A CIA története 9789636893163 [PDF]

Zitiervorschau

T i m We i n e r

A CIA tö rtén ete

Fordította: Magyarics Péter

Ti m We i n e r

A CIA története

GABO

A fordítás Tim Weiner: Legacy of Ashes. The History of the CIA (Doubleday, 2007) alapján készült

Szakmai tanácsadó: Magyarics Tamás

Szerkesztette: Sebes Katalin Borítóterv: Kühne Andrea Műszaki szerkesztő: Haiman Ágnes Tördelés: Szmrecsányi Mária

Copyright © Tim Weiner, 2007 Hungárián translation © Magyarics Péter, 2009

Copyright © Gabo Kiadó Felelős kiadó: Földes Tamás Irodalmi vezető: Rózsa Judit ISBN 978 963 689 316 3

Kate-nek, Emmának és Rubynak

Nincs oly titok, amit az idő föl ne fedne. Jean Racine: Britannicus (1669)

Tartalom

Előszó

11

E lső ré s z

„Kezdetben semmit sem tudtunk” A CIA Truman idejében, 1945-től 1953-ig

17

Első fejezet Második fejezet Harmadik fejezet Negyedik fejezet Ötödik fejezet Hatodik fejezet Hetedik fejezet

„A hírszerzés legyen globális és totális" „Az erő nyelve" „Tűz ellen tűzzel" „A legtitkosabb dolog" „Gazdag vak ember" „Öngyilkos küldetések voltak" „Az illúziók végtelen tengere"

19 25 37 50 58 68 83

M á so d ik ré s z

„Egy különös zseni’’ 91 A CfA Eisenhower idejében, 1953-tól 1961-ig

Nyolcadik fejezet Kilencedik fejezet Tizedik fejezet Tizenegyedik fejezet Tizenkettedik fejezet Tizenharmadik fejezet

„Nincs semmilyen tervünk” „A CIA legeslegnagyobb diadala" „Bombát, ismétlem: bombát” „És akkor viharnak nézünk elébe" „Mi igazgattuk más módszerekkel” „Ábrándos vakság”

93 101 114 127 138 145

8 • A C 1A T Ö R T É N E T E

Tizennegyedik fejezet Tizenötödik fejezet Tizenhatodik fejezet

„Mindenféle ügyetlenül végrehajtott művelet „Nagyon furcsa háború” „Hazudott lefelé, és hazudott felfelé”

160 166 179

H a rm a d ik ré s z

Veszett ügyek A ClA Kennedy és Johnson idejében, 1961-től 1968-ig

195

Tizenhetedik fejezet Tizennyolcadik fejezet Tizenkilencedik fejezet

„Senki sem tudta, mi a teendő” „Mi is jól becsaptuk magunkat” „Kész örömmel kicserélnénk azokat a rakétákat" „Hé, főnök, jó munkát végeztünk, ugye?" „Én úgy gondoltam, hogy ez egy összeesküvés" „Ominózus elsodródás” „Nagyobb bátorság, mint bölcsesség” „A csúszás kezdete a hosszú lejtőn” „Akkor jöttünk rá, hogy a háborút nem tudjuk megnyerni” „Politikai hidrogénbomba” „Nyomozd le a külföldi kommunistákat"

197 216

Huszadik fejezet Huszonegyedik fejezet Huszonkettedik fejezet Huszonharmadik fejezet Huszonnegyedik fejezet Huszonötödik fejezet Huszonhatodik fejezet Huszonhetedik fejezet N eg y ed ik r é s z

226 238 251 265 274 280 297 303 318

„Szabaduljon meg a pojácáktól” 323 A CIA Nixon és Ford idejében, 1968-tól 1977-ig

Huszonnyolcadik fejezet

„Mi a fenét csinálnak azok a pojácák odakint Langley-ben?” Huszonkilencedik fejezet „Az USA kormánya katonai megoldást akar” Harmincadik fejezet „Nagyon megjáratják majd velünk a poklot” Harmincegyedik fejezet „Újraértelmezni a titkosszolgálat fogalmát” Harminckettedik fejezet „Klasszikus fasiszta ideál" Harmincharmadik fejezet „A CIA tönkre lenne zúzva” Harmincnegyedik fejezet „Saigon kijelentkezik" Harmincötödik fejezet „Tehetetlenek és rémültek”

325 341 353 360 365 370 376 382

TARTALOM

Ö tö d ik ré s z

• 9

Örömtelen győzelem 391 A CIA Carter, Reagan és George H. W. Bush idejében, 1977-től 1993-ig

Harminchatodik fejezet Harminchetedik fejezet Harmincnyolcadik fejezet Harminckilencedik fejezet Negyvenedik fejezet Negyvenegyedik fejezet Negyvenkettedik fejezet Negyvenharmadik fejezet

„A rendszerük megdöntésére tör” „Csak aludtunk mélyen” „Szabadúszó kalóz” „Önveszélyes módon” „Óriási kockázatot vállalt” „Egy szélhámos szélhámosa” „Elképzelni az elképzelhetetlent” „Mit csinálunk majd, ha leomlik a fal?”

H a to d ik ré s z

AAszámvetés számvetés 473 A CIA Clinton és George W. Bush idejében, 1993-tól 2007-ig

Negyvennegyedik fejezet Negyvenötödik fejezet

393 404 411 424 430 437 449 459

„Nem rendelkeztünk tényekkel” „Az ördögbe is, miért nem tudtuk ezt előre?” Negyvenhatodik fejezet „Bajban vagyunk” Negyvenhetedik fejezet „A fenyegetés nem is lehetne valósabb” Negyvennyolcadik fejezet „A sötét oldal” Negyvenkilencedik fejezet „Súlyos hiba” Ötvenedik fejezet „A temetési szertartás”

475

Utószó Köszönetnyilvánítás Jegyzetek Mutató

557 565 569 683

484 491 504 515 525 537

Előszó

A Hamvába holt örökség a Központi Hírszerző Ügynökség első hatvan évé­ nek krónikája. Nyomon követi, ahogyan a nyugati civilizáció története során létrejött leghatalmasabb országnak mindmáig nem sikerült létrehoznia egy rangjához illő, kiváló kémszervezetet. Ez a kudarc komoly veszélyt rejt ma­ gában az Egyesült Államok nemzetbiztonságára nézve. A hírszerzés titkos tevékenység, amelynek célja a külföldön zajló történé­ sek megértése vagy éppen megváltoztatása. Dwight D. Eisenhower elnök „gusztustalan, de létfontosságú szükségszerűségnek” nevezte. Az az ország, amely a határain túlra is ki akarja terjeszteni a hatalmát, lássa át az egész ho­ rizontot, szerezzen tudomást a várható eseményekről, és előzze meg a népe ellen intézett támadásokat. Legyen résen, nehogy meglepetés érje. Erős, ra­ vasz, gyorsan reagáló és korszerű titkosszolgálat nélkül az elnökök és tábor­ nokok vakká és bénává válhatnak. De szuperhatalomként megélt történelme során az Egyesült Államok mindeddig nem rendelkezett ilyen szolgálattal. Amint Edward Gibbon találóan mondja A Római Birodalom hanyatlása és bukása című művében, a történelem „alig valamivel több, mint az emberiség bűneinek, ostobaságainak és balsorsának krónikája”. A Központi Hírszerző Ügynökség évkönyvei tele vannak az ostobaság és a balszerencse bizonyíté­ kaival, de bátor és furfangos tettekkel is. Az ügynökség külföldi tevékenysé­ ge bővelkedik múlékony sikerekben és tartós kudarcokban, odahaza pedig politikai csatározások és hatalmi harcok színtere. Győzelmei időnként elejét vették a vérontásnak, és megmentettek értékeket. Hibái és mulasztásai azon-

12 • A C I A T Ö R T É N E T E

bán mindkettőt eltékozolták. Végzetesnek bizonyultak amerikai katonák és külföldi ügynökök sokasága számára, annak a körülbelül háromezer áldo­ zatnak a számára, akik 2001. szeptember 11-én vesztették életüket New York­ ban, Washingtonban és Pennsylvaniában, és azoknak a további ezreknek a számára, akik azóta haltak meg Irakban és Afganisztánban. Az igazán messze ható következményekkel járó, legnagyobb bűn azonban az, hogy a CIA kép­ telennek bizonyult teljesíteni legfőbb küldetését: tájékoztatni az elnököt ar­ ról, hogy mi történik a világban. A második világháború kitörésekor az Egyesült Államok nem rendelkezett semmilyen szóba jöhető hírszerző szolgálattal, de röviddel a háború végét követően is csak alig valamivel volt jobb a helyzet. Az eszeveszett sietséggel végrehajtott demobilizáció csupán pár száz olyan embert hagyott hátra a front­ vonalakon, akik néhány évre visszatekintő tapasztalatuknak köszönhetően el tudtak igazodni a titkok világában, s akikben megvolt az akarat és az elszánt­ ság arra, hogy felvegyék a harcot az új ellenséggel. „Az Egyesült Államokat kivéve minden jelentősebb hatalomnak régóta megvan az egész világot behá­ lózó, állandó titkosszolgálata, amely közvetlenül a kormányzat legmagasabb köreinek tartozik felelősséggel - emlékeztette 194S augusztusában Truman elnököt William J. Donovan tábornok, a háború alatt működő Stratégiai Szol­ gálatok Hivatalának (Office of Strategic Services, OSS) parancsnoka. - A mos­ tani háborút megelőzően az Egyesült Államoknak nem volt titkos hírszerző szolgálata külföldön. Sohasem volt és most sincsen összehangoltan működő hírszerző rendszere.” Tragikus módon mind a mai napig nincs. Létrehozóinak szándéka szerint a CIA lett volna ez a szervezet. De alapo­ san kidolgozott tervezet helyett csupán sietve körvonalazott, vázlatos elkép­ zelés született az ügynökségre vonatkozóan. Nem kínált gyógymódot a kró­ nikus amerikai gyengeségre: arra, hogy a titkosság és a megtévesztés sosem tartozott az erősségei közé. A brit birodalom összeomlása után az Egyesült Államok egyedül maradt a nemzetközi porondon olyan erőként, amely ké­ pes szembeszállni a szovjet kommunizmussal. Ezért Amerikának borzasztó nagy szüksége volt arra, hogy kiismerje ellenségeit, előrelátást tegyen lehető­ vé elnökei számára, és tűzzel harcoljon a tűzzel szemben, amikor olyan kihí­ vás éri, hogy meg kell gyújtania a kanócot. A CIA küldetése mindenekelőtt az volt, hogy jó előre figyelmeztesse az elnököt egy váratlan támadás veszélyé­ re, egy második Pearl Harborra. Az 1950-es években az ügynökség sorait hazafias érzelmű amerikaiak ez­ reivel töltötték fel. Sokan közülük bátrak voltak és harcedzettek. Néhányan bölcsek is. Ám csak kevesen ismerték az ellenséget. Ha nem sikerült megérte­ niük a helyi viszonyokat, az elnökök utasították a ClA-t, hogy titkosszolgálati

E L Ő S Z Ó • 13

módszerekkel adjon új irányt a történelem menetének. „Békeidőben politikai és lélektani hadviselést folytatni új műfajnak számított - írta Gerald Miller, a CIA titkos műveleteiért Nyugat-Európában felelős vezető. - A technikák egy részét ismertük, de hiányzott a doktrína és a tapasztalat.” A CIA titkos műve­ letei többnyire a sötétben való céltalan vagdalkozás szintjén mozogtak. Az ügynökség előtt nem állt más út, mint hogy cselekvés közben tanuljon - és harc közben hibázzon. A CIA azután eltitkolta külföldön elkövetett fiaskóit, és hazudott Eisenhower és Kennedy elnöknek. Ehazugságokkal akarta megőrizni Washingtonban betöltött pozícióját. A sokat látott hidegháborús állomásigaz­ gató, Don Gregg szerint az igazság az, hogy hatalma zenitjén az ügynökség félelmetes hírnevet és borzasztó eredményeket mondhatott magáénak. Az amerikai közvéleményhez hasonlóan a vietnami háború idején a CIA erősen megosztott volt saját felelősségét illetően. Az amerikai sajtóval együtt felismerte, hogy jelentéseit nem veszik figyelembe, ha nem illenek bele az elnökök prekoncepciójába. Johnson, Nixon, Ford és Carter elnök egyfolytá­ ban korholta és gúnyolta a CIA-t. Egyikük sem értette az ügynökség működé­ sét. Hivatalba lépéskor „úgy tekintettek a titkosszolgálatra, hogy az minden problémát képes megoldani, vagy semmit sem tud jól megoldani, majd átvál­ tottak a homlokegyenest ellenkező álláspontra" - jegyezte meg Richard J. Kert, a központi hírszerzés egykori igazgatóhelyettese. - Azután berendez­ kedtek [a hivatalukban], és egyik végletből a másikba estek.” Ahhoz, hogy az establishment intézményeként biztosítsa létét Washing­ tonban, az ügynökségnek mindenekelőtt arra volt szüksége, hogy meghall­ gatásra találjon az elnöknél. De hamar rá kellett jönnie, hogy veszélyes dolog olyasmit mondani neki, amit nem akar hallani. A CIA elemzői megtanulták, hogy ne lógjanak ki a sorból, és alkalmazkodjanak az elvárásokhoz. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy félreismerték az ellenség szándékait és képességeit, rosszul mérték fel a kommunizmus erejét, és tévedtek a terrorista fenyegetés mértékének megítélésében. A hidegháború idején a CIA legfőbb célkitűzése az volt, hogy kémek be­ szervezésével ellopja a szovjetek titkait, csakhogy az ügynökségnek sosem volt egyetlen embere sem, akinek kellő mélységű betekintése lett volna a Kreml falai mögött zajló történésekbe. Két kezünk ujjain megszámolhatjuk azokat a szovjet kémeket - valamennyien önkéntesek voltak, nem pedig beszerve­ zettek -, akik fontos információkkal tudtak szolgálni. És mindannyian a ha­ lálukat lelték, mert az oroszok elfogták és kivégezték őket. Csaknem mind­ nyájukat a CIA szovjet ügyosztályának tisztjei árulták el, akik a másik oldal számára kémkedtek Reagan és George H. W. Bush idejében. Reagan alatt a CIA rosszul értelmezett harmadik világbeli misszióba kezdett, fegyvereket

14 • A C I A T Ö R T É N E T E

adva el az iráni forradalmi gárdistáknak, hogy az így befolyt pénzből háborút finanszírozzon Közép-Amerikában, megszegve a törvényt, és eltékozolva a belé vetett bizalom maradékát is. Ennél még súlyosabb mulasztás volt, hogy nem vette észre legfőbb ellenségének végzetes gyengeségét. Emberek helyett a technikára hárult az a feladat, hogy megértse a másik felet. Ahogy azonban a kémkedés technológiája kiterjesztette horizontját, a CLA lá­ tómezeje egyre inkább beszűkült. A kémműholdak megszámolták a szovjet fegyvereket, de nem tudták megszerezni azt a döntően fontos információt, hogy a kommunizmus összeomlóban van. A CIA élvonalbeli szakértői sosem lát­ ták az ellenséget, csak miután a hidegháború már véget ért. Az ügynökség kivéreztctte a szovjeteket azzal, hogy dollármiiliárdokat áldozott a megszálló Vörös Hadsereg ellen harcoló afganisztáni erők felfegyverzésére. Ez korsza­ kos siker volt. De nem vette észre, hogy az általa támogatott iszlamista harco­ sok rövidesen az Egyesült Államokat veszik célba, s amikor a felismerésre végre sor került, elmulasztott cselekedni. Ez viszont korszakos kudarc volt. A hidegháború idején a CIA-t egységes cél tartotta egyben, amely azon­ ban az 1990-es években, Clinton elnöksége alatt okafogyottá vált. Az ügy­ nökségben még dolgoztak ugyan olyanok, akik igyekeztek megérteni a vilá­ got, de soraik nagyon is hézagosak voltak. Még mindig voltak tehetséges tisztek, akik elkötelezték magukat amellett, hogy külföldön szolgálják az Egyesült Államokat, de túlságosan is kevesen. Az FBI több ügynökkel ren­ delkezett New Yorkban, mint ahány CIA-tisztviselő más országokban tevé­ kenykedett. Az évszázad végére az ügynökség többé már nem volt teljes körűen funkcionáló és független titkosszolgálat. Egyre inkább a Pentagon másodvonalbeli kirendeltsége lett, soha be nem következő ütközetek takti­ kai lehetőségeit mérlegelve, ahelyett hogy az ország előtt álló harc straté­ giájának kidolgozásával törődött volna. Nem volt már ereje a második Pearl Harbor megakadályozására. A New Yorkot és Washingtont ért terrortámadások után a CIA jól képzett titkos ügynökök maroknyi csapatát küldte Afganisztánba és Pakisztánba, hogy levadásszák az al-Káida vezetőit. Majd eljátszotta azt a hírnevét is, hogy a titkos ismeretek megbízható forrása, amikor hamis információkkal látta el a Fehér Házat az iraki tömegpusztító fegyverek létezéséről. Tonná­ nyi jelentést készített egyunciányi hírszerzési adatra támaszkodva. George W. Bush elnök és kormányzata viszonzásul rossz célra használta az idő­ sebb Bush egykor oly büszkén vezetett ügynökségét, félkatonai rendőri erő­ vé változtatva külföldön, és béna bürokratikus képződménnyé odahaza. 2004-ben Bush elnök egy mellékesen odavetett megjegyzésével politikai halálos ítéletet mondott ki a ClA-ra, amikor kijelentette, hogy az ügynökség­

E L Ő S Z Ó • 1S

nek „csak sejtései vannak” az iraki háború menetéről. Nem volt még elnök, aki a nyilvánosság előtt így leírta volna a CIA-t. Az ügynökségnek az amerikai kormányzatban elfoglalt kulcspozíciója 2005-ben ért véget a központi hírszerzés igazgatói hivatalának felszámolásá­ val. Most a CIA-t teljesen újjá kell építeni, ha a jövőben is létezni akar. Ez a feladat éveket vesz igénybe. Az a kihívás, hogy megértsék a világot a maga valójában, ClA-tisztek három nemzedékét morzsolta fel. Az új generációból csak kevesen tanultak meg eligazodni a külföldi nemzetek közösségének bonyolult világában, s még kevesebben a washingtoni politikai kultúrában. Másrészről az 1960-as évek óta csaknem mindegyik elnök, csaknem mind­ egyik Kongresszus, és a központi hírszerzés csaknem mindegyik igazgatója képtelennek bizonyult rá, hogy megragadja a CIA működési mechanizmusá­ nak a lényegét. A legtöbben rosszabb állapotban hagyták maguk után az ügy­ nökséget, mint amilyenben átvették. Eisenhower elnök szavaival élve, hibáik és mulasztásaik „hamvába holt örökséget” hagyományoztak az eljövendő generációkra. Ott vagyunk, ahol hatvan évvel ezelőtt voltunk: egy zűrzavaros helyzet kellős közepén. A Hamvába holt örökség arra vállalkozik, hogy bemutassa: miként juthatott el az Egyesült Államok odáig, hogy ma nem rendelkezik olyan titkosszolgálat­ tal, amilyenre az előttünk álló években szüksége volna. Erre a megállapításra az amerikai nemzetbiztonsági intézmények dokumentumaiban rögzített sza­ vak, elképzelések és tettek szolgáltatják az alapot. Az iratok pontosan beszá­ molnak arról, amit az USA vezetői ténylegesen mondtak, valójában akartak és konkrétan cselekedtek, amikor Amerika hatalmát kiterjesztették külföldre. Ez a könyv az általam elolvasott, elsősorban a CIA, a Fehér Ház és a Kül­ ügyminisztérium levéltári anyagát alkotó több mint ötvenezer dokumentu­ mon, kétezernél is több, amerikai hírszerző tisztek, katonák és diplomaták részvételével felvett órai historyn* valamint háromszáz-egynéhány olyan interjún alapul, amely 1987 óta készült CIA-tisztekkel, -hivatalnokokkal, -ügynökökkel és -veteránokkal, köztük a központi hírszerzés tíz igazgatójá­ val. A szöveget részletes jegyzetanyag egészíti ki. Ez a könyv dokumentált tényekre támaszkodik - nincs névtelen informá­ tor, pontatlan vagy kitalált idézet, szóbeszéden alapuló, megalapozatlan állí­ tás. Ez az első olyan CIA-történet, amelynek anyaga teljes egészében első * Órái history: történelmi tárgyú információ, amelyet olyan személyekkel készített inter­ júk során gyűjtenek be, akiknek az élményei reprezentatívak vagy speciális jelentősé­ gűek az adott korra, korszakra, történésekre, eseményekre stb. nézve: jelenti még az ilyen jellegű információ alapján készült könyvet, cikket, tanulmányt, elektronikus adat­ hordozóra rögzített felvételt, vagy az interjúban elhangzottak nyomtatott (szöveges) átírását. (A ford.)

16 • A C t A T Ö R T É N E T E

kézből származó híreken, jelentéseken és elsődleges forrásokon alapul. Ter­ mészeténél fogva azonban nem teljes; nincs elnök, nincs központi hírszerzé­ si igazgató, és főleg nincs olyan kívülálló, aki mindent tudna az ügynökség­ ről. Amit leírtam, nem a teljes igazság, de képességeim szerint a legjobb, és csakis az igaz. Reményeim szerint ez a könyv figyelmeztetésül szolgálhat. A történelem­ ben még egyetlen köztársaság sem ért meg háromszáz évnél hosszabb életet, és előfordulhat, hogy az Egyesült Államok sem marad fenn sokáig világhata­ lomként, hacsak rá nem talál azokra a szemekre, amelyekkel a világ dolgait a maguk valójában látja és szemléli. Valaha pontosan ez volt a Központi Hír­ szerző Ügynökség küldetése.

El s ő r é s z

„Kezdetben semmit sem tudtunk" A ClA Truman idejében 1945-től 1953-ig

El s ő f e j e z e t

„A hírszerzés legyen globális és totális"

Harry Trumannak egyetlen dologra volt szüksége, egy újságra. A Franklin D. Roosevelt 1945. április 12-én bekövetkezett halála után hir­ telen a Fehér Házba katapultálódott Truman semmit sem tudott az atom­ bombával kapcsolatos fejlesztésekről vagy a szövetséges szovjetek szándé­ kairól. Hatalmának gyakorlásához pedig információra volt szüksége. Évekkel később a következőket irta egy barátjához intézett levelében: „Amikor átvettem a hivatalt, az elnök semmilyen eszközzel nem rendelke­ zett a világból befutó hírszerzési adatok koordinálására.”1 Igaz ugyan, hogy Roosevelt elnök annak idején létrehozta Amerika háborús hírszerző ügy­ nökségét, a Stratégiai Szolgálatok Hivatalát (Office of Strategic Services, OSS) William J. Donovan tábornok parancsnoksága alatt, de Donovan szerveze­ tét sohasem szánták hosszú életűnek. Amikor az új Központi Hírszerző Ügy­ nökség (Central lntelligence Agency, CIA) kiemelkedett elődje hamvaiból, Truman azt várta tőle, hogy közvetlenül az ő hatáskörébe tartozó globális hírszolgálatként napi jelentésekkel lássa el. „Nem az volt a cél, hogy egy romantikus kalandokba bocsátkozó, sötétben bujkáló kémszervezet szere­ pét töltse be - írta. - Olyan központra volt szükség, amely tájékoztatja az elnököt a világban zajló eseményekről.” Hangsúlyozta, hogy sohasem akar­ ta a CIA-t „kémszervezetként működtetni. Erre egy percig sem gondoltam, amikor létrehoztuk.” Elképzelése már kezdettől fogva a visszájára fordult. Donovan tábornok nézete szerint „egy globális és totális háborúban a

20 • E L S Ő R É S Z

hírszerzés is legyen globális és totális”2. Roosevelt elnöknek 1944. novem­ ber 18-án kelt levelében javasolta, hogy az Egyesült Államok hozzon létre egy békeidőbeli „Központi Hírszerző Szolgálatot”. Terveit már egy évvel korábban kezdte felvázolni Walter Bedell Smith altábornagy, Dwight D. Eiscnhower tábornok vezérkari főnökének utasítására, aki azt akarta meg­ tudni, hogy az OSS-t hogyan lehetne integrálni az Egyesült Államok katonai szervezetébe. Donovan közölte az elnökkel, hogy ügynöksége fel tudja derí­ teni „idegen országok képességeit, szándékait és tevékenységét”, miközben „felforgató akciókat hajt végre külföldön”3 Amerika ellenségeivel szemben. Az OSS állománya sohasem haladta meg a 13 ezret; ez a létszám egy had­ osztályt sem tett ki. De Donovan lelki szemei előtt saját hadsereg lebegett, olyan erő, amely sikerrel veszi fel a harcot a kommunizmus ellen, megvédi Amerikát a támadástól, és titkos információkkal szolgál a Fehér Ház számá­ ra. Sürgette az elnököt, hogy „azonnal bocsássa vízre a hajót”4, amelynek ö akart lenni a kapitánya. Donovan becenevét, a „Vad Bilit" egy gyors, de sokat hibázó dobójátékos­ ról kapta, aki 1915 és 1917 között a New York Yankees baseballcsapatot irá­ nyította. Bátor öreg katona hírében állt - az első világháborúban a franciaor­ szági lövészáikokban mutatott hősiességéért megkapta a Kongresszusi Ér­ demérmet* - de gyenge politikusi kvalitásokkal rendelkezett. Nagyon kevés tábornok és admirális bízott benne. Megdöbbentette őket az az ötlete, hogy találomra összeválogatott, Wall Street-i** brókerekből, Ivy League***-entellektüelekből, szerencselovagokból, reklámügynökökből, kaszkadőrökből, besurranó tolvajokból és szélhámosokból hoz létre kémszervezetet. Az OSS egyedien amerikai hírszerzési elemző kádereket nevelt ki, Donovan és sztárügynöke, Allén W. Dulles azonban a kémkedés és a szabotázs bűvöle­ tében élt - ezen a terepen viszont az amerikaiak amatőrök voltak. Donovan a brit titkosszolgálatra volt kénytelen támaszkodni emberei kiképzésében, hogy otthonosan mozogjanak a titkok sötét világában. Az OSS legkiválóbbjai, akik­ ről később legendák keringtek, ejtőernyővel ereszkedtek le az arcvonalak mögé, ellenséges ágyútűzben nyomultak előre, hidakat robbantottak fel, és a nácik ellen konspiráltak a francia és a balkáni ellenállási mozgalmakkal együtt­ működve. A háború utolsó évében, amikor csapatai ott harcoltak Európában, Észak-Afnkában és Ázsiában, Donovan egyenesen Németországban akarta bevetni ügynökeit. Szándékát megvalósította - és mindannyian elpusztultak. * A legmagasabb katonai kitüntetés az USA-ban. (A ford.) ** Utca New Yorkban, a pénzvilág szinonimája. Itt áll a tőzsde épülete. (A ford.) *** A nyolc legtekintélyesebb és legrégibb amerikai magánegyetem és college az USA északkeleti részén. (A ford.)

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 21

A beszivárogtatott huszonegy, egyenként kétfős osztagból mindössze egyről érkezett hír jóval később. Ilyesfajta küldetésekről álmodott Donovan tábornok napról napra - volt közöttük vakmerőén végrehajtható és hiú ábránd egyaránt. „Képzeletének semmi sem szabott határt5 - mondta róla egy ízben jobbkeze, Dávid K. E. Bruce, majdani amerikai nagykövet Franciaországban, Németországban és az Egyesült Királyságban. - Az ötletelés volt a játéksze­ re. Az izgalom hatására úgy horkantott, akár egy versenyló. Jaj volt annak a beosztottjának, aki elvetett egy tervet, mert első pillantásra nevetségesnek vagy legalábbis szokatlannak látszott. Parancsára több kínkeserves héten át vizsgáltam például annak lehetőségét, hogyan használhatnánk a Sziklás-hegy­ ség barlangjaiban tanyázó denevérrajokat Tokió elpusztítására úgy, hogy a rájuk erősített apró gyújtóbombákkal ráeresztjük őket a városra. Ebben ra­ gadható meg az OSS szellemiségének a lényege.” Roos eveit elnök mindig is fenntartásokkal viseltetett Donovan iránt. 1945 elején utasította fehér házi katonai főtanácsadóját, ifj. Richard Park ezredest, hogy titokban indítson vizsgálatot az OSS háborús ténykedésének kivizsgá­ lására. Amint Park munkához látott, a Fehér Házból származó kiszivárogta­ tásoknak köszönhetően a New York-i, chicagói és washingtoni sajtó szalagcí­ mei arra figyelmeztettek, hogy Donovan egy „amerikai Gestapo” létrehozá­ sán munkálkodik. A cikkek megjelenését követően az elnök sürgette Donovant, hogy azonnal söpörje szőnyeg alá a terveit. 1945. március 6-án azután a Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsa (Joint Chiefs ofStaff) hivata­ losan is elutasította őket. A vezérkar olyan új kémhálózatot akart létrehozni, amely nem az elnököt, hanem a Pentagont szolgálja. Elképzelésük szerint az új ügynökségben ezre­ desek és hivatalnokok szolgálnának, akik az attasék, a diplomaták és a ké­ mek által begyűjtött adatokat a négycsillagos* tábornokok érdekeinek meg­ felelően csepegtetik. Ezzel három generáción át tartó küzdelem vette kezde­ tét, amelynek tétje az amerikai titkosszolgálat ellenőrzése volt.

„Rendkívül veszélyes dolog" Odahaza, az Egyesült Államokban az OSS-t nem becsülték nagyra, a Pen­ tagonban pedig még kevésbé. Az ügynökségnek a katonák nem engedtek bepillantást a legfontosabb, Japánból és Németországból származó, lehall­ gatott rádióüzenetekbe. A főtisztek vélekedése szerint Donovan civilekből álló független titkosszolgálata, amely ráadásul közvetlenül az elnök hatáskö’ Az amerikai fegyveres erők legmagasabb rangú tisztjei. (A ford.)

22 • E L S Ő

RÉSZ

rébe tartozik, „rendkívül veszélyes dolog egy demokráciában"0 - ahogyan azt Clayton Bissell vezérőrnagy, a katonai hírszerzés helyettes parancsnoka megfogalmazta. A katonai hírszerzés munkatársai közül sokan „átaludták” Pearl Harbort. 1941. december 7-én, még jóval pirkadat előtt, az amerikai hadseregnek sike­ rült feltörnie néhány rejtjeles japán rádió üzenetet. A hadvezetésnek tudo­ mására jutott ugyan, hogy készülődik valamiféle támadás, de nem hitték, hogy a japánok ekkora kockázatot vállalnának. A megfejtett rejtjel túlságo­ san bizalmas volt, semhogy közöljék az egységparancsnokokkal. A belső ri­ valizálás a hadseregben oda vezetett, hogy a hírszerzési adatokat megosztot­ ták, visszatartották, és csak részletekben adagolták. Mivel senkinek sem volt a kezében a kirakósjáték mindegyik darabja, a teljes képet senki sem láthatta maga előtt. Csak a háború után indult kongresszusi vizsgálat annak kideríté­ sére, hogyan is lephették meg így az országot, s csak akkor vált világossá, hogy Amerikának más módot kell találnia önmaga megvédésére. Pearl Harbor előtt a világ jelentős részét lefedő amerikai titkosszolgálati anyag bőven elfért néhány irattartó fadobozban a Külügyminisztérium levél­ tárában.7 Az információk kizárólagos forrása csupán néhány tucat nagykö­ vet és katonai attasé volt. 194S tavaszán az Egyesült Államok jóformán sem­ mit sem tudott a Szovjetunióról, és csak alig valamivel többet a világ más részeiről. Az egyetlen, aki életre tudta kelteni Donovan álmát egy messzire tekintő, erőtől duzzadó amerikai titkosszolgálatról, Franklin D. Roosevelt volt. Ami­ kor azonban Roosevelt április 12-én meghalt, Donovan veszni látta minden jövőbe vetett reményét. Miután az elnököt gyászolva a fél éjszakát átvirrasz­ totta8 a Ritz Szállodában, kedvelt tartózkodási helyén a felszabadított Párizs­ ban, reggelijét komoran fogyasztotta el William J. Casey OSS-tiszt, a közpon­ ti hírszerzés későbbi igazgatója társaságában. - Szerinted mit jelent ez az ügynökség számára?* - kérdezte Casey. - Attól tartok, valószínűleg a végét - válaszolta Donovan. Ugyanazon a napon Park ezredes átadta az elnöknek az OSS-ről készített szigorúan titkos jelentését. A dokumentumot csak a hidegháború végén oldot­ ták fel teljes egészében a titkosítás alól. Gyilkos politikai fegyver volt, amelyet a hadsereg kalapált egyenesre, és J. Edgár Hoover (1924 óta az FBI igazgatója) köszörült élesre. Hoover mélyen lenézte Donovant, és maga is ambíciókat dédelgetett az egész világra kiterjedő titkosszolgálat vezetéséről. Park dolgo­ zata lehetetlenné tette, hogy az OSS továbbra is amerikai kormányhivatal maradjon, lerombolta Donovannak a kémei megvédésére szőtt romantikus mítoszait, és mélységes, tartós bizalmatlanságot ébresztett Truman elnökben

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " * 23

a titkos hírszerző műveletek iránt. A jelentés szerint „az OSS súlyos károkat okozott az Egyesült Államok polgárainak, üzleti és nemzeti érdekeinek”10. Park egyetlen lényeges esetet sem említett, amelynek révén az OSS hozzá­ járult volna a háború megnyeréséhez, ellenben könyörtelenül felsorolta mind­ azokat a tényezőket, amelyek miatt kudarcot vallott. A tisztek kiképzése „fe­ lületes és tervszerűtlen volt”. A brit titkosszolgálat tisztjei úgy gyúrták az amerikai kémeket, mint „gittet a markukban”. Kínában Csang Kaj-sek nacio­ nalista vezető saját céljai szerint manipulálta az OSS-t. A német kémek Európa-szerte és Észak-Afrikában rendre beépültek az OSS soraiba. A lisszaboni japán követség rájött, hogy az OSS-ügynökök el akarják lopni a rejtjelköny­ vét - erre a japánok megváltoztatták a rejtjeleket, ami „létfontosságú katonai hírszerzési adatok totális elvesztésével járt” 1943 nyarán. Park egyik infor­ mátora szerint „nem tudható, hogy a csendes-óceáni hadszíntéren hány ame­ rikai katona fizetett az életével az OSS ilyen mérvű ostobaságáért". Park sze­ rint az OSS hibás helyzetelemzése Róma eleste után, 1944 júniusában oda vezetett, hogy a németek francia katonák ezreit csalták csapdába Elba szige­ tén, és „az OSS-nek az ellenséges haderővel kapcsolatos hibái és tévedései következtében körülbelül 1100 francia katona veszett oda”. A jelentés személyében is támadta Donovant. Többek között az állt ben­ ne, hogy a tábornok egy bukaresti koktélpartin elvesztett egy irattáskát, ame­ lyet azután „egy román táncosnő átadott a Gestapónak”. A vezető beosztású tisztek kiválasztása és előléptetése nála nem az érdemeken alapult, hanem azon, hogy ki tartozott a Wall Street-i pénzemberekből, a társadalmi ranglét­ rán előkelő helyet foglaló régi haverokból álló baráti körébe. Harci osztago­ kat küldött olyan elhagyatott, távoli helyekre, mint például Libéria, majd meg­ feledkezett róluk. Tévedésből kommandókat dobott le a semleges Svédor­ szágban. Őröket küldött egy elfoglalt német hadianyagraktár őrzésére Fran­ ciaországba, majd parancsot adott a felrobbantására. Park ezredes azt azért elismerte, hogy Donovan emberei sikerrel hajtottak végre néhány szabotázsakciót, és kimenekítettek lelőtt gépekből katapultált amerikai pilótákat. Állítása szerint az OSS irodai részlegének felderítő és elem­ ző „munkája kimagasló volt", és arra a következtetésre jutott, hogy a háború után az elemzőknek helyük volna a Külügyminisztériumban. Az OSS többi részlegét azonban szélnek kell ereszteni. Felhívta a figyelmet arra, hogy „az OSS tagjainak csaknem reménytelen kompromittálódása a háború utáni vi­ lágban elképzelhetetlenné teszi titkosszolgálati alkalmazásukat”. A győzelem napja után Donovan visszautazott Washingtonba, hogy meg­ próbálja megmenteni az ügynökséget. A Roosevelt halálát követő gyászhónap elteltével őrült versengés indult meg a hatalomért és a befolyásért. Május 14-

24 • E L S Ő

RÉSZ

én az Ovális irodában Harry Trnman alig negyedórát engedélyezett Donovannak, hogy előadja javaslatát, miszerint a Kreml aláaknázásával lehetne féken tartani a kommunizmust. Ezután az elnök rövid úton elbocsátotta. Donovan az egész nyarat azzal töltötte, hogy ellentámadásba Lendüljön a Kongresszusban és a sajtóban. Végül augusztus 25-én közölte Trumannal, hogy ideje választania tudás vagy tudatlanság között. Figyelmeztette az el­ nököt, hogy az Egyesült Államoknak „nincs összehangolt hírszerző hálóza­ ta”. „Ennek a helyzetnek a hiányosságai és veszélyei mára széles körben ismertté váltak.”11 Donovan azt remélte, hogy szép szóval rá tudja beszélni Trumant, akit mindig is fölényes lenézéssel kezelt, a CIA létrehozására. De rosszul ítélte meg elnökét. Truman úgy látta, hogy Donovan elképzelései egy Gestapo jel­ legű szervezet ismertetőjegyeit hordozzák magukban. 1945. szeptember 20án, hat héttel azután, hogy az amerikai atombombák lehullottak Japánra, az Egyesült Államok elnöke menesztette Donovant, és elrendelte az OSS tíz na­ pon belüli feloszlatását. Amerika kémhálózata ezennel megszűnt létezni.

Második

fej e z e t

„Az erő nyelve"

Allén Dulíes, az OSS németországi rangidős tisztje, 1945 nyarán talált magának a rommá lőtt Berlinben egy elegáns és kiszolgáló személyzettel is jól ellátott városi palotát, ahol berendezte főhadiszállását. Kedvenc hadna­ gya, Richard Helms hozzáfogott, hogy a szovjetek után kémkedjen. „Azt azért nem szabad elfelejteni - mondta Helms fél évszázaddal később hogy kezdetben semmit sem tudtunk. Ismereteink arról, hogy a másik ol­ dalon mire készülnek, mik a szándékaik és mire képesek, egyenlő volt a nul­ lával, vagy alig több annál. Ha sikerült szert tennünk egy telefonkönyvre vagy egy repülőtér alaprajzára, az már nagy dolognak számított. A világ nagy ré­ szét illetően sötétben tapogatóztunk.’'1 Helms örömmel tért vissza Berlinbe, ahol 23 évesen mint hírügynökségi riporter tette ismertté a nevét, amikor az 1936-os olimpiai játékok idején interjút készített Hitlerrel. Megdöbbent az OSS feloszlatásán. A szervezet berlini operatív központjában, egy lefoglalt pezsgőgyárban, a jelenlévők szabad utat engedtek a harag és az alkohol folyásának azon az estén, amikor az elnöki utasítás megérkezett. Dulles azt vizionálta, hogy az amerikai tit­ kosszolgálatnak ezentúl nem lesz operatív központja. Csak egy minimális­ ra zsugorodott, az alapvető funkciókat ellátni képes személyzet marad meg külföldön. Helms egyszerűen nem tudta elhinni, hogy a misszió véget ér­ het. Néhány nap múlva azután megerősítést kapott ebben a hitében, ami­ kor üzenet érkezett az OSS washingtoni központjából, hogy továbbra is lássa el a hivatalát.

26 • E L S Ő

RÉSZ

„A központi hírszerzés szent ügye" Az üzenetet Donovan helyettese, John Magruder dandártábornok küldte. A minden tekintetben talpig úriember öreg katona 1910 óta szolgált a hadse­ regben. Szentül hitte, hogy titkosszolgálat nélkül Amerika új világhatalmi vezető szerepének megőrzése a vakszerencsén vagy a britek háborús együtt­ működésért nyújtott viszontszolgálatán múlik. 1945. szeptember 26-án, hat nappal azután, hogy Truman elnök felszámolta az OSS-t, Magruder tábor­ nok végigsétált a Pentagon végtelen hosszúságú folyosóin. Az időzítés töké­ letes volt: Henry Stimson hadügyminiszter, aki hallani sem akart központi hírszerző ügynökségről, éppen azon a héten mondott le. „Semmiképp sem tartom tanácsosnak"1- közölte Donovannal néhány hónappal korábban. Most pedig Magruder tábornok megragadta az alkalmat, hogy kitöltse a Stimson távozásával keletkezett űrt. Leült megbeszélni a dolgot Donovan egyik régi barátjával, John McCloy hadügyminiszter-helyettessel, aki a legbefolyásosabb politikusok közé tarto­ zott Washingtonban. Kettejüknek már volt esélyük arra, hogy rábírják az el­ nököt, változtassa meg a döntését. Magruder aznap McCloy parancsával távozott a Pentagonból, amelynek értelmében „az OSS folyamatban lévő műveleteit végre kell hajtani, hogy ez­ által megőrizzük a folytonosságot”3. Ez az irat életben tartotta a reményt a Központi Hírszerző Ügynökség létrehozására. Azt jelentette, hogy a kémek továbbra is szolgálatban maradnak egy új név, a Stratégiai Szolgálatok Egysé­ gének (Stralegic Services Unit, SSU) védőernyője alatt. McCloy ezután felkér­ te régi jó barátját, Róbert A. Lovett légi hadviselésért felelős államtitkárt és majdani védelmi minisztert, hozzon létre egy titkos bizottságot, amely kije­ löli az amerikai titkosszolgálat feladatkörét - és tájékoztassa Trumant a to­ vábbi teendőkről. Magruder bizalmasan közölte embereivel, hogy „a köz­ ponti hírszerzés szent ügye"4 győzni fog. Miután a legrosszabbat ily módon sikerült elkerülni, a nekibátorodott Helms munkához látott Berlinben. Megtisztította a szervezetet azoktól az ügynököktől, akik túlságosan is belevetették magukat a berlini feketepiaci üzelmekbe, ahol minden és mindenki eladó és kapható volt - például két tucat karton Camel cigaretta, amelyet az amerikai helyőrségi kantinban 12 dollárért lehetett megvenni, egy 1939-es évjáratú Mercedes-Benz autót ért. Megkeresett német tudósokat és kémeket, hogy szökjenek át Nyugatra, és tudásukat, szakértelmüket ne a szovjetek, hanem az Egyesült Államok szol­ gálatába állítsák. De ezek a feladatok hamar háttérbe szorultak azzal a törek­ véssel szemben, hogy tisztán lássák az új ellenséget. Októberre „világossá

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 27

vált, hogy elsődleges célunk az oroszok szándékainak kiderítése lesz’’5 emlékezett vissza Tóm Polgár, a berlini bázis 23 éves tisztje. A szovjetek ek­ korra már lefoglalták a vasútvonalakat, és elkezdték beolvasztani a keletné­ met politikai pártokat. Kezdetben az amerikai kémek legfeljebb annyit tehet­ tek, hogy megpróbálták figyelemmel kísérni a Berlinbe irányuló szovjet ka­ tonai szállítmányok mozgását, azt a látszatot keltve a Pentagonban, hogy valaki szemmel tartja a Vörös Hadsereget. Afeletti dühükben, hogy Washington meghátrál a szovjet nyomulással szemben, és szembeszegülve azzal az el­ lenállással, amelyet az amerikai főtisztek tanúsítottak Berlinben, Helms és emberei megpróbálták rávenni a német rendőrséget és politikusokat, hogy hozzanak létre kémhálózatot Keleten. Novemberre „szemtanúi lehettünk annak, hogyan kebelezik be totálisan az oroszok a keletnémet rendszert”6 mondta Peter Sichel, a berlini bázis egy másik 23 éves tisztje. A Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsa és a befolyásos haditengerészeti miniszter, James V. Forrestal növekvő aggodalommal gondolt arra, hogy a szov­ jetek, akárcsak a nácik, egész Európa bekebelezésére törnek - majd pedig to­ vábbnyomulnak a Mediterráneum keleti felébe, a Perzsa-öbölbe, Észak-Kínába és Koreába. Egyetlen elhibázott manőver olyan konfrontációhoz vezethet­ ne, amilyet senki sem vállalhat. Az új háborútól való félelem növekedésével az amerikai titkosszolgálat jövendő vezetői két rivális táborra szakadtak. Az egyik tábor a kémkedés, a lassú és türelmes titkos adatgyűjtés híve volt. A másik a titkos hadviselés mellett tört lándzsát; szerintük fedett ak­ ciókkal kell szembeszállni az ellenséggel. A kémkedés célja a világ megisme­ rése - ezt vallotta Richard Ilelms. A titkos akciók célja a világ megváltoztatá­ sa - ez pedig Frank Wisner nézete volt. Wisner, a kifogástalanul szabott egyenruhában feszítő, megnyerő modorú ügyvéd Mississippi állambeli földbirtokos dzsentricsaládból származott. 1944 szeptemberében Bukarestbe repült az ottani OSS-állomás újonnan kineve­ zett vezetőjeként. A várost a Vörös Hadsereg és egy kis létszámú amerikai katonai misszió irányította, Wisner pedig az oroszok szemmel tartását kapta feladatul. Elemében volt; konspirált a fiatal Mihály királlyal, megszervezte a lelőtt gépükből katapultált amerikai pilóták kimentését, és kisajátította az egyik bukaresti sörbáró 30 szobás előkelő rezidenciáját. A fényes csillárok alatt szovjet és amerikai tisztek jöttek-mentek, pezsgővel köszöntve egymást. Wisner ragyogott; ő lehetett az egyik első OSS-ügynök, aki koccintott az oro­ szokkal - és büszkén jelentette a központnak, hogy „sikeres kapcsolatot”7 teremtett a szovjet titkosszolgálattal. Wisner alig egy éve volt kém, az oroszok ellenben több mint két évszáza­ da űzték ezt a mesterséget. Ekkorra már jól beépültek az OSS-be, és gyorsan

28 • E L S Ő

RÉSZ

beszivárogtak Wisner román szövetségeseinek és ügynökeinek legbelsőbb köreibe. A tél közepére már az egész fővárost ők ellenőrizték: német szárma­ zású románok tízezreit zsúfolták vasúti vagonokba, és transzportálták kelet­ re a szolgaságba vagy a halálba. Wisner huszonhét, emberekkel teli teherva­ gont számlálhatott össze, amint kigördültek Romániából. Az emlék haláláig kísértette. Mélyen megrendült emberként érkezett meg az OSS németországi főhadi­ szállására, ahol Helmsszel kényszerű szövetségesek lettek. 1945 decemberé­ ben együtt repültek Washingtonba, s amint a 18 órás úton elbeszélgettek, rá kellett jönniük: elképzelésük sincs arról, hogy az Egyesült Államoknak lesz-e titkosszolgálata, miután földet érnek.

„Nyilvánvalóan korcs szervezet" Washingtonban egyre hevesebb küzdelem folyt az amerikai titkosszolgá­ lat jövője körül. A Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsa olyan szervezetért szállt síkra, amely szorosan az ellenőrzése alá tartozik. A szárazföldi haderő és a haditengerészet saját titkosszolgálatot akart, míg J. Edgár Hoover azt szerette volna elérni, hogy az FBI világméretű kémtevékenységet folytasson. A Külügyminisztérium szintén felügyeleti jogköröket követelt. Még a posta­ ügyi miniszter is beszállt a versengésbe. Magruder tábornok így határozta meg a problémát: „A fedett titkosszolgá­ lati műveletek minden szabály állandó megszegésével járnak - írta. - Fogal­ mazzunk nyíltan: az ilyen műveletek szükségszerűen jogszerűtlenek, és al­ kalmanként illegálisak.”®Meggyőzően úgy érvelt, hogy a Pentagon és a külügy nem kockáztathatja meg ezek levezénylését. Helyettük új és független operatív műveleti szervezetnek kell a felelősséget vállalnia. Ám jóformán senki sem maradt, aki beléphetett volna a jövendő szervezet soraiba. „A titkosszolgálati toborzásra irányuló erőfeszítésünk többé-kevésbé megfeneklett”9 - vallotta be Bili Quinn ezredes, Magruder tábornok ügy­ vezető tisztje a Stratégiai Szolgálatok Egységében. Minden hat OSS-veteránból öten visszatértek eredeti foglalkozásukhoz. Az amerikai titkosszolgálat maradékáról úgy tartják, mondta Helms, hogy „kapkodva, olcsón létreho­ zott, ennélfogva gyenge minőségű és ideiglenes, nyilvánvalóan korcs, megjó­ solhatatlan élettartamú szervezet”10. A szolgálat létszáma három hónap alatt csaknem tízezer fővel csökkent, és 1945 végére mindössze 1967-en marad­ tak. A londoni, párizsi, római, bécsi, madridi, lisszaboni és stockholmi állo­ más csaknem minden munkatársát elvesztette. A 23 ázsiai irodából 15 be­ zárt. Pearl Harbor negyedik évfordulóján, abban a meggyőződésében, hogy

„KEZDETBEN

SEMMIT

S E M T U D T U N K " • 29

Truman vakvágányra siklatta az amerikai titkosszolgálatot, Allén Dulles visszatért íróasztalához a New York-i székhelyű Sullivan & Cromwell ügyvé­ di irodába, ahol fivére, John Foster Dulles is a munkatársa volt. Frank Wisner követte példáját, és visszament saját New York-i ügyvédi irodájába, a Carter & Ledyardba. A megmaradt hírszerző elemzőket áthelyezték a külügy egyik újonnan létrehozott kutatási részlegébe. A minisztériumban páriaként bántak velük. „Nem hiszem, hogy valaha is volt vagy lesz az életemnek ilyen szomorú és megpróbáltatásokkal teli időszaka”11 - írta Sherman Kent, a CIA titkosszol­ gálati igazgatóságának egyik majdani alapító atyja. A legtehetségesebbek hamarosan távoztak is elkeseredésükben, visszatérve az egyetemi katedrá­ hoz vagy lapjuk szerkesztőségébe. Helyettük pedig nem jelentkezett senki. Ezután hosszú éveken át nem akadt, aki megfelelő titkosszolgálati jelentés­ sel látta volna el az amerikai kormányzatot. Truman elnök Harold D. Smith költségvetési igazgatót bízta meg az ame­ rikai háborús gépezet szervezett lebontásának felügyeletével. A demobilizáció azonban széteséshez vezetett. Az OSS feloszlatásának napján Smith fi­ gyelmeztette az elnököt: az Egyesült Államok azt kockáztatja, hogy visszatér a naiv tudatlanság állapotába, amelyben Pearl Harbor előtt létezett.’2 Attól tartott, hogy az amerikai titkosszolgálatban „súlyos zavarok támadtak, és ennélfogva elvesztette hatékonyságát”13 1946. január 9-én egy sebtében össze­ hívott fehér házi értekezleten William D. Leahy, Truman érdes modorú ve­ zérkari főnöke egyenesen az elnök szemébe mondta, hogy „a titkosszolgálat­ tal szégyenletes módon bántak el”14. Maga Truman is belátta, hogy káoszt idézett elő, és elhatározta, hogy hely­ reállítja a rendet. Magához rendelte a haditengerészeti titkosszolgálat igaz­ gatóhelyettesét, Sidney W. Souers ellentengernagyot. A tartalékos Souers a Demokrata Párt elszánt híve volt, gazdag üzletember Missouri államban, aki életbiztosításból és az ország első önkiszolgálóélelmiszerüzlet-hálózata, a Piggly Wiggly létrehozásából szerezte vagyonát. A James Forrestal haditenge­ részeti miniszter által a háború után létrehozott bizottság tagjaként a titkosszolgálat jövőjét vizsgálta, de látóköre nem terjedt túl azon a vágyán, hogy mielőbb visszatérhessen Saint Louisba. Souers megdöbbenve vette tudomásul, hogy az elnök őt akarja megtenni a központi hírszerzés első igazgatójának. Az 1946. január 24-ei beiktatásról Leahy admirális a következőket jegyezte be hivatali naplójába: „A mai ebé­ den a Fehér Házban, csak a stáb tagjainak jelenlétében, Sidney Souers ellen­ tengernagy meg én fekete köpenyt, fekete kalapot és fából készült tőrt kap­ tunk" Trumantól. Az elnök ezután lovaggá ütötte Souerst mint a „Kalandvá­

30 • E L S Ő

RÉSZ

gyó Szimatcsapat” és a „Központosított Fürkészés Igazgatóját”15*. Ezzel a vásári komédiába illő jelenettel a megdöbbent tartalékos tiszt a rosszul szer­ vezett, kudarcra kárhoztatott és rövid életűnek bizonyuló Központi Hírszer­ ző Csoport (Central Inteüigence Group) élére került. Souers egy csapásra csak­ nem kétezer titkosszolgálati tiszt és beosztott munkatárs felelős vezetője lett, akik közel 400 ezer személy adatlapját és aktáit kezelték. Sokuknak fogal­ muk sem volt arról, hogy mi a feladatuk, vagy mik az elvárások velük szem­ ben. Hivatali eskütétele után valaki megkérdezte Souerst, hogy ő mit szándé­ kozik tenni. „Haza szeretnék menni” - volt a rezignált válasz. A központi hírszerzés összes őt követő igazgatójához hasonlóan Souers nyakába óriási felelősséget raktak a megfelelő jogkörök nélkül. A Fehér Ház­ ból nem kapott semmiféle útmutatást. A fő probléma az volt, hogy igazából senki sem tudta, mit akar az elnök - leginkább az elnök maga nem, Truman kijelentette, hogy csak napi összefoglaló hírszerzési jelentésekre van szüksé­ ge,16mert ezáltal megmenekülhet attól, hogy minden reggel végig kelljen rág­ nia magát a méter magasan tornyosuló táviratforgalmon. A Központi Hírszerző Csoport alapító tagjai joggal láthatták úgy, hogy az elnök mindössze ezt a szerepet szánja nekik. Mások ettől egészen eltérően értelmezték az ügynökségnek szánt szere­ pet. Magruder tábornok fenntartotta a véleményét, hogy a Fehér Ház kimon­ datlan értelmezése szerint a Központi Hírszerző Csoport egy operatív műve­ leti szervet fog működtetni. De még ha így állt is a dolog, erről egyetlen papír­ ra vetett szó sem tanúskodik. Az elnök sosem beszélt róla, s emiatt a kor­ mányzaton belül szinte senki sem ismerte el az új csoport legitimációját. A Pentagon és a külügy egyszerűen nem volt hajlandó szóba állni Souersszel és embereivel. A szárazföldi haderő, a haditengerészet és az FBI a legtelje­ sebb megvetéssel kezelte őket. Souers alig száz napig bírta ki az igazgatói székben, noha tanácsadóként továbbra is szolgálta az elnököt. Mindössze egyetlen lényegbevágó üzenetet hagyott hátra, egy szigorúan titkos feljegy­ zést a következő megállapítással: „Sürgős szükség van a lehető legmagasabb színvonalú titkosszolgálat létrehozására a Szovjetunióval szemben a lehető legrövidebb időn belül."17 Ezekben a napokban a Kremlben zajló eseményekre az amerikaiak közül egyedül az újonnan kinevezett moszkvai nagykövetnek, a központi hírszer­ zés majdani igazgatójának, Walter Bedell Smith tábornoknak volt rálátása, * A jelenet csak a Truman által használt ctoak and dagger kifejezés jelentésének ismere­ tében érthető: a ctoak köpenyt, a dagger tőrt jelent, maga a ctoak and dagger kifejezés pedig kémkedést/intrikálást, főleg a romantikus, kalandregényekbe illő fajtából. (A

ford.)

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " « 31

valamint első beosztottjának, George F. Kennannak, aki az orosz ügyekben kiváló szakértelemre tett szert.

„Mik a Szovjetunió szándékai?" Bedell Smith, egy indianai kiskereskedő fia, közlegényből küzdötte fel magát tábornokká anélkül, hogy akár a West Point katonai akadémián, akár más intézményben tanult volna. Eisenhower vezérkari főnökeként a máso­ dik világháború minden egyes észak-afrikai és európai ütközetét alaposan kielemezte. Tiszttársai tisztelték, de egyúttal tartottak is tőle: ő volt Eisenhower komor ábrázatú, minden piszkos munkát elvégző embere. A végső kimerü­ lés határán túl hajszolta magát a munkában. Egy ízben egy éjszakába nyúló vacsorán rosszul lett Eisenhower és Winston Churchill társaságában. Miután a bevérzett fekélye miatt vérátömlesztést kapott, addig vitatkozott a brit ka­ tonai kórház személyzetével, amíg vissza nem engedték a parancsnoki sátor­ ba. Együtt étkezett szovjet tisztekkel, és feszített tempójú munkavacsorákon vett részt Algírban a szövetséges főhadiszálláson, ahol a britekkel összehan­ golt hadműveleteket dolgozott ki a nácik ellen. Személyesen fogadta az euró­ pai háborúnak véget vető német kapitulációt, s megvetéssel mérte végig a német küldöttséget az amerikai haderő előretolt főhadiszállásának otthont adó, ütött-kopott kis vörös iskolaépületben a franciaországi Reimsben. A győzelem napján, 1945. május 8-án néhány futó pillanatra találkozott Reimsben Allén Dullesszal és Ríchard Helmsszel. A köszvény kínozta, man­ kójára támaszkodó Dulles azért szeretett volna találkozni Eisenhowerrel, hogy elnyerje támogatását egy teljes hatáskörrel felruházott amerikai hírszerző központ létrehozására Berlinben. Aznap reggel azonban a főparancsnok nem talált időt Dulles számára, ami rossz előjel volt. Bedell Smith 1946 márciusában érkezett meg Moszkvába, hogy megismer­ kedjen a helyi viszonyokkal, és tájékoztatást kapjon George F. Kcnnantól, az amerikai nagykövetség ügyvivőjétől. Kennan már éveket töltött el a Szovjet­ unióban, és sok álmatlan éjszakai órán át próbálta megfejteni Sztálin titkát. A Vörös Hadsereg Európának csaknem a felét elfoglalta a háborúban. A hadi­ zsákmánynak azonban rettenetes ára volt: húszmillió halálos áldozat a Szov­ jetunióban. Sztálin hadai sok nemzetet felszabadítottak ugyan a náci uralom alól, de most a Kreml baljós árnyéka vetődött több mint százmillió emberre a Szovjetunió határain túl. Kennan előre látta, hogy a szovjetek a nyers erő alkalmazásával akarják konszolidálni hódításaikat. Figyelmeztette a Fehér Házat, hogy készüljön fel az erőpróbára. Néhány nappal azelőtt, hogy Bedell Smith gépe földet ért volna Moszkvá-

32 • E L S Ő R É S Z

bán, Kennan elküldte Washingtonba az amerikai diplomáciatörténet leghíre­ sebb, nyolcezer szavas táviratát, a „hosszú táviratot”, amelyben pontos kór­ képet adott a szovjet paranoiáról. Kennan kezdetben néhány, idővel millió­ nyi olvasójának főleg azon a tételen akadt meg a szeme, amely szerint a szov­ jetek érzéketlenek a józan érvekre, ám annál fogékonyabbak az „erő logiká­ jára", tehát csak az „erő nyelvén" lehet velük szót érteni. Ezzel Kennan nyom­ ban az amerikai kormányzat legnagyobb kremlinológusának hírnevére tett szert. „Háborús tapasztalataink révén már hozzászoktunk ahhoz, hogy nagy ellenséggel álljunk szemben - emlékezett vissza Kennan sok évvel később. Az ellenségnek mindig egy központnak kell lennie. És totálisan gonosznak is kell lennie.”1® Bedell Smith így jellemezte Kennant: „A lehető legjobb tanár, akit egy újon­ nan jött misszióvezető csak el tud képzelni magának.”19 1946 áprilisában, egy hideg, csillagfényes estén30 Bedell Smith amerikai zászlóval ékes limuzinjában ülve a Kremlbe hajtatott. A kapuknál szovjet elhárítótisztek ellenőrizték a személyazonosságát. Az autó elhaladt az ősi orosz székesegyházak és a Kreml falába épült magas torony lábánál fekvő, hatalmas törött harang mellett. Smitht hosszú, fekete bőrcsizmát és vörös csíkos nadrágot viselő, tisztelgő katonák kísérték be az épületbe. Egyedül érkezett. Végigvezették egy hosszú folyosón és jó néhány nagy, sötétzöld bőrbevonatú, párnázott kettős ajtón. Végül egy magas mennyezetű tárgyaló­ teremben a generális szemtől szemben állt a generalisszimusszal. Bedell Smith kétértelmű kérdést tett fel Sztálinnak: „Mik a Szovjetunió szándékai, és meddig kíván Oroszország elmenni?” Sztálin a távolba révedt, cigarettájával pöfékelt, és piros tollával szórako­ zottan idomtalan szíveket és kérdőjeleket firkálgatott. Tagadta, hogy szándé­ kai volnának bármely országgal kapcsolatban. Elítélte Winston Churchill néhány héttel korábban, Missouriban elhangzott kijelentését, amelyben a vasfüggöny leereszkedésére figyelmeztetett Európa felett. Sztálin kijelentette, hogy a Szovjetunió ismeri az ellenségeit. - Lehetséges, hogy ön valóban úgy gondolja, az Egyesült Államok és NagyBritannia arra szövetkezik, hogy keresztezze Oroszország szándékait? - D a - felelte Sztálin. A tábornok megismételte: - Meddig kíván elmenni a Szovjetunió? Sztálin a szemébe nézve így válaszolt: - Nem szándékozunk nagyon messzire elmenni. Milyen messzire? Ezt senki sem tudta. Mi az amerikai titkosszolgálat kül­ detése az új szovjet fenyegetéssel szemben? Senki sem tudta biztosan.

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 33

„Egy bűvészinas"21 1946. június 10-én Hoyt Vandenberg tábornok lett a központi hírszerzés második igazgatója, A jóképű pilóta, aki annak idején Eisenhower taktikai légi háborúját irányította Európában, most egy megbízhatatlan, kétes hírű kompániát kapott a keze alá egy jellegtelen színűre vakolt épületcsoportban a Foggy Bottom* legtávolabbi végén, a Potomacra néző kis meredek partsza­ kasz tetején. Harcálláspontja az E utca 2430. alatt, az egykori OSS-központ volt, egy elhagyatott gázgyártól, egy tornyos sörfőzdétől és egy görkorcsolyapályától közrefogva. Vandenbergnek három alapvető eszköz nem állt rendelkezésére: pénz, hatalom és ember. Lawrence Houston megítélése szerint, aki 1946 és 1972 között a központi hírszerzés jogtanácsosa volt, a Központi Hírszerző Cso­ port törvényen kívülinek számított. Az elnöknek ugyanis nem volt jogköre csak úgy a semmiből létrehozni egy szövetségi ügynökséget. Kongresszusi jóváhagyás nélkül a központi hírszerzés pénzt sem költhetett jogszerűen. Márpedig a pénz hiánya egyben a hatáskör hiányát is jelentette. Vandenberg azzal a céllal látott munkához, hogy az Egyesült Államoknak ismét legyen hírszerző szolgálata. Létrehozott egy új Különleges Műveleti Hivatalt (Office of Spécid. Operations) a külföldi országokban folyó kémke­ dés és felforgatás irányítására, majd néhány kongresszusi képviselőből suba alatt kisajtolt 15 millió dollárt e missziók végrehajtására. Mindent tudni akart a szovjet haderőről Kelet- és Közép-Európában: hadmozdulatait, ké­ pességeit és szándékait, ezért utasította Richard Helmst, hogy sürgősen szol­ gáljon információval. A németországi, ausztriai, svájci, lengyelországi, cseh­ szlovákiai és magyarországi kémtevékenységért felelős, 228 ügynököt irá­ nyító Helms erre kijelentette: úgy érzi magát, mint „egy bűvészinas, aki egyszerre próbál a levegőben egyensúlyozni egy felfújt strandlabdát, egy nyitott tejesüveget és egy csőre töltött géppisztolyt". Európa-szertc „politi­ kai menekültek, korábbi titkosszolgálati tisztek, exügynökük és mindenféle kétes vállalkozók hírszerző nagykutyákká vedlettek át, és zsibárusként árul­ ták a megrendelő igénye szerint manipulált információt”. Minél többet köl­ töttek Helms ügynökei titkok vásárlására, az információk annál értéktele­ nebbek lettek. „Semmi mással nem lehetne ennél szemléletesebben illuszt­ rálni, hogyan kell pénzt kidobni egy végig nem gondolt problémára”22 - írta egy helyütt. Amit hírszerzési információként sikerült összeszedni a szovje* Ahol a Külügyminisztérium (State Department) épületei állnak a Potomac folyó ködös (foggy) partján; átvitt értelemben az egész minisztériumot értik rajta, (A ford.)

lekről és csatlósaikról, nem volt egyéb tehetséges hazudozók szállította ha­ mis adatok összevisszaságánál. Helms később határozottan állította, hogy a CIA levéltárában a Szovjet­ unióról és Kelet-Európáról őrzött anyagnak legalább a fele merő valótlanság. Berlini és bécsi irodái szinte iparszerűen gyártották a hamis hírszerzési ada­ tokat. Beosztott tisztjei és elemzői közül csak kevesen tudták kirostálni a valós tényeket a valótlan információk tömegéből. Ez a probléma végigkísérte az amerikai központi hírszerzés történetét: több mint fél évszázaddal ké­ sőbb a CIA ugyanilyen koholmányokkal szembesült, amikor megpróbálta felderíteni az iraki tömegpusztító fegyvereket. Vandenberget hivatalba lépésének első napjától a külföldről érkező, elborzasztó hírek nyugtalanították. Napi jelentései nagy nekibuzdulást, de kevés világosságot ébresztettek. Lehetetlen volt megállapítani, hogy a ké­ mek jelzéseinek van-e valóságalapjuk, ettől függetlenül azonban eljutottak a legfelsőbb döntéshozói szintig. Gyorshír: egy részeg szovjet tiszt azzal dicsekedett, hogy Oroszország váratlan csapásmérésre készül. Gyorshír: a balkáni szovjet haderő parancsnoka pohárköszöntőt mondott Isztambul kü­ szöbönálló elestére. Gyorshír: Sztálin készen áll arra, hogy elözönli Török­ országot, bekeríti a Fekete-tengert, és elfoglalja a Mediterráneumot és a KözelKeletet. A Pentagon úgy döntött, hogy a szovjet előrenyomulásnak úgy lehet a leghatásosabban gátat vetni, ha elvágják a Vörös Hadsereg romániai után­ pótlási vonalait. A vezérkari tisztek hozzá is fogtak a haditervek felvázolásá­ hoz. Közölték Vandenberggel, hogy készítse elő a hidegháború első titkos had­ műveletét. Az utasítás végrehajtásának érdekében Vandenberg megváltoz­ tatta a Központi Hírszerző Csoport működésének jellegét. 1946. július 17-én két asszisztensét Washingtonba küldte, hogy tárgyaljanak Truman fehér ház­ beli tanácsadójával, Clark Clifforddal. Azzal érveitek, hogy ,.a központi hír­ szerzés eredeti koncepciója változtatásra szorul” annak érdekében, hogy „operatív ügynökség”25 legyen belőle. így is történt - minden jogi felhatal­ mazás nélkül. Ugyanazon a napon Vandenberg személyesen kérte meg Róbert Patterson hadügyminisztert és James Byrnes külügyminisztert, hogy csúsztassanak a zsebébe további 10 millió dollárt titkos forrásokból a „vi­ lágszerte tevékenykedő titkos ügynökök”24 munkájának finanszírozására. Meg is kapta a pénzt. Vandenberg Különleges Műveleti Hivatala nekilátott, hogy földalatti ellen­ állási mozgalmat hozzon létre Romániában. Frank Wisner annak idején ügy­ nökhálózatot hagyott hátra Bukarestben, amely késznek mutatkozott az együttműködésre az amerikaiakkal, viszont át meg át volt szőve szovjet ké-

„KEZDETBEN

SEMMIT

S E M T U D T U N K " • 35

mekkel. Charles W. Hostler, a Különleges Műveleti Hivatal első bukaresti igaz­ gatója „az összeesküvés, intrika, hitványság, kétszínűség, becstelenség, sőt olykor gyilkosságok és orgyilkosságok" kellős közepében találta magát fa­ siszták, kommunisták, monarchisták, iparmágnások, anarchisták, mérsékel­ tek, értelmiségiek és idealisták társaságában - „olyan társadalmi és politikai közegben, amelyre a fiatal amerikai tisztek nem voltak felkészülve”25. Vandenberg arra utasította a kis létszámú bukaresti amerikai misszión szolgáló Ira C. Hamilton hadnagyot és Thomas R. Hall őrnagyot, hogy a ro­ mán Nemzeti Parasztpártból szervezzenek ellenálló erőt. Hall őrnagy, aki korábban OSS-tisztként a Balkánon teljesített szolgálatot, tudott valamennyire románul, Hamilton hadnagy viszont egy szót sem. A két tiszt csupán a Wisner által két évvel azelőtt beszervezett, egyetlen fontos helyi ügynökre, Theodore Manacatidére támaszkodhatott, aki korábban a román katonai elhárítás őr­ mestere volt, most pedig az amerikai katonai misszión dolgozott, napközben tolmácsként, éjszaka meg kémként. Manacatide összehozta Hamiltont és Hallt a Nemzeti Parasztpárt vezetőivel. Az amerikaiak felajánlották az Egyesült Államok titkos támogatását fegyver, pénz és hírszerzés formájában. Majd október S-én, a megszállt Bécsben újonnan felállított Központi Hírszerző Iro­ dával együttműködve, nyugtatókkal beinjekciózva és postazsákokba gyömö­ szölve Ausztriába csempészték és biztonságba helyezték a román külügymi­ nisztert és a majdani felszabadító hadsereg öt további tagját. A szovjet kémelhárításnak és a román titkosrendőrségnek mindössze né­ hány hetébe került, hogy felderítsék Vandenberg kémjeit. Az amerikaiaknak és első számú román ügynöküknek most már a saját bőrüket kellett mente­ niük, miközben a kommunista belbiztonsági erők felszámolták a román el­ lenállás fő vonalát. A parasztpárt vezetőit hazaárulás vádjával perbe fogták és bebörtönözték. Manacatidét, Hamiltont és Hallt távollétükben ítélték el nyilvános tárgyaláson, miután a tanúk megesküdtek, hogy az új amerikai titkosszolgálat ügynökeiként képviseltették magukat Bukarestben. 1946. november 20-án, amikor Frank Wisner kezébe vette a The New York Ttmest, a tizedik oldalon rövid cikket talált. Ebben beszámolót olvashatott arról, hogy régi ügynökét, Manacatidét, aki „korábban az Egyesült Államok missziójának alkalmazásában állt”, életfogytiglani börtönre ítélték, „mert egy bizonyos Hamilton hadnagyot az Amerikai Katonai Missziótól a Nemzeti Parasztpárt kongresszusára kísért”. A tél végére csaknem minden román ügynök, aki a háború alatt Wisnernek dolgozott, halott volt vagy börtönben ült, egykori személyi titkára pedig öngyilkosságot követett el. Romániában brutális diktatúra uralkodott, amelynek hatalomra kerülését meggyorsította a kudarcba fulladt titkos amerikai akció.

36 • E L S Ő

RÉSZ

Wisner ügyvédi irodáját odahagyva Washingtonba ment, és állást szer­ zett magának a Külügyminisztériumban. Munkaköre a berlini, bécsi, tokiói, szöuli és trieszti megszállási zónák felügyelete volt. Ambíciói azonban en­ nél jóval távolabbra mutattak. Meg volt győződve afelől, hogy az Egyesült Államoknak meg kell tanulnia új módszerekkel harcolni, mégpedig ponto­ san ugyanazokkal a készségekkel és titkossággal felvértezve, amilyenekkel az ellenség rendelkezik.

Harmadik

fejezet

„Tűz ellen tűzzel"

Washington akkoriban kisváros volt, amelyet olyan emberek irányítottak, akik azt hitték, hogy a világegyetem középpontjában élnek. Városuk a város­ ban a Georgetown nevű negyed volt, egyetlen négyzetmérföldnyi, zárt világ, macskaköves utcákkal és buján növő, virágzó magnóliafákkal. A városrész kellős közepén, a P utca 3327. szám alatt állt egy 1820-ban épült, elegáns, négyszintes épület, mögötte angolkerttel, belsejében pedig hatalmas abla­ kokkal megvilágított elegáns ebédlővel. Itt rendezte be otthonát Frank és Polly Wisner. 1947-ben vasárnap esténként ez a ház lett az amerikai nemzetbiz­ tonsági elit székhelye. Az Egyesült Államok külpolitikája a Wisner házaspár ebédlőasztalánál formálódott. így született meg egy georgetowni hagyomány, a vasárnap esti rögtönzött „eszik-amit-talál” vacsora. A fő fogás az ital volt, amelynek segítségével a részt­ vevők alkoholmámorban mondtak búcsút a világháború megpróbáltatásainak. Az apja nevét viselő legidősebb Wisner fiú, aki később az amerikai diplomá­ cia magasságaiba emelkedett, a vasárnap esti vacsorákat „rendkívül fontos eseményeknek”1 tartotta. „Nem léha, haszontalan társasági összejövetelek voltak ezek, hanem igazi éltető elemei annak a módszernek, ahogyan a kor­ mányzat gondolkodik, küzd, dolgozik, nézeteket ütköztet, döntést hoz, és megegyezésre jut.” Vacsora után a brit hagyománynak megfelelően a hölgyek visszavonultak, az urak pedig ott maradtak az ebédlőben, ahol merész ötletelés és részeg élcelődés folyt késő éjszakáig. A vacsoravendégek között bármikor

38 * E L S Ő

RÉSZ

megtalálható volt Wisner közeli barátja, Dávid Bruce OSS-veterán, aki rövide­ sen párizsi amerikai nagykövet lesz, Chip Bohlen, a külügyminiszter tanács­ adója és jövendő moszkvai nagykövet, Róbert Lowett külügyi államtitkár, Dean Acheson, későbbi külügyminiszter, és az újonnan vezető kremlinológussá avanzsált George Kennan. Ezek a férfiak úgy hitték, hogy hatalmukban áll új irányt szabni a történelem folyásának, és a viták akörül csúcsosodtak ki, ho­ gyan akadályozhatják meg a szovjet térhódítást Európában. Sztálin éppen ez idő tájt szilárdította meg hatalmát a Balkánon. A görög hegyek között balol­ dali gerillák harcoltak a jobboldali monarchia erőivel. Éhséglázadások törtek ki Olaszországban és Franciaországban, ahol a kommunista politikusok álta­ lános sztrájkra szólítottak fel. A brit katonák és kémek világszerte visszavo­ nultak hadállásaikból, terjedelmes fehér foltokat hagyva a térképen a kommu­ nista behatolás számára. A nap leáldozóban volt a brit birodalom felett: a kincs­ tár már nem tudta többé fenntartani. így hát az Egyesült Államokra hárult a feladat, hogy a jövőben a szabad világ egyedüli vezetője legyen. Wisner és barátai figyelmesen hallgatták Kennant. Ekkorra már magukévá tették Moszkvából küldött „hosszú táviratát”, és osztották a szovjet fenyege­ tésről vallott nézeteit. így tett James Forrestal haditengerészeti miniszter is, aki rövidesen az ország első védelmi minisztere lett; a Wall Street-i csodagye­ rek számára a kommunizmus olyan fanatikus vakhitet jelentett, amely ellen még annál is mélyebb meggyőződéssel kell felvenni a harcot. Forrestal lett Kennan politikai patrónusa: beköltöztette öt a Nemzetvédelmi Egyetem (Na­ tional War College) egyik tábornoki rezidenciájába, és munkásságát kötele­ ző olvasmánnyá tette katonatisztek ezrei számára. Vandenberg, a központi hírszerzés igazgatója Kennannal együtt azon törte a fejét, hogyan kémlelhet­ nék ki Moszkva atomfegyver-fejlesztési programját. Az új külügyminiszter, George C. Marshall, aki a második világháborúban az amerikai haderő vezér­ kari főnöke volt, leszögezte: az országnak újra kell fogalmaznia külpolitiká­ ját, és a tavasz folyamán Kennant tette meg a Külügyminisztérium új Politi­ kai Tervezőcsoportjának (Policy Planning Staff) vezetőjévé. Kennan felvázolta az új keletű elnevezéssel hidegháborúnak hívott kor­ szakra vonatkozó haditervét. Hat hónap leforgása alatt ennek az ismeret­ lenség homályából előtűnt diplomatának az elképzelései három olyan té­ nyező megjelenéséhez vezettek, amelyek jelentős befolyást gyakoroltak a világ folyására: az első a Truman-doktrína, amely figyelmeztette Moszkvát, hogy álljon le a más országok elleni felforgató tevékenységgel, a második a Marshall-terv, az amerikai befolyás globális bástyája a kommunizmus ellen, a harmadik pedig a Központi Hírszerző Ügynökség operatív műveleti szervezete.2

. . KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 39

„A világ legnagyobb titkosszolgálata" 1947 februárjában a brit nagykövet arról tájékoztatta Dean Acheson ügy­ vivő külügyminisztert, hogy Nagy-Britannia hat hét múlva kénytelen lesz megszüntetni a Görögországnak és Törökországnak nyújtott katonai és gaz­ dasági segítséget. A görögöknek a következő négy év folyamán nagyjából egymilliárd dollárra lesz szükségük, hogy felvegyék a küzdelmet a kommu­ nista fenyegetéssel szemben. Moszkvából Walter Bedell Smith azt a helyzetértékelést küldte Washingtonba, hogy a brit csapatok képviselik az egyetlen erőt, amely megmentheti Görögországot attól, hogy a szovjet érdekszférába kerüljön. Az Egyesült Államokban fokozódott a vörös veszedelemtől való hisztéri­ kus félelem. A gazdasági világválság óta első ízben a republikánusok kerül­ tek többségbe a Kongresszus mindkét házában, és olyan politikusok tettek szert növekvő befolyásra, mint Joseph McCarthy wisconsini szenátor és Richard Nixon kaliforniai képviselő. Truman népszerűsége drámaian csök­ kent: a közvélemény-kutatások szerint elfogadottsági rátája 50 ponttal esett a háború vége óta. Megváltozott az elnöknek Sztálinról és a szovjetekről alko­ tott véleménye is. Most már meg volt győződve arról, hogy az egész világot fenyegető gonosz erők. Truman és Acheson magukhoz rendelték Arthur Vandenberg szenátort, a Külügyi Bizottság republikánus elnökét. (Az aznapi újságok megszellőztet­ ték, hogy a szenátor unokaöccsét, Hoyt Vandenberget, mindössze nyolchavi szolgálat után, rövidesen felmentik a központi hírszerzés igazgatói tisztségé­ ből.) Acheson azzal érvelt, hogy egy görögországi kommunista hídfőállás egész Nyugat-Európa számára fenyegetést jelent. Az Egyesült Államok el­ szánta magát arra, hogy megtalálja a módját, miként védje meg a szabad világot - és ennek számláját a Kongresszusnak kell állnia. Vandenberg sze­ nátor ekkor megköszörülte a torkát, és Trumanhoz fordult: „Elnök úr, hogy ezt valaha is véghez tudja vinni, annak egyetlen módja van: beszédet mond, és alaposan ráijeszt az országra.”3 1947. március 12-én Truman el is mondta azt a bizonyos beszédet a Kong­ resszus mindkét háza előtt; felhívta a honatyák figyelmét arra, hogy a világ katasztrófába sodródik, ha az Egyesült Államok nem száll harcba a kommu­ nizmus ellen külföldön. Dollárszázmilliókra van szükség, hogy megsegítsék Görögországot, amelyet most „több ezer fegyveres terrorista támadása fenye­ get” - közölte az elnök. Amerikai segítség nélkül „káosz lesz úrrá az egész Közel-Keleten", a reménytelenség keríti hatalmába Európa nemzeteit, és sö­ tétség ereszkedhet a szabad világ fölé. Krédója bizonyos szempontból új volt:

40 « E L S Ő

RÉSZ

„Hiszem, hogy az Egyesült Államok politikájának kötelessége, hogy támogas­ sa a szabad népeket, amelyek ellenállnak annak, hogy a belső fegyveres kisebb­ ség, vagy a kívülről jövő erőszak leigázza őket.” Ha Amerika ellensége megtá­ madja a világ bármely nemzetét, az Egyesült Államokat támadja meg. Ez volt a Truman-doktrína. A Kongresszus felállva ünnepelte a szónokot. Dollármilliók indultak óljukra Görögországba hadihajókkal, katonákkal, fegyverekkel, utánpótlással, napalmmal és kémekkel egyetemben. Athén rö­ videsen a világ egyik legjelentősebb amerikai titkosszolgálati hídfőállása lett. Truman azon döntése, hogy felveszi a harcot külföldön a kommunizmus el­ len, az első közvetlen iránymutatás volt, amelyet az amerikai kémek kaptak a Fehér Házból. De még mindig hiányzott az erőskezű vezető. Vandenberg tá­ bornok már a napokat számolta, amikor végre átveheti az újjászervezett légi­ erő főparancsnokságát, de a központi hírszerzés igazgatói tisztségében töltött utolsó napjaiban titkos meghallgatáson vett részt néhány kongresszusi kép­ viselő előtt, ahol kijelentette, hogy az ország addig példa nélkül álló fenyege­ tettséggel néz szembe. „Az óceánok összezsugorodtak, és mára Európa és Ázsia csaknem éppúgy határos az Egyesült Államokkal, mint Kanada és Me­ xikó”4- mondta ki azt, ami kísérteties módon szinte szó szerint így hangzott el Bush elnök szájából is 2001. szeptember 11-e után. Vandenberg szerint a második világháborúban „vakon és teljes bizalom­ mal a britek kiváló titkosszolgálatára kellett bíznunk magunkat" - de „az Egyesült Államoknak sohasem szabad kalapoznia, könyörögve bármely kül­ földi kormánynak, hogy adjon neki látó szemet - azaz bocsássa rendelkezé­ sére a saját hírszerző szolgálatát, hogy lássa meg, amit látnia kell”. Ennek ellenére a CIA mindig is függeni fog a külföldi titkosszolgálatoktól, ha szeret­ ne betekintést nyerni azokba az országokba és nyelvekbe, amelyeket nem ért. Legalább öt évre lesz szükség, mondta végezetül Vandenberg, amíg az amerikai kémek szakavatott gárdája kiépül. Szóról szóra ezt az üzenetet fo­ galmazta meg George J. Tenet, a központi hírszerzés igazgatója fél évszázad­ dal később, 1977-ben, majd 2004. évi lemondásakor is. A nagy kémhálózat víziója mindig ötéves távolságra volt a horizonton. Vandenberg utóda, aki a tisztséget 15 hónap leforgása alatt harmadikként töltötte be, Roscoe Hillenkoetter ellentengernagy lett. 1947. május 1-jén tette le a hivatali esküt. A mindenki által csak Hillyként ismert Hillenkoetter sze­ reptévesztett ember volt. A jelentéktelenség aurája lengte körül. Elődeihez hasonlóan sosem akart a központi hírszerzés igazgatója lenni, „és valószínű­ leg sosem lett volna szabad annak lennie”s - fŰ2te hozzá a korszak történése­ it megörökítő ClA-krónika. 1947. június 27-én egy kongresszusi bizottság titkos meghallgatásokat tar­

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " * 41

tolt, amelyek a nyár végén a CIA hivatalos létrehozásához vezettek. Sokat­ mondó jelzés, hogy nem Hillenkoettert, hanem a civil foglalkozására nézve jogász Allén Dullest kérték fel, tartson titkosszolgálati szemináriumot né­ hány kiválasztott kongresszusi képviselőnek. Allén Dullest egyfajta „Előre, keresztény katonák!” típusú hazafias elhiva­ tottság jellemezte. A New York állambeli Watertown városka legjobb család­ jába született bele 1893-ban. Apja volt a kisváros presbiteriánus lelkipászto­ ra, nagyapja és nagybátyja pedig külügyminiszterként szolgált a maga idejé­ ben. Egyetemi tanulmányait Princetonban végezte, amelynek elnöke, Woodrow Wilson később az Egyesült Államok elnöke lett. Az első világhábo­ rú után alacsony beosztású diplomataként szolgált, a gazdasági világválság idején pedig felsőbb osztálybeli Wall Street-i ügyvéd lett. A svájci OSS-iroda vezetőjeként gondosan építgette és menedzselte a maga amerikai mesterkémimázsát, aminek eredményeképpen a republikánus vezérkar a központi hír­ szerzés száműzetésben lévő igazgatójaként tekintett rá, valahogy úgy, aho­ gyan fivérét, John Foster Dullest, a párt legfőbb külpolitikai szószólóját ár­ nyék-külügyminiszternek tartották. Allén a végtelenségig szívélyes ember volt, akit hamiskásan hunyorgó, csillogó szem, öblös nevetés és csaknem pajzán ravaszság jellemzett. De ugyanakkor kétszínű is volt, megrögzött házasság­ törő és könyörtelen törtető. Nem állt távol tőle a Kongresszus, munkatársai, vagy akár főparancsnoka félrevezetése sem. A Longworth nevű hivatali épület 1501. számú szobáját a fegyveres őrök hermetikusan lezárták, a bent lévőknek pedig titoktartási esküt kellett ten­ niük. Pipájával pöfékelve, mintha csak egy joviális osztályfőnök oktatna ki rendetlen iskolásfiúkat, Allén Dulles egy olyan CIA képét rajzolta meg, ame­ lyet „viszonylag kisszámú, de elit testület vezet, s amelynek tagjai számára vonzó az anonimitás”. A testület igazgatója rendelkezzen „magas fokú ítélő­ képességgel”, „hosszú tapasztalattal és mélyreható ismeretekkel” - legyen tehát olyan, mint Allén Dulles. Vezető munkatársai, amennyiben a hadsereg­ ből kerülnek ki, „szabaduljanak meg katonai, haditengerészeti vagy légierős rangjelzéseiktől, és mintegy »öltsék magukra a titkosszolgálat köpenyét«”. Dulles szerint az amerikaiak rendelkeznek „a megfelelő nyersanyaggal ahhoz, hogy felépítsék a világ legnagyobb titkosszolgálatát". „A létszámnak nem kell feltétlenül nagyon nagynak lennie” - néhány száz arra alkalmas ember majd elvégzi a feladatot. „A szolgálat működése nem lehet sem magamutogatóan feltűnő, sem misztikus homályba burkolódzó és hókusz­ pókusszal körített, amiben az amatőr detektív szívesen tetszeleg - biztosítot­ ta a Kongresszus tagjait. - A sikerhez csupán kemény munka, megfontolt ítélőképesség és józan ész szükséges.”6

42 • E L S Ő R É S Z

Arról viszont sosem ejtett egyetlen szót sem, ami a valódi szándéka volt: újjá kívánta éleszteni az OS5 háborús időkben folytatott, titkos hadműveleteit. Az új amerikai titkosszolgálat létrehozása immár kézzelfogható közelség­ be került. Amikor Truman elnök 1947. július 26-án aláírta a nemzetbiztonsá­ gi törvényt, a hidegháborút megjelenítő új alkotást avatott fel. A törvény a légierőt különálló haderőként szervezte át Vandenberg tábornok parancs­ noksága alatt, míg az elnöki döntések fehér há2beli vezérlőpultjának szere­ pét az újonnan létrehozott Nemzetbiztonsági Tanács (National Security Colinál, NSC) látta el. A törvény továbbá rendelkezett a védelmi miniszter hivatalának létrehozásáról is; első kinevezettje, James Forrestal azt az utasí­ tást kapta, hogy egységesítse az amerikai fegyveres erőket. (Néhány nappal később Forrestal a következőket jegyezte fel: „Ez a hivatal valószínűleg a döglött macskák legnagyobb temetője lesz a történelemben.”7*] Végül pedig hat rövid és vázlatosan megfogalmazott bekezdésben a tör­ vény szeptember 18-ával életre hívta a Központi Hírszerző Ügynökséget. A CIA súlyos fogyatékosságokkal látta meg a napvilágot. Kezdettől fogva elszánt és könyörtelen ellenzőkkel kellett szembenéznie a Pentagonban és a Külügyminisztériumban - azokban a kormányhivatalokban, amelyek jelenté­ seit a tervek szerint koordinálnia kell majd. Az ügynökséget nem felügyeleti szervként, hanem mostohagyerekként kezelték. Jogkörét a törvény csak héza­ gosán határozta meg. Az alapítása utáni csaknem két évben nem kapott hiva­ talos felhatalmazást, sem pedig jóváhagyott költségvetést a Kongresszustól. Ez idő alatt a CIA központja a Kongresszus néhány képviselője által fenntartott, a létminimumot éppen biztosító pénzalapnak köszönhetően tudott működni. Az ügynökség titkos mivolta pedig állandó konfliktus forrásául szolgált az amerikai demokrácia nyitottságával szemben. „A legsúlyosabb fenntartása­ im voltak ezzel a szervezettel szemben - írta Dean Acheson, a külügyminisz­ teri poszt várományosa -, és figyelmeztettem az Elnököt, hogy mihelyt létre­ hozzák, sem ő, sem a Nemzetbiztonsági Tanács, sem bárki más nem lesz abban a helyzetben, hogy betekintsen a ténykedésébe, vagy ellenőrzést gya­ koroljon felette.”* A nemzetbiztonsági törvény egy szóval sem említette a külföldön végre­ hajtandó titkos akciókat. Arra kötelezte a CIA-t, hogy vizsgálja meg a hírszer­ zés által megszerzett adatok összefüggéseit, értékelje és hozza nyilvánosság­ ra az adatokat, továbbá lásson el „a nemzetbiztonságot érintő hírszerzési in­ formációkkal kapcsolatos egyéb funkciókat és feladatokat is”. Ez utóbbi ti­ zenegy szóba ágyazva megtalálhatók azok a jogosítványok, amelyeket * Hogy Forrestal mit értett a döglött macskákon, arra a 33. fejezetben találunk magyará­ zatot. (A ford.)

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 43

Magruder tábornoknak sikerült átmentenie, amikor két évvel korábban az utolsó körét futotta az elnök körül a hírszerző szolgálat ügyében. Idővel je­ lentős titkos akciók százait hajtották végre ennek a kiskapunak a révén nyolcvanegyet közülük Truman második elnöksége alatt.’ A titkos akciók lebonyolítása a Nemzetbiztonsági Tanács közvetlen vagy közvetett felhatalmazásán alapult. Az NSC abban az időben Truman elnök­ ből, a védelmi miniszterből, a külügyminiszterből és a fegyveres erők pa­ rancsnokaiból állt. De a testület csak rövid ideig működött. Alig-alig ült össze, s ha erre sor került is, Truman ritkán foglalt helyet az asztalnál. Ott volt azonban a szeptember 26-ai első ülésen, ahogyan az aggályokkal teli Roscoe Hillenkoetter is. A CIA jogtanácsosa, Lawrence Houston óva intet­ te az igazgatót a titkos akciókat sürgető, egyre gyakrabban hallható hangok­ tól. Véleménye szerint az ügynökségnek nincs legális felhatalmazása ezek vég­ rehajtására a Kongresszus egyértelműen kinyilvánított jóváhagyása nélkül.10 Hilly arra törekedett, hogy a CIA külföldi tevékenységét a hírszerzési adatgyűj­ tésre korlátozza. Ez nem sikerült neki. Jelentős döntések születtek titokban, gyakran a szerdai reggelizés közben, Forrestal védelmi miniszter házában. Szeptember 27-én Kennan részletes leiratot küldött át Forrestalnak, amely­ ben egy „gerilla-hadviselési alakulat” létrehozását sürgette. Úgy vélte, hogy noha az amerikai nép talán sohasem értene egyet az ilyen módszerekkel, „alapvetően fontos lehet a biztonságunk érdekében, hogy a tűz ellen tűzzel harcoljunk”11. Forrestal buzgón helyeselt. Ők ketten mozgásba lendítették az amerikai titkosszolgálat operatív műveleti szervezetét.

„A szervezett politikai hadviselés kezdete" Forrestal a Pentagonba hívta Hillenkoettert, hogy megvitassák „azt a je­ lenleg széles körben elterjedt vélekedést, hogy a mi hírszerző csoportunk teljesen alkalmatlan feladatának ellátására”. Jó okkal kezdeményezte a meg­ beszélést. Megdöbbentő volt ugyanis az a szakadék, amely a CIA képességei és azon küldetések között tátongott, amelyek végrehajtására létrehozták. A CIA Különleges Műveleti Hivatalának új parancsnoka, Donald „Balfék” Galloway ezredes páváskodó és embernyúzó kiképzőtiszt volt, aki tehetsé­ gének netovábbját abban érte el, hogy a West Point katonai akadémia lovas­ sági tisztjeként lovasetikettet tanított a kadétoknak. Helyettese, Stephen Penrose, az OSS közép-keleti alosztályának vezetője a sorozatos kudarcoktól frusztráltan lemondott. A Forrestalnak írott, keserű hangú emlékeztetőjében Penrose arra figyelmeztetett, hogy „a CIA elveszíti szakképzett embereit, új, kompetens alkalmazottakra pedig nem tud szert tenni” pontosan akkor, „ami­

44 • E L S Ő

RÉSZ

kor a kormánynak talán még sosem volt annyira szüksége hatékony, fejlődő­ képes és professzionális titkosszolgálatra, mint most”12. Ennek ellenére 1947. december 14-én a Nemzetbiztonsági Tanács kiadta első szigorúan titkos utasítását a ClA-nak, Az ügynökség „titkos lélektani hadműveletek”13 végrehajtását kapta feladatul „a szovjetek manővereinek és az általuk ösztönzött ténykedéseknek ellensúlyozására”. Ezzel a harci dob­ pergéssel a C1A a vörösök legyőzését tűzte ki célul az 1948 áprilisában esedé­ kes olaszországi választásokon. A CIA úgy informálta a Fehér Házat, hogy Olaszországban fennáll egy to­ tális rendőrállam létrejöttének veszélye. Ha a kommunisták győztesen jön­ nek ki a szavazófülkékből, elfoglalják „a nyugati kultúra legősibb fellegvárát. Külön ki kell emelni, hogy a hívő katolikusok mindenütt mélységesen aggód­ nának a Szentszék biztonsága miatt.”14 Annak kilátása, hogy lőtávolon belül egy istentagadó kormányzat veszi körül a pápát, túl szörnyű perspektíva volt ahhoz, hogy egyáltalán mérlegelni lehessen a beavatkozást. Kennan vélemé­ nye szerint még egy forró háború is jobb lenne, mint hagyni, hogy a kommu­ nisták legális úton hatalomra kerüljenek - de a második legjobb választás a felforgalás kommunista technikáit kopírozó titkos hadművelet volt. F. Mark Wyatt, aki ezzel a2 akcióval kezdte karrierjét a CIA-ban, úgy emlé­ kezett, hogy a művelet már hetekkel az előtt elkezdődött, hogy a Nemzetbiz­ tonsági Tanács hivatalosan is felhatalmazását adta volna rá. A Kongresszus természetesen sohasem hagyta jóvá. A misszió kezdettől fogva illegális volt. „A CIA-központban rettenetesen meg voltunk rémülve, szinte holtra váltunk - mondta Wyatt, és jó okuk volt rá. - Túlmentünk a felhatalmazásunkon.”13 Pénzre, méghozzá nagyon sok pénzre volt szükség, hogy segítsenek legyőz­ ni a kommunizmust. A legpontosabb becslést James J. Angleton, a római CIAállomás vezetője adta, aki tízmillió dollárra becsülte a költségeket. A részben Itáliában felnőtt Angleton korábban az OSS szolgálatában állt az olasz fővá­ rosban, és a CIA létrejötte után is a posztján maradt. Közölte a központtal: olyan mélyen sikerült beépülnie az olasz titkosszolgálatba, hogy gyakorlatilag ő irá­ nyítja. A szervezet embereit használja majd fel tűzoltóláncként a pénz szét­ osztására. De honnan jöjjön a pénz? A CIA még mindig nem rendelkezett sem saját költségvetéssel, sem tartalékkerettel a titkos akciók lebonyolítására. James Forrestal és jó barátja, Allén Dulles egyre csak pumpolták washing­ toni és Wall Street-i barátaikat és munkatársaikat - üzletembereket, bankáro­ kat és politikusokat de a pénz sosem volt elég. Forrestal ezután felkereste régi haverját, John W. Snyder pénzügyminisztert, Harry Truman egyik leghű­ ségesebb szövetségesét. Meggyőzte Snydert, hogy nyúljon hozzá a gazdasági világválság idején létrehozott Tőzsdestabilizációs Alaphoz (Exchange

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 45

Stabilizálton Fund). Ennek a világválság idején az volt a rendeltetése, hogy rövid lejáratú nemzetközi pénzügyi tranzakciókkal megerősítsék a dollárt, majd a második világháború alatt a tengelyhatalmak által összerabolt és tőlük elkobzott kincsek őrzésére szolgált. Az alapban 200 millió dollár állt rendel­ kezésre, amelyet Európa újjáépítésére különítettek el. Innen most milliók ván­ doroltak át gazdag amerikai állampolgárok bankszámláira (közülük sokan olasz származásúak voltak), akik azután a pénzt a CIA által újonnan létreho­ zott politikai fedőszerveknek utalták át. Az adományozókkal közölték, hogy adóbevallásukban egy speciális kódot tüntessenek fel a „karitatív adomány” mezőben. Ezek a milliók azután olasz politikusoknál és a Katolikus Akció, a Vatikán politikai szervezete papjainál kötöttek ki. A bankjegyekkel tömött bőröndök a négycsillagos Hassler Szállóban cseréltek gazdát. „Szerettük vol­ na az ügyet elegánsabban intézni - mondta Wyatt. - Fekete táskákat kézről kézre adni egy parlamenti választás befolyásolására nem valami rettentően rokonszenves dolog.” De kétségkívül hatékony módszernek bizonyult: az olasz kereszténydemokraták kényelmes többséget szerezve a kommunisták kizárá­ sával alakítottak kormányt. Ezzel hosszan tartó románc vette kezdetét a párt és az ügynökség között. Az elkövetkező huszonöt év folyamán a CIA bevett gyakorlatává vált, hogy választásokat és politikusokat vegyen meg pénzeszsá­ kokkal Itáliában és számos más országban.16 A választást megelőző hetekben azonban a kommunisták újabb győzel­ met arattak. Puccsal hatalmukba kerítették Csehszlovákiát, ahol azután csak­ nem öt éven át tartó brutális repressziókra, letartóztatásokra és kivégzésekre került sor. Charles Káték, a CIA prágai irodájának vezetője azon fáradozott, hogy körülbelül harminc csehet, saját ügynökeit és családjaikat Münchenbe menekítse. A legfontosabb közöttük a cseh titkosszolgálat feje volt, Kateknek egy sportautó hűtőrácsa és hűtője közé gyömöszölve sikerült őt kicsempész­ nie az országból.17 1948. március 5-én, a csehszlovák válság kirobbanásával egy időben, ré­ mítő távirat érkezett a Pentagonba Lucius D. Clay tábornoktól, a berlini ame­ rikai okkupációs haderő parancsnokától. A tábornok azt üzente: úgy érzi, bármelyik percben sor kerülhet egy szovjet támadásra. A Pentagon kiszivá­ rogtatta a sürgöny tartalmát, és Washingtonon úrrá lett a félelem. Noha a CIA berlini bázisáról küldött jelentés biztosította az elnököt, hogy küszöbönálló támadásnak semmi jele, ügyet sem vetettek rá. Másnap Truman megjelent a Kongresszus egyesített ülésén, és megkongatta a vészharangot, hogy a Szov­ jetunió és ügynökei világégéssel fenyegetnek. Azonnali jóváhagyást kért és kapott arra a grandiózus vállalkozásra, amely Marshall-terv néven vonult be a történelembe.

4G • E L S Ő

RÉSZ

A segély keretében dollármilliárdokát ajánlottak fel a szabad világnak a háború okozta károk helyreállítására, és egy amerikai gazdasági és politikai barikád létrehozására a Szovjetunió ellen. A kormányprogram alapján ti­ zenhat európai és három ázsiai fővárosban felállított képviseleteken keresz­ tül az Egyesült Államok támogatást kívánt nyújtani a segélyben részesülő országok stabilizációjához. A terv legfőbb értelmi szerzői között ott volt George Kennan és James Forrestal, míg Allén Dulles tanácsadóként műkö­ dött közre. A szerzők egy titkos záradék megfogalmazásában is részt vettek, amely képessé tette a CIA-t politikai hadviselésre. A záradék révén ugyanis lehető­ vé vált az ügynökség számára, hogy a terv költségvetéséből számolatlanul emeljen le dollármilliókat. A mechanizmus meglepően egyszerű volt. A Marshall-terv keretében a Kongresszus ötéves időtartamra körülbelül 13,7 milliárd dolláros költségve­ tést hagyott jóvá. A segélyben részesülő országoknak saját pénznemükben kellett elkülöníteniük a számukra kiutalt összeget. A program pénzalapjá­ nak öt százalékát - összesen 685 millió dollárt - a ClA számára tették hozzá­ férhetővé az adott országokban létrehozott ügyosztályain keresztül.13 Ez utóbbi rendelkezés lényegében egy globális pénzmosási manőver volt, amely csak jóval a hidegháború vége után került nyilvánosságra. Ahol a Marshall-terv szárba szökkent Európában és Ázsiában, ott az amerikai kém­ kedés is virágzásnak indult. „Elfordítottuk a fejünket, másfelé néztünk, és adtunk nekik egy kis segítséget - mondta R. Allén Griffin ezredes, a Marshallterv távol-keleti ügyosztályának vezetője. - Szóljatok nekik, hogy csak koto­ rásszanak bátran a zsebünkben.”19 A titkos pénzek jelentették a titkos akciók létalapját. A követhetetlen pénz­ mozgások révén tehát a CÍA már rendelkezett olyan anyagi hátérrel, amelyre bizton támaszkodhatott. Egy szigorúan bizalmas jelentésben, amelyet talán mindössze kéttucatnyian kaptak kézhez a Külügyminisztériumban, a Fehér Házban és a Pen­ tagonban 1948. május 4-én, Kennan bejelentette „a szervezett politikai had­ viselés kezdetét”20, egyben sürgette egy új operatív műveleti szervezet lét­ rehozását a világszerte végrehajtandó titkos akciók irányítására. Kétséget sem hagyott afelől, hogy a Marshall-segély, a Truman-doktrína és a ClA titkos műveletei egy nagyszabású Sztálin-ellenes stratégia szorosan össze­ függő elemei. A Marshall-tervből a CiA által kiszivattyúzott pénznek fedőszervek háló­ zatát kellett finanszíroznia - hivatalosan bejegyzett közhasznú társadalmi szervezetek és bizottságok Potemkin-falvát, élükön disztingvált állampol­

KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " * 47

gárokkal. A kommunistáknak Európa-szerte megvoltak már a fedőszerveik: kiadóvállalatok, újságok, diákegyesületek és szakszervezetek. Most a CIA-n volt a sor, hogy létrehozza a sajátjait. E fedöszeTvek majd külföldi ügynökö­ ket toboroznak - kelet-európai emigránsokat és oroszországi menekülteket. A CIA által ellenőrzött és irányított külföldiek földalatti politikai csoporto­ kat fognak megszervezni Európa szabad országaiban. A földalatti mozga­ lom pedig továbbadja a lángot a vasfüggöny mögött a „minden erőt mozgó­ sító felszabadító mozgalmaknak”. így, ha a hidegháború netán forróba csapna át, az Egyesült Államoknak ütőképes haderő áll majd rendelkezésére a front­ vonalakon. Kennan elképzelései termékeny talajra hullottak. Terveit a Nemzetbizton­ sági Tanács titkos utasításban hagyta jóvá 1948. június 18-án. Az NSC 10/2es jelzetű direktívája felhatalmazást adott a szovjetek ellen irányuló, titkos operatív akciókra a világ minden pontján.21 A Kennan terveiben megfogant csapás mérő erő, amelynek a titkos hábo­ rút le kell majd folytatnia, az elképzelhető legsemmitmondóbb Politikakoor­ dinációs Hivatal (Office of Policy Coordination, OPC) nevet kapta. A fedőnév célja a csoport tényleges tevékenységének leplezése volt. Noha a CIA kebe­ lén belül hozták létre, vezetője a védelmi és a külügyminiszternek tartozott felelősséggel, mert a központi hírszerzés igazgatója csak korlátozott hatás­ körrel rendelkezett. A Nemzetbiztonsági Tanács 2003-ban nyilvánosságra hozott jelentése szerint a Külügyminisztérium elvárása „rémhírterjesztés, vesztegetés és nem kommunista fedőszervezetek létrehozása”22volt, Forrestal és a Pentagon pedig „gerillaakciókat [...] földalatti hadseregeket [...] szabo­ tázst és orgyilkosságokat” akart.

„Egyvalaki legyen a főnök" A legfőbb hadszíntér Berlin volt. Frank Wisner szüntelenül azon munkál­ kodott, hogy a megszállt városban kialakítsa és lendületbe hozza az amerikai politikát. Sürgette külügyminisztériumi feletteseit, hogy új német valuta be­ vezetésével vállaljanak egy olyan ravasz hadicselt, amellyel minden bizonnyal zavart idéznek elő a szovjet oldalon. Moszkva elutasító álláspontját ugyanis borítékolni lehetett, és a konfliktus azzal kecsegtetett, hogy véget érhet Ber­ lin háború utáni négyhatalmi megszállása. Egy új, dinamikus politikai kez­ deményezéssel vissza lehet szorítani az oroszokat. 1948. június 20-án a nyugati hatalmak által megszállt zónákban valutare­ formot vezettek be. Azonnali válaszképpen a szovjet hatóságok blokád alá helyezték Berlint. Amikor az Egyesült Államok légihidat létesített a blokád

48 • E L S Ő

RÉSZ

Letörésére, Kennan végtelen hosszú órákat töltött a válságközpontban, egy hermetikusan elkülönített kommunikációs szobában a Külügyminisztérium ötödik emeletén, kínzó idegességgel várva a Berlinből özönlő táviratokat és telexeket. A CLA berlini bázisa már több mint egy éve sikertelenül próbált hírszer­ zési adatokhoz jutni a Vörös Hadseregről a megszállt Németországban és magában a Szovjetunióban, hogy nyomon követhesse Moszkva fejlesztéseit a nukleáris fegyverek, harci repülőgépek, rakéták és biológiai hadviselés terén. Ezzel szemben viszont a CIA-tisztek rendelkeztek ügynökökkel a berlini rendőrség kötelékében és a politikusok között - sőt, ami még ennél is fontosabb, hírszerző láncot sikerült kiépíteniük a kelet-berlini Karlshorstban székelő szovjet elhárító központba. A drót létrehozása Tóm Polgár magyar menekült érdeme, aki az egyik legjobb CIA-tisztnek bizonyult az ügynökség történetében. Polgárnak volt egy komornyikja, akinek a fivére egy szovjet katonatiszt szolgálatában állt Karlshorstban. Polgártól sózott földimogyoró és más jóléti cikkek áramlottak Karlshorstba, cserébe pedig információ áramlott visszafelé. Polgárnak volt még egy másik ügynöke is, egy távgépíró tisztviselő a berlini rendőrkapitányság szovjet összekötő rész­ legében. Az illető húga egy rendőrhadnagy szeretője volt, és ez a tiszt szoros kapcsolatokat ápolt az oroszokkal. A szerelmesek Polgár lakásán randevűztak. „Mindez hírnevet és dicsőséget szerzett nekem - emlékezett vissza Polgár, aki döntően fontos hírszerzési információkkal látta el a Fehér Házat. - A berlini blokád során egészen biztos voltam abban, hogy a szov­ jetek ennél nem lépnek tovább” - tette hozzá, A CIA jelentései egyszer sem tértek el ettől a helyzetjelentéstől: sem a szovjet hadsereg, sem újonnan kreált keletnémet szövetségesei nem készülnek háborúra. Ezekben a nehéz hónapokban a berlini ClA-bázisnak vitán felül nagy érdemei voltak abban, hogy a hidegháború hideg maradt,23 Wisner viszont annál inkább készen állt a forró háborúra. Amellett érvelt, hogy az Egyesült Államok tankok és tüzérség bevetésével nyomuljon be Ber­ linbe. Elképzeléseit elvetették, de harcos küzdőszellemét magukévá tették, Kennan ragaszkodott álláspontjához, miszerint a titkos műveleteket ne egy bizottság irányítsa. Ezeknek az akcióknak a Pentagon és a külügy teljes és feltétlen támogatását élvező, egyszemélyes parancsnokra van szüksé­ gük. „Egyvalaki legyen a főnök” - rögzítette írásban is. Forrestal, Marshall és Kennan egyöntetűen úgy vélte, hogy ennek a valakinek Wisnemek kell lennie. A negyvenhez közeledő Wisner megejtően udvarias ember benyomását keltette. A fiatal korában kimondottan jóképű férfi haja ekkor már ritkulni

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 49

kezdett, puffadásnak indult arca és alakja pedig az alkohol iránti túlzott von­ zalmáról tanúskodott. Diplomatának álcázott háborús kémként alig három­ éves tapasztalattal rendelkezett, most viszont a semmiből kellett létrehoznia egy operatív műveleti szervezetet.* Richard Helms jellemzése szerint Wisner a „buzgóság és hevület olyan hőfokán izzott, amely kétséget kizáróan abnormális megterhelést”25 rótt rá. A titkos akciók iránti szenvedélye egyszer s mindenkorra megváltoztatta Amerika helyét a világban.

* Itt a CIA-n belül funkcionáló, meglehetős függetlenséget élvező clandextíne service-ről van szó. Ezt a titkos külföldi bevetésekkel és egyéb operatív ügyekkel foglalkozó szer­ vezetet kellett Wisnernek létrehoznia. (A ford.)

Negyedik

fejezet

„A legtitkosabb dolog"

Frank Wisner 1948. szeptember 1-jén vette át a titkos akciók irányítását. Feladatául azt kapta, hogy a szovjeteket szorítsa vissza háború előtti határaik mögé, és szabadítsa meg Európát a kommunista befolyástól. Főhadiszállása egy omladozó, bádogtetős viskó volt a Hadügyminisztérium ideiglenesnek szánt, hosszú pavilonsorában a Lincoln- és a Washington-emlékmű között elterülő tó partján. A folyosókon rágcsálók futkároztak. A munkatársak talá­ ló kifejezéssel csak Patkánypalotának hívták az épületet. Wisner mániákus szenvedéllyel vetette bele magát a munkába. Heti hat napon át napi tizenkét órát vagy még annál is többet dolgozott, s ugyanezt követelte meg a beosztottjaitól is. Csak nagy ritkán tájékoztatta a központi hírszerzés igazgatóját arról, hogy éppen mivel foglalkozik. Magának kívánta fenntartani a jogot, hogy eldöntse, titkos missziói összhangban vannak-e az amerikai külpolitikával. Az általa irányított szervezet rövidesen nagyobb lett, mint az ügynökség többi részlege együttvéve. A fedett műveletek váltak a Cég domináns tevé­ kenységévé, a legtöbb emberrel, a legtöbb pénzzel, a legnagyobb befolyás­ sal, és ez így maradt több mint húsz esztendőn át. A CIA deklarált küldetése eredetileg az volt, hogy lássa el az elnököt az Egyesült Államok nemzetbiz­ tonsága szempontjából létfontosságú titkos információkkal. De Wisnernek nem volt türelme a kémkedéshez, sem pedig ideje a hírszerzési adatok meg­ rostálásához, súlyozásához. Sokkal könnyebb volt megszervezni egy puccsot

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " * 51

vagy lefizetni egy politikust, mint beépülni a Politbüróba ~ és Wisner számá­ ra sokkal sürgősebb is. Egy hónapon belül Wisner már fel is vázolta a következő öt év haditer­ vét.1 Nekilátott, hogy propaganda céljára nemzetközi médiakonglomerátu­ mot hozzon létre. Kereste a módját, hogyan folytathat pénzhamisítással és a piacok manipulálásával gazdasági hadviselést a szovjetek ellen. Milliókat költött arra, hogy a világ fővárosaiban a politikai mérleg nyelvét a kedvező irányba billentse. Menekültek légióiból - oroszokból, albánokból, ukránok­ ból, lengyelekből, magyarokból, csehekből és románokból - fegyveres el­ lenállási csoportokat akart toborozni, amelyek azután bevethetők lesznek a vasfüggönyön túl. Hite szerint 700 ezer orosz lelhető fel Németországszerte, akik megnyerhetők az ügynek. Közülük ezret rohamcsapatokká szeretett volna kiképezni. Végül összesen tizenhét embert sikerült beszer­ veznie erre a célra. Forrestal utasítására külföldiekből alvóügynök-hálózatokat hozott létre, amelyek tagjai készek voltak harcba szállni a szovjetek ellen a harmadik vi­ lágháború első napjaiban. Wisner célja az volt velük, hogy lassítsák a Vörös Hadsereg több százezres hadosztályainak előrenyomulását Nyugat-Európában. Továbbá fegyvert, muníciót és robbanóanyagot akart felhalmozni euró­ pai és közel-keleti titkos fegyverraktárakban a szovjet támadás útjába eső hidak, pályaudvarok és arab olajkutak felrobbantására. Curtis LeMay tábor­ nok, a Hadászati Légierő-parancsnokság (Strategic Air Command) új főnöke, aki egyben az amerikai nukleáris fegyverzet felügyeletét is gyakorolta, tisztá­ ban volt azzal, hogy bombázói kifogynának az üzemanyagból, miután terhü­ ket ledobták Moszkvára, és visszaütjük során a legénységnek katapultálnia kellene valahol a vasfüggöny mögött. Ezért utasította Wisner jobbkezét, Frank­ lin Lindsayt, hogy építsen ki evakuációs útvonalat a Szovjetunión keresztül, amelyen át kimenekítheti az embereit.2 A légierő ezredesei utasításokat osz­ togattak a ClA hasonló beosztású tisztjeinek: lopjanak el egy szovjet vadász­ bombázót, lehetőleg a pilótával együtt, akit aztán zsákba gyömöszölve csem­ pésszenek ki az országból, telepítsenek rádió-adóvevővel felszerelt ügynö­ köket minden repülőtérre Berlin és az Ural hegység között, és a háború kitö­ résének első figyelmeztető jelére szabotázsakciókkal tegyék használhatat­ lanná minden egyes katonai repülőtér felszállópályáját a Szovjetunióban, És ezek nem kívánságok voltak, hanem parancsok. Wisnernek mindenekelőtt amerikai kémek ezreire volt szüksége. A ráter­ mettek felkutatása azonban akkoriban, akárcsak napjainkban, állandó neu­ ralgikus pont volt. Wisner tehát toborzó hadjáratot indított a Pentagontól a Park

52 • E L S Ő

RÉSZ

Avenue-n át a Yale-ig, Harvardig és Princetonig,* ahol a tanárok és az edzők fizetést kaptak azért, hogy találjanak a feladatra alkalmas fiatalokat. Ő maga munkát kereső vagy dologtalan, ráérő ügyvédeket, banktisztviselőket, egye­ temistákat és főiskolásokat, régi iskolatársakat és veteránokat szervezett be. „Az utcáról szedték össze az embereket, bárkit, akinek csak vér folyt az erei­ ben, aki csak igent vagy nemet tudott mondani, vagy aki egyáltalán mozgatni tudta kezét-lábát” - mondta Sam HaLpern CIA-munkatárs. Wisner hat hónap alatt legalább 36 külföldi állomást akart felállítani; végül 47-et sikerült neki három év alatt. Csaknem mindegyik városban, ahol létrejött CIA-bázis, két főnök volt egy fedél alatt - az egyik Wisner számára dolgozott fedett misszió­ kon, a másik a kémkedésért tartozott felelősséggel a CIA Különleges Műveleti Hivatalának. A főnökök szükségszerűen keresztbe tettek egymásnak, elhap­ polták egymás ügynökeit, és vetélkedtek a kizárólagos vezető szerepért. Maga Wisner tisztviselők százait csábította magához a Különleges Műveleti Hivatal­ tól magasabb fizetés és nagyobb dicsőség ígéretével. A Pentagontól és az európai, valamint ázsiai megszállási zónákban levő bázisairól Wisner repülőgépeket, fegyvereket, lőszert, ejtőernyőket és raktá­ ron heverő egyenruhákat rekvirált. Rövidesen negyedmilliárd dollár értékű katonai felszerelés felett diszponált. „Nem volt olyan kormányhivatal, ahova ne lett volna bejáratos, ha emberekre és bármilyen, általa igényelt támogatás­ ra volt szüksége - mondta James McCargar, akit Wisner az elsők között al­ kalmazott a Politikakoordinációs Hivatal [OPC) munkatársaként. - A CIA ter­ mészetesen nyilvános ügynökség volt, amelynek a tevékenysége volt tit­ kos. Az OPC-nek nemcsak a tevékenysége volt titkos, hanem még a szervezet létezése is. Valójában az első években - és ezt nem győzöm hangsúlyozni, mert ma úgy látszik, kevesen vannak ennek a tudatában - a legtitkosabb do­ log volt az amerikai kormányzatban a nukleáris fegyverek után.”3 És az első nukleáris fegyverekhez hasonlóan, amelyek kísérleti robbanásai nagyobb erejűek voltak, mint ahogy a tervezők várták, Wisner fedett akciókat bonyo­ lító ügynöksége is gyorsabban nőtt és nagyobb hatósugarú lett, mint azt bár­ ki elképzelte volna. McCargar a második világháború idején a Külügyminisztérium szolgála­ tában állt a Szovjetunióban, ahol gyorsan megtanulta, hogy „kizárólag titkos módszerek segítségével lehet bármit is véghezvinni”. Egymaga sikerrel eva­ kuált politikai vezetőket Budapestről, biztonságos menedékházban helyezve el őket Bécsben, amelyet A1 Ulmer, a megszállt város első CIA-állomás-igaz* A Park Avenue az egyik legelőkelőbb New York-i sugárút, átvitt értelemben hagyomá­ nyosan a divatos, elegáns életvitel szinonimája. A Yale, a Harvard és a Princeton a legrangosabb (és legdrágább) amerikai (magán)egyetemek közé tartozik. (A ford.)

„KEZDETBEN

SEMMIT

S E M T U D T U N K ” • 53

gatója hozott létre. Hamar barátságot kötöttek, és amikor 1948 nyarán Wa­ shingtonban találták magukat, Ulmer szólt McCargarnak, hogy be szeretné mutatni új főnökének. Wisner elvitte őket reggelizni a főváros első számú luxushoteljébe, a Fehér Házzal szemben, a Lafayette Park túloldalán emelke­ dő Hay-Adams Szállodába. McCargarnak ott helyben állást kínáltak a wa­ shingtoni CIA-központban, sőt mindjárt rá is bíztak hét országot: Görögor­ szágot, Törökországot, Albániát, Magyarországot, Romániát, Bulgáriát és Jugoszláviát. Amikor 1948 októberében munkára jelentkezett, „mindössze tízen voltunk, beleértve Wisnert, egypár tisztet, a titkárokat és jómagámat csupán tíz ember - mondta McCargar. - Egy éven belül 450-en voltunk, né­ hány év múlva pedig sok ezren.”4

„Királyoknak tekintettek minket" Wisner Athénba küldte Al Ulmert azzal a megbízatással, hogy kezdjen egy tíz országot átfogó hálózat kiépítésébe a Mediterráneumban, valamint az Adriai- és a Fekete-tenger térségében. Az új CIA-állomás igazgatója megvásá­ rolt egy magas fallal körülvett, elegáns palotát a városra néző egyik dombte­ tőn, közel húsz méter hosszú ebédlővel és jó családokból származó diplo­ mata szomszédokkal. Évek múltán Ulmer így emlékezett vissza ezekre az időkre: „A helyzet urai voltunk. Mi irányítottuk az eseményeket. Királyok­ nak tekintettek minket.”5 A CIA hozzálátott, hogy titkos politikai és anyagi támogatást nyújtson Gö­ rögország legambiciózusabb katonatisztjeinek és titkos ügynökeinek, szép jövő elé néző fiatalembereket toborozva, akik idővel az ország vezetői lehet­ nek, és akiknek az összeköttetéseit a későbbiekben kiválóan lehet hasznosí­ tani. Először csak Athénban6 és Rómában, majd Európa-szerte politikusok, tábornokok, kémfönökök, lapkiadók, szakszervezeti vezetők, kulturális szer­ vezetek és vallási egyesületek fordultak egyre-másra az ügynökséghez pén­ zért és tanácsért. „Egyének, csoportok és titkosszolgálatok egyaránt hamar rájöttek, hogy van egy olyan erő a világon, amely köré oda lehet seregleni” olvasható a Wisner első hivatali éveiről szóló titkos CIA-krónikában.7 A CIA-bázisok vezetőinek pénzre volt szükségük. 1948 novemberének közepén Wisner Párizsba repült, hogy megtárgyalja a problémát Averell Harrimannel, a Marshall-terv igazgatójával. Megbeszélésükre a Talleyrand Szálló egyik, arannyal bőven befuttatott lakosztályában, Napóleon külügy­ miniszterének egykori otthonában került sor. Benjámin Franklin márványportréjának figyelő tekintete előtt Harriman közölte Wisnerrel, hogy igénye­ inek megfelelő mélységig nyúlhat a terv pénzeszsákjába.8A felhatalmazással

54 • E L S Ő

RÉSZ

felvértezve Wisner visszatért Washingtonba, hogy találkozzon Richard Bisselllel, a Marshall-terv operatív igazgatójával. „Társaságban jöttünk össze, és olyan embernek ismertem meg, akiben meg lehet bízni - emlékezett vissza a talál­ kozóra Bisseli. - Nagyon is jól illett a mi legbelsőbb köreinkhez." Wisner azonnal a tárgyra tért. Bisseli elsőre zavarba jött, de „Wisner vette a fáradsá­ got, hogy kétségeimet legalább részben eloszlassa: biztosított, hogy Harriman jóváhagyta a dolgot. Amikor azt kezdtem firtatni, mire használják fel a pénzt, értésemre adta, hogy ezt nem mondhatja meg.” Bissellnek nem kellett túl sokáig várnia, hogy megtudja - egy évtized múltán ő lépett Wisner helyébe. Wisner azt javasolta, hogy a Marshall-segélyböl származó pénz segítségé­ vel vessenek véget a kommunista befolyásnak a legnagyobb francia és olasz szakszervezeti szövetségekben. Kennan személyesen adott erre felhatalma­ zást. Wisner két tehetséges szakszervezeti vezetőt választott ki az első akció lebonyolítására 1948 vége felé: Jay Lovestone-t, az Amerikai Kommunista Párt korábbi elnökét, és elkötelezett hívét, Irving Brownt. Mindketten elszánt antikommunisták voltak, akik az 1930-as évek vérre menő ideológiai csatározásai során váltottak tábort. Lovestone az Amerikai Munkásszövetség egyik fiókszer­ vezetének, a Szabad Szakszervezeti Bizottságnak volt vezető funkcionáriusa, Brown pedig Lovestone-t képviselte Európában. Tekintélyes összegeket juttat­ tak el a CIA-tól a kereszténydemokraták és a katolikus egyház által támogatott szakszervezeti csoportosulásoknak. A megvesztegetés garanciát jelentett arra, hogy a fegyverek és katonai felszerelések kirakodását beavatott, baráti dokk­ munkások végezzék Marseille és Nápoly kavicsos-macskaköves kikötőiben. A CIA pénzével hatékonyan meg lehetett kenni a korzikai gengszterek tenye­ rét, akik jól tudták, hogyan kell letörni egy sztrájkot puszta ököllel.9 Wisner ennél elegánsabb megoldásokat is alkalmazott. Egyik ilyen akció­ ja keretében pénzelt egy Kulturális Szabadság Kongresszusa (Congress far Caltural Freedom) elnevezésű misztikus társaságot, amely aztán húsz éven át befolyásos CIA-fedőszervként funkcionált. Lelki szemei előtt „az értelmi­ séget megcélzó nagy ívű projekt lebegett - »harc Picasso eszmeiségéért, ha úgy tetszik” - fogalmazta meg választékosán Tóm Braden OSS-veterán és rend­ szeres vasárnapi vacsoravendég. Ezen a hadszíntéren a szavak háborúja folyt, amelyet szűk körben terjesztett folyóiratokkal, olcsó kiadású könyvekkel és fennkölt hangvételű konferenciákkal vívtak. „Azt hiszem, a Kulturális Sza­ badság Kongresszusának költségvetése abban az évben, amikor én felügyel­ tem, körülbelül 800-900 ezer dollárt tett ki” - vélekedett Braden.10 Ebben benne volt az emelkedett szellemiségű Encounter című havilap indulótőkéje is; az orgánum az 1950-es években komoly véleményformáló erővé nőtte ki magát annak ellenére, hogy egy-egy számából nem adtak el 40 ezer példány­

.KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 55

nál többet. Pontosan ez volt az a misszionáriusi tevékenység, amelyben az ügynökség kötelékébe újonnan belépő, bölcsész végzettségű munkatársak a kedvüket lelték. Kellemes életvitelt és elfoglaltságot jelentett egy kis kiadóvállalat működtetése vagy újság kiadása Párizsban és Rómában - így festett az amerikai titkosszolgálat külföldi tanulóéve. Wisner, Kennan és Allén Dulles ennél sokkal dírektebb módját is megta­ lálta annak, hogy a kelet-európai menekültek politikai buzgalmát és intellek­ tuális energiáit hasznosítsák és visszaáramoltassák a vasfüggöny mögé. Ez volt a Szabad Európa Rádió. Tervezése 1948 végén és 1949 elején kezdődött, de két évnél is hosszabb időbe telt, míg az adók végre sugározni kezdtek. Dulles lett az alapítója a Szabad Európa Bizottságnak (National Committee fór a Free Europe), a CIA által pénzelt számos frontszervezet egyikének az Egyesült Államokban. A Szabad Európa igazgatótanácsában helyet foglalt Eisenhower tábornok, Henry Luce, a Time, a Life és a Fortune magazin elnö­ ke, valamint Cecil B. DeMille hollywoodi producer - mindannyiukat Dulles és Wisner kérte fel a tisztségre, hogy általuk fedezzék a valódi menedzsmen­ tet. A rádiók a politikai és lélektani hadviselés hatékony fegyverei lettek.

„A zűrzavar heve" Wisner hőn remélte, hogy Allén Dulles lesz a központi hírszerzés követke­ ző igazgatója. Ezt remélte Dulles is, 1948 elején Forrestal felkérte Dullest, hogy folytasson szigorúan titkos vizs­ gálatot a CIA szervezeti gyengeségeinek feltárására. Az elnökválasztás napjá­ nak közeledtével Dulles már a végső simításokat végezte azon a jelentésen, amelyet beiktatási beszédének szánt az ügynökség igazgatói székébe. Meg volt ugyanis győződve arról, hogy Trumant legyőzi a republikánus Thomas Dewey, aki előlépteti őt az olyannyira áhított posztra. Az ötven évre titkosított jelentés11 részletekbe menő és kőkemény vádirat volt. Első vádpont: a CIA kötetekre rúgó papírhalmazt gyártott, amelyben azonban igen kevés tényanyag található (ha egyáltalán található) a kommu­ nista fenyegetésről. Második vádpont: az ügynökségnek nincsenek beépített kémei a szovjetek és csatlósaik között. Harmadik vádpont: Roscoe Hillenkoetter kudarcot vallott igazgatóként. A jelentés szerint a CIA még nem „megfelelő titkosszolgálat”, és „évekig tartó türelmes munka szüksé­ ges”, hogy sikerüljön átalakítani. Most leginkább egy határozott új vezetőre van szükség - akinek a kiléte nem is lehetett kétséges. Hillenkoetter kese­ rűen jegyezte meg, hogy ezzel a jelentéssel Allén Dulles mintegy rávéste nevét az igazgatói iroda ajtajára. Hanem amikor a dolgozat 1949 januárjá-

56 • E L S Ő

RÉSZ

bán az elnök asztalán landolt, Trumant már újraválasztották; Dulles viszont olyan szorosan kötődött a Republikánus Párthoz, hogy kinevezése politika­ ilag elképzelhetetlen volt. Hillenkoetter maradt, s emiatt az ügynökség való­ jában vezető nélkül működött. A Nemzetbiztonsági Tanács utasította ugyan Híllenkoettert, hogy szerezzen érvényt a jelentésben foglaltaknak, de erre sohasem kerüli sor. Washingtonban Dulles azt kezdte terjeszteni baráti körökben, hogy ha­ csak valami drasztikus javulás nem történik a CIA-ban, az elnöknek kataszt­ rófával kell számolnia külföldön. Egyetértő kórus kísérte szavait. Dean Acheson, aki ekkor már külügyminiszter volt, azt hallhatta, hogy a CIA „elolvadóban van a zűrzavar és a harag hevében”12. Informátora Kermit „Kim” Roosevelt, Theodore Roosevelt elnök unokája, Franklin D. Roosevelt elnök unokaöccse és a CIA közel-keleti és dél-ázsiai területi alosztályának jövendő igazgatója volt. Forrestal titkosszolgálati asszisztense, John Ohly figyelmez­ tette főnökét: „A CIA legnagyobb gyengesége személyi állományának milyen­ ségében és képességeiben rejlik, s azokban a módszerekben, ahogyan ezeket az embereket toborozzák.” Meglátása szerint a helyzet jellemzője a „teljes morális hanyatlás azoknak a jobban kvalifikált civileknek a körében, akik a CIA-ban szeretnének karriert csinálni, valamint sok rátermett munkatárs el­ vesztése, akik egyszerűen nem bírták elviselni ezt a helyzetet”. Sőt, ami még ennél is rosszabb, „az ügynökségnél még megmaradt hozzáértő munkatár­ sak legtöbbje elhatározta, hogy hacsak néhány hónapon belül nem követke­ zik be érdemi változás, feltétlenül távozni fognak. Ilyen nagymérvű káderveszteséggel az ügynökség olyan mély ingoványba süllyed, amelyből nehéz lesz kihúzni, már ha egyáltalán lehetséges lesz.” A CIA ennélfogva „lényegé­ ben mindörökre gyenge, de legjobb esetben is középszerű titkosszolgálat marad”13. Ezt az üzenetet fél évszázaddal később ugyanígy megfogalmazhat­ ták volna, mert pontosan leírná az ügynökségre leselkedő veszélyeket a szovjet kommunizmus bukását követő évtizedben. A jól képzett amerikai kémek sorai erősen hézagosak voltak, és jóformán egyetlen tehetséges külföldi ügy­ nök sem állt a CIA szolgálatában. Ám nem a CIA képességei jelentették az egyedüli problémát. A hideghá­ ború okozta szüntelen stressz felőrölte a nemzetbiztonsági elit új vezetőit. James Forrestal és George Kennan volt a szülőatyja a CIA fedett műveletei­ nek, és rájuk hárult az irányításuk is, de képtelennek bizonyultak ellenőrizni az általuk mozgásba hozott gépezetet. Kennan egyre inkább kiégett, és a Kong­ resszusi Könyvtár rejtekén keresett menedéket mindenki elől. Forrestal ide­ gei pedig felmondták a szolgálatot. 1949. március 28-án lemondott védelmi miniszteri posztjáról. Utolsó hivatali napján elborult aggyal azt nyöszörögte,

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 57

hogy már hónapok óta nem alszik. Dr. Wiíliam C. Menninger, az Egyesült Ál­ lamok legnevesebb pszichiátere átmeneti elmezavart állapított meg nála, és beutalta a Bethesda Haditengerészeti Kórház pszichiátriai osztályára. Ötven kísértetjárta éjszakát követően, élete utolsó órájában Forrestal egy görög verset másolt, és tolla megállt a nightingale szó közepén. Még leírta a „night” (éjszaka) szót, majd a mélybe vetette magát a tizenötödik emelet­ ről.14 A nightingale annak az ukrán ellenállási alakulatnak volt a fedőneve, amelyet Forrestal titkos hadviselésre képeztetett ki Sztálin ellen. Vezetői kö­ zött náci kollab órán sok is voltak, akik a második világháborúban ezreket gyilkoltak meg a német frontvonalak mögött. Tagjainak az a szerep jutott, hogy a CIA megbízásából ejtőernyővel ereszkedjenek le a vasfüggöny mögé.

Ötödik

fejezet

„Gazdag vak ember"

A második világháborúban az Egyesült Államok együtt küzdött a kommu­ nistákkal a közös ellenség, a fasizmus ellen. A hidegháborúban a CIA fasisz­ tákat is felhasznált a kommunisták elleni harcra. A hazafias érzelmű ameri­ kaiak az Egyesült Államok nevében vállalták ezeket a küldetéseket. Nem ép­ pen szerencsés szófordulattal élve Allén Dulles kijelentette: „Nem futhat a vonat anélkül, hogy ne szállna fel néhány náci párttag is."1 Kétmilliónál is több ember hányódott ide-oda Németország amerikai meg­ szállási övezetében. Sokan közülük itt kerestek kétségbeesetten menedéket a szovjet uralom terjeszkedő árnyéka elől.2Frank Wisner egyenesen a mene­ külttáborokba küldte az ügynökeit, hogy olyan missziókba szervezzék be a hontalanokat, amelyek szerinte „bátorítást adnak a szovjet világ ellenállási mozgalmainak, és kapcsolatot teremtenek az illegalitásban élőkkel"'. Az volt az álláspontja, hogy a ClA-nak „a szovjet világból jött menekülteket az USA nemzeti érdekeinek megfelelően kell felhasználnia”. A központi hírszerzés igazgatójának ellenvetéseivel mit sem törődve fegy­ vert és pénzt akart küldeni nekik. Az ügynökség történetírói szerint különö­ sen a szovjet menekültekre volt igen nagy szükség „tartalékként egy esetle­ ges háborús válság kitörésekor’’4, habár „reménytelen megosztottság volt ta­ pasztalható az egymással ellentétes célokért küzdő, különböző nézeteket valló és etnikai összetételű csoportok között". Wisner utasításai alapján kezdődött el az ügynökség első félkatonai had­ művelete - az első azon akciók hosszú sorában, amelyekben külföldi ügynö-

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 59

kök ezrei lelték halálukat. Ennek teljes története csak egy 2005-ben napvilág­ ra került CIA-tanulmány révén kezdett ismertté válni.5

„Minél kevesebbet mondunk a törvényjavaslatról, annál jobban járunk" Wisner ambíciói előtt azonban 1949 elején komoly akadályok tornyosul­ tak. Az ügynökségnek jogilag nem volt mandátuma arra, hogy bármely más ország ellen titkos akciót hajtson végre. Nem rendelkezett alkotmányos fel­ hatalmazással a Kongresszustól, sem pedig ilyen célokra jogszerűen felhasz­ nálható költségvetéssel. Még mindig az Egyesült Államok törvényein kívül működött. 1949 februárjának elején a központi hírszerzés igazgatója magánbeszél­ getést folytatott a georgiai Cári Vinsonnal, a Képviselőház Fegyveres Szolgá­ latok Bizottságának (Home Armed Services Committee) demokrata párti el­ nökével. Hillenkoetter felhívta a figyelmet arra, hogy a Kongresszusnak hiva­ talosan, törvényhozás útján kell áldását adnia a CIA-ra, és a lehető leghama­ rabb költségvetést kell megszavaznia a számára. Az ügynökség ugyanis már tetőtől talpig bele volt bonyolódva különböző műveletekbe, és sürgősen jogi biztosítékokra volt szüksége. Miután bizalmasan közölte aggályait a Képvi­ selőház és a Szenátus néhány tagjával, Hillenkoetter megfontolásra benyúj­ totta nekik a Központi Hírszerző Ügynökség létrehozásáról szóló, 1949. évi törvény (CentralIntelligence Agency Act) tervezetét. Mindössze nagyjából fél óra hosszat tartott a titkos értekezlet, amelyen megvitatták. „Egyszerűen csak közölnünk kell a Házzal, hogy vegyék tudomásul a dön­ tésünket, és nem tudunk válaszolni az esetleg felmerülő kérdésekre" - kö­ zölte Vinson a kollégáival. Dewey Short missouri képviselő, a Képviselőház Fegyveres Szolgálatok Bizottságának republikánus korelnöke egyetértett az­ zal, hogy „mérhetetlen ostobaság” lenne a tervezetet nyilvános vitára bocsá­ tani. „Minél kevesebbet mondunk a törvényjavaslatról, annál jobban járunk mindannyian.”4 A Cl A létrehozásáról szóló törvényjavaslatot sikerült is keresztülvinni a Kongresszuson 1949. május 27-én. Elfogadásával a törvényhozás az elkép­ zelhető legszélesebb jogkörökkel ruházta fel az ügynökséget. Egy generáció­ val később szokássá vált, hogy amerikai kémeket az alkotmány megsértésé­ nek vádjával perbe fogjanak. Csakhogy a törvény elfogadása és a kongresszu­ si éberség szellemének feltámadása között eltelt huszonöt évben a CIA csak az Egyesült Államokon belül nem rendelkezett a titkosrendőrséget megillető jogosítványokkal. A törvény felhatalmazta az ügynökséget, hogy lényegében

60 • E L S Ő

RÉSZ

mindent megtegyen, amit csak jónak lát, amennyiben a Kongresszus éven­ ként megszavazandó költségvetési csomag formájában biztosítja rá az anya­ gi fedezetet. Ezt a titkos költségvetést a mindössze néhány képviselőből álló Armed Services Subcommittee (Fegyveres Szolgálatok Albizottsága) hagyta jóvá, amit azután a kedvezményezettek úgy értelmeztek, hogy jogi felhatal­ mazást kaptak bármilyen titkos művelet végrehajtására. Az egyik igennel szavazó képviselő évekkel később, már az Egyesült Államok elnökeként, markáns tömörséggel foglalta össze e hallgatólagos megegyezés lényegét. Ha titkos, akkor jogszerű, jelentette ki Richard M. Nixon. A ClA most már megszabadult a póráztól. A könyveletlen anyagi források - a Pentagon költségvetésében meghamisított tételekkel álcázott, követhe­ tetlen pénzmozgás - révén az ügynökség korlátlan cselekvési szabadságot élvezett. Az 1949. évi törvény egyik kulcsfontosságú záradéka lehetővé tette a C1Anak, hogy évente száz külföldi állampolgárt engedjen be az USA-ba a nem­ zetbiztonságra hivatkozva, biztosítva számukra az „állandó ott-tartózkodást, tekintet nélkül a bevándorlási törvény vagy bármely más jogszabály alapján fennálló befogadhatatlanságukra”. Ugyanazon a napon, amikor Truman el­ nök aláírásával az 1949. évi CIA-törvényjavaslat törvényerőre emelkedett, Willard G. Wyman kétcsillagos tábornok, az ügynökség Különleges Műveleti Hivatalának vezetője közölte az amerikai bevándorlási tisztviselőkkel, hogy egy bizonyos Nyikolaj Lebegy nevű ukrán személy7 „értékes segítséget nyújt az ügynökségnek Európában"0. Az újonnan elfogadott törvény értelmében a CIA az Egyesült Államokba csempészte Lebegyet. Az ügynökség nyilvántartásában a Lebegy által irányított ukrán csoport „terrorista szervezetként” szerepelt. Lebegyet a lengyel belügyminiszter 1936os meggyilkolása miatt bebörtönözték, ahonnan három évvel később, Lengyelország német megtámadásakor szabadult. A nácikat természetes szövetséges­ ként kezelte. Embereit a németek két zászlóaljba szervezték (ezek egyike volt a Nightingale fedőnevű alakulat), amelyek azután a Kárpátokban harcoltak, túlélték a háborút, és az ukrán erdőségekben meghúzódva kísértették Forrestal védelmi minisztert. Lebegy Münchenben önjelölt külügyminiszterként lépett fel, és a CIA szolgálatába ajánlotta partizánjait a Moszkva elleni akciókhoz. Az Igazságügyi Minisztérium ukránok, lengyelek és zsidók meggyilkolá­ sáért háborús bűnösnek nyilvánította Lebegyet. Ám a kiutasítására irányuló minden erőfeszítés kudarcot vallott, miután Allén Dulles személyesen írt le­ velet a szövetségi bevándorlásügyi megbízottnak, azt állítva, hogy Lebegy „felbecsülhetetlen érték az ügynökség számára”, és „kiemelt fontosságú műveletekben” nyújt segédkezet.9

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

TUDTUNK" *61

A CIA-nak „korlátozottak voltak a lehetőségei hírszerzési adatok gyűjté­ sére a Szovjetunióról, és úgy érezte, ki kell használnia minden alkalmat, bármilyen csekély is a siker valószínűsége, vagy bármilyen kétes elem is az ügynök10 - állítja az ukrán hadműveletről szóló titkos ügynökségi történetírás. - Az emigránscsoportok, még a kétes múlttal rendelkezők is, gyakran az egyetlen alternatívát jelentették a tétlenséggel szemben." így hát „sok emigránscsoport sötét bűnökkel terhelt háborús előéletére is hajlandók vol­ tak fátylat borítani, amennyiben felértékelődtek a CIA számára”. 1949-re az Egyesült Államok készen állt arra, hogy lényegében bármilyen gazemberre] együttműködjön a Sztálin elleni harcban. Lebegy pedig pontosan beleillett ebbe a képbe.

„Nem akartunk belenyúlni'1 Ahogyan Reinhard Gehlen tábornok is.11 A második világháború idején Gehlen tábornok Hitler katonai elhárítása, az Abwehr egyik vezetőjeként kémtevékenységet folytatott a szovjetek ellen a keleti fronton. A dölyfös és ellentmondást nem tűrő, ravasz ember esküdözött, hogy van egy „jó németekből” álló hálózata, amely kész az orosz vona­ lak mögött kémkedni az amerikaiak javára. Gehlen erről így nyilatkozott: „Kezdettől fogva a következő meggyőződés motivált: a leszámolás a Kelet és a Nyugat között elkerülhetetlen. Minden német kötelessége, hogy ebből a harcból kivegye a részét, s olyan helyzetbe hozza Németországot, hogy véghez tudja vinni a reá háruló küldetéseket a nyugati keresztény civilizáció közös védelmében.” Az Egyesült Államoknak szüksége van „az együttműködésre a legkiválóbb német férfiakkal {...] ha a nyugati kultúrát meg akarjuk védeni”. Az a hírszerző hálózat, amelyet az amerikaiak rendelkezésére kívánt bocsátani, „kimagasló német hazafiak egy csoportja, akik jó németek, ugyanakkor ideológiailag a nyugati demokráciák oldalán állnak”. A hadsereg, noha bőkezűen finanszírozta Gehlen tevékenységét, képtelen volt ellenőrizni a szervezetet, ezéTt ismételten megkísérelte átpasszolni a CIAnak. Richard Helms több embere hevesen ellenezte ezt a próbálkozást. Egyi­ kük írásban is rögzítette visszatetszését, amiért olyan hálózattal kell dolgoz­ nia, amelynek tagjai „ismert náci múlttal rendelkező SS-tagok”. Egy másikuk arra figyelmeztetett, hogy „az amerikai titkosszolgálat olyan, mint egy gazdag vak ember, aki az Abwehrt használja vakvezető kutyaként. Az egyetlen baj az, hogy a póráz túl hosszú.”12Maga Helms is jól megalapozott aggodalmát fejez­ te ki amiatt, hogy „az oroszok kétségkívül tudnak erről a műveletről”13.

62 • EL SŐ

RÉSZ

„Nem akartunk belenyúlni a dolgok menetébe - mondta Peter Sichel, aki abban az időben a németországi műveleteket irányította a CIA-központbóL Az egésznek semmi köze sem volt ugyan az erkölcshöz vagy az etikához, de annál több a biztonsághoz,”14 Végül azután 1949 júliusában, a hadsereg szüntelen nyomásának enged­ ve, a C1A átvette a Gehlen-csoportot. A München közelében, egy korábbi náci főhadiszálláson berendezkedő Gehlen prominens háborús bűnösök tu­ catjait üdvözölhette köreiben. Amitől Helms és Sichel mindig is tartott, a ke­ letnémet és a szovjet elhárítás a legmagasabb szintig beépült a Gehlen-csoportba. A legkártékonyabb vakond csak jóval az után bújt ki a földből, hogy a G ehlen-csoport Nyugat-Németország nem zeti titkosszolgálatává inkarnálódott. Ekkor tudódott csak ki, hogy az, aki már régóta Gehlen kém­ elhárító szolgálatának főnöke volt, mindvégig Moszkvának dolgozott. Steve Tanner, a müncheni ClA-bázís egyik fiatal tisztje szerint Gehlen meggyőzte az amerikai hírszerző tiszteket arról, hogy egyenesen a szovjet­ hatalom szívének irányuló akciókat tud lebonyolítani, „És tekintettel arra, hogy milyen nehéz helyzetben voltunk - emlékezett vissza Tanner ostoba­ ságnak tűnt volna, ha nem próbáljuk meg.”15

„Nem ülünk ölbe tett kézzel" A Yale Egyetemről frissen kikerült Tanner a hadsereg hírszerzési veteránja volt, akit Richard Helms 1947-ben alkalmazott az első kétszáz CIA-tiszt egyi­ keként, akik a szolgálati esküt letették. Münchenben azt a feladatot kapta, hogy szervezzen be olyan ügynököket, akik információt tudnak szerezni az Egyesült Államok számára a vasfüggönyön túlról. Münchenben és Frankfurtban csaknem minden jelentősebb szovjetunió­ beli és kelet-európai nemzet képviseltette magát legalább egy, önnön jelentő­ ségét alaposan túlértékelő emigránscsoporttal, amely mind a CIA-tól várt segítséget. A Tanner által potenciális kémként számításba vettek soraiban akadtak olyan kelet-európaiak, akik a háború alatt Németország oldalán áll­ tak az oroszok ellen. Voltak közöttük „fasiszta múltú emberek is, akik úgy próbálták átmenteni a karrierjüket, hogy hasznosnak mutatkoznak az ameri­ kaiak számára” - vélekedett Tanner, és bizalmatlan volt velük szemben. Megfigyelése szerint a nem oroszok „mélységesen gyűlölték az oroszokat, és automatikusan a mi oldalunkon álltak”. Mások, akik a Szovjetunió távoli tagköztársaságaiból menekültek el, túldimenzionálták saját erejüket és befolyá­ sukat. Tanner így vélekedett róluk: „Ezeknek az emigránscsoportoknak az volt a fő céljuk, hogy meggyőzzék az USA kormányzatát a fontosságukról és

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 63

arról a képességükről, hogy segíteni tudnak az amerikai kormánynak; ezáltal reméltek támogatást valamilyen formában.” Tanner, minthogy Washingtonból nem kapott irányelveket, maga határoz­ ta meg őket a következőképpen: ha meg akarják kapni a CIA támogatását, az emigránscsoportok hazai bázison szerveződjenek, ne pedig müncheni kávéházakban; kapcsolatot kell tartaniuk országaik szovjetellenes szerveződései­ vel, és nem kompromittálhatják magukat a nácikkal való szoros együttmű­ ködéssel. Hosszú és gondos mérlegelés után 1948 decemberében végre úgy ítélte meg, hogy sikerült egy ukrán csapatot találnia, amely megérdemli a CIA támogatását. A társaság a Legfelsőbb Tanács Ukrajna Felszabadításáért hangzatos névvel illette magát. Müncheni tagjai a hazai földön harcolók po­ litikai képviselőiként léptek fel. Tanner azt jelentette a központnak, hogy a Legfelsőbb Tanács erkölcsileg és politikailag egyaránt megbízható, 1949 tavaszát és nyarát Tanner azzal töltötte, hogy előkészítette ukrán pártfogoltjainak beszívárogtatását a vasfüggöny mögé. Ezek az emberek futár­ ként érkeztek a Kárpátok hegyeiből hónapokkal korábban, az ukrajnai föld­ alatti mozgalomtól hozván üzenetet, amelyet vékony papírlapokra írtak, majd kötegekbe hajtogattak, és összevarrtak. A CIA-bázison a papírszeleteket olyan erős, elszánt ellenállási mozgalom bizonyítékának tekintették, amely képes hírszerzési adatokkal szolgálni az Ukrajnában zajló eseményekről, és figyel­ meztetni a Nyugat-Európa elleni esetleges szovjet támadásra. A központban még nagyobbak voltak az elvárások. A CIA úgy vélte, hogy „e mozgalom léte kihatással lehet egy nyílt konfliktus kimenetelére az Egyesült Államok és a Szovjetunió között”. Tanner szolgálatába fogadta egy magyar repülőgép vakmerő személyze­ tét, amely néhány hónappal korábban Münchenbe térített egy magyar polgá­ ri légi járatot. Wyman tábornok, a CIA különleges műveleti igazgatója, július 26-án hivatalosan is jóváhagyta az akciót. Tanner személyesen felügyelte ügynökei morzeoktatását és íegyverhasználati kiképzését. Azt tervezte, hogy kettcn közülük ejtőernyővel leereszkednek Ukrajnában, és összeköttetést létesítenek a CIA és a partizánok között. Csakhogy a CIA senkit sem ismert Münchenben, akinek tapasztalata lett volna ejtőernyős ügynökök ellenséges vonalak mögé juttatásában. Tanner végül csak felhajtott valakit. „Egy szerbamerikai kolléga, akinek a második világháborúban sikerült ejtőernyővel le­ ereszkednie a németek által megszállt Jugoszláviában, megtanította az em­ bereimet arra, hogyan ugorjának ki és érjenek földet. Az egész kiképzés tisz­ ta őrület volt! Hogy tudsz hátrabukfencet vetni karabéllyal az oldaladon a földhöz ütődéskor kapott lendülettel?” Pontosan az ilyesfajta akciókról híresült el az OSS annak idején.

64 * E L S Ő

RÉSZ

Tanner óva intett a túlzott elvárásoktól. „Tudatában voltunk annak, hogy a nyugat-ukrajnai erdőkben bujkáló alakulataink aligha fogják tudni, mi megy végbe Sztálin fejében, mármint a fontos politikai fejleményeket/' „Úgy gon­ doltuk, legalább dokumentumokat be kéne szerezniük, zsebbe való kacatokát, ruhát, cipőt/’ Ahhoz, hogy valódi kémhálózatot hozhassanak létre a Szov­ jetunióban, a ClA-nak el kell látnia őket az álcázás alapelemeivel - a szovjet élet mindennapi kellékeivel. Ezek az akciók, mondta Tanner, ha sosem szol­ gáltak is sok lényeges hírszerzési adattal, komoly szimbolikus üzenetet hor­ doztak. „Megmutatták Sztálinnak, hogy nem ülünk ölbe tett kézzel És ez önmagában is fontos volt, mert azt megelőzően egy nagy semmit sem tet­ tünk, ami a saját országában véghezvitt akciókat illeti." 1949. szeptember 5-én Tanner emberei a levegőbe emelkedtek abban a C47-esben, amelyet a gépet Münchenbe térítő magyarok vezettek. Harci dalo­ kat énekelve ugrottak ki a kárpáti éjszaka sötétjébe, s valahol Lvov városa közelében értek földet. Az amerikai titkosszolgálat ezennel behatolt a Szov­ jetunióba. A 2005-ben nyilvánosságra hozott CIA-törlénet tömör összefoglalását adja annak, ami ezután történt: „A szovjetek gyorsan likvidálták az ügynököket.”

„Mit rontottunk el?" A hadművelet mindennek ellenére nagy eufóriát váltott ki a CIA központ­ jában. Wisner máris terveket kezdett szövögetni, hogy küldjenek ki inég több embert, akik kémhálózatokat szerveznek disszidensekből amerikai támoga­ tást élvező ellenálló gócokat hoznak létre, és időben figyelmeztetik a Fehér Házat a szovjet katonai támadásra. A CIA ukrán ügynökök tucatjait dobta át légi és szárazföldi úton. Csaknem mindegyiküket elfogták. A szovjet elhárílótisztek arra kényszerűétték a foglyokat, hogy félrevezető információ­ kat küldjenek vissza - minden rendben megy, küldjétek még több fegyvert, pénzt, embert. Azután kivégezték őket. Az ügynökség krónikása szerint öt éven át tartó „sikertelen akciók” után „a CIA felhagyott ezzel a kísérlettel”. Továbbá megállapítja: „Végső soron az ügynökség arra irányuló erőfeszí­ tése, hogy ukrán ügynökök felhasználásával hatoljon be a vasfüggöny mögé, végzetes és tragikus hiba volt.” Wisnert azonban nem lehetett eltántorítani. Új félkatonai kalandokba bo­ csátkozott Európa-szerte. 1949 októberében, négy héttel az után, hogy az első ejtőernyősök leeresz­ kedtek Ukrajnában, Wisner a britekkel arra szövetkezett, hogy felkelőket jut­ tasson el a kommunista Albániába, Európa legszegényebb és legelszigetel-

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 65

tebb országába. Ezt a sivár balkáni terepet termékeny talajnak látta arra, hogy száműzött királypártiakból, továbbá a Rómában és Athénban élő jöttment szimpatizánsokból ellenálló sereget hozzon létre rajta. Az első kommandós bevetésre kilenc albán ügynök indult útnak Máltából egy hajó fedélzetén. Hármat a partra szállás után azonnal megöltek, a többieket pedig levadászta a titkosrendőrség. Wisnernek azonban sem ideje, sem kedve nem volt az önvizsgálatra. Még több albánt szervezett be, küldött át Münchenbe ejtőer­ nyős kiképzésre, majd telepített át az athéni bázisra, amely saját repülőtér­ rel, légiflottával és néhány vagány lengyel pilótával büszkélkedhetett. Az ügynökök kiugrottak Albánia felett, és egyenesen a titkosrendőrség karjaiban kötöttek ki. Mindegyik kudarcba fulladt akciót egyre kétségbeeset­ tebb igyekezet követte, mind felületesebb kiképzéssel és mind remény vesztettebb albánokkal, akiknek fogságba esése egyre előre láthatóbb volt. A túl­ élő ügynökök Athénba visszaküldött üzeneteit pedig fogvatartóik diktálták. „Mit rontottunk el?” - tűnődött John Limond Hart, az albánokért felelős CIA-tiszt Rómában. Évekbe telt, mire a CIA végre ráébredt, hogy a szovjetek kezdettől fogva tudlak a művelet minden részletéről. Ügynökeik beszivárog­ tak a németországi kiképzőtáborokba. A római, athéni és londoni albán menckíiltközüsségekben hemzsegtek az árulók. És James J. Angleton, aki a CIAközpontban a titkos műveletek biztonságának felelőse és a CIA őrző-védője volt a kettős ügynökök ellen, minden egyes küldetést gondosan koordinált legjobb barátjával a brit titkosszolgálatban: Kim Philby szovjet kémmel, az ügynökség londoni összekötőjével. Philby a Pentagon egyik biztonságot nyújtó irodájából dolgozott Moszk­ vának, közvetlenül a Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsának ülésterme mellett. Barátságát Angletonnal a gin hideg csókja és a whisky baráti ölelése pecsételte meg. Bámulatos teherbíró képességű nagyivó volt, aki simán benyakait napjában egy egész üveggel; a példáját híven követő Angleton pedig a legjobb úton haladt afelé, hogy ő legyen a CIA egyik legnagyobb alkoholis­ tája, amely címet csak kemény verseny árán lehetett megszerezni. Több mint egy éven át, sok-sok folyékony ebéd előtt vagy után Angleton rendre átadta Philbynek minden ejtőernyős bevetésre Albániába küldött ClA-ügynök föl­ det érési zónájának pontos koordinátáit. Noha kudarcot kudarc, halált halál követett, a missziók négy éven át folytatódtak. Durván kétszáz külföldi CIAügynök lelte így a halálát. Minderről azonban az amerikai kormányban csak­ nem senki sem tudott, hiszen szupertitkos dologról volt szó. Amikor az albániai küldetés véget ért, Angletont előléptették a kémelhárí­ tás főnökévé. Húsz éven át volt hivatalban. Ebéd utáni részegségében, amikor tudati állapota kifürkészhetetlen rejtély, agyának befogadóképessége pedig

66 • E L S Ő

RÉSZ

fekete lyuk volt, továbbadott minden akcióra és ügynökre vonatkozó határo­ zatot és döntést, amelyet a ClA a szovjetekkel kapcsolatban hozott. Azt kezd­ te hinni, hogy egy szovjet szuperagy által irányított összeesküvés manipulálja az amerikaiak világlátását, s hogy egyedül ő képes felfogni a megtévesztés igazi mélységeit. A CLAMoszkva ellen irányuló misszióit sötét útvesztőbe vezette.16

„Alapvetően rossz elképzelés" 1950 elején Wisner újabb támadást rendelt el a vasfüggöny ellen. A megbí­ zást Bili Coffin, a müncheni ClA-állomás egy másik, Yale-en végzett munka­ társa kapta. Az újonc Coffinban lobogó heves antikommunista tüzet lelkes szocialista mivolta tette különlegessé. „A cél nem mindig szentesíti az eszközt - mondta Coffin a ClA-ban töltött éveiről de egyedül a cél az, ami szentesítheti.”17 Coffin családi kapcsolatok révén került a ClA-hoz. Sógora, Frank Lindsay, Wisner kelet-európai operációs tisztje szervezte be. „Azt mondtam nekik, amikor beléptem a CIA-ba: »Nem akarok kémkedni, hanem titkos politikai munkát akarok végezni« - emlékezett vissza 2005-ben. - A kérdés ez volt: képesek-e az oroszok földalatti tevékenységre? És ez akkoriban morálisan teljesen elfogadhatónak látszott számomra.” Coffin a második világháború utolsó két évében az amerikai haderő szovjet parancsnokokhoz rendelt össze­ kötő tisztjeként szolgált. A háború után része volt abban a könyörtelen mű­ veletben, amelynek során szovjet katonákat és hadifoglyokat erőszakkal te­ lepítettek haza. Ez súlyos bűntudattal terhelte meg, amely befolyásolta elha­ tározását, hogy a CIA soraiba lépjen. „Saját szememmel láttam, hogy amit Sztálin művel, a mellett Hitler alkal­ masint csak kiscserkésznek tűnhet - mondta Coffin. - Nagyon szovjetellenes voltam és nagyon oroszpárti.” Wisner a Szolidárisok nevű orosz csoportra tette fel a pénzét - ez a szerve­ zet Hitler után a lehető legjobboldalibb volt Európában. Csak az a maroknyi CIA-tiszt - köztük Bili Coffin - tudott együtt dolgozni velük, aki beszélt oro­ szul. A CIA és a Szolidárisok először röplapokat csempésztek a kelet-német­ országi szovjet laktanyákba. Ezután röpiratok ezreit tartalmazó léggömbö­ ket indítottak útnak, majd négyes csoportokban deszantosokat dobtak le fel­ ségjelzés nélküli repülőgépekről olyan messzire elmerészkedve keleten, mint Moszkva külvárosai. A szolidáris ügynökök egyenként lebegtek alá Oroszor­ szág felett, és egyenként vadászták le, fogták el és ölték meg őket. A CIA ismét a titkosrendőrség kezére juttatta ügynökeit. „Alapvetően rossz elképzelés volt - mondta Coffin jóval az után, hogy

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 67

otthagyta a CIA-t, és William SIoane Coffin tiszteletes néven ismertté vált a Yale Egyetem lelkészeként és az egyik legszenvedélyesebb háborúellenes szónokként az 1960-as évek Amerikájában. - Teljesen naivak voltunk Ame­ rika erejének felhasználását illetően.” Csaknem egy évtizednek kellett eltel­ nie, amíg végre az ügynökség beismerte, hogy - saját szavaival élve - „az emigránsok segítése abból a feltételezésből kiindulva, hogy fennáll a hábo­ rú lehetősége a Szovjetunióval, vagy a forradalom a Szovjetunióban, nélkü­ lözte a realitásokat”18. Mindent egybevetve, külföldi CIA-ügynökök százait küldték halálba Orosz­ országban, Lengyelországban, Romániában, Ukrajnában és a balti államok­ ban az 1950-es években. Sorsukat nem örökítették meg, nem vezettek róluk nyilvántartást, és a kudarcokért nem büntettek meg senkit. Küldetésükre úgy tekintettek, mint az Egyesült Államok nemzeti túlélésének egyik eszközére. Mert mindössze néhány órával azelőtt, hogy Tanner emberei 1949 szeptem­ berében elindultak volna első bevetésükre, egy Alaszkából felszálló harci repülőgép személyzete radioaktivitás nyomait észlelte a légkörben. A mérési eredményeket még javában elemezték, amikor szeptember 20-án a CIA ma­ gabiztosan deklarálta, hogy a Szovjetunió még legalább négy éven át nem lesz képes atomfegyvert gyártani. Három nappal később Truman közölte a világgal, hogy Sztálin atombom­ bával rendelkezik. Szeptember 29-én a CIA tudományos hírszerzésért felelős alosztályának igazgatója jelentette, hogy hivatala képtelen ellátni feladatát. Hiányzott az a tehetség és tudás, amellyel nyomon követhették volna Moszkva erőfeszíté­ seit a tömegpusztító fegyverek gyártására. A jelentés szerint az ügynökség munkája a szovjet atomfegyverekkel kapcsolatban minden szinten „csaknem totális kudarcnak” bizonyult; kémei nem tudtak tudományos vagy műszaki adatokat szerezni a szovjet bombáról, elemzői pedig csak találgatásokra szo­ rítkoztak, Az igazgató arra figyelmeztetett, hogy e kudarc folyományakép­ pen „katasztrofális következmények” fenyegetik az Egyesült Államokat.19 A Pentagon tombolva utasitotta a CIA-t, telepítsen ügynököket Moszkvá­ ba, hogy ellopják a Vörös Hadsereg katonai terveit. Erre Richard Helms így emlékezett vissza: „Akkoriban annak a lehetősége, hogy bármilyen informá­ tort toborozzunk és eljuttassunk oda, ugyanolyan valószerűtlen volt, mintha rezidens kémeket akartunk volna a Marsra telepíteni.” Majd pedig minden előjel nélkül, 1950. július 25-én az Egyesült Államok­ nak olyan meglepetésszerű támadással kellett szembenéznie, amely a har­ madik világháború vízióját idézte fel.

Ható dik

fej e z e t

„Öngyilkos küldetések voltak"

A koreai háború volt a C1A első nagy erőpróbája, s ennek a háborúnak köszönhette az ügynökség első igazi vezetőjét Walter Bedell Smith tábornok személyében. Truman elnök még a háború kitörése előtt felkérte a CIA meg­ mentésére, de moszkvai amerikai nagyköveti szolgálata után a tábornok olyan súlyos fekéllyel tért haza, hogy majdnem belehalt. Amikor a koreai invázió híre megérkezett, éppen a Walter Reed Katonai Kórházban feküdt, ahol gyom­ rának kétharmadát eltávolították. Truman ott könyörgött neki a betegágyá­ nál, ő viszont egy hónapos haladékért esedezett; addigra kiderül, hogy egy­ általán életben marad-e. Majd a felkérés paranccsá változott, és Bedell Smith a központi hírszerzés négy éven belüli negyedik igazgatója lett. A tábornok azt kapta feladatul, hogy ismerje ki a Kreml titkait, és pontos elképzelése volt ennek esélyeiről. „Mindössze két személyt ismerek, aki eset­ leg képes erre - mondta annak az öt szenátornak, aki jóváhagyta a kinevezé­ sét azon az augusztus 24-ei meghallgatáson, ahol először viselte az újonnan kapott negyedik csillagot, az elnök fájdalomdíját. - Egyikük az Úristen, a másik pedig Sztálin, és meg nem tudom mondani, hogy az Úristen képes-e rá, mert ahhoz tudnom kellene, elég közeli kapcsolatban áll-e Joe bácsival,* hogy kiismerje magát rajta.”1Arról, hogy mi várja a CIA-ban, így vélekedett: „A legrosszabbra számítok, és biztosan tudom, hogy nem fogok csalódni.” Rögtön azután, hogy októberben átvette hivatalát, látnia kellett, hogy döbbe* Az Uncle Joe kifejezés Joszif V. Sztálinra (angolul Joseph Staiin) vonatkozik. (A ford.)

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 69

netes káoszt örökölt. „Érdekes látvány végignézni magukon, emberek - szó­ lalt meg, amint az első értekezleten végigjáratta a szemét az asztal körül ülő­ kön de még érdekesebb lesz látni, hányán lesznek itt maguk közül még néhány hónap múlva is.”2 Bedell Smith erőszakosan önkényes természetű volt, megsemmisítőén szarkasztikus, és nem tűrhette a tökéletlenséget. Wisner vég nélkül húzódó, kétes műveletei miatt fortyogott benne a düh. „Ide ment el minden pénz” mondta, és „az ügynökség összes többi részlege fenntartással volt iránta’’3. Hivatali idejének első hetében azzal is szembesülnie kellett, hogy Wisner a külügynek és a Pentagonnak jelent, nem pedig a központi hírszerzés igazga­ tójának. Féktelen haragjában közölte a titkos műveleti főnökkel, hogy ezen­ nel vége a kalózkodásnak.

„Lehetetlen feladat" Az elnök elvárásainak megfelelően a tábornok megpróbálta megmenteni az ügynökség elemző alosztályát, amelyet „a CIA szívének és lelkének” neve­ zett.4 Felülvizsgáltatta a titkosszolgálati jelentések készítésére vonatkozó hi­ vatali eljárásrendet, végül pedig rábeszélte Sherman Kentet, aki a Központi Hírszerző Csoport gyászosra sikeredett első napjaiban elmenekült Washing­ tonból, hogy térjen vissza a Yale-ről, és dolgozzon ki egy országértékelési rendszert, begyűjtve a kormányzattól a lehető leghasználhatóbb hozzáfér­ hető információkat. Kent „lehetetlen feladatnak”5 nevezte a megbízást. Vég­ tére is, jelentette ki, „a becslés az a tevékenység, amelyre akkor fanyalodunk, ha nincsenek konkrét ismereteink”.6* Mindössze néhány nappal az után, hogy Bedell Smith átvette hivatalát, Truman találkozóra készült Douglas MacArthur tábornokkal a csendes-óceá­ ni Wake-szigeten. Az elnök a CIA lehető legkorrektebb hírszerzési informá­ cióit kérte be Koreáról. Mindenekelőtt a kommunista Kína esetleges hadba lépéséről kívánt tájékozódni. MacArthur, akinek csapatai már messze beha­ toltak Észak-Koreába, határozottan kijelentette, hogy a kínaiak sohasem fog­ nak támadni. A CIA jóformán semmit sem tudott arról, mi is zajlik Kínában. 1949 októ­ berében, miután Mao Ce-tung elűzte Csang Kaj-sek nemzeti hadseregét, és kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot, az amerikai kémek egy maroknyi kivé­ * A megjegyzés lényege csak az angol eredetiben érthető jól. A szöveg arra az ors2ágértékelésre (national estimates) utal, amelyet a CIA a későbbiekben majd éven­ te készít minden országról. Az estímale szó pedig becslést is jelent, és Kent itt ilyen értelemben használja. (A ford.)

70 • E L S Ő

RÉSZ

tellel mindannyian Hongkongba vagy Tajvanra menekültek. A Mao miatt már amúgy is kutyaszorítóba került CIA-t MacArthur teljesen megbénította, mert gyűlölte a hivatalt, és mindent megtett, ami tőle telt, hogy ügynökei be ne tehessék a lábukat a Távol-Keletre. Noha a CIA kétségbeesetten próbálta rajta tartani a szemét Kínán, az OSS-től örökölt külföldi ügynökhálózat túl gyenge volt ehhez a feladathoz. Nem volt azonban jobb minőségű az ügynökség kutatómunkája, adatelemzése és ezeken alapuló helyzetjelentése sem. A ko­ reai háború kezdetekor négyszáz ClA-elemzö dolgozott a Truman elnöknek szánt napi titkosszolgálati jelentéseken, de ezek kilencven százaléka a Kül­ ügyminisztérium iratanyagának újrafogalmazott változata volt, a maradék döntő része pedig értéktelen kommentár.7 A hadszíntéren a CIA szövetségesei két korrupt és megbízhatatlan vezető, Li Szin Mán dél-koreai elnök és a tajvani Kínai Köztársaság elnöke, Csang Kaj-sek titkosszolgálatai voltak. A szóban forgó országok fővárosaiba, Szöul­ ba és Tajpejbe tájékozódni érkező CIA-tiszteket első élményként a környező szántóföldek trágyázására használt fekália szúrós bűze fogadta. A megbíz­ ható információ éppoly véletlenszerű volt, mint az áramellátás vagy a folyó­ víz. A CIA olyan helyzetben találta magát, amelyben hamis barátok manipu­ lálták, kommunista ellenségek tették lóvá, és ki volt szolgáltatva a fabrikált hírszerzési adatokkal házaló pénzéhes menekültek kénye-kedvének.8Az 1950töl a hongkongi CIA-állomást igazgató Fred Schultheis a következő hat évet a használható információk kiválogatásával töltötte abból a szemétből, amelyet a kínai menekültek a koreai háború alatt adtak el az ügynökségnek. A CIA a szélhámosok által üzemeltetett papírgyárak szabadpiacának éltető eleme lett. A második világháború végnapjaitól 1949 végéig a Távol-Kelettel kapcsola­ tos títokgyűjtés egyetlen hiteles forrása az amerikai elektronikus hírszerzés volt. A boszorkányos ügyességű híradósok képesek voltak elfogni, lehallgatni és megfejteni a Moszkva és a Távol-Kelet között jövő-menő kommunista táv­ iratokat és kommünikéket. Majd hirtelen mélységes csend támadt, pontosan abban az órában, amikor Kim ír Szén észak-koreai vezető támadási szándéká­ ról konzultált Sztálinnal és Maóval. Egyszerre köddé vált Amerikának az a képessége, hogy kihallgassa a szovjet, kínai és észak-koreai hadászati terveket. A koreai háború előestéjén ugyanis szovjet kém férkőzött be a rejtjelfejtők idegközpontjába, Arlington Hallba, az erre a célra átalakított leányisko­ lába a Pentagon tőszomszédságában. Az ügynök, William Wolf Weisband nyelvismeretét hasznosítva oroszból angolra fordította a megfejtett üzenete­ ket. Weisbandet az 1930-as években szervezte be Moszkva, s most egymaga bénította meg az Egyesült Államok képességét a szovjetek rejtjelezett táv­ iratainak elolvasására. Bedell Smith hamar rájött, hogy valami végzetes do-

KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 71

lóg türtónt az amerikai elektronikus hírszerzéssel, és riasztotta a Fehér Há­ zat. A következmény az elektronikus hírszerzésre specializálódott, Nemzet­ biztonsági Íjgynök$ég(National Secwity Agency) nevű hivatal létrehozása volt, amely idővel akkorára nőtt és olyan hatalomra tett szert, hogy a CIA eltörpült mellette. Fél évszázaddal később a Nemzetbiztonsági Ügynökség a Weisband-ügyet „az USA történelme talán legjelentősebb hírszerzési vesz­ teségének” minősítette.9

„Nincsenek meggyőző előjelek" Az elnök 1950. október 11-én elutazott a Wake-szigetre. A CIA biztosítot­ ta, hogy meglátása szerint „nincsenek meggyőző előjelei annak, hogy a kom­ munista Kína valóban nagyszabású intervencióhoz szándékozna folyamod­ ni Koreában [...) feltéve, hogy a szovjetek nem döntenek egy globális háború mellett”10. Az ügynökség annak ellenére értékelte így a helyzetet, hogy há­ romszemélyes tokiói állomásától két vészjelzést is kapott. Először George Aurell igazgató jelentette, hogy a kínai nemzeti hadsereg egyik tisztje Man­ dzsúriából figyelmeztette: Mao 300 ezer fős sereget vont össze a koreai határ közelében. A központ azonban nem szentelt komolyabb figyelmet a hímek. Majd Bili Duggan, későbbi tajvani irodavezető erősködött, hogy a kínai kom­ csik (sic!) rövidesen bevonulnak Észak-Koreába. MacArthur tábornok vála­ szul letartóztatással fenyegette meg Duggant. A figyelmeztetések sohasem jutottak el a Wake-szigetre. A központ továbbra is arról tájékoztatta Trumant, hogy Kína semmilyen jelentős haderővel nem lép be a háborúba. Október 18-án, amint MacArthur csapatai északnak nyomultak a Jalu folyó és a kínai határ felé, a CIA azt je­ lentette, hogy „a koreai szovjet kaland kudarccal végződött”. Az ügynökség október 20-ai helyzetjelentése szerint a Jalunái felderített kínai erők csak az ottani vízi erőművek védelmében tartózkodnak a térségben. Október 28-án azt közölte a Fehér Házzal, hogy a szóban forgó kínai csapatok mindössze elszórtan harcoló önkéntesek. Október 30-án, miután az amerikai csapato­ kat megtámadták és súlyos veszteségeket okoztak nekik, a CIA ismét hang­ súlyozta, hogy nagyobb szabású kínai intervenció valószínűtlen. Néhány nappal később kínaiul tudó CIA-tisztek kihallgattak néhány foglyot, akiket az összecsapások során ejtettek, és megerősítették, hogy azok Mao katonái. Mindennek ellenére a CIA-központ még egyszer, utoljára azt állította, hogy Kína nem tör be nagy erőkkel az országba. Két nappal később 300 ezres kínai haderő zúdult az amerikaiakra, olyan elsöprő csapást mérve rájuk, hogy kis híján a tengerbe szorította őket.

72 • E L S Ő

RÉSZ

Bedell Smith döbbeneté határtalan volt. Joggal hitte, hogy a C1A dolga a nemzet megvédése a meglepetésszerű katonai támadásoktól. De az ügynök­ ség tévesen ítélte meg az elmúlt év minden globális válsághelyzetét: a szov­ jet atombombát, a koreai háborút és a kínai inváziót. 1950 decemberében, amikor Truman elnök országos szükségállapotot hirdetett ki, és visszahívta a tényleges szolgálatba Eisenhower tábornokot, Bedell Smith is fokozta ma­ gánháborúját, amelyet azért vívott, hogy a CIA-t professzionális hírszerző szolgálattá alakítsa át. Először is olyasvalaki után kellett néznie, aki kordá­ ban tudja tartani Frank Wisnert.

„Tagadhatatlan veszély" Csupán egyetlen név jöhetett szóba. 1951. január 4-én Bedell Smith beletörődött a megváltoztathatatlanba, és kinevezte Allén Dullest a CIA tervezési igazgatóhelyettesévé (a cím csak álcá­ zásra szolgált, mert a feladat valójában a titkos operatív akciók irányítása volt). A két emberről azonban hamar kiderült, hogy nem tudnak kijönni egy­ mással, ahogyan azt Tóm Polgár, a CIA munkatársa azonnal átlátta, amikor megfigyelte őket a központban: „Bedell nyilvánvalóan nem kedveli Dullest, és könnyű észrevenni, miért - emlékezett vissza. - Ha egy katonatiszt paran­ csot kap, végrehajtja. A jogász viszont megtalálja a módját, hogyan bújjon ki alóla. A ClA-ban a dolgok úgy alakultak, hogy a parancs nem több, mint egy vita kiindulópontja.” Wisner akcióinak száma ötszörösére nőtt a háború kezdete óta. Bedell Smith pedig úgy látta, hogy az Egyesült Államoknak nincs stratégiája az effé­ le konfliktusok kezelésére. Truman elnökhöz és a Nemzetbiztonsági Tanács­ hoz fordult. Valóban az az elvárás az ügynökséggel szemben, hogy támogas­ sa a fegyveres felkeléseket Kelet-Európábán? Kínában? Oroszországban? A Pentagon és a Külügyminisztérium válasza így szólt: igen, sőt még ennél is több. Az igazgató azon tűnődött, hogyan lehet mindezt megvalósítani. Wisner hónapról hónapra egyetemisták százait szervezte be, majd néhány hetes kom­ mandós kiképzés után féléves váltásban külföldre küldte őket, még több fris­ sen toborzottal töltve fel a helyüket. Azzal próbálkozott, hogy az egész világ­ ra kiterjedő katonai gépezetet építsen ki anélkül, hogy a professzionális ki­ képzés, a logisztikai háttér és a kommunikációs összeköttetés akár csak nyo­ mokban felfedezhető lett volna. Bedell Smith ott ült az íróasztalánál, a sós kekszet és langyos kását majszolgatta, amelyre gyomorműtéte óta ítéltetett, és haragja kétségbeeséssel párosult. Parancsnokhelyettese, Bili Jackson, aki egyben a központi hírszerzés igaz­

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 73

gatóhelyettese is volt, megelégelte az örökös kudarcokat, és lemondott, kije­ lentvén, hogy a C1A műveleteit az átláthatatlan zűrzavar jellemzi.11 Bedell Smithnek nem maradt más választása, mint hogy Dullest igazgatóhelyettes­ sé, Wisnert pedig titkos műveleti igazgatóvá léptesse elő. Amikor meglátta első CIA-költségvetésüket, majd szétvetette a méreg, A végösszeg 587 millió dollárra rúgott,1?ami tizenegy szeres növekedést jelentett 1948 óta. Ebből csak­ nem 400 milliót Wisner titkos műveleteire szántak - háromszor többet, mint hírszerzésre és elemzésre összesen. Ez „tagadhatatlan veszélyt jelent a CIA-ra mint hírszerző ügynökségre nézve - dühöngött Bedell Smith.13 - A műveleti farok fogja csóválni a hírszerző kutyát - figyelmeztetett. - A legfelsőbb vezetők arra kényszerülnek, hogy minden idejüket a műveletek irányításának szenteljék, és szükségszerűen el fogják hanyagolni a hírszerzést.” Ekkor kezdett a tábornok arra gyanakodni, hogy Dulles és Wisner valamit eltitkol előle. A 2002 után nyilvánosságra ho­ zott jegyzőkönyvek tanúsága szerint a napi értekezleteken, melyeken a C1A igazgatóhelyettesei és vezető beosztású munkatársai vettek részt, keresztkérdésekkel bombázta őket arról, mi is zajlik külföldön. Egyenes kérdéseire azonban rejtélyesen homályos válaszokat kapott - vagy egyáltalán semmit. Figyelmeztette Dullest és Wisnert, hogy ne „titkoljanak el” vagy „kozmeti­ kázzanak szerencsétlen kimenetelű eseteket vagy súlyos hibákat”. Utasította őket, hogy hozzanak létre és vezessenek részletes nyilvántartást félkatonai akcióikról fedőnevekkel, leírásokkal, célmegjelöléssel, kiadásokkal. Ennek azonban sohasem tettek eleget. „Elkeseredésében haragjának sokkal heve­ sebb megnyilvánulásaival illette őket, mint bárki mást” - írta Ludwell Lee Montague, személyes képviselője a Nemzetbiztonsági Tanácsban. Bedell Smith nem volt afféle ember, aki megijed a saját árnyékától. De dühítette és megrémítette a gondolat, hogy Dulles és Wisner „valamilyen tévképzetben fogant és végzetes katasztrófához vezető kalandba” sodorja a CIA-t, fogalma­ zott Montague. „Attól félt, hogy esetleg nyilvánosságra kerül valami külföl­ dön elkövetett baklövés.”14

„Nem tudtuk, mit cselekszünk" A CIA koreai háborút feldolgozó, titkosított történelmi tanulmányai15 fel­ fedik, hogy mitől is félt Bedell Smith. A hivatkozott dokumentumok szerint az ügynökség félkatonai akciói „nem csupán eredménytelenek voltak, hanem az odaveszett életek számát tekintve valószínűleg morálisan kifogásolhatók is”. Észak-Koreában a háború során a CIA által beszervezett koreai és kínai ügynökök ezreit vetették be, akik soha­

74 « E L S Ő

RÉSZ

sem tértek vissza. „A ráfordított idő és pénz roppant aránytalanul viszonyult az eredményekhez” - vonta le a következtetést az ügynökség. Semmilyen nyereség nem származott „az elköltött tekintélyes összegekből és a nagyszá­ mú koreai emberáldozatból”. Továbbá kínai ügynökök százai lelték halálu­ kat, miután kínai területen bevetették őket rosszul tervezett és balul elsült szárazföldi, légi és tengeri hadműveletekben. „E missziók többsége nem a hírszerzés ügyét szolgálta, hanem feltétele­ zett vagy nem is létező ellenálló csoportok támogatását célozta - mondta Peter Sichel, aki a hongkongi ClA-áliomás igazgatójaként szemtanúja lehe­ tett a sorozatos kudarcoknak. - Öngyilkos missziók voltak ezek. Öngyilkos és felelőtlen miss2Íók.”1GA hiú ábrándokat kergető hadműveletek azonban még az 1960-as években is folytatódtak, s ügynökök sokaságát küldték a ha­ lálba. A háború kezdetén Wisncr ezer ügynököt küldött Koreába és háromszázat Tajvanra azzal a paranccsal, hogy hatoljanak be Mao fallal körülvett erődítmé­ nyébe és Kim Ír Szén katonai diktatúrájába. Ezeket az embereket minimális felkészítés és kiképzés után dobták harcba. Egyikük, Donald Gregg, a Williams College friss diplomása volt. Amikor a háború kitört, először a következő gon­ dolat ötlött fel benne: „Hol a pokolban van Korea?” Miután rés 2t vett egy paramilitáris bevetésekre felkészítő, gyorstalpaló kiképzésen, egy újonnan létesített előretolt CIA-hadállásra helyezték ki a csendes-óceáni térség kellős közepén. Wisner ekkor éppen azzal foglalatoskodott, hogy 28 millió dolláros költséggel titkos operatív bázist hozzon létre Saipan szigetén, ahol még min­ dig szerteszét hevertek a második világháborús halottak csontjai. Ez a sziget lett a CIA Koreába, Kínába, Tibetbe és Vietnamba irányuló félkatonai hadmű­ veleteinek kiképzőtelepe. Gregg a menekülttáborokból válogatott ki kemény­ kötésű, vakmerő, fegyelmezetlen, angolul egy szót sem tudó koreai paraszt­ legényeket, és megpróbált belőlük instant amerikai titkos ügynököket farag­ ni. A CIA hevenyészetten eltervezett missziókban vetette be őket, amelyek kevés kézzelfogható eredménnyel jártak, kivéve az elesettek egyre növekvő névsorát. Ez az emlék örökké kísértette Gregget, amint felfelé kapaszkodott a CIA távol-keleti alosztályának ranglétráján, hogy előbb az ügynökség szöuli állomásának igazgatója legyen, majd dél-koreai nagykövet, végül pedig George H. W. Bush alelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója. „Az OSS nyomdokaiban jártunk - mondta Gregg csakhogy azok, akik ellen vonultunk, a helyzet urai voltak. Nem tudtuk, mit cselekszünk. Meg­ kérdeztem a feletteseimet, hogy mi a küldetésünk, de nem mondták meg. Fogalmuk sem volt róla, hogy mi a küldetés. Ez az egész ügy kalandorság volt a legrosszabb fajtából. Kiképeztünk koreaiakat és kínaiakat és egy sereg

KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K " • 75

más idegen embert, bevetve a koreaiakat Észak-Koreában, a kínaiakat Kíná­ ban, közvetlenül a koreai határtól északra, s mi ledobtuk ezeket az embere­ ket, és többé sohasem hallottunk felőlük,” „Az európai eredmény rossz volt - mondta -, az ázsiai eredmény is rossz volt. Történetének kezdetén az ügynökség rettentően gyenge teljesítményt nyújtott - nagy volt a hírnév és borzasztó a teljesítmény.”17

„A CIA átverés áldozata" Bedell Smith ismételten figyelmeztette Wisnert, legyen résen, és figyeljen az ellenség által konstruált, hamis hírszerzési adatokra. Ám Wisner egyes emberei maguk is hamis híreket gyártottak - többek között Koreába delegált állomásigazgatója és hadműveleti főnöke. 1951 februárjában, márciusában és áprilisában több mint 1200 észak-ko­ reai menekültet gyűjtöttek össze a puszani kikötőben fekvő Jong-do-szigeten Hans Tofte hadműveleti főnök parancsnoksága alatt. Az OSS-veterán Tofte nagyobb tehetséget mutatott felettesei becsapásában, mint az ellenség kiját­ szásában. Három harci brigádot hozott létre - Fehér Tigris, Sárga Sárkány és Kék Sárkány néven - összesen 44 gerillacsapattaL Háromféle küldetésié ké­ pezték ki őket: hírszerzési adatokat gyűjtő beszivárgóknak, gerilla-hadvise­ lési osztagoknak és evakuálóegységeknek a Korea felett lelőtt amerikai gé­ pek pilótáinak és személyzetének kimentésére. A Fehér Tigris 1951 áprilisának végén szállt partra Észak-Koreában 104 emberrel, akiket ejtőernyővel utánuk ereszkedő további 36 ügynök erősített. Mielőtt négy hónappal később elhagyta volna Koreát, Tofte elragadtatott je­ lentéseket küldözgetett a központba kiváló eredményeiről. Novemberre azon­ ban a legtöbb Fehér Tigris-gerillát megölték, elfogták vagy nyomuk veszett. A két Sárkány-csapat hasonló sorsra jutott. Az a néhány beszivárgott egység, amelyik nem esett el, fogságba került, ahol halállal fenyegetve kényszerítet­ ték őket, hogy hamis rádióüzenetekkel csapják be amerikai tartótisztjeiket. Egyetlen gerilla sem került ki élve a fogságból. Az evakuálócsapatok legtöbb tagját lemészárolták vagy nyomuk veszett. 1952 tavaszán és nyarán Wisner tisztjei több mint 1500 koreai ügynököt dobtak át Északra, akik szinte árasztották a részletes rádiójelentéseket az észak-koreai és kínai kommunista csapatmozgásokról. A jelentéseket Albert R. Haney, a szöuli CIA-állomás igazgatója diadalittas fogadtatásban részesí­ tette. A szószátyár és törtető ezredes nyíltan dicsekedett azzal, hogy ügynö­ kök ezrei dolgoznak a keze alatt különböző gerilla-hadműveletekben és hír­ szerző missziókban. Állítása szerint személyesen felügyelte koreaiak százai­

76 • E L S Ő R É S Z

nak toborzását és kiképzését. Több amerikai tiszttársa úgy vélekedett róla, hogy veszélyes futóbolond. Ifj. William W. Thomas, a Külügyminisztérium szöuli politikai hírszerző tisztje gyanította, hogy az igazgató emberei között hemzsegnek az olyanok, akiket „a másik oldalról mozgatnak”18. Ugyanígy vélekedett John Limond Hart is, aki 1952 szeptemberében váltot­ ta lel Haney-t a szöuli állomás igazgatói posztján. Miután a CIA szolgálatában Európában eltöltött első négy éve alatt egy sor fájó tapasztalatot szerzett a hamis hírek gyártóival és a Rómából nagy számban hazaküldött albán menekültek sorsával kapcsolatban, nagyon is tudatában volt a félrevezetés és a dezinformálás problémájának, és elhatározta, hogy - saját szavaival élve - „komolyan utánanézek a2 elődeim által híreszlelt lenyűgöző eredményeknek”18. Haney alá több mint kétszáz CIA-tiszt tartozott Szöulban, de egyikük sem beszélte a koreai nyelvet. Emiatt az állomás toborzott koreai ügynökökre volt kénytelen támaszkodni, akikre rábízták a CIA észak-koreai gerilla-hadműve­ leteinek és hírszerző tevékenységének felügyeletét. Három hónapos kitartó vizsgálódás után Hart kénytelen volt megállapítani, hogy az elődeitől örö­ költ, csaknem mindegyik koreai ügynök vagy maga találta ki a jelentéseit, vagy titokban a kommunistáknak dolgozott. Minden egyes távirat, amit az utóbbi 18 hónapban a szöuli állomás a frontvonalról a CIA központjába to­ vábbított, tudatos és kitervelt megtévesztés volt. „Az egyik ilyen jelentés különösen élénken él az emlékezetemben - me­ sélte Hart. - Azt a benyomást keltette, hogy az arcvonal mentén felsorakozó minden kínai és észak-koreai egység összefoglaló leírását tartalmazza, egyen­ ként részletezve mindegyik harcoló alakulat erejét és pontos létszámát.” Az amerikai katonai parancsnokok „a háború egyik kimagasló hírszerzési jelen­ téseként" üdvözölték, Hart megállapította, hogy merő kitaláció az egész. A továbbiakban felfedezte, hogy a Haney által toborzott fontos koreai ügy­ nökök - mégpedig nem egyesek, hanem mindannyian - „csaló szélhámosok, akik ntár jó ideje remekül élnek a bőkezű CIA-fizetésből, amelyet feltehető­ leg úgynevezett »pénzalapokba« küldenek át Észak-Korcába. Csaknem min­ den jelentés, amelyet képzeletbeli ügynökeinktől kaptunk, valójában az el­ lenségeinktől származott.” Jóval a koreai háború vége után a CIA beismerte, hogy Hartnak igaza volt: az ügynökségnek a háború során összegyűjtött, csaknem minden titkos in­ formációja észak-koreai és kínai biztonsági szolgálatok által fabrikált deziníormácíó volt. A koholt hírszerzési adatok rendre eljutottak a Penta­ gonba és a Fehér Házba. Az ügynökség koreai félkatonai misszióiba az ellen­ séges ügynökök már az előtt beszivárogtak, és az akciókat már az előtt fel­ fedték, hogy azok egyáltalán megkezdődtek volna.

„KEZDETBEN

SEMMIT

S E M T U D T U N K " • 77

Hart közölte a központtal, hogy utasítsák a szöuli állomást: mindaddig szüneteltesse a missziókat, amíg a pénzügyi nyilvántartást át nem vizsgál­ ják, és az okozott kárt helyre nem hozzák. Az olyan titkosszolgálat, amelybe az ellenség beszivárgott, rosszabb, mint a nem létező titkosszolgálat. Ehe­ lyett Bedell Smith megbízottat küldött Szöulba, hogy közölje Harttal: „a CIA, lévén új szervezet, amelynek hírneve még nincs megalapozva, egész egysze­ rűen nem ismerheti be a többi kormányzati ágazatnak - legkevésbé a vele kiélezett versengésben álló katonai elhárításnak -, hogy nem képes hírszer­ zési adatokat gyűjteni Észak-Koreáról”20. A hírvivő a titkosszolgálat igazgatóhelyettese, Loftus Becker volt. Miután Bedell Smith 1952 novemberében el­ lenőrző körútra küldte a CIA Összes ázsiai állomáshelyére, hazaérkezése után nyomban benyújtotta a lemondását. A látottakból ugyanis azt a következte­ tést vonta le, hogy a helyzet reménytelen: a CIA képessége arra, hogy hírszer­ zést folytasson a Távol-Keleten, „csaknem elhanyagolható”. Lemondása előtt Becker még jól összekülönbözött Frank Wisnerrel: „Az elbaltázott és beárult műveletek sikertelenségre vannak kárhoztatva - mondta neki -, és az utóbbi időben számos ilyen volt.”21 Hart jelentései és Haney szédelgései egyaránt a süllyesztőbe kerültek. Az ügynökség belesétált egy csapdába, amelyet azután stratégiai manővernek állított be. Dulles közölte a kongresszusi képviselőkkel, hogy „a CIA számot­ tevő ellenálló egység felett gyakorol ellenőrzést Észak-Koreában” - jegyezte fel James G. L. Kellis repülőezredes, aki korábban Wisner félkatonai hadművele­ ti igazgatójaként szolgált. Pedig felhívták Dulles figyelmét arra, hogy „a CIA gerilláit Észak-Koreában az ellenség tartja ellenőrzése alatt”, hogy valójában „a CIA nem rendelkezik ilyen eszközökkel”, és hogy „a CIA átverés áldozata” - írta Kellis a háború végeztével a Fehér Háznak címzett leleplező levelében.22 A CIA azon igyekezete, hogy a kudarcot sikernek állítsa be, immár kezdett hagyománnyá válni. Az ügynökség vonakodása attól, hogy tanuljon a saját hibáiból, kultúrájának állandó velejárója lett. A CIA titkos műveleteit irányí­ tók sohasem ÍTtak „tanulságokat levonó” elemzéseket. Még napjainkban is csak igen kevés szabályzó vagy eljárásrend írja elő ezt a kötelezettséget, ha egyáltalán léteznek ilyenek. „Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy távol-keleti műveleteink messze vannak a kívánatostól - ismerte el Wisner egy értekezleten a köz­ pontban. - Egyszerűen nem volt időnk arra, hogy olyan létszámban és minő­ ségben képezzünk ki embereket, amilyenre szükségünk van, ha sikerrel aka­ runk megbirkózni a ránk nehezedő íeladatok súlyos terhével.”23 A képtelen­ ség arra, hogy behatoljon Észak-Koreába, a CIA történetének mindmáig leghosszabban tartó hírszerzési kudarca lett.

78 • E L S Ő

RÉSZ

„Néhány embernek meg kell halnia" 1951-ben a CIA második frontot nyitott a koreai háborúban. Az ügynökség kínai operatív részlegén dolgozó tisztek/4 afeletti kétségbeesett, tehetetlen dühükben, hogy Mao belépett a háborúba, meggyőzték magukat, hogy a vö­ rös Kínában legalább egymillió nacionalista Kuomintang-gerilla vár a CIA segítségére. Vajon az erről szóló jelentéseket a hongkongi iratgyárakban fabrikálták, esetleg tajvani politikai számítások húzódtak meg a háttérben, vagy netán egy washingtoni vágyálom szüleményei voltak? Bölcs dolog volt-e a CIA-tól, hogy hadat üzent Maónak? Ennek a végiggondolására nem volt idő. „A kor­ mányzatnak nincs jóváhagyott alapvető stratégiája az ilyesfajta háborúra mondta Bedell Smith Dullesnak és Wisnernek még Csang Kaj-sekkel kap­ csolatban sincs kialakult álláspontunk.”25 Dulles és Wísner viszont kialakította a magáét. Először megpróbáltak amerikaiakat verbuválni, hogy ejtőernyős bevetésben szivárogjanak be a kom­ munista Kínába. Az egyik potenciális rekruta, Paul Kreisberg, lelkesen be is lépett volna a CIA kötelékébe mindaddig, amíg „próbára nem tették a lojalitá­ somat és elkötelezettségemet azzal, hogy megkérdezték, hajlandó lennék-e ejtőernyővel kiugrani Szecsuán felett. A feladatom az volna, hogy szervez­ zek sereget egy csapat antikommunisia Kuomintang-katonából, akik a szecsuáni hegyekben húzták meg magukat, működjek együtt velük egy sor hadműveletben, majd szükség esetén vonjam ki magam Burmán keresztül. Rám néztek, és azt kérdezték: »Hajlandó volna ezt megtenni? «”2S Kreisberg végiggondolta a dolgot, és inkább a külügyet választotta. Amerikai Önkénte­ sek hiányában a CIA toborzott kínai ügynökök százait dobta le légi deszantosként Kínában, gyakran csak úgy vaktában, olyan parancsokkal, hogy ta­ láljanak oda egy-egy faluba a maguk erejéből. Ha eltűntek, a titkos hadvise­ lés velejáró veszteségeként egyszerűen leírták őket. A CIA azt is számításba vette, hogy a Kína távoli, északnyugati részén élő muszlim hujok nomád lovasaikkal rendítik meg Mao hatalmát. A hujok pa­ rancsnoka Ma Pu-fang törzsfő volt, aki politikai kapcsolatban állt a kínai nem­ zeti erőkkel. A CIA sok tonna fegyvert és muníciót dobott le, adó-vevő készü­ lékeket és rengeteg kínai ügynököt telepített Nyugat-Kínába, azután megpró­ bált amerikaiakat találni, akik követik őket. A beszervezettek egyike, Michael D. Coe majd a 20. század egyik legnagyobb régészeként fejti meg a maja hieroglifák titkát. 1950 őszén az akkor 22 éves Coe a Harvard Egyetem vég­ zős hallgatója volt. Egy alkalommal egyik tanára meghívta ebédre, és feltette neki azt a kérdést, amelyet a következő évtizedben az Ivy League hallgatói­

„KEZDETBEN

SEMMIT

SEM

T U D T U N K ” • 79

nak ezrei hallanak majd: „Volna-e kedve a kormánynak dolgozni egy igazán érdekes minőségben?” Coe Washingtonba ment, ahol álnevet kapott, melyet véletlenszerűen választottak ki egy londoni telefonkönyvböl. Közölték vele, hogy tartó tiszt lesz két titkos akció egyikében. Vagy leugrik ejtőernyővel mélyen bent Nyugat-Kínában a muszlim harcosok támogatására, vagy egy szigetre vezénylik Kína partjai közelében rajtaütések irányítására. „Szerencsémre - mondta Coe -, az utóbbi alternatíva jutott nekem.”27 A Western Enterprises nevű, CIA-fedőszervként működő tajvani vállalat mun­ katársa lett, amelyet azért hoztak létre, hogy felforgató tevékenységet végez­ zen Mao Kínájában. Coe nyolc hónapot töltött egy White Dog (Fehér Kutya) nevű szigetecskén, ahol az egyetlen említésre méltó titkosszolgálati tevékeny­ ség annak kiderítése volt, hogy a kínai nemzeti erők parancsnokának vezér­ kari főnöke kommunista kém. A koreai háború utolsó hónapjait Coe Tajpejben élte át, ahol látnia kellett, hogy a Western Enterprises körülbelül annyira titkos, mint a kollégái által előszeretettel látogatott kínai bordélyházak. Erről így beszélt: „Zártkörű, önellátó közösséget alakítottak ki saját szupermarket­ tel és tiszti klubbal. Az a szellemiség, amely korábban ott uralkodott, teljesen megváltozott. Hihetetlen pénzpocsékolás volt az egész.” Coe arra a következ­ tetésre jutott, hogy a CIA-nak „a kínai nacionalisták hamis árut adtak el, azt állítván, hogy hatalmas ellenálló erő létezik Kínában. Rossz nyomon jártunk, és rossz irányban támadtunk. Az egész művelet puszta időpocsékolás volt."28 Hogy ellensúlyozza egyoldalú kiállását a kínai nemzeti erők mellett, a CIA úgy döntött, hogy kell lennie Kínában egy „harmadik erőnek” is.2p) volt; ennek a keretében magasan szálló léggömbö­ ket akart a Szovjetunió fölé eregetni, amelyekből a testvéri szeretetet hirdető röplapok lebegnének alá. Miért nem inkább légihidat akar létesíteni Mickey Mouse-karórákkal? - kérdezte a Külügyminisztérium egyik szkeptikus munkatársa. (A fenti poén többér­ telmű. Utalhat arra, hogy a karórák számlapján a Walt Disney-figura látható, ugyanak­ kor Mickey Mouse az USA egyik szimbólumává nőtte ki magát; de jelentheti azt is, hogy a karórák silány minőségűek, bóvlik. - A ford,] 14 Consequences of Communist Accession to Power in Italy by Legal Means. C1A, Office oí Research and Estimates, March 5,1948. 15 Wyatt interjúja a szerzővel; lásd még Wyattnak a CNN hidegháborús sorozata számára készült interjúját, 1998, National Archive transcript (átírás, Országos Levéltár); online hozzáférés: h ttp ://w w w .gw u .ed u /~n sarch iv/cold w a r/in tervie w /ep tsod e-3/ wyaUl.html. Az olaszországi operatív művelet lett a CIA története első huszonöt évének egyik legköltségesebb, leghosszabb és igen bőségesen megtérülő politikai akciója. 1947 no­ vemberében, a misszió kezdetekor, James J. Angleton visszatért Washingtonba római állomásigazgatói posztjáról, hogy megszervezze a szovjet ügyosztályt Galloway nehe­ zen boldoguló Különleges Műveleti Hivatalában. Angleton tekintélyes és szilárd alapo­ kon álló ügynökgárdát épített ki Olaszországban részben azzal, hogy némely igencsak kétes múltú egyénnek védettséget kínált a háborús bűneik miatt rájuk váró felelősség­ re vonás elől. Ezenkívül volt gondja arra, hogy előkészületeket tegyen a közelgő vá­ lasztásokkal kapcsolatban, és több hónapra előre tervezzen. A misszió első fázisának irányításával helyettesét, a római iroda ügyvezetőjét, az olasz származású San Franciscó-i Ray Roccát bízta meg. Az akcióra visszatekintve William Colby úgy vélte, hogy a műveletben nem volt semmi mágikus elem; az egész egyszerű készpénzes ügylet volt, és az is maradt negyedszázadon át. 1948 csodája abban rejlett, hogy a középutas párt győzött, és hogy a CIA a saját érdemének tekinthette a győzelmet. A választási kam­ pány során az Alcide De Gasperí vezetése alatt álló, a Vatikánnal szövetséges közép]óbb kereszténydemokraták fej fej mellett haladtak a kommunistákkal, akiknek vezetői Moszkvára vetették tekintetüket, és állításuk szerint kétmillió párttagot mondhattak magukénak. „Ezek voltak a nagy pártok - vélekedett Mark Wyatt CIA-tiszt. - A neofa­ siszták már nem számítottak, a monarchisták pedig halottak voltak." Mindössze há­

580 • J E G Y Z E T E K

rom kisebb párt maradt a porondon: a republikánusok, a liberálisok és a szociálde­ mokraták. A CÍA márciusban elhatározta, hogy úgymond megosztja a saját voksait, és a kis pártok jelöltjeit is támogatja a kereszténydemokraták mellett. A művelet áttekintő leírását lásd Ray S. Cline: Secrets, Spies, and Scholars: Blneprint of the Essential CÍA. Washington, DC, Acropolis, 1976, 99-103.; Peter Grose: Operádon Rollback: America's Secret War Behind the írón Curtain, Boston, Houghton Mifflin, 2000, 114-117. Cline 1962 és 1966 között a CÍA titkosszolgálati alosztályának igazgatóhelyettese volt, Grose pedig kongresszusi bizottsági meghallgatásán sokatmondó tanúvallomásban tárta a nyilvánosság elé, hogyan és mire használták a Pénzügyminisztérium Tőzsdestabilizá­ ciós Alapjának pénzét. Arra nézve nincs pontos adat, hogy az olaszországi művelet mennyibe került, habár a becslések tíz- és harmincmillió dollár között mozognak. A kenőpénzt rejtő tömött, feke­ te táskák baráti és bizalmi kapcsolatokat is megjelenitettek. Snyder pénzügyminiszter szoros barátságot ápolt az olasz származású amerikai bankárral, A. P. Gianninivel, a Transamerica Corporation tulajdonosával. A konszern ellenőrzése alá tartozott a Bank of America és körülbelül kétszáz kisebb bank. Gianninit másrészről összehozták Wyattai, San Franciscó-i földijével is. „Sok kapcsolatom volt prominens olasz-amerikai körök­ ben ebben az országban: bankárokkal és gyárosokkal, akik tele voltak ötlettel, habár ötleteik némelyike ugyancsak aberrált volt”, például államcsíny végrehajtása, ha a tit­ kos terv kudarcot vallana - mondta Wyatt. Giannini is a kapcsolatok egyike volt, együtt „az ország befolyásos politikai vezetőivel, nemcsak Tammany Hall és Cook County, Illi­ nois [utalás a két legnagyobb amerikai pártra, a Republikánus és a Demokrata Pártra - a ford.], hanem igazán prominensekkel, akik jól tudták, hogyan kell megnyerni egy vá­ lasztást”. Az itáliai kampányban a pénzen kívül a puszta izomerőt is bevetették. Az 1948, évi művelettel kapcsolatos (kétes hitelességű) történet szerint három szerződéses CIAügynökPalermóba utazott, hogy lerendezze a helyzetet a dokkokban, ahova a titkos szál­ lítmányok érkezését várták, A probléma megoldására a helyi maffia embereihez fordul­ tak. Sikerült is az amerikai fegyverszállítmányokat a kommunista dokkmunkások orra előtt kimenekíteni a kikötőből, de a ClA-központ nem volt igazán elragadtatva ezektől a módszerektől. Annak kiderítésére, hogy a Cl A mekkora szerepet játszott az amerikai érdekek érvényre juttatásában az 1948. évi választásokon, nagyjából annyi az esély, mint­ ha egy rántottál ismét fehérjére és sárgájára akarnánk szétválasztani. A sikerhez és a hosszú távú kapcsolat bebetonozásához a CÍA és az egyre korruptabb olasz politikai elit között hozzájárultak az Itáliába özönlő amerikai fegyverek, az élelmiszert tonnaszámra odaszállító amerikai hajók és a nemzetközi médiában elhangzó hírek keltette hullámve­ rés is, amelyet felerősített a Csehszlovákia eleste által okozott sokk. Az idejét a Külügy­ minisztérium és a Politikakoordinációs Hivatal között megosztó Joe Greene elmesélte, hogy az olaszok bejelentették: „elismerésük és hálájuk jeléül szeretnének az ameri­ kaiaknak ajándékot adni mindenért, amit a háború befejezése óta értük tettek, amikor átálltak a szövetségesek oldalára, egészen a kora ötvenes évekig. Hatalmas bronz lovas szobrokat ajánlottak fel, amelyek ma is a washingtoni Memória! híd északnyugati hídfő­ jénél állnak. De Gasperi személyesen utazott Washingtonba az átadásra, és a felavatási ceremónián részt vett Truman elnök is. Nagy színjáték volt.” A lovak ma is ott láthatók. Greene órai history. FAOH. 16 Uo. 17 Káték cseh ügynökei kivonásának története a Tóm Polgárral és Steve Tannerrel készült interjúkból ismerhető meg, akik mindketten a CIA tisztjei voltak 1948-ban. Hanem a Cl A már nem cselekedett olyan nemes lelkűén, amikor megkérték, segítsen megmen­ teni a bolgár Mihail Sipkovot, aki az amerikai követségen szolgált fordítóként az újon­ nan sztálinistává lett Bulgáriában. A misszió a hadseregtől kért segítséget Sipkov kime­ nekítésére az országból - mesélte Ray mond Courtney amerikai konzulhelyettes, „Egy igazán gyerekes, lehetetlen tervvel álltak elő: indítsuk útnak Sipkovot éjszaka az or­ szágúton, és mondjuk meg neki, hogy ne az úton, hanem a hegyeken át, árkon-bokron

J E G Y Z E T E K • 581

keresztül menjen a másfél méteres hóban le egészen a görög határig, ahol ügynökeink majd titokban várják egy temetőben. Ki is tettem Sipkovot az országúton körülbelül hajnali háromkor, és útjára bocsátottam a szegény ördögöt. Nos, biztonságban eljutott az első menedékhelyig, aztán a másodikig, de az ígért vezetők sehol sem mutatkoztak, így, mivel nem akarta veszélybe sodorni a vendéglátóját, nem várt tovább, hanem meg­ próbált egyedül nekivágni az útnak minden útbaigazítás és segítség nélkül. A milícia persze elfogta. Később megtudtuk, hogy a kísérők azért nem jelentek meg a megbe­ szélt helyen és időben, mert mindkettőt elkapta az influenza, és huszonnégy órán át egy szénakazalban vesztegették az időt. Az állami rádió nagy csinnadrattával jelentette be Sipkov elfogását, akire azután nagyon, nagyon rossz idők vártak. Csak tizenöt év múltán szabadult a börtönből” Courtney órai history, FAOH. ,s A Marshalhsegély keretében rendelkezésre álló pénz CIA-felhasználásának Leírását lásd: A Short History of the PSB, December 21, 1951, NCS Staff Papers, White House Office Files, DDEl. Az alap meghatározott részének elkülönítését a titkos akciók finanszírozá­ sára a Politikakoordinációs Hivatal vezetője, Frank Wisner számára íródott, 1949. októ­ ber 17-ei keltezésű memorandum határozza meg: Cl A Responsibility and Accountability fór ECA Counterpart Funds Expended by OPC.; titkosnak nyilvánítva, reprint kiadásban in: Michael Warner (ed.): ClA Cold WarRecords: The ClA UnderHarry Truman Washing­ ton, DC, C1A History Staff, 1994. Ez a számítás nem nevezhető részletesnek; mindössze annyit közöl, hogy „általános és specifikus megállapodások” alapján, amelyeket titok­ ban kötött meg egy maroknyi beavatott személy, „az ECA társult feleknek [a program­ ban részt vevő partnerországoknak - a ford.] juttatandó alapjának 5%-a a C1A számára hozzáférhetővé van téve” titkos műveletek céljára - áll a CIA-dokumentumban. Az ECA [Economic Cooperation Administration, Gazdasági Együttműködési Hivatal) volt fele­ lős a Marshail-terv koordinációjáért, Mindig bőven állt rendelkezésre pénz. „Természe­ tesen volt pénzünk - mondta Melbourne L, Spector, a Marshall-terv párizsi koordináto­ ra. - Annyi pénzünk volt, hogy a fülünkön jött ki.” Spector órai history, FAOH. 19 Griffin órai history, HSTL, 20 Kennan S2ignó nélküli feljegyzése, 1948. május 4., FRUS Intelligence, 668-672. 21 A harcias szöveg a következő: A Nemzetbiztonsági Tanács, tudatában lévén a Szovjetunió és csatlós államai, va­ lamint a kommunista szervezetek azon bűnös és gonosz titkos tevékenységének, hogy diszkreditálják és meghiúsítsák az Egyesült Államok és más nyugati hatalmak céljait és tevékenységét, szilárdan elhatározta, hogy a világbéke megőrzése és az USA nem­ zetbiztonsága érdekében az USA kormányának nyílt külföldi tevékenységét ki kell egé­ szíteni titkos műveletekkel [...] oly módon tervezve és végrehajtva, hogy az USA kor­ mányának bármely felelőssége irántuk nem lehet nyilvánvaló arra illetéktelen szemé­ lyek számára, és ha fény derül rájuk, az USA kormánya hihetően cáfolni tudjon bár­ milyen felelősséget velük kapcsolatban. A hivatkozott műveletek kifejezetten magukba foglalnak bármely titkos tevékenységet, úgymint propaganda, gazdasági hadviselés; közvetlen megelőző akció, beleértve a szabotázst, az antiszabotázst, a rombolást és az evakuálást célzó intézkedéseket; felforgatást az ellenséges államokkal szemben, beleértve a segítségnyújtást a földalatti ellenállási mozgalmaknak, gerilláknak és menekült felszabadítási szervezeteknek, és támogatást a honi földön tevékenykedő antikommunista elemeknek a szabad világ fenyegetett országaiban. Kennan vitán felül a direktíva fő értelmi szerzője volt. Egy generációval később az egészet megbánta, mondván: a politikai hadviselés erőltetése élete legnagyobb tévedé­ se volt; a titkos műveletek ellentétesek az amerikai hagyományokkal; „a túlzott titkos­ ság, a kétszínűség és az álcázott piszkos akciózás egész egyszerűen nem a mi vilá­ gunk". A hatalomban azonban csak kevesen gondolkodtak így. Számukra a helyzet olyan világos és egyértelmű volt, mint egy népi bölcsesség: ha Amerika megálljt akar

582 • J E G Y Z E T E K

parancsolni a szovjeteknek, szüksége lesz egy egész hadsereg titkos katonára. Kennannak több mint ezeroldalas emlékiratot sikerült írnia anélkül, hagy akár egyet­ len szóval is megemlítette volna a titkos akciók értelmi szerzőjeként játszott szerepét. Joggal dicsért és nagyra tartott műve ebben a vonatkozásban a hamisság mesterműve lett, azonkívül, hogy remek diplomáciatörténeti munka. Lásd még Kennan: Mortality and Foreign Policy. Foreign A ffairs, Win tér 1985-1986, valamint azt a megállapítását, hogy a politikai hadviselés kezdeményezése volt „a legnagyobb hiba, amit valaha is elkövettem"; elhangzott a Church-bizottság előtt tett tanúvallomásában 1975. október 28-án; idézve a bizottság összefoglaló jelentésében, Vol, 4,, 31, Hillenkoetter, a központi hírszerzés igazgatója elborzadt egy új operatív műveleti szer­ vezet létrehozásának még a gondolatától is. Nyíltan hangot adott annak a véleményének, hogy az Egyesült Államoknak békeidőben nem szabad titkos akciókba bocsátkoznia. És nem ő volt az egyetlen, aki azon is eltűnődött, milyen árat kell majd megfizetni a titkos felforgatásért, Sherman Kent, aki a CTA egyik legkiválóbb elemzője volt a hidegháborús időkben, a következő gondolatokat vetette papírra: „Titkos ügynököket Iküldeni) egy olyan országba, amellyel az Egyesült Államok nem áll hadiállapotban, és arra utasítani őket, hogy ott »fekete« (szigorúan titkos, a ford.) műveleteket hajtsanak végre, nem csu­ pán azokkal az elvekkel áll szöges ellentétben, amelyek alapján az országunk létrejött, hanem azokkal is, amelyekért nem is olyan régen még háborút viseltünk," Robin Winks: Cloak a n d Gown: Scholars in the Secret War, 1939-1961 . New Haven, CT, Yale University Press, 1987, 451. 22 Edward P. Lilly: The Development of American Psychological Operations, 1945-1951. National Securily Council, Top Secret, DDEL, c. 1953. 23 Sichel és Polgár interjúja a szerzővel; Subject: Targets of Germán Mission, January 10, 1947. C1A/CREST. A CIA berlini bázisáról szóló hiteles összefoglaló mű Dávid E. Murphy, Sergei A. Kondrasev és George Bailey Battleground Berlin: CIA vs. KGB in the Coki W ar (New Haven. CT, Yale University Press, 1997) c. munkája. Murphy később a bázis ve­ zetőjeként szolgált, 24 Helms felmagasztaló beszéde a Wisnerre való megemlékezésen a CIA-központban 1971. január 29-én. A szónok idézett néhány són Róbert Frost Egyszerű Csendes-óceánnál c. költeményéből, amikor Wisnerre mint a hidegháború rettenthetetlen harcosára emlé­ kezett; ...úgy tű n t fel, gonosz éjszaka köszönt, nem csak egy éj, egy egész kor , m irá n k . K i él, haraghoz vértezze m agát. ... (Hárs Ernő fordítása. Vajda Miklós [szerk.]: É szak-am erikai költők antológiája. Kozmosz Könyvek, Budapest, 1966, 198.) Wisnert „a semmiből titkos szervezetet létrehozó, páratlanul szerencsés kiválasztott[kéntr jellemzi Gerald Miller Office o f Policy C oordination, 1 9 4 8 -1 9 5 2 [aláíratlan, keltezetlen, a titkosítás alól szerkesztett változatban feloldva 1977 márciusában, CIA/ CREST] c. dolgozatában. A szerző Wisner beosztottjaként a CIA nyugat-európai opera­ tív igazgatója volt.

Negyedik fejezet 1 Wisner ambícióiról részletesen lásd feljegyzését: Subject; OPC Projects, October 29, 1948, FRUS lntelligence, 730-731.; lásd továbbá a szerző interjúit Wisner kortársaival, többek között Richard Helmsszel, Franklin Lindsayjel, Sam Halpernnel, A1 Ulmerrel és Walter Pforzheimerrel; valamint Office of Policy Coordination, 1948-1952, CIA/CREST, 2 Lindsay interjúja a szerzővel. Lindsay OSS-gerillaként harcolt Tito partizánjai oldalán Jugoszláviában. A háború után Allén Dullesszal együtt részt vett a Mars hall-tervet j'ó-

J E G Y Z E T E K • 583

váhagyó kongresszusi bizottság munkájában. 1947 szeptemberében a szóban forgó bizottság tagjainak küldöttsége élén, amelyben ott volt Richard Níxon is, a megszállt Triesztbe utazott, ahol kiélezett konfrontáció tanúja lehetett egy jugoszláv harckocsi­ oszlop és az amerikai hadsereg között Trieszt szabad várossá nyilvánításának előes­ téjén. Jugoszlávia ekkor még a szovjet érdekszférába tartozott; Tito csak kilenc hónap múlva szakított Sztálinnal. Robbanásveszélyes pillanat volt; a helyzet borotvaélen tán­ colt. A trieszti szövetséges haderő parancsnoka, Terence Airey tábornok figyelmeztet­ te az amerikai és a brit kormányt, hogy „ha ezt az ügyet nem kezelik nagyon óvatosan, itt törhet ki a harmadik világháború”. Washingtonba visszatérve Lindsay és Charles Thayer, aki őt megelőzően a Tito hadserege mellé rendelt háborús katonai misszió vezetője volt, gerilla-hadviselési alakulat létrehozását javasolta a szovjetek elleni harc­ ra - „a tűz ellen tűzzel kell harcolni”. Az ötlet Kennan figyelmét keltette fel, Lindsay pedig Wísnerét. 3 James McCargar órai history, FAOH. McCargar titokban a 77ie Pondnak dolgozott Ma­ gyarországon, egyszerre szolgálva a Külügyminisztériumot és a hadsereg hírszerző szolgálatát 1946 áprilisa és 1947 decembere között. 4 Uo. 5 Ulmer interjúja a szerzővel. 6 Thomas Hercules Karamessines görög származású amerikai ClA-tiszt karrierje 1947ben Athénból indult. A feltörekvő fiatal katonatisztek társaságát keresve baráti szolgá­ latokat tett nekik. Miután húsz évvel később a görög hadsereg átvette a hatalmat, a puccsot végrehajtó ezredesek jó barátra leltek Karamessinesben, aki ekkor már opera­ tív igazgató volt a C1A athéni állomásán. 7 Office of Policy Coordination, 1948-1952. CIA/CREST. Franklin Lindsay 1948 őszén Harriman oldalán dolgozott a Marsháll-terv párizsi koor­ dinációs központjában, tanúja volt a beszélgetésnek, majd közvetlenül ezután Wisner beosztottja lett az operatív akciók főnökeként. „Harriman mindent tudott az OPC-rőr - nyilatkozta Lindsay. 1948. november 16-án Wisner teljes körű tájékoztatással látta el Harrimant. Ezt követően a pénz sohasem jelentett akadályt: „Annyi millió felett ren­ delkeztem a költségvetésben, amennyit csak el tudtam költeni, sőt nem is tudtam az összesét elkölteni" - emlékezett vissza McCargar. Harriman ismereteiről Wisner ter­ veit illetően lásd Wisner feljegyzését az irattár részére, FRUS Intelligence, 732^733. Wisner látogatására Dick Bissellnél röviddel ezután került sor. Erről lásd Richard M, Bissell - Jr., Jonathan E. Lewis - Frances T. Pudlo: Reflections of a CoLd Warrior: Fwm Yalta ío tfie Bay ofPigs, New Haven, CT, Yale University Press, 1996, 68-69. Meghitt kapcsolat alakult ki a diplomaták, a pénzemberek és a kémek között. A párizsi ECA-igazgató Dávid K. E. Bruce, az OSS egykori tagja volt, Harriman első he­ lyettese pedig Milton Katz, az OSS londoni titkosszolgálati részlegének vezetője William Casey alatt, aki később a központi hírszerzés igazgatója lett. A Marshall-terv a pénz és az égisze alatt tevékenykedőknek nyújtott védőernyő mel­ lett emberi erőforrással is beszállt a francia és az olasz szakszervezetek ellen irányuló titkos propagandába és antikommunista akciókba. A program egyes tisztviselői titkos műveleteket bonyolítottak Wisner számára három éven át, miután Wisner és Harriman pecsétet tett a megállapodásra. Wisner tájékoztatta erről John McCloyt is, aki ez idő szerint a rangidős amerikai köztisztviselő volt Németországban (és a Hadügyminiszté­ rium egyik főembere, aki 1945 szeptemberében segített átmenteni az amerikai titkosszolgálatot, dacolva Trumannak az OSS-re kimondott halálos ítéletével). Wisner felje­ gyezte, hogy „elmagyarázta Mr. McCloynak az OPC általános jelentőségét és eredetét, valamint részletezte „jelenlegi és jövőbeni németországi műveleteink bizonyos vonat­ kozásait". Észrevétele szerint „úgy tűnt, mély benyomást tesz rá az a kijelentésem, hogy a megállapodás létrehozói között ott vannak Lovett, Harriman, Forrestal, Kennan, Marshall urak és mások". FRUS Intelligence, 735-736. g Gerald Miller OPC-krónikája megjegyzi, hogy Wisner „kezdetben a szakszervezeti

584

■ JEGYZETEK

mozgalom területére koncentrálta erőfeszítéseit”. Közülük a két legkorábbi, a Pikestaffés a Largo-művelet dokumentációja a titkosítás alól feloldott ClA-iratok között találha­ tó, Kennan jóváhagyó aláírásával, 1948. októberi keltezéssel. „A Marshall-terv korai szakaszában - mondta Victor Reuther, az Ipari Dolgozók Szakszervezeti Kongresszu­ sának európai képviselője amikor a kommunista szakszervezetek és esetleg kom­ munista politikai elemek valamilyen politikai sztrájkot hirdettek azért, hogy keresztbe tegyenek a Mars hall-tervnek, és megpróbálják megakadályozni, hogy a külföldi segély­ szállítmányt kirakodják, nos, akkor arról volt szó, hogy ezeket a sztrájkokat le kell törni. És az USA kormánya a központi hírszerzés által felszólította Irving Brownt és Jay Lovestone-t, hogy szervezzenek ellenakciót. És ha az ember le akar törni egy sztrájkot, akkor természetesen olyan fickókkal veszi fel a kapcsolatot, akiknek jó kemény az ök­ lük, meg azt is tudják, hogyan kell hatékonyan forgatni a furkósbotot. És [a ClA-ügynökök] oda fordultak, amire a legtalálóbb elnevezés a korzikai maffia.” Paul Sakwa, az a CIA-tisztviseló, aki később a számlát rendezte, azt mondta, hogy 1953-ban, amikor a Marshall-terv kifutott, leállította a pénzek folyósítását Pierre Ferri-Pisani korzikai ban­ davezérnek. „Akkoriban semmi tennivalója sem volt már Ferri-Pisaninak - mondta Sakwa valószínűleg a Marseille-en átmenő heroincsempészettel foglalatoskodott, és nem volt szüksége a mi pénzünkre.” Forrás: a Reutherrel és Sakwával készített interjúk az In side the CIA: On Compaizy Business című, 1980-ban készült dokumentumfilmben láthalók-hallhatók, E könyv szerzője 1995-ben készített interjút Sakwával. A Wisner, Lovestone és Brown között fennálló kapcsolatról részletesen a Szabad Szakszervezeti Bizottság (Free Trade U nion C om m ittee) aktáiból és Lovestone saját személyes anyagá­ ból lehet tájékozódni az AFL-CIO Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának irattárában (A F L -C IO In te m a iio n a l A ffa irs D e p a rtm e n t C ollections) , George Meany Memóriái Archives, Silver Spring, MD, és a Hoover Institutíon Lovestone-irattárában (Lovestone C ollection)I Stanford Egyetem. Lásd még Anthony Carew: The Origins oí Cl A Financing of AFL Programs, Labor History, Vol. 39, No. 1, 1999. Lovestone negyedszázadon keresztül állt a C1A szolgálatában: ez idő alatt nagy hír­ névre tett szert mint briliáns manipulátor. Első tartótisztje Wisner tanácsadója, Carmel Offie volt, akinek felügyelete alá tartoztak a szakszervezeti és menekültügyek, valamint a Szabad Európa Bizottság. Offie nevéhez fűződik az első nagy belbiztonsági pánik a CIA-ban, amit nem felejtettek el neki a Cégnél. Magamutogató módon homoszexuális volt egy olyan korban, amikor a deviancia politikailag veszélyesnek számított, A CIA belső elhárltótisztjei ráleltek egy rendőrségi jelentésre, amelyben az állt, hogy Offie-t letartóztatták, mert szexuális aktust kezdeményezett egy férfivécében, mindössze egy háztömbnyíre a Fehér Háztól, A jelentést átadták J, Edgár Hoovernak, aki ráállította az ügynökeit Offie-ra Diszkréten e) is bocsátottak a CIA-ból, s ezután az Amerikai Mun­ kásszövetségnél kötött ki. Az FR1 ügynökei lehallgatták Lovestone telefonjait, és rögzí­ tették, amint magából kikelve panaszkodik „Vad” Bili Donovannak, hogy a CIA tele van „a Park Avenue-ról szalajtott társasági előkelőségekkel, hozzá nem értő figurákkal és degeneráltakkal. [...] Az egész szervezet tetőtől talpig csupa oda nem való emberből áll, totálisan tehetetlen, teljességgel beszámíthatatlan.” Nem volt olyan zene, ami ennél szeb­ ben hangzott volna Hoover füleinek. 10 Braden a Granada Televízió dokumentumműsorában: World in Action: The Rise and Fali of the CIA. 1975 júliusa. Az egyik újonnan feltűnt szerző, aki könyvet írt, miköz­ ben a CIA-nak dolgozott Párizsban, Peter Mathiessen volt, generációjának egyik legna­ gyobb írója és neves liberális személyiség. 11 The Central Intelligence Agency and National Organization fór Intellígence: A Report to the National Security Councik Más néven Dulles-Jackson-Correa-jelentés, 1949. január 1., CIA/CREST, 12 Roosevelt Achesonnak, 1949. február 1., HSTL. 13 Ohly Forrestalnak, 1949. február 23., HSTL, M Forrestal öngyilkossága hónapokig lartó „komoly és egyre súlyosbodó kimerültség”

J E G Y Z E T E K • 585

k ö v e tk e z m é n y e volt; T o w n se n d H o o p es - D o u g la s ISrinkley: D riven P átriát: The Life an d Times o f James Forrestai N e w York, V in tage, 1993, 4 4 8 -^ 7 5 . Dr, M en n in g er s z e ­ rint „ k ü lö n ö se n e rő s hajlam élt b e n n e a z önp u sztításra" . M en n in g er le v e le G eorge R aines sz á z a d o sn a k , a M aryland á llam b eli B eth esd a H a d iten g erészeti K órh áz id eg- és elm eg y ó g y á sz a ti o sz tá ly a v e z e tő jé n e k in: R eport o f Board of In v estíg a tio n in th e C ase of Ja m es V. F orrestal. N ation al Naval M edical C enter, 1949. T ru m an e ln ö k L ou is J o h n so n t á llította Forrestal h elyére; a v a g y o n o s k a m p á n y fin a n sz ír o zó m e n e d z se r m ár h ó n a p o k óta n a g y h a n g o n k ö v e te lte a k in ev e zé sé t. J o h n so n n a g y o n k e v é s javára írh ató tu lajd on ­ sá g g a l r en d elk ezett; o ly a n n y ira h atalm u k b a k erítették a d ü h k itö r ések és a m e g h ö k k en ­ tő en lo g ik á tla n , a sz tál csap k od ás sál k isért zagyva b e s z é d , h o g y D ea n A c h e so n , aki v e le e g y id ő b e n sz o lg á lt k ü lü g y m in isz ter k é n t, m eg vo lt g y ő z ő d v e arról, h o g y vagy agyk áro­ so d o tt, v a g y nem n o rm á lis, Omar B radley tá b o rn o k , a V ezérkari F őn ö k ö k E gyesített T a n á csá n a k e ln ö k e erre ú gy reagált, h o g y „T rum an a z e g y ik e lm e b e te g Őrült h e ly é b e e g y m á sik a t ültetett". A h og y a n a drám a egyre in k áb b k iteljesed ett a P en ta g o n b a n , m aga T ru m a n is a z o n k ezd ett tű n ő d n i, nem tett-e m e g v a lób an e g y Őrültet az am erik ai n e m ­ z e tb iz to n s á g fe le lő s v e ze tő jév é . D ean A ch eson : Present at the Creatinn: M y Years in the State D ep artm en t. N e w York, W. W. N orton , 1969, 374.; Omar N, B radley - Clay Blair: A GeneraTs Life: A n Au.tobiogra.phy. N e w York, S im on an d S ch u ster, 1983, 503,

Ötödik fejezet 1 Richard Helms with William Hood: A Look over My Shoulder. A Life in the Central ínteiligence Agency. New York, Random House, 2003, 82. 2 1948-ban John W. McDonald amerikai tiszt, aki az amerikai megszállás alatt kerületi ügyészként szolgált Frankfurtban, első kézből szerzett tapasztalatokat a ClA-ról mun­ ka közben, A következőképpen mesélte el a történei el: A rendőrség lefülelt egy tizennyolc fős társaságot. Vezetőjük egy Polanski nevű lengyel menekült volt. Remek munkával kliséket készített ötvendolláros amerikai zöldhasúak hamisítására. Amikor elkaptuk, találtunk nála százezer dollár hamis pénzt, meg nyomdákat, kliséket és tintát - mindent, amit egy ilyen rajtaütéskor csak kívánhat az ember Volt még amerikai katonai egyenruhája, személyi igazolványa, egy 45 mm-es katonai pisztolya, meg egy be lépő kártyája a helyőrségi kantinba, A teljes készlet. Tehát úgy gondoltam, hogy remek fogás. Éppen bíróság elé készül­ tünk állítani az egész bagázst, amikor egy nap bejön az irodámba egy őrnagy. A következő párbeszéd zajlott le közöltünk: - Ovcrt vagyok. - Övért őrnagy, Örvendek a szerencsének. -A zt hiszem, félreértett. Övért, szemben Coverttcl. [Szójáték: övért = nyílt; covert = fedett, titkos - a ford.] - Ki maga? “ A CIA-tól jöttem. - Mit tehetek önért? - Van itt egy lengyel, akit fogva tartanak. A neve Polanski Ő hozzánk tartozik. - Mit ért azon, hogy hozzánk tartozik? - A m i a lk a lm a zo ttu n k . A CÍA-nak d o lg o z ik ,

- Mióta alkalmaz a CIA olyanokat, akik amerikai dollárt hamisítanak? “ Nem, nem erről van szó. Azt a saját szakállára tette, a szabadidejében, - Akkor nem is számít, ugye? - Igen, igaz, nem számít. Ő gyártja a legjobb dokumentumokat, útleveleket, meg minden olyasmit, ami nekünk kell, hogy kelet felé menjünk. - Ez mind nagyon szép, de hát mégis bűntettet követett el, és engem cseppet sem érdekel, hogy kinek dolgozik.

586 •

JEGYZETEK

McDonald így folytatta: „Ajtót mutattam neki. Másnap egy ezredes keresett fel ugyan­ ebben az ügyben, és pontosan a fenti párbeszéd zajlott le közöttünk. Nem hatott meg. Két nappal később egy vezérőrnagy tette tiszteletét. Nos, azokban a napokban bőven kijutott nekem a fejesekből. Nagyon komoly dologról volt szó, láthattam magam is. De ez dörzsöltebb volt, mint a másik kettő. így szólt: Mmint mostanra már kiderült a maga számára is, ez az ember nekünk dolgozott. Mi adtuk neki az egyenruhát, a 45öst, az összes személyazonosító kártyát és egyebeket. Rendkívül méltányolnám, ha volna szíves ejteni a vádakat, hogy ne szégyenüljünk meg nyilvánosan.« Én azonban lefolytattam az eljárást. Kábé egy hétre rá meg is volt a tárgyalás, és persze rásózták a tíz évet, a legtöbbet, amit a német törvények alapján pénzhamisításért kaphatott. De sosem felejtettem el Övért őrnagyot. Első találkozásom a CIA-val nem alakult nagyon sikeresen/' McDonald órai history, FAOH. 3 Wísnert idézi: Kcvin C. Ruffner: Cold War Allies: The Origins of CIA's Relationship with Ukrainian Nationatists, Central Intelligence Agency, 1998. A U. S. Policy on Support fór Covert Action Involving Emigrés Directcd at the Soviet Union, December 12, 1969, FRUS, 1969H970, Vol. XII, document 106. 5 Ruffner: Cold War Allies. 6 Mindkét idézet in: Hearings Before the House Committee on Armed Services, as declassified [titkosítás alól feloldva}, 81st Congress, Ist session, 1949. 7 Norman J. W. Goda: Nazi Collaborators in the United States. In: US. Intelligence and the Nazis, National Archives, 249^255. A hadsereg hírszerző tisztjei ekkorra már bele­ mentek egy kockázatos, bizonytalan kimenetelő kapcsolatba az ukránokkal, arra hasz­ nálva őket, hogy információt gyűjtsenek a szovjet haderőről és a szovjet kémekről a háború utáni Németországban. Münchenben az első beszervezettjük egy bizonyos Miron Matviejko volt, a háború alatt német titkos ügynök, majd később közönséges gyilkos és pénzhamisító. Nemsokára az a gyanú merült fel ellene, hogy Moszkva besú­ gója; későbbi távozása a Szovjetunióba megerősítette ezeket a félelmeket. 5 Dulles és Wyman levelei: National Archives, Record Group 263, Míkola Lebed name fiié (Nyikolaj Lebegy nevével jelzett dosszié), nyilvánosságra hozva 2004-ben, Miután Lebegy bebocsátást nyert az Egyesült Államokba, az ügynökség fenntartotta az opera­ tív kapcsolatot az ukránjaival, ami az egyik legdinamikusabb és legrugalmasabb szö­ vetségnek bizonyult az antikommunista menekültcsoportokkal létesített kapcsolatok közül. A Lebegy által vezetett Legfelsőbb Tanács Ukrajna Felszabadításáért később az ellenállási tevékenység kevésbé kemény módszereihez folyamodott. Az 3950-es évek­ ben a C1A New Yorkban kiadóvállalatot hozott létre Lebegy számára. Megérte a Szov­ jetunió bukását és Ukrajna függetlenné válását, hogy az ország ezután maga határozza meg nehézségekkel terhelt jövőbeni fejlődésének útját. 9 Uo. 10 Ruffner: Cold War Allies, 11 A végső szót Gchlcn ügyében Allén Dulles mondta ki: „A kémkedésben kevés szent embert lehet találni. Ő a mi oldalunkon áll, és kizárólag ez $2ámít. És még valami: senkinek sem kötelező meghívnia, hogy legyen a klubjának vagy zártkörű társaságá­ nak tagja.” Annak ésszerű magyarázata, hogy az amerikaiak miért foglalkoztattak náci kémeket, már 1945 nyarán teljesen világos volt az olyanok számára, mint például ifj, John R, Boker, a hadsereg századosa. „Ha egyáltalán volt valaha is esélyünk arra, hogy titkos adatokat szerezzünk a Szovjetunióról, annak most jött el az optimális ideje” mondta Boker, a német gyökerekkel rendelkező, tapasztalt kihallgatótiszt, aki napok­ kal a német kapituláció után már szimatolni kezdeti nácik után. Boker Reinhard Cehlenben lelte meg az emberét. Az amerikai százados úgy találta, hogy a német tá­ bornokban „aranybányára leltünk”. Mindketten egyetértettek abban, hogy rövidesen bekövetkezik az új háború a szovjetek ellen, s hogy országaiknak a közös ügy érdeké­ ben együtt kell fellépniük a kommunista fenyegetéssel szemben. Edwin L. Sibert dan­ dártábornok, a katonai elhárítás európai vezetője, rövidesen a CIA titkos műveletekért

J E G Y Z E T E K • 587

12 13 14 13

felelős első igazgatóhelyettese, meg Is vette a felkínált árut. Úgy határozott, hogy a szolgálatába állítja Gehlent és csoportját. DÖnlését nem egyeztette feletteseivel - Dwight D. Eiscnhower és Omar Bradley tábornokkal abból a helytálló feltételezésből kiin­ dulva, hogy úgyis elutasító álláspontra helyezkednének. Sibert döntése után Gehlen tábornok hat német kémje társaságában Washingtonba repült Walter Bedell Smíth tá­ bornok, a központi hírszerzés későbbi igazgatójának magánrepülőgépén. A németeket tíz hónapon át alapos vizsgálatnak és kikérdezésnek vetették alá Fort Huniban, a Wa­ shington környéki titkos katonai létesítményben, mielőtt visszavitték volna őket hazá­ jukba, hogy az oroszok ellen kémkedjenek. így született meg a hosszú távú kapcsolat az amerikai titkosszolgálat tisztjei és Hitler tisztára mosdatott kémei között. John R. Boker, Jr>: Report of Initial Contacts with General Gehlen’s Organization. May 1. 1952, Ezt a kihallgatási jelentést és a Gehlen-szervezetről található nagyszámú ClA-dokumentumot összegyűjtve lásd in: Forgíng an IntelUgencePartnership: CIA and the Origins ofthe BND, szerkesztette Kevin C. Ruffner, a CIA történetírói munkaközösségének tag­ ja, kiadta a CIA Műveleti Igazgatóságának Európai Alosztálya, a titkosítás alól feloldva 2002-ben. A dokumentumok tartalmazzák Gehlen közléseit is a következő jelentések­ ben, illetve iratokban: James Critchfield [Chief of Station, Karlsruhe) to Chief, FBM, CIA HQ, February 10, 1949: Report of Interview with General Edwin L. Sibert on the Gehlen Organization, March 26, 1970; SS Pcrsonnel with Known Nazi Records. Acting Chief, Karlsruhe Operations Base, to Chief, FBM, August 19, 1948. A müncheni műveleti bázis vezetője a karlsruhei állomás ügyvezető igazgatójának, 1948, július 7-én. Helms a titkos műveletek ügyvezető igazgatójának, Donald Galloway ezredesnek, 1948. március 19-én. Sichel interjúja a szerzővel. Tanner interjúja a szerzővel, Tanner, aki 1970ben vonult nyugállományba a CIA-ból, az itt következő, harmadik személyben megfogalmazott írással egészítette ki az ügynökségnek az ukrán felkelők támogatásáról szóló, korábban elhallgatott történetét. Tanner csak egyetlen csoportot talált megfelelőnek a maga támasztotta feltételek­ nek, nevezetesen a Legfelsőbb Tanács Ukrajna Felszabadításáért (UHVR) nevű szer­ vezetet. Meglepő módon egyetlen orosz emigránscsoporl sem jelentkezett. Az UHVRnek nemcsak rendszeres szárazföldi futárkapcsolata volt a Kárpátokban megbúvó Ukrán Felkelő Hadsereggel, hanem értesüléseket tudott szerezni Ukrajnától más fu­ tárok, katolikus papok és alkalmanként felbukkanó utazók és menekültek között is. Az UHVR és a CIA alapvető érdekei egybeestek: mindkettőnek borzasztóan nagy szüksége volt rádiós összeköttetésre a felkelők főhadiszállásával „az ellenséges vo­ nalak mögött”. A washingtoni politikai fejesek egyetértettek ezzel a megoldással, amely eredményesen működött a háború alatt Franciaországban, Olaszországban és Jugoszláviában. Kilenc hónapon át két futárt képeztek ki Tanner felügyelete mellett rádióadók kezelésére, rejtjeles kódok és ábécék megfejtésére, ejtőernyős ugrásra és célpontok önvédelmi célú leküzdésére. A kiképzett ügynökök azután 1949. szeptember 5-én éjszaka ejtőernyővel leereszkedtek egy hegyvidéki réten valahol Lvov közelében. Az első ejtőernyős bevetés és az 1951-ben végrehajtott második révén létrejött ugyan a rádiós kapcsolat, de világrengető információval nem szolgált. Az utolsó két miszsziót azonban egyértelműen meghiúsította Angleton akaratlan kiszivárogtatása Philbynek, aminek következtében a balsorsú fut árcsoportokat a szovjet NKVD „fo­ gadóbizottságai" a helyszínen letartóztatták, A Szovjetunióban tevékenykedő ukrán nacionalisták számára az első ejtőernyős bevetés jelentős erkölcsi támogatást nyújtott, javította a hangulatukat, de minden

588

• JEGYZETEK

bizonnyal túlzott reményeket ébresztett. 1953 közepére azonban a szovjetek tényle­ gesen felszámolták a fegyveres felkelők ellenállását, Tanner emlékezetébe négy szarvashiba és orbitális ostobaság vésődött be. Elő­ ször isf a második világháború végén a szövetségesek erőszakkal hazatelepítették a szovjet állampolgárokat. Sokan közülük öngyilkosságot követtek el> amikor meg­ tudták, hogy rövidesen visszaszolgáltatják őket az oroszoknak. Azok pedig, akiket visszaszolgáltattak, sosem léptek többé hazájuk földjére, mert a szovjet titkosszol­ gálat halálosztagai valahol Kelet-Európábán agyonlőtték vagy felakasztották őket. Másodszor, a müncheni ClA-bázis munkatársainak titkossága nagy nyilvánossá­ got kapott az amerikai hadsereg 1949. évi telefonkönyvének nyomtatásakor elköve­ tett hiba miatt: akiknek a neve mellett nem szerepelt az alegységük megnevezése, mind a CIA kötelékébe tartoztak. A hadsereg ezzel az erővel akár csillaggal is meg­ jelölhette volna őket. Harmadszor, a második világháború végével a szakképzett ejtőernyős szakembe­ rek és kiképzők elhagyták az OSS-t, mivel a szolgálataikra nem volt többé szükség. Ez két baklövést eredményezett: egy szerb-amerikai OSS-veterán, aki a háború alatt Jugoszláviában hajtott végre ejtőernyős ugrást, arra tanította a két ukrán futárt, hogy földet éréskor hajtsanak végre hátrabukfencet, jóllehet az oldalukra négy láb hosszú karabély volt szíjazva. Ezenkívül az 1949. szeptemberi bevetéshez Washingtonban rosszul választották meg az ejtőernyő teherbíró képességét, s emiatt a több mint 600 kiló felszerelést tartalmazó láda a földre csapódáskor tartalmával együtt apró darabokra töri. Végül negyedszer, és ez volt minden közül a legrosszabb, James Angleton szor­ galmasan tájékoztatta Kim Philbyt, a brit titkosszolgálatba beépült szovjet téglát a REDSOX-programról fez volt az a projekt, amelynek keretében korábbi szovjet és más nemzetiségű külföldi nacionalistákat beszivárogtattak a vasfüggönyön túlra), 16 John Limond Hart meggyőző kritikája Angletonról posztumusz emlékiratában olvas­ ható: The CIA's Russians. Annapolis, MS, Naval Institute Press, 2002, elsősorban 136137. A korábban már nyugállományba vonult Hartot 1976-ban visszahívták a tényleges szolgálatba azoknak a károknak a kivizsgálására, amelyekei Angleton a kémelhárítás főnökeként okozott a CIA-nak. Az albániai operatív akciókról lásd McCargar oml history, FAOH; Míchael Bürke: Outrageous Good Fortune. Boston, Little, Brown, 1984, 140-169. Mike Burke-öt Wisner választotta ki az albánok kiképzésére. Az OSS-veterán Bürke, aki később a New York Yankees elnöke lett, felettébb kedvelte a konspiratív életet. Évi 15 ezer dollár fizetségért irt alá ügynöki szerződést, majd Münchenbe utazott, ahol az albán politikai kalandorokkal való találkozóit a város egyik munkáskerületében lévő rejtekhelyen bonyolította le. .,A szobában én voltam a figyelem középpontjában, mint a legfiatalabb személy, aki ráadásul egy fiatal és gazdag országot képviselt'’ - Sria Bürke, ügy vélte, hogy jól megérti magát a menekültekkel. Az albánok azonban másképpen látták a dolgokat: „Azok az amerikaiak, akik felkészítették az embereinket a küldeté­ sekre, semmit sem tudtak Albániáról, az albán emberekről és a mentalitásukról" - vé­ lekedett Xhemal Laci albán monarchista, aki Németországban toborzott az ügynek önkénteseket. A művelet a kezdetektől fogva olyan tökéletes kudarcra volt kárhoztat­ va, hogy bárki könnyen kitalálhatta, miben rejlik a katasztrófa legmélyebb gyökere. Az Angletonnal jó barátságban álló MCCargar így foglalta össze a helyzetet: „Az olaszor­ szági albán közösség soraiba olyan mértékben beférkőztek nemcsak olaszok, hanem kommunisták is, hogy számomra ez jelentette azt a közeget, ahonnan az oroszok az albán kommunista hatóságokhoz hasonlóan beszerezték az in formációikat 17 Coffin interjúja a szerzővel. 16 Ezt a visszatekintést lásd U.S. Policy on Support fór Covert Action Involving Emigrés Directed at the Soviet Union, 19 CIA Intelligence Memorandum No. 225, Estimate of Status of Atomic Warfare in the USSR. September20, 1949, újranyomva in: Michael Warner (ed.): CM Cold WarRecords:

JEGYZETEK

•

589

The CIA U n d e rH a rry T ru m a n . Washington, DC, CJA History Staff, 1994, A teljes szö­ veg így hangzik: „A legkorábbi időpont, amikorra a Szovjetunió várhatóan képes lehet atombomba előállítására, 1950 közepe, míg a legvalószínűbb időpont 1953 közepe.M Willard Machle, a CIA Tudományos Hírszerzési Hivatalának igazgatóhelyettese azt je­ lentette Hillenkoetternek, a központi hírszerzés igazgatójának, hogy az ügynökség munkálkodása a szovjet atomfegyverek felderítésére minden szinten „csaknem totális kudarc" volt. A kémek „teljes kudarcot vallottak" a szovjet. bombával kapcsolatos tudo­ mányos és műszaki adatgyűjtésben, és a CIA elemzői kénytelenek voltak „geológiai okfejtések" levonására szorítkozni, amely találgatásokon és becsléseken alapult a szov­ jetek uránbányászati képességeit illetően. Machle az 1949, szeptember 29-én kelt ín a b ility o f 05/ to Accomplish Its M ission c feljegyzésében felpanaszolja Hillenkoetternek, hogy „nehéznek bizonyult, hogy elfo­ gadható képzettségű és végzettségű személyeket találjunk, akiket rá lehetne bírni, hogy vállaljanak állást az ügynökségben’'. Machle memo ín: George S. Jackson és Martin P. Claussen: O rg an izatio n a í H istory o fth e Central Inteliigence Agency, 1 9 5 0 -1 95 3 , VoL 6, 19-34., DCI Hístorical Seríes HS-2, CIA Historical Staff, 1957, Record Group 263, NARA. Roberta Knapp, a CIA egyik házi történetírója megjegyezte, hogy 1949 szeptemberé­ ben „a hivatalosan koordinált megállapítás a szovjet atomfegyver kifejlesztésére vonat­ kozóan olyan országértékelésben volt megtalálható, amely három különböző dátumot jelölt meg: 1958-at, 1955-öt, valamint »1950 és 1953 között«-ot - és mindhárom téves volt”. Ez pedig, vonja le a következtetést, „a zűrzavar egyértelmű bizonyítéka, aminek következtében, egy másik CIA-történész szerint, az ügynökség Országértékelő Irodája (ŐRE) „kudarcra volt kárhoztatva”; lásd Donald P. Steury: How the CÍA Missed Stalin's Bomb, Studies in Inteliigence, Vol. 49, No. 1, 2005, CIA/CSI. A CIA házi történetírása megemlíti, hogy az ŐRE számos elemzője olyan atomfizikus és mérnök volt, aki részt vett a Manhattan-projektben, és azt az optimista véleményt vallotta, hogy a szovjet nukleáris program nyomon követéséhez elég, ha elolvassák a nyilvánosan publikált tudományos folyóiratokat, a titkos forrásokból származó tényekkel kiegészítve. 1948ra viszont már nem jelent meg használható tényanyag a Szovjetunióból származó szakirodalomban. Ám az egykori!, G, Farben-konszernből (ahol többek között azt a gázt is előállították, amelyet a nád haláltáborokban használtak elgázosításra) az egyik német informátor 1947-től már jelezte, hogy a szovjetek havonta harminc tonna tisztított fém­ kalciumot importálnak a telephelyről. Az urániumén: finomítására használt tiszta kal­ cium ekkora mennyiségben durván az USA éves termelésének nyolcszorosát tette ki. Az információ igazságtartalmát tőle független más források is megerősítették. A jelen­ tés alapján riadót kelleti volna fújni. De senki sem fújt riadót.

Hatodik fejezet 1 Nomination of Lt. Cen, Walter Bedell Smith to Be Director of Central Inteliigence Agency. Executive Session, August 24, 1950, CIA, Walter Bedell Smith papers, DDEL. 2 Dávid S. Robarge: Directors of Central Inteliigence, 1946-2005. Studies in Inteliigence. Vol, 49, No. 3, 2005, CIA/CSI. 3 Bedell Smítht idézi: Office of Policy Coordinatíon, 1948-1952. C1A/CREST. 4 Bedell Smitht idézi: George S. Jackson - Martin P, Claussen: O rg a n izatio n a í H istory o f the C entral Inteliigence Agency , 1950-1953, Vol. 9, Part 2, 38. Ezt az 1957-ben íródott történelmi tanulmányt 2005-ben oldották fel a titkosítás alól. DCI Hístorical Series HS2, CIA Historical Staff, Record Group 263, NARA. 5 Sherman Kent: The First Year of the Office of National Estimates: The Directorship of William L, Langer. CIA/CSI, 1970. * Sherman Kent: Estimates and Influence, Foreign Service Journal, April 1969. 7 Jackson-Claussen: O rganizationaí History o fth e Central inteliigence Agency, 1950-1953, Vol. 8, 2.

590 • J E G Y Z E T E K

6 James LilJey-nek, a pekingi CIA-állomás egykori igazgatójának interjúja a szerzővel. A probléma egészen a késő 1960-as évekig fennállt, amikor is Lilley úgy találta, hogy „ugyanaz a manipulatív kínai kémhálózat, amelyet 15 évvel korábban visszautasítot­ tunk és kirúgtunk”, ismét megjelent a színen: információs morzsákat csipeget fel a kínai helyi lapokból, és Hongkongban eladja őket az amerikai kémeknek. 9 Dávid A, Hatch with Róbert Louis Bensőn: The Koreán War: The SIGINT Background. National Security Agency (Nemzetbiztonsági Ügynökség), online hozzáférés: http:// www.nsa.gov/publications/publi00022.cfm, Weisbandnak az amerikai hírszerzés tör­ ténetében játszott szerepét évtizedeken át helytelenül aláért ékelték. Christopher And­ rew, a világ egyik legkiválóbb titkosszolgálati történetírója és Oleg Gorgyijevszkij, a szovjet hírszerzés diss2idense, amúgy kiváló KGB: Theluside Story c, művükben mind­ össze három sort szentelnek Weisbandnak, és tévesen 1946-ra teszik belépését a szov­ jet titkosszolgálatba. A hivatalos nemzetbiztonsági ügynökségi és a CIA-történeti iro­ dalom szerint Weisbandet a szovjetek 1934-ben szervezték be. Egy kaliforniai repülő­ gép-ipari munkás 1950-ben az FBI előtt azt vallotta, hogy a háború alatt Weisband volt a KGB-összekötője. Weisband 1908-ban született Egyiptomban orosz szülők gyerme­ keként, az 1920-as évek vége felé a2 Egyesült Államokba ment, 1938-ban pedig meg­ kapta az amerikai állampolgárságot, 1942-től a hadsereg rádiós hírszerzési elhárító rész­ legében (Army Signals Security Agency) előbb Észak-Afrikában, majd Olaszországban teljesített szolgálatot, mielőtt visszatért volna Arlington Hallba, Később azonban fel­ mentették az ügynökségben végzett munkája alól, majd a kommunista pártban végzett tevékenysége miatt szövetségi vádesküdtszék elé idézték, de nem jelent meg. Emiatt egy év börtönbüntetésre ítélték - és itt a történet véget is ér, mivel ha nyíltan perbe fogják kémkedés miatt, az tovább súlyosbította volna az amerikai titkosszolgálat prob­ lémáit, 1967-ben, 59 éves korában hirtelen halt meg, valószínűleg természetes halállal. 10 A CIA-központban egyvalamit tudtak csak biztosan: azt, hogy MacArthur tábornok véleménye szerint a kínaiak nem vonulnak be Koreába. A ClA Koreáról szóló jelentései és elemzései 1950. júniustól decemberig ugyanezt a téveszmét tükrözték. A jelentést részletesen lásd: P. K. Rose: Two Strategic Intelligence Mistakes in Korea, 1950. Studies ín Intelligence, Fall/Winter, No. 11. 2001; Cl A Historical Staff: Study of CIA Reporting on Chinese Communist Interventíon in the Koreán War, September-December 1950. Készült 1955 novemberében, a titkosítás alól feloldva 2001 júniusában; valamint Woodrow J. Kuhns: Assessing the Soviet Threat: The Early Cold War Years. CIA Directorate of Intelligence, Center fór the Study of Intelligence, 1997. 11 Bili Jackson Bedell Smith mellett dolgozott igazgatóhelyettesként. Mielőtt 1951-ben lemondott volna, jelentést nyújtott be a tábornoknak Wisner operatív akcióiról: Subject: Survey of Office of Policy Coordination by Deputy Director of Central Intelligence. May 24, 1951, CJA/CREST. A jelentésben többek között ez áll: „A munka meghaladja egyetlen ember teherbíró képességéL” A Politikakoordinációs Hivatal megpróbál fel­ építeni „egy világméretű gépezetet, amely sok szempontból katonai erőhöz hasonla­ tos”, anélkül hogy biztosítaná az ennek megfelelő szintű, hozzáértő ellenőrzési rend­ szert, személyi feltételeket, kiképzést, logisztikát és kommunikációi. „Kiáltó az ellen­ tét a magasan képzett ügyosztályvezetők és a teljesen képzetlen alkalmazottak kö­ zött.” „Az operatív műveletekkel kapcsolatos feladatok terhei miatt nem jut elég figye­ lem arra, hogy kellően képzett munkaerőt vegyenek fel." u CIA/Location of Budgeted Funds/Fiscal Year 1953, a George Mahon képviselő ügyira­ tai között található egyik dokumentum. Mahon egyike volt annak a négy kongresszusi képviselőnek, akiknek betekintésük volt a CIA költségvetésébe. Amikor Prof. Dávid Barrett, a Villanova Egyetem tanára 2004-ben megtalálta a dokumentumot, történel­ met csinált, mivel csaknem harminc éven keresztül a CIA-ról szóló minden könyv hű­ ségesen újra meg újra közreadta a szenátusi vizsgálóbizottság 1976. évi megállapítá­ sát, miszerint a Wisner rendelkezésére álló pénz 1952-ben 82 millió dollár volt. Ez a

J E G Y Z E T E K ♦ 591

számadat nyilvánvalóan téves. Az OPC költségvetése 1952-ben valójában durván négy­ szerese volt annak, amiről korábban tudtak. 13 Igazgatói értekezlet, 1951. november 14., CIA/CREST, A központi hírszerzés igazgatójá­ nak, helyetteseinek ás vezető beosztású tisztviselőinek mindennapos értekezleteiről készült, a CREST által hozzáférhetővé tett, a titkosítás alól nemrégiben feloldott irat­ anyagban található jegyzőkönyvek alapján az olvasó fogalmat alkothat a CIA berkein belül dúló küzdelmek légköréről. A szóban forgó értekezlet jegyzőkönyve megállapítja: „Az Igazgató azt kívánja tőlük [Dullestól és Wisnertől], hogy nagyon alaposan figyelje­ nek oda az OPC-re. A félkatonai műveleteket külön kell választani a költségvetés egyéb tételeitől, minden más, nem kimondottan titkosszolgálati jellegű művelethez hasonlóan. Véleménye szerint elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy OPC-műveleteink volumene ta­ gadhatatlanul veszélyessé vált a CIA mint hírszerző ügynökség számára.1' Bedell Smith úgy látta, hogy az Egyesült Államok „nem rendelkezik stratégiával ilyes­ fajta háborúk m egvívásáraam in Wisner háborúit értette. Preliminary Staff Meeting, National Psychological Slrategy Boáid. May 8, 1951, CIA/CREST. Közölte Dullesszal és Wisnerrel: „Önök nem kaptak a kormánytól semmilyen megalapozott és jóváhagyott stratégiát az ilyen jellegű hadviseléshez. [.,.] Miközben megvan a kellő felszereltsé­ günk és erőnk, nem azt a munkát végezzük, amit kellene/’ Bedell Smith többször is megpróbálta elvenni Wisnertől a félkatonai műveletek el­ lenőrzésének jogát. (Igazgatói értekezlet, 1952. április 16., CIA/CREST.) Hiába érvelt azzal, hogy az operatív akciók messze túlmennek azon, amit az NSC 10/2 jelzetű, a politikai hadviselés manifesztumának tekinthető direktívája 1948-ban szándéknyilat­ kozatként megfogalmazott. Ráadásul mind a Küiügy-, mind a Védelmi Minisztérium arra törekedett, hogy kiterjessze a titkos akciók körét - méghozzá „óriási mértékben". (Bedell Smith az NSC-nek: Scope and Pace of Covert Operations. May 8, 1951, CIA/ CREST.) Bedell Smith arra vonatkozó figyelmeztetése, hogy ne „titkoljanak el” vagy „kozmetikázzanak szerencsétlen kimenetelű eseteket vagy súlyos hibákat", az 1951. augusztus 21 -ei napi értekezleten hangzott el (CrA/CREST), Néhány nappal korábban szinte könyörgött Wisnernek és más vezető beosztású hírszerző tiszteknek, hogy „szen­ teljenek komoly figyelmet a titkos hírforrásokkal kapcsolatos manipulációknak és duplikátumoknak”. (Az 1951. augusztus 9-ei értekezlet jegyzőkönyvéből, CIA/CREST.) A CREST újonnan hozzáférhető dokumentációja szerint Bedell Smith „egyfajta Né­ met-római Birodalmat [örökölt] feudális bárókkal, akik saját egyéni érdekeiket hajhásszák, míg a névleges hatalmú császárnak semmilyen hatékony eszköze nincs ellen­ őrzésükre és befolyásolásukra" - fogalmazta meg találóan LudweLI Lee Montague, Bedell Smith személyes megbízottja a Nemzetbiztonsági Tanácsban, aki azt is feljegyezte, hogy a tábornok „odáig jutott, hogy gyanakodni kezdett: Dulles és Wisner [...] előbbutóbb belerángatja valamilyen tévképzetben fogant és végzetes katasztrófához vezető kalandba". C1A/LLM, 91-96. és 264. 14 Uo, 15 A titkosított ClA-történeti dokumentumok a következők: CIA in Korea, 1946-1965; The Secret War in Korea, June 1950 - June 1952; Infiltration and Resupply oí Agents in North Korea, 1952-1953. Első ízben Michael Haas, a légierő nyugállományú ezredese utal rájuk In the Devil’s Skadow: UN. Special Operations during Lhe Koreán War. (Annapolis, MD, Naval Institute Press, 2000) c. monográfiájában. Ifi Sichel interjúja a szerzővel. 17 Gregg interjúja a szerzővel. Korea esetében a CIA valós teljesítményét vagy eltitkolták, vagy meghamisították. Például John Ranelagh The Agency (New York, Simon and Schuster, 1986) c. müve, amely hosszú időn át a CIA-ról szóló alapvető referenciamun­ kának számított, mindössze három bekezdésben foglalkozik a titkos félkatonai had­ műveletekkel a koreai háború idején. Azt állítja, hogy Hans Tofte, az OPC műveleti főnöke sikeresen telepített ügynököket Korea-, Kína- és Mandzsúria-szerte: „Ezekre a »zárt« területekre sikerült behatolni koreai és kínai Cl A-ügy no kökkel”; Tofte „sokolda­

592 • J E G Y Z E T E K

lú és komplex” műveletei során „jól kiképzett gerillák bevetésére került sor Észak-Koteában”, és „ügynökök telepítésére Korea-szerte, akik útbaigazítást és rejtekhelyeket nyújtottak a lelőtt gépek személyzetének” (217-218.). Mindez azonban nem igaz, aho­ gyan azt a CIA koreai hadműveletet feldolgozó történetírása bizonyítja. Tofte maga találta ki és manipulálta a történteket. Például megrendezett film felvételeket készített Észak-Koreában tevékenykedő CIA-gerillákról, de a csalás hamar kiderült, mert Wa­ shingtonban valakinek szemet szúrt, hogy a kommandós akciókat miért világos nappal hajtják végre. A szomorú valóság azonban az, hogy a tényleges missziók, szemben a megrendezettekkel, összességükben katasztrófával végződtek. A CIA házi történetírói által leírt tények szöges ellentétben állnak a The Agencyben a koreai háborús hadmű­ veletekről lefestett rózsás képpel, w Thomas órai history, FAOH. John Limond Harl posztumusz memoárja, a The ClA's Russians (Aonapolis, MD, Naval Institute Press, 2004) részletesen leírja szerzője rendkívüli élményeit, amikor AJ Haney-t követte a szöuli CIA-állomás igazgatói székében. 20 Hartot idézi: Christopher Andrew: Fór the Prestdent's Eyes O nly: Secret lntelligence and the A m erican Presidency from W ashington to B u s h . New York, Harper Pcrennial, 1996, 193-194. Hart jelentéseit Haney szédelgéseiről az íróasztalfiók mélyére süllyesztették a bak­ lövéseit tartalmazó iratokkal egyetemben. Maga Haney jegyezte meg később, hogy „Ko­ rea alatt és után meglehetősen sokszor került szóba számos felelős beosztású tisztvise­ lő körében, hogy a CIA-nak hasznosítania kell a tapasztalatokat, és jobban fel kell ké­ szülnie a következő Koreára”, Azonban - vonta le a következtetést a fentiekből „ko­ moly kétségeim vannak afelől, hogy a CIA hasznosított-e egyáltalán valamit is Koreá­ ból, vagy hogy az ottani tapasztalatokat rendszerezték-e egyáltalán, nem is beszélve a tanulmányozásukról, hogy levonják belőlük a jövőre vonatkozó tanulságokat”, Haney Helmsnek: Subject: Staíf Study re Improvement of CIA/CS Manpower Potential Thereby íncreasing Operational Capability. November 26, 1954, a titkosítás alól feloldva 2003 áprilisában, CIA/CREST, Haney azért úszhatta meg büntetlenül a koreai háborúban mutatott hihetetlen produkcióját, mert ottani megbízatása vége felé, 1952 novemberé­ ben segített egy súlyosan sérült tengerészhadnagynak a koreai csatatérről a Consiellaiion nevű kórházhajóra menekítésében és az Egyesült Államokba szállításában. Hét héttel később az agykárosodást szenvedett katonát fénykép örökítette meg, amint csókot kap atyjától, Allén W. Dullestól, A fotó egy nappal azelőtt készült, hogy az illetékes szená­ tusi bizottsági meghallgatáson jóváhagyták az idősebb Dulles fivér kinevezését a köz­ ponti hírszerzés igazgatójává. Dulles úgy rótta le háláját Haney-nek, hogy 1954-ben öt tette meg a Siker-hadműveletet (Operádon Success) a floridai CiA-támaszpontról irá­ nyító parancsnoknak. 2J Becker Wisnernek; keltezetlen, de 1952. december, vagy 1953. január, CIA/CREST. Mielőtt lemondott volna titkosszolgálati igazgatóhelyettesi tisztségéről, Loftus Becker közölte kollégáival, hogy „megdöbbenve kellett tapasztalnia, mennyire tájékozatlanok az embereink odakint a terepen”, cs kétségeit fejezte ki a CIA abbeli képességét ille­ tően, hogy bárhol Ázsiában hírszerzési adatokat gyűjtsön. (Igazgatóhelyettesi értekez­ let, 1952. december 29., CIA/CREST.) Ezt követően szemtől szembe megmondta a magáét Wisnernek. n Kellis a Dwight D. Etsenhower elnöknek írt, 1954. május 24-ei keltezésű levelében fo­ galmazta meg a vádat a vezető beosztású CIA-tisztviselők hamis tanúvallomásairól. DDEL. 25 Wisner: [Törölve] Report on CIA lnstallations in the Far East, March 14, 1952, CIA/ CREST. 24 A Kínában és a vele szomszédos országok területén a második világháború befejezése és Mao diktatúrájának kezdete közötti években végrehajtott amerikai titkosszolgálati műveletek történetét sosem dolgozták fel a maguk teljességében. Miután Truman fel-

J E G Y Z E T E K • 593

oszlatta az OSS-t, nagyszámú veterán maradt Kínában amerikai katonai védernyő alatt, az Exterruil SecuriLy Detachment 44 (44. sz. Külső Védelmi Egység) kötelékében. Az ESD-44 első parancsnoka, Róbert J, Delaney alezredes 1947-ben a CIA néhány fős to­ kiéi állomásának igazgatója lett, később pedig az OPC Western Enterprises elnevezésű műveleti fedőszervének második embere Tajvanon. 1945-ben, a háború után Delaney egy Sanghajból küldött hosszú táviratban részletesen leírta a térségben tartózkodó amerikaiak előtt álló feladatokat. Ebben hangsúlyozta, hogy az amerikai hírszerző tisz­ tek előtt hatalmas területek fekszenek, amelyek legalább annyira ismeretlenek számukra, mint a Hold hegyei; végtelen kiterjedésű vidékek, amelyek a Dél-kinai-tengertől nyuga­ ton Afganisztánig, délről északnak pedig Saigontól Szibériáig érnek. Ismerniük kell a szovjetek, a kínai kommunisták és a kínai nemzeti erők katonai és titkosszolgálati szer­ veinek képességeit és szándékait, és aprólékosan pontos információt kell szerezniük a Távol-Kelet minden politikai tényezőjéről és befolyásos csoportjáról. Ezek a feladatok az elkövetkező ötven év nagy részét felemésztenék, A tisztánlátást tovább nehezítette a CIA leegyszerűsítő világképe; a kínai Mao, a vietnami Ho Si Minh és az észak-koreai Kim ír Szén mindannyian a Kreml kreatúrái, egymástól megkülönböztethetetlen mo­ nolit, egy kaptafára húzható észjárással, madc in Moszkva. Az OSS és a CIA TávolKeleten rezidens első emberei sokbálányi adatot küldtek haza Washingtonba, de en­ nek nagy része olvasatlanul hevert, „levéltárakban elzárva, néma csend és patkányok társaságában”. Maochun Yu: OSS in China: Prelude to Cold Vfar. New Haven, Yale University Press, 1997, 258-259. A CIA első, Kínába vezényelt tisztjeinek parancsnoka Amos D. Moscrip volt, aki Sanghajban az egykori francia misszió épületében kvártélyozta el magát, az elithez tartozó társasági ember szerepében tetszelgett, keményen ivott, és fehér orosz barát­ nőjével osztotta meg az ágyát. Néhány külügyes diplomata úgy gondolta, hogy szót tudnának érteni Maóval, végtére is Mao a világháborúban együttműködött az OSS-szel a japánok ellen. A kommunisták azonban a Kínában tartózkodó minden amerikaiban, akár diplomata volt, akár nem, felforgató elemei szimatoltak. 1948 októberére a Kül­ ügyminisztérium minden kínai amerikai diplomáciai missziót ki akart üríteni, mert bárkire, akit a kommunisták csak távolról is összefüggésbe hoztak azzal, hogy az Egye­ sült Államok javára kémkedik, börtön vagy még annál is rosszabb sors várt, A kétmil­ lió lakosú mandzsúriai Mukden városába az evakuációs parancs akkor érkezett meg, amikor Angus Ward amerikai főkonzult huszonegy tagú személyzetével együtt már (mint később kiderült, egy évig tarló) házi őrizetbe helyezték, miután nem voltak haj­ landók átadni a konzulátust Mao csapatainak. „Kémkedéssel vádolták, amiben, őszin­ tén szólva, bűnös is volt! - emlékezett vissza az esetre John F. Melby, akkoriban a Külügyminisztérium politikai osztályának tisztviselője, aki Csungkingből küldte haza a jelentéseit. - Olyan helyen tevékenykedett, amelyet egy ESD-számmal vagy valami hasonlóval jelöltek, és valójában CIA-helyŐrség volt. Nyakig ült a munkában: az2al a csapattal dolgozott, amely odafent volt vele együtt Mandzsúriában.” Melby órai histories, HSTL, FAOH. Ennek a „csapatnak” a főnöke Jack Singlaub volt, az 1970-cs és 80-as évek egyik vak­ merő hidegháborús harcosa, 1948-ban a kínai nacionalistákkal konspírált, megpróbált a Szovjetunióban létrehozni egy fehér orosz hálózatot, és kereste annak a módját, hogyan lehetne kémeket telepíteni a szovjetek által megszállt Észak-Koreába. Való igaz, hogy 1948-ban sikerült is néhány koreai ügynököt eljuttatnia Északra Mandzsúrián keresztül. Egykor japán hadifogolytáborokban sínylődő ügynökök tucatjait indította útnak azzal a paranccsal, hogy férkőzzenek be az északi kommunista hadseregbe, és jelentsenek ké­ pességeiről, erejéről és szándékairól. Kezdetben úgy tűnt, hogy egy maroknyi ügynök sikerrel is jár. De amikor biztonságos menedéket próbáit szerezni kémei számára Szöul­ ban, MacArthur tábornok ellenállásába ütközött. Ezt követően rendkívüli kéréssel for­ dult a közvetlen GA-csatornákon keresztül a Fehér Házhoz, egyenesen az elnökhöz: arra igyekezett rávenni Trumant, hogy fegyverezze fel a kínai nacionalista erőket az okinavai

594 • J E G Y Z E T E K

amerikai támaszpont háborús raktárkészletéből. Az elnök nem cselekedeti. Amikor Mukden eleste már a küszöbön állt, Singlaub táviratot küldött a legközelebb állomáso­ zó amerikai hajó parancsnokának: „SÜRGŐS NEM FOGNAK EL.'* Heves tüzérségi tűz­ ben repült ki a városból, elhúzván egy vörös csillagos felderítőgép mellett, és tudta, hogy a hidegháborúnak ez a csatája elveszett. John K. Singlaub: HazardoasDuty: An. American Soldier in the Twentieth Century. New York, Summit, 1992, 132-149. A Sanghaji ClA-állomás vezetője, Fred Schultheis annak idején meglehetősen kiter­ jedt hálózatot épített ki a városban ügynökökből és informátorokból. Sikerének titka részben az volt, hogy kifogástalanul beszélt kínaiul; nyelvtudását úgy pallérozta, hogy mindent elolvasott, ami csak a keze ügyébe került, az újságoktól kezdve a vicclapokig. Az amerikaiak körében régi Kína-szakértőnek számított, és a háború folyamán mind­ végig a hadszíntéren tartózkodott a sereggel. Amikor Mao a nagy menetelése során egyik várost a másik után vette be 1948 vége felé, Schultheisnek sem volt maradása Kínában. 1949-ben Hongkongba ment az ottani ClA-állomás igazgatójának, ahol hama­ rosan az a meggyőződés alakult ki benne, hogy Hongkongnak is rövidesen kommunis­ ta támadással kell szembenéznie. Ezért spekulációkon és sejtéseken alapuló elrémítő jelentéseket kezdett küldözgetni, arra figyelmeztetve, hogy ez a város lesz a következő dominó, amelyik eldől. A vele együtt Hongkongban szolgáló egyik külügyminiszlériumi tisztviselő és OSS-veterán, Joseph A. Yager, még jóval később is élénken emlékezett ezekre a félelmekre: „Különböző titkos hírforrásokból származó értesülések alapján valószínűnek látszott, hogy támadás közeledik. Ezek végül is tévesnek bizonyultak.” Csakhogy „Schultheis megvolt győződve arról, hogy jön a támadás. Nagyon borúlátó volt, igazi vészmadár. így szólt: »Ezúttal nem Slanley lesz, hanem Belsen.« S(an)ey-n a Stanley-félszígetet értette, ahova a japánok internálták a külföldieket. Az bizony igen­ csak rossz hely volt. Csaknem halálra éheztették őket. Belsen pedig természetesen az egyik német haláltábor volt." Yager órai history, FAOH. 1950-ben Singlaub, aki Mao győzelme után a CIA-központ kínai ügyosztályát vezet­ te Washingtonban, elhagyott állomások és kudarcba fulladt operatív műveletek felett diszponált. Lázasan dolgozott annak érdekében, hogy megőrizze a ClA-tisztek és alvóügynökok szétesőben lévő hálózatát Kínában, és helyreállítsa a szakadozott kémháló­ zatokat Mandzsúriában és Észak-Koreában. Kína sivár, vad, gyéren lakott nyugati részén, Csinghaj tartomány fővárosában Douglas Mackiernan képviselte a CIA-t a két főből álló amerikai konzulátuson. Még a háború alatt helyezték oda a légierő tisztjeként. Jól ismerte az uránércben, olajban és arany­ ban gazdag vidéket. Valószínűleg ő volt az az amerikai, aki a legtávolabb élt a nyugati civilizációtól. Végül a kommunista erők közeledtekor, hogy ne kerüljön kutyaszorító­ ba, kénytelen volt elhagyni a konzulátust. Egymagának kellett megtalálnia az ország­ ból kivezető utat. Hét hónapos, közel kétezer kilométeres, nyugatnak tartó vándorlás után értelmetlen halált halt: egy tibeti határőr lelőtte. Ő volt az első CÍA-tiszt, aki szolgálatleljesílés közben vesztette életét. Sanghajban Hugh Redmond, korábban Singlaub alárendeltje Mukdenben, meglehe­ tősen gyenge fedésben próbált meg tenni valamit egy brit export-import vállalat helyi képviselőjeként. „Rokonszenves fickó volt, de nem valami rettentő hatékony - jegyez­ te meg Singlaub. - Annál nagyobb ostobaságot el sem tudok képzelni, mint azt hinni, hogy egy olyan kedves, barátságos fiatal amatőr, mint Hugh Redmond, jól működhet egy kegyetlen totalilariánus ellenséggel szemben, függetlenül attól, mennyire odaadóan végzi a munkáját.” A kínai elhárítás kémkedés gyanújával letartóztatta Redmondot. Miután csaknem két évtizedet töltött börtönben, Öngyilkos lett. Földi maradványait Róbert F. Drexler, a Külügyminisztérium titkosszolgálati ügyekben járatos Kína-szakértöje vette át. „A hamvai, még mindig magam előtt látom - emlékezett vissza Drexler -, egy hatalmas csomag, körülbelül 70 cm hosszú cs 35 cm széles, muszlinba csavarva, oldalán a neve, nagy betűkkel. És ezt csak úgy odatették az íróasztalomra. Abszolút horror. A kínaiak azt mondták, öngyilkos lett, húsz év rabság után, egy borotvapengé-

J E G Y Z E T E K • 595

vei, amelyet a Vöröskereszt segélycsomagjában talált, A Vöröskeresztben közöltek ve­ lünk, hogy sosem tesznek borotvapengét a csomagokba.'1Mackiernanról és Redmondról: Drexler órai history, FAOH; Ted Gup: The Book o fH o n o r: The Secret Lives a n d Deaths o f CIA Operatives . New York, Anchor, 2002, 25 Bedell Smith a National Psychological Stmtegy Board (a lélektani hadviselés stratégiá­ ját kidolgozó országos testület} előkészítő értekezletén, 1951, május 8., CIA/CREST. 26 Kreisberg o m l history , FAOH. 27 Coe interjúja a szerzővel. Mike Coe-t a kínai partok mentán fekvő White Dog (Fehér Kutya)-szigetre vezényelték, ahol küldetésének a hiábavalóságát nagymértékben ellen­ súlyozta a vidám és laza bajtársi társaság. A szigeten szolgálók egyike volt Phii Montgomery, született Philippe-Louis de Montgomery, a Noilly Prat-i vermuthbirodalom és -vagyon örököse, aki folyamatosan feltöltött állapotban tartotta a bárpultot, és a legen­ dás ifj. R. Campbell James, aki mindent megtett azért, hogy lecsapolja azt. A brit gráná­ tost utánzó ma pírjairól és gondosan nyírt bajuszáról megismerhető, Yale-en végzett James volt az utolsó Western Enterprises-tisztviselő, aki 1955-ben elhagyta Tajvant. Onnan Laoszba ment, ahol koktélok és rulettasztalok mellett gyűjtötte maga köré az ország veze­ tőit. 28Uo. 29 Lilley és Coe interjúi a szerzővel, Lilley FAOH, 30 OPC History. Vol. 2, 553., CÍA. „ A CIA nemrégiben oldotta fel a titkosítás alól ügynökei halálának első hivatalos beis­ merését a Harmadik Erő fiaskójával kapcsolatban, valamint a Fecteau és Downey elfo­ gásához vezető zűrzavar és ügyetlenkedés dokumentációját. Forrás: Nick Dujmovic: Two CIA Prisoners in China, 1952-1973. Studies in íntelligence, Vol. 50, No. 4, 2006. A Harmadik Erő első alakulata, amely ejtőernyős bevetésre készült, csak 1952 áprilisában indult akcióba. A négy emberből álló deszant Dél-Kína felett ugrott ki, és többé senki sem hallott felőlük. A Harmadik Erő második csoportját öt kínai al­ kotta; ők 1952, július közepén értek földet Mandzsúria egyik régiójában. A csapat tagjai mind jól ismerték Downey-t, mert ő képezte ki őket. A különítménynek gyor­ san sikerült rádiókapcsolatba lépnie Downey Kínán kívül létesített ClA-bázisavai, majd augusztusban és októberben légi úton utánpótlással látták el őket. Az alakulat hatodik tagja, akinek futárként kellett a csapat és az irányítást végző CÍA-bázis kö­ zött szolgálnia, szeptemberben landolt Mandzsúriában. November elején az osztag arról tett jelentést, hogy sikeresen kapcsolatba lépett egy helyi szakadár vezetővel, és közölle, hogy megszerezte a művelethez szükséges papírokat, így a hivatalos személyi okmányokat és egycb igazoló iratokat. Egyúttal kérte, hogy a futárt légi úton vonják vissza. Ennek technikájára kiképezték ugyan a futárt, de műveleti körülmények között, éles helyzetben a CIA még sosem próbálta ki. [...] Norman Schwartz és Róbert Snoddy CIA-pilóták 1952 őszén sokat gyakorol­ ták az újfajta eszközzel végzett repülőgépes evakuálási technikát, és késznek mu­ tatkoztak a küldetésre. [...] November 29-én estefelé azután Downey és Fecteau be­ szállt Schwartz és Snoody zöldesbarna C-47-esébe a Koreai-félsziget egyik repülő­ terén, és nekivágtak a körülbelül 650 kilométeres útnak a találkozóhelyre a kommu­ nista kínai Mandzsúriába [...] egyenesen bele a csapdába. A Mandzsúria felé repülőknek ugyanis nem volt tudomásuk arról, hogy az oszta­ got már réges-rég elfogta a kínai kémelháritás, amely a maga oldalára állította őket. A futár visszavonására vonatkozó kérés cselvetés volt, a rádión emlegetett doku­ mentumok és a kapcsolat a helyi szakadár vezetővel pedig csupán maszlag. A csa­ pat tagjai nagy valószínűséggel mindent elmondtak a kínai hatóságoknak a hadmű­ veletről és annak logisztikájáról, valamint a CIA-nak az akcióban részt vevő embe­ reiről. A csapda felállításának módjából egyértelműen kiderült, hogy a kínai kom­ munisták pontosan tudták, mire számítsanak. [...] Amint a futár felvételére készülő­

59G • J E G Y Z E T E K

dő C-47-es alacsonyra ereszkedett* annyira lelassulva (körülbelül 110 km/órára), hogy az átesést kockáztatta* az ellenség hirtelen félrehúzta a két légelhárító üteget a behavazott terepen álcázó fehér lepleket, és az ágyúk tüzelni kezdtek, abban a pillanatban, amikor a futárt fel kellett volna venni. A repülési útvonalat pontosan bemé­ rő ágyuk gyilkos kereszttüzet zúdítottak a gépre. [.,.] Fecteau később úgy emléke­ zett* hogy amint Downey-val kint állt a gép törzsén* döbbenten, de színjózanon azt mondták egymásnak, „rohadt nagy pácban” vannak. A kínai biztonságiak „kurjon­ gatva és ordítozva” rájuk rontottak* ők pedig kénytelenek voltak megadni magukat. Felvetődik a kérdés, hogy a műveleti parancsnokság nem hagyott-e figyelmen kí­ vül olyan figyelmeztető jeleket, amelyek arra utaltak volna, hogy a bevetett osztag átállt a kommunisták oldalára. A C1A egyik korábbi magas beosztású operatív tiszt­ je, aki 1952-ben fiatalemberként Downey és Fecteau alegységben szolgált [...] el­ mondta, hogy a balsorsú novemberi repülést megelőző nyáron a különítmény két üzenetét elemezve „90 százalékban” biztosra vette, hogy a csoport „nem az igazi”. Miután fenntartásait az egységparancsnok tudomására hozta, további bizonyítékok hiánya miatt keményen lesztdták, Amikor pedig tovább erősködött, áthelyezték egy másik CIA-egységhez, Miután Downey és Fecteau gépe nem tért vissza* az egységparancsnok visszarendelte* és közölte vele, hogy mélyen hallgasson a dologról, ő pedig engedelmeskedett a parancsnak - hogy aztán később alaposan megbánja. [...] Nincs fellelhető bizonyíték arra nézve* hogy került-e sor vizsgálatra a Downey és Fecteau küldetését jóváhagyó döntéssel kapcsolatban, Az viszont egyértelmű, hogy 3 fiaskó miatt senkit nem vontak felelősségre. Évekkel később Downey kijelen­ tette, hogy nem táplál keserű érzéseket azzal az emberrel szemben, aki elküldte a misszióra. „Együtt éreztem vele. Az ő szempontjából olyan istenverte katasztrófába torkollt az egész.*’ A művelet borzasztó következményekkel járt. Az első az után következett be, hogy a C1A elmulasztotta tájékoztatni Li Miről Dávid M. Key burmai amerikai nagykövetet. Amikor Key rájött a dologra* dühbe gurult. Tiltakozó táviratot menesztett Washington­ ba, amelyben megírta* hogy a művelet nyílt titok, széltében-hosszában híresztelik a burmai fővárosban és Bangkokban, és hogy Burma szuverenitásának megsértése sú­ lyos károkat okoz az amerikai érdekeknek. Dean Rusk, a távol-keleti ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes azonban utasította a nagykövetet, hogy fogja be a száját; az a dolga, hogy kategorikusan tagadjon minden amerikai részvételt a misszióban, és a felelősséget varrja mindenestől a „szabadúszó” fegyvercsempészek nyakába. Li Mi és csapatai később beszolgáltatták fegyvereiket a burmai hatóságoknak; az ország veze­ tői, akik gyanították, hogy az akció Amerika hallgatólagos támogatásával történt, meg­ szakították a kapcsolatot az Egyesült Államokkal, és a Nyugattól való elszigetelődés politikáját kezdték folytatni, amely immár több mint fél évszázada tart, s amelynek eredményeképpen a világ egyik legelnyomóbb rendszere jött létre. A Li Mi-hadművelet aspektusairól lásd Major D. H, Berger, USMC: The Use of Covert ParamiLitary Activity as a Policy Tool: An Analysis of Operations Conducted by the United States Central Intelligence Agency, 1949-1951. online hozzáférés: http://www,globalsecuritv.org/ intell/líbrary/reports/1995/BDH.htm. További részleteket közöl még A1 Ulmer, aki Desmond FitzGeraldot követte a CIA távol-keleti területi alosztályának igazgatói poszt­ ján* Sam Halpern, FitzGerald ügyvezető helyettes tisztje és James Lilley. A CIA thaiföldi szövetségesei nyakig benne voltak Li Mi heroincsempész-üzletében. 1952-ben azonban Bangkokban a dolgok majdnem kicsúsztak az ellenőrzés alól. Lyman Kírkpatríck* a CIA különleges műveletekért felelős igazgatóhelyettese, akit Wisner egyik lehetséges utódaként is emlegettek, 1952. szeptember végén Ázsiába repült Pat Johnston ezredessel, Wisner igazgatóhelyettesével. Ekkorra már legalább egy amerikai állam­ polgár halott volt, aki belekeveredett a kábítószer-kereskedelembe, és a jelek arra mu­ tattak* hogy az ügy az Egyesült Államok igazságügy-minisztere elé került. Lezárulása mégsem szolgált senkinek megelégedésére. Johnston ezredes rögtön ezután lemon­

JEGYZETEK

33 54

35 36

• 597

dott posztjáról, Kirkpatrick pedig az úton paralízisben megbetegedett, és csaknem be­ lehalt. Egy évvel később visszatért az USA-ba; előléptetéséből nem lett semmi, és élete hátralevő részét a CIA folyton gondterhelt főrevizoraként töltötte a beteljesületlen am­ bíciók élő szobraként. Smith Ridgwaynek, 1952. április 17., CIA, DDEL. A Li Szin Mán eltávolítására irányuló kísérletekről: „Li egyre szenilisebb lett, és a CIA kereste a módját, hogyan lehetne elmozdítani...” A koreai követ (John Muccio) a távol­ keleti ügyekért felelős külügyi államtitkárnak (John Allisonnak]; titkos, 1952. február 15., FRUS, Vol. XV., 50-51. A Dulles külügyminiszternek írott, 1955. február 18-ai kel­ tezésű NSC-memorandumban az áll, hogy Eisenhower elnök jóváhagyott egy művele­ tet, amelynek célja, hogy „konspiratív módon kiválasszon és bátorítson egy új dél-ko­ reai vezetést”, szükség esetén pedig hatalomra juttassa. Peer de Silva beszámolója ar­ ról, hogyan lőtte le kis híján a CIA Li elnököt, az emlékiratában olvasható: Sub Rosa: The CIA and the Uses of Intelligence. New York, Times Books, 1978, 152. Melby, FAOH. Dulles a Proceedings at the Opening Session of the National Committee fór a Free Europe átírásában, hibásan datálva, de 1952. május; a titkosítás alól feloldva 2003. május 28-án, DDEL.

Hetedik fejezet 1 Dulles a Proceedings of the National Committee fór a Free Europe átírásában, hibásan datálva, de 1952. május; a titkosítás alól feloldva 2003. május 28-án, DDEL. 2 A direktívák ekképpen fogalmazódtak meg; „elő kell segíteni a szovjetek erejének gyen­ gülését és korlátozását”, és „támogatni kell a földalatti ellenállási mozgalmakat, vala­ mint titkos és gerilla-hadműveleteket kell végrehajtani stratégiailag fontos területeken”. Az utasítások L. C. Stevens admirálistól, a Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsa egyik vezető haditerv-készítőjétől származnak, aki korábban Bedell Smith haditengerészeti attaséjaként szolgált Moszkvában. L. C. Stevens admirális feljegyzése Wisnerhez: Subject: OPC Strategic Planning. July 13, 1951, CIA/CREST. A cél „maximális erőfeszí­ tésre késztetni és ezáltal kifárasztani a szovjet hatalmi struktúrát”, NSC staff memo: Scope and Pace of Covert Operations. June 27, 1951, CIA/CREST, 3 Polgár interjúja a szerzővel. Bedell Smith Truscottnak szóló utasításainak kelte: 1951. március 9., CIA/CREST 4 Címzetlen feljegyzés a központi hírszerzés igazgatóhelyettesének, 1952. május 15.; feljegyzés a központi hírszerzés igazgatójának: Subject: Successful Application of NarcoHypnotic Interrogation (Artichoke), July 14, 1952, CIA/CREST. Ez a második jelentés megjegyzi, hogy Dulles 1951 áprilisában találkozott a katonai hírszerzés vezetőivel abból a célból, hogy segítségüket kérje az Articsóka-projekttel kapcsolatban. Végül csak a hadiflottával való kapcsolatfelvétel járt sikerrel, és ennek eredménye lett a panamai börtönhajó, A fenti memorandumot követő, Bedell Smithnek megküldött emlékeztető leírja, hogy az Articsóka-projektben egy közös haditengerészeti és CJA-team két oroszt vallatott két héten át 1952 júniusában; ennek során a kábítószerek és a hipnózis együt­ tes alkalmazása hatékonynak bizonyult. Mindez a koreai háború következtében kihir­ detett országos szükségállapot folyománya volt, azzal a gyanúval együtt, hogy ÉszakKoreában az amerikai hadifoglyokat agymosásnak vetik alá. A szenátusi vizsgálóbi­ zottságok harminc évvel ezelőtt nyerhettek ugyan némi betekintést a programba, de az írott dokumentáció nagy részét megsemmisítették. Az Articsóka-projekt, amint azt a kivizsgálók négy tömör bekezdésben taglalták, magába foglalt „külföldi kihallgatáso­ kat”, amelyek során „nátrium-pentotalt és hipnózist”, valamint „speciális kihallgatási technikákat” alkalmaztak, beleértve az „igazságszérumot" is. A „külföldi kihallgatá­ sok” jellegére és mibenlétére viszont a kongresszusi vizsgálat nem tért ki. 5 A szenátusi vizsgálóbizottság tagjai megerősítették, hogy a külföldi kihallgatások tér-

598

• JEGYZETEK

vezése havi értekezletek témája volt a CIA-ban 1951-tői legalább 1956-ig, de valószínű­ leg még tovább is, méghozzá éveken keresztül: „A CIA állítása szerint a projekt 1956ban lezárult, de a bizonyítékok arra utalnak, hogy a »speciális kihallgatást techniká­ kat a Biztonsági Hivatal és az Egészségügyi Szolgálatok Hivatala még több éven át al­ kalmazta." Report of the Senate Select Committee on lntelligence (A titkosszolgálatot vizsgáló szenátusi különbizottság jelentése): Testing and Useof Chemical and Biological Agents by the lntelligence Community. Appendix I, August 3, 1977. 6 Tóm Polgár és McMahon interjúi a szerzővel. 7 Polgár és Peter Sichel interjúi a szerzővel; lásd még Dávid E. Murphy - Scrgei A. Kondrashev - George Baiiey: Battlegronnd B erlin: CIA vs, KGB in the Cold War. New Haven, CT, Yale University Press, 1997, 113-126. & Smith és Wisner az igazgatóhelyettesek számára tartott értekezleten, 1952. augusztus 5,, CIA/CREST, Shackley kapcsolatáról a WIN-nel lásd Ted Shackley with Richard A. Finney: Spymasíer M y Life in the CIA. DuLles, VA, Potomac, 2005, xvi-20. 9 Loomis órai history , FAOH. L0 Lindsay profetikus jelentésének címe: A Program fór the Development of New Cold War Instruments. 1953. március 3,, a titkosítás alól részben feloldva 2003. július 8-án, DDEL.; Lindsay interjúja a szerzővel. Dulles mindent megtett, hogy eltussolja a jelen­ tést. A CIA vezetőinek sosem jutott idejük arra, hogy számításba vegyék és kiértékeljék a titkos akciók kudarcának következményeit, vagy elismerjék az olyan kritikai észrevé­ telek jogosságát, amelyek, ha kiszivárognának, veszélyeztetnék az állásukat. És nem hallgattak a CIA egyik legjobb kémjére, Peter Sichelre sem, aki az 1950-es évek elején. Helms idejében a kelet-európai kémtevékenységért felelős vezető volt. Sichel figyelmezteteti arra, hogy csak akkor lehet felvenni a harcot az ellenséggel, ha ismerjük az ellenséget. Elmondása szerint így érvelt: „Abban a percben, ha megengeded, hogy egy ideológia hatással legyen rád, többé már nem tudsz megbízható titkos információt sze­ rezni. A titkosszolgálati ügynököket veszélynek tesszük ki. Nem Lehetsz politikai ügy­ nök anélkül, hogy ki ne tedd magad azon rendszer befolyásának, amelyet megpróbálsz aláásni. Ha egy autokratikus politikai rendszert próbálsz meg aláásni, sérülni fogsz." 11 McMahon interjúja a szerzővel, 12 Smitht idézi: CIA Support Functíons: Organization and Accomplishments of the DDADDS Group, 1953-1956, Vol. 2, Chap. 3, 128,, Director of Central lntelligence Historical Seríes, a titkosítás alól feloldva 2001. március 6-án, C1A/CREST, 13 Értekezlet! jegyzőkönyv, 1952, október 27., CIA/CREST. 14 Richard Helms with William Hood: A Look over M y Shoalder: A Life in the Central lntelligence Agency. New York, Random House, 2003, 102-104.

Má s o d i k r é s z Nyolcadik fejezet 1 Az lntelligence on the Soviet Bloc c, jelentést idézi: Gerald Haines - Róbert Leggett (eds.): C IA ’s Analyses o f the Soviet U n io n , 1947-1991; A D o c a m e n ta ry History, CIA History Staff, 2001, CIA/CSI, 2 Emmet J. Hughes; The Ordeal o f Power: A Political M e m o ir o f the Eisenhow er Years , New York, Atheneum, 1963, 101. Az elnök azt is sajnálattal vette tudomásul, hogy az ügynökség nem tud gyors és találó választ adni arra a szovjet békeoffenzívára, amely röviddel Sztálin temetése után vette kezdetét - a primitív, cinikus, de helyenként haté­ kony propagandakampány célja az volt, hogy meggyőzze a világot: a Kreml magáévá tette a Jog, az Igazságosság és a Szabadság alapeíveit. 3 Jerrold Schecter - Vyacheslav Luchkov (trans., ed.): Khmshchev Remembcrs; The Glasnost Tapes. Boston, Little, Brown, 1990, 100-101. 4 NSC-jegyzőkönyv, 1953. június 5., a titkosítás alól feloldva 2003. február 12-én, DDEL.

J E G Y Z E T E K * 599

* NSC-jegyzőkönyv, 1953. szeptember 24., a titkosítás alól feloldva 1999. szeptember 29én, DDEL. 6 NSC-jegyzőkönyv, 1953. október 7., a titkosítás alól feloldva 2003. február 28-án, DDEL. 7 Az 1953. júniusi kelet-berlini felkelés összefoglaló dokumentációját lásd Dávid Murphy ClA-munkatárs Battleground Berlin: CIA vs. KGB in the Cold War (New Haven, CT, Yale University Press, 1997) c. művében (163-182.). Hamis az az unalomig ismételgetett állítás, hogy a CIA berlini bázisa fegyverekkel szerette volna ellátni a kelet-berlini tün­ tetőket - lásd többek között John Ranelagh: The Agency. New York, Simon and Schuster, 1986, 258, A 370 ezer felkelőről szóló számadat forrása James Dávid Marchio: Rhetoric and Realily: The Eisenhower Administration and Unrest in Eastern Europe, 1953-1959, (FhD-disszertáció, American University, 1990), idézi: Gregory Mitrovích: Undermining the Kremlin: America's Strategy to Snbuert theSovieí fíloc, 1947-1956 , Ithaca, NY, Comell University Press, 2000, 132-133. * NSC 158, United States Objectives and Actions to Expíoit the Unrest in the Satellite States. DDEL. Eisenhower 1953. június 26-án látta el kézjegyével a direktívát, 9 In: Coordination and Policy Approval of Coven Actions, February 23, 1967, NCS/CIA. 10 Az Allén Dulles idejében a ClA-vaJ együttműködő hírügynökségek és sajtóorgánumok névsora, a teljesség igénye nélkül a következő: CBS, NÍ3C, ABC, Associated Press (AP), United Press Inlernational (UP1), Reuters, Scripps-Howard Ncwspapers, Hearst Newspapers, Copley News Service és a Miami Héráid. Az amerikai hírszerkesztőségek hangvételét 1953-ban meghatározó háborúspropaganda-veteránok részletes névsorát lásd: Fdwnrd Karrett: Truth ís Our Weapon. New York, Fűnk and Wagnalls, 1953, 3133, A téma teljes feldolgozása még várat magára, habár Cári Bernstein nagyon jó átte­ kintéssel szolgál The CIA and the Media c. tanulmányában {Rolling Stone, 1977. októ­ ber 27.). Bernstein pontosan a lényegre tapint rá a következő bekezdésben: „A máso­ dik világháborúról tudósító számos újságíró közeli kapcsolatba került a Stratégiai Szol­ gálatok Hivatalának, a CIA háborús időkbeli elődjének embereivel, s ami még ennél is fontosabb, mindannyian azonos oldalon álltak. Amikor a háború véget ért, és sok OSStisztviselő belépett a ClA-ba, ezek a kapcsolatok természetesen tovább éltek. Mind­ eközben megjelent a szakmában az újságírók első háború utáni nemzedéke, amely ugyanazokat a politikai és szakmai értékeket és nézeteket vallotta, mint a tanítómeste­ rek. »Létezetl egy garnitúra, amelynek tagjai együtt dolgoztak a második világháború­ ban, ás ezen sosem tudták túltenni magukat - mondta az ügynökség egyik munkatár­ sa. - Őszintén, mélyen elkötelezettek voltak, igy rendkívül fogékonyak is az ármányra és a cselszövésre, no meg arra, hogy bennfentesek legyenek.«" 11 A jegyzőkönyvek származási helye: National Archives CIA Records Scarch Technology (CREST), 2005. és 2006, A dokumentumok híven tükrözik azt a kínzó félelmet, hogy a CIA gyengeségei egyszer majd lelepleződnek a nagy nyilvánosság előtt. Az 1953. augusztus 28-ai és szeptember 23-ai értekezleten a CIA főrevizora, Lyman Kirkpatrick arra hívta fel a figyelmet, hogy a katonatisztek tömegesen hagyják el a Cé­ get, méghozzá „barátságtalan hangulatban". Az ügynökség személyzeti politikája „elé­ gedetlenséghez vezet, és szélesre tárja az ajtói az említett személyek előtt, hogy a kong­ resszusi képviselőkhöz forduljanak [panasszal]’*. 1955. június 13-án Kirkpatrick arról érdeklődött Dullesnál, hogy azt a CIA-tisztet, akit „a múltkor gondatlanságból elkövetett emberölés miatt elítéltek [...], mert össze­ verekedett a RAF [a brit királyi légierői egyik tisztjével, el kell-e bocsátani az ügynök­ ségiül, vagy meg kell engedni neki, hogy önként távozzon". 1955. október 5-én Róbert Amory, a hírszerzés helyettes igazgatója megjegyezte: „A hadsereg éppen a koreai há­ ború történetét dolgozza fel, és ha a jelenlegi tartalmával jelenik meg, nagyon rossz fényben fogja feltüntetni a CIA-t.” A svájci CLA-állomás igazgatója, James Kronlhal OSS-veíerán, aki öngyilkosságot követett el, Allén Dullest követte Bernben, és 1946 óta szolgált a bázison. A homosze­ xuális Kronthal gyaníthatóan szovjet zsarolásnak esett áldozatul, de a feltételezés nem

600

* JEGYZETEK

nyert bizonyítást. Az öngyilkosságot Washingtonban követte el 1953 márciusában, amikor Dulles még csak első napjait töltötte az igazgatói poszton. A 17 százalékos éves fluktuáció - 1953-ban minden hatodik CIA-alkalmazott távo­ zott az ügynökségtől - a Final Report on Reasons fór Low Morálé Among Junior Officers. (1953. november 9., CIA/CREST) c, jelentés egyik megállapítása volt. A 115 CIA-tisztviselŐ körében végzett felmérés mélységes rosszkedvről tanúskodik a korrupció, a pa­ zarlás és a rosszul vezetett missziók miatt, 12 A House Perm anent Sr.tect Comm ittee on Intelligence (A titkosszolgálatok tevékenysé­ gét vizsgáló állandó kongresszusi különbizottság) IC 21-cs jelzetű jelentése; intelligence Community Management. 21. 13 A C1A házi történetíróinak feltevése szerint Bedell Smilh arra számított, hogy az elnök a Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsának elnökévé nevezi ki, és nem akart külügyi államtitkár lenni; nem kedvelte John Fos tér Dullest, és nyugtalanította Allén Dulles kinevezése a központi hírszerzés igazgatójává. John L, Helgerson: Getting to Know the President: CIA Briefings of Presidential Candidates, 1952-1992. C1A/CSI. 14 Nixon interjúja Frank Gannonnal (átírás), 1983, április 8., Walter J. Brown Media Archives, University of Georgia; online hozzáférés: http:/ / www,libs.uga.edu/medis/ collcctío n s/nixon.

Kilencedik fejezet Ez a fejezet részben a CIA házi történetíróinak két, titkosított történél mi tanulmányán alapszik: az első a Z in d a b a d Sah! (Dicsőség a sahnak!), amelynek 2003-as szerkesztett változatához jutott hozzá e könyv szerzője, a második pedig az O verthrow o f P rem ier Mossadeq o flra n (Moszadek iráni miniszterelnök megbuktatása), amelyet Donald Wílber, az Aiász-hadmüvelet propagandaigazgatója írt 1954 márciusában, és a The N ew York Tim es weboldalán tett közzé 2000-ben. Az Overthrow a puccsnak az amerikai titkosszol­ gálat által hivatalosan is jóváhagyott krónikája, és válogatást tartalmaz azokból a doku­ mentumokból, amelyeket a helyszínen tartózkodó CIA-tisztek és ügynökök készítettek és jelenteitek a központnak. A fentiekben foglalt anyag azonban távolról sem felel meg a teljes igazságnak. A helyszínen tevékenykedő tisztek, mint például Kim Roosevelt, a puccs utolsó napjaiban mindannyian felhagytak a hírek Washingtonba továbbításával, mivel a hírek nagyrészt kedvezőtlenek voltak. A CIA-törlénetírás nem ad ésszerű magyarázatot a hadművelet szükségességére, és fáradságos munkával próbálja bagatellizálni a britek kulcs­ szerepét Moszadek megbuktatásában. Másrészről viszont igazolja Eisenhower elnök mi­ nősítését, miszerint „a helyszíni, teheráni megfigyelőktől származó jelentések azokban a kritikus napokban inkább hasonlítottak filléres ponyvaregényre, semmint történelmi té­ nyekre”. Wilber, az Overthrow szerzője, lényegében újraírta a puccs forgatókönyvéi. A háború alatt Iránban szolgáló OSS-veterán, aki az akció idejére visszatéri teheráni állo­ máshelyére, 1953 májusában brit kollégája, Norman Darbyshíre társaságában a nicosiai brit titkosszolgálati bázison gondosan cizellálva megszépítette az összeesküvés minden aspektusát. Az eredmény olyan darab lett, amelyben az irániak csak a bábok szerepét játszhatták.1 1 Kermit Roosevelt: Conntercoup : The Struggle fór Control o f Iram New York, McGrawHill 1979, 78-81. és 107-108. Habár a könyv inkább regény, semmint tárgyszerű tényközlés, az idézett kérdés minden bizonnyal valóban így hangzott el, A gazdag családba született és a keresztény nevelést nyújtó, neves középiskolában, Grotonban nevelke­ dett Roosevelt a kairói OSS-állomáson kóstolt bele a titkos adatgyűjtés rejtelmeibe. A háború végére Donovan kémei ötszáz fős arab ügynökhálózattal büszkélkedhettek, amely Szaúd-Arábia kivételével a Közel-Kelet minden országában megvetette a lábát, A háború után Roosevelt visszatért a Közel-Keletre, látszólag a Saturday E vening Post munkatársaként, és az Arabs, O il a n d History című könyvéhez anyagot gyűjtve, amely

J E G Y Z E T E K • 601

1947-ben jelent meg. Nála rögtön értő fülekre talált a hívó szó, hogy lépjen be Frank Wisner operatív műveleti szervezetébe. Magáénak érezte a Panama-csatornát és a Fülöp-szigeteket megszerző nagyapjától a híres „beszélj halkan és járj nagy bottal” mon­ dással fémjelzett furkósbot-diplomáda Örökségét, amely 1950-ben arra az elhatározás­ ra juttatta, hogy Wisner nagyvezírje legyen az iszlám országokban. A CÍA közel-keleti alosztályának igazgatójaként nyolc évet töltött a térségben, hogy szép szóval és hízel­ géssel rávegye az egyiptomi, iraki, szíriai, libanoni, jordániai és szaúd-arábiai vezető­ ket, tegyék le a hűségesküt Amerika mellett, ösztönzőként fegyvert, pénzt és amerikai támogatást ajánlott, ha pedig ezek az érvek nem hatottak, a puccs eszközétől sem riadt vissza. Roosevelt közvetítette ki Reinhard Gehlen tábornok egykori rohamosztagosokból álló alakulatát az új egyiptomi elnök, Gamal Abdel Nasszer titkosszolgálatának kiképzésére, és általa került rá a CIA bérlistájára a fiatal Húszéin jordániai király. Az Aiász-hadmuveletet megelőzően az ügynökségnek nem sok tapasztalata volt a közel-keleti akciók lebonyolítása terén. Az 1950-es évek elején az arabul jól beszélő, megnyerő modorú, alabamai Miles Copeland, a CIA első damaszkuszi állomásigazga­ tója Stephen J. Meade szíriai amerikai katonai attaséval szorosan együttműködve olyan terven dolgozott, amely ösztönözne egy „hadsereg támogatta diktatúrát'1, hogy Meadenek a Pentagonba küldött 1948. decemberi táviratát idézzük. A puccs végrehajtására kiszemelt emberük Huszni Zaim ezredes volt - Copeland jellemzése szerint az a tiszt, akit „vasakaratáról és ehhez illő agyáról" lehetett megismerni. Copeland arra bátorítot­ ta az ezredest, hogy buktassa meg az iraki elnököt, aki meghiúsította az Arab-amerikai Olajtársaság egyik vezetékének megépítését Szírián keresztül, és megígérte neki, hogy Trurnán elnök elismeri a rezsimjét. Zaim 1949. március 30-án meg is döntötte a kor­ mányt, teljes támogatásáról biztosította az olajvezeték-projektet, és - amint azt Meade jelentette - „több mint 400 komcsit’' börtönbe vetett, A vasagyú ezredes alig öt hónapig volt hatalmon, mielőtt őt is megdöntötték és kivégezték volna. Gyerünk vissza a terve­ zőasztalhoz - vonta le a következtetést derűsen Copeland. A CIA 1953. évi iráni puccsára sosem kerülhetett volna sor a britek nélkül, és való­ színűleg nem is sikerült volna nélkülük. A brit titkosszolgálat alaposan ismerte az iráni politikai színtér hátterében meghúzódó szövevényes szálakat és intrikákat, kitartó munkával és morzsánként gyűjtögetve össze az információt a kormányba, a bazárba és az alvilágba beépült ügynökeitől, A brit kormánynak mérhetetlenül nagy gazdasági érdekeltségei fűződtek Iránhoz, És arra irányuló törekvése, hogy megszabaduljon Moszadektől, hatalmas politikai ösztönzést kapott, amely magától Sir Winston Churchilltől származott. 2 Róbert Amory, a hírszerző részleg igazgatóhelyettese, hivatali naptárába 1952. novem­ ber 26-ára megbeszélést jegyzett elő az igazgatóval „kísérlet Moszadek megbuktatásá­ ra” témamegjelöléssel. Az értekezletet ebéd követte, ahol a legfőbb téma ugyancsak Irán volt. A résztvevők között szerepelt Wisner, Loy Henderson nagykövet, valamint kétséget kizáróan Monty Woodhouse is, noha az ő nevét törölték a titkosítás alól felol­ dott jegyzőkönyvből. 3 Igazgatóhelyettesi értekezlet, 19S3. augusztus 10., CÍA/CREST. 4 Dulles jegyzetei, melyeket az NSC 1953, március 4-ei ülésének a tájékoztatására szánt, CÍA/CREST. 5 Az NSC 1953. március 4-ei ülésének a jegyzőkönyve, DDEL. 6 Az 1953-ból származó szovjet titkosszolgálati jelentések Moszadeket ennél jóval tö­ mörebben „burzsoá nacionalistának” bélyegezték, aki nem számított szövetségesnek Moszkva szemében. Vladislav M. Zubok: Soviet Intelligence and the Cold War: The 'Smair Committee of Information, 1952-53. D iplom atic History. Vol. 19, Summcr 1995, 466-468. 7 Stutesman órai history, FAOH. a Rádió report on Coup Planning. July 7, 1953, National Security Archive, CIA/Freedom

602 • J E G Y Z E T E K

of Information Act (FOIA) release. (Nemzetbiztonsági Levéltár; hozzáférhetőség bizto­ sítása az információ szabadságáról rendelkező törvény értelmében.) 9 McClure tábornoknak a puccsban játszott központi szerepét mély hallgatás övezi; az összeesküvésről szóló hivatalos CIA-történetírás gyakorlatilag törli a szereplők közül. Az ügynökség szántszándékkal bagatellizálta tevékenységének jelentőségét, mivel a tábornok távolról sem ápolt baráti viszonyt a ClA-val, Lásd Alfréd H. Paddock, Jr.: U.S. A rm y Special W arfare: Its Origins. Washington, DC, National Deíense University Press, 1982. Hálás vagyok Paddocknak, amiért megosztotta velem észrevételeit, amelyekre McClure személyes iratainak elolvasása révén tett szert. A McClure-ra vonatkozó, „kap­ csolata nagyon kiváló a sahhaP’ kitétel Eisenhower elnök Róbert Ten Broeck Stevensnek, a szárazföldi hadsereg államtitkárának címzett, 1954. április 2-án kelt feljegyzésében szerepel: Presidential Papers of Dwight Dávid Eisenhower, document 814. 10 CiA Office of Current Intelligen.ee; Comment on the Attempted Coup in Irán. August 17, 1953, a titkosítás alól feloldva 2006. november 16-án. 11 A rekonstruált párbeszéd a puccs titkosított, Z in d a b a d Shah! című CÍA-krónikájában található. 12 Rountree o m l history, FAOH. 13 Egyes állítások szerint Kásáni ajatollahot a CIA pénzelte; Mark J. Gasiorowski: The 1953 Coup DJEtat in Irán, In te rn a tio n a l Journal o f M id d le East Studies, Vol, 19, 1987, 268-269. Ezzel szemben ál! Reuel Marc Gerecht véleménye, aki 1985-től dolgozott a CIA operatív műveleti részlegének iráni ügyosztályán. Szerinte Kásáni „nem volt kül­ föld lekötelezettje”. Miután elolvasta az Aiász-hadműveletről szóló CIA-króníkát, Gerecht az alábbi következtetést vonta le belőle: „Nagy jóindulattal keli viseltetnie az Iránban működő amerikai operatív ügynökök iránt annak, aki jelentős szerepet tulaj­ donít nekik a sah visszahelyezésében a trónra. Gyakorlatilag tervük minden részlete balul ütött ki. A követségünkön tevékenykedő legfontosabb amerikai kémek nem be­ széltek perzsául. Amikor Teheránban forrósodni kezdett a helyzet, és lehetetlenné vált, hogy kapcsolatba lépjenek az angolul és franciául tudó iráni informátoraikkal, a CIAállomás vaksötétben tapogatózott. A puccs csak azért sikerült, mert azok az irániak, akiket sem az amerikaiak, sem a britek nem pénzeltek, és nem álltak más külföldi befolyás alatt sem, magukhoz ragadták a kezdeményezést Moszadek miniszterelnök megbuktatására.” Reuel Marc Gerecht: Blundering Through History with the C.l.A. The N ew York Tim es, April 23, 2000. 14 Roosevelt visszaemlékezése erre a jelenetre az Overthrow c. hivatalos ClA-krónika 9. fejezetében olvasható. JS Ray S. Cline: Secrets, Spies , a n d Scholars: B lueprint o f the Essential C IA . Washington, DC, Acropolis, 1976, 132. Figyeljük meg, hogy Cline idézőjelbe teszi a puccs szól. 16 Killgore órai history, FAOH.

Tizedik fejezet Ez a fejezet alapul a CIA titkos műveleteinek jelenleg hozzáférhető leggazdagabb doku­ mentációján, 2003 májusában a washingtoni Külügyminisztérium a TheForeign Relations o fth e U nited States nevű kiadvány mellékleteként megjelentetett egy kötetet, amely az Egye­ sült Államoknak a guatemalaí kormány 1954. évi megdöntésében játszott szerepéről szól (online hozzáférés: http://www.$tate gov/r/pa/ho/frus/ike/guat/). Még ugyanezen a na­ pon nyilvánosságra hoztak egy 5120 darab szerkesztett CIA-iratot tartalmazó, kronológiailag rendezett, összehasonlító jellegű dokumentumgyűjteményt is a titkos hadműveletről (online hozzáférés: http://www.foia.cia.gov/guatemala.asp) . A fenti dokumentumok elér­ hetősége húsz éven át tartó küzdelem eredményének értékelendő, és mérföldkövet jelen­ tett a CIA-történetírásban, Ha másképpen nincs jelölve, a jelen fejezetben olvasható idézetek szó szerinti átvéte­ lek a fenti bekezdésben részletezett, elsődleges forrásnak számító dokumentumokból,

J E G Y Z E T E K • 603

valamint a puccsot feldolgozó házi CIA-krónikából; ennek szerzője Nicolas Cullather, és szerkesztett változatban Secret History: The QA’s Classified Account of Its Operations ín Guatemala, 1952-1954 (Stanford, CA, Stanford University Press, 1999) címmel jelem meg. William Pawley-nek a puccs kritikus órájában játszott szerepét Max Holland történész tárta fel; lásd: Priváté Sources of U.S. Foreign Policy: William Pawley and the 1954 Coup d'État in Guatemala. Journal of Cold WarStudies, Vol. 7, No. 4, 2005, 46-73. Holland a Virginia állambeli Lexingtonban, a George C. Marshall Könyvtárban bukkant rá Pawley kiadatlan emléirataira. A kulcsszereplők emlékiratai között megtalálható Dwight Eisenhower: The White House Years: Mondaté fór Change, 1953-1956. Garden City, NY. Doubleday, 1963; Richard Bissell, Jr, - Jonathan E. Lewis - Frances T. Pudlo: Reflections of a Cold Warrior: From Yalta to the Bay ofPigs. New Haven, CT, Xale University Press, 1996; valamint Dávid Alléé Phillips: TkeNight Watch: 25 Years of Peculiar Service, New York, Atheneum, 1977. Phillips fedőne­ vekkel látja el a szereplőket, de a titkosítás alól feloldott dokumentumok felfedik a szemé­ lyek kilétét. A guatemalai hadművelet Walter Bedell Smith tábornok idejében indult. 1952. január 24-én Allén Dulles közölte a Latin-Amerikáért felelős külügyminisztériumi referenssel: „A C1A fontolóra veszi annak lehetőségét, hogy segítséget nyújtson egy Carlos Castillo Armas ezredes vezette csoportnak, amely Guatemala kormányának megdöntésére szer­ vezkedik." Castillo Armas Latin-Ameri ka leghatalmasabb diktátoraitól, így Somoza nicaraguai, Trujillo dominikai és Batista kubai elnöktől várt segítséget - ahogyan ez a Cl A legfelsőbb vezetői számára cseppenként szivárgó információk alapján kiderült. 1952 ta­ vaszán és nyarán Bedell Smith és Dávid Brucc külügyi államtitkár ismételten megvitatta a CIA támogatta puccs terveit. A hadműveletnek a Szerencse (Fortune) fedőnevet adták, a feladat végrehajtását pedig J. C. Kingre, a CIA újonnan létrehozott Nyugati-félteke Terüle­ ti Alosztályának igazgatójára bízták. King kidolgozta annak részleteit, hogyan szállítsanak fegyvereket és juttassanak el 225 ezer dollárt Castillo Armasnak és szövetségeseinek. 1952 októberében 380 pisztolyt, 250 puskát, 64 géppuskát és 4500 kézigránátot rakatott „mezőgazdasági gépek" feliratú ládák­ ba, majd előkészületeket tett, hogy hajókra rakassa, és New Orleansból délnek indítsa a szállítmányt. Csakhogy Somoza nicaraguai diktátor és a fia széltében-hosszában beszélt a haditervrői. Amikor Washingtonban megtudták, hogy az akcióra fény derült, Dávid Bruce lefújta az egész műveletet. Ekkor a Külügyminisztérium megkerülésével és Bedell Smith jóváhagyásával King rekvjrált a hadiflottától egy kiszuperált teherhajót, hogy a fegyvereket Nicaraguába és Hondurasba szállítsák. Első útján a hajót nicaraguaiak százainak figyelő tekintete kísérte, amint kikötőhelyet keresett egy állítólag lakatlan szigeten, második útján pedig a hajógépek felmondták a szolgálatot, és a hadiflottának kellett egy rombolót külde­ nie a mozgásképtelen vízi jármű legénységének és szállítmányának kimentésére. Valamennyi ClA-támogatás azért mégis eljutott Castillo Armáshoz, aki végül 1953 márciusában híveinek többségével, körülbelül kétszáz emberrel, megpróbált kézre kerí­ teni egy távoli guatemalai katonai helyőrséget. Nyomban szétverték őket, és miközben Castillo Armas Hondurasba menekült, mozgalma szétzilálódott A Szerencse-hadműve­ let kudarcba fulladt. Amikor később Siker (Success) hadművelet néven újjászületett, Bedell Smith külügyi államtitkári hatáskörének teljes súlyával részt vett az akcióban. A guatemalai, hondurasi és nicaraguai amerikai nagykövet rajta keresztül jelentett a CIA-nak. Mindannyian osztot­ ták azt a nézetet, hogy „a Kreml irányítja a kommunizmust a világ minden pontján, és bárki, aki más véleményen van, nem tudja, miről beszél” - amint azt Peurifoy nagykövet kifejtette. Csakhogy a Castro hatalomra kerülését megelőző időkben a Kreml nemigen törődött Lat in-Amerikával. Az egész térséget úgy, ahogy volt, átengedte az Egyesült Álla­ moknak, a 19. század óta a nyugati félteke domináns hatalmának. Ha a CIA beszivárgott volna Guatemala kis létszámú, de befolyásos kommunista pártjába, rájöhetett volna, hogy a guatemalaiak nem állnak kapcsolatban a szovjetekkel.

604 • J E G Y Z E T E K

Ennek ellenére az ügynökség Arbenz guatemalai elnököt a vörösök bábjának tekintet­ te, aki a Moszkvában vezényelt induló hangjaira menetel, Arbenz kezdeményezte és ve­ zette be Eatin-Amerika legambiciózusabb és legsikeresebb földreformját, elkobozva a parlagon hagyott földeket az olyan nagyvállalatoktól, mint például a United Fruit. és szét­ osztva őket a parasztok százezrei között, A United Fruit fenyegetve érezte magát, és a ClA tudott erről; a vállalat rendkívüli politikai hatalommal és befolyással rendelkezett Wa­ shingtonban , és haragját a kormányzat legfelső köreinek tudomására hozta. Csakhogy a CIA nem a banánért indított harcot. Guatemalában nyugati szovjet hídfőállást látott, tehát közvetlen fenyegetést az Egyesült Államok számára. Ebben a konstellációban a United Fruit és a mellette lobbizók csak zavaró akadályt jelenthettek, így az ügynökség megpró­ bálta eltenni őket az útból, amint a hadművelet lendületbe jött. J Mindmáig talán túl nagy jelentőséget tulajdonítanak annak a befolyásnak, amelyet a Grotonban követett keresztény iskola gyakorolt a ClA-ra. Az viszont vitathatatlan tény, hogy az Iránban végrehajtott Aiász-hadmű vei etet az 1936-ban végzett osztály tagja, Kermit Roosevelt vezette unokatestvére, Archie Roosevelt segítségével, aki 1934-ben volt végzős diák. A Siker-hadművelet tervezése és végrehajtása Tracy Barnes (1932ben végzett osztály) és Richard Bissell (1931) nevéhez fűződik. Bissell, Barnes és John Bross, az 1932-ben végzett osztály prefektusa (az utolsó éves növendékek közül vá­ lasztott felügyelő) vezette a disznó-öbölbeli inváziót. Végül azokat a mérgeket, ame­ lyekkel a CIA el akarta tenni láb alól Fidel Castrót, az 1934-ben végzett osztály tagja, Cornelius Roosevelt által vezetett CIA-laborban állították elő. 2 Richard Helms with William Hood: A Look over My Shoulder: A Life in the Central Intelligence Agency. New York, Randoin House, 2003, 175-177. 3 Bissell: Reflections o f a Coid W arrior, 84-91, 4 E. Howard Hunt interjúja a CNN hidegháborúval foglalkozó sorozata részére, 1998, National Security Archivc, átírás; online hozzáférés: http://wvvw.gwu,edu / '~nsarchiv/ coldwar/interviews/episode-18/hun ti ,h tml. 5 Bissell: Reflections of a Cold Warrior, 84-91. 6 Esterline órai history in: James G. Btight - Peter Kornbluh (eds.): Politics o f lllusíon: The Bay o f Pigs In vasion Reexam ined. Boulder, CO, Lynne Rienner, 1998, 40.

Ti zenegyedik fejezet 1 Congressional Record (Kongresszusi Napló) 2811-14 (1954). 2 Igazgatóhelyettesi értekezlet, 1956. február 29., CIA/CREST. 3 Dulles: Notes fór Briefing of Approprialions Committee: Clandestíne Services, March 11, 1954, CIA/CREST. Az őszinteség ilyetén megnyilvánulása a Kongresszus előtt rend­ kívül ritka volt. John Warner, Allén Dulles egyik házi jogtanácsosa a CIA-ban, ennél sokkal tipikusabb jelenetet idézett fel Dulles és a Pénzügyi Felügyelet Házbizottságá­ nak (House A ppro p rialio n s C om m ittee) elnöke, Clarence Cannon missouri szenátor között, Cannon akkor már közel járt a nyolcvanhoz. „Cannon üdvözli Dullest; »Ö, öröm­ mel látom ismét, miniszter úr.« Azt hiszi, hogy Foster Dulles[hoz beszél]. Kát órán át történeteket mesélnek egymásnak. Végül pedig: »Nos, miniszter úr, van-e elegendő pénze a költségvetésében erre az évre, a következő évre?« »Hát, azt hiszem, rendben vagyunk, elnök úr. Nagyon köszönöm^. Ez volt a költségvetési meghallgatás,” 4 Roy Cohn: M cC anhy. New York, New American Ubrary, 1968, 49, 5 Az Allén ás Foster DullesS között lezajlott telefonbeszélgetés átírása; idézi: Dávid M. Barrett: The CIA and Congress: The Untold Story from T ru m a n to K ennedy . Eawrence, University of Kansas Press, 2005, 184. 6 A CIA McCarthy ellen folytatott tevékenységét körvonalazó, a titkosítás alól feloldott CIA-krónika: Mark Stout: The Fond: Running Agents fór State, War, and the CIA. Studies in Intelligence, Vol. 48, No. 3, 2004, CIA/CSL A tanúvallomást a kongresszusi vizsgáló­

J E G Y Z E T E K • 605

bizottság előtt Wíllíam J. Morgan, a Yale Egyetemen végzett pszichológus és OSS-veterán, a CIA kiképzési igazgatóhelyettese tette 1954. március 4-én. Az ún. McCarthybizottság előtti meghallgatás napirendje Alleged Threats Against the Chairman {Állító­ lagos fenyegetések az elnök [a vizsgálóbizottság elnöke, McCarthy szenátor! ellen) volt. Az elhangzottak átírása 2003 januárjában vált hozzáférhetővé. A Walter Bedell Smith vezette Hadműveleti Koordinációs Irodához (Operations Coordinating Board) rendek Morgan vallomásában elmondta, hogy felettese, egy Horace Craig nevű CIAtiszt javaslata szerint a legjobban akkor járunk el, ha beépülünk McCarthy szervezeté­ be. Ha ez nem sikerül, tűnődött Craig, ennél komolyabb lépések megtételére is sor kerülhet: Charles E. Potter szenátor (R, [republikánus}, 111. [Illinois állam]): Lényegében azt mondta, McCarthy szenátorra utalva, hogy ezt az embert likvidálni kell? Dr. Morgan: Szükség lehet rá. Potter szenátor: És hogy vannak olyan őrültek Dr. Morgan: Akik pénzért készek elvégezni a munkát, A fentieket leszámítva nincs olyan ismert bizonyiték, amely alátámasztaná azt a vádat, hogy a Cl A fontolóra vette volna McCarthy meggyilkolását. A szenátor még idő­ ben halálra itta magát. 7 Clark tábornok a titkosítás alól 2005-ben feloldott jelentésében a ClA-t a törvényeket lényegében semmibe vevő szervezetnek nevezte, amelynek magatartása példátlan és sok szempontból idegen az amerikai demokratikus kormányzati formától. Lásd Michael Warner-J. Kenneth McDonald: US íntelligenceCommunity Reform StudiesSince 1947. 2005, C1A/CSI. 9 Kellis Eisenhowernek, 1954. május 24., DDEL. ? Elnöki értekezlet a Doolíttle-bizottsággal, 1954. október 19,, DDEL. Az értekezletről készült hevenyészett feljegyzések jól érzékeltetik a rossz hírek szállítójának kínos hely­ zetét. 10 Különleges Tanácsadó Testület (Spéciül Stndy Group): Report on the Covert Activities of the Central íntelligence Agency. September 30, 1954, a titkosítás alól feloldva 2001, augusztus 20-án, CIA/CREST. 11 Igazgatói értekezlet, 1954. október 24., CIA/CREST. A minden kontroll nélkül végre­ hajtott titkos műveletek problematikája végigkísérte Dulles Cl A élén töltött éveit. Az igazgató leszögezte: el tudja dönteni, kell-e a feletteseinek tudniuk arról, hogy mire készül. Egyes beosztottjai ugyanígy viszonyultak hozzá és vezető asszisztenseihez. Egy John Whitten nevű magas beosztású ClA-tiszt 1978-ban titkos vallomást tett egy szenátusi különbizottság előtt azt állítva, hogy az 1950-es években és a 60-as évek elején számos olyan operatív akcióra került sor, amelyekről sem a műveletekért felelős igazgatóhelyettes - az operatív műveleti részleg főnöke sem pedig első helyettese nem tudott. Deposition of John Whitten: Assassination Transcripts of the Church Commitlee, May 16, 1978, 127-128. Whitten John Scelso álnév alatt vallott; valódi sze­ mélyazonosságát a CIA 2002 októberében oldotta fel a titkosítás alól. 12 A z 19 5 4 . n o v e m b e r 8-án m egtartott ig a z g a tó h e ly e tte si é r te k e z le te n W isn e r m egk ér­ d e z te D u lle stó l, h o g y sza b a d -e e lo lv a sn ia a D o o little -jele n té st. D u lle s v issz a u ta síto tta a k érést. W isn er csa k a je le n té s aján lásain ak k iv o n a to lt verzió já t láth atta, a lesú jtó kriti­ kát a z o n b a n m ár n em .

13 John Maury és Edward Ellis Smith interjúi, R, Harris Smith papers, Hoover Institute, Stanford University. u NSC-jegyzőkönyv, 1955. március 3,, DDEL, 15 Clandestine Services Hístory: The Berlin Tűnnél Operation, 1952-1956. CIA, August 25, 1967, a titkosítás alól feloldva 2007. február 15-én. 16 Azok a CIA-tisztek, akik Richard Helms alárendeltjeként a berlini bázison kezdték pá­

606

* JEGYZETEK

lyafutásukat, a várost és az ott elsajátított technikákat a legjobb betekintést nyújtó ab­ laknak tekintették Moszkvára. Helmsnek és embereinek véleménye szerint a németor­ szági, ausztriai és görögországi nagy CIA-állomásoknak gondos és türelmes munkával rezidens ügynököket kell telepíteniük és beszervezniük Kelet-Európábán, A megbíz­ ható helyi lakosokból kiépített hálózatok azután hasonló gondolkodású további kéme­ ket toboroznak, így egyre közelebb kerülnek a hatalom intézményeihez, és olyan infor­ mációs forrásokat hoznak létre, amelyek kellően alapos rostálást és elemzést követően koherens hírszerzési anyaggá állnak össze az elnök számára. Elképzelésük szerint ez az ellenség megismerésének módja, és az 1950-es évek közepére hinni is kezdték: esé­ lyük lehet arra, hogy a szemük előtt kirajzolódjon valamilyen kép a vasfüggönyön túli sötétségből. Amint a berlini Alagút-projekt a megvalósulás útjára lépett, a C1A rátalált első igazi orosz kémjére. A bécsi állomás kapcsolatban állt Pjotr Popov őrnaggyal, a szovjet kato­ nai elhárítás egyik tényleges állományú tisztjével, az első valóban értékes orosz kémmel azok közül, akik a CIA számára valaha is dolgoztak, Popov tudott egyet s mást a tankok­ ról, a taktikai rakétákról és az orosz katonai doktrínáról, és öt év alatt körülbelül 650 tiszt­ társa személyazonosságát fedte fel. Elkerülhetetlen volt, hogy Frank Wisner ne akarja az ellenállók földalatti hálózatának vezetőjévé megtenni Popovol. Csakhogy a Cég hírszer­ ző részlege keményen ellenállt, és ezúttal sikerült is elhárítania Wisner próbálkozásait; a belharc okozta neheztelés szelleme ezután még évekig ott lebegett az ügynökség falai között, Popov távolról sem volt az a tökéletes kém; ivott, mint a gödény, elfelejtett dolgo­ kat, és rettentő kockázatokat vállalt. De öt éven át nem akadt senki hozzá fogható, A CJA meggyőződéssel állíthatta, hogy legalább félmilliárd dollárt takarított meg az Egyesült Államoknak katonai célú kutatásokban és fejlesztésekben, szemben azzal az évi körül­ belül négyezer dollárral, amibe a tartása a Cégnek került. A brit hírszerzésbe beépült szovjet tégla, George Blake, a berlini alagút elárulója azonban Popovot is leleplezte. Az őrnagy a KGB kivégzőosztaga előtt lelte halálát 1959-ben. 17 Polgár interjúja a szerzővel. 18 Technologícal Capabilities Panel (a műszaki képességeket felmérő bizottság): Report to the President. February 14, 1955, DDEL. 19 James R. Killian: S putn ik, Scientists a n d Eisenhower: A M e m o lr o f íhe First Assistant to the President fór Science a n d Technology. Cambridge, MA, MIT Press, 1967, 70-71, 20 Bissell: Subject: Congressíonal Watchdog Committee on CIA. February 9,1959, a titko­ sítás alól feloldva 2003, január 29., CIA/CREST. 21 Bisselnek az U-2-esre vonatkozó véleménye emlékiratában olvasható: Reflections of a Cold W arrior: From Y alta to the Bay o f Pzgs. New Haven, CT, Yale University Press, 1996, 92-140. Reber észrevétele, miszerint „nem a megfelelő kérdéseket tettük fel”, a 105. oldalon található. Helms jól tudta, hogy az U~2-es nem csodafegyver. Még amikor Bissell csillaga magasan fent ragyogott, az operatív műveleti részleg munkatársainak egyik értekezletén kijelentette: „Egy jó ügynöknek nincs szüksége mágikus fekete do­ bozra ahhoz, hogy hasznos információkra tegyen szert. [...] Mióta a repülőgépet felta­ lálták, fényképeket is készítenek a fedélzetéről. A CIA-nak persze szüksége van arra, hogy minden eszközt igénybe vegyen az adatgyűjtéshez, [...] De a végső elemzéskor csak egyetlen módja van annak, hogy megtudjuk, mit gondol valaki: ha személyesen beszélünk vele.” 22 Wayne G. Jackson: A llén Welsh Dulles as Director o f C entral Intelligence, Vol. 3, 1973, 71 ff., CIA, a titkosítás alól feloldva 1994-ben. Zl Eleanor Dulles megjegyzésének forrása: Ambassador William B. Macomber Jr. órai history, FAOH. Eisenhower idejében Macomber a Kongresszussal való kapcsolattartá­ sért felelős külügyi államtitkár volt.

J E G Y Z E T E K • 607

Tiz enk et ted ik fejezet A C1A és a japán vezetők között az 1950-es években fennálló kapcsolatról szóló részle­ tes információk forrásai a szerző interjúi A1 Uimerral, aki a C1A távol-keleti ügyosztályát vezette 1955 és 1958 között, Clyde McAvoyjal, aki az 1950-es évek közepén Kisi CIAtartótisztje volt, Horace Feldmannat, a tokiói CIA-állomás egykori igazgatójával, Roger Hilsmannal és U. Alexis Johnsonnal, a Külügyminisztérium vezető beosztású tisztvise­ lőivel Kennedy és Johnson elnökök idejében, Jim Lilley-vel és Don Greggel, a korábbi pekingi CrA-állomás-igazgatóval, illetve szöuli amerikai nagykövettel, valamim Douglas MacArthur II-vol, az USA tokiói nagykövetével Eisenhower elnök idejében, A kapcsolatról először a szerzőnek a The New York Tim es 1994. október 9-ei számá­ ban CM Supponed Japanese Right in *50$ a n d '6Qs címmel megjelent cikkében esett szó. A cikk annak a kötélhúzásnak köszönheti létrejöttét, amely akkoriban a Központi Hír­ szerző Ügynökség és a Külügyminisztérium között zajlott a The Foreign Relations of the U nited States c. dokumentumgyűjtemény 1960-as évek Japánjával foglalkozó kötetének kiadása körül. Tizenkét évvel később, 2006 júliusában a Külügyminisztérium megkésve beismerte: „Az USA kormányzata négy titkos programot hagyott jóvá, hogy befolyást pró­ báljon gyakorolni a japán politikai élet irányvonalára,” A nyilatkozatból a négy program közül háromra derül fény. E szerint az Eisenhower-adminisziráció az 1958. májusi japán képviselőházi választások előtt felhatalmazta a CJA-t, hogy lásson el pénzzel „néhány fontos Amerika-barát és konzervaiív politikust”. Arra is felhatalmazást adott, hogy az ügy­ nökség „indítson el egy titkos programot a baloldali ellenzék mérsékelt szárnyának levá­ lasztására abban a reményben, hogy egy Amerikához barátibb módon viszonyuló és »feLelősebb« ellenzéki párt jöhessen létre”, A harmadik megbízás pedig „egy átfogóbb titkos progranT-ról szólt, „amelyben csaknem egyenlő hangsúlyt kap a propaganda és a társa­ dalmi cselekvés” azzal a céllal, hogy a hatalmon lévő párttal való azonosulásra és a balol­ dal befolyásolási kísérleteinek elutasítására ösztönözze a japán embereket. A felfelé ívelő karrier előtt álló politikus és későbbi miniszterelnök Kisivel való elmélyült kapcsolat be­ ismerésére azonban nem került sor. FRUS, 1964-1968, Vol. XXIX, Part 2. Japán kapitulációja után a MacArthur tábornok parancsnoksága alatt álló amerikai megszálló erők tisztogatásba kezdtek: eltávolították a hatalomból és bebörtönözték az olyan jobboldali militaristákat, mint Kisi és szövetségesei. A dolgok menete azonban új irányi vett, miután 1948-ban Marshall külügyminiszter Japánba küldte George Kennant azzal a megbízatással, hogy vegye rá MacArthuit nézetei megváltoztatására. MacArthur politikáját jól jellemzi az oszakai kikötőben zajló tevékenység: a japán ipari létesítmé­ nyekből származó szétszerelt gépeket és egyéb felszerelést lezsírozták, becsomagolták, és óriási költségek árán Kínába szállították a háborús jóvátételt program részeként. Más szóval amerikai pénzen darabolták fel Japánt, és támogatták Kínát pontosan akkor, ami­ kor a kommunisták a hatalmukba kerítették. Kennan úgy érvelt, hogy az Egyesült Álla­ moknak a lehető leggyorsabb irányváltással Japán megreformálása helyett annak gazda­ sági talpraállítására kell koncentrálnia, A fordulat értelmében véget kellett vetni MacArthur tisztogatási politikájának is, ami azt jelentette, hogy a vád alá helyezett és elitéit háborús bűnösök, köztük Kisi és Kodama, visszanyerték szabadságukat. A kurzusváltás révén szervezhette be őket a CIA, és térhettek vissza a hatalomba a korábbi befolyásos politikai vezetők, üzleti kartellek, belbiztonsági erők és politikai pártok. „Az USA-nak minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy ösztönözze a hatékony kon­ zervatív kormányzás létrejöttét Japánban', áll a Hadműveleti Koordinációs Iroda Fehér Ház számára íródott, 1954, október 28-ai keltezésű, a titkosítás alól ötven évvel később feloldott jelentésében, A testület álláspontja szerint, ha sikerülne a konzervatív erőket egyesíteni, együttműködhetnének Japán politikai életének ellenőrzésében, valamint „jogi lépéseket tehetnének a kommunistákkal szemben, és felvehetnék a harcot a semleges, Amerika-ellenes tendenciák ellen, amelyek a müveit japánok köreiben sokakban meg­ nyilvánulnak”. Mindez pontosan megegyezett azzal, amit a CIA 1954-től kezdődően meg is valósított.

608

• JEGYZETEK

1 A japán konzervatívoknak pénzre volt szükségük, az amerikai hadseregnek pedig volfrámra. „Valakinek eszébe jutott egy Ötlet: üssünk két legyet egy csapásra!’* - mondta John Howley New York-i ügyvéd, OSS-veterán, aki segített nyélbe ütni a tranzakciót* A Kodama-CIA-művelet során több tonna volfrámot csempésztek ki japán hadianyag­ raktárakból az Egyesült Államokba, és tízmillió dollárért eladták a Pentagonnak. A csempészek közölt voU Kay Sugahara japán származású amerikai állampolgár, akit az OSS egy kaliforniai internálótáborból szervezett be a második világháború alatt. Az akció részletes leírása a róla szóló aktákban olvasható. Az eladásból származó bevételt a konzervatívok kampányába pumpálták bele a megszállás utáni első japán parlamenti választások idején, 1953-ban. Howley erről így nyilatkozott: „Az.OSS-ben annak idején megtanultuk, hogy a cél elérése érdekében a megfelelő pénzt a megfelelő kezekbe kell csúsztatni.” 2 Background on J.l.S. and Japanese Military Personalilies. September 10, 1953, Nation­ al Archives, Record Group 263, CIA Name Fiié, box 7, földen Kodama, Yoshío, 3 Dán Kurzman: Kishi and Japan: The Search fór íhe Sun. New York, Űbolensky, 1960, 256. 4 Hutchinson oml history, FAOH. 5 McAvoy interjúja a szerzővel. 6 MacArthur interjúja a szerzővel. 7 A Kaja és a CIA kapcsolatáról szóló dokumentációt lásd: National Archives, Record Group 263, CIA Name Fiié, box 6, folder: Kaya, Okinori. 8 Uo. 9 Feldman interjúja a szerzővel.

T i z e n h a r m a d ik fejezet 1 Lehman oml history-interjú: Mr. Current Inlellígence. Studies in Intelligence, Summer 2000, C1A/CSI. 2 Directives on Covcrt Operations, December 28, 1955, DDEL. 3 Inspector General’s Survey of the Soviet Russia Dívision, June 1956. A titkosítás alól feloldva 2004. március 23-án, C1A/CREST. 4 Ray Cl iné órai history, March 21, 1983, LBJL. 5 Bob Láng OSS-veterán, a rádiók igazgatója, panaszkodott is Wisner és helytartói „be­ avatkozására ügyeink minden egyes részletébe”. Cord Meyer CJA-tiszt, a Szabad Euró­ pa Rádióért felelős ügyosztály vezetője azt nyilatkozta, hogy „nyomásgyakorlást érzé­ kelt a rádiók eredeti céljának eltorzítására”, GNSC-jegyzőkönyv, 1956. július 12,, az NSC 5608/1 jelzetű direktívája: U,S. Policy Toward the Soviet Satellites in East Europe, July 18, 1956, DDEL, A Szabad Európa-program égisze alatt a CIA korábban már mintegy 300 millió röplapot, posztert és röpiratot tar­ talmazó 300 ezer léggömböt indított útnak Nyugat-Német országból Magyarországra, Csehszlovákiába és Lengyelországba. A léggömbök azt a burkolt üzenetet is hordoz­ ták, hogy az amerikaiak másképpen is át tudnak törni a vasfüggönyön, mint bádogér­ mékkel vagy rádióhullámokkal. 7 Ray Cline: Secrefs. Spies, and Scholars: Blueprint ofthe Essential CIA. Washington, DC, Acropolis, 1976, 164-170. 8 NSC-jegyzőkönyv, 1956. október 4., DDEL. 9 Emlékeztető Eísenhower, Allén Dulles és ifj, Herbert Hoover ügyvezető külügyminisz­ ter megbeszéléséről, 1956, július 27., DDEL; Eisenhower diary, October 26, 1956; Presidential Papers of Dwight Dávid Eisenhower, document 1921; Dillon órai history, FAOH; igazgatóhelyettesi értekezletekről készült feljegyzések 1956 októberéből, no­ vemberéből és decemberéből, CIA/CREST. 10 Wisner magyarországi műveleteinek kimenetelével két titkosszolgálati történelmi tanul­ mány foglalkozik: The Hungárián Revolution and Planning fór the Future: 23 October-4

J E G Y Z E T E K • 609

Novem ber 1956t Vol. 1, January 1958, CIA, valamint Hungary, V a liim é i [törölve] és Volume ll: E xte m a l O pem tíons, 1946-1965, May 1972, CIA History Staff (A CIA történetírói mun­

kaközössége); mindegyiket 2005-ben oldották fel (törlésekkel) a titkosítás alól, 11 A Szabad Európa Rádió 1956. október 28-ai adásainak átírását lásd: Csaba Békés Malcolm Byrne - János M. Rainer (eds.): The 1956 H u n g á riá n Revolution: A History in Docum ents. Budapest, Central European University Press, 2002, 286-289. 12 Rádió Message ívom Imre Nagy, October 28, 1956. In: Békés-Byrne-Rainer: The 1956 H ungárián. Revolution , 284-285. Keveseknek volt tudomásuk arról, hogy Wisnernek nem csak egyetlen frekvencia állt rendelkezésére a harchoz. A CIA-val 1949 óta együttműködő orosz neofasiszták, a Szolidárisok Frankfurtból adásokat kezdtek Magyarországra sugározni, azt állítva, hogy menekült harcosokból álló hadsereg közeledik a határ felé. Üzenetüket Zakó András nevében közvetítették, aki a háború alatt a fasiszta magyar kormányban töltött be sze­ repet [a Szálasí-kormány kémeihárítá szolgálatának volt vezetője - a f o r d majd a nyugat-németországi amerikai megszállási övezetben Magyar Harcosok Bajtársi Kö­ zössége néven vaskeresztes katonai alakulatot szervezett és vezetett. Ahogyan Richard Helms megjegyezte: „Zakó volt a hírszerzési vállalkozó prototípusa.” 1946 és 1952 kö­ zött dollármilliókért adott el „saját gyártmányú”, hamis adatokat minden jelentősebb amerikai katonai elhárító és titkosszolgálati ügynökségnek. Ezzel kivívta magának azt a ritka megbélyegzést, hogy a CIA az egész világra érvényes parancsban tiltotta meg személyi állományának a kapcsolattartást vele. A CIA-nak arra a döntésére, hogy felerősítve visszasugározza Magyarországra az ellenállók kis teljesítményű rádióadásait - saját frekvenciáit használva a meg nem al­ kuvó harcra és ellenállásra buzdító felhívások közvetítésére ifj. John Richardson, a Szabad Európa Rádió elnöke a következőképpen reflektált: „A szabadságharcosok el­ mondták az embereknek mindazt, amit csak el szerettek volna mondani, és ami csak a képzeletükben létezett. A SZER pedig felvette és újra leadta az üzeneteket. Ennél na­ gyobb hibát, azt hiszem, el sem követhetett volna.” Richardson arai history . FAOH. 13 Uo. N NSC-jegyzŐkönyv, 1956. november 1., DDEL, 15 Willíam Griffith, Rádió Free Europe: Policy Review of Voice fór Free Hungary Programming. (December 5, 1956) In: Békés-Byrne-Rainer: The 1956 H u n g á riá n Revolution. 464-484. Ez a dokumentum a CIA által sokáig tagadott tény hivatalos beis­ merése, miszerint a SZER azt sugallta vagy sulykolta a magyar hallgatók fejébe, hogy a segítség már úton van feléjük. Griffith részletes, de önfelmentő jelentése után a SZER magyar szekciójában alapos tisztogatásra került sor. Két év múlva a rádió hangnemet váltott; elindított egy rendkívül népszerű és valóban felforgató programot, amely ma­ gával ragadta a lakosság, főleg a fiatalok képzeletét: a Tinédzserparti című könnyűze­ nei műsort. Lásd még Arch Puddington: Broadcasting Freedom: The Cold W a r T rium p h o f R ádió Free Europe and Rádió Liberty. Lexington, University Press of Kentucky, 2000, 95-104.; George R. Urban: Rádió Free Liberty and the P ursuit o f Democracy: M y W ar W ü h in the Cold W ar. New Haven, CT, Yaíe University Press, 1997, 211-247. 1(1 Peer de Silva: Sub Kosa: The CIA a n d the Uses o f Intelligence. New York, Times Books, 1978, 128. 17 Eísenhower diary, November 7, 1956, DDEL. ltt Willíam Colby: H onorable M én: M y Life in the CIA. New York, Simon and Schuster, 1978, 134-135. 19 John H. Richardson: M y Father the Spy: A Fam ily History o f the CM, the Cold W a r and the Sixties. New York, HarperCollins, 2005, 126, 20 Igazgatói értekezlet, 1956, december 14., C1A/CREST. 21 Bruce naplói a virginiai állami egyetemen (University of Virginia) találhatók. Kiderül belőlük, hogy párizsi amerikai nagykövetként 1950 júniusában, azon a napon, amikor Allén Dullesszal ebédelt, informális hírcsatornákon keresztül hallott arról a „borzasztó

610

• JEGYZETEK

eshetőségről", hogy esetleg öt kérik fel a központi hírszerzés igazgatójának. Helyette azonban végül Walter Bedell Smith lett a főnök. 22 Habár az elnök titkosszolgálati konzultációs bizottságától származó dokumentum „Bruee-Lovett-jelen lésként” vált ismertté, stílusa egyértelműen arra utal, hogy Dávid Bruce írta. A vizsgálatot végző team tagja Bruce mellett Róbert Lovett korábbi védelmi miniszter és Richard L. Conolly nyugállományú admirális, a tengeri hadműveletekért felelős vezető helyettese volt. Egészen mostanáig a jelentés meglétének egyetlen bizo­ nyítékául egy halom jegyzet szolgált, amelyet Arthur Schlesínger történész veteti pa­ pírra egy olyan dokumentum kijegyzetelésekor, amelyről ma azt tartják, hogy nyoma veszett a John F, Kennedy Elnöki Könyvtárban. Az iratanyag titkosítás alól feloldott változata - tulajdonképpen terjedelmes kivonatok az Eisenhower-éra idejében keletke­ zett hírszerzési jelentések gyűjteményéből, amelyeket a disznó-öbölbeli invázió után, Kennedy elnök idejében állítottak össze a Fehér Ház számára - az alábbiakban első Ízben jelenik meg könyvben. A könnyebb érthetőség kedvéért a rövidítések kiírt alak­ ban olvashatók, a sajtóhibákat javítottuk, a CIA törléseit pedig feltüntettük. A katona- és külpolitikánk szempontjából kiemelkedő fontosságú titkos műveletek koncepciója, tervezése és alkalmanként maga a jóváhagyása is [törölve] egyre kizárólagosabb módon a CIA magánügyévé válik - az anyagi fedezetet pedig főként könyveletlen CIA-pénzalapok biztosítják. (Ez az ilyesfajta műveletek szerkezetének, módszeré­ nek, valamint a kezdeményezésükben és végrehajtásukban érintett személyek milyen­ ségének elkerülhetetlen következménye.) Az ügybuzgó, pénzes és privilegizált CIA szívesen tetszeleg a „királycsináló’' szerepében és felelősségében (lenyűgöző cselszö­ vések - a sikerekből táplálkozó nagymértékű önelégültség, alkalmanként öntömjénező tapsviharral megtámogatva semmi felelősségre vonás a „kudarcokért” - és az egész [ügy] sokkal egyszerűbb, mint titkos adatok gyűjtése a Szovjetunióról a CIA megszokott módszereivel!). Noha ezek a rendkívül kényes természetű, költséges műveletek csak annyiban iga­ zolhatók, amennyiben támogatják az USA katona- és külpolitikáját, felelős, hosszú távú tervezésük és fenntartható irányításuk, amely mind a Védelmi, mind a Külügyminisz­ térium feladata kellene hogy legyen, a jelek szerint túlságosan gyakran hiányzik. Ter­ mészetesen mindig napirenden van az a már elkoptatott kettős cél, hogy „útját kell állni a szovjet törekvéseknek", míg másokat meg kell tartani „nyugatbarát’1orientáció­ jukban. Ezek örve alatt csaknem bármilyen lélektani hadviselési és félkatonai akciót igazolni lehet - és igazolnak is [törölve]. A lélektani hadviselési és félkatonai akciók kezdeményezése és a permanens kész­ tetés végrehajtásukra az esetek döntő többségében a CIA kompetenciája. És ha bár­ mely projekt gondolata egyszer megfogant, végső jóváhagyása (a Hadműveleti Koordi­ nációs Iroda [OCB) legbelső körének nem hivatalos ülésein) legjobb esetben is formá­ lisnak mondható. A jóváhagyás után a projektek az esetek többségében a CIA menedzsmentjéhez ke­ rülnek át, és a befejezésükig ott is maradnak. És miután ezek a missziók annyira kibo­ gozhatatlanul fonódnak össze egyéb külpolitikai műveleteinkkel (sőt alkalmanként diktálják is azok végrehajtását), logikus a következtetés, hogy nemcsak a Nemzetbiz­ tonsági Tanács (nem pedig az OCB) előzetes jóváhagyásával kell rendelkezniük, ha­ nem a nevezett testület folyamatos felügyeletet is gyakorol felettük. A jelek szerint az esetek többségében bármely új projekt jóváhagyása mindössze a központi hírszerzés igazgatója (DC1) előterjesztésének láttamozását jelenti, rendsze­ rint minden ellenvetés nélkül, olyan személyek által, akik túlságosan el vannak foglal­ va egyéb fontos ügyeikkel. Természetesen minden projekt esetében létezik egy előze­ tes feladatkijelölés (a CIA berkein belül) a munkatársak között, majd a projekt lezárul­ tával egy végső jelentés (a tények ismeretében) az eredményekről az NSC felé - de a központi hírszerzés igazgatója még ezt az utólagos jelentést is szóban teszi meg, amo­ lyan „jegyzőkönyvön kívüli" és - teljességgel érthetően - részrehajló módon.

J E G Y Z E T E K • 611

Bármikor előfordulhat, hogy a lélektani hadviselési és félkatonai műveleteket érintő döntés vagy a külügyminiszter és a DCI között, személyes egyeztetésben születik meg (akik egymás között szabadon döntenek arról is, hogy a művelethez bármit felhasznál­ janak, amit belátásuk szerint a legjobb hozzáférhető „eszköznek’' tartanak), vagy a DCI saját személyes megítélése alapján, vagy pedig - és ez is gyakori eset - közvetlen és folyamatos egyezkedések révén a CIA képviselői és külföldi államok vezetői között (törölve). Az is gyakran előfordul, hogy az ilyen együttműködés valójában nem más, mint olyan kapcsolatok továbbélése, amelyeket azokban az időkben létesítettek, ami­ kor a szóban forgó ügyekben érdekelt külföldi személyiségek még „az ellenzéki’' olda­ lon álltak. (Valahogyan nehéz megérteni, hogy miért az USA bármely külföldi ország­ ban jelen levő legmagasabb rangú képviselőjénél [tehát a nagykövetnél) alacsonyabb rangú személy lehessen kapcsolatban és tárgyalhasson közvetlenül az illető államfővel a két ország hivatalos kapcsolatait érintő kérdésekben.) A helyzet egyik nyilvánvaló és elkerülhetetlen folyományaképpen az USA külpolitikájának erőforrásait meg kell osz­ tani, ami a külföldieket - gyakran a korábbi „ellenzéket11, amely mostanra hatalomra jutott (és amely jó l tudja, hogy kivel ül szemben a tárgyalóasztalnál) - arra ösztönzi, hogy az egyik amerikai ügynökséget kijátsszák a másik ellen, vagy hogy azt (az intéz­ ményt) használják fel, amelyik jobban megfelel aktuális céljuknak [törölve]. A fent leírt helyzet másik egyenes következményeképpen felelős amerikai tisztségviselők számára nem válnak hozzáférhetővé azok az ismeretek, amelyekkel hivatali kötelezettségeik megfelelő ellátásához rendelkezniük kellene. (A Külügyminisztérium hírszerzési részlegében dolgozó munkatársak jelzései alapján a minisztériumban nagy aggodalommal figyelik a CIA lélektani hadviselésének és félkatonai tevékenységének külkapcsolatainkra gyakorolt hatását, A Külügy munkatársai úgy érzik, hogy a bizott­ ság talán akkor tenné nekik a legnagyobb szolgálatot, ha felhívná az Elnök figyelmét arra a jelentős, sőt csaknem egyoldalú befolyásolásra, amelyet a CIA lélektani hadvise­ lése és félkatonai tevékenysége külpolitikánk tényleges alakítására és a „barátainkkal” fennálló kapcsolatainkra gyakorol.) A CIA támogatása és manipulációi a híreket közreadó helyi médiumokkal, szakszer­ vezeti csoportokkal, a politikai élet szereplőivel, a pártokkal és egyéb olyan tevékeny­ ségekkel kapcsolatban, akik és amelyek bármikor a legjelentősebb befolyással lehet­ nek az illető helyre delegált nagykövei hatáskörére és kompetenciájára, esetenként tö­ kéletesen ismeretlenek a számára, vagy csak homályos sejtései vannak róluk, Túl gyakran alakulnak ki véleménykülönbségek az USA követendő magatartásáról a helyi politikai szereplőket vagy szervezeteket illetően, különösen a CIA és a Külügyminisz­ térium között [...] (Időnként a külügyminiszter és a DCI közötti testvéri kapcsolat ha­ tározza meg önkényesen „az USA magatartását ’.) [...] [..JA CIA benne van olyan propagandaprojektekben [itt öt sort kih ú zta k , valószínű­ leg azért , m ert ezek ta rta lm a zzá k , hogyan finanszíroz az ügynökség - a K ulturális Sza­ badság Kongresszusával együtt - tucatnyi m a g a zin t , folyóiratot , k ia d ó t], amelyeket

nehéz a Kongresszus és a Nemzetbiztonsági Tanács által az ügynökségre ruházott fel­ adatok és kötelezettségek részeként azonosítani. [...] A hadsereg arra számít, hogy rá osztják a felelősséget a nem hagyományos hadvise­ lés végrehajtásáért (és itt véleménykülönbség mutatkozik abban, hogy mire terjed ki ez a felelősség [...]); nem teljesen tisztázott, hogy ki viseli a felelősséget az egyéb lélek­ tani hadviselési és félkatonai hadműveletekért háború esetén - vagy pedig hogyan (és mikor) kerülnek felosztásra a hatáskörök a fenti vonatkozásban. A lélektani hadviselést és félkatonai műveleteket (amelyek gyakran annak eredmé­ nyei, hogy egyre nagyobb mértékben folynak bele más országok belügyeibe azok az éles eszű, magasan képzett fiatalok, akiknek szüntelenül muszáj csinálniuk valamit, hogy ezzel igazolják létezésüket) ma [már] világméretekben a ClA-hivatalnokok egy olyan csapata [törölve] bonyolítja, amelyből sokan, a személyi állomány jellegének egye­ nes következményeképpen [törölve] politikailag éretlenek. (Megbízhatatlan, ingatag

612

• JEGYZETEK

jellemű egyénekkel fenntartott „kapcsolataikból”, a központ által javasolt, olykor az önmaguk által a helyszínen kreált, vagy néha a helyi jól helyezkedők által sugalmazott „témák” kezeléséből és végrehajtásából furcsa dolgok sülhetnek és sülnek is ki.) Bizonyos esetekben szerencsére, más esetekben viszont balszerencsére sok ilyen művelet eredményei viszonylag rövid életűek [hét sor tö r ö lv e Ha ezek a műveletek nyilvánosságra kerülnének, semmiképp sem lehetne őket „hihetően cáfolni” - ami azt illeti, tökéletes naivitás abban bízni, hogy az amerikaiak keze ezekben a műveletekben csak a helyi országos és kommunista pártbeli tisztségviselők számára válna nyilvánva­ lóvá, nem pedig sokan mások számára is {beleértve a sajtót) - és nem csorbítaná a hatályát annak a speciális intő kitételnek az NSC [direktívában, miszerint a titkos mű­ veletekben játszott amerikai szerepnek láthatatlannak kell maradnia]. Nem kellene-e már végre valakinek, valahol egy döntéshozó kompetenciával felru­ házott kormányzati pozícióban, folyamatosan nyomon követve a tevékenységeinket, számvetést végeznie az irántunk érzett kiábrándultságból származó közvetlen károk­ ról és hátrányokról (lásd Jordánia, Szíria, Egyiptom és így tovább), kiszámítva hatá­ saikat nemzetközi helyzetünkre, nem feledkezve el annak a józan és távlatos mérlege­ léséről sem, hogy a nevezett tevékenységek során mi vezetett el a nemzetközi „aranyszabályok” figyelmen kívül hagyásához, és mik azok a tényezők, amelyek, ha a velük szemben elvárt mértékben sikeresek, nagymértékben felelősek a felfordulás előidézé­ séért és azért, hogy kétségek ébredjenek irántunk, amelyeket a világ sok országában sajnos már táplálnak is? Mi a helyzet a jelenlegi szövetségeseinkre gyakorolt hatásuk­ kal? Hová jutunk így holnapra? Biztosak vagyunk abban, hogy az 1948. évi döntés támogatói, akik ezt a kormányt aktív lélektani hadviselés folytatására és félkatonai programok megindítására ösztö­ nözték, nem láthatták előre azon műveletek negatív következményeit, amelyeket dön­ tésük eredményezett. A CIA-ban senki sem rendelkezik alapos ismeretekkel a folya­ matban lévő dolgokról azokon kívül, akik közvetlenül érintettek napról napra való vég­ rehajtásukban. Úgy látszik, a mai nemzetközi helyzetben elérkezett az ideje annak, hogy újraértékeljük és a realitásoknak megfelelően módosítsuk ezt [a fentiekben tár­ gyalt) programot, amely nem zárja ki azt sem, hogy esetleg „ki kell keverednünk” a részvételünkkel folyamatban lévő bizonyos ügyekből, és tevékenységünket ésszerűbb alapokra kell helyeznünk, mint ahogyan azt ma nyilvánvalóan tesszük. 23 Ann Whitman memo, October 19, 1954, DDEL.

Ti zennegyedik fejezet 1 NSC-jegyzőkönyv, 1959. június 18., DDEL 2 Archie Roosevelti Fór Lust ofKriowing: Memoirs of an Intelltgence Officer. Boston, Little, Brown, 1988, 444-448. 3 Inspector General's Survey of the CIA Training Program. June 1960, a titkosítás alól feloldva 2002. május 1., CIA/CREST; Matthew Baird, CIA Director of Training; Subject: Foreign Language Development Program. November 8, 1956, a titkosítás alól feloldva 2001. augusztus 1., CIA/CREST. 4 Goodpaster 1957, szeptember 7-ei keltezésű feljegyzése egy megbeszélésről az elnök­ kel, DDEL. Eisenhower abbéli reményeit, hogy katonai akciókkal védjék meg az iszlá­ mot a militáns ateizmustól, valamint a Rountree-vel folytatott eszmecseréit, amelyek során a Szaúd-Arábiának, Jordániának, Iraknak és Libanonnak nyújtandó titkos kato­ nai segítséget vitatták meg, Andrew J. Goodpaster tábornok, az elnök fehér házi stábjá­ nak titkára rögzítette 1957. augusztus 23-ai és 28-ai keltezésű feljegyzéseiben. DDEL. 5 Symmes órai history, FAOH. 6 Frank G. Wisner: memorandum fór the record: Subject: Resume of OCB Luncheon Meeting. June 12, 1957, CIA/CREST. Az idézett hivatalos feljegyzés szerint „Wisner szorgalmazta annak szükségességét, hogy átfogó segítséget nyújtsanak Jordániának” a

J E G Y Z E T E K • 613

CIA-támogatás kiegészítéseképpen. „Az ügynökség határozott állásfoglalása értelmé­ ben rá kell venni Szaúd-Arábiát és Irakot, hogy lépjenek fel olyan határozottan, aho­ gyan csak tőlük telik/' 7 Symmes órai history, FAOH. 9 Miles Copeland: 77ie G am e Player. London, Aurum, 1989, 74-93. 9 Dullest idézi az 1955. március 3-ai keltezésű NSC-jegyzőkönyvböl. A CJA-nak a régió­ ban végzett tevékenységével foglalkozó legjobb tanulmányt lásd Douglas Little: Mission Impossible: The CIA and the Cult of Covert Action in the Middle East. D iplom atic History , Vol. 28, No. 5, November 2004. Little esszéje elsődleges dokumentumokon alapuló, elismerésre méltó munka. Copeland emlékiratainak erőssége a légkör, a hangulat érzé­ keltetése, de a tényszerű részletek leírásában már megbízhatatlan, és tőle független források, mint például Little tudományos igényű munkájának megerősítésére szorul. 10 A Szíria ellen szervezett közös CIA-SIS összeesküvést leíró brit dokumentumot Matthew Jones találta meg és dolgozta fel részletesen The Treferred Plán': The Anglo-American Working Group Report on Covert Action in Syria, 1957. In telligence a n d N a tio n a l Security , September 2004. c. monográfiájában. n Curtis F. Jones o m l history, FAOH. „Megpróbáltunk a Rocky Stone-féle epizódnál töb­ bet is kihozni az ügyből - nyilatkozta Jones. - így például finanszíroztuk örmények fegyvervásárlásait, akik azután elásták a fegyvereket Szíriában" - míg csak a szír elhá­ rítás fel nem fedezte a fegyverraktárakat, és fel nem számolta az illegális zászlóaljat. 12 Charles Yost: H istory an d M em ory: A Statesman's Perceptions o f the Tw entieth Century. New York, Norton, 1980, 236-237. 1} Igazgatóhelyettesi értekezlet, 1958. május 14., CIA/CREST. 14 U o. 15 G ord on órai history, FAOH.

16 17 14 19

NSC-jegyzŐkönyv, 1958. május 13., DDEL, CIA-tájékoztató az NSC részére, 1959. január 15., CIA/CREST. Igazgatóhelyettesi értekezlet, 1959. május 14., CIA/CREST. A mérgezett zsebkendő Critchfield ötlete volt. Helms megadta a hozzájárulását. Ugyan­ így tett Bissell, majd pedig Dulles is jóváhagyta. Tették ezt mindannyian abban a hiszemben, hogy az Egyesült Államok elnökének kívánsága szerint járnak el.

20 S za ad it id ézi: S za id A buris: A B ru ta l Friendship: The W est a n d the A rab E lité. N e w York, St. M artin 's, 2 0 01. A z e lk ö telez e tten B aath párti A b uris sza k íto tt S za d d á m m a l, é s m eg ö rö k ítette r ez sim jén ek bru talitását. T an u lsá g o s interjút a d o tt a F ron fón e-n ak , lásd a PBS d o k u m e n tu m film -so r o z a tá n a k w eb o ld a lá t: h t t p : //w w w .p b s .o r g /w R b h /p a g e s / fr o n tlin e /s b o w s /s a d d a m /in te r v ie w s /a b u r is h .h tm l.

„Az USA meghatározó szerepet játszott a Kászem ellen 1963-ban szervezett iraki puccsban - nyilatkozta. - Bizonyíték van arra, hogy a ClA-ügynÖkök kapcsolatban áll­ tak a puccsban részt vevő katonatisztekkel. Bizonyítékok vannak arra, hogy elektroni­ kus parancsnoki központot hoztak létre Kuvaitban a Kászem ellen harcoló erők irányí­ tására. Bizonyíték van arra, hogy az összeesküvőket ellátták azok névsorával, akiket haladéktalanul likvidálni kell a siker biztosításának érdekében, Abban az időben való­ ban nagyon szoros volt a kapcsolat az amerikaiak és a Baath Párt között. És ez még a puccs sikere után is fennállt egy ideig. És volt információcsere a két fél között. Például az Egyesült Államok számára ekkor jött el az egyik legelső alkalom arra, hogy hozzá­ jusson a Szovjetunióban gyártott egyes MiG vadászgéptípusokhoz és tankokhoz. Kéz kezet mos alapon. A Baath Párt ezt tudta felajánlani az Egyesült Államoknak viszonzá­ sul a Kászem likvidálásában nyújtott segítségért." James Critchfield, aki az operatív műveleti részleg közel-keleti főnökeként vezényelte a hadműveletet, 2003 áprilisában, röviddel a halála előtt így nyilatkozott az Associated Pressnek: „Meg kell érteniük az akkori körülményeket és a fenyegetés mértékét, amellyel szembe kellett néznünk. Ez a mondanivalóm azok számára, akik most ezt vágják a fejünkhöz: »Ti ott, a ClA-ban kreáltátok Szaddám Huszeint.«"

614 • J E G Y Z E T E K

Ti zenöt ödi k fejezet 1 NSC-jegyzőkönyv, 1953. szeptember 9.. DDEL. 2 Meeting with the Vice President, Friday, 8 January, 1954. CIA/DDRS. 3 Bissellnek a CIA tevékenységét vizsgáló elnöki különbizottság (Rockefeller-bizottság) előtt tett tanúvallomása, 1975. április 21., szigorúan bizalmas, a titkosítás alól feloldva 1995-ben, GRFL. 4 Az NSC 5518. jelzetű direktívája, a titkosítás alól feloldva 2003-ban, DDEL. 5 Bissell órai history, DDEL. 6 ül mer interjúja a szerzővel, 7 Az alább felsorolt ClA-jelentések összefoglalása: NSC Briefing: Indonesia. 1957, február 27. és 28., március 5. és 14., valamint április 3. és 10.; CIA igazgatóhelyettesi értekezlet, 1957. március 4.; CJA-országértékelés: The Sítuation in Indonesia. 1957. március 5. s NSC Briefing: Indonesia. 1957. április 17.; CIA-kronológia: Indonesian Operation. 1958. március 15., a titkosítás alól feloldva 2002. január 9., mind CIA/CREST. 9 Igazgatói értekezlet, 1957. július 19., CIA/CREST. 10 F. M. Dearbom a Fehér Háznak: Somé Notes on Far East Trip. 1957. november, a titko­ sítás alól feloldva 2003, augusztus 10-én, DDEL. Eísenhower naplója szerint Dearbom személyesen tett neki jelentést az útjáról egy négyszemközti megbeszélésen, novem­ ber 16-án. CIA, Special Report on Indonesia. September 13, 1957, a titkosítás alól fel­ oldva 2003. szeptember 9-én, DDEL.; Indonesian Operation. March 5,1958, CIA/CREST. 11 Ulmer és Sichel interjúi a szerzővel, 1957 nyarán Ulmer utasította az operatív tiszteket, hogy kísérjék figyelemmel Szukarnót évi rendes kiruccanásán egy bérelt Pan Am-gépen Ázsia legexkluzívabb bordélyházaiba. Ennek a missziónak a gyümölcse mindössze Szukarno egyik laboratóriumi elemzésnek alávetett székletmintája volt, amelyre a hong­ kongi CIA-állomás igazgatója, Peter Sichel tett szert a CIA által lefizetett, hazafias ér­ zelmű Pan Am-személyzet segítségével. Egyéb ismeretszerzés híján mindössze ennyi bizonyíték született. 12 NSC-jegyzőkönyv, 1957. augusztus 1., DDEL. 13 Igazgatóhelyettesi értekezlet, 1957. augusztus 2., CIA/CREST. 14 Cumming-bizottság: Special Report on Indonesia. 1957. szeptember 13., a titkosítás alól feloldva 2003. július 9., DDEL. Egy napon Allison nagykövetet az elnöki palotába kérették kötetlen megbeszélésre. Szukarno vendégül szerette volna látni Eisenhowert Indonéziában, hogy saját szemé­ vel tekintse meg az országot, s hogy ő legyen a legelső külföldi államfő, aki megszáll a Báli szigetén épülő pompás, vadonatúj vendégházban. Amikor Washingtonból két hét múlva megérkezett a rideg elutasítás, Allison reszketve nyújtotta át az elnöknek: „Lát­ tam, hogy Szukarnónak a szó szoros értelmében leesik az álla, miközben Eisenhower elnök levelét olvassa. Nem hitt a szemének.” Allison jelen fejezetben olvasható meg­ nyilatkozásait és szó szerint idézett mondatait lásd John M. Allison: Ambassador from lhePrairie> or Allison Wonderland. Boston, Houghton Mifflin, 1973, 307-339. 15 Az elnöki utasítás eredeti szövegét lásd a következő ClA-kronológiában: Indonesian Operation. 1958. március 15., CIA/CREST. A CIA archívumában a régióban tett két ilyen hivatalos út dokumentációja található 1957 őszéről, illetve 1958 tavaszáról. Wisner minden erejével arra törekedett, hogy a Külügyminisztériumnak a lehető legkevesebb információja legyen a titkos akcióra vo­ natkozó terveiről. Az 1957. december 16-ai igazgatói értekezlet jegyzőkönyve szerint december 30-ára előirányzott egy megbeszélést külügyi tisztségviselőkkel „az indonéz helyzettel kapcsolatban. Mr. Wisner kifejezte azt a reményét, hogy ezek a megbeszélé­ sek korrekt módon a politikai kérdésekre fognak korlátozódni, és nem térnek el a tárgytól a hadműveleti kérdések irányába.” 17 Indonesian Operation. 1958. március 15,, CIA/CREST. A félkatonai hadműveletről rész­ letesen lásd: Kenneth Conboy - James Morrison: Feet to iheFire: CIA Covert Operations in Indonesia, 1957-1958, Annapolis, MD, Naval Institute Press, 1999, 50-98. A politi­

J E G Y Z E T E K « 615

kai-had viselési programok hátteréről lásd Audrey R. Kahin - George M. T. Kabin: Sub version as Foreign Policy: The Secret Eisenhower a n d Dulles Debaele in Indonesia.

Seattie, University of Washington Press, 1995. lb Ajakartai amerikai katonai attasé hivatala a külügynek, 1958. május 25-én, idézi K.ihinKahin: Subuersíon as Foreign Policy, 178. A Cl A felkérte a Pentagont, hogy segítsen még több angolul beszélő tisztet találni az indonéz hadseregben, akik készek a hatalom megragadására a Cl A támogatásával. Róbert A. Schow vezérőrnagy, a katonai hírszerzés főnökének feljegyzése Allén W. Dullesnak, 1958, február 5. A visszajelzések alapján az amerikaiak bölcsebben tették volna, ha kivárnak, és át­ gondolják a dolgot, Nasution tábornok, az indonéz hadsereg főparancsnoka, aki mind­ végig lojális maradt a kormányhoz, biztosította George Bensőn őrnagyot, a jakartai ame­ rikai katonai attasét, hogy már folyamatban van minden befolyásos pozíció megtisztítá­ sa a kommunistagyanús személyektől, A bonni indonéz katonai attasé, D, 1. Panjaitan alezredes - aki ráadásul keresztény volt, amint azt amerikai tiszttársai nem mulasztot­ ták et megjegyezni - kijelentette: „Ha az USA tud egyetlenegy kommunistáról is, közölje velünk, és mi eltávolítjuk. [„,] Bármit megteszünk, kivéve, hogy lelőjük Szukarnót, vagy megtámadjuk a kommunistákat anélkül, hogy bizonyítottan illegális akciókat hajtaná­ nak végre. Országunkban jelenleg nem tartóztathatunk le kommunistákat csak azért, mert kommunisták, viszont el fogjuk távolítani őket - és itt az alezredes a levegőbe dö­ fött, mintha kést tartana a kezében ha kilépnek a sorból/' Emlékeztető az indonéz hadsereg tisztjeivel folytatott beszélgetésekről, pontos keltezés nélkül, de valószínűleg 1958 eleje, a titkosítás alól feloldva 2003. április 4-én, CIA/CREST, 19 JFD (John Foster Dulles) telefonmegbeszélésének átírása, DDEL. 20 NSC-jegyzőkönyv, 1958, február 27., DDEL. 21 NSC-jegyzőkönyv, 1958. április 25., DDEL. 22 NSC-jcgyzőkönyv, 1958, április 14., DDEL. John Foster Dulles feljegyzése az elnökkel folytatott megbeszéléséről, 1958. április 15., DDEL. 2? Popé interjúja a szerzővel. 24 NSC-jegyzőkönyv, 1958, május 1., DDEL. 25 NSC-jegyzőkönyv, 1958. május 4., DDEL. 2* Indonesian Operation. 1958. március 15,, CIA/CREST. Szinte hihetetlen módon Allén Dulles a pénzhiányt nevezte meg a küldetés kudarcának okaként. A CEA-nak még leg­ alább 50 millió dollárra lett volna szüksége a titkos akciókra szánt költségvetésében, mondta Eiseuhowernak; „Meglehetősen gyengén álltunk anyagi erőforrásokban ahhoz, hogy kezelni tudjuk az olyan helyzeteket, mint amilyen az indonéziai volt." 27 Popé interjúja a szerzővel. Szukarno kél évet várt, mielőtt bíróság elé állíttatta Pope-ot. A CIA pilótáját egy elegáns nyaralóhelyen tartották őrizetben a Merapi hegy lejtőin, ahol őrei magukkal vitték vadászni, és minden esélyt felkínáltak neki a szökéshez. Ő azonban ebben csapdát szimatolt, a kormánynak azt a sanda szándékát, hogy egy tag­ baszakadt, szőke, kék szemű amerikai rabot Indonézia Kommunista Pártjának a kezé­ re játsszon. Négy év és két hónapi fogság után 1962 júliusában szabadult Róbert F. Kennedy, az Egyesült Államok igazságügy-miniszterének személyes közbenjárására. Az 1960-as évek hátralévő részében Vietnamban vett részt légi bevetésekben a CrA kötelékében. 2005 februárjában, 76 éves korában a francia kormánytól megkapta a Becsületrendet azért a szerepért, amelyet az ostromlott francia helyőrség tégi utánpót­ lásában játszott Dien Bien Phunál 1954-ben. 22 Igazgatói értekezlet, 1958. május 19., CIA/CREST 29 NSC Briefing: indonesia. 1958. május 21., a titkosítás alól feloldva 2004. január 15-én, CIA/CREST 30 Bissell o m l history , DDEL, NSC Briefing: Indonesia. 1958. május 21,, CIA/CREST. 32 De Wisner már 1956 késő ősze óta bizonyíthatóan nem volt egészséges, és ugyanez

616 • J E G Y Z E T E K

33 34

35

36

mondható el az operatív műveleti szervezetről is, Paul Nitze, Keirnan utóda a Külügy­ minisztériumban, Wisner egyik jó barátja volt; szoros együttműködésük során alkal­ ma volt megfigyelni, hogy „a magyarországi és a Szuezi-csatorna körüli események feszültsége több volt, mint amit Frank el tudott viselni, és ezután ideg-összeroppanást kapott. Véleményem szerint a nehézségek [az operatív műveleti részlegben) az után kezdődtek, hogy Frank idegösszeomlást kapott. (...] Az után kezdődtek, hogy Frank már nem volt többé alkalmas az irányítására.” Nitze órai kistory, HSTL. Wisner „na­ gyon nehéz időket” élt át kezelés közben, írta Dulles 1958 decemberében egykori igaz­ gatóhelyettesének, Bili Jacksonnak. „Remélem, hogy most már néhány héten belül el­ hagyhatja a szanatóriumot.” Allén Dulles papers, a titkosítás alól feloldva 2001. feb­ ruár 13-án, CIA, Akkoriban az elektrosokkos kezelést „alkalmazták sokféle rendelle­ nesség gyógyítására, gyakran nagy dózisokban, és hosszú időn ál. A kezelések sokszor hatástalannak, sőt egyesek károsnak bizonyultak”. Lásd Report of the Nation­ al Inslilule of Mentái Health Consensus Development Coníerence on Electroconvulsive Therapy, Journal o f the A m erican M edical Association, Vol. 254, 1985, 2103-2108. Igazgatói értekezlet, 1958. június 23., CÍA/CREST. Smitht idézi: Douglas Garthoff: Analyzing Soviet Politics and Foreign Polícy. In: Gerald K. Haines - Róbert E. Leggett (edsj: W atching the Bear: Essays on CM's A nalysis o fth e Soviet Union. CIA/CS1, 2003. Subject: Third Report of the Prcsidcnt by the Presidenfs Boa rd of Consultants on Foreign Intelligence Activities, valamint emlékeztető [a bizottságnak] az elnökkel való tanács­ kozásáról, 1958. december 16., dA/DDEL. Ezen a megbeszélésen a korábbi védelmi miniszter, Róbert Lovett, „megerősítette a bizottság abbéli véleményét, hogy a jelenle­ gi szervezet gyenge, és példaként Indonéziát hozta fel - áll a tanácskozás szigorúan bizalmas jegyzőkönyvében. - Mr. Lovett a jelentés összefoglalójában rámutatott, hogy nekünk két alapvető módon lehet megbízható információhoz jutnunk, egyrészt tárgyi eszközök révén, másrészt egyéni titkos ügynökök segítségével. Érzése szerint ponto­ san ez utóbbi, a titkos ügynökök révén fogunk a legjobb információhoz jutni. [...] Ezen a téren nem vagyunk jók, és javulnunk kell." Dullest idézi a vezető CíA-munkatársak értekezletének jegyzőkönyve alapján, 1959. január 12., CIA/CREST.

Ti zenhat odi k fejezet 1 Bissellt nagy ambíciók fűtötték a CIA-val kapcsolatban, de az előtte tornyosuló akadá­ lyok még nagyobbak voltak. Az ügynökség vezető beosztású tisztviselői előtt kijelen­ tette: arra kapott mandátumot, hogy egyesítse az Egyesült Államok „forró háborús ter­ veit hidegháborús képességeivel" - hogy a CIA pajzs helyett inkább kard legyen a szov­ jetek elleni harcban. Projektfejlesztés néven új ügyosztályt hozott létre, amely lehető­ vé tette számára, hogy titkos akcióprogramokat futtasson mintegy a farzsebéből fizet­ ve. A ClA-ban az amerikai hatalom olyan eszközét látta, amely nem kevésbé hatékony - és egyben sokkal hasznosabb is mint a nukleáris arzenál vagy a 101-es légideszanthadosztály. Mr. Bísselt’s Remarks, War Planners Conference. Mavch 16, 1959, a titkosí­ tás alól feloldva 2002. január 7-én, CIA/CREST. Bissell tudatában volt annak, hogy az ügynökség vészesen nélkülözi azt a tehetséget és szellemi kapacitást, amely céljai eléréséhez szükséges. Egyik vezető asszisztense, Jím Piannery megfogalmazása szerint „briliáns éleselméjűsége nem tudta ellensúlyoz­ ni azt a tényt, hogy az operatív műveleti részleg alapvetően mégiscsak emberekből áll". Flanneryt idézi: Peter Wyden: B ayo fP ig s: The U ntaid Story. New York, Simon and Schuster, 1979, 320. Bissell haladéktalanul utasította az ügyosztályok igazgatóit, hogy „tudják meg, kik az elvárt színvonal alatt teljesítő, a követelményeknek meg nem felelő alkalmazottak, és szabaduljanak meg tőlük”. Az apparátus „meg nem alkuvó és állandó" selejtezését

J E G Y Z E T E K • 617

követelte meg. „Nézzenek jól utána, ha szakszerűtlenséget vagy szabálysértést tapasz­ talnak - utasította beosztottjait. - Derítsék ki, hogy kik azok a munkatársak, akik nem veszik ki a részüket, illetve nem tudják, vagy nem hajlandók kivenni a részüket a mun­ kával járó terhekből, és mondjanak fel nekik," Richard Bisseli: Subject: Program íor Greater Efflciency ín CIA. February 2, 1959, a titkosítás alól feloldva 2002, február 12én, CIA/CREST. 1959 novemberében átfogó belső felmérésre került sor a CIA operatív műveleti rész­ legében, amely felfedte Bisseli gondjainak forrását: a tehetséges fiatalok beszervezése visszaszorult, míg a középszerű cs középkorú alkalmazottak állománya felduzzadt. A CIA-tísztek és hivatalnokok „egy nagyon jelentős százaléka" rövidesen betölti mini­ mum az ötvenöt; ők alkotják a második világháborús generációt, és három rövid éven belül tömegével mennek majd nyugdíjba húszéves katonai és hírszerző szolgálat után, „Az Operatív Műveleti Szervezet legkiválóbb munkatársainak körében mély csalódott­ ság és frusztráció uralkodott el, melynek gyökere abban keresendő, hogy az ügynök­ ség nyilvánvaló módon képtelen megoldani a személyzeti problémákat" - mutatott rá a GA belső tanulmánya. Ez a probléma mind a mai napig fennáll. Subject: A Manpower Control Problem fór the Clandestine Services Career Program. November 4, 1959. a titkosítás alól feloldva 2001, augusztus I-jén, CIA/CREST. : Ha másképpen nincs jelölve, ebben a fejezetben a ClA-ra és Kubára vonatkozó minden idézet és hivatkozás forrása a disznó-öbölbeli invázió tervezéséről szóló titkos CIAtörténetí tanulmány: Jack Pfeiffer: Evolution of CIA's And-Castm Policies, 1951-January 1961. Vol. 3 of Official History of the Bay of Pigs Operádon, CJA, NARA (a továbbiakban Pfeiffer), Pfeiffert 1976-ban az ügynökség vezető történetírójának nevezték. 1984-ben vonult nyugdíjba, majd egy évtizeden át sikertelenül perelte a CIA-t, hogy adja ki ezt a művét. Háromszáz oldalas történeti munkája végül 2005 júniusában került elő az Országos Levéltárból; megtalálása Dávid Barrettnek, a Villanova Egyetem professzorának nevé­ hez fűződik. ■' N o éit id é z i Pfeiffer, W ílliam A ttw o o d n a gyk övet, aki 1963 nyarán K en n ed y e ln ö k s z e ­ m é ly e s titk o s in forrná torak én t sz o lg á lt C astróval k a p cso la tb a n , íg y e m lé k e ze tt: „59b en K ubában v o lta m , é s ott találk oztam a CIA e m b ereiv el, a k ik n ek a fő in fo rm á ció s forrásai a H avana C ou n try Club tagjai voltak. zött," A ttw o o d órai history, FAOH,

N e m v e g y ü lte k e l a z e m b e re k k ö ­

4 Coxot idézi Pfeiffer, 5 Reynolds ezt a megjegyzést a szerző és több más riporter előtt tette, akik 2001-ben a disznó-öbölbeli invázióról szóló havannai konferenciára akkreditáltatták magukat. 6 Idézi Pfeiffer. 7 Dwight D. Eisenhower: Waging Peace: The White House Years: 1956-196L Garden City, NY, Doubleday, 1965, 524. R A feljegyzés szerzője J. C. King lehetett, aki akkortájt fejezte be kilencedik szolgálati évét a CIA Nyugati Félteke alosztály-igazgatójaként. Dulles szövegmódosítását lásd Pfeiffer. 9 Ha másképpen nincs jelölve, a könyvben szereplő Jaké Esterline-idézetek forrásai a Peter Kornbluh-val a Nemzetbiztonsági Levéltárban videóra felvett interjúk, illetőleg maga Esterline hozzászólásai, amelyek a disznó-öbölbeli invázióról a georgiai Musgroveültetvényen, 1996-ban rendezett konferencián elhangzottak átírásában olvashatók. A Musgrove-konferencíáról lásd James G. Blight - Peter Kornbluh (eds.): Politics oflllusion: The Bay of Pigs hívásion Reexamined, Boulder, CO, Lynne Rienner, 1998. 10 Helmsről és a Csöpögő kubairól lásd Pfeiffer. „Helms teljesen elhatárolta magát ettől a dologtól. Úgy értem, abszolútéi - idézte fel az esetet Dick Órain, a kubai akciócsoport operatív irányítója. - Amikor már harmadszorra jelentette ki: »Tudja, semmi közöm ehhez a projekt hez«, én azt mondtam: »Nos, Mr. Helms, nem akarok ostobának tűnni ebben a dologban, de adja Isten, hogy legyen köze hozzá, mert akkor használni tud­

618 • J E G Y Z E T EK

nánk a szakértelmét.* Erre így válaszolt: »Hahaha... igen.,, nos, köszönöm szépem és ezzel vége i$ volt a beszélgetésnek. Úgy kerülte a dolgot, mint a pestist.’' 11 Raymond L. Garthoff: Estimating Soviet Military Intentions and Capabilities, In: Gerald K. Haines - Róbert E. Leggett (eds.): Würdtmg the Bear: Essays on ClA's A nalysis o f the Soviet U nion, CIA/CSl, 2003. 12 Goodpaster memo, October 30, 1959, DDEL. 13 Lke ezt a megjegyzést az újságíró Dávid Kraslow előtt tette; számos forrás idézi, köztük Dávid Wise: The Politícs ofLyin g: Governm ent Deception, Secrecy a n d Power. New York, Random House, 1973, w Michael Warner: The CIA’s Internál Probe of the Bay of Pigs Affair. Studies in Intelligence, Winter 1998-1999, CIA/CSl. 15 Perdöntő bizonyítékok szólnak amellett, hogy Eisenhower holtan akarta látni Lumumbát, „Az elnök igenis meg akart szabadulni attól az embertől, akit született csirkefogónak és rendkívül veszélyes embernek tartott (és tartottak sokan mások, kö­ zöttük jómagam) - mondta később Bissell az Eisenhower Elnöki Könyvtár számára készült órai history-in térjúban. - A legcsekélyebb kétségem sincs afelől, hogy meg akart szabadulni LumumbátóL, és ezt borzasztóan akarta és haladéktalanul, mint sürgős és rendkívül fontos dolgot. Allén távirata jól tükrözte a sürgősség és a prioritás érzetét/’ Róbert Johnson NSC-titkár tanúvallomása Eisenhower utasításáról Lumumba megölé­ sére az NSC 1960. augusztus 18-ai ülésén, valamint Devlin idézett tanúvallomása arról, hogy a neki szóló parancs „az Elnöktőr érkezett, a Church-bizottság számára adatokat gyűjtő kérdezőbiztosok előtt hangzott el. Devlin 1975. augusztus 25-én, Johnson pe­ dig 1975. június 18-án és szeptember 13-án tett tanúvallomást. Lumumba meggyilkolá­ sáról lásd a Condusions o f the E nquiry Comniittee c. ezeroldalas parlamenti jelentést, amelyet a belga kormány publikált 2001 decemberében. Lásd még NSC-jegyzőkönyvek, 1960. szeptember 12. és 19., DDEL. Steve Weisman, a Képviselőház afrikai ügye­ ket vizsgáló albizottságának elnöke tanulságos és sok mindenre rávilágító interjút adott e könyv szerzőjének a kongói titkos műveletek struktúrájáról; lásd Weisman: Opening the Secret Files on Lumumba’s Murder. W ashington Post, July 21, 2002. A gyilkosságot követően Nyikita Hruscsov eszmecserét folytatott a moszkvai amerikai nagykövettel, aki ezután szigorúan bizalmas táviratot küldött Washingtonba: „Kongóval kapcsolat­ ban H. elmondta, hogy ami ott történt, de különösen Lumumba megölése, a kommu­ nizmust segíti. Lumumba nem volt kommunista, és kétségét fejezte ki, hogy valaha is azzá lett volna.” FRUS, 1961 “ 1963, Vol. X, document 51. Moszkva mindazonáltal létre­ hozta az afrikai, ázsiai és latin-amerikai diákok számára a Patrice Lumumba Barátsági Egyetemet, amely azután kiváló beszervező terepül szolgált a KGB számára. A szovjet titkosszolgálat azonban nem tudta megvetni a lábát Kongóban Mobutu idején, aki sze­ mélyesen rendezte meg és hajtotta végre az utolsó szovjet hírszerző liszt jelképes ki­ végzését, miután kiutasította a kongói fővárosból. 16 A CIA kongói szövetségeseinek juttatott kenőpénzekről Owen Roberts tett tanúvallo­ mást, aki később, Rónáid Reagan elnöksége alatt nagykövetként szolgált. 1960-ban Roberts volt a Külügyminisztérium Hírszerzési és Kutatási Hivatalának (B u reau o f Intelligence a n d Research) legtekintélyesebb Kongó-szakértője. Ezt megelőzően két évig a kongói fővárosban teljesített szolgálatot az első amerikai külügyi tisztviselőként, aki személyesen ismerte az összes újonnan hatalomra került vezetőt. 1960-ban könyvter­ jedelmű tanulmányon dolgozott Kongóról a CIA megbízásából és anyagi támogatásá­ val. Amikor Lumumba miniszterelnök, Joseph Kaszavubu elnök és 18 miniszter 1960 szeptemberében látogatást tett Washingtonban, és részt vett az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlésén, a kongói delegáció mellé rendelték kísérőnek, „Tudom, hogy a CIA juttatott valamennyi kenőpénzt” a kongói ENSZ-delegációnak - mondta Roberts nagykövet. Roberts órai history, FAOH. 17 Bissell interjúja in: Piero Gleijeses: Ships in the Night: The CIA, the White House, and the Bay of Pigs. Journal o f L a tin A m erican Stndies, Vol. 27, 1995, 1-42.

J E G Y Z E T E K « 619

lB Lehman órai history: Mr, Current Intelligence. Studies in Intelligence, Summer 2000, CIA/CSL 19 Report írom the Chairman of the President’s Board of Intelligence Consultants és Sixth Report of the President's Boáid of Consultants. January 5, 1961, DDEL; Report on the Joint Study Group. December 15, 1960, DDEL; Lyman Kirkpatrick feljegyzése a köz­ ponti hírszerzés igazgatója számára: Subject: Summary of Survey Report of FI Staff, DDP. Keltezetlen, CJA/CREST, NSC-jegyzŐkönyv, 1961. január 5. és 12., DDEL. 20 Gordon Gray: az Eisenhower elnökkel való megbeszélés emlékeztetője, 1961. január 18.. DDEL. 21 Az NSC 1961. január 5-ei 473. ülésén lezajlott vitáról készült feljegyzés, DDEL; Dullesnak, a központi hírszerzés igazgatójának 1961. január 9-ei keltezésű, feljegyzése (amelyben azt állítja, hogy „kijavította a hiányosságokat” a Cl A operatív műveleti szer­ vezetében, és hogy ott „most már minden kielégítő”); az NSC 1961. január 12-ei, 474, ülésén lezajlott vitáról készült feljegyzés, DDEL (benne Dulles azon kijelentésével, hogy az amerikai hírszerzés „jobb, mint valaha is volt”, hogy egy nemzeti hírszerzési igazgatói poszt létrehozása „jogszerűtlen41, s hogy egy ilyen igazgató nem lenne más, mint „légüres térben lebegő test’4). A 2002-ben publikált, a titkosítás alól feloldott NSCjegyzökönyvek nem szó szerinti pontossággal megírt feljegyzések, de jól tükrözik az elnök haragját és csalódottságát. Mindegyik jegyzőkönyvet lásd FRUS, 1961-1963, Vol, XXV, kiadva 2002. május 7-én.

Harmadik

rész

Ti z e nhe t e di k fejezet 1 Transfer. January 19, 1961, Meeting of the President and Senator Kennedy. A titkosítás alól feloldva 1997. január 9-én, DDEL, 2 Dearborn órai history, FAOH. Szokatlanul őszinte megnyilatkozás. 3 RFK feljegyzései idézve a Church-bizottság jelentésében, 4 Ha másképp nincs jelölve, ebben a fejezetben a disznó-Öbolbeli invázió rekonstrukciója mindvégig a következő forrásokon alapszik: The Foreign Relations of the United States, J96J“1963, Vol. 10, Cuba, 1961-1962, a titkosítás alól feloldva 1997-ben, valamint mikrofilmmelléklcte, kiadva 1998-ban, Vol. 11; Cnhan Missile Crisis and Aftermath, 19621963, a titkosítás alól feloldva 1996-ban, és 1998-ban kiadott mellékletei; valamint Jack Pfeiffer: EvolntionufCIA’s Anti-Castro Policies, 1951-January 1961, az Offidal History of theBay ofPigs Operádon 3. kötete, CIA, NARA. A Jaké Esteriine-idézetek forrása a Musgrove-konferencia átírása in: James G. Blight - Peter Kornbluh (eds.): Politics of Illtision: The Bay ofPigs Invasion Reexamined. Boulder, CO, Lynne Rienner, 1998. 5 A szí ngapú ri ko rmányfő me gve sztegetés ével prób álk ozó ClA-áll omás- igazga tó Art Jacob s volt, Frank Wisner régi barátja a jogi karról és jobbkeze a CIA korai korszakában. „Volt ott Szingapúrban egy beszervezett gazfickó, egy kabinet miniszter, akit a CIA pénzelt emlékezett az esetre Sam Hart nagykövet, akkoriban a malajziai amerikai nagykövetség politikai osztályának munkatársa. - Egyik éjszaka rákapcsolták a hazugságvizsgáló gépre egy CIA-rejtekhelyen. [...] A szingapúri titkosszolgálat, az M^5 egyszer csak rátört a házra, és ott találta a kabinetminisztert rákötve a poli gráfra.” Hart órai history, FAOH. Dean Rusknak az incidenst követően írt levelében többek között ilyen kifejezések találhatók: Tisztelt Miniszterelnök Úr: Mélységesen szomorú vagyok... rendkívül sajnálom sajná­ latos incidens... helytelen tevékenység... rendkívül komoly... vizsgálat fegyelmi eljárás indítására az ügyben érintett személyek tevékenységével kapcsolatban.” 6 Cabell és Bissell feljegyzése Maxwell D. Taylor tábornok számára: Subject: Cuban Operation. May 9, 1961, JFKL, DDRS, 7 FRUS, Vol. XI, April 25, 1961 (Taylor-bizottság).

620 • J E G Y Z E T E K

A Róbert F. Kennedy az elnöknek 1961. április 19-én, JFKL, idézi: Aleksandr Fursenko Timothy Naftáik One Mell o f a Gam ble. New York, Norton, 1997, 97. 15 A szóban forgó két asszisztens Theodore Sorensen és Arthur Schlesinger volt, közlé­ seik forrása pedig sorrendben a következő: Kennedy . New York, Harper and Row, 1965, valamint Róbert Kennedy a n d H is Times. Boston, Houghton Miíflin, 1978. 10 Kennedy elnök elszakította azokat a kötelékeket a Fehér Házban, amelyek megkötöt­ ték a kezét a titkos hatalomgyakorlásban. Eisenhower szigorú precizitással, szinte ka­ tonai fegyelemmel működő stábja révén terjesztette ki az elnöki hatalmat, Kennedy viszont úgy dobálta ide-oda, mint labdát a touch footballban. [A touch football az ame­ rikai futball szelídebb változata, amelyben nincsenek kemény ütközések, csak „jelké­ pes” bodicsekek. - A ford.] Alig néhány nappal hivatalba lépése után feloszlatta a tit­ kosszolgálatokkal foglalkozó elnöki tanácsadó testületet és a Hadműveleti Koordiná­ ciós Irodát. Kétségtelen, hogy ezek az intézmények tökéletlenül működtek, de azért annál a semminél, amit John Kennedy a helyükbe léptetett, mégiscsak jobbak voltak. A dísznó-öbölbeli inváziót követő NSC-ülés volt a titkos akciókról szóló első komoly kerekasztal-tanácskozás a Kennedy-adminisztráció idejében. 11 D u llest id ézi: Param ilitary S tu d y G roup M eetin g (T aylor Board - T a y lo r-b izottság), May 11, 19 6 1 , a titk o s ítá s a ló l fe lo ld v a 2 0 0 0 m á r ciu sá b a n ; o n lin e h o z z á fé r é s : h t t p : / / / w w w .g w u ,e d u ./n $ a fc h iv /N S A E B B /N S A E B B 2 9 /0 6 -Q l.h tm .

11 Smitht idézi: Paramilitary Study Group Meeting (Taylor Board), May 10, 1961, NARA. 13 Bissell: Reflections o f a Cold W arn er: From Yaha to the Bay o f Pigs . New Haven, CT, Yale University Press, 1966, 204. Bissell abban a meggyőződésben vált meg a ClA-tól, hogy az ügynökség „olyan örökséget hordoz magában, amely még mindig nem jutott nyugvópontra történelmileg, és talán soha nem is fog”. Egy 1996-ban nyilvánosságra hozott titkos tanúvallomásában a következőképpen értékelte a ClA operatív ügyekkel foglalkozó szervezetét: „Részben a magam gyarlósága és hibái miatt a hatvanas évek végére az ügynökség meglehetősen siralmas eredményeket könyvelhetett el, azt hi­ szem. Áttekintve a különböző titkos műveletek összességét - voltak közöttük pro­ pagandaakciók, félkatonai műveletek, politikai akcióprogramok és mindenféle más az operatív műveleti részleg nem az a hely, ahol az ember nagy reményektől eltelve kereshetné a szakmai hozzáértést.” Véleménye szerint a CIA-ban nem fejlődött ki a katonai ügyek irányításához, a politikai és gazdasági elemzőmunkához szükséges alap­ vető szakértelem. Az ügynökség semmivel sem lett különb, mint egy titkosan működő bürokratikus intézmény - és ilyen minőségében ráadásul „rendkívül hanyag és rossz hatékonyságú". Bissell tanúvallomása a C1A tevékenységét vizsgáló elnöki bizottság (Rockeíeller-bizottság) előtt, 1975. április 21., GRFL. A Look over M y Shoulder: A Life in the C entral lntdligen.ee Agency. N e w Y ork, R a n d o m H o u s e , 2 0 0 3 , 1 95.

14 R ic h a r d H e lm s w i l h W illia m I lo o d :

15 James Hanrahan: An Interview with Former CIA Executive Director Lawrence K. 'Red' White. Studies in Intelligence, Vol. 43, No. 1, Wínter 1999-2000, C1A/CSI. lű A csapatai megszemlélését szolgáló világ körüli útján az ügynökség távol-keleti állomásigazgatóinak nyaralójában, a fülöp-szigeteki Baguio hegyvidéki üdülőhelyen, 1961 októberében McCone a tajpeji állomás igazgatója, Ray Cline személyében új igazgatóhelyettest választott maga mellé, és megtette a CIA fő hírszerzési adatelemzőjévé. 17 Az alosztály-igazgatók - például J. C. King, aki egy évtizedet szolgált Allén Dulles alatt - semmit sem ítéltek olyannak a titkos műveletekkel kapcsolatban, amiről célszerű vagy helyénvaló lenne tájékoztatniuk az új igazgatót. McCone arról sem szerzett soha tudomást, hogy kinevezése palotaforradalmat váltott ki az ügynökségben. „Én személy szerint alábecsültem a ClA-híerarchia második és harmadik szintjén tapasztalható el­ lenállás erejét - mondta az elnöknek McGeorge Bundy. - Néhány igazán jó ember nyug­ talan, és fel van háborodva.” Róbert Amory, a hírszerző alosztály igazgatóhelyettese „olcsó politikai húzásnak" nevezte McCone kinevezését. Más ellenlábasok attól tartot­ tak, hogy kiszolgáltatja az ügynökséget a Fehér Ház ifjú titánjainak. Megint másoknak

J E G Y Z E T E K • 621

az operatív műveleti részlegben pedig az nem tetszett, hogy egy kívülről jött valakit tettek meg vezetőnek - a CIA apparátusa sohasem kedvelte az ejtőernyősöket. 18 McCone memo, November 22, 1961, FRUS, Vol. X. 19 McCone hivatalos feljegyzése, 1964. január 13.: „Ügy éreztem, és ezt ki is fejtettem a néhai Kennedy elnöknek, Johnson elnöknek, Rusk külügyminiszternek és másoknak, hogy a DCI [Director o f Central Intelligence , a központi hírszerzés igazgatója] és a CIA arculatán változtatni kell. A törvény által előírt alapvető és elsődleges feladatuk min­ den hírszerzési adat összegyűjtése, elemzése, súlyozása, értékelése és jelentése a poli­ tikacsinálók munkájának segítésére. Ez a funkció azonban háttérbe szorult, és a CIA-t ma már következetesen úgy emlegetik, mint »kalandfilmekbe illő, kémkedő, intrikáló kompániát«, amelynek ténykedése (csaknem kizárólag) kormányok megdöntésére, ál­ lamfők meggyilkolására, külföldi államok belügyeibe való beavatkozásra irányuló mű­ veletekben merül ki. [...] Feltett szándékom ennek az arculatnak a megváltoztatása.” FRUS, 1964-1968, Vol. XXXIII, document 184. McCone „olyan ember volt, aki azt hitte, hogy egyszerre két tisztséget is viselhet: egyrészt mint az ügynökség vezetője, más­ részt pedig mint az elnök egyik politikacsinálója”. Richard Helms órai history, September 16, 1981, LBJL. McCone kijelentette, hogy ő mindvégig következetesen hangsúlyozta: a CIA-t „az évek során teljesen az operatív műveleteknek rendelték alá”, és „ennek meg kell változnia”. McCone memo: Discussion with Attorney General Róbert Kennedy. December 27, 1961, CIA/CREST. Ő maga fogalmazta meg és fogadtatta el az elnökkel azt az írásos beleegyezést, amely szerint ő lesz „a kormányzat legfőbb titkosszolgálati hivatalnoka”. JFK to McCone, January 16, 1962, CIA/CREST. 20 Dávid S. Robarge: Directors of Central Intelligence, 1946-2005. Studies in Intelligence , Vol. 49, No. 3, 2005, CIA/CSI. 21 Smith interjúja a szerzővel. 22 Murphy: CNN Interactive chat transcript (interaktív beszélgetés átírása), 1998, online hozzáférés: http://www.cnn.com/SPECIALS/cold.war/guides/debate/chats/murphv/ 23 Murphy Helmsnek: Subject: Heinz Felfe Damage Assessment. February 7, 1963, a tit­ kosítás alól feloldva 2006. június, CIA. 24 Helms McCone-nak, 1962. január 19., FRUS, Vol. X. 25 McCone memo: Subject: Discussion with Attorney General Róbert Kennedy, 2:45 P.M., 27 December 1961. FRUS, Vol. X. 26 Lansdale McCone-nak, 1961. december 7., FRUS, Vol. X. 27 Esterline: Musgrove-átírás, Politics o flllu s io n , 113. 28 Helms: A Look o v e rM y Shonlder , 205. 29 Elder kijelentése a Church-bizottság előtt, 1975. augusztus 13., a titkosítás alól feloldva 1994. május 4-én. 30 Az a kérdés, hogy Kennedy elnök felhatalmazta-e a CIA-t Castro megölésére, megvála­ szolható - legalábbis számomra kielégítő módon. 1975-ben Bissell a következőket mondta tanúvallomásában a Nelson Rockefeller alelnök vezetésével létrehozott elnöki bizottság előtt, amikor a CIA tervezett és végrehajtott gyilkosságainak elnöki jóváha­ gyásáról kérdezték (a kérdéseket Rockefeller tette fel Bissellnek): Kérdés: Bármely gyilkosság vagy gyilkossági kísérlet esetén szükséges [lenne]-e a legmagasabb szintű jóváhagyás? Válasz: Igen. Kérdés: Az Elnöktől? Válasz: Igen. 31 Houston a történész Thomas Powersnek: „Kennedy Őrjöngött - mondta Houston. Szinte eszét vesztette a dühtől. Nem magának az orgyilkos összeesküvésnek a terve miatt, hanem mert kapcsolatba kerültünk a maffiával.” Powers: Inside the Department of Dirty Tricks. A tla n tic M onthly, August 1979.

622 • J E G Y Z E T E K

32 Helms interjúja a szerzővel. Az ebben elhangzott kijelentés, összevetve Bissell fenti tanúvallomásával, és kiegészítve a közvetett bizonyítékok perdöntő súlyával, számom­ ra eldönteni látszik azt a kérdést, hogy adott-e JFK felhatalmazást. Ellenérvként csu­ pán annyi hozható fel, hogy John Kennedy sosem tett volna ilyesmit, de ez csupán gyenge lábakon álló feltételezés. 33 Most, hogy a CIA ismét visszatért a célzott likvidálások gyakorlatához, érdemes fel­ idézni Helms mondatainak teljes szövegkörnyezetét, „Most egy pillanatra tegyük csak félre a teológiai megfontolásokat és a széplelkek erkölcsi aggályait - mondta 1978-ban. - Ha ezt megtettük, egyszer csak azzal a ténnyel találjuk szembe magunkat, hogy ha felbérelünk valakit valaki megölésére, azonnal zsarolhatóvá válunk, és ez vonatkozik egyénekre és kormányokra egyaránt. Röviden szólva, ezekkel a dolgokkal elkerülhe­ tetlenül szembekerülünk. Ez a legnyomósabb érv amellett, hogy ne keveredjünk bele ilyesmibe. De van egy ebből következő másodlagos megfontolás is. Ha az ember egy­ szer részesévé válik külföldi vezetők likvidálásának, és ezt a kormányok gyakrabban veszik fontolóra, mint amennyire készek beismerni, akkor mindig felmerül a kérdés, hogy ki a következő. Ha te megölöd mások vezetőit, miért ne ölhetnék meg Ők is a tieidet?" Ez a kérdés nagyon erősen ott motoszkált Helms agyában 1963. november 22-e után. Helms interjúja Dávid Frosttal, 1978; szó szerinti átírásban újranyomva lásd: Stüíízes in Intelligence, September 1993, CIA/CSI. M McCone órai history, August 19, 1970, LBJL. McCone felidézte első találkozóját Ken­ nedy elnökkel, amikor az elnök felajánlotta neki a központi hírszerzés igazgatói tiszt­ ségét: „[JFK így szólt]: »No$, Allén Dulleson kívül mindössze négyen tudnak erről a megbeszélésről: Bob McNamara és helyettese. Roswell Gilpatric és Dean Rusk és Clin­ ton Anderson szenátor [a Szenátus Atomenergia-bizottságának elnöke].« Majd hozzá­ fűzte: »Nem akarom, hogy bárki más is tudjon róla, mert ha ezek a liberális kurafiak, akik itt dolgoznak az épület alagsorában, meghallják, hogy mi itt miről beszélgetünk, kinyírnák magát, mielőtt még beiktathatnám,«” McCone arai history, April 21, 1988, Institute of International Studies, University of California at Berkeley. 35 Lyman B. Kirkpatrick, Jr,: Report of the Task Force on Personnel Management in CIA, July 26, 1962, CIA/CREST, és Kirkpatrick kézírásos jegyzetei a jelentést megtárgyaló, 1962. augusztus 6-án megtartott végrehajtó bizottsági értekezletről, CIA/CREST. 3h Harvey Lansdale-nek, 1962. május 24., CIA/DDRS. 37 Lansdale a (Kibővített) Különleges Csoportnak, 1962. július 5., FRUS, Vol. X. 36 Lansdale Harvey-nak, 1962. augusztus 6.. FRUS, VoL X.

Ti zennyol c adi k fejezet 1 Ha másképpen nincs jelölve, ebben a fejezetben a szó szerinti idézetek forrása a Ken­ nedy elnök által a Fehér Házban hangszalagra rögzített felvételek újonnan átírt és eb­ ben a formában hozzáférhetővé tett anyaga. A felvételek, McCone-nak a titkosítás alól újonnan feloldott napló jegyzetei és az ezernél is több oldalt kitevő, belső használatra szánt CIA-dokumentum alapján az ügynökség 1962 nyarán és őszén zajló mindennapi életének gazdag mozaikja rajzolódik ki előttünk. Az 1962, július 30-ától október 28-áig terjedő időszakban keletkezett fehér házi hangfelvételek anyagát összeállítva és szer­ kesztve lásd: Timothy Naftali - Philip Zelikow - Ernest May (eds,): The Presidential Recordings: John F. Kennedy, 3 vols. New York, Norton, 2001, a Miller Center of Public Affairs kiadásában. Az idézett McCone-jegyzetek forrása FRUS, CREST és DDRS, míg a CIA belső használatra íródott dokumentumait a szerző gyűjtötte össze a CREST-ből. 2 Két évvel az Ovális irodában lezajlott beszélgetés után Goulart kormányát megdöntöt­ ték, megnyitva az utat Brazília rendőrállammá válása felé. Még a puccsot megelőzően Bobby Kennedy látogatást tett Brazíliában, hogy saját szemével győződjön meg a helyzetről: „Nem tetszett nekem Goulart” - nyilatkozta. A CIA támogatásával végrehajtott

J E G Y Z E T E K ♦ 623

1964. évi erőszakos hatalomátvétel let katonai diktatúrák hosszú sora vette kezdetét, amelyek a következő húsz év nagyobb részében uralták Brazíliát. 3 Az igazgató felfogása szerint különbséget kell tenni egy esetleg vérfürdőbe torkolló puccs és egy államfő ellen végrehajtott célzotL merényletkísérlet között. Az egyik er­ kölcsös, a másik nem; az olyan államcsíny, amelyben megölnek egy elnököt, talán hely­ teleníthető, de nem elítélendő. 4 Ennek az értekezletnek csaknem minden dokumentuma megsemmisült, de a központi hírszerzés igazgatójának aktáiban fennmaradtak töredékek. A Külügyminisztérium történészeinek fáradságos munkával sikerült kibányászniuk és újra összerakniuk őket: „Az értekezleten McCone fenntartotta a következő álláspontját: a Szovjetuniónak olyan fontos érdekei fűződnek Kubához, hogy »a szovjetek nem fogják tétlenül nézni Kuba elestét«. Egy ilyen fiaskót elkerülendő, a Szovjetunió McCone számításai szerint gaz­ daságú műszaki és hagyományos katonai segítséget fog nyújtani Kubának közepes ha­ tótávolságú ballisztikus rakétákkal kiegészítve, amelyek telepítését az Olaszországban és Törökországban létesített amerikai rakétabázisokkal igazolja majd. [...] A vita során felmerült a kubai politikai vezetők meggyilkolásának kérdése is. Harvey Richard Helmshez intézett, augusztus 14-ei keltezésű emlékeztetője szerint a kérdést McNamara vetette fel az értekezleten. 1967. április 14-én a nyugállományú McCone emlékezte­ tőt küldött át Helmsnek, aki ekkor már a központi hírszerzés igazgatója volt, és ebben felidézte az augusztus 10-ei értekezleten kialakult vitát. »Emlékszem egy javaslatra, hogy likvidálni kell a Castro-rezsim vezető embereit, beleértve magát Castrót is. Azon­ nal ellenvetéssel éltem a javaslat ellen, leszögezve, hogy a felvetés egyáltalán szóba sem jöhet a USG-vel [United States GovernmenU az Egyesült Államok kormányzata) és a CIA-val kapcsolatban, a felvetést meg sem szabad tárgyalni, és írásban semmilyen formában sem jelenhet meg, mivel a USG morális és etikai alapon nem fontolgathat ilyen akciókai.«” FRUS, Vol. X, editoriai note (szerkesztőségi jegyzet), document 371. McCone a Különleges Csoport 1962. március 12-ei ülésén vetette fel első ízben a Kubá­ ba telepített nukleáris fegyverek kérdését; „El tudnánk most határozni, milyen lépése­ ket teszünk abban az esetben, ha rakétabázisok létesülnek kubai földön?" FRUS, Vol. X, document 316, 1962. augusztus 8-án azonban, mindössze két nappal az előtt, hogy először figyelmeztetett a szovjet rakéták Kubába telepítésére, egy 26 republikánus sze­ nátor részvételével megtartott munkaebéden McCone kijelentette: „meg van győződve afelől, hogy Kubában nincsenek rakéták vagy rakétabázisok’ú Luncheon Meeting Attended by the DCT of Senaie Republican Policy Committee. August 8, 1962, a titkosí­ tás alól feloldva 2005. május 12-én, CJA/CKEST. 5 Walter Elder: John McCone, the Sixth Director of Central lntelligence. Fogalmazvány. Cl A történetírói munkaközösség, 1987, a titkosítás alól részben feloldva és kiadva 1998ban. 6 Fordot idézi: John L. Helgerson: CIA Briefings of Presidential Candidates. May 1996, C1A/CSI, 7 Fordot idézi a szerző, The N ew York Times , July 20, 1997. B Jagan interjúja a szerzővel, 9 Interview Between President Kennedy and the Editor of lzvestia. November 25, 1961, FRUS, Vol. V. 10 Schlesinger memo, July 19, 1962, FRUS, Vol. XII. 11 Memo Bundynak, 1962. augusztus 8. 12 E könyv szerzője A K e n n e d y -C J A , Plot Returtis to H a u n t C linton c. cikkében {The N ew York Times, 1994. október 30.) rámutatott a Jagan ellen indított kampány néhány vo­ natkozására. A cikk kitért arra a csatározásra is, amely a titkos művelettel kapcsolatos kormányzati dokumentumok nyilvánosságra hozatala körül zajlott. 2005-ben a Kül­ ügyminisztérium a következő „szerkesztőségi jegyzetet" adta ki (FRUS, 1964-1968, Vol. XXXÍI): „A Johnson-adminisztráció idejében az USA kormányzata folytatta a Kennedy-ad mini szír áció politikáját, amennyiben a brit kormánnyal együttműködve ősz-

624 • J E G Y Z E T E K

tönzést és támogatást nyújtott a Nyugat-barát guyanai vezetőknek és politikai szerve­ zeteknek, miközben ez a korlátozott önrendelkezéssel felruházott gyarmat lépéseket tett a teljes függetlenség irányába. 1962 és 1968 között a Különleges Csoport/303-as Bizottság megközelítőleg 2,08 millió dolláros költségvetést szavazott meg titkos akcióprogramokra a nevezett országra vonatkozóan. Az USA politikája magába foglalta a belső ellenállás fedett módszerekkel való szítását is Cheddi Jagan, Brit Guyana kelet­ indiai lakosságának marxista beállítottságú vezetője ellen. 1962 novembere és 1963 júniusa között a Különleges Csoport/303-as Bizottság által a titkos akcióprogramok finanszírozására megajánlott összeg egy részét arra használták fel, hogy javítsák az ellenzéki erők választási esélyeit a kormányon lévő Jagan vezette Népi Haladó Párttal szemben. Az USA kormányának sikerült rávennie a briteket, hogy Brit Guyanában ve­ zessenek be arányos képviseleti rendszert {amely a Jagan-ellenes erőknek kedvezett), és halasszák el a függetlenség megadását, amíg a Jagan-ellenes erőket nem sikerül kel­ lőképp megerősíteni." A jegyzet így folytatódott: „Az Egyesült Államok a Központi Hírszerző Ügynökségen keresztül pénzzel és kampánymenedzselésben járatos szakértők tanácsaival látta el a Jagannal szemben álló Forbes Burnham és Peter DAguiar pártjait, amint azok felké­ szültek a megmérettetésre az 1964. decemberi parlamenti választásokon. Az USA kor­ mányának titkos anyagi támogatása és szakértő gyakorlati segítsége döntő szerepet kívánt játszani azon szavazók nyilvántartásba vételében, akik nagy valószínűséggel Jagan ellen voksolnak majd. Jelentős számban regisztrálták Burnham és D'Aguiar hí­ veit, így biztosítva egy Jagan-ellenes koalíció megválasztását. 1963 júliusa és 1964 áp­ rilisa között a Különleges Csoport/303-as Bizottság által jóváhagyott anyagi források másik felhasználási területe a Brit Guyanában 1964 áprilisában kirobbant általános sztrájk támogatása volt. Ugyanabban az évben munkaügyi viták miatt összetűzésekre került sor Jagan és Burnham hívei között a cukornád ültetvény eken. Az Egyesült Álla­ mok a brit kormánnyal karöltve nyomatékosan javasolta Burnhamnek, hogy retorzió­ képpen ne éljen erőszakos eszközökkel, hanem a konfliktus tárgyalásos rendezése mellett kötelezze el magát. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok képzésben ré­ szesített bizonyos Jagan-ellenes erőket azzal a céllal, hogy támadás esetén meg tudják védeni magukat, s hogy javítson harci szellemükön." „Az általános sztrájkot követően a 303-as Bizottság által jóváhagyott összeggel a Burnham Népi Nemzeti Kongresszus Pártja és a D’Aguiar Egyesült Erő Pártja koalíció­ jának megválasztását támogatták. Miután Burnhamet 1963 decemberében elnökké vá­ lasztották, az USA kormánya (ismételten a C1A közvetítésével) továbbra is jelentős anyagi támogatást folyósított mind Burnhamnek és D’Aguiarnak, mind pedig pártjaiknak, 1967ben és 1968-ban a 303-as Bizottság által megajánlott pénzalappal segítették Burnham és D’Aguir koalícióját az 1968. decemberi általános választásokon való indulásra, majd pedig a győzelemre. Amikor az USA kormánya tudomást szerzett arról, hogy Burnham a hatalom megtartása érdekében a szavazástól távol maradók voksainak felhasználásá­ val választási csalásra készül, azt tanácsolta neki, hogy tartózkodjon egy efféle lépés­ től, arra azonban [már] nem tett kísérletet, hogy meg is akadályozza ebben.” 13 Memorandum of conversation (A megbeszélésről készült feljegyzés), June 30, 1963, Birch Grove, England, Subject: British Guiana. A résztvevők névsora a következő: Ken­ nedy elnök, Dean Rusk, Dávid Bruce nagykövet, McCeorge Bundy, Harold Macmillan miniszterelnök, Lord Home és Sir Dávid Ormsby-Gore. FRUSt Voh XII, 14 Naftaii-Zelikow-May: The Presidential Recordings. Később az elnök hangosan felolva­ sott egy passzust a geostratégiai doktrínát megfogalmazó dokumentumból, amely a bürokratikus blabla igazi gyöngyszeme: A z USA nem zetbiztonsági érdekei á lta l vezérelve keresendő a helyi vezetés felváltásának lehetősége bennszülött: vezetőkkel, a k ik több hajlandósággal viseltetnek és nagyobb megértéssel viszonyulnak azon szükségszerűség elfogadásához, hogy k i kell küszöbölni az egyenetlenség és széthúzás s zá m á ra tá p ta la ­ ju l szolgáló tényezőket [.,.] [továbbá] keresendő a n n a k a m ódja, m iképpen érhető el,

J E G Y Z E T E K • 625

hogy a helyi társadalom m odernizációja olyan irán yt vegyen , am ely a világszerte ked­ vező környezet biztosítása révén gyümölcsöző hatással lehet a nem zetközi együttm űkö­ désre és a m i életform ánkra. „Mekkora baromság - mondta Kennedy gúnyos megvetés­ sel, - »A m i életform ánkra, mi?«”

15 Az értekezleten RFK színlelt támadást szorgalmazott Guantánamo ellen, majd a raké­ taválság idején is tovább kardoskodott az ötlet mellett, McCone memo, August 21,1962, In: CIA Documents on the Cuba Missile Crisis. CIA/CSI, 1992; McCone memo on McCone-JFK meeting (McCone emlékeztetője a John F, Kennedy vei folytatott megbe­ széléséről), August 23, 1962, FRUS. Vol. X, document 385. 16 NaftaÜ-Zelíkow-May: The P residential Recordings. A J, Edgár Hoover vezetése alatt álló FBI hozzáfogott Baldwin kihallgatásához és otthoni telefonjának lehallgatásához, Baldwin a haditengerészeti akadémián végzett, de 1927-ben lemondott tiszti rangjáról. 1937-től a The N ew York Times katonapolitikai elemzőjeként és szakírójaként dolgo­ zott, 1943-ban Pulitzer-díjat kapott guadalcanali és nyugat-csendes-óceáni tudósítá­ saiért. A „hadsereg hangjának” következetes megszólaltatója volt a lap hasábjain. Ki­ váló informátorokkal rendelkezett a Pentagonban. Miután az FBI nyomozói látogatást tettek nála, a mélyen megrendült újságíró a következőket mondta egyik kollégájának egy július 30-ai beszélgetésben, amelyet az FBI lehallgatott és hangszalagra vett: „Azt gondolom, hogy a válasz nyitja Bobby Kennedy és maga az elnök, de elsősorban Bobby Kennedy, mert nyomási gyakorolt Hooverra.” A beszélgetés szó szerint legépelt szöve­ ge másnap már az igazságügy-miniszter íróasztalán volt. A következő délután folya­ mán az elnök külföldi hírszerzéssel foglalkozó tanácsadó testületé John Kennedy rész­ vételével ülést tartott, és úgy foglalt állást, hogy Baldwin tevékenysége súlyosan veszé­ lyes az Egyesült Államokra nézve, „Az lenne a javaslatunk - mondta James Killian, a „meglepetésszerű támadásról" szóló, Eiscnhower elnöksége alatt (1954-ben) írt jelen­ tés szerzője hogy javasolni kellene a központi hírszerzés igazgatójának: hozzon lét­ re szakértői csoportot, amely mindenkor rendelkezésre állna, hogy nyomon követhes­ sen minden, biztonságot érintő kiszivárogtatást (...] egy mindenkor elérhető, az ő irá­ nyítása alatt tevékenykedő csapatot.1*Clark Clifford, a tanácsadó testület tagja, aki 1947ben Harry Truman elnök fehér házi jogtanácsosaként megfogalmazta a Nemzetbizton­ sági törvény CIA létrehozásáról rendelkező cikkelyeit, sürgette Kennedy elnököt, hogy alakítson a CIA-ban „egy állandó csoportot, amely szüntelenül ezen dolgozik'1. „Ők majd kinyomozzák, kik Hanson Baldwin kapcsolatai - mondta Clifford. - Kivel találko­ zik, amikor bemegy a Pentagonba? Jelenleg senki sem tudja. Az FBI sem tudja. De azt hiszem, nagyon is érdekes lenne tudni." Clifford számos barátja a washingtoni mérték­ adó elitben ugyancsak elborzadt volna ennek a sunyi eljárásnak a hallatán. Az 1975ben lezajlott kongresszusi bizottsági vizsgálatok a lehallgatások ügyében Róbert Ken­ nedy igazságügy-miniszter és az FBI kizárólagos felelősségét állapították meg; Ken­ nedy elnök és a CIA nem szerepelt a felelősök között. 17Uo. McCone Kennedynek, 1962. augusztus 17,, a titkosítás alól feloldva 2003. augusztus 20-án, CIA/CREST. 19 McCone: Memorandum fór: The President/The Whíte Housc. February 28, 1963, JFKL, 10 CIA Documents on the Cuban Missile Crisis. CIA/CSI, 1992. 21 Uo. 22 IDEÁLIST Operations over Cuba. September 10, 1962, CIA/CREST. 23 A „fényképhiány” okairól és indokairól lásd Max Holland: The 'Photo Gap’ That Delayed Discovery of Missiles in Cuba. Studies in Intelligence, Vol. 49, No. 4, 2005, CIA/CSI. 24 Halpern in: James G. Blight - Peter Kornbluh (eds.): Poíitics oflU u sio n : The Bay o f Pigs Invasion Reexam ined. Boulder, CO, Lynne Rienner, 1998. 25 CIA D o c u m e n ts o n th e C u ban M issile Crisis. CIA/CSI, 1992.

26 Minutes of Meeting of the Special Group (Augmented) on Operation Mongoose, 4

626 • J E G Y Z E T E K

O ctob er 1962. a titk o sítá s a ló l felold va 2004. február 19-én, C1A/CREST; M cC on e m e m o , O ctob er 4 , 1962, FRUS, Vol. X.

17 A je le n té s e g y 2 0 0 1 -b en n y ilv á n o ssá g ra h o z o tt k ivon atb an o lv a sh a tó e g y s z e r k e s z tő s é ­ gi je g y ze t k eretén b elü l; lásd FRUS, 1 9 6 1 -1 9 6 3 , Vol. XXV, d o c u m e n t 107, e z e n k ív ü l e g y 1 9 9 2 -b ő l datált v áltozatb an : CIA D o c u m e n ts on th e C uban M issile C risis. C1A/CSI, 1992, 3 6 1 -3 6 2 . 2B M cG eorge tiund y: Danger and Survival. N e w York, R an d om H o u se , 1988, 3 9 5 -3 9 6 , 29 R ichard H elm s w ith W illiam H ood: A Look over My Shoulder: A Life in the Central

Intelligence Agency. N ew York, R an dom H o u se, 2 0 0 3 , 2 0 8 . Thirteen Days. N e w York, N orton , 1969, 27.

30 Róbert K ennedy:

Ti zenki l encedi k fejezet 1 Egészen 2003-ig heves vita zajlott akörül, mit is tartalmaznak valójában a fehér házi hangfelvételek. Csak négy évtizeddel később, miután a John E Kennedy Elnöki Könyv­ tár történésze, Sheldon Stern több mint húszéves munkájának eredményeként meg­ született a hiteles átírás, tisztázódott, hogy mi is történt valójában, s hogy ki kinek mit mondott. A közvéleményben még mindig tartja magát az a nézet, hogy a kubai rakétaválság idején a tűzkeresztségen átesett John Kennedy zöldfülű főparancsnokból kiváló veze­ tővé, a fiatal Bobby pedig héjából galambbá változott, míg a Fehér Ház harvardi egye­ temi szemináriumból a bölcsesség templomává inkarnálódott. Ez azonban részben mítosz, amely pontatlan és meghamisított történelmi dokumentáción alapszik. Ken­ nedy elnök kegyelt újságíróit költői, de nyilvánvalóan valótlan sztorikkal traktálta, míg Róbert Kennedy posztumusz kiadásban megjelent könyve olyan kitalációkat és költött dialógusokat tartalmaz a válsággal kapcsolatban, amelyek azután hivatkozási alapul szolgáltak máskülönben komoly és szavahihető történészek, valamint a Kennedy-hívek rendíthetetlenül lojális tábora számára. Mostanra már ismertté vált, hogy a Kennedy fivérek eltorzították a történelmi ténye­ ket, és eltitkolták, hogy végül is miképpen oldódott meg a válság. És most már azt is látjuk, hogy ahol kiutat kerestek és találtak a válságból, ott meglehetősen gyakran a John McCone által kijelölt ösvényen haladtak. Minderről lásd Sheldon Stern: Averting "The F in a l F a ilu re ”: John F[ Kennedy a n d the Secret C uban M issile Crisis MeetiRgs.

Stanford, CA, Stanford University Press, 2003. Ha másképp nincs jelölve, ez a fejezet a fehér házbeli hangfelvételek sterní átírásán és McCone titkosítás alól feloldott napló­ jegyzetein alapszik. 2 Carter: 16 October (Tuesday) / (Acting DC1). A titkosítás alól feloldva 2004, február 19én, CIA/CREST; Mongoose Meeting with the Attorney General. October 16, 1962; CIA Documents on the Cuban Missile Crisis. CIA/CS1, 1992; Aleksandr Fursenko - Timothy Naftali: One H ell o f a G am ble . New York, Norton, 1997, 227-228. 3 McCone: Memorandum fór Discussion Today. CIA/CREST; dm nélküli McCone-feljegyzés, valamint Talking Paper fór Principals. Mindhárom 1962. október 17-éről kel­ tezve; a titkosítás alól feloldva 2003. március 5-én. 4 Presidential recordings (elnöki hangfelvételek), October 19-22, JFKL. 5 McCone memos, October 19-22, 1962, CIA/CREST. A Nemzetbiztonsági Tanács októ­ ber 20-án, szombaton délután fél háromkor ült össze a Fehér Ház Ovális irodájában. Az ülésről nem készült hangfelvétel, de Cline tájékoztatás céljából készült jegyzetei és odavetett lapszéli kommentárjai fennmaradtak az NSC jegyzőkönyvvezetője, Bromley Smith által készített hivatalos jegyzőkönyv szövegével együtt, Cline feljegyzéseit lásd in: CIA Documents on the Cuban Missile Crisis. CIA/CSI, 1992. 6 McCone órai history, April 21, 1988, Institute of International Studies, University of Califomia at Berkeley. 7 Ezt az acsarkodó megjegyzést is felvette a magnetofon 1963. március 4-én {presidential

J E G Y Z E T E K • 627

recordings, JFKL) . Először a történész Max Holland, a The Kennedy Assassination Tapes (New York, Knopf, 2004} szerzője tett róla említést, majd később felidézte a The ’Photo Gap‘ That Delayed Discouery of Missües in Caba c. monográfiájában is {Stndies in Intelligence, Vol. 49, No. 4, 2005, CIA/CS1.) 4 McCone intézkedéseit az október 26-ai délelőtt tízórás értekezlet hangfelvétele, saját naplójegyzetei és az értekezletről készült FRUS-iratok tükrözik, A felvétel gépelt átírá­ sa töredékes. Október 30-án „McCone kijelentette, hogy minden MONGOOSE művele­ tet fel kell függeszteni, amíg a héten folyamatban lévő tárgyalások le nem zárultak”. Marshall Carter: memorandum fór the record (emlékeztető a jegyzőkönyv számára), 1962. október 30., a titkosítás alól feloldva 2003. november 4-én, C1A/CREST. A rakétaválság alatt és után tervezett és végrehajtott Kuba-ellenes titkos műveletekről lásd FRUS, Vol. XI, documents 271, 311, 313, és 315-318. * A merénylettervet nagy vonalakban ismerteti a CIA főrevizorának Helms számára írt 1967. évi jelentése (a titkosítás alól feloldva 1993-ban): J. S. Earman, Inspector General: Subject: Report on Plots to Assassinate Fidel Castro, 23 May 1967. CIA. A következő bekezdésekben olvasható idézetek és hivatkozások ebből a jelentésből származnak. John McCone nem szerzett tudomást az utolsó merényletkisérletről tervezése és kibontakozása közben, viszont egyszer közel járt hozzá. 1962. augusztus 15-én a Chi­ cago Sun-Times egyik riportere telefonon felhívta a CIA-központot, és a hírhedt maffiafőnök Sam Giancana, a CIA és a Castro-ellenes kubaiak kapcsolatáról kérdezősködött. A telefonhívás híre eljutott McCone fülébe is, aki megkérdezte Helmstöl: lehetséges-e, hogy ez igaz legyen. Válaszul Helms átnyújtott neki egy háromoldalas, egyes sorközzel gépelt emlékeztetőt a CIA belső elhárításának főnökétől, Sheffield Edwardstól. A do­ kumentumban az állt, hogy 1962. május 14-én RFK tájékoztatást kapott egy Fidel Castro elleni, 1960 augusztusa és 1961 májusa között végrehajtandó „kényes CíA-műveletrőlM,benne „bizonyos kockázati tényezővel”, amelyet „egy bizonyos John Rosselli Los Angelesből” és egy bizonyos „Sam Giancana Chicagóból” testesít meg. Az igazságügy­ miniszter nagyon is jól ismerte ezeket a neveket, Az emlékeztető sehol sem tett ugyan említést merényletről, de egyértelműen arról volt szó benne. Helms mindenesetre a következő megjegyzés kíséretében nyújtotta át McCone-nak: „Feltételezem, tisztában van a mellékletben leírt művelet mibenlétével.” Az igazgatónak csak az a négy perc kellett, amelybe a dokumentum elolvasása került, hogy maradéktalanul tisztába jöjjön vele. Szóhoz sem tudott jutni mérgében. Ez lehetett az oka annak, hogy Helms miért nem tájékoztatta McCone-t arról az új merénylettervről, amelynek irányítását FitzGerald vállalta magára - vagy arról, hogy ki állt a szervezkedés hátterében. 1975-ben Helms közölte Henry Kissingerrel, hogy Bobby Kennedy „személyesen irányított” nem is egy merényletkísérletet Fidel Castro ellen. Forrás: Kissinger and Ford, memorandum of conversation, January 4, 1975, GRFL.

Hus z adi k fejezet 1 JFK Tapes, November 4, 1963, JFKL, A meghallgatásra érdemes hangfelvétel online hoz­ záférése: http://www.whitehousetapes.org/clips/1963 1104 ifk Vietnam memoir.html. 2 Coneinnek a szenátusi vizsgálóbizottság előtt 1975-ben tett tanúvallomását 1998 szep­ temberében oldották fel a titkosítás alól. Ebben a fejezetben a tőle származó idézetek forrása ennek a tanúvallomásnak az átírása. Conein Párizsban született 1919-ben. Öt­ éves korában Kansas Citybe került világháborús özvegy francia nagynénjéhez. 1939ben, a második világháború kitörésekor azonnal beállt a francia hadseregbe, Franciaország eleste után 1940-ben visszatért az Egyesült Államokba, és az OSS-ben kötött ki. Az 1944-es év Algírban találta, ahonnan ejtőernyősként landolt Franciaország meg­ szállt részében, hogy felvegye a kapcsolatot a francia ellenállással. Az ország felszaba­ dulása után az OSS Dél-Kínába küldte. Egy francia-vietnami különítmény tagjaként

628 • J E G Y Z E T E K

támadást hajtott végre egy japán kikötő ellen Észak-Vietnamban. Ekkor alakult ki ben­ ne az a vonzalom Vietnam iránt, amely azután mindkettejük számára rossz véget ért. Conein kalandos életútja még mindig megírásra vár. Életrajzírója, a történész Stan­ ley Karnow, a V ietnam : A History c. könyv szerzője (New York, Viking, 1983), hetven órán át készített interjúkat vele, de végül lemondott a biográfia megírásáról, mert úgy találta: hőse egyre jobban hasonlít Ashendenre, Somerset Maugham képzelet szülte kémjére, akit annyira hatalmába kerített a kémkedés, hogy a végén már képtelen volt különbséget tenni a kitalált sztorik és életének valós eseményei között, „Nem élt a realitásban - mondta róla Karnow, - ő volt a hetvenkedő katona, a kalandor szerencselovag - az a fickó, aki már csak a kalandregények lapjain létezik, A bámulatra méltó mesemondó. Az nem számított, hogy a történetei igazak-e vagy sem. Különben csak­ nem mindig csaknem teljesen igazak is voltak.” Conein nekrológját e könyv szerzője írta meg Lucien C onein , 79, Legendary Cold W arS p y címmel {The New York Tim es , June 7, 1998). * Ruíus Phillips órai historyy FAOH. 4 John Gunther Dean oml history, FAOH, s A pénzért megvásárolható új kormányról szóló döntés az után született meg, hogy Allén Dulles figyelmeztette Eisenhower elnököt: „Jó okunk van az aggodalomra az 1959. évi általános választásokkal kapcsolatban" Laoszban - mire az elnök azt válaszolta: „Súlyos probléma lenne, ha bármely ország, például Laosz, népének törvényes szava­ zása révén kommunistává válna." Forrás: NSC mínutes, May 29, 1958, DDEL. A Cl A saját elemzői a következőt jelentették: „A kommunista gerilla-hadviselés újjáéledése Laoszban elsősorban a laoszi kormány határozottabb antikommunista magatartására és a Laosz támogatását célzó jelenlegi amerikai kezdeményezésekre adott válaszreak­ ció." Forrás: Special National Intelligence Estimate 68-2-59, The Situation in Laos, September 18, 1959, a titkosítás alól feloldva 2001. május, CIA/CREST, 6 John Gunther Dean oml history, FAOH. 7 James interjúja a szerzővel. * Wiliiam Lair órai history, Vietnam Archive Órai History Project, Texas Tech University; az interjút Steve Maxner készítette 2001, december 11-én. Az itt szereplő idézetet a szerző Mr. Maxner és az archívum szíves engedelmével közli. 9 Az utóbbi utasítást lásd Pentagon Papers, U nited S tates-V ietnam R elations , 1945- 1967. Voi. 2 Washington, DC, U.S, Government Printing Office, 1972, 18., az előbbit pedig lásd a Különleges Csoport egyik emlékeztetőjében, újranyomva FRUS, VoL XXVIII: „A program eredete egy 1960 végén és 1961 elején meghozott, magas szintű amerikai kor­ mányzati jóváhagyásra nyúlik vissza, amely felhatalmazta a CIA-t, hogy nyerjen meg helyi törzseket a kommunizmus elleni harc támogatására. A program fő törekvése a Meo megerősítése volt, amely a legnagyobb nem lao etnikum Laoszban. [...] A Külön­ leges Csoport 1963. júniusi felhatalmazása alapján a program keretében a fegyveres Meo-gerillák száma megközelítőleg 19 ezerre duzzadt (a meghatalmazás 23 ezerre szólt), akik feladata a falvak védelme és gerillaellenes akciók végrehajtása a Patet Lao ellen,” 5I) Richard L. Hóim: Recollections of a Case Officer in Laos, 1962 to 1964, Studies in Intelligence, Vol. 47, No. 1, 2003, C1A/CSI. n A CIA-központban élénk vita bontakozott ki arról, mennyire bölcs dolog háborúba bocsátkozni Laoszban. „Az ügynökség nagyon erősen megosztott volt - mondta ifj. Róbert Amory, akíl9S3 és 1962 között a hírszerző részleg igazgatóhelyettese volt. Az aktivisták mindannyian a laoszi háború mellett álltak. Úgy gondolták, hogy [Laosz] kiváló terep a hadviselésre, Fitzgerald nagyon határozottan támogatta.” Amory azon­ ban nem, és emiatt hamarosan le is mondott, de előtte még segített megfogalmazni Kennedy elnök első jelentős országos televíziós beszédét, amely 196L március 23-án hangzott el Laoszról. Az elnök nem tudta vagy nem is akarta helyesen kiejteni az or­ szág nevét; úgy gondolta, hogy senkit sem fog különösebben érdekelni egy olyan távoli

J E G Y Z E T E K • 629

hely, amelyet „Louse,,-nak (tetőnek) hívnak. Közölte, hogy „Láuszf kommunista erők fenyegetik belülről és kívülről egyaránt, köztük harcedzett észak-vietnamiak. „[Az or­ szág) biztonsága egyúttal mindannyiunk biztonságát is jelenti - szólt a nemzethez. Valódi semlegességben, amelyet minden fél tiszteletben tart. Csak annyit akarunk elér­ ni Laoszban, hogy béke legyen, és ne háború/' 12 Rónáid H. Spector: Advice a n d Supporv The E aríy Years o f the U nited States A rm y in V ietnam , 1941 -1 9 6 0 , rév. ed. (javított kiadás) New York, Free Press, 1985, X. és XI. „Az arra való hajlam mellett, hogy megpróbáljanak valamit alkotni a semmiből, ott volt még az amerikaiak olyan mérhetetlen és mindenre kiterjedő tudatlansága a vietnami történelmet és társadalmat illetően, hogy két évtized szövetségi pénzből finanszírozott ösztöndíjai, intenzív nyelvi kurzusai, televíziós különkiadásai és egyetemi előadás-so­ rozatai együttvéve alig jártak bármi kézzelfogható eredménnyel - írta Spector. - Mi­ előtt az Egyesült Államok nekilát annak, hogy a semmiből létrehozzon valamit a föld­ golyó egy távoli szegletében, az amerikai vezetőknek ajánlatos lenne számításba ven­ niük a helyi történelmi és társadalmi tényezőket/' 13 Neher órai history, FAOH. 14 E könyv szerzője a C1A vietnami ügynökeinek sorsával a Once Commandos fór U.S., Vietnamese Are Now Barred (The N ew York Tim es , April 14, 1995) c. cikkében foglal­ kozott. Annak pontos és hiteles leírása, hogyan játszotta ki Hanoi a CIA-t 1961 és 1963 között, Richard H. Schultz, Jr. The Secret W ar Against H anoi: K ennedyrs a n d Johnson's Use ofSpies, Sabotenrs > a n d Covert W arriors in N orth V ietnam (New York, HarperCollíns, 1999) c. munkájában olvasható. Schultz, a Fletcher School of Law and Diplomacy nem­ zetközi biztonsági tanulmányok intézetének igazgatója, könyve megírásához kimerítő órai /ustory-interjúkat készített, és a titkosítás alól feloldott nagyszámú dokumentu­ mot tanulmányozott át. 15 Barbour órai history, FAOH. 16 Abban az időben a CIA paramilitáris erőinek terjeszkedése nagyon jelentős volt a ré­ gióban - derül ki Lansdale tábornoknak a Fehér Ház számára írt egyik részletező jelen­ téséből. E szerint Vietnamban a CIA-tisztek parancsnoksága alá tartozott az ügynökség által 1956-ban létrehozott Első Megfigyelő Csoport (First Observation Group) rendelke­ zési állományába tartozó 340 dél-vietnami katona, akiket a délre, északra és Laoszba beszivárgó Vietkong-gerillák megölésére képeztek ki. Tajvanról a CIA C ivil A ir Transport fedőnevű légitársasága évente több száz missziót teljesített Laoszban és Vietnamban, míg a kínai nemzeti hadsereg és a CIA vietnamiak százait képezte ki paramilitáris mű­ veleti tisztekké, Thaiföldön Bili Lair saját félkatonai erői 550 kiképzett thai tisztet szám­ láltak. A Manila melletti Fort McKinley bázison a CIA egyre bővülő kiképzőiskolát tartott fenn Fülöp-szigeteki katonák számára, akiket a kommunizmus ellen Ázsia-szerte folytatott harcra készítettek fel. Ezenkívül újoncok százai érkeztek folyamatosan a régió minden részéből a Saipan szigetén létesített ClA-bázisra. 17 Ez valóban hétpecsétes titok volt, 2005 szeptemberében e könyv szerzőjének sikerült megszereznie a CIA archívumából az elnökhöz írt Taylor-jelentés egy hiánytalan és cenzúrázatlan példányát. Ez a példány azért volt különleges, mert Charles Pierre Cabellnek, a központi hírszerzés igazgatóhelyettesének személyes tulajdona volt, A dokumentumban Cabell külön megjelölte a mondatot, a margóra pedig a következőt írta: A CIA olvasóinak: E zt a felvetést teljes titokban kell ta rta n i. CPC. ,a Róbert F. Kennedy órai history, JFKL, gyűjteményes kiadásban in: Edwin Guthman Jeffrey Shulman (eds,): R ó b ert K ennedy, in H is O w n W ords: T h e U n p u b lis h e d Recollections o fth e Kennedy Years. New York, Bantam, 1988, 396. ,g Távirat a Külügyminisztériumból a vietnami nagykövetségre, Washington, 1963. augusz­ tus 24., este 9 óra 36 perc, FRUS, Vol. III. 20 JFK Tapes, November 4, 1963, JFKL. 21 1963. augusztus 23-án, azon a szombat estén, amikor JFK Díem elmozdítása mellett döntött, nyomasztó hírek érkeztek Vietnamból. Az elnöknek átadott aznapi CIA-jelen-

630 • J E G Y Z E T E K

tés szerint az ügynökség által kiképzett dél-vietnami rohamcsapatok buddhista tüntető­ ket ölnek, és „Nhu tegnap közölte egy amerikai informátorral, hogy a tábornokok statá­ rium bevezetését javasolják. Nhu tagadta, hogy ez más szóval államcsínyt jelentene, de figyelmeztetett, hogy az lehet belőle, ha Diem habozik vagy kompromisszumot köt a buddhístakérdésben.” FRUS, 1961-1963, VoL III, document 271. Ha Kennedy elolvasta a jelentést, tartalma kétségkívül arra ösztönözte, hogy helybenhagyja a Hílsman-táviratban megfogalmazott felhatalmazást a Diem elleni fellépésre. A Hilsman-távirat történe­ te jól nyomon követhető a Külügyminisztérium titkosítás alól feloldott iratai között a FRUS vietnami dokumentumainak sorában. McCone közölte Dwight Eisenhowerrel, hogy a senkivel sem egyeztetett távirat elhamarkodott elnöki jóváhagyása „a kormányzat egyik legnagyobb tévedése11. Az egykori elnök dühbe gurult. Hol van a Nemzetbiztonsági Ta­ nács? Mit csinál a Külügyminisztérium -* netán puccsokat szervez és bonyolít? McCone azt válaszolta, hogy Kennedyt „liberálisok [veszik körül] a kormányában, akik minden országot meg akarnak reformálni1' a világon. Igen? - vágott vissza Eisenhower. - És ugyan ki nevezte ki oda azokat az átkozott liberálisokat? Az idős tábornok „komoly aggodal­ mát fejezte ki az Egyesült Államok jövőjét illetően11. McCone memo: Conference with Former President Eisenhower. September 19,1963, DDEL. 22 A sors kegyetlen iróniája, hogy minden bizonnyal maga CoJby - aki a LBJ Könyvtárnak adott 1982, évi órai /úsfory-interjújában azt mondta: „Diem megbuktatása volt a legna­ gyobb hiba, amit valaha is elkövettünk11- hintette el azokat a magvakat, amelyekből az események szárba szökkentek- 1963. augusztus 16-ai keltezéssel ugyanis memorandu­ mot intézett Helmsbez a CIA-ban, Roger Hilsmanhoz a külügyben, és Michael Forrestalhoz az NSC-ben, amelyben mérlegelte egy „sikeres államcsíny1' esélyeit, és kifejtette, hogy „a gyilkosság szerves része lehet a tervbe vett puccsoknak, vagy abban a reményben lehet számításba venni, hogy valahogy valami jobb dolog fog kikerekedni a kaotikus helyzetből". 23 Colbyt idézi: Harold Ford: CIA and the Vietnam Policymakers, 1996, CIA/CSI, online hozzáférés: http://www.cia.gov/csi/book5/vietnam/episl.btml. Ford hosszú éveken át a QA egyik vezető elemzője volt Vietnammal kapcsolatban. 24 1963. augusztus 29-én délben Helms részt vett azon a fehér házi értekezleten, ahol rajta kívül jelen volt az elnök, McNamara, Rusk, valamint egy tucat magas rangú tiszt­ ségviselő. A jegyzőkönyv szerint Lodge nagykövet ekkorra már utasította Rufus Phillips CIA-tisztet, hogy „közölje a vietnami tábornokokkal: az USA nagykövete a CIA állásfoglalását támogatja”. A tábornokok számára ennek az volt az üzenete, hogy a CIA, a nagykövetség és a Fehér Ház egy véleményen van a puccsot illetően, „Az elnök meg­ kérdezte, van-e bárkinek fenntartása azon lépések ellen, amelyek mellett most döntöt­ tünk,” Rusknak és McNamarának volt. Az elnök ezt követően úgy határozott, hogy „Lodge nagykövet kapjon teljes körű felhatalmazást minden nyílt és titkos művelettel kapcsolatos intézkedésre1' Vietnamban. Az értekezlet után a címzett saját kezébe kéz­ besítendő, szigorúan bizalmas táviratot menesztettek Lodge-hoz, fenntartva az elnöki döntés és parancs jogát a S2óban forgó titkos műveletekkel kapcsolatban. Forrás: Me­ morandum of conference with the president, August 29, 1963, National Security fiié, JFKL. Lodge feladata annak biztosítása volt, hogy Amerika szerepvállalása titokban maradjon. „Utasításaimat Lodge nagyköveten keresztül kaptam - mondta Conein a sze­ nátusi bizottság előtt tett vallomásában, - Ha ezek az utasítások táviratilag érkeztek, megvolt az a jó szokása, hogy eldöntötte, mit lehet elolvasni [a táviratból]. Ügy hajto­ gatta össze a papírdarabot, hogy az ember csak azt láthatta, ami rá vonatkozott, szóval egyedül azt engedte meg, hogy az ember elolvassa, és semmi mást, így nem lehetett tudni, hogy ki küldte, vagy honnan érkezett. [...] »Ezekaz utasítások, megértette őket?« »Igen, uram.« »Rendben, akkor menjen, és hajtsa végre őket.«” Az elnöknek a titkos­ ságra vonatkozó elvárásairól lásd Bundy to Lodge, October 5, 1963, FRUS, Vol, IV. 25 Lodge és Richardson konfliktusának igen hatásos és érzékletes leírását lásd: John H.

J E G Y Z E T E K • 631

Richardson: M y Father the Spy: A Fam ily History o f the CLA, the Cold War, a n d the Sixties. New York, HarperCollins, 2005. 26 Konkrétan Ed LansdaLe tábornokot, a2 agly A m erican megtestesítőjét szerette volna. [Az ugly A m erican a külföldön bántó modorban, harsányan és otrombán viselkedő amerikai, aki semmit sem tud (és nem is akar tudni) az illető ország kultúrájáról, még­ is fölényesen lenézi - a ford Vol VI, documents 47, 98, 156, 157, 165. 26 Hivatalos feljegyzés: Subject: Discussion wíth the President on Tibet, Febmary 4,1960, CÍA/CKEST. 29 FRUS, Vol. XVII, 1969-19 76, documents 273-280, hivatkozással a 303-as Bizottság 1969. szeptember 30-ai és a 40-es Bizottság 1971. március 31-ei ülésére. (A 303-as Bizottsá­ got 1970 februárjában átkeresztelték 40-es Bizottságra.) Feljegyzés Kissinger és Csőn megbeszéléséről, FRUS, Vol. XVII, 1969-1976, document 162, a titkosítás alól feloldva 2006 szeptemberében. 33 Azért nem teljesen, Egy évvel Nixon kínai útja után Jim Lilley CIA-ügynök, aki Kínában született, és immár húsz éve szolgált amerikai kémként Ázsiában, felvetette az ügy­ nökség vezetői előtt, hogy szívesen dolgozna az Egyesült Államok hamarosan megnyí­ ló pekingi összekötő irodájában. Az iroda volt az első amerikai diplomáciai misszió Kínában, amióta Mao csaknem negyedszázaddal korábban hatalomra került. Lilley megkapta a jóváhagyást, és két éven át a pekingi CLA-állomás első vezetője­ ként szolgált. Ez még azelőtt történt, hogy George H. W. Bush 1976-ban a központi hírszerzés igazgatója lett, de megbízatása átnyúlt Bush idejére is. Lilley CIA-státusát nyíltan a kínai kommunista kormány tudomására hozták, amely el is fogadta egy felté­ tellel: kémkedés kizárva. Lilley nem szervezhetett be ügynököket kémkedés céljára, és nem irányíthatott titkos műveleteket - vagy mégis. Lilley gondosan kartotékolt egy kódolt listát a jövőben szóba jöhető célpontokról arra a napra, amikor a CIA végre valódi állomást nyithat Pekingben. De Bush nagykö­ veti megérkezéséig a háttérben kellett maradnia. A társaságkedvelő, vérbeli diplomata Bush a szárnyai alá vette Lilley-t, magával vitte a fogadásokra, ahol vezető kínai állam­ férfiakkal találkozott, és bemutatta a diplomáciai testület tagjainak. Bush így szólt: „A munkám részévé akarlak tenni - emlékezett vissza Lilley, - Veled akarok dolgozni, és a csapatom tagja leszel/' Lilley ily módon baráti viszonyba került az Egyesült Államok és Kína jövendő vezetőivel. Bush és Lilley jó érzékkel közeledett Teng Hsziao-píng miniszterelnök-helyetteshez, aki Mao halála után, 1977-ben megszilárdította hatalmát, és az ország első embere lett. (Szállóigévé híresült mondása szerint nem számít, hogy egy macska fehér-e vagy fekete; a lényeg, hogy tudjon egeret fogni - kiváló CIA-áliomás-igazgató lehetett volna belőle.) Ezzel kezdetét vette Teng, Bush és Lilley együtt­ működése, A három új barát elviekben megegyezett, hogy katonai, stratégiai és tech­ nológiai hírszerzést folytatnak a Szovjetunió ellen, ha elérkezik az ideje, Bush és Lilley később magánemberként visszatérve meggyőzte Tenget, hogy nyissa meg Kínát az amerikai olajvállalatok előtt. A hírszerzésre vonatkozó szerződést 1989-ben öntötték végleges formába, miután Bush - ekkor már elnökként - Jim Lilley-t nevezte ki az Egyesült Államok kínai nagykövetévé. 32 A titko sít ás aló12006 de ce mbe rében feloldó 11Lotus-do kumentumo k elé rhet ős égé; FRUS, Vol, XX, documents 2, 120 és 129. A hátteret a 2. számú dokumentum - memorandum of conversation: Subject: Lotus, Bangkok, January 16, 1969 - vázolja fel. 33 FRUS, Vol. XX, documents 142, 143, (Len Unger nagykövet jelentése a puccsról, és Kissinger Nixon számára készített elemzése a puccsról, 1971. november 17.) 34 A Nixon elnök és Henry Kissinger telefon-megbeszélésének átírása, 1970. április 17., FRUS, Vol. VI, January 1969-July 1970.

J E G Y Z E T E K * 647 35 Nixon Kissingernek, 1970, április 20., FRUS, Vol. VI, January 1969-July 1970. 36 Record of PresidenFs Meeting with the Foreign Intelligence Advisory Board, July 18, 1970, FRUS, January 1969-July 1970, Vol. VI, a titkosítás alól feloldva 2006 áprilisá­ ban. 37 Uo. 38 Record of Presidem's Meeting with the Foreign Intelligence Advisory Board, July 18, 1970, FRUS, 1969-1972, Vol. II, a titkosítás alól feloldva 2006 decemberében. A nyilvá­ nosságra hozatal története jól rávilágit a hivatali titkolódzás hiábavalóságára. A doku­ mentumot kétszer és kétféleképpen oldották fel a titkosítás alól. Az első fényt derített az 1970-es év titkosszolgálati költségvetésére, amely hatmilliárd dollár volt. A második esetben ezt az adatot nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva titokban tartották, vi­ szont az ekkor nyilvánosságra hozott dokumentum jóval többet árul el Nixon kritikájá­ ból, mint az első. A szerző örömmel üdvözli a kormányzati cenzorok következetlensé­ gét a fenti esetben.

H u sz on ki le nc ed ik fejezet J A kevesek egyike Costa Rica volt, ahol a demokratikus berendezkedést 1949-ben szilár­ dította meg a „Don Pepe” néven ismert Jósé Figueres Ferrer. 1970-ben éppen harmad­ szor választották meg államfővé. Amerikai nőt vett feleségül, kifogástalanul beszélt angolul, és az évek során alkalmanként elfogadott pénzt a CIA-tól, amit később nyíltan be is ismert. „Konspíráltam a latin-amerikai diktatúrák ellen, és segítségre volt szükségem az Egyesült Államoktól - mondta el a The New York Tzmesnak. - Allén Dulles jó barátja voltam," Az ügynökség azt hitte, hogy megvásárolta Figueresl, de csak „kikölcsönöz­ ni" tudta. Az 1970-es évek elején az amerikai nagykövet egy Clarence Boonstra nevű karrierdiplomata volt, az újonnan érkezett CIA-állomás-igazgató pedig a hatvanéves, iszákos, kubai ügyekben jártas Earl WiUiamson. „.Earl a munkatársam volt Kubában évekkel korábban - mondta Boonstra nagykövet egy órai hístory-interjúban. - Amikor őt java­ solták állomásigazgatónak, tiltakoztam, és azt mondtam, csak akkor fogadom el, ha az én utasításaimnak megfelelően dolgozik, és nem csinál semmi olyasmit, amiről elhíresült, nevezetesen hogy összezavarja a dolgokat felesleges titkos akciókkal - mindenfé­ le ostoba és gyanús ügylettel/' Erre Nixon inkább új nagykövetet nevezett ki Walter Ploeser republikánus kongresszusi képviselő és neves politikai s zponzorfelhajtó-adománygyűjtő személyében. A vörös veszély hirtelen felrém lett a láthatáron. „Costa Rica egy ideje foglalkozott azzal a gondolattal, hogy engedélyezi nagykövetség létrehozását a Szovjetunió számára - mondta Boonstra. - Ez volt az, ami mellett Costa Rica síkraszállt - demokrácia és nyitottság mindenki iránt." Az új nagykövet és állomásigazgató abban a tévhitben élt, hogy „nagyszabású kom­ munista terv ölt alakot, amelynek része Costa Rica /elforgatást központtá alakítása a féltekén - folytatta Boonstra. - És bele is kezdtek mindenféle akcióba, keresztes hadjá­ ratot folytatva." [Mármint WiUiamson és Ploeser - a ford.] Azon mesterkedtek, hogy elmozdítsák a hivatalában újólag megerősített Costa Rica-i elnököt, de csúfosan meg­ buktak, Egy nagy ivászat kellős közepén az állom ás igazgató Costa Rica-i barátai társa­ ságában nagy hangon kijelentette, hogy Don Pepe napjai meg vannak számlálva az elnöki székben. Az elnök persze gyorsan tudomást szerzett erről. Nyilvánosan elítélte a megdöntésére szőtt összeesküvést, nyilvánosan néven nevezte a CIA-állomás-igazgntót mint főkolompost, nyilvánosan nemkívánatos személynek nyilvánította, és még nyilvánosabban kiutasította az országból. Az Earl Williamsonhoz hasonló CIA-állomás-ígazgatók „ostoba és gyanús ügyletei" aligha nevezhetők titkos akcióknak. „Szerte Latin-Ámen kában egyre növekvő érzé­ kenységgel reagálnak [...] azokra a felvetésekre, hogy a CLA beavatkozik Latin-Amerika

648 ♦ J E G Y Z E T E K

ügyeibe - írta a Külügyminisztérium egyik hírszerzési elemzője 1970 márciusában. Ez az érzékenység különösen nagyfokú Chilében." Ha az ügynökség pénzt, fegyvert és hírszerzési adatokat juttatott a puccsok szerve­ zőinek a kezébe a hidegháború során, a szovjetek ugyanezt tették. Ha az ügynökség ártatlan civilek halálát, bebörtönzését és megkínzását eredményező titkos művelete­ ket indított, az ellenség ugyanígy cselekedett. Amerikai pénzen a világon bárhol meg lehetett vásárolni választási eredményeket, és a Kremlnek ugyanúgy megvoltak a maga pénzzel tömött fekete táskái. De az USA hátsó udvara nehéz terep volt Moszkva szárnál ra. „Latin-Amerika az USA különleges érdekszférája - írta a Nixon-adminisztráció idején Jurij Andropov KGB-főnök és későbbi párifőlitkár, - Ezt nem szabad szem elől tévesztenünk. Politikánknak Latm-Amerikában óvatosnak kell lennie." Andropovot idézi: Chrístopher Andrew - Vasili Mitrokhin; T7:e World Was Going OurWay: The KGB and The Battle fór The Third World. New York, Basic Books, 2005, 77. 2 Ha másképpen nincs jelölve, ebben a fejezetben a chilei műveletre vonatkozó hivatko­ zások és idézetek forrása az 1999 és 2003 között nyilvánosságra hozott CIA-dokumentumgyűjtemény, amelynek online hozzáférése a következő: http://foia.state.gov/ SearchColls/ClA.asp. Lásd még Peter Kornbluh: The Pinochet Fiié: A Declassified Dossier on Atrocity and Accoantability. New York, New Press, 2004. 3 A ClA-akták híven adják vissza az 1964. évi választások befolyásolására irányuló titkos kampány némely részletének pikantériáját, A 303-as Bizottsághoz intézett 1964. július 21-ei keltezésű memorandumában a Cl A további 500 ezer dollárt igényelt Allende meg­ buktatására, Ez a pénz lehetővé tenné a kereszténydemokrata Eduardo Erei Montalva számára, hogy „fenntartsa kampányának Lendületét és ritmusát" - és lehetővé tenné a CIA számára, hogy fedezzen bármely, „utolsó pillanatban felmerülő, előre nem látott járulékos költséget". 1964. július 23-án a 303-as Bizottság jóvá is hagyta az előterjesz­ tést. Peter Jessup ClA-munkatárs McGeorge Bundyhoz intézett feljegyzésében a követ­ kezőt írta: „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ez [a választás] elvesszen, tehát úgy vélem, ebben a helyzetben szó sem lehet semmiféle költséglefaragásról. A kom­ csik valószínűleg öntik befelé a lóvét, de nincs bizonyítékunk. Ők bizonyára feltétele­ zik, hogy mi öntjük befelé a lóvét, de nincs bizonyítékuk. Gyerünk, öntsük, ami csak belefér." Egy szeptember 1-jei NSC-értekezleten Rusk külügyminiszter a következő­ képpen referált LRJ-nek a chilei választásokról: „Úgy néz ki, hogy a nem kommunista erők győzelme valószínűsíthető a szeptember 4-ei választásokon Chilében, részben a CIA jól végzett munkájának köszönhetően, és ez a fejlemény a demokrácia győzelme és a kommunizmusra mért csapás lesz Latin-Amerikában.” Az Allende legyőzésére 1970-ben igénybe vett 300 ezer dollárral a CIA valószínűleg kettő-egy arányban többet költött a KGB-nél Chilére. A szovjet titkosszolgálati archívumok anyaga azt valószínű­ síti, hogy Allende legalább 50 ezer dollárt zsebelt be Moszkvától, és további százezret a Chilei Kommunista Párton keresztül tisztára mosott szovjet pénzekből, A Kreml sze­ mében Allendével az volt a probléma, hogy burzsoá szocialistának, csak mérsékelten baloldali szalonpolitikusnak tartották, nem pedig igazi kommunistának. 4 A CIA és a Szentszék kapcsolata 1947 óta igen elmélyült volt, de mindmáig sűrű ho­ mály fedi. A kapcsolatnak erre az aspektusára a homályból egyedüliként előbukkanó, következő dokumentum világított rá: Report on CIA Chilean Task Force Activities, 15 September to 3 November 1970. 5 Richard Helms - William Hood: A LookouerMy Shoulder: A Life in the Central Intelligence Agency. New York, Random House, 2003, 400, Emlékiratában Helms (az 1970 előtti) Chilét „kis demokratikus országnak" nevezi, A brit újságírásban keringő régi (1970 előtti) morbid vicc így szólt: „Mi a világon a legunalmasabb focim? Kicsi földrengés Chilében. Alig néhány halott." 6 Edward M. Korry hozzászólása, Centro de Estudios Publicos, Santiago, Chile, October 16, 1996. Kiadva in: Estudios Publicos, 1998 tavaszán.

J E G Y Z E T E K • 649

8 9

10 11 17 13 14

15

16

17

18

Helms interjúja Stanley I. Kurierrel, 1988. július 14,, Wisconsin Ilistorical Archives, box 15, folder 16, idézve Kurier professzor szíves engedelmével. Polgár interjúja a szerzővel. És dollárszázezrekkel egészítette ki az ITT nevű amerikai multinacionális cég, amely óriási vagyonnal és befektetésekkel rendelkezett Chilében. A pénzt a CIA útmutatásai alapján folyósították és osztották szét az ITT igazgatótanácsa egyik tagjának javaslatai szerint, aki nem volt más, mint John McCone. Phillips tanúvallomása a Church-bizottság előtt, 1975. július 13., a titkosítás alól felold­ va 1994-ben. Haig Kissingernek, 1970 december 7., FRUS. 1969-1976, Vol. II, document 220. Nixon Kissingernek, 1970. november 30 [Haiget idézi lábjegyzetben], FRUS, 19691976, Vol. II, document 216, a titkosítás alól feloldva 2006. december 21-én. Haig Kissingernek, 1970. december 7., FRUS, 1969-1976, Vol. II, document 220, Shultz oml history in: Gerald S. Strober - Deborah Hart Strober: Nixon: Ari Órai History of His Presidency. New York, HarpcrCollins, 1994, 83. Ez a könyv felbecsülhetetlen értékű forrás, hasonlóan a Strober szerzőpárosnak a Reá gan-ad mi ni sztrádáról készült órai hísíory-köny véhez. K. Wayne Smith Kissingernek: Presidential Meeting with OMB on Jntelligence Budget, December 21, 1970, FRUS, Vol. 11, document 221, Nixon további drasztikus elvonást és radikális változásokat szorgalmazott az ügynökségen. „Valódi racionalizálást akarok a ClA-ban, nem pedig csak jelképeset” - közölte Kissingerrel egy írásos feljegyzésben 1971. január 21-én. FRUS, Vol. II, document 224. Schlesinger egyike volt annak a kvartettnek, amely a Nixon utasítására a kormányzat­ ban végrehajtott fűnyírás révén emelkedett a hatalom csúcsaira. A másik három a kö­ vetkező: • Caspar Weinberger, Schlesinger főnöke a költségvetési hivatalban, Nixon idejében a jóléti állam ideálját kereste, Egy évtized múlva Rónáid Reagan védelmi minisztere­ ként megduplázta a Pentagon kiadásait. • Donald Rumsfeld a Gazdasági Lehetőségek Hivatalában (Office of Economic Opportunity) gyürkőzött neki a szegénység elleni harcnak Nixon idejében. 1975ben Schlesinger utódaként a Pentagonban ő lett az USA történetének legfiatalabb védelmi minisztere. • Dick Cheney költs égvet és-le faragó kongresszusi képviselő Rumsfeldet váltotta Ford elnök fehér házi stábfőnökeként, majd 1989-ben Weinberger védelmi miniszter utó­ da lett. Jelen könyv Írásakor ő az Egyesült Államok alelnöke és a titkos kormányzati műveletek „alkirálya". • Rumsfeld a második Búsh-adminisztráció idején visszatért a védelmi miniszteri poszt­ ra; az USA történetének legidősebb védelmi minisztereként félbillió dollár éves költ­ ségvetéssel rendelkező intézmény felett elnököl. így vezetett Nixon négy emberének útja a hatalomba. Az 1973 és 2006 között eltelt 33 évből 22-n át ők álltak a Pentagon élén. Mind a négyen osztották az elnök megveté­ sét a Központi Hírszerző Ügynökség iránt. Egy jellemző nixoni értékelés a CIA teljesítményéről ebben a szerepben azt követően hangzott el, hogy az elnök világméretű propagandakampányra adott parancsot az ÉszakVietnam elleni bombázások felújításának támogatása céljából. Az ügynökség „teljesít­ ménye a lélektani hadviselésben aligha minősíthető másnak, mint gyalázatosnak - írta Nixon egy Kissingernek és Haignek szóló feljegyzésében 1972. május 19-én. - Nem szült sokkal többet, mint egy egeret. Vagy, hogy őszinte legyek, patkányt szült. [,,,] Többről van itt szó, mint hogy pusztán hibáztatnám Helmst és a QA-L Végül is nem támogatják a politikámat," James R. Schlesinger: A Revicw of the Intellígence Community, szigorúan bizalmas, 1971. március 10., a titkosítás alól törlésekkel feloldva 1998-ban, C1A/NARA. A jelen­ tés hangsúlyozta azokat az elképzeléseket, amelyek meghatározó jelentőségűek vol­

650 • J E G Y Z E T E K

tak a központi hírszerzés igazgatói hivatalának felszámolása szempontjából 2001. szep­ tember il-e után: a DCl, a központi hírszerzés igazgatója háborúban álló köztársasá­ gok, nem pedig államok konföderációja felett elnököl. A CIA-n túlmutató semmiféle hatáskörrel nem rendelkezik a titkosszolgálatok birodalmában. Schlesinger új hivatal létrehozását javasolta: az országos (nemzeti) hírszerzés igazgatójának (Director of Na­ tional Intelligence) tisztségét, akinek valódi hatalma lenne az összes törzs és hűbérbirtok felett. Ekkor azonban az idő még nem érett meg a ClA-ról nyitandó nyílt vitához. Harminchárom évnek kell majd eltelnie, hogy az elképzelést felkarolják, és átültessék a gyakorlatba. 19 Haig Kissingernek, csatolva Kissinger és Shuitz Nixonnak címzett melléklete: Review of the intelligence Community, March 27, 1971, FRUS, Vol. 11, documenl 229, A küzde­ lem eredményeképpen létrejött a Nemzetbiztonsági Tanács Hírszerzési Bizottsága (Na­ tional Seairity Cotmcí'Z Intelligence Committee), amelyet természetesen Kissinger veze­ tett azzal a szándékkal, hogy átvegye az amerikai titkosszolgálatok irányítását, A bi­ zottság első ízben 1971. december 3-án ült össze, de 1971 hátralévő részében és 1972 folyamán egyetlenegyszer sem ülésezett. 20 Nixon elnök memoranduma: Organization and Managemem of íhe U.S, Foreign Intelligence Community, November 5, 1971, FRUS, Vol, II, document 242, Helms két okból kényszerítette ki Cushman igazgatóhelyettes távozását. Először azért, hogy meg­ védje az ügynökséget Richard Nixontól, másodszor pedig a miatt a kínos, önfejű támo­ gatás miatt, amelyet Cushman nyújtott a Watergate-botrányba keveredett E. Howard Hunt CIA-vcterán „vízvezeték-szerelőnek", akire rövidesen börtönbüntetés várt. 1971. december 3-án, azon a napon, amikor a fenti 19. pontban említett NSC hírszerzési bizottság összeült, Helms fagyosan hivatalos hangvételű feljegyzést küldött át Nixonnak. „Mellékelten megküldöm annak az ügyiratnak egy példányát, amely a jogkörök átru­ házását dokumentálja a központi hírszerzés igazgatóhelyettese számára, oly módon, amely összhangban látszik lenni az Ön utasításával. Amikor Cushman tábornok utód­ lása a megfelelő döntési szintre jut, aláírom az erről szóló ügyiratot.” Vernon Waiters tábornok, Cushman utóda, hat hónappal később lépett szolgálatba - 1972. május 2-án. A kérdést azonban hamarosan felülírták azok az események, amelyeket Howard Hunt és a Watergate ügy lendített mozgásba, 21 Nixon felszólalása az 1971. július 23-ai fehér házi költségvetési értekezleten, idézi: The

Haldeman Diaries: Inside the Nixon White House, The Complete Multimedia Editiony CD-ROM, Sony Electronic Publishing, 1944, entry fór July 25, 1971. A következő év folyamán Nixon szüntelenül sürgette a tisztogatást. „Az egyik olyan kormányhivatal, amely különösen rászolgál a nagytakarításra, a CÍA “ írta Haldemannak 1972. május 18-án. - A probléma a ClA-val kapcsolatban az a rugalmatlan bürokrácia, amely tökéle­ tesen megbénította az agyműködését, a másik pedig az a tény, hogy a személyi állo­ mány, akárcsak a küiügy apparátusa, elsősorban az Ivy League és Ceorgetown nagy­ okosaiból verbuválódott, nem pedig olyanokból, akik a közhivatalokban és az FBI-ban találhatók. Azonnal tanulmányt kívánok készíttetni arról, hogy a ClA-ból hány embert lehet eltávolítani elnöki hatáskörben. [...] Haladéktalanul lásson munkához (Casparl Weinberger [költségvetési igazgató], hogy a ClA-ban az adminisztratív részlegek min­ den státusára vonatkozóan ötvenszázalékos leépítésre kerüljön sor. Ezt a létszámcsök­ kentést az év végéig végre kell hajtani, hogy azután továbbléphessünk alkalmasabb emberek megszerzése érdekében. Természetesen a leépítést kizárólag költségvetési okokra hivatkozva kell végrehajtani, de önök mindketten tudatában vannak a valódi oknak, és azonnali cselekvést várok el a probléma kezelésére." 22 Phillips tanúvallomása, Church-bizottság.

J E G Y Z E T E K * 651

H arm inc adi k fejezet ' 1971, február 16-a és 1973. július 12-e között Nixon elnök titokban hangszalagra rögzí­ tette értekezleteit és megbeszéléseit a Fehér Házban és a Camp David-i elnöki nyaraló­ ban elrejtett, emberi hangra aktiválódó mikrofonokkal. A felvett anyag hossza több mint 3700 óra. Részben azért hozta ezt a döntést, hogy az így megörökített dokumen­ tációval megvédje magát Henry Kissinger elkerülhetetlenül megírandó emlékirataival szemben. Nixon Kissingert hibáztatta azért a döntésért, hogy lehallgassák a fehér házi tanács­ adókat és asszisztenseket, és ezáltal megakadályozzák a kiszivárogtatást a sajtónak, „Henry rendelte el az egész istenverte dolgot - mondta az elnök sajtótitkárának, Rónáid L. Zieglernek 1973, május 14-én. - Ő rendelte el az egészet, higgyen nekem, Ő volt az, aki az irodámban ott pattogott a méregtől, hogy »ez meg az kijutott*, Azt mondtam, rendben van, nézz utána a csirkefogóknak - magyarázta az elnök, miközben a hangja egyre emelkedett, míg végül már kiabált. - És egytől egyig elolvasta a lehallgatott szö­ vegeket, Szórakozott rajtuk, fetrengett a nevetéstől, kéjelgett bennük/’ * Természetesen egyik elnöknek sem volt olyan nagyon ellenére egy kis kiszivárogtatás, ha jól jött neki, amint ezt az alábbi párbeszéd is mutatja. A „Helms-jelentés” tárgya Indira Gandhi indiai miniszterelnök volt, akit Nixon CsSak „az a szukádként emlegetett, és akinek kormányzása szolgák Helms Fehér Háznak benyújtott, szigorúan titkos je­ lentése tárgyául: Nixon: Mellesleg, az a Helms-jelentés - adj már ide egy példányt. Meg fogom szel­ lőztetni a sajtónak. Megszellőztetem az egész rohadt dolgot. [..,} Azt akarom, hogy ez a Helms-jelentés olyan rovatvezető kezébe kerüljön, aki kinyomatja az egészet. Tehát azt kérem, hogy hozasd le. [..,] Hát ezek így játszanak. Nekünk is igy kell játszanunk, Egyetértesz? Kissinger: Igen, egyetértek. (,..] Nixon: Csak arra vigyázz, hogy jó messzire kerüljön a Fehér Háztól. Kissinger: Helyes, Még ma intézkedem. Forrás: A párbeszéd átírása, 197L december 6„ dü. 6:14-6.38, FRUS, 1969-1972, Vol. E-7, a titkosítás alól feloldva 2005. június, 3 Sam Hart órai tustory, FAOH, 4 Barker órai history in: Gerald S. Strober - Deborah Hart Strober: Nixon: An Grál History of His Presidenq?. New York, HarperCollins, 1994, 217. 5 A telefonmegbeszélést a ClA-központban vették fel. A szalagot később a Watergateüggyel foglalkozó különleges vizsgálóbizottság (Watergate Spéciül Prosecution Force) rendelkezésére bocsátották, az átírás pedig az Országos Levéltárban található. 6 Walters órai history in: Strober-Strober: Nixon: An Órai History, 60, A kilenc nyelven beszélő Walters Eisenhowcr elnök stábjának asszisztenseként dolgozott, és tolmács­ ként szolgált lke, Nixon alelnök, valamint számos vezető külügy- és védelmi miniszté­ riumi tisztviselő mellett az 1950-es években. 1960 és 1962 között olaszországi katonai attasé és a CIA összekötő tisztje volt, míg 1962 és 1967 között ugyanezt a két funkciót töltötte be Brazíliában, ahol közreműködött egy katonai puccs kirobbantásában. Fran­ ciaországi katonai attaséként 1967 és 1972 között rendkívül fontos szerepet játszott a párizsi béketárgyalások előtti és alatti egyezkedések, megbeszélések és tárgyalások során. Nixon a csodálója és lekötelezettje volt, amióta egy caracasi útja során, 1958ban kimenekítette a feldühödött tömegből. 7 Richard Helms - William Hood: A Look over My Shoulder: A Life in the Central Intdligence Agency, New York, Random House, 2003, 3-5. 8 Colbyt idézi: Strober-Strober: Nixon: An Órai Historyy 312, 9 Helms interjúja Stanley 1. Kutlerrel, 1988. július 14., Wisconsin Historical Archives, box 15, folder 16, idézve Kutler professzor szíves engedelmével. Ebben az interjúban Helms felidézett egy párbeszédet, amely jól illusztrálja, hogy új helyettese milyen kö­ zel került ahhoz, hogy belekeveredjen a hallgatási pénz megszerzését célzó ügybe.

652 * J E G Y Z E T E K

Ver non Walters, harmadik és egyben utolsó fehér házi találkozója előtt Deannel, oda­ fordult Helmshez, és így szólt: „Nézd, tegyük fel, hogy beadom a derekam. A leg­ rosszabb, ami velem történhet, hogy kirúgnak, vagy hogy le kell mondanom.” Walters nem fogta fel, mi is a valós helyzet, fogalma sem volt arról a kőkemény tényről, hogy az ügynökség végveszélyben van. „Csupán hat hete volt ott. Nem tudta, mi folyik körülöt­ te - mondta Helms. - Valószínűleg még azt sem tudta, hogy az ügynökségnek felhatal­ mazás nélkül költhető pénzalapja van.” Helms életrajzírója, Thomas Powers, az 1970-es évek végén egy helyütt azt írta: „A CÍA szerepe a Watergate-ügyben az idők végezetéig vita tárgya lesz.” A Watergateügy vezető krónikása, Stanley Kutler, az 1990-es évek elején úgy fogalmazott, hogy az ügynökség szerepe „úgy látszik, arra rendeltetett, hogy homályban maradjon”, A kép azonban mostanra már sokat tisztult. A hat korábbi CIA-ügynök felhasználása a Watergate-betörésben szerves része volt a Nixon-adminisztráció bevett gyakorlatá­ nak, hogy a Fehér Házból titkos operatív akciókat irányítson. Nixon arra próbálta felhasználni a CÍA-t, hogy leállítsa az FBI-t. Nagyon rövid időre ez sikerült is neki. Helms és Walters teljesítette azt az elnöki utasítást, hogy legalább tizenhat napig vegyenek részt az igazság elleplezésében. A konspiráció sikerült is volna, ha Helms mindent kockára tesz. De kudarcot vallott, mert Helms többre tartotta a CIA-t, mint Richard Nixont. 10 FRUS, Voh 11, document 284, szerkesztői jegyzet. 11 November 10, 1972, entry (szócikk) in: The Haldeman Diaries: Inside the Nixon White House, The Complete Multimedia Edition. CD-ROM, Sony Electronic Publishing, 1994. 12 White House Tapes, Nixon és Kissinger párbeszéde, Óval Office, November 13, 1972, National Archives. li A The Haldeman Diaries 1972. november 21-ei szócikke. M Helms interjúja Kurierrel. 15 Nixon interjúja Frank Gannonnal, átírás, Walter J. Brown Media Archives, University of Georgia, online hozzáférés: http: //www.iibs.uga.edu/m edia/collections/nixon. Cannon kilenc napon ál készítette az interjút Nixonnal 1983-ban; az átírást 2002-ben tették közzé teljes terjedelmében. ]6 Helms interjúja Kurierrel. 17 John L. Helgerson: Getting to Know the President: CÍA Briefings of Presidential Candidates, 1952-1992. Washington, DC, Center fór the Study of Intelligence, CIA, 1995. Nixon több mint kétszeresére emelte a központban dolgozó apparátus létszá­ mát. 18 White House Tapes, Óval Office, December 27, 1972. Ebben a hangszalagra rögzített emlékeztetőben Nixon hangsúlyozta „annak szükségességét, hogy javítsák a vezető beosztású hírszerző tisztek minőségét, valamint egyidejűleg csökkentsék mennyiségü­ ket [sicí] magában a ClA-ban. A Külügyminisztériumhoz hasonlóan a CIA alapjában véve liberális bürokrata intézmény. Azt akarom, hogy az ottani személyi állományt legalább a felére csökkentsék - nem, legalább 35-40 százalékkal és határozott javu­ lást akarok, ami a CIA-ban dolgozók hozzáállását illeti a külpolitikánkkal kapcsolat­ ban.” 19 Halpern órai history in: Raiph E. Weber (ed.): Spymasters: Ten CIA Officers in Their Own Words. Wilmíngton, DE, Scholarly Resources, 1999, 128.

Ha rmincegyedik fejezet 1 William Colby: tionorable Mén: My Life in the GA. New York, Simon and Schuster, 1978, Ez a fejezet nagymértékben támaszkodik a Bili Colbyval készült interjúimra, amelyeket személyesen vagy telefonon készítettem vele 1988-tól 1996-ig. Az utolsóra egy héttel a halála előtt került sor. 1 Ma már ismert tény, hogy akkoriban alacsony szinteken néhány esetben sikerült be­

J E G Y Z E T E K • 653

épülni a CIA-ba, Egy Larry Vu-taj Csin nevű elemző húsz éven át kémkedett a kínaiak­ nak anélkül, hogy lelepleződött volna, A ma rendelkezésre álló leghitelesebb bizonyí­ tékok azt valószínűsítik, hogy egyik vakond sem volt szovjet ügynök. De Angleton ars poeticaja szerint a bizonyíték hiánya nem jelenti a hiány bizonyítékát. 3 Schlesingert idézi: Douglas F. Garthoíf: Directors of Central Intelligence as Leaders of the U.S. Intelligence Community, 1946-2005, 2006, C1A/CSI, * Schlesinger ma azt állítja: nem gondolta komolyan és nem várta el, hogy beosztottjai mindenben szó szerint értelmezzék az utasításait, és még csak fel sem ötlött benne, hogy bárki valóban eleget tesz a felszólításnak. Csakhogy aligha hihető, hogy a CIA tisztviselői egyszerűen semmibe vették volna a hivatalos igazgatói utasítást. 5 Az ügynökség számára a következők biztosították a jogi alapot a titkos akciók végre­ hajtására: a Nemzetbiztonsági Tanács törvényes direktívája, egyértelmű elnöki felha­ talmazás a központi hírszerzés igazgatója számára, és a Kongresszus némi felügyelete. Ez a háromoldalú kapcsolatrendszer 1973-ban egészen rosszul működött, ha műkö­ dött egyáltalán, mert a mindenféle törvényi vagy jogszabályi felhatalmazás nélkül, pusztán adminisztratív funkciót betöltő nemzetbiztonsági tanácsadó kezében már ak­ kora hatalom összpontosult, hogy titokban bármit büntetlenül megengedhetett magá­ nak. 6 De megbízott abban a négy kongresszusi képviselőben, akiknek jelentéssel tartozott, a szenátusi és képviselőházi albizottságok elnökeiben, akik a CIA költségvetését kezel­ ték. Semmi oka nem volt rá, hogy tartson tőlük. 1970 ősze óta a szenátusi albizottság mindössze egyetlen alkalommal ük csak össze. 7 Colby nyilatkozata a kormányzat hírszerzési tevékenységének vizsgálatára alakult kong­ resszusi különbizottság (Hoase Select Committee on Intelligence) előtt, 1975, augusz­ tus 4. A CIA jelentése szerint „sem katonai, sem politikai téren nem utal semmi Egyiptóm abbéli szándékára vagy előkészületeire, hogy felújítsa az ellenségeskedést Izrael­ lel”. 8 Idézi: Mary O, McCarthy: The Mission to Warn: Disaster Looms. Defense Intelligence Journal Vol. 7, No. 2, 1998. A tanulmány megjelenésének idején McCarthy a Nemzet­ biztonsági Tanács hírszerzési programigazgatója, 1994 és 1996 között pedig az ameri­ kai hírszerző közösség előrejelzésért felelős tisztje volt.

H ar mi nc ket te dik fejezet 1 Don Edwards képviselő, a Kongresszus Igazságügyi Bizottságának (House Judiciary Committee) tagja, amely jóváhagyta Nixon elnök közjogi felelősségre vonásának vád­ pontjait, 1993-ban a következő megállapítást tette közzé a Kongresszusi Naplóban (Qongressional Record): „A görög diktatúra, titkosszolgálata, a KYP által (amelyet a CIA hozott létre, és a továbbiakban finanszírozott), 1968-ban három készpénzátutalást tett összesen 549 ezer dollár értékben a Nixon kampányát támogató alap javára. A közvetítő Thomas Pappas volt, egy prominens görög-amerikai üzletember, akit szoros szálak fűztek a CIA-hoz, az ezredesekhez és Nixon kampányához,” 2 Nixon White House Tapes, March 7, 1973, a titkosítás alól feloldva és átírva 1998-ban, National Archives. Nixon utasította a titkárnőjét, Rose Mary Woodsot: gondoskodjon róla, hogy Pappas látogatásának ne maradjon írásos nyoma. „Nem akarok semmi arra utaló jelet látni, hogy köszönetét mondtam neki, mert pénzt teremtett elő a Watergateügy vádlottjai számára” - mondta. Mindmáig senki sem tudja, hogy a Fehér Ház miért küldött betörőket a Watergate-házba, Okkal feltételezhető, hogy a csapat arról akart megbizonyosodni, vannak-e a Demokrata Párt Országos Bizottsága elnökének, Larry O’Briennek bizonyítékai a Nixon-Pappas kapcsolatról. (Voltak.) Pappas nagy szerepet játszott abban, hogy az 1968-as választási kampányban Nixon alelnökjelöltjeként Spiro Agnew-ra esett a választás, 1972-ben pedig személyesen legalább 100 ezer dollárral járult hozzá Nixon újraválasztást kampányához. Viszonzásképpen ez utóbbi adomá­

654 • J E G Y Z E T E K

nyért azt kérte, hogy Henry Tasca maradjon továbbra is a nagykövet Görögországban. Talán Tasca volt az egyetlen amerikai Nixon legbelső körein kívül, aki tudta, hogy Pappas volt a görög junta pénzszállító futára a Nixon-kampány támogatására. Pappas ellen sohasem emeltek vádat a Watérgale-botránnyal összefüggésben; a görög kapcsolat kong­ resszusi kivizsgálását nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva leállították. Pappas 1986ban hunyt el Palm Beach-i birtokán Floridában. * Keeley órai history, FAOH. 4 A hét egymást követő állomásigazgató közölt volt A1 Ulmer, John Richardson és Tóm Karamessines, aki Richard Helms idejében a CJA operatív műveleti szervezetét vezette (ő 1947-ben utazott először Athénba), Az 1950-es években Allén Dulles személyesen tartotta rajta a szemét a görög királyi páron és a palotaőrségen, mialatt állomásigazgalói megvásárolták a görög katonák és kémek szolgálatait. „Mi kormányoztuk Görögor­ szágot - mondta Herbert Dániel Brewster amerikai diplomata, aki az 1950-es évek ele­ jétől egész karrierjét ennek az országnak szentelte. - Korlátlan hatalom volt/' 5 Anschutz órai history, FAOH. 6 Lehman órai frísfory-interjú: Mr. Current Inteltigence. Studies in Intelligence, Summer 2000, CIA/CSI. 7 Blood órai history, FAOH. * Kennedy órai history, FAOH. 9 Boyatt órai history, FAOH. 10 Crawford órai history, FAOH. A görög ezredeseknek jó okuk volt rá, hogy gyűlöljék Makariosz érseket. Crawford magyarázata szerint Makariosz „támogatott egy fiatalem­ bert a görög szárazföldről, aki később merényletet kísérelt meg a görög miniszterelnök ellen. Makariosz biztos menedéket nyújtott neki, engedélyezte a ciprusi diplomáciai csatornák és pénzek használatát, és ellátta hamis útlevéllel, amellyel egy éven át tartó ciprusi rejtőzködés és titkos tervezgetés után vissza tudott térni Görögországba." n Kubisch órai history, FAOH.

H ar m in c h ar m ad i k fejezet 1 Idézi Fordot a Nemzetbiztonsági Tanács 1974. október 7-ei ülésének jegyzőkönyve alap­ ján, GRFL. 2 Schlesinger uo. * Colbyt idézi John L. Helgerson: Getting to Know the Presideat: CM Briefings of Presidential Candidates, 1952-1992, CIA/CSL 4 Angleton tanúvallomása a Church-bizottság előtti meghallgatáson, 1975. szeptember 23. 5 Silberman órai history, FAOH. 6 Helms az igazság és a titkosság között vívódott. A Kongresszus előtti meghallgatásán, mielőtt 1973-ban az USA iráni nagyköveteként elfoglalta volna állomáshelyét, nem mondott igazat arról, hogy mit tett és mit nem tett a CIA a megválasztott chilei kor­ mány megdöntése érdekében. Nagykövetként eltöltött négy éve alatt a kongresszusi bizottságok, a bűnügyi nyomozók és a Fehér Ház vezető testületéi újra meg újra vissza­ rendelték Washingtonba. 1977. november 4-én megalázottan, de dacos elszántsággal állt Washingtonban szövetségi bíróság elé nyolc rendbeli esküszegés vádjával, az ezért járó súlyos Ítélet helyett azonban végül megúszta két év felfüggesztett börtönnel és kétezer dollár pénzbírsággal. Csupán azt ismerte be, hogy elmulasztott mindenre kiter­ jedő tanúvallomást tenni a Kongresszus előtt, ami mindössze kegyes hazugságnak, mulasztás vétségének minősült. Azzal érvelt, hogy a központi hírszerzés igazgatója­ ként tett hivatali esküje felülírja az igazmondással kapcsolatos kötelezettségét a nem­ zetbiztonság és az országos jelentőségű titkok megőrzése érdekében. A Carter-adminisztráció mérlegelte a bűnvádi eljárás jogosságát, és szabad utat engedett neki. A bíró­

J E G Y Z E T E K • 655

ság úgy foglalt állást, hogy az Egyesült Államok alkotmányának és törvényeinek előírá­ sai magasabb rendűek, mint a titkosság követelménye. 7 A megbeszélésről készült feljegyzés, 1975. január 3., GRFL. 8 A megbeszélésről készült feljegyzés, 1975. január 4., GRFL. A feljegyzés szövegét 2002ben oldották fel a titkosítás alól: Ford: Colby nemcsak ezzel a jelentéssel kereste fel Silbermant, hanem számos egyéb állítással is. Rockefeller: Az ön felkérésére? Ford: A tudtomon kívül... [Itt dr. Kissinger ismertette a „borzalmak” könyvét.] Ford: Aggódunk, hogy a CIA tönkre lesz téve. [...] És Helms úgy véli, Colby átverte; Helms egyértelművé tette, hogy ha vannak döglött macskák, amelyeket ki kell hajítani, a sajátjai közül fog kidobni néhányat. Kissinger: És Colby az igazságszolgáltatás elé vitte Helms esetleges hamis tanúzását. Rockefeller: Ez komoly kérdéseket vet fel az ítélőképességével kapcsolatban. Ford: Megvitattuk ezt, és úgy döntöttünk, hogy most még nem mozdítjuk el. 9 Gerald R. Ford órai history, 2003. július 8., JFKL. 10 A megbeszélésről készült feljegyzés, 1975. február 21., GRFL. 11 A megbeszélésről készült feljegyzés, 1975. március 28., GRFL.

Harminc neg yed ik fejezet 1 A washingtoni Különleges Akciócsoport (Special Actions Group) 1975. április 2-i ülésé­ nek a jegyzőkönyve, nyilvánosságra hozva 2004. szeptember 7-én. Az értekezlet után néhány nappal Kambodzsa elesett. John Gunther Dean amerikai nagykövetnek és Dávid Whipple CIA-állomás-igazgatónak jobb rálátása volt a helyi körülményekre, mint saigoni kollégáiknak. Dean szerint „a CIA helyesen ítélte meg a vörös khmerek szervezeti felépítését és vezetését. Dávid Whipple dokumentumokkal bizonyította a vörös khme­ rek által elkövetett barbár cselekedeteket 1975 áprilisa előtt.” Dean órai history, FAOH. 2 Polgár interjúja a szerzővel. Amikor 1972 januárjában Ted Shackley-től átvette a posz­ tot, Polgár 550 CIA-tiszt és hivatalnok, köztük 200 titkos ügynök parancsnoka volt. Az utasítások, amelyeket Nixontól és Kissingertől kapott, a párizsi fegyverszüneti megál­ lapodás 1973-as aláírása után sem változtak: „Folytassa a háborút más eszközökkel egy nem kommunista Vietnam fennmaradása érdekében.” Polgár közvetlen tapasztalato­ kat szerezhetett Henry Kissinger diplomáciai tevékenységéről, amiért később Kissingert Nobel-békedíjjal jutalmazták. A nagy stratéga hetekkel az 1972. évi amerikai elnökvá­ lasztás előtt már megegyezett Észak-Vietnammal a tűzszünet és a békekötés feltételei­ ben - Nguyen Van Thieu dél-vietnami elnök tudta és beleegyezése nélkül. Egy saigoni vacsorán, amelyen részt vett Kissinger, Ellsworth Bunker amerikai nagykövet és John Negroponte, Kissinger asszisztense, a nemzetbiztonsági főtanácsadó személyesen uta­ sította Polgárt, hogy a CIA eszköztárának bevetésével a dél-vietnami vezérkaron ke­ resztül „gyakoroljon nyomást Thieu-a”. Polgár erre úgy válaszolt, hogy Kissinger pa­ rancsának nincs semmi értelme, mivel a dolgok többé már nem így működnek Saigon­ ban. A javaslat még inkább értelmét vesztette, miután Kissinger kiszivárogtatta titkos tárgyalásainak történetét a Newsweek egyik, általa favorizált riporterének. Az újságíró megtáviratozta a riport szövegét Saigonból Washingtonba, de a dél-vietnami titkosszolgálat elfogta a táviratot, és egy-egy példányát átadta Thieu elnöknek és Polgárnak. Az állomásigazgató megmutatta Kissingernek, aki erre csak ennyit mondott: „Az igaz­ ság kellemetlen szagától bűzlik.” A CIA-állomás költségvetése évi 30 millió dollár maradt akkor is, amikor az amerikai katonai jelenlét 1973 és 1974 során folyamatosan csökkent. Polgár nem félkatonai miszsziókat, hanem hírszerzési adatgyűjtő akciókat irányított. A CIA kihallgatótisztjei erő­ szakos módszerekkel vallatták az elfogott kommunista katonákat és feltételezett ké­

656 • J E G Y Z E T E K

meket. A CIA elemzői a harctérről érkező jelentések garmadáján rágták át magukat. A CIA előretolt bázisainak vezetői Dél-Vietnam négy katonai szektorában amerikai és dél-vietnami hírszerző tisztek százainak a tevékenységét koordinálták. Az ellenség meg csak nyomult előre. A CIA folytonosan azzal próbálkozott, hogy felderítse a Vietkong harctéri főhadi­ szállását - a „Bambusz-Pentagont”, ahogyan az amerikai katonák nevezték de a dzsun­ gelben nem talált mást, csak kunyhókat, titkos föld alatti járatokat és az elszánt ellen­ séget. Nixon 1974. augusztusi lemondása utána Kongresszus fellázad! a háború folyta­ tása ellen, és százmilliós nagyságrendekben kezdte megkurtítani a dél-vietnami had­ sereg fenntartására irányuló hasztalan erőlködés finanszírozását. 1975 márciusában az észak-vietnami csapatok elsöpörték az útból a dél-vietnami hadosztályokat, és megközelítették Saigont. Annak elmulasztása, hogy koherens ter­ vet dolgozzanak ki Saigon evakuálására, az Egyesült Államokkal együttműködő viet­ namiak ezreinek halálához vagy bebörtönzéséhez vezetett. Martin nagykövet vissza­ tért Washingtonba, és Henry Kissinger különleges tanácsadójaként dolgozott tovább. 3 Arnold órai history, rögzítette Gayle L. Morrison. A néprajzkutató Morrison kilenc ével töltött Laoszban, amely során első személyű beszámolókat vett hangszalagra azokkal a hmong törzsbeli és amerikai szemtanúkkal, akik átélték Long Tieng elestél, és emlé­ keztek a történtekre. Erről szóló, párját ritkító könyve a Sky Is Falling: An Órai History of the C7As Evacuation ofthe Hmong from Laos (Jefferson, NC: McFarland, 1999). Az eseményeket e munka alapján rekonstruáltam, kiegészítve az Aderholt tábornokkal és Knotts századossal készített oml /nsíory-inlerjúival. 4 Richard L. Hóim: No Drums, No Bugles: Recolleclions of a Case Ofíicer in Laos, 19621965. Studies in Intelligence, Vol. 47, No. 1, Spring 2003, CIA/CSl.

Ha rm in cö tö d ik fejezet 1 George Bush: All Lhc Best, George Bush: My Life in Letters and Oiher Writings. New York, Scribner, 1999,195-196. és 239-240.; Herbert S, Parmet: George Bush: The Lifeof a Lőne Star Yankee, New York, Scribner, 1999, 189-194, : Bush: All the Best, 255. 3 Douglas F. Garthoff: Directors of Central Intelligence as Leaders of the Ü.S. Intelligence Community, 1946-2005. 2006, CIA/CSJ. 4 Carver órai history^nterjú, 1982. május 13., CIA/CSI. s George Bush levele az elnöknek, 1976. június 1„ a titkosítás alól feloldva 2001. augusz­ tus 9-én, CIA* 6 Frank G. Wisner, Jr. órai history, FAOH. Az interjú elején így kezdte a visszaemlékezést: „A második világháború idején nőttem fel, és élénken emlékszem a háborúba induló apámra. [...] Gyerekként találkoztam Mars hall tábornokkal, Allén Dullesszal, és kisfiú­ ként sok külügyminisztert és védelmi minisztert ismertem futólag. [...] Nagyon, nagyon élénken emlékszem a háború végére, a háborút követő időszak kezdetére, a hideghábo­ rú beköszontére, élesen bevésődő emlékek születésére abból az időből. [...] Apám éve­ ken keresztül a CIA operatív műveleti szervezetének főnöke volt. Emlékszem a koreai háború kitörésére, lefolyására, a washingtoni válságra a McCarthy-évek alatt, a NATO létrejöttére és a szuezi háborúra. Angliában jártam iskolába, és szinte úgy éreztem, hogy ott vagyok a csatatéren. [...] Amikor a Kennedy-adminisztráció kezdetén Washingtonba érkeztem, hogy belépjek a külügybe, az a nagyon határozott érzésem volt, mintha már egy egész külügyekben eltöltött élet állt volna mögöttem/’ 7 Uo. 8 A Bush-Carter tájékoztatókat részletesen lásd a CREST-dokumentumokban és in; John L. Helgerson: Geíhng to Know the President: CM Briefings of Presidential Candidates, 1952-1992, CIA/CSl. $ A bizottság zsákutcába jutott, miközben az „állítólagos gyilkos összeesküvéseket” pró-

J E G Y Z E T E K • 657

bállá kivizsgálni, elmulasztván a szembenézést azzal a ténnyel, hogy elnökök adlak rájuk felhatalmazást. Két vonatkozásban alkotott maradandót: egyrészt a Cl A történe­ tének kimagasló színvonalú és hiteles feltárásában, másrészt a beidézett tanúk vallo­ másainak rögzítésében; ezek legtöbbjét csak a hidegháború vége után oldották fel a titkosítás alól A Házbizottság rossz hangulatban, a gyűlölködés légkörében oszlott fel; jelentésének egyik végleges fogalmazványát kiszivárogtatták ugyan, de magát a jelen­ tést hivatalosan sosem tették közzé. A C1A kongresszusi felügyeletére irányuló első komoly kísérlet nem járt sikerrel. „Amikor már túl voltunk rajta, felmerült a kérdés, hogy mi haszna volt az egésznek a médiafelhajtáson kívül? - vélekedett a Church-bizottságról John Horton, a CIA széles látókörű veteránja 1987-ben, - Kit gyilkolt meg a C1A valaha is? Senkit, amennyire én a megmondhatója vagyok. De az lehetett az ember benyomása, hogy kizárólag ezzel voltunk elfoglalva.1' 10 Helgerson: Getting to Know the President 11 George Bush: Subject: Meeting in Plains, Georgia, 19 November 1976, CIA/FOIA. Bush beszámolt Carternek amerikai állampolgárok lrfel hat almazás nélküli elektronikus meg­ figyel és érői”, a CIA kapcsolatáról a Palesztinái Felszabadítási Szervezettel és Nyikolaj Sadrin felderítetlen ügyéről, aki szovjet disszidens volt, és a CIA-nak dolgozott - de lehetett akár kettős ügynök is és tizenegy hónappal azelőtt Bécsben meggyilkolták. A CIA bécsi műveleteinek volt egy másik aspektusa is, amelyről Bush nem tett említést. Miután Richard Welch 1975 decemberében Athénban merénylet áldozata lett, Bili Colby egyik utolsó igazgatói ténykedéseként utasítást adott arra, hogy tartsanak Bécsben köz­ vetlen titkos tárgyalásokat a CIA és a szovjet titkosszolgálat ügynökei között. így sze­ rette volna kipuhatolni, hogy Moszkva keze benne volt-e a gyilkosságban, ami a hideg­ háború íratlan szabályainak a megszegése lett volna. Ezenkívül magának a tárgyalás­ nak a kedvéért is tárgyalni akart. A két fél között ugyanis a legmagasabb szinteken addig sohasem volt kommunikációs csatorna. Mindkét oldal hasznosnak ítélte a meg­ beszélést, és a kapcsolat fennmaradt egészen a hidegháború végéig. 12 Lehman órai /üsfory-interjú, Mr. Current Inteíligence, Studies in Intelligence, Summcr 2000, CÍA/CS1. lA Bush széljegyzete George Carver feljegyzésén, 1976. május 26., CIA/CREST, 14 Raymond L. Garthoff: Estimating Soviet Military Intentions and Capabilities. ín: Gerald K. Haines - Róbert E. Leggett (eds.): Watching the Bear. Rssays on CIA's Analysis of Lhe Soviet Union, CIA/CS1. 15 Róbert M. Hathaway - Russell Jack Smith: Richard Helms as Director of Central Intelligence. 1993, CIA/CSI, a titkosítás alól feloldva 2007 februárjában ,ö Bush beszéde a CIA-központban, 1977. január 19.

H ar m in c ha to d ik fejezet 5 Amíg a pontos számot fel nem oldják a titkosítás alól, Frank Carlucci becslésére kell hagyatkoznunk, aki Carter idejében a központi hírszerzés igazgatóhelyettese volt: „A Carter-adminisztráció [.. ] gyakran folyamodott titkos akcióprogramokhoz/' Carlucci oml history, FAOH. 2 Sorensen interjúja a szerzővel. Bátyja, Thomas Sorensen az 1950-es években dolgozott a dA-nak. JFK idejében Thomas az Egyesült Államok Tájékoztatási Hivatala (United States Information. Agency, USIA) harmadik embereként Richard Helms dA-összekotője volt. Feladatkörébe tartozott a hírek és a propaganda ötvözése, míg Ted Sorensen a fehér házi beszédeket írta Kennedy idejében, * Turner interjúja a szerzővel. 4 Uo. 5 Holdridge órai history, FAOH. 6 Róbert M, Gates: From the Shadows: The Ultimate Insider’s Story ofFive Presidents and How They Won the Cold War. New York, Simon and Schuster, 1996, 95.

658 • J E G Y Z E T E K

7 A szerzőnek adott egyik interjújában Brzezinski a következőket mondta: „Kuklinski ezredes önként vállalkozott az USA-val való együttműködésre, hangsúlyozva, hogy len­ gyel tisztként kíván együttműködni az amerikai hadsereggel. Hathatós segítséget nyúj­ tott az Egyesült Államoknak abban, hogy a korábbinál sokkal jobb betekintést nyerjen a Varsói Szerződés háborús terveibe, a Nyugat-Európa meglepetés szerű és elsöprő ere­ jű lerohanására irányuló szovjet tervekbe, beleértve azt a kevésbé ismertet is, hogy a Nyugat-Európa elleni támadás első napjától kezdve atomfegyvereket vetnének be. Mondok egy konkrét példát, A Nyugat-Európa megtámadásának második napján a szov­ jet háborús tervezés egyedül a nyugat-németországi Hamburg ellen negyven taktikai atomfegyver bevetésével számolt. Kuklinski segítsége tehát rendkívüli mértékben hoz­ zájárult ahhoz, hogy betömjük a nagyobb lyukakat a szovjet háborús tervezéssel kap­ csolatos ismereteinkben. Minthogy pedig az ügynökség volt az az információs csator­ na, amely biztosította a vele való kommunikáció lehetőségét, ez az eredmény az ügy­ nökség sikereként könyvelhető el, jóllehet maga Kuklinski ezredes a szó szoros értel­ mében sohasem volt CIA-ügynÖk, Önként jelentkezett, és a saját belátása szerint tevé­ kenykedett. Ténylegesen nem kapott (tőlünk] instrukciókat. 8 Smith interjúja a szerzővel. A koreai háború kezdetén a Dartmouth College-ból beszer­ vezett Smith a hadseregben tanult meg oroszul. Mint ügynök, a prágai, berlini és bej­ rúti CIA-ál lomás okon dolgozva, szovjet célpontokra koncentrált a késő 1950-es és az 1960-as években. Személyesen toborzott és irányílott hat kelet-európai ügynököt, és fiatal CIA-rekruták százait képezte ki a kémkedés alapismereteire a hidegháborús fő­ városokban anélkül, hogy lebukott volna. 1975-ben, amikor Angletont nyugállomány­ ba küldték, Ő és kollégái hozzáláttak első „saját” szovjet ügynökeik beszervezéséhez, Smith legbecsesebb fogása Szergej Federenko volt, aki diplomataként fegyverzet­ korlátozási ügyekkel foglalkozott a New York i ENSZ-titkárságon. A végzettségére néz­ ve mérnök, születésének köszönhetően pedig a szovjet elithez tartozó Federenko fia­ tal volt és ambiciózus. Nem vetette meg az italt. Szépséges felesége mellett még barát­ nőt is tartott New York egyik északi elővárosában. „Nos hát, én felhajtó vagyok - mondta Smith. - Ilyen a természetem, és erre képez­ tek ki. Egy szovjetet az ember nem »szervez be«. A szovjetnek magának kell beszervez­ nie saját magát. A dolog hasonlít ahhoz, mint amikor kiveted a hálódat egy nőre (vagy ő rád). Mindkettőtöknek találnia kell valami vonzót a másikban. Sok szempontból olyan ez, mint a csábítás. [..,] Szóval beszerveztem a manust. És - láss csodát - tudományos pályán mozgott, és a szovjet rakétatechnika volt a szakterülete/’ Federenko valóságos Ki kicsoda?-listával szolgált a New York-i szovjet ENSZ-delegáció tagjairól, beleértve a diplomatáknak álcázott KGB-tisztek és ügynökök listáját és gyengéinek felsorolását. Csillagos ötöst érdemlő munkája elismeréseképpen Smith a CIA terrorelhárító ügyosztályának vezetőjévé avanzsált. Amikor azonban arra került a sor, hogy tartótisztet keressenek Federenko irányítására New Yorkban, a CIA csak na­ gyon kevés ember közül válogathatott. Az operatív műveleti részleg szovjei/keleteurópai ügyosztályában alig lehetett találni olyasvalakit, aki folyékonyan beszélt volna oroszul, A központ végül egy 34 éves alkoholistát szemelt ki, aki később a CIA árulója lett. 1954-ben fiatal fiúként éppen Burmában hajózott lefelé egy folyón apja társaságá­ ban, amikor megtudta, hogy az örege az ügynökségnek dolgozik. Az 1960-as években öt éven át irattáros volt a CIA-ban, amíg nagy nehezen le nem diplomázott. 1967-ben azután belépett a CIA operatív műveleti szervezetébe. CIA-ügynököt vett feleségül, így hát minden tekintetben házasságot kötött a CIA-vaL A szóban forgó személy neve Aldrich Ames volt. 9 Subject: South Africa and Rhodesia. Special Coordination CommiUee (Különleges Koordinációs Bizottság) ülése, 1997. február 8,, valamint a National Security Council (Nemzetbiztonsági Tanács) ülésének a jegyzőkönyve, 1977. március 3., JCL. 10 Carlucci órai history. FAOH. 11 Gossens interjúja a szerzővel. A Texasban született és Bejrútban nevelkedett Cossens

J E G Y Z E T E K • 659

1960-ban lépett be a CIA-ba, és a Közel-Keleten mindenfelé megfordult kettős fedés­ ben, mint eladó egy motorkereskedésben, mielőtt át nem helyezték az afrikai ügyosz­ tályra. A hatvanas-hetvenes években ambiciózus fiatal férfiak - és kis számban nők nyomultak nagy elánnal, hogy előnyre tegyenek szert a szovjet, kinai és keletnémet kémekkel szemben az afrikai terepen. „Fiatalok voltunk, és készen álltunk, hogy még a legnyomasztóbb helyekre is elmenjünk - mondta Gossens. - A kémkedés vonzott min­ ket, és azt csináltuk már jóval azelőtt, hogy az ügynökség többi része odatelepült vol­ na. A főnökünk azt szokta volt mondani: »Adjatok nekem huszonötezer dollárt, és megveszem bármelyik afrikai elnök szolgálatait^ De mi nem azért voltunk ott, hogy ilyesmivel foglalkozzunk. Mi azért mentünk oda, hogy kémkedhessünk. És Afrika ak­ kor még mindig olyan képlékeny hely volt, hogy részesei lettünk a történelemcsinálásnak. Ott formálódott a történelem a szemünk előtt. Egy műveletet akár véletlenül is elkezdhettél. Mondjuk, a nagykövet társaságában látogatást teszel az elnöknél. Az el­ nök kíséretéből valaki Így szól: »Nézze, elromlott a Pentax fényképezőgépem. Nem tudok alkatrészt szereznie Szívességet teszel neki. A végén meg azon veszed észre magadat, hogy az elnöki levéltárban kutakodsz." 12 Wisner órai history, FAOH. 13 Eagleburger órai history, FAOH. 14 Stansfield Turner: Bum Before Reading: Presidents, CIA Directors, and Secret Intelligence. New York, Hyperion, 200S, 187. 15 McMahon interjúja a szerzővel. 16 Uo. 17 Memorandum Zbigniew Brzezinskí számára: Subject: Covert Actíon Possibilities in Selected [törölve) Areas, February 5, 1979, NSC, JCL. Volt azonban egy másik titkos művelet is, amely Carter idejében indult, és a gyümölcse tizenöt évvel később érett be. A célja az volt, hogy felfedje a kokaínkereskedők és a kolumbiai kormány közötti össze­ fonódásokat. 1977-ben „a CIA-átlomás igazgatója odajött hozzám egy tervvel a CIA bekapcsolódásáról a kábítószer-ellenes küzdelembe" - mondta Róbert W, Drexler, a bogotai amerikai nagykövetség akkori misszió vezető-helyettese. - De kikötötte, hogy nem szabad a DEA [Drug Enforcement Agency - Kábítószer-ellenes Hatóság] tudomá­ sára hozni. Beleegyeztem és munkához láttunk. Lényegét tekintve aprólékos művelet voh, amelybe nagyon kis létszámban megbízható kolumbiai hivatalos személyeket is bevontunka kábítószer-ellenes ügyosztályról, akiket alaposan szemmel tartottunk: biz­ tosak akartunk lenni abban, hogy nem fordulnak ellenünk vagy nem korrumpálódnak, vagy azonnal észrevesszük, ha ez mégis megtörténne. Az elgondolás az volt, hogy ada­ tokat gyűjtünk kábítószer-kereskedők és magas rangú kolumbiai tisztviselők közötti kapcsolatokról, majd az egész anyagot továbbítjuk Washingtonba. A program kiválóan működött. Az összegyűjtött adatok elborzasztóak voltak, mert a korrupció gyors terje­ déséről tanúskodtak." Az akció 1994 és 1995 folyamán jutott a csúcspontjára, amikor a CIA támogatásával és a DEA egyetértésével sikerült felgöngyölíteni az egyik legnagyobb kolumbiai kokainterjesztó- és csempészhálózatot, a Cali-kartellt. 19 Habár az Afganisztán szovjet inváziójára figyelmeztető előrejelzés kudarcáról szóló, csaknem minden dokumentáció még mindig titkosítva van, Douglas MacEachin, aki 1993 és 1995 között a központi hírszerzés igazgatóhelyettese volt, 2002-ben közzétett egy értékelést a CIA teljesítményéről. Az ügynökség egyik legjobb szovjet elemzője a titkos dokumentumokra és saját közvetlen élményeire alapozta munkáját. Douglas MacEachin: Predicting the Soviet Invasion of Afghanistan: The Intelligence Community’s Record. Center fór the Study of Intelligence, 2002, CIA/CSI. A hírszerzési fiaskóról szóló leírásom nagyrészt a fent említett dolgozatra támaszkodik, kiegészítve a Brzezinskivel és Gatesszel készített interjúimmal. 19 Gates: Front the Shadows, 132. Noha Gates nem mondja ki, a megállapítás egyértel­ műen az elnöknek készített napi tájékoztatóban jelent meg.

660 • J E G Y Z ETE K

20 Subject: Irán. Special Cooidination Committee (Különleges Koordinációs Bizottság), December 17, 1979, National Security Archive collecüon (Nemzetbiztonsági Levéltár). 21 Az elnök számára készült, 1979. december 19-ei keltezésű jelentésre a TheSoviet Invasion of Afghanistan című titkosított CiA-krónikáb an található utalás, míg erre a történeti do­ kumentumra MacEachin Predicting the Soviet Invasion c. dolgozata hivatkozik. 22 MacEachin: Predicting the Soviet Invasion.

H a r m in c h et ed ik fejezet 1 Nixon Haignek és Douglas MacArthur II. nagykövetnek, 1971. április 8., FRUS 19691976, Vol. E-4, Documents on Irán and Iraq, a titkosítás alól feloldva 2006. szeptember 12-én. 2 Precht órai history, FAOH. 1979 szeptemberében Precht operációra várt a washingtoni kórházban. „Mielőtt bevittek volna a műtőbe, körülnéztem, és a szomszédos hord­ ágyon megláttam egy ismerőst, aki ugyancsak ott feküdt a sorára várva. Az illető Loy Henderson volt, aki 1953-ban szolgált nagykövetként, akkor, amikor Moszadeket meg­ buktatták. Ez jutott az eszembe: »JelenLét a teremtésnél és jelenlét az elmúlásnál*. Amikor már lábra tudtam állni, meglátogattam a kórtermében. Megkérdeztem, milyen volt [a sah] az ő idejében Iránban. így válaszolt: »Nem számított semmit. Jelen­ téktelen figura volt. Gyenge ember. És mégis a pártfogásunkba kelleti vennünk.* Ezzel megerősített abban, amit már régen gyanítottam - hogy a sahot elbizakodottá és öntelt­ té tette az ország megerősödése és saját hatalma, amely az olajeladásokból származó bevételek megugrásának, plusz Nixon, Kissinger és más külföldi vezetők hajbókolásá^ nak volt köszönhető/' 3 A kifejezés, melyet Carter elnök használt, iráni eredetű. Egy 1969. októberi keltezésű feljegyzésében Kissinger közölte Nixonnal, hogy a sah „őszintén elkötelezett a Nyugat irányában, és úgy érzi, hogy az a jó munka, amit Iránban végez - »a stabilitás szige­ tén*, ahogyan ő nevezi -, fontos szolgálat a szabad világ számára". Kissinger Nixonnak, 1968. október 21., FRUS, 1969-1976, Vol. E-4, a titkosítás alól feloldva 2006. szeptem­ ber 12-én. 4 Hart hozzászólása, Miller Center of Public Affairs, University of Virginia, September 7, 2005. 5 Laingen órai history, FAOH. fi Uo. 7 Turner: Bum Befőre Reading: Presidents, ClA Directors, and Secret Intelligence. New York, Hyperion, 2005, 180. 8 Hart hozzászólása, Miller Center of Public Aífairs, University of Virginia, September 7, 2005; Greg Miller: In írom the Cold, to a Cold Shoulder. Los Angeles Times, May 19, 2005. 9 William J. Daugherty: A First Tour Like No Other. Studteí in Intelligence, Spring 1998, CIA/CSí. tű William J, Daugherty: /n the Skadow ofthe Ayatollah: A CIA Hostage in IratL Annapolis, MD, Naval Institute Press, 2001, 3. u Interjú Jimmy Carterrel. Jímmy Carter Órai History Project, Miller Center, November 29, 1982. 12 Daugherty: A First Tour Like No Other. 13 Mendez interjúja a szerzővel; Tim Weiner: Master Creator of Ghosts Is Honored by C.I.A. The New York Times, September 19,1997. Lásd még Antonio J. Mendez: A Classic Case of Deception. Smdíes in Intelligence, Winter 1999-2000, CIA/CSI. 14 Quainton órai history, FAOH. 15 Daugherty: A First Tour Like No Other. ]ű Kenneth M. Pollack: The Persian Puzzle: The Conflici Between Irán and America. New York, Random House, 2004, 128-180.

J E G Y Z E T E K • 661

Harmin cn yol cad ik fejezet 1 Gates interjúja a szerzővel. 2 Webster interjúja a szerzővel. 3 Ford órai history in Deborah Hart Strober - Gerald S. Strober: Reagan: The Mán and His Presidency. Boston, Houghton Miffltn, 1998, 72. 4 Busht idézi: John Helgerson: CIA Briefings oi Presidential Candidates, May 1996, CAl/CSI. Két további vélemény a kiválasztottról és a posztról: Laurence Silberman, az a szövetségi bíró, aki 2005-ben a CIA iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos tevékenységét feltáró vizsgálatot vezette, 1980-ban pedig Reagan külpolitikai csapatá­ nak társelnöke volt, a következőképpen nyilatkozott: „Őszintén mondom, hajlandó lettem volna elvállalni a CIA igazgatói posztját, amellyel kapcsolatban szóba került a nevem. De Casey [.„) igénye megalapozottabb volt, habár úgy véltem, nem bölcs dolog egy kampányfőnököt tenni ebbe a munkakörbe/1 Lawrence Eagleburger, aki 1992-ben Bush elnök külügyminisztere volt, ennél szókimondóbban fogalmazott: „Vagy felszámoljuk a CIA operatív műveleti részlegét, amit végképp nem szeretnék látni, vagy egyszerűen csak nagyon, nagyon óvatosan kell eljárnunk azzal a személlyel kapcsolatban, akit megteszünk CIA-igazgatónak - ez pedig azt jelenti, hogy nem nevezzük ki Bili Casey-t/’ (FAOH-interjúk) 5 Poindexter órai history in Strober-Strober: Reagan; The Mán and His Presidency, 111. George P, Shultz: Turmoil and Triamph: My Years as Secretary of State. New York, Scribner, 1993, 294-297. 7 Uo. 84. * Inman interjúja a szerzővel 9 Inman testimony, Nomínation of Róbert M. Gates to Be Director of Central Intelligence, U.S. Senate, SeLect Committee on Intelligence, 102nd Congress, lst Session, September 20, 1991, Vol. 1, 926. (Inman tanúvallomása a Szenátus titkosszolgálatokkal foglalkozó különbizottsága előtt R. M. Gatesnek a központi hírszerzés igazgatójává történő jelölé­ se alkalmából.) 10 Róbert M. Gates: From the Shadows: The Ultimate Insider's Story ofFive Presidents and How They V/on the Cold War. New York, Simon and Schuster, 1996, 209. u McMahon interjúja a szerzővel Amikor McMahon megkapta a megbízást, hogy rázza fel a titkosszolgálati igazgatóság elemzőit tespedtségükböl, azzal szembesült, hogy az egész struktúra átalakításra szorul „Ha tudni akartam, hogy éppen mi történik egy adott országban, három különböző hivatalt kellett megkérdeznem - mondta McMahon. - Volt egy katonai hírszerzéssel foglalkozó hivatal, egy gazdasági hírszerzéssel foglal­ kozó hivatal és egy politikai hírszerzéssel foglalkozó hivatal. Tehát ha e2t kérdeztem: »Mi a helyzet most Mexikóban?« - három különböző hivatalból érkezett a válasz, és nekem kellett összegeznem, majd előállnom az elemzéssel." 12 Gates: From the Shadows, 223-224. 13 Nomination of Róbert M. Gates, 1991, Vol III, 7-23, 14 Lehman órai /ustory-interjú, Mr. Current Intelligence. Stndies in Intelligence, Summer 2000, CIA/CSl. 15 Shultz interjúja a szerzővel. 1982 nyarán Shultz külügyminiszter és Bili Casey megbe­ szélte, hogy hetente egyszer együtt ebédelnek. Mire az év nagyobb része eltelt, rá kel­ lett ébredniük, hogy nem jönnek ki egymással, noha már egy évtizede jóban voltak. „Túl sok minden volt a napirendjén - mondta Shultz. - Hiba, ha a CIA napirend szerint dolgozik. Az a feladata, hogy híreket szerezzen. Ha napirendje van, amit teljesítenie kell, annak a hírszerzés minősége láthatja kárát.” 1985 és 1987 között John Whitehead külügyminiszter-helyettes, a CIA képviseletében pedig Bob Gates folytatta ezeket az összejöveteleket. Whitehead megdöbbent azon, „milyen kevés segítséget nyújtott ne­ kem a CIA, hogy megismerjem, mi történik azokban az országokban, ahol érdekeltsé­ geink voltak, és ahol problémák álltak fenn. [...] Az elemzések felületesek voltak, na­ gyon keveset tartalmaztak abból, amit lényeges információnak neveznék, és gyakran

662 * J E G Y Z E T E K

tévedtek is. [...] Ügy láttam, hogy maga a szervezet épült le valahogyan, amitől a be­ szerzett információ és az a szisztéma, ahogyan összegyűjtötte Őket, már nem volt na­ gyon produktív." (Whitehead órai history, FAOH.) Az ügynökség világtérképén egyre nagyobb fehér foltok tátongtak. „A legfőbb félel­ mem hírszerző tevékenységünk alkalmatlanságával kapcsolatos [..,] a világ minden ré­ szét illetően - mondta váteszi módon Inman admirális röviddel azelőtt, hogy 1981-ben Casey helyettese lett a ClA-központban. - Nincs adatbázisunk a világ olyan régióiról, amelyeket az 1960-as években elhanyagoltunk, amikor a figyelmünket kizárólag Délkelet-Ázsiára összpontosítottuk. Nem sokat törődtünk a közép-amerikai, karibi, latin-ame­ rikai és afrikai országokkal. Ügy hiszem, igen nagy az esélye annak, hogy ebben az évti­ zedben sok kihívással kell szembenéznünk ezeken a területeken." Bobby R,. Inman: Managing IntelJigence fór Effective Use. Center fór Information Policy Research, Harvárd University, December 1980. 16 Clair George testimony (tanúvallomása), Nominalion of Róbert M. Gates, 1991, VoL II, 96. 17 Anthony Quainton, aki 1982 és 1984 között az USA nicaraguai nagykövete volt, jól tudta, hogy a művelet a félrevezetést szolgálja. „A Fehér Ház még csak nem is mérlegel­ te a párbeszéd lehetőségét. Bili Casey CIA-igazgató győzködésének hatására elhitte, hogy a probléma megoldásának egyedüli módja, ha a sandinistákat eltakarítják az út­ ból. Ennek eszköze egy szövevényes titkos akcióprogram volt. Első lépésként a Kong­ resszus elé terjesztették, különösen álnok módon. Az adminisztráció azzal érvelt, hogy folyamatosan zaklatni kell a sandinistákat, ami úgy megkeseríti az életüket, hogy nem lesznek képesek konszolidálni a hatalmukat, és ez a tárgyalóasztalhoz kényszeríti őket. Be kell majd látniuk, hogy a gazdaságuknak elfogadhatatlan árat kell fizetnie, ha nem hajlandók tárgyalni. A C1A okfejtése szerint ez az egyetlen módja annak, hogy rá lehes­ sen venni Őket politikájuk megváltoztatására. Ahogyan a többi titkos művelettel is elő­ fordult a világ más részein, ez sem váltotta ki a remélt azonnali hatást." (Quainton órai history, FAOH) 18 Gates: From the Shadows, 242-248. 19 Clarridge interjúja a CNN hidegháborúval foglalkozó sorozata számára, 1998. A Nem­ zetbiztonsági Levéltárban őrzött átírás online hozzáférése: http://www2.gwu.edu/ ^nsarchiv/coldwar/interviews/episodelS/clarridgel.html. Egy másik órai history-in­ terjúban Clarridge a következőket mondta: „A latin-amerikai alosztály mindig is elszi­ getelt divízió volt az ügynökségen belül, csaknem olyan, mint egy kis különálló fejede­ lemség. így a fő dolog az volt, hogy legalább én vegyem komolyan, és észrevétessem magamat. Néhány hét múlva felmentem Casey irodájába, és azt mondtam neki: »Ez az, amit tennünk kéne: vigyük a háborút Nicaraguába. [.„]« Casey éppen ezt szerette vol­ na hallani." Strober and Strober: Reagan: The Mán and His Presidency, 165. 2C Quainton órai history, FAOH. A reagani időkben a nagykövetek igen ritkán szólaltak meg nyilvánosan, amikor a CIA külpolitikai bonyodalmat okozott. A köz ép-amerikai háború nagyszámú PR-balfogásának egyik eklatáns példájaként a CIA diszkréten fel­ ajánlott a Külügyminisztériumnak egy kiváló alkalmat a nyilvánosság tájékoztatására. Az ügynökség ugyanis kihallgatott egy El Salvadorban elfogott, 19 éves nicaraguai fér­ fit, aki azt vallotta, hogy kubai katonák lázadásra képezték ki Etiópiában. Van egy óriá­ si sztorija, amit el akar mesélni. Az ügynökség átszólt a külügynek: érdekli-e őket, hogy ezt az embert bemutassák a nyilvánosságnak Washingtonban? A CIA nyomatékos kérésére a Külügyminisztérium zártkörű tájékoztatást szervezett négy megbízható ri­ porter számára. Az újságírókat a sajtószóvivő bekísérte egy kis terembe, ahol kisvártat­ va elébük vezették az elfogott nicaraguait, aki pusztán a következő szavakat mondta: „A CÍA megkínzott. Kényszeríteni akartak, hogy azt mondjam, El Salvadorba küldtek. Nicaraguai hazafi vagyok. Sohasem jártam Etiópiában/' így vezette meg az ügynöksé­ get egy dörzsölt tizenéves. A CIA egyedi „tervezési folyamata" kis híján véget vetett Gary Hart és William Cohen

J E G Y Z E T E K • 663

szenátor karrierjének (utóbbi később védelmi miniszter lett). A két férfi ugyanis csak­ nem életét vesztette egy tényfeltáró misszió során Nicaraguában, amikor a CIA egyik repülőgépe, miután ledobott két 250 kilós bombát, landolás közben beleütközött a managuai nemzetközi repülőtér VIP-várójába, „Ez a baleset nagyon negatív vélemény megformálására késztette a két szenátort a CIA titkos műveleteinek minőségét ille­ tően'1- mondta Quainton nagykövet. Zl A CIA nem tudta volna megnyerni ezt a háborút, akár jóváhagyását adja a Kongresszus, akár nem. „Soha nem volt meg a lehetőségünk arra, hogy megteremtsük azt a félkato­ nai erőt, amelyre Nicaraguában szükségünk lett volna az eredményes hadviseléshez mondta John McMahon. - Az ügynökség nem volt felkészülve arra - elsősorban sze­ mélyi állományát tekintve -, hogy megvívjon egy háborút, vagy egy háború megvívásá­ ra másokat kiképezzen/' (McMahon interjúja a szerzővel.) 22 Duane R. Clarridge és Digby Diehl: A Spy fór All Seasons: My Life in the CIA. New York, Scnbner, 1997, 303-318. 23 A Szenátus 95 : 0 arányban hagyta jóvá Casey kinevezését, és 1981 végén a Kong­ resszus dollárszázmilliókat ajánlott meg számára újonnan létesített pénzalapok for­ májában. „Az egész világot átfogó titkos képességekkel szerettek volna minket felru­ házni, hogy hírszerzési adatokkal és előrejelzéssel szolgálhassunk mások szándékai­ ról - mondta McMahon. - Azt akarták, hogy jó titkos operatív műveleti infrastruktú­ ránk legyen. Mármost a jó titkos műveletben az az igazán szép, hogy az, akit beszer­ veztél, hogy információval lásson el arról, mivel foglalatoskodik éppen a kormánya, gyakran maga is befolyásos személy - és a titkos akció eszközeként használhatod fel. Ha mondjuk ő a külügyminiszter, akkor finoman befolyásolni tudod az illető országot, hogy álljon melléd egy-egy ENSZ-szavazáskor, vagy ejtsen néhány jó szót az Egyesült Államokról. így a titkos akciós képességeink kezdtek nagyon jól megtérülni.” (McMahon interjúja a szerzővel.) 24 Cates: From the Shadows, 213. 25 Barry Goldwater arizonai szenátor, aki 1964-ben a Republikánus Párt színeiben siker­ telenül pályázott az elnökségre, 1981 és 1984 között a Szenátus titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának elnöke volt. Casey olyan szűkmarkúan mérte a tényeket és az igazságot, hogy Goldwater kísérőket rendelt ki mellé a Külügyminisztériumból, azzal a feladattal, hogy a tanúkihallgatás során jobbról-balról mellette ülve, „a tények őrei­ ként'' erősen füleljenek. A kísérők egyike, Dennls Kux későbbi nagykövet hallotta meg Casey ominózus megjegyzését abból a teremből távozóban, ahol a meghallgatás folyt. (Kux órai history, FAOH) 26 Fierstestimony, Joínt Hearings, Iran-ContraInvestigation, Washington, D.C., 1988. (Fiers tanúvallomása az Irán-konfra ügyben a Kongresszus két házának egyesített bizottsága előtti meghallgatáson.) 27 Inman interjúja in: Stansfield Turnén Bum Before Reading: Presidents, CIA Directors, and Secret Intelligence. New York, Hyperion, 2005, 196-201. 28 1984-ben, amikor a Kongresszus beszüntette a pénzek folyósítását a kontrák támogatá­ sára, átmeneti szünel állt be a háborúskodásban, és választásokat tartottak, A CIA id. Arturo Cruzt, Nicaragua korábbi amerikai nagykövetét, a sandinisták politikai ellenzé­ kének legitim vezetőjét támogatta pénzzel és propagandával, de a sandinisták vezető­ je, Dániel Ortega, végül 2 : 1 arányban győzött. E könyv írása közben Ortegát újravá­ lasztották a nyugati félteke továbbra is egyik legszegényebb és legelmaradottabb or­ szágában. „A háború szükségtelen, embertelen és oktalan volt - mondta Cruz, miután Reagan és Casey már elhunyt. - Azt kell mondanom, hogy mindannyian követünk el óriási hibákat.” 29 Kux órai history, FAOH. 50 Norland órai history, FAOH. 31 „Kívánatosnak tartjuk, hogy a csádi polgárháborúban a szemben álló felek közötti har­ cok békés megegyezéssel záruljanak” - fogalmazott a Külügyminisztérium 1981. no­

664 • J E G Y Z E T E K

vember 17-ei keltezésű kommünikéje, Nem volt könnyű megérteni, miképpen járul hozzá a célkitűzés teljesüléséhez az, ha a CfA Aliig fel fegyverei az egyik hadban álló felet. Forrás: Libyan Threat to Sudan. Department of State, a titkosítás alól feloldva 2002, július 30-án. ” Blakemore órai history, FAÜH. 33 Richard Bogosian órai history. FAOH, Bogosian, az USA szudáni nagykövete az 1991-es öbölháború idején, fültanúja volt Baker aggályos kérdésfelvetésének. A felelet, aho­ gyan James K. Bishop, a Külügyminisztérium katonai és hírszerzési ügyekért felelős főlisztviselője megfogalmazta, abban keresendő, hogy Habré „az ellenségünk ellensé­ ge. [..,] Csak később szereztünk tudomást a múltjáról a maga teljes egészében." (Baker órai history, FAOH.) Baker így folytatta: „Hírszerzésünk Afrika olyan részeiről, ame­ lyek elsődleges fontosságúak voltak számunkra, nem volt jó. Az emberi hírforrásoktól származó információszerzés különösképpen rossz volt egész Afrikában. A hírszerző eszközöket mindenekelőtt a »legfőbb ellensége a szovjetek ellen alkalmaztuk megkér­ dőjelezhető nemzeti érdekből űzött macska-egér játékban, hogy ki kit tud a saját olda­ lára állítani a másikat megelőzve.1* w Akadt azért néhány amerikai - de csak nagyon kevés aki előre látta a szovjet invá­ ziót. „Emlékszem, hogy már 1979 augusztusában jelentéseket küldtem Brzezinskinek, amelyekben megírtam, hogy az Afganisztánban tartózkodó szovjet katonai tanácsadók nagy száma előrevetíti valamilyen nagyobb szabású katonai beavatkozás árnyékát mondta William Odom, a Fehér Ház akkori vezető katonai tanácsadója a szerzőnek adott interjújában. (Odom később, Reagan idejében háromcsillagos tábornokként a Nemzetbiztonsági Ügynökséget vezette.) - Persze ami a pontos időzítést és a konkrét napot illeti, hogy mikor következik be, az már más kérdés. Kétségkívül meglepetés­ ként érte a világot és sokakat a Cártér-adminisztrációban/' Afganisztán szovjet invázi­ ója 1979 karácsonyának hetében kezdődött, amiről a C1A szinte semmi előrejelzéssel nem szolgált az Egyesült Államok elnökének. Az Iránban csapdába esett amerikaiak kiszabadítása ügyében tehetetlenségre kárhoztatott Cártér jóváhagyott egy tervet a bru­ tális szovjet invázió ellen harcoló afgánok megsegítésére. 1980 januárjában utasította a ClA-t, hogy az Amerika szövetségeseinek titkos raktáraiban tárolt, a szovjet blokk elle­ ni háború esetére felhalmozott fegyvereket küldje Afganisztánba. A pakisztáni titkosszolgálat azután majd továbbítja a szállítmányokat az afgán felkelők vezetőinek. „Két nappal Afganisztán szovjet inváziója után átnyújtottam az Elnöknek egy feljegyzési, amely, ha jól emlékszem, a következő szavakkal kezdődött: »Most itt az alkalom, hogy a Szovjetunió megkapja a maga Vietnamján - mondta Brzezinski a szerzőnek adott interjújában. - És azzal az okfejtéssel folytatódott, hogy ez az agresszió az egész régió stabilitását fenyegeti, beleértve potenciálisan a mi helyzetünket még a Perzsa-öbölben is, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy a szovjetek belesüppcdjcnek a háború ingoványába azzal, hogy segítjük a mudzsah ed meket. És az Elnök egyetértett ezzel. A támogatásra csendes koalíció jött létre, amelyben benne voltunk mi, a pakisz­ tániak, a szaüdiak, a kínaiak, az egyiptomiak és a britek. Ennek célja lényegében össz­ hangban volt az FJnöknek szóló feljegyzés első szavaival." Howard Hart fent idézett szavai abból a beszédéből valók, amelyet a AííJJer Center of Public Affairsben tartott a virginiai állami egyetemen 2005. szeptember 7-én. 35 McMahon interjúja a szerzővel. 36 Uo. 37 Cates: Fwm the Shadows, 258. Mi is történik valójában Moszkvában? Casey szeretett volna információt szállítani a Fehér Háznak a Politbüróban folyó játszmákról, a szovjet nemzeti kisebbségekről és a másként gondolkodókról, a szovjet emberek mindennapi léttel folytatott küzdelméről a gonosz birodalmában. De amikor a CIA nem tudta eze­ ket az információkat kémkedés útján beszerezni, kénytelen volt a prekoncepcióira ha­ gyatkozni. 1981 és 1984 között Warren Zimmermann volt a moszkvai amerikai követ­ ség misszióvezető-helyettese, de ebben a négy évben Casey és a CIA nem vette komo-

J E G Y Z E T E K • 665

lyan és félredobta kendőzetlen jelentéseit egy összeomlóban lévő szovjet birodalom­ ról. Amikor állomáshelyére megérkezett, emlékezett vissza Zimmermann, Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár „szellemileg, testileg már teljesen leépült, a beszéde kásás, összefüggéstelen, folyton elaludt, folyton berúgott". Amikor Brezsnyev meghalt, az országot rövid ideig Andropov, a szovjet titkosszolgálat főnöke vezette, aki ugyancsak a halálán volt már, majd jött Konsztantyin Csernyenko, egy újabb vezető a halál kapu­ jában. A Polítbüro, a legfőbb döntéshozó gépezet Moszkvában „totálisan bénult, tehe­ tetlen politikai apparátus” volt. amelyet „egy rakás hetvenes-nyolcvanas éveiben járó vénember vezetett, akik közül jó néhányan életükben nem jártak a Szovjetunió hatá­ rain kívül - folytatta Zimmermann. - Az Egyesült Államokról alkotott képük abszolúte sztereotip volt, és azon alapult, amit a borzadályos újságjaikban és folyóirataikban ol­ vastak, Csak kezdetleges, elemi szintű ismereteik voltak az Egyesült Államokról.” (Nem mintha az amerikaiak elképzelése arról, hogy mi megy végbe a Szovjetunióban, ennél sokkal különb lett volna.) Elaggott generálisok és a kommunista párt régi gárdájának korrupt apparatcsikjai totyorogtak a Kremlben, végnapjaikat tengetve, a szovjet gazda­ ság rogyadozott a világszínvonalú hadsereg költségeinek súlya alatt, a termény ott ro­ hadt meg a földeken, mert nem volt mit tölteni a teherautók üzemanyagtartályaiba, hogy a gazdaságokból a piacokra szállítsák az árut - és ezekből a lényekből csak na­ gyon kevés jutott el a CIA kollektív tudatáig. Ugyanígy, az ügynökség nem volt képes helyesen kiszámítani az elrettentés egyenlegét sem, A Fehér Háznak megküldött tit­ kosszolgálati országértékelő jelentések szovjet stratégiai haderőről szóló fejezete 1974 és 1986 közölt mindannyiszor eltúlozta annak ütemét, ahogyan Moszkva nukleáris csapásmérő erejét modernizálta. Az 1982-83-as éveken végighúzódó „láthatatlan" (azaz addig nyíltan nem hangozta­ tott) atomháborús válság csúcspontja akkor következett be, amikor Reagan bejelentet­ te, hogy az Egyesült Államok megkezdi egy világűrbe telepítendő rakétaelhárító rend­ szer kiépítését (ez volt a „csillagháborús terv"), amellyel a szovjet atomrakétákat még a levegőben meg lehet semmisíteni, mielőtt elérnék az Egyesült Államok légterét. Ame­ rika nem rendelkezett - és most, negyedszázaddal később sem rendelkezik - az elnök által elképzelt technológiával. A Reagan-adminisztráció kellőképpen felnagyította a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés (Strategic Defense Initiative, SDI) nevű víziót egy lehengerlő propagandakampánnyal, hogy elhitesse a szovjetekkel: a „csillagháború” valós tudományos eredményeken nyugszik, és hogy kicsorbítsa a programmal szemben a világban kibontakozó kritika élét. Az információtechnológiai hadviselés rémké­ pe a hideglelést hozta a szovjetekre. „Őszintén megrémültek - mondta Zimmermann. - Azt feltételezték, eléggé furcsa és naiv módon, hogy ki tudjuk építeni (a rendszert). Ahogyan később kiderült, meghamisítottuk a kísérleti eredményeket, ők pedig eltiltték." Válaszul a szovjetek is hamis színben tüntették fel a saját erejüket - politikai célú hazugságokkal a saját népük számára, és a Politbüro harcias nyilatkozataival kifelé - a CIA pedig elhitte. (Zimmermann órai history, FAOH.) Az ügynökség rálátását a szovjet nukleáris fegyverzetre és katonai célú kutatásokra jelentősen feljavította az a művelet, amelyet Jim Olson, a CIA kémelhárító osztályának későbbi igazgatója hajtott végre. Ahogyan elmesélte, a Carter-adminisztráció idején az új típusú Keyhole felderítő műholdak remek felvételeket készítve figyelemmel kísér­ lek, amint a szovjetek Moszkva közelében egy országút mentén árkot ásnak, majd telekommunikációs kábeleket fektetnek bele. A titkos kábelek egy Moszkva melletti nukleáris fegyverkutató és -fejlesztő központba vezettek. Az alagút nyomvonalát búvólyukak fedelei jelezték, Olson egy alapos tréningen kiképeztette magát arra, hogyan kell imitálni föld alatti szerelőmunkák elvégzését, Moszkvába utazott, lerázta KGB-s megfigyelőit, beöltözött szerelőnek, bemászott egy búvónyíláson, és lehallgatót telepí­ tett a föld alatti vezetékre. A poloska csaknem öt éven át működött zavartalanul, az­ után a szalagok már nem rögzítettek több jelet. James M, Olson: Fair Play: The Morál Dilemmán of Spying, Washington, D.C., Potomac, 2006, 9-11.

666 • J E G Y Z E T E K

M Gus W. Weiss: The Farewell Dossier. Studies in Intelligence, VoL 39, No. 5, 1996, Cl A/ CSI. Weiss volt a Nemzetbiztonsági Tanács azon tagja, aki a támadási terv kulcsfontos­ ságú elemeit kidolgozta. Richard Allén, Miller Center of Public Aífairs, University of Virginia, Rónáid Reagan Órai Hislory Project, May 28, 2002,

H ar mi nc kil en ced ik fejezet 1 Quainton órai history, FAOH, 2 A hidegháború után bizonyítékok merültek fel arra, hogy a szovjetek közvetlen támo­ gatásban részesítették Vádi Fladdadot, az 1978-ban elhalálozott renegát palesztin ter­ roristát. Haig vádjai azonban végül nem nyertek bizonyítást, 3 1973. március 2-án, azon a napon, amikor Bili Colby átvette a C1A operatív műveleti részlegének vezetéséi a PFSZ elrabolta a szudáni amerikai nagykövetet és első beosz­ tottját. A szervezet hat hónappal korábban azzal robbant be az amerikai köztudatba, hogy a müncheni olimpián meggyilkolt tizenegy izraeli sportolót. Az amerikaiakat a szaúdi nagykövetség fogadásán ejtették foglyul Kartúinban, Szudán fővárosában. A támadás a szudáni kormányfő ellen szervezett puccsal volt összefüggésben, akinek a CIA-val való fizetett kapcsolatára nem sokkal korábban derült fény. „A miniszterelnök fizetett ügynökünkké tételével kihívtuk magunk ellen a sorsot, és teljesen fölösleges is volt - vélekedett Róbert Oakley, a Külügyminisztérium terrorellenes koordinátora Rea­ gan idejében, - Azzal, hogy a CIA fizetett ügynökévé tettük, politikailag korrumpáltuk, és emiatt rendkívül sebezhetővé vált” A kartúmi emberrablók azt követelték, hogy az Egyesült Államok bocsássa szabadon Bobby Kennedy elítélt gyilkosát, a palesztin Sirhan Sirhant. Az emberrablás napján egy riporteri kérdésre kapásból válaszoló Nixon elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó terroristákkal tárgyalni. Jasszer Arafat utasítására a palesztinok erre hidegvérrel megölték a két amerikai diplomatát. A CIA nem tett válaszlépéseket, mert az USA kormányának nem volt ilyen helyze­ tekre kidolgozott politikája, amely irányt szabhatott volna a cselekvésnek. A PFSZ már kilenc éve ott volt a térségben, amihez az anyagi hátteret főképpen Szaúd-Arábia és a kuvaiti emírek biztosították. A CIA és az egész amerikai kormányzat még a hideghábo­ rú után is ragaszkodott álláspontjához, hogy államilag támogatott terrorizmusról van szó. Ez a nézet húsz évvel később nagyban megnehezítette az amerikaiak számára, hogy megértsék, miképpen jelenhetett meg a színen egy Oszama Bin Laden nevű, Szu­ dánban élő szaúdi milliomos, önjelölt arab herceg, a nem államilag támogatott, hanem államokat támogató terrorista. Az 1973-as jóm kippuri háborúi követően a közel-keleti békefolyamat kezdeti lépé­ sei új és mindeddig ismeretlen területre vezették a CIA-t. Ver non Walters, a központi hírszerzés igazgatóhelyettese titokban Marokkóba repült, hogy találkozzon Ali Hasszán Szalamehhel. A megbeszélést Jasszer Arafat kezdeményezte, aki ezzel a gesztussal azt kívánta üzenni, hogy a továbbiakban ne földönfutó terroristának, hanem egy nemzet legitim vezetőjének tekintsék. Célja a független palesztin állam létrehozása volt, amely­ nek ő lenne a feje. Kinyilvánította a PFSZ tárgyalási szándékát a Nyugati Partról [a Jordán folyó nyugati partjáról - a font.) a jóm kippuri háború után előállt helyzetben, és megpróbálta a palesztin törekvéseknek hangot adó mérsékelt vezetőként feltüntetni magát. Walters a következőképpen emlékezett erre a misszióra: „Kissinger így szólt: »Nem küldhetek oda senki mást, mivel tárgyalás lesz, és az amerikai zsidó közösség leszedné a fejem emiatt. De maga titkosszolgálati kapcsolata Erre így válaszoltam: »Kissingei doktor, én a CIA igazgatóhelyettese vagyok. Valószínűleg a hatodik vagy a hetedik a halállístájukon.« Erre így válaszolt: »Én meg az első. Ezért kell magának mennie.«’? A találkozó gyümölcsözőnek bizonyult: a CJA magas szintű kommuniká­ ciós csatornát nyitott meg a PFSZ-szel. Miután Szalameh Marokkóból visszatért liba­ noni bázisára, és kapcsolatba lépett a CIA bejrúti állomásával, a PFSZ titkosszolgálaiá-

J E G Y 2 E T E K • 667

nak főnökeként rendszeres találkozókat bonyolított le Bob Araes Cl A-igazgatóval. (Walters órai history, FAOH.) Nem mindenki hitt azonban a CIA Bejrutban beszerzett információinak, „A saját pocsék jelentéseiknek voltak a rabjai” - mondta Talcott Seelye nagykövet, aki az után érkezett Libanonba, hogy elődjét, Francis Meloyt megbízólevelének átadása közben, 1976-ban megölték. A Szalameh-féle hírcsatorna öt éven át működött, egészen 1978-ig, amikor Szalamehet az izraeli titkosszolgálat likvidálta. A kapcsolat mérföldkövet je­ lentett abban, hogy a CIA megértse az arab világban eluralkodott gyűlölet gyökereit, röpke bepillantást engedett abba, kik is a palesztinok, és mit akarnak, valamint párat­ lan és kiemelkedő sikerként fémjelezte azt az időszakot, amikor Bili Colby volt a köz­ ponti hírszerzés igazgatója. Seelye órai history, FAOH, valamint Colby interjúja a szer­ zővel. 4 A szerzővel készült egyik interjújában Bob Gates „kivételes tehetségként’' jellemezte Amest. „Mindig is úgy tartottam, hogy az ügynökségnél töltött egész életem legna­ gyobb beszervezése Bob Ames átcsábítása volt az operatív műveleti részlegtől, hogy a CIA Közel-Kelettel foglalkozó elemzőhivatalának igazgatója legyen. És a sors iróniája, hogy az ügynökségnél eltöltött hosszú évek után, amelyek során veszélyes missziók­ ban vett részt a Közel-Keleten, életét kockáztatva az első vonalban, az elemzőhivatal főnökeként tett épp látogatást a bejrúti követségen, amikor megölték. Tehát nekem dolgozott, amikor megölték, és nem az operatív műveleti részlegnek. Gyakran gondo­ lok arra, hogy ha Bob Amcs élt volna akkor, az Egyesült Államok talán nem avatkozik be Libanonban, és a történelem folyása esetleg más irányt vett volna ott.” 5 Timothy Naftali: Blind Spot: The Secret History' of American Counierterrorism. New York, Basic, 2005, 85. * Dillon órai history, FAOH. 7 Susan M. Morgan: Beírut Diary. Stadies inIntelligmce, Summer 1983, CIA/CSI. Morgan közelmúltban nyilvánosságra hozott, első kézből származó beszámolója egyértelműen ellentmond a bejrúti amerikai nagykövetség felrobbantásával foglalkozó több publi­ kált verziónak, elsősorban Bob Baer CIA-munkatárs dolgozatának, aki azt írja, hogy Ames leszakított kezét több száz méterre a merénylet helyszínétől, a bejrúti kikötőben találták meg. * Lewis órai history, FAOH. 9 Clarridge interjúja a CNN hidegháborúval foglalkozó sorozata számára, 1998. A Nem­ zetbiztonsági Levéltárban őrzött átírás online hozzáférése: http://www2.gwu.edu/ ~nsarchiv/coldwar/interviews/episodel8/clar ridgel.html. 10 Gillespie órai history, FAOH.

Negyvenedik fejezet 1 Wells interjúja a szerzővel. 2 O’Neill órai history, FAOH. 3 Korn interjúja a szerzővel és órai history, FAOH. 4 Oakley órai history, FAOH, 5 Róbert M. Gates: From the Shadows: The Ultimate Insider’s Story ofFive Presidents and How They Won the Cold War. New York, Simon and Schuster, 1996, 397. 6 McMahon interjúja a szerzővel, 7 Clarridge interjúja a CNN hidegháborúval foglalkozó sorozata számára, 1998. A Nem­ zetbiztonsági Levéltárban őrzött átírás online hozzáférése: http://www2.gwu.edu/ ~nsarchiv/coldwar/inlerviews/episodel8/clarridRel.html. A néhai Dániel Patrick Moynihan szenátor, aki a kérdéses időben a titkosszolgálato­ kat felügyelő bizottság rangidős demokrata párti tagja volt, a szerzőnek adott interjújá­ ban idézte a ClA-tisztviselők Goldwater szenátorra vonatkozó becsmérlő megjegyzé­ sét. 1984-ben a Kongresszus megszüntette ugyan a kontrák anyagi támogatását, de

668 • J E G Y Z E T E K

jóváhagyta, hogy a CIA több mint kétmillió dollárt költsön El Salvadorban egy titkos misszióra, amelynek kettős célja volt: a kereszténydemokrata Jósé Napóleon Duarte elnökké választásának biztosítása, és a vele szemben induló Roberto d’Aubuisson halálosztag vezér esélyeinek minimalizálása. 8 Gates: From the Shadows, 315,

Negyvenegyedik fejezet 1 Rónáid Reagan: An American Life. New York, Simon and Schuster, 1990, 501-502. Ha másképp nincs jelölve, ebben a fejezetben az Irán-fcontra üggyel kapcsolatos tények, számadatok és idézetek forrásai az egyesített kongresszusi bizottság jegyzőkönyvei és a fiaskót kivizsgáló független igazságügyi szakértőkből álló bizottság összefoglaló je­ lentése. 1 McMahon interjúja a szerzővel. 3 Kelly órai history, FAOH, 4 Wilcox órai history, FAOH. s A CIA interjúja Joseph Fernandezzel a CIA főrevizorának irodájában, 1987. január 24. 6 Oakley órai history, FAOH, 7 Sofaer órai history in: Deborah Hart Strober - Gemid S. Strober: Reagan: The Mán and His Presidency. Boston, Houghton Mifflin, 1998, 500. 8 James McCullough: Personal Reflections on Bili Casey's I,ast Month at CIA, Studies in Inteiligence, Summer 1995, commentary by Dávid Gries (Dávid Gries kommentárjá­ val), C1A/CSI. 4 Casey meglepő kijelentéseit idézi Douglas F. Garthoff in: Directors of Central Inteiligence as Leaders of the U.S, Inteiligence Community, 1946-2005. 2006, CIA/CS1. Ezek a sza­ vak is megerősítik a nagyszámú közvetett bizonyíték által alátámasztott feltételezést, hogy az agydaganat váltotta ki Casey különben megmagyarázhatatlan viselkedését, amely a központi hírszerzés igazgatójaként eltöltött utolsó tizennyolc hónapját jelle­ mezte. A realitásoktól való elrugaszkodásának egyik jellemző példája volt kacérkodása a Renamóval, a mozambiki Nemzeti Ellenállási Mozgalommal. A feketékből álló geril­ lahadsereget a dél-afrikai és rhodesiai fehér fajvédők hozták létre, és a legelvetemül­ tebb rebellis alakulat hírében állt a régióban. A dél-afrikai titkosszolgálat, a BOSS által kiképzett, fel fegyverzett és finanszírozott Renamo módszerei közé tartozott a „füllevá­ gás, emlőkivágás, a végtagok ki tépése és az általános csonkítás - mondta ifj. Chas W. Freeman, aki az afrikai ügyek felügyeletét látta el Reagan elnök idejében. - Az efféle csonkítások mindennapos gyakorlattá váltak, és csaknem félmillió ember pusztult el.” A Renamo „a kambodzsai vörös khmerekre emlékeztetett a könyörtelen és mérhetet­ len terror alkalmazásában” - jelentette ki James Bishop, az afrikai politikai és katonai ügyekért felelős külügyminisztéríumi főtisztviselő. Casey közölte Reagan elnökkel, hogy a Renamo - mint szabadságharcos szervezet a kommunizmus ellen viselt világméretű háborúban - megérdemli a CIA támogatását. Taktikájának része volt „a hírszerzési adatok meghamisítása, hogy felnagyítsa a Renamo jelentőségét" - mondta Freeman nagykövet. Miután a felkelők közvetlen támogatását a kongresszusi tilalom nem tette lehetővé, más úton-módon akarta elérni a célját. 1986ban, tíz éven át tartó moratórium után, a Kongresszus megfogadta Casey szavát, és felújította a titkos katonai segítségnyújtást a CIA favorizálta seregeknek Angolában, engedélyezve Stinger rakéták, páncéltörő fegyverek és tonnányi automata lőfegyver oda küldését. Az ügynökség hol ezt, hol azt a küzdőfelet támogatta harminc éven át. Az angolai program újjáélesztése lehetővé tette egy fegyverszállítási csatorna megnyitá­ sát, amely az ügynökségtől kiindulva Dél-Afrikán haladt keresztül, és az apartheid re­ zsim támogatásától függött. A régióban szolgáló legbefolyásosabb amerikai diploma­ ták gyanúja szerint Casey a halált hozó segítségnyújtás egy titkos csatornáját is meg­ nyitotta a Renamo renegátjainak számára. Freeman nagykövet szerint „Casey, aki haj­

J E G Y Z E T E K • 669

10 11 12

13 14

lamos volt saját külpolitikát csinálni, bizonyos szinten tagadhatatlanul kapcsolatba került a Renamóval, szembemenve az adminisztráció deklarált politikájával”. „Casey nekilátott, hogy tönkretegye a diplomáciánkat” Afrika déli felében, „és csak­ nem sikerült is neki1*- mondta ifj. Frank G. Wisner. FAOH-interjúk. McCullough: Personal Reflections. Uo. Róbert M. Gates: From the Shadows: The Ultimate Story of Five Presidents and How They Won the Cold War. New York, Simon and Schuster, 1996, 414. Gatesnek meg kel­ lett jelennie a Capitoliumon a jelölésével kapcsolatos meghallgatáson. Egy fotóriporter megkérdezte tőle: „Hogy tetszik eddig a munka?”, amire Gates egy country-western sláger szókimondó címével válaszolt: „Take Thi$ Job and Shove It" (kb. „Fogd ezt a munkát, és dobd ki a francba”). Egy bekapcsolt mikrofon vette a szavait, igy mindenki felidézhette a dal következő sorát; „I aín't working here no more.” („Nem dolgozom itt tovább.1') Webster interjúja a szerzővel. Gates interjúja a szerzővel

Negyvenkettedik fejezet ! Webster interjúja a szerzővel 2 Thompson interjúja a szerzővel. 3 Duane R. Clarridge with Digby Diehl: A Spy fór All Seasons: My Life in the CÍA. New York, Scribner, 1997, 371. 4 Webster interjúja a szerzővel. 5 Uo. 6 Clarridge: A Spy fór All Seasons, 381-386. 7 Politburo mínutes (a Központi bizottság ülésének jegyzőkönyve), September 28, 1986, Cold War International History Project, Woodrow Wilson Center, * Webster interjúja a szerzővel. 9 Nehéz eltúlozni, milyen lesújtó lehetett szembesülni azzal, hogy Castro titkosszolgála­ ta húsz hosszú éven át mennyire túljárt a Cl A eszén. Aspillaga 1987-es átpártolása távolról sem volt az utolsó eset. 2001. szeptember 21-én az FBI letartóztatta Ana Bélén Monlest, a Védelmi Hírszerző Ügynökség (Defense Intelligence Agency) vezető kubai elemzőjét, aki hat hónappal később beismerte, hogy 1985 óta Kubának kémkedett. A kubai hírszerzés Amerika oldalára átállt, egykori tagjai szerint a disznó-öbölbeli invá­ zió óta a kubai titkosszolgálat (Direccion General de Inteligencia, DG1) kémeinek szá­ zai élnek és tevékenykednek az Egyesült Államokban diplomataként, taxisofőrként, fegyvercsempészként, kábítószer-terjesztőként és információk szállítóiként. A Raul Castro védelmi miniszter (Fidel öccse) alá rendelt kubai titkosszolgálatnak figyelemre méltó eredményességgel sikerült beszivárognia a kubai menekültszervezetekbc és az amerikai kormányhivatalokba. Vegyük például Jósé Rafael Fernández 13renes esetét, aki egy kubai kereskedelmi hajóról disszidált 1988-ban. Az amerikai titkosszolgálatok­ kal karöltve a kubai emigránsok Brenes segítségével létrehozták a TV Marti nevű, az USA kormánya által finanszírozott csatornát, amely Castro-ellenes információt és pro­ pagandát sugárzott Kubába 1988-tól 1991-ig- A szigetországban az első pillanattól kezdve zavarták a TV Marti adásait - a Fernández Brenes által megadott koordinátáknak kö­ szönhetően. Azután ott volt Francisco Avila Azcuy, aki az egyik legradikálisabb Castroellenes kubai menekültszervezet, az Alpha 66 számára irányított műveleteket, ame­ lyekről titokban az FBI-nak és a kubai titkosszolgálatnak is jelentett. 1981-ben rajta­ ütésszerű támadást szervezett Kuba ellen, és gondja volt rá, hogy a2 FBI és a DGI egy­ aránt tudomást szerezzen róla. Az Ő információi alapján ítélték el az Alpha 66 hét tagját a semlegességi törvény (Neutmlity Act) megsértéséért, mert az USA területéről

670 • JEGYZETEK kiinduló támadást terveztek egy külföldi ország elten. Tim Weiner: Castro's Moles Dig Deep, Nőt Just intő Exiles. The New York Times, March 1, 1996, 10 Lilley interjúja a szerzővel. 11 Tóm Twetten interjúja a szerzővel. A művelet legjobb összefoglaló leírását lásd Timothy Naftali: Blind Spot: The Secret History of American Counterterrorism. New York, Basic, 2005, 196-198. 12 John H. Kelly órai history, FAOH. Kelly 1989 júniusában lett a közel-keleti ügyekért felelős államtitkár. 13 Egy 1987. május 1-jével keltezett, Reagan elnökhöz intézett levelében Són Sann, a Khmer Népi Nemzeti Felszabadítás! Frontnak, a ClA-támogatás kiszemelt haszonélvezőjének az elnöke óvott az „USA-vietnami kapcsolatok javulásától", és óva intette Reagant a „mérséklettől Délkelet-Ázsia legfőbb szovjet helytartója” irányában. Són Sann levelét és Powell memorandumát, amelyben óvatosságra inti Reagant a vörös khmerekkel szem­ ben, egyaránt 1999. május 28-án oldották fel a titkosítás alól. Howard Hart hozzászólása, Miller Center of Public Affairs, University of Virginia, September 7, 2005. 15 Twetten interjúja a szerzővel. 16 Oakley órai history, FAOH. 17 Uo. Uo,

Negy ven har ma dik fejezet J Davis órai. history, FAOH. 2 Pastorino órai history, FAOH. 3 Dachi órai history, FAOH. 4 A United States kontra Manuel Noriega tárgyaláson elhangzottak átírása. 5 Wilcox órai history, FAOH. 6 Giraldi interjúja, Balkananalysis.com, 2006. július 30. A szerző 1994-ben és 1995-ben interjúvolta meg Giraldit. Eltekintve attól az emberi tragédiától, amelyet az ügynökök halála jelentett, a CIA Iránnal kapcsolatos jelentései és elemzései a szóban forgó idő­ szakban következetesen tévesek voltak. 1987 nyarán, az iráni-iraki háború végső agó­ niája idején Irán a Perzsa öbölben hajózó kuvaiti tankereket zaklatta, emiatt azok ame­ rikai lobogó alatt és hadihajók védelmében közlekedtek. A CIA kiértékelte az öbölbeli helyzetet, és nyomatékosan javasolta a zászlós művelet befejezését. Az ügy eljutott Frank Carlucci nemzetbiztonsági tanácsadóig, aki korábban a központi hírszerzés igazgatóhelyettese volt. „Az ügynökség jelentésének lényege az volt, hogy semmilyen katonai konfrontáció nem célszerű Iránnal. Az irániak provokáltak minket, és huszon­ négy óra leforgása alatt elsüllyesztettük a flottájuk felét. Erre visszavonultak, és a meg­ maradt hajóikat a kikötőkbe menekítették, így zavartalanul közlekedhettünk az öböl­ ben. A CIA tehát tévedett” - mondta Carlucci. Carlucci órai history, FAOH. 7 Ríchard L. Russell: ClAs Strategic Intelligence in Iraq. Political Science Qnarterly, Summer 2002, Russell tizenhét éven át a CIA katonapolitikai elemzője volt. * Charles Allén hozzászólása: Intelligence: Cult, Craft, or Business? Program on Information Resources Policy, Haivard University, April 6. 2000. 9 Telefonmegbeszélés Husszein Jordániái királlyal, 1990. július 31., GHWBL. ]° James A. Baker III with Thomas M. DeFrank: The Poíitics of Diplomacy: Revolution, Warand Peacey 1989-1992. New York, Futnám, 1995, 7. 11 Freeman órai history, FAOH. 1991. január 10-én a CIA figyelmeztette a Fehér Házat és a Pentagont, hogy „Szaddám Húszéin csaknem bizonyosan nagyszabású terrorhadjára­ tot indít nyugati - mindenekelőtt amerikai - érdekeltségek ellen. Sorozatos, összehan­ golt támadások valószínűsíthetők számos földrajzi régióban - lehetséges, hogy az Egye­ sült Államokban is - abból a célból, hogy a világ figyelmének homlokterébe kerüljön,

J E G Y Z E T E K * 671

és kiterjedt pánikot keltsen.” Arról sohasem került elő bizonyíték, hogy iraki titkos­ szolgálati sejtek behatoltak volna az Egyesült Államokba, ellenben a Cl A és az FBI valóban a nyomára akadt iraki katonatisztek legalább három szervezkedő csoportjá­ nak a Közel-Keleten és Ázsiában, és el is fogta őket közvetlenül az Irak elleni amerikai támadást megelőző napokban, C1A: Terrorism Review. January 10, 1991, C1A/F01A. 12 Clarke-interjú, Frontline, The Dark Sídé, January 23, 2006, a szerkesztett átirat online hozzáférése: http://w w w .pbs.O rg/w gbh/pages/frontline/darksid e /interview s/ clarke.html. 13 Uo. M Róbert M. Gates: Erőm the Shadows: The Ultimate Insider’s Story of Fíve Presidents and How They Won the Cold War. New York, Simon and Schuster, 1996, 449, A Gates által Bush elnöksége alatt felügyelt Nemzetbiztonsági Tanács tele volt olyan szakértőkkel, akik megvetették és lenézték az elemzők munkáját - azokét, akiket korábban, CIAigazgatóként éppen Gates vezetett, 1989-ben és 1990-ben Róbert D. Blackwell nagykö­ vet foglalkozott az NSC-ben a szovjet és az európai ügyekkel, „Az ügynökség folytono­ san öklendezte ki magából elemző produktumait, amelyeket én sohasem olvastam el. Két év alatt egyetlen árva [titkosszolgálati ország] értékelést sem olvastam el. Egyet sem. És Gatest kivéve senkit sem tudok az NSC-ben említeni, aki elolvasta volna.” Blackwellt idézi: Jack Davis; A Policymaker’s Perspective on lntelligence Analysis. Studies in lntelligence, Vol. 38, No, 5, 1995, CIA/CS1. 15 NIE 11-3/8-88, Sovíet Forces and Capabilities fór Strategic Nuclear Conflict Through the Laté 1990s. December 1, 1988, C1A/C5I. (NIE = National lntelligence Estimáié, tit­ kosszolgálati országértékelés) 16 MacEachint idézi: Kirsten Lundberg: CIA and the Fali oí the Soviet Empire: The Politics of “Cetting It Right”. Case Study C16-94-1251.0, Harvard University, 1994, 30-31. (esettanulmány) 17 Palmer órai history, FAOH. 18 Crowe órai history, FAOH. 19 Walterst idézi: Dávid Fischer órai history, FAOH. 20 Ha valaha is volt olyan időt amikor a CIA számára alkalom nyílt arra, hogy alapos után­ járással kiderítse, miért is haltak meg azok a kémek, az 1990-ben és 1991-ben, a Szov­ jetunió összeomlása idején jött el. Erről Bob Gates a következőket mondta a szerző­ nek: „Amikor 1987-ben [először] jelöltek igazgatónak, egy alkalommal együtt ebédel­ tem Richard Helmsszel. És emlékszem, Helms megfenyegetett az ujjával az igazgatói ebédlőben - csak mi ketten voltunk ott, teljesen magunkban voltunk és azt mondta: Sose menj haza esténként anélkül, hogy el ne gondolkozz azon, hol a vakond" 1992ben, annak a rövid időszaknak az utolsó hónapjaiban, amelyet Bob Gates a központi hírszerzés igazgatói székében töltött, az ügy kezdeti megoldódni. 1994 februárjában letartóztatták Aldrich Amest. (Gates interjúja a szerzővel.) 21 Bearden interjúja a szerzővel. 22 Ciraldi interjúja a szerzővel. 23 Arnold Donahue: Perspectives on U.S. lntelligence. Program on Information Resources, Harvard University, April 1998. 24 Michael J. Süliek: As the USSR Collapsed: A CIA Officer in Lithuania. Studies in lntelligence, Vol. 50, No. 2, 2006, C1A/CSI, 25 Gates feljegyzését, valamint a CÍA-munkatársak előtt tett kijelentését idézi: Douglas F. Garthoff: Directors of Central lntelligence as Leaders of the U.S. lntelligence Community, 1946-2005. 2006, ClA/CSÍ, Garthoff 1972 és 1999 között dolgozott a CIA-ban, és éve­ ken át a szovjet ügyosztály elemzője volt. 26 Richard Kern The Evolution of the U.S. lntelligence System in the Post-Soviet Éra. Prog­ ram on Information Resources, Harvard University, Spring 1992. 27 MacEachint idézi: Róbert Steele: Priváté Enterprise lntelligence: Its Potential Contribution to National Security. Előadás a kanadai Ottawában rendezett konferen­

672 • J E G Y Z E T E K

cián a hírszerzési elemzésről és értékelésről, 1994, október 22-29. Steele a CIA vete­ ránja, a nyílt forrásokból származó információelemzés feltétlen híve. 2a Cates feljegyzését idézi: Garthoff: Dircctors of Central Intelligence.

Hatodik

rész

N e g y v e n n e g y e d ik fe j e z e t 1 Anthony Laké: From Containment to Enlargement. Johns Hopkins University School of Advanced International Studies, September 21, 1993. 2 Bili Clinton rendkívül szíves fogadtatásban részesítette a CIA embereit, akik referálni érkeztek hozzá Little Rockba. A repülőtér melletti Comfort Inn motelban szállásolta el őket, éjszakánként 38 és fél dolláros szobákban, és autói küldött értük, hogy elfuva­ rozza őket a kormányzói rezidenciára. De sohasem lehettek biztosak abban, hogy való­ jában mennyit értett meg ezekből a tájékoztatókból, John L. Helgerson: Getíircg toKnow the President: CM Briefings of Presidentíal Candidates, 19S2-1992, CIA/CS1. 3 Woolsey hozzászólása, Council on Foreign Relations, May 12, 2004; Woolsey interjúja a szerzővel. 4 Uo, s Twetten interjúja a szerzővel. 0 A pontos számadat továbbra is titkosítás alatt van, de „a Clinton-adminisztráció jelen­ tős számban igényelt titkos akciókra vonatkozó javaslatokat abból a célból, hogy kezel­ ni tudja azt az egyre aggasztóbb problémahalmazt, amellyel az 1990-es évek elején szembe kellett néznie, de végül mégis azt a következtetést volt kénytelen levonni, hogy a titkos műveletekkel az Egyesült Államok nem kerülheti el a nyílt katonai beavatko­ zást'1- fogalmazott John MacGaffin, aki Clinton idejében a CIA operatív műveleti rész­ legének második számú vezetője volt (és a szerző lakásszomszédja, miután otthagyta az ügynökséget). MacGaffin mellesleg sohasem szivárogtatott ki semmit. Lásd Spies, Counterspies, and Covert Action című dolgozatát in: Jennifer E. Sims - Burton Cerber (eds.): Tmnsforming US. Intelligence. Washington, D.C., Ceorgetown University Press, 2005, 79-95, 7 Wisner órai histoty, FAOH. B Crowe órai history, FAOH, Mielőtt az admirális átvette volna az elnök külföldi titkosszolgálatokkal foglalkozó tanácsadó testületének elnöki tisztét, el kellett magyaráznia Clintonnak, mi is ez a grémium: „Az adminisztráció hivatali idejének elején az Elnök és én eszmecserét folytattunk arról, hogy mit szeretnék csinálni. Azt mondtam: »PFIAB« [President's Foreign Intelligence Advisory Board], mire ő: »Mi az a PFIAB?« így hát el kellett magyaráznom neki, mi is az" - ídé2te fel a beszélgetést Crowe. * Az 1993. január 25-ei események rekonstrukciója a következő dokumentumokon alap­ szik: Nick Starrnak a CIA belső hírlevele számára írott jelentésén és a bírósági tárgya­ lás jegyzőkönyvein. A merénylőt, Mir Amal Kanszít négy és fél évvel később Pakisz­ tánban tartóztatták le, és adták ki az Egyesült Államoknak a CIA által Összehangolt és kétmillió dolláros vérdíjjal támogatott nyomozást követően. Bevallása szerint a gyil­ kosságokat bosszúból követte el a közel- és közép-keleti amerikai külpolitika miatt, Virginia állam bírósága halálbüntetéssel sújtotta, és méreginjekcióval kivégezték. ,D O'Neill órai history, FAOH. 11 Intelligence memorandum: Iraq: Baghdad AUempts to Assassínate Former President Bush. CIA Counterterrorist Center, July 12, 1993, CIA/FOÍA. 12 Tim Weiner: Attack Is Aimed at the Heart of Iraq's Spy Network. The New York Times, June 27, 1993. l} Woolsey hozzászólása, Restoration Weekend, Palm Beach, Florida, November 16,2002. M Tim Weiner wíth Steve Engelberg és Howard French: CIA Formed Haitian Unit Later Tied to Narcotics Trade. The New York Times, November 14, 1993, A CIA egyik haiti

J E G Y Z E T E K • 673

emberének rövid portréját a cikk a következőképpen rajzolja meg: Az ügynökség pén­ zét elfogadó és a haiti titkosszolgálatot irányító katonatisztek között volt Ernst Prudhomme ezredes, annak az Aristide-ellenes juntának a tagja, amely magához ragadta a hatalmat Haitin. A nemzetbiztonság főnökeként és a Cl A adományának ha­ szon élvező) ekén! 1989, november 2-án brutális kényszervallatásnak vettette alá Evans Pault, Port-au-Prince haiti főváros polgármesterét. A vallatás során Paul öt bordája el­ törött, és belső sérüléseket szenvedett. „Maga Prudhomme egy ujjal sem nyúlt hozzám - mondta később. - Az entellektüel szerepét játszotta, aki gondosan keresi a vallomá­ sodban rejlő ellentmondásokat - azét az emberét, aki az egész eljárásnak irányt szab. Engem terroristaként akart beállítani a világ előtt. [...] Úgy tűnt számomra, hogy renge­ teg információval rendelkezik az életemről, kezdve egészen a gyermekkoromtól. Olyan érzésem volt, mintha lépésről lépésre követett volna ” j5 Woolsey hozzászólása, Council on Foreign Relations, May 12, 2004. 16 Tim Weiner: Critics Say U S Ignored C.l.A. Warnings of Genocide in Rwanda. The New York Times, March 26, 1995. Nehéz volt elképzelni, hogy mit is tehetett volna egyálta­ lán a Cl A a mészárlás megakadályozására, még ha a Fehér Házban meglett volna is a kellő akarat, miután senkit sem állomásoztatotl Ruandában. Róbert E, Gríbbin 111. ruandai amerikai nagykövet, az afrikai kontinensen hosszú szolgálati múltra visszate­ kintő hivatásos diplomata szerint „a Cl A nem volt túlzottan segítőkész az afrikai belpo­ litikai problémákat illetően. Nem érdekelték különösebben/' J7 Az a bizonyos válasz egy 1994. május 3-ai keltezésű, Presidential Decision Dírective 25 elnevezésű külpolitikai elnöki utasításban fogalmazódott meg. A mindmáig nagyrészt titkosított direktíva azt célozta, hogy az ENSZ vegye át a békefenntartó misszió irányí­ tását. 1S James Monnier Simon Jr.: Managing Domestic, Military, and Foreign Policy Requírements: Correcting Frankenstein’s Blunder ín: Sims-Gerber: Transforming t/.S. Intelligence, 149-161.

Negyvenötödik fejezet 1 Ames interjúja a szerzővel. 1 Hitz interjúja a szerzővel. 5 GHckman interjúja a szerzővel 4 Odom interjúja a szerzővel. 5 Specter interjúja a szerzővel. 6 Aspin interjúja a szerzővel. 7 Loch K. Johnson: The Aspin-Brown Intelligence Inquiry: Behind the Closed Doors of a Blue Ribbon Cominission, Studies in iRtelligence, Fali 2004, CIA/CSI. * Hitz interjúja a szerzővel.

Negyvenhatodik fejezet 1 Deutch interjúja a szerzővel. 2 John A. Gentry: A Framework fór Reform of the U S. Intelligence Community. Online hozzáférés: http://www.fas.org/irp/gentrv. Gentry tizenkét éven át a Cl A elemzője volt. * Helms interjúja a szerzővel. 4 Stephen Engelberg - Tim Weiner wilh Raymond Bonner - Jane Perl ez: Srebrenica: The Days of Slaughter. The New York Times, October 29, 1995. 5 Tim Weiner: C.l.A, Confirms Blunders During Economic Spying on Francé. The New York Times, March 13, 1996. 6 Tim Weiner: More Is Told About C.l.A. in Guatemala. The New York Times, Apvil 25, 1995.

674

• JEGYZETEK

7 Stroock interjúja a szerzővel. B McAíee interjúja a szerzővel. 0 Tenet interjúja a szerzővel. 10 Laké interjúja a szerzővel. 11 2004 májusában, egy évvel Irak amerikai megszállását követően, az Egyesült Államok Alavit ültette a miniszterelnöki székbe. Habár értelmes és ambiciózus politikus volt, személye nem bizonyult szerencsés választásnak. Nem szolgált javára a ClA-val régóta fennálló, köztudott kapcsolata. 12 1972 nyarán az ügynökség Nixon és Kissinger személyes jóváhagyásával 5,38 millió dollár értékben nyújtott segélyt és fegyvereket - Kissinger szavaival élve - „az iraki kurdok ellenállásának támogatására a Baath párti iraki rezsimmel szemben”. Kissinger két évvel később ejtette a kurdokat: beszüntette ügyük amerikai támogatását, hogy megnyugtassa az iráni sahot, aki egyre inkább tartott egy független kurd állam létrejöt­ tének veszélyétől. Kissinger memoranduma, keltezetlen, de 1971. július 31-én vagy akörül íródott; FRUS, 1969-1972, Vol. E-4, document 322, a titkosítás alól feloldva 2006. szeptember, 13 Lowenthal interjúja a szerzővel. j4 Laké interjúja a szerzővel. :5 Uo. [G Hitz interjúja a szerzővel. 17 A hidegháború vége óta szabadon hozzáférhető a világhálón a PCP {Preuy Good Privacy, „elég jó titokiartás/bíztonság”) nevű rejtjelező program. 1997. március 20-án William Crowell, a Nemzetbiztonsági Ügynökség igazgatóhelyettese a következőket mondta egy házbizottsági meghallgatáson tett tanúvallomásában: „Ha a világ összes személyi szá­ mítógépét - 260 millió számítógépet - ráállítanánk egyetlen PGP-vel kódolt üzenetre, becslések szerint az univerzum fennállásának idejét nagyjából 12 milliószor meghala­ dó időbe telne ezt az egyetlen üzenetet feltörni." Hogyan volna akkor képes az ameri­ kai titkosszolgálat megfejteni? Crowell testimony, House Judiciary Subcommittee on Courts and Intellectual Property (a Képviselőház bíróságokat és szellemi tulajdonjogo­ kat felügyelő igazságügyi albizottsága], March 20, 1997. Ja IC21: The íntelligence Community in the 21 st Century. Staff Study, House Permanent Select Committee on íntelligence, 1996. (A titkosszolgálatok közösségének tanulmá­ nya a kormányzat hírszerző tevékenységét vizsgáló állandó kongresszusi külön bizott­ ság számára] n A Cl A kiképzőtanfolyamának elvégzése nem garantálta a sikert a külszolgálatban. Jim Olson, aki állomásigazgatókánt szolgált Moszkvában, Pécsben és Mexikóvárosban, jel­ lemző történetet mesélt el egy rendkívül értelmes fiatal párról, akik újonnan végzett tartótisztként jelentkeztek nála. A nő jogász volt, a férfi mérnök, „Nagy reményeket fűztem hozzájuk” - emlékezett vissza. De alig egy hét múlva közölték vele, hogy etikai aggályaik vannak az ügynökök beszervezésével járó „csalárd fondorlat” miatt. Meg­ mondták neki: „egyszerűen nem tudják rávenni magukat, hogy félrevezessenek és manipuláljanak mit sem sejtő embereket”. Természetesen ez az, amiből a ClA-ügynökök élnek világszerte. A párt nem lehetett megmenteni az ügynökség számára. Kilép­ tek. Olson „nagyon kíváncsi volt arra, hogy morális fenntartásaik miért nem kerültek felszínre a tréning alatt”. Kiderült, hogy valóban kifejezték ellenérzéseiket, de oktatóik megnyugtatták őket: nincs miért aggódniuk, „minden rendben lesz, mihelyt megér­ keznek első állomáshelyükre, és megkapják első feladatukat”. Olson: Fair Play: The Mami Dilemmas ofSpying, Washington, DC, Potomac, 2006, 251-252. A CÍA kíképzőiskoJáját 2003-ban elvégző T. J. Watcrs a probléma hasonló szőnyeg alá söpréséről számolt be oktatói részéről. T. J. Waters: Class 11: Insi.de Lhe Largest Spy Ctass in C1A History. New York, Dutton, 2006. 20 A kormányzat hírszerző tevékenységét vizsgáló állandó kongresszusi különbizottság jelentése, Porter J. Coss képviselő, elnök, 1997. június 18.

J E G Y Z E T E K * 675

21 Russ Travers: The Corning Intelligence Failure. Sm d te in Intelligence, 1997, CIA/CSJ. Travers a következőket írja a tanulmányban: kudarc sokféle hagyományos okból bekövetkezhet: nem látjuk előre egy baráti kormányzat bukását, nem hívjuk fel a figyelmet kellő hatékonysággal valamelyik szövetségesünk vagy érdekeltségünk váratlan megtá­ madására, felkészületlenül ér bennünket egy államilag támogatott terrortámadás, vagy elkerüli a figyelmünket, hogy egy olyan ország tesz szert tömegpusztító fegyverre, amely­ ről nem is gondoltuk volna. De a kudarc ennél kevésbé hagyományos formát is ölthet: eltúlozzuk a fenyegetés mértékét, ami dollártízmilliárdokra rúgó felesleges kiadásokat eredményez; adatbázishibák politikailag elfogadhatatlan számú áldozattal járnak egy békefenntartó misszió során, vagy pedig egy művelet rosszul végződik. Végső soron le­ het, hogy nem szenvedünk el egy újabb Pearl Harbort, hanem csak egyszerűen soroza­ tos hibákat vétünk, ami kérdéseket vet fel egy olyan titkosszolgálati büdzsét illetően, amely mellett a legtöbb ország védelemre fordított teljes költségvetése eltörpül. A közös­ ség megpróbálja kimagyarázni a kudarco(ka)t, és kellő indoklással nevez meg enyhítő körülményeket. De ettől a tény tény marad, hogy egyre gyakrabban mind több és nagyobb hibát követünk el. Csak idő kérdése, hogy a következmények mikor érik el azt a szintet, amikor be kel! ismerni a hírszerzés kudarcát. [...] Az okok egyszerűek lesznek: eltávo­ lodtunk az alapoktól - a tények begyűjtésétől és pártatlan elemzésétől.'1

Negyvenhetedik fejezet 1 Tenet tanúvallomása a 9/11-es [a 2001. szeptember ll-ei terrortámadásokat kivizsgá­ ló) bizottság előtt, 2004. április 4.; Tenet hozzászólása, Kutztown University, 2005. április 27. Tenet azt vallotta, hogy olyan CIA-t örökölt, „amelynek dollárjai csökkenő­ ben, szakértelme pedig hanyatlóban volt. [...] Az operatív műveleti részlegünk - a nem­ zet humán hírszerző képessége - számára új munkatársak beszervezését, kiképzését és megtartását szolgáló infrastruktúra zűrzavaros állapotban volt. [...] Információs rend­ szerünk elavulófélben volt életünk legnagyobb ínfotechnikai változásai idején,” 2 A CIA „úttörői11közé tartozott Róbert Ames, aki a bejrúti amerikai követség elleni bom­ bamerényletben vesztette életét 1983-ban; Dick Bissell, az U-2-es megépítésének és a disznó-öbölbeli inváziónak az értelmi szerzője; Jamie Crít difiéül, a Gehlen-szer vezet irányítója; Allén Dulles, a Nagy Fehér Főnök; Richard Lehman, akinek jelentéseit Dulles emelgetéssel bírálta el a súlyuk alapján; Art Lundahl fényképelemző a kubai rakétavál­ ság idején; Tony Mendez, az álcázás nagy mestere, és természetesen Frank Wisner, a titkos akciók megtestesítője. i Helms interjúja a szerzővel. 4 Schlesinger interjúja a szerzővel. 5 Goss interjúja a szerzővel. 6 Charles Allén hozzászólása: Intelligence: Cult, Craft, or Business? Program on Information Resources Policy, Harvard University, April 6, 2000. 7 Mary O, McCarthy: The Mission to Warn: Disaster Looms. Defense Intelligence Jóim naí. Vol, 7, No. 2, 1998. e A részletek a 9/11-es bizottság jelentésében olvashatók. * McCarthvt idézi a 9/11-es bizottság jelentésében. lű Petterson órai history, FAOH. 11 Carney interjúja a szerzővel, A nairobi bombamerényletről és az al-Sifa elleni megtorló akcióról anyagot gyűjtöttem a The New York Ttmesba írandó cikkemhez. Utóbbival kapcsolatban vezető CIA-, NSC-, külügy- és védelmi minisztériumi tisztségviselőkkel készítettem interjúkat. Sajnálatos módon nevük elhallgatását kérték, de annyit elárul­ hatok, hogy ketten az ún. Small Gnoupba (Kis Csoportba), a legmagasabb szintű szűk nemzetbiztonsági körbe tartoztak; a hattagú testület tagja volt többek között a nemzetbiztonsági tanácsadó és a központi hírszerzés igazgatója. Ekkoriban került nyilvános­ ságra Clinton elnök enyelgóse a fehér házi gyakornokkal, és a tisztségviselők, akiket

676 • J E G Y Z E T E K

meginterjúvoltam, nem igazán tudták, miről mii is gondoljanak, A beszélgetések mind­ azonáltal sok hasznos információval szolgáltak, u Az idézet forrása: Counterterrorlsm Jntelllgence Capabilities and Performance Prior to 9/11. House intelligence committec hearing, Scpt ember 5, 2002. (Meghallgatás a tit­ kosszolgálatokat felügyelő házbizottság előtt.) Az a megérzés, hogy rövidesen valami szörnyűség történik, elviselhetetlen terhet rótt a titkosszolgálati közösség egyes tag­ jaira. Három héttel az 1998. szeptember 11-ei előrejelzés után John Millis, az operatív műveleti részleg veteránja és Porter Goss titkosszolgálatokat felügyelő házbizottsági elnök stábfőnöke beszédet mondott a C1A nyugállományú munkatársai előtt. Ebben kijelentette, hogy az ügynökség belefullad a sok értelmetlen adatba, híján van az intel­ lektuális képességeknek, és az Összeomlás fenyegeti. „Az emberek valaha azzal jöttek oda hozzánk és azzal kérkedtek, hogy a CIA a kormányzat 911-es száma - tűnődött. Hát, ha az ember a 911-el tárcsázza, a hírszerzésnek annyi.” Millis 2000. június 4-én egy Washington környéki lerobbant motelban főbe lőtte magát. [A 911 a mentők, a rendőrség, és a tűzoltóság segélykérő hívószáma az USA-ban, - A ford.] 13 Tenet interjúja a szerzővel. J4 Smith interjúja a szerzővel. 15 Gates interjúja a szerzővel. 1Ű Gary Schroen beszámolóját a Bin Laden elleni, célt tévesztett akciókról a 9/11-es bi­ zottság elöli teli tanúvallomása tartalmazza. Évekkel később így összegzett: „Nem tet­ tünk elegek Nem épültünk be Bin hadén belső köreibe; mindmáig nem. Ennek biz1a kudarc lett a vége." Schroen interjúja a Fromline Televízió The Dark Side című doku­ mentumműsorában, 2006, január 20,; a szerkesztett átírás online hozzáférése http:// www.pbs.org/wgbh/paRes/fro ntlinc/darkside/intcrvicws/schroen.ht m 1. 17 MacGaffin: Spies, Counterspies, and Covert Action. In: Jennifer E. Sims - Búr tón Gerber (cds.): Tmnsforming U.S. intelligence. Washington, D.C., Georgetown Uníversity Press, 2005. 18 Bin Laden üldözéséről és a CIAt a Pentagon és a Fehér Ház tétovázásáról részletesen lásd a 9/11-es bizottság jelentését, 19 Thomas R. Wilson altengernagy, Harvard Scminar on Intelligence, Command, and Control, Program on Information Resources Policy, November 2001. 10 A 9/11-es bizottság jelentése: Intelligence Policy. Staff Statement No. 7. 21 Tenetet idézi a 9/11-cs bizottság jelentése. 22 Clarké tanúvallomása a 9/11-es bizottság jelentésében. 23 A 9/11-es bizottság jelentésében olvashatók azok a tájékoztatók, amelyeket a CIA és Bili Clinton adott George 3ushnak megválasztása előtt és után. A ÜSS Colé elleni rob­ bantásos merénylet szokatlanul indulatos hangvételű kirohanást váltott ki John Lehmanból, a Reagan-adminisztráció haditengerészeti államtitkárából, A támadás után három nappal a Washington Post „Vélemények" rovatában megjelent cikkében kikelt „a hírszerzés obszcén fiaskója” ellen. „De természetesen senki sem csodálkozhat a hírszerzés kudarcán. A közszolgálatban, három adminisztráció alatt eltöltött 14 évem során sok történelmi válság tanúja voltam, és mindegyik esetben az történt, hogy a hírszerzési bürokrácia egyesített termékei vagy elmulasztották előre jelezni a veszélyt, mint Kuvait esetében, vagy otrombán tévedtek a helyzetértékelésben. [...] De soha sem­ mi sem változik. A Colé egy olyan 30 milliárd dolláros program legújabb áldozata, amely az elektronikus és űrtechnológia legbámulatosabb vívmányait arra használja, hogy haszontalan kotyvalékot állítson elő belőlük.”

Negyvennyolcadik fejezet 1 James Monnier Simon, Jr.: Semmar on Intelligence, Command, and Control, Program of Information Resources Policy, Harvard University, July 2001. 2 Sok mendemondát hallottam arról, milyen alacsony a CIA munkaállomásainak és in-

J E G Y Z E T E K • 677

formádóleclmológiai eszközeinek a színvonala, de addig nem értettem meg a maga teljességében, amíg Bruce Berkowitz, egykori CIA-tiszt és az ügynökség tekintélyes tanácsadója nem publikálta a rideg tényeket a Studies in Inteiíigence egyik 2003. évi számában. „Az elemzők sokkal kevesebbet tudnak az informatika új vívmányairól és szolgáltatásairól, mint a magánszektorban vagy más kormányhivatalokban dolgozó kollégáik - írta az után, hogy egy évet töltött az ügynökségnél rezidens ösztöndíjas­ ként. - Átlagban körülbelül öt évvel vagy még annál is többel vannak lemaradva. Sok elemzőnek egyszerűen fogalma sincs az interneten hozzáférhető adatokról vagy egyéb, nern CIA-eredetű forrásokról/’ Állítása szerint a CIA-menedzserek üzenete az, „hogy a technológia átok, nem pedig áldás, hogy a CIA nem részesíti feltétlen előnyben az olyan elemzőket, akik könnyen és hatékonyan használják az információtechnológiát, és ami a legrosszabb ~ a CIA saját hálózatán kívülről érkező adatok másodlagosak a hír­ szerző feladatok megoldása szempontjából/’ Bruce Berkowitz: Failíng to Keep Up with the Information Revolution. Studies in Inteiíigence, Vol. 47, No. 1, 2003, CIA/CSI. 3 Clarké e-mailjét a 9/11-es Bizottság idézi jelentésében. 4 Clarke-ot a 9/11-es Bizottság idézi jelentésében. s Garrett Jones: Working with the CIA. Parameters (U.5. Army War College Quarterly Nemzetvédelmi Egyelem negyedéves folyóirata), Vol. 31, No. 4, Winter 2001-2002. A 2001. szeptember 11-ei események végzetes következményei közé tartozott a civil vi­ lág előtt alig ismeri tény is: a vakvéletlen miatt a Pentagonba csapódó repülőgép meg­ ölte a Védelmi Hírszerző Ügynökség legtöbb, ha éppen nem minden haditengerészeti hírszerző munkatársát. 6 Vasárnap, 2001. szeptember 16-án a Camp Dávidból megszólaló Cheney a Meet the Press c. műsorban kijelentette: „Azonban dolgoznunk kell, hogy úgy mondjam, a sötét oldalon is, ha úgy tetszik. Időt kell eltöltenünk a titkosszolgálatok világának árnyékos oldalán. Sok mindent, amit itt el kell végezni, csendben kell elvégezni, anélkül, hogy a legkevésbé is megvilátnánk, olyan forrásokat és módszereket használva, amelyek hír­ szerző ügynökségeink számára elérhetők, ha sikert akarunk elérni/' 7 A direktíva létezését a CIA 2007. január 10-én előterjesztett törvényszéki beadványa ismeri be. A titkos utasítás felhatalmazta a CIA-t „terroristák Őrizetbe vételére1' és „le­ tartóztatást foganatosító létesítmények felállítására az Egyesült Államok területén kí­ vül/1Declaration of Marilyn A. Dorn, ACLU v. Department ofDefense. (M. A. D. nyilat­ kozata az ACLU kontra Védelmi Minisztérium bírósági tárgyaláson.) B James Monnier Simán, Jr,: Analysis, Analysts, and Their Role in Government and Inteiíigence. Ilarvard seminar, Program on Information Resources Polícy, July 2003. 51 Hayden tanúvallomása a titkosszolgálatokat vizsgáló szenátusi bizottság előtt, 2006. május 18. E könyv írása idején Hayden a CIA igazgatója. Nyíltan megmondta, milyen közel szándékozik menni a törvényes határokhoz. „A törvényesség határán fogunk élni - mondta. - A cipőim tüskéin látszani fog a krétapor/’ 10 Tenet felszólalása, Nixon Center Distinguishcd Service Award Banquet, December 11, 2002. Az ügynökség 2006 decemberében beismerte, hogy tizennégy „nagyon értékes" rabot tart fogva litkos börtöneiben, és átszállításukat tervezi Guanlánamóra,

Negyvenkilencedik fejezet ] Postwar Findings. Senate inteiíigence committee, September 8, 2006. ’ Tenet tanúvallomása, 2006. július 26,, idézi: Postwar Findings. September 8, 2006. 3 James L. Pavitt hozzászólása, Foreign Policy Association, 2004. június 21. A CIA leg­ jobb hírforrását a francia hírszerzés szolgáltatta, amelynek ügynöke Nadzsi Szabri ira­ ki külügyminiszter volt. Szabri azt mondta, hogy Szaddámnak nincs folyamatban lévő nukleáris vagy biológiai fegyverprogramja. Jelentését nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyták. Szabri volt az, akire Tenet utalt egy 2004, február 5-ei beszédében, amikor kijelentette, hogy a CIA rendelkezett „olyan informátorral, aki közvetlenül bejáratos

678 • J E G Y Z E T E K

volt S2addámhoz és belső köreihez'1. A C1A alig volt képes pontosan kielemezni azt a kevéske hírszerzési adatot is, amelyhez hozzájutott. Nagyon kevés szakértője volt, nagy távolságokban, akik ráadásul számtalan csalóra voltak kénytelenek támaszkodni. 9/11 után „a terrorizmusról, az al-Káidáról vagy Dclkelet-Ázsiáról mit sem tudó elemzők tülekedtek, hogy gyorsan elstartoljanak új megbízatásaikkal - jegyezte meg Bruce Berkowitz CIA-velerán. - De még hónapokkal később is bútortologatással, irodáik át­ rendezésével, és számítógépeik bekötésével voltak elfoglalva.” Berkowitz: Failing to Keep Up with the Information Revolution. Studies in lntelligen.ee, Vol. 47, No. 1, 2003, CIA/CSl, 4 Richard Helms: íntellígence in American Society. Studies in intelligence, Vol. 11, No. 3t Summer 1967, C1A/CSI. A cikk llelms 1967. április 17-én a Kül kap csői átok Tanácsa (Council on Foreign Relations) előtt elmondott beszédéből készült. * Duelfer hozzászólása, Miller Center of Public Affairs, University of Virginia, 2005. áp­ rilis 22. 6 Dávid Kay: Wcapons of Mass Destruction: Lessons Learned and Unlearned. M ilie r Cen­ ter Report, Vol. 20, No. 1, Spring/Summer 2004. ' Uo. * Larry WiIkersori ezredes, Colin Powell vezető katonai tanácsadója is ott volt, amikor a jelenet lejátszódott. „Még mindig hallom, amint George Tenet azt mondja nekem és a főnökömnek*', hogy az információ sziklaszilárd - mondta Wilkerson ezredes. „Ott ül­ tem az irodában a szemébe nézve, ahogyan a külügyminiszter is, és hallottam, azzal a határozottsággal, amilyen csak George tudott lenni [...], George Tenetet, amint bizto­ sítja Colin Powellt, hogy az ENSZ-ben előterjesztendő információ holtbiztos, hogy az­ után ugyanez az ember több alkalommal is felhívja a külügyminisztert a bejelentést követő hónapokban, cs megmondja neki, hogy prezentációja központi tartópillérei valójában tévesek voltak.” Wilkerson hozzászólása, New American Foundation, 2005. október 19,, valamint Wilkerson interjúja a Frontline Televízió The D a rk S id e c. műso­ rában, 2005. december 13.; az interjú szerkesztett átírásának online hozzáférhetősége: http://www.pbs. ord/wgbh/pages/tTontline/darkside/interviews/wilkerson.html. 9 O ffT aig et: The Conduct o ftfie W a r and C iv ilia n Casualties in Irá n , Humán Rights Watch, December 2003. A jelentés megállapítja, hogy „az iraki vezetés 55 tagját célba vevő 50 csapásra vonatkozó hírszerzési információ tökéletes volt: egyetlen vezetőt sem öltek meg, viszont civilek tucatjai vesztették életüket”. m Ez volt az utolsó szó a szárazföldi támadás előestéjén, mondta James Thurman vezér­ őrnagy, az invázió általános műveleti igazgatója. „Ezt a CIA mondta nekünk. És aztán nem ez történt. Minden városon kemény harc árán kellett keresztülverekednünk ma­ gunkat." Thurmant idézi: Thomas Ricks: Fiasco: The A m erican M ilita r y A dventure in Iraq . New York, Penguin, 2006, 118. 11

1?h

14 15

C o m m a n d ’s Responsihility: D etainec Deaths in U S . Castody in Iraq a n d A fghanistan,

Humán Rights First, February 22, 2006. Titkosítás alól feloldott részlet in: Trends in Global Terrorism: Implications fór the United States. April 2006, CIA, Dávid H. Petraeus altábornagy: Learning Counterinsurgency: Observations írom Soldiering in Iraq. M ilita r y Review. January-February 2006. A cikk a2 USA fegyveres erőinek fenti című szakfolyóiratában olvasható; online hozzáférése h ttp :// www.army.mil/professíonalwriting/volumcs/volume4/april 2006/. Pavitt hozzászólása, Foreign Policy Association, 2004. június 21. Lindsay Mórán, aki 2003-ban hagyta ott az operatív műveleti részleget, és állítását a bagdadi állomáson tartózkodó barátai és kollégái beszámolóira alapozta, a következőt mondta: „Az ottani légkör olyan, hogy egyszerűen lehetetlen normális tartótiszti mű­ veleteket irányítani. Egyik férfi kollégám úgy jellemezte, mint egyfajta szünet nélküli túlkoros diákszövetség! partit Bagdadban; azaz a tartótisztek, képtelenek lévén műve­ letek irányítására, tulajdonképpen szinte arra kényszerülnek, hogy bent maradjanak

J E G Y Z E T E K • 679

az épületben, és bulizzanak.” Mórán hozzászólása, U.S. Intelligence Reform and the WMD [tveaporcs o f moss destruction - tömegpusztító fegyverek] Commission Report. American Enterprise Institute, May 4, 2005. Crandall órai history, Associatinn fór Diplomatic Sludies and Training, Iraq Experience Project, September 20, 2004. 17 Tenet kijelentése, C1A Office of Public Affairs, August 11, 2003. 18 2004-re világossá vált, hogy a hírszerzői elemzést nem vették figyelembe még a legna­ gyobb horderejű nemzetbiztonsági döntések meghozatalakor sem, írta Paul Pillar, aki 2000 és 2005 között a közel-keleti ügyekért felelős nemzetbiztonsági tisztviselő volt. „Nem az a legfigyelemreméltóbb a háború előtti amerikai hírszerzésben, hogy hibákat követett el, és félrevezette a politikacsinálókat, hanem az, hogy mennyire jelentéktelen szerepet játszott az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb amerikai politikai döntésé­ ben.” Paul Pillar: Unheeded Intelligence. Foreiga A ffa irs , March/April 2006. l