A francia nők nem ráncosodnak 9789632933177 [PDF]

Zitiervorschau

MIREILLE GUILIANO

A francia nők nem ráncosodnak AZ ÉRETT NŐK TITKOS PRAKTIKÁI

ATHENAEUM Budapest

Copyright © 2014 by Mireille Guiliano Hungarian translation © Gellért Marcell, 2014 Felelős szerkesztő: Peiker Éva Borító és illusztrációk: Földi Andrea ISBN 978-963-293-344-3 Elektronikus verzió: eKönyv Magyarország Kft. www.ekonyv.hu

Negyven után már senki sem fiatal, de ellenállhatatlan élete végéig maradhat! COCO CHANEL (1883–1971)

Nyitány A MEGFELELŐ HOZZÁÁLLÁS Tavaly nyáron Provance-ban az egyik barátom – egy félig francia, félig indiai, tüneményes, eleven, mint a tűz, három és fél éves vásott kis csibész – egy szép napon rám nézett, és kijelentette: – Te öreg vagy. – Igazad van, tényleg öreg vagyok – feleltem. Mi mást mondhattam volna? Egy kisgyerek szemében minden felnőtt, aki túl van a negyvenen, öregnek számít. Az apja persze azt se tudta, hová legyen zavarában, és sűrűn elnézést kért a fia nevében, amire természetesen semmi szükség nem volt. Elmúltam hatvanéves, és én is azt látom a tükörben, amit mások, amikor rám néznek. A TGV-n már nyugdíjasjeggyel utazom, de a szuperexpressz ettől még ugyanolyan sebesen száguld velem is. Hatvan ide, hatvan oda, én egyáltalán nem érzem magam öregnek. Valójában nem is igen gondolok a koromra, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem érzem… és nem látom, mennyi idős vagyok. Itt, belül a fejemben mintha kortalan lennék, vagy legalábbis annyi idős, amennyinek az emlékeim mutatnak. A régi fényképeket nézegetve olyan vagyok, akár egy időutazó, aki túljár Kronosz eszén, és visszaköltözik egykori énjébe, hogy újraélje a jelenben a múltját. Ha a TGV-n utazom, még fényképekre sincs szükségem. Bármilyen különösen hangzik, ilyenkor ugyanúgy örülök az életnek, mint tíz, vagy akár húsz évvel korábban. Nincs ebben semmi különös, ha belegondolunk, hogy mit jelent ma öregnek lenni. Az emberek többsége retteg attól, hogy megöregszik, de az öregség korhatára jócskán kitolódott a hatvan-hetventől a nyolcvan-kilencven felé. És persze nem én vagyok az egyetlen, aki rájött, hogy az időskornak előnyei is vannak. Ezzel a megállapítással a korombeli francia nők többsége egyetért. Korosztályos összehasonlításban hatvanöt és hetven között vagyunk a legboldogabbak. Tessék csak belegondolni. Rám nézve mindenesetre igaz. A szakértők szerint ez annak köszönhető, hogy ebben a korban – ez férfiakra és nőkre egyaránt érvényes – eljutunk az érettségnek egy bizonyos fokára. Képesek vagyunk rá, hogy minden helyzetben a számunkra legkedvezőbb döntéseket hozzuk, és meg tudunk elégedni azzal, amink van. Ebben a korban már nem folyton a jövőn jár az eszünk, azon, hogy mit kell tennünk a kitűzött céljaink eléréséért, inkább a jelennel törődünk, azzal, akik vagyunk. Nem akarunk előbbre jutni a szakmánkban, magasabb pozícióba kerülni a ranglétrán. Megállapodtunk, megvan a helyünk mind a társadalomban, mind a családban, tisztában vagyunk az erényeinkkel és a hibáinkkal, és megtanultuk elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Mi több, a havivérzések miatt sem kell, hogy fájjon a fejünk. Az amerikai társadalom – ezt magam is tapasztalom, mióta itt élek – maximálisan sikerorientált, és mindent a fiatalokra épít. Ennek köszönhető, hogy az időskort gyakran negatív színben tüntetik fel. Nem tudunk megfelelő hatékonysággal egyszerre több feladatot ellátni, de még ha kellően aktívak is vagyunk, az imázsunk akkor sem olyan megnyerő, mint ifjabb versenytársainké. Ez valóban ellenünk szólna? Van egy kilencvennégy éves barátom, aki már több alkalommal is kijelentette, hogy „az öregség bűzlik”. Lehet, de ezt sokan ugyanígy tartják a kamaszokról is. Engem mindig a nagyon idős emberek ösztönöznek arra, hogy a jövőmre gondoljak: mit tehetek most azért, hogy tíz-húsz év múlva is örömet találjak az életben? Közgazdászok, szociológusok és pszichológusok keresik a választ a kérdésre: mire van szükségünk ahhoz, hogy elégedettek legyünk az életünkkel? A franciák előszeretettel használják a satisfaits szót ennek az állapotnak a meghatározására, ami nem más, mint az amerikai happiness, azaz a „boldogság” szerényebb változata. Én is alaposan meglepődtem, amikor a vonatkozó felmérések eredményeiből kiderült, hogy húsz és ötven éves korunk között vagyunk a legkevésbé boldogok. A mélypontot negyvenöt és ötven év között érjük el, majd ötven után egészen a hetvenes éveink elejéig egyre növekszik a satisfaits, azaz az életünkkel való elégedettségünk mértéke. Eggyel több ok, hogy megünnepeld az ötvenediket, életed egy új, boldogabb szakaszának kezdetét! Harmincas és negyvenes éveimben nem is gondoltam rá, hogy valamikor én is megöregszem. Csak a jelennek éltem, dolgoztam, elfoglaltam magam, és igyekeztem teljes életet élni. Ugyanakkor ügyeltem rá, hogy egészségesen éljek. Eddig megjelent négy könyvemben, amelyeket ebben a tárgykörben írtam – közülük három főként a helyes

táplálkozással és az önmagunkkal való jó viszony megteremtésének lehetőségeivel foglalkozik –, igyekeztem megosztani az olvasóimmal a saját tapasztalataimat is, amelyeket ebben az életszakaszban szereztem. Mindez azonban korántsem meríti ki a boldogság receptjét. Genetikusan jó esélyem van rá, hogy sokáig éljek, ezért is szeretném tudni, mit tehetnék az öregedés ellen, hogy magas korban is örömet találjak az életben. És ezzel természetesen nem vagyok egyedül. A barátnőm soha nem gondolta volna, hogy megéri a kilencvennegyedik életévét, ezért sem készült fel erre a magas korra úgy, ahogy én tervezem. Nem is annyira az eljövendő évek száma foglalkoztat, inkább arra igyekszem majd figyelni, hogy egészséges maradjak, jól érezzem magam a bőrömben, és ezt mások is lássák rajtam. Az emberiség rálépett az öregedés útjára: Európa, Amerika és Kína lakossága – de számos más országot is említhetnék – menthetetlenül öregszik. Én a 20. század második felében bekövetkezett népességrobbanás idején születtem, és a statisztikákból kiderül, hogy Amerikában naponta több mint hétezer ember tölti be a hatvanötödik életévét. 2030-ra az amerikai lakosság 18 százaléka lesz nyugdíjas, ez a szám ma csupán 12 százalék. Ez a tendencia érvényesül a föld országainak többségében. 2025-re Japán lakosságának egyharmada idősebb lesz hatvanöt évesnél. Az egészséges életmóddal foglalkozó könyveim fogadtatásának köszönhetően, és talán azért is, mert franciának születtem, sokan kérdezik tőlem, hogyan lehet „méltósággal megöregedni”. Az igazat megvallva, nem szeretem ezt a közkeletű kifejezést. Számomra nem a méltóság, sokkal inkább a megfelelő hozzáállás a fontos. Miután két országban is éltem hosszú ideig – Franciaországban, ahol születtem, és Amerikában, ahol felnőttként új életet kezdtem –, és utazásaim során számos országban töltöttem hosszabb-rövidebb időt, egyre világosabban látom a különböző kultúrák közötti különbségeket, előnyös és árnyoldalaikat. Sokirányú tapasztalataimból adódóan arra is van némi rálátásom, hogy melyik kultúrában hogyan viszonyulnak a nők az öregedéshez, és milyen módszerekkel próbálnak – hol több, hol kevesebb sikerrel –tenni ellene. Vegyük például az arcplasztikát és a kozmetikai sebészetet. A kozmetikai sebészet ma már, talán nem túlzás a kifejezés, valóságos világvallás. A hívők milliói várják a megváltást a műtőszentélyekben, ahonnan kényszerzubbonyként feszülő mellkassal és az arcukra fagyott, kényszeredett mosollyal lépnek ki az utcára. A francia nők körében, abban az országban, amely vallásos tisztelettel övezi a női szépséget, és ahol egy bizonyos korban a nők a szépség, az elegancia és a szexuális vonzerő megtestesülései, korántsem olyan népszerű az arcplasztika, mint mondjuk Dél-Koreában vagy az Egyesült Államokban. A francia nők a természetesebb módszerek hívei, jobban érzik magukat a saját bőrükben, és inkább hisznek a krémekben és a pakolásokban – persze köztük is akad, aki megpróbálkozik egy kis Botoxszal vagy némi bőrfeszesítő plasztikával –, a megfelelő táplálkozásban és öltözködésben, mintsem a sebész késében. Ha pedig mégis orvoshoz fordulnak, többnyire megelégednek a zsírleszívással. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kozmetikai sebészetnek lassan bealkonyul, sőt, világszerte egyre népszerűbb és keresettebb módszer, és nekem sem az a célom, hogy szélmalomharcot folytassak ellene. Statisztikai kimutatások szerint Ázsiában van a legnépesebb tábora. Ahogy annak idején megtanultunk együtt élni a légkondicionáló berendezésekkel (az amerikai háztartások 87 százalékában van klíma), ma már a száműzésük helyett inkább a hatékonyabb energiafelhasználásban és a környezetkímélő, takarékosabb üzemeltetésben keressük a megoldást a globális felmelegedés megfékezésére. Hasonló a helyzet a kozmetikai sebészettel is. A világ lakosságának jelentős része nem akar és nem is fog lemondani erről a több mint négyezer éves szépészeti eljárásról. De bármennyire is hiszünk benne, egy műtéttől sem fiatalabbak, sem hosszabb életűek nem leszünk. Mégis sokan úgy vélik, hogy ez az egyedül üdvös módszer az áhított cél elérésére. Én úgy gondolom, hogy a külsőnk megváltoztatását nem kívülről, hanem belülről kell elkezdenünk, ezért fontos a hozzáállás, az, hogy éveink előrehaladtával miképpen viszonyulunk magunkhoz. Életünk második szakaszára akkor tudunk érdemben felkészülni, ha van egy tervünk, egy kitűzött cél, és egy stratégia a megvalósításához. Ehhez nélkülözhetetlen a kellő önismeret, a józan gondolkodás és az élet szeretete. Számomra az a legfontosabb, hogy minden életszakaszban és élethelyzetben bien dans sa peau legyek, azaz jól érezzem magam a saját bőrömben. Közted és köztem számos különbség van: más genetikai örökséget mondhatunk magunkénak, máshová születtünk, máshol élünk, más hatások értek bennünket eddigi életünk során, de egyvalami mégis közös bennünk, és ez az élethez, az életünkhöz való alapvető hozzáállásunk: mindketten szeretnénk jól érezni magunkat a bőrünkben. A saját bőrünkben. Miután mindnyájan különbözőek vagyunk, nincs olyan univerzális életprogram, ami mindenki számára megfelelő lenne. Ezt a tervet neked kell kitalálni; ez az élet iskolájában rád váró házi feladat, amit senki más nem tud megcsinálni helyetted. Legfőképpen azért, mert egy ilyen terv nem más, mint a már emlegetett hozzáállás, az élethez való viszonyulásod mikéntje.

A média legkeresettebb arcai – többnyire ünnepelt sztárokéi, akikkel naponta találkozhatunk a magazinokban és a képernyőn – ebben a tekintetben kifejezetten károsak, mert hamis mintákat közvetítenek. Kétségtelen, hogy ma tovább élünk, mint mondjuk száz vagy akár ötven évvel ezelőtt, de a megnövekedett élettartammal párhuzamosan elterjedt fiatalságkultusz arra ösztönzi a nőket, hogy egyre többet foglalkozzanak magukkal, a külsejükkel, és minden elérhető eszközzel megpróbálják leplezni a korukat. Ezt a kihívást azonban sokan nem vállalják, és a könnyebbik megoldást választva inkább feladják. A negyven fölötti nők jelentős hányada se laissent aller, azaz elhagyja magát. Elég, ha körülnézünk az utcán. Ijesztő, mennyi elhízott nőt látni, mintha beletörődtünk volna, hogy a kor és testi velejárói ellen nincs mit tenni. Ugyanezt látni az öltözködés terén is. Aki elhagyja magát, hajlamos igénytelenül, gyakran az ízléstelenségig igénytelenül öltözködni (amit sokan a „kényelmes” viselettel próbálnak megideologizálni). És persze ott vannak a talkshow-kban, női magazinokban és blogokban népszerűsített gyorsreceptek: az ügyeletes sztárok receptjei, tippjei és rafinált praktikái, amelyeket válogatott „szakértők” tanácsára vetnek be az évek ellen. Az amerikai nők – ezt saját tapasztalataim alapján mondhatom – hajlamosak a végletekre, a „mindent vagy semmit” mentalitás jellemzi őket. Ez leglátványosabban az étkezési szokásaik terén nyilvánul meg, a mértéktelen evés és a szigorú diétázás kontrasztjában. Sok esetben ugyanez a végletesség jellemzi az öregedéshez való viszonyukat is. Minden vágyuk az, hogy vonzónak és fiatalnak lássák magukat, de amikor szembesülnek a saját korukkal és az öregedés elleni küzdelem nehézségeivel, sokan feladják. Különösen akkor, amikor már érzik magukon az évek súlyát. Hogy miért? A válasz egyszerű. Minden a hozzáálláson múlik. A beállítottságunk, az, ahogyan viszonyulunk valamihez, érzelmi és pszichológiai alapon, a pillanatnyi lelkiállapotunk kihat a külsőnkre is, meglátszik rajtunk. A média folyamatosan újabb és újabb receptekkel, diéta-variációkkal és csodaszerekkel ostromol bennünket, hogyan maradjunk fiatalok, hogyan legyünk karcsúbbak, szebbek, vonzóbbak. Már csak az a kérdés, hogy mi igaz mindabból, amit ígérnek. Sajnos nem sok. A megoldás a saját, testre szabott életprogram. A recept nélkülözhetetlen alkotóelemei a ritmus, a rendszeresség, olyan tevékenységek, amelyekben örömünket leljük – a drasztikus, komoly megpróbáltatásokkal járó megoldásokat mindenképpen kerüljük – és a spontaneitás, a rugalmasság. És persze minél korábban kezdjük el a programunk megvalósítását, annál több az esély a sikerre. Ne várjuk meg vele a negyvenedik születésnapunkat! Ebben a korban már mindenkinél mutatkoznak az évek múlásának első jelei. Természetesen negyven után is, bármilyen későbbi életszakaszban el lehet kezdeni, de ne késlekedjünk. Minél hamarabb, annál jobb. Ez a könyv arról szól, hogyan lehet negyven után sikeresen felvenni a harcot az évekkel az élet legkülönbözőbb területein annak érdekében, hogy életünk második szakaszában is teljes életet élhessünk, és megkapjuk mindazt, amit várunk tőle. Elmúltál ötvenéves? Egy napot se késlekedj! Tanulni sohasem késő, és amit megtanultunk, bármikor, bármelyik életszakaszunkban alkalmazhatjuk, és megoszthatjuk másokkal. Mindazt, ami az útmutatás szempontjából hasznos és segítségünkre lehet a programunk megvalósításában, újra és újra, fejezetről fejezetre hangsúlyozni fogom, és igyekszem annyi információval, ötletanyaggal, megoldási lehetőséggel szolgálni, hogy minden olvasóm megtalálja azt, amire szüksége van a saját, személyre szabott győztes stratégia kidolgozásához. Szokásomhoz híven a mondandómat ezúttal is gazdag személyes élményanyaggal, találó anekdotákkal igyekszem illusztrálni, amelyek nemcsak szórakoztatóak, de tanulni is lehet belőlük. Félreértés ne essék, nem az örökifjúság receptjét kínálom az olvasónak, ilyen recept nincs, és ha volna, sem férne el egy könyv két fedőlapja között, csakúgy, ahogy más, hasonló súlyú témák sem, amelyekről tengernyi információval szolgál a világháló. Egy kellőképpen rendszerezett szemléletmód részletes kifejtéséhez azonban ez a terjedelem is elegendő. Ennek a könyvnek az a határozott célja, hogy segítséget nyújtson az olvasóknak – elsősorban nőknek, de természetesen a férfiak is találhatnak benne megszívelnivalót –, hogyan dolgozzák ki a saját szabályrendszerüket, melynek birtokában megreformálhatják, szebbé, jobbá, örömtelibbé tehetik az életüket bármelyik életszakaszban. Arról szól, hogyan verhetjük vissza sikeresen az évek kíméletlen támadását. Aki elolvassa, olyan tudás részese lesz, melynek birtokában akár tíz évvel is késleltetheti a testi és szellemi öregedést. Most pedig, ahogy mi, franciák mondjuk: attaquons, azaz: rohamra!

•1• Számvetés A férjem, amióta ismerem, bajuszt visel, szép, szőke bajusza van. Pontosabban volt. Egy szép napon, nem is olyan régen, odajön hozzám, és azt mondja: „Te észrevetted, hogy teljesen megőszült a bajszom?” Persze, hogy észrevettem. Már három évvel korábban, de ő csak aznap reggel döbbent rá. Nem tudom, mit gondolhat egy légy – ha a legyek egyáltalán képesek gondolkodni –, amikor meglátja magát a tükörben. De azt tudom, hogy ha emelt fővel akarunk szembenézni az öregedéssel, minden életszakaszban tudomásul kell vennünk azt, amit a tükörben látunk, számot kell vetnünk a korral járó külső és belső változásokkal. Hajlamosak vagyunk rá, hogy becsapjuk magunkat. Amikor tükörbe nézünk, nem a mostani énünket látjuk, hanem azt, aki voltunk. Öt, tíz, tizenöt évvel ezelőtt. A valódi arcunkat eltakarja egy másik: annak az énünknek az arca, akinek véljük vagy látni szeretnénk magunkat. Az önismeret nélkülözhetetlen ahhoz, hogy magasabb korban is harmóniában élhessünk magunkkal, és jól érezzük magunkat a bőrünkben. Csak a megfelelő hozzáállással, őszintén, öncsalás és ámítás nélkül, józan belátással tudjuk méltósággal megélni az öregkort. Ehhez azonban időről időre szembe kell néznünk magunkkal, a valódi arcunkkal a tükörben. Az sem mindegy, hogy mit keresünk a tükörképünkben. Valahányszor kezünkbe veszünk egy könyvet, elolvasunk egy cikket valamelyik női magazinban, meghallgatunk egy rádióműsort, vagy megnézünk egy műsort a tévében, ami ezzel a témával foglalkozik, ugyanazokkal az unalomig ismert szólamokkal találkozunk: mennyire fontos az egészséges életmód, a rendszeres mozgás, az ápolt külső, a helyes táplálkozás, a modern orvostudomány csodaszerei (ebbe a kategóriába sorolhatók a kozmetikai sebészeti beavatkozások is), a társadalmi élet, a tartalmas emberi kapcsolatok. Ez mind igaz, de egyvalami hiányzik a felsorolásból: a megfelelő hozzáállás. Csak akkor tehetünk szert kellő önismeretre és változtathatunk magunkon és az életünkön, csak akkor kerülhetünk életünk későbbi szakaszában is összhangba önmagunkkal, ha megfelelő módon tudunk viszonyulni a korunkhoz. Természetesen vannak más, kevésbé fajsúlyos, de azért fontos kérdések is, amelyeket feltehetünk magunknak, amikor a tükörbe nézünk. Ezekre a későbbiekben fogok kitérni. Az első és legfontosabb lépés, hogy felismerjük az imént említett megfelelő hozzáállás jelentőségét. Ha hiszik, ha nem, ezen múlik minden. Valóságos csodaszer. Olyasmi, mint az örökifjúság elixírje, amire az emberi civilizáció megszületése óta áhítozunk.

ÖREGEDÉS FRANCIA MÓDRA A gravitáció ugyanúgy működik Franciaországban is, mint bárhol a világon. Ezt előbb-utóbb mindnyájan – ki a hatvanas, ki a hetvenes éveiben, de van, aki már korábban – kénytelenek vagyunk tudomásul venni. A francia nők azonban másként viszonyulnak az öregedéshez, mint a más kultúrába született nők többsége. Számukra nem a jólápoltság, nem az öltözködés, nem a megfelelő táplálkozás, de még csak nem is a vonzó megjelenés a legfontosabb, hanem a lelki-szellemi beállítottság – az, ahogyan viszonyulnak a korukhoz. A sajátos képlethez az is hozzátartozik, hogy a francia nők mást értenek öregkor alatt. Egy mostanában elkészült nemzetközi felmérés szerint a franciák aggódnak a legkevésbé az öregedés miatt; a megkérdezettek egyharmada úgy vélte, az öregkor nyolcvan után kezdődik. Kétségtelen, hogy a francia nők többsége a negyvenes, ötvenes éveiben is vonzó jelenség, aki mindenhol felhívja magára a férfiak figyelmét, és ennek megfelelően is játssza a szerepét, érzéssel és átéléssel, de anélkül, hogy megpróbálna fiatalabbnak látszani a koránál. Akármennyi idős, jól érzi magát a bőrében. Természetesen kellő gondot fordít a külsejére, jól ápolt, az esetek többségében ügyel a súlyára is, de nem törekszik arra, hogy fiatalabbnak nézzék a koránál. Az amerikai társadalom – és ez sok más országról is elmondható – fiatalságcentrikus. Franciaország nem az. Gondoljunk csak a legnépszerűbb francia színésznőkre! Egyikük sem kirakatszépség, mégis gyönyörűek, vonzók és elbűvölők, de nem a koruknál fogva azok. Lássunk egy-két példát: Juliette Binoche. 1964-ben született. Az ikonikus Catherine Deneuve 1943-ban. De még a harmincas éveikben járó sztárok is, mint Marion Cotillard, inkább az „érettség” varázsával hódítanak, amelyben kulcsszerepe van a kornak, a tapasztalatnak és a megélt teljességből táplálkozó harmóniának. Persze sok fiatal színésznővel is találkozunk a francia filmekben, de Charlie angyalai típusú bombázókat hiába keresnénk közöttünk. Gondoljunk csak a csupaszív, kisfiús alakú Amélie- re (Audrey Tatou)! Vagy azokra a női szereplőkre, akik még ötvenen túl is szerelmi kalandokba keverednek, sokszor náluk jócskán fiatalabb férfiakkal. A francia nők sok esetben – a filmekben és az életben egyaránt – vagy korlátolt bürokraták (tipikus francia vonás), vagy diszkrét vágyak titokzatos tárgyai, de ugyanezek a nők a való életben, különösen a magánéletükben rátarti „értelmiségiek”, aki imádják fitogtatni a műveltségüket, ki-ki azt, amije van. A francia nők az első adandó alkalommal gond nélkül idéznek Rousseau-tól vagy Descartes-tól, mindazt, amit a gimnáziumban tanultak, és készek megvitatni bármilyen témát az ebédre készített ételektől kezdve az aktuális politikai botrányok várható következményeiig. Felnőttnek lenni nem más, mint felnőttként gondolkodni. Magunk mögött hagyni korábbi félelmeinket, aggodalmainkat. Ez vonatkozik a külsőnkre is. Egy éretten gondolkodó felnőtt számára nem az évek száma vagy az ideális testsúly a legfontosabb kérdés. A francia nők érett korukban is képesek fenntartások nélkül a jelenben élni, és örömet találni benne. Ki ne ismerné a gyakran hangoztatott mondást: az ötvenedik nem más, mint a második negyven kezdete. Én pedig azt mondom, az ötvenkilencedik legyen az, ami: a hatvanas évek kezdete. Sajnos ezt sokan nem így gondolják. Nemrég a New Yorker ben találkoztam egy karikatúrával, alatta a képszöveg: „A hetvenötödiktől nem kezdhetsz újra semmit”. Remélem, ezt az érintettek többsége nem így gondolja, de azért van ebben az intelemben bátorítás is, amit érdemes megszívlelni. Azt is jelenti, hogy a hetvenes éveidben ne azzal törődj, hogy mi lesz, hanem azzal, ami van. Á la francaise ugyanez vonatkozik a hatvanas, sőt, az ötvenes évekre is. Carpe diem.

ÉLETUNTSÁG „Minden az agyban dől el.” „Ha sokat rágódsz rajta, a végén bedilizel.” „Biztos elvesztette az életkedvét.” Naponta hallunk ilyen és hasonló bölcsességeket, amelyek egytől egyig a „nincs új a nap alatt”-mentalitás beszédes példái. Pedig igenis van új a nap alatt – már amennyiben az elmúlt ötven évben történteket annak tekinthetjük. Például annak bizonysága, hogy vannak csodák, mégpedig a tudomány világában. A szakterületnek, ahol működik a varázslat, már a neve is sokatmondó: pszichoneuroimmunológia. A hitnek valóban csodálatos a gyógyító ereje. Tudjuk, hogy a placebo-effektus is ezen az alapon működik. A legkülönfélébb betegségekben szenvedők körében is gyakran előfordul, hogy minél erősebben hisznek egy gyógyszerben vagy gyógymódban, annál nagyobb az esélye a gyógyulásnak. A placebók képesek enyhíteni a szorongást, a fájdalomérzetet, a depressziót, és számos más testi vagy pszichikai rendellenesség tüneteit. Már néhány évtizeddel ezelőtt tudományosan bebizonyították, hogy az immunrendszer közvetlen kapcsolatban áll az aggyal, mégpedig egy rendkívül bonyolult kommunikációs rendszer révén, amelyet hormonok és úgynevezett neurotranszmitterek, azaz ingerületátvivő anyagok szabályoznak. A tudatos hit és a tudatalatti kondicionálás – bár távolról sem mondhatók mindenható öregedés elleni csodaszernek – valóban képesek hatni a testi funkciókra, mégpedig oly módon, hogy befolyásolják az immunrendszerünk és a hormonháztartásunk működését. Ha egy gyerek megsérül, sok esetben elég rátenni a sebre egy sebtapaszt, és máris megnyugszik, jobban érzi magát, anélkül, hogy érdemi orvosi beavatkozás történt volna. Tudjuk, milyen fontos szerepe van a különböző társadalmi szervezeteknek a rák elleni küzdelemben. Nem azt állítom, hogy ezek is a placebo-effektus alapján működnek, de azt bizonyítják, hogy az agyműködés, a tudati viszonyulás fontos szerepet játszik mind a testi, mind a lelki egészségünk megőrzésében. Egy másik példa a meditáció, amelynek segítségével kitisztíthatjuk az agyunkat, megszabadulhatunk a kényszerképzeteinktől és a stressztől, és harmonikusabb viszonyba kerülhetünk önmagunkkal, ami a belső béke elérésének nélkülözhetetlen feltétele. A meditáció segítségével nemcsak az agyműködésre tudunk hatást gyakorolni, de a testi funkcióinkat is befolyásolhatjuk vele, csökkenthetjük a magas vérnyomást vagy éppen a fájdalomérzetet. Röviden összefoglalva, mindnyájunknak megvan rá a lehetőségünk, hogy jobbá tegyük az életünket. Rajtunk múlik, hogy élünk-e vele. Ezt jegyezzük meg, és soha ne felejtsük el! Ez az egyik legcsodálatosabb képességünk. A tudatos tervezés, a lehetőségeink reális felmérése, és az életvitelünk ezzel összhangban történő átformálása olyan mentális csodaszer, amely nemcsak számos betegségre gyógyír, de az elégedettség, a boldogság forrása is életünk bármely szakaszában. Nincs semmihez kedved? Nem tagadom, velem is megesik.

YVETTE A NYOLCVANON TÚL A kelet-franciaországi Lorraine-ben, ahol felnőttem, volt egy bébiszitterünk, akit az évek során úgy megszerettünk, mintha ő is a családhoz tartozott volna. A nyarakat a nagymamám alsace-i farmján töltöttem, és a pakolás induláskor és érkezéskor egyaránt Yvette feladata volt. Gyakran még a nagyanyámmal szemben is felvette a kesztyűt, ha úgy látta, hogy a kelleténél szigorúbban bánik velem. Ez így ment hosszú éveken át. Aztán Yvette is férjhez ment, született két gyereke, egy fiú és egy lány, engem pedig beírattak a szüleim egy bostoni középiskolába, így végleg elszakadtunk egymástól. Az egyetemet ugyan Párizsban végeztem, de miután férjhez mentem, visszatértem Amerikába, így Yvette-tel már csak anyám közvetítésével tartottam a kapcsolatot, de valahányszor Párizsban jártam, beültünk egy kávéra valahova. A jó viszony a távolság ellenére megmaradt közöttünk, és amikor a mamám „visszavonult” és leköltözött DélFranciaországba, Yvette rendszeresen meglátogatta, és minden alkalommal beszámolt nekem – hol levélben, hol telefonon – anyám hogylétéről. Miután elvesztette a férjét, ő is „visszavonult”, és a Riviérán, Toulonban (itt gyártják az Airbust) telepedett le. Hamarosan talált magának egy új társat, egy csodálatos embert, akivel a mai napig elégedetten, boldogan él. Pedig már jócskán túl van a nyolcvanon. Van egy deluxe lakókocsijuk, amivel rendszeresen kiruccannak néhány napra egy közeli autóskempingbe. Az utóbbi években engem is rendszeresen meglátogatnak a provence-i házamban júliusban, számomra ez a nyár fénypontja. Tavaly nyáron az élettársa fiát, Claude-ot is elhozták magukkal, aki az ország másik végében, északon él. Az egyik reggel, amikor leültünk egy csésze kávé és pár szelet Tropézienne mellé – az ínyencséget Brigit Bardot keresztelte el Saint Tropez tortájának egy filmforgatás alkalmával – (igen, Yvette és jómagam még mindig gourmende- ok vagyunk, persze csak mértékkel), szóba került New York, ahol pár évvel korábban meglátogatott Yvette fia a három lányával, és mindnyájan beleszerettek Amerikába. Yvette meg is ragadta az alkalmat, hogy beavasson a tervébe: „Most már elárulhatom, Mireille: minden vágyam, hogy meglátogassalak valamikor New Yorkban. Szeretném látni, hogy s mint élsz ott, abban a messzi országban.” Aztán gyorsan hozzátette: „De lehetőleg minél hamarabb. Avant de vieillir” (Mielőtt megöregszem). Nyolcvanon felül ilyet csak olyan ember mond, akiben megvan a pozitív hozzáállás. Meg is beszéltük, hogy november elején átjönnek egy hétre. Mindnyájan úgy gondoltuk, hogy minél hamarabb, annál jobb, miért halogatnánk, ha megtehetjük, hogy a jelennek, a most örömeinek éljünk. Miután elmentek, egy harminckét éves nő, aki szintén nálunk vendégeskedett, megjegyezte, hogy Yvette sokkal fiatalosabb a koránál és nemcsak kinézésre, de viselkedésre is. Igaza volt. Yvette kifejezetten kellemes benyomást tesz mindenkire, jó kedélyű, tele van vitalitással, és sugárzik a tekintetéből, hogy imádja az életet. Pár hónappal később írtam egy e-mailt a fiának, hogy egyeztessük a látogatásukkal kapcsolatos részleteket. Elmondta, hogy Yvette kitűnő egészségnek örvend, változatlanul aktív, mindenre nyitott, és ami a legfontosabb, jó kedélyű, mint mindig. Az étkezésével sincs semmi gond, mindent eszik, csak valamivel kevesebbet, mint, mondjuk, tíz évvel korábban, és bár van rajta egy-két kiló fölösleg, így is kitűnő a közérzete. Arra a kérdésemre, hogy mit szeretne megnézni a mamája New Yorkban – azon kívül, hogy én hogy élek ott –, azt felelte, hogy szeretne elmenni az operába és egy musicalelőadásra, amire egyébként ő is szívesen benevezne. Néhány héttel később tovább bővült a kívánságlista, mégpedig egy profi kosárlabdamérkőzéssel. Talán mégis van benne valami, hogy a Madison Square Garden a világ leghíresebb sportlétesítménye (Miért hittem én itt, Európában, hogy a római Colosseum az?). A kérdésemre, hogy mennyiben korlátozott Yvette mozgása, azt a választ kaptam, hogy a sétával nincs semmi gond, csak a lépcsők okoznak némi nehézséget. Halleluja! – kiáltottam magamban, és megnyugtattam Yvette fiát, hogy a házban van lift, ami felmegy egészen a tizenötödik emeletig.

JACK Jack legyőzte a rákot, és az évek ellen is látványos sikerrel vette fel a harcot. New Yorkban ismerkedtem meg vele a PR-pályafutásom elején. Nyomdai munkákat vállalt külsősként a cégünknek, és hetente kétszer találkoztunk az irodámban, hogy megbeszéljük az aktuális teendők részleteit. Sohasem kérdeztem meg tőle, hogy hány éves, és biztosan túl volt már a hetvenen, de ránézésre egy negyvenes férfi benyomását keltette. Egy alkalommal elárulta, hogy imádja Franciaországot, én pedig megragadtam a kínálkozó alkalmat, és megkérdeztem tőle, hogy mi a titka, mi a forrása ennek a fiatalos optimizmusnak, a rendíthetetlen jó kedélynek, a kimeríthetetlen energiának, amihez ráadásul megnyerő modor és kitűnő humorérzék is járult. Elmondta, hogy az ötvenes évei közepén rákos lett, és a betegség gyökeresen megváltoztatta az egész életét. New Yorkban kezelték, és miután a sokadik kúra sem hozott megnyugtató eredményt, elhatározta, hogy megpróbálkozik az alternatív gyógyászattal, de már nem az USA-ban. Az egyik állomása Mexikó volt. Itt ébredt rá, hogy mindenekelőtt a gondolkodásmódján és az életvitelén kell változtatnia. Elkezdett jógázni, és áttért a holisztikus táplálkozásra. Képzelhetik, mekkora változás lehetett ez egy tősgyökeres brooklyni tréfamester életében! És hogy mi volt a titkos recept? – Egyszerű – felelte mosolyogva. – Minden reggel jógával kezdem a napot, ebben benne van egy húsz percig tartó fejenállás is… És egészségesen táplálkozom. Láthatta az arcomon az elképedést, mert mielőtt még bármit mondhattam volna, már be is mutatta a szóban forgó gyakorlatot ott, az íróasztalom előtt. – Ötvenöt éves korom óta – folytatta, miután végzett a demonstrációval – tudatosan kevesebbet eszem. Húst és halat egyszer egy héten, és az étrendem javát különféle magvak, tojás, gyümölcsök és zöldségek alkotják, és persze minőségi kenyér, amit magam sütök szombatonként (a szín-szénhidrátdús, előrecsomagolt gyári kenyerekből Jack köszöni szépen, nem kér.) – Szeretek kenyeret sütni, és nem sajnálom rá az időt. És ami nagyon fontos: sok levest eszem, megspékelve különféle fűszerekkel és gyógynövényekkel. És persze joghurtot (a francia nők legfontosabb tápláléka), amit szintén maga készít el, mert a szupermarketekben kapható „szart” (ezzel a szóval mondta) nem bírja megenni. Ne felejtsük el, hogy abban az időben még nem lehetett olyan jó minőségű bio-joghurtokat kapni, mint most. Persze a forgalomban lévő több száz joghurt túlnyomó többségét Jack és jómagam ma is az ehetetlen kategóriába soroljuk, mert tele vannak cukorral, vagy ami még rosszabb, kukoricaszörppel, gyümölcslekvárral és tartósítószerekkel. Az elmondottakból arra a következtetésre jutottam, hogy vagy buddhista, vagy francia lehetett az előző életében. Jack azt felelte, hogy mindkettő, és hozzátette, hogy az ötvenes évei közepén mondott búcsút a ráknak, és azóta is jobban érzi magát a bőrében, mint valaha. Ma is gyakran felidézem magamban, amint az elegáns öltönyében, nyakkendőben, lakkcipőben fejen áll az irodám közepén, és ha arra gondolok, mi lett volna, ha valaki akkor benyit hozzám, kitör belőlem a nevetés. Nagyon megkedveltem Jacket, és alig vártam a következő látogatását. Nincs kizárva, hogy nála is működött a placebo-effektus, de a lényeg, hogy segített rajta. Erőt adott neki, hogy változtasson a nézetein, a hozzáállásán és az életmódján. Jack magától talált rá a megfelelő gyógymódra a jógában és az egészséges táplálkozásban. Azóta az orvostudomány a „titkos” recept mindkét komponenséről bebizonyította, hogy mind együtt, mind külön-külön alkalmazva egyaránt jelentősen megnövelhetik a hosszú és egészséges élet esélyét.

DENISE Minden bizonnyal mindnyájunknak vannak olyan ismerősei, akiktől legszívesebben megkérdeznénk, hogy szoktak-e néha tükörbe nézni. Nekem is van egy ilyen ismerősöm: Denise. Gimnáziumban jó barátok voltunk, és egészen a harmincas éveink elejéig tartottuk a kapcsolatot. Azóta is évente egyszer összejövünk egy kis traccspartira, és minden alkalommal kiakadok azon, ahogy kinéz. És persze aggódom is miatta. Denise azok közé tartozik, akiknek egyszer alaposabban szemügyre kellene venniük magukat a tükörben. Ez persze mindnyájunkra vonatkozik. Különösen, amikor halloween-jelmez nélkül is úgy nézünk ki, mintha önmagunk kísértetei lennénk. Ilyenkor kell megnyomni a vészcsengőt. Denise-re nézve nemegyszer elfogott a kísértés, hogy szóvá tegyem a külsejét: miért nem megy el legalább a fodrászhoz és a kozmetikushoz? Annyi módja van, hogy testben és lélekben egyaránt ellene szegüljünk az évek pusztító ostromának, és egészségesebben, boldogabban éljük le hátralévő éveinket! Vajon hogy adhatnék neki tanácsot anélkül, hogy megbántanám? Lehet, hogy nincs is szüksége tanácsra, mert így is tökéletesen meg van elégedve a külsejével. Ha így lenne, látnám rajta, hogy elégedett az életével, de sajnos nem ez a helyzet. Inkább olyan ember benyomását kelti, aki már „feladta”, anélkül, hogy erre bármi nyomós oka lenne, legalábbis én nem tudok ilyenről. Biztos te is észrevettél már másokon olyan tüneteket, amelyek alapján azt mondom, hogy Denise „feladta”. Slamposan, igénytelenül öltözködik, és csak fekete vagy kifejezetten sötét színű ruhákat visel. Nem használ se rúzst, se szemfestéket, még a legdiszkrétebb árnyalatot sem. A frizurája idejétmúlt és előnytelen. Amikor ránézek, mintha egy 1940-es években készült fényképről idecsöppent idős hölgyet látnék magam előtt. Nem szívesen mondom ezt róla, de sajnos ez az igazság. Ráadásul nem is olyan idős még, ha belegondolok, hogy a genetikai öröksége alapján – a felmenői többségének hosszú élet adatott – még évtizedei lehetnek hátra. Valahányszor találkozunk, szomorúan konstatálom, hogy szemléletben, hozzáállásban egyre távolabb kerülünk egymástól. Én a pozitív viszonyulás mellett döntöttem, céljaim vannak, és nem adtam fel az önbecsülésem. Ő feladta az évek elleni harcot, és beletörődött a sorsába. Túl kritikus lennék? Lehet, de ez azért van, mert próbálok reális képet festeni valakiről, aki nem látja magát a tükörben, és nem tud pozitívan viszonyulni a korához. Én sokat tettem az átállásért, hogy kialakítsam magamban a megfelelő szemléletet, és ezt szeretném is megőrizni, amíg lehet. Nagyon lehangoló olyan emberek társaságában lenni (ez nőkre és férfiakra egyaránt vonatkozik), akik feladták. A kérdés az: hogyan lehetne öreg barátnőmet felrázni, ráébreszteni arra, hogy van más út is? A válasz egyszerű. Csak el kellene olvasnia néhány fejezetet ebből a könyvből. Már néhány tanács is, ha megfogadja őket, csodákra képes. Lenne mit tanulnia. Ehhez persze tisztába kellene jönnie önmagával, ami nem könnyű. Sok nő nem hajlandó elfogadni azt, amit a tükörben lát. Nekünk, nőknek nagyon fontosak a barátaink. Életünk minden szakaszában szükségünk van barátokra, de ahogy idősödünk, egyre fontosabb, hogy pozitív hozzáállású emberekkel vegyük körül magunkat: olyanokkal, aki hasonlóan gondolkodnak az életről és önmagukról. Van igazság a régi közmondásban: „Annyi idős vagy, amennyinek érzed magad”. Próbáld olyan emberekkel körülvenni magad, akik lélekben fiatalok maradtak, és mindent megtesznek azért, hogy testileg és szellemileg egyaránt jó karban tartsák magukat. Ha sikerül, meglesz az eredmény. És garantálom, hogy nem fogsz csalódni.

FELEJTSD EL A SZFINXET! Hogyan állíthatjuk át a gondolkodásmódunkat, és mit kell tennünk azért, hogy kialakítsuk ezt a bizonyos pozitív hozzáállást? Mindenekelőtt felejtsd el a Szfinx rejtvényét: a négykézláb csúszás-mászást, a bottal járást, a téves meghatározást, mely szerint a harmadik az utolsó életszakasz egy ember életében. Ez csak arra jó, hogy elkedvetlenítsen, és hátráltassa az átállást. A kitűzött cél elérése érdekében íme, egy másik hármas koordinátarendszer, amely keretbe foglalja mindazt, amire szükségünk van, hogy kialakítsuk magunkban a szemléletváltásra épülő pozitív hozzáállást, az öregedés egyedüli ellenszerét: mentális kondíció, testi kondíció, külső. (Ez utóbbi maga a megjelenés – appearance, amely egyike azon rendhagyó főneveknek az angol nyelvben, amelyeknek nincs melléknévi alakjuk, de jelen esetben én kifejezetten magára a látható perszónára, azaz arra a maszkra gondolok, amelyben mutatkozunk mások előtt, akik hasonló célból szintén valamilyen maszkot viselnek.) Hogy nézünk ki, milyennek látszunk magunk és mások szemében? Hogy érezzük magunkat, egészségesek vagyunk-e testben és lélekben? Hogyan gondolkodunk, milyen a szellemi közérzetünk? Mondanom sem kell, a fizikai állapotunk, a szellemi kondíciónk és a külső megjelenésünk nem lineáris kapcsolatban állnak egymással, mint, mondjuk, a gyermekkortól a felnőttkorig tartó életszakaszban. Gyakran nem is lehet elkülöníteni őket egymástól. Ha gondosan ápolod a bőröd, egészségesebb, szebb lesz, és ez jó hatással lesz a közérzetedre is, jobban fogod érezni magad a bőrödben. Az egészség jó hatással van a külső megjelenésre, és segít abban, hogy kialakítsd a sokat emlegetett pozitív hozzáállást, de a képlet fordítva is igaz. Számos kérdést fel kell tennünk magunknak, amikor belenézünk a tükörbe, amikor időről időre érzékeljük az évek múlását a tükörképünkön. Ezek között vannak általános jellegű és specifikus, csak rád vonatkozó kérdések. Meg vagyok elégedve a külsőmmel? Az általános kérdések közül talán ez a legfontosabb, amelyet először fel kell tenned magadnak. Vajon tehetnék valamit annak érdekében, hogy előnyösebbé tegyem? Egyáltalán, fontos ez nekem? Szeretném, hogy jobban nézzek ki? A gravitációs hatásokat nem tudjuk kiküszöbölni, de a tüneteket igenis lehet enyhíteni. Na és hogy állsz az egészségeddel? Tehetsz valamit azért, hogy egészségesebb légy? És, ha igen, megvan benned a szándék is, hogy cselekedj? Menjünk tovább. Eljön az idő, amikor le kell mondanod a bikiniről. Vagy már itt is van? És mi legyen a tűsarkú cipőkkel? Mi lesz a szexszel?

ÚJ ÉV, ÚJ ÉLET Ahogy évről évre a decembert követően eljön a január, úgy támadnak fel év elején az „Új év, új élet” – jelszóval meghirdetett önsegítő programokat reklámozó marketingkampányok. A fitneszklubok csábító kedvezményekkel igyekeznek új tagokat toborozni, és az előjegyzésekkel jócskán túl is vállalják magukat, mert tudják, hogy a jelentkezők közül sokan csupán az első egy-két hónapban fognak élni a tagság kínálta lehetőségekkel, addig, amíg tart a kezdeti lelkesedés. Magazinokban, könyvekben és videókon válogatott csodadiéták receptjeivel árasztják el a piacot. Lépten-nyomon tanfolyamokat, továbbképzéseket, karrier-ajánlatokat és életpályamodelleket propagáló hirdetésekkel találkozunk. Hagyományosan az év eleje a legalkalmasabb időpont, hogy különféle fogadalmakat tegyünk a jövőre nézve (ez persze nem jelenti azt, hogy a ma vagy a holnap ne lenne ugyanilyen alkalmas erre a célra). A gyakorlatban azonban ezeknek a fogadalmaknak a többsége, még ha meg is van hozzá a kellő szándék, beváltatlan marad, mert irreálisak, és a kivitelezésük a hétköznapi gyakorlatban áthidalhatatlan nehézségekbe ütközik. A többnyire januárra, május– júniusra és a fontosabb társadalmi eseményeket (ld. esküvők) megelőző hetekre időzített jojódiéta-őrület szánalmas és megmosolyogtató. Kétségtelen, hogy le lehet adni három-négy kilót egy hónap alatt, de vajon meddig tudjuk tartani az így nyert súlyunkat? Többnyire nem sokáig. Ezért is kap újra lábra minden januárban az egyre rafináltabb csodareceptekkel kecsegtető diétakultusz. És ugyanezért hiszek én is rendíthetetlenül a fokozatosságban, abban, hogy a célkitűzéseinket mindig peu á peu, azaz lépésről lépésre kell megvalósítanunk. Drasztikus változtatásokkal ritkán lehet tartós eredményt elérni. Ha viszont fokozatosan próbálunk eljutni az áhított célhoz, és valamiért mégis letérünk a kijelölt ösvényről, sokkal könnyebb visszatalálnunk, és ott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Akkor a botlás nem minősül kudarcnak, csupán késlelteti a célba érést. Én feltétlenül hiszek a pozitív hozzáállásban, ami a belátásra épül, és nem állít teljesíthetetlen követelmények elé bennünket. Igen, néha szabad csokoládét is enni, és alkalomadtán meg lehet inni egy-egy pohárt bort anélkül, hogy veszélyeztetnénk a versenysúlyunkat. A pozitív hozzáállással hosszú távon éveket nyerhetünk, de ez nem azonos azzal a tervvel, amelyre építenünk kell életünk második szakaszát. Ha a megfelelő hozzáállással szeretnénk megélni az időskort, szükségünk van egy konkrét, személyre szabott tervre, amely szellemi, testi és megjelenésbeli szempontból egyaránt útmutatóul szolgál számunkra, és kitágítja az életlehetőségeink horizontját. Ha elolvasod ezt a könyvet, és találsz benne legalább egy fél tucat olyan tanácsot, amelyet szívesen megfogadsz, és meg is szívlelsz a következő évben, komoly esélyed lesz rá, hogy meghosszabbítsd az életed, és jobb életminőségben éld le a rád váró éveket. Természetesen megfogadhatsz több tanácsot is, de túlzásba sem szabad esni. Ha túl sok mindenen akarsz egyszerre változtatni, nehezebb kitartani a megkezdett úton, és nagyobb a kudarc esélye is. Remélem, találkozol majd ismerős gondolatokkal is, amelyeket készségesen teszel magadévá. Ha pedig hozzám hasonlóan hajlamos vagy rá, hogy időnként megfeledkezz egy-egy részletről, akár jegyzeteket is készíthetsz magadnak olvasás közben, hogy később legyen mire hagyatkoznod. Ne felejtsd el, hogy ez csupán a kezdet! Az életmód-reform kezdő lépéseinek az az elsődleges feladata, hogy előkészítsék és megalapozzák azt a pozitív hozzáállásra épülő hosszabb távú életprogramot, amelynek megvalósításával sikerrel veheted fel a versenyt az évekkel. Ha sikerül megtenned ezeket a lépéseket, egy év múlva már egy más ember fog visszanézni rád a tükörből: valaki, aki sikerrel vette az első akadályt a gravitáció legyőzéséhez vezető úton. Ne késlekedj!

•2• Öltözködés stílusosan, összhangban önmagunkkal Quelle coquette! Ez a bók minden nőnek jólesik, függetlenül attól, hogy férfitól vagy nőtől kapja. Nem könnyű pontosan lefordítani. Mint a francia kifejezéseknél általában, nem mindegy, milyen hangsúllyal ejtjük ki, de alapvetően olyasvalakinek bókolunk vele, aki ad a külsejére – ami önmagában is dicséretes dolog, bien súr –, aki divatosan öltözködik, és törekszik rá, hogy jó benyomást tegyen, ugyanakkor könnyed, kacér, szeret flörtölni, de adott esetben a csábítástól sem riad vissza. Hogy ezek közül mikor melyik tulajdonság – persze az is előfordulhat, hogy mindegyik egyszerre – érvényesül, a körülményektől függ. Annak, aki hitelesen csinálja, jól áll – erre tapasztalatom szerint csak olyan nők képesek, akik jóban vannak önmagukkal –, de ha valaki csak megjátssza, akár visszatetsző is lehet. A különbséget Balzac fogalmazta meg a legfrappánsabban: „ La coquetterie ne va bien qu’ á une femme heureuse” (A kacérkodás csak a boldog nőknek áll jól). Az, ahogyan öltözködünk – erre is a tapasztalat tanított meg –, híven tükrözi az életszemléletünket. Minél egyénibben öltözködik valaki, annál többet árul el a külseje arról, hogyan viszonyul önmagához és a világhoz. Ha hódítani akarunk, coquette-módra kell öltözködnünk. Franciaországban a kulcsszó a seduction, azaz a csábítás. A csábítás művészete a társadalmi érintkezés minden területén érvényesül, ez a francia kultúra egyik legrégebbi meghatározó sajátossága. Coquette- nek lenni elvárás, a kacérság elengedhetetlen a sikerhez. A francia nő mindig csábító, még akkor is, ha nem az a célja, hogy ténylegesen elcsábítson valakit. Ráadásul erről a vonzerőről idősebb korban sem mondanak le, számukra ez a legalapvetőbb életfunkció, a vitalitás elsődleges megnyilvánulása, ami meghatározza az öltözködésüket, a viselkedésüket, a gondolkodásmódjukat, az egész lényüket. Nézz a tükörbe! Ha nem egy coquette néz vissza rád, tedd fel magadnak a kérdést: hol a baj? A válasz egyszerű. Ahogy a barátaim mondanák: „Élj, ha nem akarsz meghalni!” Amikor az LVMH-csoportnak dolgoztam, egy időben félévente személyesen be kellett számolnom Bernard Arnaultnak, az LMVH elnökének (jelenleg ő a leggazdagabb ember Franciaországban) az elért üzleti eredményekről és a következő félév kilátásairól. Ma is tisztán emlékszem az első ilyen alkalomra. Ránézésre nyugodt, visszafogott ember benyomását kelti, de ha kell, nagyon határozott is tud lenni. Rendkívül sokoldalú ember, akinél a kivételes intellektus egyszerre párosul mérnöki precizitással és rendkívül kifinomult esztétikai érzékkel, különösen ami a képzőművészeteket, a zenét és a divatot illeti. Mondanom sem kell, hogy ő is francia. Amikor először találkoztunk, nyíltan, lassan és alaposan, ahogy azt a francia férfiak szokták, végigmért tetőtől talpig. Először fentről lefelé, majd vissza. Egy kisebbfajta örökkévalóság volt. Erre mondják a franciák, hogy Il m’a déshabillée, azaz levetkőztetett a szemével. Vajon milyen benyomást teszek rá? – kérdeztem magamban. Ezt sohasem fogom megtudni, de a saját kételyeimre tisztán emlékszem. Nem Dior ruhát kellett volna felvennem? (Ő a Dior tulajdonosa). Ráadásul egy Bottega Veneta táska volt nálam – Louis Vuitton helyett. Hogy lehettem ilyen ostoba! Arnault a mustra végeztével kezet nyújtott, és csak ennyit mondott: „Bonjour, Madame Guiliano.” C’est tout. Ennyi volt. Elsősorban a külsőnk alapján ítéljük meg egymást, ehhez nem fér kétség. Az, ahogyan kinézünk, sok mindent elárul arról, hogy kik vagyunk. Monsieur Arnault már tudott rólam egyet s mást, amikor először találkoztunk – azt bizonyosan, hogy a csoport, amelyet vezettem, kimagasló eredményeket produkált –, de személyesen nem ismert . Vajon mit mondhatott neki a külsőm, a megjelenésem? És mit mondhat ma azoknak, akikkel találkozom a repülőgépen, az üzletekben vagy egy partin?

És mit mond a te külsőd? Attól függ, hogyan öltözködsz, hogyan viselkedsz, mozogsz, beszélsz. Csupa olyan megnyilvánulás, amely kontrollálható. Ezek együttesen alkotják a stílust, más szóval: az egyéniséged.

MITŐL FÉLÜNK A LEGJOBBAN? Mi, nők… Ahogy telnek-múlnak az évek, úgy nő bennünk a félelem, hogy fokozatosan elveszítjük a vonzerőnket, és hamarosan eljutunk oda, hogy már észre sem vesznek bennünket. Növekvő aggodalommal figyeljük a ráncainkat, ritkuló hajunkat, vastagodó derekunkat, keskenyedő hátsónkat, és – igen, talán ez a legfájdalmasabb – megereszkedő keblünket. És ahogy múlik az idő, mindez egyre rosszabb lesz. A hallókészülék valóságos csapás (igaz, hála a technológiai fejlődésnek, ma már szinte láthatatlanok), és ehhez jön még a testmagasságunk csökkenése és a gerincdeformitisz, a nénikékre jellemző hajlott hát, ami már a vég kezdete. Összefoglalva: rettegünk tőle, hogy öregnek néznek bennünket. A francia nők szembenéznek ezzel a rémmel. A tükörbe nézve nem áltatják magukat. Azt mondják, ilyen vagyok, és elfogadom, hogy ilyen vagyok. Belenyugszom, és nem kezdek szélmalomharcot vívni az idő ellen. De ezzel együtt a rendelkezésemre álló eszközökkel mindent megteszek, hogy továbbra is az maradjak, aki vagyok, és emelt fővel járhassak. És akkor nem kell félnem tőle, mit gondolnak rólam mások. Törődöm magammal, igyekszem megőrizni az egyéniségem, megpróbálom a legtöbbet kihozni magamból, és aktív életet élek. Ez a francia életstílus receptjének a lényege életünk második szakaszában. Ez az alapállás a franciák vérében van. Ha elégedett vagy a külsőddel, és van egyéniséged, személyes stílusod, ami testre szabott, jól áll, és megkülönböztet másoktól, akkor lélekben te is francia vagy. A francia nők ugyanis tagadhatatlanul individualisták, legalábbis ami a megjelenésüket és a fellépésüket illeti. Ugyanakkor mindaz, ami kívül megmutatkozik – a stílus, a szépség, a ragyogás –, hiteles, mert belülről jön, ezért is keltik azt a benyomást, mintha fütyülnének rá, ki mit gondol róluk. (Ami persze nem egészen így van, de a lezserség elengedhetetlen része a szerepnek, amihez az elmaradhatatlan reggeli bagett beszerzése is hozzátartozik.) Furcsa módon mégis az amerikai minta – legalábbis szerintem az – terjedt el világszerte, amelyre két ellentétes véglet jellemző: az egyik az önáltatás, amikor a valóság helyett egykori, vonzóbb önmagunkat látjuk a tükörben, a másik a kíméletlen őszinteség, amikor minden hibánkat felfedjük, és fel is nagyítjuk őket. Vannak nők, akik másról sem tudnak beszélni társaságban, mint a gyarlóságaikról, arról, hogy mennyire utálják önmagukat: a pudvás combjukat, a szarkalábaikat, a tokájukat, az előnytelen ruháikat, és a lehető legkedvezőtlenebb színben igyekeznek feltüntetni magukat, mintha valami perverz örömet lelnének az önpocskondiázásban. Mintha versenyeznének egymással, ki tud a legkíméletlenebb lenni önmagával szemben, ki tud sötétebb képet festeni magáról. De vajon hol a középút? Miért nem tudjuk elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk? Miért van az, hogy vagy becsapjuk magunkat az önáltatással, vagy szántszándékkal alulértékeljük magunkat? A francia nőknek eszük ágában sincs a tökéletességre törekedni, és ez a hozzáállás nemcsak az öltözködésükben mutatkozik meg, de az életük sok más területén is tetten érhető.

A LEGÁRULKODÓBB JELEK Nem kétséges, hogy amikor Monsieur Arnault a röntgenszemeivel tetőtől talpig végigmért, a legtöbbet a frizurám és a cipőm mondott neki arról, hogy ki is vagyok valójában. Vajon te is megtanultad ezt a mamádtól? Mert én igen. Nagyon sok múlik azon, milyen a frizurád. Ha jól áll, harmonikusabb benyomást keltesz, fiatalabb és vonzóbb leszel mások szemében. A cipővel is hasonló a helyzet. Öltözhetsz akármilyen elegánsan, a legmárkásabb cuccokba, a cipőd mindennél többet mond. Ha drága ruhához olcsó vagy igénytelen cipőt veszel fel, esélyed sincs, hogy kedvező benyomást kelts. (Ugyanakkor, ha kevésbé igényes ruhához húzol elegáns cipőt, ez pozitív hatást is kelthet, mert arról árulkodik, hogy van egyéniséged, stílusod.) Az öltözködési stílus és a márkaválasztás tekintetében idősebb korban a fent és a lent, azaz a hajviselet és a cipő a legfontosabb. A haj az ápoltság tükre, de erről később fogunk részletesen beszélni. Most maradjunk a cipőnél. Igen, a cipő a legárulkodóbb része öltözékünknek, a stílus kulcsa. Neked milyen a stílusod? Mivel érvényesíted? Milyen cipőt hordasz? Birkenstockot? Az ötven fölötti amerikai turistákat a világon bárhol felismerni. Te is tudod, miről beszélek. Csak a lábukra kell nézni. Félreértés ne essék, én is a kényelmes lábbelik híve vagyok, de azt is tudom, hogy a kényelemért nem kell feláldoznunk a stílusunkat, az egyéniségünket. Csak rajtunk múlik, hogy megtaláljuk az ideális egyensúlyt, hogy olyan lábbelit viseljünk, ami egyszerre kényelmes és jól is áll, minden tekintetben. Ki vonná kétségbe, hogy a magas sarkú cipő szexi, csábító, sőt, néha egyenesen érzéki? Az életben és a művészetben egyaránt. De vajon minden korban az? Vegyük példának a tűsarkút, a csábítás, a szexuális vágykeltés lábbelimegtestesítőjét. A barátom, Aurélie nemes egyszerűséggel csak „soft porn”-ként emlegeti.

A TŰSARKÚ: MIKOR ÉS HOL? A tűsarkú cipőt az olasz filmek hozták divatba az 1950-es években. A 10 centis sarok (ma már inkább tizenkettő) nemcsak a magasságunkra van jó hatással, ami növeli az önbizalmat, de a lábunk is kisebbnek tűnik benne. A tűsarkú cipő az öltözködésben megnyilvánuló erotikus vonzerő jelképe, a nőiesség fetisizált, kultikus kelléke. Tűsarkú cipőben jobb a testtartásod, kihúzod magad, így a melleid is jobban érvényesülnek, a vádlik karcsúbbak és feszesebbek, a csípő hangsúlyosabb, és az egész mozgásod, a járásod megváltozik tőle, nőiesebb, szexibb lesz. Csakhogy a testünk anatómiailag nem erre a viseletre lett kitalálva. Vajon mikor jön el az ideje, hogy búcsút mondjunk a tűsarkúinknak? Különös tekintettel a legkarcsúbbakra. Ez elsősorban az egyensúlyérzékünkön és az izmaink feszességén, teherbíró képességén múlik, ami egy bizonyos kor után fogyatkozásnak indul. A legfontosabb, hogy ne kockáztassuk a testi épségünket egy eséssel – amitől az évek előrehaladtával, ahogy csökken az egyensúlyérzékünk és zsugorodnak az izmaink, egyre jobban rettegünk. De fel a fejjel, van megoldás! Juju, a tánctanárom, akit ma már a barátomnak is mondhatok, úgy tartja, hogy magassarkút csak ülőprogramokhoz, például egy vacsorához szabad felvenni. A legmegszállottabb tűsarkúpárti nő is, akit ismerek, csak azért tud ebben a viseletben feszíteni minden jeles alkalommal, mert taxival vagy limuzinnal közlekedik. A megpróbáltatásaidat csak úgy enyhítheted, ha minél többet ülsz, amikor viseled. Tűsarkúban jobb, ha elfelejted a futást és a táncot, függetlenül attól, mennyi idős vagy. Inkább olyan partikra vedd fel, amelyek nem tartanak másnap reggelig. A nők többsége – ezt biztosan te is észrevetted már – alig várja, hogy kibújhasson a tűsarkújából, akár a program végeztével, akár már közben is, amikor nem látják. (Talán veled is előfordult már, hogy a vacsoraasztal alatt észrevétlenül megszabadultál a lábfejed nyomorgató kalodától.) De bármilyen kényelmetlen is, újra és újra felvesszük. Felvesszük, mert fiatalabbnak, szebbnek, feltűnőbbnek és szexibbnek érezzük benne magunkat. Loulou, a hetvenéves barátnőm, aki ma is olyan divatosan öltözködik, mint harmincéves korában, mindennap magas sarkú cipőben megy dolgozni. Azt mondja, egész életében magassarkúban járt, és a lába annyira megszokta, hogy laposabb sarkú cipőkben kifejezetten kényelmetlenül érzi magát. Persze ennek mentális okai is vannak: azért sem érzi jól magát laposabb sarkú lábbeliben, mert a magas sarkú cipő az évtizedek alatt a személyes stílusa, az egyénisége elengedhetetlen részévé vált. Vajon neked is vannak ilyen öltözködésbeli személyiségjegyeid? És ha igen, hogyan próbálod őket hozzáigazítani az évek múlásával elkerülhetetlenül bekövetkező fizikai változásokhoz? A gyártók pontosan tudják, hogy a nők többsége cipőfüggő, ezért folyamatosan ellátják a piacot új dizájnokkal, csábítóbbnál csábítóbb termékekkel, amelyeknek nem tudunk ellenállni. Nekem is számos barátom van szerte a

világon, akik ettől a függőségtől szenvednek. Nem mintha függőnek kellene lenni ahhoz, hogy olyan cipőket is megvegyünk, amelyekre igazából nincs is szükségünk. Cipőket, amelyek törik a lábunkat, rossz testtartásra kényszerítenek, megfájdítják a hátunkat vagy felborítják a költségvetésünket. Ráadásul újra és újra elkövetjük a hibát, hogy megvesszük azt a cipőt, amit nem kéne, vagy mert úgy gondoljuk, hogy ettől leszünk olyanok, amilyennek szeretnénk látni magunkat, vagy így próbálunk kielégíteni valamilyen lelki szükségletet; vagy csak azért, mert úgy érezzük valami belső sugallat ösztönzésére, hogy ez az igazi. (Pedig a cipők – éppen a cipők – gyakran vezetnek tévútra.) Sokszor bele sem gondolunk, hogy mit veszünk majd fel hozzá, vagy hogy egyáltalán van-e olyan ruhánk, amihez fel lehet venni. Megvesszük csak azért, mert tetszik, mintha önmagában is elég lenne a jólöltözöttséghez, pedig valójában a gyakorlati funkciója mellett – lábbeliként az a dolga, hogy védje a lábunkat – csupán egy kiegészítő darabja az öltözékünknek, egy járulékos kellék, ami ugyan sokat elárul a stílusunkról, az egyéniségünkről, de mégsem az öltözködés alfája. Egy cipő, akár zárt, akár nyitott, lapos vagy magas sarkú, mindenekelőtt legyen kényelmes. (Kérdéses, hogy a tűsarkú ennek a követelménynek képese bármilyen szinten eleget tenni.) Nálam a tűsarkú a kivételes viselet. Most is van két párom ebből a típusból – mindkettő nyolc-kilenc centis sarkú –, de csak rendkívüli alkalmakkor, ünnepségekre, elegáns partikra veszem fel őket. A cipővásárlás terén sok meggondolatlanságot követtem el életem során, de ez a két pár jó befektetésnek bizonyult, hiszen évtizedekig szolgáltak, nem mentek ki a divatból, és ma is úgy néznek ki, mintha újak lennének. Még táncolni is tudtam bennük anélkül, hogy veszélyeztessem a testi épségem. Az egyik Yves Saint Laurent, a másik Bottega Veneta. Mindkettő olasz és csúcsminőség, ami nálam alapkövetelmény. A lábfejem alapján akár olasz is lehetnék. (Tudom, az olasz cipőárak… De most kivételesen próbáljuk meg félretenni ezt a szempontot.) Mostanában a kedvencem egy fekete szarvasbőr Ferragamo szandál; olyan kényelmes, mint egy jól bejáratott papucs. Ezt hordom az utcán, ebben utazom, és akár hiszed, akár nem, esti programokra is rendszeresen felveszem. Pár éve Amszterdamban fedeztem fel a United Nude-ot. Nem olyan drága, mint az olasz csúcsmárkák (ez persze nem jelenti azt, hogy olcsó, c’est dommage). Ultramodern, elegáns dizájn és fantasztikusan kényelmes, még a magas sarkú modellek is – nekem már a középmagas is annak számít. Igen, tudom, hogy csak elegáns, drága márkákat említettem, de ez a fajta igényesség jellemzi a francia felfogást a megfelelő öltözködést illetően: a kevesebb több. A franciák – és ez a nőkre és férfiakra egyaránt igaz – nem tömnek tele három gardróbszekrényt a ruháikkal, számukra a minőség és az időtállóság az első. Ezért is kedvelik a klasszikus darabokat, mert sokáig hordhatják őket a legkülönbözőbb kombinációkban. Nem költenek meggondolatlanul vagyonokat az öltözködésre. Többnyire akkor vesznek új ruhát vagy cipőt, amikor egy régebbi darabtól meg kell válniuk, mert elhordták vagy kiment a divatból. Természetesen egy francia nőnek (vagy férfinak) is bővül a ruhatára az évek során, de nem nyomasztó mértékben. Addig hordanak egy ruhát vagy cipőt, amíg lehet, és ha lejárt az ideje, gond nélkül megválnak tőle. Ez is a rájuk jellemző „a kevesebb több”-mentalitásból adódik. Ami pedig az árakat illeti: az olcsó és/vagy trendi cipők esztétikai és kényelmi szempontból egyaránt annyit érnek, amennyibe kerülnek. Mielőtt cipőt veszel, fontold meg, és próbálj bölcsen dönteni. Ez korántsem jelenti azt, hogy csak a legdrágább olasz márkák jöhetnek szóba. Mindnyájan tudjuk, hogy mitől jó egy cipő: elég, ha tetszik, jól áll és kényelmes. A kevésbé ismert márkák és az akciós termékek között is érdemes körülnézni. Sok jót hallottam például egy Söfft nevű márkáról, és nemrég tudtam meg, hogy a J.Crew-nak van egy egész komoly középáras női cipőkollekciója, amelynek több darabját is Olaszországban gyártják. Aztán ott van a Cole Hann, az Ecco és a Clarks – kitűnő márkák, melyek a termékeik széles választékát kínálják megfizethető áron. De akár olcsó, akár középkategóriás, akár méregdrága, a lényeg az, hogy jól álljon, és kényelmes legyen, ehhez képest még az is másodrendű, menyire divatos. Ha rajtam állna, a cipővásárlást középiskolai tananyaggá tenném, hogy megóvjam a lányokat a rájuk váró megpróbáltatásoktól, hogy ne a saját kárukon kelljen megtanulniuk, mi a jó cipő. Hogy mi a jó cipő, ami nemcsak jól áll, de kényelmes is, én is csupán néhány éve tanultam meg egy reflexológiai tanfolyam során. A lábaim valósággal újjászülettek a kezelések során, és elhatároztam, hogy magam is elsajátítom a talpmasszázs tudományát. El is olvastam egy szakkönyvet, amiből kiderült, hogy a talpunk nemcsak a testünk többi részével, de az agytevékenységünkkel is szoros kapcsolatban áll. Olyan szoros kapcsolatban, hogy akár az „alsó agy” nevet is megérdemelné. Gondoljunk csak bele, milyen következményekkel jár, ha fáj a lábunk egy cipőben… (Elég a tükörbe nézni, milyen keserves képet vágsz, ha egy kényelmetlen cipőben kell végigcsinálnod egy fél napot.) Ilyesmit érzünk akkor is, amikor egy fűzőbe – ma inkább body shapernek mondják – préseljük magunkat. (Elég végignézni az Oscar-díj-kiosztóra érkező sztárok felvonulását a vörös szőnyegen: az arcukra van írva, milyen kínokat állnak ki…

nem szívesen lennék a helyükben éjféltájban.) Egy biztos: ha tényleg csodásan akarsz kinézni, nem ez a leghatásosabb módszer. Mégis mire kell figyelnünk – a megnyerő dizájnon túl –, amikor cipőt veszünk, különösen negyven felett, amikor az alakunk változásai miatt kénytelenek vagyunk lemondani bizonyos viseletekről? Érdemes betartani a következő hármas szabályt: egyensúly, tartás (biztos lábakon állj benne), mobilitás (ne gátoljon a szabad mozgásban). Számos, ránézésre is csábító cipő eleget tesz ezeknek a követelményeknek, ha a tervezőik tisztában vannak az anatómiával, de hogy valóban így van-e vagy sem, neked kell eldöntened, elvégre te fogod hordani. Íme, néhány megszívlelendő jó tanács, amit nem kaptál meg az iskolában, és ami hozzásegíthet ahhoz, hogy jól dönts, ha megszólít egy cipő a kirakatban: • Mindkét cipőt próbáld fel, mert úgy vagyunk megalkotva, hogy a bal és a jobb lábunk nem egyforma. (Sok nő, ha nagyon siet, csak az egyik cipőt próbálja fel, ennek a meggondolatlanságnak számtalan esetben magam is tanúja voltam.) • Mindig kemény talajon – ne szőnyegen – próbáld fel a cipőt, és tégy benne néhány lépést, hogy kiderüljön, elég szélese! (Csakis délután menj cipőt venni, mert ilyenkor nagyobb a sejtek folyadéktartalma.) Ha biztosra akarsz menni, hogy tényleg jó méretet választottál-e, ajánlatos lépcsőn is kipróbálni. (Elég néhány lépcsőfokot megtenni benne oda-vissza.) • Ne felejtsd el, hogy tökéletesen rád illő cipő nincs, ugyanis a modelleket nem a lábadra, hanem keményfa vagy műanyag formákra szabják. Ennek ellenére a rendelésre készített cipők iránti vásárlói igény évről évre növekszik. • A megfelelő méret kiválasztásakor a cipő orrának a magasságát is figyelembe kell venni. Ha a cipő orrában kényelmesen elférnek a lábujjaid, akkor több esélyed van a jó méret kiválasztására. • Nézd meg magad egy teljes alakú tükörben, hogy lásd, megfelelő-e a testtartásod a kiválasztott cipőben. Ügyelj rá, hogy egyenletesen oszd el a testsúlyod a cipő teljes hosszában. A saroknak és az ujjpárnáknak egyaránt részt kell vállalniuk a teherviselésben. • Bárki mondja, ne hidd el, hogy egy cipő akkor jó, ha betöröd! Kétségtelen, hogy egy kis gyűrődés itt, vagy egy kiöblösödés ott, kényelmesebbé tehet egy lábbelit, de a rossz méret mindig rossz méret marad.

CATHERINE DENEUVE Ha megnézünk néhány Coco Chanelről készült fotót, kiderül, hogy minden életszakaszban másként öltözködött, más jellegű cipőket és más sminket hordott; igaz, a különbségek néha szinte alig észrevehetők, mégis az összbenyomás szempontjából sokat számítanak. Valahányszor összefutok Catherine Deneuve-vel abban a párizsi kerületben, ahol lakunk – akár egy egyszerű bisztróban, ahova beül egy barátjával ebédelni, akár a Luxembourg-kertben, egy kellemes délutáni séta alkalmával, akár egy kis butikban, ahova betér venni valamit –, újra és újra és újra megbizonyosodom felőle, hogy az öltözködés terén is haladnunk kell a korral – a saját korunkkal is. Ma már ő sem hord tűsarkú cipőt, nem tesz fel rikító vörös rúzst, és a ruhái is szolidabbak. A haja rövidebb, lezserebb, és bár a megjelenése változatlanul elegáns, mégis van benne valami magától értetődő természetesség. Az egész lénye magabiztosságot áraszt, annak a nőnek a magabiztosságát, akin nem fog az idő. Tudni kell, hogy évtizedek óta ismerem, már diákkoromban is ismertem és csodáltam, akkor, amikor még fiatal volt és Marcello Mastroiannival járt, aki abban az időben szintén abban a kerületben lakott. Gyakran láttam őket kéz a kézben sétálni, vagy a méltán híres Café de la Mairie-ben üldögélni diákok és a környékbeli értelmiségiek társaságában. Hosszú haj, karcsú alak, feltűnőbb smink, magas sarkú cipő, elegáns, ugyanakkor kifejezetten trendi öltözék, többnyire YSL. Ma egész más az összkép, de nem kevésbé bámulatra méltó. Valamivel teltebb, de ezt nem is próbálja leplezni, ahogy a nyakát sem, ami beszédesen árulkodik a koráról. Mintha azt mondaná: „Na és? Az összképet nézd, ne a ráncosodó nyakam!” Catherine „receptjének” fontos összetevője a citrone pressé, a francia limonádé, amelyből mindennap öt órakor megiszik egy pohárral. Ha valaki, ő tudja, hogyan lehet szépen megöregedni, egyéniség, stílus, pozitív hozzáállás – minden megvan ahhoz, hogy ebben a korban is jól érezze magát a bőrében.

MÁRKAJELZÉS Én fenntartások nélkül hiszek az egyéniségben, abban, hogy mindenkit a saját személyiségjegyei azonosítanak. Mindenkinek lehet saját „márkajelzése”, ami többet mond róla, mint a legdrágább luxuscikkek hivalkodó iniciáléi. A saját márkád nem más, mint az identitásod, mindaz, ami megkülönböztet másoktól. Ez határozza meg az egyéniséged, erről ismernek rád, ez tesz egyedivé, különlegessé. A márkajelzésed fontos komponense lehet az illatod, ami mindig érezhető, és csak a tiéd. Vagy az öltözéked egy kedvelt darabja, amit gyakran viselsz, valami egyedi, ami meghatározza a stílusod. Yoko Onót például el sem tudom képzelni fedetlen fővel, valamelyik retró rikkancssapkája nélkül. Ha alkalmazkodsz a korodhoz és együtt változol az évekkel, meg tudod őrizni az egyéniséged. A márkád időről időre felfrissítheted anélkül, hogy megváltoztatnád az egyéniséged, hogy megpróbálj mássá lenni, mint ami vagy. Az ilyen kísérletek ugyanúgy működnek, mint a drasztikus diéták: eleve kudarcra vannak ítélve. Előbb vagy utóbb visszavedlesz azzá, aki voltál. Ha kevésbé látványos, kis lépésekben próbálsz változtatni, többre mész. A korszerűsítés nem jelenti azt, hogy fel kell adnod a korábbi éned. A nagyanyám, Alice tanított meg rá, hogyan hitelesíthetjük bizonyos márkajelzésekkel az egyéniségünket. Neki a kalapjai voltak a márkajelzései – egy szekrényre való kollekciója volt kalapokból! A kalap számára az összkép szerves része volt, mintegy a teste „meghosszabbítása”. Miután magas termetű nő volt, a kalap különösen jól állt neki. Minden alkalomra és minden évszakra megvolt a megfelelő kalapja. Mást vett fel, ha sétálni ment, mást a templomba, a piacra, mást délelőtt és este, még a kerti munkákhoz is kalapot vett. Valóságos jelenség volt a kalapjaiban, aki után mindenhol megfordultak a férfiak, és nem azért, mert valami csodabogárnak tartották. Egy-egy kiruccanás vele a közeli kalapszalonba valóságos élmény volt, amelyből rengeteget tanultam. Valahányszor betértünk, egy újabb szerzeménnyel gyarapodott a kollekciója. Előfordult, hogy mulatságosnak véltem egy-egy darabját, és ezt szóvá is

tettem. Mindig kész volt a válasszal, miért is nélkülözhetetlen számára a legújabb kalap. A férje általában ezt fűzte hozzá: „Nem egészen. Ez stílus kérdése. Ha van egyéniséged, bármit felvehetsz.” Ezen aztán, amolyan tősgyökeres francia módon, hosszasan philosophé, azaz elfilozofáltak – ami nem azonos a vitával. Néhány ilyen alkalom után megértettem, hogy a stílus, az egyéniség, a „márka” belülről jön – abból az önismeretből, amelynek birtokában azt látod a tükörben, amit mutat, és elfogadod magad annak és olyannak, aki és amilyen vagy –, csakúgy, mint a nőiesség, a vonzerő, aminek Alice sem volt híjával. Alice-nak a nőiességről is határozott véleménye volt: ha igazán nőies akarsz lenni, fogadd el magad olyannak, amilyen vagy. Ebben a tekintetben a serdülőkor a legproblematikusabb életkor, hiszen nem könnyű lányból nővé érni, de a józan gondolkodás és a tapasztalat ebben is segítségünkre lehet. Ugye emlékszünk, mit mondott erről Simone de Beauvoir? „On ne nait pas femme, on le devient” (Nőnek nem születünk, nővé válunk.) Ehhez pedig élethosszig tartó, szüntelen önvizsgálat szükséges. Ha pedig sikerült nővé válnunk, miért mondanánk le róla csupán a korunk miatt? Sok nő az ékszereket is személyiségjegynek tekinti. Bár én azon a véleményen vagyok, hogy a kor előrehaladtával a kevesebb többet mutat, ha valaki világéletében ékköves kitűzőt viselt a gallérján vagy a hajtókáján, vagy egy jókora brillberakású aranygyűrűt a középső ujján, miért mondana le róla? Mennyivel lenne ettől hitelesebb a megjelenése? Ugyanakkor, ahogy megritkul és megrövidül a hajunk „érettebb” éveinkre, nem árt, ha időről időre szemügyre vesszük a feltűnőbb ékszereinket a tükörben, nem szorulnak-e revízióra. A tetoválás is egyfajta ékszer, bár sosem értettem azokat, akik látványosan egy életre kifestetik magukat. Elismerem, egy kecses pillangó a bokánkon szépen mutat, egy apró jelkép itt-ott a testünkön akár márkajelzéssé is lehet, de a túlzásokat ebben is ajánlatosabb kerülni. Egy újabb tetoválás egy harcedzett testen akár a fiatalság megőrzésének jelképe is lehet, de ne felejtsük el, hogy míg a divatos formatervezett ékszerek a divattal változnak, a tetoválás maradandó. Ahogy szaporodik éveink száma, úgy változik a külsőnk, ezért kell fokozott figyelmet fordítanunk arra, mit és hogyan viselünk. Az öltözködésünk, a megjelenésünk az egyéniségünk tükre, sokat elárul arról, hogy kik vagyunk. A külsőnk ápolása legyen mindig örömforrás, amely garantálja, hogy a későbbi életszakaszainkban is jól érezzük magunkat a bőrünkben.

A COQUETTERIE ÉS A STÍLUSOS ÖLTÖZKÖDÉS Egy bizonyos kor után nem bölcs dolog hivalkodni a dekoltázsunkkal. Ezt egyedül Sophia Loren engedheti meg magának, mert ez nála imázs-képző márkajelzés. Nekem, ami a méretet illeti, nem okoz gondot a dekoltázsom, mégis megváltam a bikinijeimtől, és átpártoltam az egyrészesek táborába. Amerikában a szókimondóbb kritikusok – fiatal barátaim zöme ebbe a körbe tartozik – egyenesen gusztustalannak minősítik a látványt, amikor valaki egy bizonyos kor után közszemlére teszi élemedett bájait. Hasonló a helyzet a karunkkal is; bár kétségtelenül bocsánatosabb vétség, mégsem ajánlatos mutogatni, különösen a felkarunkat, ahol a leglátványosabb az izomtónus-vesztés, aminek következtében a bicepszünk és a tricepszünk a gravitációnak engedelmeskedve minden mozdulatra önálló életre kel. Inkább maradjunk a hosszú ujjú ruháknál és blúzoknál! Barátkozzunk meg a sálakkal, kendőkkel és hosszú ujjú kardigánokkal. Ami pedig a szoknyák és ruhák hosszát illeti, nos, ez folyamatosan változik a divattal, de bármi is legyen az uralkodó trend, hatvan fölött nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy mutogassák a térd fölötti tartományokat. Nem szép látvány, hagyjuk meg ezt a viseletet a lányoknak és az unokáknak. Amikor általánosságban beszélek a franciák öltözködési szokásairól, elsősorban azokra a nőkre és férfiakra gondolok, akik kötődnek a nemzeti hagyományokhoz, és ennek megfelelően alakítják az öltözéküket életük utolsó harmadában. A „régi” francia módi ma is él és hódít, elsősorban a harmincöt fölötti korosztály körében. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a globalizáció a divat világában is működik – különösen az olyan multikulturális országokban, mint Franciaország –, és fokozatosan háttérbe szorítja a nemzeti sajátosságokat, és nem csak a fiatalok körében. Ráadásul

időről időre feltűnnek újabb nemzeti trendek is (az „új” francia módi), amelyek gyakran tiszavirág-életűnek bizonyulnak. Ezzel együtt a francia módinak vannak örök darabjai, melyek között a legelterjedtebb a kardigán, különösen a szolidabb színű változatai. (Franciaországban a lányok jelentős része ma is egyenruhában jár iskolába, amelynek elengedhetetlen darabja a kardigán. Ez a hagyomány, hasonlóan az öltözködési szokásokat meghatározó „a kevesebb gyakran több”-személethez, állhatatosan tartja magát.) Ilyen örök darabok még a rövid „kis fekete” ruha, a magas nyakú fehér blúz, a férfiak esetében az elegáns zakó, a testre szabott szövetnadrág, az elegáns, mégis kényelmes úti öltözék, a klasszikus esőkabát, és naturellemant az övek és a sálak, amelyek a praktikus funkciójuk mellett arra is alkalmasak, hogy egy ruhából hármat csináljanak. Ez csupán egy gyorslista, amely a legfontosabb darabokat tartalmazza. Ami a fehérneműt illeti, nos, ez már a magánszférába tartozik. Ám tény, hogy világviszonylatban a francia nők költenek a legtöbbet fehérneműre (ami nem jelenti azt, hogy a hétköznapokban ne elégednének meg az olcsóbb, de jó minőségű márkákkal). Itt kell megjegyeznem – és ezt a tanácsot érdemes megszívlelni –, hogy ne tegyük közszemlére a fehérneműnk márkáját hirdető bevarrt címkét. Én gondosan ügyelek rá, hogy levágjam őket, mielőtt felveszek egy új darabot. Az üzletasszonyok, és általában a nők egy bizonyos kor fölött, Hillary Clintonnal az élen, rengeteget köszönhetnek Yves Saint Laurent-nak, amiért kitalálta és világszerte elterjesztette a nadrágkosztümöt, ami ma már egyike a legtartósabb és legdivatosabb viseleteknek. Nem vitás, egy csinos, testre szabott ruhánál adott esetben nincs előnyösebb viselet egy nő számára, de majdnem ugyanez elmondható egy elegáns sötét nadrágkosztümről is, különösen úgy ötven után, amikor ez a legkényelmesebb öltözék, amelyben bárki fesztelenül parádézhat. A nadrágkosztüm nem hiányozhat egy francia nő ruhatárából. Imádják az egyszerű, megkomponált ruhákat, és ez a viselet minden szempontból ideális „munkaruha” egy 21. századi dolgozó nő számára. Ugyanakkor, ha azt akarod, hogy igazán jól álljon, ismerned kell az alakodat, az arányaidat, mert csak így variálhatod a részleteket – szabás, válltömés, gallér, bőség stb. Ami a színeket illeti, a fekete (különösen esti programokra), a tengerészkék, a szürke és a mogyoróbarna a legkedveltebbek, különösen a hozzám hasonló hagyományhű nők körében. Egy nem túl költséges, variálható kombináció, amely kifejezetten karcsúsít, ha egy színesebb blézert veszünk egy sötétebb színű, testre szabott nadrághoz. Igen közkedvelt a francia nők körében, akik szeretik a változatosságot, szívesen játszanak mind a hosszal, mind a színekkel. Imádjuk a korlátlan lehetőségek biztosította szabadságot. Akárcsak a konyhában, amikor egy ételből hármat csinálunk. Ha ráérzel az ízére, már magától megy. Ami a felsőt illeti, a hosszított, fenék alá érő fazont részesítjük előnyben. Tavasztól őszig a pasztellszínek dominálnak, ami lágyabb, harmonikusabb összbenyomást kelt. Erre a férjem hívta fel a figyelmem tavaly tavasszal, egy séta alkalmával, amikor a párizsi otthonunk közelében összefutottunk az egyik távolabbi szomszédunkkal. Egy hetven körüli hölgy volt az illető, akin megakadt a szemünk. Világosabb mályvaszínű nadrág és halvány rózsaszín felső volt rajta. A divattervező Elie Saab hozta össze ezt a két színt az egyik kollekciójában: az eredmény a könnyed, visszafogott elegancia. A bámulatba ejtő összhatásból egy törtfehér papucscipő és egy összehajtható szögletes bevásárlótáska is kivette a részét. Fantasztikusan nézett ki. Maga volt a tartózkodó, finoman kecses elegancia, annyi bájjal fűszerezve, ami a kora ellenére is kifejezetten vonzóvá tette. A klasszikus stílus híveinek többsége felülre inkább a sötétkék, a mélykék vagy Klein-kék, esetleg a smaragdzöld egyegy határozottabb árnyalatát választaná, és egy sötétebb színű nadrágot venne hozzá. Ki-ki maga kell, hogy eldöntse, milyen hajszínt választ egy ilyen összeállításhoz, ez alkat, bőrszín, arcforma, más szóval az egyéniség kérdése, és természetesen attól is függ, hogy mikor milyen benyomást szeretnénk kelteni a megjelenésünkkel. A legfontosabb, hogy tisztában legyünk magunkkal, az adottságainkkal. Amikor „hivatalosan” nyugdíjba mentem, úgy gondoltam, hogy a ruhák korszaka számomra véget ért, annál is inkább, mert mindig is nadrágkosztüm-párti voltam. Nem sokkal később, 2011-ben, Párizsban történt, hogy elsétáltam a kedvenc divatszalonom, Béatrice Ferrant egyik boltja előtt, és megláttam egy álomszép ruhát a kirakatban. Amikor bementem, kiderült – az egyik eladó éppen akkor világosított fel egy vevőt –, hogy mindent 40%-kal olcsóbban adnak, mert végleg lehúzzák a rolót, és év végéig túl akarnak adni a teljes árukészleten. Ezt a divattervezőt elsősorban a romantikus árnyalatokkal ötvözött határozott szabásvonalai miatt kedveltem. A ruhái egyszerre inspirálóak, elegánsak, mesterien szabottak, mégis kényelmesek és fesztelenül viselhetők. Felpróbáltam a szilvakék, egyszerű vonalvezetésű ruhát egy vékony bőrövvel, és mintha rám öntötték volna. Miért csinálom ezt, amikor semmi szükségem egy újabb ruhára? – tettem fel magamnak a kérdést, de hiába, képtelen voltam ellenállni a kísértésnek. Így történt, hogy jó előre megleptem magam egy karácsonyi ajándékkal – ugye, milyen könnyű megfelelő ürügyet találni, ha örömet akarunk szerezni magunknak? Pár hónappal később, New Yorkban vettem fel először egy rangosabb partira. Nem emlékszem, mikor kaptam utoljára annyi bókot – férfiaktól és nőktől

egyaránt –, mint aznap este. Még a férjemet is sikerült meglepnem vele. Amikor meglátott benne, leesett az álla, és kijelentette, hogy gyakrabban kellene ruhába bújnom. Bevallom, tényleg jól állt, és ha jól érzed magad egy ruhában, akkor ezt te is tudod, és ennek megfelelően viseled. A bókok, amiket learatsz, ehhez képest csak a ráadás. Később kiderült, hogy a szalon nem zárt be, csupán korlátozta a forgalmát, és csak „előzetes egyeztetés” útján fogadott vásárlókat. Pár hónapja sikerült egy hosszabb interjút készítenem Béatrice-szel a divatról, a legújabb trendekről, arról, hogy mit kell, mit szabad és mit nem szabad viselnie a nőknek életkoruk függvényében. Béatrice valósággal elbűvölt. Megtudtam tőle, hogy nagyszabású tervei vannak, elsősorban Kínában szeretne terjeszkedni, ahol egyre nagyobb az igény az európai öltözködési kultúra elterjesztésére. A szakmabeliek főként a francia divat iránt érdeklődnek, és ezen a téren szeretnék továbbképezni magukat. Kína mellet Amerikával is kacérkodik. Teljesen lenyűgözött. Íme, egy divattervező, aki pontosan tudja, mi kell a nőknek. Béatrice mindentudásának forrása az a széleskörű tapasztalat, amit megszerzett a pályája során. Több rangos divattervező cégnél is dolgozott, mielőtt megalapította a saját stúdióját, emellett rengeteget utazott, nyitott szemmel járta a világot. Tizennyolc és nyolcvan között minden korosztály számára tervez ruhákat. Ami az ötven fölötti aktív nőket illeti, számukra azt tanácsolja, hogy minden műfajban kerüljék a feketét. Bevallom, ez a kijelentése mellbe vágott. Ott ültem vele szemben tiszta feketében. Már azon voltam, hogy ellentmondjak neki – ez lett volna az egyetlen nézeteltérés közöttünk –, amikor, mintegy a gondolataimban olvasva, hozzátette, hogy ez csupán a többségre nézve igaz, nekem ugyanis kifejezetten jól áll a fekete. Nagy kő esett le a szívemről. A lényeg, tette hozzá, hogy jól érezd magad feketében. Ha így van, bátran hordhatod. Abban egyetértettünk, hogy a fekete egy bizonyos kor után a legtöbb nőt öregíti. Mi, franciák – ez is a hagyományok hatása – hajlamosak vagyunk a feketét az idős özvegyasszonyokkal társítani, annak ellenére, hogy a régebben kötelező gyászviselet egyre jobban visszaszorulóban van. Amikor apám meghalt, anyám egyetlenegyszer volt feketében: a temetés napján. Ki nem állhatta a fekete ruhát, és nem is állt jól neki. „Színtelen” – mondta fejcsóválva, amikor a tükörbe nézett. Ki akarja szándékosan elszürkíteni magát? Béatrice, jómagam és a francia nők többsége számára a tengerészkék, a padlizsán, a sötétszürke, a mélylila és a bordó a kurrens divatszínek. Szolidabbak, kevésbé feltűnőek. Ugyanakkor színek, amelyek élőbbé teszik a ruhát és viselőjét. Ne kerüljük a színeket, de ötven fölött ügyeljünk az árnyalatokra. Ha egy narancsszínű vagy élénkpiros ruhán megakad a szemünk, kétszer is gondoljuk meg, mielőtt felvesszük. A francia nőknek érettebb korukban eszük ágában sincs fiatalosan öltözni. A mai divatkínálat mellett senkinek sem kell öregesen öltöznie, de újra hangsúlyozom: a franciák számára fontos, hogy a külsőd, a megjelenésed legyen összhangban a koroddal, ami persze nem jelenti azt, hogy nem öltözködhetsz egyénien, vagy akár úgy, hogy a külsőddel felkeltsd mások érdeklődését. Ezt legkönnyebben a megfelelő kiegészítő kellékekkel érhetjük el. Egy formatervezett napszemüveg, egy szép sál, egy különlegesebb fazonú öv, vagy egy bross a felsőnkön egyaránt megfelel a célnak. A lényeg, hogy olyasmi legyen, ami jól áll, összhangban van az egyéniségünkkel. Az egyik párizsi divatbolond barátnőm, Mélanie, akiről minden ismerőse úgy tartja, hogy pályát tévesztett, amikor nem divattervezőnek ment, még most, az ötvenes évei végén is imád kísérletezni, játszani a részletekkel. Az egyik sötét blézerén például kicserélte az eredeti műanyag gombokat formás kis gyöngygombokra, amelyekre véletlenül bukkant rá a Montmartre-on, a Marché St. Pierre egyik butikjában; de attól sem riadt vissza, hogy egy régi ruhájára leheletfinom csipkegallért varrjon. Egy másik fontos tényező maga az anyag, a szövet milyensége és minősége. A francia nők többnyire a puha, meleg és kényelmes viseletet biztosító anyagokat kedvelik, mint például a pamut, a gyapjú, a flanel – az én generációmból sokan Damart flanelből készült fehérneműben nőttek fel –, a jersey, a bársony és a kasmír, és persze azok az újabban elterjedt kombinált szövetek, amelyek jótékony hatással vannak az árakra. A pamut-kasmír, viszkóz-kasmír vagy selyem-pamut szövetekből elegánsabb alkalmi ruhákat is készítenek, amelyek nemcsak olcsóbbak, de viselni is jó érzés őket. Béatrice ki nem állhatja a farmert, a nadrágot kiváltó legginget (otthon persze bátran hordható), a kezeslábast, az egybeszabott felsőket (sajnos egyre népszerűbbek, ahogy nő a túlsúlyos nők aránya, aki azt hiszik, hogy egy bő felsőrész elrejti a takargatnivalóikat), az edzőcipőt mint utcai viseletet, a telitalpú cipőt és a magas szárú csizmát. Ahogy mondtam, meglehetősen határozott nézetei vannak az ideális öltözködést illetően. Leplezetlen büszkeséggel mondta el, hogyan öltözik például utazáshoz. A repülőn a legfontosabb a kényelem, de ezt semmi esetre sem az öltözéked bőségével vagy igénytelenségével biztosítsd. Ezt egy nő, aki ad magára, sem a repülőgépen, sem az utcán, sem máshol nem engedheti meg magának. Előszeretettel vesz fel ceruzaszoknyát, de óva int attól, hogy ötven felett rövidebb legyen a kelleténél – legalább térdig érjen! Ő a bővebb fazon híve, ami nem feszül, és van egy kis játéka. Nadrághoz legjobb a hosszított kardigán, egy jól

megválasztott övvel pedig könnyedén csinálhatunk kétrészes öltözéket egy egyrészes ruhából. Imádja a ruhákat, de elismeri, hogy adott esetben egy testre szabott kosztümfelsővel sem járunk rosszabbul. Csak a méretre ügyeljünk, hogy ne legyen túl bő, mert ez belátható időn belül kimegy a divatból. Minden ruháját úgy tervezi, hogy elleplezés helyett inkább érvényre juttassák az adottságainkat. – Nekem is jólesik, ha megnéznek maguknak az emberek, és törekszem is rá, hogy észrevegyenek – tette hozzá. Coco Chanel mondta egyszer: „Nem is értem, hogy mehet el egy nő úgy otthonról, hogy legalább kutyafuttában ne hozza rendbe magát. Ennyivel az udvariasság elemi szabályai szerint is tartozunk egymásnak.” Anyám is hasonlóképpen vélekedett, amikor azt mondta: „Sosem tudhatod, kivel futsz össze odakint.” Emlékszem rá, amikor egy alkalommal elkísértem a mamámat a szokásos szombati zarándokútjára a temetőbe, ahol hetente friss virágot vitt a családi sírokra. Minden alkalommal rendesen felöltözött, pedig abban a ruhában is kifogástalanul nézett ki, amiben előtte volt, ráadásul a temető két percre volt tőlünk. Ő azonban úgy tartotta, hogy a jólöltözöttséggel tartozunk magunknak és másoknak egyaránt, ezzel adjuk meg a tiszteletet, ami mindenkinek kijár. Így kívánja az illem és a saját méltóságérzetünk. Közös sétáink során számos alkalommal összefutottunk ismert városi elöljárókkal, ilyenkor anyám rám pillantott, és mindig ugyanazt olvastam ki a tekintetéből: Ugye, megmondtam! Ami az öltözködési stílust illeti, nincs általános szabály, mindenkinek más áll jól, attól függően, hogy milyen az egyénisége, de fejlett stílusérzéke csak azoknak van, akik szeretnek élni, és élvezik az életet. Lehet velünkszületett adottság, ösztönös érzék, de aki rendelkezik ezzel, azon első ránézésre meg is látszik. A stílusérzék és az egyéniség elválaszthatatlan egymástól – talán ez a magyarázata, miért individualistes invétérées, azaz javíthatatlan individualisták a francia nők, különösen a párizsiak –, de ugyanilyen fontos a vitalitás, a szenvedélyesség, a könnyedség, a lelkesedni tudás és a nyitottság is. Sokan talán triviálisnak találják mindezt, mondván, a ruha puszta külsőség, pedig a jólöltözöttség távolról sem a felszínesség jele. Az öltözködés a társadalmi érintkezés, a kommunikáció egy formája. Én a magam részéről úgy gondolom, hogy a megnyerő külsőre való törekvés olyan elemi ösztön, amely minden emberben megvan és működik. Mindnyájan viselünk valamilyen öltözéket, és mi döntjük el, hogy mit veszünk fel, mi több, fenntartások nélkül véleményt is formálunk egymás öltözékéről. A mamám úgy tartotta, hogy a szépség, a csinosság, az elegancia és a vonzerő elválaszthatatlanok egymástól. Erről tanúskodik a mottója is: „Légy természetes, soha ne hagyjon cserben a humorérzéked, és tégy meg mindent, hogy bien dans sa peau légy anélkül, hogy ez különösebb erőfeszítésedbe kerüljön.” A szépség, csakúgy, mint a kor, szemlélet kérdése. Számomra az elegancia nem csupán öltözködésen múlik, sokszor elég hozzá egy testtartás, egy tekintet vagy egy mosoly is. Egy biztos: soha nem marad észrevétlen. Diane Vreeland, a méltán híres, párizsi születésű amerikai divatikon szerint: „Minden a stílus… A stílus életmód. Nélküle semmi vagy.” (Ehhez még azt is hozzátette: „Ahhoz, hogy stílusod legyen, Párizsban kell születned.”) Nos, az biztos, hogy ez komoly helyzeti előnyt jelent. Az eleganciáról Vreeland a következőket mondta: „Az igazi elegancia belülről jön. Ha a fejben megvan, a többi már magától jön. Szemlélet, gondolkodásmód gyümölcse, ami nem függ az életkortól. Aki már birtokában van ennek az adománynak, ügyeljen rá, hogy meg is tartsa.” Az elegáns öltözködés, a stílus nem korfüggő; kellő érzékenység, egyéniség, bátorság (nem vakmerőség), és az imponáló megjelenéshez nélkülözhetetlen magabiztosság kell hozzá. Talán ez utóbbira a legnehezebb szert tenni, bár mindnyájan törekszünk rá. „Quelle classe!” (Micsoda stílus!) – ez a leghízelgőbb bók, amit egy nő kaphat egy férfitól. Az igazi stílus mindig hiteles, természetes, nyoma sincs rajta, hogy birtokosa bármi erőfeszítést tett volna érte. Aki rendelkezik vele, gyakran meg is feledkezik róla, és csak akkor tudatosul benne, amikor egy-egy bókkal emlékeztetik rá.

•3• Bőrápolás és arcfiatalítás „Ötyézünk egy kicsit” – elzászi születésű anyám így emlegette azokat az alkalmakat, amikor a barátnőivel beült valahova egy kávéra csak úgy beszélgetni egy kicsit bármiről, ami éppen foglalkoztatta őket. Bármi is került szóba ilyenkor, arra mérget vennék, hogy soha egyetlen ilyen alkalommal sem tette le a voksát a Botox mellett az olyan hagyományos házi bőrfiatalító praktikák ellenében, mint, mondjuk, az argánolaj. Múlt nyáron nálam is eljött az ideje, hogy összehozzak egy ötyézést dél-franciaországi otthonunkban. A legszembetűnőbb különbség az volt, hogy négyen a jelenlévők közül – mi, franciák – kávé helyett különböző gyógynövényekből készült teákat ittunk. Két tősgyökeres párizsi és két New Yorkba áttelepült honfitársuk: jómagam és egy barátunk, aki férfi volta ellenére elnyerte a tiszteletbeli nő címet. Akkoriban múlt ötven, és egyenesen Párizsból jött, ahol megkapta a szokásos évi Botox-kezelései egyikét. Ő váltig állította, hogy egy-egy kezelés után összehasonlíthatatlanul jobban érzi magát, és megpróbált rábeszélni bennünket, hogy próbáljuk ki mi is. „Gyors, fájdalommentes és nem is drága…” Ez a mentalitás sokkal elterjedtebb New Yorkban, mint Franciaországban, bár ott is akadnak hívei. Az akkori asztaltársaság három hölgytagja nem tartozik a Botoxhívők táborába, és nem is tervezi, hogy belátható időn belül áttérjen, de sosem lehet tudni… Tíz évvel korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy valaha ez lesz a központi témája egy baráti összejövetelnek. Rövidesen parázs vita kerekedett a felvetésből, különösen a kezelések árnyoldalait illetően: lehetséges mellékhatások, költségek, ismételt kezelések, az esetleges elváltozások két kezelés között, a tűszúrások nyomai és esetleges következményei, melyik orvosban lehet feltétel nélkül megbízni… A legjobbakhoz általában be sem lehet jutni, mert a naptáruk zsúfolásig tele van sztárokkal, a másodvonalbeli kozmetikai sebészeknél pedig sokkal nagyobb a rizikó, hogy nem úgy sikerül, ahogy szeretnénk. Elismerem, ha valakinek ittott aszimmetrikus az arca vagy egy mély ráncot akar eltüntetni, akkor hasznos lehet a Botox, de a korral járó ráncok ellen ez nem megoldás. Végigcsinálsz egy kezelést, de az öregedési folyamat nem áll meg, és nemsokára kezdheted elölről az egészet. Arról nem is beszélve, milyen gyönyörű látvány, mikor valakinek, mondjuk, a homloka és az arca szépen kisimul a Botox-kezeléstől, de a nyaka és a kézfeje tíz évvel öregebbnek, azaz pontosan annyinak látszik, amennyi a kora. Nem véletlen, hogy a francia szemlélet ellenzi ezt a megoldást. Ellenzi, mert természetellenesnek tartja, és ez önmagában is elég ahhoz, hogy elutasítsák az ilyen és ehhez hasonló „csodálatos” eredményeket produkáló beavatkozásokat. Abban mindnyájan egyetértettünk, hogy örülnénk, ha kevesebb feltűnő ráncunk lenne – a legjobb persze az lenne, ha egyáltalán nem lennének ráncaink–, de fontosabb, hogy megőrizzük a saját arcunkat, a mosolyunkat; és ekkor jött el az ideje, hogy megosszunk egymással néhány hasznos tippet, amitől a francia nők jobbára vonakodnak. Véronique régebben erős dohányos volt és imádott napozni, egészen negyvenöt éves koráig, amikor a bőrén elkezdtek mutatkozni a korábbi visszaélések jelei. Hármunk közül ő a legfiatalabb, de az arca alapján akár a legidősebb is lehetne. Mint séf-feleség és szállodavezető, sokat dolgozik, és rengeteg stressznek van kitéve. Két hónap kemény munka, egy hét teljes kikapcsolódás, rekreáció a tengerparton, aztán újra két hónap munka, egy hét pihenő, és ez így meg már több mint húsz éve. Tudja, hogy csak valami „csodarecept” segíthetne rajta. Nadine-nak van a legszebb bőre hármunk közül. Gyerekkorában sokáig együtt lakott a marokkói származású unokatestvérével, akinek az argánolaj volt a szépészeti csodaszere. Nadine követte a példáját. Húsz éve minden este a bőrtisztító rítus végeztével egy cseppet finoman belemasszíroz az arcbőrébe. A csodaszer minden jel szerint bevált. Az arca ragyog, a pórusai zártak, a bőre pedig enyhén zsíros, ami nagy előny, különösen ötven fölött. Az argánolajat a marokkói vasfa terméséből nyerik ki. Különösen gazdag E-vitaminban, de emellett tartalmaz fenolt, karbolsavat, karotint, szkvalént, valamint a bőr számára nélkülözhetetlen telítetlen zsírsavakat. Ma már különösebb

nehézség nélkül bárhol beszerezhető, és egyre több kozmetikai cég használja adalékanyagként a ránctalanító krémeihez. Sajnos meglehetősen borsos ára van, ugyanis egy fa terméséből átlagosan évi egy liter olajat lehet kinyerni – igaz, ez a mennyiség elég hosszú időre elegendő. Tényleg az argánolaj lenne Nadine titka? Elképzelhető, de nem tudjuk, mekkora része van a sikerében a géneknek. Állítólag a húga – ezt ő maga mondja – idősebbnek néz ki nála. Ráadásul az olaj mellett rendszeresen alkalmaz más bőrápoló házi praktikákat is, mint például a kamillás gőzölés, a citromos arcfürdő, és a különféle agyagpakolások. Rengeteg vizet iszik, sok gyümölcsöt és zöldséget fogyaszt, és ahova lehet, gyalog megy. Esküszik a saját receptjére, amelynek hatékonyságát az is bizonyítja, hogy ha valami miatt akár csak rövid időre is eltér a menetrendtől, azonnal jelentkeznek a nemkívánatos tünetek. Mindenesetre engem sikerült meggyőznie. Néhány évvel ezelőtt továbbfejlesztette a receptet egy hatékony segédanyaggal: reggelente csillagfürtolajjal is kényezteti a bőrét. Egyike az újrafelfedezett ősi csodaszereknek, amelyeket már az ókorban is ismertek és használtak. Ovidius írja valahol, hogy felkelés után egy kis csillagfürtolajos kezelés csodát tesz az arcbőrrel. Gyerekkoromban anyám kertje tele volt hosszú szárú, kék és fehér virágokkal pompázó csillagfürtbokrokkal. A rózsái mellett ezek voltak a kedvenceim. A jelek szerint a kozmetikai laboratóriumok nemrég „újra felfedezték” a csillagfürt jótékony tulajdonságait. Kimutatták, hogy a magjából nyert fehérjedús olaj amellett, hogy táplálja a sejteket, hidratál, és lágyabbá, bársonyosabbá teszi a bőrt. Ugye, milyen jól hangzik? És ez még nem minden. Elősegíti a sejtállomány megújulását, és a bőr tónusát, feszességét is jótékonyan befolyásolja. Elsőként egy japán kozmetikai cég jelentkezett a piacon egy csillagfürtolajból készült termékkel, és ma már számos világmárkában megtalálható, egyike a széles körben használt kozmetikai készítmények alapanyagainak. „Ismerd meg önmagad!” – a francia nők többségéhez hasonlóan Nadine számára is ez a jelmondat a legfontosabb útmutató. Saját bevallása szerint ennek jegyében próbált ki számos „vad dolgot”, de még most sem hagyott fel a kísérletezéssel. – A legfontosabb, hogy tartsd magad a három M-hez: megelőzés, megtervezés, megvalósítás – mondta, amikor visszakérdeztem. – Ez mind szép és jó – bólogatott Véronique –, de honnan van ennyi energiád? – Elhatározás kérdése – felelte Nadine, és a homlokára bökött. – Minden az agyban dől el. – Ebben nem vagyok ennyire biztos, de tény, hogy az „igenis képes vagyok rá” típusú pozitív hozzáállás, a szellemi, fizikai és megjelenésbeli változásokra irányuló tervek megvalósítására való törekvés komoly energiaforrás, ami önmagában is jótékony hatással van a külsőnkre. Ami pedig Véronique-ot illeti, ő is csatlakozott az argánolaj-hívők táborához, sajnos, egy kicsit később a kelleténél. Nadine is úgy döntött, ahogy a francia nők többsége, akik a saját útjukat járják. Ő sem dőlt be a sztárok reklámozta recepteknek, amelyek azzal kábítják a nagyérdeműt, hogy a csodaszereikkel visszaforgathatják az idő kerekét. Ő is a természetes módszerek híve, és ennek jegyében alakította ki saját, személyre szabott életrendjét. A francia nők valóságos arzenált tartanak otthon krémekből, és sokuk számára maga a beszerzés is, amikor végigböngészik a drogériák rendre megújuló kínálatát, örömet jelent. A legújabb francia kozmetikai cég – a francia módi nagykövete –, amelynek termékei, hála a globalizációnak, már a világ számos országában elérhetőek, a Sephora. Franciaországban a nők hagyományosan – ez történetileg bizonyított tény – nagyobb hangsúlyt fektetnek a bőrápolásra, mint bárhol máshol a világon. A francia módi világszintű elterjedése az utóbbi húsz év globalizációs tendenciáinak eredménye. Kétségtelen, hogy a krémek sok esetben nem produkálnak olyan látványos eredményeket, mint a közvetlen orvosi beavatkozások, de ma senki számára nem kétséges, hogy olyan nélkülözhetetlen kellékei a bőrápolásnak, amelyek jótékony hatása egyértelmű. Természetesen csodát nem várhatunk a krémektől sem, de ha a bőrünk megfelelő karbantartásáról, állagának megóvásáról, a külsőnk vonzóbbá tételéről van szó, tagadhatatlanul komoly segítséget jelentenek, amire építhetünk. Semmiképpen sem szabad olyan drasztikus módszerekkel kezdenünk az intenzív bőrápolást, mint például az arcplasztika. Ezt tartalékoljuk végső megoldásnak. Kezdjük inkább – Véronique példáján okulva – a megelőzéssel, amire kitűnően alkalmas a már említett, de a kereskedelemben még mindig mostohán mellőzött argánolaj, melynek jótékony hatását nem lehet eléggé hangsúlyozni. A bőrápolás rítusának első és legfontosabb lépése a hidratálás, amit a francia nők vallásos áhítattal végeznek reggel és este egyaránt. Ők a Nivea termékcsaládra esküsznek, szemben amerikai társaikkal, akik Vaselinepártiak. Mindkét márka megfizethető, mégis jó minőségű, és minden testrészre használható. (Ügyelj rá, hogy hidratálókrémmel mindennap kend be az egész tested!) Akinél fontos szempont az ár és a gondtalan beszerzés, annak ezt a két márkát ajánlom.

A BŐR MINT AZ ÉVEK TÜKRE Az 1967-ben készült, ma már klasszikusként számon tartott Diploma előtt című filmben a huszonéves Benjaminnak, akit Dustin Hoffman alakít, halvány elképzelése sincs a jövőjéről. A család egyik barátja, egy idősebb férfi azt javasolja neki, hogy plasztikáztassa meg magát, mert az új világban ez az új eljárás a sikeres karrier, a jólét és a boldogság kulcsa. A feltevés, hogy életünk kulcsfontosságú problémái egyszerű „plasztikázással” megoldhatók, egyértelműen ironikus – a filmben és az életben egyaránt–, melynek célja az önáltatás komikus kritikája. A bőrünk öregedésével kapcsolatos problémáink esetében azonban létezik egy másik kulcsszó, ami ténylegesen választ ad a kérdésre: miért és hogyan öregszik a bőrünk, és mit tehetünk ellene. Ez a kulcsszó a kollagén. A kollagén egy fehérje, a bőrszövet sejtjeinek alapanyaga, amely bőrünk szárazanyag-tartalmának több mint 80 százalékát adja. A szervezet kollagéntermelése nagyjából a húszas éveink közepén csökkenni kezd. Ennek köszönhető, hogy az örökölt adottságaink (amelyek ellen semmit sem tehetünk), a táplálkozási szokásaink és a bennünket érő környezeti hatások függvényében (ezek ellen tehetünk) a bőrünk elkezd ráncosodni. Ennek a hosszú folyamatnak az első feltűnő jelei negyvenéves korunk körül kezdenek mutatkozni. A fiatalosabb külsőt kölcsönző, nem sebészeti jellegű ránctalanítási eljárások alapja a bőr kollagéntartalmának növelése. A bőr másik fontos alkotóeleme – amely szintén befolyásolja a szövetek állagát és így kihatással van a külsőnkre –, az elasztin, amely a kollagénhez hasonlóan egy kötőszöveti struktúrafehérje. A bőrszövet körülbelül 4 százalékát alkotja, és ahogy a neve is utal rá, ez az anyag biztosítja a szövetek rugalmasságát, a bőr megfeszítést követő ráncmentes visszahúzódását. Az öregedés során a szövetalkotó elasztin veszít a rugalmasságából, és egy idő után maga a szövet is károsodik, a pótlására hivatott, újonnan képződő elasztin azonban már korántsem olyan hatékony, mint elődje volt. Az arcon, a nyakon, a karon és a kézfejen lévő bőrfelület elváltozásai tanúskodnak leglátványosabban a korunkról. A folyamat természetesen nem egyik napról a másikra zajlik le. A bőrszövet hanyatlása már a húszas éveinkben elindul a felszín alatt, és a harmincas éveink közepére válik láthatóvá. Ez mindnyájunk közös sorsa, amivel mindenkinek számolnia kell harminc után: eleinte csupán alig észrevehető, finom ráncok, amelyek az évek múltán fokozatosan elmélyülnek. A külső bőrréteg (epidermisz) elvékonyodik, aminek következtében sérülékenyebbé válik a bőrünk, és ahogy múlnak az évek, a bőrszövet regenerálódó képessége is folyamatosan csökken – a sebek gyógyulásához két-három-négyszer annyi idő kell, mint annak idején. A bőrünk színe egyre fakóbb, sápadtabb lesz – bizonyos esetekben egészen áttetszővé is válhat, ahogy csökken a pigmenttartalmú sejtek (melanociták) aránya a bőrünket alkotó szövetekben. Megjelennek az első, később egyre szaporodó májfoltok. A csonttömeg csökkenésének és a bőr alatti (szubkután) zsírréteg elvékonyodásának következtében megereszkedik a bőrünk, és nemsokára feltűnnek azok a rémes táskák is a szemünk alatt. A bőr megereszkedése a gravitáció műve. Idővel a testünk minden pontján megjelenik, de az elsődleges ok mégiscsak a bőrünk rugalmasságának csökkenése, amelynek első szembetűnő jelei az arcunkon mutatkoznak: a szemhéjak gyűrődése, a fülkagylók, és sokunk esetében az orr megnyúlása. De ez még nem minden; ahogy haladunk az évek, évtizedek szabott útján, a bőrfelszínünk is elváltozik: foltok, szemölcsök, kinövések jelennek meg rajta.

PREVENTÍV SZEREK Visszaforgatni nem tudjuk az idő kerekét, de megfelelő megelőző lépésekkel lassíthatjuk a forgását. Mindenekelőtt nevezzük meg az első számú gyanúsítottakat. Mindnyájan ismerjük őket. Nézz a tükörbe, és tedd fel magadnak a kérdést, mivel jársz jobban: ha megsokszorozod a megelőzésre irányuló erőfeszítéseidet, vagy ha az arcplasztikát választod – akárhányszor is kelljen ismételni, hogy jóvá tedd, amit bőrápolás terén elmulasztottál, mielőtt a bőröd látványos romlásnak indult. Nem kétséges, hogy a nap UV-sugarai a legnagyobb ellenségei a bőrünknek, mind az idő előtti, mind a természetes, korral járó öregedést illetően. Mindnyájan tisztában vagyunk a túlzásba vitt napozás veszélyeivel – gondoljunk elsősorban a bőrrákra –, csakúgy, mint a megelőzést célzó intelmekkel: Ne tedd ki magad a napnak délelőtt tizenegy és délután három óra között; kevesebbet napozz; erős napsütésben öltözz úgy, hogy minél kisebb felületen érje a nap a bőröd, és ha napra mész, használj naptejet! A nap sugarai káros hatással vannak a kollagént tartalmazó fehérjékre és kötőszövetekre, amitől a bőr kiszárad, és elveszti a rugalmasságát. A túl sok napozástól a bőröd kiszárad és megráncosodik, olyan lesz, mint egy vén földművesé. A füst szintén veszedelmes ellensége a bőrünknek. Ha meg akarod óvni magad az idő előtti ráncoktól, kerüld a dohányzást és a dohányfüstös helyiségeket. Ugyanez érvényes a légszennyezett környezetre is. Ne hagyd, hogy kiszáradjon a bőröd, különösen száraz, hideg időben ügyelj a rendszeres hidratálásra. Az egészségtelen vagy szegényes táplálkozás, az alváshiány és a túlzott mértékű alkoholfogyasztás ugyancsak gyorsítja a bőr öregedését. Ne felejtsd el, hogy a tünetek először az arcon jelentkeznek. A hatékony bőrápolás alfája a tisztítás. Lefekvés előtt soha ne mulaszd el alaposan megtisztítani az arcod, hogy a pórusaid kinyíljanak és levegőhöz jussanak. Tudvalevő, hogy a szappan szárítja a bőrt, ezért a használata után mindig gondoskodj a megfelelő hidratálásról. Szappan helyett inkább egy jó minőségű arclemosót használj, vagy a már jól bevált krémek valamelyikét. Bizonyos időközönként (mondjuk hetente) érdemes leradírozni az arcbőröd, hogy megszabadulj az elhalt bőrszövettől. Ehhez elég, ha egy forró vízbe mártott puha kendővel körkörös mozdulatokkal alaposan ledörzsölöd az arcbőröd, de használhatsz bőrradírt vagy maszkot is, mindkettő kapható bármelyik illatszerboltban vagy drogériában. (A férfiak esetében – bár a jó nevű cégek egyre nagyobb számban rukkolnak elő az újabb és újabb for men címkéjű kozmetikai szerekkel – az egyszerű borotválkozás megoldja ezt a problémát.) A tisztítást, és különösen a radírozást követően ajánlatos hidratálókrémet használni – ennek típusa és mennyisége a bőrtípusodtól függ. Túlzásba azonban ezt sem szabad vinni, mert a túl sok krém lezárja a pórusokat, és nem engedi lélegezni a bőrt. A bőr egészségének biztosításához fontos a megfelelő folyadékbevitel és a vitamindús táplálkozás, különösen az A-, C-, B-és E-vitaminban gazdag ételek fogyasztása. Én a magam részéről egy pohár vízzel fejezem be és kezdem el a napot.

KOZMETIKÁVAL AZ ÉVEK ELLEN Valahányszor New Yorkból Párizsba repülök – kb. havi rendszerességgel –, és becsekkolás után elmegyek a duty free üzletek előtt, ugyanaz a kép fogad: zsúfolásig tele vannak ázsiai utasokkal és utaskísérőkkel. A nők többsége kozmetikumokat és parfümöket vásárol, aminek az az egyszerű oka, hogy itt sokkal olcsóbban megkapják mindazt, amit keresnek, mint a saját országukban. Miután a két legnagyobb kínai légtársaságnak is a JFK Air France terminálja ad otthont, nem volt nehéz kitalálni, hogy a vásárlók többsége kínai. Kínában a luxuscikkek után rendkívül magas behozatali vámot kell fizetni, így nem csoda, hogy a tax-free üzletek csúcsforgalmat bonyolítanak a távol-keleti járatok indulása előtt. Nem kis meglepetésemre az is kiderült, hogy ugyanezek a kínai nők nagy mennyiségben vásárolják az újabban forgalomba került márkás bőrápoló kozmetikumokat. Ezek között is talán a legkeresettebb az Estée Lauder Advanced Night Repair krém (az alcíme: Synchronized Recoverly Complex / Complexe de réparation synchronisée), amelyet úgy reklámoznak, mint valami csodatevő szérumot. Egy másik favorit ugyancsak Estée Laudertől a Re-Nutriv bőrápoló termékcsalád. Kétségtelen, hogy az Estée Lauder egy minden tekintetben kiemelkedő, minőségi márka, de ugyanígy említhetném a Lancome-ot is vagy két tucat más rangos márka mellett, amelyek hasonló minőségű fiatalító varázsszerekkel árasztják el a piacot. Ezek a fiatalító krémek meglehetősen drágák, és több héten át naponta használnunk kell őket, hogy elérjük a várt hatást a petyhüdtség, a ráncok, a bőrszín és a felületi elváltozások elleni harcban. A legfrissebb felmérések szerint az USA hatvanöt év feletti lakosainak száma 2050-re elérheti a 88 milliót (jelenleg 40 millió), így érthető, hogy ez a korosztály a kozmetikai cégek számára egyre fontosabb célcsoporttá válik. Ha figyelembe vesszük, hogy Kínában jelenleg 200 millióra tehető a hatvan év feletti lakosok száma, és hogy a világ össznépességét tekintve a hatvan év felettiek száma 2050-re eléri a 2 milliárdot, könnyen beláthatjuk, miért vált az idősebb korosztály világszerte kiemelt piaci célcsoporttá a nagy kozmetikai cégek számára, és miért kerültek a számukra készülő termékek a kutatás-fejlesztés fókuszába. Hamarosan beköszönt az új ókor, a ráncok kora. Ezeket a termékeket ma még kozmetikumként forgalmazzák, miután a gyógyászati hatékonyságuk nincs tudományosan bizonyítva. Ezt a tényt igyekeznek leplezni a gyártók és a forgalmazók a termékismertetőkben és a reklámokban szereplő tudományos terminusok – „szérum”, „DNS”, „laboratóriumi vizsgálatok” stb. – széles körű használatával. Ezzel együtt biztos vagyok benne – legalábbis a kutatás-fejlesztést célzó nagyarányú és egyre növekvő befektetések erre engednek következtetni –, hogy hamarosan eljön az idő, amikor a minőségi krémek, tonikok, olajok és tejek elnyerik a „gyógyszer”, vagy legalábbis a bizonyítottan „gyógyhatású” szer minősítést. Afelől sincs kétségem, hogy a jelenleg piacon lévő rangos készítmények valóban hatékonyak, amennyiben kb. 5-10 százalékkal csökkentik a mélyebb, feltűnőbb ráncokat. Estée Lauder szerint az Advanced Night Repair termékek hatékonyságát számos laboratóriumi teszt igazolja, és a felmérések szerint „a megkérdezett nők 88 százaléka állította, hogy a kezelést követően a bőre ruganyosabb, csillogóbb és bársonyosabb lett, mint volt”. Én hiszek nekik… Ahogy ők is hiszik, hogy a bőrük szebb lett a kezeléstől. És az, hogy hisznek benne, pszichoneuroimmunológiai alapon önmagában is gyógyhatású. Ahogy már korábban is említettem: a hit valóban hatékony gyógyszer. Végezetül pedig, abban is hiszek, hogy ezeknek a fiatalító „szérumoknak” nincs káros hatásuk, sőt, talán tényleg használnak, ha nem is az árukkal arányos mértékben. Ugyanakkor azt határozottan állítom, hogy a gondos tisztítás, a hidratálókrémek és a napvédőszerek rendszeres használata – nem feltétlenül a drágább termékekre gondolok – a leghatékonyabb recept a bőr öregedésének lassítására.

BŐRÁPOLÁSI MÓDSZEREK A francia nők többségéhez hasonlóan én is úgy gondolom, hogy minden nőnek megvan a maga titkos módszere, amivel eléri a kívánt hatást, hogy jobban érezze magát a bőrében. Sok nő számára ez a módszer egy egyszerű, otthon is elvégezhető kezelésből áll, például abból, hogy feltesz éjszakára egy nyugtató arcpakolást. (Nekem is van egy-két kedvenc praktikám, amit még a mamámtól tanultam, bár ma már több olyan közismert módszer is létezik, amelyhez mindent meg lehet kapni a drogériákban, és ugyanolyan jók vagy még hatásosabbak is. És nemcsak puszta hagyománytiszteletből vagy nosztalgiából használom őket, hanem azért, mert nekem beváltak.) Sokan folyamodnak ezeknél lényegesen agresszívebb módszerekhez is. Tapasztalatom szerint azonban ezeknek a nőknek jelentős hányada nem tudja, mire vállalkozik, amikor bedőlve az örökifjúsággal kecsegtető reklámoknak, egymás után vásárolja meg a drágábbnál drágább varázsszereket, amelyek nem hozzák meg a kívánt eredményt. Sok száz vagy akár ezer dollárt is elköltenek rájuk, hiába. Persze fontos, hogy mit várunk egy-egy szertől vagy módszertől, és a divatos, agyonreklámozott krémek, balzsamok és elixírek kiváltotta pszichés hatást el kell választanunk a tényleges, látható eredményektől, amelyek vagy vannak, vagy nincsenek. Az igazsággal kinek-kinek otthon, a saját tükrében kell szembesülnie. Ha úgy érzed, hogy az egyre szaporodó szépségápolási módszerek bősége nyomasztóan hat rád, tudd meg, hogy nem vagy egyedül. A kínálat valóban zavarba ejtő, bár a lényegre törő nevekkel felcímkézett, sokat ígérő eljárásokkal szemben joggal merül fel a gyanú: vajon tényleg el tudja tüntetni minden ráncomat? (Hogyan működik például egy „kémiai hámlasztószer”?) Nem vagyok szépségápolási szakember – ezt soha nem is állítottam magamról –, és személyes tapasztalatok alapján sem formálhatok hiteles véleményt ezekről az eljárásokról, de úgy gondolom, egy nő negyven fölött nem árt, ha tisztában van vele, mire számíthat; ha tudja, mik az előnyei és az esetleges káros mellékhatásai a különböző módszereknek, mielőtt kiválaszt egyet, és pénzt, időt nem kímélve rászánja magát a kezelésre. Kémiai hámlasztószerek. A „kémiai hámlasztás” egy átfogó terminus. Olyan hámlasztó eljárásokat jelölnek vele, amelyek hatóanyaga valamilyen sav – ez lehet glikolsav, triklórsav, szalicilsav vagy karbolsav (fenol) –, ami „leégeti” az elöregedett hámréteget a bőr felszínéről. Ezzel a módszerrel kíméletesen eltávolíthatjuk a bőr egy részét, ezzel serkentve új hámsejtek képződését. A hámlasztás mélysége az eljáráshoz használt sav típusától függ. Az enyhébb savak csupán egy vékony réteget – többnyire már elhalt hámsejteket – távolítanak el a bőr felszínéről, de az erősebbek mélyebben behatolnak a felhámba, és több bőrt elemésztenek. Természetesen az utóbbiak alkalmazása több kockázattal jár. Ez lehet csupán egy enyhe égető érzéssel járó kipirosodás, de eredményezhet duzzadást, maradandó bőrszín-elváltozást, súlyosabb esetekben akár hegképződést is. És ne feledjük: minden hámlasztási eljárás fokozza a bőrünk napfényérzékenységét. A kémiai hámlasztás hívei állítják, hogy az eljárást követően a bőr kisimul és lágyabbá, selymesebbé válik. Sokak szerint rugalmasabb és ragyogóbb lesz a bőrük, mintha valóban megfiatalodtak volna, ami nem is olyan képtelenség, ha belegondolunk, mi történik egy ilyen kezelés során. Szó szerint eltávolítjuk az elöregedett bőrréteget, amelynek helyén új bőr képződik. Ez a réteg valóban „fiatalabb”, hiszen még nem volt kitéve a már említett környezeti ártalmaknak. A mikrodermabráziós kezelés (orvosi bőrcsiszolás) egy kevésbé durva beavatkozás, valójában a professzionális hámlasztás egy változata. Technikusok végzik egy erre a célra kifejlesztett csiszolóeszközzel, amely eltávolítja az elhalt sejteket a bőr felszínéről. A kezelés ugyanakkor serkenti a bőr vérkeringését, és ezzel csökkentheti a felületi ráncok mélységét. Az eljárás kockázati tényezői minimálisak: a kezelés során fellépő enyhe fájdalomérzet (mintha csiszolópapírral dörzsölnék a bőrünket), a bőr kipirosodása és fokozott érzékenysége, ami a kezelést követően néhány óra alatt elmúlik. A fényterápiás bőrfiatalítás ( photorejuvenation) lényege, hogy a kezelés során a bőrbe hatoló fényhullámokkal korrigálják a színelváltozásokat, amelyek között a leggyakoribbak a napozás vagy a bőr öregedése miatt keletkezett pigment-és májfoltok, gennyes pattanások után visszamaradt hegek, rosacea és a megpattant hajszálerek képezte foltok. Kétségtelen, hogy ez a kezelési módszer javít a bőr összképén, de ránctalanításhoz nem javasolják a szakemberek. Egyáltalán nem kellemetlen, és csak akkor lehet káros mellékhatása (égéses bőrsérülés), ha nem

megfelelő módon vagy mértékben alkalmazzák. Egy kúra minimum három, maximum öt kezelésből áll, és általában három–hat hétig tart. Minél erősebbek a bőrön keletkezett elváltozások, annál több alkalommal kell megismételni a kezelést. Egy kezelés több száz dollárba kerül – attól függ, hol laksz –, így egy kúra ára valahol ezer és kétezer dollár között mozog. A komplett, több sorozatból álló kezelés tizennyolc–húsz hónapig is eltarthat. És ha már a kezeléseknél tartunk, ideje közelebbről is szemügyre venni a legelterjedtebb bőrfiatalító módszert, a híres-hírhedt nagy B-s Botoxot. Annak alapján, hogy mennyire elterjedt a köztudatban, azt gondolhatnánk, hogy már időtlen idők óta ismert, pedig az Egyesült Államok Élelmiszer-és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) csak 2002-ben adta rá az áldását. Ezt követően azonban Hollywoodból kiindulva futótűzként terjedt el elsősorban a szórakoztatóiparban, ami nem is csoda, hiszen meghozta az áhított eredményt, amikor tíz évvel visszaforgatta az idő kerekét a tükörben. A nők Amerika-szerte egyre nagyobb számban keresték fel a bőrklinikákat – eleinte titokban, hogy senki ne tudjon róla –, és a „fantasztikusan néz ki a korához képest” valóságos szlogenné vált bizonyos társadalmi körökben. A hivatalos kimutatások szerint tavaly az Egyesült Államokban több mint 5,6 millió Botox-kezelést végeztek el, és ez a szám az eddigi tendenciát figyelembe véve évente átlag öt százalékkal nő. Hogy mi a titka ennek a hollywoodi sikertörténetnek? A válasz egyszerű: akár tetszik, akár nem, bevált! Tényleg kisimítja a ráncokat. Gyakran a kelleténél is jobban. Nem véletlen, hogy annyi vicc született az elmúlt években azokról a nőkről (és férfiakról), akik mohóságukban átestek a ló másik oldalára, és végleg „arcukra fagyott a mosoly”. A Botox-páciensek 82 százaléka számolt be határozott javulásról már a kezelés első hetében. Persze, mint a jó dolgok általában, ez sem tart örökké. És amikor ez kiderül, már be is léptünk az ördögi körbe a szüntelenül ismétlendő kezelésekkel, amelyek nélkül nem lehet hosszabb távon fenntartani a csalóka látszatot. Talán mondanom sem kell: a kezelések anyagi vonzata sem elhanyagolható szempont (New Yorkban egy kezelés átlagosan 380 dollárba kerül, és az eredmény megőrzése érdekében átlag évi négy kezelésre van szükség (és ez még csak az első év!) A bőrfiatalító eljárások többségéhez hasonlóan a Botox sem teljesen kockázatmentes, vannak kellemetlen velejárói, utó-és mellékhatásai. Ezek közül a leggyakoribbak a kezelés során fellépő fájdalom, a tűszúrások helyén keletkező duzzanatok, a fejfájás és az átmeneti izomgyengeség. Ezen túlmenően – bár nagyon kicsi az esélye – jelentkezhetnek a botulizmushoz hasonló tünetek: émelygés, légszomj, izomfájdalmak és testi gyengeség. Számomra azonban mégsem ezek a legelrettentőbb rizikófaktorok, hanem a függőség, ami a kezelések során kialakul benned, és oda vezet, hogy végleg az arcodra fagy a mosoly. Aki ezt a megoldást választja, annak a hozzáállásával van baj, és a saját vaksága áldozataként hamis illúziókkal áltatja magát. Lehet, hogy eljön az idő, amikor éppen a ráncok feltűnő hiánya árulkodik majd leghangosabban a korunkról? Én tehát nem et mondok a tűre, de ez nem jelenti azt, hogy mindenkit le akarnék beszélni róla. Van egy rendkívül intelligens barátnőm, aki vérbeli szakember létére – egészséges életmóddal és a szépségápolással foglalkozó könyveket ír és szerkeszt – rendszeresen jár kezelésekre, és esküszik a Botoxra. Én inkább megbarátkozom néhány ránccal, és mással töltöm az időm, másra költöm a pénzem. Lassan itt az idő, hogy rátérjünk a címben ígért lényegre, azaz az arcplasztikára. Úgy vélem, bevezetésképp ennyi is elég volt, hogy belássuk: rengeteg kérdést fel kell vetnünk, és sok mindent meg is kell tennünk, mielőtt komolyan számolni kezdünk az arcplasztikával mint lehetőséggel. Félreértés ne essék, nem áltatom magam: tudom, hogy mindig is volt, van és lesz. Mi több, vannak esetek, amikor én is erre a megoldásra szavazok. Tökéletesen megértem, hogy ha valaki az arcával (is) keresi a kenyerét – például egy tévébemondó vagy egy színész –, annak igenis eljön az idő (hamarabb, mint másoknak), hogy igénybe vegye mindazokat az eszközöket és módszereket, amelyeket a tudomány kínál számára, hogy megtarthassa az állását. Ma már a férfiak között is egyre gyakoribb, hogy igyekeznek minden elérhető eszközzel kedvező benyomást kelteni a külsejükkel, mind a munkahelyükön, mind a magánéletben, mind az online közösségi portálokon. A magazinokban is egyre gyakrabban találkozunk photoshoppal feljavított képekkel. Amerikában az emberek többsége arra törekszik, hogy minden eszközzel a fiatalság látszatát keltse. Franciaországban ennél sokkal fontosabb, hogy jól érezd magad a bőrödben, és megőrizd az életkedved, a vitalitásod. A HEVÍTÉS ÁLDÁSAI Miután a népességrobbanás idején született korosztály zöme túllépte az ötvenet – ennek a korcsoportnak az összlétszáma nagyobb, mint a földön valaha élt, a ráncok korát elért emberek összességéé! –, a ráncok elleni harcban egyre nagyobb az igény az arcplasztika alternatíváit kínáló, tudományosan megalapozott módszerek iránt.

Bizonyos, hogy a folyamatosan fejlődő tudomány, a technológia és az üzlet egyre újabb és újabb szereket, módszereket és eljárásokat fog bevetni már a közeljövőben is a ráncok és az öregedés más, szembetűnő jelei ellen. A gyógyszeripar soha nem látott tempóban fejlődik, az új felfedezések és módszerek egyre-másra haladják meg a korábban elfogadott és elterjedt praktikákat, és ez a folyamat egyre gyorsul. Ki tudná megmondani, mi minden lesz majd a gyógyszeres dobozunkban vagy a fürdőszobaszekrényünkben, mondjuk, tíz év múlva? Minden okunk megvan a bizakodásra. A tudomány öles léptekkel halad a jövő felé. Ne feledjük, a kulcsszó a plasztika… Pontosabban a kollagén. Egy viszonylag új, sokat ígérő eljárás, amellyel érdemes próbálkozni, mielőtt kés alá fekszünk, rádióhullámokkal, illetve ultrahangos kezeléssel serkenti a kollagénképződést. Felhevítik arcbőrt, és megtörténik a csoda: egyetlen klinikai próbakezelés 37 százalékos javulást eredményezett a hagyományos plasztikai műtétekhez viszonyítva, ha ez utóbbiak bőrfeszesítő hatását vesszük 100 százaléknak. Lehet, hogy ezzel a megoldással sikerül késleltetni az elkerülhetetlen sebészi beavatkozást? A hőkezeléses masszázs különböző változatai – a bőrt a megfelelő felületre koncentrálva a hőt 40–60 fokra hevítik – gyakorlatilag fájdalommentesek, és a lábadozási időben sem kell bujkálnunk embertársaink elől. Már egyetlen kezelés is látható eredményt produkál: csökken a ráncok mélysége, feszesebb, fiatalosabb lesz tőle az arcbőrünk. Az eljárást és a hozzá kapcsolódó termékeket kifejlesztő cégek között élen jár a Solta Medical Rt. (Thermage), az Ellman International Rt. (Pellevé), az Ulthera Rt. (Ultherapy) és a Syneron Medical Kft. Az Ultherapy termelési igazgatója szerint ez az eljárás „durva fizikai beavatkozás nélkül képes megfiatalítani, feszesebbé, ráncmentesebbé tenni a bőrt, ha kellő mennyiségben alkalmazzák”. A kezelés lényege, hogy az ultrahanghullámokkal stimulálják a bőr felszíne alatti strukturális szövetállományt, többnyire azokon a területeken, amelyeken a plasztikai műtétek során a sebészi beavatkozásokat is végzik. Az ultrahangos hőkezelés serkenti a kollagéntermelést, és két-három hónap elteltével produkál látható eredményt. Tartósabb kezelés esetén, hosszabb távon akár fokozott javulást is eredményezhet. Egy-egy kezelés átlagosan harminc–hatvan percig tart. A világhálón közzétett beszámolók szerint első alkalommal nem teljesen fájdalommentes, de meghozza a kívánt eredményt. Egy-egy kúra eredményét átlagosan egy évig élvezhetjük – bizonyos esetekben ez akár két év is lehet –, ezután további kezelésekre van szükség. Az Amerikai Élelmiszer-és Gyógyszerügyi Hatóság által jóváhagyott eljárást szakorvosi rendelőkben végzik. Az ilyen jellegű beavatkozások száma évről évre rohamos tempóban nő. A tudomány öles léptekkel halad a jövő felé. Ezt bizonyítja egy másik eljárás is; az úgynevezett őssejtes arcplasztika. Hívei tábora egyre nő, annak ellenére, hogy a hatékonysága tudományosan még nem bizonyított, így egyelőre nem versenyezhet a már ismert eljárásokkal. A feltételezett szövetmegújító képességgel bíró őssejteket belekeverik egy testzsírból készült oldatba, amit fecskendővel az érintett bőrfelületbe (ráncok, árkok) juttatnak. Kétségtelen, hogy nem igényel durva sebészeti beavatkozást, de a hatása sem bizonyított még. Egyike azoknak a módszereknek, amelyek minden bizonnyal számos új recept alapjául szolgálnak majd a tudomány számára, hogy az valóra válthassa a nagy álmot az örökifjúságról. ARCPLASZTIKÁT MONDTÁL? Nem akarok kötözködni, távol áll tőlem, hogy bárkit is megbántsak, de ez a könyv nem a szó szoros értelmében vett arcplasztikáról szól, sem arról, hogy miért mondjunk igent vagy nemet a sebész késére. Átvitt értelemben használom ezt a szót, amikor az öregedésről beszélek, arról, hogyan alakíthatjuk ki azt a pozitív hozzáállást, amelynek birtokában emelt fővel vállalhatjuk a korunkat. Az „arcplasztika” ebben a kontextusban afféle gyűjtőfogalom, ezzel a szóval utalok minden olyan drasztikus, látványos változásokat eredményező beavatkozásra, amellyel sok nő – és nem kevés férfi – a természet törvényeit semmibe véve megpróbálja visszaforgatni az idő kerekét. AKIK A KÉST VAGY A TŰT VÁLASZTJÁK A kozmetikai sebészeti beavatkozások számát tekintve toronymagasan Amerika vezeti a világranglistát. És a második? Bármilyen meglepő, Kína. Ráadásul itt a leglátványosabb a növekedés is. A harmadik? Brazília. És vajon hol van a listán Franciaország, ahol vallásos áhítattal adóznak a női szépségnek, ahol a nők egy bizonyos életszakaszban mindenki szemében az elegancia,

a nemi vonzerő, a csábítás megtestesítői? Még az első tízben sincs benne. A francia nők többsége arra törekszik, hogy természetes úton és eszközökkel őrizze meg a szépségét, ezért szavaznak inkább a hagyományos bőrápolásra, radírokra, olajokra, krémekre. Természetesen köztük is akadnak, akik bevállalnak egy-egy Botox-kezelést, de inkább odafigyelnek arra, hogy mit esznek és hogyan öltöznek; életmódváltoztatással igyekeznek orvosolni a bajokat, mielőtt a sebészeti beavatkozás mellett döntenek. De ha mégis engednek a kísértésnek, többnyire megelégednek a zsírleszívással. Jóllehet az Egyesült Államokban társadalmi elvárás a jó megjelenés, ami minden korosztály képviselője számára „kötelező”, az össznépességhez viszonyítva mégsem itt a legnagyobb a plasztikai sebészeti beavatkozások aránya. Ebben a tekintetben Dél-Korea a világelső. Egy 2009-es felmérés szerint a dél-koreaiak 20 százaléka esett át valamilyen plasztikai sebészeti beavatkozáson, ezek többsége zsírleszívás és/vagy szemhéjműtét volt, amelynek segítségével „nyugatiasabb” vágásúvá alakítják a szemüket. Valójában ez a műtéttípus Ázsia-szerte rendkívül népszerű. A rangsorban a második Görögország, ahol a mellnagyobbítás vezeti a műtéti statisztikát, a harmadik pedig a természetes női szépség kultuszának egyik őshazája, Olaszország; itt a Botox-kezelés és a zsírleszívás a legnépszerűbb. Nem meglepő, hogy a negyedik Brazília, egy ország, ahol semmiféle negatív előítélet nem tapad a plasztikai sebészeti beavatkozásokhoz, mi több, sokan egyenesen státuszszimbólumként tartják számon. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, ebben az országban kormányrendelet szabályozta adójóváírásban részesülnek azok a nők – százezres nagyságrendről beszélünk –, akik vállalják a mellimplantációt. Az ötödik helyezett Kolumbia, a plasztikai sebészeti turizmus fellegvára, ahová a világ minden tájáról érkeznek páciensek a kedvezőbb árak bűvöletében. Az összlakossághoz viszonyított műtétek száma alapján az Egyesült Államok csak a hatodik helyen áll, de ez a szám még így is messze a legmagasabb a világon: tavaly összesen 13 millió plasztikai műtétet végeztek – késsel vagy tűvel – az országban. A fentiek alapján már sejthető, hogy van némi összefüggés az egyes országokra jellemző szépségideál és a preferált kozmetikai sebészeti beavatkozások népszerűsége között. Nem véletlen, hogy azokban az országokban, ahol a nyugati szemlélet az uralkodó – ilyen például az Egyesült Államok, Olaszország vagy Görögország –, a női szépségeszményt a karcsú, de telt keblű hölgyek testesítik meg, akiktől azt is elvárják, hogy öltözékükkel ne leplezzék a bájaikat. És ott van még Ázsia. Dél-Korea fővárosában, Szöulban több mint kétszáz plasztikai sebészeti klinika várja a pácienseket a legkiválóbb orvosokkal, a legkorszerűbb technikai felszereltséggel és eljárásokkal. Az úgynevezett „szépészeti övezet” az egyik legnépszerűbb ázsiai célállomás, ahova a világ minden pontjáról érkeznek fiatalodni vágyó páciensek. A nyugati országokkal ellentétben, ahol a mellplasztika, a zsírleszívás és az arcplasztika vezeti a szépészeti beavatkozások népszerűségi rangsorát, az ázsiaiak körében a legnépszerűbb a generálplasztika, mellyel – bármilyen hihetetlenül is hangzik – az egész arcukat és alakjukat átformálják, hogy minél jobban hasonlítsanak bálványozott médiasztárjaikra. Leggyakoribbak a szemhéj-, orr-és arccsontműtétek. Ha valaki divatosabb szabású állra vágyik, bízvást csatlakozhat ahhoz az évi átlag 150 000 plasztikai turistához – túlnyomó többségükben kínaiak –, akik a sokat emlegetett pozitív hozzáállás híján abban a hitben keresik fel a szépészeti övezetet, hogy a kés és a tű által megújhodva kijátszhatják az időt. ARCPLASZTIKA? IGEN, JÓL HALLOTTAD: LEHETŐSÉGEK Egyre inkább úgy gondolom, hogy minden nőnek jogában áll magának dönteni ebben a kérdésben, függetlenül attól, hogy én egyetértek-e vele vagy sem. Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan egyértelmű esetek – ilyen például egy baleset következtében elszenvedett maradandó arcsérülés vagy deformáció –, amikor az arcplasztika az egyetlen megoldás. Az egyik barátom – a hatvanas évei közepén jár – taxival igyekezett valahova New Yorkban, amikor a kocsi fékberendezése egy kanyarban váratlanul felmondta a szolgálatot. Mire feleszmélt a hátsó ülésen, egy vendéglő kellős közepén találta magát. Az arca csupa vér volt, miután alaposan beverte a fejét a sofőr és az utasülések között lévő műanyag térelválasztóba. Amikor betették a mentőbe, volt annyi lélekjelenléte, hogy telefonon megkérte az egyik barátját, értesítse a plasztikai sebészét, hogy menjen be hozzá a kórházba. Tudta, hogy egy profi sebészre lesz szüksége, ha azt akarja, hogy ne maradjon látható nyoma az arcán a sérüléseknek. Bár később kiderült, hogy a sebei nem voltak olyan súlyosak – a sok vér a betört orrából jött –, az arca hetekig tele volt kék és fekete zúzódásnyomokkal

és kisebb-nagyobb varratokkal. Tősgyökeres New York-i lévén, ha már így esett, megragadta a kínálkozó lehetőséget, és miután helyrerakták az orrát, csináltatott egy komplett arcplasztikát is, amelynek eredményeképpen a szó szoros értelmében megszépült és megfiatalodott, ráadásul sikerült elintéznie, hogy a saját egészségbiztosítása és a taxisofőr balesetbiztosítása együttesen fedezze a műtétek teljes költségét. Már ötven is elmúltam, amikor egy beszélgetés során életemben először komolyan számot vetettem az arcplasztikával. Egy lakberendező – igazi déli szépség – adta az apropót, aki feljött hozzám a manhattani lakásomba, hogy megbeszéljünk néhány részletet a munkáját illetően. Feltűnően elegáns, vonzó nő volt, hidrogénszőke hajjal és bájos déli akcentussal, amit bőven volt alkalmam kiélvezni, mert folyamatosan beszélt. Öt perc sem telt el azóta, hogy megérkezett, és már a soros arcplasztikáját ecsetelte, olyan természetességgel, ahogy más, mondjuk, a fogászaton rá váró megpróbáltatásokat osztja meg a legjobb barátjával. Megkérdezte, hogy nem akarom-e felírni a sebésze nevét és telefonszámát. Elképedve hallgattam a szóáradatot. Mintha egy idegen bolygóról odacsöppent lény ülne velem szemközt a nappalimban. Minden tekintetben homlokegyenest az ellenkezője volt mindannak, ami a francia mentalitást jellemzi. Nemcsak hogy nyíltan, magától értetődő természetességgel beszélt az arcplasztikáról, de ráadásul olyan hévvel tette mindezt, akár egy fizetett ügynök, aki jutalékot kap a beszervezett páciensek után. Néhány bátortalan kérdést ugyan sikerült közbevetnem – erősen túloztam, amikor azt mondtam, beszélgetés volt –, de valójában az egész egyetlen lehengerlő monológ volt. Elképedve néztem és hallgattam, mintha odacövekeltek volna a székemhez. Tisztán emlékszem rá, mi járt a fejemben, ahogy hallgattam a parttalan szóáradatot: Ha tényleg ötvenöt éves vagy, és kifejezetten jól nézel ki a korodhoz képest, mi szükséged van egy újabb plasztikai műtétre? Hogy fogsz kinézni tizenöt év múlva, amikor már a negyedik műtétnél tartasz? Elképesztő, nem? Teljesen természetellenes és éppen ezért olyan hihetetlen. Senki nem tudja elrejteni a világ szeme elől a teste többi részét úgy, hogy csak az arcát lássák – a csupa ránc nyakat, az aszott, májfoltos kezeket és karokat –, igaz, ezek fiatalítására is vannak már receptek, új eljárások, és nem kétséges, hogy idővel ezen a téren is lesz látványos előrelépés. A tanácsom tehát, amit megfontolásra ajánlok: jól gondold meg, hogy mikor jött el az ideje – ha egyáltalán eljön valamikor – a sebészi beavatkozásnak! Azt javaslom – hacsak nem kényszerít rá valamilyen körülmény, mint például egy autóbalesetben elszenvedett sérülés –, várj vele, ameddig csak teheted. Döbbenetes, hány nő fordul plasztikai sebészhez – a mellplasztikai műtéteket is beleértve – már a harmincas, negyvenes éveiben. Ami a hagyományos arcplasztikát illeti, a lehetőségek köre adott, a gyakorlatban alkalmazott eljárások pedig egyre célirányosabbak és hatékonyabbak. Nagy általánosságban az arcplasztika – az orvosi szaknyelvben ritidektómia – egy plasztikai sebészeti eljárás, melynek során feszesebbre húzzák a megereszkedett arcbőrt és arcizmokat. A műtét eredményeképpen kisimulnak a bőr felületén képződött ráncok, és eltűnnek a szem alatt, az áll két oldalán és a nyak felső részén képződött táskák, gyűrődések. Az arcplasztika összetett eljárás, mely több műveleti alegységből áll: • Homlokemelés: amikor szó szerint megemelik a páciens homlokán a bőrt, melynek következtében a szemöldöke is megemelkedik. • Blefaroplasztika: amikor esztétikai vagy gyógyászati megfontolásból összehúzzák vagy átformálják a szemhéjat, eltávolítják a fölösleges zsírréteget és bőrfelületet a felső szemhéjról; esetenként állandó sminket is felvisznek a szemhéjra. • Otoplasztika: amikor plasztikai eljárással átformálják a füleket; az esetek többségében az elálló fülkagylókat húzzák közelebb a koponyához. • Arcemelés: amikor feszesebbre húzzák az arc középső részén (a pofacsontokon) a bőrt. Az eljárás hatékonyságát, az állformáló műtétekhez hasonlóan, esetenként implantátumokkal fokozhatják. • Ajaktelítés • Nyakemelés Amennyiben komolyan számolsz az arcplasztikai műtét lehetőségével, ennél lényegesen több információra lesz szükséged. Több évtizedes szakmai tapasztalattal a hátam mögött tudom, milyen fontos, hogy az ember alaposan tájékozódjon a lehetőségekről, mielőtt fontos döntéseket hozna. Fogadd meg a tanácsom! Miután körülnéztél a neten elérhető anyagokban és meghallgattad azokat a barátaidat, ismerőseidet, akiknek van már tapasztalatuk ezen a téren, keress fel legalább három plasztikai sebészt. Szükséged van megalapozott szakvéleményekre, mielőtt meghozod a végső döntést, hogy milyen típusú műtétet kérsz, kinél és mikor. Visszakanyarodva oda, ahonnan elindultunk, a durva beavatkozásoktól mentes, természetes és hosszabb távon is eredményes szépségmegőrző programunkhoz, megint csak a franciákra kell hivatkoznom. Amint már említettem, Franciaország a bőrápoló szerek: krémek, olajok és nem utolsósorban az arcápolás hazája. A világszerte elterjedt

szépségápolási módszerek jelentős része francia eredetű, és a legismertebb kozmetikai cikkek többsége is francia márka, bár a globalizáció következtében a hagyományos szépségápolás nemzeti jellege egyre inkább háttérbe szorul. A nagy kozmetikai cégek zöme francia, japán és amerikai tulajdonban van, de a francia márkanév ma is a csúcsminőség garanciája, akkor is, ha más országban gyártják a szóban forgó terméket. Amikor elvégeztem a középiskolát és beiratkoztam az egyetemre Párizsban, a drogériák kánaáni bőséggel kínálták a legkülönbözőbb kozmetikumokat, krémeket és szépségápolási csomagokat. Számomra mindez egyet jelentett a nőiességgel, pontosabban annak francia megfelelőjével. Még abban a kisvárosban is, ahol laktunk, anyám évente kétszer elment a kozmetikushoz egy komplett arckezelésre. Amikor évekkel később átköltöztem Manhattanbe és megkérdeztem a kollégáimat, hova járnak arckezelésre, értetlenül meredtek rám. Nem jártak kozmetikushoz. Végül találtam egy gyógyfürdőt a Saks Fifth Avenue-n, ahol kelet-európai kozmetikusok dolgoztak, akik lelkesen, nagy szakmai hozzáértéssel és lelkiismeretesen végezték a munkájukat. Az áraikat nem az én pénztárcámhoz szabták, de úgy gondoltam, hogy ez nem luxus, ha egy nő ad magára, a bőrére, a külsejére, ezen nem szabad spórolnia. Ugyanolyan fontos, mint, mondjuk, a rendszeres fogfehérítés a fogorvosnál. A bőr is ugyanúgy igényli az ápolást, mint a fogaink. Ma már ebben a tekintetben is sokat változott a világ. Vannak olyan éttermek New Yorkban, ahol nyúlból készült ételeket is találsz az étlapon.

HÍVJUK SEGÍTSÉGÜL A TERMÉSZETET: „ARCEMELŐ” ÉTELEK Bőrbarát ételek fogyasztásával leveheted a napirendről az arcplasztika-dilemmát, hiszen a megfelelő táplálkozás is látványos eredményeket hozhat. Több lehetőség is kínálkozik, hogy elkerüljük a műtőt, ezek egyike az egészséges táplálkozás. Mennyivel kellemesebb finom ételeket főzni és enni, mint hetekig lábadozni a plasztikai műtét után! Máris adja magát a kérdés: ettél ma már spenótot? Azért kérdezem, mert a spenót nagy mennyiségben tartalmaz luteint. Ez az anyag felelős a bőr nedvességtartalmának megőrzéséért, ezért fontos szerepet játszik a ráncok kialakulásának késleltetésében csakúgy, mint a bőr rugalmasságának megőrzésében. A bőrbarát táplálkozás alapja, hogy antioxidánsokban és Omega-3 szírsavakban gazdag ételeket fogyasszunk. Az antioxidánsok a legádázabb ellenségei a ráncképződésért felelős szabadgyököknek, a szöveteink nedvességtartalma pedig a sejtek lipid-tartalmától függ: minél több lipidet tartalmaznak, annál kisebb a bőr kiszáradásának és ezzel összefüggésben a ráncosodásnak a veszélye. Köztudomású, hogy az olajos halak és bizonyos olajak rendkívül egészségesek, csakúgy, mint az antioxidánsokban gazdag bogyótermésű növények gyümölcsei. A spenót és több más zöld leveles zöldségféle fontos K-és C-vitaminforrás. Ha ezekből elegendő mennyiséget fogyasztasz, elkerülheted a szemed alatt az árulkodó sötét karikákat is ritidektómia nélkül, amennyiben ezek a karikák nem természetes adottság vagy nem krónikus kialvatlanság következményei. Az osztriga fogyasztása is hasonló eredményekkel kecsegtet, amennyiben a sötét karikák oka vas-vagy B12-vitaminhiány. Én imádom az osztrigát, akár mindennap ennék, anélkül, hogy megunnám, bár ezt bizonytani „csupán” egy négynapos sorozattal tudom, ez az eddigi rekordom. Az osztriga az egyik legtáplálóbb és legegészségesebb ételek egyike, valóságos csodaszer. Kifejezetten kalóriaszegény, ugyanakkor nagy mennyiségben tartalmaz olyan, a testünk számára létfontosságú anyagokat, mint a protein, az Omega-3 telített zsírsavak, az E-vitamin, a magnézium, a cink és a kálium. Ráadásul számos méretben, alakban és ízben kapható. Gyerekkoromban is sok osztrigát és spenótot ettem, és ma is rendszeresen fogyasztom mindkettőt, bárhol vagyok a világon. Ugyanakkor nem emlékszem rá, hogy, az elmúlt néhány évet megelőzően valaha is ettem volna avokádót Franciaországban. Először New Yorkban és a Karib-szigeteken találkoztam ezzel a gyümölccsel, de ma, hála a globális élelmiszer-kereskedelemnek, mindenhol kapható. Ez az egyik kedvenc gyümölcsöm. Nemcsak különlegesen finom, de nagyon egészséges is, a benne található gyulladásgátló anyagoknak köszönhetően segíti a pattanásos, begyulladt bőrfelületek gyógyulását. Az osztriga rendkívül gazdag Omega-3 zsírsavakban, amelyek, mint már utaltam rá, növelik a bőr nedvességtartalmát, rugalmasságát, és segítik a kollagéntermelést, ami a ráncosodás leghatékonyabb ellenszere. Még mindig nem sikerült meggyőzni? Akkor hozzáteszem, hogy az E-vitamin-tartalma is igen magas, ami ugyancsak hatékony ellenszere a bőr öregedésének. Az E-vitamin az egyik legerősebb antioxidáns, és mint ilyen, semlegesíti a szabadgyököket, a bőrszövet ádáz ellenségeit. A harmincas éveink vége felé a testünk szöveteit alkotó sejtek már több szabadgyököt termelnek, mint antioxidánst. Ezért a megfelelő mértékű E-vitamin-bevitel késlelteti a ráncképződést, azzal, hogy megvédi a bőrünk kollagénszöveteit a kor előrehaladtával egyre fokozottabban fenyegető oxidáció ellen. Az E-vitamin-szükséglet biztosításával kapcsolatban az egyetlen komoly probléma az, hogy a szervezetünk nem képes még rövid távon sem tárolni ezt az anyagot, ezért naponta gondoskodnunk kell megfelelő ételek fogyasztásával a szükséges mennyiség biztosításáról. Az avokádó, az osztriga és a spenót mellett a különféle magvak, növényi olajok, a papaya és a tojás is sok E-vitamint tartalmaz. Ugyanennek a vitaminnak egy másik áldásos hatása, hogy gátolja az érfalakon lerakódó plakkok képződését, így csökkenti az arteriosclerosis, és ezáltal a magas vérnyomás, valamint az ezzel szorosan összefüggő szívbetegségek, elsősorban az infarktus veszélyét. Úgyhogy csak azt tudom javasolni, egyél minél több avokádót, osztrigát és spenótot. A bőröd hálás lesz, ha beiktatod az étrendedbe a banánt is. Ő is az arcbarát gyümölcsök egyike. A Franciaországban kapható banánfajtáknak más az íze, mint amerikai rokonaiké, és sokkal kisebbek is. Második hazámban minden túlméretezett, és ez alól a banán sem kivétel. Franciaországba többnyire Afrikából és Martinique-ből importálják, míg az Egyesült Államok legfőbb beszállítói a dél-amerikai országok és a Karib-szigetek. Ugyanakkor minden banánfajta,

bárhonnan is származik, ugyanolyan egészséges és tápláló. Jó hatással van a szervezetünk vízháztartására, csökkenti a vizesedés, az ödémák kialakulásának veszélyét, és féken tartja az arcunkon, különösen a szem környékén képződő duzzanatokat. Magas káliumtartalmának köszönhetően (hasonlóan az eperhez) ellensúlyozza a túlzott nátriumbevitelt, ami különösen azokat fenyegeti, akik rendszeresen esznek gyorséttermekben, nagyobb mennyiségben fogyasztanak ipari úton előállított félkész— vagy késztermékeket, és gátlástalanul sózzák az ételeiket. A banán rostokban és szénhidrátokban gazdag, így csökkentheti a magas vérnyomást, B6-vitamin-tartalmának köszönhetően pedig gyulladásgátló hatása is számottevő. Íme, néhány hasznos recept, melyek segítségével máris hozzáláthatsz, hogy a szóban forgó bőrbarát ételek által megreformáld az étrended.

SPENÓTSALÁTA GOMBÁVAL ÉS PARMEZÁNNAL Ha az egészséges táplálkozásról van szó, nincs jobb, mint egy finom saláta… Mondjuk, spenótból, gombából, parmezánból és olívaolajból. Ez az egyik kedvenc salátám ebédre. Hozzávalók 4 személyre 4 evőkanál olívaolaj 20 dkg tisztított, szeletelt shiitake gomba (a cremini és a fehér változat egyaránt megfelel) 1 evőkanál apróra vágott friss kakukkfű 2 evőkanál sherryecet (borecet) 1 citrom leve és héja 30 dkg megmosott és megszárított friss bébispenót 1/3 csésze pirított fenyőmag 1/2 csésze vékonyra gyalult parmezán (zöldségpucoló-késsel a legegyszerűbb) Só és frissen őrölt bors 1. Egy evőkanál olívaolajat melegíts fel (ne túl forróra) egy serpenyőben. Tedd bele a gombát és párold, amíg meg nem puhul (kb. 8 perc). Add hozzá a só és a bors felét, valamint a kakukkfüvet. Vedd le a serpenyőt a tűzről és várj, amíg a gomba szobahőmérsékletre nem hűl. 2. Közben egy kisebb tálban keverd össze a maradék (3 evőkanál) olívaolajat az ecettel, a citrommal és a vékonyra vágott citromhéj-szeletekkel, és add hozzá a maradék sót, borsot. 3. Tedd a spenótot egy nagyobb tálba, szórd rá a pirított fenyőmagot, és add hozzá a megpárolt gombát. Ezután öntsd rá az elkészített ecetes levet a salátára, alaposan keverd össze, majd terítsd be a sajtszeletekkel. Frissen tálald. OSZTRIGA-EMULZIÓ SPENÓTFONDÜVEL Azoknak, akik még nem merték bevállalni a nyers osztrigát, ez a főtt osztrigás recept talán meghozza a kedvét, hogy tegyenek egy próbát. Az alábbi recept a híres-nevezetes Rockefeller-osztriga „szelídített” változata. Kihagytam belőle a pirított kenyérmorzsát és a fokhagymát, hogy jobban érvényesüljön az osztriga íze. Én a posírozott változatot kedvelem (gyorsabb is, mint az eredeti eljárás), és egy kis vajat is adok hozzá, amitől krémesebb lesz – milyen jól illik ez a szó az afrodiziákumnak kikiáltott osztrigához – a végeredmény. Ha rám hallgatsz, tisztított osztrigát veszel, ezzel is időt spórolhatsz. Hozzávalók 4 személyre 1 evőkanál olívaolaj 30 dkg friss, fiatal spenót megmosva, megszárítva 1/4 csésze créme fraiche (friss tejszín, a francia változata kissé savanykás, ezért helyette a tejföl is megteszi) 24 friss tisztított osztriga, melynek a levére is szükség lesz (ennél a mennyiségnél minimum fél csészényi lével számolhatunk) 2 evőkanál vaj alaposan lehűtve, apró darabokra vágva Só és frissen őrölt bors 1. Forrósítsd fel az olívaolajat egy serpenyőben, de ügyelj rá, hogy ne hevítsd túl. Tedd bele a spenótot, sózd meg, és fedd le. Párold kb. 4 percig, de közben időnként keverd meg fakanállal. A 4 perc elteltével vedd le a fedőt, és még 2 percig főzd, amíg teljesen meg nem puhul.

Húzd le a tűzről, öntsd le róla a levét, majd keverd bele a tejszínt (tejfölt), és fűszerezd. Ha ezzel megvagy, tedd félre meleg helyre. 2. A leszűrt osztrigalevet tedd fel a tűzre egy serpenyőben, és addig forrald, amíg el nem fő a habja. Ezután tedd bele az osztrigát, és addig főzd, amíg mindegyiknek felkunkorodik a pereme (1-2 perc). Ha megvan, vedd le a tűzről. 3. A korábban elkészített spenótot oszd el négy laposabb tálkában egyenlő arányban, és helyezd a megfőtt osztrigákat (hatot egy tálkába) a tetejére. Forrald fel az osztrigalevet, és keverd bele a vajat. Az így elkészült szószt fűszerezd (sóval, borssal), és öntsd rá az osztrigával fedett spenótra. Frissen tálald. Megjegyzés: A póréhagyma szerelmesei spenót helyett főtt póréhagymával is készíthetik. Az eljárás ugyanaz. AVOKÁDÓ CITROMOS SALÁTAÖNTETTEL Én ezt a csodás gyümölcsöt egyszerű salátaöntettel szeretem a legjobban. Rendszeresen elkészítem magamnak – van, hogy egy héten kétszer is – ebédre vagy saláta helyett egy főfogás mellé. A több száz recept közül a legnépszerűbb, amelynek natúr avokádó az alapja, a guacamole, de nekem ezzel kapcsolatban is vannak fenntartásaim a paradicsom, hagyma és/vagy fokhagyma kombó miatt. Az avokádót és a paradicsomot is imádom, de csak külön-külön; nekem valahogy nem jönnek össze. Hozzávalók 4 személyre 2 darab érett avokádó Durva szemű só és frissen őrölt bors Citromlé 1 teáskanál sherryecet (borecet is megteszi) 1 evőkanál olívaolaj 1 evőkanál apróra vágott friss bazsalikom (petrezselyem vagy koriander is megteszi) 1. Vágd ketté az avokádókat, és vedd ki a magjukat. Helyezd el a fél gyümölcsöket egy-egy kistányéron. Szórd rájuk a sót és a borsot. 2. Készíts öntetet a citromléből, az ecetből és az olívaolajból, és egyenlően elosztva öntsd rá az avokádókra. Tálalás előtt hintsd meg bazsalikommal. CROQUE MADAME BANÁNNAL, NARANCCSAL ÉS MOGYORÓVAJJAL A banán szintén az egyik fő kedvencem. Egyike a természet által előrecsomagolt gyümölcsöknek. Nyersen általában megelégszem egy fél banánnal, amit tányéron, késsel és villával eszem meg, ahogy a franciáknál dívik, akiktől mi sem áll távolabb, mint két kézre fogva egyszerűen „bepofázni” az ételt. Purista lévén így nyersen, magában szeretem a legjobban a banánt, annak ellenére, hogy mint minden igazi francia gourmand-nak, van egy szakácskönyvre való banános receptem. Zabpehellyel és joghurttal is szeretem, ahogy a legtöbben fogyasztják, de gyakran készítek belőle flambét is egy kupica rummal – könnyű és elegáns desszert, csakúgy, mint a banános sütemény. A banános pitét is nagyon szeretem, vele Westonban ismerkedtem meg, Massachusettsben, még cserediák koromban. A banánturmix is veszedelmesen finom, de fogyókúrázóknak nem igazán ajánlott; nagyon tápláló, de ugyanakkor nagyon egészséges is. Néhány évvel ezelőtt pár barátnőmmel összejöttünk a provance-i házunkban (amerikaiak és néhány párizsi lány, akik korábban áttelepültek New Yorkba) hálaadás idején, amikor már a bogyósgyümölcs-szezonnak is vége. Egy recept kapcsán szóba került a mogyoróvaj, és kiderült, hogy a társaságban mindenki odavan érte. Öt perc múlva már ott serénykedtünk a konyhában, hogy elkészítsük a franciák egyik kedvenc csemegéjét, a croque monsieur-t, pontosabban ennek egy könnyebb, de mégis laktató változatát. Volt ugyanis egy szép fürt banán a konyhapulton… a többi már jött magától. A függőséghez elég egyszer megkóstolni. Hozzávalók 2 személyre 4 szelet barna kenyér (teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér vagy zsúrkenyér is megteszi) 2 evőkanál mogyoróvaj 1 narancs héja 2 meghámozott, vékony szeletekre vágott banán 1 evőkanál kenhető lágyságú vaj 1 teáskanál cukor

1 mokkáskanál kakaó (ízlés szerint) 1. Helyezz két szelet kenyeret egy munkalapra, és kend meg őket vékonyan mogyoróvajjal. Szórd rá az apróra vágott vagy reszelt narancshéjat, és fedd be a banánszeletekkel. Ezután tedd rá a másik kenyérszeletet, majd kend meg vékonyan az így kapott szendvics mindkét oldalát vajjal, és szórd meg a cukorral. 2. Forrósíts fel egy teflonbevonatú serpenyőt közepes hőmérsékletűre, majd helyezd bele a szendvicseket, és süsd aranybarnára mindkét oldalukat (kb. 4 perc oldalanként), úgy, hogy sütés közben egy lapos fakanállal lágyan rányomod őket a serpenyő aljára. 3. Ha kész, tedd a szendvicseket egy vágódeszkára, vágd őket ketté átlósan, és hintsd rájuk a kakaóport (annak, aki azzal szereti). Forrón tálald. Megjegyzés: Tálalhatod hagyományos módon: a szeleteket héjuk nélkül négyfelé vágva egyforma mini szendvicseket kapsz.

•4• A hajápolás: művészet és mágia Legnagyobb bánatomra a fodrászom, Peter – mester, művész és varázsló egy személyben –, aki huszonöt éven át viselte gondját a hajamnak, néhány hete végleg visszavonult. Ő volt a titkos fegyverem az évek ellen vívott harcban. Minimum öt évet köszönhetek neki – mínuszban. Peter bízvást pályázhatott volna a „világ leglassúbb fodrásza” címre. Mielőtt nekilátott volna a munkának, alaposan szemügyre vette a páciensét: a haját, az arcát, a fejformáját, elölről, profilból, hátulról; megnézte a ruháját, megfigyelte, hogy tartja magát, hogy beszél, hogy mozog. Minden tényezőt számításba vett, mielőtt eldöntötte, milyen frizura áll a legjobban az egyéniségedhez. A szalonok nyelvén ezt hívják „kreatív konzultáció”-nak – ez a mesterfodrászok egyik legcsalhatatlanabb ismertetőjegye. Minden kuncsaftjának más frizurát csinált, de a „beállított” frizurákon is rendre változtatott valamit, az utóbbi években nekem is minden alkalommal újított így vagy úgy. Ezek néha jelentéktelen apróságok voltak, de az is előfordult, ahogy az évek múltával megváltozott az arcom, hogy egy merész elhatározással gyökeresen átalakította a frizurámat, de arra mindig ügyelt, hogy ne okozzon vele traumát. Mindig azzal az érzéssel álltam fel a székéről, hogy kihozta belőlem a maximumot. Sok fodrásszal volt dolgom, de ő az egyetlen, akinél csak a vágás is tovább tartott egy óránál. Minden alkalommal háromszor vágta le a hajam. Amikor azt hittem, végzett, alaposan tanulmányozni kezdte az eredményt, megjelent az arcán az a jól ismert töprengő kifejezés – beszélni alig beszélt egész idő alatt–, majd amikor összeállt a kép, újra nekilátott, mintha csak akkor kezdené. Olyan tökéletesre vágta a hajam, hogy egy vágás három-négy hónapig is eltartott, és még a soros látogatásom előtti napokban is rendre arattam vele az elismeréseket. Üzleti érzéke nem sok van, mert nem a pénzre hajt – vérbeli művész, akinek az alkotás mindennél fontosabb. Neked van szuperfodrászod? Ha nincs, itt az idő, hogy keress magadnak egyet! Meg vagy elégedve a frizuráddal? Ha nem, itt az idő, hogy újat csináltass! Illik a frizurád az egyéniségedhez, a stílusodhoz és a korodhoz? Ha nem… Mit mond a tükör? Tudom, mondani könnyű, de hogy tegyen szert az ember egy Peter kaliberű mesterfodrászra? Mindig jókat mulatok magamban, amikor ismeretlenek megszólítanak az utcán: „Fantasztikus a frizurája. Elárulná, hol csináltatta?” Az ilyesmi mindenkinek jólesik, és meg is szoktam köszönni az elismerést, de amikor megmondom nekik, hogy Párizsban, majdnem mindig ugyanaz a reakció: „Na persze, gondolhattam volna.” Persze nem véletlenül állítanak meg annyian a frizurám miatt. Ez az egyik legegyszerűbb módja, hogy az ember találjon magának egy jó fodrászt. Persze barátokat is meg lehet interjúvolni – annak idején én is egy barátnőmtől kaptam meg Peter címét, de ez sem biztos recept. Ha egy fodrász másnak jó, nem biztos, hogy neked is beválik, úgyhogy ne add fel, ha nem jön össze elsőre. Velem is előfordult, hogy levágattam a hajam valahol (nem Párizsban), és két nap múlva újra el kellett mennem egy másik fodrászhoz, hogy kijavítsa az előző hibáit. Tapasztalatom szerint az emberek az első találkozásnál először a hajadat nézik meg, ezután jön a szemed, az arcod, a mosolyod, és rögtön utána a cipőd. Valamiért az emberek többsége erre a három „zónára” összpontosít, ebből a három benyomásból rakja össze a személyiség külső összképét, ami az esetek többségében a későbbiekben is meghatározónak bizonyul. Amikor olyan ismerősökkel találkozol, akiket már jó ideje nem láttál, és azt mondják: „Milyen jól nézel ki…”, mit gondolsz, miből szűrik le az összbenyomást? A fentiekből, és még esetleg abból, hogy milyen bőrben vagy, és hány kilót szedtél fel vagy adtál le azóta, hogy utoljára láttak. Ismerek egy idős hölgyet New Yorkban. Kilencvenéves elmúlt, és pár éve egyre nyilvánvalóbban mutatkoznak rajta a dementia jelei. Szomorú, de való. Mindig sokat adott a külsejére, kissé ómódian, a régiekre jellemző visszafogott eleganciával öltözködött, de a bőre, a sminkje és a frizurája mindig makulátlan volt. Huszonéves korától hetente jár – a mai napig – szépségszalonba.

Minden alkalommal elcsodálkozom, amikor egy kezelést követően találkozom vele. Mintha megállt volna vele az idő. Minimum tíz évet letagadhatna a korából. Biztos vagyok benne, hogy a szalonjában dolgozó fodrászok szakértői a korosztályának, akik mindenkinél jobban tudják, hogyan lehet az idősebb nőket a frizurájukkal megfiatalítani. Lassan itt az ideje, hogy a gerontológiában létrehozzanak egy új szakágat az idős nők hajápolására… De addig sem ártana legalább egy önálló szépségszalonláncot nyitni az ötven fölötti nők számára. Nézzünk szembe a tényekkel: az évek múlásával nemcsak ritkább és vékonyabb lesz a hajunk, de az arcunk is sokat változik! HOGYAN TALÁLJUK MEG AZ ARCUNKHOZ ILLŐ FRIZURÁT? Tükröm, tükröm, mutasd meg nékem, milyen is az arcom valójában! Ovális, kerek, hosszúkás, szögletes , szabályos, szabálytalan, háromszög vagy szív alakú? És a frizura, amit legutóbb csináltattál, vajon megy hozzá? És az arcod változott az utóbbi időben? Tudod, a gravitáció ellen nincs orvosság. Ahogy a szöveteid veszítenek a rugalmasságukból és megereszkedik az arcbőröd, az arcod alakja is megváltozik, oválisabb vagy szögletesebb lesz, különösen, ha az évek múltával pár kilót is felszedtél. Lehet ez ellen tenni valamit? Van néhány egyszerű, de hasznos szabály arra nézve, hogy bizonyos arcformákhoz milyen hajviselet passzol. Például: ha kerek az arcod, a szemednél és a fülednél vágasd rövidre a hajad. Ha viszont hosszúkás az arcod, ne hordj hosszú, egyenes hajat, mert ettől még hosszabbnak fog tűnni. Ez persze csak két alapszabály, de sok minden egyéb tényezőt is figyelembe kell venni, amikor frizurát választasz. Milyen a hajad: göndör, hullámos vagy egyenes; vastag, közepes vagy vékony szálú; sűrű, vagy olyan ritka, hogy látszik alatta a fejbőröd? Milyen színű? Szeretnék megbízható tanácsot adni neked, hogy milyen frizurát hordj, de az adott keretek között sajnos erre nincs lehetőség. Hogy miért? Szorozz meg, mondjuk, tíz eltérő arctípust negyven ismert és néhány száz kevésbé ismert frizurafazonnal, és akkor csak ezzel a fejezettel megtölthetnénk egy egész könyvet. Hidd el, megéri a befektetést, hogy időnként elmenj egy mesterfodrászhoz, aki tudja, hogy milyen frizura a legelőnyösebb számodra, és meg is csinálja neked. Emellett tucatszám találhatsz a témába vágó weblapokat, olvashatsz szaklapokat és belelapozhatsz a számos szakkönyv némelyikébe is. Hallgass rám, maguktól nem oldódnak meg a problémák, sőt, csak szaporodnak, ha az ember nem igyekszik megoldani őket! És minél idősebb az ember, annál fontosabb, hogy problémamentes legyen az élete. Mindent a lehető legegyszerűbben – nekem ez a mottóm. Persze ahhoz, hogy ne legyen gondod a hajaddal, kevés egyegy virtuális igazítás (üdvözöllek a komputer-korszakban) vagy a heti kétszeri hajmosás-szárítás. Az egészségmegőrzés mellett a hajápolásra is fokozott gondot kell fordítanunk – annál is inkább, mert a kettő összefügg. A frizurád sok mindent elárul rólad. Mindenekelőtt azt, hogyan viszonyulsz a korodhoz, megváltozott önmagadhoz. Ha változtatsz a hajviseleteden, ne a divat legyen az első szempont. Kerüld az extravagáns, szélsőséges megoldásokat, próbálj az arcodhoz, az egyéniségedhez, az életviteledhez illő frizurát csináltatni, lehetőleg olyat, amit kisebb változtatásokkal is hozzá lehet igazítani az arcodhoz, ahogy múlnak az évek. Valami olyan hajviseletre gondolok, mint az a bizonyos klasszikus, a múló divatokkal dacoló kis fekete ruha. Végy példát a női szépség olyan ikonikus alakjairól, mint például Grace Kelly, Audrey Hepburn, Jacqueline Kennedy vagy Catherine Deneuve: az elmúlt években alig változtattak a hajviseletükön, talán valamivel rövidebbre vágatják, de a stílus maradt. Ne feledd, hogy a frizuradivatok, hasonlóan az öltözködéshez, mulandóak, akár évről évre változhatnak. A hajad ugyanúgy igényli a figyelmet, a törődést, mint a bőröd, de ez nem azt jelenti, hogy ez legyen a fő elfoglaltságod. A genetikai örökségünk a hajunk vonatkozásában is meghatározza az adottságainkat, de közös sorsunk, hogy az évek múlásával csökken a hajunk proteintartalma, és a hormonháztartásunk is hajlamos gonosz tréfákat űzni velünk; ezért is fontos, hogy fokozottabb figyelmet fordítsunk egyik legfőbb ékességünkre. Gyerekkoromban bubifrizurám volt, olyan, mint Louise Brooksnak, úgy hatéves koromtól, és most, évtizedekkel később újra bubifrizurát hordok, miután kipróbáltam számos variációt a fazon kínálta lehetőségeken belül. Persze volt egy intermezzo tizenöt és huszonöt éves korom között, amikor én is kipróbáltam a hosszú hajat, de felnőttként visszatértem a bubi különböző változataihoz: középen elválasztva, frufruval vagy anélkül, rövidre vágva, hosszabbra hagyva, plangeant- nal, azaz kerekített fazonnal (hátul rövid, oldalt hosszabb, felül dúsítva, hogy sűrűbbnek hasson… – nagy előnye, hogy minden hajtípushoz megy), és így tovább. A párizsi fodrászom már évtizedekkel ezelőtt megállapította, hogy ez a fazon illik a legjobban az arcomhoz, a stílusomhoz és az

egyéniségemhez. Időnként, amikor úgy éreztem, hogy változtatnom kellene, és mutattam Peternek néhány fényképet, hogy mik az elképzeléseim, akkor is csak a hossza jöhetett szóba: hol hosszabb fazont csinált, hol egész rövidre vágta. Valahányszor megpróbáltunk változtatni magán a fazonon, rövid idő után ráuntam vagy kezdtem kényelmetlenül érezni magam a bőrömben, és visszatértem a régi, jól bevált frizurámhoz. Ez egy klasszikus hajviselet, ami igazából soha nem megy ki a divatból. A bubifrizurán – elég körülnézni a világban, hogy lássuk – nem fog az idő.

KARBANTARTÁS Vágatni két-három havonta ajánlatos, már csak azért is, hogy felfrissítsd a hajad, ezzel biztosíthatod, hogy egészséges maradjon. Franciaországban sokan úgy tartják – én is ebbe a táborba tartozom –, hogy hajat vágatni csak teliholdkor szabad. A vágást követően mindenképpen kérj keratinbázisú strukturáló kezelést – ettől lesz a hajad erős és rugalmas. Az ősz beálltával mindenképpen érdemes kritikus szemmel megvizsgálni a hajad, hogy nem kell-e frissíteni a frizurád. Ez persze nem azt jelenti, hogy igazodnod kell az aktuális divathoz. A lényeg, hogy a választott fazon tükrözze a stílusod és összhangban legyen az aktuális életviteleddel. Fontos szempont, hogy a hajtípusodnak megfelelő frizurát válassz – ne csináltass kontyot, ha ritka vagy vékony szálú a hajad –, mert csak így tudod kis ráfordítással hosszabb távon is karban tartani. Serdülőkorban még szabad kísérletezni a hosszú hajjal, a varkoccsal, a lófarokkal és még sorolhatnám, de negyven után ajánlatos megállapodni a hozzád leginkább illő fazonnál. Minél egyszerűbb, annál jobb. Mindenképpen kerüld az extravagáns, feltűnő megoldásokat, amivel magadra vonod mások figyelmét, mert ezzel egy bizonyos kor után könnyen nevetségessé válhatsz. Legutóbb múlt tavasszal voltam szemtanúja egy ilyen jelenségnek Párizsban. A Palais Royal előtt ültünk a barátnőmmel, Maguy-val egy padon, és néztük az arra járókat. Az egyik szomszédos padon ült egy hetven körüli nő répavörös hajjal – kissé már le is volt nőve, mert a tövénél tiszta ősz volt –, és hasonló színű, söprűs műszempillákkal! Ha már lúd, legyen kövér alapon – talán a divathét ösztönözte, hogy ilyen végletekre ragadtassa magát – a szeme is vastagon ki volt festve, méghozzá sötétkékre, pedig még csak kora délután volt. Az öltözéke normális volt, semmi feltűnő, az arra járók mégis úgy néztek rá, mintha most szökött volna a diliházból, vagy csak elfelejtett volna tükörbe nézni, mielőtt kilépett az utcára. Azon tanakodtunk, vajon milyen nemzetiségű lehet – bár manapság ezt a külső alapján már nemigen lehet megítélni –, de miután beszélni nem hallottuk, egy idő után lemondtunk róla, hogy megtudjuk. Az eset tanulsága, hogy mindig kerüljük a szélsőségeket. Például a serdülők körében annyira népszerű rikító színeket, ami az ő korukban ma már egyáltalán nem feltűnő. Ott, a parkban is több rózsaszín és világoskék hajú kamaszlányt láttunk, de rajtuk nem botránkozott meg senki. Szemben a répavörös hölggyel, akit mindenki „megcsodált”. A narancssárgát és a kékesfeketét ugyancsak ajánlatos kerülni egy kor után. Ahogy öregszünk, úgy csökken a bőrünk pigmenttartalma, ezért a mélyebb színárnyalatok a kontraszthatás miatt kiemelik a bőrünk sápadtságát és a ráncainkat. Ugyanez áll a sötét színű rúzsokra is. Egy diszkrétebb, pasztellszerűbb színárnyalattal mindenképpen jobban járunk, ha harmonikus összbenyomást szeretnénk kelteni. EGY KIS SAMPONT? Amerikában a nők előszeretettel mossák naponta a hajukat, szemben a franciákkal, akik a másik végletet képviselik – a fogmosással is hasonló a helyzet –, legalábbis a közhiedelem így tartja, amit ma már nem kell készpénznek venni, mert a globalizáció révén – hála a mindenhol kapható női divatlapoknak és kozmetikai cikkeknek – a különbségek a szépségápolás területén is egyre inkább eltűnőben vannak. Ismerek olyan francia nőket, akik kétnaponta, és olyan amerikaiakat, akik csak hetente kétszer mossák a hajukat. Mi több – ki gondolta volna? –, számos amerikai szépségszalonban – többnyire a nagy hálózatokon kívüli, önálló vállalkozásoknál, amelyek nincsenek leszerződve a nagyobb gyártókkal – csak francia termékekkel dolgoznak; Franciaországban pedig sokszor a legelegánsabb szalonokban is előszeretettel használnak amerikai termékeket. Úgy tűnik, a szépségápolás világára is igaz a régi mondás: „A szomszéd fűje mindig zöldebb.”

Akár így, akár úgy, a francia nőknek is van mentségük, miért nem mosnak naponta hajat. Minden este, a rituális bőrtisztítást követően alaposan kikefélik a hajukat (a legalkalmasabb erre a célra egy vaddisznósörtéből készült hajkefe), hogy megtisztítsák a portól és lélegzethez juttassák a fejbőrt. Naponta csak nyaraláskor, a tengerparton mosunk hajat, akkor is csak a legkíméletesebb, semleges pH-értékű samponokkal. (a La Roche-Posay Kerium Doux Extréme-je az egyik legjobb ebből a típusból, de a Garnier-nek is van egy egész sorozata a legkülönbözőbb hajtípusokra.) A franciák álláspontja az, hogy a mindennapos hajmosás – bármilyen típusú hajad is legyen – irritálja a fejbőrt és a hajhagymákat, fokozza a faggyúképződést, és hosszabb távon károsítja, gyengíti a hajat. A hajunkra is áll a mondás: „Jóból is megárt a sok.” Az sem mindegy, hogyan használjuk a sampont. Sose masszírozd erősen a fejed hajmosáskor, mert ezzel beledörzsölöd a samponban lévő vegyi anyagokat a fejbőrödbe; lágyan, finom mozdulatokkal inkább csak simogasd a fejbőröd az ujjbegyeiddel – a vérkeringést serkentő masszázzsal várj, amíg alaposan ki nem öblítetted a hajad. Heti két-három samponos hajmosás bőségesen elegendő. Ez egy egészséges kompromisszum a két véglet, az amerikai és a francia módi között. Arról nem is beszélve, mennyi időt megspórolhatsz… A frizurához hasonlóan a megfelelő sampont is meg kell találnunk, azt, ami a legjobb a hajunknak, de ez nem megy egyik napról a másikra. A Treatment sampon biztos tipp, de fontos – függetlenül attól, hogy száraz vagy zsíros típusúe a hajad –, hogy mindig legalább kétféle samponod legyen és váltogasd őket, így elkerülheted, hogy a hajad hozzászokjon egy-egy hatóanyaghoz. Ez némi gondot okozhat, ha szalonban mosatod a hajad, ahol az esetek többségében vagy a saját márkájukat használják, vagy annak a forgalmazónak a termékét, amelyikkel szerződésben állnak; de ha viszed magaddal a saját samponod, ez is megoldható. A bőrrel ellentétben a hajszövet nem újul meg havonta – egy-egy hajszál négy-öt évig él –, így minden mosáskor ugyanazok a sejtek veszik fel a hatóanyagokat. Ezért ajánlatos havonta egyszer egy harmadik fajta sampont is beiktatni – a haj számára ez olyan, mint egy kíméletes detoxikálás –, amelynek az a feladata, hogy megtisztítsa a hajad a korábban használt hajápolószerek lerakódott maradványaitól, a klórtól és mindennemű szennyeződéstől, amelyek fakóvá, élettelenné teszik a hajszálakat. Erre a célra az egyik legjobb tipp a Fekkai almabor-kivonatos mélytisztító samponja, ettől egészségesebb, csillogóbb lesz a hajad. A hajmosás utolsó fázisa természetesen az öblítés. Ennek legegyszerűbb változata, függetlenül attól, hogy használtál-e kondicionálót – ami nemcsak nyáron, de minden évszakban ajánlatos – egy alapos hideg vizes zuhany, amitől szintén élőbb és csillogóbb lesz a hajad. (Tisztában vagyok vele, hogy ezt tudományos bizonyítékokkal nehéz lenne alátámasztani, hiszen a hideg víz összehúzza a pórusokat és a tüszőket, de egy élet személyes tapasztalatai és számos ismerősöm egybehangzó véleménye alapján bátran állíthatom, hogy így van.) Egy másik hasznos öblítési módszer a samponos mosás után, ami sokaknál bevált és a hajhullásra is jótékony hatással van: keverj negyed liter vízbe két evőkanál almabor-ecetet és ugyanennyi mézet, ezzel öblítsd le a hajad, és hagyd rajta. Meglátod, csodákat művel a hajaddal. Nekem van egy másik kedvenc „öblítőszerem” is, amit havonta két alkalommal is bevetek. Hasonló az előzőhöz, de ehhez citromlevet és borecetet használok. Ettől még csillogóbb lesz a hajam. Többféle hasonló koktél létezik, az a lényeg, hogy váltogasd őket, nehogy a hajad ráunjon ugyanarra a szerre! Minden hajmosás után, ha már minden szappanneműt és kemikálét alaposan kiöblítettél a hajadból, ajánlatos alaposan megmasszírozni a fejbőröd, hogy serkentsd a hajhagymák vérellátását. Mindig hátulról kezdd, a nyakszirtedtől a füleid felé, majd a fejbúbodon át előre a homlokodig. És még valami: ha a körülmények lehetővé teszik, lehajtott fejjel moss hajat, mert ez is jót tesz a fejbőröd és a hajhagymák vérellátásának. Ha igazán kényeztetni szeretnéd a hajad, a fentiek mellett hetente egyszer pakolást is tehetsz rá. Az egyik legjobb, könnyen beszerezhető és egyszerűen kezelhető típusa a L’Oreal Ever Pure nevű hidratáló maszkja, de természetesen ennek is van házi alternatívája. Én leggyakrabban olívaolajat vagy argánolajat használok, ennek egy továbbfejlesztett változata az avokádóval és pár csepp citromlével dúsított olívaolaj. A nejlon-vagy fürdősapkával fedett pakolást kb. húsz percig hagyd a hajadon, mielőtt leöblíted. A HAJKEFE ÁLDÁSAI Ha a kefélés ártana a hajnak, legtöbbünknek már nem lenne mit kefélnie. A rendszeres kefélés – nem győzöm hangsúlyozni – határozottan jót tesz a hajnak. A mamám nagyon kényes volt a hajára, és a hajápolásban is a hagyományos, bevált módszereket alkalmazta. Soha nem láttam reggel rendezetlen hajjal kilépni a hálószobájából, és soha nem feküdt le úgy, hogy ne kefélte volna ki a haját.

Már a negyvenes évei elején elkezdett őszülni, és attól kezdve egészen a nyolcvanas évei közepéig gesztenyebarnára festette a haját. Egész életében hosszú haja volt, annak ellenére – ez is egyéniség kérdése –, hogy ezt nem igazán értékelte senki, sem otthon, sem máshol. Más kérdés, hogy soha senki – engem kivéve – nem látta kibontott hajjal, ami a derekáig ért. Azért nem, mert mindig feltűzve, kontyban hordta, ahogy Simone de Beauvoir. Amikor este visszavonult a hálószobájába, leengedte, és alaposan kifésülte, reggel pedig újra feltűzte, szintén bent a szobájában. Sem a férjem, sem más, aki több alkalommal is eltöltött nála néhány napot, vagy együtt utazott vele valahova, nem látta leeresztett hajjal. A hajszárítást is lehet jól és rosszul csinálni, nem mindegy, hogy ki csinálja és hogyan. A legtöbb szalonban ma már az asszisztensek végzik a szárítást – Őszintén szólva én visszasírom a régi szép időket, amikor minden műveletet a fodrászod végzett, aki ismerte a hajad, és pontosan tudta, mire van szüksége, és hogy kell vele bánni. Persze ma is vannak ilyen fodrászok – de ez inkább a kivétel, mint a szabály –, akiknek gyakran nincs meg a megfelelő képzettségük: sietnek, túl sok samponnal mossák a hajad, és túl forró levegővel szárítják, ami kifejezetten károsítja a hajszálakat. De ez még nem minden, előfordul, hogy egyenesen rányomják a hajszárítót a fejedre, ami kifejezetten irritálja a hajad, és teljesen kiszárítja. Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy ne mosass és száríttass fodrásznál, de ajánlatos odafigyelni a szárításra, hogy megóvd a hajad épségét. Ha otthon mosol hajat, mindig közepes fokozaton használd a szárítót, de legjobb, ha öt-tíz percre becsavarod egy törülközőbe, hogy normál hőmérsékleten száradjon, és ha levetted a törülközőt, csak az alját keféld ki, a lazítást inkább az ujjaiddal végezd. Otthonra érdemes beruházni egy ionos hajszárítót. Ebből a típusból a BaByliss Pro 2800 Super Turbo mindenképpen megéri az árát. Ha azt szeretnéd, hogy a hajad dúsabbnak hasson, érdemes venni hozzá néhány Velcro hajcsavart is. (Utazáshoz mindenképpen ajánlatos. Én aktív koromban a munkámból adódóan rengeteget utaztam, és mindig nagy hasznukat vettem, hogy szalonképessé tudjam tenni a frizurám.) Ha ehhez van egy jó minőségű szérumod is – alkalmanként erre is nagy szüksége lehet a hajadnak –, hamar rá fogsz jönni, milyen keveset kell tenned ahhoz, hogy a sokkal időigényesebb mosás-szárítás-kefélés nélkül is kihozd a hajadból a maximumot. Arról nem is beszélve, hogy minél idősebbek vagyunk, annál előnyösebbek a természetes megoldások. ŐSZNEK LENNI, VAGY NEM ŐSZNEK LENNI: EZ ITT A KÉRDÉS „Nem véletlen, hogy ma a negyvenes, ötvenes, hatvanas nők nem úgy néznek ki, mint régen, és ennek nem a feminizmus az oka, még csak nem is az egészségesebb életmód, hanem a hajfestés” – állítja Nora Ephron. „Az 1950-es években az amerikai nők alig 7 százaléka festette a haját, ma Manhattan és Los Angeles bizonyos negyedeiben nem látni festetlen hajú nőt.” Bevallom, én ebben a tekintetben is az anyám lánya vagyok, és a mai napig szeretek a saját bőrömben lenni, különösebb kikészítés nélkül. De miután évtizedekig a versenyszférában dolgoztam, ahol elvárás, hogy egy nő legyen energikus, dinamikus és jó megjelenésű, az ötvenes éveim elején elkezdtem festeni a hajam. Peter tanácsára egy-két árnyalattal világosabbra színeztem, és egy kis melírozástól sem riadtam vissza – a provance-i napsütés egyébként mindkét műveletet elvégzi természetes úton. A világosabb hajszín engem fiatalít, látszatra és érzésre egyaránt. Ugyanakkor ügyelnem kell rá, hogy túl világos se legyen, mert ha a hajszínem és a bőrszínem túlságosan hasonló, az „elszürkíti”, jellegtelenné teszi a külsőm. Erre nagyon oda kell figyelni mind a hajszín, mind a smink megválasztásakor. Különösen nyáron kell óvatosnak lennem, amikor a hajam világosabb, a bőröm pedig sötétebb lesz, annak ellenére, hogy minden óvintézkedést megteszek: 11 és 16 óra között nem megyek napra, csak kalapban napozom, és nem spórolok a naptejjel sem. (Mindig színes panamakalapot viselek, ez a titkos fegyverem a nap ellen, inkább a kalap színe változzon a naptól, mint a hajamé. Ahogy nagyanyám is mondta annak idején: „Ca cache la misére.” (Ápol és letakar – értsd: amikor nincs szalonképes állapotban a hajad.) Akkor tehát fessük vagy ne fessük a hajunk? Ez az egyik központi kérdés a barátnőim körében, amikor túl a negyvenen megjelennek az első ősz szálak, és beindulnak a pánikreakciók. A többségünknek eleinte nem akaródzik beadni a derekunkat, és nemet mondunk. Ha te is ódzkodsz tőle, azt javaslom, próbálkozz először egy féltartós hajszínezővel. Átmeneti megoldásként persze frizurát is válthatsz, amivel elodázhatod a döntést. A legkevésbé drasztikus megoldás a henna. Amit sokan nem tudnak: ha már akár egyszer is használtál hajfestéket, akkor a hennát bízvást elfelejtheted, méghozzá örökre. (Állítólag kémiai reakcióba lép bizonyos hajfestékekkel, ami nemcsak a színeket változtatja, meg, de a hajra is ártalmas lehet.) Amikor először jártam Marokkóban egyetemista koromban, irigykedve csodáltam a helybeli nők dús, csillogó haját – akkor hallottam először

a hennáról és az argánolajról –, és alkalmam volt megfigyelni néhány hajápolási szertartást. Ők tudták, mi kell a hajnak. Legtöbbünknek előbb vagy utóbb eljön a nap, amikor az egyre szaporodó ősz szálak elkezdenek zavarni, így nem marad más választásunk, mint beletörődni a hajfestésbe, hacsak nem úgy döntünk, hogy maradunk az ősz haj mellett – de akkor ki kell várni a hosszú átmeneti időszakot, amíg teljesen megőszülünk. Természetesen vannak nők, akiknek kifejezetten jól áll az ezüstösen csillogó ősz haj – ez is lehet az egyéniség egyik márkajelzése –, gondoljunk csak Helen Mirrenre vagy Jamie Lee Curtisre. Legtöbbünknek azonban ez az út nem járható, amíg aktívak vagyunk, és a munkánkban határozott elvárásoknak kell eleget tennünk a külsőnket illetően. Ugyanez a helyzet, ha feltűnően világos a bőrünk – az ősz haj kifejezetten nem megy a világos bőrhöz –, vagy ha egyszerűen csak idősebbnek érezzük magunkat ősz hajjal. Persze nem az őszülés az egyetlen oka, amiért a nők festik a hajukat. Sokan úgy vélik, hogy egy szerencsésen megválasztott szín szemmel láthatóan fiatalosabb külsőt kölcsönöz nekik, különösen, ha a festés mellett még melírozzák is a hajukat. A lényeg itt is a mértékletesség. Nem kell feltétlenül világosabbra festeni a hajunkat ahhoz, hogy csillogó legyen. Ami pedig magát a festést illeti: otthon végezzük vagy bízzuk a szakemberre a fodrászszalonban? Komoly dilemma, hiszen a szalon nemcsak drága, de időigényes is, az otthoni festés viszont korántsem kockázatmentes. Jó néhány nőismerősöm otthon festi a haját, és vannak köztük, akik jól csinálják, de az esetek többségében az eredmény kétesélyes. Én a magam részéről, miután néhányszor látványos kudarcot vallottam az otthoni mosással és szárítással, úgy döntöttem, hogy inkább megengedem magamnak ezt a luxust – legalább addig is lazíthatok egy kicsit –, és szakemberre bízom, aki szebben és jobban megcsinálja. Szerencsémre nekem csak az ötvenes éveim elején kellett elkezdenem a színezést, szemben például anyámmal, aki már a negyvenes évei elején elkezdett komolyan őszülni. Kétségtelen, hogy ha egyszer elkezdted, nem kevés odafigyelést és időráfordítást igényel, hiszen öthat hetente meg kell ismételni az egész műveletet. Én nem vagyok hajlandó havonta festetni, pedig tudom, hogy ez az „előírt” norma, ezért, ha eljön az ideje, inkább színező ceruzát használok – ma már minden drogériában kapható –, amivel egyszerűen és gyorsan eltüntethetem az árulkodó nyomokat. Távolról sem tökéletes, de egyszerű és gyors megoldás, amivel nyerek két-három hetet, de a legnagyobb előnye, hogy kevésbé károsítja a hajam. Tudom, hogy a reklámok szerint a festés nem káros a hajnak, de ezt azért ne vegyük készpénznek… Vajon miért folyik olyan intenzív kutatás-fejlesztés a kozmetikai iparban, hogy minél hajbarátabb, ammóniamentes festékeket tudjanak előállítani? A már kapható „organikus” festékekről pedig tudjuk, hogy botrányosan drágák, ráadásul a használatuk némi szakértelmet is igényel. Inkább próbálj meg keresni egy jó fodrászt a környéken, aki „megismeri” a hajad, és akiben megbízol. Ha sikerül, tarts ki mellette. Egy jó szakembernek is idő kell, hogy ráérezzen a hajadra. Én számos országban és városban festettem már a hajam, de az igazat megvallva nem a legjobbak a tapasztalataim. Franciaország az egyetlen kivétel, azon egyszerű oknál fogva, hogy ott a fodrászok szakképzése – legalábbis néhány évvel ezelőtt még így volt – sokkal magasabb szintű, mind az elmélet, mind a gyakorlat terén. És ezt nem a nemzeti érzület mondatja velem. Nemigen fordult elő, hogy egy barátnőm vagy ismerősöm, akár fiatal, akár idősebb – sírva vagy dühöngve jött volna ki egy francia fodrászszalonból, mert elrontották a fazont vagy a festést, vagy mindkettőt. New Yorkban egész más a helyzet. Sok barátnőmnek – azok között is, akik igazán drága (francia) szalonokba járnak – voltak és vannak rossz tapasztalatai. Nem is kevés. Ezért mondom, ha találsz egy szalont, ahol a vágással és a festéssel is meg vagy elégedve, ne keress tovább. A nyár nem tesz jót a hajnak, különösen a festett hajnak, és különösen akkor, ha huzamosabb időt töltesz a tengerparton vagy egy strandon a napon. A nap és a víz egyaránt megváltoztatják a haj színét: vagy kifakul, vagy kivörösödik, vagy – még rosszabb esetben – zöldes árnyalatot kap. Ha ez utóbbi történik – és sajnos gyakoribb, mint hinnéd –, ellenszert kell készíteni: tégy két aszpirint egy tálkába, tégy rá pár csepp vizet, hogy feloldódjanak, add hozzá a sampont, és keverd össze, hogy pasztasűrűségű legyen. Ha elkészült, kend rá a vizes hajadra, hagyd rajta néhány percig, majd mosd le, és még egyszer mosd meg samponnal is, ahogy szoktad. Ehhez a művelethez a legcélszerűbb egy szulfitmentes, könnyű sampont használni, mint például a L’Oreal Ever Pure vagy a Bumble, és persze a hozzávaló kondicionáló. Ha egy mód van rá, ne tedd a fejed a vízbe, és a napon 11 és 16 óra között ne felejtsd el feltenni a kalapod. Különösen a sötétszőke és világosbarna hajúaknak ajánlatos vigyázni – én is közéjük tartozom –, mert a nap és a víz fakító hatása ennél a színnél a leglátványosabb. Ha nyárra szeretnél egy-két árnyalattal világosabb hajszínt, a régi, jól bevált francia recept szerint tégy olívaolajas borogatást a hajadra. A sűrű konzisztenciájú olívaolaj feloldja a hajszálakon lévő fel nem szívódott festéket és patinát.

MÉG TÖBB VÉDELEM Nyáron bátran félretehetjük a hajszárítót és rábízhatjuk a műveletet a napra és az ujjainkra, így elkerülhetjük az ilyenkor fokozottan érzékeny tüszők károsodását. Ha nyáron, szeles időben biciklire ülsz (ahogy én) vagy elmész kirándulni (ahogy én nem), ajánlatos hátrasimítani a hajad, és lekötni egy kendővel vagy könnyű sállal. Ami azonban a legfontosabb: ne tedd ki közvetlen napsütésnek, és mindig viselj kalapot! Amúgy is újra divatba jöttek, ha még nem vetted volna észre. Ősszel lehetőleg ne melíroztasd a hajad, és fesd vagy festesd egy árnyalattal sötétebbre (vagy kérd meg a fodrászodat, hogy keverten melírozza sötétebb és világosabb árnyalatokkal). Még egy utolsó tanács a festéssel kapcsolatban: ha egy adott alkalomra szeretnél jól kinézni, ne közvetlenül előtte fesd vagy festesd a hajad, mert a festett színnek idő kell, hogy „beálljon”. Ráadásul a hajad a festést követően sokkos állapotba kerül – én legalábbis ezt tapasztaltam –, és a szárítás is – bármilyen profin csinálják – másként működik a festés után. Ezért azt ajánlom, körülbelül egy héttel a nagy esemény előttre próbáld időzíteni a festést. A menopauzát a hajunk is alaposan megsínyli. Sok nő panaszkodik rá, hogy meggyengül, elvékonyodik vagy kifakul a haja. Ilyenkor van a legnagyobb szükség a hiányzó nedvesség pótlására, mert úgy igényli a folyadékot, akár a növények. Csináltass egy laborvizsgálatot is, hogy kiderüljön, nincs-e szükséged valamilyen vitaminpótlásra. Ebben az életszakaszban az immunrendszer sincs a helyzet magaslatán, és az ösztrogénszint csökkenését is megsínyli a szervezetünk. Az ötvenes éveink elején létfontosságú az optimális tápanyagbevitel, hogy zökkenőmentesen átvészeljük a szervezetünk átállását. Gondoskodj róla, hogy a hajad megkapja mindazt a tápanyagot, amire szüksége van. A haj számára a legtáplálóbb étel – minden életkorban – az osztriga. Utána jön a lazac, a makréla, a szardínia, a különböző magvak, leveles zöldségek, a sárgarépa és a friss gyümölcsök. Ha teheted, kerüld a készételeket, a koffeint (az ásványvízzel is jobb vigyázni), a gyorséttermek kínálatát, és minden olyan ételt, amelyben sok liszt és cukor van, mint például a könnyen és gyorsan elkészíthető süteményeket. Sem az alakodnak, sem a szürkeállományodnak, sem a hajadnak nem tesznek jót. Életünk során sok hajat vesztünk, és ez alól senki sem kivétel. A hajhullás ősszel a legintenzívebb, de ez egy természetes folyamat része, és nem is tart sokáig. Ilyenkor tanácsos ásványi anyagokban gazdag, a fejbőrt tápláló hajszeszt használni – a legjobb a Vichy és a Dercos, persze számos más kitűnő márka is kapható a drogériákban –, de vannak éjjeli hajregeneráló szerek is, amelyek szintén gátat vethetnek a fokozott hajhullásnak. Az ok a vas-, a cink-és a proteinhiány, ezért nem győzöm hangsúlyozni: osztriga, osztriga, osztriga. A vékony szálú haj okozza a legtöbb gondot a viselőjének és a fodrászának egyaránt. Ennél a hajtípusnál a száraz vágás csodákra képes: csillogóbbá és dúsabbá teszi. A vékony szálú haj általában szárazabb is, ezért rendszeresen hidratálni kell, ez a legfontosabb. Miután bizonyos termékektől elzsírosodik és lelapul, hajhidratáló spray-kkel ( Bumble), hajerősítőkkel ( Bumble Thickening) és megfelelő samponnal ( Schwarzkopf Professional) kell kezelni, amely tejsav-és keratintartalmának köszönhetően védi és táplálja a hajbőrt. Mindig a tenyeredre öntsd a sampont, és finom mozdulatokkal dolgozd el a hajadon úgy, hogy a fejbőrödet már csak a hab érje. Sose felejtkezz el a kondicionálóról és a balzsamról. A vékony szálú haj meghálálja, ha finom mozdulatokkal, az ujjaid segítségével szárítod. Ha igazán jót akarsz tenni a hajaddal, időnként lepd meg egy-egy nyomelemekben, aminosavakban és vitaminokban gazdag balzsamos kezeléssel. A legyengült vagy száraz hajon – az előbbinek leggyakrabban az E-vitamin, az utóbbinak az Avitamin hiánya az oka – pakolásokkal lehet segíteni. A leghatékonyabb a Fekkai shea vaj – erősebbé és rugalmasabbá teszi a hajad. Miután felraktad a pakolást, boríts rá egy meleg törülközőt, és legalább húsz percig hagyd rajta, hogy a hatóanyagok felszívódhassanak. Ugyanilyen hasznosak a keratintartalmú termékek és a meleg olajos kezelések. A fénytelen hajat – azért hívják így, mert nem veri vissza a fényt – érdemes olajjal kezelni a samponos mosás előtt. Erre a célra az Aveda és a Phyto termékeket ajánlom, az utóbbiak között is kiemelkedik az Alés olaj. Tincsenként kend be vele a hajad, és ne feledkezz meg a végekről sem. Húsz percig hagyd rajta, majd meleg vízzel mosd ki, de csak finom mozdulatokkal, ezután jöhet a szokásos samponos mosás. A tartós stressz és a kimerültség hatására a hajunk is fellázad, ilyenkor a különféle hajszérumok segíthetnek, amelyek újra rugalmassá, csillogóvá varázsolják a hajunkat. A szilikontartalmú szérumokat keresd, például a Schwarzkopf

Göt2B Glossy Anti-Frizz Shine göndörödésgátló szérumot, ami egyenként vonja be a hajszálakat, így lágyabbá, simábbá és fényesebbé teszi a hajad. A szérumot egy ritkább fogazatú fésűvel vidd fel a hajadra – kefe helyett–, és finoman dolgozd el az ujjaiddal. A barátnőmnek, Claudine-nak sok gondot okoz a göndörödés, nála például a John Frieda termékek váltak be legjobban. A vékony szálú hajat tanácsos a fentiek mellett hetente egy alkalommal mélykondicionáló pakolással is erősíteni. De néhány csepp olívaolaj a kiszáradt hajvégekre mindenkinek bármikor jól jön. A haj – bármilyen típusú is legyen – meghálálja. Mondanom sem kell, csakis olyan hajápoló-termékekről és kezelésekről teszek említést, amelyeknek van tudományos háttere, bár a hatékonyságukat bizonyos esetekben nem tudományos felmérések bizonyították, csupán a tény, hogy a gyakorlatban beváltak. De hasonlóan a bőrápoló-szerekhez és az arcplasztika egyre korszerűbb eljárásaihoz, a tudomány a hajápolás terén is egyre újabb és újabb termékekkel fogja kecsegtetni a népességrobbanás idején született negyven felettiek generációját, hogy sikeresen szállhassanak szembe az évek ostromával. Akár tetszik, akár nem, bele kell törődnünk, hogy a hajunk idővel elvékonyodik, és elveszítjük a hajtüszőink körülbelül egyharmadát. A hormonháztartásunkban beállt változások következtében megváltozik a hajunk állaga, szárazabb, törékenyebb lesz, és kevésbé képes ellenállni mind a vegyszereknek, mind a nap UV-sugarainak. Némi reményt adhat, hogy felkészült tudósok serege és kozmetikai cégek tucatjai dolgoznak ebben a pillanatban is azon, hogy megoldást találjanak a gondjainkra. Minden remény megvan rá, hogy belátható időn belül komplex és személyre szabott hajápolási receptekkel siethessünk a hajunk segítségére. Ne feledjük: a tudomány nem áll meg, és a fejlődés előmozdításában a kereskedelem a leghatékonyabb partnere. Minden hajtípusnak megvan a maga szépsége, karaktere és szükségletei. A bőrödhöz hasonlóan a hajadnak is csak akkor tudod megadni azt, amire szüksége van, ha ismered. A megfelelő táplálkozás és az egészség 80 százalékban garantálja a hajad épségét. A fennmaradó 20 százalékot a hajápolással lehet biztosítani.

•5• Szépség némi sminkkel és manikűrrel Mi mindent megteszünk: hidratálunk, sminkelünk, gondozzuk a kéz-és lábkörmeinket, és igyekszünk divatosan öltözni, hogy jó érzéssel nézzünk a tükörbe, és mások is vonzónak, szépnek találjanak. De kinek is szeretnénk valójában tetszeni? Mindenkinek? Hogyan lehetséges ez, amikor minden korban és kultúrában mást tartottak szépnek, és a szépségideál ma is folyamatosan változik – ha nem így lenne, munka nélkül maradnának a divattervezők és a divatipar más résztvevői. Pillanatnyilag világszerte az amerikai-nyugati irányzatok dominálnak, amelyek mindenek fölébe helyezik, mintegy alapkövetelményként, a fiatalos külsőt. A standardizált imázs része a karcsúság, a telt keblek és a finom metszésű, enyhén pisze orr. Emlékszünk még az ázsiaiakra, akik azért szabatják át a külsejüket a plasztikai műtőkben, hogy hasonlítsanak a bálványozott sztárokra? És akkor még nem beszéltünk Iránról, ahol járványként terjed az orrplasztikázás. A burkát viselő nők arcából a szemük mellett gyakorlatilag csak az orruk látható, és az iráni nők is egyre szívesebben „cserélik le” a magukét a szebbnek vélt vagy ítélt, finomabb metszésű nyugati orra. Az orrplasztikázás olyan népszerűségre tett szert az elmúlt években a fővárosban, hogy Teherán kiérdemelte az „orrszabászat Mekkája” címet. Ahhoz, hogy valaki megfeleljen a nyugati divatdiktátorok által kreált művi szépségideálnak, megfelelő testmagasság is kell – gondoljunk a divatlapok karcsú, nyúlánk modelljeire. Vajon miért terjedtek el világszerte a telitalpú és tűsarkú cipők? Ha megnézünk egy rangos díjkiosztó ünnepséget a televízióban – elég, ha az Oscarra gondolunk –, látjuk, hogy a legszebb színésznők, a legnagyobb filmsztárok is úgy öltöznek, mint a modellek. Miután heteken át aszkétaként sanyargatták magukat, hogy lefogyjanak – és mellveregetve sajnáltatják is magukat miatta a médiában, hogy elnyerjék a nagyérdemű rokonszenvét –, belepréselik magukat azokba a ruhákba, amelyeket valamelyik híres divattervező cége vagy egy vezető divatház bocsátott rendelkezésükre az esemény idejére. A ruhakölteményekhez tökéletesen megformázott, szoborszerűen rögzített frizura és makulátlan, kameraképes smink dukál. Ehhez jön a telitalpú vagy tűsarkú topánka, ami uszkve tíz-tizenkét centivel megdobja a magasságukat. Tényleg ez lenne a mai szépségideál? Renoire-nál már az első fordulóban kiesnének. Mintha ez lenne az evolúció végcélja: hogy elérjék a „tökéletes szépséget”, ami, ha belegondolunk, teljes képtelenség. Ez a megjelenés távolról sem illik minden nőhöz. Gyakran elgondolkodom rajta, vajon ki veszi fel ezeknek a csúcsformatervezett ruhakölteményeknek a tömegfogyasztásra szánt kópiáit. Shopping-királynő címre pályázó üdvöskék proccos esküvőkön? Egy biztos: nem olyan nők, akik képesek külsőre is lépést tartani a saját korukkal. Aki igazán ad magára, az egyéniségére, nem követi vakon a divat évszakonként változó szeszélyeit. Ez a fiataloknál még elnézhető, de egy bizonyos kor fölött már inkább visszatetsző. Nem győzöm hangsúlyozni: a szépség relatív fogalom, minden korban mást jelent. Gondoljunk csak bele, milyen volt a magazinokban és filmekben propagált nyugati szépségideál, mondjuk, az 1920-as években: márványosan fehér arc, melyet pirosítóval és vérvörös rúzzsal ellenpontoztak. Egészen addig, amíg színre nem lépett a maga nemében páratlan Coco Chanel napbarnított bőrrel, hogy útjára indítsa az új irányzatot, a bronzos bőr azóta is eleven kultuszát. 1929-re már ez volt az intézményesített szépségideál alapja; a napbarnított bőrt nemcsak szebbnek, de egészségesebbnek is tartották, az egyik vezető kozmetikai cég, a Coty pedig gondoskodott róla, hogy a nők napozás nélkül is szert tehessenek az áhított bronzos színre. A Coty Tan bronzosító púder és olaj arra volt hivatott, hogy „még a napot is meghátrálásra kényszerítse”. A kozmetikai ipar még ma is egyre azon fáradozik, hogy tovább „tökéletesítse”

a bőrbarnító elixírt. Ehhez jönnek még az utóbbi időkben világszerte elterjedt új barnító technológiák, szoláriumok és bronzáriumok, amelyek lehetséges egészségkárosító hatásáról ma már egyre több szó esik. Ami engem illet, szoláriumba ugyan nem járok, és a tűző naptól is igyekszem minden eszközzel védeni a bőröm, de kétségtelenül jobban érzem magam a bőrömben, ha van egy kis színem, ami nem csoda, hiszen én is már az intézményesített napimádat korában születtem és nőttem fel. Az sem kizárt, hogy a tökéletes szépség utáni hajsza következő etapjában visszatérünk a XIV. Lajos udvarában egykor hódító „szebbre és jobbra” festett arcok divatjához. Ezért sem árt, ha az évek múlásával egyre óvatosabban, körültekintőbben bánunk a festéssel.

AMI A SMINKET ILLETI: NÉHÁNY MEGSZÍVLELENDŐ TANÁCS A sminkelés és a bőrápolás, mint tudjuk, két különböző dolog, de a kozmetikai ipar fejlődésével egyre nagyobb az átfedés a két művelet között, ami csakis a bőrünk javát szolgálja. A mai rúzsok például már hidratálószereket is tartalmaznak, amelyek védik az ajkunkat a kiszáradástól. A gondok a színválasztással kezdődnek. Feltehetünk tűzpiros rúzst ötven-, hatvan-, hetvenévesen is? (A vörös rúzs az 1930-as években indult hódító útjára az Oxblooddal az élen. A leglátványosabb hátránya az volt, hogy gyakran elkenődött az ajkak körül, és mindenen otthagyta a nyomát, amihez hozzáértél a kirúzsozott ajkaddal…) A sminkelésnél elsősorban két dologra kell odafigyelnünk, hogy ne visszafelé süljön el: • A túl erősen kihúzott szemöldök és szemhéjak, és a túl élénk színek kombinálása könnyen eltorzíthatja az arcunkat: olyanok leszünk, mint egy bohóc, vagy – még rosszabb esetben –, mint egy groteszk maskara. • A túlzásba vitt sminkelés, különösen az idősebb korosztályok képviselői esetében, rosszabb benyomást tesz, mintha ki se festenénk magunkat. Ugyanakkor egy művészi érzékkel megáldott szakember csodákra képes a sminkkel. A jól eltalált smink összhangban van az egyéniségünkkel, stílust ad, és ugyanakkor a leghatékonyabb „fiatalítószer”. A dolog iróniája, hogy fiatalon nincs szükségünk sok sminkre, és a kevés is jól áll. Viszont minél idősebbek vagyunk, annál több sminkre van szükségünk – legalábbis így gondoljuk, és talán így is van –, de minél többet teszünk fel, annál kevésbé áll jól. Egy másik probléma, amivel számolnunk kell, ha szakemberhez fordulunk sminkelési tanácsért, az elfogultság, hiszen így vagy úgy minden szakember érdekelt, vagy gyártóként, vagy forgalmazóként, vagy kozmetikusként bizonyos termékek propagálásában. Akkor mégis hogyan döntsük el, miből és mennyit, hogy idősebb korunkban is előnyünkre tudjuk kisminkelni magunkat? Őszintén megmondom, én sem tudok csalhatatlan receptet ajánlani. A legjobb, ha magunk kísérletezzük ki a nekünk legmegfelelőbb kompozíciót, és bátran szembenézünk a tükörképünkkel, hogy lássuk, mi áll jól és mi nem. És persze ne feledjük a mantrám intelmét: „A kevesebb több.” Leheletnyi rúzs, diszkrét szemkihúzás, egy kis alapozó és némi gondosan eldolgozott pirosító, hogy élőbbé varázsoljuk az arcunkat, szemünket. Ennyi mindenképpen belefér. Ezen túlmenően azonban már mindenkinek magának kell eldöntenie, mivel javíthat az összképen, hogyan hangsúlyozhatja előnyére az egyéniségét. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a smink, szemben a hajfestéssel, nem képes látványosan visszaforgatni az idő kerekét, csupán arra alkalmas, hogy korodhoz képest hozza ki belőled a legtöbbet. A rossz smink ugyanakkor – túl sok alapozó, vastag vagy rikító festés – inkább hangsúlyozza a korod, kiemeli a ráncokat, és a kontraszt révén öregíti a szemet. A diszkrét és finoman kidolgozott smink ugyanakkor magabiztosabbá tesz, és egy kipihentebb, kiegyensúlyozottabb és vonzóbb ember benyomását kelti mások szemében. Itt az idő, hogy rátérjek a sminkelés részleteire, amelyek ismeretében orvosi és gyógyszeres beavatkozás nélkül, pusztán szépészeti eszközök alkalmazásával nézhetünk szembe az évek kihívásával. Mindenekelőtt az alapozás. Legtöbbünk számára negyven után az alapozók, a korrektorok és a púderek a legkedveltebb és legfrekventáltabb kozmetikumok, de ha nem megfelelően használjuk őket, a barátból könnyen ellenség válhat. Én ezen a téren is minimalista vagyok. Első hallásra talán meghökkentő, amit mondok, de meggyőződésem, hogy minél idősebbek vagyunk, annál kevesebb sminkre van szükségünk. „A kevesebb több” – ez életem egyik útmutató irányelve, amit egy kor után, különösen a sminkelést illetően, érdemes, sőt, egyenesen ajánlatos minden nőnek magáévá tenni. Minél több a pókháló a szemünk sarkában, és minél mélyebbek az arcunkat barázdáló ráncok, annál takarékosabban kell bánnunk az alapozókkal és

púderekkel. Ha ugyanis túl vastag réteget viszünk fel az arcunkra, egy idő után megsüllyed, és ahelyett, hogy elrejtené, még jobban kiemeli a ráncainkat. És még egy hasznos tanács: ha az arcod már szemmel láthatóan ráncosodik, eszedbe ne jusson fényes púdert vagy hidratálót használni. Ezzel ugyanis éppen arra hívod fel a figyelmet, amit palástolni akarsz. C’est tout. A többrétegű, vastag alapozás helyett inkább válassz egy hígabb, folyékony alapozót vagy egy finoman színezett, lumineszkáló hidratálót. Ezek ugyanis csillogóbbá teszik a bőrt, és azt a látszatot keltik, mintha belülről ragyogna. Ugye, milyen jól hangzik? Erre a célra a legjobb a Dior Airflash alapozóhabja; a minimális sminkelés híveinek mindenképpen ezt ajánlanám. Olyan színezetet kölcsönöz az arcbőrnek, mintha most jöttél volna meg egy magashegyi téli túráról. (Ajánlatos törülközőbe csavart hajjal, blúz nélkül felvinni, nehogy a hajunkra és a ruhánkra is jusson belőle.) Ha voltál már kozmetikusnál sminkeltetni vagy láttad a tévében, hogy csinálják a profik, biztosan észrevetted, hogy nem az ujjukkal viszik fel az alapozót az arcra; vagy alapozó-ecsetet, vagy egy puha anyagból készült kendőt használnak. Ezekkel ugyanis egyenletesebben és takarékosabban lehet eloszlatni az anyagot a bőrfelületen. Emellett lágyabban, finomabban lehet velük dolgozni, nem gyakorolnak olyan nyomást a bőrre, mint az ujjaink. Első lépésben tedd fel az alapozót kis köröket formáló pöttyökben a lefedni kívánt felületre, majd az ecsettel finoman dolgozd el a bőrödön, hogy a teljes felületet egyenletesen lefedje. Púdert csak az orrodra, a homlokodra és az álladra tegyél, ha tompítani szeretnéd a bőröd csillogását, de ne vidd túlzásba, a kevesebbel itt is többre mész. A túl sok púder kiszárítja a bőrt és kirajzolja a finomabb ráncokat is. A kozmetika egyik aranyszabálya, amit a jó szakemberek következetesen be is tartanak, különösen a negyven feletti nők esetében: semmi púder a szemek körül. Ha már szóba került a szem, nem árt, ha tudjuk, hogy a bőr a szemek alatt idővel elkezd vékonyodni. Ezzel a rendkívül érzékeny területtel különösen finoman kell bánni. A legtöbb nő, amikor negyven után megjelennek az első finom ráncok, szarkalábak és karikák, gondolkodás nélkül a korrektorért nyúl, hogy eltüntesse az árulkodó nyomokat. Ha túl bőkezűen bánsz a korrektorral, ez is visszafelé sül el, és inkább hangsúlyozza, mintsem eltünteti a ráncokat. Ezért ajánlatosabb hígabb halmazállapotú, folyékony korrektort vagy alapozót használni, amit szintén ecsettel tanácsos felvinni, de a szemek közvetlen környékét ezzel is kerülni kell. A szemkörnyék alapozására az egyik legjobb termék a Maybelline golyós radír és alapozó. Nem túl drága, hatékony és könnyű vele dolgozni. Bobbi Brown, a sminkmágus a szemek környékére is egy lágyabb konzisztenciájú krémet használ, ami elrejti a fáradtság jeleit, de mondanom sem kell, hogy csak bőrbarát, csúcsminőségű krémekkel dolgozik. Ha engem kérdezel, a leghatékonyabb módszer a sok alvás, a pihenés. Ha az ízlésed úgy diktálja, természetesen használhatsz szemkihúzót, szemhéjfestéket vagy szempillafestéket is – akár mind a hármat is egyszerre. A lényeg, hogy egyiket se vidd túlzásba. Egy árnyalatnyi semleges színű szemhéjfesték némi csillámporral, ami ragyogóbbá teszi a szemet anélkül, hogy elhomályosítaná a saját fényét. Egy leheletnyi szemkihúzó-festék, ami hajszálvékony legyen (éppen csak látsszon) az orr közelében, és fokozatosan szélesedjen a halánték felé. Ezzel a kis trükkel lehet ellensúlyozni a szemhéj megereszkedését, ami a korral egyre látványosabb lesz. Amikor pedig a szemhéjkihúzóval már el tudod érni a kívánt hatást, megpróbálkozhatsz a találóan elkeresztelt Lancome Faux Pas-val. Három másodperc alatt fel lehet vinni, és egy művelettel megoldod vele a szemkihúzást és a szemhéjfestést is. Amerikában – különösen a közép-keleti államokban – a különleges alkalmakra előszeretettel festik füstszínűre a nők a szemüket. Az utóbbi években ez a szín klasszikussá vált, de hogy miért, ez számomra is rejtély. Életkortól függetlenül mindenki ezt használja jeles alkalmakkor: esküvőkön, partikon, gálaesteken. De legyen bármilyen nagy a felhajtás, ezt a színt is mértékkel, szerényen használd. Mi értelme új arcot csinálni – vagy csináltatni – magunknak egy olyan alkalomra, amely nem rólunk szól? Én mindig kerültem ilyenkor a feltűnést. Egy másik aranyszabály, amihez ajánlatos tartani magunkat: soha ne fesd ki a szemed alját. A szemkihúzó és a szempillafesték az alsó szempillákon kicsinyíti a szemet. Ráadásul néhány óra elteltével leszivárog az alsóbb régiókba, megtelepszik a szem alatti finomabb ráncokban, és kiemeli a sötétebb árnyalatú bőrfelületeket, karikákat – éppen azokat a szépséghibákat, amiket el szeretnél rejteni. Na és az arcszín? Mindnyájan szebbnek, vonzóbbnak látjuk és tartjuk magunkat, ha van egy kis színe az arcunknak. A pirospozsgás arcszín valójában nem is szépészeti kategória, nem hiúsági kérdés, hanem az egészség, a vitalitás természetes jele. A rózsás pofikákat azonban inkább hagyjuk meg a pufók keruboknak és a gyerekeknek. Egy bizonyos kor fölött a túlpirosított orca inkább felhívja a figyelmet a megereszkedett bőrre. Quelle horreur! Még belegondolni is rossz. Adagold óvatosan a pirosítót, és egy nagyobb ecsettel vidd fel. Mindig a járomcsont felső részén kezdd, a szemed alatt, és az arcod belső részétől kifelé és fölfelé, a füled és a szemed közötti rész irányába húzogasd az ecsetet. Bármilyen is legyen a bőröd alapszíne, kerüld mind a túl sötét, mind a túl élénk színeket, amelyek barna

vagy rézszínű alapozást igényelnek (pl. a bronzosítók), ezek ugyanis sápadttá, fakóvá teszik az arcod. Inkább válaszd a rózsa vagy az őszibarack színárnyalatú alapozót, ezek világosabbá, csillogóbbá varázsolják a bőröd. És még valami: a kozmetikusok többsége az idősebb nők számára pirosításhoz inkább a krémet ajánlja, mint a púdert. Na és az ajak? Oh la la. Azt mondják – és ezt tudományos felmérések is igazolják –, hogy a férfiak számára a nők legérzékibb testrésze az ajkuk. Nem csoda, hogy sok nő annyi figyelmet szentel az ajka szépítésének, hogy feltűnőbbé, színesebbé, csillogóbbá tegye, mert úgy érzi, hogy ettől vonzóbb, szexibb lesz a férfiak szemében. De sajnos, ahogy múlnak felettünk az évek, nem csak az arcbőrünk változik hátrányunkra. Az ajkunk is veszít természetes színéből és teltségéből, kifakul és elvékonyodik – ezért is dönt sok nő egy bizonyos kor után a kollagéninjekciók mellett. A bőrfelülete is megváltozik, apró, hajszálvékony ráncok keletkeznek rajta – hasonlóak a szemünk körül képződő pókhálókhoz. C’est la vie. Ugyanakkor sok nő, a nagy igyekezetben, hogy eltüntesse az árulkodó jeleket, nem veszi észre, hogy az ajkainkra ugyanúgy áll a „kevesebb több” aranyszabálya, mint az arcunkra, a szemünkre és az öltözködésünkre. Itt is ajánlatos tehát kerülni a túlzásokat. A túl feltűnő rúzs, az élénk neonszínek és a mélyebb, sötétebb árnyalatok nem előnyösek az elvékonyodott ajkakon. De nem javasolnék egy szép merlot-t sem. Inkább válassz egy szolidabb rózsaszínt, ami szinte miden bőrszínhez jól megy. Sok esetben a sima ajakfény is elég – látszatra ez is teltebbé teszi az ajkad, méghozzá feltűnés nélkül. És még egy jó tanács: A következetesség a sminkelés terén ugyanolyan fontos, mint a komfortérzés, hogy jól érezd magad a saját bőrödben. Sok mindent szó szerint a saját bőrömön tanultam meg, és ezt számtalan fényképpel és videofelvétellel bizonyítani is tudom. Még egyszer hangsúlyozom: a sminkelés terén sem vagyok híve a túlzásoknak. Csak annyi kell belőle, amennyi jól áll, és természetesen hat. Aktív éveim során a munkámból adódóan sokszor kellett megjelennem a tévékamerák előtt, és ilyenkor mindig profi sminkesek vettek kezelésbe a felvételek előtt. Bármilyen jó szakemberek is voltak, nem sikerült egy Catherine Deneuve-öt csinálniuk belőlem, az viszont gyakran megesett, hogy a „kezelést” követően nem ismertem magamra a tükörben. Volt egy időszak, amikor minden rangosabb délelőtti tévéshow profi kozmetikusokkal preparáltatta ki a meghívottakat a felvételre. A sminkelés feltétele volt a részvételnek, csak az vehetett részt a műsorban, aki alávetette magát a procedúrának. Mindegyik sminkes másként dolgozott, és a végeredmény is minden esetben más volt, még akkor is, amikor közvetlen egymás után két jelenésem is volt két különböző csatornán. Minden alkalommal rábeszéltek valami újításra, változtatásra: egy kis ez itt, egy kis az ott… Ami az eredményeket illeti, talán ötből – de lehet, hogy tízből – egyszer sikerült kihozniuk belőlem a maximumot, ami elég volt ahhoz, hogy legközelebb ne mondjak nemet. Most már tudom, hogy butaság volt bedőlnöm nekik. Manapság a műsorvezetőknek megvannak a saját, állandó sminkeseik, akik ismerik a bőrüket, az arcukat, pontosan tudják, mire van szükségük, ismerik a stúdiót, a hátteret, a fényviszonyokat, és azt is, hogy milyen termékekkel érhetik el a legkedvezőbb hatást. Ezek a kozmetikusok a szakma avatott mesterei, akiknek állandó klientúrájuk van, és pontosan tudják, hogy hozzák ki a kuncsaftjaikból a maximumot. A képlethez persze az is hozzátartozik, hogy a stúdiófelvételek fényviszonyai és maguk a kamerák olyan speciális sminkelést igényelnek, amilyet senki nem csináltatna magának más alkalomra, vagy éppen az utcára. „A kevesebb több” igazságára az Oscar-díj-kiosztók vezettek rá. Ez tipikusan az a fajta munka, amiről azt mondják, hogy „nagyon kemény, de valakinek ezt is meg kell csinálni”. A pezsgős éveim során, amikor az LVMH-nak és a Veuve Clicquot-nak dolgoztam, rendszeresen eljártam Hollywoodba, a díjkiosztókra és a gálát megelőző, illetve követő fogadásokra – ezt mosolyogva mondom. Ha a fél tucat legelegánsabb szálloda egyikében foglaltál szobát, ahol a díjkiosztóra érkezett sztárok is megszállnak, számíthatsz rá, hogy válogatott finomságokkal fognak traktálni, amíg ott vagy, elhalmoznak ilyen-olyan ajándékokkal, kedvezményekkel, és válogatott ruhakölcsönzési ajánlatokkal is kecsegtetik azokat a vendégeiket, akiknek fontos, hogy jól nézzenek ki, mert jelenésük lesz a rangos eseményen. Azon a bizonyos estén – a gála estéjén – egész Hollywood kiöltözik, mert mindenki csodásan akar kinézni. Én annak idején több alkalommal is a Rodeo Drive egyik elegáns szalonjába kaptam grátisz belépőt, ahol megcsinálták a frizurám és a sminkem. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a „grátisz” akkor és ott azt jelentette, hogy 100 dollárt amúgy is otthagytál borravalónak azért, amit, ha fizetned kell, ugyanennyiért megcsinálnak, de ha pár utcával odébb keresel egy jobb szalont, akkor akár 25 dollárból is megúszod). És hogy mindez miért volt „ingyen”? Egyszerűen azért, mert ott voltam. A hajammal nem is volt semmi gond, rendesen megcsinálták. Ami viszont a sminket illeti… A saját arcommal mentem be a szalonba és valaki máséval jöttem ki. Profin megcsinálták, nem tagadom, csak éppen nem én voltam. Jobban örültem volna, ha a saját arcommal jelenhetek meg a kosztümös fogadáson, amire hivatalos voltam.

A KÖRÖMKÉRDÉS A körömápolás a szépségápolás elengedhetetlen része, ami sok tekintetben hasonlít a sminkeléshez és a hajápoláshoz. A hajunkhoz hasonlóan a körmünk is öregszik, ezért a körömápolással is alkalmazkodnunk kell az évek múlásához. Az ápolt körmök rengeteget javíthatnak a megjelenésünkkel keltett összbenyomáson, ezért fokozott figyelmet igényelnek. Emlékszel még a répavörös hajú hölgyre a Palais Royal előtt? Képzeld el ugyanazt a színt a körmeiden. Ha rám hallgatsz, negyven fölött kerülöd a feltűnő, rikító színeket. A megfelelő színválasztás azonban nem elég; a szépen manikűrözött körmök a jólápoltság legbeszédesebb tanúi. Sok nőnek maga az elfoglaltság is jó érzés, és ha meg vagyunk elégedve a körmeinkkel, ez a közérzetünkre is jó hatással lehet. Az évek múltával egyre lassabban nőnek a körmeink, veszítenek a fényükből, és szárazabbá, törékenyebbé válnak. Bizonyos elváltozások a körmünkön, a hajunkhoz hasonlóan, egészségi problémák következményei, amelyek az esetek többségében a helytelen táplálkozásból adódnak – drasztikus diéták vagy túlzott fehérjebevitel esetén figyeld a körmeidet, és te is látni fogod a beszédes jeleket. Előrehaladottabb korban a körmök megsárgulhatnak, elveszíthetik korábbi fényüket, és a felületük érdessé, hullámossá válhat. Ez egy természetes biológiai folyamat része, ugyanúgy, mint a lábkörmeink, különösen a nagylábujj körmeinek a megvastagodása, megkeményedése. Minél szembetűnőbbek ezek a tünetek, annál több odafigyelést, ápolást – főként polírozást és fényezést – igényelnek. A körömlakkozás nem is olyan régen még otthoni elfoglaltság volt, a nők többsége maga végezte, és csak ritkán, különleges alkalmakkor látogattak el egy kozmetikai szalonba, hogy egy-egy hajmosás és hajfestés mellé ráadásképpen manikűröztessenek is. Az elmúlt évtizedben ezen a téren is sok minden megváltozott, és nemcsak New Yorkban, de mondhatom, hogy világszerte. A kávézókhoz, bárokhoz hasonlóan a körömápoló szalonok száma is látványosan megszaporodott a nagyvárosokban. Manhattanben, ahol lakom, kilométerenként minimum egy tucat manikűrszalon működik – legalább annyi, mint kávézó – a forgalmasabb utcákban, és tapasztalataim szerint zsúfolásig tele vannak nyitástól zárásig. A manikűröztetés mint a szépségápolás elengedhetetlen része ma már rutintevékenységnek számít. Miután a nők jelentős hányada rendszeresen jár kozmetikai szalonokba manikűröztetni és pedikűröztetni – többek között azért, mert bizonyos műveleteket nem tudnak maguk otthon elvégezni–, az igények egyre nőnek, egyre többet szeretnénk kihozni a körmeinkből is, hogy még szebbek, mutatósabbak legyünk. A kozmetikusok pedig az egyre újabb és rafináltabb eljárásokkal mindent megtesznek, hogy minél nagyobb jelentőséget tulajdonítsunk a körmeinknek, mert így tudják folyamatosan növelni a forgalmat és a bevételt. A világ már csak így működik. Ez persze nem jelenti azt, hogy neked is mindenáron csillámporral bevont élénk rózsaszín műkörmökkel kellene felékesíteni magad. Nem árt tudni róla, hogy bár a legkorszerűbb akril műkörmök viszonylag ártalmatlanok – jóllehet a körömlemez elvékonyodásától, a kisebb repedésektől és törésektől ezek sem óvják meg maradéktalanul a körmöd –, eltávolításukat követően könnyen okozhatnak allergiás bőrgyulladást, valamint gombás és bakteriális fertőzéseket. Ne feledd: egy bizonyos kor után a kevesebb több, és ez az aranyszabály a körömdíszítésre is ugyanúgy érvényes, mint a hajviseletre és a sminkelésre. Az éveink számának egyik legárulkodóbb tünete, ami egyre komolyabb kihívást jelent a kozmetikai sebészet számára, a kézfejünk. Ugye, te sem szeretnéd rikító színekben pompázó, csillogó-villogó műkörmökkel felhívni a figyelmet ráncosodó, barna foltokkal tarkított kézfejedre? Mindez nem jelenti azt, hogy én nem szívesen kényeztetem magam időnként egy-egy szolidabb manikűrrel és pedikűrrel, különösen mióta – hála a növekvő versenynek – látványosan csökkentek az árak. De nem árt, ha tudjuk, hol a határ, és kerüljük a végleteket. Ez utóbbira beszédes példa az abszurditás határát súroló hal-pedikűr. SaintRémy-de Provence-ban egy leleményes francia vállalkozó fejéből pattant ki a „zseniális” ötlet, hogyan fejje meg a pedikűrre vágyó gyanútlan turistákat. Egy széken ülve be kell áztatni a lábukat egy megfelelő méretű, langyos vízzel telt akváriumba, amelyben apró halak tucatjai „veszik kezelésbe” a kuncsaftok lábát, ami abból áll, hogy leharapdálják az elhalt felhámot a körmök körüli bőrfelületről. Állítólag nem olyan hatékony, mint a pedikűrolló vagy a különböző bőrápoló szerszámok. Ha egyszer rászánnám magam, hogy kipróbáljam, csakis korai időpontot kérnék, lehetőleg reggelit, amikor a halak még elég éhesek.

•6• Rendszeres testmozgás feltűnés nélkül Mi lesz a korosodó táncosokkal? Egy profi versenytáncos élete alkonyán is bátran keringőzhet, ha bírják a lábai, de egy balett-táncos pályája ugyanolyan rövidre szabott, akár az atlétáké, és gyakran megesik, hogy egy sérülés miatt idő előtt vissza kell vonulnia a színpadról. És azután? Marad a tanítás? Vagy valami újba kezd, más területen próbál érvényesülni? Bármilyen meglepően hangzik, egyre növekvő számban találkozni velük a rohamosan fejlődő, és egyre népszerűbb bien-étre (wellness-fitnesz) üzletágban. Ezek az emberek magasan képzett, komoly eredményeket felmutatott profik, akik tökéletesen ismerik az emberi testet, csakúgy, mint a jó kondíciót biztosító testedzési módszereket, és kitűnő torna-, jóga-, pilates-és gyrokinézis-edzők és oktatók lesznek belőlük. Ellentétben a sokszor meglehetősen szerény képzettségű önjelölt amatőr oktatókkal, akik az utóbbi években elárasztották a piacot, ezek a szakemberek a különféle edzésmódszerek, testedzési gyakorlatok és stílusok mellett értenek a légzéstechnikához és a masszázsokhoz is. Miután – minden különösebb fizikai adottság híján – egész felnőtt életem során fokozott figyelmet fordítottam a testemre, nekem is szükségem volt külső segítségre, méghozzá szakemberek irányításával, akik nemcsak a fizikumomnak megfelelő testgyakorlatokat írták elő, de megtanítottak az önfegyelemre és a kitartásra is – ami nélkül nem sikerült volna úrrá lennem időről időre feltámadó restségemen. Ehhez részletesen kidolgozott edzéstervek is kellettek, csakúgy, mint a rendszeres tanácsadás, ami újra felélesztette bennem a megfogyatkozott ambíciót. Szerencsémre New Yorkban, ahol élek, sikerült rátalálnom az egyik legkiválóbb oktatóra Alicia személyében. Alicia a New York-i Városi Balett társulatának táncosa volt, aki tizenkét évet töltött aktív táncosként a színpadon, amikor alig harmincévesen, egy baleset – és egy súlyos szerelmi csalódás – miatt kénytelen volt felhagyni a szerepléssel, és wellness-fitnesz oktatóként és edzőként kezdte újra az életét a virágzásnak indult üzletágban. Minden adottsága megvan hozzá, és hihetetlen lelkesedéssel végzi a munkáját. Egy évvel ezelőtt úgy döntött, hogy egy kis változásra van szüksége, és visszaköltözik az öreg kontinensre (Észak-Európában született). Párizsban telepedett le, annak ellenére, hogy egyáltalán nem tudott franciául. Fel is kerestem, amikor legközelebb Párizsban jártam, és kiderült, hogy egy pilates-tornacentrumban vállalt állást. Imádja Párizst, nagyon jól érzi magát, és elkezdett franciául tanulni. – De hogy tudsz úgy tanítani Párizsban, hogy nem beszéled a nyelvet? – kérdeztem tőle. – Egyszerű – felelte mosolyogva. – A tanfolyamok résztvevőinek többsége áttelepült amerikai vagy turista, akik csupán néhány hetet töltenek itt. Et voilà. Helyben vagyunk. A francia nők többsége ugyanis, függetlenül attól, hogy hány évesek, nem lelkesednek a tornatermi testedzésért, nem szeretnek zárt térben sportolni. Ez afféle kulturális örökség nálunk. Persze más tényezők is szerepet játszanak abban, hogy vonakodnak a rendszeres testedzéstől: túl időigényes (szívesebben csinálnak valami mást helyette), túl sok energiát igényel, vagy csak egyszerűen lusták hozzá. A francia nők pedig közismerten nem kedvelik az olyan tevékenységeket, amelyekben a befektetett időhöz és energiához képest nem találnak elég örömet. És te hogy vagy a testmozgással? Azért kérdezem, mert bizonyított tény, hogy a rendszeres testmozgás lassítja az öregedést. Ezért is ügyelek rá tudatosan, a mindennapi rutintevékenységeim során is, hogy megragadjak minden mozgáslehetőséget – azért ezt a szót használom az edzés helyett, mert ha a fizikai aktivitás szerves része az életednek, akkor nem minősül edzésnek. Például ha valahova két-három emeletet kell felmennem, mindig a lépcsőt választom a lift helyett. A tudatosan végzett mozgás a harmonikus élet alapfeltétele egy bizonyos kor után, legyen az egyszerű séta, lépcsőmászás, jógázás, tánc, úszás, biciklizés vagy szex – és, igen, a torna is, különösen hatvanöt után. A jó közérzethez egyenesen nélkülözhetetlen, de természetesen ezt sem kell túlzásba vinni. Nem kell halálra gyötörni magad, mint a rivaldafényben fürdő sztárok, akik a napjuk egyharmadát ezzel töltik, hogy elég fittek legyenek.

Lehetnek bármilyen edzettek, előbb vagy utóbb értük is eljön a kaszás. Az idő és a gravitáció ellen nincs orvosság. Lassan járj, tovább érsz – gondolj a teknősre, a francia nőkre és a nyúlra –, legyen szó sétáról, úszásról vagy gyrokinézisről. Ügyelj a súlyodra és az alakodra. Ügyelj a légzésre. És ne hagyd, hogy eltompuljanak az érzékszerveid. A francia tévében és a mozivásznakon mostanában gyakran feltűnik egy szlogen, amit minden kedves olvasómnak figyelmébe ajánlok. Így hangzik: „Manger… bouger”, ami körülbelül annyit tesz: „Egyél bátran, de mozogd is le, amit ettél”. Ma már Franciaországban is egyre látványosabban érvényesülnek a globalizációs tendenciák, egyre több a teltkarcsú, sőt, kifejezetten túlsúlyos ember. A fenti szlogennel is sajnos többnyire a gyorséttermek és az ott kapható műételek reklámjait fűszerezik. (És az illetékesek nem veszik észre, hogy az egészséges életmódra buzdító reklámok csak kidobott pénz a kormánynak, ha rossz helyre teszik őket, mondjuk, egy csábító gyros-tál alá.) Ez a két ige – egyél és mozogj – jól megfér egymás mellett, és ha következetesen tartod magad a kettős parancsolathoz – persze úgy, hogy egyiket sem viszed túlzásba –, jó esélyed van rá, hogy életed utolsó évtizedeiben is megőrizd az egészséged és a kondíciód. És akkor még nem is említettem a jó közérzetet, ami az elégedettség, sőt a boldogság nélkülözhetetlen előfeltétele. Nem is hangzik rosszul, igaz? És ráadásul adómentes!

MIT MOND A TUDOMÁNY (ÉS A TERMÉSZET)? Nem szeretném részletekbe menően ecsetelni az öregedés fizikai folyamatát. Ha reggel, amikor felkelsz, nehezedre esik a mozgás, és úgy érzed, mintha berozsdásodtak volna a tagjaid, tudod, miről beszélek. És ha még nem tapasztaltad, készülj fel rá, hogy hamarosan te is megtudod. Ha reálisan nézzük a dolgokat, számolnunk kell az öregedés fizikai szimptómáival, és ehhez képest kell mérlegelnünk annak az életmódnak az előnyeit, amelyben fontos szerepet kap a rendszeres testmozgás. A különböző testrészeinkben – főként az ízületeinkben és gerinctájon – időről időre jelentkező fájdalom a korral járó fiziológiai elváltozások következménye. A kötőszöveteink veszítenek rugalmasságukból, az ízületi folyadékok mennyisége csökken, az izomrostjaink zsugorodnak. Ez az oka, hogy a mozgásunk fokozatosan lelassul, enfin. Ha valahol, Provence-ban megtapasztalhatod ezt a jelenséget. A magyarázatot megadja a helybeliek egyik kedvenc mottója: „Doucement le matin, pas trop vite l’aprčs-midi, lentement le soir” (Délelőtt óvatosan, délután megfontoltan, este nyugodtan). Az évtizedek során izmaink fokozatosan veszítenek a tömegükből – a folyamat sajnos már a húszas éveink közepén elkezdődik –, és ezzel arányban az erőnk és a teherbíró képességünk is csökken. Hetvenéves korára az emberek jelentős része izomtömegének 30-40 százalékát is elveszti. Hatvan fölött a mozgatóideg-sejtek rohamos sorvadásnak indulnak, ezzel párhuzamosan sokkal több gyors (fehér) izomrostot veszítünk, mint lassút (vöröset), ezért lassul le a mozgásunk és romlik az egyensúlyérzékünk. Hozzávetőlegesen huszonöt éves korunkban kezdődik a keringési rendszerünk hanyatlása is. A pulzusunk is fokozatosan lassul: évtizedenként átlag öttel kevesebbet ver percenként. A tüdőnk oxigénfelvevő kapacitása is tízévenként kb. öt százalékkal csökken. Az oxigén továbbításáért felelős véredények merevebbek lesznek, a vérünk besűrűsödik, és magasabb lesz a vérnyomásunk. A légzőrendszerünk teljesítménye hosszabb távon akár negyvenötven százalékkal is csökkenhet. De nem sorolom tovább, ennyi is elég, hogy lássuk, mi vár ránk. Ha ma is agrártársadalomban élnénk és mezőgazdasági munkával keresnénk a kenyerünket, meglenne az egészséges életmódhoz szükséges napi testmozgásunk, ugyanakkor nem érnénk meg ilyen magas kort, mert korábban elvinnének a betegségek és a balesetek. A modern tudásalapú társadalomban azonban fizikailag passzív életmódra vagyunk kárhoztatva, mert ez a tanulás egyik alapvető feltétele. Igen, mindennek megvan a maga ára, a tudásnak is.

MIT TEGYÜNK ÉS MIÉRT? Kezdjük egy kis szemléletváltással, aminek a segítségével változtathatunk rossz hétköznapi beidegződéseinken. Mi lenne, ha legközelebb, amikor kocsival munkába vagy vásárolni mész, nem a bejárathoz legközelebbi parkolóhelyet keresnéd akár több kör árán is, hanem leparkolnál az első üres helyen, és onnan szépen elsétálnál a bejáratig? Lehet,

hogy ezt a tippet nem most hallod először. Én magam is mástól hallottam annak idején, és 2004-ben „álltam át” az akkor még újnak számító módira, amelynek ma már számos követője van. Neked is köztük a helyed. Nézz a tükörbe, és tedd fel magadnak a kérdést, hogy a napi teendőid végzése során mozogsz-e eleget? – 30–60 perc aktív testmozgás a minimum. Ha nem, miért? Ennél kevesebb mozgás már az egészséged rovására megy. Egyike azon kevés eseteknek, amikor a kevesebb nem több. Miért élnél egészségtelenül? A testmozgás nem állítja meg az idő múlását, de lassítja az öregedés folyamatát… beaucoup. A rendszeres testmozgással is megtámogatott egészséges életmóddal nemcsak az életünket hosszabbítjuk meg néhány évvel, de az életminőségünkön is sokat javíthatunk a hátralevő években. A testmozgás növeli az izomtömeget és ezzel párhuzamosan az izomerőt, serkenti az anyagcserét, csökkenti a koleszterinszintet (a káros koleszterinokét), jótékony hatással van az agyműködésre (emlékezetkiesések), jobban alszunk tőle, csökkenti a vérnyomást, oldja az izmok merevségét, könnyebbé teszi a mozgást, és javítja az egyensúlyérzékünket. Kell ennél több? A testmozgás megtervezésekor elsősorban a következő adottságokkal kell számolnunk: • Erőnlét • Rugalmasság • Mozgásképesség • Légzés (tüdőkapacitás) Elsősorban olyan fizikai tevékenységeket kell beiktatnod a mindennapi teendőid sorába, amelyek fokozzák az erőnléted, gyorsítják a szívritmusod, fokozott oxigénfelvételt igényelnek, és így nagyobb teljesítményre késztetik a tüdőd, aktiválják az izmaidat és a kötőszöveteidet. Ha a fentiek közül valamelyik nem teljesül a napi tevékenységeid során, gondoskodj olyan mozgásról, ami pótolja a hiányt. A lépcsőmászás például minden szempontból ideális mozgás – három-négy emeletnyi is megteszi –, de bármikor eljöhet az az idő, amikor komolyabb edzésre lesz szükséged. Az első gondok többnyire az erőnlét kapcsán jelentkeznek, ezért ezen kell megfelelő gyakorlatokkal javítani. Jó hír, hogy ma már a megfelelő erőnléti edzésekkel – különösen idősebb korban – kitűnő eredményeket lehet elérni az izomtömeg növelése, az egyensúly-javítás, a mozgás, a testtartás és az izomzat fejlesztése terén. Itt az idő, hogy beszerezz egy pár könnyebb kézi súlyzót, és beiktass néhány ellenállóképeség-növelő gyakorlatot a napirendedbe. Én saját tapasztalataim alapján mostanában bizonyosodtam meg a gerincerősítő gyakorlatok áldásos hatásáról. Javult az egyensúlyérzékem, jobb lett a testtartásom, nőtt a tüdőkapacitásom, a mozgásképességem, a rugalmasságom, és gyakorlatilag megszűntek a korábban rendszeresen jelentkező gerincés hátfájdalmak. Ma már a heti menetrendem szerves része egy-egy adott koreográfiára épülő pilates-gyakorlat, ami jelentősen növeli az esélyeimet az évek elleni harcban, és biztosítja a minőségi élet lehetőségét a rám váró utolsó életszakaszban. Normális esetben a sétálás, a lépcsőmászás és az úszás kockázatmentes mozgásformák, amelyek senki számára nem járnak fokozott sérülésveszéllyel. A konditermi edzés azonban már egy másik kategória. Ha emellett döntesz, szükséged lesz egy edzőre vagy fizikoterapeutára (egy célzott tanfolyam is megteszi), aki megmondja, milyen gyakorlatokat kell végezned, és testre szabott edzéstervet készít számodra. A férjem minden reggel tornázik pár percet, hogy bemozgassa magát, bejárassa az izmait, az ízületeit, és könnyítsen a derékfájdalmain. Az évek során továbbfejlesztette a gyakorlatsort, de amikor nemrég elment egy fizikoterapeutához tanácsadásra, kiderült, hogy néhány hagyományos rutingyakorlat nemhogy jót nem tesz, de kifejezetten ártalmas a számára. Az internet ebben a tekintetben is fantasztikus, az információk valóságos tárháza sok önjelölt háziorvos és mozgásterapeuta számára. Elismerem, nem kis dolog, hogy megbízható szakmai forrásokból szerezhetünk információkat, megtudhatjuk, mi lehet a betegségünk oka, és milyen kezelés(ek)re van szükségünk a gyógyuláshoz. Az internetes képzésnek ugyanakkor megvannak a veszélyei is, hiszen a „netes szakértők” a legjobb esetben is csak amatőrök. Ha hatékonyan és hosszú távon szeretnénk orvosolni a bajainkat, különösen akkor, ha már korábban is voltak egészségi problémáink, szükségünk van egy megbízható szakemberre.

A MINIMALISTA (ÉN IS AZ VOLTAM EGYKOR) Vasárnap reggelenként teszek egy kiadós sétát a párizsi otthonom közelében lévő Luxembourg-kertben. Itt szoktam látni egy férfiakból és nőkből álló, tíz-tizenkét fős tai-chi tornacsoportot. (Idősebbek is vannak köztük.) Ott tornáznak a parkban, a fák árnyékában. Leülök egy padra és percekig elnézem a lassított felvételre emlékeztető, gondosan megkoreografált mozdulatokat, amelyek egyszerre mulattatóak és megnyugtatóak. Vajon miért csinálják? Csupán a testmozgás kedvéért? Erőnlétjavító edzésképpen? Egy fitneszprogram részeként? Aktív kikapcsolódás? Örömforrás? Ahogy elnézem azokat az embereket, számukra valószínűleg mindez egyszerre. Száz méterrel távolabb mások a szokásos vasárnapi teniszmeccseiket játsszák. Ha választanom kellene az edzőterem és a park között, nem kérdés, hogy az utóbbi mellett döntenék. A szabadban végzett tornagyakorlatok és a teniszezés egyaránt egészséges testmozgás, amelyben örömünket leljük. A francia nők többsége imád sétálni, és minden alkalmat meg is ragad, hogy használja a lábait. Ahova csak lehet, gyalog megyünk – legalábbis azok, akik A francia nők nem híznak útmutatásai szerint élnek –, és ha úgy érezzük, hogy egy nap nem gyalogoltunk eleget, találunk rá ürügyet és módot, hogy pótoljuk a mulasztást. A metróban a nők többsége a mozgólépcső helyett inkább a lépcsőt választja. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a gyaloglás az egyik legegészségesebb testmozgás, de sajnos ma már világszerte egyre kevesebb embertől halljuk, hogy „elmegyek egy kicsit sétálni”. Az amerikaiak elmennek egy kiadós túrára vagy órákig gyötrik magukat egy edzőteremben – inkább beiktatnak egy-egy keményebb edzést a heti menetrendjükbe, mintsem gondoskodnának a mindennapos, rendszeres mozgásról. Nem győzöm hangsúlyozni: naponta egy húszperces séta – ennyire van szükségünk. A legjobb reggel, felkelés után, de ha délután vagy este megyünk, az sem baj. Ha ennél többre vágysz, valami olyan mozgásra, ami jobban motivál, akkor próbálkozz nordic walkinggal vagy aqua-fitnesszel. Franciaországban már mindkét műfaj hódít. Ha motivációra van szükséged, van még egy közkedvelt megoldás: szerezz egy kutyát! Hogy pontosan értsd, mit akarok mondani: napi minimum húsz perc séta a legjobb könnyű testmozgás, amivel megőrizheted az egészséged és a kondíciód. És akkor még nem említettem a testsúlyra gyakorolt jótékony hatását. Én átlag napi negyven percet sétálok, de előfordul, hogy ebből alkalomadtán két óra is lesz. New Yorkban kitűnő a metróhálózat, de ha szép az idő – egy évben átlagban tíz hónapon át viszonylag jó idő van –, többnyire gyalog teszem meg a félórás vagy akár egyórás utat – attól függően, honnan indulok – hazáig. Szép időben kényelmesen lesétálhatsz akár több kilométert is anélkül, hogy elfáradnál. Van egy floridai barátom, aki minden hétköznap reggel találkozik a barátnőivel, hogy sétáljanak és beszélgessenek egy félórát, mielőtt bemennek a munkahelyükre. Minden elismerésem. Hihetetlenül egészséges testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt. Eszembe is jutott róla egy régi mexikói mondás, mely szerint: „A társalgás a lélek tápláléka.” A társalgással fűszerezett séta tehát egyszerre lehet testi és lelki táplálék annak, aki pozitív hozzáállással éli meg az időskort. Sohasem értettem azokat az embereket, akik az első emeletre is lifttel mennek. Bármilyen furcsa, Amerikában ez a szokás. Abban a manhattani apartmanházban, ahol lakom, nap mint nap találkozom olyan lakókkal – köztük húszharmincéves fiatal férfiakkal –, akik sportszerelésbe öltözve lifttel mennek le a földszinti edzőterembe. Én ugyan nem jártam még ott, de ők sem jártak még a tiszta, rendes, jól kivilágított és biztonságos lépcsőházunkban, ahonnan ugyanúgy eljuthatnak a földszintre. Jöhet a következő „tükrös” kérdés: te élsz a hétköznapjaidban a testmozgásnak ezzel a legegyszerűbb és egyben leghasznosabb módjával? Ha nem, bármikor elkezdheted anélkül, hogy át kelljen írnod a napi menetrended. Tavasszal és ősszel mindenhol szép a világ, érdemes a szabadban tölteni fél órát, már csak a napsütés és a jó levegő kedvéért is, ami testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt jó hatással van ránk. Nem győzöm hangsúlyozni: a napi rendszerességgel végzett séta – különösen, ha megfűszerezed pár percnyi bemelegítő mozgással, nyújtással, és kiegészíted néhány vérkeringés-serkentő, izomerősítő gyakorlattal (egy-egy tempósabb etap a séta során is megteszi), nem feledkezve meg a relaxációról sem – csodákra képes. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy mindenkinek elég a napi rutintevékenységek közé beiktatott testmozgás, van, akinek ennél többre, intenzívebb mozgásra van szüksége, amire időt kell szánni, és be kell iktatni a heti programjába. Az aktív dolgozók számára a napi munka mellett nem könnyű időt szakítani a rendszeres mozgásra. Én úgy oldottam meg ezt a gondot, hogy kicsit korábban keltem, és munkába indulás előtt húsz percet jógáztam vagy tettem egy kiadósabb sétát. (A hétvégéken emeltem az adagot.) Egy idő után olyan természetessé vált a mindennapos mozgás, hogy már el sem tudtam volna képzelni az életem nélküle.

Annak idején A francia nők nem híznak ban is szereplő Dr. Csodától kaptam a jó tanácsot, hogy bármilyen mozgásról is legyen szó, lehetőleg felkelés után végezzük, mielőtt megreggelizünk. Azt nem árulta el, hogy ez miért fontos, én pedig, ifjonti naivitásommal elmulasztottam megkérdezni tőle. Jó, de miért pont reggeli előtt? A választ nemrég kaptam meg az egyik unokatestvéremtől, aki korábban profi atléta volt – ma már az ötvenes évei derekán jár, makkegészséges, elképesztő kondícióban van, derűs, jókedvű és isteni humora van – : a reggelre időzített testmozgás a leghatékonyabb módszer, hogy rövid úton, különösebb erőfeszítés nélkül megszabaduljunk a fölösleges kilóktól. (Nálam bevált. A reggeli előtti húszperces jógázásnak köszönhetem, hogy évtizedeken át nem volt semmi gondom a súlyommal.) A magyarázat egyszerű: a reggeli előtti testmozgás azért ilyen hatékony, mert éjszaka a testünk a zsírszövetekben lévő tartalékokból nyeri ki a szervezetünk működéséhez szükséges energiát, és felkelés után is folytatja a zsírállomány égetését egészen addig, amíg nem jut újra kívülről táplálékhoz. Reggeli után újra átáll a frissen bevitt tápanyag feldolgozására. Ezért különösen a fogyni vágyóknak ajánlom, hogy fogadják meg ezt a tanácsot, és ha néhány hónapig be tudják tartani, hogy mindennap húsz percet mozognak reggeli előtt, pár hónap alatt búcsút inthetnek a középtájon megtelepedett zsírpárnáknak. Ne add fel akkor sem, ha nem tudsz korán – vagy elég korán – felkelni! Ha csak ebédidőben, vagy este, munka után tudsz időt szakítani némi mozgásra, az is jobb, mintha egyáltalán nem mozogsz semmit. De gondolom, ezzel már nem mondok semmi újat…

LÉGZÉS A legnagyobb horderejű felfedezés, amit azóta tettem, hogy ráléptem az öregedés útjára, a légzéssel kapcsolatos. (Ha az önérzetemre hallgatok „öregedés” helyett inkább azt mondtam volna: „előrehaladottabb koromban”, de a tükröm időben figyelmeztetett.) Felismertem, mi minden múlik a légzésen. Persze nem csak a puszta légzésről van szó, én is tudom, hogy a légzés elsődleges életfunkciónk, ami nélkül nem is élhetnénk. (Naponta körülbelül 21 000 be-és kilégzést végzünk, ami biztosítja azt az oxigénmennyiséget – átlag napi 45 kg –, amire a testünket alkotó sejteknek szüksége van. De nem mindegy, hogyan lélegzünk. A helyes légzéstechnika, és ennek következetes alkalmazása a mindennapokban szintén csodákra képes. Ha sikerül az átállás, valósággal újjászülethetünk tőle. Valójában elválaszthatatlan az aktív testmozgástól, nem véletlen, hogy a fitnesz-, aerobik-és tornagyakorlatok szerves részét képezi. A helyes légzés önmagában is testgyakorlat, de emellett a mentális gyógyászatban is fontos szerepe van. Idősebb korban különösen fontos az intenzívebb rekeszizomműködés és a tüdőkapacitás növelése, amivel több oxigénhez juttatjuk a szervezetünket. Így több energiánk lesz, és növekszik a teherbíró képességünk is. A helyes légzés elválaszthatatlan a pozitív hozzáállástól, amelynek birtokában stresszmentesebb, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb életet élhetünk. Mindnyájan tisztában vagyunk a stressz egészségkárosító hatásával. A tudatosan kontrollált légzés nemcsak az egészségünk egyik alapfeltétele, de nagymértékben javítja az életminőségünket is, és nélkülözhetetlen a harmonikus öregkort biztosító pozitív hozzáálláshoz. Nem is értem, miért nem tanítják az iskolákban. Provence-ban a férjemmel megismerkedtünk egy kameruni masszázsterapeutával, aki egy misszionárius buzgalmával téríti a pácienseit a helyes légzés útjára. A foglalkozásai valóságos szeánszok. Egzotikus illatú gyertyákkal körülvéve mantrikus énekre emlékeztető kántálással ismételgetjük a „varázsigéket”: „Respires… respirez!” (Lélegezz!), „Abandonnez-vous!” (Engedd el magad!), amelyek valóban hatnak, mert néhány perc alatt teljesen ellazulunk tőle. (Belégzés… benntartás… kilégzés.) Azóta, hogy megismertük, a „Respirez!” valóságos szállóigévé vált családi és baráti körben. Régebben sokan és sokszor figyelmeztettek rá, hogy túlságosan gyenge, „sekélyes” a légzésem, és igazuk volt. Az utóbbi években – a mai napig – mindent megteszek, hogy javítsak a légzéstechnikámon, ami máris sokat fejlődött, és rengeteg pozitív változást hozott az életembe. Számos alkalommal a legkülönbözőbb helyeken és helyzetekben voltam tanúja a rossz vagy elégtelen légzés káros következményeinek: aerobik-és tai-chi-edzéseken, táncmulatságokon, koncerteken, konferenciákon, előadásokon. Megfigyeltem az embereket, hogyan lélegeznek, amikor mozognak, énekelnek vagy beszélnek. Abban a tévhitben élünk, hogy tudjuk, hogyan kell be-és kilélegezni, a szánkon vagy az orrunkon át venni a levegőt, mégis a legtöbbünk nem jól, sok esetben kifejezetten rosszul, elégtelen hatásfokkal csinálja. Ha megnézel egy kisbabát, látni fogod, hogyan kell helyesen lélegezni. A babák ugyanis még hasi légzők, ami azt jelenti, hogy a rekeszizmukkal végzik a légzést (a felnőttek többsége mellkasi légző). Ha sikerül az átállás, és egy idő után beidegződik a hasi légzés, gyökeresen meg fog változni az életed.

Mindenekelőtt a stressz, az idegesség okozta problémáktól fog megszabadítani. Én a jóga segítségével sajátítottam el a helyes légzés technikáját, és meg is tanultam egy sor, kifejezetten ezt a célt szolgáló gyakorlatot, amelyeket rendszeresen el is végzek, amikor jógázom. Jógázni azonban nem lehet „mellékesen” vagy „közbevetőleg” – erre időt kell szakítanunk a napi rutintevékenységek mellett, vagy akár azok rovására. Eltekintve azoktól, akik mindent a legrövidebb idő alatt és a lehető legintenzívebben akarnak csinálni, hogy alaposan megizzasszák magukat, mindenki számára könnyen elérhető és gyakorolható mozgás. Amellett, hogy a különböző pózok váltogatásával, nyújtó és feszítő gyakorlatokkal karbantartja a testünket, relaxál is, ami – különösen egy bizonyos kor után – nélkülözhetetlen a harmonikus életvitelhez. Hogy mindezt honnan tudom? Tapasztalatból. A történet egyetemista koromban kezdődött Párizsban, amikor először vettem részt két különböző jógatanfolyamon. Akkor nem igazán jött be, és a második tanfolyam végeztével abba is hagytam, és el is felejtkeztem róla röpke húsz évre. Aztán, harminckilenc évesen New Yorkban taxival mentem valahova egy fontos megbeszélésre, amikor egy hirtelen fékezésnél megrándult a derekam. Egy teljes évig fájt a hátam, gyakorlatilag szünet nélkül – kivéve azt az egy-egy órát, amit a csontkovácsnál töltöttem, és mondjuk, még egy másikat a kezelés után –, hol erősen, hol erősebben, hol szinte elviselhetetlenül, egészen addig, amíg egy olasz ismerősöm, aki már régóta ott élt a környéken, meg nem adta a jógaoktatója nevét és címét. A rendelője két háztömbnyire volt a munkahelyemtől. Az első két alkalom után elmúlt a hátfájásom. Faithnek aranykeze van, és pontosan tudta, mire van szükségem, de már az első találkozáskor tudomásomra hozta, hogy bizonyos gyakorlatokat rendszeresen csinálnom kell, méghozzá életem végéig. Valósággal újjászülettem. Hihetetlen megkönnyebbülés volt, és boldoggá tett, hogy visszakapom a régi önmagam, és újra teljes életet élhetek. Először nála, a stúdiójában kezdtem a rendszeres gyakorlatokat ebédidőben, egy-egy félórás egyéni foglalkozás keretében, később pedig csatlakoztam az egyik esti csoportjához. Minél többet tanultam, annál jobban megszerettem a jógázást. Pár év múlva átálltam az otthoni jógázásra, és azóta is minden reggel ezzel kezdem a napot. Ma már elképzelni sem tudom az életem nélküle. Fizikailag, lelkileg, szellemileg és szakmailag egyaránt rengeteget köszönhetek a rendszeres jógázásnak. Valóságos áldásnak bizonyult az életem szinte minden területén. Ha egyszer-egyszer valamilyen oknál fogva elmulasztom, tudom, hogy az a napom már biztosan nem lesz az igazi. Ha még nem jógáztál, itt az idő, hogy elkezdd! Meglátod, csodákat tesz. Nekem elhiheted. Akik fúvós hangszeren játszanak, könnyedén elsajátítják a helyes légzéstechnikát, de ugyanígy vannak ezzel a sportolók is, elsősorban az úszók. Én nem vagyok nagy sportember, de úszni szeretek, igaz, ebben sem jeleskedem. Mellúszásban elboldogulok a vízben, és ez nekem elég. És ha sikerül összehangolnom az agyműködésemet, a mozgásomat és a légzésemet, hihetetlen mértékben megnő a teherbíró képességem. Csak úszom egyik hosszt a másik után, mintha csak sétálnék, és nem fáradok el. És ez a légzésnek köszönhető. Minden ezen múlik. Absolument. A légzőgyakorlatoknak van még egy óriási előnye minden más testmozgással szemben: bárhol és bármikor végezheted őket anélkül, hogy bármiben hátráltatna, vagy külön időt kellene szánnod rájuk. Íme négy gyakorlat a sok közül, amelyet rendszeresen végzek. Az első egy nagyon egyszerű és semmi erőfeszítést nem igénylő módja annak, hogy átszoktasd magad a hasi, vagy rekeszizommal történő légzésre. A második erősíti a hasi és rekeszizmokat, amitől laposabb lesz a hasad, és a hátad is kihúzza, így a tartásodon is javít. A következő főként a tüdőkapacitást növeli, a negyedik pedig egy relaxációs gyakorlat, ami amellett, hogy megnyugtat, a vérnyomást is csökkenti. Ugye, milyen jól hangzik? Rekeszizom-gyakorlat Ezt a gyakorlatot állva, széken ülve vagy akár fekve is végezhetjük. Rendszeresen kell végezni néhány percen át úgy, hogy minden figyelmedet a légzésedre összpontosítod. Ha mégis másra gondolsz közben, próbáld meg átállítani az agyad, úgy, hogy csak a gyakorlatra figyelsz. Ez egy egyszerű és könnyen kivitelezhető alapgyakorlat, csakúgy, mint a másik három, de rendkívül fontos és hasznos. Próbáld ki, és meglátod, hogy igazam van. A rekeszizmod segítségével szívd be a levegőt – érezd, ahogy a köldököd mozog: belégzéskor előre, kilégzéskor vissza, ahogy megfeszül, illetve elernyed a hasizmod. Figyeld meg, hogy lélegzik egy baba, és látni fogod, hogyan kell a hasi légzést csinálni. (A felnőttek túlnyomó többsége mellkasi légző.) Tedd az egyik kezed a hasadra és érezd, ahogy belégzéskor kitágul. Kilégzéskor húzd be a hasad, hogy a köldököd visszafelé, a gerinced irányába mozogjon.

Mindig az orrodon keresztül szívd be, és a szádon keresztül ereszd ki a levegőt. A belégzés rövidebb, a kilégzés hosszabb ideig tartson! Számolj kettőig a belégzésnél, négyig a kilégzésnél. A gyakorlat során fokozatosan csökkentsd a légzésed ritmusát – a vége felé már számolhatsz négyig a belégzésnél és nyolcig a kilégzésnél. Lazítógyakorlat Ez a gyakorlat az izmokban és az ízületekben felgyülemlett feszültség levezetését szolgálja. Sok jógaoktató ezzel a gyakorlattal zárja a foglalkozásokat, de vannak, akik ezzel is kezdik. „Savasana” a neve, és tökéletesen el tudja lazítani az egész tested. Öt-tíz percig kell végezni. Ha tovább csinálod, légy résen – különösen munka közben –, mert könnyen megeshet, hogy a nagy ellazulástól elalszol – velem már megesett. Ahhoz, hogy a többi gyakorlatot is elvégezhesd, ébren kell maradnod, úgyhogy koncentrálj! Amikor nagyon leterhel a munkám, vagy egy hosszabb utazás során nyugtalan, netán ideges leszek, ez az egyszerű gyakorlat rövid idő alatt visszazökkent a normális kerékvágásba. Természetes testtartásban feküdj háttal a földre – vagy a szőnyegre, vagy egy vékonyabb matracra! (Én a munkahelyemen a padlószőnyegen csináltam, az utazásaim során pedig egy vastagabb szállodai törülközőn.) Ebben a pózban a gerinced magától ellazul, mert nem kell terhet tartania. Mielőtt elkezded a légzőgyakorlatot, ügyelj a következőkre: A fejed egyenes tartásban legyen, ne dőljön se jobbra, se balra, azaz a mennyezet felé nézzen. A nyakad legyen nyújtva. A vállad tartsd egyenesen, ne húzd fel a nyakad felé. A két karod nyújtsd ki a testeddel párhuzamosan, kissé távolabb a törzsedtől, a két tenyered fölfelé nézzen. A csípőd tartsd egyenesen, egy szintben legyen a bal és a jobb oldala. A két lábad csípőszélességnyi terpeszben legyen – a térdeid ne érjenek össze –, enyhén kifelé fordított lábfejjel. A medencéd úgy tartsd, hogy a feneked fölött a hát természetes görbülete megmaradjon! (Amíg néhány alkalmat követően ez a testtartás nem válik automatikussá, kérj meg valakit, hogy ellenőrizze, megvan-e az a bizonyos rés a hátad alsó része és a padló között.) Ha ily módon kényelmesen elhelyezkedtél, hunyd le a szemed, csukd be a szád, és kezdd el a ritmikus légzést – úgy, ahogy az előző gyakorlatban leírtam: Lassan szívd be az orrodon át a levegőt, tartsd benn két másodpercig, majd lassan engedd ki, és így lélegezz néhány percig, amíg érzed, hogy teljesen ellazultál. Váltott orrlyukú légzés Ez is egy klasszikus légzésjavító gyakorlat, amit bármikor és bárhol lehet végezni, akár a munkahelyeden az íróasztalodnál, vagy a konyhaasztalod előtt ülve. Ezt is minden reggel csinálom, és csodásan nyugtató hatása van. Kezdd a gyakorlatot a bal orrlyukaddal. Először csak ezen végy levegőt, úgy, hogy a hüvelykujjaddal zárd le a jobb orrlyukad. Szívd be a levegőt úgy, hogy négy másodpercig tartson. A kilégzést feleilyen lassan végezd (nyolc másodperc). Hatszor egymás után ismételd meg a műveletet. Ezután ugyanígy csináld végig a sorozatot a jobb orrlyukaddal is. Ha már annyira megszoktad az egy orrlyukú légzést, hogy egyáltalán nem kényelmetlen, megduplázhatod az orrlyukankénti légzésszámot tizenkettőre. A következő variációnál szívd be a levegőt a bal orrlyukadon (hüvelykujj a jobb orrlyukon) kb. négy másodperc alatt, majd zárd le mindkét orrlyukad a két hüvelykujjaddal, és tartsd benn a levegőt tizenhat másodpercig; ezután engedd ki a levegőt a jobb orrlyukadon nyolc másodperc alatt. Ismételd meg a műveletet fordított sorrendben, úgy, hogy a jobb orrlyukadon szívod be, és a balon engeded ki a levegőt. Hármanként váltogasd az orrlyukaidat (3 be: bal, ki: jobb; 3 be: jobb, ki: bal). Gyors légzés Ez a gyakorlat „Kapalabhati” néven ismert, és a maga nemében az egyik leghatásosabb. A szó szoros értelmében kipucolja a tüdőd. Emellett erősíti a hasizmot, és ezért elég kalóriaigényes, de ezzel nem érdemes foglalkozni. Remélem, te sem számolod folyton a kalóriákat! Keress valahol egy kényelmes ülő pozíciót. Ügyelj rá, hogy a gerinced egyenes legyen. A megfelelő összpontosítás érdekében vedd fel a két kezeddel a jóga-pozíciót: a két kezed a combodon, úgy, hogy a mutató és hüvelykujjaid összeérnek, és fölfelé, a homlokod közepén, a két szemöldököd között lévő úgynevezett „harmadik szem” felé mutatnak.

Lehunyt szemmel és csukott szájjal kezdj el szaporán lélegezni úgy, hogy hirtelen megfeszíted a hasizmod, és az orrodon át hagyod kiáramlani a tüdődből kipréselt levegőt. A belégzésre nem kell figyelned, ilyenkor ez magától megy, ahogy a hasizmod elernyed. Kezdetben csináld meg hússzor egymás után, majd egy kicsit pihentesd a hasizmodat, és hagyd, hogy a tüdőd teljesen megteljen levegővel. Idővel elmehetsz akár ötven, sőt száz ismétlésig is. Na látod. Ugye, máris mennyivel nyugodtabbnak, kiegyensúlyozottabbnak érzed magad?

•7• Pihenés, lazítás… és játék egyszerre? Miért ne? Hány órát töltesz alvással naponta? Biztos vagy benne, hogy eleget alszol? És ha igen, hogyan? Hogyan készülődsz a lefekvéshez? Van egy bevett szertartásod? Van „én-időd” – olyan napszak vagy néhány óra két-három alkalommal egy héten, amit csak magadnak szentelsz valami fizikai vagy szellemi elfoglaltság jegyében? Mint tudjuk, az elme önnön helye, minden itt dől el. Ez is csak rajtad múlik. Na és hogy állsz a szabadsággal? A franciák nagyon komolyan veszik a pihenést. És te? Játszani szoktál? Ha igen, hogyan? Neked mit jelent a játék? Értem, és még? Alvás, én-idő, amit csak magadra szánsz, szabadság és játék. C’est tout. Ez minden. A franciák átlagban napi kilenc órát alszanak. Ez lényegesen több, mint az amerikai barátaim alvásideje, akik büszkék rá, hogy nem töltenek többet az ágyban öt-hat óránál, de van, akinek még ez is sok. Hányszor hallottuk már és hány embertől: „Nekem elég öt óra alvás is.”? Badarság. Ki vonná kétségbe, hogy szoros összefüggés van a francia nők kiugróan magas átlagéletkora és az alvásra fordított idő között? A férjem amerikai, és amikor Párizsban vagyunk, mindig feltűnnek neki a sötét ablakok, ha késő este, tizenegy óra tájban megyünk haza egy baráti összejövetelről vagy egy színházból. A franciák többsége ilyenkorra már lefeküdt aludni. Tévézni nem nagyon szeretnek, és eszük ágában sincs fennmaradni egy késő esti műsor miatt. Délután hazamennek a munkából, elkészítik a vacsorát, és kényelmesen elköltik – nekik ez is szórakozás, kikapcsolódás! –, aztán pihennek egy kicsit. Vannak, akik még olvasnak egy félórát, vagy hallgatnak egy kis zenét, de tízre, legkésőbb tizenegyre a többség már an dodo, azaz alszik. Semmi késő esti, netán éjszakai e-mailezgetés vagy szörfölés a neten. Mennyire más ez, mint New Yorkban, ahol éjjel is zajlik az élet! Ha éjjel kettőkor kinézünk a manhattani házunk ablakán, mindenfelé fényeket és embereket látunk. És ha néha hajnalban kell kelnünk, hogy egy korai járattal utazzunk el valahova, csodák csodája, itt is, ott is világosak még ugyanazok az ablakok, amelyek fényét este láttuk. Nem semmi! Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a huszonéves fiatalok Párizsban nem szeretnek ugyanúgy szórakozni szombat este, klubokba járni, táncolni, inni és zajongani az utcákon a forgalmasabb városrészekben, akár éjfél után is. Vagy hogy a tizenévesek vezényszóra felállnak a számítógép mellől este tízkor. Vagy hogy senki nem néz későn tévét, és ha igen, akkor is szigorúan kikapcsolja tizenegykor. De ezzel együtt is, New York és Párizs két külön világ, mintha nem is ugyanazon a planétán lennének. Manhattanben a környékünkön este tizenegykor ugyanannyian vannak az utcán, mint délelőtt ugyanebben az órában, de lehet, hogy még többen is, és nemcsak hétvégén, de a hétköznapokon is. Franciaországban a forgalmasabb pályaudvarokat leszámítva este tizenegykor sehol nem látsz ennyi embert egy helyen. Ha kipróbálod a fent leírt gyakorlatokat, van rá esélyed, hogy te is élvezhesd a hosszú és nyugodt alvás áldásait, és ezt természetes úton érheted el. (A recept nélkül kapható altatók száma egyre nő mind az Egyesült Államokban, mind Franciaországban… Nesze nekünk globalizáció!) Függetlenül attól, hogy melyik korcsoportba tartozol – a negyvenesek, ötvenesek, hatvanasok vagy az idősebbek közé –, a következő tanácsok, ha megfogadod őket, sokat segíthetnek abban, hogy néhány dolgon változtass az életedben, és javíts az életminőségeden. Képes leszel szembenézni az éjszaka kihívásával, és a megfelelő mennyiségű és minőségű alvással az egészségedért is sokat teszel – minél többet alszol, annál kevesebbet eszel. Mozgás, mozgás, mozgás mindennap! Tudományos felmérések tanúsága szerint a testmozgástól – amellett, hogy megszabadít a fölösleges kalóriáktól – jobban alszunk. És ez nem azt jelenti, hogy egy maratont kellene futnunk vagy

órákig izzadnunk az edzőteremben. Egy húsz-harminc perces tempós séta vagy egy félórás jógázás is megteszi. (Csak arra ügyelj, hogy ne közvetlenül lefekvés előtt csináld, mert akkor előfordulhat, hogy az ellenkező hatást éred el vele!) Tartózkodj az ajzószerektől! Főként a koffeintől, a nikotintól és az alkoholtól. Felspannolják az idegrendszert, nehezebben alszol el tőlük, és ha sikerül, akkor is éberebben, nyugtalanul fogsz aludni, ami kevésbé pihentető, mint a mély alvás. Sokan, akik azért isznak kávét, hogy a koffeintől frissebbek, éberebbek legyenek napközben, megdöbbennek, amikor tudomásukra jut, hogy az ajzószer hatása a fogyasztástól számítva akár tizenkét órán át is tarthat. Próbálj meg átállni a menetrendszerű lefekvésre és felkelésre! A szervezetünknek nagyon fontos a rendszeresség, a kiegyensúlyozott életritmus. Ha megpróbáljuk átállítani a testünket egy új ritmusra, hogy mindig ugyanakkor feküdjünk le és keljünk fel – akkor is, ha úgy érezzük, hogy nem aludtuk ki magunkat –, egy idő után megszokja és engedelmeskedni fog. Ha beállt az új ritmusra, az se baj, ha hétvégenként egy kicsit tovább lustálkodunk. Ötven fölött ajánlatos hetente kétszer a megszokottnál egy órával korábban lefeküdni. Meg fogsz lepődni, mennyi pluszenergiát nyerhetsz ebből a kis ráadásból. Csak akkor feküdj le, ha aludni mész! Igazad van, egyvalamit lehet még csinálni az ágyban, ráadásul jobban is alszol tőle, de ez az egyetlen kivétel. De ha tévézel, a napi kiadásaidat összesíted, papírmunkával bíbelődsz, eszel, a laptopodon dolgozol vagy csak egyszerűen semmit téve heverészel az ágyon – mindezzel csak késlelteted az alvást, aminek az lesz az eredménye, hogy nehezebben fogsz elaludni. A gyógyteák csodákra képesek. A kamilla, az ánizs, a macskagyökér és édeskömény teakeverékek bizonyítottan kitűnő nyugtatók; egy csésze is elég, hogy könnyebben, gyorsabban álomba szenderülj. A bioboltok, patikák és gyógynövényszaküzletek a teakeverékek széles választékát kínálják. A vidéki nagymamámnál, ha este megittunk egy csésze frissen fejt, langyos tejet lefekvés előtt, pár perc alatt az egész ház elcsendesedett – idősek, fiatalok egyaránt – minimum nyolc órára. Lefekvéskor kapcsolj ki minden fényforrást! A fény az agyunk számára azt jelenti, hogy nappal van, ezért fokozza az éberséget és hátráltatja az alvást. A világításszabályozókkal nemcsak áramot spórolunk, de az ébrenlétből az alvásba történő „természetes” átmenetet is biztosíthatjuk. Kapcsold ki a számítógépet és a tévét minimum fél órával lefekvés előtt! De még jobb, ha egy órával korábban megteszed. Mindkét készülék aktív működésre készteti az agyunkat, és ezzel az elalvás ellen dolgozik. Gondoltad volna, hogy a monitor fénye, ha bekapcsolva hagyod a számítógéped, éberségre serkenti az agyat, és így zavar az alvásban? Pedig így van. Tudom, hogy nehéz elszakadni a tévétől és a laptoptól, de gondolj arra, hogy ez is része a rákészülésnek, amivel a jobb, mélyebb alvást készíted elő. (Afféle előjáték, de ez más lapra tartozik). Ha lefekvés után fél órával még mindig nem alszol, kelj fel, és olvass egy kicsit – lehetőleg ne egy vérpezsdítő kalandregényt –, vagy hallgass halkan egy kis zenét, ami elringat. Ha ágyban maradsz úgy, hogy nem vagy álmos, csak még nyugtalanabb leszel, ami fokozza az éberséget. Ne rakd tele a hasad lefekvés előtt! Próbáld meg úgy időzíteni a vacsorát, hogy legalább két-három óra elteljen az utolsó evés és a lefekvés között. A proteindús ételeket hagyd meg reggelire, ebédre kevesebb fehérje is elég, vacsorára pedig minél kevesebb, annál jobb. (Tudom, hogy nehéz betartani a kétórás szabályt, ha az ember este elmegy valahova vacsorázni a családjával vagy a barátaival, de ez az a bizonyos kivétel, aminek erősítenie kell a szabályt.) Minél könnyebb a vacsorád – a franciák este előszeretettel esznek levest előételnek –, annál több az esélyed, hogy jól aludj éjjel. Van igazság a közismert francia mondásban: „Qui dort dîne.” (Ha este éhes vagy, feküdj le aludni, és megspórolsz egy étkezést.) Az éhség hatékony altató. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy üres gyomorral menj aludni, de ha a tévé előtt telerakod a hasad ezzel-azzal – anélkül, hogy észrevennéd –, nem biztos, hogy nyugodt éjszakád lesz.

Úgy alakítsd ki a hálószobád, hogy ideális környezetet biztosítson az alváshoz. Lefekvés előtt szellőztess ki, legyen inkább hűvös, mint meleg, és lámpaoltás után legyen teljesen sötét! Ha nincs sötétítőfüggönyöd, vegyél fel alvómaszkot, és ha olyan helyen laksz, ahol az utcán nagy a zaj, kapcsolj be éjszakára egy ventilátort vagy egy fehér zajt generáló készüléket, vagy használj füldugót. És ne feledd, ha nem aludtad ki magad rendesen, másnap ideges leszel, kevésbé tudsz koncentrálni, hamarabb elfáradsz, és a szívednek sem tesz jót. (A gyakori kialvatlanság különösen a nőknél növeli a szívinfarktus veszélyét.) Arról nem is beszélve, hogy a bőrödet – különösen az arcbőrt – is megviseli. Bonne nuit, mes amies!

STRANDIDŐ, SZABADIDŐ, NYARALÁS Francoise Sagan szerint „ Mon passe-temps favori, c’est laisser passer le temps, avoir du temps, prendre du temps, perdre mon temps, vivre à contretemps.” (A szabadidőmet akkor élvezem a legjobban, ha nem próbálom kitölteni valamivel, ha hagyom, hadd teljen az idő, ha úgy érzem, mindenre van időm, ha bátran vesztegethetem az időm, ha időtlenül élek.) Ahogy már említettem ennek a fejezetnek az elején, a testi-lelki egyensúly az egészség alapfeltétele. Azt hiszem, ezzel valamilyen szinten mindnyájan tisztában vagyunk, mégis gyakran szem elől tévesztjük, mi a jó, mire van igazán szükségünk. Főként azt, hogy igenis időt kell szánnunk magunkra: időt a játékra, a pihenésre, a kikapcsolódásra. Mennyi szavunk van erre még: nyugalom, lazítás, relaxálás, ejtőzés, rekreáció, feltöltődés… És nem véletlenül. Ez is jelzi, mennyire szükségünk van minderre, különösen ötven fölött, amikor az immunrendszerünk is hanyatlásnak indul. Sokakban lelkifurdalást ébreszt a pihenés, ha nem munkával, kötelességteljesítéssel töltik minden idejüket. Ezt nevezem én rossz hozzáállásnak. Aki így gondolkodik, annak itt az ideje, hogy szemléletet váltson. Ha legközelebb találkozol egy ismerősöddel, kérdezd meg tőle, hogy szokott-e játszani, és ha igen, mit és hogyan. Meg fogsz lepődni, milyen képpel néznek majd rád, milyen tanácstalanul hallgatnak, vagy hogy mentegetőznek majd, hogy nekik nincs idejük ilyesmire. Minden, amit a testi-lelki egyensúlyod megőrzése érdekében teszel, produktív tevékenység, beleértve a játékot, a kikapcsolódást is. A játékos, mégis aktív időtöltésnek számtalan módja van. Ilyen például a golf is, bár kissé időigényes – legalábbis akik rendszeresen golfoznak, ezt mondják –, de kétségtelenül nagyon hasznos időtöltés, kitűnő kondicionáló, mind testi, mind szellemi értelemben, és időskorban – akár hetvenen túl – is lehet űzni. El tudom képzelni, milyen jó érzés lehet egy-egy jól eltalált ütés, ami arra ösztönöz, hogy még és még, ne hagyd abba. A víz melletti (tengerpart, strand) szabadidőprogramok is rendkívül pihentetőek, és számos játéklehetőséget kínálnak. Az úszás az egyik legnépszerűbb testmozgás Franciaországban. Én, amikor úszom, sose gondolok arra, hogy ez most edzés vagy egészségmegőrző testmozgás, de tudom, hogy minden szempontból jót tesz. Gondoljunk csak Michel Druckerra, a francia tévé egyik legnépszerűbb műsorvezetőjére, aki olyan régóta ott van a képernyőn, hogy vicc is született róla: ha veszel egy új tévét, a tréfás kedvű eladók azt mondják, a legújabb típusokban már tartozékként benne van. Országszerte százezrek nézik a vasárnap délutáni show-műsorát. Kétségtelen, hogy a népszerűségét részben a megjelenésének köszönheti. Jóval túl van a hetvenen, de még mindig fantasztikusan néz ki, akár húsz évet is letagadhatna. A varázsszere pedig, akár hiszed, akár nem, a natation, azaz az úszás. Gondoltál már rá, milyen kifejező a mondás: „Úszik a boldogságban”? – Igen, az úszás valóban boldogít. Hogy mennyire igaz, elég Monsieur Druckerre nézni: egy ember jócskán túl élete delén, mégis tele vidámsággal, életkedvvel, energiával. Saját bevallása szerint úgy tizenöt évvel ezelőtt kapott rá az úszásra, és az évek során valóságos szenvedélyévé vált. Akit tehet, rábeszél – kollégát és rajongót, fiatalt és időset egyaránt –, hogy kezdjen el rendszeresen úszni, és a követői tábora egyre nő. Az orvosok sem győzik hangsúlyozni az úszás előnyeit: jót tesz a szívnek, a hátnak, a kedélyünknek és nem utolsósorban karcsúsít. És ez még távolról sem minden: segít a kopott ízületek regenerálásában, erősíti az izomzatot, rugalmasabbá tesz, serkenti a szívműködést, növeli a tüdőkapacitást és javítja az agy vérellátását, és ezáltal a szellemi teljesítőképességet. Drucker egy barátja tanácsára kezdett el úszni, hogy aktív mozgással enyhítsen a hátfájásán és a stresszen, ami kezdett elviselhetetlenné válni. Eleinte heti két és fél órát töltött a medencében, hogy leússza a kívánt mennyiséget. Korábban is rendszeresen mozgott, Provence-ban sokat sétált és még többet biciklizett – ma is rendszeresen nyeregbe ül, amit magam is

tanúsíthatok, mert számtalanszor láttam, amint nekivág az Alpilles-ba vezető legmeredekebb szerpentineknek –, de az úszástól valósággal újjászületett. Nemcsak a hátfájása múlt el teljesen – több évi szenvedés után –, de a gerincét is kiegyenesítette, ami jót tett a testmagasságának; leadott minden fölösleget, és az egész külseje sportosabb, fiatalosabb lett. Saját állítása szerint az úszás megmentette az életét. A hasizma akár a kő, és minden edzés után endorphin hormonnal feltöltve lép ki a medencéből. Íme, egy bevált recept az öregedés ellen. Ahogy mondtam, minden a hozzáálláson múlik. PÉTANQUE A golf mellett a tenisz is egyike azoknak a rekreációs sportoknak, amelyeket időskorban is lehet űzni. Világszerte elterjedt és népszerű, nem csak a fejlett országokban. Az utóbbi években Franciaországban is látványosan megnőtt a hódolói tábora, igaz a társas sporttevékenységek között honfitársaim körében változatlanul a kerékpározás vezet, és ezt követi az egyre szélesebb körben hódító pétanque. Nekem is ez az egyik kedvenc szabadidősportom, mert kortól és fizikai erőnléttől függetlenül bárki játszhatja, és társas sport lévén kitűnő közösségépítő időtöltés. A 65 milliós Franciaországban 20 millió ember, a lakosság közel egyharmada játssza rendszeresen vagy alkalomszerűen ezt a játékot. Nem is olyan régen még csak Provence-ban és az ország déli részén, valamint Korzikán, Spanyolországban és Olaszországban (az ottani változata boccie néven ismert) játszották. Az utóbbi két-három évtizedben indult világhódító útjára, amiben nekem is volt némi részem, ugyanis 1990-ben részt vettem abban a kampányban, amelynek során szerte Amerikában pétanque-versenyeket szerveztünk a francia forradalom évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek keretében. Ma már a világ legtávolabbi országaiban is ismerik, ami elsősorban a nyaranta Franciaországba látogató turistáknak köszönhető, akik elvitték a hírét hazájukba. Az egykor francia fennhatóság alá tartozó országokban és tartományokban – Québecben, Vietnamban, Kambodzsában és Laoszban – is rendkívül népszerű. A pétanque társasjáték: két-, három-vagy négyfős csapatokban játsszák. Az egyes játékosoknak az a céljuk, hogy a saját fémgolyóikat minél közelebb gurítsák a pálya közepén álló fagolyóhoz, az úgynevezett cochonnet-hez. Különböző nehézségi szinteken és stratégiákkal játsszák; gyerekeknek és felnőtteknek, profiknak és szerényebb képességű, de lelkes amatőröknek – én is közéjük tartozom – egyaránt izgalmas és szórakoztató, közösségépítő időtöltés. Magam is provence-i lévén – ha hazalátogatok, máig itt van az otthonom –, számtalan meccset láttam már, főként a falunkban, ahol gyerekkoromban minden vén szivar ezzel ütötte agyon az időt a kocsmaudvarokon, még karácsony szent napján sem mondtak le róla! Csak Provence-ban 570 klubja van a Ligue Paca de pétanque et jeu provencal-nak (ez a tartományi szövetség teljes neve), amelynek hat osztálya több mint 50 000 aktív tagot számlál. Én kamaszkoromban kaptam rá, és azóta sem untam meg, igaz, soha nem voltam olyan megszállottja, mint néhány falunkbeli – férfiak és nők egyaránt –, akik minden áldott nap játszanak. Legtöbben hétvégenként játsszák, méghozzá a legkülönbözőbb helyszíneken. Párizsban már a Luxembourg-kertben is láttam pétanque-ozókat, New Yorkban pedig a Washington Square Gardens a törzshelyük, ahol rendszeresen edzenek a profi egyesületek tagjai. Amikor ezeket a sorokat írom, augusztus van, és éppen most forgatják a Les Boulistes (a boules a pétanque helyi elnevezése) című filmet a megyénkben (Bouches du Rhoˆne), Provence szívében. Az egyik főszereplője Gérard Depardieu. A jeleneteket különböző helyszíneken forgatják, hogy minél többet megmutassanak a nézőknek a rendkívül változatos, meseszép provence-i tájból. Nálunk a pétanque-ot többnyire késő délután játsszák a falu közepén magasodó, terebélyes platánfák hűs árnyékában, amikor a nap már nem tűz olyan hevesen – bár előfordul, hogy még ilyenkor sem tanácsos kimozdulni az árnyékból. A pétanque kitűnő étvágycsináló sport vacsora előtt, különösen, ha egy-egy pohárka pastisszal is megfűszerezik, amit lehet „béléssel” vagy anélkül is inni – én maradok az utóbbinál, hogy minden erőmmel a játékra tudjak összpontosítani. Gyakorlatilag bárhol lehet játszani, ahol van elég tér hozzá, és a talaj is viszonylag egyenletes. A hivatalos versenypálya (boulodrome) téglalap alakú, tizenöt méter hosszú, és legalább négy méter széles. Mi is csináltunk egyet a kertünkben házi használatra. Imádom megverni a férjem, vagy másokat, ha vele játszom egy csapatban. Egy-egy játék alkalmával olyan izgalomba jövök, mint gyerekkoromban. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a pétanque szinte teljesen költségmentes. (Kivéve, ha benevezel egy hivatalos versenyre.) Mostanra már biztosan te is rájöttél, hogy a franciák szeretik a gratuit-t, azaz a költségmentes kikapcsolódást, és minden olyan szabadidős tevékenységet, ami nincs meghatározott időhöz és helyez kötve, és nem igényel különösebb felszerelést. Igen, nem tagadom: született individualisták vagyunk.

Az elmúlt években számos pétanque-házibajnokságot rendeztünk a provence-i otthonunkban, és mindenki, aki részt vett bennük, remekül érezte magát, de a legvidámabb mégis a múlt nyári összejövetel volt, amikor harminc vendégünk is összejött a világ minden tájáról. Japán barátnőm, Sachiko akkor járt először Provence-ban. Ő is benevezett a játékba, de előző este elmulasztotta áttanulmányozni a tájékoztatót, amit minden vendégnek bekészítettünk a szobájába. Másnap délelőtt Sachiko egy Hermés blúzban, szűk szoknyában és Louboutin cipőben jelent meg a kertben a megmérettetésre, és szemmel láthatóan fogalma sem volt a játékról. Kétségtelenül csodásan nézett ki, ami minden elismerést megérdemelt, csak éppen az időzítéssel volt baj. Fogalmam sincs, hogy tudott épségben átvágni a füvön és a kavicságyon a boulodrome-hoz, de végül is időben odaért. Már mindenki készen állt, a férfiak és néhány vállalkozóbb szellemű nő – a többiek tisztes távolból nézték az előkészületeket, mert nem döntötték még el, hogy beszállnak-e –, hogy elkezdjük a játékot. Sachiko, látva, hogy kisebbségben vagyunk, habozás nélkül benevezett az első körbe. Mit nem adtam volna, ha belekukkanthatok a többiek fejébe, hogy lássam, mit gondolnak róla. Sachiko pár percig nézte a játékot, majd rá került a sor. Volt néhány közepes gurítása, de semmi különös. Aztán, amikor már élesbe fordult a meccs, újra ő következett. Beállt a gurításhoz, akár egy profi, hosszasan koncentrált, és a kritikus pillantások kereszttüzében – minden szempár rá szegeződött – egy fantasztikusat gurított. A golyója odébb lökte az összes útjában álló golyót, és közvetlenül a cochonnet előtt állt meg, amivel meg is nyerte a szettet. Első osztályú gurítás volt, főleg olyasvalaki részéről, aki alig ismeri a játékot. A zajos tetszésnyilvánításból ő is hamar rájött, hogy nagyot alakított. Mindenki nevetett és Sachikót ünnepelte. Főként a nők, akik, velem az élen, el is énekeltek neki néhány tősgyökeres francia dalt. Eleinte nem nagyon értette, mire ez a nagy felhajtás, de amikor megtudta, hogy neki köszönhettük a győzelmet, ő is nagyon örült a közös sikernek. Többek között ezért is remek játék a pétanque: nem kell profinak, de még gyakorlott játékosnak sem lenned ahhoz, hogy nyerhess. Gyakran megesik, hogy jön egy zöldfülű, és egyetlen szerencsés vagy ügyes gurítással elviszi a pálmát a nagyok orra elől. A pétanque-kal nem tudsz annyi kalóriát elégetni, mint az úszással, a biciklizéssel vagy akár egy kiadós sétával, de nagyszerű kikapcsolódás. Olyan, mint a művészet Baudelaire számára: L’art pour l’art. Játék a játék kedvéért. Mi több, társas játék, amit barátokkal játszhatsz. Egyszerre mozgás, hobbi és remek kikapcsolódás, ami garantálja a fesztelen jókedvet, lehetőséget ad az oldott, felszabadult együttlétre, csevegésre, különösen a hosszabb-rövidebb üresjáratokban, amikor összeszedjük a golyóinkat, vagy arra várunk, hogy mások gurítsanak. Gyakran kifejezetten mulatságos nézni, mennyire megváltoznak egyesek játék közben. (Nekem például, ha jól sikerül egy gurításom vagy megnyerek egy meccset, felhőtlen jókedvem kerekedik, és úgy tudok örülni, akár egy gyerek, amivel rendre általános derültséget keltek a jelenlévők körében. Edward szerint azért csinálom, hogy eltereljem az ellenfeleim figyelmét a játékról… Nos, nem kizárt, hogy igaza van, elvégre ez is lehet a stratégia része, és mint ilyen, hozzátartozik a játékhoz. Legalábbis én így látom.) A szociológusok sokat tanulhatnának az emberi természetről egy-egy meccsen, de lehet, hogy erre már ők is rájöttek. A pétanque a fiatalok körében is egyre népszerűbb, amire a boule- gyártók is felfigyeltek, egyre-másra tűnnek fel a piacon a hagyományos ezüstös színű golyók válogatott színekkel tarkított „trendi” változatai. Ma már annyira elterjedt országszerte, hogy bármerre jársz, Elzásztól Bretagne-ig, a legkisebb falvakban is találkozhatsz a szabadidő kellemes eltöltésének ezzel a sajátos módjával. Kétségtelen, hogy az aktív mozgást igénylő, társas játékoknak számos olyan előnye van, amely segít kialakítani és megőrizni a kiegyensúlyozott öregedéshez nélkülözhetetlen pozitív hozzáállást. Ilyenek a golf, a bridzs (mint társas agytorna), a tenisz, a pétanque vagy… Te mivel egészítenéd ki a listát?

•8• Egészséges táplálkozással az évek ellen – diéta nélkül Gondolj egy kerti növényre. Mire van leginkább szüksége? Napfényre és vízre. A nők többsége egy bizonyos kor után úgy gondolja, hogy az öregedés leghatásosabb ellenszere a vitaminokban gazdag, egészségvédő adalékokkal dúsított táplálkozás. A helyes táplálkozás nagyon fontos, de egyelőre maradjunk a víznél és a napfénynél. Ahogy nő az éveink száma, úgy kell egyre több figyelmet szentelnünk mindkettőnek. Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, szükségem van a napfényre minden áldott nap, kint a szabadban is, amikor bőven kapok belőle az ablakon át délelőtt és délután mind az irodámban, mind otthon, a nappalimban? Szeretnél egészséges maradni és tovább élni? Ha igen, menj ki a napra mindennap legalább húsz-harminc percre. A napfény ugyanis fokozott D-vitamin-termelésre serkenti a bőrszövet sejtjeit, ami azért fontos, mert ahogy öregszünk, egyre kevesebbet és kevesebbet termel belőle a szervezetünk, és a legtöbb idős embernek leginkább erre a vitaminra van szüksége. Pedig ez az egyik legolcsóbb gyógyszer, amellyel sikeresen küzdhetünk a csontritkulás, a szívbetegségek, a depresszió, a cukorbetegség és még sok más, az ötven feletti nőket – és férfiakat – fenyegető kórság ellen. A legújabb tudományos kutatások kimutatták, hogy a szemünk öregedése („öregszem”) közvetlen kihatással van az alvásunk minőségére és a szellemi állapotunkra. A fény – ebben az esetben a fény hiánya – serkenti a melatonintermelést, ez az anyag pedig fontos szerepet játszik az egészségünk megőrzésében: lenyugtat és előkészíti a szervezetünket az alvásra. A párja, a fény hatására termelődő szerotonin felelős az ébredésünkért, ez a hormon generálja az ébredést követő éberséget és a felkeléshez szükséges energiát – amihez én hozzátenném az életkedvet is, bár ezzel, tudomásom szerint, a témával foglalkozó szakfolyóiratok nem foglalkoznak. Ki ne szeretne ébredés után frissen és fürgén kelni ki az ágyból? Az említett tanulmányokból az is kiderül, hogy az erős fény hatására csökken a melatonin-termelés, de idősebb korban, amikor gyengül a látásunk, és a szemünk kevésbé érzékeli a fényt – különösen a kék szín tartományában lévő hullámokat –, lelassul az ébredés folyamata, ezért nem tudunk frissen, fürgén és kicsattanó életkedvvel kipattanni az ágyból. Az egyik tanulmány szerint a fénystimuláció mértéke a fiatalkori értékhez képest negyvenöt éves korunkra ötven százalékkal csökken, hetvenöt éves korunkban pedig mindössze tizenhét százalék. Rémisztően hangzik, nem igaz? Ha jót akarunk, kapcsoljunk fel minden lámpát! Csakhogy a lámpafény nem ugyanaz, mint a nap fénye. A teljes spektrumot felölelő természetes fény sokkal erősebb, intenzívebb, javítja a kedélyállapotunkat, feltölt energiával, és számos pozitív reakciót indít be a szervezetünkben, olyan, az evolúció során kialakult mechanizmusokat, amelyek nélkülözhetetlenek az egészséghez és a jó közérzethez. Lehet, hogy a franciák azért élnek tovább, mert nem nőttek úgy hozzá az autóikhoz, mint az amerikaiak, és minden reggel tesznek egy kis sétát az elmaradhatatlan bagettjükért? A többségük legalábbis ezzel kezdi a napot. A napfénynek ugyanolyan fontos szerepe van az alvás-ébrenlét természetes ritmusának szabályozásában, a közérzetünk és fizikai állapotunk alakulásában, mint a víznek, ami nélkül nincs élet. De honnan is tudhatnánk ezt, amikor egész évben a napfényt kirekesztő falak közé zárva végezzük a munkánkat? A fényhiány és a depresszió közötti szoros összefüggés ma már pszichológiai közhely, amivel a laikusok is tisztában vannak. Miért legyen rossz kedvünk, ha rajtunk áll, ha tehetünk ellene? Tagadhatatlan tény, hogy aktív éveink, évtizedeink során, ahogy egyre inkább igyekszünk megfelelni a munkánk, a pályánk kihívásainak, egyre inkább megfeledkezünk a szervezetünk egyik legalapvetőbb igényéről, a fényről, arról, hogy időnként kimenjünk a szabadba, a napsütésre. Ráadásul ahogy idősödünk, egyre több időt töltünk bent, a lakásunkban, márpedig a beltéri, mesterségesen előállított „nappali” fény alig néhány százaléka a kinti természetes fénynek, ez a fényszegény környezet pedig kifejezetten káros az egészségre, és a kedélyállapotunkra is rányomja a bélyegét. Mint sok minden más, ez is megfelelő hozzáállás kérdése. El kell határoznunk – és tartanunk is kell magunkat hozzá –, hogy mindennap töltünk valamennyi időt a napon, a szabadban. Elég egy rövid séta, előtte és utána egy pohár vízzel, és máris sokat tettél a testi-lelki egészségedért. Ilyen egyszerű. A víz minden kétséget kizáróan a legolcsóbb elixír az öregedés ellen.

Ahogy idősödünk, egyre jobban fenyeget a kiszáradás veszélye, ezért gondoskodnunk kell a rendszeres, megfelelő mennyiségű folyadékbevitelről. A víz egyike azoknak a „gyógyszereknek”, amelyeket nem lehet túladagolni. Pontosabban lehet, de ha megtörténik, a szervezetünk ezt a problémát könnyűszerrel megoldja, hogy visszaállítsa a megfelelő egyensúlyt. Azt hiszem, mindenki számára evidens, miért olyan fontos a víz a szervezetünknek. A testünket alkotó hozzávetőlegesen 100 billió sejt – ez a szám testalkattól, testnagyságtól, nemtől és kortól függetlenül mindnyájunknál ugyanaz – túlnyomó része víz. Ez a legfontosabb alkotóelemünk. A víz juttat el számos létfontosságú tápanyagot testünk különböző szerveihez, a víz szabályozza a testhőmérsékletünket, a víz távolítja el a testünkből az ürüléket és a mérgező anyagokat, és ugyancsak a víz szabályozza a szöveteink nedvességtartalmát, ami biztosítja a bőrünk puhaságát, rugalmasságát. (Hát nem jobb, mint egy méregdrága hidratálókrém?) Bizonyos okoknál fogva az idősebbek hajlamosak kevesebb vizet inni, mint amennyire a szervezetüknek szüksége van. Ezért elsősorban a szomjúságszabályozó központunk felelős, ami nem működik már olyan hatékonyan, mint fiatalkorunkban. De gyakran mi magunk is tehetünk róla, mert inkább kevesebbet iszunk, csak ne kelljen olyan gyakran kimennünk a mellékhelyiségbe. Pedig ez butaság, amit a hiúságunknak köszönhetünk. A hólyagunk ugyanis rendkívül rugalmas szerv, és képes alkalmazkodni a nagyobb vizeletmennyiséghez is, ha kisebb adagokban kapja a megnövekedett terhelést. És ha egy kicsit gyakrabban mész ki a vécére – mi Franciaországban már csak így hívjuk – … mon Dieu! Akkor mi van? De van egy meggyőzőbb érvem is. Az agy egyike azoknak a szerveinknek, amelyeknek kiugróan magas a víztartalma: kb. 85 százalék. Ha pedig az agyunk nem kap elegendő vizet – hányszor láttunk már ilyet idős embereknél! –, könnyen dekoncentráltak, zavartak leszünk. De vajon mennyi vízre van szükségünk? Mi az ideális napi „adag”? Az általánosan elterjedt nézet szerint hozzávetőlegesen nyolc pohár, azaz durván két liter, ami a nők esetében megegyezik a Mayo Clinic és az Orvostudományi Intézet által ajánlott mennyiséggel. Ahogy már korábban említettem, én mindennap, lefekvés előtt és felkelés után is megiszom egy pohár vizet. Ehhez jön még egy-egy pohár délelőtt, délután és vacsora előtt, nehogy abba a csapdába essek, hogy többször vagy többet egyek a kelleténél, mert úgy érzem, hogy éhes vagyok, pedig a gyomrom csak azt jelzi, hogy vízre van szükségem. Persze azt is számításba kell vennünk, hogy nem egyformák a testméreteink, és a tevékenységünk, a napi időbeosztásunk is eltérő. Tudom, hogy megint ugyanarra gondolsz… Hogy hányszor kell majd vécére menned, különösen éjjel. Egy ízben Katie Courie a National TV munkatársa kérdezett erről, amikor ő volt a Today Show házigazdája. Neki is elmondtam, hogy nem is hinné, milyen rugalmasak az izmaink, és mennyire képes alkalmazkodni a hólyagunk – fokozatos „edzéssel” – a megnövekedett terheléshez. Csupán kondicionálás, a rendszerességre épülő szoktatás kérdése, ami a legtöbb embernél működik. Némi kitartással meg lehet szokni. Néhány további megszívlendő : minél nagyobb a testtömeged, annál több folyadékra van szükséged, de a napi folyadékmennyiség legalább 80 százalékának tiszta – ha lehet, inkább buborékmentes – víznek kell lennie. A kávé és az alkoholos italok nemhogy nem számítanak folyadéknak, de miután vizelethajtó hatásuk van, tovább növelik a szükséges folyadékmennyiséget. Csakúgy, mint a testedzés. Egy félórás intenzív mozgás után – ami meg is izzaszt – igyál meg egy jó pohár vizet, hogy pótold a veszteséget. Ugyanennyi pótlásra van szükséged egy 60 perces masszázst követően. Egy hosszabb repülőút után pedig ennek a duplájára. Összefoglalva: figyelj oda a tested jelzéseire, hogy tudd, mikor mire van szüksége! A napi szükséges folyadékmennyiség tehát testsúlyra vetítve kilónként napi három centiliter, ami harminc kilónként durván egy liter víznek felel meg. Ez persze csak egy átlagos, közelítő érték. Hallgass a józan ítélőképességedre, hogy mikor és mennyivel kell emelned az adagot. Ha nagyon meleg van és sokat izzadsz, ennél lényegesen többet kell innod. Nem árt tudni, hogy az izomgörcsök is többnyire folyadékhiányra utalnak. A víz gondoskodik a testünk folyamatos belső tisztításáról, ezért ha a vizeleted sötét, ez arra utal, hogy nem iszol eleget. Engedd meg, hogy ezen a ponton tegyek egy rövid kitérőt, és felidézzem, amit A francia nők nem híznak ban írtam a honfitársnőim körében elterjedt hétvégi póréhagymás detoxikáló kúráról, ami az első lépés a fölösleges kilóktól való megszabadulás felé vezető úton, és ugyanakkor hatékony módja a méregtelenítésnek is, amire a modern táplálkozási szokásaink miatt ugyancsak nagy szüksége van a testünknek. Hidd el, a tested meghálálja. Ebédre edd meg a megfőtt póréhagymát, és leves helyett idd meg a levét. Ugyanebben a könyven részletesen leírtam egy 24–48 órás tisztítókúrát. Nemrég olvastam a „jóból sohasem árt meg a sok” kategóriába sorolható cikket egy hollywoodi módi szerint kiagyalt két-három hetes karcsúsító-méregtelenítő diétáról. Ez is egyike azoknak a szélsőséges megoldásoknak, amelyek a modern táplálkozás előidézte végromlás fenyegető rémét vetítik előre. A víz tisztítja meg a testünket a túlzott táplálkozással bevitt fölöslegtől, és az emésztési folyamatok során keletkezett, a szervezet számára már használhatatlan végtermékektől. A szervezet tisztán tartása az egészség egyik alapfeltétele, hiszen csak így szabadulhatunk meg a számunkra ártalmas, mérgező anyagoktól. Ezért olyan fontos következetesen

betartanunk az egyes számú szabályt: idd meg a napi vízadagodat! A hatékonyabb belső tisztítás és a szervezet egyensúlyának megőrzése érdekében ajánlatos bizonyos időközönként egy ráadás tisztítókúrát végezni valamilyen vizelethajtó növényből (pl. póréhagyma) készült főzettel. Ez a módszer bevált, bizonyítottan hatásos, és egyre nagyobb szükségünk van rá, miután a mértéktelen táplálkozással, a félkész és vegyészeti úton előállított ételekkel korábban soha nem látott mennyiségű mérget viszünk be a szervezetünkbe. AZ ÖREGEDÉS ELLENI FORMULA KIBŐVÍTETT VÁLTOZATA – A SZÍNEK SZÉLES TÁRHÁZA Amint láttuk, a víz és a napfény a diétamentes öregedés elleni formula két fontos eleme. Ha ehhez hozzáadod a rendszeres, de nem megerőltető testmozgást – lásd az előző fejezetet –, valamint a mennyiségileg és minőségileg egyaránt ideális táplálkozást, már sokat tettél az évek romboló hatása ellen. De ha elmúltál negyven, és nem tettél még semmit, akkor ébresztő! Itt az idő, hogy nekiláss! A saját érdekedben. Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, hányféle színt eszem naponta? Igen, jól hallottad, színt mondtam. Ha állandóan ugyanolyan színű ételeket eszel, ez különösen a barna ételekre érvényes, fennáll a veszélye, hogy fontos tápanyagoktól fosztod meg a szervezeted. Az egészséges táplálkozás biztosításának egyik módja ugyanis az, ha a színek alapján állítod össze az étrended. (Nekem remekül bevált.) Nálam alapszabály, hogy egy étkezés alkalmával minimum három különböző színű étel legyen a tányéromon, egy nap alatt pedig legalább öt eltérő színű ételt fogyasszak. Ugye, milyen jól hangzik? Egyszerű szabály, és könnyen kivitelezhető. Gondolj bele: Ott vannak a gyümölcsök, a zöldségek, a hal, a húsok (vörösek és fehérek). Vagy gondolj a szénhidrátokra, a fehérjékre, a zsírokra. A vízre, a borra, a teára és a kávéra. A csokoládéra. Halmazállapotuk szerint is osztályozhatod az ételeket, a levesektől a fagylaltokon, a gabonapelyheken és a halakon át a vörös húsokig. Gondolj arra, milyen változatosan táplálkozhatunk, ha odafigyelünk arra, mit eszünk. Képzelj el egy olyan étrendet, amelyben nincsenek tabuk: megengedi, hogy mindent egyél, csak éppen mértékkel. Ha betartod a három szín per tányér és öt szín per nap szabályt, ezzel biztosíthatod a szervezeted számára mindazokat a tápanyagokat – rostot, szénhidrátot, fehérjét és zsírt –, amelyekre szüksége van. Manapság, amikor az emberek jelentős része nem fogyaszt elegendő mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget, sokan különféle zöldség-és gyümölcsturmixokkal, azaz italokkal pótolják azokat a színeket – leginkább a zöldet, a narancsot és a pirosat –, amelyek hiányoznak a tányérjukról, és így biztosítják a megfelelő tápanyagbevitelt, a kiegyensúlyozott táplálkozást. A zöldség-és gyümölcscentrifugák és a bennük elkészíthető levek egyre népszerűbbek az Egyesült Államokban, de ne felejtsük, hogy a nyersen és természetes állapotukban fogyasztott zöldségeknek és gyümölcsöknek magasabb a tápértéke, és nem kell annyit fogyasztanunk belőlük, hogy a szervezetünk megkapja a szükséges tápanyagmennyiséget. Az illetékes kormányhivatalok és egészségügyi szervezetek rendszeresen propagálnak az egészséges táplálkozásra vonatkozó ajánlásokat, többek között az úgynevezett „táplálkozási piramis” különböző változatait. Jelenleg huszonöt verzió szerepel az ismertebb szervezetek listáin, amelyek közül a legrangosabbak az Egészségügyi Világszervezetéé (World Health Organization/WHO) és az USA Mezőgazdasági Minisztériumáé (USDA). A huszonöt verzió mindegyike más, de egyik sem tartalmazza a legújabb egészségügyi és táplálkozástudományi kutatások eredményeit. Az USDA táplálkozási piramisát 1992-ben publikálták először, ennek egy korszerűsített változata látott napvilágot 2005-ben. Ennek a változatnak egy tányérra/adagra adaptált változata kereskedelmi forgalomban is megjelent 2011ben. Az optimális fejadag egyik részét (50%) gyümölcsök és zöldségek, a másikat (ugyancsak 50%) gabonaneműk és fehérjék teszik ki, úgy, hogy az előbbiben a zöldségek, az utóbbiban a gabonaneműk dominálnak. Minden ismertebb táplálkozási útmutató a következő alapvető táplálékfajtákra helyezi a hangsúlyt: zöldségfélék, gyümölcsök (a magvakat is beleértve), olajok, tejtermékek, húsfélék és babok. Ha a halnak is meg akarjuk adni, amit megérdemel, a WHO-nak a helyes táplálkozásra vonatkozó százalék-alapú ajánlására kell hagyatkoznunk, amelyben 10–15% fehérje, 15–30% zsír (zömmel az egészséges fajtából) és 55–75% szénhidrát szerepel. Én, miután már túl vagyok a klimaxon, némileg módosítottam az optimális arányon: 30% fehérje, 20% zsír, 50% szénhidrát, de nem egyetlen étkezésre, még csak nem is egy napra, hanem egy nagyjából kéthetes periódusra vetítve. Tudom, hogy nem könnyű következetesen betartani egy adott táplálkozási formulát, és az abban előírt arányokat. Ha így lenne, semmi szükség nem lenne rá, hogy beszéljünk róla. Sokan nincsenek tisztában a különböző

tápláléktípusok közötti különbségekkel, és a szervezetünk sem gépiesen működik, nem ugyanúgy hasznosít bizonyos tápanyagokat a különböző napszakokban. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a tápanyagszükségletünk, az emésztőrendszerünk működése és az anyagcserénk egyaránt változik a korral, ezért a különböző formulákban megadott százalékos értékek sem tekinthetők mindenki számára egyformán mérvadónak. Ami beválik egy bizonyos életszakaszban, a következőben némi módosításra szorulhat. Ezzel együtt fontos, hogy mindig szem előtt tartsuk a legfontosabb irányelveket, és ezek alapján végezzük el a szükséges módosításokat. A franciák nem számolgatják megszállottan a kalóriákat, de nagyon odafigyelnek rá, hogy mit és mennyit esznek, és az étrendjükben sokkal hangsúlyosabb szerepet kapnak a gyümölcsök és a zöldségek, mint például az amerikaiakéban. Mondanom sem kell, az enyémben is. És persze mindennap esznek kenyeret is. Legalábbis egy 2012-es kimutatás szerint a lakosság 85 százaléka fogyasztott napi rendszerességgel kenyeret, amivel a komplex szénhidrát-és rostigényük zömét fedezték. Számomra az első számú szabály a tudatos táplálkozás. Ennek alapja a napi háromszori, ha nagyon muszáj, négyszeri – de akkor az adagoknak is arányosan kisebbnek kell lenniük – étkezés, és ami ugyanilyen fontos: a megfelelő szénhidrát/fehérje/zsír aránynak minden alkalommal meg kell lennie. Ha nem bírod megállni, hogy ne nassolj a főétkezések között, egyél meg egy pohár gyümölcsdarabokkal dúsított joghurtot, vagy egy vékony szelet sajtot egy szelet teljes kiőrlésű búzából készült extrudált kenyérrel. Ha elmúltál negyvenöt, mérsékeld a húsfogyasztást, csökkentsd az adagokat, és fordíts nagyobb figyelmet a minőségre. A gyorskaja, amit gyerekkorodban megeszel, harminc után komoly egészségkárosodást okozhat, ezért tartózkodj a különféle chipsektől, kekszektől és csomagolt édességektől, de ha mégis ilyesmit eszel, legyen ez inkább a kivétel, mint a szabály. A borral sem árt az óvatosság. Napi egy pohár megteszi a kívánt hatást. Az sem mindegy, miből mekkora adagot fogyasztasz. Legyen az öklöd a mérce: Franciaországban ez az általánosan alkalmazott módszer az optimális adagok megállapításához. „MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK…” Egy 19. századi francia filozófus, bizonyos Brillat-Savarin mondta ki elsőként a szentenciát: „Az vagy, amit megeszel.” Milyen igaz. S minél idősebbek vagyunk, annál inkább az. Tükröm, tükröm, tényleg csak háromszor eszem naponta? És ha kihagyok egy étkezést, kétszeresen is bepótolom a következő alkalommal? Tudom, hogy mivel táplálom a testem? Szoktam nassolni a főétkezések között? Eszem akkor is, ha nem vagyok éhes? Megfelelő tápértékű ételeket eszem? Hogy állok az egészségre káros ételekkel? Figyelembe veszem a koromat és az életmódomat, amikor eldöntöm, mit eszem? Miután jócskán benne vagyok már a korban, tudom, hogy minél többet tanulok, annál jobban tudom, mi mindent nem tudok. Tisztában vagyok vele, hogy legtöbbünknek egy élet tapasztalata sem elég ahhoz, hogy biztosan tudjuk, mit együnk, ami nemcsak ínyünkre való, de egészséges is. A legideálisabb az, ha a tanulást már gyerekkorunkban elkezdhetjük egy olyan édesanya útmutatásával, aki sokat tud az ételekről, a főzésről, az alapanyagok tápértékéről, és az egészségtelen ételek, köztük a sokféle gyorskaja meg a mértéktelenül cukrozott és/vagy sózott félkész, illetve készételek, valamint a gyakori vendéglői étkezés káros hatásairól. Párizsi barátnőm, Guillemette is mindent megtesz, hogy ilyen anyja legyen a kislányának, aki nem eszik előre gyártott ételeket, és hároméves korában vette az első leckéket a konyhában. De miután nem vagyunk mindnyájan ilyen szerencsések, kénytelenek vagyunk a fejünkre hagyatkozni. A vendéglátóipari egységek, akár elegáns vendéglőkről, akár gyorséttermekről legyen szó, a veszélyes zóna határán helyezkednek el. A szakácsok nemigen konyítanak az egészséges táplálkozáshoz, és gátlástalanul cukrozzák, sózzák az ételeket, még akkor is, ha egyébként minőségi alapanyagokkal dolgoznak. Ez náluk szakmai ártalom. Ha rajtam állna, minden vendéglátóipari és egészségügyi felsőoktatási intézmény tanrendjébe beiktatnék félévente egy a preventív, életvezetéssel foglakozó kurzust. Franciaország már megtette az első lépéseket ezen a téren. Egészen a gyerekkoromig kell visszamennem az emlékeimben, ha ki akarom deríteni, miért nem lettem a nassolás rabja. (Azon túlmenően, hogy ha megvan a napi háromszori étkezésem, nem is kívánok többet enni.) A mamám tanított meg rá engem és az öcsémet – persze a maga kíméletes módján –, hogy ne együnk többet a kelleténél. Csak annyit mondott, hogy „De hiszen most ebédeltetek!” Vagy: „Nemsokára itt a vacsora.” Vagy: „Akkor igyál meg egy pohár vizet.” És egy perc múlva már el is felejtettük, hogy enni akartunk valamit. Bevált a stratégiája. Bár a nassolás nem jellemző a franciákra, előfordul, hogy a napi három étkezés mellé beiktatnak egy negyediket, a gouter- t, általában ebéd és vacsora között. Mi is kaptunk gyerekkorunkban pár falat ezt-azt, egy kiadósabb biciklizés vagy valami nagyobb erőkifejtést igénylő tevékenység után. Ne egy mindennapos kakaós/sütis uzsonnára gondolj, vagy az angoloknál szokásos ötórai

teára, csupán egy kis alkalmi harapnivalóra, amit a szüleim is csak ünnepnapokon engedtek meg maguknak, vagy olyankor, amikor vendégeink voltak. A legfontosabb étkezés a reggeli. Ez életkortól függetlenül alapszabály. Ha azt is tudod, miért olyan fontos ezt betartani, és milyen következményei lehetnek, ha a későbbi étkezések során pótolod a kiesett reggelit, könnyebb az átállás. Anyám annak idején mindennap elkészítette a reggelit, még mielőtt felkeltünk. Hétköznap friss kenyeret vagy péksüteményt hozott a boltból, hétvégén pedig maga sütötte a reggelire valót. És mindig volt idő arra, hogy nyugodtan, sietség nélkül megreggelizzünk, pedig hétköznap mindketten munkába mentek reggel. Az akkoriban szokásos francia reggelit ettük, ami nem volt különösebben tápláló, de tartalmazta mind a három létfontosságú alapanyagot, a szénhidrátot, a fehérjét és a zsírt: egy szelet pirítós vajjal és lekvárral, hozzá egy csésze tejeskávé. A szüleim is ugyanezt ették, csak egykét szelet kenyérrel többet. Minden hétköznap reggel nagyjából ugyanez volt a menü, de az iskolában a nagyszünetben kaptunk egy pohár tejet, amivel kihúztuk ebédig, ami a főétkezés volt. Amikor átköltöztem Amerikába és elkezdtem dolgozni, a reggelim is gyökeresen megváltozott. Egyrészt több energiára volt szükségem, ezért tartalmasabb ételeket kellett ennem, másrészt felfedeztem, milyen sok lehetőség közül választhatok, hogy ne legyen olyan egyhangú a reggeli étrendem. Rákaptam például a tojásra, amit Franciaországban soha nem ettünk reggelire. Olvasmányaim és ismerőseim révén a lehetőségek egész tárháza nyílt meg előttem. Harmincéves koromban gyökeresen megváltoztattam az étkezési szokásaimat, amelyeken tízévenként tovább finomítottam. A harmincas éveimben egy tál gabonapehely volt a szokásos reggelim, amit később leváltottam egy sokkal változatosabb heti étrenddel: hétfőn egy pohár joghurt, kedden rántotta, szerdán teljes kiőrlésű kenyérből pirítós egy vékony szelet sajttal és egy fél grapefruittal, csütörtökön egy kis tálka zabpehely, és így tovább. A legfontosabb szempont a változatosság volt. A későbbiekben tovább variáltam a menüt, például a magam komponálta különlegesen finom joghurt, lenmagolaj, citromlé, méz kombóval, és a teljes kiőrlésű búzából készült, mogyoróval kevert gabonapehellyel. (Mindkettő elkészítési módját részletesen leírtam A francia nők nem híznak című könyvemben.) Évek óta minden második nap ez a reggelim, de akkor is, ha van egy megbeszélésem, előadásom, jógafoglalkozásom, vagy bármi egyéb elfoglaltság a szokásos délelőtti írás mellett, amikor tudom, hogy a megszokott időben fogok ebédelni. A mai napig rendre figyelmeztetnem kell magam, hogy lassan egyek és mélyen lélegezzek. Ez is egyike a kor, az egyre-másra szaporodó korlátok jelentette kihívásoknak, amelyekkel nap mint nap szembe kell néznem. Ha egy mód van rá, ne hagyj ki egyetlen étkezést sem, mert a szervezetednek szüksége van a folyamatos ásványianyag-és vitamin-utánpótlásra. Ha úgy adódik, hogy nincs időd ebédelni, vagy csak csökkenteni szeretnéd a napi táplálékmennyiséged, akkor is egyél legalább egy joghurtot, amiben van némi fehérje, egy kevés szénhidrát és még kevesebb zsír. De egy tányér leves is megteszi, ami akár a rostszükségletedet is fedezheti. A nagynéném, Berthe tanti mondogatta mindig, hogy egy tányér meleg leves valóságos kényeztetés a gyomornak. Az ünnepi étkezéseknél ügyelj rá, hogy a gyomrod, ne az ínyed igényeihez szabd az elfogyasztott étel mennyiségét. Ha az ízek rabságába kerülsz, sokkal többet eszel, mint kellene, és felborítod a szervezeted egyensúlyát. Miért kellene felszedned két-három kilót a karácsonyi és újévi ünnepek alatt? Nem azt mondom, hogy nem tehetsz engedményeket, de kerüld a mértéktelenséget, és az ünnepek után visszafogottabb étkezéssel billentsd helyre a mérleget. Szó sincs róla, hogy lemondj az ünnepi ételekről! Élvezd ki a különleges ízeket, különösen, ha olyasvalami kerül az asztalra, aminek nehéz ellenállni. Végy egy nagy levegőt, tedd félre az aggályaidat, felejtsd el a lelkifurdalást, és nyugodtan egyél mindenből, de mértékkel, ügyelve arra, hogy a mohóság ne legyen úrrá az étvágyadon, és ne az ínyed diktáljon a gyomrodnak. Nem kell pukkadásig teleenni magad ahhoz, hogy kiélvezhesd az ételek ízét. Gyakran néhány falat is elég egy ételből, hogy kielégítsd a mentális és fizikai éhséged. Ha nem vonod meg magadtól az élvezeteket, de ügyelsz a mértéktartásra és az egyensúlyra, nem kell tartanod attól, hogy felszedsz egy-két nem kívánt kilót. Ha úgy érzed, hogy hiányzik a kellő motiváció, gondolj arra, milyen jó lenne a versenysúlyoddal, vagy akár még annál is kevesebbel kezdeni az új évet. Ha pedig elfog a kísértés, hogy menetrenden kívül bekapj valamit, inkább igyál meg egy nagy pohár csökkentett sótartalmú ásványvizet – szerencsére a rangos ásványvízmárkák között (San Pellegrino, Perrier) is vannak már sómentes, de némi kalciumot tartalmazó termékek – lehetőleg lassan, kis kortyokban. A VÉSZCSENGŐ: AZ A BIZONYOS 3 KILÓ Amikor gimnazista koromban cserediákként először jártam Bostonban, több alkalommal is elvittek a Broadwayre musical-előadásokra. Akkor ismerkedtem meg ezzel a tősgyökeres amerikai zenei műfajjal. Egy Elvis Presley emlékére

készült show, a Bye Bye Birdie maradt meg a legelevenebben az emlékezetemben. Van benne egy dal, a What Did I Ever See in Him?, amely egy lassú, szomorkás bevezetővel indul, a következő szöveggel: Eight years… eight years. Valahányszor felidézem magamban ezt a dalt, olyan tisztán hallom, mintha ott lennék, csak a szöveg módosult némileg az eltelt évek, évtizedek során, eképpen: Három kiló… három kiló. Amikor ezt hallom, megszólal a vészcsengő. A nőknél az esetek többségében a klimax, illetve a menstruáció megszűnése felelős ezért a bizonyos három kilóért, ami esetenként ennek a két-vagy többszöröse is lehet. A nők átlagban 2–7 kilót szednek fel a negyven és ötvenöt éves koruk közötti időszakban. Ez a súlygyarapodás persze nem egyik napról a másikra történik, hanem lassan, évről évre, de ha valaki felszed két-három kilót a nyári szabadság vagy a karácsonyi ünnepek alatt és nem szabadul meg tőlük a legrövidebb úton, akkor látványosan felgyorsíthatja ezt a folyamatot. És persze a legegyszerűbb a klimax kiváltotta érzelmi labilitásra, a visszatérő hőhullámokra és az alváshiányra fogni minden kihágást, hiszen valamivel muszáj vigasztalódni, és mi lenne erre alkalmasabb, mint egy-egy szelet csoki, egy kis chips vagy kora esti nassolás. Ugyanakkor ne felejtsük el – tudományosan bizonyított tény –, hogy a túlsúly komoly rizikófaktor, amely szoros összefüggésben van számos betegséggel, és hosszú távon az életünket is megrövidítheti. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a megfelelő, mértékletes és kiegyensúlyozott táplálkozás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egészségesebben és tovább élhessünk. Sajnos a nők jelentős része nem hallja meg a vészcsengőt, miután felszedte azt a bizonyos három kilót. Pedig ilyenkor kell haladéktalanul megtennünk a következő ellenlépéseket: két-három hétig fogd vissza a cukor-és zsírtartalmú ételek (és italok) fogyasztását a főétkezéseknél; kalóriaszegényebb ételeket fogyassz, lehetőleg minél több zöldséget és legalább két gyümölcsöt naponta; hét közben tartózkodj a bortól, és hétvégén is elégedj meg egy pohárral. Ezzel a különösebb önmegtartóztatást nem kívánó, stresszmentes átállással könnyedén visszanyerheted mind a lelki egyensúlyod, mind az ideális testsúlyod. Ha két-három kiló plusz után nem teszel valamit, beindul a láncreakció, és akkor nincs megállás, higgy nekem. Ha mégis megpróbálod, sokkal nehezebb dolgod lesz, sokkal nagyobb erőfeszítést igényel majd a fogyás, ezért semmiképpen ne hagyd, hogy a súlyfölösleged elérje vagy meghaladja az öt kilót. Ahogy a párizsi barátnőm, Céline mondta: „Ötven után elég, ha megállsz egy cukrászda kirakata előtt, és máris felszedtél egy kilót!” Igaza van. Tanúsíthatom. És ez mindnyájunkra áll. Én is többször beleestem ebbe a csapdába, amikor Párizsban diákoskodtam vagy dolgoztam, és meglátogattam a családomat Kelet-Franciaországban. A mamám ilyenkor összesütött-főzött mindent, amit szerettem, és egyfolytában traktált, amíg ott voltam. Ezek a látogatások nagyon sokat jelentettek nekem lelkileg, de meglettek a testi következményei is. A későbbi életem során is előfordult, hogy letértem a jó útról, amikor sokat utaztam, szállodákban étkeztem, és rendszeresen jártam fogadásokra, munkaebédekre, vacsorákra. Ma is megesik, hogy elvetem a sulykot, de utána megteszem a szükséges ellenintézkedéseket. A kihágást követő öt napon át csak a bűvös reggelimet eszem, ebédre és vacsorára pedig csak pár falat halat vagy húst zöldségkörettel és egy kis gyümölccsel. Azon a héten semmi kenyér, édesség és bor, ami azért nem jelent különösebb megpróbáltatást, mert a szénhidrátszükségletemet fedezi a reggeli mézadagom és a két gyümölcs, amit ebédhez és vacsorához megeszem. Ilyen egyszerű. (Azaz, nem egészen, legalábbis az én esetemben, mert heti, mondjuk, két alkalommal meglepem magam egyegy kocka étcsokival is, ami lecsillapítja az édességek utáni sóvárgásomat. Hidd el, két kocka is elég, ha lassan szopogatod el, hogy maradéktalanul kiélvezd az ízét.) A másik bevált fogyó-trükköm a „bébiételes” menü. Ebben a kategóriában a kedvencem a főtt zöldség, mindenekelőtt a sárgarépa. Egy kis lábasban olvassz fel egy fél teáskanálnyi vajat, majd tégy bele egy csészényi (kb. 2,5 dl) vékonyra szeletelt sárgarépát, és önts rá annyi vizet, hogy ellepje. Főzd puhára, majd törd péppé, és adj hozzá fél deci narancslevet, csipetnyi sót és öntsd fel fél liter vízzel. Tedd a tűzre, és amikor felforrt, tégy bele 6 cl quinoát, fél teáskanálnyi curryt vagy kurkumát, és főzd kb. 15 percig, amíg a quinoa megpuhul. Tálalás előtt szórd meg a kedvenc zöld fűszernövényeddel – nekem ez a petrezselyem. Ez az étel, miután zöldségből készül, viszonylag kalóriaszegény, mégis laktató. Ennél jobb és ideálisabb ebédet el sem tudok képzelni, ha tudom, hogy este elmegyek valahova vacsorázni, de fordítva is működik: ha masszívabb ebédet ettem, akkor ez lesz a vacsora. Répa helyett tökből, karfiolból, vagy ízlés szerint más zöldségből is készítheted. Én sokszor a színek alapján döntöm el, milyen alapanyagokat használok. A vörös és a zöld a kedvenceim. Ha sűríteni szeretnéd, hozzáadhatsz egy teáskanálnyi zúzott mogyorót, ez a tápértékét is növeli. A lényeg, hogy egyszerű, egészséges és laktató étel. Az étkezéssel kapcsolatban is lehetnek, sőt, legyenek is illúzióid. Akár az élet más területein, itt is működnek. Bátran élhetsz, ha kell, akár vissza is élhetsz velük. Vannak még más, hasonló trükkök is, amelyek közül a legelterjedtebbek az úgynevezett anti-gonflette (elhízás elleni) receptek, amelyekkel a nők többsége a hasi és deréktáji fölöslegek ellen küzd. (A túlsúlyos nők hasa teljesen más alakú és állagú, mint az elhízott férfiak pocakja ( brioches), de semmivel sem kevésbé taszító.) A gouflé egy francia nő számára az amorf csípőtáji elhízást jelenti, aminek következtében eltűnik a dereka, és így le kell mondania a ruhatára egyik legkedvesebb kiegészítőjéről, a karcsúsító övről.

Egy nő ilyenkor úgy érzi magát, mintha öt hónapos terhes lenne… Vagy ráhúztak volna két-három Michelin gumit a melle és az ágyéka között. Folytassam? Tény, hogy nem éppen vonzó látvány. Mentséget találni mindig lehet, sok mindenre ráfoghatjuk a hízást – például a korunkra –, de tény, hogy a testsúlyunk alapvetően attól függ, mit és mennyit eszünk, a mértéktelen táplálkozás elsődleges oka pedig nem más, mint a stressz, ami lassítja a táplálék továbbításának folyamatát. A stressz serkenti a kortizol-termelést, ennek hatására több inzulint állít elő a szervezetünk, az inzulin pedig segíti a zsír lerakódását a szövetekben. Ráadásul stresszes állapotban gyorsabban eszünk, így nem rágjuk meg kellőképpen az ételt, ami nagyobb darabokban jut a gyomrunkba, és ezzel arányosan sok levegőt is nyelünk, ami szintén hozzájárul a gyomrunk tágulásához. Szerencsésebb esetben ötven-hatvan éves korunk után csökkennek a munkahelyi stresszhatások – feltéve, hogy jól megy a cégnek, amelynek dolgozunk –, ugyanakkor más stresszképző tényezők megszaporodhatnak. Ilyen lehet a házastársunk, egy barátunk vagy valamelyik szülőnk elvesztése, egy betegség, vagy egy költözés egy másik házba, városba vagy országba. A stresszes állapot nem serkenti a változtatási hajlandóságunkat, sőt, inkább ellene hat, és ez vonatkozik az étkezési szokásainkra is. Ha túl sok stresszhatás ér, ne a mértéktelen evéssel próbáld kompenzálni, inkább keress magadnak valami más, gyors és hatékony stresszoldószert. Hogy csak a legközkeletűbbeket említsem: lepd meg magad egy új frizurával, vagy egy kiadós masszázzsal, vegyél egy új cipőt vagy egy ruhát, menj el egy moziba a barátnőddel… A lényeg, hogy valami olyasmit csinálj, amiben örömödet leled. Ami pedig az evést illeti, elsősorban arra ügyelj, hogy lassan, fokozatosan térj át az új kurzusra. Kezdd a váltást hétfőn egy könnyített menüvel – de lehetőleg kerüld a „light” címkével forgalmazott kalóriaszegény, előrecsomagolt készítményeket, mert a legtöbb esetben vegyi úton előállított összetevőket is tartalmaznak. Kenyeret egyáltalán ne fogyassz, hús helyett egyél halat, lehetőleg főzve, olívaolajon párolt zöldséggel, citromlével és sok zöldfűszerrel. Tartalmas és rendkívül ízletes étel, amivel különösebb lemondás nélkül kiválthatod a nehezebb, kalóriadúsabb húsételeket. Desszertnek megehetsz egy gyümölcsöt, de vágd vékony szeletekre, hogy lassabban költsd el, és maradéktalanul kiélvezd az ízét. Ha ez a módszer nálad nem működik, mert időrablásnak tartod és ideges leszel tőle, ne erőltesd, de mindenképpen érdemes legalább kipróbálni. Újra felfedezheted az ételek eredeti, természetes ízét, segít abban, hogy amikor eszel, ne foglalkozz mással, csak az evéssel, és ez egy kicsit kikapcsol, megnyugtat. Nekem olyan, mint egy pár perces meditáció – helyrebillenti a testi-lelki egyensúlyomat. És még egy jó tanács, amit biztosan hallottál már mástól is: soha ne munka közben, az íróasztalodnál vagy a számítógéped előtt egyél. A számítógép és a saláták, gyümölcsök sehogy sem illenek össze – sajnos erre még sokan nem jöttek rá. A franciák a legritkább esetben követik el ezt a hibát. Ugyanez a helyzet a telefonnal is. Mindig megdöbbenek, amikor azt látom, hogy valaki ebéd közben telefonál vagy, ha úgy tetszik, telefonálás közben ebédel. Sok örömet biztos nem talál az evésben. A legfontosabb azonban, és ezt nem győzöm hangsúlyozni, a mennyiség és az arányok. Miből mennyi van a tányérodon, és miből mennyi van rajtad (a testsúlyod és az alakod). Mindkettő tőled függ, elhatározás és akaraterő kérdése. Ugyanakkor határozottan ellenzem a villámdiétákat (franciául régime express), mert tisztában vagyok vele, mennyire károsak. Az egyetlen „előnyük” a látványos fogyás, de sajnos ez sem hosszú életű. Statisztikai adatok tanúsága szerint a turbódiétázók (gyorsfogyók) 80-85 százaléka öt éven belül többet szed fel, mint amennyit leadott a kúrával. (Első hallásra ez elég hosszú időnek tűnhet, de nem azt jelenti, hogy átlagosan ennyi idő kell a visszahízáshoz; számos esetben 12 hónap is elég, hogy egy villámdiéta után valaki visszanyerje vagy meg is haladja a korábbi súlyát.) De ami még ennél is rosszabb: egy-egy ilyen villámdiéta olyan mértékben kizökkentheti a szervezetünket a tápanyagfelvétel és -feldolgozás megszokott ritmusából, hogy akár testi vagy lelki betegségekhez is vezethet. Ötven után mindenképpen tanácsos lassan, fokozatosan áttérni a karcsúsított étrendre, ha el akarjuk kerülni az izomtömegünk csökkenését, és a csontállományunkat károsító ásványianyag-veszteséget. Ezek a drasztikus diéták ugyanis olyan értékes tápanyagoktól fosztják meg az izomzatunkat és a csontrendszerünket, amelyek hiánya adott esetben akár az egészségünket is veszélyeztetheti. Tanulság: diétázni is csak ésszel és mértékkel szabad. A francia nők – és ez az olasz nők egy részéről is elmondható – elsősorban azért nem híznak el, mert ínyencek, szeretnek főzni, és olyan ételeket esznek, amelyekkel könnyedén karbantarthatják a testsúlyukat. Nem véletlen, hogy a francia gasztronómia ma már része a Patrimonie de l’humanité de l’Unescónak, azaz az Unesco Világörökségnek. Arról sem szabad elfelejtkeznünk, hogy a diétázás könnyen függőséget is okozhat. A nők többsége észre sem veszi, vagy mire rádöbben, már késő, hogy az első diéta után jön a második, aztán a harmadik, és végül a függőség, ami oda vezet, hogy egy idő után már életformává válik a diétázás – rémesen unalmas lehet –, vagy legalábbis állandóan műsoron van a következő szezonális fogyókúra. Egy idő után – mintha egy belső hang intené őket önmegtartóztatásra – szabályosan lelkifurdalást éreznek, ha esznek, ezért már nem is találnak örömet az evésben. A diétázás ugyanúgy működik, mint a

dohányzás, az alkoholfogyasztás vagy a kábítószerek: ha egyszer elkezdted, rászoksz, és nem bírod abbahagyni. Az eredmény pedig maga a boldogtalanság, ha éppen fogyókúrán vagy, azért, ha meg nem, azért, mert túl sokat eszel, hogy egy kis jóvátétellel helyrebillentsd a lelki egyensúlyod, amivel csak azt éred el, hogy felborítod az anyagcseréd kényes egyensúlyát. Úgyhogy azt tanácsolom, felejtsd el az evéssel kapcsolatos fenntartásaidat, és ne legyen lelkifurdalásod azért, mert eszel. Gondolj arra, hogy az evés az egyik legfőbb örömforrásunk az életben. A legjobb diéta az, ha nem diétázol, azaz életformává teszed a mértéktartást, így nem is lesz szükséged drasztikus önmegtartóztatásra. Ne dőlj be a számtalan és egyre szaporodó „tuti” diétarecepteknek, amelyek előírják, hogy csak mit ehetsz! (Csak grapefruitot vagy csak fehérjét szénhidrát nélkül, és így tovább; a variációk száma végtelen.) Ezzel ostromolnak a divatos tévéshow-k, ettől hangos a média, ami a legrafináltabb módszerekkel igyekszik megnyerni a nőket – korra való tekintet nélkül – a reklámozott fogyókúráknak, amelyek gyors és látványos fogyással kecsegtetik leendő áldozataikat. A reklámozott diéták jelentős része előírja bizonyos táplálékkiegészítők (porok, italok, félkész ételek) fogyasztását, amivel csak arra serkentenek, hogy minél többet költs, és elhitesd magaddal, hogy a diéta alatt is egészségesen táplálkozol. Ezek a „csodareceptek” sok esetben olyan mesterséges tápanyagokat tartalmazó, ránézésre csábító termékekkel helyettesítik a rendes ételeket, amelyek sokkal károsabbak a szervezeted számára, mint a legkalóriadúsabb, leghizlalóbb ételek, amelyekről lemondasz, a fogyás kedvéért. Ma már, ha fogyni akarsz, orvoshoz is fordulhatsz tanácsért, elolvashatsz a témával foglalkozó szakkönyveket, vagy akár az interneten is beszerezheted a kívánt információkat, hogyan szabadulj meg néhány kilótól; de a mítoszgyártás, a hazugságáradat ugyanúgy folyik tovább, és szedi áldozatait. Te is ugyanúgy bedőlhetsz a reklámozott recepteknek, mint bárki más, mert úgy vannak csomagolva, hogy elhidd, neked való, testre szabott módszer, ami meghozza a kívánt eredményt. A szükséges információkért csupán az illetékes „szakemberek” tanácsát kell kikérned – természetesen megfelelő díjazás ellenében –, szakértőkét, akik nem ismernek, mert sohasem találkoztatok, és olyan válaszokat fognak adni a kérdéseidre, amelyeket nagy valószínűséggel máshonnan, másoktól is könnyedén megkaphatsz. Tény, hogy sok múlik a megfelelő tájékozottságon, de tanácsosabb egy olyan szakértő véleményét kikérni, akit ismersz és akiben megbízol, vagy megnyerni magadnak egy társat, aki melléd áll, segít, bátorít, és kitart melletted az úton, amely elvezet az egészséges, mégis örömteli táplálkozáshoz. Az alábbiakban felsorolom mindazokat az érveket, amelyek a népszerű, divatos diéták ellen szólnak: • Nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. • A kelleténél gyorsabb fogyást eredményeznek – éppen ezzel csalnak lépre–, mert a minél gyorsabb fogyásra helyezik a hangsúlyt. A tested éppen ez ellen fog tiltakozni, és busásan megfizetteti veled a sérelmet, vagy úgy, hogy állandó éhséggel gyötör, aminek nem tudsz ellenállni, és pillanatok alatt visszaszeded azt, amit lefogytál, vagy a koplalás következtében fellépő tápanyaghiánnyal, amitől legyengülsz, és pocsékul fogod érezni magad. • A gyors diétáknak az anyagcserédre gyakorolt káros hatásai csak később jelentkeznek, ezért nem tudsz időben leállni velük – ez a hatás hasonló lehet ahhoz, ami az autód motorját érné, ha, mondjuk, olaj helyett vizet töltenél bele. Felboríthatja a bioritmusodat, alvászavarokat okozhat, káros hatással lehet mind a pulzusodra, mind a vérnyomásodra. A drasztikus diétázás következtében fellépő tápanyaghiány károsan befolyásolhatja több létfontosságú szerv működését. • A diéták típusától és gyakoriságától függően súlyos egészségi problémák léphetnek fel, amelyek akár az agyműködést is károsan befolyásolhatják. A legvalószínűbb következmények a vérszegénység, az emésztőszervek rendellenes működése, fertőzések, fáradékonyság, de bizonyos esetekben az immunrendszer kóros legyengülése következtében akár rákot vagy más, hasonlóan súlyos betegségeket is okozhat. • A diéták függőséget okoznak, ami megfoszthat az evéshez kötődő olyan örömforrásoktól, mint például az étel és a társas étkezés élvezete, ami az egészséges, kiegyensúlyozott élet egyik fontos feltétele, és nélkülözhetetlen a testi-lelki egyensúly fenntartásához. • A diéták többsége „szabványosított”, azaz ugyanazt a receptet írja elő minden fogyni vágyó fogyasztó számára – ne higgy azoknak, akik azt mondják, hogy a diétáik „testre szabottak”, mert ez egyszerűen nem igaz –, és talán ez az egyik legnagyobb hiányosságuk. Nincsenek tekintettel a köztünk lévő genetikai, fizikai és pszichológiai különbségekre, nem beszélve az életmódunkkal kapcsolatos egyéb tényezőkről, mint például a lakóhelyünk, a munkánk, a kultúránként eltérő étkezési szokásaink, az érzelmi beállítottságunk, a lelki alkatunk, márpedig mindez együttesen alkotja azt a feltételrendszert, amelynek az egyensúlya alapfeltétele annak, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Különösen a nők vannak kitéve a diéták okozta traumáknak, miután a nyugati világban a karcsú alak az uralkodó ideál, és sokan választják a legkönnyebb, gyors és látványos eredménnyel kecsegtető megoldásokat. Kétségtelen, hogy tizenés huszonéves korunkban – a szerencsésebbek még a harmincas éveikben is – gyakorlatilag bármit ehetünk. Aztán eljön az idő, amikor szembe kell néznünk a szomorú ténnyel, hogy az anyagcserénk már nem a

régi, már nem képes úgy lebontani a túlzott mennyiségű táplálékot, és semlegesíteni a szervezetünkbe került ártalmas anyagokat. Ilyenkor a testünk megkongatja a vészharangot, és azt mondja: fék, kevesebb is bőven elég lesz (amint azt a Nyitány ban említettem). MARIE-LAURE A barátnőm, Marie-Laure, nem az átlagos francia nő megtestesítője, aki soha nem hízik el. Huszon-nyolc éves kora után, amikor férjhez ment, és egy év alatt felszedett öt kilót, egyik fogyókúrából a másikba szédült. A fogyókúrázás hosszú éveken át napirenden volt az életében. Amikor felszedett néhány kilót, egy gyors fogyókúrával leadta egy-két hónap alatt, majd az év hátralevő részében újra felszedte, és ez így ment huszonöt éven át. Ötvenöt évesen elérte a rekordsúlyát – amiben a klimax mellett bizonyos váratlan kihívások is komoly szerepet játszottak –, miután három év leforgása alatt felszedett tizenhét kilót, és magas termete ellenére veszedelmesen megközelítette a „molett” kategóriát. Amikor rádöbbent, hogy ennek nem lesz jó vége, elszánta magát egy újabb fogyókúrára, ezúttal egy neves francia orvos – akkoriban ő volt az ügyeletes csodadoktor – útmutatásai alapján, mégpedig egy elhízott férfiak számára kiagyalt diétával. Ez volt az utolsó látványos fogyókúrás kudarca, és egyben az utolsó vészjelzés a teste részéről, hogy változtasson életmódot, mielőtt túl késő lesz. A kúra végére több mint tizenhét kilót leadott, miután nemcsak a szigorú diétát tartotta be, de a javasolt táplálékkiegészítőket is rendre megvette, és az előírásoknak megfelelően be is szedte. Egy év sem telt el, visszaszedett mindent, és még rá is tett egy-két kilót a korábbi rekordra. Kétségbeesésében elment egy source thermale-ba, azaz egy gyógyfürdőbe, ahol az orvos, miután megvizsgálta, megkérdezte tőle: – Mennyivel lett könnyebb az utolsó kúra végére? Marie-Laure kész volt a válasszal: – Kétezer-kétszáz euróval. Az orvos elnevette magát, majd ránézett, és megcsóválta a fejét. – Még szerencse, hogy nem hagyta cserben a humorérzéke. A jó hír az, hogy Marie-Laure-t utolsó kudarcba fulladt fogyókúra-kísérlete rádöbbentette, hogy nem ez a megoldás, és gyökeresen változtatnia kell az életmódján, ha vissza akarja nyerni a normális, egészséges testsúlyát. A józan ítélőképességére hallgatva rátért az igaz útra, amelyen a francia nők többsége jár, ami az ő esetében heti két gyógyfürdő, és egy személyre szabott étrend, amit a háziorvosa és egy dietetikus szakember állított össze a számára. Végleg felhagyott a „fogyózással”, és a kettős váltásnak – szemlélet és életmód – köszönhetően újra örömét leli az evésben. Ha neked is szükséged van hasonló segítségre, és meg is engedheted magadnak, ne késlekedj. MarieLaure-nek két évre volt szüksége, hogy visszanyerje a normál testsúlyát, és azóta is mindent megtesz, hogy meg is őrizze. Ma az ötvenes évei vége felé jár, és saját bevallása szerint soha nem érezte ilyen jól magát a bőrében. Heti öt alkalommal főz magának, és hogy a kellő testmozgása is meglegyen, rendszeresen nordic walkingozik, és eljár táncolni. Az alakja alapján még annyinak sem néznéd, ahány kiló valójában. Az izmai visszanyerték korábbi teltségüket és rugalmasságukat, tele van energiával, és visszatért az életkedve. Annak érdekében, hogy zökkenőmentesen megszokja az új étrendjét, mindent dokumentálnia kellett írásban, nemcsak azt, hogy mikor mit eszik, de azt is, hogy milyen érzésekkel. És az eredmény: valósággal újjászületett. Kifejezetten csinos, vonzó nő lett belőle, akiből sugárzik az életöröm, az optimizmus. A bűvös recept tehát nem más, mint a három komponens együttese: étrend, mozgás, önismeret. Számomra is, ahogy a francia nők többsége számára, ezek a legfontosabb összetevői annak az ideális életmódnak, amely garantálja, hogy megőrizd az optimális súlyod – és ne kelljen plasztikai sebészhez fordulnod. Marie-Laure bevallotta nekem, hogy csak egyetlen dolgot bánt meg igazán a megtérésével kapcsolatban: hogy nem korábban tette, mondjuk, negyven körül – ebben a korban ajánlatos elkezdeni az átállást –, ahelyett, hogy évtizedeken át gyötörte magát az újabb és újabb drasztikus fogyókúrákkal. A megelőzés mindig jobb megoldás. A mi korunkban már többé-kevésbé tudjuk, mi vár ránk a klimax után, ezért mondok határozott igent arra, hogy negyven körül tessék alaposan átgondolni, mikor, mit és mennyit eszel, és hogy miként kellene változtatni az étkezési szokásaidon. Tanulj meg főzni, vagy, ha már tudsz, tökéletesítsd tovább a tudományod, és kezdd el fokozatosan csökkenteni az étkezési adagjaidat, ha nem akarod megvárni a vészcsengőt, amikor kénytelen vagy szembesülni vele, hogy le kell cserélned a fél ruhatáradat.

KERINGŐZNI AZ ÉVTIZEDEKEN ÁT Idősebb korban sok nő azzal áltatja magát, hogy neki nincs gondja az evéssel, ugyanúgy ehet mindent, mint akár húsz évvel korábban, amikor eszébe sem jutott, mikor, mit és mennyit eszik. Pedig ez – akár tetszik, akár nem – távolról sincs így. Én pontosan tudom, hogy se nem ehetek, se nem ihatok úgy és annyit, ahogy és amennyit húsz-vagy harmincéves koromban, és ez akkor is így van, ha néha elfelejtkezem róla. Ötvenévesen a legtöbb nő rádöbben, hogy változtatnia kell az életmódján és az étkezési szokásain, de jobb, ha ennél sokkal hamarabb elkezdjük az átállást, persze csak lassan, megfontoltan, és kis lépésekben, hogy ne menjen az életminőségünk rovására. Minden a tudatos önmenedzselésen múlik, és ehhez minden szükséges eszköz a rendelkezésünkre áll. Negyven után minden nőnek fel kell készülnie a klimaxra és következményeire, főként a szervezetünk anyagcseréjét érintő változásokra. Én a következő óvintézkedéseket tettem annak idején: negyvenöt körül heti két alkalomra korlátoztam a húsfogyasztást, és több halat iktattam be az étrendembe, annál is inkább, mert akkoriban már nem okozott gondot a friss hal beszerzése, ami lényegesen egészségesebb a mélyhűtött változatnál. Tudom, hogy nincs mindenki abban a szerencsés helyzetben, hogy bármikor vehet friss halat, de nekem szerencsém volt: mind Franciaországban, mind Amerikában több halárus is volt a közelünkben, ahol mindig meg tudtam venni, amire szükségem volt. Tapasztalataim szerint azonban megindult egy kedvező tendencia ezen a téren; utazásaim során meggyőződhettem róla, hogy világszerte egyre több helyen lehet már hozzájutni friss halhoz. Számomra azonban még ennél is fontosabb a gyümölcs és a zöldség. Világéletemben rengeteg gyümölcsöt és zöldséget ettem, és mióta Amerikában is egyre népszerűbbek az őstermelői piacok, könnyebben hozzájutok a friss áruhoz, így arányaiban ma még többet fogyaszthatok belőlük, mint korábban. Aktív koromban, amikor a vVeuve Clicquot-nál dolgoztam, gyakran felpanaszoltam – persze csak a vicc kedvéért –, hogy milyen nehéz munkám van, mekkora kihívás ilyen sok pezsgőt inni. A negyvenes éveim közepén azonban már komolyra fordult a dolog, mert nem tudtam már annyit inni sem pezsgőből, sem borból, mint korábban, amikor ebédhez és vacsorához is rendszeresen megittam egy-egy pohárral. Választanom kellett, és az ebéd mellett döntöttem, de nem tudtam következetesen tartani magam az új rendszerhez, mert gyakran mentem ki a városba a barátaimmal vacsorázni, és ilyenkor az alkalom kedvéért estére halasztottam a pezsgőzést. Ugyanakkor gondosan ügyeltem rá, hogy ne igyak többet a kelleténél, és a régi, jól bevált trükkhöz folyamodtam: amikor ittak, úgy tettem, mintha én is innék, de csak éppen belenyaltam az italba, így amikor arra járt a pincér, látta, hogy van még a poharamban, és nem töltötte újra. Ezzel a technikával elkerülheted, hogy többet igyál a kelleténél anélkül, hogy a vendégeid vagy vendéglátóid észrevennék a turpisságot. Én már több százszor bevetettem, és midig bevált. Sok negyvenes nőnek a klimax idején teljesen le kell állnia az alkoholfogyasztással, ami nem okoz számukra különösebb gondot, egyszerűen azért, mert rosszul lesznek az italtól. Amikor betöltöttem az ötvenet, kiderült, hogy a bort sem bírom már úgy, mint régen. Elmúltak azok az idők, amikor a férjemmel vagy egy barátommal kettesben megittunk egy üveg bort a vacsorához. Drasztikusan csökkentenem kellett az adagom. A korábbi jeles alkalmakkor gyakori három pohárból kettő vagy csak egy lett, és egy nap már csak egy étkezéshez ittam meg egy-egy pohárral – ahogy már utaltam rá, aktív koromban üzleti okokból sokat kellett vendéglőbe járnom, és ilyenkor „hivatalból” mindig rendelnem kellett egy üveg pezsgőt. Milyen jól tettem, hogy még idejében elkezdtem a visszavonulást! Szerencsére ma már nincs semmiféle alkoholfogyasztási kötelezettségem, ami fejfájást okozna, és az íráshoz sem nélkülözhetetlen, sőt… Otthon a férjemmel bevezettük a „félüveges szabályt” – ennyit engedélyezünk magunknak a vacsorához. Kinyitunk egy üveget, a felét áttöltjük egy üres üvegbe, ledugaszoljuk, és eltesszük a következő alkalomra. Teljes egyetértésben úgy ítéltük meg, hogy fél üveg bor egy étkezéshez éppen elég. Időközben azt is megtudtuk, hogy a mértékkel fogyasztott bor kifejezetten egészséges, különösen érett korban. De ahhoz szigorúan tartom magam, hogy csakis evéshez iszom bort. Az átlagosan elfogyasztott napi ételmennyiség nem változott ötven és hatvan között, de az utazásaim során szerzett tapasztalataimnak és a fokozatosan bővülő árukínálatnak köszönhetően egyre változatosabb étrendet tudtam biztosítani magamnak. Az új ételek megismerése, elkészítése és fogyasztása is öröm. Az átálláskor is elsősorban az arányokra figyeltem: miből mennyit lehet, illetve nem szabad ennem. Különösen a két „fő vádlott”ra, a kenyérre és az édességre kellett ügyelnem. Volt idő, amikor annyit ettem mindkettőből, amennyi jólesett, de ötven után már kétszer is meg kellett gondolnom, hányszor és mennyit. Az evést és az ivást korlátozó szabályokat akkor a legnehezebb betartani, amikor kizökkenünk a megszokott hétköznapi ritmusból: ünnepek alatt, a nyári szabadság idején, vagy ha beülünk valahova a barátainkkal vacsorázni. Több ízben is előfordult, nyáron, amikor hosszabb időre

fogadtunk vendégeket, hogy a szervezetem figyelmeztetett a kihágások káros hatására. Észrevettem például, hogy nem esik jól, ha egy étkezés alkalmával kétféle bort iszom. Azóta, ha olyan menüt állítunk össze, amihez fehéret is, vöröset is lehet fogyasztani, én maradok az egyiknél vagy a másiknál, és akkor nincs semmi baj. Ami pedig a desszertet illeti, megtanultam, hogy lehet egy szelet süteményből vagy tortából kettőt csinálni, így ma már a fél is bőven elég. Hatvan után még inkább oda kell figyelnünk az evésre, mert a szervezetünk – legalábbis az enyém – minden kihágást kétszeresen megtorol. Senki nem kényszerít bennünket, hogy alkalmazkodjunk az egyre bővülő árukínálatot biztosító fogyasztói társadalom elvárásaihoz. Annál kevésbé, mert alapesetben is 10–30 százalékkal több ételt fogyasztunk, mint amennyire a szervezetünknek szüksége van. Ma már minden fogásból sokkal kisebb adagokat eszem, és megtanultam nemet mondani a desszertre, ha vendéglőben ebédelek vagy vacsorázom. Gyakran a főfogásról is lemondok, és inkább két előételt eszem. Ami a bort illeti, akár egy hétig is megvagyok nélküle anélkül, hogy különösebben hiányozna, különösen akkor, ha egyedül vagyok, vagy olyasvalakivel, aki nem iszik alkoholt. A legnagyobb változás azonban mégsem a mennyiséget, hanem az arányokat érintette. Azóta, hogy visszavonultam, én osztom be az időmet, és jobban oda tudok figyelni, mikor, mit és mennyit eszem, és sokkal több zöldséget fogyasztok, mint korábban. Ha hiszed, ha nem, simán elélnék csak párolt zöldségen. Múlt héten elmentünk ebédelni a barátnőmmel, Jeanine-nal, aki már túl van a nyolcvanon. Egyedül él, túlélt egy mellrákot, és ma is ugyanolyan vékony, mozgékony és energikus, mint hatvanévesen volt. Számomra ő a követendő példakép. Annyit eszik, mint egy madár, de azt a keveset is inkább csak levesekből. Mindennap sétál egy órát – Párizsban nem is nagyon lehet enélkül élni. Számomra minden találkozásunk egy-egy üdítő ízelítő abból, hogyan lehet és kell egészségesen és elégedetten élni ilyen magas korban.

•9• Receptekkel az évek ellen Vajon miért van az, hogy a francia, a spanyol és az olasz nők átlagéletkora a legmagasabb (84 fölött) Európában? Ugyanakkor köztudomású, hogy sem a francia, sem a spanyol, sem az olasz nők nem lelkes hívei a sportszerű testmozgásnak; igaz, nyugdíjas korukban is aktív életet élnek és sokat sétálnak. Tudományosan bizonyított tény, hogy a rendszeres testmozgás és az egészséges táplálkozás nemcsak meghosszabbíthatja az életünket, de fiatalító hatása is van, testben és lélekben egyaránt. Ebben idáig nincs semmi új. Az igazság azonban – akár jó, akár rossz –, ahogy a mondás is tartja, a részletekben rejlik. Milyen testmozgásra van szükségünk, hogy időskorunkban is egészségesek és fittek maradjunk? Hogyan kell helyesen táplálkoznunk? Ezekre a kérdésekre számos helyes válasz adható. Az egyik étrendre vonatkozó recept már kiállta az idők próbáját, és az egészségre gyakorolt kedvező hatása tudományosan is bizonyítást nyert. A benne található fontosabb hatóanyagok az Omega-3 zsírsavakban gazdag olajokat tartalmazó halhús, bizonyos vérnyomáscsökkentő anyagok, az olívaolajban található telítetlen zsírsavak, a gyümölcsökben meglévő antioxidánsok és a sok friss zöldség. Sokunk megkönnyebbülésére a recept napi egy-két pohár bort is engedélyez. A betartásához nem kell folyamatosan számolnunk a kalóriákat, és nem kell lemondanunk a csokoládéról sem, de jobban járunk, ha helyette inkább friss gyümölcsöt fogyasztunk desszertnek. Talán már az eddigiekből is kiderült, hogy az úgynevezett mediterrán típusú étkezésről van szó. Emlékezzünk csak, mit mondtam a francia, spanyol és olasz nők átlagot meghaladó átlagéletkoráról! Talán nem véletlen, hogy éppen azok vezetik a ranglistát, akik ilyen ételeket esznek. Apróbb kiegészítéssel, amelyekre az utazásaim során szerzett tapasztalatok birtokában határoztam el magam, én is a mediterrán recept szerint állítottam össze az étrendem. Azt is tudjuk, hogy a valaha élt legidősebb ember, akiről hiteles adataink vannak, egy francia nő, Jeanne Louise Calment volt, aki 122 évvel állította be a rekordot. Provence-ban, Arles városában halt meg – ahol leélte az egész életét –, 1997-ben. Természetesen a mediterrán régión kívül is vannak olyan országok és kultúrák, ahol a helyi étkezési szokások nagymértékben hozzájárulnak a lakosság átlagot meghaladóan magas életkorához. Az egyik ilyen hely Okinawa, ahol a földön talán a legmagasabb a száz évet meghaladó életkorú lakosság aránya. A gazdasági-társadalmi szempontból korántsem jelentős szigetcsoport a Japán területének zömét alkotó nagyobb szigetektől körülbelül négyszáz mérföldre délre helyezkedik el. A szokatlanul magas átlagéletkor titka a nyugodt, stresszmentes életmód és a speciális étrend, ami csak az itt élő japánok sajátja. Különös módon szokatlanul kevés halat esznek, ugyanakkor annál több leveles zöldséget. A tojás és a tejtermék ritka kivételtől eltekintve nem is szerepel az étrendjükben. A szilárd ételek közül édesburgonyából fogyasztanak a legtöbbet, amelynek a kalóriaértéke nagyjából a fele a kenyérének. Ráadásul nemcsak egészségesen táplálkoznak, de mértékkel is. A konfuciusi előírás, a Hara Hachi Bu hívei, ami azt jelenti, hogy egy-egy étkezés alkalmával csak annyit esznek, amennyi a 80 százalékos jóllakottság-érzéshez elegendő. Más szóval, nemcsak arra ügyelnek, hogy mit esznek, de arra is, hogy mennyit. Az eredmény pedig önmagáért beszél: Okinawában az emberek nem híznak el, és sokáig élnek. Szociológusok összehasonlították a szigeteken élő okinawaiak és az onnan származó, de külföldre költözött, a fejlett nyugati civilizáció egészségtelen táplálkozási szokásait átvett honfitársaik átlagéletkorát, és arra a következtetésre jutottak, hogy a táplálkozási szokások és a kultúra fontosabb szerepet játszik az életkor alakulásában, mint a genetikai adottságok. Ugyanakkor, a globalizáció hatására az utóbbi évtizedekben az okinawaiak hagyományosan kalóriaszegény táplálkozási szokásai is átalakulóban vannak. Ma már ők is egyre több, az ország gazdaságilag fejlettebb területein és a nyugati világban meghonosodott, kalóriadús ételt fogyasztanak.

Egy másik, hasonlóan magas átlagéletkorral büszkélkedhető népcsoport a kaliforniai Loma Lindában élő hetednapi adventisták, akiknek a példája ugyanazt bizonyítja: az évtizedeken át következetesen folytatott egészséges életmód és táplálkozás évekkel, esetenként akár évtizedekkel is meghosszabbíthatja az életünket. Ennek a közösségnek a tagjai vegetariánusok, rengeteg magot esznek, fizikai munkát végeznek, és aktívan, egészségesen élnek, ennek köszönhetik, hogy átlag öt-hét évvel magasabb kort megérnek, mint a világ népességének zöme, és idősebb korukban is sokkal egészségesebbek maradnak. Nem véletlen, hogy túlsúlyos embert sem igen találni közöttük. A Mediterráneumban egy Ikaria nevű görög szigeten és Szardínia Nuoro tartományában élnek még nagy számban száz +-os emberek, akik ugyancsak az egészséges táplálkozásnak és életmódnak köszönhetik szokatlanul magas életkorukat. Van néhány alapvető szabály, amelyeket a korunk előrehaladtával érdemes szem előtt tartani. Ezek között is talán a legfontosabbak, hogy együnk minél több gyümölcsöt és zöldséget, és ne terheljük a szervezetünket kalóriadús ételekkel. Ugyanakkor ez távolról sem jelenti azt, hogy ne találhatnánk örömöt a főzésben és az evésben. MIT CSINÁLJUNK A KONYHÁBAN, ÉS MI KERÜLJÖN A TÁNYÉRUNKRA? A 21. században sok tekintetben – többnyire a mi javunkra – megváltoztak a főzési szokásaink. Ma már minden feltétel biztosított számunkra, hogy jól és egészségesen táplálkozhassunk, hála a számtalan kitűnő receptnek és eljárásnak, amelyet a konyhaművészet mesterei kifejlesztettek, és a médiában megosztanak velünk. Kevesebb vajjal, olajjal és cukorral is tudunk elsőrangú ételeket készíteni, ha például zsiradékok helyett különféle sűrítményeket használunk. Sóznunk sem kell olyan mértékben, még a húst sem, ha sütés előtt kiklopfoljuk és bepácoljuk. Ha főzés vagy sütés előtt beirdaljuk a húst, a benne lévő zsiradék jelentős részétől is megszabadulhatunk, a zsírszegényebb és kevesebb sóval elkészített ételeket pedig a legkülönfélébb fűszerekkel tehetjük ízesebbé. Salátaöntetekhez az olívaolaj egy részét kiválthatjuk citromlével vagy szőlőmagolajjal és sűrítményekkel. (Ma már minden nagyobb élelmiszer-áruházban kaphatók a zöldségből, halból, csirkéből vagy marhahúsból készült leves-sűrítmények.) De vannak ennél is rafináltabb trükkök. Egy híres francia szakács például a zöldségpároláshoz egy bizonyos márkájú ásványvizet használ. Köztudomású, hogy az ásványvízben lévőásványi anyagok meggyorsítják a zöldségek cellulózrostjainak a feloldását – így könnyebben emészthető az étel, kevesebb idő alatt megfő, és a színét sem veszti el. Azoknak a kedves olvasóimnak, akiknek még mindig gátlásaik vannak a konyhában – nem győzöm hangsúlyozni: a főzés remek időtöltés, és ha magad készíted el az ételeidet, csak rajtad áll, mivel táplálod a tested –, érdemes megszívlelni, amit az egyik kedvenc szakácsom, Fred Anton, a párizsi Le Pré Catelan főséfje mond a főzésről. „A főzés pofonegyszerű dolog. Készíthetsz hideg ételt vagy meleget, csinálhatod sósan vagy sótlanul. Vannak bizonyos szabályok és technikák, amelyeket ismerni kell hozzá, de a kreativitás is ugyanilyen fontos.” C’est tout. Én imádok kísérletezni a konyhában. Egy másik kedvenc szakácsom, Yannick Alléno, aki ugyancsak Párizsban, a Le Meurice-ben dolgozik, azt mondja, hogy amikor otthon főz, egy kis robotgéptől eltekintve soha nem használ konyhai gépeket, minden műveletet kézzel végez – kitűnő feszültségoldó módszer –, és csak hagyományos eszközökkel dolgozik – a tojást például habverővel veri fel. Így sokkal közvetlenebb kapcsolatba kerülsz az ételekkel, amelyeket készítesz, és testmozgásnak sem utolsó. Az izmaidat is megdolgoztatja, és sok kalóriától megszabadít. Semmi szükség azokra a rafinált, méregdrága masinákra. Bátran keverd kézzel, kanállal vagy villával az ételeket, ahogy a francia nők teszik ma is. Részben ennek is köszönhetik, hogy nem híznak el. ÉTELEK A JÓ KÖZÉRZETÉRT Vannak olyan nélkülözhetetlen alapanyagok, amelyek hosszú távon is sokat jelentettek és jelentenek ma is számomra, mert részben nekik köszönhetem az egészségem, az állóképességem, a jó közérzetem, és nem utolsósorban a kifinomultabb ízlésem, ami arra ösztönöz, hogy folyamatosan kipróbáljak újabb és újabb recepteket, ami önmagában is örömforrás számomra. Abban is sokat segítettek, hogy némileg zökkenőmentesebben, kiegyensúlyozottabban vészeljem át az öregedéssel járó változásokat. A férjem a „némileg”-et „sokkal”-ra szokta módosítani, ami – bevallom – mindig jólesik. Akik ismernek és kóstolták már valamelyik szerényebb konyhai produkciómat, tudják, milyen alapanyagokat használok a legszívesebben és leggyakrabban. Talán a legfontosabbak a citromlé (vagy más citrusféle: grapefruit vagy narancs leve, de hozzá kell tennem, hogy ritkán használok hígítás nélkül tiszta gyümölcslevet, hogy csökkentsem a cukor mennyiségét, és a gyümölcslé mellett a rostanyagot is beleteszem az így készült ételekbe, hogy a rostok lassítsák a tápanyagok felszívódását. És akkor még nem említettem azt a kalóriamennyiséget, amit egy pohár gyümölcslé biztosít…); az ecet, a joghurt és a sajtok általában (különösen a friss kecskesajt, a ricotta és a hazai kedvencem, a

csodálatos, semmihez sem hasonlítható zamatú faiselle, a tojás, a különféle magvak és bogyók (quinoa, lencse, köles, bulgur), a gombák (bármilyen fajta megteszi, csak ne felejtsd el feldobni egy pohár pezsgővel), a halak és mindenféle tengeri jószágok (az osztrigától a kagylókon át a lazacig vagy bármilyen halfajtáig, főleg ha a szupergyors papilloterecepttel készülnek), a krumpli (egy francia számára ez alapétel; gyerekkoromban otthon én is mindennap ettem valamilyen formában (főve, törten, pürének vagy grillezve, sőt, olajban sütve is, de ez utóbbit szigorúan csak vasárnapi ebédekhez, és semmi repeta, aminek a mamám egyébként sem volt híve), a zöld zöldségek (póréhagyma, brokkoli, cukkini, édeskömény, spárga, káposzta, borsó, uborka és bab), bogyótermésű gyümölcsök (eper, málna, kék és vörös áfonya és természetesen a mindenható paradicsom), a különféle csonthéjas gyümölcsök (főként mogyoró és mandula), egyes zöldfűszerek (petrezselyem, bazsalikom, rozmaring, kakukkfű és borsmenta), tört és szárított fűszerek (fahéj, curry, kurkuma, kömény), és azok a gyümölcsök, amelyeket már felnőtt fejjel fedeztem fel: az avokádó, a kivi, a papaya, a gránátalma és a mangó. Ezeket a gyümölcsöket korábban főként akkor fogyasztottam, amikor a helyi gyümölcsöknek nincs szezonja, de mióta betöltöttem a negyvenet, a legkülönfélébb változatokban szerves részét képezik az étrendemnek. Mondanom sem kell, a sorrendben az első az alma és a körte. És persze a csokoládé, a finom kenyér és a bor. De csak mértékkel! A fenti listán szereplő tételek többsége hivatalosan is a kiemelten egészséges kategóriába tartozik. Íme, az én rangsor nélküli személyes toptízes listám. (Megvallom, nehezemre esett tíznél megállni…): Osztriga Kék áfonya Joghurt Lencse Spenót Quinoa Paradicsom Zabpehely Méz Alma A méz talán az öregedés elleni legegészségesebb és legfinomabb táplálék, igazi elixír. Kisgyerekkorom óta napi szinten nélkülözhetetlen része az étrendemnek, de ma már ajánlatos vele vigyázni. A MÉZ Mi is valójában a méz: étel, gyógyszer vagy kozmetikum? A helyes válasz: mindhárom egyszerre, bien sur. Ha fontos a egészséged és szeretnél fiatalosabban kinézni, tedd félre a cukrot és használj helyette mézet. A cukor, ami megtalálható minden félkész vagy készételben, beleértve a vendéglőkben felszolgált ételeket is, és nélkülözhetetlen alapanyaga az üdítőitaloknak és koktéloknak, egyszerre vastagítja a derekad és szaporítja a ráncaidat. A magas vércukorszint ugyanis glikációhoz vezet, ami csökkenti a bőrünk kollagéntartalmát, ennek pedig egyenes következménye a ráncosodás és a bőrünk megereszkedése – gravitációs szindróma! –, mégpedig tetőtől talpig, az egész bőrfelületen. A mesterséges édesítőszer természetesen nem alternatíva, csak abban az esetben, ha megduplázod a naponta megivott víz mennyiségét, hogy kimosd a szervezetedből a cukorpótlókkal bevitt mérgeket . Én a mézre szavazok, már csak azért is, mert méhek készítik virágporból, ezért kétszeresen is természetes, mi több, van benne valami meseszerű, költőien romantikus, mintha virágokat ennénk… Annak idején apámnak volt néhány kaptárja pár évig, és a mézbegyűjtés – mind maga a kaland, mind a mézzel teli lépek szopogatása – gyerekkorom legkedvesebb emlékei közé tartozik. A különböző virágokból gyűjtött és különböző ízanyagokat tartalmazó virágméz kb. 70 százaléka cukor, fruktóz és glukóz elegye. A kedvencem az akácméz, amiből bőven „terem” Franciaországban (a legtöbb Provenceban), Olaszországban és Kínában. A legfinomabb azonban a csak kis mennyiségben termelt lorraine-i bergamotméz, a szó szoros értelmében isteni csemege. A méz nagyon kis százalékban tartalmaz üres kalóriát, ellentétben a cukorrépából vagy cukornádból készült kristálycukorral (szacharóz). Ráadásul mézből sokkal kevesebb is elég, ha cukor helyett ezt használjuk az ételeink és italaink édesítéséhez. Ha pedig energiaitalra van szükséged akár sportoláshoz, akár azért, hogy feldobjon egy kicsit, tégy egy pohár forró vagy hideg (ízlés szerint) vízbe egy-két kanál mézet. Ez a legtökéletesebb, leghatékonyabb és legtermészetesebb energiaital. A kívánt energia-gyorssegélyt a benne található glukóz biztosítja, a hatás tartósságáról pedig az anyagcsere során lassabban lebomló fruktóz gondoskodik. A méz valóságos csodaszer: egyszerre antioxidáns, antibiotikum (a benne található sav hozzávetőlegesen 4 pH értékű, így hatékonyan pusztítja a baktériumokat), antimikrobiális hatású, és magas az oldottanyag-koncentrációs képessége,

(ozmolaritása), ami azt jelenti, hogy hatékonyan vonja ki a vizet azokból az anyagokból, amelyekhez hozzáadják, ezért dehidratáló gyógyszerként is használják. Felsorolni is nehéz, hányféle gyógyhatással rendelkezik. Hatékony gyógyszer a torokgyulladásra, csillapítja a köhögést, enyhíti az asztmatikus és szénanáthás tüneteket, jó hasmenésre, gyomorfekélyes panaszokra, szájüregi és fülgyulladásokra, segít a tüdőgyulladás, a kolera és a skarlát leküzdésében… És így tovább. Bőrápolásra és sebek kezelésére szintén kitűnően alkalmas. Korabeli feljegyzések szerint már i. e. 50-ben széles körben használták leégés és bőrfelületi sebek kezelésére. Különleges összetétele révén a bőrre kenve a sebes felületen a méznek a bőrrel érintkező rétege hidrogén-peroxiddá alakul, ezért alkalmas égési sebek és a cukorbetegség következtében keletkező fekélyek kezelésére. Mennyivel egyszerűbb és kíméletesebb, mint a kötések, amelyek levételkor gyakran feltépik a hegedő sebet! Ugyanezen tulajdonságainak köszönhetően arcpakolásnak is kiválóan alkalmas. Finoman dörzsölj bele egy-két teáskanálnyi mézet az arcbőrödbe, hagyd rajta tíz percig, és langyos vízzel mosd le. A méz tisztítja a bőrt, és szárító hatásának köszönhetően egyaránt használható zsíros bőrön keletkezett pattanások, kelések és sebek kezelésére. Ugyanakkor hidratáló hatása is van. A bőrbe beszívódva táplálja a fáradt, kiszáradt bőrszöveteket. Nem véletlen, hogy Kleopátra tejet és mézet tetetett a fürdővizébe. Csak akkor döbbentem rá, amikor elkezdtem írni ezt a fejezetet, hogy gyakorlatilag gyerekkorom óta hetente legalább öt alkalommal fogyasztok mézet így vagy úgy: teában, salátában, vagy egyszerűen kenyérre kenve. Lehet, hogy nekem éppen a méz az öregedés elleni varázsszerem. (Anyám mondogatta is annak idején, hogy minél többet eszem belőle, annál szebb lesz a bőröm időskoromra.) Amikor ezeket a sorokat írom kis provence-i édenkertemben, éppen egy „piros bogyós” kúra közepén járok – ez egy speciális tisztítókúra, aminek az a lényege, hogy néhány napig csak egyetlen ételfajtát eszem –, ami összetételét tekintve eperből, málnából, cseresznyéből és némi görögdinnyéből áll naponta változó arányokkal és kombinációkban (némi kerala borssal megfűszerezve különösen finom csemege). Különkülön és kombinálva is rendkívül egészségesek, és ha napokig – akár egy hétig is – csak ezt eszed, akkor sem borul fel a táplálkozási egyensúlyod, és minden étkezés tömény élvezet. Ahogy telnek az évek, egyre gazdagodik a repertoárom, ahogy mondani szoktam, ma már valóságos szimfóniákat (vagy inkább concertókat?) komponálok a kedvenc ételeimből – elsősorban a gyerekkorom és az időskorom kedvenceiből, és, oui, nagyon sokat segítettek abban, hogy kiegyensúlyozottan, harmonikusan tudom megélni életem alkonyát.

Lehet, hogy a szüleink és a nagyszüleink nem tudtak sokat a tudományosan megalapozott táplálkozásról, a kalóriákról és az antioxidánsokról, de azt tudták, milyen fontos az ételek frissessége, a változatos étkezés, az egyensúly, az ízek, és az élvezet, amit az evésben találsz. Voilà. C’est tout. A következőkben felsorolok néhány egyszerű receptet, amelyeket a kedvenc alapanyagaimból állítottam össze. Az ötvenes éveim elejétől fogva mindegyik rendszeresen szerepel az étrendemben, de vannak közöttük olyanok is, amelyeket már sokkal korábban is használtam. BŰVÖS REDUX REGGELI Amikor a provence-i otthonomban vendégeket fogadok, reggelire mindig készítek egy jókora tál Bűvös Redux Reggelit, és kiteszem a bárpultra amolyan büfé-stílusban. Általában húsz perc alatt elfogy, de még mielőtt ez megtörténne, megnyugtatom a vendégeimet, hogy egy második tál is van még a hűtőben, és az esetek többségében a reggeli végére ez is kiürül. Nők, férfiak, gyerekek – mindenki imádja. Hozzávalók 1 személyre 1-1,5 dl joghurt (Franciaországban inkább faiselle) 1 teáskanál lenmagolaj (ha nincs, olívaolaj vagy egyéb olaj is megteszi) 1 citrom leve 1 teáskanál méz

2 evőkanál zabpehely (hagyományos) 2 teáskanál tört dió 1. Tedd a joghurtot egy nagyobb tálba, és add hozzá az olajat. Alaposan keverd össze. Tedd hozzá a citromlevet, és ezzel is keverd meg. Ezután keverd bele a mézet. (Fontos, hogy egyenként adagoljuk és keverjük össze a hozzávalókat, hogy homogén masszát kapjunk.) 2. Add hozzá a zabpelyhet és a diót a keverékhez, és újra alaposan keverd össze. Frissen tálald. Erről a reggeliről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Rendkívül ízletes, és minden fontos tápanyagot – szénhidrátot, fehérjét és zsírt – tartalmaz, amire a szervezetünknek szüksége van. Mi több, a méz desszert jelleget kölcsönöz neki, ami azért fontos, mert a reggeli desszert csökkenti a ghrelin-szintünket – ez a növekedési hormon szabályozza az éhségérzetünket, és minél több termelődik belőle, annál éhesebbek leszünk. Másik előnye, hogy nagyon finom, márpedig az ízletes ételek fogyasztása is ugyanebbe az irányba hat: minél ízesebb egy étel, annál laktatóbb. Sokan tisztában vannak vele, hogy a reggeli nagyon fontos étkezés, mégis elmulasztják. Felmérések kimutatták, hogy az amerikai lakosság 22 százaléka egyáltalán nem reggelizik, a reggelizők körén belül pedig az otthon reggelizők között találunk kevesebb túlsúlyos embert. Ez utóbbiak 40 százaléka eszik gyümölcsöt, 30 százaléka pedig valamilyen gabonapelyhet – remélem, te is szereted a Cheeriost – reggelire, mert ezt a leggyorsabb és legegyszerűbb elkészíteni. Mi tagadás, nem a legjobb reggeli-recept öregedés ellen. Negyven után ugyanis nagyon fontos, hogy mindennap komplett, más szóval tápláló reggelit együnk. A Bűvös Redux Reggeli ilyen, és két perc alatt elkészíthető. CÉKLÁS MILLE-FEUILLE (KENYÉRMENTES SZENDVICS) RICOTTÁVAL ÉS MÉZZEL Hozzávalók négy 4 személyre 1 evőkanál méz 2 evőkanál sherryecet 3 evőkanál olívaolaj 3 dl teljes tejből készült friss ricotta 4 db közepes nagyságú, sült, hámozott, hosszanti irányban félcentis szeletekre vágott cékla 2 evőkanál friss, apróra vágott bazsalikom Csipetnyi só és frissen őrölt bors 1. Egy kis tálban alaposan keverd össze a mézet, az ecetet és az olívaolajat, majd add hozzá a sót és a borsot. Tedd bele egy másik tálba a ricottát, ezt is sózd, borsozd, és keverd krémesre. 2. Ezután állítsd össze a mille-feuill-t a következő lépésekben: Tégy egy szelet céklát egy kisebb tányérra, majd kenj rá egy vékony réteg ricottát. Ezt a műveletet ismételd meg háromszor, hogy minden tányérra négy szelet cékla kerüljön. Az utolsó céklaszeletnek csak a közepére tégy egy mokkáskanálnyi ricottát, hintsd meg egyenletesen az ecetes salátalével, és a végén szórj a tetejére egy csipetnyi bazsalikomot. Frissen tálald. Megjegyzés: Ha kapsz sárga, más néven arany céklát, a változatosabb színvilág kedvéért 2 vörös és 2 sárga céklából is készítheted. TARTARE UBORKÁVAL ÉS PARADICSOMMAL Hozzávalók 4 személyre 4 evőkanál friss bazsalikomlevél Fél citrom leve 4 evőkanál sherryecet 3 evőkanál olívaolaj 2 uborka megmosva, meghámozva, a magháztól megtisztítva, felcentis kockákra vágva 2 nagyobb méretű, megmosott, a magháztól megtisztított, félcentis kockákra vágott paradicsom 1 kis pohár (1–1,5 dl) pirított fenyőmag 2 evőkanál aranymazsola Csipetnyi só és ugyanennyi frissen őrölt bors 8 nagyobb salátalevél a tálaláshoz (tetszés szerint) 1. Helyezd egymásra a bazsalikomleveleket, majd hosszában sodord össze őket henger formájúra. Éles késsel szeleteld fel keresztben a hengert, így vékony szalagokat kapsz.

2. Egy közepes méretű tálban keverd össze a bazsalikomot, a citromlevet, a sherryecetet és az olívaolajat, majd szórd rá a sót és a borsot. 3. Egy másik tálba tedd bele a kockára vágott uborkát és paradicsomot, tedd hozzá a pirított fenyőmagot és a mazsolát, és finoman keverd össze a komponenseket. Önts rá a bazsalikomos salátaöntetből annyit, hogy 2 evőkanálnyi maradjon belőle a tálaláshoz, majd keverd össze az egészet. Fóliával fedd le a tálat, és tedd be egy órára a hűtőbe. 4. Tálaláskor tegyél minden tányérra 2 salátalevelet, és erre tedd a lehűtött salátát (tányéronként a teljes mennyiség egynegyedét). Ha elegánsabban szeretnéd tálalni, helyezz egy kb. 8 cm átmérőjű süteményformázó gyűrűt a tányér közepére, és ebbe kanalazd bele a salátát, de ha így tálalod, ne felejtsd el előbb leszűrni a levét, mert különben folyós lesz, és nem tartja meg a formáját. Ha megtöltötted a formát, gyengéden préseld össze a benne lévő salátát, majd óvatosan távolítsd el a formázógyűrűt. Díszítsd fel a kompozíciót a megmaradt bazsalikomszalagokkal, enyhén sózd, és hintsd rá a maradék salátalevet. LENCSE HÁROMFÉLEKÉPPEN: LEVESNEK, KÖRETNEK ÉS SALÁTÁNAK Hozzávalók 4 személyre 1 teáskanál extraszűz olívaolaj, és még valamennyi a tálaláshoz 2 gerezd hámozott, apróra vágott fokhagyma 1 meghámozott, apróra vágott mogyoróhagyma 1 teáskanál friss kakukkfű (vagy rozmaring) 25-30 dkg megtisztított és megmosott lencse (lehetőleg a puy néven kapható apróbb szemű, zöld fajtából). 1 evőkanál curry 8 dl víz 5 dl forró zöldséges levesalap (ha levesnek készíted) Durva szemű só és frissen őrölt bors Créme fraiche (tejföl is jó) a leveshez (ízlés szerint) 1. Forrósítsd fel az olívaolajat egy nagyobb lábasban közepes hőmérsékletűre. Tedd bele a fokhagymát, a mogyoróhagymát és a kakukkfüvet, majd folyamatos keverés mellett hirtelen süsd meg, amíg meg nem puhul (kb. 2 perc). 2. Add hozzá a lencsét, a curryt és a frissen őrölt borsot, és folyamatosan kevergetve párold kb. 1 percig. 3. Öntsd fel a vízzel, és növeld a hőmérsékletet, hogy gyorsabban felforrjon. Amikor felforrt, csökkentsd a hőmérsékletet, fedd le, és főzd 35–40 percig. 4. Ha levest készítesz belőle, a forrás után 15–20 percccel tedd bele az előmelegített zöldségleves-alapot, és ezzel főzd tovább még 10 percig. Amikor a lencse megpuhult, a felét tedd bele egy mixerbe, és mixeld pürévé. Ezután tedd vissza pürét a lábasba, és keverd össze a többivel. Az így elkészített krémes lencselevest tetszés szerint sózd, borsozd, és forrón tálald. Tálaláskor tégy rá egy mokkáskanál créme fraiche-t (tejfölt), és egy csipet curryport annak, aki szereti. 5. Ha köretként akarod elkészíteni, öntsd le a főzés után megmaradt vizet a lencséről, és a megpuhult lencsét tedd a tányérra, amelyen tálalod. Enyhén sózd meg, csepegtess rá egy teáskanálnyi olívaolajat, és már fel is szolgálhatod. Tetszés szerint ízesítheted a kedvenc zöldfűszereiddel. Megjegyzés: A maradékból 2-3 napon belül ízletes salátát készíthetsz. Vedd ki a lencsét a hűtőből 15 perccel korábban, és ha már kissé átmelegedett, néhány salátalevél és tetszés szerinti nyers zöldségek hozzáadásával készíts salátát belőle. Ha a salátát szeretnéd főfogásként tálalni, tartalmasabbá teheted egy-két főtt tojással, egy kis tonhalkonzervvel vagy bármilyen szardíniával, esetleg egy szelet főtt lazaccal, ha éppen van otthon. VÖRÖS RIZS A vörös rizs csak bizonyos élelmiszer-szakboltokban kapható. Én a provence-i otthonomtól háromnegyed órára fekvő Carmargue-ban ismerkedtem meg ezzel a különleges rizsfajtával, amely nemcsak ritkább, de állagra és ízre egyaránt lényegesen jobb is a közönséges fehér rizsnél. Hozzávalók 4 személyre 2 evőkanál olívaolaj 1/2 liter vörös rizs 4 gerezd megtisztított, kés lapjával szétnyomott foghagyma Egy kis ág friss rozmaring, amelynek a leveleit, miután letépkedtük a szárakról, apróra összevágjuk 1,5 liter víz

Só és frissen őrölt bors 1. Melegítsd fel az olívaolajat egy nagyobb, vastag falú lábasban közepes hőmérsékletre. Add hozzá a rizst, a fokhagymát és a rozmaringot, majd folyamatos keverés mellett addig pirítsd, amíg az olaj egyenletesen be nem von minden rizsszemet, és a szemek nem kezdenek enyhén pirulni (kb. 2 perc). 2. Öntsd fel a vízzel, és tedd magasabb fokozatra a hőforrást, amíg fel nem forr. Ezután csendesebb lángon, időnként finoman megkavarva addig főzd, amíg meg nem puhul (kb. 35 perc). Ha kész, öntsd le róla a megmaradt vizet, vedd ki belőle a fokhagymadarabokat, majd ízesítsd bőven sóval és frissen őrölt borssal. Forrón tálald. Megjegyzés: Halhoz, csirkéhez és kacsához egyaránt kitűnő köret, de salátának is elkészítheted. ÖRDÖGHALNYÁRS AVOKÁDÓKRÉMMEL ÉS MANGÓVAL Hozzávalók 4 személyre 2 közepes avokádó 2 citrom leve 1,5–2 dl víz 1/2 kg ördöghal (fűrészhal is megfelel a célnak) 1 nagy vagy 2 kisebb érett mangó meghámozva, kimagozva, 1–1,5 cmes kockákra vágva 2 evőkanál olívaolaj Só és frissen őrölt bors 1. Vágd félbe a két avokádót, és távolítsd el a magházukat. Kanalazd ki a gyümölcs húsát a héjából, és tedd bele egy turmixgépbe, add hozzá a citromlevet és 1,5 dl vizet. Addig mixeld, amíg turmix sűrűségű nem lesz – szükség esetén tegyél hozzá még egy kis vizet (max. még fél decit). Sózd meg ízlés szerint, és tedd félre. 2. Melegítsd elő a grillsütőt közepes hőmérsékletűre. 3. Mosd meg a halat, papírtörülközővel szárítsd meg, és vágd fel kb. 2,5 cm-es kockákra. Húzz rá a nyársra felváltva 3 kocka halat és 3 kocka mangót. Az így elkészített nyársat kend meg olívaolajjal, és szórd meg sóval. 4. Tedd a nyársakat a grillrácsra, és rendszeresen forgatva addig süsd, amíg a hal egyenletesen áttetszővé nem üvegesedik, és meg nem puhul annyira, hogy villával könnyedén átszúrhasd (kb. 8-10 perc). Forrón tálald az avokádókrém-körítéssel. SALÁTA CUKKINIBŐL ÉS SÜTŐTÖKBŐL FETA SAJTTAL ÉS MENTÁVAL Hozzávalók 4 személyre 1 citrom leve 3 evőkanál sherryecet 3 evőkanál olívaolaj 2 dl morzsolt feta sajt 1,5 dl friss, apróra vágott mentalevél 2 cukkini 2 kisebb sütőtök 12 db félbe vágott koktélparadicsom Só és frissen őrölt bors 1. Egy kisebb tálban keverd össze a citromlevet, a sherryecetet és az olívaolajat. Ízlés szerint sózd, majd tedd félre. Egy másik kis tálban keverd össze a feta sajtot az apróra vágott mentával, és ezt is tedd félre. 2. Alaposan mosd meg a cukkiniket és a tököket, majd vágd le a végüket. Az egyiket vágd fel keresztben fél centis szeletekre, a másikat pedig szeld fel vékony szalagokra egy zöldségpucoló késsel. Tedd be mindkettőt egy nagyméretű tálba, add hozzá a félbevágott paradicsomokat, a salátalevet és a mentás feta sajtot, majd a tálat finoman rázogatva keverd össze a tartalmát. Ízlés szerint sózd, borsozd, majd fedd le a tálat, és tedd be egy órára a hűtőbe. 3. Tálalás előtt még egyszer keverd meg, és szórd rá a kitálalt adagokra a megmaradt mentát.

SERPENYŐS PÁROLT GOMBA Az erdei gomba igencsak drága, ám rendkívül ízletes. A receptben ajánlott gombák helyett készítheted csiperkével is, de akkor keverj hozzá egy kis kockára vágott főtt krumplit és néhány szelet bacont, az íz kedvéért. Hozzávalók 4 személyre 30-30 dkg friss, válogatott erdei gomba (Lehetőleg többféle, de legalább kettő. A shiitake, a crimini, a portobello, a rókavagy a laskagomba egyaránt megfelel.) 2 gerezd hámozott fokhagyma 1 evőkanál olívaolaj 1 evőkanál száraz vermut (vagy fehérbor) 2 evőkanál apróra vágott petrezselyem 1 evőkanál apróra vágott tárkony 2 evőkanál créme fraiche (vagy krémes joghurt) Só és frissen őrölt bors 4 szelet egynapos zsúrkenyér vagy parasztkenyér 1. Finoman tisztítsd meg a gombát egy enyhén benedvesített konyhai papír törlőkendővel, vágd le a tönkjét, és szeleteld fel a fejeket. Vágj apróra egy gerezd fokhagymát, és tedd félre. 2. Forrósítsd fel az olívaolajat közepes hőmérsékletűre egy serpenyőben, tedd bele a fokhagymát, és dinszteld kb. 30 másodpercig, hogy megpuhuljon. Ezután add hozzá a gombát, és időnkként megkeverve párold kb. 10 percig. 3. Ha a gomba megpuhult, öntsd bele a vermutot, adj hozzá 1-1 evőkanál petrezselymet és tárkonyt, és addig párold, amíg a leve teljesen elfő (kb. 2 perc). Ezután keverd bele a créme fraiche-t, és sózd, borsozd ízlés szerint. 4. Amíg a gomba fő, pirítsd meg a 4 szelet kenyeret, vágd ketté a megmaradt fokhagymagerezdet, és egyenletesen elosztva finoman dörzsöld el mindkét felét a pirítósok egyik oldalán. Tegyél egy-egy szelet pirítóst mind a négy tányérra, és egyenlően elosztva tedd rájuk a párolt gombát. A végén szórd meg a szeleteket a megmaradt petrezselyemmel, és melegen tálald. PADLIZSÁNKAVIÁR Hozzávalók 4 személyre 2 közepes padlizsán 6 gerezd fokhagyma meghámozva, félbevágva 1/2 dl olívaolaj 1 teáskanál curry (vagy őrölt kömény) Csipetnyi pirospaprika Fél citrom leve Só és frissen őrölt bors 1. Melegítsd elő a sütőt kb. 180 fokosra. Mosd meg a padlizsánokat, hosszában vágd ketté őket, majd helyezd mind a négyet egy alufóliával bélelt tepsibe, ügyelve arra, hogy a fólia elég nagy legyen ahhoz, hogy visszahajtva teljesen befedhesd („becsomagolhasd”) őket a pároláshoz. 2. Egy vékonyabb késsel csinálj három-három rést mind a négy fél padlizsán vágott felén, és nyomd bele a félbevágott fokhagymagerezdeket a résekbe. Csepegtess rá annyi olívaolajat, hogy egyenletesen eloszoljon a felszínén, szórd meg a sóval, a curryvel és a paprikával, majd hajtsd rá a fólia szabadon maradt felét, hogy egy kompakt csomagot kapj. 3. Tedd be a tepsit a sütőbe, és addig süsd, amíg a padlizsán teljesen meg nem puhul (kb. 40 perc). Ha kész, óvatosan vedd le a fóliát, kanalazd ki a megfőtt padlizsánok húsát egy nagyobb tálba (a bőrét dobd ki), add hozzá a citromlevet, ízlés szerint sózd, borsozd, és alaposan keverd össze. Ha kihűlt, pirítóssal tálald. SZARDÍNIA SZICÍLIAI MÓDRA Gyerekkoromban rengeteg szardíniát ettem – pontosabban konzerv-szardíniát. Két apró hal egészben egy vékony szelet kenyéren – mennyei reggeli vagy vacsora volt, amit nem lehetett megunni. Lehet, hogy a mamám tudott valamit az antioxidánsokról – ma már köztudomású, hogy a halhús nagy mennyiségben tartalmazza ezeket a létfontosságú anyagokat. Az igazi, friss halból készült grillezett szardíniát azonban csak a házasságom elején fedeztem fel egy kisvendéglőben a szardíniai Costa Esmeraldán. Annyira beleszerettünk a férjemmel, hogy azóta is ott van a ranglista-

vezetők között. Nagyon sokszor csináltam már, és ma is gyakran ezt esszük ebédre, mert New Yorkban és Provence-ban egyaránt népszerű, és könnyen beszerezhető. Hozzávalók 4 személyre 1 evő-és 1 teáskanál olívaolaj 4 db friss szardínia (egy hal átlagosan 10 dkg) megmosva, megtisztítva, de egészben (fejjel, farokkal) 1 gerezd fokhagyma, meghámozva, apróra vágva 1 meghámozott, apróra vágott mogyoróhagyma 1 evőkanál pirított fenyőmag 1 teáskanál szeletelt mandula 1 citrom leve 4 evőkanál sherryecet Só és frissen őrölt bors 1. Egy tűzálló (teflon) serpenyőben forrósíts fel egy evőkanál olívaolajat, tedd bele a szardíniákat, és addig süsd, amíg mindkét oldaluk aranysárgára nem pirul (oldalanként kb. 2-3 perc). Ha kész, tedd a szardíniákat egy nagyobb tálra, enyhén sózd meg mindkét oldalukat, és fedd le a tálat. 2. Tedd a maradék egy teáskanálnyi olívaolajat a halsütő serpenyőbe, add hozzá a fokhagymát, a mogyoróhagymát, és alacsony hőmérsékleten párold puhára (kb. 1 perc). Ezután add hozzá a fenyőmagot, a mandulát, a citromlevet, a sherryecetet, és folyamatos kavarás mellett párold kb. 1,5 percig. Húzd le tűzről, és enyhén sózd meg. 3. Az elkészült szószt öntsd rá a szardíniákra úgy, hogy mind a négyre egyenlő arányban jusson, és melegen tálald. Megjegyzés: Ha szicíliai módon szeretnéd tálalni, fordítsd meg a sorrendet: a szardíniákat tedd a serpenyőben lévő szószra, és előmelegített focacciával (hagyományos olasz kenyér) tálald. PROVENCE-I KECSKESAJT GRILLEZETT ZÖLDSÉGGEL Hozzávalók 4 személyre 1 zöldpaprika kimagozva, 2,5 cm-es szeletekre vágva 1 piros paprika (lehet pritamin vagy kaliforniai paprika is) kimagozva, 2,5 cm-es szeletekre vágva 2 hosszában kettévágott, kb. 6mm-es darabokra szeletelt cukkini 1 közepes nagyságú padlizsán hosszában kettévágva, kb. 6mm-es darabokra szeletelve 4 evőkanál olívaolaj és még egy kevés a grillezéshez 1 gerezd meghámozott, apróra vágott fokhagyma Fél citrom leve 10 dkg morzsolt kecskesajt 1 evőkanál friss, apróra vágott mentalevél Só és frissen őrölt bors 4 szelet kovászolt kenyér pirítva 1. Melegíts elő a grillsütőt kb. 180 fokra. Helyezd a paprikát, a cukkinit és a padlizsánt egy nagyobb edénybe, tegyél hozzá 2 evőkanál olívaolajat, és ízlés szerint sózd. Ecsettel kend be a grillrácsot olívaolajjal, majd helyezd rá a zöldségeket, és egyszeri forgatással süsd puhára (10–12 perc). 2. Amíg a zöldség sül, egy kisebb tálban keverd össze a megmaradt 2 evőkanál olívaolajat, a fokhagymát és a citromlevet, és sózd meg ízlés szerint. 3. A grillezett zöldséget tedd bele egy nagyobb tálba, add hozzá a citromos öntetet, szórd rá a kecskesajtot, és finoman rázd össze, hogy az alkotórészek egyenletesen eloszoljanak a tálban. A végén szórd meg az apróra vágott mentalevéllel, és langyosan tálald a pirítóssal. KAGYLÓ GRAPEFRUITTAL ÉS ARUGULÁVAL (RUKKOLÁVAL) Hozzávalók 4 személyre 2 rózsaszín belű grapefruit 1,2 dl vékony szeletekre vágott mandula (vagy dió) 3 evő-és egy teáskanál olívaolaj 25 dkg plusz 1,2 dl arugula (rukkola) 24 db kagyló alaposan megtisztítva

1 citrom leve Só és frissen őrölt bors 1. Óvatosan hámozd meg a grapefruitokat, ahogy a narancsot szokás, és egy vékony kés segítségével fejtsd szét gerezdekre. Tegyél félre négy ép gerezdet a díszítéshez, a többit vágd apróra. Add hozzá a mandulát, 1 evőkanál olívaolajat, és enyhén borsozd meg. 2. Forrósíts fel egy teáskanálnyi olívaolajat egy tűzálló serpenyőben, tedd bele a 25 dekányi arugulát, és fonnyaszd meg (kb. 1 perc). Ha kész, sózd meg, tedd ki egy vágódeszkára, vágd fel apró darabokra, majd oszd el egyenlő arányban négy kisebb, lapos tálban. 3. Hevítsd fel a grillsütőt közepes hőmérsékletre, majd helyezd a kagylókat a rácsra, és forgatás nélkül addig süsd őket, amíg ki nem nyílnak (6-8 perc). 4. Közben terítsd el a grapefruit-mandula keveréket a négy tányér kiporciózott arugulán, majd egy kisebb tálban keverd össze a maradék 2 evőkanálnyi olívaolajat a citromlével. 5. Ezután óvatosan vedd le a kinyílt kagylókat a grillrácsról, és egyenlően elosztva helyezd őket a tányérokon lévő arugula-grapefruit-mandula kombóra. Végül öntsd rá a citromos olívaolaj-öntetet, és díszítsd a tányérokat a korábban félretett grapefruitgerezdekkel és a megmaradt nyers arugulával. Amint elkészült, tálald. ORECCHIETTE TÉSZTA ZÖLDBABBAL, BURGONYÁVAL ÉS PESTÓVAL Piedmonti barátnőm, akitől ezt a receptet tanultam, amikor meglátogat Provence-ban és elkészíti ezt az ínyencséget, bazsalikom helyett mentát használ. Hozzávalók 4 személyre 1 evőkanál olívaolaj

1,5 dl pesto 25 dkg kisméretű, négybe vágott burgonya 35 dkg orecchiette 18 dkg zöldbab 2 evőkanál friss, apróra vágott bazsalikom Só és frissen őrölt bors 1. Egy kisméretű tálban keverd össze az olívaolajat a pestóval. 2. Egy nagyobb lábasban tegyél fel megfelelő mennyiségű vizet, sózd meg, és amikor felforrt, tedd bele a felvágott krumplit és az orecchiettét, és főzd kb. 8 percig. Ezután tedd bele a zöldbabot is, újra forrald fel, és addig főzd, amíg mind a három zöldség kellően meg nem puhul (kb. 3-4 perc). 3. A főzővízből tegyél félre egy kisebb edényben egy kis pohárral (kb. 1,5 dl), a maradékot öntsd le, és a megfőtt zöldséget helyezd egy nagyobb tálba. Öntsd hozzá a félretett főzőlevet a pesto szószhoz, alaposan keverd össze, és a kész szószt öntsd rá a zöldségekre, majd a lábast finoman rázogatva egyenletesen oszlasd el. Ha a szósz túl sűrű, hígítsd fel a maradék főzőlével. A végén sózd, szórd rá a friss, apróra vágott bazsalikomot, és amint elkészült, tálald. SÜLT KACSAMELL KARAMELLIZÁLT MANGÓVAL Hozzávalók 2 személyre 2 dl zöldséges alaplé 1 egész csillagánizs 2 evőkanál kristálycukor 2 evőkanál víz 2 evőkanál vaj 1 érett mangó meghámozva, 6mm-es kockákra vágva 1 kisebb friss zeller meghámozva, hosszában 6mm-es csíkokra vágva 75 dkg kacsamell 2 teáskanál ötfűszer-keverék 5 dl megtisztított, szeletekre vágott csiperkegomba 1 evőkanál apróra vágott petrezselyem Só és frissen őrölt bors

1. Tedd a zöldségleves-alapot és a csillagánizst egy kisebb lábasba, és közepes hőmérsékleten forrald fel. Lassú tűzön addig forrald, amíg a víz fele el nem fő. Ha kellőképpen besűrűsödött, vedd ki belőle az ánizst, és a levest tartsd melegen. 2. Önts egy kis lábasba két evőkanál vizet, keverd bele a cukrot, és közepes hőmérsékleten folyamatosan kavargatva forrald fel, majd addig főzd, amíg egyenletes borostyánszínű nem lesz, de ügyelj rá, hogy ne kapjon le. Az fokozott elővigyázatosság azért fontos, mert maga a karamellizálódás nagyon gyorsan megy végbe, ha a cukor már némi színt kapott. Ha a cukor elérte a kívánt színt, húzd félre a serpenyőt, és lassan adagolva keverd bele a vajat. Ezután rakd bele a kockára vágott mangót, és tedd vissza a tűzre a serpenyőt. A karamell a mangótól kezdetben kissé megdermed, de ha kitartóan kevered, hamarosan újra felolvad, miután a megpuhult mangó egy kis levet enged (kb. 2 perc). Ha a mangó teljesen megpuhult, húzd félre, és tartsd melegen. 3. Tedd a felcsíkozott zellert egy gőzőlőedénybe, tedd forrásban lévő víz fölé, és addig gőzöld, amíg meg nem puhul (kb. 15 perc). Ha kész, vedd le a gőzről, ízlés szerint sózd meg és tedd félre egy tálban fedő alatt, hogy meleg maradjon. 4. Egy éles késsel irdald be a kacsamellet borító bőrt úgy, hogy a keresztirányú bemetszésekkel kb. 2 centis négyzeteket kapj, de ügyelj rá, hogy a húsba ne vágj bele. Sózd, borsozd, és szórj rá ízlés szerint az ötfűszer-keverékből, majd tedd félre. 5. Melegíts elő egy nagyobb serpenyőt közepes hőmérsékletre, és a bőrös oldalukkal lefelé helyezd bele a kacsamellszeleteket. Süsd kb. 8 percig, amíg a zsír kiolvad, és a bőr szép pirosra, ropogósra sül. Ezután fordítsd meg a szeleteket, és süsd tovább a húst még kb. 4 percig. Ha közepesen átsült, húzd félre és letakarva pihentesd 10 percig. 6. Ha lehűlt, öntsd át a kiolvadt zsírt a serpenyőből egy kisebb lábasba, de ne az egészet, kb. 3 evőkanálnyi maradjon benne. Tedd bele a felszeletelt gombát a zsírba, és közepes hőmérsékleten folyamatosan kavargatva süsd kb. 3 percig. Sózd meg ízlés szerint, és tedd félre, de ügyelj rá, hogy meleg maradjon. 7. Tálaláskor oszd el a gombát és a zellert a két tányéron, majd szeleteld fel a kacsamellet, és tegyél mindkét tányérra egy-egy szeletet. Ezután kanalazd rá a mangót a húsra, és egyenletesen öntsd rá a besűrített ánizsos zöldséglevest. Díszítsd egy-egy szál petrezselyemmel, és melegen tálald. CSOKOLÁDÉSZUFLÉ ESPELETTE PAPRIKÁVAL Hozzávalók 4 személyre 1 evőkanál szobahőmérsékletű vaj 1,2 dl cukor, plusz még egy evőkanálnyi a szufléformához 17 dkg apróra vágott (fekete) étcsokoládé 1/2 dl tej 2 evőkanál kakópor 2 teáskanál espelette (vagy piros) paprikaőrlemény 5 szobahőmérsékletű tojás sárgája és fehérje különválasztva Csipetnyi só Porcukor a díszítéshez 1. Vékonyan vajazz ki és szórj meg porcukorral 4 db 2 dl-es szufléformát, és tedd be őket a hűtőbe, hogy lehűljenek. Melegítsd fel a sütőt kb. 180 fokra. 2. Öntsd bele a tejet és az apróra vágott csokoládét egy tűzálló tálba, tedd csendesen fövő vízzel félig telt lábas fölé, és addig kavargasd, amíg a csokoládé teljesen fel nem olvad. Ezután add hozzá a cukor felét, a kakaóport, az espelette paprikaőrleményt, az öt tojássárgáját, és keverd az így nyert masszát krémesre. Ha kész, vedd le a gőzről, és tedd félre. 3. Egy nagyobb tálban csipetnyi sóval verd habosra a tojásfehérjéket (gépi mixerrel közepes fokozaton). Amikor már valamennyire megszilárdult, tedd bele a cukor másik felét, és verd tovább, amíg kemény habot nem kapsz. Egy lapos fakanállal tedd bele a felvert tojáshab egyharmadát a csokikrémbe, finoman keverd el, hogy kissé meglágyuljon, majd tedd bele a többi habot is, és addig kavard, amíg a hab teljesen el nem oszlik a krémben. Helyezd a lehűtött szufléformákat egymás mellé egy tepsibe, majd kanállal merd beléjük a krémet úgy, hogy kb. háromnegyedig megteljenek. 4. Tedd a tepsit a sütőbe, és közepes hőmérsékleten (180 fok) süsd, amíg a krém fel nem emelkedik a sütőformák pereméig, és meg nem szilárdul (kb. 15 perc). Ha kész, vedd ki a sütőből, hintsd meg porcukorral, és forrón tálald.

• 10 • Táplálékkiegészítők Pirulák, tabletták minden mennyiségben. Mindnyájan a csodára vágyunk, a fiatalító csodaszerekre, a hosszú életre. A legkülönbözőbb változatokban, de leginkább tablettákban forgalmazott táplálékkiegészítők és gyógyhatású készítmények száma napról napra nő. Vannak csak vitaminkészítményekre szakosodott üzletek, amelyek Harry Potterregényekbe illő bűvös elixírekkel csalogatják a gyanútlan vásárlót. A gyógyszertárak polcai valósággal roskadoznak a recept nélkül kapható táplálékkiegészítő készítményektől. A bioboltokban külön szekciói vannak a homeopátiás szereknek és a táplálékkiegészítőknek. (A New York-i lakásom közelében lévő bio-áruházban egy külön boltot rendeztek be ezeknek a készítményeknek.) A különböző magazinokban és az interneten hemzsegnek a csodadiéták és táplálékkiegészítő csodaszerek hirdetései. Ki ne jönne zavarba ekkora választék láttán? És ki ne esne kísértésbe, mondván: „Hátha igaz, miért ne próbálhatnám ki én is?” Velem is előfordult, pedig tisztában vagyok vele, hogy ezeknek a „csodaszereknek” a többsége nemhogy nem használ, de gyakran kifejezetten ártalmas az egészségre. Ha megfogadod mindazt, amit eddig elmondtam – hatását tekintve gyakorlatilag mindegyik recept a megelőzés egy-egy hatásos módja vagy eszköze –, ha egészségesen, változatosan és mértékkel táplálkozol, mi szükséged lenne még többre abból, amit a természettől már így is megkaptál? Vagy lehet, hogy az évek múltával bizonyos tápanyagokból mégis többre van szüksége a szervezetünknek? És ha igen, mégis miből? Ha betöltötted már az ötvenet – persze minél korábban, annál jobb –, és tisztán szeretnél látni ebben a kérdésben, írass egy beutalót a háziorvosoddal, és csináltass egy teljes laborvizsgálatot, ami pontosan kimutatja, milyen vitaminokból és ásványi anyagokból szorul pótlásra a szervezeted. Ha kiderül, hogy valami nincs rendben ezen a téren, mindenekelőtt az étkezési szokásaidon kell változtatnod. Alacsony a magnéziumszinted? Mi lenne, ha beiktatnál a heti étrendedbe két banánt, mielőtt elkezded marokszámra szedni a különböző multivitaminokat és magnéziumpirulákat? VITAMIN-ÉS ÁSVÁNYIANYAGTARTALMÚ TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐK Jó, elismerem, egy-egy tabletta multivitamin még nem biztos, hogy ártalmas, sőt, az is elképzelhető, hogy valamennyit használ, különösen, ha a legújabb generációs készítményekről van szó, abból a típusból, amelyet kifejezetten az idősödő nők számára fejlesztettek ki. Ugyanakkor számos klinikai vizsgálat eredményeinek ismeretében a mai napig nem bizonyított, hogy a multivitaminok pozitív hatással lennének az egészségünkre. Csak azt tudjuk biztosan, hogy semmilyen komolyabb betegség gyógyítására nem alkalmasak. Az ellenkezőjére azonban – ugyancsak számos klinikai vizsgálat alapján – bőségesen van bizonyítékunk, nevezetesen arra, hogy a túlzott vitaminfogyasztás komoly egészségkárosodási veszélyeket rejt magában. Számos káros mellékhatásuk van, és bizonyos vitaminok (A, D, E, K) túladagolás esetén negatív kölcsönhatásba léphetnek bizonyos, receptre kapható gyógyszerekkel. Ha elolvasod az egyes vitaminokhoz, ásványianyag-pótló szerekhez és táplálékkiegészítőkhöz mellékelt útmutatókat, megtalálod az illetékes egészségügyi szervek által javasolt napi mennyiséget. Azt is fel szokták tüntetni – általában már magán a dobozon is –, hogy egy tabletta vagy egy adag por (ha ilyen kiszerelésben árulják) hány százalék hatóanyagot tartalmaz (250, 500 vagy 1000), így kiszámítható, hogy hány adagot kell bevenned a kívánt mennyiséghez. Hallottad valakitől valaha, hogy ha a javasolt mennyiség tízszeresét veszed be, akkor az tízszer olyan hatásos lesz? Vagy csak akár kétszer…? Ilyet nem állít senki, még a gyártó cégek sem, egyszerűen azért, mert ez nem igaz. Mi több, arra nézve sincs semmi hiteles bizonyíték, hogy akár a javasolt mennyiségtől is egészségesebb leszel. Abba is érdemes belegondolni, hogy mennyi különböző egészségvédőadalékanyaggal dúsított tejet, kenyeret, tésztát és gabonapelyhet fogyasztunk. Lehet, hogy csak ezek az alapvető élelmiszerek több vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, mint amennyire a szervezetünknek szüksége van. És akkor még e mellé szedjünk megavitaminokat is? Hogy a napi adagod elérje a 2000-es

nagyságrendet? Csak azért, mert a mai mennyiség-központú világban már mindent „gigában” és „megában” mérünk? Sokat hallottad, hogy az Omega-3 olaj rendkívül egészséges, többek között azért, mert csökkenti a szívroham valószínűségét, ezért kétszer annyi olajos halat eszel, mint korábban. E mellé még elkezdesz szedni halolaj-kapszulákat is, amelyek hatékonysága még nem is bizonyított. És még ez sem elég: megveszel néhány gyógynövény-készítményt is – anélkül, hogy tudnád, miből van, honnan származik és ki gyártja – , mert valahol hallottad vagy olvastad, hogy ezekkel elejét veheted bizonyos betegségek kialakulásának. Ha idáig jutottál, itt az idő, hogy számot vess a tényekkel, és lásd be: akkor tudsz a leghatékonyabban gondoskodni az egészségedről, ha a szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat, antioxidánsokat, és sok minden mást gyümölcsök, zöldségek, magvak, tejtermékek, halak és húsok arányos fogyasztásával biztosítod. Igen, de egy bizonyos kor után az emberek – különösen a nők – egyik legnagyobb réme az oszteoporózis, az, hogy meggyengül, törékennyé válik a csontozatuk. Jogos kérdés, hogy nem ésszerű óvintézkedése ilyenkor kalciumtartalmú táplálékkiegészítőket szedni. Én is feltenném magamnak ezt a kérdést, ha orvoshoz fordulnék tanácsért, különösen, ha gerontológus az illető, aki a legjobban ismeri az öregedéssel kapcsolatos problémákat, és ezek gyógymódjait. És azzal is tisztában vagyok, hogy ötven fölött tényleg nagyon fontos, hogy a csontjaink megkapják a napi rendszeres, megfelelő mennyiségű kalcium-utánpótlást. Ugyanakkor – ezt is az olvasmányaimból tudom – az ételek útján a szervezetbe juttatott kalcium csökkenti a szívroham kockázatát, de ugyanez a kalciumtartalmú táplálékkiegészítőkre nem áll. Mi több, nagyon fontos, hogy a túlzott kalcium-utánpótlással ne terheljük túl a szervezetünket. Egy nemrég megjelent tanulmányban az olvasható, hogy azoknál a nőknél, akik napi 1400 milligramm vagy ennél nagyobb mennyiségű kalciumot tartalmazó táplálékkiegészítő szert szedtek huzamosabb ideig, kétszeresére nőtt az infarktus miatt bekövetkező halál kockázata, arról nem is beszélve, hogy a túlzott kalciumbevitel nagymértékben elősegíti a vesekőképződést. Nem mondom… Ha rám hallgatsz, mindenekelőtt csináltass egy csontsűrűség-vizsgálatot, mutasd meg az eredményt az orvosodnak, és kérd ki a tanácsát. Lehet, hogy nem is lesz szükséged kalcium-utánpótlásra, különösen nem táplálékkiegészítőkkel. Ha igaz, hogy a kivétel erősíti a szabályt, hadd térjek vissza néhány szó erejéig a D-vitaminhoz. Meg kell, hogy valljam, ahogy olvasom az egyre-másra megjelenő újabb tanulmányokat, amelyek mindig más és más táplálék, táplálékkiegészítő vagy vitamin elsődleges fontosságát bizonygatják, egyre inkább elbizonytalanodom. Sajnos a média sem segít eligazodni az eltérő nézetek sűrűjében, mert minden nyilvánosságot kapott „felfedezés”, amely egyik vagy másik „csodaszer” mindenhatóságát hirdeti, tiszavirág-életűnek bizonyul. Van egy vitamin azonban – és ez nem más, mint a D-vitamin, amelyet talán érdemes komolyabban venni, mert ez az a táplálékkiegészítő, amire egy bizonyos kor után valóban nagy szüksége van a szervezetünknek. A sajtóban folyamatosan közölt statisztikák szerint a nők jelentős százaléka D-vitamin-hiányban szenved. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy ha valaki egészségesen, kellő változatossággal és mértékletesen táplálkozik – amihez hozzátartozik, hogy teljes értékű, tápanyagdús természetes ételeket fogyaszt –, akkor minden fontos tápanyagot megad a szervezetének. És ha e mellé még naponta fél órára kimész a szabadba, úgy, hogy érjen nap, ezzel még a ráadás Dvitamin-adagodat is biztosíthatod. De ha fényvédő krémekkel óvod a bőröd a naptól – és erre minden okod megvan –, vagy északon laksz, ahol lényegesen kevesebb a napsütéses órák száma, nem tudod biztosítani ezt a D-vitamin-forrást a szervezeted számára. Sokszor elmondtam már, de talán még mindig nem elégszer – a franciák e nélkül is tudják –: mindent lehet, de csak mértékkel. Talán az egyetlen kivétel ez alól a szabály alól éppen a D-vitamin, amiből nem árt, ha egy kicsit az elégnél többet kap a szervezetünk. Azt is elmondom, hogy miért. A szervezetünkről általában elmondható, hogy rendkívüli hatékonysággal képes kivonni a bejutatott táplálékból mindazt, amire szüksége van, ez alól azonban kivétel a kalcium, a csontok és a fogak legfontosabb építőanyaga, amit nehezebben dolgoz fel, ezért kevesebbet tud hasznosítani a bevitt mennyiségből. És itt jön be a képletbe a D-vitamin, ami kulcsfontosságú szerepet játszik a szervezetbe juttatott kalcium felszívódásában. Már régóta tudjuk, hogy bennünket, nőket a korunk előrehaladtával egyre komolyabban fenyeget a csontritkulás réme – sokkal inkább, mint a férfiakat –, ami a csontozatunk meggyengüléséhez, és így gyakoribb csonttörésekhez vezet. Ennek a folyamatnak az ellensúlyozására sok nő már a negyvenes éveiben elkezdi szedni a kalciumtablettákat – 500 vagy 600 milligrammos kiszerelésben naponta kétszer, hogy meglegyen a javasolt napi 1000-1200 mg. (Azért kell kétszerre bevenni, mert a szervezetünk nem tud egy 1200 mg-os dózist egyszerre feldolgozni. Nem árt tudni, hogy ennél több már túladagolásnak minősül, ami komoly veszélyekkel járhat.) Ez a magyarázata a D-vitamin-bevitel megkülönböztetett jelentőségének. Hiába kapja meg a szervezetünk a megfelelő táplálkozással a kellő kalciummennyiséget, elegendő mennyiségű D-vitamin híján nem képes feldolgozni azt. És hogy miért szenvednek olyan sokan D-vitamin-hiányban? Azért, mert ezt a vitaminfajtát az élelmiszerek többsége nem tartalmazza. A világ számos országában kaphatóak már D-vitaminnal dúsított élelmiszerek (gabonapelyhek, tej,

narancslé stb.), de ezeknek a rendszeres fogyasztása sem biztosítja szervezetünk számára szükséges napi mennyiséget. Hogy világosabbá tegyem, miért, tudnod kell, hogy a nők többségének napi átlag 1000 NE D-vitaminra van szüksége – ennyi kell a kívánt kalciummennyiség felszívódásához. (Az optimális mennyiséget illetően számos egymástól eltérő véleménnyel találkoztam már, de nagy általánosságban elmondható, hogy ez az optimális dózis, míg a minimum 200 NE körül van.) És vajon mennyi van egy reggeli adag gabonapehelyben? Mindössze 115 NE. A legtöbb gyümölcs, zöldség és hús vagy egyáltalán nem tartalmaz D-vitamint, vagy csak elenyésző mennyiséget. A tengeri halak, mint például a vörös lazac vagy az alaszkai lazac ugyan az RDA (javasolt napi bevitel) ötven százalékát is fedezik, de ki ehet kétszer lazacot minden áldott nap? Szerencsére a lazac mellett más élelmiszerek – például a tej, a narancslé és a tojás is tartalmaznak jelentős mennyiségű D-vitamint. Ebből pedig az következik, hogy nem csupán a megfelelő táplálék hiánya az akadálya a kellő mennyiségű D-vitamin bevitelének, hanem a 21. századra uralkodóvá vált életvitel is, az, hogy az életünk javát, akár munkáról, akár szabadidőről van szó, beltérben töltjük. Ma már sok kalciumkészítmény tartalmaz D-vitamint is. Ha ilyet vásárolsz, győződj meg róla, hogy a D-vitamin-tartalma eléri a minimum 400–800 NE-t, mégpedig a D3-típusból (cholecalciferol), mert ez a leghatékonyabb. A szükségleted többi részét pedig fedezheted a megfelelő minőségű és mennyiségű táplálkozással és a rendszeres napfürdővel. A csontok számára szükséges kalciummennyiség felszívódásának biztosítása az ötven fölötti nők számára korántsem az egyetlen ok, amiért fokozott figyelmet kell fordítaniuk a kellő mennyiségű D-vitamin-bevitelre. Számos tudományos vizsgálat bebizonyította, hogy a D-vitamin-hiány szerepet játszhat olyan súlyos betegségek kialakulásában, mint például a mell-, a vastagbél-és a petefészekrák. A D-vitamin tehát nélkülözhetetlen az immunrendszerünk megfelelő működéséhez. A fenti funkciók mellett fokozza légzőszerveink működésének hatékonyságát, és gyulladáscsökkentő hatása is van. Az emberi átlagéletkor növekedésével párhuzamosan – hála a modern tudományoknak – a D-vitaminnak is egyre fontosabb szerep jut az öregedési folyamatban, abban, hogy idősebb korunkban is megőrizhessük az egészségünket. A fokozatosan fellépő izomgyengeség, bizonyos fájdalmak és a váratlanul fellépő egyensúlyzavarok mögött is gyakran a Dvitamin-hiány húzódik meg. Mi több, a D-vitamin-hiányban szenvedő emberek között háromszoros az ízületi gyulladás előfordulásának gyakorisága. Mindebből az következik, hogy ha sikerül is leszoktatnunk magunkat a reklámok által ránk tukmált csodaszerekről, a Dvitamin-kalcium kombóval érdemes kivételt tennünk, mert erre valóban szüksége lehet a szervezetünknek. HORMONTARTALMÚ TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐK Van egy jó hírem is a népességrobbanás idején született korosztályoknak. A mennyiség, különösen, ha számokban is kifejezhető, biztonságot adhat, a mi esetünkben pedig ez a helyzet, ugyanis piaci és egyéb tényezők hatására egyre nagyobb figyelmet fordít az orvostudomány és a gyógyászat – az orvosokat is beleértve – az idősebb korosztályokra, és mind a gyógyszerkutatásban, mind a gyógyszer-kereskedelemben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az idősek igényei és szükségletei. Az örökifjúság csodaszerére még várni kell, de egy-egy injekció és bizonyos krémek is képesek már látványos eredményeket produkálni. Mi több, a riválisok száma is napról napra nő, de egyik sem veszélytelen, ezért nem árt az óvatosság. ÖSZTROGÉN, PROGESZTERON, TESZTOSZTERON Amint azt mindnyájan tudjuk, a nők petefészke termeli mindhárom hormont – tesztoszteronból mindössze 10 százalékát annak a mennyiségnek, amennyit a férfiak ivarszervei állítanak elő –, nagyobb mennyiségben a tízes, húszas és harmincas éveinkben, ezt követően fokozatosan csökken a szervezetünk hormonszintje. Ennek köszönhető a negyvenesötvenes éveinkben beköszöntő klimax és kísérő tünetei: a visszatérő hőhullámok, izzadás és egy sor belső változás (ld. „változó kor”), a nemi vágy csökkenése, a hüvelyszárazság, és egyes betegségek – agyvérzés, szívinfarktus, csontsérülések – megnövekedett valószínűsége. Évtizedek óta ismert ellenszer a hormonutánpótlás, amivel zökkenőmentesebbé tehetjük az átmenetet, és némileg meghosszabbíthatjuk a fiatalságunkat. Mértéktartó ösztrogénpótló kezeléssel, amelyet gyakran kombinálnak a szteroidtartalmú progeszteronnal, biztosíthatjuk a méh nedvességtartalmát, amivel elejét vehetjük a hormonvesztéssel járó sorvadásnak. A két hormon kombinációja növeli a szervezet energiaszintjét, kedélyjavító hatású, fokozza a nemi vágyat, a koncentrációs képességet, az alváskészséget, és csökkenti bizonyos betegségek – szívkoszorúér-meszesedés,

csontritkulás – kockázatát. Ennek ellenére az utóbbi években némileg megváltozott az orvostudomány álláspontja a hormonterápiás kezeléseket illetően, miután mérlegre tették a káros és a jótékony hatásait. Kimutatták, hogy a tartós kezelések kis mértékben ugyan, de növelik egyes betegségek – például a mell-és a méhnyakrák – kialakulásának kockázatát, de a védelem, amit más betegségek ellen nyújthat, még ennél is kisebb mértékű. Ma már betegségmegelőzésre – az Alzheimer-kórt is beleértve – nem is javasolják a hormonterápiát, ennek ellenére szerintem érdemes akár rövid, akár hosszabb távon kipróbálni, miután mérlegre tettük a várható pozitív és az esetleges negatív hatásokat. Kétségtelen, hogy még nem született olyan végleges tudományos álláspont, amelyre bízvást hagyatkozhatnánk, főleg ami a tartós kezeléseket illeti, amelyek káros hatásai csak később jelentkeznek. Én nem vagyok orvos, ezért tanácsot sem adhatok senkinek, és arra sem vállalkoznék, hogy jobban belemenjek a hormonkezelések áldásos és átkos hatásait illető részletekbe, de annyit elárulhatok, hogy nekem személy szerint kedvező tapasztalataim voltak a terápiával kapcsolatban. Ugyanakkor azt is tudom, hogy az utóbbi időben milyen mértékben változott a hormonterápiás kezelések megítélése orvosi körökben, ezért is szántam rá magam, hogy miután a nőgyógyászom nyugdíjba ment, más orvosok véleményét is kikérjem, így a legkülönbözőbb álláspontokkal kellett szembesülnöm olyan orvosok részéről, akik készek voltak őszintén megosztani velem a nézeteiket. Ezek ismeretében tehát csak azt tudom tanácsolni, hogy kövesd a példámat, kérd ki több szakorvos véleményét, próbálj meg minden elérhető forrásból tájékozódni a témával kapcsolatban, és ennek alapján mondj igent vagy nemet a hormonkezelésre. ÉN ÉS AZ ÖSZTROGÉN Vannak helyzetek, amikor magadnak kell eldöntened, mi jó neked, és aszerint cselekedni még akkor is, ha ezzel letérsz a többség kitaposta útról. Ahogy anyám mondogatta annak idején: „Ne félj az árral szemben úszni… csak a döglött hal sodródik az árral.” Vagy hogy magamat idézzem az egyik korábbi könyvemből: „Ne félj vállalni a kockázatot, ha kiszámítható.” A kockázatvállalás azzal jár, hogy mérlegre teszed mindazt, ami mellette és ellene szól, és úgy hozod meg a döntést, hogy tisztában vagy a várható következményekkel. Ötvenéves koromban – ez az a bizonyos bűvös szám, amivel a klimax „hivatalos” kezdetét szokták jelölni – megkíséreltek rávenni, hogy kockázatot vállaljak az egészségem rovására. (Gondolj bele, mit jelenthet ez egy francia nő számára, akinek az élet ötven után kezdődik! ) Ugye, nem kell mondanom, hogy ez a fajta kockázat nem ugyanaz, mint amit az üzleti életben vállalunk egy befektetésnél bizonyos nyereség reményében? Akkoriban ügyvezető igazgatói beosztásban voltam a Clicquot Inc.-nél, és éjt nappallá téve dolgoztam, heti hat napon át reggeltől estig; rengeteget kellett utaznom, egyik jet lag ből (időzóna-betegség) a másikba szédültem, és nem kevés stressz árán kellett megélnem az állandó izgalmat, mindazt az örömöt és megpróbáltatást, amivel egy rohamléptekkel terjeszkedő üzleti vállalkozás menedzselése jár. Nem kell mondanom, milyen rosszul viseltem az első hőhullámos éjszakámat. A kolléganőim beszámolóiból már volt némi fogalmam, mit szenvednek a nők a klimax kísérőjelenségeitől, de egyáltalán nem voltam felkészülve a rám váró fizikai megpróbáltatásokra, amelyek éjjel-nappal megkeserítik az életem. Eleinte csak az éjszakákkal gyűlt meg a bajom. Ami először csak kellemetlen volt, lassan kezdett elviselhetetlenné válni. Gyakorlati ember lévén elhatároztam, hogy ez így nem mehet tovább, sürgősen tennem kell valamit. Elmentem a nőgyógyászomhoz, egy görög születésű, de New Yorkban praktizáló kitűnő orvoshoz, aki már az első alkalommal nekem szegezte a kérdést: „Na és hogy áll a szexszel?” Elképzelheted, milyen zavarba jöttem. Ebből a kérdésből is lehetett tudni, hogy görög létére tökéletesen asszimilálódott Amerikában. Franciaországban elképzelhetetlen, hogy egy nőgyógyász ilyet kérdezzen a páciensétől. Neki azonban, sokat látott és tapasztalt orvos lévén, nemigen lehetett újat mondani a témával kapcsolatban, így, látva a megrökönyödésemet, gyorsan hozzátette: „Csak azért kérdezem, mert nem úgy fest, mint aki nem bien dans sa peau (beszélt franciául). Ez megtörte a jeget, és hamarosan olyan jóban lettünk, hogy fesztelenül tudtunk – időnként még tréfálkozva is – bármiről beszélni, az életről, a nőkről és… oui, még a szexről is. Amikor első alkalommal felkerestem a menopauzával kapcsolatos panaszaimmal, azt javasolta – és utólag visszagondolva, azt hiszem, igaza volt –, hogy kezdjek el szedni egy ösztrogénből és progeszteronból álló hormonkészítményt, de ugyanakkor részletesen elmondta, milyen pozitív és negatív hatásokkal számolhatok, ha igent mondok. Úgy döntöttem, hogy kipróbálom, de hamarosan kiderült, hogy rosszul tettem. A hőhullámaim szinte egyik napról a másikra eltűntek, de a közérzetem alaposan megsínylette a beavatkozást. A nőgyógyászom a progeszteront tette felelőssé a kedvezőtlen tünetekért – ebben valószínűleg igaza is volt –, és bár az orvosok többsége nem javasolja a csak ösztrogénből álló hormonkészítmények szedését, én mégis emellett döntöttem, ő pedig igent mondott rá azzal a feltétellel, hogy rendszeresen elvégezzük a szükséges ultrahang-vizsgálatokat – szülészként is dolgozott, így a rendelőjében volt saját ultrahang-készüléke. És lőn: az új készítmény valóságos csodát tett velem. A panaszaim elmúltak, és valósággal megfiatalodtam, fizikailag, lelkileg és szexuálisan egyaránt.

De nem sokkal ezután, ahogy az manapság oly gyakran megesik, teljesen összezavarva és elbizonytalanítva a páciensek többségét, egy újabb tanulmány fényt derített további rizikófaktorokra. Márpedig a hormonterápiás kezelések várható egészségkárosító mellékhatásai az amerikai orvosok többségét óvatosságra inti, mert attól tartanak, hogy a kárvallott páciensek beperelik őket félrekezelésért. Nem csoda, hogy a felfedezést követően az én orvosom is elállt a további kezeléstől, és azt javasolta, hogy hagyjam abba a készítmény szedését. – Képtelenség – válaszoltam gondolkodás nélkül, a francia nőkre jellemző makacssággal. – Márpedig én nem fogom abbahagyni. Megnyugtattam, hogy vállalom az esetleges következményeket, és hajlandó vagyok minden ezt tanúsító dokumentumot aláírni, hogy mentesítsem a felelősségtől. Ez meggyőzte, és beleegyezett, hogy egy kisebb dózissal folytathatom a kezelést. Ha belegondolok – igaz, sok orvosi képzettséggel nem kérkedhetem –, ma sem értem, miért ne szedhetne minden ötven fölötti nő kis dózisban bizonyos hormonpótló ösztrogénkészítményeket, ha egyszer szükségünk van rá, és a szervezetünk már nem termeli. Tény, hogy nem vagyok orvos, de azt tudom, hogy nemcsak semmi bajom nem lett tőle, de soha nem éreztem magam jobban, és ezt ma is ugyanígy elmondhatom. Úgy tűnt, jól döntöttem, mert néhány hónappal később, egy alaposabb kivizsgálást követően kijelentette, hogy kifogástalan az egészségi állapotom, szemben jó néhány, hozzám hasonló helyzetben lévő páciensével, akik olyan pocsékul érezték magukat, hogy úgy döntöttek, visszatérnek a korábbi kezeléshez, amit az ominózus elrettentő tanulmány megjelenése előtt folytattak. Korábban ők is úgy döntöttek, hogy vállalják a kockázatot, és tovább szedik a hormonkészítményt. Sok-sok éven át, amíg a felügyelete alatt szedtem ezt a készítményt, csupán egyetlenegyszer mutatott egy ultrahangos vizsgálat valami gyanúsat – ami egy hónap ösztrogénböjtöt követően el is tűnt. Sok páciense, ahogy én is, úgy döntött, hogy vállalva az esetleges mellékhatások kockázatát, inkább szedi a hormonkészítményeket, mert a klimax kísérőjelenségei olyan mértékben rontották az életminőségüket – és ezzel közvetetten a hozzátartozójukét is –, hogy ebbe nem akartak beletörődni. Számomra, úgy tűnt, megtérül a belépőjegyem ára. De a folytatás újabb fordulatot hozott. A nőgyógyászom hamarosan nyugdíjba ment, és az utolsó találkozásaink egyikén azt javasolta, hogy (fokozatosan) álljak le az ösztrogénkúrával, mert nem fogok olyan kollégát találni, aki átvesz tőle úgy, hogy vállalja a kockázatot – annak ellenére, hogy a dózist folyamatosan csökkentettük az évek során, és már közel járt az abszolút minimumhoz. Akkor hozakodtam elő a nagynéném, Mireille esetével, aki a franciaországi Ardéche-ben él, nyolcvanöt éves, a mai napig szed ösztrogéntablettákat, és úgy érzi magát, mint ötven-hatvan éves korában – és úgy is néz ki –, amit a lánya is tanúsít. Az orvosomat egyáltalán nem lepte meg a dolog. Mosolyogva rám nézett, és csak ennyit mondott: – Ezek a Mireille-ek… Boszorkányos népség. Nem kérdeztem rá, pontosan mit akart ezzel mondani. Akkor láttam utoljára. És utólag azért hozzáteszem: nem vagyok – soha nem is voltam – sem felelőtlen, sem vakmerő. Az új nőgyógyászom, akihez ma is járok, nem egy Dr. Csoda-típus. Miután több alkalommal is alaposan átbeszéltük a dolgot, belement, hogy továbbra is szedjek ösztrogént azzal a feltétellel, hogy fokozatosan tovább csökkentjük az adagot, és így hamarosan végleg elhagyhatom. Azzal érvelt, hogy az én koromban már amúgy se nagyon hat, hacsak nem az oszteoporózis ellen. Nem hittem neki, ahogy ma sem hiszek, mert ez ugyanúgy létszükséglet számomra – bármilyen apró dózis is legyen –, mint az, amit éppen most (és mindennap) csinálok: az írás. Hogy miért? Mert fantasztikusan érzem magam a bőrömben, és ezt – lehet, hogy tévedek, és nem így van – a folyamatos ösztrogénutánpótlás javára írom. Nem tudom, meddig fogja hagyni, hogy szedjem, ahogy azt sem, mit csinálok, ha végül nemet mond. Nem tudom, hogy keresek-e majd egy másik nőgyógyászt, aki rugalmasabb lesz, és áldását adja a folytatásra. Azt viszont egyre inkább tudom, hogy jól döntöttem. Nemrég konzultáltam egy nőgyógyász-onkológussal, aki biztosított, hogy egy ilyen kis dózis, amit én szedek, általánosan elterjedt, és jóformán semmi rizikót nem jelent. Megnyugtatásképpen azt is hozzátette, hogy ismer egy kilencvenöt éves hölgyet, aki a mai napig szedi, és kutya baja. Úgyhogy egyelőre köszönöm, jól vagyok… És rendületlenül úszom szemben az árral. TESZTOSZTERON Miután sokkal kisebb azoknak a nőknek a köre, akik tesztoszteron-tartalmú készítményeket szednek, ennek a hormonnak a hatástörténetéről sokkal kevesebbet tudunk, így a kockázat is nagyobb, ha úgy döntünk, hogy ezzel a pajzzsal is felvértezzük magunkat az öregedés ellen. Miután ez is egy szteroidtartalmú hormon, kitűnő közérzetjavító hatása van, és igen hatékony szexuális étvágygerjesztő. Ha ösztrogénnel és progeszteronnal együtt szedjük, fokozza a másik két hormon pozitív hatását, és csökkenti bizonyos betegségek kockázatát, ugyanakkor vannak nemkívánatos mellékhatásai is. És bár sok rászoruló számára nélkülözhetetlen, csak receptre lehet kapni, és a szedése fokozott orvosi felügyeletet, rendszeres laborvizsgálatot igényel.

Miután a tesztoszteron az öregedés elleni hollywoodi „örökifjúság-recept” egyik nélkülözhetetlen komponense, nem árt megválogatni a tanácsadóinkat – főként a celebekre gondolok –, mielőtt elhatározásra jutunk. Arról se feledkezzünk meg, hogy van az orvostudománynak, ezen belül a gerontológiának egy rohamosan fejlődő új ága, amelynek képviselői az öregedés elleni gyógyászati stratégiákra szakosodtak, vakon hisznek a módszereik mindenhatóságában, és boldogboldogtalant rábeszélnek az általuk javasolt szerek szedésére – hogy, hogy nem, a saját jól megfontolt anyagi érdekeik is ezt diktálják. Ha hívsz egy szobafestőt, az kifesti a lakásodat. Ha elmész egy anti-aging medicinára szakosodott gerontológushoz, nagy valószínűséggel valami hormonpótló készítményt fog ajánlani neked. Miután nincs orvosi képzettségem, csak azt tudom ajánlani, hogy várd meg az újabb kutatások és felmérések eredményeit, mielőtt eldöntöd, hogy szükséged van-e erre a hormonkészítményre. NÖVEKEDÉSI HORMON A növekedési hormon a korosodó hollywoodi sztárok varázsszere, olyan bűvös elixír, amitől sokan az örökifjúság álmának valóra váltását remélik. Eredetileg a növésben visszamaradt, hormonális problémákkal küzdő gyermekek számára fejlesztették ki. Egy rendkívül hatékony szteroid, amit a sportolók többségének, sportágtól függően, tilos szedni. Kellő mennyiségűvizsgálat hiányában az öregedés elleni pozitív hatása nem bizonyított, így, ebben a minőségében nem is forgalmazható. A növekedési hormon orvosi megítélése meglehetősen ellentmondásos. A legtöbbet hangoztatott pozitív hatásai a következők: segít testünk zsírállományának leépítésében, fejleszti, feszesebbé teszi az izomzatot, növeli a nemi teljesítőképességet, teltebbé, rugalmasabbá tesz a bőrt, és javítja a közérzetünket. A tapasztalatok igazolni látszanak ezeket az érveket; elég megnézni egyes sportolók teljesítményét, vagy megkérdezni azokat, akik a feketepiacon hozzájutottak és kipróbálták. A problémát a szer hosszú távon kifejtett hatása jelenti. A várható, bizonyított mellékhatások között szerepel a szívroham fokozott kockázata és a cukorbetegség, de az orvostársadalom egybehangzó véleménye szerint a fenti listát kibővíthetjük az alagútszindrómával, a visszatérő ízületi és izomfájdalmakkal, valamint a kezek és a lábak kóros puffadásával. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a „fiatalítószerek” listája egyre bővül, de szerencsére ugyanilyen arányban nőnek a velük kapcsolatos ismereteink is, egyre többet tudunk róluk, és azokról a mechanizmusokról, amelyeken keresztül kifejtik a hatásukat. Egy-két évtized múlva már ezen a téren is biztosan sokkal tisztábban fogunk látni. Ezzel együtt én mégiscsak azt mondom, amit megtanultam az elmúlt néhány évtized során: mindennek megvan az ára. Az öregedés természetes folyamat, és önáltatás lenne elhitetni magunkkal, hogy ha visszaállítjuk azt a hormonszintet a szervezetünkben, amivel huszonéves korunkban rendelkeztünk, azzal az akkori testünket, szervezetünket is visszakapjuk. Vagy abban bízni, hogy mindezt megúszhatjuk következmények nélkül. Én sem áltatom magam ilyesmivel, amikor beveszem a szokásos minimális ösztrogén-vagy D-vitamin-adagomat. Csak azt tudom tanácsolni, hogy mielőtt döntesz, alaposan tájékozódj. Ez azért is fontos, mert a kockázat/nyereség képlet egyre világosabb, kiszámíthatóbb lesz, ahogy a tudomány öles léptekkel halad előre a már megkezdett és a rendre feltáruló új utakon. Én egyelőre megelégszem azzal, hogy minden télen egy hathetes kúra keretében beveszem azt a szert, amit annak idején a fodrászom ajánlott, és ami hosszú éveken át bevált. Ez pedig nem más, mint a Nutricap táplálékkiegészítő (a nevét az ugyanezen a néven ismert amerikai nagyvállalattól kapta, amelynek legnagyobb piacai Anglia és Franciaország). Tabletta formában hozzák forgalomba, amely zselatint, dióolajat, szentjánoskenyér-kivonatot és lecitint tartalmaz. Elsősorban a hajam és a körmeim karbantartására szedem… Egészen addig, amíg egy újabb tanulmány fel nem tárja az eddig ismeretlen káros mellékhatásait.

• 11 • Várható élettartam – megélni a százat? Szeretnél száz évig élni? Komolyan kérdezem. Szociológiai felmérések szerint a megkérdezettek többsége megelégedne a nyolcvannal is, de egyre többen vannak, akik szívesen kitolnák – feltéve, hogy egészségesek maradnak – százig is a felső határt. Te mit felelnél erre a kérdésre? Lehet, hogy ideje elgondolkodni rajta, figyelembe véve az orvostudomány mai állását. Amerikában egyre nő azoknak a száma, akik időskori biztosítást kötnek, amit nyolcvanöt éves korukban kezd el havi részletekben visszafizetni nekik a biztosítótársaság. Ha voltál már olyan osztálytalálkozón, amit évekkel az utolsó hasonló összejövetel után rendeztek, vagy előfordult, hogy hosszú évek óta nem látott barátokkal, ismerősökkel találkoztál – velem többször is megesett –, biztos a te fejedben is megfordultak ilyen vagy hasonló mondatok: X és Y fantasztikusan néz ki, de Z-ről ezt már a legnagyobb jóindulattal sem lehet elmondani. Igen, gyakran előfordul, hogy hasonló korú emberek között ránézésre mintha legalább tíz év különbség lenne, és milyen jó érzés, amikor azt gondolják rólunk, hogy sokkal fiatalabbak vagyunk a korunknál. Mindnyájunk életében eljön az idő, amikor a genetikai örökségünk, az életkörülményeink és az életvitelünk benyújtják a számlát. Vannak, akik lassan és harmonikusan öregszenek, és vannak, akik nem. Az évek-évtizedek során nemcsak testileg, mentálisan is öregszünk, de ez utóbbi folyamatot megfelelő, pozitív hozzáállással képesek vagyunk látványosan késleltetni. Ugyanez elmondható a külsőnkről, a megjelenésünkről is. Sokat tehetünk azért, hogy fiatalosabban nézzünk ki a korunknál, például az öltözködésünkkel, a hajviseletünkkel, azzal, hogy ügyelünk a testsúlyunkra, nem hanyagoljuk el a kozmetikát, és adott esetben nem riadunk vissza a kozmetikai sebészeti beavatkozásoktól sem. Többszörösen megtérülő befektetés, érdemes áldozni rá. De van valami, ami a külsőnél is fontosabb, és ez a belső, azaz a szervezetünk, az egészségi állapotunk. Bizonyos szerveink idővel egyszerűen elkopnak, elfáradnak. Az eddigi fejezetekben elsősorban a megelőzés lehetőségeivel foglalkoztam, olyan öregedés elleni stratégiákkal, technikákkal és receptekkel, amelyek segítenek az egészségünk megőrzésében, a külsőnk karbantartásában, abban, hogy testileg és lelkileg egyaránt jól érezzük magunkat a bőrünkben akár nyolcvan után is. Az új tudományos időszámítás szerint beléptünk a post-genome korba, és jó esélyünk van rá, hogy a következő évtizedekben az orvostudomány a „regeneratív” gyógyászatra fogja helyezni a hangsúlyt, amelynek segítségével hosszabb és egészségesebb életet biztosíthat számunkra. Gondoljunk csak az őssejt-terápiákra vagy a szervátültetések rohamos fejlődésére! VÁRHATÓ VAGY ELVÁRHATÓ ÉLETTARTAM? Milyen benyomást teszel a volt évfolyamtársaidra az osztálytalálkozókon? Milyen fizikai állapotban vagy? Mit gondolsz, meddig fogsz élni? Szeretnéd tudni, hogy mikor kell búcsút mondanod az életnek? Ha tudnád, mit csinálnál vagy mit csináltál volna másképp? Ma sokkal többet tudunk a várható élettartamunkról, mint elődeink. Egy bizonyos korban, amikor először vetünk komolyan számot a nyugdíjba vonulás lehetőségével, önkéntelenül is szemléletet váltunk, és nem azt számoljuk, hogy hány évet éltünk, hanem hogy vajon mennyi lehet még hátra. Sok tekintetben kijózanító pillanat. Ma az idősödő emberek többségét elsősorban két dolog foglalkoztatja: Ki fog gondoskodni rólam, ha én már nem tudom ellátni magam? és Lesz-e elég pénzem, amiből meg tudok élni anélkül, hogy támogatásra szorulnék? Ma, a globalizáció teremtette szép új világban, főként a fejlett országokban, ahol a gyerekek gyakran távol élnek a szülőktől, egyre kevésbé

működik a régi, jól bevált gyakorlat, hogy az utódok gondoskodnak az elődökről. Ez a tendencia ugyanúgy jellemző az Egyesült Államokra, mint Franciaországra, Kínára vagy bármelyik gazdaságilag fejlett országra. Ráadásul a mai szülők, akik talán annak idején még maguk ápolták a saját szüleiket vagy nagyszüleiket, pontosan tudják, hogy ez mit jelent, és nem akarják a saját öregkoruk gondját a gyerekeik nyakába varrni, arról nem is beszélve, hogy sokan szeretnék megőrizni a függetlenségüket, hogy a saját elképzeléseik szerint élhessék le az utolsó éveiket. Nem egy idős embertől hallottam ilyen és hasonló kijelentéseket: „Az lenne a legjobb, ha egy szívroham vinne el úgy kilencvenéves koromban, mondjuk, a szépségszalonban.” Vagy: „Aznap szeretnék meghalni, amikor feléltem az utolsó vasam is.” Manapság, hogy ennyire kitolódott a fejlett országok lakosságának átlagéletkora, sok államban kiépítették azt a szociális hálót, amely biztosítja az idősek egészségügyi és nyugellátását, de a nyugdíjrendszer hatékonysága és fenntarthatósága mind az ellátásban részesülőknek, mind a fenntartóknak egyre nagyobb gondot jelent. Az Egyesült Államokban a kormány által finanszírozott, szociális hálót képező társadalombiztosítási rendszert 1935-ben hozták létre, és öt évvel később, 1940-ben kezdték el a nyugdíjak rendszeres havi folyósítását. Az új rendszer a hatvanöt éves korukban nyugállományba vonult állampolgárok (és házastársaik) számára olyan méltányos havi juttatást biztosított, amely életük végéig garantálta a szerény, de gondtalan anyagi megélhetést. Ugyanakkor arról sem szabad elfelejtkeznünk, hogy abban az időben az amerikai lakosság születéskor várható átlagéletkora hatvanöt év alatt volt. Ma a várható életkor a teljes lakosságra vetítve hetvenkilenc, a nőké pedig nyolcvankettő… A jelenleg fennálló nyugdíjrendszer pedig belátható időn belül összeomlik. A születéskor várható élettartam Franciaországban a legutóbbi felmérés szerint az összlakosságot tekintve 81,5, a nőké pedig 85,3 év. A képlet azonban nem ilyen egyszerű – hogy miért, rögvest kifejtem az alábbiakban –, az összképhez hozzátartozik, hogy azok az amerikai állampolgárok, akik 1940-ben mentek nyugdíjba, átlagban tizenhárom évig élvezhették az időskori nyugellátást. Van egy barátnőm, Pamela, aki idén töltötte be a hatvanat. Világéletében úgy gondolta – ezt éppen a múlt héten említette nekem –, hogy hatvanöt éves korában fog nyugdíjba menni, mert Amerikában hosszú idő óta ez az általános nyugdíjkorhatár, és kevés kivétellel mindenki ehhez tartja magát, amikor próbálja előre eltervezni az életét. Nemrég a kezébe került egy cikk, amiből kiderült, hogy jó esélye van megérni akár a kilencvenet is, ami gondolkodóba ejtette: „Nem szeretnék ilyen sokáig nyugdíjas lenni, és azt hiszem, nem is engedhetem meg magamnak.” Végül úgy döntött, hogy legkorábban hetvenévesen fog nyugdíjba menni. A várható átlagéletkor közkeletű, mégis a tényleges számok tekintetében félrevezető, és ennek következtében gyakran félre is értett mutató. Elsősorban azért, mert különböző feltételek és körülmények között élő emberek életkorát átlagolja, nem téve különbséget férfiak és nők között sem – jóllehet a nők tovább élnek –, de ami még ennél is problematikusabb: a születéstől számítják. Ha ugyanis valaki megéri a felnőttkort, ami azt jelenti, hogy sikeresen túlélte a csecsemő-és gyerekkorban fenyegető halálos betegségeket, ezzel hozzájárul az átlagéletkor emelkedéséhez. Valójában minden újabb évvel, amit megélsz, feljebb tornászod a saját országod lakosságának várható átlagéletkorát, a sajátodét is beleértve. Már maga az átlag kifejezés is problematikus. Ha ma születik egy lány Franciaországban – ahogy már említettem –, a jelenlegi számítások szerint várhatóan nyolcvanöt évig fog élni. Ez viszont azt is jelenti, hogy 50 százalékos eséllyel magasabb kort is megélhet. Ha megérted a hatvanötöt, jelentős mértékben nő az esélyed, hogy nyolcvanötnél is tovább élj. Pontosabban fogalmazva, sokkal nagyobb az esélyed rá, mint a születésedkor vagy mondjuk, huszonegy éves korodban. Ha ehhez még hozzáadsz olyan egyénenként változó tényezőket, mint az egészségi állapot, genetikai örökség, képzettség, faji hovatartozás –, a fehér bőrű népesség várható élettartama a legnagyobb –, még ennél is magasabb várható életkorral kalkulálhatsz. Egy sor megbízható adat, néhány józan ítélőképességen alapuló személyes feltevés és bizonyos számítások alapján bátran állíthatom, hogy ha elolvasod ezt a könyvet, egy a tízhez az esélyed arra, hogy megérd a kilencvenötödik életéved, vagy akár ennél többet is! De ki akarna kilencvenöt évig élni, ha az élete utolsó öt évében csak a fájdalom okozta szenvedés vár rá, és nem talál benne semmi örömet, vagy – amitől ma olyan sokan rettegnek – annyira leépül szellemileg, hogy a legközelebbi családtagjait sem ismeri meg? A biztosítótársaságok, a magánnyugdíj-pénztárak, az életjáradékokat biztosító alapítványok és a kormányok finanszírozta társadalombiztosítási rendszerek kivétel nélkül átlagokkal operálnak, amelyek kiszámításakor figyelembe veszik az egészségügyi ellátással kapcsolatos szükségleteinket. A rendszer fenntarthatóságát az biztosítja, hogy az az ötven százalék, aki nem éri meg a kiszámított átlagéletkort, halála után „fizeti” a tovább élők költségeinek jelentős részét. Ha pozitív hozzáállással akarod megérni az öregkort, nem tanácsos az átlagértékekre, különösen az összlakosságra vetített várható átlagos élettartamra hagyatkozni. Csupán két kivétel van, amelyeket érdemes figyelembe venni: az első

a mindenkori saját várható élettartamod, amit a becslés időpontjától számított „hátralévő élettartamként” is szoktak emlegetni, a második a rád váró egészségesen eltölthető évek száma. Az Európai Bizottság az egészségben eltöltött életévekre (HLY) helyezi a hangsúlyt, ami a minőségi, súlyosabb betegségektől mentesen megélhető várható élettartamot jelenti. Véleményem szerint számunkra ma az évente publikált statisztikák közül kettő igazán mérvadó, amelyekre együttesen, azaz egymással összevetve érdemes hagyatkozni: • a hatvanöt éves korban várható átlagos élettartam • a születéstől várható átlagos élettartam. Egy példa, hogy világosan lássuk, ez mit jelent: Ma az Egyesült Államokban a nők születéstől számított várható átlagos élettartama 81,1 év, de, ha elmúltál hatvanöt éves, akkor már 85,4 évvel számolhatsz. Ez pedig azt is jelenti, hogy a hatvanötödik életévüket betöltött nők ötven százaléka megéri a nyolcvanöt évet, ennek a népességnek az ötven százaléka pedig ennél is hosszabb életre számíthat. ÉS VAJON ÉN MEDDIG FOGOK ÉLNI? A statisztikai átlagok az alap-és szélső értékek meghatározására és a hosszú távú társadalmi szintű tervezésre alkalmasak az egyes országok teljes népességének viszonylatában. Az egyes emberek többségét azonban csupán a teljes népesség egyetlen tagja, azaz önmaga érdekli, az, hogy Én – Moi – meddig fogok élni. Az egyik legmegbízhatóbb várható élettartam-kalkulátor a mozgásképesség, ezen belül is az, hogy milyen energikusan, milyen sebességgel jársz hetvenöt éves korodban. Ha úgy jársz, mint, mondjuk, egy átlag negyvenéves, akkor nagy a valószínűsége, hogy van még legalább tíz éved. Számíthatsz rá, hogy megéred a nyolcvanötöt. A világhálón már most is szép számmal találhatsz – és csekély tarifa ellenében, vagy akár díjmentesen le is tölthetsz magadnak – különféle várható élettartam-kalkulátorokat. Menj be egy keresőprogramba, válassz ki néhány kérdőívet, és egy darabig garantáltan nem fogsz unatkozni. Szánj rá tíz percet, hogy kitölts egyet, amelyen ilyen és hasonló kérdések szerepelnek: nem, életkor, testmagasság, testsúly, családi állapot, baráti kör, életmód, különös tekintettel a stresszhatásokra, egészségbarát és egészségre káros tevékenységek, mint például a dohányzás vagy a rendszertelen és elégtelen táplálkozás, rendszeresen végzett szellemi és fizikai (sport-) tevékenység, egészségi állapot (vérnyomás, koleszterinszint, kórtörténet, súlyosabb betegségek, a családban előfordult különféle betegségek) stb. Ha a lista végére érsz, csak meg kell nyomnod a „Számítás” ikont, et voilà: máris kiadja a program a várható élettartamodat. Én kitöltöttem egyet. Azt hiszem, a csokoládéfogyasztási szokásaimat firtató kérdésnél füllentettem un petit peu. A végeredmény 104 év volt. Jóságos ég! Ez azért egy kicsit sok, még akkor is, ha normális a testsúlyom, nagyon egészségesen táplálkozom, a vérnyomásom és a koleszterinszintem tökéletes, mindennap sétálok és jógázom, a felmenőim között nem volt se szívbeteg, se rákos, és a mamám kilencvenhat évig élt. Ahogy mondtam: Jóságos ég! Még ha leveszek belőle tíz évet olyasmiért, hogy csaltam, mert „túlzottan optimista válaszokat adtam egyes kérdésekre”, vagy mert rám az átlagértékek alsó tartománya érvényes, vagy azért, mert a teszt nem igazán megbízható, és nagy hibaszázalékkal működik… De még így is… Akár ennyi, akár annyi, a lényeg, hogy a lehető legtovább szeretnék egészségesen élni, és ez határozza meg a döntéseimet, amelyeket most, ebben az életkorban meghozok. Szerencsére ebben a tudomány és a technika sok tekintetben segítségemre van. Ma összehasonlíthatatlanul több esélyünk van, mint az elődeinknek volt, hogy egészségesebben, boldogabban és tovább éljünk. KINEK A TÉRDE? – AVAGY A BIONIKA CSODÁI Ugye, neked is van térdprotézises ismerősöd? Az első ízület-protézisek nagyjából egy emberöltővel ezelőtt jelentek meg, és a bionika azóta is bámulatos gyorsasággal fejlődik. Jane Fonda, a tehetségéről és szépségéről egyaránt híres színésznő, az egyik legnépszerűbb wellness-bestseller szerzője, 1937-ben született, és a csípőprotézise mellett több gerinccsigolyáját is kicserélték. Nekem egyelőre nem kellett egyetlen testrészemet sem protézissel pótolni, csupán két fogimplantátumom van, amelyek – köszönet érte – tökéletesen funkcionálnak, de ha szükség lenne egy-egy ízületem pótlására, én sem haboznék. Ha az implantációk és a transzplantációk javítják valakinek az életminőségét, anélkül, hogy ez az egyéniség, a lelki egyensúly rovására menne, miért ne élnénk a modern kor e fantasztikus vívmánya kínálta lehetőségekkel? Lehet, hogy hamarosan elérjük a nyolcvanöt vagy akár kilencvenéves átlagéletkort? (Ne feledjük, csupán a pozitív hozzáállással is éveket nyerhetünk!) Franciaországban kitűnő orvosok vannak, és nagyon fejlett az orvostudomány – igaz, nem olcsó a társadalombiztosítás, és a fedezett kiadások köre is folyamatosan szűkül. Ezzel a problémával az utóbbi időben egyre több országnak kell szembenéznie – és bár a franciák távolról sem olyan lelkes hívei az invazív beavatkozásoknak, ők is tisztában vannak a korrekciós műtétek kínálta lehetőségekkel; és ha szeretnénk egészségesen magasabb kort megélni,

ezekkel is számolnunk kell. Bár nem vagyok orvos, mégis engedd meg, hogy áttekintsem azokat a lehetőségeket, amelyekkel így vagy úgy számolnunk kell, ha pozitív szemlélettel közelítünk időskorunkhoz. Az alábbiakban megpróbálom felvázolni, hogyan és milyen eszközökkel siet a segítségünkre az egészségesen élhető élet érdekében a tudomány és a technika összefogásával a preskriptív (megkülönböztetendő a preventívtől) orvostudomány. Mindez a normális testi funkciókra vonatkozik. (A science fiction birodalmába sorolható utópiáktól igyekszem tartózkodni.) A SZEMÜNK A szemünk romlása jelzi elsőként az idő múlását. Negyven körül sokan azt tapasztaljuk, hogy már nem elég hosszú a karunk, vagy mintha a betűk zsugorodtak volna össze. Évszázadok óta használunk már szemüveget, de a mai, számítógép tervezte, lézertechnikával csiszolt lencsék összehasonlíthatatlanul jobbak, mint az elődeik, nem beszélve az olyan ráadásokról, mint a fényre sötétedő polarizált vagy csillogásmentes lencsék. A kontaktlencsét az 1800-as évek végétől használjuk, de a technika ezen a téren is rengeteget fejlődött. A szemüveget kiváltó kontaktlencsék akkor váltak igazán népszerűvé, amikor az 1980-as években megjelentek az első lágy lencsék, amelyeket éjszakára sem kell kivennünk. Az 1990-es évektől korrekciós lézerműtétekkel is lehet segíteni a szemromláson, különös tekintettel a szürkehályog okozta látászavarokra. Műszemlencse-beültetést az 1960-as évektől kezdve végeznek a szemészeti klinikákon. A bionikus szem többféle típusa is létezik már, de a normális szemhez hasonlóan funkcionáló műszemek beültetésére még várni kell. Ugyanakkor a retina idegsejtjeinek regenerációjára irányuló őssejt-beültetéses kísérletek már az utolsó stádiumnál tartanak, és jó esélyünk van rá, hogy tíz éven belül meg is kezdik a gyógymód széles körű alkalmazását, amivel többek között a zöldhályogot (glaukóma) is lehet majd gyógyítani. (Az őssejtek képesek rá, hogy megfelelőstimuláció hatására differenciálódjanak, azaz más típusú sejtekké alakuljanak, és így alkalmasak a különböző testrészek sérült szöveteinek pótlására.) A FÜLÜNK A nagyszüleink hallótölcsérei ma már múzeumi relikviák. A hallókészülékek szinte évről évre egyre kisebbek és egyre jobbak, hatékonyabbak lesznek. Ez igazán jó hír, annál is inkább, mert, mint tudjuk, a hallásunk, a látásunkhoz hasonlóan, látványos romlásnak indul egy bizonyos kor után. Hetvenöt éves korára minden második embernek kisebb vagy nagyobb mértékben megromlik a hallása, ami egy idő után komoly problémákat okozhat a társadalmi érintkezésben. Sok halláscsökkent idős ember, ha nem fordul orvoshoz, előbb-utóbb elszigetelődik a világtól, mert nem képes már megfelelő sebességgel és hatékonysággal kommunikálni a környezetével. Ennek egyenes következménye az elmagányosodás, ami gyakran depresszióhoz vezet. A hallókészülékek azonban csupán felerősítik a fül számára a hangokat. Ha a belső fül szenvedett maradandó károsodást, és a hallóideg-sejtek nem működnek megfelelő hatékonysággal, akkor a fülészet mai állása szerint a cochleáris implantáció az egyetlen hatékony gyógymód. Ez valójában egy külső elektróda és egy, a belső fülbe ültetett jelfogó dekóder kombinációja, egy olyan készülék, amely elektromos hangok generálásával veszi át a csiga károsodott hangérzékelő szőrsejtjeinek feladatát. A SZÍVÜNK Kinek ne lennének olyan ismerősei vagy rokonai, akik már átestek koszorúérműtéten? Ezek a sebészeti beavatkozások jelentősen meghosszabbítják a páciens életét, de bizonyos esetekben akár életmentőek is lehetnek. Az 1960-as évektől kezdődően egyre nő azoknak a szívbetegeknek a száma, akiknél ilyen jellegű műtétet hajtottak végre úgy, hogy egy, kettő, három, vagy akár négy érrel is (vénákkal és artériákkal egyaránt) megerősítették a koszorúereket, hogy javítsák a szív vérellátását. A koszorúerek elzáródását, és ennek egyenes következményét, a gyakran halálos szívinfarktust megelőző artériás értágító műtétek a leggyakoribb szívsebészeti beavatkozások közé tartoznak. Ma már az elégtelenül működő szívbillentyűket is lehet sebészeti beavatkozással gyógyítani vagy cserélni emberi vagy állati izomszövetből vagy műanyagokból előállított billentyűk beültetésével. A legkomolyabb és egyúttal legritkábban alkalmazott életmentő sebészeti beavatkozás természetesen a szívátültetés, amelyet 1967 óta végeznek olyan kritikus stádiumban lévő súlyos szívbetegeken, akiknél ez az egyetlen lehetőség az életben maradásra. Világviszonylatban évente nagyjából négyezer szívátültetést végeznek, és egy-egy ilyen műtét átlagosan tizenöt évvel hosszabbítja meg a betegek életét. Egy ilyen műtéthez azonban mindenekelőtt egy egészséges és a beteg szervezete számára befogadható szívre van szükség, amiből lényegesen kevesebb áll az orvosok rendelkezésére, mint amennyire szükség volna. Az egyre nagyobb mértékben növekvő kereslet sokszorosan meghaladja a kínálatot, ezért is fejlesztették ki a műszívet, ami képes ellátni a szív feladatát addig, amíg megfelelő donort találnak a műtétre váró betegnek. Az 1980-as évek óta ezen a téren is

nagyot fejlődött a tudomány, ennek köszönhető, hogy néhány éve hordozható szívpumpákkal is át lehet hidalni az átmeneti időszakot, sőt, már léteznek teljes egészében beültethető szívpumpák is, amivel segítik a szívátültetésre várókat. Teljes erővel folyik a kutatás a teljes egészében szintetikus anyagokból készült műszív kifejlesztésére, de a modern orvostudomány újabb csodájára még várnunk kell egy kis ideig. EGYÉB SZERVEK Ma a leggyakoribb transzplantációs műtét a veseátültetés, sorrendben ezután következik a máj. A transzplantációs gyógyászat az orvostudomány egyik legösszetettebb, legnagyobb kihívásokra megoldást kereső és leggyorsabban fejlődő ága. A szív, a vesék és a máj után ma már a tüdő, a belek, a hasnyálmirigy és a csecsemőmirigy is átültethető, csakúgy, mint különbözőszövetek, többek között az inak, erek, csontok és a szaruhártya. A bőrünk Egyszerre szövet és szerv, mégpedig a legnagyobb szervünk. A bőrátültetés a test egyik felületéről a másikra már nagyon régóta ismert és alkalmazott sebészeti eljárás, amelyre leggyakrabban az égéses sérülések esetén van szükség. A jövő ezen a téren is ígéretes, különösen a bőrszövet regenerálódását elősegítő eljárások és az érzékelésre is képes elektromos neurális hálózattal ellátott szintetikus bőrszövet kifejlesztésére irányuló kutatások terén. A fogaink Használsz napi rendszerességgel fogselymet? Naponta kétszer is? Csak azért kérdezem, mert közvetve ezzel is hozzájárulhatsz az életed meghosszabbításához, és a külsőd is vonzóbb lesz tőle. A bőrápoláshoz hasonlóan a fogápolás is nagyon sokat számít, ha idősebb korodban is jól akarsz kinézni. A rendszeres fogselymes tisztítással megelőzhető a fogínysorvadás, ami súlyosabb esetben akár a fogak kihullásához is vezethet, vagy ami még ennél is rosszabb, plakkok képződéséhez, amelyek a véráramba jutva akár szívinfarktust is okozhatnak. A mamám nem használt fogselymet – igaz, ötven évvel ezelőtt még nem is létezett –, és bár engem rászoktatott a rendszeres fogmosásra, nem vagyok benne biztos, hogy a saját fogaival is ugyanilyen lelkiismeretesen törődött. Csak azt tudom, hogy mint oly sokan másoknak a korosztályából, egy idő után annyira elromlottak a fogai és úgy elsorvadt az ínye, hogy nem maradt más megoldás: ki kellett húzni az összes fogát, és protézis lett a vége. És így élt több mint negyven évig… Teljes alsó és felső műfogsor, amit este, lefekvés előtt kivett a szájából, reggel pedig az volt az első dolga, hogy visszategye. (Soha nem tudott megbékélni a protézisével, ami a mosolyát is megváltoztatta.) Az emberiség már több mint 2500 éve ismeri és használja a műfogakat. Az első teljes protéziseket körülbelül ötszáz évvel ezelőtt készítették el, a porcelánfogakat pedig 1770-ben találták fel. A fogpótlás az utóbbi huszonöt évben indult látványos fejlődésnek, aminek eredményeképpen ma már sokkal kevesebb ember szorul teljes műfogsorra. A részleges protéziseket is viszonylag régóta használja a fogászat, ezek között is vannak kivehető és rögzített változatok, ilyenek a koronák és a hidak is, amelyeket meglévő fogakhoz rögzítenek. Ez utóbbiak természetesen lényegesen stabilabbak a kivehető protéziseknél, és, hála a rohamosan fejlődő fogászati technológiának, nemcsak esztétikusabbak, de kényelmesebbek is, mint az elődeik voltak. Hála a korszerű anyagoknak és rögzítési technikáknak ma már a töredékes fogakat is ki lehet egészíteni, tartós bevonatokat lehet képezni rajtuk, a csiszolással pedig vissza lehet adni a fogak korábbi fehérségét, és ezek az eljárások a hiánypótlásokkal együtt rengeteget javítanak a megjelenésünkön, ami az önbizalmunkra is jó hatással van. A számítógépes modellezésen alapuló korszerű eljárások fantasztikus eredményeket hoztak. A foghíjakat kitöltő műfogaknak köszönhetően tisztábban, természetesebb hangképzéssel tudunk beszélni, és olyan ételeket is ehetünk, amelyek komolyabb rágókapacitást igényelnek. A fogpótlások tehát nemcsak a fogazat teljesítőképességét növelik, de az egészségi állapotunk egészére is pozitív hatással vannak, javítják az életminőségünket, és ezzel akár az éveink számát is gyarapíthatják. Én magam is a korszerű technológiáknak köszönhetem, hogy megtarthattam a fogaimat. Amikor komolyra fordult a dolog, először egy régi vágású fogorvos kezei közé kerültem, aki, miután megvizsgált, kerek perec kijelentette, hogy minél hamarabb, annál jobb alapon a fogaim felét ki kell húzni, mert előbb vagy utóbb komoly problémákat fognak okozni. Hála a legújabb fogmentő eljárásoknak, a problémás fogaim többségét sikerült megmenteni. A végén mindössze kettőtől kellett megválnom, amelyeket implantátumokra épített koronákkal pótoltak. Ez a modern fogpótlás egyik csodája, és csak azt sajnálom, hogy nem engedheti meg magának mindenki, akinek szüksége lenne rá. Az ízületeink A különféle sporttevékenységek, az ízületi gyulladás, vagy egyszerűen az ízületeink természetes kopása miatt világszerte emberek millióin kell évente ízületi protézis-műtéteket végezni. Csípő-, térd-, boka-, könyök-és vállízületeket pótolnak

ezzel az eljárással, amely nemcsak a fájdalomtól szabadítja meg a beteget, de a mozgásképességét is visszaadja. Csak az Egyesült Államokban évente több mint egymillió ilyen jellegű műtétet végeznek el a rászorulókon. Nem véletlen, hogy az emberi testet előszeretettel hasonlítják egy bonyolult gépezethez, egy-egy ilyen műtét valóban hasonló egy autószervizhez, melynek során kicserélik az elkopott, elhasználódott alkatrészeket. Hála a hihetetlen gyorsasággal fejlődő technológiáknak, ezen a téren is egyre újabb és korszerűbb eszközökkel és eljárásokkal gazdagodik az ortopédiai protézisek választéka. Ráadásul a műtérdek és műcsípők hosszabb életűek, és „olajozottabban” működnek. TONY ESETE Van egy ismerősöm, Tony, akinek mindkét térdét protézissel kellett pótolni. Az egyik műtétet az adott év decemberében, a másikat egy évre rá, ugyancsak decemberben végezték. A fizikoterápiás utókezelés mindkét operációt követően hat-nyolc hétig tartott, ennyi idő kellett Tonynak, hogy újra teljes embernek érezze magát, és mindkét alkalommal, miután teljesen felépült, valóságos dicshimnuszokat zengett az új térdéről. Egy dolgot ugyanakkor nagyon furcsállt az eljárásban: az operáció előtt neki kellett kiválasztania és megrendelnie a beültetendő protézist. A sebész és az asszisztense, akikkel konzultált a lehetőségekről, elé tettek egy protéziskatalógust, és az előnyöket és hátrányokat mérlegre téve együtt átnézték a különböző gyártók termékeit. Mielőtt eldöntötte, hogy melyik terméket fogja megvenni, lehetősége volt megnézni, kézbe venni a kiválasztott protézist. A sikeres operáció után egy évvel, a második műtét előtt azt gondolta, hogy a másik lábába is ugyanazt a protézist fogják beültetni, de a katalógusból kiderült, hogy azóta vannak már újabb, korszerűbb termékek is a piacon. Miért tetesse ugyanazt a protézist a másik lábába is, amikor, hála a tudományos-technikai fejlődésnek, jobbat is kaphat helyette? Ma két különböző gyártmányú térdprotézissel jár-kel a világban, méghozzá emeltebb fővel, mit valaha, hála a plusz két-három centinek, amivel a műtétnek köszönhetően megnőtt a testmagassága. ŐSSEJTES SZÖVETREGENERÁCIÓ Az orvostudomány fejlődésében mérföldkövet jelentetett az őssejtek felfedezése és gyógyászati célú felhasználása, ami új távlatokat nyitott a szervpótlás és a regeneratív gyógyászat számára, miután bebizonyosodott, hogy az őssejtekkel lehetséges a különböző szövetek és szervek pótlása és regenerációja. Lehetséges, hogy a gyógyászatnak ez az ága még ebben a században eljut odáig, hogy valaki egy károsodott fül helyett újat kapjon, amit laboratóriumban állítanak elő a saját sejtjei felhasználásával. Húgyhólyagot már sikerült őssejtek segítségével laboratóriumi úton előállítani, és számos szervvel folynak már hasonló jellegű kísérletek. Az őssejt-terápia egy másik ága még ennél is előrehaladottabb stádiumban van: elképzelhető, hogy belátható időn belül őssejtek beinjektálásával képesek lesznek regenerálni károsodott vagy elöregedett szerveket. Ugyanakkor, ha a távolabbi jövőben sikerül feltornázni az emberiség átlagos élettartamát, mondjuk, l50 évre, ez nem egyedül annak lesz köszönhető, hogy ezzel a módszerrel meg tudjuk újítani az elöregedett, funkcióképtelen szerveket és szöveteket. (Ma a lehetséges maximális élettartamot 125-130 évre becsülik, de ez csupán becslés, pontos számot senki nem tud, és talán nem is lehet mondani.) A biomechanikai génterápiának is komoly szerepe lesz az ilyen irányú kutatásokban és fejlesztésekben, hiszen képesek lesznek erősebb, nagyobb teherbírású és hosszabb élettartamú testrészeket (pl. térdeket) és szerveket (akár szívet is) előállítani. A DNS megváltoztatásával, enzimek és fehérjék közvetítésével képesek lesznek természetes úton fokozni testünk különböző alkotórészeinek teljesítőképességét és a betegségekkel szembeni ellenálló képeségét. Ma még csak a húgyhólyag… Holnapután talán már az agy? Az agyunk Ezen a téren sajnos nem szolgálhatok még jó hírrel. Az agyunkat egyelőre nem tudjuk sem lecserélni, sem megújítani. Azt viszont már tudjuk, hogy bizonyos agysejtek képesek a regenerálódásra, amit nem is olyan régen még képtelenségnek tartott a tudomány. És azt is tudjuk, hogy az agysebészek bizonyos beavatkozásokkal csodálatos eredményeket képesek elérni, például meg tudják szüntetni a Parkinson-kóros betegek nyugalmi remegését. KI SZÁMÍT MA ÖREGNEK, AZAZ IDŐSNEK, HA ÍGY JOBBAN TETSZIK? A szüleink fiatalkorában egy hatvanöt éves ember már öregnek számított, ma a nyolcvanévesekre mondják, hogy „idős”. Hála a tudományos-technológiai fejlődésnek, a korszerű táplálkozásnak, a mozgásra épülő egészséges életmódnak, a gyógyszereknek és gyógyhatású táplálékkiegészítőknek, a következő nemzedék már a kilencvenet is megélt embereket

fogja idősnek – jó, ne szépítsük: „öregnek”– tekinteni. Franciaországban már ma is tizenhétezer száz éven felüli ember él – a kétharmaduk nő –, és a „száz plusz”-osok tábora napról napra nő. A felnőtt lakosság körében világviszonylatban a két vezető halálok a rák és a szívinfarktus. Mindkét végzetes betegség ellen a leghatékonyabb védekezési módszer a korai felismerés és a megfelelő kezelés, amivel tetemesen meghosszabbíthatjuk az életünket. Az Egészségügyi Világszervezet kimutatásai szerint a rákos megbetegedések 30 százaléka megelőzhető lenne. Jó hír, hogy az utóbbi évtizedekben látványosan nőtt a mellrákból kigyógyult betegek száma, ami a legtöbb országban jelentősen hozzájárult a nők várható átlagéletkorának emelkedéséhez. Ezzel együtt, az éves kimutatások szerint, még mindig nagyon sok nő hal meg mellrákban, különösen a fejlődő országokban. A túlélési arány a nyugati országokban már meghaladja a 80 százalékot, de a kitűzött cél természetesen a 100 százalék, az orvostudomány pedig, a gyógyszerkutatással karöltve, mindent megtesz, hogy előbb-utóbb elérjük ezt a bűvös számot. Ugyanakkor, miután a korai felismerés a legfontosabb a rák elleni harcban, mindenekelőtt erre kell törekednünk, hogy utóbb ne váljunk mi magunk is statisztikai adattá. Az emberiség várható átlagélettartama továbbra is nőni fog az elkövetkező években. Egyes becslések szerint például a japán nők várható átlagéletkora 2050-re el fogja érni a bűvös százat. Lehet, hogy így lesz, ki tudja? Az őssejtes szervregeneráció, a műszerv-implantáció és a DNS átprogramozásának lehetőségével beláthatatlan távlatok nyíltak meg előttünk. Ez késztet jómódú embereket arra – évről évre egyre nagyobb számban –, hogy jó pénzért haláluk után hibernáltassák (lemélyhűttessék) a testüket abban a reményben, hogy 100-200 év múlva, vagy akár még később, amikor az orvostudomány már képes lesz gyógyítani a betegségüket – és ki tudja olvasztani a szövetek károsodása nélkül a lefagyasztott testeket –, újraéleszthetik őket. Miután a feltámadás lehetőségére még várni kell, a hosszú élet pedig csak keveseknek adatik meg, nekünk inkább arra kell koncentrálnunk, hogy a hátralévő éveinket egészségesen és elégedetten (boldogan) élhessük meg. Már csak az a kérdés, hogyan tudjuk a rendelkezésünkre álló eszközökkel növelni egy kellőképpen hosszú, egészséges élet esélyét. Ne feledjük, hogy a tudomány és a technológia öles léptekkel közeledik az újabb mérföldkőhöz, ahol valósággá válik az, ami ma még csak álom: hogy az emberiség várható és egészségesen megélhető átlagéletkora eléri a 100 évet.

• 12 • Szeress, nevess, dolgozz! A neves indiai regényés újságíró, Tarun J. Tejpal szerint a hosszú élet titka a szeretet és a nevetés. Ha a kettő közül legalább az egyikben nem szűkölködsz, már jók az esélyeid. Ha pedig egyikből sem szenvedsz hiányt, nincs az a hatalom, ami erőt venne rajtad. Ezt nevezem én pozitív hozzáállásnak. Nem emlékszem rá, pontosan mikor és hogyan kezdődött, de immár több mint egy éve kapok rendszeresen jobbnál jobb vicceket és mulatságos képeket e-mailen a világ különböző pontjain élő barátaimtól. Odáig ment a dolog, hogy egy idő után kénytelen voltam megszegni az egyik aranyszabályomat: semmi e-mailezés reggeli előtt. A magyarázat, hogy miért is reformáltam meg a korábbi menetrendem, nagyon egyszerű: időnként hangos hahotára fakadtam az átküldött viccektől, márpedig köztudomású, hogy a nevetés valóságos csodaszer. Szeretnél sokáig élni? Nevess minél többet és minél gyakrabban! Számos tanulmány és felmérés állítja egybehangzóan, hogy a nevetés javítja a közérzetet, derűsebbé tesz, csökkenti a vérnyomást, serkenti a vérkeringést, és fokozza az immunrendszer hatékonyságát, sőt, állítólag még koleszterincsökkentő (a rossz koleszterinről van szó) hatása is van. Éppen ezért a nevetés a könyvem rangsorában nagyjából ugyanott van, ahol a rendszeres gyümölcsfogyasztás, aminek a fontosságára a „mindennap egy alma, és az orvosnak alma” című rigmussal szoktak utalni. Végül is mi bajom származhat abból, ha elolvasok egy-két viccet a reggeli kávém előtt? Belehalok a nevetésbe? Én is – a nők többségéhez hasonlóan – rengeteg emberrel és kisebb-nagyobb, családi, szakmai vagy társadalmi alapon szerveződött közösséggel vagyok e-mail-kapcsolatban, ami kifejezetten jó hatással van a lelki és szellemi közérzetemre, a világlátásomra és arra, hogy hogyan viszonyulok másokhoz. Ami a legjobban meglepett: miért választottak be éppen engem egy ilyen viszonylag zártkörű viccklubba, amikor egy viccet sem tudok megjegyezni és épkézláb módon elmondani? Történeteket egész jól tudok mesélni, de a viccmesélésben sohasem jeleskedtem. Így a klubban az én feladatom a közvetítésre korlátozódik: egy-egy kommentárral megfűszerezve továbbadom másoknak a nekem elküldött vicceket. Így sikerült már több új tagot is toboroznom a saját e-mailes köreimből a viccklub számára. A tagság egyébként önszerveződő és meglehetősen szelektált. Mindenki francia anyanyelvű, és negyven fölötti, és bár nyitottak vagyunk mindenre, amin nevetni lehet, annyiban az egész tagság egyöntetűen „franciás” beállítottságú, hogy leplezetlen önkritikával legszívesebben magunkból és a kortüneteinkből űzünk tréfát. Nem állítom, hogy csupa szenzációs viccet küldözgetünk körbe egymásnak – azért ilyenek is akadnak közöttük –, sőt, azt sem, hogy egyik-másik nem lapos vagy egyenesen gyermeteg, de van egy típus, amelyik kifejezetten nekünk szól. A viccek egy része „nemzetközi”, ami azt jelenti, hogy bárki, bárhol tud nevetni rajtuk, egy másik részük viszont helyi érdekű, azaz franciának kell hozzá lenned, hogy értsd és mulass rajta. Ezek többsége a különc francia szokásokat, a mai francia „módit” gúnyolja ki hol tapintatosan, hol kíméletlenül. Köztudott, hogy a franciák kissé arrogánsak, sőt, néha kifejezetten agresszívek is tudnak lenni, és sokszor nyíltan kimondják a véleményüket olyan dolgokról is, amelyek más népeknél és kultúrákban tabunak számítanak. De azt is tudnunk kell, hogy ilyenkor nem szabad túl komolyan vennünk, amit mondanak, mert szeretik mindennek a humorosabb oldalát nézni, és a szájuk sarkában mindig ott bujkál egy hamiskás mosoly. Ha visszabújok a régi bőrömbe, azt is el kell ismernem, hogy bár a franciák hajlamosak nagy feneket keríteni a dolgoknak, mert imádnak vitatkozni, „filozofálgatni”, ki nem állhatják a nyavalygást és a tehetetlenséget, ami sok emberen erőt vesz, amikor nem úgy sikerül valami, ahogy szerették volna. Mi ilyenkor azt mondjuk: „Rajta, fuss neki még egyszer!” Vannak reggelek, amikor, elolvasva az aznapi küldeményeket, olyan nevetőgörcsöt kapok, hogy belefájdul az oldalam, pedig – hála a mindennapi aerobik-és jógagyakorlataimnak –meglehetősen jó kondícióban vagyok.

Ezek a viccek gyakran nem érdemelnek több kommentárt, mint ami az életben megfelel egy kényszeredett vigyornak vagy egy sima vállrándításnak, de vannak fajsúlyosabb tréfák is, amelyek igazán megnevettetnek, ahogy ez is: „Ha időskorodban egy szép napon arra ébredsz, hogy nem fáj semmid, biztos lehetsz benne, hogy meghaltál.” Vagy: „A kor nem számít… csak a francia sajtnak.” (Ez egyike azoknak a vicceknek, amelyeket csak a franciák „értenek” igazán.) De vannak „nemzetközi” viccek is, mint pl. ez: „Nem tudom megmondani a korom, mert folyton változik.” Vagy: Il est sur la liste rouge. (Nem továbbadható!) Tudom, hogy nem fergeteges viccek, de azért jókat lehet mulatni rajtuk. Ahogy ezen is: „A Teremtő mindenre gondolt: ahogy szaporodnak a ráncaink, úgy romlik a szemünk.” A legtöbb országban az emberek, hol harsányan, hol visszafogottabban, nagyobb vagy kisebb közösségekben leggyakrabban a politikusokon, a bürokrácián és a kormány viselt dolgain élcelődnek. Franciaország ma a szőrszálhasogató bürokrácia és a tragikomikus politikusok hazája, és csak az tudja értékelni a politikai vicceket, aki képben van: ismeri a szereposztást, a pillanatnyi közállapotokat és a szóviccekhez nélkülözhetetlen nyelvi finomságokat. A jó vicc a leghatékonyabb gyógyír a bosszúságra, ami nap mint nap ér, ha hallod vagy olvasod a friss híreket. Ugyanakkor az időskort, az öregedést kifigurázó viccek bántó élét mindig elveszi az a finoman árnyalt, sajátosan francia mentalitás, aminek a lényege a megértés, az elfogadás és a tisztelet. Nemrég egy párizsi barátnőm, aki a hatvanas évei végét tapossa, átküldött nekünk, New York-i honfitársainak, egy szöveget a francia filozófus-mesemondó Bernard Pivot tollából. Az első választ – kör-e-mailben ment a levelezés, így minden reakció publikus volt – a legjobb barátnője küldte, aki „csak” tíz évvel fiatalabb nála: „Lenyűgöző… de nem túl korai még a te korodban ilyeneket olvasni?” Biztos vagyok benne, hogy a barátnőm jót nevetett a frappáns válaszon. Én igen, és azt hiszem, a többiek is, akik olvasták, mert mindnyájan tudjuk, mennyit dolgozott azért, hogy megbékéljen a korával és kialakítsa magában az áhított pozitív hozzáállást. A válasz egyszerre volt szellemes és tisztelettudó. Egy másik klubtag a következőt írta: „Vivre c’est vieillir rien de plus” – egy Simone de Beauvoir-idézet, ami körülbelül ezt jelenti: „Az élet abból áll, hogy megöregszünk. Ennyi az egész.” Ez volt a felütés, ami megadta az alaphangot, hogy beinduljon a szokásos gondolatébresztő eszmecsere, ami egy franciának mindennapos szükséglete. Én csak reggeli után kapcsolódtam be a kerekasztal-beszélgetésbe. Tekintettel arra, hogy a klubtagok egyszerre emberek és franciák, a körbeküldött viccek és karikatúrák között szép számmal akadnak olyanok is, amelyek a 18+ -os kategóriába sorolhatók. Az egyik rajz két óriásteknőst – egy hímet és egy nőstényt – ábrázolt egymás mellett a tengerparton. Azt mondja a hím a nősténynek: „Mi lenne, ha megint szexelnénk egyet?” Mire a nőstény: „Jó, hogy 150 év után megint eszedbe jutott.” Egy másik klubtag a francia humorista, Guy Bedos egyik poénját osztotta meg velünk, amit a szerző a saját ötvenkilencedik születésnapjára gyártott: „Csak egy dolog vigasztal most, hogy mindjárt el kell fújnom a hatvanadik gyertyámat is. Egyetlen szó, a sexagénaire (a hatvanadik franciául), mégpedig azért, mert benne van – ráadásul mindjárt az elején – a szex.” Te hogy állsz a humorral? Szereted a vicceket? Jó, ha tudod, hogy a humor valóságos elixír a test és a szellem számára egyaránt. Mi több: a derűs arc vonzóbb és fiatalít. SZEX Nem véletlen, hogy a nevetésről minden átmenet nélkül a szexre térek – akár tetszik, akár nem, megkerülhetetlen téma –, ha a fiatalítószerekről van szó. Szeretném megerősíteni mindazt, amit a kiegyensúlyozott, méltósággal megélt időskorral foglalkozó könyvek és tudományos cikkek – mi lenne, ha a „méltóságot” végre lecserélnénk a pozitív hozzáállásra, s’il vous plait? – egybehangzóan és egyre hangosabban harsonáznak: az aktív és harmonikus nemi élet időskorban is kifejezetten egészséges, és évekkel meghosszabbíthatja az életünket. Természetesen a szóban forgó írások ennél sokkal érzékletesebben taglalják a témát, hogy átmenjen az üzenet. A szex valóban az öregedés egyik leghatékonyabb ellenszere, ez kétségbevonhatatlan tény. Ráadásul nemcsak örömforrás, de számos egyéb áldásos hatása is van. Az orgazmus oldja a stresszt, jobban alszol tőle, jót tesz a szívműködésnek, és amellett, hogy meghosszabbítja, gazdagítja is az életed. Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, statisztikai adatokkal bizonygatni, hogy mindez valóban így van, de akit érdekel, bátran utánanézhet… Még biokémiai fejtegetésekkel is találkozhat, amelyek tudományos alapon magyarázzák el, miért egészséges nemi életet élni. És most csupán a szexről beszélek, nem a szerelemről, ami egy sokkal összetettebb dolog. Az időskori nemi élettel kapcsolatban azonban óhatatlanul felmerülnek bizonyos kérdések. Hogyan ébresszünk nemi vágyat a partnerünkben több évtizedes együttélés után? Mit tehetünk a nemi vágy elapadása ellen, ami közös sorsunk a klimax után? Hogyan őrizzük meg a nemi élet természetességét, idősebb korban, amikor a szexualitás egyre

problematikusabbá válik? A válasz egyszerű: nem szabad a homokba dugni a fejünket. Szembe kell néznünk ezekkel a problémákkal, hogy úrrá lehessünk rajtuk. Tudom, hogy most elkelne néhány zaftos sztori az igazam bizonyítására, de ezeket inkább megspórolom egy másik könyv számára, amit valószínűleg sohasem fogok megírni… A barátnőm, Gaby, amikor egy alkalommal erről beszélgettünk, idézett egy találó hasonlatot Jeanne Moreau-tól, ami frappánsan összefoglalja a lényeget. Körülbelül így hangzik: „A szex olyan, mint a sűrű leves: az első pár kanál túl forró, az utolsók túl hidegek. Csakhogy mi, franciák köztudomásúan imádjuk a vichyssoise-t, azaz a hideg leveseket.” A szex felnőttkorban szerves része az ember életének, és ez minden életszakaszra igaz. Ugyanakkor fontos, hogy kellő időt szánjunk rá, a vágy felkeltése ugyanis nem mindig megy egyik pillanatról a másikra. (Fiatalkorban túl gyorsan, időskorban túl lassan történnek a dolgok…) Felejtsd el a szokásos kifogásokat, és lásd be, hogy a szexre igenis időt kell szánni, mert sokkal több, mint puszta kikapcsolódás. Keresd meg a módját, hogyan tedd egy kis erotikával színesebbé, gazdagabbá a hétköznapjaidat, légy egy kicsit coquin (pajkos), ahogy a francia mondja. A nemi izgalom hatására termelődő endorfinok javítják a kedélyünket, és fokozzák a fizikai és szellemi tevékenységünk hatékonyságát. Ki ne hallotta volna egyik-másik változatát annak a szívmelengető történetnek, amit egy kilencvenkét éves hölgy kürtölt világgá, büszkén ecsetelve a szerelmi életét, miután hozzáment egy nyolcvanhét éves férfihoz valahol egy isten háta mögötti kis faluban? Sok boldogságot! Ők is jól jártak, a tudomány is gazdagodott egy újabb bizonyítékkal, és a Viagraforgalom is megduplázódott. Mit nem adnék, ha tudnám, hogy vélekednek a francia férfiak a Viagráról! De sajnos, nem tudom, így beszámolni sem tudok róla. Csak elképzelni tudom a várható reakciót: „Viagra? Mi az, eszik vagy isszák? Haha.” A francia férfiak számára a szex nemzeti specialitás, amelynek a hírnevét óvni, a hagyományát pedig ápolni kell. De komolyra fordítva a szót, adott esetben a Viagra drámai változást hozhat egy férfi életében, természetesen csakis a szó pozitív értelmében. Visszaadhatja a megfogyatkozott önbizalmat, magabiztosabbá, férfiasabbá teszi, mert újra képes megadni a nőknek mindazt – az odafigyelést, gyengédséget, lovagiasságot is beleértve –, amire a nők vágynak. És ami talán még ennél is fontosabb: visszaadja a férfiaknak az álmaikat, újra felgyújtja a képzeletüket, új reményeket és vágyakat ébreszt bennük, hogy ezeket beteljesítve több örömöt találjanak az életben. És ezzel, mondanom sem kell, a nők is jól járnak. A humor és a szex elválaszthatatlanok, és minél jobb, stabilabb egy párkapcsolat, annál inkább. És – kérdezem én – lehet fontosabb bármi egy jó párkapcsolatnál, ha egészségesen, elégedetten, netán boldogan szeretnénk megélni életünk utolsó szakaszát? PILLÉREK Miután nő létemre egy túlnyomórészt férfiak uralta iparágban küzdöttem fel magam vezető pozícióba, sok nő kért tőlem tanácsot, hogy tudná összeegyeztetni a munkáját a magánéletével úgy, hogy egyik se menjen a másik rovására. A válaszom a következő: a legfontosabb az egyensúly, amit csak úgy tudunk biztosítani, ha erős pillérekre építjük az életünket, amelyeket nem ingat meg a legvadabb vihar sem. Gondoljunk azokra a súlyos nehezékekkel megtámasztott oszlopokra, amelyek az utcai árusok sátrait tartják a franciaországi vásártereken vagy a Union Square-en, New Yorkban. Ez a négy pillér garantálja a stabilitást, az egyensúlyt és a biztonságot: • egészség • jól működő családi és baráti közösség • stabil munkaviszony • „én-idő”, azaz tudatos, rendszeres és szervezett törődés önmagaddal. Ez a négy pillér csodálatos összhangban együttműködve, közösen tartja az „épületet”, hol az egyik, hol a másik erősebb, de mindig a mindenkori erőviszonyok alapján osztják el egymás között a terheket. Ezzel együtt mind a négy egyformán fontos, mert ha az egyik kidől a sorból, könnyen összeroskadhat az egész építmény, és akkor ott állsz tető, védelem nélkül, kiszolgáltatva az időjárás viszontagságainak. Nem kétséges, hogy a pozitív hozzáálláshoz igenis szükség van mind a humorra, mind a szexre, de maga a pillér az egészség, a humor és a szex ennek csupán alkotóelemei. A korábbi fejezetekben megpróbáltam részletesen kifejteni, mit tartok fontosnak mind hozzáállásban, mind a megfelelő életmód vonatkozásában ahhoz, hogy fizikailag, lelkileg és szellemileg egyaránt egészségesen élhessük le az időskorunkat. Nem kétséges, hogy a 2. pillér, a jól működő családi és baráti közösség nélkülözhetetlen az ideális életminőséghez, de ezek a közösségek is változnak, fejlődnek az idők során, és tőlünk is függ, hogy miképp, milyen irányban. A 3. pillér, a munka és mindazon tevékenységek, amelyek fontosak

számunkra, célt adnak az életünknek – erről részletesebben is fogok beszélni még ebben a fejezetben –, csak ezek révén tudjuk értelmesen, hasznosan tölteni az időnket. A 4. pillér, az az idő, amit magunkra szánunk, amikor csak magunkkal törődünk, egyértelműen csak idősebb korban válik fontossá, csak akkor látjuk be, mekkora szerepe van a kívánt egészséges egyensúly megteremtésében, amikor már adott a lehetőség is, hogy éljünk vele. Ebben a körben bármilyen tevékenység szóba jöhet, amiben örömünket leljük: beiratkozhatsz egy festőtanfolyamra, amire mindig is vágytál, de sosem volt rá időd; mindennap leülhetsz a tévé elé, hogy megnézd a kedvenc show-műsorodat; bérletet válthatsz az operába vagy egy sportrendezvény-sorozatra; beiratkozhatsz egy klubba, egy edzőterembe vagy egy sportegyesületbe; utazhatsz, akár félévente is, amit talán nem engedhettél meg magadnak aktív korodban stb. Fodrász minden pénteken? Miért is ne? KAPCSOLATOK Kétség sem fér hozzá, hogy az egyik legfontosabb pillére az életünknek a jó házasság. Különösen a férfiak számára, amit az bizonyít, hogy a nős férfiak tovább élnek, mint nőtlen társaik. Nem nehéz kitalálni, miért. Úgyhogy a számításaid során ne felejts el egy-két évet hozzáadni a férjed várható élettartamához. Köztudomású, hogy a nők többsége túléli a párját, egy részük azonban elválik, mielőtt ez megtörténne. Míg a férfiak élettartamára kimutathatóan negatív hatással van a válás, az elvált nők ugyanannyi ideig élnek, mint férjezett társaik. Egy egyedülálló nő számára ahhoz, hogy egészségesen, elégedetten éljen meg magas kort, nélkülözhetetlenek a minden tekintetben kielégítő partnerkapcsolatok. Egy ilyen párkapcsolat természetesen nem ugyanaz, mint a házastársi viszony, de sok tekintetben hozzájárulhat a testi-lelki egészséghez és a kiegyensúlyozott élethez, ami az elégedettség (boldogság) alapfeltétele. Azok, akiknek vannak tartalmas kapcsolataik, általában egészségesebbek, és ennek köszönhetően tovább is élnek. Te hogy állsz az emberi kapcsolatok terén? Nagyon fontos, hogy legyenek jó kapcsolataid és ápold is őket, ami sokszor nem könnyű, mert erőfeszítést, áldozatot igényel. A kapcsolatokat ápolni kell, és ha nem folyamatosak, időről időre meg kell újítani őket, sőt, új kapcsolatokat is lehet és kell is létesíteni, ha erre lehetőséged nyílik. Akár a házastársadról, akár közelebbi vagy távolabbi családtagokról, akár barátokról van szó – sőt, meg merem kockáztatni, még a kedvenc háziállatainkat is ide sorolhatjuk –, minden kapcsolat fontos, és kifejezetten pozitív hatással van az életminőségedre. Ha szeretnél magas kort megélni, élj minél aktívabb közösségi életet, ápold a kapcsolataidat, és akkor nem kell tartanod sem a magányosságtól, sem a stressztől, sem a depressziótól, mi több, még a fizikai hogyléted, az egészséged is profitál belőle. A barátság, a jó társaság a legjobb kedélyjavító gyógyszer. De ne feledd, hogy a tartalmas kapcsolatokért tenni kell, ha meg akarod őrizni őket. Vedd fel a telefont, írj egy e-mailt vagy egy SMS-t. Légy kezdeményező. Hívd meg egy ebédre vagy vacsorára a barátodat, hogy találkozzatok. Szervezz meg egy alkalmas helyen és időben egy találkozót, hogy összejöhess a barátaiddal, és őket is összehozd egymással. Törekedj a meglévő kapcsolataid fenntartására, és arra is, hogy újakat létesíts. Természetesen az ember legjobb barátja, legközelibb bizalmasa, különösen idősebb korban, a házastársa. Ő áll mellettünk a bajban, tőle kapunk bátorítást, hogy úrrá lehessünk a nehézségeken, belőle merítünk erőt, hogy megőrizhessük a pozitív hozzáállásunkat, ez pedig, ahogy már sokszor említettem, hosszú távon nélkülözhetetlen az egészséges, kiegyensúlyozott élethez. SZERETET, GYENGÉDSÉG, RAGASZKODÁS Ahogy a mai világban a környezeted és az életmódod egyre nagyobb súllyal esik a latba a genetikai örökségedhez képest a várható élettartamod szempontjából, úgy a kultúra is, amelyben élsz, sok tekintetben meghatározza a hozzáállásodat, azt, hogy miként viszonyulsz időskorban az élethez és önmagadhoz. Vegyük például a szerelmet és a szexet. Mit jelent az emberi kapcsolatoknak ez a két formája a franciák számára, és mennyiben különbözik a honfitársaim hozzáállása ezen a téren más népekétől? Egy nemrég megjelent és széles körben népszerűvé vált tanulmány szerint, amely a francia és az amerikai lakosság idősebb korosztályainak szokásait vetette egybe, az amerikaiak 83 százaléka gondolta úgy, hogy „az igaz szerelemnek nem nélkülözhetetlen feltétele az aktív nemi élet”, míg a francia válaszadóknak csupán 34 százaléka vélekedett hasonlóképpen. Számomra ez is azt bizonyítja, hogy mennyire fontos a franciák számára a nőkhöz való viszonyukban – időskorban is – a tisztelet, a megbecsülés (ez a listavezető) mellett a vágy, a vonzerő, az érzékiség és a szépség. Ugyanakkor a felmérés eredményéből az is kiderül, mennyire nélkülözhetetlen a képzelőerő is a kiegyensúlyozott időskort biztosító pozitív hozzáállás kialakításában. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szex önmagában elég a szerelemhez és a tartós párkapcsolathoz. Sokan kérdezték már tőlem, hogy mi a titka a házasságomnak, hogy ilyen régóta élek ilyen jó párkapcsolatban. Mindig is úgy gondoltam, hogy a kiegyensúlyozott, tartós párkapcsolatokhoz sok minden kell: szeretet, tisztelet, bizalom,

nagyvonalúság, nyitottság, rendszeres kommunikáció, gyengédség, egyetértés az alapvető emberi értékek tekintetében és persze egy jó adag humor, de a mi kapcsolatunkban, azt hiszem, a legfontosabb mégiscsak a barátság, a hűség és a hit. És ehhez az én részemről jön még egy sajátos adottság, ami, ha szembesülök vele, még ma is elbátortalanít, és ez nem más, mint a párom elképesztő szellemi fölénye. Diane Vreeland fogalmazza meg az egyik könyvében ezt az érzést – vagy valami ehhez hasonlót –, amikor arra utal, hogy az egyik kapcsolatában soha nem tudta teljesen levetkőzni a „félénkségét”. Ez a kisebbségi érzés állandó szellemi éberségre késztet, tudom, hogy mindig topon kell lennem, mert mindig érhet valami meglepetés, de így garantált, hogy soha nem unatkozunk. Ettől olyan izgalmas, olyan élő a kapcsolatunk. Ráadásul, miután két különböző kultúrából jövünk, sok mindenben különbözünk. Ez persze néha komoly kihívást jelent, de rengeteg hozadéka is van: sokat tanulunk egymástól és egymásról. Van egy barátom, aki harminc éve él együtt a férjével. Ő úgy tartja, hogy a jó házasság titka a külön fürdőszoba. Én inkább Helen Mirrennel értek egyet, aki csak sokévi együttélés után ment hozzá a párjához, és azt mondja, hogy egy kapcsolat létrejöttekor nem a szex a legfontosabb. Persze, a legtöbb kapcsolatban fontos szerepe van, de nem ettől függ, hogy tartós lesz-e egy házasság vagy sem. A legfontosabb, amit a mi társadalmunkban már nem értékelnek eléggé, az, hogy minden értelemben társai legyünk egymásnak. Ez tesz igazán tartóssá egy párkapcsolatot, hosszú életűvé egy házasságot. Ahhoz, hogy komolyan tudjunk „munkálkodni” a megfelelő hozzáállás kialakításán, az „én-idő” egy másik változatára, a „termékeny magány” -ra is szükségünk van, amelynek rengeteg pozitív lelki és szellemi hozadéka van. Ha magunkban keressük a választ a számunkra igazán fontos kérdésekre, előbb-utóbb rájövünk, hogy a vonzerő és a párunkhoz fűződő érzelmek nem öregszenek a korral, és nem kell folyton együtt lennünk, mindig mindent együtt csinálnunk ahhoz, hogy érezzük az összetartozásunkat. A szeretett lény puszta közelsége is elég az érzelmi stabilitáshoz, amin a jó párkapcsolatok nyugszanak. Van valami megindító az idős házaspárokban; olyan szívet melengető érzés látni, tudni, hogy két ember együtt élte le az életét. Nem véletlen, hogy a filmeknek is gyakori témája az időskori egymásrautaltság, amikor két ember öregen és betegen is megpróbál úrrá lenni minden nehézségen, és mindent megtesz, hogy segítse, támogassa a másikat. Ma már azonban egészségesen is megérhetjük az időskort, ha kellő gondot fordítunk a betegségek megelőzésére. Persze az egészségi állapotunk nemcsak rajtunk múlik, vannak betegségek, amelyeket nem tudunk megelőzni vagy elkerülni, de érdemes megtenni minden tőlünk telhetőt… Ahogy öregszünk, egyre több szerettünket elveszítjük, ez a korral jár, de egy-egy ilyen trauma életünk vége felé korántsem olyan súlyos, mint fiatalabb korban. A szüleink, a testvérünk vagy – még elgondolni is rettenetes – a gyermekünk halála pótolhatatlan veszteség, amit sohasem tudunk kiheverni, de időskorunkra meg kell tanulnunk elfogadni a veszteségeket. Ez a hosszú élet talán legsötétebb árnyoldala. Az öregedés egy másik hatékony gyógyszere az érintés. Egy kézszorítás, egy simogatás, egy csók rengeteget jelent, mintegy varázsütésre felderítheti a napunkat. Az érintés, mindenfajta testi érintkezés gyógyhatású. Egy gyengéd masszázs nemcsak a vérkeringésünket pezsdíti fel, de a kedélyünkre is jó hatással van, lelkileg is ellazít, megnyugtat. A kedvenc háziállatunk simogatása is lehet ilyen örömforrás. Hatvanöt éves barátnőm, Daniele szokta mondani: „Napi fél tucat érintés elég a karbantartáshoz, napi egy tucat… nos, az már egészen más… haha.” A közösségi élet, a baráti kapcsolataink ápolása azért is fontos, mert sokszor a hasonló korú, és éppen ezért sok mindenről hasonlóan gondolkodó barátokkal gyakran jobban meg tudjuk érteni egymást a korunkkal kapcsolatos kérdésekben, mint a közvetlen családtagjainkkal. Bizonyos tekintetben sokkal inkább számíthatunk a megértésükre, és a tapasztalataiknak köszönhetően olyan dolgokat is meg tudunk beszélni velük, amiket másokkal nem, bármilyen közel is állnak hozzánk érzelmileg. A korosztályos-társak mellett azonban ugyanilyen fontos, hogy legyenek fiatalabb barátaink is – úgy értem, az unokákon kívül. Sokan panaszkodtak már nekem arról, hogy néha milyen fárasztó, unalmas, sőt egyenesen terhes tud lenni, ha túl sok veled egykorú barátod van. Az embernek egy idő után elege lesz belőle, hogy folyton az öregséggel és az ezzel járó gondokkal, problémákkal foglalkozzon. Én sokat teszek azért, hogy fiatalabb barátaim is legyenek, és gondosan ápolom ezeket a kapcsolataimat. Korodnál és tapasztalataidnál fogva sok mindenre megtaníthatod őket, ők pedig cserébe arra ösztönöznek, hogy a jövőre is gondolj, mindarra, amit még hozhat az élet. A fiatalok jó hatással vannak a kedélyünkre és a világlátásunkra, a pozitív gondolkodás pedig nélkülözhetetlen a jó életminőséghez. ELFOGLALTSÁG És mi a helyzet a másik alappillérrel, a munkával? Ami engem illet, rendületlenül hiszek benne. Nem biztos, hogy időskorban, amikor az egyensúlyérzékünk már amúgy sem a régi, stabilan meg tudunk ülni egy háromlábú széken. Szerintem az aktivitás, a nyugdíjaséveket kitöltő rendszeres elfoglaltság a pozitív hozzáállás része, és az öregedés egyik leghatékonyabb ellenszere. Keress magadnak egy olyan elfoglaltságot, ami nemcsak neked, de másoknak is hasznos. Egy munkát, amivel kitöltheted az idődet ahelyett, hogy csak egyszerűen eltöltenéd. Aktív korunkban a harminc-negyven

éven át tartó foglalkoztatottság azt jelentette, hogy fizetésért végeztük a munkánkat, mert fenn kellett tartanunk magunkat és a családunkat. Ezért keltünk fel mindennap korán reggel, ehhez igazítottuk az időbeosztásunkat, a terveinket, ez szabott irányt az életünknek. Sokan nyugdíjas korukban a „gyermekeikért és az unokáikért élnek”, az ő időbeosztásukhoz, igényeikhez és szükségleteikhez igazítják az életüket, de nem vagyok benne biztos, hogy ez elég a kiegyensúlyozott, boldog öregkorhoz. Kétségtelen, hogy akár évekig is működhet minden gond nélkül, de hosszú távon akár csalódást és kiábrándultságot is okozhat, amikor érezzük, hogy kicsúszik a lábunk alól a talaj, és elveszítjük az egyensúlyunkat. Ezért is fontos, hogy kiépítsünk egy baráti kört, és aktív közösségi életet éljünk. Tökéletesen megértem, sőt tisztelem azokat a nyugdíjasokat, akiknek, bár nincs szükségük pluszjövedelemre – persze egy kicsivel több mindig mindenkinek jól jön –, mégis visszamennek dolgozni, akár pénztárosnak vagy biztonsági őrnek egy áruházba, csak azért, hogy emberek között legyenek, hogy tartozzanak egy kollektívához, hogy tudják mihez igazítani az időbeosztásukat, és ne legyen mindennapjuk vasárnap. Nem az a lényeg, hogy hol és milyen munkát végeznek: hogy vezérigazgatók egy cégnél vagy „csak” ügynökök. Elmehetsz egy irodába vagy kórházba adminisztrátornak, olvasószolgálatosnak egy könyvtárba vagy vevőszolgálatosnak egy barkácsáruházba. Nem az a lényeg, hogy most mit csinálsz, hiszen aktív korodban már bizonyítottál, sok mindent letettél az asztalra, és ezt mindenki tudja rólad. És tisztelnek is érte, ami egy bizonyos kor után sokat jelent. A mai gazdasági körülmények között sokan a nyugdíjkorhatár elérése után is tovább dolgoznak, addig, ameddig tehetik, hogy fenntarthassák az otthonukat, és a megszokott életszínvonalukat, ezért sokszor nem olyan egyszerű olyan munkát találni, ami alkalmas rá, hogy betöltse a „foglalkoztatottság-pillér” szerepét. Különösen akkor, ha olyan munkát szeretnénk, ami minden szempontból – egészségileg, készségeinket, beállítottságunkat és képzettségünket tekintve egyaránt – megfelel az igényeinknek. Ha valakinek mégis sikerül, az szerencsésnek mondhatja magát, és meg is marad abban az állásban addig, ameddig teheti. A munka, a foglalkoztatottság tehát alapfeltétele a vágyott egyensúlynak, annak, hogy idősebb korunkban is elmondhassuk: bien dans sa peau, azaz jól érezzük magunkat a bőrünkben. Én akkor láttam be ennek a pillérnek a jelentőségét, amikor felismertem, hogy az életünk egymásra épülő epizódokból és szakaszokból áll. Epizódok alatt a rövidebb, kisebb változásokra épülő periódusokat értem, míg a lényegesen hosszabb lejáratú szakaszokat a nagyobb horderejű, sokszor elkerülhetetlen változások határozzák meg. A gyerekkor például egy ilyen szakasza az életünknek. Hasonlóképpen a nyugdíjaskor is. Amikor eljött az ideje, el kellett gondolkodnom rajta, hogy mit fogok kezdeni az életemmel, ha nem lesz már állásom sem az LVMH-nál, sem a Clicquot-nál. Vannak emberek, akik sohasem mennek nyugdíjba, vagy csak félig, mint az ügyvédek, akik sokszor még kilencvenen túl is praktizálnak. Ez is egy lehetséges módja annak, hogy a negyedik pillérrel is biztosítsuk az időskorban nélkülözhetetlen egyensúlyt. Úgy gondoltam a nyugdíjaskoromra, mint az életem harmadik szakaszára. Lehetséges, hogy módosítanom kell a felosztáson, és az eddigi hármat meg kell toldanom egy negyedikkel is? Miért ne? Elvégre Shakespeare is öt felvonásra osztotta a világirodalom legnagyszerűbb drámáit. HÁROM ÉS FELEDIK FELVONÁS, ENCORE MOI (MEGINT ÉN) Álmok nélkül nem élet az élet, akárhány évesek vagyunk. Aki álmodik, annak fontos a jövő, az, hogy miként fogja leélni a hátralevő éveit, ha megadatott neki – és maga is tett érte –, hogy hosszú ideig éljen. Itt az ideje a korábbi három szakaszt megtoldani egy negyedikkel. Az átmenet azonban egyik szakaszból a másikba nem mindig könnyű – ahogy a nagy szabadság sem, ha váratlanul ér –, ezért is fontos, hogy megszervezzük az életünket, mert csak így kerülhetjük el, hogy kicsússzon a lábunk alól a talaj, és összecsapjanak a fejünk fölött a káosz hullámai. Sokan egy-egy szakaszváltás során – negyven-, ötven-vagy hatvanéves korukban – új erőre kapnak, úgy élik meg a váltást, mint egy újjászületést, csak éppen nem tudják, hogyan kamatoztassák a lelkesedésüket, hogyan és mibe fektessék a megújult energiáikat. Az átmeneti időszakok azért sem könnyűek, mert újra kell gondolnunk az életünket, a prioritásainkat, és ezt senki sem tudja elvégezni helyettünk. Erre élő példa az én „harmadik felvonásom”. Aktív koromban soha meg sem fordult a fejemben, hogy valaha író leszek. Csak amikor már belekóstoltam az írásba, akkor döbbentem rá, hogy valamikor egy rövid ideig dédelgettem magamban ilyen terveket, de akkor sem belső indíttatásból, csupán a mamám ösztönzésére. Gimnáziumban kifejezetten jó voltam irodalomból, jól ment az írás is, de csakis azért, mert fantasztikus tanárom volt – mi tagadás, bele is szerettem, és azt hiszem, ez előtte sem maradt titok. Nem volt se különösebben jóképű, se fiatal, de csodálatos tanár volt, szenvedélyesen szerette az írást – akkor már több regénye is megjelent –, elképesztően értett az irodalomhoz, és ahhoz, hogy a közös elemzéseken keresztül megszerettesse velünk a verseket, regényeket, mindazt, amivel az órákon foglalkoztunk. Alig vártam, hogy mikor lesz a következő irodalom-vagy írásóra, pedig mindennap (egy

héten ötször) volt vele óránk. Rengeteget tanultam tőle, nagyon sokat fejlődtem az óráin, és egy életre megszerettette velem az olvasást és az irodalmat. Akkor fordult meg először a fejemben, hogy talán egy napon és is fogok elbeszéléseket írni. Az alapokat apámtól kaptam, ő tanított meg ötéves koromban olvasni és írni, és ő ébresztette fel bennem az érdeklődést már országok és népek kultúrái iránt, amikor a térképeken kalandozva – Franciaországban akkoriban ez bevett módszer volt a földrajzi alapismeretek megszerzéséhez – megtanította nekem a nagyobb országok és városok nevét. Középiskolás éveim alatt anyám többször is kijelentette, hogy ha neki annak idején ilyen lehetőségei lettek volna, biztosan mindent megtesz, hogy író legyen belőle, mégpedig olyan író, aki a méltó elismerést is megkapja a műveiért. Ő komolyan reménykedett, sőt, hitt is benne, hogy nekem ez sikerülni fog. Ezt a reményt a sokszor dicséretekkel is megtoldott kitűnő osztályzataim ébresztették benne, amelyeket az órákra beadott esszéimért kaptam, ami annál nagyobb dolognak számított, mert abban az időben a francia oktatási rendszerre nem igazán volt jellemző, hogy elismerésekkel ösztönözzék a tanulókat a jobb teljesítményre. Akárhogy is volt, az álom, hogy egyszer író leszek, hamarosan szertefoszlott, pontosabban hosszú időre feledésbe merült, amikor az amerikai ösztöndíjas-évemet követően úgy döntöttem, hogy visszatérek Párizsba, és nyelveket fogok tanulni az egyetemen. Végül az üzleti világban kötöttem ki, ahol ugyan rendszeresen és sok mindent kellett írnom, – beszámolókat, sajtóközleményeket, leveleket –, de ezekre sosem úgy tekintettem, mint „írásokra” a szó igazi értelmében. A nagy fordulat akkor történt, amikor megkeresett egy kiadó, hogy megvennék a A francia nők nem híznak kiadási jogát. A könyv nagy siker lett, valóságos bestseller, bennem pedig életre kelt a rég elfeledett álom, hogy író legyek. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan éltek már át valami hasonlót: hogy egy rég elfeledett álom valamilyen impulzus hatására egyszer csak feléled. Olyan ez, mint amikor megtaláljuk az álmaink házát. Csak az kell hozzá, hogy jó helyen legyünk jó időben. Ez persze azzal járt, hogy fel kellett adnom a korábbi állásomat. A vezérigazgatói munkám mellett nem jutott volna elég idő sem az írásra, sem a könyveim népszerűsítésére, a terjesztéssel kapcsolatos reklámtevékenységekre. Az első könyvem sikere volt a jel, hogy váltanom kell. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a harmadik felvonást ezüsttálcán kínálta számomra az élet. Valósággal lázba hozott a lehetőség, hogy elég lesz félállásban dolgozni, ha a magam ura vagyok, és én osztom be az időmet, de hamarosan kiderült, hogy az írás és a könyveimmel kapcsolatos egyéb tevékenység másfél állásra való időmet is felemészti. Hogy könnyű volt-e az átmenet? Igen is, meg nem is. Az új életforma tagadhatatlan előnye az volt, hogy nem kellett többé bejárnom a munkahelyemre, nem kellett napi tíz vagy még ennél is több órát bent töltenem, értekezletekre, megbeszélésekre járnom, utaznom – sokkal többet, mint amennyit szerettem volna és sokszor olyan helyekre, ahová magamtól sose mentem volna –, rendszeresen beszámolnom az elért eredményekről, és még egy sor olyasmit csinálni, ami a világ egyik legnagyobb luxusipari társaságánál ezzel a beosztással jár. Az új életforma hátránya, legalábbis eleinte, nem volt ilyen nyilvánvaló, és nem is nagyon volt rá időm, hogy foglalkozzak vele. De utólag visszagondolva arra az időszakra, látom, mennyire teljes embert kívánt, mennyire lekötötte minden időmet, és mennyire felemésztette minden energiámat. Az írás mellett ott voltak a könyvek népszerűsítésével járó utazások, jelenések, interjúk, előadások, rádió-és tévészereplések, és a honlapom gondozása, folytonos frissítése. (Később már a Facebookon, a Twitteren és más közösségi portálokon is meg kellett jelennem, mert ezt ma már elvárja egy írótól az olvasóközönsége.) Az egészben az volt a legrosszabb – és ezen tudtam a legnehezebben túltenni magam –, hogy a könyveim megjelenését követően a népszerűsítési kampányok és az interjúk miatt nem maradt időm sem a családomra, sem a barátaimra, sem magamra, és ez így ment egészen az ötödik könyvemig. Tény, hogy az írás kemény munka: reggel korán fel kell kelnem, állandóan a készülő anyag köti le minden gondolatom, azzal fekszem, azzal kelek, arról álmodom, hónapokra előre beprogramozza az életem – de a hónapokból akár évek is lehetnek –, mégis teljesen más, mint a hivatali munka. Össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Tíz óra egy munkahelyen, mi az? Egy írónak az egész napja munkával telik, pontosabban a munkája az élete. Felejtsd el a munkaidőt, hogy hány órát dolgozol. Főleg ha az embert elkapja a lendület, magával ragadja az írás adrenalinsokkos sodra, és az ár, ami a nyomában jön: a bemutatók, az író-olvasó találkozók, az interjúk, a határidők, az állandó izgalom… Mindig mindennek eleget tenni. Sajnos, nem tanultam meg időben nemet mondani, egyre több és több járulékos feladatot vállaltam az írás mellett, amíg rá nem ébredtem, hogy nem mehet így tovább, képtelen vagyok minden felkérésnek és kötelezettségnek eleget tenni. Nem volt egy perc megállásom, arra sem volt időm, hogy elgondolkozzam rajta, miért is csinálom. Különös dolog a nyilvánosság. Ha egyszer magával ragadja az embert, képtelen nemet mondani az újabb és újabb kihívásokra. Egészen addig, amíg valami azt nem mondja: itt a vége, eddig és ne tovább. Rádöbbentem, hogy elfáradtam, hogy nem győzöm a sok munkát, és már az írásra sem tudok úgy koncentrálni, ahogy kellene. Nem volt éppen felemelő érzés. Kimerültem, mintha az utolsó erőtartalékaimat is feléltem volna.

Már megjelent a negyedik könyvem is, és több oldalról is szorongattak, hogy írjam alá a szerződést a következő kettőre, amikor egy hirtelen elhatározással úgy döntöttem, hogy elég volt, elmegyek szabadságra, méghozzá egész nyárra, hogy végre kipihenjem magam, és átgondoljam, hogyan tovább. Ez lett volna a három és feledik felvonás? Hogy az erőim végére értem, hogy halálosan kimerültem fizikailag és érzelmileg egyaránt? A könyveimet harminchét nyelvre fordították le, és még ennél is több országban adták ki, és nem volt egyetlen percem sem, hogy ne kerestek volna kérdésekkel, kérésekkel, ajánlatokkal, újabb és újabb lehetőségekkel a könyveimmel kapcsolatban – amiért természetesen a mai napig hálás vagyok azoknak, akiket illet. Néha úgy éreztem, mintha tegnap hagytam volna ott a céget, ahol korábban dolgoztam, és az a négy év, ami azóta eltelt, egyetlen kurta napnak tűnt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem minden percét, de ugyanakkor annyira kimerített, hogy tudtam, nem mehet így tovább. Az egész nyarat – micsoda kiváltság! – provence-i otthonomban töltöttem. Csodálatos három hónap volt. Életemben először a magam ura lehettem. Nem kellett sem könyvet, sem cikkeket, sem beszámolókat írnom, nem kellett ide-oda utaznom, nem volt semmi kötelezettségem, amit határidőre teljesítenem kell. Megtapasztaltam, hogy az idő a legnagyobb ajándék, amit az élettől kaphatunk. Nem volt szabott időbeosztásom, azt csináltam, amit akartam, amiben örömömet leltem. Végre együtt lehettem a férjemmel, és bőven jutott időm a barátainkra is, akik meglátogattak bennünket. Csak ami jólesik – ez volt a jelszavam. Megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy végre önmagam legyek. Egészen addig a nyárig úgy gondoltam, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert mindent megkaptam az élettől, ami egy embert boldoggá tehet, de ez még hiányzott a teljességhez. A gimnáziumi éveim óta akkor először az egész nyár az enyém volt. Hihetetlen, nem? Életemnek abban a szakaszában – rengeteg tapasztalattal a hátam mögött – már tudtam, mi a szabadság, és élni is tudtam vele. Stabil alapokon állt az életem, nem féltem a jövőtől, és megvolt a kellő magabiztosságom is, ami nélkülözhetetlen a kiegyensúlyozott élethez. Úgy éreztem, végre teljes életet élek: ideális az érzelmi életem, megvan a kellő élettapasztalatom, a bölcsességem, hogy minden kérdésben és helyzetben helyesen tudjak dönteni, és ehhez jött még a társasági élet, a kiterjedt és egyre bővülő baráti köröm, az önzetlenül vállalt társadalmi szerepek és a határozott célok, amelyeket kitűztem magam elé. Mindez együtt maga volt a teljesség, a boldogság. Mintha újra gyerek lennék, de a gyerekkor korlátai, hátrányai nélkül. Minden életszakasznak megvannak a maga korlátai, amelyekhez, ha tetszik, ha nem, alkalmazkodnunk kell, különösen ötven után. Ezért is kell megtanulnunk bizonyos dolgokra nemet mondani. Nekem ez volt annak az időszaknak a legnagyobb nyeresége. Végre megengedhettem magamnak, hogy nemet mondjak olyasmire, ami nemrég még „kötelező” volt: elmenni vacsorázni valakivel, akihez igazából semmi közöm nem volt, elmenni egy fogadásra vagy eseményre, ami egyáltalán nem érdekelt, és így tovább. Az egész nyár az enyém volt, „én-idő”, elejétől végéig, ezért volt olyan csodálatos. Ahogy Mae West is mondja: „Túl sok a jóból, az… csodálatos.” Arra is volt időm, hogy alaposan végiggondoljam, mi az, ami igazán fontos az életemben, mit szeretek igazán, és így felállíthattam magamban egy fontossági sorrendet, hogy mivel töltsem ki a szabadidőmet. A pihenéshez, feltöltődéshez nélkülözhetetlen „én-idő” egyre fontosabb lesz az évek múlásával, és egyre inkább érzem, hogy nemcsak lelkileg, de fizikailag is szükségem van rá. Igen, szükségem van a strandidőmre – képletesen és szó szerint egyaránt –, ahogy a hosszú reggeli sétákra is a provence-i dombokon, amikor még minden és mindenki alszik. Ilyenkor találok rá arra a belső csendre és békére, ami biztosítja a boldogsághoz nélkülözhetetlen harmóniát. Egy-egy ilyen séta valóságos meditációs gyakorlat: előttem az Alpilles fenséges hegyvonulatai, a levegő tele a jázmin, az ösvényeket szegélyező gyümölcsfák és virágok bódító illatával, és akkor még nem említettem a pékséget, ami mellett mindig elmegyek. (Az az illat, úgy fél nyolc körül, amikor az első adag kenyeret kiveszik a kemencéből, semmihez sem fogható.) Ezeket a kora reggeli sétákat, amikor új napra ébred a világ, nem lehet megunni. Ugyanígy szeretem a hosszabb-rövidebb biciklitúrákat is az aranysárga gabonaföldek, a nyájaktól tarkálló legelők (szarvasmarhák, birkák, kecskék), a színpompás gyümölcsösök (Provence Franciaország talán leggazdagabb zöldség- és gyümölcstermő vidéke), a végtelen levendulaültetvények, buzgó források, sietős patakok, hívogató középkori kápolnák között, hol a ragyogó napon, hol az út fölé sátorként boruló fák hűs árnyékában. Az a táj maga az édenkert. Ilyenkor egy kicsit visszatalálok a természethez, amitől olyan messze kerülünk a nagyvárosok betonrengetegében. Amikor szeptemberben ebből a földöntúli nyugalomból visszatértem New Yorkba, ettől az élettől lüktető metropolisba – ahogy a reptérről elindulok Manhattan felé, már érzem a levegőben a városból áradó magasfeszültségű elektromos töltést –, még aznap elkezdtem írni ezt a könyvet. Rengeteget gondolkoztam rajta, hogy mi legyen benne és mi nem, és sok korábban megírt anyagot kihagytam belőle, legalább annyit, amennyit megtartottam. Ekkor döbbentem rá az elfoglaltság jelentőségére is, arra, hogy a munka – legyen az egy egyszerű állás vagy akár egy hivatás – fontos pillére az életünknek, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy sokáig éljünk és örömet is találjunk az életben. Persze, hasonlóan az előző kettőhöz, ez a szakasz is epizódokból áll. Az írással kezdődött harmadik felvonásomból átléptem a három és feledikbe. Volt már egy olvasóközönségem, sok-sok ember, akik fontosak voltak nekem, és akikkel

szerettem volna megosztani mindazt, amit tudok. Az első két könyvemet úgy írtam, mint egy megszállott, akit teljesen hatalmába kerített az írás bűvölete. Ma már sokkal higgadtabban és tudatosabban írok, ura vagyok az anyagnak, tudom, hogy mit akarok és hogyan. Ehhez az kellett, hogy megtaláljam a négy pillér közös teherviselésén alapuló egészséges egyensúlyt, és megtanuljak alkalmazkodni mind a korom előrehaladtával elkerülhetetlen változásokhoz, mind azokhoz az új lehetőségekhez, amelyeket az élet felkínált számomra. Neked is van olyan elfoglaltságod, amiért érdemes reggel korábban kelned? Neked mi a negyedik pilléred? És ha van, milyen szerepet tölt be az életedben anyagilag? Hogy illeszkedik az életritmusodba? Bevallom, én nagyon szerencsés voltam, hogy a harmadik szakaszban lehetőségem nyílt rá, hogy egy hivatással „újrakezdjem” az életem, de tudom, hogy nem lehet mindenkiből író. Ezzel együtt mindenki találhat magának olyan elfoglaltságot, ami fontos a számára, amiben örömét lelheti, ha törekszik rá, és kellő önismeret birtokában számot vet a lehetőségeivel. (Sajnos színésznők vagy űrhajósok már biztosan nem lehetünk.) Ebben biztos vagyok. Előfordulhat, hogy az első próbálkozás nem jön be, mert rosszul választottunk. Sebaj. Meg kell próbálni újra, valami mással. Még egy megjegyzés az „elfoglaltság-pillérhez”. A kikapcsolódással foglalkozó fejezetben többször elmondtam, milyen fontos, hogy az embernek legyenek hobbijai, és szenteljen időt – amennyi belefér – a játékra is. Ehhez hozzá kell tennem, hogy vannak olyan hobbik, amelyek betölthetik akár az elfoglaltság szerepét is. Gondolj vissza az aktív korodra, hogy volt-e olyan elfoglaltságod, amit szerettél, és amire nem úgy tekintettél, mint a munkára. Nos, ha van olyan hobbid, amit igazán élvezel, amiben mindig örömöd leled, miért ne lehetne ez az elfoglaltságod” – egy rendszeres tevékenység, ami ritmust ad a mindennapjaidnak, és még sikerélményed is származik belőle? És mindezt úgy, hogy már senkinek nem kell semmit bizonyítanod. Miért ne jelentkezhetnél például olyan önkéntes munkákra, amelyekkel segíthetsz a rászorulókon? Az ilyen tevékenységek a leghatékonyabbak az öregedés ellen. Amerikában is és Franciaországban is vannak barátaim, akik ezt az utat választották. Imádták a régiségeket, aktív korukban is rendszeresen jártak mindenféle vásárokra, és nyugdíjasként ráálltak az árusításra. Ahelyett, hogy vevőként járják a különböző vásárokat olyan régiségekre vadászva, amelyekben kedvüket lelik, elkezdtek szisztematikusan gyűjteni különféle tárgyakat. Készítettek maguknak egy listát a beszerzendő cikkekről, és immár kereskedőként folytatták azt, amit korábban hobbiból csináltak, és az évek során megszerzett tapasztalataikat, szakértelmüket kamatoztatva átálltak a pult másik oldalára. Annyit dolgoznak, amennyi jólesik nekik, és szabadon gazdálkodnak az idejükkel. Tavasztól őszig járják a hétvégi vásárokat, ahol rendre eladnak pár darabot a gyűjteményükből. Kimozdulnak otthonról, utaznak, némi bevételre is szert tesznek, és megismerkednek olyan emberekkel, akikkel jól megértik egymást, mert hasonló az érdeklődési körük. Amikor egy évig cserediák voltam Bostonban, egy családnál laktam, ahol a családfő könyvszerkesztő volt. A munkája mellett volt egy különös hobbija: régi nádszékeket restaurált. A legkülönbözőbb helyeken szerezte be a székeket: a szomszédja konyhájából, egy régiségkereskedő raktárából vagy egy hétvégi garázsvásáron. Akár egy avatott mesterember, lassan, alaposan és szépen dolgozott, egyik széket a másik után nádazta újra, és gondosan számon tartotta, hogy hányadiknál tart, mintha ez lenne az életműve. Ha jól emlékszem, 25 dollárt kért egy székért, ezzel kölcsönözve „hivatalos” jelleget a dolognak, így a vevők is úgy érezhették, hogy „megfizették” a munkáját, aminek így volt – legalább jelképesen – pénzben is kifejezhető ellenértéke. Biztosan jól jött neki az kis pluszjövedelem is, de korántsem a pénzért csinálta. Szerette ezt a munkát, és örömét lelte benne, mert a szépérzéke és a kézügyessége segítségével sikerült valamit létrehoznia, ami nemcsak szép, de hasznos is volt. Amikor nyugdíjba ment, és áttelepült az új-mexikói Albaquerque-be, vitte magával a műhelyét is. Amikor utoljára meglátogattam, már túl volt a kilencvenen, és büszkén mutatta a soros széket, amit új életre keltett. Hamiskás mosollyal ismerte be, hogy változatlanul 25 dollárt kér egy nádazásért. Megérte a századik életévét, és amikor meghalt, egy hosszú listát hagyott hátra az évtizedek során restaurált székekről. Ja, és a műhelye tele volt különböző méretű és formájú, nádazásra váró ülőalkalmatosságokkal. VALLÁS Még egy gondolat a pillérekről és az emberi kapcsolatokról. Időskorukban sokan fordulnak vagy térnek vissza a valláshoz és különböző vallási szervezetekhez, ahol új kapcsolatokat létesíthetnek, és közösségi életet élhetnek. Ez minden tekintetben jó döntés, mert sok pozitív hozadéka van. A hívő emberek többsége sohasem magányos. A hit jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Biztosítja a szilárd alapokon nyugvó lelki-szellemi egyensúlyt, a pozitív hozzáállást, és azt az életminőséget, amelynek birtokában az átlagosnál lényegesen magasabb kort is megérhetünk. Ezt már nagyon korán, pályakezdő koromban felismertem, amikor rendszeresen tanítottam vasárnapi iskolában, és több missziós küldetésen is részt vettem Közép-Európában. Ma nem annyira az egyházzal, inkább a templomokkal vagyok állandó, szoros kapcsolatban. Nem tudok úgy elmenni egy templom előtt, hogy legalább rövid időre be ne nézzek. Ha

elutazunk valahova, otthon és külföldön egyaránt – főként Olaszországban, Görögországban és Törökországban – minden utunkba eső templomba bevonszolom a férjem, beleértve a mecseteket és a buddhista templomokat is. Valahányszor belépek Isten házába, áhítatos borzongás járja át az egész lényem, izgalom és békesség különös ötvözete. És ugyanezt érzem mindenhol, nemcsak a fenséges katedrálisokban, mint a párizsi Notre-Dame, a római Szent Péterbazilika vagy a szívemnek oly kedves reims-i dóm a Mosolygó Angyalával, de a kisebb, meghittebb vidéki templomokban is. A nagy templomok festett üvegablakaitól mindig meghatódom, de a kedvenceim mégis szűkebb hazám, Provence ódon kis templomai. Az éjféli mise a Gordes határában álló Sénanque-i Apátság templomában, ahol ma is a bentlakó szerzetesek celebrálják a latin énekekben gazdag szertartást, a maga meghittségében és egyszerűségében is páratlan spirituális élmény. Istentiszteletekre, áhítatokra járni, egy olyan közösséghez tartozni, amelynek összejöveteleire szeretsz járni, összehasonlíthatatlanul egészségesebb, mint magányosan tölteni az időd. Ugyanez érvényes a különböző klubokra, egyesületekre is. Ha tagja vagy egy klubnak vagy egy vallásos gyülekezetnek – természetesen a kettő nem ugyanaz, de itt is, ott is lehetőséged van, hogy hozzád hasonló gondolkodású vagy érdeklődésű emberekkel lehess együtt –, úgy érzed, hogy tartozol valahova, és ez olyan biztonságot nyújt, olyan tartást ad, amire lehet támaszkodni. Mi több, meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy a vallásos közösségek tagjai – legalábbis a többség – olyan emberek, aki odafigyelnek egymásra, és a bajban is lehet rájuk számítani. A tudat, hogy ilyen emberek vesznek körül, már önmagában is hatékony orvosság az idős embereket oly gyakran gyötrő szorongás ellen. A legfontosabb azonban – ezt nem győzöm hangsúlyozni – a rendíthetetlen pozitív hozzáállás. Ha bizakodva nézel a jövő elé, és meg tudod győzni magad, hogy egészséges vagy és fiatalabb a korodnál, máris sokat tettél azért, hogy tovább élj, és nem is akármilyen életminőséggel. Ami pedig a hozzáállást illeti: mi lehet pozitívabb, mint hinni benne, hogy van élet a halál után? Te hogy állsz a hittel? Tagja vagy egy olyan spirituális közösségnek, amelynek tagjaival meg tudod osztani a gondolataidat, amelynek az életéből tevékenyen kiveszed a részed?

• 13 • És most? Peu á peu a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha van egy listád, akkor azt tetszés szerint bővítheted és szűkítheted, aszerint, hogy mit szeretnél elvégezni, és mi az, amit már megtettél. Én mindig leírom kis jegyzetlapokra, ami eszembe jut, és időről időre leülök, hogy szortírozzam, rendszerezzem az összegyűlt anyagot. Ahogy annak idején a csekkfüzetünkkel csináltuk. Akkor vagyok nyugodt, ha tudom, hogy áll az egyenlegem. A kilencvenöt éves barátnőm, akiről a bevezető fejezetben beszéltem, időközben eltávozott. Felkészült rá, hogy mennie kell, és derűsen, a sorsával megbékélve mondott búcsút az életnek. Amikor a mentők bevitték a kórházba – arra a rövid időre, ami még hátravolt neki –, a körmei makulátlanra voltak manikűrözve. Mintha ezzel is azt akarta volna mondani: „Ha menni kell, én felkészültem.” Szeretett játszani a nyelvvel, a szavakkal, de sohasem csupán a tréfa kedvéért – a legegyszerűbb kijelentéseiben is volt valami mélyebb, megfontolásra érdemes gondolat. Az egyik ilyen aforizmaszerű kijelentését soha nem fogom elfelejteni: „Ha júniusban még élek, ráérek akkor aggódni miatta.” Sok júniust megélt, de ez a Zen szellemében fogant mondása az utolsó évtizedekben telt meg hiteles tartalommal: minél idősebbek vagyunk, annál inkább a jelenre kell koncentrálnunk. Egy másik mondása, ami ide kívánkozik, akár egy hedonista filozófia jelmondata is lehetne: „Mire vársz?” Ez is a pozitív hozzáállás egyik jellemzője, ha mérlegre teszed a majdot és a mostot: egybeveted mindazt, amit a jövő tartogathat még számodra azzal, amit most megkaphatsz az élettől, és felteszed a kérdést: „Mire vársz?” Ez lehet egy utazás, egy plasztikai műtét vagy egy ékszer, amit már régen kinéztél magadnak. Számára az „élj a mának” – miután az emlékezete, ahogy múltak az évek, egyre kevésbé tudta megőrizni a közelmúlt eseményeit – az érzékek örömeire korlátozódott: egy cső főtt kukoricára a szezon eleji friss termésből, egy szelet répatortára, amit olyan élvezettel ízlelgetett, mintha most enne először ilyet. A legapróbb dolgoknak is úgy tudott örülni, hogy öröm volt látni. Kiült a kertbe, és nézte a fákat, a virágokat, a felhőket olyan békés önfeledtséggel, mintha a puszta szemlélődésben lelné legfőbb örömét. Mondogatta is gyakran, hogy nem kívánkozik innen sehová. Egy szippantás a kerti ösvényt szegélyező rózsákból, és megvolt minden öröme. Nekem az élet tágabb perspektívái is fontosak, az utazások, amelyek során világot láthattam. A barátnőmnek is volt számos utazásokhoz kötődő élménye, amelyeket haláláig elevenen őrzött az emlékezetében. Fiatalabb korában ő is sokat utazott mindenfelé a világban, és az utak, a wordsworthi „időpontok”, melyek „őrzik a megújulás titkát”, számára is maradandó élménynek bizonyultak. A közelmúlt eseményeit sem azért felejtette el, mert cserbenhagyta a memóriája, hanem mert sokkal fontosabb lett számára mindaz, ami itt és most történik vele. Erre csak mostanában jöttem rá, mióta nekem is vannak hasonló tapasztalataim. Ha valami olyan helyen járok, ahol még sosem voltam, lehet az egy nemrég megnyílt, kitűnő vendéglő – miután évtizedeken át ettem rendszeresen a legkitűnőbb vendéglőkben –, én is intenzívebben átélem a jelen pillanat varázsát. Ezt az élet, a kor hozza. Ma már én is inkább a jelenben, a pillanatnak élek. Más, mint a jövőnek élni, de ugyanolyan boldogító lehet, ahogy a barátnőm tanította. Ez persze nem jelenti azt, hogy a jövővel egyáltalán nem foglalkozunk. Egy belső szem erre is figyel. Van képzelőerőnk, és vannak a szó régies értelmében vett álmaink, amelyek ugyanilyen fontosak ahhoz, hogy időskorban is megőrizhessük a pozitív hozzáállásunkat. Bernard Pivot, amikor egy fiatal lány átadta neki a helyét a metrón, a következő tanulsággal vette tudomásul, hogy tagadhatatlanul megöregedett: „Ha szembe akarsz szállni az idővel – amennyiben ez egyáltalán lehetséges –, ne mondj le semmiről.” Se a munkáról, se az utazásról, se a kiállításokról, se az olvasásról, se az evés élvezetéről, se a szerelemről, se a szexről, se az álmodozásról. Álmodni annyi, mint egyfelől újraélni, a lehető legintenzívebben, életünk legszebb pillanatait, másfelől elképzelni mindazt, amire vágyunk, és amiben még részünk lehet. Szabadon engedni a képzeletünket a vágyak és az utópiák birodalmában.

AMI CSAK A TIÉD Olivier de Ladoucette, az ismert francia gerontológus, pszichiáter és író szerint a franciák alapvetően háromféleképpen viszonyulnak az öregedéshez. A megállapításai, ha nem is a statisztikai adatok szintjén, bizonyos mértékig mindnyájunkra érvényesek, és segítenek benne, hogy tisztábban lássuk önmagunkat: • Ladoucette szerint a franciák 20 százaléka hazárdjátékos. Ezek az emberek felelőtlenül élnek, és nem törődnek a káros szenvedélyeik – dohányzás, mértéktelen evés, alkoholizálás stb. – várható következményeivel. Ráadásul nem is akarnak változtatni az életmódjukon, mondván: „Valamiben meg kell halni”. Mi tagadás, nem lehet könnyű egy ilyen emberrel együtt élni. • A franciák ötven százaléka szerelő. Ők azt hiszik, hogy a testük olyan, mint egy autó, amit, ha elromlik benne valami, csak meg kell javítani. Magas a vérnyomásod? Szedj rá gyógyszert, tegyél megfelelő adalékot az üzemanyaghoz… és akkor nem kell változtatnod a vezetési stílusodon, az életmódodon. Fáj a térded? Miért gyötörnéd magad rendszeres tornával, hogy megerősítsd a megfelelő izmaidat, amikor sokkal egyszerűbb beültetni egy térdprotézist? Nem kétséges, hogy egy kor után bárkinek szüksége lehet kisebb-nagyobb orvosi beavatkozásokra, a tudomány, a technika és a gyógyszeripar legkorszerűbb áldásaira, de a szóban forgó típus képviselői – Franciaországban többségükben férfiak – csak a „csodaszerekre” hagyatkoznak, és elhitetik magukkal, hogy minden kár, amit a kor, vagy a saját felelőtlen életvitelük tett bennük, külső beavatkozással kiküszöbölhető. • A fennmaradó harminc százalékot Ladoucette szerint a kertészek teszik ki. Ebbe a csoportba főként nők tartoznak (ki gondolta volna?), azok a nők, akiknek a legnagyobb az esélyük arra, hogy magas kort érjenek meg. Hogy miért? Egyszerű. Aki kertészkedik, az tudja, hogyan kell figyelni, ahogy a növényekre, úgy a saját testére is, és a legcsekélyebb gyanús jelre azonnal cselekszik, hogy megelőzze a bajt. Én imádok kertészkedni. Amit tudok, magam csinálok meg a kertben, csak az olyan unalmas munkákat hagyom meg másnak, mint a fűnyírás. Az utóbbi időben azonban kénytelen voltam némi kompromisszumot kötni magammal. Ha azt akarom, hogy sok szép virágom és finom gyümölcsöm legyen, felbérelek egy kertészt, aki segít a komolyabb fizikai erőkifejtést igénylő műveletekben, és felmászik helyettem a létrára, ha meg kell nyesni a fákat, bokrokat. Időnként a rendre felbukkanó kártevők elleni küzdelemben is szükségem van egy szakértő segítségére, de a gyomlálást és a kert tisztán tartását még mindig magam végzem. Ahogy egyre öregedő testemről is magam gondoskodom. Ezért is írtam egy kertészeti szakkönyvet – erről a könyvről van szó –, hogy segítségedre legyen a kerted, azaz önmagad szakszerű gondozásában. És ha nem nyerte el a tetszésedet a sokat emlegetett tükröm, tükröm-metafora, őszintén sajnálom. Ez számomra is csupán egy játékos, de ugyanakkor nagyon hasznos segédeszköz, amellyel szembesíteni tudom magam az igazsággal, és fel tudom mérni, hol tartok, milyen is vagyok valójában. A kérdések, amelyeket feltettem – a konkrét és a képletes kérdések egyaránt – olyan problémákra keresik a választ, amelyek egy élet tapasztalatainak birtokában fogalmazódtak meg bennem, ezért is tartom ilyen fontosnak őket. Ezekből a kérdésekből válogattam össze egy színes csokorra valót, hogy megosszam veled. Vannak köztük egyszerűbbek és nehezebben megválaszolhatók, általános érvényűek és személyre szabottak, olyanok, amelyek a hozzáállásodat, az életviteledet firtatják és olyanok, amelyek a leghétköznapibb dolgokra kérdeznek rá, például arra, hogy mikor vettél magadnak utoljára cipőt, és milyen magas a legújabb szerzeményed sarka. Remélem, olvasás közben szakítasz rá időt, hogy elgondolkozz rajtuk, és időnként jegyzetelgess is, ha olyasmire bukkansz, amit fontosnak vélsz. Ha elfogadsz tőlem egy tanácsot, próbálj megválaszolni öt-tíz kérdést az alábbi listából a következő néhány napban, és ha sikerült, vedd elő újra a listát, és addig ne tedd le végleg, amíg a végére nem értél. Gondolj a jövőre, legyenek terveid, élj soká és boldogul. Számomra a pozitív hozzáálláshoz nélkülözhetetlen, hogy időről időre „leteszteljem” magam a megfelelő kérdésekkel. • Milyen benyomást keltek a megjelenésemmel másokban? • Mindent megteszek, hogy a koromhoz képest a legtöbbet hozzam ki magamból? • Hogy viszonyulok a koromhoz és önmagamhoz? • Vannak értékes kapcsolataim, amelyekből erőt meríthetek? • Mi az, amit én magam tehetek rövid és hosszú távon az egészségem megőrzése érdekében? • Nincs itt az ideje egy átfogó orvosi vizsgálatnak? Nem kéne már elmennem a fogorvosomhoz? • A koromhoz és az egyéniségemhez illően öltözködöm? • Felvehetem még a bikinimet? És a tűsarkú cipőmet? • Hogyan tudom megőrizni a stílusomat, és ha itt az ideje, min kellene változtatnom? • Hordok napszemüveget? • Használok fényvédő krémet, amikor napra megyek?

• Bekentem magam hidratálókrémmel reggel? • Használok rendszeresen fogselymet? • Mit tettem ezen a héten annak érdekében, hogy szebb legyen az arcbőröm? • Miért is akarok (újabb) arcplasztikát csináltatni? • Illik a frizurám az arcomhoz… a koromhoz? • Mindent megteszek a hajam egészsége és szépsége érdekében? • Elégedett vagyok a hajam színével? Festessem vagy sem? • Mozgok eleget? Annyit, amennyire ebben a korban szüksége van a testemnek? • Milyen testmozgást végzek rendszeresen? Valóban erre – vagy csak erre – van szükségem? • Hogy állok az erősítő és egyensúlyjavító gyakorlatokkal? • Hogy vannak az ízületeim? Mit teszek azért, hogy karbantartsam őket? • Mit teszek annak érdekében, hogy ne romoljon a tartásom? • Szoktam lépcsőn közlekedni? Sétálok mindennap? • A koromnak és az életmódomnak megfelelő mennyiséget eszem? Nem iszom túl sok alkoholt? • Hogy mondjak le a diétázásról? Miért kell lemondanom róla? Miért nem egészséges diétázni? • Hogyan kell módosítanom az étkezési szokásaimat? • Fontos, hogy magam készítsem el otthon az ételeimet? Ha nem otthon eszem, mire kell ügyelnem? • Szükségem van vitaminokra és más táplálékkiegészítőkre? • Mennyi vízre van szüksége a szervezetemnek? Mennyi az optimális napi adag? • Hányféle különböző színű ételt eszem egy nap? • Háromszor étkezem egy nap? Ha kihagyok egy étkezést, a következőnél bőségesen bepótolom? • Szoktam nassolni két étkezés között? Eszem akkor is, ha nem vagyok éhes? • Eszem olyan ételeket is, amikről tudom, hogy nem egészségesek? • Fel vagyok készülve a menopauzát követő életszakaszra? • Szerepel az ösztrogén a „képletemben”? • Biztos, hogy szükségem van kalcium-utánpótlásra? • Mi az az elfoglaltság, ami segít a reggeli felkelésben? Van-e elképzelésem arról, hogy mi lesz ez az elfoglaltság az elkövetkezendő években? • Gondoskodtam róla, hogy hosszabb távon se legyenek anyagi gondjaim? • Mikor kezdődik a harmadik felvonásom? Lesz még egy fél felvonásom a harmadik után? • Gondoskodom róla, hogy mindennap legyen „én-időm”? Nem kéne már szabadságra mennem, hogy kipihenjem magam? • Élek szellemi életet? • Van baráti köröm? Fiatalabb korosztályokból is vannak barátaim? Ápolom a kapcsolataimat? • Olyan barátaim vannak, akikre számíthatok is adott esetben? • Élek nemi életet? • Vannak szertartásaim, amelyeket mindennap elvégzek lefekvés előtt? • Hány órát alszom naponta? Elég ennyi ahhoz, hogy kipihenjem magam? • Nevettem már ma? • Mi a kedvenc játékom? És a második, harmadik? NŐK, AKIKRŐL PÉLDÁT VEHETÜNK POZITÍV HOZZÁÁLLÁSBÓL A barátommal, Erinnel végiggondoltuk, hogy kik azok a nők, akik sokunknak példát mutathatnak pozitív hozzáállásból. Mindnyájan ismerünk olyan embereket – nem is keveset –, akiket valamiért tisztelünk: a tevékenységükért, a stílusukért, a megjelenésükért. Vannak köztük csak szűk körben ismert és elismert emberek és világsztárok is. A világszínpad legismertebb sztárjai ma leginkább a politikusok, a filmszínészek és a sportolók – a legnépszerűbb sportágak legjobbjai – közül kerülnek ki. Miután Erinnel egybevetettük az elképzeléseinket, készítettünk egy kérdőívet, és e-mailben elküldtük pár száz barátunknak, abban a reményben, hogy a beérkezett válaszok alapján kideríthetjük, kik azok a nők, akiket példaképünknek választhatunk.

Össze is állt egy végleges toplista, de nem sok francia nő került be az élmezőnybe. Sajnos, Jeanne d’Arc nem indulhatott a versenyben, miután közel hatszáz éve, tizenkilenc évesen megégették, így nem érhette meg a harmadik szakaszt. Madame Clicquot azonban, az „Özvegy” Clicquot (1777– 1866), akinek az élettörténetét már számtalanszor elmeséltem a legkülönbözőbb szakmai fórumokon, és aki még ma is közismert Franciaországban, az egyik legszebb példája annak, hogyan lehet pozitív hozzáállással idősen is tartalmas, szép életet élni. Amikor a férje 1806-ban meghalt, ő állt az akkor még csupán családi kisvállalkozásként működő pezsgőkészítő üzem élére, és pár év leforgása alatt a világ egyik első modern üzletasszonyává nőtte ki magát. Világhírű pezsgőgyártó birodalmat épített a kis családi vállalkozásból olyan műszaki és kereskedelmi újítások bevezetésével, amelyek teljesen átformálták az egész iparágat. A jelmondata – „Csak egy minőséget ismerünk: a legjobbat” – ma is vezérelvként szolgál a nevét viselő világhírű cég vezetői számára. De sajnos már ő is majd 150 éve halott. Ki lehetne ma a példaképünk, akitől megtanulhatnánk, hogyan éljünk, dacolva az évekkel, tevékeny, termékeny, teljes életet a harmadik szakaszban? II. Erzsébet angol királynő egy hosszú életet kitöltő, tevékeny szolgálattal vívta ki nemcsak hazája, de az egész világ elismerését és megbecsülését. Évtizedek óta reggeltől estig minden áldott napját a mások javára végzett munka tölti ki. Külön szeretem benne, hogy amikor valami nem nyeri el a tetszését, a jegygyűrűjét babrálva vezeti le a feszültségét, vagy ha mégis szóvá teszi, akkor is csak ennyit mond: „Nem vagyok elragadtatva.” Ja, és változatlanul imádja a teasüteményt. Miuccia Prada az egyéniségével mutat követendő példát. Sohasem vesz fel farmert – én sem –, és az intellektusával is kitűnik a divat világában – talán ezért is ő ma a világ egyik legelismertebb divattervezője. Véleménye szerint ha egy nő folyton a korával van elfoglalva, önmagát zárja el a világtól. Catherine Deneuve maga a női alakban megtestesült Franciaország. Ezt a koronát nem könnyű viselni. Szexszimbólum, művész, wellness-modell, nemzeti ikon és még sorolhatnám, egy személyben… És minden szerepben évtizedeken át a legmagasabb szinten teljesíteni úgy, hogy időskorára se fakuljon meg a csillogása, a bája (és a vonzereje), egyedülálló teljesítmény. Mindemellett megszállott kertész, és úgy éli az életét, mint bármelyik hétköznapi ember, pedig ha valaki, ő nem az. És mindehhez rendszeresen látogatja a százegynéhány éves édesanyját… A toplistáról természetesen nem maradhat ki Sophia Loren sem, az olasz mozi hőskorának koronázatlan királynője, akihez fogható csodával nemigen találkozhatunk egyhamar. Ma is elkápráztatja a nézőket, és amikor megkérdezik tőle, hogy milyen élixir de jeunesse- t használ (mi a fiatalsága titka), így válaszol: „A mamám DNS-e és negyven perc torna minden reggel, edző nélkül. Az is nagyon szimpatikus benne, hogy elismeri, milyen kegyetlen kísértés számára minden dolce (édesség), amit a partikon feltálalnak, de megtanulta, hogy milyen fontos a mértéktartás, ha nem akar egyetlen kihágást követően egy hétig diétázni. Ha egyszer-egyszer mégis enged a kísértésnek, biztos vagyok benne, hogy másnap ugyanúgy át kell terveznie az étrendjét, ahogy nekem is, ha meg akarom őrizni az (egyen)súlyomat. Sonia Sotomayor az amerikai álom mai megtestesítője. Ő az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának első latinamerikai bírónője. Az élettörténete kész kalandregény. Az anyanyelve spanyol, Puerto Ricó-i apját, aki súlyos alkoholista volt, kilencévesen elvesztette, az anyja pedig – szintén Puerto Ricó-i – nem sokat törődött vele, talán mert maga is árva volt. Egy sivár bronxi lakótelepen nőtt fel New Yorkban. Hétéves korában 1-es típusú cukorbetegséget kapott, de halmozottan hátrányos helyzete ellenére mindent megtett, hogy sokra vigye: szorgalmasan tanult, kitűnő eredménnyel végzett minden iskolában, és rengeteg munkával, hihetetlen kitartással elérte, hogy feljusson a jogi pálya csúcsára. A világ akkor figyelt fel rá – páratlan tudására és megnyerő személyiségére –, amikor az ötvenes évei derekán 2009-ben beválasztották a Legfelsőbb Bíróság testületébe. Ezt követően, 2012-13-ban jelent meg azóta nemzetközi bestsellerré vált önéletírása, amely 1992-ig beszéli el egy nem mindennapi élet lebilincselő történetét. Ha valaki, Tao Porchon méltán példát mutathat pozitív hozzáállásból. Az „egyszerű New York-i jógaoktató” – közismert szerénységével ő nevezi így magát – alig hat évvel a bűvös századik előtt kijelentette: „Amíg élek, nem hagyok fel sem a tánccal, sem a jógával”. Trisha Brown, a posztmodern amerikai táncművészet egyik csillaga és egyben koreográfusa (a franciák kedvence) évtizedeken át bizonyította, méghozzá a legmagasabb szinten, hogy nemcsak a mozgásművészetnek, de a közösségi munkának is avatott mestere. Hetvenöt évesen még táncolt, és ezután még tíz évig dolgozott aktív koreográfusként, ami nem mindennapi teljesítmény; de még ennél is hihetetlenebb, hogy a „tiszta tánc” tökéletesítésének vágyától hajtva egyszerre tudott hű maradni saját művészi eszményeihez, és megújulni a korízlés szellemében saját társulatával, a méltán világhírű Trisha Brown Dance Companyval. Az a nő, akire a leggyakrabban szoktam hivatkozni, amikor a pozitív hozzáállásra és a mintaszerű stílusra hozok fel élő példákat, nem más, mint Hillary Clinton. Politikusként lehet szeretni vagy nem szeretni, de ahhoz nem fér kétség, hogy világszerte elismerik és tisztelik, mint az első női politikust, aki a saját erényeinek és eredményeinek köszönhetően jutott

el az elnökjelöltségig az Egyesült Államokban. Az a méltóság, amivel az egész világ nyilvánossága előtt viselte drámai fordulatokban bővelkedő magánéletét, minden tiszteletet megérdemel, csakúgy, mint a közszolgálati szférában évtizedeken át végzett, erkölcsileg is példamutató tevékenysége. A vezető politikusok közül a páratlan intelligenciájú német kancellár, Angela Merkel is előkelő helyet foglal el a „pozitívok” toplistáján. A saját meggyőződéséhez rendíthetetlenül hű, mindig határozott, biztos kezű államfő egy korszaknak és egy egész politikus-generációnak vált követendő példaképévé. Michelle Obamát elsősorban páratlan műveltségéért, intelligenciájáért, sportos alakjáért, családcentrikusságáért, a Fehér Ház szemgyönyörködtető kertjéért és azért a buzgó térítő tevékenységéért tisztelik, amellyel meg akarja reformálni honfitársai étkezési szokásait, és – ki gondolta volna? – azért a korántsem elhanyagolható befolyásért, amit az utóbbi években a divatvilágra gyakorolt. Obama második beiktatásakor az öltözéke olyan széles körű nyilvánosságot kapott, amivel hosszú távon is felhívta mind magára, mind a divattervezőjére a világ figyelmét. Természetesen Meryl Streep sem maradhat le a listáról. Catherine Deneuve őt tartja nemzedéke legnagyobb színésznőjének. Többek között hasonlíthatatlan beszédstílusának és páratlan színészi tehetségének köszönheti, hogy ma is – a hatvanas évei derekán – ő a világ egyik legkapósabb színésznője. Folyamatosan dolgozik, és az érett nők szerepeiben nyújtott, kasszasikert hozó alakításaival átformálva a közgondolkodást, új, magasabb mércét állított fel a nyomában jövő generációk számára. És tette, teszi mindezt olyan magától értetődő természetességgel és lehengerlő eleganciával, hogy a keresettsége és népszerűsége ma is egyre nő. Hasonló elismeréssel adózom a hol szőke, hol festetlen ősz hajú Helen Mirrennek, aki hatvan-egynéhány évesen is ugyanolyan érzékien vonzó tud lenni a filmvásznon, mint tizenöt évvel ezelőtt, és minden alakításán átsüt királynői egyéniségének sajátos varázsa. Ráadásul hatvanhét éves korában elnyerte „Az év legsportosabb alakja” címet! Ez mindennél többet mond a pozitív hozzáállásról, arról, hogyan lehet sikeresen úrrá lenni az éveken. És akkor még nem szóltam a stílusáról és az élet más területein elért kimagasló eredményeiről. Pályakezdő korától a művészek szabad, független életét élte, ötvenhárom évesen ment először férjhez, és ma is jobban szeret öltözni, mint vetkőzni… de bármit is vesz fel, a bal kézfejét ékesítő tetoválást sosem takarja el. Ma már nincsenek Coco Chanelek, talán azért, mert ma már nem a zseniális tervezők, hanem a csúcsmárkák diktálják a divatot, ezért is értékelem olyan nagyra a különleges egyéniségeket, az olyan divattervezőket, mint Béatrice Ferrant, aki éppen a függetlenségével, szenvedélyes hivatásszeretetével, hasonlíthatatlan stílusával és óriási szakmai tudásával vívott ki vezető szerepet magának a divat fellegvárában, Párizsban. A 6éme-en szerényen megbújó kis butikjában talán egy tucat alkotása kapható, de mindegyik a maga nemében és nemes egyszerűségében tökéletes. Ferrant ruhakölteményei a vesszőparipám, a pozitív hozzáállást legszemléletesebben érzékeltető „a kevesebb=több” tétel igazságának legékesebb bizonyítékai. Zaha Hadid az első nő, aki elnyerte a legrangosabb építészeti kitüntetést, a Pritzker Architecture díjat. Különcségével, sajátos megoldásaival szerzett hírnevet magának, azzal, hogy fütyül a konvenciókra, semmibe veszi a kőbe vésett szabályokat – időnként magát a gravitációt is. Yoko Ono apró termetével is messze és hosszan kimagaslik kortársai közül. Kalandos élete során sok mindent megtapasztalt, az éhezéstől kezdve az üldöztetésen, az emberrabláson és a deportáláson át a férje brutális meggyilkolásáig, és fél életét a sajtó nyilvánossága előtt kellett leélnie. Az idő, talán a vártnál később, meghozta számára a szakmai elismerést is, ráadásul anélkül, hogy maradandó nyomot hagyott volna rajta. Sokan szélsőséges feministának tartják, akinek nincs rá szüksége, hogy szeressék, és mindenben a saját útját járja. Azzal sem törődik, hogy nőként milyen benyomást tesz másokra. Legfőbb célkitűzése, hogy művészi munkásságával és kompromisszumot nem ismerő nyíltságával a szabadságra tanítsa az embereket. Nem lehet nem fejet hajtani Aung San Suu Kyi előtt, aki egész életében a demokráciáért küzdött hazájában, Burmában (a mai Mianmarban). Veleszületett kivételes szépsége, ami a hatvanas éveire sem fakult meg, a megérdemelt Nobel-békedíj és az életéről készült nagy sikerű film együttesen tették a nevét, alakját és tevékenységét világszerte ismertté. Jeanne Moreau, un personnage (kivételes egyéniség), Franciaország egyik legkiválóbb színésznője énekes és rendező egy személyben. Ma is, a nyolcvanötön túl, aktív, mindenről van véleménye, okos és provokatív kritikai észrevételei rendre visszhangra találnak a médiában, rendületlenül játszik, és, sajnos, dohányzik is – de az ő korosztálya esetében, azt hiszem, ez könnyebben megbocsátható vétek. Róla valóban elmondható, hogy stílusosan á la francaise és imponálóan pozitív hozzáállással vette magára az évek terhét. Az én korosztályom számára legemlékezetesebb alakítását a Jules és Jim ben nyújtotta, de hosszú pályája során, 1949-től 2012-ig több mint ötven filmben játszott, és olyan életművet hozott létre, amelyhez a francia film történetében semmi sem fogható. Az 2012-ben készült Une Estonienne á Paris (Egy hölgy Párizsban) című vígjátékban karizmatikus egyéniségére szabott alakítása a kortalan női szépség diadala.

A szívem legmélyéről jövő elismerésem kétségtelenül legifjabb barátomat illeti. Félreértés ne essék, nem a bevezetésben említett barátomról van szó, hanem a hároméves Simone-ról, a csöpp kis francia hölgyről, aki még nem tudja, mi az a félkész étel, és már próbálgatja a szárnyait a konyhában. Most decemberben már maga írt levelet a Mikulásnak. És hogy mi volt az első kérés a listán? Nem fogod kitalálni. Egy karika cellux. És amikor a helyi városháza előtt összetalálkozott vele, egy pillanatig sem habozott, hogy megkérdezze tőle, megkapta-e a levelét, és hogy elhozza-e neki a kért ajándékot. A kérdezett a francia Mikulásokra jellemző ravaszsággal így felelt: „Hogyne, la mére Noel (a feleségem) már be is csomagolta.” Simone elégedetten nyugtázta a választ. Szívből kívánom, hogy sohase hagyja cserben sem a gyakorlatiassága, sem a képzelőereje. Voltaire legnépszerűbb műve, a Candide a következő, szállóigévé lett mondattal zárul: „Il faut cultiver son jardin” (Műveljük kertjeinket!). Candide a pragmatikus életszemlélet jegyében elveti Pangloss utópisztikus optimizmusát. Neki csak félig van igaza, szemben Simone-nal, aki bölcsebben vélekedik erről. Ő tudja, hogy mindkettőre szükségünk van, az optimizmus és a pragmatizmus, a pozitív, haladó szellemű gondolkodás és a realitásokra építő józan tervezés egyformán fontos, csak a kettő egyensúlyának birtokában tudjuk eredményesen művelni a kertjeinket. Ezt persze Voltaire is tudta, aki kitűnő kertész lévén nemcsak a kertjét, de a filozófiát is magas fokon művelte. Tudta, hogy a szép kertek tervei a képzelet, az álmok világában születnek, de ahhoz, hogy az elképzelt szépségükben meg is valósíthassuk őket, gondos, aprólékos tervezésre és rendületlen gyomlálásra van szükség. Egy „beérett” kert sok tekintetben több munkát és odafigyelést igényel, mint egy „éretlen”, amit nemrég építettek. Ha azt szeretnénk, hogy a természet minden évben a legszebb oldalát mutassa, bizakodnunk, reménykednünk kell, méghozzá rendíthetetlen optimizmussal, és ha a szerencse is mellénk áll, van esélyünk a sikerre. A kert művelése és gondozása azonban gyakorlatias szemléletet igényel, amely számol a realitásokkal, de ugyanakkor bízik a sikerben, és tesz is érte. Simonenak igaza volt. (Meg is kapta a celluxot.) Jó kertészkedést! Bonne chance et bonne santé.

Köszönetnyilvánítás A francia nők nem… írnak könyvet a barátaik segítő közreműködése nélkül. Ez a könyv sem születhetett volna meg a számtalan tanács, recept és történet nélkül, amelyet a barátaim készséggel megosztottak velem. Sokakat közülük név szerint is megemlítek, de olyanok is vannak, akik „álnéven” szerepelnek, hogy ne szolgáltassam ki őket a nem kívánt nyilvánosságnak. Köszönöm nektek, drága barátaim – megnevezetteknek és névteleneknek egyaránt –, és szívből remélem, hogy a jövőben is számíthatok rátok. Külön köszönettel tartozom az ügynökömnek, Kathy Robbinsnak, aki ötletgazdaként is hozzájárult ahhoz, hogy ez a könyv megszülethessen. Egy szép napon, legnagyobb elképedésemre, kijelentette: „Kitaláltam a következő könyved címét: A francia nők nem ráncosodnak. Mit szólsz hozzá?” – És addig győzködött, amíg be nem adtam a derekam. Volt egy címem, egy kiadói szerződésem, és pár évem, hogy teljesítsem a benne foglaltakat. Kathy meg volt róla győződve, hogy sok-sok olvasómnak – régieknek és újaknak egyaránt – szereznék örömet és tennék jó szolgálatot, ha megosztanám velük a saját bevált receptemet. Remélem, így lesz. Ha mégsem, ketten vállaljuk a felelősséget: ő a címért, én mindazért, amit takar. Hálával tartozom a sok-sok kedves olvasómnak is, akik lelkes bátorításukkal hitet adtak hozzá, hogy elkezdjem, és erőt, hogy be is fejezzem ezt a munkát. Merci. Abban a kiváltságos helyzetben foghattam neki az írásnak, hogy magam mögött tudtam egy nagyszerű csapat támogatását, amelynek a tagjaival már a korábbi könyveim elkészítése során is együtt dolgozhattam. R. „Nick” Nichols ragyogó ötletekkel és csodálatos illusztrációkkal{1} gazdagította a könyveimet, meghatározva azok vizuális arculatát. A mai napig sok örömöt találok a munkájában, amiért elismerés és köszönet illeti. Ezúttal is Erin Jones Eichenstein segített a kézirat lektorálásában, észrevételeivel, építő javaslataival, hasznos kiegészítéseivel, és nem utolsósorban lelkes buzdításával nagy segítségemre volt a végleges szöveg elkészítésében. Hasonlóképpen köszönettel tartozom másik lektoromnak, Sarah Hearn Morrisonnak, aki a szöveg csiszolása mellett az ételreceptjeimet is szakértő szemmel „lektorálta”, és megtisztította őket a „Franglais” elemektől, amelyek idegenek mind a francia, mind az amerikai gasztronómiában. Köszönet külön-külön és együtt is Erinnek és Sarah-nak, akik bizonyára nem bánják, ha elárulom az olvasóknak, hogy az utolsó könyvem megjelenését követően – de még mielőtt ez a könyv megjelent volna – férjhez mentek. Mindketten! Ugyancsak köszönet illeti a csapat legújabb tagját, e könyv és a készülő következő könyvem szerkesztőjét, Karen Murgolót, aki A Grand Central Life & Style elnökhelyettese és főszerkesztője egy személyben. Ő a legjobb szerkesztő, akivel eddigi írói pályám során találkoztam: precíz, lelkiismeretes, hatékony, megbízható, és rendkívül segítőkész, akivel kitűnően lehet együtt dolgozni. Mind a hozzáállása, mind a szakértelme sokat jelentett számomra. A férjemnek, Edwardnak az a sors jutott osztályrészül, hogy éveken át, nap mint nap együtt kellett élnie ezzel a könyvvel. Kész csoda, hogy még egyáltalán szóba áll velem, mi több: mosolyogni is tud rám. Most, hogy visszagondolok: hányszor előfordult – többnyire a reggeliző-és a vacsoraasztalnál –, hogy elragadott a hév, és csak mondtam, mondtam a legújabb ötleteimet, elgondolásaimat, mi minden anyagot találtam azóta, hogy utoljára beszéltünk; hol politikai fejtegetésekkel, hol filozófiai eszmefuttatásokkal traktáltam egészen addig, amíg el nem vesztette a fonalat, és a kezét felemelve le nem állított, mondván: „Ez mind szép és jó, de mi köze van mindennek a pozitív hozzáálláshoz és az öregedéshez?” Az ő tanácsainak köszönhetem, hogy ez a könyv jobb lett, mint amilyen lett volna nélküle. És neki köszönhetem, hogy hitelesen szólhattam arról a pozitív hozzáállásról, amelynek birtokában emelt fővel és mosolyogva nézhetek – ma is – a tükörbe. {1} Az említett illusztrációk nem kerültek bele a magyar kiadásba. (A szerk.)

Table of Contents MIREILLE GUILIANO ATHENAEUM Nyitány •1• ÖREGEDÉS FRANCIA MÓDRA ÉLETUNTSÁG YVETTE A NYOLCVANON TÚL JACK DENISE FELEJTSD EL A SZFINXET! ÚJ ÉV, ÚJ ÉLET •2• MITŐL FÉLÜNK A LEGJOBBAN? A LEGÁRULKODÓBB JELEK A TŰSARKÚ: MIKOR ÉS HOL? CATHERINE DENEUVE MÁRKAJELZÉS A COQUETTERIE ÉS A STÍLUSOS ÖLTÖZKÖDÉS •3• A BŐR MINT AZ ÉVEK TÜKRE PREVENTÍV SZEREK KOZMETIKÁVAL AZ ÉVEK ELLEN BŐRÁPOLÁSI MÓDSZEREK A HEVÍTÉS ÁLDÁSAI ARCPLASZTIKÁT MONDTÁL? AKIK A KÉST VAGY A TŰT VÁLASZTJÁK ARCPLASZTIKA? IGEN, JÓL HALLOTTAD: LEHETŐSÉGEK HÍVJUK SEGÍTSÉGÜL A TERMÉSZETET: „ARCEMELŐ” ÉTELEK SPENÓTSALÁTA GOMBÁVAL ÉS PARMEZÁNNAL OSZTRIGA-EMULZIÓ SPENÓTFONDÜVEL AVOKÁDÓ CITROMOS SALÁTAÖNTETTEL CROQUE MADAME BANÁNNAL, NARANCCSAL ÉS MOGYORÓVAJJAL •4• HOGYAN TALÁLJUK MEG AZ ARCUNKHOZ ILLŐ FRIZURÁT? KARBANTARTÁS EGY KIS SAMPONT? A HAJKEFE ÁLDÁSAI ŐSZNEK LENNI, VAGY NEM ŐSZNEK LENNI: EZ ITT A KÉRDÉS MÉG TÖBB VÉDELEM •5•

AMI A SMINKET ILLETI: NÉHÁNY MEGSZÍVLELENDŐ TANÁCS A KÖRÖMKÉRDÉS •6• MIT MOND A TUDOMÁNY (ÉS A TERMÉSZET)? MIT TEGYÜNK ÉS MIÉRT? A MINIMALISTA (ÉN IS AZ VOLTAM EGYKOR) LÉGZÉS •7• STRANDIDŐ, SZABADIDŐ, NYARALÁS PÉTANQUE •8• AZ ÖREGEDÉS ELLENI FORMULA KIBŐVÍTETT VÁLTOZATA – A SZÍNEK SZÉLES TÁRHÁZA „MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK…” A VÉSZCSENGŐ: AZ A BIZONYOS 3 KILÓ MARIE-LAURE KERINGŐZNI AZ ÉVTIZEDEKEN ÁT •9• MIT CSINÁLJUNK A KONYHÁBAN, ÉS MI KERÜLJÖN A TÁNYÉRUNKRA? ÉTELEK A JÓ KÖZÉRZETÉRT A MÉZ BŰVÖS REDUX REGGELI CÉKLÁS MILLE-FEUILLE (KENYÉRMENTES SZENDVICS) RICOTTÁVAL ÉS MÉZZEL TARTARE UBORKÁVAL ÉS PARADICSOMMAL LENCSE HÁROMFÉLEKÉPPEN: LEVESNEK, KÖRETNEK ÉS SALÁTÁNAK VÖRÖS RIZS ÖRDÖGHALNYÁRS AVOKÁDÓKRÉMMEL ÉS MANGÓVAL SALÁTA CUKKINIBŐL ÉS SÜTŐTÖKBŐL FETA SAJTTAL ÉS MENTÁVAL SERPENYŐS PÁROLT GOMBA PADLIZSÁNKAVIÁR SZARDÍNIA SZICÍLIAI MÓDRA PROVENCE-I KECSKESAJT GRILLEZETT ZÖLDSÉGGEL KAGYLÓ GRAPEFRUITTAL ÉS ARUGULÁVAL (RUKKOLÁVAL) ORECCHIETTE TÉSZTA ZÖLDBABBAL, BURGONYÁVAL ÉS PESTÓVAL SÜLT KACSAMELL KARAMELLIZÁLT MANGÓVAL CSOKOLÁDÉSZUFLÉ ESPELETTE PAPRIKÁVAL • 10 • VITAMINÉS ÁSVÁNYIANYAG-TARTALMÚ TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐK HORMONTARTALMÚ TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐK ÖSZTROGÉN, PROGESZTERON, TESZTOSZTERON

ÉN ÉS AZ ÖSZTROGÉN TESZTOSZTERON NÖVEKEDÉSI HORMON • 11 • VÁRHATÓ VAGY ELVÁRHATÓ ÉLETTARTAM? ÉS VAJON ÉN MEDDIG FOGOK ÉLNI? KINEK A TÉRDE? – AVAGY A BIONIKA CSODÁI A SZEMÜNK A FÜLÜNK A SZÍVÜNK EGYÉB SZERVEK TONY ESETE ŐSSEJTES SZÖVETREGENERÁCIÓ KI SZÁMÍT MA ÖREGNEK, AZAZ IDŐSNEK, HA ÍGY JOBBAN TETSZIK? • 12 • SZEX PILLÉREK KAPCSOLATOK SZERETET, GYENGÉDSÉG, RAGASZKODÁS ELFOGLALTSÁG HÁROM ÉS FELEDIK FELVONÁS, ENCORE MOI (MEGINT ÉN) VALLÁS • 13 • AMI CSAK A TIÉD NŐK, AKIKRŐL PÉLDÁT VEHETÜNK POZITÍV HOZZÁÁLLÁSBÓL Köszönetnyilvánítás

Document Outline    













MIREILLE GUILIANO ATHENAEUM Nyitány •1• o ÖREGEDÉS FRANCIA MÓDRA o ÉLETUNTSÁG o YVETTE A NYOLCVANON TÚL o JACK o DENISE o FELEJTSD EL A SZFINXET! o ÚJ ÉV, ÚJ ÉLET •2• o MITŐL FÉLÜNK A LEGJOBBAN? o A LEGÁRULKODÓBB JELEK o A TŰSARKÚ: MIKOR ÉS HOL? o CATHERINE DENEUVE o MÁRKAJELZÉS o A COQUETTERIE ÉS A STÍLUSOS ÖLTÖZKÖDÉS •3• o A BŐR MINT AZ ÉVEK TÜKRE o PREVENTÍV SZEREK o KOZMETIKÁVAL AZ ÉVEK ELLEN o BŐRÁPOLÁSI MÓDSZEREK o A HEVÍTÉS ÁLDÁSAI o ARCPLASZTIKÁT MONDTÁL? o AKIK A KÉST VAGY A TŰT VÁLASZTJÁK o ARCPLASZTIKA? IGEN, JÓL HALLOTTAD: LEHETŐSÉGEK o HÍVJUK SEGÍTSÉGÜL A TERMÉSZETET: „ARCEMELŐ” ÉTELEK o SPENÓTSALÁTA GOMBÁVAL ÉS PARMEZÁNNAL o OSZTRIGA-EMULZIÓ SPENÓTFONDÜVEL o AVOKÁDÓ CITROMOS SALÁTAÖNTETTEL o CROQUE MADAME BANÁNNAL, NARANCCSAL ÉS MOGYORÓVAJJAL •4• o HOGYAN TALÁLJUK MEG AZ ARCUNKHOZ ILLŐ FRIZURÁT? o KARBANTARTÁS o EGY KIS SAMPONT? o A HAJKEFE ÁLDÁSAI o ŐSZNEK LENNI, VAGY NEM ŐSZNEK LENNI: EZ ITT A KÉRDÉS o MÉG TÖBB VÉDELEM •5• o AMI A SMINKET ILLETI: NÉHÁNY MEGSZÍVLELENDŐ TANÁCS o A KÖRÖMKÉRDÉS •6• o MIT MOND A TUDOMÁNY (ÉS A TERMÉSZET)? o MIT TEGYÜNK ÉS MIÉRT? o A MINIMALISTA (ÉN IS AZ VOLTAM EGYKOR) o LÉGZÉS •7• o STRANDIDŐ, SZABADIDŐ, NYARALÁS











o PÉTANQUE •8• o AZ ÖREGEDÉS ELLENI FORMULA KIBŐVÍTETT VÁLTOZATA – A SZÍNEK SZÉLES TÁRHÁZA o „MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK...” o A VÉSZCSENGŐ: AZ A BIZONYOS 3 KILÓ o MARIE-LAURE o KERINGŐZNI AZ ÉVTIZEDEKEN ÁT •9• o MIT CSINÁLJUNK A KONYHÁBAN, ÉS MI KERÜLJÖN A TÁNYÉRUNKRA? o ÉTELEK A JÓ KÖZÉRZETÉRT o A MÉZ o BŰVÖS REDUX REGGELI o CÉKLÁS MILLE-FEUILLE (KENYÉRMENTES SZENDVICS) RICOTTÁVAL ÉS MÉZZEL o TARTARE UBORKÁVAL ÉS PARADICSOMMAL o LENCSE HÁROMFÉLEKÉPPEN: LEVESNEK, KÖRETNEK ÉS SALÁTÁNAK o VÖRÖS RIZS o ÖRDÖGHALNYÁRS AVOKÁDÓKRÉMMEL ÉS MANGÓVAL o SALÁTA CUKKINIBŐL ÉS SÜTŐTÖKBŐL FETA SAJTTAL ÉS MENTÁVAL o SERPENYŐS PÁROLT GOMBA o PADLIZSÁNKAVIÁR o SZARDÍNIA SZICÍLIAI MÓDRA o PROVENCE-I KECSKESAJT GRILLEZETT ZÖLDSÉGGEL o KAGYLÓ GRAPEFRUITTAL ÉS ARUGULÁVAL (RUKKOLÁVAL) o ORECCHIETTE TÉSZTA ZÖLDBABBAL, BURGONYÁVAL ÉS PESTÓVAL o SÜLT KACSAMELL KARAMELLIZÁLT MANGÓVAL o CSOKOLÁDÉSZUFLÉ ESPELETTE PAPRIKÁVAL • 10 • o VITAMIN-ÉS ÁSVÁNYIANYAG-TARTALMÚ TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐK o HORMONTARTALMÚ TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐK o ÖSZTROGÉN, PROGESZTERON, TESZTOSZTERON o ÉN ÉS AZ ÖSZTROGÉN o TESZTOSZTERON o NÖVEKEDÉSI HORMON • 11 • o VÁRHATÓ VAGY ELVÁRHATÓ ÉLETTARTAM? o ÉS VAJON ÉN MEDDIG FOGOK ÉLNI? o KINEK A TÉRDE? – AVAGY A BIONIKA CSODÁI o A SZEMÜNK o A FÜLÜNK o A SZÍVÜNK o EGYÉB SZERVEK o TONY ESETE o ŐSSEJTES SZÖVETREGENERÁCIÓ o KI SZÁMÍT MA ÖREGNEK, AZAZ IDŐSNEK, HA ÍGY JOBBAN TETSZIK? • 12 • o SZEX o PILLÉREK o KAPCSOLATOK o SZERETET, GYENGÉDSÉG, RAGASZKODÁS o ELFOGLALTSÁG o HÁROM ÉS FELEDIK FELVONÁS, ENCORE MOI (MEGINT ÉN) o VALLÁS





• 13 • o AMI CSAK A TIÉD o NŐK, AKIKRŐL PÉLDÁT VEHETÜNK POZITÍV HOZZÁÁLLÁSBÓL Köszönetnyilvánítás

Table of Contents MIREILLE GUILIANO ATHENAEUM Nyitány •1• ÖREGEDÉS FRANCIA MÓDRA ÉLETUNTSÁG YVETTE A NYOLCVANON TÚL JACK DENISE FELEJTSD EL A SZFINXET! ÚJ ÉV, ÚJ ÉLET ÖREGEDÉS FRANCIA MÓDRA ÉLETUNTSÁG YVETTE A NYOLCVANON TÚL JACK DENISE FELEJTSD EL A SZFINXET! ÚJ ÉV, ÚJ ÉLET •2• MITŐL FÉLÜNK A LEGJOBBAN? A LEGÁRULKODÓBB JELEK A TŰSARKÚ: MIKOR ÉS HOL? CATHERINE DENEUVE MÁRKAJELZÉS A COQUETTERIE ÉS A STÍLUSOS ÖLTÖZKÖDÉS MITŐL FÉLÜNK A LEGJOBBAN? A LEGÁRULKODÓBB JELEK A TŰSARKÚ: MIKOR ÉS HOL? CATHERINE DENEUVE MÁRKAJELZÉS A COQUETTERIE ÉS A STÍLUSOS ÖLTÖZKÖDÉS •3• A BŐR MINT AZ ÉVEK TÜKRE PREVENTÍV SZEREK KOZMETIKÁVAL AZ ÉVEK ELLEN BŐRÁPOLÁSI MÓDSZEREK A HEVÍTÉS ÁLDÁSAI ARCPLASZTIKÁT MONDTÁL? AKIK A KÉST VAGY A TŰT VÁLASZTJÁK ARCPLASZTIKA? IGEN, JÓL HALLOTTAD: LEHETŐSÉGEK HÍVJUK SEGÍTSÉGÜL A TERMÉSZETET: „ARCEMELŐ” ÉTELEK SPENÓTSALÁTA GOMBÁVAL ÉS PARMEZÁNNAL OSZTRIGA-EMULZIÓ SPENÓTFONDÜVEL AVOKÁDÓ CITROMOS SALÁTAÖNTETTEL CROQUE MADAME BANÁNNAL, NARANCCSAL ÉS MOGYORÓVAJJAL A BŐR MINT AZ ÉVEK TÜKRE PREVENTÍV SZEREK KOZMETIKÁVAL AZ ÉVEK ELLEN BŐRÁPOLÁSI MÓDSZEREK A HEVÍTÉS ÁLDÁSAI ARCPLASZTIKÁT MONDTÁL? AKIK A KÉST VAGY A TŰT VÁLASZTJÁK ARCPLASZTIKA? IGEN, JÓL HALLOTTAD: LEHETŐSÉGEK

HÍVJUK SEGÍTSÉGÜL A TERMÉSZETET: „ARCEMELŐ” ÉTELEK SPENÓTSALÁTA GOMBÁVAL ÉS PARMEZÁNNAL OSZTRIGA-EMULZIÓ SPENÓTFONDÜVEL AVOKÁDÓ CITROMOS SALÁTAÖNTETTEL CROQUE MADAME BANÁNNAL, NARANCCSAL ÉS MOGYORÓVAJJAL •4• HOGYAN TALÁLJUK MEG AZ ARCUNKHOZ ILLŐ FRIZURÁT? KARBANTARTÁS EGY KIS SAMPONT? A HAJKEFE ÁLDÁSAI ŐSZNEK LENNI, VAGY NEM ŐSZNEK LENNI: EZ ITT A KÉRDÉS MÉG TÖBB VÉDELEM HOGYAN TALÁLJUK MEG AZ ARCUNKHOZ ILLŐ FRIZURÁT? KARBANTARTÁS EGY KIS SAMPONT? A HAJKEFE ÁLDÁSAI ŐSZNEK LENNI, VAGY NEM ŐSZNEK LENNI: EZ ITT A KÉRDÉS MÉG TÖBB VÉDELEM •5• AMI A SMINKET ILLETI: NÉHÁNY MEGSZÍVLELENDŐ TANÁCS A KÖRÖMKÉRDÉS AMI A SMINKET ILLETI: NÉHÁNY MEGSZÍVLELENDŐ TANÁCS A KÖRÖMKÉRDÉS •6• MIT MOND A TUDOMÁNY (ÉS A TERMÉSZET)? MIT TEGYÜNK ÉS MIÉRT? A MINIMALISTA (ÉN IS AZ VOLTAM EGYKOR) LÉGZÉS MIT MOND A TUDOMÁNY (ÉS A TERMÉSZET)? MIT TEGYÜNK ÉS MIÉRT? A MINIMALISTA (ÉN IS AZ VOLTAM EGYKOR) LÉGZÉS •7• STRANDIDŐ, SZABADIDŐ, NYARALÁS PÉTANQUE STRANDIDŐ, SZABADIDŐ, NYARALÁS PÉTANQUE •8• AZ ÖREGEDÉS ELLENI FORMULA KIBŐVÍTETT VÁLTOZATA – A SZÍNEK SZÉLES TÁRHÁZA „MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK...” A VÉSZCSENGŐ: AZ A BIZONYOS 3 KILÓ MARIE-LAURE KERINGŐZNI AZ ÉVTIZEDEKEN ÁT AZ ÖREGEDÉS ELLENI FORMULA KIBŐVÍTETT VÁLTOZATA – A SZÍNEK SZÉLES TÁRHÁZA „MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK...” A VÉSZCSENGŐ: AZ A BIZONYOS 3 KILÓ MARIE-LAURE KERINGŐZNI AZ ÉVTIZEDEKEN ÁT •9• MIT CSINÁLJUNK A KONYHÁBAN, ÉS MI KERÜLJÖN A TÁNYÉRUNKRA? ÉTELEK A JÓ KÖZÉRZETÉRT A MÉZ BŰVÖS REDUX REGGELI CÉKLÁS MILLE-FEUILLE (KENYÉRMENTES SZENDVICS) RICOTTÁVAL ÉS MÉZZEL

TARTARE UBORKÁVAL ÉS PARADICSOMMAL LENCSE HÁROMFÉLEKÉPPEN: LEVESNEK, KÖRETNEK ÉS SALÁTÁNAK VÖRÖS RIZS ÖRDÖGHALNYÁRS AVOKÁDÓKRÉMMEL ÉS MANGÓVAL SALÁTA CUKKINIBŐL ÉS SÜTŐTÖKBŐL FETA SAJTTAL ÉS MENTÁVAL SERPENYŐS PÁROLT GOMBA PADLIZSÁNKAVIÁR SZARDÍNIA SZICÍLIAI MÓDRA PROVENCE-I KECSKESAJT GRILLEZETT ZÖLDSÉGGEL KAGYLÓ GRAPEFRUITTAL ÉS ARUGULÁVAL (RUKKOLÁVAL) ORECCHIETTE TÉSZTA ZÖLDBABBAL, BURGONYÁVAL ÉS PESTÓVAL SÜLT KACSAMELL KARAMELLIZÁLT MANGÓVAL CSOKOLÁDÉSZUFLÉ ESPELETTE PAPRIKÁVAL MIT CSINÁLJUNK A KONYHÁBAN, ÉS MI KERÜLJÖN A TÁNYÉRUNKRA? ÉTELEK A JÓ KÖZÉRZETÉRT A MÉZ BŰVÖS REDUX REGGELI CÉKLÁS MILLE-FEUILLE (KENYÉRMENTES SZENDVICS) RICOTTÁVAL ÉS MÉZZEL TARTARE UBORKÁVAL ÉS PARADICSOMMAL LENCSE HÁROMFÉLEKÉPPEN: LEVESNEK, KÖRETNEK ÉS SALÁTÁNAK VÖRÖS RIZS ÖRDÖGHALNYÁRS AVOKÁDÓKRÉMMEL ÉS MANGÓVAL SALÁTA CUKKINIBŐL ÉS SÜTŐTÖKBŐL FETA SAJTTAL ÉS MENTÁVAL SERPENYŐS PÁROLT GOMBA PADLIZSÁNKAVIÁR SZARDÍNIA SZICÍLIAI MÓDRA PROVENCE-I KECSKESAJT GRILLEZETT ZÖLDSÉGGEL KAGYLÓ GRAPEFRUITTAL ÉS ARUGULÁVAL (RUKKOLÁVAL) ORECCHIETTE TÉSZTA ZÖLDBABBAL, BURGONYÁVAL ÉS PESTÓVAL SÜLT KACSAMELL KARAMELLIZÁLT MANGÓVAL CSOKOLÁDÉSZUFLÉ ESPELETTE PAPRIKÁVAL • 10 • VITAMIN- ÉS ÁSVÁNYIANYAG-TARTALMÚ TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐK HORMONTARTALMÚ TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐK ÖSZTROGÉN, PROGESZTERON, TESZTOSZTERON ÉN ÉS AZ ÖSZTROGÉN TESZTOSZTERON NÖVEKEDÉSI HORMON VITAMIN- ÉS ÁSVÁNYIANYAG-TARTALMÚ TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐK HORMONTARTALMÚ TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐK ÖSZTROGÉN, PROGESZTERON, TESZTOSZTERON ÉN ÉS AZ ÖSZTROGÉN TESZTOSZTERON NÖVEKEDÉSI HORMON • 11 • VÁRHATÓ VAGY ELVÁRHATÓ ÉLETTARTAM? ÉS VAJON ÉN MEDDIG FOGOK ÉLNI? KINEK A TÉRDE? – AVAGY A BIONIKA CSODÁI A SZEMÜNK A FÜLÜNK A SZÍVÜNK EGYÉB SZERVEK TONY ESETE ŐSSEJTES SZÖVETREGENERÁCIÓ

KI SZÁMÍT MA ÖREGNEK, AZAZ IDŐSNEK, HA ÍGY JOBBAN TETSZIK? VÁRHATÓ VAGY ELVÁRHATÓ ÉLETTARTAM? ÉS VAJON ÉN MEDDIG FOGOK ÉLNI? KINEK A TÉRDE? – AVAGY A BIONIKA CSODÁI A SZEMÜNK A FÜLÜNK A SZÍVÜNK EGYÉB SZERVEK TONY ESETE ŐSSEJTES SZÖVETREGENERÁCIÓ KI SZÁMÍT MA ÖREGNEK, AZAZ IDŐSNEK, HA ÍGY JOBBAN TETSZIK? • 12 • SZEX PILLÉREK KAPCSOLATOK SZERETET, GYENGÉDSÉG, RAGASZKODÁS ELFOGLALTSÁG HÁROM ÉS FELEDIK FELVONÁS, ENCORE MOI (MEGINT ÉN) VALLÁS SZEX PILLÉREK KAPCSOLATOK SZERETET, GYENGÉDSÉG, RAGASZKODÁS ELFOGLALTSÁG HÁROM ÉS FELEDIK FELVONÁS, ENCORE MOI (MEGINT ÉN) VALLÁS • 13 • AMI CSAK A TIÉD NŐK, AKIKRŐL PÉLDÁT VEHETÜNK POZITÍV HOZZÁÁLLÁSBÓL AMI CSAK A TIÉD NŐK, AKIKRŐL PÉLDÁT VEHETÜNK POZITÍV HOZZÁÁLLÁSBÓL Köszönetnyilvánítás