Vona Gábor 9786158087407 [PDF]

Zitiervorschau

Vona Gábor Havas Henrik Havas (2017) Címke: Politika, közélet Politikattt közéletttt

Az olvasó ne számítson afféle „beszélgető-könyvre”. Nem egy szokásos interjúkötetről van szó, mert bár a szövegben előfordulnak rövidebb-hosszabb párbeszédek is, de jól tördelt, jól olvasható monológok is. A könyvben vannak riportelemek, de ami igazán fontos az az, hogy egy jól tagolt, talán nem túlzás azt mondani, hogy olvasmányos, élvezetes könyvről van szó. Tulajdonképpen minden olyan Vona Gáborral kapcsolatos kérdésre van válasz, amely az olvasót (magyar választópolgárt) érdekelheti. „Honnan jött” Vona, akinek anyai ágon tót volt a családja? Miért változtatta meg a nevét? Gyerekkorában miért töltött nyaranta hosszú heteket a felnőtt bőrgyógyászati osztályon, és miért volt kedvenc szórakozása az elkapott legyek szárnyát kitépni? Hogy lehet az, hogy rendelkezik egy olyan tájékozódási képességgel, hogy az autóban még idegen tájakon is képes kijavítani a GPS-t? Mi a magyarázata annak, hogy miközben azt vallja, hogy egyedül Orbántól tudott „politikacsinálást” tanulni, eközben semmiben nem tud egyetérteni a miniszterelnökkel? Vona szerint: „Bismarck és Assisi Szent Ferenc vagyok egy személyben”, honnan volt bátorsága ilyet kijelenteni? Az egyik fejezet címe sokat sejtet: „Antiszemitizmus és hanukai levél”. Tényleg Simicska kezében van Vona Gábor, és a Jobbik? Vona állítja, hogy fél évvel a választások előtt már csak két kihívója van Orbánnak, ő és Szél Bernadett, de nyerési esélye egyedül neki van. Vona beszél politikai pályájáról, amely az egyetemen kezdődött, a Fideszben folytatódott, hogy aztán párjának elnöke legyen. A néppártosodás jegyében Vona előre megtervezte, hogyan rúgja ki radikális alelnökeit. A könyv „lefordítja” a Jobbik kormányprogramját

és választ ad arra a kérdésre is, hogy kikre számít Vona a kormányalakításkor, valamint arra is, hogy mire számíthat Orbán klientúrája.

Havas Henrik Vona Gábor ÚJRATERVEZÉS

ELŐSZÓ Érezte már azt valaha, hogy amit a világról addig gondolt, aznaptól számítva nem érvényes? Hogy a biztosnak hitt dolgok hirtelen elpárolognak? Hogy a szilárd talaj, amire felállt, és amire építkezett, egyszer csak süppedni kezd? Mert velem már megtörtént. Az ember szereti elrejteni az ilyet, hiszen gyengeséget, esendőséget sugall, de ettől még ez az igazság. Úgy éreztem ezekben az időkben, hogy a körülöttem létező világ előbb lassan remegni kezd, majd szépen összeomlik. A korábbi kapaszkodók, támasztékok használhatatlanná váltak. Mintha egy rendezett városból, ahol világosak a szabályok, ahol az ember tudja, hogy mi a szerepe és kik a többiek, egyszer csak egy ismeretlen dzsungelben ébredne, ahol senkit sem ismer, beleértve saját magát. Persze ilyenkor nem is a világ változik meg, hanem mi. A világ csupán tükröt tart elénk, cinikusan, szenvtelenül, hogy észrevegyük benne magunkat. Az ilyen pillanatok, időszakok félelmetes próbatételek. Döntésre kényszerítenek, ahol a megfutamodás vagy a visszafordulás is egy döntés. És bármit teszünk, annak ára van. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezeket hívjuk sorsfordulóknak. Amikor újra kell terveznünk az életünket. Visszatekintve eddigi életem néhány ilyen sorsfordulójára, újratervezésére, ma már egyáltalán nem olyan félelmetesek, mint amilyeneknek akkor tűntek. Valójában köszönetét kellene mondanom ezekért a pillanatokért, mert azt hiszem, fejlődtem általuk. Még akkor is, ha éppen rossz döntéseket hoztam. Sőt, tán a rossz döntéseimnek köszönhetem a legtöbbet. A legnagyobb pofonok, a legnagyobb csalódások és a legnagyobb kudarcok kényszerítettek mindig a legnagyobb erőfeszítésekre. A sorsfordulók tehát természetesek az életünkben. Ha tetszik, ha nem, megérkeznek, és kényszerhelyzetet teremtenek. Kényszerhelyzetet, de nem kényszerpályát! Hogy utána mi jön, na, az az igazi kérdés. Tudunk-e újratervezni? Van-e bátorság és erő bennünk megváltozni? Kibírjuk-e a régi ismerősök megvetését, vagy az újak értetlenségét? Vagyunk-e elég bölcsek, hogy a jót magunkkal

vigyük, a rosszat magunk mögött hagyjuk? Számomra valamikor 2012-2013 táján érkezett el egy ilyen sorsforduló, mikor a GPS előbb többször jelezte, hogy rossz felé tartok, hogy túl lassú, vagy éppen túl gyors a sebesség, de én csak mentem. Mentem, mert azt hittem, én nem tévedhetek. Aztán kezdtem elbizonytalanodni, fokozatosan elveszettnek, eltévedtnek éreztem magam, míg végül a képzeletbeli GPS megszólalt: újratervezés. Ebben az egy szóban nagyon sok minden benne van. Legalább öt dolog. Egyrészről benne van, hogy eltévedtünk. Valamit elrontottunk, rosszul csináltunk, elveszítettük a célt. Másrészről benne van, hogy most meg kell állni, és át kell gondolni mindent. Már nem csupán egy jobbkanyar vagy balkanyar kell, visszafordulni is értelmetlen, egyszerűen az egészet újra kell tervezni. Harmadrészt benne van, hogy miután számot vetettünk azzal, éppen hol vagyunk, utána újra erőfeszítést kell tenni, újra el kell indulni, menni kell tovább, nem lehet megállni. Motivációt kell találni. Negyedrészt benne van, hogy soha nincs elveszett helyzet. Nem tragédia történt velünk, csupán egy változás előtt állunk. Az újratervezésben nem az elveszett utat kell siratni, hanem a felcsillanó új út örömét megérezni. Végül benne van, hogy nem a célt módosítjuk valójában, csupán az oda vezető utat. A vágyunk mindig is ugyanaz volt. 2003-ban ugyanis ezzel a hármas céllal alakult meg a Jobbik: független, élhető, büszke Magyarország. Ez ma sem más. Csupán az út változott meg, és a megváltozott úton mi magunk is, de nem a cél. Az ugyanaz. Amikor néhány hónapja Havas Henrik azt üzente, hogy izgalmasnak és érdekesnek találja a körülöttem zajló folyamatokat, és erről könyvet szeretne írni, akkor meg kellett volna lepődnöm. De nem lepődtem meg. Nem azért, mert ennek bármi előjele lett volna, hanem azért, mert ha én lennék Havas Henrik, én is Vona Gáborról írtam volna könyvet. Tudom, ez kicsit nagyképűen hangzik, de ha belegondolok, mindaz, ami körülöttem zajlik, valóban izgalmas és érdekes. Ha kívülről nézném ezt az egészet, felettébb szórakoztatna, de úgy, hogy benne vagyok, hogy ez a saját és egyszeri életem, már annyira nem felhődén az örömöm. Ettől függetlenül érzem, hogy a dolgok körülöttem tényleg zajlanak. Egy szélsőjobboldalinak tartott

párt vezetőjeként bejutottam az Országgyűlésbe, majd miközben az Orbán-kormány és Európa elkezdett jobbra tolódni, én előálltam a néppártosodás szükségességével. Miközben a baloldali pártok náciztak, a jobboldaliak árulóztak, elkezdtem beszélni a hídépítés fontosságáról. Miközben vitára hívtam többször a miniszterelnököt, ő lebuzizott. (Amivel nem lenne baj, ha az lennék, mert akkor vállalnám, de nem vagyok az.) Miközben Európában sokan a zászlóégető párt elnökeként ismernek, én előálltam egy kelet-középeurópai tervvel, a bérunióval. És sorolhatnám a további példákat erre a látszólag ellentmondásos helyzetre. Szóval, tényleg izgalmas az életem, és megértem, ha érdekes mások számára, mert számomra is az. Ezért mondtam igent Havas Henriknek, akivel előtte nem ismertük egymást. Piszkálta a hiúságomat, hogy mi történik akkor, ha kettőnket összeeresztenek. Ha találkozik a média fenegyereke, a kiismerhetetlen, provokatív Havas Henrik és az emberek fejében számtalan kérdőjellel kezelt Jobbik elnöke. Mi születhet egy ilyen beszélgetésből? Erre a kérdésre ad választ ez a könyv, amely számomra egy újabb önismereti tanfolyam és belső utazás volt egyben. Újraéltem a sorsfordulókat, a töprengéseket, az elhatározásokat és a változás útján történt lépéseket. És ahogy hétről hétre készült a könyv, megerősödtem abban, hogy a lehető legjobb döntést hoztam, amikor négy évvel ezelőtt hallgattam a GPS-emre, és azt mondtam: újratervezés.

MONDTAM A KISFIAMNAK – NÉMI SZERÉNYTELENSÉGGEL –, HOGYHA BEJÖNNE CRISTIANO RONALDO, TE IS NÉZNÉD – Először a Heves megyei listáról került be a parlamentbe, ugye? – 2010-ben onnan, 2014-ben az országos listáról. – Mire számíthat Heves megye, ha miniszterelnök lesz? – Kisvasútra, stadionokra… Na, jó, csak vicceltem! Gyöngyösön már van kisvasút, úgyhogy megnyugtatom a magyar választópolgárokat…

– A futballal hogy állnak Gyöngyösön? – Rosszul, és a stadion is felújításra szorul. – Ha már a focinál tartunk, készüljön fel rá, hogy a gyerekkel nem lesz könnyű meccsre menni, mert rengetegen fogják önt megszólítani, lehet majd szelfizni rogyásig. Az én gyerekeim meg az unokáim is utálják, ha engem lépten-nyomon megállítanak. – Az én kisfiámat is idegesíti! Nemrég voltunk Mátraházán, egy wellness-szállóban. A kisfiámat már első este kiborította, hogy a többi asztaltól minket bámulnak. A fülembe sziszegte, elege van abból, hogy állandóan engem néznek. Próbálom megértetni vele, hogy ezt el kell fogadni, nem tudok mit csinálni. Nem szabad senkire haragudni azért, mert megnéz magának egy tévéből ismert embert. Mondtam a kisfiamnak – némi szerénytelenséggel –, „hogyha bejönne Cristiano Ronaldo, te is néznéd”. Ami engem illet, abszolút tisztában vagyok azzal, hogy az emberek mindig kíváncsiak voltak, most is azok, és azok is maradnak. Szóval a fiam nehezen szokja ezt a helyzetet. Egyszer kijelentette, hogy nem szeretné, ha miniszterelnök lennék, mert akkor nagyon sokan fognak utálni. Erre az volt a válaszom, hogy ez most is így van, most is nagyon sokan utálnak, de ha miniszterelnök leszek, talán tudok tenni azért, hogy csökkenjen a számuk. Ellenzékben nagyon keveset tudok tenni ezért. – A felesége miként kezeli az ön politikai ambícióit? – Ó küzd önmagával és ezzel a helyzettel. Mégiscsak nő, erős érzelmi hullámzással. Van nap, amikor anyatigrisként áll mellettem, máskor meg azt mondja, milyen jó lenne, ha végre normális polgári életünk lenne és „hagynád ezt az egészet a fenébe”. Megmondtam neki, hogy ne a politikára haragudjon, hanem rám, mert ha én egy vállalkozó volnék vagy színházi rendező, ugyanezzel a maximalizmussal csinálnám, ugyanolyan keveset lennék otthon, ugyanúgy helyzetekbe sodornám saját magamat és a körülöttem levőket. Az már más kérdés, hogy a politika a nagy nyilvánosság előtt zajlik, és ez bizony nagyobb megterheléssel jár. Szerintem a feleségem kezdi elfogadni ezt a helyzetet. Vagy legalábbis kezdi megszokni.

FONTOSNAK TARTOM A MEGJELENÉSEMET

– Már az első beszélgetésünk alkalmával tisztáztuk, hogy az intim szféráját tiszteletben tartom. De mert – a nyilvánosság előtt is vállalta annak idején – volt egy komoly „botlása” 2010-ben, ezt azért nem tudom szó nélkül hagyni. – Magánéleti botlásomra gondol? Egyik munkatársnőmmel léptem félre. Ezt a feleségemmel tisztáztam, a könyvemben bővebben meg is írtam, ami ebből az emberekre tartozik, többet nem is akarok róla beszélni. Viszont nem akarom védeni a magunk kasztját, a politikusokét, de látok abban valami képmutatást, amikor a társadalom ítéleteket mond politikusokról vagy ismert közéleti szereplőkről. Keresztre akarja őket feszíteni, miközben szinte minden munkahelyen vannak ilyen jellegű botlások. Nem magamat védem, de úgy tűnik, a XXI. század nem a tartós párkapcsolatokról szól. Például: Magyarországon a házasságok 60 százaléka válással végződik. Hozzátenném, hogy ez az arány a parlamenti képviselők körében még magasabb. Mi, politikusok hasonló helyzetben vagyunk, mint mondjuk az előadóművészek, akik újabb és újabb ismeretségeket kötnek, ráadásul körbelengi őket a siker és a csillogás feelingje. Természetesen én is látom, hogy a hatalom, a befolyás meg az ismertség a nők számára vonzó lehet egy férfiban. Azonban – mint már mondtam – hasonló „előnyük” van a már említett előadóművészeken kívül az egyetemi oktatóknak, de akár még az egyenruhásoknak is. Most a Kulcsár-ügy – erről később még nyilván szó esik – kapcsán elővették a Jobbikot, pedig bármelyik pártban előfordulhatott volna hasonló. Elő is fordult. Azt pedig furcsállom, hogy Halász Jánosnak a Fidesz egyik sajtótájékoztatóján volt képe a Jobbikkal foglalkozni, akkor, amikor kiderült, hogy a KDNP körmendi alpolgármestere valamelyik tanítványával kezdett viszonyt. Mindenesetre a Jobbikban kimondásra került, hogy nem szerencsés, ha valaki a párton belül keres társat, még akkor sem, ha itt vannak a huszonéves, harmincéves egyedülálló fiatal fiúk, lányok. Egyébként az egy másik kérdés, hogy hol a fenében ismerkedjenek az emberek, ha nem ott, ahol a legtöbbet vannak. Nem egyszerű ma párt találni, ezt látom a környezetemben. Vannak azért jó példák. Az egyik belső körös munkatársam, aki a szemem láttára lett kedves kislányból nagylány, az egyik külügyesünkkel jött össze,

aztán összeházasodtak, most pedig várják az első gyermeküket. Szép nagy pocakja van már, de nem akar még otthon maradni. Reggel nyolckor nyitja az ajtót. – Még mindig jobb, mintha a Munkáspártból választott volna… – Vannak pedig példák arra is, amikor akár a számára elfogadhatatlan pártból választ magának párt valaki, legyen szimpatizáns vagy akár aktivista. Ezzel szerintem semmi gond nincs. Számomra nem az abnormális, ha egy fideszes és egy jobbikos egymásba szeret, hanem az, ha ezt botrányként tálalják. – Beszéljünk magáról! Bulvárlapokban olvastam, hogy a nők korosztálytól függetlenül vonzónak találják. – Kétszer is volt az egyik bulvárlapban választás, ahol a hölgyek mindkétszer a legvonzóbbnak találtak a politikusok közül. – Mennyire játszik rá erre? – Nem játszom rá, de természetesen nagyon jólesett, és tény, hogy fontosnak tartom a megjelenésemet. – Orbán Viktort frusztrálja az ön fiatalsága és megjelenése. – Jó, de azért én teszek is ennek érdekében! Ma még meg is borotválkoztam… Járok kondizni, igyekszem stílusosan öltözni, mindig fitt lenni. Erre nem játszom rá, ha nem politikus lennék, hanem mondjuk a versenyszférában dolgoznék, akkor is törekednék arra, hogy jól nézzek ki. Orbán Viktor szerintem rosszul tartja magát. Nézze meg a többi európai miniszterelnököt, egy sem hagyja el magát. Ezt nem hántásként mondom, de tény. – Azért ez genetikai adottság is. – Igen, köszönöm a szüleimnek, hogy ehhez megvan az alapanyagom, de akkor is lehetnék slampos, ápolatlan, és voltam is! – Politikusoknál az önkritika nem túl gyakori. Volt, amit megbánt? – Persze, hogy volt! Egy időben Betlen Jánossal voltak nagy csörtéim a Nap TV-ben. Bosszantott, hogy behívott valamilyen hazai belpolitikai ügy kapcsán, aztán mindig kikötött Rudolf Hessnél. Megállás nélkül firtatta az Izraellel kapcsolatos álláspontomat, aztán egy Össztűz műsorban – ami fenn van az interneten – ő is nagyon berágott, meg én is. Akkor mondtam neki, hogy ha nem tud leszállni erről a témáról, akkor költözzön Izraelbe. Na, ezt nagyon megbántam! Nem is azért, hogy elküldtem, hanem azért, mert nála

sokkal taplóbb módon viselkedő riporterek is voltak, akikkel szemben mindig úriember voltam, miközben Betlent meg csíptem. – Ön milyennek tartja magát? Melyek a legfontosabb tulajdonságai? – Külső vagy belső? Örülök annak, hogy egészséges vagyok, hogy átlagember vagyok. Azért is hálás vagyok, hogy paraszti családból származom. Ebből kifolyólag küzdő típus vagyok, és nekem mindig bizonyítanom kell. Egyáltalán nem vagyok irigy, de irigylem azokat a többgenerációs értelmiségi barátaimat, ismerőseimet, akik számára mindaz természetes, amiért nekem meg kellett küzdenem. Például Gyöngyösi Marci diplomata családból származik, na, ő mindig úgy néz ki, mint aki most lépett ki a divatlapból, mindig olyan fess, és ez belülről jön neki. Nekem ezért dolgoznom kell. Az anyukám gumicsizmában van az osztályfényképen. Nem volt pénzük szép cipőre vagy szandálra, csak gumicsizmára futotta. Hála istennek, ismertem a nagyszüleimet, sőt a dédszüleim közül is egyet, és megtanultam, hogy szegénységben is lehet tisztes életet élni. Nekem olyan jóleső érzés, hogy az én nagyszüleim, szüleim dolgoztak azért, hogy én kitörhessek ebből, hogy lehessek valaki! Ez nekem fontos! Sőt, felelősséget is jelent, mert ezt az örökséget meg kell becsülni. Valahogy úgy érzem, hogy paraszti bőrben, paraszti gyökerekkel egy nemesi lelkület van bennem. Ennek semmi köze az anyagiakhoz, a pénzhez, a nemesi lét – ha ez nem hangzik nagyon elszálltnak – számomra érzelmi és értelmi felelősséget jelent. A XXI. században éppen az zavar, hogy kezdenek kiveszni a szertartások. – Olvasta Kukorelly Endre könyvét a parlamenti élményeiről? Nagyon érdekes, mert azt írja, hogy röhögnie kell a jobbikosokon, amikor atillát, bocskait húznak. Az ő apja, aki valódi arisztokrata birtokos volt, még tudta azokat hordani. – Én nem jártam soha bocskaiban vagy atillában. Meg is kaptam egyébként a nemzeti oldalról, hogy Vona még soha nem húzott bocskait, mindig csak farmerban vagy öltönyben mutatkozik. Én azért nem vettem fel attilát vagy bocskait, mert miközben nagyon tetszik, nagyon szép, úgy éreztem, hogy ha beléjük bújok, idegenül érzem magam. Lehet, hogy ez a paraszti származásom miatt van.

– Gyakran emlegeti a paraszti származását. Azt tudom önnek mondani, hogy vannak jó arcú vidéki parasztok, de láttam épp elég sunyi, ravasz, mohó parasztot is. Márai azt mondta, hogy Trianonban nemcsak területeket vesztettünk, de a polgárságunk javát is. Körülnézek, és nagyon nem tetszik a vidéki Magyarország. – Ön egy urbánus karakter. De én is el tudnám mondani, hogy számomra milyen sok negatív karakter van az urbánus világban. Például ezek a naprafekvők! Ezek, akik városi életet élnek, van huszonhatezer ingatlanjuk itt-ott, semmit nem tesznek le az asztalra, és úgy elvannak vele. Nem irigylem őket, de az zavar, hogy valaki felelőtlenül csak így eléldegél. Ez csak egy érzés, amit azonban elfojtok magamban. Ráadásul az egyik legjobb barátom ebből a világból van, akit nagyon szeretek, és az egyik legjobb embernek tartom, akit valaha megismertem. Mondom, én nem akarok megítélni senkit, se fővárosit, se vidékit. – Egyszer Hamburgban ebédeltem hétköznap, és körülöttem ápolt, jól öltözött idős férfiak és nők étkeztek. Azt mondtam magamban, hogy így kellene élnünk. – Erre mondok én is valamit, ami másabb picit, de nézze meg, milyen egy vidéki vasárnapi ebéd a nagyinál. Annak ugyanúgy megvan a varázsa, pedig nincsenek öltönyben, és lehet, hogy nem annyira kifinomult a dolog, de a nagyi jön, megvan az egésznek a szertartása, a maga paraszti kultúrája. – Egyébként a kongresszusi beszédében az volt az egyik legjobb, amikor az elvándorlásról beszélt. Na, látja, az nagyon jó rész volt! – A paraszti kultúra, a városi, polgári kultúra vagy a nemesi kultúra, ezek mind-mind kultúrák voltak. Engem igazából ezeknek az elvesztése zavar. Én mindegyiket csodálni tudom, azonosulni tudok a paraszti kultúrával, a nemesivel vagy a polgárival is. Engem is lenyűgöznek a polgári ebédek, ezeknek a kifinomultsága, szertartása vagy rituáléja rám is hat, nekem is tetszik. Sőt! Nekem ezek tetszenek. A XXI. században éppen az zavar, hogy kezdenek kiveszni a szertartások. – Hogyan fogja magát feltalálni, ha úgy alakul, Angéla Merkel társaságában… – Ezt meg kell tanulnom! Ezt nem tudom most még megmondani. – Most is jár követségi fogadásokra.

– Igen, járok követségi fogadásokra, járok külföldi találkozókra, s úgy gondolom, hogy viszonylag jól kezelem ezt, de azért az, amikor valaki miniszterelnökként egy Európai Tanács-ülésen részt vesz, vagy egy NATO-csúcsra elmegy… – Macron új fiú – mondta Orbán Viktor. Csak éppen Franciaország van mögötte! – Igen. De azért más Franciaország elnökeként belépni az Európai Tanács ülésére, mint magyar miniszterelnökként, mert ez egy hendikep a franciához képest. Meg fogom tanulni. Én ettől nem félek. – Tud semlegesen beszélgetni? – Semlegesen beszélgetni? Azt hiszem, igen, de nem szoktam ilyesmit kezdeményezni. Az én karakterembe belefér, ha valaki megszólít, mert beszélgetni akar velem, akkor bárkivel, bármiről nagyon szívesen, de az, hogy ülök valaki mellett a buszon, a repülőn és azt mondom, hogy beszélgessünk, tehát én kezdeményezem valamilyen apropóból, na, az ritka nálam. De ha ilyen szituáció adódik, nem szoktam elugrani előle, szívesen veszek részt beszélgetésben, nem érzem ettől magam rosszul. Viszont olyankor igyekszem komolyabb irányba terelni a dolgot, ha már így alakult, mert a felesleges locsogástól rosszul vagyok, és az meglátszik az arcomon.

A CSALÁDBAN ÉN VOLTAM AZ ELSŐ, AKI EGYETEMET VÉGZETT – Melyik a legkedvesebb gyerekkori élménye? – Még óvodás voltam, amikor elment a dédnagymamám. Nagyon megható emlék, hogy egyszer bújócskáztunk, és szegény már öregesen, nehezen mozgott, nem nagyon tudott elbújni. Láttam, hogy az ágy mögé rejtőzik, kilógott szegénynek a háta, mert az már ugye nem nagyon volt hajlékony, de ösztönösen éreztem, hogy nem szabad őt észrevennem. Általában a felnőttek játsszák el, hogy nem látják meg a gyereket, de ez nálunk megfordult. Kiáltoztam, hogy nem találom sehol a dédit. Megesett rajta a szívem, olyan aranyos

volt az igyekezete. Szokták mondani, hogy az időskor a második gyermekkor. A dédi a mi játékunkban a kisgyereket alakította. – A múltkor említette, hogy az apai nagypapája a második világháborúban vesztette életét. Megkereste a sírját? – Igen. Három évvel ezelőtt elvittem az apukámat is, aki nagyon örült. – Hol van a sír? – Aranyosegerbegyen. Torda mellett van. Tordánál volt egy nagy páncéloscsata, és egy repesz találta el a nagyapámat. 2008-ban kerestem fel először a sírját, azóta voltam többször is. Nagyapámat tömegsírba temették. Gazos a terület, magát a sírt egy oszlop jelöli. Az egyik oldalára románul, a másik oldalára németül, a harmadikra oroszul, a negyedikre magyarul írták fel, hogv ezen a helyen a második világháborúban elesett katonák nyugszanak. Csak a román katonák nevét tüntették fel, a többi halott nincsen nevesítve. Amikor édesapámmal kimentünk, vittünk egy koszorút, és elhelyeztük a Honvédelmi Minisztérium koszorúja mellé. Leróttuk tiszteletünket apai nagyapám emléke előtt, akit sajnos nem ismerhettem. A család úgy tartja, hogy nagyon hasonlítok rá. A történethez még annyi hozzátartozik, hogy a dédnagyapám két fiát is elveszítette a világháborúban. Édesapám 1943-ban született, 1944-ben esett el a nagypapám, ő sem ismerte az apukáját. Amikor özvegyen maradt a nagyanyám, feleségül ment Zázrivecz Józsefhez, aki a nevére vette édesapámat és lényegében ő nevelte föl. Ettől az embertől született egy féltestvére, egy húga. – Érdekes, hogy nem emlegeti a nagyszüleit. – Nem én tehetek arról, hogy velük nem volt igazán jó a kapcsolatom. Az egész a szüleim esküvőjéhez vezethető vissza. Domoszlói volt mind a két család, és valamiért nem szívelték egymást, nem örültek ennek a házasságnak. Kicsit olyan Rómeó és Júlia jellegű történet bontakozott ki falusi feldolgozásban. A szüleim be is költöztek Gyöngyösre. Nem voltak nagy veszekedések, perpatvarok, csak úgy benne volt a feszültség a levegőben. Az idők folyamán többször volt olyan élményem, amikor ezt érzékeltem is. Egyszer édesapám anyukájához mentünk húsvétkor locsolkodni, és lényegében nem fogadta a locsolásunkat.

– Egy kisfiúnak nem eshetett jól. – Engem ez nagyon megrázott, sírtam is. Általános iskolás alsó tagozatos lehettem, amikor történt. Máig nem tudom megmagyarázni, milyen okokra vezethető vissza a gyűlölködés. Az az egész olyan volt, mint egy brazil szappanoperában, hogy már nem tudja senki pontosan, miért, mégis haragszunk a másikra. A szüleim nekem soha nem mondtak rosszat a nagyszüleimről, nem hangoltak ellenük, sőt mindig az éreztem inkább, nekik nagyon fáj, hogy nem jó a kapcsolatuk a szüleikkel. Szóval az az emlék úgy bennem maradt, amikor húsvét hétfőn elmentünk locsolkodni és nem úgy volt, mint máshol, ahová ha húsvét hétfőn elmennek, terített asztallal, szendvicsekkel, üdítőkkel és piros tojással várják a locsolkodót, hanem nagyanyám kint a kertben dolgozgatott. Mi valahogy nagyon sután meglocsoltuk, de aztán megint elkezdődött a családi dolgok felemlegetése, és akkor elsírtam magam. Sírtam, hogy az én anyukámat ne bántsa, aztán eljöttünk. – A családban volt értelmiségi? – Nem. A bátyám volt az első, aki elvégezte a főiskolát, és én voltam az első, aki egyetemet végzett. – Gyerekként milyen anyagi körülmények között élt? – Nem voltunk se szegények, se gazdagok. Azt mondhatnám, hogy jó átlagos színvonalon éltünk. Anyagi gondjaink nem voltak, mert édesapám kijárt Németországba dolgozni, kőműves volt. – Gondolom, az NDK-ban dolgozott… – Nem, Nyugat-Németországban! Az a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején volt, amikor már volt erre lehetőség. Általános iskolás koromban Gyöngyösön a kertvárosban laktunk azokkal együtt, akik hozzánk hasonlóan faluról költöztek a városba. Nem mi voltunk a leggazdagabbak, de úgy gondolom, hogy az átlagnál jobb körülmények közt éltünk. A szüleim mindent megtettek annak érdekében, hogy jó ruháim legyenek, mindenem meglegyen. Erezhető volt, nagyon tolnak engem, és ami még előny volt a számomra, hogy a bátyám akkor már lényegében felnőtt volt. Amikor én általános iskolás voltam, ő már elvégezte a főiskolát, és mert 13 év van köztünk, majdhogynem nagybácsimként kezelt engem. Gyakori, hogy az idősebb fiú elveri az öccsét, de nálunk ilyen nem

fordult elő. Az viszont megmaradt bennem, hogy a bátyámtól kaptam az első márkás farmeremet. – Mivel foglalkozik a bátyja? – Külkereskedelmi főiskolát végzett, és a szakmájában is maradt. – Kinek köszönhette, hogy a családban elsőként egyetemet végezhetett? – Egyértelműen a szüleimnek. Édesanyám érettségizett, elvégezte a gimnáziumot, de édesapám is partner volt abban, hogy tanuljanak a gyerekeik. A bátyám nagyon szorgalmas volt, még nálam is szorgalmasabb. – Mégis ön lett híres. A bátyjából talán hiányzik a becsvágy. – A bátyám sokkal többre vihette volna! így is sokra vitte persze, mert egy megbecsült munkatárs, de hogy nem lett vezető, az a karakteréből fakad. Megelégszik azzal, hogy precízen elvégzi a munkáját, azért megkapja a megfelelő és számára kielégítő fizetést, járja a világot, éli az életét, de hogy nagyobb felelősséget vállaljon annál, mint amennyit muszáj, az nem az ő karakterének a része. Neki így jó. – Egyébként milyen a viszonya most Vona pártelnökkel? – Ugyanolyan, mint volt! – De nem ugratja, kritizálja? – Nagyon keveset beszélgetünk politikáról. Nyilván az értékrendje ugyanolyan, mint az enyém, tehát ő is egy konzervatív értékrendű ember, de számára a politika nem különösebben meghatározó, és hozzáteszem, a családunk számára sem az. A politikát én hoztam be a családba. Emlékszem, az édesapámat is én vettem rá arra, hogy a játékunkba vigyünk politikát. 1990-ben 12 éves voltam, és eljátszottuk a rendszerváltást a konyhában. Apukám volt a párttitkár, és én mint demokrata, a bátyám fekete diplomatatáskájával a kezemben, vitatkoztam vele. Jópofa volt, hogy miközben ő nagy híve volt a rendszerváltozásnak, kénytelen volt amellett érvelni, milyen sok minden volt jó a szocializmusban. Aztán persze szerepet cseréltünk. Utólag azt gondolom, hogy ez a játék nemcsak érdekes volt, de hasznomra is vált. – Ma október 24-e van, belehallgattam az ünnepi beszédekbe, és talán Gyurcsány mondhatta, hogy a Kádár-rendszer kétségkívül életszínvonal-emelkedést hozott, több százezer ember nyitotta ki az

egyébként ma már lenézett panellakásokban a meleg vizet, hogy megépültek a kockaházak, ahol már be volt vezetve a villany, a gáz stb. – A panelházakat manapság divat lenézni. Még általános iskolás voltam, amikor a kertvárosi rész mellett felépült az úgynevezett Mátrai úti lakótelep Gyöngyösön. Irigykedtem azokra, akik nem kertes házban, hanem azokban a panelekben laktak, és még ők maguk is úgy érezték, hogy egy felsőbb kasztba tartozik, aki beköltözhet ezekbe a panelekbe. Egészen más megítélése volt egy panellakásnak harminc évvel ezelőtt. – Maguknál mikor lett meleg víz, fürdőszoba meg bojler? – Ahogy én emlékszem, mindig is volt a kertes házban. Édesapám kőműves volt, úgyhogy ilyen értelemben mindig haladtunk a korral. – Az előbb szóba került, hogy október 24-én beszélgetünk. 1956 emléke miként élt a családban? – Nem volt ’56-os emléke a családnak. Nem volt ’56-os a családban, nem volt kapcsolódásunk… – Disszidens sem volt? – Nem, nem. – A maga fejében hogyan élt 1956, egyáltalán mikortól foglalkozott történelemmel, politikával? – Gyerekkoromban engem sokkal jobban érdekelt a biológia, az állatok meg az etológia, mint a történelem. Aztán jött a rendszerváltozás, Ceausescu kivégzése. Izgalmas időket éltünk. Az 1991-92-es tanévben voltam nyolcadikos. Történelemóránk lett volna, de nem találtuk a tanárt. Az ablakból vettük észre, hogy az udvaron ül, és teljes extázisban olvassa, mit írnak 1956-ról az új tankönyvben. Az általános és a középiskolában is jobboldali, konzervatív felfogású történelemtanáraim voltak, mindketten nagy hatást gyakoroltak rám. Ok ketten inspiráltak, nekik köszönhetem a történelemversenyeken elért sikereket. Talán azt is, hogy történész lettem és végül politikus.

ÁLTALÁBAN NEM MUNKATÁRSAKAT, HANEM SZÖVETSÉGESEKET KERESEK

– Menjünk még vissza a családhoz! Feltételezem, a bátyja példakép lehetett. – Abszolút példakép volt, céltudatos és szorgalmas. Én viszont nemcsak sikeres, de híres is szerettem volna lenni. Nem úgy, mint egy rocksztár, nem feltétlenül úgy, bár az is átfutott az agyamon. Úgy éreztem, hogy bennem van valami, ami érdekes lehet az emberek számára. Valamit majd meg tudok mutatni magamból. Az egyik barátom azt mondta – akit ráadásul itt, a Jobbikban ismertem meg –, hogy ha nem politikus, akkor valószínűleg rocksztár lehettem volna. Hogy ez tényleg így van-e, vagy sem, azt nem tudom, de jólesik. Már csak azért is, mert ez a barátom rockzenész. – Szóval gyerekként elhatározta, hogy híres lesz. A kérdés már csak az, hogy mit érzékelt ebből a környezete. – Ezeket a vágyaimat magamban tartottam, nem osztottam meg másokkal. Ugyanakkor igyekeztem a társaim tiszteletét kivívni, mert csak így tudtam őket irányítani. Sohasem erőszakoskodtam, de mindig úgy alakult, hogy az lett, amit én akartam. Számomra fontosak voltak a barátok, de egy vagy két emberen kívül nem osztottam meg a gondolataimat senkivel. Mindig törekedtem arra, hogy érzékeljék, rendelkezem vezetői kvalitásokkal, de nincs bennem olyasfajta exhibicionizmus, hogy mindent megmutassak magamból. – Irodalmi hőse, filmhőse volt? – A katonás filmek nagyban hatottak rám, mint minden fiúgyermekre. Különösen a nagy csaták előtti beszédek, nekem ez a kedvenc műfajom. Az utolsó csata előtt egy lelkesítő beszédet mondani… Ezt imádom! – A halál 50 órája című filmben a német páncélos parancsnok és tisztjei elképesztő hangulatot teremtettek közvetlenül a támadás előtt. Ez jó! Lelkesítő beszéd, meg együtt énekelni, ez igen! Azt azért megjegyzem, hogy a mozi nézői nem a náci hadsereg katonáiért lelkesedtek, hanem a fiatal tisztekért, akik aztán hősi halált haltak egy borzalmas háborúban. – Azóta már nagyon sok ilyen film született: A rettenthetetlen, a Gladiátor, a Mennyei királyság… És mindegyikben van egy olyan pillanat, amikor a hős kiáll az emberek elé, és egy reménytelen szituációban, szinte irracionális módon meggyőzi a társait, hogy ezt

meg kell csinálni! Engem mindig megérintett az a pillanat, amikor valakik azt mondják, hogy csak azért is! Csak azért is! Számomra ennek van igazán ereje. Csak azért is! Ezt kiáltja egy igazi vezető, és ennek hatására olyasmi is megtörténhet, amire igazából nem is volt esély. – Mit gondol a tömegekről? – Óriási felelősség a tömeg. Pszichológia szakra is jártam, foglalkoztam tömeglélektannal, érdekelt is a téma, a szakmámba is vág valahol, és meg is tapasztalom egyébként, hogy mennyire befolyásolható a tömeg. Ezt a befolyást sok mindenre lehet használni. A politikus leegyszerűsítve olyan, mint a mágus, abban az értelemben, hogy a tömegekből pusztán a szavaival egészen irracionális érzelmeket vagy éppen cselekedeteket tud kiváltani. Valahol hallottam vagy olvastam egy érdekes hasonlatot. Kicsit sztereotip, kicsit soviniszta, de azért érdekes. Szóval: hogyha fölmész a színpadra, soha ne felejtsd el, hogy a tömeg az mindig a nő, te pedig a férfi vagy, neked kell irányítanod. Hogy ez így van-e, vagy sem, nem tudom megmondani, de nem is a kép a lényeg, hanem a jelentése. Szónokként én magam is érzékeltem már, hogyan reagál a közönség, hogy sikerült-e meghódítanom, vagy sem. A szónok felelőssége persze az, hogy utána mit kezd a már meghódított „nővel”, megerőszakolja-e vagy boldoggá teszi, a tenyerén hordozza-e vagy kihasználja. – Ha már itt tartunk, mi a véleménye erről a Marton László-ügyről? – Az, mint mindenki másnak, aki normálisan gondolkodik a férfi meg a női szerepekről. A leghatározottabban elítélem a nemi erőszakot és a hatalommal való visszaélés minden formáját. – Magának egy munkatársnőjével volt kapcsolata… – Én nőt, erőszakkal, soha, semmire… – Egyszer, amikor erről beszéltünk, lényegében úgy fogalmazott, hogy férfiak vagyunk, megesik velünk! – Attól függ, mi. Mert most, Marton László után… – A csábítás! Azt mondta, ne felejtse el, azt mondta, hogy a politikusok és a vezető művészek nagyon gyakran csodálat tárgyává lesznek, hatalmat képzelnek beléjük, ha van, ha nincs, és ez a nők számára vonzó.

– Induljunk ki abból, hogy normális esetben egy híres embernek és egy őt csodáló nőnek a kapcsolata csak és kizárólag a kölcsönös beleegyezésen, a kölcsönös érzelmeken alapulhat. Kényszerítés vagy megalázás szóba sem jöhet! Nem akarok foglalkozni a Marton László és az őt követők körül kialakult konkrét helyzettel, de magáról a jelenségről van véleményem. Ez nem csupán a hatalommal való visszaélésről, nem csupán a nemi erőszakról szól, hanem a női szerepről is. Napjainkban a női emancipációval kapcsolatban gyakran emlegetik, hogy elfogadhatatlanul alacsonyabb a nők bére, mint a férfiaké. És ez jogos. Ugyanakkor kevesebb szó esik arról, hogy a nők a tömegmédiában egyre inkább „eltárgyiasulnak”. Tessék csak bekapcsolni a televíziót, keresni egy zenecsatornát klipekkel: azt látjuk, hogy a nő úgy jelenik meg, mint egy hamburger vagy más gyorsan fogyasztható kaja. Ez szerintem a probléma gyökere. Hogy a fogyasztói társadalom, amiben élünk, azt hiteti el velünk, hogy a másikat, a kapcsolatainkat is elfogyaszthatjuk. Én tisztelem a nőket, egyenrangú partnerként tekintek rájuk, és ez a folyamat nagyon zavar. – Az ifjú Vona Gábor hogyan kezdett foglalkozni a lányokkal? Emlékszem, az egyik osztálytársam papája zenész volt, járta a világot, és az utazóbőröndje lent volt a pincében. Mi Bélát csak akkor vettük be a focicsapatba, ha kinyitotta az apja bőröndjét, és elővett régi, sárgásbarna, foszladozó erotikus füzeteket. Minden meccs előtt lementünk, és megnéztük, különben Béla nem játszott. Máig emlékszem, az ideálképem egy perzsaszőnyegen fekvő, gyönyörű fehér bőrű, fekete hajú nő volt, és én beleszerettem. – Mi meg Toldi Mikivel – úgy hívták a barátomat – a cseresznyefán nézegettük az erotikus magazint. Minden képet részletesen kielemeztünk. – Emlékszik még az első udvarlásra? – Szerelmes típus voltam gyermekkoromtól fogva, tehát már az óvodában is szerelmes voltam, legalábbis annak hittem magam. Ott sajnos plátói maradt a rajongásom, mert én csak középsős voltam, a kislánynak pedig egy nagycsoportos fiúért dobogott a szíve. Az első sikerélmény az általános iskola első osztályában ért. írtam egy szerelmes levelet Jutkának, aki visszaküldte azt, pirossal kijavítva a helyesírási hibákat, és a végére odavéste, hogy először tanulj meg

helyesen írni! Öntudatos kislány volt, de ez csak fokozta az izgalmamat. Visszaküldtem a levelet helyesen, erre válaszolt, hogy „most már én is szeretlek”. Az anyukám eltette ezt a levelet, talán megvan ma is. – Középiskolában mivel szeretett volna imponálni a lányoknak? – Azzal, hogy más, hogy különleges vagyok! Mindig megpróbáltam valamivel kicsit kilógni a sorból, hogy magam iránt figyelmet generáljak. Akkor ez még csak taktikai megfontolás volt, de úgy tűnik, túl jól csináltam. A középiskolában éreztem először, hogy jó vagyok a lányoknál, mert volt egy olyan időszak, amikor – összeszámoltam – nyolc lány pozitív érdeklődéséről tudtam. Akkor úgy éreztem, hogy ez igen! Az már csak történelmi érdekesség, hogy nekem egy kilencedik tetszett, akinek meg én nem. – Azt hiszem, hogy még maga is ahhoz a korosztályhoz tartozik, amelyik relatíve korán nősült. Hány éves volt? – A miénk egyetemi szerelem volt. 2003-ban házasodtunk össze, 24 évesen. Először kollégiumban laktunk, aztán több albérletben, végül egy óbudai panelben született meg a kisfiúnk, Benedek. A házasság így az életünkben nem hozott nagy minőségi változást, maximum azt, hogy egy picit felnőttebbeknek, felelősségteljesebbeknek éreztük magunkat. Az is fontos volt, hogy már vállalhattunk gyermeket. Nekünk természetes volt, hogy össze kell házasodni. – Mit kapott a feleségétől? – Úgy érzem, hogy ő elképesztően erős nő. Én Oroszlán vagyok, és az Oroszlán csillagjegyűek szeretnek nyugodtan élni, a szavannát pásztázni, ő viszont Skorpió, egészen más, robbanékony természet. Van az a kis mese, hogy a békát megkéri a skorpió, hogy vigye át a folyón, utána hálátlanul végez vele… Természetesen a feleségem azért nem tesz velem olyat, mint szegény békával a skorpió, de tény, hogy nagyon lobbanékony, nagyon érzelmes. Ennek vannak pozitív és negatív amplitúdói, de elképesztő erő van benne. Amikor haragban vagyunk, úgy érzem, elveszítettem az erőmet, valahogy úgy, mint Sámson, amikor levágták a haját. Ha közöttünk nincs rendben minden, szabályosan lebetegszem, nem csak lelki, hanem fizikai értelemben is. Persze ilyenkor nem tét nélküli összezördülésekről van szó, hogy miért hagytam a zoknimat a

kanapén, hanem komolyabb vitákról. Ilyenkor simán megtalálnak a vírusok. – Úgy tűnik, önnek társra, társakra van szüksége. Milyen típusú embereket kedvel? – Azzal kezdeném, hogy én mindig csapatban gondolkodom, az emberekben pedig a szenvedélyes racionalistákat kedvelem, nem pedig a holdkórosakat. – Két végletet említett, a szenvedélyeset és a holdkórosat. – Általában nem munkatársakat, hanem szövetségeseket keresek. Akik azt mondják, hogy „most már délután négy óra van, nekem lejárt a munkaidőm”, azokra nincs szükségem, mert nincs bennük szenvedély. Akiben meg csak szenvedély van, de nincs benne racionalitás, azt én holdkórosnak hívom, azzal sem tudok mit kezdeni. Szeretem, ha a dolgoknak van logikájuk. Ezért fogalmaztam úgy, hogy racionalistákat keresek, hiszen én is ilyen vagyok. Olyanokat, akiknek a szívük és az eszük is a helyén van, és mindkettőt használják. Vezetőként természetesen nagyon megbecsülöm azokat, akik önállóan tudnak dolgozni, és azokat is, akik meg merik mondani a véleményüket, szemből szembe engem is kritizálnak. Ez egy elnöki pozícióban aranyat ér. A negatív embereket kerülöm, de a jó szándékú, konstruktív kritika aranyat ér, még ha elsőre fájdalmas is tud lenni. Azok az igazán értékes emberek, akik megvédenék saját magamtól, a rossz döntéseimtől.

SZERINTEM SZERÉNYEBBNEK KELL LENNI – Én a Reál Madridnak drukkolok, az unokák a Barcelonának. Mit mondjak? Egy El Clásico nem múlhat el veszekedés nélkül. – Nálunk az egész család Real-drukker. Mi nem engedünk meg ilyen kihágásokat. – Régóta nem járok meccsre. Valahogy a korral együtt a régi fociőrült haverok is elkopnak. Maga hogyan áll a barátokkal? – Nagyon jó emlékeim vannak az általános iskolai meg a középiskolai barátaimról, csak az a baj, hogy ritkán találkozunk. Két ilyen testi-lelki jó barátom van, mind a ketten gyöngyösiek. Ha mégis találkozunk, nagyon örülünk egymásnak, leülünk és beszélgetünk, de nincs már intenzív kapcsolat köztünk.

– És a társasága? – Az én esetemben a politikai és a magánélet kicsit összefolyik. Ez azt jelenti, hogy a politikustársak, illetve a családjaik azok, akikkel kapcsolatot tartunk. Mondjuk úgy, hogy vannak baráti családok, akikkel összejárunk. Be kell vallanom, több energiát kellene fordítanom ezekre a kapcsolatokra. Magam is érzem, hogy kevés időt szánok a számomra kedves emberekre. Furcsa, ambivalens érzés ez, mert ha éppen kikapcsolódom, az jár a fejemben, hogy ez a munkám rovására megy, miközben nagyon is igénylem a baráti beszélgetéseket, a visszafogott szórakozást. Amikor az ember fáradt, van nap, hogy magunk vagyunk, aztán persze élvezzük azt, ha szervezünk egy vacsorát, meghívunk valakit vagy mi megyünk valahová. – Ha miniszterelnök lenne, hol lakna? – Nem a Várban! Az irodámat sem vinném fel oda, az totálisan felesleges beruházás. – Maradna az irodája a Parlamentben? – Igen. – Jó, de a hatalmi ágak megoszlása alapján ugye a Néprajzi Múzeumba megy a Kúria, a miniszterelnök és hivatal, mint a végrehajtó hatalom letéteményese felmegy a Várba, és marad a törvényhozás. Sőt még Kövér László is gondoskodott magának egy kis szolgálati lakásról ott, a Parlament mellett. – Az, hogy a köztársasági elnök fönn van a Várban, jó dolog, mert ő Magyarország első számú közjogi méltósága. De a miniszterelnök ne menjen föl a Várba! A Várnak pártok feletti aurát kell sugároznia. – A XIX. század végén, a millennium idejétől kezdve építettek egy nem létező királyi palotát. Ferenc József például soha nem is aludt ott, Horthy beköltözött ugyan, de tulajdonképpen egy XIX. századi dizájn az egész. A Hauszmann-terv keretében újraépítik a Testőrpalotát, a fedett lovardát, sőt még a fogadótermet is. Ön ezt a tervet végigvinné? – Ha igen, csak azért, hogy turisztikai célt szolgáljon. De azt, hogy egy úri középosztály „feelinget” kialakítsunk a mindenkori magyar miniszterelnök számára, rettenetesen cikinek érzem, és nagyon rosszul érezném magam egy ilyen közegben. Ha az lenne a cél, mutassuk meg, hogy a Monarchia idején vagy a két világháború

között Magyarországnak ez is része volt, és turistacsoportok, iskolás gyerekek megnézhessék, s ez egy állandó szolgáltatás legyen a Várban, az úgy rendben van. De az, hogy Orbán Viktor, én magam vagy bárki ebben ott fürödjön, nekem nagyon visszatetsző! Szerintem szerényebbnek kell lennie egy miniszterelnöknek.

NEM A TERMÉKET, MAGADAT KELL ÉRTÉKESÍTENI – Meglepve olvastam, hogy „Vona Gábor a sikerről tart előadást egy tízezer forintos tréningen”. Az interneten személyesen reklámozta ezt a rendezvényt azzal, hogy a rendezője jó barátja. – Igen, ő a személyi edzőm, Barta Tibor. A tízezer forintról egyébként nem tudok, másrészt pedig nem kértem fellépti díjat, szívességből mentem el és mondtam el a véleményemet arról, én hogyan látom a sikert. Hozzáteszem, hogy rajtam kívül olyan vendégek voltak, mint Tónk Emil, a Magyar Marketing Szövetség ügyvezető alelnöke, vagy éppen Sas István filmrendező, reklámpszichológus, aki zseniális előadást tartott a facebookos trollkodásról. – Maga mit mondott a sikerről? – Azzal kezdtem: van-e nekem egyáltalán jogalapom, hogy én a sikerről beszéljek, sikeres vagyok-e én? Erről különféle hangok vannak a fejemben. Az egyik az, hogy nem vagyok negyvenéves, és Magyarország legerősebb ellenzéki pártjának vagyok a vezetője, második éve választanak az ötven legbefolyásosabb ember közé, tehát sikeres vagyok. A másik, hogy nem vagyok sikeres, mert miért lennék sikeres! Az előadásomnak az volt a címe, „Van-e a sikernek mértékegysége?”. Nincs. Szerintem a siker szubjektív dolog, mindenki magának állítja föl a mércét. – Az interneten az ön kiskutyás képe mellé azt írták, hogy Vona Gábor hírhedt cégnél volt MLM-ügynök. Úgy tudom, 2004 és 2006 között csinálta ezt. Illetve beszéljünk arról, hogy valóban rosszul jártak-e, akiket ön a 2F iskolához irányított. Az internet szerint a 2F egy nyelviskola volt, amit olyan cég irányított, melyet a hatóságok

többször is megbüntettek, végül be is tiltottak a módszerei miatt. Többen évek óta perben állnak velük, és sokaknak épp most úsznak el a millióik a hátrányos szerződések miatt. Azt is olvasom, hogy mostanában került olyan szakaszba a végrehajtás egy sereg „a 2000-es évek közepe felé bepalizott” ügyfélnél, hogy elvész a kocsijuk, elvesznek az értéktárgyaik, vagy éppen a nyugdíjuk vagy a fizetésük egy része vész el. – 2004-től 2006-ig, másfél évig dolgoztam a 2F nyelviskolánál. Ez egy olasz cég, informatikai és felnőtt angolnyelv-oktatással foglalkozott. 2003-ban összeházasodtam a feleségemmel, és 2005re vártuk a gyermekünket. Természetesen valamit dolgoznom kellett, és az egyetem elvégzése után elmentem a történész diplomámmal – ami nem nagyon volt keresett akkor sem a piacon – telemarketingesnek, ami azt jelenti, hogy telefonon kerestem az ügyfeleket. Ott felfigyeltek rám, és megkérdezték, hogy nem lennéke oktatásszervező. Ez nem egy MLM-rendszer volt, nem tudom, honnan szedték! Telefonon hívogattak föl embereket a telemarketinges osztályról, hogy érdekli-e őket egy most induló angolnyelv-tanfolyam. Ezek általában általános iskolákba lettek szervezve, a délutáni órákban. Budapesten és környéki településeken a nyelv mellett az oktatásban szerepelt az informatika is. Fölhívtuk az adott kerületet, és ha voltak érdeklődők, akkor az oktatásszervező – ez voltam én, és még voltak jó páran rajtam kívül – kiment, bemutatta az iskolát és a tanfolyamot, s ha valakit érdekelt, azzal szerződést kötöttünk, aki aztán elment angolnyelv-tanfolyamra. Én ezt csináltam. Hogy kinek milyen peres ügye alakult ki ezzel a céggel, ahhoz nekem, azt gondolom, nagyon kevés közöm volt. – Nem voltak aggályai annak a szerződésnek a tartalmával, amelyet aláíratott a kuncsafttal? – Nem én állítottam össze ezt a szerződést, aggályaim nem voltak. Azért nem, mert láttam magát a tanfolyamot, mivel az oktatásszervezői részlegnél dolgoztam, volt lehetőségem, hogy magam is, úgymond mint munkatárs, járjak angolra, és én éltem is ezzel a lehetőséggel. Nagyon élveztem, nagyon jó módszerrel folyt az oktatás, beszédcentrikus volt túlnyomórészt, nem a nyelvtani résszel foglalkoztak.

– Gondolom, a szerződésben a kisbetűs sorokat nem olvasta el különösebben. – Ismertem a szerződés tartalmát, de nem hinném, hogy ez a szerződés bármivel durvább lett volna, mint bármely más intézményé. – Eszerint ez az internetes cikk hangulatkeltés ön ellen? – Lehet. Mindenesetre úgy tudom, hogy a VIII. kerületben Kocsis Máté is kötött szerződést ezzel az iskolával, az önkormányzati dolgozóknak az oktatására. Sok közintézmény élt ezzel a lehetőséggel. Egy kis fogaskerék voltam csupán ebben a gépezetben, egy egyszerű oktatásszervező. Nem volt ráhatásom az egész cég működésére, csak egy munkatárs voltam. Azt láttam, hogy elővették egyszer-kétszer ezt az ügyet, de az már nem az iskoláról szólt, hanem inkább rólam. – Tehát telemarketingesből lett oktatásszervező. Most tud hasznosítani valamit az akkori tapasztalatokból? – Nagyon sok mindent. Soha nem tagadtam, hogy az egyetem után értékesítő területen dolgoztam. Értékesítettem üzlethelyiségeket, teniszpályákat, nyelvtanfolyamokat, liftekhez vészjelző-készülékeket. Erre nagyon büszke vagyok, mert akkoriban a lift-vészjelzőberendezéseket egy európai uniós szabvány szerint kellett átalakítani, vagyis jött egy nagy piaci igény, amikor odakerültem. Néhány hónap alatt a céget piacvezetővé tettem ezen a területen. Több cég között indult meg a verseny, nagyon sok lift van Budapesten, de sikerült elérnem azt, amire odaszerződtem. Persze ehhez az is kellett, hogy a termék valóban nagyon jó és megbízható volt. Házmesterekkel kellett tárgyalnom, liftes cégekkel stb. Elmondhatom, hogy az a pár év, amíg értékesítőként dolgoztam, sokat fejlesztett abban, hogy a közvetlen kommunikációban meggyőző tudjak lenni. Sokak szerint máig ez a legnagyobb erősségem. Valóságos szituációban meggyőzni embereket. – Áruljon el trükköket! – Van két szabály, amit megtanultam egy életre. Egyrészt, hogy nem a terméket, hanem magadat kell értékesíteni. A másik, hogy ha találkozol valakivel, akinek el akarsz adni valamit, a lehető leggyorsabban ki kell derítened, hogy ezt az embert mi érdekli, mert akkor már tudsz neki olyan ajánlatot tenni, amire

fogékony. A termék tehát az egész értékesítési folyamatban csak a harmadik elem. Az első te magad vagy, hogy mennyire vagy hiteles, mennyire vagy egyben, a másik pedig a vásárló, hogy őt mennyire tudod megismerni, megnyitni. Szerintem ez a politikában is így van. – Ez érdekelne engem, hogy ezt a bizalmi légkört miként hozta létre. Milyen volt a megjelenése? – Adagos. Öltöny, nyakkendő, ing. Olyan, mint most. Itt az arany középút a tuti. – Egyébként ebben az öltözékben – öltöny, ing, nyakkendő – jól érzi magát, vagy már megszokta? – Megszoktam, igen. Azért otthon nem járok-kelek öltönyben, és amiben igazán jól érzem magam, az egy ing és egy farmer. Persze jól érzem magam öltönyben is. A bizalmi kapcsolatot pedig úgy a legkönnyebb megteremteni, ha az embert sok minden érdekli. Ilyenkor mindig akad egy dolog, ami a másik számára is fontos, és ha azt érzi, hogy az téged is érdekel, akkor már könnyebb kapcsolatot teremteni. És még valami. Nagyon szeretek másokat hallgatni, nemcsak beszélni. Sok értékesítő ott hibázza el, hogy túlságosan szeret beszélni. Azt hiszi, hogy akkor lesz sikeres, ha sokat és erőszakosan beszél. Szerintem sokat, kedvesen és érdeklődve kell hallgatni. Egy idő után terhessé válik az ügyfél számára, hogy csak beszél, beszél az értékesítő, olyan agresszív, „vegye már meg a porszívót!” érzése lesz tőle az embernek. Én tehát inkább többet hallgattam, és sokat kérdeztem. Ráadásul ezeken a beszélgetéseken nagyon sokat tanultam is a privát emberek munkájából, életéből. Egy nap találkoztam x ügyféllel, és akármit is csináltam, megismertem x életsorsot, x hivatást, munkát. Tehát ez egy nagyon tanulságos, hasznos időszak volt számomra. Megtanultam például azt, ami az én munkámban most nagyon hasznos, hogy hogyan kell rövid időn belül átállni egy másik emberre. Mostanában is félórás etapokban tárgyalok emberekkel, mert jön hozzám egy szakszervezeti vezető, utána egy egyetemi tanár, utána pedig egy helyi szervezetünknek az elnöke. Ez három különféle személyiség, és nekem mindig át kell állítanom az agyamat. Az értékesítői munkám ebben is segített, hogy minél hamarabb rá tudjak hangolódni különféle szituációkra, különféle emberekre.

ÉN EGY IGEN ÉRZÉKENY EMBER VAGYOK Nemhogy jó, hanem kitűnő tanuló voltam, viszont eleven, valódi rossz gyerek. Igazából minden tantárgyból jó voltam, de azért a humán irány volt az erősebb. Emiatt felvételiztem hiába az Apáczaiba, ahova azért nem vettek föl, mert a reál tárgyakból nem voltam elég erős. Ez volt életem első kudarcélménye. A kis gyöngyösi általános iskolában szupersztárnak számítottam, egyrészt tanulmányi szempontból, másrészt azért, mert igazi közösségi embernek tartottak. Éreztem és tudtam, hogy okos vagyok, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, nyertem tanulmányi versenyeket, tehát látszott, valamire képes vagyok. A szüleim, talán azért, mert egyszerű paraszti származásúak voltak, próbáltak ugye tolni előre, így jött szóba az Apáczai. Utólag világos, hogy rossz választás volt egy reálos gimnáziumot erőltetni, de akkor azt hittük, hogy menni fog, mert biológiából és matekból is nagyon jó voltam. Aztán kiderült, hogy ez mégiscsak kevés. Tehát nem vettek föl, mehettem a gyöngyösi gimibe, de már humán tagozatra. Kissrácként is vezető típus voltam, általában tudtam, hogy mit, hogyan kéne csinálni! Nyilván volt bennem valamiféle önzőség, de ennek igazából nem voltam a tudatában, mert nem ütköztem ellenállásba. Ha mégis ellenállással találkoztam, arra nem agresszivitással reagáltam, sokkal inkább empátiával. Nem tudom, hogy a média szűrőjén keresztül mennyire jön át, de én egy igen érzékeny ember vagyok, különösen a szociális problémákra. A szüleim mondták, hogy pici gyerekként kifejezetten sokkolt, amikor az első hajléktalannal találkoztam. Bőgtem, és azt mondtam a szüleimnek, hogy vigyük haza. Igen! Gyerekként erős elhatározásom volt, hogy az elesetteket, a szegényeket segítenem kell. Gyerekkori álmom volt elmenni Afrikába, hogy ott segítsek az éhezőkön, a szegény gyerekeken. Nem gondolkodtam azon, hogy egyszer politikusnak állok, igazából pedagógus szerettem volna lenni. A politika az egyetemen fertőzött meg. Akik közel állnak hozzám, azt hiszem, azért szeretnek, mert meglátom az emberekben, mire van szükségük.

Az első olyan hatás, ami szinte kulturális sokként ért, a görög mitológia volt. Volt egy rajzfilm Héraklészről, gyerekkoromban láttam, és nagyon magával ragadott. Kaptam utána egy Labirintus elnevezésű társasjátékot születésnapomra, amiben akkor léphetett tovább a játékos, ha válaszol egy görög mitológiával kapcsolatos kérdésre. Ötödik vagy hatodik osztályos koromban kicsit sokkolta a tanáromat, hogy Prométheuszról írtam fogalmazást. Igazából nem éreztem különlegesnek ezt a fajta érdeklődést, nem úgy voltam vele, hogy Jézus, Mária, mekkora műveltségre tettem szert a görög mitológiát illetően. Úgy voltam vele, hogy ez a téma érdekel, közel áll hozzám. Ennyi. Kik voltak azok a történelmi személyiségek, akik hatottak rám? Napóleonról sokat olvastam. Neki van egy mondata – szó szerint nem tudom idézni, mindenesetre nagy hatással volt rám, valahogy így szólt: „Éreztem mindig legbelül egy fonalat, egy kötelet, ami fogva tartott, és ami húz engem előre a célom felé.” Nyilván kiválasztottnak tartotta magát, olyasvalakinek, aki bármit csinál, az úgyis sikerülni fog. Ha nem is olyan erővel, mint Napóleon, de én is valami hasonlót érzek! Egészen biztos vagyok abban, hogy Napóleon tudatosan dolgozott a saját személyiségének a kialakításában, így tett szert önbizalomra, így lehetett biztos abban, hogy egyszer helyzetbe kerül, és akkor – ha már tüzér tábornokról beszélünk – megtalálja a kilövési pontot, belül a lelkében az fészkelt, hogy „engem nem lehet legyőzni”! Ismerek persze Napóleonnal kapcsolatos olyan történeteket, amelyek gátlástalan politikusnak, sőt gátlástalan férfinak mutatják be. Az emberi személyiség nagyon összetett, nincs fekete-fehér ember. A politika pedig nagy vizsga az emberi személyiség számára. A rosszat könnyebben kihozza, mint a jót. Azért erősen hiszek abban, hogy a siker ára nem feltétlenül a gátlástalanság.

VAN EGY PICIKE PARANORMÁLIS KÉPESSÉGEM Gyerekkoromban egy komolynak ugyan nem mondható, de nagyon kellemetlen egészségügyi problémával küzdöttem. Ritka

betegségről van szó, sokan nem is tudnak a létezéséről. Már felnőttként néztem utána, mi is az a VITILIGO elnevezésű bőrbetegség. Lényegében pigmenthiányról van szó, és az ennek nyomán kialakuló fehér foltok a test különböző részein bukkannak fel. Nekem a térdemen, a bokámon és a könyökömön jöttek ki. Van egy híres magyar fotóművész hölgy, Széles Adrienn, akinek pigmenthiánya van, de Amerikában is van egy fekete bőrű modell, aki ezzel kénytelen együtt élni. Az orvosok nem tudták megmondani, milyen okok játszottak közre a betegség kialakulásában. A családban úgy tartják, nálam éppen a csernobili katasztrófa idején jelentek meg az első fehér foltok. Lehet, hogy van összefüggés a kettő között? A családi legendáriumban lehetséges okként tartják még számon a hangyákat. Ehhez tartozik egy rövid magyarázat. Már gyerekként rendkívüli módon érdekelt a természet. Szerettem volna én lenni a magyar David Attenborough. Arra persze esélyem se volt, hogy távoli vidékekre eljussak, így maradt a házunk előtti szilvafák alatti nagy vöröshangyaboly. Mint egy autista, úgy viselkedtem harmadikos, negyedikes koromban. Kimentem a hangyáimhoz, letérdeltem és órákon keresztül nézegettem, piszkálgattam őket. Az volt a mániám, hogy meg kell találnom a királynőt. Fogtam a hangyáimnak legyet, darazsat, néztem, hogyan szedik szét az áldozat testét. Egy alkalommal annyira elmerültem a hangyáimban, hogy észre se vettem, mennyire összecsipkedtek. A végén az orvosi ügyeletén kötöttünk ki, és emiatt merült fel a gondolat a családban, hogy talán a hangyaméreg okozta a bőrbetegségemet. Arról is álmodoztam gyerekoromban, hogy egyszer majd termeszekkel fogok játszani. Sajnos nem jártam még Afrikában, így aztán termeszvárakat se láttam. Azt hiszem egyébként, született utazó vagyok. Bárhol is járok, azonnal idegenvezetővé válók. Szerintem van bennem egy idegenvezetői karrier iránti elfojtott vágy. Most nyáron Olaszországban voltunk, Róma, Firenze – ez volt az apósom születésnapi ajándéka. Van egy szinte paranormális képességem. Mintha egy GPS-t építettek volna be a fejembe. Azt hiszem, ez összefügg az idegenvezetéssel kapcsolatos vonzalmammal. Mondok egy példát: rengeteget járom az országot, gyakran alszom az autóban, de ha rossz irányba megyünk,

fölébredek. Rögtön mondom, hogy ne, ne, ez nem jó irány! És ez akkor is így van, ha már besötétedett. Elég megtenni rossz irányba két-háromszáz métert, én máris érzékelem, hogy probléma van. Adott esetben még a GPS-t is kijavítom, és a végén mindig nekem lesz igazam. Nem azt állítom, hogy nem tudok eltévedni, és hencegni sem szeretek, de ez az igazság. A feleségemet néha azzal ugratom, hogy ha járunk valahol a városban, mondjuk egy ismeretlen utcában, megkérdezem tőle, tudja-e, merre van a Duna. Krisztának, mint általában a nőknek, valahogy gyengébb a térérzéke, így aztán ő mellettem abszolút nem rúg labdába. Na, ilyenkor meg én kapok valami zrikát, hogy képtelen vagyok egyszerre két dologra koncentrálni. Ezt a férfiak és nők közötti különbséget nyilván csak az evolúcióval lehet magyarázni. Namármost, nem tudom, hogy a politikában hasznomra lesz-e az eligazodási képességem, de bízom benne, hogy a különböző útelágazásoknál továbbra is felismerem a helyes irányt. El ne felejtsem: a pókokat is imádtam. A hangyák mellett őket is etettem, szegény legyeknek ezért nem volt jó világuk. Elkapkodtam őket, kitéptem a szárnyukat és már oda is adtam őket a kedvenc keresztes pókomnak. Nem túlzás, de a mai napig a légyfogás kungfumestere vagyok. Annyi különbséggel, hogy ha ma elfogok egyet, már nem adom oda egy póknak, hogy megegye, hanem inkább elengedem. így vezekelek a gyerekkori kegyetlenkedésekért. Vicces történet, de egyszer egy külügyi bizottsági ülésen magas rangú diplomatákkal tárgyaltunk, amikor egy légy esett Hoffmann Rózsa poharába. Mindenki látta, de senki sem mert egy ilyen aprósággal foglalkozni ezen a fontos tárgyaláson. Én meguntam a haláltusát és a kétségbeesett zümmögést. Felálltam, odamentem, kivittem a poharat a teremből, aztán elengedtem szerencsétlent. Egyébként ha már szóba került a légy, szeretném tisztázni az állatokhoz fűződő kapcsolatomat. A fideszes média által oly gyakran emlegetett fényképen a vizslakölyök nem azért van ott, hogy én cuki legyek, hanem azért, mert a kiskutya nagyon cuki. Lehet, hogy elfogult vagyok, de számomra a legszebb kiskutya bizony magyar vizsla. Az se véletlen, hogy rendszeresen készülnek rólam fotók, videók, ahogy menhelyeken simogatok kutyákat, macskákat, mert

nagy állatvédő vagyok. Jut eszembe! Nemcsak a „kisvizslás” fotót használják gyakran, hanem azt is, hogy éppen délutáni alvásban vagyok a macskánkkal, Körmi úrral. Nagyon helyes, ez valóban én vagyok. Visszatérve a betegségemhez, az bizony rányomta bélyegét a kiskamaszkoromra. Nem tudtam például rövidnadrágot felvenni, mert ha az volt rajtam, mindenki nézte, hogy mi az a fehér folt. Mind a két térdemen volt egy nagy kör, meg a bokámon és a könyökömön, sőt még az egyik szemhéjamon is. Az az amerikai modell, akit említettem, egy interjúban mesélte, mennyire nehéz volt neki feldolgoznia ezt az állapotot. Szigorúan véve ez nem is betegség, hanem csupán bőrhiba, egy esztétikai probléma. Semmiben nem korlátozza az embert, mégis komoly önértékelési nehézségekhez vezethet. Az ember szégyellheti. Kisiskolásként jártunk jó néhány bőrgyógyásznál, de nem tudtak segíteni, aztán anyu valahol olvasta, hogy Egerben van egy professzor, aki sikerrel kezeli a pácienseit valamilyen Németországból beszerzett gyógyszerrel. Kiment Németországba, megvette ezt a szert és elmentünk Egerbe. Sokáig tartott a kezelés, nyaranta két hétre be kellett feküdnöm valamelyik kórház bőrgyógyászati osztályára, és ezzel nagyjából el is ment a vakáció negyede. A helyzetet bonyolította, hogy felnőtt bőrbetegek közé kerültem. Az egyik emlékem az, hogy amikor megérkeztem a háromágyas kórterembe, megmutatták a helyemet, aztán elárulták, hogy nemrég az én ágyamban halt meg valaki. Lehet, hogy csak ijesztgetni akartak. Gyerekként nehezen éltem át a bőrgyógyászaton a látványt. Az egyik ágyban egy idős bácsi feküdt, akinek nagyon csúnya kelései voltak, a másik ágyon lévő embernek nem volt arca, mert valamilyen permet szétmarta. Tizenegy éves voltam, annyi, mint most a kisfiam. Azt hiszem, őt sokkolna egy ilyen élmény, én viszonylag nyugodtan éltem át. Nyilván a barátaimmal szerettem volna játszani a nyári szünetben, ehelyett a szüleim kénytelenek voltak otthagyni a kórházban. Két-három naponta jöttek látogatni, hoztak hazait, de ez sokat nem segített rajtam. Megtanultam együtt élni a kórház valóságával. Igazából, ha jobban belegondolok, még azt is mondhatnám, hogy jól éreztem magam, mert szerettek az ápolók és a betegek. Sok figyelmet kaptam, jöttem-mentem, mindenkivel beszélgettem. Gondolom, egy aranyos kisgyereknek

könyveltek el. Ez a kórházasdi három nyáron keresztül ismétlődött, ami így visszagondolva nagyon sok. Azt nem is említettem, hogy napközben még az udvarra sem mehettem ki, a kezelés miatt megtiltották. Bekenték a testemen az érintett területeket azzal a német kenceficével, aztán kvarclámpával sugároztak eleinte négy-öt percig, végül már több mint fél óráig. A tiltás ellenére egyszer kimentem a napra. Rosszul jártam. Csúnyán felhólyagosodott a bőröm. Erős vagyok lelkileg Valószínűleg azért beszéltem ilyen részletesen a gyerekkori megpróbáltatásokról, mert meggyőződésem, hogy ezek az élmények lelkileg megerősítettek. Ennek köszönhetem, hogy nehéz helyzetekben is képes vagyok kívülről szemlélni, megítélni egy problémát. Úgy is fogalmazhatnék, hogy krízishelyzetben is képes vagyok szenvtelenül dolgozni. Elmondok egy történetet, ami jól szemlélteti a mentalitásomat. Bár a feleségem egy évvel alattam járt, mégis egyszerre írtuk a diplomamunkát, mert én egy picit túlhúztam a tanulmányi időt. Megjegyzem, hogy én akkor már „jobbikoztam”. Az 1947-es kékcédulás választásról írtam a szakdolgozatomat, különös tekintettel a kommunista és a szociáldemokrata párt kapcsolatára. Leginkább az érdekelt, hogyan darálta be a kommunista párt a szociáldemokratákat a kampány során. Szorított az idő, így aztán – kénytelen vagyok bevallani – összecsaptam a szakdolgozatot. Négyest kaptam, de ez különösebben nem érdekelt, örültem, hogy túl vagyok rajta. A feleségem Mailáth György országbíró meggyilkolásáról írta a szakdolgozatát. Ez a gyilkosság a dualizmus idején történt, akkoriban nagy bulváresemény volt, hogy ki gyilkolta meg az országbírót a budai lakásában. A Széchenyi Könyvtárba járt a feleségem, kutatott a levéltárban hónapokon keresztül, a dolgozata meg is jelent a Médiakutatóban, annyira elismerték ezt a munkát. Akkoriban még floppy lemezek voltak, arra mentette ki az anyagot. Már csak két nap volt a leadásig hátra, még finomítgatta egy kicsit a dolgozatát. Az albérletünkben voltunk, az Október huszonharmadika utcában. A feleségem betette a gépbe a floppyt, és nem jelent meg a képernyőn a szakdolgozat… Rettenetes

volt, főleg, hogy több hónapnyi munkát ölt bele. Én még nem láttam ilyennek Krisztát! Hisztérikus állapotba került! Nem tudtam megfogni, mert minden izma elernyedt, folyt le a kezeim közül a földre, sikítozott! Akkor mondtam neki, hogy nem baj, még van két napunk, megcsináljuk! Belőlem előjött, hogy van még két nap, az 48 óra, megcsináljuk! Emlékszem, hogy akkor egy pillanatra megállt, rám nézett, mint egy hülyére, majd még jobban sírni kezdett. Kijött belőlünk ez a kétféle karakter, hogy ő összeomlott, mert olyan lelkiismeretes, olyan precíz, de egy ilyen szituációban lebénul, én meg alapvetően lezser, néha már-már vakmerő ember vagyok, de ott, abban a szituációban azt mondtam, igenis megcsináljuk! Felhívtuk egy számítógépes barátunkat, aki azt mondta, hogy ennek már lőttek, de végül csoda történt. Odaültem a géphez, betoltam a lemezt és elkezdtem nyomkodni az Enter gombot, katatón állapotban. Huszonhatodjára bejött valami, én gyorsan kimentettem, végül csak öt-hat oldal tűnt el. Visszahoztam a sírból a szakdolgozatot, és a feleségem le tudta adni. Nem magamat akarom dicsérni ezzel, csak egy ilyen emberi helyzet is bizonyítja, hogy erős vagyok lelkileg. Amire mostanában azért nagy szükségem is van. A különféle válsághelyzetektől nem megingok, hanem aktívabb, frissebb és hatékonyabb leszek.

BÉRELTÜNK EGY VOLKSWAGEN MIKROBUSZT – Megkérdezhetem, hogy mennyi az ön pártelnöki fizetése? – Nincs pártelnöki fizetésem, csak a képviselői. Az 550 ezer forint nettó. – A neje hol dolgozik? – Egy internetes portálnál szerkesztő. A családi kasszában valamivel több mint 800 ezer forint van egy hónapban, ebből tudunk gazdálkodni. – Van hozzá egy 11 éves gyerek. Ő milyen suliba jár? – Egy sporttagozatos állami általános iskolába. Neki a sport a mindene. Jelenleg a gumiasztal megszállottja, én meg büszke vagyok, mert az első versenyén, egy diákolimpián egyből

bronzérmet szerzett. A kertbe kellett is venni egy nagyobb trambulint, amin olyan gyakorlatokat csinál már, hogy nem is merek odanézni sokszor. – Ön pártautóval jár? – Frakcióautóval. Olyan sofőrjeim vannak, akik egyben egyébként kiképzett testőrök. – Az autóban telefonál, olvas, felkészül… – Az autó nekem munkaeszköz. Általában a védett személynek hátra kell ülnie, de én nem szeretek hátra ülni. Telefonálok és dolgozom a számítógépen, ha hátul ülök, sokszor megfájdul a fejem. Az anyósülés ilyenkor az irodám. Ez egy picit fura, biztonsági szempontból nem is örülnek neki. Most az országjárás miatt béreltünk egy Volkswagen Multivan kisbuszt. Ez hétszemélyes, ami úgy néz ki, hogy hátul három hely van, középen kettő, azokat szembe lehet fordítani, elöl meg kettő ülés található. Inkább csak hatan szoktunk benne utazni, mert úgy kényelmes. Ez nekem azért jó, mert ha megyek országot járni, akkor magammal viszem az irodámat. Kell a hely, mert néha velem tart az angoltanár, valamelyik kommunikációs tanácsadó vagy politikus, és velük is tudok tárgyalni, dolgozni. – Ha már az angoltanárnál tartunk, hol tart az angolban? – Haladok. Az angolban folyamatosan képeznem kell magam. Szerintem rendben vagyok, bár azt még nem vállalnám, hogy angolul adjak interjút, mert abban olyan árnyalatok és egyéb apróságok is előkerülhetnek, amelyeket esetleg még nem sajátítottam el. Mindenesetre gond nélkül elmondok egy beszédet angolul. Mondok egy példát, ami ugyan nem angollal kapcsolatos. Magyarul adtam egy interjút Erdélyben, egy román újságírónak. Éppen akkor, amikor Tőkés László bejelentette, hogy Magyarországnak védhatalmi státuszt kellene biztosítania a Székelyföld felé. Nem is tudtam pontosan, mit jelent, akkor hallottam először ezt a kifejezést. Erdélyben az újságíró megkérdezte, hogy én ehhez mit szólok. Erre azt mondtam, hogy nem hallottam még erről a kezdeményezésről, meg kell néznem, miről szól, de a Jobbik minden olyan dolgot, ami a határon túli magyarság életét előbbre viszi, támogatni szokott. Erre megkérdezte tőlem a riporter, tudom-e, hogy ez konfliktussal jár a román kormánnyal. Mondtam, hogy a

konfliktusokat vállalni kell, a konfliktus a politika része. Erre az jelent meg a román sajtóban, hogy Vona Gábor akár még a háborús konfliktust is fölvállalná. Valóban, a „védhatalmi státusz” fogalmának a román fordítása, a „protectora”, sokkal keményebb jelentéssel bír, mint a magyar megnevezés, de azért itt nem filológiai problémáról volt szó, inkább némi újságírói túlkapásról. Ha már a konfliktusokat szóba hoztam, október 23-án nem lehet megkerülni az Oroszországgal fenntartott kapcsolataink kérdését. Azzal kezdeném, hogy bár nagyapám az oroszok elleni harcban esett el Erdélyben, így joggal haragudhatnék rájuk, de tudomásul veszem, háború volt, amely minden oldalon áldozatokat követelt. Az már egy másik kérdés, hogyan ítéljük meg az Orbán-kormány politikáját, különös tekintettel a Putyinnal fenntartott kapcsolatokra, illetve a Paks 2 projektre. Röviden ehhez csak ennyit: ha a Jobbik kormányra kerül, felülvizsgáljuk az atomerőmű bővítésének pénzügyi szerződését. – Mi a véleménye a nemzetbiztonsági szolgálatokról? Ez egy nagyon fontos kérdés. Azt mondta Gyurcsány, hogy itt grasszálnak a külföldi hírszerzők jobbra-balra, főként az oroszok. Önnek mint pártelnöknek nincs nemzetbiztonsági kabinetje? – A nemzetbiztonsági bizottságban természetesen van tagunk, persze az ott elhangzott dolgokról csak nagyon korlátozottan tud engem tájékoztatni, köti őt a szabály. Vannak nemzetbiztonsági tanácsadóim, de egyébként én is azt látom, amit Gyurcsány Ferenc állít. Szerintem Magyarországon egy nagy orosz-amerikai titkosszolgálati meccs zajlik, meg az egész régióban. Ez szerintem nyilvánvaló.

MEGJELENT VONA GÁBORNAK JÉZUS? – Az istenhitével hogyan áll? – Hiszek Istenben. Római katolikusként gyakorlom a vallásomat, de nem hiszek a kizárólagosságban. Valahol azt érzem, hogy a világvallások alapvető tanításai nem állnak egymással ellentmondásban. Római katolikusként sem hiszem, hogy kizárólag a mi egyházunk hívei töltik majd meg a mennyországot. Maradjunk annyiban, hogy még keresem Istent, és attól tartok, ez élethosszig tartó folyamat.

– Ön túl van már a megtérésen? Megjelent önnek Jézus? – Nem, és nem is hiszek ilyen értelemben a megtérésben. Mindennap meg kell térni. Én abban hiszek, hogy az embernek lehetnek olyan meghatározó, életre szóló élményei, amelyek megerősítik a hitét, lehetnek olyan élmények is, amik meggyengítik, de a hitünkért újra és újra meg kell küzdeni. Olyan nincs, hogy megtértem, és ide nekem a fotelt, itt fogom bevárni az üdvömet, nincs már többé dolgom. Vagy ha van ilyen, akkor ez rám vonatkoztatva nem igaz. Én újra és újra elbukom, felállók, elvesztem és megtalálom a hitem. Nekem folyamatosan küzdenem kell azért, hogy hihessek Istenben, hiszen a hitemet folyamatosan kihívások érik, megpróbáltatások, vívódások. Talán túl racionális ember vagyok. Az én küzdelmem az, hogy amit a szívemmel érzek, azt az elmémmel is fel akarom fogni, amit pedig az eszemmel megértek, azt a szívemben is érezni akarom. Csak az egyik kevés, nekem mindkettő kell.

EZOTÉRIA – PÉLDAKÉPEM HAMVAS BÉLA A politikai szerepvállaláson túl az egyéniségemnek van egy olyan része is, amit eddig alig, vagy egyáltalán nem tártam a nyilvánosság elé. Érdekelnek a metafizikai, vallási, filozófiai kérdések. Gyakorló római katolikusként sem találtam meg azt a mélységet, amit Hamvas Béla műveiben megleltem. Ha egy mondatban kellene összefoglalni a lényeget, akkor talán azt mondanám, hogy minden világvallás fölött áll egy közös, ősi tudás, amely a létezés legfontosabb kérdéseire keresi a választ. Emlékszem, amikor először kezembe került egy Hamvas Béla-könyv. A 8-as buszon ültem, de csak az első oldalig jutottam, aztán le kellett szállnom, annyira megrázó volt számomra az, amit olvastam. Egy parkban nyitottam ki újra a könyvet. Hamvas Béla arról írt, hogy Krisztus előtt 600 évvel valami elveszett a világból. Az akkori birodalmak területén szinte egyszerre tűntek föl a nagy tanítók, hogy ennek az eltűnő tudásnak utoljára emléket állítsanak. Indiában Buddha, Kínában Lao-ce és Konfuciusz, Perzsiában Zarathustra, az ókori görögöknél pedig Szókratész és Platón. A kérdés azóta is ott motoszkál bennem: mi veszett el? Mit

tudtak az akkori emberek, amit mi nem, és lehet-e, egyáltalán szabad-e a XXI. században ezt kutatni? A legnagyobb változást az jelentette az életemben, hogy a kissé bezárkózó keresztény hitemből kinyílva elindultam más kultúrák, más vallások irányába. Különösen a világvallások ezoterikus tanítása kezdett el érdekelni. Vonzott a templomos lovagok, a szúfik, a jóga, a kabbala és a tao világa. Torgyán József a Holt-tengeri tekercseket kutatta, én pedig a világvallások közös eredetét keresem. Azt is mondhatnám, ez a hobbim, de ez annál több. Ezek a kérdések fontos szerepet játszanak az életemben. Hamvas segítségével arra a következtetésre jutottam, hogy a tanítások lényegében ugyanazt képviselik. Bár én nem szeretem az izmusokat, a Hamvas-féle gondolatkört tradicionalizmusnak is nevezik, amely a jelenkori, történelmi fejlődésre épülő filozófiákkal szemben azt tanítja, hogy a technikai fejlődés dacára az emberiség szellemileg süllyed. Hamvas Béla talán mindenki másnál nagyobb hatással volt a gondolkodásomra, és rajta keresztül ismertem meg Julius Evola nevét is. Spirituális vonatkozásban egyetértek Evola azon állításával, hogy „a világ, a történelem nem fejlődik, hanem alászáll”. Hiszek abban, hogy egy egyiptomi pap, egy görög filozófus vagy egy indiai jógi magasabb szellemi szinten állt, mint a mai ember, egy mai értelmiségi. Véleményem szerint amennyiben a tudomány, a technikai fejlődés hozzájárult a komfortérzetünkhöz, annyiban ki is szakított minket a világból. Az álláspontom azonban nem azt jelenti, hogy fejlődés– vagy tudományellenes vagyok. Ma egy materialista világban élünk, amely eleresztette a lelket az anyagból, és mindent tudományos racionalitással értékel, még a vallásokat is. Szerintem a nagy világvallások teremtéstörténetei, vagy akár a görög mítoszok nem egy konkrét esemény történetét írják le, hanem a világ titkait csomagolják mitikus köntösbe. Azt gondolom, hogy a tudománynak és a spiritualitásnak is megvan a maga létjogosultsága, én nyitott vagyok mindkettő irányába. Az viszont nem jó, ha a vallás tudományos, a tudomány pedig vallási kérdésekben akar döntőbírót játszani. Test, lélek és szellem – az én felfogásom szerint az ember ebből a három részből áll össze. A szellemmel foglalkoznak a vallások és a filozófia, a lélekkel dolgozik a pszichológia és a társadalomtudomány, a testtel pedig a fizika, a kémiai és a biológia.

Én abban hiszek, hogy mindennek megvan a maga helye és szerepe. Az ember egy nagy titok, egy köztes lény isten és az állatok között. Jelen pillanatban nem létezik olyan tudományág, sem vallás, ami az emberi lét misztériumát teljes mértékben felfedte volna. Biztos vagyok abban, hogy nem is lesz ilyen. Pont az a szép az egészben, hogy ez a helyzet szüntelen kutatásra ingerel bennünket. A keresés során pedig mindenki megtalálhatja az élete értelmét, ki-ki a maga karaktere szerint akár a test, akár a lélek, akár a szellem vizsgálatával.

KONGRESSZUS – PROGRAMBESZÉD 2017. június 10. A Jobbik Magyarországért Mozgalom XVI. Országos Kongresszusát hol másutt, mint a Kongresszusi Központban rendezik. Utoljára 1989. október 7-én tudósítottam innen, akkor tartotta XIV. kongresszusát a Magyar Szocialista Munkáspárt, amely ezen alkalomból elhagyta az utolsó „M”-betűt, és létrehozta a ma is – úgy-ahogy – működő Magyar Szocialista Pártot. Nehezen találom meg a bejáratot. A lányom bekanyarodna a parkolóba, de a biztonsági őrök eltanácsolnak minket. Nem is hallottak arról, hogy itt bármiféle kongresszust rendeznének. A parkoló, sőt az egész Gesztenyéskert valamiféle kirakodó-vásárnak ad helyet. Terepszínű ruhába öltözött polgárőrök rendeződnek alakzatba, tőlük nem messze kutyás rendőrök szotyoláznak, és nem hiányozhatnak a motoros rendőrök sem. Van sátra a XII. kerületi önkormányzatnak, van Zöldpont is, na és persze vattacukor árus. Negyedórába telik, mire megtalálom a bejáratot a felirattal: „ Üdvözöljük Vendégeinket!” Jó fél óra van még a kezdésig, ehhez képest alig tucatnyian ácsorognak a padok körül. Egy állapotos hölgy mellé ülök le, kis tálkából kekszet, narancsgerezdeket eszeget. Érzékeli, ahogy nézegetem, hogyan falatozik. Azt mondja, muszáj ennie, a cukra miatt. Átmenetileg cukros, a terhességgel összefüggésben. Egy küldött észrevesz.

Felállok, kezet fogunk. Szeretne egy képet. Bocskaiban érkezik a férj, Szávay képviselő úr. A küldött az ő kefébe nyomja a telefonját, el is készül a kép. Gratulálok a házaspárnak. A Szávay család új tagja Kincső névre hallgat majd, már csak egy hónapot kell várni az ifjú hölgy érkezésére. A Kongresszusi Központ nagytermébe 388 delegáltból 304-en jöttek el, ez egy nagyon jó arány – mondja Éva, a kísérőm. Az előtérben fogad, rögtön közli, hogy interjút nem ad. Annyit azért elárul, hogy számára gyerekkora óta legfontosabb a hazaszeretet. Meg hogy a jobbik képviseli azokat az értékeket, amiket ő magáénak tud. Es szereti Magyarországot, büszke arra, hogy magyar! S ő mindent szeret a magyar népben, Magyarországban. Vonánál nagy nehezen elértem, hogy a beszéde előtt még ad egy rövid kis interjút az öltözőben. Az ajtó előtt középkorú, testes emberek ácsorognak. Amikor megérkezünk, Éva súg valamit az egyiküknek, az a fejével int, hogy szabad az út. Éva kopog, Vona nyit ajtót. Kezet fogunk. Csukódik az ajtó. Az öltöző kopár. Vona rendezett, de feszült. – Nem nagyon szeretek ilyenkor már beszélni, de szerintem ez érthető. – A beszéd fél óránál valamivel több lesz. Drukk? – Van, de nem bénít. Ez normális, egy fontos esemény előtt a legprofibbaknál is jelentkezik, legyen szó sportról, előadóművészetről, na és persze politikáról. Bennem is van természetesen. Mi a fő üzenet? Az, hogy készen állunk a kormányzásra. Én készen állok arra, hogy legyőzzem Orbán Viktort. Ezt szeretném ma átadni, és nem is csak szavakkal, de… mondjuk úgy, hogy a kiállásommal is. Ugyanaz a cél, mint amit a legújabb plakáttal akarunk elérni: nonverbális gesztusokkal, testbeszéddel üzenem mindenkinek, hogy győzni fogunk! Nem vagyok könnyű helyzetben, mert egyszerre kell szólnom a jelenlévőkhöz és a tévénézőkhöz. Kötéltáncot kell járnom, mert a tévénézőknek egy érzelmesebb beszéd jobban átjön, viszont nem lehetek érzelgős. Ugyanakkor a belső közvélemény, a

küldöttek, maga a párt, elsősorban a tartalomra figyel. 2018-ban tehát győzni fogunk! Azért, mert erre egyedül mi vagyunk képesek. Ahhoz, hogy a Fideszt valaki megverje, két dolog kell: erő és hitelesség! A baloldalon sem erő, sem hitelesség nincs, nálunk azonban mind a kettő megvan. – Mit kezd azzal a problémával, amit megállás nélkül hallok, hogy a Jobbiknak és az MSZP-nek össze kell fognia, mert különben nem tudják megbuktatni ezt a rezsimet? – Erre fogok utalni a beszédemben, és azt fogom mondani, hogy itt nem pártoknak kell összefogniuk! Tehát ha egy erős párt összefog egy gyengébbel, akkor az erős párt nem erősebb lesz, hanem gyengébb. Pláne, ha még hiteltelen párttal is fog össze. Szerintem a kormányváltó szavazatok összefogására van szükség. Az időközi országgyűlési választások megmutatták azt, hogy a magyar társadalom megérzi, kiszimatolja, hogy melyik az az erő, melyik az a jelölt, melyik az a párt, amelyik az adott helyen, az adott pillanatban képes megverni a Fideszt, és akkor arra szavaznak többen. A jobbikosok át a baloldalra, a baloldaliak akár át a Jobbikra. Szerintem ez nem pártalkuknak a kérdése lesz, hanem hitelesség és erő kérdése, hogy ki tudja az emberek felé a kormányváltó erőt felmutatni. – Mit tud mondani azoknak, akik fideszes szavazók voltak, de kiábrándultak a korrupcióból, a botrányokból? – Azt, hogy a polgári Magyarországot jelenleg mi képviseljük! – Mi erre a garancia? Még nem voltak kormányon. – Azokon a településeken, ahol polgármestereket állítottunk, a helyi fideszes értelmiség vagy a helyi fideszes közvélemény jelentős része ma már támogatja a Jobbik polgármesterét. Képesek voltunk olyan polgári, demokratikus, konszenzusos és konstruktív településvezetésre, ami elnyerte a többség tetszését. Mi annyi garanciát tudunk adni, hogy ahol kicsiben kaptunk bizalmat, az nagyjából modellezi, mit fogunk tudni egy nagyobb bizalommal kezdeni. – Mi lesz a Fidesz klientúrájával? Szerintem százezres nagyságrendben beszélhetünk azokról, akik ebbe tartoznak. Ha csak arra gondolok, hogy a sportegyesületeken keresztül hány család, hány gyerek…

– Nekik is üzenni fogok ebben a beszédben! Ezt jól találta el, mert ez egy fontos üzenete a beszédemnek. Mi a Fideszt elszámoltatjuk, lesznek, akik terveink szerint börtönbe is kerülnek, de nem fogunk a Fidesz-szimpatizánsokkal, a Fidesz-szavazókkal vagy az államigazgatásban dolgozó fideszes szakemberekkel szemben boszorkányüldözésbe kezdeni. Mi tiszteljük őket, tiszteljük a tudást, a tisztességet, a szorgalmat. Aki a helyén van, az a helyén marad. – Nem félnek attól, hogy becstelen, jogon kívüli eszközökkel is felléphetnek önök ellen? – De! – És van ez ellen valamiféle védelem? – Az elszántságunk, a nyilvánosság és az, hogy már csak egy év van hátra! Hagyom Honát még pár percig relaxálni. Éva elkalauzol a nagyterembe. Három oszlopban állnak a székek, a jobboldal teljesen üres, középen a delegátusok, baloldalt nagyjából két tucat újságíró. Hat kamera dolgozik. A színpadra először Szabó Gábor pártigazgató lép fel Ékkora profival talán még soha nem találkoztam! Név szerint üdvözli a későket, mutatja, hol van még üres hely Pataki Évának Kunszentmártonból. A hatodik-hetedik későnjövőnél azonban zavarba jön, nem ugrik be neki, hogy Barhács tagtárs (a jobbiknál ez a hivatalos megszólítás) Róbert-e vagy Norbert… Szabó pártigazgató simán lezavarja a kötelezőket, gyorsan megvan a jegyzőkönyv-hitelesítő, összeáll a szavazatszámláló bizottság, és alig pár perc múlva a mikrofon mögött már ott is van a jobbik elnöke, Vona Gábor. Vona Gábor kongresszusi beszéde 2017. június 10. (részletek) „Tisztelt Kongresszus! Tisztelt Vendégeink! Kedves Barátaim! Ma reggel, amikor fölkeltem s a gondolataimat próbáltam rendezni, akkor azon kezdtem el gondolkodni, hogy készen állunk-e. Készen állunk-e az előttünk álló egy évre és készen állunk-e az utána következő évekre? Készen állunk-e a választás megnyerésére és készen állunk-e egy ország vezetésére? Ezekkel a gondolatokkal szálltam autóba reggel és indultam el ide, a kongresszus

helyszínére, és amíg az utamat töltöttem az autóban, szám szerint hét megrongált óriásplakátunkat láttam. És megnyugodtam. Nem mintha különösebben ideges lettem volna, de mégis megnyugodtam, mert föltettem egy kérdést magamnak, amit most fölteszek a tisztelt jelenlévőknek is, a kongresszus küldötteinek is: kik szoktak plakátokat rongálni? Plakátokat rongálni az ellenzék szokott. Ok már éreznek valamit, amit mi viszont nem érzünk, hanem tudunk. Mi tudjuk azt, hogy 2018-ban, mi veletek együtt le fogjuk váltani őket. (…) A józan ész az, ami képes a XX. század traumáit megosztottságait, szakadékait áthidalni. Rögeszmék helyett, ami ma Magyarországon a politikát irányítja, aminek ugye a legfrissebb terméke, hogy Orbán Viktor és Soros György között kell választani, miközben nem akarjuk egyiket sem. Tehát az ilyen jellegű, ilyen típusú manipulatív, bénító rögeszmék helyett józan észre van szükség. A háborúskodás helyett közös és békés országépítésre. (…) Orbán Viktor azt üzeni, hogy ez a világ bizonytalan, ez a világ veszélyes, de ha rám szavaztok – mondja ő –, akkor én majd egy biztonságos világot teremtek. Mi meg azt üzenjük a magyar embereknek, hogy mi is biztonságos országot teremtünk ebben a bizonytalan világban, de mi nem fogjuk elvenni az emberek szabadságát, mi élhető országot teremtünk és igazságot Magyarországon. (…) Mi ugyanis mindörökre eltöröljük a letelepedési kötvényeket. Nem fogunk üzletelni kétes, terrorgyanús alakokkal, mint ahogy azt a kormány tette, és a határőrséget újra vissza fogjuk állítani Magyarországon. De élhetővé is kell tenni Magyarországot. S ahhoz, hogy élhető legyen Magyarország, ahhoz, azt gondolom, hogy a béreknek és a jövedelmeknek növekedniük kell. S pontosan erről szól a mi béruniós kezdeményezésünk, amellyel kapcsolatban most néhány fontos gondolatot el kell, hogy mondjak. Szimbolikus az, hogy miközben Orbán Viktor lényegében elszigeteli Európában Magyarországot, a Jobbik, mi összefogtuk Kelet-Közép-Európát egy fontos, jó és az egész régió számára lényegbe vágó kérdésben, célért, a bérek európai szintű felzárkóztatása céljából. Ha 2017 a

lázadás éve, akkor ennek a 2017-es évnek a lázadása a béruniós kezdeményezés. S nem véletlen az, hogy amikor május 16-án az Európai Bizottság elfogadta a mi polgári kezdeményezésünket, ami a magyar történelemben az első olyan pillanat, hogy egy magyar párt által kezdeményezett európai polgári kezdeményezést az Európai Bizottság befogad, az első reakciója a hazai politikának és a hazai sajtó túlnyomó többségének az elhallgatás volt. (…) Ha hasonlítanom kellene valamihez azt, ami európai uniós források kapcsán Magyarországon történik, azt úgy tudnám leírni, hogy van egy romos épület, amit cicomázunk. Van egy romos épület, amiben nincs áram, nincs víz, nincs gáz, mert a gáz bevezetésére bizonyára lenne a kormánynak ötlete. Tehát van egy ilyen romos épület, ahol nincs még semmi, de mi már, mivel erre volt pályázat, beszereztük a csillogó csillárokat. Van egy épület, ahol még nincs padlózat, de mi már perzsaszőnyegeket rendeltünk. És van egy romos ház, ahol nincs még hálószoba, de nekünk már megvan a kókusz memóriamatracunk, tehát körülbelül így lehetne leírni az európai uniós források működését. Ami arra jó csak, és ezt nem én mondtam ki, hanem az EU-bizottság német biztosa, arra jó csak, hogy a nyugati tőke számára megrendeléseket biztosítson. (…) Van két terület, ami a korrupció felszámolása mellett elengedhetetlenül fontos, ami megteremd azt az emberi tőkét, azt a munkaerőt, azt a versenyképes munkaerőt, amire szükségünk van, ez az egészségügy és az oktatás. (…) Nekünk mindig volt programunk, és 2018-ban is lesz, és nekünk lesz a legjobb programunk. Tisztelt Kongresszus! Mi vagyunk a Fidesz valódi kihívója, ők a baloldalra csak legyintenek! Orbán Viktor fél tőlem, és a Fidesz pedig fél tőletek, miközben én nem félek Orbán Viktortól és ti sem féltek a Fidesztől. Úgyhogy ennyi. Sokak szerint a Fidesznek a legyőzéséhez összefogásra van szükség, egyetértek, összefogásra van szükség a Fidesz legyőzéséhez, de nem bukott és hiteltelen pártokkal. (…)

A Fidesz retteg ettől a naptól, mert tudja azt nagyon jól, hogy ez a nap a számára nem csupán egy kormányváltást fog jelenteni, hanem lehet, hogy sokuk számára az állandó lakhelyüknek tartós megváltozását is, jól is teszik, ha ettől félnek. Mert a Jobbik el fogja őket számoltatni, és aki börtönbe való, azt börtönbe fogja csukatni. De nem szabad összekevernünk és nem is fogjuk összekeverni a pártok közötti küzdelmet a magyar társadalom megosztásával…”

2001-BEN LÉPTEM BE A FIDESZBE, GYÖNGYÖSÖN A kongresszus után pár nappal az irodámban találkozunk. Azzal kezdem, hogy érdemes volt elmenni a kongresszusra, még akkor is, ha csak az elnöki beszéd volt nyilvános. Hozzáteszem, hogy egy-két közbetapsolástól eltekintve nem érzékeltem azt az atmoszférát, ami általában egy pártkongresszust jellemez Ami engem illet, hiányoltam a szenvedélyt! – A párt nehéz időszakon van túl, a tagságot megviselték ezek a belső küzdelmek, miközben én nyomtam a gázpedált, a tagság lelkileg elfáradt. Tavaly úgy lettem elnök, hogy csak 80 százalékot kaptam, miközben nem volt ellenjelölt. Ezt nem nevezném parádés eredménynek. Jól vette észre, hogy a beszéd elején én is küszködtem, mert úgy éreztem, mintha odavezényelt emberek ülnének előttem, akik jöttek meghallgatni Bástya elvtársat. A beszédem első felében nem is volt taps. Nem voltam könnyű helyzetben, mert küzdenem kellett a közönséggel, miközben tudtam, hogy tévéközvetítés is van, és az interneten is megnéznek majd. Úgy érzem, tudtam építkezni a beszédben, és sikerült erőt adnom a jelenlévőknek. De ez egy nagyon szubjektív műfaj, és mivel maximalista vagyok, soha nem vagyok elégedett. – Az nagyon kemény volt, amikor kijelentette, hogy „Orbán Viktor fél tőlem”. Na, miért fél magától? – Fiatalabb vagyok. Már ez önmagában frusztrálja. Azt hiszem, Orbán meglehetősen hiú, aki nehezen dolgozza fel a korkülönbséget

és külön idegesíti, hogy miközben én fitt vagyok, ő fáradt. Túl van az ötvenen, de ne felejtsük el, hogy Viktor azért sportember. Mindenesetre én úgy látom, hogy a kettőnk fizikai állapota közti különbség kifejezetten idegesíti, ezért hozakodik elő a konditeremmel meg a szemöldökömmel. Aztán azért is fél tőlem, mert ki mertem mondani olyan dolgokat a parlamentben, amiket más nem. És milyen stílusban! Ezekre egyébként tudatosan készültem, lélekben és taktikailag is. A sajtó pedzegette persze már, hogy Mészáros Lőrinc az ő személyes strómanja, foglalkoztak az állítólagos ügynökmúltjával meg a külföldi számláival, de én voltam az első, aki a parlamentben felállt és a szemébe mondta, hogy rengeteg tisztázatlan ügye van. Amikor felállók a parlamentben, azt látom Orbán Viktor arcán, hogy teljesen rákattant erre a SorosSimicska-féle összeesküvésre, és tényleg az a meggyőződése, hogy a mondanivalómat Simicska inspirálja. Erről persze szó sincs! Kizárólag a sajtóban fellelhető információkat használom, de amúgy egyáltalán nem bánnám, ha Simicska átadna nekem használható információkat. Én mindig hozzáteszem, hogy túl kellene lépni a találgatásokon, és az Országgyűlés nyilvánossága előtt kellene ezeket az ügyeket tisztázni. De ettől ő fél! Látom rajta, hogy ha a Simicska valamilyen módon szóba kerül, akkor szó szerint elkékül. Az az ember, aki egyébként rendkívül magabiztos. Retteg Simicskától. Gondolom, joggal. Hogyan ismerkedtem meg Orbán Viktorral? Akkor találkoztunk először, 2002-ben, amikor Orbán meghívott a saját polgári körébe. Egyébként 2001-ben léptem be a Fideszbe, Gyöngyösön. Egyetemistaként aktív voltam, tüntetéseket szerveztem, aztán az Országjáró című fideszes magazinnál újságíróskodtam. Egyébként az újságíróskodás nagyon tetszett! Egyetemistaként 150 ezer forint nettót kaptam, amitől az élet császárának hittem magam. Ebben az időben szerveződött a Jobbik, s egyáltalán nem indult radikális mozgalomnak. Eleinte nem volt többről szó, mint hogy előadásokat szerveztünk az egyetemekre, jobboldali politikusoknak, az MDF-től, a MIÉP-től a kisgazdákon át a Fideszig. Széles volt a meghívottak palettája, elfogadta a meghívásunkat Dávid Ibolya, Csurka István, Kövér László, Torgyán József. Mindenkit elértünk, aki a jobboldali

értékrendet vallotta. Abban az időben jobbikos volt Gulyás Gergő, Almássy Kornél, aki aztán MDF-es lett, és mielőtt elfelejteném, majdnem Kocsis Máté lett a Jobbik elődszervezetének elnöke. Na, ennek a Jobbiknak lettem meghatározó alakja. Emlékszem, az első tisztségem, ami már névjegykártyán is szerepelt, a koordinációs titkár volt, amire nagyon büszke voltam. Akkoriban az ilyen hiúsági dolgok még sokat jelentettek. Mára, azt hiszem, ezt kiégettem a személyiségemből. A titkári feladat nagyon hasznosnak bizonyult, mert mindennek a szervezésében részt vettem, és rögtön komoly informális befolyásra tettem szert. Aztán amikor a Fidesz a 2002-es választásokon vereséget szenvedett, Orbán megszervezte a polgári körét, ahova – nem tudom, kinek az ötlete alapján – engem is meghívtak. Várhegyi Attila keresett meg telefonon azzal, hogy a miniszterelnök úr személyes kérésére vegyek részt ebben a kormányfő körüli csapatban. Mondtam, hogy nagy megtiszteltetés, és természetesen elmentem. Ott csupa nagynevű értelmiségi és híres ember foglalt helyet, de nem csak emiatt éreztem magam idegenül ismeretlen fiatalként, hanem az egész légkör nekem hamis volt. Végül egy év után kiléptem Orbán polgári köréből, lényegében egyedül. Akkor ugyanis a Jobbik párttá alakulásán dolgoztunk már. 2003-ban Kovács Dávid volt a Jobbik elnöke, az ő társaságában hatszemközt beszéltünk Orbánnal. Közöltük vele, hogy pártot szervezünk. Ő nem mondott semmit. Se nem bátorított, se nem beszélt le róla. így utólag visszagondolva inspiratív beszélgetés volt, de szerintem nem vett komolyan bennünket. Úgy gondolta, hogy lelkesek ezek a fiúk, de majd szépen eltűnnek a süllyesztőben, hiszen se pénzük, se médiájuk, semmijük sincs. Azzal nem számolt, hogy ezekben az években hihetetlen kapcsolati tőkét építettünk fel. Az egyetemi hálózatunk mellett mindenkit, aki fontos volt a jobboldalon, megismertünk. És ez később döntőnek bizonyult.

HÉT HÓNAPPAL A VÁLASZTÁSOK ELŐTT – Miből gondolja, hogy nyerhetnek? Miből gondolja, hogy megverik a Fideszt? Miből gondolja, hogy a kormányalakításhoz meglesznek a szükséges feltételek? S egyáltalán: milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a Jobbik kormányra kerüljön? Végül: ha

sikerül a Fideszt megverni, akkor nagy valószínűséggel egy koalíciós kormány élére kerülne. – Próbálok sorjában válaszolni. Most, amikor beszélgetünk, 2017. október 3., csütörtök van. Ezen a héten hétfőn mondott le Botka László. Mi most a helyzet? Hát az, hogy egyetlen kormányképes ellenzéki erő a Jobbik, és tetszik, nem tetszik, az egyetlen versenyképes miniszterelnök-jelölt én vagyok. Nem akarok szerénytelen lenni, hiszen rajtam kívül vannak az ellenzéki oldalon más, alkalmas miniszterelnök-jelöltek is, mögöttük viszont nincs kormányképes politikai erő. Ez azért fontos, mert nem egy személyre, hanem pártokra és helyi jelöltekre kell majd szavazni valamikor tavasszal. – Szél Bernadett és Karácsony Gergely népszerűek. – Igen, de nem annyira ismertek, mint én. Azért az mindig csalóka, hogy mekkora a népszerűség. Én azt látom, hogy Gergő és Bernadett – akiket én ismerek, kedvelek, szeretek és jó politikusoknak tartom őket – a városokban vagy a fővárosban ismertek, de vidéken, kisebb településeken egyikük neve sem húzónév. Ez persze változhat például úgy, hogy egyre többet szerepelnek a médiában, és ez felhúzza az ismertségüket, de mit ér mindez, ha nincs mögöttük párt! Tudomásul kell venni, hogy erős háttér nélkül a magyar politikai rendszerben nem lehet stabilan kormányozni. – Mit ért politikai háttéren? – Az alapszervezeteket, klubokat, köröket, vagy éppen hálózatot. Hát persze, hogy hálózatépítésről van szó! Klasszikus értelemben ma már nem pártot kell építeni, ahol alapszervezetek vannak, hogy abban minél több ember legyen, hanem hálózatot kell építeni. – Szerintem sokan nem tudják, mit értsenek hálózatépítés alatt. – Azt, hogy kellenek alapszervezetek meg tagok, de ugyanilyen fontos, sőt, fontosabb, hogy kellenek csomópontok, emberek, civil szervezetek, fontos referenciaszemélyek az ország különféle pontjain. A hálózat arra való, hogy eljuttassa a párt üzeneteit. Kicsit bonyolultan fogalmazva, fordítsa le azokat a társadalom számára. Azért azt se felejtsük el, hogy az országos hálózat hozzájárul a párt anyagi biztonságához is. Nos, ezekkel a dolgokkal nem számol a baloldal. A régi baloldali pártok leépítették az alapszervezeteiket, az

újak viszont még nem építették föl azokat, az új módszerekkel pedig nincsenek is tisztában. Én tudatos hálózatépítést a Fideszen és a Jobbikon kívül csak a Momentumnál látok, de ők még nagyon az elején tartanak. – Mi kell a győzelemhez? Mi az, ami pillanatnyilag táplálja önben a hitet, hogy győzhetnek? – A kutatások szerint ma az országban többségben vannak a kormányváltást akaró választópolgárok, az ellenzéki oldalon egyre jobban leegyszerűsödik és letisztul a helyzet. Botka László visszalépése ezt tovább erősítette. Én abban hiszek, hogy az emberek 2018 áprilisában kormányváltásban gondolkodnak, és tudni fogják, hogy melyik párt, illetve helyi jelölt képes győzelemre vinni az ügyet. Nekünk az a feladatunk, hogy országosan mi legyünk a legnagyobb ellenzéki párt. Ma már ezek vagyunk, sőt egyre inkább. Az igazán nagy kihívás az, hogy hogyan tudunk 106 választókerületben 106 esélyes képviselőjelöltet állítani. Ez az igazi nagy kihívás! De itt is jól állunk! Mit rontott el a Fidesz? – A Fidesszel kapcsolatban a leggyakoribb kritika nagyjából úgy foglalható össze, hogy kétharmadot szereztek, óriási lehetőséget kaptak, és nem éltek vele. Mi lett volna a helyes út számukra? Kezdjük ott, hogy mit csináltak rosszul! – Hadd használjak egy metaforát! A Fidesz nekiállt a házépítésnek, és már az alapozást elrontotta. De a Fidesz csődjének van egy lelki vonulata is, mégpedig az, hogy kétharmaddal, ilyen nagy felhatalmazással az embernek tudnia kell nagyvonalúnak lenni. Akinek kétharmada van, megengedheti magának azt a luxust, hogy az ellenzéket megkérdezi, az ellenzéket bevonja, az ellenzéket meghallgatja, az ellenzéknek teret ad, hiszen kétharmad birtokában úgyis azt csinál, amit akar. A Fidesz egy kisstílű politikai csapat, hiába van nagyon komoly politikai hálózata és nagyon komoly politikai felhatalmazása. Kisstílű banda, amely képtelen átlépni a saját árnyékát. – Mi az, hogy Fidesz? Definiálná, mi az a Fidesz?

– Jó a kérdés. A Fidesz talán meg is szűnne, hogyha kivennénk belőle Orbán Viktort. Ha nem volna az egész szituáció szánalmas, talán még nevetnék is azon, hogy a Fidesz-szimpatizánsok mennyire nincsenek tisztában azzal, hogy őket Orbán jobb esetben eszköznek, rosszabb esetben játékszernek tartja. Tehát a Vezérnek van pártja, pusztán azért, hogy a céljait elérje. Az előbb azt mondtam, hogy kisstílű bandáról van szó, és ez még azok számára is világosnak kellene, hogy legyen, akik tehetségesnek tartják Lázár Jánost vagy akár Rogán Antalt. Maradjunk ennél a két figuránál. Ki az a hülye, aki elhiszi, hogy – mondjuk – ez a két ember Orbán Viktor nélkül életben tudná tartani a Fideszt? – Orbán egy személyben képes összetartani egy ekkora hálózatot? – Igen! – Milyen eszközökkel éri el, ön mit lát? – Ő kitanulta a politikusi szakmát, és most már korlátlan eszközei vannak. Kommunikációs csatornák például, amin nem pusztán televíziót és újságokat értek. Korszerűbb eszközökről van szó: általában a civil közegben a hálózatépítésről, ezen belül egy külön, a közösségeket megcélzó kommunikációs hálózatról, beleértve az internetet és általában a közösségi média eszközeit. Ehhez még hozzájön a helyi civil szervezetek megszállása, a különféle egyesületek – hogy csak egyet mondjak, a nyugdíjasoké –, ami rendkívüli módon fontos. Külön érdemes megemlíteni az álcivil szervezetek közül a COF-öt, amelynek gátlástalan finanszírozása egyszerűen undorító. Ha már az anyagiakról esik szó, a Fidesz irdatlan mennyiségű pénzt különít el, vagy inkább nyúl le az állami beruházásokból, uniós forrásokból. Hogy mire megy el a pénz? A médiából veszem a példát, amiből kiderül, hogy a pénz egy részét akár be is zúzhatnák. Mit csinált a Fidesz egy, a piacon már régen tönkrement bulvárújsággal? Állami hirdetésekkel életben tartja csak azért, hogy a legalja munkát valakivel elvégeztesse. Amikor a Népszabadságot beszántották, a piacra hivatkoztak, de egy tönkrement lapba önteni a pénzt, az piacképes? Az anyagi erőforrásokon túlmutatnak a politikai erőforrások. – Miféle politikai erőforrásokra gondol?

– A Fidesz, élve a kétharmad lehetőségével, megszállta az összes állami intézményt. A demokratikus intézmények nem funkcionálnak, az élükön álló politikai komisszárok pont az ellenkezőjét végzik, mint ami a feladatuk lenne. Az Állami Számvevőszék a politikai ellenfeleket vegzálja – most éppen a Jobbikot –, a Nemzeti Bank haverokra, rokonokra és zsoldosokra költi a „közpénz jellegét elvesztő” milliárdokat, és akkor még nem beszéltünk az ügyészségről, amely a legátlátszóbb és mégis legaljasabb módszerekkel tartja távol Orbánt és klientúráját az igazságszolgáltatástól. Összefoglalva: a Fidesz hatalmának három pillére van, a pénzügyi, a kommunikációs és a politikai eszköztár. Ja, és van egy negyedik, maga Orbán Viktor. – Orbán Viktor politikusi képességeit a legádázabb ellenfelei is elismerik, még azok is, akik „diktátorozzák” és mélységesen gyűlölik. – Én mindig mondtam, hogy bennem, a baloldallal ellentétben, nincs Orbán-fóbia. Én inkább figyelem Orbán Viktort. Nem démonizálom őt, hanem csak figyelem, hogy mit tesz, és igyekszem abból tanulni. Ha ma valakitől lehet Magyarországon tanulni a politikában, akkor az Orbán Viktor. Nem azt mondom, hogy azt szeretném csinálni, amit ő, de a lépéseiből nagyon sok tanulság adódik. – Istenként kezelik Orbánt a hívei. Talán azt az egykori tanácsadója, Wermer András által kitalált vidéki fiút jeleníti meg, aki feljött a nagyvárosba és sikerrel járt. Tényleg ez a szerep a sikerének a titka? – Nagyon érdekes, amit kérdez. Szerintem az ön által említett Orbán-hívők fejében még mindig az a „jófiú” van, akit Wermer András fölépített, és aki mögött 2002-ben az a felirat állt: „Hiszünk a szeretet és az összefogás erejében”. Az egy szerethető konstrukció volt. Csakhogy ment az idő, és jött a Habony-Finkelstein páros, és Orbánból csináltak egy pocakos, amorf diktátort. Zsebre vágott kézzel totyorog, nyalogatja a száját, idétlenül vigyorog. Már régen nem slágfertig, odáig jutott, hogy Rogánnak kell kisegítenie, ha menekülnie kell egy kínos kérdés elől. Hogy miért viselik el még mindig a hívei? Egyszerű: a magyar emberek annyiszor csalódtak már a politikusokban, hogy – főleg az idősebb korosztály – nem bírnának ki még egy csalódást. Csalódtak már Antaliban, csalódtak

Giczyben, Csurkában, Torgyánban és nem tudom, még ki mindenkiben a jobboldalon. Gondolom, nem egyedül én tapasztaltam, hogy a Fidesz-szimpatizánsokra nem lehet tényekkel, érvekkel hatni. Ők érzelmileg azonosulnak a vezérükkel. Finkelstein már nem él, csak a Kéri László által szellemesen tanyasi Finkelsteinnek nevezett Habony. Dr. Wermer is épített az érzelmekre, amikor a szerethető parasztgyereket kitalálta, de abban volt valami báj! A tanyasi Finkelstein egy lecsupaszított, „zsigeri” Orbán-figurát állított elénk. – Mivel történész, ezért egy történelmi példát hoznék fel. Ugye Napóleont istenként tisztelték a katonák, de még a polgárok, a hétköznapi franciák is istenként néztek rá. Igazából az ő nimbusza az arcolei hídi csatában keletkezett. Nem tudták a hidat elfoglalni, mígnem a fiatal tábornok elvette egy közlegény szuronyos puskáját, azt mondta, hogy „előre!”, és belerohant a golyózáporba. Onnantól kezdve azt hitték, hogy nem fogja a golyó stb. Történelmietlen a kérdés, hogy mi történt volna, ha Napóleont elsodorja egy ágyúgolyó. Hát az történt volna, hogy jön egy másik tábornok, mert Franciaországnak abban a helyzetében, a jakobinus diktatúra után, amikor minden egy kuszaság volt, éppen egy tábornokra volt szüksége. Hogy ez éppen a kis köpcös Napóleon volt, az egy dolog! Ha akkor az arcolei hídnál széttrancsírozza egy golyó, lett volna helyette más, másik tábornok. Nem arról van szó, hogy Magyarországnak szüksége van, ha nem is Napóleon típusú diktátorra, de egy kisebb kaliberű vezérre, akit momentán Orbán Viktornak hívnak? – Legyünk igazságosak! A régebbi kis köpcös puccsal került hatalomra, és csinált magából császárt, a másik kis köpcöst a nép választotta meg. Napóleon azt adta, ami a lényege volt, az elhivatott katonát, aki uralkodni akar Európán, aki fiatal franciák millióit képes feláldozni a mániája érdekében. Orbán viszont eljátssza, hogy ő élvezi a nép bizalmát, miközben erről szó sincs. Éppen a bizalommal él vissza! Napóleon őszintén felvállalta, hogy diktátor, Orbán viszont sunyi, ráadásul hiányzik belőle minden, ami Napóleont naggyá tette: egyenesség, következetesség, nagyvonalúság. – Montesquieu a XVIII. század elején nem sejthette, hogy pár évtizeddel később jön Napóleon, nagyjából háromszáz év múlva

Orbán Viktor, de jó érzékkel felismerte, hogy „a túlhatalom” ellen valamit tenni kell. Ez volna a fékek és ellensúlyok rendszere. – Az elmúlt hét évnek az a tanulsága, hogy bár demokráciában a fékek és egyensúlyok rendszerét tisztelni kell, az Orbán-rendszer magas ívben fütyül Montesquieure. Teszi annak ellenére, hogy a magyar társadalom ezt nem igényelte. Fogalmazhatnék úgy is, hogy nem a mai Orbán Viktort választotta meg. Szeretett volna valakit, egy erős kezű vezetőt a szocialista kormányzás és a világválság után, aki biztonságot ad az országnak. Orbán Viktor egyébként marketing tekintetben hozza is ezt a figurát, aki megvédi a migrációtól meg az EU túlhatalmától Magyarországot, de közben meg a mélyrétegben elképesztő romlás indult. Elvándorlás, versenyképességünk leépülése, a magyar vállalkozások kálváriája. Ez nem egy sikeres ország! – Hogyan tovább? Valamiféle népszavazás – most ez csak egy metafora –, össznépi konszenzus kell ahhoz, hogy ön kijelöljön új irányokat, és azon az úton kövessék is önt? – Azt tapasztalom, hogy az újratervezés nem olyan bonyolult dolog. Sikerült egymás mellé ültetni különböző pártok szakpolitikusait, és az oktatáspolitikát illetően például gyorsan kiderült, hogy nyolcvan százalékban hasonló gondolatokat vallunk, hasonló irányt, hasonló újratervezést. Vissza kell adni a szakpolitika becsületét! A Fidesz arcátlanul képes kimondani, hogy számára a hatalom nem jelent mást, mint a pillanat uralását, a pozíció megtartását, a politikai termékek legyártását. Csakhogy ez előbbutóbb megbosszulja magát, mert ennek az egésznek nincs tartalma. Nem üzemel az ország, nem üzemel a gazdaság, nem működnek az alrendszerek, s ezt persze el kell fedni, az üzemzavart egyre nagyobb hanggal, egyre nagyobb kiabálással kell elrejteni.

HOGYAN KÉPZELEM AZ ÚJRATERVEZÉST? – Úgy, ahogy a GPS működik. Racionális módon mutat utat, nem befolyásolja sem érzelem, sem politika. A megnyert választás után húzni kell egy vonalat, át kell lépni rajta, le kell ülni, félre kell tenni az ideológiai kérdéseket, és a józan észre alapozva új utakat kell

kijelölni. Milyen alapon? Hogy melyik a leggyorsabb, melyik a legrövidebb, melyik a legbiztonságosabb. – Egyszer egy műsoromban számon kértem Kerényi Imrén, hogy amikor új médiatörvényt alkotott a Fidesz, nem kérte ki az egyetemek oktatóinak a véleményét. Az ország első számú kommunikációs tanszéke például Szegeden működik, felkészült, tudományos fokozattal rendelkező oktatókkal. A kutya se kérdezte meg őket! Erre az volt a válasz, hogy nem szakmáról van szó, hanem politikáról! Ön a kongresszusi beszédében azt ígérte, hogy akár kompromisszumot is képes kötni a szakmaiság javára, és lemond politikai előnyökről. Mitől ilyen jó ember? – Én nem vagyok jó ember ilyen értelemben. Az én jól felfogott – és most hadd legyek önző – politikai érdekem az, hogy Magyarország sikeres legyen. Orbán Viktor abból indult ki, hogy neki le kell győzni a szakpolitikát, hogy azt csinálhassa, amit akar. Én meg azt vallom, hogy nekem meg kell győznöm a szakpolitikát, hogy működjünk együtt. Aztán hagynom kell a szakembereket, hogy dolgozzanak, hogy együtt teremtsünk sikeres országot. Ebben van politikai önzés is, mert ha célt érünk, annak a politikai gyümölcseit adott esetben a Jobbik vezette koalíciós kormány, illetve személy szerint én magam aratjuk le. – A sikert a XXI. században is anyagiakkal és pénzzel mérik, s nem a mentális állapottal. Ugye van az a bizonyos boldogságindex, amelyen mi nagyon hátul állunk. Ön tényleg azt hiszi, hogy képes boldoggá tenni a magyarokat? – Igazából akkor válik valaki boldoggá, ha saját maga képes a boldogságra. Boldoggá tenni embereket erőszakkal nem lehet. De olyan országot lehet teremteni, ahol mindenkinek megvan erre a lehetősége. A boldogságindexben rengeteg lelki, szubjektív tényező van, jogbiztonság, egészséges környezet, megfelelő táplálkozás, jó minőségű oktatás, esélyegyenlőség. Hosszan sorolhatnám, de szembe kell nézni azzal, hogy még a XXI. században is fontos tényező az anyagi biztonság. Igenis számít a pénz, és igenis a sikert anyagiakban is mérik. Hogyan tehetjük sikeressé Magyarországot? Először is lelkileg kell újjáépíteni magunkat Ha meghallgatjuk sikeres emberek előadását, tízből tíz azzal kezdi, hogy először a fejében rakott rendet, és amikor az sikerült, csak utána jöttek az anyagi

sikerek. Magyarország nem lesz sikeres, és az állampolgárok nem lesznek boldogok, miközben a fejekben zavar, háborúskodás van, és nincs nyugodt, békés, teremtő környezet. Szerintem először rendbe kell tenni az országot – szellemi téren. Ehhez a politikának kell először gesztust gyakorolnia. Ne várjuk, hogy az emberek egymás nyakába borulnak majd, hogy fogjunk össze. Először a politikának kell példát mutatnia. Ki kell mondani, hogy most véget ért egy korszak, ami nem jó irányba vitte az országot, ezért újra kell tervezni a jövőt. Új út – higgyenek bennünk! – Képesnek tartom magam arra, hogy ha kormányra kerülünk, az ország a kormányom vezetésével egy olyan új úton indulhat el, amely sikeres és boldog jövővel kecsegtet. Az útkeresésben és a munkában számítok mind a baloldali, mind a liberális, mind a jobboldali és konzervatív szakemberekre, szakpolitikusokra. – 1990-ben, az MDF választási győzelme után interjút kértem Antall Józseftől. A miniszterelnök azt mondta, hogy alig két hete vette át a hivatalt, ugyan mit tudna mondani az országnak, mit tudna például mondani a nyugdíjasoknak! Ön mit tud ígérni? – A nyugdíjasoknak spéciéi nyugdíjemelést. A programunk egyik célkitűzése az, hogy előnyben részesítjük a kisnyugdíjasokat és azokat, akik a középmezőnyhöz tartoznak, vagyis az ő nyugdíjukat magasabb kulccsal emeljük, mint azokét, akik a legmagasabb nyugdíjakat kapják. Ez persze vitákat fog generálni, mert azt fogják mondani, hogy akinek kicsi a nyugdíja, azért kicsi, mert bizonyára nem dolgozott eleget vagy nem fizetett elég járulékot. De ez nem így van! Hiába mondják a közgazdászok, hogy ez így igazságtalan, én nem tudom elfogadni. Különösen azért nem, mert egyre több minimálbérre bejelentett és kényszervállalkozó megy manapság nyugdíjba. Ez nagyon megnövelheti majd a nyugdíjas-szegénységet és komoly társadalmi feszültségeket okozhat. Nekik üzenem, hogy nem hagyjuk őket magukra, számíthatnak ránk. Azt nem ígérem, hogy máról holnapra minden magyar nyugdíjas boldog lesz, de azt ígérem, hogy mindent megteszünk értük. Azért merek ígérni, mert érzékelem, hogy a magyar emberek azért is fordultak el a politikától,

mert már jó szándékot sem tapasztalnak. Azt üzenem mindenkinek, hogy higgyenek bennünk. A mi kormányunk mindenkinek jót akar! – Hogyan lehet meggyőzni az embereket arról, hogy higgyenek a kooperációban? Hogyan lehet őket meggyőzni arról, hogy a saját érdekeiken túl, legyenek figyelemmel mások érdekeire? – Ez nagyon hosszú folyamat. Sőt, én ezt annyira hosszú folyamatnak tartom, hogy elsősorban a fiatalokat próbálnám az ilyenfajta együttműködésre buzdítani, nyilván a megújított oktatáspolitika segítségével. Vezető eszmeként a közösségi kooperatív készségek fejlesztését nevezném meg, ezt lényegében tanítanám, aminek kéz a kézben kell járnia a diákok egyéni sikerorientáltságával. Motivált személyek, akik képesek csapatban dolgozni – ez a siker alapja. Az oktatásnak erre kell koncentrálnia. – Véletlenül ismerem a finn oktatási modell lényegét, elolvastam néhány tanulmányt. E modell lényege, ami a finn társadalomra általában jellemző, a szolidaritás elve, ami azt jelenti, hogy mindegy, hol laksz tanulóként, ugyanolyan esélyed legyen felkészült pedagógusra, megfelelő infrastruktúrára stb. Ezért a finn társadalom hierarchiájában a pedagógusok abszolút az élen vannak, anyagi megbecsülés tekintetében is. Ön egyszer azt mondta, hogy ha Domoszlón jár iskolába, nem lett volna esélye arra, hogy egyetemre kerüljön. Eljutunk odáig, hogy Domoszlón egy jól megfizetett pedagógus olyan színvonalon oktasson gyerekeket, mint a budapesti XII. vagy V. kerületi pedagógus? – Ez a cél! Azt nem tudom ígérni, hogy máról holnapra megvalósul, de mindenképpen egy komoly politikai szándékról van szó. Tudom, erre azt mondja az olvasó, hogy jó szándékkal tele van a padlás. De könyörgök, manapság nincs még szándék sem! Szerintem esély sincs arra, hogy a Fidesz-kormány az oktatásra ne úgy tekintsen, mint valami kiadásra, amibe fogcsikorgatva mindig kell valamit adnunk a költségvetésből, hanem úgy tekintsen rá, mint a legfontosabb gazdasági befektetésre, aminek elképesztő haszonélvezői leszünk tíz-húsz év múlva. Az oktatás egy hosszú távú befektetés. Elsősorban politikai akarat kell hozzá, a pénz már másodlagos. Ha a finnek képesek voltak rá x évvel ezelőtt, akkor Magyarországnak is képesnek kellene lennie rá. Nem elég, hogy oktatásra – ha jól emlékszem – a GDP 3,9 százalékát költjük.

TÖBB SZÁZEZER FIATAL EPEKEDVE VÁRJA, HOGY MEGSZÓLÍTSÁK – Miért hinné el egy átlagpolgár, hogy önre kellene bízni az ország sorsát? – Én hiszek magamban, talán ez az egyik legfontosabb dolog. Ahová vetődtem az életben, különféle területekre, mindig valahogy olyan élethelyzetbe kerültem, hogy a semmiből vagy szinte a mínuszból kellett valamit fölépítenem és rendbe tennem. A Jobbik is ilyen volt. Egy alig ismert, szinte 0 százalékos párt volt 2006-ig, amikor az elnöke lettem. Ennek már 11 éve, és minden egyes választáson erősebbekké és erősebbekké váltunk. – A Jobbik úgy indult – a nevében is benne van –, mint Jobboldali Ifjúsági Közösség. A pártjáról nekem valahogy a házasság jut eszembe. Annyiban, amennyiben eleinte van szenvedély, fűt minket az adrenalin, a szex. Aztán telnek-múlnak az évek, és jön a megszokás, a napi gyakorlat monotóniája. Mondhatnám, ön és a pártja mostanában jutott ebbe a stádiumba, amit nevezhetnénk néppártosodásnak is. Van arra garancia – maradva a metaforánál –, hogy ön családapaként, családfenntartóként is képes helytállni? – Úgy vélem, igen! Azt tudom, hogy mit nem akarok, mit kell elkerülnöm. Az elmúlt években sokat tapasztaltam és tanultam. Elsősorban azt, hogy egy normális vezető nem telepedhet rá senkire és semmire. Sem a saját pártjára, sem az országra. Nézze meg, mi lett a Fideszből! Egy diktatórikus, egyszemélyi, teljesen centralizált párttá vált. Orbán Viktor a saját képére formálta, ami nem lett volna baj, ha az 1989-ben megismert Orbánt mintázta volna meg. Nézze meg, kik veszik őt körül! A kezdetek kezdetén még ott volt mellette Fodor Gábor, később a szuperművelt Rockenbauer Zoltán, nem olyan régen még a higgadt Pokorni Zoltán és a felkészült egyetemi oktató, Navracsics Tibor. Most? Nem akarom az új fideszes vezető garnitúrát minősíteni, elég, ha csak neveket mondok: Németh Szilárd, Kosa Lajos, hogy Matolcsyról meg Balog Zoltánról ne is beszéljek!

– Ön azt mondta nekem, hogy amikor a néppártosodás érdekében megvétózta az alelnökeit, Novák Elődöt, Szávay Istvánt, Apáti Istvánt, s rajtuk kívül Hegedűs Lórántnét, akkor ezt megtervezte. Leültette őket, nem volt hosszú bevezető, sitty-sutty megvonta tőlük a bizalmat. Akkor ez miben különbözik Orbán stílusától? – Őszinte voltam, és azt hiszem, korrekt is. Ugyan Novák Előddel kiéleződött a viszony, de Szávay Istvánnal, Apáti Istvánnal és Hegedűs Enikővel is kitűnően dolgozunk együtt azóta is. Egy pártban szinte szükséges, hogy ilyen nehéz helyzetek előálljanak. Az igaz, hogy én sem tettem és teszek mást, mint hogy a Jobbikot a saját képemre formálom. Csakhogy az általam most megálmodott és felépült Jobbik pozitívabb, befogadóbb irányt vett, míg az Orbán Viktor által átformált Fidesz és Magyarország éppen ellenkezőleg. A pártomat egy szűk, szubkulturális rétegpártból értékeit megőrző, de nyitott, konszenzuskereső politikai közösséggé építettem. Talán jobb azt mondani, hogy építettük, hiszen ha a többieket nem tudom meggyőzni ennek az értelméről és szükségéről, akkor nem sikerült volna. Azért sikerült, mert hittem magamban és a koncepciómban, és azt végig tudtam vinni a külső és belső vitákon keresztül. Most ugyanezt ígérem az országnak is: egy nehéz helyzetben lévő, befelé forduló országból egy nyitott, kooperatív, a jövőre és a jelenre, nem pedig a múltra fókuszáló közösséget építünk közösen. – Azt is mondta, hogy radikális fiatalok csapódtak a Jobbikhoz, mert ez volt az a hely, ahol őket szívesen fogadták, és ahol a nagyon különböző egyéniségek azért fértek meg egymás mellett, mert mindannyian radikálisak voltak. Ennek volt szimbólumrendszere – ön mondta – a Nagy-Magyarország matrica, az árpádsáv stb. Mit kezdjünk a szimbólumokkal? Mit kezdjünk a közösségi terekkel? Mire épít a Jobbik? – Szerintem most nincsenek olyan szimbólumaink, amelyek a XXI. századi Magyarországot lelkesítenék. XX. századi szimbólumaink vannak, és ezek közül válogat mindenki politikai ízlés, családi indíttatás vagy egyéb dolgok alapján. Amit ön felvetett, nemcsak hogy legitim, de rendkívül fontos kérdés: milyen szimbólumokat lehet adni majd egy XXI. századi, kooperatív, versenyképes gazdasággal, szociális biztonsággal, tudás alapú társadalommal rendelkező, vagy legalábbis ezen cél kányába tartó Magyarországnak? Nem vagyok

abban a helyzetben, hogy biztos válasszal szolgáljak, de ha meglesz a tartalom, akkor előbb-utóbb megszüli a szimbólumokat is. Legalábbis remélem. – Kulcskérdés, hogy mi lesz az értelmiséggel. Kénytelen vagyok Kádár javára írni, hogy maga mellé fogadott egy Aczél Györgyöt, aki legalább megpróbált párbeszédet folytatni költőkkel, festőkkel, muzsikusokkal, Illyés Gyulától Kodály Zoltánig. Orbán meg a minisztere, Balog Zoltán egyszerűbben intézi el az értelmiséget. Hogy mást ne mondjak, kitalálták a Magyar Művészeti Akadémiát, amely szimpla kifizetőhelyként működik. Hatalomra kerülve mit kezd ezekkel a NER-kedvencekkel? – Szerintem ezek az emberek áldozatok. Én nem ítélném el őket. Az értelmiség és úgy általában a társadalom sokszor túlélni akarja az ilyen szituációkat. Azt gondolja, most ez van, és ki vagyok én, hogy ennek a rendszernek a lebontója legyek! Megalkuszik, megpróbál berendezkedni, elfogadja a pénzt, és abban reménykedik, hogy cserébe a maga kis területén alkothat. Ha kötöttségek között és szégyenkezve is, de alkothat. Én azt ígérem ezeknek az embereknek, hogy a NER lebontása után, a XXL századi Magyarországon anélkül lesz szabadságuk az alkotásra, hogy bármiféle politikai szolgálatot kellene tenniük. – A fiatalok miért jöjjenek haza? Pedig kellenének! Csak velük lehetne elindulni azon az úton és csak velük lehet eljutni a célig, amit nevezzünk úgy, hogy „össznépi boldogság”. – Nélkülük nem fog sikerülni! Annyiban árnyalnám a képet, hogy nem fogjuk tudni őket hazahozni egy ideig, még a legjobb újratervezés segítségével sem. Nehogy félreértse valaki, ez nem lemondás arról, hogy ők bármikor is hazatérjenek. Egyszerűen annak a helyzetnek az elfogadásáról van szó, amin jelen pillanatban nem tudunk változtatni. Angliában, Németországban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és nem tudom, még hol, több százezer magyar fiatal várja, epekedve várja, hogy valaki megszólítsa őket. Nem szabad róluk lemondani akkor sem, ha a bizalmi szálak erős sérülései miatt még nem jönnek haza. A Jobbik-kormánynak meg kell őket szólítani, párbeszédet kell velük folytatni arról, hogyan tudunk egymásnak segíteni. Hogy képzelem el a kooperációt? Az együttműködésnek rengeteg formája lehet. Egy Ausztráliában élő

fiatal egy laptopon keresztül kapcsolódhat a magyar gazdasághoz. Ezért létfontosságú az informatika, az IT-szektor fejlesztése, mondjuk az észt tapasztalatok alapján. Orbán Viktor gyűlöli ezt a szektort, és mivel ő gyűlöli, igazából nem is tartja fontosnak. Miért említettem Észtországot? Mert ők speciális helyzetben vannak. Geopolitikai és történelmi okokból félnek Oroszországtól. Ha egy orosz támadás érné őket, egy nap alatt elbukna az egész ország, viszont egy nap alatt képesek lennének az államigazgatásuk digitális újraszervezésére is. Lényegében az egész ország e-közigazgatással működik, van már elektronikus államigazgatás, elektronikus befektetési lehetőség, elektronikus szavazás… Szóval, úgy húz el Észtország mellettünk, mint egy gyorsvonat a szekér mellett. Ha a világban sok tehetséges, fiatal magyar van, akkor őket a nemzeti újratervezés mellé kell állítani! – Miért kell újratervezni? Orbán Viktor azt mondta, hogy 2030-ra utolérjük Ausztriát. – Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, a jelen tendenciák alapján egy osztrák államcsődre lenne szükség! – Megkérdezték a román labdarúgó-szövetség elnökét, elképzelhető-e, hogy Magyarország és Románia együtt rendezzen futball-világbajnokságot vagy Európa-bajnokságot. Azt mondta, hogy ez csak akkor képzelhető el, ha egyforma feltételek vannak Romániában és Magyarországon, s persze ezt is meg lehet teremteni: ha a magyarok felrobbantják a 900 kilométer autópályájukat, akkor teljesen egyforma feltételek mellett vagyunk. Hova pozícionálná Magyarországot Közép-Kelet-Európában, Európában és általában a világban? – Jelen pillanatban Magyarország a kelet-közép-európai államok mintaországából, „bezzegországából”, a csoport sereghajtójává vált. A történelem során mi a lengyelekkel, csehekkel, részben a horvátokkal haladtunk együtt, egy sajátos közép-kelet-európai úton. Igyekeztünk a németek, illetve Nyugat-Európa nyomába érni, azonban ez sose sikerült, mert hol nagyon, hol csak egy kicsit, de mindig lemaradtunk. Mi most valahol a visegrádi és a balkáni országok között vagyunk félúton, és egyre inkább a Balkán felé tartunk. Az én célom és vízióm az, hogy első lépésben visszakerüljünk a mi történelmi pozíciónkba, a kelet-közép-európai

államok vezető országai közé, aztán pedig második lépésben újra visszaszerezzük az éllovas szerepünket. Nehéz megválaszolni, hogy a közép-európai térség vezető országából, hogyan lettünk sereghajtók. A jó válaszhoz össze kellene foglalni az elmúlt 27 év minden hibáját, rossz döntését. Kezdjük azzal, hogy teljesen mindegy, Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc a regnáló miniszterelnök, mert nem miattuk vagyunk belterjesek. Amikor azt állítom, hogy mint a történelemben szinte mindig, Magyarország már megint befelé fordul, az nem jelenti azt, hogy fel kellene adni a nemzeti hagyományokat, megtagadni a kulturális hovatartozást. Arról van szó, hogy haladni kell a világgal, és a Jobbik ebbe az irányba akarja kormányozni Magyarországot. – Kovács Lászlót máig átkozzák, mert azt találta mondani, hogy merjünk kicsik lenni. Azt elfelejtik hozzátenni, hogy az egykori külügyminiszter Ausztriára célzott, amely „kicsi” létére tudott a legnagyobbak közé emelkedni, és eszébe sincs a dicsőséges birodalmi múltról elmélkedni. Mi még mindig ott tartunk, hogy hány tenger mosta határainkat. Egyszerűen siralmas! – A kicsi meg a nagy relatív fogalmak! Korábban azért Észtországot említettem példaként, mert hozzánk képest nagyon pici, és mégis sikeres. Az újratervezésben nem az elveszett utat kell siratni. Ez egy másik dimenzió. Az újratervezés lényege, hogy sikeresek leszünk-e vagy sikertelenek. Aztán, hogy kicsik vagyunk-e vagy nagyok, majd mindenki maga eldönti.

HA 2006-BAN NINCS TÉVÉOSTROM, AKKOR EGY JOBBKÖZÉP POLITIKAI SZEREPLŐ MARADOK A Jobbik neve nem más, mint egy rövidítés: Jobboldali Ifjúsági Közösség. 1999-ben kezdtünk szerveződni, addig az egyetemen csak a BIT, azaz a Baloldali Ifjúsági Társulás működött, nem volt érdemi jobboldali politikai csoportosulás. Az első Orbán-kormány második évében érlelődött meg a gondolat, hogy össze kellene hozni egy közösséget, egy olyan pártfüggetlen, de nemzed szervezetet, amely megpróbálja a jobboldalt egységesen felmutatni.

Szomorúan figyeltük, hogy a jobboldali pártok állandóan egymást marják, és a baloldal mindig legyőzi őket. Akkor olyan állapotban volt a jobboldal, mint a mostani baloldal. Vihar a biliben. Mi egy olyan korszerű, egységes ifjúsági mozgalomban gondolkodtunk, amiben otthonra találhat a fideszes, a MIÉP-es, a kisgazda, az MDF-s, KDNP-s, mindenki. Az volt az idea, hogy majd éljük együtt az egyetemisták boldog életét, bulizunk, programokat szervezünk, tanulunk, aztán, ha végzünk, párttól függetlenül mindenki visz magával egy szép és közös élményt, ami összeköt, vagyis hogy jobbikos volt. így utólag borzasztó naiv gondolat volt, hogy majd éppen egy egyetemi mozgalom lesz az, amely megvalósítja a jobboldali pártok együttműködését. Sőt, bizonyos ideig mi is inkább a megosztottságot erősítettük a létezésünkkel. De akkor azt hittük, hogy ez a közös politikuskeltető majd csodát tesz a nagypolitikában is. A Jobbik egyébként nagyon gyorsan teret nyert minden egyetemen és főiskolán, erős szervezetté nőtte ki magát. És ahogy említettem, itt lettem egy meghatározó figura, olyan másodikharmadik ember. 2002-ben előbb országos mozgalommá, 2003-ban párttá alakultunk. Az első három évben alelnök, 2006-tól elnök lettem. Addigra Kovács Dávidnak elege lett a politikából, és bár nagyon karizmatikus és szuggesztív vezető volt, ő inkább az elmélet embere volt, de talán hiányzott belőle az aktivitás. A váltás úgy történt, hogy Dávid felhívott, aztán autózás közben mondta, hogy szeretné átadni nekem a párt vezetését. így történt, hogy a karizmatikus és szuggesztív vezető után jött egy történész, a maga hároméves értékesítői tapasztalatával. 2006 őszén választott meg a kongresszus, azokban a napokban, amikor elhangzott Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Szinte belecsöppentem az utcai eseményekbe, a kormánnyal szembeni ellenállásba. Az egész folyamat magával sodort. Nem törekedtem arra, hogy irányítsam a folyamatokat, egyrészt mert nem is voltam hozzá elég erős, másrészt mert tetszett a történések spontaneitása. Hozzáteszem, hogy egy olyan fiatalnak, mint aki akkor én voltam, az a lázas forgatag, amibe belecsöppentem, romantikus volt, éppen ezért vonzó. Az egész olyan volt, mint egy vihar, jön és lecsap. Akár azt is mondhatnám, ha 2006-ban nincs tévéostrom, akkor átlagos jobbközép politikai szereplő maradok. De nem így történt. Az év

végére viszont már megérlelődött bennem a Magyar Gárda gondolata, és akkor az eseményekkel sodródásból átléptem az események alakításának időszakába. Mivel a Gárda a nevemhez kötődött, ez a Jobbikot is magasba röpítette. Ezt eddig még senki nem tette meg, de ha valaki veszi a fáradságot és megnézi, milyen megnyilvánulásai voltak a Jobbiknak 2003 és 2006 között, érdekes dolgot fog felfedezni. A Jobbik a néppártosodással nem elhagyta az eredeti lényegét, hanem visszatért oda, ahonnan indult. Egy modern konzervatív közösséggé. A 2006 és 2013 közötti radikálisabb évek igazából a Gyurcsány-kormányra adott válaszból és az útkeresésből születtek. Nem kell megtagadni, hiszen ezen a folyamaton is át kellett mennünk. De ha majd valaki megírja a Jobbik történetét, igazat kell hogy adjon Navracsics Tibornak, aki még 2006-ban, a radikális felfutásunk előtti, konszolidáltabb időszakunkban azt mondta egy kávé mellett nekem: nagyon ügyesen csináljátok fiúk, mert igaz, hogy radikális a Jobbik, de az a vád nem érhet titeket, hogy rasszisták vagytok. Ez akkor tényleg így volt! Aztán ugye jöttek a 2006-os események. A gárda ötlete akkor merült fel bennem, amikor láttam, amint szétverik a rendőrök a tömeget. A jobboldali emberek el voltak keseredve, a Fidesz alibizett, Orbán bujkált, és csak a panaszkodás ment, erőt nem igazán tudott senki mutatni. Gyurcsány pedig kijelentette, hogy csak tüntessenek, majd úgyis hazamennek. Na, ez beleégett az agyamba. A fejemben talán már akkor megszületett a Magyar Gárda. Miért? Mert azokat a heteket úgy éltem meg, hogy forradalmi a helyzet, forradalmi lépésekre van szükség. Lehet, hogy most, 2017-ben patetikusnak hangzik, de akkor, 2006-ban valóban azt éreztem, hogy tönkreteszik a hazámat. Nyilván vannak, akik nem hiszik el nekem, hogy a gárdával nem a Hitlerjugend vagy éppen a nyilas mozgalom motivált. A cél az volt, hogy erőt mutassunk és egységet. Hogy ellen tudjunk állni. Egyenruha, rendezett sorok, fegyelem, demonstratív erő. Valami, ami a tragikomédiába süppedő utcai tüntetésekből nagyon hiányzott. Ami megkülönböztet minket, ami elbizonytalanítja a kormányt, amit a nagymamák megkönnyeznek és ami a lányoknak is imponál… A dolog óriásit robbant! Az első héten tízezer ember jelentkezett. A palackból kiszabadult a szellem! Ez így történt, de érdemes újraolvasni a

Magyar Gárda alapító okiratát: szóba sem kerülnek zsidók meg cigányok. Egyértelmű, hogy a gárda a Gyurcsány-kormánnyal szemben jött létre. Hogy aztán – nyilván a média közreműködésével – a szervezet, ahogy a szellem is, kezelhetetlenné vált, az már az én, illetve vezetőtársaim hibája. Hogy a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatának volt-e mindebben része, arról vannak sejtéseim. Mindenesetre a gárdát a belső viták és szakadások jellemezték. Ez önmagában nem rendkívüli, a gyorsan növekvő szervezeteknél gyakran előfordul, de az azért figyelemre méltó volt, hogy egy „titkosszolga” jelezte nekem a második-harmadik nagy szakadás után, hogy még három szakadásra való beépített ügynökük van. Be kell vallanom, hogy a gárdába valóban belépett jó pár vállalhatatlan, szélsőséges alak is, akikkel csak baj volt, de a történelmi igazsághoz hozzátartozik, hogy a belépők nagyobb része példás életű, értelmes és tisztességes ember volt. Olyanok, akikre ma is csak azt tudom mondani, hogy ön is, én is rábíznám a gyermekemet. A gárda története 2007-ben kezdődött, és ma is sajnálatosnak tartom, hogy alig két év múlva jött a bírósági per, a feloszlatás, az agónia. A szervezet olcsó és könnyű prédája lett a médiának. Addig úgy tekintett ránk a sajtó, hogy van pár jobbikos, akik itt bohóckodnak. Aztán egyszer csak ott volt egy jobboldali szervezet, és hirtelen kétezren álltak rendezett sorokban a Hősök terén. A jelentkezők pedig csak jöttek, jöttek és jöttek. Sem a gárda egyben tartására, sem a működtetésére, sem a támadások kivédésére nem voltunk felkészülve. A szervezet egy idő után önálló életre kelt. Rendszeresen vitába keveredtem az egymást váltó főkapitányokkal. Igen, igazuk van azoknak, akik most, 2017-ben is emlékeztetnek rá: valóban elkezdődtek a felvonulások cigánytelepeken. Nem akarom bagatellizálni, ami történt, de a dolgok nem úgy történtek, hogy „akkor most lemegyünk ide vagy oda”, hanem úgy, hogy polgármesterek, helyi közösségek kerestek meg minket, segítsünk, menjünk, tegyünk rendet. Nagyon veszélyes volt a szituáció, hogy a kés hegyén táncoltunk, nagy volt a feszültség körülöttünk. Sokan már nem emlékeznek rá, de a valóság az, hogy éppen akkoriban volt tele a sajtó a cigánygyilkosságokkal, amiket persze igyekeztek a nyakunkba varrni. Olyan volt az egész belülről, mint egy thriller. Arra büszke vagyok, hogy egyetlenegy olyan eset sem történt, amikor

gárdisták bántottak volna fizikailag valakit. Soha. A cigánytelepeken történő felvonulások mindig rendben zajlottak, bejelentve, rendőri biztosítással. Az egy más kérdés, hogy már akkor azt éreztem, ezek a felvonulások nem jönnek rosszul a Gyurcsány-kormánynak sem. Tudtak kire mutogatni: „igen, hibáztunk, meg ott volt az őszödi beszéd, de nézzék meg, mit művel ez a rasszista jobboldal és a gárda”. A gárda körüli figyelem a Jobbikot is felfuttatta. 2009-ben az Európai Parlamentbe, 2010-ben pedig az Országgyűlésbe jutottunk be nagyszerű eredményekkel. Szinte azonnal középpártként. Mi más motivált volna akkor, mint a nemzeti, jobboldali ideológia? Milyen volt a kínálat? Volt a kádári, posztszocialista, terhelt baloldal, meg volt a horthysta gyökerű jobboldal. Ezek közül lehetett választani, vagyis ezt nem mi találtuk ki, hanem készen kaptuk. Sem én, sem a társaim nem voltunk könnyű helyzetben, mert belekerültünk egy olyan politikai koordináta-rendszerbe, ahol voltak történelmileg kialakult és megmerevedett játékszabályok, törvények és lövészárkok. Ha baloldali vagy, akkor ezt csinálod, és ezeket fogod utálni, ha jobboldali vagy, akkor meg ezt csinálod, és ezeket fogod utálni. Belgák márpedig nincsenek. Az első reakció erre az: kik vagyunk mi ahhoz, hogy ezt felrúgjuk? Éveknek kellett eltelniük ahhoz, mire nyilvánvaló lett számunkra, hogy a mi generációnknak ez a helyzet nem kell, ebben mi nem érezzük jól magunkat, ebből ki kell törnünk. Nem csak nálunk, de érezték ezt a baloldalon is. Az LMP-t például ez az érzés szülte. Elindult valami generációs algoritmus, amely azt suttogta, majd mondta, végül kiabálta a fülünkbe: nekünk valami más kell! A XXI. században a jobboldal meg a baloldal nekünk már nem mond semmit. Azokat a problémákat, amikkel meg kell birkóznunk, nem lehet jobboldali vagy baloldali politikával megoldani. Őszinte leszek: nem tudom, hogy mi az új törésvonal, csak nagyon halvány érzéseim vannak erről, de abban biztos vagyok, sem nem jobboldali, sem nem baloldali. Ezeken túl kell lépni! Ezt éreztem, és érzem ma is. De fontos, hogy valójában ezek nem érzelmek, mert azokat az ember kordában tartja, ez inkább egy szellemi, mentális, intellektuális vívódás volt. Azt hiszem, happy enddel.

ANTISZEMITIZMUS ÉS HANUKAI LEVÉL

– Hogyan viszonyul más karakterekhez? Nemrégiben Halász János Fidesz-szóvivő választ várt arra, hogy ön tudott-e arról, a Jobbik antiszemita politikusa, Kulcsár Gergely fiatalkorúval folytatott viszonyt. – Nem tartom számon a politikustársaim magánéletét, de arra emlékszem, hogy Kulcsár Gergelynek valamilyen peres ügye volt politikai ellenfeleivel, ami önmagában egyáltalán nem szokatlan. Egyébként megnyerte a pert, csak ez már kimaradt a hírekből. Sajnos gyakran odáig süllyed egy vita, hogy már egymás magánéletét sem tartják tiszteletben a felek. Amikor engem megkeresett az ellentábor, mindenféle rosszat mondtak róla, hogy családos ember, gyereke van, így még elítélendőbb, amit tesz. Na, most erre én csak azt tudom mondani, hogy Szent Péter háromszor tagadta meg Jézus Krisztust, és mégis ő lett az első apostol. Ki vagyok én, hogy a magánélete alapján megítéljek valakit? Az én életemben is voltak olyan pillanatok, amiket nem teszek ki az ablakba. Ki az, aki követ vethet bárkire? Nem hiszem, hogy egy-egy megbotlása alapján meg lehet ítélni bárkit is. – Igen, de azért itt vannak problémák, mert ez a Kulcsár Gergely volt az, aki 2015-ben beleköpött a holokauszt-emlékmű egyik cipőjébe. – Engem ez sokkal jobban zavart, és el is küldtem őt, hogy virágot tegyen azokba a cipőkbe. – Hogy kerülnek ilyen emberek a Jobbik vezetőségébe? Mert mégiscsak egy képviselőről van szó! Ki lehet maguknál képviselő? Aki arra jár? – Nem szabad elfelejteni, hogy a Jobbik mozgalomként indult, és mi nem politikusokat, országgyűlési képviselőket kerestünk, hanem társakat. Ezzel nem akarom elhárítani a saját felelősségemet, vagy a párt, vagy akár Kulcsár Gergely felelősségét. Nagyon nehéz megítélni utólag, mi motiválta a Jobbik keretei között politizáló tagtársakat, vagy akár a szimpatizánsokat. Azt hiszem, közülünk sokan nem mérték fel, milyen keretek, határok között cselekedhetnek, gondolkodhatnak. Az ilyen esetekben azonban nem arról van szó, hogy valaki átlépett egy határt, hanem arról, hogy már maga az irány is vállalhatatlan. Még akkor is, ha az valamiféle

határon belül marad, vagy nem derül ki. A Dunába lőtt emberek cipőinek meggyalázása kapcsán ezért azt szeretném leszögezni – miközben részben én is felelős vagyok azért, hogy ez megtörténhetett –, hogy az ilyet mindig is vállalhatatlannak tartottam. Bárkinek a halálából viccet csinálni, az emlékét meggyalázni, számomra elfogadhatatlan. Akkor is az volt, és most is az! Ami a felelősségemet illeti, az abban áll, hogy az a párt, amit akkor vezettem, nem tisztázta, milyen a viszonya a zsidósággal. Ha pedig ilyen dolog történt, akkor félrenéztem. – Azt ugye tudja, mennyire fontos, mit válaszol arra a kérdésre, hogy milyen önnek, illetve a pártjának a viszonya a zsidósághoz? – Természetesen tudom. Azzal kezdeném, hogy egészen más, mint tizenvalahány évvel ezelőtt. A zsidósággal kapcsolatban két olyan terület létezett, ahol könnyen el lehetett csúszni. Az egyik Izrael államnak a politikája, a másik a hazai zsidóság és a magyar nemzet viszonya. Az elsőnél gyakorlatilag a palesztin kérdésről van szó, és – ezt senki sem vitathatja – nem a Jobbik az egyetlen párt a világon, amely bírálja emiatt Izraelt. Továbbra is úgy vélem, még akkor is, ha ezt sokan nem tartják politikailag korrektnek, hogy Izrael állam gyakran visszaél a holokauszt miatt irányába mutatott tapintatossággal. Kihasználja, hogy az a borzalom, ami a zsidósággal történt, ad egyfajta védelmet számára a világban és a diplomáciában. Hogy Izraelt nem illik bírálni. Ha valaki szóvá teszi, hogy Kína hogyan bánik Tibettel vagy az oroszok a grúzokkal, az egy legitim vélemény. Ha valaki beszél a palesztin ügyről, az antiszemitizmus. Tudom persze, hogy a dolog nem fekete és fehér, hogy mindkét félnek van felelőssége, mint ahogy azt is, hogy az itthoni ellentétek miatt az egész ügy felvetésének van egy rossz aurája. – Ha jól értem, Izrael állam létezéshez való jogát soha nem vitatta. – Erről szó sincs! – Arról viszont szó van, hogy önöknek máig felemlegetnek antiszemita kiszólásokat és cselekményeket, például a parlamenti listázást, vagy a már említett emlékműgyalázást. – Kezdjük azzal, hogy ezért mind a magam, mind a pártom nevében bocsánatot kértem. Aztán jó lenne azzal folytatni, hogy lezárjuk ezt a vitát és kezdünk egy új szakaszt. Persze ez nem ilyen

egyszerű. Tudja, nagyon erősen él bennem egy gyerekkori emlék, ami a nyári focihoz kapcsolódik. Az egyik osztálytársamnak az unokatestvére budapesti volt, nyaranta lejött, és velünk focizott. Nyári szünet, ezerszer előfordul, hogy egyik gyerek felrúgja a másikat. Na, a meccs hevében ezt a budapesti srácot valaki felrúgta, erre ő kifakadt, hogy „te rohadt zsidó”. Nálunk ott, Heves megyében, nem szépítem, előkerült egy-egy sztereotip káromkodás, egy „rohadt cigány” meg „hülye buzi”, de ez a zsidózás, ez nekem teljesen új volt. Nyomot hagyott bennem, mert nem értettem. Azt kertvárosi fiúként értettem, mi a baj a cigányokkal, voltak ilyen jellegű tapasztalataim. De mi a baj a zsidókkal? Nálunk a családban, de még a baráti körben sem volt soha szó zsidóügyről vagy zsidókérdésről se pozitív, se negatív értelemben. Aztán ez megváltozott, amikor felkerültem Budapestre, az egyetemre, és belecsöppentem a némi eufemizmussal népi-urbánus vitának hívott valamibe. Számomra ez új és izgalmas élmény volt. Azt éreztem, hogy valamit megtudok, amiről korábban nem tudtam semmit. Állt össze bennem a népi oldal képe: hogy a hazai zsidóság egy internacionalista, megbízhatatlan és ellenséges közösség, amely nem nézi a magyar érdekeket, sőt, igazából ellene is van… – Valahol megmosolyogtató, amikor hencegünk a Nobeldíjasainkkal, az olimpiai bajnokainkkal, viszont ha megkérdeznénk száz jobboldalitól, hogy például ki volt Hajós Alfréd, bajban lennének. Mert azt talán tudnák, hogy az első olimpián aranyérmet nyert úszásban, sőt még tán azt is kikövetkeztetnék, hogy a róla elnevezett margitszigeti uszodát is ő tervezte, de arról, hogy zsidó volt, szerintem lövésük sem lenne. A jobboldalt valami egészen elképesztő tájékozatlanság jellemzi, mintha nem is akarnának tudomást venni arról, hogyan járult hozzá a hazai zsidóság az ország gazdasági, szellemi gyarapodásához. Ön szerint miként lehetne a fiatalokkal megértetni, kinek mit köszönhet a haza? – Szerintem ebben mind a két félnek van felelőssége. Én nem azt mondom, hogy van a csúnya rasszista magyar és van az ártatlan zsidóság, akik csak elszenvedik ezt az ellenszenvet. Meg kell értenünk egymást. Én megértem azt, hogy a hazai zsidóság a holokauszt után nagyon nehezen tud erre az országra úgy tekinteni, mint ahol biztonságban lehet, mint amibe – a XIX. századi vagy a

XX. század első felében itt élő zsidósághoz hasonlóan – beleteheti szívét-lelkét, és nem kell attól tartania, hogy majd ennek ellenére mondjuk pogromokkal és Dunába lövéssel szembesül. Én ezt a félelmet megértem, csak most már eltelt annyi idő, hogy megkíséreljünk új lapot kezdeni, kölcsönös bizalmi hidakat építeni és tényleg közösséggé válni. Ehhez persze mindkét fél részéről kellenek gesztusok. Szerintem a zsidóság részéről is. Nem jó, ha belemerevedik az áldozat szerepébe, még ha a történelmi élmény erre sarkallja is. Rettenetesen nehéz feladat. Én magam is mást képviselek ez ügyben. Ahogy mondani szokták, ma már nem azt keresem, ami elválaszt minket, hanem, ami összeköt. Annak örülnék, hogyha ez a fajta kohézió szétterjedne az egész országra és úgy tudnánk egymásra nézni, hogy egy hazának vagyunk a fiai és lányai. Magyarok vagyunk, függetlenül a kulturális, társadalmi vagy etnikai gyökereinktől, vallási hagyományainktól, van bennünk valami közös, és ez nem más, mint a hazaszeretet! Ez a XIX-XX. század fordulóján megvolt! Akkortájt Európában „bezzegország” volt Magyarország, mint befogadó ország. Többet kellene beszélni arról, hogy sehol Európában nem történt meg az, ami nálunk, a hazai zsidóság és svábság önkéntes és odaadó asszimilációja. Az előbb ön a kérdésében arra hivatkozott, hogy vajon hány jobboldali ember tudja, hogy Hajós Alfréd zsidó volt. És hányán hallottak arról, hogy Erkel Ferenc, a Himnusz megzenésítője közvetlen felmenői katolikus németek voltak, és az Erkel név eredete az „Ergel” név volt? Sajnos nagy a tudatlanság, amiért felelős az iskola és a család is. Ha már arról beszélünk, hogy hidakat kellene építeni a különböző vallású, etnikumú magyar állampolgárok között, meg kell említenem, hogy van egy fontos és viszonylag friss élményem; valahol ráakadtam Pap Károly Zsidó sebek és bűnök című könyvére. Pap Károlynak Sopronban van is egy kis emléktáblája. Nagyon érdekes, hogy ezt a művét a két világháború között írta, tehát még a holokauszt előtt. A korabeli nagy gondolkodók, köztük Móricz Zsigmond is, mind reagáltak rá. Ő arról ír, hogy mennyi közös történelmi tapasztalat, élmény és reflex van pozitív és negatív értelemben a magyar és a zsidó közösségben. Szerintem Pap Károly könyve egy nagyon érdekes, intellektuális kísérlet volt a „hídépítésre”. Ő zsidó ember volt, és talán a holokauszt idején halt meg. (HH: A WIKIPÉDIA

SZERINT 1945-BEN VAGY A BÜCHENWALDI, VAGY A BERGENBELSENI KONCENTRÁCIÓS TÁBORBAN BALT MEG.) Talán érdemes Pap Károly felfogását követni. A nézeteimet annak ellenére vállalom, hogy a hanuka alkalmából a hazai zsidó szervezetekhez intézett leveleim óriási vihart kavartak. Néhány helyi szervezetünk, például a vecsési, keményen megtámadott, azóta ők már ki is léptek a pártból. Köves Slomó úgy reagált, ahogy reagált, a többi felekezet ellenben teljesen korrekt módon válaszolt rá, még a Mazsihisz is. Nem mondom, hogy elájultak ettől a hanukai üdvözlettől, de azért gesztusként értékelték. Szerintem első lépésnek jó volt. Az ilyen folyamatok nem mennek simán, és talán az a jó, ha végig is szenvedjük az utat, mert akkor értékelni fogjuk. A levél ötlete egyébként nem az enyém, hanem az egyik munkatársamé. Karácsony alkalmából küldtünk üdvözletei a történelmi egyházaknak, és akkor odajött az említett munkatársam: „Gábor, fölmerült, hogy küldjünk-e hanuka kapcsán a zsidó felekezetnek üdvözletét?” Ezt kérdezte a folyosón, én gondolkodtam öt másodpercig, és azt mondtam, hogy igen. Megkérdezte: „Mindenkinek?” Mondtam: „Igen.” Ereztem a politikai kockázatot, és nem azért, mert én ezt nem kívánom őszintén és örömmel, hanem hogy lesz-e erre fogadókészség. Öt másodperc alatt lepergett bennem az egész, minden kockázatával és nyereségével, de mivel belülről jónak éreztem, igent mondtam. Azóta se bántam meg, sőt, örülök neki, hogy ezt megtettem és ez is megtörtént. Annak különösen örülök, hogy voltak olyanok a közösség részéről, akik pozitívan reagáltak rá. És ha kérdezi, igen, idén is küldeni fogok.

KOMOLY LELKI VÁLSÁGON MENTEM ÁT – Volt egy provokatív mondatom, egy bejegyzésem a Facebookon 2016-ban, hogy elvettem a Jobbik lelkét. Ugyanez a kijelentés másképp megfogalmazva, magát a néppártosodási folyamatot jelenti. A Jobbik egy nemzeti radikális párt volt, viselte azokat a külső-belső és mindenféle egyéb jeleket, mint a Nagy-Magyarország matrica az autón, a bocskai, tehát megvoltak a szimbólumai. – Gárda, mellény…

– Máig szóvá teszik, hogy amikor megalakult az Országgyűlés 2010-ben, én provokatívan gárdamellényben tettem le az esküt. Szó sem volt provokációról! Az történt, hogy amikor a gárdát betiltották, egy lakossági fórumon kérdésre válaszolva azt mondtam, hogy én csak azért is a gárda mellényében teszem le az esküt. Szavatartó ember vagyok, megtettem, amit ígértem. Én nem tagadom meg ezt az időszakot, hogy a nemzeti radikális, kvázi szélsőjobboldaltól vezetett az út ide, és vállalom a már említett szimbólumokat is. Ahogy mondtam, a néppártosodással oda jutottunk vissza, ahonnan elindultunk. Ez tehát nem volt egy statikus állapot, jelentkezett bennem az igény egy átalakulási, megújulási folyamatra. Az egész szituációban az az abszurd, hogy miközben én ezt a belső utat jártam, pártelnök is voltam. Egy olyan párt elnöke, amelybe mind a párt tagjai, mind a kívülállók belevetítettek egy csomó olyan dolgot, ami igazából vagy benne volt, vagy nem. Soha nem voltam szélsőjobboldali abban az értelemben, ahogy az újságírók vagy a politológusok értik. Ezt mindig tagadtam is, a legkeményebb években is. Azt nem, hogy radikális voltam, de sosem voltam szálasista, hitlerista, vagy valami ilyesmi. Az egy más kérdés, hogy voltak, akik meg igen. Visszatérve a benső folyamatra, komoly lelki válságon mentem át. Én voltam a párt elnöke, megértettem, változni kell, és amikor ez érzésből elszánássá vált, akkor döntenem kellett, vagy elhagyom a pártom, vagy megpróbálom meggyőzni arról, hogy ez a változás, ami bennem lezajlott, jó dolog. Ezt a másodikat választottam, de csak azért tudtam végigcsinálni, mert azt mondtam magamban: „Vagy megcsinálod, öreg, vagy nem, de ha nem, akkor te fogsz lelépni.” Elszánt voltam, és felkészültem arra, hogy vagy így, vagy sehogy. Ez az elengedés, ez a görcsmentesség erőt adott. Talán ezt érezték rajtam a sajátjaim is, hogy nem taktikázom, hogy hiteles vagyok. Ez ahhoz vezetett, hogy a bennem lezajló változások, a bennem lezajló felismerések alapján sikeresen átalakítottam a pártot. Ezt így kimondani egyszerű, valójában emberpróbáló volt. Különösen, ha személyi konzekvenciákkal is járt. Nem volt például egyszerű olyan munkatársaktól megválni, akik emberileg is közel álltak hozzám.

BISMARCK ÉS ASSISI SZENT FERENC IS BENNEM VAN – Hogyan vállaltam a pártbéli konfliktusokat? „Belső munkával” készültem rá. Szó sincs gátlástalanságról. Úgy éreztem, hogy ezt meg kell tennem. Ez nem gátlástalanság! Az, hogy – miként arról már esett szó – az alelnökeimet megvétóztam, nem valamiféle szeszélyes, önző döntés volt, hanem egy nagyon is végiggondolt, felelősségteljes lépés, a közösség érdekében. Nemcsak a pártomat, de a közvéleményt is foglalkoztatta az a hír, hogy elnöki vétóval megakadályoztam négy vezető jobbikos jelölését az elnökségbe. Három alelnökről volt szó, Novák Elődről, Szávay Istvánról, Apáti Istvánról és mellettük Hegedűsné Kovács Enikőről. Nem hirtelen felindulásról volt szó, alaposan megfontoltam ezt a lépésemet. Ami Novák Elődöt illeti, ő volt számomra a legproblémásabb eset. Nemcsak azért, mert ő volt az egyik alelnök, de azért is, mert a párt fenegyerekéről volt szó. A vétó után Elődöt a frakcióból is kizártuk. – Nekem egyszer egy portást kellett elküldeném az egyetemről, mert többszöri figyelmeztetés ellenére éjszakánként több százezer forintos telefonszámlát csinált. Lelkileg teljesen kikészített, hogy a szemébe kell mondanom, ki van rúgva! Nem lehetett könnyű helyzetben ön sem. – Több hónapig készültem ezekre a kínos beszélgetésekre. Előre elhatároztam, hogy nem fogok mentegetőzni, hosszasan megtárgyalni a döntésem hátterét, keményen kimondom, hogy élek a jogkörömmel és megvétózom a jelölést. Számítottam rá, hogy drámai pillanatokat élünk át és a döntésem akár sokkolhatja a velem szemben ülő vezetőtársamat, de eldöntöttem, hogy tartom magam a tervemhez. Annyit még hozzáteszek, hogy gyűlölöm a színpadias megoldásokat, a sunyi és hosszas magyarázkodást, aztán a végén a csattanót. Az egész roppant egyszerűen történt, leültünk, és én azzal kezdtem, hogy egy kedvezőtlen bejelentésre kerül majd sor, és már mondtam is, hogyan döntöttem. – Mint oly sokaknak az országban, a Jobbik plakátkampánya idején nekem is volt alkalmam az ön arcával ismerkedni, és meg kell

hogy mondjam, nem nagyon tetszett a tekintete. Régi, rossz időkre emlékeztetett. – Hallottam már olyat, hogy vannak, akiket Szálasira vagy Gömbösre emlékeztetek. Vannak, akiknek mindenről a bujkáló fasizmus jut az eszébe. Na, ők azok, akik náciznak engem. Az tény, hogy nagy szemeim vannak, ami tud ijesztő lenni, ha erősen nézek. Akik ismernek személyesen, inkább azt szokták mondani, hogy melegséget, kedvességet sugároz a tekintetem, sőt, olyan is volt már, aki igézőnek nevezte. Nyilván az ilyen jobban esik, mint amikor Szálasihoz hasonlítanak. Ez a nagy szem átka és áldása. Mindenki belelát valamit. – Kicsit meglep, milyen nyugodtan viseli a Szálasi– meg Gömbösféle hasonlatot. Gondolom, azért – hogy finoman fogalmazzak – önben jócskán van keménység, eltökéltség. – Azt nem vitatom, hogy a plakát erőt sugall, sőt az elhatározást, hogy aki bűnös, azzal szemben a jog minden eszközét bevetjük, és ha kell, akár börtönbe is juttatjuk. Nem arról van szó, hogy bárkit szét akarnánk tépni, de arról igen, hogy akinek börtönben a helye, azt a bíróság majd oda is küldi. Visszatérve a plakáthoz, az arról a kettősségről szól, ami az Orbán-kormány leváltásához szükséges: erőről és szeretetről! A plakáttal pontosan ezt a két dolgot szerettük volna megjeleníteni. A párt elnökeként fel kellett vállalnom ennek a gondolatnak a megszemélyesítését. Először a környezetemet kellett meggyőznöm arról, hogy képes vagyok legyőzni Orbán Viktort. Ehhez egy személyben kell megtestesíteni Bismarckot és Assisi Szent Ferencet, vagyis a harcos államszervezőt és a szeretet emberét. – Nézze el nekem, hogy mosolygok, mert értem ugyan, amit mondott, de nem biztos, hogy mindenki értékeli ezt a pátoszt. Az emberek a lehető legkarcsúbb, legszikárabb kijelentéseket értik meg, az olyanokat, mint rezsicsökkentés meg Soros-terv. Bismarck és Assisi Szent Ferenc kettőse nem sok az átlag magyar polgárnak? – Teljesen igaza van. Ennek a kettősségnek nem szavakban kell megjelennie, hanem a tettekből sugároznia. De ettől még nagyon fontos. Orbán egy Bismarck szeretet nélkül, akit Szent Ferenc nem tud legyőzni a keménység nélkül. Az tudja legyőzni és az tud jól kormányozni, aki a kettőt egyesíteni tudja. Ez persze elvont dolog,

de ennek a jegyében miniszterelnökként én építeni és felemelni szeretnék! Az motivál, hogy aki most azt mondja, az ott a plakáton egy új Szálasi, majd két év múlva úgy érezze: „Basszus, ez az ember korrekt módon betartotta azt, amit ígért. Nem kell tőle félni, jót akar, és meg is tudja csinálni.” Például azt, hogy az alkalmatlan közalkalmazottakat, fideszes strómanokat eltávolítjuk, viszont lehetőleg egyben tartjuk a szakembereket az államigazgatás minden szintjén. Szó volt már a beszélgetésünkben az Orbán, illetve a Fidesz által kiépített, az egész társadalmat átszövő hálózatról. Ezt nem felszámolni kell, át kell formálni és jó dolgokra használni. A Fidesz 2010 után – kommunista módra – B-listázást hajtott végre. Na, ennek a megismétlésétől senki se tartson! – Értem, hogy nem állítanak fel igazoló bizottságokat, de mégiscsak azt mondta, kíméletlenül elbánnak azokkal, akiket most még az első vonalban látunk. – Rogán Antallal, Németh Szilárddal vagy a használhatatlan Fidelitas-tagokkal ugyan mit kezdenék? Már bocsánat! Nemcsak nekik, de a politikai kádereknek is menniük kell. A szakemberekre viszont számítunk. A kádereket pedig a piacra kell terelni, ott mutassanak fel teljesítményt, ha tudnak. A szakma becsületét vissza kell adni, de ahhoz szakemberek kellenek, nem politikai végrehajtók. Az ő kisöprésüket erőből kell végrehajtani, nem lehet másképp! Kormánypozícióból ez egy végrehajtható folyamat. A politikai tisztek leváltása kötelessége egy kormánynak, már csak önvédelemből is. – És mit kezd a gazdasági élet kulcsszereplőivel? Csányik, Demjánok, Garancsik…. – Értem. Nem biztos, hogy erről ebben a könyvben szeretnék beszélni.

ALAPÍTÓ NYILATKOZAT

– A Jobbik 2003-as alapító nyilatkozata egy korszak leirata. Mi már akkor megfogalmaztuk, hogy a pártok nem vállalják a magyar érdekek következetes szolgálatát. Ez alatt azt értem, hogy azóta is, az elmúlt 27 évben képtelenek voltak egy gazdasági, társadalmi és kulturális értelemben vett magyar modell megalkotására, ami szerves módon beilleszkedhetett volna az európai és nemzetközi folyamatokba, trendekbe. Ennek hiányában a politikai elit rendszeresen külföldi elvárásoknak megfelelő módon, külföldi modelleket tankönyvszerűen másolva hozott rossz döntéseket, mígnem Orbán Viktor megalkotta a maga „magyar modelljét”, amivel nem hiszem, hogy közelebb kerültünk volna egy élhetőbb vagy boldogabb ország megvalósulásához. Ugyanis Orbán Viktor „magyar modellje” nem más, mint puszta tagadás, üres háborúskodás és hatalmi logika. Nincs benne teremtő erő! Az országot a kommunizmus alatt irányító hálózat nem tartotta meg hatalmát, a Fidesz szétverte, viszont nem tett jobbat a helyére. Ma sem beszélhetünk valódi demokráciáról. A Fidesz-kormány olyan brutalitással avatkozott be a társadalmi és politikai folyamatokba, amire talán senki sem számított. A Kádár-rendszer bukása után úgy tért vissza Orbán Viktor a kiindulási ponthoz, akár egy bumeráng. Elég abszurd, hogy az, aki a Hősök terén mondott beszédével a rendszerváltozás egyik szimbolikus személyisége lett, most ismét olyan légkört teremtett, ami akkoriban jellemezte Magyarországot. Mert mit akart a rendszerváltó értelmiség? Szabadságot, többpártrendszert, szociális piacgazdaságot, személyes autonómiát, sajtószabadságot! Ötből nulla! Ha már a sajtónál tartunk, nézzük meg, mi történik ma a médiában, a megyei lapoktól kezdve egészen a közszolgálati televízióig. – A Jobbikhoz kötődő N1 tévé riportere be akart menni a Ripost szerkesztőségébe, hogy beszéljen a főszerkesztővel, amit a lap azzal a címmel tálalt, hogy „Rárontottak a Ripostra a Jobbik emberei. Vona a testőrét küldte!” – Az N1 tévé munkatársainak nem sikerült az interjút elkészíteniük, ellenben a Ripost válaszként megjelentetett egy „nagyszerű” cikket, amiben azt írta, hogy én beküldtem a testőreimet a szerkesztőségbe, holott erről semmit se tudtam! Ez az eset is jól

példázza, hogy a közélet, a gazdaság, a média és a kultúra területén nincs természetes, rátermettség alapján működő szelekció. Ami a médiában lezajlott az elmúlt években, minden rémálmot felülmúlt. Nem csupán politikától való teljes függésre gondolok, a totális koncentrációra, a szinte diktatúrákat idéző médiahálózatra, hanem arra a színvonalra is, amely lefelé tartó spirálként mérgezi a társadalmat. Ez már nem jobb– és baloldal harca a médiában, pláne nem kultúrharc, hanem zsigeri meggyőződés, egy beteges elme ámokfutása. Orbán Viktor, mint egy kisgömböc, úgy fal fel mindent, ami az útjába kerül. Ennek lett az áldozata a közszolgálati média is, aminek a színvonalára nehéz lenne Európában példát találni. A sajtószabadság helyreállítása pártpolitikai érdekeken felül álló kötelezettség! Azt látom, hogy ma kizárólag a politikai hovatartozás határozza meg a társadalomban lezajló mozgásokat. Én az érdemelvű demokráciában hiszek, ahol a szorgalom, a kreativitás, a tudás és a munka révén lehet érvényesülni, ahol bárki felemelkedhet, vagy lecsúszhat attól függetlenül, hogy hová született, milyen családban nőtt fel, vagy éppen melyik párthoz tartozik. Már Bibó István is megjósolta, hogy lehetséges vér nélküli rendszerváltás, azzal a hátránnyal, amit mi is megfogalmaztunk az alapító nyilatkozatunkban, hogy „továbbra is a régi politikai, üzleti és rokoni szálak szövik át” életünket. Ahogy már említettem, a Fidesz lerombolta a korábbi hálózatot és létrehozott egy másikat. Azzal nincs is probléma, hogy a társadalmon belül szülénk egy új elit, a gond ott van, hogy ez az elit erkölcsi és szakmai értelemben sem alkalmas a feladat elvégzésére, nem rendelkezik azokkal a kvalitásokkal, amelyek egy közösség vezetői pozíciójának betöltéséhez szükségesek. Talán az Orbán Viktor legnagyobb bűne, hogy bár állíthatott volna olyan embereket felelős pozíciókba, akik arra rátermettek, ő az esetek többségében mégis alkalmatlan személyekkel töltötte fel a saját klientúráját. Míg a kommunista rezsim nyíltan rombolta, addig a most működő hálózat burkoltan igyekszik szétzilálni a természetes emberi közösségeket, vagyis a családokat, civil szervezeteket, a települések közösségeit. A kommunizmus üldözte, a jelenlegi kormány pedig retteg ezektől az értékek mentén szerveződő csoportoktól,

szervezetektől. Persze felmerül bennem a kérdés, hogy a mai generációnak – amely okostelefonon és közösségi oldalakon keresztül él egy virtuális világban – vajon szüksége van-e egyáltalán a klasszikus értelemben vett közösségi élményekre. Nem kizárt, hogy ehhez a megváltozott világhoz kell igazítanunk az emberi közösségekről vallott felfogásunkat is. A Jobbik Magyarországért Mozgalom célja a rendszerváltozás befejezése, a jelenleginél igazságosabb társadalom megteremtése. Egy párt azonban önmagában nem lehet erre alkalmas. A folyamatot generálhatja, de a rendszerváltozás befejezésére csak a társadalom többsége képes. Bízom abban, hogy az új pártokkal, amelyekkel egyébként sok dologban nem értünk egyet – gondolok itt a Momentumra, az LMP-re, vagy akár más új pártokra –, képesek leszünk egy élhetőbb ország alapjait letenni. Remélem, hogy újabb 27 év múlva nem 5:0 lesz az állás. Nemzetstratégia – Kövér és a polgárháború A Jobbik attól radikális szervezet, hogy tevékenységének fókuszába valós kérdéseket és valós megoldásokat állít. A jelenlegi magyar közélet sajnos tökéletes példája annak, hogyan lehet a valós kérdések helyett álkérdésekkel lázban tartani egy társadalmat. A mai magyar kormány munkássága Soros Györgyre redukálódott. A politika rögeszmés, beteges beszűkülése egyszerre ördögi terv és manipuláció, aminek középtávon mindannyian vesztesei leszünk. Még az a Fidesz is, amely ennek most rövid távon a haszonélvezője. Ha a valós kérdéseket nem kezeljük, a gyógyításra szoruló sebek elgennyesednek! A Fidesz-kormány egyetlenegy nemzetstratégiai kérdést tart napirenden: a migrációt. Semmi mással nem foglalkozik, miközben ennél sokkal súlyosabb probléma a kivándorlás vagy a kelet-magyarországi cigányság integrációja, az oktatás helyzete, a munkaerőhiány, a társadalom fizikai és mentális állapota, amelyek megoldatlansága tettekért kiált. Elfogadhatatlan, hogy ezeket a nemzetstratégiai kérdéseket mégis a szőnyeg alá söprik. Az egyik legsúlyosabb társadalmi problémának az egészségügy helyzetét tartom. Hogy mit kezdenék az orvosi hierarchiával, az

idősebb orvosok, főorvosok, professzorok egyeduralmával? Első lépésként vissza kell állítani az önálló egészségügyi minisztériumot. Második lépésben biztosítani kell az egészségügyet megillető állami forrásokat. Regionális összehasonlításban nézve, Magyarország kevesebbet költ erre a területre, mint a szomszédos országok. Ha az első két lépés teljesült, elkezdődhet az egészségügy részterületeinek reformja is. Véleményem szerint a háziorvosi praxis megmentésével kell kezdeni a munkát. A háziorvosok átlagéletkora bőven a nyugdíjkorhatár fölött jár, egyre több a betöltetlen praxis és egyre kevesebb fiatal választja ezt a hivatást. Ha az egészségügy első szintjét nem tudjuk megerősíteni, magával fogja rántani a többi területet – a járó– és fekvőbetegellátást is –, és mint egy kártyavár, összeomlik az egész rendszer. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, anyagi áldozatokra van szükség. Ami a bűnözést, a polgárok személyes vagyoni biztonságát illeti, a közbiztonság viszonylag egyszerűen kezelhető kérdés. Akkor válik nehézzé, ha a politika elveszíti a társadalom bizalmát. Hiszen miért is tisztelné a törvényeket az állampolgár, ha azt látja, hogy azok sem tartják be a jogszabályokat, akik meghozták? Itt tehát nem a Btk. szigorítása a megoldás, hanem a politika méltóságának és a politikai erkölcsnek a visszaállítása. Kövér László szerint a jelenlegi Magyarország majdhogynem polgárháború előtt áll. Attól nem félek, hogy az emberek összecsapnának egymással, de attól igenis tartok, hogy aljas politikai érdekek ezt a vágyat és ezt a gyűlöletet elhinthetik a társadalomban. Bízom abban, hogy a józan ész és a közös felelősségtudat erősebbnek bizonyul majd a polgárháborús hangulat szításánál. Ahhoz, hogy ez a társadalom valóban sikeres legyen, hosszú évek nyugalmára, nem pedig háborúskodásra volna szükség. Az alapító nyilatkozatunkban is szerepel, a Jobbik Magyarországért Mozgalom értékelvű, konzervatív, módszereiben radikális nemzeti-keresztény párt. Mit is jelent ez pontosan? A Jobbik értékelvű, vagyis hisz abban, hogy vannak örök, normatív, vallási, politikai, ideológiai különbségek felett álló, egyetemes emberi értékek. Egyetértek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének kijelentésével, miszerint az ateisták által

legfontosabbaknak tartott emberi értékek – szabadság, egyenlőség, testvériség, vagyis emberi szabadságjogok – lényegében egybevágnak a kereszténység alapját jelentő Tízparancsolattal Nemzetünk erkölcsi megerősödése csak a krisztusi tanításon alapulhat. Ez alatt nem a katolikus liturgiát vagy a református teológiát értjük, hanem az általános, egyetemes emberi értékeket. A kompromisszumkészségünk mindaddig terjed, amíg úgy érezzük, hogy az illető személlyel vagy közösséggel van közös ügyünk. Nem szeretnénk olyan országban élni, ahol mindenkivel, mindenben egyet kell érteni, de olyanban sem, ahol nincs közös nevező. Az elmúlt években számtalan felszabadító találkozás, személyes beszélgetés győzött meg arról, hogy sokkal több köt össze bennünket, mint amit a pártpolitika el akar hitetni velünk. A Jobbik konzervatívnak vallja magát, de semmiképpen sem ódivatú, inkább úgy fogalmaznék, hogy a reformok során tekintetbe veszi az ország történelmét, hagyományait. Azt gondolom, hogy egyetlen társadalomra sem lehet laboratóriumként tekinteni, ahol az ember előélet, történelmi örökség nélkül kísérletezhet. Ez a felelős hozzáállás valójában számomra a konzervativizmus lényege, nem pedig a maradiság. Bár az alapító nyilatkozatunkban „konzervatív, módszereiben radikális nemzeti-keresztény pártként” fogalmaztuk meg magunkat, ma már egy nemzeti néppártként írnám le a jobbikot, amely igyekszik meghaladni a XX. század magyar társadalmat megosztó ideológiai, történelmi kategóriáit. Szerintünk már nincs jobb– és baloldal. Ez egy olyan hamis törésvonal, amely mesterséges módon választja el egymástól azokat az embereket, akik összetartoznak, és ugyanilyen elvek mentén kapcsolja össze azokat, akiknek nincs közük egymáshoz. A politológiai koordinátarendszer szerint baloldali Schiffer Andráshoz sokkal közelebb állok, mint a jobboldalon levő Orbán Viktorhoz. Orbánnal tudok magyarul beszélni, egy a nyelvünk, de Schifferrel, Szél Bernadettel vagy a momentumosokkal szót is tudok érteni. Globalizmus – felelős anyaország A globalizmus és a fogyasztói társadalom korában egyre sürgetőbb, hogy az elszakított területek magyarságával valóban egy

nemzetet alkossunk. A globalizmus minden nemzet számára kihívás. A mi helyzetünk Trianon óta pedig egyébként is speciális, hiszen a nemzetünk egyharmada más országokban él. A globalizmus egy fenyegető veszély, ugyanakkor megkerülhetetlen világtendencia. Épp ezért az a feladatunk, hogy megtaláljuk a módját annak, miként lehet a nemzeti közösségek megtartását elősegíteni egy globális világban. A határon túli magyaroknak nem tesz jót, ha az itteni pártpolitikai konfliktusainkat odavisszük, mint ahogy azt tették a szocialisták és teszi most a Fidesz. Felelős anyaországként kell biztonságérzetet adnunk ezeknek a közösségeknek. A Jobbik a programjával támogatná és ösztönözné a magyarság lelki, szellemi és anyagi erősödését. Mindhárom szó jelentőséggel bír! A politika nagyon gyakran csak az anyagi szempontokra koncentrál, a társadalom lelki és szellemi igényeit már nem veszi észre. Erre kitűnő példa a nyugdíjasok helyzete, ami szinte mindig nyugdíjkérdésként és költségvetési pontként merül föl. Ennél sokszor jóval nagyobb problémát jelent az időskori elmagányosodás, mégis ritkán kerül szóba. Én egy olyan politikában hiszek, amely elég bátor ahhoz, hogy felvállalja a lelki és szellemi felelősséget is. A 2018-as választás tétje: lehet-e más politikát folytatni A Jobbik pártként is mozgalomnak nevezi magát, mert a hagyományos politikai keretek szűkösségén túllépve kulturális, szociális, karitatív és értékőrző misszióra is vállalkozunk. Közös értékek és érdekek alapján együtt kívánunk működni társadalmi szervezetekkel, szakszervezetekkel, nyugdíjas egyesületekkel és polgári körökkel. A Vonal 8 sajtótájékoztató-sorozat keretében egy olyan civil parlamentről beszéltem, amelynek megyei és országos struktúrája lehetővé tenné a társadalom különféle területein bizonyított civil szervezetek bekapcsolódását a helyi és az országos politikába. A Jobbik három feladatkört bízna a civil parlamentre: az egyik, hogy visszajelzést adjon a politikának arról, a már érvényben lévő törvények hogyan működnek. Fontos feladat lenne a törvények, intézkedések véleményezése és a javaslattétel is. Sajnos ma Magyarországon mind a civil, mind az érdekvédelmi szférát pártpolitikai alapon működtetik. Ezt a viszonyt meg kellene fordítani,

ahogyan azt a nálunk sokkal sikeresebb skandináv államokban is teszik. A pártok működjenek társadalmi alapon, ne fordítva, a társadalom pártalapon. A mai néppárti Jobbiknak van üzenete az idősek, a középkorosztálybeliek és a fiatalok számára is. Ez egy kormányra készülő pármái természetes. A Jobbik ifjúsági mozgalomként kezdte a működését, de amikor párttá alakultunk, egyúttal azt is vállaltuk, hogy elhagyjuk a generációs kereteket. A lövészárokban tanultunk meg politizálni. Lényegében önerőből kellett elsajátítanunk a politika törvényszerűségeit, fortélyait, alapelveit, de ami ennél is fontosabb, hogy meg kellett tanulnunk kimászni ezekből a bunkerekből. A jövő igazi nagy kérdése az, hogyha a Fidesz összeomlik – márpedig előbb-utóbb össze fog –, képes lesz-e a magyar közélet visszatérni egy konstruktív politikai légkörbe és erre egyáltalán lesz-e igény a magyar társadalomban. A rendszerváltozás utáni első évtizedben a politikai elit a multinacionális nagytőke foglya volt. A mostani Orbán-kormány alatt ez bizonyos értelemben megfordult, és a nagytőke került függő helyzetbe. A helyes az lenne, ha kialakulna egy egészséges egyensúly, ahol mind a politika, mind a nagytőke független a másiktól, egyúttal kontrollálják is egymást. Amikor az alapító nyilatkozatunkat megfogalmaztuk, egypólusú kétpártrendszer működött. Az egy pólust az összefonódó gazdasági érdekek jelentették, a két párt pedig az MSZP és a Fidesz volt. Mára ez leegyszerűsödött, és egypólusú egypártrendszer kezd kialakulni, ahol az egyetlen pólus és az egyetlen párt is Orbán Viktorról szól. Jó volna, ha mindenki értené, hogy Orbán Viktor megbuktatása szükséges, de nem elégséges feltétele az ország megújításának. Sajnálatos, hogy a Fidesznek az elmúlt hét és fél évben sikerült lejáratnia azt a kifejezést, hogy „nemzeti együttműködés rendszere”. Ez egy nagyon jól kitalált és magasztosnak tűnő kifejezés, amit lealjasítottak, és szinonimája lett a korrupciónak, a maffiamódszerekkel gazdagodó fideszes klientúrának. Az új kormánynak talán az lesz a legnehezebb feladata, hogy egyesítse a nemzetet, kooperációra, együttműködésre sarkallja a polgárokat. Hogyan lehetséges ez? Újra kell építeni a demokrácia intézményrendszerét és vissza kell adni az ezekbe vetett hitet mind

a politika, mind a társadalom színterein. Mi már nem a kormány lelkiismerete, hanem egy lelkiismeretes kormány akarunk lenni. – Orbán Viktor egy sikeres Magyarországot vizionál, amelyet egy sikeres kormány irányít. Azt állítja, hogy a nép számára az ő útja az egyetlen járható út. Alternatíva szerinte nincs! – Abban egyetértek Orbán Viktorral, hogy a 2018-as választásnak tényleg az a tétje, lehet-e más politikát folytatni. Az én válaszom viszont az, hogy lehet, mi több, éppen erre van szükség. Orbán egy nagy zsákutca. Minél hamarabb vesszük észre, annál könnyebb megfordulni vagy ki tolatni belőle. Orbán Viktort ötven év múlva az elszalasztott lehetőségek miniszterelnökeként fogják azonosítani a történészek. Egy olyan időszak miniszterelnökeként, amely alatt versenytársaink elléptek mellettünk. A jövő nagy kérdése, hogyan és milyen gyorsan tudja majd a következő garnitúra mindezt helyrehozni. Elvi Nyilatkozat A pártunk történetében lezajlott változást egy új dokumentum, az Elvi Nyilatkozat mutatja be, amely nem más, mint a Jobbik néppárti krédója. Ebben a nemzeti jövőképet illetően négy fő célkitűzést fogalmaztunk meg. Ezek a szabadság, a biztonság, az igazság és az élhető Magyarország. Tudom, szép szavak ezek, de komolyan hisszük, hogy a politikának az önérdek helyett ilyen célokra kell koncentrálnia, és bármennyire fontos a realizmus, nem szabad elveszíteni az idealizmusunkat sem, hiszen ideák nélkül olyan egy politikai párt, mint egy iránytű nélküli hajó. Amelyik hajó nem tudja, hogy melyik kikötőbe tart, annak semmilyen széljárás sem kedvez. Egy nemzetet erkölcsileg megújítani példamutatással lehet. A Jobbik számára egyértelmű az irány. Az oktatás és gazdaságpolitika eszközein keresztül akarjuk elérni, hogy csökkenjen a leszakadó rétegekhez tartozók száma. Az oktatás révén sikeres embereket kell kinevelnünk, a gazdaságpolitika feladata pedig az, hogy ezeknek az embereknek lehetőséget adjon céljaik megvalósításához. Ma sajnos az alsó középosztály a legszélesebb társadalmi réteg, amely mindennapi küzdelmet folytat a megélhetésért, tartalékok és hosszú

távú tervek nélkül. Ez valóban tragédia, Magyarország, amiről a Fidesz beszél.

ez

nem

polgári

ILLIBERÁLIS DEMOKRÁCIA – BÉRUNIÓ – Az atv.hu főmunkatársának, Csuhaj Ildikónak adott interjújában kijelentette: a „rossz mondatok” és „félrecsúszott folyamat” miatt kész bocsánatot kérni a Jobbik nevében a zsidóságtól és a cigányságtól. – Tartom, amit ebben az interjúban mondtam, még ha a cikk címe – „Kész vagyok bocsánatot kérni a zsidóságtól és a cigányságtól” – felkorbácsolta is az érzelmeket. Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek fejében nem ugyanaz a kép él a Jobbikról, mint amit én belülről látok. A Jobbik nem volt rasszista, antiszemita, sem pedig cigányellenes. A párt alapító okiratában, programjában és parlamenti beadványaiban sem élt soha olyan javaslattal, amely a magyar állampolgárokat megkülönböztette volna vallási vagy etnikai hovatartozásuk alapján. A Jobbik radikális korszakában is visszautasítottam ezeket a vádakat, még ha voltak is vitatható gondolatok, lépések, félreérthető, „elcsúszott” mondatok. Ami a cigányságot illeti – és ezt már többször elmondtam –, igazából nem nekem kell tőlük bocsánatot kérni, hanem azoknak, akik úgy tekintenek rájuk, mint olcsó szavazóbázisra, akiket nyomorban lehet tartani és négyévente föl lehet vásárolni. Nos, ez a rasszizmus! – Annak idején, jó harminc éve a jogi karon a lehető legtermészetesebb módon használtuk a cigánybűnözés kifejezést, azokkal a bűnelkövetési formákkal kapcsolatban, amelyek nagyobbrészt a cigánysághoz kötődnek. Gondoljunk csak az úgynevezett megélhetési bűnözésre, az illegális fakitermeléstől az uborka– meg tyúktolvajlásig. Mára a politikailag nem korrekt szótárba került be ez a kifejezés, de a Jobbik azért használja. – Mi eddig is kriminológiai értelemben használtuk ezt a kifejezést, de nem a fogalom megnevezése a lényeg, hanem a jelenség, aminek nyilvánvalóan nem genetikai, hanem szociológiai oka van, például az, amit már említettem, a mérhetetlen nyomor, és ami még ennél is szörnyűbb, a kilátástalanság. Nem akarok közhelyeket

pufogtatni, de az oktatás és a hasznos, értékteremtő munka lehet a járható út a cigányság számára. Ezen az úton a Jobbik indíthatja el a cigányságot, mert a Fidesz éppen abban érdekelt, hogy a rettenetes állapotokat fenntartsa. Természetesen nemcsak a Fidesz bűne az, ami manapság történik, hanem annak a roma elitnek is, amely százmilliókat vág zsebre, és amely egy részének, Farkas Flóriánnal az élen, már régen börtönben volna a helye. Vannak persze kibeszéletlen ügyek, és ha ezen segít, szívesen leülnék beszélgetni, vitatkozni olyan cigány emberekkel, mint például Bogdán László, Cserdi polgármestere. A már említett interjúban az ön kolléganője kérdezte, hogy Bogdán Lászlót például feltenném-e a Jobbik választási plakátjára, az ásotthalmi, ózdi polgármester mellé. Most is az a véleményem, ami akkor: csak azért, mert valaki roma, a Jobbikban semmilyen hátrány nem érheti. Annyit azért még hozzátennék, ha már Cserdi polgármestere szóba került, hogy ő is népességrobbanásról beszélt a magyar társadalmon belül, méghozzá aggodalommal a hangjában. A magyar társadalom elöregszik, a demográfiai helyzet tragikus, ha nem lesz változás, akkor nagy baj vár ránk. – Mennyire kell komolyan venni azt a kijelentését, hogy cigányok és zsidók vagy más kisebbséghez tartozók nemcsak tagjai, de akár helyi és országos vezető tisztségviselői is lehetnek a Jobbiknak? – Sokadszor is megismétlem: ha valaki úgy gondolja, hogy a Jobbik programja és az ő elképzelései harmonizálnak, miért ne működhetne együtt velünk? Tudom, a média egy jól megkomponált „cukiságkampánynak” állítja be az új irányt, amely felé 2013 ősze óta tartunk. Én néppártosodásnak hívom azt a folyamatot, ami a Jobbikkal történt. Nem üres reklámhadjárat vagy marketingfogás, hanem tartalmi és lelki elköteleződés. Épp ezért vállalom azt, amit a fent említett cikkben mondtam: ha bárkit megsértettünk a méltóságában, vallási vagy etnikai hovatartozását illetően, hajlandó vagyok bocsánatot kérni. Mindannyiunknak a jövőre kell koncentrálnia, nem pedig a múltra. A Jobbik Magyarországért Mozgalom programja a nemzet egészét kívánja képviselni! Vitathatatlan tény, hogy sok a hasonlóság a Fidesz és Jobbik történetében. Az elején mindenki rétegpártként kezdi, de ha kormányra akar kerülni, meg kell nyitnia a kapukat. Fontos

megemlíteni, hogy akárcsak a Fidesz, a Jobbik is egy egyetemisták és főiskolások által alapított ifjúsági szervezetből nőtt ki. Úgy tűnik, hogy a Momentummal is ez történik, már amennyiben hosszú távú politikai szereplővé válik. Jól látható tehát, hogy a politikai generációk 10-15 évente megfogalmazzák magukat. Kérdés, hogy egy ilyen szervezet át tudja-e lépni a saját árnyékát és képes-e felelősséget vállalni az előtte lévő és utána érkező generációk irányába. – Orbán a Fideszt a liberalizmus mocsarából átmentette a széthulló MDF helyére, valahova jobbközépre. Orbán tehát egy lyukat tömött be, mondhatnám úgy is, hogy egy létező igényt elégített ki. – Orbán Viktortól rengetegszer számon kérik a liberális múltját, a Soros-ösztöndíjat, hogy a Liberális Internacionálé alelnöke volt. Aztán hirtelen észrevette, hogy az MDF felszámolásával egy óriási, betölthető űr keletkezett a jobboldalon. A Fidesz ezt jól érzékelte, és kitöltötte a jobbközépen keletkezett üresedést. Rádöbbentek, hogy ők keresztények, nemzetiek, jobboldaliak, de elfelejtettek mindent, ami a múltban történt. Ami a Jobbikot illeti, nálunk azért nem volt ilyen egyszerű a helyzet. 2013 őszén úgy fogalmaztam, hogy el kell felejteni a Jobbik stílusbeli radikalizmusát, ha valamiben radikálisnak kell lennünk, az a tartalom. Az ország problémáival kell foglalkoznunk. Részemről mindez nem hirtelen döntés, egyszerű „bevillanás” volt. Miután 2010-ben bejutottunk a parlamentbe, egyik döbbenetből a másikba estünk. A kormányzati kétharmad a maga brutalitásával, korruptságával és felelőtlenségével szembesített azzal, hogy ha új országot akarunk, előbb magunkon kell kezdeni az újratervezést. Ebből a felismerésből következett az, hogy egy megújuló, a kormányzás felelősségét is vállalni képes Jobbikra van szükség. A felismerés tehát megtörtént, de az újjászületés persze nem ment egyik napról a másikra, ahogy arról már beszélgettünk. Ha már a Fidesz példája felmerült, hozzá kell tennem, hogy a Jobbik számára semmilyen betöltendő hiátus nem állt elő. Sőt! Úgy kellett néppárttá válnunk, hogy közben ott, középen nemhogy üresedés nem volt, hanem egy kétharmados Fidesz őrizte a „centrális erőteret”. Ilyen értelemben a néppártosodás politológiailag egy halálugrás volt, hiszen olyan helyre mentünk, ami elvileg foglalt volt,

ráadásul akkor, amikor a társadalom éppen radikalizálódott. Úgy éreztem, józan észre van szükség, de ahhoz, hogy ez a Jobbik szempontjából hitelessé váljon, először a pártról kellett bebizonyítanom, hogy ugyanezen elvek alapján működik. – 2013 óta sok minden történt. Hogy mást ne mondjak, sikeresen abszolválták a 2014-es választásokat, az utóbbi néhány évben pedig – ahogy Orbán és köre szokott fogalmazni – egy oligarcha „csicskapártjává” váltak. – Visszautasítom azokat a híreszteléseket, melyek szerint Simicska Lajos anyagi közbenjárása miatt változott volna a Jobbik politikája. Simicska Lajossal két alkalommal találkoztam, és ez a kérdés soha sem került szóba. Tudja, miről beszélgettünk? Az ország jelenlegi állapotáról és a miniszterelnökkel való korábbi kapcsolatáról. Simicska azt mondta, neki komoly szerepe van abban, hogy ez a rendszer fölépült, de az ő valódi szándéka az volt, hogy lebontsák a szocializmust. Nem ez történt. Magyarország cseberből vederbe esett. Ezért vállalja Simicska a harcot, pedig könnyebb életet is választhatna. Megtehetné, hogy megegyezik az egykori szövetségessel, nem kevés menekülési díjért cserébe hátralép és egy távoli tájon hódol a hóbortjainak. – A „plakátharc” során derült ki, hogy a korábbi két választás alkalmával Simicska szinte ingyen adott plakáthelyeket a Fidesznek, ami nem más, mint jogtalan pártfinanszírozás. Hozzá kell persze tennem, hogy – bár számomra ez evidens – ma egy másik magyar állampolgár, akit Polt Péternek hívnak, másképp gondolja. – Talán ma a leghelytállóbb az a kifejezés, hogy Magyarország egy „következmények nélküli ország”. Fritz Tamáshoz, a Fidesz „házi politológusához” fűződik a mondat, ami a Gyurcsány-kormány idején hangzott el. Milyen furcsa, hogy ez a szófordulat ismét gellert kapott, ráadásul a jelenlegi kormányra bármelyik elődjénél jobban illik. Amikor kiderült, a Fidesz az előző választási kampányban milyen simlis módon járt el több ezer plakáthelyének költségeit illetően, született ugyan feljelentés, de egyszerűen elintézték azzal, hogy az ASZ mindent rendben talált. Vérlázítónak tartom, hogy nincsenek következmények, elképesztő, hogy senkit nem érdekel semmi. – Szerintem nincs másról szó, mint hogy a miniszterelnök érvényesíti „a centrális erőtér” koncepcióját, ami nagyjából annyit

jelent, hogy az erőtér ellenállhatatlanul magához vonzza mindazt, amire szüksége van, az Állami Számvevőszéktől egészen a legfőbb ügyész személyéig. Nekem úgy tűnik, hogy ez nem túl demokratikus, de kétségtelenül praktikus megoldás. – Bizonyára sokan emlékeznek még, hogy Orbán Viktor három éve, Tusnádfürdőn nyíltan beszélt az illiberális demokráciáról és azt mondta, a liberális demokráciának leáldozott. Kötve hiszem, hogy mindenki megértette volna, mit is jelentettek a miniszterelnök szavai. Az illiberális demokrácia mitől lenne demokrácia? Kinyitotta már valaki az idegen szavak szótárát? Fareed Zakaria, indiai származású amerikai politológus úgy határozta meg az illiberális demokrácia fogalmát a Foreign Affairs hasábjain, hogy ez valójában nem más, mint a demokrácia ellentétje, tulajdonképpen csak a szabad választások különböztetik meg az önkényuralomtól. Lehetne arról vitákat folytatni, hogyan védhetnénk ki a hibákat, hogyan tehetnénk hatékonyabbá a demokráciát, ahogyan azt az ókori görögök is tették, Orbán Viktor azonban egyenesen leépíti a demokratikus fékek és egyensúlyok rendszerét. Az illiberális demokrácia nem más, mint a demokrácia tagadása! – Sokan nem felejtették el, hogy önök elégették az Európai Unió zászlaját. Újabban viszont többször is kinyilvánították, hogy Magyarország helye az Európai Unióban van. – A Jobbik Alapító Nyilatkozata kimondja, hogy Európához tartozunk. De a kérdés nem ez, hanem a „hogyan”. Junckernek, Macronnak és Merkelnek is van terve, a Brexit révén pedig megfogalmazódtak új elképzelések Európa jövőjét illetően. A Jobbik béruniós javaslata a kelet-közép-európai régió gazdasági és társadalmi felzárkóztatására irányul. Meg kell szüntetni a megosztottságot, ami most az Európai Uniót jellemzi. Ugyan szabadon mozoghatunk az EU országai között, a kelet-középeurópai régió bérekben megnyilvánuló egzisztenciális helyzete viszont nem közelített a nyugat-európaihoz. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy vannak termelékenységbeli különbségek egy magyarországi és mondjuk egy német ipari teljesítmény között, de vegyük észre, hogy a bérek színvonala a versenyképességhez és különösen az árak színvonalához képest jóval lassabban növekszik, vagyis a szakadék az Unión belül nem

csökken, hanem nő. Van itt egy rendszerhiba. Persze egy nagyon komplex gazdasági kérdésről van szó, de magam is vallom azt, amit Pogátsa Zoltán részletesen kifejtett a témában: a versenyképesség és a bérek kölcsönösen hatnak egymásra. Nem csak a versenyképesség hat a bérekre, de a bérek növekedése is hajthatja a versenyképességet. Nem különös, hogy a magyar munkaerő Mosonmagyaróváron nagyon gyenge teljesítménnyel bír, de amint átlépett Ausztriába, hirtelen termelékennyé válik? Pozitív példaként jól követhető az NDK példája, ahol az egyesítés óta komoly fejlődés történt, a bérek felzárkóztak a nyugatihoz, Németország keleti része az Unió 14. legfejlettebb régiójává vált. Bár mindez a nyugati résznek pénzébe került, de a befektetés megtérült, és a német gazdaság erősebbé vált. Nézzük, mi történik ma. Nyugat-Európa támogatja Kelet-Európát, de mi macskaköves terekre meg kilátókra költjük a pénzt, ahelyett, hogy ezekből a forrásokból megélhetést biztosító gazdaságot építenénk. Ez persze már alig nevezhető Brüsszel felelősségének, maximum annyiban, hogy bénultan nézi végig, ahogy ellopják az uniós forrásokat. Talán nem ördögtől való az a gondolat sem – ha már mindannyian az európai uniós közösséghez tartozunk –, hogy az összes európai állampolgár részére megfelelő egészségügyi ellátást biztosítsunk. Az egészség olyan európai ügy, amit talán majd nem tagállami, hanem uniós szinten kell kezelnünk. Megfelelő ágazati minimálbérrel megakadályozhatjuk, hogy az egészségügyi dolgozók elvándoroljanak Kelet-Közép-Európából. Lehet, hogy ez most kissé utópisztikusnak tűnik, de jogilag és gazdaságilag is indokolt egy olyan egészségügyi alapellátás létrehozása, amit az Európai Unió nemcsak megkövetel, de támogat is a közösségi forrásokból. Ez a felvetés 10-20 év múlva már teljesen természetes lesz.

HERNÁDI ZSOLT ÉS LAVROV – Beszéljünk néhány külpolitikai kérdésről, először a magyarromán kapcsolatról. Orbán Viktor felhívta a román miniszterelnököt a marosvásárhelyi katolikus líceum ügyében, és megmondta, hogy ha

nincs megegyezés, akkor az OECD-tagfelvételüket megvétózzuk. Erről mi volt az ön véleménye? – Nem vagyok benne biztos, hogy pontosan ez zajlott a telefonbeszélgetés során. Lehet, hogy azt mondta Orbán Viktor: – Nézd, kolléga, nálunk nemsokára választás lesz, nekem most egy picit izmoznom kell, te is kerülhetsz még ilyen helyzetbe, és játsszuk el ezt a dolgot, később aztán mindent megbeszélünk és lerendezünk, de nekem most keménységet kell mutatnom. Erre esetleg azt mondta a kollégája: – Viktor, jössz nekem majd valamivel. Én el tudok képzelni egy ilyen szituációt is. Mindenesetre örülök annak, ha a magyar kormány kiáll a határon túli magyarokért, vagy úgy általában Magyarországért, és ha kell, határozottan. Most azt látom, hogy a magyar külpolitika elkezdett keménykedni, és ezt nyilván a választási kampánynak lehet betudni. Ilyen a holland ügy is, az Unióval folytatott folyamatos fakardozás is. Minden Orbán Viktorról szól, arról, hogy nem egy tutyimutyi politikus, ő egy igazi, harcos vezető. Orbán Erdélyben még azt is mondta, hogy Magyarország középhatalommá vált, és van azon a szinten, hogy szembeszálljon az Európai Unióval. – Ha már a középhatalomnál tartunk, most olvastam egy érdekes cikket, amelyben az állt, hogy 2022-ig egy nehézfegyverzetű dandárt kell felállítanunk. De nincsenek harckocsik, a csapatszállító járművek amortizálódtak, fel kellene újítani őket, vagy inkább újakat kellene venni. Kiderült, hogy a Gripenek nem is tudnak bombázni, merthogy nem vettük meg a szükséges hadfelszerelést! Részt vettünk hadgyakorlaton, csak nem volt bomba, amit ledobjanak! NATO-tagok vagyunk, ez világos. – De van kötelezettségünk a NATO-val szemben, a GDP 2 százaléka. Trump jól befenyített minket, de talán az észtek az egyetlenek, akik ezt komolyan vették a NATO-régióból, mert annyira félnek az oroszoktól. – A lengyelek és a románok is nagyon nyomják! – Ezt látom, igen. A 2 százalék GDP-arányosan 700 milliárd forintot jelent, ami nem kevés pénz. Világos, hogy a költségvetés helyzete nagyban befolyásolja, mennyit fordíthatunk honvédelmi célokra, de mivel NATO-tagok vagyunk, nincs mozgásterünk.

– Mire jó a magyar honvédség? Szegény Für Lajos annak idején még körkörös védelemről beszélt, de csupa baráttal vagyunk körülvéve, már a szerbek is szeretnek minket. – A horvátok annyira már nem! Arról beszélnünk kellene, hogy az eddigi horvát orientáció, amit én jónak tartottam, most átmegy egy szerb orientációba. Kérdés, hogyan lehet esetleg egy horvát orientációt fenntartani úgy, hogy közben a szerbekkel sem vagyunk rosszban. – Azért azt mindannyian tudjuk, hogy amíg az INA és Hernádi Zsolt helyzete nem tisztázódik, addig itt a magyar-horvát kapcsolatokban nincs egyetértés. Amíg Orbán Viktor Hernádi Zsolttal együtt szotyolázik, addig… – Értem, jogos, csak én azt hiszem, hogy több van emögött, mint az INA. Azt is el tudom képzelni, hogy esetleg a mi szerb orientációnkban az rejlik, hogy Szerbia az oroszok számára egy fontos ország, lényegében orosz támaszpont a Balkánon, és ha mi Oroszország felé közeledünk, akkor az egy óhatatlan szerb orientációt is magával hoz. Felmerül a kérdés, hogy mi szabjuk-e meg a külpolitikánkat. Ez Magyarország külpolitikai doktrínája, vagy esetleg egy orosz doktrína? – Amikor az egykori Szovjetunió szétesett, lehetett tudni, hogy az utódállamokban nagy létszámú orosz kisebbség marad, akik felett – ahogy ön mondja – Putyin azóta is szeret védnökséget gyakorolni. Már akkor lehetett tudni, hogy tetszik, nem tetszik, előbb-utóbb a kisebbségi ügyek miatt csak Oroszországra támaszkodhatunk mint kvázi regionális nagyhatalomra, amely megtanulja, milyen az, amikor a határon túl népes embertömegről van szó, akik a mi nyelvünket beszélik, akik hozzánk tartoznak, akikért felelősséget vállalunk. Én már akkor tudtam, hogy az orosz befolyás nagyon fontos lesz. Lásd ukrán ügy, nyelvtörvény. – Az nagyon érdekes dolog volt, amikor az ukrán konfliktus kialakult, a kárpátaljai magyarság ügyében Lavrov, az orosz külügyminiszter szólalt fel egyedül, mondta azt, hogy a kárpátaljai magyaroknak jogaik vannak. Hogy ebben mennyire volt benne az orosz számítás, hogy esetleg destabilizálja nyugat felől is Ukrajnát, az egy másik kérdés. Én azt tudom mondani erre, amit már korábban is mondtam Oroszország kapcsán: nem tehetjük meg,

hogy nem vagyunk jóban az oroszokkal, de azt talán megtehetjük, hogy nem megyünk túl közel a tűzhöz.

NEMZETKARAKTEROLÓGIA Azt látom és tapasztalom, ha elmegyünk Szerbiába, ami gazdaságilag rosszabb állapotban van, mint mi, hogy az emberek mégis valahogy elégedettebbek, boldogabbak. A kutatók egy része szerint a nemzetkarakterológia csak egy hipotetikus, elméleti dolog, s valójában egyáltalán nem, vagy csak nagyon mérsékelten létezik. Ezzel én nem értek egyet! Azon az állásponton vagyok, hogy nem genetikai okokból, hanem történelmi tapasztalatokból igenis létrejön az egyes nemzetek karaktere, ami egyszerre jelenti a nép lelkületét és nemzettudatát. Ez azonban nem örök és megváltoztathatatlan, hanem alakítható. Jobbá, de rosszabbá is. Természetesen az nem létezik, hogy speciálisan a magyar néplelkület minden egyes polgárra igaz volna. Szomorú, de mégis igaz, hogy van több százezer vagy akár másfél millió ember, aki akkor is Orbánra szavazna, ha a miniszterelnök a televízióban élő csirkét darálna. Számukra Orbán nem politikus, hanem főpap, de inkább félisten, aki messiási küldetést hajt végre, és aki Orbán Viktort nem szereti, az nem ellenzéki szerintük, hanem az ördög tervének szereplője, s a legjobb az lenne, ha elpusztulna. Ez már egy vallás, amire Orbán és környezete rá is játszik, és csak ennek a másfél-kétmillió embernek politizálnak. Az a hit az alapja az összefogásuknak, hogy nekik kell győzniük, mert különben jönnek a kommunisták, vagy a liberálisok, vagy Soros György, vagy az összes, de az élükön a Sátán! Teljesen komolyan gondolom, hogy ez így van. Rendszeresen tanulmányozom a Fidesz szavazóbázisának szociológiáját, és sok nyugdíjas azért hűséges szavazójuk, hogy vissza ne jöjjenek a kommunisták, amit megállás nélkül sugall nekik az MTV1 meg a Kossuth Rádió. Vagy mivel ez egyre hihetetlenebb, a kommunisták helyett most itt vannak a migránsok. Kikre számíthat még a Fidesz? A közmunkásokra, köztük a nagyon sok cigány emberre. Ok rettenetesen kiszolgáltatottak, és vidéken kerek-perec megmondják nekik, hogy mi az irány, ha továbbra is szeretnének

havi ötvenezer forintot. Ez elképesztően hangzik, de így megy. Mellettük még számíthat a Fidesz az államigazgatásban dolgozók egy részére is, akik összekapcsolják az egzisztenciájukat a Fidesz hatalmával, és azt gondolják, ha a Fidesz bukik, akkor nekik menniük kell. Végül a Fidesz törzsbázisát adják a határon túli magyarok is, nem véletlen, hogy Orbán nekik megadta a levélben való szavazás lehetőségét, miközben az elvándorolt magyaroknak nem. Ez a négy nagy halmaz a Fidesz bázisa, de szembetűnő, hogy már nem építenek közösséget, csak a meglévőt manipulálják és tartják össze. Ez lesz a bukásuk egyik oka. Ahogy a szocik is legyőzhetetleneknek érezték magukat tíz éve, és azt hitték, hogy csak tartani kell a pozíciót, most a Fidesz is ezt a hibát követi el. A közösség idővel leépül, megöregszik, és ez a párt összeomlásához vezet. Ez a sorsa a Fidesznek is.

MAGYARORSZÁGOT NEM LEHET EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA MEGVÁLTOZTATNI Apró és nagy lépésekre is szükség van. Apró lépésként arra gondolok, hogy a média mutasson be pozitív példákat, támogassa a tehetségeket, nagy lépés pedig a korrupció fölszámolása volna. Korrupció természetesen mindenhol van – ez az emberi természetből következik –, de Magyarországon nem erről van szó. Hazánkban a rendszernek nemcsak része, de majdhogynem lényege és működtetője a korrupció, és mindennek a közepén ott van maga a miniszterelnök. Gulyás Gergely hiába hivatkozik arra, hogy az összes közbeszerzésnek csak öt százaléka jutott Fideszközelinek mondott üzletembereknek, mert engem ez a legcsekélyebb mértékben sem érdekel. El sem hiszem. Nagy kérdés az, hogy mi valósult meg a nekünk juttatott európai uniós forrásokból. Mi valósult meg? Kilátókat építünk, már macskakövesek a főtereink, rendbe rakjuk a kórházak homlokzatát. Hát igen, erre használjuk a németek meg a többi uniós ország adózó polgárainak pénzét. Az uniós forrásokat nem ilyenfajta beruházásokra kellene felélni, hanem a korszerű technológiák meghonosítását kellene támogatni, hogy szaporodjanak a tartós és magas hozzáadott

értékkel bíró munkahelyek. Aztán, ha már azok termelnek és adót fizetnek, a bevételekből építsük újjá a kórházakat és szépítsük a játszótereket. Talán Dél-Korea példáját kellene követni. Egy szegény, háború sújtotta országnak volt egy víziója, hogyan tud bekapcsolódni a világgazdaságba. Emlékszem, fiatalkoromban a kistigrisek által gyártott termékeken a „Made in Tajvan” vagy a „Made in Korea” még nem azt jelentette, mint ma. Hát, igen! Gagyi termékekkel kezdték, majd eljutottak oda, hogy a Samsung az elektronikában, a KIA az autóiparban ma már világvezető márka. Ha már itt tartunk, gondoljuk át, mi történik Magyarországon. Az Országgyűlésben megkérdeztem egyszer a miniszterelnököt, be tudna-e nekem számolni arról, mennyi Mészáros Lőrinc exporttevékenysége, mit profitál az ország abból az elképesztő mennyiségű pénzből, amihez az elmúlt években hozzájutott. Válasz természetesen nem volt. Magyarországon egyszerűen nincs koncepció arra, hogy merre induljunk. Szerintem a magyar modell egy sajátos mix kell hogy legyen: az adottságainkhoz kell hozzáigazítani a sikeres balti, skandináv, ír és távol-keleti felzárkózási recepteket. A már említett Dél-Koreában évtizedekkel ezelőtt kijelölték az irányokat, preferálták például az elektronikát és a járműipart. Jó lenne, ha nekünk is lenne legalább három olyan ágazatunk – egynek mondjuk ott van a gyógyszeripar –, amely húzóágazata lesz az országnak. Az előbb a térségbeli riválisok kapcsán hoztam szóba a meritokráciát. DélKorea azért lehetett sikeres, mert a tehetséget jutalmazta az állam, támogatta azt, aki szorgalmas, tehetséges, és az mehetett előre. Visszatérve a magyarság közép-európai helyzetére, úgy gondolom, nem lehet térségünkben magyar politikai és kulturális dominanciáról beszélni, ha nincs mögötte teljesítmény. Mindig a Nobel-díjasainkat és az olimpiai bajnokainkat emlegetik, akik valóban szép eredményeket értek el, de ha az ország egészét nézzük, jól látjuk, milyen katasztrofális helyzetben vagyunk. Elég csak Miskolc irányába elindulni. Az uniós régiók között, a középmagyarországit leszámítva, az összes többi hazai csak az utolsó harmincban vagy negyvenben szerepel. Magyarország visszacsúszott az egyetemek rangsorában is: a korábban legjobb helyezést elért szegedi egyetem és az ELTE sincs már az első

ötszáz között. Az egyik tanulmányban a környező országokból konkrét példákat is említettek: a holland és svájci egyetemek mellett már a versenyképes lengyel vagy cseh egyetemek is kiszorítanak minket. Orbán Viktor állama csak a politikai lojalitást jutalmazza. A magyar valóság az, hogy a miniszterelnök stadionnal, műfüves pályákkal gazdagítja a falut, ahol gyerekeskedett, és különösen bőkezű a barátjával, a polgármesterrel. A miniszterelnök helyében én leülnék a gazdasági miniszterrel, az iparkamarákkal, a sikeres vállalkozókkal, kiteríteném Magyarország térképét, hogy megnézzük, hol vannak azok a „kis magyar próbálkozások”, vagy ahogy mostanában nevezik őket, STARTUPOK, amelyeket délkoreai módra meg tudnánk támogatni, még azt is kockáztatva, hogy nem feltétlenül eurokomfort módon. Az ország és a jövőnk érdekében olyan gazdaságpolitikát is felvállalnék, amit Brüsszel talán nem díjazna, de ha tudom, hogy a megsegített magyar vállalkozások magukkal húzzák az országot, akkor támogatni kell őket. Ami most zajlik, azzal nem csak az a baj, hogy törvénytelenül jutnak forrásokhoz vállalkozások, hanem az is, talán még nagyobb, hogy nem azokat segítjük, akiknek van piaci teljesítményük, hanem a csókos tehetségteleneket. Nagyon nem mindegy, hogy megetetjük az aranytojást tojó tyúkot, vagy megesszük.

MAGYARORSZÁG VÁLTOZÁST AKAR – ANYAI ÁGON TÓT CSALÁDBÓL SZÁRMAZOM – Ön szerint a kormányváltásnak megvannak a jogszabályi feltételei? – Az alkotmányosság kérdését vizsgálva, nyilvánvaló, hogy a Fidesz által megszavazott Alaptörvényen csak kétharmaddal lehet változtatni. De nem kérdés, hogy ez az eltorzult választási rendszer – és vele együtt a választójogi törvény – átalakításra szorul. Éppen ezért felvettük a kapcsolatot Gulyás Mártonnal, aki az összes ellenzéki pártot mozgósította a választási törvény módosítása érdekében, és mi is szívesen bemutatjuk a koncepciónkat. Egyrészt arányosabb, igazságosabb választási szabályokra volna szükség,

másrészt meg kellene könnyíteni a külföldre vándorolt több százezer magyar állampolgár szavazását. Számomra nagyon furcsa, hogy míg a határon túli magyarok szavazhatnak levélben, addig a Stuttgartban vagy Londonban dolgozók nem. Hogy van az, hogy egy Csíkszeredái magyar levélben küldheti el a voksát, de ugyanezt nem teheti meg egy Liverpoolban dolgozó magyar? Utóbbi vagy elutazik Londonba, vagy hazajön szavazni. Világos, hogy ezen változtatni kell, a kérdés csak az, hogy megvalósulhat-e mindez demokratikus úton, vagy eljutunk odáig, hogy az emberek az utcára mennek. – Biztos abban, hogy egy esetleges kormányváltás békésen végbemehet? – A kutatások azt mutatják, ma Magyarországon | többen akarnak változtatást, mint ahányan azt szeretnék, hogy a jelenlegi kormány maradjon. Ha az erős társadalmi szándék nem találkozik a demokratikus változtatás lehetőségével – mert azt a Fidesz beszorítja –, a tiltakozások révén előbb-utóbb forradalmi helyzet alakul ki, az emberek az utcára vonulnak. Ezt Orbán Viktor is jól tudja. Láthatóan formálódik valamiféle magánhadsereg: a TEK, amely páncélozott csapatszállító járműveket vett, a legkorszerűbb felszereléseket, a legmodernebb eszközöket szerezte be magának, sőt bekebelezte a készenléti rendőrség legjobban kiképzett szakembereit. Mire jó ez? Hát arra, hogy ha az emberek tüntetni mernek, a Fidesz azt mondja: már megint Soros György szervezi a balhét, és ha kell, Orbán mozgósítja a fegyvereseit. Van egy olyan érzésem, hogy a TEK titkosszolgálati akcióival és komoly erőivel akár szét is verné ezeket a tiltakozásokat. Az eredmény egy hitehagyott, tehetetlen társadalom, amelyben az embereknek nincs lehetőségük demokratikus változtatásokra, és annak sincs értelme, hogy az utcára menjenek. A Fidesz ezt az állapotot akarja elérni, illetve fenntartani. Azon azért érdemes elgondolkodni, hogy ami nálunk zajlik, az jócskán több annál, mint amiért Európa-szerte már kimentek az utcákra, s fiatalok tömege nézett farkasszemet a rendőri kordonokkal. Gyurcsány Ferenc kevés mondatával értek egyet, de abban igaza van, hogy ellene már annak tizedéért tüntettek az emberek, mint amit Orbán Viktor elkövetett. Ma százezreknek kellene az utcán lenni, csakhogy a magyar fiatalok nincsenek itthon,

hogy akár egy tüntetést is megszervezzenek. Akik meg maradtak, azok félnek. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy 2006-ban vajon milyen erők álltak a megmozdulások mögött, és mi motiválta a rendőri magatartást. A Jobbik-kormány tisztán akar látni ezekben a kérdésekben is. A másik fontos ügy, a cigányok ellen elkövetett sorozatgyilkosságok kivizsgálása. Hallottam olyan információkat, amelyek szerint akár hazai vagy külföldi titkosszolgálatok is szerepet játszhattak az események alakításában. Mindenekelőtt azonban a jelen problémáira kell megoldást találni. A titkosszolgálatnak nem az a feladata, hogy Orbán Viktor és „baráti” körének védelmét ellássa, hanem az, hogy az egész nemzet biztonságát védje. Bár én nem szoktam használni a keleti despota kifejezést, ez inkább a baloldali politikusok vesszőparipája, de tényleg azt látom, hogy az ország a diktatúra irányába halad. Békák vagyunk a vízben, amit alattunk fokozatosan melegítenek. Amikor észrevesszük, hogy felforraltak minket, már késő. Tíz évvel ezelőtt a magyar társadalom sokkot kapott volna attól, ami most zajlik, de mivel mindezt nem egy lépésben, hanem kisebb adagokban mérték ránk, nem tűnt fel, hogy az előző naphoz képest egy picit mindig hátrébb léptünk. – A 2002-es vesztes választások után Orbán kijelentette, hogy a haza nem lehet ellenzékben. – Lesújtó, ami történt! A Kádár-rendszerben gyanús volt minden, aminek köze volt a hazafiassághoz, a nemzettudathoz. A rendszerváltás után ez a helyzet megváltozott, már nem kellett szégyellni a magyarságtudatunkat. A szocialista kormányok időszakában, nyilván ellenreakcióként, a nemzeti radikalizmus túlnőtt önmagán. Most az lenne a feladat, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, azt az egészséges nemzettudatot, amelyet nem kell szégyellni, de nem is kell a kirakatban mutogatni. Pláne nem egy dohánybolt kirakatában. A Fidesz azonban olyan pátoszos politikát folytat, amivel szemben a racionalitás nagyon sokszor alulmarad. Orbán kisajátította és képmutató bohózataival lejáratta a nemzeti szimbólumainkat, a határon túli magyarság ügyéből pártpolitikai kérdést csinált. Az egész odáig fajult, hogy ma a fiatalok körében újra ciki kokárdát viselni, nemzetről és magyarságról beszélni.

– Markó Béla egyik könyvében azt írta – amit már Illyés Gyula is megfogalmazott –, hogy az a magyar, aki annak tartja magát. Sőt még egy olyan megjegyzést is megengedett magának, hogy szerinte nincs is olyan, hogy magyar, csak magyar nyelv van. – Abban szerintem van igazság, hogy a nyelv az, ami magyarrá tesz minket – a magyar nyelv hordozza az örökségünket, a kultúránkat, az összes szokásunkat –, de ezen kívül létezik magyar sorsközösség is. Én anyai ágon tót családból származom, a dédnagymamám jobban beszélt szlovákul, mint magyarul. Rozsnyó környékéről jöttek. Édesanyám lánykori neve Petrinyecz Szerén – nem tipikus honfoglaló név –, apai ágon pedig a Vona név valószínűleg egy elmagyarosodott olasz családból származik. Az elődök a Tisza mentén voltak földművesek. A közösséghez való tartozás nekem a közös nyelvhasználatnál is többet jelent. Az is lehet jó magyar, aki alig vagy egyáltalán nem beszéli a nyelvünket, de az elveszett, aki nem érzi magában a sorsközösséget, még ha magyarul beszél is.

ÉRPATAKI MODELL – Valamikor július elején Tamás Gáspár Miklós megjelentetett egy felhívást, amelynek az a lényege, hogy minden baloldali kis párt lépjen vissza, legyen önfeláldozó, legyen nagyvonalú, és mindenki – akár befogva az orrát – szavazzon a Magyar Szocialista Pártra, mint az egyetlen ellenzéki erőre, amely megbuktathatja a Fideszt. – Hát, ez az utolsó kör. Még egy utolsó próbálkozás, ami valahol logikus is. Az MSZP a választások felé közeledve megpróbálja utoljára valahogy megmutatni önmagát, de ha ez nem sikerül, márpedig szerintem nem fog, akkor marad a Jobbik. Nagyon rossz állapotban van az MSZP, már nem funkcionál. Már csak a múltja, a lógója és talán Szanyi Tibor vodkaízű bejegyzései tartják össze ezt a pártot. Amúgy semmi. – El tudja képzelni, hogy a Fidesz megvett vagy és zsarol néhány szocialista politikust? – Azt el tudom képzelni, hogy vannak olyan szocialista politikusok, akik vagy zsarolva, vagy fizetve vannak a Fidesz által.

– Foglalkozzunk megint az ön pártjával. A hanukai levélre válaszul néhány alapszervezet, például a vecsési, kivált, és úgy tűnik, hogy önállósodnak. – Osztódnak, megalakultak és rögtön szét is váltak! – Beszéljünk Orosz Mihály Zoltánról. Azt hiszem, nem tett jót önnek a közös fénykép az érpataki polgármesterrel. A média azt sugallja, hogy ön imádja ezt a „furcsa” embert. – Hogy mennyire imádtam, azt a fideszes sajtó írta. Jóban voltunk, azt nem tagadom. Az érpataki modellben láttam fantáziát… – De ez a figura?! – Egy extravagáns figura, az tény. Annyira önjáró a polgármester úr, hogy egyszerűen alkalmatlan politikai tevékenységre. – Egyáltalán normálisnak tekinthető? Ezekkel a tollakkal, a mentével, a szemüvegével… – Erre mondom azt, hogy extravagáns. Én ismerem őt, megvan a maga logikája. – Kérem, foglalja össze, hogy maga mit vesz ki az ő logikájából! Milyen az érpataki modell? – Érpatakon polgármesterré választották Orosz Mihályt, nem is egyszer, ezen azért érdemes elgondolkodni. Hogyha őt elmebetegnek tartja, akkor valószínű, hogy Érpatakon mindenki az. Akkor a falu valószínűleg egy nagy szanatórium, ahol választanak mindig egy főorvost maguknak. De nem erről van szó! Ott magyar és cigány emberek élnek, nem is kevesen, kétezren talán. Őt választják meg, mert ő a rend. Ahhoz tartja magát, hogy rendet kell tartani és a hatályos jogszabályokat be kell tartatni… – Úgy, mint egykor Giuliani New Yorkban? Kezdte azzal, hogy nem szemetelünk, aztán a végén bezáratta a maffiózókat. – Orosz úr fölszámolta az áramtolvajlást, a mocskot, a piszkot a településen, a hatályos jogszabályok alapján, a gyámüggyel, a rendőrséggel, az önkormányzat együttműködésével teremtett rendet Érpatakon. Sokszor – és most a cigánysággal kapcsolatos témához érkeztünk – a hatóságok nem működnek megfelelően, mert a gyámügy nem megy ki, mert fél a veréstől, a rendőr nem foglalkozik a bejelentésekkel, mert másnap úgyis hazaengedik azt, akit bevitt… Szóval, Orosz úr ott, Érpatakon a rend a megszállottja. Nem

elmebeteg, de ahogy mondtam, igazi megszállott, a rend megszállottja, és neki van egy elképzelése, modellje. – Mi van Tyirityánnal és a Betyársereggel? – Tyirityán Zsolt katona volt, de annak idején nem esküdött föl a NATO-ra, eltávolították a honvédségtől. Ismerem őt személyesen, a maga módján érdekes ember. Nyíltan vállalta, hogy nemzetiszocialista, tehát elég húzós az értékrendje. Tipikusan az az ember, akinek – ha a vállalhatatlan ideológiai álláspontját félretesszük – a katonaságnál középvezetőnek kellene lennie. Ö egy katonaember, génjeiben, gondolkodásában, mindenképp! Szerintem várható volt a távozása, hiszen a Jobbik néppártosodásával számára megnyílt a tér a szélsőjobboldali erők felé. – Nem gondolja, hogy a Fidesz katalizátora lehet ennek a távozásnak, lemorzsolódásnak, gyengítve ezzel a Jobbikot? – A Fidesz-sajtó nagyon élénken érdeklődik a téma iránt, azt látom. Próbálja feltupírozni, láttam már Tyirityán Zsoltot az Echo TVben. A lemorzsolódást, a gyengülést mint tendenciát a Fidesz tolni fogja, de minden választás előtt ezt a propagandát harsogják. – Nekem úgy tűnik, hogy amikor a Fidesz a Jobbik bomlasztásán szorgoskodik, éppen az ön kezére játszik. Az ő segítségükkel könnyebben megszabadul azoktól, akikre amúgy se számíthatna. Mi azzal a gond, ha távoznak a szélsőségesek? – így van, ahogy mondja. Nekünk kifejezetten előnyös, ha egyértelművé válik, hogy van a Jobbik és van a szélsőjobboldal. Volt pár év, amikor nekem rendre mások „hülyeségei” miatt kellett magyarázkodnom. Ebből elegem lett. Szerencsére a kép letisztult, és tudható, hogy mi a Jobbik és mi az, ami nem. Minden a helyére kerül végül, és ez így van jól. – Mit terveznek őszre? Kegyetlenül beindul a nagyüzem! – Úgy érzem, persze lehet, hogy ez így nem teljesen igaz, hogy a néppártosodási folyamat lezárult, a Jobbikot sikerült abba a pozícióba helyeznem, ahová szerettem volna. Az a dolgunk most, hogy a Jobbik kormányképességét megmutassuk. – Ahhoz megfelelő emberek kellenek. Honnan varázsolja elő őket? Mondta, hogy vannak, csak bizonyos megfontolásból nem vállalják a nyilvánosságot.

– Az elmúlt két napban két egyetemi dékánnal és egy Kossuthdíjas művésszel találkoztam, nem mondom meg a nevüket. – Ok jelentkeztek? – Kapcsolatba kerültek a munkatársainkkal, s én üzentem, hogy szeretnék velük találkozni. A háromból két megbeszélés, mondhatom azt, szinte baráti volt. A harmadikat kölcsönös szimpátia jellemezte. Őszinte leszek: mi meg akarjuk szólítani az értelmiséget, és erre komoly esélyünk van. Egyrészt, mert a Fidesz értelmiségellenes politikát folytat, másrészt a néppártiság azokat is mellénk állíthatja, akik korábban nem szimpatizáltak velünk. Bulgáriában voltam most a hétvégén, találkoztam egy fiatalemberrel, aki ott él és dolgozik. Annak idején, még egyetemistaként Fidelitastag volt, aztán lépett be a Jobbikba. Nagyon megmaradt bennem, amit mondott, és használni is fogom, amit tőle hallottam: a Fidesz az elmúlt években elveszítette a józan eszét, a Jobbik pedig megtalálta. A kollégáimmal egymásra néztünk, és mondtuk, írjuk le gyorsan, mert ez egy jól sikerült mondat, benne van, ami most történik. A Soros-plakátokkal a Fidesz tényleg bebizonyította, hogy elveszítette a józan eszét. Két ciklus után, választási kampányra fordulva, ennyi a mondanivalójuk?

UMBERTO ECO MÁR A KILENCVENES ÉVEK KÖZEPÉN AZT MONDTA, HOGY KÜLÖNBSÉGET KELL TENNI BEVÁNDORLÁS ÉS VÁNDORLÁS KÖZÖTT. SZERINTE FEL KELL KÉSZÜLNÜNK ARRA, HOGY A XXI. SZÁZADBAN EURÓPA OLYAN LESZ, MINT MOST NEW YORK – Szerintem Közép– és Kelet-Európának még van választási lehetősége, Nyugat-Európának nincs. Nyugat-Európában a kérdés az, hogy a multikulturalizmust hogyan lehet megszervezni, és hogyan lehet egy multikulturális nyugat-európai közösséget, társadalmat építeni. Közép-Európa ebben még dönthet, mi még nem léptünk rá a multikulturalizmus útjára. – New York csodálatos!

– Nem mondom azt, hogy a multikulturalizmus nem lehet működőképes, csak azt, hogy Kelet-Közép-Európa még választhat, és ha nekem kellene döntenem, azt mondanám, hogy ne induljunk el ebbe az irányba. – Budapest egészen a holokauszt tragédiájáig multikulturális város volt. – A nagyvárosok és a metropolisok mindenhol azok, és ezzel nincs is semmi baj. – Akkor? Kiskunmajsát félti? – Az országot féltem, igen! Azt gondolom, hogy annak a multikulturalizmusnak, ami Budapesten még mindig megvan, mégiscsak van egy közös társadalmi, kulturális gyökérzete, de ha idejön kétmillió szír, jó, ötszázezer szír, afgán, szudáni vagy Szomáliái… Őket nem köti össze velünk semmiféle kulturális múlt vagy kapocs. Ahhoz, hogy azok létrejöjjenek, fejlődjenek, évtizedek, akár évszázadok is kellenek. Ez a fajta közeledés, vagy inkább feloldódás azzal járna, hogy elveszne megörökölt kultúránk, mindaz, amit az elmúlt századokban megteremtettünk. Nekem fájna, ha ez elveszne. – Mi különbözteti meg a Pannonhalmi Főapátságot a kölni dómtól? – Mindkettő Európa örökségének a része, de Pannonhalma a miénk! Semmi közünk hozzá, hogy a kölniek, vagy mondhatnám, a németek milyen álláspontot képviselnek migránsügyben. Én azt mondom, ha véget ér a háború Szíriában, akkor a menekült térjen haza, de amíg ez nem lehetséges, addig várakozzon a saját kultúrkörében, Katarban, Szaúd-Arábiában vagy bármelyik iszlám államban. – De hát se Katarba, se Szaúd-Arábiába nem engedik be őket! – Hát ez az! Miért Magyarországot meg általában Európát piszkálja a világ, miért nem fogadjuk be a migránsok tömegeit? Miért nem a hozzájuk kulturálisan közelálló országokon kérik számon ugyanezt? Az én álláspontom az, hogy a menekülteket hazájuk közvetlen környezetében kell ellátni, mi meg anyagilag támogassuk ezt a missziót!

AZ ÁLLAM ÉS AZ EGYHÁZ KAPCSOLATA – RÖPKÖDNEK A MILLIÁRDOK – Az állam és az egyház szétválasztásának kérdését nagyon lényegesnek tartom, és ez a migráció kapcsán is fontos szempont. Miért? Azért, mert Európa hosszúhosszú vallásháborúk és küzdelmek árán, de szekularizálódott. Mindez nem történt meg az iszlám világban, amely egyrészt egy nagyszerű kultúrát hozott létre, másrészt azonban náluk az állam és a vallás nem vált szét, a társadalom is vallási alapon szerveződik. A mi kultúránkban van például Polgári Törvénykönyv, náluk viszont a SARIA előírásai alapján szerveződik az élet. Éppen ezek azok a különbségek, amelyek miatt nem megy az iszlámhívők beilleszkedése. Fel kell tenni a kérdést, elvárható-e egy bevándorlótól, hogy legyen szekuláris, miközben tudjuk, számára ez nemhogy elfogadhatatlan, de elképzelhetetlen is. Ami a magyarországi helyzetet illeti, azt látom, hogy az egyházak a hatalomtól függő helyzetbe kerültek. Röpködnek a milliárdok, miközben az egyházak társadalomformáló szerepe nagyon is korlátozott. Az egyházi vezetők gyakran nem értenek egyet a kormány politikájával, de éppen a függelmi viszonyok miatt nem szólalnak meg. Szerintem ez nagyon rossz, az egyházaknak sem jó, mert méltatlan és megalázó. Nekem, keresztény embernek az egyház azt jelenti, útmutatást kaphatok a legfontosabb, az emberi létezést érintő kérdésekben, ezért zavaró, hogy egy politikai párt, egy kormány ezekben a „legvégső” kérdésekben fenntartja a jogot a beleszólásra. Miközben nagyon fontosnak tartom az állam és az egyház szétválasztását, lényeges a kettő között lévő konstruktív kapcsolat. Az egyházak sok esetben hatékonyabbak az oktatási vagy akár a szociális feladatok ellátásában, mint az állam, így ilyen értelemben nem ördögtől való gondolat bizonyos intézmények egyházi kézbe való juttatása. Pusztán akkor nevezhető veszélyesnek ez a folyamat, ha mögötte nem a társadalom jobbá tételének szándéka áll, hanem anyagi vagy pártpolitikai megfontolások. – Mit gondol a lombikbébiprogram körül kialakult vitáról?

– Nehéz kérdésekig jutottunk el. Ha azt kérdezi, hogy mit gondolok a lombikbébiprogramról, akkor a következő kérdés az abortuszra vonatkozik, aztán eljutunk az eutanáziáig. Ezek megkerülhetetlen kérdések, de ami a lombikbébiprogramot illeti, én nem egyszerűen megengedő, hanem kifejezetten támogató állásponton vagyok. Amikor napirendre került ez a vita, az egyik képviselőtársam, akinek két gyönyörű kislánya van, azt mondta, ő úgy érzi, az ő két kislánya nem valamilyen bűnnek az „eredményei”, hanem isten ajándékai. Bárcsak ott tartanánk, hogy Magyarországon az ilyen kérdések osztanák meg a társadalmat!

ŐCSÉNY – Ugyancsak az utóbbi napok eseményeihez tartozik, hogy az Ausztriába érkező repülőgépekről nem engedik leszállni azokat a nőket, akik elfedik az arcukat. És ha egy nő elfedett arccal megy ki az utcára, 150 euróra büntetik és beviszik a rendőrségre. Ott szedik le róluk a fejfedőt, mert nyilván nem szégyenítik meg az utcán. Most Németországban is napirendre került a burka betiltása. – Ebbe az irányba tart most Európa. A kulturális együttélés nagyon nehézzé válik a fundamentális, vagyis nagyon vallásos muszlim közösséggel. Az okok között első helyen a terrorizmus áll. Magyarországon most volt ez az őcsényi eset… – Arról mi a véleménye? – Szerencsétlen ügy, nagyon szerencsétlen! – Nem ijedt meg attól a látványtól, hogy ezek a felbőszült emberek üvöltöztek, pedig még nem is láttak menekültet? – De, igen. – Azt látta, hogy Erdő Péter elmenekült a Hír TV kamerája elől? – Azt is láttam, nagyon kellemetlen volt. – Tudja, hogy utána a szombathelyi püspök közölte, hogy befogadná a családot? – Szerintem itt mindenki áldozat. Amikor a magyar katolikus egyház vezetője el kell, hogy meneküljön egy ilyen kérdés miatt, és nem tud egyházi álláspontot megfogalmazni, akkor ő is áldozat. Én Erdő Péterről feltételezem, hogy van véleménye erről a kérdésről,

csak olyan szinten hiszterizált a magyar közélet, a társadalom, hogy nincsenek jó válaszok. – Ki lehet mosni a magyar társadalom lelkéből ezt úgy, mint mondjuk egy piszkos lepedőből a koszt? – Igen, ki. Nem gondolom, hogy a magyar társadalom bármivel rosszabb vagy jobb lenne, mint bármelyik másik. Minden emberi közösségbe kódolva van, hogy idegenekkel szemben hatékonyan, manipulatívan hiszterizálható. Erre akkor van a legnagyobb esély, ha a veszély, amivel fenyegetik, valóban reális. A gond az, hogy miközben a terrorizmus, a migráció valós veszély, az Orbánkormány erre belpolitikai szempontok miatt még rá is játszik. Ezért fordulhatott elő az őcsényi eset. Egy hisztérikus helyzetben nincs jó válasz. – Orbán Viktor megvédte az őcsényieket. Azt mondta, ilyenek a magyarok. – Orbán Viktornak az a célja, hogy ilyenek legyenek a magyarok, mert akkor tud ő kormányon maradni. Neki nem az az érdeke, hogy megoldja a migránskérdést, hanem az, hogy fokozza és napirenden tartsa, állandó veszélyhelyzettel riogasson. – Kerítésügy? – A mi álláspontunk abban egyértelmű, hogy meg kell őrizni a kerítést. Mi még határőrséget is felállítanánk, hogy ne katonák meg a rendőrök legyenek ott. Ha a migrációs nyomás marad, akkor erre Magyarországnak föl kell készülnie. – Elképzelhetőnek tartja, hogy a kötelező sorkatonaságot visszaállítsák? – Szerintem erre a magyar társadalomban nincs fogadókészség. Az önkéntes sorkatonai szolgálatot viszont el tudom fogadni. Szükségesnek tartom, hogy a magyar állam biztosítsa az önkénteseknek a honvédelmi alapismeretek megszerzését, mondjuk egy fél éves intenzív képzés keretében. Ez az alap. Ezen túlmenően, mindenki, aki önkéntesnek áll, élvezzen előnyt, ha a rendőrségnél, tűzoltóságnál vagy akár a határőrségnél akar elhelyezkedni. Tudom, Magyarországon történelmi okokból óvatosan kezel a társadalom mindent, ami a fegyverkezéssel, katonáskodással kapcsolatos, de meggyőződésem, hogy lehet ezt normálisan is csinálni. Svájcban

például a katonáskodás a polgári kultúra része, természetes, hogy a férfiak tisztában vannak a honvédelmi alapismeretekkel. – Nemrég tévében és másutt is egy jobbikos képviselő kiállt DK-s képviselőtársa mellett, mert Dunakeszi fideszes polgármestere nem fogadta el a DK-s képviselő orvosi igazolását annak távolmaradása miatt. – Nagyon büszke vagyok a dunakeszi képviselőnkre! Büszke vagyok rá! Ha visszatekernénk az időt, és ő megkérdezne engem, hogy ebben az esetben hogyan járjon el, pontosan azt tanácsolnám neki, hogy ezt tegye. Amikor Tóbiás Józsefet a Fidesz bulvármédiája a feleségével meg a családjával nagyon undorító módon támadta, én is jeleztem, hogy ez elfogadhatatlan, miközben az MSZP-vel nem túl rózsás a viszonyunk. Az nagyon jólesett, hogy amikor engem támadtak meg a Terry Black-üggyel, volt több olyan baloldali képviselő, aki azt mondta, hogy ne haragudj, ez elfogadhatatlan. Viszont egyetlenegy KDNP-s vagy fideszes képviselő sem volt, aki esetleg azt mondta volna a folyosón, hogy látom, mi megy itt, de ez nekem már sok! – írtam már könyvet a prostitúcióról. Eszembe jutott a KDNP – ők nagyon erősek ebben a műfajban. – A kreált „Terry Black-ügy” idején kaptam egy KDNP-s képviselő homoszexualitását bizonyító anyagot. Akkor nagyon sokan azt mondták nekem, hogy üssél vissza, mert azt fogják tisztelni, aki visszaüt. Én nem tettem meg. Gyerek van, család van, csupa ártatlan. Tényleg egy ilyen országban akarunk élni? Megköszöntem a segítséget, és azt mondtam, lehet, hogy én vagyok a balek, de nem akarok ilyen visszavágót.

MINKET A POLITOLÓGIA JOBBOLDALI PÁRTKÉNT KÖNYVEL EL, PEDIG EZ MÁR EGYÁLTALÁN NEM IGAZ – Szeptember közepén beszélgetünk. Most hogyan látja az esélyeit? – Meglepve hallom, hogy a nagyrészt baloldali emberek által nézett ATV véleménykutatása szerint, a megkérdezettek 80%-a

engem tart Orbán Viktor első számú kihívójának. Megjegyzem, az ilyen szavazások azon múlnak, hogy tisztességesen fogalmazzák-e meg a kérdést, és most ez történt. Egyértelművé tettem, hogy készen állok a vitára akár Botkával, akár Orbánnal, és amikor azt mondtam, egy ilyen vitában érdemes volna hazugságvizsgáló készüléket bevetni, az csak politikai geg volt. Egyébként egészen biztos vagyok abban, hogy a miniszterelnökkel nem lesz tévévita, hiszen amióta 2006-ban Gyurcsány legyőzte őt, Orbán nem vállal rizikót. Ez azt mutatja, hogy Magyarországon nincs vitakultúra, és ahhoz, hogy újra legyen, az én generációm kell. Én készen állok a vitára, és már eddig is volt alkalmam érveket ütköztetni, például Schiffer Andrással, Szél Bernadettel, az MSZP fiatalabb politikusaival. Életem legjobb politikai élménye volt, amikor az ELTE jogi karán egy zártkörű, de teltházas rendezvényen Lázárral és Schifferrel szemben kellett helytállnom. Számomra ez komoly intellektuális és politikai kihívás volt. Azok a fiatalok, akik ott voltak, nyilvánvalóan élvezték a vitát, és azóta is gyakran mondják, milyen jó volt, hogy ott voltak. Sajnálatos, hogy jó politikai és szakmai diskurzusra nincs lehetőség. Nem feltétlenül arról beszélek, hogy Orbán Viktor retteg egy ilyen kihívástól, hiszen ez igaz még a parlamentre is. A dolog sajnos úgy megy, hogy én felállók, elmondom, amit elmondok, aztán Orbán is feláll, elmondja, amit elmond, de egyetlen találkozási pont sincs a mondanivalónk között. – Macronnak, az új francia elnöknek a megválasztása azt jelenti, hogy náluk sikerült túllépni a hagyományos pártstruktúrán. Nálunk mi a helyzet? – Én egy politikai párt vezetőjeként, elnökeként természetesen figyelemmel kísérem, milyen változásokon megy át a magyar társadalom. A szerves történelmi fejlődés egyik időszerű következménye, hogy a baloldal egyre jobban elveszti a bázisát, a hagyományos értelemben vett munkásság lassan eltűnik, megjelent viszont egy új, még nem pontosan körülírt társadalmi csoport. Én magam is használom a Pogátsa Zoltán által bevezetett kifejezést arra a társadalmi csoportra, amely még nem rendelkezik érdekképviselettel. Őket nevezik a szociológusok PREKÁRIÁTUSNAK. Idetartoznak a szolgáltatásban, a kereskedelemben dolgozók, a fiatal diplomások, a közmunkások,

általánosságban azok, akik megtakarítás nélkül, hónapról hónapra élnek. Velük mindenképpen foglalkozni kell. A Jobbik álláspontja az, hogy nincs már jobb– és baloldal, ezen a felosztáson túl kell lépni. Minket a politológia jobboldali pártként könyvel el, pedig ez már egyáltalán nem igaz. Az újonnan megjelenő társadalmi rétegekkel együtt új kategóriákat kellene használni. Az új francia elnök egyszerre tudta megszólítani a jobb– és a baloldalt, illetve, hogy pontos legyek, el tudott vonatkoztatni attól, hogy egy választópolgár a jobb– vagy a baloldalhoz húz. Ő a franciákat szólította meg, ami nem meglepő, hiszen a franciáknál a nacionalizmus, vagy mondjuk úgy, nemzettudat, mindig erős volt. – Ennyit Franciaországról. Hogyan látja a Brexit utáni helyzetet? – Furcsa helyzet alakult ki. Igaz ugyan, hogy az EU-ban a Brexit után Németország és Franciaország a két vezető tagállam, de nincsenek egy súlycsoportban, mert a német gazdaság egy klasszissal erősebb a franciánál. Igen ám, de Németország – mondjuk úgy, történelmi okok miatt – fenn akarja tartani a látszatot, ahogy a kezdetektől, most is stabil oszlopa az Európai Uniónak, Franciaországgal együtt. Mellesleg, ami Németországot illeti, mást sem hallunk, mint hogy ő viseli az európai együttműködés minden terhét és nyűgét. Miközben annak a legnagyobb haszonélvezője. Nagyon érdekes, hogyan gondolkodik Orbán Viktor Magyarország és Németország kapcsolatáról. Gazdasági függésünk a németektől nyilvánvaló, viszont amikor a miniszterelnök egy uniós csúcs előtt találkozik a frakcióvezetőkkel, olyasmiről beszél, hogy Magyarországnak gazdasági értelemben egyfajta tartományi szerepet kellene ellátnia a kétoldalú kapcsolatokban, és így kellene viszonyulnunk a német gazdasághoz. Ezzel a „bekapcsolódással” összefüggésben vegyes érzéseim vannak, mert számomra elfogadhatatlan kiszolgáltatottságot jelent, és tartósítja azt az állapotot, hogy mi valamiféle „összeszerelő” ország vagyunk, amelyet arra tartanak, hogy befogadja a legfejlettebb termelési kapacitásokat. Vannak tehát fenntartásaim, viszont reálpolitikusként azt gondolom, hogy a jelenleginél sokkal jobban ki lehetne használni a Németországgal fenntartott gazdasági kapcsolatainkat. Ha meghallgatom a nálunk működő multikat, csak azt hallom, hogy nem

nacionalista megfontolásból mellőzik a magyar beszállítókat, hanem azért, mert a magyar beszállító kis– és közepes vállalkozások nem képesek precízen, pontosan, megfelelő minőségben kiszolgálni őket. Ha ezen tudnánk változtatni, akkor kitörhetnénk a jelenlegi alárendelt helyzetünkből. Az ősbűn az, hogy még mindig azt hisszük, nekünk nem kell a világgal versenyezni. Mi, magyarok a végletek közt vergődünk. Súlyos hiba, amikor azt mondjuk, hogy mi, magyarok semmire nem vagyunk jók. De az sem igaz, hogy kiválasztottak vagyunk. Együtt és egyénileg is hajlamosak vagyunk mindig mást hibáztatni. Ha elégedetlen vagyok magammal, akkor hibás a szomszéd, a baloldal, a jobboldal meg a cigány, tehát rajtam kívül mindenki más. Vannak olyanok is – és elég sokan –, akik tartós depresszióval élnek, és azt mondják, „én semmire sem vagyok képes”. Valahogy orvosolni kellene ezt a problémát. Azzal lehetne kezdeni, hogy jutalmazzuk a tehetséget meg a szorgalmat. A szlovák, lengyel, cseh társadalom képes érdemelvűen gondolkodni, talán azért, mert náluk több a valódi teljesítmény. De nekünk mit üzen, hogy Mészáros Lőrinc Magyarország egyik leggazdagabb embere? Azt üzeni, hogy nálunk teljesítmény nélkül lehet előre jutni, és aki tehetséges és szorgalmas, az meneküljön el innen. 1998 körül – és most tegyük félre, akkor ki volt kormányon –, amikor én középiskolás, majd egyetemista voltam, úgy éreztem, érdemes lenne vállalkozni, van esélyem arra, hogy a tudásomat valamiben kamatoztassam. Most nem ilyen a légkör! Egyszerűen nincs a levegőben, hogy most csináljunk valamit, mert lehet itthon érvényesülni, Magyarország a lehetőségek hazája. Rettenetesen depresszív időket élünk, azt hiszem, ezt nem kell túlmagyaráznom. Mindenki érzi, hogy fullasztó ez az ország.

ORBÁN NEM TŐKÉSOSZTÁLYT, HANEM KLIENTÚRÁT ÉPÍT – Rólam sokan azt gondolják, nemcsak Orbán helyére akarok lépni, de egy új Orbán szeretnék lenni. Erről persze szó sincs! – Ahhoz, hogy ezt megbeszéljük, előbb tisztázni kellene, ön milyennek látja Orbán pozícióját. Ki ő ebben az országban?

Közjogilag miniszterelnök. – Orbán valójában egy tragikus figura. Ha rá gondolok, az első szó, ami eszembe jut, az a korrupció. Erről a szóról általában a megvesztegetés, a megvesztegethetőség ugrik be, pedig ennek a latin eredetű szónak az eredeti jelentése általános romlottság. Orbán Viktor sorsa valójában nem más, mint egy tragikus történet. Elképesztő lehetőséget kapott, háromszor lett miniszterelnök, abból kétszer kétharmaddal nyert a választásokon. Hasonló felhatalmazása az elmúlt 27 évben senkinek sem volt, és azon is gondolkodnom kell, nyílt-e ilyen szabad mozgástér bárki előtt is. Talán még Kádárnak meg Horthynak sem volt ilyen lehetősége. Azért nem, mert Kádár pozícióját az orosz, Horthyét a német kapcsolatok határozták meg. Mondhatnánk persze, hogy Orbán kezét az Európai Unió köti meg, de láthatjuk, hogy ő fütyül az EU-s normákra. Visszatérve ahhoz, hogy kétszer is kétharmados, alkotmányozó többsége volt, nyugodt szívvel kijelenthetem, ő nem politikailag, hanem emberileg bukott meg. – Orbán vidékről került Budapestre, az egyetemre. Nem hiszem, hogy a falusi ember kizárólagos sajátossága a szerzési vágy, de rengeteg irodalmi példa bizonyítja, hogy van ebben valami. – Lehet, hogy amivé lett, az mind benne volt a személyiségében korábban is. Én is vidéki vagyok, de bennem nincs meg ez a szerzési vágy. Nem szeretem, amikor úgy általában beszélnek a vidéki emberek mentalitásáról. Miért? A városiaknál nem fordul elő a természetellenes szerzési vágy? Dehogynem! Ha már az anyagiakról beszélünk, nekem is fontos, hogy egy adott nívón éljek, de nem ez az életem célja. Én nem azért dolgozom, hogy pénzem legyen, hanem azért van pénzem, mert dolgozom. – Én ugyanezt gondolom, de térjünk vissza Orbánhoz. Ő azt mondja, hogy új középosztályt kell építeni, és az a profit, sőt extraprofit, amit a magyar gazdaság megtermel, ne külföldre kerüljön, hanem maradjon itt. Át kell rendezni a magyar nagyvállalkozók, bankárok, tőkések és oligarchák egész struktúráját. Ő is beleesett ebbe a szórásba. – Ez az emberi tragédia szerintem! Orbán a dél-koreai modell alapján akar tőkésosztályt építeni, ezzel nem is lenne baj. Csakhogy ő nem tőkésosztályt épít, hanem egy klientúrát, sőt még egy Orbán-

dinasztiát is, körülötte egy hűbéri lánccal. Magyarország mintha visszafelé fejlődne, vissza a feudalizmusba. – Ezt a klientúrát mi tartja össze? – Az ő személye és elképesztő energiája, meg persze rendelkezésére áll a végrehajtó hatalom minden eszköze, a TEK-től az ügyészségig. Akik körülötte vannak, kénytelenek vele tartani, mert nélküle nem lennének pozícióban. Meggyőződésem, hogy egy Garancsi, egy Andy Vájná vagy a többiek nem osztják Orbán Viktor vízióját az országról. Ok úgy vannak vele, hogy egyszer élünk, most éppen Orbán Viktor a miniszterelnök, most lehet meggazdagodni. Nem ismerem se Garancsit, se Andy Vajnát, de mondhattam volna más neveket is. Ez a két ember ráadásul még tehetséges is a maga műfajában. Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy elszámoltatjuk-e, felelősségre vonjuk-e Orbán Viktort, erre azt tudom mondani, hogy igen, de ez nem a kormánynak lesz a dolga, hanem a bíróságnak. – Ha nem lesz kétharmad, akkor Polt Péterrel mit kezdenek? – 2019-ben Polt Péternek lejár a mandátuma. Még egy évet kell ugyan várni, de én el tudok képzelni egy olyan társadalmi szituációt, ahol Polt Péter egyszerűen jobbnak látja távozni! – Ezt hogy értsük? Tömegek gyűlnek össze a legfőbb ügyész hivatala előtt és követelik a lemondását? – Akár így is! Egy olyan helyzet alakul ki, melynek következtében Polt Péter jobbnak látja, ha lemond, és nem akadályozza a társadalmi akaratot. – Kövér László mellett a jobboldalon rengetegen vetették fel, hogy erőszakos cselekményekre, utcai összecsapásokra is sor kerülhet a kampány folyamán. Kérdés az, hogy ezt hajlamosak-e kiprovokálni a kormány részéről, vagy akkora lesz az elégedet lenség, hogy valóban utcára mennek az emberek. Ennek egyébként semmi nyoma, de ha valóban így történne, van erre válaszuk? – Mielőtt felelnék erre, azért azt elmondanám, hogy a 2006-os helyzet most nem ismétlődik meg, a kormánnyal szembeni elégedetlenség nem visz utcára embereket. Nem számítok arra, hogy bármiféle erőszakos esemény történne, de ha mégis, azt a kormány szervezi. A magyar társadalom most kivár. Elfáradt. Még azok is, akik egyébként kormányt akarnak váltani, kivárnak odahaza, és majd a választásokon fognak véleményt nyilvánítani. Nem

akarom, hogy a vágyvezérelt gondolkodás hibájába essünk, de szerintem nagy meglepetés lesz a választáson. Arról van szó, hogy a közvélemény-kutatások képtelenek számszerűsíteni, hányán vannak az országban azok, akik különböző okokból nem nyilvánítanak véleményt, de várják a választásokat. Ami a provokációt illeti, a Fidesz már kipróbálta, de nem igazán sikerült. Tavaly fideszes provokátorok akarták megzavarni az október 23-i rendezvényünket, de lebuktak, mert már akkor kiírták az Origóra, hogy zavargások kezdődtek a Jobbik rendezvényén Vona Gábor színpadra lépése után, amikor én még nem is léptem színpadra. Ez számukra nagyon kellemetlen lebukás volt, de ilyenekre föl kell készülni. Ketten maradtunk, Szél Bernadett és én (2017. október 3.) – Az RTL Klub stúdiójában, Baló György műsorában találkozott volna Botka Lászlóval, aki azonban időközben visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől. Ön azt nyilatkozta, hogy sajnálja ezt az elszalasztott lehetőséget. Mit várt ettől igazából, hogy készült, mi lett volna a mondanivalója? – Nagyon jól mondja, valóban készültem erre a vitára, de az elsődleges célom nem az volt, hogy legyőzzem Botka Lászlót. Számomra azért volt fontos ez a vita, mert végre lehetőségem lett volna arra, hogy a baloldali és liberális választókkal kapcsolatba lépjek. Pontosan tudom, hogy velem, illetve a pártommal szemben működnek a sztereotípiák, létezik egy averzió, amivel nem nagyon tudok mit kezdeni, mert sokan amint meglátnak a képernyőn, már el is kapcsolnak. Tehát szerettem volna a szocialista választókhoz eljuttatni az üzenetemet, és persze azt is be akartam bizonyítani, hogy én alkalmasabb vagyok az ország vezetésére, mint Botka László. – Egyáltalán nem készültem Botkából, de játsszuk el, hogy én vagyok ő! Szerintem Botka alapvetően arra építhette volna ezt a vitát, hogy bár a Gyurcsány-időszakot megtagadta, Gyurcsánnyal nem vállal közösséget, úgy gondolja, hogy egy klasszikus, szinte történelmi pártnak mondható erőnek van egy olyan szellemi hátországa, amely alkalmassá teszi a kormányzásra.

A Jobbikkal szemben pedig Botka nyilván azt mondta volna, hogy ez a fajta felkészültség, alkalmasság eddig nem bizonyosodott be, nem látni ön körül olyan embereket, akik intellektuálisan vagy tapasztalataikat tekintve felkészültek lennének a kormányzásra. Egyébként meg szerintem ezt a kérdést mindenki észben tartja. – Nyilván erre én azt tudtam volna mondani, hogy Botka László ne engem akarjon leváltani, hanem először Orbán Viktort. Hogy ki milyen kormányprogramot és értelmiségi holdudvart tud fölmutatni, az egy nagyon fontos kérdés, reagálok is erre, de először kormányt kell váltani; ehhez azonban elszántság kell, amit én nem látok Botka Lászlón, nem látom, hogy egyáltalán akarná ezt ő és a pártja. Egység kell, és dolgozni kell. Ez a három: szándék, egység és munka. A baloldalon én nem láttam a szándékot sem, az egységet sem és a munkát sem! Az, hogy bemegy Botka László, Molnár Gyula vagy valamelyik MSZP-s politikus egy-egy tévéstúdióba, fontos, de nincs vidékjárás! Lehet, hogy szerénytelenül hangzik, de a magyarországi parlamenti pártok elnökei közül én járom legtöbbet az országot, én találkozom a legtöbb emberrel, és nem ügy, hogy egy művelődési ház hátsó termében a sajátjaimmal, komfortzónán belül beszélgetek, hanem kimegyek az utcára, leteszünk egy mikrofont, és elkezdek beszélni az emberekhez. Nagyon kockázatos műfaj, én magam is kerültem emiatt nehéz helyzetekbe, de be kell tudni vállalni! Az MSZP ezt nem tudja. Ami meg az értelmiségi holdudvart illeti, az elmúlt időben pozitív változás zajlik a Jobbik körül. Az elmúlt hetekben a marcali központú körzetben dr. Steinmetz Ádám olimpiai vízilabdázó, jogász, mezőgazdasági gazdálkodó lett a jelöltünk. Nem lépett be a Jobbikba, de a lógónk alatt indul a választáson. Említhetném Sopronban dr. Brenner Kolomant, az ELTE docensét, nyelvészt, német kisebbségi vezetőt, vagy Győrben dr. Menyhárt Miklóst, az Alzheimer Café létrehozóját, aki Franciaországban és Magyarországon az időskori betegségek szakértője. Egyikük sem lépett be a pártba, civilként, szakértőként azonban a Jobbikot képviselik. Szerintük ma a polgári Magyarországot a Jobbik képviseli, ezért álltak mellénk. – Amikor Botka László lemondott a miniszterelnök-jelöltségről, ön azt mondta, hogy a szocialisták őt már egyszer hátba szúrták. Maga Botka is célzott erre.

– Ha Botka László ezt mondta, talán abban benne van az ő sértettsége, csalódottsága, de biztos van valami valóságalapja. Ezt nem tudom se bizonyítani, se cáfolni, de bennem is fölmerül az, hogyan lehet ennyire nevetséges. Ez a történet szánalmas! Mármint az, hogy lapátra teszik a saját miniszterelnök-jelöltjüket, aki az utolsó esélyük volt. Ebből már nem fognak tudni felállni! Lehet azt mondani, hogy Botka László nem volt alkalmas, meg voltak ilyen-olyan hibái, de nem nagyon akadt nála jobb jelölt az MSZP-ben. Talán a középpárti státuszt meg tudták volna őrizni Botka László megtartásával, de inkább a teljes megsemmisülést választották. Most úgy látom, hogy csak ketten maradtunk az ellenzéki térfélen, Szél Bernadett és én. Egészen a legutóbbi időkig a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP „elvette a levegőt” az új politikai kezdeményezések elől. Ez a két párt törésvonalakat teremtett a társadalomban, hamis témákat vetett föl, hamis vitákat generált. Egészen elképesztő, hogy miközben a magyar egészségügy, oktatás, de általában az egész ország válságban van, a Fidesz kampánya még mindig a migrációra épül. Az LMP-t XXI. századi pártnak tartom, és mellé sorolnám a Momentumot is, csak ők most eltűnőben vannak. Úgy érzem, hogy ezzel a két párttal konstruktív vitákat lehet folytatni, normális politikai légkört lehet teremteni. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy az LMPtől az a maximum teljesítmény, hogy egy jó eredménnyel bejut a parlamentbe, de a kormányváltás számukra csak egy álom. Arra egyedül a Jobbik képes. S ha már az új kormány szóba kerül: ha a Jobbik megnyeri a választásokat, szerintem az LMP-vel valamilyen módon meg tudunk egyezni. Szerintem erkölcsileg, politikailag és társadalmilag is vállalható áldozat lenne, hogy ez a két párt összefogjon. Az MSZP meg a Fidesz szóba se jöhet! Azonban ha a Fideszt és az MSZP-t elhagyják felkészült, jó képességű szakpolitikusok, rájuk természetesen számítanánk. A jobboldalon, tudom, mert onnan jöttem… – Gerő András levélben tiltakozott, mert önt meghívták a Szeretem Magyarországot Klub rendezvényére. Azt mondta, nem arról van szó, hogy ne tartaná legitimnek a Jobbikot, hiszen egy szabad

választáson került be a parlamentbe, de szerinte a politikai legitimálás mellett van egy intellektuális és erkölcsi legitimitás, amit ő hitelességként jelölt meg. És szerinte a mai Jobbiknál ez még mindig nincs meg. – Gerő Andrást ismerem az egyetemről. Nem volt tanárom, tehát nem volt szoros kapcsolatunk. 1996-ban, amikor gimnazistaként a Magyar Televízió Ki miben tudós? című versenyén bejutottam a döntőbe, ő volt a zsűri elnöke. Ez a vetélkedő azért is érdekes, mert akkor még Zázrivecz Gáborként szerepeltem. A döntőbe jutás nagy dolog volt számomra, lelkes volt az egész rokonság, ám a csalódást keltő 9. helyen végeztem. Ez lelkileg megviselt, mert az első nyolc helyezett felvételi vizsga nélkül kerülhetett be az egyetemre. Visszatérve Gerőhöz: ami a levelét illeti, induljunk ki abból, hogy ő Schmidt Mária alkalmazottja. Pontosabban, Schmidt Máriához kötődik. Miért írta meg a levelet? Hát azért, mert egyetlen pártnak, a Fidesznek nem volt az az érdeke, hogy az esemény csendben megtörténjen. így nem arról szóltak a sajtóhírek, hogy Vona Gábor a baloldali liberális értelmiség krémjével találkozott, nagyon híres és nagyon komoly szaktekintélyekkel, volt miniszterekkel stb., hanem arról, hogy Gerő András megtámadta, tehát egy átlag médiafogyasztónak az jött le, már megint valami baj volt Vona Gábor körül. – Gerő szerint a Jobbik jobboldali radikális eszmerendszerrel lopta be magát a választók egy részének szívébe, csakhogy ennek a nemzeti radikalizmusnak a szerves részét képezte a cigány– és zsidóellenes rasszizmus. – Ha ő eljött volna, erről meg is tudott volna kérdezni, mert akik ott voltak, megkérdeztek. Ugye nem arról van szó, hogy neki vagy esetleg egyeseknek az lenne a jó, ha a Jobbik újra egy beskatulyázható, szélsőjobboldali párt lenne? Mert akkor lehet vele riogatni, lehet rá mutogatni? Az rendben van, hogy valaki szkeptikus, hogy kérdései vannak, ez természetes, de ha kizárja azt, hogy a dolgok őszintén megváltozhatnak, hogy emberek képesek tanulni a tapasztalataikból, attól tartok, éppen azt hibát követi el, ami ellen elvileg szót emel. Azt mondja, hogy mindenki egy skatulyába tartozik, és abból nincs szabadulás.

– Gondolom, nem azzal kel és fekszik, hogy mi legyen a Sorsok Házának sorsa. De azért itt megemlítem, hogy amikor az ATV-be megyek, hacsak meglátom a Fiumei úton, dühöngök. Beleöltek pár milliárdot, és üresen áll. A hasznosítására nincs koncepció. Amíg Schmidt Mária és Lázár János ölik egymást, addig nem is lesz. – Ez azért van, mert nincs őszinte, bizalmi viszony a közéleti szereplők, elsősorban a hazai zsidóság szervezetei és a kormány között. Vissza kellene állítani a bizalmat, ami nagyon nehéz lesz. Fölmerülhet a kérdés, hogy jövök én ahhoz – azzal a politikai múlttal, amit nekem tulajdonítanak –, miért éppen én akarok itt békét teremteni. Erre azt mondom, hogy pontosan azért! Tehát én tudom, hogy honnan jövök, tudom azt, hogy Magyarországon a jobboldali hagyománynak az antiszemitizmus mennyire képezi a részét, és azt mondom, hogy ez nem egy történelmi fátum, amit nem lehet megváltoztatni. Mindkét félnek van ebben tennivalója, hiszen a nemzeti oldalnak igenis nyitnia kell, de a hazai zsidóságnak is nyitnia kell. – Hogyan nyisson a hazai zsidóság? – A hazai zsidóságnak mi a félelme? Az a félelme, hogy ismét lesznek, akik ki akarják őket rekeszteni a magyarságból. A jobboldalon, tudom, mert onnan jöttem, valóban van egy olyan felfogás, hogy a zsidóság ugyan Magyarországon él, de internacionalista, ezért adott pillanatban képes Magyarország érdekei ellen fordulni. Meggyőződésem, hogy mindkét félelem alaptalan, de hogy létezik, azt saját tapasztalataim alapján tudom. Szerintem a zsidó és nem zsidó magyar polgároknak a közös történelmi emlékekből kellene minél többet észben tartani, feleleveníteni. Az 1848-as szabadságharcban érdemeket szerzett zsidó honvédekét, a dualizmus virágkorát, a ’48-asok első világháborúban vitézkedő utódaiét, vagy éppen azt, hogy a Trianonban elveszített területeken a zsidók minden presszió ellenére is kitartottak magyarságuk mellett. Ezek például olyan közös pontok, amelyekre lehetne építeni. Ki kellene beszélni a múltat ahhoz, hogy a bizalmatlanság oldódjon. Az én generációm már a rendszerváltozás után szocializálódott, mi már túl tudunk lépni a történelmi megosztottságon. Legalábbis nagyon akarok hinni ebben, és ami tőlem telik, azt meg is fogom tenni ennek érdekében.

G-N AP (2017. OKTÓBER 3.) – PLAKÁTHÁBORÚ – Beszéljünk egy kínos ügyről. Emlékezetes az a fénykép, amely Simicska Lajost mutatja, amint egy hirdetőoszlop mellett áll. Ezzel még nem volna baj, de Simicska úr azt a négybetűs szót festette fel az oszlopra, ami G-vel kezdődik. Eljutunk majd a plakáthelyekig és a pénzügyekig is, de: mit lehet mondani erre? – A Parlamentben akkor a sajtó le is támadott. Bár nem készültem sajtótájékoztatóra, a folyosón elmondtam, sajnálom, hogy a politikai kultúra ebbe az irányba megy. Az viszont nem biztos, hogy ezért Simicska Lajos a felelős! Orbán Viktor a felelős, mert ha ő miniszterelnökként mindent megenged magának, akkor ne csodálkozzunk, hogy ilyen reakciók születnek. Másrészt Simicska Lajosról és Orbán Viktorról, a két egykori legjobb barátról és üzlettársakról beszélünk – ez az ő személyes háborújuk. Ha lehet, én ebből kimaradnék! Mondtam, hogy elítélem az ilyesfajta csatározást, bár, látva az interneten a kommenteket és reakciókat, úgy néz ki, mintha a magyar társadalomnak tetszene ez az egész. – Az egyik beszélgetésünkkor tartotta magát ahhoz, hogy csak két alkalommal találkozott Simicskával. Képtelen vagyok hinni magának, amikor azt állítja, hogy nem tud Simicska terveiről, illetve Simicska szándékainak megalapozottságáról. – Pedig nem tudok róla! Tényleg. Ugyanúgy furdal a kíváncsiság – talán még jobban, mint önt de nem tudok róla. Ha Simicska Lajosnak lenne olyan lépése, mely elősegítené a kormányváltást, jó lenne tudni, sőt bátorítanám is arra, hogy lépje meg. – Kettőnk között az az óriási különbség, hogy én is szeretnék kormányváltást, de személy szerint – és ezt most nem cinikusan mondom – egy kicsit belehalnék abba, ha kiderülne, hogy a magyar miniszterelnök hazaáruló, tolvaj, pénzmosásban részt vevő bűnöző. Magyarország furcsa. Izraelben minden második évben lecsuknak egy miniszterelnököt meg egy államfőt, vagy korrupció, vagy szexuális zaklatás miatt.

– Erre nem is reagálok, mert azonnal Izrael-ellenességet tulajdonítanának a szavaimnak. – Nem, éppen ellenkezőleg! Én Izraelt egy tök normális országnak tartom, ahol működik az igazságszolgáltatás. – Itt van Románia is! Az izraeli miniszterelnök éppen Romániára hivatkozik. – Azért a románoknál az amerikaiak valahogy besegítenek a titkosszolgálatnak meg az ügyészségnek. – Akkor is! Miniszterek, polgármesterek, miniszterelnökök állnak bíróság elé. Nekem se esne jól, ha a miniszterelnökkel kapcsolatos vádak igazak lennének, de ha igazak, akkor derüljenek ki. Még mindig jobb, ha mi érezzük rosszul magunkat, mint hogy az ország tönkremenjen. Éppen az ország érdeke, hogy minél előbb tisztázódjon az Orbán Viktor körüli helyzet. Ami Magyarországon jelenleg zajlik, az hosszú távon fenntarthatatlan, annak össze kell omlania. Valószínű, hogy ez a miniszterelnökkel kezdődik, és végig kell dőlnie majd ennek a dominósornak. Ezt a rendszert Orbán Viktor építette föl, ezért nem enged el senkit, Farkas Flóriántól kezdve Rogán Antalon át Voldemortig. Ha egyvalakit is elengedne, azt üzenné a rendszernek, hogy legközelebb te jössz! Karban kell tartani a kártyavárat. – De azért az már a cinizmus teteje, hogy egy Tállai András lehet adóügyi államtitkár, és nem mondja meg, hogy mezőkövesdi focicsapatának TAO-pénzei honnan jönnek! Mészáros Lőrinc nem mondja meg, hogy tizenakárhány milliárd forint hogyan került a felcsúti fociakadémiát működtető alapítványhoz, aminek Orbán Viktor az alapítója. Papcsák Ferenc lehet a Magyar Nemzeti Bank ellenőrző bizottságának az elnöke, akiről tudjuk, hogy Zuglóban volt egy-két érdekes dolga! Akkor – ahogy Tornóczky Anita annak idején mondta –, ezt így, hogy? – Erre én is csak azt tudom mondani, hogy akkor ezt így, hogy? Ezt nem tudom kommentálni. Ez a rendszer így épül föl. Ennyi. Plakátügy – Szerettünk volna plakátozni, és plakátoztunk is törvényes keretek között, a piaci ár alatt, de még mindig azon ár fölött, amivel a

Fidesz 2014-ben plakátozott. – Azután, hogy a Fidesz – valószínűleg alkotmányellenesen – újraszabályozta a plakátpiacot, a Jobbik egy ügyes trükkel újrakezdte a plakátozást, mondván, megvásárolta a plakáthelyeket. Azt már hallottam, hogy a finanszírozással kapcsolatos információk üzleti titkot képeznek, de néhány részletbe azért beavathatna. – Mi nyilvánosságra hoztuk mind a plakáthelyek számát, mind az erre költött összeget, ebből nagyjából tudni lehet, hogy mennyi pénzből jön ki egyhavi kampány. Annyit még elmondhatok, hogy a plakáthelyekre nincs átalány, mert nem mindegy, hogy melyik, hol van, Budapest belvárosában, az agglomerációban, esetleg vidéken. Annyit elmondhatok, hogy kedvezményes áron vásároltuk a felületeket. – Kivel állapodtak meg? Simicskával személyesen? – Nem, hanem a cégekkel, amelyeknek egyébként ő a tulajdonosa. A Publimontról és a Mahirről van szó. Ezekkel a cégekkel tárgyaltunk, és ezt nyilvánosságra is hoztuk. Még egyszer mondom: jóval magasabb árat fizettünk, mint a Fidesz 2014-ben. – A Fidesz erre mondta, hogy a Simicska-cégek által adott árengedmény tiltott pártfinanszírozás. – Erre meg mi azt mondjuk, hogy akkor jó volna tisztázni a 2010es és 2014-es Fidesz-kampányok költéseit. Ebben a Fidesz valahogy nem annyira aktív. Viszont roppant kreatív, ha a Jobbikról van szó! A tavaszi ülésszak végén a Fidesznek kétharmaddal kellett volna módosítania a plakáttörvényt, de mert erre nem volt képes, gyorsan összehívott egy rendkívüli ülést még a nyári szünet előtt. Alkotmányellenesen, egy feles törvényen keresztül próbál minket ellehetetleníteni. Azt tervelték ki, hogy számunkra megfizethetetlen listaáron legyen köteles a Jobbik plakátozni, ami nyilván lehetetlen. – Aztán a Jobbik egy ügyes trükkel kijátszotta ezt a jogszabályváltozást. – Én akkor azt mondtam a kollégáimnak, hogy bármennyire is törvénytelennek tartjuk, amit a Fidesz művel, nekünk jogkövető magatartást kell tanúsítanunk. Törvényes utat kell találnunk arra, hogy folytassuk, amit elkezdtünk. Ez volt az én egyetlen kérésem. A jogászaink dolga volt megtalálni a megoldást, s ők arra jutottak, hogy reklámeszközt kell vásárolnunk.

– Miből? Mennyi az önök éves bevétele? – A Fideszéhez képest elenyésző. A költségvetésből származó különböző bevételek, mindent összeadva, úgy egymilliárdot tesznek ki. Ebből kell megoldani a párt, illetve a frakció működtetését. – Arra a kérdésre, hogy miből fizettek ki 150 millió forintot, Jakab Péter szóvivő azt mondta, hogy hitelt vesznek fel, és ennek egy részét plakátkampányra költik. – Aztán végül is nem vettük fel a hitelt, nem volt rá szükség. Már beszéltünk arról, hogy a plakátkampányunkat nem tudtuk folytatni, mert a Fidesz elgáncsolta. – Aztán vásároltak 1100 reklámeszközt egymilliárd forint értékben. – Valaki szerint. – Mindegy. Nagyon sok pénzbe kerül, maradjunk annyiban. – De nem kerül egymilliárd forintba. – Simicska odaadta, baráti alapon? – Nem. Kötöttünk egy szerződést, a tartalma üzleti titok. Csak annyit tudok mondani, hogy tárgyaltunk másokkal is, de sikertelenül. Hozzáteszem, az Állami Számvevőszék már vizsgál is bennünket. Ez most egy friss hír, nem tudom mennyire lesz aktuális a könyv megjelenésekor. Az Állami Számvevőszék mindig két évre visszamenőleg vizsgálja a pártok működését. Most, csütörtök délután kaptam egy levelet, mely szerint péntek reggel szeretnék megtekinteni a 2017. első félévi gazdálkodásunkat, teljesen példátlan módon. Csütörtök délutánról péntek reggelre. Úgy tűnik, hogy az Állami Számvevőszék a kormány megrendelésére dolgozik. Egyébként nem én tartom a kapcsolatot az Állami Számvevőszékkel, és igazából igyekszem is magamat távol tartani ezektől az ügyektől. Választási kampány felé közeledve én ezekben a technikai-pénzügyi manőverekben elveszek, ezért nem is foglalkozom velük. – A Jobbik feljelentette Soros Györgyöt, hogy így derítse ki, valóban létezik-e a kormány által Soros-tervnek nevezett koncepció. – Szerintem ez egy zseniális ötlet volt! Mirkóczki Ádám találta ki, ő is vitte a médiában. Ez egy nagyszerű csapda! Most kiderül, hogy a király meztelen-e, vagy sem. A Fidesz most vakarja is a fejét, mert ha ezt a feljelentést elutasítják, azzal beismerik, hogy az egész egy blöff, ha elindítják a nyomozást, akkor meg nem lehet tudni, mit fognak találni.

– Németh Szilárd azt mondta, hogy ez nem más, mint politikai balhés vircsaft. – Jó, oké. Azért ez elég izzadságszagú kommentár! – Gulyás Mártonék benyújtják a választási tervüket. 4%-os lenne a bejutási küszöb, és női kvótát is bevezetne a nyolc párt által elfogadott javaslat. Önök nem delegáltak senkit erre a tanácskozásra. – A magunk javaslatait annak ellenére elküldtük, hogy a választójogi törvény már úgysem lesz módosítva a választásokig. Ennek az egésznek akkor van értelme, ha le tudjuk váltani az Orbánkormányt, amely természetesen ragaszkodik ehhez a választási törvényhez. A női kvótával egyébként nem értek egyet. Miközben nagyon szeretném, ha sokkal több nő lenne a politikában, de a magyar politika a jelen pillanatban nem vonzza a nőket. Azt azért hozzá kell tennem, hogy van olyan jobbikos hölgy, aki egyetért a kvótával, mert azt mondja, ez lehet az első lépés, ami ezt a folyamatot elindítja. – Ugyanezt gondolom. – Ez egy legitim vita, de én spéciéi most még nem vagyok meggyőzve. Lapszemle – A mi szavazóbázisunkból több százezer ember valószínűleg külföldön van – Olvasta Lovasi András interjúját a Magyar Narancsban? – Igen, olvastam, és nagyon meglepett. – Azt mondja: matematikailag csak úgy lehet ezt a kormányt leváltani, ha a balosok meg a kispártok az LMP-től a Momentumig összehoznának egy választási koalíciót a Jobbikkal. Ennek a koalíciónak az lenne az egyetlen célja, hogy a Fidesz-KDNP– kormányt elküldjék, ami azért lenne fontos, mert szerinte ez az utolsó esély, hogy a váltás választásokon történjen meg. – Nem a mondanivaló lepett meg, hanem az, hogy mindezt egy olyan művész mondja, aki a Fidesz-kormánytól kapott Kossuth-díjat. Lovasi egyszer valami olyasmit nyilatkozott, hogy ő akkor volt libsi, amikor a Fidesz is az volt. Igaz, hogy 2009-ben felkerült az LMP EPlistájára, de ő bennem sokáig valamiért mégis úgy élt, mint Fidesz-

közeli zenész. Ha ő is kimondja, hogy a Fidesz-kormányt le kell váltani, akkor az azért egy új helyzetet jelez. – De ő meg is mondja, hogy hogyan képzeli a kormányváltást: a választási nagykoalíció szereplői megállapodhatnának egy közös minimumban, megnevezhetnének egy szakértői kormányt előre, aztán átírnák a választási törvényt és tartanának egy alkotmányozó nemzetgyűlést, fél év múlva pedig új választást írnának ki. – Ezt nagyon sokan elmondták már, Karácsony Gergő, Bokros Lajos… – Ezek szerint ha Lovasi is ezt mondja, akkor tényleg van ebben valami! – Nem. Ez szépen, jól hangzik, de a jelenlegi helyzetet ismerve nem vihető keresztül. – Most már beszélgetünk pár hónapja, egészen biztos abban, hogy ön lenne a megfelelő miniszterelnökjelölt egy ilyen nagykoalíció esetén? – Egy nagykoalíció esetén biztos hogy nem. – Maga miben bízik 2017. október 24-én? – Hiszek abban, hogy a mi programunk képes megszólítani a többséget. – És? Egyedül nem fognak boldogulni. – Az Index mai vezércikke pont azzal foglalkozott, hogy az ellenzéki szavazók egyre inkább közelednek a legerősebb párt, illetve a legerősebb jelölt irányába. Nekünk az a feladatunk, hogy a legerősebb ellenzéki párt legyünk a választási kampányban. – Utána jöhet a koalíció! – Kivel? – Hát már megmondta: az LMP-vel! – Ilyet mondtam? – Igen! – Akkor azt ki kell húzni! – Nem! Azt hiszem, rám hagyta. Maradjunk ennyiben. – Ezzel nagyon előreszaladunk! Nem biztos, hogy segít az ügynek. Én az LMP-vel el tudnék képzelni egy politikai együttműködést, de nem hinném, hogy ez feltétlenül koalíciót jelentene. Abban sem vagyok biztos, hogy a két párt egyáltalán akarna egy ilyet. Most két dolog biztos: a választáson külön méretjük

meg magunkat, és az is biztos, hogy egyezik a célunk, a jelenlegi kormány leváltása, egy jobb ország építése. Aztán majd meglátjuk. – Na, de kormányozni kell! – Azért mondom! Lovasi András minden felelősség nélkül kimondhat dolgokat, találgathat, de nekem ennél nagyobb a felelősségem. – Felolvasom a cikk végét. „Szerintem nem ördögtől való választási koalíciót kötni a Jobbikkal, tisztességesen megvalósuló célok mentén.” Na, ez a lényeg! Tisztességesen megvalósuló! „Ha lenne ilyen, akkor szívesen lennék plakátfiú, mint ahogy Orbán Viktor mondja, össze kell fogni az országnak.” Lovasit feltennék az óriásplakátra? Ő vállalkozik! Na, nézzük a másik oldalt. Olvasta a Molnár Gyula-interjút a Heti Válaszban? Azt mondja a kérdező, Stumpf András, hogy „kormányváltás legfeljebb úgy lehetne, ha a Jobbikkal is összehangolnák”. Válasz: „Horn Gyula pártja nem fog össze a szélsőjobbal. – A Jobbik még mindig szélsőjobb? – Az. – Miért? – A gárdistamellény ott lóg a szekrényükben. – Horn Gyula szekrényében meg a pufajka lógott. – Őt az emberek megválasztották. Miközben a mi borzalmas tagságunkat szokás emlegetni, nézzék meg a Jobbik másod– és harmadvonalát, hogy vajon mennyit változtak a nézetei” – mondja az MSZP elnöke. – Mindig azt hallom, hogy nézzék meg a Jobbik másod– és harmadvonalát, de senki nem nézi meg. Vette már valaki a fáradságot és elment megnézni, kik a Jobbik önkormányzati képviselői, vagy kik a Jobbik polgármesterei? Senki nem vette a fáradságot! Mindenki elkönyvelte, hogy biztosan ordas nácik ülnek vidéken a jobbikos önkormányzatokban. Nem! Elmondtam már többször, hogy az Elvi Nyilatkozatunkat az elnökség, a választmányunk és a kongresszus teljes egyetértésben fogadta el, és azoknak, akiknek ez nem tetszett, már eltávoztak. Mind a párt szimpatizánsi, mind tagsági köréből. A valódi szélsőjobboldali szavazóbázis egy jelentős része már a Fidesz és Orbán Viktor szimpatizánsa. Tehát az a helycsere, amiről sokan beszélnek, megtörtént: a Jobbik ma egy felelős néppárt, a Fidesz pedig szélsőséges. A Fidesz megérezte a veszélyt, és most megpróbálja a Jobbikot – az elmúlt hetekben éreztem ezt a tendenciát – visszatolni

ebbe a szélsőséges skatulyába. A plakátrongálásoknak is van egy jól látható tendenciája. Korábban a plakátjainkra fölírták, hogy „buzi”, Simicska-csicska, Soros-bérenc. Lényegében az üzenet az volt, hogy ők már nem radikálisok, már nem jobboldaliak. Most újra fasisztáznak, a plakátjainkon Hitler-bajuszt pingálnak a fotómra Vásárosnaménytól Nagykanizsán át, Balassagyarmaton keresztül Szegedig, meg itt Budapesten is. Ez egy központilag kiadott ukáz. Hallottam róla, hogy a Fidesz lényegében központilag vásárolt permetezőket az összes választókerületben. Elképesztő! Komoly logisztika kell ahhoz, hogy tömegesen tűnjön fel az utcákon Vona a Hitler-bajusszal. – Térjünk vissza Molnár Gyulához! A riporter feltette neki a kérdést, benne egy állítással: „Nem értem. Vona Gábort nemrég meghívták a Szeretem Magyarországot Klubba, azaz: a balos liberális értelmiségi kör demokratikus vezetőnek fogadta el.” Válasz Molnár Gyulától: „Ha ez az értelmiségi kör a lázas messiáskeresésben eljutott volna Vona Gáborig, ahhoz csak gratulálni tudok. Csakhogy a diktátor szobrát akkor lehet ledönteni, ha az felépült. Ma viszont a magyar emberek jelentős része Orbán Viktorban nem lát diktátort.” – Mi van? Ezt a mondatot érteni értem, csak az nem világos, hogy kapcsolódik hozzám, az én Szeretem Magyarországot Klubos meghívásomhoz. Ez a mondat valószínűleg azt jelenti, hogy még nem félnek annyira az emberek Orbán Viktortól, vagy még nem tekintik annyira diktátornak, hogy leváltsák. A másik mondatot is értem, ő sajnálkozik azon, hogy a messiásvárásban én is szerepelek. – Folytatom. Stumpf: „Nem lehet, hogy azért, mert nem is diktátor?” Molnár: „Ne zárjuk ki, hogy azért, mert nem diktátor. Mindezért viszont úgy gondolom, hogy nincs itt a népfrontpolitika ideje. Ha a baloldali, a liberális és a jobbikos szavazótábort megpróbálnánk összekeverni, az további erőket mozdítana meg a másik oldalon és sokakat bizonytalanítana el, a miénken.” Tehát azért nem kell népfront, meg széleskörű összefogás a Jobbik körül, mert még nem elég diktátor Orbán Viktor. – Egyébként én sem hiszek abban a népfrontpolitikában, ami összehozná az MSZP-t meg a Jobbikot. Én az emberek

összefogásában hiszek. Az időközi választások is ezt bizonyították. Ha volt ellenzéki jelölt, az emberek elmentek, és rá szavaztak. Egyetértek az Index álláspontjával, miszerint ahol a Fidesz tudott nyerni az időközi választásokon, ott azért tudott, mert az ellenzéknek vagy nem volt erős jelöltje, vagy annyira fideszes körzet volt, hogy az emberek nem érezték a lehetőségét sem a változásnak. A kulcskérdés az, hogy az emberek érzik-e a változás lehetőségét, és hogy van-e helyben és országosan kihívó. Ez az igazi döntő szempont, nem pedig az, hogy az MSZP és a Jobbik összeáll-e, vagy sem. Szerintem is kellene új lógó, a néven is lehetne változtatni – A HVG-t idézem: „Orbán sokáig abban a hiszemben élt, hogy a kétharmados parlamenti többség védővonalat jelent a Jobbikkal szemben és elegendő azt hangsúlyozni, hogy Vonáék báránybőrbe bújt farkasok. A kormányfő pártelnök úgy kalkulált, hogy ha a jobboldali radikálisok javaslatait beépíti a Fidesz programjába, megfosztja őket a témáiktól. A második Orbán-kormány számos kérdésben gyakorlatilag a Jobbik kottájából játszott. A Brüsszel és a multik elleni szabadságharc, a közmunka vagy a kettős állampolgárság nem fontos, hanem a legfontosabb témája volt a Jobbiknak. A kormánypárt a szimbolikus politizálásban is számos gesztust tett a szélsőjobbnak, turulszobrok, Szabadság tér stb., stb. Vona egy idő után okkal fogalmazott úgy, hogy Orbán is jobbikos, csak még nem tud róla.” Mi ez? Orbán is jobbikos, csak még nem tud róla? – Hozzáteszem, hogy az elmúlt hét évben tényleg számtalan programpontot átvett a Jobbiktól, és ezek sikerpontok voltak, akár a rezsicsökkentés, akár a bankadó, akár a multiadó, akár a migrációval szembeni kerítésépítés. Legelső emlékem az Országgyűlésről az, hogy miután elénekeltük a Szózatot, mi, jobbikos képviselők bennmaradtunk és elénekeltük a Székely himnuszt is. Orbán Viktor intett a kivonuló fideszeseknek, hogy maradjatok, mi is elénekeljük. Szerintem hatással volt rá a Székely himnusz, mert eltelt két nap, még meg sem alakult a kormány, de már benyújtották a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatot.

Az elmúlt időszakban Orbán Viktornak mindig az volt a fontos, hogy tőlünk, a mi vitorlánkból kifogja a szelet. – Ha már a székelyek szóba kerültek. Érzelmileg iszonyúan fontos, hogy a rokonok zsebében van az útlevél. De miért jár vele választójog? – A mi programunkban is benne volt mindig, hogy ez választójoggal is jár, ezzel probléma nincs. – De miért? – Mert egy állampolgárság jelentse azt, hogy a választó dönthet annak az országnak a sorsáról, aminek a polgára. Nálam az állampolgárság és a választójog nem választható szét. A probléma inkább abban van, hogy a határon túli magyarok levélben szavazhatnak, azok az anyaországi magyarok viszont, akik külföldön élnek, dolgoznak, nem rendelkeznek ezzel a lehetőséggel. Ebben a különbségtételben érhető tetten a Fidesz aljassága. Orbán Viktor nem azért adta meg a határon túli magyaroknak a kettős állampolgárságot, mert úgy érezte, hogy ez egy nemzeti kötelesség, hanem azért, mert tudta, ezek az emberek Fidesz-szavazók lesznek. A külföldön dolgozó magyar állampolgárok azért nem kapják meg a levélben történő vagy akár elektronikus szavazás lehetőségét, mert ők nem a Fidesz szavazói. – Az önnel készített interjúban van egy nagyon érdekes kérdése Hont Andrásnak. Az, hogy gyakorlatban is fel van készülve a feloszlatásra, mit jelent pontosan? – Erről igazán nem szeretnék beszélni, ha nem baj” – hárította el a kérdést. Látom, most is rázza a fejét. Akkor beszéljünk arról, hogy gondolkodtak-e már azon, hogy megváltoztatják a nevüket, a lógójukat! – Én már gondolkodtam ezen. Szerintem a Jobbik ma már többet és mást is jelent sok szempontból, mint amikor megalakult. Nem könnyű új nevet találni. Valami olyasfajta mixtúrára gondolok, amiben benne van az, hogy új, modern, néppárt, ugyanakkor a Jobbik szónak azért meg kell maradnia. Ami a lógót illeti, én nagyon szeretem a mostanit, mert a szimbolikája is szép. A kettős kereszt egyrészt ősi magyar jelkép, másrészt egy hajóárbocot szimbolizál, aminek piros-fehér-zöld a vitorlája. Mondom, nagyon szeretem ezt a lógót, de már nem elég friss. Szerintem is kellene új lógó, a néven is lehetne változtatni, kifejezve azt a fajta politikai érést, politikai

folyamatot, amin keresztülmentünk, és ezt egyáltalán nem tartom ördögtől valónak, sőt! A változás az egyik legfontosabb dolog az életben. Ami nem változik, az megszűnt létezni, az meghalt, becsontosodott. Mindig változni kell, és mindig arra kell törekedni, hogy mindig erősebbek, jobbak, hatékonyabbak legyünk. De ezek a szimbolikus változások már 2018 utánra maradnak. – Mit szól ahhoz, hogy folyik a találgatás Lázár esetleges visszavonulásáról? – Lázár a süllyedő hajóról elmenekül, hogy aztán vissza tudjon térni. Az, hogy ilyet bejelent valaki, már önmagában olyan, mintha elment volna. Hogy ezt Orbán Viktor nem torolta meg, azt mutatja, hogy nemcsak Lázár foglya a Fidesznek, hanem a Fidesz is foglya Lázárnak, mert Lázár kormányoz, Lázár csinál mindent. És nagyon sok piszkos ügyről tudhat. Lázár egyébként ügyesen csinálja azt, amit csinál. Tisztában van azzal, hogy mindaz, ami most zajlik, előbb-utóbb komoly összeomlást eredményezhet. A túlélés érdekében ügyesen átalakította politikai karakterét. Olyan másfél éve komoly vitája volt Rogánnal. Abban az időben mindkettőjüket tolvajként emlegette a pesti folklór. Rogán a nép számára továbbra is egy óriási tolvaj, eközben Lázárról az a kép alakult ki, hogy ő az az ügyvivő miniszter, aki robotol, és aki három órán keresztül elképesztő felkészültséggel tart Kormányinfót. Most még ki is szólogat, Navracsics Tibort megdicséri, óriási hazafinak tartja, miközben Navracsicsot Semjén Zsolt hazaárulónak meg Sorosügynöknek nevezi. Lázár kereken megmondja Orbánnak, hogy ő inkább visszamenne Hódmezővásárhelyre és nem kormányozna, ami szintén elég erős üzenet. Szerintem ő már tisztában van az összeomlással. Az Orbán utáni Magyarországon érzésem szerint Lázár János tényező lehet, de ugyanezt Rogánról, Kosáról, Némethről és a többiekről nem gondolnám. – Mellár Tamás adott egy nagyinterjút a 168 Órának. Ő az, aki az első Orbán-kormány idején Katona Tamástól, a szocialista egyetemi tanártól átvette a Központi Statisztikai Hivatalt, volt a Századvég vezérigazgatója is. Presbiteriánus gondnok. Egy idézet az interjúból: Milyen állapotban vannak a magyar emberek? – Rosszban. A legrosszabb, amit itthon a faluban, a templomban látok, hallok, hogy az emberek mennyire fogékonyak az uszításra, és mennyire nem

értik, mi történik a migrációügyben. Az őcsényi eset sem lepett meg, ez volt Zengővárkonyban is. A fiataloknál jobb a helyzet. Ha öt évvel ezelőtt kérdezett volna, akkor azt mondom, apolitikusak, nem érdekli őket, ami körülöttük történik. Most kíváncsibbak, aktívabbak, a saját bőrükön érzik, hogy baj van, hiszen barátaik, ismerőseik költöznek sorra külföldre.” Mondja ezt egy abszolút konzervatív, vallásos egyetemi tanár. – Ö annak idején Fidesz-tanácsadó és önkormányzati képviselő is volt egy rövid ideig. Én mindezzel egyetértek, tény, hogy a fiatalok nagyon érdeklődőek, érzik, egyre rosszabb helyzetben van az ország, és el is mennek. Ez a nagy baj! Az, hogy a Jobbik szavazóbázisa a közvélemény-kutatások szerint stagnál, megfelel a valóságnak, de ne felejtsük el, hogy a mi szavazóbázisunkból több százezer ember külföldön van, őket telefonon nem tudjuk elérni. A kérdés csak az, hogy ezek az emberek hogyan fognak szavazni. Kétszázötvenezer ember öt százalék, ötszázezer ember tíz százalékot jelent egy normál részvételnél. Mondjuk elmegy ötmillió ember szavazni a nyolcmillióból, és ötszázezer ember van külföldön, ami tíz százalék. A tíz százalék hegyeket mozgat meg. – Gondolkodtak már azon, hogyan lehetne elérni a külföldön dolgozókat? – Ez egy kulcskérdés, és nem véletlen, hogy Orbán nem akarja megadni a levélben való szavazás jogát. Én azt üzenem ezeknek az embereknek, és ezt már el is mondtam többször, hogy most az egyszer valahogy szavazzanak! Alakítsák úgy a munkaidejüket, a programjukat, ha nem is a nagykövetségen, mert ott olyan sorok lesznek, hogy rá fognak unni – és direkt erre játszik a kormány –, hanem inkább jöjjenek haza valamilyen módon szavazni. Nem tudok mást mondani. – Azt hallottam, Simicska pénzén bérelnek chartergépeket. Nekem ez nem jutott volna eszembe, de akár be is válhat. Miért nevet? – A „Simicska pénzén” nevettem. Ami az ötletet illeti, mi tényleg azon gondolkodunk, hogyan tudjuk hozzásegíteni az embereket ahhoz, hogy elmenjenek szavazni. – Tegnap kint voltam Ferihegyen. Tudja, hogy hány gép jött Londonból? Négy. Csak abban az egy órában, amíg a lányomékra vártam, négy gép jött Londonból! Ja! Körülöttem ott álltak a maga

kongresszusi beszédében emlegetett nyugdíjas bácsik, nénik, akik aztán hazafuvarozzák a gyerekeiket meg az unokákat. Szerintem, akik jöttek, és azok is, akik várták őket, változást szeremének. – Csak az a baj, hogy több százezer emberről beszélünk! Nincs az a sok fapados járat, ami ezeket az embereket hazahozná. – Miért ne lenne? A vébéselejtezőre, az Európa-bajnokságra ki tudtak menni? – Mi mindent meg fogunk tenni, nagyon gondolkodunk, mert ez kulcskérdés. Ezek az emberek Jobbik– és LMP-szavazók. – De akkor nagyon gyorsan neki kellene látni, hogy tervezni tudjanak. – Van egy csapatunk, amely ezen dolgozik. Elsősorban Facebookoldalon, online-ban gondolkodunk. Nem azt kell mondani, hogy a Jobbikra szavazz, hanem azt, hogy menj el, és szavazz! Mindegy, hogy az LMP-re, a Momentumra vagy a Jobbikra, de vegyen részt a szavazáson. Mert ha most ezt a kormányt leváltjuk, és mondjuk egy Jobbik meg egy LMP által fémjelzett Országgyűlés vagy többség jön létre, akkor a jövőben elektronikus szavazás lesz, soha többet nem kell nekik azzal foglalkozni, hogyan jönnek haza szavazni. – Szigetvári Viktor, az Együtt Országos Politikai Tanácsának, azaz választmányának elnöke szerint a jövő tavasz a Fidesz szándéka szerint arról fog szólni, hogy melyik párt képes a legjobban „megvédeni” hazánkat a migránsválságtól. Szerinte népszavazás lesz Orbán Viktorról, és a választás épp ezért lesz nyerhető a liberális, baloldali és zöldpárti politikai közösségek számára. Tehát migránsügy mint a legerősebb ütőkártya, a másik pedig, hogy népszavazás lesz Orbán Viktorról. – Hát, ha úgy közelítjük meg a választást, hogy az népszavazás lesz Orbán Viktorról, akkor egy nagyon jó politikai húzásról beszélünk. Miért? Mert Magyarországon az emberek többsége nem szereti Orbán Viktort. Elég sokan vannak azok, akik istenítik, de az emberek többsége rosszul van Orbán Viktortól és mindattól a politikától, amit ő folytat. – Szigetvári Viktor nagyon fél a Jobbiktól. – Jól teszi, ha olyan értelemben fél, hogy a jobbik nagyon meg fog erősödni és sikeres lesz. Ha azonban olyan értelemben fél, hogy

valamiféle náci pogromokat lát, akkor természetesen nincs mitől félnie. – Nem, nem ilyen félelem él benne! Szigetvári szerint ma Magyarországon nem lehet győzelemre képes választói koalíciót szervezni a Jobbik politikája mögé. Ugyanakkor a Jobbikkal kapcsolatos választói félelmek fokozatosan mérséklődnek, és ha a sokpárti liberális demokrata oldal nem talál ki az együttműködésre működő megoldást, újabb szavazókat veszíthet mindenki, és ezzel a Jobbik malmára hajtja a vizet. Márpedig – állítja Szigetvári – a Jobbik továbbra is tisztázatlan pénzekből gazdálkodik, korrupt módon működik együtt egy oligarchával és a destabilizációt kívánó orosz érdekekkel. – A felvetésekre egytől egyig azt tudom válaszolni, hogy nincs igazságtartalmuk! Hozzáteszem, hogy soha nem kértünk és nem fogadtunk el támogatást külföldről. Soha nem kaptunk se Irántól, se Oroszországtól pénzt, de nem is fogadnánk el! Nálunk elvi kérdés, hogy külföldi államtól, magánszemélytől nem fogadunk el támogatást. – Még egy publicisztika: „Aggodalmat kellene keltenie, hogy Vona Gábor örül, mármint Botka László lemondásának. Emiatt az új helyzet miatt aggódni kellene. A baloldali választókhoz írt nyílt levele is azt jelenti, hogy kivetette a szocialista szavazókra a hálóját.” Lengyel Lászlót idézem, most figyeljen: „Az egész néppártosodási folyamat lényege: az újrapozicionált Jobbik behatol az egyik legfontosabb területre, a szociális biztonság témájának birodalmába. Ezt Horn Gyula óta az MSZP uralta…” – Nem hiszem, hogy a szociális biztonság mint téma politikai privilégium lenne, amit annak idején Horn Gyula megszerzett a szocialistáknak. Nem beszélve arról, hogy a szocialista párt Gyurcsány ideje alatt elképesztő módon feladta ezt a pozíciót. A Fidesz a szociális népszavazással nagyon ügyesen be is nyomult az üresen hagyott területre, aztán a rezsicsökkentéssel el is foglalta ezt a teret. Hozzáteszem, hogy a Jobbik politikájában mindig is jelen volt a szociális biztonság kérdése. Amikor a béruniót szorgalmazzuk, éppen ezt a dimenziót erősítjük. A néppárti politikában a bérkérdés, a szociális egzisztencia meghatározó jelentőségű.

– Lengyel azt mondja: „A Jobbik a biztonsághiánytól szenvedők pártja akar lenni. Nem a legszegényebbeké, hanem azoké, akik megvédenék vékonyka egzisztenciájukat, ingatag megélhetésüket, a munkahelyüket, nyugdíjukat, a gyerekeik jövőjét, a személyes biztonságukat féltik, állandóan attól tartva, hogy kicsúszik a lábuk alól a valamennyire szilárd talaj.”. – Pontosan! És azért, mert belőlük van ma Magyarországon a legtöbb. Az alsó középosztályról van szó, amely nem azon gondolkodik, hogyan léphetne följebb, hanem azon, miképpen tudná elkerülni a lecsúszást. Mi ezeket az embereket akarjuk megvédeni, ezeknek az embereknek akarunk biztonságos polgári, középosztálybeli státuszt adni. Ezeket az embereket felejtette el a baloldal, lökte bele a semmibe a Fidesz, úgyhogy természetes, hogy mi megszólítjuk és képviselni fogjuk őket. – Végezetül egy picit hosszabb idézet Lakner Zoltántól: „A Momentum számára – az LMP-hez hasonlóan – elvi és stratégiai kérdés, hogy ne egyezkedjen a múlt pártjaival, legfeljebb alkalmanként, egyes ügyekben kooperáljon velük. Az egyedüli kiskapu, amit a Momentum hagyott, hogy az újabb kétharmad megakadályozása érdekében megfontolná a választási együttműködést. Világos beszéd: ha tényleg volna tétje, akkor elgondolkodnának a dolgon, mármint a választási együttműködésen. Addig azonban öt országos listára (DK, Együtt-PM, LMP, Momentum) neveztek és a legjobb esetben is csak három demokrata ellenzéki jelöltre van kilátás az egyéni kerületekben. Párhuzamosan folytatnak majd kampányt, ki tudja, találkoznak-e majd a végtelenben? Nem szólva a Jobbikról, aminek elnöke cápamosollyal úszik a szociális biztonságra vágyók, illetve az Orbánt bármi áron leváltani akaró szavazók felé…” Cápamosollyal! „…Bár a Jobbik támogatottsága szintén stagnál, Vona irányba állt, és figyelmeztető lehet, hogy formaidőzítése a 2014-es választásra tökéletesnek bizonyult.” Nekem úgy tűnik, hogy Lakner egyszer segget nyal, egyszer riogat! – Tényleg, 2014-ben a formaidőzítésünk nagyon jó volt, de én ezt nem formaidőzítésnek tudom be, hanem annak, hogy alulmérnek bennünket minden választás előtt. 2014-ben a teljes népességben 8 százalékról 14 százalékra növekedtünk, majdhogynem

megdupláztuk a szavazóbázisunkat, ami ugye a biztos szavazók körében, lényegében a konkrét eredményben 20 százalékot jelentett, hiszen 12-13 százalékról 20 százalékra jöttünk fel az utolsó napokban. Lehet, hogy nagyon jó volt a kampányunk, lehet ennek is betudni, de lehet, hogy a választások előtt nem merték bevallani az emberek, hogy a Jobbikra szavaznak. A legújabb kutatások szerint az elmúlt fél évben a duplájára nőtt a választ megtagadók száma. Duplájára! Ezért mondom mindig, nyugtával a napot.

TISZTELT BALOLDALI HONFITÁRSAIM! – Ha úgy alakul a választási matematika, hogy a Jobbik egyedül nem tud kormányt alakítani, a jelenlegi pártok közül el tud képzelni olyat, amelyikkel koalícióra lépne? – A Jobbik nem fog a Fidesszel koalícióra lépni! – Semmiképpen? – Nem. Erre most meg is esküszöm. – A jelenlegi erőviszonyok között a második legnagyobb erő a Jobbik lesz. Áder János nyilván a legtöbb szavazatot kapott pártnak ad majd kormányalakítási megbízást, és ha ezt vissza kell, hogy adja Orbán Viktor, akkor valószínűleg ön jön. – Az előbb nagyon hangsúlyosan jelentettem ki, hogy a Fidesszel soha, semmilyen körülmények között nem lépünk koalícióra. Ugyanilyen határozottan mondom azt, hogy az MSZP-vel sem. Ha akarja, megismétlem: az MSZP-vel nem kívánok koalícióra lépni. – Az MSZP-vel most mi baja van, mikor már nem is létezik? – Nekem ugyanannyi bajom van az MSZP-vel, mint a Fidesszel. Nem kívánok velük koalícióra lépni. – Akkor nem lesz kormány! – Maga ezt honnan tudja? – Hát, adja a jóisten, hogy legyen! Az utóbbi hetekben szerintem százezrek agyainak azon, hogy ők ugyan soha a büdös életben nem szava2tak a Jobbikra, de most, hogy a Jobbik lett a legnagyobb ellenzéki párt, még a végén önökre voksolnak. Ha ez így történik, kénytelen lesz a Jobbik koalíciós partnert keresni. – Mint már elmondtam, én az LMP-vel vagy a többi új párttal tudok elképzelni egy ilyen szituációt.

– Igen, de az MSZP és a DK együtt eljuthat úgy 11-15 százalékig! – Igen, de ki lesz a miniszterelnök-jelöltjük? – Ez lett volna a következő kérdésem: el tudja azt képzelni, hogy az LMP meg a többi párt elfogadja önt miniszterelnök-jelöltnek? – A választásokig nem. – Az világos! De utána? – Megismétlem, hogy az MSZP meg a DK biztosan nem fogadna el, de hogy az LMP hogyan fog dönteni, azt még nem tudom. – Mi van akkor, ha az MSZP előáll egy olyan miniszterelnökjelölttel, aki kívülről jön, és akinek elhisszük, hogy képes egy szakértői kormányt összehozni? – Ismer olyan értelmes embert, aki elmegy oda, ahol összevissza gyilkolják egymást, mint az MSZP-ben? Tragikus állapotok vannak ott. Mi kitartunk a stratégiánk mellett, továbbra is azt valljuk, hogy képesek vagyunk a választást megnyerni. Ami pedig az MSZP szavazóit illeti, holnap egy nyílt levélben teszek ajánlatot a baloldali és a liberális szimpatizánsoknak. Nyílt levél (2017. október 6.) „Tisztelt baloldali Honfitársam! Hétfőn egy hosszabb idő óta szervezett tévévitára készültem Botka Lászlóval, a baloldal miniszterelnök-jelöltjével. Botka úr azonban a vita napján úgy döntött, mégsem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget. A magam részéről sajnálatosnak tartom ezt a lépést, mert egy felkészült ellenféllel szemben élő adásban szerettem volna bizonyítani, hogy alkalmasabb vagyok az ország vezetésére, mint ő. Megmutatni, hogy van programom a társadalom minden tagja számára, legyen az fiatal, középkorú vagy idős, munkás vagy értelmiségi, jobboldali vagy baloldali, vidéki vagy fővárosi. Úgy gondolom, sok baloldali néző is várta ezt az estét. Sajnálom, hogy nem valósult meg, ezért úgy döntöttem, nemzeti, konzervatív polgárként nyílt levélben fordulok baloldali honfitársaimhoz, hogy elmondhassam nekik szóló üzenetemet. Magyarországon az emberek többsége kormányváltást akar. Meggyőződésem szerint jóval többen, mint azt a közvéleménykutatók ki tudják mutatni. Az országnak elege van Orbán Viktor aljas,

szociálisan érzéketlen, antidemokratikus és korrupt uralkodásából. 2018-ban a társadalom el fogja zavarni a maffiakormányt, hogy a további leszakadás helyett felemelkedő Magyarországot építhessünk. Ehhez azonban minden kormányváltást akaró emberre szükség van. Hétfőn, Botka László lemondásával megváltozott az ellenzék helyzete. Nem rosszabb lett, hanem egyértelműbb. Világossá vált, hogy ki a kihívó erő. Világossá vált, hogy a kormányváltáshoz nem pártelnökök matematikai képletei kellenek, hanem az erő felmutatása. Világossá vált, hogy a választási sikerhez elszántság, egység, szervezeti háttér, erős támogatottság, program és szorgalom kell. Világossá vált, hogy az a vezető, aki a saját pártjának sorait sem képes rendezni, nem lehet alkalmas egy egész ország vezetésére. A hétfői napig a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt és a legerősebb ellenzéki alternatíva volt. Hétfő óta a néppárti Jobbik már nem csupán a legerősebb, hanem – túlzás nélkül állíthatom – az egyedüli kormányváltó alternatíva. Tisztelt baloldali Honfitársam! A mai Magyarországon a társadalom egyes csoportjai között már nem az a valódi törésvonal, hogy ki a jobb– és ki a baloldali, hanem az, hogy ki akar kormányváltást és ki nem. Ki az, aki azt kívánja, hogy Magyarország folytassa az útját ezen a leszakadó pályán, és ki az, aki egy felzárkózó és felemelkedő országot szeretne építeni. Ez a közös cél össze kell, hogy kössön bennünket, függetlenül attól, hogy egyébként milyen világnézettel rendelkezünk és milyen kulturális értékrendben hiszünk. A kormány leváltása nem ideológiai, nem érzelmi és nem pártszimpátiát érintő kérdés, hanem össztársadalmi ügy. A kormányváltó szövetséget ezért nem pártoknak, hanem nekünk, a józan ész alapján álló polgároknak kell megteremtenünk. Mindannyiunknak, akik változást akarunk. A néppárti Jobbik 2018-ban ezt a kormányváltó szövetséget fogja megteremteni. A hétfői nap óta ugyanis egyértelmű lett: nem csupán a kormányváltó hangulat van jelen, hanem készenlétben áll a kormányváltó erő is. Országjárásom, utcafórumaim, intézménylátogatásaim során egyre több baloldali ember lép oda hozzám, és azt mondja: „Vona úr, eredetileg baloldali ember vagyok, de a baloldal teljesen szétesett,

alkalmatlanná vált az ország vezetésére, ezért önökre fogok szavazni.” Ezeken a beszélgetéseken három dolog rendre szóba kerül. Egyrészt a demokrácia jövője, másrészt a Jobbik és a kisebbségek kérdése, végül az Unióhoz fűződő viszony. Meg tudok nyugtatni mindenkit. A 2018-ban megalakuló Jobbik-kormány helyre fogja állítani a magyar demokrácia működését, az intézmények függetlenségét, a fékek és egyensúlyok rendszerét. Minden magyarországi kisebbségnek – etnikai, vallási vagy kulturális hovatartozástól függetlenül – partnerséget és egy felemelkedő ország építésében való közös szövetséget ajánlunk. Senkit nem érhet hátrány a hovatartozása miatt Magyarországon. Az Európai Unióval pedig nem veszekedni kell, mint Orbán teszi, nem is behódolni, mint a szocialisták tették, hanem keményen, határozottan, de kulturáltan tárgyalni. Tisztelt baloldali Honfitársam! Szeretném az Önök figyelmébe ajánlani a programomat. Biztosítékként pedig a Jobbik által vezetett települések egyértelmű sikerét és helytállását. A baloldal a történelem során rendre a társadalmi igazságosságért való küzdelmet tűzte a zászlajára. A Jobbik elképzeléseiben többek között szerepel a bérunió, a bérlakásépítési program, az erős szakszervezetek megteremtése, az alacsonyabb nyugdíjak növelése, a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítása, a hazai kisvállalkozások támogatása, a teljes körű elszámoltatás és a korrupció írmagjáig történő kiirtása. Mik ezek, ha nem egy igazságos társadalom és egy élhető ország olyan jogos és reális célkitűzései, amelyek egy baloldali embert is lelkesíthetnek? A Jobbik programja nem egy kényszerzubbony, amit rá akarunk erőszakolni az emberekre, hanem egy ajánlat, amely esélyt ad az egész ország számára a felzárkózásra. Mint nemzeti konzervatív értékrendű miniszterelnök-jelölt úgy gondolom, hogy történelmi szövetségre van szükségünk a választási győzelemhez, és utána ugyanerre a történelmi szövetségre van szükségünk az ország felemeléséhez is. Elég volt Orbán rögeszmés háborúskodásából, és elég volt az állandó osztályharcból is! Nyugalomra, békére, józan észre és építkezésre van szükségünk. Engem ezért nem az érdekel, hogy ki a jobboldali és baloldali, nem

az érdekel, hogy ki idős, középkorú vagy fiatal, nem az érdekel, ki hol él, hogy gazdag vagy szegény, hogy munkás vagy értelmiségi. Nem. Engem egyetlenegy dolog érdekel. Akarja-e velünk együtt leváltani ezt a kormányt, és utána részt akar-e venni a nyugodt és békés építkezésben? Magyar szívvel, józan ésszel, úszta kézzel. Ha az Ön válasza erre a kérdésre az, hogy igen, akkor mi összetartozunk. Köszönöm, hogy elolvasta a gondolataimat. A kormányváltás és egy felemelkedő ország reményében, Tisztelettel: Vona Gábor”

MILYEN ORSZÁGOT SZERETNÉK? Olyat, ahol az emberek a politikát nem életre-halálra vívják. Ahol az emberek a közös ügyeket együttműködve képesek megoldani, végrehajtani még akkor is, ha politikailag nem értenek egyet. Szerintem ha ma van tíz megoldásra váró probléma Magyarországon, abból nyolcat egymással kooperálva megpróbálhatnánk megoldani, de mivel politikailag szemben állunk egymással, úgy fagyunk le, mint egy számítógép. A magam részéről együtt tudnék működni Fekete – Győr Andrással, Szél Bernadettel, de még akár Lázár Jánossal is, hogy megoldjunk olyan problémákat, amelyek az ország számára létfontosságúak. Hogy ez az összefogás miért nem jön létre? Ez nem csupán a politikusok hibája, hanem a társadalomé is, mert egy ilyenfajta együttműködést a mai magyar társadalom nem fogadna el. Merthogy Vona Gáborral? Fekete-Győr Andrással? Az egyik Sorosbérenc, a másik meg új Szálasi! Én egy olyan társadalmat szeretnék, ahol nincsenek ezek a paranoiák, ezek az életre-halálra vívott politikai küzdelmek. Már több helyen elmondtam, hogy nálunk szektológia, törzsi logika működik, szinte már apokaliptikus és túlvilági jelentősége van annak, hogy melyik oldal győz. Ha nem „mi” győzünk, akkor a Sátán fog! Minden oldalon hisztériát érzékelek. Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol a pártok nagy csatákat vívnak, akár még anyázzák is egymást, de a társas mindennapokban ezeken át tudnak lépni. Próbálok lépéseket tenni!

Találkoztam például Ágoston Lászlóval. Ő egy operaénekes fiatalember, Facebook-híresség, balliberális, aki rendszeresen részt vesz a Pride-on. Olvastam egy bejegyzését, ami arról szólt, hogy a Fidesz-kormány hogyan cseszte szét az életét, merthogy a barátai mind külföldön vannak. Kértem tőle egy találkozót, és tök jót beszélgettünk. Úgy érzem, én ezzel az emberrel együtt tudnék működni. Aztán láttam mindkettőnk kommentelőit, hát, hogy is mondjam, nem kettőnk közt volt a szakadék, hanem köztük. A gyűlölködők valahogy mindig hangosabbak. Micsoda energiák és indulatok feszülnek az emberekben! Ezeket az energiákat kellene jó célok érdekében mozgósítani. Beszélünk társadalomról, közösségekről, számomra mégis a legkedvesebb a lokalizmus, az egészséges lokalizmus. Ez jelenthet egy énekkart, egy falu futballcsapatát, egy jógatanfolyamot vagy akár csak egy kocsma asztaltársaságát. A lényeg a találkozás öröme. Az idő most ellenünk dolgozik, mert a Facebook meg az internet világa nem kifejezetten illeszkedik a lokalizmushoz, de ilyenfajta kis közösségekre szerintem lesz igény. Valahol azt olvastam, hogy a boldogsághoz kell tizenkét egymással kommunikáló ember, szerintem ők megvannak, csak össze kell hívni őket.

VONA GÁBOR ÉS A NYUGDÍJASOK Origó: Vona Gábor, a harmincas éveinek végét taposó pártelnök belegázolt közel hárommillió időskorúba. A facebookon gúnyolódik „a remegő kezű, bevásárlókocsijukat toló ” nyugdíjasokon. Orbán Viktor tusványosi beszéde napján számolt be arról Vona Gábor, hogy egyik utcai fórumán látott nyugdíjasokat, „akiknek a szeműkben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvízfolyt, miközben húzták a kis bevásárló kocsijukat, és a TV2-s hazugságokat ismétlik ”. Azt is írja, hogy „hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját”. Volt folytatás is. Augusztus 22-én Hídvégi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója bejelentette, hogy emailen és telefonon kapcsolatba lépnek azokkal a nyugdíjasokkal,

akik szerepelnek levelezési listájukon, hogy tájékoztassák őket arról, milyen véleménnyel van róluk Vona Gábor. A bejegyzésemmel egy nagyon fontos problémára akartam felhívni a figyelmet, ez pedig az, hogy miközben a fiatalok elmenekülnek az országból, az idősek körében elképesztő indulatok vannak jelen minden oldalon. Én ugyan nem szeretem olvasni a kommenteket, de a feleségem szinte öntipró módon nézegeti őket, és sajnos igaza lett abban, hogy a legalpáribb, leggyűlölködőbb hangnemben éppen az idős emberek nyilvánulnak meg, kelnek ki egymás ellen. Ha bárki megnézi a március 15-én, október 23-án készült videókat, döbbenten láthatja, hogy még a nemzed ünnepeken is milyen indulatok feszülnek egymásnak a Fidesz-párti és az ellenzéki nyugdíjasok között. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a XX. század traumáin egyformán mentek át pro és kontra az egymással gyűlölködő idős emberek, de azt se tévesszük szem elől, hogy ezeket az indulatokat sajnos fölpiszkálják. Mielőtt a tusványosi esetre rátérnék, azért azt megjegyezném, hogy az országot járva azt tapasztalom a fórumaimon, hogy néha hajszálon múlik, hogy ne legyen fizikai atrocitás, ráadásul nem is velem szemben, hanem az egymással összevitatkozó idős emberek között. És akkor konkrétan a Facebook-bejegyzésemről: Tusványoson, ahol azt a sípolni próbáló lányt leteperték, a videofelvételen látjuk azt az aranyos kis bácsikát, aki látszólag a légynek sem ártana. Aztán amikor a lány már a földön volt, a kisöreg úgy vélte, hogy senki nem látja, mindjárt meg is taposta a szandáljával. Ez az egész azért szörnyű, mert én tényleg úgy éreztem, mintha a saját apámat látnám, ahogy ott áll, hallgatja a beszédet, és egyszer csak megtörténik az, aminek nem volna szabad megtörténnie. Amikor a bejegyzést írtam, pontosan tudtam, hogy milyen következményekkel kell számolnom, ezért huszonháromszor előre is elnézést kértem. Ez persze nem gátolta meg azt a folyamatot, hogy – amitől egyébként tartottam – a szavaimat, a mondanivalóimat kiforgassák. Én egy szituációt minősítettem, a kormánypárti sajtó pedig ahelyett, hogy a valódi problémával foglalkozott volna, azt tudatosította a

nyugdíjasokban, őket Vona Gábor sértegeti. Értem a Fidesz szándékát, az idős emberek körében próbálnak lenullázni, és nem véletlen az sem, hogy éppen most, amikor egyre nyilvánvalóbb, hogy a kormányváltásra a Jobbiknak van a legnagyobb esélye. Ha a Fidesz ekkora erőket mozgósít, hogy engem ellehetetlenítsen, az azt is jelenti, hogy engem tart Orbán a legnagyobb riválisának, és egy ilyen ellenkampány engem csak erősíthet. Arról nem nagyon szoktam beszélni, hogy egyetemistaként egy idősek otthonában önkénteskedtem. Az utolsó egyetemi éveim alatt fél évet egy szeretetotthonban dolgoztam, ráadásul egy úgynevezett elfekvő intézetben. Naiv módon úgy mentem oda, hogy majd beszélgetek az idős emberekkel, felolvasok nekik, de hamar befogtak. Kezeltem felfekvést, pelenkáztam, az elhunytak elszállításában segédkeztem, elvállaltam mindent, amivel megbíztak. A média arról sem számol be, hogy amikor járom az országot, minden városban felkeresem az idősek otthonát. Ha valami a szívemhez közel áll, az pontosan az idősek helyzete. Milyen furcsa, talán sorsszerűség, hogy éppen az idősekkel akarnak szembefordítani. Igaztalanul.

VONA GÁBOR ÜNNEPI BESZÉDE 2017. OKTBÓER 23-ÁN A CORVIN KÖZBEN (RÉSZLETEK) (…) Azok, akikre ma emlékezünk, nem csupán a külső hatalom elnyomásától, nem csupán a Szovjetuniótól akarták megszabadítani a magyarságot, hanem azok kiszolgálóitól, a belső hatalmaskodók elnyomásától is. Lényegében a szabadságharcaink mindig összefonódtak a külső hatalom és a belső hatalmaskodók elnyomása elleni küzdelemben. Ez így volt 1956-ban és így van ma is. Mert igen, mondjuk ki, ma is vannak külső hatalmak, akik el akarják venni a számunkra szent szabadságot. De tegyük hozzá azonnal, hogy vannak belső hatalmaskodók is, akik ugyanígy el akarják venni a mi szabadságunkat. Sőt, továbbmegyek, ma nem valami külső veszély a magyar szabadság legádázabb ellenfele,

hanem sajnos a jelenlegi magyar kormány, élén Orbán Viktorral. Ő ma Magyarországon a szabadság legádázabb ellenfele. És amikor ezt kimondom, akkor persze már hallom is visszhangozni az ünnepeinken mindig előkerülő mondatokat, hogy szabad-e egy nemzeti ünnepen, szabad-e egy ünnepi megemlékezésen ilyen direktben politizálni. Tegyük föl a kérdést, szabad-e egy nemzeti ünnepen politizálni. Az én válaszom az, hogy nem, egy nemzeti ünnepen, egy ünnepi megemlékezésen nem szabad politizálni. Egy nemzeti ünnepen kötelező politizálni. Egy nemzeti ünnep ugyanis nem üres szertartás, nem lélektelen rituálé, nem lábvízlangyos összejövetel, amit itt eltöltünk, hanem egy nemzeti ünnep mindig egy felemelő pillanat, egy felfokozott pillanat, ahol minimum két dolgot el kell végeznünk: az egyik, természetesen emlékezni azokra az emberekre, azokra a hőseinkre, akik a saját korukban akár az életüket is hajlandóak voltak odaadni, hogy mi szabadok lehessünk. Rájuk emlékezni kell és az ő nagyságuk előtt le kell borulni. Ez egy nemzeti ünnepnek és egy ünnepi megemlékezésnek kötelező, fontos és szent része. De ennyi nem elég, nem elég csupán emlékezni, hanem van egy másik feladat is, mindazt, amiért ezek az emberek éltek vagy adott esetben meghaltak, azt össze kell vetni a jelennel. Meg kell nézni, hogy az, amiért ők harcoltak, amiért ők áldozatokat hoztak, és amiért ha kellett, akkor meghaltak, az ma nekünk a sajátunk-e, azt mi mennyire tartjuk fontosnak. Hogy volt-e egyáltalán értelme nekik ilyen áldozatokat hozni, hogy fontos-e nekünk ma a szabadság? Ezt a kérdést föl kell tenni, és amikor ezt a kérdést fölteszem és összevetem 1956 szentségét, nagyságát és tisztaságát a mával, akkor eszembe jut Pongrátz Gergely, akinek a neve itt már elhangzott, és akitől 2003. október 24-én, amikor párttá alakultunk, képletesen, szimbolikusan és gyakorlatilag is megkaptuk a lyukas zászlót. A legendás hős, óriási megtiszteltetés volt nekünk, hogy élőben ott láthattuk őt, és ő azt mondta nekünk, hogy a mi karunk már fáradt, a mi karunk már gyenge, itt van a szabadság zászlaja, vegyétek a ti erős karjaitokba és vigyétek tovább a szabadság ügyét. És visszük tovább. De mit szólna ma Pongrátz Gergely, ha látná, hogy a magyar fiataloknak el kell hagyniuk a hazájukat? Mit szólna ma Pongrátz Gergely, aki annyira szerette a magyar fiatalokat, aki annyira hitt a magyar fiatalokban, aki mindig

elmondta, hogy ő biztos benne, ha újra ilyen nehéz helyzetbe kerülne az ország, akkor megint lennének pesti srácok. Aki, amikor a fiatalok között volt, maga is mindig megfiatalodott. Aki, ha fiatalokhoz beszélt, mindig könnyes volt a szeme. Mit szólna ma Pongrátz Gergely, ha azt érezné, és azt látná, hogy a mai magyar fiataloknak el kell hagyniuk a hazájukat, és nem jókedvükből, nem jószántukból, nem kalandvágyból. Hanem sebzett szívvel, szomorúan, elhagyva a családjukat, a szüleiket, a nagyszüleiket, az emlékeiket, a szülőfalujukat, a szülővárosukat, a hazájukat. El kell hagyniuk, hogy valahol máshol keressenek boldogulást, mert itt a szülőföldjükön nem tudnak. Na, mit szólna ehhez Pongrátz Gergely? És mit szólnának ehhez az ötvenhatosok? És ugyan kik elől menekülnek ma a fiatalok? Soros György elől és a Soros-terv elől? Vagy Orbán Viktor elől és az Orbán-terv elől? Mert, ha van Soros-terv, akkor az arról szól, hogy a mi hazánkba, a mi szent hazánkba más kultúrákból embereket ide telepítsenek, akikkel valószínűleg nem fogunk tudni együtt élni, és ez egy szörnyű veszély. És ettől a szörnyű veszélytől Magyarországot meg kell védeni. De van egy Orbán-terv is, ami pedig arról szól, hogy innen a magyar fiataloknak és a magyar embereknek el kell menniük, mert nem tudnak itt boldogulni. Hogy ha Soros György neve és a Sorosterv a szimbóluma a bevándorlásnak, akkor Orbán Viktor neve és az Orbán-terv szimbóluma a kivándorlásnak. De van egy jó hírem. Nem csak ez a két terv létezik. Van nekem is egy tervem. Van nekünk is egy tervünk. S engedjék meg a jelenlévők, hogy némi szerénytelenséggel, az egyszerűség kedvéért ezt hagy nevezzem most Vona-tervnek. Bár nem tudom, mennyire számít megtiszteltetésnek Orbán Viktorral és Soros Györggyel egy kalapba kerülni, de ezt most hagyjuk is. Ugyanis az én tervem és a mi tervünk nagyon egyszerű és nagyon világos. A másik két tervet meg kell akadályozni és Magyarországot erről a leszakadó pályáról végre felemelkedő, felzárkózó pályára kell állítani. Ez a mi tervünk. Az első lépés: Magyarországot meg kell védeni a migrációtól. S hogy kell-e kerítés? Hogyne kellene, hát mi javasoltuk. De a kerítés mellé kell határőrség is. Mert lehet még olyan nyomás, amit egy szimpla kerítés nem tud megállítani. És igen, az Alaptörvény módosításával, az alkotmány módosításával Magyarországot meg kell védeni a

kvótáktól, és a Soros-terv kipipálva. Kilőve. Aztán jön a második lépés: ezt a kormányt le kell váltani és ezt a kormányt, illetve ennek a tagjait kíméletlenül el kell számoltatni. Még egyszer mondom, kíméletlenül el kell számoltatni. És az Orbán-terv is kilőve. S utána jön a harmadik lépés: az ország felzárkóztatása, felemelkedése, felemelése, amihez szükség van arra, hogy részt vállaljunk és részt vegyünk az Európai Unió jövőjéről szóló vitákban. (…) Persze ez önmagában nem elég. Arra is szükség lesz, hogy 2018 tavaszától a Jobbik-kormány egy hatékony és jó gazdaságpolitikát folytasson. Megszabadítsa a devizahiteleseket végre, és olyan gazdaságpolitikát folytasson a magyar vállalkozásokra építve, alapozva, mely a versenyképességre, a termelékenységre és az innovációra törekszik, nem pedig a korrupcióra és a lopásra. S ehhez persze szükség van egy modern, XXI. századi egészségügyi ellátásra és szükség van egy modern, XXI. századi, de azért a magyar tradíciókra építkező oktatási rendszerre is. Lényegében ez a Vona-terv. S fölmerül a kérdés, hogy szép a terv, jó a terv, de kikkel! Kikkel fogjuk elérni? Ki mással, mint a magyar emberekkel. A kormányváltást akaró többséggel. Ugyanis nem pártoknak és nem pártelnököknek kell megegyezniük. Nem pártoknak és pártelnököknek kell matekozniuk, mert ilyenből kormányváltás még nem született. A kormányváltást akaró tisztességes magyar emberek többségének kell egymással összefogniuk és megkeresniük a kormányváltó erőt és azzal kormányváltást elérni. Ez a kormányváltásnak az útja. És ki a kormányváltó erő? Ha mindenki politikai hovatartozástól függetlenül a szívébe néz vagy a szívére teszi a kezét, és fölteszi azt a kérdést, hogy melyik az az ellenzéki párt, amelyik ma Magyarországon valóban kormányváltást akar, amelyik nem csak beszél róla, hanem bátran szembe is száll Orbán Viktorral és aljas kormányával, és vállalja, hogy vadásznak rá, akkor mindenki tudni és érezni fogja, hogy ez a párt, ez a Jobbik, ezek mi vagyunk. S ha valaki a szívére teszi a kezét, és megkérdezi, hogy melyik ma az ellenzéki oldalon az a párt, amelyiknek nem csak elszántsága van, hanem szervezettsége és ereje is ahhoz, hogy leváltsa ezt a kormányt, akkor megint azt fogja érezni, bármelyik párttal is szimpatizáljon, hogy ez a párt a Jobbik.

(…) A jelszavunk: magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel. És ha valaki ma úgy érzi Magyarországon, hogy ő magyar szívvel él, hogy ő józan ésszel gondolkodik és ő tiszta kézzel szeretné, ha ezt az országot irányítanák, akkor a számára az a hírem, hogy mi összetartozunk. És nem azért tartozunk össze, mert mindenben egyetértünk, hanem azért tartozunk össze, mert a legfontosabb dolgokban egyetértünk. A legfontosabb dolgok pedig azok, hogy ezt a kormányt le kell váltani, és Magyarországot magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel végre felemelkedő pályára kell állítani. Ezért tartozunk össze. S engem már nem az érdekel, hogy mi az, ami szétválaszt, hanem az érdekel, hogy mi az, ami összeköt. A szakadék szélén ne kezdjünk el vitázni apróságokról. A szakadék szélén keressük meg egymást, fogjuk meg egymást és meneküljünk meg. Ha a kérdés az, hogy volt-e idő, amikor én nem azt kerestem, politikusként, politikai vezetőként, hogy mi az, ami összeköt, hanem azt kerestem, hogy mi az, ami szétválaszt, akkor erre az a válaszom, hogy igen, volt. Én is része voltam a magyar politika szekértábor-harcainak. Én is része voltam a magyar politika törzsi háborúinak és én is része voltam a magyar politika lövészárkokban való értelmetlen, meddő lövöldözéseinek. De ebből lett elegem. És ebből szálltam ki és ebből szálltunk ki, mi jobbikosok. Elegem lett belőle, mert azt éreztem, hogy ez nem vezet sehová. Azt éreztem, hogy ez nem jó az országnak, nem jó a hazámnak, nem jó nekem és nem jó neked. Nem jó az én gyerekemnek és nem jó a te gyermekednek. Hogy ennek csak pusztulás lesz a vége. S azt mondtam, hogy ebből elég. Nem érdekel, hogy ki a jobb– és baloldali. Nem érdekel, hogy ki a mérsékelt és ki a radikális. Nem érdekel, hogy ki a konzervatív és ki a liberális. Nem érdekel. Mert nem ez számít. A kiegyezés 150. évfordulója van. Milyen kevés szó esik erről. Talán itt lenne az ideje, hogy akik ezt az országot építeni akarják, ők ki tudjanak egyezni egymással. (…) Orbán Viktor a szabadság angyalát lelökte a székéről és rápöffeszkedett arra a székre. És most onnan próbálja uralni Magyarországot, azt akarja, hogy ez az egész ország az övé legyen.

És azt akarja, hogy mindenki féljen. És sajnos sokan félnek is. Akik ma félnek Magyarországon, őket arra kérem, hogy ne felejtsék el, hogy mindig az építi félelemre a hatalmát, aki a legjobban fél. Aki gyenge. Mindig annak van szüksége túlhatalomra, mindig annak kell erőszakos eszközökkel tönkretenni az ellenfeleit és mindig az nyúl aljas eszközökhöz, aki fél, aki gyenge. És Orbán Viktor fél, és Orbán Viktor gyenge. És azt hiszi, hogy ha az egész országot megszerzi, akkor majd megszűnik ez a félelem. Ő egy olyan országot akar, ami teljes mértékben és mindenestül az övé és mindenki fél. Én egy olyan országot szeretnék, ami a miénk. És ahol senkinek, aki tisztességes ember, nem kell félnie. S azért akarok egy ilyen országot, mert azok, akikre ma emlékezünk, egy ilyen országot akartak. Azért akarok egy ilyen országot, mert 1956-ban emberek ezért a célért adták az életüket. S nekünk nem kell az életünket adni érte. Nekünk elég csupán néhány hónap múlva egy jó döntést hozni. Úgyhogy ma, amikor összejöttünk, hogy megemlékezzünk 1956 hősiességéről, akkor ezt se felejtsük el. Nem kell az életünket adni, hála az Istennek és hála az őseink küzdelmeinek, de ha eljön a nap, akkor jó döntést kell hozni, hogy ez az őszi hideg és a lehulló falevelek elhozzák a magyar tavaszt. És elhozzák ennek a leszakadó, ennek a pusztuló országnak a felemelkedést, a felzárkózást, és mi újra szabadnak érezhessük magunkat a saját hazánkban. Köszönöm, hogy meghallgattak. A szakadék szélén ne a harmadrendű szempontokkal foglalkozzunk! – Mi volt a tegnapi beszéd vezérgondolata? – Az, hogy a kiegyezésnek az idén van a 150. évfordulója, közeledik az év vége, és még mindig nem beszéltünk ennek a történelmi eseménynek a jelentőségéről, illetve arról, hogy ideje volna megismételni. Egy új kiegyezésre volna szükség, és most már tényleg túl kéne lépni ezeken a megosztó konfliktusokon. Szerintem a miénk felnőtt ország, amelyik felnőtt módon tud gondolkodni a saját múltjáról. El tudja fogadni, hogy bizonyos történelmi események másmás perspektívában jelennek meg a különböző

emberek számára. Én nem érzem azt, hogy 1956 forradalma és szabadságharca csak egyetlenegy nézőpontból értelmezhető. Ennek ellenére van október 23-ának egy olyan üzenete, amely minden magyar számára kizárólag egy módon értelmezhető: a magyar szabadság, a magyar függetlenség, nemzeti létünk záloga! Ezt fejezi ki két legfontosabb nemzed ünnepünk: március 15. és október 23. Miközben erről beszéltem a Corvin közben, próbáltam érzékeltetni, nem könnyű eljutni odáig, hogy tudomásul vegyem mások érzékenységét, fájdalmát, szempontjait. Nekem is túl kellett jutnom azon a korszakomon, amikor kevéssé voltam toleráns. Mereven elutasítottam a tőlem eltérő nézeteket. Fel kell adni azt az álláspontot, hogy addig harcolunk, amíg valamelyikünk el nem pusztul, vagy rá nem kényszerül a vele ellentétes nézőpont elfogadására. Hangsúlyoztam, hogy ma már képes vagyok figyelembe venni a velem ellentétes véleményeket is, mert a vitáknál vannak sokkal fontosabb dolgok. A szakadék szélén ne a harmadrendű szempontokkal foglalkozzunk! Mi 2017-ben a legfontosabb feladat? Az, hogy hazánkban széles körű egyetértés alakuljon ki abban, hogy a társadalmi megbékéléshez egyetlen út vezet, a KIEGYEZÉS. Ha visszagondolunk a történelmünkre, sikeres időszakaink mindig kötődtek egy társadalmi megbékéléshez, egy kiegyezéshez. Azt is mondhatjuk, hogy újra és újra ki kell egyeznünk. Ma is ez a feladat! Mottó:

UTÓSZÓ Bors, 2017. október 9. hétfő „Kövér László Ezek a fiúk nem tudnak késsel-villával enni. Semmilyen viselkedési szabályt nem tartanak kötelezőnek magukra nézve. Ez nyilastempó. (Az országgyűlés fideszes elnöke a Jobbikról)” 2010-ben, amikor először nyert kétharmaddal a Fidesz, az új Országgyűlés alakuló ülése után a Pozsonyi úton összefutottam egy régi kollégámmal, akivel parlamenti tudósítóként együtt dolgoztam a ’80-as években. Kérdeztem, hogy milyennek látja a többségében új képviselőket. Kicsit gondolkodott, aztán azt mondta: „Ha látnád, hogy ezek hogyan esznek!” – aztán sóhajtott egyet. A múltkor nagyot hibáztam az egyik műsoromban. Arról volt szó, hogy milyen kevés nő van a parlamentben. Szóvá tettem, hogy azzal a néhány nővel, aki mégis ott van, azokkal sem bánnak kesztyűs kézzel. Hogy Tállai András államtitkár például azt bírta mondani Szabó Tímeának: „Mit pofázol bele, kisanyám?” Annyit még hozzáfűztem az idézethez: miért nem akadt a Szabó családban egy férfi, aki jól pofán vágta volna ezt a büdös bunkót? Sajnos a négy vendégem rám hagyta a dolgot, pedig segíthettek volna, hogy ez a büdös bunkó nem Tállai András államtitkár volt, hanem egy másik államtitkár, Tasó László. A mulatságos az, hogy senki nem kért helyesbítést. Sem Tállai nem üzent, hogy az a büdös bunkó nem én voltam, hanem kollégám, Tasó államtitkár, és Tasó sem jelentkezett, hogy bocsánat, momentán én voltam a büdös bunkó és nem Tállai államtitkár úr. Hogy aztán Kövér László mit enged meg magának az Országgyűlés elnökeként az ellenzékkel szemben, arról jó vastag könyvet lehetne írni. Annyit még hozzátennék így, október elején, hogy az a hangulat, ami Őcsényben a falugyűlést jellemezte, engem az 1944ben tartott hasonló hangulatú gyűlésekre emlékeztet, csak akkor nem a Fidesz, hanem a Nyilaskeresztes Párt keltett gyűlöletet, buzdított erőszakra.

Végezetül néhány szó a könyvről, amit az Olvasó a kezében tart. Miért írtam meg? Azon kollégáim közül, akik tudnak erről a munkáról, a nagy többség a szokásos – és egyáltalán nem alaptalan – fasisztázás és gárdázás után általában ugyanezt a kérdést teszi fel: „Miért kell Vonáról írni?” A kérdés egy újabb kérdéssel szokott folytatódni: „Miért kell Vonát egy könyvvel legitimálni?”. Hát, igen. Nem árt tisztázni, hogy mi volt a könyvvel a célom. Egyszerű: bemutatni, „közel hozni” az Olvasóhoz a magyar politikai élet egyik központi figuráját, Vona Gábort. A Jobbik elnöke – most, amikor ezt diktálom – alig fél évvel a 2018-as választások előtt szerintem a magyar közélet legvitatottabb és legizgalmasabb személyisége. Orbánról már régóta tudjuk, hogy kicsoda, micsoda, ő 2010-óta szinte semmit nem változott. Botka eltűnt, elsüllyedt. Szél Bernadett és Karácsony Gergely számomra kedveseknek, de jelentékteleneknek tűnnek. A Momentum ifjainak nincs súlyuk, így aztán a riporter számára Vona maradt az egyetlen igazán fontos és érdekes interjúalany. Röviden az előzményekről: 2016 késő őszén a szerkesztőm szólt, hogy Vona Gábor sajtosa megkereste az ATV-t azzal, hogy szeretné, ha a Jobbik honlapjára készítenék a főnökével egy úgynevezett „nagyinterjút”. A szerkesztőm rögtön hozzátette, hogy az ATV ezt nem szeretné. Mondhatta volna azt is, a szerződésem szerint a csatornán kívüli szakmai munkákra engedélyt kell kérnem, de nem mondta, mert egyértelmű volt, hogy ezzel tisztában vagyok. Aztán valamikor 2017 májusában az ATV székháza előtt összefutottam Vonával, akivel addig soha nem találkoztam. Bemutatkoztunk egymásnak, aztán szóba került az interjú. Azzal váltunk el, én majd rákérdezek, változott-e a helyzet, aztán felhívtam a pártelnököt azzal, hogy szabad a pálya! Azt ajánlottam, hogy dolgozzunk egy könyvön, amely a választások előtt alkalmat ad a választópolgároknak a tájékozódásra, és nyilván jól jön magának az elnöknek és a pártjának is egy közérdeklődésre számot tartó „kiadvány”. Remélem, hogy az Olvasó nem azzal teszi le a könyvet, hogy a társszerző, azaz én, jobbikos lettem, Vona „házi” propagandistája.

Muszáj néhány gyerekes, naiv dolgot tisztáznom: soha, semmilyen pártnak nem voltam a tagja, viszont vállalom, hogy MDFszimpatizáns voltam és vagyok, Antall József tisztelője. Személy szerint a kezdetektől jó kapcsolatot tartottam fenn Orbán Viktorral. Az ötvenedik születésnapomon a Fidesztől kaptam meg az újságíróknak adható legmagasabb állami kitüntetést, a Táncsics Mihály-díjat, de sohasem álltam a szolgálatukba. Ami a választásokat illeti, nem titkolom, hogy kormányváltást szeretnék, mert – Vona Gábort idézve – az országnak újratervezésre van szüksége!

Tartalom ELŐSZÓ MONDTAM A KISFIAMNAK – NÉMI SZERÉNYTELENSÉGGEL –, HOGYHA BEJÖNNE CRISTIANO RONALDO, TE IS NÉZNÉD FONTOSNAK TARTOM A MEGJELENÉSEMET A CSALÁDBAN ÉN VOLTAM AZ ELSŐ, AKI EGYETEMET VÉGZETT ÁLTALÁBAN NEM MUNKATÁRSAKAT, HANEM SZÖVETSÉGESEKET KERESEK SZERINTEM SZERÉNYEBBNEK KELL LENNI NEM A TERMÉKET, MAGADAT KELL ÉRTÉKESÍTENI ÉN EGY IGEN ÉRZÉKENY EMBER VAGYOK VAN EGY PICIKE PARANORMÁLIS KÉPESSÉGEM Erős vagyok lelkileg BÉRELTÜNK EGY VOLKSWAGEN MIKROBUSZT MEGJELENT VONA GÁBORNAK JÉZUS? EZOTÉRIA – PÉLDAKÉPEM HAMVAS BÉLA KONGRESSZUS – PROGRAMBESZÉD 2001-BEN LÉPTEM BE A FIDESZBE, GYÖNGYÖSÖN HÉT HÓNAPPAL A VÁLASZTÁSOK ELŐTT Mit rontott el a Fidesz? HOGYAN KÉPZELEM AZ ÚJRATERVEZÉST? Új út – higgyenek bennünk! TÖBB SZÁZEZER FIATAL EPEKEDVE VÁRJA, HOGY MEGSZÓLÍTSÁK HA 2006-BAN NINCS TÉVÉOSTROM, AKKOR EGY JOBBKÖZÉP POLITIKAI SZEREPLŐ MARADOK ANTISZEMITIZMUS ÉS HANUKAI LEVÉL KOMOLY LELKI VÁLSÁGON MENTEM ÁT BISMARCK ÉS ASSISI SZENT FERENC IS BENNEM VAN ALAPÍTÓ NYILATKOZAT A 2018-as választás tétje: lehet-e más politikát folytatni Elvi Nyilatkozat ILLIBERÁLIS DEMOKRÁCIA – BÉRUNIÓ

HERNÁDI ZSOLT ÉS LAVROV NEMZETKARAKTEROLÓGIA MAGYARORSZÁGOT NEM LEHET EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA MEGVÁLTOZTATNI MAGYARORSZÁG VÁLTOZÁST AKAR – ANYAI ÁGON TÓT CSALÁDBÓL SZÁRMAZOM ÉRPATAKI MODELL UMBERTO ECO MÁR A KILENCVENES ÉVEK KÖZEPÉN AZT MONDTA, HOGY KÜLÖNBSÉGET KELL TENNI BEVÁNDORLÁS ÉS VÁNDORLÁS KÖZÖTT. SZERINTE FEL KELL KÉSZÜLNÜNK ARRA, HOGY A XXI. SZÁZADBAN EURÓPA OLYAN LESZ, MINT MOST NEW YORK AZ ÁLLAM ÉS AZ EGYHÁZ KAPCSOLATA – RÖPKÖDNEK A MILLIÁRDOK ŐCSÉNY MINKET A POLITOLÓGIA JOBBOLDALI PÁRTKÉNT KÖNYVEL EL, PEDIG EZ MÁR EGYÁLTALÁN NEM IGAZ ORBÁN NEM TŐKÉSOSZTÁLYT, HANEM KLIENTÚRÁT ÉPÍT Ketten maradtunk, Szél Bernadett és én (2017. október 3.) A jobboldalon, tudom, mert onnan jöttem… G-N AP (2017. OKTÓBER 3.) – PLAKÁTHÁBORÚ Plakátügy Lapszemle – A mi szavazóbázisunkból több százezer ember valószínűleg külföldön van Szerintem is kellene új lógó, a néven is lehetne változtatni TISZTELT BALOLDALI HONFITÁRSAIM! Nyílt levél (2017. október 6.) MILYEN ORSZÁGOT SZERETNÉK? VONA GÁBOR ÉS A NYUGDÍJASOK VONA GÁBOR ÜNNEPI BESZÉDE 2017. OKTBÓER 23-ÁN A CORVIN KÖZBEN (RÉSZLETEK) A szakadék szélén ne a harmadrendű szempontokkal foglalkozzunk! UTÓSZÓ Röviden az előzményekről