökkentette az egyensúlyából, felnyitotta a szemét arra, mennyire bizonytalan lábakon állt eddig és rákényszerítette, hogy szembenézzen önmagával és lehetővé tette, hogy az énje megmaradt romjaiból valami újat építhessen fel! Ez egy lehetőség, egy ajándék az élettől és egyes-egyedül magán múlik, hogy él-e vele. Tiszta szívemből kívánok önnek ehhez sok erőt és sikert! Manuela Rösel

Hivatkozások 1

Erich Fromm: Az emberi agresszió anatómiája, 1973

2

Peter Schellenbaum: Das Nein in der Liebe, 1986. szeptember, 77. oldal, Die Leitbildspiegelung 3

Peter Schellenbaum: Das Nein in der Liebe

4

Manuela Rösel: Lieben leicht gemacht

5

Marshall B. Rosenberg, Nonviolent Communication: A Language of Life 6

Jerold J. Kreismann, Hal Straus, Ich hasse dich – verlass mich nicht! Die schwarzweisse Welt der BorderlinePersönlichkeit 7

Susan Forward és Donna Frazier: Érzelmi zsarolás – A félelem, a kötelességér zet és a bűntudat szorításában, Édesvíz Kiadó, Budapest, 1998 8

u.a.

9

Önsegítőkönyv

10

John Gray „Mars and Venus Starting Over”

Weboldalak, telefonszámok lelkisegély nyújtásához 1.

Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok

Éjjel-nappal, mobilról vagy vezetékesről ingyenesen hívható: 116 123 2. Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány (gyermek- és ifjúsági telefonszolgálat)

Éjjel-nappal, vezetékesről ingyenesen hívható: 116 111. www.kekvonal.hu 3. NANE Egyesület gyerekeknek telefonszolgálat

bántalmazott

nőknek

és

vezetékesről, ingyenesen hívható: 06-80-505-101 mobilról vagy vezetékesről normál tarifával hívható: (06-1) 267-4900 Szerda kivételével este 6-10-ig. www.nane.hu 4.

Délután telefonszolgálat: lelkisegély időseknek

Este 6—9-ig, ingyenesen hívható: 13777 (vagy 06-80-200-866) www.delutan.hu 5.

Online Psyche lelkisegély

www.psyche.hu 6.

Katolikus Karitász – Caritas Hungarica

www.karitasz.hu