180 nap alatt a Biblián át 9789632881102 [PDF]

Zitiervorschau

PHILIP YANCEY - TIM STAFFORD

180 nap alatt a Biblián át HARMAT Budapest, 2012

Ahol másként nem jelöltük, a bibliai idézeteket az 1975. évi új fordítású Biblia javított kiadásából vettük át. (Kiadja a Magyar Bibliatársulat megbízásából a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest, 2006).

Bevezető A Biblia a hívők számára Isten által ihletett iratok gyűjteménye, kinyilatkoztatás, de abban hívők és nem hívők is egyetértenek, hogy ez a különleges könyv az emberiség évezredes tapasztalatait őrzi gazdagítva minden újabb nemzedéket. A legtöbb háztartásban megtalálható, mégis kevesen ismerik és olvassák. Könyvünk egy száznyolcvan napos bibliaolvasó programot tartalmaz. A száznyolcvan bibliai fejezetből készült válogatás, valamint a hozzájuk fűzött rövid kommentárok mintegy madártávlatból adnak rálátást a Bibliára. A száznyolcvan szövegrészlet, amely a Biblia összes könyvéből legalább egy fejezetet tartalmaz, átfogó képet ad a Szentírás „cselekményéről”, főbb témáiról, és láthatóvá teszi az egyes könyvek közötti összefüggéseket. A Biblia történetfolyamának jobb áttekintését segíti, hogy a válogatás a bibliai események történeti sorrendjét követi. Miközben Dávid életének eseményeiről olvasunk, megismerkedünk az általa írt zsoltárokkal is. Az ószövetségi próféták könyveinek egy-egy fejezetével párhuzamosan saját koruk történeti hátterét is megismerhetjük a Biblia történeti könyveiből válogatott megfelelő részletek alapján. Ugyanígy a négy evangéliumból választott szövegrészletek összetett képet adnak Jézus földi életéről, Pál apostol leveleit pedig Az apostolok cselekedeteiben leírt élettörténetébe ágyazva ismerhetjük meg. Ha mindössze 10-15 percet szánunk a napi szövegrészletekre, a száznyolcvan napos beosztást követve akár fél év alatt átolvashatjuk a Bibliát, és megismerhetjük annak legismertebb és legtöbbet idézett fejezeteit. Ez a vezérfonal, melynek célja, hogy felkeltse az érdeklődést a Biblia olvasása és alaposabb megismerése iránt, a Bibliában kevéssé járatosak számára áttekintést ad az egész könyvről, de érdekes perspektívát és új felfedezéseket kínál a Biblia rendszeres olvasói számára is. Tekintsük ezt a válogatást olyan felfedezőútnak, mintha egy képgalériába lépve - mielőtt részletesen szemügyre vennénk a képeket - végigsétálnánk az egész galérián, bepillantva minden egyes terembe, hogy átfogó képet kapjunk a kiállítás koncepciójáról, arról a központi gondolatról, amely a képek kiválasztása mögött húzódik. S miközben a termekben sétálgatunk, rákapunk a művészet ízére, és kedvünk támad ahhoz, hogy újra és újra visszatérjünk a galériába, és gyönyörködjünk a festményekben. Philip Yancey és Tim Stafford

1. A cselekmény kibontakozik

1. nap | 1 Mózes 1 | A kezdetek könyve: Nem a teremtés módjáról, hanem a Teremtőről szól 1,1-31 „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet... És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” A bibliai beszámoló - sőt, az egész világegyetem történelme - ezzel az egyszerű kijelentéssel indul: „Isten teremtette”. A fejezet további része pedig azt taglalja, hogy mit teremtett: égitesteket, óceánokat, növényeket, madarakat, halakat, emlősállatokat, majd végül a férfit és a nőt. A leírás azonban nem sokat árul el arról, hogy Isten milyen eszközöket használt a teremtéshez. Nem találunk benne magyarázatot a DNS-re, sem a teremtés mögött meghúzódó tudományos alapelvekre. A Biblia nyitó fejezete azonban két dolgot határozottan állít: 1. A teremtés Isten műve. „Akkor ezt mondta Isten,., azután ezt mondta Isten... majd ezt mondta Isten” ez a kifejezés adja az egész fejezet ritmusát. A pillangók, vízesések, palackorrú delfinek, imádkozó sáskák, kenguruk - mind Isten elgondolásai voltak. Ez a pompás világ Isten művészi géniuszának múzeuma. Mindaz, ami ezután következik a Bibliában, ennek a fejezetnek az üzenetét húzza alá: Isten áll az egész természet mögött. Minden héliumatom, minden spirális galaxis, minden egyes élőlény azért létezik, mert Isten így akarta. Tekintsünk úgy Mózes első könyvének első három fejezetére, mint egy festőművész aláírására műve alján. Mintha Isten azt mondaná: „Ez az én alkotásom.” 2. A teremtett világ jó. Mint egy harang lágy zúgása, úgy kíséri végig ezt a fejezetet egy másik kijelentés: „És látta Isten, hogy ez jó.” Napjainkban egyre riasztóbb híreket hallunk a természet állapotával kapcsolatban: globális felmelegedés, szennyezett óceánok, kipusztulóban lévő fajok, az esőerdők pusztulása... A teremtés óta sok minden megváltozott, elromlott. Mózes első könyvének első fejezete egy romlatlan világot ábrázol, amelyet Isten tervezett. Ami szépség ma fellelhető a természetben, az - ha halványan is, de - ezt a hajdani állapotot tükrözi vissza. A Biblia ugyanazzal a képpel kezdődik és zárul: egy folyóval öntözött kert, és emberek, akik Isten valóságos jelenlétében élnek. A tökéletességnek ez a két képe mint zárójel veszi körül megsebzett bolygónk történetét. Frank Borman kapitány, az amerikai Apollo űrhajó egyik asztronautája éppen ezt a fejezetet olvasta fel a világűrben 1968 karácsonyán, amit a televízió egyenes adásban közvetített. Amint kitekintett a kabin ablakán, úgy látta a földet, mint valami ragyogó színekben pompázó golyót, amely magányosan kering a világűr sötétjében. Elképesztően gyönyörűnek, ugyanakkor rettenetesen sérülékenynek tűnt számára. Éppen olyannak, mint Mózes első könyvének első fejezetében. Létkérdések Gondoljunk vissza egy olyan pillanatra, amikor komolyan felfigyeltünk a természet szépségére.



2. nap | 1 Mózes 2 | Egy nagyszerű pillanat: A világ, ahogyan Isten tervezte 2,7 „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.” Míg az 1. fejezet kozmikus méretekben mutatta be a teremtést, a 2. fejezet megismétli a történetet, ezúttal azonban az emberre szűkíti a figyelmet. Isten minden alkotása közül egyedül minket, embereket teremtett a saját képére és hasonlóságára (1,26). Az „Isten képmása” kifejezés sokféleképpen értelmezhető. Vajon a halhatatlanságra utal? Vagy az intelligenciára? Az alkotás képességére? Esetleg a kapcsolatteremtés képességére? Talán akkor értjük meg legjobban ezt a kifejezést, ha úgy képzeljük el az „istenképűséget”, mint egyfajta tükröt, Isten úgy teremtette meg az embert, hogy ha ránéz, akkor önmagából lát valamit visszatükröződni. Mózes első könyve arra helyezi a hangsúlyt, hogy az ember alapvetően különbözik minden más teremtménytől. Ösztönösen is felismerjük ezt a különbséget: a törvény eltérő súllyal bünteti egy állat és egy ember megölését. Az emberi élet „szent”. Minden teremtmény közül csupán az ember az, aki az élet leheletét magától Istentől kapta. A történelem mozgásba lendül A 2. fejezet az emberiség történelmének kezdetét mutatja be. Ádám - még a tökéletesség állapotában is magányosnak érzi magát, vágyakozik valaki után, ezért Isten megteremti a nőt. Ettől kezdve a házasság elsőbbséget élvez minden más kapcsolattal szemben. A munka is ekkor veszi kezdetét: Isten az emberre bízza, hogy uralkodjon a többi teremtmény felett. A boldog paradicsomi állapotot azonban beárnyékolja egy baljóslatú figyelmeztetés. A17. versben megjelenik egy Istentől kapott tilalom, Ádám és Éva tökéletes szabadságot élvez, egyetlen kivételtől eltekintve, ami egyben engedelmességük próbája. A művészek minden korban megpróbálták szavakkal vagy képekkel visszaadni, milyen lehetett a tökéletes világ: a szeretet és a szépség világa, amelyben nem volt sem bűn, sem szenvedés, sem szégyen. Az első két fejezet egy ilyen világot ábrázol. Az azóta eltelt sok ezer év történetében ez volt az utolsó pillanat, amelyről el lehetett mondani, hogy az emberek „nem szégyellték magukat”. Létkérdések Gondoljunk egy közeli barátunkra vagy hozzátartozónkra. Hogyan tükrözi vissza Isten képmását? Van olyan tulajdonsága vagy jellemvonása, amely kifejezi, milyen lehet maga Isten?

3. nap | 1 Mózes 3 | A zuhanás: Lázadás, meztelenség, rejtőzködés és szégyen 3,3 „...csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok.” A teológusok „bűnbeesésnek” nevezik ezt az eseményt, ami azonban inkább egy hatalmas zuhanás volt. Jóllehet Ádámnak és Évának mindene megvolt a paradicsomban, amire az embernek szüksége lehet, ám egy gondolat nyugtalanította őket: Nem maradunk le valamiről? Nem tagad meg tőlünk valamit Isten? Hozzánk hasonlóan ők sem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy kinyújtsák a kezüket azért, ami nem őket illette. G. K. Chesterton így írt erről: „Az egyetlen olyan dogma, amely tapasztalati úton igazolható, az eredendő bűn dogmája.” Mózes első könyve kevés részlettel szolgál az első bűnesettel kapcsolatban. Sokan tévesen feltételezik, hogy a szexualitás is szerepet játszott benne, holott sokkal alapvetőbb dolog forgott kockán. Isten mindössze egyetlenegy fától tiltotta el Ádámot és Évát. A valódi kérdés az volt, hogy ki határozza meg a szabályokat - az ember vagy Isten? Ádám és Éva döntése örökre megváltoztatta a világot. Mózes első könyve alapjaiban cáfolja az emberiség történelméről vallott közkeletű feltételezéseket. A teremtés könyve szerint a világ és az emberiség nem a fokozatos és egyre jobb állapot felé tartó fejlődés útján halad. Éppen ellenkezőleg: réges-régen zátonyra futottunk saját büszkeségünk és makacsságunk szikláin. Azóta senki sem - maga Isten sem - elégedett az emberrel. Bár Isten jónak teremtette, az ember már a kezdeteknél engedetlenné vált Istennel szemben, és azóta is ennek a következményeitől szenvedünk. A teremtés könyvének első fejezetei segítenek annak megértésében, hogy a világ miként lehet egyszerre hihetetlenül gyönyörű, ugyanakkor mélyen tragikus. Gyönyörű, mert Isten teremtette, és tragikus, mert ránk bízta, mi pedig kudarcot vallottunk. Valóban azt mondta Isten? Ádám és Éva úgy reagál a bűnre, mint bárki más. Ésszerű magyarázatot keresnek rá, megpróbálják igazolni magukat, és másra hárítják a felelősséget. A szerző hozzáteszi, hogy szükségét érzik annak, hogy elrejtőzzenek. Egymás elől is rejtőzködnek, amikor eltakarják a testüket, mert most először szégyellik meztelenségüket. A legnagyobb változás azonban az Istennel való kapcsolatukban következett be. Eddig szabadon jártak-keltek Isten előtt, és beszélgettek vele a kertben, akárcsak egy jó baráttal. Most, amikor meghallják Isten hangját, elrejtőznek. A három kérdés, amelyet Isten tesz fel Ádámnak és Évának, mindannyiunknak szól: 1. Hol vagy? (Miért rejtőzöl előlem?) 2. Ki mondta neked, hogy meztelen vagy? (Miért másnak hittél, és nem nekem?) 3. Mit tettél? (Kész vagy-e vállalni érte a felelősséget?) A 3. fejezet a világot érintő hatalmas változásokról szól, amelyek azért következnek be, mert a teremtmények a maguk útját választották a Teremtőnek való engedelmesség helyett: elhatalmasodik a szenvedés, a munka gyötrelmessé válik, és egy olyan új fogalommal bővül az ember szókincse, mint a halál. Ami addig tökéletes volt, örökre megromlott. Minden háború, erőszak, minden tönkrement kapcsolat, minden gyász és szomorúság erre az édenkerti eseményre vezethető vissza. Létkérdések Éreztük már úgy az életünk során, hogy Isten parancsai korlátoznak vagy megfojtanak minket? Hogyan kezeltük ezt az érzést?



4. nap | 1 Mózes 4 | Az ajtóban leselkedő bűn: Az Isten eredeti tervét nélkülöző világ 4,7 „ Hiszen ha jót cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta. ” Mózes első könyve három fejezetben felvázolja az emberiség történelmének kezdetét, majd kibontakozik a történelem drámája: az első gyermekszülés (képzeljük csak el a sokkot), az első istentiszteleti szertartás, az első munkamegosztás, az első kiterjedt családok, az első városok és a kultúra első jelei - mind megjelennek a 4. fejezetben. Egy tragikus esemény azonban az összes többit beárnyékolja: az első haláleset - az egyik testvér megöli a másikat. Az első családon keresztül a bűn belép a világba, a második nemzedék pedig már egymást gyilkolja. Mózes első könyvének korai fejezeteiben még azt látjuk, hogy Isten gyakorta közbelép, hogy teremtett világának problémáit megoldja. Nem hunyhat szemet a bűn felett, és személyre szabott büntetéssel sújtja Káint. Az ember azonban egyre mélyebbre süllyed, ami különösen Kain egyik leszármazottja, Lámek személyében érhető tetten. Egy lépést előre, egyet hátra Ám nem csak szomorú események történnek. A civilizáció gyors fejlődésnek indul: megjelenik a földművelés, elterjed a bronz- és vasszerszámok használata, az emberek felfedezik a zenét és a művészeteket. Az emberiség eredeti rendeltetésének megfelelően kezdi birtokba venni a teremtett világot. Az előrelépések ellenére azonban a történelem tovább csúszik a lázadás lejtőjén. Ádám és Éva után minden egyes ember ugyanazzal a döntéssel szembesül: engedelmeskedik Isten szavának, vagy szembeszáll vele. Fárasztó egyhangúsággal mindannyian ugyanazt az utat választják, mint ősszüleik. Isten figyelmeztető szava, amelyet Káinnak mondott, mindenkire vonatkozik: „Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.” Létkérdések Vajon mit mondanánk, ha Isten személyesen megjelenne, és felelősségre vonna a bűneink miatt?

5. nap | 1 Mózes 7 | Víz alatt: Végítélet és második esély 7, 4 „Mert hét nap múlva negyven nap és negyven éjjel tartó esőt bocsátók a földre, és eltörtök a föld színéről minden élőt, amelyet alkottam.” Az erőszak és a lázadás spirálja tovább gyűrűzik lefelé, míg Isten egyszer döntő elhatározásra jut. Az 1 Mózes 6,6 minden bizonnyal a legmegrendítőbb kijelentés, amelyet valaha is leírtak: „Megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében.” Világosan látszik, hogy a nagy kísérlet az emberrel elbukott. Isten, aki annyira elégedett volt a teremtett világgal, most készen áll, hogy elpusztítsa azt. Nem tűrheti tovább az erőszakot, amely elterjedt az egész világon. Számos kultúrában léteznek legendák egy hatalmas özönvízről: Közel-Keleten, Ázsiában, DélAmerikában. Különösen egy babilóniai irat, a Gilgames-eposz tartalmaz sok párhuzamot a 7. fejezetben feljegyzett beszámolóval. Mózes első könyve azonban úgy ábrázolja az özönvizet, mint Isten közbelépését a lázadó emberiséggel szemben, és nem pusztán mint valami véletlen katasztrófát, amely földrajzi okokból vagy klímaváltozás miatt következett be. A tajtékzó vizek a vízözön történetében azt jelképezik, hogy milyen messzire sodródott az emberiség Istentől. A vízáradat átsöpör városokon és falvakon, erdőkön és pusztákon, elpusztítva minden élőlényt és ember alkotta tárgyat. Néhány túlélő Noé bárkája - egy ormótlan nagy hajó, amely átvészeli a vihart - másfajta jelkép: Isten irgalmának jelképe. Isten gondoskodik róla, hogy a föld kapjon egy második esélyt, ezért megparancsolja Noénak, hogy őrizzen meg egy-egy párt minden fajból. Az első emberek lázadása káros hatással volt az egész teremtett világra. Isten döntése azonban, hogy megkíméli Noét és családját, a reménység üzenetét hordozza. Ettől a nyolc embertől származnak majd a következő nemzedékek, és bennük folytatódik az a történet, amely Istennek a népe iránti el nem múló szeretetéről szól. Létkérdések Egyetértünk-e azzal a közkeletű nézettel, hogy mindenkinek magának kell meghatároznia, mi a jó és a rossz, a helyes és a helytelen?

6. nap | 1 Mózes 8 | A szivárvány: Isten ünnepélyes ígéretet tesz 8,21 „Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva.” Mózes első könyvének sötét hangneme hirtelen világosra vált. Noé és családja kilép a bárkából a szárazföldre, ahol épp most kezd kihajtani az új élet. Az első jelzés a föld gyógyulásáról egy galambtól érkezik, amely egy olajággal tér vissza a bárkához. Hosszú évek után először az emberek valóban Isten tetszését keresik. Noé első dolga, hogy hálaáldozatot mutasson be, amelyre Isten ünnepélyes ígérettel válaszol. Ez az első szövetség a Bibliában azok közül, amelyeket Isten kötött az emberekkel. Míg a későbbi szövetségek kifejezetten Izrael népére vonatkoznak, ez a szövetség minden élőlényre kiterjed. A szomorú valóság A szövetség feltételei jól tükrözik, hogy Ádám bukása milyen mélyen érintette a teremtett világot. Az emberiség bűne beárnyékolja az egész természetet. Félelem és rettegés árnyéka vetül még az állatvilágra is. Isten szövetsége alkalmazkodik azokhoz a szomorú változásokhoz, amelyek a teremtett világ eredeti rendjétől való eltérést tükrözik. Számot vet azzal, hogy az emberek továbbra is ölni fogják, nemcsak az állatokat, hanem egymást is. Isten megígéri, hogy történjen bármi, soha többé nem pusztítja el az életet ilyen tömeges méretekben. Esküt tesz arra, hogy más módot keres az emberi lázadás és erőszak kezelésére: „bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva” (8,21). A szivárvány méltó jelképe az Istennel kötött első szövetségnek. Noé, akárcsak korábban Ádám, esélyt kap arra, hogy újat kezdjen. Új mederbe terelheti az emberi civilizációt. Nem sokkal később azonban Noé elődei útjára tér. Az utolsó jelenetben részegen és meztelenül hever a sátrában (9,20-27). Ami eleinte új kezdetnek indul, arról kiderül, hogy nem más, mint az emberi elbukás régi történetének ismétlése. Létkérdések Egyetértünk-e azzal a közkeletű nézettel, hogy mindenkinek magának kell meghatároznia, mi a jó és a rossz, a helyes és a helytelen?

2. Egy nemzet születése

7. nap | 1 Mózes 15 | A terv: Az emberiség helyreállításának új útja 15,1 „Ezek után az események után így szólt az Úr Ábrámhoz látomásban.” A súlyos emberi kudarcok áttekintése után Mózes első könyve hirtelen egyetlen személyre fókuszálja a figyelmet: egy Ábrám (később Ábrahám) nevű embert vesz nagyító alá. Szinte lehetetlen eléggé hangsúlyozni Ábrahám személyének jelentőségét a Bibliában. A zsidók számára ő a nemzet ősatyja, számunkra azonban ennél sokkal többet jelent. A botladozó kezdetek után úgy áll előttünk, mint a hit kimagasló példája. Olyan szoros a kapcsolata Istennel, hogy évszázadokon át magát Istent is úgy emlegetik, mint „Ábrahám Istenét”. Isten tehát kiválasztja az emberek egy kis csoportját, akikkel egyedülálló kapcsolatot épít ki. A többi néptől elkülönítve Isten nagy becsben tartott népévé lesznek. Ahelyett, hogy egy csapásra próbálná helyreállítani az egész világot, Isten egy új népet hív létre, amely majd a saját példájával mutatja meg a többi népnek, hogy jó dolog Istent szeretni és szolgálni. Ennek az új népnek az ősatyja Ábrahám. Ábrahám titka Az 1 Mózes 15,6 elárulja Ábrahám titkát: „hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.’’ Ábrahám bizalma lett az alapja annak a szövetségnek, amely utódai és az élő Isten között jött létre. Ószövetségi szövegek tucatjai részletezik Isten szövetségét - más szóval szerződését - melyet választott népével kötött. (A testamentum szó jelentése: végrendelet.) Ebben a fejezetben Isten egy tüzes látomással pecsételi meg az Ábrahámnak adott ígéreteket. Mire számíthat Ábrahám? • Új földterületre, ahol élhet. Ábrahám azzal mutatja ki Istenbe vetett bizalmát, hogy elhagyja szülőföldjét, és több ezer kilométert vándorol Kánaán felé. • Hatalmas és virágzó családra. Ábrahám ragaszkodik ehhez az álomhoz, melynek beteljesedése sokáig várat magára - alaposan próbára téve a hitét. • Nagy nemzetre, amely belőle származik. Ez az ígéret csak hosszú évszázadok múlva válik valóra. Csak Dávid és Salamon idején lesz a zsidó népből végre erős nemzet. • Áldásra, amely az egész világra kiterjed. Isten már a kezdetektől világossá teszi, hogy a zsidó népet választotta eszközül végső célja eléréséhez, ahhoz, hogy rajta keresztül érjen el más nemzeteket. Létkérdések Milyen célt szolgál ma a szövetség és a szerződés az emberek közötti kapcsolatokban?

8. nap | 1 Mózes 19 | Isten küldte katasztrófa: Isten türelme elfogy 19,12-13 „Ki van még itt hozzád tartozó? Vődet, fiaidat és leányaidat, meg mindenedet, ami a tied a városban, vidd el erről a helyről! Mert mi el fogjuk pusztítani ezt a helyet.” Ebből a fejezetből megtudhatjuk, mivel kell szembesülnie Ábrahámnak, miközben arra törekszik, hogy egy új és istenfélő népet hozzon létre. Unokaöccse Sodoma városában él, a romlott városban, amely úgy tekint az idegen látogatókra - mint utóbb kiderül: az angyalokra mint egy csoportos nemi erőszak elsődleges célpontjaira. A szexuális erőszak azonban csupán egy volt a sodomaiak számos vétke között. Ezékiel így ír Sodoma népéről: „Bár fenségben, kenyérbőségben és zavartalan békességben volt része, de a nyomorultat és a szegényt mégsem támogatta.” (16,49) A szörnyű állapotok ellenére Ábrahám kérésére Isten beleegyezik, hogy megkíméli a várost, ha tíz igaz embert talál benne, Amikor azonban Isten tíz igazat sem talál, elfogy a türelme. Ismét a büntetés eszközével lép fel - ezúttal azonban csupán a gonoszság két központját törli el a föld színéről. Isten tette ezt? A katasztrófákat vajon Isten büntetéseként kell értelmeznünk? Az árvizek, éhínségek, földrengések Isten haragjának következményei? A Biblia válasza erre az, hogy néha igen, néha nem. Mózes első könyvében olvashatunk katasztrófákról, amelyek - úgy tűnik - egyszerűen csak megtörténnek. Sem büntetés, sem figyelmeztetés nincs a háttérben, bár Isten felhasználja őket tervének megvalósításához. Találunk közöttük éhínséget (mint a 41. fejezetben, amikor József hatalomra került Egyiptomban), háborút (14. fejezet) és erőszakot (34, fejezet). Néhány katasztrófának azonban kifejezetten Isten az előidézője, ilyen volt Sodoma és Gomora elpusztítása. A Biblia nem sokat árul el azokról a tudományos tényekről, amelyek a pusztulás mögött állnak. Vajon vulkánkitörés okozta a városok megsemmisülését? A Biblia nem utal rá, a terület pedig, amely ma a Holt-tenger mélyén fekszik, nem sok lehetőséget ad a vizsgálódásra. Mózes első könyve nem a hogyan-ra, hanem a miért-re helyezi a hangsúlyt. A meg nem tanult lecke Évekkel korábban Ábrahám visszautasította az egyébként megérdemelt jutalmat Sodoma városának vezetőitől, mert nem akarta, hogy bármi köze legyen ehhez a városhoz (14,21-24). Lót azonban a jólét útját választotta, a könnyű és sikeres életet a közeli termékeny síkságon. Annyira otthon érezte magát Sodomában, hogy majdnem túl késő lett, mire rászánta magát a menekülésre. Tökéletes példája annak az embernek, akinek élete olyannyira egybefonódott egy korrupt rendszerrel, hogy szinte le sem tud mondani róla. Később Jézus Sodoma és Gomora példájával figyelmezteti azokat a városokat, amelyek látták csodáit, mégsem akartak megtérni (Máté 11,24). Isten nem minden esetben avatkozik be ilyen látványosan, hogy megbüntesse a bűnt, de a gonoszsággal szemben véges a türelme. Létkérdések Napjaink társadalmában melyek azok a visszásságok, amelyekről úgy gondoljuk, hogy Isten szemében elfogadhatatlanok?

9. nap | 1 Mózes 22 | Végső vizsga: Ábrahám hitének utolsó próbája 22,2 „Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére.” Ábrahám, aki szilárd hitéről vált ismertté, nem könnyen jutott el a hitnek erre a fokára. Isten ugyan kijelenti Ábrahámnak a jövőre vonatkozó átfogó tervét, ennek a tervnek a megvalósulásához azonban számtalan buktatón át vezet az út. Eredetileg Isten Ábrahámnak ígéri Kánaán földjét, amikor azonban Ábrahám odaér, szárazság sújtotta, aszályos vidéket talál, melynek lakói éheznek, ezért családjával együtt Egyiptomba menekül. Ott Istenben való hite csődöt mond, hiszen a fáraó főemberei előtt letagadja a feleségét, hogy saját bőrét mentse (lásd 12. fejezet). Isten utódok sokaságát is ígéri Ábrahámnak, ami szintén próbára teszi a hitét. Semmi sem jelent nagyobb gyönyörűséget Ábrahámnak, mint arról álmodozni, hogy játszadozó gyermekeinek zsivaja tölti be a sátrát. De vajon ez az ígéret csupán durva tréfa lenne? Mire eléri a nyolcvanöt éves kort, Ábrahám már nem hisz benne, hogy ez az ígéret a saját felesége által válik valóra, ezért rabnőjével hál. Így legalább lesz egy gyermeke, akit a sajátjának mondhat majd. Ábrahám kilencvenkilenc esztendős, amikor Isten megerősíti eredeti ígéretét, ő azonban Isten szemébe nevet. Sára terhes lesz kilencvenévesen? Mit akar Isten? Miféle játékot játszik vele Isten? Vajon mit akar tőle? Isten hitet kíván, mondja a Biblia, mégpedig teljes bizalmat, bármilyen valószínűtlennek tűnnek is a külső körülmények. Ábrahám végül megtanulja, mit jelent hinni. Bármilyen különös, Ábrahámnak és Sárának fia születik, és ezzel beteljesedik Isten ígérete. Azt már nem érik meg, hogy lássák, amint sátraik boldog gyermekekkel telnek meg, vagy amint utódaik megsokasodnak, mint égen a csillag. Van azonban egy szeretett fiacskájuk, akit Izsáknak neveznek, ami annyit jelent: „nevetés”, mintha csak emlékeztetni akarná őket arra a hatalmas abszurditásra, arra a csodára, hogy öregségükre gyermekük lett. Ekkor Isten újabb hitpróba elé állítja Ábrahámot. Ez a próba olyan súlyos, hogy ehhez képest az összes többi gyerekjátéknak tűnik. A Biblia világossá teszi, hogy Isten nem akarja, hogy Ábrahám véghezvigye a gyermekáldozatot. Évekkel később, amikor az izraeliták gyermekeket áldoznak fel, Isten azt mondja erről: „amit én nem parancsoltam, nem rendeltem, sőt eszembe sem jutott” (Jeremiás 19,5). Maga Isten gondoskodik másik áldozatról: egy kosról, amely a szarvánál fogva beakad a bozótba. Ábrahám azonban minderről még mit sem tud, mikor egyszülött fiával együtt kapaszkodik felfelé a meredek hegyoldalon. (Később ugyanezen a hegyen épül fel Jeruzsálem, ahol Isten egyetlen Fiát adja áldozatul minden emberért.) Ábrahám vakon engedelmeskedik Istennek. Túl sokszor vonta már kétségbe Isten szavát. Ez alkalommal elszántan engedelmeskedik, nem számít, mibe kerül. Igaz, több mint száz év kellett hozzá, de Ábrahám végre megtanult bízni Istenben, Ez a jelenet mindennél ékesebben mutatja, miért nevezik őt a hit emberének. Létkérdések Mi volt a legnehezebb hitpróba eddigi életünkben? Hogyan tanított minket Isten arra, hogy bízhatunk benne?

10. nap | 1 Mózes 27 | Jákob megszerzi az áldást: Csalóként Isten családjában? 27,36 „Már másodszor csalt meg engem! Elvette elsőszülöttségi jogomat, most pedig elvette az áldásomat is.” Sokan azért nem járnak templomba, mert úgy vélekednek: „Túl sok ott a képmutató.” Ez gyakran csupán kifogás, de sajnos van igazság benne. Egy vallásnak, amely ilyen szigorú követelményeket támaszt, hogy lehet a követői között olyan sok ember, aki nem teljesíti ezeket az elvárásokat? Jákob élete ugyanezt a kérdést veti fel. Míg Ábrahám a hitéről vált ismertté, unokája, Jákob a csalásairól ismert. Jákob úgy jön a világra, hogy egyik kezével ikertestvére sarkába kapaszkodik, aki megelőzi őt a születéskor. Szülei megörökítik ezt a pillanatot, amikor a „sarokfogó” vagy „csaló” nevet adják neki. A Biblia nem rejti véka alá Jákób fortélyos, csaló jellemét. Jákob kihasználja ikertestvérének gyenge pontját, hogy megkaparintsa az elsőszülöttségi jogot, ami az örökösödésben előnyösebb pozíciót jelent számára (lásd 25,29-34). Később, amikor látja, hogy apja továbbra is Ézsaunak kedvez, anyjával együtt újabb cselhez folyamodik. Jákób kihasználva idős apja vakságát, csalással és hazugsággal szerzi meg az áldást, amely jog szerint a bátyjának járna. Akkoriban az áldást egyfajta mágikus erőnek tekintették, amely jólétet közvetít egyik nemzedékről a másikra, Izsák számára azonban még ennél is többet jelent. Azt a szövetségi áldást adja tovább fia számára, amelyet apjától, Ábrahámtól kapott - olyan áldást, amelyből egy nap majd létrejön Isten választott népe. Igazságtalan választás? Úgy tűnik, hogy Isten választása nem az ember viselkedésétől függ. Isten egyszerűen azt választja, akit ő akar. Ebben az esetben Jákobot, a csaló, fiatalabbik testvért választotta. Vajon igazságtalan az Isten? Éppen ezt a kérdést teszi fel Pál apostol a Róma 9-ben. Arra a következtetésre jut, hogy nincs jogunk elmarasztalni Isten döntéseit, hiszen igen keveset tudunk, különösen Isten végtelen bölcsességéhez képest. De ha nem is értjük Isten döntéseit, látnunk kell, hogy a Mózes első könyvében szereplő minden „elvetett” testvér - Kain, Kánaán, Izmael, Rúben, Ézsau és Manassé - messze többet kap, mint amit érdemel. Isten védelme alatt utódaik megsokasodnak, és nagy néppé lesznek. Választott népe számára azonban Isten még nagyobb kiváltságot tartogat. Akár jók, akár rosszak legyenek is, Isten áldásának közvetítőivé lesznek az egész világ számára. Isten már Ábrahám elhívásakor kijelentette: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (12,3) Egy maroknyi ember kiválasztása által Isten áldása mindenkire kiterjed. Ábrahám kicsiny, esendő családja hatalmas, bár ugyanúgy esendő néppé terebélyesedik, amelyből - amikor eljön az idő teljessége - megszületik a hibátlan Jézus. Nem csoda tehát, ha Pál azt írja, hogy nem a mi dolgunk megkérdőjelezni Isten bölcsességét. Talán nem értjük, miért választ Isten olyan embereket, mint Jákob, ezek a választások azonban kétségtelenül a jót munkálják. Az egész világ előtt nyitva áll a lehetőség, hogy csatlakozzon a „választott néphez”. Ahogy Pál írja: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által... Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok” (Galata 3,26.28-29). Isten gyakran esendő embereket választ arra, hogy nagyszerű dolgokat vigyen véghez. Ugyan ki mondhatná neki, hogy mit akar a mai képmutatókkal? Létkérdések Az ószövetségi időkben nagy jelentőséggel bírtak az olyan „beszédes” nevek, mint Izsák („nevetés”) vagy Jákob („sarokfogó”). Illik-e ránk saját nevünk jelentése? Amennyiben nem, milyén név illene hozzánk jobban?



11. nap | 1 Mózes 28 | Érdemtelenül: Jákób új identitást kap 28,15 „ Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre.” Pál apostol Jákob példáján mutatja be Isten kegyelmét. Ha Isten terve az, hogy szent népet hozzon létre, miért egy csalóra esik a választása? Isten válasza így hangzik: „Könyörülök, akin könyörülök, és írgalmazok, akinek irgalmazok.” (Róma 9,15) Pál kedvelt kifejezése, a kegyelem szó meg nem érdemelt ajándékot jelent. Ő maga is átélte ezt, hiszen életének első felében Isten akaratával szemben hadakozott, Isten mégis szerette őt. Jákob életének két jelenetében is tetten érhető a kegyelem működés közben. Élete válságos pillanataiban, amikor már-már kicsúszik a lába alól a talaj, drámai találkozásokat él át Istennel. Első alkalommal, amint ebben a fejezetben olvashatjuk, Jákob egyedül indul útnak a pusztaságon át, Ézsau elől menekül, aki halálosan megfenyegette őt, miután Jákob csalással megszerezte tőle elsőszülöttségi jogát. Isten azonban nem szemrehányással jön elé, hanem ragyogó ígéretekkel. Ebben a törékeny pillanatban Isten megerősíti, hogy mindazok az áldások, amelyeket Ábrahámnak ígért, Jákobra, a kegyvesztett szökevényre is vonatkoznak, Mintha életében először Jákob is elismerné: „az Úr lesz az én Istenem.” (28,21) Az Istennel való találkozás emlékére Jákob köveket állít fel azon a helyen szent oszlopként. Az éjszakai birkózás A következő találkozás (32. fejezet) évtizedekkel később történik, az Ézsauval való kibékülést megelőző éjszakán. A közben eltelt évek során Jákob meggazdagodott, és jó néhány kemény leckét megtanult, de a közelgő találkozás olyan nyugtalansággal tölti el, hogy reszket a félelemtől. Istenhez könyörög, hogy tartsa meg ígéretét. Válaszként természetfeletti találkozást él át, amely éppolyan különös, mint az összes többi, amelyet a Biblia feljegyez. Jákob, a „sarokfogó”, méltó ellenfélre talál: rá kell döbbennie, hogy magával Istennel birkózik. A különös éjszaka után Jákob sántítani kezd - örök emlékeztetőként az Istennel való birkózásra, Később Jákob az Izrael nevet kapja Istentől, ami azt jelenti: „harcos”, és ez a név Isten kegyelmének végső pecsétje az életén. Jákob, a csaló lesz a névadója Isten választott népének, az izraelitáknak. Létkérdések Ha nem is ilyen drámai módon, de találkoztunk-e már Istennel a szükség idején?

12. nap | 1 Mózes 37 | Családi viszályok: József és testvérei 37,19 „Ezt mondták egymásnak: Nézzétek, ott jön az álomlátó! Gyertek, öljük meg!” Mózes első könyve jó néhány testvérharcról beszámol: Kain és Ábel, Izsák és féltestvére, Izmael, Jákob és Ézsau. József történetében tizenegy testvér fog össze egy ellen. Az elbeszélés üteme lelassul, amikor Józsefhez érkezik, és Mózes második könyve sokkal több figyelmet szentel az ő élettörténetének, mint bárki másénak. Nem is csoda, hiszen József élete minden idők legkalandosabb története. Egy megvetett rabszolga és elítélt fogoly, aki a világ leghatalmasabb birodalmának második számú vezetőjévé lép elő. A családregény egy olyan esemény elbeszélésével indul ebben a fejezetben, amely csaknem tragédiához vezet. Mint apjának nyilvánvalóan legkedvesebb gyermeke, József különösen érzéketlennek bizonyul testvérei féltékenységével szemben. Először akkor vonja magára bátyjai haragját, amikor álmával henceg, amelyben ők mindannyian meghajoltak előtte. Annyira elidegeníti magától a testvéreit, hogy bosszút forralnak ellene. Kerülő út Egyiptomba Testvérei először meg akarják ölni Józsefet. Az utolsó pillanatban azonban inkább eladják őt utazó kereskedőknek, akik Egyiptomba tartanak. Sem testvérei, sem apja - aki elhiszi, hogy vadállat támadt Józsefre - nem számítanak arra, hogy valaha is viszontlátják őt. Istennek azonban más terve van. József álomfejtő képessége, melyet Istentől kapott, és amely miatt otthon bajba került, ott, a távoli Egyiptomban a megmenekülés útját jelenti számára. Az álomfejtés ajándéka lesz számára a belépőjegy a felemelkedéshez Egyiptomban, ahol nagy becsben tartják ezt a képességet. József hamarosan a fáraó udvari tanácsának az élén találja magát. A történet azonban nem ér itt véget, mert Isten azt akarja, hogy a családtagok megbocsássanak egymásnak. József testvérei egy éhínség miatt Egyiptomba mennek, hogy élelem után nézzenek. Ott térdelnek József lábai előtt, akit nem ismernek fel, és engedélyt kérnek tőle, hogy élelmet vásárolhassanak. Fordult a kocka: most József került olyan helyzetbe, hogy bosszút állhat rajtuk. Létkérdések Családunk hogyan kezeli a konfliktusokat? Kerültünk-e már összeütközésbe hozzánk közel álló személlyel? Sikerült-e végül kibékülnünk? Hogyan jutottunk el a megbékélésig?

13. nap | 1 Mózes 41 | A színfalak mögött: Isten jót hoz ki a rosszból 41,15 „Álmot álmodtam, de senki sem tudja megfejteni. Rólad azt hallottam, hogy ha meghallod az álmot, meg tudod fejteni.” Mózes első könyve lenyűgöző betekintést enged abba, ahogyan Isten vezeti az embereket. Néha, mint Ábrahám esetében, látványos formában, személyesen jelenik meg, vagy angyalokat küld maga helyett. Jákobnak Isten vezetése egy titokzatos éjszakai birkózásban, majd egy égig érő létráról szóló álomban jelenik meg. József számára Isten vezetése igen közvetettnek és különösnek tűnhetett. Józsefnek Isten nem angyalok által üzen, hanem álmokon keresztül. Ezek a különös, furcsa álmok először az egyiptomi börtönben vele együtt raboskodó cellatársaitól, majd az egyiptomi fáraótól származnak. Isten kijelenti Józsefnek az álmok pontos jelentését, így idővel magas tisztségbe emelkedik. Mivel az egyiptomiakat lenyűgözték az álmok (ezt támasztják alá a régészek által feltárt hosszú álomfejtő szövegek is), József, az álomfejtő hamarosan nagy tiszteletre és megbecsülésre tesz szert a fáraó udvarában. Isten keze a tragédiákban József életében Isten többnyire a színfalak mögött munkálkodik. A felszínen valójában inkább úgy tűnik, hogy József gyakran éppen az ellenkezőjét kapja annak, amit érdemelne. Megfejti egy álom jelentését a testvéreinek, ők pedig bedobják egy ciszternába. Ellenáll egy asszony szexuális csábításának, majd börtönbe kerül. Megfejt egy másik álmot, és megmenti egy cellatársa életét, aki azonnal megfeledkezik róla, mihelyt kiszabadul a börtönből. József azonban megingathatatlanul bízik Istenben. Mózes első könyve talán ezért is szentel olyan nagy figyelmet a történetének. Megpróbáltatásai során megtanulja, hogy bár Isten nem akadályozza meg mindig a nehézségeket, de mindig megszabadítja őt, még a legsúlyosabb veszedelmekből is. József Isten kezét fedezi fel élete tragédiáiban. Az a hatalmas trauma például, hogy a testvérei eladják rabszolgának, a jót munkálja József életében, hiszen így jut el a hatalom csúcsára, ami végül lehetővé teszi számára, hogy megmentse családját az éhínségtől. József végül elismeri: „nem ti küldtetek ide, hanem Isten” (45,8). Könnyeivel küszködve vallja meg hitét a testvérei előtt, akik annak idején meg akarták őt ölni: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt” (50,20). Létkérdések Amikor Istennek fontos üzenete van számunkra, hogyan hozza ezt tudomásunkra?



14. nap | 1 Mózes 45 | Hosszú megbocsátás: József leleplezi magát a testvérei előtt 45,4 „Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba!” Ebben a fejezetben a József és testvérei közötti hosszú rivalizálás drámai fordulatot vesz. Az éhínség arra kényszeríti József fivéreit, hogy szülőföldjükről Egyiptomba utazzanak, abba az országba, amely Józsefnek köszönhetően felkészült a vészhelyzetre. Józseffel, a nagyhatalmú egyiptomi hivatalnokkal kell egyezkedniük, akiben nem ismerik fel rég nem látott testvérüket. Hosszú, gyötrelmes vívódás zajlik a fivérek szívében. Józsefnek döntenie kell. Vagy ott, azonnal kibékül a testvéreivel, és tárt karokkal fogadja őket, vagy bosszút áll rajtuk - akár ki is végeztetheti őket. Egyiket sem teszi. Inkább egy sor alaposan eltervezett próbának veti őket alá. Követelőzik, kicselezi, majd megvádolja őket. Csaknem két éven át játssza velük ezt a játékot, ami a végsőkig próbára teszi a fivéreket. Zavarodottságuk és félelmeik közepette bűntudattal emlékeznek vissza arra, hogyan bántak el öccsükkel sok-sok évvel korábban. „Bizony, a testvérünkért bűnhődünk most, mert láttuk az ő nyomorúságát, amikor könyörgött nekünk, de nem hallgattunk rá. Emiatt ért utol bennünket ez a nyomorúság.” (42,21) Maga József is óriási érzelmi nyomást él át: a megbocsátás feszültségét. Szeretne kibékülni a testvéreivel, akiket szeret, mégis nehéz ezt megtennie. Amíg el nem ismerik vétküket, nem lehet szó valódi megbékélésről. József többször is könnyekben tör ki, egy ízben olyan hangos zokogás fogja el, hogy még a szomszéd teremben is meghallják. Meglepő fordulat Ebben a fejezetben a testvérek végre szembesülnek a döbbenetes igazsággal: az a tizenéves fiú, akit eladtak rabszolgának, és kis híján megöltek, ma Egyiptom egyik leghatalmasabb birodalmi tisztségviselője. Ő tartja kezében a sorsukat. József azonban nem akar bosszút állni rajtuk, mert már tudja, hogy nyomorúságának esztendei Isten tervének részei voltak. Végre megbocsáthat nekik, és üdvözölheti őket Egyiptom földjén. A megbékélés begyógyítja a régi sebeket, és végre békességet hoz Jákob sokat szenvedett családjába. Ebben az értelemben József története Isten és népe történetét példázza. A bűn felszámolásáért folytatott küzdelem, amely az édenkertben kezdődött, nem megy könnyen végbe. Isten Fiának a halálába került. József története Jézusra mutat, akit Isten küldött népe megmentésére. Népe azonban gyűlölte és elárulta őt, akárcsak Józsefet a saját testvérei. Isten mentő szándéka végül mind József, mind Jézus esetében minden akadályt legyőzve győzedelmeskedik. Egy nemzet születése Isten nagy családot, népet és földet ígért Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. Mózes első könyvének végére még csak az első ígéret valósul meg: Jákób tizenkét fiától egy sereg gyermek születik. A testvérek közötti megbékélés megnyitja az utat Izrael gyermekei számára, hogy a tizenkét törzs egyetlen családdá váljék - egy bimbózó nemzetté. A Biblia nem hagy kétséget afelől, hogy ez a tizenkét fiú semmivel sem jobb, mint bárki más. Közülük tizenegyen végül is elárulták Józsefet. Isten erre a meglehetősen ingatag alapra építi fel népét, az izraelitákat (Jákob fiait). József sohasem adta fel a reményt, hogy egyszer majd a többi ígéret is beteljesedik. Halálos ágyán azt kéri, hogy csontjait vigyék majd vissza magukkal arra a földre, amelyet Isten az ő apjának ígért (50,25). Mózes első könyve tehát boldog véget ér, bár nyitva hagyja a kérdést, hogy vajon mikor térnek vissza József csontjai arra a földre, amelyet Isten ígért az őseinek. Mikor teljesednek be végre Isten ígéretei? Létkérdések Meg kellett-e küzdenünk már a megbocsátás logikájával? Van-e valaki az életünkben, akinek még nem tudtunk megbocsátani?



15. nap | 2 Mózes 3 | A cselekvés ideje: A vonakodó Mózes elhívása 3, 11 „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kihozzam Izrael fiait Egyiptomból?” Mózes második könyvének bevezetése mindössze két versbe tömörít mintegy négyszáz évet az izraeliták történelméből (1,6-7). Arról számol be, hogy Jákob családja - amely Mózes első könyvének végén még elég kicsi ahhoz, hogy név szerint felsorolja a fiait - idővel hatalmas, népes törzzsé növekedett. Isten terve kezd kibontakozni, ám ekkor újabb akadályba ütközik: az egyiptomi birodalom a zsidók ellen fordul, akik immár rabszolgaként görnyednek egy ellenséges fáraó uralma alatt. Ugyanaz egyesíti őket, ami minden elnyomott népet egybekovácsol: a nyomorúság. Ugyan ki hisz már ekkor Isten ígéreteiben, amelyeket Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak adott egykor? A rabszolgák naponta érzik a hátukon az egyiptomi hajcsárok ostorcsapásait. Ami pedig az áhított ígéret földjét illeti, az valahol keleten terül el, tucatnyi különböző király uralma alatt szétforgácsolva. Isten azonban nem feledkezett meg a népével kötött szövetségről. „Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban” - mondja (3,7). „Majd meglátod, mit cselekszem,.,” (6,1) A következő fejezetek Isten hatalmának a teremtés óta leglenyűgözőbb megnyilvánulásairól számolnak be. Ironikus választás Istennek először is egy vezetőre van szüksége. Mózest választja ki erre a feladatra, ami több szempontból is ironikusnak tűnik. Isten negyven éven át készítette fel Mózest a vezetői szerepre az egyiptomi uralkodó udvarában, majd újabb negyven éven át a pusztában, ám - amint ez a fejezet is tanúsítja - Mózes vonakodik a feladattól. Isten elhívása rendkívüli találkozás volt Mózes számára: lángoló bokor, egy hang a semmiből, Isten kijelentése: „Én vagyok... Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene” (3,6) - mintegy utalva az ősatyáknak adott ígéretekre. Elérkezett a cselekvés ideje. Isten maga választotta ki Mózest, hogy kivezesse népét az egyiptomi rabszolgaságból az ígéret földjére, ahol szabadság vár rájuk. Létkérdések Előfordult-e már velünk, hogy - Mózeshez hasonlóan - úgy éreztük, hiányosságaink alkalmatlanná tesznek minket arra, hogy megtegyük, amit Isten kér tőlünk?

16. nap | 2 Mózes 10-11 | A tíz csapás: Bizonyíték mind a zsidóknak, mind az egyiptomiaknak 10,2 „Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak, amit Egyiptommal cselekedtem, és jeleimet is, amelyekkel sújtottam őket. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az Úr!” A sáskák általában magukban ugrándoznak egyik fűszálról a másikra, és békésen rágcsálják a leveleket és virágokat. Azután történik valami - akár az időjárásban, akár a táplálék mennyiségében áll be változás -, és a sáskák nyugtalanná válnak, a színük baljós rózsaszínre változik, és összezsúfolódnak. Így kezdődik a sáskajárás. Hatalmas zúgással közeledik a sokmilliós horda, amely befeketíti az eget, eltakarva még a napfényt is. A sáskák csoportjai, mint a bombák, úgy vetik rá magukat a termőföldre, majd szétszóródva elpusztítanak minden növényi életet maguk körül. Rovarirtó szerek permetezésével el lehet pusztítani közülük pár milliót, de a vándorló sáskahad ügyet sem vet ilyen kis veszteségre. Egy alkalommal megmérték egy ilyen sáskahad kiterjedését, amely átkelt a Vörös-tenger felett: 24 kilométer széles, 5 kilométer mély, 161 kilométer hosszú volt. Miután partot értek, a sáskák felfaltak minden terményt, bőrt, kerítéseket, sőt, még a szerszámok nyelét is, mintegy 5180 négyzetkilométer elpusztított területet hagyva maguk után. Miért volt szükség a csapásokra? A 7-12. fejezet rövid, de szemléletes képekben mutatja be az Egyiptomot sújtó tíz természeti csapást, melyeknek egyike volt a sáskajárás. A Biblia nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mi okozta ezeket a természeti jelenségeket, csupán megállapítja, hogy Isten hatalma soha nem látott módon nyilvánult meg bennük. Ennek a kozmikus és drámai küzdelemnek - amelynek filmes ábrázolása igencsak próbára teszi a hollywoodi producerek lehetőségeit - egyetlen nyilvánvaló célja van: a héber rabszolgák felszabadítása. Egy nemzet van születőben, és Isten hatalmas beavatkozása szükséges ahhoz, hogy az izraeliták elszakadjanak Egyiptomtól, ahol az évszázadok alatt gyökeret eresztettek. Valóban erőteljes késztetésre van szükségük a zsidóknak ahhoz, hogy tömegesen és hirtelen kivonuljanak Egyiptomból. És természetesen Egyiptom sem nézi ölbe tett kézzel, hogy értékes rabszolgák ezrei szabadon kisétáljanak az országból. A végső tekintély A tíz csapás megalapozza Mózes tekintélyét. Vezetői szerepét vonakodva fogadta, mivel kételkedett abban, hogy elnyeri-e az izraeliták bizalmát (4,1). A fáraóval való drámai összeütközések azonban minden kételyt eloszlatnak. Csakis Mózes képes kivezetni a népet a szolgaság földjéről. De nemcsak Mózes szavahihetősége forog kockán, hanem Istené is. Vajon ő is csak egy a sok közül a törzsi istenek sorában, akiket Egyiptomban imádnak? Egyiptomban, a bálványimádás központjában, több tucat istenség - köztük kígyók és ganajtúró bogarak is - imádat tárgyát képezte. Ebben az összefüggésben a csapások Isten hadjárataként jelennek meg Egyiptom hamis isteneivel szemben. Ahogy ő maga kijelenti: „ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött” (12,12). Mózes második könyvében több mint egy tucatszor hangzik el, hogy a csapások azért következnek be, hogy Izrael és Egyiptom megismerje Izrael Istenének hatalmát. E tekintetben a csapások sorozata hatékonynak bizonyul. Annyira meggyőzi az egyiptomiakat Isten hatalmáról, hogy rabszolgák ezreit hagyják elmenni, sőt búcsúajándékként arannyal és ezüsttel is ellátják őket Egyiptom kincseiből. A tíz csapás az izraeliták számára is olyan meggyőző, hogy otthonukat és múltjukat hátrahagyva útra kelnek, és követik Mózest a sivatagba - egy új élet reményében. Létkérdések Melyek napjaink modern társadalmának „bálványai”?



17. nap | 2 Mózes 14 | Csoda a Vörös-tengernél: Az egyiptomiak meggondolják magukat 14,29 „Izrael fiai viszont szárazon mentek át a tenger közepén, és a víz falként állt jobbról és balról.” A fáraó és az egyiptomiak hamar megbánják, hogy elengedték a rabszolgákat. Hamarosan egy harci kocsikkal és lovasokkal felszerelt hadsereg veszi üldözőbe a védtelen izraelitákat. A menekülőknek sem tart soká, hogy megbánják döntésüket. Amint meglátják a fáraó őket üldöző seregét, a félelemtől reszketve azzal vádolják Mózest, hogy a biztos pusztulásba vezeti őket. Amint ez a fejezet nyilvánvalóvá teszi, az izraeliták Egyiptommal való végső összecsapását maga Isten rendezte, hogy egyszer s mindenkorra világossá váljon: egyedül neki tulajdonítható a zsidó nép felszabadítása. Egyedül Isten műve A kivonulásról szóló beszámoló hangsúlyozza, hogy mindez Isten műve. Az izraeli sereg nem lenne képes ellenállni a hatalmas egyiptomi túlerőnek. Amikor a fáraó a menekülő törzsek nyomába küldi harci kocsijainak seregét, az izraeliták reszketnek, mint a nyárfalevél. Miután Isten levezényel egy látványos felmentő hadműveletet, a felszabadított foglyok csupán az alázat és a dicséret hangján szólalhatnak meg büszkeségnek nincs helye. Az Istentől való függés mintája az egész könyvön végighúzódik. Amikor a pusztai vándorok ivóvize elfogy, Isten gondoskodik róluk. Amikor élelmiszerkészletük kimerül, Isten visel róluk gondot. Amikor támadók törnek rájuk, Isten megvédi őket. Mózes második könyve több csodáról - Isten közvetlen, természetfeletti beavatkozásáról - számol be, mint a Biblia bármely más könyve, az evangéliumokat leszámítva. A Vörös-tengeren való átkelés hatalmas csodája adja az alaphangját a zsidó nép történelmének, amely a kezdetektől fogva mindvégig nem más, mint Isten munkálkodása népe életében. Létkérdések Tapasztaltunk-e már a tenger vizének kettéválasztásához hasonló csodát, amikor Isten megmentett minket valamitől, ami kárunkra lett volna?



18. nap | 2 Mózes 20 | A tízparancsolat: Az Isten által elvárt minimum 20,20 „Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek!” Szinte mindenki hallott már a tízparancsolatról. Legtöbbünk számára ez jelenti az erkölcsiség alapjait, amit Isten elvár tőlünk. A pusztában vándorló izraeliták számára azonban a tízparancsolat ennél sokkal többet jelent - nem mást, mint egy hatalmas áttörést. A körülöttük élő népek, amelyek számos különféle istenséget imádtak, örökös rettegésben éltek isteneik kiszámíthatatlansága miatt. Ki tudná megmondani, mi dühíti fel őket, vagy mivel lehet elnyerni a tetszésüket? Most azonban maga Isten, a világegyetem teremtője nyújt át az izraelitáknak egy szerződést, amelyet saját kezével írt alá. Ezentúl mindig tudni fogják, hogy pontosan mit vár tőlük Isten, és hol állnak a vele való kapcsolatukban. A tízparancsolat az izraeliták mint nemzet számára a bizalom és a biztonság alapját jelenti. „Ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld” - mondja Isten (19,5-6). Olyan nemzetet akar magának, amelyhez nincs fogható: modellértékű társadalmat, amelynek középpontjában az Isten iránti elkötelezettség áll. Az izraeliták várakozással tekintenek Mózesre, amint felkapaszkodik a sötéten füstölgő hegyre, hogy Istennel találkozzon. Minden jelenlevő tisztában van ennek a találkozásnak a jelentőségével, amelyet mennydörgés, villámlás és hangos kürtzengés kísér. Még a föld is megremeg a lábuk alatt. Ígéretes szerződés Ebből a sínai-hegyi találkozásból születik a tízparancsolat. A Biblia majd tovább részletezi a szövetségi szerződést, de a tízparancsolat fejezi ki azt a magatartást, amit Isten elvár a népétől. „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott” - kiáltja egy akarattal az egész nép (19,8). Az égbetörő remények napja ez. Ha engedelmeskednek, akkor az izraeliták mentesek lesznek a betegségektől, bő termésben lesz részük, asszonyaik sok gyermeket szülnek, hadseregük győzelmet arat más szóval a nép soha nem látott jólétben és biztonságban élhet, távol azoktól a problémáktól, amelyek a legtöbb ember mindennapi életét kísérik (23,20-28). Cserébe Isten annyit kér az izraelitáktól, hogy engedelmeskedjenek az itt felsorolt parancsolatoknak. Létkérdések Hogyan hangzanának a tízparancsolat tiltásként megfogalmazott parancsolatai, ha felszólító módban fogalmaznánk őket (azaz:„Ne tedd...!” helyett „Tedd...!”)?

19. nap | 2 Mózes 32 | Az álom szertefoszlik: Az izraeliták életében a régi történet ismétlődik 32,31 „ Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: »Ó, jaj! Igen nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból csinált istent magának.«” A 20. fejezetben született fényes reménység örökre meghal a 32. fejezetben. Mózes negyven napon át Isten jelenlétében tartózkodik a Sínai-hegyen, ahol átveszi a szövetség feltételeit, melyek minden addiginál szorosabb kapcsolatot tesznek lehetővé Isten és ember között. Ami azonban odalent, a hegy lábánál történik, az minden képzeletet felülmúl. Az egész Bibliában nincs élesebb kontraszt, mint e között a két jelenet között. Az izraeliták - ugyanazok az emberek, akik látták az egyiptomi tíz csapást, akik száraz lábbal keltek át a Vörös-tengeren, akik vizet ittak a kősziklából, akik jóllaktak az égből hulló mannával - most Istenükről megfeledkezve unatkoznak, türelmetlenkednek, lázadoznak és féltékenykednek. Mire Mózes leereszkedik a Sínai-hegyről, Isten népe pogányok módjára táncol egy aranyszobor körül. Mózes dühbe gurul, és földhöz vágja a kőtáblákat, amelyeket magától Istentől kapott. Isten haragja is olyan nagy, hogy csaknem elpusztítja a megátalkodott népet. Mózes kegyelemért könyörög A történetben számos párhuzam figyelhető meg az emberiség első lázadásával, amely az 1 Mózes 3-ban olvasható. Az ember mindkét esetben nyíltan szembeszegül az őt kegyelmébe fogadó Isten világos parancsával. A lázadók mindkét esetben körmönfont magyarázkodással állnak elő, hogy indokolják viselkedésüket. S végül az emberek mindkét esetben eljátsszák egyedülálló kiváltságaikat, és súlyos büntetésben részesülnek. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy az izraeliták valami újat valósítanak meg az emberiség történelmében: egy egész nemzet elkötelezi magát Isten követésére. Ehelyett ugyanaz a régi történet ismétli önmagát. Mindegy, hogy Isten milyen feltételeket szab, az ember mindig megtalálja a módját annak, hogy megszegje azokat. Ebből a komor háttérből csupán egyetlen reménysugár ragyog fel. Mózes, a nép dadogó és vonakodó vezetője végre felnő a feladatához. Ékesszóló imádsága meghallgatásra talál, és Isten még egy esélyt ad Izrael népének. Létkérdések Vajon mi lehetett az oka az izraeliták lázadásának? Voltunk-e már mi is hasonló helyzetben?

20. nap | 3 Mózes 26 | Jogi kérdések: Az engedelmesség és a lázadás következményei 26,3-4 „Ha rendelkezéseim szerint éltek, és parancsaimat megtartjátok, és végrehajtjátok azokat, akkor esőt adok a szokott időben, a föld megadja termését, és a mező fája is megtermi gyümölcsét.” Mózes harmadik könyve annyira idegennek tűnik a modern világ számára, hogy még azok az olvasók is, akik elhatározták, hogy végigolvassák az egész Bibliát, gyakran elakadnak ennél a könyvnél. A Biblia egyéb részeitől eltérően ebben a könyvben kevés történet vagy szereplő található, és költemény sincs benne. Az egész könyv egy törvénygyűjtemény, tele részletes szabályokkal és előírásokkal. Számos törvény és szabály - amely azt a célt szolgálja, hogy Isten „elkülönítsen” egy népet a maga számára - az Újszövetségben megváltozik. Mégis hasznos lehet ezeknek a törvényeknek a tanulmányozása, mivel betekintést nyújtanak Isten rendelkezéseibe olyan kérdésekben, mint a föld művelése, a szegényekkel való törődés, valamint a családon belüli bántalmazás és a felebaráttal szembeni visszaélések. A törvények sokfélesége jól mutatja, hogy Isten jelen kíván lenni az izraeliták életének minden területén, beleértve a nemi élet, a ruházkodás, a testékszerek és az étrend kérdéseit is. Isten azáltal bontakoztatja ki népére vonatkozó tervét, hogy egy olyan kultúrát hoz létre, amely eltér a környező népek kultúrájától. Nemzeti átalakulás Az izraeliták bizonyára gyakran feltették magukban a kérdést: Feltétlenül fontos követnünk ezeket a szőrszálhasogató törvényeket? A 26. fejezet végérvényesen megválaszolja ezeket a kérdéseket. Az Egyiptomban töltött négy évszázad után az épphogy felszabadult rabszolgáknak, akik már maguk is egyiptomivá váltak, teljes átalakulásra van szükségük. Pontosan ez az, amit Isten tesz velük - olyan identitást ad nekik, amely éles ellentétben áll a szomszédos pogány népek identitásával. Bár monotonnak tűnik ez a törvénygyűjtemény, Istennek az a szenvedélyes vágya húzódik mögötte, hogy egy különleges népet hozzon létre, amely méltó arra, hogy az ő identitását hordozza. Isten törvényei nem szabadon választható alternatívák az izraeliták számára. Engedelmességük jutalma az lesz, hogy a világ irigyelni fogja Isten népét. De mi lesz, ha engedetlenné válnak? Isten részletesen felvázolja előttük, milyen büntetésre számíthatnak ebben az esetben. Létkérdések Mindannyian bizonyos szabályrendszer szerint éljük az életünket. Saját életünkben milyen törvényekhez alkalmazkodunk?

21. nap | 4 Mózes 11 | Megpróbáltatások a pusztában: Isten karja túl rövid? 11,23 „Hát olyan kevés az Úr ereje? Majd meglátod, beteljesedik-e az én beszédem, vagy sem.” Amikor az izraeliták átkeltek a Sínai-félszigetre, tele voltak reménnyel és lelkesedéssel. A rabszolgaság láncaitól végre megszabadulva útra keltek az ígéret földje felé. A hosszú hetek, hónapok és évek azonban, amelyeket a sivár pusztaságban való bolyongással töltöttek, felemésztették minden lelkesedésüket. Mózes negyedik könyve kendőzetlen őszinteséggel beszéli el, mikét történt, hogy a rövid kirándulásból negyvenéves kerülő út lett. Ahogy az étel miatti állandó panaszkodásuk mutatja, az izraeliták gondolkodása meglehetősen kicsinyes problémák körül forog. Kevés kivételtől eltekintve mindennap ugyanazt azt ételt eszik. A manna (szó szerinti jelentése: „Mi ez?”) minden éjszaka a harmattal együtt érkezik az égből, és olyan látványt nyújt reggelenként, mintha dér borítaná a földet. A monoton étrend jelentéktelen dolognak tűnhet a rabszolgaságból való szabadulásért cserébe, a nép mégis folytonosan zúgolódik. A zúgolódók törzse A lázongás, amelyről ez a fejezet szól, az egész pusztai vándorlásra jellemző. Minél gyerekesebben viselkedik a nép, vezetőiknek annál inkább szigorú szülőként kell fellépniük. Mózest és Istent egyaránt felbőszíti az izraeliták állandó zúgolódása. Igaz, a körülmények nehezek. A népnek a tűző napon kell menetelnie a barátságtalan pusztaságban, az ellenséges hadaktól való állandó fenyegetettségben. Megpróbáltatásaikban valójában hitpróbával szembesülnek: bíznak-e abban, hogy Isten gondoskodik róluk nehéz körülményeik között is? Betartják-e az Istennel kötött szövetség feltételeit, és rábízzák-e magukat az ő megígért védelmére? Isten így felel az izraeliták kétségeire: „Hát olyan kevés az Úr ereje?” (11,23), majd még nagyobb csodákat ígér nekik. Létkérdések Előfordul-e velünk néha, hogy zúgolódunk Istennel szemben? Ha igen, általában mi váltja ki belőlünk a panaszkodást?

22. nap | 4 Mózes 14 | Nyílt lázadás: A pusztai vándorlás fordulópontja 14,11 „És ezt mondta az Úr Mózesnek: Meddig utál engem ez a nép, és meddig nem hisz bennem a sok jel ellenére sem, amelyeket közöttük tettem?” A legtöbb ókori nép történelme hatalmas harcosok hőstetteiről és feddhetetlen vezetőkről szól. A Biblia meghökkentően másfajta képet tár elénk, amint az Mózes negyedik könyvének nyers realizmusában is tetten érhető, amikor zúgolódásokról és lázadásokról számol be. Ez a fejezet azt a tragikus vízválasztót beszéli el, amely az Egyiptomból való kivonulás óta a legdöntőbb esemény a nép életében. Az izraeliták az ígéret földjének határán állnak. Ha Istenre bízzák magukat, elhagyhatják végre az embert próbáló pusztaságot, és bemehetnek az élelemmel és vízzel bővelkedő földre. A katonai felderítők már közelednek, hogy beszámoljanak a Kánaán földjén szerzett tapasztalataikról. A nép azonban az átélt csodák ellenére sem bízik Istenben. Megrettennek a kémek jelentésétől, és hangosan jajveszékelnek, hogy miért is hagyták el Egyiptomot. A félelem nyílt lázadáshoz vezet: Izrael fiai szembefordulnak Mózessel és testvérével, Áronnal. Az ígéret földjének határán inukba száll a bátorságuk, és megfutamodnak. A terv későbbre halasztva Isten, aki ellen a lázadás valójában irányult, elutasítva érzi magát, mint egy eldobott szerető. Látva, hogy a lázongó nép még nem áll készen arra, hogy elfoglalja az ígéret földjét, későbbre halasztja terve megvalósítását. A lázadással szembesülve úgy dönt, hogy megvárja, míg felnő az izraeliták új nemzedéke. Akik eredetileg rabszolgák voltak, nem mennek be az ígéret földjére. Ez az oka annak, hogy abból a sok ezer emberből, akik kijöttek Egyiptomból, mindössze két felnőtt, Józsué és Káléb éri meg, hogy bemehessen az ígéret földjére. A nép többi tagja - mindazok, akik a kivonuláskor húsz éven felül voltak - a sivatagban leli halálát. Létkérdések Saját életünkben mik azok az „óriások”, amelyek félelmet keltenek bennünk? Mit teszünk, amikor elbátortalanodunk?

23. nap | 5 Mózes 4 | Emlékeztető: Lelkesítő beszéd a határhoz érve 4,9 „Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál; ne vesszenek el emlékezetedből egész életedben!” Négy évtizeddel az egyiptomi kivonulás után Izrael népe ismét az ígéret földjének határához érkezett. Miután a hitetlen és zúgolódó régi nemzedék tagjai meghaltak és el lettek temetve a pusztában, egy új nemzedék várja izgatottan, hogy bevonuljon és birtokba vegye a földet. Egyiptom már csupán halvány gyermekkori emlék Isten népe számára, amely immár saját kulturális identitással rendelkezik. Az ígéret földjének határán az idős Mózes három beszédet tart. Ez az utolsó lehetősége, hogy még egyszer tanácsolja és lelkesítse a népet, amelyet negyven mozgalmas éven át vezetett. Szenvedélyesen és a könnyeivel küszködve eleveníti fel lépésről lépésre népe történelmét. Mózes második, egyben leghosszabb beszédében megismétli mindazokat a törvényeket, amelyeket a nép a szövetség részeként elfogadott. De beszéde nem a törvények száraz felsorolásából áll. Mózes visszaemlékezésében újra átéli és megeleveníti a történteket. Beszédét személyes emlékek, illusztrációk és hirtelen érzelemkitörések tarkítják. Ami előttük áll Ebben a fejezetben Mózes arra a nevezetes napra emlékezik, amikor Isten a szövetséget szerezte a Sínaihegyen. Fennhangon idézi fel a fekete felhőket, a mélységes sötétséget és a lobogó tüzet. Isten semmiféle alakot nem öltött magára, figyelmezteti az izraelitákat Mózes, ezért tehát ők se kövessék el azt a hibát, amibe a szüleik beleestek, amikor aranyból öntöttek maguknak bálványt. Mózes újra és újra hangsúlyozza: meg ne feledkezzetek a leckéről, amelyet a pusztában tanultatok. A figyelmeztetésen túl Mózes arra buzdítja az izraelitákat, hogy vegyék komolyan egyedülálló elhívásukat, amelyet mint nemzet kaptak Istentől. Ha követik Isten törvényeit, akkor a szövetség bőséges áldásokat tartogat számukra: zavartalan békességet, egészséget és jólétet. A többi nép felfigyel majd rájuk, és meg akarja ismerni Istenüket. Mózes csodálattal szemléli mindazt, amit Isten érte és az izraelitákért tett. Utolsó beszédében ezt a hálát és csodálatot adja tovább a következő nemzedéknek. Létkérdések Ha visszatekintenénk saját történetünkre, ahogy Mózes tette az izraeliták előtt, milyen tanulságot vonhatnánk le belőle? Miért lehetünk hálásak?

24. nap | 5 Mózes 8 | A siker veszélyei: Amikor megkapjuk, amit akarunk 8,13-14 „...amikor elszaporodnak marháid és juhaid, lesz sok ezüstöd és aranyad, és bővében leszel mindennek, akkor föl ne fuvalkodjék a szíved, és el ne feledkezz Istenedről, az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából!” „Amikor rosszul állnak a dolgok, nem szégyelljük Istenünket. Olyankor szoktuk szégyellni őt, amikor jól mennek a dolgaink.” Alexander Szolzsenyicin írta ezeket a szavakat, hogy megindokolja, miért éppen egy szibériai koncentrációs táborban tanult meg imádkozni. Akkor fordult az imádság felé, amikor más reménye már nem maradt. Letartóztatása előtt, amíg jól ment a sora, ritkán jutott eszébe Isten. Ugyanerről beszél Mózes is búcsúbeszédében. Az izraeliták megtanultak Istenre hagyatkozni a Sínaipusztában, ahol minden egyes nap Isten gondoskodására voltak utalva, hogy élelemhez és vízhez jussanak. Most azonban, amikor a Jordán folyó partján állnak, nehezebb hitpróba elé néznek. Mózes jobban fél az eljövendő jóléttől, mint a sivatag kietlenségétől. Az ígéret földjén, ezen a patakokban, gyümölcsfákban és más értékes kincsekben gazdag földön Izrael fiai könnyen megfeledkezhetnek Istenről, és maguknak tulajdoníthatják sikereiket. Miért fél Mózes a bőségtől? Ezért buzdítja Mózes a népet újra és újra: „Emlékezzetek!” Emlékezzetek az egyiptomi rabszolgaság napjaira, és arra, ahogyan Isten megszabadított benneteket. Emlékezzetek a megpróbáltatásokra a mérhetetlen, sivár pusztaságban, és Isten hűségére, amelyet ott is tapasztaltatok. Emlékezzetek különleges elhívásotokra, amely arra figyelmeztet, hogy milyen nagy becsben tart Isten titeket. Ha majd jólétben éltek, akkor se felejtsétek el, amit menekültekként a Sínai-pusztában tanultatok. Mózesnek alapos oka volt az aggodalomra. Isten világosan elmondta neki, mi történik majd a jövőben: „Mert beviszem őt arra a tejjel és mézzel folyó földre, amelyet esküvel ígértem meg atyáinak. Eszik, jóllakik, meghízik, és mégis más istenekhez fordul: azoknak szolgálnak, engem pedig megvetnek, és megszegik szövetségemet.” (31,20) A Biblia következő könyveiből kiderül, hogy mindaz, amit Isten előre megmondott, és amitől Mózes óva intette az izraelitákat, valóra válik. Az ígéret földjére való bevonulás után a nép hűtlenné válik Istenhez, és jóvátehetetlenül megszegi a szövetséget. Végül jólét és boldogság helyett szolgaság és szenvedés vár rájuk. Való igaz, hogy ha az ember sikeres, kevésbé érez késztetést arra, hogy Istenre hagyatkozzon, mint amikor sürgető szükség veszi körül. Súlyos veszélynek vagyunk kitéve, amikor elérjük, amit akarunk. Létkérdések Életünk mely szakaszát tartjuk a „legsikeresebbnek”? Milyen volt akkoriban az Istennel való kapcsolatunk?



25. nap | 5 Mózes 28 | Hangosan és érthetően: A „mondd és mutasd” megerősíti a szövetség jelentőségét 28,47-48 „Nem szolgáltál Istenednek, az Úrnak örömmel és jó szívvel, amikor bőven volt mindened. Éhezve és szomjazva, mezítelenül és mindent nélkülözve szolgálsz majd ellenségeidnek, akiket rád bocsát az Úr.” Mózes ötödik könyvének felépítése szorosan követi azokat a korabeli „hűbéri szerződéseket”, amelyek a nép és az uralkodó viszonyát szabályozták. Mózes könyve ebben a szerződéses formában rögzíti Isten és az izraeliták kapcsolatát. Az uralkodói szerződések betetőzését az áldások és az átkok felsorolása jelentette, amelyeket a szerződésben foglaltak megtartása, illetve megszegése vont maga után. Ehhez hasonló módon Mózes három nagy beszéde közül a harmadik az áldásokat és átkokat foglalja össze (27-33. fejezet). Az izraeliták ezúttal optimisták. Mint a gyerekek, olyan türelmetlenül állnak a régóta áhított föld határán. Mózes azonban nem osztja optimizmusukat. Ismerve népe állhatatlanságát, sejti, hogy a jövő nagy valószínűséggel a múlthoz lesz hasonló. A könyv utolsó fejezetei Mózes borúlátásáról árulkodnak. Három emlékeztető Mózes az itt megörökített beszéddel kezdi mondanivalóját. Egyszerű és könnyed kifejezésekkel ecseteli a szövetség megtartásának áldásait. Amikor azonban az Istennel kötött szövetség megszegésének következményeiről beszél, nyelvezete megváltozik. A csapások és a lehetséges katasztrófák leírásának célja, hogy engedelmességre késztesse hallgatóságát. Mintegy elismerve, hogy a szavak önmagukban nem elég erőteljesek ahhoz, hogy az üzenet eljusson az izraelitákhoz, Mózes három nagyszabású szemléltetőeszközről is gondoskodik. Először is, festőket jelöl ki, hogy hatalmas meszelt kövekre írják fel a törvény szavait, így a törzsek, miközben Kánaán földje felé menetelnek, el fognak haladni a szövetség látható emlékeztetői mellett. Azután kikiáltókat is kiválaszt, hogy fennhangon hirdessék a szövetség alapját képező szabályokat. Végül Mózes szívhez szóló éneket tanít az izraelitáknak (32. fejezet), hogy annak szavait énekelve haladjanak át az Istennel kötött szövetség vizuális és szóbeli emlékeztetői között. Létkérdések Napjainkban is érvényesek az ebben a fejezetben leírt alapelvek? Miért, illetve miért nem?

26. nap | Józsué 2 | Új kémek, új lelkület: Egy prostituált segít előkészíteni az utat 2,24 „Ezt mondták Józsuénak: Bizony, kezünkbe adta az Úr azt az egész földet, máris reszket tőlünk annak a földnek minden lakója.” Izrael népének története - ahogy Mózes második, negyedik és ötödik könyvében láthattuk - számos negatív tanulsággal szolgál, és Mózes búcsúbeszédei további kudarcokat vetítenek előre. Az Ószövetségben azonban felcsillannak a remény fénysugarai is, amelyek között talán Józsué könyve ragyog a legfényesebben. Józsué könyvének nyitó jelenete egy korábbi eseményt idéz fel. Miután végighallgatták Mózes utolsó beszédeit, az izraeliták felsorakoznak a Jordán folyó partján, hogy számot adjanak hitükről és bátorságukról. Készen állnak végre, hogy átkeljenek az ígéret földjére? Vagy legendás vezetőjük, Mózes nélkül megismétlik elődeik hibáit? Negyven évvel korábban Izrael népe gyáván meghátrált a kockázatok láttán. Az új nemzedék Egészen új lelkület jellemzi az új nemzedéket, erre utal az ebben a fejezetben leírt kémtörténet is. A negyven évvel korábbi felderítő misszió után a tizenkét kém közül mindössze ketten nyilatkoztak derűlátóan. Ez alkalommal éppen Józsué, a két optimista kém egyike vezeti az izraelitákat. Józsué gondosan megválogatja kémeit, akiknek jelentése éles ellentétben áll a korábbi kémek beszámolójával (lásd 4 Mózes 13,31-33). Az új kémek azzal a hírrel térnek vissza, hogy Isten az izraeliták kezébe adta Kánaán földjét, sőt, azt állítják, hogy a kánaániták valósággal reszketnek az izraeliták közeledésének hírére. A fejezet főszereplője, Ráháb, a pogány prostituált a zsidó történetek kedvelt alakjává vált az idők során, és a bibliai szerzők is elismeréssel szólnak róla. Példája bizonyítja, hogy Isten méltányolja a valódi hitet minden emberben - olyannyira, hogy Ráháb, Jerikó ostromának túlélője Jézus egyenes égi felmenője lesz. Létkérdések Mózes és Józsué kémei ugyanazt a földet tekintették meg, mégis teljesen másként nyilatkoztak róla. Amikor akadályokkal találjuk szemben magunkat, problémát vagy inkább lehetőséget látunk bennük?



27. nap | Józsué 6 | Különös taktika: Sajátos katonai hadművelet 6,16 „Amikor hetedszer fújták meg a papok a kürtöket, ezt mondta Józsué a népnek: Kiáltozzatok, mert nektek adja az Úr a várost.” Azok a súlyos kudarcok, amelyeket az izraeliták a Sínai-pusztában elszenvedtek, engedetlenségük következményei voltak. Az isteni vezetés - nappal sötét felhő, éjjel tűzoszlop formájában - félreérthetetlen volt. A nép azonban nem követte Isten útmutatását, inkább a saját feje után ment. Vajon az ő gyermekeik, a következő nemzedék, amely most menetel az ígéret földje felé, másként viselkedik majd? Kánaán lakosai, akiknek fülébe jutott a hír az izraeliták hódító szándékáról, a legrosszabbra készülnek. A honfoglalók útjába eső első város, Jerikó lakói úgy készülnek a támadásra, hogy elbarikádozzák magukat a város falai között. Döbbenten figyelik, amint az izraeliták - katonai manőver helyett istentiszteleti szertartáshoz készülődnek. Isten próbára teszi az izraeliták engedelmességét. Ahelyett, hogy megrohamoznák a falakat, folyamatosan kerülgetniük kell azokat. Kardok helyett kürtöket használnak. Az izraeliták bizarr taktikája, amelyet Jerikó ostrománál alkalmaznak, nem hagy kétséget afelől, hogy egyedül Isten az, aki cselekszik. Egy hadsereg aligha remélhet győzelmet pusztán attól, hogy körbejár és kiáltozik! Miért kellett Jerikónak elpusztulnia? Bármilyen különös, Jerikó falai leomlanak, és az izraeliták elfoglalják a várost. Akár csak a tíz csapás Egyiptomban, Jerikó elpusztítása - a város valószínűleg a holdisten tiszteletének kánaáni központja volt nyílt hadüzenetet jelentett a térség pogány istenségei és a zsidók Istene között. Bár a kánaánitákkal szembeni bánásmód kegyetlennek tűnik, a Biblia világossá teszi, hogy Kánaán lakosai saját bűneikkel és romlottságukkal végérvényesen eljátszották az ország feletti jogukat. A történészek a kánaáni népek gonoszságának számos bizonyítékát tárták fel. A kánaáni templomok prostitúció, orgiák és emberáldozat helyszínei voltak. Régészeti feltárások során számos korsó került elő, melyekben a Baalnak feláldozott csecsemők csontjait tartották. Mielőtt Mózes átküldte az izraelitákat a Jordán folyón, ezt mondta nekik: „ezeket a népeket gonoszságuk miatt űzi ki előled Istened, az Úr” (5 Mózes 9,5). Ám amint azt Ráháb története mutatja, azok a kánaániták, akik Istenhez fordultak, megmenekültek. Létkérdések Előfordult-e már velünk, hogy ostobának vagy nevetségesnek éreztük magunkat, miközben Isten tervét igyekeztünk megvalósítani az életünkben?



28. nap | Józsué 7 | Akik nehezen tanulnak: Lopás, vereség, bizalmi válság 7,8 „Ó, Uram! Mit mondjak most, hogy Izrael máris meghátrált ellenségei előtt?” Szinte elkerülhetetlen volt, hogy az izraeliták elbízzák magukat Jerikó elfoglalása után. Mivel egyetlen nyílvessző kilövése nélkül sikerült elfoglalni egy erődített várost, a következő település, Aj aprócska városa veszélytelen célpontnak tűnik. Néhány ezer harcos menetel Aj felé. Nem sokkal később ugyanezek a harcosok - leszámítva a sebesülteket és a halottakat - fejvesztve menekülnek az ostromlott városból. A két történet - győzelem Jerikónál, vereség Aj városánál - párhuzamba állítása fontos üzenetet hordoz. Ha az izraeliták engedelmeskednek Istennek, és belé helyezik bizalmukat, akkor bármilyen akadályt képesek leküzdeni. Másrészt azonban, ha csökönyösen a saját fejük után mennek, a legkisebb akadályban is megbotlanak. Vissza az alapokhoz Ez a megalázó vereség, amely olyan hamar történt a Jerikónál aratott hatalmas győzelem után, még Józsuét is megrendíti. Amikor rádöbben, hogy Isten védelme nélkül Izrael népe reménytelenül sebezhetővé válik esélyük sincs, hogy kimentsék magukat a csapdából, Józsué elcsügged. Az Ajnál elszenvedett vereség egyetlen ember kapzsisága miatt következik be, aki ellenszegült Isten utasításainak, és elvett a kiirtandó dolgokból. A vétkes drasztikus büntetésben részesül. A tapasztalatlan népnek látnia kell, hogy mi történik, ha nem veszi komolyan Isten szavát. Az Aj városánál szerzett fájdalmas tapasztalat révén Józsué mint vezető egy másik fontos leckét is megtanul, Ákán bűnének nyilvánosságra hozatala nyomatékosan a nép tudtára hozza, hogy Isten parancsait maradéktalanul végre kell hajtaniuk, még a hadviselés kérdésében is. Isten sem a hazugságot, sem a fosztogatást nem tűri meg, bármenynyire is jellemző ez a megszálló seregekre. Létkérdések Egy ilyen látszólag „jelentéktelen” bűn, mint Ákán csalása, miért járhatott ennyire súlyos következménnyel?

29. nap | Józsué 24 | Végre otthon: Józsué búcsúbeszéde 24,24 „A nép így felelt Józsuának: Az Urat, a mi Istenünket fogjuk szolgálni, és az ő szavára hallgatunk.” Élete végéhez érve Józsué ott áll Izrael fiai előtt, hogy búcsúbeszédet intézzen hozzájuk. Vezetése alatt jól ment a nép sora. Józsué utolsó beszédében Isten cselekedeteit összegzi, és emlékezteti az izraelitákat az Istennel való szövetségükből fakadó kötelezettségeikre. Józsué beszéde sok tekintetben hasonló Mózes lényegesen hosszabb beszédeihez, amelyek Mózes ötödik könyvében találhatók. Mint említettük, ezek a beszédek azoknak a hűbéri szerződéseknek a mintáját követik, amelyeket uralkodók kötöttek népükkel. Józsué minden egyes pontnál hangsúlyozza, hogy sikerük egyetlen forrása Isten: „Földet adtam nektek, amelyen nem ti dolgoztatok, városokat, amelyeket nem ti építettetek” (24,13). Isten elhívta Ábrahámot, és utódokkal áldotta meg őt, majd kihozta Izrael népét az egyiptomi rabszolgaságból, végül pedig átvezette őket a pusztán. Most pedig, Józsué idejében Isten újabb szövetségi ígérete vált valóra: az izraeliták birtokba vehették az ígéret földjét. József csontjait eltemetik „Válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni” - ezekkel a szavakkal állítja döntés elé hallgatóságát Józsué beszédének csúcspontján. A jelenlévők mindannyian hűséget esküsznek Istennek, annak az Istennek, aki megtartotta velük kötött szövetségét. Józsué ünnepélyesen megerősíti a szövetséget, majd elbocsátja a népet. Józsué könyve jelképes cselekménnyel ér véget: az izraeliták végre eltemethetik József földi maradványait (24,32). Több mint négyszáz éven át őrizték ezeket a maradványokat Egyiptomban, várva a napot, amikor visszatérhetnek a megígért földre (lásd 1 Mózes 50,25). Pusztai vándorlásuk során a törzsek negyven éven át hordozták József csontjait. Most Ábrahám utódai végre hazaértek, és a halott is békében nyugodhat. Létkérdések Melyek azok az ígéretei Istennek, amelyek beteljesedtek az életünkben? És melyek azok, amelyeknek a teljesülésére még várunk?

30. nap | Bírák 6 | Bizonytalan vezető: Isten kibontakoztatja Gedeon rejtett képességeit 6,23 „Az Úr azonban ezt mondta neki: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg!” Józsué könyvének örömteli hangneme A bírák könyvében hirtelen keserűre vált. Az izraeliták - figyelmen kívül hagyva Józsué parancsát, hogy tisztítsák meg az országot - letelepednek Kánaán pogány lakosai között, és hamarosan a szokásaikat is átveszik. A nép vezető nélkül marad. Nyolcvan éven át két kiváló vezetőt követtek - Mózest és Józsuét -, akik most pótolhatatlannak bizonyulnak. Mivel a tizenkét törzs szétszóródik, és egymástól távoli vidékeken települ le, Isten bírákat támaszt, ők lesznek a törzsek helyi vezetői. Gedeon, az egyik legismertebb bíró kezdetben kevés jelét mutatja a bátorságnak. Először akkor találkozunk vele, amikor éppen titokban csépli a gabonáját, nehogy a megszálló midjániták elkobozzák a terményt. A midjániták olyan keményen uralják Izrael népét, hogy a zsidók csak nagyritkán tudják learatni saját terményüket. Sokan elrejtőznek, és barlangokban élnek a hegyekben. Gedeonnak nincs semmiféle hősies terve, amíg az Úr angyala meg nem jelenik neki, hogy a midjániták elleni harcra szólítsa. „Ki? Én?” - kérdezi reszketve Gedeon. Gedeon kiteszi a gyapjút Gedeon kételyei nem alaptalanok. Ha közelebbről szemügyre vesszük az életét, láthatjuk, milyen alapanyaggal kénytelen dolgozni Isten. Gedeon családja és közössége a Baalt imádta, nem az Urat. Magát Gedeont is megbénítja a félelem, még a csata előestéjén is. Isten világos utasításával ellenkezik, újra és újra jelet kér, húzza az időt, és csak az éj leple alatt meri lerombolni Baal oltárát. Milyen bizonyítékra van szükség, hogy az ember megbizonyosodjon Isten akarata felől? Egyes körökben manapság a „gyapjú kitevése” azt jelenti, hogy szokatlan dolgokat kérnek Istentől, hogy megbizonyosodjanak az isteni vezetés felől. Gedeon tette azonban a történet összefüggéseit figyelembe véve sokkal inkább a hit hiányára mutat, semmint az isteni vezetés keresésének mintájául szolgál. Még azután is, hogy Isten angyala biztosítja Gedeont a siker felől, ő másodszor, sőt harmadszor is csodás jelet kér Istentől, mielőtt rá merné bízni magát az ígéretére. Isten elfogadja Gedeon ingatag hitét, és megadja neki a megerősítést, amit kér, és végül bátor vezetőt farag belőle. Létkérdések Hogyan tapasztaltuk Isten világos vezetését, amikor szükségünk volt rá?



31. nap | Bírák 7 | Valószínűtlen győzelem: Gedeon harcba száll a túlerővel szemben 7,2-3 „...így fog dicsekedni Izrael velem szemben: Az én kezem szabadított meg engem! Most azért hirdesd ki ezt a nép füle hallatára: Aki fél és retteg, az térjen vissza...” Amikor eljön az idő, hogy Gedeon harcba szólítsa Izrael népét, Isten olyan utasításokat ad neki, amelyek egy tapasztalt tábornokot is pánikba ejtenének, nemhogy egy olyan zöldfülű hadvezért, mint Gedeon! Az utasításokat követve Gedeon harminckétezer főről mindössze háromszázra csökkenti seregének létszámát. Ha ekkora létszámbeli hátránnyal is képesek lesznek győzelmet aratni, az minden kétséget kizáróan bizonyítja majd, hogy Isten munkálkodik, és méltó a bizalmukra. Ismerve Gedeon bizonytalanságát, Isten türelmesen dolgozik azon, hogy bátorságot öntsön belé. Addig biztatja és tanácsolja őt, míg Gedeon szinte egyetlen éjszaka alatt erős és határozott tábornokká válik. A kürtöket és a fáklyákat megfélemlítő hadicselként használva a maroknyi sereg szétszórja és megfutamítja az ellenséget. Mielőtt Gedeon vezetővé lépett volna elő, Izrael népe a portyázó beduin törzseknek kiszolgáltatva élte mindennapjait, akik elorozták a helyi földművesek terményét és javait. Most azonban az ő vezetése alatt a kicsiny izraeli hadsereg elpusztítja a szétszóródott midjánitákat, és ez a győzelem elhozza a szabadság korszakát. Talán ez leginkább magát Gedeont lepte meg. Közönséges alapanyag Gedeon valószínűtlen kiválasztása - döbbenetes győzelméről nem is beszélve - olyan mintát állít, amely A bírák könyvében többször is ismétlődik. Abban a korban, amikor a nőket másodrangú állampolgároknak tekintették (lásd 9,54; 19,24), Isten Debórát választja ki, hogy vezesse népét. Egy másik bíró, akit Isten vezetőnek jelöl ki, Jefte, egy gyülevész népségből álló banda vezéreként a társadalom kivetettjének számított. Valójában az egész Bibliában azt láthatjuk, hogy Isten ilyen „selejt anyagból dolgozik”. Izrael népe sem lenyűgöző képességei miatt nyerte el a kiválasztást. Műveletlen rabszolganép volt, amely minduntalan megfeledkezett Isten jóságáról. Izrael fiai, akárcsak vezetőik, újra és újra érdemtelennek bizonyultak. Isten választása azonban nem a látszólag kiváló képességű emberekre esik, de még csak nem is azokra, akik természetüknél fogva „jók”. Isten a közönséges alapanyagból hoz ki nagyszerű dolgokat, hogy az egész világ előtt nyilvánvaló legyen: a dicsőség egyedül és kizárólag őt illeti meg. Pál apostol ezt a gondolatmenetet folytatja, amikor több mint ezer évvel később ezt írja: „Mert nézzétek csak a ti elhivatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket... hogy amint meg van írva: »Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.«” (1 Korinthus 1,26-27.31). Létkérdések Körülményeinket vagy képességeinket figyelembe véve, tapasztaltuk-e már, hogy Isten valószínűtlen módon használt minket?



32. nap | Bírák 16 | Superman csődje: Moralitásjáték Sámson főszereplésével 16,28 „Ó, Uram, Uram! Emlékezz meg rólam, és erősíts meg engem még most az egyszer, én Istenem, hogy bosszút állhassak a filiszteusokon a két szememért!” A leghíresebb bíró a könyv vége felé jelenik meg, és a Biblia négy teljes fejezetet szentel arra, hogy elbeszélje életének szappanoperába illő eseményeit. Míg Gedeon esete azt mutatja meg, miként tud használni Isten egy szerény képességekkel rendelkező embert (7. fejezet), Sámson története ennek éppen az ellenkezőjét illusztrálja: hogyan herdálja el a lehetőségeit egy rendkívüli képességekkel megáldott ember. Amikor Sámson színre lép, Izrael népe ismét idegen elnyomás alatt sínylődik, A Biblia világossá teszi, hogy Isten fontos küldetést tartogat Sámson számára, népe vezetőjévé akarja őt tenni. Sámson természetfeletti képességekkel rendelkezik. Amikor az Úr Lelke leszáll rá, képes széttépni egy oroszlánt, vagy fél kézzel elbánni egy egész hadsereggel. Sámson azonban, ahogy ifjúkorának eseményei mutatják, úgy használja az erejét, hogy az inkább egy fiatalkorú bűnözőre emlékeztet, semmint egy lelki vezetőre. Fordulatos befejezés Mint valami lázadó tinédzser, Sámson olyan feleséget választ magának, aki várhatóan a lehető legtöbb szomorúságot okozza majd a szüleinek - és Istennek. Sámson házassága alig egy hétig tart, majd nem sokkal később egy filiszteus prostituált karjaiban vigasztalódik. A 16. fejezetben arról olvashatunk, milyen ostobán elherdálja hatalmas erejét, miközben egy harmadik nővel, a csábító Delilával enyeleg. Sámson története a középkorban népszerű moralitásjátékokra emlékeztet. Miközben fizikai erejét tekintve nem akad párja a világon, erkölcsi erejét szinte bárki túlszárnyalhatná. Erkölcsi botlásai csaknem felfoghatatlannak tűnnének, ha nem ismétlődnének meg azóta is egyes lelki vezetők életében szinte minden nemzedékben. Sámson élete vége felé úgy tűnik, hogy a pogányok és isteneik csúfos vereséget mértek Izrael Istenére. Ám Sámson - és Isten - még tartogat egy utolsó meglepetést a filiszteus elnyomók számára. Létkérdések Életünknek mely területén tudjuk legjobban kibontakoztatni képességeinket? Melyek azok a területek, ahol többet hozhatnánk ki magunkból?

33. nap | Ruth 1| Állhatatos szeretet: Két özvegyasszony, akik a legnehezebb időkben sem hagyják el egymást. 1,18 „Amikor látta, hogy mindenáron vele akar menni, nem erőltette tovább.” „Abban az időben történt, amikor a bírák bíráskodtak...” - e szavakkal kezdődik ez az elbűvölő történet, amely két nehéz sorsú özvegyasszonyról szól. Ruth könyve, amely a bírák korában játszódik, egyetlen család történetét beszéli el, amely kaotikus, viharos időkben vívja küzdelmét a megmaradásért. Stílusát tekintve az olyan egyszerű, falusi életet idéző történetekre emlékeztet, mint amilyen a Hegedűs a háztetőn című színdarab. Kánaán földjén olyan súlyos éhínség támad, hogy a zsidó Naomi és családja ellenséges nép földjére vándorol, hogy életben maradjon. Naomi mindkét fia pogány nőt vesz feleségül, és a család még mindig idegen földön él, amikor Naomi férje, majd mindkét fia meghal. Naomi úgy dönt, hogy visszatér szülőföldjére. Ez a könyv elsősorban Naomi menye, Ruth rendíthetetlen hűségéről szól. A szerző hangsúlyozza, hogy Ruth móábita származású volt, ami nagy hatással lehetett a könyv eredeti olvasóira. Móáb és Izrael népe esküdt ellenségei voltak egymásnak, ezért Ruth nagy kockázatot vállal, amikor olyan földre költözik, melynek lakói esetleg megvetett idegenként bánnak majd vele. Útközben Ruth áttér az igaz Isten hitére, és ragaszkodik ahhoz, hogy Naomival együtt térjen vissza Izrael földjére. Az élet egy apró szelete Ennek a rövid kis könyvnek többféle olvasata is lehetséges. Olvashatjuk úgy, mint egy hétköznapi életképet az ókori időkből, vagy mint olyan történetet, amely Isten gondoskodásáról tanúskodik a szükségben lévők iránt, de olvashatjuk úgy is, mint a soha el nem múló barátság inspiráló történetét. Ruth végül szerető férjet kap, és mindkét asszony biztonságos megélhetést talál egy férfiak által uralt társadalomban De talán akkor járunk legközelebb a könyv szerzőjének eredeti szándékához, ha egy misszió történeteként olvassuk Ruth könyvét, amely Isten kegyelméről és elfogadó szeretetéről beszél azok iránt, akik nem tartoznak ugyan Izrael törzseihez, de a szívük Isten után vágyik. Létkérdések Van-e olyan barátunk, aki a nehézségek ellenére is kitartott mellettünk?

3. Az aranykor

34. nap | 1 Sámuel 3 | Átmeneti kor: A bírák és a királyok kora között 3,19 „Sámuel felnövekedett. Az Úr pedig vele volt, és semmit sem engedett földre hullani igéiből.” Isten legtöbb ígérete, amelyet Izrael népének adott, a bírák korára beteljesedett, így az is, hogy a nép végre a saját földjén élhet. Ennek ellenére valami nyilvánvalóan hiányzik. A törzsek között felosztott területeknek ezt a lazán összetartozó halmazát senki sem nevezné egységes nemzetnek. A bírák korában az izraelita törzsek legalább annyiszor keveredtek összetűzésbe egymással, mint ahányszor ellenséges szomszédaikkal harcoltak. A könyv kezdetén Izrael állandó ellenségei, a filiszteusok - kihasználva az izraeliták egységének hiányát - egyre beljebb nyomulnak az ország területére. Izrael katonai gyengeségének következtében az ószövetségi történelem legsötétebb napjai következnek, amikor a filiszteusok zsákmányul ejtik a szövetség ládáját. Sokakban felmerül a kérdés: vajon Isten elhagyta Izraelt? Hírek, amelyekbe belecsendül a fül „Abban az időben ritkaság volt az Úr igéje, nem volt gyakran látomás.” (3,1) A 3. fejezetből kiderül, hogy Isten közvetlenül beavatkozik a dolgok menetébe, ahogy Ábrahám vagy Mózes esetében tette, amikor új vezetőt hívott el népe számára. „Akkor az Úr ezt mondta Sámuelnek: Én olyan dolgot fogok véghezvinni Izraelben, hogy aki csak hallja, belecsendül a két füle.” (11. vers) Sámuel már gyermekként meghallja Isten szavát. Továbbítja az üzenetét, még akkor is, ha az feddést tartalmaz Éli főpap számára, aki gyerekkora óta neveli őt. Ez a korai jelzés is arra utal, hogy Sámuelből igaz próféta lesz, mivel a hamis próféták többnyire csak kellemes híreket közvetítenek. Sámuel végül mint a bírák korából a királyság korába való átmeneti korszak vezetője áll az egész nép élén. Képzettsége szerint pap, így ő lesz Izrael vallási vezetője is. Amikor pedig a szükség úgy hozza, a katonai vezetésben is a nép élére áll, és győzelmes hadjáratot vezet, visszafoglalva az elvitatott területeket. Végül Isten útmutatása alapján Sámuel keni fel Izrael első két királyát. E sokféle szerep betöltésével Sámuel fontos örökséget hagy maga után: neki sikerül egy évszázad óta először egyesítenie Izrael törzseit. A vezetése alatt érkezik el az ország az államiság küszöbéig. Úgy tűnik, Isten mégsem feledkezett meg a szövetségéről. Létkérdések Éreztük már úgy, hogy Isten konkrét feladatra hív el minket? Miként válaszoltunk az elhívásra?



35. nap | 1 Sámuel 16 | Két király története: Isten Dávidot választja Saul helyett 16,12 „Akkor ezt mondta az Úr: Rajta! Kend fel, mert ő az!” Izrael első királya hatalmas ígéretet kap uralkodása elején. Ám hamarosan elveszti vezetői képességeit. Kudarcának oka, hogy nem hajlandó elismerni, hogy Izrael népének valódi uralkodója maga Isten. Saul csillaga ezzel leáldozik, és Isten keresni kezdi az utódját. A kiszemelt utód szinte mindenben különbözik elődjétől. Senki, még saját apja sem látja Dávidban, a fiatal pásztorfiúban a királyi képességeket. Isten azonban egészen másfajta mércével mér: „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (16,7) A szerény kezdetek, valamint sok hiányossága ellenére Dávid Izrael történelmének legnagyobb királya lesz. Mi teszi őt alkalmassá a királyságra? Bár első ránézésre nem tesz lehengerlő benyomást, Dávid alkalmas arra, hogy Isten munkálkodjon a szívében. Egész élete azt bizonyítja, hogy szereti Istent, és teljes szívéből bízik benne, éppen úgy, ahogyan azt Isten törvénye megkívánja (5Mózes 6,4-5). Létkérdések Vajon azok a vezetői készségek, amelyek Isten szerint fontosak, előnyére vagy hátrányára lennének annak, aki az ország első emberének tisztségére pályázik?



36. nap | 23. zsoltár | A pásztor éneke: A bátor harcos, aki verset ír 23,24 „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.” Dávid sokoldalú személyiség volt. Bár bátran kiállt egy olyan óriással szemben, mint a majd két és fél méter magas filiszteus Góliát, mégsem illik rá a „macsó” harcos sztereotípiája. Dávid eredetileg zenészi, és nem katonai képességeivel hívta fel magára Saul király figyelmét, aki azért vitette őt a katonai táborba, mert hárfajátékával megnyugtatta zaklatott idegeit. Dávid költő is volt. A 150 zsoltárnak több mint a fele neki tulajdonítható. Ebből a jól ismert zsoltárból kiderül, mi volt Dávid költői képességének és hitének titka. Évszázadok óta emberek milliói merítenek vigaszt és inspirációt abból, hogy saját imádságukként mondják el a 23. zsoltár ékesszóló szavait, amelyeket a pásztorfiúból lett király írt. A költemény, amely bizonyára Dávid gyermekkori pásztorélményeiből táplálkozik, természeti képekből kiindulva (sziklák, barlangok, csillagok, harcmezők, juhok) fejezi ki szerzője mély bizalmát Isten iránt. A vallásos költészet eme gyönyörű sorait a pásztoréletből merített metaforák fűzik össze. Rendíthetetlen bizalom Dávid Istenbe vetett bizalmának lényegét örökíti meg ez a zsoltár. A juhok vakon bíznak vezetőjükben. Ha a vezérjuh lezuhan egy szikláról, az egész nyáj követi őt. Ilyen rendíthetetlen bizalomra törekedett Dávid az Istennel való kapcsolatában. De senki sem vetheti Dávid szemére, hogy rózsás, romantikus életszemlélete volt. Az előző, 22. zsoltárból éppen azt derül ki, hogy mennyire kemény, nyers és könyörtelenül őszinte tudott lenni. Dávidnak különleges képessége volt arra, hogy körülményeitől függetlenül mindig Istent tekintse élete középpontjának - akkor is, ha hitéből vigaszt merített, de akkor is, ha éppen kegyetlenül elhagyatva érezte magát. „Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét” - írta a katona, aki üldöztetése idején éveken át kényszerült arra, hogy harci szekerek és lovak elől meneküljön (20,7). Létkérdések Saját hitünk vajon a 23. zsoltár gyermeki hitéhez, vagy inkább a 22. zsoltár hajszálon függő hitéhez áll közelebb?



37. nap | 1 Sámuel 17 | Az óriásölő: Dávid első nagy győzelme 17,37 „Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is,” Dávid gyermekkorának ez az izgalmas és a szemtanú beszámolójának részletességével leírt eseménye talán az egyik legismertebb bibliai történet, amely reményt kínál mindazoknak, akik elnyomott és kiszolgáltatott helyzetben élnek. Dávid több mint másfél évtizedet tölt azzal, hogy Saul király haragja elől bujkál. A király ellenséges indulata nagy valószínűséggel Dávidnak erre a hőstettére vezethető vissza. Saul, a hatalmas sereg vezére, sátrában ül, megrettenve az óriás Góliát szitkozódásától. A félelem az egész izraeli hadsereget demoralizálja. Eközben Dávid, aki túl fiatal még a páncél viseléséhez, bátran előáll, hogy megküzdjön a felfegyverzett filiszteussal. Nem csoda, hogy Saul megneheztel a rendkívüli ifjúra, és félni kezd tőle. Az itt leírt jelenet nem olyan képtelenség, mint talán első olvasásra tűnhet. A párbaj, vagy a két szembenálló hadsereg egy-egy képviselőjének bajvívása az ókorban elfogadott módja volt a vitás kérdések rendezésének. Mindkét sereg legkiválóbb harcosa küzdött meg egymással, és kettejük párharca döntötte el a csata sorsát. „Ennek eredetileg mágikus jelentése volt. Hitük szerint a párharc eredménye az istenek döntését tükrözte, a vesztes félnek tehát értelmetlen lett volna egész seregével harcba bocsátkozni” - írja Tom Wolfe Az igazak című könyvében. Dávid erejének titka Pásztorfiúként Dávid sok magányos órát töltött a pusztában, ahol tökélyre vitte a parittyával való lövést. Mégsem saját képességeiben bízva számít a győzelemre. „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urának, Izrael csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál” kiáltja oda az óriásnak (17,45). Istenbe vetett bizalma felér Góliát erejével. A Józsué és Gedeon által követett hagyományt folytatva Dávid teljes bizalmát Istenbe veti. Saul király tragédiája, hogy sohasem tanulta meg ezt a leckét. Amikor Góliát elesik, a filiszteus sereg megfutamodik. Nem sokkal később Izrael népe az utcákon táncolva énekli: „Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert!” (18,7) A nép kezdi felismerni Dávidban azokat a képességeket, amelyek alkalmassá tehetik őt a királyságra. Saul azonban nem hajlandó harc nélkül lemondani a trónról. Létkérdések Vannak-e olyan veszélyek vagy félelmek az életünkben, amelyekkel kapcsolatban Isten arra kér, hogy bízzuk magunkat rá teljesen?



38. nap | 19. zsoltár | A természet tanítása: Isten nevei adják a kulcsot 19,15 „Fogadd kedvesen számnak mondásait és szívem gondolatait. Uram, kősziklám és megváltóm!” Mivel Dávid élete nagy részét a szabad ég alatt töltötte, nem meglepő, hogy az általa írt zsoltárokban nagy hangsúlyt kap a természet iránti szeretet. A19. zsoltárban Dávid két legkedvesebb témája szólal meg: Isten gondoskodása a földről, valamint választott népéről, Izraelről, Dávid a természet dicséretéből indul ki, amikor rácsodálkozik az égboltra, mely az egész földet beborítja. Izrael népe - pogány szomszédaival ellentétben - nem tisztelte istenekként a napot és a csillagokat, inkább a hatalmas Isten keze munkáját látta bennük, aki gondot visel minden teremtményéről. Amiről a teremtett világ beszél A Biblia következetesen úgy beszél a teremtett világról, mint ami Istenről ad kinyilatkoztatást, még ha korlátozott mértékben is. Az égitestek nem istenségek (lásd 5 Mózes 4,19), és nem irányítják az emberek sorsát (lásd Ézsaiás 47,13). Ugyanakkor mint Isten alkotásai, az ő hatalmas erejét és dicsőségét tükrözik. Pál apostol hasonlóan érvel a Róma 1,18-20-ban. G. K. Chesterton találó megfogalmazása szerint a természet inkább a nővérünk, mint az anyánk. Hozzánk hasonlóan a természet is Isten teremtménye, amely bepillantást enged az isteni művész alkotómunkájába. Létkérdések Mit nyilatkoztat ki Isten önmagáról a teremtett világon keresztül? Isten törvénye (útmutatása az élethez) mit árul el a jelleméről?



39. nap | 1 Sámuel 20 | Jónátán hűsége: Barátság, amelynek a trón az ára 20,32 „Jónátán azonban így válaszolt apjának, Saulnak: Miért kell meghalnia? Mit követett el?” Ráérezhetünk Dávid személyiségének erejére, ha megfigyeljük, milyen hatással volt a környezetében élő emberekre. Ebben a fejezetben Dávid és Jónátán örök barátságáról olvashatunk, melynek kezdetei Dávid ifjúkorába nyúlnak vissza, mielőtt bekövetkezett volna a végérvényes szakítás Saul királlyal. Jónátán királyfi olyan nagyra értékeli a Dáviddal való barátságát, hogy a trónról is hajlandó lemondani érte. Miután a vacsoraasztalnál történt drámai jelenetben Saul felfedi gyilkos szándékát, Jónátán figyelmezteti Dávidot. Ezzel ádáz harc veszi kezdetét a bukott király és a leendő király között. Saul, az Isten által elvetett király foggal-körömmel ragaszkodik hatalmához, és üldözni kezdi Dávidot híveinek táborával együtt. A következő néhány év eseményei híven tükrözik kettejük jellemének különbözőségét. Saul, bár jól tudja, hogy Dávidot illeti Izrael trónja, életének hátralévő részét azzal tölti, hogy ellenáll Isten akaratának. Ezzel ellentétben Dávid csodálatos türelemről tesz tanúságot, miközben várja, hogy a prófécia beteljesedjen - anélkül, hogy saját kezébe venné az események irányítását. Jónátán két tűz közé kerül, ám apjával szemben barátja, Dávid mellé áll. Mint a Shakespeare-drámákban A könyv további részében az események úgy bonyolódnak, mint egy Shakespeare- tragédiában. Saul király, az ókori Macbeth, elveszíti az önmaga feletti uralmat, és a teljes romlás útjára lép. Fia szövetséget köt Dáviddal, leánya, aki közben Dávid felesége lett, szintén elpártol apjától. A haragtól elborult elméjű Saul egyre megátalkodottabban üldözi Dávidot. Képes lesz-e Dávid kitartani, hogy túlélje őt? Dávid kétségbeejtő helyzetben van. Egyetlen támasza Isten ígérete, hogy egy napon ő lesz Izrael királya. Bár a körülmények a végsőkig próbára teszik az ígéretbe vetett hitét, Dávid eltökélten várja, hogy Isten hozza el a megfelelő pillanatot. Végül Saul saját maga vet véget az életének. Végre Dávid örökölheti Izrael trónját. Létkérdések Van-e olyan szoros kapcsolatunk, mint amilyen Dávid és Jónátán barátsága volt? Milyen barátnak bizonyulunk a nehézségek idején?

40. nap | 27. zsoltár | Fent és lent: A zsoltárok őszinte bepillantást engednek a lélek mélységeibe 27,5 „Megóv engem sátrában a veszedelem napján.” A zsoltárok - melyek nagy részét Dávid királynak tulajdonítja a hagyomány - mint ablakok bepillantást nyújtanak szerzőik életébe. Sokak számára talán meglepő, hogy ezekben a zsoltárokban aligha találkozunk azzal a békességgel és nyugalommal, amit általában a „lelki” emberekről szokás feltételezni. A zsoltáros gyakorta kifakad Istennel szemben, és őt vádolja, amikor a dolgok rosszra fordulnak, vagy enyhülésért könyörög hozzá. Néhány kivételtől eltekintve a zsoltárok nem nevezhetők kegyes, lelki elmélkedéseknek. Gyakran szitkozódnak az ellenség miatt, aki cselszövésben mesterkedik és erőszakot tervez. A zsoltárírók számára az Istenbe vetett hit egyben állandó küzdelmet is jelent ezekkel a hatalmas erőkkel szemben, amelyek olykor sokkal valóságosabbnak tűnnek, mint maga Isten. A szerzők gyakran elhagyatottnak, kihasználtnak és elárultnak érzik magukat. A menedéket nyújtó szikla A 27. zsoltár strófái között éles hangnemváltások vannak. Az első versszak az Istenbe vetett bizalom bátor megvallásával kezdődik. A második strófa a szerző valódi lelkiállapotáról árulkodik: belefáradva a menekülésbe, arra a napra áhítozik, amikor végre biztonságban pihenhet Isten közelében. A harmadik strófában a zsoltáros minden magabiztossága elszáll, és segítségért könyörög. A zsoltár végül nyugodtabb hangnemben ér véget, egy olyan tanáccsal, amelyre Dávidnak nagy szüksége van: „Várj az Úrra!” A megpróbáltatásokban megerősödik és megszilárdul Dávid Istenbe vetett hite. Azokban az években, amikor törvényen kívüli kivetettként Saul király elől bujkált, kősziklák között talált menedéket a pusztában. Dávid tapasztalt harcosként tisztában volt vele, milyen értékes az ilyen védelem. Ezekre az időkre emlékezve zsoltárában Istent nevezi kősziklájának és menedékének, elismerve, hogy igazi védelmezője maga Isten. Létkérdések Érzelmi és lelki életünk kiegyensúlyozott, vagy inkább hullámhegyek és mélységek között hányódunk?

41. nap | 2 Sámuel 6 | A szenvedélyes király: Dávid nyilvános örömtánca 6,21-22 „Az Úr színe előtt jártam szent táncot. És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt, akkor is tisztelni fognak a szolgálók.” Dávid életét nyomon követve kikerülhetetlenül adódik a kérdés: egy olyan ember, akinek ennyire nyilvánvaló hibái voltak, hogyan részesülhetett abban a megbecsülésben, hogy „Isten szíve szerint való embernek” nevezzék (Apostolok cselekedetei 13,22)? A 6. fejezetben leírt jelenet talán választ ad erre a kérdésre. Első hivatalos intézkedéseként Dávid a frigyládáért küld, amelyet fél évszázaddal azelőtt raboltak el a filiszteusok. Azt tervezi, hogy Jeruzsálemben, az új fővárosban helyezi el a ládát, ezzel a jelképes gesztussal is hangsúlyozva, hogy Izrael igazi uralkodója nem emberi király, hanem maga Isten. A szövetség ládája viszontagságos úton kerül Jeruzsálembe. Figyelmen kívül hagyva Isten utasításait, az izraeliták ökrös szekéren szállítják a ládát. Ezt a módszert a filiszteusoktól látták, akik így vonultatták fel isteneiket. Isten azonban azt parancsolta a lévitáknak, hogy a ládát a vállukon vigyék. Útközben baleset történik, egy ember meghal, Dávid megrémül, és a láda három hónapig egy család házánál ragad. Elszabadult érzések Amikor a láda végül kürtzengés és a tömeg hangos kiáltozásának kíséretében Jeruzsálembe érkezik, Dávid király önmagáról megfeledkezve féktelen örömében cigánykerekeket hány az utcán. A jelenet, amelyben a fenséges király népe szeme láttára tébolyodottként ugrál, a királyi etikett minden szabályát megsérti. Felesége megbotránkozva tesz szemrehányást neki, Dávid azonban helyreigazítja: ő csakis Isten előtt táncolt, senki más előtt, és nem érdekli, hogy mások mit gondolnak, amíg az ő egyszemélyes „nézőközönsége” érzi szívének örömujjongását. Dávid örömtánca elárulja, hogy sokkal szenvedélyesebb érzéseket táplál Izrael Istene iránt, mint bárki vagy bármi más iránt. A nép a saját szemével szerezhet erről tudomást. Létkérdések Éreztük-e már úgy, hogy Isten iránti érzéseink „túlcsordulnak”? Tapasztaltunk-e ilyesmit másoknál?

42. nap | 1 Krónikák 17 | Isten háza: Isten kihagyja Dávidot a templomépítésből 17,8 „Olyan nevet szereztem neked, amilyen neve csak a legnagyobbaknak van a földön.” Dávid, miután a frigyládát Jeruzsálembe viteti, arról álmodozik, hogy templomot épít Izrael Istenének, amelyben a szövetség ládája is méltó helyet kaphat. Abban az időben, amikor a pogány templomokat a világ csodái között tartják számon, Dávid elérkezettnek látja az időt, hogy az igaz Istent megillető „hajlékot” építtessen. Isten azonban prófétáján keresztül tudatja Dáviddal, hogy nem ő fogja felépíteni a templomot. Harcosként Dávid sok vért ontott, és Isten nem akarja, hogy a neki szentelt templomot olyan ember építse fel, akinek vér tapad a kezéhez (22,8). Isten Dávid fiát, Salamont bízza majd meg a feladattal. Bár Isten „megvétózta” Dávid templomépítési tervét, sokkal többet ígér neki cserébe. Az Izrael népével kötött szövetségét megerősítve megígéri Dávidnak, hogy leszármazottaiból olyan „házat” épít, amely örökre megmarad. Dávid fejet hajt Isten előtt, és a hálaadás hangján fakad fel imádságban. Híres családfa Ez az ígéret, amelyet Isten egy meghitt beszélgetésben adott Dávidnak, elhinti a magvát annak a reménységnek, amely sokáig ott él majd a zsidó nép szívében: a királyi Messiás, a Felkent eljövetelének ígérete. Saulnak, Izrael első királyának dinasztiája szinte még el sem kezdődött, máris véget ért. Dávid dinasztiájából királyok hosszú sora származik majd, amelynek csúcsa az lesz, amikor Betlehemben, „Dávid városában” megszületik Isten Fia, a királyok Királya. Vajon beteljesedett Isten ígérete? Az a tény, hogy az embereket ma is foglalkoztatja Dávid és a kicsinyke Izrael többi királyának története, és az ő leszármazottját tekintik az igaz Messiásnak, önmagáért beszél. (Sámuel könyve éppúgy, mint A királyok és A krónikák könyvei különböző nézőpontból ugyan, de ugyanazt a történetet beszélik el gyakran egymással átfedésben. A krónikák első könyvének ez a fejezete csaknem szóról szóra megegyezik Sámuel második könyvének 7. fejezetével.) Létkérdések Mit szeretnénk véghez vinni Istenért?



43. nap | 103. zsoltár | Isten jósága: Történelmi leckék megzenésítve 103,8 „Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy.” Amikor az izraeliták Istent dicsérték, gondolatban mindig felelevenítették, hogyan szabadította meg őket Isten a rabszolgaságból, és hogyan vezette be őket az ígéret földjére. Tanulmányozták a Tórából (a Biblia első öt könyvéből) az erről szóló beszámolókat, és énekeket írtak ezen események emlékére. A zsoltárok mint afféle történelmi leckék emléket állítottak a múltnak, különösen a Mózes vezetésével történt rendkívüli szabadításnak. Ezek az emlékek azonban nem mindig voltak pozitívak. Izrael népe nyers őszinteséggel idézte fel az ősök lázadásait, zúgolódását és hálátlanságát. Mégis nyomós okuk volt a boldog örvendezésre: Isten ígéretéhez híven szerette őket. A zsoltárírók Izrael történelmének eseményeiben Isten kegyelmének félreérthetetlen jeleit látták. Bár nem érdemelték meg, Isten kiárasztotta rájuk szeretetét. A megértő Isten A103. zsoltárnak az „Isten jósága” címet adhatnánk. Miután feleleveníti a betegség, az elnyomás, a bűn és a lázadás sötét korát, bámulattal mutat rá Isten szabadító tetteire, melyekkel mindezt megváltoztatta. Isten megérti az emberi gyengeséget, és nem sújt le haraggal, mivel „tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk.” Kudarcaink ellenére kifogyhatatlan, örök szeretettel fordul felénk. Az egész zsoltár azt az örömüzenetet hirdeti, hogy nem azt kapjuk, amit megérdemeltünk. A zsoltáríró végigpásztázza az egész világegyetemet, majd visszatér az első versek személyes hangjához: az Istent dicsérő ember hálaadásához. Létkérdések Amikor visszatekintünk a múltunkra, inkább a győzelmekre vagy a kudarcokra gondolunk?

44. nap | 2 Sámuel 11| Házasságtörés és gyilkosság: A király mindent megtehet, amit csak akar? 11,27 „De az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett.” Dávid és Betsabé története a világ legszokványosabb „love story”-jaként indul: a férfi meglátja a nőt, elcsábítja, a nő pedig terhes lesz. Nincs ebben semmi rendkívüli. A bulvárlapok tele vannak ugyanennek a témának a modern változataival. A király helyére tegyünk egy politikai vagy vallási vezetőt, Betsabé helyére pedig egy fotómodellt, és ugyanazt a helyzetet látjuk magunk előtt. Mi ebben a különös? A botrány aligha lepi meg a király alattvalóit. Mint a legtöbb ember, ők is hozzászoktak már, hogy a vezetők, akik a törvényeket hozzák, gyakran meg sem próbálják betartani azokat. Évezredek óta számtalan vezető és politikus követi ezt a mintát, minél több zsákmányt, pénzt és előjogokat szerezve magának. (A rómaiak később találó kifejezéssel jelölték ezt a magatartást: rex lex, azaz „a király a törvény”, jóllehet inkább fordítva kellene lennie: lex rex, azaz „a törvény a király”.) Senki sem kérdőjelezi meg, hogy Dávidnak jogában áll-e más feleségével hálni. A történet nem utal arra, hogy akár a király szolgái, akár maga Betsabé egy szóval is tiltakozott volna. Akkor áll elő a probléma, amikor kiderül, hogy az asszony terhes. Egyik bűn leplezi a másikat Napjainkban, ha egy vezető Dávid helyzetébe kerül, talán az abortuszt, a „bizonyíték” megsemmisítését választja. Dávid másfajta tervet eszel ki a történtek leplezésére. Hazahívja Betsabé férjét, Úriást a hadseregből, remélve, hogy a feleségével hál, így később senki sem vitatná, hogy ki a gyermek apja. Úriás megingathatatlan kötelességtudata azonban keresztülhúzza Dávid tervét. Ami ezután következik, klasszikus példája annak, hogy egyik bűntett vonzza a másikat. Végül Dávid, az „Isten szíve szerint való férfi” megszegi a hatodik, a hetedik, a kilencedik és a tizedik parancsolatot. Úriásnak meg kell halnia hűsége miatt, és vele együtt sok más izraelita harcos is elesik. Ebben a történetben Dávid egy machiavelliánus politikusra emlékeztet: hideg, mint a vas, és gátlástalanul visszaél a hatalmával. Mégsem ütközik ellenállásba. Amit a király akar, azt meg is kapja - vitának helye nincs. Ilyen az élet. Dávid hűtlenségének története ezzel akár véget is érhetne, csakhogy a fejezet végén ott áll egy baljóslatú mondat, amely csupán annyit mond: „De az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett.” Létkérdések Voltunk-e már olyan helyzetben, amikor jóvátehetetlen dolgot követtünk el, mint Dávid, és megpróbáltunk kiutat keresni szorult helyzetünkből?

45. nap | 2 Sámuel 12| Tetten érve: Ki merné megkérdőjelezni a király hatalmát? 12,5 „ Dávid nagy haragra gyulladt az ellen az ember ellen, és ezt mondta Nátánnak: Az élő Úrra mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt tette!” Akik elnyomás alatt élnek, gyakran felteszik a kérdést: „Ki számoltatja el az uralkodót?” Számos országban senki. Isten azonban kezdettől fogva úgy rendelkezett, hogy választott népe, Izrael uralkodója az ő képviselője legyen, nem pedig a végső tekintély. Ezért - miután Dávid vétkezett - Isten Nátán prófétát bízta meg azzal, hogy feddje meg a királyt. Korábban Nátán közvetítette Isten ígéretét Dávid király számára arról, hogy „megépíti Dávid házát” (1 Krónikák 17). Ez alkalommal a fortélyos próféta csapdát állít Dávidnak. Megindító esetet mond el neki, amely egy gazdag emberről szól, aki visszaél a hatalmával. Nátán a király, mint Izrael legfelsőbb bírája elé tárja az ügyet, hogy ítéletet mondjon. Dávid habozás nélkül meghozza az ítéletet: ez a kegyetlen ember halált érdemel! Amint ezt kimondja, Nátán is közli a maga elmarasztaló ítéletét: „Te vagy az az ember!” Dávid legnagyszerűbb pillanata Ebben a drámai jelenetben megmutatkozik Dávid nagysága. Megölethette volna Nátánt. Vagy kigúnyolhatta volna, és kidobathatta volna a palotából. Dávid azonban tudja, hogy Nátán Isten nevében szól, ezért elismeri: „Vétkeztem az Úr ellen!” (12,13) Ebben a bűnvallásban - amely Dávid életének talán legszebb pillanata - jól megmutatkozik, mi tette őt Isten szíve szerinti emberré. Bár ő a király, megalázza magát a királyok Királya előtt. Dávid vonakodás nélkül elismeri, hogy nem csupán Úriás és az országa ellen vétkezett, hanem az Úr ellen is, Dávid nagysága abban is megmutatkozik, hogy mentes az uralkodókra jellemző arroganciától. Szembenéz az igazsággal, és bűnbánatot tart. Bár Isten azonnal megbocsát, Dávid tettének következményei generációkon át megmételyezik a királyságot. Mindenekelőtt elveszti erkölcsi hitelét a családjában. Az ezt követő években Dávid egyik fia megerőszakolja a saját nővérét, egy másik fia bosszúból megöli a testvérét, majd lázadást szít Dávid ellen. Dávid király a hatalommal való visszaélés káros mintáját örökíti tovább, ám utódaira - tőle eltérően - nem jellemző a megbánásra való készség. Létkérdések Mi az első reakciónk, amikor valaki felhívja a figyelmünket arra, hogy hibát követtünk el?



46. nap | 51. zsoltár | Igaz bűnvallás: Izrael és a hősök emlékezete 51,12 „ Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” Ez a zsoltár szívbemarkoló emléket állít Dávid bűnbánatának, miután vétkezett Betsabéval. Ahhoz nem kell nagy bátorság, hogy a király négyszemközt megvallja erkölcsi botlását a prófétának. Az azonban egészen más, amikor bűnvallását versbe foglalja, amelyet azután szerte az országban - végül pedig az egész világon - megismernek majd az emberek. Minden nemzetnek vannak hősei. Izrael népe azonban, talán egyedülálló módon, szent iratai között örökíti meg legnagyobb hősének botlásait. Izrael történelmének legnagyobb királya a legnagyobb gonoszságot követte el. Ez a gyönyörű zsoltár, amely valószínűleg az istentiszteleti bűnvalláshoz is mintául szolgált, azt bizonyítja, hogy Izrael népe végül nem annyira katonai és politikai sikerei miatt emlékezik Dávidra, hanem inkább alázata és kudarcainak beismerése miatt. A zsoltár lépésről lépésre vezeti végig az olvasót a bűnbánat lépcsőin. Leírja az állandó bánkódást, ahogy Dávid újra és újra felidézi gondolatban a történteket, valamint az emésztő bűntudatot, a szégyent, majd végül a reményt, hogy a bűnbánatból egy új kezdet lehetősége nyílik. Dávid hatalmas öröksége Dávid az ószövetségi törvény uralma alatt élt, amely szigorú büntetést - megkövezés általi halált - írt elő az általa elkövetett vétkekre. Figyelemre méltó azonban, hogy ez a zsoltár túlmegy a törvény merev előírásain, és leleplezi a bűn igazi természetét, amely abban áll, hogy megrontja az Istennel való kapcsolatot. „Egyedül ellened vétkeztem” - kiált fel Dávid, semmiféle rituális áldozatbemutatás vagy vallásos ceremónia nem képes eltörölni a bűntudatot, amit érez. Isten a „töredelmes és megtört szívet” akarja látni. Ez megvolt Dávidban. Jól tudta, hol a helye Isten előtt, és ez az alázat tette őt népe szemében kimagasló példaképpé. Izrael legnagyobb királyának az elbukása is nagy volt. Azonban sem ő, sem más nem zuhanhat olyan mélyre, ahol Isten megbocsátó szeretete ne érné el. Létkérdések Tudnánk-e tisztelni azt a vezetőt, aki - mint Dávid - nyilvánosan beismerné a hibáját?



47. nap | 139. zsoltár | Dávid lelki titka: Mit árulnak el a zsoltárok a hősről? 139,23 „ Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!” A kéjsóvár és bosszúálló Dávid király végül mint Isten barátja vonul be a köztudatba, Izraelben jó ideig úgy beszéltek Istenről, mint Dávid Istenéről. Miben állt Dávid titka? Ez a fenséges zsoltár megadja a választ a kérdésre. A139. zsoltárból kiderül, milyen meghitt kapcsolatban állt Dávid Istennel. Dávidnak talán eszébe jutott időnként, hogy elfusson Isten elől, ám végül arra a felismerésre jutott, hogy bármit is tesz, bárhova megy, Isten elől nem tud elbújni. Ha Isten ismeri minden gondolatát és szándékát, hogyan is futhatna el előle? Dávid zsoltárai azt a tudatos törekvését örökítik meg, hogy mindennapi életét alárendelje annak a lelki valóságnak, amelyet a világban is és önmagában is tapasztalt. Dávid arra törekedett, hogy átélje Isten jelenlétét és a tőle való függését, azaz Istent életének minden részletébe bevonja. Látható és láthatatlan dolgok Bár rendkívüli tettei miatt (vadállatokat ölt meg puszta kézzel, legyőzte Góliátot, túlélte Saul támadásait, megfutamította a filiszteusokat) népe hősként ünnepelte, Dávid mindig arra törekedett, hogy Istent állítsa a középpontba. Egész életében mélyen hitt abban, hogy a láthatatlan világ minden tekintetben éppolyan valóságos, mint a látható, fizikai környezet - a kardok, a lándzsák, a barlangok és a trónszékek világa. Dávid szilárdan hitte, hogy fontos Isten szemében. Egy alkalommal, miután épphogy megmenekült ellensége kezéből, azt írta: „Tágas térre vitt ki engem [Isten], megmentett, mert gyönyörködik bennem.” (18,20) Más alkalommal pedig így vitatkozott Istennel: „Mit használ neked a vérem, ha leszállok a sírgödörbe? Hálát ad-e neked, aki porrá lett, hirdeti-e hűségedet?” (30,10) A 139. zsoltár jól tükrözi, milyen csodálattal tekintett Dávid Isten szeretetére és gondviselésére. Dávid zsoltárainak érzelmi magaslatait és mélységeit látva úgy tűnhet, hogy egyfajta spirituális terápiaként írta azokat, mintegy rábeszélve magát a hitre olyankor, amikor lelkileg és érzelmileg mélyponton érezte magát. Most, évszázadokkal később, ugyanezek az imádságok nekünk is segíthetnek abban, hogy - mint a hit lépcsői - az önmagunk körül való forgásból Isten valóságos jelenlétébe vezessenek bennünket. Létkérdések Hogyan tapasztaljuk Isten jelenlétét az életünkben?

48. nap | 1 Királyok 3 | Lenyűgöző képesség: Az ember, akinek mindene megvolt 3,12 „Olyan bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy hozzád fogható nem volt előtted, és nem támad utánad sem.” Salamon, Dávid fia, a koraérett herceg már fiatalon mindent megkap az élettől. Még Isten is különleges adománnyal ruházza fel őt. A fiatal Salamon álmot lát, amelyben olyan lehetőséget kap, amiről minden ifjú titokban álmodozik. Isten felkínálja neki, hogy kérhet tőle bármit, amire vágyik. Amikor Salamon bölcsességet kér, Isten ráadásként gazdagságot, dicsőséget és békét is ad neki. Az a tény, hogy Salamon bölcsességet kér, mert jó király akar lenni, azt mutatja, hogy már ifjúként is bölcs volt. A bölcsességgel együtt járó alázat és szerénység azonban nem marad Salamonnal élete végéig. A 2. és 3. fejezet bemutatja Salamon ellentmondásos személyiségét. A 2. fejezetben leírt hatalmi harcok során sokkal kegyetlenebbnek bizonyul apjánál. Ezzel neheztelést vált ki Izrael északi törzseiben, ami végül polgárháborúhoz vezet. A 3. fejezetben azonban hűséges, bölcs és alázatos uralkodóként látjuk Salamont. Tragikus, hogy amint uralma növekszik, egyre inkább a sötétebb oldala kerül előtérbe. Nagyzási hóbort Az itt olvasható híres jelenet a „salamoni bölcsesség” legnagyszerűbb példája. Sok közel-keleti ország gyakorlatában ma is az uralkodó testesíti meg a „legfelsőbb bíróságot” az igazságszolgáltatásban. Salamon merész indítványa kikényszeríti az igazságot, és véget vet a méltatlan civakodásnak. Már Salamon uralkodásának kezdetén is, amelyről ez a fejezet szól, tetten érhetők a veszély árulkodó jelei. Salamon az egyiptomi fáraó lányát veszi feleségül, és veszélyes politikai szerződéseket ír alá. Nyilvános égőáldozata, amelyben ezer állatot áldoz fel látványosan a legnagyobb áldozóhalmon, éles ellentétben áll apjának, Dávidnak Isten előtti alázatával. Az új király hajlamos a túlzásokra - legyen szó istentiszteleti szertartásról, építkezésről vagy szexről - ami bukását vetíti előre. Létkérdések Milyen természetes képességekkel rendelkezünk? Miként használjuk ezeket az ajándékokat Isten szolgálatára?

49. nap | 1 Királyok 8 | Fent a csúcson: Salamon felszenteli a dicsőséges templomot 8,66 „Azok áldották a királyt, és hazamentek örvendezve és vidám szívvel azért, mert sok jót tett az Úr szolgájával, Dáviddal és népével, Izraellel.” Salamon költséget nem kímélve építi Isten lakóhelyét. A templom, amelyen kétszázezer munkás dolgozik, hamarosan a világ egyik csodájaként lesz ismert. Távolról nézve úgy ragyog, mint egy hóval borított hegytető. Az épület belsejében a falak, de még a padlózat is színarany borítástól ragyognak. A 8. fejezetben leírt jelenet sok tekintetben az Ószövetség csúcspontját, Isten Izraellel kötött szövetségének a beteljesedését jelenti, Salamon összehívja az egész népet, hogy felszenteljék Isten templomát. Miközben emberek ezrei figyelik a hatalmas, nyilvános ceremóniát, az Úr dicsősége leszáll, hogy betöltse a templomot. Még a papok is visszahőkölnek a hatalmas erő láttán. Isten Salamon templomát teszi meg földi tevékenysége központjának, és a tömeg két héten át ünnepel. A bronzból készült emelvényen térdelve Salamon király fennhangon imádkozik: „Örömmel építettem neked lakásul házat, maradandót, örök lakóhelyül.” Majd maga is megdöbbenve így folytatja: „De vajon lakhatik-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem!” Látható bizonyíték Ez valóban Isten műve! Ábrahámnak és Mózesnek tett ígéretei végre valóra váltak. Salamon imája a legfennköltebb imádság, amely valaha elhangzott. Imájában áttekinti a szövetség történetét, majd arra kéri Istent, hogy a templomban való jelenlétével pecsételje meg ezt a szövetséget. Isten így válaszol: „Meghallgattam imádságodat és könyörgésedet, amikor könyörögtél előttem. Megszentelem ezt a templomot, amelyet építettél, hogy ott legyen az én nevem mindörökké. Ott lesz a szemem és a szívem is mindenkor” (9,3). Izrael népének végre van országa, amelyet megerősített határok vesznek körül, és Isten jelenlétének ragyogó jelképe közöttük lakik. Senki sem kételkedhet többé Isten hűségében. Létkérdések Van-e olyan ígérete Istennek, amelynek a beteljesülésére várunk?

50. nap | 84. zsoltár | Otthon, édes otthon: Miben áll a templom jelentősége? 84,2 „Mily kedvesek a te hajlékaid, ó Seregek Ura! Sóvárog, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után.” Az otthon az a hely, ahol fáradt testünk és sebzett lelkünk biztonságban megpihenhet. Isten házában olyan otthonra találhat az ember, amelynek mélységes vigasztalását minden porcikájában átérzi. A zsoltáríró kijelenti, hogy inkább eltöltene egyetlen napot Isten közelségében, dicsérve őt, mintsem ezer napot bárhol másutt. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mekkora jelentőséggel bírt a templom a zsidóság számára a történelem során. Büszkék voltak építészeti szépségére (mint ahogy ma is csodálattal adózunk Chartres vagy a NotreDame katedrálisa előtt), a templomnak azonban messze nem csak szimbolikus értéke volt. Izrael egész vallási életének központja volt ez az épület - a ház, amelyben Isten lakott. A hithű zsidók arccal a templom felé fordulva mondták el napi imádságaikat, és évente három alkalommal elzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy kifejezzék hódolatukat Isten előtt a velük kötött szövetségért. Sokan meg voltak győződve arról, hogy a templom mágikus módon megvédi őket az ellenséges megszállókkal szemben. Amíg a templom állt, némelyek úgy vélték, hogy idegen hadsereg be sem teheti a lábát Jeruzsálembe. A próféták azonban élesen elítélték ezeket az alaptalan feltételezéseket (lásd Jeremiás 7,4). A templom lakói Ez a zsoltár jól tükrözi a hívek rajongását templomuk iránt. Kórah fiai, akik a zsoltárt szerezték, a Dávid király által alapított papi kórus tagjai voltak, ők biztosították az istentiszteletek zenei kíséretét. Amint a zsoltáros a templom felé tart zarándokútja során, öröme és várakozása szinte oázissá varázsolja a pusztaságot. Szinte irigyli a verebeket és a fecskéket, amelyek a templom falain belül építik fészküket, mert azok állandóan Isten házában élhetnek. A zsoltáríró lelkesedésének tárgya, a Salamon által épített dicsőséges templom mintegy háromszáznyolcvan éven át állt. A babilóniaiak Kr. e. 586-ban elpusztították. Később a zsidók újjáépítették, de eredeti nagyszerűségét már nem nyerte vissza. Évszázadokkal később a muzulmánok mecsetet építettek a lerombolt templom helyszínén, amely sohasem veszítette el megszentelt jelentőségét a zsidóság számára. Még ma is sokan szorgalmazzák Izraelben a templom újjáépítését. Az Újszövetség a Szentlélek templomának nevezi azokat, akik Krisztus által üdvösségre jutottak (1 Korinthus 6,19). Isten sokkal inkább a hívőkben lakik, mint holmi épületekben. Létkérdések Az istentisztelet unalmas vagy inkább izgalmas dolog számunkra? Miért? Olvassuk el a 84. zsoltárt, mint imádságot, amelyben arra kérjük Istent, hogy Szentlelke által állandóan a szívünkben lakozzon.

51. nap | Példabeszédek 4 | Életre szóló tanács: Ha Salamon saját bölcsességét követte volna... 4,18 „Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig.” Bár Salamon élete vége felé letért Isten útjáról, hatalmas tehetségével és képességeivel sok nemes célt megvalósított. A művészetek területén számos remekművet alkotott, írásai a bibliai irodalom részét képezik. Istentől kapott természetfeletti bölcsességétől vezérelve több mint ezer dalt komponált, és háromszor annyi példázatot írt, melyeknek egy részét A példabeszédek könyve tartalmazza. Ez a fejezet jól tükrözi az egész könyv hangnemét. A bölcs apa maga köré gyűjti gyermekeit, és felfedi előttük életének titkait. (Ha ezt a mai apák is megtennék, nem lennének olyan népszerűek a sikeres élet receptjét kínáló „Hogyan legyünk gazdagok és boldogok?” típusú önsegítő könyvek.) Élethosszig tartó keresés Mielőtt felfedné titkait, a példabeszédek szerzője leszögezi, hogy az általa tanított bölcsességeket nem lehet egy sor „tedd!” és „ne tedd!” paranccsá degradálni. A bölcsesség nem sajátítható el afféle „gyorstalpaló” tanfolyamon. Egész életen át tartó keresést kíván, amely végül elöljáróinknál is bölcsebbé tehet. Ennek az életformának a jutalma olyan bőséges, hogy megér minden áldozatot: „minden szerzeményeden szerezz értelmet.” (7. vers) Amikor a szerző szembeállítja egymással az „igazak és a gonoszok útját”, az emberben ösztönösen felmerül a kérdés, vajon mire vihette volna Salamon, ha következetesen megfogadja a saját tanácsát. Létkérdések Látunk-e példát a mai világban a bölcsességnek arra az odaadó keresésére, amelyre ez a fejezet bátorít? Milyen törekvések töltik ki manapság az emberek életét?

52. nap | Példabeszédek 10 | Egysoros bölcsességek: A példabeszédek értelmezésének kulcsa 10,8 „A bölcs szívű megfogadja a parancsokat, a bolond beszédű pedig elbukik.” A példabeszédek könyve általános érvényű igazságokat állapít meg, nem pedig szigorú és merev szabályokat ad. Mikor például azt olvassuk a 10,4-ben, hogy „aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít”, tudjuk, hogy mélyen igaz ez a megállapítás, jóllehet mindannyian ismerünk elkényeztetett gazdag gyerekeket, akárcsak szorgalmas embereket, akik legjobb igyekezetük ellenére is szűkösen élnek. Jellegzetes stílusa miatt, amely főként tömör, csattanós „egysorosokból” áll, A példabeszédek könyve másfajta megközelítést igényel, mint a Biblia többi irata. Nehéz egyszerre egy fejezetnél többet olvasni belőle. (A könyv 31 fejezete ellenben éppen elolvasható egy hónap alatt.) Ezt a könyvet kis adagokban kell magunkhoz venni - ízlelgetve, alaposan megemésztve, hogy mélyen felszívódjon. Költői eszközök A könyv olvasása során hasznos lehet, ha van némi fogalmunk az itt használt irodalmi eszközökről, különösen a „parallelizmusról”. Ez a héber költészetre jellemző költői eszköz azt jelenti, hogy ugyanaz a gondolat egy kicsit más megfogalmazásban is megismétlődik. A 10. vers például szinonim parallelizmust használ: „Aki kacsingat, fájdalmat okoz, a bolond beszédű pedig elbukik.” A második tagmondat aláhúzza és kiszínezi az első mondat üzenetét. A10. fejezetben azonban több antitetikus parallelizmus, azaz ellentétes gondolatpár fordul elő, mint például a 4. versben: „Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít.” A két ellentétes megállapítást gyakran a „de” kötőszó kapcsolja össze. Mindkét fajta parallelizmus esetén az adja a megfejtés kulcsát, ha összehasonlítjuk a példázat két felének egymással párhuzamos kifejezéseit. A 4. versben a „szorgalmas” kifejezés párja a „lusta”, a meggazdagít” szó ellenpárja az „elszegényedik”. Néha éppen ezekben az összehasonlításokban bomlanak ki a példabeszédek finom jelentésárnyalatai. Létkérdések Ebből a fejezetből melyik példázat vonatkozik ránk leginkább?

53. nap | Példabeszédek 12 | Szóbeli dinamit: Bölcs tanítások a nyelv használatáról 12,18 „Van, akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés, a bölcsek nyelve pedig gyógyít” Ki a legbölcsebb ember, akit ismerünk? Talán egy idősebb ismerősünk jut eszünkbe, aki tele van élettapasztalattal, és fanyar humorral, színesen tud beszélni az élet dolgairól. Salamon bizonyára ilyen ember volt, aki „ízes falatokban” adta tovább bölcs meglátásait. A példabeszédek könyvében több humorral találkozunk, mint bárhol másutt a Bibliában. Nyilván Salamon sem üldögélt egész nap bölcs mondásokat ontva magából. Valószínű, hogy azokat a mondásokat, amelyek fennmaradtak ebben a könyvben, életének késői szakaszában gyűjtötték össze különösebb rendszerezettség nélkül. Így a könyv első olvasatra azt a benyomást keltheti, mintha egy szótárt olvasgatnánk: rövid és tömör gondolatok követik egymást, amelyek között alig van, vagy egyáltalán nincs semmiféle összefüggés. A látszólagos véletlenszerűség ellenére ismerős témák bukkannak fel ezekben a mondásokban: a nyelv helyes és helytelen használata, gazdagság és szegénység, önmérséklet és az önuralom elvesztése, lustaság és kemény munka. Érdemes az egyes témákat nyomon követni az olvasás során. A szavak ereje Egy ilyen témát kiragadva, olvassunk el néhányat azokból a példabeszédekből, amelyek a szavak erejéről szólnak. A mondások összessége bölcs és kiegyensúlyozott szemléletmódról tanúskodik a beszéddel kapcsolatban, miközben rámutat a szavakban - akár a legegyszerűbbekben is - rejlő erőre, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Mi baj lehet a beszéddel, amíg valaki nem hazudik? - kérdezhetnénk. A példabeszédek számtalan veszélyre hívják fel a figyelmet. A szavaknak olyan hatalmas erejük van, mint a dinamitnak, akár ölni is tudnak. De az igazmondással is okozhatunk károkat. A szavak ugyanakkor alkalmasak arra is, hogy megállítsuk vele barátunkat, ha rossz úton jár. A példabeszédek könyve kiemeli a pletykálkodás veszélyeit, de azt is, hogy a helyénvaló intés életmentő lehet. „Élet és halál van a nyelv hatalmában” - állítja a 18,21-ben. A példabeszédek olvasása megtanít arra, hogyan használhatjuk a beszéd képességét az élet érdekében. Néhány szó a szavakról Példázatok a szavak fontosságáról: 10,11.20; 12,14; 15,4; 17,10; 18,21; 25,11 Példázatok a helytelen beszédről: 6,16-19; 11,9.12-13; 12,18; 13,3; 16,27-28; 18,8.13; 26,23-28; 29,5 Példázatok a helyes beszédről: 10,14.21.32; 12,25; 15,1-2.23.28; 16,13.23-24; 17,27-28; 25,12.15; 27,5-6; 28,23 Példázatok a szavakban rejlő veszélyekről: 10,19; 14,23 Létkérdések Mondtunk mostanában olyasmit, amit legszívesebben visszavonnánk? Milyen megerősítő szavakat mondtunk az utóbbi időben?

54. nap | Énekek 2 | Szerelmi történet: Szókimondó könyv 2,4 „ Bevisz engem a borozóházba, és zászló felettem a szerelme.” (Károli) Valószínűleg több dal született a világon a romantikus szerelemről, mint bármi másról. Salamon, akinek hétszáz felesége és háromszáz ágyasa volt, enyhén szólva a romantika megszállottja lehetett. A szerelem iránti rajongása azonban végül sok bánatot okozott számára. Az Énekek éneke (amely Salamon énekeként is ismert) azonban magasztos és gyönyörű szerelemről énekel. A költemény a szerelmespár költői párbeszédéből áll. Mint általában a szerelmesek, a világról megfeledkezve csak egymással vannak elfoglalva. A „kedves” a szerelmet a katonai zászlóhoz hasonlítja, amely a csatában közös egységben harcoló katonákat tartotta össze. A harc zajában és porában a katonáknak szükségük volt egy látható jelre, hogy be tudják tájolni magukat. A szerelmesek számára a szerelem nyílt és látható megvallása az a „zászló” amely összetartja őket. Az Énekek éneke szókimondó nyelvezetét némelyek talán túl merésznek tartják, de ugyanez elmondható számos egyéb bibliai szakaszról is. Ez a fejezet Isten kinyilatkoztatásának részeként bizonysága annak, mekkora ereje van az egymás iránt elkötelezett férfi és nő izgalmas és szépségekkel teljes szerelmének. Létkérdések Milyen hasonlóságokat és eltéréseket mutat ez a fejezet a modern kori szerelmes dalokkal?



55. nap | Prédikátor 3 | Mindennek megvan a maga ideje: A gazdagok és a szegények problémái 3,10 „Láttam azokat a bajokat, amelyeket Isten azért adott az embereknek, hogy bajlódjanak velük.” Sokan csodálkoznak, hogy kerülhet a Bibliába egy olyan irat, mint A prédikátor könyve. „Igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!” - hangzik a prédikátor kétségbeesett kiáltása (1,2). Üzenete és hangneme talán inkább egy modern kori kiábrándult egzisztencialista könyvbe illene, mint a Szentírásba. Bár a könyv nem tesz említést a szerző nevéről, olyan utalásokat tartalmaz, amelyek valószínűsítik, hogy ha nem is a szerzője, de inspirációjának forrása Salamon király lehetett. Annak az embernek a történetét beszéli el, aki a világon a leggazdagabb, legbölcsebb és leghíresebb férfi volt, és aki az élet minden lehetséges élvezetébe belekóstolt. A prédikátor végül kétségbeesetten omlik össze. Úgy érzi, elpazarolta életét. A szerző éles hangulati váltásai miatt a könyv egészét kell figyelembe vennünk, ha meg akarjuk ragadni a prédikátor üzenetét. A 3. fejezet az egész könyv keresztmetszetét adja. Megrendítő költeménnyel kezdődik, amely az időről szól, majd az élet nagy kérdésein való töprengéssel folytatódik. Teher és remény Hiába szánta életét az élvezetek hajszolására, a prédikátor nem talál megelégedést. A halál fenyegető közelsége még az elégedettség ritka pillanatait is elrontja. A prédikátor szerint nincs értelme az életnek Istentől távol, ám emberként nem foghatjuk fel az élet értelmét, hiszen csak Isten ismerheti azt. Ugyanakkor Isten „az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta” (3,11). Ezért van az, hogy mindig valami többre vágyunk: olyan élvezetekre, amelyek örökké tartanak, olyan szeretetre, amely nem múlik el, és arra, hogy munkánk gyümölcsében gyönyörködhessünk. A prédikátor tehát kétféle lelkiállapot között ingadozik: érzi a kétségbeesés lehúzó erejét, ugyanakkor vonzalmat is érez valami magasabb iránt. A prédikátor könyve olyan, mint egy személyes hangú napló, melynek írója saját egyensúlykeresését örökíti meg. Létkérdések A prédikátor fájdalmasan őszintén számol be kétségeiről és kétségbeeséséről. A 3. fejezet mely részeivel tudunk különösen is azonosulni?

4. Az északi királyság

56. nap | 1 Királyok 17 | A próféták: Isten hőseinek új nemzedéke 17,21 „Istenem, Uram! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe!” Bár Salamon uralkodása alatt Izrael népe aranykorát éli, végül a király gyengeségei komoly károkat okoznak az országnak. Pazarló beruházásai miatt súlyos adóterheket szab ki a népre, és sokakat kényszermunkára fog. Erkölcsi kudarca aláássa a nemzet lelki egységét, és az Istennel kötött szövetség ragyogó látomása hamarosan elhalványul. Salamon halála után Izrael két királyságra szakad, és a pusztulás felé halad. Az ország kettészakadása utáni kor történelmének olvasása különösen is zavarba ejtő. A két királyságnak összesen harminckilenc uralkodója és vagy két tucat prófétája van. A könnyebb tájékozódás érdekében nem árt szem előtt tartanunk az alábbi tényeket: • Izrael a szakadár északi királyság, amely tíz törzsből áll, és fővárosa Samária. Izrael minden egyes királya hűtlennek bizonyul Istennel szemben. • Júda a déli királyság, amelyet két törzs alkot, és amelynek fővárosa Jeruzsálem. Júda királyai Dávid leszármazottai, akik közül némelyek hűségesek maradnak Istenhez és a vele kötött szövetséghez. Bár a Biblia név szerint beszámol mind a harminckilenc uralkodóról, történetük elhalványul Salamon uralmához képest. Isten most a hősök új nemzedékéhez, a prófétákhoz fordul. A földönfutó próféta Illés, a legvadabb és egyben legtitokzatosabb próféta, mindenki másnál jobban érzékelteti a döntő fordulatot. Míg Salamon király ékszereket és finom ruhákat hordott, és aranyozott palotában lakott, addig Illés durva teveszőr ruhát hord, a pusztában alszik, és alamizsnáért könyörög vagy imádkozik. Olyan korban lép színre, amikor Izrael (az északi királyság) politikailag virágzik, lelkileg azonban hanyatlásnak indul. A 17. fejezetben a menekülő Illést látjuk, aki vándorlása közben hitét egyedül Istenbe veti. Amikor megéhezik, hollók táplálják. Amikor az ivóvize elfogy, Isten különös módon épp egy szegénységtől sújtott özvegyasszony házába küldi őt. Az özvegyasszony, aki még csak nem is izraelita, a gonosz Jezábel királyné szülőföldjén él, ami rendkívül veszélyes hely az üldözött próféta számára. Az özvegyasszony azonban befogadja Isten prófétáját, és megosztja vele utolsó falatját. Jézus később úgy utal erre a történetre, mint ami azt bizonyítja, hogy Istennek a pogányokkal is terve van (lásd Lukács 4,25-26). Illés komor próféta, akit hol depressziós roham, hol az önmagában való kételkedés gyötör, Isten azonban mellette áll, és bátorítja őt. A történet, amelyben Illés meggyógyítja az özvegyasszony fiát, azt mutatja, hogy Isten nem feledkezett el a „kisemberekről” sem. Izrael sorsa azon múlik, hogy hallgat-e a nép az Illéshez hasonló prófétákra. Létkérdések Kellett-e már Istenhez fordulnunk betegség idején? Mi történt?

57. nap | 1 Királyok 18 | Leszámolás a hegytetőn: Egyetlen próféta nyolcszázötven ellen 18,21 „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek!” Drámaiságát tekintve kevés jelenet vetekszik azzal a történettel, amely a széljárta Kármel hegyén játszódott le, ahol a jó és a gonosz erői csaptak össze egymással. Az olyan mítoszteremtő könyvekben, mint Tolkien A gyűrűk ura című regénye, vagy az olyan filmekben, mint a Csillagok háborúja, kozmikus összeütközések víziója elevenedik meg. A 18. fejezetben leírt történet azonban nem mítosz. Ezen a napon egyetlen próféta egymaga elbánik egy királlyal és csaknem ezer papjával. Illés bevonulása nagy feltűnést kelt, amikor fekete teveszőr ruhájában végigmegy a fényűző Samária teraszos utcáin. Megjelenése éles kontrasztban áll Baal papjaival, akik fehér vászonköntöst viselnek, és magas, csúcsos süveg van a fejükön. Illés három évvel korábban a pusztulás egyszerű és népszerűtlen üzenetét hirdette ki: „Ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, hanem csak az én szavamra.” (17,1) Ez a jövendölés nyílt szembeszegülés volt Baal követőivel, akik hittek abban, hogy istenük az időjárást is képes irányítani. Miután átadta az üzenetet, Illés nyomtalanul eltűnt. Az elkövetkező három évben országos körözést adtak ki ellene, hiszen egyedül neki állt hatalmában, hogy újra esőt hozzon. Illés próféta az itt leírt jelenetben tér vissza Samáriába. Illés kihívása Izrael népe válaszúthoz érkezett. Nem ez volt az első eset, hogy egy király bálványimádást vitt a zsidó vallásba, Aháb király azonban hírhedt feleségével, Jezábellel együtt ennél is tovább megy. Jezábel királyné nemrég gyilkos hadjáratra adott parancsot, amelynek célja, hogy megsemmisítse Isten igaz prófétáit, és pogány papokat állítson helyettük. Illés próféta, akinek neve azt jelenti: „az Úr az én Istenem”, tüske a királyné szemében. Illés döntő összecsapásra hívja ki a Baal-prófétákat, amelyben bebizonyosodik, ki az igazi Isten. Az egyik oldalon Baal és Asérá nyolcszázötven papjának fényes tábora sorakozik, a másik oldalon Isten magányos, egyszerű prófétája áll. Illés megengedi, hogy a pogány prófétáké legyen az első forduló. Amint az oltár körül táncolnak és isteneikhez esdekelnek, Illés a háttérből szemléli a látványosságot, és gúnyolódásával őrjöngésbe kergeti a Baal-papokat. „Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred” - kiáltja oda nekik. A papok kardokkal vagdossák magukat, míg a vérük is kicsordul. Amikor Illésre kerül a sor, úgy bánik a tömeggel, mint egy bűvészmester. Már- már úgy tűnik, hogy Illés szemfényvesztésre készül, amikor a csoda megtörténik: tűz száll alá az égből. Ami azt illeti, korántsem egyenlő esélyekkel vívott küzdelemről van itt szó. Hangok a pusztában A bibliai történelemnek Illés kora az egyik olyan korszaka, amikor a legtöbb csoda történik az izraeliták életében. Isten utolsó figyelmeztetése ez a lázadó északi királyság számára. Mivel Izrael uralkodói és papjai egyre romlottabbá válnak, A királyok első és második könyve az Illéshez hasonló prófétákra irányítja a figyelmet. Ezek a próféták szavaikkal és tetteikkel Isten hatalmát képviselik. Idővel a próféták jelentősége eléri, sőt meg is haladja a királyokét. Függetlenül attól, hogy az államigazgatásban dolgoznak, vagy alkalmanként előjönnek a pusztából, az igazi próféták egyedül Istennek tartoznak felelősséggel. Elmarasztalják a „hamis” prófétákat, akik a király alkalmazásában állva többnyire azt mondják, amit a király hallani kíván. A próféták arról az Istenről tesznek bizonyságot, aki a történelemben munkálkodik. Isten néha hallgat, olykor pedig lassú és titokzatos módon cselekszik. Alkalmanként azonban közvetlen, sőt látványos beavatkozással mutatja meg hatalmát. Ekkor Isten prófétája az események középpontjában áll, akárcsak Illés a Kármel hegyén.

Nem minden próféta hagyott hátra írásos emléket, ahogyan Illés vagy Elizeus próféta sem. Az Ószövetség hatvanhat könyvéből tizenhét a fennmaradt prófétai írásokból áll, melyeknek többsége abból a korból való, amelyről a királyok két könyve beszél. Létkérdések Ki tölti be a mai korban a próféta szerepét?

58. nap | 2 Királyok 5 | Különös találkozás: A büszke tábornok találkozik a különc prófétával 5,8 „Jöjjön ide hozzám az az ember, és tudja meg, hogy van próféta Izraelben!” Izrael országa belülről Aháb király romlottsága miatt hanyatlik, kívülről pedig a szomszédos Arám állam (a mai Szíria) támadásai gyengítik erejét. Vajon Elizeusnak, Isten prófétájának nem inkább a honfitársain kellene segítenie? Az 5. fejezetben azt látjuk, hogy Elizeus közbenjárásával meggyógyul az ellenség egyik magas rangú tábornoka. Elizeus hírneve olyan messze földre eljutott, hogy egy pogány király Isten prófétájától kér segítséget, amikor tábornoka megbetegszik. Naamán a gyógyulás reményében Izraelbe zarándokol. Eltérő bánásmód Amilyen figyelmesen fordul Elizeus a szegények és az elnyomottak felé, annál nyersebb bánásmódban részesíti a hatalmasokat, például Naamánt vagy - ahogy egy másik helyen láthatjuk - Izrael királyát. A bizarr gyógykezelés, amelyet a próféta Naamán tábornoknak elrendel, valamint az, ahogy visszautasítja a fizetséget, mélyen sérti Naamán büszkeségét. Elizeus azonban semmi kétséget sem hagy afelől, hogy a gyógyulás Isten műve, és nem emberi varázserővel vagy titkos sámántechnikával vitte véghez. Isten engedelmességet és alázatot követel még egy olyan tábornoktól is, aki magas kitüntetésekkel és nagy vagyonnal rendelkezik. Ebben a történetben, valamint még egy másik esetben is (lásd 8,7-15), Elizeus Arám királyának, Izrael ellenségének tesz szívességet. Szolgálata elején Jézus is utal erre a történetre (Lukács 4,27), hangsúlyozva Elizeus üzenetét: ne próbáljuk Istent keretek közé szorítani, őt nem lehet manipulálni. A feltételeket ő szabja, mi pedig engedelmességgel tartozunk neki. Létkérdések Egy író, Harold Myra, így fogalmazott: „A keresztény élet azt jelenti, hogy Isten meglepetéseiből élünk.” Szerzett már nekünk is meglepetést Isten?

59. nap | Jóel 2 | A szó ereje: Új próféták, eltérő megközelítés 2,11 „ Nagy és igen félelmetes az Úrnak a napja! Ki bírja ki azt!?” Az olyan kivételektől eltekintve, mint Illés és Elizeus, Isten prófétái nem annyira a természetfeletti megnyilvánulásokban, mint inkább Isten igéjének hatalmában bíztak. Jóel is „Isten szavának prófétái” közé sorolható. Nem tudjuk pontosan, mikor hirdette Jóel az üzenetét. Abban sem lehetünk bizonyosak, hogy vajon az északi Izrael, vagy a déli Júda országában prófétált. Ez a titokzatos próféta izgalmas elbeszélő stílusban figyelmezteti népét a közelgő katasztrófára. Háromrészes üzenet Jóel könyvének 2. fejezetében tömören mindaz megtalálható, amiről a többi ószövetségi próféta írt. Az ítélet napja. Majdnem az összes próféta írása félelmet keltő szavakkal kezdődik. Néha ellenséges hadseregek támadására, máskor természeti katasztrófákra figyelmeztetnek. Jóel könyve eleven képekkel ábrázolja a sáskahadat, amely akár valóságos hadsereget is jelképezhet. Akik átéltek sáskajárást, soha többé nem felejtik el a sokkoló élményt. Felhívás a bűnbánatra. A prófétáknak nyomós okuk volt arra, hogy a vészharangot kongassák, hiszen az egyes katasztrófákban a nép Istennel szembeni hűtlenségének következményét látták. Arra szólítják a népet, hogy mielőbb térjenek meg gonosz útjaikról. A Jóel 2,13 ékesszólóan foglalja egyetlen versbe a prófétai üzenet lényegét. A reményteljes jövő. Minden bibliai próféta - bármilyen komor jövendöléssel áll is elő - végül a reménység üzenetéig jut el. Ezek a reményteli próféciák olyan időkről beszélnek, amikor Isten mindent helyreállít a földön, és amikor a világ végre olyan lesz, amilyennek Isten eltervezte. Létkérdések Mikor fordult elő velünk, hogy megbántunk valamit, amit elkövettünk? Mi volt az eredménye?

60. nap | Jónás 3-4 | Az ellenség szeretete: Jónás kerülő útja Ninive felé 3,10 „Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy megtértek a rossz útról, megbánta Isten, hogy veszedelembe akarta dönteni őket, és nem tette meg.” Jónás nevéről a legtöbb embernek a tengeri vihar jut eszébe, és a próféta a hal gyomrában. Az izgalmas cselekmény miatt azonban az olvasók könnyen szem elől tévesztik a történet lényegét. Jónásnak azért kellett annyi viszontagságot átélnie, mert fellázadt Isten ellen, aki megkegyelmezett a megszálló hatalom népének. Izrael egész történelme során olyan hatalmas birodalmak árnyékában élt, mint Egyiptom, Asszíria vagy Babilon. Jónás könyve életszerűen mutatja be, milyen nehéz megtartani az Újszövetség nagy parancsolatát: „Szeressétek ellenségeiteket” (Máté 5,44). Bár sokan elismeréssel tekintenek erre a parancsolatra, a gyakorlatban keveseknek sikerül megvalósítani. Jónás valósággal megbotránkozik, amikor Isten azt mondja neki, hogy menjen Ninivébe és prédikáljon a város lakóinak. Akkoriban Ninive az Asszír Birodalom fővárosa volt, amely kegyetlen vérengzéseiről vált hírhedtté. (Hogy jobban megértsük Jónás nézőpontját, gondoljunk azokra a modern kori országokra, amelyek az emberi jogok durva megsértéséről ismeretesek: a náci Németország, Kambodzsa, Kína, Ruanda, Irak, a volt Jugoszlávia.) Az asszír katonáknak nem jelentett lelkiismereti kérdést a „felégetett föld” taktikája. Az ellenség városainak és földjeinek elpusztítása után általában lemészárolták a legyőzött népet, vagy vaskampókat akasztottak az emberek orrába vagy alsó ajkába, így hurcolták el őket rabszolgának. Jónás esélyt sem akar adni a megtérésre ennek a kegyetlen és erőszakos népnek. Miért menekült Jónás? A legtöbb ember számára ismerős Jónás menekülésének és a hallal való találkozásának története, a 3. és 4. fejezet azonban a kevésbé ismert részleteket is feltárja. A vonakodó próféta azért fut el, mert fél, hogy Isten az ellenségnek is megbocsát. Előérzete beigazolódik: pusztán azzal, hogy kihirdeti az ítéletet, lelki ébredést indít el a pogány Ninivében. A város olyan mélységes bűnbánatot tart, ami Isten népe életéből gyakran hiányzott. (Jézus később a megtérés példájaként állítja Ninive lakosait saját korának megtéretlen zsidósága elé [lásd Máté 12,41].) A legtöbb próféta boldog lett volna ilyen eredmények láttán, Jónás azonban egy elszáradt kúszónövény alatt duzzogva tesz szemrehányást Istennek, amiért megkegyelmezett Ninivének. Többé nem bízik Istenben - azaz nem bízik abban, hogy Isten megbünteti Ninivét. „Jónás óta többé nem feltételezhetjük, hogy Isten nem lesz újra kegyelmes” - mondta Robert Frost, a költő. Jónás könyve kérdéssel zárul: korlátozhatjuk-e Isten kegyelmét és megbocsátó irgalmát? A könyv azt is tudtunkra adja, mi Isten végső célja választott népével: Isten azt akarja, hogy népe - akárcsak Jónás - más népeket is elérjen, hogy szeretetet és megbocsátást közvetítsen feléjük. Létkérdések Próbáltuk-e már valaha is tudatosan szeretni „ellenségeinket”?

61. nap | Ámósz 4 | A vándorprédikátor: A vidéki fiú, akit sokkol a nagyváros 4,6 „Én meg azt tettem veletek, hogy nem volt harapnivaló városaitokban, kenyérhiány volt minden helységetekben, mégsem tértetek meg hozzám! - így szól az Úr.” Bár a Biblia prófétáinak társadalmi háttere és temperamentuma nagy változatosságot mutat, napjaink karikaturistái hajlamosak egyetlen sztereotip képpel ábrázolni őket. Tény és való, hogy Ámószra jól illik ez a sztereotípia. Ő valóban az a próféta, aki - kezében tiltakozó táblával - megáll az utcasarkon, és dühödt szidalmakat szór a romlott világra. A sors fintora, hogy Ámósz éppen akkor bukkan fel Izraelben, amikor az északi királyság gazdaságilag virágzik. Az ország vezetői biztos kézzel kormányoznak, az emberek pedig jólétben élnek, és nem hallgatnak a próféta dörgedelmes szónoklatára. Éppen ez az oka annak, hogy Ámósz olyan szenvedélyesen ostorozza népét. Más prófétákkal ellentétben Ámósz paraszti sorból származott. A déli országból vándorolt Izraelbe, és tájszólása miatt gyakran válik a kifinomult városlakók viccelődésének céltáblájává. A puritán falusi élethez szokott próféta képtelen túltenni magát az északi városok fényűző életmódján: díszes pamlagok, elefántcsontból faragott ágyak, nyári házak, különleges húsáruk, finom borok. Ámósz azonban azt is látja, hogy ez a pazarló gazdagság igazságtalanságra épül. A kereskedők alig várják, hogy vége legyen a szombatnak, hogy hamis mérleggel és silány áruval csalva minél nagyobb haszonra tehessenek szert. Erős hadseregükben bízva Izrael lakosai úgy vélik, nemzedékekre bebiztosították magukat. Hamis biztonság Ámósz arra figyelmezteti Izrael népét, hogy nem száműzhetik Istent életüknek egy kis zugába, hogy - mint valami amulettet - akkor vegyék elő, amikor éppen szükségük van rá. Isten nem házi kedvenc, hanem hatalmas oroszlán. Ámósz könyvében szinte halljuk félelmetes üvöltését. „Készülj Istened elé, Izrael!” (4,12) - kiáltja Ámósz az utcákon, ám szavainak akkoriban sem volt több foganatja, mint napjainkban. A próféta figyelmeztetése azonban beigazolódik: rövid időn belül Izrael országa darabokra hullik. Alig harminc évvel Ámósz után az északi királyság megszűnik létezni. Ámósz könyve nem túl kellemes olvasmány - üzenete azonban ma is aktuális, amikor a nemzetek saját sikerességüket hazai bruttó össztermékükben és katonai erejükben mérik. Már csak ezért is érdemes tanulmányozni Ámósz próféta írását. Létkérdések Milyen párhuzamokat fedezhetünk fel Ámósz kora és napjaink között?

62. nap | Hóseás 1-3 | Példázat a szeretetről: Hóseás odaadó szerelme hűtlen felesége iránt 3,1 „ Ezt mondta nekem az Úr: Szeresd csak tovább azt az asszonyt, aki más szeretője és házasságtörő.” Izrael népének széthullását látva Isten megszólítja Hóseást. A szenvedő népnek vigasztalásra van szüksége, ezért Hóseás a kegyelem és megbocsátás reményteli üzenetét hozza. A próféták többnyire az emberek vétkeire irányítják a figyelmet, Hóseás azonban Istenről beszél. Vajon mit érezhet Isten, amikor látja, hogy választott népe elutasítja őt, és idegen istenek után futkos? Mintha a szavak túlságosan erőtlenek lennének üzenete súlyához képest, Isten arra kéri a bátor Hóseást, hogy legyen ő maga az élő példázat. Feleségül vesz egy laza erkölcsű nőt, akit Gómernak hívnak, és aki önmagához hűen - hamarosan otthagyja férjét, és házasságtörést követ el. Miközben Hóseás átéli ezt a drámát, megérti, mit érezhet Isten, amikor Izrael elutasítja a szeretetét. Szegény Hóseás akár egy szappanopera szereplője is lehetne. Gómer olyan mélyre süllyed, hogy rabszolgának adja el saját magát, Hóseás azonban visszavásárolja, megbocsát neki és újra feleségének tekinti. Ez a minta aztán újra és újra megismétlődik. Gómernak két gyermeke születik - de vajon Hóseás a valódi apa? A törvény szerint el kellene kergetnie parázna feleségét, vagy bíróság elé kellene állítania őt. Amit Hóseás tesz - Istent követve -, az példa nélkül áll. Megtört szív, megtört szövetség Hóseás radikális szeretete Gómer iránt Isten örök szeretetét jelképezi népe iránt. Bár Izrael népe sárba tiporta Isten nevét, ő még mindig kész újra visszafogadni őket. Az Isten és Izrael közötti szövetség és a házasság párhuzamba állításával Hóseás könyvében találkozunk először, amely Istent mint szerelmes vőlegényt ábrázolja, aki menyasszonya után vágyakozik. A szövetség megkötésekor Izrael örök szeretetet és engedelmességet ígért Istennek, „míg a halál el nem választ”. Isten nagy bánatára azonban Hóseás korára ez a lángoló szeretet már rég kialudt. Mégis új esélyt ad népének, és új szövetségre tesz ígéretet: „Azon a napon férjednek fogsz hívni - így szól az Úr -, és nem hívsz többé Baalnak.” (2,18) Létkérdések Hóseás Izrael és Isten kapcsolatának több szintjét említi: udvarlás, jegyesség, mézeshetek, hűtlenség, válás. Hol tartunk jelenleg Istennel való kapcsolatunkban ?

63. nap | Hóseás 11 | Megsebzett szerető: Amire Isten hatalma sem képes 11,8 „Hogyan adnálak oda, Efraim, hogyan szolgáltatnálak ki, Izrael?” Sokan Istent olyan személytelen erőnek képzelik, mint amilyen például a gravitáció törvénye. Hóseás ezzel szemben Istent személyként ábrázolja, aki szenvedélyesen és dühösen, könnyezve és szeretetében megcsalatva bánkódik népe elutasító magatartása miatt. Isten Hóseás boldogtalan házasságának példázatán keresztül ábrázolja saját csalódását. Amikor Isten rátalált Izraelre, és első látásra beleszeretett, az olyan volt mondja Isten -, mint amikor valaki szőlőt talál a pusztában (9,10). Amikor azonban Izrael újra és újra visszaél a bizalmával, Isten úgy érzi magát, mint egy megcsalt és megalázott szerelmes. Panasza - meglepő módon - az önsajnálat hangnemén szólal meg: „Ezért én olyan leszek Efraimban, mint a moly, és Júda házában, mint a rothadás.” (5,12) A szeretet hatalma - és erőtlensége Az elhagyott szerető erőteljes képe magyarázza, miért olyan hullámzóak Isten érzései a 11. fejezetben. Isten az egyik pillanatban arra készül, hogy eltörölje Izraelt, majd hirtelen sírva fakad, és kitárt karokkal fordul felé, hogy a következő pillanatban ismét az ítélethirdetés komor hangján szólaljon meg. Ez a hangulati ingadozás talán irracionálisnak tűnik, de aki átélt már hasonló szerelmi csalódást, az jól ismeri ezt a lelkiállapotot. Van-e erőteljesebb emberi érzés, mint amit a szerelmi hűtlenség okoz? Kérdezzünk csak meg egy diáklányt, akit éppen most hagyott el a barátja az évfolyam „szépségkirálynője’’ kedvéért. Vagy hallgassunk meg egy slágert, amely a hűtlenség okozta szívfájdalomról szól. Esetleg lapozzuk fel a napilapokban a gyilkosságokról szóló híreket, és látni fogjuk, hogy sok esetben az elhidegült szeretővel való konfliktus áll a háttérben. Hóseás és Isten története eleven színekkel ábrázolja, milyen érzés reménytelenül szeretni valakit, és semmit sem kapni viszonzásul. Isten - bármilyen hatalmas - nem kényszerítheti az embert arra, hogy szeresse őt. Létkérdések Éreztük-e már úgy, hogy valaki elárult minket?

64. nap | 2 Királyok 17 | Post mortem: Az északi királyság megszűnése 17,14 „De ők nem hallgattak rájuk, hanem úgy megkeményítették nyakukat, amilyen nyakasak voltak őseik is, akik nem hittek Istenükben, az Úrban.” Izrael eddigi történelme során számos kiemelkedő próféta próbálta változásra bírni a népet. Ám sem Illés és Elizeus csodatételei, sem pedig Hóseás és Ámósz szenvedélyes kérlelése nem vezetett eredményre. Amikor közeledik a veszély, a nép vezetői kapkodva katonai szerződéseket kötnek, és a szomszéd népek isteneihez fordulnak segítségért. Izrael népe sohasem fordul teljes szívével Isten felé. Ez a fejezet az északi királyság, Izrael halotti bizonyítványa. Izrael országa akkor tűnik el a térképről, amikor királyai - minden prófétai intés ellenére - Asszíriától, majd Egyiptomtól próbálnak politikai védelmet vásárolni. Amikor Asszíria leleplezi az árulást, hadseregével megszállja az országot. A tíz elveszett törzs A korábbi háborúk során az asszír hódítók a népirtás politikáját alkalmazták, megsemmisítve a legyőzött népet, elpusztítva országát és minden tulajdonát. Később más haditechnikát alkalmaztak. A legyőzött népeket deportálták, és helyükre más meghódított területekről származó idegeneket telepítettek. A meghódított népek ez után a radikális szétszóratás után aligha voltak képesek újjászerveződni és fellázadni, így nem jelentettek többé fenyegetést a birodalom számára. Asszíria az északi királyság meghódítása után ennek a deportáló politikának a jegyében mintegy 27 290 hadifoglyot hurcol el a szülőföldjéről - szétszórva Izrael népének „elveszett tíz törzsét” -, helyükre pedig más meghódított népcsoportokat telepítenek. (Ide vezethető vissza a samaritánusok eredete is, amely népcsoport az Újszövetségben is megjelenik, sőt, megtalálható a modern Izraelben is [lásd 17,24], Ez az etnikailag vegyes népcsoport az élő Isten tiszteletéből átvett elemekkel keveri saját vallását.) A 17. fejezettől kezdve A királyok második könyve a déli királyság, Júda történetére tér át, amely a megmaradt két izraelita törzsből áll. A királyok második könyve azt a diagnózist állítja fel, hogy az északi királyság legfőbb betegsége a bálványimádás volt, és ez vezetett az asszír invázióhoz is. Sajnos a bálványimádás már a déli királyságban is megvetette a lábát. Létkérdések A mai hívőket milyen formában fenyegeti a bálványimádás veszélye? A fogyasztói javak, „imádata”? Szex? Emberek? Eszmék? Valamilyen ideál?

5. A déli királyság

65. nap | 2 Krónikák 20 | Újra Jeruzsálemben: Néhány jó király is akad 20,15 „Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené.” Bár a Biblia bepillantást enged az északi királyság, Izrael életébe is, amely megalapításának első napjaitól kezdve fokozatosan távolodik Istentől, sokkal több figyelmet szentel a déli királyság, Júda történetének. Júda lakossága alig ötöde Izrael népességének, így súlyos nehézségekkel találja magát szembe. A déli királyságnak azonban néhány szempontból mégis előnyös a helyzete. A királyi család, Dávid leszármazottai nagyrész kimaradnak az északi országot sújtó véres cselszövésekből és politikai intrikákból. A jeruzsálemi templom hatalmas egységesítő erővel bír. Júda uralkodói közül (19 király és 1 királynő) legalább egy maroknyian olyan kimagasló lelkivezetői képességekről tesznek tanúságot, amelyhez hasonlót az északi országban hiába is keresnénk. Júda hűségesebbnek bizonyul az Istennel való szövetséghez, mint Izrael. Talán ez a legfőbb oka annak, hogy közel másfél évszázaddal túléli Izrael országának bukását. Egy példaértékű vezető példaértékű imádsága A 20. fejezet Jósáfátról, Júda első királyainak egyikéről, egy rendkívüli személyiségről szól. Júda királyainak példája jól mutatja, hogy nem közönséges bátorságra volt szükség ahhoz, hogy valaki csakis Istenre hagyatkozzon, különösen háború idején. Jósáfát király iskolapéldáját mutatja a megfelelő uralkodói magatartásnak. Amikor megszálló hadseregek fenyegetik, hatalmas közbenjáró imára hívja össze az egész népet. A csata napján egy kórust küld a harcszíntérre, hogy a hadsereg előtt menve Isten dicséretét énekeljék. Bár Jósáfát taktikája jobban hasonlít egy istentiszteleti szertartáshoz, mintsem háborús stratégiához, mégis működőképesnek bizonyul. Az ellenséges erők egymás ellen fordulnak, és Júda serege győztesen menetel haza. A krónikák második könyvében két nagyszabású imádságot is találunk: Salamon imáját a 6. fejezetben, valamint Jósáfát királyét a 20. részben, amelyre a kommentátorok gyakran mint az imádság modelljére utalnak. Jósáfát imája Isten dicsőítésével kezdődik, majd emlékezteti Istent korábbi ígéreteire, feltárja a problémát, végül segítségért könyörög. Jósáfát merészségét mutatja, hogy hálát ad Isten válaszáért, még mielőtt az megérkezne. A sok szégyenfolttal tarkított történelmi beszámolóból szinte kiragyog a nemzeti hitnek ez a példája. Nyilvános imája és személyes példája által Jósáfát király megmutatja, mi történhet, ha egy uralkodó teljes bizalmát Istenbe veti. Létkérdések Ismerünk olyan vezetőt, aki Jósáfáthoz hasonlóan Istenben bízik?

66. nap | Mikeás 6 | A tisztátalanság terjed: A veszély előjelei már délen is mutatkoznak 6,8 „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” Ahogy a légszennyezettség nem áll meg az országhatároknál, és károsítja a szomszédos népek levegőjét is, ugyanúgy terjed az erkölcsi romlás, átlépve a nemzetek határait. A korábbi próféták Izrael, az északi királyság gonoszsága ellen emelték fel szavukat. Az évek múlásával azonban ugyanez a romlás járványszerűen átterjed a déli Júda országára is. Elburjánzanak a különféle vallási kultuszok és szexuális perverziók. Isten temploma elhanyagolt állapotban van. Az egyik hírhedt király, Áhéz odáig megy, hogy saját gyermekeit ajánlja fel emberáldozatként. Mikeás nagyjából ugyanabban az időszakban tűnik fel Júdában, amikor Ámósz az északi Izrael országának bűnei ellen emeli fel a szavát. Ámószhoz hasonlóan Mikeás is vidéki vándorprédikátor, aki kemény szavakkal figyelmezteti a népet. Súlyos teherként éli át, hogy az ítélet üzenetét kell közvetítenie. „Emiatt gyászolok és jajgatok, mezítláb és ruhátlanul járok. Üvöltök gyászomban, mint a sakálok, és jajgatok, mint a struccok” - írja önmagáról (1,8). Mikeást magával ragadja a vészjósló üzenet, amelyet hirdet - nem csoda, ha üvöltő sakálként láttatja magát. Júda rémülten figyeli, amint Asszíria, a kor politikai és katonai nagyhatalma, eltiporja az északi országot. Hogyan kerülhetné el a déli királyság, hogy hasonló sorsra jusson? A megoldás Betlehemből jön „Én népem, mit vétettem ellened, mivel bántottalak?” - kérdezi Isten Mikeáson keresztül (6,3). Isten áttekinti a választott nép történelmét, emlékeztetve őket azokra a hatalmas tettekre, amelyeket értük vitt véghez. Mikeás egyértelműen kijelenti, hogy Isten őszinte, szívből jövő változást akar látni a nép életében, nem csupán vallásos külsőségeket. Arra a borúlátó következtetésre jut, hogy ugyanaz a sors vár népére, mint annak északi rokonaira, hiszen ugyanaz a betegség fertőzte meg őket is. Ám mégis látja a fényt a távoli jövőben. Miközben a közelgő ítéletre figyelmeztet, egy eljövendő vezetőre, a Messiásra tesz utalást, aki a kicsiny Betlehem városából származik majd, és aki új reménységet kínál a világnak (5,2). Évszázadokkal később, amikor messze földről érkezett csillagjósok keresik a zsidók újszülött királyát, Heródes király írástudóktól tudakolja, hol kell megszületnie a Messiásnak (lásd Máté 2,1-6). Az írástudók Mikeás próféta jövendölésére hivatkoznak, amely kijelenti, hogy a Messiás Betlehemből fog származni. Létkérdések Mit kellene megváltoztatnunk az életünkben, ha Mikeás szavait választanánk mottónknak: „Élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben”?

67. nap | 2 Krónikák 30 | Ezékiás ünnepsége: Ismét boldog napokat lát a nép 30,26 „Nagy volt az öröm Jeruzsálemben, mert Salamonnak, Dávid fiának, Izrael királyának az ideje óta nem történt ehhez hasonló Jeruzsálemben.” Miközben Júda helyzete fokozatosan romlik, és Mikeás próféta Isten figyelmeztető üzenetét hirdeti, Júda trónjára ismét példaértékű király kerül. A krónikák második könyve több figyelmet szentel Ezékiás királynak, mint bárki másnak. Ezékiás Júda papjaira borítja az asztalt. Ő, a világi uralkodó, a templomtéren állva felrázó beszédet intéz a papokhoz. Ezékiás király egy hatalmas vallási örömünnep megrendezésének tervével áll elő, hogy előmozdítsa Júda népének lelki megújulását. Még „misszionárius” futárokat is küld az északi ország elpusztított vidékeire, hogy meghívja az asszír hadjárat túlélőit: csatlakozzanak jeruzsálemi testvéreikhez. Egy hónappal későbbre halasztja a páska ünnepét, időt adva ezzel a papoknak a felkészülésre, és a zarándokoknak arra, hogy időben megérkezzenek. Vannak, akik szkeptikusan fogadják a tervet, a király felhívásának azonban súlya van. Kétszáz év után először gyűlik össze az egész nemzet egy vallási ünnepen. A megújulás Ezékiás bölcsességére mutat, hogy a megújulás örömünnepét a páska idejére szervezi. Izrael, mint nemzet akkor jött létre, amikor Isten kiszabadította népét az egyiptomi rabszolgaságból. Ezékiás erre az örökségre akarja emlékeztetni a nemzetet. Kezdeti szkepticizmusa ellenére Júda népe végül összegyűlik az ünnepségre, és akárcsak Salamon idejében, további hét nappal megtoldja az ünneplést. Az Ezékiás által kezdeményezett megújulás sikeresnek tűnik. Ez a fejezet nagyon hasonlít az 1 Királyok 8-ban leírt eseményre, amikor Salamon király felszenteli a templomot. Ezékiás szeretné megújítani az Istennel kötött szövetséget, abban reménykedve, hogy így elkerülhető Isten ítélete. Az ünnepség részletei jól mutatják, mennyire félvállról vette Júda népe a szövetséget: nincs elég pap Júdában, ezért Ezékiás kénytelen változtatni a szabályokon annak érdekében, hogy minden ünnepre érkező zarándok részt vehessen a megtisztulás szertartásában. Létkérdések Melyik volt az a lelki esemény vagy ünnep az életünkben, amely a legnagyobb hatást gyakorolta ránk?

68. nap | Ézsaiás 6 | Hatalom a trón mögött: Ézsaiás szokatlan megbízatást kap 6,8 „Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, ki megy el követségünkben?” Ézsaiás próféta, az Ószövetség kiemelkedő alakja, személyes elhívást kap Istentől. Az üzenetet szeráfok közvetítik. Ez a kifejezés csak itt fordul elő a Bibliában, és annyit jelent: „valami lángoló és káprázatos”. A szeráfok tehát angyalok, akik Isten hírnökeiként jelennek meg. Ézsaiás úgy látja, hogy Júda népe útelágazáshoz érkezett, különösen a hosszú életű Uzzijjá király halála után (akit Azarjának is neveznek). Az északi országra jellemző erkölcsi problémák a déli királyságra is átterjedtek. Júda válaszút előtt áll: vagy megtalálja eredeti helyét mint Isten egyedülálló királysága, vagy végzetesen eltávolodik Istentől. Jótám és Áház király nem hallgat Ézsaiásra. Váratlan fordulatot jelent, hogy Ezékiás, a következő király Ézsaiást teszi meg az egyik legbizalmasabb tanácsadójának. A válságos pillanatokban mindig az elismert prófétához fordul tanácsért. Királyok tanácsadója A prófétákról az a sztereotip kép él a köztudatban, hogy az utcasarkon állva hangosan szidják a fennálló rendszert. Nem így Ézsaiás. Napjait a palota közelében tölti mint a király bizalmas tanácsosa. (A 2 Krónikák 26,22 udvari krónikásként hivatkozik Ézsaiásra.) Bár a többi királyi tanácsadó igyekszik Ézsaiás életét megnehezíteni, ő mégsem hajlandó tompítani az üzenetét. Négy király uralma alatt is szilárdan kitart meggyőződése mellett, még akkor is, amikor elszántsága végül az életébe kerül. Ezékiás megbízik Ézsaiásban. A király lelkes reformjai jórészt a próféta hatására vezethetők vissza. Az ebben a fejezetben leírt isteni elhívás megmutatja, honnan merítette Ézsaiás azt a bátorságot és elszántságot, amely Júda történelmének meghatározó alakjává tette őt. Létkérdések Éreztük-e már úgy, hogy Isten nehéz feladatra hív el minket?

69. nap | Ézsaiás 25 | A remény üzenete: Honnan ered Ézsaiás optimizmusa? 25,8 „Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról.” Amellett, hogy a király tanácsadójaként szolgál, Ézsaiás hatalmas írói tehetséggel rendelkezik. Ékesszóló beszédeivel igyekszik felébreszteni Júda népét a lelki kábultságból. A legtöbb prófétához hasonlóan üzenete két részből áll: az ítélet (amely elkerülhetetlen, ha a nép meg nem tér) és a remény (egy olyan jövő reménysége, amelyben Isten nem csupán Izrael népét, de az egész világot helyreállítja). Egy jobb világ Ézsaiás könyve azt az ősi emberi vágyat tükrözi, amely egy jobb világ után sóvárog. A prófétának nincs kétsége afelől, hogy egy napon Isten ezt a sebzett földet olyan új világgá változtatja, ahol nem lesz többé könny, fájdalom és halál. Az általa leírt eljövendő világban vadállatok fekszenek egymás mellett békességben (11,6), és a fegyverekből mezőgazdasági eszközöket kovácsolnak (2,4). A történelem egy adott pontján úgy tűnhet, mintha Isten tehetetlen lenne, vagy mintha egykedvű nemtörődömséggel nézné a világot elborító erőszakot és gonoszságot. Az asszír megszállás láttán Jeruzsálem lakosai bizonyára kétségbe vonták, hogy Isten törődik velük. Ézsaiás a reménység üzenetével áll elő: Isten meg fog szabadítani. Ezt az üzenetet azután az egész világra kiterjeszti. Még a halál is meg fog semmisülni (25,7-8). Ézsaiás 24-27 a történelem legvégső korszakába enged betekintést, amely egy olyan nagyszerű jövőt fest le, amit még elképzelni is nehéz. Létkérdések Mi ad nekünk reményt a jövőre nézve?

70. nap | 2 Krónikák 32 | Harctéri leckék: Ezékiás és Ézsaiás együtt néz szembe a válsággal 32,7 „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele.” Egyetlen júdai király uralma idején sem volt folyamatosan béke az országban, így A krónikák második könyvének számos eseménye a harctéren játszódik. Dióhéjban összefoglalva a könyv a következő harci stratégiát javasolja: alázzátok meg magatokat, és teljes bizalmatokat Istenbe vessétek - bármekkora legyen is az ellenfél erőfölénye. Ha a magatok vagy hatalmas szomszédaitok katonai erejében bíztok, bizonyosan veszíteni fogtok. Az ismerős minta ismétlődik: valahányszor egy erkölcstelen király romlásba viszi a népet, Isten ellenséges hadsereget küld a nyakukra. Júda királyai gyakorta figyelmen kívül hagyják a próféták intését, akik arra figyelmeztetik őket, hogy tekintsék a megszállást Isten büntetésének. Kevés király volt, aki Istenben bízott a válságos helyzetben. Még a legjobbak is a királyi kincstárhoz nyúlnak, hogy segítséget vásároljanak a szomszédos népektől. Valahányszor ez történik, Júda mindig gyengébb lesz, mint azelőtt volt. A krónikák második könyve azokra a felemelő pillanatokra irányítja a figyelmet, amikor a király Istenhez fordul. Az ország helyreállításához újra kell tanulniuk azt az egyszerű hitet, amely a múltban annyiszor győzelemre segítette őket. Csodálatos szabadítás Talán Ezékiás az egyetlen olyan király, aki követi prófétája tanácsait. A 32. fejezet arról a válságos helyzetről számol be, amellyel Ezékiásnak és tanácsadójának, Ézsaiásnak kellett szembenéznie, amikor Júda puszta léte kerül veszélybe. A hódításra éhes Asszíria betört Júdába, és miután falvakat és városokat tett a földdel egyenlővé, Jeruzsálemet veszi ostrom alá. A falakon kívülről az asszírok propaganda-hadjárattal bombázzák Jeruzsálem rémült lakosait. Gúnyolódás céltáblájává teszik a reménykedő izraelitákat, akik abban bíznak, hogy Isten majd csodát tesz. Ezékiás erkölcsi nagysága mutatkozik meg abban, hogy Ézsaiás prófétával együtt imádkozni kezd (20. vers). Válaszként Isten olyan csodát tesz, amely az asszír sereget meghátrálásra kényszeríti. A természetfeletti szabadításnak köszönhetően Júda megmenekül, de csak egy időre. Amint ebből a fejezetből kiderül, Ezékiás király később meggondolatlanul eldicsekszik országának gazdagságával a feltörő Babilónia követei előtt. Júda lakosai is elbízzák magukat arra a hamis reményre támaszkodva, hogy Jeruzsálem elpusztíthatatlan. Létkérdések Mit jelent ma teljes mértékben Istenben bízni?

71. nap | Náhum 1 | Igazságtétel az ellenség felett: Miért ne büntetné meg Isten Júda ellenségeit? 1,3 „Türelmes az Úr, de nagy a hatalma; nem hagy az Úr büntetés nélkül.” Náhum egyértelmű előnye a legtöbb bibliai prófétával szemben, hogy az ellenséghez intézi üzenetét. Ézsaiás és Mikeás prófétát annyira megviselte a saját népükre váró ítélet, hogy néha összeroskadtak a fájdalom súlya alatt. Náhum azonban bátran ostorozza Asszíriát, amiért megsemmisítette az északi Izrael királyságát, és ha Isten nem avatkozik csodálatosan közbe Ezékiás napjaiban, ugyanez történt volna Náhum hazájával, Júdával is. Asszíriát nem nehéz gyűlölni. Katonái megtizedelték a városokat, megláncolva hurcolták el a foglyokat, és az egykor termékeny szántóföldeket megmérgezték. Asszíria végigpusztította az egész térséget a mai Törökországtól egészen a Perzsa-öbölig és Egyiptomig. Súlyos kérdés foglalkoztatja Júda lakosait, akik elszenvedték az asszírok kegyetlenkedéseit. Hogy kérheti számon Isten a kicsiny Júda népén annak bűneit, miközben büntetlenül hagyja a mindent és mindenkit eltipró Asszíriát? Mi vár Asszíriára Náhum azzal a vakmerő próféciával áll elő, hogy Asszíria hamarosan megsemmisül. Ki hiszi ezt el neki? Az Asszír Birodalom, amely már csaknem három évszázada uralja a világot, nem tűnhet el a föld színéről! Náhum Kr. e. 700 körül írja próféciáit. Évtizedekkel később, Kr. e. 612-ben az utolsó asszír erődítmény is a babiloniak, majd a perzsák kezére kerül. Nem Náhum volt az első próféta, aki Asszíriához és annak fővárosához, Ninivéhez címezte üzenetét. Évekkel korábban Jónás ugyanennek az ősi ellenségnek hirdette a megtérés lehetőségét. Jónás napjaiban Ninive lakosai meghallották az üzenetet, és Isten megkímélte a várost. Változásuk azonban nem bizonyult tartósnak. Náhum korára Ninive visszatért régi, gonosz életviteléhez. A többi bibliai prófétához hasonlóan Náhum túllát a történelem félelmetes erőin. Jól tudja, hogy a birodalmak felemelkedése és bukása mögött sokkal hatalmasabb erő működik, és ez az erő határozza meg a dolgok végkimenetelét, bármilyen sokáig kell is várni rá. Létkérdések A modern kor mely igazságtalanságai kiáltanak az égbe?

72. nap | Zofóniás 3 | Romlott uralkodó osztály: A próféta próbálja megállítani Júda lecsúszását 3,2 „Nem hallgatott a szóra, nem fogadta meg az intést, nem bízott az Úrban, nem járult Istene elé.” Részben Mikeás és Ézsaiás próféta befolyásának köszönhető, hogy az istenfélő Ezékiás király rendet teremtett Júda országában. Ritkán találkozunk Ezékiáshoz hasonló jó királlyal, de ennél is ritkábban fordul elő, hogy két jó király következzen egymás után. Ezékiás halála után Manassé foglalta el a trónt, aki az egyik leggonoszabb júdai király volt. Izrael és Júda királyai között a leghosszabb ideig tartó, mintegy fél évszázados uralma alatt Manassé mindent a visszájára fordít, amit Ezékiás megvalósított. Manassé király szégyentelen zsarnok, aki vérontással tölti meg Jeruzsálemet. (A hagyomány szerint ő volt az, aki Ézsaiás prófétát kettéfűrészeltette.) Mire Manassé meghal, alig marad valami Júdában, ami az Istennel kötött szövetségre emlékeztetne. Hemzsegnek a pogány áldozóhelyek Jeruzsálemben, és az árusok házi istenszobrokat, amuletteket és a boszorkányság különböző formáit reklámozzák. Isten választott népe pogányságban a pogányokat is felülmúlja. A következő király, Manassé fia, Ámón apjának nyomdokaiba lép, ám két év múlva saját hivatalnokai fellázadnak ellene, és meggyilkolják. Júda népe az anarchia felé sodródik. Az ifjú Jósiás herceg, akit Ámón támogatói koronáznak meg, aligha ad bármiféle okot az optimizmusra. Téves iránymutatás Jósiás uralkodásának kezdeti időszakában Zofóniás próféta felemeli szavát a Júdát elborító romlás ellen. Míg a próféták többsége paraszti sorból származik, Zofóniás előkelő ősökkel büszkélkedhet. Származását Ezékiás királyig vezeti vissza. Ennek ellenére meg sem próbálja védelmébe venni a felsőbb társadalmi osztályokat. Köztisztviselők, papok, uralkodók, bírók, sőt próféták is céltáblájává válnak Zofóniás haragjának. Júda vezetői a teljes önpusztítás felé vezetik népüket. Ha nem váltanak irányt, Jeruzsálemre ugyanaz a sors vár, mint leigázott szomszédaira. Létkérdések Mi távolit el minket Istentől?

73. nap | 2 Királyok 22 | A csodagyerek: Jósiás felfedezése megváltoztatja az egész népet 22,2 „Azt tette, amit helyesnek tart az Úr. Mindenben ősatyjának útján járt, és nem tért el arról sem jobbra, sem balra.” Jósiás király gyermekként került trónra, méghozzá olyan politikai és morális válság kellős közepén, amely már visszafordíthatatlannak tűnt. Jósiás azonban nem egy átlagos nyolcéves fiúcska. Gonosz király kezei alatt nevelkedett gonosz időkben, mégis olyan lelki tisztánlátásról tesz tanúságot, amelynek nincs párja. Minden nehézség ellenére visszakormányozza a népet Istenhez. A Biblia így nyilatkozik róla: „Nem volt hozzá hasonló király őelőtte, aki úgy megtért volna az Úrhoz teljes szívével, teljes lelkével és teljes erejével, egészen a Mózes törvénye szerint; és utána sem támadt hozzá hasonló.” (23,25) Csodálatos felfedezés Uralma kezdetén Jósiás sok időt és energiát szentel a számára legkedvesebb „közberuházásra”: a templom felújítására. A munkálatok során, miközben az ácsok fűrészelik az új gerendákat, a kőművesek faragják a templom falának új köveit, és a munkások a bálványszobrok törmelékeit talicskázzák ki, amelyeket a király parancsára összezúztak - a hatalmas zaj és a felfordulás kellős közepén egy pap csodálatos felfedezésre bukkan. Egy tekercset talál, amely úgy néz ki - lehetséges ez? -, mint a Szövetség Könyve, az Isten és Izrael népe között létrejött szövetség eredeti dokumentuma. Az a tény, hogy egy ilyen fontos irat ennyire elkallódhatott és feledésbe merülhetett, jól mutatja, milyen messzire eltávolodott a nép Istentől. Jósiás reakciója elkötelezettségének mélységéről árulkodik. Amikor először hallja a szövetség szent szavait, a szégyentől és a bűnbánattól felindultan megszaggatja ruháit. Miután egy prófétanő hitelesíti a tekercs eredetiségét, Jósiás esküvel kötelezi el magát és népét a rég feledésbe merült szövetség megtartására. A 22. fejezet a drámai felfedezés történetét beszéli el, a 23. részben pedig Jósiás elszánt küzdelméről olvashatunk, aki helyreállítja az igaz istentiszteletet népe körében. Intézkedései gyökeres változást eredményeznek az országban, és egyelőre távol tartják a pusztulást. Mindez azért történhetett meg, mert egy fiatal király komolyan vette Isten igéjét. Létkérdések Átéltünk-e már olyan „ébredést”, amely hasonlít a Jósiás király életében történtekhez?

74. nap | Jeremiás 2 | A nemzet hitehagyása: Júda érthetetlen viselkedése 2,12 „Egek, ámuljatok ezen, borzadjatok, szörnyülködjetek nagyon! - így szól az Úr.” Jeremiás próféta erős érzelmi hullámzásokat él át, ami igehirdetésének hangvételén is érződik. Ez a Biblia leghosszabb és talán legszenvedélyesebb könyve. (A jeremiád szó, melynek jelentése „hosszas panaszkodás”, valamelyest érzékelteti a próféta gyászos hangnemét.) Ez a fejezet, amely tele van erőteljes képekkel és szónoki kitörésekkel, jól szemlélteti Jeremiás stílusát. Szexuális hasonlattal ábrázolja Júda hűtlen magatartását Istennel szemben. A népet egy prostituálthoz hasonlítja, aki minden zöldellő fa alá lefekszik, mint tevekanca a párzási időszakban, vagy mint a vágyaitól megvadult vadszamár. A legdöbbenetesebb azonban, hogy mire vágyik Júda. Jeremiás képet képre halmoz, hogy minél érzékletesebben fejezze ki megdöbbenését afelett, hogy Júda népe felcserélte az élő Istent a szomszéd népek bálványaival, amelyek pedig csupán haszontalan fa- és kődarabok. Olyan a csere, mondja, mintha az élő víz forrása helyett repedezett falú ciszternát választanánk. Végzetes vonzódás Jeremiásnak két fő panasza van Júda népével szemben: a bálványimádás és az idegen népekkel kötött szövetségek révén prostituálja magát. Amikor katonai fenyegetés éri az országot, Júda nem Istenhez fordul, hanem a szomszédos birodalmak egyikéhez, mint amilyen Asszíria, Egyiptom vagy Babilon. Jósiás, a valaha élt legnagyszerűbb júdai király nem sokkal korábban sikeres kampányt folytatott, hogy kitakarítsa az országból a bálványokat (lásd 2 Királyok 22-23). A második kísértésben azonban még Jósiás is elbukott, amikor beleavatkozott a szomszédos birodalmak hatalmi harcaiba. Jeremiás tanácsa ellenére Jósiás személyesen vezeti az egyiptomi csapatok elleni szerencsétlen hadjáratot, és elesik a csatában. Jeremiás gyászénekben állít emléket a nagy királynak. Júda sohasem gyógyul ki végzetes hibáiból. Először Egyiptom, majd Babilon ültet bábkirályt Júda trónjára. Senki sem képes felrázni az országot, sem lelki, sem politikai téren. Jósiás halála után Jeremiás négy gyengekezű király uralkodása idején végzi prófétai szolgálatát, akiket gúnyos beszédekben ostoroz. Létkérdések Ki az, akihez leginkább hűségesek vagyunk? Mennyire vagyunk hűségesek Istenhez?

75. nap | Jeremiás 15 | A csökönyös próféta: Se vele, se nélküle 15,10 „Jaj nekem, anyám, mert arra szültél, hogy perlekedjem és vitázzam az egész országgal!” Jeremiásnak élete nagy részében komor üzenetet kell hirdetnie, és senki sem érzi át annyira üzenetének súlyát, mint ő maga. „Bárcsak a fejem víznek, és a szemem könnynek forrásává válnék!” -jajveszékel keservesen (8,23). Ez a lelkület olyan erősen átüt Jeremiás írásain, hogy nem véletlenül emlegetik a „zokogó prófétaként”. Jeremiás kezdettől fogva perlekedik Istennel a rábízott küldetés miatt. Isten nehéz terhet rakott Jeremiás vállára, aki ezt kegyetlenségnek tartja Isten részéről, és jajgatva, panaszkodva, önmagát sajnáltatva, haragosan kifakadva válaszol neki. Jeremiás kertelés nélkül feltárja érzéseit Isten előtt: „Rászedtél, Uram!” - mondja vádlóan (20,7). Isten hatalmát is megkérdőjelezi: „Miért lennél olyan, mint a riadt ember, mint az olyan férfi, aki nem tud segíteni?” - kérdezi (14,9). Tiltakozás Istennél Ebben a fejezetben Jeremiás Istennel folytatott párbeszédét olvashatjuk. Isten beszéde Júda ítéletének kihirdetésével kezdődik. A10. versben azonban Jeremiás közbevág, és belekezd saját mondandójába. Mit mondanak majd az emberek arról a prófétáról, aki ilyen üzenettel áll elő? Az egész országban máris átkozzák a nevét. Jobb lett volna, ha meg sem születik. Isten ünnepélyesen újrakezdi bejelentését, amelyet ismét Jeremiás önsajnálkozó panaszai szakítanak félbe. Jeremiás úgy látja, hogy Isten olyan lett hozzá, mint a csalóka búvópatak, amelyből kifogy a víz. Jeremiás dührohamai és tiltakozása ellenére Isten sohasem mond le róla, sőt, azt ígéri neki, hogy a siránkozó prófétát „bevehetetlen ércfallá” teszi, amely ellenáll minden támadásnak. Azonban heves méltatlankodása és kifakadása ellenére Jeremiás sem mond le Istenről. Hiába határozza el: „nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében”, mégsem tud hallgatni (20,9). Isten tüze izzik a belsejében, amelyet nem tud magában tartani. Létkérdések Milyen panaszunk van Istennel szemben? Szoktuk néha Jeremiáshoz hasonlóan úgy érezni, hogy Isten nem becsül meg minket?

76. nap | Jeremiás 31 | Izrael jövője: Jeremiás álmai választ adnak, ám további kérdéseket vetnek fel 31,33 „Ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izrael házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szót az Úr. Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek.” Jeremiás papi képzésben részesült, ezért fiatalkorától jól ismerte Isten és a választott nép szövetségkötésének történetét. Felnőttkorában megismeri a közelmúlt történelmét is, többek között azt, ahogyan az asszírok szétszórták a tíz északi törzset. Hirtelen azonban arról kell prófétálnia, hogy Júda megmaradt két törzsére is hasonló megpróbáltatások várnak. A babiloni seregek megszentségtelenítik Jeruzsálem szent városát, a népet pedig fogságba hurcolják. Vajon Isten megszegte a szövetséget, és elvetette választott népét? Ebben a fejezetben Jeremiás olyan látomássorozatot lát, amely sejteni engedi a választ. Látja, hogy a „maradék” túl fogja élni a babiloni megszállást. Isten nem vetette el végleg a népét, de egy időre megengedi a büntetést a megtisztulás érdekében. Sőt, Isten olyan jövőt ígér Izrael népének, amely messze felülmúlja a múltat. Belülről kifelé Bár a bibliamagyarázók között nincs teljes egyetértés ezeknek az ígéreteknek az értelmezését illetően, néhány dolog azonban egyértelműnek tűnik. Isten „új szövetséget” ígér, amely jobb lesz, mint a megtört régi szövetség. Bármilyen nagyszerű is az írott törvény, mégsem képes megváltoztatni az emberek belső állapotát - amint Izrael történelme bizonyítja. Valami többre van szükség. Az Újszövetségben a Zsidókhoz írt levél 8,8-12 ebből a fejezetből idéz egy szakaszt annak alátámasztására, hogy a keresztények miért nem az ószövetségi törvények szerint élnek. A levél Jeremiás próféciáját Jézusra alkalmazza, aki bűnbocsánatával új szövetséget szerez. Isten a jövőben belülről kifelé haladva fogja megváltoztatni a népét, szívükbe helyezve törvényét a Szentlélek által. Jeremiás Istenről szóló kinyilatkoztatása nem tartalmaz részletes leírást a jövő eseményeiről, inkább Isten hűségét és népe iránti szeretetét visszhangozza. Létkérdések Milyen ígéretei vannak Istennek az életünkre nézve?

77. nap | Jeremiás 38 | A próféta életveszélyben: Lehet még ennél is rosszabb? 38,2 „Aki ebben a városban marad, az fegyver, éhség és dögvész miatt fog meghalni. Aki azonban kimegy a káldeusokhoz, az megmarad, életét ajándékul kapja, és élni fog.” Egy ironikus zsidó átokszöveg így szól: „Élj érdekes időkben!” Minél „érdekesebb” idők járnak, annál többet szenved a zsidó nép. Ahogy ebből a fejezetből is kiderül, Jeremiás igen „érdekes” időkben él. Alapos oka van a sírásra és a gyötrődésre. Jeremiás öt király uralkodása idején él, kezdve Jósiással. Jósiás után mindegyik király valamelyik környező nagy birodalom bábfigurája, és mindegyikük sok keserűséget okoz Jeremiás prófétának. Az egyik király elrendeli, hogy téli szállásán olvassák fel Jeremiás írásait. Amint felolvassák a tekercset, a király egy késsel darabokra vágja az iratot, és a kályha tüzébe dobja (36,23). Máskor a prófétát megverik és kalodába zárják, vagy börtönbe vetik, és amint ebben a fejezetben láthatjuk, egy kútba dobják, hogy meghaljon. A bántalmazások azonban csak megerősítik Jeremiás elszántságát, aki megátkozza kínzóit, még akkor is, amikor szabadon bocsátják a kalodából. Félelmeit és kétségeit csupán Istennel osztja meg. Mindvégig mellőzve A 38. fejezetben leírt események Jeruzsálemben játszódnak a két évig tartó rettenetes babiloni ostrom idején. A város éhező lakosai már alig állnak a lábukon. A város vezetői kétségbeesetten igyekeznek lelket önteni az emberekbe. Nem csoda hát, ha szembeszállnak Jeremiás zord tanácsával: „Mindenképpen elesünk, azért akár kiszökhetünk a falon át, vagy kinyithatjuk a kapukat és beengedhetjük a babilóniaiakat.” A következő fejezet Jeremiás próféciáinak beteljesedéséről számol be. A babiloni hadsereg betör a városba, majd elfogja és megkínozza Cidkijjá királyt. A hódítók azonban tisztelettudóan bánnak Jeremiással, mert hallották, hogy ő a város feladását szorgalmazta. Létkérdések Voltunk-e már olyan helyzetben, amikor úgy éreztük, hogy mindenki ellenünk fordult? Együtt tudunk érezni Jeremiással?

78. nap | Habakuk 1 | Vitában Istennel: A próféta mindannyiunk kérdéseinek ad hangot 1,3 „Miért kell látnom a romlottságot, és néznem a nyomorúságot?” Az élet gyakran igazságtalannak tűnik. Ugyan mit követtek el azok a gyerekek, akik Kalkutta, Rio de Janeiro vagy New York nyomornegyedeiben nőnek fel? Miért juthatnak hatalomra olyan diktátorok, mint Hitler, Sztálin vagy Szaddám Huszein, hogy emberek milliói felett zsarnokoskodjanak? Miért halnak meg jóravaló emberek életük virágjában, miközben aljas, hitvány emberek magas kort érnek meg? Mindannyian hasonló kérdésekkel küszködünk. Habakuk próféta közvetlenül Istenhez fordul ezekkel a kérdésekkel - és olyan választ kap, amire nem számít. Habakuk nem válogatja meg a szavait. Követeli, hogy Isten adjon magyarázatot, miért nem tesz semmit az ellen a sok igazságtalanság ellen, amelyet a próféta maga körül tapasztal. A helyzet ura Isten elmondja Habakuknak, hogy azért küldi a babiloni seregeket, hogy megbüntesse általuk Júdát. Habakuk megdöbbenve hallgatja ezeket a szavakat, hiszen az ő szemében az ellenséges hatalom, Babilon sokkalta gonoszabbnak tűnik, mint Júda. Bár a babiloniaknak is vannak saját isteneik, Habakuk úgy látja, hogy Babilon polgárai inkább „kerítőhálójukat” azaz saját katonai erejüket istenítik. Úgy tűnik, ezzel Isten is egyetért, hiszen úgy beszél róluk, mint vétkesekről, akik „a saját erejüket istenítik” (1,11-16). Habakuk könyve nem ad megoldást a gonosz problémájára. Istennel folytatott párbeszéde azonban meggyőzi a prófétát arról, hogy Isten kezéből nem csúszott ki az irányítás. Isten megígéri, hogy a babiloniak elnyerik méltó büntetésüket. Az igazság Istene nem engedheti meg, hogy a gonoszság győzedelmeskedjen, ezért végül hatalmas erővel beavatkozik, és alapjaiban rázza meg a földet, míg a gonoszságnak nyoma sem marad. Istennel folytatott vitája során Habakuk az Isten elleni panasztól a 3. fejezetben megénekelt hálaadó imádságig jut el. Létkérdések Fel tudunk-e idézni olyan időszakot az életünkből, amikor kétségek között vergődtünk, ám végül tapasztaltuk, hogy Isten igazságot tesz?

79. nap | Jeremiás siralmai 3 | A megrendült költő: Leírhatatlan szomorúság 3,22 „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma.” „Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott” - ezekkel a szavakkal kezdődik a 3. fejezet, amely híven tükrözi az egész könyv hangnemét. Júda királyát megbilincselték és megvakították, fiait pedig szeme láttára mészárolták le. Jeruzsálem - a szent város, Júda fővárosa - az ellenség kezére került. A költő az üres utcákon kóborol, ahol mindenfelé holttestek hevernek, és próbálja megérteni a felfoghatatlan tragédiát. A Jeremiás siralmai némely tekintetben modern könyvnek tűnik, hiszen a XX. század is számos tragédia tanúja volt. Erről szólnak a holokausztról szóló zsidó emlékiratok, Szolzsenyicin beszámolója a Gulágról, a drezdai és a hirosimai szemtanúk visszaemlékezése, vagy a közelmúltból Kambodzsa, Ruanda és a volt Jugoszlávia tragédiája. De az új évezred is számos tragédiát látott már. A 2001. szeptember 11-i terrortámadásoktól egészen napjainkig - a legfrissebb eseményekről szóló híradások ugyanazt a borzalmat tükrözik, mint Jeremiás siralmainak könyve. Az emberi tragédiákon túl másfajta bánat is nyomasztja a prófétát. A babiloni katonák betörtek a templomba - pogányok a szentek szentjében! -, és kifosztották, majd porig égették azt. A történetírók feljegyzése szerint, amikor a babiloni katonák beléptek a templomba, lándzsáikkal a levegőt vagdalták, a zsidók láthatatlan Istenét keresve. Semmit sem találtak. Isten már elhagyta a templomot. Kihez fordulhatnánk? A siralmak szerzője nem nevezi meg magát, de témája és hangneme valószínűsíti, hogy Jeremiás írta. az összeaszott, öreg próféta, akit üldöztek, bebörtönöztek, megkínoztak, verembe dobtak, majd sorsára hagytak, Mégsem saját sebeit siratja. Semmi sem fogható ahhoz a bánathoz, amelyet Jeruzsálem tátongó sebeinek láttán érez. „Olyan volt az Úr, mint az ellenség” - szakad fel a prófétából a kiáltás, amely ismerősen cseng mindazok fülében, akik olvasták Jeremiás könyvét. A borús hangnemben kezdődő fejezet kellős közepén azonban a szerző felidézi, mit tanult Istenről még a boldogabb időkben. Isten jóságára, szeretetére és irgalmára emlékezik. Éppen ebben a zord könyvben hangzanak el azok a szavak, amelyek alapján később a „Hűséged végtelen” kezdetű ének született. A szörnyű tragédia pillanataiban Isten nagyon távolinak tűnhet. De ki máshoz fordulhatnánk? A siralmak könyvének tanúsága szerint egyedül Istenben van remény. Létkérdések Amikor nehéz időszakon megyünk keresztül, gondolataink Isten felé fordulnak? Miben találunk enyhülést ilyenkor?

80. nap | Abdiás | Nincs helye a kárörömnek: Az ősi ellenség könyörtelen magatartása 12. vers „ Ne nézz kárörömmel testvéredre balsorsa napján!” „Emlékezz, Uram, az edómiakra, akik ezt mondták Jeruzsálem napján: Romboljátok le, romboljátok le, egészen az alapjáig!” (Zsoltárok 137,7). Akik túlélték Jeruzsálem feldúlását, soha nem tudták elfelejteni a szomszédos és ősidők óta ellenséges edomiták magatartását, akik leplezetlen ujjongással szemlélték a júdai nép mészárlását. Az edomiták örömmel üdvözölték a babiloni hadsereget, és foglyul ejtették a Jeruzsálemből menekülőket. A 137. zsoltár éles szavakkal írja le a zsidó nép keserűségét. Az edomiták kárörvendő gúnyolódása Izrael nyomorúságának láttán éles ellentétben áll az áldozatok panaszával, amelyet Jeremiás siralmainak könyve örökít meg. Abdiás rövid írása azonban egyértelművé teszi, hogy az edomiták egy nap megfizetnek majd kegyetlenségükért és gonoszságukért. Létkérdések Edóm stratégiailag jól védhető helyen, „a magasban és „a sziklahasadékokban lakozott, ezért biztonságban érezte magát (3. vers). - Mire alapozzuk biztonságunkat?

6. Újrakezdés

81. nap | Ezékiel 1 | Fogságban: Váratlan találkozás Istennel 1,28„Ilyen volt az Úr dicsőségének a látványa.” Nagyjából ugyanabban az időben, amikor Jeremiás, Habakuk és Abdiás próféta Júdában prófétál, Ezékiel drámai elhívást kap fogságba hurcolt honfitársai szolgálatára. Ezékiel a foglyok első csoportjával érkezik Babilonba, mintegy nyolcszáz kilométerre szülőföldjétől. Az izraelita foglyok egy folyó mellett telepednek le. Mint a hadifoglyok általában, a babiloni száműzöttek is arra vágynak, hogy minél előbb hazatérhessenek hazájukba. Jeremiás próféta, aki Jeruzsálemben maradt, levélben tanácsolja és vigasztalja őket. A fogságban élő zsidók rémülten hallják a júdai királyok lázadásáról szóló beszámolókat, és attól rettegnek, hogy a felkelés híre Jeruzsálem ellen fordítja Babilon haragját. Legyőzött népük jövőjéért aggódnak. Mi lesz, ha a babilóniaiak elveszítik türelmüket, és elpusztítják a szent várost, Jeruzsálemet? Isten vajon megengedne ilyen szörnyűséget? Az elhurcolt, csüggedt lelkű izraelitáknak erős, tekintélyt parancsoló hangra van szükségük, és ezt Ezékielben meg is találják. Ezékiel fiatalkorában papi szolgálatra készült, a deportálás azonban kettétöri a pályáját. Mire jó egy pap Babilonban, amikor a templom Jeruzsálemben van? - teszi fel a kérdést magának. Isten azonban más szerepet szán Ezékielnek: ő lesz a fogságban élő zsidóság prófétája. Határok nélkül Ezékiel korában a legtöbb vallásban törzsi isteneket imádtak, amelyeknek hatásköre csak a törzs területének határáig ért. Számkivetett fogolyként Ezékiel tudni szeretné, vajon szól-e hozzájuk Izrael Istene ennyire távol a templomuktól és az otthonuktól. Isten félreérthetetlenül megjelenik Ezékielnek Babilonban. A próféta rémisztő látomásában hatalmas forgószélben jelenik meg a fenséges és dicsőséges Isten, aki az egész világ ura, és sokkal hatalmasabb, mint a babiloni seregek. A lenyűgöző látomás hatására Ezékiel leborul a földre, Isten Lelke azonban felemeli és új megbízatást ad neki. A látomás után Ezékielben fel sem merül többé a kérdés, amely a többi foglyot nyomasztja: Vajon elhagyott bennünket Isten? A természetfeletti találkozás örökre meggyőzi őt arról, hogy Isten még mindig törődik népével - még a Babilonban élő foglyokkal is. Létkérdések Éreztük-e már úgy, hogy Isten elhagyott minket? Hogyan jutottunk túl ezeken az érzéseken?

82. nap | Ezékiel 2-3 | Megszilárdítás: Ezékiel bátorítást kap az előtte álló nehéz feladathoz 2,6 „Ha csalán és tövis szurkál is téged, ha skorpiók közt ülsz is, akkor se félj beszédüktől, ne rettegj tőlük, hiszen engedetlen nép ez.” Az ortodox zsidó rabbik harmincéves kor alatt tiltják Ezékiel könyve első három fejezetének olvasását. Azzal érvelnek, hogy a fiatalok még nem tudnák feldolgozni az Úr dicsőségének ilyen közvetlen megnyilvánulását, amelyről ez a szakasz beszámol. Magát Ezékielt is megviselte a látomásban átélt élmény. Több ízben is arcra borul, és hét napig megszólalni sem képes. Isten azért ad Ezékielnek ilyen hatalmas kinyilatkoztatást, mert ez is részét képezi annak a felkészítésnek, melyben a próféta részesül, mielőtt hozzálátna emberpróbáló feladatához. Ézsaiást kettéfűrészelték, Jeremiást kútba dobták, Júda prófétáinak tehát bőven van okuk az aggodalomra. Vajon mi vár Ezékielre, aki Isten igéjét viszi az ellenséges területen élő, keményszívű néphez? Isten már a kezdetektől olyan élményben részesíti a prófétát, amelyet soha többé nem felejt el, és amely után soha nem lesznek kétségei - bármilyen nehézségekkel kel! is szembenéznie. Bátor, de magányos Ezékielnek csökönyös és ellenszegülő hallgatósággal kell számolnia. Ez az oka magányosságának is. Az izraeliták afféle álmodozó mesemondónak tekintik Ezékielt. Nem veszik komolyan, és csak gúnyolódnak pesszimista próféciáin. Ezékiel mégsem veszíti el a reményt. A jelen tragédiáján túl tekintve látja, hogy eljön majd az idő, amikor Isten helyreállítja népét és templomát. Ezékiel hite megingathatatlan, mert szolgálatának elején kétszer is látomásban látta az Úr dicsőségét. Ezekből az élményekből merít bátorságot, hogy felvegye a harcot ellenségeivel, akik mint „tövisek és skorpiók” veszik őt körül. Létkérdések Milyen nehézségekkel találjuk magunkat szembe, amikor Istenről próbálunk beszélni másokkal?

83. nap | Ezékiel 4 | Hogy a nagyothallók is meghallják: Ezékiel bármeddig kész elmenni 3,27 „Aki hallgat rá, az hallgat rá, aki nem törődik vele, az nem törődik vele. Hiszen engedetlen nép ez!” Egyszer valaki azt kérdezte Flannery O’Connortól, a híres amerikai írónőtől, hogy miért népesíti be regényeit annyi szélsőséges és excentrikus szereplővel. Így válaszolt: „A nagyothallókkal kiabálni kell, a gyengén látóknak pedig hatalmas, feltűnő alakokat kell rajzolni.’’ Válasza Ezékiel könyvének furcsaságaira is magyarázatot adhat. A próféta hallgatósága makacs és hajthatatlan emberekből áll, akik ellenállással fogadják a próféta üzenetét, és Isten más hírnökeit is kigúnyolják. Isten ezért azt az utasítást adja neki, hogy különleges módszerekkel juttassa célba üzenetét. A 4. fejezet elbeszélése szerint Ezékiel pontosan végrehajtja az első szemléltető oktatást: több mint egy éven keresztül minden reggel lefekszik a földre, arccal Jeruzsálem kicsinyített modellje felé fordulva. A következő parancs azonban őt is megdöbbenti: ételt kell készítenie magának, amelyet emberi ürülék lángjánál kell megsütnie. Isten Ezékiel kérésére módosítja a parancsot, megengedve neki, hogy marhatrágyát használjon emberi ürülék helyett. Ítélethirdetés A hamis próféták arról győzködik a népet, hogy Isten sohasem fogja megengedni, hogy templomát és szent városát lerombolják. Ezékiel átkot mond ezekre a hamis optimistákra, majd nyilvános tiltakozással és erőteljes szavakkal hirdeti ki Isten ítéletét. Isten üzenetét olyan erőteljes módon adja át, hogy Izrael népe nem hagyhatja azt figyelmen kívül. Ezékiel szélsőséges stílusa sokat elárul arról, aki őt elküldte, és aki bármeddig kész elmenni, csak hogy megértesse magát a vak és nagyothalló Izraellel. Így kiált hozzájuk: „Életemre mondom - így szól az én Uram, az Úr hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról! Miért halnátok meg, Izrael háza?’’ (33,11) Létkérdések Mivel tudja Isten magára vonni a figyelmünket?

84. nap | Ezékiel 37 | A feltámadás napja: Izrael megelevenedésének szemléletes jelképe 37,3 „Megkérdezte tőlem: Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Miért kell Jeruzsálemnek elpusztulnia, és Júda ellenségeit miért éri el az erőszakos vég? Isten válasza ez: azért, hogy „megtudják, hogy én vagyok az Úr”. Ez a kifejezés több mint ötvenszer visszhangzik Ezékiel könyvében. A 37. fejezetben hirtelen hangnemváltás után Isten ugyanezzel a kifejezéssel magyarázza, miért hoz népére boldog jövendőt. A sok sötét és komor prófécia után Ezékiel végre derűlátó, örömteli üzenetet hirdethet. Amikor az ítéletről prófétált, senki sem figyelt rá. Ezékiel jövendölései azonban, amelyeket Jeruzsálem pusztulásáról hirdetett, valóra váltak. Most, hét év látszólagos némaság után ismét szóra nyitja száját, ez alkalommal azonban a fényes reménység üzenete tör elő belőle. Nincs még egy olyan fejezet Ezékiel könyvében, amely drámaibb módon közvetítené a reménység üzenetét, mint a száraz csontok völgyéről szóló megdöbbentő látomás. A tömegsírban szétszóródott, fehérlő csontok csodálatosan egymáshoz illeszkednek, és a holtak életre kelnek. Isten hazatérése Ezékiel hallgatósága még fel sem ocsúdott azóta, hogy elérkezett hozzájuk a templom elpusztításának híre. A próféta azonban biztosítja őket arról, hogy Isten nem vetette el végleg a népét. Isten hazatér, hogy ismét népe között lakozzék. Ezékiel próféciája Izrael és Júda újraegyesüléséről kétségtelenül lázba hozza a fogságban élőket, akik már több mint háromszáz éve, Salamon halála óta két országra szakadva élnek, melyek néha egymással is háborúban állnak. Ennek ellenére, akárcsak napjainkban Észak- és Dél-Korea, nem felejtették el közös eredetüket. Isten azt ígéri, hogy újra egyesíti a tizenkét törzset - még akkor is, ha az elhurcolt tíz törzs már egy évszázada száműzetésben él szétszóródva más népek között. A könyv az újjáépült Jeruzsálem ragyogó látomásával ér véget. A bibliatudósok vitatkoznak azon, hogy Ezékiel szavai vajon a modern Izrael államra vonatkoznak-e - akár szó szerint, akár jelképesen. Az azonban világos, hogy a jó hír az egész világot érinti. Az új város győzelmes neve ez lesz: „Ott van az Úr!” (48,35) Létkérdések Hol tartunk lelki értelemben? A száraz csontoknál? Alig állunk a lábunkon? Élünk és virulunk? Mi a helyzet az egyházzal?

85. nap | Dániel 1 | Az ellenség alkalmazásában: Dániel a pogány hatalom központjában szolgál 1,20 „Akármit kérdezett tőlük a király, bölcsesség és értelem dolgában tízszer okosabbaknak találta őket egész országa minden mágusánál és varázslójánál.” Dániel - Ezékiel prófétához hasonlóan - már fiatalon felhívja magára a figyelmet vezetői képességével, ám a babiloni megszállás az ő terveit is keresztülhúzza. Mindkét próféta fogságba esik, és az ellenséges fővárosba deportálják őket. Sorsuk további alakulásában is találhatunk hasonlóságokat. Míg Ezékiel élete azzal telik, hogy a zsidó foglyoknak hirdeti (és előadja) Isten üzenetét, Dániel a királyi palotában kap megbízatást. Dániel, aki magas beosztást tölt be az idegen uralkodó szolgálatában, Józsefre emlékeztet, aki szintén igen magas pozícióba jutott egy idegen birodalom államigazgatásában. Amint ebből a fejezetből kiderül, Dániel is úgy éri el sikereit, hogy közben nem enged erkölcsi elveiből. Miközben egyre nagyobb sikereket ér el egy olyan közegben, amelyet a törtetés és az intrika jellemez, szilárdan ragaszkodik vallási meggyőződéséhez. Borotvaélen táncolva A babilóniai főudvarmester a király parancsára mindent megtesz azért, hogy a kiválasztott zsidó fiatalokból „kimossa” kulturális és vallási örökségüket. Új, pogány neveket ad nekik, és a bálványáldozatként felajánlott ételekkel és borokkal traktálja őket. A babiloni „diplomataképző tanfolyam” anyaga, amelyben nagy hangsúlyt kap a pogány vallás és asztrológia, önmagában is sérti a törvénytisztelő zsidó ifjak jóérzését. Dániel és három barátja azonban sikerrel veszi az akadályokat, és kiválóságukkal bámulatba ejtik a királyt, aki észreveszi, hogy a négy fiatal toronymagasan felülmúlja nemcsak a kortársait, de még a mágusokat is. A bibliai próféták történetében több példát is láthatunk arra nézve, hogy miként szolgálhatja valaki egyszerre Istent és az államhatalmat. Az egyik végletet Ámósz és Illés képviseli, akik kívülállóként a társadalmi igazságtalanságokat ostorozták. Mások, mint Jeremiás és Nátán, királyoknak adtak alkalmi tanácsokat, de megtartották a tisztes távolságot. Ézsaiás és Sámuel hivatalos királyi tanácsadóként állt a hatalom szolgálatában. Dániel próféta példája azt mutatja, hogy az ember akkor is megőrizheti tisztaságát, ha egy zsarnoki rendszer keretein belül végzi a munkáját. Létkérdések Kellett-e már nehéz vagy népszerűtlen kérdésben állást foglalnunk?

86. nap | Dániel 3 | Tűzpróba: Dániel három társa kemény hitpróbán esik át 3,15 „Mert ha nem hódoltok, azon nyomban bedobnak benneteket az izzó tüzes kemencébe. És van-e olyan Isten, aki az én kezemből ki tud szabadítani benneteket?” Dániel könyvének történeteit felnőttek és gyerekek egyaránt kedvelik. Ez a fejezet azzal kezdődik, hogy a felfuvalkodott babiloni uralkodó kiad egy öntömjénező rendeletet, melyben parancsot ad saját, toronyház méretű szobrának felállítására. A történet olyan szenzációs szabadulással ér véget, hogy az uralkodó csaknem vallást vált. Dániel (aki valószínűleg diplomáciai kiküldetésben volt ekkor) nem jelenik meg a történetben. Nyilvánvaló, hogy ha ott lett volna, ő is ugyanazt az utat választotta volna, mint három barátja, akik úgy látták, hogy Nebukadneccar rendelete lelki életük tisztaságát veszélyezteti. Kettős elkötelezettségük nyílt konfliktusba kerül egymással - nem szolgálhatják egyszerre Istent és Babilon királyát. A bálványimádás kérdésében nem ismernek megalkuvást. Éppen a bálványimádás bűne juttatta Izrael népét fogságba. Nem számíthatnak többé Isten áldására, ha úgy döntenek, hogy leborulnak Nebukadneccar és arany képmása előtt. Dániel barátainak megalkuvást nem ismerő válasza azt mutatja, hogy a babiloni fogság tisztító hatással volt a zsidóság új nemzedékére. Megéri a kockázatot Dániel könyve izgalmas olvasmány, hiszen Izrael történelmének ebben a meglehetősen bizonytalan időszakában Isten csodák egész sorával lép közbe: természetfeletti álmok, kézírás a falon, szabadulás a tüzes kemencéből és az oroszlánok verméből, Illés napjai óta nem tapasztalt Izrael népe ehhez fogható jeleket és csodákat. Dániel és barátai a hit bármi áron való vállalására adnak példát, amelyről később A zsidókhoz írt levél 11. fejezete is említést tesz. Amikor Isten iránti hűségük miatt polgári engedetlenséghez folyamodnak, vállalják annak következményeit is - függetlenül attól, hogy megmenti-e őket Isten, vagy sem. A későbbiekben maga Dániel is átesik egy súlyos hitpróbán, amely hasonlóan örömteli véget ér (lásd 6. fejezet). A tüzes kemencében való próbatétel olyan eredményre vezet, amit a három bátor zsidó ifjú legmerészebb álmában sem remélhetett volna. Nemcsak hogy túlélik a megpróbáltatást, de ennek köszönhetően a zsidó vallás Nebukadneccar egész további uralma alatt toleranciát élvez. Létkérdések Dániel barátainak kiállásából mit tanulhatunk a hittel kapcsolatban (15-18. vers)?

87. nap | Dániel 5 | Amilyen az apa, olyan a fia: A zsarnok fia nem törődik az írással a falon 5,6 „Közben a király arca elsápadt, gyötrő gondolatai támadtak, dereka elernyedt, és még a térdei is reszkettek.” A csodák talán arra elegendőek, hogy az emberek felkapják a fejüket, de egyáltalán nem garantálják a hosszú távú változást. A tüzes kemencénél történtek hatására (3. fejezet) Nebukadneccar hirtelen nagy lelkesedést mutat a zsidók Istene iránt, vallásos rajongása azonban - úgy tűnik - hamar alábbhagy. Bélsaccar, a trónörökös a király fiaként maga is hallhatott a csodás eseményekről, emlékezete azonban még apjáénál is rövidebbnek bizonyul. Az 5. fejezetben az új királyt egy államilag finanszírozott orgia kellős közepén találjuk, amint ezer nemessel és az alkalomra rendelt ágyasokkal mulatozik. Miután jelentések érkeznek arról, hogy ellenséges csapatok közelednek a főváros felé, a király afféle „hurrikánpartit” tart, hogy kifejezze megvetését az efféle rémhírek iránt. A mulatságnak szokás szerint vallási jellege is van: a résztvevők bálványisteneiket imádják, és a boriváshoz a jeruzsálemi templomból elrabolt szent edényeket használják. A mulatozás félbeszakad Bélsaccar istenkáromló mulatsága szolgáltatja a hátterét annak a jelenetnek, amelyet mintha csak egy horrorfilmből vágtak volta ki: emberi kézfej jelenik meg, amelyhez hátborzongató módon nem tartozik kar vagy test, és a falra ír valamit. A király reszket és elsápad, szinte megkövül a rémülettől, mígnem az anyakirálynőnek eszébe jut, hogy van egy öreg zsidó próféta a palotában, aki természetfeletti képességekkel rendelkezik. Dániel cseppet sem változott a hosszú évek alatt. Tisztelettudóan elhárítja a király által felajánlott pénzjutalmat, majd egy rögtönzött prédikáció után tolmácsolja az üzenetet. Jutalmul Dániel újabb magas beosztást kap - amelyet azonban már nem áll módjában betölteni. Még ugyanazon az éjszakán, egy alattomos támadás következtében Babilon elesik, és az ország a méd Dárius kezére kerül. Ebből a történetből ered az angol nyelvben ma is használatos kifejezés: „kézírás a falon”, amely a tragédia előtti utolsó figyelmeztetést jelenti. Izrael és Júda prófétái Isten „kézírását” próbálták tolmácsolni a nép számára, ám kevés sikerrel. Ezúttal Babilon, figyelmen kívül hagyva Dánielnek, Isten emberének figyelmeztető szavait, szinte kiprovokálja a büntetést, amint az a kézírásból világosan kiderül. Létkérdések Találkoztunk-e már olyan élménnyel a saját életünkben, mint amit a „kézírás a falon”jelentett a király számára?

88. nap | Dániel 6 | Dániel leghosszabb éjszakája: Csodálatos következmény 6,21 „Dániel, aki az élő Isten szolgája vagy! A te Istened, akit te állhatatosan tisztelsz, meg tudott-e menteni az oroszlánoktól?” A fejezet azzal a tudósítással kezdődik, hogy új uralkodó kerül az ország élére. Jól mutatja Dániel próféta figyelemreméltó képességeit, hogy idegenként is elismerést szerez két szeszélyes babiloni rezsim idején, sőt, még a Méd-Perzsa Birodalomban is. Amikor azonban kiszivárognak a hírek, hogy a király Dánielt bízza meg az ország kormányzóinak vezetésével, a palota konspirációs gépezete azonnal mozgásba lendül. Ekkoriban Dániel már idős ember, valószínűleg a nyolcvanas éveiben jár. Az államigazgatásban eltöltött hat évtized után végül ő maga is hasonló helyzetbe kerül, mint annak idején három barátja, akikre a tüzes kemence várt. Az ő életében is feloldhatatlan konfliktusba kerül egymással Isten törvénye és az ország törvénye. Az eltelt évek alatt Dániel sokat veszített zsidó örökségéből, még a nevét is babiloni névre változtatták. Bár nem gyakorolhatja istenhitét az előírások szerint a jeruzsálemi templomban, Isten iránti hűsége változatlan. Dacolva a király új törvényével, az idős próféta továbbra is Jeruzsálem felé fordulva imádkozik, naponta háromszor. A halálos fenyegetés sem tudja eltántorítani addigi gyakorlatától. Mártírok hangja Az oroszlánok vermébe vetett Dániel története különös jelentőséggel bír úgy a zsidóság, mint a kereszténység számára, hiszen a történelem ismétli önmagát. A Római Birodalom, Sztálin Oroszországa, Hitler Németországa, a kommunista Kína - mind korlátozta a vallásgyakorlást, az egyház azonban mindegyiket túlélte, és az intenzív üldöztetések ellenére is növekedett. Azok közül, akiket hitükért üldöznek, nem mindenki él át olyan csodálatos szabadulást, mint Dániel. Összességében azonban a mártírok arról tanúskodnak a világ előtt, hogy az igazi hitet nem lehet elpusztítani, bármilyen súlyos is a megtorlás. Dániel csodálatos módon megmenekül, és ez újabb csodához vezet. Dániel hitét látva a perzsa uralkodó kibocsát egy kiáltványt, amelyben elrendeli, hogy országában mindenütt „Dániel Istenét” féljék és tiszteljék. Hamarosan ugyanaz a birodalom, amely törvényben tiltotta be a zsidó vallást, hazakíséri szülőföldjükre az izraeli foglyokat, és megengedi, hogy újjáépítsék templomukat. A fogságban töltött nehéz idők a zsidó közösség életében is maradandó változásokat hoztak. Dániel és a hozzá hasonló istenfélő emberek példája nyomán új gyakorlatot vezetnek be: „zsinagógákban” gyűlnek össze a törvény tanulmányozására és imádságra. Egy nap majd hazatérnek egykori szülőföldjükre, megtisztulva attól a bűntől, amely oly sok gyötrelmet szerzett nekik. A zsidóság ezt követően végleg szakít a bálványimádással. Létkérdések Használt már Isten a mi életünkben is „tisztító tüzet”, hogy neveljen vagy megtisztítson minket a bűntől?

89. nap | Ezsdrás 3 | Végre otthon: A zsidó történelem keserédes napja 3,13 „Úgyhogy a nép közül senki sem tudta megkülönböztetni az örömujjongás hangját a sírás hangjától, mert a nép igen hangosan ujjongott, és messzire hallatszott a hangja.” A zsidó foglyok, köztük Dániel és Ezékiel próféta, több mint fél évszázadon keresztül Babilonban éltek. Némelyek, mint Dániel, sokra vitték az idegen országban, de egyetlen igaz zsidó sem érezte magát otthon idegen földön. Emésztő vágyakozással tekintenek szülőföldjük és Isten temploma felé. Némely zsoltárban meghatóan tükröződik ez a vágyakozás: „Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha nem emlékezem rád, ha nem Jeruzsálemet tartom legfőbb örömömnek!’’ (Zsoltár 137,6) A Babilont meghódító perzsa uralkodók a vallási türelem politikáját követve engedélyt adnak arra, hogy a zsidó foglyok első hulláma hazatérjen Jeruzsálembe. Az ő történetüket beszéli el Ezsdrás könyve. A látvány, ami a hazatérőket fogadja, elkeserítő. A város falai lerombolva, alig van olyan épület, amely épségben maradt, és Isten temploma csupán egy halom törmelék. Szomorú összehasonlítás A 3. fejezet elbeszélése szerint a hazatérők azonnal munkához látnak. A templom újjáépítését tekintik legfontosabb feladatuknak. Minden szükséges forrás a rendelkezésükre áll, hiszen a perzsák visszaadták az elrabolt ezüst és arany templomi kincseket. A templom alapkövének letételekor az egész nép üdvrivalgásban és ünneplésben tör ki. Örömkiáltásuk azonban hangos sírással vegyül. Az idősebb hazatérők, akik még emlékeznek Salamon templomának pompájára, keservesen sírnak. A régi templom romokban hever, egy idegen hatalomtól kellett engedélyt kérniük az újjáépítéshez, és korábbi területüknek csupán töredékét kapták vissza. Hol van már Dávid és Salamon korának dicsősége? Létkérdések Milyen kihívásokkal nézünk szembe lelki életünkben jelenleg? Bűn? Lelki megalkuvás? A múlt hibáinak ismétlődése? Az Istenbe vetett bizalom hiánya?

90. nap | Haggeus 1 | A szükséges biztatás: A szelíd és halk szavú prófétára hallgat a nép 1,5 „Azért így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek!” Az a kitörő lelkesedés, amellyel a hosszú babiloni száműzetésből visszatérők első csoportja Jeruzsálembe érkezett, nem tart sokáig. Hamar feltámad az Izraellel szomszédos népek ellenállása, akik nem nézik jó szemmel a régi ellenség újjáéledését. A templom helyreállítása különösen is riadalmat kelt bennük, hiszen hallottak már történeteket Izrael Istenének csodálatos hatalmáról. A makacs ellenállással szembesülve a zsidók lelkesedése alábbhagy, pontosabban más irányba fordul. A templom újjáépítési munkái leállnak. A zsidók inkább azon kezdenek munkálkodni, hogy egykori jólétüket visszanyerjék. Haggeus próféta csaknem húsz évvel a hazatérők első csoportjának megérkezése után jelenik meg Jeruzsálemben, hogy szembeszálljon a növekvő apátiával és zűrzavarral. A szelíd és halk szavú próféta higgadtan teszi fel szívbemarkoló kérdéseit: „Hát annak itt van az ideje, hogy ti magatok faburkolattal díszített házakban lakjatok, amikor a templom még romokban hever?” (1,4) Fontossági sorrend Haggeus próféta arra kéri a hazatelepülőket, hogy vizsgálják felül fontossági sorrendjüket. Jézus szavai jól kifejezik Haggeus üzenetének lényegét: „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? ... De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Máté 6,31.33) Különös módon Haggeus szavai azonnali hatást váltanak ki hallgatóiból. Húsz év után újra hozzálátnak a templom újjáépítéséhez. Isten szigora is azonnal megenyhül. „Én veletek vagyok” - mondja nekik. Haggeusnak, az utolsó próféták egyikének munkássága arról tanúskodik, hogy Isten leghőbb vágya, hogy irgalommal fordulhasson népéhez. Létkérdések Melyek azok a dolgok, amelyek könnyen eltérítenek minket attól, hogy fontossági sorrendünkhöz tartsuk magunkat?

91. nap | Zakariás 8 | Emeljétek fel szemeteket: Zakariás előremutat a ragyogó jövő felé 8,6 „Bár lehetetlennek tűnik a megmaradt nép számára, hogy ez így lesz abban az időben, az én számomra nem lehetetlen - így szól a Seregek Ura.” Haggeus próféta már két hónapja munkálkodik, amikor egy másik, fiatalabb próféta, Zakariás csatlakozik hozzá, és együtt igyekeznek lelket önteni a Jeruzsálembe visszatelepült izraelitákba. Míg Haggeus arra kéri a zsidókat, hogy gondolják végig pillanatnyi helyzetüket, és tegyék meg a szükséges változtatásokat, addig Zakariás arra szólítja fel őket, hogy tekintsenek messze túl a jelen korszakon, hogy lelki szemeik előtt felragyogjon az új Jeruzsálem, az „igaz város”. A fogságból visszatérő jeruzsálemiek csak a közvetlenül előttük álló célokra összpontosítják figyelmüket. Ilyen a vetés közelgő ideje, az otthonteremtés a családok számára, és az elhagyatott város benépesítése. Zakariás a távoli, ám sokkal ragyogóbb jövő felé emeli tekintetüket, arra az időre, amikor Jeruzsálem világosság lesz a föld népei számára, amikor népek özönlenek a városba, és arra kérik a zsidókat: „Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!” (23. vers). Ahhoz, hogy Jeruzsálem népe erre alkalmassá váljon, mondja a próféta, az új társadalomnak igazságra, becsületességre, tisztességre és békére kell épülnie. Ez minden? A zsidók, akik keményen dolgoznak a földig rombolt város újjáépítésén, valószínűleg gyakran kérdezgetik egymástól: „Ez minden, amit Isten számunkra tartogat?” Zakariás válasza határozottan: „Nem!” A hazatért foglyok ma még kicsiny közössége készíti majd elő a Messiásnak, az egész föld megváltójának útját. Haggeus útmutatását követve Zakariás is a templom újjáépítésének fontosságát és sürgősségét hangsúlyozza. A két próféta együttműködése nagy hatással volt honfitársaikra. A templom négy év múlva büszkén magasodik, hogy annyi idő után újra emlékeztesse a népet az Istennel kötött szövetségre. Létkérdések Mikor tettük fel magunknak utoljára a kérdést: „Ez minden, amit Isten számomra tartogat?”

92. nap | Nehémiás 2 | Rátermett vezető: Nehémiás szívén viseli Jeruzsálem újjáépítését 2,8 „A király megadta ezt nekem Istenemnek hozzám való jóakarata folytán.” Évtizedekkel a fogságból való hazatérés után a zsidóknak végre van templomuk, de ezen kívül nem sok mindent értek el. A szent város még mindig gyéren lakott, főként azért, mert a legtöbben inkább a környékbeli falvakban telepedtek le. Az idegenekkel való vegyes házasságok és keveredés miatt a zsidóság kulturális és vallási öröksége a kihalás szélére került. Hogyan lehet megállítani a további lecsúszást? Babilonban, a még mindig száműzetésben élő zsidók között van egy ember, aki tudja, mit kell tenni. Akárcsak valamikor Dániel, Nehémiás is magas rangra emelkedett az elnyomó hatalom (Perzsia) kormányzati rendszerében, és idegen létére is sikeres pályát futott be. Amikor a fülébe jutnak a Jeruzsálemről szóló csüggesztő hírek, úgy érzi, tennie kell valamit. Engedélyt kér a királytól, hogy hazatérjen, és segítsen a város falainak újjáépítésében. Szakszerű vezetés Nehémiás Izrael olyan kiemelkedő vezetőinek sorába tartozik, mint Mózes, Sámuel, Dávid, Ezékiás és Jósiás. Napjaink vezetői közül sokan ma is ihletet merítenek Nehémiás vezetői és menedzseri képességeinek tanulmányozásából. Szigorúan véve Nehémiás nem próféta, bár mindenképpen az imádság embere. Amikor a király előtt megjelenik, egy gyors imában Isten segítségét kéri a sorsdöntő beszélgetéshez (2,4). Nehémiás emlékirataiba is beilleszti spontán imádságait. Néhány példa erre: 1,5-11; 3,36-37; 5,19; 6,9.14; 3,14.22.31. Nehémiás valahányszor újabb kihívással találkozik, nagy hozzáértéssel, jó üzleti érzékkel, bátorsággal és Istenbe vetett bizalommal oldja meg a problémákat, még akkor is, ha rögtönöznie kell. Munkacsoportokat mozgósít, felveszi a harcot az ellenséggel, megreformálja a bírósági rendszert, megtisztítja a vallási életet, és amikor szükséges, lelkesítő beszéddel szólítja harcba a csapatokat. S mindezt az idő alatt teszi, amíg átmenetileg felmentést kapott a perzsa udvarban betöltött közigazgatási feladatai alól. Létkérdések Mi lehet Nehémiás sikerének titka?

93. nap | Nehémiás 8 | A gyász örömre fordul: Országos ünnepség 8,12 „Ekkor elment az egész nép, hogy egyenek, igyanak és másoknak is juttassanak belőle, és nagy örömünnepet tartsanak, mert megértették mindazt, amire oktatták őket.” Nehémiás önmagában is lenyűgöző személyiség, Ezsdrással együtt azonban felülmúlhatatlan. Ők ketten nagyszerűen kiegészítik egymást. Nehémiás, aki kitűnő politikai kapcsolatokkal rendelkezik, másokat is lelkesít tevékeny vezetői stílusával és merész optimizmusával. Ezsdrás vezetői tekintélyét nem annyira személyisége, mint inkább erkölcsi ereje adja. Egészen Áronig, Mózes testvéréig vissza tudja vezetni papi családfáját, és rendkívüli elszántságról tesz tanúságot, hogy a papi tisztség becsületét helyreállítsa. Nincs idő a sírásra A 8. fejezet cselekménye akkor kezdődik, amikor Nehémiás már túl van a fal helyreállításának hatalmas munkáján. A zsidók végre biztonságban tudhatják magukat az ellenségtől, és ünnepi szertartásra gyűlnek össze, melynek célja nemzeti identitásuk felélesztése. Szellemi vezetőjük, Ezsdrás intéz beszédet a hatalmas tömeghez. Az emelvényen állva elkezdi felolvasni azt a közel ezeréves dokumentumot, amely Izrael népének Istennel kötött eredeti szövetségét tartalmazza. Miközben Ezsdrás az ősi szöveget olvassa, zokogás fogja el a sokaságot. A Biblia nem tér ki a sírás okára. Talán vétkesnek érzik magukat, hogy történelmük során olyan sokszor megszegték a szövetséget? Vagy a nosztalgia vett erőt rajtuk a régi szép időkre emlékezve, amikor Izrael népe még teljes függetlenséget élvezett? Bármi is legyen az oka, ez most nem a könnyek ideje. Sokan komor és nehéz olvasmánynak tartják az ószövetségi könyveket. A 9-12. versben azonban Nehémiás és Ezsdrás arra biztatja a népet, hogy hagyjanak fel a sírással, és készüljenek a hatalmas ünnepségre. A szomorúság - mondják - nem illik egy ilyen szent naphoz. Valóban, Isten örömöt akar, nem kesergést. A törvény felolvasását nyolcnapos sátoros ünnep követi. Isten választott népe kezd felépülni, éppen úgy, ahogyan Jeruzsálem kőfalai felépültek. Létkérdések Milyen szerepet játszik az életünkben a Biblia? Szokott-e az olvasása ehhez hasonlóan erőteljes érzéseket kiváltani belőlünk?

94. nap | Eszter 4 | Egy nép életben maradása: Két ember, akik habozás nélkül cselekszenek 4,14 „Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?” Nem minden zsidó tért haza a fogságból, amikor megadatott számukra a lehetőség. Némelyek olyannyira meggyökereztek a fél évszázados babiloni fogság alatt, hogy amikor a lényegesen toleránsabb perzsa rezsim kiadja a parancsot, sok zsidó a maradás mellett dönt. A Perzsiában maradt zsidók hirtelen rendkívül válságos helyzetben találják magukat. Sikereik irigységet váltanak ki környezetükből, és egy tekintélyes udvari ember cselszövéshez folyamodik, melynek célja, hogy minden zsidót kiirtson az országból. Eszter könyvének cselekménye tragikusan ismerős a mai zsidóság számára. Történelmük során - a rómaiak hadjárata, a középkori zsidóüldözések, az oroszországi pogromok, Hitler „végső megoldása” - a teljes megsemmisítés állandó fenyegetésével kellett szembenézniük. A zsidó nő, aki biztonságban van A fényűző palota rejtekében a szépséges Eszter királyné valószínűleg az egyetlen zsidó Perzsiában, aki még nem hallott a népirtás tervéről. Ő maga nagy valószínűséggel biztonságban van, nevelőapja, egyben nagybátyja, Mordokaj azonban arra figyelmezteti, hogy a király haragja ugyanilyen könnyen ellene is fordulhat. Mordokaj bízik Isten gondviselésében, és nem adja meg magát a sorsának. Hiszi, hogy Isten meg tudja oltalmazni népét, és azzal is tisztában van, hogy talán éppen az olyan emberek bátor fellépése által viszi véghez tervét, mint amilyen Eszter és ő maga. Eszter napjaiban egy királynénak nem volt könnyű kiállnia a férjével szemben, különösen egy olyan férjjel szemben, mint Xerxész. Ha Eszter fellép népe érdekében, saját életét is veszélyezteti. A 4. fejezet Eszter dilemmáját mutatja be, majd pedig azt, hogy végül milyen döntésre jutott. A könyv hátralévő részében a cselekmény számtalan fordulatot vesz: a zsidók megmenekülnek, sőt, még meg is jutalmazzák őket, és végül az eredeti cselszövőt akasztják fel Mordokaj helyett. Eszter története kiemelkedő fejezetét képezi annak az elbeszélésnek, amely Isten szeretetéről szól a népe iránt, bár Isten neve egyszer sem szerepel a könyvben. Létkérdések Valaki egyszer azt mondta, hogy a véletlenek által „Isten névtelenül munkálkodik”. Istennek tulajdonítjuk életünk „véletlen történéseit”?

95. nap | Malakiás 2 | Mélységes csalódottság: Mi hasznunk Isten szolgálatából? 2,17 „Hol van az igazságos Isten?” Malakiás könyve, az utolsó ószövetségi könyv egyben a következő négyszáz éves időszak nyitánya, melynek során nem volt újabb bibliai kinyilatkoztatás. Izrael népének szempontjából ez a négy évszázadot felölelő korszak a reményvesztettség időszaka volt. Hazatértek az ígéret földjére, ám ez az ország már csak félreeső tartománya marad olyan nagy birodalmaknak, mint Görögország és Róma. A győzelmes jövő és az egész világra kiterjedő béke, amelyről a próféták beszéltek, távoli vágyálomnak tűnik csupán. Még a helyreállított templom is fájdalmas emlékeket ébreszt, hiszen az új épület a nyomába sem ér Salamon fenséges építményének. Általános fásultság és mélységes csalódottság vesz erőt a zsidó népen, még Istennel szemben is. Emlékeztető irattekercs

Malakiás párbeszédes formában írja meg könyvét, amelyben Izraél „gyermekei” Isten, mint Atyjuk elé viszik sérelmeiket, megkérdőjelezve Isten szeretetét és igazságosságát. Minden sérelmük között az zavarja őket legjobban, hogy Isten követése nem hozta meg számukra a várt jutalmat. A 2,17 és 3,14 versekben a nép éles hangnemben arról panaszkodik, hogy nem látják értelmét Isten szolgálatának, hiszen semmiféle előnyük nem származik belőle. Válaszában Isten nem arról próbálja meggyőzni a népet, hogy az igazaknak jobban megy soruk, hanem azzal biztatja őket, hogy az igazak nevét felírja egy „emlékkönyvbe” (3,16), arra emlékeztetve ezzel a népet, hogy egy napon, a távoli jövőben, Isten kiegyenlíti majd az igazság mérlegét. Egy nap mindenki előtt világossá válik Isten szolgálatának az értéke, még akkor is, ha az a nap messze van. Malakiás arra biztatja a népet, hogy emelkedjenek felül saját önzésükön, és bízzanak a szövetség Istenében, aki nem hagyja magára legféltettebb kincsét. Malakiás üzenete legalább részben meghallgatásra talált. Az elkövetkező négy évszázad során a különféle reformmozgalmakban újra fellángol a törvény megtartása iránti buzgóság. Ezek a mozgalmak egészen Jézus koráig tartanak. Létkérdések Mikor kérdőjeleztük meg utoljára Isten szeretetét és igazságosságát? Igazolta magát Isten előttünk?

7. A fájdalom kiáltásai

96. nap | Jób 1-2 | Igazságtalan-e Isten? Jób hangot ad az évszázados kérdésnek 2,10 „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” Jób könyve látszólag kortalan és időtlen. Jóbnak, a jómódú embernek a történetét beszéli el, aki valószínűleg Ábrahám korában élt, ám a történetet csak évszázadokkal később, Izrael irodalmának aranykorában foglalták költeménybe. Bárhogyan is keletkezett, Jób könyve fontos és egyetemes kérdéseket vet fel, amelyek minden korban időszerűek. A közelmúltban több szerző is - Robert Frost, Archibald MacLeish és Muriel Spark - feldolgozta Jób történetét. Az Ó- és az Újszövetség közötti korban Jób könyve a zsidóság legkedveltebb olvasmányává vált (erre utalnak a régészek által feltárt ókori kommentárok). A történet központi kérdése kezdettől fogva kísértette a zsidóságot, amióta csak Isten szövetséges népének választotta őket. Mintha jobb bánásmódot vártak volna. Jób bátran hangot ad a kérdésnek: Igazságtalan lenne Isten? Nála ékesszólóbban és mélyrehatóbban soha senki nem tette még fel ezt a kérdést. A legjobb embernek jut a legnagyobb szenvedés Jób könyve az igazságtalanság kérdésének végső határait feszegeti. Jóbnak, a legigazabb embernek a legsúlyosabb csapásokat kell elszenvednie. Elviselhetetlen büntetés zúdul rá - de miért? Mi rosszat követett el? Izrael népe időnként azt kérdezte a prófétáktól: „Mit nyerünk vele, ha követjük Istent?” Éppen ez a kérdés rejtőzik Jób megpróbáltatásai mögött is. A Sátán szerint senki sem önzetlenül féli Istent. Jób valóban feddhetetlen és igaz ember, ám azért ilyen, mert gazdag és egészséges. Jób könyve pontosan úgy ábrázolja a Sátánt, ahogyan az 1 Mózes 3-ban megismertük: természetfeletti hatalma van arra, hogy uralkodjon az emberek felett, ám ezt csak az Isten által megengedett keretek között gyakorolhatja. John Newton szavaival élve: „A Sátán csak addig mehet el, ameddig láncai engedik.” A Bibliában feljegyzett másik eset, amikor a Sátán engedélyt kér arra, hogy próbára tegyen egy embert, a Lukács 22,31-32-ben található. Ennek a lélegzetelállító, kozmikus próbatételnek az eredménye egyetlen megnyomorított, tönkretett embernek a magatartásán múlik. Képes lesz-e Jób a körülmények ellenére is hűségesen kitartani Isten mellett? Tud-e hinni az igazságos Istenben, még akkor is, amikor az élet szörnyen igazságtalan? Létkérdések Feltettük-e már valaha a kérdést, hogy miért történnek rossz dolgok jó emberekkel?

97. nap | Jób 38 | Isten szól Jóbhoz: Jób végre megkapja, amit kívánt 38,2 „Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal?” Alig néhány nap leforgása alatt Jób több tragédiát él át, mint a legtöbb ember egy egész életen át. Még arra sincs lehetősége, hogy méltósággal viselje szenvedéseit, hiszen felesége gúnyos szavait és barátai kioktatását is végig kell hallgatnia. A fájdalom kérdésével kapcsolatban szinte minden lehetséges érv megjelenik valahol Jób könyvében, ám úgy tűnik, hogy az érvek nem sokat segítenek a szenvedő Jóbon. Úgy tűnik, jobban szenved kapcsolati válsága miatt, mint intellektuális kételyei miatt. Jób azonban mindvégig következetesen ellenáll a gondolatnak, hogy hátat fordítson Istennek. Egyetlen kérése van csupán: magát Istent szeretné hallani személyesen. Közvetlenül tőle szeretné hallani a magyarázatot. Jób végre megkapja, amire vágyik. Isten válaszol neki, méghozzá olyan beszédben, amelyet gyakorta idéznek fenséges szépsége miatt. Némi iróniával Isten éppen akkor szólítja meg Jóbot, amikor Elíhú azt fejtegeti, hogy miért nem számíthat Jób Isten közvetlen válaszára. Isten beszél, Jób hallgat Jób kérdések hosszú sorát gyűjtötte össze magában, de most Isten az, aki kérdez, nem Jób. „Övezd hát föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem!” - kezdi Isten a beszédét. Frederick Buechner, a neves amerikai teológus a következőképpen foglalja össze mindazt, ami ezután következik Jób könyvében: „Isten nem magyarázkodik, hanem kitör. Azt kérdezi Jóbtól, hogy kinek gondolja magát. Elmagyarázni azokat a dolgokat, amelyekre Jób magyarázatot vár, olyan, mintha Einstein relativitáselméletét akarná valaki elmagyarázni egy tengeri kagylónak.” Istennek nincs arra szüksége, hogy Jób vagy bárki más tanácsot adjon neki, hogyan működtesse a világot. Isten egyetlen mozdulattal félresöpri a szenvedés kérdéséről folytatott, harmincöt fejezeten át húzódó vitát, és belekezd egy költeménybe, amely a teremtett világ csodáiról szól. Egyesével rámutat a teremtés remekműveire, amelyek büszkeséggel töltik el. Mintha azt kérdezné Jóbtól: „Szeretnéd egy időre átvenni a világegyetem irányítását? Tessék, próbálj megtervezni egy struccot vagy egy hegyi kecskét, vagy akár csak egy hópelyhet.” Nem várt üzenet Isten válaszában különös módon elő sem kerül a szenvedés témája. Jób mégis elégedettnek tűnik a válasszal, és alázattal hajt fejet Isten szavai előtt: „Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám.” (42,3) Isten szavai a Jóbhoz hasonló porszemnyi ember és a teremtés Istene között feszülő hatalmas különbségre mutatnak rá. Isten végigmutat a természeti jelenségek - a naprendszer, a csillagvilág, a viharok, vadállatok - hosszú során, amelyeket Jób fel sem foghat. Mondanivalójának lényege világos: ha arra is képtelen vagy, hogy a látható világot felfogd, amelyben élsz, hogy merészelsz arra gondolni, hogy megértheted azt a világot, amelyet nem is látsz? Létkérdések Meglepődtünk Isten Jóbnak adott válaszán? Jób helyében milyen választ vártunk volna Istentől?



98. nap | Jób 42 | Boldog befejezés: Miért elégszik meg Jób azzal, amit nem ért? 42,3 „Azért mondottam, hogy nem értem. Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám.” Amit Isten mond, annál sokkal fontosabb maga a tény, hogy megjelenik Jóbnak. Isten személyes jelenléte látványosan válaszolja meg Jób legnagyobb kérdését: Van valaki odafent? Amikor Jób ezt megérti, porban és hamuban ülve bűnbánatot tart. Figyelemre méltó, hogy a bűnbánat szavait Jób még azelőtt mondja el, hogy elveszett javaiból bármit is visszakapott volna, Még ott ül a hamuban, ruhátlanul, fekélyektől borítva. Megtanult hinni a legnagyobb sötétségben is, amikor még reménye sincs arra, hogy sorsa jobbra forduljon. Jób átmegy a vizsgán Amikor Jóbnak leginkább szüksége lett volna Istenre, ő hallgatott. Éppen ez volt a lényege a párbajnak, amely az 1. fejezetben kezdődik. A Sátán kihívóan azt állítja, hogy Jób nyíltan megátkozza majd Istent (1,11), ám a végén elveszíti a fogadást. A történtek ellenére Jób nem átkozza meg Istent. Akkor is ragaszkodik az igazságos Istenbe vetett hitéhez, amikor minden tapasztalata ennek ellentmondani látszik. Végül Isten néhány szóban helyreigazítja Jóbot. Egyetlen ember sem képes helyesen látni, miként működik a világ. Összességében azonban Isten megdicséri Jóbot, és szolgájának nevezi őt. Ezékiel 14,14ben Isten az igazlelkűség legnagyszerűbb példaképei közé sorolja őt. Sorsforduló Jób könyve meglepő fordulattal ér véget. Jób barátainak, akik a kegyességről szónokoltak és közhelyeket puffogtattak, bocsánatot kell kérniük. Jób viszont, aki dühöngött és jajveszékelt a csapások súlya alatt, bőséges jutalomban részesül: tizennégyezer juhot, hatezer tevét, kétezer ökröt, ezer szamarat és tíz új gyermeket kap. „Öregen halt meg Jób, az élettel betelve.” (42,17) Jób könyve hatalmas vigasztalást jelentett az Ó- és Újszövetség közötti nehéz időszakban élt zsidók számára. Azt a megerősítő üzenetet közvetíti, hogy a szenvedés nem feltétlenül büntetés, sőt a megpróbáltatásból talán nagy lelki győzelem születhet. Jób könyvének boldog befejezése is | a próféták üzenetét visszhangozza, ébren tartva a reményt, hogy eljön még a boldog jövő, a béke és a helyreállítás időszaka. Létkérdések Éltünk-e már át súlyos megpróbáltatásokat? Hogyan viseltük őket?

99. nap | Ézsaiás 40 | Kié a hatalom? A történelem Isten szemével nézve 40,31 „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Az ószövetségi kor vége felé a legtöbb zsidó szórványban él a Közel-Keleten, miután az asszír és babiloni megszállás következtében szétszóródtak. A Jeruzsálembe hazatért kisebbség a perzsa uralom kormányzása alatt éli mindennapjait. A zsidóság most ugyanazt a kérdést teszi fel egész nemzeti létével kapcsolatban, mint amit Jób is kérdezett, miközben cserépdarabokkal vakargatta sebeit: Elhagyott bennünket Isten? Lesz még jövőnk? Az összes próféta közül talán Ézsaiás vázolja fel a legtisztább képet arról, hogy mire számíthat a zsidóság a jövőben. Régebbi beszédei a nép bűneit és hitehagyását ostorozzák. A 40. fejezettől kezdve azonban Ézsaiás a gyengéd vigasztalás hangján szólal meg. Csepp a vödörben Ézsaiás könyve kifejti, miért tartogat reményt a jövő nem csupán a zsidó nép, de az egész világ számára. A könyv utolsó szakasza, amely a 40. fejezettel kezdődik, Istennek az egész világ feletti uralmát hirdeti. „A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben... ott trónol a föld pereme fölött, melynek lakói csak sáskáknak tűnnek.” Isten úgy jelenik meg, mint aki a természet, a történelem, sőt, az egész világegyetem ura. A babiloni megszállás csüggedt túlélőit mindez arra emlékezteti, hogy Isten nem törölte el, nem is vetette el választott népének maradékát. Létkérdések Mit jelentenek számunkra Ézsaiás szavai: „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul” (31. vers)?

100. nap |Ézsaiás 52 | A szenvedő szolga: Ki ez a titokzatos személy? 52,13 „Eredményes lesz szolgám munkája, magasra emelkedik, igen hatalmas lesz.” Ézsaiásnak a „szenvedő szolgáról” szóló négy éneke az Ószövetség leggazdagabb és legtöbbet tanulmányozott fejezetei közé tartozik (42,1-9; 49,1-13; 50,49; 52,13-53,12). Az 52. fejezet jól mutatja, miért váltottak ki ezek az énekek olyan heves vitákat a rabbik között, miközben igyekeztek megérteni azokat. Az első rész azt a dicsőséges jövőt vetíti elénk, amikor Isten helyreállítja a szent várost, és a nép így kiált Jeruzsálemhez: „A te Istened uralkodik!” Úgy tűnik, hogy Izrael népe végül bosszút áll ellenségein. A szerző azonban továbbmegy, és arról beszél, miként szabadítja meg Isten Jeruzsálemet. Ekkor jelenik meg a szenvedő szolga titokzatos személye, akinek „emberhez nem méltó volt alakja”. Ki ez a szenvedő szolga? Egy ennyire erőtlen személy miként arathat hatalmas győzelmet, világosságot hozva minden nemzetnek? A zsidó tudósok évszázadok óta töprengenek ezen a rejtélyen. Sokan az egész héber Szentírás legfontosabb részének tekintik ezeket a fejezeteket, mégsem tudnak egyetértésre jutni abban, mire is gondolhatott a próféta. Nép vagy személy? Néha a versek úgy beszélnek a szolgáról, mint Izrael népének egészéről: „Szolgám vagy, Izrael, rajtad mutatom meg dicsőségemet!” (49,3) Más helyeken úgy tűnik, hogy a szolga egy bizonyos személyre vonatkozik, talán egy hatalmas vezetőre, aki rettenetes szenvedéseken megy keresztül. Bár Ézsaiás úgy mutatja be a szolgát, mint az egész emberiség szabadítóját, a róla szóló kép azonban inkább tragikus, mintsem hősies: „Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.” (53,7) Az Újszövetség válasza A szenvedő szolga gondolata nem nyerte meg Izrael népének tetszését. Ők a győzelmes Messiást várták. A szenvedő szolga képét évszázadokon át a feledés homálya borította. Szolgálatának elején egy drámai jelenetben Jézus a szenvedő szolgáról szóló énekekből idéz: „Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a szeme rajta függött; ő pedig szólni kezdett hozzájuk; »Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.«” (Lukács 4,2021) Jézus hallgatói közül némelyek megértették az utalást, de nem mindenki. A Messiás végre eljött, nem mint győztes hadvezér, hanem mint a názáreti ács fia. Létkérdések Ha Jézus korában éltünk volna, nekünk is csalódást okozott volna a Messiás? Mi késztette arra Jézust, hogy szenvedő szolga alakjában jöjjön el, és nem úgy, mint egy győztes hadvezér?

101. nap |Ézsaiás 53 | Megsebzett gyógyító: A nagy győzelem első látásra vereségnek tűnik 53,3 „Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője.” Az újszövetségi írók legalább tíz helyen azonosítják Jézust a szenvedő szolgával. Az egyik ilyen eset, amikor Fülöp helyreigazítja az etióp kincstárnokot, aki tudni szeretné, hogy vajon a szolga kifejezés valamelyik régi prófétára utal-e (Apostolok cselekedetei 8,26-35). Ézsaiás 49-55. fejezete eleven képekkel ábrázolja a szolga szenvedéseit, amelyek mind Jézus kereszthalálában teljesednek be. Ez a fejezet olyan, mint egy szemtanú beszámolója Jézus utolsó napjairól, jóllehet, évszázadokkal Krisztus halála előtt íródott. Döbbenetes a fizikai leírás is - a Biblia máshol nem beszél Jézus külsejéről. „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna... eltakartuk arcunkat előle.” Amint ez a fejezet megjövendöli, Jézus nem nyitotta ki a száját, hogy válaszoljon vádlóinak a tárgyalás alatt. Nem hagyott hátra utódokat sem. Élete zsengéjében vágattatott ki, és egy nagylelkű barátja jóvoltából a gazdagok között kapott sírhelyet. Ez azonban nem a vég volt. Három nap múlva újra meglátta az élet világosságát. Miért kellett a szolgának meghalnia? Ézsaiás szerint a szolga halálának különleges célja volt: „az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.” A mi fájdalmainkat vette magára. Sebei, amelyek a vereség látszatát keltik, hatalmas győzelmet szereztek. Halála a győzelmes jövő garanciája, amikor a földön minden, ami elromlott, helyreáll. Ézsaiás 53. fejezete az újszövetségi teológia alapja. A fejezet 5. verse azt állítja, hogy a szolga sebei által gyógyulunk meg. Péter apostol a következőképpen magyarázza ezt: amikor Jézus meghalt a kereszten, az ő szenvedése és halála kigyógyított bennünket bűneinkből, és képessé tett minket arra, hogy az igazságnak éljünk (1Péter 2,24). Meggyőző bizonyíték Mindezeken túl a részletes próféciák, amelyeket évszázadokkal Jézus születése előtt lejegyeztek, meggyőző bizonyítékot szolgáltatnak arra nézve, hogy Isten a próféták által kinyilatkoztatta tervét. Ő nem szegte meg a zsidó néppel kötött szövetségét. A zsidó gyökerekből - Dávid király magvából - új király születik, akihez fogható nem volt és nem is lesz, hogy helyreállítsa az egész földet. Létkérdések Ismerünk valakit a környezetünkben, akinek nagy szüksége lenne rá, hogy halljon Jézusról, a Messiásról, akiről Ézsaiás próféta beszélt?

102. nap | Ézsaiás 55 | Mindenek vége: Végre békességben Istennel 55,12 „ Bizony, örömmel jöttök ki, és békességben vezetnek benneteket. A hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak.” Ez a fejezet olyan fennkölt szavakkal írja le a jövőt, hogy még a Jelenések könyve sem múlja felül nyelvezetében, egyszerűen csak idézi Ézsaiás szavait. Minden, amire vágyunk ezen a földön - békére, romlatlan bolygóra, arra, hogy vége legyen a szenvedéseknek -, egy napon valóra válik. Bár Ézsaiás szavai zűrzavaros időkben hangzanak el, amikor a zsidó nép idegen hatalmaknak kiszolgáltatottan él, írásaiban nyomát sem találjuk a siránkozó hangvételnek, amely újra és újra felbukkan a próféták igehirdetésében. Ézsaiás reményteljes látomást kap a jövőről, amikor sem megszálló hadseregek, sem más viszontagságok nem akadályozzák többé Isten tervének beteljesedését. Ézsaiás könyve szilárdan állítja, hogy Isten nem szakított végleg Izrael népével. Megjövendöli, hogy lesz egy nap, amikor a lerombolt szent város újjáépül, és soha nem látott dicsőségben fog tündökölni. Az itt leírt ígéret azonban messze túlmegy mindazon, ami Jeruzsálemben valaha is megvalósult. Olyan jövőt vázol fel, amelyben nincs többé bűn és szomorúság, és amelyben örök békességben élünk majd Istennel. Hosszú várakozás Talán nem értjük azt a folyamatot, amelyen a világnak keresztül kell mennie, míg eléri ezt a jövőt: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az Úr.” Ez a fejezet azonban világossá teszi, hogy Istennek a népével kötött szövetsége örökké tart. Semmi sem törli el azt. Az évtizedek és évszázadok során nagy birodalmak emelkednek és tűnnek el (Babilon, Perzsia, Egyiptom, Görögország, Szíria, Róma), miközben hadseregeik egymást űzik Izrael mezőin. Minden új birodalom könnyűszerrel leigázza a zsidó népet. Néha az egész nemzet a teljes megsemmisülés szélén áll. Négy évszázad választja el egymástól az Ószövetség utolsó prófétai szavait Máté evangéliumától, amit gyakran a „némaság négyszáz évének” neveznek. Valóban törődik velünk Isten? Az emberek kétségbeesetten várják a Messiást. Nincs más reménységük. Létkérdések Milyen változást szeretnénk leginkább látni a világban? Találunk-e említést Ézsaiás könyvében erről a változásról?

8. Meglepő Messiás

103. nap | Lukács 1 | A végső remény: Amikor úgy tűnik, minden remény odavan, megjelenik egy angyal 1,42 „...és hangos szóval kiáltotta: »Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!«” Létezik-e mélyebb emberi érzés, mint a remény? A tündérmesék, amelyek csaknem egyetemesnek mondhatók, nemzedékről nemzedékre tovább hagyományozzák azt az elfojthatatlan érzést, hogy a gonosz erői elveszítik a harcot, és végül a jóság és a bátorság győzedelmeskedik. Azok számára, akikkel Lukács evangéliumának első fejezetében találkozunk, minden reménység olybá tűnik, mint valami tündérmese. Hatalmas birodalmak emelkednek és tűnnek el a Közel-Keleten, miközben a kicsiny Izrael népe sohasem képes igazán kitörni a nagyhatalmak szorításából. Négy évszázadon keresztül nem hangzik prófétai szó. Isten régóta figyelmeztetett, hogy elrejti arcát, most azonban valóban sötét árnyék borul a világra. Egy zsidó költő így festette le ennek a korszaknak a hangulatát: „Jeleket nem látunk, próféta nincs többé, és senki sem tudja, meddig tart ez még. Isten, meddig gyalázhat az ellenfél? Örökké csúfolhatja nevedet az ellenség?” (Zsoltárok 74,9-10) Örömteli hírek Négy évszázadon át, Isten hallgatásának négyszáz évében, a zsidó nép egyre csak várakozott. Egyetlen halvány reménysugár maradt csupán: a Messiásra vonatkozó ősi ígéret. A zsidóság minden reménységét erre az ígéretre alapozza. Egyszer csak különféle történetek kapnak szárnyra egy csecsemőről, akihez hasonló ember még nem született a világra. Lukács gondosan ügyel arra, hogy ezeket a történeteket kapcsolatba hozza az ószövetségi próféták messiási ígéreteivel, hiszen azok ültették el a reményt. Keresztelő Jánost úgy ábrázolja, mint „Illés prófétát”, akinek az a küldetése, hogy előkészítse az Úr útját. Lukács mint jó történész megbízható forrásokat keres, olyan embereket, akik személyesen átélték az adott eseményeket. Nem állítja magáról, hogy ő szemtanú lett volna, de alaposan kikérdezett sok embert, akik közvetlenül látták az eseményeket. Olyan részlétességgel írja le Jézus születését, mint egyetlen más evangélista sem. A kutatók közül sokan úgy vélik, hogy Lukács, miközben Jézus élettörténetét kutatta, bizonyára kikérdezte Máriát, Jézus anyját is. Ennek tulajdonítható, hogy a közismert karácsonyi betlehemes jelenetek jórészt Lukács evangéliumára támaszkodnak. Létkérdések Ha angyal jelenne meg nekünk, mint Zakariásnak vagy Máriának, mi hogyan válaszolnánk?

104. nap | Lukács 2 | Ne féljetek: Szemtől szemben Istennel 2,52 „Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.” Majdnem mindig, amikor angyal jelenik meg a Bibliában, az első szavai ezek: „Ne félj!” Nem is csoda. Amikor a természetfeletti világ érintkezésbe lép a földdel, az ember, aki tanúja mindennek, a félelemtől arcra borul. Lukács elbeszélésében azonban Isten olyan formában jelenik meg, amely a legkevésbé sem félelmetes. Jézusban, aki egy istállóban született meg, Isten a közeledésnek olyan formáját választotta, amely senkiben sem kelt félelmet. Mi lehetne kevésbé rémisztő, mint egy újszülött kisgyermek? Isten és ember egy személyben A Biblia szerint Jézus egyaránt Isten és ember. Mint Isten csodákat tesz, bűnöket bocsát meg, legyőzi a halált, és előre kijelenti a jövőt. Mindezzel környezete csodálatát váltja ki. A zsidó nép történelmének kezdetén Isten fényes felhőben vagy tűzoszlopban jelent meg, ezért Jézus csecsemőként való megjelenése nem kis zavart keltett körükben. Egy betlehemi csecsemő, egy ács fia, egy názáreti férfi - hogyan is lehetne Isten? Jézus személye ma is megfejthetetlen a szkeptikusok számára. Isten megtehette volna, hogy teljesen nyilvánvalóvá teszi Jézus kilétét, ő azonban nem így döntött. Mi haszna van Istennek abból, hogy „álruhát ölt”? Miért „üresíti meg magát”, és miért ölt emberi formát? A Biblia több okot is említ erre, amelyek közül némelyek teológiai, mások pedig egészen gyakorlati indokok. A titok egyik nyitját abban a történetben találjuk, amelyben a tizenéves Jézus a templomban marad, miközben szülei elindulnak hazafelé (2,41-50). Ez a Bibliában feljegyzett első alkalom, amikor az emberek szemtől szemben beszélgethetnek, vitatkozhatnak Istennel. Jézus anélkül beszélhet bárkivel - a szüleivel, egy rabbival, egy szegény özvegyasszonnyal hogy előtte szólnia kellene: „Ne félj!” Jézusban közel jött Isten. Létkérdések Ha Jézus ma személyesen felkeresne minket, miről szeretnénk vele beszélgetni?

105. nap | Márk 1 | Azonnali hatás: A hírnév kéretlenül is megtalálja Jézust 1,28 „És gyorsan elterjedt Jézus híre mindenfelé, Galilea egész környékén.” Bár Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma lényegében ugyanazt a történetet beszéli el, mindegyik más nézőpontból közelíti meg Jézus életét. Máté és Lukács a történelmi háttér ismertetésével kezdi evangéliumát, és mindketten nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy igazolják Jézus ószövetségi gyökereit. Márk azonnal a dolgok közepébe vág, és Jézus tetteit helyezi elbeszélése középpontjába. Keresztelő János odaadó lelkesedéssel van Jézus iránt, emiatt végül börtönbe kerül. Jézus ezután nyíltan meghirdeti szolgálatát. Néhány meglepetést is tartogat a kíváncsi hallgatóság számára. Meglepő például, hogy Jézus nem Jeruzsálem felé veszi az irányt - holott bárki más, aki vezető szerepre pályázik, a fővárosra koncentrálná tevékenységét -, hanem Galilea hegyvidékének városaiba és falvaiba megy. Új stílusú próféta Jézus Názáretben, egy jelentéktelen galileai kisvárosban töltötte gyermekkorát. A műveltebbek közül némelyek így gúnyolódnak: „Származhat-e valami jó Názáretből?” (János 1,46) Az ünnepi alkalmak kivételével, amikor rendszerint Jeruzsálembe utazik, Jézus megkülönböztetett figyelmet fordít a vidéki települések felé, különösen a távoli Galilea északi vidékeire. Jézus egyébként sem illik bele a prófétákról kialakult képbe. Unokatestvére, János a szigorú, aszketikus próféta képét testesíti meg: a pusztában lakik, rovarokkal táplálkozik, és az ítélet zord üzenetét hirdeti. Jézus ezzel szemben az emberek között lakik, velük együtt étkezik otthonukban, és Isten örömhírét hirdeti. Jóllehet Jézusra nem illik a vezetőkről kialakult hagyományos kép, amint megkezdi gyógyító szolgálatát, hírneve rohamosan növekszik. Csodatévő hatalmának híre még akkor is terjed, amikor fékezni próbálja azt. Az emberek mindenütt a rendkívüli és csodálatos prófétáról beszélnek. Létkérdések Figyelembe véve mindazt, amit eddig Jézusról olvastunk, mely tulajdonságát tartjuk a legmeglepőbbnek?

106. nap | Márk 2 | Az ellenállás jelzőtüzei: Jézus szolgálata ellenállásba ütközik 2,6-7 „Ott ültek néhány art az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben: »Hogyan beszélhet ez így?«” Jézus azt állítja magáról, hogy ő az Istentől küldött Messiás. Mivel azonban nem illik bele a vallási vezetők Messiásról alkotott képébe, ellenállásba lendülnek, hogy kioltsák Jézus népszerűségének magasba szökő hullámait. A 2. fejezet a Jézussal szemben támasztott bírálatok három fő irányát veszi sorra. Káromolja Istent. A törvény tanítóit megbotránkoztatja, hogy Jézus bűnöket bocsát meg. „Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?” - méltatlankodnak. Jézus nem vonja kétségbe, hogy egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket - hiszen éppen erre akar rámutatni. A farizeusok ellenségesen válaszolnak Jézus szavaira. Értik őt, ám nem hajlandók hinni neki. Rossz hírű emberekkel veszi körül magát. Jézus olyan emberek között érzi jól magát, akiket mások megvetnek. Akkor is, amikor már közismertté vált, egy kiközösített vámszedővel és annak alvilági barátaival vacsorázik együtt. Ugyanakkor politikai és vallási vezetők ellen emeli fel a szavát, sőt néven is nevezi őket. Amikor hallja, hogy egyesek zúgolódnak különös magatartása miatt, Jézus így válaszol: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek: nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” Szembefordul a hagyományokkal. A farizeusok számára úgy tűnik, hogy Jézus tanítványai nem veszik komolyan a szombat szent napját. Jézus erre így válaszol: az új korszak újfajta megközelítést kíván, éppen úgy, ahogy az új bornak új tömlőre van szüksége. Isten hatalmas változásokat tartogat az emberiség számára, amelyek nem férnek bele a régi hagyományok kereteibe. Létkérdések Mit találunk Jézusban a legvonzóbbnak? Azt, hogy őszintén beszél róla, kicsoda ő valójában? Azt, hogy a kivetettekkel tölt időt, vagy hogy szembeszáll a hagyományokkal? Mit találunk benne ijesztőnek?

107. nap | János 3 | Éjszakai találkozó: Nikodémus kockázatot vállal 3,16 „Mert úgy szerette Isten a világot hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János evangéliuma szűkíti a kamera látószögét, és ráközelít néhány személy arcára: hol egy nőt látunk a kútnál, hol egy vak férfit vagy a zsidó főtanács egyik tagját. János apostol így ad személyes betekintést abba, hogy milyen hatással volt Jézus másokra. Figyeljük meg a Nikodémussal folytatott beszélgetést, aki valószínűleg azért megy Jézushoz az éj leple alatt, hogy látogatása titokban maradjon. Jó hírét és saját biztonságát kockáztatja azzal, hogy találkozik Jézussal, hiszen farizeustársai megesküdtek, hogy megölik Jézust. Nikodémusnak azonban égető kérdései vannak, méghozzá a legfontosabb kérdések, amelyeket ember feltehet: Ki vagy te, Jézus? Valóban Istentől jöttél? Jézus az újonnan születés képével válaszol, és Nikodémushoz intézett szavai talán az egész Biblia legismertebb részét képezik. Jézusnak ezt a kijelentését valószínűleg többen tudják fejből, mint a Biblia bármely más igeversét. Néhány szóba sűríti a megváltás történetét: Isten szereti a világot, ezért odaadta a Fiát, hogy ha valaki hisz benne, üdvössége legyen (16. vers). Kulcs az élethez Jézusnak Nikodémushoz intézett szavai minden bizonnyal célba találtak, legalábbis erre utal a zsidó főember későbbi megjelenése az evangéliumban (lásd János 19,39). Ezt a beszélgetést követően az apostol a Keresztelő Jánossal való találkozásról tudósít. Az emberek kifaggatják a radikális prófétát az új tanítóval kapcsolatban, aki tömegeket vonz maga köré a Jordán folyó túlpartján. János válaszában Jézus szavai visszhangoznak, amikor megerősíti, hogy Jézusnál vannak az örök élet kulcsai, és valóban ő az, aki előtt János hírnökül küldetett. János, a nagy próféta, Jézus kortársa fejet hajt Jézus előtt: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” Létkérdések Hogy magyaráznánk meg az „ újjászületés” fogalmát valakinek, aki még sohasem hallott erről?

108. nap | Márk 3 | Csodatételek és varázslat: Jézus csínján bánik csodatévő hatalmával 3,10 „Mert sok embert meggyógyított, úgyhogy akinek valami baja volt, megrohanta őt, hogy megérinthesse.” Az evangéliumok mintegy három tucat csodáról számolnak be, amelyeket Jézus tett, és amelyeknek célját ő maga így fogalmazza meg: „Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek.” (János 14,11) A csodák meggyőző bizonyítékai annak, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia. Hatalmas tömegek gyűlnek össze távoli vidékekről is, amikor Jézus hatalmának híre elterjed. Némelyek azért jönnek, hogy meggyógyuljanak, míg mások csupán azért, hogy tanúi legyenek a rendkívüli jelenségeknek. Ki lenne képes ilyen hatalmas dolgokra, ha nem Isten küldte hírnökül? Jézus azonban ambivalens módon viszonyul a csodákhoz. Amikor azt követelik tőle, hogy mutasson „egy trükköt”, mint valami bűvész, nem hajlandó megtenni. Úgy tűnik, Jézus nem tartotta a csodákat alkalmasnak arra, hogy az általa kívánatosnak tartott hitet kiváltsa az emberekből. Márk hét olyan esetről is beszámol, amikor Jézus arra inti a meggyógyítottakat, hogy ne beszéljenek a történtekről senkinek. Igyekszik megvédeni magát az őt szorongató tömegtől, amely azonnal köré gyűlik, amint híre megy csodáinak (márpedig tiltása ellenére rendszerint híre megy), valamint igyekszik kitérni a vele szembenálló erők elől is, amelyek állandóan a nyomában vannak. Jézus bizalmatlanul figyeli a csodák által kiváltott népszerűséget. Ő engedelmességet és önfeláldozást követel, míg a csodák inkább csak a bámészkodókat és a szenzációhajhászokat vonzzák. A csodák által kiváltott izgalom nem feltétlenül vezet ahhoz az életet megváltoztató hithez, amelyre csodáival késztetni szeretné az embereket. Őszinte együttérzés Jézus főként arra használja hatalmát, hogy betöltse az emberi szükségleteket. A hozzá forduló betegeket meggyógyítja. Amikor a viharos tengeren úrrá lesz tanítványain a félelem, odamegy hozzájuk a vízen járva, vagy lecsendesíti a szelet. Amikor hallgatósága megéhezik, jóllakatja őket. Amikor a lakodalmi násznép megszomjazik, borrá változtatja a vizet. Jézus kortársai, akárcsak a ma élő emberek, magyarázatot keresnek csodáira. Márk evangéliumának 3. fejezetében a farizeusok a Sátán erőinek próbálják tulajdonítani Jézus csodáit. Más alkalommal szabályos bírósági tárgyalást rögtönöznek, bírókkal és tanúkkal, hogy kivizsgálják annak a férfinak az esetét, akit Jézus meggyógyított. A férfi, valamint annak szülei megerősítik a történteket: „Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.” A kétkedők azonban sértegetni kezdik a gyógyult embert, majd kidobják a tárgyalóteremből (János 9). A tömeg vegyes reakciói alátámasztják Jézus fenntartásait a csodákkal kapcsolatban. A csodák ritkán váltanak ki valódi hitet, inkább csak megerősítik az őszinte keresők hitét. Létkérdések Ha ma arra kérnénk Jézust, hogy tegyen csodát, mi lenne az?

109. nap | Márk 4 | Kemény talaj: Miért nem ismerik fel többen a Messiást? 4,41 „Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: »Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?«” A magvető példázata a 4. fejezetben jól ábrázolja, milyen vegyes hatást váltott ki az emberekből Jézus földi munkássága. Mi, akik kétezer évvel később élünk, és naptárunkban piros betűvel jelöljük a karácsony és a húsvét ünnepét, talán nem is igazán értjük a kételkedést, amely Jézus földi életét végigkísérte. Szomszédok. Jézust gyermekként látták, amint az ő gyermekeikkel együtt játszott az utcákon. Egyszerűen túl jól ismerik őt ahhoz, hogy elhiggyék, Isten küldte őt. „Honnan veszi ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak? Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is?” (6,2-3) Család. Jézus családjának sem könnyű összeegyeztetni a csodás eseményeket a hétköznapiakkal. Márk említést tesz egy esetről, amikor Jézus anyja és testvérei elindulnak, hogy hazavigyék Jézust, mert úgy vélték, „magánkívül van” (3,21). A vallási szakértők. Az írástudóknak és a farizeusoknak kellene legjobban tudniuk, miről lehet majd felismerni a Messiást, hiszen ők elmélyülten tanulmányozzák a próféták írásait. Ennek ellenére egyetlen más csoport sem okoz több kárt Jézusnak, mint éppen ezek a tudósok. Kritizálják a teológiáját, az életmódját, sőt azt is, ahogy a barátait megválasztja. Amikor Jézus csodát tesz, ők a Sátánnak és démonainak tulajdonítják hatalmát. A tömegek. Úgy tűnik, hogy az egyszerű emberek képtelenek eldönteni, mit is gondoljanak Jézusról. Az egyik pillanatban megbélyegzik, hogy „ördög van benne, és őrjöng” (János 10,20), a következő pillanatban azonban már erővel királlyá akarják koronázni őt (János 6,15). Parancsol a természet erőinek Hogy lehet az, hogy olyan sokan nem ismerték fel Jézust, az Isten Fiát, aki megdöbbentő csodákat tett tömegek szeme láttára? A választ talán abban a történetben találjuk, amellyel ez a fejezet zárul. Amikor a vihar már majdnem elnyeli azt a hajót, amelyben Jézus utazik, akkor ő rákiált a szélre: „Hallgass el, némulj meg!” A tanítványok rémülten a csónak végébe kuporodnak. Miféle ember az, aki rendre utasítja az időjárást, mint valami rossz gyereket? Ez a jelenet meggyőzi őket Jézus különleges hatalmáról, ugyanakkor elbizonytalanítja őket. Az, hogy Jézus a csónak végében elaludt a fáradtságtól, törékeny emberi mivoltára utal, Isten Fia, a természeti erők teremtője maga is elszenvedi az időjárás viszontagságait. Az esőfelhők alkotója megázik. Aki az égitesteket teremtette, kimelegszik és megizzad a közel-keleti forró napsütésben. Az ősegyház három évszázadon keresztül folytat majd vitákat arról, hogy mi is történt pontosan, amikor Isten emberré lett, ám a hitvallásoknak sem sikerült igazán eloszlatni a rejtélyt. Egyrészt, Jézus éppen olyan embernek tűnik, mint bárki más: emberi testben jött a világra, tagja egy etnikumnak, van foglalkozása, családi háttere. Másfelől azonban ő valami egészen új jelenség a világegyetem történelmében. E két megállapítás között található az a misztérium, amely teljességében sohasem lesz feloldható. Létkérdések A magvető és a szántóföld példázatát figyelembe véve melyik talajtípus jelképezi leginkább az evangéliumra adott válaszunkat?

110. nap | Márk 5 | Jézus és a betegség: Jézus szavai és tettei rácáfolnak a közhiedelmekre 5,34 „ Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges.” Jézus gyógyításai megdöntik az általánosan elfogadott vélekedést azzal kapcsolatban, hogy miként tekint Isten a betegekre. Jézus korában a farizeusok szigorúan azt tanították, hogy minden szenvedés a bűn következménye. Más szóval, ha valaki beteg, akkor bizonyára rászolgált. A szellemileg zavart vagy démonoktól megszállott emberekre azonnal rásütötték a bélyeget, hogy Isten megátkozta őket. Isten büntető kezét látták a természeti katasztrófákban, a születési rendellenességekben, valamint az olyan tartós betegségekben, mint a vakság vagy a bénulás. Az Ószövetség törvényei alapján tisztátalannak nyilvánítottak mindenkit, aki leprában vagy más hasonló betegségben szenvedett, és kizárták őket az istentiszteleti életből. Jézus határozottan fellép az efféle tanításokkal szemben. Ebben a fejezetben meggyógyít egy démonoktól megszállott embert, megérint és meggyógyít egy „tisztátalan” asszonyt, valamint feltámaszt egy halott gyermeket (jóllehet a holttest puszta érintése is „tisztátalannak” minősült). Szemben az árral Jézus számos alkalommal cáfolja a bűnről és a szenvedésről szóló hagyományos tanítást. Tagadja, hogy a vakon született ember a saját vagy a szülei vétke miatt lett vak, és elutasítja az általános felfogást, mely szerint a tragédiák elszenvedői megérdemlik a sorsukat (lásd Lukács 13 és János 9). Jézus nem gyógyít meg mindenkit, aki betegségével hozzáfordul. Ahogy azonban a bűnösökkel és a szükségben szenvedőkkel bánik, abból nyilvánvaló, hogy Isten szeretettel és együttérzéssel fordul feléjük. Gyógyításai egyben „jelek”, amelyek arra utalnak, hogy az eljövendő világban minden betegség, sőt maga a halál is megsemmisül. Létkérdések Előfordult-e velünk, hogy úgy éreztük, megérdemelten ért minket betegség vagy más szenvedés?

111. nap | Máté 5 | Gyújtó hatású szavak: Jézus hallgatói nem akarják meghallani 5,3 „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” Amikor Jézus hallgatói meghallják a „királyság” szót (az angol NIV bibliafordítás a kingdom of heaven [a mennyek királysága] kifejezést használja - a szerk.), ezt az érzelmekkel telített kifejezést, képzeletükben eleven képek villannak fel: fényes zászlók, csillogó hadseregek, Salamon korának arany és elefántcsont díszei, és Izrael népének helyreállított dicsősége. Jézus gyakran használja ezt a kifejezést, sőt első nyilvános beszédét is ezekkel a szavakkal vezeti be: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa.” (4,17) Jézus szavai nyomán a változás szele söpör végig Izrael népén. Gerillaharcosok vegyülnek el a tömegben, és csak a jelre várnak. Ez a zélótáknak nevezett felfegyverzett és jól szervezett csoport ég a vágytól, hogy felvegye a harcot az elnyomó rómaiakkal szemben. A felkelésre szólító jeladás azonban sohasem érkezik meg. Legnagyobb csalódásukra fokozatosan világossá válik, hogy Jézus nem politikai vagy katonai értelemben beszél az eljövendő országról. A Jézus kijelentései által kiváltott várakozás zűrzavarba, majd végül dühös elutasításba torkollik. A csodáit követő kezdeti lelkesedés csalódottságba fordul, amikor egyértelművé válik, hogy mégsem állítja helyre a régóta várt királyságot. Mint kiderül, a királyság szó egészen mást jelent Jézus számára, mint amit a tömeg ért rajta. Kétféle történelem Jézus rámutat, hogy kétféle történelem zajlik párhuzamosan. A látható világ, amelyben a családok, népek, városok és nemzetek élete zajlik, az „e világi királysághoz” tartozik. Jézus azonban arra szólítja hallgatóságát, hogy a láthatatlan királyságnak, a „mennyek országának” szánják oda az életüket, amely fontosabb és értékesebb, mint bármi más a látható világban. A legértékesebb igazgyöngyhöz hasonlítja ezt az országot, amelyért érdemes minden egyebet odaadni. Ahogy a hegyi beszédből kiderül, a mennyek országában a siker éppen ellenkező értékrenden alapul, mint az emberi világban. „Boldogok a lelki szegények - mondja Jézus, és boldogoknak mondja mindazokat, akik gyászolnak, akik szelídek, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, vagy akiket üldöznek mert övék a mennyek országa”. Az e világban elnyert státus nem garantálja ugyanazt a státust a mennyek országában. Létkérdések Ebben a világban vagy inkább a mennyek országában szeretnénk sikeresek lenni?

112. nap |Máté 6 | A hegyi beszéd: Mintaimádság és néhány különös tanács 6,33 „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” A hegyi beszéd folytatódik a 6. fejezetben, amelyben minden idők talán legismertebb imádsága, a Miatyánk olvasható. Jézus mintaimádsága jól kifejezi a mennyek országának üzenetét: „Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” Jézus arra törekszik, hogy a két világot egyesítse, és hogy miképpen, az kiderül a hegyi beszédből. Jézus némely tanácsa első pillantásra egyenesen ostobaságnak tűnhet: adjatok mindazoknak, akik kérnek tőletek, szeressétek ellenségeiteket, fordítsátok oda a másik arcotokat is, kamat nélkül adjatok kölcsön, ne aggódjatok a ruházat és a táplálék miatt. Működőképes-e az efféle idealizmus a „valódi”, látható világban? Éppen ez Jézus üzenetének lényege: ahelyett, hogy a létbiztonságba, a takarékosságba vagy az önigazultságba kapaszkodnátok, inkább bízzátok rá magatokat az Atyára, és engedjétek át Istennek mindazokat a személyes igazságtalanságokat, amelyek érnek titeket. Bízzatok abban, hogy ő gondoskodik napi szükségleteitekről. A mennyek országának üzenete így foglalható össze dióhéjban: Istennek éljetek, ne önmagatoknak. Az üzenetben a jutalomról is szó esik. A legtöbben barátainktól, munkatársainktól várunk jutalmazást: hátba veregetést, előléptetést, tapsot, elismerést. Jézus szerint azonban legnagyobb jutalmunkat Isten mennyei királyságában kapjuk majd. Isten látja azokat a cselekedeteinket is, amelyeket titokban viszünk véghez, és ő meg fog érte jutalmazni. Befektetés a jövőbe Jézus arra bátorítja tanítványait, hogy gyűjtsenek maguknak „kincseket a mennyben”, olyan kincseket, amelyek elég értékesek ahhoz, hogy minden földi szenvedésért kárpótolják őket. Az Ószövetségben szórványos utalásokat találunk a halál utáni életre, Jézus azonban nyíltan beszél arról a helyről, ahol „majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap” (13,43). A Jézus korabeli zsidóság az anyagi jólétben és a politikai hatalomban vélte felfedezni Isten elismerésének jeleit. Ezzel a beszédével Jézus az eljövendő életre irányítja a figyelmet. A látható világban elért sikerekkel szemben az eljövendő életbe való befektetés fontosságát hangsúlyozza. A jelenlegi világban a rozsda, a moly vagy a tolvajok martaléka lehet minden, amit összegyűjtöttünk. Létkérdések Vannak-e olyan ismerőseink, akik ezekhez az alapelvekhez tartják magukat?

113. nap |Máté 13 | Példázatok Isten országáról: Miért beszél Jézus példázatokban? 13,10 „A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: »Miért beszélsz nekik példázatokban?«” Az írók régóta csodálattal szemlélik Jézusnak azt a képességét, ahogy mélységes igazságokat példázatokkal, vagyis rövid és tanulságos hétköznapi történetekkel tesz érthetővé. Mindenki szereti a történeteket, melyeknek további előnye, hogy megjegyezni is könnyebb őket, mint az elvont fogalmakat vagy a logikai levezetéseket. Jézus olyan képeket használt, amelyek megragadták a földműves és halász emberek érdeklődését, akik közül sokan írástudatlanok voltak. Az evangéliumok mintegy harminc mesteri példázatot örökítenek meg. A 13. fejezetben olvasható történeteket Jézus egy csónakban ülve mondja a tó vizén, amely felerősíti hangját az összegyűlt hatalmas sokaság felé. Mivel a hallgatóság mindennapi életéről szólnak földművelésről, kenyérsütésről, elásott kincsek felkutatásáról, halászatról -, a történetek ébren tartják érdeklődésüket. Amikor Jézus később felfedi a példázatok mélyebb értelmét tanítványai előtt, arról is beszél, hogy a példázatok megrostálják a hallgatóságot. Azok a kíváncsiskodók, akik csupán szórakozást keresnek, néhány elgondolkodtató történettel mehetnek haza, a komolyabb érdeklődők azonban visszatérnek majd, hogy jobban megértsék a történeteket. Isten országának törvényei Ez a fejezet azokat a példázatokat tartalmazza, amelyeket Jézus a „mennyek országáról” mondott. Máté evangéliuma harminckét alkalommal használja ezt a kifejezést. Bár Jézus nem határozza meg a fogalom jelentését, példázatai pontos képet adnak Isten országának természetéről. Ellentétben a földi országokkal, ennek az országnak nincsenek földrajzi határai, és nem lehet megjelölni a térképen sem. Polgárai ellenséges terepen élnek, nem védi őket fegyverrel őrzött határ. Jézus mégis a mennyek országának nagyarányú növekedéséről beszél, annak ellenére, hogy az ellenséges környezet a pusztítására tör. Összességében, a „mennyek országa” Isten uralmát jelenti a világban. Polgárai mindazok, akik hűségesen követik Isten akaratát. Jézus hangsúlyozza, hogy ez az új királyság nagy előrehaladást jelent Isten tervében: „aki a legkisebb a mennyek országában”, az még Keresztelő Jánost is felülmúlja (11,11). A tanítványok, akiknek a hatalomról és a vezetésről alkotott fogalmai sokkal hagyományosabb elképzelésen alapultak, nem képesek teljesen megragadni Jézus gondolkodásmódját Isten országával kapcsolatban. Minduntalan arra kérik, hogy magyarázza el nekik példázatait, még akkor is, amikor éppen a magasabb státusért versengenek egymással. Csak Jézus halála és feltámadása után kezdik megérteni, hogy mi volt az ő küldetése a földön. Létkérdések Éreztük-e már magunkat úgy, mint búza a konkoly között, vagyis mint Jézus tanítványa egy olyan világban, ahol a külső erők elnyomják az evangéliumot?

114. nap | Márk 6 | Hatalmi kontraszt: Jézus és Heródes ellentéte 6,16 „Amikor tehát Heródes ezt meghallotta, így szólt: »Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem.«” Két végletesen eltérő hatalom megnyilvánulását láthatjuk a 6. fejezetben. Az egyik típust Heródes, Galilea kormányzója testesíti meg. Gazdag és könyörtelen ember, akinek több légiónyi római katona áll a rendelkezésére, hogy végrehajtsák minden parancsát. Az általa uralt területeken mindenfelé lenyűgöző építészeti emlékműveket hagy maga után. Márk leírja, hogy Heródes miként él a hatalmával, pontosabban miként él vissza azzal: elcsábítja testvérének feleségét, bebörtönzi Keresztelő Jánost, majd lefejezteti őt egy mulatozás kedvéért. Érez ugyan némi bűntudatot, amikor parancsot ad János megölésére, ám fontosabbnak tartja, hogy megőrizze a magáról kialakított képet, ezért tartja magát meggondolatlan fogadalmához. Jézus éppen ellenkező módon használja hatalmát. Elindul, hogy megszólítsa a gyengéket, a szenvedőket és az éhezőket. Miután a pusztában visszautasítja az e világi uralomra tett ajánlatot (Máté 4), eszébe sem jut többé, hogy hatalmi ábrándokat kergessen. Isten szolgálatára törekszik, és nem próbál megfelelni az emberek téves elvárásainak. Fényűzés és erőszak Heródes fényűző palotát építtetett Jézus szülőföldjén, Galilea tartományában. Miközben előkelő vendégeivel lakmározik és iszogat, Jézus a köznépből való követőivel együtt a vidéket járja. Ő is „lakomát” rendez ötezer váratlan vendég tiszteletére. A szeretetről, a megbocsátásról és a gyógyulásról szóló egyszerű üzenete is sajátos hatalmáról tanúskodik, Márk feljegyzi, hogy a tömeg Jézus nyomába ered a tó körül, és ahol csak megjelenik, ott összefut a sokaság, köztük sok beteg, akik egymáson átgázolva próbálják megérinteni a Mestert. Jézus megvetően „rókának” nevezi Heródest (Lukács 13,32). Amint azonban terjed a szóbeszéd Jézusról, Heródes egyre jobban szeretne találkozni vele. (Végül Jézus bírósági tárgyalásakor kerül sor erre a találkozásra.) János lefejezésének tragédiájából egyetlen jó dolog származik. Bár Keresztelő János tanítványai közül néhányan már csatlakoztak Jézushoz, János kivégzése után még többen kezdik követni őt. Létkérdések Ml jellemzi azt a hatalmat, amelyhez a legtöbb ember vonzódik? Milyen fajta hatalomhoz vonzódunk mi?

115. nap | Lukács 16 | Két világ: Ki jár jobban végül, a gazdag ember vagy Lázár? 16,13 „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Fennmaradt egy történet Joseph Schneerson rabbiról, aki az orosz kommunizmus korai időszakában a haszidizmus egyik vezetője volt. A hitéért üldözött rabbi hosszú időt töltött börtönben. 1927-ben egy reggel, miközben éppen egy leningrádi zsinagógában imádkozott, a titkosrendőrség rárontott és letartóztatta. Elvitték a rendőrségre, ahol kényszerrel próbálták rávenni, hogy fejezze be vallási tevékenységét. Ő azonban nem volt erre hajlandó. A vallatótiszt pisztolyt szegezett a fejéhez, és így szólt: „Ez a kis játékszer sok embert rávett már, hogy meggondolja magát.” Schneerson rabbi így válaszolt: „Ez a kis játékszer csak azokat képes megfélemlíteni, akiknek sok istenük van, de csak egy világuk. Nekem egy Istenem, de két világom van, ezért nem ijedek meg ettől a játékszertől.” A „két világ”, vagyis a kétféle királyság témája gyakran felbukkan Jézus tanításában. Az ebben a fejezetben olvasható történetek éles határvonalat húznak a két világ közé. „Mert ami az emberek előtt magasztos, Isten előtt utálatos” - mondja Jézus, amikor az első példázatot magyarázza (1-15. vers). Az igazi hősök A második példázat, amely a gazdag emberről és Lázárról, a koldusról szól, a két világ közötti értékrendbeli különbséget emeli ki. A gazdag ember bőségben él a földön, de nem törődik az örök élettel, ezért halála után pokolra kerül. Eközben az éhhalál küszöbén élő koldus, akinek az élete az e világi mérce szerint teljes kudarc, örök jutalmat nyer. Ezek a történetek olyan hallgatóság előtt hangzottak el, amelynek hagyománya tele van gazdag patriarchákkal, erős királyokkal és győzedelmes hősökkel. Jézus azt a fordított értékrendet hangsúlyozza, amely Isten országát jellemzi. Azoknak, akik kevéssé számítanak ebben a világban (a szegények, az üldözöttek - a Lázárhoz hasonlók), Isten előtt nagy megbecsülésben lehet részük. Jézus úgy mutatja be a láthatatlan világot, mint azt a helyet, ahová érdemes befektetni a jövő érdekében, és ahol érdemes kincseket gyűjteni az eljövendő életre. Jézus kérdése élesen szembeállítja a két világot: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Máté 16,26) Létkérdések Hogyan értékelnénk önmagunkat a világ szerinti siker és kudarc mércéje alapján? Mi lenne, ha Jézus mércéjét alkalmaznánk magunkra?

116. nap | Lukács 12 | Jézus tanítása a pénzről: Titokzatos hatalommal bíró erő 12,34 „Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.” Jézusnak több mondanivalója van a pénzről, mint szinte bármely más témáról. Szavai mégis sok fejtörést okoznak a keresztények számára még kétezer év után is. Ennek egyik oka, hogy Jézus ritkán ad „gyakorlati” tanácsokat. Kerüli az állásfoglalást konkrét gazdasági kérdésekkel kapcsolatban, és - ahogy ebből a fejezetből is kiderül - nem hajlandó személyes pénzügyi vitákba bonyolódni. Jézus elsődlegesen a lelki élettel összefüggésben vizsgálja a pénz és az anyagiak kérdéséi. Egy lelkész az alábbi három kérdésre szűkíti a pénzügyek témáját: 1. Miként szereztük? (Tapad-e hozzá igazságtalanság, csalás vagy a szegények elnyomása?) 2. Mit teszünk vele? (Halmozzuk? Kihasználunk vele másokat? Fölösleges luxusra pazaroljuk?) 3. Mit tesz a pénz velünk? Bár Jézus mindhárom témát érinti, leginkább az utolsó kérdésre koncentrál. Szavai szerint a pénz olyan, mint a bálvány. Hatalmában tarthatja és irányíthatja az ember életét, miközben elvonja a figyelmét Istenről. Jézus azt ajánlja követőinek, hogy törjenek ki a pénz hatalmából, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy minden vagyonukról le kell mondaniuk. Mennyi az elég? A 12. fejezet jól summázza, miként viszonyul Jézus a pénzhez: „A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre [ti. ételre, italra és ruházatra].” Jézus nem ítéli el az anyagi javak birtoklását, ugyanakkor határozottan figyelmeztet arra, hogy ne ettől várjuk jövőnk biztonságát. A gazdag ember példázata is arra utal, hogy a pénz nem oldja meg az élet végső problémáit. A gazdag ember semmi hasznát nem vette vagyonának a halála éjszakáján. Jézus arra biztatja hallgatóit, hogy Isten országának kincseit keressék, mert ez a kincs hasznukra lesz ebben az életben, de a következőben is. „Ne aggodalmaskodjatok” - mondja. Bízzatok Istenben, ő gondoskodik alapvető szükségleteitekről. Ezt hangsúlyozza az Ószövetség leggazdagabb emberéről, Salamon királyról szóló példázata is. Salamon király hősnek számít a legtöbb zsidó szemében. Jézus azonban egészen más megvilágításban látja őt: Salamon fényűző pompája - amely már réges-rég elporladt - semmivel sem volt lenyűgözőbb, mint bármely közönséges mezei virág szépsége. Jobb Istenben bízni, aki elhalmozza gondoskodásával az egész földet, mint azzal tölteni egész életünket, hogy a pénz és az anyagi javak miatt aggódjunk. Létkérdések Hogyan egyeztethető össze Jézus tanítása azzal, amit a modern társadalom hangoztat az anyagi biztonsággal kapcsolatban?

117. nap | Lukács 18 | A társadalom peremén: Csak annak sikerülhet, aki megpróbálja 18,13 „A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek.” A Lukács 18-ban olvasható történetek középpontjában a társadalom perifériáján élő emberek állnak: jogfosztott özvegyasszony, megvetett vámszedő, kisgyerekek, vak koldus. Felbukkan egy gazdag ifjú is, de mint negatív példa, akárcsak a legtöbb vagyonos ember, aki Jézust körülvette. Még Jézus legközelebbi tanítványai is nehezen fogadják el azt a tanítását, hogy a pénz súlyos veszélyt jelent. Jézus arra figyelmeztet, hogy a gazdagság távol tarthatja az embert Isten országától, mert arra kísérti, hogy Isten helyett önmagában bízzon. A farizeus és a vámszedő példázata is megerősíti ezt az igazságot. Nemcsak a gazdagság, de a büszkeség és az önteltség minden formája is eltávolíthat minket Istentől. Az én legyőzése Akár a „szentségre” való törekvés is az ellenkező hatást válthatja ki, ha lelki gőghöz és a felsőbbrendűség érzéséhez vezet. Minden emberben ott lappang a gyógyíthatatlan hajlam, hogy saját egoját táplálja, és elbizakodottá váljon. Az Istenhez vezető út, mondja Jézus, éppen ennek az ellenkezője: bízz Istenben, mint egy kisgyerek, ismerd be, ha hibáztál, és tartsd távol magad a rossztól. Már a fejezet legelső története elárulja a valódi siker titkát. Ez a példázat a fáradhatatlan imádkozásról szól. A kitartó özvegyasszony sok csalódást és nyilvánvaló igazságtalanságot elszenved, mire a bíró végre teljesíti kérését. Hasonlóképpen - vetíti ki hallgatóságára az üzenetet Jézus - bárki átmehet olyan sivár időszakokon, amikor úgy tűnik, mintha Isten figyelmen kívül hagyná szíve vágyait. Végül azonban maga Isten rendezi a számlát. Akinek a nehéz időkben sem inog meg a hite, megláthatja, amint az igazság helyreáll. Létkérdések Életünk mely területén jelenti számunkra a legnagyobb kísértést, hogy elbizakodottá váljunk? Hogyan távolíthat el ez a hajlam Istentől?

8. Válaszok Jézusnak

118. nap | Lukács 15 | Lebilincselő történetek: Jézus példázatai mély igazságokat fejeznek ki 15,32 „ Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.” Jézus egyszerű, a hétköznapi életből vett képeket használva fejez ki lelki igazságokat, miközben lebilincseli hallgatói figyelmét. Példázatai azokból is elismerést váltanak ki, akik nem fogékonyak azok lelki üzenete iránt. A legismertebb történetek némelyike Lukács evangéliumában található. A 15. fejezet három példázata olyan érzéseket kavar fel, amelyek a veszteséggel állnak kapcsolatban. A pásztor elkeseredett igyekezettel járja be a hegyvidéket, hogy megtalálja az elveszett juhot. Az asszony képes felforgatni az egész házat egyetlen elveszített ezüst pénzérme miatt. A tékozló fiú megveti a kényelmes életet, amelyben apja házában része van, míg végül az éhhalál határán a disznók vályúja mellett köt ki. Jézus példázatai néhány rövid mondatban felszínre hozzák a veszteség és a lelkiismeret-furdalás érzését, amely mindannyiunkban ott szunnyad. Boldog befejezés Mindhárom történet hasonló módon zárul: a szomorúságot felváltja a túláradó öröm, amely kitörő ünneplésbe torkollik. Minden példázat Istennek a szükségben lévők iránti korlátlan szeretetére mutat rá. Isten készen áll arra, hogy megbocsásson mindazoknak, akik hozzá kiáltanak. A tékozló fiú példázata valójában két testvér történetét beszéli el, akik közül az egyik felelőtlenül viselkedik, míg a másik keményen dolgozik. Az egyik eltékozolja az életét, és megalázott állapotban tér haza, a másik azonban büszkeségében nem hajlandó megünnepelni testvére hazatérését. A példázat azzal ér véget, hogy míg odabent a házban az egyik testvér családi körben, örömmel ünnepel, a bátyja odakint várakozik keserűen, és nem akar megbocsátani. Vajon melyik fiú volt az igazán elveszett? Jézus kérdése élesen szembeállítja a két világot: „Mert mit használ az embernek ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Máté 16,26) Létkérdések Elvesztettünk-e már valamit, ami igazán fontos volt számunkra? Megtaláltuk-e később?

119. nap | János 6 | Az élet kenyere: Jézus jóllakatja (majd később magára haragítja) a tömeget 6,66 „ Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.” A feltámadást leszámítva Jézus egyetlen csodatétele, amelyről mind a négy evangélium beszámol, az ötezer ember megvendégelése, amikor Jézus néhány árpakenyérrel és hallal jóllakatja a tömeget. János leírja, milyen hatással volt ez a csodatétel azokra az egyszerű emberekre, akik ennek tanúi voltak. Jézus hatalma annyira elkápráztatja őket, hogy királlyá akarják őt koronázni. Amikor azonban Jézus kicsúszik a kezeik közül, az állhatatos rajongók csónakokba szállnak és áthajóznak a tavon, hogy utolérjék őt. Másnap, amikor Jézus találkozik az őt kereső sokasággal, így figyelmezteti őket: „Bizony, bizony, mondom néktek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek.” Kemény eledel Ezt hallva, zsidó hallgatóságának bizonyára az jutott eszébe, amikor Mózes idejében őseik az égből hulló mannát ették. Jézus azonban olyan eledelről beszél, amely megváltoztatja az emberek életét. Ez pedig nem más, mint ő maga, aki mint az „élet kenyere” minden más eledelnél bőségesebben táplálja népét. A szenzációra éhes tömegeket azonban jobban érdekli a fizikai látványosság, mint a lelki igazság. Ami ezután történik, kétségtelenül ezt erősíti meg. Miközben Jézus a kenyérszaporítás csodájának spirituális jelentését fejtegeti, az emberek maradék lelkesedése is lelohad. A tömegben egyre nő a nyugtalanság, majd az ellenséges indulat. Jézus ünnepélyes bejelentését - „Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt le” - nem tudják összeegyeztetni azzal, hogy ő csupán egy környékbeli lakos, akinek apját és anyját jól ismerik. Létkérdések Éreztünk-e már haragot Jézus iránt? Miért?

120. nap | Márk 7 | Ellentétes pólusok: Jézus lázba hozza a népet, és feldühíti a farizeusokat 7,18 „ Ti is ennyire értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná?” Bár a sokaság néha nehezen fogadja be Jézus tanítását, legalább addig, amíg a betegeket gyógyítja, ott tolonganak körülötte. A vallási és politikai elit élesen szembehelyezkedik Jézussal, azt azonban képtelenek megakadályozni, hogy magával ragadja az egyszerű embereket. Különösen a farizeusok fáradoznak azon, hogy csapdába csalják Jézust, és valami olyan vétségen kapják, ami miatt a nép - vagy a kormányzat - ellene fordul. A szigorú vallásosságukról ismert farizeusok buzgón igyekeznek megtartani az ószövetségi törvényeket, Jézus azonban átlát kegyeskedő viselkedésükön. Szemükre veti, hogy csupán a külsőségekre figyelnek, miközben elhanyagolják a belülről fakadó, sokkalta nagyobb veszélyeket. Céltévesztés Jézus meglepően élesen reagál a farizeusok törvényeskedő magatartására. Amikor a szabályok aprólékos megtartására helyezik a hangsúlyt, az evangélium lényegi üzenetét veszítik szem elől. A törvény aprólékos megtartásának látványos külsőségei senkit sem visznek közelebb Istenhez, inkább önteltséghez, klikkesedéshez és önigazultsághoz vezetnek. Jézus leleplezi a farizeusok képmutatását, amikor a szombat szent napján nyilvánosan betegeket gyógyít. Tisztában van vele, hogy ezzel mennyire megbotránkoztatja a szigorú farizeusokat, mégis megteszi, hangsúlyozva ezzel, hogy a szenvedők iránti együttérzés fontosabb, mint a hagyomány. Nyilvánvaló, hogy a farizeusokat jobban érdekli a szabályok megtartása, mint a betegek gyógyulása. Jézus kérdése élesen szembeállítja a két világot: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Máté 16,26) Létkérdések Hogyan különböztetjük meg egymástól a jelentéktelen szabályokat azoktól az elvárásoktól, amelyek Isten szemében valóban fontosak?

121. nap | Máté 18 | Kötelékektől szabadon: Miért káros a törvényeskedés? 18,35 „Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának.” A törvényeskedők, azok az emberek, akik szigorúan ügyelnek a vallási előírások betartására, első pillantásra jó úton járnak. Jézus azonban a törvény betűjéhez való merev ragaszkodás veszélyeire hívja fel a figyelmet. Különös módon, a törvényeskedő magatartás lealacsonyítja az ember istenképét. Ha egy szigorú törvénygyűjtemény minden előírását sikerül megtartanunk, elbizakodottá válhatunk, úgy érezhetjük, hogy saját erőfeszítéseinkkel kivívhatjuk Isten elismerését. Jézus ellenségei, a farizeusok, és barátai, a tanítványok egyaránt ragaszkodnak a szabályok pontos listájához, hogy úgy érezhessék, teljesítették Istennel szembeni kötelezettségüket. Ez azonban önelégültséghez vezet, figyelmeztet Jézus. Soha nem növünk ki abból, hogy szükségünk van Istenre. Lelki értelemben csakis akkor maradhatunk életben, ha állandóan Isten irgalmára és erejére bízzuk magunkat. A megbocsátás matematikája Megmosolyogtató, amint Jézus tanítványa, Péter szinte matematikai képletté akarja leegyszerűsíteni a megbocsátást: Lássuk csak, pontosan hányszor is kell megbocsátanom? Hatszor? Hétszer? (21. vers) Jézus elhárítja a kérdést, és egy megrendítő történetet mond el Isten megbocsátásáról, amely rácáfol minden matematikai érvelésre. A farizeusok hasonló lelkülettel fordulnak Jézushoz, amikor a 19. fejezetben a házassági elválás szabályairól akarnak vitatkozni vele. Ő ekkor sem azt a választ adja, amelyet hallani szeretnének tőle. Inkább a házasság örök alapelveire mutat rá. Később, a 19. fejezetben, Jézus nem azt kéri a gazdag embertől, hogy adja oda vagyonának egy bizonyos százalékát, hanem azt, hogy adjon oda mindent. Jézus a házasságtörés kérdését sem szűkíti le a szexuális hűtlenségre, hanem a kéjsóvársággal és a gondolatban elkövetett paráznasággal hozza összefüggésbe. Gyilkosság? Csírájában már a harag is hordozhat gyilkos indulatokat. Röviden szólva, Jézus ellenáll a törvényeskedés minden formájának és minden érdemszerző emberi igyekezetnek. Az egyedüli érdem Istené. A törvényeskedőket leginkább az a veszély fenyegeti, hogy szem elől tévesztik Isten kegyelmét, amelyet Isten ingyen ajándékként ad az embernek. Létkérdések Jelentett-e már nehézséget számunkra, hogy megbocsássunk valakinek, aki többször is elkövette ugyanazt a vétket ellenünk?

122. nap | János 10 | Nincsenek titkok: Jézus küldetésben jár 10,24 „Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: »Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!«” Írók, tudósok vagy filmkészítők rendszeresen új kérdésekkel - vagy a régi, jól ismert kérdésekkel - állnak elő Jézus kilétével és identitásával kapcsolatban. Műveikben néha úgy tüntetik fel őt, mint aki kábán bolyong a földön, miközben azon tűnődik, vajon miért is jött erre a világra, és mit kellene itt elvégeznie. Semmi sem állhatna ennél távolabb attól az ábrázolástól, ahogyan János, Jézus legközelebbi barátja beszél Jézusról. János szerint Jézus határozott küldetésben járt, és pontosan tudta, mit kell véghezvinnie a földön. János egyértelműen megfogalmazza írásának célját: azt akarja, hogy az emberek higgyenek Jézusban, a Messiásban (20,31). Evangéliumában céltudatosan választja ki Jézus életének eseményeit, hogy bemutassa, ki volt Jézus valójában. Izrael pásztora „Én vagyok az ajtó”, „Én vagyok a jó pásztor” - mondja Jézus a 10. fejezetben. Azoknak a zsidóknak, akik fültanúi voltak ezeknek a szavaknak, kétségtelenül az olyan ószövetségi királyok juthattak eszükbe, mint Dávid, akiket szívesen tekintettek Izrael pásztorainak. A mai pásztorokkal ellentétben, akik kutyákkal terelik a nyájat, Jézus korában a pásztorok a nyáj előtt haladtak, hívogatva a juhokat, hogy kövessék őket. A juhok pedig csak ismerős hangot követtek. Az Ószövetség Istent „Izrael pásztorának” nevezi (Zsoltárok 80,2). Amikor Jézus azt állítja magáról, hogy ő a jó pásztor, jogot formál magának arra, hogy ő vezesse a nyájat, amelyért kész meghalni is. Amikor egyesek nyíltan provokálják: „Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan”, Jézus hasonló nyíltsággal válaszol: „Én és az Atya egy vagyunk.” (30. vers) A vallásos zsidók, akik nagyon is jól értik Jézus szavait, köveket ragadnak, hogy istenkáromlásért kivégezzék őt. Még ez az ellenséges fogadtatás sem éri azonban váratlanul Jézust. Számít az ellenállásra, sőt arra is, hogy az életére törnek. Ahogy mondja, a jó pásztor, ellentétben a béressel, „életét adja a juhokért”. Ebből a fejezetből kiderül, miért ezt az utat választja. Létkérdések Mit jelent számunkra az, hogy Jézus Isten, nem csupán ember?

123. nap | Márk 8 | Fordulópont: Nem ilyen Messiásra számítottak 8,31 „És tanítani kezdte őket arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie.” A 8. fejezetben Jézus szemrehányóan kérdezi tanítványaitól: „Van szemetek, és mégsem láttok, fületek is van, és mégsem hallotok? Nem is emlékeztek?” Saját szemükkel látták, amint jóllakatja az ötezer majd a négyezer embert, mégis a következő étkezésük miatt aggódnak. Nehézkes felfogásuk ellenére a tanítványok megértettek valami fontos dolgot Jézussal kapcsolatban. A tömeg hol Illés próféta, hol Keresztelő János reinkarnációját látja benne, Péter azonban bártan kijelenti, hogy Jézus a „Krisztus”, a próféták által régóta megjövendölt Messiás (29. vers). Lehetetlen eléggé hangsúlyozni, mekkora jelentőséggel bírt az I. századi zsidóság számára a Krisztus szó. Több évszázada idegen elnyomás alatt élnek, és egyetlen reménységük a Messiás, aki majd dicsőségre vezeti népüket. Máté 16,17-19 feljegyzi, hogy Jézust örömmel tölti el Péter spontán kijelentése, és alaposan meg is dicséri érte. Péter legfényesebb pillanatát azonban hamarosan a leggyalázatosabb pillanat követi - néhány bekezdéssel később Jézus a Sátánnal azonosítja őt. Az, ami a két jelenet között történik, fontos fordulópontot jelent Jézus élettörténetében. Küldetése, hogy másokért meghaljon Péter és a többi tanítvány számára a messiási küldetés egyet jelent a gazdagsággal, a hírnévvel és a politikai hatalommal. Éppen ezekkel a kísértésekkel kell Jézusnak egész szolgálata során megküzdenie. Jézus jól tudja, hogy az igazi Messiásra megvetés, megaláztatás, szenvedés és végül halál vár. Ő az a szenvedő szolga, akiről Ézsaiás prófétált. Élete Jeruzsálemben a kereszten ér majd véget, ami inkább a szégyen jelképe, semmint a dicsőségé. Péternek még sok mindent meg kell értenie Jézus küldetésével kapcsolatban. Mivel nem érti a Messiás végső célját, megpróbálja rábírni Jézust, hogy kerülje el a szenvedést. Jézus ezért fordul vele élesen szembe. Ettől a pillanattól kezdve - mintegy stratégiai fordulattal - elhagyja Galileát, és a főváros, Jeruzsálem felé veszi az irányt, hogy szembenézzen sorsával. Létkérdések Ha valaki nekünk szegezné a kérdést, hogy kicsoda Jézus, mit válaszolnánk?

124. nap | Márk 9 | Akik lassan tanulnak: Nem túl ígéretes társaság 9,19 „ Meddig szenvedlek még titeket?” Jézus tanítványai eleinte nem állnak a helyzet magaslatán. Leginkább az értetlenség jellemzi őket: „Ti is ennyire értetlenek vagytok?” - kérdezi tőlük Jézus több alkalommal is. A 9. fejezetben úgy látjuk a tanítványokat, mint akik elügyetlenkedik egy beteg meggyógyítását, félreértik Jézus egyértelmű kijelentését hamarosan bekövetkező haláláról és feltámadásáról, és azon civakodnak, hogy melyikük a nagyobb, sőt, azt akarják, hogy Jézus állítsa le egy másik tanítvány munkálkodását. Egyértelmű, hogy nem értik Jézus küldetésének lényegét. A tanítványok minden gyarlósága ellenére Jézus arra szánja idejének nagy részét, hogy felkészítse őket munkája folytatására, amikor ő már nem lesz köztük. Mit kezdenek a tanítványok a rájuk szegeződő egyre nagyobb figyelemmel? Ha lehet, még értetlenebbnek bizonyulnak. Amikor Jézus a közelgő haláláról beszél, a tanítványok vagy nem értik, vagy ostobán tiltakoznak. Néha azon civakodnak, melyikük érdemli a legmagasabb tisztséget. Nyilvánvaló, hogy nem értik a körülöttük zajló, rendkívüli eseményeket. Röviden szólva, a tanítványokban - ahogy mindannyiunkban - a jó és a rossz elválaszthatatlanul összefonódik. Jézus letartóztatása után a nyomatékos hűségfogadalmak ellenére a tanítványok csendesen és megszégyenülve visszahúzódnak, magára hagyva őt a legválságosabb pillanatokban. Döntő fordulat Történik azonban valami, ami döntő változást eredményez a tanítványokban: Jézus feltámadása, mint a tűz, úgy járja át az életüket. Úgy tűnik, hogy ez után a hihetetlen esemény után a hosszú, türelmes tanítás végre meghozza gyümölcsét. Megdöbbentő változás megy végbe a tanítványok viselkedésében. Jézus feltámadásának egyik legmegragadóbb bizonyítékát láthatjuk, ha összehasonlítjuk Márk evangéliumának megriadt tanítványait Az apostolok cselekedeteinek bátor, magabiztos apostolaival. Ez utóbbiban az ősegyház nagyívű fejlődését követhetjük nyomon, amelynek két meghatározó vezetője - különös módon - éppen az a Péter és János, aki a legkeményebb feddést kapta egykor Jézustól. Létkérdések A 9. fejezetben a tanítványok életének mélységei és magaslatai egyaránt megjelennek. Vajon mit mutatna a mi lelki fejlődésünk grafikonja?

125. nap | Lukács 10 | Valószínűtlen küldetés: A misszionáriusok belekóstolnak Jézus hatalmába 10,17 „Mikor a hetvenkét tanítvány visszatért, örömmel jelentette: »Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre!«” Földrengésszerű változás söpör végig ezen a fejezeten. Mikor Jézus kiküldi hetvenkét tanítványát, nem hallgat a lehetséges veszélyekről sem. „Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé” - mondja nekik. Végül egy titokzatos intelmet köt a lelkükre: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el...” Ekkor az újoncok végre elindulnak fontos és veszélyes küldetésükre. A következő jelenetben, amikor a hetvenkét tanítvány visszatér, Jézus túláradó örömmel fogadja őket. Sehol másutt az evangéliumokban nem látjuk Jézust ennyire boldognak. A tőle megszokott óvatosságot itt az örvendezés hangja váltja fel. A veszélyes küldetés sikerrel járt a hegyvidéken, és Jézus hatalmas áttörést ünnepelhet a hetvenkét tanítvánnyal együtt. Ami Jézusból ujjongást vált ki Jézus ünnepélyesen kijelenti, hogy azért jött a földre, hogy megalapítsa az egyházat, a hívők közösségét, amely majd továbbviszi akaratát az ő eltávozása után. Míg a hetvenkét tanítvány Júdea gyalogútjait járja bekopogtatva a házakba, hogy hírül vigyék a Messiás evangéliumát és betegeket gyógyítsanak, Jézus a színfalak mögötti történéseket figyeli: a Sátán mint valami villámlás, alázuhan a mennyből. Jézus saját küldetése - sőt, az élete - ölt testet ebben a hetvenkét egyszerű emberben, akik kozmikus győzelmet aratnak. A hatalom könnyen az ember fejébe száll, különösen akkor, ha korábban soha nem volt része benne. A tanítványok, akik közül a legtöbben egyszerű parasztemberek és halászok, elragadtatással fedezik fel spirituális hatalmukat. Jézus arra inti őket, hogy tartsák ezt szem előtt: üdvösségük - az a tény, hogy nevük fel van írva a mennyben - minden hatalomnál fontosabb. (A Biblia gyakran tesz említést egy mennyei könyvről, amelyben mindenkinek a neve fel van jegyezve, aki Isten népéhez tartozik. Lásd Dániel 12,1 és Jelenések 3,5.) Létkérdések Érezzük-e, hogy Jézus élete megjelenik bennünk? De vajon hogyan?

126. nap | Márk 10 | Szolgáló vezetés: Az üzenet, amelyet senki sem hall szívesen 10,45 „ Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Jézus nem kecsegteti a tanítványokat hamis ígéretekkel. Egyértelműen és világosan kijelenti, hogy követésének nagy ára van. Népszerűségének csúcsán, mikor tolong körülötte a sokaság, Jézus közelgő szenvedéséről és haláláról beszél. Ez alaposan összezavarja a tanítványokat, akiknek a Messiásról alkotott elképzeléséhez nem illik ez a sötét kép. Nagy fokú érzéketlenségről árulkodik, hogy még ekkor is kicsinyes vitákba bocsátkoznak arról, hogy ki a nagyobb. Mintha képtelenek lennének felfogni azt az üzenetet, amelyet Jézus többször is türelmesen elismétel: az ő országában az a legnagyobb, aki másoknak szolgál. Szokatlan módszerek Bármilyen sokszor beszélt is Jézus a kereszt útjáról, úgy tűnik, nem sok foganatja volt. Szokatlan módszerrel toborzott követőket a királyságába. Olyan kifejezéseket használt, mint kereszt vagy rabszolga, mintha csak napjainkban egy tengerészgyalogos-toborzáson amputált hadirokkantak és halott katonák képeit mutogatnák. A kereszt, mint kivégzőeszköz képe, hogy is illeszkedne az eljövendő királyságról szóló nemzeti álomképhez? Nemhogy a bámészkodó tömeg, de még Jézus közvetlen tanítványai sem voltak felkészülve arra a királyságra, amelynek követelményei túl kemények, jutalma pedig meglehetősen homályos. Bár valahányszor Jézus említést tesz a haláláról, a feltámadását is kilátásba helyezi, a tanítványok azonban nem értik, miről beszél, egészen addig, amíg mindez valóban megtörténik, és találkoznak a feltámadt Jézussal. Létkérdések Mit jelent számunkra a kereszthordozás és Jézus követése?

127. nap | Márk 11 | Fokozódó ellenállás: A tömeg egy pillanatra ünnepli Jézust, majd hátat fordít neki 11,18 „Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert tanítása magával ragadta az egész sokaságot.” A Jeruzsálembe való bevonulás azon ritka pillanat Jézus életében, amikor hagyja, hogy a tömeg üdvrivalgással fogadja. Korábban mindig palástolta kilétét, és elrejtőzött a sokaság elől, amely királlyá akarta őt koronázni. A virágvasárnapi győzelmes bevonulás alkalmával azonban elfogadja, hogy mint az igazi Messiást köszöntsék. Győzelmes bevonulás Ez a bevonulás meglehetősen szegényes a rómaiak ünnepi pompájához képest, hiszen Jézus szamárháton vonul be a városba, nem pedig aranyozott harci kocsin. A próféták által megjövendölt esemény azonban mély jelentéssel bír a zsidóság számára. Jézus ezzel nyíltan kihirdeti magáról, hogy ő a Messiás, és ünnepi bevonulása egész Jeruzsálemet lázba hozza. A vallási vezetők a vészharangot kongatják, és még a rómaiak is felfigyelnek arra az emberre, aki királynak mondja magát. A következő néhány fejezet bemutatja, milyen tragikusan rövid életűnek bizonyul ez a nagy népszerűség. Jézus életének utolsó néhány hetében egyre fokozódik a feszültség, ami a templomban történt drámai konfrontációból is érezhető. Az ószövetségi próféták szellemében Jézus rablóknak nevezi a kapzsi, haszonra éhes árusokat, és erőszakkal kikergeti őket a templomból. Jézus meg sem próbálja tompítani üzenetének élét. Éppen ellenkezőleg, kitér a számonkérés elől, és nem árulja el, mi jogosítja föl az agresszív fellépésre. A példázat, amelyet ekkor mond a terméketlen fügefáról, szándékosan provokatívnak tűnik (12,1-12). Úgy utal ebben magára, mint az utolsó esélyre, Isten utolsó próbálkozására, hogy áttörje az emberek makacs ellenállását. A harcvonalak élesen kirajzolódnak. Az egyik oldalon Jézus áll, akinek biztonságát csupán széles körű népszerűsége jelenti. A másik oldalon a vallási és a politikai vezetők állnak, akik fenyegetőnek érzik Jézus radikális felhívását, ezért elhatározzák, hogy csapdába csalják őt, és szembefordítják vele a tömeget. Létkérdések Miként tudunk azonosulni Jézus érzéseivel, amelyek ezekben a történetekben kirajzolódnak?

128. nap | Márk 12 | Tőrbe csalás: Különféle csoportok próbálják csapdába csalni Jézust 12,37 „A nagy sokaság szívesen hallgatta őt.” Márk a következő megfigyelést jegyzi fel Jézus ellenségeiről: „Ekkor szerették volna elfogni őt, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot.” (12. vers) A 12. fejezet hátralévő részében különféle csoportok képviselői férkőznek Jézus közelébe, hogy tőrbe csalják őt, és lerombolják népszerűségét. Először egy politikai párt képviselői mennek oda hozzá. Kezdetben cinikusan bókolnak Jézusnak, majd feltesznek neki egy cseles kérdést az adófizetéssel kapcsolatban. Ha Jézus azt mondja, hogy a zsidók fizessenek adót, elveszítheti népszerűségét, hiszen a zsidóság megvetéssel tekintett a római megszálló erőkre, amelyek ellenőrzésük alatt tartják az ország kormányzását. Ha azonban azt mondja, hogy ne fizessenek adót, azzal vádolhatják, hogy törvényszegésre buzdít. Ezután egy kicsiny, de annál befolyásosabb vallási csoport próbálja egy teológiai kérdéssel sarokba szorítani Jézust. A szadduceusok, akik nem hisznek a halál utáni életben, bonyolult feladvánnyal állnak elő. Jézus elhárítja a támadásokat Végül Jézus állandó ellenfelei, a farizeusok következnek a sorban. A korabeli rabbik Mózes törvényében hatszáztizenhárom parancsolatot számoltak össze, és a különféle irányzatokat képviselő csoportok azon vitatkoztak, melyek a legfontosabbak ezek közül. Egy törvénytudó arra kéri Jézust, nevezze meg, melyik a legfontosabb parancsolat. Jól tudta, hogy bármelyik mellett döntsön is Jézus, valamelyik jelen lévő csoport képviselői ezt biztosan támadásnak veszik majd. Jézus olyan lenyűgözően hárítja el a támadást, hogy Márk így összegzi a történteket: „És többé senki sem merte őt megkérdezni.” Éleselméjűség, szellemesség és józan ész úgy ötvöződik válaszaiban, hogy kihívói minduntalan alulmaradnak és szóhoz sem jutnak. Ezekben a csatározásokban Jézus meg sem próbálja kibékíteni ellenfeleit. Inkább arra használja ezeket a konfliktusokat, hogy óva intse tanítványait és a sokaságot ellenfeleitől, akiknek dühe egyre fokozódik. Létkérdések Mit tanulhatunk abból, ahogyan Jézus az ellenfeleivel bánik?

129. nap | Márk 13 | A rettenetes nap: Mire számítsunk az idők végén? 13,33 „ Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!”. Ha előreugrunk néhány napot a húsvéti események történetében, láthatjuk, amint a római katonák Jézust megkötözve viszik a vesztőhely felé. Nyomában hisztérikusan zokogó asszonyok csoportja. Jézus hirtelen megfordul, és a következő szavakkal csendesíti le őket: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok... Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?” (Lukács 23,28.31) Amint a 13. fejezet komor jövendöléseiből is kiderül, Jézus tisztában van vele, hogy az Isten országa ellen folytatott háború nem ér véget az ő halálával. A gonoszság erői egyre fokozzák támadásukat, amíg - a lázadás utolsó nagy rohama után - Isten helyreállítja a földet. Ez a fejezet az ószövetségi próféták szavait visszhangozza. Az idők végén Isten mindenről lerántja a leplet, és amikor Jézus visszatér, ő maga is új formában jelenik meg: immár nem magatehetetlen csecsemőként a jászolban, nem is keresztfára szögezve, hanem mint az Emberfia, aki „eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel.” Mikor jön el a vég? Jézus néhány rettenetes próféciája Kr. u. 70-ben beteljesedett, amikor a római hadseregek lerombolták Jeruzsálem falait, és elpusztították Heródes templomát - azt a templomot, amelyet a tanítványok lenyűgözve szemléltek, amikor Jézus próféciája elhangzott. A13. fejezetben leírt többi prófécia beteljesedése még várat magára. Néhány évtizeddel Jézus halála után sokan gúnyolódtak Krisztus második eljövetelének gondolatán. „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák el- nunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.” (2 Péter 3,4) A gúnyolódóknak Jézus - akárcsak a próféták - baljóslatú üzenettel válaszol: Várjatok csak! Isten nem engedi, hogy vég nélkül gúnyolódjatok. Eljön majd a nap, amikor a föld és az ég elolvad jelenlététől. Létkérdések Milyen választ vár Jézus azoktól, akik hallják ezeket a szavakat?

130. nap | Márk 14 | A végzet illata: Ünneplés odakint, méltóságteljes szertartás odabent 14,23 „Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik, ittak belőle mindnyájan.” A zsidók Egyiptomból való szabadulásának emlékünnepe, a páska, kiemelkedő helyet foglal el a zsidó naptárban. Jézus korában minden tizenkét évesnél idősebb fiú és férfi Jeruzsálembe utazott az ünnepre, zarándokok ezreivel töltve meg a várost. A páska ünnepének tetőpontját az a szertartásos étkezés jelentette, amelyben a családok és a közeli barátok együtt emlékeztek az exodusra, a fogságból való megszabadulásra. Falatoztak az ételből, kortyolgatták a bort, miközben történeteket olvastak fel a héber Szentírásból. Kiválasztottak továbbá egy bárányt, amelyet elvittek a templomba, és áldozatként felajánlották Istennek. Jézus diadalmasan vonult be a városba virágvasárnap, az ezt követő jelenetek azonban egyre komorabbá válnak. Jézus gondolatait közelgő halála tölti be. Amikor egy asszony drága nárduskenetet önt a fejére, ő így felel a méltatlankodónak: „előre megkente testemet a temetésre.” Egy álom halála Odabent a szobában Jézus a páskát ünnepli tanítványaival, odakint azonban ellenségei lopakodnak, és csupán a megfelelő alkalomra várnak, hogy elfoghassák őt. Odabent a tanítványok hűséget fogadnak vezetőjüknek, jóllehet Jézus határozottan tudtukra adja, hogy hamarosan mindnyájan elhagyják őt. A komor vacsora közben Jézus ünnepélyes kijelentést tesz. „Vegyétek, ez az én testem” - mondja, miközben megtöri a kenyeret. „Ez az én vérem, a szövetség vére” - mondja, amint kitölti a bort. Bár a tanítványok nem egészen értik, egy álom foszlik szét: a zsidóság álma, amelyet egy erős és hatalmas nemzetről szőttek. Jézus egy új szövetség megkötését jelenti be, amelyet nem bárányok vére pecsétel meg, hanem az ő saját vére.wwwwwwwwwwwwwwwwwwww Az új királyságot, Isten országát nem zsidó hadvezérek és királyok vezetik majd, hanem a tanítványok rémült kis csapata, amely most ott ül az asztal körül. Szinte minden keresztény közösségben tovább él a páskavacsoráról való megemlékezés gyakorlata (a szertartás elnevezése változó: úrvacsora, szent áldozás, eucharisztia), amelyet Jézus hagyományozott az egyházra. Létkérdések Mit jelent számunkra az úrvacsora megünneplése?

9. A végső napok

131. nap | János 14 | Utolsó közös étkezés: Jézus életének leghosszabb éjszakája 14,27 „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” János írásának utolsó harmadát a Jézus halálát közvetlenül megelőző eseményeknek szenteli. A13-17. fejezet a Bibliában egyedülálló módon egyetlen napnak és éjszakának az eseményeit írja le. Aprólékos, valósághű részletességével bensőséges képet rajzol Jézus gyötrelmeinek éjszakájáról. Leonardo da Vinci híres festménye, Az utolsó vacsora ezt a jelenetet örökíti meg. A képen a művész úgy helyezte el a szereplőket az asztal egyik oldalán, mintha neki állnának modellt. János kevés fizikai részletet közöl, inkább a kavargó érzelmek és indulatok leírására fókuszál. János evangéliuma a tanítványok arcát világítja meg, szinte magunk előtt látjuk a szemükben vibráló felismerést. Mindaz, amit Jézus eddig mondott nekik, lassan kezd bennük összeállni. Jézus pedig „szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig’’ (13,1). Jézus távozni készül Jézus korábban sohasem beszélt a tanítványaival ennyire nyíltan. Ott, az asztalnál ülve már nem példázatokban beszél, és kimerítő válaszokat ad a tanítványok szűnni nem akaró kérdéseire. Nagy megrázkódtatások várnak a világra, és Jézus minden reményét ebbe a tizenegy megriadt tanítványba veti. Jézus türelmesen magyaráz, amíg a tanítványok jelét nem adják végre, hogy kezdik érteni a szavait. Isten Fia, aki egykor testet öltve érkezett erre a világra, most hamarosan eltávozik a földről, hogy visszatérjen az Atyához. Jön azonban majd valaki más - az igazság Lelke, a Vigasztaló -, hogy bennük vegyen lakozást. Igen, Jézus a halálára készül. Hamarosan magukra hagyja tanítványait. De titokzatos módon, mégsem megy el. Feltámad a halálból. A tanítványokat magával ragadja a páskavacsora izgalma, de kijózanítóan hat rájuk, hogy Jézus szüntelenül a halálról beszél. Mindez túl sok számukra. Ezen az éjszakán Jézus olyan meghitt kapcsolatba vonja be őket az Atyával, amilyenben korábban sohasem volt részük. És Jézus még ennél is bensőségesebb kapcsolatot ígér a jövőre nézve. Tudja, hogy ha a tanítványok most bólogatnak is, szavainak nagy része csak később válik érthetővé számukra. Létkérdések Hogy jellemeznénk Jézus reakcióját közelgő halálával kapcsolatban? Pánik? Magabiztosság? Higgadt összpontosítás? Beletörődés? Másokért való aggódás?

132. nap | János 15 | Élő kapcsolat: Jézus jelenlétének biztosítéka 15,14 „Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem.” A feszültség egyre fokozódik a fülledt, zsúfolt szobában. Jézusnak mindössze néhány órája van, hogy felkészítse tanítványait az előttük álló viharos eseményekre. Ők a legközelebbi barátai ezen a világon, ő pedig hamarosan magukra hagyja őket. Mi történik majd Jézus kis csapatával az ő eltávozása után? Már előre látja a tanítványokra váró dühödt ellenállást, gyűlöletet, veréseket és kivégzéseket. Jézus miatt érik majd őket ezek a megpróbáltatások, ő azonban nem lesz velük fizikailag, hogy megvédje őket. Amint azt korábban is gyakran tette, Jézus egy természetből vett allegorikus képpel szemlélteti üzenetét. Jeruzsálem határában szőlőültetvények borítják a dombokat. Valószínűleg sokszor áthaladt rajtuk tanítványaival együtt, útban a város felé. Jézus két képet kapcsol össze, amelyeket a szőlőművelésből merít. Zamatos szőlőszemek és száraz vesszők Először a zamatos, lédús szőlőszemeket látjuk magunk előtt, Nem sokkal korábban a tanítványok éppen a szőlő levét fogyasztották, miközben Jézus szimbolikus szavait hallgatták a szövetség véréről. A gyümölcsterméshez, mondja Jézus, elengedhetetlen, hogy bensőséges kapcsolatban maradjanak a „szőlőtővel”. Arra is emlékezteti a tizenkét tanítványt, hogy ő maga választotta ki őket nagy gonddal, méghozzá különleges küldetés céljából: „hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon.” Jézus ezután egy másik képről beszél: egy halom száraz vesszőről a szőlőskert szélén. Ezek a vesszők a szőlőtőről lemetszve nem jutnak tápanyaghoz. A gazda levágta, és egy halomba gyűjtötte őket. Semmi hasznuk nincs már ezek után, ezért tűzre vetik és elégetik őket. Több mint valószínű, hogy Jézus tanítványai nem mindent értettek meg azon az estén. Az azonban biztos, hogy a zamatos fürtök és az elszáradt vesszők éles ellentétének szimbolikája megmaradt emlékezetükben. Az ősegyház látványos történelme - Jézus munkájának gyümölcse - ezt bizonyítja. Létkérdések Mit jelent számunkra a gyakorlatban „Jézusban maradni”?

133. nap | János 16 | A bánat örömre fordul: Származhat-e bármi jó Jézus eltávozásából? 16,22 „Így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek.” A búcsúzás mindig szomorú, a tanítványok számára azonban ez az elválás különösen is az. Egész életüket Jézusra tették fel, és nélküle nem látnak maguk előtt jövőt. Jézus a szóképek után nyíltan szól a tanítványokhoz mindarról, ami rájuk vár, ők azonban csak részben értik a szavait. János leírja, hogy összesúgva próbálják kitalálni, mire gondolhat Jézus. Jézus szavai közül talán ezek okozzák számukra a legtöbb fejtörést: „Jobb nektek, ha én elmegyek.” Jobb? Hogy lenne az jó, hogy Jézus magukra hagyja őket, meghiúsítva a királyság helyreállításával kapcsolatos reményeiket? Mint amikor gyermek születik Jézusnak a születésről szóló hasonlata oldja fel a talányt. Bár a szülés nagy fájdalommal jár, a fájdalom mégsem céltalan. A szülés erőfeszítéseiből valami új jön létre - egy új élet! -, ami örömöt jelent. Ugyanígy, a Jézusra és a tanítványokra váró nagy szomorúság sem céltalan. Az ő fájdalmaiból fakad a világ megváltása, tanítványainak bánata pedig örömre fordul. Jézus ünnepélyes nyilatkozattal zárja szavait: „Bízzatok: én legyőztem a világot” Mennyire elhalványul majd ez a bejelentés, amikor sápadt, meggyötört teste ott függ a kereszten, a tanítványok pedig elsomfordálnak a sötétben. Az apostolok cselekedeteiből kiderül, hogy az összezavarodott tanítványok csak Jézus mennybemenetele után értik meg teljesen halálának és feltámadásának jelentőségét, akkor viszont örömmel adnak hírt róla mindenkinek. Létkérdések Éltünk-e már át nagy fájdalmat, amely végül örömöt hozott?

134. nap | János 17 | Küldetés: Jézus utolsó imája tanítványaiért 17,9 „Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid.” A tanítványok válaszát hallva Jézus megkönnyebbülve kérdezi: Most hiszitek végre? (16,31) A meghitt együttlét Jézus imájával zárul, amely a leghosszabb feljegyzett imádsága. Jézusnak a körülötte ülő tanítványaival kapcsolatos érzései és tervei fogalmazódnak meg benne. Ez a jól ismert imádság egyfajta elbocsátást vagy kiküldetést képvisel. Jézus missziós megbízatást ad a tanítványoknak, és tágabb értelemben minden hívőnek, aki utánuk jön majd. Előző kiküldetésük, amikor a vidéket járva prédikáltak és gyógyítottak, csupán bemelegítő gyakorlat volt. Ezentúl mindent nekik kell majd végezniük. Töretlen láncolat Jézus titokzatos szavakkal adja tanítványai tudtára, hogy el kell távoznia ebből a világból, de ők a világban maradnak, hogy bizonyságot tegyenek róla. Mostantól rájuk zúdul majd minden gyűlölet és ellenséges indulat, ami korábban ellene irányult. Bár a „világban” vannak, mégsem egészen ebből a „világból” valók. Valami elválasztja őket a világtól, és Jézushoz kapcsolja őket az Istennel való egységben, ami olyan szoros, hogy szavakkal ki sem fejezhető. Jézus követői egységéért is imádkozik, akik majd a tanítványok nyomdokaiba lépnek a történelem során a hívők szakadatlan láncolatát alkotva. „Könyörgök..., hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” Ezt követően megriadt kis csapata élén elindul, hogy szembenézzen a halállal. Létkérdések Ennek az imádságnak az alapján miként összegeznénk Jézus célkitűzéseit az egyházra nézve? Hogy látjuk, mennyire töltik be napjainkban a keresztények ezt az elképzelést?

135. nap | Máté 26 | Találkozás a végzettel: Árulás a kert csendjében 26,39 „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” Az utolsó vacsora meghittsége - keserű iróniával - a Gecsemáné-kerti brutális árulási jelenetbe torkollik. Jézus megpróbáltatásai akkor kezdődnek, amikor elvonul imádkozni a hűs olajfaliget csendjében, míg három tanítványa kissé távolabb álmosan várakozik. A kertben minden nyugodt és békés, odakint azonban már elszabadultak a pokol erői. Fegyveres csapat közeledik a kerthez, hogy elfogja és megkínozza Jézust, akit a félelem és az elhagyatottság érzése gyötör. Arccal a földre borulva imádkozik, és könyörög, hátha van kiút számára. Az emberiség - sőt, az egész világegyetem - jövője erre a zokogó emberre szakad rá, akinek „verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek” (Lukács 22,44). A hetvenkedő Péter máris készen áll, hogy harcoljon a gonosszal. Amikor azonban levágja az egyik katona fülét, Jézus azonnal véget vet az erőszaknak, és élete utolsó csodáját viszi véghez: meggyógyítja a katonát (Lukács 22,50-51). Nincs menekülési terv Bár Jézusnak lenne hatalma megvédeni magát - angyalok seregeinek parancsolhatna, hogy harcoljanak érte -, mégsem teszi. Amikor a tanítványok rájönnek, hogy nem számíthatnak felmentő hadműveletre a láthatatlan világ felől, mindnyájan elmenekülnek. A félelem kioltja bennük a remény utolsó szikráját is. Ha Jézus saját magát sem védi meg, hogyan védhetné meg őket? Máté evangéliumának elbeszélése mindarról, ami a Gecsemáné-kertben és a szanhedrin előtt történik, azt a szokatlan helyzetet mutatja be, amikor az „áldozat” irányítja az eseményeket. Nem Júdás, nem a csőcselék, és nem is a főpap, hanem maga Jézus az, aki úgy viselkedik, mint aki kézben tartja az irányítást. „Mondd meg nekünk, vajon te vagy-e a Krisztus (Messiás), az Isten Fia!” - követeli a főpap, Jézus végül így válaszol: „Te mondtad.” Ez az egyszerű beismerés halálra juttatja Jézust, hiszen a szanhedrin tagjai mást várnak a Messiástól. Hadvezért akarnak, aki elég erős ahhoz, hogy kivívja szabadságukat. Jézus azonban jól tudja, hogy igazán szabaddá csupán egyetlen dolog teheti őket: az ő halála. Éppen ezért jött el a földre. Létkérdések Mit tennénk, ha Krisztus követőjeként veszélyben forogna az életünk?

136. nap | Máté 27 | Nincs igazság: Jézus a bírák és a feldühödött tömeg előtt 27,22 „Pilátus így szólt hozzájuk: »Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?«” Mivel a zsidó nép a Római Birodalom megszállása alatt áll, Jézusnak az igazságszolgáltatás különféle szintjein kell végighaladnia. A rómaiak megengedték a zsidóknak, hogy saját bírósági testületük legyen, ez a szanhedrin, amely előtt Jézus először megjelenik. Amikor Messiásként azonosítja magát, a szanhedrin tagjai istenkáromlással vádolják, ami a zsidó törvények szerint halálos bűn. Mivel a római törvények értelmében a szanhedrin nem hajthat végre halálos ítéletet, a vallási törvényszéknek meg kell szereznie a római helytartóság engedélyét, ezért Jézus ellenfelei Pilátushoz, a római helytartóhoz küldik őt. Tisztában vannak vele, hogy az istenkáromlás vádja valószínűleg nem hatja majd meg a hitetlen Pilátust, a vádlók ezért azt hangsúlyozzák, hogy Jézus politikai fenyegetést jelent Rómára nézve. Úgy igyekeznek feltüntetni őt, mint veszélyes lázadót, aki - fittyet hányva a római uralomra - a zsidók királyának kiáltotta ki magát. Pilátus kétségei Pilátusnak súlyos aggályai vannak a váddal kapcsolatban, és feleségének baljós előérzetei is hozzájárulnak nyugtalanságához. Kiutat próbál találni szorult helyzetéből, ezért Heródeshez irányítja az ügyet. Heródes annak a tartománynak az uralkodója, ahonnan Jézus származott, és éppen a városban tartózkodik, hogy részt vegyen az ünnepen. Heródesnek csalódást okoz, hogy Jézus hallgat, és nem hajlandó csodát tenni előtte, ezért visszaküldi a foglyot Pilátushoz. Miközben Pilátus megpróbálja elérni a vallási vezetőknél, hogy engedjék szabadon foglyukat, a tömeg dühe egyre tovább dagad. Végül a csőcselék nyomására a ravasz kormányzó beadja a derekát, de előtte még látványosan megmossa a kezét, hogy ne tapadjon hozzá ártatlan vér. Jézus szinte az egész törvényi eljárás során hallgat. Úgy tűnik, Pilátus nem csupán azt látja, hogy hatalmas igazságtalanság történik, de azt is felismeri, hogy ebben neki is része van. (Lukács 23,4 megörökíti, hogy Pilátus - a tömeg nyomása ellenére - kezdettől fogva ártatlannak nyilvánítja Jézust.) Végül egy táblára írja Jézus „bűnét”, és a keresztre szögezteti a feliratot. A tábla három nyelven hirdeti: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.” Amikor a főpapok tiltakoznak, hogy csupán annyit kellene írni, hogy Jézus azt állította magáról, hogy király, Pilátus így válaszol: „Amit megírtam, megírtam.” (János 19,22) Létkérdések Szenvedtünk-e már büntetést ártatlanul? Mit tettünk ebben a helyzetben?

137. nap | Márk 15 | Elhárul az akadály: Miért kell Jézusnak meghalnia? 15,31 „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni.” Úgy tűnik, mindenki csodát követel. A szanhedrin előtti tárgyaláson a papok megütik Jézust, és így provokálják: „Prófétáld meg nekünk, Krisztus, ki ütött meg téged!” (Máté 26,68) Pilátus és Heródes, akik hallottak már szóbeszédet Jézus hatalmáról, azt kérik tőle, hogy mutasson nekik csodát. A zokogó asszonyok, akik egészen Galileából követték Jézust, arra vágynak, hogy tegyen csodát megmenekülése érdekében. A félelemtől megriadt tanítványok szintén erre várnak. A Jézussal együtt megfeszített bűnözők egyike így gúnyolja őt: „Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is.” Az ott álló sokaság erre kiáltozni kezd: „Ha Izrael királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben: szabadítsa meg most, ha akarja: hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok.” Ám semmiféle szabadulás, semmilyen csoda nem történik. A menny hallgat. Az Atya hátat fordított, legalábbis úgy tűnik, hogy hagyja a történelmet a maga kerékvágásában haladni. Hagyja, hogy a gonoszság győzedelmeskedjen a világban a jó felett. Hogyan menthetne meg Jézus másokat, amikor saját magát sem képes megmenteni? A meghasadt kárpit Miért kell Jézusnak meghalnia? A teológusok évszázadok óta vitatkoznak az „engeszteléssel” kapcsolatos különféle nézetekről, ám mindeddig nem sikerült egyetértésre jutniuk. Úgy tűnik, hogy egyedül a szeretet, mégpedig az önfeláldozó szeretet nyerheti meg azt, amit erőszakkal lehetetlen elnyerni. Márk beszámolójának egy fontos részlete segít választ találni a kérdésre. Jézus így kiált fel: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ő, Isten Fia, olyan szorosan azonosul az emberiséggel magára véve bűneinket! -, hogy az Atya Istennek el kell fordulnia tőle. Ilyen hatalmas a szakadék. Amikor azonban Jézus kileheli lelkét, a templom kárpitja „felülről az aljáig kettéhasadt” (38. vers). Az a súlyos függöny azért volt ott, hogy lezárja a szentek szentjét, ahol Isten jelenléte lakozik. Amint A zsidókhoz írt levél írója később megjegyzi (lásd Zsidók 10), a függöny kettészakadása minden kétséget kizáróan arra mutat rá, amit Jézus kereszthalála elvégzett. Nincs többé szükség áldozatbemutatásra, Jézus mindannyiunk számára szabad bejárást szerzett Isten jelenlétébe - az egyszerű embereknek is, nem csupán a papoknak. Azzal, hogy magára vette az ember bűnének terhét, és elszenvedte a büntetést, Jézus örökre eltávolította az útból az akadályt, ami elválasztott minket Istentől. Létkérdések Történt már, hogy csodát akartunk látni, és csalódnunk kellett? Mit tanultunk az esetből?

138. nap | Máté 28 | Az élet beszéde: A legnagyobb csoda sokakat megváltoztat, de nem mindenkit 28,26 „Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta.” Amikor az emberi történelem legnagyobb csodája bekövetkezik, a közvetlen szemtanúk azok a katonák, akik Jézus sírját őrzik. A föld megremeg, egy fényes angyal jelenik meg, az őrök „megrettennek, és szinte holtra válnak”. Amint magukhoz térnek, a városba sietnek, és jelentik a főpapoknak, ami történt. Ám döbbenetes dolog történik: aznap délután az őrök, akik a feltámadás cáfolhatatlan bizonyítékának szemtanúi voltak, megváltoztatják vallomásukat. A „sok ezüstpénz” nagyobb súllyal esik latba, mint az a tény, hogy saját szemükkel látták Isten Fiának feltámadását. Félelem és öröm A katonák után Jézus gyászoló tanítványainak köréből néhány asszony szerez tudomást a csodák csodájáról. Ahogy Máté beszámol róla, „gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt” a többi tanítványnak. Az ember önkéntelenül is félelemmel reagál a természetfelettivel való találkozásra. De közben repesnek az örömtől, hiszen a lehető legjobb hírt kapják, olyan hírt, amely túl jó ahhoz, hogy igaz legyen, ugyanakkor olyan jó, hogy igaznak kell lennie. Jézus visszatért, ahogy megígérte! A Messiásról szőtt álmok újraélednek, ahogy az asszonyok félelemtől és örömtől remegő lábakkal szaladnak, hogy elmondják az örömhírt a tanítványoknak. Az asszonyok még úton vannak a város felé, amikor a katonák már a történtek elbeszélésének új verzióját gyakorolják, amelyre a zsidó vezetők oktatták ki őket. Mint Jézus életének minden egyéb eseménye, a feltámadása is kétféle reakciót vált ki az emberekből. Azok, akik hisznek, megváltoznak. Akik pedig nem akarnak hinni, azok megtalálják a módját annak, hogy figyelmen kívül hagyják a bizonyítékot, még akkor is, ha azt saját szemükkel látták. Létkérdések Miért hiszünk Jézusban?

139. nap | János 20 | Terjed a szóbeszéd: Jézus barátai is alig hiszik el 20,18 „Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: »Láttam az Urat!«” Akik tagadják Jézus feltámadását, úgy állítják be a tanítványokat, mint egyszerű, hiszékeny embereket, akik könnyen megtéveszthetők, vagy éppen ellenkezőleg, mint agyafúrt összeesküvőket, akik azért eszelték ki a feltámadás történetét, hogy megnyerjék a nép támogatását mozgalmukhoz. A Bibliából azonban egészen más kép tárul elénk. János beszámolója szerint Jézus tanítványai voltak a legszkeptikusabbak minden olyan szóbeszéddel szemben, amely a feltámadott Jézusról szólt. Amikor a magdalai Mária a sírnál találkozik Jézussal, nem ismeri őt fel egészen addig, amíg Jézus a nevén nem szólítja őt. Az asszonyoknak az üres sírról szóló elbeszélései nem győzik meg a tanítványokat, amíg Péter és egy másik tanítvány ki nem siet a temetőkertbe, hogy saját szemükkel lássák, mi történt. Aznap éjjel a tanítványok zárt ajtó mögött gyűlnek össze, még mindig tele félelemmel és zavarodottsággal. A feltámadt Jézus mindent elkövet, hogy oldja a tanítványok félelmét és kétségeit. Fényes nappal felkeresi őket, és együtt halászik velük (János 21). Arra kéri a kétkedő Tamást, hogy érintse meg a sebeit (26-27. vers). Más alkalommal a szemük láttára fogyaszt el egy darab sült halat, hogy ezzel is bizonyítsa, nem kísértetet látnak (Lukács 24). Nem káprázat, nem hallucináció - ez maga Jézus, az ő Mesterük. Magánlátogatások A Bibliában alig egy tucat olyan beszámolót találunk, amely a feltámadott Krisztus megjelenéseiről szól. Ezek a beszámolók világos logikát követnek. Egy kivétellel (amelyről az 1 Korinthus 15,6-ban találunk említést), Jézus kis csoportokat látogat meg távoli, eldugott helyeken vagy zárt ajtók mögött. A sírkertben, bezárt szobában, útban Emmaus felé, a Galileai-tenger partján, az Olajfák hegyén történt személyes találkozások megerősítik azok hitét, akik addig is hittek Jézusban. Amennyire tudjuk, senki sem látta Jézust a halála után, aki nem hitt volna benne azelőtt. Mi történt volna, ha Jézus újra megjelenik Pilátus csarnokában, vagy a szanhedrin előtt, lesújtva azokra, akik halálra ítélték? Egy ilyen nyilvános jelenet bizonyára szenzációt keltett volna. De vajon hitet is ébresztett volna? Jézus már megválaszolta ezt a kérdést a gazdag ember és Lázár példázatában. „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.” Jézus más utat választ: tanítványaira bízza, hogy terjesszék a hírt. Létkérdések Vajon miként fogadtuk volna Jézus feltámadásának hírét? Mint Mária? Mint Péter? Mint Tamás?

140. nap | Lukács 24 | Az utolsó láncszem: Az idegen, aki még nem hallotta a híreket 24,15-16 „Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban valami akadályozta, és nem ismerték fel őt.” Jézus két tanítványa nehéz szívvel és összezavarodva bandukol a Jeruzsálemből Emmaus felé vezető úton. Volt egy álmuk a názáreti Jézusról, aki megváltja Izraelt, de ez az álom meghalt a vezetőjükkel együtt a kereszten. Ugyanakkor hallottak valami zavaros szóbeszédet az üres sírról, de vajon mit jelent mindez? Egy idegen férfi jelenik meg a két szomorú tanítvány mellett. Eleinte úgy tűnik, ő az egyetlen, aki még nem hallott az elképesztő eseményekről, amelyek Jeruzsálemben történtek. Amint azonban megszólal, egyre világosabbá válik, hogy többet tud a történtekről, mint bárki más. Részletesen elmagyarázza az emmausi tanítványoknak, mi történt, kezdve Mózestől és a prófétáktól. Az ő értelmezése szerint a próféták mindvégig azt hirdették, hogy a Messiás szenvedni fog és meg fog halni. Az idegen annyira lenyűgözi a két tanítványt, hogy arra kérik, maradjon még velük. Amikor megérkeznek és asztalhoz ülnek, az étkezés során a vendég olyan mozdulatot tesz, amely kísértetiesen ismerősnek tűnik számukra, és ekkor helyére kerül az utolsó láncszem. Maga Jézus ül az asztaluknál! Minden kétséget kizáróan feltámadt és él. Égő szívek A két emmausi tanítvány nem tartozott Jézus tanítványainak szűkebb körébe, de életüket örökre megváltoztatta a feltámadott Krisztussal való találkozás. Később így emlékeztek vissza erre az eseményre: „Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az írásokat?” (32. vers) Rohannak, hogy találkozzanak a tizenkettővel (helyesebben csak tizeneggyel, mivel Júdás, aki elárulta Jézust, már nem tartozott közéjük), és arról értesülnek, hogy Péter is látta már Jézust. Ekkor, a zűrzavaros jelenet kellős közepén megjelenik maga Jézus. Egyszer s mindenkorra elmagyarázza, hogy halála és feltámadása nem véletlenül és nem váratlanul történt, hanem Isten üdvtervének központi részeként. Jézus ekkor újabb ígéretet tesz: hamarosan eltávozik a földről, és maga helyett itt hagyja híveinek kis csapatát, akik majd továbbviszik küldetését. Ezek az egyszerű emberek, akik hallgatták és követték Jézust, és látták őt meghalni (jóllehet csak távolról, hogy biztonságban maradjanak), sokszor gyáván viselkedtek. A feltámadott Jézussal való találkozás azonban mindent megváltoztat. Nagy örömmel térnek vissza Jeruzsálembe, ahonnan nemsokára elindulnak, hogy az egész világ megismerje az örömhírt. Létkérdések Mikor kezdett először derengeni számunkra az igazság Jézussal kapcsolatban?

10. Az ige terjed

141. nap | Apostolok cselekedetei 1 | Távozás: Jézus sokkoló válasza tanítványai visszatérő kérdésére 1,9 „Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.” Feltámadása után negyven napon át Jézus több ízben is megjelenik a tanítványainak, majd ugyanolyan hirtelen eltűnik a szemük elől. Amikor megjelenik, követői kíváncsian hallgatják a történtekre adott magyarázatát, távozása után pedig az új királyságról beszélgetnek, amelyet Jézus bizonyára hamarosan megalapít felszabadítva Jeruzsálemet a római elnyomás alól. Ahogy Izrael népe ősidők óta, úgy a tanítványok is olyan látható királyságban reménykednek, amelyről minden nép álmodik: amelyben hús kerül minden fazékba, ahol nincs munkanélküliség, és amelynek hatalmas hadseregétől minden ellenség visszaretten. Bár Jézus számtalanszor beszélt a láthatatlan királyságról és a kereszt útjáról, úgy tűnik, mindezt képtelenek felfogni. Mennybemenetel Jézus azonban néhány titokzatos utasítást is ad. Meghagyja tanítványainak, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe, és ott várjanak. „Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét” mondja nekik. Végül az egyik tanítvány felteszi Jézusnak azt a kérdést, amely mindannyiukat foglalkoztat: „Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izraelnek?” Ami azonban ekkor történik, arra egyikük sem számít. Jézus, mintha félresöpörné a kérdést, a látószöget Izrael népéről és annak szomszédairól „a föld végső határáig” tágítja. Ismét említést tesz a Szentlélekről, majd legnagyobb megdöbbenésükre teste felemelkedik a földről, egy pillanatra mintha előttük lebegne, majd eltűnik a felhők között. Soha többé nem látják őt. Új valóság A keresztények meg vannak róla győződve, hogy a történelem egész menete Jézus, a Krisztus élete körül forog. A puszta tények azonban arról szólnak, hogy Jézus harminchárom év után eltávozott a földről. Távozásáról ezt mondta: „Mivel ezeket mondom nektek, szomorúság tölti el a szíveteket. Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek: mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.” (János 16,6-7) Az apostolok cselekedetei, amelynek szerzője Lukács, a négy evangélista egyike, arról számol be, mi történt Jézus mennybemenetele után. Létkérdések Mikor döbbentünk rá, hogy Jézusnak más terve van az életünkkel, mint amire számítottunk?

142. nap | Apostolok cselekedetei 2 | Robbanás: Valami történik, ami átformálja a tanítványokat 2,37 „Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: »Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?«” Zarándokok ezrei tolonganak Jeruzsálemben, akik a zsidó pünkösd ünnepére érkeztek. Jézus tanítványainak kis csoportja a Mester utasításainak értelmében összegyűlik, hogy türelmesen várják az ígéret beteljesedését. Hirtelen szélzúgás támad, és lángnyelvek jelennek meg. A Szentlélek, Isten jelenléte lakozást vesz egyszerű emberek testében - az ő testükben. Nemsokára mindenki Jézus követőiről beszél Jeruzsálemben. A világ minden tájáról összesereglett zarándokok megdöbbenve hallják saját anyanyelvükön a galileaiak üzenetét. Nem kétséges, valami különös dolog van készülőben. Nyoma sincs a félszegségnek Péter, aki nem sokkal azelőtt háromszor is megtagadta Jézust, hogy a saját bőrét mentse, most bátran néz szembe a zsidó és a római hatóságokkal. Dávid király és Jóel próféta szavait idézve közli, hogy a jelenlévők a világtörténelem legfontosabb eseményének lehettek tanúi. „Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk” - mondja, majd kijelenti, hogy Jézus a Messiás, a zsidóság ősi álmának beteljesedése. Azon a napon mintegy háromezer ember csatlakozik a tanítványokhoz. Ezzel létrejön a keresztény egyház. Az új hívők csoportja a zsidó és a római hatóságok bosszúságára rohamosan gyarapodik. Amint Jézus előre megmondta, az üzenet bejárja az egész tartományt, és kevesebb mint egy emberöltő leforgása alatt eljut Rómába is, az akkori civilizáció központjába. Egy olyan korban, amikor új vallások tömkelege születik, majd szinte egyik napról a másikra el is tűnik, a kereszténység világméretű jelenséggé válik. Mindez a pünkösdi eseményekkel veszi kezdetét. Létkérdések Láttunk már valakit egyik napról a másikra megváltozni, miután találkozott Krisztussal?

143. nap | Apostolok cselekedetei 5 | A döbbenet hullámai: A régi cselszövők összefognak az új mozgalom ellen 5,42 „És nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként.” A Szentlélek erejével felruházott tanítványok, akárcsak Jézus, a templomban prédikálnak, és járják a vidéket, miközben betegeket gyógyítanak és gondoskodnak a szükségben lévőkről. Közben az új gyülekezet ugrásszerűen növekszik. Az apostolok cselekedetei azonban a problémákról is beszámol, amelyek a sikerekkel párhuzamosan keletkeznek. Amint a gyülekezet népszerűsége növekszik, jövendőmondók és mágusok is beszivárognak, hiszen vonzzák őket a gyógyulásokról és csodákról szóló beszámolók. Anániás és Szafira, egy jómódú házaspár a nagylelkű adakozás fényében tetszeleg a közösség előtt, ám tragikus sorsuk nyilvánvalóvá teszi, hogy sem Isten, sem az apostolok nem tűrnek meg semmiféle romlottságot és megalkuvást a szárnyait próbálgató gyülekezetben. Tehetetlen ellenség A belső problémák helyett hamarosan a külső ellenállás kerül a figyelem középpontjába. Ugyanazok az erők, amelyek Jézus ellen is összefogtak, most a fiatal egyház ellen szövetkeznek. A gyülekezet vezetőinek meg kell jelenniük a hatóságok előtt, de mivel is lehetne őket vádolni? Talán azzal, hogy betegeket gyógyítanak? Hogy Isten dicséretére buzdítják az embereket? A keresztények nem úgy festenek, mint akik veszélyes politikai összeesküvésre készülnek. Többnyire nyilvánosan találkoznak a templom udvarán. A vallási vezetők azonban koholt vádak alapján megveretik és bebörtönzik az apostolokat. Ami ezután történik, abból a vezetőknek is látniuk kell, kikkel állnak szemben: az Úr angyala kiszabadítja őket a börtönből, az apostolok pedig azzal válaszolnak a verésekre, hogy Istent dicsérik, amiért méltónak találtattak, hogy az ő nevéért szenvedjenek. A legjobb tanácsot talán Gamáliel, a bölcs, idős farizeus adja: „Hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgy sem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhettek fel, mint akik Isten ellen harcoltok.” (38-39. vers) Mintha próféta szólt volna belőle. Létkérdések Milyen - külső vagy belső - problémák okoznak ma leginkább aggodalmat az egyház számára?

144. nap | Apostolok cselekedetei 9 | Hátraarc: Saul új nevet és új identitást kap 9,21 „Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: »Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet?«” A 9. fejezetben betekintést kapunk az ősegyház életének abba a korai szakaszába, amikor az egyháznak még neve sem volt. A gyülekezet tagjai a letartóztatásoktól és az üldözéstől való állandó félelemben éltek - ha nem a rómaiak, akkor a zsidó hatóságok részéről. Egyik vezetőjüket, Istvánt nyilvánosan megkövezték. Senki sem kelt akkora félelmet az őskeresztények szívében, mint egy Saul nevű ember, aki István kivégzésében is részt vett. Ekkor csodálatos fordulat történik a damaszkuszi úton. (Damaszkuszt, a mai Szíria fővárosát sokan a világ legrégibb, folyamatosan lakott városának tartják.) Saul olyan hevesen küzd az új vallási közösség ellen, hogy akár százötven mérföldet is utazik Jeruzsálemből, csak hogy ott, Damaszkuszban is üldözze a keresztényeket. A damaszkuszi úton azonban olyan élményben részesül, amely váratlanul új irányt szab az életének. Isten természetfeletti beavatkozásának köszönhetően Saul megtér. Az apostolok cselekedetei több helyen is újra elbeszéli ennek a fejezetnek az eseményeit, hiszen Saul megtérése megrengeti a korabeli világot. Mivel azonban veszélyes ember hírében áll, a keresztények eleinte nem bíznak benne, és csak fokozatosan fogadják be maguk közé. Pálfordulás Bármilyen furcsa is, Isten a volt üldözőt, Sault választja ki, hogy a fiatal egyházat vezesse. Hamarosan új néven válik ismertté: ő Pál, aki az üldözőből üldözött lett. Korábbi „kollégái” most már őt veszik üldözőbe, mivel rendkívüli eredményességgel vezet másokat Krisztushoz. Pál végül menekülni kényszerül a zsidó zélóták elől, akiknek eredetileg a támogatására indult Damaszkuszba. Bár Lukács nem említi, Pál egy időre visszavonul Arábiába, ahol bőven van ideje átgondolni új hitét és küldetését (lásd Galata 1,17). Négy nagy missziói útja során bejárja a Földközi tenger partvidékét, és mindenhova eljuttatja az evangélium jó hírét, sőt, arra is szakít időt, hogy kiterjedt levelezést folytasson azokkal a gyülekezetekkel, amelyek az ő munkája nyomán jöttek létre. Létkérdések Tapasztaltunk-e a saját életünkben is hirtelen fordulatot?

145. nap | Galata 3 | Törvényeskedés: Tehetünk-e bármit azért, hogy Isten jobban szeressen minket? 3,3 „ Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni?” Első missziói útja során Pál apostol nagy meglepetéssel tapasztalja, hogy a nem zsidók sokkal nyitottabbak a Jézusról szóló üzenet iránt, mint a zsidóság. Ekkor dolgozza ki azt a stratégiát, amelyet aztán egész szolgálata során következetesen alkalmaz. Bárhova megy, először mindig a zsinagógába tér be, és a zsidók között prédikál. Ha elutasítják őt, akkor a pogányok felé fordul. Megtérése előtt Pál apostol vallásához hűséges, szigorú zsidóként büszke volt törvénytisztelő életmódjára. Ha a törvény megtartásával el lehetett volna érni Istent, akkor neki, a hithű farizeusnak minden bizonnyal sikerült volna. Az életében bekövetkezett drámai fordulat után azonban a pogányok apostolaként válik ismertté. Amikor látja, hogy Isten miként munkálkodik a pogányok között, a köztük folytatott munka élére áll. A Galácia (a mai Törökország része) gyülekezeteihez írott levél a zsidók és pogányok közötti korai viták időszakában keletkezett. Pál apostol felfokozott érzelmi állapotban dühödt támadást intéz azokkal a félrevezető próbálkozásokkal szemben, amelyek a zsidó törvényeskedés béklyójába akarják kényszeríteni a gyülekezetet. Pál már ismeri a szabadság jó ízét, amely a törvény korlátozása alól való felszabadulással jár, és elszántan ragaszkodik ehhez a szabadsághoz. Feltételek nélkül A 3. fejezet első bekezdésében Pál erőteljesen hangot ad szenvedélyes meggyőződésének. Ezt követően az Ábrahámmal és Mózessel kötött szövetség sokkal inkább „keresztény”, mint zsidó értelmezésével folytatja gondolatmenetét. A 3, és a 4. fejezetben éles kontraszt rajzolódik ki: egy fogoly és egy szabad ember, egy felügyelet alatt álló gyermek és egy felnőtt ember képének ellentéte. Ne viselkedjetek úgy, mintha gyermekek vagy rabszolgák lennétek! - mondja Pál. Viselkedjetek úgy, mint fiak, akik kiváltságos helyzetben vannak, és hatalmas vagyon örökösei! A Galata levél cáfolja azt az elképzelést, mely szerint Isten szeretete a törvény megtartásától függ. A törvényeskedés olyan, mint a kalitka: csupán arra képes, hogy kárhoztassa és rácsok mögé zárja az embert. Pál nyomatékosan rámutat, hogy senki sem képes megtartani Isten törvényét, minden ilyen igyekezet kudarcra van ítélve (3,10-11). Luther Márton azt mondta: ,,[A Galata-levél] az én saját kis levelem. Eljegyeztem magam vele. Olyan ez nekem, mint Katie von Bora [Luther felesége].” Ez a rövid kis könyv kinyilvánítja, hogy Isten ingyen, feltételek nélkül adja nekünk a szeretetét. Őrizzük meg magunkban ennek az igazságnak a döbbenetét mondja a galatákhoz írott levél. Létkérdések Az első keresztények közül némelyeknek, akárcsak a galatáknak, rögeszméjükké vált a törvényeskedő magatartás. Mások túl messzire mentek keresztény szabadságukban, és már semmilyen szabályt nem voltak hajlandóak megtartani. Saját környezetünkben melyik látszik nagyobb veszélynek?

146. nap | Apostolok cselekedetei 16 | Terelőút: Egy nem tervezett látogatás és beszélgetés nyomán új gyülekezet születik 16,9 „Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy macedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: »Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre!«” Pál apostol utazásai során a fontosabb kereskedelmi városokra és a római provinciák fővárosaira összpontosít. A sokféle kultúrának ebből az olvasztótégelyéből kiindulva az evangélium üzenete kisugározhat az egész földkerekségre. Ha egy új gyülekezet ígéretesnek látszik, Pál ott marad, esetenként akár három évig is, hogy irányítsa lelki növekedésüket. Levelei jól tükrözik, milyen bensőséges kapcsolatot ápolt ezekkel a közösségekkel. Pál látomása a macedón férfiról a Biblia egyik legismertebb története az isteni vezetéssel kapcsolatban. Egyben az is kiderül ebből az elbeszélésből, hogy milyen szokatlan volt az ilyenfajta kinyilatkoztatás. Pál a látomás hatására egész útitervét megváltoztatja. Szokásához híven stratégiai alapossággal megszervezi missziói útját, melyet a nagyobb városok érintésével készül megtenni. Ez alkalommal azonban akadályba ütközik, és kénytelen változtatni az útirányon. Egy asszony és egy börtönőr Ennek a változtatásnak köszönhetően jön létre Pál egyik legkedvesebb gyülekezete. Filippi, ahova a látomás irányítja őt, Macedónia tartományának egyik kiemelkedő fontosságú városa. Pál a város szélén egy folyó mellett beszédbe elegyedik egy asszonnyal, és ez a találkozás megnyitja az utat számára (a nők meghatározó szerepet játszottak számos korai gyülekezet életében). Ami Fillppiben történik, szinte mintája lehetne Pál eseményekben és fordulatokban gazdag missziói útjainak: eleinte szívesen fogadják, aztán éles ellenállásba ütközik, majd gondviselésszerű szabadulást él át a veszélyes helyzetből. Veszélyhelyzetben Pál bátran él a római állampolgárság nyújtotta jogával és státusával. A római polgárnak kijáró tisztelettel kivezetik Filippiből, ám addigra két megváltozott életű családot hagy a háta mögött: az egyik egy ruhaárus kereskedőasszony családja, a másik pedig a városi börtön parancsnokáé. Ebből a valószínűtlen kombinációból eleven gyülekezet jön létre, amelyhez később a filippiekhez írt levelét küldte. Létkérdések Történt-e olyan fontos esemény az életünkben, amely egy alkalmi beszélgetésből indult ki?

147. nap | Filippi 2 | Viszontagságok között: Honnan merít Pál erőt? 2,5 „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt.” Pál apostol sok szenvedésen ment keresztül a filippi gyülekezet megalapítása óta eltelt tíz év alatt: verések, bebörtönzés, hajótörés, ellenséges támadások a féltékeny vetélytársak részéről. Bizonyára voltak pillanatok, amikor azon tűnődött: Megéri mindez a sok fájdalmat? Ezt a levelét is „Krisztusért viselt bilincsek” között írja (1,13). Valahányszor azonban a filippiekre gondol, az idős apostol lelke megelevenedik, Ha valaki megkérdezte volna tőle: „Pál, mondd meg őszintén, mi motivál téged, amikor nehézségeken mész át?” - ő valószínűleg ennek a fejezetnek a szavaival válaszolt volna. A 2. fejezetben Pál felfedi a benne lévő elfojthatatlan hajtóerő forrását. Először is, Jézus példáját állítja elénk. Ebben a méltóságteljes, himnikus hangvételű bekezdésben rácsodálkozik arra, ahogy Jézus feladta a menny minden dicsőségét, hogy emberi formát öltsön magára - nem pusztán emberi, hanem szolgai formát, aki leteszi az életét másokért. Pál magára alkalmazza ezt a mintát. Csapatmunka Ezután, látszólag ellentmondásos módon, az Istennel való együttműködésről beszél: miközben Isten belülről munkálkodik, nekünk „kívülről”, félelemmel és rettegéssel kell munkálkodnunk üdvösségünkön. Avilai Szent Teréz így fejezte ki ezt a paradoxont: „Úgy imádkozom, mintha minden Istenen múlna; úgy munkálkodom, mintha minden rajtam múlna.” Ez a megfogalmazás találóan summázza Pál lelkiségét. A filippi levél bepillantást enged Pál apostol fáradozásaiba, ugyanakkor abba is betekintést ad, hogy mi volt az, ami megóvta Pált a kiégéstől. A Filippiben élő hívőket olyanoknak látta, mint ragyogó csillagokat a világban. Az ő lelki növekedésük felett érzett örömből merít Pál erőt. Létkérdések Miként tekinthetünk másokat különbnek magunknál (3. vers) anélkül, hogy ez alacsony önértékelésből fakadna?

148. nap | Apostolok cselekedetei 17 | Vegyes eredmény: Pál mindenütt felfordulást, megvetést vagy zavargást vált ki 17,18 „Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele, akik közül egyesek ezt kérdezték: »Mit akarhat ez a fecsegő mondani?«”. Jézus egyszer mondott egy példázatot a magvetőről, aki kiment a földekre, hogy elvesse a magot (Máté 13). A magok némelyike köves helyre hullott, némelyik tövisek közé, némelyik pedig terméketlen talajba. Ebben a fejezetben, amely Pál apostol második missziói útjának eseményeiről szól, világosan látszik, hogy az első misszionárius pontosan a példázatban szereplő reakciókkal találkozott, méghozzá gyorsan egymás után. Pál érkezése zavargást robbant ki Thesszalonikában. A következő város, Bérea sokkal befogadóbbnak bizonyul. Zsidók és nem zsidók egyaránt tanulmányozni kezdik a Szentírást, hogy ellenőrizzék Pál üzenetének helyességét, majd sokan közülük hitre jutnak. Hamarosan azonban a Thesszalonikából érkező agitátorok ott is bajt kevernek, ellenfelei ugyanis mindenütt az apostol sarkában járnak, azon mesterkedve, hogy lerombolják a munkáját. Pál bemutatkozik Athénban Athénban, ebben a művelt, egyetemi városban Pál apostol talán a misszionáriusokat érő legfélelmetesebb kihívással találkozik. Ebben a városban, amely híres volt filozófusairól, minden új gondolat hirdetőjét kimerítő intellektuális próbatételnek vetik alá. A helyi filozófusok mély megvetést tanúsítanak Pállal szemben. Az Areopágoszon a vallási és erkölcsi kérdéseket felügyelő, filozófusokból álló tanács elé állítják. Pál magabiztosan áll a szkeptikus hallgatóság elé, hiszen biztos benne, hogy az új hit megállja a helyét az eszmék piacterén. Ékesszóló beszédet tart az összesereglett filozófusok és gondolkodók előtt. Ám minden jel szerint kevés sikerrel. Az athéni elitből kevesen térnek meg. Ezt követően Pál Korinthusba utazik. Az itt alapított gyülekezet etnikai sokszínűségéről ismert. Néhány bibliatudós úgy véli, hogy a korinthusiakhoz írott levél első négy fejezete Pál athéni élményeinek utóhatásait írja le. Létkérdések Amikor barátainkkal és ismerőseinkkel beszélgetünk az evangéliumról, milyen megközelítés bizonyul számunkra a leginkább működőképesnek?

149. nap | 1 Thesszalonika 3-4 | Felkészülés a végső dolgokra: Ne engedjük, hogy a jövő beárnyékolja a jelent 4,17-18 „És így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.” A thesszalonikaiakat minden jel szerint egyetlen kérdés foglalkoztatja: mikor tér vissza Jézus a földre, ahogy megígérte? Ez a kérdés, amelyet a mai keresztények is gyakran feltesznek, Jézus eltávozása óta folyamatosan foglalkoztatja az egyházat. A thesszalonikaiak ezzel kapcsolatban több kérdést intéztek Pálhoz. Mi lesz azokkal, akik Jézus visszajövetele előtt meghalnak? Ők vajon lemaradnak a halál utáni életről? Pál apostol egyértelmű és megnyugtató választ ad a kérdésekre. Félelem és reménység keveréke A thesszalonikaiaknak jó okuk van arra, hogy a jövő miatt nyugtalankodjanak. Ahogy sok keresztény napjainkban is üldöztetést szenved, úgy ők is állandó félelemben éltek a hatóság részéről való üldöztetések miatt. Bármelyik éjszaka dörömbölhettek az ajtón, vagy léptek kopogása verte fel az utca csendjét, ami bebörtönzést vagy halált jelentett. Érthető tehát, ha a fiatal egyház sóvárogva és reménykedve várja Jézus második eljövetelét. Pál biztosítja a gyülekezet tagjait, hogy a jövőbe vetett reménységük biztos alapokon áll, akár megérik Jézus visszajövetelét, akár nem. Ezzel együtt azonban óva int a jövővel kapcsolatos találgatásoktól. Jézus visszajövetelére várva A thesszalonikai hívők óta a kereszténység egymást követő generációiban mindig akadtak, akik a jövő eseményeit firtatták. Egész nemzedékek estek bele abba a csapdába, hogy Krisztus visszajövetelének pontos helyét és idejét próbálták meghatározni, hogy aztán végignézzék, miként hiúsulnak meg jövendöléseik. Pál elvet minden ilyenfajta spekulációt (5,1-2), és bemutatja, mit jelent helyesen, illetve helytelenül készülődni Jézus visszatérésére. A történelem arról tanúskodik, hogy a levél első olvasói megfogadták Pál tanácsát. A továbbra is fennálló problémák ellenére, ami miatt szükség volt egy második, dorgáló levél megírására, a thesszalonikai gyülekezet hosszú éveken át életképesnek és egészségesnek mutatkozott. Mivel az ottani hívők az üldöztetések közepette is hűségesek maradtak, városukat az „ortodoxia városaként” kezdték emlegetni. Létkérdések Mit jelentene most számunkra Jézus második eljövetele? Milyen szélsőségekkel szemben figyelmeztet bennünket Pál apostol?

150. nap | 2 Thesszalonika 2 | Téves szóbeszéd: Naplopók, akik Jézus második jövetelét várják 2,5 „Nem emlékeztek rá, hogy még amikor nálatok voltam, megmondtam nektek mindezt?” A thesszalonikai gyülekezetben olyan kérdés merült fel, amely Pál első levelének az egyik szakaszára vezethető vissza, ahol olvasóinak a halál utáni élettel kapcsolatos kérdéseire válaszol, Vajon azok, akik már meghaltak, lemaradnak a halálból való feltámadásról? Ez nem pusztán elméleti kérdés a thesszalonikaiak számára, akik az üldöztetés és a vértanúság állandó fenyegetettségében élnek. Első levelében Pál biztosította őket arról, hogy mindazok, akik megérik, amikor Jézus visszatér a földre, újra találkoznak majd azokkal, akik korábban elhunytak. A thesszalonikaiak azonban messzemenő következtetésekre ragadtatták magukat ezzel kapcsolatban, amelyek túlmentek Pál szavain. Vissza a munkához Jézus visszajövetelének várása némelyeknél odáig vezetett, hogy feladták a munkájukat, és tétlenül várták a nagy napot. Ahogy Pál mondja, „nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek” (3,11). (Azóta is időről időre felütik a fejüket olyan szekták, amelyek távoli vidékekre vonulnak vissza, hogy ott várják Krisztus visszatérését.) Pál elsősorban azért írja második levelét a thesszalonikaiaknak, hogy korrigálja ezt a tévedést. A 2. fejezetben azokról a homályos eseményekről beszél, amelyeknek meg kell előzniük Jézus második eljövetelét. Emellett a tétlenség veszélyére is felhívja a thesszalonikaiak figyelmét. Pál némely gondolata nehezen értelmezhető, mivel olyasmire építi tanítását, amit minden bizonnyal korábban személyesen mondott a thesszalonikaiaknak. Létkérdések Hogyan kell készülnünk Jézus második eljövetelére?

151. nap | 1 Korinthus 13 | A szeretet himnusza: Pál apostol a legnagyobb kegyelmi ajándékról beszél 13,2 „Ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.” Pál apostol pályafutásának legnehezebb szakaszában látogat első ízben a görögországi Korinthus városába (lásd Apostolok cselekedetei 17-18). Thesszalonikából és Béreából a feldühödött csőcselék kergette ki őt. Útjának következő állomásán, Athénban a művelt hallgatóság gúnyolódásával kellett szembenéznie. Igencsak megviselt lelkiállapotban érkezhetett Korinthusba. Az ellentábor hamarosan Korinthusban is felbukkan. A zsidó vezetők gyalázni kezdik, majd törvényszék elé viszik Pált. Úgy tűnik, bármerre jár az apostol, mindenhol zaklatásnak van kitéve. A válságos helyzet kellős közepén azonban Isten különleges, bátorító üzenettel keresi fel Pált: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” (Apostolok cselekedetei 18,9-10) Másfajta szeretet Ezek a szavak bizonyára meghökkentették Pált, hiszen Korinthus városa elsősorban feslettségéről és kocsmai verekedéseiről volt hírhedt. A korinthusiak a szerelem istennőjét tisztelték, és kultuszi életük leginkább orgiákra emlékeztetett. Csaknem lehetetlennek látszott, hogy ebben a városban meggyökerezzen a keresztény gyülekezet. Mégis ez történt. Egy zsidó házaspár megnyitja otthonát Pál előtt, aki a következő tizennyolc hónap során velük marad, hogy a megtérők lelki fejlődéséről gondoskodjon. A korinthusi gyülekezethez írt leveleiben Pál azokkal a vitás kérdésekkel foglalkozik, amelyek egy ilyen sokszínű gyülekezetben felmerülnek. A 13. fejezet szavait, amelyek „a szeretet himnuszaként” váltak ismertté, gyakran idézik esküvőkön és temetési szertartásokon. Ezt a bibliai fejezetet olvasta fel a brit miniszterelnök Diana hercegnő temetésén. Az a szeretetfogalom, amelyet Pál apostol itt kifejt, meglehetősen újszerű és szokatlan lehetett a korinthusi hívők többsége számára. Létkérdések Az 1 Korinthus 13 az ideális szeretetről szól. A szeretet melyik jellemzőjét kell még fejlesztenünk magunkban?

152. nap | 1 Korinthus 15 | Az utolsó ellenség: Miért hiszünk a halál utáni életben? 15,55 „Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” Az első korinthusi levél nagy része a személyes életvitel és a közösségben való részvétel kérdéseiről szól. Pál apostol ezután arra a témára irányítja a figyelmet, ami számára minden másnál fontosabbnak tűnik. Sokan, akik szerint a halállal minden véget ér, megkérdőjelezik a keresztényeknek a halál utáni életbe vetett hitét. A történelem során mindig is sokan voltak, akik így gondolkodtak. Jézus korában a szadduceusok csoportja tagadta a halálból való feltámadást. Napjainkban a New Age egyes képviselői szerint a halál természetes részét képezi az élet körforgásának. Ugyan miért kellene tartani tőle? - kérdezik. Nem tündérmese A korinthusi gyülekezet tagjai hamar felismerik, hogy jobb, ha nem hangoztatják ezt a véleményt Pál apostol közelében. Számára ugyanis a halál utáni élet nem mese, hanem hitének szilárd alapja. Ha nincs élet a halál után - mennydörgi Pál, akkor a keresztény igehirdetés hazugság. Ha nincs élet a halál után, akkor semmi értelme további lelkipásztori szolgálatának, Krisztus halála értelmetlen vérontás volt, és a keresztények a legszánalmasabb emberek a világon. A Biblia fokozatosan egyre nagyobb hangsúlyt fektet a halál utáni élet kérdésére. Az ószövetségi zsidóság meglehetősen homályos fogalmakkal rendelkezett e tekintetben. Amint arra Pál apostol rámutat, Jézus feltámadása a halálból mindent megváltoztatott, hiszen cáfolhatatlanul bizonyította a világ előtt, hogy Istennek hatalmában és szándékában áll legyőzni a halált. A15. fejezetben a kereszténység halállal kapcsolatos felfogásának szálait látjuk összefonódni egyetlen egésszé. Pál apostol a halált habozás nélkül „ellenségnek” nevezi, mégpedig a végső ellenségnek, amelyre pusztulás vár. Bizonyára ezért idézik gyakran ezt a fejezetet temetéseken is. Amikor az emberek búcsút vesznek szeretteiktől, mintha ösztönösen éreznék a halál szörnyű és természetellenes voltát. Ez a fejezet mindannyiunk számára a reménység üzenetét közvetíti. Rámutat arra, hogy Krisztus feltámadása legyőzte a halált, így az többé nem a véget jelenti, hanem a kezdetet. Létkérdések A halál utáni életbe vetett hitünk milyen hatással van mindennapjainkra?

153. nap | 2 Korinthus 4 | Égetett sár: Válságos pillanatában Pál a cserépedény metaforájából merít bátorítást 4,7 „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak.” Pál apostol hite a halál utáni életben megingathatatlan, mégsem tétlen várakozással tölti az idejét. A lehető legteljesebb odaadással munkálkodik azon, hogy Isten akarata valósuljon meg a földön, amint a mennyben is: „Ezért arra törekszünk, hogy akár itt lakunk még, akár elköltözünk, kedvesek legyünk neki.” (5,9) A jövőbe vetett reménysége akkor is tartja benne a lelket, amikor a nehézségek miatt könnyen feladná a harcot. Miközben ezt a levelet írja, a korinthusi gyülekezettel való küzdelme a tetőpontjára hág, ezért ebben a levélben a legmélyebb és legsérülékenyebb pillanataiban láthatjuk az apostolt. Olyan súlyos nehézségeken ment keresztül, amelyek „erején felül megterhelték” (1,8) Mint egy agyagedény Pál képes beszédet használ - a „cserépedénybe rejtett kincs” hasonlatát - legbensőbb gondolatainak kifejezésére. Abban a korban a cserépedények csaknem olyan mindennaposak - és éppúgy eldobhatók voltak, mint manapság a kartondobozok. Ugyan kinek jutna eszébe, hogy kincset tároljon olyan közönséges edényben, amely lényegét tekintve nem más, mint égetett sár? Pált ez a hasonlat vezeti arra a felismerésre, hogy Isten az evangélium „kincsét” olyan esendő emberekre bízza, mint ő maga is, aki nehézségektől körülvéve éppolyan törékeny, mint egy cserépedény. A halhatatlan Isten különös módon halandó embereket választ ki, hogy őt képviseljék. „De ki alkalmas erre?” - teszi fel a kérdést Pál (2,16). Elhatározza, hogy nem önmagára irányítja a figyelmet, hanem a benne lévő kincsre. Létkérdések Amikor mélyponton érezzük magunkat, mennyire vagyunk képesek „nem a láthatókra, hanem a láthatatlanokra” emelni tekintetünket (18. vers)?

154. nap | 2 Korinthus 12 | Dicsekvés a gyengeségekkel: Pál furcsa védekezése bírálóinak lefegyverzésére 12,10 „Mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” Bármerre jár Pál apostol, nyomában mindig megjelennek a zsidó vagy a római hatóságok, amelyek egyaránt komoly fenyegetést látnak benne. Ellenállásuk azonban nem éri váratlanul Pált. A keresztények részéről tapasztalt ellenkezés sokkal jobban zavarja őt. Féltékeny vetélytársak szivárognak be a korinthusi gyülekezetbe, akik mindenféle szóbeszédet terjesztenek róla, hogy aláássák jó hírét. Kétségbe vonják zsidó származását, és azt állítják, hogy nem méltó az apostoli címre sem, hiszen Jézus földi életében ő nem tartozott a követői közé. Ráadásul azzal vádolják, hogy a többi hamis tanítóhoz hasonlóan őt is csak a pénz érdekli. Levelében Pál leszögezi, hogy nem szívesen kel önmaga védelmére. „Esztelenül szólok” (11,23) mondja, miközben szenvedéseire hivatkozik. A bírálatok azonban minden határon túlmennek. Hogy nem zsidó? Pál szigorú farizeus, aki a híres Gamáliel rabbinál tanult. És nem apostol? Igaz, Pál nem tartozott a tizenkét tanítvány közé, de a damaszkuszi úton találkozott a feltámadt Jézussal, és később olyan különleges és „kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondania”. És hogy másokon élősködik? Pál a saját keze munkájából él, hogy ne kelljen pénzt elfogadnia a gyülekezettől. Pál nem ragad le az önmaga védelmére felhozott nyomós érveknél, hanem meglepő módon gyengeségeivel kezd dicsekedni. Hosszan sorolja, hányszor volt része verésben, bebörtönzésben, bántalmazásokban és nehézségekben, amelyek egész pályafutását végigkísérték. Különleges látomásáról szóló beszámolóját azzal ellensúlyozza, hogy őszintén beszél kitartó imádságáról, amelyet Isten sohasem teljesített. A kínzó tövis Pál háromszor is kérte Istent, hogy távolítsa el testéből azt a titokzatos tövist. A Biblia tudósai különféleképpen értelmezik, mire is utal valójában a „tövis” kifejezés. Egyesek olyan testi betegségre gondolnak, mint a szembetegség, a malária vagy az epilepszia. Mások inkább lelki természetű kísértést értenek rajta, vagy az őt ért sorozatos kudarcokkal azonosítják, melyek végigkísérték szolgálatát. A Biblia egyik elgondolásra nézve sem szolgál egyértelmű bizonyítékkal. Pál hangsúlyozza, hogy Isten minden imádsága ellenére sem távolította el testéből a „tövist” - talán éppen azért, hogy ezáltal többet tanuljon az alázatról, a kegyelemről és az Istentől való függésről. Pált lenyűgözi az az érthetetlen csoda, hogy Isten éppen őt, az egykori ellenséget választotta ki, hogy terjessze az evangéliumot. Megszégyenítve, ugyanakkor megtisztelve érzi magát, hogy még gyengeségében is - különösen gyengeségében - Isten eszköze lehet országa építésében. Létkérdések Szólt már hozzánk is Isten a gyengeségeinken keresztül?

11. Pál öröksége

155. nap | Róma 3 | Gyógyulás: Gyógyír az emberiség egyetemes betegségére 3,22 „Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek.” Kalandokkal bővelkedő élete során Pál apostolnak végig az a cél lebegett a szeme előtt, hogy eljusson Rómába. Pál idejében a hatalmas Római Birodalom fővárosa egymaga uralta az egész földközi-tengeri térséget. Az újonnan létrejött kicsiny római gyülekezet nagy izgalmat váltott ki a keresztények körében, akik jól tudták, hogy az egyház jövője bizonyos értelemben attól függ, mi történik Rómában. Ha el akarják érni a világot, akkor be kell jutniuk üzenetükkel ebbe a hatalmas városba. Pál szüntelenül imádkozik a római gyülekezetért, és többször is tervezi, hogy meglátogatja azt. Mivel egyik terve sem valósulhatott meg, Pál megírja ezt a levelet, amelyben a keresztény hit tömör összegzését adja. Ki a beteg? Pál azt hirdeti, hogy az emberiség problémáira az egyetlen gyógyír Isten kegyelme, amely teljes körű gyógyulást hoz, és mindenki számára elérhető. Az emberek azonban nem fogják keresni a gyógyulást, amíg rá nem jönnek, hogy betegek. Ha hirtelen egy orvos jelenne meg a képernyőn egy televíziós hírműsorban, és bejelentené, hogy feltalálták a paraguayi influenza gyógyszerét, ugyan ki törődne vele? Ahhoz, hogy ez a hír megragadjon bennünket, és elkezdjük keresni, miként juthatnánk a védőoltáshoz, először azt kellene bebizonyítania, hogy komoly veszélyt jelent ránk nézve ez az újfajta, ismeretlen vírus. A római levél éppen ezért baljós kinyilatkoztatással indul. „Nincsen igaz ember egy sem” - állapítja meg Pál apostol. Az egész világ lelki értelemben halálra van ítélve. A gyászos üzenetből azonban felragyog a csodálatos örömhír (21-31. vers), amely tömören összefoglalja az evangélium központi üzenetét. Létkérdések Ismerünk-e valakit, akiért igazán aggódunk, és szeretnénk, hogy meghallja és megértse a római levél üzenetét?

156. nap | Róma 7 | A törvény határai: A törvény jó célt szolgál - egy bizonyos pontig 7,18 „Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs.” Van egy kérdés, amely Pál apostol szinte minden levelében előkerül: Mi a haszna a törvénynek? Pál olvasóinak nagy része számára a „törvény” szó az ószövetségi szabályok és rituálék hatalmas gyűjteményét jelenti. Valahányszor az „új szövetség” vagy a „Krisztusban való szabadság” gondolatát hozza szóba, zsidó hallgatósága arra kíváncsi, mit gondol Mózes törvényéről. Isten még mindig engedelmességet követel? Farizeusi múltjának köszönhetően Pál kitűnően ismeri Mózes törvényeit. Ebben a fejezetben, amely a római levél legszemélyesebb fejezete, tele életrajzi részletekkel, Pál pontosan megfogalmazza, mit gondol erről a kérdésről. Amikor a törvény hasznos. Pál sohasem állítja, hogy a törvény érvényét vesztette volna. Azon a véleményen van, hogy a törvény az erkölcs alapvető kódexe, amely körülírja az Istennek tetsző magatartást. A törvény egyetlen haszna, hogy rámutat a bűnre: „A bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által.” Pál szerint az olyan szabályok, mint a tízparancsolat, hasznosak és jótékony hatásúak. Amikor a törvény tehetetlen. A törvénnyel azonban van egy nagy probléma. Csupán rámutat az ember bűnére, de semmivel sem teszi jobbá a bűnöst. Pál farizeusi múltjának egyik öröksége, hogy rendkívül érzékeny lelkiismerettel bír. Ám ahogy erre találóan rámutat, ez főként csak arra jó, hogy bűntudatot érezzen. A törvény leleplezi gyengeségeit, ám arra már nem képes, hogy erőt adjon azok leküzdéséhez. A törvény, vagy bármilyen szabályrendszer végül zsákutcába vezet. Külső segítség Ha valaki olyan fegyelmezett életvitelt folytat, mint Pál, annak nem jelent túl nagy nehézséget, hogy megtartsa a tízparancsolat nagy részét. A külső cselekedetek, mint a káromlás, gyilkosság, házasságtörés, lopás és hazugság könnyen mérhetők és ellenőrzés alatt tarthatók. Ám a belső, láthatatlan bűnök, például a gonosz kívánságok, sokkal nehezebben tarthatók kordában. Amint a hegyi beszédben Jézus rámutatott, az olyan láthatatlan bűnök, mint a kívánság, a kéjvágy és a harag ugyanolyan mérgező hatásúak lehetnek, mint azok külső megjelenési formái, vagyis a lopás, a házasságtörés és a gyilkosság. A római levél 7. fejezete átütő erővel mutatja be, milyen belső küzdelmet jelent, amikor a távolról sem tökéletes ember odaszánja magát a tökéletes Istennek. Azok a keresztények, akik arra a kérdésre keresik a választ, hogy miként szabadulhatnának meg végre a bűntől, vigasztalást meríthetnek Pál őszinte vallomásából. Isten normáival szemben mindannyian tehetetlennek érezzük magunkat, és Pál éppen erre szeretne rámutatni. Semmiféle szabályrendszer nem képes megtörni a bűn és bűntudat ördögi körét. Külső segítségre van szükségünk ahhoz, hogy „az új életben a Lélek szerint szolgáljunk, nem pedig az írás betűje szerint, mint a régiben” (6. vers). A 8. fejezet ezt a külső segítséget ünnepli. Létkérdések Milyen személyes, belső vívódásunk miatt érezzük leginkább tehetetlennek magunkat? Hová fordulunk segítségért?

157. nap | Róma 8 | A Lélek szerinti élet: A megelevenített ember és a kozmosz drámája 8,31 „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” A 8. fejezetben Pál áttekintést ad arról, milyen változást hoz a Szentlélek az ember életébe. Először is, nyugvópontra hozza a bűn nyugtalanító kérdését, amelyet éppen az előző fejezetben vetett fel olyan erőteljesen. „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak” - jelenti ki az apostol. Halála és feltámadása által Jézus Krisztus örökre megoldotta a bűn problémáját. (A 4. fejezetben Pál a pénzvilág nyelvezetéből vesz kölcsön egy kifejezést, hogy elmagyarázza ezt a folyamatot. Isten a mi számlánkra „írja jóvá”, nekünk tulajdonítja Jézus tökéletességét, és nem a mi cselekedeteink alapján, hanem az ő érdemei szerint ítél meg minket.) Pál ismét emlékeztet az örömhírre: Jézus Krisztus nem maradt a halálban. Pál rávilágít, hogy ugyanaz az erő, amely feltámasztotta Krisztust a halálból, bennünket is megelevenít. Az életadó Szentlélek képes megtörni azt a sötét, halálos körforgást, amelyről a 7. fejezetben olvastunk. Megéri a küzdelmet Félreértés ne essék, a Szentlélek nem tünteti el a problémákat. A Biblia olyan nevekkel illeti a Szentlélek személyét, mint Közbenjáró, Segítő, Tanácsadó, Vigasztaló - ami arra utal, hogy a bennünk lakozó Isten képes megtenni mindazt, amit mi nem tudunk megtenni önmagunkért. Pál nem becsüli alá a szenvedéseket, az ő élete is tele volt verésekkel, bebörtönzéssel, hajótörésekkel, krónikus betegséggel. Azt azonban teljes meggyőződéssel állítja, hogy a jövőbeli megjutalmazás messze felülmúlja a jelen szenvedéseit. Ahogy az olimpiai sportolók éveken át edzenek, elviselik a fájdalmat, és szigorú fegyelemnek vetik alá magukat, csak hogy elérjék céljukat, és megnyerjék az aranyérmet, ugyanúgy a keresztények élete is sok nehézséget tartogathat (22-23. vers). A dicsőséges végeredmény érdekében azonban érdemes vállalni minden nehézséget. A hívő ember életében a történelem központi drámája zajlik: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” A bennünk végbemenő lelki győzelem valamiképpen közrejátszik az elbukott teremtett világ megszabadulásában és gyógyulásában. Az apostol emelkedett hangon fejtegeti a reménység szavait. A levél 8. fejezete azzal az ünnepélyes nyilatkozattal zárul, hogy semmi - egyáltalán semmi nem képes többé elválasztani a hívőket Isten szeretetétől. Pál szinte örömujjongással hirdeti ezt az igazságot. Létkérdések A most olvasott fejezet alapján milyen változást eredményez a Szentlélek jelenléte mindennapi életünkben?

158. nap | Róma 12 | Nézeteltérés a keresztények között: Hol a határ a jó és a rossz között? 12,9 „Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. A teológiáról sokan úgy tartják, hogy remetéknek vagy lakatlan szigetre vetődött hajótörötteknek való, akiknek van ideje arra, hogy naphosszat mélázzanak az Istennel kapcsolatos elvont kérdéseken. Ez a felfogás bizonyára tiltakozást váltott volna ki Pál apostolból, aki szerint a teológia cselekvésre késztet. Nem véletlen, hogy a Biblia legtömörebb teológiai irata olyan mindennapi, gyakorlati problémák megvitatásával zárul, mint a politika, a bosszúállás, a büszkeség, valamint a személyes kapcsolatok örömei és bosszúságai. Pál élete jó példa arra, miként alkalmazható a teológia a mindennapi életben. Ő valóban megélte mindazt, amiről prédikált. Miközben éppen az emelkedett hangvételű római levelet írja, úton van, hogy adományokat gyűjtsön az éhínség áldozatainak. A levél 12. fejezetében Pál a cselekvő szeretetről beszél. „Okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek” - buzdítja olvasóit. A római gyülekezet tagjai mind a zsidókból, mind a pogányokból lett keresztények – számára az áldozat kifejezés azokat a bárányokat és egyéb állatokat jelentette, amelyeket a templomba vittek, és átadtak a papoknak, hogy az oltáron levágják őket. Pál azonban rámutat, hogy Isten nem megölt állatokat, hanem élő embereket akar áldozatul. Isten előtt a legkedvesebb áldozat az odaszánt életű ember. Létkérdések Pál apostol korában a keresztények között vita folyt arról, hogy szabad-e húst enni, helyes-e megtartani bizonyos ünnepnapokat, illetve szabad-e bort inni. Milyen kérdéseken vitatkoznak ma a keresztények? Miként viszonyuljunk azokhoz, akikkel nem értünk egyet bizonyos kérdésekben?

159. nap | Apostolok cselekedetei 26 | Váratlan helyzet: Lincselő csőcselék, merénylők és a római igazságszolgáltatás 26,22 „De mivel az Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak.” Az apostolok cselekedeteinek utolsó néhány fejezete Pál apostol rendíthetetlen bátorságáról tanúskodik. Olyan merészen viselkedik a lincselésre összesereglett csőcselékkel szemben, hogy a római katonák kénytelenek a laktanyájukba vinni őt, hogy megvédjék a tömegtől. Másnap a zsidó vezető testület, a szanhedrin előtt okoz akkora felfordulást, hogy a római parancsnok már attól tart, hogy ízekre szaggatják Pált. Ezután negyven vallási fanatikus esküt tesz Pál megölésére. A nagy felfordulás közepette azonban Pál bátorító látomást kap az Úrtól, aki így szól hozzá: „Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!’’ (23,11) Pálnak éppen erre a megerősítésre van szüksége. A fogoly beszédet tart Miután az éjszaka leple alatt megerősített őrség kíséretében kicsempészik Pált a városból, végre megérkezik a római helytartó palotájába. Megpróbáltatásainak azonban még koránt sincs vége. Miután Félix meghallgatja Pál védekezését, két évre börtönbe veti, hogy a zsidó vallási hatóságok kedvében járjon. A dühödt indulatokat azonban ez sem tudja lecsendesíteni. Amint Fesztusz, az új kormányzó megérkezik, a zsidó vezetők máris újabb halálos cselszövésbe fognak Pál ellen. Az apostolok cselekedeteiben Pál tizennyolc beszéde olvasható, amelyekből az utolsó hármat válogatott hallgatóság előtt mondta el. A római hivatalnokok kíváncsiságát felébreszti a fogoly, akiről olyan sok szóbeszéd járja a birodalomnak ebben a távoli zugában, ezért elővezetik Pált, mint valami idomított medvét. A 26. fejezetben Pál a legelőkelőbb bíró, Heródes Agrippa király előtt mond nagyívű beszédet. Ennek eredményeként Pál régi álma, hogy eljusson Rómába, végre megvalósul - igaz, nem mint misszionárius utazik oda, hanem egy római hajón a birodalom foglyaként szállítják a fővárosba. Létkérdések Találkoztunk-e már ellenállással a hitünk miatt? Mit tanulhatunk Pál reakciójából?

160. nap | Apostolok cselekedetei 26 | Tökéletes vihar: Az utolsó akadály a Rómába érkezés előtt 27,22 „Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó.” Ebben a fejezetben egy szemtanú elbeszélését olvashatjuk egy tengeri viharról. Olyan vihar volt ez, ami talán tízévenként egyszer fordul elő, és amelyet a túlélők sohasem felejtenek el. Sűrű felhők takarják el a napot és a csillagokat hosszú napokon és éjszakákon át. A hajón utazó kétszázhetvenhat utas és a legénység két hétig élelem nélkül hajózik, és senki sem lehet biztos abban, hogy megéri-e a következő napot. Senki, egyvalakit kivéve: Pál apostolt. A fogoly átveszi az irányítást Lukács eleven képekkel festi elénk, mi játszódik le a fedélzeten, A tengerészek rángatják a recsegőropogó hajó köteleit, a legénység kihajigálja az értékes élelmiszerkészletet, sőt, még a hajó rakományát is kidobálják. A római katonák kivont karddal próbálják megakadályozni, hogy a tengerészek a saját bőrüket mentve elmeneküljenek a hajóról, és felkészülnek arra, hogy elvágják a foglyok torkát. Az általános pánik kellős közepén Pál előre kijelenti, mi fog történni. Isten látomásban megígérte neki, hogy eljut Rómába, és Pál még akkor sem kételkedik ebben, amikor a hajó már darabokra hullik körülötte. Pál ismételten bizonyságot tesz rendíthetetlen bátorságáról. A római százados minden bizonnyal felfigyel erre: rendkívüli kiváltságokat és védelmet biztosít Pálnak. Mire a vihar elcsitul, a hajón mindenki a rendíthetetlen nyugalmú tarzuszi fogoly útmutatásait követi. Létkérdések Általában hogy viselkedünk válságos helyzetekben?

161. nap | Apostolok cselekedetei 28 | Végre Rómában: Pál eljut a fővárosba - igaz, bilincsben 28,23 „...reggeltől estig igyekezett őket meggyőzni Jézusról Mózes törvénye és a próféták alapján.” A pogány gyülekezetek jövője nagymértékben azon múlik, mi történik Pállal, aki Isten választott apostola a pogányok között. Az apostolok cselekedeteinek utolsó néhány fejezete azt a lelki kötélhúzást ábrázolja, amelyben Isten jóra fordít egy majdnem tragédiával végződő eseményt. Pált letartóztatják, és felteszik egy Rómába induló hajóra. Útközben hajótörést szenvednek, de mindannyian épségben kiúsznak egy szigetre. Ekkor mérges kígyó marja meg Pált, ő azonban lerázza magáról a kígyót, majd kézrátétellel meggyógyítja a beteg szigetlakókat. Ezután újra útra kelnek, és néhány nap múlva megérkeznek Rómába. Pál tudja, hogy a kereszténység jövője múlik azon, hogy képes-e megvetni a lábát Rómában. „Minden út Rómába vezet” - tartja a közmondás. Mint valami gravitációs központ, úgy vonzza magához a város a kereskedelmi utakat, a vezetőket, a gondolkodókat, a szerencsevadászokat az egész birodalomból. Minden politikai és katonai hatalom Rómából indul ki. Kétség sem fér hozzá, hogy ez a város a világ fővárosa. Házi őrizetben Különös módon a keresztény hit legnagyobb szószólója fogolyként érkezik útjának végállomására, teljesen kimerülten, hiszen épphogy túlélt egy rettenetes hajótörést. Az út során olyan megbecsülést vívott ki magának, hogy a hatóságok kesztyűs kézzel bánnak vele. Házi őrizetben tartják. Egy katona éjjel-nappal mellette van, valószínűleg összebilincselve az apostollal. Pál a körülmények ellenére tevékenyen tölti napjait. A legelső Rómában töltött héten magához hívatja a zsidó vezetőket, akik az új „irányzatról” faggatják. A következő hónapok és évek során Pálnak alkalma nyílik arra, hogy leveleket írjon azokhoz a gyülekezetekhez, amelyeket maga mögött hagyott. Befejezetlen történet Pálnak nincs többé lehetősége arra, hogy maga válassza meg hallgatóságát. Azokhoz beszél, akik felkeresik őt. De a hatalmas Róma szívében is bátran hirdeti az új királyságot és az új királyt. Hamarosan a császári udvartartás néhány tagja is keresztény hitre tér. Így jut el a kereszténység Jeruzsálemből egészen Rómába. Amikor Lukács megszakítja az elbeszélés fonalát, Pál sorsáról még nem született döntés. A bibliatudósok többsége azonban úgy véli, hogy Pált szabadon bocsátották börtönéből, ő pedig továbbment, hogy új területeken hirdesse üzenetét. Lukács egy szóval sem említi ezeket az utakat, mint ahogy Pál bírósági tárgyalásáról vagy elítéléséről sem beszél. Írását egy képpel zárja, amelyben Pál apostolt szobájának falai között látjuk, amint látogatóinak prédikál. Létkérdések Mi is igyekszünk Pálhoz hasonlóan a legjobbat kihozni a nehéz helyzetekből?

162. nap | Efezus 2 | Börtönlevél: Ideje végre szembenézni a legnagyobb kérdéssel 2,22 „[Az Úrban] ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által.” A világ több híres irodalmi alkotása is börtöncellában született. John Bunyan ott írta A zarándok útja című regényét. Alexander Szolzsenyicin, akárcsak Dosztojevszkij hatalmas munkássága szögesdrótok között íródott. A Biblia egyes levelei - az efezusiakhoz, a filippiekhez, a kolosséiakhoz vagy a Filemonhoz írt levél - szintén börtönben keletkeztek. Meglepő, hogy talán éppen ezek a könyvek alkotják a Biblia legreményteljesebb iratait. A börtönben végre jut ideje Pálnak az írásra. Nem kell városról városra utaznia, hogy oltogassa a tüzet, amit ellenségei gyújtottak. Teljes figyelmét az élet értelméről szóló emelkedett gondolatoknak szentelheti. Feltekintés Egy fogoly, aki tizennégy évet töltött egy kubai börtönben, elmondta, miként tartotta saját magában a lelket: „A legrosszabb az egészben az egyhangúság volt. A cellámnak nem volt ablaka, ezért gondolatban létrehoztam egyet az ajtón. Az elmémben gyönyörű tájképet »láttam« hegyekkel, sziklás szakadékokba zúduló vízesésekkel. Egy idő után mindez olyan valóságosnak tűnt számomra, hogy minden erőfeszítés nélkül magam elé tudtam képzelni, valahányszor ránéztem a cellám ajtajára.” Az efezusi levél sejteni engedi, mit láthatott Pál apostol, amikor gondolatait szabadjára engedte, és túltekintett a bezártság egyhangúságán. Először is, maga előtt látta az általa alapított gyülekezetek lelki növekedését. Legtöbb börtönlevelét a címzett gyülekezet elevenségéért való túláradó hálaadással kezdi. Ezután, amint az efezusi levélből is látható, nyitogatni próbálja olvasói lelki szemeit (1,18), hogy meglássák a rájuk váró reménységet. Kozmikus kérdések Az efezusi levél csordultig van szenzációs örömhírrel. Pál egyéb leveleivel ellentétben az efezusi levél nem tesz említést sürgető problémákról. Az apostol megkönnyebbült sóhajtással fordul az elképzelhető legnagyobb kérdés felé: Mi Isten végső terve a világgal? Pál a következő választ adja a kérdésre: „a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van,” (1,10) Saját pillanatnyi körülményeinél messze magasabbra, sokkal nagyobb, kozmikus kérdések felé emeli a tekintetét. Különös dolog, hogy Pálnak börtönbe kellett kerülnie ahhoz, hogy felszabaduljon erre a boldog szárnyalásra. Valahányszor új gondolatmenetbe kezd, nem tudja megállni, hogy ne törjön ki éneklésben vagy imádságban. Nem csoda, hogy Samuel Taylor Coleridge, az angol költő azt írta az efezusi levélről, hogy az „a legfenségesebb írásmű, amelyet ember valaha írt”. Létkérdések Általában hogy viselkedünk válságos helyzetekben?

163. nap | Efezus 3 | Sikertörténet: Egység a sokféleségben 3,14.17-18 „Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt... hogy... a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység...” Pál apostol korában Efezus városa híres volt vallási életéről - de nem az apostoli értelemben vett vallásról. Efezus a római Diána istennő tiszteletének központja volt, lakosai pedig büszkék voltak az istennő tiszteletére emelt templomra. Az épület az ókori világ hét csodája közé tartozott, ahol több száz hivatásos prostituált-papnő szolgálta ki az „istentiszteletre” érkezőket. Ebben a valószínűtlen városban Pál egy már létező kis keresztény közösségre bukkan. Az efezusi hívők hallottak valamennyit Keresztelő Jánosról, Jézusról azonban kevesebbet, a Szentlélekről pedig hallomásuk sem volt. A következő két év során Pál ebben a városban prédikál. A gyülekezet hamarosan megerősödik, és az ige terjedni kezd Ázsia egész tartományában. Jelek és csodák követik Pál efezusi szolgálatát, ami annyira lenyűgözi a helyi mágusokat és halottidézőket, hogy nyilvánosan elégetik értékes mágikus tekercseiket. A lelkesedés láttán az efezusi kereskedők, akik a bálványok árusításából jókora hasznot szereznek, kiűzik Pált a városból (a történet háttere az Apostolok cselekedetei 19-ben olvasható). Pozitív megközelítés A legtöbb korai gyülekezethez hasonlóan az efezusi közösségnek is nagy etnikai és vallási különbségekkel kellett megbirkóznia. A zsidó háttérből érkezett hívők számára komoly nehézséget jelentett, hogy befogadják gyülekezetükbe az egykori bálványimádókat. Az efezusi levélnek ez a szakasza kifejezetten az egység kérdéseivel foglalkozik. Az új közösség, amely zsidókból és pogányokból áll, Pál számára minden idők egyik legnagyobb misztériuma, amelyben Isten eredeti terve csúcsosodik ki - az a terv, amely évszázadokon át rejtve volt, most azonban ismertté lett. Pál emelkedett hangon csodálkozik rá Isten tervére, amely a szeme láttára teljesedik be. Arra biztatja olvasóit, hogy gondolják végig, mit jelent Krisztust képviselni ebben a világban. Amikor az emberek a keresztényekre tekintenek, vajon észreveszik-e bennük Krisztus tulajdonságait? Létkérdések Pál korában a zsidók és a pogányok súlyos megosztottságban éltek egymás mellett. Milyen csoportosulások osztják meg leginkább a mai keresztényeket?

164. nap | Kolossé 1 | A szakadék áthidalása: Amit hiszünk, annak az életünkre is hatással kell lennie 1,19-20 „Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent.” Ne lepődjünk meg, ha a kolosséi levél kissé mintha ismerősnek tűnne. Verseinek több mint a fele szoros párhuzamban áll az efezusi levél verseivel. Kolossé és Efezus szomszédos városok voltak, és egy efezusi hivő volt az, aki az evangélium üzenetét Kolosséba eljuttatta. Pál sohasem járt Kolosséban, levelének címzettjei csupán hírneve alapján ismerték őt. A levél optimista hangvétellel kezdődik, amelyben Pál hálát ad Istennek a kolosséiak lelki fejlődéséért. Ezután tér rá a téves tanítás problémájára, amely beszivárgott a gyülekezetbe. Gyakorlati alkalmazás Pál levelei általában a következő mintát követik: üdvözlés, imádság, teológiai tanítás és annak gyakorlati alkalmazása a keresztény életre. Jóllehet Pál gyakorta átevez a teológia mélyebb vizeire, levele végén mindig visszavezeti olvasóit a gyakorlati kérdésekhez: mit jelentenek a teológiai igazságok a mindennapi életben? Egyetlen ünnepélyes bekezdésben (15-20. vers) megtalálható Krisztus mindenhatóságának sűrített summázata. Ezt követően Pál lefordítja mindezt a gyakorlat nyelvére: Krisztus mindenekfelett álló hatalma nem választ el minket Istentől, inkább közelebb visz hozzá. Egyedül Krisztus képes áthidalni a hatalmas szakadékot Isten és az emberiség között. Létérdések Átéltük-e már az Istennel való megbékélés nyugalmát (22. vers)? Ha még nem, mi tart vissza minket ettől?

165. nap | Filemon | Személyes szívesség: Pál minden tehetségét latba veti barátja érdekében 17. vers „Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem.” A Filemonhoz írt levél Pál apostol legrövidebb és legszemélyesebb levele. Pál egy barátjának ír, hogy szívességet kérjen tőle - méghozzá nagy szívességet, hiszen egy ember élete múlik rajta. Mint a legtöbb köztiszteletben álló polgárnak abban az időben, Filemonnak is vannak rabszolgái (a történészek becslése szerint mintegy hatvanmillió rabszolga élt a Római Birodalomban). Onézimosz Filemon rabszolgája volt, de megszökött tőle, majd Rómában találkozott Pállal, és keresztény hitre tért. Talán egy börtöncellában volt összezárva az apostollal. Az Onézimosz görög név, melynek jelentése: „hasznos”. Pál szellemes szójátékkal él: a szökött rabszolga haszontalan, de ha az egykori rabszolga megtér, nagyon is hasznosnak bizonyulhat - feltéve, hogy Filemon megfelelő lelkülettel fogadja őt. Pál arra kéri barátját, hogy fogadja vissza Onézimoszt, „most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet”, mint szeretett testvért. Bár a római társadalomban hatalmas szakadék választja el a rabszolgákat a rabszolgatartóktól. Pál szerint Krisztusban még ez a szakadék is áthidalható. Létkérdések Vannak-e olyan helyzetek az életünkben, amikor mi magunk is közbenjárhatnánk a megbékélés érdekében?

166. nap | Titusz 2 | Elintézetlen ügyek: Miért nehéz a lelkipásztorok munkája? 2,7 „ Te magad légy példaképük a jó cselekedetekben.” Pályafutásának korai éveiben Pál egy forgószél energiájával vitte az evangélium üzenetét a Közel-Kelet távoli zugaiba. Az évek múlása és gyenge egészségi állapota miatt azonban teherbírása csökken, ráadásul utolsó éveinek nagy részét börtönbe zárva tölti. Munkájának folytatását egyre inkább hűséges munkatársaira kénytelen bízni. Előretekintve a jövőbe úgy látja, hogy a külvilág egyre nagyobb figyelemmel fordul a keresztény gyülekezet felé. Tituszhoz írt levelében arra nézve ad tanácsot, hogy a közösség különböző csoportjai miként mutathatnak jó példát az őket figyelő világ számára. Az ellenféllel való megküzdés legjobb módja, ha „semmi rosszat sem tud mondani rólunk”. Ostoba vitatkozások A krétai gyülekezetben különféle mítoszok és „ostoba vitatkozások, a nemzetségtáblázatokkal kapcsolatos kérdések, viszálykodások és törvényeskedő harcok” ütötték fel a fejüket (3,9), amelyek sok hasonlóságot mutatnak azokkal az eretnekségekkel, amelyek miatt Pál a kolosséi gyülekezetei is intette. Titusznak fel kell készülnie a tanítással és az életmóddal kapcsolatos problémák megfelelő kezelésére, hogy az egyház a helyes irányban haladjon tovább. Létkérdések Azokból a tanácsokból, amelyeket Pál a különféle csoportnak ad ebben a fejezetben, melyek vonatkoznak legközvetlenebbül ránk?

167. nap | 1 Timóteus 1 | Aggasztó hírek: Tíz év után az efezusi gyülekezet segítségre szorul 1,18-19 „Harcold meg a nemes harcot, tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet.” A nők szerepe a gyülekezetben, szociális igazságosság, a fenntartási költségek előteremtése - általában ilyen és ehhez hasonló kérdések szerepelnek a mai egyházi közgyűlések napirendjében. Pál apostolnak hasonló kérdésekkel kellett foglalkoznia az I. században, alig néhány évtizeddel Jézus földi életét követően, amikor az efezusi gyülekezetben merültek fel ezek a gondok. Az efezusi levél Pál apostol egyik legörömtelibb levele, most azonban, majdnem tíz évvel személyes látogatása után, Pál aggasztó híreket hall Efezusból. A gyülekezetnek nagyobb szervezettségre van szüksége, és a közösség tagjainak egyetértésre kell jutniuk az istentiszteleti élet, valamint az evangelizációs programok terén. Ha ez nem történik meg, a közösség a vég nélküli nézeteltérések és szakadások felé sodródik. Pál bizalmas munkatársa Hálátlan munkájában Pál Timóteusra, szeretett munkatársára támaszkodik. Hozzá írt leveleiben háromszor is utal Timóteus különleges elhívására. Ennek a fejezetnek a 18. versében a róla szóló „korábbi próféciákat” említi az apostol. Később, az 1 Timóteus 4,14-ben Pál arról a kegyelmi ajándékról tesz említést, amelyet Timóteus a gyülekezet véneinek „kézrátételével” kapott. Végül a 2 Timóteus 1,6-ban Pál ismét emlékezteti őt Isten kegyelmi ajándékára, „amely kezeim rád tétele által van benned”. Timóteus keresztény családból származott, anyja és nagyanyja egyaránt hívő asszonyok voltak, ami ritkaságnak számított az ősegyházban. Miközben Pál ezt a levelet írja, Timóteus Efezusban szolgál, mint a gyülekezet lelkipásztora. A Jelenések könyvének 2. fejezete azt sejteti, hogy Timóteus nem járt teljes sikerrel a levélben említett problémákkal szembeni küzdelemben. Létkérdések Milyen problémákkal küzd saját gyülekezeti közösségünk? Vajon milyen tanácsot adna nekünk Pál apostol?

168. nap | 2 Timóteus 2 | Utolsó szavak: Pál nem saját körülményeivel törődik, hanem Timóteust bátorítja 2,2 „ És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.” A Timóteushoz írt második levél csaknem bizonyos, hogy Kr. u. 66-67 körül keletkezett, a kegyetlen Néró császár idejében. Ekkor a kereszténység már nem csupán a judaizmus egyik oldalági szektája volt, hanem a sok ezer hívővel meghatározó erőt képviselt, így az új vallás Néró támadásainak könnyű céltáblája volt. Pált Rómában újra börtönbe vetik, ahol durva bánásmódban van része: megbilincselve tartják fogva egy hideg cellában, amelyről még a barátai sem tudják, hol van. Az apostol elhagyatottnak érzi magát, és kezd erőt venni rajta a csüggedés. Búskomor irat A levél hangulata meglehetősen búskomor. Pál olykor sebezhetőségét vállalva feltárja félelmeit és magányosságát. Máskor, mint itt, a 2. fejezetben, lelkesítő szavakkal igyekszik tartani a lelket Timóteusban - és talán saját magában is. Az apostol élete végéhez közeledve még egyszer, mint utolsó emlékeztetőt, összefoglalja üzenetét: a tiszta életre vonatkozó tanácsait, egyes teológiai kérdéseket, lelkesítő párhuzamokat, egysoros példabeszédeket, figyelmeztetéseket, közmondásokat. Ebben a könyvben hiába is keresnénk a gondolatmenet logikáját, Pál nem fordított erre figyelmet. Jó példa erre, hogy egyetlen bekezdésen belül (2,1-7) három hasonlatot sorol fel egymás után: a katona, a sportoló és a földműves képét. Mivel a levél olyan barátnak szól, aki jól ismeri őt, Pál nem tartja szükségesnek, hogy bővebb magyarázatot fűzzön ezekhez az analógiákhoz. Csupán felsorolja őket, értelmezésüket pedig Timóteusra bízza. Pál sejti, hogy veszély leselkedik rá, és azt szeretné, ha Timóteus is felkészülne a rá váró nehézségekre. A hagyomány szerint Pál Rómában mártírhalált halt. Életművének köszönhetően azonban, amelyet Timóteusra és a többi hűséges munkatársára hagyott, a gyülekezetek, amelyeket annyira a szívén viselt, tovább folytatták munkáját. Létkérdések Milyen levelet hagynánk hátra, ha a halállal kellene szembenéznünk?

12. Létfontosságú levelek

169. nap | Zsidók 2 | A nagy földre szállás: Miért jött Jézus a földre? 2,18 „Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.” Azok a modern kori kérdések, hogy mi az előnye egyik vallásnak a másikkal szemben, valójában már évezredek óta vita tárgyát képezik. A zsidókhoz írt levél például olyan emberekhez szól, akik a zsidó vallás és az új hit, a kereszténység között ingadoznak. A szerző világosan rámutat a kétféle hit közötti lényegi különbségre, mégpedig egyetlen szóban összegezve: Jézus. A levélíró kifejti, mekkora jelentőséggel bír az, hogy Isten leszállt a földre és emberré lett. Jézus nem oldotta meg varázsütésre az összes emberi problémát, amint talán mi szerettük volna, hanem alávetette magát ugyanazoknak a nehézségeknek, amelyekkel mindannyian találkozunk. A levél az összes többi újszövetségi könyvnél messzebbre megy Jézus emberi természetének bemutatásában. Életmentő küldetés Mi a jelentősége annak, hogy Jézus magára vette emberi természetünket? A zsidókhoz írt levélből két meggyőző választ kapunk erre a kérdésre. 1. Halála által megszabadított minket a halál hatalmából, és örök életet szerzett számunkra, amely mentes lesz azoktól a problémáktól és nehézségektől, amelyektől jelenleg szenvedünk (14-15. vers). 2. Miután személyesen tapasztalta az általános emberi kísértéseket, a feltámadott Jézus nagyobb segítséget nyújthat nekünk kísértéseink között (18. vers). Sem a mennyben lakozó Isten, sem angyalai nem lettek volna képesek arra, hogy mindezt véghezvigyék. Jézus azért jött a földre, hogy valóságos életmentő küldetést hajtson végre, amelyben megszabadítja az emberiséget a rabszolgaságból. Krisztustól távol, állandó halálfélelemben és kudarcaink kötelékében éltünk. Egyedül Jézus tudott bennünket megszabadítani. Ezért méltó a hálánkra, és arra, hogy higgyünk benne. Létkérdések Milyen félelemből vagy kötelékekből szabadított meg minket Jézus?

170. nap | Zsidók 11 | Mit jelent az igaz hit? Még a hit óriásaira is várnak csalódások 1,39 „És mindezeken, noha hit által elnyerték az írás jó bizonyságát, nem teljesült be az ígéret.” A sorok között olvasva sok mindent megtudhatunk a levél eredeti olvasóiról. Miután megtértek Krisztushoz, sok nehézségen kellett átmenniük: vagyonukat elkobozták, nyilvánosan bántalmazták, sőt be is börtönözték őket. Eleinte örömmel fogadták az üldöztetést, amint azonban folytatódtak a megpróbáltatások, némelyek kezdtek elcsüggedni. A levél 11. fejezete az igazi hit lelkesítő példáit állítja a csüggedők elé. Nagy a kísértés, hogy úgy gondoljunk a hitre, mint valami varázsigére: ha elég erős a hitünk, gazdagok leszünk, egészséges és elégedett életet élhetünk, hiszen minden imádságunk automatikusan meghallgatásra talál. De hogyan lehet szert tenni a hitre? Melyek az igaz hit jelel? A levél eredeti olvasói súlyos megpróbáltatásokon mentek keresztül, és nem számíthattak arra, hogy sorsuk jobbra fordul. Ez a fejezet a hit részletes kifejtésével indul, amelyet több tucat ószövetségi személy életrajzára való hivatkozás követ. Más, mint amire számítanánk Mit jelent a hit? Hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy valódi hitünk van? Az a hit, amely itt kirajzolódik, nem illeszthető bele semmiféle sablonos képletbe. A hit némely esetben győzelemhez vezet, néha pedig szilárd eltökéltséget és kitartást követel. A 11. fejezet nem emeli a hit egyik fajtáját sem a másik fölé. Az igazi hit alapja az a meggyőződés, hogy a dolgok végső kimenetele Isten kezében van, aki megtartja ígéretét - vagy ebben az életben, vagy a következőben. A szerző olyan kifejezéseket használ, mint „állhatatosság” (10,36), „ne csüggedj el” (12,5), „szenvedjétek el” (12,7). A 11. fejezetben említett hithősök sok esetben nem nyerték el az ígéreteket, amelyekben reménykedtek. Némelyeket megkorbácsoltak, másoknak kecskék bőrében bujkálva kellett nyomorogniuk. Sokan közülük borzalmas halállal haltak meg. Róluk azt mondja a levél írója, hogy „nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített”. Hosszú távú hit A szerző azzal zárja ezt a gondolatmenetet, hogy a hitet a versenyfutáshoz hasonlítja. A futó szemei előtt ott lebeg a győztesnek járó díj, és bár nagy a kísértés, hogy csökkentse az iramot, mégsem hajlandó lassítani, amíg át nem szakítja a célszalagot. „Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet” - biztat a levélíró (12,1). A zsidókhoz írt levél nem szépíti a hitet, és nem állítja, hogy könnyű és gondtalan életet biztosít. A hithez szilárd eltökéltségre van szükség, hogy kitartsunk, és a leglehetetlenebb körülmények között is ragaszkodjunk Istenhez. Létérdések A levél 11. fejezete olyan emberekről szól, akik közül némelyek boldogultak, míg mások szenvedtek, jóllehet egyaránt hittek. Figyelembe véve mindazt, amit ez a fejezet elmond, próbáljuk meg saját szavainkkal megfogalmazni, mit jelent a hit.

171. nap | Zsidók 12 | Maratoni futás: Megéri a küzdelmet? 12,12 „Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg” A 12. fejezet folytatja az előző fejezet gondolatmenetét, ám a szerző az ószövetségi történelemről a levél olvasóira irányítja a reflektorfényt. A korai keresztényeknek üldöztetéssel kell szembenézniük, és a hitük kezd megrendülni a rájuk nehezedő nyomás alatt. A levél írója a hitet versenyfutáshoz hasonlítja. A hit múltbeli óriásai „a bizonyságtevők fellegeként” veszik körül a hívőket, akik a hit sportpályáján futnak. A levél eredeti olvasói nyilván rövid sprintre számítottak, és nem egy kimerítő maratoni távra. Biztatásra és önfegyelemre volt szükségük, hogy kibírják ezt a hosszú távú lelki erőpróbát. Miért fussunk tovább? A maratoni futás analógiája a keresztény élet találó képe. Miért gyötrik a versenyzők a testüket, hogy végigfussák a kimerítő, 42 kilométeres távot? A legtöbb futó két indokot nevez meg: az egyik a jutalom, a másik pedig az edzés fizikai haszna. A spirituális maratoni futásnak is hasonló előnyei vannak: a szilárd hit erős jellemet eredményez, és jutalomként hatalmas díj vár azokra, akik mindvégig kitartanak. A hit futóversenyén nincsenek vesztesek. Aki célba ér, jutalmat kap. Az igazi versenyzők a vezérfutón tartják tekintetüket, és amint az várható, A zsidókhoz írt levél Jézust állítja elénk a hit végső példájaként, aki „az előtte levő öröm helyett” kész volt elhordozni a kereszt borzalmas szenvedéseit. Mivel Jézus ezt megtette, többé senki sem mondhatja, hogy „Isten nem tudja, milyen az élet idelent”. Isten nagyon is jól tudja ezt, hiszen Jézus itt élt, a földön. Ha megkörnyékez minket a csüggedés, a legjobb, amit tehetünk, hogy „felnézünk Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére”. Létkérdések Ha a lelki növekedést a maratoni futáshoz hasonlítjuk, akkor eddig mennyit tettünk meg belőle?

172. nap | Jakab 1 | Tedd, amit mondasz: Éles szavak a beszéd és a cselekedetek összhangjáról 2,18 „Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet.” Már a levél első két mondata képet ad Jakab stílusáról. A lehető legrövidebb üdvözlés után azonnal a tárgyra tér, és egyik tanácsot sorolja a másik után. Nem kalandozik el elvont teológiai kérdésekre. Jakab egyszerű, földműves ember, aki a természetből merített párhuzamokkal és színes mondásokkal fejezi ki gondolatait. Mivel Jakab gyülekezete Jeruzsálemben üldöztetést szenved, érthető, hogy levele elején bátorítja azokat, akik megpróbáltatásokon mennek keresztül. Ezután azonban gyors váltással más témákra tér át, minden egyes esetben arra intve hallgatóit, hogy a gyakorlatban éljék meg mindazt, amiben hisznek, és amiről prédikálnak. Pénz és kiváltságok Levelének 2. fejezetében Jakab apostol konkrét példán keresztül mutatja be azt a képmutató magatartást, amelyre az előző fejezetben utalt: a gyülekezet tagjai előnyben részesítik a gazdagokat és a hatalmasokat. Jakab írására végig jellemző az a közvetlen stílus, amellyel igyekszik olvasói elevenére tapintani, és amely nem sok teret hagy a félreértéseknek. Ahogy Jakab levelének többi témája, a személyválogató bánásmód illusztrációja ugyanolyan aktuálisnak tűnik ma is, mint majd kétezer évvel ezelőtt, amikor a levél íródott. Létkérdések Kikkel szemben vagyunk hajlamosak a személyválogatásra? A gazdagokkal? A hozzánk hasonlókkal? Kiket vagyunk hajlamosak lenézni?

173. nap | 1 Péter 1 | Aki egykor gyáva volt: A radikálisan megváltozott tanítvány 1,12 „… amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni.” Nehéz elhinni, hogy az a Péter, akivel az evangéliumokban találkozunk, valamint a levél írója egy és ugyanaz a személy. Az evangéliumokban Péter arra biztatja Jézust, hogy kerülje el a rá váró szenvedést. Jézus tárgyalásának és kivégzésének éjszakáján gyáván visszahúzódik, és eskü alatt tagadja meg, hogy ismeri azt az embert, akit három éven át követett. Ebben a levélben azonban Péter úgy beszél a szenvedésről, mint a legnagyobb kitüntetésről, ami azt bizonyítja, hogy bármi áron kész követni Krisztust. Nagyon valószínű, hogy Péter ezt a levelet a Néró idején kirobbant üldöztetések idején írja. Az egyház vezetőit, akik között ott volt Pál apostol is, Rómába hurcolják, hogy börtönbe vessék, majd kivégezzék őket. A zaklatott keresztény közösségnek súlyos kérdésekkel kell szembenéznie. Tűzben megtisztított hit Péter válasza nem a szenvedés okára összpontosít, hanem inkább annak következményére. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a szenvedés megtisztítja a hitet, mint ahogy az olvasztókemence megtisztítja a fémet. Mikor az aranyásó talál egy aranyat tartalmazó rögöt, tűzpróbának veti azt alá, amelyben kiolvad belőle minden szennyeződés, és megmarad a színtiszta arany. Hasonló módon működik az életünkben a szenvedés is - állítja Péter. Napvilágra hozza és megtisztítja az igazi hitet. Ráadásul az a hit, amely kiállja a megpróbáltatásokat, nagy jutalomban részesül a jövőben. A szenvedés az e világi jutalomról (gazdagság, státus, hatalom) arra a maradandó, „romolhatatlan” jutalomra irányítja a figyelmünket, amely az eljövendő életben lesz a miénk. Ha a keresztények kitartanak hitükben az üldöztetések közepette is, az őket figyelő világ kénytelen lesz fejet hajtani hitük forrása, Isten előtt. Péter és a vértanúk Az intenzív üldöztetés gyakran a gyülekezet robbanásszerű növekedéséhez vezetett. Péter mártírhalála kétségtelenül nagy hatással volt kortársaira. Létkérdések Átment-e a hitünk ilyen „tisztító tűzpróbán”?

174. nap | 2 Péter 1 | Rejtett veszélyek: Megerősítő emlékeztetés a szétforgácsolódott egyház számára 1,10-11 „Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha. És így dicsőségesen fogtok bemenni a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába.” Az 1. fejezet arra figyelmeztet, hogy a gyülekezetet fenyegető legnagyobb veszély belülről támad. Vegyük az egység kérdését. Az utolsó vacsora alkalmával Jézus azért imádkozott, hogy a benne hívők egyek legyenek, amint ő és az Atya egyek (János 17,22). Ám egyetlen emberöltő alatt az egyház számos kisebb csoportra forgácsolódott szét. Pál követői, Pál riválisainak követői, a törvény követői, a törvénytől való szabadság hirdetői, a judaisták, a világvége-várók és még több tucat egyéb csoport különült el egymástól. Ezek a csoportok többnyire különböző teológiai részletkérdésekre összpontosítottak, és értelmetlen vitákra pazarolták erejüket. Péter második levele például úgy tűnik, hogy azokhoz a keresztényekhez íródott, akik megszállottan hirdették az utolsó idők közeledését. Néhányan, akik csalódtak Jézus második eljövetelének meghiúsult jövendöléseiben, már az egész kérdésre gúnyosan legyintettek. Nem tündérmese A levél írója, Péter apostol kemény szavakkal utasítja rendre az ilyen szakadár csoportokat. Arra emlékezteti őket, hogy az evangélium nem tündérmese. Akik jelen voltak a megdicsőülés hegyén, hallották, amint Isten hatalmas hangon bizonyságot tett a Fiáról, Jézusról. Ha Isten megígérte, hogy lesz második eljövetel, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az meg fog történni. Péter már idős ember, és úgy érzi, közeledik halálának napja (1,14). Ez némileg indokolja a könyv erélyes hangnemét. Az apostol szemtanúja volt Jézus földi életének, most pedig azt kell látnia, hogy a fiatal egyház eltér Krisztus tiszta tanításától. Megragadja az utolsó lehetőséget, hogy emlékeztesse olvasóit a keresztény élet legalapvetőbb igazságaira. Hit, jóság, ismeret, önuralom, állhatatosság, istenfélelem, kedvesség, szeretet - ezek azok a jellemvonások, amelyek ellenállóvá teszik a keresztény embert minden olyan kísértéssel szemben, amely az egységet veszélyezteti. Létkérdések Az 1,5-7 verseiben említett hét jellemvonás közül melyik jellemző ránk leginkább? Melyek azok, amelyeket még fejlesztenünk kell magunkban?

175. nap | Júdás | Vészharangkongatás: Rövid könyv erőteljes üzenettel 21. vers „Tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre.” Júdás levele azokra a középiskolásoknak készült oktatófilmekre emlékeztet, amelyek drogos vagy ittas állapotban autót vezető fiatalokat mutatnak be elrettentés céljából. A néző kényelmetlenül érzi magát, és éppen ez a film célja. Júdás a levél elején leszögezi, hogy bár jobban szeretne örömteli dolgokról írni, kénytelen figyelmeztetni olvasóit azokra a veszélyekre, amelyeket bizonyos bajkeverők okoznak körükben. Olcsó kegyelem Úgy tűnik, hogy egyes önjelölt vándortanítók, akik azt állítják magukról, hogy különleges „üzenetet kaptak az Úrtól”, sorra járják a gyülekezeteket, és úgy igyekeznek hasznot húzni belőlük, hogy pontosan azt mondják a hallgatóiknak, amit azok hallani szeretnének. Isten kegyelme olyan nagy, hogy úgy élhetsz, ahogy akarsz, mert úgysem lesz büntetés. Júdás elsöprő erővel érvel a hamis tanítókkal szemben. A levél három ószövetségi szereplőt hoz fel példaként az ártalmas jellemvonásokra: Kain önzését, Bálám kapzsiságát és Kórah lázadását (történetük az 1 Mózes 4-ben, a 4 Mózes 22-ben, valamint a 4 Mózes 16-ban olvasható). Bár levelének nagy részét a negatív példák töltik ki, Júdás azzal a diadalmas kijelentéssel zárja írását, hogy Isten „megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel” (24. vers). Létkérdések Találkoztunk-e már olyan „spirituális” könyvvel vagy tanítóval, aki eltért a Biblia központi tanításától? Éreztük-e ennek a veszélyeit?

176. nap | 1 János 3 | A kereszténység esszenciája: Egyszerű megérteni, ám annál nehezebb megélni 3,1 „ Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.” Nem sokkal a II. világháború után C. S. Lewis, a kiváló keresztény gondolkodó előadás-sorozatot tartott a hitről a brit rádióban, amelyből később könyv is született Keresztény vagyok címmel. Könyvében a keresztény hit alapjait és főbb tanításait tekinti át. János apostol számára azonban, aki ezt a levelet írta, még ez a vékonyka könyv is túlságosan hosszúnak és bonyolultnak tűnt volna. Az újszövetségi írók közül János használja a legegyszerűbb nyelvezetet három levelében összesen alig háromszáz különböző görög szó fordul elő -, hogy a legletisztultabb formában adhassa át az evangéliumot. Jellemző János stílusára, hogy az egyes fogalmakat azok ellentétével határozza meg: világosság szemben a sötétséggel, igazság - szemben a hamissággal, élet - szemben a halállal. A 11. vers „szeressétek egymást” felszólítása után például a gyűlölet pusztító erejét ábrázolja, mielőtt visszatér a szeretet meghatározásához. A levél számos témáját ezzel a „körkörös” módszerrel bontja ki. Az evangélium szíve A 3. fejezet azzal indul, hogy a szerző rácsodálkozik, milyen gazdagon árasztotta ki ránk Isten a szeretetét. Az ő gyermekei vagyunk! Ezután azonban János nagyon is kézenfekvő kérdéssel áll elő: ha Isten gyermekei vagyunk, miért nem élünk hozzá méltó módon? Vajon a jó szülők gyermekei nem azon igyekeznek, hogy hasonlók legyenek a szüleikhez? János szerint a hitnek egészen gyakorlatias módon kell megmutatkoznia: „Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete?” (18. vers) Szavai olyan közvetlen, átütő erővel bírnak, akárcsak a hegyi beszéd szavai. Ha szeretjük Istent, annak a cselekedeteinkben is látszódnia kell. Ez ennyire egyszerű. János számára az evangélium központi üzenete egészen Jézus nagy parancsáig nyúlik vissza: „szeressétek egymást” (János 13,34). Ez a két szó Isten leghőbb vágyát fejezi ki. Létkérdések Hogyan tudnánk egy mondatba sűríteni életünk meghatározó alapelveit?

177. nap | 2-3 János| Rosszhiszemű megtévesztők: Egy idős ember utolsó tanácsai 3 János 11 „Aki a jót cselekszi, az Istentől van.” Az ősegyház gyülekezetei a hívek otthonaiban tartották összejöveteleiket. Amikor Pál apostol munkatársait - például Timóteust és Tituszt - elküldte, hogy látogassák meg a gyülekezeteket, a keresztények között kialakult az a gyakorlat, hogy otthonukban szállásolták el a vándortanítókat, mert nem akarták a rossz hírű római fogadókba küldeni őket. Ebből keletkezett azután az a probléma, amellyel ez a két rövid levél foglalkozik. János második és harmadik levele arra utal, hogy a keresztények ellenségei, akikre már első levelében felhívta a figyelmet, még mindig szertejárnak, és zavart keltenek a gyülekezetekben. Üzenetüket az jellemzi, hogy „nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el” (2 János 7), ami a gnosztikusok tanítását juttatja eszünkbe. János első levelének ők voltak a legfőbb céltáblái. A bibliatudósok becslése szerint János apostol nyolcvan-kilencven éves lehetett, amikor leveleit írta. Úgy mutatkozik be, mint „a presbiter” (ami talán a helyi gyülekezetben betöltött tisztségére utal). A hívők iránti nagy szeretet árad soraiból, akiket gyermekeinek nevez (3 János 4). Levelei egy idős ember utolsó tanácsait tartalmazzák, aki a nagyapa büszkeségével tekint lelki örököseinek előrehaladására. Létkérdések Találkoztunk-e már modern csalókkal vagy hamis tanítókkal?

178. nap | Jelenések 1 | A végső szó: Milyen lenne a Biblia A jelenések könyve nélkül? 1,3 „Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van.” Talán mindenki egyetért abban, hogy A jelenések könyve az Újszövetség legkülönösebb irata. Ezen túlmenően azonban nem sok mindenben van egyetértés. A jelenések könyvének titokzatos számai, szimbólumai és kódolt üzenetei nyomán több bizarr teória kapott lábra, mint a Biblia bármely más iratával kapcsolatban. Milyen célt szolgál mindez? Erre a kérdésre akkor kaphatunk választ, ha megpróbáljuk elképzelni a Bibliát A jelenések könyve nélkül. Az Ószövetség után a négy evangélium következik, majd Az apostolok cselekedetei a kalandos missziói utakról szóló beszámolókkal, ezt pedig az így létrejött gyülekezetekhez írott levelek követik. Mindez szép, ám valami hiányzik: merre tart a történelem? Mi lesz a végkifejlet? Távol a paradicsomtól Jézus tanítványai mind zsidó emberek voltak, akik gyermekkoruk óta azt hallották, hogy a Messiás majd véget vet a sok igazságtalanságnak, és új királyságot alapít, amelyben béke, szeretet és igazság uralkodik. Amikor azonban végig kellett nézniük, ahogy Jézus két gonosztevő között meghal, álmaik szertefoszlottak. Néhány nappal később Jézus feltámadásával álmaik is újra megelevenedtek. Mennybemenetele előtt még mindig azt kérdezték tőle: „Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izraelnek?” (Apostolok cselekedetei 1,6) A békesség és igazság megígért országa nyilvánvalóan nem valósult meg az azóta eltelt években sem. Csupán a XX. században a világ elszenvedett két világháborút, több száz kisebb háborút, két atombombatámadást, a holokausztot, a Gulág- táborokat, valamint félőrült diktátorok által kirobbantott számos tömegmészárlást. Az új évezred a terrorizmus elleni háború jegyében kezdődött. Hova lett Ézsaiás próféta ígérete, hogy a kardokból ekét kovácsolnak (Ézsaiás 2,4), és az oroszlán és a marha együtt pihen (Ézsaiás 11,6)? A jelenések könyvének üzenete két szóban összegezhető: Csak várj! Isten még nem fejezte be a munkáját ezen a bolygón. Isten jó híre forog kockán, ha nem képes helyreállítani a földet eredeti, tökéletes állapotában. A történelem akkor éri el végpontját, ha mindez megtörténik. Egy fogoly látomásai A könyv kezdősoraiból kiderül, hogy János apostol Patmosz szigetén, egy büntető kényszermunkatáborba száműzve írja levelét. Ebben a zord, kietlen környezetben kapja látomásait, amelyek stílusukat tekintve Ezékiel és Dániel próféta írásaira emlékeztetnek. Aligha állíthatná bárki, hogy János látomásainak minden részletét érti. Az 1. fejezetből azonban rögtön kiderül, mi célt szolgálnak ezek a látomások: János egészen új képet tár elénk Jézusról. Igen, Jézusról, aki a jászolbeli csecsemő, a jó pásztor, a tanítványok mestere, az emberiség mintaképe, valamint az Isten Fia, aki meghalt a kereszten. De ő ennél is több: az a ragyogó, természetfeletti lény, akinek a jelenlétében János a földre zuhan. Ő a világ teremtője, aki egy nap majd visszatér, hogy újjáteremtse - megújítsa - mindazt, amit az emberiség tönkretett. Létkérdések Benne van-e a Jézusról alkotott képünkben mindaz, amit ez a fejezet állít róla?

179. nap | Jelenések 12 | A történelem másik oldala: János széthúzza a függönyt 12,4 „És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét.” János bizarr, kozmikus jelképeket használ: egy napba öltözött terhes nő, egy hétfejű vörös sárkány, amely olyan hatalmas, hogy a farkával félresöpri az ég csillagainak egyharmadét, menekülés a sivatagba, háború a mennyben. A különféle kommentárok számos lehetséges magyarázatot kínálnak a 12. fejezethez, abban azonban a legtöbb kommentár egyetért, hogy mindez Jézus születésével és annak kozmikus hatásaival áll összefüggésben. Megszületett egy gyermek, és az egész világegyetem beleremegett. Karácsony táján a jászol körüli jelenetek arra emlékeztetik a világot, ami egykor Bethlehemben, majd Galileában történt. Ennek a fejezetnek a kozmikus nézőpontja azonban radikálisan más leírását adja ugyanannak a jelenetnek. A jelenések könyve nem beszél a napkeleti bölcsekről, a féltékeny királyról, sem a csecsemők lemészárlásáról. Egy vérszomjas sárkányt látunk, amely kegyetlen harcot vív a mennyben. Amikor Heródes király megpróbált elpusztítani minden fiúgyermeket Palesztinában, kozmikus erők rázták meg a világmindenség alapjait. Isten nézőpontjából - és a Sátán szempontjából - Jézus születése jóval több, mint egy csecsemő világrajövetele: a kozmoszért vívott harc döntő ütközete volt ez az esemény. Párhuzamos történelem Krisztus születésének története, ahogy azt a 12. fejezet leírja, nagyban különbözik Máté és Lukács beszámolójától. Ezen a fejezeten keresztül bepillantást kapunk A jelenések könyvének egészébe. János írásában elegyedik a látható és a láthatatlan világ, miközben két eltérő nézőpontból számol be ugyanazokról az eseményekről. Két párhuzamos történelem van kibontakozóban: az egyik a földön, a másik a mennyben. A jelenések könyve együtt láttatja a két világot. Isten minden talpalatnyi területre igényt tart a földön, akárcsak a Sátán. Mi általában csak a látható hatásait tapasztaljuk ennek a küzdelemnek, mint amikor döntenünk kell jó és rossz között. Mindennapi életünk hátterében azonban állandó küzdelem zajlik a természetfeletti világban. A jelenések könyve éles kontrasztot rajzol: a jó - szemben a gonosszal, a Bárány - szemben a sárkánnyal, Jeruzsálem - szemben Babilonnal, a menyasszony - szemben a parázna nővel. Isten irányít? Néha a mennyben zajló háború a földön is érezteti hatását. Ez történt akkor is, amikor Jézus eljött a földre. A jelenések könyvét János elsősorban azoknak a keresztényeknek írta, akiknek heves üldöztetésben volt része a Római Birodalomban. De könyvében kitágítja a perspektívát, és az egész világegyetemre kiterjedő küzdelembe ad bepillantást. János kijelenti, hogy a történelem menetét nem egy császár vagy más uralkodó határozza meg, hanem maga Jézus Krisztus. A történelem a végső kiteljesedés felé halad, és végső soron még az uralkodók is Isten tervének a megvalósulását mozdítják elő. Jó példa erre Poncius Pilátus és római katonái. Azt gondolták, megszabadulnak Jézustól, ha megfeszítik őt. Valójában azonban a világ megváltásában működtek közre. Létkérdések Ereztük-e már, hogy a jó és a gonosz között zajló lelki küzdelem részesei vagyunk?

180. nap | Jelenések 21 | Vég és Kezdet: Bepillantás a helyreállított világba 21,23 „Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány.” A Biblia ott ér véget, ahol elkezdődött. Az Isten és ember között megromlott kapcsolat végre helyreáll, és megszűnik az 1 Mózes 3 átka. Az édenkert óta először a világ végre olyan, amilyennek Isten elképzelte. János apostol úgy látja a mennyet, mint a zsidó nép minden álmának beteljesülését: Jeruzsálem újjáépült, falai drágakőből, utcái csillogó aranyból vannak. Egy szegény országból való menekült számára a mennyország talán a családegyesítést vagy az étellel és friss ivóvízzel megrakott otthont jelentheti. A mennyország minden igaz vágyakozás beteljesülését jelenti. C. S. Lewis szavaival élve, a földi lét minden szépsége és öröme „csupán annak a virágnak az illata, amelyet még nem találtunk meg, annak a hangnak a visszhangja, amelyet még sohasem hallottunk, híradás egy országból, amelyben még sohasem jártunk”. Nem hiú ábránd A jelenések könyve azt ígéri, hogy vágyaink nem csupán képzelgések. Egy nap valóra válnak. Amikor majd az új világban találjuk magunkat, végre a miénk lesz mindaz, amire vágytunk. A könyv megannyi rossz híréből végül mindent felülmúló jó hír bontakozik ki - olyan ígéret, amely nem hiú ábránd. A Biblia szerint a menny nem csupán valami halovány sejtelem vagy lehetséges alternatíva. A mennyország nem más, mint az egész teremtett világ végső helyreállítása. A Biblia sohasem kisebbíti az emberi tragédia súlyát - létezik-e fájdalmasabban őszinte könyv? - egy kulcsszót azonban hozzátesz: átmeneti. Nem fogjuk mindig érezni, amit most érzünk. Az újjáteremtett világ valósággá válik. Mindazok számára, akik fájdalmak között élnek - akár a tönkrement családi élet, akár anyagi nehézségek vagy a félelem szorításában -, vagyis mindannyiunk számára, a mennyország olyan jövő ígéretét rejti, amely összehasonlíthatatlanul hosszabb és valóságosabb, mint az az idő, amit itt a földön töltünk el. Az egészség és a teljesség, az öröm és a békesség ideje lesz az. Mózes első könyvében a Biblia ezzel az ígérettel kezdődött, és ugyanezzel ér véget A jelenések könyvében, garanciát adva a jövő valóságára. A vég csupán valami újnak a kezdete lesz. Létkérdések Amikor az újjáteremtett világra gondolunk, mire vágyunk leginkább?

Tartalom Bevezető 1. A cselekmény kibontakozik 1. nap | 1 Mózes 1 | A kezdetek könyve: Nem a teremtés módjáról, hanem a Teremtőről szól 2. nap | 1 Mózes 2 | Egy nagyszerű pillanat: A világ, ahogyan Isten tervezte 3. nap | 1 Mózes 3 | A zuhanás: Lázadás, meztelenség, rejtőzködés és szégyen 4. nap | 1 Mózes 4 | Az ajtóban leselkedő bűn: Az Isten eredeti tervét nélkülöző világ 5. nap | 1 Mózes 7 | Víz alatt: Végítélet és második esély 6. nap | 1 Mózes 8 | A szivárvány: Isten ünnepélyes ígéretet tesz 2. Egy nemzet születése 7. nap | 1 Mózes 15 | A terv: Az emberiség helyreállításának új útja 8. nap | 1 Mózes 19 | Isten küldte katasztrófa: Isten türelme elfogy 9. nap | 1 Mózes 22 | Végső vizsga: Ábrahám hitének utolsó próbája 10. nap | 1 Mózes 27 | Jákob megszerzi az áldást: Csalóként Isten családjában? 11. nap | 1 Mózes 28 | Érdemtelenül: Jákób új identitást kap 12. nap | 1 Mózes 37 | Családi viszályok: József és testvérei 13. nap | 1 Mózes 41 | A színfalak mögött: Isten jót hoz ki a rosszból 14. nap | 1 Mózes 45 | Hosszú megbocsátás: József leleplezi magát a testvérei előtt 15. nap | 2 Mózes 3 | A cselekvés ideje: A vonakodó Mózes elhívása 16. nap | 2 Mózes 10-11 | A tíz csapás: Bizonyíték mind a zsidóknak, mind az egyiptomiaknak 17. nap | 2 Mózes 14 | Csoda a Vörös-tengernél: Az egyiptomiak meggondolják magukat 18. nap | 2 Mózes 20 | A tízparancsolat: Az Isten által elvárt minimum 19. nap | 2 Mózes 32 | Az álom szertefoszlik: Az izraeliták életében a régi történet ismétlődik 20. nap | 3 Mózes 26 | Jogi kérdések: Az engedelmesség és a lázadás következményei 21. nap | 4 Mózes 11 | Megpróbáltatások a pusztában: Isten karja túl rövid? 22. nap | 4 Mózes 14 | Nyílt lázadás: A pusztai vándorlás fordulópontja 23. nap | 5 Mózes 4 | Emlékeztető: Lelkesítő beszéd a határhoz érve 24. nap | 5 Mózes 8 | A siker veszélyei: Amikor megkapjuk, amit akarunk 25. nap | 5 Mózes 28 | Hangosan és érthetően: A „mondd és mutasd” megerősíti a szövetség jelentőségét 26. nap | Józsué 2 | Új kémek, új lelkület: Egy prostituált segít előkészíteni az utat 27. nap | Józsué 6 | Különös taktika: Sajátos katonai hadművelet 28. nap | Józsué 7 | Akik nehezen tanulnak: Lopás, vereség, bizalmi válság 29. nap | Józsué 24 | Végre otthon: Józsué búcsúbeszéde 30. nap | Bírák 6 | Bizonytalan vezető: Isten kibontakoztatja Gedeon rejtett képességeit 31. nap | Bírák 7 | Valószínűtlen győzelem: Gedeon harcba száll a túlerővel szemben 32. nap | Bírák 16 | Superman csődje: Moralitásjáték Sámson főszereplésével 33. nap | Ruth 1| Állhatatos szeretet: Két özvegyasszony, akik a legnehezebb időkben sem hagyják el egymást. 3. Az aranykor 34. nap | 1 Sámuel 3 | Átmeneti kor: A bírák és a királyok kora között 35. nap | 1 Sámuel 16 | Két király története: Isten Dávidot választja Saul helyett 36. nap | 23. zsoltár | A pásztor éneke: A bátor harcos, aki verset ír 37. nap | 1 Sámuel 17 | Az óriásölő: Dávid első nagy győzelme 38. nap | 19. zsoltár | A természet tanítása: Isten nevei adják a kulcsot

39. nap | 1 Sámuel 20 | Jónátán hűsége: Barátság, amelynek a trón az ára 40. nap | 27. zsoltár | Fent és lent: A zsoltárok őszinte bepillantást engednek a lélek mélységeibe 41. nap | 2 Sámuel 6 | A szenvedélyes király: Dávid nyilvános örömtánca 42. nap | 1 Krónikák 17 | Isten háza: Isten kihagyja Dávidot a templomépítésből 43. nap | 103. zsoltár | Isten jósága: Történelmi leckék megzenésítve 44. nap | 2 Sámuel 11| Házasságtörés és gyilkosság: A király mindent megtehet, amit csak akar? 45. nap | 2 Sámuel 12| Tetten érve: Ki merné megkérdőjelezni a király hatalmát? 46. nap | 51. zsoltár | Igaz bűnvallás: Izrael és a hősök emlékezete 47. nap | 139. zsoltár | Dávid lelki titka: Mit árulnak el a zsoltárok a hősről? 48. nap | 1 Királyok 3 | Lenyűgöző képesség: Az ember, akinek mindene megvolt 49. nap | 1 Királyok 8 | Fent a csúcson: Salamon felszenteli a dicsőséges templomot 50. nap | 84. zsoltár | Otthon, édes otthon: Miben áll a templom jelentősége? 51. nap | Példabeszédek 4 | Életre szóló tanács: Ha Salamon saját bölcsességét követte volna... 52. nap | Példabeszédek 10 | Egysoros bölcsességek: A példabeszédek értelmezésének kulcsa 53. nap | Példabeszédek 12 | Szóbeli dinamit: Bölcs tanítások a nyelv használatáról 54. nap | Énekek 2 | Szerelmi történet: Szókimondó könyv 55. nap | Prédikátor 3 | Mindennek megvan a maga ideje: A gazdagok és a szegények problémái 4. Az északi királyság 56. nap | 1 Királyok 17 | A próféták: Isten hőseinek új nemzedéke 57. nap | 1 Királyok 18 | Leszámolás a hegytetőn: Egyetlen próféta nyolcszázötven ellen 58. nap | 2 Királyok 5 | Különös találkozás: A büszke tábornok találkozik a különc prófétával 59. nap | Jóel 2 | A szó ereje: Új próféták, eltérő megközelítés 60. nap | Jónás 3-4 | Az ellenség szeretete: Jónás kerülő útja Ninive felé 61. nap | Ámósz 4 | A vándorprédikátor: A vidéki fiú, akit sokkol a nagyváros 62. nap | Hóseás 1-3 | Példázat a szeretetről: Hóseás odaadó szerelme hűtlen felesége iránt 63. nap | Hóseás 11 | Megsebzett szerető: Amire Isten hatalma sem képes 64. nap | 2 Királyok 17 | Post mortem: Az északi királyság megszűnése 5. A déli királyság 65. nap | 2 Krónikák 20 | Újra Jeruzsálemben: Néhány jó király is akad 66. nap | Mikeás 6 | A tisztátalanság terjed: A veszély előjelei már délen is mutatkoznak 67. nap | 2 Krónikák 30 | Ezékiás ünnepsége: Ismét boldog napokat lát a nép 68. nap | Ézsaiás 6 | Hatalom a trón mögött: Ézsaiás szokatlan megbízatást kap 69. nap | Ézsaiás 25 | A remény üzenete: Honnan ered Ézsaiás optimizmusa? 70. nap | 2 Krónikák 32 | Harctéri leckék: Ezékiás és Ézsaiás együtt néz szembe a válsággal 71. nap | Náhum 1 | Igazságtétel az ellenség felett: Miért ne büntetné meg Isten Júda ellenségeit? 72. nap | Zofóniás 3 | Romlott uralkodó osztály: A próféta próbálja megállítani Júda lecsúszását 73. nap | 2 Királyok 22 | A csodagyerek: Jósiás felfedezése megváltoztatja az egész népet 74. nap | Jeremiás 2 | A nemzet hitehagyása: Júda érthetetlen viselkedése 75. nap | Jeremiás 15 | A csökönyös próféta: Se vele, se nélküle 76. nap | Jeremiás 31 | Izrael jövője: Jeremiás álmai választ adnak, ám további kérdéseket vetnek fel 77. nap | Jeremiás 38 | A próféta életveszélyben: Lehet még ennél is rosszabb? 78. nap | Habakuk 1 | Vitában Istennel: A próféta mindannyiunk kérdéseinek ad hangot 79. nap | Jeremiás siralmai 3 | A megrendült költő: Leírhatatlan szomorúság 80. nap | Abdiás | Nincs helye a kárörömnek: Az ősi ellenség könyörtelen magatartása 6. Újrakezdés 81. nap | Ezékiel 1 | Fogságban: Váratlan találkozás Istennel 82. nap | Ezékiel 2-3 | Megszilárdítás: Ezékiel bátorítást kap az előtte álló nehéz feladathoz

83. nap | Ezékiel 4 | Hogy a nagyothallók is meghallják: Ezékiel bármeddig kész elmenni 84. nap | Ezékiel 37 | A feltámadás napja: Izrael megelevenedésének szemléletes jelképe 85. nap | Dániel 1 | Az ellenség alkalmazásában: Dániel a pogány hatalom központjában szolgál 86. nap | Dániel 3 | Tűzpróba: Dániel három társa kemény hitpróbán esik át 87. nap | Dániel 5 | Amilyen az apa, olyan a fia: A zsarnok fia nem törődik az írással a falon 88. nap | Dániel 6 | Dániel leghosszabb éjszakája: Csodálatos következmény 89. nap | Ezsdrás 3 | Végre otthon: A zsidó történelem keserédes napja 90. nap | Haggeus 1 | A szükséges biztatás: A szelíd és halk szavú prófétára hallgat a nép 91. nap | Zakariás 8 | Emeljétek fel szemeteket: Zakariás előremutat a ragyogó jövő felé 92. nap | Nehémiás 2 | Rátermett vezető: Nehémiás szívén viseli Jeruzsálem újjáépítését 93. nap | Nehémiás 8 | A gyász örömre fordul: Országos ünnepség 94. nap | Eszter 4 | Egy nép életben maradása: Két ember, akik habozás nélkül cselekszenek 95. nap | Malakiás 2 | Mélységes csalódottság: Mi hasznunk Isten szolgálatából? 7. A fájdalom kiáltásai 96. nap | Jób 1-2 | Igazságtalan-e Isten? Jób hangot ad az évszázados kérdésnek 97. nap | Jób 38 | Isten szól Jóbhoz: Jób végre megkapja, amit kívánt 98. nap | Jób 42 | Boldog befejezés: Miért elégszik meg Jób azzal, amit nem ért? 99. nap | Ézsaiás 40 | Kié a hatalom? A történelem Isten szemével nézve 100. nap |Ézsaiás 52 | A szenvedő szolga: Ki ez a titokzatos személy? 101. nap |Ézsaiás 53 | Megsebzett gyógyító: A nagy győzelem első látásra vereségnek tűnik 102. nap | Ézsaiás 55 | Mindenek vége: Végre békességben Istennel 8. Meglepő Messiás 103. nap | Lukács 1 | A végső remény: Amikor úgy tűnik, minden remény odavan, megjelenik egy angyal 104. nap | Lukács 2 | Ne féljetek: Szemtől szemben Istennel 105. nap | Márk 1 | Azonnali hatás: A hírnév kéretlenül is megtalálja Jézust 106. nap | Márk 2 | Az ellenállás jelzőtüzei: Jézus szolgálata ellenállásba ütközik 107. nap | János 3 | Éjszakai találkozó: Nikodémus kockázatot vállal 108. nap | Márk 3 | Csodatételek és varázslat: Jézus csínján bánik csodatévő hatalmával 109. nap | Márk 4 | Kemény talaj: Miért nem ismerik fel többen a Messiást? 110. nap | Márk 5 | Jézus és a betegség: Jézus szavai és tettei rácáfolnak a közhiedelmekre 111. nap | Máté 5 | Gyújtó hatású szavak: Jézus hallgatói nem akarják meghallani 112. nap |Máté 6 | A hegyi beszéd: Mintaimádság és néhány különös tanács 113. nap |Máté 13 | Példázatok Isten országáról: Miért beszél Jézus példázatokban? 114. nap | Márk 6 | Hatalmi kontraszt: Jézus és Heródes ellentéte 115. nap | Lukács 16 | Két világ: Ki jár jobban végül, a gazdag ember vagy Lázár? 116. nap | Lukács 12 | Jézus tanítása a pénzről: Titokzatos hatalommal bíró erő 117. nap | Lukács 18 | A társadalom peremén: Csak annak sikerülhet, aki megpróbálja 8. Válaszok Jézusnak 118. nap | Lukács 15 | Lebilincselő történetek: Jézus példázatai mély igazságokat fejeznek ki 119. nap | János 6 | Az élet kenyere: Jézus jóllakatja (majd később magára haragítja) a tömeget 120. nap | Márk 7 | Ellentétes pólusok: Jézus lázba hozza a népet, és feldühíti a farizeusokat 121. nap | Máté 18 | Kötelékektől szabadon: Miért káros a törvényeskedés? 122. nap | János 10 | Nincsenek titkok: Jézus küldetésben jár 123. nap | Márk 8 | Fordulópont: Nem ilyen Messiásra számítottak 124. nap | Márk 9 | Akik lassan tanulnak: Nem túl ígéretes társaság 125. nap | Lukács 10 | Valószínűtlen küldetés: A misszionáriusok belekóstolnak Jézus hatalmába 126. nap | Márk 10 | Szolgáló vezetés: Az üzenet, amelyet senki sem hall szívesen

127. nap | Márk 11 | Fokozódó ellenállás: A tömeg egy pillanatra ünnepli Jézust, majd hátat fordít neki 128. nap | Márk 12 | Tőrbe csalás: Különféle csoportok próbálják csapdába csalni Jézust 129. nap | Márk 13 | A rettenetes nap: Mire számítsunk az idők végén? 130. nap | Márk 14 | A végzet illata: Ünneplés odakint, méltóságteljes szertartás odabent 9. A végső napok 131. nap | János 14 | Utolsó közös étkezés: Jézus életének leghosszabb éjszakája 132. nap | János 15 | Élő kapcsolat: Jézus jelenlétének biztosítéka 133. nap | János 16 | A bánat örömre fordul: Származhat-e bármi jó Jézus eltávozásából? 134. nap | János 17 | Küldetés: Jézus utolsó imája tanítványaiért 135. nap | Máté 26 | Találkozás a végzettel: Árulás a kert csendjében 136. nap | Máté 27 | Nincs igazság: Jézus a bírák és a feldühödött tömeg előtt 137. nap | Márk 15 | Elhárul az akadály: Miért kell Jézusnak meghalnia? 138. nap | Máté 28 | Az élet beszéde: A legnagyobb csoda sokakat megváltoztat, de nem mindenkit 139. nap | János 20 | Terjed a szóbeszéd: Jézus barátai is alig hiszik el 140. nap | Lukács 24 | Az utolsó láncszem: Az idegen, aki még nem hallotta a híreket 10. Az ige terjed 141. nap | Apostolok cselekedetei 1 | Távozás: Jézus sokkoló válasza tanítványai visszatérő kérdésére 142. nap | Apostolok cselekedetei 2 | Robbanás: Valami történik, ami átformálja a tanítványokat 143. nap | Apostolok cselekedetei 5 | A döbbenet hullámai: A régi cselszövők összefognak az új mozgalom ellen 144. nap | Apostolok cselekedetei 9 | Hátraarc: Saul új nevet és új identitást kap 145. nap | Galata 3 | Törvényeskedés: Tehetünk-e bármit azért, hogy Isten jobban szeressen minket? 146. nap | Apostolok cselekedetei 16 | Terelőút: Egy nem tervezett látogatás és beszélgetés nyomán új gyülekezet születik 147. nap | Filippi 2 | Viszontagságok között: Honnan merít Pál erőt? 148. nap | Apostolok cselekedetei 17 | Vegyes eredmény: Pál mindenütt felfordulást, megvetést vagy zavargást vált ki 149. nap | 1 Thesszalonika 3-4 | Felkészülés a végső dolgokra: Ne engedjük, hogy a jövő beárnyékolja a jelent 150. nap | 2 Thesszalonika 2 | Téves szóbeszéd: Naplopók, akik Jézus második jövetelét várják 151. nap | 1 Korinthus 13 | A szeretet himnusza: Pál apostol a legnagyobb kegyelmi ajándékról beszél 152. nap | 1 Korinthus 15 | Az utolsó ellenség: Miért hiszünk a halál utáni életben? 153. nap | 2 Korinthus 4 | Égetett sár: Válságos pillanatában Pál a cserépedény metaforájából merít bátorítást 154. nap | 2 Korinthus 12 | Dicsekvés a gyengeségekkel: Pál furcsa védekezése bírálóinak lefegyverzésére 11. Pál öröksége 155. nap | Róma 3 | Gyógyulás: Gyógyír az emberiség egyetemes betegségére 156. nap | Róma 7 | A törvény határai: A törvény jó célt szolgál - egy bizonyos pontig 157. nap | Róma 8 | A Lélek szerinti élet: A megelevenített ember és a kozmosz drámája 158. nap | Róma 12 | Nézeteltérés a keresztények között: Hol a határ a jó és a rossz között? 159. nap | Apostolok cselekedetei 26 | Váratlan helyzet: Lincselő csőcselék, merénylők és a római igazságszolgáltatás 160. nap | Apostolok cselekedetei 26 | Tökéletes vihar: Az utolsó akadály a Rómába érkezés előtt 161. nap | Apostolok cselekedetei 28 | Végre Rómában: Pál eljut a fővárosba - igaz, bilincsben 162. nap | Efezus 2 | Börtönlevél: Ideje végre szembenézni a legnagyobb kérdéssel 163. nap | Efezus 3 | Sikertörténet: Egység a sokféleségben 164. nap | Kolossé 1 | A szakadék áthidalása: Amit hiszünk, annak az életünkre is hatással kell lennie

165. nap | Filemon | Személyes szívesség: Pál minden tehetségét latba veti barátja érdekében 166. nap | Titusz 2 | Elintézetlen ügyek: Miért nehéz a lelkipásztorok munkája? 167. nap | 1 Timóteus 1 | Aggasztó hírek: Tíz év után az efezusi gyülekezet segítségre szorul 168. nap | 2 Timóteus 2 | Utolsó szavak: Pál nem saját körülményeivel törődik, hanem Timóteust bátorítja 12. Létfontosságú levelek 169. nap | Zsidók 2 | A nagy földre szállás: Miért jött Jézus a földre? 170. nap | Zsidók 11 | Mit jelent az igaz hit? Még a hit óriásaira is várnak csalódások 171. nap | Zsidók 12 | Maratoni futás: Megéri a küzdelmet? 172. nap | Jakab 1 | Tedd, amit mondasz: Éles szavak a beszéd és a cselekedetek összhangjáról 173. nap | 1 Péter 1 | Aki egykor gyáva volt: A radikálisan megváltozott tanítvány 174. nap | 2 Péter 1 | Rejtett veszélyek: Megerősítő emlékeztetés a szétforgácsolódott egyház számára 175. nap | Júdás | Vészharangkongatás: Rövid könyv erőteljes üzenettel 176. nap | 1 János 3 | A kereszténység esszenciája: Egyszerű megérteni, ám annál nehezebb megélni 177. nap | 2-3 János| Rosszhiszemű megtévesztők: Egy idős ember utolsó tanácsai 178. nap | Jelenések 1 | A végső szó: Milyen lenne a Biblia A jelenések könyve nélkül? 179. nap | Jelenések 12 | A történelem másik oldala: János széthúzza a függönyt 180. nap | Jelenések 21 | Vég és Kezdet: Bepillantás a helyreállított világba