Az Arthur király mondakör 9786155257018 [PDF]

Zitiervorschau

Kiss Sándor AZ ARTHUR KIRÁLY MONDAKÖR

ATTRAKTOR Máriabesnyő

2012

Copyright © Kiss Sándor; 2012 Hungarian Edition © Attraktor, 2012

Címlapterv: CsumP Stúdió szerkesztés: Totalpress

Műszaki

ISBN 978-615-5257-01-8

Felelős kiadó az Attraktor Kft. ügyvezetője. A nyomdai munkákért felel a Gelbert Eco Print Kft. ügyvezetője.

ELŐSZÓ

Kétségtelen, hogy mindenki hallott már Arthur királyról és a Kerek Asztal lovagjairól. Könyvek és versek sokasága emlékezik meg cselekedeteikről, operák és a legkülönbözőbb műfajú zeneművek dolgozzák fel kalandjaikat, festmények és filmek tárják szemünk elé őket. Mégis, honnan ered mindezen tudás? Honnan merítettek ihletet a szerzők, a művészek? Mi ez a távoli, ködös, letűnt világ, Arthur király világa? Ahány ember, annyi kép jelenik meg elc>ttünk, ha Britannia vitéz lovagjaira, toronyba zárt hölgyeire, csúcsos süvegű mágusaira vagy a hősöket próba elé állító sárkányokra és óriásokra gondolunk. Jelen kötet célja, hogy bemutassa az Olvasó számára, miként nézett ki és milyen módon változott át az eredeti, középkori Arthur mondakör: hogyan kerülnek az 5-6. század világába és váltják fel a vad kelta harcosokat a csillogó páncélzatú, vakmerő lovagok; hogyan lesznek a csalfa erdei tündérekbői gyönyörű leányok; hogyan lesznek a sötét, rideg barlangokból vagy szélfútta dombtetőkből ragyogó, arannyal és ékövekkel díszes várak; hogyan lesznek a napjainkra már rég elfeledett kelta regékbc>I a britanniai téma vaskos krónikái és regényei. Merthogy Arthur királynak és lovagjainak a története a középkori irodalom egyik legjelentősebb irányzata volt: ez volt a britanniai téma. Elsőként a 12. században alkotó francia költő, Jean Bodel emlékezik meg róla Chanson de Saisnes című művében a következő szavakkal:

„Ne sont que III matieres anul homme atandant, De France et de Bretaigne, et de Rome la grant." (Három téma van, melyek nélkül ember meg nem lehet, Franciahoné, Britanniáé s a nagy Rómáé ezekbó1 egy-egy.)

5

Afrancia téma Nagy Károly cselekedetei és tettei köré csoportosult, a római téma az antik eseményeket foglalta magába, míg a britanniai téma fő­ szereplői Arthur király és a Kerek Asztal lovagjai voltak. Mindez jelzi számunkra, hogy az Arthur-mondakör már a 12. században is egész Nyugat-Európa-szerte ismert volt. De honnan indult el Britannia királya hódító útjára?

Az Arthur-mondakör története szempontjából az első szakasznak a 6-12. század első feléig terjedő időszakot tekinthetjük, melyet célszerűnek tartok népmesei és lzrónikai, vagy nemzetiséggel jelölve brit I szakasznak nevezni. Ez zömmel a korai középkor időszaka, amikor Arthur még csak a történelmi krónikákban illetve a kelta népmesékben jelenik meg és lovagok helyett vad harcosokat találunk mellette. Olyan művekkel jellemezhetnénk ezt a korszakot, mint NenniusHistoria Brittonum-a (A britek története), az Annales Cambriae (Walesi évkönyvek), Geoffrey of MonmouthHistoria Regum Britanniae-ja (Britannia királyainak története) vagy a kevéske ránk maradt népmese és ősi költemény közül a Culhwch ac Olwen (Culhwch és Olwen), a Prieddeu Annwn (Annwn kifosztása) és a Pa gur yv y porthaur? (Ki a kapu őre?). Ezt egy gyors lefolyású átmeneti szakasz követi, melynek egyetlen, de annál fontosabb műve WaceRoman de Brut című költeménye. Ő az, aki Geoffrey of Monmouth latin nyelvű áltörténelmi krónikáját francia nyelven önti versbe, s ezzel közérthetővé és népszerűvé teszi az Arthur-mondakört a kontinens francia nyelvű vidékein, amely alatt nem csak Franciaországot, de Angliát is értenünk kell. A trubadúrok és trouverek hamar felfigyeltek a hatalmas lehetőségre, melyet a téma kidolgozatlansága nyújtott, így érkezett el az Arthur-mondakör a 12. század második felére jellemző lovagi erényekrol és szerelemrol szóló loragregények korszakába, a francia I és német szakaszba. Itt- a korszak társadalmi változásainak megfelelően - már nem az uralkodón lesz a legnagyobb hangsúl]; hanem annak lovagjain. Előtérbe kerül Gawain, Lancelot, Perceval, Trisztán és a Kerek Asztal többi lovagja. Kalandjaikról, az azok során tanúsított és elsajátított lovagi erényekről már nem unalmas hangvételű latin krónikák számolnak be, hanem pergő nyelvű francia és német dalnokok és énekesek, mint Chrétien de Troyes, Béroul, Thomas d' Angleterre, Wolfram von Eschenbach vagy Eilhart von Oberg. Ezt szinte teljesen átmenet nélkül követte a 13. század első felére jellemző, a spirituális erényekró1 szónokoló lovagregények, afrancia II korszaka. Ezt az átmenet-nélküliséget még az előző szakasz teremti meg egy sajnálatos véletlennel: Chrétien de Troyes nem tudja befejezni és kerekké tenni Le Conte du Graal (A grál története - Perceval) című művét, melyet aztán számos költő tovább sző, egészen annyira, hogy a Grált szentté teszi - végtére is a hitben való elmélyülés (gondoljunk csak Assisi Szent Ferencre) és a keresztes hadjáratok legádázabb időszakában járunk - így nem lehet, hogy a Kerek Asztal lovagjainak legfontosabb küldetése holmi, a kelta pogányság

6

tradícióiban gyökerező, még csak soha le sem írt tárgyért zajljon. Így teszi Robert de Boron az immáron Szent Grált arimateai József Jézus vérét felfogó edényévé, mely aztán már mindörökre az is marad. Ezen művekben a lovagok már nem lovagi erényeikben vagy természetükben fejlődnek, hanem spirituális átalakulást megcélzó küldetésekre indulnak, ahol állandóan a jó és a rossz közötti választásra kényszerülnek: a legjobb példa erre a szakaszra a Perlesvaus lehet. A francia II. szakasznak viszont nem ez az egyetlen aspektusa létezik, egyúttal megjelenik két másik szellemiség is, melyek közül az egyik azArthur-mondakör elfranciásítása (Lancelot és Galahad, mint francia lovagok előtérbe helyezése a britekkel, így Gawainnel és Yvainnel szemben), melynek a legjobb példáját a Vulgáta ciklus művei adják. A harmadik szellemiség, mely a francia II. korszakra jellemző, az Arthur-mondakör önmagában és önmagáért létezővé válása: mivel már rengeteg Arthur-történet létezik, megjelenik az igény azok egységbe foglalására, erre tesz kísérletet Robert de Boron és a Vulgáta ciklus is. Az Arthur-mondakörre ekkor már nem jellemző az expanzió, nem jelennek meg nagy számban teljesen új vagy legalábbis ősi kelta forrásokból adaptált - kalandokat elmesélő történetek, inkább a már meglévőeket akarják összegezni. A legkiválóbb példája ennek a törekvésnek a Poszt-vulgáta ciklus, mely igyekszik mindent magába integrálni Arthur király trónra kerülésének meséjétől kezdve Trisztán és Izolda szerelmének történetén keresztül a Szent Grál kalandjáig és Arthur király haláláig. Ugyanakkor a Poszt-vulgáta ciklus elveszti spirituális tartalmát, ezért aztán akár francia III-nak is tekinthetjük ezen szakaszt. A francia Ill. korszak önmagában és önmagáért létező, spiritualitástól mentes stílusát Sir Thomas Malory csak 1470-re viszi át a szigetországba Le Morte Darthur-jával, ahol mindez idő alatt, egészen a 13-15. századig a brit II. korszak volt uralkodó. Angliában és Walesben nem jelentek meg olyan komolyságú munkák az Arthur-mondakör témájában, mint Franciaországban, s amik igen, azok is nagy részben a korábban már megjelent brit vagy francia művek francia viszonylathoz képest kései átdolgozásai. A legjobb példa erre LayamonBrut-ja, amely Wace azonos című művének fél évszázaddal későbbi átdolgozása, vagy a walesi Y Tair Rhamant (A három regény), melyek Chrétien de Troyes Erec és Enide-jének, Perceval-jának és Yvain-jának majd két évszázaddal későbbi, walesi nyelvű, többé-kevésbé átalakított változatai. A brit II. szakasz még olyan kiemelkedő művei, mint a Sir Gawain és a zöld lovag sem mentesek az ismétlésektől, ennek például az egyik Perlesvausban is megjelenő jelenet adja a gerincét. Jelen kötet ezen korszakok jellegzetes műveinek rövid ismertetéseit tartalmazza - a teljesség igénye nélkül-, abban a reményben, hogy ezzel talán sikerül egy kissé visszaadni az Arthur-mondakör középkori képét. Debrecen, 2012. május 16.

Kiss Sándor 7

A TÖRTÉNELMI ARTHUR

Arthur király a világ egyik legismertebb történelmi személye, bár nagy soha nem is létezett. Mindez sommás állítás, ugyanakkor a források tükrében vizsgálva igaznak tekinthető. Melyek azok a források, melyek Arthur létezését bizonyítják, s amelyekben egyáltalán megjelenik? A kérdés megválaszolása előtt fontos kijelenteni, hogy az arthuri korból, tehát az ötödik és hatodik század fordulójáról nem áll rendelkezésünkre túlságosan nagy írott forrásbázis, történelmi elbeszélés pedig még annál is kevesebb, az egyetlen kortárs krónikának Gildas Sapiens (500 k.-570) De Excidio et Conquestu Britanniae-ját (Britannia romlásáról) tekinthetjük, melynek keletkezése a hatodik század első felére, nagyjából 540 környékére tehető. A mű roppant fontos történelmi forrásnak bizonyulhat, ugyanakkor súlyát nagyban csökkenti az a típusú retorikai, morális mondanivaló, mely a munka második - terjedelmesebb - felét uralja. Ettől függetlenül az első fejezetek számos utalással bírnak a rómaiak kivonulása, tehát a 410 után önállósult Britannia viszonyaira. Ezekben megemlítést nyernek a korszak jelentősebb csatái, bár uralkodói már annál kevésbé. Amely uralkodók feltűnnek, azok zömében Gildas kortársai, nekik címzi intelmeit és átkait, ugyanakkor a független Britannia ezt megelőző bő egy évszázadából alig említ meg személyeket. Itt találkozunk Vortigernnel, a szászokkal, illetve az ellenük harcoló, a badoni csatát 1 megvívó Aurelius Ambrosiusszal, de Arthurral egyszer sem, sőt, még a szerző kortárs uralkodói között sem akadunk nyomára. Mi tehát Gildas munkájának a jelentősége? Mi a De Excidio et Conquestu Britanniae mondanivalója? A krónika jelentősége mindenképp kortárs voltából ered, bepillantást nyerhetünk a sziget aktuális gazdasági és politikai viszonyai, sőt, még az azt megelőző időszak viszonyai közé is: valószínűséggel

8

„Erre a népre mindig is igaz volt (és igaz ma is), hogy gyenge, ha az ellenség fegyvereivel kell szembe szállnia, erős azonban a belviszályok és a bűn terhének viselésében: ismétlem, gyenge, ha a béke és az igazság zászlaját kell követnie, hajlik azonban a bűnre és a hamisságra. [... ]A fegyvernyugvás idején így a vigasztalan nép súlyos sebei lassan gyógyulásnak indultak. Ekkor azonban újabb és még súlyosabb éhínség jelent meg csendben a színen. Ahogy a pusztítás hatása enyhült, a szigetet soha nem látott mértékben árasztotta el minden földi jó, az erkölcsöli viszont egyre romlottak. [... ]Már nem Isten kiválasztottjait kenték királlyá, hanem azokat, akik társaiknál is kegyetlenebbek voltak. Akik királlyá emelték, hamarosan meg is ölték óket, az igazság felderítésére pedig kísérlet sem történt. Azután mások, még kegyetlenebbek követték o"ket a trónon. A nemesebb lelkületű és az igazságot szolgáló királyokról azt tartották, hogy Britannia romlását okozzák, és tisztelet nélkül mindenki ellenük fordította haragját és fegyvereit. ' °" Hol található hát Arthur király? Leslie Alcock szerint a neves uralkodó a sorok mögött rejtőzik, szerinte ő az a személy, aki képes volt elhozni Britannia számára a vérzivataros időkben a virágzást és a hőn áhított békét, s megemlítésére mindössze azért nem került sor, mert a korban ez evidenciát képezett: mindenki számára egyértelmű volt, hogy ki az az Arthur és milyen cselekedetek fűződnek nevéhez. 3 Ugyanakkor érdemes lehet kiemelni, hogy ez a feltevés nincs összhangban a munka egészének mindent átfogó koncepciójával. Részben, mert a virágzás időszaka még Vortigern koránál is hamarabbi, másrészt, ha csupán egy pillantást vetünk Gildas korának viszonyaira és a retorikai mondanivalóra, egyértelművé válik, hogy Arthur nem lehetett a korszak ismert személyisége, uralkodója pedig semmiképp:

„Britanniának vannak királyai, de o"k zsarnokok; vannak bírái, ók azonban gonoszak. Gyakran dúlnak és félelmet keltenek - az ártatlanok között; védelmet nyújtanak - a bűnösöknek és tolvajoknak; számos feleségük van - parázna és házasságtörő asszonyok; szünet nélkül esküdö'znek - hamis esküvésekkel; fogadalmat tesznek - de szinte azonnal hazudnak is; háborúkat viselnek igazságtalan belháborúkat; hevesen üldözik a tolvajokat az országban mindenfelé - de kedvelik, sőt megjutalmazzák az asztaluknál ülő tolvajokat; bo7wzűen alamizsnálkodnak - közben saját bűneik az égig tornyosulnak; bírói székben tetszelegnek - ritkán keresik azonban a módját a helyes ítélkezésnek; lenézik az ártatlanokat és alázatosokat - vérszomjas, gőgös, véreskezű, házasságtörő és Istentó1 elrugaszkodott katonacimboráikat azonban, akiket könyörtelenül ki kellett volna irtani, hogy írmagjuk se maradjon, a csillagokig emelik, ha alkalom adódik rá. Sokakat rabságban tartanak tömlöceikben - de a rabok gyakran nem érdemlik meg büntetésüket, hanem cselszövés következtében viselnek súlyos láncokat. Az oltár körül lebzselnek, és esküvést tesznek - azután rövid idő múltán megvetően felrúgják azokat, mint holmi mocskos köveket. "4

9

Ha létezett volna Arthur vagy Arthur király, a szerzőnek nem kellett volna hosszasan törnie magát azon, hogy példákat keressen, vagy sötét jövőké­ peket vázoljon fel, elég lett volna annyit közölnie, hogy van egy méltó, mindenki által ismert példakép, Arthur, s elegendő csupán az ő cselekedeteire visszarévedni, hogy a korszak uralkodói tudják, mi a teendő a szászok, piktek és skótok fenyegetésének eme időszakában. ligyanakkor Gildas munkája számos olyan elemet tartalmaz, melyek hatással lesznek az Arthur-mondakörre, annak kialakulására és így elsősorban Geoffrey of Monmouth-ra. Az egyik ilyen a történelmi kontextus: a középkori írott források közül a De Excidio et Conquestu Britanniae az első, mely a pikt-szász-skót előretöréssel foglalkozik, s ennek kapcsán megemlíti Vortigernt, aki zsoldjába fogadta a szászokat, akik ellen Aurelius Ambrosius vezetésével a britek számos ütközetet vívtak, mely hadi események igazi betetőzése a badoni diadal volt. 5 Ugyanez képezi az alapvető hátteret Geoffrey of Monmouth Britannia királyainak történetéhez is: a rómaiak kivonulásával magára maradt Britannia kénytelenné válik szembenézni a reá zúduló külső csapásokkal, mégpedig mindezt saját erejéből. Ezen folyamatok bemutatásakor Geoffrey munkájának hangvétele nagyban megfeleltethetcí Gildasénak:

„Amikor a körülöttem álló dux-ok arra késztettek, hogy beszédet tartsah nektek, úgy éreztem, inl?ább leönnyekre fakadok, mintsem fennkölt szónoklatot tartsalz. Komolyan elszomorít a nélkülözés és nyomor nagysága, mely úrrá lett rajtatok, mióta lvfaximianus megfosztotta e királyságot haderejétó1 és ifjúságától. Ti maradtatoh csali, egyszerű emberek, akik járatlanok a harcban, s ahiket más gondoh foglalnak le: egyesek például földjeiket művelik, míg másoh kereskedéssel foglalatoskodnak. Amikor ellenséges népek fiai támadtak rátoh, arra leényszerítettek benneteleet, hogy hagyjátok el aklaitokat, így pásztor nélkül kóborló juholdeá lettetek. Ekkor azonban a hatalmas Róma visszaszerezte és viszszaadta földjeiteket. De nem bízhatjátok védelmeteket mindig valalú másra! Tán nem vagytok képese/e ti magatok hozzászokatni karjaitokat a pajzsoh, kardoll, lándzsák forgatásához azoh ellen, akik semmivel sem hatalmasabbak nálatoh? A rómaiak belefáradtak az állandó oda- s visszautazásokba, melyet érdehetekben tesznek, hogy harcoljanale ellenségeitekkel. Most inkább rászánjáh magukat, hogy lemondjanak az általatok fizetett adóról, mintsem hogy továbbra is bajlódjanak a szárazföldi és tengeri utakhal. Azokban a napokban, amilwr még csak egyszerű emberek voltatok, amihor voltak katonáitok, gondoltátole volna, hogy éppen ezért veszítitek el minden férfiasságotokat? Kiválhat-e minden ember a társadalomban elfoglalt helyébó1, lehet-e katona a földművesbó1 vagy földműves a katonából? Lehet-e katona a hereskedő fia vagy éppen hereshedő a hatona fia? Megadatott a lehetőség, hogy az egyikbo'1 a másihká váljatok, s én nehezen tudom elhinni, hogy a férfiak képesek volnának elveszíteni férfierejüket. Ha férfiah vagytok, viselkedjetek férfiként.' hnádkozzatoh Krisztushoz, hogy adjon erőt nektek, majd védjétek meg magatoh a szabadságotok!"6

10

A Guithelinus érsek szájába adott sorok jól visszaidézik a gildasi mondanivalót s ezzel is csupán történelmibbé teszik a világirodalom egyik első Arthur-történetét. Természetesen ez csupán úgy állja meg a helyét, ha tudjuk, hogy a normann hódítás utáni időszakban ismét „divatossá" lettek az angolszász uralom időszakában alkotó brit-kelta szerzők művei, így Gildas munkája is, melyet fel lehetett használni a fentebb már említett felszabadító-imázs megteremtéséhez. A Geoffrey-nél fellelhető Arthur-monda hátterét tehát Gildas művének témája és annak keletkezési időszaka határozza meg, ugyanakkor ez még a Britannia királyainak történetében is csupán az „előhang" Arthur király tetteinek bemutatásához, érdemes tehát tovább kutakodni az után, hogy honnan kerülhetett elő Arthur király Gildasnál még nem fellelhető személye. Sajnos a korai középkor Britanniájának írott történelmi munkái meglehetősen hiányosak és ritkák, s fontos leszögezni, hogy a legterjedelmesebb művek a sziget 1066 előtti történetéről mind angolszász vagy angolszász megbízásból tevékenykedő szerzők (mint például Asser) munkái. Az angolszász krónikaírók kivétel nélkül hallgatnak Arthurról, nem ismerik, vagy nem vélik ismerni. Ésszerűnek tűnik, hogy az ellenfél nagy hősének történetét elhallgassák bizonyos ideológiai megfontolásokból adódóan. Ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy Arthur kora egyben a kiváló hősöké is, s a britkelta társadalomban a hősöknek komoly kultusza volt, tetteiket eposzokban örökítették meg, éppen úg); ahogyan a germán angolszászok is tették. Számos esetben találkozunk az orális hagyomány nyomaival az angolszász történetírásban, így például az Angolszász Krónika hatodik századi Wessexre vonatkozó feljegyzései kivétel nélkül katonai- és hadieseményeket örökítenek meg, melynek oka abban keresendő, hogy ezen históriák éltek túl a szájhagyományban, a scop-ok nemzedékei évszázadokon keresztül adták azokat szájról szájra. Talán joggal vethető fel ebből adódóan az a kérdés, hogy miért nem jelent meg az angolszász történetekben Arthur, aki ugyan a britek oldalán állt, de ha figyelembe vesszük a germánok hagyományos harcos-kultuszát, a neves ellenfélnek pont akkora megbecsülés járt, mint a saját hős­ nek. Hány alkalommal zenghette a Beowulf-ot éneklő scop Grendel nevét, holott az még csak nem is emberi hős, hanem valóságos szörnyszülött, óriás? Ezen logikai úton haladva elvárható lett volna még az angolszász, vagy éppen a pikt, skót fél részéről is, hogy megemlékezzen a régmúlt dicső harcosáról. Mivel azonban az érdektelenség vagy ismeretlenség miatt a britek ellenfelei mind-mind hallgatnak Arthurról, ezért az Arthur állítólagos korához legközelebb eső forráshoz kell fordulni további információért, mégpedig Nennius Historia Brittonum-ához. Nennius Historia Brittonum-a a 9. században készült el, és az első olyan, többnyire történelmileg is hitelesnek tekinthető mű, mely megemlíti Arthurt. Ugyanakkor nem csupán Arthur megemlítése miatt lényeges, hanem azért is, mert a Britannia királyainak története'ben az Arthur uralkodását megelő-

ző időszak számos személye is feltűnik a krónikában, így Vortigern, a brit zsarnok, az általa felfogadott Hengist, a szászok vezére, illetve az apja politikájával szembeforduló Vortimer.

„Egyes forrásokból biztosan tudjuk, hogy mivel Britannia minden lakója amiért befogadta a szászokat, s amiért Isten színe előtt Szent Germanus és a klérus meg is vádolta - [Vortigern] menekülőre fogta; s eme magára maradt kóborló menedéket keresett, ahol me.gtört szívvel, dicstelenül fejezte be életét. Más források azt állítják, hogy megnyílt alatta a föld és elnyelte őt, s azon az éjjelen vára is leégett, mégpedig úg:;~ hogy a kiivetkező reggel nyomát sem lelték sem neki, sem senki másnak, aki vele együtt égett el. Három fia volt: a legidősebb volt Vortimer, aki - amint azt már láttuk - négy alkalommal harcolt a szászok ellen s futamította meg ó'ket; a második Catigern, ahi abban a csatában esett el, amelyben Horsa; s a harmadik Paschent, aki atyja halála után Builth és Guothegirnaim tartományokban uralkodott. Ezeket Ambrosius adományozta neki, aki a leghatalmasabb volt Britannia királyai közt. A negyedik, saját lányával kiitött, vérfertőző házasságából származó fia Faustus volt, ahit Szent Germanus nevelt és oktatott. Ő egy nagy monostort építtetett a Renis folyó partján, amit magáról nevezett el, s ami még napjainkban is látható. [. „] Halála után Szent Germanus visszatért szülőföldjére. Ebben az idoóen a szászok nagyon megsokasodtak Britanniában, mind számukban, mind erejükben. És Octa, atyja, Hengist halála után a sziget balkéz felo"1 eső részéró1 Kent királyságába ment, s to"1e ered a tartomány összes királya mind a mai napig. Ezekben a napokban Arthur a britek királyaival együtt harcolt ellenük, bár ő maga csupán hadvezér volt [dux erat bellorum]. [És bár sokan voltak tó1e nemesebb születésűek, mégis tizenkétszer választották vezérükké, s ilyenképp gyakran győzedelmeskedett.]7 Első csatáját a Gleni folyó torkolatánál vívta. A másodilwt, harmadikat, negyediket és ötödiket szintén vízparton, a britek által Dug/asnak nevezett folyó mentén, mel_v Linuis térségében van. A hatodikat a Bassas folyónál. A hetediket Celidon erdejében, melyet a britek Cat Coit Celidonnak hívnak. A nyolcadik Gurnion várának kiizelében volt, amelyben Arthur az Isten Anyja Szent Szűz képét hordozta vállán, 8 s így Urunk Jézus Krisztus és Szűz Mária hatalmával eltelve menekülőre bírta a szászokat, és egész nap üldözte o"ket, nagy mészárlást végezve soraikban. A kilencediket a Légiók Városában, melyet Cair Lionnak hívnak. A tizediket a Trat Treuroitfolyó partjain. A tizenegyediket Breguoin hegyén, melyet Cat Bregionnak hívunk. A tizenkettedik volt a legkomolyabb összecsapás, amelyben Arthur Badon hegyére vonult. Eme ütkö'zetben egymaga kilencszáz és negyven embert vágott le s ekiizben csak az Úr volt segítségére. Mindezen csatákban a britek győzedelmeskedtek, mivel semmi sem állhat ellen a Mindenható akaratának. "9 gyűlölte -

12

Nennius Arthurra vonatkozó szakaszai meglehetősen rövidek és tömön ·k, nem tudunk meg sokat Arthur származásáról, személyéről, de pontosat 111ég az általa elért sikerekről sem, ennek ellenére azonban bizton állíthatjuk, hogy Arthur mint király soha nem is létezett, annál inkább valószínű, hogy hadvezérnek kell tartanunk, vagy amolyan zsoldosvezérnek, aki a britek ügye mellé állt. Ha a későbbiekben betoldott mondatot vizsgáljuk, miszerint „[ ... ] bár sokan voltak tó'le nemesebb születésűek, mégis tizenkétszer válr1sztották vezérükké, s ilyenképp gyakran győzedelmeskedett" ez a feltételezés csak tovább erősödik. A dux bellorum tisztsége késői antik római hagyományokat elevenít fel, melyek tovább élhettek a rómaiak kivonulása utáni, önáll