Tudatos teremtés 9789635287871 [PDF]

Zitiervorschau

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Gregg Braden / The Isaiah Effect Three Rivers Press, a division of Random House, Inc. New York, 2000 Fordította Hegedűs Péter Szerkesztette Abrahám Zoltán

Copyright © Gregg Braden, 2000 Hungarian translation © Hegedűs Péter, 2004 Hungarian edition © Sweetwater Publisher Establishment, 2004 Cover design © Sweetwater Publisher Establishment, 2004

Minden jog fenntartva. A könyv - a Kiadó írásos jóváhagyása nélkül - sem egészében, sem részleteiben nem sokszorosítható vagy közölhető, semmilyen formában és értelemben, elektronikus vagy mechanikus módon, beleértve a nyilvános előadást vagy tanfolyamot, a hangoskönyvet, bármilyen internetes közlést, a fénymásolást, a rögzítést vagy az információrögzítés bármely formáját.

ÉDESVÍZ KIADÓ, BUDAPEST Felelős kiadó Novák András igazgató Főszerkesztő Molnár Eszter Műszaki vezető Erdélyi Anna Tipográfia TypoStúdió Kkt. Borítót készítette LIVINGSTONE COMMUNICATIONS Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Rt., Debrecen Felelős vezető György Géza vezérigazgató ISBN 963 528 787 9

Az Ézsaiás-effektus A kvantumtudomány számos lehetséges jövő létét feltételezi életünk minden egyes pillanatában. Ezek a lehetséges jövők készenlétben várakoznak mindaddig, míg jelenbeli döntéseink életre nem keltik őket.

Egy Ézsaiás

kétezer próféta,

éves

tekercs,

ezeket

a

melynek

szerzője

lehetőségeket

írja

le

olyan nyelven, melyet mi még csak most kezdünk megérteni.

Azonkívül,

bogy

látomásait

korunkról,

Ézsaiás

annak

tudományát,

bogyan

megosztja írásba

velünk foglalta

választhatjuk

meg

mi magunk, melyik jövőben akarunk élni.

M inden alkalommal, amikor ilyen döntést hozunk, az Ezsaiás-e ffektust élj ük át.

Az ősi hagyományok emlékezetünkbe idézik, hogy világrajöttünknek van egy mindenek felett álló oka. Azért vagyunk e világon, hogy szeressünk, és megleljük a szeretetét, mely áradóbb, mint amilyet akár a mennyek angyalai ismerhetnek.

Ezt a könyvet a szeretet utáni kutatásunknak szentelem avégett, hogy emlékeztessek rá: hatalmunkban áll lehozni erre a földre a mennyországot.

Tartalom

A KEZDETEK 13 BEVEZETÉS 19 1. A JÖVENDÖLÉSEK NAPJAIT ÉLJÜK

A történelem a jelenre mutat 29 2. EGY ELFELEJTETT NÉP ELVESZETT SZAVAI

A tudományon, a valláson és a csodákon túl 55 3.

A JÖVENDÖLÉSEK

Egy elfeledett jövő néma látomásai 81 4. HULLÁMOK, FOLYÓK, UTAK

Az idő és a jövendölések fizikája 117

5. AZ ÉZSAIÁS-EFFEKTUS A hegy rejtélye 149

6. TALÁLKOZÁS AZ APÁTTAL Az esszénusok Tibetben 161

7. ISTEN NYELVE Az imádság és a jövendölés elveszett tudománya 185 8. AZ EMBER TUDOMÁNYA Az ima és a gyógyítás titkai 221

9. SZÍVEK GYÓGYÍTÁSA, NEMZETEK GYÓGYÍTÁSA Újraírhatjuk jövőnket a jövendölések napjaiban

265 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 3o3 JEGYZETEK 309

A kezdetek

Figyelmesen füleltem a hangra a rádióban, hogy biztos le­ hessek abban, jól hallottam, amit mondott. A pár nappal korábban kibérelt mikrobusz műszerfalán valahogy idegen­ nek és oda nem illőnek tűntek a gombok. A hangerőszabály­ zóval piszmogtam, hogy elnyomhassam a könyörtelen ol­ dalszél süvítését, mely egy hamisítatlan hóvihar hírnöke volt; a vihar jelei már napnyugta óta mutatkoztak. Ameddig az Államokat átszelő autópályán elláttam, csupán az alacsony magasságba leereszkedett felhőkről visszaverődő, távoli fé­ nyek pislákolása volt kivehető az éjben. Amint felnyúltam beállítani a visszapillantó tükröt, szememmel végigkövet­ tem a magam mögött hagyott aszfaltcsíkot, egészen addig, mígnem magába nyelte a mindent beburkoló sötétség. Még messzi fényszórók sugara sem jelezte, hogy bárki is felbuk­ kant volna mögöttem a láthatáron. Egyedül voltam, teljesen egyedül azon az isten háta mögötti úton, Észak-Coloradóban. Abban a pillanatban eltűnődtem, vajon hány másik ember hallja még rajtam kívül az autójában vagy az ottho­ nában, amit az az ember mond a rádióban. A műsorvezető éppen arra kérte vendégét a stúdióban, hogy ossza meg a hallgatókkal a küszöbönálló millennium­

mai és a megszülető 21. századdal kapcsolatos nézeteit. A jó nevű író és pedagógus arról beszélt, mit gondol az emberi­ ség kilátásairól az elkövetkező két-három évben. A rádió re­ csegett egy sort, miközben a férfi szavaiból egy ugyancsak vészterhes jövő képe bontakozott ki. Magabiztos, ellentmon­ dást nem tűrő modorban beszélt a globális technológiák, különösen a számítógépes rendszerek elkerülhetetlen össze­ omlásáról. Amint módszeresen haladt előre világvége-forgatókönyvében, olyan jövő tárult elénk, amelyben életünk mai formájának nélkülözhetetlen kellékei hosszú hónapokig, talán évekig is nehezen hozzáférhetők vagy egyenesen elér­ hetetlenek lesznek számunkra. A korlátozott áram-, ivóvíz-, gáz- és élelmiszer-ellátás képeit ecsetelte: szerinte ezek a je­ lenségek lesznek - a kommunikációs rendszerek összeomlá­ sával karöltve - a nemzeti kormányok és helyi önkormány­ zatok összeomlásának első kézzelfogható jelei. Ezután még tovább ment, és a belátható jövőben elkövetkező korszakról elmélkedett, amikor is a nemzet joggyakorlatát felfüggeszt­ ve, a katonai, statáriális bíróságok tartják majd fenn a rendet. Hogy még sötétebb színekkel ecsetelje az amúgy is rettene­ tesnek ábrázolt körülményeket, előhozakodott a kezelhetet­ len járványok és a tömegpusztító fegyverekkel vívott harma­ dik világháború növekvő fenyegetésével, melyek együttesen az emberi nem közel kétharmadának, azaz mintegy négy mil­ liárd embernek a pusztulásához fognak vezetni. Mindez, mondta, kevesebb mint három év múlva fog bekövetkezni. Már korábban is hallottam efféle szörnyű előrejelzéseket. A bibliai próféták látomásaitól kezdve, Nostradamus és Ed­ gar Cayce jövendöléseiig - hogy a 16. és a 20. századból is hozzak példát - mindent elborító óceánok, hatalmas bel­ tengerek és katasztrofális földrengések képe bukkan fel követ­ kezetesen a próféciákban a második évezred végének kísérőjeként. De akkor éjjel valahogy egy kicsit más volt minden. Talán csak mert olyan egyedül éreztem magam az ország14

úton. Talán mert tudtam, hogy rajtam kívül még rengete­ gen hallgatják ugyanezt az üzenetet; a lakásokba, irodákba és gépkocsikba betolakodó, láthatatlan vendég tekintélyt parancsoló hangját. Hirtelen egész sor érzelem tört fel ben­ nem, a reménytelenség és a torokszorító szomorúság felka­ varó érzése keveredett a düh és az indulat éppily erőteljes hullámaival. Nem! - azon vettem észre magam, hogy hangosan fel­ kiáltok. - Nem kell mindennek úgy történnie, ahogyan mondtad! A jövőnk még nem dőlt el. Ebben a pillanatban is formálódik, és mi magunk határozzuk meg a kimenetelét. A dombtetőn átjutva, ereszkedni kezdtem a völgybe, és az adás elhalkult. Az utolsó szavak, melyek megütötték füle­ met az interjúból, a stúdióvendég intelmei voltak: azt ta­ nácsolta hallgatóinak, hogy „induljanak a hegyek felé”, és készüljenek fel a nagy útra. Akiket pedig a szegénység bék­ lyója tart fogva, akik a társadalom peremére szorultak, vagy egyszerűen csak nem törődnek kibontakozó jövőnk esemé­ nyeivel, azokat négy szóval elintézte: „Isten segítse meg őket.” A rádió recsegni kezdett, és a hangok elhaltak, de a szavak mély nyomot hagytak bennem. Azért mesélem most el ezt a történetet, mert a jövőnek az a képe, amely azon az éjjelen a rádióhullámok szárnyán el­ jutott hozzánk, csupán egy lehetséges perspektíva volt, koránt­ sem a jövőnkben ránk váró, kikerülhetetlen bizonyosság. A hajdani próféták a kétségbeesés és pusztulás leírásán kívül a Föld lakóinak eljövendő békés együttélését és minden ba­ jának gyógyulását is megjósolták, s egy ilyen jövőbe éppúgy vezethet út, mint az előbb vázoltba. Rendkívül értékes, több mint kétezer éves kéziratokban hagyták ránk egy elve­ szett tudomány titkait, melynek segítségével könnyűszerrel elháríthatjuk a jövendölések és jóslatok kataklizmáit és éle­ tünk egyéb nagy megpróbáltatásait. A különleges dokumen­ tumokban rejtjelek segítségével megőrzött tudomány gon­ 15

dolata az első pillanatban egy regényből vagy futurista film­ ből vett ötletnek hat. Azonban a 20. század fizikájának fé­ nyében az ősi szövegekben megfogalmazott elvek új értel­ met nyernek, és eleddig ismeretlen lehetőségeket tárnak elénk történelmünk jelenének további alakítására. Az időtől elnyűtt szövegtöredékek olyan tudományba engednek bete­ kintést, amelynek hatalmával örökre véget vethetünk a hábo­ rúknak, a betegségeknek és az emberi szenvedésnek; átléphet­ jük a kormányok és nemzetek közötti béke és együttműködés eddig sosem látott korszakának küszöbét; ártalmatlanná sze­ lídíthetjük a természeti erőket; elnyerhetjük testünk tartós gyógyulását; újraértelmezhetjük a tömeges pusztulást és vi­ lágégést jövendölő, ősi próféciákat. A kvantumfizika legújabb eredményei messzemenően alá­ támasztják ennek a tudománynak az elveit, s újfent alátá­ masztják a közös imák és ősi jóslatok életünkben betöltött szerepét. Az első utalásokat erre a hatalmat sugárzó bölcses­ ségre bizonyos Krisztus előtt több mint ötszáz esztendővel írott, arameus szövegek fordításaiban találtam. Ezek a szö­ vegek azt is elárulták, hogy a Kr. u. 1. század folyamán a tit­ kos hagyományokról készített feljegyzéseket szerzőik közelkeleti hazájukból Ázsia hegyeibe vitték, hogy biztos helyen őrizhessék őket. 1998 tavaszán egy huszonkét fős csoporttal elzarándokoltam Tibet középső részének hegyvidékére, hogy a saját szememmel nyerjek bizonyságot azokról a hagyomá­ nyokról, amelyekre a két évezredes szövegek utalnak. Tibeti utunk - a nyugati világ városaiban folytatott átfogó kutatá­ sokkal együtt - megerősítette ezeknek az ősi dokumentu­ moknak a hitelességét, melyek arról tanúskodnak, hogy ké­ pesek vagyunk véget vetni embermilliók szenvedéseinek, el tudjuk hárítani a harmadik világháború fenyegető rémét, és elegendő élelmet biztosíthatunk a Földön ma élő összes gyer­ mek, nő és férfi - és minden eljövendő nemzedék - számára. Miután felkaptattam a kolostorokhoz, felkutattam a könyvtá­

16

rak kincseit, és szemtanúja voltam annak, hogyan mentették át az ősi tudást a modern időkbe, már nyugodt lélekkel be merek avatni mindenkit e hagyományok finom rejtelmeibe. Ahogyan korunk tudománya egyre inkább megerősíti, hogy létezik kapcsolat külső és belső világunk között, úgy válik egyre bizonyosabbá, hogy imáink és mindennapi tapasztala­ taink világát valamiféle - rég elfeledett - híd köti össze egy­ mással. Talán ez a kapcsolat fejezi ki legtökéletesebben, hogy micsoda lehetőségeket rejtenek magukban a tudomány, a val­ lás és a misztikum korábban elképzelhetetlen egyesülésével adódó új dimenziók. Belső erőink ilyetén kiaknázása pedig attól válik igazán csodálatossá, hogy olyan emberi tulajdon­ ságok tárulnak fel közben, amelyeknek mindannyian birto­ kában vagyunk. Nem kell számot adnunk jártasságunkról a természet- és bölcselettudományokban - csupán annyi a dolgunk, hogy dőljünk hátra kényelmes karosszékünkben, és egyszerűen csak emlékezzünk. Ha így teszünk, a múlt fáty­ lát fellebbentve, családunknak, közösségünknek és szeretteink­ nek a remény hatalmat és életet adó üzenetét közvetíthetjük. A próféták, akiknek álmaiban megjelentünk, arra figyelmez­ tetnek bennünket, hogy az élet egyetemes tiszteletével fa­ junk túlélését és egyetlen ismert otthonunk fennmaradását biztosíthatjuk. Gregg Bmden Észak-Új -Mexikó 1999. január

Bevezetés

Létezhet-e egy elveszett tudomány, melynek segítségével felülemelkedhetünk a mi korunkra rég megjövendölt háború­ kon, pusztításon és szenvedéseken? Lehetséges lenne-e, hogy valahol ősi emlékeink ködében történt egy esemény, amely nyomán valamiféle hiátus keletkezett a világunkhoz és egy­ máshoz fűződő viszonyunkról alkotott felfogásunkban? Ha így lenne, vajon emlékezetünk eme hézagának kitöltésével képesek leszünk-e elhárítani az emberiségre leselkedő eddigi legszörnyűbb tragédiákat? Huszonöt évszázados szövegek és a modern tudomány eredményei egyaránt azt sugallják, hogy a válasz az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre: harsány igen. Továbbá elődeink - saját koruk nyelvén szólva - két hatalmat biztosító technikára is felhívják figyelmünket, me­ lyeknek közvetlen jelentőségük van jelenünk szempontjá­ ból. Az első a- jövendölés tudománya, mely lehetővé teszi szá­ munkra, hogy a jelenben tanúi lehessünk cselekedeteink jövőbeni következményeinek. A második az imádság kifino­ mult technikája, melynek segítségével mi magunk választ­ hatjuk meg, melyik megjósolt jövőben éljünk. Elveszett tudományunk titkai láthatólag a múltbéli társa­ dalmak és a múltban gyökerező hagyományaink közkincsét

19

alkották. A nyugati kultúra látóteréből a 4. században tűntek el e hatalmat árasztó bölcsesség utolsó maradványai: ekkor vesztek el ugyanis bizonyos rendkívül fontos szövegek. Kr. u. 325-ben történt, hogy a már ősi örökség kulcsfontosságú, a köznép által is ismert elemei a misztikus iskolák ezoterikus hagyományai közé kerülvén, az előkelő papság és az egyházi rendek privilégiumává lettek. A modern tudomány számára az olyan szövegek fordításai, mint a Holt-tengeri tekercsek vagy az egyiptomi gnosztikusok könyvtárainak dokumentu­ mai, olyan lehetőségekre derítettek fényt, amelyekre eddig legfeljebb az ókori szájhagyományok vagy a tündérmesék utaltak. Csak most, e szóban forgó írások megszületése után majd két évezreddel igazolhatjuk hitelt érdemlően a ben­ nünk élő, nagyon is valóságos erő hatalmát, mely képes vé­ get vetni a szenvedésnek, és örök békét hozni e világra. Az ókori szerzők saját koruk szavaival hagyták hátra szá­ munkra a remény erőt adó üzenetét. Ezsaiás próféta látomá­ sait például több mint ötszáz évvel Krisztus születése előtt jegyezték le. Az 1946-ban felfedezett Holt-tengeri tekercsek közül az egyetlen, épségben fennmaradt kézirat, a teljes Ezsaiás-tekercs a jeruzsálemi Könyv Szentélye Múzeumban van kitekercselve és keretre feszítve egy függőleges henger felületén. Pótolhatatlan értékről lévén szó, a tekercs bármi­ kor visszahúzható egy acélajtókkal védett, biztonságos pán­ célterembe, s így még egy esetleges atomtámadás esetén is fennmaradhat a jövő nemzedékei számára. Az Ezsaiás-tekercs kora, teljessége és írásmódja egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy alapos vizsgálat tárgyává tegyük, mint a mi korunkkal kapcsolatos számos jövendölés kivételes képvise­ lőjét. Az ókori jövendölésekről alkotott, átfogó kép segítsé­ gével - a konkrét események sajátos vonásain túl - egy közös problémakör különböző aspektusai tárulnak föl előttünk. A jövendölések minden egyes jövőbe vetett pillantás esetében

20

tisztán kivehető mintát követnek: a katasztrófa leírását nyom­ ban az élet, az öröm és az új lehetőségek látomása követi. A legősibb ilyen típusú ismert kéziratban Ezsaiás a lehet­ séges jövőket leíró látomását a minden képzeletet felülmúló, egyetemes pusztulás korszakának részletezésével kezdi. Úgy örökíti meg ezt a baljóslatú pillanatot, mint azt az időt, ami­ kor „megüresíttetvén megüresíttetik a föld, és elpusztíttatván elpusztíttatik”1. Ezsaiás látomása az eljövendő időkről igen közeli rokonságot mutat más kultúrkörök - például az észak-amerikai navaho és hopi indiánok vagy a mexikói és guatemalai maják - próféciáiban fennmaradt leírásokkal. Azonban miután Ezsaiás elénk tárja a pusztulás képeit, a következő szakaszokban látomása drámai hirtelenséggel a béke és gyógyulás jeleneteinek leírására vált: „Mert a pusztá­ ban víz fakad, és patakok a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá.”2 Ézsaiás még hozzáfűzi, hogy „meghallják ama napon a siketek az írás beszédeit, és a homályból és a sötétből a vakoknak szemei látni fognak”3. A tudósok majd huszonöt évszázadon keresztül nagyjában-egészében úgy értelmezték az ilyesfajta látomásokat, mint egy szigorú sorrendben bekövetkező eseménysort, mely / úgy játszódik le, ahogyan Ezsaias tekercsen is meg van írva: először a pusztulással járó gyötrelmek jönnek, majd utánuk köszönt be a béke és a gyógyulás ideje. Elképzelhető-e va­ jon, hogy ezek a különböző időkből származó látomások valami mást akarnak kifejezni? Előfordulhat-e, hogy a pró­ féták látomásai a beavatott mesterek tudományát tükrözik, akik képesek voltak a lehetséges jövőkben létező világok kö­ zött utazni, s feljegyezni tapasztalataikat a jövendő nem­ zedékek számára? Ha így volna, utazásaik részletei felbe­ csülhetetlen értékű segítséget nyújthatnak számunkra saját jövőnk megismeréséhez. A 20. századi fizikusok meggyőződését visszhangozva, az ókori próféták is olyan ösvénynek tekintették az időt és 21

az emberi történelmet, melyen két irányban is lehet közle­ kedni, hátrafelé éppúgy, mint előre. Felismerték, hogy láto­ másaik pusztán az idő egy adott pillanatához tartozó lehető­ ségeket tárják fel előttük, nem pedig feltétlenül bekövetkező eseményeket, és hogy minden egyes ilyen lehetséges jövő a jövendölés idején fennálló feltételeken alapul. Amint a felté­ telek megváltoznak, a változás a jövendölés eredményében is nyomban tükröződik. Egy próféta látomását a háborúról példának okáért olyan jövőnek lehet tekinteni, mely csak ak­ kor valósul meg, ha a jövendölés idején uralkodó társadal­ mi, politikai és hadászati körülmények minden tekintetben tökéletesen változatlanok maradnak. Okfejtésünk arra enged következtetni, hogy a cselekede­ teink menetében beállott pillanatnyi változás - legyen az néha akár a legcsekélyebb is - egész jövőnket gyökeresen átalakít­ hatja. Ez az elv személyes körülményeinket - egészségünket vagy emberi kapcsolatainkat - illetően éppúgy érvényesül, mint az egész világunk jólétét érintő kérdésekben. Háború esetén a jövendölés tudománya lehetővé teszi egy látnok számára, hogy kiterjessze érzékelését a jövő egy időszakára, s ily módon figyelmeztethesse saját korának embereit csele­ kedeteik következményeire. Valójában számos jövendölést kísérnek határozott hangvételű felhívások a dolgok meneté­ nek megváltoztatására, mintegy a próféták erőfeszítéseként az általuk látott jövő elkerülésére. A próféták bepillantása az idő távolának lehetőségeibe gyakran párhuzamos utak képét idézi fel bennünk: a lehető­ ségek ösvényeit, amint múltunkból jövőnk felé futnak. Né­ melykor úgy tűnik, hogy az utak elkanyarodnak, s ez igen közel hozza őket egymáshoz. Az egykori próféták azt tartot­ ták, hogy ezeken a pontokon a világok közötti lepel szövete alaposan elvékonyodik. Márpedig minél vékonyabbá válik az elválasztó szövet, annál könnyebb új pályát választani jö­

22

vőnk számára, egyszerűen úgy, hogy átugrunk egyik ösvény­ ről a másikra. Modern korunk tudósai figyelmes vizsgálat tárgyává teszik ezeket a lehetőségeket, neveket találnak ki az eseményeknek, akárcsak a helyeknek, ahol a világok összeköttetésben állnak. Az időhullámok, a kvantumkimenetelek és döntési pontok modern nyelvének köszönhetően a próféciák - mint amilyen Ezsaiásé is - rendkívül fontos új jelentésre tesznek szert. Többé nem csupán a jövőnk egy bizonyos napján várható eseményeket jelzik előre, inkább a jelenben meghozott dön­ téseink következményeibe nyújtanak bepillantást. Az efféle leírások egy hatalmas, kozmikus léptékű szimulátort idéznek az ember eszébe, mely lehetővé teszi számunkra, hogy tanú­ jává váljunk cselekedeteink hosszú távú következményeinek. A kvantummechanika elvei szerint az idő az események különböző és alakítható kimeneteleinek összessége; Ezsaiás még egy lépéssel továbbviszi megdöbbentően hasonló gon­ dolatmenetét, amikor arra emlékeztet bennünket, hogy jö­ vőbeli lehetőségeinket valójában a jelenben meghozott kol­ lektív döntéseink határozzák meg. Közös döntés esetén az emberek nagy száma kiterjeszti a következmény hatókörét, és meggyorsítja annak megvalósulását. Erre a kvantumfizi­ kai elvre a legékesebb példákat a csodák végett tartott tö­ megméretű imádságok jelentik, amikor is hirtelen ugrást te­ szünk az egyik jövőben bekövetkező eseményből a másikba. Az 1980-as évek elején ellenőrzött kísérletek dokumentálták az egy célra összpontosított, közös imák hatásait a nagyvá­ rosok legmagasabb bűnözési statisztikájú kerületeiben.4 Az ilyen kutatási eredmények mindenki számára hozzáférhetően és hitelt érdemlően bizonyították az imádság lokális hatá­ sait. De vajon alkalmazhatók-e ugyanezek az elvek nagyobb, esetleg globális léptékű ügyek esetében is? 1998. november 13-án, pénteken világszerte tömegmére­ tű közös imát tartottak a béke megőrzésének érdekében egy 23

olyan időszakban, amikor a Föld számos pontján elviselhe­ tetlenné fokozódtak a politikai feszültségek. A dolog azért is volt különlegesen időszerű, mert aznap járt le az Iraknak adott határidő, ameddig teljesítenie kellett az ENSZ-nek az ország fegyverarzenálja átvizsgálását célzó követeléseit. A hó­ napok óta tartó eredménytelen huzavona után, amelynek a végén Irak nem engedélyezte a belépést a kényes területek­ re, a Nyugat nemzetei kijelentették, hogy ha az ország to­ vábbra sem hajlandó az együttműködésre, akkor intenzív és kiterjedt bombázásokkal fogják megsemmisíteni a gyanús katonai telephelyeket. Egy ilyesfajta hadjárat természetesen jelentős emberáldozattal járt volna mind a katonaság, mind a polgári lakosság körében. A világháló segítségével sok százezer ember kapcsolódott össze egyetlen világméretű közösséggé, mely az esti időben pontosan összehangolt, közös imájában a béke mellett szállt síkra. Az imádság ideje alatt olyan esemény történt, melyet sokan egyenesen csodának tartanak. Harminc perccel a légi­ támadás megkezdése előtt az Egyesült Államok elnöke üze­ netet kapott az iraki vezetéstől, melyben kijelentették, hogy hajlandók együttműködni a szóban forgó fegyverellenőrzé­ seket illetően, így az elnök parancsot adott az ország had­ erejének a „leállásra”, mely katonai kifejezés a hadművelet azonnali felfüggesztését jelenti.5 Szerfelett csekély rá az esély, hogy egy ilyen esemény vé­ letlenül következzen be épp a világméretű ima időpontjá­ ban. A hitetlenkedők persze úgy tekintettek erre az esetre, mint „egybeesésre”; azonban figyelembe véve, hogy hason­ ló következményekkel járó közös imádságokra már számos példa volt korábbi iraki, egyesült államokbeli és észak-írországi események kapcsán, egyre növekszik a bizonyítékok tömege, melyek azt sugallják, hogy a tömeges imádságok hatása jóval több egyszerű egybeesésnél. Ezek a bizonyíté­ kok egyszerűen megerősítik az évszázados szövegekben hir­ 24

detett tantétel igazságát, amely szerint, ha sok ember egy bi­ zonyos módon fókuszálja közös döntését, akkor az közvetlen és mérhető hatást gyakorol életünk minőségére. Bár ezek a változások a hagyományos elméletek alapján megmagyarázhatatlannak tűnnek, a kvantumfizika elvei el­ ismerik létüket, éspedig a kollektív vagy csoportos dönté­ sekben rejlő belső erők következményeiként. Az imádság el­ veszett tudománya, mely az ókori hagyományok között rejtőzött mindaddig, amíg napjaink gondolkodásmódja ké­ pessé nem vált felismerésére, cselekedeteinket egy bizonyos mederbe terelve módot kínál a megjósolt járványok, pusztí­ tás, háborúk és halál elkerülésére. Egyéni döntéseink beleol­ vadnak a jelenünkre adott kollektív válaszba, melynek hordereje a közeljövőtől egészen a távoli jövőben élő nemzedékek életéig ível. Birtokunkban van végre a nyelv, mellyel a re­ mény és a lehetőség erőt adó üzenetét életünk minden egyes pillanatának részévé tehetjük. Bár Ezsaiás legsötétebb látomásai egyelőre még nem tel­ jesedtek be, egyre több tudós, filozófus és kutató van meg­ győződve arról, hogy azon események előjeleinek vagyunk szemtanúi, melyeket ő a mi életünk idejére megjövendölt. Lehetséges-e vajon, hogy azért nem ismertük fel a tudás ősi kulcsainak - mint amilyen az Ezsaiás-tekercs - kezünkbe ha­ talmat adó üzenetét több mint kétezer esztendeig, mert mindeddig nem értettük meg világunk valódi természetét? Ha hajlandók vagyunk elfogadni ezt a lehetőséget, olyan tér­ képet kaphatunk a kezünkbe, melynek segítségével elkerül­ hetjük mindazt a szenvedést, amelyet látomások egész sora jövendölt meg a mi korunkra.

És láttam egy új mennyboltot és egy új földet... Hallottam, amint egy hang azt mondja, nem lesz több halál, sem bánat, sem sírás-rívás, mert az elébbenidolgok immár tovatűntek.

- Az esszénus Jelenések könyve ~

A JÖVENDŐLESEK NAPJAIT ÉLJÜK

A történelem a jelenre mutat

A férfi valamiért felkeltette a figyelmemet, amint keresz­ tülballagtam az előcsarnokon, el a vécék és a nyilvános tele­ fonok mellett. Talán a falakra kirakott dísztárgyain akadt meg a pillantásom, talán az ékszereken, melyek egy kézzel készített, filccel bélelt dobozból kandikáltak kifelé. Valószí­ nűbb azonban, hogy a körülötte tébláboló három gyerek volt az ok. Bár én magam nem vagyok apa, az évek múltával egyre pontosabban meg tudom becsülni mások gyermekei­ nek életkorát. A férfival lévő legidősebb gyerek nagyjából nyolcéves lehetett, és a legfiatalabb felé haladva, körülbelül két-két év korkülönbség volt közöttük. „Milyen gyönyörű gyerekek” - gondoltam magamban, ahogy elhaladtam heve­ nyészett kiállításuk előtt az étterem előcsarnokában. Épp akkor fejeztem be egy réges-rég esedékes, barátaim­ mal elköltött vacsorát egy kis tengerparti városkában, San Franciscótól északra. Ahhoz képest, hogy a következő há­ rom nap folyamán egy csoportos foglalkozást készültem ve­ zetni, úgy éreztem, kissé tartózkodón viselkedtem az étke­ 29

zés során. Az asztal egyik végéről jól nyomon követhettem a beszélgetést, magam azonban nem kapcsolódtam bele. Mintegy külső megfigyelőként szemléltem, ahogyan a társa­ ság többi része gyorsan párokra oszlott, és sebesen pergő társalgásba kezdett karrierről, szerelmekről és jövőtervek­ ről. Emlékszem, azon tűnődtem, vajon szándékosan helyez­ kedtem-e úgy, hogy elkerülhessem az aktív részvételt a bi­ zalmas beszélgetésben, közben azonban mégis zavartalanul élvezhessem régi barátaim társaságát. Azon vettem észre magam, hogy többször is kitekingetek a mellettem lévő ha­ talmas üvegablakon a móló talapzatát egyre magasabban nyaldosó dagályra. Gondolataim a másnap este tartandó előadásomon jártak. Milyen szavakkal kellene vajon beve­ zetnem a témát? Hogyan ösztönözhetem különböző kultu­ rális hátterű és meggyőződésű hallgatóságom tagjait, hogy társaim legyenek egy ősi üzenet értelmezésében, mely élet­ adó reményt hoz korunk számára? - Üdv, hogysmint? - kérdezte a férfi a három gyerekkel és az ékszerekkel, amint elsétáltam mellette. A váratlan üdvöz­ lés egy idegen embertől visszazökkentett a jelenbe. Elmoso­ lyodtam, és bólintottam. - Remekül - feleltem gondolkodás nélkül. - Úgy látom, igen ügyes segédei vannak - tettem hozzá, a három gyerek felé mutatva. A férfi felnevetett, én megálltam, és máris be­ szélgetésbe elegyedtünk az ékszereiről, felesége kézműves­ munkáiról és persze a gyerekeikről. - Magam bábáskodtam mindegyikük születésénél - mond­ ta. - Az én szememet pillantották meg először, amikor a vi­ lágra jöttek. Az én kezem érintette először a testüket. Szeme ragyogott, miközben családja gyarapodásáról me­ sélt. Néhány pillanat múltán ez az ember, akit soha azelőtt nem láttam, már a születés csodájáról beszélt nekem, amit ő és a felesége több alkalommal is együtt élhettek át. Egészen

3o

megindított bizalma és hangjának őszinte csengése, amint beavatott a négy szülés bensőséges részleteibe. - Mi sem könnyebb, mint világra hozni egy gyereket mondta. „Neked legalábbis könnyű ezt mondani - gondoltam ma­ gamban. - Kíváncsi vagyok, mit szólna a feleséged, ha őt kérdezném a gyerekszülésről.” Amint a gondolat átfutott az agyamon, egy nő tűnt fel az előcsarnokba vezető lépcsők fe­ lől. Rögtön tudtam, hogy ő és a férfi összetartoznak. Az el­ választhatatlanul egybetartozó párok közé tartoztak: a férj és a feleség mintha egymás részei lettek volna. Odasétált hozzánk, és melegen elmosolyodott, miközben karját férje köré fonta. Ha nem állok meg a férjével beszélgetni, minden további nélkül elhaladtam volna kis kiállítása mellett az elő­ térből kifelé menet. Én szólaltam meg elsőként, bár kérdé­ semre már tudtam is a választ. - Ön az édesanyja ezeknek a csodálatos gyermekeknek? A szemében megcsillanó büszkeség azelőtt megadta a fe­ leletet, mielőtt a szavak elhagyták volna ajkát. - Igen, én va­ gyok - mondta. - Én vagyok az anyja mind az ötüknek. Fülig érő mosollyal bökdöste meg férje karját, ami azok előjoga, akiket hosszú évek kapcsolata fűz a másikhoz. Rög­ tön kapcsoltam, mire gondol. Férjét nevezte ötödik gyere­ kének. A negyediket és legkisebbet, egy körülbelül kétéves kisfiút, a karjában hozta. Amikor a kicsi fészkelődni kezdett, talpra állította az étterem előterének csempepadlóján. A fiúcska az apjához tipegett, aki egyetlen mozdulattal felkapta, és karja hajlatának bölcsőjébe fogta. A kicsi félig ülve helyez­ kedett el, hogy egyenesen apja szemébe nézhessen, és be­ szélgetésünk egész ideje alatt meg is maradt ebben a hely­ zetben. Látható volt, hogy kialakult szokás ez közöttük. - Szóval tényleg olyan könnyű világra hozni egy gyere­ ket? - kérdeztem, mintegy emlékeztetőül, hogy hol is hagytuk abba a beszélgetést a feleség feltűnése előtt. 31

- Rendszerint igen - felelte a férfi. - Amint készen állnak, hat ökörrel sem lehetne visszatartani őket. Csak fogják ma­ gukat, és kipenderülnek. - Legkisebb gyermekével a karjában a férfi kissé meggörnyedt, mintha egy labdát elkapó sporto­ lót utánozna, vagy valakit, aki karjába kap egy gyermeket. Mindannyian elnevettük magunkat, amint ő és felesége egymásra néztek, azután a nyugalom légköre áradt el a há­ zaspáron és gyermekeiken. Megesik olykor az életben, hogy valaki épp a megfelelő pillanatban keresztezi utunkat, és épp a megfelelő szavakat mondja ki ahhoz, hogy felszínre hozza emlékeinket, és felébressze a mindannyiunkban ott szunynyadó, rejtett lehetőségeket. Én hiszek abban, hogy szavak nélküli szinteken ekképpen hatunk egymásra. A váratlan ár­ tatlanságában kifejlik a varázslatos pillanat. Tudtam, hogy a jelen pillanat is ezek egyike. A férfi egyenesen rám nézett. Arckifejezése és az érzés a szívemben azt súgták, hogy bármi fog is történni, amiatt vagyunk e pillanatban együtt. - Rendszerint semmi gond nincsen - folytatta a férfi. Hébe-hóba azonban történik valami. Valami tévútra megy. Ránézett a kezében tartott kisfiúra, majd még közelebb húzta magához, és félresimította a gyermek homlokába hul­ ló haját. Egy másodpercre összefonódott a tekintetük, és megilletődve tapasztaltam, hogy nem kellett magam kívül­ állónak éreznem, amikor megosztották egymással szeretetüket. Megengedték, hogy részesévé váljak a pillanatnak. - Vele történt - mondta a férfi. - Joshsal voltak nehézsé­ geink. Figyelmesen ittam minden szavát, amikor folytatta: - Minden úgy ment, mint a karikacsapás. A feleségem magzatvize elfolyt, a szülési fájdalmak pedig olyan sűrűn jöttek, hogy hirtelen a kellős közepén találtuk magunkat a negyedik otthoni szülésünknek. Josh már a szülőcsatornában volt, amikor egyszerre minden leállt. A gyermek egyszerűen nem jött tovább. Tudtam, hogy valami nagyon elromlott. 32

Valamilyen okból egy rendőrségi kézikönyv jutott az eszem­ be, amelyet évekkel korábban olvastam. Volt benne egy fe­ jezet a vészhelyzetben lefolytatott szülésekről, amelyben szen­ teltek egy részt az esetleges komplikációknak is. Hirtelen ez a rész villant be az agyamba. Nem furcsa, hogy a legna­ gyobb szükség pillanataiban mintha épp a legmegfelelőbb gondolatok ötlenének az eszünkbe? - Idegesen felnevetett, felesége pedig közelebb lépett hozzá. Ahogyan férjét és leg­ kisebb gyermeküket átölelte, világossá vált számomra, hogy ők hárman olyan élmény részesei voltak, mely a benső biza­ lom és a csoda kivételes kötelékével fűzi őket egymáshoz. - A kézikönyv szerint szülés közben elvétve előfordul­ hat, hogy a csecsemő megakad az anya farkcsontjánál. Van, amikor a feje, más esetekben a válla ékelődik be. Ilyenkor viszonylag egyszerűen benyúlhatunk és kiszabadíthatjuk a gyermeket. Úgy gondoltam, éppen ez a helyzet Joshsal. Be­ nyúltam a szülőcsatornába, és ekkor egészen elképesztő do­ log történt. Kitapintottam a feleségem farkcsontját, kicsit felfelé mozdítottam a kezem, és máris biztos voltam benne, hogy Josh lapockáját érzem, amint a farkcsont mögé szo­ rult. Éppen ki akartam szabadítani beékelt helyzetéből, ami­ kor mozgást érzékeltem. Egy pillanatig fel se fogtam, mi történik. Josh keze volt az. Édesanyja farkcsontja felé nyúj­ tózkodott, hogy kiszabadíthassa magát! Amikor keze hozzá­ ért az enyémhez, olyan élményben volt részem, mint hitem szerint még igen kevés apának... Ekkorra már valamennyiünknek könnyes volt a szemünk. - A történetnek még nincs vége - mondta lágyan a férfi felesége. - Rajta, meséld csak el a többit is - suttogta férjé­ nek bátorítón. - Már mondom is - mosolyogva törölgette szeméből a könnyeket a kezével. - Alighogy megérintette a kezem, Josh néhány másodpercre mozdulatlanná dermedt. Azt hiszem, ar­ ra akart rájönni, hogy mire is bukkant. Azután újra megérez33

tem, de ekkor már nem azért nyúlt előre, hogy kiszabadítsa magát az anyja farkcsontja mögül. Ez alkalommal értem nyúlt. Éreztem, ahogyan parányi kezei végigfutnak az ujjaimon. Érintése először még bizonytalan volt, mintha csak felfedezőúton járna, de néhány másodperc múlva a szorítása megerősö­ dött. Éreztem, amint még meg sem született fiam kinyújtja ujjacskáit, és bizalommal az én ujjam köré fonja őket, mintha megismerne! Abban a pillanatban már tudtam, hogy min­ den rendben lesz Joshsal. Mi hárman együtt dolgoztunk meg azért, hogy Josh a világra jöhessen, és most íme, itt van. Mindnyájan az apja karjában lévő kisfiúra néztünk. Amint észrevette, hogy minden szempár rászegeződik, apja vállába rejtette az arcát. - Még mindig félénk egy kicsit - mondta nevetve a férfi. - Már értem, mért van úgy magához nőve - mondtam. Ugyancsak kalandos kettejük története. A szemünkből kibuggyanó könnyeken keresztül egymásra néztünk. Emlékszem az áhítat és a csodálat érzésére, mely el­ töltött, sőt talán még némi döbbenetre is, hogy milyen in­ tenzitással éltük át mindannyian az emléket. Mind nevettünk, úgy oldva fel a pillanat sutaságát, hogy közös élményünk ereje mit sem csökkent eközben. Néhány szó és számos bará­ ti ölelés után elköszöntünk, jó éjszakát kívánva egymásnak. Soha többé nem láttam a családot. Most, majd három évvel később már a nevükre sem emlékszem. De mélyen megma­ radt bennem történetük, nyíltságuk és hajlandóságuk, hogy életük egy bensőséges pillanatát megosszák egy idegennel. Őszinteségük lelkem mélyének valamely nagyon ősi részét érintette meg. Bár ismeretségünk alig húsz percig tartott, hármunk beszélgetése nagyon eleven emlékként maradt meg bennem, s a következő hónapok során számos alkalommal el­ meséltem. Egyike volt ez azoknak a pillanatoknak, amikor nincs szükség magyarázatra. Nem is próbálkoztunk vele.

34

Korszakok változása Az alkímia atyjának tartott Hermész Triszmegisztosz taní­ tásaiban szereplő, jól ismert mondás arra utal, hogy min­ dennapi életünk eseményei - például a születés - a koz­ moszban lejátszódó, sokkal nagyobb léptékű történéseket tükrözik. A tantétel sokatmondó egyszerűséggel szögezi le: „ahogy fent, úgy lent”. A káoszelmélet, mely a matematika egy speciális ága, még alaposabbá teszi a magyarázatot, ami­ kor azt állítja, hogy élményeink holografikusak. A hologra­ fikus világban a rendszer egyik elemét érintő eseményt a rendszer összes többi eleme is tükrözi. Azonban nem csu­ pán a kozmikus történések játszódnak le így; a tantétel leg­ alább ugyanilyen mértékben alkalmazható a tapasztalatok egy jóval emberközelibb fajtájára is, mégpedig a testünk és a Föld között fennálló kapcsolatra. Amikor az a család arra méltatott, hogy megossza velem a legifjabb családtag szüle­ tésével kapcsolatos élményeit, azon kaptam magam, hogy a hermetikus tantételen töprengek. A történet, melyben a kis Josh megtalálta útját világunkba, hirtelen megdöbbentő erővel idézte fel bennem a folyamatot, melynek során boly­ gónk egy új világnak ad életet. A hasonlóság mindenesetre lenyűgöző. Egy pillanatra képzeljük el, hogy egy olyan világból ér­ keztünk, ahol a születés csodája teljességgel ismeretlen. Ek­ kor Josh története máris gyökeresen új nézőpontból láttatja velünk korunk eseményeit. Minden kétséget kizáróan va­ rázslatos élmény végigkövetni, ahogyan egy új élet megszü­ letik, ám mivel tudjuk, hogy mi lesz a vajúdás végeredménye, ez bizonyos fokig mindenképpen befolyásolja érzéseinket. Mennyiben különbözne vajon szemléletünk, ha nem lennénk tisztában a végeredménnyel? Mi történne, ha úgy néznénk végig a szülés folyamatát, hogy nem adatik meg megértenünk: éppen egy új élet készül világra jönni a szemünk előtt? 35

Először is látnánk egy nőt, akinek nyilvánvalóan nagy kínjai vannak. Arca a szülési fájdalmakat kísérő sikolyok ütemére újra meg újra eltorzul. Vér és testnedvek törnek elő testéből. Bárhogyan is, egy új élet megszületésének szemta­ nújaként hajszálpontosan ugyanazokat a tüneteket figyelhet­ nénk meg, mint amelyek többnyire az e világból távozókat kísérik útjukon. Hogyan is jöhetnénk rá, hogy a fájdalom külső jegyei a születés csodájára utalnak? Lehetséges-e, hogy mi is rendre ugyanezeket a feltevéseket fogalmazzuk meg egy új világ születését illetően, mint amelyeket a születési fájdalmakról nem tudó személy fogalmazna meg az emberi lények születéséről? A jelenleg kibontakozó helyzet minden­ esetre pontosan megfelelne az ókori hagyományok forgatókönyvének, amely szerint a világ ciklikus újjászületésének vagyunk tanúi. Máté evangéliumának prófétai látomásában az apostol voltaképpen a szülés metaforájával írja le mind­ azokat az eseményeket, amelyeket mi maiak még a saját sze­ münkkel is megláthatunk: „Éhségek és földindulások lesznek mindenfelé. Mindezek pedig a vajúdási fájdalmak kezdetét jelentik.”6 Ami azt illeti, a 20. század utolsó negyedében a tudósok eleddig példa nélkül álló eseteket dokumentáltak, melyeket láthatóan nem is tudnak hová sorolni. Műszereink a Föld magjának legbelső régióitól egészen az ismert univerzum pereméig olyan eseményeket regisztrálnak, melyek minden korábbi mérést felülmúlnak - sokszor akár több nagyság­ renddel -, mind időtartamukat, mind erősségüket tekintve. 1997 őszén Földünket és az emberi társadalmat érintő, ka­ tasztrofális változásokról szóló hírek jelentek meg a világ­ hálón, képes folyóiratokban és a hasonló témákkal foglalkozó egyéb médiákban. A cikkek a legkülönfélébb eseményekről számoltak be - globális méretű földrengésekről, az óceánok szintjének emelkedéséről, arról, hogy a Föld csaknem aszte­ roidákkal ütközött, továbbá új, erőteljes vírustörzsek táma­ 56

dásáról és a törékeny közel-keleti béke összeomlásáról amelyek mindegyike pusztulást és romlást szabadított volna a Földre. Számos cikk olyan jelenségekről írt, amelyek pon­ tosan megegyeznek a kétezer évvel ezelőtt erre a történelmi korszakra jövendölt történésekkel. Az ősi és a modern prófé­ ciák egyaránt arra utalnak, hogy az 1997-es események olyan, kivételes korszak kezdetét jelezték, amelynek folyamán való­ színűleg drámai változásoknak lehetünk majd tanúi.

A. változás nyelve 1998 júliusának második hete volt. Feleségemmel épp akkor tértünk vissza egy hosszúra nyúlt utazásról, melynek során három hetet töltöttünk Tibetben és további ötöt Peruban. Együtt kerestünk fel néhányat a Földünkön fennmaradt leg­ ősibb és legelszigeteltebb szent helyek közül. Utazásunk cél­ ja az volt, hogy egyértelmű és hitelt érdemlő példákkal doku­ mentáljunk egy ősi tudást, amely immár 1700 éve elveszett a nyugati világ számára. E távoli helyekre tett utazásaink so­ rán, ahol a szokásokat több száz nemzedéken keresztül őriz­ ték, olyan emberekkel beszélhettünk, akik mindmáig az ősi hagyományok szerint élnek. Nem megfakult szövegek értel­ mezésén töprengtünk, nem rég letűnt nyelvek szavait fordítgattuk a templomfalakról: mi inkább élőszóban beszél­ gettünk el a tibeti és perui szerzetesekkel, sámánokkal és apácákkal. Idegenvezetők, tolmácsok és saját nyelvi képessé­ geink segítségével célirányos kérdéseket tettünk fel mindazok­ ról a szokásokról, amelyeket a saját szemünkkel láthattunk. Bár igyekeztünk figyelemmel kísérni a világ híreit, amenynyire a nagyvárosokban lehetőségünk adódott rá, Melissa és én utazásunk ideje alatt többnyire bizony el voltunk vágva a külvilágtól. Irodámba aztán épp akkor sétáltam be, amikor a faxgép bejövő üzenetet jelezve sípolni kezdett. A padlóra 37

máris zuhatagként omlott le a faxpapír göngyölege. Azon tűnődtem, miféle üzenet lehetett olyan sürgős, hogy a haza­ térésünk utáni első napon rögtön azzal köszöntsenek ben­ nünket. Megvártam, míg az első néhány oldalnyi papír aláhullik a gépből, majd felmarkoltam a tekercset, és nekiláttam, hogy átfussam a tartalmát. Sok-sok oldalnyi információ gyűlt össze a legkülönbözőbb tudományos intézményektől - pél­ dául a National Aeronautics and Space Administrationtól vagy a United States Geological Surveytől -, továbbá a fon­ tosabb egyetemektől és hírügynökségektől. Minden egyes oldalt elborítottak a táblázatok, grafikonok és statisztikák, amelyek mind az elmúlt néhány hónap alatt történt szokat­ lan eseményekről számoltak be. A kutatók szemmel látha­ tóan mindvégig bőségesen elláttak értesülésekkel ezekről az eseményekről, én pedig pont akkor toppantam be az iro­ dámba, amikor friss információk érkeztek. Az első néhány lapon egy példátlan léptékű kozmikus ese­ mény részleteiről olvashattam. 1997. december 4-én a csil­ lagászok felfigyeltek egy robbanásra, amely az általunk ismert univerzum peremvidékén játszódott le: ezt nagyságrendben legfeljebb az ősrobbanás múlhatta felül. A szakmai lapok majd hét hónappal későbbi tudósításai szerint a California Institute of Technology adatai alapján a robbanás csupán egy­ két másodpercig tartott, ám fényereje megegyezett az uni­ verzum összes többi részének fénykibocsátásával.7 Az első robbanás óta több, hasonló erejű robbanást is följegyeztek. A következő lapokon 1998 júniusáról találtam beszámo­ lókat, amikor is a tudósok végigkövették, ahogyan két üstö­ kös becsapódott a Napba. Hasonló esemény megfigyelésére és dokumentálására eddig még sohasem nyílt lehetőség. A becsapódás hatása órákon belül észlelhetővé vált a „forró gázok és a mágneses energia drámai léptékű kitörésében, amelyet nagyméretű koronális napkitörésnek neveznek”8. 38

Az ehhez hasonló napkitörések jelentős zavarokat okoznak a Föld mágneses mezejében is, gyakran még a távközlést és az áramszolgáltatást is képesek nagy területeken megbéníta­ ni. Sok tudós emlékezetében még bizonyára frissen élnek egy ehhez hasonló mágneses zavar következményei 1989 már­ ciusában, amelyeket egy minden addigi rekordot ötven szá­ zalékkal felülmúló erejű napkitörés okozott.9 A következő oldalak 1998 áprilisában kiadott tanulmá­ nyokat részleteztek, amelyek a sokak által időjárási és hőmérsékleti szélsőségekként értékelt jelenségekről közöltek adatokat. Most először egy nemzetközi szakértői csoport is megerősítette, hogy az északi féltekén a hőmérsékleti érté­ kek az elmúlt évtized folyamán magasabbra emelkedtek, mint az utóbbi hatszáz évben bármikor.10 Ráadásul egyes ta­ nulmányok azt is kimutatták, hogy egy műholdas adatköz­ lésből eredő hiba sokáig elleplezte a növekvő hőmérsékleti értékek tényét, és így a közelmúltig téves következtetéseket vontak le az időjárás alakulásáról.11 Bár feltételezték, hogy a déli féltekén is hasonló ütemű lesz a felmelegedés, a Na­ tional Snow and Ice Data Center tudósai mégis megdöb­ benéssel figyelték, milyen ijesztő gyorsasággal tört le az Antarktiszról a Larsen—B jégmező egy kétszáz négyzetkilo­ méter nagyságú darabja, majd milyen hamar el is tűnt a mű­ holdas felvételekről. Február 15-én még tökéletesen sértet­ lennek tűnt, ám tizenegy nappal később már nyoma veszett az óceán mélységeiben. A jelentés arra is kitért, hogy a teljes I ,arsen-B jégmező, melynek területe több mint tízezer négy­ zetkilométer, „alig egy-két év leforgása alatt belemorzsolód­ hat az óceánba”12. További tanulmányok ezeknek az ese­ ményeknek a jelentőségét is megvilágították, amennyiben számításaik szerint „az Antarktisz jégpáncéljának eltűnése hat méterrel emelné meg a tengerek szintjét”13. 1997 elejétől kezdve az El Nino néven ismert hurrikán hatalmas pusztítást okozott a mezőgazdasági terményekben 39

és az ipari létesítményekben, és összességében több százezer ember életét veszélyeztette. A statisztikák szerint világszerte 16 000 ember esett áldozatul ennek az időjárási anomáliá­ nak, az általa okozott károk becsült értéke pedig mintegy 50 milliárd dollárra rúg. A hagyományos meteorológiai mo­ dellekből egészen a bekövetkeztéig nem volt megjósolható ez a jelenség, melyet egyes óceáni áramlatok hirtelen gyen­ gülése és irányváltoztatása okozott. Újabb értekezések arról számoltak be, hogy 1991-ben a Galaxis középpontjából érkező, titokzatos, új jeleket fedez­ tek fel,14 továbbá megerősítették, hogy a Föld északi mágne­ ses pólusa 1949-1950 óta több mint öt fokkal elmozdult.15 A cikkekhez élvonalbeli kutatók kommentárjait is mellékel­ ték, amelyek a jelenség növekvő intenzitásáról és a folyamat felgyorsulásáról tudósítottak. Az elmúlt évek eseményeit, amelyeket eddig sokan elszigetelt és rendhagyó eseteknek tartottak — például az 1980-as évek végének napkitöréseit —, most már a jelenlegi, még szélsőségesebb esetek előjeleiként és kiváltó okaiként értékelték. És mindez egy kilencéves pe­ riódus alatt történt! Bár nem igazán lepődtem meg, az ese­ mények nagy száma és bekövetkeztük időpontja láttán még­ is megilletődést éreztem. Számos kutató él a gyanúperrel, hogy ezek a kivételes természeti változások a próféciákban és hagyományokban megjövendölt katasztrofális átalakulá­ sok korszakának kezdetét jelezhetik. Olyan keret híján, amelyben elhelyezhetnénk őket, első pillantásra a legjobb esetben is rémisztőnek tűnhetnek az ilyen tudósítások. Minden jel arra mutat ugyanis, hogy a legkülönfélébb események bekövetkezésének gyors egymás­ utánja nem lehet pusztán véletlen egybeesés. Az említett események mindegyike már önmagában is elég ahhoz, hogy felkeltse a legkiválóbb tudósok és a kormányok figyelmét. Az a tény pedig, hogy néhány héten belül gyors egymás­ utánban követték egymást, arra enged következtetni, hogy 40

a történések olyan forgatókönyvet követnek, amelyre az em­ beri társadalmak és a természet működésével kapcsolatos modelljeink nem adhatnak magyarázatot. Számos tudós, modern kori próféta és laikus hisz abban, hogy a természeti és társadalmi szélsőségek ilyen erőteljes megnyilvánulásai valóban a háborút és pusztulást jövendö­ lő, réges-régi próféciák beteljesülésének előjelei. Ha azon­ ban a maguk teljességében vizsgáljuk meg ezeket a próféciákat, egészen másféle üzenetet olvashatunk ki belőlük. Egyáltalán nem ijesztő képet tárnak elénk: az ősi próféciák a legújabb kutatások fényében a reménység és a lehetőségek erőt adó perspektíváját kínálják számunkra.

A történelem a jelenre mutat Csak néhány másodpercig kellett tartanom a kagylót, és már meg is hallottam a telefonban a technikus hangját. Három percen belül kezdjük a műsort az adó szignáljá­ val, pontban óra húsz és fél perckor. A rádiót mindig is testreszabott közvetítő közegnek tar­ tottam a magam számára. Mégis, amikor meghallottam a férfi hangját, az érzelmek ismerős hulláma futott végig a testemen. Tudtam, hogy a következő három órában a tár­ sult rádióállomások hullámhosszain szerte az egész ország­ ban hallani fognak minden egyes szót, amit kiejtek. Hóna­ pokig, talán évekig is azon kijelentésekkel kapcsolatban lógnak rám hivatkozni, melyeket a mai éjszakán teszek. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy a lehetőségről szóló üzenet, mely az interjúban elhangzik majd, a remény új távlatát nyithatja meg a hallgatók előtt. Mélyet lélegez­ tem, hogy összeszedjem magam, és felkészüljek. Az adás élőben ment, próba nélkül. Közvetlenül előtte még az jutott eszembe, vajon mi lesz az első kérdés. 41

Mintha csak olvasott volna a gondolataimban, a techni­ kus hirtelen visszatért a vonalba. - Az Ön optimizmusának méltatásával szeretnénk kezdeni. A számtalan jóslat dacára, amelyek katasztrofális pusztulást harangoztak be az évezred végére, Ön hogyan lehet ilyen bizakodó a világ jövőjét il­ letően? Remek - feleltem. - Látom már, hogy a könnyű kérdé­ seket vesszük előre. Mindketten felnevettünk, enyhítve az utolsó percek feszült­ ségén. Alig néhány pillanattal később a műsor házigazdájá­ nak hangját hallottam, amint belekezd az interjúba. Társalgá­ sunk gyorsan elvezetett a betelefonáló hallgatók kérdéseihez azokról a kihívásokról, amelyekkel az ezredfordulót átlép­ vén, a 21. században kell majd szembenéznünk. Bár a szavak különbözők voltak, minden kérdés mélyén egyetlen közös téma magja rejtőzött: az aggodalom a Föld népeinek pusz­ tulását hozó változások miatt. A telefonálók némelyikének megremegett a hangja, amint megosztotta a hallgatókkal a századvéggel kapcsolatos, kultúraspecifikus észrevételeit és személyes vízióit. Egy idős, indián férfi, aki egy közelebbről meg nem határozott törzsből származott, leírta a Föld bizo­ nyos változásait, melyek ősei szerint bolygónk három „nagy megrázkódása közül” az utolsó beköszöntét jelzik majd. A változások között szerepeltek a földrengések, az időjárás szokott rendjének módosulásai és bizonyos kormányzati formák összeomlása is. Az ő népének nézőpontjából a meg­ jövendölt változások tehát máris kezdetüket vették. Figyelmesen hallgattam a történeteket. Legjobb tudomá­ som szerint minden telefonáló pontosan idézte a jövendölé­ seket; hajszálra úgy írták le a részleteket, ahogyan magam is ismerem őket. Mégis minden egyes történetből hiányzott valami. Elődeink vízióiban a katasztrofális pusztulás csak egy lehetőség volt azok közül, amelyeket a jövőnk számára láttak. Számos prófécia tesz említést másfajta kimenetelről 42

is. Úgy tűnik azonban, hogy a remény- és örömteli jövők lá­ tomásai túlnyomórészt elhomályosultak vagy teljességgel el is vesztek, miközben a jövendölések nemzedékről nemze­ dékre szálltak. Az adás a másnap hajnali órákig tartott. A műsorvezető és jómagam gondosan felvázoltunk egy keretet, amelyben a társadalmi és természeti jelenségek szélsőséges megnyilvá­ nulásai kezdtek értelmet nyerni. Beszámoltam egy egész sor látomásról, melyeket csak nemrégiben fedeztek fel a keresz­ ténység előtti szövegekben. Ha az ilyesfajta hagyományok értékeléséhez a legújabb kutatási módszereket hívjuk segítségül, bizakodásom máris megalapozottnak tűnik - mondtam. - Jóllehet a reánk váró kihívások napról napra félelmetesebbnek látszanak, én ma­ gam egyre szilárdabban hiszek abban, hogy kollektív képes­ ségeink révén fölébük kerekedhetünk.

Ablak a belső világokra Sok tudós szemében a napjainkban észlelt szélsőségeknek melyek naprendszerünk eseményeihez, az időjárás alakulá­ sához, a geofizikai változásokhoz és a társadalmi jelenségek­ hez kapcsolódnak - egyszerűen nincs helyük a Nyugat szel­ lemi világképének keretei között. Egész neveltetésünk abba az irányba hat, hogy ezeket a tudományosan igazolt, rend­ hagyó eseményeket különálló, elszigetelt jelenségeknek te­ kintsük, valamiféle szélesebb összefüggések nélküli rejtély­ nek. Az autentikus, ősi hagyományok - például az észak- és dél-amerikai indiánoké, Tibet lakóié vagy a holt-tengeri Kamrán közösségeié - azonban olyan világképet kínálnak számunkra, amely lehetővé teszi, hogy értelmet leljünk vilá­ gunk látszólagos káoszában. Ezek a tanok a teremtés egy­ séges szemléletét hirdetik, emlékeztetve minket arra, hogy

43

testünk ugyanazokból az anyagokból épült fel, mint maga a Föld - nem több és nem is kevesebb tehát nála. Talán az ókori esszénusok, a Holt-tengeri tekercsek titok­ zatos szerzői szolgálnak a leginkább lényeglátó észrevételek­ kel arról a kapcsolatról, amely saját világunkhoz, illetve az idő és a jövendölések tudományához fűz minket. A modern kutatásokra támaszkodva, ezek a kétezer-ötszáz éves szöve­ gek azt sugallják nekünk, hogy a körülöttünk lévő világban megfigyelt események a bensőnkben élő hit fejlődését tük­ rözik. A Vatikán nem látogatható könyvtárában őrzött, 4. századi iratok például részletezik is e kapcsolat mibenlét­ ét, emlékeztetve bennünket, hogy „az Ember Fiának lelke a Mennyei Atya leikéből teremtetett, teste pediglen a Földanya testéből. Az Ember a Földanya Fia, és az Ember Fia tőle kapta testének egészét. Egy vagy a Földanyával; ő benned vagyon és te őbenne...”16 (kiemelés tőlem). Az esszénusok arra a kapcsolatra emlékeztetnek minket szavaikkal, amelyet most már a modern tudomány is meg­ erősít. A levegő a tüdőnkben ugyanaz a levegő, mint ame­ lyik a végtelen óceánok felett suhan, és a legmagasabb he­ gyek szorosaiban süvít. A víz, amely az ereinkben keringő vér kilencvennyolc százalékát teszi ki, ugyanaz a víz, amely valaha az óceánokban és a sebes hegyi patakokban áramlott. Egy letűnt korszak írásaiban arra ösztönöznek bennünket az esszénusok, hogy tekintsük magunkat egynek a Földdel, és ne különüljünk el tőle. Ez az ősi világnézet két kulcsfontos­ ságú szabállyal szolgál számunkra, s ezek korunk legsúlyo­ sabb megpróbáltatásain is átsegítenek bennünket. Először is arra figyelmeztetnek, hogy ha felborítjuk a Föld egyensúlyát, az saját testünk belső állapotában is tükröződni fog. Ezek a hagyományok annak a kollektív összeomlásnak a belső kifejeződéseként fogják fel immunrendszerünk öszszeomlását és a testünkben kifejlődő rákos daganatokat,

44

amely megakadályozza külső világunkat, hogy életet adhas­ son nekünk. Másodszor, ez a gondolatmenet arra ösztönöz minket, hogy a földrengéseket, a vulkánkitöréseket és az időjárás rendellenességeit mind-mind az emberi tudatban lejátszó­ dó, mélyreható változások tükörképeinek tekintsük. Nyil­ vánvaló, hogy ebből a nézőpontból jóval többnek látjuk az életet a mindennapi események egy véletlenszerűen bekö­ vetkező csoportjánál. Világunk történései afféle élő baro­ méterként szolgálnak, mely azt mutatja, hogy mennyit ha­ ladtunk előre egy réges-rég megkezdett úton. Tehát amikor a társadalom és a természet rendszerében elfoglalt helyün­ ket vizsgáljuk, voltaképpen a bensőnkben lejátszódott válto­ zásokat vesszük szemügyre. Ez a holisztikus szemlélet azt sugallja, hogy a világban bekövetkező változások kivételes lehetőséget kínálnak számunkra, hogy drámai módon - egy­ fajta visszacsatolási mechanizmus igénybevételével - mér­ hessük fel döntéseink, meggyőződéseink és értékrendünk következményeit. Mihelyt felismertük e mechanizmus mű­ ködését, új és nagyszabású lehetőségek napja virrad fel éle­ tünkben. Ezen lehetőségek egyike a gyógyítás is, mely nemzedékek százain keresztül maradt fenn észrevétlenül a törzsi hagyo­ mányokban és a kereszténység előtti próféciákban. Elődeink szemében a mi történelemkönyvünk lapjai még tisztán áll­ nak; a nagy változások ideje csak most következett el. Ha külső világunk valóban hitünket és értékrendünket tükrözi, vajon lehetséges lenne-e véget vetni a világ minden fájdal­ mának és szenvedésének, ha életünkben a béke és a könyörűlet útját választanánk? Az a történet, mely az olvadó sarki jéggsapkákról, a veszedelmesen emelkedő tengerszintről, a világszerte egyre gyakrabban előforduló földrengésekről és a harmadik világháborúról szól, jelen pillanatban még ép­ pen hogy csak elkezdődött. Ha a történet e szálak bármelyike 45

mentén eljut a tetőpontjához, úgy tekinthetjük majd, hogy az emberiség fennmaradása súlyos veszélybe került. A mi reményünk üzenete viszont az, hogy egyelőre még a fenye­ getések egyike sem teljesedett be. Az ilyen események keze­ lésének kulcsa az időzítés: minél hamarabb felismerjük a környező világhoz fűződő kapcsolatunkat, annál hamarabb jövünk tisztába azzal is, hogy a bensőnkben megteremtett béke a megszelídült időjárásban, társadalmunk gyógyulásá­ ban és a nemzetek közötti békében tükröződik majd. Máris bebizonyosodott, hogy birtokunkban van egy ha­ talmas, rég elfeledett módszer, mely kollektív emlékezetünk mélyén rejtőzik. Nap mint nap szembesülünk ennek az ér­ zelmeken alapuló módszernek a bizonyítékaival az új élet és a tartós szerelem felett érzett örömünkben, ahogyan azok­ kal a körülményekkel is szembesülünk, melyek megfoszta­ nak minket ettől az örömtől. Ebből a bensőnkben lakozó tudományból merítjük az erőt, hogy könnyedén felülemel­ kedhessünk a jövőnkre vonatkozó, baljóslatú próféciákon és életünk megpróbáltatásain. Kollektív bölcsességünkben rej­ lik a béke, az egység és a világméretű együttműködés új kor­ szakának lehetősége: ez példa nélküli dolog az emberiség történetében.

Kvantumpróféciák a reménység napjainkban A 20. század elején fejlődött ki a kvantumfizika tudománya, amelynek elvei arra engednek következtetni, hogy az idő, az imádság és a jövő között szoros összefüggés áll fenn. Ennek az összefüggésnek a mibenlétét azonban még csak most kezdjük megérteni. A kvantumelmélet egyik érdekfeszítő sa­ játossága az, hogy elvei szerint egy adott időpillanatnak szá­ mos kimenetele létezik. A bibliai passzust idézve, mely sze­ rint „atyám házában számos hajlék van”, világunk „háza” is 46

a saját életünkben teremtett körülményektől függő, számos jövőnek ad otthont. Ahelyett, hogy megteremtjük saját való­ ságunkat, pontosabb volna úgy kifejezni magunkat, hogy megteremtjük azokat a körülményeket, melyekkel jelenünk fókuszába vonzunk bizonyos, már létező, jövőbeli kimeneteleket. Egyéni döntéseink határozzák meg, hogy melyik hajlék, avagy kvantumlehetőség lesz osztályrészünk saját életünkben. Ahogyan egyéni döntéseink olyan, igen átfogó kategóriákba sorolhatók, amelyek vagy igenük, vagy tagadják az életet vi­ lágunkban, úgy olvadnak össze választásaink egyetlen, kol­ lektív válasszá a pillanat kihívására. Példának okáért, ha a meg­ bocsátást, a békét és a könyörületet választjuk, akkor az ilyen tulajdonságokat visszatükröző jövőket vonzzuk. Korábbi, Her­ mész Triszmegisztosz nevezetes mondásával - „ahogy fent, úgy lent” - vont analógiánk szépsége abban rejlik, hogy rá­ mutat, milyen jelentősége van döntéseinknek életünk minden pillanatában, bármilyen legyen is a társadalmi helyzetünk. A pénztől és a kiváltságoktól függetlenül minden választás ugyanannyit nyom a latban, ugyanolyan értékes. Hogy ho­ gyan irányítjuk utunkat az élet nyújtotta lehetőségek kö­ zött, az nyilvánvalóan egy egész csoportot érintő folyamat. A kvantumvilágban nem rejthetjük el tetteinket, hiszen minden egyes egyén minden cselekedete számít. Itt vagyunk, a világban, amelyet közösen teremtünk magunknak. Sem az ókori, sem a modern próféciák nem jósolhatják meg jövőnket, hiszen mi magunk alakítjuk döntéseinket minden pillanatban! Még ha úgy tűnik is, hogy a legjobb úton haladunk egyfajta jövőbeli kimenetel felé, erről az út­ ról egy hirtelen irányváltással bármikor áttérhetünk egy má­ sikra, amely egy előre nem látott jövőbe vezet el minket (ahogyan ez mindössze harminc perc alatt meg is történt az Irak bombázásával kapcsolatos példánkban). A jövendölé­ sek pusztán lehetőségeket kínálnak. Richard Feynman, a je­ les fizikus, akit sokan a gondolkodás egyik legnagyobb újí­ 47

tójának tekintenek Albert Einstein óta, pontosan erről az ol­ dalról közelítette meg a jövendölések kérdését, amikor meg­ állapította: „Fogalmunk sincs arról, hogy adott körülmények között mi fog bekövetkezni. Csak a különböző események valószínűségére tehetünk jóslatokat; az esélyeket latolgat­ hatjuk.”17 Kereszténység előtti szövegeink azon szakaszaiból merít­ hetjük a legtöbb erőt, amelyek a manapság imádságként is­ mert ősi tudományra utalnak. Sokan kultúránk alapjának tartják az imát: egyesül benne gondolat, érzés és érzelem, és lehetőséget nyújt számunkra, hogy a változás nyelvét be­ szélhessük - mind világunk, mind saját testünk változásáét. Egy másik korszak szavai emlékeztetnek bennünket arra, milyen hatalmat jelenthet életünkben az ima. Manapság egyébként a modern kutatások is ugyanezeket a mély fel­ ismeréseket kínálják saját korunk tudományának nyelvén. Az 1980-as évek végén a közös imádság és meditáció ha­ tását hitelt érdemlően bizonyították a nagyobb városokban végzett kísérletek, ahol az erőszakos bűncselekmények elő­ fordulásának aránya mérhetően csökkent annak következté­ ben, hogy célirányos képzésben részesült csoportok folya­ matos békevirrasztásokat tartottak.18 A felmérések kizárták a véletlen „egybeesés” lehetőségét, mely a bűnözés termé­ szetes hullámzásából, a szociális politika változásaiból, eset­ leg a törvények szigorúbb alkalmazásából adódhatott volna. A vizsgált csoportok a nyugalom és a béke állapotába kerül­ tek, és tevékenységük hatása azokon a falakon kívülre is érezhetően kiterjedt, amelyek között gyűléseiket tartották. Valamely láthatatlan hálózat révén, melynek szálai behatol­ tak a városmagok hitrendszereibe, szervezeteibe és külön­ böző társadalmi rétegeibe, a maroknyi ember lelkében élő béke sokak életében hozott változást. A csoportok által me­ derbe terelt, imádsággal és meditációval fókuszált egyéni

48

magatartásforma hatásai egyértelműek, közvetlenek és jól megfigyelhetők voltak. Vajon valóban létrehozták a változást azok, akik folyama­ tosan a békére koncentráltak, vagy az imádsággal töltött vir­ rasztások valamilyen további egyéb, jelentős, olyan következ­ ményekkel járó lehetőséget bizonyítottak, amelyeket eddig még csak laboratóriumi körülmények között írtak le? Ha a korábban említett kvantumelméletek helytállók, akkor min­ den egyes, a városban észlelt bűncselekmény elkövetése pil­ lanatában létezett egy másik jövőbeli kimenetel is, mégpedig olyan, amelyben nem következik be a bűntény. A kutatók az ilyen eshetőségeket „takarásnak” nevezik, mert mintegy el­ lepleznek egy valóságot egy új lehetőség kínálta jövővel. Vajon képesek-e az imádság bizonyos formái a jelen fóku­ szába idézni efféle takarásokat? A fenti kísérletek esetében ez csak úgy képzelhető el, ha a béke és a bűncselekmény jö­ vőbeli kimenetelei egyazon időpillanatban léteztek, és az egyik átadta helyét a másiknak. Hiszen a mi gondolkodásmódunk számára elképzelhetetlen, hogy egy időben két különböző dolog foglalja el ugyanazt a helyet a térben - vagy mégsem? Dr. Jeffrey Satinover legújabb könyvében, melynek címe Cracking the Bible Code (A Biblia kódjának feltörése), olyan rendkívüli, új kutatásokról számol be, melyek éppen ilyes­ fajta lehetőségeket boncolgatnak. Az egyik ilyen kísérletben - írja Satinover - két igen eltérő természetű atomot figyel­ tek meg egy olyan helyzetben, mely rácáfol a természet álta­ lunk ismert törvényeire. Megfelelő körülmények között ugyanis a két atom pontosan ugyanabban a pillanatban egy és ugyanazt a helyet foglalta el a térben!19 Míg ezek a kísérletek megerősítést nem nyertek, lehetetlennek hittük az ilyen je­ lenséget. Most már tudjuk, hogy mégsem az. Világunk egy adott pillanatban megvalósuló kimenetelét az emberek, a Föld, a természet és a gépek határozzák meg. A legelemibb szintén a mi jövőnk kimeneteleit az atomok határozzák 49

meg. Ha világunk két alapvető építőköve egy adott pillanat­ ban képes ugyanazon a helyen együtt létezni, akkor semmi akadálya, hogy ugyanezt több atom is megtegye, melyek vi­ szont számos eltérő jövőt idéznek elő. A két eset között csu­ pán mennyiségi különbség van. A kvantumtudomány kifinomult nyelvében szert tettünk arra a szókincsre, mellyel pontosan leírhatjuk, hogyan is ve­ szünk részt saját jövőnk alakításában. Őseink felismerték, hogy életünk tapasztalatai az idő országútján egymásra kö­ vetkező események formájában léteznek, és arra emlékeztet­ nek bennünket, hogy tapasztalataink természetének megvál­ toztatásához elég, ha egyszerűen másik utat választunk. Óriási, de ugyanakkor leheletfinom a különbség az eddigi gondolatmenetünk és azon állítás között, hogy mi alkotjuk valóságunkat a teremtés szövetének irányításával. Annak az ősi módszernek a kulcsa, melyet történelmünk folyamán a szemlélődés mesterei alkalmaztak, nem az erő volt, mely a világra rákényszerítette a változtatást, hanem sokkal inkább saját fókuszuk megváltoztatásának képessége. A Buddha, Gandhi, a Názáreti Jézus, akárcsak mindazok, akik az 1998 novemberében tartott nagy, közös imában részt vettek, az ilyen jellegű változtatások hatásait tapasztal­ hatták meg. A kvantumfizika elvei azt sugallják, hogy ha új célpontra fókuszálunk - vagyis másra összpontosítjuk figyel­ münket -, akkor az események új útjára lépünk, és ezzel egyi­ dejűleg búcsút mondunk annak a szintén létező esemény­ sornak, mely többé nem szolgálja érdekeinket. Talán pontosan ugyanez történt azon a novemberi estén is, amikor leállították az Irak elleni hadműveletet. Meglehet, a múltban érdekünkben állt fegyveres erővel megvalósítani politikai céljainkat, mostanra azonban egy olyan korba lép­ tünk, amikor végre kinőttük az efféle taktikázást. Bármilyen furcsán hangzik is, a közelmúltban voltaképpen csak az a to­ vatűnt fenyegetés volt képes megalapozni a viszonylagos 5o

béke egyik leghosszabb időszakát világunkban, melyet egy esetleges háború esetén a hasonló erejű nagyhatalmak köl­ csönös pusztulása jelentett. Azon a novemberi estén azon­ ban valami megváltozott. Az emberiség világméretű családja egyhangúlag úgy döntött, hogy figyelmét a béke „takaró­ eseményére” összpontosítja ahelyett, hogy továbbra is fegy­ veres erővel „harcolná ki” békéjét. Bár az a nagyjából har­ minc ország, amely akkor éjjel részt vett az imádságban, csupán világunk apró töredéke, a hatás mégis óriási volt. Akkor éjjel egyetlen élet sem esett áldozatul a bombázóknak Irakban. Elképzelhető-e vajon, hogy csupán annyiból állna békét teremteni világunkban, hogy összehangoltan és egy­ ségesen a békére fókuszálunk, mintha az már meg is valósult volna? Az ősi hagyományok mindenesetre azt sugallják, hogy felesleges volna bonyolultabbá tennünk a dolgot.

Újraírhatjuk jövőnket A lehetséges jövők közötti hártya olyan vékony is lehet, hogy akár észre sem vesszük, mikor léptünk át egy új jövő­ be. Ha például hirtelen kényszert érzünk arra, hogy többet mozogjunk, változatosabban étkezzünk, vagy újraélesszünk egy kimúlóban lévő kapcsolatot, ez mind-mind egy új vá­ lasztást testesít meg, mely megtöri életünk jelenlegi rutinját, és jövőnk egy új kimenetelét ígéri. Bár mi úgy érezzük, hogy döntésünk spontán és természetes volt, valójában csak az általa előidézett változás teheti lehetővé, hogy átélhessük az egészség vagy egy nagyszerű kapcsolat élményét, melyről .1 múltban legfeljebb álmodhattunk. Az ima pedig az a nyelv, melynek segítségével kifejezhetjük álmainkat, és valóra vált­ hatjuk azokat az életünkben. Lehetséges, hogy ezek a válasz­ tások mégis tudatosak?

51

A jövőnket illető döntés napjainkban még inkább a mi ke­ zünkben van, mint eddig bármikor az emberi történelem folyamán. Ha elolvastuk a megfelelő szavakat, felismertük a lehetőségeket, és engedtük, hogy hassanak ránk ezek az új gondolatok, többé nem térhetünk vissza tudatlanságunk ko­ rábbi állapotába. Mindazok után, amit a saját szemünkkel láttunk, értelmeznünk is kell élményeinket. Megtehetjük, hogy figyelmen kívül hagyjuk mindazt, amire rányitották a tekintetünket, és a bizonyítékok hiányára vagy a túl kevés adatra hivatkozunk, ám éppígy azt is megtehetjük, hogy megragadjuk az új út kínálta lehetőségeket. Mihelyt meg­ békéltünk új lehetőségeink létével, abban a pillanatban kez­ detét veszi a varázslat - ez a választás pillanata. Amint világunk egy új Földnek ad életet, a földrészek anyaga, az időjárás rendje, a jégtakaró és a mágneses tér mind-mind tanúságot tesznek erről a változásról. Mekkora esélyünk van vajon a legújabb kutatások fényében, hogy a kétezer-ötszáz éves szövegek bölcsességének globális alkal­ mazásával megfelelhessünk az új évezred kihívásainak, még­ pedig úgy, hogy megerőltetés nélkül léphessünk arra az út­ ra, amely az egyetemes gyógyulás és béke jövőjébe vezet? A vajúdás mindenesetre már megkezdődött, most, a jövendö­ lések utolsó napjaiban, amikor a történelem a jelenre mutat.

Beavattál engemet mélységes rejtelmeidbe.

-

Hálaadó zsoltárok,

Holt-tengeri tekercsek -

EGY ELFELEJTETT NÉP ELVESZETT SZAVAI

A tudományon, a valláson

és a csodákon túl

Minden olyan gyorsan történt. Néha egy esemény hoszszabbnak tűnik, mint amilyen a valóságban. így történt ebben az esetben is. Újra és újra lejátszottam agyamban a je­ lenetet. Mintha lassított felvétel lett volna, minden egyes kockáját kimerevítettem. A megfigyelő biztos távolából ta­ nulmányoztam a részleteket, és válasz után kutattam az álta­ lam ismert világban, válasz után, amelynek révén értelmet nyer mindaz, aminek az imént voltam szemtanúja. Alig néhány másodperccel korábban vettem észre az idő­ sebb urat, miközben keresztülballagtam a parkolón a ten­ gerparti étterem felé. Láttam tehát őt és egy asszonyt, akiről azt feltételeztem, hogy a felesége, amint utat törnek egy ki­ sebb embercsoporton keresztül a bejárat előtti járdához. Épp az imént léptek ki a lengőajtón a nyári éjszaka forró, nehéz levegőjébe Georgia állam tengerpartján. A férfi min­ den lépésnél maga elé tette rozsdamentes acél járókeretét,

55

hogy szilárd támaszték segítségével tehesse meg a következő csosszanó lépést. A ritmus ekkor hirtelen megváltozott. Váratlanul járdaszegélyhez ért, amely alatt nagyjából tizenöt centire folyta­ tódott az úttest. Mintha lassított felvételen láttam volna, amint járókerete bizonytalanul megbillen, felborul, és az aszfaltra zuhan, amely még mindig ontotta magából a kö­ nyörtelen nyári nap hevét. A férfi, továbbra is elszántan markolva kerete fogóját, egyenesen rázuhant a szerkezetre. Én dermedten álltam az utcán, mint valami szürrealista kukkoló. Némán bámultam. A szél a fülemmel incselkedve el-elsodorta felesége rémült kiáltásainak foszlányait. Segítség! Kérem, segítsen rajtunk valaki! - Az asszony hangjának erőssége még így is meghazudtolta a vékony, tö­ rékeny testet, melyből származott. Másodpercek alatt mellettük termettem, ám bármennyire rohantam is, mégsem én értem oda elsőnek. Míg az imént némán szemléltem az eseményeket, senkit nem vettem észre a közelben, és azt sem láttam, hogy valaki arrafelé tartott volna. Egy nő azonban már a földön fekvő férfi mellett tér­ delt, fejét az ölében tartotta. A férfi fejének alsó részén, a fü­ létől kicsivel lejjebb girbegurba vörös vonal kígyózott. A nő gyengéden elfordította a férfi testét, hogy a felülről érkező fény a vérzés forrására essen. Az étterem előcsarnokából ki­ szűrődő halvány derengésben jól kivehettem bőrének meg­ annyi ráncát, melyek elfedték a sebet, a vérzés forrását. A nő gondosan elsimította a ráncokat, míg végül megta­ lálta a sérülést. A vér színe furcsának tűnt a felülről rávetülő higanygőzlámpák fényében. Először olyan volt, mintha csak a bőr egy újabb rétege volna. Majd amikor a nő kisimította a bőrt, megpillantottam egy mélyebb árnyalatban csillogó, sötétebb foltot. Anélkül, hogy egyetlen szót szólt volna, a nő megérintette a sérült arcát, majd lágyan simogatni kezd56

te a sebet, mintha csak a házi kedvencét cirógatná. Az arcára pillantottam. Szeme le volt hunyva, fejét az ég felé fordítot­ ta. Mivel az étteremből többen is látták a balesetet, időköz­ ben egész kis csoport gyűlt körénk. Halk suttogás hagyta el egy újonnan érkezett ajkát, máskülönben egyetlen szó sem esett. Az egész csoport mozdulatlanul és csendben állt, mintha egy némaságra intő végszó hangzott volna el. Aznap este a későbbiek folyamán a nézők közül néhányan úgy nyi­ latkoztak, hogy valamiféle áhítatot éreztek abban a pillanat­ ban. Mások kertelés nélkül kijelentették, hogy szerintük egyenesen szent cselekedet játszódott le előttünk. Mindannyiunkat megigézett a látvány. Először nem is akartunk hinni a szemünknek. Az érzékeink sugalltak vala­ mit, a logikánk azonban mást diktált. Ott, annak a kis étte­ remnek a gyéren megvilágított parkolójában olyasminek voltam a tanúja, amit a modern tudomány egyszerűen cso­ dának tekintene. Körülbelül tizenkét ember szeme láttára, miközben a nő gyengéden simogatta a férfi húsában nyílott sebet, az lassanként eltűnt. Pár másodperc múltán a seb be­ gyógyult, és semmi nyoma nem maradt a nem sokkal koráb­ ban lejátszódott esésből származó sérülésnek. Valaki az étteremből hívta a 911-et, és a mentők nemso­ kára a helyszínen voltak. Amint fényszóróik jelezték érkezé­ süket, a tömeg szétnyílt, utat engedve a mentősöknek a kis körbe, ahol a férfi még mindig az asszony ölében feküdt. Az asszony helyet csinált az elsősegélynyújtó orvosnak, miköz­ ben továbbra is tartotta a férfi fejét és vállát. Végignéztük, amint az orvos megvizsgálta a vérfoltokat a férfi ingén. Szak­ értő szemmel követte nyomukat a férfi fejének hátsó részéig, egészen a füle alatti pontig. Ahogyan a nő tette pár perccel korábban, most az orvos is széthúzta a ráncokat, melyek közt meggyűlt a vér. Ő maga elképedve, a nézők pedig megilletődve konstatálták, hogy nincs ott semmiféle seb. Úgy tűnt, mintha a vér egy ponton csak úgy megjelent volna az idős férfi 5?

testén, hogy bőrén végigfutva, ráfolyjon ingének gallérjára. Nyoma sem volt sebnek, vágásnak vagy karcolásnak. Min­ den jel arra mutatott, hogy egyáltalán nincs is forrása a vér­ nek, amely még meg sem alvadt a férfi ingén! Míg ezt figyel­ tem, kérdések villantak az agyamba: hogyan történhetett meg mindez? Ha a tudomány már olyannyira fejlett, hogy képes betekinteni az atomok világába, és olyan gépeket épí­ teni, melyek Galaxisunk pereméig is eljuthatnak, akkor ugyan­ ez a tudomány vajon miért tekinti azt a gyógyítást, melynek az imént tanúja voltam, egyszerűen csodának?

Elveszett szavak Bár az ehhez hasonló esemény kívül esik a nyugati tudo­ mány tapasztalati körén, ám az ősi népek hagyományaiban és írásaiban minden további nélkül értelmezhetők. Sőt ép­ pen ezek a hagyományok figyelmeztetnek minket arra, hogy pontosan ma ismerjük majd fel az ilyen csodák fontosságát, amikor számos időciklus egybeesését figyeljük meg. Amikor olyan eseményeknek vagyunk tanúi, amelyek nem férnek el a hivatalos tudomány keretei között, felvillannak bennünk az emlékek arról a képességről, amely nemzedékek százai óta benne él mindnyájunkban. Majd kétezer éven keresztül szunnyadt bennünk ez a képesség, miközben mi a történe­ lem kihívásaival tettük próbára erőnket. Az ősi hagyomá­ nyok sugallják azt is, hogy most végre felébresztjük a ben­ sőnkben rejlő képességet, hogy még nagyobb próbatételek­ nek felelhessünk meg, még a mi emberöltőnk ideje alatt. Ha így cselekszünk, az emberiség a béke és együttműködés so­ ha nem látott korszakába léphet, s egyúttal az eljövendő nemzedékek jövőjét is biztosíthatja. Miért jelentenek hát a természeti szélsőségek és a társadal mi feszültségek oly nagy rejtélyt a nyugati gondolkodásmód 58

számára? Hiszen a természeti jelenségekre adott magyaráza­ taink mindeddig szerfelett jól beváltak, hogyan lehetnének tehát tökéletlenek értelmezéseink? Netán valami hiányzik belőlük? Elképzelhető volna, hogy kollektív bölcsességünk hosszú álma alatt elvesztettük azt a tudást, melynek segítsé­ gével a látszólag értelmetlen dolgok értelmet nyernek? A 20. század második felében olyan írásokra bukkantak, melyek megvilágították ezt a gyakran feltett kérdést. Sok évszázados arámi, etióp, kopt, görög és latin nyelvű kézira­ tok igazolták az ősi hagyományokat, és egyértelműen arra utalnak, hogy kérdésünkre igen a válasz.

Elfeledett technikák Tizenhét évszázaddal ezelőtt ősi örökségünk kulcsfontossá­ gú elemei vesztek el, a kor főpapságának és ezoterikus isko­ láinak kezébe kerülve. A Kr. u. 4. században I. Nagy Constantinus római császár összehívott egy hittudósokból és történészekből álló zsinatot, hogy átláthatóbbá tegye korá­ nak szövevényes vallási és történelmi hagyományrendszerét. A gyűlés, melyet a későbbiekben a niceai zsinatnak nevez­ lek, meg is felelt ennek az irányelvnek, és legalább huszonöt írás esetében tett javaslatot szövegmódosításra vagy arra, hogy teljes egészében töröltessék az adott szöveget a keresztény kánonból.20 A bizottság úgy találta, hogy a vizsgálat tárgyává tett művek közül sok felesleges, mert egymást átfcdő történeteket és ismételten előforduló példabeszédeket tartalmaz. Más kéziratokat olyannyira elvontnak vagy sok esetben misztikusnak ítéltek, hogy egyszerűen nem láttak bennük gyakorlati értéket. További húsz kísérő dokumentumot is eltávolítottak a kánonból, melyeket kiváltságos helyzetű kutatók és válogatott egyháztudósok számára tettek félre. A maradék könyveket tömörítették és újrarendez­ 59

ték, hogy világosabbá tegyék mondanivalójukat, és a közön­ séges olvasó számára is érthetőek legyenek. Mindezek a döntések hozzájárultak ahhoz, hogy még na­ gyobb zavar keletkezzék céljainkat, lehetőségeink és egy­ máshoz fűződő kapcsolataink titkát illetően. Miután bevé­ gezte feladatát, a zsinat Kr. u. 325-ben egyetlen írással állt elő, mely a vallástörténet talán legtöbb vitát kavaró szöve­ geként kísér bennünket azóta is mindennapjainkban. Ma ezt az írást a Szent Bibliaként ismerjük. Tizenhét évszázaddal később a niceai zsinat tevékenysé­ gének következményei még mindig döntően befolyásolják politikai és társadalmi struktúránkat, vallási felfogásunkat és a mindennapi életünkben alkalmazott technikáinkat. Bár ma a modern tudomány alapjain nyugvó, bonyolult világban élünk, a technikai fejlődésünket lehetővé tevő alapfeltevések szilárdan az arról alkotott hiedelmeinkben gyökereznek, hogy miképpen viszonyulunk világunkhoz. Ezzel kapcsola­ tos felfogásunkat több ezer év alatt alakítottuk ki, s ennek segítségével vetettük meg tudományos gondolkodásunk alapjait is. Például mennyiben különbözne vajon kőolajszár­ mazékokra épülő technológiánk, modern gazdaságunk mo­ torja, ha helyette a hanghullámok törvényeit fedeztük volna fel, és úgy üzemeltetnénk gépeinket, hogy egyszerűen rá­ hangolnánk őket az egész világunkat átható energia hét cen­ timéteres sávszélességére? Egy ehhez hasonló technológia csak egy olyan hitrendszer megléte esetén képzelhető el, amely tisztában van a természet holisztikus törvényeivel, azokkal a tanokkal, amelyek közel kétezer évvel ezelőtt tűn tek el szent hagyományainkból. Technológiánkban, mely azon a meggyőződésen alapul, hogy kizárólag úgy láthatjuk el világunkat energiával, ha elégetjük, avagy felrobbantjuk az energiahordozókat, talán éppen az a kudarc tükröződik, hogy képtelenek voltunk felismerni ezeket a mélyebb össze

6o

függéseket. A technikai fejlődés efféle külső jegyei belső el­ szigeteltségérzésünket is tükrözhetik. Természetesen ezeket a következményeket sem a majd két­ ezer évvel ezelőtti niceai zsinat tagjai, sem szövegeik évszá­ zadokkal később élt fordítói nem láthatták előre. Jó példa erre a Wake canterburyi érseknek tulajdonított kijelentés, mely azt sugallja, hogy az érsek teljes tudatlanságban leledzett a niceai zsinat tevékenységével kapcsolatban. Amikor ugyanis megkérdezték tőle, miért vállalja a szövegek fordí­ tásának lélekölő robotját ahelyett, hogy az alkotói szabadsá­ got választva, inkább saját írásait adná közre, az érsek így fe­ lelt: „Mert azt reméltem, hogy az ezekhez hasonló írásokat többen és kevesebb előítélettel fogadják majd be, mint a ma élő szerzők munkáit.”21 Honnan tudták vajon a 4. századi zsinat tagjai, hogy az általuk készített könyv végül az egyik nagy világvallás pillérévé válik? Az utóbbi években olyan teljes könyvtárakat - többek kö­ zött személyes iratokat is - találtak meg, fordítottak le és lőttek hozzáférhetővé a nagyközönség számára, amelyeknek Krisztus halála után veszett nyomuk. Legjobb tudomásom szerint nem létezik olyan gyűjtemény, amely minden infor­ mációt tartalmazna ezekről a művekről, ugyanis a fordításokat különböző szerzők készítették, akik különböző nyelveken dolgoztak az évszázadok folyamán. Azonban időről időre feltűnnek azonos csoportosításban megjelent művek. Azt már a modern kor tudósainak köszönhetjük, hogy a 20.század korábbi éveiben megjelent az elveszett bibliai könyvek egy gyűjteménye.22 Azok között a meghatározható írások között, amelyeket „kiszerkesztettek” mai Bibliánk­ ból, például a következő könyvek találhatók:

61

Barnabás Kelemen I. könyve Kelemen II. könyve Krisztus és Abgár Apostoli Hitvallás Hermász I. könyve - Látomások Hermász II. könyve - Parancsolatok Hermász III. könyve - Példabeszédek Az epheszoszbeliekhez írt levél A kisded I. könyve

A kisded II. könyve Mária A magnésziabeliekhez írt levél Nikodémus Pál és Seneca Pál és Tekla A philippibeliekhez írt levél A philadelphiabeliekhez írt levél Polikarposz A rómaiakhoz írt levél A tralliabeliekhez írt levél Heródes és Pilátus levelei

Az alábbiakban azon bizonyító szövegek részleges felso­ rolása található, melyeket a 4. századi módosítások során tá­ volítottak el. Ezeket a szövegeket kimondottan a tudósok számára őrizték meg.23 Ádám és Éva első könyve Adám és Éva második könyve Henoch titkai Salamon zsoltárai Salamon énekei A Makkabeusok negyedik könyve Dán Ahikár története Rúben testamentuma Asér

József Simeon Lévi Júda Isakhár Zebulon Naftáli Gád Benjámin

Ennek a negyvenegy könyvnek és talán számos másiknak az eltávolítása vagy (néhány esetben) megváltoztatása - olyan könyveké, melyek örökségünk és a kozmoszhoz kötő kap­

62

csolatunk részletes leírását tartalmazzák - mindmáig érezte­ ti hatását. E kulcsfontosságú szövegek hiánya magyarázhat­ ja azt a sok laikusban megfogalmazódó érzést, hogy Bibliánk feljegyzései töredékesek, nem teljesek. A komoly kutatókba és a műkedvelő történészekbe egyaránt elszántságot önt az a tudat, hogy a hiányzó írások igenis léteznek. Mint valamifé­ le modern detektívhistóriában: csak most leszünk képesek kiegészíteni történelmünket, közel kétezer évvel azután, hogy e könyvek eltűntek a nyilvánosság számára hozzáfér­ hető irodalomból. Jóllehet minden egyes elveszett könyv hozzájárul múltunk megértéséhez, némelyikük kétségkívül nagyobb horderejű a többinél. A legfontosabbak közé azok az írások tartoznak, amelyek olyan személyek életét tárgyalják, akiknek a képes­ ségeit immár az emberi dimenziókon túllépőnek kell tekin­ tenünk. Jó példa Máriának, Jézus anyjának a bibliai könyve. A tudósok századokon keresztül töprengtek azon a kérdé­ sen, hogy Mária talán sokkal jelentősebb szerepet játszott Jézus életében, mint ahogyan azt modern Bibliánk alapján gyanítjuk, hiszen igen rövid leírást olvashatunk benne az életéről. Az ő nevében írott könyv segítségével bepillantást nyerhetünk abba az örökségbe és családi értékrendbe, amely felkészítette Máriát a szerepre, hogy Jézus anyja lehessen. A Mária könyvét kísérő szövegekből megtudhatjuk, hogyan mutatott utat fiának, hogyan nevelte belé azokat az értéke­ ket, amelyek révén gyógyító és prófétai képességeivel jobban szolgálhatta az emberiséget ezen és a túlvilágon egyaránt. Mária szülei például mindketten Dávid király véréből, te­ hát Izrael egyik ősi törzséből származtak. Apja és anyja, loachim és Anna körülbelül húsz esztendővel azelőtt házasodtak össze, hogy Mária, első és egyetlen leányuk meg­ fogant volna. Mária lelke azután költözött Anna méhébe, hogy ő és Joachim ugyanazt az álmot látták, egyazon estén, de két különböző helyen. Az „Ur angyalának” jelenlétében

63

esküvel fogadták meg, hogy leányuk „születésétől az Úrnak szenteltetik, s szülőanyja méhéből tölti el őt a Szentlélek”24. Leányukat, akit Máriának neveztek, tisztasága alkalmassá tet­ te arra, hogy életének tizennegyedik esztendejében szeplő­ telenül gyermeket foganjon. További könyvek beszámolnak a Jézus születéséig eltelt s a közvetlenül azt követő időszak­ ról is, valamint Jézus számos gyermekkori csodatételéről, amelyekről korábban nem olvashattunk beszámolót. Történelmi szerepünket és mai hiedelmeinket talán Adám és Éva első könyve világítja meg a legjobban. Ez a könyv a teremtés után kezdődik, „a kert” helyének leírásával - az el­ nevezés az Édenkertre utal. A „Föld keleti részén” lévő kert elhelyezkedése: „a világ keleti határánál, amely mögött nap­ kelet felé az ember csak vizet talál, amely - körülfogva az egész világot - a mennyek határáig terjed. És a kerttől északra a víznek tengere van, amely oly tiszta és édes az íny­ nek, mint semmi más.”25 Miután Adám és Éva kiűzettek a Paradicsomból, az Ur különleges időbeosztást adott nekik, leírván, mennyi ideig tart a minden leszármazottjukra is kiterjedő száműzetés, mígnem elérkezik egy bizonyos pillanat. Abban a próféciá­ ban, amely talán az első a nagy próféciák sorában, Teremtő­ jük azt nyilatkoztatja ki az első emberpárnak, hogy „napokra és évekre e földre rendeltelek titeket, s rajta kell lakoznotok és járnotok nektek és minden nemzetségteknek, míg a na­ pok s az évek be nem telnek”. A beteljesülés ideje pedig a prófécia szerint „öt nagy nap és még egy fél” eltelte után jön el, vagyis - a később olvasható meghatározás szerint - „öt­ ezer és ötszáz év” múlva. Akkor, egy nagy időciklus lezárul­ tával „jő el Valaki, és megváltja” Adámot és leszármazottait. Közel kétezer éven át töprengtünk a bibliai feljegyzések időbeli hézagain és nyilvánvaló hiányosságain. A Biblia hiányzó könyveinek megtalálása után most megvilágosodott előttünk a talány, és talán feltehetjük végre a világképünk 64

kiteljesítését célzó, még jelentősebb kérdéseinket is. Hiszen jelenleg legfeljebb annyit tudunk, hogy történelemszemléle­ tünk és a teremtésben betöltött szerepünkről alkotott fel­ fogásunk korántsem teljes. Elképzelhető lenne tehát, hogy társadalmunk és kultúránk alapjául szolgáló nyelvünk, tudo­ mányunk, vallásunk és technológiánk, sőt még a kapcsola­ tainkban megnyilvánuló szeretet is ősi és szent történel­ münk e hiányos felfogásán alapult? Mit feledtünk el vajon a bennünket a világunk erőihez kötő kapcsolatunkról, ami miatt képtelenek vagyunk megérteni az olyan gyógyítást, mint amilyennek Georgiában, azon a bizonyos estén a par­ kolóban tanúi lehettünk? Most talán végre kitölthetjük a vi­ lágképünkben tátongó űrt, éspedig a világ jelentősebb val­ lásainak alapjául szolgáló bölcsesség fényében: ezt a bölcses­ séget az esszénusok ősi tanításai tárják fel előttünk.

A titokzatos esszénusok Ötszáz évvel Krisztus születése előtt a kor tudósainak egy csoportja közösségeket alapított azon ősi tanítások szelle­ mében, amelyek legjobb tudomásunk szerint a történelem előtti időkben gyökereznek. Római és zsidó tudósok utalá­ sai szerint az esszénusok „maguknak való nemzetség, mely figyelemre méltóbb, mint bármely másik e világon”26. Ha­ gyományaik egyes részletei még ősibb szövegekben - például a Kr. e. 4000 körüli időből származó, sumer ékírásos táb­ lákon - is felfedezhetők. A világon ma létező majd minden nagyobb hitrendszer, többek között Kína, Tibet, Egyiptom, Pailesztina, India, Görögország és Délnyugat-Amerika vallá­ sainak elemei is visszavezethetők a bölcsesség eme őseredeti forrására. Sőt mi több a nyugati világ nagy hagyományai közül is több ugyanebből a kútfőből ered, például a szabad-

65

kőműveseké, a gnosztikusoké, a keresztényeké és a kabbalistáké.27 Az „Isten választottjaiként” vagy „kiválasztottakként” is ismert esszénusok voltak az első olyan nép, mely nyíltan el­ ítélte a rabszolgatartást és a szolgaság intézményét, valamint az állatok megölését élelemszerzés céljából. Az esszénusok növénytermesztéssel foglalkoztak, közel éltek az életadó föld­ höz, a fizikai munkát pedig a földdel való gyógyító egyesü­ lésnek tekintették. Felfogásuk szerint az imádság az a nyelv, melyen kinyilváníthatják a természet és a kozmosz teremtő értelme iránt érzett tiszteletüket - a kettőt egyébként nem különböztették meg egymástól. Rendszeresen imádkoztak. Napi első imájukat felkelés után mondták el, amikor a hajnalt is megelőzve, még sötétben elindultak dolgozni a földekre. Ezt követően minden étkezés előtt és után is imádkoztak, utolsó imájukat pedig a nap végén, nyugovóra térésük előtt mondták el. Imáikat nem pusztán kötelező, mindennapi rí­ tusnak tekintették, hanem olyan gyakorlatnak, mely lehető­ séget nyújt számukra életük alkotó alakítására. Az esszénusokat manapság szigorú vegetáriánusoknak tar­ tanánk, ugyanis tartózkodtak az állati hús, a vért tartalmazó ételek és az erjesztett italok fogyasztásától. Étrendjük talán legegyértelműbb magyarázatát a Holt-tengeri tekercsek egyi­ kéből származó idézetben találhatjuk meg: „Ne öld le az eledelt, mely szádba kerül. Mert ha élő táplálékot eszel, úgy ez életet lehel beléd, ám ha megölöd eledeled, a holt táplálék téged is megöl. Mert élet csak az életből ered, és a halál min­ dig a halálból jön. Mert minden, mi eledeleteket megöli, testeteket is megöli.”28 Életmódjuknak köszönhetően igen magas kort értek meg, akár 120 évesen vagy még öregebben is életerősek és szívósak maradtak. Mivel módfelett precíz tudósok voltak, az esszénusok fel­ jegyezték és dokumentálták hagyományaikat az eljövendő nemzedékek számára, melyek pedig csak képzeletükben él­ 66

hettek. Tevékenységük talán legjobb példái azok a titkos könyvtárak, amelyeket a világ számos pontján hátrahagytak az utókornak. Mint módszeresen elhelyezett időkapszulák, kézirataik mintegy pillanatfelvételekként nyújtanak betekin­ tést egy ősi nép gondolkodásmódjába és elfeledett bölcses­ ségébe. Mi hát az üzenetük korunk számára?

A Holt-tengeri tekercsek Az esszénusok napjainkban talán legkönnyebben hozzáfér­ hető és legtöbb vitát kavaró könyvtára a Holt-tenger mellet­ ti Kumrán vidékének elfeledett barlangjaiban volt elrejtve. Vélekedések szerint eredetileg közel ezer dokumentumot helyeztek itt biztonságba, melyeket ma összefoglaló néven csak Holt-tengeri tekercseknek nevezünk. A tekercsekre be­ duin pásztorok bukkantak rá 1946-1947-ben, ám a szövegek antik eredete csak 1948 tavaszán nyert igazolást. Ekkor erő­ sítették meg ugyanis az American Schools of Oriental Re­ search szakértői az első hetven kézirat korát. A közösség sza­ bályzata, A tizenkét pátriárka testamentuma, Hálaadó zsol­ tárok, Habakkuk-kommentár, Háborús tekercs, Ezsaiás könyve (vagy más néven Jesája-tekercs; ez a szöveg két példányban maradt fenn): ezekről a kéziratokról megállapították, hogy évszázadokkal korábban születtek, mint bármely más, a Szent­ földön felfedezett szöveg. 1956-ra összesen tizenegy barlan­ got tártak fel. Ezekben együttesen mintegy nyolcszázhetven lekeres maradványait találták meg, vagyis több mint 22 000, papiruszra, állati bőrre és fémtekercsekre rótt töredéket. Ezek közül egyetlen lelőhelyen, a 4-es barlangban, mely a Holt-tengeri tekercsek eddig feltárt leggazdagabb lelőhe­ lyének bizonyult, körülbelül 15 000 töredékre bukkantak. A tekercsek fordítása és publikálása kapcsán igen heves viták lángoltak fel az elmúlt negyven év során. Egészen a 67

közelmúltig kizárólag egy nyolc tudósból álló bizottság engedélyével lehetett hozzáférni a Holt-tengeri iratokhoz. A kumráni barlangokból származó tekercskönyvtár anyagát csak az 1990-es években hozták nyilvánosságra, a fokozódó politikai és akadémiai nyomás eredményeképpen. 1991-ben a kaliforniai Huntington Library bejelentette, hogy birto­ kában van a Holt-tengeri tekercsekről készített fotók teljes sorozata, és hozzáférhetővé kívánja tenni az anyagot a nyil­ vánosság számára. A kérést követően Emanuel Tov, a te­ kercsbizottság vezetője még ugyanazon év novemberében nyilatkozatban biztosította a „szabad és feltétlen hozzáférést a Holt-tengeri tekercsekről készített összes fotóhoz, beleért­ ve a korábban tilalom alá eső tekercseket is”29. A tekercsekkel kapcsolatos, napjainkban is folyó vita arra sarkall bennünket, hogy újra meg újra ugyanazt a kérdést tegyük fel: Milyen üzenetet hordozhat vajon egy kétezer­ ötszáz éves szöveg, mi lehetett az indíték arra, hogy közel fél évszázadra elzárják a nyilvánosság elől? Mit közölhet va­ jon ez a 22 000, rézre, bőrre és papiruszra rótt szövegtöre­ dék, ami hatással lehet mai életünkre? A tekercsek fordításainak publikálását részint azért húztákhalasztották, mert minden jel szerint a barlangokban talált szövegek tartalmazzák mai Bibliánk legrégebbi változatait. Bár elsőre igazán izgalmasnak hangozhat az ilyen felfedezés, az esszénusok átiratában fennmaradt eredeti szövegek és a ma elfogadott változataik közötti eltérések azonban súlyos problémákat okoznak. A Holt-tenger barlangjaiban talált dokumentumok ugyanis nem szenvedték el a 4. században a niceai zsinat csonkításait, nem fordították le őket a nyu­ gati világ nyelveire, és a tudósok sem értelmezték őket újra meg újra, kétezer éven keresztül. A tekercsek elbeszéléseket és példabeszédeket tartalmaznak, valamint egy olyan történetet, amelyről nem is tudtunk, mi­ vel a 4. század első felében eltávolították Bibliánk kanonizált 68

változatából. A héberül és arameusul írt szövegek között olyanok is akadnak, melyek állítólag egyenesen az angyalok­ tól származnak. A tekercsgyűjtemény ezenkívül bőséges ada­ tokkal szolgál a próféták, például Noé és Henoch életéről, továbbá legalább tizenkét, korábban ismeretlen szöveget tartalmaz, amelyeket Mózes írt. Mai Bibliáinkban ezen írá­ sok egyike sem található meg. A kumráni barlangokból származó tekercsek persze még csak napjainkban kezdik rá­ nyitni szemünket egymáshoz és közös múltunkhoz fűződő kapcsolataink eddig sohasem látott lehetőségeire.

Az esszénusok titkai Egy Holt-tengeri tekercsekből származó szemelvény meg­ világítja azt a kérdést, hogy vajon miért különültek el az eszszénusok koruk városi kultúrájától, hogy a sivatagban ala­ pítsák meg saját közösségeiket: „Mindenkor ott éltek a fény gyermekei, ahol ujjonganak a földanya angyalai: folyók mellett, fák mellett, virágok mellett, a madarak muzsikája mellett, ahol a nap és az eső ölelik a testet, a léleknek temp­ lomát.”30 A természet és a természet törvényei jelentették az esszénusok életmódjának kulcsát. Világszemléletük meg­ értéséhez pedig azon az összefüggésen át vezet az út, amely hitük szerint az emberi test és a Föld elemei között fennáll. Kumrán esszénusai az angyal szóval világunk azon alkotó­ elemeit írták le, amelyeket mi manapság a mágneses és elektromos erők elnevezéssel illetünk. Ezen erők némelyike látható és kézzelfogható volt, míg mások éteri módon, ám ettől nem kevésbé valóságosan voltak jelen életükben. Pél­ dának okáért „a föld angyalára” tett utalás éppúgy vonat­ kozhatott a levegő angyalára, mint a víz és a fény angyalaira. A tudat és az érzelmek erőire szintén mint angyalokra hivatkoztak, így többek között létezett az öröm, a munka és a sze-

69

relem angyala is. Az esszénusok gondolatvilágába nyert be­ pillantásunk alapján új reménnyel és a megértés új képességé­ vel tekinthetünk kétezer-ötszáz évvel ezelőtt leírt szavaikra. A Holt-tengeri tekercsek szerzői saját koruk nyelvén olyan világképet alkottak, amely egységes, holisztikus kap­ csolatrendszerben szemléli a Földet és testünket. A kumráni szövegek ékesszóló szavakkal és költői figyelmeztetésekkel emlékeztetnek minket, hogy egy szerfelett különleges egye­ sülés, a mennyek lelke és a föld szövete között köttetett megszentelt házasság gyümölcsei vagyunk. Ez az elv leszögezi, hogy kivétel nélkül valamennyien részei vagyunk mindan­ nak, amit magunk körül látunk, vagyis világunk behálózza testünk minden porcikáját. Láthatatlan szálak és eltéphetetlen kötelékek fűznek minket az élet minden megnyilvánulá­ sához. Minden sziklaszirt, minden fa és hegy, minden folyó és óceán része mindannyiunknak. És ami talán még fonto­ sabb, az esszénusok arra is emlékeztetnek minket, téged és engem, hogy egymásnak is részei vagyunk. Az esszénus hagyományok úgy utalnak a fent említett egyesülésre, mint Földanyánk és Mennyei Atyánk nászára: „Mert az Ember Fiának lelke a Mennyei Atya leikéből, és teste a Földanya testéből teremtetett. Anyád tebenned van és te őbenne. Ő szült téged: ő ad neked életet. Ő volt az, ki tested néked adta..., amiképpen az újszülött kisded teste, születik anyjának méhéből.”31 Mi magunk ezeknek az erők­ nek a nem nélküli egyesülései vagyunk; Mennyei Atyánk férfi lényege összeolvad bennünk Földanyánk női lényegével. Ezen egységesítő szemlélet ösztönzésére érdemes elgon­ dolkodnunk azon, hogy a testünket a Földdel összekötő köldökzsinórnak köszönhetően bármi történik is az egyik féllel, az tükröződik a másikban. Tehát mindaddig, amíg meg­ becsüléssel tekintünk erre a nászra, a föld és a lélek egysége fennmarad, és testünk hús-vér temploma is él. Ám ha meg­

70

szegjük a megállapodást, az egység felbomlik, templomunk elpusztul, a föld és a lélek erői pedig visszatérnek forrásaikba. Az esszénusok bölcsessége, melyet a fentiekhez hasonló, kifinomult elképzelések alkotnak, eredetileg a szövegek ama, bővebb gyűjteményének volt része, amelyből napjaink bib­ liai hagyománya kialakult. Többek között azonban éppen ezek a szövegek estek áldozatul a niceai zsinat 4. század­ beli „tisztogatásának”. Szerencsére a 20. század elején újra felfedeztük az esszénusok bölcs tanításait, amelyeknek ne­ mes egyszerűsége napjainkban végre életünk fontos alkotó­ elemévé válik - a szövegek ugyanis igen jó állapotban ma­ radtak fenn a katolikus egyház és a Habsburg-dinasztia németországi ágának könyvtáraiban. A vatikáni könyvtár több mint ezerötszáz éven át elzárt kéziratai kulcsfontossá­ gúnak bizonyultak Edmond Bordeaux Szekely számára; megtalálásuk arra ösztönözte, hogy elkészítse és publikálja a kivételes értékű esszénus szövegek átdolgozott és javított fordításait. 1928-ban tette közzé az első művet azok sorá­ ból, amelyek együtt The Essence Gospel of Peace (A béke esszénus evangéliuma) néven váltak ismertté, s amelyek új fényben tüntették fel, és megújult tisztelettel övezték a böl­ csesség napjaink majd minden jelentősebb vallásánál régeb­ bi ágát.

A Nag Hammadi-i könyvtár Rét évvel a Holt-tengeri tekercsek felfedezése előtt bukkan­ lak rá az ősi bölcsesség egy másik tárházára, melynek kö­ szönhetően örökre megváltozott a korai kereszténységről alkotott felfogásunk. Felső-Egyiptom Nag Hammadi nevű vidékén 1945 decemberében két fivér egy tekercsgyűjteményt talált. A földből előkerült, lepecsételt agyagkorsó tizenkét teljes kéziratot tartalmazott, valamint egy tizenharmadik irat nyolc oldalát. Mindegyik szöveget papiruszcsíkokból készült, 71

1

ősi papírra írták. A dokumentumok eme gyűjteményét Nag Hammadi-i könyvtárnak nevezték el; a szövegek ma a kairói kopt múzeumban láthatók. A Nag Hammadi-i könyvtár anyaga elképesztően sok kézben fordult meg, mielőtt a teker­ cseket azonosították, hitelesítették, és végül 1946. október 4-én a múzeum lajstromába vették. Bár a tekercsek némelyi­ ke megsemmisült, mivel a helyi lakosság tüzelőanyagként használta fel őket, a maradék mindmáig figyelemreméltóan jó állapotban maradt fenn, új, és sok esetben meglepő isme­ retek tömegével gazdagítva az ősi gnosztikus és a korai ke­ resztény hagyományokkal kapcsolatos tudásunkat. A Kr. u. 4. századra datálható Nag Hammadi-i könyvtár hozzávetőlegesen abban az időszakban veszi fel a történe­ lem fonalát, amikor a Holt-tengeri tekercsek leteszi. Mind­ eddig nem nyílt rá lehetőségünk, hogy folyamatában kap­ hassunk képet a korai kereszténység spirituális és vallási fejlődéséről, sőt próféciáik révén még a mi korunkról kiala­ kított szemléletüket is ilyen részletesen megismerhessük. A gnosztikus hagyomány abban az időszakban gyökerezik, amikor a korai keresztény tanítások jelentős átalakításuk után új identitást nyertek. A gnosztikusok azonosultak ugyan a kereszténység alapvető tanításaival, ám csak eredeti for­ májukkal; így a későbbiekben inkább az elszakadás mellett döntöttek, semmint hogy együtt ússzanak a változás árjával, mely a keresztény hagyományt messze sodorta hite eredeti alapjaitól. Amikor a Római Birodalom áttért a keresztény­ ség konvencionális formájára, a gnoszticizmus követői elő­ ször egy szélsőséges szekta tagjainak minősültek, majd tel­ jességgel eltűntek a kereszténység szemhatáráról. Csupán olyan könyvek maradtak utánuk, mint Mária evangéliuma, Pál, János és Adám apokalipszisei és Melkizédek könyve: bennük maradt fenn napjainkig a gnosztikusok bölcsessége, tovább örökítve e kivételesen értékes tanításokat a jövendő nemzedékek számára is. 72

ÁDÁM APOKALIPSZISE

Általánosan elfogadott tény a gnoszticizmussal kapcsolat­ ban, hogy a korai keresztény hagyományokban gyökerezik; nem csoda hát, ha a gnosztikus szövegek jó részének meg­ vannak a megfelelői a korai keresztény történetekben, míto­ szokban és példabeszédekben. Az Ádám apokalipszise né­ ven ismert szöveg kivételes jelentősége révén kiemelkedik a Nag Hammadi-i könyvtár anyagából. Ez a könyv isteni su­ gallatra és közvetítéssel írott tanítások gyűjteménye, ugyan­ annak az Ádámnak a története, akiről a Teremtés könyvé­ ben is olvashatunk. Az Ádám apokalipszise attól válik olyan egyedülállóvá, hogy nyilvánvalóan semmi kapcsolata nincsen a korábbi anyagokkal. Úgy tűnik, hogy ez a sajátságos szöveg a gnoszticizmus egy korábbi formájának képviselőjeként már hosszú idővel a keresztény irodalom megjelenése előtt elnyerte végleges formáját, és széles körben el is terjedt. Ádám azzal kezdi történetét, hogy beszámol három menynyei látogató megjelenéséről, akik látomásai segítségével elvezetik őt az emberi nem jövőjébe. Kevéssel halála előtt azután tollba mondja látomásait fiának, Széthnek. A szöveg Henoch próféta tanításaihoz hasonlóan, aki hajlott korá­ ban fiának, Matuzsálemnek beszéli el a Teremtés titkait azzal kezdődik, hogy Ádám a fiát okítja „hétszázadik eszten­ dejében...”32. Miután röviden elmeséli Évával, Széth anyjá­ val töltött élete történetét, elősorolja látomásait a jövőben megtörténendő eseményekről. „Most tehát, fiam Széth, feltárom teelőtted mindazon dolgokat, melyeket ama emberek, kiket elsőbben magam előtt láttam, feltártak előttem...”33 Ádám mesél a jövőben bekövetkező, Noéval kapcsolatos Nagy Özönvízről, pontos utalásokat téve Noéra, családjára és az őket megmentő bárkára. Adám kinyilatkoztatásai közül a legjelentősebb talán a Megváltóról adott leírása, akit ő maga „Megvilágosítónak” 73

(avagy Illuminátornak) nevez. Egy olyan Földről beszél, melyen szakadatlanul a víz és a tűz árja pusztít, míg csak a Megvilágosító harmadszor is feltűnik. Feltűnése után a vi­ lág hatalmasai hitetlenségükkel kétségbe vonják hatalmát, tekintélyét és képességeit. Adám a tizenhárom történetben tizenhárom királyságot ír le, melyek különbözőképpen, de mind hamisan azonosítják a Megvilágosítót, mint olyasvala­ kit, aki „két megvilágosítótól”, „egy nagy prófétától” vagy egy másik időből, „az alsóbb aiónból...” származik. Végül Adám jövőjének azon nemzedéke azonosítja helyesen a Meg­ világosítót, „mely felett nincsen király”; e nép ismeri fel, hogy Isten választottja ő minden időből, a múltból és a jö­ vőből, aki a jelenbe küldetett: „Isten választotta őt minden aiónokból. O ruházta fel a makulátlant a tudással az eljöven­ dő nagy igazságról...”34 Ezek a szövegek teszik lehetővé, hogy új nézőpontból, bővebb ismeretanyag birtokában vehessük szemügyre azokat a töredékeket, melyek ősi öröksé­ günk „hivatalosan jóváhagyott” részeként örvendenek közismertségnek.

VILLÁMCSAPÁS: A TÖKÉLETES ELME

A Nag Hammadi-i könyvtár szövegei közül talán az teszi ránk a legmélyebb benyomást, melyet a gnosztikus hagyo­ mányok egy női beavatottja írt Villámcsapás: a tökéletes elme címmel. George W. MacRae, a szöveg egyik fordítójának szavaival élve, ez a mű „gyakorlatilag egyedülálló a Nag Hammadi-i könyvtárban, és valóban rendkívüli”35. Az egyes szám első személyben írt kézirat meg nem nevezett szerzője párbeszédes formában nyilatkoztatja ki, hogy ő maga gyak ran élte át az emberi tapasztalatok kettős természetét. „Mert én vagyok az első és az utolsó. Vagyok a becsült és a meg­ vetett. Vagyok a parázna és a szent asszony. Vagyok a fc* 74

leség és a szűz. Vagyok a meddő asszony, kinek fiai szá­ mosak.”36 A Holt-tengeri tekercsek bizonyos darabjainak költői stí­ lusát idéző szavakkal emlékeztet minket arra, hogy vala­ mennyiünknek lehetőségünk van minden létező tapasztalat átélésére, a legragyogóbb fénytől egészen a legmélyebb sö­ tétségig. A szöveg utolsó szakasza azzal buzdítja olvasóit, hogy amikor megtérnek végső nyughelyükre, „ott megta­ lálnak engem, és élni fognak, és többé nem halnak meg sohasem”37.

TAMÁS EVANGÉLIUMA

A Tamás evangéliumaként ismert irat egyike a Nag Ham­ madi-i könyvtár legvitatottabb szövegeinek. Ennek a kéz­ iratnak egy részét sikerült azonosítani egy görög eredeti kopt fordításaként. A kopt nyelvet az 1. évezred korai szaka­ szában az egyiptomi keresztény kolostorokban beszélték. Tamás evangéliuma mondások, történetek, példabeszédek és közvetlenül Jézustól származó idézetek kivételesen érté­ kes gyűjteménye, melyeket a szakértők véleménye szerint lézus fivére, Didümosz Júdás Tamás jegyzett fel. Ugyan­ arról a Tamásról van szó, aki később Keleten terjesztette a kereszténységet. Az evangélium egyes részei nagyon hasonlóak a Q evan­ géliumnak38 nevezett kézirathoz, amely valószínűleg az 1. szá­ zadban keletkezett. A „Q” szövegekről - az elnevezés a német Quelle, azaz ’forrás’ szóra utal - ismeretes, hogy az Újszö­ vetség szerzői merítettek belőlük munkájuk során. Tamás evangéliumának más részeit azonban nem találták meg a Q evangéliumban, okkal feltételezhetjük tehát, hogy független forrásról van szó, amely ily módon számos egyéb, ebből az időszakból származó szöveget is megerősíthet és hitelesíthet. 75

Tamás evangéliuma az egyik legmisztikusabb gnosztikus szöveg; ám a Holt-tengeri tekercsekben található, bőséges háttér-információk fényében a titokzatos szavak új értelmet nyernek, és új értelmezéseket kínálnak. Jó példa erre, hogy amikor a tanítványok e világi végzetükről kérdezték meste­ rüket, Tamás evangéliumának tanúsága szerint Jézus a kö­ vetkező példázattal felelt: „Mert öt fa vár reátok a Paradi­ csomban, melyeket nem háborít a tél és a nyár, és soha le nem hullanak leveleik. Aki csak ezeket megismeri, nem lé­ szen annak része a halálban.”39 Ha nem találtunk volna egyéb utalásokat erre az „öt fára”, a szavak nemigen jelentenének többet egy misztikus metaforánál. Azonban ha az esszénus szövegek összefüggésében vizsgáljuk a példázatot, melyek az élet öt angyalát említik, a metafora rögtön az örök élet ősi tudományát igazoló megnyilatkozássá válik, amelynek kulcsai a gondolat, az érzés, a test, a lélegzet és a táplálék. Mivel számos szöveg tanúskodik arról, hogy Jézus az eszszénus hagyományok mestere volt, az örök életre tett misz­ tikus utalás ezen értelmezése még hitelesebbé válik.

A tudományon, a valláson és a csodákon túl Ugyanazok a szövegek, melyek a jövendöléseket megőriz­ ték, egyúttal arra is utalnak, hogy a katasztrofális változá­ sokról szóló próféciák megváltoztathatók, még akkor is, ha beteljesülésük már elkerülhetetlennek tűnik. Az esszénus evangéliumok és a Nag Hammadi-i könyvtár szövegei olyan bölcsességet tárnak elénk, amely lehetővé teszi számunkra, hogy az egyének életigenlő szemléletét egyetlen kollektív akaratban egyesítsük, amelynek segítségével átformálhatjuk jövőnket. Ha így teszünk, újraértelmezzük azokat az ősi látomásokat, melyek özönvizeket, pusztító földrengéseket,

76

emberéleteket veszélyeztető napkitöréseket és az egész vilá­ got elborító háborút jósolnak. Bár elveszett örökségünk részletei sok szempontból meg­ lehetősen szerteágazónak tűnnek, egy közös tematika mégis rendszerbe szervezi ezeket a szövegeket, s így a tudás érté­ kes forrásaivá válhatnak korunk számára is. Ez a történelem előtti bölcsesség arra emlékeztet minket, hogy ha gondola­ taink, hangulataink és érzelmeink belső világában életigenlő döntéseket hozunk, akkor ezek családunk és társadalmunk nagy, külső világában a béke és a megbocsátás beköszöntő korszakaként tükröződnek majd. Ennek megfelelően mind­ azok a döntéseink, amelyek testünk világában tagadják az élet adományát, városainkban, kormányainkban és nemze­ teinkben feszültségekként, elnyomásként és háborúkként tükröződnek. Az ősi tudás ismételten eszünkbe idézi tehát, hogy külső és belső világunk tükröződik egymásban. Ennek .1 páratlan tudásnak az egyszerűsége teszi lehetővé, hogy ne csak reméljük, hanem várjuk is a fejezet elején leírt gyógyí­ táshoz hasonló csodákat. Az imádság és a jövendölés tudománya volt talán a két leg­ nagyobb hatású eleme annak a bölcsességnek, amely a niceai zsinat 4. századbeli tevékenysége nyomán elveszett. Ezek­ ben a - sokak által a legősibb tudománynak tekintett - lelki technikákban rejlik nagy lehetőségünk, hogy először is felis­ merjük jelen döntéseink jövőbeni következményeit, majd pedig hittel és bizalommal új jövőt válasszunk magunknak.

Olvasok abban, ami mindenkor volt, ami most van, és ami a jövőben történik majd meg.

- A BÉKE ESSZÉNUS EVANGÉLIUMA -

A JÖVENDÖLÉSEK Egy elfeledett jövő néma

látomásai

A többszázados hagyományok szinte mind arra figyelmez­ tetnek minket, hogy a mi emberöltőnk nem szokványos időszakot jelent, sem az emberiség, sem a Föld történelmé­ ben. Az előttünk élt nemzedékek ránk hagyományozták pro­ fetikus üzeneteiket a szent szövegek, a szájhagyomány és a naptárrendszerek kódjaiba rejtve. Olyan népnek írtak, ame­ lyet legfeljebb álmaikból ismerhettek, üzeneteik mégis ké­ pesek voltak elevenen megőrizni azoknak a látomásoknak az emlékét, amelyeket sok esetben írott történelmünk hajnalán éltek át. Az idők folyamán látomásaik anyaga egy sor vallási hagyományba és spirituális gyakorlatba szövődött bele. De bármilyen különbözőnek tűnjenek is e hagyományok, nyil­ vánvaló hasonlóságaik napjainkban végre kezünkbe adják a szent szövegek értelmezésének kulcsát. Csak a legutóbbi időben, a számítógépek és a 20. század tudományának se­ gítségével sikerült hitelt érdemlően igazolni a jövőre vonat­ kozó, ősi látomások utalásainak valóságtartalmát.

81

Az id ő őrzői: a titokzatos maják Bár lassan felvirrad a 21. század hajnala, a maják ősi kultúrá­ ja még mindig egyike múltunk megoldatlan rejtélyeinek. Amilyen hirtelen feltűntek a Yucatán-félsziget távoli vidé­ kein közel másfél ezer esztendeje, a gigantikus templomok és csillagvizsgálók építőinek éppoly váratlanul veszett nyo­ muk Kr. u. 830 körül, azonban szélesen elterpeszkedő tere­ ik és kőtornyaik mellett múltjuk - és talán a mi jövőnk kulcsát is örökül hagyták számunkra felülmúlhatatlan idő­ számítási rendszerükben. A maják naptárrendszere egyike a ma ismert legrégebbi és legfejlettebb időszámítási módszereknek. Egészen az atom­ órák 20. századi megjelenéséig, melyek működése a cézium­ atom rezgésein alapul, a maják naptárának pontossága az idő mérésének bármely létező módjával állta a versenyt. Az ősi maják leszármazottai mind a mai napig egy olyan rend­ szer segítségével követik nyomon az idő múlását, és bizo­ nyosodnak meg a helyes dátumról, amely a szakértők szerint „több mint huszonöt évszázad alatt egy napot sem téved”40. A maják felismerték a természet eseményeinek ciklikussá­ gát; ezt tükrözi naptáruk is, mely az időt az egymásba kap­ csolódó korszakok rendszereként értelmezi. A maja időszámítás kulcsa a tzolinnak, vagyis „szent nap­ tárnak” nevezett 260 napos periódus volt. A Közép-Amerika egyéb kultúráiban is elterjedt hagyománynak megfelelően a tzolkin szintén a húsz megnevezett napból álló hónap és a tizenhárom napos hét alkalmazásán alapult. A maják azon­ ban tovább finomították módszerüket. Egy „pontatlan év­ nek” nevezett, 365 napos periódusokon alapuló rendszert kapcsoltak a szent naptár időszámításához, s a két ciklus összeilleszkedő fogaskerekekhez hasonlóan haladt előre egé­ szen addig a kivételes időpontig, amikor a szent naptár egy napja a pontatlan év ugyanazon napjára esett. Ez a hatalmas 82

ünnepnek számító nap jelezte egy ötvenkét éves ciklus vé­ gét, mely a maja időszámítás nagyobb egysége volt. A „nagy körnek” nevezett 5200 éves időszak száz darab ötvenkét éves ciklusból állt. Ezekre a számításokra és a maja csilla­ gász-papok hagyományaira alapozva, a jelenlegi nagy kör Kr. e. 3114-ben, Mózes idejében vette kezdetét, s a közel­ jövőben, 2012-ben végződik. A maják időszámítása és a jövőről született látomásaik kö­ zött szoros összefüggés áll fenn. Ezek az ősi próféták úgy tartották, hogy az idő ciklusai egyedülálló sajátosságokkal bírnak a kozmoszon periodikusan átvonuló „nagy hullám­ nak” köszönhetően. Amikor a hullám végigfut a teremtett világon, mozgása ciklikus alapú összhangba hozza az életet és a természet erőit. Különös súllyal esik tehát a latba mind az emberiség, mind a Föld szempontjából, hogy a jelenlegi nagy ciklus végére milyen pályát futunk be. Dr. Jose Arguelles, a maja kozmológia elismert szakértője szerint a mostani, 1992 óta tartó húszéves alciklusra jellem­ ző „a nem anyagi jellegű, ökológiai harmóniára törekvő technológiák elterjedése... az új, kiegyensúlyozott és de­ centralizált információs társadalomnak köszönhetően...”41. A mai maja vének úgy hiszik, hogy ez a nagy, ezredéveket felölelő ciklus a mi emberöltőnk idején, 2012-ben fog lezá­ rulni, és hogy ez már több mint háromezer éve előre látha­ tó. Úgy tekintenek erre a kivételes pillanatra, mint a nagy változások korszakának betetőzésére és egyben születésére. A ciklusoknak tulajdonított jellegzetességekre utalva dr. Argüelles a maják hitének szellemében úgy nyilatkozik, hogy amint a maja korszakok egy közös végpontban lezárulnak, beteljesítjük rendeltetésünket, hogy „egybegyűjtsük mind a Főld szellemét..., és lepecsételjük a csillagok magjának har­ móniájával”42. Mexikó középső részének azték kultúrája hasonló ciklu­ aban számította a Föld történetének nagyobb egységeit, 83

melyeket „Napoknak” neveztek. Történetírásuk beszámol az Első Nap idejéről - aztékul Nahui Ocelotl -, amikor a Föl­ det a belsejében élő óriások népesítették be. Hasonló világra találunk utalásokat a niceai zsinat áldozatául esett Henoch könyvében, mely olyan napokról ír, amikor „a nők megfogan­ ván, óriásoknak adtak életet, kiknek magassága egyenként háromszáz könyök volt.43 Ezek mindent felprédáltak, mit az emberek termeltek, míg immár nem volt lehető tovább etet­ ni őket.”44 Az Első Nap akkor ért véget, amikor az állatok királysága legyőzte az emberek királyságát. Arra nincsen utalás, hogy voltak-e túlélői ennek a rendkívüli korszaknak. A Második Nap, vagyis a következő nagy ciklus - melyet Nahui Ehecatlnek neveztek - arról nevezetes, hogy az új em­ berek növényeket kezdtek termelni és nemesíteni. Az idő­ szak végét hatalmas szél jelezte, mely végigsöpört a Föld fel­ színén, és mindent elsodort, ami az útjába került. A Harmadik Nap, a Nahui Quiauhuitl folyamán a Föld lakói nagy templomokat és városokat emeltek. Ennek a cik­ lusnak a végén az aztékok szerint szörnyűséges hasadékok nyíltak a földben, és a „tűz esője” hullott. A geológusok bi­ zonyítékai alapján valóban volt egy olyan korszak, amikor a Föld egyes részeit elborította a tűz. Általános vélekedés szerint ez a tűzözön valamely űrbeli objektum, valószínűleg egy aszteroida becsapódásának következménye volt, közel 65 millió évvel ezelőtt. A Negyedik Napnak véget vető ha­ talmas áradások és a jég beköszöntét a geológia éppúgy alá ­ támasztja, mint számos kultúra szóbeli és írásos hagyo­ mánya világszerte. Az azték naptár szerint korunkban az Ötödik Nap utolsó óráit éljük. Az ötödik világ vége a jósla tok szerint még a mi életünkben bekövetkezik - egy időben az utolsó maja ciklus lezárultával -, és utána megnyílik az úi a következő nagy ciklus, a Hatodik Nap számára. A múlthoz mint mércéhez folyamodva, számos ősi ha gyomány írja le a változás napjait a szenvedések és a meg 84

tisztulás időszakaként. Ezekben az időszakokban a termé­ szet kivételes, és sok esetben pusztító megnyilvánulásainak lehetünk tanúi, amelyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy erőt gyűjtsünk, és felkészüljünk a világunkban elkövetkezen­ dő még nagyobb változásokra. A történelem e korszakára vonatkozó próféciák közös tematikájához tartoznak a kü­ lönleges időjárási jelenségek, a tengerparti sávok eltűnése az áradások következtében, az éhínségek, aszályok, földrengé­ sek, illetve az emberi társadalmak világméretű összeomlása. A 20. század prófétái - például Edgar Cayce - a földfel­ szín alapvető változásait jövendölték, amelyek az 1990-es évek végén és a 21. század elején gyökeresen átformálják Észak-Amerika földrajzát. A változások közé tartozott leírá­ suk szerint többek között egy hatalmas, a Mexikói-öblöt és a Nagy-tavakat összekötő beltenger kialakulása, valamint a Keleti és Nyugati part tekintélyes részének víz alá merülése. A jövőnkről készült szemléletes, a gyakran több száz vagy akár több ezer évvel ezelőtt született leírások új távlatokat nyitnak lelki technikáink és a jövendölések lehetőségeinek megítélésében. Hogyan láthattak előre őseink olyan esemé­ nyeket, amelyek még előlünk is a jövő homályába burkolóz­ nak? És ami még fontosabb: vajon mennyire pontosak ezek a jövendölések?

Távolbalátás: 20. századi próféták A próféta szó csuklyás palástot viselő, ókori jósok képét idé­ zi fel bennünk, akik éber álmokban bolyonganak a jövendő ösvényein. A bibliai próféták esetében ez talán meg is felel a valóságnak. A jövendölés tudománya azonban mindmáig töretlenül fennmaradt, s napjainkban egy új elnevezés titok­ zatosságába burkolózó, elismert hivatásként él tovább.

85

A nagy hírű Stanford Research Institute által az 1970-es évek elején végzett kísérletekből45 származó elnevezéssel tá­ volbalátásnak hívjuk azt a képességet, melynek alkalmazásá­ val valaki tőle távol lejátszódó események tanúja lehet. Bár a távolbalátás sajátosságai egyénről egyénre változhatnak, a folyamat alapvetően minden látó esetében hasonló. A be­ fogadó személy - legtöbbször csukott szemmel, enyhén el­ lazulva - érzéki benyomásokat szerez a bolygónk valamely pontján éppen lejátszódó eseményekről - ez a pont lehet a szomszéd szobában vagy akár a világ túlsó felén található, sivatagi településen is. Mivel nagy gyakorlata van a külön­ féle érzékietek elkülönítésében, a látó ezután bizonyos jelek alapján azonosítja az élményt, és kiélesíti a benyomások részleteit. Hangok, illatok, érzetek és képek is kísérhetnek egy efféle utazást. A távolbalátók tapasztalataik révén képe­ sek tárgyilagosan fogadni és elraktározni ezeket a benyomá­ sokat; ez a szakértelem különbözteti meg őket azoktól a sze­ mélyektől, akik egyszerűen csak megálmodnak időnként dolgokat. Mindebből nyilvánvaló asszociációk adódnak a titkos iratokra és a hírszerzésre - és valóban, az ilyesfajta ké­ pességek a lényegében kockázatmentes információszerzés egészen új birodalmába engednek bepillantást. A távolbalátásnak napjainkban jelentős gyakorlati szerepe van a szabad világ országainak biztonsági és védelmi stra­ tégiájában. 1991-ben például a Science Applications Inter­ national Corporation (SAIC) égisze alatt tevékenykedő távolbalátókat kértek fel arra, hogy egy bizonyosfajta, Nyu gat-Irakban telepített rakéta keresése során szűkítsék le a kutatási területet.46 Hiszen ha a kutatás az iraki sivatag meg határozott területeire korlátozódik, akkor adott esetben sok idő és üzemanyag, valamint pénz takarítható meg, nem be szélve az emberéletek megóvásáról. A távolbalátást, vagyis azt a képességet, mellyel az egyén kiterjesztheti tudatát a tér egy pontjáról egy másikba, természetesen beható vizsgála 86

tok tárgyává tették. A helyzet iróniája az, hogy a modern tu­ domány csak most, a második ezredév utolsó éveiben iga­ zolta e belső, szellemi technika alapelveit, amelyeket a pró­ féták már kétezer-ötszáz évvel ezelőtt is ismertek. Sok ember a késő éjszakai rádiós show-műsorokból érte­ sült annak a tudománynak a létezéséről, amelynek segítségé­ vel az egyidejűleg lejátszódó események a távolból is figye­ lemmel követhetők. A közelítő millennium kapcsán a távolbaés jövőbe látás területén jártas személyek egész serege állítja, hogy bemerészkedett az ezredforduló utáni Föld világába, és megrázó - ha nem is meglepő - élményekkel tért vissza. Egyéb ezredfordulós próféciák leírásaihoz hasonlóan ezeken a jövőnk távolába tett utazásokon szerzett tapasztalatok is általában két kategóriába sorolhatók. A látók egy része úgy találta, hogy képtelen a jövőben a 2012. évnél távolabbra látni - ez az év a maja naptárból ismerős, és a jelenlegi nagy világciklus lezárását jelzi. Az időutazók arról számoltak be, hogy 2012-ben egy teljesen másféle Föld képe fogadta őket. A jelen állapothoz viszonyítva, úgy tűnt nekik, hogy a Föl­ det valamilyen roppant katasztrófa sújtotta. Beszámolóik szerint nem láttak épületeket, és az emberi társadalmak mű­ ködésének vagy a mai értelemben vett normális életnek sem volt semmi jele. Felettébb valószínű, hogy akik a 2012. évet látták, azok ugyanabban a jövőbeli valóságban találták magú­ kat, amelyet a jósok és a próféták is hasonlóképpen írtak le: egy háború utáni kor, amelyben ma ismert világunk nagy­ reszt megsemmisült. Más látók, akik az utóbbi időben nyertek bepillantást jövőnkbe, hasonló jelenetekről számoltak be, ám a leírást ki­ egészítették egy hatalmas tűz- és hőhullám képével is. E beszámólók azokra az elméletekre emlékeztetnek, amelyek szerint a kozmoszon világkorszakonként végigvonuló pro­ ton- és plazmahullámok pusztítanak időről időre az útjukba kerülő Földön. Bármelyik eseménysort tekintjük is, a távol­

8?

bálátok beszámolóiban leírt jövő semmiképpen sem tűnik túlzottan vonzónak. Az ezredvégre vonatkozó próféciák tar­ talmi hasonlóságából kiindulva, könnyen elképzelhető jö­ vőnk ilyetén alakulása is.

Nostradamus Az elmúlt több mint négyszáz év folyamán a jövendölés szó elválaszthatatlanul összekapcsolódott egy nagy látnok nevé­ vel, aki képes volt fellebbenteni a távoli évszázadok fátylát. Az elmúlt korszak leghíresebb prófétája az 1503. december 14-én született Michel de Nostredame, aki Nostradamus néven vált ismertté. A „második látás” adománya lehetővé tette számára, hogy betekintést nyerhessen korának jövőjé­ be, és kivételes részletességgel, rendkívül pontosan figyel­ hesse meg a bekövetkező eseményeket. Miután behatóan tanulmányozta az ókori orákulumokat, Nostradamus kifej­ lesztette saját módszereit, hogy megfigyelőként célirányo­ san hajózhasson az idő árján, s gyakorta még a jövőben lá­ tott technológiákat is magával vigye saját korába. Végül az orvosi hivatást választotta, és a jövendölései kapcsán elsajá­ tított ismeretek jelentős részét át is ültette saját gyakorlatá­ ba. Ezek a mai köztudatban már benne élő, a fekete himlő sújtotta, 16. századi Európában azonban forradalmian új módszerek többek között a gyógynövények, a friss levegő és a tiszta víz üdvös hatásán alapultak. Ezenkívül aloéból és rózsasziromból készült - az ő idejében nem ismert, vitami­ nokban igen gazdag - keverékeket is felhasznált gyógyászati célokra. A Nostradamus jövőbe látó képességéről fennmaradt be­ számolók egyike egy váratlan eseményhez kapcsolódik. Egy ízben egyedül ballagott az úton, amikor egy csapat szerze­ tessel találkozván, hirtelen térdre borult az egyikük előtt, és

88

megcsókolta a barát csuhájának szegélyét. Amikor megkér­ dezték tőle, miért tette, egyszerűen ennyit felelt: „Térdet kellett hajtanom Őszentsége előtt.” Az elhagyatott úton le­ játszódott, rejtélyes esemény csak negyven év múltán, tizen­ kilenc évvel Nostradamus halála után nyert értelmet. 1585-ben a szerzetest, akinek Nostradamus csókkal illette csuháját, V. Sixtus néven pápává választották. A Századok című, talán legismertebb művében Nostrada­ mus feljegyezte látomásait a jövőről. Haláláig tíz évszázadra vonatkozó próféciáit foglalta írásba, minden egyes évszá­ zadnak rendre száz, egyenként négysoros strófát szentelve. A halála óta eltelt időben változtatások nélkül, nyomtatás­ ban fennmaradt jövendölések a 3797. évig terjednek, egyes értelmezések szerint pedig még ezen is túl. Számos globális jelentőségű tudományos, társadalmi és politikai eseményre vonatkozó jövendölése bizonyult szer­ felett pontosnak; más jóslatai - melyekhez nem társított ha­ tározott időpontokat - homályosabbak, és különböző értel­ mezések lehetőségét vetik fel. Nostradamus feljegyzései között szerepel a két világháború Hitler nevével és a horog­ kereszt jelképének leírásával egyetemben, a penicillin és a nukleáris energia felfedezése, a John F. Kennedy ellen elkö­ vetett merénylet, az AIDS-vírus felbukkanása és a kommu­ nizmus összeomlása. Jóllehet egyes események és dátumok értelmezése vita tárgyát képezi a Nostradamus-szakértők körében, abban mindnyájan egyetértenek, hogy a próféta világméretű, katasztrofális változások bekövetkeztét jöven­ dölte az évezred végére. Bár az egyes történések konkrét időpontját a kulcsfontos­ ságú kifejezések alapján természetesen maguk az olvasók is kikalkulálhatják, ám ha egy bizonyos eseményt válságosnak ítél, Nostradamus maga is megadja az esedékes dátumot. Különösen nagy jelentősége van tehát annak, hogy a dátu­ mok egyike a mi emberöltőnk idejére esik. A Századok X. 89

részének 72. négysorosában a következők olvashatók: „Az 1999. esztendő hetedik havában eljő az égből a Rettegés Királya. O kelti életre a mongolok nagy Királyát. Előtte és utána vígan uralkodik a háború.”47 További adalékokat ta­ lálhatunk ehhez a baljóslatú négysoroshoz a II. Henrikhez írt episztola 87. versében, ahol Nostradamus a következőket írja: „A nap fogyatkozása jár majd ennek előtte, setétebb és homályosabb, mint a világ teremtése óta bármelyik, kivévén a Jézus Krisztus halálát és kínszenvedését követőt.” 1999. augusztus 11-én az európai kontinens nagy részéről látható napfogyatkozásnak lehettünk tanúi. Nostradamus Földünk kataklizmaszerű, az amerikai in­ dián tradíciók és a bibliai hagyományok vízióira emlékez­ tető változásait is előre látta. Ali. Henrikhez írt episztola 88. versében folytatja előző jóslatát, hónapokra lebontott rész­ letekkel szolgálva: „Előjelek lesznek a tavaszon, és ennek utána rendkívüli változások, népek megsemmisülése és ha­ talmas földindulások... És október havában a földgolyó egy nagy mozdulása következik el, és ez olyan lesz, hogy az em­ ber úgy hiszi majd, a Föld elvesztette természetes, nehéz­ kedésből eredő mozgását, és az örök sötétség szakadékába merül.” Amikor távolabbi jövőnkbe tekint, Nostradamus a Földet elborító sötétség napjai után egy sokkal boldogabb korsza­ kot lát. A Századok II. részének 12. négysorosának egy sza­ kaszában Nostradamus a szakértők értelmezése szerint a spirituális újjáéledés időszakát ecseteli: „A lélek nélküli tesi többé nem fölös áldozat. Még halálának napján újjászüle­ tik.” A Századok III. részének 2. négysorosában további rész letekkel is szolgál erről az eljövendő korról: „Az isteni ige adja majd a mennyet és a földet tartalmazó szubsztanciát... A test, a lélek és a szellem egyaránt hatalmasak. Lábai alatt minden olyan, miképpen a mennyeknek országában.” Bár ezek a 16. századi látomások természetesen nem mondha9o

tók tudományos alaposságúnak, és számos értelmezésre mó­ dot adnak, mindazonáltal sok olyan elemük van, amely más - ókori és újabb - próféták vízióiban is fölbukkan.

Edgar Cayce Edgar Cayce az a férfi, akit a 20. század „alvó prófétájaként” ismert meg a világ. 1877 márciusában született; iskoláztatá­ sa kilenc osztály elvégzése után befejeződött. Bár már gyer­ mekkorából is beszámolt paranormális élményekről, az ih­ letett látás és a gyógyítás képességét csak felnőttkorában fejlesztette ki. Mivel gyógyító üléseit napi két alkalomra korlátozta, Cayce-nek módjában állt gyakran visszautazni páciensei múlt­ béli élményeihez annak érdekében, hogy állapotukat telje­ sebben megérthesse. Bár ő maga nem emlékezett látomásai tartalmára, miután felébredt abból a transszerű állapotból, amelyben üléseit vezette, titkárnője, Gladys Davis minden alkalommal jelen volt, hogy lejegyezhesse az elhangzotta­ kat. Ilyen feljegyzések százain keresztül - ezeket az Associa­ tion for Research and Enlightenment nevű szervezet gon­ dosan katalogizálta a tudományos kutatás céljaira - nyújt számunkra Cayce bepillantást múltunk elfeledett zugaiba és az ezredforduló körüli jövőnkbe. Edgar Cayce első gyógyítása, melyet a beszámolók szerint huszonnégy éves korában hajtott végre, voltaképpen ön­ gyógyításnak nevezhető. Egy hipnotizőr arra kérte őt, hogy a megváltozott tudatból fakadó, ellazult állapotban kon­ centráljon a makacs torokpanaszára. A teremben lévők nagy meglepetésére Cayce „alvó állapotában” beszélni kezdett, irányítva a hipnotizőrt, hogy milyen utasításokat adjon ön­ tudatlan testének. Amikor ahhoz az utasításhoz értek, hogy felsőtestében élénküljön meg a vér áramlása, a hatás szinte 91

azonnali volt: Cayce torokpanasza megszűnt, ő pedig meg­ tette az első lépést mások szolgálatában töltött életútján, melynek során ehhez hasonló üléseken gyógyított. Cayce tisztánlátó képességének pontossága jól dokumen­ tált. #107-117. számú ülése alkalmával megjósolta a tőzsde 1929. októberi összeomlását: „Bizonyosan be fog következ­ ni egy törés, amikor pánik lesz úrrá a pénzközpontokon nemcsak a Wall Street tevékenységét érinti, hanem számos központban is leáll az üzleti élet...”48 Cayce látomásaiban már évekkel a kitörése előtt tanúja volt a második világhá­ borúnak - ahogyan tudniillik később elnevezték. Ezzel kap­ csolatos víziójában (#416-7. ülés) megállapította, hogy az országok majd sorban elkötelezik magukat valamelyik oldal mellett, „amikor az osztrákok és a németek, és később az ő hatalmukhoz csatlakozó japánok ezt szükségessé teszik. ..”49. Leírása további részében beszámol egy természetfeletti erő közbelépéséről is, azonban ennek ellenére is úgy folytatja, hogy „a nemzetek és népek mindennapjait, mondhatni az egész világot lángokba borítják a háborúpárti csoportok és mindazok, akik hatalomra és hódításra vágynak...”50. Cayce néhány zavarba ejtő, ám ennek dacára széles kör­ ben ismertté vált jövendölésében azt állítja, hogy a 20. század utolsó éveiben és a 21. század korai szakaszában a Föld arculata eddig sohasem látott mértékben megváltozik. Akár csak a korábbi látnokok esetében, az ő vízióiban átélt, világméretű változások is két nagy csoportba sorolhatók: az egyik csoportba a fokozatos átalakulások, míg a másikba a viharos változások tartoznak, azok, amelyekre a „katasztrofális” a legjobb jelző. Érdekes módon azonban Cayce-nél a jó vendölések mindkét típusa ugyanarra az időszakra vonatkozik Az 1936 augusztusában lezajlott, #826-7. ülésen Cayce-t kifejezetten a tulajdonképpeni millennium éveire, a 2000 2001-es időszakra jósolt változásokról kérdezték. Válaszá­ ban nyoma sem volt a számos próféciára jellemző homá92

lyosságnak; a Földünk arculatának egy mérhető, kézzelfog­ ható változására utaló, félreérthetetlen kijelentéssel felelt: „Elmozdulnak a pólusok. Vagy egy új korszak kezdődik.. ,”51 Az a tény, hogy a Föld mágneses pólusai az elmúlt negyven év folyamán valóban több mint öt fokkal tolódtak el, amit a mágneses tér erősségének rohamos csökkenése kísért - noha ez a jelenség a földtörténet folyamán mindig megelőzte a sarkok ehhez hasonló „megcserélődését” -, megújult tiszte­ letet ébresztett a látomások iránt. Üléseinek egy sorozata alatt, amelyek 1934 januárjában érték el csúcspontjukat, Cayce azokról a geológiai és geo­ fizikai változásokról számolt be, amelyek látomásaiban az 1958-tól 1998-ig tartó, negyvenéves időszak alatt kezdőd­ nek meg.52 E figyelmeztető jelek helyes értelmezéséhez kulcs­ fontosságú adat, hogy 1998-ra Cayce a megkezdődésüket, nem pedig a megtörténtüket jövendölte meg. A változások vélhetően jócskán átnyúlnak a következő századba is. Edgar Cayce tanításainak és filozófiájának egyik legkiválóbb szak­ értője, Mark Thurston a következőképpen összegezte Cayce leírásait: 1. Amerika nyugati részének kontinentális tömbje feldarabolódik. 2. Japán nagyobb részét elnyeli a tenger. 3. Európa északi területein bizonyos változások mennek végbe; a folyamat sebesen, mondhatni „egy szempil­ lantás alatt” játszódik majd le. 4. Szárazföldek fognak kiemelkedni az Atlanti-óceánból Amerika partjainál. 5. Jelentős földmozgások várhatók az Északi-sarkvidéken és az Antarktiszon. 6. Számos vulkán tör ki, főként a trópusokon.

93

7. A pólusok eltolódása megváltoztatja az éghajlati viszo­ nyokat; egyes hideg és szubtrópusi övezethez tartozó területek éghajlata trópusi lesz. Mint Thurston rámutat, e változások közül jó néhány köz­ vetlen összefüggésben állhat a mágneses pólusok eltolódásá­ val. Bár a sarkok teljes felcserélődése még nem következett be, tudósok és kutatók egyre növekvő tábora vélekedik úgy, hogy a Föld mágneses mezejének jelenleg végbemenő válto­ zásai pontosan ennek az eseménynek az előhírnökei.53 Bár Cayce az ezredfordulóval kapcsolatos, számos korai jóslatában katasztrófákat jövendölt, a későbbi látomásairól készült feljegyzések egy érdekes, ámbár nehezen megmagya­ rázható változásról tanúskodnak. Egy 1939-es ülés során Cayce századvéglátomásában a korábbi hirtelen változások helyett fokozatos átalakulásokról számol be. Kijelenti, hogy „1998-ban olyan tevékenységekkel szembesülünk majd, ame­ lyek az időközben végbemenő fokozatos változások követ­ kezményei lesznek”54. A továbbiakban az ezredforduló tör­ ténéseiről megállapítja, hogy „ami a változásokat illeti, a Halak és a Vízöntő korszaka közötti átmenet fokozatos, nem kataklizmaszerű”55. Amikor Cayce két különböző nézőpontból láttatja a szá­ zadforduló eseményeit, egyúttal arra is rávilágít, miért olyan értékes a jövendölés tudománya korunk számára. Hiszen ha figyelembe vesszük, hogy a katasztrofális és a fokozatos vá! tozásokról adott beszámolói között nem több évszázadnyi, pusztán néhány évnyi idő telt el, felvetődik bennünk a kér dés, hogy jövőnk milyen változásaiból adódik vajon látomá­ sainak különbözősége? Függetlenül attól, hogy éppen kinek a próféciáit vizsgál juk, általános igazságnak tűnik, hogy a látomások túlnyomó többsége kerüli a pontos időintervallumok megadását. In kább a jövőbeli lehetőségek egyes pillanatait érzékeltetik, 94

semmint a szükségszerű találkát egy pontosan meghatáro­ zott jövővel. Az „alvó próféta” tanításaiban kulcsot ad ne­ künk a jövendölés tudományának megértéséhez, amikor arra figyelmeztet bennünket, hogy életünk jelenbeli alakításával befolyásoljuk történelmünk kimenetelét. A #310-11. ülés56 alkalmával Cayce azt sugallta, hogy az életünk kihívásaira adott válaszaink meghatározhatják - legalábbis részben -, hogy milyen mértékben teljesülnek be az általa megjósolt változások. „Sok minden múlhat a természetfeletti világgal kapcsolatos dolgokon is... Ott vannak mindazok a körülmé­ nyek, melyek révén az egyének cselekedeteikkel, gondolatvi­ lágukkal és törekvéseikkel gyakorta városokat és országokat őrizhetnek meg sértetlenül, ha betartják a spirituális törvé­ nyeket.”

Indián jövendölések Az észak- és dél-amerikai indián népek szilárdan hiszik, hogy a jelen eseményei őseik jövendöléseit visszhangozzák. Az eljövendő világgal kapcsolatos látomásaikat hosszú időn keresztül titokban tartották törzsi hagyományaik keretei kö­ zött, hogy csorbítatlanul megőrizhessék őseik bölcsességét. Mivel azonban tudatában vannak annak a ténynek, hogy az ezredforduló jelenti a törzsi jövendölések beteljesülésének idejét, immár közkinccsé tették a történelem e korszakára vonatkozó fő megállapításaikat. Hisznek abban, hogy min­ den egyes embernek, bármilyen körülmények között éljen és bármely nép gyermeke legyen is, hasznára válhat a régesrégen örökül hagyott bölcsesség. Bár a családi és törzsi ha­ gyományok természetesen különböznek egymástól egyéni sajátosságaikban, mégis számos szál köti össze a két Amerika indián törzseinek jövendöléseit, melyek így a jövőre vo­ nal kozó egységes látomást alkotnak.

95

Észak-Amerika délnyugati részének hopi indiánjai igazán velős jövendölésekkel szolgálnak egy új Nap születésével kapcsolatos látomásaikban. Az azték és a maja kultúrákhoz, illetve az amerikai kontinens még korábbi indián kultúrái­ hoz hasonlóan a hopik hite szerint is számos nagy korszaka volt már az emberi létnek a mi időnk előtt. Mindegyik kor­ szakot rendkívüli méretű pusztulás zárta le, közülük a leg­ utóbbi a Nagy Özönvíz volt. Szerintük mi éppen egy ilyen nagy világkorszak végén élünk, és az Ötödik Nap korszaká­ ba készülünk belépni. A hopi jövendölések a hanyatlás idejé­ ről számolnak be a jelenlegi korszak vége előtt; ezt az újabb nagy világkorszakba vezető átmenet periódusa követi. Az ő felfogásuk szerint a hanyatlás időszaka a nagy kihívás ko­ ra, amelyet gyakran „a megtisztulás idejének” is neveznek. A hopik tisztában vannak azzal, hogy Földünk és testünk egységet alkot, a Föld állapotát tehát egyfajta „visszacsato­ lási mechanizmus” eredményének tekintik, olyan baromé­ ternek, amely figyelmeztetésekkel szolgálhat arról, hogy mi­ kor hoztunk az életet igenlő és mikor az életet tagadó dön­ téseket. A hopik által felfedett egyik első látomásban három jel árulkodik a Nagy Változás menetrendjéről: Az első jel a Hold megjelenése „a Földön és az egekben egyaránt”. A jó vendölés e részének beteljesülése egészen 1993-ig rejtély maradt: ekkor a Hold képe gabonakörök formájában kezdett feltünedezni Anglia búzamezőin. A növekvő Hold jól felismerhető képét idéző alakzatokat a hopi vének próféciájuk első részének beteljesüléseként értelmezték. A második jel a „kék csillagnak”, a hopi folklór és mítosz világ hagyományos jelképének a feltűnése. A hopi vének egy része e jövendölés beteljesülésének tekintette a Shoemakct Levy-üstökös 1994-es becsapódását a Jupiterbe. A kutatók értetlenül álltak a tény előtt, hogyan értelmezhetik a hopik egy széthasadt üstökös becsapódását jövendölésük valóra vá-

96

lásaként. A válasz akkor világosodott meg előttük, amikor a becsapódásokat követően elemezték az óriásbolygó színké­ pét: a Jupiter ugyanis különös kék fényben ragyogott, me­ lyet azonban csak a modern színképelemző berendezések voltak képesek kimutatni. A jövendölés harmadik, utolsó jele tűnik a legrejtélye­ sebbnek. A hopik táncainak, szőtteseinek és homokkőre fes­ tett képeinek központi motívumai azok a különös, antropomorf alakok, melyekkel előszeretettel díszítik otthonaikat és kultuszhelyeiket. A hopi ősöket ábrázoló, szokatlan öltözékű és másvilági arcú figurákat kacsináknak, azaz ’égi embe­ reknek’ nevezik. A jövendölés harmadik része szerint a Nagy Változás ideje akkor telik be, amikor a kacsinák visszatérnek a csillagok közül, és újra táncra kelnek a sziklaplatókra épült hopi falvak terein. Amikor e sorokat írom, a harmadik jel legjobb tudomásom szerint még várat magára.

Bibliai jövendölések Könyvünk második fejezetében szó volt arról, hogy a kato­ likus egyház a 4. században számos, a mai Bibliánkhoz kap­ csolódó könyvet ítélt hivatalosan elfogadhatatlannak. Az egyház magánkönyvtáraiba és pincéinek mélyére száműzött könyvek közül az egyik leglenyűgözőbb és egyben legtitok­ zatosabb Henoch próféta ősi könyve. Az Henoch titkainak könyveként ismert szöveg ékes leírásokat tartalmaz a teremtésről, az emberi nem családfájáról, valamint olyan, apró részieteket fölvonultató, csillagászati adatokról, amelyek csak a 20. század modern technológiájával támaszthatók alá. A 2. században élt egyháztudós, Tertullianus munkáiban közvetlen utalásokat találunk erre a napjainkban ugyancsak értékes könyvre. Nemrégiben megtalált leveleiben Tertullianus kifejti, hogy Henoch írását nem ugyanúgy kezelik, 97

mint a többi bibliai szöveget, mert nem tartozik a zsidó kánonhoz.57 Az ehhez hasonló utalások igazolják, hogy a niceai zsinat által végrehajtott csonkítások előtt a hittudó­ sok hivatkozási alapnak tekintették Henoch könyvét. Henoch próféciái figyelemre méltó hasonlóságot mutat­ nak az őt követő bibliai próféták, például Ezsaiás, vagy a jó­ val később élt János evangélista, a Jelenések könyvének szer­ zője jövendöléseivel. Henoch aprólékos részletességgel számol be a mi jövőnkbe tett prófétai utazásairól fiának, Matuzsá­ lemnek, aki feljegyzi atyja tapasztalatait az eljövendő nem­ zedékek számára. Az oxfordi Bodleian Libraryban 1773-ban felfedezett, Etiópiából származó kéziratban Henoch kinyi­ latkoztatja a 20. század végére vonatkozó, időjárási és csilla­ gászati változásokat taglaló látomását. Az „Adám utáni he­ tedik fiúként” azonosított Matuzsálem jellemzése alapján atyja prófétai gyakorlata ugyancsak eltérhetett Edgar Cayce, az alvó próféta módszerétől. Többek között azt írja ugyanis, hogy Henoch „beszélt, miközben szemei nyitva valának, és szent látomást látott az egekben”58. A jövőnkre vonatkozó nagy látomásai alapján Henoch ki­ jelenti, hogy „megtudott mindeneket, és megértette, amit látott; mindazt, mi nem történik meg az ő nemzedékében, csak egy oly nemzedékben, mely a távoli időkben jő majd el, a kiválasztottak révén... Ama napokban... az esők elmarad­ nak..., a föld gyümölcsei megkésnek, s nem a maguk idejé­ ben teremnek majd; s a maguk idejében a fák meddők marad­ nak..., és az égnek mozgása megáll. A Hold megváltoztatja törvényeit, s nem kellő idejében látszik majd...”59. A Földünkre zúduló csapások leírása után közvetlenül He noch egy újabb eseménysorról számol be, melyben viszont a szépség, a remény és a lehetőségek kora ölt testet. Ebben az, eseménysorban, amely mintha egy egészen más korszakol leíró látomásból származna, Henoch látja, amint a korábbi égbolt „tovatűnik és semmivé lesz”, és kijelenti, hogy „egy 98

új égbolt jelenik majd meg”. Henoch látomásaiban - akár­ csak egyéb látomásokban, melyeket megvizsgálunk - gyakran visszatér a csapásokat követő megváltás sajátos motívuma. Ha erős érzelmi töltéssel rendelkező szövegeken keresztül szeretnénk bepillantást nyerni a jövendőbe, akkor mai Bib­ liánk prófétai látomásait érdemes szemügyre vennünk. A Bib­ lia próféciái igen sokrétűek - bizonyos vezetők és uralkodók végzetétől kezdve, egészen az idők végezetének apokalipti­ kus látomásáig sok mindent felölelnek -, s még évezredek­ kel azután is erős érzelmi visszhangot keltenek olvasójuk­ ban, hogy maguk a próféták átélték ezeket a látomásokat. Modern értelmezéseiket a gyökerekig, vagyis az eredeti lá­ tomásokig nyomon követve azt tapasztaljuk, hogy a fárad­ hatatlan kíváncsiság és a megtörhetetlen, heves buzgalom kulcsokat is kínált a próféciák hatalmának megfejtéséhez, de gyakran fokozta is az őket körülvevő homályt. Sokszor rádöbbenünk, hogy számos próféciát, melyekre ma hivatkozunk, kinyilatkoztatásuk után évekig, vagy akár évszázadokig sem foglaltak írásba. Mivel ezek szájról szájra, nemzedékről nemzedékre terjedtek, még az sem bizonyos, hogy vajon egyes próféciákat tartalmazó könyveket maguk a próféták írtak-e, vagy pedig mások, akik a próféták nevét csupán metaforaként használták fel történeteikben. Jó példa erre Dániel könyve is. Az Új Amerikai Bibliában .1 Dániel könyvéhez írott előszó tudatja, hogy „ez a könyv nem szerzőjéről kapta a nevét - őt nem is ismerjük -, hanem hőséről, egy zsidó fiúról, akit gyermekként Babilonba hur­ coltak, ahol legalább Kr. e. 538-ig tartózkodott”60. A beve­ zető közli továbbá: „A könyv a néphagyományban gyökere­ ző és szájhagyomány útján terjedő történeteket tartalmaz, amelyek a bölcs Dániel és három társa győzelmeit és dicső­ ségét regélik el.” Ez az értelmezés homlokegyenest ellentmond más bibliaszakértők, például John Walvoord véleményének, aki sze­ 99

rint „világos, hogy a könyv maga bizonyítja be Dániel szer­ zőségét, amikor a második felében számos passzusban egyes szám első személyben utal rá... Dánielt Ezékiel könyve is említi, ami teljesen természetes, hiszen Ezékiel Dániel kor­ társa volt...”61. A szakértők még napjainkban, majd kétezer évvel legszentebb irataink összegyűjtése után sem jutottak közös nevezőre az egyes szövegekkel kapcsolatos alapvető kérdésekben. A bibliai jövendölések megfejtése körüli bábe­ li zűrzavart csak tovább fokozza az a kérdés, hogy vajon az évszázadok folyamán milyen szöveghűséggel fordították le az eredeti jövendöléseket. A zsidó szentírás egyes részeitől eltérően, amelyek értelmezése betűről betűre pontosan azo­ nos legalább ezer esztendeje,62 a nyugati Biblia számos vál­ tozáson ment keresztül. Csak az Egyesült Államok meg­ alapítása óta eltelt kevesebb mint háromszáz év alatt a kü­ lönböző átdolgozások, fordítások és értelmezések révén a Biblia óhatatlanul elszenvedett bizonyos torzulásokat. Bár­ milyen pontos is sok tekintetben a történelmi, leszármazási adatok és bölcsességek bibliai gyűjteménye, mégsem fogad­ hatjuk el szóról szóra a benne foglaltakat; a szöveg ugyanis minden egyes fordítással változik. Gyakran egyszerűen nem létezik olyan szó a másik nyelvben, amely tökéletesen viszszaadná az eredeti szövegben szereplő fogalom pontos je­ lentését. Ezekben az esetekben a fordítóknak igencsak össze kell szedniük magukat. Ilyen helyeken kerülhet az eredeti tárgy vagy fogalom közelítő jelentése a fordításba. A nyugati világ Bibliája számos ehhez hasonló folyama­ ton ment keresztül, mire kialakult a mai formája. Az egyik állomást az egyiptomi, bonyolult szimbólumrendszeni nyelvéről készült fordítás jelentette; érthető e nyelv bonyolultsága, hiszen az arameus és a héber nyelvben gyökerezik. Ha megvizsgáljuk a Miatyánk első sorának arameus változa tát, jó példáját láthatjuk annak, milyen finom változásokai okoz a közelítő jelentések használata még egy lelkiismeretes 100

fordítás esetében is. Magyarul a közismert első sor így hangzik: „Mi Atyánk ki vagy a mennyekben.” Az eredeti, arameus változatban azonban ugyanez a mondat pusztán két szóból áll: Avujon d’bétsámája. A magyarban nem létezik pontos megfelelője ennek a két arameus szónak. A fordítók­ ra várt a feladat, hogy találékonyan összeállítsanak egy ma­ gyar szósorozatot, mely a leginkább megközelíti az eredeti jelentést. A közelítő megoldások sokaságát jól érzékeltetik a Miatyánk első sorának lehetséges fordításai: „O, Életadó! A kozmosz atyja-anyja...”; „O, te! Mindenek lélegző élete!”; „Nevek neve, kicsiny egyéniségünk kibomlik Tebenned”; „Fényességes: Te ragyogsz bensőnkben.”63 Valamennyi ver­ zió érvényes fordítása az eredeti szavaknak, mégis mind­ egyik egészen eltérően értelmezi az eredeti szöveg monda­ nivalóját. Ebből az egyetlen példából is jól láthatjuk, hogy bár az alapmotívum változatlan, a nyelv maga viszont ugyancsak képlékeny. Mintha egy szöveg eredetijéről fénymásolatot készítenénk, majd a másolatot is tovább másolnánk, míg a sor végén álló példány még mindig hasonlítana ugyan az eredetire, élességét azonban elveszítené. Bibliánk történel­ mének utóbbi századában is számos alkalommal csúszhattak be észrevétlen hibák az ősi próféták eredeti mondanivalójá­ nak tolmácsolásába. Napjainkban a Biblia számos különböző értelmezése és fordítása között válogathatunk, melyek mind­ egyike meghatározott igényeket elégít ki, attól függően, mi­ lyen célra kívánja felhasználni olvasója. Mindegyik változat azonban a tekercsek, könyvek, dokumentumok és kéziratok azon gyűjteményén alapul, melyet az egyház a Kr. u. 4. szá­ zadban szentesített.

lOl

elveszett prófécia A bibliai próféciák modern értelmezései a látomásos szöve­ gek egy különálló csoportját csak „a Végítélet”, „a végna­ pok” vagy „azon napok” jövendöléseiként emlegetik. Ezeket a műveket összefoglaló néven apokaliptikus próféciáknak ne­ vezzük. Bár általában úgy tartják, hogy a Föld jövőjének sö­ tét és vészterhes, katasztrófák sújtotta időszakába nyújtanak bepillantást, ezek a szövegek valójában egészen más termé­ szetű tudást is föltárhatnak a jövő nemzedékei előtt. A modern időkben az apokalipszis szó a csüggedés, a re­ ménytelenség és a bűntudat mélyről fakadó érzéseit idézi fel mindannyiunk lelkivilágában. Pedig a görög apokalüpszisz szó eredeti jelentése egyszerű és látszólag ártatlan; a szó ugyanis csupán annyit tesz, mint ’feltárni’ vagy ’kinyilvání­ tani’. És pontosan ezt cselekedték az ókori próféták jövőnk­ kel kapcsolatos, csodálatra méltó jövendöléseikben. Feltár­ ták az ő koruk viszonyaiból következő lehetséges jövőket, és kinyilvánították felfedezéseiket az eljövendő nemzedékek számára. Az esszénus Jelenések könyve jól példázza ezeket a műve­ ket. A helyreállított és arameus eredetijéből lefordított Jele nések e változata annyira hasonlít a későbbi, János jelenései néven közismert, bibliai változathoz, hogy a kutatók és tudósok feltételezései szerint a holt-tengeri kézirat lehet ezek nek a jövőnkre vonatkozó látomásoknak az eredetileg le jegyzett formája. János apostol látomásait sokan a Biblia legmisztikusabb jövendöléseinek tartják, és az is tény, hogy - az összes ősi és modern próféciát beleértve - a Jelenések könyvében találhatók az emberiséget sújtó csapások talán legszemléletesebb leírásai. Az amúgy is mélyen szimbolikus és ezoterikus szö­ vegek értelmezését tovább nehezíti János látomásainak töredezettsége is. A Biblia 325-ben végrehajtott kanonizálása 102

során egyes kulcsszövegek esetében a zsinat tagjai mintha csak valamiféle kompromisszumot kötöttek volna. Nem ve­ tették ugyan el a teljes kéziratot, hiszen átszerkesztve helyet kaptak a Bibliában, azonban a kor embere számára érthe­ tőbbnek vélt formába tömörítették őket. Az utazás, amelyről János beszámol a jövő nemzedékei­ nek, akkor veszi kezdetét, amikor az apostol azt kéri, hogy hadd induljon saját korából a mi időnk felé, hogy láthassa valószínű jövőnket és ezredévünk végének egy lehetséges ki­ menetelét. Megragadó elevenséggel írja le látomásait a káosz­ ról, a halálról, a rettegésről és a pusztulásról, amelyhez fog­ hatót nem látott még emberi szem. Megkérdezi az őt kísérő angyalt, hogy miért kell megtörténnie mindezeknek a dol­ goknak, mire az angyal így felel: „Az ember hozta létre a pusztítás ezen erőit. Tulajdon elméjében munkálta ki őket. Kifordította orcáját a Mennyei Atya és a Földanya angyali (erejétől), s megformálta önnön pusztulását.”64 János szíve e jövőt látván „nehéz a szánalomtól”. „Nincs remény?” - kérdezi. A hang felel neki, s válaszában egy olyan emlék ver visszhangot, mely a korlátlan lehetőségek lapuját tárja ki minden ma élő és eljövendő nemzedék előtt: „Mindig van remény, ó, ember, kiért az ég és a föld teremtetrett...”65 A halál és a pusztulás látomása hirtelen elhalványul és egy másik képsor, egy második lehetőség tárul János szemei elé. Ez az új lehetőség már nem azoknak a dolgoknak a megsemmisülését hordozza, melyeket az ember megismert és megsze­ retett, inkább egy nagyon is különböző jövőbe enged be­ pillantást számára. „Ám nem láttam meg, mi történt velük, mert látomásom megváltozott, és új eget és új Földet pillantottam meg: mivel az első ég és föld tovatűnt..., és erős hangot hallottam... szólani, hogy nem lesz többé halál, sem bánat, sem sírás, és nem lesz többé fájdalom sem.”66

1o3

János látomása egy olyan korban folytatódik, amelyben béke és együttműködés uralkodik a világ nemzetei között. Ebben a korban nincs többé szükség háborúkra. János hall­ ja, amint kísérője a háborúskodás végéről beszél: „Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, s a háborút sem tanulják többé, mert az elébbeni dolgok tovatűntek.”67 Az ezekhez hasonló passzusok a remény üzenetét hordozzák. Egy olyan mintát követve, amely immár ismerős szá­ munkra más próféciákból, János előtt is két lehetőség tárult fel az emberiség jövőjével kapcsolatban. Mindkettő valósá­ gos, a Föld népei által egyaránt választható lehetőség. A hely­ zet kulcsa itt is — akárcsak a békéért tartott közös imádság esetében - annak megértésében rejlik, hogy az emberiség kollektív jövőjét az egyéni döntések határozzák meg. Hogy a János korában élt emberek képesek voltak tiszteletben tar­ tani az élet törvényeit, ez jelenti azt a tapasztalatot, hogy le­ hetséges új mederbe terelni a próféciákat, elhárítva fejünk fölül a pusztulás rémét. Minden egyes látomása arra figyelmezteti Jánost, hogy „ama napok” népei saját maguk határoznak majd arról, ho­ gyan élik meg az emberiség jövőjében beköszöntő, nagy változást. Amikor megkérdi, minek kell történnie, hogy a második lehetőség, a béke lehetősége váljon valóra, a láto­ mását irányító hang így felel: „íme, mindeneket újjáterem­ tek. .. Én vagyok a kezdet és a vég... Én adok a szomjúhozónak bőséggel az élet vizének forrásából. Aki [emlékezik erre], az örököl majd meg mindeneket...”68 Az utolsó passzusokban János nyugtázza, hogy mindent megértett, amit látott, és beszámol arról is, milyen hatást gyakoroltak rá látomásai: „Részeltettem a belső látásban..., tudója lettem csodálatos titkaidnak..., kifürkészhetetlen böl­ csességedben a tudásnak forrását fakasztottad bennem, a hatalom kútját, melyből élő vizek buggyannak elő; a min­ dent felölelő bölcsességnek árja.”69 104

Az esszénusok tekercseinek további szakaszai részletezik annak a jövőbeli kornak a lehetőségét, amelyben végre felül­ kerekedünk azon, hogy szükségszerűen katasztrófaszerű ese­ mények idézzék elő a változásokat. Ebben a korban immár ismeretlenek mindazok a körülmények, melyek régente meg­ fosztották életüktől a Föld lakóit: „A béke uralma alatt nem létezik sem éhség, sem szomjúság, nem fújnak sem hideg, sem forró szelek, és öregség sincsen, sem halál. A béke ural­ ma alatt halhatatlan lészen az állat és az ember egyaránt.”70 A bibliai próféták láthatólag gyakran kerültek olyan hely­ zetbe, hogy jövőnk élesen eltérő - időnként akár tökéletesen egymást kizáró - kimeneteleiről kellett beszámolniuk. A kér­ dés csak az, hogy vajon miért? Miért vonatkoznak jövőnk egyazon időszakára különböző jövendölések? Hogyan jó­ solhat egy próféta két szögesen eltérő lehetőséget ugyanarra a jövőbeli időszakra? Az 1990-es évek közepén a jövendölések új módszerére bukkantak rá egy nagyon ősi forrásban - elképzelhető, hogy technológiánk valamiféle időzárja csak most engedte meg­ nyílni előttünk a jövendölés ezen új horizontját, amikor már elég érettek vagyunk, hogy felismerjük a benne rejlő lehető­ ségeket.

A háromezer éves időtérkép 1995-ben egyszerre csak a jövendölés egy ősi eszköze hívta fel magára a világ figyelmét, harsány és drámai módon. No­ vember 4-én bekövetkezett egy, ennek az eszköznek a segít­ ségével oly pontossággal megjósolt esemény, hogy az eleve kizárja a véletlen egybeesés leghalványabb lehetőségét is. Az esemény az izraeli miniszterelnök, Jichák Rabin ellen TelAvivban elkövetett merénylet volt. A jövendölés hallatlan pontosságára jellemző, hogy nemcsak a miniszterelnök ne­ vét, a merénylet dátumát és az elkövetés helyszínét adta meg, 1o5

hanem még azt is tudomásunkra hozta, hogy a majdani me­ rénylőt Amirnak hívják - és mindezeket az információkat több mint háromezer éve rejtjelezték egy bizonyos írásban. Ironikus módon ez az írás nem valamiféle páratlan kéz­ irat, amelyet valamiféle titkos szervezet vagy kiváltságos magánszemély birtokol. Jövőnk kódolt térképe abban az út­ mutatásban volt elrejtve, mely legalább hetvenöt nemzedék­ nek szolgált már élete vezérfonalául és az enyhülés forrásául, és amely ma is emberek százmilliói számára szent világszer­ te. Felfedezték, hogy az idő térképét a Biblia szövegében rejtjelezték keletkezésének idején! Konkrétabban, a kódot a Tórának nevezett héber Biblia első öt könyvében találták meg, abban az egyetlen bibliaváltozatban, mely a vélekedé­ sek szerint azóta változatlan, hogy háromezer évvel ezelőtt az emberiség birtokába jutott. A Biblia kódjának nevezett kulcsot egy izraeli matemati­ kus, dr. Elijahu Rips dolgozta ki; a módszert utóbb a világ legkiválóbb egyetemeinek matematikusai és a titkos kódok feltörésére szakosodott szervezetek, többek között az Egye­ sült Államok nemzetvédelmi minisztériumának szakemberei vizsgálták meg és igazolták. A tudósok már több mint két­ száz éve gyanítják, hogy a Biblia szövegei jóval többek a szavak lineáris olvasatú gyűjteményeinél. A Vilna Géniuszá­ nak nevezett 18. századi tudós, Elijah Ben Solomon Zalman szerint: „Úgy szól a törvény, hogy mindaz, ami volt, van és lesz az idők végezetéig, az első szótól az utolsó szóig benne foglaltatik a Tórában. És nem csupán általánosságban, ha nem minden egyes ember élete, és mindaz percről percre, ami megesik vele születésének napjától halála pillanatáig.”71 Múltunk és jövőnk kódolt üzenetét úgy vehetjük szem ügyre, ha készítünk egy mátrixot a héber Biblia első öl könyvének betűiből. Az első szó első betűjétől egészen az. utolsó szó utolsó betűjéig minden szóközt és központozási eltávolítunk, hogy egyetlen, tömérdek betűből álló, hosszú

106

mondatot kapjunk. Az így létrehozott mátrixot speciálisan kifejlesztett keresőprogramok segítségével elemzik, hogy fel­ ismerjék a szavak mintázatát és metszéspontjait. Példának okáért a Teremtés könyvének szövegéből a Tóra szó úgy ol­ vasható ki, hogy minden egyes betűje közé ötven másik héber írásjelből álló sorozat ékelődik. Ugyanez a mintázat ismétlődik a következő könyvekben, az Exodusban, a Leviticusban, a Numeriben és a Deuteronomiumban is. A betűk e sorozatának ismétlődésére H. M. D. Weissmandel rabbi hívta fel a figyelmet 1940-ben; felfedezése kulcsfontosságú­ nak bizonyult a szövegekben elrejtett szavak mintázatainak megfejtése során. Azonos című könyvében Michael Drosnin arról számol be, hogy a Biblia kódja mennyire pontosan és egyértelműen jövendölt meg bizonyos múltbeli történéseket. A legkülön­ bözőbb események körülményeit - ezek közé tartoznak a Kennedyek ellen elkövetett merényletek, a Shoemaker-Levyüstökös becsapódása a Jupiterbe, Netanjahu izraeli minisz­ terelnök megválasztása, sőt az 1990-es Öböl-háborúban az Izrael elleni iraki SCUD-rakétatámadás helye és időpontja is oly részletességgel írta le, hogy az kizárja a véletlen mate­ matikai és statisztikai esélyt. A Biblia kódja nem általános információkkal szolgál, melyek különböző értelmezések le­ hetőségét vetik fel, hanem konkrét meghatározásokat ad. Drosnin számos ilyen utalásról számol be részletesen. A má­ sodik világháborúval kapcsolatosan a kód használatával töb­ bek között olyan kifejezéseket olvashatunk ki a szövegekből, mint „világháború”; „végső megoldás”, továbbá megkapjuk a korszak vezetőinek - Roosevelt, Churchill, Sztálin és Hit­ ler - nevét is. A háborúban részt vevő országokról is egy­ értelmű felsoroláshoz jutunk: Németország, Anglia, Franciaország, Japan es az Egyesült Államok. Még az „atomholokauszt” és az „1945” - a Hirosimára ledobott atombomba

107

éve - szavak is megjelennek a szövegekben; ezek a szavak egyébként az egész Bibliában egyetlenegyszer tűnnek csak fel. A nagysebességű számítógépek kifejlesztése tette lehetővé, hogy megfejthessük végre a héber Biblia rejtett üzenetét. Az egyhangú, manuális kódfejtést a gépek fejlett keresőprog­ ramjai váltották fel. Számos egyéb szöveg ellenőrzése és a számítógépek által generált tízmillió próbakeresés során a keresztrejtvényszerű kódrendszert egyedül a Bibliában fe­ dezték fel. Vízszintesen, függőlegesen és átlósan metszik egymást az országok, események, dátumok és időszakok megnevezései, számos képkockát tárva elénk múltunk törté­ néseiből és jövőnk lehetőségeiből. Ennek a rendkívüli jövendölési módszernek a tulajdonképpeni működését a hete­ dik fejezetben bővebben is tárgyaljuk; a próféciákat illetően azonban talán még lényegesebb az a kérdés, hogy vajon ho­ gyan nyilatkozik az idő e csodálatos könyve jövőnkkel kap­ csolatban. Annak fényében, hogy a Biblia kódja milyen részletekbe menő pontossággal írta le múltunk történéseit, vajon meny­ nyire tekinthető pontosnak ugyanez a mátrix a jövendő ese­ ményeivel kapcsolatban? Drosninnal folytatott beszélgeté­ sei során dr. Rips felvetette, hogy a Biblia kódjának egészét egyszerre, egyetlen alkalommal kellett megírni, a folyamat nem aprózódhatott el egy hosszabb időszak során. Ez az ál­ lítás azt feltételezi, hogy valamennyi jövőbeli lehetőség ele­ ve adott. „Úgy érzékeljük, ahogyan egy hologramot: más képpen mutat, ha más szögből nézzük, de a kép egészéi természetesen már előre rögzítették.”72 Ahhoz, hogy ezt az ősi időkódot alkalmazni tudjuk jövőnk eseményeire, a kvan ­ tumfizika szemüvegén keresztül kell szemlélnünk a világot. A modern fizika tantétele szerint lehetetlen egyidejűleg megtudni, hogy egy bizonyos objektum „mikor” és „hol" létezik világunkban. Ha ugyanis bemérjük a helyét, elve­ szítjük a mozgásának sebességére vonatkozó információkat 108

Ha viszont a sebességét mérjük meg, akkor arról nem adha­ tunk számot, hogy hol tartózkodik épp az adott pillanatban. A kvantumvilág e kulcsmeghatározását a kiváló fizikus, Werner Heisenberg dolgozta ki, és Heisenberg-féle határo­ zatlansági elvnek nevezzük.73 Könnyen elképzelhető, hogy a mi időérzékünk is a kvan­ tumvilág természetére jellemző kiszámíthatatlansági elve­ ken alapul. Ha ez így van, akkor a Biblia kódja által felvázolt lehetőségek valóban nem többek puszta lehetőségeknél, hiszen a meghatározott múlt- és jövőbeli események olyan körül­ mények egymásra épülő sorozatának végkimenetelei, melyek az esemény tényleges bekövetkezése előtt napokkal vagy akár évszázadokkal korábban álltak fenn. Akár ha egyenletet állítanánk fel: ha az események egy bizonyos sorozatát vá­ lasztjuk, akkor ilyen és ilyen kimenetelre számíthatunk. Egészen új fényben tünteti fel a jövendölések életünkben betöltött szerepét, ha úgy tekintünk rájuk, mint lehetősé­ geink nagyítólencséire. A Biblia kódja - mely egybevág szá­ mos bibliai, indián és egyéb próféciával - egy sor apoka­ liptikus képet villant fel előttünk. Közeljövőnk lehetőségei között szerepel például a Közel-Keleten kirobbanó világhá­ ború, kiolvashatjuk segítségével a katasztrofális földrengé­ seket és Földünk legsűrűbben lakott területeinek pusztulá­ sát. Az aggasztó lehetőségek sorában előkelő helyet foglal el a fenyegetés is, hogy a 20. század utolsó éveiben vagy a 21. század elején Földünk összeütközik egy üstökössel. 1992-ben Brian Marsden, a Harvard-Smithsonian Center of Astrophysics csillagásza bejelentette a Swift-Tuttle-üstökös visszatérését, melynek létezéséről 1858 óta tudunk. Az üstökös újrafelfedezésének dátuma - akárcsak 134 évvel későbbi visszatérése - napra pontosan meg van határozva a Biblia kódjában. A szövegek dekódolt olvasatában egyér­ telműen azonosíthatóak az „üstökös”, a „Swift-Tuttle” és a „2126” szavak - ez utóbbi az üstökös visszatérésének éve. 109

Először azt gondolták, hogy az üstökös pályája visszatérte­ kor keresztezi majd a Földét, azonban a számítások felülvizs­ gálatakor kiderült, hogy a Swift-Tuttle biztonságos távol­ ságban fog elhaladni bolygónktól. A csillagászok azonban a „közeli találatok” egész sorára hívták fel a figyelmet a 2006tól 2126-ig, vagyis a Swift-Tuttle visszatértéig terjedő in­ tervallumban. A 2006-os dátumvonalat a héber szövegben ezek a szavak metszik: „Pályája lakhelyüket sújtotta.” Egy kapcsolódó sorban az iménti kifejezést a következő mondat kíséri: „A világ számára megjósolt esztendő.” E figyelmeztetést követően hasonló kifejezések írják le a 2010-ig terjedő időszakot is. Ezt a dátumot a „rettegés nap­ jai” kifejezés metszi, melyhez még a „sötétség”, a „homály” és az „üstökös” szavak társulnak. A jövőnkre vonatkozó leg­ nyugtalanítóbb szókapcsolat azonban a 2012-es év felett ta­ lálható a szövegben. Ennél a dátumnál ugyanis, amelyet a maja naptár is kiemel, a következő szavak állnak: „A Főld megsemmisült.” Ez a bepillantás az ősidőkben megjósolt le­ hetséges jövőbe érdekesen példázza a Biblia kódjának egészén végigvonuló motívumot. Drosnin állítása szerint ugyanis a szöveg azon részében, ahol a dátum található, egy második szakasz is következik, mely a 2012-es év módfelett különbö ző kimeneteléről számol be. A mondat egyszerűen csak enynyi: „Üstökös, szét lesz morzsolva, ízekre szaggatom, 5772" (ez a 2012. évnek megfelelő héber dátum).74 Számos egyéb jövendölés sémájára illeszkedően egyfelől a Biblia kódja is azt sugallja, hogy az élet ma ismert formája megszűnik a 2012-es évben, egy másik passzusban azonban úgy nyilatkozik, hogy a Földre leselkedő veszély forrása el pusztul. Hogyan létezhet egy időben két lehetséges jövőbeli kimenetel is? A Biblia kódjában számos helyen felbukkan nak ehhez hasonló paradoxonok, különösen politikai események, választások és háborúk esetében. Úgy tűnik, a Biblia kódja azonfelül, hogy lehetőséget nyújt bizonyos, jelen 110

döntéseinken alapuló jövőbeli kimenetelek felvázolására, ta­ lán valami még fontosabb dologra is felhívja a figyelmünket. Az olyasféle jövőbeli kimenetelek tőszomszédságában, mint a merényletek vagy a globális hadviselés, újra meg újra fel­ tűnik egy szó. A legbaljósabb jövőbeli események közül sok mellett feketén-fehéren ott áll az egyszerű kérdés: „Megvál­ toztatod?” Az esszénusok ősi népének hitvilágához hasonlóan a Biblia kódja szintén azt sugallja, hogy mi magunk is jelen­ tős szerepet játszunk az események kimenetelének alakításá­ ban, még akkor is, ha azok lehetőségként már felbukkantak jövőnk horizontján. Befolyásunk minden jel szerint egészen addig terjed, hogy gyökeresen megváltoztathatjuk az ese­ mények menetét! A „Megváltoztatod?” közvetlenül föltett, annak a nemzedéknek címzett kérdésnek látszik, amely há­ romezer évvel megírása után bizonyosan elolvassa majd a kódkészítők üzenetét. Mintha csak tudták volna a szerzők, hogy kódjuk megértéséhez egy magasan fejlett technológiára van szükség, és arra figyelmeztetnének, hogy most, amikor megfejtjük üzenetüket, immár készen állunk rá, hogy fellebbentsük az idő fátylát, és megváltoztassuk jövőnk legsötétebb kimeneteleit. Hogyan tűnhet fel napjainkban ez a tömérdek pontos adat egy több mint három évezreddel ezelőtt rejtje­ lezett kéziratban? A Biblia kódja ugyanazokhoz a kérdések­ hez visz vissza bennünket, amelyekhez a többi jövendölés elvezetett.

Egy új jövendölés Az ősi népek próféciái és a tömérdek elvégzett számítás alapján, melyek mind történelmünk jelen korszakára vonat­ koztak, úgy tűnik, hogy 1998-ban léptük át a küszöbét egy olyan időszaknak, amelynek során várhatóan tanúi leszünk nehánynak a Földön valaha is bekövetkező változások közül. Az viszont még a próféták számára sem egyértelmű, hogy 111

vajon hová is érkezünk meg egészen pontosan e küszöb átlé­ pése után. Edgar Cayce például 1998-at egy negyvenéves korszak utolsó esztendejének tekintette, melynek során kezde­ tét veszi „bolygónk rendkívüli átalakulása”. Nostradamus szerint viszont 1998 az első esztendeje egy kataklizmaszerű változásokat hozó korszaknak, mely látomásai szerint ekkor­ tól kezdve háromszáz éven át tart majd. Ezektől az időpont­ beli eltérésektől eltekintve a mi korunkra vonatkozó jöven­ dölések szinte kivétel nélkül egy közös témára összponto­ sulnak: az új évezred születését olyan időszakként festik le, amikor nagy változásoknak nézünk elébe Földünkön és tu­ lajdon testünkben egyaránt. Amellett, hogy betekintést nyújtanak lehetséges jövőnkbe, az ókori látnokok egy nagy rejtélyre is felhívják figyel­ münket. Ez a rejtély csak még lebilincselőbbé válik az ősi naptárrendszerek fejlettségének és az idő titkait kifürkésző módszerek pontosságának ismeretében. Bármilyen pontos­ nak bizonyult ugyanis az írásbeli, a prófétai és a szájhagyo­ mány, mindegyikük éppen akkor torpan meg, amikor a jelenlegi nagy világkorszak végének és a következő kezdetének részletezésé­ hez érne. Elődeink tehát nem csupán a ránk váró lehetséges jövőket vázolták fel, hanem egyúttal azt is elismerték, hogy létezhet egy olyan erő, amelynek felhasználásával hatal munkban áll választani a lehetséges jövők között. Ez az erő pedig nem más, mint közös döntéseink tömegméretű imád­ ságokban megnyilvánuló hatalma, melyet az elmúlt időszak folyamán szinte teljesen figyelmen kívül hagytunk. Az ókori próféták saját koruk nyelvén azt sugallják ne­ künk, hogy igenis megvannak a képességeink a jövőnkre vo­ natkozó látomásaikban elénk tárt pusztulás elhárítására, ha a jelenben hajlandók vagyunk tudatos változásokat előidéz ni az események menetében. Úgy tűnik, hogy elődeink szá mos kultúrája rendelkezett ismeretekkel a világ népeinek cselekedetei és az általuk hajdan megjósolt próféciák betelje 112

sülése között fennálló kapcsolatról. Ez az összefüggés, mely a jövendölések kimenetelét mindennapi életünk rutinjához köti, egészen a 20. századig rejtély maradt. Ebben az idő­ szakban azután a fizika egy új ágának kifejlődésével végre világosabbá váltak előttünk az időben, a jövendölésekben, a csodákban és az emberiség jövőjének tudatos alakításában rejlő lehetőségek. Ma már tudjuk, hogy a jóslatok csak ma­ gukról a lehetőségekről számolnak be. Azt is tudjuk, hogy mi magunk választunk a lehetőségek közül - minden nap minden pillanatában, minden egyes lélegzetvételünkkel.

Az idő egyáltalán nem az, aminek látszik. Nem csupán egy irányban folyik, a jövő pedig egyidejűleg létezik a múlttal.

-

Albert Einstein ~

HULLÁMOK, FOLYÓK, UTAK

Az idő és a jövendölések fizikája

Az új évezred küszöbén két alapvető elképzelés körvona­ lazódott történelmünk e kivételes pillanatának jelentőségét illetően. Egyesek úgy vélik, veszélyben vagyunk, s a baljós bizonytalanság korában élünk. Az ő figyelmüket az köti le, hogy felkészüljenek a fizikai túlélésre azokban a napokban, amelyekben hitük szerint kezdetét veszi a „végítélet ideje”. Az ősi jövendölésekre hivatkozva, a társadalmi problémák és a világkatasztrófák fejünk felett lebegő árnya egyaránt szilárdítja meggyőződésüket, és minden egyes hír, melyet világméretű konfliktusokról, új betegségekről vagy a világgazdaság közelgő összeomlásáról hallanak, csak még tovább erősíti őket hitükben. Mások viszont ugyanazon bizonyítékok alapján egészen másfajta változásokat látnak kibontakozni. Ugyanazokról a háborús konfliktusokról, betegségekről és természeti szélsőségekről értesülve, és ugyanazokra a jö­ vendölésekre hivatkozva, mindazok, akik e második állás­ ponttal értenek egyet, úgy érzik, hogy egy kivételes vajúdás tanúi napjainkban, melynek szerves alkotóeleme az emberi­

n7

ségben végbemenő, hasonlóan kivételes változás. Ez a véle­ kedés azt feltételezi, hogy éppen most lépünk be az öröm, a béke és a világ népei és nemzetei között eddig példátlan együttműködés korszakába. Hogyan alakulhatnak ki ugyan­ azon bizonyítékok alapján ennyire különböző, mondhatni homlokegyenest eltérő álláspontok? És ami talán még lé­ nyegesebb: vajon jövőnk már egy ősi terv eredményeként, lepecsételve várakozik-e, vagy létezik egy olyan tudomány, mely lehetővé teszi számunkra, hogy magunk választhassuk meg a jövőt, amelyet megadatik átélnünk?

Az idő és a kollektív akarat Gyorsan megtapogattam a szék alatt a hátizsákomat és a többi cókmókot. Orromban éreztem a felforrósodott fékbe­ tétek összetéveszthetetlen szagát, amikor a sofőr megállítot­ ta német gyártmányú túrabuszunkat. Az elmúlt, nagyjából két órában egy hegyi szerpentinen kanyarogtunk, amely he­ lyenként leginkább terepjáróknak való csapásra emlékezte­ tett. A sziklagörgetegek, a homokátfúvások és a rendszerte­ len karbantartás következtében az út gyakran egy csonka sávnyira szűkült. Sofőrünk mindannyiszor mesterien navi­ gált át bennünket a nehezen járható részeken; néha tekervényes kerülőutakat választott, amelyeken valahogy mindig visszakeveredtünk a biztonságos főútra. St. Catherine váro­ sából ereszkedtünk alá, mely 1300 méteres magasságban fekszik az egyiptomi sivatag felett; tudtam, hogy az úton előttünk lévő ellenőrző pont nagyjából a tengerszint magas ságában van. A motortér, egy toalett és zsúfolásig tömött csomagok foglalták el azt a helyet, ahol az átlagos túrabuszokon a hál só ablak szokott lenni. Egy oldalablakhoz hajolva, belenéz tem a busz egyik oldalán felszerelt, nagy visszapillantó tűk 118

rökbe, hogy a magunk mögött hagyott útra lássak. A kato­ nai teherautó, amelyik a hegyeken átkísért minket, még mindig ott volt, talán két kocsihossznyira. A sofőr feje fö­ lött elnézve észrevettem, hogy egy másik kísérő jármű áll félrehúzódva az út szélén, egy beton őrbódé mellett. Az ál­ cázott teherautó csapatszállító volt, hátát fakó, homokszín, egy sor kötélgyűrű segítségével kifeszített és a jármű aljához rögzített vászon borította. Emlékszem, arra gondoltam, mennyire hasonlítanak egymásra az egyiptomi sivatag kato­ nai teherautói és az amerikai Nyugat ekhós szekerei, ame­ lyeket gyerekkoromban láttam a múzeumban. A hegyek mögül előderengő hajnali fény hirtelen élettel telivé varázsolta a teherautót. A sivatagi nap első sugaraiban ki tudtam venni a katonák arcát; fiatal egyiptomi katonák kémleltek felénk a ponyva alatti lócákról. Úgy öten-öten ül­ tek a kocsi platójának mindkét oldalán; az volt a feladatuk, hogy biztonságban átkísérjenek bennünket a Sínai-sivatagon, Kairóba. Majdnem olyan rohamos gyorsasággal, aho­ gyan a vidék időjárása, a politikai helyzet is megváltozott, mialatt a hegyekben tartózkodtunk. Most, hogy szállodánk­ hoz visszafelé menet átvágtunk a szárazföldön, ellenőrző pon­ tok egész hálózatát állították fel a biztonságunk érdekében, és azért, hogy folyamatosan nyomon kövessék hollétünket. Tudtam, hogy csak pillanatok kérdése, hogy egy őr felszálljon a buszra, és láttamozza úti okmányainkat, azután már indulunk is tovább. Miután áthaladtunk az első ellenőrző ponton a sok közül, hamarosan már a Vörös-tenger vakítóan fehér partján ka­ nyarogtunk a Szuezi-csatorna irányába. Lehunytam a szeme­ met, és elképzeltem, milyen lehetett ez a jelenet több mint háromezer évvel ezelőtt, amikor az egyiptomiak ugyanezt az utat járták be a hegyekig, ahonnan mi visszatérőben vol­ tunk. A járműveket és az utakat leszámítva, mi is változott valójában? A kora délelőtti naptól átmelegedve, csakhamar

119

azon kaptam magam, hogy beszélgetésbe elegyedtem cso­ portunk tagjaival, és gondolatban már meg is előlegeztük magunknak a Nagy Piramis kamráiban aznap este ránk váró élményt. Csak akkor néztem fel, amikor buszunk váratlanul meg­ állt egy forgalmas főút szélén. A busz első részében lévő ülé­ semről kitekintettem az ablakon, hogy betájoljam magam. Baloldalt ismerős látvány fogadott, melyet sokszor láttam már képeslapokban és személyesen is. Jobbra pillantottam, hogy megerősítsem a helymeghatározást. Egy emlékmű előtt álltunk meg, amely az egyik legerőteljesebb, talán még a piramisoknál is nagyobb jelentőségű jelkép az egyipto­ miak számára: Anvar Szadat egykori egyiptomi elnök sír­ emléke előtt. Megindultam a busz eleje felé, s megpillantottam kísé­ rőinket. A katonák leugráltak a ponyva alól, és sofőrünkkel tereferéltek a busz előtt. Leszökkentem az alsó lépcsőről az útra, és ekkor valami szokatlan dologra lettem figyelmes. Az eszkort tagjai, sofőrünk és egyiptomi kísérőnk, Mohammed mindannyian zavart arckifejezéssel álldogáltak, néhányan a karórájukat ütögették. A többiek idegesen beszélgettek egy­ mással, gyors, kirobbanó egyiptomi kifejezésekkel. - Mi történik? - kérdeztem vezetőnktől. - Miért álltunk meg itt, amikor a szállodánk még mindig úgy egy jó órányi ra van? Mohammed megilletődve nézett rám. - Valami nincs rendben - mondta, és máskor oly könnyed hangjában külö­ nös feszültség remegett. - Még nem kellene itt lennünk. - Miről beszélsz? - kérdeztem. - Pontosan itt kell lennünk, úton Gizába, a szállodánkhoz. - Nem - felelte. - Nem érted, miről beszélek. Egyszerűen még nem lehetünk itt. Nem telt el elég idő azóta, hogy elindultunk St. Catherine-ből, hogy máris Kairóba érjünk. Leg alább hét órába telik, míg a Szuezi-csatorna mentén és a si120

vatagon át eljutunk a hegyekig. Legalább hét órába. A megál­ lókat is beleszámolva az ellenőrző pontokon, még tovább is. Nézd csak meg az őröket: nem hisznek a szemüknek! Hogy itt vagyunk, az egyszerűen csoda. Amíg az előttünk álló embereket néztem, különös érzés söpört végig rajtam. Bár egyedül már éltem át ehhez hason­ ló tapasztalatokat, csoportosan azonban még soha. Ha fi­ gyelembe vesszük a sebességkorlátozásokat és az ellenőrző pontok miatti külön megállókat, hogyan rövidíthettük le az út idejét majdnem a felére? Bár a Sínai-hegy és Kairó közötti távolság nem változott, a mi időérzékünk az utazás alatt viszont annál inkább, hi­ szen egységesen ezt jelezte minden katona és fegyveres őr órája, akárcsak a busz utasaié! Olyan volt az egész, mintha az egymás társaságában töltött nap emlékei érzékelésünk­ ben a ténylegesen eltelt idő egy töredékébe zsúfolódtak vol­ na bele. Hová tűnt hát időnk többi része? Annyi bizonyos, hogy mi magunk nem ébredtünk tudatára a jelenségnek, amikor az bekövetkezett. A kérdés az, hogyan történt mind­ ez, és miért? A magyarázat talán abban rejlik, hogy mialatt ártatlanul megelőlegeztük magunknak a piramis belsejében ránk váró élményeket, és úgy beszélgettünk róluk, mintha máris az ősi kamrák belsejében járnánk, tudatunk elmozdult, s az út va­ lós időtartamának érzékelése helyett azt érzékeltük, milyen lenne máris ott lenni.

Csoda orvosságok nélkül A fények tompábbá váltak, ahogy a terem végében lévő szé­ kek felé közeledtünk. Mivel a vártnál később érkeztünk, a feleségemnek és nekem nem sok esélyünk volt arra, hogy két egymás melletti széket találjunk. A rozsdamentes acél 121

■

ülőalkalmatosságok java része a bálterem szemközti végé­ ben álló asztal felé nézett, ennek ellenére úgy tűnt, a hotel­ személyzet meglehetősen ötletszerűen rendezte el őket. Alighogy sikerült helyet találnunk, máris kezdetét vette az előadás, a szokásos formaságokkal és bevezetőkkel. Egy Peking melletti, speciális klinikán folytatott tanul­ mányai során előadónk videofilmekkel dokumentálta egy különféle mozdulatsorokon, légzési, gondolati és érzelmi technikákon alapuló ősi gyógymód hatásait. Bevezetőjében felvázolta, mit is fogunk látni a továbbiakban. A felvételen az ázsiai hagyományok olyan jelenségeit rögzítette, ame­ lyekre a nyugati tudomány nem tud magyarázatot adni. Az ezekhez hasonló, rendhagyó tapasztalatokat gyakran egy­ szerűen a csodák kategóriájába sorolják. Azoknak az embe­ reknek, akik utolsó mentsvárként fordultak a klinikához, a szeretet útjának követése, a speciális mozdulatsorok és az életerő (esi) serkentése jelentette a választ imáikra, túl a gyógyszereken és a sebészeti beavatkozásokon. Amint a teremben kialudt a fény, az előadónk melletti te­ levízió képernyője életre kelt. Feleségemmel megragadtuk székünk acéllábát, és a jobb kilátás reményében kissé elő­ rébb araszoltunk. A levetített felvételt előadónk a Csinhuangdaóban, a kínai Huahszia Zsineng Csi Kung Klinika és Oktatóközpontban, az „orvosságok nélküli kórházban” rög­ zítette. A szalag elején egy női pácienst láthattunk, amint a hátán fekszik egy kórházi szobában. Teljesen ébernek tűnt, olyannak, aki tökéletesen tudatánál van. Nem altatták el, és arra sem utalt semmilyen jel, hogy érzéstelenítést alkalmaz nának. A nő laza öltözéket viselt, blúzát szemérmesen fel­ tűrték, hogy az alhas tájéka szabadon maradjon. A kórházi lámpák és a felvétel fényében hasán nedvesen csillogott az ultrahanghoz használatos zselé, a jobbján ülő nővér pedig épp a készülék érzékelőfejét mozgatta fel-alá a nő hasfalának feszes és sima felületén. 122

Közvetlenül a páciens mögött három férfi állt: az orvo­ sok. Fehér köpenyük alig néhány centire volt a nőtől. Lé­ nyük feszült figyelmet sugárzott, amint némán álldogáltak a páciens felsőteste felett. Egyikük mozgatni kezdte a kezét, lágyan körözve a levegőben a nő arca és mellkasa felett. A felvétel ezután az ultrahangkészülékre váltott, a nő húgyhólyagját mutatva a művelet során. A hólyag belseje és falának görbülete tisztán kivehető volt. Majd valami olyasmi tűnt fel a képen, aminek nem lett volna szabad ott lennie. Amit most látnak, az a húgyhólyag rákja - magyarázta előadónk -, egy nagyjából nyolc centiméter átmérőjű daga­ nat az asszony hólyagjában. A tumort néztük, mely feltűnt a képernyőn, amint az ult­ rahangkészüléknek végre sikerült befognia. A kamera rákö­ zelített a készülék monitorjára, és ekkor olyan eseménynek lehettünk szemtanúi, amelyre a nyugati tudomány nem talál magyarázatot. Mintegy előre megéreztük, hogy valami tör­ ténni fog, s a teremben mindenki visszafojtotta a lélegzetét. Még az ócska, összecsukható székek nyikorgása is elhallga­ tott, amíg csoportunk megilletődve bámulta a szeme előtt kibontakozó csodát. Mialatt a nővér továbbra is nyomon követte a történése­ ket az ultrahanggal, a páciens mögött álló három férfi egy­ szerre látott munkához. Tökéletes összhangban működtek együtt az évszázadok óta ismert gyógymód alkalmazásában. Az egyetlen hang, mely a folyamatról árulkodott, maguktól a férfiaktól származott. Egyetlen szót ismételtek újra meg újra, mely a gyógyítás előrehaladtával egyre hangosabbá és láthatóbbá vált. Pongyola fordításban a szó körülbelül anynyit tesz, mint „már elmúlt”, „már elvégeztetett”. A változás kezdetben lassú volt, alig kivehető. A rákos képlet remegni kezdett, mintha valamilyen láthatatlan erő­ hatás érné. A remegés folytatódott, és míg a kép többi része tökéletesen éles maradt, a daganat egész tömege lassan el­ 123

halványult a szemünk előtt, majd pár pillanat múltán sem­ mivé olvadt. Összesen két perc és negyven másodperc alatt a tumornak nyoma sem volt. Egyszerűen eltűnt! A gyógyí­ tás, melynek tanúi voltunk, olyan tökéletes volt, hogy az ultrahang még csak egy karcolást sem mutatott ki a daganat által érintett szöveten. A kamera eltávolodott a monitortól, és a pácienst mutatta, aki még most is éber öntudatánál volt, és láthatólag megkönnyebbült attól, ami a helyiségben történt. A nővér és a három férfi maguk között tanácskoz­ tak egy darabig, majd egyetértőn bólintottak; a művelet si­ kerrel zárult. Mindegyikük udvariasan meghajolt derékból, és halkan tapsolt egyet, mintegy teljesítményük elismerése­ képpen. Konferenciatermünkben először néma csend honolt. Majd sóhajok hallatszottak, amint az emberek lélegzethez jutot­ tak, és kinyilvánították tetszésüket a látottak felett. Hiszen mi is játszódott le az imént? Hogyan tűnhetett el egy nyolc centiméter átmérőjű rákos daganat egy nő testéből néhány perc leforgása alatt úgy, hogy még a korábbi állapotáról árulkodó hegek sem maradtak vissza? Miért képtelen a nyugáti orvostudomány magyarázattal szolgálni egy ilyesfajta eseményre? Az iménti történetek két okból is jelentősek. Először is, mert mindkettő egy egész csoport által átélt élményről számol be, nem pedig egyetlen egyén saját tapasztalatairól. Bármi történt is időérzékünkkel azon a napon az egyiptomi Sínai sivatagban, az egy csapatnyi, különböző hátterű, meggyóződésű és vallású emberrel történt meg egyidejűleg. Az őrök között voltak mohamedánok és keresztények is, a Sínai-félszigeten átvágó csoportunk utasai között pedig akadt keresztény, mohamedán és buddhista vallású egyaránt. Mindanynyiunknak megvolt a maga egyéni meggyőződése a világhoz fűződő kapcsolatáról, és a jó oka, amiért a sivatagban

124

tartózkodott azon a reggelen. Ehhez hasonlóan a rákos da­ ganat felszívódásának is négy ember volt szemtanúja a daga­ natos asszony társaságában. A felvételt készítő férfival együtt ötre emelkedik azoknak a száma, akik közvetlenül szemmel kísérték a folyamatot. Tehát ez is csoportos élmény volt a javából. Buszos csoportunk számára annak az élménynek az ízlelge­ tése, hogy már Kairóban vagyunk, és a Nagy Piramis gyom­ rába zárva járjuk végig négyórás magán felfedezőutunkat, a nap uralkodó témája volt. Baráti körünk számos tagja szá­ mára ez a kaland egy gyermekkori álom beteljesülését jelen­ tette, amely kemény munka árán, több hónapos tervezgetés után valósulhatott meg. Ennek a történetnek - akárcsak az asszony gyógyulásáénak - a kulcsa abban rejlik, hogy a cso­ port a jövőbeli kimenetelre, nem pedig annak érzékelésére fókuszál­ ta figyelmét, hogy mennyi ideig tartott e kimenetel megvalósulása. Ez ugyan finom, ám annál lényegesebb különbség, amely­ nek a későbbiekben még szerfelett nagy jelentősége lesz. A második ok, amiért elmeséltem ezeket a történeteket, az volt, hogy mindkét esetben a jelenlegi, nyugati tudomány számára megmagyarázhatatlan események játszódtak le. Ho­ gyan adjunk hát számot az olyasfajta személyes tapasztala­ tainkról, mint amilyen az idő összesűrűsödése vagy a szempillantás alatt végbemenő fizikai gyógyulás, ha a világké­ pünkbe egyszerűen nem illeszthetők be ezek az események? Kérdésünkre talán választ kaphatunk, ha őseink és a modern tudomány szemével egyaránt alaposan megvizsgáljuk az idő természetét.

125

Az idő rejtélye Mióta csak az emberiség elkezdte feljegyezni a világról szer­ zett tapasztalatait, az idő fogalma mindig is érdeklődése kö­ zéppontjában állt. Egyetlen lehetőségünk az időként megélt titokzatos létező feltérképezésére, ha találgatásokba bocsát­ kozunk természetéről. Mivel nem volt lehetőségünk fogságba ejteni, lefényképezni vagy bármilyen módon megörökíteni magát az időt, ezért csak az időben lejátszódó események relatív mértékegységeire támaszkodhattunk kutatásunkban. Ezeket a mérőszámokat gyakran határozzuk meg a „most” és az „akkor”, az „előtt” és az „után” kifejezésekkel. Az ősi népek hagyományai néha mint meghatározott irányba tartó folyóra tekintenek az időre, s úgy tartják, hogy az emberi faj életének eseményei valamiképpen elválaszthatatlanul össze­ kapcsolódnak az áramlás létével. Más hagyományok útként szemlélik az időt, amely keresztülhatol a tér burkán, és két irányban is járható. Ez a szemlélet azt sugallja, hogy az idő valahonnan ered és valahová tart, mi pedig szabadon utaz­ hatunk és létezhetünk e végpontok között. Függetlenül attól, hogyan érzékeljük az „akkor” és a „most” közötti intervallumot, az idő életszemléletünk meg­ határozó tényezőjévé vált. Napjaink abból állnak, hogy a jövőnkre készülünk; eltervezzük a következő percet, a követ­ kező napot és a következő évet. A látszólag jelentéktelen eseményektől - például hogy hol ebédelünk húsz perc múlva - egészen a történelem monumentális mérföldköveiig (például amikor két különböző nemzet űrjárművé a világűrben ad egymásnak randevút) az idő az a közös vezérfonal, mely világunk eseményeinek összehangolása révén vala­ mennyiünket összeköt. A jövőnk lehetőségeire vonatkozó jövendölések fényében időszemléletünknek napjainkban nagyobb jelentősége lehet, mint írott történelmünk bármely más korszakában volt. Lé­

126

tezik egy ősi bölcseleti iskola, egy meggyőződés, amely legalább öt­ ezer esztendőn keresztül tartotta magát, és amely azt sugallja, hogy az idő és jövőnk eseményei nem csupán elválaszthatatlanok létünktől, de szabályszerűek és megismerhetők is. Ez a felfogás azt is vélelmezi továbbá, hogy a megjövendölt katasztrofális események, melyek akár fajunk egészének a létét is veszé­ lyeztethetik, megismerhetők és elkerülhetők, de még a leg­ rosszabb esetben is megfelelően felkészülhetünk rájuk. Egy nemrégiben alakult, napjaink vezető fizikusai és matema­ tikusai által irányított tudóstestület végre hitelt érdemlően bizonyítja is e felfogás létjogosultságát. Egy mindenesetre bizonyosnak tűnik: ahhoz, hogy az időben bekövetkező tör­ ténésekként foghassuk fel a jövendöléseket, először magá­ nak az időnek a természetével kell tisztába jönnünk.

A tudomány konfliktusai Meglepő módon a tudomány, amely gúnyolódik a csodákon és a jövendöléseken, egyelőre még világunk természetének alapelemeit illetően sem jutott közös nevezőre. Bár techno­ lógiánk segítségével képesek voltunk mechanikus érzékelőket elhelyezni más világok felszínén, és kiterjeszteni érzékeinket egészen az ismert univerzum peremvidékéig, még mindig bi­ zonytalanságban leledzünk olyan kérdésekkel kapcsolatban, hogy kik is voltak elődeink, vagy milyen idős maga a Föld. Az utóbbi mintegy száz esztendőben például a fizika tu­ dománya folytat elkeseredett küzdelmet annak érdekében, hogy meghatározhassa a világunk mindennapjait alakító erők mibenlétét - ugyanazokét az erőkét, melyek megváltoztatták az említett asszony tumorának fizikai sajátságait, és megza­ varták időérzékünket Egyiptomban. A tudósok úgy gondol­ ják, hogy ha egyszer sikerül felfednünk az életünk esemé­ nyeiért felelős erők működési elvét, akkor végre betekintést I27

nyerünk a kozmosz szerkezetébe. A klasszikus fizika és a kvantumfizika elméletei rajzolják meg a fizikai gondolkodás két nagy ágának térképét. A klasszikus fizika azon törvények gyűjteménye, amelyek­ kel körülbelül 1920-ig magyarázták világunk eseményeit. Sir Isaac Newton mozgástörvényei, Maxwell elméletei az elekt­ romosságról és a mágnesességről és Einstein relativitáselmé­ lete - hogy csak néhány példát említsünk - nagyjából eddig az időpontig magyarázták meg kielégítően a világunk min­ dennapi eseményeire vonatkozó megfigyeléseket. A techni­ kai fejlődés azonban lehetővé tette a tudósok számára, hogy a hétköznapi események mögé pillantsanak, és a természet olyan megnyilvánulásaival szembesüljenek, amelyekre a klaszszikus fizika nem tudott magyarázattal szolgálni. A szubatomi részecskék és a távoli galaxisok világából lassanként egy átalakult fizika bukkant elő, amely immár meg tudta okolni az újonnan megfigyelt jelenségeket. Tudományos-fantasz­ tikus regényekbe illő elméletek születtek időutazásokról és párhuzamos univerzumokról, s ezeknek a lehetőségeknek a matematikájára épült azután a kvantumfizika tudománya. A két iskola néhány esetben összeütközésbe került egy­ mással. E viták egyik központi témája az volt, hogy vajon világunk tapasztalatai az események egy megismerhető, elő­ re meghatározott sorozatának eredményei-e, vagy az élet folyamatának bizonyos fokig szerves alkotórésze a véletlen is. Más szóval, ha képesek lennénk meghatározni minden egyes eseményt, amely egy adott pillanathoz vezetett, vajon elegendő információval rendelkeznénk-e, hogy megjósoljuk annak a bizonyos pillanatnak a kimenetelét, vagy pedig léte zik az egyenletben még egy változó, amelyikkel tudásunk alapján nem számolhattunk? Még konkrétabban téve fel a kérdést: megváltozhat-e egy végbemenő esemény, ha sem milyen kézzelfogható fizikai ok nem készteti erre, és semmi féle észlelhető erő nem hat rá? 128

Azt az elképzelést, hogy egy adott következmény csak az azt megelőző események hatására alakulhat ki, determinizmusnzk. nevezzük. A determinizmus fogalmát - melynek ér­ telmében világunkban minden dolog, amit megfigyelünk vagy tapasztalunk, az azt megelőző események következté­ ben történt meg, még ha véletlennek tűnik is - Gottfried Leibniznek, a jeles német filozófusnak tulajdonítjuk. Az el­ méletet egyébként Leibniz saját szavai világítják meg a leg­ tökéletesebben: „Semmi sem megy végbe elégséges ok nél­ kül; ami azt jelenti, hogy ha az ember elégséges tudással rendelkezik, mindig találhat rá magyarázatot, hogy miért úgy történik valami, mint ahogyan történik.”75 A közelmúltban a determinista gondolkodást olyan elis­ mert tudósok fejlesztették tovább, mint például Jacques Monod, aki 1965-ben biológiai Nobel-díjat kapott. Monod a következőképpen fogalmazza meg álláspontját: „Mindent lebonthatunk egyszerű, nyilvánvaló és mechanikai kölcsön­ hatásokra.”76 A determinizmus nézőpontjából tehát a rákos daganat kétségtelen gyógyulása a gyógyítás pillanatáig veze­ tő események hatására következett be. Ha betekintést nyer­ hetnénk ezen események mindegyikébe, megszűnne az az érzésünk, hogy csodatétel tanúi voltunk, és úgy tekintenénk a gyógyulásra, mint egy ismert eseménysorozat logikus ki­ menetelére. A kvantummechanika világában azonban igencsak eltérő távlatokat nyitnak az olyan események, mint az idő összesűrűsödése vagy a daganat gyógyulása. Az ismeretlen változót pedig a szabad akaratként szokás meghatározni.

129

Az új fizika A kvantumfizika kulcsa a tudományág nevében rejlik. A kvan­ tum meghatározása szerint „diszkrét mennyiségű elektro­ mágneses sugárzás”. A fizikusok manapság a világ keletke­ zéséről is úgy beszélnek, mint nem folytonos, egységekre bontott folyamatról. A kvantumfizika tudománya bebizo­ nyította, hogy világunk valójában nagyon rövid, gyors fény­ impulzusok formájában létezik. Amikor például úgy hiszszük, hogy egy baseballütő ívét látjuk a hazai alapvonalon, akkor a kvantumfizika fogalmaiban gondolkodva, valójában igen gyors és egymáshoz igen közeli, de független esemé­ nyek sorozatának vagyunk tanúi. Hasonlóan a filmet alkotó számos állókép egymásutániságának, a világ eseményei is pa­ rányi fényimpulzusokból állnak, amelyeket kvantumoknak nevezünk. Világunk kvantumjai olyan gyorsan következnek egymásra, hogy bár szemünk képes lenne megkülönböztet­ ni őket, agyunk nem képes elkülöníteni az egyes fénykitöré­ seket. Az impulzusokat ehelyett egyetlen, folyamatosnak ér­ zékelt eseményként átlagoljuk - példánkban egy baseballütő íveként. A kvantumfizika a szertesugárzó hullámok eme pa­ rányi egységeit tanulmányozza, vagyis azokat a nem anyagi természetű erőket, melyek mozgása létrehozza anyagi vilá­ gunkat. Az utóbbi években a tudósok az atomok kvantumvilágá­ nak megfigyelésére irányították figyelmüket, hogy magya­ rázatot adhassanak a kozmosz legtávolabbi zugaiban észleli rejtélyekre. Úgy gondolkoznak, hogy ha egy eseményt meg­ figyelnek a mikrovilágban, akkor ugyanazok a működési el­ vek talán a makrokozmosz eseményeinek megértéséhez is hozzásegítik őket. A kvantumfizika helyet biztosít az olyasféle „csodák” számára, mint a felszívódó daganat vagy az el­ veszett idő élménye, amelyeket korábban lehetetlennek te­ kintettek volna. Vajon akkor egyszerűen csak arról volt szó, i3o

hogy a katonák és a mi csoportunk időérzékelése magválto­ zott, vagy valami még sokkal hihetetlenebb dolog történt? Elképzelhető, hogy azon a reggelen a Sínai-sivatagban olyan eseményben volt részünk, amely felülmúlja legmerészebb elképzeléseinket, és azt a lehetőséget tárja elénk, hogy szá­ mos valóságot élhetünk át, és úgy léphetünk át egyik jövő­ beli kimenetelből a másikba, hogy még magát az ugrást sem vesszük észre? Ha az idő valóban két irányban járható út, lehetséges va­ jon, hogy ennek az útnak számos sávja van? Azok az esemé­ nyek, melyek az idő egyik sávjában kezdődnek, vajon megérkez­ hetnek-e egy adott helyre egy másik sávban, amelyhez a jövő egészen más kimenetele tartozik ? Ha egy bizonyos eseménysor mentén indulunk el, menet közben vajon átugorhatunk-e egy másik jövőbe? Ha megtehetjük, ez azt jelenti, hogy egy megkezdődött eseménysornak számos lehetséges kimene­ tele van. A következtetések, melyekre e gondolkodásmód révén jutunk, a remény távlatát nyitják meg a világméretű pusztulásról és az egyetemes szenvedésről szóló jóslatok ér­ telmezésében, és ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy ala­ posan fontoljuk meg mindennapi életünk döntéseit, hiszen ezek közvetlenül összefüggenek jövőnk eseményeivel. Azt, hogy egy eseménynek több kimenetele létezik, a kvantumfizikusok már majdnem nyolcvan éve megjósolták. Az utóbbi időben azonban tudósok, például Fred Alan Wolf és Richard Feynman, megvilágították ezeknek a titokzatos lehetőségeknek a valódi jelentőségét: összekapcsolták ugyan­ is a kvantumkimeneteleket a mindennapi élettel. A jövők sokaságát hordozó univerzumból fakadó bizonytalanságban két alkotóelem legalábbis világos. Először is, ha több jövő­ beli kimenetellel számolunk, ez értelemszerűen azt is maga után vonja, hogy minden egyes ilyen lehetőség máris létezik, és jelen van világunkban. Talán olyan formában, melyet ez ideig még nem ismertünk fel, valahol a teremtésben, az anyagi és 131

nem anyagi lét határmezsgyéjén egyfajta magzatállapotban ott várakozik minden egyes jövő, hogy tudatunk fókuszába idézzük. Másodszor pedig, amikor az egyik kimenetel fel­ cserélődik a másikra, egy rövid pillanatra ugyanazt a helyet kell elfoglalniuk a térben. Amikor egy eseményt tudatunk fó­ kuszába állítunk, annak - ha csak a másodperc törtrészéig is - át kell fednie egy másik eseményt, amíg elsiklanak egymás mellett. A kvantumfizikában létezik egy elnevezés a valóság azon állapotára, amikor két atom egy időpillanatban ugyanabban a térben ugyanazt a helyet foglalja el. Az ilyen kimenetelt Bose-Einstein-kondenzációnak nevezik, azoknak a tudósoknak a neve után, akik felállították az ehhez hasonló események létezését megjósoló egyenletrendszert. Ezeket a kondenzá­ ciókat azóta már laboratóriumi körülmények között is meg­ figyelték és dokumentálták. Satinover arról számol be, hogy az 1990-es évek végének laboratóriumi kísérleteiben akár ti­ zenhatmillió egybeolvadt berilliumatom kondenzációját is képesek voltak előállítani.77 Satinover továbbá arról is be­ számol, hogy a kísérletek során létrehozott anyagmennyiség „elég nagy volt ahhoz, hogy szabad szemmel is ládiató legyen, és fényképfelvételek is készültek róla”. Amint már ezekből a tanulmányokból is láthatjuk, jóllehet az egyiptomi sivatag­ ban átélt esemény és a videofelvételen rögzített gyógyítás látszólag ellentmondanak a természet törvényeinek, valójá­ ban bőven elférnek kvantumfizikai értelmezésük keretében. A több jövőbeli lehetőséget feltételező szemlélet talán még a keletkezéselméletek egyik nagy rejtélyére is meg­ oldást kínál, nevezetesen arra, miért vélekednek úgy a tudó­ sok, hogy univerzumunk egy része egyszerűen „hiányzik”. Miután csúcsteljesítményű számítógépek segítségével re­ konstruálták az univerzum keletkezésének fázisait egészen az ősrobbanás pillanatáig, egy rejtélyes jelenség nyomára buk­ kantak. Röviddel azon pillanat után, melyet a tudósok Világ­ 132

egyetemünk keletkezésének tartanak, az univerzum tömegé­ nek mintegy kilencven százaléka „eltűnt”, s így a tudomá­ nyos modellekben csupán a maradék tíz százalék vehető számításba.78 Ugyanakkor az élettan kutatói egy másik rej­ télyt tárnak elénk. Az emberi aggyal kapcsolatos vizsgálatok kimutatták, hogy az egyén csupán agyának egy töredékét használja - hozzávetőlegesen tíz százalékot. A maradék ki­ lencven százalék funkciója tisztázatlan; a jelek szerint ez a rész egyszerűen alszik. Természetesen léteznek elméletek az agy „többszörös, tartalék biológiai áramköreiről” és egy olyan elkövetkező evolúciós lépcsőről, amikor képesek le­ szünk agyunkat teljesebben kihasználni. A százalékos becs­ lések azonban így is magyarázat nélkül maradtak. Csupán agyunk tíz százalékát használjuk ki, és az univerzum töme­ gének mindössze tíz százalékáról tudunk számot adni. Hol van tehát a teremtés maradék kilencven százaléka, és mi a célja agyunk kihasználatlan kilencven százalékának? Vélet­ len vajon, hogy ezek a százalékos arányok ennyire egybees­ nek? Mire mutatnak rá a számítógépes modellek és a bioló­ gusok vizsgálatai? Vagy inkább: mire nem mutatnak rá? A korábbiakban sem a keletkezési modellek, sem az élet­ tantudósok nem vették számításba a világ keletkezésében közreműködő egyik legalapvetőbb és talán legkevésbé tisz­ tázott mozgatóerőt, nevezetesen a dimenzionalitás tényező­ jét. Szakadatlanul változó teremtésszemléletünk jelenlegi ál­ lapotában sok tudós vélekedik úgy, hogy végeredményben ismert világunk egészét ugyanaz a szubsztancia - vagyis a különböző rezgésszámú fényegységek (kvantumok) sokasá­ ga - alkotja. Ezeknek a fényegységeknek egy része olyan ala­ csony rezgésszámú, hogy szikláknak és ásványoknak látjuk őket. Más formáik magasabb rezgésszámuk révén növények, állatok és emberek élő szövetének tűnnek, a még magasabb rezgésszámú fényegységek pedig a rádió és a televízió jeleit

133

alkotják. Végső soron azonban mindegyikük lebontható a rezgő fény egy-egy állapotára. A fizikusok és élettantudósok nem veszik tehát számítás­ ba megállapításaikban a dimenzionalitás változóit - vagyis az olyan magas rezgésszámú eseményeket, amelyek túl van­ nak fizikális érzékelésünk határain. A legújabb kutatások szerint világunk nem csupán addig a határig terjed, amelyet a kozmikus hullámok rezgésszámát jelölő hagyományos táb­ lázataink megállapítanak - vagyis a körülbelül 1022 hertzes értékig. A kozmológusok arra gyanakszanak, hogy röviddel a keletkezés pillanata után az univerzum oly sebességgel tá­ gult, hogy rezgései már nem nyilvánulhattak meg a háromdimenziós világ törvényeinek keretei között. Ezen elmélet szerint az univerzum kilencven százaléka a szó szoros értel­ mében a lét magasabb állapotaiba „rezgett át”. Ez a kilenc­ ven százalék érzékeltetheti számunkra azt a teret is, ahol a kvantumelméletek párhuzamos univerzumai léteznek.

Az időn telül és kívül: választási pontok A párhuzamos jövőkről folytatott eszmecserék folyamán gyakran hivatkoznak III. Hugh Everett, a Princeton Uni­ versity úttörő fizikusának elméleteire. Everett a párhuzamos univerzumokkal kapcsolatos elméleteit mintegy a kvantum­ valóságok rejtvényére adott válaszképpen dolgozta ki. Egy 1957-es értekezésében, amelynek címe Relative State Formu­ lation of Quantum Mechanics (A kvantummechanika relatív állapotelemzése) még nevet is adott az idő azon pillanatai­ nak, amikor az események menete megváltoztatható. Eze­ ket a lehetőségekre kitárt ajtókat választási pontoknak ne­ vezi.79 Ezek a választási pontok akkor tűnnek fel, amikor a körülmények úgy alakulnak, hogy egyfajta ösvényt képez­ nek az események jelenlegi menete és egy új kimenetelekhez 134

vezető eseménysorozat között. A választási pont olyan híd, amely lehetővé teszi, hogy egy bizonyos ösvényen haladva a jövőbe, áttérjük egy másikra, hogy annak a kimeneteleit ta­ pasztaljuk meg. Ebből a nézőpontból, amikor a három orvos és a páciens azt a szemléletet választották, amely szerint a daganat már­ pedig nem létezik, akkor egy választási ponton keresztül egy új jövőbe jutottak. Hitrendszerük megváltoztatása nagyobb horderejű volt bármely próbálkozásnál, amely egy már be­ következett esemény fizikai tüneteinek „gyógyítására” irá­ nyulhatott volna. Ahelyett, hogy a daganat anyagi eredetére irányították volna figyelmüket, ők inkább egy olyan valóság gondolatait, hangulatát és érzéseit élték át, amelyben a tu­ mor sohasem létezett. Cselekedeteik magukhoz vonzottak egy választási pontot, amely lehetővé tette, hogy végrehajt­ sák a kvantumvalóságok közötti ugrást egy már folyamat­ ban lévő eseménysorozatból egy másik, eltérő kimenetelű eseménysorozatba. Az ugrást lehetővé tevő eszközök a meg­ győződésükben rejlettek: gondolataikban, érzéseikben és érzelmeikben, melyek mind azt sugallták, hogy az új valóság máris létezik. Ellentmondva annak a feltételezésnek, amely szerint az ehhez hasonló változások lassan, hosszabb idő alatt mennek végbe, ez esetben a régi lehetőség elvetése és az új fokuszálása mindössze két perc negyven másodpercet vett igénybe! A választási pontok sokkal gyakoribbak, mint gondolnánk. Amikor a kvantumokat a világunkat alkotó parányi fényim­ pulzusokként definiáltuk, egyben egy félelmetes lehetőséget is felvetettünk: új meghatározást adhatunk az időnek! Ko­ runk tudósai úgy vélik, hogy az anyag rövid impulzusok egymásutánjából áll, vagyis nem egyetlen folyamatos mező - az ókorban pedig az idő természetéről vélekedtek felet­ tébb hasonló módon. Minden egyes fényimpulzus alkalmá­ val érzékelünk valamit világunk eseményeiből. Minél több 135

ilyen felvillanást kötünk össze, annál hosszabb ideig tarta­ nak tapasztalataink. És viszont: minél kevesebb az impul­ zus, annál rövidebb az észlelet tartama. Magától értetődően ahhoz, hogy egy impulzus vége után az újabb impulzus bekövetkezhessen, lennie kell közöttük egy szünetnek. Mivel földi létünket a makrokozmosz kicsi­ nyített másaként szemlélték („ahogy fenn, úgy lenn”), az esszénusok hasonló kifejezésekkel utaltak az emberi lények és a kozmosz lélegzésére. A béke esszénus evangéliumában például arra hívják fel a figyelmünket, hogy „a belégzés és a kilégzés közötti pillanatban el vagyon rejtve minden ti­ tok...”80. Az esszénusok bölcseletének fényében a kvantum­ impulzusok közötti szüneteket úgy is tekinthetjük, mint a nyugalom apró szigeteit a lélegzetvételek között. Ezekben az időközökben, a teremtés impulzusai közötti csendben nyílik meg előttünk a lehetőség, hogy „átugorjunk” egyik lehetséges jövőből a másikba. Ezekben a szünetekben esnek meg a csodák.

Amikor az idő lelassul 1977-ben hirtelen köszöntött be a tél Missouriban. Miután felvettek egy észak-coloradói egyetemre, hogy megszerez­ hessem doktorátusomat a földtudományokból, készületle­ nül értek az apró-cseprő megbízatások, csakúgy, mint a vég­ telen hosszúra nyúló papírmunka; ezek töltötték ki minden egyes napomat elutazásom előtt. Talán ez lehet az oka, hogy egy esemény olyan tisztán megmaradt bennem, elkülönülve a készülődés napjainak lótás-futásától. Az előadásaim megkezdése előtti héten három különböző autóbalesetnek is tanúja voltam az otthonunk közelében lé­ vő utcákon és főutakon. Bár ezek egyikében sem játszottam közvetien szerepet, mégis a szemem láttára játszódott le mind­ 136

három. Láttam, mi fog történni, és tudtam, hogy nem tehe­ tek ellene semmit. A harmadik baleset alkalmával piros lámpa állított meg, amikor egy útkereszteződéshez értem. Egy kis kék kocsi ve­ zetője tőlem balra hirtelen a gázra lépett, amikor a körülötte lévő járművek a lámpa jelzésének megfelelően lassítottak. Rápillantottam a lámpára, és rögtön tudtam, mi történt: a kocsit vezető nő még át akart csúszni a sárgán. A lámpa ek­ kor átváltott, én pedig olyasmit láttam, amit még soha éle­ temben. Egy másik jármű állt abban a kanyarodósávban, amelyik éppen a nő kocsija felé vezetett. Amint a lámpa vál­ tott, a kereszteződésben várakozó autó rögtön fordulni kez­ dett, épp amikor a kék kocsi átszáguldott az úton. Egyetlen pillanat alatt játszódott le az egész jelenet. Bár az egész eset csak másodpercekig tartott, én jóval hosszabbnak érzékeltem ezt az időt. Tehetetlenség és tátott szájú bámulat különös elegye uralkodott el rajtam, amint biztonságos helyről, saját autómból szemléltem az esemé­ nyeket. Mintegy lassítva láttam, ahogyan a két kocsi egy­ másnak csapódik, és összeolvad. A kék autót vezető nő mö­ gött egy kisgyermek is utazott a hátsó ülésen, szemmel láthatóan gyermekülés és biztonsági öv nélkül. Bámulatom rettenetbe fordult, amikor a tolldzsekit és jambósapkát vise­ lő csöpp kislány a levegőbe emelkedett, és ernyedt testtel át­ repült az első ülés fölött. Még mindig lassított mozgással, a kislány nekicsapódott a szélvédőnek, majd lecsúszott az üvegről a műszerfalra, és rongycsomóként huppant az ülés­ re. Abban a néhány rövid másodpercben úgy éreztem, hogy a világ lassan, különös vontatottsággal halad előre. A jelenet éppolyan élénk, fényes és valóságos volt, mint amikor a vi­ deón képkockánként játszunk le egy részletet. Sokan számoltak már be hasonló élményekről, melyeket a legkülönbözőbb körülmények között éltek át. Én magam egy konkrét okból kifolyólag meséltem el a saját tapasztala­ i3 7

tómat. A három baleset hetében, mely az imént leírt törté­ nettel érte el tetőpontját, felismertem a három eset egyetlen közös vonását. Világos volt, hogy én magam határozom meg, hogyan látom az egyes eseményeket, mégpedig a lá­ tottakkal kapcsolatos érzéseim révén. A harmadik baleset napján például a rettenet, amit éreztem, összeolvadt a tör­ téntek fölött a gondolataimban észlelt ámulattal, és ezek együttesen csigatempójúvá lassították érzékelésemet az ese­ mény idejére. Az egész olyan volt, mintha valaki egy pakli kártya lapjaira festve mutatná meg nekem az egész jelenetet, amelyben minden egyes kép egy kicsivel különbözne az elő­ zőtől. Ilyenkor azután minél gyorsabban pörgetik át a pak­ lit, annál gyorsabbnak tűnnek az események. A baleset épp ezt a hasonlatot idézte fel bennem; a lapokat pörgető erők pedig ezúttal igen lassúra fogták a tempót. Melasszerűen nyúlósan érzékeltem a szerencsétlenséget, és ezáltal olyan részletekre is emlékszem, melyekre máskülönben valószínű­ leg fel sem figyeltem volna. Azon a napon olyan mély bepil­ lantást nyertem a kvantumtudomány rejtelmeibe, hogy az minden elméletet és feltételezést felülmúlt, s olyan élmény kézzelfogható valóságává vált, amelynek során megtapasz­ talhattam az események egymásutánját és a közöttük lévő időközöket.

A pillangó-effektus Bármilyen különösnek tűnjék is a kvantumelmélet, olyan eredményesen magyarázza az atomnál kisebb részecskékkel végzett kísérletek megfigyeléseit, hogy az elmúlt közel nyolcvan évben egyeduralkodóvá vált a fizikában. Ezek a kí­ sérletek teszik lehetővé, hogy új szemszögből lássuk a törté­ nelemben betöltött szerepünket és az emberiség sorsát. Az ismeretterjesztő irodalom közleményeiből is nyilvánvaló a tény, hogy a tudósok behatóan tanulmányozták az idő meg­ 138

figyelésének és a jövőkimenetelek befolyásolásának lehető­ ségeit. De vajon mihez kezdhetünk az efféle információk­ kal? Milyen hatással lehetnek ezek a rendkívüli ismeretek mindennapi életünkre? Mindezek az elvont ismeretek akkor kaphatnak jelentő­ ségteljes szerepet életünkben, ha legalábbis vázlatosan meg­ értjük a bennük foglalt elvek működését. Ha új fizikánk el­ veit a prófécia ősi tudományára alkalmazzuk, máris kiterjedt szakszókincs áll rendelkezésünkre, hogy leírhassuk az ókori jósok látomásait és e látomások életünkben játszott szere­ pét. A hajdani próféták nem élvezhették mindazt, amit az ilyen nyelvezet és fogalmi rendszer nyújthat, és egyetlen támpontjuk gyakorta csupán abba a jövőbe vetett pillantás volt, amely olyan messze esett saját koruktól, hogy még csak szavaik sem voltak a látottak leírására. Az időről mint kétirányú útról alkotott felfogásunk talán segítségünkre lesz abban, hogy rögzítsük a jövendöléssel kapcsolatos eddigi fogalmainkat. A próféta, aki ennek az út­ nak a kellős közepén áll, felhasználhatja prófétai adottságait, hogy kiterjessze érzékeit az út mentén előre, vagy az ellen­ kező irányban, hátrafelé. A próféta nem egyszerűen előre néz az időben addig a pontig, amíg láthatára terjed, inkább való­ di utazásra küldi érzékeit az idő országútján, a tér és az idő egy másik tartományába. Míg teste saját jelenében marad ahogyan például 1532-ben Nostradamus is éppen dolgo­ zószobájában, a kandalló előtti székben üldögélt -, a próféta tudata valóban végigjárja az idő útját egy távoli jövő valósá­ gáig. A jövendölések megértésének kulcsa az, hogy a megfi­ gyelt jövő mindig a prófécia idején uralkodó körülmények logi­ kus kimenetele. Ha a próféta jelenének pillanata és a jövőbeli időpont között bármely körülmény megváltozik, akkor a jö­ vendölés kimenetelének tükröznie kell ezt a változást. A kvantumfizika egy csodálatos, új szótárt fejlesztett ki, éppen az ezekhez hasonló tapasztalatok leírására. Számos 139

olyan leírás született, melyeknek első pillantásra vajmi kevés közük van a szóban forgó tudományághoz, ám szemléletes­ ségüknél fogva valóban igencsak megkönnyítik egy-egy bo­ nyolult fogalom megértését. A pillangó-effektus e leírások egyike. Mivel a változás pillanata és a változásból eredő lehet­ séges jövőbeli kimenetelek közötti kapcsolat érzékeltetésére szolgál, a pillangó-effektus hivatalosan a kiinduló feltételektől való érzékeny függésként ismert. Az effektus lényegében azt fogalmazza meg, hogy a kezdeti körülmények parányi válto­ zása is jelentős változásokat idézhet elő egy későbbi kimene­ telben. Ahhoz hasonlóan, ahogyan a múltban egyszerű kis történetekkel írtak le egy-egy bonyolult fogalmat, ma egy példázatot használunk a pillangó-effektus szemléltetésére. A példázat ekképp hangzik: „Ha egy pillangó ma Tokióban csap egyet a szárnyával, az egy hónappal később Brazíliában hurrikánt okozhat.”81 A pillangó-effektus erejét, mely arra figyelmeztet bennün­ ket, hogy milyen jelentőségre tehetnek szert az adott pilla­ natban fogant gondolataink és cselekedeteink, egy globális következményekkel járó, lokális tévedés példáján szemléltet­ hetjük. Lehetséges lenne, hogy egy látszólag jelentéktelen hiba, például az, hogy egy külföldi méltóság sofőrje rossz helyen kanyarodik be, világháborút robbantson ki? A 20. század elejének történelme pontosan erről tanúskodik. Az év 1914 volt, a szóban forgó méltóság pedig Ferenc Ferdinánd osztrák főherceg. Egy dokumentumfilm, melyet az első világháború okairól készítettek, leszögezi: „A főherceg sofőrje rossz felé kanyarodott, s az osztrák trón örököse máris szemtől szemben állt merénylőjével, Gavrilo Princippel.” Mi történik vajon akkor, ha a sofőr egy másik utcára kanyarodik be, vagy egyáltalán nem is ő vezet aznap? Jólle­ het a főherceg elleni merénylet a történelem idővonalának egy másik pontján is bekövetkezhetett volna, valószínűleg nem pont aznap és nem pont úgy játszódott volna le. Talán 140

ugyanez a hiba egy későbbi időpontban, más világpolitikai helyzetben megmaradt volna annak, ami valójában volt: egy­ szerű tévedésnek. Ha ilyen megvilágításban szemléljük a dolgokat, az arra figyelmeztet bennünket, hogy ne becsüljük alá a pillangó­ effektus erejét pusztán ártatlan neve alapján. A több évezre­ des jövendöléseket illetően a pillangó-effektus magyarázat­ tal szolgálhat arra, hogy míg egyesek maradéktalanul betel­ jesedtek, mások miért tévesztettek láthatólag teljességgel célt. Ha figyelembe vesszük, hogy a prófécia élettartama alatt bekövetkező bármely változás hatással van annak kime­ netelére, már az is elképesztő, hogy a mi időnkre vonatko­ zó, évezredekkel ezelőtt keletkezett látomások beteljesedvén egyáltalán hasonlítanak a próféták eredeti vízióihoz. Továbbra is megmaradva úthasonlatunknál: nem tudjuk, az ókori próféták tisztában voltak-e azzal, hogy minden egyes időt átszelő úttal párhuzamosan, melyet ők maguk bejártak, egy másik út is fut ugyanabban az időben és irány­ ban. E mellett az út mellett egy újabb található, annak köze­ lében pedig megint egy másik. Minden egyes út világosan látható a többi számára. Mindegyiket fedőréteg borítja: ugyanabban a városban, országban és földrészen található és lejátszódó helyek, események és emberek finom másola­ tai. Az utak közötti különbség abban rejlik, hogy a róluk szerezett tapasztalat rendre megváltozik egy kicsit a szom­ szédjukat illetően szerzetthez képest. Minél távolabb he­ lyezkedik el az adott út attól, amelyen a próféta áll, annál nagyobbak ezek a változások. Az egymáshoz közeli időutak esetében a különbségek olyan csekélyek is lehetnek, hogy jó­ szerivel alig észlelhetők. A lényeg azonban az, hogy bármi­ lyen hajszálnyi legyen is, az eltérés létezik. A Biblia kódja és a Holt-tengeri tekercsek prófétái által le­ jegyzett passzusok arra figyelmeztetnek minket, hogy a jö­ vőre vonatkozó jövendölések kimenetelének megváltoztatá­ 141

sához a jelenben kell megváltoztatnunk életünk kifejeződési módját. A kvantumfizika szerint a kimenetelek újraértelme­ zésére csak bizonyos időközönként nyílik lehetőség, amikor elkanyarodván megközelítik egymást az idő útjai. Az utak olykor olyan közel futnak egymáshoz, hogy érintkezésbe ke­ rülnek. Az érintkezés helyei a korábbiakban említett válasz­ tási pontok. Az ősi és modern próféciák fényében a gyógyításhoz és az idő összesűrűsödéséhez hasonló, rejtélyes csodák megoldása abban az elképzelésben rejlik, hogy a kulcsfontosságú vá­ lasztási pontokon „átugorhatunk” egyik útról a másikra. Ez az ősi tudomány, melyet a modern fizika eredményei biztos alapokra helyeztek, a remény új távlatait nyitja meg a jövőnkre vonatkozó katasztrofális jövendölésekkel kapcsolat­ ban. A Biblia kódjában a 2012. évre jósolt kimenetelt pél­ dául a következő szó kíséri: „Megváltoztatod?” A több mint háromezer éve megszületett lehetőségek mátrixában már akkor fölismerték a potenciálisan tragikus kimenetel meg­ változtatásának lehetőségét. A Biblia kódja segítségével ki­ olvasható „Megváltoztatod?” és Nostradamus, Edgar Cayce, valamint az előttük élt próféták tragikus jövendölései - me­ lyeket azonban a béke és a megváltás élesen ellentétes kép­ sorai követnek - mind-mind a választási pontok mérföldkö­ veit jelzik az idő országútja mentén.

A kopik kvantumjövői A hopik hasonló látomásokat mesélnek jövőnkről, mégpe­ dig olyan kifejezésmóddal, amely módfelett nagy jelentő­ séggel bírhat modern korunk számára; ezekben a víziókban a fentebb írtakhoz hasonlóan lehetőséget kapunk arra, hogy magunk választhassuk ki a számunkra alkalmas kimenetelt. Az egyik korábbi fejezetben röviden már felvázolt, békét 1^2

hirdető hopi hagyományokat a kvantumfizika szemszögé­ ből megvizsgálva, új lehetőségek tárulnak fel korunk előtt. Réges-régen a hopik - a törzs neve annyit tesz, hogy ’a béke népe’ - kezükbe kapták életpályájuk diagramját, amely keresztülvezeti őket a történelem e korszakán. Tervrajzuk nemes egyszerűséggel két párhuzamos ösvényt mutat, me­ lyek az emberi nem életében hozott döntések párhuzamos lehetőségeit jelképezik. Eleinte a két ösvény nagyon hason­ lónak tűnik. Később azonban a felső ösvény fokozatosan a semmibe vesző, szaggatott hullámvonalba torkollik. Akik ezt az utat választják, azokat a testük felett lebegő, levágott fejjel ábrázolják. Ok úgy élik majd meg a nagy változást, mint a pusztulásba vezető káosz és zűrzavar korszakát. Az alsó ösvény egyenes vonalként nyúlik a jövőbe, határozottan és egyenletesen. Akik ezt az utat választják, azok késő öregségü­ kig élnek, terményeik pedig erősek és egészségesek lesznek. Az ösvények mintegy kétharmadánál egy függőleges vo­ nal köti össze a kettőt. A hopik szerint egészen eddig a met­ széspontig szabadon mozoghatunk előre és hátra az időben, hogy feltérképezzük az ösvényeket. Ettől az időponttól, a döntés meghozatalától kezdve azonban minden elrendel­ tetett, többé nincs visszaút. A kvantumfizika kifejezéseivel élve: a jövendölésnek ez a része egy választási pontot ír le, vagyis a lehetőséget az emberiség számára, hogy kifürkész­ hesse mindkét világ ösvényét, és maga válassza ki az alkal­ masabbat. A jövendölés szavaival: „Ha szilárdan kitartunk a megszentelt út mellett, az ő [a Teremtő] terveihez híven, sohasem veszítjük el azt, amit nyertünk. Ám mégis nekünk kell választanunk a két út között.”82 Természet Anyánk meg­ mondja nekünk, melyik a helyes út. „Midőn földindulások, áradások, jégverés, aszály és éhínség kíséri életünk minden napját, akkor érkezik majd el az idő, hogy visszatérjünk az igaz ösvényre.”83

143

A napjainkban észlelt, minden eddigi rekordot túlszár­ nyaló természeti szélsőségek a hopik szerint azt jelzik, hogy beköszöntött a megtisztulás ideje. Megtisztulásunk attól füg­ gően lesz súlyosabb vagy enyhébb lefolyású, hogy az élet ki­ hívásaira adott egyéni válaszaink eredményeképpen milyen kollektív kimenetel adódik. Egy, a hopi nemzet vénjei által írott szöveg84 tanúsága szerint a szerzők úgy tekintenek vilá­ gunk meghatározott eseményeire, mint egy jelzőműszerre, amely megmutatja, hogy mennyire jutottunk előre egy átfo­ gó eseménysorozat kibontakozásában. A jelek a következők: • nagy tömegeket érintő éhínség és alultápláltság; • a bűnözés és az erőszak terjedése; • a tiszta víz bőséges forrásainak elvesztése; • az ózonpajzs példa nélkül álló átszakadása és az ózon­ lyuk kiterjedése az Antarktisz fölött; • a technikai fejlődés káros következményei (az esőerdők pusztulása, az élővilág elszegényedése és a nukleáris fegy­ verek elterjedése). A mi korunkban, a bennünket körülvevő világ rendkívüli eseményei által fémjelzett korszakban jön el az idő, amikor mind az egyének, mind a nagyobb közösségek hitrendszeré­ nek komoly próbatételt kell kiállnia. A hopi nemzetségek vénei a Föld három „nagy megrázkódásaként” írták le ezt az eseménysorozatot. A törzs vénei úgy értelmezték, hogy ezek közül az első kettőt a két világháború jelentette; a har­ madik megrázkódás mibenlétét azonban titok övezi. Ezt a harmadik eseményt már csak azért sem állapíthatták meg, mert természetét maga az emberiség határozza meg. „A jö­ vendölés úgy szól, hogy a Föld három ízben rázkódik majd meg: először akkor, amikor jön a Nagy Háború; másodszor akkor, amikor a horogkereszt Európa csatamezői fölé emel­ kedik, és a Fölkelő Nap vértengerbe merül.” A harmadik

144

megrázkódás „azon múlik majd, hogy az emberiség mely ösvényen jár: a kapzsiság, a fényűzés és az anyagi haszon ös­ vényén, vagy a szere tétén, az erőén és az egyensúlyén”.85 Nyilvánvaló, hogy a hopikéhoz hasonló hagyományok felismerik, hogy közvetlen kapcsolat van hétköznapi életünk kihívásaira adott válaszaink és aközött, hogy a jövőben mi­ lyen jellegű világ lesz az osztályrészünk. A változás káosza nyújt lehetőséget arra, hogy finomítsunk világképünkön: hogy értékük szerint becsüljük azokat az elemeit, melyek hasznunkra válnak, és könnyű szívvel szélnek eresszük azo­ kat, amelyek nem szolgálják többé érdekeinket. A jelenben finomra csiszolt, új világképünk könnyedén átsegít majd bennünket a jövendő megpróbáltatások korszakán. Az esszénusok vagy akár Edgar Cayce jövendöléseihez ha­ sonlóan a hopik is a remény üzenetét hozzák el nekünk. Lá­ tomásuk a jövőnkről azzal az intelemmel zárul, hogy fele­ lősséggel használjuk testünk és gépeink erejét; ők is arra figyelmeztetnek bennünket, hogy mindennapi életünk dön­ tései szabják meg, milyen súlyosak és mennyire hosszúak lesznek majd megpróbáltatásaink napjai. A hopi jövendölé­ sek ékesszóló egyszerűséggel hívják fel rá figyelmünket, hogy egyedül életmódunk határozza meg, melyik ösvényt követjük. A választás rajtunk áll.

Meghajló idő A különféle lehetőségekről és a jövő számos lehetséges ki­ meneteléről való töprengés során rendre utalunk magát a teremtés szövetét alkotó szubsztanciára és az e szubsztanciá­ ra ható erőre. Ha egyszer léteznek a lehetőségek párhuza­ mos világai, egészen pontosan mi is alkotja őket? A Nobeldíjas fizikus, Max Planck a természet láthatatlan erőire tett utalásaival sokkolta a világot. Amikor átvette a Nobel-díjat 145

az atom szerkezetével kapcsolatos kutatásaiért, a következő figyelemre méltó kijelentést tette: „Olyan emberként, aki egész életét a legjózanabb tudománynak, az anyag tanulmá­ nyozásának szentelte, az atomokkal kapcsolatos kutatásaim eredményeképpen csak annyit mondhatok Önöknek: anyag mint olyan nem létezik! Az anyag egésze kizárólag egy olyan erő hatására keletkezik és marad fenn, amely az atom részecskéit rezgésbe hozza, és végtelenül parányi naprend­ szerét összetartja... Ezen erő mögött egy tudatos és értel­ mes elme létezését kell feltételeznünk. Ez az elme az anyag egészének ősforrása.”86 Meglehet, hogy ez a Planck által említett erő az a kulcs, amelynek segítségével átformálhatjuk az ókori próféták által megjósolt és a modern tudomány által is előrevetített, jövő­ beli kimeneteleket. Talán a Nobel-díjas Richard Feynman határozta meg a legtalálóbban jövőnk megjósolásának lehe­ tőségeit híressé vált mondásában: „Nem tudjuk, hogyan jó­ solhatnánk meg, mi fog történni adott körülmények között. A különböző események valószínűsége az egyetlen dolog, amit megjósolhatunk. Csak az esélyeket tudjuk megjósol­ ni.”87 Ezeknek a gondolatoknak a fényében világossá válik, hogy a tudomány komolyan vizsgálja a kozmosz nem anya­ gi erői és ezen erők anyagi világunkra gyakorolt hatása kö­ zött fennálló kapcsolatot. Hogy miként hangolódunk rá jövőnk lehetséges kimene­ teleire, az az életszemléletünktől függ. Ha ebből a szem­ szögből nézzük az életet, minden ember testének valamenynyi életveszélyes betegsége már meg is gyógyult, a béke máris jelen van világunkban, és minden egyes gyermek, nő és férfi máris jóllakott. Ez a tény pedig arra sarkall bennün­ ket, hogy a gondolatok, érzetek és érzelmek azon szintjét válasszuk életünkben, amely lehetővé teszi, hogy „meghaj­ lítsuk” az idő hullámait, és a jelen fókuszába idézzük ezeket a körülményeket.

E,s egy napon lelked szemei kinyílnak és minden dolgok tudója leszel.

- A BÉKE ESSZÉNUS EVANGÉLIUMA -

AZ ÉZSAIÁS-EFFEKTUS

A hegy rejtélye

Mai Bibliánk szövegei között az ótestamentumi Ézsaiás próféta látomásaiban találkozhatunk először jövőnk leírásá­ val. A Holt-tengeri tekercsek között teljes egészében épen megtalált nagy Ézsaiás-tekercs lehetőséget nyújt arra, hogy Ézsaiás művét zsinórmértékül használjuk mind egyéb hagyo­ mányok apokaliptikus próféciáinak, mind a bibliai próféták jövendöléseinek értelmezéséhez. Ezzel elkerülhetjük azt az egyhangú feladatot, hogy behatóan át kelljen tanulmányoz­ nunk a bibliai próféciák négy nagyobb és tizenkét kisebb könyvét. Általános megközelítésünk lehetővé teszi, hogy táv­ latból szemléljük ezeket az ősi hagyományokat, és gondolati mintákat keressünk bennük ahelyett, hogy minden egyes lá­ tomás sajátságait külön-külön szemügyre vennénk, és az öszszes többi látomás sajátos vonásaival egybevetnénk. Keresé­ sünk során egy érdekes és váratlan lehetőség tárul elénk. A korábbi fejezetekben utaltunk az Ezsaiás próféciáiban megfigyelhető mintára: nevezetesen arra, hogy a megsem­ misülés időszakát, a katasztrofális változásokat és az ember­ élet felfoghatatlan méretű pusztulását leíró jóslatokat a béke és a gyógyulás koráról adott beszámolók követik. Ezek az

149

elemek mindig egyértelműen jelen vannak jövendöléseiben. Próféciáinak egy bizonyos, Ézsaiás apokalipszisének neve­ zett csoportja még teljesebb képet ad jövendöléseinek kettős természetéről. Olyan jövőt ír le ebben a látomásában, ami­ kor „a Föld megfertőztetett lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget... Ezért megégnek a Földnek lakói, és kevés em­ ber marad meg.”88 Ézsaiás a továbbiakban heves földmoz­ gásokról, valamint a Nap és a Hold szokatlan viselkedéséről számol be: „Romlással megromol a föld, töréssel megtörik a föld, rengéssel megrendül a föld... És elpirul a hold, és megszégyenül a nap...”89 A Föld jövőjével kapcsolatos látomásának legsötétebb pil­ lanatait követően Ézsaiás apokalipszise érdekes és váratlan fordulatot vesz. Alig utalva a bekövetkező változásra, Ézsaiás egyszerre csak egy alapvetően különböző kor, az öröm, a béke és az életigenlés korának leírásába kezd. Látomása kö­ vetkező, a tudósok által még mindig apokaliptikus jellegű­ nek tartott szakaszában a próféta tehát olyan időszakról szá­ mol be, amikor Isten „új Földet teremt” és „új egeket”. „És a régiek ingyen sem említtetnek, még csak észbe sem jut­ nak... Hanem örüljetek és örvendjetek mindörökké..., és nem hallatik többé... siralomnak és kiáltásnak szava!”90 Az eseménysorozat leírása egyértelműen arra utal, hogy az örömteli események a tragikusak után következnek, vagy­ is a szöveg által sugallt sorrend értelmében az előbbieknek meg kell előzniük az utóbbiakat. Miért tűnnek vajon Edgar Cayce, Nostradamus, az indián vének és más próféták jö­ vendölései időnként annyira ellentmondásosnak; miért szol­ gálnak ugyanarra az időszakra vonatkozóan a remény és a lehetőségek, illetve a halál, a romlás és a katasztrofális pusz­ tulás szörnyű képeinek keverékeként értelmezhető üzenettel? Lehetséges, hogy jövőnknek ezek az ősi látomásai olyan, elemi erejű és elképesztő lehetőséget is elénk tárnak, ame­ 15o

lyet még maguk a próféták sem ismertek fel a saját vízióik­ ból adódó következményként? Pontosan ez az érzésünk támad, ha szemügyre vesszük Dániel egy jövendölését az Ószövetség egy későbbi fejezeté­ ben. Miután bepillanthatott a jövő egy távoli korszakába, úgy tűnik, hogy Dániel nem fogta fel maradéktalanul mind­ azt, amit látnia adatott. Minthogy tapasztalatai körében nyoma sem volt azoknak a dolgoknak, melyeknek a jövőben szemtanúja volt, hogyan is érthette volna meg őket? Az idő­ ben tett kirándulása vége felé vezetője, aki elkalauzolta őt a jövőbe, egyszerűen csak ennyit mond neki: „Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a na­ poknak végén.”91 Amikor látomásait elmesélte, Ezsaiás vajon valóságos, biztosan bekövetkező eseményeket jövendölt-e meg, vagy pedig egy kvantumlehetőségbe nyert bepillantásait írta le, s e le­ hetőség jelentése oly meglepő volt, hogy az esemény valódi jelentése egészen a 20. századig rejtve maradt? Ha új fi­ zikánk szemszögéből vizsgáljuk meg Ezsaiás beszámolóit, akkor azt látjuk, hogy ugyanarra az időpontra vonatkozó, szögesen eltérő jövőképei meglepően jól egybevágnak a kvantumkimenetelek modern leírásaival. Ilyen szövegkör­ nyezetben pedig az Ezsaiás által megjósolt jövők többé már nem tényszerű kimenetelek, csupán a lehetőségek hullámai. Ráadásul a kvantumtudomány még arra is lehetőséget biz­ tosít a jelenben élő egyénnek, hogy megváltoztathassa az efféle katasztrofális jövő kimeneteleit. A lényeg, hogy meg­ értsük, mikor és milyen formában jelentkeznek a változás le­ hetőségei. Az első fejezetben leírt tömeges, az Irak ellen tervezett légitámadás estéjén tartott békeima ékes példával szolgál a változás választására. Jóllehet egyeseknek nem sokat mond a támadási parancsot perceken belül követő, a bevetést leál­ lító második parancs története, azonban ha a kvantumlehe­

1S1

tőségek közötti vékony fátyol szövetén át vesszük szemügy­ re a dolgot, akkor rögtön értelmet nyernek annak a napnak az eseményei. Akkor este hat világrész legalább harmincöt országában emberek ezrei csatlakoztak az előre megszervezett tömeges békevirrasztáshoz, amely az egész világon visszhangot kel­ tett. Az internet92 segítségével megszervezett imádságban családok, szervezetek és közösségek egyaránt részt vettek, a nemzetek és kormányok megszabta politikai határokon átlé­ pő béke hangjaként. A virrasztás nem tiltakozás volt Irak bombázása vagy bármilyen más, a világ bármely táján meg­ valósuló, működő vagy tetten érhető politikai intézkedés, kormány vagy szituáció ellen. A szívek és elmék ezreinek ki­ áltása, mely az élet szentségét méltatta, egyetlen közös vá­ lasztásban egyesült, és egyszerű üzenetet visszhangzott: bé­ két minden világban, minden nemzet között, minden élő számára. A virrasztás néhány órája alatt az iraki események menete megváltozott. Azon a napon a világ egészére nézvést lehet­ tünk tanúi az emberi tudat hatalmának, mely újrarendezte az immár mozgásba lendült események építőelemeit. Nem pusztán az egyes egyének szórványos könyörgései hangzot­ tak el, isteni közbeavatkozást kérve ebben a megmásíthatatlannak tűnő helyzetben, hanem az emberek tömegeinek az internet által összehangolt választása lebbentette fel a kvan­ tumlehetőségek fátylát, és valósította meg a jövő egy élet­ igenlő kimenetelét a béke révén. A különálló nemzetek, családok és egyének 1998. novem­ ber 13-án egy közös élmény részeseivé váltak. A kollektív emlékezetünk legmélyebb zugaiban egyfajta családi titokként megbúvó békeimádság, amely oly hosszú időn keresztül ta­ bunak számított, hogy részletei már feledésbe is merültek, a végtelen lehetőségek kapuját tárta szélesre a gyógyítás, a nemzetközi együttműködés és szeretetünk bőségesen ára152

dó kinyilvánítása előtt azok iránt, akik kedvesek a szívünk­ nek. Azon a novemberi estén egyként sóhajtottunk fel a megkönnyebbüléstől, amikor újraírtuk a jövő egy elkerülhe­ tetlennek látszó kimenetelét. És mihelyt ezt megcselekedtük, tudatára ébredtünk hatalmunknak, mellyel véget vethe­ tünk a szenvedésnek világunkban. Hogyan bizonyíthatnánk a tudomány számára, hogy az emberek ezreinek imája közben egy új lehetőség lépett a há­ ború immár mozgásba lendült eseménysorának helyébe? S ugyanakkor milyen más erő gyarapodhatott volna az imád­ ság folyamán, mint a béke? S - elraktározva tudatunkban e tapasztalatot - milyen távlatokat nyitnak meg az ehhez ha­ sonló választások világunk jövője számára?

Ézsaiás rejtélyének megfejtése A tudósok majd három ezredév óta behatóan tanulmányoz­ zák jövőnk rejtélyének Ezsaiás próféta által örökül hagyott kulcsát. A kultúrák változásával jövendölésének értelmezése is megváltozott. A spanyol inkvizíció korszakában készült fordítások például híven tükrözik az egyház által a misztikus értelmezésekkel kapcsolatban bevezetett, szigorú korlátozá­ sokat. Napjainkban a kvantum tudomány nyelve lehetővé te­ szi, hogy új és átfogóbb szempontok alapján vizsgáljuk meg Ezsaiás betekintését a jövőbe. Ezsaiás talán már megfogalmazódásukkor megérezte, hogy mekkora rejtélyt jelentenek majd jövendölései az utó­ kor számára. Mintha csak arra invitálná egy eljövendő kor­ szak gyermekeit, hogy pillantsanak be a szöveg felszíne mö­ gé is: „És lesz mindé látás néktek, mint egy bepecsételtetett írás beszédei, a melyet oda adnak egy írástudónak, mond­ ván: Olvasd, kérlek, és ő szól: Nem tudom, mert bepecsétel­ tetett.”93 Ebben a különleges, szinte páratlanul titokzatos i53

passzusban Ézsaiás fölöttébb éles szemre valló megfigyelést tesz arról, hogyan viszonyulnak majd az eljövendő nemze­ dékek az ő jövőt érintő látomásaihoz. Tisztában van azzal, hogy a jövőben élő emberek „írástudói” képesek lennének felfogni üzenetét, ám mégsem ismerik fel, mert a szöveg összefüggései nem tárulnak fel előttük. Lehetséges, hogy Ézsaiás „pecsétje” révén a teremtés alap­ törvényeiről, az idő tulajdonképpeni természetéről ránthat­ juk le a leplet? Ha Ézsaiás valóban a távoli jövő egy nemze­ dékének életébe nyert bepillantást, hogyan is érthette volna meg látomásait az emberiség a 20. századi fizika fogalmai nélkül? Ugyanakkor ő maga a saját korában vajon milyen szavakkal tolmácsolhatta volna ezt a hatalmat hordozó, ám egyben elvont üzenetet a jövő nemzedékei számára? A pró­ féta mindazonáltal kulcsot is kínál számunkra ehhez a nyil­ vánvaló rejtélyhez, amikor leírja, hogyan választhatják ki a Föld távoli jövőjének lakói, hogy melyik látomása teljesül­ jön be. így téve, olyan útra vezet minket, amelyre rálépve egyszer s mindenkorra megváltozhat világszemléletünk, másfelől pedig nem kisebb célt valósíthatunk meg a próféta útmutatásával, mint azt, hogy újraírjuk az emberiség törté­ nelmének további menetét. Ézsaiás gondosan felvázol egy olyan viselkedésformát, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megmeneküljünk a sö­ tétségtől, melynek ő maga tanúja volt. Elsőként egy olyan, titokzatos kulcsra utal, amelynek segítségével az emberiség bármely nemzedéke új mederbe terelheti valószínű jövőjé­ nek eseményeit. Ezt a kulcsot a próféta látomásában valami­ féle „hegyként”94 határozza meg. A hegyet magát úgy írja le, mint ami „erőssége a gyöngének, erőssége a szegénynek szorongásában; a szélvész ellen oltalom, árnyék a hévség ellen”95. Egy különösen figyelemre méltó passzusban a pró­ féta arról az időpontról beszél, amikor az Úr „elveszi e he­ gyen a fátyolt, mely beboríta minden népeket, és a takarót, 154

mely befödött vala minden népségeket”. Ez az utalás Ézsaiás különleges próféciájának az egyik leglényegesebb kulcsmon­ data. A próféta egyértelműen úgy nyilatkozik a hegyről, mint hatalommal felruházó menedékről. De mi is pontosan Ezsaiás jövendöléseinek hegye? A kutatók egy része úgy véli, hogy az utalás egy valóságos helyre vonatkozik, mely a hatalom székhelye és szentélye mindazok számára, akik elég szerencsések, hogy rábukkan­ janak. Mások azt sugallják, hogy Ézsaiás egyfajta kódként használta a hegyet, olyan időzárként, amely biztosította, hogy üzenetének értelme csak akkor világosodjon meg az emberek előtt, amikor már tisztában vannak az elvekkel, amelyek alapján bölcsességét hasznosíthatják. Bár elméleti­ leg mindkét feltevés igaz lehet, a jövendölés rejtélyének ta­ lán egyszerűbb magyarázata is létezik. Ézsaiás hegyének meghatározása nagyszerű példa lehet arra a folyamatra, melynek során az idő árja és az egymás után felbukkanó kul­ túrák sora annyira elmossa az eredeti összefüggéseket, hogy az üzenet elvész, vagy legalábbis homályossá válik. Az ősi bibliai szövegek modern hivatkozásaiban gyakorta találunk egyes szavak mellett széljegyzeteket, melyek arra hívják fel figyelmünket, hogy az adott szónak egyéb haszná­ latai, értelmezései vagy jelentései is lehetnek. Ez a helyzet Kzsaiás hegyével is. A fordítók és a nyelvek torzításaiból eredő hibalehetőségeken kívül ebben az esetben még egy to­ vábbi tényező is elfedi az eredeti jelentést: a metaforák és szimbólumok használata. A szakértők rámutattak, hogy ab­ ban az időben, amikor a szövegek születtek, a hegy szó jelké­ pes értelmű volt, és a „mennyei Jeruzsálemre” utalt.96 Azon­ ban nem egy valós helyszínre - jelen esetben Jeruzsálem városára - vonatkozott, a jegyzetekből ugyanis az is kide­ rült, hogy a szó metaforaként volt használatos. A „mennyei város” jelentés még így is meglehetősen homályos maradt, egészen addig, amíg a további kutatások találtak egy újabb i55

támpontot. Mai Bibliánk a héber eredetiből készített korábbi fordításokból formálódott ki. Ha kereszthivatkozással öszszevetjük a kifejezést a pontos héber nyelvű megfogalmazás­ sal, egy váratlan, bár talán nem is annyira meglepő jelenté­ sére bukkanunk. A Jeruzsálem szó héber megfelelője Jerusálájim. És ezen a ponton a meghatározás máris kristálytisztává válik, a kifeje­ zés ugyanis héberül annyit tesz, mint ’a béke látomása’.97 Ézsaiás üzenetének rejtélyes jelentése tehát végre tisztázó­ dott. A próféta hegye nem egy valós helyszín, hanem a béke hatalmára tett utalás! Ennek fényében a jövendölés olvasata a következő lesz: „A béke látomása erőssége a gyöngének, erőssége a szegénynek szorongásában; a szélvész ellen olta­ lom, árnyék a hévség ellen.” Az Ur „elveszi a béke látomásá­ ban a fátyolt, mely beboríta minden népeket, és a takarót, mely befödött vala minden népségeket”. Ézsaiás jövendölésének ez a felfogása új szemszögből vilá­ gítja meg az ősi üzenet hatalmát. Amikor a próféta betekin­ tést nyert jövőnk kulcsfontosságú mozzanataiba, két módfe­ lett eltérő és élesen elkülönülő lehetőséget látott: a pusztítás és a gyógyítás korát. Ahogyan hasonló helyzetben mi ma­ gunk is cselekednénk, a nagy próféta feljegyezte látomását saját korának nyelvén, hogy figyelmeztessen bennünket egy lehetséges jövőre, amely az események adott menetéből kö­ vetkezett. Ugyanakkor intéssel is szolgált azok számára, akik majdan jövendölését olvassák, hogy gondolják át újra életük döntéseit, hiszen ha így tesznek, elkerülhetik mindazt a szenvedést, amit ő abban a lehetséges jövőben látott.

156

Az E-zsaiás-e ffekt US Nyilvánvaló, hogy napjainkban lépjük át egy új korszak kü­ szöbét, amelyben megérthetjük az imádság, a jövendölés és a változtatási képesség bensőnkben lakozó tudományát, melyről Ezsaiás és a többi próféta tanúságot tett írásaiban. Ezsaiás megtévesztően egyszerű jövendölései két dologra hívják fel a figyelmünket. Először is arra, hogy a jövendölés tudományának segítségével bepillantást nyerhetünk a jelen­ ben meghozott döntéseink jövőbeli következményeibe. Má­ sodszor pedig arra, hogy mi magunk testesítjük meg azt a kollektív hatalmat, amellyel megválaszthatjuk, hogy melyik jövőt éljük majd át. Ahogyan mindennapi életünkben em­ bertársainkra tekintünk, annak megfelelően illesztjük össze élményeink mozaikképét, mely jövőnket figyelmünk fóku­ szába állítja. Ez az Ézsaiás-effektus: egy ősi tudomány kife­ jeződése, amely szerint jövőnket igenis megváltoztathatjuk, mégpedig a jelenünk minden egyes pillanatában meghozott döntésekkel. A kvantumfizika megalkotta számunkra azt a nyelvet, melynek segítségével mindennapi életünkre vonatkoztathat­ juk ezt az ősi, fejlett technikát. így téve, hatalmat ruházunk családunkra, közösségünkre és mindazokra, akik kedvesek a szívünknek, mégpedig azzal az egyszerű és erőteljes üzenet­ tel, hogy az élet minden formáját egyként tisztelni kell vilá­ gunkban. Ha saját életünkben a békét választjuk, biztosítjuk fajunk fennmaradását és egyetlen otthonunk jövőjét. Már tanúbizonyságot szereztünk az Ézsaiás-effektus hatalmáról. Tudjuk, hogy működik. Most tehát azt a kérdést kell felten­ nünk, hogyan foganatosíthatjuk a választás eme kvantum­ elvét mindennapi életünkben, egyetlen, világméretű csalá­ dunkban?

Amikor az imádságot és az elmélkedést használják ahelyett, hogy új találmányainkra támaszkodva csak még inkáhb kibillenjenek egyensúlyukból, akkor majd az emberek is meglelik az igaz ösvényt.

-

Robert Boissiere -

TALÁLKOZÁS AZ APÁTTAL

Az esszenusok Tibetben

Miközben Peru, Tibet, Egyiptom, a Szentföld és az Egye­ sült Államok délnyugati részének ezoterikus hagyományait tanulmányoztam, felfigyeltem egy közös motívumra, mely egyszerre elbűvölő és különös. E kultúrák jövendölései mint­ ha mind formálhatók lennének, akár a lágy agyag a szobrász kezei között. Ahogyan a szobrász agyagja is a művész dön­ tései és mozdulatai során nyeri el végső formáját, az ősi ha­ gyományok e közös vonása is azt sugallta, hogy mi magunk formáljuk az emberiség jövőjének kimenetelét és végső sor­ sát, életünk minden egyes pillanatában. Érdekes módon ezekre a hagyományokra a legvilágosabb utalások jó részét a Közel-Keletről származó dokumen­ tumokban találtam, különösen a holt-tengeri Kumrán vidé­ kének tekercseiben. Ezek az utalások a bölcsesség olyan, ősi forrásáról számolnak be, amely már az ókori Egyiptom fény­ korában, több mint háromezer esztendővel ezelőtt is régi­ nek számított. Úgy okoskodtam, hogy ha ténylegesen létez­ nek ilyen ismeretek, akkor ez az ősi bölcsesség legnagyobb 161

eséllyel egy olyan vidék távoli, spirituális arculatú zugában maradhatott fenn, ahová még nem hatolt be a modern tech­ nika. Ilyen helyen képzelhető el, hogy a Nyugat számára oly rég elveszett hagyományok mindmáig élnek a helyi lakosság rituális gyakorlatában. A Tibeti-fennsík távoli kolostorai, melyek 1980-ig egészen el voltak zárva a világtól, éppen ilyesféle helynek tűntek. 1998 áprilisában az a szerencse ért, hogy zarándoklatot szervezhettem Tibet hegyvidékére, e hagyományok felkuta­ tására. Bármilyen ironikusnak tűnik is, de sejtésemet írott forrás csak hazatértem után erősítette meg. Miután vissza­ tértem az Államokba, pár napon belül kézhez kaptam a nazireusok - az ősi esszénusok egyik szektája - egy nemrégi­ ben lefordított kéziratát. Ez a különleges szöveg arról szá­ molt be, hogy az esszénusok az ismeretek egységcsomagjait - egyfajta ókori időkapszulákként - a Kr. u. 1. század folya­ mán tudatosan elrejtették, hogy megőrizzék a bölcsességet az eljövendő nemzedékek számára. Azok között a helyek között, melyekre egyértelmű utalásokat tesznek a szöveg­ ben, Tibet távoli kolostorai és zárdái is szerepelnek. Az ázsiai kultúrák egy szakértője, akivel négy évvel koráb­ ban Angliában találkoztam, nagy hozzáértéssel kalauzolta el csoportunkat Tibet vidékeinek elszigetelt falvaiba, eldugott kolostoraiba és sok évszázados templomaiba. Huszonegy napon keresztül teljesen belemerültünk Tibet népének meg­ ismerésébe, életük szent ritmusába és hazájuk zord fenségé­ be. Sekély folyókon keltünk át fatutajokon, vízmosta utak­ kal küzdöttünk meg, és ízelítőt kaptunk az eufóriából, mely a tengerszint felett több mint ötezer méter magasságban fekvő hágókon tölti el az embert. Miután utunk kétharma­ dán túl voltunk, kénytelen-kelletlen még a biztonságot nyúj­ tó buszunkról is lemondtunk, s átszálltunk egy nyitott, gyü­ mölcsszállító teherautóba, amely egy több mint négy emelet magas, áthatolhatatlan lavina másik oldalán várakozott. 162

Utunk időtartamának közel egyharmadát a nyugati fenn­ sík roppant hegyvidékén töltöttük. A távoli falvak, zárdák és kolostorok világában, ahová ritkán teszi be a lábát más világ­ részből érkezett látogató, az emberek ma is éppúgy élnek, mint az elmúlt évszázadokban, őseik hagyományainak hó­ dolva. Valahányszor beléptünk egy templomegyüttes udva­ rára, olyan érzésünk támadt, mintha a tibeti hagyományok egy ősi korban mozdulatlanná dermedt díszletei között jár­ nánk. Utunk során lépten-nyomon olyan nyílt és szívélyes fogadtatásban volt részünk e különös varázst árasztó, kietlen tájon, mely legmerészebb elképzeléseinket is túlszárnyalta. Zarándoklatunk célja az volt, hogy saját tapasztalataink alapján gyakorlati példákkal bizonyíthassuk és dokumentál­ hassuk azokat a lelki technikákat, melyek sejtésem szerint immár majdnem kétezer éve elvesztek a nyugati világ szá­ mára. Manapság ennek a tudománynak egy fennmaradt tö­ redékét az imádság lelki technikájaként ismerjük.

Az apát áldása Valahonnan fentről egy fénypászma vetült a templom pad­ lójára. A magányos sugár különös módon háromdimenziós­ nak tűnt, mintha csak köréje fonhatnám a kezem, és felkapasz­ kodhatnék rajta, egészen a forrásáig. A fénysugár sebészi pontossággal szelte át a hideg, párás levegőt, mely fullasztó volt a számtalan jakvaj mécses és a füstölők füstjétől. Fel­ néztem, hogy kifürkésszem, honnan szűrődik be a fény. Szememmel visszafelé követtem a pászma útját onnantól, ahol a fényes, olajjal átitatott padlóhoz ért, és pillantásom egy magasan a fejem felett lévő nyíláson állapodott meg. Az apró, négyszögletes ablakon keresztül kiláttam a tibeti ég mélységes kékjére. A parányi zseblámpától eltekintve, mely hátizsákomból került elő, a reggeli nap e közvetlen sugara 163

volt az egyetlen fény a kanyargó folyosók és zsákutcákban végződő átjárók labirintusában. A fejemben lévő térképen bejegyeztem az odafenti kis ablakot; ha nem vezet másik fo­ lyosó visszafelé, jól jöhet még tájékozódási pontként a kül­ világ felé. Feleségem és én egy húszfős csoporttal azért vágtunk át Tibet fennsíkjainak kietlen vidékén, és azért zötyögtünk vé­ gig a kő- és földutakon, melyek a csapás nevet is alig érde­ melték meg, hogy itt lehessünk, ezen a szent helyen. Elő­ deink hagyományaival kapcsolatos, hosszú évek óta folyta­ tott magánkutatásaim során arra az eredményre jutottam, hogy létezik a bölcsesség egy ősi forrása, melyről a nyugati társadalmak megfeledkeztek. A misztikus iskolák, az egy­ házi rendek és az ezoterikus szekták tanításai mind-mind a bölcsesség e közös forrására mutattak, amely a Krisztus utá­ ni időkben, mintegy tizenhét évszázaddal ezelőtt veszett el számunkra. Ennek a hagyománynak talán legegyértelműbb bizonyítékait napjainkban a korábbi fejezetekben bemuta­ tott esszénusok ősi és titokzatos közösségeinek feljegyzései között találhatjuk. Az esszénusokra vonatkozó, ismétlődő utalások indíttatá­ sára végül több utazást tettem, melyek során közvetlen, kéz­ zelfogható bizonyítékokat kerestem tanításaikra és arra, hogy e tanítások mai világunk számára is hordoznak jelen­ tést. Az 1980-as évek közepén már Egyiptom sivatagaiban és a perui és bolíviai Andok magas hegyei között vándorol­ tam, vagy éppen az Egyesült Államok délnyugati részének sivatagaiba tett számos utam egyikét róttam, az elveszett bölcsesség modern bizonyítékait kutatva. Úgy okoskodtam, hogy egy ilyen egyetemes tanítás bizonyosan nem csupán egyedülálló kéziratokban és szövegekben maradt fenn, mint amilyenek a Holt-tengeri tekercsek. Bár az ősi kéziratok igen nagy jelentőséggel bírhatnak, a valódi bizonyíték a né­ pek történelmében, tanításaiban és hagyományaiban talál­

164

ható meg. A lehetőség talán olyannyira magától értetődő, hogy az utóbbi korokban egyszerűen átsiklott rajta az em­ berek szeme. Ahelyett, hogy kétezer éves szövegekről és arról töpren­ genénk, hogy vajon mire is utalhatnak a fordítások, az ősi, mindmáig az elveszett bölcsesség szerint élő népek körében napjainkban is a saját szemünkkel figyelhetjük meg ezeket a szokásokat. A velük töltött idő alatt tovább finomíthattuk kérdéseinket, igazolást kaphattunk állításainkra, s ez olyan egyértelmű volt, amilyen a templomfalak szövegeinek fordí­ tása és a málladozó kéziratokból merített bizonyíték soha­ sem lehet. Továbbá új keletű tisztelet ébredt bennünk elve­ szett bölcsességünk őrizői iránt: képessé váltunk kultúrájuk és életmódjuk befogadására. Úgy bukkanhatunk e bölcsesség nyomára, ha pontos fel­ jegyzéseket találunk, melyeket valamely nép elég régóta őriz ahhoz, hogy gyakorlatilag érintetlenül és torzulásmentesen maradhattak fenn. Ha valóban létezik ilyen hely, még nap­ jainkban is - érveltem -, akkor az szerintem csakis Tibetben lehet. Mivel Tibet egészen 1980-ig tökéletesen elkülönült a világ többi részétől, a tanítások és feljegyzések többségét évszázadok óta senki még csak el sem mozdította a helyéről. A „világ tetején” rejtőző 1500 éves kolostorokban és zár­ dákban az ősi esszénusoktól származó bölcsesség csorbítat­ lan tisztaságában fennmaradhatott az ott élő emberek rítu­ saiban, szokásaiban és életmódjában. És most itt voltunk, azon kolostorok egyikének sötét folyosóján botladozva, me­ lyeket váltig kerestünk. Bár a tizennégy nap alatt már akklimatizálódtunk, most, miközben pillantásom sebesen cikázott ide-oda, enyhe szédü­ lés tört rám. Amikor észrevettem, hogy szaporán és felülete­ sen pihegek, tudatosan arra koncentráltam, hogy mélyeket lélegezzek. Anélkül, hogy elég időt hagytam volna szemem­ nek az alkalmazkodásra, óvatosan továbblépdeltem a füstös 165

folyosó végén pislákoló fény felé. Hatalmas alakok tornyo­ sultak mellettem, valamiféle vesszőfutás képét idézve ben­ nem, amint lámpám fénye sápadt ösvényt nyitott a kijárat felé. Menet közben először az egyik, majd a másik fal felé fordultam, megvilágítva a roppant méretű, emberforma faragványokat. Lámpám sugarának derengésében hatalmas festményeket véltem felfedezni minden szoboralak mögött; a freskók a sötétben a mennyezet felé nyúltak, melyről csak gyaníthattam, hogy ott van valahol felettünk. A hatalmas, derengő alakokról hirtelen egy távoli, halk, de mégis ismerős hang vonta el a figyelmemet. Mély züm­ mögésként kezdődött, melyben az egymáshoz közeli hang­ jegyek egyetlen folyamatos hanggá olvadtak össze. Úgy tűnt, hogy a zümmögés egyszerre árad, minden irányból. Tovább­ mentem, óvatosan lépdelve az egyenetlen padlón, mely csú­ szós volt a hat évszázad során kilötyögtetett olajtól. A folyo­ són végigsiető szerzetesek jakvajas tégelyeikkel alattomosan síkossá tették az utat. Ez volt az egyetlen út, mely a kolostor legfőbb szentélyébe vezetett. A hang erősebbé vált, amikor átléptem egy kiemelkedő faküszöbön. Mielőtt leraktam vol­ na lábamat a hideget sugárzó padlóra, egy pillanatot kivár­ tam, hogy szemem megszokhassa a fényt. Az aprócska kamra három falán pislákoló lángnyelvecskék vettek körül. A patinás rézlámpákban égő jakvaj gyertyák fényei már-már szürrealisztikus izzással világították meg a szobát. Bár mindegyik lámpa kicsi volt, együttesen feltű­ nően felmelegítették a szobát. Egy fiatal szerzetes ült velem szemben, aki ütemesen dobolt egy révületbe ejtő ritmust, miközben monoton hangon egy szent éneket kántált az előtte heverő imádságoskönyvből. Tolmácsunk, Xjinla98 hang­ ja susogott a fülembe. (A tibeti nyelvben a -la ragot a tiszte­ let és megbecsülés jeleként illesztik egy név végéhez. így lesz a Xjin névből Xjinla..)

166

Ez az oltalmazok szobája - mondta. Majd mintegy meg­ erezve még fel sem tett kérdésemet, hozzátette: - Az oltal­ mazok istenségek, akik elijesztik a sötét erőket, ha be akar­ nának jutni a következő helyiségbe. A kolostor illemszabályait követve, tisztelettudóan bal felé húzódva vonultunk el a szerzetes mellett a következő szoba bejáratáig. Én léptem be másodiknak, közvetlenül ve­ zetőnket követve. Bár a kocka alakú helyiség amúgy is pará­ nyi volt, a középen álló támasztógerenda még jobban össze­ zsugorította a teret. Abban a szobában, a mintegy fél tucat gyertya sápadt fé­ nyében ücsörgött az ok, amiért körbeutaztuk a fél világot, átvágtunk két kontinensen, átszeltünk tíz időzónát, és hoz­ záedződtünk a Föld egyik legritkább légköréhez. A köntöse alatti tömött vászonpárnákon mesteri lábtartással elhelyez­ kedve, ott üldögélt a kolostor apátja, a szerzetesek e rendjé­ nek spirituális vezetője. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy akár egyetlen percet is ennek az embernek a társaságában tölthetek. Legnagyobb megdöbbenésemre azonban ezek az első pillanatok egy majdnem egy teljes óráig tartó együtt­ tétet vezettek be! Elsőként átestünk a formalitásokon. Mindannyiunknak adtak egy-egy fehér sálat, hogy tiszteletünk kifejezéseként ajánljuk fel az apátnak. Kioktattak arról is, hogyan hajtogas­ suk össze gondosan, hogyan kezeljük és nyújtsuk át az apát­ nak ezt a lírának nevezett sálat. Amikor átveszi a felaján­ lást, az apát vagy elfogadja a sálat mint ajándékot, vagy megáldja és visszaadja az ajándékozónak. Emlékszem, azon tűnődtem, hogy ha megtartja, ugyan mihez kezd ez az em­ ber a mi huszonkét sálunkkal a parányi „irodájában”. Xjinla járt elöl jó példával, felajánlva katáját a párnákon ülő, törékeny férfinak, miután letérdelt, hogy egy magas­ ságban legyen vele. A tősgyökeres tibeti férfi fejét meghajt­ va nyújtotta át a sálat tisztelete jeléül, felfelé tartott, nyitott 167

tenyerén. Az apát elfogadta, kezébe vette és megáldotta a sálat, majd visszaadta, és Xjinla nyaka köré tekerte, miköz­ ben ő még mindig a hódolat testtartásában térdelt. Én kö­ vetkeztem. Amint közelebb léptem az előttem ülő apáthoz, hirtelen az időtlenség hátborzongató érzése lepett meg, mely olyan pillanatokban tör ránk, amikor a világ álomszerű lassúság­ gal vonszolja magát előre. Lassú mozdulatokkal, tiszteletteljesen meghajoltam, és átnyújtottam katámat, majd vár­ tam, hogy az apát visszaadja felajánlásomat. Úgy tűnt, hogy már hosszú másodpercek teltek el; annál bizonyosan több idő, mint amennyit az előírt rítus igénybe vesz. Kíváncsian felpillantottam, és abban a pillanatban az apát homloka tűnt fel a látóteremben. Felemelte karját, hogy a sálat a nyakam­ ba helyezhesse, lágyan tenyerébe fogta fejemet, homlokát pedig az enyémhez érintette. Egyszeriben lelki rokonságot éreztem ezzel a férfival, akit néhány perccel azelőtt láttam életemben először. A rokon­ ság érzése bizalommá izmosodott, amint vettem magamnak a bátorságot, hogy felpillantsak, és tekintetem közvetlen kö­ zelről találkozott az övével. Tudom, hogy csak pillanatokig tartott az egész, nekem mégis végtelen hosszúságúnak tűnt. Mivel tisztában voltam azzal, hogy eltértem a szokástól, mely szerint a felajánlás szertartása alatt az embernek végig lehajtva kell tartania a fejét, kétségeim voltak, hogyan fo­ gadja az apát a pillantásomat. A feszélyezettség azonban ha­ mar tovatűnt. Az apát mesterien foszlatta szét a pillanat bi­ zonytalanságát nyugalmával és jóindulatával. Viszonozta pillantásomat, és meleg, szívből jövő mosollyal ajándéko­ zott meg. Nyílt gesztusából rájöttem, hogy a szertartás rám eső része véget ért. Azt is tudtam, hogy a kedvező alkalom elérkezett: lehetőség nyílt rá, hogy bepillantást nyerhessek ennek a férfinak az emlékeibe, és tanításainak élményében részesüljek. A következő ajándékozón volt a sor. 168

Az imádság titka Húsz ehhez hasonló áldás végeztével az apát kényelmesen elhelyezkedett párnáin, lehunyta szemét, és találkozásunkra koncentrált. Ez volt az a pillanat, melyet annyira vártunk. Azzal a határozott céllal kértem kihallgatást ettől a szent fér­ fiútól, hogy bölcsessége ősi forrásából enyhíthessem tudás­ szomjamat. Ha az esszénusok valóban Tibetbe vándoroltak Krisztus kora után, akkor még a mai tibeti rítusokban is bi­ zonyára felismerhetők az esszénus hagyományok elemei. Xjinla avatott közreműködésével végre feltehettem a kérdé­ seket, melyek miatt a fél világot körbeutaztam. - Xjinla - kezdtem - érdeklődj, kérlek, az apáttól azokról az imádságokról, melyeket a kolostorokban töltött idő alatt láttunk. Megtenné, hogy elmagyarázza nekünk, mi játszó­ dik le az imák alkalmával, és hogyan végzik őket? Xjinla úgy nézett rám, mintha a kérdés folytatását várná. - Van még valami? - kérdezte. - Talán csak én nem értem a kérdést, amit feltettél. Sok olyan szó van a tibeti nyelvben, melyeket nem lehet egyetlen angol szóra lefordítani. Ahhoz, hogy fogalmakat közölhessünk, gyakran egy angol kifejezést vagy akár egy rövid mondatot kell alkotnunk, mely megfelel a tibeti nyel­ vű szó jelentésének. Ereztem, hogy ez esetben is erről van szó. Összegyűjtöttem tehát gondolataimat, és újrafogalmaz­ tam a kérdést a lehető legegyszerűbb angolsággal, amely még nem csorbítja a mondat jelentését: - Amikor mi kívül­ ről szemléljük ezeket az énekeket, hangzatokat, mudrákat és mantrákat - kérdeztem - egészen pontosan mi játszódik le az imádkozó személy belsejében? Xjinla az apáthoz fordult, aki türelmesen várakozott kér­ désemre, és a folyamat kezdetét vette. Az apát néhányszor lehunyta szemét, és hosszú perceken át beszélt Xjinla egyet­ len mondatára válaszolva. Máskor egyetlen rövid kifejezést

suttogott, melyet egy gesztussal vagy sóhajjal kísért. Xjinla minden tőle telhetőt elkövetett, hogy tökéletesen ültesse át angolra az apát magyarázatait ezekről a nehezen megfogha­ tó élményekről, mielőtt megosztja velünk a végleges fordí­ tást. Újrafogalmazott kérdésem hallatán az apát, arcán egy grimasz árnyékával nézett rám. Bizonyos hangok nem igé­ nyelnek fordítást. - Aáááh... - mondta töprengő hangsúllyal. Hanglejtéséből rögtön tudtam, hogy kérdésünkkel egye­ nesen rátapintottunk azoknak a lelki gyakorlatoknak a lénye­ gére, melyeket kolostorában végeznek - és persze az összes többiben, melyeket utunk során meglátogattunk. A grimasz mosollyá terebélyesedett, amint ajkát csücsörítve, újabb hangot hallatott: — Hmmm... Figyeltem, ahogyan szemét a mennyezetre fordítja, mely az évszázadok alatt megfeketedett a töméntelen jakvaj mé­ cses kormától. Egy odafenti, láthatatlan pontra függesztette tekintetét. A mennyezet e pontjára fókuszálva, keresni kezd­ te a szavakat, melyekkel méltányolhatná a lényeglátó kérdést. Emlékszem, azon gondolkoztam, hogy kérdésem egyenlő volt azzal, mintha megkérnénk valakit, hogy fogalmazza meg az élet értelmét legfeljebb huszonöt szóban. Ez a férfi, akinek fogalma sem volt az én hátteremről, lelki életemről, vallási meggyőződésemről vagy szándékaimról, arra kere­ sett módot, hogy elismerését fejezze ki kérdésemért. Azon tűnődött, honnan is fogjon hozzá. „Most már jó úton haladunk - gondoltam magamban. Mivel segíthetném vajon elő, hogy az apát könnyebben ta­ láljon fogódzót a kérdésen?” A holt-tengeri esszénus kéz­ iratok fordításaira gondoltam, és a nyelvezetre, melyet két­ ezer-ötszáz éve használtak, hogy beszámoljanak az imádság elveszett technikájáról. Szövegeik középpontjában az imád­ ság tulajdonképpeni elemei álltak: a gondolat, az érzés és

170

a test. Persze a legkevésbé sem akartam az apát szájába adni a választ. Gondosan átfogalmaztam hát kérdésemet: - Xjinla - szólaltam meg, egy pillanatra félbeszakítva az apát gondolatmenetét -, még pontosabban az érdekelne, ho­ gyan teremtik az imát. Amikor mi az imádság külső meg­ nyilvánulásait látjuk az imatermekben, akkor mi az ered­ mény? Hová ragadja el őket az ima? Az apát sürgetően nézett Xjinlára, hogy tolmácsolja neki új, átfogalmazott kérdésemet. O pedig egy gyors, feltűnően rövid mondattal meg is tette ezt. Tudtam, hogy állhatatos­ ságunk révén lassan eljutunk valahová. Az apát gondolko­ dás nélkül egyetlen rövid szót ejtett ki. Majd megismételte a szót pergő, tibeti nyelvű kifejezések kíséretében, melyek egészen másképpen hangzottak, mint a nyelvkönyvekből ta­ nult mondatok. Nyomban feladtam a szavak megértésére tett kísérletemet. Miközben az apátot méregettem, elmém ügyeimét Xjinlára összpontosítottam. Szinte láttam a fejé­ ben végbemenő folyamatot. Ahelyett, hogy egyesével lefor­ dítaná az apát szavait tibetiről angolra, inkább a gondolatok lényegére figyel, és az apáttól kapott részletek alapján köz­ pontozza a választ. - Érzés! - szólalt meg. — Az apát azt mondja, hogy minden egyes ima célja az, hogy átéljünk egy bizonyos érzést. - Az apát bólogatott, mintha csak értené Xjinla fordítását. - A kül­ ső mozgások, melyeket látsz, olyan mozdulatok és hangok együttese, melyek segítenek elérni ezt az érzést - folytatta Xjinla. - Őseink több száz éve ezeket használják. Most az én arcomon jelent meg a mosoly. Igaz ugyan, hogy már régóta gyanítottam, hogy a homályos mibenlétű „érzés” ereje fontos tényezője a tibeti imáknak, ám ebbéli meggyőződésem csak most igazolódott be. Az apát elmond­ ta nekünk, hogy az érzés több mint pusztán az ima egyik té­ nyezője. Kihangsúlyozta, hogy az érzés végső soron minden egyes imádság fókusza! 171

Gondolataim nyomban visszaugrottak az esszénus szöve­ gekre. Ezek az ősi írások saját koruk nyelvezetével ragyogó leírást adnak egy olyan élményről, melyet ma az ima egy formájának tekintünk. Az esszénus tanok angyalokként hi­ vatkoztak világunk teremtő erőire, azt a nyelvet pedig, me­ lyen az angyalokkal beszélhettek, „egyesülésnek” nevezték. Ma „imádságnak” hívjuk ugyanezt a nyelvet. Az esszénusok elveszett szövegei arra hívják fel a figyelmünket, hogy Föl­ dünk elemeivel eggyé válva nyerhetünk betekintést az élet nagy misztériumaiba. „Csak ha eggyé válunk a Mennyei Atya angyalaival, akkor tanulhatjuk meg látni a láthatatlant, hallani azt, amit nem hallhat a fül, és kimondani a ki nem mondott szót.” Csönd ereszkedett a parányi szobára, amint az apát sza­ vain gondolkoztunk. Egy szerzetesnőnek vagy szerzetesnek hosszú évekig kellene gyakorolnia, tanulnia és közvetlen ta­ pasztalatokat szereznie, mielőtt lehetősége nyílna egy ha­ sonló beszélgetésre. Az apát kérdéseink hallatán kissé meg­ lepettnek tűnt. Mintha csak a gondolataimban olvasott volna, Xjinla újra megszólalt, mielőtt megfogalmazhattam volna következő kérdésemet. - A te kérdéseid nagyon különböznek másokétól, akik fel­ keresték ezt a kolostort - mondta. - Igazán? - kérdeztem némiképp döbbenten. - Ha már mások vették a fáradságot, hogy elutazzanak a nyugati vi­ lágból Lhászába, körülbelül egy hétig akklimatizálódjanak három kilométeres magasság felett, majd végeláthatatlanul nyeljék a port, miközben a pőre sziklafalba vágott, egysávos csapásokon kocsikáznak, csak azért, hogy rátaláljanak erre a kolostorra négyezer-ötszáz méter magasan a Himalájában, akkor ugyan miféle kérdéseket tennének fel? Xjinla felnevetett kifakadásom hallatán. Hangja megtörte a csendet; nevetése visszaverődött a falakról, és végigzen­

172

gett a számtalan imatermen, melyek a mi szobánkon túl so­ rakoztak a folyosón. A kérdések rendszerint a kolostor korára vonatkoznak, arra, hogy mit esznek a szerzetesek, és hogy milyen idős maga az apát! Erre mindketten elnevettük magunkat, és az apátra pillan­ tottunk, automatikusan megbecsülve magunkban a korát. „Ennek az embernek nincsen kora. Ezekben a hegyekben, ebben a kolostorban mit sem jelent számára a kor. Egysze­ rűen csak létezik” - gondoltam. Újra Xjinlára néztem. Az apát utolsó szavai óta ugyanabban a helyzetben ült, lábait nehéz köntöse alá húzva. A szoba levegője hideg volt, bár az én testem csak úgy izzott a beszélgetésünk okozta lelkesültségtől. Rápillantottam a miniatűr kulcstartó-hőmérőre, mely feleségem hátizsákjának cipzárján himbálózott. 13 °C volt a hőmérséklet. Azon tűnődtem, lehetséges-e ez. Az ügyeletes megragadta a csend nyújtotta lehetőséget, hogy újra meggyújtsa a füstölő halmocskáját, mely enyhítet­ te az avas jakvaj csípős szagát, mely a lámpákban és tálkák­ ban füstölgött. Egyik kezemet a dzsekim alá csúsztattam, és megtapogattam a háromrétegnyi ruhát, amit a buszon kívül viseltem. Elképedtem: a pólók csuromvizesek voltak! Tibetben minden áldott nap olyan, mintha egyszerre lenne tél és nyár: nyár a napon és tél az árnyékban és a kolostorok belse­ jében. Éppen akkor pillantottam a hátam mögé, amikor egy szélroham végigfütyült a homályba vesző folyosón, szalmatöreket és port kavarva fel, ami kis csomókban ülepedett meg a sarkokban.

173

Az apát üzenete Kezemmel felnyúltam, hogy kitöröljem szememből az iz­ zadságot, miközben feltettem Xjinlának a következő kérdé­ semet. Azzal kezdtem, hogy elmagyaráztam, miért is jöt­ tünk az apát kolostorába, és mi a szándékunk a kérdésekkel. Egyetlen kérdéssel zártam mondandómat, egyenesen az apát­ ra nézve. - Ha csak egyetlen üzenetet juttathatna el a Föld népéhez - kezdtem -, milyen üzenetet küldene velünk az apát a maga nevében a Tibeten kívüli világ számára? Mielőtt Xjinla befejezhette volna a fordítást, az apát a gyé­ ren megvilágított szentély hátsó falánál kuporogva beszélni kezdett. Tisztán érzékeltem Xjinla küszködését, s hogy pró­ bálkozásai időnként már-már meghiúsultak, miközben meg­ próbálta angolra átültetni, amit a kortalan férfi mondott. Többször arra kértem, hogy ismételje vagy magyarázza meg a szavakat. Máskor a saját szavaimmal fogalmaztam át a for­ dítást, és Xjinla szakértelmére bíztam, hogy helyesbítsen, ha bármi pontatlanságot észlel. Egyenesen felém fordult, és szeme elárulta, mi zajlik le benne. Érzékeltem, hogy Xjinla tökéletesen tisztában van vele, mekkora felelősség nyugszik a vállán, hogy pontosan tolmácsolja az apát szavait. A kö­ vetkező percekben mindhárman egyként azon igyekeztünk, hogy egyértelműsítsük az apát üzenetét. - Minden alkalommal, amikor egyénileg imádkozunk mondta az apát éreznünk kell az imádságot. Amikor imádkozunk, minden élőlény érzéseit átéljük, bárhol éljen is. - Xjinla szünetet tartott, s az apát folytatta válaszát. Mind összeköttetésben állunk - mondta. - Mindannyian egyetlen élet megnyilvánulásai vagyunk. Nem számít, hol vagyunk, imánkat mindenki hallja. Mind egyek vagyunk. Az apát nem közvetlenül válaszolt a kérdésemre; éreztem, hogy hátteret próbál adni, alapot akar teremteni válaszához.

174

Egyetértőén bólintottam, hogy testbeszédemmel fejezzem ki, amire tibeti nyelvtudásom alkalmatlan volt: hallom őt, megértem, amit mond, és készen állok válasza további ré­ szére. Az apát szenvedélyesen próbálta értésünkre adni, mi­ lyen üzenetet kíván eljuttatni általunk a Tibeten kívüli világ számára. Bár szavai Xjinla fordításában jutottak el hozzánk, hangjának tónusa és testbeszéde egyértelmű volt. Szívből jövő mozdulattal, tenyérrel felfelé felénk nyújtotta kezét; s e kéz minden szónál többet mondott. Merően nézett rám, míg Xjinla szavain csüggtem. A béke ma a legfontosabb a világon - folytatta. - Béke híján elveszítjük mindazt, amire szert tettünk. Ha béke van, minden a miénk lehet: a szeretet, az együttérzés, a megbo­ csátás. A béke minden dolgok forrása. Arra kérném az em­ bereket szerte a világon, hogy leljék meg belső békéjüket, liogy ez a világban is tükröződhessen. Minden szava lenyűgözte szellememet, és örömmel töl­ tötte meg lelkemet. Az apát válasza ugyanazoknak a fogal­ maknak adott hangot, esetenként ugyanazokkal a szavakkal, melyeket az esszénusok több mint kétezer-ötszáz éve írott tekercseiben találtunk! A béke esszénus evangéliumában például az esszénusok egy sokatmondó passzussal vezetnek be egy hosszas értekezést a békéről. A tanítás a következő világos kijelentéssel kezdődik: „A béke a kulcs minden tu­ dáshoz, minden titokhoz és az élet egészéhez.” Csoportunk valamennyi tagja számára nyilvánvaló volt, milyen fontos az apátnak, hogy halljuk és megértsük min­ den szavát. Figyelemre méltó volt a türelem, mellyel lep­ lezetlen és gyakran túlzó alapossággal feltett kérdéseinket fogadta. Közel egy órán keresztül ült mozdulatlanul, ke­ resztbe tett lábbal, lótuszülésben a kis halomba rakott, vé­ kony, gesztenyeszín párnácskákon, melyek az ősi kolostor hideg kőpadlójától elválasztották. A kérdések és feleletek pergőtüze végül újra átadta helyét a csendnek, mely alatt 175

eszmecserénken töprengtünk. A helyiségben lévő valamenynyi ember mélyen és intenzíven élte meg együtt töltött időnk minden pillanatát. Kihallgatásunk ennél a szent embernél, aki egész életét annak szentelte, hogy a bölcsességet kutassa egy ősi kolos­ torban, a Himalája magasában, egyfajta ösztönzéssé alakult mindnyájunk számára, hogy összhangot teremtsünk életünk­ ben. Jólelkűen fogadott minket aprócska dolgozószobája magányában, kérdéseink iránt tanúsított türelme pedig mé­ lyen megérintett. Újra csend töltötte meg a szobát. Az apát lehunyta szemét. Ez alkalommal állát mellkasára ejtve, imára tette össze kezét: két tenyere és ujjai összeértek, és a mennye­ zet felé mutattak. Ugyanezzel a kéztartással hüvelykujjait könnyedén homlokához érintette, és nem is mozdult ki eb­ ből a helyzetből. Ez az utolsó kép, melyet az apátról őrzök. Fáradtnak látszott, talán attól, hogy vendégül látta ezt a huszonkét nyugatit, akik bejelentés nélkül tűntek fel kolos­ torában. Mintha csak egy szavak nélküli jelet kaptunk volna, tudtuk, hogy az apáttal töltött időnk a végéhez érkezett. Majdnem teljes összhangban kezdtünk talpra kászálódni kucorgásunkból, ki-ki abból a testhelyzetből, melyből a legjob­ ban szemmel tarthatta ezt az ősi tudást hordozó, csodálatos embert. Egyenként felálltunk, kinyújtóztattuk tagjainkat, és miután egy tisztelettudó „Namasté”-val elköszöntünk, kisorjáztunk a sötét folyosóra.

A tudás terme Amint visszafelé követtük az útvonalat, mely az apát lakré­ szébe vezetett minket, újra hallottuk a mély, szinte kivehetetlen zümmögést a távolból. Immár jó ismerősünk volt ez a több szerzetes által egy jó akusztikájú teremben kelteti hang, mely valójában a tibeti imádságokat kísérő, monoton 176

ének. Ezt a hangot mindenki másként érzékeli. Én magam voltaképpen inkább a testemben éreztem a hallásküszöböm határán ingadozó zümmögést. Úgy tűnt, mintha valahon­ nan a mellkasom közepéből vibrálna. Ha valaki egyszer is hallotta ezt a hangot, semmi mással nem téveszti többé öszsze. Ebben a pillanatban valahonnan messziről szólt. Napfény világította meg a folyosó végét, amint egy szűk létrához értünk, melynek fokai fából voltak. Nem volt kor­ lát, amibe kapaszkodhattunk volna, rögtön felmértük tehát, hogy itt is úgy kell boldogulnunk, ahogyan hasonló helyze­ tekben a többi kolostorban tettük. Lesegítettük tehát egy­ másról hátizsákjainkat és kézikameráinkat, letettük a vizeslivegeket és egyéb cókmókunkat, szabaddá téve kezünket, hogy háttal lemászhassunk a durván kifaragott fafokokon. A fokok olyan meredek szögben lejtettek, hogy nem is na­ gyon mertünk lepillantani, miközben arccal a létra felé le­ ereszkedtünk. Az ember ilyen manőverek alkalmával nem sokat ad az illemre. Miután kis csoportunk az utazás napjai alatt szakadatlanul együtt volt a primitív körülmények kö­ zött, az új keletű barátságokra jellemző tartózkodást eme második családunkon belül hamar felváltotta a bizalmasság légköre. Akik már a földön álltak, kezüket nyújtották a létrán lévőkért, hogy segítsenek nekik biztosan megvetni a lábu­ kat; azt a részüket ragadva meg, amelyik először ért kartá­ volságra a létrán. Végül egyesével mindannyian kikötöttünk ,i döngölt földpadlón. Egy körülbelül tizennégy éves, fiatal szerzetes várt ránk a létra mögötti kis előtérben. Amikor mindannyian földet ér­ tünk, és rendbe szedtük magunkat, a hagyományos t’ashedelay köszöntéssel üdvözöltük a szerzetest. Meglepetésünkre a szerzetes néhány tört angolságú mondattal felelt. Élénken érdeklődött iménti kihallgatásunkról az apátnál; az, hogy fogadott minket, nyilvánvalóan különleges kegynek számí­

177

tott, melyben még a kolostor szerzetesei sem egykönnyen részesülhettek. Ekkorra Xjinla is lemászott a létrán, és a továbbiakban már ő volt a szóvivőnk. Néhány szertartásos kifejezés után arról érdeklődtem, vajon találhatók-e ősi könyvtárak ebben a kolostorban. Tudtam, hogy sok egyéb tehetségük mellett, melyet érintetlenül megőriztek világunkban, a tibetiek mód­ felett precízen vezetik feljegyzéseiket. Ami még csodálato­ sabbá teszi a dolgot, láthatólag anélkül dokumentálják az eseményeket, hogy ítélkeznének arról, amit leírnak. Talán abbéli képességük teszi lehetővé a körülöttük lévő világ ese­ ményeinek tárgyilagos feljegyzését, hogy mélyen bele tud­ ják élni magukat mindenbe, amivel foglalkoznak. Az átélt történéseket nem sorolják a „jó” és a „rossz” kategóriáiba; egyszerűen csak feljegyzik, aminek tanúi voltak. Mivel min­ den olyan eseményt dokumentáltak, amely jelentős szerepet játszott az életükben, éltem a gyanúperrel, hogy talán írásos nyomára is bukkanhatok annak a bölcsességnek, melyet az apát megosztott velünk. Különösen az érzéseken alapuló imaforma érdekelt. Átjárók egész során keresztül jutottunk el egy számtalan oltár mögött rejtőző, sötét helyiségbe. Az előcsarnokokat a Buddha számos aspektusát megjelenítő, roppant szobrok szegélyezték, és ezek álltak az „oltalmazok” egy újabb ter­ mében is. Ebben a helyiségben alig tudtuk kivenni a falakra festett, hatalmas alakokat, melyek a jakvaj mécsesek kipárol­ gásától fénylettek. Tudtam, hogy ez a kolostor több mint ezerötszáz éves, úgy sejtettem hát, hogy a falak korma is jó pár száz év alatt gyülemlett fel. Egy körülbelül öt méter su­ garú körben lámpáink reszkető, stroboszkóp hatású fénye démonok és sötét erők képeit rajzolta ki a falakon. Köze­ lebbről megvizsgálva felfedeztük, hogy mindegyikük a fény erőivel csatázik, azoknak a próbatételeknek, sikereknek és

178

bukásoknak ősi metaforájaként, melyeken minden emberi lény keresztülmegy földi élete folyamán. Egy ajtónyílásban meggörnyedve újabb homályos terem­ be léptünk, ahol egészen másféle jelenetek tárultak a sötét­ hez lassanként alkalmazkodó szemem elé. Mindazoktól a cso­ dáktól és élményektől eltekintve, melyek az elmúlt két hét során napjainkat megtöltötték, egyedül csak a miatt a látvány miatt is megérte Tibetbe utazni, mely ebben a pillanatban tárult szemünk elé. A padlótól a mennyezetig felhalmozva, talán kilenc méter magasságig a fejem fölött, könyvek sora­ koztak; soraik homályos folyosókba vesztek, szanaszét min­ denfelé a polcokon, melyeken helyenként három centi ma­ gasan állt a por. Könyvsorok könyvsorok hátán. Némelyik takarosan elrendezve, mások véletlenszerűen, kusza halmok­ ban egymásra dobálva. Sokuk annyira összevissza hevert, híjával mindenféle rendszernek, hogy lehetetlen volt meg­ mondani, hol végződik az egyik sor, és hol kezdődik a má­ sik. A fiatal szerzetes észrevette döbbenetemet a rendetlen­ ség láttán, és mondott valamit Xj iniának. A megilletődés és elképedés sóhajait leszámítva ezek voltak az első szavak, me­ lyek elhangzottak, mióta beléptünk a szobába. Úgy sejtet­ tem, hogy a szerzetes magyarázattal szolgált. Xjinla felém fordult, és így szólt: - A katonák forgatták fel ezt a termet, miközben drágakövek és arany után kutattak. - A katonák! - kiáltottam fel. - Úgy érted, az 1959-es forradalom katonái? Azóta azért bizonyosan jártak mások is .1 teremben. Hiszen ez majdnem negyven éve történt. - Igen - felelte Xjinla -, róluk van szó. Mások is jöttek az­ óta ebbe a terembe. De kevesen. A szerzetesek úgy hiszik, hogy a katonák balszerencsét hoztak. A szellemük itt ma­ radt, itt tartották az oltalmazok. Szemem valamiféle támpontot keresett, ahol elkezdhetném a vizsgálódást, míg beléptem a folyosók egyikére. A magas­ ba emeltem zseblámpámat: ameddig csak elláttam, minden­

179

felé kéziratok százai sorakoztak, a hagyományos tibeti mód­ szerekkel írt és kötött szövegek. Minden könyvet egy fából vagy állatbőrből készült, hosszú és keskeny tábla fedett. A merev borítók mérete eltérő volt, átlagban nagyjából har­ minc centi hosszúságú és nyolc-tíz centi széles. Egy hasonló külsejű fedél képezte a könyv hátrészét; a különálló, vászon-, papír- vagy jakbőr lapok a kettő között sorakoztak. Az egész szöveget átkötötték, nehogy széthulljanak a lapok. Az öszszekötő szalag egyes könyveknél finom kidolgozású, élénk színekre festett selyemből vagy vászonból volt, más köny­ vek lapjait egyszerű bőrszíjak tartották össze. A fiatal szerzetes jóváhagyón bólintott, amikor felnyúl­ tam a polcra, hogy megvizsgáljam a könyvek egyikét. Olyan könyvet választottam, mely már ki volt bontva, hogy a lehe­ tő legkevesebb felfordulást okozzam a könyvtárban. Csaló­ dásomra - ám nem a szerzetes meglepetésére - a könyv lap­ jai olyan törékenyek voltak, hogy szétporladtak érintésem nyomán. Fiatal vezetőnket láthatólag meghatotta a könyv­ tára láttán támadt izgatottságunk. Nyilvánvalóan kevesen tudtak e hely létezéséről, és még kevesebben keresték fel. Xjinlához fordultam, és megkérdeztem, mit tartalmaznak ezek a dokumentumok. Vajon egyszerűen egyetlen szöveg, mondjuk a Buddha tanításainak számos másolata található bennük? Vagy többről van szó? Csoportunk eddigre szét­ széledt. Mindenki más-más folyosó benyílójában kutatott a különböző szövegek között, megérezve, hogy valami kivé­ teles és csodálatos tudás rejtőzik az ősi könyvek lapjai kö­ zött. Xjinla nem is fordult a szerzetes felé, csak hangosan feltette neki kérdésemet. A fiatal szerzetes tüstént elmoso­ lyodott. Váltottak néhány szót Xjinlával, majd tolmácsunk megadta a választ. Mindent - szólalt meg. - A szerzetes azt mondja, hogy ennek a különleges teremnek az írásai között mindenről vannak feljegyzések. 180

Elfordítottam tekintetemet Xjinláról, és úgy tartottam a lámpát, hogy eléggé megvilágítsa az arcunkat, hogy lássuk egymást beszéd közben. - Mit értesz minden alatt? - kér­ deztem. - Miből áll ez a minden? Xjinla belekezdett: - Ezeknek a könyveknek a lapjain fel vannak jegyezve mindazok a tanítások és események, me­ lyek az évszázadok során hatással voltak Tibet népére. Em­ beremlékezet óta minden nagy misztikus bölcsessége utat talált ide, hogy fennmaradhasson az eljövendő nemzedékek számára. E könyvek lapjain számos bölcseleti rendszer alap­ jai megtalálhatók, a tibeti bon és buddhizmus írásaitól kezdve, egészen a kereszténységig, és persze mindaz, amiről az apát beszélt. Itt minden fel van jegyezve a könyvekben, melyek körülvesznek bennünket, ameddig a szem ellát. Tisztában voltam azzal, hogy minden kolostor egyfajta is­ kola is volt. Az egyes iskolák azt a célt szolgálták, hogy meg­ őrizzék a különböző korok titkos hagyományait, és mind­ egyikük a tudás különböző területeire szakosodott. Utazá­ sunk során jártunk olyan kolostorokban, melyek például a küzdelem és a harcművészet hagyományaira összpontosí­ tottak. Mások a telepatikus és egyéb okkult tudományok, az érvelés vagy éppen a gyógyítás művészetének bölcsességét őrzik. Ez a kolostor a tudás megőrzésére helyezte a hang­ súlyt. Előítélet és értékelés nélkül egyszerűen csak lejegyez­ ték az ismereteket, hogy aztán elraktározzák őket a számta­ lan kötet törékeny lapjain, melyeket körös-körül láthattunk. „Éppen ezért jöttünk ide - gondoltam magamban. - Ta­ núi voltunk az ima hagyományainak, most pedig lehetősé­ günk nyílik arra, hogy az ezeket gyakorló szerzetesek kéziratszövegei révén dokumentálhassuk is e hagyományokat. Már csak ezért a pillanatért is megérte Tibetbe utazni, pedig érzem, hogy sok minden vár még itt ránk!” Az esszénusok szövegeikben az imádság egy olyan módjá­ ra utalnak, melyről napjaink imakutatói nem tudnak számot 181

adni. Itt, ebben a Nyugat-Tibet távoli hegyei között megbú­ vó, hideg kolostorban tanúja voltam ennek az imádságnak, és olyan írott forrásokat mutattak nekem, melyek dokumen­ tálják történetét és eredetét. A nap folyamán a további for­ dításokból megerősítést nyert az a gyanúm, hogy a tibetiek tovább vitték — legalábbis részben — a bölcsesség ama ősere­ deti hagyományát, melynek elemei a történelem előtti ko­ rokban gyökereznek. De vajon hogyan oszthatnám meg én magam ezeket az ősi, ám annál fejlettebb technikákat má­ sokkal?

Az anyag egésze kizárólag egy olyan erő hatására keletkezik és marad fenn, mely az atom részecskéit rezgésbe hozza, és végtelenül parányi naprendszerét összetartja.. Ezen erő mögött egy tudatos és értelmes elme létezését kell feltételeznünk. Ez az elme az anyag egészének ősforrása.

-

Max Planck -

ISTEN NYELVE A z imádság és a jövendölés elveszett tudománya

Az ősi hagyományok szerint az imádság hatása máshonnan ered, nem magukból az ima szavaiból. Talán ebben a tény­ ben rejlik a magyarázat, miért tűnik úgy, hogy oly sokan el­ vesztették az imádságba vetett hitüket. A Biblia 4. századi csonkításai után azok a részletek, melyeken az imádság nyel­ vezete alapul, fokozatosan kikoptak a nyugati hagyomá­ nyokból, pusztán a szavakat hagyva maguk után. Ebben az időszakban sokan kezdték azt hinni, hogy az imádság hatal­ ma egyedül a kimondott szóban lakozik. A 4. század előtti szövegek kinyilatkoztatásai azonban arra emlékeztetnek bennünket, hogy a magán- és mássalhangzóknak önmaguk­ ban nincsenek olyan mágikus kódjai, melyek elfeledett biro­ dalmak kapuját tárnák ki előttünk. Az imádság titka a ma­ gasztalás szavain, a varázsigéken és a „legfelsőbb erőkhöz” intézett, ritmikus zsolozsmákon túl rejtőzik. A Holt-tengeri tekercsekhez hasonló szövegek arra sarkallnak minket, hogy éljük is át az imádságainkban megfogalmazott szándékok at, mert ha a szavakat „csak a száj ejti ki, olyanok, akár a holt kaptár..., mely nem ad többé mézet”99. 185

Kimondani a ki nem mondott szót Az imádság hatalma valamilyen szavakba nem önthető és írásba sem foglalható erőben rejlik: azokban az érzések ben, melyeket az ima szavai ébresztenek bennünk. Az imádsá­ gaink során átélt érzelmeink nyitják meg az utat, és világítják meg az ösvényt a látható és a láthatatlan erők birodalmába egyaránt. Bár az ősi iratok is gyakran utalnak a teremtéssel való egyesülésünk ezen aspektusára, magánkihallgatásunk során a tibeti apát adta meg a végső bizonyosságot az imád­ ság érzés-alkotóelemével kapcsolatban. Amikor arra a kérdésemre válaszolt, hogy mi játszódik le a szerzetesekben és a szerzetesnőkben, hisz mi csak imád­ ságaik külső megnyilvánulásainak lehetünk tanúi, az apát egyetlen szóval válaszolt: érzés. Az imádságok külső megnyil­ vánulásai, melyeket Tibet kolostoraiban láthattunk - vagyis a mozdulatok és hangok együttese - abban segítenek a szer­ zeteseknek és szerzetesnőknek, hogy eljussanak e belső érzé­ sekhez. Az apát válaszában még tovább ment egy lépéssel, amikor azt mondta, hogy az érzés nem pusztán az imádság egy tényezője. Nyomatékosan kijelentette, hogy az érzés ma­ ga az imadsag! Amikor eggyé válunk világunk alkotóelemeivel, egyúttal az élet nagy rejtélyeibe is betekintést nyerünk; lehetségessé válik számunkra „látni a láthatatlant, hallani azt, amit nem hallhat a fül, és kimondani a ki nem mondott szót”. Az imádságnak legtisztább formájában nincs is semmiféle külső megnyilvánulása. Bár elmondhatjuk a szavak előírásszerű so­ rozatait, melyek nemzedékről nemzedékre öröklődtek, ezek azonban csak az érzést teremtik meg bensőnkben, mellyel megérinthetjük a körülöttünk lévő világot. Bármilyen sza­ vakat választunk is ahhoz, hogy szavakba öntsük imánkat, ezek legjobb esetben is csak megközelítő leírását adhatják az átélt érzésnek. Hogyan tanítottak a nagy mesterek ezekről 186

az érzésekről kétezer esztendeje, és hogyan oszthatjuk meg ezeket egymással napjainkban? Amikor felkérnek, hogy csoportok előtt beszéljek az imád­ ságban rejlő lehetőségekről, gyakran felvetődik az a kérdés, amelyik egy édesanyámmal folytatott, évekkel ezelőtti beszél­ getést idéz emlékezetembe. Egy este, amikor számos időzó­ nát áthidalva, telefonon beszélgettünk, meséltem neki arról az új csoportfoglalkozásról, melyet az együttérzés tudomá­ nyának elsajátítására dolgoztam ki. Amikor az imádság fo­ galmának meghatározásába az érzés és az érzelem szavakat is belekevertem, édesanyám feltette azt a kérdést, melyet azóta oly sok ember ismételt már el megannyi különböző élet­ helyzetben. Nyíltan és ártatlanul azt kérdezte: „Mi a kü­ lönbség az érzelem és az érzés között? Mindig azt hittem, hogy a kettő ugyanaz.” Kíváncsi voltam, anyám hogyan értelmezi ezeket az időn­ ként bizony ködös megtapasztalásokat, melyek kulcsfontos­ ságúak életünk alakításában. A legkevésbé sem lepett meg, hogy magyarázata igen hasonlított a nyugati világban ma­ napság általánosan elfogadott definíciókhoz: az értelmező szótárak egy része például jóformán egymással felcserélhetőnek tekinti a két szót, és az egyikkel határozza meg a másikat. Az American Heritage Dictionary of the English Language értelmező szótár úgy definiálja az érzés szót, mint „érzelmi vagy kcdélyállapotot; az érzelem kezdeményét”. (Ugyanez a szöveg az érzelmet egy helyen „erős érzésként” határozza meg, más­ hol pedig az érzés szinonimájaként.) Meglehet ugyan, hogy ezek a meghatározások napjaink világában működőképesek, az ókorban azonban különbséget tettek a két fogalom között. Továbbá más és más - jóllehet szorosan egymáshoz kapcso­ lódó - tényezőkként határozták meg a gondolatot és az érzést: olyan kulcsfontosságú létezőkként, amelyekre elménket fóku­ szálva, változásokat idézhetünk elő testünk, világunk és az ezt meghaladó szféra feltételeit illetően is. 187

Ahogy fenn. Egy húsz évszázados beszámoló tanúsága szerint a Szentföl­ dön élő emberek olyan kérdést tettek fel vezetőiknek, mely azóta is visszhangzik az elménkben. A körülményekből adó­ dó sajátságoktól eltekintve, a kérdés mindmáig kísértetiesen hasonló maradt. Elődeink kérdése a következő volt világunk békéjével kapcsolatban: „Hogyan hozhatunk tehát békét testvéreinknek..., mivel azt szeretnénk, ha az Ember Fiai mindnyájan részeltetnének a béke angyalának áldásaiban?”100 Az esszénus mesterek válaszukban megvilágították a gondo­ lat és az érzés szerepét, valamint azt, hogy a hatalom az imádság természetéből fakad. Szavaik korunk logikáját meg­ hazudtolva arra figyelmeztetnek, hogy a béke több, mint csupán az erőszak és a háború nemléte. A béke túlmutat a harcok elültén vagy az új politikai irányelveken. Külső meg­ nyilvánulásait ugyan rákényszeríthetjük egy népre vagy nem­ zetre, az igazi és tartós béke megteremtéséhez azonban az alapjául szolgáló gondolkodásmódot kell kialakítanunk. Az eszszénus mesterek olyan szavakkal feleltek, melyek lényegüket tekintve meglepően közel állnak mind a buddhista, mind a keresztény tanokhoz: „Három hajléka van az Ember Fiá­ nak... Ezek a teste, a gondolatai és az érzései... Az Ember Fiának elsőbben tulajdon testében kell törekednie a béké­ re... Eztán az Ember Fiának tulajdon gondolataiban kell tö­ rekednie a békére... Eztán az Ember Fiának tulajdon érzései­ ben kell törekednie a békére.”101 Az ókoriak rendkívüli lehetőséget nyújtanak számunkra, hogy bepillantsunk egy olyan gondolkodásmódba, amely le­ hetővé teszi számunkra, hogy azt megvizsgálva adjunk új meghatározást arról, amit kívül tapasztalunk, hogy mivé let­ tünk belül. A helyzet sok szempontból hasonló, mint a nyu­ gati orvoslás filozófiája esetében: a gyógyítás egyik iskolája úgy idéz elő változásokat, hogy a betegség ellen intéz táma188

dást. E szerint a szemlélet szerint vagy meg kell semmisíteni vegyszerekkel az idegen behatolókat, vagy sebészi eljárással kell eltávolítani a betegségtől megtámadott szerveket és szö­ veteket. Egy másik gondolkodásmód testünk külső meg­ nyilvánulásai mögé tekint; azokra a rejtett tényezőkre, me­ lyek a test állapotát előidézik: eszerint a gondolat, az érzés és az érzelem láthatatlan erői vázolják fel a tervrajzot, mely­ nek alapján megérthetjük és megváltoztathatjuk életünk azon állapotát, amely többé már nem szolgál javunkra. Külső világunk állapotainak megváltoztatásához nekünk magunknak kell, belülről, ténylegesen a vágyott célra jellem­ ző állapotokká válnunk. Ha így teszünk, az egészség és a bé­ ke új állapota a körülöttünk lévő világban is tükröződik. Ez kulcsfontosságú eleme a fentebbi esszénus szövegrészletnek. Ahhoz, hogy békét hozhassunk mindazok számára, akiket szeretünk e világon, nekünk magunknak kell az áhított bé­ kévé válnunk. A Holt-tengeri tekercsek szerzői koruk nyel­ vén még abba a módszertanba is bepillantást nyújtanak, amely lehetővé teszi a béke gyógyító jellegét: ennek gondo­ latainkban, érzéseinkben és testünkben kell jelen lennie. Mi­ lyen hatalmas, erőt adó elképzelés! Amikor ezekről az esszénus szövegrészletekről beszélek a csoportos üléseken, a terem elülső részében lévő helyemről Kiválóan meg tudom figyelni hallgatóim arcát. A változás lassan kezdődik. Néhányan egyszerűen csak feljegyzik a sza­ vakat jegyzetfüzetükbe, és igen kevés érzelem mutatkozik rajtuk, mások izgatottá válnak, mivel azonnal megragadják az ősi tanítások jelentőségét. Valamiféle varázslat lép műkö­ désbe, amikor napjainkban aktuális gondolatokat olyan em­ berek kéziratai segítségével hitelesítek, akik kétezer eszten­ deje ugyanezen az úton jártak, és ugyanerre a megerősítésre törekedtek. Az esszénus vének bölcsességük révén világos megkülön­ böztetéseket tettek az érzelem, a gondolat és az érzés között.

189

A gondolatot és az érzelmet - bár közeli kapcsolatban állnak - először egymástól függetlenül kell megvizsgálnunk, csak azután olvaszthatjuk őket egybe, abból az érzésből fakadó egységet formálva belőlük, amely a teremtés szavak nélküli nyelve. Az egyes megtapasztalások következő leírásai olyan kulcsok, melyek egyenesen imádságunk elveszett módjához vezetnek bennünket.

ÉRZELEM

Az érzelmet úgy tekinthetjük, mint azon hatalom forrásat, mely segít előrejutnunk az életcéljaink felé vezető úton. Ér­ zelmeink erejével tápláljuk gondolatainkat, míg valóra nem válnak. Önmagában azonban az érzelem hatalma könnyen szétforgácsolódik és irányát veszti. Érzelmeinknek gondola­ taink szabnak irányt, ám az előbbiek lehelnek életet a gon­ dolataink által nyújtott képzetekbe. Az ősi hagyományok szerint az ember két elemi érzelmet képes átélni; még pontosabban talán inkább azt mondhat­ juk, hogy az életünk során tapasztalt különböző állapotok egyetlen érzelemmé olvadnak össze bennünk. A szeretet ezeknek az állapotoknak az egyik szélsőértéke. A másik vég­ letet pedig az jelenti, amit a szeretet ellentéteként határo­ zunk meg. Ezt gyakran félelemként írják le. Érzelmeink mi­ nősége határozza meg, hogyan fejezzük ki őket. Az érzelem némelykor árad, máskor megreked testünk szövetei közön - ám mindenképpen együvé sorolható a vággyal; azzal az erővel, mely elképzeléseinket elhatározásokká erősíti.

190

GONDOLAT

A gondolatot vezérlőrendszernek tekinthetjük, mely irányt szab érzelmeinknek. A gondolataink által teremtett képzet vagy felfogás határozza meg, mire irányul figyelmünk és ér­ zelmeink ereje. A gondolat szoros összeköttetésben áll a képzelettel. Bár ez sokak számára megdöbbentő, a gondo­ latnak önmagában csekély energiája van; nem több egy le­ hetőségnél, melyből hiányzik az életadó erő. Ez a színtiszta gondolat szépsége. Érzelem nélkül hiányzik a hatalom, mely valóra váltja gondolatainkat. Az érzelemmentes gondolko­ dás képessége teszi lehetővé számunkra, hogy káros követ­ kezmények nélkül modellezhessük és játszhassuk végig ma­ gunkban lehetőségeinket - vagyis anélkül, hogy félelmet és zűrzavart idéznénk elő életünkben. Egyedül a gondolataink­ ban létező dolgok iránti szeretetünk vagy gyűlöletünk révén lehelhetünk életet képzeletünk teremtményeibe.

ÉRZÉS

Az érzés csak a gondolat és az érzelem jelenlétében létezhet, hiszen e két dolog egyesülését jelenti. Amikor érzünk, az ér­ zelmeinkből fakadó vágy és a képzeletünk szülte gondolatok összeolvadását éljük át. Az érzés az imádság kulcsa, mert a teremtés érzéseink világára reagál. Akkor érthetjük meg, hogy miért vonzzuk vagy taszítjuk a tapasztalataink tárgyát képező embereket, helyzeteket és körülményeket, ha meg­ vizsgáljuk érzéseinket. Ahhoz, hogy átélhessük az érzést, először szükségképpen birtokában kell lennünk az érzés alapjául szolgáló gondolat­ nak és érzelemnek. Ha tökélyre akarjuk fejleszteni önisme­ retünket, a kihívás annak felismerésében rejlik, hogy milyen gondolatok és érzelmek képviseltetik magukat érzéseinkben. 191

Ezekből a rövid, és talán túlságosan is leegyszerűsített meghatározásokból nyilvánvalóvá válik, miért nem lehetsé­ ges „gondolatainkkal elűzni” az ijesztő és fájdalmas élmé­ nyeket. A gondolat csak egyik összetevője tapasztalataink­ nak, az, amelynek segítségével elménkben „láthatjuk” a jövő lehetséges kimeneteleit. A fájdalom azonban már érzés, an­ nak a gondolkodásnak a terméke, amelyet az elménk által ténylegesen bekövetkezettnek hitt esemény iránti szerete­ tünk vagy a tőle való félelmünk táplál. Az esszénus mesterek tisztában voltak ezzel a szabállyal - írásaikban arra sarkall­ nak tehát, hogy gyógyítsuk be legfájdalmasabb élményeink emlékének sebeit, mégpedig azáltal, hogy megváltoztatjuk az élmények iránti érzelmeinket. A Q evangéliumból származó, nyúlfarknyi bölcsesség - an­ nak a modern alapigazságnak az ősi megfelelője, hogy „az életerő a figyelem nyomában jár” - a következőképpen fo­ galmazza meg ezt a gondolatot: „Aki megpróbálja meg­ védeni életét, az elveszíti.” Ez a nyúlfarknyi, ám annál velősebb mondat magyarázatot ad arra, hogy miért vonzzuk néha az olyasfajta élményeket, melyeket a legkevésbé sem vágyunk átélni. A példa azt sugallja, hogy amikor felkészü­ lünk minden eshetőségre, amikor minden ellen bebiztosít­ juk magunkat, ami veszélyt jelenthet életünkre, éppen akkor arra az eseményre fókuszáljuk figyelmünket, amelyet minden­ áron szeretnénk elkerülni. Azzal, hogy nem akarjuk, meg­ teremtjük az esemény bekövetkeztének feltételeit. Ne arra összpontosítsuk tehát figyelmünket, amit nem akarunk üdvösebb döntés, ha azt határozzuk meg, mit kívánunk éle­ tünkben választásainkkal megvalósítani, és ezek szerint a szempontok szerint élünk. A pozitív megerősítések ponto­ san erre az elvre szolgálnak ékes bizonyságul. A pozitív megerősítések módszere a közelmúltban mód­ felett népszerűvé vált egyes spirituális és ezoterikus tanítá­ sok követői között. E tanok azt sugallják, hogy ha - akár na1^2

ponta többször is - megerősítjük magunkban azokat a dol­ gokat, amelyekkel kapcsolatban úgy döntünk, hogy szeret­ nénk átélni őket, akkor azok be is fognak következni. A józan ész logikáját követve, minél kevésbé homályos a megerősítés, annál világosabb lesz az eredmény is. Pozitív megerősíté­ seink szavai gyakran az életünk megváltoztatására irányuló vágyainkat visszhangozzák, mint például: „Tökéletes társam most testet ölt”, vagy „Bőségben élek most és minden eljö­ vendő megtestesülésemben”. Ismerek olyanokat, akik vasfegyelemmel gyakorolják a megerősítéseket. Már reggel elkezdenek felkészülni a napra, a fúrdőszobatükörre körös-körül kiragasztgatott öntapadós jegyzedapokkal, melyek megerősítéseikre emlékeztetik őket. Miközben munkába hajtanak, a jegyzetek a kocsi műszerfa­ lán és a visszapillantó tükörről lógva szegődnek útitársukul. Az irodájukban még több ilyen figyelmeztetés található az íróasztalukon, a faliújságon és a számítógép képernyőjére ragasztva, melyek mindegyike éber őrszemként emlékezteti őket mindarra, amit birtokolni szeretnének, meg akarnak változtatni, vagy amit életük részévé kívánnak tenni. Kétségtelen, hogy a pozitív megerősítések sokak számára hatalmas távlatokat nyitottak. Az egyén most először végre úgy érezheti, hogy tulajdon erőivel, felelősségteljesen alakít­ hatja élete eseményeit. Némelyek esetében a megerősítések nyilvánvalóan működnek, a többségnél azonban nem. Ok, miután hónapokon át számtalanszor ismételték el eredmény­ telenül az építő figyelmeztetéseket, egyszerűen felhagytak a megerősítések mondogatásával. A gondolat, érzelem és ér­ zés ősi modellje segíthet nekik abban, hogy megértsék, mi t örtént - vagyis mi nem történt - esetükben.

193

Amikor az ima eredménytelen A közelmúltban nem hivatalos felméréseket végeztem sze­ mináriumaim résztvevői között az imával kapcsolatban. Az egyes felmérések eredménye aktuális példával szolgált az adott hallgatóság imádkozási szokásairól. Először is minden esetben ezt az egyszerű kérdést tettem fel hallgatóimnak: „Amikor imádkoznak, mi az imájuk tárgya?” Egy több lap­ ból álló táblázat előtt állva, feljegyzéseket készítettem a cso­ port tagjai által leírt számos különféle eseményről. Miután hat hónapon keresztül végeztem ezeket a nem hivatalos fel­ méréseket - a hallgatóság a különböző etnikai, földrajzi és korcsoportok széles keresztmetszetével szolgált -, a beszá­ molók alapján négy fő kategória különült el: több pénz, jobb munka, jobb egészség és harmonikusabb emberi kap­ csolatok - pontosan ebben a sorrendben. Az ima tárgya Gondolat Érzés 1. Több pénz ? ??? 2. Jobb munka 3. Jobb egészség 4. Harmonikusabb emberi kapcsolatok

Érzelem ??

A gondolat, érzés és érzelem hármasán alapuló imádságmodellünk alkalmazásával feltárhatjuk, miért eredményesek imáink, és mi történik, amikor nem azok. Listánk első he­ lyén például a feljegyzéseim szerint leggyakoribb imádság áll, melyben az emberek több pénzt kérnek. Annak érdeké­ ben, hogy „több pénzért” imádkozhassunk, először is tisztá­ ba kell jönnünk a jelenleg birtokunkban lévő pénzzel kap­ csolatos észleleteinkkel. Ha balról jobbra haladva kitöltjük a táblázat üres helyeit, tudatosodik bennünk ezeknek az észlc leteknek a milyensége.

194

Valahányszor megkérem a közönséget, hogy számoljanak be a pénzzel kapcsolatos gondolataikról, amikor imáik so­ rán többet kérnek belőle, az egész teremből repkednek fe­ lém a válaszok. Egyáltalán nem meglepő, hogy valamennyi eléggé hasonló jellegű. A legáltalánosabbak az olyasfajta ki­ fejezések, mint „nem elég”; „több kellene” vagy „mindig ellogy”. Ilyenkor gyorsan feljegyzem azokat a szavakat, me­ lyeket a hallgatóság a „Gondolat” címszó alá szán. Korábban úgy határoztuk meg a gondolatot, mint vezér­ lőrendszerünket, vagyis annak az energiának az irányító­ programját, melyet a világba kisugárzunk. Gondolataink az őket tápláló erő nélkül határozatlanok, nem többek elménk­ ben létező lehetőségeknél. A gondolat adta lehetőséget, mely híján van az őt tápláló energiának, óhajként ismerjük. Ha energiát adunk a gondolatnak, hatalommal ruházzuk fel. Talán ebben rejlik a magyarázat, hogy imáink néha miért nem találnak meghallgatásra: az erő nélkül, mely életre kelti megerősítéseinket és imádságainkat, ezek pusztán bizonytalan lehetőségként, jobbító szándékú óhajként léteznek. Az érzelem adománya ruházza fel hatalommal a vágyaink nyújtotta lehetőségeket. Jóllehet felismerjük, hogy a szeretet és a félelem közül választhatjuk ki a gondolatainkat tápláló érzelmet, érzékelt szükségleteink mégis többször gyökerez­ nek a félelemben, mint a szeretetben. Amikor azt mondjuk, hogy „több kellene”, „nem elég” valami, vagy „éppen kifo­ gyunk belőle”, akkor kijelentéseinket általában a félelem szü­ li. Bár elismerem, hogy akadhatnak kivételek, táblázatunk „Érzelem” kategóriájának első sorába z félelem szót írom be. Az imádság e látszólag egyszerű elemei alapján kristálytisztán megvilágosodik előttünk imáink működési mechaniz­ musának hogyanja és miértje. Miután az egyes csoportok elé tárom táblázatuk eredmé­ nyeit, mindannyiszor felteszem a kérdést:

195

- Ha a félelem érzelmét összeolvasztjuk a „nem elég”gon­ dolatával, vajon milyen érzés kerekedik ki belőle? A válasz rendszerint néma csend, ami nem lep meg, hi­ szen az érzés mindenki számára más és más. A szó, mellyel leírjuk, lényegtelen; csupán maga az érzés számít. - Rajta - kezdem újra -, milyen érzés az, amikor úgy gon­ dolják, hogy nincs pénzük, és érzelemként a félelem uralko­ dik el önökön? - Pocsék! - hallom valahonnan a terem végéből. - Vacak! - kiált fel egy másik hang. - Pontosan - felelem. - Pontosan erről van szó. Életkörülményeinket az érzéseink, a gondolatok és az ér­ zelmek láthatatlan egyesülése révén választjuk meg. Amikor lelki szemünk elé képzeljük a jövő egy kimenetelét, és tuda­ tára ébredünk az érzelemnek, mely képzeletünknek tápot ad, már létre is hoztuk az érzést. Hogy megértsük, mit is te­ remtettünk, elég, ha egy pillantást vetünk a környező világ­ ra. Hogyan is teremthetnénk emberi kapcsolatokat, pénzt vagy egészséget, ha az érzés, melyből a teremtő folyamat hatalma ered, „pocsék” és „vacak”? A méltatlanság érzése éppen annak az élménynek a megteremtéséhez ad tápot, melyet semmi szín alatt sem választanánk életünkben, és ami nem más, mint az értéktelenség átélése. A teremben majdnem mindenki tisztában van ezekkel az alapelvekkel. Ami talán újdonságot jelent, az a lehetőség, hogy valóban megérthessük, mi is játszódott le múltbéli imádságaink alatt. A gyógyulásunk ugyanis itt kezdődik. Ha együtt elvégezzük ezt a gyakorlatot, melyhez csak egy olcsó szemléltetőtáblázat és tíz perc szükséges, lehetőségünk nyílik arra, hogy megvilágítsuk a teremtés talán leghatalma­ sabb erejének működési mechanizmusát. A nyugati világ számára másfél évezrede elapadt az öröm azon forrása, mely a hatalmunkra való emlékezésből fakad - a hatalomra, hogy jólétet, bőséget, egészséget, biztonságot és jókedvet hozzunk 196

életünkbe, és mindezt még élvezzük is! Amellett, hogy meg­ határozzuk, hogyan működik az imádság lelki technikája, ar­ ra is módot találunk, hogy imádságunk elemeit megváltoz­ tatva, hatékonyabban szolgálhassuk saját boldogulásunkat. A felismerés hirtelen árad el a hallgatóságon. Először egy sóhaj hallatszik. Aztán egy újabb és megint egy újabb. A só­ hajokat ideges kuncogás központozza - talán egyfajta tudat alatti erőfeszítésként, hogy enyhítsék a pillanat feszültségét. Amikor a hallgatóság arcába tekintek, újra meg újra abban a kiváltságban van részem, hogy láthatom, amint a csoda kez­ detét veszi.

Az ősleves Az évek során a különböző összejöveteleken sok embertől számos dolgot tanultam. Bár minden egyes hallgatóság egyedi, vannak bizonyos következetesen ismétlődő, láthatólag egyetemes vezérmotívumok, amelyek valamennyi város vala­ mennyi csoportját egyetlen nagy családdá, élményközösség­ gé avatják. E motívumok egyike az, hogy valaki fölteszi az első kérdést. Mire egyvalaki összegyűjti a bátorságát, hogy megkérdezzen valamit, a teremben sok másik hallgatóban úgyszintén felvetődik - ha kimondatlan marad is - ugyanaz a kérdés. Némelyek tudatában vannak a kérdésnek, de egy­ szerűen túl félénkek ahhoz, hogy egy csoportos összejövete­ len feltegyék. Másokban csak a szavak elhangzása után fo­ galmazódik meg, hogy „igen, én is éppen ezen tűnődtem”. Ínyencként ízlelgetem ezeket a másodperceket. A kommu­ nikáció nagy pillanatai akkor kezdődnek, amikor lehetőség nyílik arra, hogy közös erővel új dolgokat világítsunk meg egymás előtt. Az egyik első alkalommal, amikor szerét ejthettem, hogy egy egész csoporttal oszthassam meg az imádságról alkotott fogalmaimat, egy úr, aki a helyiség elülső traktusában foglalt 197

helyet, akkorát sóhajtott, hogy az egész terem visszhangzott bele. Szó, ami szó, megragadta a figyelmemet. Rápillantván, a kétség fintorát fedeztem fel az arcán. Megpróbáltam mó­ dot találni arra, hogy nyugtázzam a férfi csalódottságát, de úgy, hogy - a hallgatóságból kiemelve - ne hozzam kínos helyzetbe őt. Általánosságban fordultam tehát a közönség­ hez: - Van valakinek kérdése? A terem elülső részében ülő férfi rögtön megragadta az alkalmat. Ránézésre harmincas évei közepén járhatott, fél könyökével a széksor előtt végigfutó padra nehezedett. Allát hanyagul kezére támasztotta; állcsontja tenyere görbületé­ ben nyugodott. Amint elindultam felé, mintegy a kérdése iránti figyelmességből, lerakta tollát a padra, jegyzetfüzete mellé. Futólag rápillantottam a legfelső lapra. Telis-tele volt jegyzetekkel, diagramokkal és gyorsírásos macskakaparás­ sal. Nyilvánvaló volt, hogy ezt a férfit ugyancsak lekötötték az elhangzottak. Mély sóhajjal belevágott mondandójába. Mindezt már hallottam korábban - mondta, miközben állát továbbra is a tenyerében nyugtatta. - Több mint húsz éve, hogy ráléptem az „útra”, és számos tanítóm volt. Ilyen vagy amolyan köntösben, de valamennyien ugyanazt ismé­ telték. Amit ön mond, abban semmi új nincsen. Mégis ráta­ pintott valamire, ami valahogy sohasem állt össze bennem teljesen. Hogyan lehet belső érzéseinknek bármilyen hatása arra nézvést, ami a testünkön kívüli világban történik? Az a beszélgetés jutott eszembe, melyet édesanyámmal folytattam néhány hónappal korábban. Az elképzelés, hogy a gondolat, az érzelem és az érzés nem anyagi alkotóelemei­ nek bármi hatása is lehet az atomok, molekulák és sejtek anya­ gi világára, anyámnak is rejtélyes volt, megkért hát - akárcsak ez az úr -, hogy világítsam meg számára az összefüggést. Azzal a magyarázattal kezdtem, amelyet már oly sokszor használtam analógiaként az évek folyamán. A párhuzam egy kísérletből származik, melyet életem egy korábbi szakaszá­ 198

ban végeztem el, hogy önmagam számára is igazoljam a szóban forgó elvek igazságát. - Az ősleves a lehetőségek állapotaként létezik - kezdtem. Az összes dolog valamennyi alkotóeleme, melyek egyálta­ lán elképzelhetők - az életet is beleértve - megtalálható a le­ hetőségek ezen állapotában. Bár az alkotóelemek együtt vannak bármely létező dolog felépítéséhez, hiányzik a „kez­ dő lökés”, mely beindítaná a folyamatot. Nagyon hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor rúdeukrot akarunk készíteni egy befőttesüvegnyi vízben oldott cukorból. Jó néhány evőkanál cukrot belerakhatunk a vízbe, figyelve, ahogy a cukor feloldódik és eltűnik. Bár már nem látjuk a cukrot, tudjuk, hogy sok kanálnyi rejtőzik belőle a vízben. - A cukor ugyanabban az állapotban marad - vagyis lát­ hatatlan - mindaddig, amíg valami meg nem változtatja a vízben uralkodó körülményeket. Ez a katalizátornak nevezett dolog ad lehetőséget a cukornak és a víznek, hogy újfajta Kölcsönhatásba lépjenek. A változást olyan egyszerűen is elő lehet idézni, hogy egy szál spárgát lógatunk a vízbe. A cukorral telített víz átitatja a spárga rostjait, a víz elpárolog, és csak a cukor marad hátra. Víz hiányában a cukor egy új megjelenési formájában kristályosodik ki; a ragyogó kristá­ lyok már a levegő, s nem a víz törvényeit követik. A külön­ böző hőmérsékleti és nyomásértékek különböző törvénye ket testesítenek meg, s így a kristályok is eltérők lesznek. Amikor megteremtjük azokkal a dolgokkal kapcsolatos érzéseinket, melyeket választásaink alapján át akarunk élni világunkban, ezek az érzések olyanok, mint a spárga a cukoroldatban. A teremtés lehetőségei közé egy érzésképet merítünk, melynek elegendő energiája van egy új lehetőség ki­ alakításához. Ennek a rendszernek az alapszabálya azonban az hogy a teremtő folyamat pontosan azt adja vissza, amit a mi képünk mutatott. Ez a kép mutatja meg a teremtés állapotának, hogy mire irányult figyelmünk. Az érzelem, melyet 199

a képhez kötünk, vonzást gyakorol a kép által kirajzolt lehe­ tőségre. Amikor valamit nem akarunk - vagyis érzelmeink a félelemben gyökereznek félelmünk valójában éppen an­ nak a lehetőségnek ad tápot, melyről azt állítjuk, hogy nem akarjuk. Ezek a törvények arra ösztökélnek bennünket, hogy igenis ruházzuk fel hatalommal választásainkat, de oly módon, hogy a választott pozitív élményekre fókuszálunk, nem pedig azokra a negatív dolgokra készítjük fel magun­ kat, melyeket nem akarunk. A teremtő folyamat egyszerűen érzéseink következményeihez vezet el bennünket, megteste­ sítve azt a dolgot, melyről képet adtunk. Ez hát az imádság elveszett módjának ősi titka, mely a 4. században merült fe­ ledésbe. A férfi arckifejezése a szemem láttára változott meg. Az egyszerű kísérlet - melyet ma is számtalan osztályteremben ismételnek szerte a világon az ablakpárkányok sokaságán ál­ ló, napfényben fürdő majonézes üvegekben — néhány pilla­ nat alatt megvilágított előtte egy lehetőséget, mely hosszú éveken át homályba burkolózott.

Hogyan imádkozunk? A megerősítésekkel és az imádsággal kapcsolatos gyakorlat után megkérdezem hallgatóságom tagjaitól, hogy múltbéli imáik vajon meghallgatásra találtak-e? Először csend támad, húzódoznak a válaszadástól. Majd az emberek lassan kezdik a magasba emelni kezüket, és azt felelik: „nem” vagy „csak néha”. Ezeknek az embereknek a beszámolói alapján sokuk érzi úgy az imádság azon kategóriáiban, melyek a pénzzel, a munkával, az emberi kapcsolataikkal és tanítóikkal kapcso­ latosak, hogy imái nem találnak meghallgatásra. Következő kérdésem tehát a „miért”. Hová forduljunk, hogy megértsük az imádság fejlett technikáját, és hogyan al­

200

kalmazzuk azt saját életünkben? Az imakutatók a tudomá­ nyos munka céljaira átfogó kategóriákba sorolják a nyugati világban alkalmazott számos imádkozási módot. Margaret Paloma, az ohiói Akron egyetemének szociológiaprofesszora például az alábbi négy nagy osztályt vagy módot külön­ bözteti meg:

Köznyelvi ima Saját szavainkkal szólunk Istenhez, közvetlen stílusban szá­ molunk be problémáinkról, vagy adunk hálát életünk áldá­ saiért: „Édes Istenem, kérlek, csak most az egyszer add, hogy eljussak a következő autópálya-lehajtónál lévő benzinkútig, és ígérem, soha többé nem fogom hagyni, hogy enynyire kiürüljön a kocsim tankja.”

Kérelmező ima Hbben a típusban világunk teremtő erőihez folyamodunk valamely, javunkat szolgáló dolog vagy a jövő kedvező ki­ menetele érdekében. A kérelmező ima lehet kötött szövegű, de saját szavainkkal is megfogalmazhatjuk: „Önmagamban jelen lévő, Hatalmas Erő, a gyógyításhoz való jussomra tar­ tok igényt.”

Rituális ima Az ilyen imákban szavak előre rögzített sorozatát ismételjük el, gyakran különleges alkalmakkor vagy előírásos időpontokban. A családi életből vett példák közé tartozik az elalvás előtti ima: „Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a sze­ mem...”; vagy az asztali áldás: „Édes Jézus, légy vendé­ günk...”

Mcditatív ima A mcditatív ima szavakon túli imádság. Meditáció közben hallgatunk, mozdulatlanok és nyitottak vagyunk, tudatában

201

a világunkban és a testünkben lakozó teremtő erőknek. Nyu­ galmi állapotunkban lehetőséget adunk a teremtő folyama­ toknak, hogy abban a pillanatban rajtunk keresztül nyilvá­ nuljanak meg. A meditáció gyakorlata sokak számára kívül esik az imád­ ság hatókörén. Azonban ha a meditációba a gondolat, az érzelem és az érzés elemei vegyülnek, a jelenség a szó legszi­ gorúbb értelmében véve egyaránt definiálható meditáció­ ként és imaként is. A fenti négy imaforma - külön-külön vagy egymással öszszekapcsolva - alkotja napjainkban a nyugati világ imádkozási módjainak gerincét. A természeti népek körében és az ezoterikus hagyomá­ nyokban szerzett tapasztalataim során ismételt utalásokkal találkoztam az ima egy olyan módjára, mely ezeknek a ka­ tegóriáknak egyikébe sem illik bele. Földünk érintetlenül fennmaradt, szent helyeire tett utazásaim az ima egy olyan módját tárták föl előttem, amelyet csak a beavatottak és azok ismerhetnek meg, akik behatóan tanulmányozzák a spirituá­ lis tanokat. Az egyiptomi templomok falai, az Észak-Ameri­ kában élő indiánok szokásai és a Peru hegyei között lakó curanderók (gyógyítók) hagyományai mind-mind az imád­ ság egy olyan formájáról tanúskodtak, melyről a nyugati ha­ gyományok a jelek szerint nem tudnak számot adni. Elképzelhető-e tehát, hogy létezik egy ötödik mód is, mely lehetővé teszi, hogy egyetlen hatalmas, teremtő forrássá olvasszuk gondolatainkat, érzéseinket és érzelmeinket? Lehetséges-c továbbá, hogy ez az erő a közvetlen magyarázata a testünk ben és a világunkban lejátszódó gyógyulási folyamatoknak? Az ősi szövegek és a modern kutatások egyaránt arra utal nak, hogy kérdéseinkre igen a válasz. A meggyógyított rák, a nyakon eltűnt seb, a Sínai-sivatagban összesűrűsödő idő és a tervezett iraki bombázás rejté202

lyes elmaradása egytől egyig olyan példák, melyek bepillantást engednek az imádság elveszett módjának titkába. Az idővel és a választási pontokkal kapcsolatos, új felfogás ré­ vén a kvantumfizika szabaddá teszi az utat e látszólagos cso­ dák lehetőségei előtt, hiszen a jövő máris létező kimenete­ leinek tekinthetjük őket. Az imádság elveszett módjának titka abban áll, hogy megváltoztatjuk életszemléletünket, és azt érezzük, hogy a „csoda” már meg is történt, és imáink meghallgatásra találtak. A világ ősi népei egyként őrzik ezen imádság emlékét szent szövegeikben és régi hagyományaik­ ban - és most végre nekünk is lehetőségünk nyílt arra, hogy mindennapi életünk részévé tegyük e bölcsességet olyan imádságok formájában, melyekben hálát adunk mindazért, ami már létezik, ahelyett hogy imáink meghallgatásáért kö­ nyörögnénk.

Dávid imája Hátranyúltam a vállam fölött, és egy bontatlan üveg vizet húztam elő hátizsákomból. Délelőtt tizenegy óra volt, de a sivatagi nap máris áthatolt a vastag műanyag rétegen, és a maradék hűvösséget is kiszívta a palackból. Már hetekkel ezelőtt kiadták a figyelmeztetést: semmi tábortűz, még a hulladékot sem lehet elégetni. Ha egy mozgó jármű ablaká­ ból kihajít az ember egy cigarettacsikket, már azért is súlyosan megbírságolhatják. Ez volt a harmadik aszályos év az USA délnyugati részének sivatagaiban. Bár ez idő tájt mindenfelé időjárási szélsőségek uralkodtak, úgy tűnt, hogy UjMexikó hegyvidékét különösen erősen sújtja a szárazság. A sípályák nem is üzemeltek abban az évben, a Rio Grande pedig csörgedező erecskévé lassult, mielőtt Questa közelé­ ben beletorkollott volna a Red Riverbe. Kinyitottam a palackot; kezem szorítása a meleg, lágy mű­ anyagon egy vékony erecskét buggyantott ki a kupak mel­

2o3

lett. Megigézve néztem, ahogyan a víz a földre loccsant. A felszín olyan csontszáraz volt, hogy a cseppecskék egy tó­ csába futottak össze, mielőtt továbbgördültek volna egy kis mélyedés felé. Még ebben a sekély árokban sem futottak szét, hogy azután beigya őket a föld. Elképedésemre az egész kis tócsa pillanatokon belül elpárolgott. - A föld túl szomjas ahhoz, hogy igyon - szólalt meg mö­ göttem lágyan David. - Láttad már valaha is ennyire száraznak? - kérdeztem. - Az öregek azt mondják, több mint száz éve történt meg utoljára, hogy az eső ilyen sokáig cserbenhagyott minket felelte David. - Ezért is jöttünk el erre a helyre, hogy ide­ hívjuk az esőt. Évekkel korábban találkoztam először Daviddel, mielőtt bevettem magam a sivatag mélyébe, Santa Fétől északra. Mindketten megszentelt úton jártunk, távol otthonunktól, családunktól és szeretteinktől. Az ő népe „látomáskeresés­ nek” hívta az efféle utakat; számomra lehetőséget nyújtott arra, hogy elszökjek társadalmi kötelezettségeim elől, az anyaföld közelében élhessek, és időszaki leltárt készítsek cél jaimról és életem folyásáról. Öt hónappal első találkozásunk után azon vettem észre magam, hogy teljesen kiköltözköd­ tem a hegyek közé, ahová régebben csak magányt keresni jártam. Bár David és én ritkán láttuk egymást, ha mégis ta­ lálkoztunk, az olyan volt, mintha csak előző nap hagytuk volna félbe a beszélgetést. Soha nem éreztünk semmi feszélyezettséget, és nem is kellett mentegetőznünk amiatt, ha nem tartottuk a kapcsolatot. Mindketten tudtuk, hogy be­ kell tartanunk a fontossági sorrendet életünk eseményeiben, melyek egy adott pillanatban a figyelmünket követelik. Jelenleg együtt voltunk, megosztva egymással ezt a forró, si­ vatagi reggelt. Miután nyeltem egy hosszú és meleg kortyot a palackom ból, felálltam, és elindultam David után. Már jó húsz lépés 204

sel előttem járt. Követtem a láthatatlan ösvényen, melyet csak ő volt képes felismerni. Meggyorsítottuk lépteinket, miközben utat törtünk magunknak a térdmagasságú zsályaés labodacserjék sűrűjében. A földet figyeltem magam előtt. David minden lépése kis porfelhőt kavart, melyet elfújt a forró, száraz szellő. Mögöttünk nyoma sem volt a csapás­ nak, amelyet törtünk. David pontosan tudta, hová tart; egy különleges helyre, mely családja és ősei számára nemzedé­ kek óta ismert. Évről évre eljöttek erre a helyre látomáskere­ sésük és átmeneti rítusaik során, valamint olyan különleges alkalmakkor is, mint amilyen a mai nap. - Ott van előttünk - mondta David. Arrafelé néztem, amerre mutatott. A megszólalásig ugyanolyan volt minden, mint a mintegy ötvenezer hektárnyi zsályával, borókával és fenyővel benőtt terület többi részén, mely a völgyben körűi­ vel t minket. - Hol előttünk? - kérdeztem. Ott, ahol a föld megváltozik - felelte David. Figyelmesebben kezdtem tanulmányozni a tájat. A nö­ vényzet zöldjét vizslattam, rendellenes színű vagy ritkásabb részeket keresve szememmel. És egyszerre csak előbukkant, akár a rejtett alak azokon a háromdimenziós ábrákon, ame­ lyeken valamilyen képet rejtenek a pontok. Erősebben koncentráltam, és láttam, hogy a zsályabokrok csúcsai más alakzatban helyezkednek el. Az egyszerre tisztán kivehető anomália felé közeledve, észrevettem valamit a talajon; vala­ mi nagy és váratlan dolgot. Egy pillanatra megálltam, hogy betájolhassam magam az árnyék alapján, melyet testem ve­ tett a napon, és ekkor már ki tudtam venni a sorba rakott köveket; mindenféle csodaszép köveket, melyeket vonalak­ ból és körökből álló, tökéletes mértani ábrákban rendeztek el A kövek kifogástalan szimmetriája arról a hallatlan pon­ tosságról árulkodott, ahogyan a réges-régi kezek évszáza­ dokkal ezelőtt elhelyezték őket. 2o5

- Mi ez a hely? - kérdeztem Dávidtól. - És miért itt van, a semmi kellős közepén? - Ez volt az ok, amiért idejöttünk - nevetett. — Azért va­ gyunk itt, amit te semminek hívsz. Ma csak te, én, a föld, az ég és a Teremtő létezünk. Ez minden. Semmi egyéb nincs itt. Ma megérintjük e világ láthatatlan erőit, beszélünk a Földanyához, az Ég Atyához és a köztes világ hírvivőihez. Ma - mondta David - esőt imádkozunk. Mindig lenyűgöz, milyen gyorsan elárasztják a régi emlé­ kek a jelent, és legalább annyira lenyűgöz az is, hogy milyen gyorsan tűnnek el újra. Agyamban azonnal olyan képek kezdtek pörögni, amilyenekre a következő percekben számí­ tottam. Felidéztem az imádságok számomra ismerős külön­ böző jeleneteit. Eszembe jutott, amikor elmentem a szom­ szédos falvakba, és láttam, amint az indiánok magukra öltik sajátos öltözékeiket. Emlékszem, hogy tanulmányoztam őket, amint ritmikusan mozogtak a fenyőfa keretre kifeszí­ tett, faütőkkel megszólaltatott jávorszarvasbőr dobok ütemé­ re. Azonban egyetlen emlékem sem készített fel arra, ami­ nek utóbb tanúja voltam. - A kőkör a varázslat kereke - magyarázta David. - Azóta itt van, amíg a népem emlékezete visszanyúlik. Magának a keréknek nincs hatalma. Csak a helyet nyújtja, ahol az imát felidéző ember összpontosíthat. Egyfajta térképként is el­ gondolhatod. Bizonyára zavart kifejezés ült ki az arcomra, mert David mintegy megsejtve következő gondolatomat, azonnal válaszolt is kérdésemre, mielőtt még az végleges formát öltöltt volna elmémben. - Egy térkép az emberek és e világ erői között - felelt meg ki nem mondott kérdésemre. - A térképet itt készítették, ezen a helyen, mert itt nagyon vékonyak a világokat cl választó burkok. Kisfiúkoromtól tanítottak ennek a térkép­ nek a nyelvére. Ma egy ősi ösvényen fogok utazni, amely 20

6

áis világokba vezet. Ezekből a világokból fogok szólni e főld erőihez, hogy megtegyem, amiért idejöttünk: megidéz­ zem az esőt. Figyeltem, amint David leveszi a cipőjét. Ahogyan ron­ gyos munkásbakancsa fűzőit kikötötte, már az is egyfajta ima volt - módszeres, tudatos és áhítatos. Amikor mezítláb állt a földön, hátat fordított nekem, és elindult a kör felé. Egyetlen hang nélkül körbejárt a kerék mentén, nagy gond­ dal ügyelve minden egyes kő elhelyezkedésére. Az ősei iránti mély tisztelettől áthatva tapodta a kiszikkadt földet. Lábujjai minden egyes lépésnél a centiméter tört részére közelítet­ tek meg a külső köveket. Egyetlenegyszer sem ért hozzájuk. Minden kő pontosan ott maradt, ahová egy rég letűnt nemzedék egyik tagja helyezte. Mihelyt a kör legtávolabbi ívét is körbejárta, David megfordult, és én megpillanthattam az arcát. Szeme legnagyobb elképedésemre csukva volt. Egész idő alatt nem nyitotta ki. Sorra minden egyes gömbölyű, fehér kő mellett végighaladt. Amint David visszaért a hozzám legközelebb eső pontra, megállt, kihúzta magát, és imádko­ ző tartásba emelte kezét az arca elé. Légzése szinte észrevehetetlenné vált. Úgy tűnt, nincs tudatában a perzselő déli nap hevének. Miután néhány másodpercig ebben a testtartásban állt, mély lélegzetet vett, és felém fordult. Menjünk, itt elvégeztük a dolgunkat - mondta, egyenesen rám nézve. Máris? - kérdeztem kissé meglepetten. Úgy tűnt, mint­ ha csak az imént érkeztünk volna. - Azt hittem, esőért fogsz imádkozni. David leült a földre, hogy visszahúzza cipőjét. Felnézett, és elmosolyodott. Nem, én azt mondtam, hogy esőt fogok imádkozni - felelte. - Ha esőért imádkoztam volna, sosem eredne el. Aznap délután az időjárás megváltozott. Az eső hirtelen kezdődött, néhány koppanással a keleti hegyek felé néző, fa-

2o 7

padlójú verandán. A cseppek néhány másodpercen belül kö­ vérebbek és gyakoribbak lettek, míg csak hamisítatlan ég­ szakadás nem kerekedett. Hatalmas fekete felhők köröztek a völgy felett, elsötétítve az északra fekvő Colorado hegysé­ get a délután hátralévő részére és még estére is. A víz gyor­ sabban gyűlt meg a földön, mint ahogy az el tudta volna nyelni, és a helybeliek félelme az áradástól kisvártatva való­ sággá vált. Kibámultam a tizenegy mérföld széles zsályame­ zőre, amely a keleti hegyvonulattól elválasztott. A völgy egyetlen, hatalmas tónak látszott. Az este további részében figyeltem a helyi adók időjárás­ jelentéseit. Bár nem voltam meglepve, emlékszem, hogy egy­ fajta félelemmel vegyes tisztelet töltött el, amikor a színes meteorológiai térképek felvillantak a képernyőn. Mozgó nyilak mutattak a hideg, nedves levegő jellegzetes sávjára, mely a csendes-óceáni partvidék északnyugati részéről for dúlt dél felé, hogy Utah-n keresztül egyenesen Coloradób.i érkezzen, amint ez a nyári hónapokban gyakran megesik. Azután a sebesen közeledő front megmagyarázhatatlan mó dón irányt változtatott, és valami egészen rendkívüli dolog történt. Lenyűgözve figyeltem, amint a légtömeg hirtelen lesüllyed Colorado déli és Új-Mexikó északi része felett, mi előtt hurokformán visszakanyarodna északra, a Középnyu gáton keresztül folytatva útját. Ezáltal hideg, alacsony lég nyomású levegő vegyült a Mexikói-öböl felől érkező meleg és nedves légtömegekhez: íme a tökéletes recept egy jó eső­ höz. A jelentésekből úgy vettem ki, hogy esett is mindenüt i mégpedig bőségesen. Másnap reggel felhívtam Dávidét. Micsoda zűrzavar! - kiáltottam fel. - Az utakat elmosta az eső. A házak és a földek mindenfelé víz alá kerültek. Mi történt? Hogyan magyarázod ezt a rengeteg esőt? A telefon másik végén a hang néhány másodpercre cl némult.

208

Ez itt a gond - mondta azután David. - Az imának ez­ zel a részével még nem jöttem teljesen tisztába! Másnapra a talaj már eléggé átnedvesedett, hogy több vizet is képes legyen magába szívni. A legközelebbi városba vezető utam során sok kis falucskán hajtottam keresztül. Az emberek magukon kívül voltak örömükben, hogy végre megérkezett az eső. A gyerekek a sárban játszottak. A far­ merek a táp- és vasáruboltokba mentek, hogy újult erővel lóghassanak neki a munkának a földeken és az állatok körül. A termés csak elenyésző mértékben szenvedett károkat. A csordáknak bőven volt vizük az itatókban, és úgy tűnt, hogy Uj-Mexikóban legalább jövő nyárig senkinek sem fog fájni a feje az aszály miatt.

A hála életet lehel imáinkba David története csodálatosan megvilágítja, miként működik bensőnkben az a fajta imádság, amelyet kultúránk majd kétez,cr évvel ezelőtt elfeledett. A varázslat körében elvégzett rövid szertartást követően David rám nézett, és egyszerűen ennyit mondott: ,,Menjünk, itt elvégeztük a dolgunkat.” Ma már sokkal jobban megértem a Daviddel töltött nap további részében történteket, és sokkal nagyobb jelentőséget is tu­ lajdonítok mindennek. Most már tudom, mit jelentett David válasza: „Azért jöt­ t e m , hogy esőt imádkozzak.” Ami a történetből kimaradt, azt talán David saját szavaival mesélhetem el a legjobban. Amikor kicsi voltam - mondta -, a véneink rám hagyták az imádság titkát. A titok abban áll, hogy ha kérünk vala­ m i t , elismerjük, hogy az nincs a birtokunkban. Ha újra meg újra kérünk, csak a soha be nem következett dolgoknak ad­ juk erőnket.

209

- A világunk erői és az ember közötti ösvény a szívünkből indul el. Itt lép frigyre érzéseink világa gondolataink világá­ val. Imádságomban először is hálát éreztem mindazért, ami van, és azért is, ami már megtörtént. Hálát adtam a sivatagi szélért, a hőségért, az aszályért, mert egészen mostanáig így folytak a dolgok. Ez nem jó. Ez nem rossz. Ez volt a varázs­ latunk. - Azután új varázslatot választottam. Azon kezdtem, hogy milyen érzés, amikor esik. Éreztem az esőt a testemen. A kőkörben állva elképzeltem, hogy a falunk terén vagyok, mezítláb az esőben. Éreztem, ahogyan a vizes föld beszivá­ rog a lábujjaim közé. Éreztem az eső szagát, mely viharok után a falunk szalma- és vályogfalaiból árad. Átéltem, mi­ lyen érzés a bőséges esőtől a mellem magasságáig megnőtt kukoricában járni. A vének arra emlékeztetnek, hogy így vá­ laszthatjuk ki utunkat e világban. Először át kell éreznünk azt, amit utóbb át szeretnénk élni. így vethetjük el az új út magvait. Ettől a ponttól - folytatta David - imádságunk há­ laimává válik. - Hála? Úgy érted, hála azért, amit mi teremtettünk? - Nem, nem azért, amit mi teremtettünk - felelte David. - A teremtés már teljes. Az imádságunk azért válik hálaimá­ vá, mert lehetőségünk van arra, hogy kiválasszuk, melyik te­ remtést éljük át. A köszönetünk révén nyilvánítjuk ki tisz­ teletünket az összes lehetőség iránt, és ily módon idézzük világunkba azokat, melyeket kiválasztunk közülük. így tehát David népe szavaival beavatott a titokba, hogyan válhatunk eggyé világunk és testünk erőivel. Bár akkor a sa­ ját két fülemmel hallottam és meg is értettem, amit elmon­ dott, szavai ma már sokkal többet jelentenek számomra.

210

Az imádság elveszett módja A Daviddel töltött időt követően újra elmélyedtem az ősi és a napjainkban írt szövegekben. Felfedeztem, hogy számos csoport, szervezet és bölcseleti irányzat tett utalásokat az imádság elveszett módjára. Sokan közülük ma is ezt a fajta imádságot tanítják, mégpedig olyan technikák segítségével, amelyek szerint „úgy kell gondolkoznunk, mintha imádsá­ gaink már valóra is váltak volna”, vagy „abból induljunk ki, hogy imáink máris beteljesedtek”. Amikor aztán még alapoabban beleástam magamat ezekbe a technikákba, észrevetttem, hogy az érzés eleme szinte kivétel nélkül mindegyikből hiányzik. A 20. század közepén egy egyszerűen csak Neville-nek nevezett férfi hívta fel a kor szellemi életének figyelmét az imádság elveszett módjára, az oksági összefüggés törvényei­ vel kapcsolatos, úttörő jelentőségű művében. A Nyugat-Indiákon, Barbadoson született Neville meggyőzően fejtette ki filozófiáját, mely szerint érzéseink révén életre kelthetjük almainkat. Művében arra ösztökélt mindnyájunkat, hogy „te­ gyük a jövőről szőtt álmainkat a jelen tényeivé azáltal, hogy érzéseinkben átéljük vágyaink beteljesedését”102. Neville to­ vábbi állításai szerint új állapotunk iránti szeretetünk ruház lel minket a hatalommal, hogy létrehozhassuk ezt az állapo­ tot. „Ha te magad nem hatolsz az elképzelés mélyére, és nem gondolod végig, az képtelen lesz megszületni.” 1 0 3 Ha megvizsgáljuk az imádságok egy bizonyos fajtáját, például a békeimát, bizonyos fokig konkretizálhatjuk ezeket a néha bizony eléggé homályos szavakat. A nyugati világ hagyományain alapuló neveltetésünk több­ nyi re arra a „kérésre” sarkall minket, hogy világunk meghazározott körülményei között valósuljon meg a béke. Pedig ha példának okáért a béke jelenlétét kérjük, akkor akaratla­ nul is nyugtázzuk a béke hiányát világunkban, és könnyen 211

lehet, hogy szándékolatlanul éppen azt az állapotot erősít­ jük meg, melyet a béke nemlétének tekinthetünk. Az imádság ötödik módjának szemlélete azonban arra ösztönöz minket, hogy a testünkben lakozó gondolat, érzés és érzelem minő­ ségével teremtsük meg a békét a világban. Ha megalkottuk vágyunk képét az elménkben, és szívünkben átéltük e vágy beteljesülésének érzését, akkor óhajunk már valóra is vált! Bár imádságunk célja még nem jelenhetett meg érzékeink előtt közvetlenül, teljes életnagyságban, mi mégis úgy veszszük, mintha ez megtörtént volna. Az imádság ötödik mód­ jának titka abban rejlik, hogy hajlandók legyünk elismerni: amikor érzéseket élünk át, érzéseink hatása valahol, létünk valamely szintjén valósággá válik. A mi imádságunk tehát egy ettől igen különböző szemlé­ letmódban gyökerezik. Nem egyszerűen kérjük, hogy meg ­ valósuljon a jövő imánk tárgyát képező kimenetele, hanem nyugtázzuk tevőleges szerepünket a teremtésben, és hálál adunk azért, amiről bizonyosan tudjuk, hogy mi magunk hoztuk létre. Attól függetlenül, hogy tapasztalunk-e azon nali eredményt avagy sem, köszönetünkkel elismerjük, hogy valahol a teremtésben imádságunk máris beteljesedett. így válik imánk megerősítő hálaimádsággá, mely teremtő erőinkét táplálja, és lehetővé teszi, hogy a bennük rejlő lehetőségek teljes pompájukban kivirulhassanak. Az alábbiakban békeimánk vázlatos összefoglalóját láthatjuk, először a hagyományos könyörgés, majd elveszett imaformánk nézőpontjából

212

Kérelmező ima

Az ima ötödik módja,

I Azokra a körülményekre

1.

Minden eseményt, melynek e

fókuszálunk, melyek között

béke nélküli állapotban tanúi

Ili tünk szerint nem létezik

vagyunk, a jó és a rossz,

a béke.

a helyes és a helytelen ítéletei nélkül szemlélünk.

2 Eígy felsőbb hatalom beavat-

2. A gondolaton, érzésen és

kozását kérjük, hogy változ­

érzelmen alapuló technikánk

tassa meg a körülményeket.

segítségével önmagunkból kiindulva teremtjük meg azokat a körülményeket, melyeket külső világunk szá­ mára választottunk. Például: „Kedvező átalakulás a Föl­ dön, gyógyulás az összes élő­ lénynek és béke az egész vilá­ gon.” Ha úgy érezzük, hogy mindez már meg is történt, akkor hatalmat adunk imád­ ságunknak, a jövő e kimene­ telére fókuszálunk. így téve, újra valamiféle nagyobb le­ hetőségre emlékezünk.

3 Kérésünkkel mintegy nyug­

3.

„Belső technikánk”

hatalmát

tázzuk, hogy a béke és

nyugtázzuk, és olybá vesszük,

a kedvező átalakulás még

mintha imádságunk már meg

nincsenek jelen ezeken

is valósult volna; a béke és

a területeken.

Földünk

kedvező

immár bekövetkeztek.

2l3

változásai

4. Továbbra is ezt a közbeavat­

4.

Imádságunk most a követke­

kozást kérjük, amíg csak

zőkből áll:

valóban nem észleljük, hogy

a) nyugtázzuk választásunkat;

a változások végbementek

b)

világunkban.

érezzük úgy, hogy már meg is valósult;

c) adjunk hálát a választás le­ hetőségéért,

és

miközben

így teszünk, életre keltjük választásunkat.

Bizonyos, nemrégiben lefordított, eredeti arameus szöve­ gek új megvilágításba helyezik a kérdést, hogy miért voltak a múltban olyan kétértelműek az imádságra vonatkozó uta­ lások. Ezek a 12. századi kéziratok tanúbizonysággal szol gálnak arról, hogy milyen szabadon tömörítették a régebbi korokban a mondatszerkezeteket, és milyen bátran egyszc rűsítették a jelentést. Talán az egyik legkézenfekvőbb és mégis legérzékletesebb efféle utalás maga is egy, a hittudo­ mányok és a vasárnapi iskolák diákjainak nemzedékeken ke­ resztül tanított imádság. Imánk elveszett formájának e töre­ déke arra ösztökél, hogy „kérjük” szívünk vágyának betel jesedését, és így „megkapjuk” imánk jutalmát. A jól ismeri intés így hangzik: „Kérjetek, és megadatik néktek.” Ha az arameus szöveget környezetével együtt összehasonlítjuk az imádság modern Bibliánkban szereplő változatával, bete­ kintést nyerhetünk eme elveszett technika hatalmat adó le­ hetőségeibe. A modern, tömörített változat így hangzik: Amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.104 214

Az újrafordított arameus eredeti szerint: Minden dolgok, melyeket egyenesen, közvetlenül kértek..., az én nevemmel bensőtökben, megadatnak néktek. Ez idáig nem cselekedtetek így. Kérjetek rejtett indítékok nélkül, és a válasz vegyen körül titeket. Öleljen körül vágyatok tárgya, hogy be­ teljen boldogságtok...105 A letűnt korszak e szavai azt üzenik nekünk, hogy az imádság elveszett módját a saját magunkban testet öltő tudatosságként éljük meg, ne pedig előírt cselekvésformaként, me­ lyet alkalomszerűen hajtunk végre. Amikor arra utal, hogy „körülvesz” bennünket a válasz, és „körülölel” vágyunk tár­ gya, az ősi passzus érzéseink hatalmát hangsúlyozza. Mo­ dern nyelvezetre átültetve, ezek az ékesszóló kifejezések arra hívják fel figyelmünket, hogy ha teremteni akarunk vilá­ gunkban, akkor először úgy kell éreznünk, mintha a terem­ lő folyamat már végbe is ment volna. Imádságaink így vál­ hatnak hálaadó imákká azokért a dolgokért, melyeket mi magunk teremtettünk, ahelyett hogy továbbra is csak kér­ nénk bennük, hogy mindezek a dolgok megvalósuljanak.

Új hit Nem jelenthetem ki teljes bizonyossággal, hogy David imája szerepet játszott a találkozásunkat követő esőzésekben. Annyit viszont mondhatok, hogy Új-Mexikó időjárása az­ nap megváltozott. Az aszály hetei után, amikor a termények tönkresilányultak, a csordák pedig kitikkadtak, egyetlen nap leforgása alatt zivatarosra fordult az időjárás, s ilyen maradt egészen az őszi fagyokig. Azt is kijelenthetem továbbá, hogy az időjárás váratlan változása egybeesett az élménnyel, melyben David jóvoltából részesültem. A két esemény kö­ 2l5

zött csak néhány óra telt el. Hogyan is bizonyíthatnánk egy ekkora nagyságrendű és ilyen jelentőségű eseményt? A délnyugati sivatagban lévő indián falvak lakóinak nincs szükségük bizonyítékokra; ők minden kétséget kizáróan tudják, hogy mindannyiukban ott él a hatalom, melynek ré­ vén közvetlenül eggyé válhatnak a világunkban és a rajta túl lakozó erőkkel. Ha pedig így tesznek, nem latolgatják a va­ lószínűségeket, és eggyé válásuk kimeneteléről sem alkotnak ítéletet. Ha például nem érkezett volna meg a vihar, Dávid az eső hiányát nem kudarca jelének, hanem imádsága részé­ nek tekintette volna. Imája feltételek nélküli volt. Nem sza­ bott időbeli korlátokat sem annak, hogy mikor esedékes a természet erőivel való eggyé válásának eredménye. David megosztott egy szent pillanatot a teremtő hatalmakkal, imádságával elvetette egy jövőbeli lehetőség magvait, és h.í lát adott érte, hogy alkalma nyílt a jövő egy új kimenetelé nek megválasztására. Megingathatatlanul hitt abban, hogy imájával véghez vitt valamit - és ez a hit a kulcs ahhoz, hogy újra elsajátíthassuk elveszett imaformánkat. Modern világunkban gyakran megesik, hogy vágyainkat gyorsan akarjuk kielégíteni, és azonnali válaszokra várunk, Számítógépeink adatfeldolgozása például több mint ötven szeresére gyorsult azóta, hogy az első kisméretű személyi számítógépek piacra kerültek az 1980-as évek elején. Akkoriban azt gondoltuk, hogy már azok is gyorsak. Ha a másodperc törtrészénél többet kell várakoznunk, miután bégépeltük parancsunkat a billentyűzeten - ráadásul egy olyan válaszra, mely alig néhány éve még elérhetetlen lett volna , máris tűkön ülünk. A mikrohullámú sütők megfelezték az időt, mely a hagyományos elektromos és gáztűzhelyek használatával kellett a vízforraláshoz. Most mégis türelmetlenül várakozunk, amíg a digitális kijelző visszaszámlálja a m.i sodperceket vizünk felforrásáig. Ez az irányzat az imádságok eredményével kapcsolatban is hasonló szemléletet alaki-

2,16

tott ki. Ha az eredmény nem mutatkozik azonnal, hajlamo­ sak vagyunk úgy érezni, hogy imánk nem volt hatékony. Őeink ezt is jobban tudták. Amikor David esőt imádkozott, minden kétséget kizáróan tisztában volt azzal, hogy imádsága egy új lehetőséget idézett a jelenbe. Ám azt is tudta, hogy imája is csak egy le­ hetőség, melynek hatása talán nem nyilvánul meg azonnal szemünk előtt. Amikor ott álltunk a zsályamezőn, Uj-Mexikó északi sivatagainak mélyén, David számára vajmi csekély jelentőséggel bírt az a tény, hogy nem láttunk azonnal esőt. Biztos volt abban, hogy képes a jövő új kimenetelét megválasztani, és ez az önbizalom a lényéből fakadt. David bizonyossága, hogy elvetette a lehetőség magvát vaahol a teremtés szféráiban, arra ösztönöz bennünket, hogy újra megvizsgáljunk egy szót, mely az utóbbi időben mintha elvesztette volna jelentését. Ez a szó a hit. Bár az American Heritage College Dictionary értelmező szótár definiciója szerint a hit „olyan meggyőződés, mely nem igazolható a logika segítségével, és nincsenek anyagi bizonyítékai”, világunk ősi természeti népei sokkal tágabb értelemben határozzák meg a fogalmat. Az ő felfogásuk éppúgy érvényes ma is, mint az elmúlt nemzedékek életében, amikor a hit kulcsfontosságú volt, hogy az emberek kapcsolatba léphessenek világunk láthatatlan erőivel. Az ő csodálatosan egysé­ ges felfogásuk szerint, melyet a teremtésben betöltött szere­ lmikről alkottak, a hit révén fogadjuk el hatalmunkat mint a teremtést irányító erőt. Ez az egységes szemlélet teszi lehe­ tővé számunkra, hogy előrejuthassunk az életben, bízva abban, hogy imáinkkal elvetettük az új lehetőségek magvát. Hitünk teszi lehetővé azt is, hogy bizonyosságot szerezve Megnyugodhassunk, hogy imáink valóra váltak. Ennek tudatában imádságaink a hála megnyilvánulásaivá válnak, és életet adnak választásainknak, hogy azok virágot bonthassanak világunkban.

A 'Végtelen Kert ösvényeit "a testnek, a szívnek és az elmének egyesülve kell bejárnia...

- A BÉKE ESSZÉNUS EVANGÉLIUMA -

AZ EMBER TUDOMÁNYA Az ima és a gyógyítás titkai

A Kr. u. 4. században a körülöttünk lévő világban és a bennsőnkben lakozó erőkhöz fűződő kapcsolatunk elkezdett megváltozni. Amikor az e kapcsolatok létét bizonyító szava kat eltávolították az őket egyedül megőrző szövegekből, egy­ re inkább kezdtünk megfigyelőkként tekinteni önmagunkra, mimt olyanokra, akik tétlenül szemlélik a természet csodáit és testük működéseit. Az esszénusokéhoz és az amerikai in­ diánokéhoz hasonló hagyományok azt sugallják, hogy a világhoz fűződő kapcsolatunk messze túlmutat az egyszerű megfigyelő szerepén, és arra emlékeztetnek bennünket, hogy részei vagyunk mindannak, amit magunk körül látunk. Eb­ ben az ezernyi szállal összekapcsolódó világban lehetetlen passzívan szemlélnünk, amint akár egy levél lehull a fáról, vagy egy hangya futkározik a földön. Maga a megfigyelés ténye az aktív résztvevő szerepkörét rója ki ránk. A kiváló fizikus, Niels Bohr az 1920-as évek vége felé egy eImcletében rámutatott erre a kapcsolatra, és modern szakkifejezésekkel fogalmazott meg az imént kifejtetthez hasonló felfogást. A fizikusok arra figyeltek fel ugyanis, hogy az atomok világában az anyag bizonyos esetekben különösen 221

viselkedik - vagyis viselkedése ellentmond az elfogadott el­ méleteknek. Egyszerűsített megfogalmazással: Bohr elmélete megállapítja, hogy bármely esemény megfigyelője pusztán megfigyelői ténykedéséből következően részesévé válik az ese­ ménynek. Az atomok parányi világában a megfigyelés ténye nagyobb jelentőséggel bír, mert „az atomi méretű objektu­ mokat a megfigyelésükre tett bármely kísérlet megzavarja”106. Ebből a gondolatmenetből is kitűnik, hogy a modern tudo­ mány egy olyan nyelv után kutat, melynek segítségével leír­ hatná azt az egységet létrehozó viszonyt, amely az esszénu­ sok imádságának alapjaként szolgált. Ha a körülöttünk lévő világtól független létezőkként te­ kintünk önmagunkra, az elszigeteltség érzése uralkodik el rajtunk: az „ott, kívül”, illetve az „itt, belül” szembeállítása. Gyermekkorunktól fogva igyekszünk elhitetni magunkkal, hogy a világ „csak úgy magától megy”. Néha jó dolgok tör ténnek, máskor kevésbé jók. Úgy tűnik, világunk eseményei zavartalanul folynak körülöttünk; gyakran semmi okát nem látjuk a történéseknek. Miközben próbálunk felkészülni éle­ tünk buktatóira, sok időt töltünk különböző túlélési és vál­ ságkezelési stratégiák kidolgozásával, hogy bármilyen utunk­ ba kerülő kihívásra választ adhassunk. Az érzéseink hatalma és testünk vegykonyhája közötti kapcsolatot vizsgáló leg újabb kutatások szerint az efféle „mi és ők” szemléletnek nagy horderejű és időnként igencsak váratlan következnie nyei vannak. A tudósok példának okáért kimutatták, hogy bizonyos érzések rendre egy nekik megfelelő, meghatározott vegyületet termelnek testünkben. Amikor megváltoztatjuk érzéseinket. megváltoztatjuk testünk kémiáját is. A szó szoros érteimé ben előállítjuk azt, amit a „gyűlölet vegyületének”, a „harap, vegyületének”, a „szeretet vegyületének” - és így tovább tekinthetünk. Az érzelmek biológiai kifejeződései, ha egész ségesek vagyunk, a hormonok, antitestek és enzimek külön 222

böző szintjeiként jelennek meg testünkben. A szeretet vegyi folyamatai például immunrendszerünk állapotának és testünk szabályozó funkcióinak optimalizálásával növelik életerőnket. Ezzel ellentétben a harag, mely időnként bűntudatként önmagunk ellen irányul, az elfojtásokból eredő immunválasz képében nyilvánulhat meg. 1995 nyarán dr. Glen Rein, Mike Atkinson és dr. Rollin McCraty közzétettek egy értekezést a Journal of Advancement in Medicine című folyóiratban. A részvét és a harag élettani és pszichológiai hatásai címet viselő cikk tárgya a nyál immunglobulin-A-jának (S-IgA) tanulmányozása, vagyis a nyálban található egyik antitesté, amely a felső légutakat, a gyomor­ bél traktust és a húgyutakat védi a fertőzéstől. Az értekezés veleje az a megállapítás, hogy „minél magasabb az S-IgA színtje a szervezetben, annál ritkább a felső légúti fertőzések előfordulása”107. Tanulmányuk tartalmi kivonatának végkövetkeztetése szerint „a harag jelentősen gyakoribbá tette az általános kedélyállapot zavarait, és megemelte a pulzust, ám nem volt hatással az S-IgA szintjére. Másfelől viszont a pozitív érzelmek tetemesen megnövelték az S-IgA szintjét. Egy hatórás periódus elemzése során megfigyeltük, hogy a harag - az aggoodalommal ellentétben - jelentős mértékben legátolta az S-Ig A hatását az érzelmi élményt követő egy-öt órában”108 ( kiemelés tőlem). További tanulmányok arra mutatnak, hogy bizonyos érzelmi állapotok a magas vérnyomás, a szívkoszorúér-trombózis és egyéb koszorúér-megbetegedések jelentős rizikófaktorai. Ha úgy élünk, mintha a világ „ott, kívül” valamiképpen elkülönülne tőlünk, ezzel valamilyen ítéletből fakadó hiedelemrendszer, illetve ezen ítélet testünkben tetten érhető ké­ miai kifejeződései előtt nyitunk utat. Ebből következően hajlamoossá válunk a „jó mikrobák” és „rossz mikrobák” fogalmain keresztül szemlélni világunkat, életfunkcióink melléktermékeit pedig olyan nevekkel írni le, mint „méreganyag”

223

vagy „salakanyag”. Ebben a világban testünk valóban ellen­ séges erők hadszínterévé válhat, kirobbantva azokat a hábo­ rúkat, melyek a különféle kórok és betegségek képében nyil­ vánulnak meg. Más oldalról viszont az esszénusok holisztikus szemlélete egy szent, isteni, a teremtett világot átható erő alkotóelemei­ ként tekint testünk különböző aspektusaira. Minden elem Isten egy-egy megnyilvánulása. Egy olyan világban, ahol minden, amit megtudhatunk vagy megtapasztalhatunk, egy ilyen egységes forrásból fakad, a baktériumok, a mikrobák és a testünk melléktermékei mind együttműködnek, hogy élettel és erővel töltsék el testünket. Ez a felfogás arra sarkall minket, hogy másként értékeljük a könnyeket, az izzadsá­ got, a vért és emésztésünk melléktermékeit, és amit eddig „hulladékként” ismertünk, gyűlöletes salakanyagként, mely­ től meg kell szabadulnunk, amelyet el kell távolítanunk és meg kell semmisítenünk, tehát mindezt ezután a Föld szem elemeiként tartsuk számon, melyek hasznosnak bizonyulnak számunkra.

Miért épp az imádság? A hang valahonnan a terem hátsó részéből jött. Pillantásom balra siklott, végigpásztázva minden soron, hogy betájol hassam a kérdezőt. A bálterem végében lévő színpadról szemügyre vettem háromnapos rendezvényünk résztvevőit . Mindig megtiszteltetésnek - és egyben a bizalom jelének tekintem, ha lehetőséget kapok arra, hogy beszélgessek a hallgatósággal. Ha ki akarjuk fejezni megbecsülésünket mindenkori hallgatóink iránt, lényeges szempont, hogy méltányoljuk a minden értékes eszmecsere végén szükségképpen fölvetődő kérdéseket. Szembenéztem a felém forduló arcok kai. A mennyezetről lámpatestek vakító fénye világította meg, az első néhány széksort. Ahogy pillantásom továbbhaladt 224

a terem vége felé, minden sor egyre halványabbá vált; majd lassan beleolvadtak a falakat is beborító és láthatatlanná te­ vő sötétségbe. A terem túlsó végéből csupán az ajtók feletti zöld kijáratjelek fényei látszottak. Ki tette fel ezt a kérdést? Hallgatóságom gesztusaira bíztam magam, melyek bal felé iránynyitottak; leléptem a pódiumról, és elindultam a széksorok közötti folyosó felé, abban a reményben, hogy tekinte­ tem összeakad a kérdezőével. A sor mellett, melyre az ujjak mutattak, az egyik rendező egy mikrofont adott a kezembe. -Itt vagyok - szólalt meg újra az elhaló hang. -Remek - mondtam. - Most már látom. Mi a neve? -Evelyn - a vékonyka hang félénken suttogott a mikro­ fonba. - Evelynnek hívnak. --Evelyn, kérem, megismételné a kérdését? - biztattam. Hogyne - felelte. - Csak annyit kérdeztem, miért épp az imádság? Mit használ az imádság tulajdonképpen? Evelyn kérdését hallgatva, míg agyammal a szavakra koncentráltam, érzékeim egyfajta ártatlanságot észleltek a kérdés hátterében. A baráti körben folytatott beszélgetéseknek mindennapi témái voltak az imádság szerepéről és jelentőségéről folytatott viták. Távolsági konferenciabeszélgetések és az interneten megszervezett, világméretű virrasztások során vitattuk meg az imádság alkalmazásait, eredetét és technikáit. Társalgásunk gyakorta terelődött az adott pillanatban aktuális, globális jelentőségű események részleteire. A beszélgetéseinkről őrzött emlékeim között azonban nem szerepelt, hogy valaha is megvitattuk volna az imádság tulajdonkép­ peni célját. Lám csak, lám. Evelyn rátapintott a lényegre. Szavai arra késztettek, hogy egy olyan kérdésre kaparjam elő a választ tudatom mélységeiből, melyet eddig még senki sem tett fel nekem. Azon pillanatok egyike volt ez, melyek csak ritkán köszön­ tének ránk. Hallgatóm kérdése valahogyan keresztülsiklott

225

a józan ész és a logika strázsái között, és utat talált a pillanat valóságába. Nem igazán volt elképzelésem arról, mit is fo­ gok mondani. Válaszra nyitottam a szám, hogy megfeleljek Evelyn kérdésére, s közben vakon bíztam a kettőnk között kibontakozó kölcsönhatásban. A szavak egymás után pereg­ tek ajkamról, ugyanabban a szempillantásban, ahogyan meg­ formálódtak. Bár nem lepődtem meg különösebben, mégis áhítattal töltött el a folyamat: oly folyékonyan gördültek szavaim, s oly velős volt a válasz. Az imádság - kezdtem - számunkra ugyanaz, mint a víz a növények magjának. Ez volt az egész! Válaszom teljes volt. Csend ereszkedett a teremre. A közönség és én egyként pillanatnyi szünetet tartottunk, hogy belegondoljunk e tíz szó erejébe és egysze­ rűségébe. Eltöprengtem azon, mit is mondtam. Egy növény magja teljes és hiánytalan önmagában is. Megfelelő körül­ mények között egy mag évszázadokig is megmaradhat ebben az egyszerű alakban, a majdan szárba szökkenő lehetőséget védelmező kemény héjként. A magocska csak akkor ismeri fel életének valódi kifejeződési formáját, amikor víz éri. Mi is olyanok vagyunk, akár ezek a magvak. Önmagunk­ ban is hiánytalan és teljes egészként jövünk a világra, miköz­ ben valami sokkal nagyobb dolog csíráját hordozzuk. Egy­ mással töltött időnk, melyet az élet kihívásai tarkítanak, a szeretet és az együttérzés legcsodálatosabb lehetőségeit éb­ resztik fel bensőnkben. Az imádság pedig abban segít, hogy virágot bontva betöltsük e lehetőségeket. Mosoly derengett fel Evelyn arcán. Megéreztem, hogy ő maga már tisztában volt a válasszal, melyet oly mesterien húzott ki belőlem. Úgy tűnt, mintha csak tudta volna, hogy a teremben mindenkinek hasznára válik majd, ha meghall gatja azokat a szavakat, melyeket másként nyilvánvalóan nem mondtam volna ki aznap. A 19. század elején a proféta és költő Kahlil Gibran azt mondta, hogy a munka, melyet 226

életünk során elvégzünk, nem más, mint láthatóvá tett sze­ retetünk. Azzal, hogy volt bátorsága felállni egy több száz emberrel teli teremben, akik közül a legtöbben ismeretlenek voltak számára, és félénken belebeszélni a mikrofonjába, Evelyn egy olyan választ húzott ki belőlem, mely abban a pillanatban mindannyiunknak jó szolgálatot tett. Az óta a nap óta már számos város sok-sok emberének vált hasznára ugyanez a válasz. Azokban a pillanatokban Evelyn és én jól végeztük közös munkánkat - láthatóvá tettük szeretetünket.

A szavakon túl Emlékszem, kiskoromban sokat imádkoztam. Ebédkor, le­ fekvéskor, ünnepnapokon és különleges alkalmakkor úgy mondtam imáimat, ahogyan tanították. Az imádság e pilla­ nataiban hálát adtam életem jó dolgaiért, és hódolattal kértem Istent, hogy változtassa meg azokat a körülményeket, melyek nekem magamnak fájdalmat okoztak, vagy mások szenvedtek miattuk. Gyakorta imádkoztam állatokért. Mindig is kivételesen közel éreztem magam az állatok világához, én voltam oly vakmerő, hogy családunk otthonát megosszam a vadvilág mindazon tagjaival, akiket a házunk környékén levő erdős területeken találtam Észak-Missouriban. Ha a ház­ ból kitiltották őket, állatbarátaim gyakran versengtek a he­ lyért nagy családi kombinkkal az egy férőhelyes garázsban. A garázsszentélyben - házunk azon részében, melyet anyám már csak „menazsériaként” emlegetett - állandóan fellelhető volt minden rendű és rangú állat. Tisztán emlékszem, hogy úgy éreztem, otthonunk valamiféle menedékhely, mely rejtekül szolgál lakóinak mindaddig, amíg újra képessé válnak visszarepülni, -iramodni, -úszni vagy -szökdécselni természetes környezetükbe. Néha az ál­ latok betegek vagy sérültek voltak. Törött csontokkal, kimar227

jult végtagokkal vagy sérült csőrrel leltem rájuk a vadonban, ahol csakis önmagukra lettek volna utalva. így utólag már tisztában vagyok azzal, hogy vendégeim egy része egysze­ rűen csak túl lassú volt ahhoz, hogy elszökjön jó szándékú mentőakcióm elől. Minden állatnak jól bejáratott élőhelye volt - testre sza­ bott tartályok, befőttesüvegek, átalakított fürdőkádak és saját kis címkéje, melyen aprólékos gonddal feltüntettem fa­ jukat, lelőhelyüket és kedvenc étkeiket. Családom és bará­ taim abbéli erőfeszítéseik során, hogy megmagyarázzák, miért hagy sorsára néhány állatot a saját fajtája, kíméletesen emlékeztettek arra, hogy ez a „természet rendje”. Emlék­ szem, azon tűnődtem, nem lehetséges-e, hogy a természet rendjének elkel némi segítség. Mi van akkor, ha ezeknek az állatoknak csupán egy biztonságos otthonra és megfelelő táplálékra van szükségük arra a néhány napra, amíg fel­ gyógyulnak sérüléseikből. Úgy okoskodtam, hogy a lábado­ zás rövid időszakát követően az állatok visszatérhetnek a va­ donba, bármilyen élet vár is ott rájuk. Az már lényegtelen volt számomra, hogy ezután csupán egy pár napig vagy hosszú évekig élnek még. Csak az számított, hogy az állatok szenvedése megszűnt. Még ha az illető élőlény már másnap egy másik állat eledelévé vált, a közbenső időben akkor is erős és egészséges volt, és nem kínozta fájdalom. Minden éjjel imádkoztam állataim egészségéért - bizton­ ságukért, gyógyulásukért és életükért. Imádságaim néha mű­ ködtek, máskor viszont nem. Sosem értettem, miért van ez így. Ha Isten mindenütt jelen van, és mindent hall, akkor miért habozik választ adni? Ha minden egyes imámat meg­ hallotta, és időnként némelyikre válaszolt is, más alkalom­ mal egy másik állatért miért nem volt hajlandó megtenni ugyanazt? Nem értettem ezt a következetlenséget. Ahogy idősebb lettem, továbbra sem hagytam fel az imád­ sággal. Bár úgy hittem, felnőttesebben imádkozom, imáim 228

tematikája sosem változott meg igazán. Még mindig a „felsőbb erőkhöz” intéztem szavaimat, az életemben felbukka­ nó állatok érdekében. Az utak mentén mozdulatlan rongycsomóként heverő áldozatokra és a vadonban futkározó társaikra egyaránt azt az áldást kértem, hogy biztonságban járják útjukat, és leljék meg békéjüket a túlvilágon. Bár az emberekért is mindig imádkoztam, ez idő szerint másokért mondott imáim átlépték az ismerős arcok birodal­ mának határait. Családomon, barátaimon és jó ismerősei­ men kívül gyakran imádkoztam azokért is, akikkel sohasem találkoztam. Csak névtelen arcokként éltek bennem, amilye­ nek fekete-fehér televíziónk képernyőjén villantak fel a nap­ paliban, vagy a Look és a Life magazin lapjairól bámultak vissza rám. Az állatok és az emberek esetében is az életükért imádkoztam, és azért, hogy múljanak el mindazok a dolgok, melyek kínozzák őket e világban. Végül is lassanként az imádsággal kapcsolatos érzéseim változásnak indultak. Pontosabban az imádkozás közben átélt értéseim változtak meg. Tudatában voltam, hogy valami hiányzik. Bár a pillanat szentsége bizonyos mértékig vigaszomul szolgált, mindig az az érzés fogott el, hogy több is rejlik a háttérben. Gyakran azon vettem észre magam, hogy a lelkem mélyén egy gyötrő, ősi érzés motoz, hogy az imádság, melyet abban a pillanatban fejeztem be, csupán a kezdete volt valami sokkal jelentősebb dolognak. Ereztem, hogy egykor sokkal közelebb állunk világunk láthatatlan erőihez és egy­ máshoz is. Mivel itt szó sem volt sem vallásról, sem valami­ lyen rituáléról, ráébredtem, hogy maga az imádság e közeli kapcsolat kulcsa. Tudtam, hogy valahol ősi emlékezetünk ködében még sokkal több emléknek kell rejlenie arról a szavak nélküli nyelvről, mely lehetővé teszi számunkra, hogy egygyé váljunk világunk erőivel és a rajta kívül eső hatalmakkal. Az 1990-es évek elején szembesültem az első utalással arra nézve, hogy miért éreztem imádságaimat befejezetlennek.

A jel váratlanul tűnt fel, amikor egy szép napon egy ősi szö­ vegben lapozgattam, melyet egy barátom adott kölcsön. Ez a dokumentum abban különbözött a többi hasonló műtől, hogy a fordító a szerzők eredeti szövegeiből merített, s nem más tudósok szavait ismételte, melyeket esetleg eltorzított az idő. Az arameus kéziratok közvetlen fordításaiban buk­ kantam rá annak részletes leírására, hogy miképpen olvaszt­ hatjuk egybe az imádság három alkotóelemét egyetlen erő­ vé, amely hatalommal árasztja el életünket. A szövegeket, melyekhez barátom révén jutottam, Edmond Bordeaux Szekely, az ókortudományok hírneves szaktekin­ télye állította össze; annak az Alexandre Székelynek az uno­ kája, aki több mint százötven esztendeje elkészítette az első tibeti nyelvtant. Mivel az evangéliumok eredeti arameus változataiból dolgozott, Szekely fordításai kitűnően vissza­ adták az eredeti, Jézustól és tanítványaitól származó imád­ ságok és történetek gazdag nyelvezetét. Bár nem igazán le­ pődtem meg, máig is érzem a megilletődöttséget, amint az ilyen fordítások egyre tisztábban megvilágítják a tanításokat és az imádság tudományát. Ha a kvantumfizika nézőpontjá­ ból is vetünk egy elfogulatlan pillantást ezekre a művekre, akkor olyan finomságokat is észreveszünk, melyek más for­ dításokból kikoptak az idő múlásával. Az arameus szerzők szemével nézve például az a mód, ahogyan egy eseménysorozat kibontakozik életünkben, pusz­ tán nézőpont kérdése. Akár az egyén gyógyulását, akár a vi­ lágtörténelem alakulását tekintjük, az ókori bölcsek arra emlékeztetnek bennünket, hogy már minden lehetőség meg van teremtve, és jelen van a világban. Ahelyett hogy kikényszerítenénk a megoldásokat életünk eseményeire, módunkban áll kiválasztani, hogy melyik lehetőséggel azonosulunk, és úgy élni, mintha az már meg is valósult volna. Ez természe­ tesen nem azt jelenti, hogy imádság formájában ráerőltet­ hetjük akaratunkat másokra; sőt az árnyalatnyi különbség

270

éppen abbéli hajlandóságunkban rejlik, hogy fogékonyak le­ gyünk minden lehetőség elfogadására, anélkül hogy ítélete­ ket alkotnánk róluk, s annak tudatában, hogy az életünkben megejtett választások révén minden egyes lehetőséget ma­ gunkhoz vonzhatunk, és el is vethetünk. Ha imádságunkkal kiválasztunk egy kimenetelt, még semmi sem garantálja, hogy az valóban meg is fog valósulni; imánk egyszerűen megnyitja a lehetőségek ajtaját a jövő egyik kimenetele szá­ mára. A kérdés tehát az, hogyan idézhetünk bizonyos kime­ neteleket a jelen fókuszába imádságaink révén?

Amikor a három eggyé válik Az esszénusok írásaiból tudjuk, hogy hitük szerint érzékeink és értelmünk révén válhatunk eggyé világunkkal. Minden gondolatban, érzésben, érzelemben, lélegzetben, mozdulat­ ban vagy ezek bármilyen kombinációjában az imádság egy kifejeződését látták. Az esszénusok nézőpontjából, amikor napunk folyamán bármit felfogunk, érzékelünk, vagy ami­ kor kifejezzük magunkat, voltaképpen szakadatlanul imád­ kozunk. Az esszénus szövegek koruk kifinomult költőiségével és erőteljes metaforáival arra emlékeztetnek bennünket, hogy testünk, szívünk (érzéseink) és elménk úgy dolgoznak együtt, akár a kocsi, a ló és a hajtó.109 Bár egymástól függetlennek tekintik őket, ez a három tényező mégis összehangoltan működik együtt, hogy életünk során folyamatosan tapaszta­ latokkal lássanak el bennünket. Ebben a hasonlatban a sze­ kér a testünk, s az elménk a hajtó. A ló jelképezi szívünk ér­ zéseit, vagyis azt az erőt, mely a hajtót és a szekeret előbbre viszi az élet országútján. Fizikai testünk erejével, a szívünk­ ben átélt bölcsességgel és szándékaink tisztaságával határoz­ zuk meg életünk minőségét. 231

Ha az imádság valóban az elveszett nyelv, melynek segít­ ségével választhatunk az élet lehetőségei és kimenetelei kö­ zül, akkor nagyon is gyakorlati értelemben minden pillana­ tot egy-egy imának tekinthetünk. Ébren és alvás közben, egész életünkben szakadatlanul gondolkozunk, érzelmeket élünk át és érzünk, ily módon tehát hozzájárulunk világunk jövőjéhez. A lényeg az, hogy hozzájárulásunk némelykor közvetlen és szándékolt, míg más esetekben közvetett és akár öntudatlan is lehet. Ez utóbbi élményt azok írhatják le a legpontosabban, akik úgy érzik, hogy az élet „csak úgy megtörténik” velük. Azok, akiknek ebben az élményben van részük, gyakran érzik ma­ gukat szemlélőknek, akik pusztán megfigyelik az élet kör­ nyezetükben - barátaikkal, családjukkal és szeretteikkel vagy akár magával a Földdel is — lejátszódó folyamatait. Az érzé­ sek spektruma, melyek ehhez az élményhez fűződnek, egy gyermek megszületésekor átélt megilletődéstől és csodálat­ tól egészen addig a tehetetlenségig ível, melyet a háborúk és természeti katasztrófák korszakaiban az emberek tragikus pusztulása láttán érzünk. Ha azokat a borzalmakat tekintjük, melyeket az 1999-es koszovói válság során az otthonukból elüldözött menekültek átéltek, vagy akár egy középiskolá­ ban elkövetett tömegmészárlás gyalázatos tettét, máris jó példákat találtunk a tehetetlenség érzésének pillanataira. Egyes, nemrégiben lefordított szövegek - melyek közül néhány több mint kétezer esztendős - módot kínálnak arra, hogy tevőlegesen közbelépjünk, vagyis „tegyünk valamit”, amikor az élet ezekhez hasonló eseményeivel szembesülünk. Az ókor emberei felismerték az imádság szavak nélküli erejének hatékonyságát, leírtak tehát egy imafajtát, melyet ma aktív imaként ismerünk. Amikor az imádság elemei egybeol­ vadnak, a teremtés nyelvéhez vezető híd feltárul előttünk. Ezen a hídon haladva, magunk választhatjuk ki egy adott

232

helyzet kimenetelét a lehetőségek sorából. Az ötszáz esztenidővel Jézus születése előtt élt esszénus mesterek arra ösztönöznek bennünket, hogy a jövő egyetlen kimenetelére fokuszáljuk az imádság erejének egyedi összetevőit, az elménkben, a szívünkben és a testünkben átélt gondolatot, érzést és érzelmet. Ennek a hatalomnak a kulcsa egyetlen passzusban rejlik: „Hét ösvény vezet által a Végtelen Kerten, és a testnek, a szívnek és az elmének egyesülve kell bejárnia valamennyit... 110 A mennyek nyelvének - melyet testünk révén beszélünk - ez az egységes ereje csepegtet életet imáinkba, és biztosít minket arról, hogy „ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe!... meg lesz néki, a mit mondott.” 1 1 1 Vegyük szemügyre az imádság hatásait egy egyszerű modell segítségével. Több mint ötven éve, 1947-ben dr. Hans huny (ejtsd: Jenní) kifejlesztett egy új tudományágat, hogy ki térképezhesse a rezgések és a formák kapcsolatrendszerét Dr. Jenny jól dokumentált kutatásai során kimutatta, hogy a rezgések geometriai alakzatokat állítanak elő. Más szóval, ha egy látható anyagban rezgéseket keltünk, a rezgé­ sek mintázata kivehetővé válik az adott közegben. Ha meg­ változtatjuk a rezgéseket, az alakzat is megváltozik. Ha viszszatérünk az eredeti rezgésekhez, újra az eredeti mintázat je­ lenik meg. Egy sor különböző anyaggal - vízzel, olajjal, gra­ fit és szénporral - végzett kísérletei folyamán dr. Jenny a geometriai alakzatok elképesztően széles skáláját állította elő, a nagyon komplextől a nagyon egyszerűig. Mindegyik alakzat egyszerűen egy láthatatlan erő látható formája volt. E kísérletek jelentősége abban rejlik, hogy dr. Jenny min­ den kétséget kizáróan bebizonyította: a rezgések előre megjósolható alakzatokat hoznak létre abban az anyagban, mely­ ben előidézzük őket. A gondolat, az érzés és az érzelem is rezgés. Akárcsak dr. Jenny kísérleteiben, a gondolatok, az érzésck és az érzelmek is hullámzást keltenek abban az „anyag-

233

ban”, melybe belevetítjük őket. Mi magunk víz, kén és gra­ fit helyett tudatunk finom szubsztanciájába vetítjük rezgé­ seinket, és ezek mindegyike hatást vált ki. A negyedik fejezetben tárgyaltuk azt a tudományos elvet, mely szerint jövőnk a teremtés őslevesében kavargó, számos lehetőség egyikeként máris létezik. Nap mint nap új dönté­ seket hozva, új lehetőségeket keltünk életre, majd finomra hangoljuk a tulajdonképpeni jövőkimenetelt. Ez a szemlélet azt is magában foglalja, hogy minden alkalommal, amikor imádságunkban kérünk valamit, létezik egy olyan lehetőség, melyben imánk máris meg/hallgatásra, talált. Ha világképünk helytálló, akkor gyermekkorom garázsmenazsériájában pél­ dául minden sérült csőr, kimarjuk végtag és törött csont egy arra a pillanatra vonatkozó lehetséges kimenetel volt; viszont ugyanabban a pillanatban már egy másik kimenetel is létezett, melyben a gondozásomban lévő állatok máris gyógyultak voltak. Minden lehetséges kimenetel készen állt, és mindegyikük valóságos volt. A kulcs, amelynek segítségével a számos lehetséges kime­ netel közül kiválaszthatunk egy bizonyos jövőt, abban rej­ lik, hogy képesek vagyunk úgy érezni, mintha választásunk máris megvalósult volna. Ha tehát imádságunk korábbi meg határozását - érzés - más oldalról közelítjük meg, ez arra sar­ kall bennünket, hogy gondolatainkat és érzelmeinket, melyek­ kel az érzést előidézzük, éppolyan élettel telinek érzékeljük, mintha imádságunk már meghallgatásra talált volna. Hiszen hogyan válhatna javunkra gondolataink és érzelmeink hatása, ha alakzataik rendezetlenül mozognak? Ha viszont imádsá­ gunk mintázatát egységbe fókuszáljuk, hogyan is hagyhatná a teremtés „anyaga” válasz nélkül az imát? Amikor a gondolat, az érzés és az érzelem nincsenek öszszehangolva, úgy is tekinthetjük, hogy mindegyikük fáziskésésben van a másik kettőhöz képest. Bár elképzelhető, hogy egyes behatárolt területeken átfedik egymást, a mintázat azon 234

ban javarészt fokuszálatlan, az egyes részek különböző irá­ nyokban fejtik ki hatásukat, függetlenül a mintázat többi ré­ szétől. Az eredmény az energia szétszóródása.

ÉRZÉS

ÉRZELEM

GONDOLAT 1 Ábra. A gondolat, az érzés és az érzelem összehangolatlan mintázatként, Ha nincsenek egységben, elveszítik fókuszukat

Ha például arra gondolunk, hogy „kiválasztom életem tökéletes társát”, az ezt a gondolatot kifejező energiamintát bocsátjuk útjára. Az olyan érzések és érzelmek, melyek nincsenek összhangban gondolatunkkal, nem képesek hatalom­ mal felruházni a tökéletes társra vonatkozó választásunkat. Ha disszonáns érzések támadnak bennünk - például hogy nem is vagyunk méltók egy tökéletes társra esetleg a fele­ lem érzelmét éljük át, akkor energiamintáink voltaképpen megakadályozzák, hogy választásunk jövőkimenetellé vál­ hasson. Ebben az összhangot nélkülöző állapotban szoktuk Azt kérdezgetni magunktól, miért nem működnek megerősítéseink és imáink. Ezek az egyszerű példák is jól megvilágítják, hogy miért épp az imádság képes a legnagyobb változásokat létrehozni, 235

ha elemei egy központra irányulnak, és összhangban vannak egymással. ERZES ERZELEM

GONDOLAT 2. ábra. A gondolat nincs összhangban az érzéssel és az érzelemmel. Ez az állapot meghiúsíthatja és hatástalanná teheti imádságunkat

Az imádság szó használata nélkül, alapvetően különböző nyelvezettel és természetesen kevésbé tudományos megfo­ galmazásban már a 20 . század elején feltűnt a gondolat, az érzelem és az érzés egyesítésének koncepciója, melynek ré­ vén az ember betöltheti szíve vágyait. Neville egyik művében olvasható az a felszólítás, mellyel még inkább megerősíti az imádság ötödik módjának - vagyis amikor olybá vesszük, mintha imánk már meg is valósult volna - hasznos voltát : „Elmédben át kell adnod magadat vágyadnak, melyet az új állapot iránti szereteted teljesít be; és így cselekedvén, ezen­ túl ebben az új állapotban kell élned, nem pedig a régi ben.” 1 1 3 Bár Neville leírásai azon képességünkről, melynek segítségével megváltoztathatjuk a jövő kimeneteleit, és új lehetőségeket választhatunk életünkben, kétségkívül találók, a 20 . század elején élő emberek számára aligha voltak értelmezhetők. Ahogyan ez sokakkal megesett, akik megelőzték korukat, 1972-ben bekövetkezett haláláig Neville műveit is csak szűk körben ismerték.

236

Az ehhez hasonló értelmezések módot adnak arra, hogy olyan nyelvként és filozófiaként tekinthessünk az imádságra, mely hidat képez a tudomány és a lélek világa között. Míg más filozófiai iskolák egyedi szókinccsel és speciális nyelve­ zettel fejezik ki magukat, az imádság saját szókincse az érzések szavak nélküli nyelvében jelenik meg. Néha egy gondolat, melyet az egyik nyelven tökéletesen képesek vagyunk értelmezni, egy másik nyelven, melyben nem vagyunk jára­ tosak, vajmi keveset jelent számunkra. Am a nyelv attól még létezik. GONDOLAT ÉRZÉS ÉRZELEM

3.ábra. ,,...ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe..., meg lesz néki, a mit mondott.” (Márk 11:23). A hatékony imádság kulcsa a gondolat, az érzés és az érzelem egysége

A béke filozófiáját például oly különböző nyelveken is ki lehet fejezni, mint amilyen a fizikáé, a politikáé vagy akár az imádságé. A fizikában példának okáért a béke legmagasabb fokát úgy lehet leírni, mint a mozgás hiányát egy adott rendszérben. Ebben a nyelvben a béke azt jelenti, hogy a frek­ vencia, a sebesség és a hullámhossz értékei elérték a nullát, a rendszer nyugalmi állapotban van. A politikában úgy értelmezhetjük a békét, mint az erőszak végét és a háború hiá­ nyát. Imádságainkról is gondolkozhatunk hasonló módon. Az imádság nyelvén a békét voltaképpen egyfajta egyen­ letként írhatjuk le, mely közelebb hozza az imát korunk tu­ 237

dományához, mint azt bárki hinni merte volna. Imádságunk egyenletének alkotóelemei azonban számok és változók he­ lyett a világos gondolkodás, az érzés és az érzelem. A szab­ ványos matematikai bizonyítás formájában - ha ez és ez a feltétel teljesül, akkor ilyen és ilyen kimenetelre számítha­ tunk - aktív imánk egyenlete a következőképpen fest: Ha gondolat = érzelem = érzés, akkor világunk tükrözi imádságunk hatását. Ezen egység megléte esetén belső technikánk erői fóku­ szálhatok, és rávetíthetők külső világunkra. Amikor imádsá­ gunk elemeit összehangoljuk, máris a teremtés szavak nélküli nyelvén beszélünk - azon a nyelven, mely hegyeket mozgat meg, háborúknak vet véget, és daganatokat tüntet el. Az imádságban az a nagyszerű, hogy nem szükséges pon­ tosan ismernünk működési mechanizmusát ahhoz, hogy hasznunkra fordíthassuk csodálatos hatásait. Ez az egyetemes technika csak annyit kíván meg tőlünk, hogy érzékeljük, érezzük és nyugtázzuk mindazt, amit érzéseink elmondanak nekünk. Imádságaink akkor kelnek életre, ha a szívünkben élő vágy érzésére, nem pedig akkor, ha tudati világunk gondolataira fókuszálunk.

Az elfeledett kulcs Tudtam, hogy a válasz ott rejtőzik valahol a magam köre halmozott szövegekben. A könyvek, írások, dokumentumok és kéziratok között, melyek szanaszét hevertek a padlón, azok a szavak is ott voltak valahol, melyeket az ókor bölcsei majd kétezer esztendeje vetettek papírra, az enyémhez ha

sonló gondolatokat forgatva fejükben. Tisztában voltak azzal, hogy valamely jövőbeli nemzedékben ugyanazok a kér­ dések vetődnek majd fel, melyeket nekik, az első évezred mestereinek is feltettek. Bár az a világ egészen más lesz, a kérdések ugyanazok maradnak: a kozmoszhoz, a Teremtő­ höz és az egymáshoz fűződő viszonyainkat fogják firtatni. Azt is pontosan tudták, hogy az ő jövőjükben élő emberek dérnek fejlődésük egy olyan pontjára, amikor is koruk vív­ mányai arra hívják fel és sarkallják őket, hogy emlékezetük­ be idézzék az emberi természet alapvető sajátosságait, és visszaköveteljék életük lényegét. Tudtam, hogy a bölcsesség ősi kútfőjéhez vezető jeleket hagytak hátra számunkra, épp ilyen pillanatra számítva. Hajnali két óra volt. Órák óta üldögéltem a földön, a köröttem felhalmozott szövegekben elmerülve. Felálltam, és odaaballagtam az egyik ablakhoz, mely a sivatag mélyén elterülő, több ezer hektáros zsályamezőkre nézett. A tájat nem világította meg a hold, így alig volt kivehető a tőlünk északra fekvő hegy sziluettje, mely a völgy aljától számítva több mint hatszáz méteres magasságba emelkedett. Mély lélegze­ tei vettem, majd visszasétáltam az ötoldalú épület középső helyiségébe, mely a legtágasabb volt a házban. Felnéztem a mennyezetre, és újfent eltűnődtem a tartógerendák rejté­ lyén, melyek a falakból előtűnve, meredek szögben szöktek az ég felé, hogy a helyiség közepe fölött egy pontban talál­ kozzanak. Semmi jel nem utalt arra, hogy ezektől a négyszögletes, fenyőfából készült gerendáktól eltekintve bármi más is tartaná a tetőzetet. Újra meg újra álmélkodásra kész­ tetett, ahogyan a húsz centiméter átmérőjű gerendák a hatvan centiméter vastag, vályogból tapasztott falakban horgo­ nyozva a mennyezetet támasztották. Az építmény valami­ féle különösen szent hely benyomását keltette. Amikor a "kupolában” tartózkodtam - ahogy a völgy lakói közül ne­ vezték néhányan -, mindig úgy éreztem magam, mintha

239

a föld méhében lennék. Tökéletes helyszín volt az ehhez ha­ sonló estékre. Mély levegőt vettem, egy sóhajjal kifújtam, és újra elfog­ laltam helyemet a padlón. Immár több hete annak szentel tem magam, hogy összeszedegessem a tudás morzsáit, melyek hitem szerint a nyugati világ számára majd tizenhét évszáza­ da elveszett tudomány elemeit körvonalaznák. Egy koráb­ ban már legalább százszor látott dokumentumért nyúltam, és nekiálltam újra átböngészni az oldalakat. Pillantásom hir­ telen rátapadt a szavak egy sorozatára, amely fölött a má­ sodperc törtrészével azelőtt elsiklottam. A szavak különös csoportosítása, mintázata valamiért megragadta a figyelme­ met. Valószínűleg már számtalanszor láttam ugyanazokat a szavakat, ez alkalommal azonban valahogyan másnak tűn­ tek; azon kaptam magam, hogy sebesen pörgetem át a köny­ vet, ismerős szövegrészek után kutatva. Egy lap alja felé, úgy a háromnegyed részénél fel is fedeztem egyet. A szöveg, melyet lapozgattam, a Közel-Kelet ősi nyelvét ültette át an­ golra; ebben pillantottam meg a kulcsszót, melyet keres­ tem: a szó a béke volt. „Hogyan hozhatunk tehát békét test véreinknek..., mivel azt szeretnénk, hogy az Ember Fiai valahányan részeltessenek a béke angyalának áldásaiban?” 1 1 1 A kezemben tartott szöveg a kétezer éve feltett, s a köz­ életi fórumokon napjainkban is gyakran megismételt kérdési visszhangozta: hogyan táplálhatjuk éhezőinket, juttathatjuk fedélhez hajléktalanjainkat, gyógyíthatjuk meg betegeinket, és hogyan vethetünk véget háborúinknak és szenvedéseink nek? Jóllehet a segélyek, a katonai akciók és a törékeny nem zetközi egyezmények talán kezelhetik a szenvedés külső, fizikai tüneteit - és a továbbiakban is fontos szerepük lesz azonban a tartós változás kulcsa annak a gondolkodásmód nak az átalakításában rejlik, amelyik lehetővé teszi, hogy a szenvedés e formái fennmaradhassanak. Ugyanazokra a kér désekre adott válaszaikban, melyeket korunk igazságkeresői 240

is leltesznek, múltunk látnokai és írástudói talán ránk hagyták a tudást, mely megvilágítja, hogyan összpontosíthatjuk azimádság erejét társadalmunk kihívásaira. Korunk vallási és spirituális gyakorlata arra ösztönöz ben­ minket, hogy az imádság szálait szőjük bele életünk szövetébe, azonban igen ritkán mutat rá ennek módjára. A jó szándékú útmutatások napjainkban a legjobb esetben is bizonytala­ nok, pontatlanok és homályosak. A szövegek, melyek a történelmünk hajnalán megfogal­ mazódott bölcsességet örökítik tovább, elénk tárják e régesrég elveszett, hatalmas technika finom mozzanatait. Miután meghatározták a gondolat, az érzés és az érzelem elemét, az esszénusok megmutatják, hogyan is olvaszthatjuk össze őket egyetlen, fókuszált szellemi erőkifejtésbe! Rámutatnak egy közös motívumra, mely összekapcsolja a szenvedések végét az imádság elemeinek összehangolásával. Ezt a vezérfonalat az imádság mesterei a saját szavaikkal írják le a legtökélete­ sebben: Az Ember Fiának elsőbben tulajdon testében kell törekednie a békére; mert az ő teste miként egy hegyi tó, mely akkor veri vissza a nap sugarát, ha csendes és tiszta. Ha telve van iszap­ pal és kövekkel, semmit sem tükröz. Eztán az Ember Fiának tulajdon gondolataiban kell töre­ kednie a békére... Nincsen nagyobb erő földön s égen az Ember Fiának gondolatánál. Bár a test szemével láthatatlan, mégis hatalmas ereje van minden egyes gondolatnak, oly ereje, mely­ be a mennyek is beleremeghetnek. Eztán az Ember Fiának tulajdon érzéseiben kell törekednie a békére. A szeretet Angyalához fordulunk, hogy lépne be ér­ zéseinkbe és tisztítaná meg azokat. Es minden, mi azelőtt tü­ relmetlenség és viszály volt, összhangba és békébe fordul.115

241

Milyen csodálatos szavak! Ezeket az útmutatásokat hagy­ ták hátra az esszénusok a jövendő nemzedékek számára. Nem csupán beszámolnak nekünk a lehetőségekről, melye­ ket az imádság hozhat el életünkbe, hanem ki is tárják előt­ tünk az imádság lehetőségeinek ajtaját, amelyeket a nyugati tudomány „csodákként” skatulyáz be. Mivel tisztában vol­ tak azzal, hogy fejlődésünkben el fogunk jutni egy pontra, amikor megfogan bennünk az igény, hogy újraértelmezzük a technika szerepét világunkban, örökül hagyták nekünk a kulcsot, hogy magának az élet tudományának és rejtélyének segítségével mondhassunk igent az életre. Titkuk nem más, mint a béke ősi kódja. Kifinomult és megtévesztően egysze­ rű a megoldás, mely szerint imádságunk elveszett módjának hatalma a béke fogalomköréből fakad. Izgatottan lapozgattam az oldalakat, további megerősítést keresve, vagy talán valamiféle rejtett magyarázatot, mely le­ írja, hogy milyen szerepet játszhat a béke napjaink világá­ ban. Minden várakozásomat túlszárnyalták azok a szavak, melyek ott virítottak a következő oldal közepén. „Keresd a béke Angyalát mindenben, ami él, mindenben, amit teszel és minden szóban, amit kiejtesz. Mert a béke a kulcsa minden tudásnak, minden rejtélynek, minden életnek.” 1 1 6 Az egykorú esszénus hagyományok értelmében az angyal szó sokféleképpen fordítható, többek között felsőbb erők ként vagy hatalmasságként is. Ennek értelmében mindazok, akiknek azt sugallja a meggyőződése, hogy az angyal vallá­ sos vagy keresztény fogalom, a kifejezést helyettesíthetik a hatalom vagy erő szavakkal is. Egyértelmű, hogy az imádság adományán alapuló technika felülemelkedik a vallási vagy világi irányultság tényén. Az esszénusok mintha valamiféleuniverzális technikáról adnának leírást, melynek egyes részei ötszáz évvel Krisztus előtt alakultak ki. Az esszénusok még az üdvözlés és a búcsúzás pillanatait is lehetőségnek tekintették arra, hogy az életük minden egyes aspektusában meg-

242

nyilvánuló békét tovább erősítsék világukban. A közösségek fivéreinek és nővéreinek utolsó szavai e világon ezek voltak: „Béke veletek.” Végre minden elem a helyére került. Ezek a szavak a múlt nyelvén vezetnek be egy olyan fejlett technikába, melyen napjainkban a nyugati világ figyelme jobbára átsiklik. Az imádság technikája olyan elemeken alapul, amelyek még modern berendezéseink integrált áramköreinél és számító­ gépes chipjeinél is fejlettebbek - olyannyira, hogy mind ez ideig még csodamasináink segítségével sem sikerült őket sokszorosítanunk. Ezek az elemek a világos gondolkodás és az érzelem, melyeket a béke operációs rendszere tesz műkö­ dőképessé. Amint bejelöltem a lapokat, hogy a jövőben könnyen rájuk találjak, azon vettem észre magam, hogy szinte beleszé­ dültem az izgatottságba. Meg kellett osztanom valakivel mai estém eredményeit. Rápillantottam a kis digitális órára a szo­ ba túlsó végében, majd hitetlenkedve hunyorítottam össze szememet. Majdnem hajnali négy óra volt; ahhoz nyilván­ valóan túl korán, hogy bárkit is felhívjak. Felálltam, steppelt dzsekimért nyúltam, majd az ajtóhoz mentem. Feleségem otthonunkban aludt, egy rusztikus épületben pár száz mé­ ternyire az irodától. Amikor kinyitottam az ajtót, hogy kilépjek az utcára, a mögöttem lévő fatüzelésű kályha felől melegáramlatot érez­ tem, amely kiszökött a sivatagi éjszaka fagyos levegőjébe. Az épület melletti hőmérő mínusz huszonöt fok körül inga­ dozott, ami nem volt szokatlan ebben az évszakban. A siva­ tagi nap első sugaraival a hőmérséklet gyorsan emelkedhet egy-két óra alatt harminc fokot is, hogy aztán nyolc-tíz fok korüli, balzsamos délutáni levegőt produkáljon. Bezártam magam mögött az ajtót, és keresztülvágtam a laza kavicsré­ tegen, mely egyfajta gyalogutat alkotott a házak között. Egy röpke pillanatra megálltam; ritka, becses pillanat volt. 243

Lélegzetemen kívül, mely párafelhőkben gomolygott ar­ com előtt, más hang nem hallatszott. Tökéletes csend ural­ kodott. Nem fújt a szél sem. Az a néhány levél, mely nem hullott le a mellettem álló fűzről, barna volt és összepöndö­ rödött. A leglágyabb szellő is őszidézőn zizegtette volna őket, ám most némák voltak. Felnéztem a felhőtlen éjszakai égboltra, egyenesen a Tejút peremére. Sok százszor volt már részem a látványban; de ma valahogy minden másnak tűnt. Az ókor bölcsei megmutatták nekünk, hogyan érinthetjük meg azokat a csillagokat - és a rajtuk túli világokat is - az imádság bensőnkben lakozó tudományának segítségével Imáink hatótávolsága - emlékeztettek rá - a saját képessé geinkbe vetett hitünkkel arányos. A csend ama pillanatában mindez értelmet nyert. Végigszaladtam a kockaköves járdán és a nyitott verandán az aprócska házig, melyben feleségem aludt. Izgatottan ültem le az ágy szélére, és máris mesélni kezdtem felfedezéseimet. Egyik szemét felnyitotta, hogy jelezze, hallja, amit mondok, mire én rövid szünetet tartottam. Felvillantotta meleg, biztató mosolyát. Halkan megkérdezte: - Várhatunk ezzel reg­ gelig? - Persze - feleltem, kissé szégyenkezve izgatottságomon. - Jól van - mondta. - Ez fontosnak hangzik. Teljesen éb­ ren szeretnék lenni, amikor meghallgatom, mire bukkantál Bár magam is meglepődtem kirobbanó lelkesedésemen, feleségem válasza egy cseppet sem lombozott le. Talán tény­ leg épp itt volt az ideje, hogy én is aludjak egyet. Végső so­ ron ezek a szövegek kétezer éven keresztül őrizték titkaikai, tudtam, hogy kibírnak még néhány órányi várakozást nap­ keltéig.

244

Tudás, bölcsesség és béke Megítélésem szerint van egy árnyalatnyi különbség a tudás és a bölcsesség fogalma között. A tudást úgy is tekinthetjük, mint tapasztalataink azon elemét, mellyel az információkat kezeljük. Múltunk és jelenünk valamennyi adatát, statiszti­ káját és magatartási mintáját megoszthatjuk másokkal, jele­ sül mint tudást. A bölcsesség azonban azt jelenti, hogyan elünk tudásunkkal. A tudás megtanítható, továbbadható a nemzedékek között szövegek és hagyományok formájában. A, bölcsesség élményét azonban valamennyi nemzedék min­ den tagjának önmagának kell megélnie, hogy okulhasson a közvetlen tapasztalatok következményeiből. Egy bizonyos motívum újra meg újra felbukkan az esszé­ nusok tudásanyagának minden elemében, amelyre az előző este rábukkantam. Ez a közös nevező a béke kulcsfontossá­ gú eleme volt. Úgy tekintettem a kétezer-ötszáz éves szöve­ gekben ránk hagyott költeményekre, hasonlatokra és példa­ beszédekre, mint napjaink egy kézikönyvének jelrendszerére. A béke esszénus kódja ismerős fogalmakon alapul, melyek saját élettapasztalataink között is szerepelnek: a világos gon­ dolkodáson és az érzelmeken. Az esszénusok saját módszereikkel hagyták örökül számunkra tudásukat a békéről, két dologra híva fel a figyelmünket. Először is rámutatnak, mekkora jelentősége van a békének a teremtett világban; másodszor pedig azt mutatják meg, hogyan alakul át külső világunk, ha a bensőnkben békét teremtünk. A kumráni közösségek tudósai megvilágítják előttünk azokat a lehetőségeket, melyekkel az imádság gazdagíthatja életünkét. Az imádság alkotóelemeinek leírásával kezünkbe kapjuk azt az egyenletet, mely által elektromos energiát ára­ moltathatunk keresztül sejtjeink falának membránjain, és így komplex mintázatokat hozhatunk létre emberi tudatunk anyagában, és speciális vegyületeket termelhetünk testünk 245

vegykonyhájában. Egy ehhez fogható erő jelenlétében talán az is elképzelhető, hogy a „hegy megmozgatásának” képe szó szerinti leírása annak a hatalomnak, mely legmagasabb rendű lehetőségünkként él bennünk? Annak fényében, hogy a tudomány is megerősíti az imádság hatásait, komolyan számításba kell vennünk e hatalom lehetőségeit életünkben. Imádságunk technikájának utolsó, kulcsfontosságú eleme szerencsésen elkerülte a niceai zsinat 4. századbeli csonkí­ tásait és a nagymértékű torzításokat, melyeket legszentebb szövegeink a fordítások során elszenvedtek. Bár a szavak va­ lamicskét egyszerűsödtek, de az eredeti jelentés eléggé épen megmaradt ahhoz, hogy egy új szemlélet beköszöntét hir­ desse életünkben. Ennek a kulcsszövegnek az elemei egy­ aránt fennmaradtak bibliai szövegeinkben és az esszénus kéziratokban is, melyek a Bibliánál néhány évszázaddal ko­ rábban keletkeztek. Az efféle átfedések táplálják abbéli meg­ győződésünket, hogy a két dokumentum közös tőről fakad. Egyes tanítások a Nagy Parancsolatként ismerik az elve­ szett kódot. Márk könyvének 12. fejezetében a 30. vers megoldást kínál az utolsó rejtélyre is azzal kapcsolatban, ho­ gyan olvaszthatjuk az imádság elemeit egyetlen, fókuszált egységbe. Alihoz, hogy ezt az erőt létrehozzuk, egészen sa­ játságos módon kell kifejeznünk szeretetünket. „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből.” E titokzatos passzus megér­ tésének kulcsa talán abban a szemléletben rejlik, melyet az esszénusok alkottak a Teremtőnkhöz fűződő kapcsolatunk ról. Az ő nézőpontjukból egyek vagyunk mennyei Atyánk kai. „A folyó mellett áll az Elet Fája. Ott lakozik Atyám, s az én hajlékom őbenne vagyon. A Mennyei Atya és én egyek vagyunk.” 1 1 7 Minden egyes emberben, aki e világ útjait rója, benne lakozik a teremtés és Teremtőnk isteni szikrája. Ezt megérteni tehát a legfőbb kihívás, amellyel rejtélyünket fel deríthetjük. Annak érdekében, hogy imádságunkat fókuszál 246

hassuk, magát az élet teremtő elvét - vagyis Teremtőnket kell szeretnünk teljes szívünkből, lelkűnkből, elménkből és erőnkből. Hiszen egyek vagyunk mennyei Atyánkkal, tehát ha így teszünk, voltaképpen önmagunkat szeretjük. Ez a négy kité­ tel megvilágítja előttünk, hogyan becsülhetjük értéke szerint a szeretetet, melyre az esszénusok mint „minden dolgok forrására” utalnak. A lényeg az, hogy csak a szeretet e fajtá­ jának jelenlétében lelhetünk rá - elvégzett imádságunk jutal­ maként - a béke értékére. A szavak már a birtokunkban van­ nak. De mit is jelentenek pontosan? Mit jelent ez a fajta szeretet? Hogyan szerethetünk teljes szívünkből, lelkűnk­ ből, elménkből és erőnkből? Az esszénusok elveszett kódja tudomásunkra hozza, ho­ gyan valósíthatjuk meg a békét. Testünkben, szívünkben és elménkben éljük át gondolatainkat, érzéseinket és érzel­ meinket. Bár úgy érezzük, hogy észleleteinkre csak csekély befolyásunk van, mégis az észleletekkel való kapcsolatunk révén határozhatjuk meg tapasztalataink minőségét. Kódunk utolsó részlete, mely a világos gondolkodáson és az érzel­ men alapul, talán egyben az imádságunk egységesítésével kapcsolatos kutatásunk végállomása is lehet. ,Jsmerd meg eme békét a te elmédben, óhajtsd eme békét a te szívedben, és teljesítsd be eme békét a te testedben.” 1 1 8 Elménk világos gondolataival kell megismernünk a békét, hogy valóra váljon. Igazolnunk kell saját magunk előtt is: bebizonyítanunk, hogy a béke életünkben és világunkban egyaránt megvalósítható. Ezután óhajtanunk kell a békét szí­ vünk egész erejével, életünk minden eseményében. A béke már létezik világunkban; a mi kihívásunk az, hogy felkutas­ suk - hogy még azokon a helyeken is ráleljünk, ahol mintha egyáltalán nem is volna jelen. Elménk és szívünk testünkön keresztül nyilvánulhatnak meg. Mi választjuk ki azokat a cse­ lekedeteket, melyeket a világnak felkínálunk. A fenti passzus .u ra hívja fel figyelmünket, hogy tegyük lehetővé, hogy cse­ 247

lekedeteinkben a külvilág felé tükröződhessenek a bensőnk­ ben már meghozott döntések. Ily módon tehát az esszénusok egyfajta életvezetési kód­ dal kapcsolatban késztetnek bennünket állásfoglalásra. Jólle­ het a többi ember eztán is hozhat olyan döntéseket, amelyek­ kel tagadják saját életüket vagy a többi emberét, mi magunk e szavak ismeretében magasabb mércét állíthatunk magunk elé. Ezek a szavak arra ösztönöznek minket, hogy teremtsük meg a békét létünk mindhárom aspektusában, hogy eljut­ hassunk a cselekedeteinket egységbe rendező szeretethez.

Az ima és a gyógyítás titkai A kereszténységnél korábbra visszanyúló, ősi esszénus ha­ gyományok között bukkanhatunk rá elveszett technikáink azon leírásaira, melyek a legkisebb mértékű torzuláson mentek keresztül. Ebbe az önmagáért beszélő bölcsességbe talán az esszénusok imádságainak és gyógyításának rendsze­ rén keresztül nyerhetjük a legalaposabb bepillantást, mely előfeltevésként abból az állapotból indul ki, amelyben a leg­ több modern gyógymód végződik. Az esszénus gyógyászai alapvető tantétele szerint ugyanis máris gyógyultak vagyunk. E világban eltöltött időnk minden pillanatában döntésekei hozunk, amelyek vagy megerősítik, vagy tagadják a testünk­ ben jelenleg lakozó életet. Az esszénus mesterek úgy tekintették a betegségek tüne­ teit, mint erőteljes érzékcsalódásokat, melyek az egyén dön­ téseiből és cselekedeteiből, nem pedig „külső okokból” erednek. Úgy hitték, mi magunk határozzuk meg a világ kö­ rülményeire adott reakcióinkat - néha tudatosan, máskor öntudatlanul. Legszentebb írásaikból megtudtuk, hogy az esszénusok bölcselete úgy tekintett lelkünk tervrajzára, mint Teremtőnk isteni megnyilvánulására, melyet nem is érinthet 248

életünk eseményeinek tiszrátalansága. Lelkünk máris egész­ séges, és arra törekszik, hogy ezt az állapotát testünkön keresztül is kinyilváníthassa. Ha elfogadjuk a saját hitünk és megbocsátásunk révén végbemenő gyógyulást, akkor ez a gyógyulás tükröződni fog testünkben is, mely nem más, mint lelkünk megnyilvánulása e világban. Ez a szemlélet arra sarkall bennünket, hogy testünk álla­ potát választásaink minőségének jeleként értelmezzük. Ha rövid és velős összegzésekbe sűrítenénk a számos közmondást, példázatot, tanítást és mondást, felfedeznénk, hogy eme ősi gondolkodásmód szerint életünk megerősítését vagy ta­ gadását testünkben négy előfeltevés vagy tantétel alapján minősíthetjük. Mindegyik tantétel hozzájárul egészségünk és életerőnk általános kifejezéséhez. Mindegyikük tanúbi­ zonysággal szolgál arra, hogy a szellem, az anyag és az élet természete összefonódik egymással. 20 . századi szóhaszná­ lattal élve, úgy is tekinthetjük ezeket a tantételeket, mint va­ lószínűségi modelleket, melyek révén betekintést nyerhetünk mindennapi döntéseink természetébe, indokaiba és lehetsé­ ges kimeneteleikbe. A következő oldalakon röviden - néhány szóban vagy egyetlen mondatban - megfogalmazunk minden egyes tan­ tételt. Ezután következik a magyarázat, valamilyen példa vagy egyszerű leírás formájában. Majd pedig, a belőle eredő következtetések és következmények vizsgálata után megmutarjuk, hogyan is alkalmazhatjuk az adott tantételt mai éle­ tünkben.

249

1. TANTÉTEL: MÁRIS GYÓGYULTAK VAGYUNK Magyarázat E tantétel kulcsa is annak megértésében rejlik, hogy mó­ dunkban áll a már létező körülményekhez új jövőbeli kime­ neteleket választani. Akkor foghatjuk fel igazán, hogy máris meggyógyultunk, ha úgy tekintünk a világra, mint a lehet­ séges kimenetelek sorára, melyek közül képesek vagyunk ki­ választani azt, amelyiket át akarjuk élni. Ebbéli hitünk szer­ ves alkotórésze, hogy elfogadjuk szerepünket, tudniillik hogy a teremtés hatalommal felruházott ereje vagyunk, amely új kimeneteleket állít fókuszba, miközben elfordul azoktól, amelyek többé már nem válnak hasznára. Testünk egyfajta visszacsatolásos mechanizmus, mely a gondolatainkkal, ér­ zéseinkkel, érzelmeinkkel, légzésünkkel, táplálékunkkal, moz­ dulatainkkal és az élet tiszteletével kapcsolatos választásaink minőségét tükrözi. A felszívódó tumor esetében például (negyedik fejezet) az orvosok ahelyett, hogy gyógyító akaratukat rávetítették volna a rákos állapotra, inkább azt választották, hogy átéreznek, elgondolnak és érzelmileg átélnek egy olyan kimenetelt, melyben a daganat soha nem is jelent meg. Ebbéli ténykedé­ sükkel magukhoz is vonzották ezt az új jövőkimenetelt, egy „takarásként” szolgáló kvantumlehetőséget, mely pillanat nyi hitüket tükrözte. Két perc és negyven másodperc alatt az új hit elfoglalta a régi helyét. Az ókorban e technika hatalmát az imádság egy módjaként ismerték, mely túllép bár­ mely vallási, misztikus vagy tudományos elv korlátain.

Következtetések Akkor fogadhatjuk el a tantételt, mely szerint máris gyógyul­ tak vagyunk, ha abból a lehetőségből indulunk ki, hogy egy adott állapotnak számos jövőbeli kimenetele létezik. Hogy életünkben új döntéseket hozunk, ez az a technika, amelynek 250

a segítségével új jövőbeli lehetőségeket választhatunk. Abból a nézőpontból, mely az imádságot az érzés egy minőségeként határ ózza meg, az ima egyúttal azt a nyelvet is jelenti, amely­ nek segítségével elvégezhetjük az egészségre és az emberi kapcsolatokra vonatkozó választásaink „finomhangolását”. A tantétel, mely szerint már meg is gyógyultunk, arra hív­ ja fel figyelmünket, hogy minden egyes alkalommal, amikor egy jövőbeli kimenetelben gyógyulásunkat kérjük, létezik egy lehetőség, amelyben imádságunk máris meghallgatásra talált. Ha nem feledkezünk meg erről a lehetőségről, akkor ha bármikor egészségügyi problémákat vagy akár életveszélyes betegséget diagnosztizálnak nálunk - tudni fogjuk, hogy annak a pillanatnak csupán egy lehetséges jövőbeli ki­ menetelét tárták elénk. Egészségi állapotunk egy adott diagnózisa nem szükség­ képpen helyes vagy helytelen. Ha nem hagyunk helyet más lehetőségeknek is, akkor egyszerűen csak nem teljes, hiszen ugyanabban a pillanatban egy másik kimenetelnek is létez­ nie kell, amelyben rossz egészségi állapotunk, betegségünk vagy kórtüneteink egyszerűen nincsenek jelen. Minden le­ hetőség létezik már a jelenben is, és a jövő minden kimene­ tele valóságos. E tantétel alapján a kimenetelek közötti kü­ lönbség csupán a mi szemléletünk kérdése. Alkalmazása életünkben Minden pillanatban döntéseket hozunk, amelyek megerősítik vagy tagadják az életet testünkben. Tudatosan vagy tudat alatt hat tényező - a gondolat, az érzés, az érzelem, a léleg­ zet, a táplálék és a mozdulat - különböző minőségei közül választunk. Minden egyes tényező esetében fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy vajon a legmagasabb elérhető minőséget biztosítjuk-e magunknak az adott elemből. Ab­ ban az esetben, ha olyan állapotot fedezünk fel testünkben, amelynek megváltoztatását határozzuk el, egészségünk mi­

25l

nősége jelzi számunkra, hogy itt az ideje szemügyre venni életünk valamelyik tényezőjét a hat közül - vagy esetleg va­ lamely lehetséges kombinációjukat. Ha imádságunk elveszett módját erre a tantételre alkalmaz­ zuk - tudniillik amely szerint máris gyógyultak vagyunk akkor imánk többé nem jelen körülményeink megváltozta­ tására irányuló kérés lesz, sokkal inkább azon körülmény vagy körülmények tisztázása, melyeket választásunk alapján kivetítünk a világra. Ha annak tudatában élünk, hogy az új körülmények máris jelen vannak világunkban, és ezt át is érezzük, akkor könynyen ráhangolódunk új választásunk jövőbeli kimenetelére.

2. TANTÉTEL: MINDNYÁJAN EGYEDIEK VAGYUNK E VILÁGON

Magyarázat Az összesített népszámlálási adatok azt mutatják, hogy nap­ jainkban hozzávetőlegesen hatmilliárd ember él a Földön Ez a tantétel arra emlékeztet bennünket, hogy minden sze­ mély egyetlen egységes tudat önálló személyiséggel rendel kező és egyedi megnyilvánulása. Ebben az egységben bizo­ nyos mértékig minden ember választásai és cselekedetei kihatással vannak mindenki másra. Következtetések Ebből a tantételből szerteágazó és roppantul jelentős következtetéseket vonhatunk le. Szerepünk ebben az egységes tudatban a legtágabb értelemben azt jelenti, hogy nem létezhetnek elszigetelt cselekedetek, nincs „ők” és „mi”. Nem szemlélhetjük tovább világunk viszonyait a „mi problémáink” és az „ő problémáik” fogalmain keresztül. Az egységes tudat rendszerében minden egyes döntés, melyet meghozunk, min 252

den cselekedet, melyet bármely nap bármely pillanatában végrehajtunk, mindenki mást is érint a világon. Egyes csele­ kedetek nagyobb hatást gyakorolnak, míg mások kisebbet; a hatás azonban mindenképpen jelentkezik. Minden alkalommal, amikor az élet egy kihívására adott válaszként új utat választunk, megoldásunkkal hozzájárulunk az emberi akarat sokszínűségéhez, mely biztosítja túlélésün­ ket. Amint valamelyikünk felfedez egy új, kreatív megoldást egyéni élete egy látszólag csekély jelentőségű problémájára, mintegy élő híddá válik a következő személy számára, aki ugyanazzal a kihívással találja szembe magát, akárcsak az azt követő számára és így tovább. Ha bármelyikünk bármikor ugyanazokkal a körülményekkel szembesül, amelyekre mások a múltban már megoldást találtak, akkor kollektív válaszaink tárházából több alternatívával is előrukkolhatunk. Viszonylag kevés egyén teremt olyan lehetőségeket, melyek mindannyiunk választásaivá válhatnak. Az egységes tudat e világához szervesen kapcsolódnak cselekedeteink következményei. Minden alkalommal, ami­ kor valakinek ártalmára vagyunk szavainkkal vagy cseleke­ deteinkkel, gyakorlatilag saját magunknak ártunk. Minden alkalommal, amikor elvesszük mások életét, a sajátunkból veszünk el egy darabot. Maga a gondolat, melyben felmerül a lehetőség, hogy másoknak ártsunk, korlátot szab abbéli képességünknek, hogy önmagunkon keresztül kinyilvánít­ hassuk teremtő akaratunkat. Ugyanakkor minden alkalommal, amikor szeretetünket fejezzük ki egymás iránt, önmagunk javát szolgáljuk. Minden alkalommal, amikor időt szakítunk mások számára, amikor mások megértésére törekszünk, vagy közel engedjük magunkhoz őket, ezt a saját érdekünkben tesszük. Amikor pedig hely­ telenítjük mások cselekedeteit, választásait vagy meggyőző­ déseit, lényünk azon része mellett teszünk tanúságot, amely még teljesebb gyógyulásra vágyik. 253

Alkalmazás Ha mások olyan cselekedeteket hajtanak végre, melyeket mi magunk kedvezőtlenül ítélünk meg, ez csupán arra ösztö­ nöz bennünket, hogy a mindannyiunkat magában foglaló egység azon részeként nyugtázzuk szerepüket, amely más utat választott. Nem kell szemet hunynunk mások cseleke­ detei fölött, vagy hozzájárulásunkat, esetleg beleegyezésün­ ket adnunk, ám az a legegyszerűbb, ha elnézően áldásunkat adjuk rájuk, mint puszta lehetőségekre, és továbbra is a ma­ gunk választotta úton haladunk előre. Egységünk kulcsa egyben világunk átalakításának eszköze is. Az egységben rejlő hatalom viszonylag kisszámú egyén számára is lehetővé teszi, hogy nagy embertömegek életé­ nek minőségére gyakoroljanak hatást.

3. TANTÉTEL: VILÁGUNK REZGÉSEI MINKET IS ÁTJÁRNAK, RÁ VAGYUNK HANGOLVA A HULLÁMHOSSZUKRA

Magyarázat Része vagyunk mindannak, amit érzékelünk. Atomok, mo­ lekulák és vegyületek együtteseként ugyanazokból az elemekből épülünk fel, mint világunk - nem többől és nem ke vesebből. Ez a tantétel - mely számos ősi természeti nép hitvilágának alapja - arra figyelmeztet bennünket, hogy láthatatlan szálak és eltéphetetlen kötelékek fűznek az élet va­ lamennyi megnyilvánulásához. A rezgések e világában min den szikla, fa, hegy, folyó és óceán egy rész belőlünk. Bármi történjék is a világunkat alkotó anyagokkal, azt a mi testünk is megérzi. Azok az anyagok, melyek mindennapjaink folyamán körül vesznek minket, az életünkben meghozott döntéseink minő­ ségét tükrözik. Kivétel nélkül minden: az otthonunk, a ko254

csínk, házi kedvencünk - akárcsak egész Földünk - minden pillanatban választásaink minőségének, valamint a belőlük fakadó következményeknek és következtetéseknek a tükrét tartja elénk.

K övetkeztetések Amint megtanuljuk felismerni, miről is árulkodnak külső világunk viszonyai, hatalmas lehetőségek tárulnak elénk arra nézve, hogy saját életünk megváltoztatása révén a világban is változásokat idézhessünk elő. Számos kutató dokumentált olyan átalakulásokat a Földön, melyek közvetlen kapcsolatban álltak az emberi tudat változásaival. Az érzelme­ ket átélő személy körül a földben elhelyezett érzékelők kimutatják biológiai hullámhosszának változásait a szélsősé­ ges haragtól a szenvedélyes együttérzésig. Mekkora hatást gyakorol hát a külvilágra, ha sokan - eset­ leg egész közösségek vagy városok - osztoznak az együttér­ zés vagy a harag közös érzelmeiben? Lehetséges-e, hogy ha testünk kis világában harmóniát teremtünk érzelmeink kö­ zött, annak a körülöttünk lévő világra is kihatása van - még­ hozzá olyan jelenségekre, mint az időjárás alakulása vagy a földrengések?

Alkalmazás Életünk minden pillanatában kapcsolatban állunk világunk alkotóelemeivel. Barátságaink, szerelmeink, otthonunk, jár­ műveink, vagyis életkörülményeink révén mély bepillantást nyerhetünk meggyőződéseink, ítéleteink és szándékaink bi­ rodalmába. Amikor megváltoztatjuk meggyőződésünket, és az önkifejezés új útjaira lépünk, akkor e tantétel értelmében a környező világ is tükrözi választásainkat. Tulajdon békénk megléte esetén lecsendesednek a forrongásban lévő rendsze­ rek. Ha életigenlő döntéseket hozunk testünkben, ezáltal Világunkban is a választásainkat tükröző viszonyokat terem­

255

tünk. Ez lehet a magyarázata az ősi tanácsnak, amely szerint világunk meggyógyítását azzal kezdhetjük, hogy saját gyó­ gyulásunk feltételeit megteremtjük önmagunkban. 4. TANTÉTEL: AZ IMÁDSÁG TECHNIKÁJA RÉVÉN KÖZVETLEN KAPCSOLATOT TEREMTÜNK SAJÁT TESTÜNKKEL, EGYMÁSSAL ÉS VILÁGUNK TEREMTŐ ERŐIVEL

Magyarázat Az imádság belső technikájának segítségével eggyé válunk világunk láthatatlan erőivel. Mindig is megvolt rá a lehető­ ségünk, hogy hozzáférjünk ezekhez az erőkhöz, és velük együttműködve, mi magunk határozzuk meg életünk és vi­ lágunk minőségét.

Következtetések Külső világunkról szerzett tapasztalataink azokat a döntése­ ket tükrözik, melyeket életünk minden pillanatában, minden lélegzetvételünkkel meghozunk. Némelykor tudatában vagyunk e választásoknak, máskor nem. A legújabb kutatá­ sok azt igazolták, hogy érzéseink és érzelmeink közvetlenül befolyásolják DNS-molekuláink állapotát testünkben. 1 1 9 További tanulmányok szerint pedig DNS-állományunk a külvilág atomi és molekuláris szerkezeteinek tulajdonságaira is kihatással van! 1 2 0 A sérülések és daganatok pillanatokon belüli „gyógyulási nak” esetében tanúi voltunk annak, hogyan reagálnak az embéri szövetek az érzések meghatározott fajtáira; a kapcsolni tehát bizonyságot nyert, jóllehet az ebből levonható következtetések kívül esnek a modern tudomány horizontján. Választásunk, mely révén e kapcsolatot felismerhetjük, mélyen személyes jellegű; ez újfent arra inspirál minket, hogy „az

256

angyalok gondolatait gondoljuk, és úgy cselekedjünk, ami­ képpen ők”121.

Alkalmazás Könnyen lehet, hogy az imádság egyszerűen a leghatalmasabb erő a teremtésben. Mint egyéneknek, megadatott ne­ künk annak a szavak nélküli nyelvnek az ismerete, mely le­ hetővé teszi, hogy részt vegyünk az események kimenetelének és életünk kihívásainak alakításában. A tömegméretű imád­ ság pedig közös esélyünk arra, hogy osztozzunk világunk jövőjének megformálásában. Az ősi hagyományok és korunk tudományos felfedezései egyaránt arra utalnak, hogy az imádság magasan fejlett technikája módot ad arra, hogy felismerjük a lehetséges jö­ vőbeli kimeneteleket, és kiválasszuk, melyiket éljük át. Ön­ magunkban hozzuk létre azokat a körülményeket, melyeket választásunk segítségével meg akarunk tapasztalni világunk­ ban, s ily módon a választásunkat tükröző kimenetelt vonzzuk magunkhoz. Ha pedig így teszünk, a háborúk, a beteg­ ségek és a szenvedés többé nem fognak csak úgy egyszerűen .megtörténni”, hiszen feltárul előttünk létrejöttük mecha­ nizmusa - és ezzel egyidejűleg elnyerjük a hatalmat, hogy új kimenetelt választhassunk. Milyen ironikus, hogy épp a 20. század jórészt védelmi és katonai találmányai vezettek el azokhoz a felismerésekhez, amelyek az imádság hatalmas és mégis oly egyszerű tudomá­ nyára irányították figyelmünket. Az alapok immár le vannak rakva. Az adatokat bemértük, a kísérleteket elvégeztük. Be­ bizonyítottuk, hogy a gondolatok és az érzelmek - bizonyos körülmények között legalábbis - érzéseket teremtenek; az érzések pedig a világunkra ható rezgésmintákat hoznak lét­ re. Amikor megváltoztatjuk érzéseink minőségét, a rezgések mintázatát is megváltoztatjuk, s ezáltal a külvilág mintázatai is átalakulnak. 257

A kérdés tehát az, hogy milyen módon és mértékben hat­ nak érzésmintáink a környező világra? Ha sikerül megtalál­ nunk a kapcsolatot az emberi érzések láthatatlan ereje és az érzések világunkra gyakorolt hatása között, akkor bezárul a kör. Ez az összefüggés az ősi hagyományokat, illetve a misz­ tikusok és a jógik képességeiről hosszú évek óta a köztudat­ ban élő beszámolókat egyaránt megerősítené. Könnyen meg­ lehet, hogy Vlagyimir Poponyin munkásságában találunk rá az első olyan bizonyítékokra, amelyek alátámasztják, hogy köz­ vetlen kapcsolat van a világ anyaga és az emberi DNS között.

Megmozgatott hegyek: a DNS-fan tomeffektus Az 1990-es évek elején a moszkvai tudományos akadémi.i közzétette megdöbbentő beszámolóját a DNS és a fény fo­ tonoknak nevezett részecskéi között fennálló kapcsolatról. A kutatások korai fázisáról beszámoló jelentésben dr. Vla­ gyimir Poponyin egy olyan kísérletsorozatot ír le, mely arra enged következtetni, hogy az emberi DNS közvetlen hatást gyakorol az anyagi világra egy új, ez ideig ismeretlen erőtér révén, mely kapcsolatot létesít közöttük. Dr. Poponyin, a kvantumbiológia világszerte elismert szakértője, egy ameri kai kutatóintézet meghívottjaként végezte el az említett kí­ sérletsorozatot. A kísérletek első lépéseként laboratóriumi körülmények között méréseket végeztek a fénysugarakon. Miután egy spe­ ciális tervezésű kamrából kiszivattyúzták a levegőt, a fényre szecskék mintázata és térközei a várt véletlen eloszlást követték. Ezeket a véletlenszerű mintázatokat kétszeresen is leellenőrizték és dokumentálták, hogy hivatkozási alapként szolgálhassanak a kísérlet következő szakaszában. Az első meglepetés akkor érte a tudósokat, amikor DNS anyagmintákat helyeztek el a kamrában. A genetikai álló 258

mány jelenlétében a fényrészecskék mintázata és térközei megváltoztak. A rendszertelen minta helyett, melyet a kuta­ tók addig megfigyeltek, a fényrészecskék egy új, az egyenle­ tes hullám függvényére emlékeztető mintázatot kezdtek fel­ venni. A DNS-molekulák nyilvánvalóan hatást gyakoroltak a fotonokra, mintha valamely láthatatlan erő révén szabályszerű hullámmintázatba rendezték volna őket. A következő meglepetés akkor következett, amikor a ku­ tatók eltávolították a kamrából a DNS-mintákat. Tökélete­ sen meg voltak győződve arról, hogy a fényrészecskék viszszatérnek eredeti, véletlenszerű elrendezésükhöz, ám ehelyett valami igencsak váratlan dolog történt. A mintázatok most alapvetően különböztek a DNS elhelyezése előtt megfigyelttől. Poponyin saját szavait idézve, a fény „meglepően és a sejtéseknek ellentmondóan” viselkedett. Miután leellenőriz­ ték a berendezéseket, és megismételték a kísérletet, a kutatók nekiláttak magyarázatot keresni a látottakra. Amikor nem voltak ott a DNS-minták, mi befolyásolta vajon a fényré­ szecskéket? Hátrahagyott volna a DNS valamiféle maradék erőt, mely azután is sokáig éreztette hatását, hogy a bioló­ giai anyagot eltüntették? Poponyin azt írja, hogy ő és a többi kutató „rá voltak kényszerítve, hogy elfogadják a munkahipotézist, mely sze­ rint valamilyen új erőtérstruktúra jött létre...”. Azt hangsú­ lyozandó, hogy az effektus az anyagi DNS-molekulával áll kapcsolatban, az új jelenséget DNS-fantomeffektusnak ne­ vezték el. Poponyin „új erőtérstruktúrája” megdöbbentően hasonlónak tűnik a Max Planck által leírt erők „ősforrásá­ hoz” és az ősi hagyományokban említett hatásokhoz. Ez a kísérletsorozat már csak azért is fontos, mert egyér­ telmű bizonyítékkal szolgál - laboratóriumi körülmények között talán most először - arra a kapcsolatra, melynek révén még jobban alátámaszthatjuk az imádság anyagi világunkra gyakorolt hatásának hitelét. Ebben az esetben a DNS-minta

voltaképpen olyan molekulák passzív együttese volt, melyek nem kapcsolódtak egy tudatos élőlény agyához; ám a DNS még a kettős spirálalakzatán végiglüktető, emberi érzések híján is létrehozott bizonyos erőt, és mérhető hatást gyako­ rolt közvetlen környezetére. Tudományos tény, hogy egy átlagos termetű, magasságú és súlyú ember teste több billió sejtből épül fel. Ha az egyén minden egyes sejtjének érzéseket és érzelmeket közvetítő DNS-antennái ilyen tulajdonságokkal rendelkeznek, vagyis képesek hatást gyakorolni a környező világra, hányszorosá­ ra is erősödik az imént leírt hatás? És ha az egyén sejtjein vé­ gigfutó, véletlenszerű érzések helyett egy olyan érzésről van szó, mely a gondolatok és érzelmek egy különleges, az imád­ ság által mederbe terelt formájának eredménye? Ha pedig ennek az egyetlen - az imádság különleges módjának hatal­ mával felruházott - egyénnek a világra gyakorolt hatását megszorozzuk a jelenleg élő mintegy hatmilliárd ember akár töredékével is, akkor fogalmat alkothatunk a kollektív akara­ tunkban lakozó erőről. Ez az erő véget vethet a szenvedésnek, megszüntetheti a fájdalmat, mely a 20. századot fémjelezte. A lényeg az, hogy mindnyájunknak együtt kell működnünk e cél elérése érdekében. Könnyen meglehet, hogy ez bizo­ nyul majd a harmadik évezred legnagyobb erőpróbájának. Birtokunkban van az a szókincs, melynek révén saját nyel­ vünkön írhatjuk le a világunk erőihez, a kozmikus értelem­ hez és embertársainkhoz fűződő kapcsolatunkat. Modern tudományunk napjaink legérzékenyebb műszereivel olyan energiamezőket mért le, melyek létezését ötven éve még csak el sem fogadtuk, és végül igazolta az ókor bölcsei által már több mint kétezer esztendeje feljegyzett kapcsolatot. Közvetlenül meríthetünk világunk erőiből, hiszen végre be­ zárult a kör. Miénk a nyelv, mely hegyeket mozgat meg; ugyanaz a nyelv, mely módot ad arra, hogy az életet válasz szűk a rákos daganat helyett, és békét teremtsünk olyan hely-

260

zetekben is, amikor azt hihetnénk, hogy a béke még lehető­ ségként sem létezik. Amikor a múlt gyógyító csodáiról olva­ sunk, többé nem csak sóvároghatunk, hogy bár ugyanezek a csodák napjainkban is megtörténnének. A csodás jövőbeli kimenetelek máris jelen vannak, csupán annyi a dolgunk, hogy kiválasszuk őket. Én ma is folytatom imádságomat. Számomra az élet min­ den pillanata imádsággá vált. Továbbra is hálát adok a jó dolgokért, és elég hatalmat érzek magamban, hogy új életkörülményeket válasszak azok helyébe, melyek a múltban szenvedést okoztak. Természettudományos képzettségem révén felismertem, hogy igen kevés a valódi rejtély, igen ke­ vés az olyan jelenség, amelyre ne találhatnánk magyaráza­ tot, ha van merszünk elfogadni a „törvényeket”, melyeket a természet csodái nap mint nap elénk tárnak. Az imádság viszont azt világította meg előttem, hogy bi­ zonyos dolgok egyszerűen léteznek, függetlenül attól, hogy az adott pillanatban képesek vagyunk-e bizonyítani őket. Tisztában vagyok például azzal, hogy örökségünk legszen­ tebb emlékei közül jó néhány szerteszét hever elődeink ko­ lostoraiban, templomaiban, sírjaiban és szentélyeiben. Azt is tudom, hogy ugyanezek az emlékek fennmaradtak a ko­ rábban primitívnek tartott népek szokásaiban és hagyomá­ nyaiban. Tudom, hogy gyönyörűséges álmok, nagy lehető­ ségek és a szeretet feneketlen mélységű forrásai rejlenek bennünk. És ami talán a legfontosabb: tudom, hogy máris létezik egy jövőbeli lehetőség, melyben minden teremtett lény szenvedéseinek véget vetünk azáltal, hogy tiszteletben rartjuk az élet szentségét. Ez a lehetőség máris jelen van vi­ lágunkban. Tudom, hogy mindez igaz, hiszen magam sze­ reztem bizonyságot róla. A pillanat, amelyben tömegesen szabad utat adunk e lehetőségnek, az új remény első pillana­ ta lesz. Olyan pillanat, mely örökké emlékezetes marad. Ab­ ban a pillanatban túllépünk a jövendölések utolsó napján.

Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, s a háborút sem tanulják többé, mert az elébbeni dolgok tovatűntek. - Az esszénus Jelenések könyve -

SZÍVEK GYÓGYÍTÁSA, NEMZETEK GYÓGYÍTÁSA

Újraírhatjuk jövőnket a jövendölések napjaiban

Pillanatokkal korábban még egyedül voltam. A nyugati irányban húzódó völggyel párhuzamos, régi út mentén bal­ lagva, mellmagasságig érő, hegyi zsályabokrok között törtem keresztül, melyek még nedvesen csillogtak a reggeli fagytól. A talaj süppedős volt a vékony jégréteg alatt, mely ropogott, ahogy ráléptem. Minden lépésnél belesüllyedtem az agyag és föld törékeny elegyébe, s bordázott talpú munkásbakan­ csom tökéletes lenyomatát hagytam hátra a sivatag talajá­ ban. A hajnal előtti derengésből fürkésző pillantásom előtt kibontakozott egy felém tartó alak. Szememet hunyorgattam, hogy tisztábban lássak, és felismertem Josephet. Megbeszél­ tük, hogy találkozunk - amint gyakran tesszük - csupán azért, hogy egy kis séta és beszélgetés közepette egymás tár­ saságában töltsük a reggelt. A téli nap első sugarai hosszú árnyékokat vetettek a kelet felé tornyosuló Sangre de Christo hegység mögül. Egymás mellett álldogáltunk, háttal a szik­ láknak, és a fenséges kilátásban gyönyörködtünk. 265

Joseph abbahagyta a szemlélődést, és mélyet szippantott a levegőből - egy több mint ötezer hektáros völgy peremén álltunk, melyben különösen illatos zsálya nőtt. - Ez az egész mező - szólalt meg -, amíg csak a szemünk ellát, gyakorlatilag egyetlen növény. Szavai nyomán gyorsan elosztó kis párafelhők képződtek, ahogyan lehelete elkeveredett az éjszaka hidegét még min­ dig őrző, csípős levegővel. - Rengeteg bokor van ebben a völgyben - folytatta -, és mindegyik növény összeköttetésben áll a többivel egy szá­ munkra láthatatlan gyökérrendszer révén. Bár a mi szemünk elől a gyökerek rejtve maradnak a föld alatt, azért még létez­ nek. Az egész mező egyetlen zsályacsalád. És mint minden családban - magyarázta -, amit az egyik családtag átél, ab­ ban bizonyos fokig a többiek is osztoznak. Figyelmesen hallgattam Joseph szavait. „Milyen csodála­ tos metaforája ez az emberek egymáshoz fűződő kapcsolatá­ nak életük folyamán” - gondoltam magamban. Jóllehet sok különálló testet látunk, idegenek megannyi, látszólag egy­ mástól független életet élő, jól elkülöníthető feladatokat végző testét, mégis létezik a tudat köteléke, mely mindnyá­ junkat egyetlen családdá fűz össze. Bár egy láthatatlan rend­ szer köt össze bennünket, a kapcsolat mégis létezik: abban a formában, amit egyesek „egyetemes elmének” neveztek el, és amely nem más, mint rejtélyes, közös öntudatunk. Akár­ csak a zsályatövek, mi is mindannyian összeköttetésben ál­ lunk egymással földi utunk során. Saját tudatunk tekinteté­ ben azonban mindnyájan egyediek vagyunk e világon. Néha megesik, hogy az élet nagy rejtélyei éppen akkor vi­ lágosodnak meg előttünk, amikor már nem törjük rajtuk a fejünket. Hiába hordozzuk az információkat az elménkben: a rejtély jelentésére rá kell éreznünk, mielőtt átélhetnénk. Ha osztozunk valaki más élményében, a pillanat tisztasága néha

266

mintegy katalizátorként működik: bizonyos dolgok megvi­ lágosodnak előttünk. Ma már azt is tudom, miért. Gyakran eszembe jut ez a reggel, és mindig lenyűgöz az az ékesszóló egyszerűség, mellyel Joseph a zsályatövek kap­ csolatát leírta. Magyarázata nem csupán a mi összekötteté­ sünk tényét segített felfognom, hanem a lehetőségekre is rá­ világított, melyeket e kapcsolat kínál. Ugyanis ha például a mező egy részének zsályanövényei ellenálló képességet fej­ lesztenek ki valamely rovarfajjal vagy vegyszerrel szemben, utóbb az egész növénycsalád ugyanazt az ellenálló képessé­ get mutatja. A dolog kulcsa az, hogy néhány egyed tapasztala­ tát a többiek is hasznosítják. A tömegméretű imádság - vagyis amikor sok ember fókuszálja érzéseit ugyanarra a dologra hatásaival kapcsolatos legújabb kutatások hasonló kapcso­ latrendszer meglétét igazolják az emberi tudatban is. Bebi­ zonyosodott, hogy néhány egyén fókuszált imája egy egész környék lakóinak életminőségére volt kihatással. Az ősi hagyományok majdnem egyöntetűen amellett tesz­ nek hitet, hogy a külvilág és tudatunk belső világa közötti kapcsolat napról napra egyre mélyül. Ha testünket és a Föl­ det egymás tükrének tekintjük, ebből az következik, hogy az egyik esetében megfigyelt szélsőségeket a másikban szüksé­ gessé váló változások metaforáiként is felfoghatjuk. Hogy csak egyetlen példát említsünk: ez a gondolatmenet össze­ kapcsolja a pusztító időjárási jelenségeket és viharokat a vi­ harok kitörésének területén élő emberek zaklatott tudatálla­ potával. Ez a szemlélet ugyanakkor azt is sugallja, hogy a természeti szélsőségek, a földrengések, az életveszélyes viha­ rok vagy a betegségek enyhíthetők vagy akár megszüntethe­ tek is lennének, ha bizonyos finom változtatásokat fogana­ tosítanánk hitrendszerünkben. Ha ezek a kapcsolatok valóban fennállnak, akkor most először végre talán az önbizalom és a remény új érzésével nézhetünk a 21. század elé. Túl a harmadik világháborúval

kapcsolatos, régi keletű jövendöléseken és a századvég káo­ szában bekövetkező, tömeges pusztulásról szóló jóslatokon, az imádság kétezer-ötszáz esztendős titka kivételes lehetősé­ get kínál arra, hogy korunkat az eddig csak álmainkban lá­ tott jólét fogalmaival határozhassuk meg. Ahelyett, hogy védekezni próbálunk azon események ellen, melyeket hatal­ masabbnak tartunk önmagunknál, most módunkban áll ki­ választani azokat az életünket jobbá tevő körülményeket, melyek révén a jövőben felülemelkedhetünk a betegsége­ ken, a szenvedésen és a háborún.

Hús-vér templomok A gnosztikus tudósok koruk nyelvén felhívták rá az eljövendő nemzedékek figyelmét, hogy a Föld a részüket alkotja, s ők is részei a Földnek, s hogy e kettősség szerves elegyet alkot minden emberi tapasztalatban. A Holt-tenger barlangjaiból származó esszénus dokumentumok szerzői még mélyebb, néha egyenesen elképesztő éleslátásról tesznek tanúbizony­ ságot. A hajdankor esszénus közösségei szertartásainak, rítu­ sainak és életmódjának hajtóereje abban a mély meggyőző­ désben gyökerezett, hogy tisztelni kell az élet princípiumát, mely a világmindenség minden élőlényét összeköti. Az esszénus mesterek úgy tekintettek testünkre, mint a teremtés erőinek találkozási pontjára, amelyben azok azért összpontosulnak, hogy kifejezhessék Isten akaratát. Úgy tar tották, hogy e világban együtt töltött időnk lehetőséget nyújt, hogy megosszuk a harag, a düh, a féltékenység és a gyűlölet élményeinek terhét, melyek elől gyakran menekülünk, és amelyeket mélyen elítélünk. Ugyanebben a testben azonban a szeretet, az együttérzés és a megbocsátás érzelmeit, tehát emberi mivoltunk legmagasabb rendű megnyilvánulásait is

268

tökélyre fejleszthetjük. Ebből kifolyólag testünket szent hely­ nek tekintették; lelkünk sérülékeny, hús-vér templomának. Testünk temploma az a helyszín, ahol a kozmosz erői az idő, a tér, a lélek és az anyag megnyilvánulásaiként egyesül­ nek; pontosabban, a lélek az idő és a tér kijelölte keretek kö­ zött áthatja az anyagot, hogy rálelhessen az élet tiszteletének legteljesebb kifejezés! formáira. Érdekes módon a kumráni tudósok a test belsejének egy meghatározott pontjára, nem pedig a test egészére összpontosítottak, amikor Isten meg­ nyilvánulásának helyeként határozták meg. A Holt-tengeri tekercsek egy szövegtöredékének szavai arra emlékeztetnek bennünket, hogy testünkben „egy szent földet örököltünk... eme föld nem szántásra váró mező, hanem olyan hely a ben­ sőnkben, ahol felépíthetjük szent templomunkat”123. Az ősi templomok legbelső rejtekén találhatók a szentély sérthetetlen részei. Egyiptom templomaiban például a leg­ szentebb kamra mélyen az épületegyüttes szívében fészkelt. Az idő rágta írások úgy utalnak erre a kanyargós folyosóktól és kisebb jelentőségű szentélyektől övezett, egyetlen helyi­ ségre, mely az épület egészéhez mérten gyakran egészen el­ törpül, mint a bét elohimra, azaz Isten házára. Ezen a helyen érintkezik a lélek láthatatlan világa a mi világunk anyagi va­ lóságával. Ha ezt a metaforát átültetjük a szilárd kőtemplomokról az élet hús-vér templomaira, akkor testünkben is léteznie kell a szentélyek szentélyének. Élő templomaink legbelső zuga talán valamilyen módon, melyet korunk tudományának még fel kell ismernie, azt a szent helyet jelzi, ahol a test anyagát meg­ érinti a lélek lehelete. Létezik-e vajon bensőnkben ez a hely? Az International Society for the Study of Subtle Energies and Energy Medicine harmadik éves gyűlésének jelentésé­ ben a tudósok dokumentálták a jelenséget, amikor az érze­ lem nem anyagi ereje ténylegesen megváltoztatta a DNS-molekulákat. Olyan embereket vetettek alá szigorú teszteknek,

akik képesek tudatosan irányítani érzelmeiket, valamint kü­ lönleges képzés nélkül befolyásuk alá tudnak vonni más sze­ mélyeket. A tanulmányban arról számoltak be, hogy „az egyének, akiknek gyakorlatuk volt az erős szeretet fókuszált érzésének kiváltásában..., képesek voltak akaratlagosan vál­ tozásokat előidézni a DNS szerkezetében”124 (kiemelés tőlem). A szándékoltan gerjesztett érzelmek bizonyos formái szab­ ták meg, hogy mely mértékben és milyen szorosan csavaro­ dott egymás köré az élet molekulájának kettős spirálja! E tanulmány több szempontból is rendkívül nagy jelentő­ ségű. Életünk alapvető építőelemének konfigurációja kulcs­ szerepet játszik abban, hogyan állítja helyre és reprodukálja önmagát a DNS testünkben. Nyitott kérdés volt tehát, hogy mi határozza meg a DNS-molekula tulajdonképpeni alakját. A régi keletű vélekedést alátámasztva, miszerint az érzelmek nagymértékben befolyásolják egészségi állapotunkat és éle­ tünk minőségét, a fenti beszámoló - talán most első ízben végre bizonyítékkal szolgál arra, hogy az érzelem a hiányzó láncszem, a kommunikáció közvetlen vonala magához az életünk magjához. Lehetséges-e, hogy a Holt-tengeri tekercsek utalásai a szentföldre, mely „...egy hely bensőnkben, ahol felépíthetjük szent templomunkat” valójában testünk sejtjeinek leírásai!1 Hiszen végül is ezek azok a helyek, ahol a tudósok tanúi voltak a lélek és az anyag nászának. Ha ez a helyzet, akkor testünk minden egyes sejtje értelemszerűen maga a szentélyek szentélye. Minden sejtet szentnek kell tekintenünk! Abban a pillanatban, amikor modern technológiánk révén le­ hetségessé vált megfigyelnünk, ahogyan a lélek az anyagi világot formálja (az érzelmek a DNS-t), egy új korszak küszöbén léptünk át, mely elismeri a hitünk és tapasztalataink közötti kapcsolatot. Ezeket az ismereteket, melyeket rendkívül valószínűtlen forrásból, kétezer-háromszáz éves szövegekből merítünk,

most a 20. század tudománya is megerősíti. így méltán lát­ hatjuk bennük egyfajta „egységesített biológiai elmélet” meg­ fogalmazását. Az elmélet azt a régóta kutatott mechanizmust tárja fel előttünk, mellyel leírható az élet egészéhez fűződő kapcsolatunk. Egyelőre még elnevezésünk sincsen erre az új, revideált világképre, mely egyként túlmutat a tudományon, a valláson és a misztikus hagyományokon. A letűnt korok természeti népeinek hagyományait követő szemléletmód azt az üzenetet idézi fel bennünk, melyet a tibeti apát bízott ránk: „Mind összeköttetésben állunk - mondotta. - Mindannyian egyetlen élet megnyilvánulásai vagyunk. Mind egyek va­ gyunk.” Talán nem csupán véletlen egybeesés az, hogy az apát, az esszénus szövegek, Joseph szavai, melyeket a zsálya leírására használt, nagyon hasonlítanak egymásra. Bizonyos feljegy­ zések tanúsága szerint az esszénusok egy szektája, a Karmelhegy karmelitái legszentebb szövegeik másolatait elszállítot­ ták a világ távoli vidékeire, nehogy később ugyanúgy tönkresilányítsák őket, mint a többi hasonló szöveget Jézus kora után. Az amerikai indiánok vénei törzsi emlékezetük olyan elemeiről számolnak be, melyek szerint küldöttek érkeztek hozzájuk, akik közel kétezer esztendeje elvitték az esszénus hagyományokat Észak-Amerikába. Ugyanebben az időszakban további szövegek jutottak el Közép-Azsia világtól elzárt kolostoraiba is. Ezen dokumen­ tumok egyikét, melyet a történészek Máté arám nyelvű evan­ géliumaként ismernek, a Nazireusok evangéliuma, a Zsidók evangéliuma és az Ebioniták evangéliuma nevekkel is illetik. Ezek az elnevezések mind ugyanarra a kéziratra vonatkoz­ nak. A tudósok egyértelműen dokumentálták, milyen útonmódon juthatott el ez a bizonyos szöveg - melyről azt is megállapították, hogy „számottevően régebbi”, mint az Új­ szövetség végleges változata - Tibet elszigetelt kolostoraiba a Kr. u. 1. század folyamán.125 271

Világokon túli kapu Gyakran felbukkan egy furcsa jelenség a csúcstechnológia fejlődése során: minél egyszerűbbnek tűnik az adott talál­ mány a felhasználónak, általában annál bonyolultabb rend­ szerek teszik lehetővé ezt az egyszerűséget a „színfalak mö­ gött”. Remek példát kínál erre a szabályszerűségre képalkotó számítógépeink „egértechnológiája”. Minden alkalommal, amikor számítógépünk kurzorát a képernyő megfelelő he­ lyére mozgatva, rákattintunk a kiválasztott program ikonjá­ ra, elképesztően bonyolult műveletek egész lavináját indít­ juk el. Az integrált áramkörök pályáin száguldó elektronok sebességével keltjük életre a belső azonosító rendszereket, a gépi nyelvet és az operációs rendszereket; holott csupán annyit tettünk, hogy rámutattunk egy képre, és megnyom­ tunk egy gombot. Szerencsénkre nekünk magunknak nem muszáj tisztában lennünk a háttérben lejátszódó események­ kel. Valójában lehetséges, hogy egyszerűbb is, ha nem tu­ dunk ezekről. Nagyon hasonló módon működik lelki technikánk is, mely­ nek révén hozzáférhetünk a teremtés erőihez. Mihelyt bi zonyos tapasztalatokat tökéletesen elsajátítunk életünkben, pontosan ezek a tapasztalatok nyitják meg előttünk olyan világok és lehetőségek kapuit, melyekről a múltban nem is álmodhattunk. Talán még maguk az ókori tudósok sem is merték fel írásaik valódi hatalmát, melyekben arra emléke/ tetnek bennünket, hogy születésünktől fogva „belénk van programozva” az a könnyen felhasználható, mégis magasan fejlett technika, mely egész világunkat átalakíthatja. Az ebionita és nazireus közösségek tanításai a mindannyiunkban benne élő, elveszett nyelvre és elfeledett erőre utalnak. Ez a szavak nélküli nyelv teszi lehetővé, hogy kapukká váljunk, melyeken át a mennyország értékei a Földre kerülhetnek Mindaz a bölcsesség, béke és együttérzés, amit álmainkban

olykor megtapasztalunk, világunk valóságává válhat, ha mi magunk is ezeket az értékeket tükrözzük mindennapi éle­ tünk során. Egy esszénus szövegből kiemelt szemelvény e kapcsolat lehetőségére hívja fel a figyelmünket: „...aki e földön felépí­ ti a mennyek királyságát... annak hajléka lészen mind a két világ”126. Imádságunk elveszett nyelve a híd, mely összeköti a mennyet a földdel. „Csak az eggyé válás révén... tanuljuk meg látni a láthatatlant, hallani azt, mit nem hallhat a fül, és kimondani a ki nem mondott szót.”127 E kereszténység előtti fogalmakból - melyek éppoly meg­ tévesztően egyszerűek, mint számítógépes csúcstechnoló­ giánk - levonható következtetések soha nem sejtett távlato­ kat nyitnak életünkben; hiszen valójában azt jelentik, hogy mindannyian részt veszünk a világméretű események, testi egészségünk és az egymáshoz fűződő kapcsolataink jövőki­ menetelének alakításában. Néha tudatában vagyunk e rész­ vételnek, máskor nem. Ezeknek az ismereteknek a fényében tij értelmet és valódi jelentőséget nyernek az évszázados uta­ lások, melyek szerint földi életünk a kivételes lehetőségek kapuja. Hiszen ha életünk folyamán jól irányítjuk választá­ sainkat, akkor olyan világot teremthetünk magunk körül, mely legtitkosabb imádságainkat és álmainkat tükrözi.

Csoda a az Andokban 1998 tavaszán az El Nino néven ismert időjárási jelenség hőmérsékleti szélsőségek, valamint felhőszakadások és szél­ viharok formájában világszerte hatalmas pusztítást okozott. Dél-Amerikában a nyugati parton elterülő Peru hegyvidéke sínylette meg leginkább a Csendes-óceán felől a kontinens belseje felé húzódó viharrendszerek hatásait. A rekordmennyiségű, kitartó esőzéseket követően az elárasztott sík­ 273

ságok vize összegyűlt, és egy 2300 km2 területű új tavat ho­ zott létre. A nemzedékek óta ott élő családok gazdag termőterületei állandó, édesvizű felszíni képződménnyé alakultak át, mely olyan hatalmas kiterjedésű, hogy az új tó még a műholdas felvételeken is látható. Peru más területein azonban az El Nino épp az ellenkező hatást váltotta ki; a csapadék mennyisége az átlagos szint alá zuhant, és az év korábbi szakaszának bőséges esőzéseitől vi­ ruló, buja, őserdei vegetációt egyszerre a kiszáradás fenyeget­ te. Az ország déli részének magashegyi fennsíkjait különös­ képpen sújtotta a szélsőséges szárazság e kivételes időszaka, és egyre nőtt a megfékezhetetlen erdőtüzek veszélye. A több mint háromezer méteres tengerszint feletti magasságban fekvő Machu Picchu templomegyüttese, melynek egyes ré­ szeit feltehetően az inkák kora előtt emelték, az ország egyik legbujább vegetációjú vidékének kellős közepén helyezke­ dik el. A masszív templomegyüttest, mely egyike Földünk legnépszerűbb és legtitokzatosabb régészeti emlékeinek, és egyben Peru nemzeti kincse is, minden évben turisták ezrei keresik fel. Az eső hiánya - melyet az ebben a magasságban eleve alacsony páratartalom tovább súlyosbított - ideális körülményeket teremtett az esetleg katasztrofális méretűvé is váló erdőtüzek számára. 1998 májusában, amikor egy imádságtúrát vezettem Cuz­ co vidékének hegyei között, perui kalauzunk és tolmácsunk olyan történetet mesélt el nekünk, mely csoportunk minden tagjára mély benyomást tett; a hölgy története ráadásul azon hitünket is megszilárdította, mely központi szerepet játszott utazásunkban: nevezetesen, hogy felkutathatjuk és elsajátíthatjuk az imádság elveszett tudományát. Maria túra­ buszunk elülső végében állt, miközben az ősi Pissiac rom­ városához vezető keskeny utakon kanyarogtunk, melynek templomegyüttese több mint 3200 méteres tengerszint fe­ letti magasságban fekszik. A következő nap reggelén készül­ 274

tünk nekivágni négynapos andokbeli túránknak, melynek vég­ célja Machu Picchu „elveszett városa” volt. Amellett, hogy a túra fizikai erőnlétünknek is remek próbája volt, utazásunk céljául azt tűztük ki, hogy olyan élményeket gyűjtsünk, melyek felébresztik bennünk azt a kitartást, bölcsességet és együttérzést, melynek segítségével könnyebben élhetjük to­ vább életünket. Utunk minden reggelén felvetettünk egy meditatív témát, mely a nap kihívásaival szembenézve nagyobb és mélyebb jelentőséget nyert. Ezek a pillanatok később olyan élmé­ nyekké váltak, melyeket magunkkal vihettünk családunk és munkánk világába, és mindazok körébe, akiket szeretünk, és akik kedvesek a szívünknek. így például a kitartás, mely ah­ hoz szükségeltetett, hogy minden este felvonszoljuk fáradt testünket egy több mint háromezer méter magas sziklapla­ tón lévő táborhelyre, annak a kitartásnak a mintájául szol­ gált, mely lehetővé teszi, hogy az élet legnagyobb kihívásai­ val szembesülve is megálljuk a helyünket. Utunk minden napja viszonyítási ponttá vált az imádság egy vonásához, amelyben megvan az az erő, mely képes megőrizni bennün­ ket életünk legsúlyosabb megpróbáltatásai közepette is. Amikor az év korábbi részében a villámok tüzeket lobbantottak fel az Andok magasan fekvő őserdeiben, a helyi kö­ zösségek szervezték meg a lángok ellen vívott küzdelmet, hogy megóvhassák falvaikat. A tüzek azonban erőfeszítéseik ellenére is elharapóztak, és napokon keresztül egyre tovább terjedtek, miközben a helyi lakosság és a kormánytisztvise­ lők csak tehetetlenül és kimerültén vakarták a fejüket. A tü­ zek nyomában a pusztulás széles ösvényei húzódtak, és úgy tűnt, az erdő minden irányban lángokban áll. Egy délután aztán megváltozott a széljárás, és a tűz egyenesen Machu Picchu ősi templomai felé vette útját. Miután mozgósítot­ ták a rendelkezésre álló szerény erőket, a tűzoltók erőfeszí­ téseket tettek a lángok elfojtására, mielőtt még azok elérnék 275

az Andok legnevezetesebb történelmi emlékét. Felszerelé­ sük igen szegényes volt, hiszen a vonatsíneket alámosták a korábbi esőzések, a hegyi utakat eltorlaszolták a sárlavinák; az egyetlen vízforrás pedig a keskeny kis Urubamba folyó volt, mely egy több száz méter mély kanyonban folydogált. A templom megmentésére tett kísérletek meddők maradtak. A tűz arcvonala tovább nyomult előre, letarolva a többhek­ táros épületegyüttes legkülső részeit. Amikor a lángok már a közeli Viannu Picchu csúcsának félreeső templomait nyal­ dosták, a helyzet reménytelennek tűnt. Miután minden más módját kimerítették az elszabadult pokol megfékezésének, a helyi falvak lakói egy olyan techni­ kához folyamodtak, mely évszázadok óta részét képezi kultúrájuknak. Imádkozni kezdtek; családok alkotta csoportok­ ban és egyénileg, nyilvánosan és magányosan. Bár az egyes imák változtak, az alapmotívuma valamennyinek egységes volt: Machu Picchu templomainak megóvását szolgálták. Kollektív imádságukat a mindannyiukat érintő csapásra össz­ pontosították, és Dél-Peru népe néhány órán belül olyan esemény tanúja lett, melyet sokan csodának tartanak. Egy alacsony légnyomású rendszer alakult ki az Andok azon ré­ sze felett, ahová lakhelyük esett. A partvidékről érkező, pá­ radús, meleg légtömeg keveredett a hegyek hideg, száraz le­ vegőjével, az eget felhők borították el, és esni kezdett. Az esőből felhőszakadás kerekedett; átáztatta a sűrű er­ dőt, melyben a tűz fáról fára terjedt. Esővíz zúdult a kopár hegytetőkről a vízmosásokban az odalenti kiszikkadt föl dekre. A dús talajjal elkeveredve, a zápor sűrű, fekete sárrá alakult; a tűz zónájában viszont, amint lehullott, máris gőz­ zé változott a felforrósodott sziklákon. A lángok órákon belül eltűntek, csak parázsló farönkök maradtak a vidék írott történelmének legsúlyosabb tűzvésze után. A kívülállók, akik végigkövették az eseményeket, azt hitték, csupán szerencsés egybeesésről volt szó. A kormányhivatalnokok tanácstalanok 276

voltak. A helyi lakosság egyszerűen megkönnyebbült. Szá­ mukra a dolog a legkevésbé sem volt rejtélyes. Isten meg­ hallgatta imádságukat, és válaszolt. Ehhez hasonló történeteket meséltek tömegimádságok­ ról, melyek felgyorsították a békefolyamatot Eszak-írországban, megelőzték az emberéletek kioltását, mely a NATO iraki bombatámadásával együtt járt volna, és kiváltották an­ nak az aszteroidának a rejtélyes pályamódosulását, mely 1996-ban összeütközött volna a Földdel. Ezen esetek mind­ egyike azt példázza, hogy biztos tragédiába torkolló körül­ mények - melyek biztosan emberéleteket is követeltek volna - váratlanul megváltoztak. A változás minden esetben egy­ beesett számos egyén - vagy csoport - tömeges imádság ré­ vén összehangolt, közös erőfeszítésével. Mostanra a nyugati tudomány is igazolta - legalábbis bizonyos fokig -, hogy az atomok és az elemek külső világa gondolataink és érzel­ meink belső világát tükrözi. Elképzelhető-e, hogy a béke és az együttműködés megteremtéséhez világunkban egyszerű­ en annyit kellene tennünk, hogy bekapcsolódunk az effajta közös imádságokba? Az imádság fogalmi keretei között nemzedékek százai lel­ tek támaszra az öröm és a válság pillanataiban egyaránt; ily módon az ima központi szerepet játszott az egyének, a csa­ ládok és a közösségek életében. Az imádság szavak nélküli nyelve átlépi a kulturális, életkori, vallási és földrajzi határo­ kat, s így az emberi faj leguniverzálisabb szokásának is tekint­ hetjük. Úgy tűnik, mintha valahol, közös őstörténetünk ho­ mályába burkolózva, ott rejtőzne egy emlék erről a szent nyelv­ ről, melyen világunk és egymás rejtett erőihez szólhatunk. Talán az imádságról alkotott, mélyen személyes szemléle­ tünknek köszönhetően válhatott ez az univerzális szokás egy­ ben elkülönülésünk forrásává is. Még manapság, a harmadik évezred küszöbén is magasra csapnak az érzelmek lángjai, amikor a tudósok és a filozófusok vitát nyitnak az imádság 277

hatalmáról. Az ókor népeinek nem volt szükségük - s vilá­ gunk természeti népeinek és a nyugati világ számos család­ jának ma sincsen - fizikai bizonyítékra az imádság hatalmá­ val kapcsolatban. Akik imádkoztak, azok nemzedékek során keresztül mindennemű mérések, megerősítések és úgyneve­ zett tudományos bizonyítékok nélkül is tanúi voltak imád­ ságuk következményeinek. A hit embereinek az életükben bekövetkezett csodákon kívül nincs szükségük más bizonyí­ tékra. Korunk többi embere számára viszont épp az élet csodái­ nak lemérésére, igazolására és dokumentálására irányuló ké­ pességük tette lehetővé, hogy kifejlesszék azt a technológiát, amely segített biztonságban eljutniuk életük e pillanatáig. Mindkét út egyaránt járható, s most mindkettő a jövőnket meghatározó választások felé vezet minket.

Mi kellene hozzá? Az emberek tömege mindig is lenyűgözött. Amikor egy re­ pülőtéri kávézó vagy egy nyüzsgő városi téren álló pad ma­ gányából elnézem az arcok százait, gyakran eltűnődöm, ugyan mi kellene ahhoz, hogy az összes ember, aki a többie­ kével látszólag semmilyen összefüggésben nem álló feladata után futkos, a béke és az együttműködés egyetlen közös pil­ lanatában egyesüljön. Milyen esemény lenne képes a felszíni különbségek mögé hatolni, hogy a mindennapi taposóma­ lom gondjain túlra hatolva, felébreszthesse közös múltunk emlékeit, és elvezessen egyetlen ismert világunk egy olyan jövőjébe, melyet valóban megosztanánk egymással? Széles körben elterjedt az a felfogás, amely szerint népeink és nemzeteink már annyira elszakadtak mind a Földtől, mind pedig egymástól, hogy csak egy roppant méretű válság éb­ resztheti fel bennünk az egység emlékét; csakis ez teremtheti 278

meg újra az együttműködés lehetőségét. Különös módon mintha a nagy csapások idején bukkanna felszínre tudásunk legjava. Ez arra irányuló erőfeszítéseinkben fejeződik ki, hogy úrrá legyünk közös megpróbáltatásainkon. Ezekben az időszakokban a közös cél elsőbbséget élvez a kisebbsé­ gek, a társadalmi osztályok és a kultúrák megkülönbözteté­ sének szempontjaival szemben. A történelem bizonysága szerint a különböző embercso­ portok válsághelyzetekben általában összetartanak. Jól pél­ dázza ezt a kobei földrengés Japánban, a nagy tűzvészek sora Mexikóban vagy akár az 1998-as, soha nem látott erős­ ségű hurrikánévad, amikor a legkülönfélébb életkörülmé­ nyek között élő emberek ajánlották fel segítségüket ott, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Egyszerre csak a vállalati ve­ zérigazgató és az utcai árus egymás mellett álltak az össze­ omlott épületek romjai között, hogy kiszabadítsák a zúzalék alatt csapdába esett gyerekeket. Bankelnökök dolgoztak a nemzeti gárda oldalán, hogy megemeljék az elárasztott part­ védő gátakat. 1998 telén 5,2 millió ember vészelte át elekt­ romos áram nélkül a valaha is feljegyzett legcudarabb jég­ viharokat, harminchárom napon keresztül. Kanada egyes részein és az Egyesült Államok északkeleti területein olyan közösségek tagjai, akik pár nappal azelőtt még alig ismerték egymást, a vészhelyzetben megosztoztak a sparherdeken és a petróleumfőzőkön. Lehetséges, hogy egy hasonló - csak esetleg az egész vi­ lágra kiterjedő - eseménysor adja majd meg az első lökést a folyamathoz, amelynek során egybeolvad imádságunk lelki technikája, a kvantumszemlélet és az emberi érzelmek ereje. A pályájáról letért, s a Föld felé száguldó üstökös fenyegeté­ se, a hagyományos orvostudomány módszereivel meg nem fékezhető járvány talán egy effajta egyesülés katalizátora le­ hetne. Szerencsére ezek a példák - legalábbis egyelőre pusztán hipotetikusak. Jóval kevésbé hipotetikus azonban 279

a növekvő fenyegetés, mely világunkat a második világhá­ ború vége óta, tehát több mint ötven éve kegyeivel kitünte­ tő, törékeny békére leselkedik.

Nemzet nemzet ellen A 21. század születésekor adottak a feltételek a világ hatal­ mainak polarizációjához, s ebből kifolyólag egy világméretű háború fenyegetése jócskán a lehetőségek birodalmának ha­ tárain belülre került. Olyan országok, melyeket korábban vajmi kevéssé tekintettek a hatalmi stratégiák tényezőinek, új és nem várt szerephez jutottak e világunkat átformáló dráma kibontakozása során. A 20. század utolsó két esztendejében például számos or­ szág csatlakozott az atomfegyvereket birtokló hatalmak zártkörű társaságához. Különös figyelmet keltettek India és Pakisztán meglepetésszerű fegyverkísérletei. Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa nyomatékos kérései ellenére Oroszország és az Egyesült Államok, a fegyvertechnológia két nagy riválisa tovább folytatta fegyverkísérleteit és védel­ mi rendszerének kiépítését, a nemzetbiztonság érdekeivel védekezve, amiért békeidőben is tovább bővítik nukleáris arzenáljukat. Bár sokan nem veszik komolyan egy globális háború lehetőségét, mert úgy vélekednek, hogy a második világháború borzalmai még elég élénken élnek emlékezetünkben ahhoz, hogy egy effajta esemény ne ismétlődhessen meg; ám ettől még nem kevésbé fontos megőriznünk éberségünket és jó zan ítélőképességünket, hogy felismerjük a világunkban le játszódó, első pillantásra távolinak és jelentéktelennek látszó események jelentőségét.

280

A századvégi koszovói válság jó példa az ilyen jellegű ese­ ményekre. Bár a felületes megfigyelő szemével nézve ezek az események „mintha csak a semmiből bukkantak volna elő”, ám a koszovói válsághoz vezető konfliktusok valójá­ ban évszázados feszültségekben gyökereznek Kelet-Európa azon részén, melyre számos elemző hivatkozik „balkáni pus­ kaporos hordóként”. Az alig egy évtizede Boszniában leját­ szódott etnikai tisztogatásokat és háborús atrocitásokat kö­ vetően a Nyugat nemzetei nem voltak hajlandók eltűrni egy hasonló tragédia kifejlődését Koszovóban. A katonai be­ avatkozás céljának, időtartamának és módjának kérdései azonban még a közbelépésre vállalkozó szövetséges erőket is megosztották. A kelet-európai hatalmi harcok iskolapél­ dával szolgálnak arra, hogy a vallási viszályok milyen várat­ lan hirtelenséggel szembeállíthatják egymással a nagyhatal­ makat, hogy azután csak a békét fenyegető helyzetben, a tárgyalóasztal ellentétes oldalán találkozzanak újra. A Balkán csupán egy példa azokra a politikai szituációkra, melyek súlyos háborús következményekkel járhatnak. Mi­ közben az ENSZ az európai események alakulását követi fi­ gyelemmel, továbbra is érvényben tartja az Irakra vonatko­ zó embargót és a fegyverzetre vonatkozó megszorításokat. Mivel fennáll a veszélye, hogy vegyi és biológiai fegyvereket állít elő, Irakot egy újabb - közel-keleti - puskaporos hor­ dónak tekinthetjük. Még a szomszédos, hagyományosan Irak szövetségeseinek tekintett arab államok sem nézik jó szemmel az ország új fegyverarzenálját és azt, hogy a világ e folytonos alakulásban lévő részében felborult a kényes ha­ talmi egyensúly. Az elmúlt húszéves periódus, melyet világviszonylatban sokan viszonylag békésnek ítéltek, egyes régiók számára va­ lójában a tragédiák és a szörnyű szenvedések korszaka volt. A szeparatista mozgalmak, illetve a vallási és polgárháborúk áldozatainak száma a becslések szerint több mint 4,5 millió. 281

Ez a szám megegyezik Louisiana állam vagy Izrael egész la­ kosságának számával. A tibeti konfliktus halálos áldozatait is figyelembe véve, a halottak száma újabb egymillióval vagy talán még többel is - megemelkedik.

A GLOBÁLIS FESZÜLTSÉGEK HELYI FORRÁSAI A HARMADIK ÉVEZRED KÜSZÖBÉN128

Helyszín

A konfliktus meghatározása

Bosznia-

a szerbek szembeszegülnek

Hercegovina

Bosznia függetlenedésével

Áldozatok száma129

200 000 +

Koszovó

a koszovóiak függetlenségi harca 2000+

Eszak-írország

vallási eredetű konfliktusok 3200

Haiti

az 1991-es puccshoz vezető polgárháború

Csecsenföld

a mohamedán lakosság harca az oroszokkal a függetlenségért

Sri Lanka

40 000

a tamilok harca a szingalézek ellen 1983 óta

Ruanda

?

56 000

a hutu többség harca a tuszi kisebbség ellen

800 000+

polgárháború

10 000+

Szomália

polgárháború

300 000+

Szudán

a mohamedánok harca

Kongói Köztársaság

a keresztények ellen

1,9 millió

Angola

polgárháború

1 millió

Sierra Leone

polgárháború

3000

Libéria

polgárháború

250

000

Algéria

polgárháború

65

000-80

Törökország

polgárháború

37 000

Tibet

Kína és Tibet konfliktusa

1 millió

000

Ezek a statisztikai adatok nyilvánvalóan nem egy békés vi­ lágot jellemeznek! Az 1990-es évek végéig mindazonáltal ezek a konfliktusok helyi jellegűnek tűntek, és bármilyen tragikusak voltak is, csekély jelentőségük volt a nyugati vi­ lág lakóinak mindennapi életében. Az 1998 végén és 1999ben bekövetkező események azonban megváltoztatták vi­ lágképünket, miközben a tömegtájékoztatási eszközök soha nem látott részletességgel tárták elénk a helyi konfliktusok és elszigetelt háborúk borzalmait otthonainkban és az osz­ tálytermekben. Ráadásul az olyan események, mint az Izrael és Palesztina közötti béketárgyalások megszakadása, a foko­ zódó feszültségek Észak-írországban vagy a hirtelen ugrás Kína nukleáris technológiájában tovább növelték azon tör­ ténések számát, melyekről számos tudós úgy véli, hogy a közismert jövendölések beteljesedésének előhírnökei, vagyis a harmadik nagy háború globális előkészületei közé tartoz­ nak. Már a konfliktushelyzetek puszta száma is fenyegetést jelent világunk stabilitására nézve, s e fenyegetés a feszültsé­ gek erősödésével egyre fokozódik.

A háború látomásai Az ősi próféciák ugyancsak bővelkednek olyan látomások­ ban, melyekben az ezredforduló kormányai összeomlanak, s ezt egy különlegesen nagyméretű és borzalmas háború kö­ veti. Máté apostol például úgy utal a történelem jelen kor­ szakára, mint amikor „hallani fogtok a háborúkról és a há­ borúk híradásairól..., nemzet kél majd fel nemzet ellen, és királyság királyság ellen”130. Az ehhez hasonló jövendölések mélyén gyakran a jövő adott kimenetelének okát és termé­ szetét illető, számos értelmezés rejlik. Sok próféta látta a harmadik évezred születését a Föld nagyhatalmai között meg­ vívott, példátlan nagyságú háború korszakának. A háborús­ 283

kodás felfogásuk szerint több okból is fakad, a természeti erőforrások - a víz vagy az olaj - szűkösségétől kezdve egé­ szen a termékeny földterületekért folytatott versengésig. A viszály motívuma szinte kivétel nélkül minden századvégjóslatban felbukkan: Edgar Cayce és Nostradamus jól is­ mert látomásaiban éppúgy, mint a kevésbé ismert próféták —például Christianos Ageda püspök vagy egy Stormberger nevű bajor látnok - vízióiban. A 18. században született Stormberger jövendölései a 20. század világáról figyelemreméltóan pontosnak bizonyul­ tak. Nagy részletességgel megjósolta többek között a máso­ dik világháborúhoz vezető konfliktusokat, leírta a gazdasági világválságot, valamint egy harmadik világméretű csapást, vagyis egy újabb világháborút: „A második nagy, nemzetek közötti harc után egy harmadik, egyetemes világégés jön majd, mely mindent eldönt. Egészen új fegyverek léteznek addigra. Egyetlen nap alatt több ember pusztul el, mint az összes eddigi háborúban együttvéve. Hatalmas katasztrófák következnek majd be.”131 Stormberger látomásának különlegesen jelentős eleme az a megjegyzése, mely szerint ez a háború sokakat meglepetésként ér majd. Víziója szerint, akik felismerik, mi megy végbe valójában, képtelenek a többiek tudomására hozni felismeréseiket: „A Föld nemzetei nyitott szemmel lépnek balsorsuk útjára. Nem lesznek tudatában annak, hogy mi zajlik, és akik tudni fogják és beszélnek, azokat elnémítják. A harmadik nagy háború sok nemzet végét jelenti majd. Stormberger nem nyilatkozik egyértelműen, hogy a nemzetek vége vajon annak tudható-e be, hogy beleolvadnak más hatalmakba, vagy pedig az új fegyverek semmisítik meg őket Legvilágosabb négysorosai közül néhányban Nostradamus az ezredvégre vonatkozó háborús látomásáról úgy ír, mint amely a 2000. évben válik majd valóra. A Századok X. részének 74. négysorosában így ír: „Ama esztendőben, melyben 284

a nagy hetedik betelik [2000], a mészárlás korában, nem messze a nagy ezredév kezdetétől...”133 Christianos Ageda püspök 4. századi jövendölésében - mely a második évezred utolsó éveiben a balkáni államokból elül­ dözött menekültek százezreit idézi - olyan korszakot jósolt meg, amikor „háborúk és tombolás lészen, melyek hosszú ideig tartanak majd; egész tartományok néptelenednek el az ő lakóiktól, és királyságok hanyatlanak a romlásba”134. A Varsói Prófécia néven ismertté vált dokumentumban egy 18. századi lengyel szerzetes úgy írta le a nagy háború korát, mint amelyben „mérges felhők lesznek, és sugarak, melyek jobban perzselnek, mint az egyenlítői nap; talpig vasba öltözött seregek menetelnek majd; repülő hajók lesz­ nek és repülő csillagok kénes tűzzel, melyek egész városokat irtanak ki egy szempillantás alatt”135. Az előző példákban egyértelműen megmutatkozik az ez­ redvégi jövendölések közös motívuma, hiszen mindegyikük a tragédiák, a háború és a halál korszakát festi le előttünk. Jóllehet ezek a próféciák természetesen különféleképpen ér­ telmezhetők, a puszta tény, hogy gyakorlatilag minden na­ gyobb hitrendszer a mi korunkban látja beteljesedni jöven­ döléseit, elegendő indokul szolgál arra, hogy közelebbről is szemügyre vegyük a jelenlegi helyzetet. Az ilyen prófétai ki­ nyilatkoztatásokat - melyek némelyike olyan ősi, mint a Mahábhámta136 című indiai eposz - annak tudatában kell ol­ vasnunk, hogy csak lehetőségeket jelenítenek meg; olyan eseményeket írnak le, melyek ez ideig még nem következtek be. A korábbi fejezetekben magyarázatot adtunk arra, ho­ gyan születhettek ilyen részletes beszámolók évszázadokkal az események bekövetkezte előtt; továbbá felvázoltuk azt a fogalmi hátteret, amely alapján e jövendöléseket - ahogyan társaikat is - a lehetséges jövők hosszú-hosszú sorába nyert bepillantásoknak tekinthetjük. Ahelyett, hogy „ezredvégi őrületnek” vagy „apokaliptikus halandzsának” titulálnánk

285

ezeket a látomásokat, helyesebben járunk el, ha azt a kérdést tesszük fel magunknak, hogy mire taníthatnak meg minket. Egy dolog azonban az ősi jóslatok és jövendölések kétér­ telműsége ellenére is bizonyos marad. Ezek a próféták több száz - vagy egyes esetekben több ezer - esztendeje olyan eseményeket láttak a jövőnkben, melyek felzaklatták őket. Mindegy, hogy ötven vagy kétezer-ötszáz esztendeje szüle­ tett a jövendölés, a próféták látomásai szerfelett hasonlók. Koruk nyelvén beszámoltak tapasztalataikról, így próbálván elkerülhetővé tenni a látomásaikban bekövetkezett tragédiát. A mi korszakunk lehetősége abban rejlik, hogy összhangot teremtsünk jelenünk eseményei között, és meghatározzuk az ősi látomások szerepét és hasznavehetőségük mértékét modern életünkben. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy világunk viszonyai napjainkban megfelelnek-e az el­ múlt korok látomásainak. Ha ugyanis ez a helyzet, akkor meglehet, hogy a mi emberöltőnk jelenti azokat a napokat, amikor „minden titkos dolog napvilágra kerül”137, és amikor végre felhasználjuk az imádság elfeledett technikáját, hogy újraírjuk a tragédia és a szenvedés ősi látomásait.

A tömeges imádság és a mustármagok Az ősi próféták írott látomásain kívül számos indián nemzet szájhagyománya is beszámol a nagy háborút megelőző időszak viszonyairól. Talán maga a béke népe, vagyis a hopi nemzet foglalja össze a legjobban azokat az eseményekei, melyek e tragédia útját egyengetik. Törzsi jövendöléseik egy szakaszában a hopik arra hívják fel figyelmünket ékesszóló szavakkal, hogy minden alkalommal, amikor az emberiség eltér azoktól a törvényektől, melyek az életet megerősítik vi lágunkban, döntéseink társadalmainkban és a környező természetben is tükröződnek. Amikor az emberi nem szíve és

286

elméje olyannyira megoszlik, hogy az emberek elfeledkeznek egymásról, a Föld maga avatkozik közbe, hogy leglényege­ sebb és legjellegzetesebb tulajdonságaink emlékét élesen visszaidézze bennünk. „Midőn földindulások, áradások, jég­ verés, aszály és éhínség kíséri életünk minden napját, akkor érkezik majd el az idő, hogy visszatérjünk az igaz ösvényre.” Azonkívül, hogy e korszak előjeleiről beszámolnak, a hopi hagyományok ráadásul még egy olyan cselekménysort is ja­ vasolnak, mely újra összehangolhatja az ember elméjét és szívét a Földdel. A jövendölés zavarba ejtő egyszerűséggel csupán arra fi­ gyelmeztet bennünket, hogy amikor a világ népei majd „az imádságot és az elmélkedést használják ahelyett, hogy új ta­ lálmányaikra támaszkodva, még inkább kibillentenék a termé­ szetet az egyensúlyi állapotából, akkor majd ők [az emberek] is meglelik az igaz ösvényt”138. A hopik szavai egyszerűen arra a kvantumelvre emlékeztetnek bennünket, amely sze­ rint a mozgásba lendült események kimenetelének megvál­ toztatásához át kell alakítanunk a jövő adott kimenetelével kapcsolatos meggyőződéseinket. Ha ezt megtesszük, akkor azt a lehetőséget vonzzuk magunkhoz, mely új meggyőző­ désünkhöz illeszkedik, az addigi feltételrendszert pedig szél­ nek eresztjük, még akkor is, ha egy eseménysor már kezdetét vette. Az imádság hatásait vizsgáló legújabb kutatások megerő­ sítik az ősi állítások hitelét, melyek szerint igenis „tehetünk valamit” világunk borzalmai ellen, a jelenben és a jövőben egyaránt. Ezek a kutatások tovább növelik azoknak a bizo­ nyítékoknak a számát, amelyek arra mutatnak, hogy a fóku­ szált imádság - különösen nagyobb csoportok esetében megjósolható és mérhető hatást gyakorol az élet minőségé­ re az ima ideje alatt. Egy egész sor tanulmány, mely a rend­ szeres imádságok időszaka alatt a mindennapi élet esemé­ nyeiben végbemenő statisztikai változásokat dokumentálta - például meghatározott bűncselekmények vagy a közieke 287

dési balesetek esetében mutat ki közvetlen kapcsolatot az imádság és a statisztikai adatok között. Az imádságok idő­ szaka alatt csökken a nemkívánatos események száma, az imádságok végeztével pedig az adatok visszaállnak a koráb­ bi szintre. A tudósok azt vélelmezik, hogy a tömeges imádság és az egyének közösségi viselkedése közötti kapcsolat a tudati erőtérhatásként ismert jelenségnek tulajdonítható. Úgy tűnik, a lakosság specifikus csoportjainak statisztikai adatain alapu­ ló tanulmányok is igazolják ezt a kapcsolatot, mely sokban emlékeztet Joseph leírására a zsályáról, amely szerint egy növény élettani változásai az egész zsályamezőre kihatással vannak. Közel száz éve két olyan tudós is egyértelmű utalá­ sokat tett tanulmányaiban ezekre a hatásokra, akikre a mo­ dern pszichológia kialakulásának kulcsfiguráiként tekintünk. Egy eredetileg 1898-ban megjelentetett értekezésében hogy csak egy példát említsünk - William James kijelentette, hogy „létezik a tudat egy kontinuuma, mely az egyének elméjét egységbe foglalja; ezt közvetlenül is megtapasztalhatnánk, ha idegrendszerünk működésének tökéletesítésével pszichofizikai érzékelési küszöbünket kellőképpen alacsony­ ra állíthatnánk be”139. James tanulmánya modern utalás a tudat egy zónájára, az egyetemes elme szintjére, mely az élet egészére hatással van. Meghatározott gondolati, érzésbeli és érzelmi minőségek használatával mi magunk is „rácsatlakozhatunk” erre az egyetemes elmére, és részesülhetünk előnyeiben. Számos imádság és meditációs technika célja pontosan ennek az állapotnak az elérése. Saját koruk nyelvén az ősi tanítások a tudat egy hasonló erőteréről számolnak be, melyhez hasonló módszerekkel lehét hozzáférni. A védikus hagyományok például a „tiszta tudat” egyesült erőteréről beszélnek, mely az egész teremtést áthatja.140 Ezek a hagyományok a mi gondolati és érzéki tapasztalatainkat zűrzavarnak tekintik, beavatkozásnak egy

máskülönben mozdulatlan erőtérbe. Ugyanakkor, ha töké­ letesen urává válunk észlelésünknek és gondolkodásunknak, rátalálhatunk az egyesítő tudatra egyénenként vagy csopor­ tosan is. Ezen a ponton válik döntő fontosságúvá a fentiekhez ha­ sonló kutatások gyakorlati alkalmazása a világméretű erő­ feszítésekben, hogy békét teremtsünk Földünkön. Ha külső világunk konfliktusait, az erőszakot és a háborúkat kollektív tudatalattink „stresszjelzéseinek” tekintjük, akkor a kollek­ tív stressz feloldása a globális feszültségek enyhüléséhez ve­ zetne. Mahárisi Mahes jógit, a transzcendentális meditáció (TM) módszerének megalkotóját idézve: „Az erőszak, a ne­ gatív hozzáállás, a konfliktusok és válságok jellemezte ese­ mények bármely társadalomban csupán a kollektív tudat­ alattira nehezedő nyomás növekedésének megnyilvánulásai. Ha e nyomás szintje eléggé magassá válik, akkor az katonai beavatkozást igénylő, tömeges erőszakban, háborúkban és polgári felkelésekben tör ki.” Az erőtérhatás nagyszerűsége abban rejlik, hogy amikor a csoporton belüli stressz enyhül, en­ nek hatása a közvetlen csoporton kívül, nagyobb területen is re­ gisztrálható. Ez a gondolatmenet vezetett a tömeges medi­ táció és imádság vizsgálataihoz az izraeli-libanoni háború idején, az 1980-as évek elején. 1983 szeptemberében vizsgálatokat folytattak Jeruzsálem­ ben annak érdekében, hogy feltárják az imádság, a meditáció és az erőszak közötti kapcsolatot. Egy ősi elmélet kipróbálá­ sára korunkbeli technikát alkalmaztak, amikor a Libanonnal kirobbant viszály idején az imakutatók által az imádság egy módjának tekintett TM-módszerben járatos egyéneket tele­ pítettek Jeruzsálem stratégiai fontosságú helyeire. A vizsgá­ latok célja az volt, hogy meghatározhassák, vajon a stressz csökkentése a helyi lakosság körében valóban az erőszak és az agresszió visszaszorulásában tükröződik-e az adott terü­ leten. 289

Az 1983-as vizsgálatokat megelőzően már végeztek kísér­ leteket, melyek azt tanúsították, hogy ha az összlakosság mindössze egy százaléka rendszeresen és egységes formában békeimádságokat és meditációkat végez, az már elég a bűncselekmények, valamint a balesetek és öngyilkosságok számá­ nak csökkentéséhez. 1972-ben elvégzett vizsgálatok eredmé­ nyei azt mutatták, hogy húsz, tízezernél nagyobb lélekszámú amerikai városban a bűnelkövetések számának statisztikai­ lag kimutatható csökkenése volt tapasztalható, amikor a la­ kosságnak csupán egy százaléka (vagyis tízezer emberből száz) rendszeresen részt vett a meditációs gyakorlatok vala­ mely formájában.141 A jelenség „Mahárisi-effektus” néven vált ismertté. Annak érdekében, hogy az izraeli vizsgálatok során meg­ állapíthassák, hogyan befolyásolják az imádság és a meditá­ ció bizonyos módjai a lakosság egészét, az életminőséget olyan statisztikai mutató segítségével határozták meg, mely a tüzek, a közlekedési balesetek és a bűncselekmények szá­ mán, valamint a tőzsdei árfolyamok és a lakosság közhan­ gulatának ingadozásán alapult. A kísérlet keretei között a csúcsidőszakban 234 résztvevő, vagyis egész Jeruzsálem né­ pességének apró töredéke meditált és imádkozott. A vizsgá­ latok közvetlen kapcsolatot mutattak ki a résztvevők száma és az életminőség javulása között. Amikor a résztvevők száma magas volt, az egyes kategóriák mutatói alacsonyabb számol mutattak. Amikor az imádkozok száma csökkent, a bűncselekmények, a tűzesetek és a balesetek megszaporodtak.142 Ezek a vizsgálatok szoros összefüggéseket mutattak ki az imádkozó személyek száma és a közvetlen környék életmi nősége között. Az Egyesült Államok, India és a Fülöp-szi getek legsűrűbben lakott körzeteiben végzett, hasonló jellegű kísérletek során ugyanilyen összefüggések érvényesültek Az 1984-1985-ben vizsgált városok adatai igazolták a bűn

290

tények számának csökkenését, amit „nem lehetett a bűnözés hullámzásának vagy ciklikusságának tulajdonítani, miként a rendőrségi irányelvek vagy eljárások megváltozásának sem”143.

Az aratás gazdag, ha mégoly kevés is a munkás kéz A próféták és bölcsek évszázadokon keresztül állították, hogy ha az emberiség egy százalékának tizedrésze együtt munkálkodik, az egész világ tudatát átalakíthatják. Ha ez a szám pontos, akkor elképesztően kevés egyén is hatalmas le­ hetőségek magvát vetheti el. Világunk népességét jelenleg hozzávetőlegesen hatmilliárd főre becsülik. Az összlélekszám egy százaléka tehát hatvanmillió embert jelent, melynek ti­ zedrésze mintegy hatmillió fő. Arányaiban ez a szám durván Los Angeles lakosságának kétharmad része. Ezek az adatok azonban csak a változást előidéző optimális létszámot jelzik; a Jeruzsálemben és más nagyvárosokban végzett vizsgálatok szerint a változás beindításához ennél kevesebb ember is elegendő! A kutatási eredmények azt mu­ tatják, hogy a tömeges imádság vagy meditáció hatásai ak­ kor váltak észlelhetővé, amikor az imádságokban részt vevő emberek száma, meghaladta a népesség egy százalékának négy­ zetgyökét. 144 Egy egymilliós város esetében például ez az ér­ ték mindössze száz embert jelent! A vizsgált városok lokális adatait a világ összlakosságára kivetítve, váratlan és egyben lenyűgöző eredményt kapunk, mely még az ókori becsléseknek is csupán egy töredékét te­ szi ki: ha a Föld lakosságának egy százalékát négyzetgyök alá vesszük, a végeredmény kevesebb mint nyolcezer ember! A világháló és a számítógépes kommunikáció megjelenése óta egy minimum nyolcezres létszámú, összehangolt imád­ ság/meditáció megszervezése gyerekjáték. Ez a szám termé­ 291

szetesen csak a hatásmechanizmus beindításához szükséges legkisebb létszámot jelenti - egyfajta küszöbértéket. Minél többen vesznek részt az imádságban, annál jobban felgyor­ sul az effektus. Ezek a számok azt az ősi bölcsességet idézik fel bennünk, mely szerint igen csekély számú ember is meg­ változtathatja az egész világot. Talán ez az a „mustármag”, mellyel Jézus egy példázatá­ ban azt érzékeltette, hogy mekkora hitre van szüksége köve­ tőinek. E hittel kapcsolatban az elveszett Q evangélium arra emlékeztet bennünket, hogy „az aratás bőséges, bár a mun­ kás kéz kevés”145. Lehetőségeink kézzelfogható bizonyítékai alapján vajon mekkora hordereje lehet annak, ha ezt a kollek­ tív hatalmat korunk kihívásaira összpontosítjuk? Meglehet, hogy egyes esetekben - például az 1998-as Irak elleni kato­ nai offenzíva estéjén tartott békeimádság kapcsán - máris ta­ núi voltunk e bolygónk egészét érintő választások hatásának.

Gondoljuk az angyalok gondolatait! A szakértők, a tudósok és a kutatók meghatározták azokat a körülményeket, melyek megítélésük szerint katasztrofális méretű csapásokat idéznek majd elő a 21. század első évei ben. Bizonyos politikai és társadalmi változások, valamint a cudar időjárási jelenségek együttesen már a 20. század utó­ ján is emberek - főként nők és gyermekek - százezreinek életét követelték. Bár a jelenlegi viszonyok enyhítésére irá­ nyuló, jó szándékú erőfeszítésekben nincs hiány, ezek azon ban mindeddig a legjobb esetben is csupán átmeneti megoldásnak bizonyultak. Ahelyett, hogy a politikai egyezményeket és a katonai beavatkozást tartanánk a helyzet megoldásának, talán eljött végre az idő felismerni, hogy ezek a módszerek csupán egy új gondolkodásmódhoz vezető híd szerepét tölthetik be, 292

Úgy tűnik, elértünk kormányaink és nemzeteink fejlődésé­ nek egy olyan kritikus pontjára, amikor az erőszakkal kikényszerített követelményrendszerek többé nem funkcionálnak úgy, ahogyan még ötven esztendővel ezelőtt is. Az erő bölcs alkalmazása is csak elszigetelt esetekben, rövid távon szol­ gálhatja érdekeinket. Amikor a katonai „kezelésmódot” al­ kalmazzuk, olyan, mintha ujjunkkal próbálnánk betapaszta­ ni egy vízzel töltött léggömböt, ha egy helyen kiszakadt. Ha az egyik helyen sikerült is „megfoltozni”, a ballon valahol máshol rögtön veszélyesen kidudorodik. Pontosan e szerint a forgatókönyv szerint alakulnak a világpolitika eseményei is. Ahhoz, hogy a háborút, az elnyomást és az embertömegek szenvedését lehetővé tevő körülményeken változtathassunk, azt a gondolkodásmódot kell megváltoztatnunk, amelynek következté­ ben ilyen körülmények uralkodhatnak. A kollektív hozzájárulás világában élünk. A háborúk és a szenvedés világméretű feltételei az átfogó síkon azokat a té­ nyezőket tükrözik, melyek alacsonyabb szinten lehetővé tet­ ték ezeknek a körülményeknek a kialakulását. Néha tudato­ san, máskor akaratlanul oly sokféleképpen járulunk hozzá a csoportos akarat megnyilvánulásaihoz, hogy arról még csak halvány sejtéseink sincsenek. Még ha nem vagyunk is tuda­ tában, a többi emberre irányuló gondolataink, szellemi be­ állítottságunk és cselekedeteink révén mi magunk is hozzá­ járulunk a világunk háborúit és szenvedéseit szentesítő, kollektív meggyőződésrendszerhez. A nemzetek közötti konfliktusokat előkészítő és valószí­ nűsítő „háborús mentalitás” megteremtéséhez például már az is elegendő, ha magánéletünkben helyet adunk a konfliktu­ soknak. Amikor életünk epizódjaiként személyes kapcsola­ tainkban és szerelmeinkben „a magunk érdekeit védjük”, ami­ kor a suliban „bemártunk” valakit, vagy éppen munka- és versenytársainkat „cselezzük ki”, akkor a kvantumfizika el­ veinek értelmében életünk eme személyes megnyilvánulásai­ 293

val más időben és más helyen bekövetkező, hasonló, csak éppen több nagyságrenddel erősebb megnyilvánulások útját egyengetjük. Ahhoz, hogy béke legyen a világban, az éle­ tünkben kell békének lennie. A kvantumtudomány perspek­ tívájából vajmi kevés értelme van annak, ha az embereket türelmetlenül félrelökdösve, odafurakszunk parkoló kocsink­ hoz, majd a forgalomban szlalomozva, durván leszorítjuk a többi vezetőt az útról, miközben átszáguldunk a városon, hogy odaérjünk a világbékét támogató nagygyűlésre. E felfogás kifinomultsága igazán tisztán egy stúdióbeszél­ getés utolsó másodperceiben rajzolódott ki előttem, mely­ ben az 1999 elején kezdődött koszovói válság kirobbanása után nem sokkal vettem részt. Az Egyesült Államok egész területén hallgatott rádióadó műsorvezetője nagylelkűen rá­ szánta az élő adás első óráját, hogy a fogalmak tisztázása után nagy vonalakban felvázoljam lehetőségeink mibenlé­ tét, mielőtt áttértünk volna a betelefonálok kérdéseire. Épp befejeztem a jövő számos kimeneteléről alkotott kvantumfizikai felfogás és az imádság jövőnket alakító hatalmának leírását, amikor bejött egy hívás. A telefonáló bemutatását követően házigazdánk bátorította a vonal másik végén lévő urat, hogy tegye fel kérdését. A telefonáló pedig - miután dicsérte a beszélgetést, és a műsornak is bókolt egy keveset —belevágott. -Gregg, megértettem, amit az imádság hatalmáról mondott, meg arról, hogy hány ember kell ahhoz, hogy az imá­ nak nagyobb hatása legyen, mintha az egyén egymaga mondaná. Na mármost - folytatta -, az én kérdésem az, hogy miért nem szervez egy virrasztást, amikor hagyhatná, hogy felhasználjuk az imánk hatalmát, hogy szívinfarktust okoz zunk annak a diktátornak, aki ezért az egész kelet-európai zűrért felelős? Félszeg csend ülte meg a helyiséget, ahogy a műsorvezető és jómagam egyaránt hátrahőköltünk a kérdéstől.

- Azt hiszem, ez a kérdés rám vár - mondtam végül, meg­ törve a csendet. - Csakis rád, Gregg - ismételte a műsorvezető. - Ha elvesszük a világ egy vezetőjének az életét, még ha ezzel megfékezhetnénk is országában az erőszakot, szem elől tévesztenénk az imádság hatalmának lényegét. Mindenek­ előtt éppen az efféle gondolkodásmód tette lehetővé a há­ borúk kegyetlenkedéseit — feleltem. - Hiába áltatjuk ma­ gunkat azzal a hittel, hogy ha megfosztunk egy embert az életétől, az megoldást jelenthet legégetőbb problémáinkra, hiszen valahol, a világ egy részén úgyis láthatóvá válnak majd cselekedetünk következményei, talán olyan formában, melyet sosem vártunk volna. Az imádság felette áll annak, hogy rákényszerítsük az akaratunkat másokra. Az imádság jelenti az esélyt, hogy felülemelkedjünk ezen a körforgáson - ha arra használjuk érzéseink tudományát, hogy új lehető­ ségeket idézzünk egy létező helyzetbe. - Azt hiszem, értem, mit mond - ismételte magát a tele­ fonáló. - Ebbe így még nem is gondoltam bele. Talán elég volna, ha ahelyett hogy megölnénk, egyszerűen csak megse­ besítenénk. Talán már az is megtenné! A műsorvezető félbeszakította az adást egy reklámszünet­ tel, mely után lehetőségem nyílt összefoglalni a beszélgeté­ sünket, és ezzel lezárni a műsort. Az este hátralévő részében és még utána is napokig a telefonálón járt az eszem, és azon, mennyi keserűség érhette életében, hogy ilyen következteté­ sekre jutott. Ámbátor úgy vélem, hogy az általa feltett kér­ dés csak egy szélsőséges álláspontot képvisel, telefonálónk mindenesetre ékes bizonyítékát adta annak, hogy milyen mélyen gyökerezik kultúránkban a harcias gondolkodásmód. Miért is lepődnénk meg a tömeggyilkosságokon ottho­ nainkban, irodáinkban és iskoláinkban, amikor nagyobb mé­ retekben mi magunk is jóváhagyjuk ezt a fajta gondolkodásmódot a béke nevében? 295

Akár az ősi hagyományok, akár a kvantumfizika nézőpont­ jából szemléljük világunkat, mindkét perspektíva arra kész­ tet, hogy alapjaiban újragondoljuk konfliktuskezelésünk múltbeli módszereit. A tudomány és az ősi bölcselet eszmerendszere egyaránt arra hívja fel figyelmünket, hogy nem lé­ tezhet a „mi” és az „ők” kategóriája. Csak „mi” létezünk; mi pedig már túlhaladtunk azokon a körülményeken, melyek között célravezető lehet akaratunkat és a változásról alkotott elképzeléseinket rákényszeríteni mások életére. Ha szemügy­ re vesszük a 282. oldalon felsorolt konfliktusokat, belátjuk, hogy bár az effajta megoldások a múltban talán működőké­ pesnek tűntek, hosszú távú eredmények helyett azonban csak arra nyertünk időt velük, hogy új választásaink tudato­ sulhassanak bennünk. Mihelyt az élet tiszteletét választjuk hétköznapjaink világában, tanúi lehetünk, ahogyan dönté­ seink ereje véget vet a háborúknak, és idejét múlttá teszi az erőszakot. Az imádságra gyakorta mint passzív cselekvésre utalnak. Nekem is számos alkalommal feltették a kérdést, hogy „mit fogok igazából csinálni” egy konkrét világválsággal szembe­ sülve? A kérdezők az imát másodlagosnak tekintették tehát a „tulajdonképpeni cselekvés” mellett. Az immár a modern kutatások által is alátámasztott, ősi hagyományok nézőpontjából az lehet az egyetlen, igen kifinomult és hatalmat adó erő, mely világunkat kegyelheti, hogy képesek vagyunk egygyé válni a kozmosz erőivel, kiválasztani a magunk ösvényéi az időn át, és meghatározni történelmünk jövendő menetét. Az imádság a teremtés egy konkrét, mérhető és irányadó ereje. Az imádság valóságos. Ha imádkozol, teszel „valamit”. Mi mást tehetnénk még? A múlt megoldásai a jelenben elég telenek. Az imádság az a tevékenység, mellyel alapvetően álértelmezhetjük a gyűlöletet, a faji erőszakot és a háborúkat Egyszerűen arról van szó, hogy a cselekvés e formája valami egészen más a cselekvésről a múltban alkotott elképzelésünk

296

höz képest. Ilyen egyszerű lenne? Lehetséges, hogy ahhoz, hogy a szívünkben honoló békét kivetítsük világunk valósá­ gába, egyszerűen csak annyit kell tennünk, hogy kiválasz­ tunk egy valóságot érzéseink segítségével, mintha az adott jövőkimenetel már be is következett volna? A közelmúltban az egész világ szeme láttára lejátszódó események azt sugall­ ják, hogy a válasz: igen. A 21. század kapujában egy olyan korszak küszöbén ál­ lunk, amikor fajunk túlélése függhet attól, hogy képesek va­ gyunk-e lelkünk és világunk tudományát pontosan ilyen jel­ legű technikákban egyesíteni. Politikai hovatartozásunk, katonai szövetségeink és a nemzeteink közötti kötelékek új­ raértékelésekor nem szabad alulértékelnünk a tömeges imád­ ság hatalmát. Ha imádságunk technikáját globális arányok­ ban alkalmazzuk, annak rendkívüli, jószerivel felmérhetetlen következményei lesznek. A mi emberöltőnk történelmünk­ nek talán az első olyan pillanatát képviseli, amikor a kime­ netelt mi magunk választhatjuk meg! Az esszénusok a tudo­ mány, a vallás és a misztikus hagyományok szempontjain felülemelkedve, azt állították, hogy a történelem e korszaká­ ban az imádság és a jövendölés elveszett tudományának használata meghozza a gyógyulást minden élőlény számára, legyen bár kialakult vagy kialakulatlan, és a béke uralkodik majd minden világban. A mi emberöltőnk alatt ismerik meg a Föld lakói a „mennyei angyalok” minden titkát. Ahelyett, hogy a mindennapi eseményeket a jó és a rossz, a helyes és a helytelen kategóriáiba sorolnánk, módunk nyílt arra, hogy ezen események borzalmaira adott válaszként új szemléletmódot, egy magasabb szintű alternatívát válaszszunk. Ha az imádság és a béke tantételei érvényesek, akkor mindazok fájdalma, akik Afrikában, a Balkánon, a KözelKeleten élnek - vagy bárhol máshol, ahol emberek szenved­ nek -, egyben a mi szenvedésünk is. Amikor mások fájdal­ mán enyhítünk, a saját fájdalmunkat is enyhítjük. Amikor 297

másokat szeretünk, önmagunkat szeretjük. E világon minden egyes férfinak, nőnek és gyermeknek megvan hozzá a hatal­ ma, hogy egy új jövőbeli lehetőséget hozzon létre, megvál­ toztassa azt a gondolkodásmódot, mely eltűri a szenvedést. Elődeink alaposan felkészítettek minket történelmünk e korszakára. Megvan rá a lehetőségünk, hogy új utat válaszszunk magunknak, szembenézve mindazokkal a kihívások­ kal, melyek mintha napról napra egyre csak halmozódnának. Módunkban áll úgy gondolkodni és cselekedni a mi vilá­ gunkban, ahogyan a mennybéliek teszik az övékében. Ha pedig ekképpen cselekszünk, felébresztünk egy elfeledett tech­ nikát, amely kollektív emlékezetünk álmát alussza, és para­ dicsomi állapotokat teremtünk itt e Földön. Kumrán tudósai saját koruk szavaival feljegyezték nagy mestereik tanításait, a jelenlegihez hasonló pillanatokra tar­ togatva, amikor elődeink bátorítása elegendő kitartást adhat ahhoz, hogy még egy napig élhessünk és szerethessünk. Ar­ ra a bölcsességre hívják fel figyelmünket, mely szerint „nem könnyű felemelnünk tekintetünket a mennyekre, amidőn mások tekintete a földre szegeződik. Nem könnyű az angya­ lok lábainál imádkozni, amidőn mások a hírt és a gazdagsá­ got imádják. De talán mind közül a legnehezebb az angya­ lok gondolatait gondolni, az angyalok szavait mondani, és úgy cselekedni, miképpen az angyalok.”146

Kiegészítés

A történet csak néhány perccel az előtt ragadta meg figyel­ memet, hogy megkezdtem előadásomat egy háromnapos konferencia nyitóestéjén. A délután java részében azon tű­ nődtem, hogyan is kezdjem az aznap esti programot. Bár arról remek elképzeléseim voltak, mivel töltjük majd időn­ ket a megnyitó után, az azonban rejtély maradt számomra, pontosan hogyan is zajlanak le az este első pillanatai. A bi­ zonytalanság e pillanataiban, amikor úgy tűnik, hogy az ész­ szerű megoldás csupán a távoli lehetőségek felcsillanó fé­ nyeként létezik, rendszerint azt vettem észre, hogy van még egy eleme a kirakójátéknak, valami, ami mindaddig elkerül­ te a figyelmemet. Mivel megbízom ebben az érzésben, és tudom, hogy valami úgyis mindig történik, aggodalmam pillanatait gyakran különös hidegvér váltja fel. Beléptem lakásunk ebédlőjébe, miközben egy termetes borítékot bontogattam, melyet a nap folyamán korábban vettem kézhez. A boríték több beszámolót tartalmazott az emberi élet nagy győzelmeiről, melyek egyike annyira meg­ indított, hogy már a szöveg végigolvasása előtt a könnyeket törölgettem az arcomról. Azon az estén a későbbiek folya­ mán megosztottam a történetet több száz emberből álló

hallgatóságommal. A történet rájuk is ugyanezt a hatást gya­ korolta. A papírlapon, mely aznap került hozzám, az 1998-as paraolimpia egy eseményének leírása állt. A paraolimpiát gyerekek és fiatal felnőttek számára szer­ vezik, hogy lehetőségük nyíljon a barátságos versengés szel­ lemében összegyűlni. Ezeket az olimpiai játékokat az teszi mássá, hogy itt a versenyzők egyben valamely fizikai vagy szellemi fogyatékosság kihívásaival is versenyre kelnek, mely megakadályozza őket abban, hogy részt vehessenek a Nem­ zetközi Olimpiai Játékokon, melyek négyévente az egész vi­ lág figyelmét rabul ejtik. Ez a rendkívüli cikk kilenc gyermek története volt, akik az 1998-as olimpiai táborban töltött idejük alatt összebarátkoztak. Egy reggel ugyanabban a számban, ugyanazon a versenypályán indultak valamennyien. A startpisztoly hangjára meg­ indultak a pálya másik végében lévő célvonal felé. Az elbe­ szélést egy Down-kóros kisfiú teszi oly lenyűgözővé. Amint a többi versenyző tovaszökdelt a pályán, és minden ügyessé­ gét latba vetve törekedett a cél felé, ez a különleges fiúcska lelassított, és visszapillantott a startvonalra. Észrevette, hogy egyik társuk a verseny kezdetekor elesett, és azért küzd, hogy lábra tudjon állni. A Down-kóros fiú hirtelen megállt, megfordult, és elin­ dult vissza a barátjáért. Egymás után sorra a többi versenyző is észrevette, mi történt; sarkon fordultak, és követték társukat, mígnem mindannyian visszagyalogoltak addig a pontig, ahonnan elindultak. Talpra állították barátjukat, egymásba karoltak, és együtt sétáltak végig a pályán a célig. Abban a pillanatban ez a kilenc gyermek újraértelmezte a verseny szabályait. Miközben az óra tovább ketyegett, ők átlépték az idő és a sport korlátait, hogy egy olyan élményt éljenek ár, melyben a maguk módján valamennyien egyszerre érték el a célt. Egyikük számára sem lett volna értelme a többiek nélkül érkezni be a célba. 3oo

Ez a történet két ok miatt is fontos. Valahányszor elmesé­ lem, a vállvetve meneteló gyerekek képe mindig erőteljes ér­ zelmeket kelt, melyet azonban nem a szomorúság vagy a reményvesztettség, sokkal inkább a remény érzéseként írnak le. Ez az érzés nagy lehetőségeknek, a jövő új kimenetelei­ nek a kapuját tárja szélesre életünkben. Az elbeszélés ezen­ felül gyönyörű példával szolgál arra, hogyan értelmezheti újra egy csoport fiatalember egymás iránti szeretetük ártat­ lanságában az átélt események kimenetelét azáltal, hogy egy uj szabályt alkalmaznak a fennálló körülményekre. A maguk módján ezek a paraolimpián induló gyermekek életünk nagy lehetőségeire emlékeztetnek bennünket most, amikor a tör­ ténelem kivételes pillanatait éljük át. Bebizonyosodott, hogy megvan a lehetőségünk a jövőnkre vonatkozó jövendölések tényezőinek újraértelmezésére. A bizonyítékok eszünkbe idézik, hogy minden alkalommal a saját érdekünkben avatkozunk be az eseményekbe, amikor megfelelünk mindennapi életünk kihívásaira. Talán úgy szem­ léltethetjük legjobban ezeket a lehetőségeket, ha elődeink szemével vizsgáljuk meg az együttérzés, az idő, a megbocsá­ tás és az imádság természetét. Ők koruk nyelvén arra figyel­ meztetnek bennünket, hogy mindannyian egyediek vagyunk e világon, és mindenekfelett azért születtünk meg, hogy sze­ ressünk.

Köszönetnyilvánítás

Életünk ebben a világban utazás, melynek során szolgálatára lehetünk magunknak és másoknak is. Néha megadatik, hogy nyilvánosan elismerjük mások erőfeszítéseit. E könyvben sok tehetséges ember közös látomása, egymást kiegészítő képességei és összpontosított erőfeszítései öltenek testet. Bár lehetetlen minden egyes személy nevét megemlíteni, akinek munkája tükröződik könyvemben, mégis megragadom a lehetőséget, hogy kifejezzem legmélyebb hálámat és szívből jövő köszönetemet az alábbi személyeknek. Kedves barátomnak, John Sammónak. Bár a lehetőség, hogy gondolatainkat megoszthassuk, tovaszállt, az az érzé­ sem, hogy minden pillanatban közös úton jártunk. Hiány­ zol e világban, és a könyvön végzett utolsó simítások köz­ ben gyakorta éreztem úgy, mintha mellettem lennél. A Harmony Books számos munkatársának a szerkesztő­ ségben, a művészeti és arculattervező, a marketing-, a reklám* és a külföldi jogokért felelős részlegen - különösen Brian Belfígliónak, Tina Constable-nek, Alison Grossnak, Debbie Koenignek, Karin Schulzénak, Kristen Wolfe-nak és Kieran O’Briannek. Képességeitek, szakértelmetek és készséges közreműködésetek révén olyan mű került ki a kezünk 3o3

közül, melyre büszkék lehetünk. Külön köszönettel tarto­ zom szerkesztőmnek, Patricia Giftnek, amiért meghallga­ tott és megértett, valamint a munkaidőn kívüli telefonokért, a késő éjszakai tanácskozásokért és türelméért. És mindenekfelett köszönet barátságod áldásaiért életünkben. Stephanie Grunningnek: a te szakértelmed terelte meder­ be szavaim áradatát, miközben mindvégig ügyeltél, hogy üzenetem csorbítatlan maradjon a szerkesztői példány elő­ készítése során. Hálás köszönetem türelmedért, világos stí­ lusodért, és azért, hogy nyitott vagy a lehetőségekre. Ügynökömnek, Ned Leavittnek, aki megtestesíti egy igazán kiváló ügynökről alkotott összes elképzelésemet. Köszö­ nöm, hogy kalauzoltál a könyvkiadói ipar világának szenté­ lyében tett utazásunkon. Isten áldjon téged és azon képessé­ gedet, mellyel másokat elvezetsz álmaik beteljesedéséig. Reklámmenedzseremnek, Arielle Fordnak és csapatának a Dharma Dreamsnél: a ti szakértelmeteknek és áldozatos munkátoknak köszönhető, hogy könyvem az olvasók egyre kiterjedtebb táborához jut el, kitárva a személyes gyógyulás és az egész bolygóra kiterjedő béke lehetőségeinek kapuját, melyek a múltban legfeljebb képzeletünkben léteztek. Lauri Willmotnak, az angyalnak, aki összefogott minket, és biztosította számomra a szabadságot, hogy közös munkánkra összpontosíthassak, és elérhető legyek mindenki szá­ mára, aki még részt vett benne. Legőszintébb köszönetem a hosszú órákért, a rövid hétvégékért és azért, hogy mindig ott voltál, ahol a legnagyobb szükség volt rád. Hálás és szívből jövő köszönetem Robin és Jerry Minernek, akik előadásaimat szervezték, és rendezésükben is közreműködtek, amiért mindvégig bíztak előrehaladásunkban, még akkor is, amikor az út buktatókkal volt teli. Együtt új módjaira bukkantunk annak, hogyan lehet egyesíteni az üzleti élet realitásait a személyes gyógyulás és a világbéke üzenetével. Csa-

3 04

ládjaitoknak is legmélyebb hálám, amiért megosztoztak ve­ lünk rajtatok. Gyűléseink helyszíneinek és a rendezvényeket lebonyolító szervezeteknek, melyek meghívtak közösségeikbe, gyakran anélkül, hogy előzetesen megismerték volna programunkat. Méltányolom a bizalom eme megnyilvánulásait, és meg­ tiszteltetésnek tartom, hogy befogadtatok családjaitokba. Köszönöm többek között Patty Porternek a Cornerstone Foundation tői; Debra Evansnek, Greg Robertsnek, Keilisi Freemannek, Justin Hiltonnak, George Maikinek és a Whole Life Expo egész nagyszerű csapatának; Robert Maddoxnak és a Kripalu Yoga Center munkatársainak, Charlotte McGinnisnek és a Palm Beach Center of Livingnek; a Unity Churches csodálatos szervezeteinek, melyek vendégül láttak bennünket; Suzan Sullivannek az Insight Seminarstól láto­ másaiért; Robin és Cody Johnsonnak az Axiómától érde­ meikért; Linda Rachelnek, Carolyn Craftnak és a The Wis­ dom Network elhivatott csapatának; Laura Leenek a Laura Lee Show-ból; Paul Robertsnek a The Radio Bookstore-tól; Art Belinek és Hilly Rose-nak az Art Bell Radio Programstól, Tippy McKinseynek és Patricia DiOriónak a Paradigm Shift című tévéműsorból; és Howard és Gayle Mandellnek barátságukért és a Transitions Bookstore támogatásáért. Külön köszönetem a Sounds True produkciós, művészeti és eladási részlegének. Tami Simon, a te vezetői képességeid és tehetséged, hogy másokban is felszínre hozd erőik leg­ javát, a szervezeten belüli egység ritka kiváló modelljét hozta létre - büszke vagyok, hogy kapcsolatba kerülhettem vele­ tek. Michael Taft, különösen nagyra értékelem alkotói gé­ niuszodat és készségedet, mellyel átszerelted a Sounds True stúdióját, hogy megfeleljen egyéni igényeinknek. Liz Wil­ liams, útmutatásod, őszinteséged és barátságod hatalmas ál­ dást jelentett életünkben.

3o5

A Conscious Wave kiterjedt családjában minden ragyogó elmének és meleg, csodálatos szívnek, beleértve Greg Glaziert, Ellen Feeneyt és Russell Wrightot: ti tettétek kalan­ dozásunkat a filmezésben és filmgyártásban sikeressé és örömtelivé is. Lynn Powersnek és Jirka Rysavynak, legmé­ lyebb hálámmal türelmükért, rugalmasságukért, jövőbe lá­ tásukért és hitükért munkám üzenetében. Jay Weidnernek: barátságunk majd egy évtizede kezdődött, igen különböző körülmények között. Köszönöm, hogy nem feledkeztél meg munkámról, és felismerted az együttérzés hatalmát. Külön köszönetem Rick Hassennek, amiért odafigyelt a részletekre, és érzékenységéért, mellyel munkánkat megtisztelte. A teljes stábbal Uj-Mexikó északi részének hegyei között töltött fil­ mes napjaink emléke felidézi bennem türelmedet, elhivatott­ ságodat és az abból fakadó örömöt, hogy egy olyan célért dolgozunk együtt, melyben mindannyian hiszünk. Mind­ annyian nagyon a szívünkbe zártunk. Hálámat tolmácsolom mindazoknak a tudósoknak, kuta­ tóknak és szerzőknek, akik műveikkel hidat vertek a tudo­ mány, a szellem és a tudat közé. Közülük hálás köszönetem és legmélyebb tiszteletem Robert Tennyson Stevensnek el­ kötelezettségéért, mellyel a tudatos nyelvi megformálás tu­ dománya révén „továbbképezte” kommunikációnkat. Önök közül sokan tanulmányoztak olyan fogalmakat, melyeket néhány éve még mindenki nagy ívben elkerült. Minden felfedezésük emlékeztetőül szolgál számunkra a kozmoszhoz, egymáshoz és a környező világhoz fűződő kapcsolatunkról. Mélyen le vagyok kötelezve Önöknek, amiért hajthatatlanul törekedtek a megértésre, és teljes felelősséget vállalok azért, ahogyan felfedezéseiket felhasználtam és kutatásaikat kiterjesztettem. Kérem, fogadják bocsánatkérésemet, ha bármi féleképpen is félreértettem, helytelenül közöltem vagy idő előtt közzétettem még kiadatlan munkáikat. Csak az a szándék vezérelt, hogy erőt adjak mindazoknak, akiket szeretünk

3o6

Mély hálám és köszönetem minden egyes embernek, aki részese volt az útnak, mely előadásokon, csoportos műhelye­ ken, utazásokon, felvételeken, filmkészítésen és gyártáson keresztül vezetett. Önök révén munkánk, családunk és együtt­ működésünk új értelmet nyer, és életünk nagy áldásai kö­ zött tartjuk számon Önöket. Vivian Glycknek: úgy tűnik, mintha társulásunk már rég­ óta fennállna, holott együtt töltött időnk még csak most kezdi meghozni gyümölcsét. Köszönetem és legmélyebb há­ lám útmutatásodért, türelmedért, szakértelmedért és a vilá­ gosságért, mellyel életünket elárasztottad. Toby és Teresa Weissnek, a Power Place Tours alapítói­ nak: készségeteket az új kalandok megvalósítására és elköte­ lezettségeteket, mellyel ilyen nagyszerűen gondunkat vise­ litek, igazán nagy áldásnak tekintjük életünkben. Ti tettétek lehetővé számunkra, hogy hozzáférhetővé tegyük világunk néhány legszentebb helyét mindazok szemének és szívének, akik minket bíztak meg azzal, hogy elvezessük őket oda. Külső munkatársaitok csapatát a legkiválóbbnak tartom a szakmában, és külön köszönetemet tolmácsolom Mohamed Nazmynak, Emil Shakernek, Medhat Yehiának, Maria An­ toinette Nuneznek, Walter Saenznek, Harry és Ruth Hovernek és Laurie Krantznak; mindnyájukat testvérünknek és nagyon kedves barátunknak tekintjük. Gary Wintznek, akinek örökké hálásak leszünk bölcsessé­ géért és szakértelméért, mellyel életünk legmegerőltetőbb és leghasznosabb utazásán - ázsiai zarándoklatunkon - kalau­ zolt minket. Köszönöm, hogy szereted azt az országot és a népét, és hogy készséggel megosztottad velünk Tibet fensé­ gét, ahogyan te magad látod. Az elhivatottság olyan kivéte­ les példaképét testesíted meg, mely állandó ösztönzésként és hatalmas erőként marad meg életemben. James Twymannek, Liz Storynak és Doreen Virtue-nak: megtiszteltetés volt, hogy békeimádságunk életre keltésének

számos lépcsőjét megoszthattam veletek. Liz, külön köszö­ net, amiért életben tartottad Michael emlékét szívünkben, és amiért felhívtad figyelmemet a „megmagyarázhatatlan ef­ fektusra”. Doreen, köszönöm, hogy képes voltál önbizalmat csepegtetni másokba azáltal, hogy emlékeztetted őket isteni természetükre: ilyen egy igazi tanító. Jimmy, drága barátom és társam a békében, hálám és tiszteletem rendíthetetlen bi­ zalmadért Istenben és mély nagyrabecsülésedért minden élő iránt, mely kincsként őrzött barátságunk közös értéke. Hármótok bátorsága, meggyőződése és látomásai a nagy le­ hetőségekről olyan barátságot kovácsoltak közöttünk, mely csodálatos módon mintha már ősidők óta létezne. Tóm Parknak és a Park Productionsnek szerfelett hálásan mondok köszönetét, amiért hittek a munkámban és bíztak előrehaladásában. Együtt fogalmaztuk meg egy új látásmód normáit egy olyan világban, melyben igen kevés példakép létezik. Külön köszönetem, amiért megengedted, hogy be­ lépjek kiterjedt spirituális családodba, azok közé, akik veled együtt India ásramjaiban tanulnak. Élettiszteletüknek kö­ szönhetően minden egyes napon, melyet távol töltöttem otthonról, mégis otthon éreztem magam. Édesanyámnak, Sylvia Bradennek: köszönöm, hogy hittél bennem, még akkor is, amikor nem értettél meg. Drámai és gyakran fájdalmas változásoktól szegélyezett életutamon a te barátságod állandó maradt, szereteted pedig erőm ki apadhatatlan forrása. Gyönyörű Melissám, köszönöm neked, hogy megosztod velem az életed. Az utazás végtelen óráiban, a szakadatlan telefonhívások közepette és a késő éjszakai megérkezéseknél te mindig ott vagy nekem. Együtt utaztunk el a világunkban megmaradt legfenségesebb, legtávolibb és legmisztikusabh helyekre. Legőszintébb köszönetem fáradhatatlan támogatásodért, lankadatlan barátságodért és azért a kitartásén, mellyel életünk minden napját gazdagítod.

Jegyzetek

1. Ézsaiás 24:3. (A könyvben előforduló bibliai idézetek Károli Gáspár fordításából származnak - a Ford.) 2. Ézsaiás 35:6-7. 3. Ézsaiás 29:18. 4. David W. Orme-Johnson, Charles N. Alexander, John L. Da­ vies, Howard M. Chandler és Wallace E. Larimore: International Peace Project in the Middle East. The Journal of Conflict Resolution, 32., no. 4. (1988. december), 776-812.; Michael C. Dillbeck, Gar­ land Landrith III. és David W. Orme-Johnson: The Transcenden­ tal Meditation Program and Crime Rate Change in a Sample of Forty-Eight Cities .Journal of Crime and Justice, 4. (1981), 25-45. 5. John F. Harris: U.S. Launches, Then Aborts Airstrikes after Iraq Relents on U.N. Inspections. The Washington Post, 1998. no­ vember 15. 6. Matthew Bunson: Prophecies: 2000. Predictions, Revelations and Visions for the New Millennium. New York, 1999, Simon & Schus­ ter. 31. 7. Ron Cowen: Gamma-Ray Burst Makes Quite a Bang. Science News, 135. (1998. április 8.), 292. Az eredeti beszámoló S. George Djorgovskitól, a pasadenai California Institute of Technology

munkatársától származik, és a Nature 1998. május 7-i számában je­ lent meg. 8.

Doug Isbell, Bill Steigerwald és Mike Carlowicz: Twin Comets

Race to Death by Fire. NASA Goddard Space Flight Center (http:// umbra.nascom.nasa.gov/comets/comet_release.html, umbra.nascom.nasa.gov/comets/SOHO

és

http://

sungrazers.html),

1998.

jú­

nius 3. 9.

Jonathan

Eberhart:

Fantastic

Fortnight

of

Active

Region

5395. Science News, 153. (1998. május 9.), 212. Patrick S. Macin­ tosh,

a

coloradói

Atmospheric

Boulderben

Administration’s

székelő Space

National

Oceanographic

Environment

Laboratory

and mun­

katársának tudósítása; Joseph B. Gurman: Solar Proton Events Af­ fecting

the

Earth

Environment.

NOAA

Space

Sciences

Environ­

ment Services Center (http://umbra.gsfc.nasa.gov/SEP/seps.html), 1998.

augusztus 25-i módosítás alapján.

10.

Richard Monastersky: Recent Years Are Warmest Since 1400.

Science News, 153. (1998. május 9.), 303. Az eredeti beszámoló Michael

E.

Manntól,

a

University

of

Massachusetts

munkatársától

származik, és ^Nature 1998. április 23-i számában jelent meg. 11.

Richard Monastersky: Satellites Misread Global Temperatures.

Science News, 154. (1998. augusztus 15.), 100. Az eredeti beszámo­ ló

Douglas

M.

Smithtől,

a

bracknelli

United

Kingdom

Meteo­

rological Office munkatársától származik, és a Geophysical Research

Letters 1998. február 15-i számában jelent meg. 12.

Richard Monastersky: Antarctic Ice Shelf Loses Large Piece.

Science News, 153. (1998. május 9.), 303. Az eredeti beszámoló Ted

Scambostól,

a

coloradói

Boulderben

székelő

National

Snow

and Ice Center munkatársától származik. 13.

Richard

Monastersky:

Signs

of

Unstable

Ice

in

Antarctica.

Science News, 154. (1998. július 11.), 31. Az eredeti beszámoló Reed

P.

Scherertől,

a

svédországi

uppsalai

egyetem

munkatársától

származik, és a Science 1998. július 3-i számában jelent meg. 14.

Matt Mygaff: Sudden Occurrence of Radio Waves at Galac­

tic Center Puzzles Scientists. A Valley Timesb&n (Livermore, Kali

3io

fornia) jelent meg 1991. május 5-én, az Associated Press beszámoló­ ja alapján. 15.

Tom

Majeski:

Airport

Renames

2

Runways

as

Magnetic

North Pole Drifts. St. Paul Pioneer Press, 1997. október 7. Beszá­ moló

a

ports

Bob

körzeti

Richard

Huberrel,

a

irodájának

Monastersky:

Federal

Aviation

Administration’s

igazgatóhelyettesével

Earth’s

Magnetic

Field

Air­

készük

interjúról;

Follies

Revealed.

Science News, 147. (1995. április 22.), 244. Az eredeti beszámoló Robert S. Coe-tól, a Santa Cruz-i University of California munka­ társától, valamint Michel Prevottól és Pierre Campstól, a franciaor­ szági montpelier-i egyetem munkatársaitól származik. 16. Edmond Bordeaux Szekely szerk. és ford.: The Essene Gospel of Peace. Matsqui, 1937,1.B.S. International. 19. 17. Michael Drosnin: A Biblia kódja. Ford. Kertész Balázs. Buda­ pest, 1999, Vince. 173. 18.

David W. Orme-Johnson és mások: International Peace Pro­

ject in the Middle East. The Journal of Conflict Resolution, 32., no. 4. (1988. december), 778. 19.

Jeffrey Satinover, M.D.: Cracking the Bible Code. New York,

1997, William Morrow. 244. 20. The Lost Books of the Bible and the Forgotten Books of Eden. New York, 1963, American Library. 21. Uo., Előszó az Első könyvhöz. 22. Uo. 23. Uo., Bevezetés a Második könyvhöz. 24. Uo., The Gospel of the Birth ofMary, 2. fejezet, 10. vers, 19. 25. Uo., The First Book of Adam and Eve, 1. fejezet, 1-2. vers, 4. oldal. 26. Edmond Bordeaux Szekely i. m. Harmadik könyv. 39. 27. I. m. 11. 28. I. m. 39. 29. Michael

The Dead Sea Scrolls. Ford. és kommentárokkal ellátta Wise,

Martin

Abegg

Jr.

1999, HarperSanFrancisco. 8.

3n

és

Edward

Cook.

New

York,

30. Szekely i. m. Negyedik könyv. 34. 31. I. m. Első könyv. 10. 32. James M. Robinson (szerk.): The Nag Hammadi Library. Ford. és a bevezetőt írták a Coptic Gnostic Library Project of the Institute for Antiquity and Christianity (Clearmont, Kalifornia) tagjai. New York, 1990, HarperSanFrancisco. 279. (Mennydörgés: a Nag Hammad-i könyvtár gnosztikus kódexei. Ford. és a bevezetést írta Bánfalvi András. Budapest, 2002, Farkas Lőrinc.) 33. Uo. 34.1. m. 285. 35. The Thunder: Perfect Mind. In Robinson i. m. 295. 36.1. m. 297. 37. Uo. 38. Burton L. Mack: The Lost Gospel. The Book ofQand Christian Origins. New York, 1994, HarperSanFrancisco. 295. 39. The Gospel of Thomas. In Robinson i. m. 128. 40. Michael D. Coe: Breaking the Maya Code. New York, 1993, Thames and Hudson. 61. 41. Jose Arguelles: The Mayan Factor. Santa Fe, 1987, Bear & Company. 145. 42.1, m. 126. 43. A könyök ókori hosszmérték, amelyet az éppen hatalmon lé­ vő uralkodó leghosszabb ujjának hegyétől a könyökéig számítottak. A pontos mérték természetesen változó volt. Ma egy felnőtt férfi esetében egy könyöknyi hosszúság 43-56 cm. 44. The Book of Enoch the Prophet. Ford. Richard Laurence. (A bodleian könyvtár egy etióp kéziratának fordítása.) San Diego, 1983, Wizards Bookshelf Secret Doctrine Reference Series. VII. fejezet, 11-12. vers. 7. 45. Jim Schnabel: Remote Viewers: The Secret History of America’s Psychic Spies. New York, 1997, Bantam Doubleday Dell. 12-13. 46.1, m. 380. 47. John Hogue: Nostradamus, The Complete Prophecies. Boston, 1999, Element Books. 798. 3l2

48. Mark Thurston, Ph.D.: Millennium Prophecies, Predictions for the Coming Century from Edgar Cayce. New York, 1997, Kensing­ ton Books. 5. 49.1, m. 6. 50. Uo. 51.1, m. 35. 52.1, m. 34. 53. Tom Majeski: Airport Renames 2 Runways as Magnetic North Pole Drifts. St. Paul Pioneer Press, 1997. október 7. (Beszámo­ ló a Bob Huberrel, a Federal Aviation Administration’s Airports körzeti irodájának igazgatóhelyettesével készült interjúról.) 54. Thurston i. m. 34. 55.1, m. 35. 56.1, m. 110. 57. The Book of Enoch the Prophet. 4. 58.1, m. 1. 59.1, m. 57. 60. The New American Bible, Saint Joseph Edition. Előszó Dániel könyvéhez. New York, 1970, Catholic Book Publishing Co. 1021. 61. John F. Walvoord: Every Prophecy of the Bible. Colorado Springs, 1999, Chariot Victor Publishing. 212. 62. A Leningrádi Kódex 1008-ból származik. A tudósok egyet­ értenek abban, hogy a zsidó Otestamentum első öt könyve azóta semmit sem változott. 63. Neil Douglas-Klotz: Prayers of the Cosmos. Meditations on the Aramaic Words of Jesus. New York, 1994, HarperSanFrancisco. 12-13. 64. Szekely i. m. Negyedik könyv. 114. 65. Uo. 66.1, m. 125. 67.1, m. 126. 68. Uo. 69.1, m. 127. 70.1, m. 55. 3i3

71. Michael Drosnin i. m. 18. 72. I. m. 156. 73. Jack Cohen-Ian Stewart: The Collapse of Chaos. New York, 1994, Penguin Books. 44 45. 74. Drosnin i. m. 139. 75. Satinover i. m. 233. 76. I. m. 232. 77.1, m. 244. 78. Eugene Mallove: The Cosmos and the Computer. Simula­ ting the Universe. Computers in Science, 1., no. 2. (1987. szeptem­ ber/október). 79. Fred Alan Wolf: Parallel Universes: The Search for Other Worlds. New York, 1990, Simon & Schuster. 33., 38. 80. Szekely i. m. Második könyv. 37-39. 81. Cohen-Stewart i. m. 191. 82. Robert Boissiere: Meditations With the Hopi. Santa Fe, 1986, Bear & Company. 110. 83.1. m. 113. 84. Thomas E. Mails-Dan Evehema: Hotevilla. Hopi Shrine of the Covenant. New York, 1995, Marlowe & Company. 564. 85. Boissiere i. m. 117. 86. John Davidson: The Secret of the Creative Vacuum. 1989, The C. W. Daniel Co. Ltd. 87. Drosnin i. m. 155. 88. Ézsaiás 24:5-6. 89. Ézsaiás 24:23. 90. Ézsaiás 65:17-20. 91. Walvoord i. m. 279. 92. Az aktuális békeimádságokkal - többek között az 1998. no­ vember 13-ára szervezett virrasztással - kapcsolatos információk el­ érhetők az interneten, a http://www.worldpuja.org honlapon. 93. Ézsaiás 29:11. 94. Ézsaiás 25:6-7. 95. Ézsaiás 25:4.

314

96. Ézsaiás 25:6. 97. L. Bible Dictionary. In New American Bible. 335. 98. Vezetőink és tolmácsaink nevét magánéletük tiszteletben tartása miatt megváltoztattam. 99. Szekely i. m. Második könyv. 32. 100. Szekely i. m. Negyedik könyv. 30. 101.1. m. 30-31. 102. Neville: The Power of Awareness. Marina del Rey, 1961, DeVorss Publications. 10. 103. Neville: The Law and the Promise. Marina del Rey, 1961, DeVorss Publications. 14. 104. János 16:23-24. 105. Neil Douglas-Klotz i. m. 86-87. 106. Fred Alan Wolf i. m. 48. 107. Glen Rein, Ph.D., Mike Atkinson és Rollin McCraty, M. A.: The Physiological and Psychological Effects of Compassion and Anger. Journal of Advancement in Medicine, 8., no. 2. (1995. nyár), 87-103. 108. Uo. 109. Szekely i. m. Második könyv. 64-65. 110.1. m. 61. 111. Márk 11:23. 112. Hans Jenny: Cymatics: Bringing Matter to Life with Sound. (Videofelvétel.) Brookline, 1986, MACROmedia. 113. Neville: The Law and the Promise. 13. 114. Szekely i. m. Negyedik könyv. 30. 115.1. m. 30-33. 116. I. m. 15. 117. Szekely i. m. Harmadik könyv. 71. 118. Szekely i. m. Második könyv. 66-68. 119. Glen Rein, Ph.D.-Rollin McCraty, M. A.: Modulation of DNA By Coherent Heart Frequencies. Az International Society for the Study of Subtle Energies and Energy Medicine harmadik éves gyűlésének jegyzőkönyvéből. Monterey, 1993. június. 3i5

120. Vlagyimir Poponyin: The DNA Phantom Effect. Direct Measurement of a New Field in the Vacuum Substructure. Kiadat­ lan beszámoló, Institute of HeartMath, Boulder Creek. 121. Szekely i. m. Második könyv. 31. 122. Poponyin i. m. 123. Szekely i. m. Második könyv. 32. 124. Rein-McCraty i. m. 2. 125. The Gospel of Nazirenes. Szerk. és hiteles történelmi doku­ mentumok alapján rekonstruálta Alan Wauters és Rick van Wyhe. Arizona, 1997, Essene Vision Books, xxviii-xxix. 126. Szekely i. m. Második könyv. 71. 127. Szekely i. m. 47. 128. When to Jump In. The World’s Other Wars. Time, 1999. április 19., 30. 129. 1999. első negyedévi adatok. 130. Bunson i. m. 31. 131. I. m. 30. 132. Uo. 133.1. m. 31. 134. I. m. 35. 135.1. m. 38. 136. A hindu hagyományok tanításában használt Mahábhárata mintegy 100 000 párversből áll, melyek a dharmát, vagyis a helyes cselekedet útját írják le. 137. The Book of Enoch the Prophet. LI. fejezet, 5. vers. 58. 138. Boissiere i. m. 113. 139. David W. Orme-Johnson, Charles N. Alexander, John L. Davies, Howard M. Chandler, Wallace E. Larimore: International Peace Project in the Middle East. The Journal of Conflict Resolution, 32., no. 4. (1988. december), 778. 140. Michael C. Dillbeck, Kenneth L. Cavanaugh, Thomas Glenn, David W. Orme-Johnson és Vicki Mittlefehldt: Consciousness as a Field. The Transcendental Meditation and TM-Sidhi Program and

3i6

Changes in Social Indicators. The Journal of Mind and Behaviour, 8., no. 1. (1987. tél), 67-104. 141. Orme-Johnson et al. i. m. 781. 142.1,

m. 782.

143.

Maharishi

Effect.

Increased

Orderliness,

Decreased

Urban

Crime. Scientific Research on the Maharishi Transcendental Medita­

tion and TM-Sidhi Programs. A Brief Study of500 Studies. Fairfield, 1996, Maharishi University of Management Press. 21. 144. Orme-Johnson et al. i. m. 782. 145. Mack i. m. 87. 146. Szekely i. m. Második könyv. 31.