169 1 24MB
Hungarian Pages 400 [404] Year 2017
Csunderlik Péter
RADIKÁLISOK SZrtBrtDGONDOLKODÓK
ü ATEISTÁK §1
A GALILEI KOR TÖRTÉNETE (1908- 1919) NAPVILÁG KÖNYVKIADÓ BKIADASA0
A kiadást támogatta
a Nemzeti Kulturális Alap
a Politikatörténeti Alapítvány
és az „Európa a polgárokért” program
ISBN 978 963 338 049 9
Kiadja a Napvilág Kiadó Kft. www.napvilagkiado.hu Első kiadás: 2017 © Csunderlik Péter Jelen könyvet vagy annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül közölni Minden jog fenntartva
A kiadásért felelős a Napvilág Kiadó ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő: Gellériné Lázár Márta Borító: JankoviĆ Milan Tördelés: Volos Bt. Nyomás, kötés: Alfadat Press Kft., Tatabánya Felelős vezető: Sashalmi Péter Megjelent: 35,75 (A/5) ív terjedelemben Printed in Hungary
Tartalom
BEVEZETÉS.................................................................................................................... 9 I. A GALILEI KÖR MŰKÖDÉSÉNEK SZÍNPADA: AZ 1900-AS ÉVEK ELEJÉNEK MAGYARORSZÁGA....................................................................................................... 15 A szerkezet: a politikai háttér – „a feszültség növekedése”....................................... 15 Az erők: társadalmi változások – „az ellentétek kiéleződése”................................... 21 Polgárosodás – szekularizáció és „kulturális harc” .............................................. 22 A munkásmozgalom kezdete – a választójogi kérdés ............................................ 26 Az agrármozgalmak jelentkezése – a földkérdés ................................................... 29 Az eszmék: új szellemi irányzatok és intézményeik a 20. század elején ................... 32 Eszmék az erők interpretálására ......................................................................... 34 Pozitivizmus (34) • Darwinizmus és evolucionizmus (37) • Szabadgondolkodás (41) • Történelmi materializmus (46)
Szerveződések az erők megismerésére és uralására................................................. Szabadkőműves páholyok Magyarországon (50) • A Társadalomtudományi Társaság és a Huszadik Század köre (55) • A Világosság-csoport (60) • Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete (62)
50
II. A GALILEI KÖR MEGALAKULÁSÁHOZ VEZETŐ ÚT ....................................... 67 A szűkebb keret: felsőoktatás a századelő Magyarországán ..................................... 67 Egyetemi ifjúsági egyesületek a Galilei Kör előtt .................................................... 74 A „hagyományos” egyetemi egyesületek és szerepük az egyetemi életben .................. 74 A segélyegyletek ................................................................................................. 79 Az első „radikális” és „szocialista” egyetemi szerveződések jelentkezése, a Szocialista Diákok Szabad Szervezete ...................................................... 83 A Galilei Kör megalakulásának kiváltója: „a Pikler-hecc” és előzményei................. 92 „Kultúrharc” az egyetemeken: a „kereszthecc”...................................................... 92 A Pécsi Szabadtanítási Kongresszus jelentősége: Pikler Gyula radikális hőssé válása................................................................................................. 96 Az első és a második „Pikler-hecc”....................................................................... 100
5
III. A GALILEI KÖR MEGALAKULÁSA....................................................................... 107 A Galilei Kör „ősforrása” – A Tavaszmező utcai Főgimnázium „mítosza” ............... 107 Jászi Oszkár, Székely Aladár és Polányi Károly szerepe a Galilei Kör megalapításában............................................................................................... 113 A Galilei Kör megalakulása, szervezete és kiáltványa............................................... 121 Kapcsolat a szabadkőműves páholyokkal................................................................ 128 Pénzügyek – A Galilei Kör „tisztaságának” toposza................................................. 136 IV. A GALILEI KÖR „NAGY” KORSZAKA (1908 ŐSZE – 1914 NYARA) ................. 139 Kik voltak a galileisták? – A Galilei Kör rekrutációja ............................................. 139 Galileista identitások ........................................................................................ 139 „Galíciai Kör”? – A Galilei Kör és a „zsidókérdés” .............................................. 143 A Galilei Kör rekrutációja ................................................................................. 147 Hol tanultak a galileisták? ................................................................................ 150 Az Anker közi klubhelyiség és emlékezete.............................................................. 153 A Galilei Kör kiadói tevékenysége ......................................................................... 156 A Galilei Kör könyvtára .................................................................................... 156 Galilei Füzetek ................................................................................................. 158 Szabadgondolat ................................................................................................ 161 Irányzatok és viták a Galilei Körön belül ............................................................... 166 „Goethe a mienk” – A galileisták irodalmi preferenciái ....................................... 171 A galileisták Ady-kultusza ................................................................................. 179 „Tanulni és tanítani” – A Galilei Kör oktatómunkája ............................................ 185 Nyári előadások és szemináriumok középiskolásoknak ......................................... 185 Előadások, szemináriumok, vitaestek ................................................................. 189 Külföldi előadók Budapesten Adlertől Vanderveldéig ........................................... 197 Fókusz: az Ostwald-előadás ............................................................................... 200 Munkásoktatás ................................................................................................. 203 Galileista munkásoktatók visszaemlékezései (208)
A Galilei Kör ideológiája........................................................................................ 212 Fekete sereg, métely, piócák – A Galilei Kör antiklerikális retorikája és tevékenysége............................................................................................. 213 Antiklerikális írások a Szabadgondolatban (214) • Antiklerikális „élcek” a Szabadgondolatban (217) • A Galilei Kör és az egyetemi „kulturkampf ”: az újabb „keresztügy” és a Marczali-ügy (221) • Fókusz: a „műegyetemi oltárügy” (224) • A Galilei Kör antiklerikális előadás-sorozata és annak recepciója (227) • Küzdelem a babonák ellen – A Veronika tükre kálváriája és Kelen Jolán, az Istent játszó galileista tanárnő (232) • A Galilei Kör antiklerikális retorikájának főbb jellemzői (233)
A Galilei Kör antimilitarizmusa............................................................................. 237 A Galilei Kör antimilitarizmusának ideológiai és nemzetközi mozgalmi keretei .... 237 A Galilei Kör antimilitarista tevékenysége 1914-ig ............................................. 240
6
A Galilei Kör szociálpolitikai munkája .................................................................. 245 Statisztika A budapesti diáknyomorról ............................................................. 245 A Gazdasági Diákegyesület létrehozása .............................................................. 250 A nőmozgalmak recepciója a Szabadgondolatban ................................................... 258 A Galilei Kör és a sport ......................................................................................... 262 A Galilei Kör antialkoholista propagandája............................................................ 265 Feketeország – A földkérdés .................................................................................. 269 A felkészülés: a Galilei Kör szociográfiai pályázatai ............................................. 275 Az akció: a galileisták vidéki agitációs tevékenysége ............................................. 278 A nemzetiségi kérdés és Jászi Oszkár galileista emlékezete ...................................... 281 Jászi Oszkár előadásai a nemzetiségi kérdésről a Galilei Körben ........................... 281 A Galilei Kör és a nemzetiségi kérdés recepciója a Magyar Figyelőben................... 283 Jászi Oszkár emlékezete az „új ifjúság” körében................................................... 285 A Galilei Kör ünnepei és szimbolikus politikája..................................................... 290 A galileisták történelemszemlélete ......................................................................... 298 A választójogi kérdés ............................................................................................. 301 1912. május 23. – Énekelték-e a galileisták az Internacionálét? ......................... 310 V. A GALILEI KÖR „KIS” KORSZAKA (1914–1919).................................................... 315 A Galilei Kör válságperiódusa ........................................................................... 315 Antimilitarista előadások az első világháború alatt (1915–1917) ........................ 319 A Galilei Kör „bolsevizálódása” – A Duczynska–Sugár-csoport tevékenysége .......... 325 A Galilei Kör az 1918–1919-es események idején ............................................... 333 VI. A GALILEI KÖR RECEPCIÓJA A HORTHY-KORBAN....................................... 337 „Tüdővészes diákok” – A galileisták képe Tormay Cécile Bujdosó könyvében........ 339 „Hallgatták ájtatosan Jászi kirohanásait” – Szekfű Gyula Galilei Kör-képe........... 346 „Bíróság elé kellett őket állítani” – A galileisták ábrázolása Gratz Gusztáv munkáiban................................................................................................. 352 Utóhang................................................................................................................ 356 FÜGGELÉK – A GALILEI KÖR KIADVÁNYAI............................................................ 359 A Galilei Kör könyvtára.......................................................................................... 359 Galilei Füzetek....................................................................................................... 359 A Szabadgondolat felhasznált cikkei........................................................................ 359 RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE........................................................................................... 366
7
BIBLIOGRÁFIA............................................................................................................... 367 Források................................................................................................................ 367 Levéltári források............................................................................................... 367 Nyomtatott források.............................................................................................. 368 Memoárok, naplók és interjúk............................................................................ 368 Más dokumentumok.......................................................................................... 370 Folyóiratok, újságok........................................................................................... 373 Feldolgozások........................................................................................................ 374 ÉLETRAJZI JEGYZETEK............................................................................................... 383 NÉVMUTATÓ................................................................................................................. 391
8
Bevezetés
Ha áthaladunk az Anker közön, a 2. szám kapualja előtt, ma már nyomát sem találjuk annak, hogy 1910 és 1919 között itt működött a híres-hírhedt ateista-materialista diákegyesület, a Galilei Kör. A rendszerváltás utáni „nemzeti radikalizmus” emblematikus alakja, Csurka István utolsó darabjának, a nagy port kavaró A hatodik koporsónak már a nyitójelenetében elsuttogják, hogy a darab egyik főgonosza, a párizsi békekonferencia Legfelsőbb Tanácsát manipuláló titokzatos alak „állítólag megfordult a Galilei Körben”,1 az 1992-es, „a romlás genetikai okairól” értekező dolgozatában pedig „ejtőernyős” galileistákról írt Csurka. 1990-ben kalapáccsal verték le a Galilei Kör Anker közi emléktábláját2 (ma már csak az egykori második emeleti klubhelyiséget jelző, belső emléktábla látható); mindez szokatlan indulat egy diákegyesülettel kapcsolatban. Miért? A választ abban jelölhetjük meg, hogy a galileisták közül sokan vállaltak szerepet a Horthy-korszakban a „magyar történelem mélypontjaként” azonosított és a magyar kulturális emlékezetben ekként kanonizált Tanácsköztársaságban. A Horthy-korszak domináns, „negatív” Tanácsköztársaság-elbeszélése – amelyet 1919 és 1944 között „igaznak” tekintettek,3 és amely 1990 után elemi erővel tért vissza a köztudatba, akár egy víz alá leszorított és elengedett gumilabda – a Tanácsköztársaság sötéten ábrázolt szereplőinek mintegy „keltetőjévé” tette meg a Galilei Kört. Ahogy Dietz Károly budapesti rendőrfőkapitány megfogalmazta: „Aki a magyarországi bolsevizmus gyökerét az 1918. évi októberi eseményekben keresi: nagyon szűk látókörben vizsgálja a történteket. Sokkal messzebb kell visszamennünk a múltba, ha csíráját fel akarjuk találni. Az első szerves, rendszeres megnyilatkozása kétségkívül a Galilei-kör bűnpöre néven ismeretes mozgalom volt. Ez a mozgalom, mely a hadsereg fegyelmét következetesen őrlő propagandával kezdte ki és lassankint fel is bomlasztotta, mintegy a bolsevizmus előfutárja rágódott végig nemzetünk testén. Vezetői itt végezték az előtanulmányokat, hogy tapasztalataikat kész mesterekként értékesíthessék a bolseviki uralom idején.”4 1 Csurka István: A hatodik koporsó. In: Csurka István: Két dráma. Budapest, Magyar Fórum–A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány, 2011. 2 Az emléktáblát a Galilei Kör megalapításának 60. évfordulóján avatták fel. L. Emléktáblát avattak a Galilei Kör megalapításának 60. évfordulóján. Népszabadság, 1968. október 27., 5. 3 A múlt „autoritása a jelen autoritásából származik”. Ez az autoritás pedig a „jelen” „politikai és morális konszenzusán alapul”. L. Braun Róbert: Holocaust, elbeszélés, történelem. Budapest, Osiris, 1995, 277., 295. 4 Dietz Károly: Októbertől – augusztusig. Emlékirataim. Budapest, 1920.
9
Ez a „keltetőként” értelmezés pedig az államszocializmus időszakában sem változott, csak éppen ellenkező előjelére fordult: a Galilei Körre elsődlegesen a Tanácsköztársaságban szerepet vállaló munkásmozgalmi harcosok „kinevelőjeként” emlékeztek.5 A Galilei Körből valóban kommunista népbiztosok, népbiztoshelyettesek és népbiztossági funkcionáriusok sora került ki, és a Tisza István elleni négy merényletkísérletből is kettő galileisták nevéhez fűződik – Duczynska Ilonához és Lékai Jánoshoz –, de a diákegyesület 1908-as alapításakor meghatározása szerint egy hangsúlyozottan apolitikus, szabadgondolkodó, az önképzésre és a tudományra esküdő társaságként indult. Ady Endre a „Láznak ifjú serege” címmel illette a galileistákat, versek sorát dedikálta a Galilei Körnek, Jászi Oszkár pedig abban bízott, hogy a galileisták vezethetik át Magyarországot a „Balkánból Nyugat-Európába”,6 hogy a negatívak után pozitív Galilei Kör-képeket említsek. Jelentősége ellenére azonban mind ez idáig csak három önálló monográfiát jelentettek meg a nemzetközi hírű tudósok – többek között Polányi Károly, Polányi Mihály, Pólya György, Mannheim Károly – sorát adó diákegyesület történetéről. A Galilei Kör történetéről – helyesebben a galileisták egy jól körülhatárolható antimilitarista halmaza, a Duczynska–Sugár-csoport tevékenységéről – az első monográfiát Kelen Jolán jelentette meg Galilei per a XX. században címmel 1957-ben.7 Kelen Jolán egykori galileistaként maga is részese volt az eseményeknek, műve erősen szépirodalmias visszaemlékezés az 1918. szeptember 19–25. közti Galilei-perről, melynek során hazaárulásért három-, illetve két év börtönbüntetésre ítélték a háborúellenes akciókat szervező galileista szerelmespárt, az ifjúbolsevik Sugár Tivadar orvostanhallgatót és a kései Galilei Kör ikonikus nőalakját, Duczynska Ilona mérnököt, a későbbi Polányi Károlynét. Férjével, Kelen Józseffel egyetemben Kelen Jolánt is letartóztatták, de felmentették. Kelen Jolán műve, noha a szerző a néhai Párttörténeti Intézet munkatársa volt, olykor inkább közelít a történelmi regényhez, mint a tudományos munkához: egyenesen dialógusokkal operál. És nemcsak a tárgyalás leírásakor, ahol ez a rekonstrukció a jegyzőkönyveket követve legitim eljárás is lehetne, de egész művében következetesen dialogizál. Kelen Jolán regényes memoárja önálló poétikai-retorikai elemzésre is érdemes, de „hitelességét” regényes jellege alapjaiban ássa alá. Kelen Jolán szépirodalmias visszaemlékezését több helyütt is ismertették, és a recenzens preferenciáitól függően a szépirodalmi jelleget méltatták vagy éppen bírálták, attól függően, hogy Kelen művét az ifjúsági irodalom vagy a történettudomány mezején helyezték el. 5 A Galilei Kör megalakulása 50. évfordulója alkalmából kiadott emléklapot is a Tanácsköztársaság 40. évfordulója ünnepségeit előkészítő Társadalmi Bizottság adta ki. Az egykori galileistáknak címzett emléklapok megtalálhatók: A Galilei Körről összegyűjtött iratok. Kelen Jolán-hagyaték. Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár (a továbbiakban: PIL) 859. f. 30. ő. e. – A jobb- és baloldali „torzításra” Németh G. Béla hívta fel a figyelmet a rendszerváltás alkonyán, amikor a Galilei Kör „demokratikus törekvéseire” helyezte a hangsúlyt 1988-as megemlékezésében. L. A demokrácia hagyománya. (A Galilei-kör évfordulójára.) Népszabadság, 1988. november 19., 13. 6 Lásd: Jászi Oszkár: Az új ifjúság. Világ (a továbbiakban: V), 1913. október 19., 3. 7 Kelen Jolán: Galilei per a XX. században. Budapest, Kossuth, 1957.
10
Historikusi igénnyel született az egyik alapítója, Kende Zsigmond, akkori orvostanhallgató munkája, A Galilei Kör megalakulása 1974-ben,8 amely azonban szintén meglehetősen heterogén szövegre sikeredett. Az eredeti szerzői koncepciót, az „elfogulatlannak” szánt tényfeltáró, tudományos munkát állandóan felülírja benne a szenvedélyes visszaemlékező, ami miatt torzóban maradt monográfiája emlékiratként kezelendő – a szerzőt halála akadályozta meg, hogy az első világháború kitöréséig elvezethesse a Galilei Kör történetét. A Galilei Körrel foglalkozó, mindmáig egyetlen, akadémiai értelemben vett „tudományos” monográfia Tömöry Márta Új vizeken járok címet viselő 1960-as munkája.9 A munkásmozgalom-történeti perspektívát preferáló Tömöry a marxista üdvtörténetnek megfelelően interpretálta az apolitikusként induló és végül erősen bolsevizálódó Galilei Kör balra tolódását.10 Történetét pedig radikális ideológiával és organicista magyarázó mechanizmussal írta meg – hogy Hayden White formalista rendszerében helyezzem el Tömöry munkáját.11 Tömöry Márta munkájának aránytalanságát jelzi, hogy az általam a Galilei Körnek – oktatótevékenysége, kiadványainak mennyisége stb. miatt – „nagyként” konceptualizált 1908–1914 közötti korszakát mindössze 54 oldalon, míg az 1914 és 1919 közötti „kis” korszakot 90 oldalon tárgyalta, utóbbiból pedig 64 oldalt tett ki a Galilei Kör 1918. januári bezárását követő időszak. Monográfiám a negyedik nagyobb lélegzetű munka a sorban. Szándékom szerint elsősorban az 1908–1914 közötti „nagy korszak” feltárására törekedtem, ezzel világítva rá Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1974. Tömöry Márta: Új vizeken járok. A Galilei Kör története. Budapest, Gondolat, 1960. 10 Ekképp cselekményesítette a Galilei Kör történetét a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) I. kongresszusára kiadott, Budapest munkásmozgalmi emlékeit bemutató 1960-as népszerűsítő kiadvány is: „(…) a Galilei kör fiataljainak jelentős része – ha tétovázva is, de megtalálta az utat a munkásosztályhoz, a munkásmozgalomhoz. Nem egy olyan egyéniség került ki közülük, aki élharcosa lett a munkásmozgalomnak, az első Magyar Tanácsköztársaságnak.” L. Beszélő kövek. Budapest munkásmozgalmi emlékeiből. Szerk.: Péntek Gyula. Budapest, KISZ Budapesti Bizottság–Budapest Főváros Tanácsa, 1960, 70. 11 Hasonló szemlélettel vették föl a Párttörténeti Intézet munkatársai a Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezését. A visszaemlékezésen elnöklő munkatárs már a szabadgondolkodó diákegyesületet méltató beköszöntőjével a munkásmozgalom-történet „Prokrusztész-ágyába” – hogy a marxizáló történetírás kedvelt metaforájával éljek – szorította a Galilei Kör-diskurzust: „A Gal[ilei] Kör a magyar munkásmozgalom történetében, pártunk történetében szereppel bír. A haladó fiatalok, a Kör baloldali tagjai, a Forr[adalmi] Szoc[ialist]ák az elsők között voltak, akik többé-kevésbé helyesen ismerték föl a nagy okt[óberi] forr[adalom] jelentőségét és a tanulságot a magyar viszonyokra alkalmazták. A baloldali tagoknak szerepük volt a párt megalapításában.” Ebből a munkásmozgalom-történeti perspektívából pedig a Galilei Kör története „a KP története és előtörténete”. L. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL 867. f. 1/g–30. Ekképpen a Párttörténeti Intézetben felvett munkásmozgalmi visszaemlékezésekben a Galilei Körben töltött évek és a visszaemlékező ottani tevékenysége a munkásmozgalom-történet „hőskorszakaként” cselekményesítődtek, az egykori szabadgondolkodó fiatalok pedig a munkásmozgalmi küzdelmek „nagy öregjeiként” prezentálták magukat: „A 19. század végén, a 20. század elején galileistának lenni nem volt oly könnyű dolog, mint most a DISZ tagjának lenni. Sok kardlapozást, fejbe vágást, lenézést és börtönt szenvedett és vállalt az akkori haladó diákság és ifjúmunkásság.” L. Rózsa Ignác visszaemlékezése. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. 8 9
11
a Kende Zsigmondnak a Galilei Kör megalakulásáig eljutó munkája és a pártos történettudomány által a Galilei Kör tevékenységéből különös figyelemben részesített – ugyan meghatározott ideológiai preferenciáknak megfelelően, de fölöttébb lelkiismeretesen feldolgozott –, 1914-től kezdődő „kis” korszaka közé eső évekre. Az elkövetkezőkben lényegesen többet foglalkozom a Galilei Kör 1914 előtti történetével, mint az utánival (különösen a galileisták 1918/1919-es tevékenységével). Szakítani akartam azzal a bal- és jobboldalról egyaránt ránk hagyományozott nézőponttal, amely felől a Galilei Kör egész története csak a Tanácsköztársaság előtörténeteként, az Anker közi diákegyesület csak a kommün leendő funkcionáriusai „keltetőjeként” volt érdekes. Hogy egy klasszikust parafrazeáljak: a Galilei Kör történetét „a feje tetejéről a talpára” akartam állítani, és ezért tudatos döntés volt, hogy az 1914 előtti időszakra koncentráljak. Ám annak, hogy Tömöry Márta megközelítését megfordítottam, csak „szubjektív” oka volt a „munkásmozgalom-történeti hagiográfia” lebontási szándéka. „Objektív” okként a rendelkezésre álló források összehasonlíthatatlanul eltérő mennyiségét jelölhetem meg: míg 1908 és 1912 között évente publikálták a Galilei Kör jelentéseit, 1911 és 1914 között működött a Galilei Kör és a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete folyóirata, a Szabadgondolat, megjelentették a Galilei Kör könyvtára és a Galilei Füzetek sorozatokat, pályázatok sorát írták ki, a világháború alatt a galileisták mindössze egyetlen kiadvány, Singer Henrik Új világnézet című munkája közreadásában vállaltak szerepet – és az is végül a Ma kiadásában jelent meg. A „kis korszak” legvégén ugyan valóban beindult a Galilei Kör kiadványtermelése, de az ekkor közreadottakról – például a Galilei Kör 1919-es diák-szociálpolitikai programjáról – munkám megfelelő tematikus részeiben szólok. Monográfiám elsődleges forrásbázisául a Galilei Kör egykori jelentései és jegyzőkönyvei; a diákegyesületnek a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltárban őrzött anyaga; a Szabadgondolat; napilapok (Budapesti Hírlap, Népszava, Pesti Hírlap, Pesti Napló, Világ és a koalíciós időszak polgári radikálisainak lapja, a Haladás, és végül a Szabad Nép – 1956-tól Népszabadság), folyóiratok (Huszadik Század, Magyar Figyelő, Magyar Kultúra), továbbá egykori galileisták kiadott és kiadatlan visszaemlékezései szolgáltak. Az elemzett forrásokat a következő premisszákban összegezhető posztmodern pers pektívából szemléltem és vizsgáltam: „a világot illető ismereteink csak közvetítés útján férhetők hozzá”, emiatt „az így megismerhető referenciális valóságról szerzett tudás lényegében konstruált jellegű”, végül pedig „a megismerés tartalmát a megismerési folyamat kommunikációs szakasza, vagyis a megszólalás és a közlés módja és formája közvetlenül is megszabja, mivel a történetírás formája és tartalma közt szoros összefüggés van.”12 Forma és tartalom összefonódását – a „formatartalom” elemzésének jelentőségét – a történetírásban visszhangját tekintve legsúlyosabban a modernista-formalista Hayden White nyomatékosította, akinek téziseit és történeti tropológiainak nevezett 12
189.
12
Gyáni Gábor: A megtapasztalt és elbeszélt múlt. In: Uő: Relatív történelem. Budapest, Typotex, 2007,
eszköztárát az elemzéskor előszeretettel alkalmaztam, azokhoz illesztve Chris Lorenz és Paul Ricoeur kiigazításait is.13 Ezt a megközelítést „narratológiainak” nevezhetjük, és feltételezi annak elfogadását, hogy a diszperzív múlt csak úgy ölt formát, hogy a történész cselekményesíti, vagyis történelemmé stilizálja azáltal, hogy ismerős és befogadható toposzokkal-történetekkel értelmezi és elbeszéli azt.14 Ezek a narratívák pedig egy meghatározott mag körül konfigurálódnak (például stratégiai metafora), amelynek azonosítása a vizsgálat célja.15 Összegezve: egy történeti elbeszélés legalább annyira poétikai konstrukció, mint amennyire kognitív tevékenység eredménye, ráadásul előbbiek éppúgy elválaszthatatlanok egymástól, mint a forma és annak tartalma, ezért a magát az egykorvolt valóság reprezentációjaként kínáló történeti szöveg irodalmi alkotásként is elemezhető – és erre törekedtem is.16 A galileisták tevékenységéről írva kerülni igyekeztem, hogy egyetlen, kizárólagos érvényességű történetet meséljek el, mivel nem szerettem volna egyetlen szempontot sem abszolutizálni, megmutatva a Galilei Kör vonatkozásában ezt is, azt is, ismertetni a Galilei Körrel rokonszenvező és ellenszenvező emlékezéseket is. Relativista attitűdömből adódóan – és egyben a múlt teljes megismerhetősége iránti kételyemet kifejezve – az elkövetkezőkben egyrészt nemegyszer polifonikus elbeszélésmóddal élek majd, ezzel utalva saját, a „múltat” megismerni szándékozó történészi pozícióm törékeny voltára, másrészt pedig arra, hogy „a történelmi folyamatok értelmezhetősége nem lehet kizárólagos”.17 Mindez nem jelenti azt, hogy munkámban nem beszélem el azt a Galilei Kör-történetet, az egyiket a sok közül, amelyet a „legigazabbnak” vélek, ha nem is az „igazságnak”.
* Monográfiám az ELTE BTK Történettudományi Doktori Iskolájában készült, és 2016ban megvédett doktori disszertáción alapul. Témavezetőm, Szijártó István segítsége mellett köszönetet kell mondanom Ablonczy Balázsnak, Balázs Eszternek, Bácskai VeChris Lorenz: Lehetnek-e igazak a történetek? Narrativizmus, pozitivizmus és a „metaforikus fordulat”. In: Narratívák 4. A történelem poétikája. Szerk.: Thomka Beáta. Budapest, Kijárat, 2000, 121– 146. és Paul Ricoeur: Történelem és retorika. In: Uo. 11–24. 14 Vö. Jerome Bruner: A gondolkodás két formája. In: Narratívák 5. Narratív pszichológia. Szerk.: László János–Thomka Beáta. Budapest, Kijárat, 2001, 27–57. Illetve: Paul Ricoeur: A hármas mimézis. In: Uő: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Szerk.: Szegedy-Maszák Mihály. Budapest, Osiris, 2002, 255–310. 15 Lásd Romsics Gergely módszertani bevezetését: Romsics Gergely: Mítosz és emlékezet. A Habsburg Birodalom felbomlása az osztrák és a magyar politikai elit emlékirat-irodalmában. Budapest, L’Harmattan, 2004, 15–23. 16 Hayden White: A történelmi szöveg mint irodalmi alkotás. In: Hayden White: A történelem terhe. Szerk.: Braun Róbert. Budapest, Osiris, 1997, 68–102. Vö. Kisantal Tamás–Szeberényi Gábor: Hayden White „hasznáról és káráról”. Narratológiai kihívás a történetírásban. Aetas, 2001/1., 116–133. Továbbá: Roger Chartier: Ahol a part szakad. Történelem, nyelv, gyakorlat. Négy kérdés Hayden White-hoz. Műhely, 2003/4., 46–51. 17 Kisantal Tamás–Szeberényi Gábor: Hayden White „hasznáról és káráról”, i. m. 124. 13
13
rának, ifj. Bertényi Ivánnak, Bolgár Dánielnek, Cieger Andrásnak, Dalos Györgynek, Deák Istvánnak, Egry Gábornak, Feitl Istvánnak, Földes Györgynek, Gerő Andrásnak, Hajdu Tibornak, Halmos Károlynak, Ignácz Károlynak, Kende Évának, Konok Péternek, Kövér Györgynek, Krizmanics Rékának, Pók Attilának, Pritz Pálnak, Rigó Máténak, Svéd Lászlónak, Szívós Erikának, Takács Róbertnek, Varga Lajosnak, Vörös Boldizsárnak és Todd Weirnek, hogy észrevételeikkel és tanácsaikkal segítették a munkám, továbbá ezúton mondok köszönetet a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, valamint a Budapest Főváros Levéltára, az ELTE Egyetemi Levéltár és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára munkatársainak a sok segítségért. Munkám elkészülését doktori ösztöndíjam mellett a Nemzeti Kulturális Alap és a Politikatörténeti Alapítvány ösztöndíjai tették lehetővé. Hálával tartozom édesapámnak és menyasszonyomnak, hogy a kutatás és az írás ideje alatt szüntelenül biztattak és támogattak.
14
I. A Galilei Kör működésének színpada: az 1900-as évek elejének Magyarországa
A SZERKEZET: A POLITIKAI HÁTTÉR – „A FESZÜLTSÉG NÖVEKEDÉSE” A Galilei Kör 1908-as megalakulása nem független attól a politikatörténeti eseménysortól, amelyet a magyar történettudomány „a politikai feszültségek kiéleződése a századfordulón”, „a századelő politikai válsága”, „a dualizmus válságának elmélyülése”, „a dualizmus válságperiódusa” címkékkel jelöl. Ugyan az Osztrák–Magyar Monarchia gyakorlatilag évtizedenként válságba került a gazdasági kiegyezés tízévente esedékes, soros meghosszabbításakor, az 1900-as évek eleji nagy válság elsődleges oka azonban az Osztrák–Magyar Monarchia közös hadserege körüli bonyodalom volt. A hadsereg kérdése a Galilei Kör történetének utólagos perspektívájából különös jelentőségű, mivel részben már 1914 előtt, utána pedig végképp a Galilei Kör meghatározó tevékenységévé az „antimilitarista” akciók lettek. Az 1867-es kiegyezéssel létrejött dualista rendszer hivatalosan Magyarország Ausztriával egyenrangúvá emelését hozta el, azonban a dualizmus kori magyar közhangulat szerint Magyarország és a magyar politikai elit 1867 és 1918 között alá volt rendelve Ausztriának a formai társbirodalmi státusza ellenére és a birodalmi elitnek. Szimbolikusnak volt tekinthető, hogy a Ferenc József számára különösen fontos közös hadügyminiszteri tisztséget sohasem tölthette be magyar személy. Nem véletlenül: a magát legjobban a hadgyakorlatokon érző1 Ferenc József számára a hadsereg kérdése volt a legfontosabb – még ha az uralkodónak a hadsereghez fűződő bensőséges viszonya nem is jelentkezik a galileista visszaemlékezésekben, ugyanis a fegyveres rendfenntartás vagy egyenesen „elnyomás” iránt való vonzódás felemlegetését az egykori szabadgondolkodó diákok szinte kizárólag Tisza Istvánnak tartották fenn. Meglepő, de a súlyával közel hetven éven át Magyarországra nehezedő Ferenc József alakja – Tisza Istvánéval ellentétben – többnyire kívül esik a galileista visszaemlékezők horizontján. És mikor kivételesen színre lép a szövegekben, akkor leginkább „öreg, csúnya hivatalnokként” vagy legjobb esetben is nagypapaforma „öregemberként” jelenik meg. E tekintetben Ferenc 1 Ferenc József személyiségéhez: Gerő András: Ferenc József, a magyarok királya. Budapest, Novotrade, 1988, 182., 184., 188.
15
József alakja – az emblematikus sűrítés technikájával – maga a Monarchia jelölője: öreg, roskatag, nagyság nélküli – aki azonban csak nem akar meghalni.2 A jelmondata szerint „oszthatatlan és elválaszthatatlan” Osztrák–Magyar Monarchia első számú összetartó ereje – és szinte emblémája – a császár és király vezénylete alá rendelt közös hadsereg volt. Ebben az „összetartó erő” jelentésben megegyezett Ferenc József és a tőle meglehetősen messze álló szociáldemokrata Böhm Vilmos is, aki „a militarizmus vasabroncsaival mesterségesen összekovácsolt”3 birodalomról értekezett. A hadsereg egy nemzet szuverenitásának első számú letéteményese: ugyan 1867-től hosszas viták után Ferenc József – minimális engedményt téve az „önálló államegyéniség” illúziójának – engedélyezte egy kis létszámú honvédség felállítását, de ez tüzérséggel nem rendelkezett, vagyis nem lehetett teljes értékű „magyar nemzeti hadseregnek” tekinteni. Semmiképpen sem lehetett nemhogy ellensúlya, de még enyhítője sem annak a magyar nacionalista frusztráltságnak, amelyet a magyar nemzetállam világába be nem illeszthető közös hadsereg léte okozott.4 És bár az uralkodó tett szimbolikus gesztusokat (mint például a Hentzi-szobor eltávolítása a budai várból), olyan alapvető kérdésekben, mint a német vezényleti nyelv fenntartása, nem engedett. Az 1867-es dualista berendezkedést támadó és a változatos pártalakulások során a Függetlenségi Pártba tömörülő „közjogi ellenzék”5 számára a közös hadsereg intézméJellemzőnek tekinthető a galileista Bartos Erzsébet elbeszélése: „Első éves egyetemista koromban azt a megbízást kaptam, hogy amikor jön a király, abzugot kell kiáltanom, és akkor az ifjúmunkások, akik szintén ott állottak az utcán, az én megadott kiáltásomra szintén abzugolásba törnek ki. Én a királyt egy fényes és tekintélyes alaknak képzeltem, ahogy mindig ábrázolva volt, igen méltóságteljesen. Egyszerre csak jött a király kocsija és benne ült egy kicsi öreg csúnya (és itt szerkesztői betoldásként: „magába roskadt” – gondolom, mintegy a Monarchia roskatagságát poétikailag alátámasztandó – Cs. P.) ember, aki mégcsak fényesen se volt öltözve. Ezen annyira elcsodálkoztam, hogy elfelejtettem abzugolni és az én kiáltásomat váró fiatalok is hallgattak. Ezért nagyon lekaptak.” L. Bartos Erzsébet visszaemlékezése. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. 3 Böhm Vilmos: Két forradalom tüzében. Októberi forradalom – Proletárdiktatúra – Ellenforradalom. Wien, 1923, 11. 4 Vö. Ifj. Bertényi Iván: A századelő politikai irányzatai és Tisza István. In: A magyar jobboldali hagyomány, 1900–1948. Szerk.: Romsics Ignác. Budapest, Osiris, 2009, 48. 5 A magyar politikai élet 1867 után mindvégig a kiegyezés elfogadása vagy elutasítása mentén polarizálódott: a magyar politikai életet sem Istóczy Győző 1883-as Országos Antiszemita Pártja – noha ezt akarta antiszemita/filoszemita alapon –, sem Zichy Nándor 1895-ös Katolikus Néppártja – a szekularizáció elutasítása vagy elfogadása mentén – nem tudta átstrukturálni. Persze a dualista rendszer utolsó néhány éve némileg megmerevedett állapotokat tükröz olyan értelemben, hogy a dualizmus korának utolsó választását 1910-ben tartották, a világháború miatt többre nem került sor, ezért például Jászi Oszkár 1914-ben alakult Országos Polgári Radikális Pártja nem is mérettethette meg magát, leszámítva egy 1917. decemberi időközi választást, amelyből a polgári radikális Supka Gézát támogató galileisták ki is vették a részüket. Kolnai Aurél a legszebb galileista emlékének tartotta a budai I. kerületi választást, amely előtt heteken át kampányoltak. A kora téli hetekben „szórólapokat kellett osztogatnunk, plakátokat elhelyeznünk éttermekben és kávéházakban, s röplapokat behajigálnunk a villamoskocsikba”. A legtöbb helyen menten elhasználták a papírhiány miatt értékes propagandaanyagokat. Supkát nem választották meg, egy hónapra rá bezárták a Galilei Kört. L. Kolnai Aurél: Politikai emlékiratok. Budapest, Európa, 2005, 109–110. 2
16
nye volt a legfájóbb: az első számú neuralgikus pont az Osztrák–Magyar Monarchiába integrált Magyarország testén. A német vezényleti nyelvű dinasztikus hadsereget a magyar „függetlenségiek” a legnagyobb sérelemként élték meg, de nemcsak az ennek emlegetésével politikai tőkét kovácsoló ellenzéki politikusok, hanem „a magyarok” általában: az 1867-es rendezés alapvetően népszerűtlen volt a magyar lakosság körében. Ez azt jelentette, hogy a kiegyezés mellett elkötelezett kormánypártnak antidemokratikus eszközök egész sorával kellett biztosítania mindenkori győzelmét a választásokon.6 A Függetlenségi Párt győzelme ugyanis – mivel egyetlen, de mindent átható üzenete magának a kiegyezésnek az elutasítása volt – a dualista rendszer borulását okozhatta. A kormánypárt Tisza Kálmán alatt fölényesen teljesítette a feladatot, a hatalom megtartását, a biztonságot adó struktúra megőrzését akár a reformok elmaradása árán is.7 Igaz, az uralkodó megtehette, hogy hiába nyer választást a „közjogi ellenzék”, mást kér fel kormányalakításra – mivel az uralkodó az előszentesítés jogával is rendelkezett. Ez a merev szerkezetben a konzervatív (az „Isten kegyelméből uralkodás”) és a szabadelvű (a „népfelségen” alapuló parlamentáris rendszer) legitimációs elvek feszültségét – és bármikor robbanható potenciális konfliktusát – hordozta magában.8 Ezért írhatta a Tisza Istvánhoz igen közel álló Herczeg Ferenc: „Ferenc József király alatt százféleképpen lehet beszélni – kormányozni azonban csak egyféleképpen lehet.”9 A „százféleképpen beszélés” közé értsük az ellenzékieskedést, amelynek a korban a legpregnánsabb megnyilvánulása a parlamenti obstrukció volt. A parlamenti munka „szétbeszélése” a képviselőházban oda vezetett, hogy az 1900-as évek elejére már volt „ex lex”-állapot. A galileisták mentorai, a továbbiakban bemutatandó polgári radikális véleményformálók – mindenekelőtt Ady Endre és Jászi Oszkár – ezt a képtelen helyzetet nevezték „parlamenti kreténizmusnak”.10 A magyar ellenzék természetszerűleg folyamodott obstrukcióhoz akkor is, amikor a balkáni válság éleződése miatt az uralkodó növelni akarta az annyira sérelmezett közös hadsereg létszámát, valamint a ráfordított költségeket. Ferenc József a véderőtörvény elfogadtatásának feladatával nevezte ki miniszterelnökké Tisza Istvánt 1903-ban. Tisza – aki valóságos „főszörnnyé”, de legalábbis „vad, geszti bolonddá” nőtt az 1900-as és 1910-es évekre vonatkozó baloldali elbeszélésekben11 – a házszabály megsértésével, 1904. november 18-án elfogadtatta a véderőtörvény módosítását. Tisza autoriter 6 Lásd: Gerő András: Az elsöprő kisebbség. Népképviselet a Monarchia Magyarországán. Budapest, Gondolat, 1988. Kül. 30–132. 7 Ifj. Bertényi Iván: A századelő politikai irányzatai és Tisza István, i. m. 38. 8 Gerő András: A polgárosodás kora. Budapest, Adams Lap- és Könyvkiadó Kft., 1992, 39. 9 Herczeg Ferenc emlékezéseiből idéz: Gerő András: A polgárosodás kora, i. m. 44. 10 Lásd: Pók Attila: A dualista Monarchia radikális demokrata kritikája – mai szemmel. In: Uő: A haladás hitele. Progresszió, bűnbakok, összeesküvők a huszadik századi Magyarországon. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2010, 142–144. 11 A narratológia ezt a technikát emblematikus sűrítésnek nevezi. L. Romsics Gergely: Mítosz és emlékezet, i. m. 82–89.
17
tette még saját pártjában is visszatetszést váltott ki, ezért a Szabadelvű Párt képviselőinek egy része ifjabb Andrássy Gyula vezetésével kilépett, és csatlakozott az ellenzékhez, amely dühében 1904. december 13-án szétverte a képviselőház berendezését. Erre az uralkodó a következő év elején feloszlatta az országgyűlést, és új választásokat írt ki. A „dualizmus válsága” elmélyült, az összetört padsorokban ellenzéki nézőpontból nem volt nehéz meglátni a népképviselet romjait. Meglepetésre azonban az 1905. januári választáson a Tisza-ellenes szabadelvű „dis�szidensek” és a Függetlenségi és 48-as Párt alkotta Szövetkezett Ellenzék nyert: a kiegyezés óta eltelt négy évtized során először állt elő az a helyzet, hogy a magát a berendezkedést elutasító ellenzék győzött. Ferenc József nem is bízta meg kormányalakítással a függetlenségieket: még közel fél évig hivatalban tartotta ügyvezető kormányként a Tisza-kabinetet, majd Fejérváry Gézát bízta meg kormányalakítással. Az ellenzék „nemzeti ellenállást” hirdetett: a „hazátlan” darabontkormány intézkedéseinek végre nem hajtását és az adófizetés megtagadását a vármegyékben. Ekkor Ferenc József és Fejérváry Géza a darabontkormány belügyminiszterét, Kristóffy Józsefet eszközként használva, a maga nemében zseniális eszközhöz fordult a „nemzeti ellenállás” megosztására: reformokat ígértek, mindenekelőtt az általános és titkos választójog bevezetését.12 Litván György ekkorra, vagyis az 1905–1906-os válság idejére teszi „haza” és „haladás” gondolatának egymástól elszakadását a magyar közgondolkodásban, amely jóvátehetetlen károkat okozott a magyar szellemi életben.13 Ez vezetett a Társadalomtudományi Társaság 1906-os kettészakadásához is. A Jászi Oszkár vezette polgári radikálisok és az egyre inkább a polgári radikális gondolatok vezérpublicistájává váló Ady Endre reformelkötelezettségük miatt beálltak a darabontkormány mögé: „A reformokban van a magyarság, az élet, az igazság, a kul-
12 A galileista Szántó Rezső, aki utóbb a Tanácsköztársaság alatt a budapesti Vörös Őrség parancsnokhelyettesi pozíciójába emelkedett, ugyan csak 13-14 éves volt az 1905–1906-os események idején, de határozottan állítja – az emlékezet csoportspecifikus jellegével kapcsolatos téziseket igazolva – visszaemlékezésében, hogy: „A kormánynak ez a manővere hátba támadta a »nemzeti ellenállási« mozgalmat, és még jobban élezte a nemzeti ellenállási mozgalom és a munkásmozgalom közötti ellentéteket.” L. Tanúságtevők. Visszaemlékezések a magyarországi munkásmozgalom történetéből. 1905–1918. október. Szerk.: Petrák Katalin. Budapest, Kossuth, 1976, 50. – Kende Zsigmond A Galilei Kör megalakulásában a „sakkhúzás” metaforájával jelölte az általános és titkos választójog kormányprogramként meghirdetését, majd később „árulásként” a Nemzeti Ellenzék programfeladó kiegyezését az uralkodóval. L. Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 57. – Értelemszerűen Kristóffy József nem taktikai kérdésként, hanem egy személyes küldetés megvalósítási kísérleteként beszélte el az általános és titkos választójog ígéretét. Erről lásd Kristóffy József művét és összegyűjtött beszédeit: A választójogi harc. Budapest, 1910, és Választójogi beszédek. Bevezetővel és magyarázattal ellátta: Méray-Horváth Károly. Budapest, 1911. 13 Erről: Litván György: „Magyar gondolat – szabad gondolat”. Nacionalizmus és progresszió a század eleji Magyarországon. In: Litván György: Magyar gondolat – szabad gondolat. Válogatott történeti tanulmányok. Budapest, Osiris, 2008, 15–104.
18
túra, a szabadság, a haladás.”14 Ezzel azonban a nemzeti közvélemény szempontjából a „hazaárulók” közé manőverezték magukat. Miként a szociáldemokraták is akkor lettek végleg „hazátlan bitangok”, mikor Kristóffy József megegyezést kötött Garami Ernővel, miszerint a szociáldemokraták is a darabontkormány mellé állnak a beígért általános és titkos választójogért cserébe. A Kristóffy–Garami-paktum – amely beemelte a politikai játéktérre a szociáldemokratákat – következménye volt az addigi legnagyobb, 1905. szeptember 15-i százezres munkástüntetés az általános és titkos választójog megadásáért. Az erődemonstráció15 – ne feledjük, hogy 1905-ös év a nem kis riadalmat okozó orosz forradalom16 éve is volt, amellyel komolyan foglalkozott a magyar sajtó – idővel hatott. Az ellenzék vezetői egy színfalak mögötti titkos paktumban a kormányra kerülés érdekében lemondtak a választási sikert hozó függetlenségi programjuk megvalósításáról, Ferenc József pedig kinevezte a megszelídített függetlenségiekből (például Apponyi Albert, Kossuth Ferenc), a szabadelvű „disszidensekből” (például Wekerle Sándor, ifj. Andrássy Gyula) és a Katolikus Néppárt vezetőjéből, Zichy Aladárból álló „koalíciós kormányt”: az 1906–1910, vagyis a Galilei Kör megalakulása és első évei idején kormányzó második Wekerle-kormányt. Emiatt semmi sem valósult meg a darabontkormány politikai zsarolásra szolgáló reformjavaslataiból, az általános és titkos választójog ígéretéből, így a polgári radikálisokat és a szociáldemokratákat „átejtették”. Ellenben a kormányra került „exfüggetlenségiek” nacionalista retorikával, a szimbolikus politika, a Rákóczi-kultusz felpörgetésével (gondoljunk csak a Rákóczi és Thököly hamvainak ugyan már korábban elhatározott, de 1906-ban megvalósult hazahozatala köré szervezett ünnepségre) próbálták leplezni a korábbi választási ígéreteik és a beállt helyzet közti diszkrepanciát.17 Ez volt az igazán tudathasadásos állapottal járó „hazug konstrukció”, miként Bibó István ábrázolta a helyzetet a dualizmus kori magyarországi lelkivilágnak
14 Ady Endre: Az ige veszedelme. Budapesti Napló, 1905. október 21. In: Ady Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok, VII. Sajtó alá rendezte: Kispéter András–Varga József. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968, 32. 15 A szociáldemokrata Buchinger Manó 1946-ban megjelent emlékiratában így emlékezett a tüntetésnek a magyarországi szociáldemokrácia történetében paradigmaváltó, erődemonstrációs jellegére: „El kell csak képzelni a látványt, ahogy egy akkora tömeg ott áll a büszke magyar Parlament palotája előtt, farkasszemet néz tornyaival, kupolájával, száz és száz kivilágított ablakával, ahogy a tömeg százezer torokból kiabál, éljenez, abcúgol, s szinte öklével éri el az impozáns főbejárat vaskapuját és a »t. Ház« összes más bejáratát… A kép valóban forradalmi volt.” L. Buchinger Manó: Küzdelem a szocializmusért. Budapest, Népszava Könyvkiadó, 1946, 156. és Buchinger Manó visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 67. 16 Alpári Gyula az 1905-ös forradalom jelentőségéről: „Az 1905-ös forradalom tanított rá, hogy az általános sztrájkot és a fegyveres felkelést, mint a proletárforradalom legfontosabb harci eszközeit, felismerjük.” L. Alpári Gyula visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 169. 17 A korabeli Rákóczi-kultuszt, amelyben Szekfű Gyulának az 1913-as A száműzött Rákóczija „robbant”, ismertetem és elemzem: Csunderlik Péter: A „kicsapó és megfeneklő hullám” – A száműzött Rákóczi poétikája. Kommentár, 2011/2., 25–42.
19
sokat idézett eszmetörténeti értékelésében, az „Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem”-ben.18 A Ferenc József-i „labanc” politikát vivő, de „kuruc” módra beszélő nemzeti koalíció kormányának nacionalista retorikájában ettől kezdve kedvelt gesztusa volt figyelem elterelésként és kompenzálásként a darabontkormány mellé álló „hazaáruló” polgári radikális értelmiségiek és szimpatizánsaik, így a polgári radikális holdudvarba tartozók, többek között a nem sokkal később megalakuló Galilei Kör „hazátlanokként” és „nemzetietlenként” beállítása. A „hazátlanok” és „nemzetietlenek” helyzetét nem könnyítette meg, hogy történeti-szociológiai okokból mind a polgári radikális értelmiségiek, mind a galileisták között erősen felül voltak reprezentálva a zsidó származásúak. Ebben a politikai légkörben kezdte meg működését a Galilei Kör 1908-ban: a közéleti feszültségnek „feltétlenül része volt abban, hogy a mi korosztályunkban elődeinknél nagyobb mozgalmi erők halmozódtak fel” – emlékezett a köralapító Kende Zsigmond.19
18 Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem. In: Uő: Válogatott tanulmányok. II. 1945–1949. Budapest, Magvető, 1990, 569–619. Bibó koncepcióját sokan vitatták, a recepciót áttekinti: Gyáni Gábor: Bibó István kiegyezés-kritikája. In: Gyáni Gábor: Nép, nemzet, zsidó. Pozsony, Kalligram, 2013, 113–130. 19 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 62.
20
AZ ERŐK: TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK – „AZ ELLENTÉTEK KIÉLEZŐDÉSE” A századelő magyar társadalmi konfliktusait, az „ellentétek kiéleződését” értelmező legismertebb társadalmi modellt Hanák Péter vázolta fel először még az 1960-as évek elején, és azután tovább finomította egymást követő műveiben.20 Bár Hanák lényegében Erdei Ferencnek a két világháború közötti Magyarországot leíró „kettős társadalom”-modelljét21 vezette vissza a dualizmus korára, amikor egy, az 1900-as évek elejére egy egymás mellett kialakuló süllyedő „rendi társadalmat” és egy emelkedő „polgári társadalmat” definiált a Monarchia Magyarországán. A sosem igazolt, teljesen nem is cáfolt, de diskurzusként kétségtelenül létező „kettős társadalom” koncepciója szerint – mint az közismert – a magyar polgárosításhoz szükséges tőke az „idegen elemektől”, elsősorban a terménykereskedéssel már a 18. század végétől vagyonosodó zsidóktól érkezett a magyar kapitalizálódás folyamatába. Ezért az elmélet szerint – amelynek Karády Viktor az egyik következetes továbbvivője22 – a magyar polgárosodás hordozója elsősorban a zsidóság volt. A munkásságot Erdei és Hanák is a modern polgári társadalom alján helyezte el, de annak mintegy belső ellenzékeként, mivel mindketten a burzsoázia és a proletariátus ellentétét tételező marxi premisszából indultak ki. Erdei a polgári társadalmat Hajnal István alapján „okszerűséggel”, a történelmi nemesi társadalmat pedig „szokásszerűséggel” jellemezte. Hajnal nyomán Erdei a „szokásszerűséget” tartotta értékesebbnek; ezt a „szokásszerűség” helyett a tőke „okszerű” logikáját érvényesítő kapitalizmus iránti ellenérzéseikkel magyarázhatjuk: vagyis Erdei inkább a történelmi nemesi társadalom mellé tette a „pluszjelet”, a zsidóság gazdasági és kulturális „térhódítását” pedig ellenérzéssel fogadta. Hanák társadalomképében ezzel szemben a polgári társadalom a pozitívabb: csalódottan állapítja meg, amikor nevezetes „feudalizáció-tézisét” kifejti,23 hogy a legfelsőbb szinten inkább a történelmi nemesi elit kezdte a maga képére asszimilálni a zsidó nagypolgári elitet (például megjelennek a „zsidó bárók” a parvenü „címkórság” lenyomataként), mintsem hogy az utóbbi átadta Hanák Péter: Vázlatok a századelő magyar társadalmáról. In: Hanák Péter: Magyarország a Monarchiában. Tanulmányok. Budapest, Gondolat, 1975, 341–404. Aztán: Hanák Péter: Magyarország társadalma a századforduló idején. In: Magyarország története. 7. (1890–1918). Főszerk.: Hanák Péter. Szerk.: Mucsi Ferenc. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1978. És utolsó tanulmányai egyikében is a 18. század végétől a 20. század elejéig elvezetve a közép-európai országok társadalmi struktúráinak formálódását: Hanák Péter: Társadalmi struktúrák a 19. századi Közép-Európában. In: Hanák Péter: A Kert és a Műhely. Budapest, Balassi, 1999, 199–217. 21 L. Erdei 1943–1944-ben keletkezett, de csak posztumusz kiadott tanulmányát: Erdei Ferenc: A magyar társadalom a két háború között. I–II. Valóság, 1976/4., 5., 22–53., 36–58. 22 Lásd: Gyáni Gábor: A polgárosodás mint zsidó identitás. In: Uő: Történészdiskurzusok. Budapest, L’Harmattan, 2004, 134–148. 23 A feudalizáció-tézis összefoglalását lásd: Gyáni Gábor: Polgárság és középosztály a diskurzusok tükrében. In: Uő: Történészdiskurzusok, i. m. 78–97. 20
21
volna modern polgári értékvilágát a magyar politikai elitnek. Hanák ugyanis a polgári társadalom mentalitását a „teljesítményelvűséggel”, a történelmi nemzetiét pedig a „tekintélyelvűséggel” írta le. Ezzel nem mondott újat: társadalomelméletében a korabeli diskurzust feleltette meg a történelmi „valóságnak”; Mikszáth 1906-ban megjelent A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényének Magyarország-képét vette át az emelkedő, teljesítményelvű polgárral (és polgári értelmiségével) és „a parazita lét hullámain mind lejjebb süllyedő”24 „dzsentri” alakjaival. Ezt a függőleges megosztottságot Erdei és Hanák egyaránt egészen – az egyébként a lakosság döntő hányadát kitevő – parasztságig, a „paraszti rendig” húzta fentről lefelé. Modelljükben a nagygazdáktól az agrárproletárokig terjedő parasztság szintjén már nem érvényesül a függőleges történelmi nemzeti és polgári megosztottság, mert ezt egy társadalom alatti szintként írják le, ahol egészen más kérdések, például a földkérdés, a lényegesek, mint a gazdag polgárlányok és a házasságszédelgő „dzsentrik” világában. Erdei kettős (valójában hármas) társadalommodellje és Hanák nagyívű társadalomtörténeti vázlata nem minden esetben magyaráz, sőt, mivel az egész társadalom frontján húzódik, könnyen támadható,25 de kellő óvatossággal elfogadható az 1900-as évek eleji Magyarország társadalmi konfliktusainak, például az egyetemi életben a történelmi nemzeti társadalomhoz rendelhető Szent Imre Kör és a jelentős részben zsidó származású diákokból álló, ezért a modellben a polgári társadalmat képviselő Galilei Kör szembenállásának hipotetikus értelmezési kereteként. Az elkövetkezőkben a bemutatott modell három szektorához kapcsolódó három konfliktust ismertetnék, amelyek meghatározták az 1900-as évek eleji Magyarország „közbeszédét”, és amelyekben ezért a galileistáknak szükségképpen állást kellett foglalniuk. Polgárosodás – szekularizáció és „kulturális harc” A dualizmus korát „a polgárosodás kora” metonimikus elnevezéssel szokták illetni, a polgárosodás tendenciája alatt pedig a 19. század kezdete óta meglévő jelentésmódosulásokkal26 a modernizációt, az individualizációt és a szekularizációt értjük az 1900-as évek eleji Magyarországra visszatekintve. Ez a polgárosodás természetesen mindenekelőtt a nagyobb magyar városokat érintette, különösen Budapestet, amelynek fejlődési tempóját Európában ekkoriban csak Berliné múlta felül. Mivel a polgárosodás jelentékeny horLásd: Hanák Péter: Vázlatok a századelő magyar társadalmáról, i. m. 365. Amint arra Gyáni Gábor kísérletet tett, ütköztetve a „kettős társadalom” elméletből következő feltételezéseket – a zsidó középosztály kulturális fölénye és modernebb, „polgáribb” jellege a történelmi középosztály képviselőivel összevetve – hagyatékokban fellelhető könyvleltárakkal. L. Gyáni Gábor: Az olvasó táblabíró: középosztályi műveltség a 19. század végén. In: Uő: Az urbanizáció társadalomtörténete, i. m. 231–258., kül. 255–256. 26 Ezeket kifejti: Péter László: Volt-e a magyar társadalom a XIX. században? A jogrend és a civil társadalom képződése. In: Uő: Elbától keletre. Tanulmányok a magyar és kelet-európai történelemről. Budapest, Osiris, 1998, 148–186., kül. 157. skk. 24 25
22
dozója a zsidóság volt, magától értetődő, hogy a magyar polgárosodás „csúcsát” jelentő Budapesten erősen felülreprezentált volt a jelenlétük az országoshoz képest: az 1900as évek elején a budapesti lakosság egyötödét alkották. (A Galilei Kör klubhelyisége a pesti zsidó lakosság egyik központjának nevezhető Király utca és Dohány utca közötti területen, nevezetesen az Anker közben kapott helyet.) Budapest „idegensége” az egyik legismertebb magyar eszmetörténeti toposz lett, amelyben megegyezett két olyan egymással keményen vitázó szerző is, mint például Szekfű Gyula és Németh László.27 Ez az idegenség azonban csak a minden világvárosra jellemző kozmopolitizmus volt. A világvárosi „tapasztalat” hamarosan kitermelte a maga új típusú irodalmát a 19–20. század fordulóján,28 elsősorban a – szerkesztőségekként is funkcionáló – „kávéházi” írók-újságírók munkásságán át: a sajtónyelv, a szlengek és a szabadabb szellemű polgárság élményei (a zenés-táncos orfeumok fülledt légköre és a bordélyházak világa) bekerültek az irodalomba. Az új irány paradigmatikus alkotója Heltai Jenő volt, akinek 1892-es Modern dalok című kötete nagy botrányt okozott, ám a két évtized alatt lezajlott „kulturális forradalom” emblematikus alakja az „új időknek új dalaival” betörő Ady lett az 1906-ban megjelenő Új versekkel, majd a Vér és arany (1907) és az Illés szekerén (1908) című köteteivel. (És időben már el is érkeztünk a Galilei Kör 1908-ban történt megalakulásához.) A folyóiratok terén ez a „haladás” Kiss Józsefnek A Hét (1890) című hetilapjától a Nyugat (1908) megjelenéséig haladt előre. „A kilencszázas évek elején a magyar polgárság végre nagykorú lett. Megszabadult a felsőbb rétegek gyámkodása alól, mind erősebben hallatta hangját a politikában, és teljesen átvette a szót az irodalomban” – így írt Szerb Antal az 1934-ben megjelentetett (és 1943-ban „nemzetellenessége” miatt betiltott) Magyar irodalomtörténetben.29 Szerb azonban idealizált: a „hatalomátvétel” egyáltalán nem ment ilyen könnyen. A korban uralkodó irányzat, a „nemzeti klasszicizmus” hívei ugyanis ezt az irodalmi-kulturális tendenciát a nyelv (például nevezetesek voltak a Szomory Dezső nyelvhasználatát bíráló vádak 30) és általában az értékek romlásaként élték meg. Szélsőséges 27 Budapest kárhoztatott „idegenségének” diskurzusáról lásd: Gyáni Gábor: Modernitás, modernizmus és identitásválság a 19–20. század fordulóján. In: Gyáni Gábor: Budapest – túl jón és rosszon. A nagyvárosi múlt mint tapasztalat. Budapest, Napvilág Kiadó, 2008, 65–73. 28 A „magyar irodalmi élet és folyóiratvilág átalakulásáról”: Balázs Eszter: Az intellektualitás vezérei. Viták az irodalmi autonómiáról a Nyugatban és a Nyugatról, 1908–1914. Budapest, Napvilág Kiadó, 2009, 37–42. 29 Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Budapest, Magvető, 1982, 463. 30 Lásd például Szomorynak A pékné című darabjáról a Magyar Kultúrában megjelent kritikát: „Francia hatásokkal vizenyősre hizlalt, nehézszagú útszéli paraj. A téma mámorában elhadart, fésületlenül és borzasan hagyott stíluslihegés, rothadt hasonlatok, undorító plasztikák, részegen dülöngő öntelt és önteher embernek ösztöndadogása (…) A fejlődő magyar nemzeti irodalomtól oly messze áll, mint Makó – Jeruzsálemtől. (…) Témáihoz méltó az előadása. Humorosan bosszantó, hogy helytelenül pontozott, összedobált mondatait kénytelenek vagyunk újraolvasni, míg némileg széttagolhatjuk. Pedig néha nekiszalad a közbevetett agyonfestésekkel megtűzdelt frázishegyeknek s groteszk ellenmondásokkal (ez a legújabb írói szellemesség a Lipót körút táján) fejest ugrik a – semmibe. Határozottan nagy szóbőséggel dolgozik: tenyészudvar, emberműhely, párolgó hónaposság, nőstény, az élet istálló-nyomora, az orr mint sárgás banán, izzadt
23
esetben a magyar kultúra „elzsidósodásaként”, mivel a kulturális átalakulásban vezető szerepet játszó budapesti újságírók jelentékeny hányada zsidó származású volt. Ebben az antiszemita értelmezési keretben interpretálta a századelő Budapestjének sajtó- és kulturális viszonyait Szekfű Gyula is.31 A kialakuló polgári kultúrát sokan idegen, „zsidó” kultúraként olvasták: a „kettős társadalom” képzetéhez hasonlóan a századelő magyar kultúrájában is kialakult – Erdei fogalmainak visszavetítésével – a „modern polgári” és a „történelmi nemzeti” kultúra szembenállásának diskurzusa. Megindult a küzdelem a kulturális mező birtoklásáért: egyfajta kulturális harc kezdődött, amely – az 1906-ra datálható értelmiségi szakadással együtt – máig hat. A Galilei Kör alapítása előtt nem sokkal kezdődő kulturális harc elmérgesedése oda vezetett, hogy az egyik kulturális csoportosulás a magyarságból utasította ki a másikat, mire a másik Európából tagadta ki az előbbieket. Ma már olybá tűnik ez a helyzet, mint az 1984-ben: senki sem tudja, ki is kezdte ezt a háborút: Óceánia vagy Eurázsia? De ameddig vissza tudunk menni, az Herczeg Ferenc támadása volt 1902-ben Bródy Sándor ellen. Ady kedvenc drámaírója, Bródy Zola naturalizmusának hatására A dada című drámájában (és később A tanítónőben) kíméletlenül bírálta a korabeli magyar társadalmat, ami miatt azzal vádolták, hogy nem lát egyebet „feneketlen romlottságnál”, ráadásul mindazt „magyartalanul”, „a Dob utca nyelvén írja meg”.32 A dada bemutatását követően Herczeg Ferenc, az Új Idők főszerkesztője „idegenként” bélyegezte meg Bródy darabját, az „amerikai hebehurgyasággal” az „ország szívébe” rakott Budapestet és kultúráját, azt állítva, hogy „a nemzettel, mely körös-körül a provinciákat lakja, semmi belső közössége nincs”.33 Ady válasza: „Áldassék a Bródy Sándor zsenije, mely a bunyevác lekvárhozományos leányok története, a Tagma királynék (utalás Rákosi Jenő színdarabjára – Cs. P.) helyett forradalmat termel. Hogy ez a lángoló zseni magyar levegőből él, az a mi szerencsénk s a Bródy szerencsétlensége”.34 Itt kapcsolódott be egyik oldalról Bartha Miklós, másik oldalról Ignotus és így tovább: innentől egyre csak erősödött a „mi”-ben és „ők”-ben gondolkodó kulturális küzdelem. A modern polgári irodalom expanziója miatt, amely az 1900–1910-es években még alapvetően csak a nagyobb városokat érintette, megtört a „nemzeti klasszicizmus” káhússzelet, röhögés, fehér kanca, bőr, hetérák stb. – a leírhatatlanságig.” L. Szira Béla: Szomory Dezső: A pékné. Magyar Kultúra (a továbbiakban MK), 1916/I., 474–475. 31 „Kapitalizmus és modern hírlapirodalom egymástól szét nem választhatók és ha a kapitalizmus zsidók kezén van, természetes következés, hogy a sajtó is zsidó lesz és zsidó ideológiát fog szolgálni.” L. Szekfű Gyula: Három nemzedék és ami utána következik. Budapest, 1934, 335. 32 Lásd Deák Viktor: Bródy Sándor drámái. Magyar Kultúra, 1915/I., 446., 450. Ugyanebben a folyóiratban A tanítónőt a „magyar falu” elleni „zsidó támadásként” fogalmazták meg: Toldy Jenő: A „Tanítónő” századszor. Zsidó támadás a magyar falu ellen. Magyar Kultúra, 1917/II., 952–956. 33 Horváth Zoltán: Magyar századforduló. A második reformnemzedék története (1896–1914). Budapest, Gondolat, 1961, 207. 34 Ady Endre: A dada. Nagyváradi Napló, 1902. március 4. In: Ady Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok. III. Sajtó alá rendezte: Koczkás Sándor–Vezér Erzsébet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1964, 12.
24
nonjában gondolkodó „történelmi nemzeti” kultúra monopóliuma, de egyáltalán nem engedte át oly módon a kulturális mező feletti hatalmat, ahogy Szerb Antal megírta: a kulturális intézményeket (Kisfaludy Társaság, Petőfi Társaság) szinte kizárólag az establishment értelmisége birtokolta: Ady Endre semmilyen kulturális elismerést nem kapott, a Galilei Kör irodalmi teadélutánjain részt vevő Babits Mihályt pedig (aki egyetemistaként egy darabig a későbbi galileista házaspárnál, Dienes Pálnál és Valériánál lakott) 1915-ben nem választották be a Petőfi Társaság tagjai közé (ráadásul a jelöltek közül a legkevesebb szavazatot kapta).35 Ellenben mind Adyt, mind Babitsot feljelentették írásaikban elkövetett vallásgyalázásért és szeméremsértésért. Az Adyt és Babitsot ért támadássorozat mintegy indikátora annak, hogy egyszerűen nem volt fölkészülve rá, és értelmezni sem tudta a magyar közönség egy része az alig két évtized alatt lezajló kulturális forradalmat, ahogy a modern európai eszmék és hatások szinte egymásra torlódó hullámként megérkeztek az 1900-as évek eleji Magyarországra. A „sokkot” jól érzékelteti Kenedi Géza „Adatok az obstrukció mérlegéhez” című 1911-es írása Tisza István folyóiratában: „Viszont azonban elképesztő volt az a termékenység és bátorság, amivel az internacionális ideológia mindenféle formában egyszerre megrohanta ezt a szinte szűziesen ártatlan és könnyen hívő olvasóközönséget. A nemzeti kultúrától és gondolkozástól, olykor még a magyar nyelvtől is egészen elrugaszkodott könyvek, gyűjtemények, folyóiratok és lapok jelentek meg szokatlan sokaságban. Modernista gyökerükig nemzetietlen társaságok kezdték művelni az »új tudományt« s a magyar szépirodalom egyes ágai a pornográfiáig elfajultak. Szintúgy a színházak is, ahol a magyar történeti dráma csaknem kiveszett, s ha a magyar élet színpadra is került, rendesen ebben sem volt köszönet. Egyes magyar tárgyú színdarabjaink valósággal ökölcsapások voltak a nemzet arcába. Bizonyos, hogy húsz év előtt szétrombolta volna még a színpadot a magyar közönség olyan hazafiatlan és sértő mondásokért, amelyekért most a mindenféle szociológiával és »tudománnyal« agyontömött kisebb értelmiség még meg is tapsolta, hála Istennek, nem minden pisszegés nélkül. (…) Most már nem titok talán egyetlen művelt ember előtt sem, hogy ezek a »tudomány« színe alatt irt és terjesztett írások (…) a szociáldemokrácia kisugárzásai voltak. Célukat legnagyobbrészt el is érték azzal, hogy a művelt közönség egy részénél a nemzethez való tartozás tudatát elhalványították és a hazafiasságot széltében rombolták.”36
Mondani sem kell, hogy a Galilei Kör története folyamán ellenfeleik, például a modell függőleges tengelyén velük egy szintre helyezhető „történelmi nemzeti” Szent Imre Kör tagjai hol jelölték ki a galileisták helyét, és hogy a galileisták miként pozicionálták magukat ebben a kulturális harcban: míg ők maguk „a Láznak ifjú seregeként” próbáltak állni Ady mellett, de a túloldalról sokszor csak „galíciai taknyosokként” tekintettek rájuk. 35 Vö. „A költői tehetségével annyira kimagasló Babits Mihály mindössze két szavazatot kapott.” L. A Petőfi-társaság új tagjai. Magyarország, 1915. december 20., 11. 36 Kenedi Géza: Adatok az obstrukció mérlegéhez. Magyar Figyelő (a továbbiakban MF), 1911/IV., 138–139.
25
A munkásmozgalom kezdete – a választójogi kérdés A Galilei Kör története úgy is színpadra állítható, mint folyamatos közeledés a munkásmozgalomhoz, ahogy azt a marxizáló üdvtörténetírás perspektíváját érvényesítő Tömöry Márta is tette 1960-as munkájában.37 Ez az eljárás ugyan eltagadja a Galilei Körön belüli egykori belső vitákat, és kiiktatja a kör történetének változó dinamikáját, de tagadhatatlan, hogy a szabadgondolkodó diákegyesület idővel bekapcsolódott előbb a munkásoktatásba, majd a munkásmozgalmi akciókba; a munkástüntetéseknek az 1910-es évektől a galileisták tömegesen voltak rendszeres résztvevői. Ezen történések kontextualizálásához röviden bemutatnám a magyarországi munkásmozgalom helyzetét az 1900-as évek elején. A magyarországi munkásmozgalmi ellenvilág az Általános Munkásegylet 1868. évi alapításával vette kezdetét.38 A mozgalom a német mintákat követte, a proletárforradalomban gondolkodó Marxszal szemben pedig a magyar vezetőkre egyre inkább a Marxtól elhajló, mérsékeltebb német munkásmozgalmi teoretikusok, az önsegélyezést hangsúlyozó Lassalle, a centrista Kautsky és a revizionista Bernstein eszméi hatottak. Az ő irányuk lett a nemzetközi munkásmozgalom általános trendje az 1890–1900-as években. Az 1889-ben létrehozott II. Internacionálé már a tömegpárttá válást és a parlamentbe jutást tűzte ki célul a szociáldemokrata pártok számára,39 a forradalmi hatalomátvétel helyett pedig elsődlegesen az életszínvonal-javító intézkedések kiharcolása állt a horizontban. Az 1890-ben alakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt ennek szellemében kezdett politizálni. A tömegpárttá alakulást viszonylag hamar teljesítette az MSZDP, noha a párt helyzetét nehezítette, hogy Budapestet és néhány vidéki ipari központot, így Temesvárt leszámítva az ipari munkásság létszáma Magyarországon német mércével mérve nem volt jelentős (annál nagyobb volt az agrárproletárok száma). A tömegpárttá válást a szakmai egyletek, majd a rokon szakmák egyleteit összefogó szakszervezetek rendszerének kiépítése segítette: a szakszervezeti tag már párttagnak számított. 1903-ban új programmal hozták létre a Szociáldemokrata Párt szervezetében az egy-egy községen vagy nagyobb gyáron belül a pártmunkát szervező „bizalmi fér fiak” intézményét.40 1918-ban ilyen „bizalmi férfi” volt a galileisták egy részével szoros kapcsolatba kerülő Mosolygó Antal, a Mátyásföldi Repülőgépgyár főbizalmija. Ő szer37 Vö. Tömöry Márta: Új vizeken járok, i. m. 80. – A munka elemzését lásd az 1912. május 23-i tüntetés recepcióját ismertető részben. 38 A magyarországi munkásmozgalom korai történetéről tájékoztat: Schlett István: A szociáldemokrácia és a magyar társadalom 1914-ig. Budapest, Gondolat, 1982, 9–94. és S. Vincze Edit: Az útkeresés évtizedei. Tanulmányok a magyarországi munkásmozgalom történetéből, 1868–1898. Budapest, Gondolat, 1977. 39 A forradalmi mozgalom politikai párttá alakulásával felvetett elméleti problémákról: G. Fodor Gábor: „Ugrás közben megkövült oroszlán” – a szociáldemokrácia mint politikai mozgalom? (1900–1919). In: Lú-e vagy szobor? Tanulmányok tudományról, politikáról, politikatudományról. Szerk.: G. Fodor Gábor–Schlett István. Budapest, Századvég, 2006, 255–278. 40 Amely megjelölést utóbb a Galilei Kör vezetősége is átvette: az egyesület vezetőségi üléseinek 1915– 1917. évi jegyzőkönyveinek tanulsága szerint „bizalmi” megjelöléssel küldték ki az egyes galileistákat a
26
zett pisztolyt Friedrich Istvántól a galileista-ifjúmunkás Lékai Jánosnak a Tisza elleni 1918. október 16-i sikertelen merényletéhez.41 A magyar történelem első szervezeti pártja a századfordulótól gyorsan növekedett. „A szakszervezeti kimutatások szerint 1901-ben még csak 10 ezren, 1905-ben viszont már 71 ezren, 1912-ben pedig 130 ezren fizettek tagdíjat.”42 De már azt is „szocinak” vagy „cucilistának” tekintették, aki olvasta az 1905-től napilapként megjelenő pártlapot, a Népszavát.43 A Galilei Kör alapításakor Garami Ernő volt a lap főszerkesztője, aki az 1906-ban alapított elméleti folyóiratot, a Szocializmust is szerkesztette. Ady Endre az 1910-es évektől már rendszeresen publikálta verseit a Népszavában, de a szociáldemokraták „bennszülött” munkásköltője, Csizmadia Sándor, az 1897-ben kiadott Proletár költemények című kötet szerzője volt.44 Az 1910-es évekre egy egész munkás-ellenkultúra jött létre olvasókörökkel, dalárdákkal, vörös zászlókkal, május 1. ünneplésével. A munkás-ellenkultúra termékei fölött nagy általánosságban a Népszava Könyvkereskedés diszponált, de ezzel egyben be is zárták magukat a szociáldemokraták: szellemi értelemben szektaként működtek az 1900-as évek Magyarországán. A magyar munkásmozgalom vezetői a legkomolyabban vették internacionalizmusukat, hogy a világ nemzetek helyett ténylegesen osztályokból épül fel. Nem vállaltak közösséget az ún. magyar nemzeti hagyományokkal: például Rákóczi 1906-os újratemetése idején elítélték a Rákóczi-kultuszt, Rákóczit egy, a jobbágyait kizsákmányoló úrként írták le, aki a szabadságharcban is birtokait és osztályérdekeit védte.45 A Kossuth-kultusszal is szembementek a magyar szociáldemokraták: éles osztályellentétet tételeztek fel még a Kossuth vezette középnemesség és a Petőfi vezette nép között is. A koncepció kimunkálója a Szociáldemokrata Párt teoretikusa, Szabó Ervin volt,46 aki körül az első jelentős makülönböző középiskolákba és az egyes fakultásokra a fiatalabb korosztályokat és a kortársakat beszervezendő. L. A Galilei Kör 1915 és 1917 közötti közgyűlési és választmányi ülési jegyzőkönyvei. PIL 684. f. 1/1 ő. e. 41 Pölöskei Ferenc: A rejtélyes Tisza-gyilkosság. Budapest, Helikon, 1988, 96–97. és passim. 42 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris, 2001, 78. 43 A Népszava ellenkulturális jellegét tanúsítja a galileista Szántó Rezső visszaemlékezése, amely szerint a Népszavát és más szociáldemokrata brosúrákat olvasva egy „egészen új világ nyílt meg” számára kamaszkorában, „a munkásmozgalom világa”. A „soviniszta, nacionalista szellem” dominálta iskolában a Népszava számai voltak azok, amelyek az iskolás Szántónak „fegyvert és erőt” adtak, hogy szembeszállhasson az „egész osztállyal”, de mindenekelőtt a „klerikális-nacionalista” Újházy László tankönyvszerző történelemtanárral. L. Tanúságtevők, II., i. m. 50–51. A Népszava jelentőségét mutatja, hogy a bizalmi férfiak elkötelezettségük bizonyításaként egy negyedéves Népszava-előfizetésre kötelezték a „gyanús” munkásokat. L. erről Garbai Sándor visszaemlékezését: uo. 262. 44 Csizmadia a magyarországi munkásmozgalomhoz és a Magyarországi Szociáldemokrata Párthoz való szenvedélyes viszonyát exponálja a kommün bukása után született apologetikus visszaemlékezésében, amelyben saját történetét a „párton belüli zsidókkal” történő küzdelemként jeleníti meg: Csizmadia Sándor: Hol voltam a diktatúrában?! Budapest, 1919, 20–21. 45 Hasonló nézetet vallott a polgári radikálisok közül Szende Pál: Rákóczi. In: A Huszadik Század körének történetfelfogása. Szerk.: Pók Attila. Budapest, Gondolat, 1982, 85–91. 46 Legalaposabban a Társadalmi és pártharcok a 48–49-es magyar forradalomban című művében. Szabó Ervin posztumusz könyvének kéziratát Madzsar József vitte Budapestről Bécsbe (erről: Kőhalmi Béla
27
gyarországi szocialista diákmozgalom, az 1907-ig működő Szocialista Diákok Szabad Szervezete csoportosult. A magyarországi szociáldemokrata történeti panteonba csak Dózsa, Martinovics, Petőfi és Táncsics kerültek be.47 Ez a szimbolikus politikai hozzáállás, a „nemzeti hagyományokkal” szembeni közömbösség váltotta ki a „hazátlan bitangság” vádját, amely a Kristóffy–Garami-paktum után terjedt el különösen. A „hazátlanság” vádját táplálta a magyarországi munkásmozgalom különösen vegyes nemzetiségi összetétele is, amely eleve biztosította a magyarországi munkásmozgalom internacionális jellegét, az 1900-as évek elejére pedig a magyarországi munkásmozgalom vezetői között már igen felülreprezentáltak voltak a zsidó származásúak, akik számára az internacionalista mozgalomba belépés lehetőséget adott arra, hogy elhagyják a „zsidóságuk” miatti hátrányt, ami – sokak értelmezésében – a maradéktalan társadalmi beilleszkedésüket akadályozta.48 A nevezett „hazátlan” vezérkarban a szociáldemokrata vezetők kétféle típusát különböztethetjük meg: az egyik a „munkás” Garami Ernő és például Weltner Jakab. A másik az „értelmiségi”: Landler Jenő és Kunfi Zsigmond. Később az értelmiségiek bizonyultak hajlamosabbnak a radikalizálódásra, amint ezt a kommunistákkal való 1918–1919-es kapcsolat is bizonyítja majd. 1918 őszére ugyanis Magyarország legnagyobb, legerősebb és legszervezettebb pártja lett a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. A szervezeti jelleg tette lehetővé a tömegsztrájkok, munkásdemonstrációk hatékony szervezését és lebonyolítását, amelyek hatékony eszközei voltak az érdekérvényesítésnek. A követelések közül az 1890-es években sikert értek el a munkásbiztosítás bevezetésében és a munkakörülmények javulásában, de az 1900-as évektől előtérbe kerülő általános és titkos választójog megadásának igénylésében már nem. Ebben nem engedett a politikai establishment, amely a csupán a felnőtt férfi lakosság negyedének (1906-ban 1 millió 85 ezer főnek, a teljes lakosság 6,2%-nak) szavazati jogot biztosító, más európai országokkal összevetve nagyon korlátozott választójogban49 látta a történelmi magyar elit uralmának biztosítékát. Tisza István konzervatív-liberális folyóiratának, a Magyar Figyelőnek a szerzői nem kevés erőfeszítéssel, külföldi példák sorakoztatásával igyekeztek rámutatni az általános, egyenlő és titkos választójog megadásának negatív következményeire (például a szélsőséges erők térnyerése).50 Tisza István 1917-ben inkább távozott
visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 194.), ahol Kőhalmi Béla szerkesztésében, Jászi Oszkár előszavával adta ki 1921-ben a Bécsi Magyar Kiadó. 47 A szociáldemokrata szimbolikus politikáról: Vörös Boldizsár: „A múltat végképp eltörölni”? Történelmi személyiségek a magyarországi szociáldemokrata és kommunista propagandában, 1890–1919. Budapest, MTA TTI, 2004. 48 Lásd például a nagypolgári értelmiségiből marxista ideológussá váló Lukács György esetét: Fenyves Katalin: Képzelt asszimiláció? Négy zsidó értelmiségi nemzedék önképe. Budapest, Corvina, 2010, 225. 49 Vö. Gerő András: Az elsöprő kisebbség, i. m. 58–59. 50 Összefoglalja: Tőkéczki László: A Magyar Figyelő eszméi (1911–1918). Történelmi Szemle, 1994/3– 4., 244–246.
28
a miniszterelnöki pozícióból, mint hogy az új uralkodó, a IV. Károly által elképzelt választójogi reformhoz asszisztáljon.51 Ugyan 1913-ban, majd 1918-ban is változtattak az 1874. évi választójogi törvényen – az előbbi a törvényhatósági jogú városokban bevezette a titkos szavazást, és 1 millió 800 ezerre, az utóbbi módosítás 2 millió 700 ezerre növelte a szavazásra jogosultak számát52 –, de az új törvények alapján már nem tartottak választást. Ennek köszönhető, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, amely magát a parlamentarizmuson belül képzelte el, és követeléseit demokratikus úton kívánta megvalósítani, 1918-ig egyetlen képviselőt sem tudott a magyar parlamentbe juttatni. 1918 őszén–1919 tavaszán aztán az addigi szűk kereteket úgymond szétfeszítette a munkáserő: eljött az izmos, kalapácsos proletár képében a Bíró Mihály plakátjain megrajzolt „Vörös Isten”, akihez Tóth Árpád is verset írt a Nyugatban „Az új Isten” címmel: „Te istenek közt új és proletár / Formáld boldoggá pörölyös kezeddel, – / Emelj minket roppant tenyeridre / És a magad képére gyúrj át minket!” Hamar kiderült azonban, hogy a „Vörös Isten” olyan, mint az Úr a Bibliában, aki elől próbál más vidékre menekülni Jónás, mert ott már nincs hatalma: a munkásmozgalom mindvégig nagyobb városokra korlátozódott. Márpedig Magyarország a korszak végére is alapvetően agrárország maradt, ahol a legnagyobb kérdésnek a földkérdés számított. Az agrármozgalmak jelentkezése – a földkérdés Ha az egykor létező „marxista történetírás” képviselője lennék, akkor úgy kezdeném: „történetírásunk már sokoldalúan feltárta”, ha pedig cinikus historiográfus, akkor úgy, „közhely”, hogy a nagybirtok túlsúlya és a földéhség, egyszóval a szélsőségesen egyenlőtlen földeloszlás az 1900-as évek eleje, vagyis a 20. századba lépő Magyarország legsúlyosabb problémája volt. Mindezt nem tudományosságunk állapította meg historikusi igénnyel – elkerülhetetlenül retrospektív módon, a történelmi Magyarország vége felől visszafelé olvasva a történteket –, hanem a nevezett földkérdésnek már akkor, a századelőn is kiterjedt diskurzusa volt. A nagybirtokos rendszer fenntartása vagy radikális reformálása – a nagybirtokok felosztása, esetleg szövetkezetekké alakítása – stratégiai kérdés volt, amely körül a pártok polarizálódhattak.53 Jászi Oszkár, Szende Pál és más polgári radikálisok – a Galilei Kör mentorai – egyenesen a morbus latifundiiról beszéltek, és a nagybirtokot a „latifun L. Vermes Gábor: Tisza István. Budapest, Osiris, 2001, 421–425. Romsics Ignác: Társadalmi és politikai feszültségek Magyarországon a 20. század első felében. In: Uő: Múltról a mának. Tanulmányok és esszék a magyar történelemről. Budapest, Osiris, 2004, 212. 53 Lásd az egyébként a régi Magyarország opponálásában egyetértő polgári radikálisok, illetve a Huszadik Században fórumot kapó Dániel Arnold és a „dogmatikus agrárpolitikát” képviselő szociáldemokraták közti nézetkülönbséget: Pók Attila: A magyarországi radikális demokrata ideológia kialakulása. A „Huszadik Század” társadalomszemlélete, 1900–1907. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990, 135–136. 51 52
29
dium”, az „uzsora” és a „felekezeti népbutítás” hármasságával leírt „régi Magyarország” (a polgári radikális vezérpublicista Ady szavaival: „koccintó ország”, „beteg ország”, „gennyes ország” stb.) szimbólumának tették meg.54 Ha Magyarországot egy testként értelmezzük – amelyre a „betegséget” mint metaforát előszeretettel alkalmazó Jászi hajlamos volt –, akkor a nagybirtokra eme test „rákos daganataként” tekintettek, amelyet Jászi és a polgári radikális értelmiségi köre meg akart operálni: „egy jobb jövő egyetlen záloga: a gyorsan és radikálisan keresztülvitt földbirtokreform”.55 Az uralkodó konzervatív-liberális establishment azonban, maradva a „rákos betegség” metaforánál, ha diagnosztizálta is a problémát, úgy vélte, hogy jelen körülmények között az operációba belehalna a beteg. Magyarország történelmi vezető rétege tehát elzárkózott a földosztástól – amelyre nem is került sor Károlyi Mihály 1919. február 23-i szimbolikus kápolnai földosztásáig –, Tisza István is a nagybirtokos osztályt és a nagybirtok szervező erejét tartotta a történelmi Magyarország fennmaradása garanciájának. Pedig a válságnak-betegségnek a 19. század végétől jelentkeztek a „lázas tünetei”, amelyek közül jellemzően kettőt szoktak felidézni, úgyhogy statisztikák és hosszas adatsorok56 citálása helyett én is eme kettőre utalnék a földkérdés mint súlyos probléma nem utólagos konstrukció voltának bizonyítékaként. Az 1890-es évektől sorra lángoltak föl a földosztást követelő agrárszocialista mozgalmak, először a Viharsarokban, később aztán az Alföld több területén. 1891-ben Orosházán csaptak össze a tüntető agrárproletárok és a csendőrök, 1894-ben a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács Jánost, a helyi agrárszocialista vezetőt tartóztatták le, majd szabadították ki őt hívei, majd a századfordulóra megjelentek Várkonyi István és Mezőfi Vilmos mozgalmai. És egyre szaporodtak az aratósztrájkok: ezek éppen az 1905–1907 körüli években tetőztek. Az agrárszocialista mozgalmak a földéhség okozta feszültség – nevezzük így – „aktív” megnyilvánulási formái voltak. A másik, a „passzív” a kivándorlási hullám volt: 1871 és 1913 között 1,3 millióan vándoroltak ki Magyarországról, közülük félmillióan tértek haza. A kivándorlási hullám tetőpontja 1905 és 1907 között volt (1908 után átmeneti csökkenés, majd növekvő visszavándorlás következett): „kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk. / Szíve szorult, rezgett a lába, acsargó habon 54 A polgári radikálisok állásfoglalását a földkérdésről lásd: G. Fodor Gábor: Gondoljuk újra a polgári radikálisokat, i. m. 95–101., továbbá: Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története. Budapest, Osiris, 2007,177–179., illetve Mérei Gyula: Polgári radikalizmus Magyarországon, 1900–1919. Budapest, Karpinszky, 1947, 87–89. és Pók Attila: A magyarországi radikális demokrata ideológia kialakulása, i. m. 134–136. 55 Jászi Oszkár: Az archimedesi pont. In: Jászi Oszkár publicisztikája. Szerk.: Litván György–Varga F. János. Budapest, Magvető, 1982, 286. 56 Csak érzékeltetésképp: az 1900-as évek eleji Magyarországon „a kétmillió parasztcsalád s a három és félmillió agrárproletár kereső a lakosság kétharmadát, a parasztságból teljesen még ki nem szakadt városi napszámosokkal és házi cselédekkel együtt csaknem háromnegyedét tette ki”. L. Hanák Péter: Vázlatok a századelő magyar társadalmáról, i. m. 374. – Legtöbbjük a létminimum körül vagy inkább az alatt élt. Veres Péter még két-három évtizeddel később is sokkoló képet festett ugyanerről: Veres Péter: Az Alföld parasztsága. Budapest, 1936.
30
tovatűnt, / emlékezően és okádva, / mint aki borba fojt be bűnt” – írta József Attila a „Hazám” című versében a harmincas évekből visszatekintve. Ugyan az agrárszocialista mozgalmak, aratósztrájkok és a kivándorlás problémaköreit árnyalták például Hanák Péter57 és Puskás Julianna58 kutatásai, a nyomukban pedig más történészek, de az 1912-ben elhunyt fiatal galileista „szociológus”, Bosnyák Béla 1911-ben csak kategorikusan jelentette ki szoros összefüggést tételezve: „Az állandó, szűnni nem akaró kivándorlás és a magyar nép mindinkább növekvő elégedetlensége kényszerítő erővel dokumentálják, hogy a magyar problémák legnagyobbikának, a magyar agrárkérdésnek megoldása többé el nem odázható.”59 A nagybirtokok túlsúlya és a földéhség talán a 20. századba lépő Magyarország legsúlyosabb problémája volt: az 1900-as évek elején magát komolyan vevő értelmiségi mozgalom nem kerülhette meg, hogy hozzá ne szóljon a földkérdéshez, így a Galilei Kör sem.
Hanák Péter: Az agrárszocialista mozgalom mentalitása és szimbólumai. In: Uő: A Kert és a Műhely. Budapest, Gondolat, 1988, 204–221. A korszak agrárszocialista mozgalmának historiográfiáját áttekinti és egyben az agrárszocialista fellángolásokat Tilly tipológiarendszerében elhelyezi: Gyáni Gábor: Nyugtalan századvég. Az agrárszocializmus új megközelítése. In: Gyáni Gábor: Történészdiskurzusok, i. m. 174–182. 58 Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban, 1880–1940. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1982. Puskás Julianna kutatási eredményeit összefoglalja: Gyáni Gábor: Kivándorlás és az amerikai magyarság sorsa. In: Uő: Történészdiskurzusok, i. m. 276–284. 59 Bosnyák Béla: Álszekularizáció. Szabadgondolat (a továbbiakban SZG), 1911/1., 29. 57
31
AZ ESZMÉK: ÚJ SZELLEMI IRÁNYZATOK ÉS INTÉZMÉNYEIK A 20. SZÁZAD ELEJÉN „Új eszmék hívják porondra a gondolkodókat. A költészet, irodalom, művészet új utakra tör, új eszméknek áll szolgálatába”60 – hirdette diadalmasan a szabadgondolkodó diákoknak a Galilei Kör alapítását nem sokkal megelőzve, az 1908. májusi, az érettségiző diákokat megszólítani szándékozó toborzó kiáltványa. És a „toborzás” ez esetben igencsak megfelelő szókép, a galileisták ugyanis harcként értelmezték szerepvállalásukat – ezt elsősorban „antiklerikális” tevékenységük és retorikájuk elemzése mutatja majd meg. Nézzük azon eszméket, a pozitivizmust, a darwinizmust és evolucionizmust, a szabadgondolkodást és a történelmi materializmust, amelyek „lobogója” alatt a galileisták „csatába” indultak, röviden sorra véve, milyen új szellemi irányzatok jelentkeztek „a századforduló táján, amikor a későbbi galileisták a középiskola padjait koptatták”.61 De ki kell emelni, hogy ezen szellemi irányzatok – a darwinizmus sokakat megbotránkoztató egyre jelentékenyebb recepciója62 (hadd utaljak az élclapi karikatúrákra, melyeken majmok oktatnak vagy ülnek az iskolapadban) kivételével – jellemzően nem kaptak helyet a századelő Magyarországának oktatási rendszerében, hanem „tanterven kívüli tilos tanoknak” számítottak,63 afféle „tiltott gyümölcsnek”. Az eszmék áttekintése után pedig egy körképet adnék azokról a baloldali-radikálisnak tekinthető szervezetekről, amelyek kötelékeihez csatlakozva a galileisták megszervezték „csapataikat”. Az 1900-as évek Magyarországára, a Galilei Kör megalakulásának idejére ugyanis a „hivatalos” nemzeti konzervatív vagy konzervatív-liberális kultúrával szemben egy teljes baloldali radikális ellenkultúra alakult ki, megteremtve a maga ellenkulturális intézményrendszerét. A Galilei Kör ebbe az ellenvilágba integrálódott a másik Magyarország diákegyesületeként: „A polgári radikálisok saját radikális ellenkultúra kiépítésével akarták tehát megszervezni és egyben mobilizálni az Új Magyarország erőit – a »politikai szecesszió« jegyében. A Társadalomtudományi Társaság (különösen az 1906-os »vízválasztó« szakadás után), a Társaság vidéki »fiókjai«, a Huszadik Század folyóirat, a Társadalomtudományok Szabadiskolája, a Szabadgondolkodók Magyaror60 A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének egyetemi hallgató tagjainak 1908. májusi felhívása az érettségiző középiskolásokhoz. Idézi: Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 80. 61 Az „új eszmék” behatolásáról: Uo. 25. 62 A darwinizmus korai magyarországi recepciójáról tájékoztat Stráner Katalin munkája: Katalin Straner: Science, Translation and the Public: The Hungarian Reception of Darwinism, 1858–1875. Doktori disszertáció, CEU, 2012. 63 „A Galilei Körben tömörültek a szegény diákok. Azok, akik éjszaka tanultak, mert nappal leckéket adtak. (…) De este eljöttek az Anker köz kettőbe, hogy vitatkozzanak, harcoljanak és tanuljanak tanterven kívüli titkos tanokat.” L. Kelen Jolán kéziratos visszaemlékezése a Galilei Körre. Kelen Jolán-hagyaték, PIL 859. f. Kunvári Bella a „titkos tanítás” kifejezést használta, és a darwinizmust, lamarckizmust, természettudományos világnézetet, fejlődéstant, Marx és Spencer nézeteit értette ez alatt. Dr. Kunvári Bella visszaemlékezése. PIL 867. f. 1/k–405.
32
szági Egyesülete, a Szabadgondolat, a Demokratia, majd a Martinovics szabadkőműves páholy, a Galilei Kör, a Világ, a Magyarországi Tanítók Szabad Egyesülete és az Új Korszak folyóirat ennek a polgári radikális ellenkultúrának az intézményi pillérei.”64 1905-re, „mire elértük a nyolcadik osztályt, megláttuk azt is, hogy a népelnyomó, hivatalos Magyarország mellett van már egy másik Magyarország is”65 – emlékezett vis�sza Kende Zsigmond erősen baloldali nézőpontból, a polgári radikális szótárt („másik Magyarország”) használva arra, hogy 1905–1906-ra valóban kezdett kiépülni a hivatalossággal szemben egy, a polgári radikális és szocialista szervezetekből álló ellenkulturális–ellentudományos intézményi hálózat. Ez azonban a szélsőjobboldal perspektívájából az „atheista”, „nemzeti kultúra megsemmisítésére törekvő” – „zsidó” – bűnszövetkezetként tűnt föl: „Az őshazából magukkal hozott hajlamnak engedelmeskedve, elsősorban a gazdasági hegemóniát szerezték meg, azután a keresztény nemzeti kultúra megsemmisítésére törekedtek, hogy helyébe állítsák az atheista, nemzetközi anarchiát. Megszületett a Társadalomtud.[ományi] Társaság, a Galilei-kör, Szabadgondolkodók Egyesülete, megkezdődött a szociológiai ágyrajárás, a természettudományok felszámolása, a húszkrajcáros világnézetek kiárúsítása.”66
A legfontosabb eszmék bemutatását követően majd ezeket a maguk korában meglehetősen megosztónak számító, nemegyszer szélsőséges véleményeket kiváltó baloldali radikális intézményeket tekintem át, hogy a Galilei Kört el tudjuk helyezni ellenkulturális koordináta-rendszerében. De hangsúlyozom, hogy a századelőn jelentkező új eszmék, irányzatok és intézmények közül csak a galileisták formálódására pozitív módon hatókat ismertetem, a negatív módon ható – a szabadgondolkodó fiatalok perspektívájából fenyegetésként azonosított – „új eszmék” mint a politikai katolicizmus, a politikai antiszemitizmus és a különböző antimodernista irányzatok és ezek hordozói részletesebb bemutatásától el kellett tekintenem.67
G. Fodor Gábor: Gondoljuk újra a polgári radikálisokat, i. m. 79. Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 41. 66 B. K. [Burján Károly]: Riadalom a szabadkőmívesek között. Magyar Kultúra, 1915/II., 241. 67 A politikai katolicizmusról l. Gergely Jenő: A politikai katolicizmus Magyarországon (1890–1950). Budapest, Kossuth, 1977, 5–130. és Szabó Miklós: Az újkonzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története (1867–1918). Budapest, Új Mandátum, 2003, 241–260. Újabban pedig: Klestenitz Tibor: A katolikus sajtómozgalom Magyarországon 1896–1932. Budapest, CompLex, 2013, 17–187. A politikai antiszemitizmusról: Gyurgyák János: Zsidókérdés Magyarországon. Budapest, Osiris, 2001, 314–376. Az antimodernista diskurzus sajátosságait tágabb időkeretben áttekinti: Trencsényi Balázs–Sorin Antohi: A kelet-közép-európai antimodernista diskurzus politikai sajátosságai. In: A magyar történetírás kánonjai. Szerk.: Dénes Iván Zoltán. Budapest, Ráció, 2015, 285–317. Az antiliberális beszédmód századelős kialakulásáról: Trencsényi Balázs: „Jön a tatár!” A nemzeti antiliberalizmusok kihívása Kelet-KözépEurópában. In: Liberalizmus és nemzettudat. Dialógus Szabó Miklós gondolataival. Szerk.: Dénes Iván Zoltán. Budapest, Argumentum, 2008, 241–269. 64 65
33
Eszmék az erők interpretálására Pozitivizmus A pozitivizmus fogalmát nemegyszer helytelen értelmében használják olykor még a történettudományi diskurzusokban is, például sokszor alkalmazzák a „pozitivista történetírás” kifejezést a 19. század végére kialakuló, akadémiai ideáloknak megfelelő „faktografikus” – és az „igazi” pozitivista megközelítésekkel ellentétben a törvényszerűségek megállapítását kifejezetten kerülő! – „tudományos történetírás” jelölőjeként. Pozitivizmus címszó alatt azonban az Auguste Comte által alapított eszmei irányzat értendő, melynek második hullámát John Stuart Mill és Ernst Mach, harmadik, a Galilei Kör történetén már túlmutató hullámát pedig a logikai pozitivizmus képviselői jelentették. A galileisták által a „szabadgondolkodás egyik úttörőjeként” számon tartott Comte68 három szakaszra osztotta az emberiség szellemi fejlődését: a teológiai, a metafizikai és a pozitivista szakaszra – attól függően, hogy melyik korszakban melyik irányzat dominál –, amely során egy afféle üdvtörténet végére „az ősember mágikus képzeteit” végül kiszorítják a „természetbúvár ésszerű eszméi”.69 A „teológiai”, a „metafizikai” és a „pozitivista” azonban nem egymást kizárólagosan követő szakaszok, hanem párhuzamosan létező és egymással harcoló filozófiai irányok az elmélet szerint, melyek – még a 20. század elején is – egymás kölcsönös kiszorításáért és a „világuralomért” küzdenek.70 Az elsőt a hit jellemzi. A másodikat – amely Comte értelmezésében a reformációval jelent meg – a spekulációk, az absztrakciók, a természeti törvényekben való gondolkodás. A harmadikat pedig – az ember szellemi fejlődésének betetőzését – a tapasztalás. (Utóbbi Mach rendszerében lépett elő kulcsfogalommá.)71 Comte a harmadik korszak kezdetét a francia forradalom idejére datálta: úgy vélte, ekkortól jutott uralomra az „ész”. A galileisták magukat a pozitivizmus „harcosainak” vagy más néven monistáknak tartották, akik szükségszerűen agnosztikusak. Leszögezték, hogy minden monistának jól kell ismernie a pozitivista fokozatot: „A pozitivizmus, vagy ami ugyanaz, a kritikai monizmus nem ismer semmiféle természetfeletti kinyilatkoztatást és semmilyen belső misztikus megismerést, nem ismeri az ész többféleségét; egyedüli forrása az értelmes gondolkozás, vagyis a (külső és belső) tapasztalatokon nyugvó tényeknek logikus feldolgozása.”72 68 „A múltból Descartes, Spinoza, Leibniz, Fichte, Kant, Hegel, Goethe, Comte, Spencer, Renan, Madách mint a szabadgondolat úttörőinek nevei ragyognak felénk” – írta Lengyel Imre, a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete és a Galilei Kör folyóirata, a Szabadgondolat beköszöntőjében. L. Lengyel Imre: A mi lapunk. SZG 1911/1., 52. 69 Franz Müller-Lyer: Metafizika. III. SZG, 1913/9., 281. 70 Franz Müller-Lyer: Metafizika. SZG, 1913/7., 215. 71 A három korszak hierarchiában szemlélését jellemezte a Szabadgondolatban idézett „a vallás a kisemberek filozófiája” aforizma: Franz Müller-Lyer: Metafizika. II. SZG, 1913/8., 245. 72 Müller-Lyer: Metafizika. III., i. m. 278.
34
Istennek – vagy bármiféle transzcendens magyarázóelvnek – nem juthat szerep ebben a rendszerben. Comte szerint az „emberi világ” kutatójának – mivel a megismerés pozitivista egységét hirdette – úgy kell eljárnia, mint a természettudósnak: össze kell gyűjteni a tapasztalat által igazolt tényeket, azokból levonni a következtetéseket induktív módszerrel, majd törvényeket alkotni. A pozitivisták az ily módon felhalmozott ismeretek „jól felépített szerkezetét” nevezték „tudománynak”, amelyre „társadalmi észként” tekintettek. Általános kérdésekben kizárólag a tudomány megtestesítette „társadalmi észre” szabad hallgatni – mondták.73 Az állítással, hogy az emberi társadalom is törvények mentén szerveződik és működik, és hogy a természeti világhoz hasonlóan, az emberi világ törvényei is megismerhetők a jelzett metódussal – adatgyűjtéssel, indukcióval, törvényalkotással –, Auguste Comte lényegében annak a „szociológiai szemléletnek” a megalapítója volt, amely az 1900-as évek elején egyként jellemezte az egész magyarországi baloldali radikális szellemi életet. A „szociológiai szemlélet” szerint az emberi világ törvényeinek ismerete lehetőséget ad arra, hogy berendezzük a teljesen harmonikusan felépített emberi társadalmat. A polgári radikálisok, a szabadgondolkodók és a galileisták ezen a pozitivista alapon álltak. Kende Zsigmond úgy emlékezett, hogy korosztálya a pozitivista elméleteket George Henry Lewes A filozófia története Thaléstől Comte-ig című, magyarul 1876 és 1878 között megjelent, és a századfordulón is népszerű háromkötetes filozófiatörténeti összefoglalásából ismerte meg. Emellett fontos szerepet játszott a fiatal szabadgondolkodók szellemi érésében Kun Sámuelnek A positivismus népszerű előadásban című 1897-es munkája. A Galilei Kör nagy korszakában a Comte-ot követő második pozitivista hullám vezető alakjának, Ernst Mach elgondolásainak, mindenekelőtt Az érzékletek elemzésének volt meghatározó hatása a szabadgondolkodó diákegyesületben.74 Mach művének első három fejezetét Polányi Károly fordításában adták ki a Galilei Kör könyvtára sorozat első köteteként. Kiemelendő még egy másik németajkú „pozitivista” tudós, az 1855-ben megjelent Erő és anyagnak a szerzője, Ludwig Büchner, mivel művét a nihilista medikus, Bazarov bibliájaként szerepeltette Turgenyev a galileistákra rendkívüli hatást gyakorló, 1860-ban kiadott Apák és fiúk című regényében. Büchnernek a „természetes világrend alapvonalait” ismertető könyve, a materialista monizmus 19. századi alapvetése szinte példátlan sikert hozott, 1902-ig 20 német kiadást ért meg, és már 1872-re magyarra fordították: „hódító erejével szemben gyengének bizonyult a hit erkölcsi súlyának latba vetése” – méltatták utóbb a Szabadgondolatban Büchner munkásságát – Haeckellel és más szerzőkkel egyetemben.75 A materializmus „lelkes terjesztőjének” könyve azonban idővel a galileisták számára is túlhaladottá vált, és az 1910-es években már a „pelyhedző radikalizmus” kicsit megmosolyogtató, de azért még mindig igen méltánylandó megnyilvánulásaként értékelték, ha egy-egy vidéki csoport Büchner munkájának beszerzése Uo. 279. Ernst Mach: Az érzékletek elemzése. Fordította és bevezetővel ellátta: Polányi Károly. Budapest, 1910. – A mű bemutatását l. a Galilei Kör kiadványainak ismertetésénél. 75 K. Zs. [Kende Zsigmond]: Az egyház és a leszármazástan. SZG, 1911/2., 79. 73 74
35
mellett döntött.76 Továbbra is elismerték ugyan a jelentőségét, de az Erő és anyagról mint az „öreg Büchner” „naiv” könyvéről értekeztek, amely a Mach, Ostwald, Svante Arrhenius, Spencer, Avenarius és Bergson tanait vitató szabadgondolkodó fiatalok gondolatvilágára aligha gyakorolhat már „döntő befolyást”.77 És valóban nehéz mit kezdeni a következő sorokkal: „Gondoljunk tehát egy teremtőerőt, egy föltétlen hatalmat, egy őslelket, egy ismeretlen X-et – mindegy, bármi nevet is adjunk neki – a világ okául, úgy, az idő fogalmát rá alkalmazva, azt kellene róla mondanunk, hogy sem a teremtés előtt, sem utána nem létezhetett. A teremtés előtt nem létezhetett, mivel ilyen erő fogalma a semmi vagy tétlenség eszméjével meg nem fér. Teremtőerő nem létezhetett anélkül, hogy ne teremtsen (…) Nyugvó, tétlen teremtőerő épp oly üres, tarthatatlan elvonás volna, mint általában erő anyag nélkül. Utána nem létezhetett és nem is létezhetik, mivel ismét nyugalom és tétlenség ily erő fogalmával megférhetetlenek és azt lehetetlenné tennék. (…) De ha teremtőerő a világ keletkezése előtt nem létezhetett, ha utána nem létezhetik, végre ha nem gondolható, hogy csak egy pillanatnyi léttel is bírt volna; ha az anyag halhatatlan, ha nincs anyag erő nélkül, erő anyag nélkül – úgy legcsekélyebb kétség sem férhet afelől, hogy a világ nem teremtethetett, hogy öröktől való. Ami elválaszthatatlan, az nem létezhetett soha elválva! Ami megsemmisíthetetlen, az nem is teremtethetett!”78
Jól példázza az 1881-ben a német szabadgondolkodó szervezetet megalapító79 Büchner vulgármaterialista műve, hogy miként „másodhat” a materializmus idealizmussá. Ezt az „irányt” már a pozitivizmus alapítója, Comte is kijelölte, aki élete végén már a pozitivizmusról mint vallásról értekezett, és össze is állította a „pozitív vallás” négyszáz tételes kátéját is, ahogy az 1872-es, nagy vihart kavart könyvében, a „régi” keresztény hitét elhagyó David Friedrich Strauss is „új hitről” értekezett a természettudományos
76 Lásd például a következő, a Szabadgondolatban elmesélt, egy meg nem nevezett városban játszódó antiklerikális élű történetet: „A kis vidéki város Iparoskörének esti összejöveteleit forradalmi hangulatok kezdték melegíteni. Arról beszéltek, hogy miként lehetne nagyobb veszély nélkül bevinni a Körbe a radikalizmust. Egyesek azt mondták, hogy meg kell rendelni a Népszavát, mások mást javasoltak. Végre megállapodtak abban, hogy meg fogják hozatni Büchner: »Az erő és anyag« című munkáját és »A pápák bűneit« [a De la Châtre Mórként magyarított Maurice La Châtre „mérgezésekről” és „paráznaságokról” szóló bulváros könyve – Cs. P.]. El is vitték a megrendelt köteteket a könyvkötőhöz, ahol azonban a pelyhedző radikalizmus eme első akarásai szembetalálták magukat a szentéletű és tudós plébánossal, ki is röviden megtudakolván az indexes könyvek tulajdonosát, bősz haraggal tűzbe dobta őket.” L. Kultúránk szégyenfoltjai. SZG, 1913/2., 68. 77 Amint Székely Aladár kifejtette Tisza Istvánnak a szabadgondolkodókat bíráló írására válaszolva: „Ami mindenekelőtt a filozófiai materializmust illeti: a mi főiskolai ifjúságunknak az a része, amely filozófiai kérdésekkel egyáltalában foglalkozik, régen túl van azon, hogy az öreg Büchner tanításain lelkesedjék. Akik Mach, Ostwald, Svante Arrhenius, Spencer, Avenarius és Bergson könyveit tanulmányozzák, fordítják és szemináriumszerűleg vitatják (amiről minden érdeklődő könnyen meggyőződhetik), azoknak a gondolatvilágában a »Kraft und Stoff« naivságai aligha fognak döntő befolyásra szert tenni.” L. Székely Artúr: Gróf Tisza István és a szabadgondolkozás. SZG, 1911/1., 9. 78 Büchner Lajos [Ludwig Büchner]: Erő és anyag, i. m. 5–6. 79 A német szabadgondolkodó mozgalom. SZG, 1912/4, 157.
36
monizmus kapcsán.80 Mindennek azért van nagy jelentősége, mert már előre jelezte, miként lehetséges vallásosan imádni a tudományt és a tudomány eredményeit. Ezt a jellegzetességet ugyanis majd szinte „védjegyeként” azonosíthatjuk a Galilei Körnek. Darwinizmus és evolucionizmus A darwinizmusnak önmagán túlmutató jelentősége volt a századelő Magyarországán: nem egyszerűen egy volt a tudományos elméletek közül, hanem erőteljes társadalompolitikai töltéssel, metonimikus érvénnyel jelentett minden „új tant”. Az egyház által hirdetett teremtéstörténet elvetése ugyanis közvetlenül az ország egyik legnagyobb birtokosának, a katolikus egyháznak az illegitimitását is állította, továbbá azt is: csak idő kérdése, hogy mikor fog megváltozni a szélsőségesen egyenlőtlen földbirtokeloszlás, vagy a túlhaladottnak vélt politikai berendezkedés. Polányi Laura a Szabadgondolatban fejtette ki, hogy a fejlődéstan tényei „büszke erőt adnak a jobb jövőért küzdelemben”.81 Ekképp az evolúcióelmélet tantervbe történő beemelése a baloldali radikális oktatáspolitika fölényének bizonyítékaként jelent meg a recepcióban. Ahogy 1911-ben írták szintén a szabadgondolkodó folyóiratban: „a tanult emberek” a biológia és a geológia modern tanításait fogadják el, nem a bibliai teremtésmítoszt, ezért követelték a galileisták a tudomány eredményeivel összeférhetetlennek tartott iskolai vallási oktatás eltörlését. Hiszen – egy másik tudományterületről hozott példával – „a mennyországról mitsem tudnak a csillagászok. Átkutatták az eget, de arra a zavartalan boldogság honára nem akadtak. S ha a két ellentétes állítást egymás ellenében mérlegeljük, a csillagászat serpenyője bizonyul súlyosabbnak”.82 „Az élőlényekkel foglalkozó tudományok egyik legnagyobbszerű megismerése az, hogy az összes élőlények, a legegyszerűbbektől a legmagasabbrendűekig nem valami teremtési művelet eredményei, hanem hosszú évezredeken, esetleg évmilliókon keresztül néhány egyszerű ősformából fejlődtek; az egyes fajok nem egymástól függetlenül állotTodd Weir: The Riddles of Monism: An Introductory Essay. In: Monism: Science, Philosophy, Religion, and the History of a Worldview. Ed.: Todd Weir. New York, Palgrave Macmillan, 2012, 20. 81 „A fejlődéstanból megtanuljuk, hogy mily messze alulról jövünk, milyen sivár, rossz dolguk volt őseinknek, kik áztak, fáztak, rettegtek, egyedül, társ nélkül pusztultak el a természet, testi-lelki alacsonyságuk s társaik nyomorult bábjaként. Milyen tudatos, büszke erőt ad a jobb jövőért való küzdelemben az a tény, hogy eddig is ennyire fel tudtuk magunkat szabadítani a természetnek, az állat-ember indulatainak, gondolkozása megkötöttségének, az embertársaink jogfosztásainak rabsága alól.” L. Strickerné dr. Polányi Laura: Világi erkölcstanítás. SZG, 1911/1., 44. – A galileista Bárd Imre ki is emelte visszaemlékezésében: a darwinizmusnak köszönhető, hogy „az ifjúság eszmevilágába behatolt a fejlődés gondolata”. L. Bárd Imre. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. – Kelen Jolán szerint ennek köszönhető, hogy a darwinizmus „tiltott tan” volt „a gőgös urak, kövér papok és népsanyargató ispánok földjén”. L. Kelen Jolán kéziratos visszaemlékezése a Galilei Körre. Kelen Jolán-hagyaték, PIL, i. h. – A korabeli középiskolai oktatást a következőképp bírálta Szerdahelyi Sándor: „Egy betűt Darwinról a középiskolában nem hallottunk, amint hogy rejtve maradt előttünk mindaz, ami a mai atomproblémáknak csírája volt.” L. Szerdahelyi Sándor visszaemlékezése. Uo. Kelen Jolán-hagyaték, PIL, i. h. 82 Leszner Rudolf: Modern erkölcstan az iskolában. SZG, 1911/2., 82–83. 80
37
tak elő, hanem bizonyos sorrend szerint egymásból alakultak ki” – írta 1912-ben Kende Zsigmond a Galilei Füzetek sorozat darwinizmust ismertető rövid összefoglalásában, A származástan mai állásában.83 A világ teremtését megkérdőjelező evolúcióelmélet a Naprendszer kialakulását magyarázó Kant–Laplace-elmélettel együtt az egyik leghatásosabb „antiklerikális” fegyvernek számított a 19–20. század fordulójának „kultúrharcos” időszakában.84 A felismerés, hogy a darwinizmus antiklerikális fegyver, természetesen az ellenkező oldalról is megjelent: azzal vádolták a szabadgondolkodókat, hogy meghamisítják az „objektív tudományt” politikai céljaik érdekében.85 A vallás és tudomány szembeállítása mutatkozott meg abban, hogy Székely Aladár Mózest Darwinnak „már születése előtt” „legnagyobb ellenségének” nevezte.86 Természetesen annak gondolata, hogy a teremtés addig vélt „koronája”, az ember nemhogy a majommal, de még a békával is rokon, az 1900-as évek elején még igen botrányosnak számított Magyarországon is.87 A darwinizmus hívei azonban offenzívan hirdették az evolúció elméletét: „a békát ketté vágom s megnézem, mi történik a belsejében; s miután én is meg te is éppen csak olyan békák vagyunk, avval a különbséggel, hogy két lábon járunk, megtudom azt is, hogy mi történik a mi belsőnkben” – magyarázta Bazarov az Apák és fiúkban.88 Turgenyev a nihilista medikus szájába adott szavakkal tulajdonképpen Ernst Haeckel nevezetes, az 1860-as években bemutatott, és sokat vitatott illusztrációs tábláinak szellemét idézte meg. Haeckel a különböző fajok egyedfejlődései nek hasonlóságát mutatta ki az embriótól a kifejlett egyedig: békákat és embereket is összehasonlított, és ezzel elvitatta az Isten képeként és hasonlatosságaként pozicionált ember különlegességét a természetben: ő volt az, aki „a gőgös és »Isten kegyelméből való lelket« sárba tiporta”.89
Kende Zsigmond: A származástan mai állása. Budapest, 1912, 5. Vö. Kende Zsigmond: Az egyház és a leszármazástan. SZG, 1911/2., 79. 85 L. Palágyi Menyhért: Darwinisták és antidarwinisták. MF, 1911/III. k., 373–388. 86 Székely Aladár: Vérvád. SZG, 1913/11., 360. 87 A leszármazástant bíráló Palágyit ezért „a darwinizmus Don Quijote lovagjának” nevezték a galileisták: Ostwald körül. SZG, 1912/6., 227. Polányi Károly cím nélküli jegyzetében fejtette ki a leszármazás egyház általi elutasításával kapcsolatban: „A tételes vallások sokkal könnyebben nyugodnának bele az emberszabású majomtól való leszármazásunkba, ha nem ragaszkodnának mindenáron ahhoz a kínos feltevéshez, hogy az emberiség őseit éppen a saját képére teremtette Isten. A teremtés bibliai történetének nem az a főhibája, hogy Isten nem is létezik, hanem hogy mai ismereteink szerint a világ keletkezése egészen másképpen ment végbe, mint ahogy azt az Ó-testamentum elmondja. Ez a lényeges és emellett az Istenről szóló részlet majdnem mellékes.” L. SZG, 1913/1., 16. 88 [I. Sz.] Turgenyev: Apák és fiúk – Füst. Ford.: Ambrozovics Dezső és Szabó Endre. Budapest, 1904, 18–19. 89 Az új világszemlélet. SZG, 1913/8., 270. 83 84
38
Ernst Haeckel 1899-ben jelentette meg szempontunkból legjelentősebb, Világproblémák című művét, amelyet sokan csak titokban mertek olvasni.90 A „világproblémák” kifejezés Emil du Bois-Reymond-tól származik, aki a természettudományi tudás határairól szóló 1872-es előadásában előbb két, majd 1880-ban hét megoldhatatlan „világproblémát” (például a mozgás vagy az élet eredetét) azonosított, és Haeckel ezekre válaszolt. A német monista szövetségnek (Deutscher Monistenbund – DMB) 1906-os megalapításának kezdeményezője ezért kemény támadásokban is részesült.91 Ugyan sok hittanár és szaktudós vette a fáradságot, hogy természettudományos folyóiratokban igyekezzenek bizonyítani a „darwinizmus csődjét”, de a „legsötétebb klerikalizmust megtestesítők” – az ő magyarországi képviselőiknek a „vidéki káplánokat” tették meg a galileisták – még ötven évvel később is annyival elintézték a darwinizmus jelentette kihívást, hogy Darwin vagy Haeckel „csalt és hazudott”. Haeckel világnézete az evolucionista monizmus volt, a világ minden jelenségét az evolúció biológiai jelenségével igyekezett kapcsolatba hozni, és annak szempontjából értékelni. A régi „vallási” etika helyett az új, természettudományos, a fajfenntartásra hivatkozó „biológiai” etikát propagálta új erkölcstanként, és ezzel az eugenika egyik elméleti megalapozója lett. Mivel az eugenikát népszerűsítő németországi szabadgondolkodók nézeteit utóbb a náci eutanáziaprogram igazolására is felhasználták, Haeckel megítélése ebből a szempontból igen problémás.92 A darwinizmusnak az eugenikában is megmártózó hívei közül első számú hazai tekintélynek Madzsar József számított. A Társadalomtudományok Szabad Iskolájában és a Galilei Körben Madzsar oktatta a fejlődéstant (például a „Biblia és a darwinizmus” címmel), az előadásait segítő, maga készítette diapozitívekkel.93 Ezeket a darwinista előadásokat később nemcsak Budapesten, hanem a „radikális polgárság” vidéki centrumaiban, Eperjesen és Nagyváradon is megtartotta, a Galilei Körben pedig a leszármazástan problémáiról külön szemináriumot is vezetett.94 Kelen Jolán a diákegyesület oktatóira emlékezve kiemelte Madzsart, mint akinek „színes előadásaiból” tanulta meg 90 Ha hihetünk Benedek Marcell Vulkán című, 1918-ban megjelentetett nemzedéki regényének: Benedek Marcell: Vulkán. Egy nemzedék regénye. Budapest, 1918, 114–115. 91 Du Bois-Reymond és Haeckel vitájáról: Todd Weir: The Riddles of Monism, i. m. 9–13. Haeckel jelentőségéről: Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 140. Haeckel volt a díszelnöke a német monisták első, 1911. szeptember 8–11. közti hamburgi kongresszusának is. Lásd: Monista-kongresszus. SZG, 1911/4., 155. Továbbá: A német szabadgondolkodó mozgalom. SZG, 1912/4., 156. – 1912 őszétől Haeckel nevét egyesület is viselte Magyarországon, a verseci szabadgondolkodókat tömörítő, a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete fiókjaként megalakult Haeckel Kör: A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének jelentése 1912. évi működéséről. SZG, 1913/1., 31. 92 L. Daniel Gasman sokat vitatott munkáját: Daniel Gasman: The Scientific Origins of National Socialism. Social Darwinism in Ernst Haeckel and the German Monist League. London–New York, Transaction Publishers, 1971. Gasman vádjai alól Robert J. Richards – éppenhogy túlságosan idealizáló volta és szelektív forrásválogatása miatt bírált – biográfiája igyekezett felmenteni Haeckelt: Robert J. Richards: The Tragic Sense of Life. Ernst Haeckel and the Struggle over Evolutionary Thought. Chicago, University of Chicago Press, 2008. 93 Madzsar Lili visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 205. 94 A Galilei Kör. SZG, 1913/10., 335.
39
a darwinizmust, és nemkülönben a Kant–Laplace-elméletet a Föld keletkezéséről, hogy „a természet örök fejlődés, örök változás, és ennek a fejlődésnek, változásnak törvényei vannak”.95 A Galilei Kör történetének utolsó szakaszában Fülöp Zsigmond, a magánkiadásban megjelentetett Darwin című folyóirat írója nőtt föl Madzsar mellé a galileisták szemében.96 Lássuk röviden az evolúcióelmélet társadalmi vetületét képező Herbert Spencer evolucionista társadalomfilozófiáját is. A nemzetközi szabadgondolkodó szervezet 1880-as alapítói között található Spencert „az emberi gondolkodás legkiválóbbjai” közt jegyezték a szabadgondolkodók,97 formuláját pedig egyfajta univerzális törvényként „minden fejlődésre illőnek nevezték”, legyen szó az ember, a tudomány vagy a társadalmak történetéről.98 Jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, hogy Jászi Oszkár és társai Spencer üdvözlőlevelének közlésével indították útnak 1900-ban alapított szociológiai folyóiratukat, a Huszadik Századot.99 Az evolucionista társadalomelmélet, a társadalom szükségszerű és elkerülhetetlen, egyszerűen „magától értetődő” fejlődésének elfogadása azonban magában rejtette az apolitikusság csapdáját: nem meglepő, hogy a politizálás útjára lépő „elmélkedő társaság”, a polgári radikálisok elengedték az evolucionizmust, és az első öt év után a „szociológia fejlődéselmélete”,100 a marxizmus lett a Huszadik Század körének vezető társadalomfilozófiája.101 Polányi Károly pontosan fogalmazta meg a problémát: „Lássuk be, hogy nincsen kilátástalanabb circulus vitiosus, mint a társadalmi fejlődésből meríteni a
Kelen Jolán: Eliramlik az élet… Budapest, Kossuth, 1976, 59. Fülöpről: Illyés Gyula: Beatrice apródjai. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979, 65–66. és Szántó Zoltán: Vég és kezdet. Emlékirat. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1964, 113. – De az egykori galileista Agárdi Ferenc nagy hatású tanáraként is megemlékeztek róla. L. Lázár Vilmos: Emlékek a hőskorból – Agárdi Ferencről. Népszabadság – vasárnapi melléklet, 1972. január 9., 5. – Madzsar József és Fülöp Zsigmond munkásságához fajhigiéniai törekvéseik szempontjából közelít: Marius Turda: Eugenics and Nation in Early 20th Century Hungary. Basingstoke, Palgrave Macmillan, 2014. 97 A Szabadgondolat szövetsége. SZG, 1911/1., 53. 98 Erre példák: Franz Oppenheimer: Mi a szociológia? SZG, 1912/2., 73., illetve Halasi Béla: A tőkés termelés. SZG, 1913/3., 94. 99 Jászi Spencerről: Jászi Oszkár: Herbert Spencer és jövő feladataink. HSZ, 1904/1., 1–14. Herbert Spencer hatásáról a Huszadik Század körére: Pók Attila: A magyarországi polgári radikális ideológia kialakulásáról. Világosság, 1976/6., 336–337. 100 Lásd: „Amint a darwinista tudomány magában foglalja a biológiai fejlődéstan csiráját, a marxizmus a szociológia fejlődéselmélete”. L. Eduard Bernstein: Ami a marxizmusban maradandó. SZG, 1914/5., 132. 101 Vö. Jászi Oszkár: Tíz év. In: Jászi Oszkár válogatott publicisztikája. Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket készítette: Litván György és Varga F. János. Budapest, 1982, 75–85. A darwinizmus, az evolucionizmus és a marxizmus jelentőségéről: „Az igazságok, melyekből emberi jogaink és emberi kötelességeink fakadnak a fejlődéstan, a kísérleti lélektan és a társadalomgazdasági meglátások. Darwin, Spencer és Marx nélkül kő nem lehetne kövön a világi erkölcsben.” L. Strickerné dr. Polányi Laura: Világi erkölcstanítás. SZG, 1911/1., 44. 95 96
40
céljainkat, és azután a társadalmi fejlődésre bízni azok megvalósítását.”102 Ha mindezt egy kérdésként értelmezzük, akkor erre Polányi körében a marxizmus volt a válasz. Szabadgondolkodás A Galilei Kör a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének főiskolai fiókegyesületeként alakult, a galileisták magukat elsődlegesen „szabadgondolkodóként” azonosították, a kör folyóiratát is Szabadgondolatnak nevezték el. Emiatt elkerülhetetlen megvizsgálni, mit értettek ez alatt. Kik voltak a szabadgondolkodók és mit akartak? – tehetjük fel a kérdést a Prometheus álnéven író szerzővel, Óvári Károllyal.103 A pozitivizmus alapján álló „szabadgondolkodás” ideológiája legszélesebb értelemben előítélet-mentességet jelentett a századfordulón, ezért egészen különböző eszmei irányzatok tekinthették magukat szabadgondolkodónak.104 Ha a Galilei Kör létrejöttében meghatározó szerepet játszó Székely Aladárnak A szabadgondolkodás elmélete című 1907-es összegzését vesszük alapul, előtűnik, mit jelentett a szabadgondolkodás egykorúan, és milyen járulékos tartalmak tapadtak rá a fogalomra utólag.105 Székely Aladárt azért vehetjük elsődleges vonatkoztatási pontnak, mert a galileista Rubin László elbeszélésében ő volt az, aki kiemelte a szabadgondolkodást „partikuláris, papramorgó jellegéből”, és nevezett tanulmánya a Galilei Kör alapításának évében „az ifjúság kezében a legolvasottabb művek egyike volt”.106 Székely Aladár a szabadgondolkodás lényegét az előítélet nélküli gondolkodásban ragadta meg. Az „előítélet” fogalmába ő beleértette a babonát, a vallási és tudományos dogmatizmust, a hagyományokat, a tekintélyekbe vetett hitet és „a gondolkozásnak sok helytelen megszokottságait”.107 Székely hangsúlyozta, hogy: „A szabadgondolkozó mozgalom (…) nem szélmalomharc az előfeltételek nélkül való gondolkozásért, hanem irtó-háború a gondolkozásnak fent elősorolt helytelen előfeltételei ellen.”108 Előfeltételek nélkül ugyanis nem lehet gondolkodni, minden gondolkodás szükségszerűen posztulátumokból indul ki. A szabadgondolkodás azonban ezeket is kritikával illeti: nem fogad el semmilyen előfeltevést, tételt, dogmát önmagáért, vagy azért, mert egy „tekintély” hitelesíti, hanem mindent kötelező vizsgálat alá rendel. Ha ugyanis a gondolkodás előfeltevései hibásak, akkor a gondolkodás eredménye is hibás lesz. Legszélsőségesebb esetben ez – egy példával illusztrálva a szabadgondolkodás természettudományos világnézethez Litván György: Polányi Károly a magyar politikában (1914–1964). In: Litván György: Sorstársak és kortársak. Budapest, Noran, 2008, 53. 103 Prometheus [Óvári Károly]: Kik a szabadgondolkodók és mit akarnak? Budapest, 1907. 104 Erényi Tibor: A Galilei-kör. Népművelés, 1968/3., 18–19. 105 Például lásd Erényi Tibor szabadgondolkozás-definícióját: uo. 18–19. 106 Rubin László: A Galilei Kör története (Alakulásának huszadik évfordulója alkalmából). Századunk, 1928/8., 464. 107 Székely Aladár: A szabadgondolkodás elmélete. Budapest, 1907, 5. 108 Uo. 6. 102
41
kapcsolódó agnosztikus jellegét – azt jelenti, hogy ha abból indulunk ki, hogy van Isten, akkor a világot Isten teremtette, imigyen a villámot is Istenhez kapcsoljuk, amelyet értelmezhetünk például Isten nemtetszésének jeleként. De a szcientista szabadgondolkodás nézőpontjában Isten létét nem igazolja semmilyen tudományos megfigyelés és kísérlet, ezért Isten létének elfogadását nem választhatjuk gondolkodásunk előfeltételéül, ebből következőleg nem magyarázhatjuk Istennel az univerzum létét, helyette tudományos megfigyelések és kísérletek sorából kell az egymásra épülő magyarázatokat kikövetkeztetnünk. Úgy, hogy a következtések minden egyes lépése–lépcsőfoka kiállja a tapasztalás próbáját. Mert a szabadgondolkodás a személyes tapasztalást istenítette: amelyet a tapasztalattal „ellenőrizni nem lehet, arról gondolkodni sem szabad”.109 A galileisták ezért tulajdonítottak óriási filozófiatörténeti jelentőséget Mach empiriokriticizmusának, amelyet Haeckel „természettudományos” és Ostwald „energetikai” monizmusát követő „ismeretelméleti” monizmusként a monizmusok csúcsaként azonosítottak.110 A galileisták sokat foglalkoztak a vallás kialakulásának magyarázatával.111 A vallások létrejöttét a szabadgondolkodók nem Isten létezésével, hanem pszichológiai és kultúrantropológiai érvekkel értelmezték, miszerint az ősember magyarázatot keresett a természeti jelenségekre. Amennyiben az ember elér azon „fejlettségi fokára”, hogy tudományos magyarázatot képes adni az őt körbevevő világ történéseire, már nincs szüksége vallásra – vélték. A szabadgondolkodók vallották, hogy csak a tudomány által lehet szabad az ember, azzal, hogy megismeri a természet törvényeit, és ezzel kikerül a „babonák” uralma alól. Ezt a tézist fejtette ki Vámos Henrik a Szabadgondolat indulásakor írt programcikkében,112 és hosszabban Harkányi Ede Babonák ellen című 1907-es munkájában. A szabadgondolkodás tehát egyfajta attitűd, magatartás, szerep és szellemi beállítottság, amely egész létünknek szüntelen kritikai újra- és újragondolására sarkall a szükségszerű revíziókkal, hiszen az „új benyomásoknak” mindig „módosító ereje” van. A módosulások elviselésére – például, hogy az elektronok felfedezése alapvetően változtatja meg a világ jelenségeit értelmező magyarázatok egész sorát – nem mindenki alkalmas – írta Székely, aki ezért kidolgozta a „szabadgondolkodó” embertípus elméletét. A szabadgondolkodó embertípus mindig nyitott az új gondolatokra, és nem viseli meg, ha egyes értelmezéseket más értelmezésekre kell leváltani, csak azért, mert az újabb magyarázatok tapasztalati-tudományos módon erősebben igazolhatók. Székely Aladár meg is Polányi Károly: Bevezetés Mach Ernő: Az érzékletek elemzése című könyvéhez. In: Uő: Fasizmus, demokrácia, ipari társadalom. Társadalomfilozófiai írások. Budapest, Gondolat, 1986, 385. Hasonlót fogalmazott meg visszaemlékezésében Illyés Gyula is: „Hogy az előítéleteket megvetettem (versenyezve szinte barátaimmal), abban benne volt a »romantikus« hajlamok lefitymálása, de még az eszményeké is (»mint olyanoké«) mint idealista tévtanoké. Ami nem foglalható logikai sorrendbe, az gyanús: ha gondolat, ha – érzelem!” L. Illyés Gyula: Beatrice apródjai, i. m. 49. 110 Az új világszemlélet. SZG, 1913/8., 270. 111 Vö. Rubin László: A vallás keletkezése. Budapest, 1912. Rövidítve: Rubin László: Hogyan lett a vallás? SZG, 1912/6., 200–205. 112 Vámos Henrik: Szabadgondolat. SZG, 1911/1., 1–4. 109
42
adta a szabadgondolkodók jellemzőit, amelyben megragadhatunk egy galileista önképet is: nagyobb intellektuális érzékenység az „új benyomásokra”. Továbbá a módosulásokkal (legszélsőségesebb esetben, hogy az egyik világmagyarázat helyébe egy másik lép) járó „fájdalmak” iránti „kisebb érzékenység”. És végül „a benyomások egyensúlyozódásával járó öröm élénkebb elképzelése”, amely a szabadgondolkodót mindig újabb és újabb gondolati revíziók felé hajtja. „Az az embertípus, amely ezeket a tulajdonságokat egyesíti magában: a szabadgondolkozó típus.”113 Szabadgondolkodónak lenni tehát az ember lét egy magasabb minősége – legalábbis a szabadgondolkodók szerint. A küldetésüket a következőképp fogalmazta meg Vámos Henrik: „Hivatásunk, hogy eltávolítsuk, elhárítsuk megismerésünk, gondolkodásunk felszabadításának útjából mindama mesterséges akadályokat, melyeket embercsoportok, társadalmi osztályok önző hatalmi érdeke, tudatlanság, előítélet és babona elébe gördítettek. Rá fogunk mutatni mindama visszaélésre, szégyenteljes hamisításra, ámításra, mellyel a számító osztálytudomány s az uralmát és hatalmát féltő egyház lényünk legbecsesebb részének: gondolkodásunknak elferdítésével, prostituálásával akar útjába állani a kikerülhetetlen fejlődésnek, értelmünk s életünk szabadabb, összhangzóbb, biztosabb, nemesebb kifejlésének.”114
Ha a személyes tapasztalataik alapján önálló véleményalkotásra törekvő szabadgondolkodók (köztük a galileisták) vannak a gondolkodói értékskála végén, a ráció forráspontján, akkor a szabadgondolkodóktól legtávolabb a szinte kizárólag tekintélyekre támaszkodó gyermekek állnak. A szabadgondolkodók olvasatában az egyház azzal, hogy tekintélyelvű dogmákat ad, gyermekként tekint a társadalomra. Ezzel az egyház „reakciós” szerepet tölt be, hiszen a dogmákkal gátolja például a tudományos fejlődést – amint azt olvasatukban Galilei esete is bizonyította –, amely fejlődésben a racionalista szabadgondolkodók az emberi előrehaladás és emelkedő életszínvonal biztosítékát látták.115 Ráadásul a szabadgondolkozó interpretáció egy második, marxizmussal oltott fokán a vallási hittételeket, dogmákat csak osztályérdekei leplezésére használja az egyház: „Nem létező dolgokra tereli a figyelmet és eltereli a létezőkről” – írta Polányi Károly.116 Az egyházat szoros érdekszövetségben tételezték a feudális nagybirtokosokkal. Miként Polányi Károly a „fekete reakció” meglétéről szóló tézist megfogalmazta: „az egyház csupán az osztályállam idegrendszere, amely azt mozgatja, de amelyet ez a szervezet táplál. Aki az egyház ellen küzd, az az osztályállammal találja magát szemközt, és így lesz az ateizmusból általános politikai magatartás”.117 Székely Aladár: A szabadgondolkodás elmélete, i. m. 9. Vámos Henrik: Szabadgondolat, i. m. 2. 115 A szabadgondolkodó mozgalmat (a polgári radikalizmus keretében) a felvilágosodás eszméivel értelmezi: Mérei Gyula: Polgári radikalizmus Magyarországon, i. m. különösen 30–50. 116 Polányi Károly: „Mi nem küzdünk a vallás ellen…”. In: Polányi Károly: Egy gazdaságelmélet küszöbén. Cikkek és tanulmányok, 1907–1919. Összegyűjtötte és sajtó alá rendezte: Gyurgyák János. Budapest, ELTE, 1986, 41. 117 Uo. 43. 113 114
43
A társadalmat csak úgy lehet felszabadítani, ha az állampolgárokat tekintélyekre hagyatkozó „gyermekekből” autonóm ítéletalkotásra képes „felnőttekké” teszik. Ezt a célt szolgálta a Galilei Kör munkásoktató programja is. A szabadgondolkodók a gondolkodás felszabadítását a társadalmi felszabadulás első előfeltételének gondolták, amely nélkül nem jöhet el az Új Magyarország. Ezt a gondolatot Ágoston Péter fejtette ki programatikusan „A szabadgondolat társadalmi szerepe” című írásában: „a társadalom egységes átalakítását kell előkészíteni és ez irányban hatni, ennek legelső lépése pedig az emberek gondolatvilágát előkészíteni az új világ számára. Amennyiben az emberek gondolkozása ez irányban elő van készítve, úgy ez új irányú gondolkozás kényszeríteni fogja őket új irányú tettekre is: a tettek új termelési módokat, új jogrendszereket, új társadalmi rendet hoznak.”118 Eme társadalomátalakításra előkészítő szerep – a babonák és reakciós ideológiák alóli felszabadítás, a néptömegek öntudatra ébresztésének feladata – értelmezési mezőjében helyezhető el a baloldali radikálisok szabadoktatási mozgalma. Ha szervezetileg tekintünk a szabadgondolkodó mozgalomra, a következőket látjuk: a Szabadgondolkozók Nemzetközi Szövetsége 1880-ban alakult meg Brüsszelben, az alapítók között találjuk a szociáldemokrata Wilhelm Liebknechtet, az evolucionista Herbert Spencert és a materialista Jacob Moleschottot. A Szabadgondolkozók Nemzetközi Szövetsége a világbékét és az „egészséges” altruizmust jelölte meg végső céljaként, ennek érdekében rendezték meg a szabadgondolkodók nemzetközi kongresszusaikat 1880 és 1911 között, hármat Párizsban, kettőt-kettőt Brüsszelben és Londonban, továbbá egyet-egyet Amszterdamban, Antwerpenben, Genovában és Rómában. A nemzetközi szövetség mintájára sorra alakultak az európai országok szabadgondolkodó szervezetei: „A szövetség behálózza az egész világot és nincs ma kultúrállam, amelynek erős, szervezett szabadgondolkodó mozgalma ne volna.”119 A „világosság táborának” legerősebb országának Németországot tartották Franciaország és Olaszország mellett (míg Nagy-Britanniában viszonylag gyenge volt a materialista monisták pozíciója120). Németországban 1881-ben alakult meg a Német Szabadgondolkodó Szövetség (Deutscher Freidenkerbund), 1906-ban azonban Haeckel vezetésével új szervezetet, a Német Monista Szövetséget (Deutscher Monistenbund) alapítottak.121 A Szabadgondolat szerint Németországban 1911-ben ötvenezren vallották magukat „a szövetség kötelékéhez” tartozónak, amelybe minden szabadgondolkodót beleszámíthattak, mert napjaink német szakirodalma a Deutscher Monistenbund 5500 fős tagságáról ír. Ugyanez idő tájt tizenkét német folyóirat „harcolt a modern gondolkozás igazságaiért”.122 A német szabadgonÁgoston Péter: A szabadgondolat társadalmi szerepe. SZG, 1913/1., 82. A Szabadgondolat szövetsége. SZG, 1911/1., 53. 120 L. David R. Berman: A History of Atheism in Britan. London, Croom Helm, 1988, illetve Todd Weir: The Riddles of Monism, i. m. 24–25. 121 A német szabadgondolkodó mozgalom kialakulását és térnyerését áttekinti: Todd H. Weir: Secularism and Religion in Nineteenth-Century Germany. The Rise of the Fourth Confession. New York, Cambridge University Press, 2014. 122 A Szabadgondolat szövetsége. SZG, 1911/1., 53. 118 119
44
dolkodók vezéralakja előbb Ernst Haeckel, majd a Nobel-díjas kémikus, Wilhelm Ostwald volt. Ostwaldot Franz Müller-Lyer váltotta 1915-ben a Német Monista Szövetség élén, amikor a korábban pacifista Ostwald a birodalmi expanzionizmus politikája mellé állt az első világháború alatt.123 A Galilei Kör megalakulásában jelentős szerepet játszó előzmények közt kiemelt helyet elfoglaló 1907. évi Pécsi Szabadtanítási Kongresszust közvetlenül megelőző nemzetközi szabadgondolkodó kongresszus az 1905. évi párizsi összejövetel volt. Ha ennek témáit csak címszószerűen végigfutjuk, képet kaphatunk a szabadgondolkodó mozgalom korabeli törekvéseiről. Ezek a következők: új enciklopédia, Isten fogalma nélküli tudományos erkölcstan („erkölcs vallás nélkül”), az állam és egyház szétválasztása és a világbéke. A szabadgondolkodók végső ideálja ugyanis Kantnak az örök békét biztosító világállama volt.124 Az elképzelés szerint az emberiség történetének utolsó fejlődési fokán, a kölcsönös belátások alapján észszerűen berendezett világállamban már a vallási alapjaitól elválasztott és kilúgozott „tudományos erkölcsnek” sem kell szerepet juttatni, mivel a világtársadalmat a világpolgárok kölcsönös érdekeire és szükségleteire építik („társadalom erkölcs nélkül”). A legfőbb szervező elvnek azért a „szükségletek kielégítését” gondolták a szabadgondolkodók, mert úgy vélték, a szükségletek érzése egyszerűen mindennapi tapasztalat, vagyis realitásukban nem kételkedhetünk, magyarázatokra nem szorulnak. Ernst Mach a „szükséglet” fogalmára fűzte fel egész ismeretelméleti monizmusát, az „új világszemléletet”, amelyet korszakos jelentőségűnek gondoltak a galileisták. A történelmi materializmus felé is az fordította a szabadgondolkodókat, hogy az a szükségleteket kielégítő törekvésekben látta meg a történelem kulcsát. A nemzetközi szabadgondolkodó mozgalom akcióprogramját a párizsi radikális professzor, Ferdinand Buisson által a kongresszus elé terjesztett és ott elfogadott tételei alkották. Ezeket 1905. januári számában közölte a szabadgondolkodást propagáló folyóirat, a Világosság. Buisson közölt tételeinek összegzése: „A szabadgondolkozás (…) az emberi méltóság nevében elveti a hármas igát: a tekintélyt a vallási – a kiváltságot a politikai – a kapitalizmust a gazdasági téren.” A „szabadgondolkodás” tehát a személyes tapasztalatokon és tudományos vizsgálatokon alapuló véleményalkotást irányozza elő, amely ellentétben áll a vallási dogmák, hittételek világával. Ezért a „szabadgondolkodás” magát mindenekelőtt az egyház és a vallás elleni harcban exponálta, ami magyarázza, hogy miért foglalt el stratégiai pozíciót a Galilei Kör tevékenységében az antiklerikalizmus. Ezt Buisson programja a következőképp fogalmazta meg: „A társadalomra alkalmazva a szabadgondolkozás célul tűzi ki, hogy a társadalmi rendet az ész törvényeinek rendelje alá. Az ilyen szellemű társadalom első kötelessége, hogy az összes nyilvános intézményeket (közoktatás stb.) felekezeti jellegüktől megfossza.”125 Todd Weir: The Riddles of Monism, i. m. 6–8. Immanuel Kant: Az örök béke. Ford.: Babits Mihály. Budapest, 1915. 125 Idézi: Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 37. 123
124
45
Az alapítók a Galilei Kör első munkaprogramját a fentiekben vázolt szabadgondolkodó program átvételével alakították ki. Történelmi materializmus A szabadgondolkodók Marxra „titáni alakként” néztek föl, „minden idők legnagyobb forradalmár-tudósának” nevezték, akinek a neve „forradalmat jelent a tudományban”.126 A történelmi materializmust megalapozó filozófus munkásságából különös becsben tartották az 1848-ban megjelentetett Kommunista kiáltványát, amelyet „a marxizmus egyik leggyönyörűbb okiratának” neveztek. Bárd Imrének a Szabadgondolat Marx-emlékszámában közölt megemlékezése szerint ugyan „Marx nem mindig volt tárgyilagos, de mindig igaza volt, valahányszor a munkásság javáért küzdött – az uralkodó osztály ellen”.127 Amikor a Tanácsköztársaság alatt a szociális termelés népbiztosa pozícióját betöltő Hevesi Gyula visszaemlékezett a Marx nézeteivel történő első találkozására, azt egyenesen a „kinyilatkoztatás” teológiai kifejezéssel illette: „Számtalan élettapasztalatom eddigi kínzó problémái egyszerre kaptak egységes, összefogó, éles elvi megvilágítást.”128 Nincs mód arra, hogy végigkövessük a marxizmus szerteágazó genealógiáját, ehelyett csak a történelmi materializmusra helyezném a hangsúlyt, ugyanis a szabadgondolkodó diákok történelemfelfogását és társadalomszemléletét elsődlegesen a történelmi materialista kérdések és magyarázatok határozták meg, és Marx és Engels alapvetéseit Pikler Gyula „belátásos elméletével” egészítették ki. Noha nem tartották „csalhatatlan eszköznek” „a társadalmi jelenségek okainak felderítésére”, mert a társadalmi folyamatokban a szükségletek észszerű belátásán túl véletlenek, tudatalatti mozzanatok és tömeglélektani jelenségek is szerepet játszanak, de úgy vélték: „kitűnően használható munkaeszköz valószínű magyarázatok adására, törvényszerűségek megállapítására, cselekvéseinkben útbaigazító következmények levonására”.129 Pók Attila a spencerizmuson túllépésben jelölte meg a történelmi materializmus jelentőségét, „még abban a némileg torz formájában is, ahogyan a korabeli közvéleményben élt”.130 Ez a „torz mivolt” abban ragadható meg, hogy a történelmi materializmus alapvetéseiként számon tartott legtöbb mű a századelő Magyarországán magyar nyelven még hozzáférhetetlen volt. Marx és Engels szerves egységet alkotó állításait legtöbbször közvetve, kivonatokból, interpretációkból, másodközlésekből ismerte a magyar radikális értelmiség tekintélyes része. A Marx és Engels válogatott műveit tartalmazó, nevezetes kétkötetes kiadás csak 1905-ben és 1909-ben jelent meg Szabó Ervin, Garami Bárd Imre: In memoriam. Marx halálának 30. évfordulójára. SZG, 1913/4., 109. Uo. 111. 128 Hevesi Gyula: Egy mérnök a forradalomban. Négy évtized történelmi időkben. Budapest, Európa, 1959, 82. 129 Székely Artúr: A történelmi materializmusról. SZG, 1912/3., 107. Székely a freudizmustól várta, hogy választ ad a történelmi materializmus által nyitva hagyott – például lélektani – kérdésekre. 130 Pók Attila: A magyarországi polgári radikális ideológia kialakulásáról. Világosság, 1976/6., 338. 126 127
46
Ernő és Bresztovszky Ernő fordításában, Szabó Ervin bevezetőjével, akit a galileisták „a szocializmus nálunk legalaposabb ismerőjének” neveztek.131 A történelmi materializmus recepciójának századeleji alacsony fokára következtethetnénk a magyar fordítások alacsony számából is, ezzel szemben jogos ellenvetés lehet, hogy a magyar fordításokra nem volt szükség, mivel az értelmiségiek olvastak németül is. Összességében elfogadhatjuk Pók Attila állítását, mely szerint mikor a Társadalomtudományi Társaság 1903-as, a szociológia újabb irányairól rendezett szimpóziumon először vitatták meg komolyabban a történelmi materializmust mint tudományt és „szociológiai” irányzatot, mind a történelmi materializmust támadó Leopold Lajos, mind az azt védő Szabó Ervin „nagyon messze volt (…) ennek az elméletnek a teljes megértésétől”.132 Ha azonban a nézőpontunk fordított, és a századelő marxizmusrecepciójára a maga tiszta „torzságában” vagyunk kíváncsiak, perspektívánkon éppen az 1945 utáni, az „ideológiai tisztázás” igényével fellépő Marx–Engels-kutatások és minuciózus vizsgálatok torzítanak. Hogy elkerüljem az 1945 utáni aránytalanul nagy, súlyával az egész magyar szellemi életet megbillentő Marx–Engels–Lenin-recepció „torzító” hatását, a legcélravezetőbb megoldásnak azt tartom, ha a Galilei Füzetek sorozatban megjelent, Székely Artúr és Fazekas Sándor jegyezte A történelmi materializmus című 1912-es ös�szefoglalásból rekonstruálom, hogy mit értettek a galileisták a történelmi materializmus alatt. Ez az eljárás azért is érvényes, mert a korabeli magyar politika diszkurzív terében az ideológiai „ellenfelek” – például a Magyar Figyelőben és a Magyar Kultúrában – a történelmi materializmusnak eme „torz” verziójára reagáltak, így ezzel a megközelítéssel nagy lépést teszünk a „történetiség” felé. A galileista szerzők a történelmi materializmust olyan átfogó módszerként írták le, amely a történelem eseményeit és a társadalom fejlődését az embereknek a szükségleteik kielégítésére irányuló törekvéseivel magyarázza. A történelmi materializmus ugyanis olyan kizárólagos érvényt tulajdonít a szükségletek kielégítésének, amely lehetővé teszi, hogy alkalmazója a társadalmi történésekben a természettudomány törvényeihez hasonló törvényeket pillantson meg: „A történelmi materializmus szerint a társadalmi létnek meghatározó alapja a közös termelés, az életünk fenntartásához szükséges holmik létrehozásának módja. Minden társadalom képét, jogát, kultúráját, erkölcsét, művészetét, tudományát, vallását a termelési technika határozza meg, amazok csak felépítményei (Überbau, ideológia) a termelési technikának.” (Kiemelés az eredetiben – Cs. P.)133
Lásd Szabó Ervinnek A tőke és a munka harca című 1911-es munkájának ismertetését a Szabadgondolatban: H. B. [Halasi Béla]: A tőke és a munka harca, írta Szabó Ervin, SZG, 1911/4., 139–140. Szabó Ervin mellett Varga Jenő volt a marxizmus másik spiritus rectora a Galilei Körben. Varga összefoglalása a szocializmusról a Szabadgondolatban: Varga Jenő: Szocializmus. SZG, 1913/5., 146–150. 132 Pók Attila: A magyarországi polgári radikális ideológia kialakulásáról, i. m. 338. A vitát összefoglalja: Pók Attila: A magyarországi radikális demokrata ideológia kialakulása, i. m. 92–101. 133 Fazekas Sándor–Székely Artúr: A történelmi materializmus. Budapest, 1912, 26. 131
47
A társadalom fejlődését – és ezáltal a történelem „előrehaladását” – „a termelés technikájában beálló változások hozzák létre”, ezt nevezzük a termelőerők fejlődésének, amelyek „a meglevő viszonyokkal ellentétbe jutván” szétrepesztik, átalakítják, és új termelési viszonyokat és ezzel együtt járó új felépítményt hoznak létre. Példa erre a nemzeti állam kialakulása és a nacionalista ideológia megjelenése a 19. században. Míg a középkori céh egy-egy város szükségleteit látta el, Fazekas Sándor és Székely Artúr történelmi materialista értelmezésében a kapitalista vállalkozó már jóval nagyobb piacra kívánja áruit eljuttatni. „Minél nagyobb fogyasztóterület elfoglalására irányuló törekvése a politikai, nemzeti központosítás megteremtésére vezet”, a nemzeti központosítással a piacegységesítés (amely a kapitalista vállalkozó perspektívájából piacszélesítés) igénye pedig kitermelte a maga ideológiáját, jelesül a nacionalizmust: „A kapitalizmus uralomra jutása ébreszti fel a lelkekben a nemzeti gondolatot, a nemzeti érzést, amely a középkorban teljesen ismeretlen valami volt.”134 Az egyik termelési viszonyból a másik termelési viszonyba (módba, illetve formációba) átalakulás az „emberi csoportok” között folyó harc alakjában folyik le. Az egyes emberi csoportokat a termelőeszközök birtoklása alapján különböztethetjük meg. Legalapvetőbben birtokosokra és birtoktalanokra oszthatjuk az embereket, majd tovább differenciálhatunk a termelésben és fogyasztásban elfoglalt hely alapján. A történelmi materializmus terminológiája e csoportokat nevezi „osztályoknak”, amelyek a fejlődés folyamán mindinkább tudatukra ébrednek, és harcot kezdenek más osztályokkal szemben érdekeik érvényesítéséért, a termelőeszközök birtoklásáért.135 Minden termelési módnak megvan a maga uralkodó osztálya, amely a termelőeszközöket birtokolja, vezeti a termelést, a termelés eredményeinek legnagyobb részét a maga javára foglalja le, és – írták a galileisták – az elnyomott osztályok jövedelmeit igyekszik a létminimumra szorítani. Amikor a termelőerők szétfeszítik a termelőviszonyokat, és bekövetkezik a formációváltás, azzal együtt az uralkodó osztály is lecserélődik (miként ez például Franciaországban bekövetkezett az arisztokrácia és a burzsoázia esetében). A hatalomra jutott új osztály ekkor a maga javára foglalja le az addigi kiváltságos osztály javait és jogait.136 Vagyis a történelmi materializmus szerint a társadalom fejlődését nem az eszmék viszik előre, hanem éppenséggel a termelési viszonyokban beálló változások hívnak életre új eszméket. A gazdasági alapok eszmékre hatásának illusztrálására olyan példákat hozott fel Fazekas Sándor és Székely Artúr, mint hogy a vendégszeretet szokása ama időkbe nyúlik vissza, amikor még más módja nem volt az utasok ellátásának. A történelmi materializmus értelmezésében pedig azért fejlődött ki a lovagi líra, mert csak a lovagi udvarokban voltak mecénások, akik odavonzották a költői tehetségeket.137 A galileisták azonban az alap és felépítmény egyirányúnak tételezett viszonyának ismertetésekor némi kritikát gyakoroltak. Fazekas és Székely úgy vélte: a történelmi Uo. 25. Uo. 27. 136 Uo. 137 Uo. 134 135
48
materializmus „nagyon mechanisztikusnak” tünteti fel a történelem fejlődését, mivel mindent a gazdasági szükségletekkel magyarázva figyelmen kívül hagyja például a szexuális vagy a művészi szükségleteket. Mi több, azt is elismerték, hogy az ideológiák is visszahathatnak a társadalmi viszonyokra és a termelésre, bár természetesen sokkal kisebb erővel.138 Vagyis azt mondhatjuk, hogy a galileisták az általuk percepcionált történelmi materializmushoz képest annak egy megengedőbb, kevésbé dogmatikus változatát képviselték. Az uralkodó osztályok „ideológiai erőszaktevésének” tézisét viszont következetesen átvették a galileisták. A történelmi materializmus szerint minden társadalmi formáció (rabszolgatartó társadalom, feudalizmus, kapitalizmus stb.) adott uralkodó osztálya ráerőszakolja saját ideológiáját, tudományos felfogását, művészetét és erkölcsi nézeteit az elnyomott osztályokra. Az „ideológiai erőszaktevés” célja, hogy megakadályozzák az elnyomott osztályok öntudatra ébredését, és így az uralkodó osztály hatalmát biztosítsák. „Így jönnek létre a csodálatos királylegendák, a nagy emberekről, lovagokról, Kinizsi Pálokról szóló dicsőítő történetek és költemények, az uralkodó dicséretét zengő színdarabok, a népet megvető és kigúnyoló irodalmi termékek.”139 Könnyen érthető, hogy ez a történelmi materialista felfogás, amely a nacionalizmust osztályérdekeket leplező osztályideológiaként azonosította, és azt állította, hogy az állam csak azért nevezi „hazának” magát, hogy nyugodtan kizsákmányolhassa fiait, milyen éles „támadást” jelentett a kurrens magyar nemzettudat ellen a magyar államnemzet historizálásának korában (lásd az 1896-os millenniumi ünnepségsorozat üzenetét). Vagy legalábbis a „megtámadott” hivatalosság ezt az erős kihívást „éles támadásként” fogalmazta meg, amelyre kiváló példa a nemzet és nemzetállam örökkévalóságát kétségbe vonó Pikler Gyula 1901-es A lelki élet fizikája című művét követő heves felzúdulás. Összefoglalva a galileisták történelmi materializmussal kapcsolatos felfogását, Székely Artúr és Fazekas Sándor úgy gondolta, hogy a történelmi materializmus a megállapításával, hogy „a gazdasági erők a társadalom összes jelenségeinek alapjai”, „kitűnő módszertani eszközt ad a társadalmi kutató kezébe”, és másik nagy érdemének „az osztályharcnak mint társadalmi fejlődés leghatalmasabb előbbrevivőjének” megfogalmazását és hangsúlyozását tartották.140 A Marx halálának 30. évfordulóján közzétett megemlékezésben egyenesen azt írták a Szabadgondolatban, hogy az osztályharc „a leghatalmasabb jelszó, mit valaha a népek tudatába dobtak (…) A krisztusi szeretet jeligéje alatt két évezreden át éppen eleget gyűlölködtek, harcoltak, rabolták, pusztították, gyilkolták egymást az emberek. A harc jelszava, a tisztító harcé alatt kell a békének, a szeretetnek, az igazságnak elkövetkezni”141 –, és ezzel gyakorlatilag a marxizmus szekuláris evangéliumát rögzítették a Galilei Kör folyóiratában. Uo. 30. Uo. 140 Uo. 29. 141 Bárd Imre: In Memoriam, i. m. 111. 138 139
49
Ez az „éles osztályharcosság” 1913-ban azonban inkább még csak a Galilei Kör kisebbségét jellemezte, és összességében a galileisták vonatkozásában is elmondható, amit Pók Attila állapított meg a polgári radikálisokkal kapcsolatban, hogy a történelmi materializmus a valóság megismerésére alkalmas társadalomtudományi elméletként, és nem osztályharcos ideológiaként járult hozzá szemléletük formálódásához.142 A Huszadik Század körének említése pedig lehetőséget ad, hogy a századfordulón a fiatal galileistákra ható eszmék bemutatása után átkössek azon szervezetekre, amelyek eme eszmék „uralására” jöttek létre az 1900-as évek elejének Magyarországán, és amelyek keretrendszerében elhelyeződött a Galilei Kör. Szerveződések az erők megismerésére és uralására Szabadkőműves páholyok Magyarországon Mielőtt rátérnék a Galilei Kör megalakulásának szempontjából közvetlenül ható csoportokra és szerveződésekre – Társadalomtudományi Társaság és a Huszadik Század köre, Világosság-csoport, Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete –, érdemes áttekinteni az adott radikális szervezeteket, vagyis legalábbis azok vezető embereit, „észmunkásait” ernyőszerűen összefogó és ekképp közvetve ható filozofikus, filantropikus és progresszív mozgalmat, a szabadkőművességet. Már csak azért is, mert a Galilei Kör megalakulása után jelentős szerepet játszottak egyes páholyok a szabadgondolkodó diákegyesület anyagi és szellemi patronálásában. A különösen 1920 után démonizált143 mozgalom sötétre festésében a Magyar Kultúra jeleskedett egykorúan: Bangha Béla folyóirata szerint a szabadkőművesek eszközként használták a Társadalomtudományi Társaságot és a Galilei Kört ama „destrukcióban”, amely a szabadkőművességben „alaptendencia”. „Szabadkőmíves alapon a konjunktúrák ügyes kihasználásával lehet részvénytársaságot alapítani, Galilei-kört meg Társadalomtudományi Társaságot, de szilárd bázisokon nyugvó szocietást, vallási, erkölcsi és nemzeti tradíciók nélkül soká meglenni nem tudó államot kifejleszteni. (…) Szabadkőmívesek döntöttek már le trónokat, de biztosan álló trónokat még nem emeltek.”144 Pók Attila: A magyarországi polgári radikális ideológia kialakulásáról, i. m. 339. Lásd például: Somogyi István: A szabadkőművesség igazi arca. Budapest, 1939 és Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. Budapest, 1938. 144 B. K. [Burján Károly]: Az olasz szabadkőmívesek, MK, 1915/I. k., 478–479. Lásd még: Uő: Szabadkőmíves előnyomulás. MK, 1913/II. k., 482–484., Uő: Háborúnk és a szabadkőműves irodalom. MK, 1914/II. k., 53–60., Uő: A trónörökös meggyilkolása és a szabadkőművesség. MK, 1914/II. k., 203–206., Uő: Szabadkőműves organizmusok fejlődése. MK, 1915/I. k., 334–335., Uő: Az olasz szabadkőmívesek. MK, 1915/I. k., 478–479., Uő: Az olasz szabadkőmívesek háborúja. MK, 1915/I. k., 486–493., A szabadkőműves hatalmi szféra. MK, 1915/II. k., 155–156., A magyar szabadkőművesek és a háború I–II. MK, 1915/II. k. 161–168., 222–226. És még hosszan lehetne folytatni a felsorolást. 142 143
50
A szabadkőműves mozgalom valóban jelentős szerepet játszott a századelő Magyarországán, de nem azért, mintha a „testvérek” titkos összeesküvők lettek volna145 – ahogy az összeesküvés-elméletek feltételezik –, hanem az informális csatornák miatt, amelyeket a szabadkőműves tagság kapcsolati hálója biztosított: a páholyokban és páholymunkát követő „vakolásokon” (vacsorákon) felhalmozható kapcsolati tőkére gondolok, amelyhez egy felvételt nyerő „kereső” hozzájuthatott. A páholyülések jegyzőkönyveiben, az „építési rajzokban” olvasható, hogy a páholytagok rendre megtárgyalták a korabeli magyarországi társadalmi, politikai, szociális kérdéseket. Az is előfordult, hogy a szabadkőműves politikusok egy-egy fontosabb problémát sokszor előbb vitattak meg a páholyukban, mint hogy nyilvánosság elé vitték volna: ebben ragadható meg a szabadkőműves mozgalom politikatörténeti jelentősége. A „mindent irányító titkos szervezeten” túl a másik toposz, hogy a szabadkőműves páholyok mind a „radikális politika” szolgálatában álltak, ám a magyarországi szabadkőművesség nem volt homogén. Már eleve a nemzetközi mozgalomban is két fő irányzat létezik, a „kék”, a Világegyetem Nagy Építőmesterében való hitet kötelezővé tevő, ellenben nem politizáló angol (János-rendi) és a „piros”, a vallásosság kérdését nem firtató, ellenben a politikai állásfoglalásoktól vissza nem riadó francia (skót vagy latin). Amikor az emigrációjukban a szabadkőművességgel kapcsolatba kerülő egykori negyvennyolcasok – például Pulszky Ferenc vagy Türr István, hogy mindkét irányhoz kössek emblematikus személyiséget – hazatértek, kihasználták, hogy 1867 után a belpolitikai önállósághoz jutott Magyarországon lehetővé tették a páholyok alapítását (a Lajtán túl azonban a megkövetelt állami felügyelettel tették lehetetlenné a működésüket), és ekkor mind a konzervatív, mind a radikális irány megjelent hazánkban. Átmenetileg a két irány páholyai párhuzamosan működtek a maguk nagypáholya, illetve nagyoriense vezetése alatt, 1886. március 21-én azonban ezek egyesültek.146 Az ekképp létrejövő Magyarországi Symbolikus Nagypáholy (1886–1919/1920147) a korszakunkban mindvégig megmaradt a legfőbb, a páholyokat szervezetileg, de nem politikailag összefogó szabadkőműves nagypáholynak. Ennek vezetősége – a Galilei Kör működése idején Bókay Árpád (1909–1914) és Balassa József (1914–1920) voltak a nagymesterek – megtestesített egyfajta irányt, amelyet inkább konzervatívként jelölhetünk meg.148 Ám a szabadkőműves mozgalom továbbra is heterogén mozgalom maradt, amelyet belső ellentétek szabdaltak. Polányi Károly a szabadkőműves összeesküvés vádjának képtelenségére – és egyben az egyház és a szabadkőművesség szembenállására – reflektálva gúnyosan írta, hogy az egyház azért került szembe a tudománnyal, mert a „természeti törvények” a szabadkőműves befolyás alá kerültek (leszámítva a meteorológiát). L. Polányi Károly cím nélküli jegyzete. SZG, 1913/1., 16. 146 Jászberényi József: A magyarországi szabadkőművesség története. Budapest, PrintXBudavár, 2005, 94. 147 A magyar szabadkőműves mozgalmat a kommün alatt tiltották be 1919-ben. Aztán 1920-ban, már az ellenforradalmi rendszerben ismételten, tekintve, hogy ekkor nem ismerték el a Tanácsköztársaság alatt hozott intézkedéseket. Lásd: L. Nagy Zsuzsa: Szabadkőművesség a XX. században. Budapest, Kossuth, 1974, 33. 148 Jászberényi József: A magyarországi szabadkőművesség története, i. m. 99. 145
51
A közjogi ellentétek vagy a konzervatív/radikális – liberális/szociáldemokrata szakadások ugyanis, mely változó törésvonalakból kirajzolódott a magyar politikai mező tektonikája, erősebbnek bizonyultak a világ, és benne Magyarország közös célként vallott „megmunkálásánál”, és elválasztották egymástól a páholyokat. A hagyományos, egyháztisztelő, konzervatív/konzervatív-liberális páholyok közé sorolhatjuk a Hungáriát, a Corvin Mátyást, a Deák Ferenczet és a Nemzetet, míg a radikálisabbak közé az Archimédest, a Könyves Kálmánt, a nagyváradi László királyt, a Comeniust, a Galileit, később a Demokráciát (amelyet 1887-ben a Könyves Kálmánból kivált tagok alapítottak) és 1908-tól a Martinovics Páholyt (amelyet pedig a Demokráciából kivált radikálisok hívtak életre).149 Amint látható, a páholyelnevezésekben is tükröződött a két eltérő, konzervatív és radikális irány szembenállása vagy legalábbis párhuzamossága.150 A Galilei Kör vonatkozásában a legfontosabbnak a Comenius Páholyt tarthatjuk, amely először szavazott meg anyagi támogatást a Galilei Körnek, és mindvégig a legjelentősebb anyagi patronáló maradt, továbbá a Jászi Oszkár vezette Martinovicsot, ahová a galileisták legfőbb mentorai tartoztak. Ehhez csatlakozott Székely Artúr, a Galilei Kör második elnöke is, aki a Szabadgondolatban fogta pártját a szélsőbaloldalról és szélsőjobboldalról egyaránt támadott szabadkőművességnek, minthogy az „becsülettel helyt áll a polgári demokrácia ügye mellett”,151 és Székely mellett megemlíthetjük a galileisták közül Halasi Béla ügyvédjelöltet és a fiatalon elhunyt „szociológust”, Bosnyák Bélát. Végül az Archimédes Páholy nevét érdemes emlékezetünkbe vésni, melynek a Galilei Kör két elnöke, Polányi Károly és Lóránd Jenő is tagja volt. A szabadkőművességen belül is meglévő konzervatív-liberális/radikális törésvonal152 szempontjából paradigmatikus eset, amikor a kettészakadó Társadalomtudományi Társaságot követte a radikális és a konzervatív-liberális politikusok és társadalomtudósok páholybeli elkülönülése is: a Demokrácia Páholyból kiváló, Jászi vezette radikálisokból 1908. május 27-én megalakult a Martinovics Páholy, a konzervatív-liberális tagok pedig maradtak Farkas Pál vezetésével a Demokrácia Páholyban. Az ekképp létrejövő Martinovics a legjelentősebb radikális páhollyá vált, amelynek tagjai programban fejtették ki, miért szervezkedik külön: e szerint a páholy célja „a produktív polgárság és a munkásosztály tagjait a kölcsönös megértés alapján, egyirányú közös működésre egyesíteni”. Jászi egy páholyban akarta összefogni a polgári radikális 149 A szabadkőműves páholyok levéltári anyaga kutatható az MNL OL P szekciójában. Az anyag repertóriuma: A szabadkőműves szervezetek levéltára. Repertórium. Összeállította: Pataky Lajosné. Budapest, Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztálya–Levéltárak Országos Központja, 1967. 150 A szembenállásról: „A hazai szabadkőműves páholyok többsége (…) nem a radikálisok elképzelte módon látta megvalósíthatónak a társadalmi haladást; a »testvérek« nagy része idegenkedett attól a politikai radikalizmustól, »amely a szabadkőművességet a politikai pártélet egyik tényezőjéül exponálja«, a szabadkőművesség eredeti céljait, eszményeit és végső soron létét látva fenyegetve e törekvésekben.” L. G. Fodor Gábor: Gondoljuk újra a polgári radikálisokat, i. m. 81. 151 Sz.-úr [Székely Artúr]: Polónyi és Tisza. SZG, 1911/1., 50. 152 A törésvonalról a Társadalomtudományi Társaság vonatkozásában: G. Fodor Gábor: Gondoljuk újra a polgári radikálisokat, i. m. 67–70.
52
és a szociáldemokrata értelmiséget.153 A Martinovics Páholy nyolc taggal alakult a Demokrácia Páholyból kilépőkből, olyan, a Galilei Kör történetében majd sűrűn előforduló nevekkel, mint Jászi Oszkár, Harkányi Ede (1909-es haláláig a galileisták kijelölt patrónusa a páholyban), továbbá Zigány Zoltán, aki a Martinovics Páholy főmestere lett. Gönczi Jenő, Székely Imre és Rácz Gyula a Társadalomtudományi Társaság tagjai voltak. A szociáldemokrata értelmiség tagjai – Rónai Zoltán, Ormos Ede, Kunfi Zsigmond, Vágó József, Czóbel Ernő, Diner-Dénes József, Kőhalmi Béla, Pogány József és Beck Salamon – később ehhez a polgári radikális maghoz csatlakoztak.154 Ők szinte kivétel nélkül a Galilei Kör oktatói, akik rendszeresen megfordultak a galileisták rendezvényein: „Részt vettek testvéreink nagy számmal a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének és a Galilei Körnek tevékenységében” – áll a Martinovics Páholynak az 1909. évi jelentésében.155 A hagyományosan „a” szabadkőművesnek tekintett újság, a Világ is a radikális szárnyhoz kötődött.156 A Galilei Kör és a Világ szerkesztősége közti együttműködés a lap indulását követő első két évben mintaszerű volt, a lap rendre hírt adott a Galilei Kör rendezvényeiről. 1912 vége felé azonban egy fölöttébb kritikus cikk jelent meg a Szabadgondolatban, amely „határozatlansága” és „tétovasága”, a „lendületes akció” hiánya miatt bírálta a Világot. Különösen kemény szavakkal illették a „mindig mindenkivel minden áron békét akaró”, és ezzel a szabadkőművességet és a radikalizmust kompromittáló
Fukász György: Szabadkőművesség, radikalizmus, szocializmus az 1918 előtti Magyarországon. A Martinovics Páholy történetéhez. Párttörténeti Közlemények, 1961/2., 55–84. A Martinovics Páholyról újabban: Raffay Ernő: Politizáló szabadkőművesség. Jászi Oszkár és a Martinovics Páholy államellenes tevékenysége 1906–1912. Budapest, Kárpátia Stúdió, 2012. Raffay munkájának erősen antiszemita szemléleti keretét munkám megfelelő helyein bírálom. 154 A belépések időpontjáról tájékoztat: Felvételt kérők könyve. A Martinovics Páholy iratai. MNL OL P 1123, 8. kötet (1907–1915) A páholy anyakönyve összesen 88 tag nevét tartalmazza: Anyakönyv. A Martinovics Páholy iratai. P 1123, 7. kötet (1907–1919). Lásd még: L. Nagy Zsuzsa: Szabadkőművesség a XX. században, i. m. 27. 155 A Martinovics Páholy jelentése az 1909. évről. A Martinovics Páholy iratai. MNL OL P 1123, 1. d. Páholyszabály, évi jelentések, beszédek, előadások (1905–1918). Ez az aktivitás csak tovább fokozódott, a következő évi jelentésből kiderül, hogy a páholy tagjai a baloldali radikális „ellenvilág” legtevékenyebb szereplői közé tartoztak: az 1910-es évben a Martinovics Páholynak 15 tagja mondott beszédet vagy tartott előadást összesen 70 alkalommal a Társadalomtudományi Társaság, a Huszadik Század, a Társadalomtudományi Társaság Szabad Iskolája, a Galilei Kör, a Választójogi Szövetség, a Reform Klub, a Tanítók Szabad Egyesülete, az Új Korszak és „az ügyvédek progresszív mozgalmai” valamelyik rendezvényén. Lásd: A Martinovics Páholy jelentése az 1910. évről. Uo. Ha nem is számszerűsítve, de a páholy tagjainak „szakadatlan nagy munkájáról” – például a Galilei Körben – később is megemlékeztek, például az 1911. évi jelentésben. 156 A Világról: Fabó Irma: A radikális sajtó kialakulása: Világ 1910–1914. Magyar Könyvszemle, 1966/4., 317–330. 153
53
Bálint Lajos főszerkesztőt.157 Ezzel alig egy évvel az után, hogy annak szerkesztőségéből Jászi Oszkár távozott, a Szabadgondolat is bejelentette a szakítást a „puha” Világgal.158 A konfliktusok ellenére a napilapok közül a radikális értelmiség lapjaként a Világ hatott leginkább a Galilei Kör azon tagjaira, akik beültek olvasni a diákegyesület Anker közi könyvtárába, noha a lap olykor bosszúságot okozott a számukra: 1916-ban választmányi ülésen foglalkoztak azzal a problémával, hogy a radikális újságban „a Galilei Kört bántóan alacsony nívójú kommünikék jelentek meg” a diákegyesület legutóbbi előadásairól.159 A szabadkőművességgel kapcsolatos megnyilatkozások harmadik vándormotívuma az elsőhöz – a „világösszeesküvés” meglétének képzete – és a másodikhoz – „radikalizmus” – egyaránt kapcsolódik. E szerint a szabadkőműves páholyok főként a „zsidókból” rekrutálódtak,160 és legszélsőségesebb olvasatban a „pánjudaizmus uralmáért” küzdöttek.161 A tagság azonban kettéosztható volt arisztokratákra, földbirtokosokra és az új, szabadfoglalkozású értelmiségiekre (orvosok, ügyvédek, kereskedelmi és ipari vállalatok tulajdonosai). Ha utóbbi polgári pályákon jelentékeny is lehetett a zsidó vallásúak vagy hátterűek felülreprezentációja,162 az első csoportban meglévő szinte teljes hiányuk – a térfoglalási diskurzus nyelvét kölcsönvéve, de attól elhatárolódva – „ellensúlyozza” ezt. Varga Jenő az osztályellentétet leplező, azt etnikai ellentétbe átfordítani akaró „új antiszemitizmus” keretében értelmezte a gyanúsításokat a Szabadgondolatban megjelent írásában. Szerinte a szabadkőművesek „lezsidózásával” az uralkodó osztály csak a szociális kérdésről, a választójogi reformról kívánja elterelni a figyelmet, miután már a „régi jelszavak”, az 1906–1910 közötti „hazafias handabandázás”, a Kossuth-kultusz „lejárták magukat”.163 A galileisták külön cikkben foglalkoztak a Magyar Figyelőben megjelent váddal, mely szerint a szabadkőművesség a radikálisok befolyása következtében „a szellemi szolgaság szervezetévé” lett, és a „nemzetiségi izgatás eszközévé süllyedt” volna.
157 158
1911.
A „Világ”. SZG, 1912/10., 343–344. Lásd: Jászi Oszkár: Miért léptem ki a „Világ” szerkesztőségéből? Obstrukció és választójog. Budapest,
Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. szeptember 13-i választmányi üléséről. PIL 684 f 1/1 ő. e. Székely Artúr a köztudomásra apellálva írta a szabadkőművesség etnikai összetételével kapcsolatban, hogy a szabadkőművesek között „tudvalevőén nem kevés a zsidó”. L. Sz.-úr: Polónyi és Tisza. SZG, 1911/1., 50. Vagyis egy baloldali radikális elbeszélő rekapitulálta a hagyományosan jobboldalinak tekintett toposzt. A szabadkőműves mozgalmat egyébként Székely a tradicionális rendi társadalomtól különálló polgári szerveződésnek tartotta: Sz.-úr: Szabadkőműves emlékeim. SZG, 1911/1., 50. 161 Lásd a konzervatív, „nemzeti” szabadkőműves páholyokat reprezentáló, a radikális irányt támadó Kovács Ernő Szabadkőműves emlékeim című munkáját és annak Székely Artúr jegyezte kritikáját. Székely ebben kigúnyolta Kovács állítását, mely szerint az elzsidósodott szabadkőműves páholyok a „pánjudaizmus uralmáért küzdenek”. L. Sz.-úr: Szabadkőműves emlékeim, i. m. 50. 162 Vö. Gyáni Gábor: A polgárosodás mint zsidó identitás. In: Gyáni Gábor: Történészdiskurzusok, i. m. 134–148. 163 Vj. [Varga Jenő]: Az új antiszemitizmus. SZG, 1911/2., 71–72. 159 160
54
Tisza István folyóiratának ezen állításait „ostobaságként” és „uszításként” gúnyolták ki és ítélték el.164 Ha a szabadkőművesek nem világ-összeesküvéseket terveltek ki a páholyok „sötétjében”, akkor mivel foglalkoztak? Meglepőnek tűnhet a szabadkőművesség monomániás kritikusainak, de legnagyobbrészt azzal, amit a saját reprezentációja szerint a nem „titkos”, hanem „titkokkal bíró” mozgalom hirdetett: aggódva figyelték a társadalom „degenerálódását” – az alkoholizmus terjedését, a szegénység növekedését, az öngyilkosságok számának emelkedését és a művészetekben a „dekadens” irányzatok térnyerését165 – és filantróp tevékenységet folytattak. Utóbbira galileista vonatkozású példa: a szabadkőművesek adományoztak pénzt könyvtáralapításra is, és az első budapesti kölcsönkönyvtárat, az Almássy téri Deák Ferencz Könyvtárat a Deák Ferencz Páholy juttatásai ból hozták létre 1913-ban, Szabó Ervin és baloldali radikális társai szervezésében.166 Az ideológus Szabó Ervin azonban nem tagadta meg önmagát, és meghatározott szempontokat érvényesített a gyermekkönyvtár állományának válogatásában: csak olyan művek kerülhettek be, amelyeket ő jónak és hasznosnak tartott. Így Verne munkái jöhettek, Karl May nem. A Karl May műveit indexre tevő Szabó eljárása annak tükrében érdekes, hogy a galileisták később ugyanezen eljárást bírálták ideológiai ellenlábasaiknál, amikor 1913-ban a Budapesti Tanári Kör Ifjúsági Könyvtárjegyzéket készített, amelyben a katolikus néppárti preferenciáknak megfelelően rostálták meg az iskolai könyvtárak állományát.167 A szabadkőművesek adományából létrehozott könyvtárban könyveket megrostáló Szabó Ervinéhez hasonló „összeesküvések” egész sorára bukkantam a forrásokban és visszaemlékezésekben, ennél komolyabb szabadkőműves összeesküvéseknek azonban nem találtam nyomát a Galilei Kör tágan értelmezett történetében. A Társadalomtudományi Társaság és a Huszadik Század köre A Galilei Kört megalapító diákcsoport „szellemi arculatának kialakításában” meghatározó szerepe volt a Huszadik Század folyóiratnak,168 a „szociológia első magyar műhe-
A szabadkőművesség és a Magyar Figyelő. SZG, 1912/5., 190. Vö. M. E.: A degenerálódás ellen való küzdés a szabadkőművesség révén. Budapest, 1900. 166 A könyvtáralapításról és a szabadkőművesek munkájáról: Benedek Marcell: Naplómat olvasom. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1965, 255. – Madzsar József lányának, Madzsar Lilinek apja utasítására oda kellett adnia földgömbjét, hogy a gyermekkönyvtárban az is legyen. L. Madzsar Lili visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 200. – Az Almássy téri Deák Ferencz Könyvtár megnyitását követően már olyan „rendkívüli látogatottságnak és használatnak örvendett”, hogy 1915-ben bővíteni is kellett. L. A Deákkönyvtár kibővítése. Világ, 1915. július 13., 12. 167 Irodalmunk indexen. SZG, 1913/6., 199–201. 168 Lásd: Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 96. és Szántó Rezső visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 63. 164
165
55
lyének”169 és a Társadalomtudományi Társaságnak, amelynek 1906-os kettészakadása, a konzervatív-liberális elemek távozását követő radikalizálódásának meghatározó szerepe volt „az értelmiségi ifjúság balra tolódásában”;170 a Társadalomtudományi Társaság ugyanis szoros kapcsolatot ápolt a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületével. Annak alelnöki pozícióit a Társadalomtudományi Társaság három tagja, Székely Aladár, Harkányi Ede és Marschan Géza töltötték be, akik meghatározó szerepet játszottak a diákegyesület történetének első időszakában. Önálló klubhelyiség hiányában a Társadalomtudományi Társaság fogadta be a galileistákat előbb Károly körúti, majd Anker közi székhelyükre, és a két egyesület mindvégig együttműködött. A Galilei Kör a maga programja során igénybe vette a Társadalomtudományi Társaság előadótermét és oktatóit, a Társadalomtudományok Szabad Iskolája előadásainak közönségét pedig jórészt a szabadgondolkodó fiatalok adták.171 Ennek tudható be, hogy a galileisták a „magyar sorskérdések” megközelítésében és megválaszolásában alapvetően átvették a polgári radikálisok szempontrendszerét, ideológiáját és nemegyszer kész válaszaikat is (így a nemzetiségi kérdés esetében). Szoros összekapcsolódásukat mutatja, hogy Polányi Károly az 1914 júniusában megalakuló Országos Polgári Radikális Párt egyik fő szervezője, vezérszónoka, Jászi titkára is volt. A Társadalomtudományi Társaság folyóirataként azonosított, de a társaság megalakulásánál korábban alapított társadalomtudományi szemléről, a Huszadik Századról mindent elmondtak már, és annak ellenkezőjét is. Állításom illusztrálására a recepció két végpontját ragadtam meg: mikor Szekfű Gyula, az „ellenforradalmi” Horthy-rendszer vezető történetpolitikai gondolkodója 1927-ben visszatekintett, élesen bírálta a Huszadik Századot „idegensége” és radikalizmusa miatt: A kifejezést Litván Györgytől kölcsönöztem. A Jászi Oszkárról és a Huszadik Század folyóiratról meglévő nézeteim kialakulására nagy hatással voltak Mérei Gyula, Litván György, Pók Attila és G. Fodor Gábor elemzései, Balázs Eszternek a Jászi nézeteit a francia mintájú értelmiségi magatartás kialakulása felől vizsgáló tanulmánya; Mérei Gyula: Polgári radikalizmus Magyarországon, i. m.; Litván György: A szociológia első magyar műhelye. In: Uő: Magyar gondolat – szabad gondolat, i. m.; Litván György: Jászi Oszkár. Budapest, Osiris, 2003; Pók Attila: A magyarországi radikális demokrata ideológia kialakulása, i. m.; G. Fodor Gábor: Gondoljuk újra a polgári radikálisokat, i. m.; Balázs Eszter: Egy modern értelmiségi dilemmái a 20. század első éveiben – Az értelmiségi magatartás értelmezése Jászi Oszkárnál, 1904–1905-ben. In: Léptékváltó társadalomtörténet. Tanulmányok a 60 éves Benda Gyula tiszteletére. Szerk.: K. Horváth Zsolt–Lugosi András– Sohajda Ferenc. Budapest, Hermész Kör–Osiris, 2003, 575–586. Továbbá kiemelném a Huszadik Század folyóirat tanulmányaiból megjelentetett kétkötetes válogatás historiográfiai jelentőségét: A szociológia első magyar műhelye. A Huszadik Század köre. I–II. Válogatta és bevezetéssel ellátta: Litván György–Szűcs László. Budapest, Gondolat, 1973. Újabban Takáts József jelentkezett figyelemre méltó Jászi-tanulmányokkal. Összegyűjtve olvashatók: Takáts József: A megfelelő ötvözet. Politikai-eszmetörténeti tanulmányok. Budapest, Osiris, 2014, 193–268. 170 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 58. Bárd Imre a visszaemlékezésében egyenesen a Társadalomtudományi Társaság „filiájaként” említi a Galilei Kört. Lásd: Bárd Imre. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL,. i. h. 171 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, 1892–1925, I. Szerk.: Feitl István–Gellériné Lázár Márta–Sipos Levente. Budapest, Napvilág, 2002, 72. 169
56
„Elrettentő példaként említhetjük azt a magyarul írt szemlét, homlokán századunk nevével, mely munkájával következetesen a társadalom átalakítását célozta, míg nagyzási hóbortja példátlan impotenciában nem pukkant szét”.172
Ennek utána meglepő lehet, hogy ugyanezt a folyóiratot a kora Kádár-rendszerben éppen az „ellenforradalmi rendszer” ideológiájának kialakításában játszott szerepe miatt ítélték el.173 A szinte kivétel nélkül Pikler Gyula tanítványai alkotta, erősen szociológiai érdeklődésű, frissen végzett joghallgatókból álló társaság által 1900-ban alapított Huszadik Század – Herbert Spencernek a szerkesztőséghez írt levelének közlése mellett – Jászi Oszkárnak a „Tudományos publicisztika” című programadó cikkével indult.174 Vezércikkében Jászi pozitivista alapon fejtette ki nézeteit a tudományos alapon álló politika és publicisztika szükségességéről: „Tudományos az a publicisztika lesz, mely a társadalom életének alaptörvényeiből kiindulva azok szempontjait mérlegeli és bírálja a jövő fejlődését, a haladás terveit és eljárásait, nem pedig pártvezéri elhatározások, klubintrikák vagy jogi konstrukciók perspektívájából.”175
Jászi nemcsak előirányozta a „tudományos publicisztikák” írását, hanem a műfajt egyszersmind ki is sajátította a „progresszió” körének. Rögzítette, hogy a „reactio” publicisztikája „nem lehet tudományos publicisztika”. Vagyis már a Huszadik Század indulásakor megkezdődött a másik tábor ellenfogalmakkal történő kiszorítása, amely a „progresszió–reakció”, „új Magyarország – régi Magyarország” felosztásban nyert paradigmatikus megfogalmazást.176 Az elv, miszerint a „tudományos igazságok” mentén kell a politikát művelni, a társadalmat berendezni, 1900 és 1919 között állandó elem Jászi gondolkodásában, e tekintetben mindvégig következetes maradt, ám G. Fodor Gábor a mellett érvel, hogy ezek a „megváltó” „tudományos igazságok” „kis túlzással az olvasmányélmények hatására cserélődnek”, és ezért Jásziék politikáját erős kifejezéssel „könyvpolitikának” nevezte.177 Szekfű Gyula: Egy magyar folyóirat problémája. Magyar Szemle, 1927/1., 2. Lásd: Fukász György: A magyarországi polgári radikalizmus történetéhez, 1900–1918. Jászi Oszkár ideológiájának bírálata. Budapest, Gondolat, 1960. Fukász György könyve egyben dokumentuma az 1956 utáni ideológiai útkeresésnek is, amint azt Pók Attila kifejti historiográfiai áttekintésében. Pók Attila: A magyarországi radikális demokrata ideológia kialakulása, i. m. 172–173. 174 A Huszadik Századot alapító fiatal értelmiségi csoport összetételéről: Pók Attila: A magyarországi polgári radikális ideológia kialakulásáról, i. m. 335. A Spencer levelének közlése kapcsán kialakult – későbbi konfliktusukat előrevetítő – Jászi és Gratz közötti vitáról: Litván György: Jászi Oszkár, i. m. 30–31. 175 Jászi Oszkár: Tudományos publicisztika. In: Jászi Oszkár publicisztikája, i. m. 23–24. 176 Az aszimmetrikus ellenfogalmak működéséhez: Reinhart Koselleck: Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája. Budapest, Jószöveg Műhely Kiadó, 1997. A politikai ellenfél ellenségként történő megkonstruálásáról a kiszorítás érdekében: Szabó Márton: Politikai idegen. A politika diszkurzív szereplőinek elméleti értelmezése. Budapest, L’Harmattan, 2006, 138–139. 177 G. Fodor Gábor: Gondoljuk újra a polgári radikálisokat, i. m. 50. 172 173
57
Mindezt visszafogottabban fogalmazva meg, azt mondhatjuk, hogy míg a folyóirat első öt évére (és ezáltal a „szakítás” előtti évekre) Spencer szemlélete nyomta rá a bélyegét, 1905–1906 után már inkább Marx és a történelmi materializmus hatása volt domináns. Ha pedig ironikusan közelítünk, és tagadjuk hasznavehetőségét a gyakorlati politikában, akkor is elismeréssel kell adóznunk annak, hogy mekkora elméleti arzenált halmoztak fel a polgári radikálisok. A folyóirat köré a következő évben, 1901-ban alapították meg a Társadalomtudományi Társaságot, melynek idővel Aradon, Győrön, Miskolcon és Nagyváradon nyíltak fiókjai.178 De míg a Huszadik Század alapítóinak köre a középosztálybeli fiatal értelmiségiekre korlátozódott, a társaságnak már olyan reprezentatív arisztokraták is tagjai voltak, mint a galileista emlékezetben „fekete grófként” megőrzött ifjabb Andrássy Gyula, aki a társaság első elnökévé választott Pulszky Ágost 1902-es halálát követően az elnöki széket is elfoglalta. A társaság kettészakadásakor, 1906 augusztusában, az Andrássy– Gratz–Farkas-csoport – a galileista Surányi Ede elbeszélésében a „grófi klikk”179 – kilépését követően Pikler Gyulát választották elnökké. A Huszadik Század Gratz Gusztáv szerkesztésével indult, ő volt a szakításig a Huszadik Század körének Jászi Oszkár mellett a másik véleményvezére. De míg Gratz rendszerkorrekcióban, Jászi egyre inkább rendszer-alternatívában és a régit felváltó „új Magyarország” koncepciójában gondolkodott. Míg Gratz óvatos terápiát javasolt,180 Jászi a sebészkéshez akart nyúlni.181 Gratz a Huszadik Század szerkesztését 1903-ban adta fel, a Társadalomtudományi Társaságból pedig 1906 augusztusában lépett ki egész csoportjával, miután már eszkalálódott a konfliktus a konzervatív és a radikális tagok közt a darabontkormány eltérő megítélése következtében.182 L. Kende Zsigmond: Országos szabadgondolkodó értekezlet terve. SZG, 1912/2., 90. Surányi ifjabb Andrássy Gyulát helyezte a szakítástörténet középpontjába. A Galilei Kör alapítói közé tartozó orvos szerint Andrássynak kényelmesen megfelelt „az ország szinte valamennyi progresszív tudósát” tömörítő Társadalomtudományi Társaság elnöki tisztsége, „aláfestvén a gróf úr »liberális« hajlamait”, míg 1906-ban kormányra kerülve kényelmetlenné nem vált számára a tisztség. L. Dr. Surányi Ede visszaemlékezése. PIL 867. f. 1/s-166. 180 L. „abban az egyben erősen hiszek, hogy ezen az úton, a liberalizmus elveinek épen tartásával s a gyakorlati liberális politikának szocziális tartalommal való kibővítésével a társadalmi bajokat meg lehet gyógyítani annyira, amennyire ez emberileg egyáltalán lehetséges.” (Gratzot idézi G. Fodor Gábor: Gondoljuk újra a polgári radikálisokat, i. m. 58.) 181 Az operálás képéhez lásd Buday Dezső 1919-es Jászi-írását a Szabadgondolatban: „Kinevették a professzort, aki azt hirdette, hogy vágni kell a betegen. És akkor hítták hozzá, amikor már a vágás is késő. Most megint elüldözték mellőle és kezdődik elülről – a kuruzslás.” (Buday Dezső: Jászi Oszkárról. SZG, 1919/3., 60.) Az írás Jászinak a Károlyi-kormányból történő távozásáról szólt. 182 A szakítás döntő oka az volt, hogy 1906 augusztusában – a Jászi-féle irány dominanciáját jelezve – a Társadalomtudományi Társaság választmánya tagjául választotta Kristóffy Józsefet, a darabontkormány belügyminiszterét. Erre ifjabb Andrássy Gyula, a Társadalomtudományi Társaság elnöke – és egyben a darabontkormányt követő nemzeti koalíció belügyminisztere – lemondott, az összehívott rendkívüli közgyűlés pedig Jászi Oszkár radikális irányvonala mellett döntött, ezért Gratzék elhagyták a Társadalomtudományi Társaságot. Gyurgyák János olvasatában ez a szakítás „katasztrofális következményekkel” járt az egész magyar 178 179
58
A polgári radikális-baloldali perspektívából a „kastélyok és udvarházak urai” előtt „hajbókoló” elemektől – a Szabadgondolatban ugyanis később ekként bírálták és gúnyolták a Magyar Figyelőben publikáló Farkas Pált és Palágyi Menyhértet183 – „megtisztuló” Társadalomtudományi Társaság ettől kezdve a radikalizmus magyarországi think-tankja lett. A következő évben meg is jelent a polgári radikális program alapvetése, Jászinak Új Magyarország felé című munkája.184 1912 végén a Szabadgondolatban a következőképp méltatták a Társadalomtudományi Társaság elmúlt évtizedét: „Az Új-Magyarország történetének eseményekben gazdag, jelentőséggel teljes korszaka lesz ez a tíz esztendő.”185 Székely Artúr magasztalta a Társadalomtudományi Társaság úttörő szerepét, amellyel abban a korban, amikor még „szolgaian másolták” Magyarországon a német tudományt, felhívta a figyelmet az angol és francia szociológiai és közgazdasági irodalomra. Ezek eredményeit tanulmányokban, cikkekben, előadásokban ismertették és népszerűsítették a Társaság tagjai, ezzel elméleti alapot teremtve a cselekvő politikához. Az antiklerikalizmus vonatkozásában a „puszta papramorgást” az egyház erkölcsi és gazdasági hatalmára rámutató, tudományos érvekkel alátámasztott szekularizációs programmal váltották fel. Egyetértően idézte Székely Jászi Oszkárt, aki szerint a Huszadik Század vette a bátorságot, hogy hozzányúljon a értelmiségre nézve, és bizonyos tekintetben máig hat: „megszűnt a párbeszéd”, kezdetét vette „a szellemi bezárkózás”. Továbbá miután Gratz, Andrássy és a többiek távozásával a Társadalomtudományi Társaságban döntő többségbe kerültek a zsidó származásúak, Jásziék egész – szellemileg igen produktív – mozgalmát lehetett „idegenezni”, a magyarságból kitagadni, mire válaszul Jásziék az európaiságból rekesztették ki szellemi ellenfeleiket. (Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok, i. m. 166.) „Az igazi veszteség természetesen abban állt, hogy ez a kiközösítés a magyar értelmiség ifjabb generációját is többé-kevésbé távol tartotta a társaságtól, és a liberalizmus romjain születő új konzervativizmus felé hajtotta. A fiatal értelmiséginek választani kellett az egyetemi karrier és a társaságban, illetve a Huszadik Században való közreműködés között. A kettő többé nem volt összeegyeztethető. Mindez fájdalmasan leszűkítette, jobbára a fiatal zsidó értelmiségre korlátozta a társaság, s még inkább a Galilei-kör utánpótlását.” (Litván György: A szociológia első magyar műhelye, i. m. 117.) A szakítás dokumentumait Pók Attila közölte: Pók Attila: Néhány dokumentum a „Huszadik Század” történetéhez. Századok, 1974, 1187–1206. 183 Lásd a „disszidensek” által kivonulásuk évében megalapított ellen-Társadalomtudományi Társaságról, a Magyar Társadalomtudományi Egyesületről a Szabadgondolatban megjelent gúnyos és inszinuáló bírálatot, amely burkoltan asszimiláns voltuk miatti túlkompenzálással vádolja a „fajmagyar” uraknak „nemzetiszínűre átfestett” tudományt kínáló Farkast és Palágyit: „A sárgafoltos ősök emez unokái atavisztikus hajbókolással liferálnak a kastélyok és udvarházak urainak s ők is szörnyen aggódnak a történelmi magyarság vezetőszerepének a fenmaradásáért”. L. Ormos Ede: Körkérdés a választójogról. SZG, 1912/1., 46. 184 Jászi Oszkár: Új Magyarország felé. Beszélgetések a szocializmusról. Budapest, 1907. A Magyar Kultúra a következőképp állította be az „új Magyarországot” megteremteni igyekvő Jászit: „Hogy kicsoda Jászi Oszkár, azt – legalább felületesen – (…) minden újságolvasó tudja. Azok közül a Pikler Gyula által kiképzett doktor urak közül való, akik nem kacagánnyal, hanem egy zűrzavaros szociológiai fogalomkészlettel igyekeznek a Duna-Tisza mentén egy Új-Magyarországot alapítani, akik a magyar érzés- és gondolatvilágtól teljesen mentes, egyébként igen érdekes idegenszerűséggel (…) szabják ki a magyarság jogait és szerepkörét s készítik elő a társadalmi forradalmat.” L. Burján Károly: Jászi Oszkár és Scotus Viator [Robert William Seton-Watson]. MK, 1914/II., 168–169. 185 Székely Artúr: A Társadalomtudományi Társaság tíz esztendeje. SZG, 1912/12., 398.
59
magyar közélet „nebáncsvirágaihoz”, hogy a folyóirat szerzői rámutattak a „beteg Magyarország” tüneteire. Bírálták a választási rendszer „avult és korrupt anakronizmusát”, rámutattak a magyar–osztrák közös vámterület mélyén meghúzódó „osztályuralmi szempontokra”, a földkérdés–parasztkérdést „mint a jövendő magyar politika tulajdonképpeni gerincét” értették. Ostorozták a „vármegyei nemesi klikkuralom korrupt tehetetlenségét”, és leleplezték a „mesterségesen nagyra növelt nemzetiségi mumust”, amelynek riogatásával – polgári radikális értelmezésben – az uralkodó osztály etnikai ellentétbe kívánta átfordítani az osztályellentéteket. A galileisták nevében megszólaló Székely Artúr természetesnek tartotta, hogy „együtt ünneplünk azzal a gyülekezettel, melytől annyit tanultunk, melynek annyit köszönhetünk”.186 A Társadalomtudományi Társaság és a Galilei Kör vonatkozásában a legfontosabb szellemi poggyásznak azt a nagy hatású radikális víziót tartom, amely a „régi” és az „új” Magyarország szembeállításában, a „progresszió” idealizálásában és a „reakció” démonizálásában mutatkozott. Jászi és polgári radikális értelmiségi holdudvara egy, az elképzelt nyugati standardoknak megfelelő, a tudományos politika alapján berendezett „új Magyarországot” vizionált, és ennek ellenpontjaként konstruálta meg a „régi Magyarország” – vagyis az 1900-as évek elejének Magyarországa – bírálandó képét. Ady Endre sokat idézett országostorozásai is ebben az összefüggésben értelmezendők. Amikor az induló Szabadgondolat 1911. évi első számában a galileisták saját egyesületüket úgy reprezentálták, mint „a társadalmi átalakulás küszöbén álló Magyarországon (…) az Új-Magyarország előrevetett képének egy darabját”,187 akkor a polgári radikális retorikát vették át maximálisan. Ezért a Galilei Körről csak a polgári radikális ideológia és nyelvjáték kontextusa ismeretében lehet kielégítően értekezni. A Világosság-csoport A „kor képéhez hozzá tartozó” Világosság folyóiratról szükséges megemlékezni a baloldali-radikális ellenkulturális intézmények között, már csak a galileista törzsgárda szellemi indulásában játszott meghatározó szerepe miatt is.188 Amennyire banális volt a címlapja – három domb mögül felkelő Nap jelképezte a tudományból áradó fényt – a saját meghatározása szerint „szabadgondolkodó, atheista, materialista, monista, szocialista, munkásmozgalmi, népszerű-tudományos” folyóiratnak, annyira jelentős szerepet töltött be az 1904–1907 közötti évek szabadgondolkodó vagy egyszerűen csak materialista eszméire nyitott fiataljainak orientálásában. A Világosság közölte a szabadgondolkodók 1905-ös párizsi nemzetközi kongresszusán elfogadott, a Galilei Kör későbbi programjára ható szabadgondolkodó irányelveket.189 A Világosság alapítói-szerzői jellemzően radikáUo. 399–400. A Galilei Kör. SZG, 1911/1., 53. 188 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 33. 189 Lásd: A szabadgondolkodók nemzetközi kongresszusa. Világosság, 1904/7., 161–163. és A Szabadgondolat nemzetközi kongresszusa. Világosság, 1904/10., 240–241. 186 187
60
lis szabadkőművesek voltak, akik a mozgalom nyelvén magukat a „fény fiainak” nevezték, ez magyarázza a folyóirat szimbolikáját is.190 A folyóirat antiklerikális programcikke első helyen támadta a „hívőket”, akik „mérlegelés és megfontolás nélkül” cselekednek: „Korunk emberisége sokat szenved a vallás hóbortjai miatt! Az előző századok mindenben a vak hitnek hódoltak. A fanatikus hitben való elmerülés hátráltatta az emberiség fejlődésének lépteit! A hit és a tudás közötti ellentét mindjobban érezhető, amióta a népek és nemzetek a haladás jegyében törnek előre. És immár elérkezett a nap, hogy élénk világot vessünk a hit és tudás közt tátongó szakadékra! A fáradság, a szándék, a harc nem erőltetett, hanem természetes! Az az ember, aki hisz, mielőtt meggyőződést szerzett volna, könnyen mások eszközévé aljasul. Ahol a vak hit uralkodik, nem derenghet a meggyőződés világa! A vak hitet nyomon követi testvére, a fanatizmus. Belőle sarjadzanak a sötét bűnök: gyűlölség és gazság. (…) Az emberiséget szabadságharcában a tudás vezérli. Álljunk be mi is a harcolók közé! Ne féljünk az ütközettől. Vezérünk tiszta, becsületes, nincsenek aljas szándékai. Kezdődjék a harc! Álljon szembe egymással a világosság és a sötétség.”191
A „sötétség” elleni „fegyverként” a folyóiratban világnézeti írások, természettudományi és valláskritikai tanulmányok követték egymást. A külföldi „szakirodalom” fordításával kulcsszerepet töltött be a Világosság „gárdája” a szabadgondolkodó idea recepciójában. Mindemellett közölt a folyóirat rövid életrajzokat a szabadgondolkodó Pantheonban helyet foglaló tudósokról (például Galileo Galilei,192 Darwin,193 Kant és Haeckel194) is. A Világosság szerzőinek jelentékeny része álnéven írt (Merkur, Vihorlát Nándor, Vasadi Barnabás, Mécshordó Lucifer), ennek oka az volt, hogy köztük erősen felül voltak reprezentálva a középiskolai tanárok, akiknek állásuk biztos megtartása érdekében vigyázniuk kellett inkognitójukra. A galileista „kemény mag” egykori Tavaszmező utcai gimnáziumából Posch Jenő és Schmidt József írtak „materialista” tanulmányokat a Világosság Kertész utcai szerkesztőségének.195 A Világosság alapító-szerkesztői és vezetői közé az idősebb Kun Sámuel, a fiatalabb Tarczai Lajos és a Világosság legnagyobb kaliberű szerzője, Szabó Ervin tartoztak.196 Ők a Szociáldemokrata Párt balszélén álltak, a folyóiratot a mozgalom radikális szárnyának fórumává kívánták fejleszteni, Szabó egyenesen egy anarchoszindikalista jellegű tömö-
Vö. Berényi Zsuzsanna Ágnes: A szabadkőművesség kézikönyve. Budapest, Heraldika, 2001, 5. Mit akarunk! Világosság, 1904/1., 2–4. 192 Kun Sámuel: Galileo Galilei. Világosság, 1904/3., 81–87. 193 Koller István: Darvin élete és tanainak hatása. I–IV. Világosság, 1904/6–8., 145–152., 173–177., 201–203. 194 Kun Sámuel: Két évforduló (Haeckel 1834–, Kant 1724–1804). Világosság, 1904/1., 10–13. 195 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 39. 196 Szabó a Világosságban publikálta három részletben az 1904-es Pártfegyelem és egyéni szabadság című nevezetes tanulmányát: Szabó Ervin: Pártfegyelem és egyéni szabadság I–III. Világosság, 1904/5–7., 101–106., 133–137., 177–181. Tömöry Márta a Világosság jelentőségéről a Galilei Kör szempontjából: Új vizeken járok, i. m. 10. 190 191
61
rülést gondolt a Világosság köré.197 A szociáldemokrata pártvezetés tudtunk szerint élesen opponálta ezt. Az 1909-től a Fővárosi Könyvtárban Szabó Ervin titkáraként dolgozó galileista könyvtáros, Kőhalmi Béla – aki utóbb a Tanácsköztársaság rövid életű könyvtárpolitikáját irányította – úgy emlékezett vissza, hogy a szociáldemokrata pártvezetőséggel vitában álló Szabó Ervin a Népszava napilappá alakulása után egy „szabad szocialista csoport” megalakítása mellett döntött. Ez a Világosság-csoport tömörült a folyóirat körül, amely az 1904–1905-ös időben a szabadgondolkodó értelmiségnek mintegy kondenzációs magjaként működött.198 A Világosság szerkesztősége körüli asztaltársaság vonzáskörébe szocialista diákok és később jelentős pártkarriert befutó szociáldemokrata értelmiségiek tartoztak, például Beck Salamon, Mérő Gyula, Rudas László, Szerdahelyi Sándor, Tímár Miklós és Vágó Béla, de írt a folyóiratba Csizmadia Sándor is. Ezzel a társasággal kerültek kapcsolatba a galileisták, miután megtudták, hogy kedvenc tanáruk és „üldözött” osztályfőnökük, az első magyarországi regisztrált ateista, Posch Jenő titkon a Világosság szerzője. Az első másfél év, az 1904–1905-ös fénykor után azonban jelentősen hanyatlott a lap színvonala. Hogy a Világosságot olvasó Kende Zsigmondot citáljam: „Egyre kevesebb volt benne a komoly tanulmány és hasznos ismeretterjesztő cikk, s egyre több a dilettáns »papamorgó« nívójú antiklerikális cikk, vers; a közéleti visszaéléseket érvek helyett csúfolódó kötekedéssel támadó aktuális »szemle«”.199 A Világosság eszmetörténeti transzfer szerepe azonban megkérdőjelezhetetlen, a galileisták útján pedig egyfajta továbblökő funkciót töltött be a folyóirat és az a körüli értelmiségi csoportosulás. Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületét – amelynek főiskolai fiókjaként a Galilei Kör 1908 őszén megalakult – a szabadgondolkozás 1905-ös nemzetközi párizsi kongresszusa után alapították, a Szabadgondolkodók Nemzetközi Ligájába illeszkedő magyar egyesületként, a szabadgondolkodás eszméjének következetes propagálására, „a szabadgondolkozás szétszórt híveinek egyesítésére”.200 A magyarországihoz legközelebb álló németországi szabadgondolkodó szövetséghez képest a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete mintegy két évtizedes késéssel alakult meg 1905 májusában: „Világhódító útjában a szabadgondolkozók szervezkedésének hullámcsapásai elértek hozzánk is” – írta az alakulásról hírt adó Huszadik Század.201 Első elnökévé Apáthy István kolozsvári zoológust, a helyi szabadkőműves páholy főmesterét választották, a szervezet első vezetőségében ott találjuk Vészi Józsefet, DiKemény I. István: Szabó Ervin és a „Világosság”. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1961– 1962. Budapest, 304–325. 198 Kőhalmi Béla visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 193. 199 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 37–38. 200 A Szabadgondolat szövetsége. SZG, 1911/1., 53. 201 Plein air: A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete. HSZ, 1905/6., 563. 197
62
ner-Dénes Józsefet, Marschan Gézát. Az egyesület céljaként a tudomány zavartalan működésének biztosítását, a szabadgondolkodó eszmék terjesztését, a munkásság, valamint a hasonló szabadgondolkodó egyesületek támogatását jelölték meg. Az egyesületbe jellemzően ügyvédek, orvosok, hírlapírók, tanítók és tanárok léptek be – ezek a foglalkozások jelentették a polgári radikalizmus bázisát.202 A tagság ös�szetétele ekképp a németországi szabadgondolkodókéhoz hasonlított, melynek tagságát elsődlegesen szintén ezen hivatások képviselői tették ki.203 A szervezet székhelye előbb a Nagymező utcában volt, később a szabadgondolkodók az Oktogonhoz költöztek.204 A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületét hamarosan követte egy aradi és egy pécsi szabadgondolkozó egyesület létrehozása is – utóbbi alapítója Doktor Sándor, a helyi bábaképző különc vezetője volt. Amikor a Szabadgondolat 1913-ban összegezte az anyaegyesület addigi történetét, kiemelte, hogy a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének első jelentős szereplése a Szabadgondolkodók Pécsi Társaságának támogatásával 1907-ben rendezett országos szabadgondolkodó kongresszus volt.205 Ekkor már nem Apáthy István volt a szervezet vezetője. Apáthy ugyanis a Társadalomtudományi Társaság 1906. augusztusi konfliktusa után elhagyta az egyesületet. Lemondásának okát a „szabad gondolat” és a „magyar gondolat” összeütközését megfogalmazó paradigmatikus sorokkal indokolta: „Midőn egyesületünk elnöki tisztére vállalkoztam, azt hittem, hogy Magyarországon a szabad gondolatnak van nagyobb szüksége támogatókra. Ma már tudom, hogy e hazában a magyar gondolat a gyöngébb; hogy nagyon sokan vannak, akik ez ellen még a szabad gondolatot is sorompóba akarnák vinni. Csak Magyarországon, csak a mi szomorú politikai és társadalmi viszonyaink között lehetséges a szabad gondolatot és a nemzeti gondolatot egymással így szembeállítani.”206
202 Vö. Kovács M. Mária: Liberalizmus, radikalizmus, antiszemitizmus. A magyar orvosi, ügyvédi és mérnöki kar politikája 1867–1948. Budapest, Helikon, 2001, 59–66. Ebben a szerző külön figyel a „részben a Galilei-kör szerveződött orvosi avantgárdra”, a radikális mérnökök közül pedig Hevesi Gyula tevékenységét mutatja be. A tanárok – különösen a középiskolai tanárok – radikalizmusáról lásd Lukács György: Megélt gondolkodás. Életrajz magnószalagon. Az interjút készítette Eörsi István és Vezér Erzsébet. Szerk.: Eörsi István. Budapest, Magvető, 1989, 156. 203 Todd Weir: The Riddles of Monism, i. m. 6. 204 Az Andrássy út 48. szám alatt volt az egyesület új székhelye. Lásd: Üzenetek. Pesti Napló (a to vábbiakban PN), 1916. október 24., 13. 205 Az egyesület története. Szabadgondolat, 1913/1., 21. 206 Apáthy Istvánt idézi Litván György: „Magyar gondolat” – „szabad gondolat”, i. m. 40–41. Apáthyt később a Magyar Társadalomtudományi Egyesület alapítói között találjuk a Társadalomtudományi Társaságból kilépőkkel (például Farkas Pállal). Az új egyesület „ellen-Huszadik Századának”, az 1908-ban indult Magyar Társadalomtudományi Szemlének a beköszönő írását Apáthy jegyezte. Ebben kifejtette, hogy magát mindenekelőtt magyarnak vallja, ezért nem vágatná ki még „Bebel kedvéért” és „Marx tanaiért” sem „akármelyik magyar apátságnak szilvafáját”. L. G. Fodor Gábor: Gondoljuk újra a polgári radikálisokat, i. m. 80.
63
Mikor Jászi Oszkár 1922-ben nekrológot írt Apáthy István halálakor, mindezt úgy értelmezte, hogy Apáthy „félúton megállt”.207 A Szabadgondolatban keményebb hangon írtak róla 1911-ben: Apáthyt „reakciós »szabadgondolkodónak«” nevezték, aki ha nem is Istent, de a magyarságot félti a „szabadgondolattól”.208 Apáthy Istvánt Fényes Samu követte a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete vezetőjeként. Fényes Samu ügyvéd volt, a galileista visszaemlékezésekben a magyarországi szabadgondolkodók borzas szakállú, pátriárkaszerű doyenjeként bukkan fel – de még a Magyar Kultúrában is „nagyszakállú monista apostolnak” nevezték 209 –, aki egyfajta átmenet volt „a 48-as radikális függetlenségi politikusoktól a polgári radikálisokhoz”.210 Fényes 1906 és 1908 tavasza között vezette az egyesületet, és az elnöksége alatt csatlakoztak hozzá a Galilei Kör leendő alapítói. Fényes intenzív, de nem tartós hatással volt rájuk, a fiatal szabadgondolkodók hamar túlnőttek rajta, és ez a szakításukhoz vezetett. Ha Fényes nem is volt komplex gondolkodó, de „imponáló külsejű ember, gyönyörű hangú, kiváló szónok volt”,211 akinek irodalmi ambíciói is voltak. Kuruc Féja Dávid című színművét a Vígszínház is bemutatta a századfordulón, de az előadás kritikái arról tanúskodnak, hogy nem volt egy Bródy Sándor. Ezzel Fényes maga is tisztában lehetett, ugyanis egy alkalommal a szabadgondolkodó diákokat valósággal a színházba vezényelte, hogy biztosítsák darabja sikerét – vagy legalábbis, hogy elkerüljék a teljes bukást.212 Fényes a szakítást követően, 1908-ban megalapította saját szabadgondolkodó lapját, az Úttörőt, amelynek állandó szerzője volt a Galilei Kör antiklerikális propagandájában oly nagy szerepet játszó Fáber Oszkár,213 vagy később a lapban antiklerikális cikksorozatokat jegyző – és a galileista Szilágyi Jolánt feleségül vevő – fiatal Szamuely Tibor.214 1911-ben pedig Fényes még a vidéki fiókszervezeteit sorra alapító Úttörő Társaságot is életre hívta.215 Jászi Oszkár: Apáthy István halálára. In: Jászi Oszkár publicisztikája, i. m. 494. Szabadgondolat és kultúra. SZG, 1911/5., 164–165. 209 Nem szeretjük. MK, 1913/II. k., 448. 210 Szántó Rezső visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 61. 211 Uo. 61. 212 Dr. Surányi Ede visszaemlékezése, PIL, i. h. 213 Az egykori szakítás ellenére „harag nélkül” méltatták Fényes Samu munkásságát a Szabadgondolatban. Az Úttörő kapcsán például azt írták a szabadgondolkodó mozgalom történetére visszatekintve: „kitűnő fegyvert nyert a mozgalom dr. Fényes Samu pompásan szerkesztett, harcos, agilis lapjában”. L. A Szabadgondolat szövetsége. SZG, 1911/1., 53. A Magyar Kultúra szerint az Úttörő azonban csak arra jó, hogy „jótékony meleget árasszon” a „nyirkos falusi kunyhókban”, amikor „begyújtanak vele a kemencébe”. L. Nem szeretjük. MK, 1913/II. k., 448. 214 Lásd Szamuelynak a következő cikksorozatait: az 1912-es Csernoch birodalma I–IV. és az 1913-as Klerikális Budapest I–VII. Lásd: Szamuely Tibor: Összegyűjtött írások és beszédek. Szerk.: Simor András. Budapest, Magvető, 1975, 142–167., 227–231., 241–264. Szamuely Tibor Úttörőbeli újságírói munkájáról: Fodor Oszkár: Visszaemlékezéseim Szamuely Tiborra. In: Uo. 659. 215 A Szabadgondolat szövetsége. SZG, 1911/1., 55. Az Úttörő Társaság alapításáról és alakuló üléséről beszámolt a Szabadgondolat: „Várakozással nézünk az új társaság működése elé, a mozgalomnak csak 207 208
64
Fényes távozása után Székely Aladár lett a vezető, később Vámos Henrik, az egyesület és a Galilei Kör által 1911-ben közösen elindított Szabadgondolat főszerkesztője és programcikkének írója. Vámost Lengyel Imre táblabíró követte, de ekkorra már a fiatal, dinamikus, a mozgalom érdekében tevékenykedő egyetemi-főiskolai hallgatókat tömörítő Galilei Kör mellett az anyaegyesület lényegében elvesztette jelentőségét. A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete számára csak a támogatás és az egyes reprezentatív ünnepeken (például Martinovics-ünnepek) való fellépés maradt, az érdemi munkát ettől kezdve a Galilei Kör végezte. A de facto helyzetből de iure feladatmegosztás azonban csak később lett. A Szabadgondolat 1912 elején számolt be az „Új munkamegosztás a mozgalomban” című közleményében, hogy a Galilei Kör megalakulása óta a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete nagyrészt megszüntette budapesti tevékenységét, és nemcsak „a szorosan vett önképzés munkáját” engedte át a Galilei Körnek, hanem „a szabadgondolkodó világszemlélet alapját tevő természettudományi, szociológiai és bölcseleti ismeretek terjesztését is”, és felhagyott a „legaktuálisabb s ma kétségtelenül legfontosabb feladattal”, az antiklerikális propagandával.216
hasznára lehet, ha a társaság megtalálja működési terét a szabadgondolat meglevő szervezetében.” L. Úttörő Társaság. SZG, 1911/2., 92. 216 Lóránd Jenő: Új munkamegosztás a mozgalomban. SZG, 1912/2., 91.
65
II. A Galilei Kör megalakulásához vezető út
A SZŰKEBB KERET: FELSŐOKTATÁS A SZÁZADELŐ MAGYARORSZÁGÁN A Galilei Kör működésének elhelyezéséhez a tágabb keret – a baloldali radikális eszmék és szervezetek – bemutatása mellett szükséges a szűkebb keret felvázolása, melyben a galileisták mozogtak: a század eleji magyar felsőoktatási rendszer.1 A 20. századba két tudományegyetemmel kanyarodott a magyar felsőoktatás: a budapestivel, amelyet 1872– 1921 között Budapesti Tudományegyetemként jelöltek, a másik pedig az 1872-ben életre hívott, 1881-től a Ferenc József nevet viselő Kolozsvári Tudományegyetem volt. Ez utóbbi többször is a sikertelen szabadgondolkodó diákegyesület-alapítási kísérletek helyszínének bizonyult, végül csak 1918 őszén alakult meg – nem hivatalosan – a Galilei Kör kolozsvári fiókegyesülete, egy helyi orvostanhallgató, Bálint Zoltán és a katonaként Kolozsvárra kerülő korábbi Galilei Kör-elnök, Turnowsky Sándor vezetésével.2 Mivel a felsőoktatási igények e kereteket kinőtték, a budapesti és a kolozsvári mellé 1912ben létrehoztak két újabb tudományegyetemet, a debrecenit és a pozsonyit. Alapításuk jelezte a magyarországi felsőoktatás dinamikus és extenzív növekedését a dualizmus korában. Az említettekhez társult a Politechnikumból 1871-ben alapított Műegyetem, amely az 1910-es évek elején költözött az 1909–1910-re felépített impozáns lágymányosi campusra. A korábbi Múzeum körúti épületeket a Budapesti Tudományegyetem kapta meg (amely integrálta a bölcsész, a természettudományi és az orvosi képzést is). Ladányi Andor: A magyarországi felsőoktatás a dualizmus kora második felében. Budapest, Könnyűipari Gépi Adatfeldoldolgozó Vállalat, 1969. Valamint: Uő: A magyar felsőoktatás a 20. században. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1999. A felsőoktatás ismertetéséhez felhasználtam még a tízkötetes Magyarországtörténet vonatkozó kötetét, ahol Szabó Miklós foglalta össze a felsőoktatás 1890 és 1918 közötti helyzetét, az egyetemi tankönyv Dobszay Tamás írta oktatási alfejezetét és Romsics Ignác népszerű összefoglalásának vonatkozó részeit. L. Magyarország története, 7. (1890–1918), i. m. 885–892. Magyarország története a 19. században. Szerk.: Gergely András. Budapest, Osiris, 2005, 469–472.; Romsics Ignác: Magyarország története a 20. században. Budapest, Osiris, 1999, 41–47. 2 L. Turnowsky Sándor: Adalék a Galilei Kör történetéhez. Korunk, 1957/8., 1070–1071.; Bálint Zoltán: A kolozsvári galileistákról. Korunk, 1957/10., 1418–1419. 1
67
Mivel a Galilei Kör magát erősen antiklerikális egyesületként határozta meg, szükséges megemlékezni a felsőoktatásban is jelen lévő szekularizációs tendenciáról: „Az egyetem mindinkább levetkőzte hagyományos, középkorias szerkezetét. Jelentősen csökkent az egyetemek kialakulásában egykor döntő szerepet játszó teológia súlya az egyetemeken. Kolozsvárott és Pozsonyban meg sem szervezték, Debrecenben pedig a református főiskola hagyományaira támaszkodva református teológiai kart alakítottak. A hittudomány művelésében, a katolikus egyházi elit képzésében ugyan a pesti egyetem e karának nagy szerep jutott, de a lelkészképzés országos méretekben már a felekezeti főiskolákra maradt.”3 Az egyetemek mellett még kiemelt jelentősége volt az 1900-as évek eleji Magyarország felsőoktatási rendszerében az elsődlegesen az államhivatalnok-képzés szolgálatában működő jogakadémiáknak, ezekből összesen 10 volt a századelőn. Kis részük állami, döntő többségük felekezeti volt, lefedték Magyarország nagy részét Pozsonytól Máramarosszigetig, Eperjestől Pécsig. A „speciális szakértelmiségi képzést” szolgálták a különböző főiskolák, a zeneművészeti (1875), az iparművészeti (1880), a színművészeti (1893) és a képzőművészeti akadémia (1908). A mezőgazdaságiszakember-képzést szolgáló intézmények (például a mosonmagyaróvári Gazdasági Akadémia) hallgatói nem kapcsolódtak a Galilei Kör történetébe, ahogy a Ludovika Akadémia is csak a galileisták antimilitarista perspektívájából kapott jelentőséget. A felsőoktatási rendszer a polgári iskolai tanárképzőkkel, a kereskedelmi akadémiákkal és a hittudományi főiskolákkal lett teljes. A kereskedelmi akadémiák közül az 1899ben alapított Keleti Kereskedelmi Akadémiát érdemes emlékezetünkbe vésni. A különböző felekezeteknek összesen 44 hittudományi főiskolája működött az országban, vagyis számszerűen még az 1900-as évek elején is a hittudományi főiskolák tették ki a magyarországi felsőoktatási intézmények jelentős hányadát. A hittudományi iskolákra még a növekvő szekularizáció korszakában is sokan jelentkeztek, mivel – nem lebecsülve a vallásos érzület jelentőségét – a lelkészként-plébánosként történő elhelyezkedés biztos egzisztenciát ígért az alacsonyabb társadalmi osztályokból származóknak. A felsőoktatás intenzív növekedését a képzés színvonalának emelkedése jelentette a differenciálódásnak és a professzionalizációnak köszönhetően, az extenzívet pedig a hallgatói létszám növekedése. Utóbbit az 1. táblázat mutatja. Az egyetemi fakultások között a jogi kar dominált, megfelelve ezzel a nemzetkarakterológiai önképnek, miszerint a magyar az egy „politizáló nemzet”,4 a magyar politikai élet és elit pedig hagyományosan jogászbázisú volt,5 bár a jogászokhoz kezdtek felzárMagyarország története a 19. században, i. m. 469. A kor domináns nemzetkarakterológiai elképzeléséről: Trencsényi Balázs: A nép lelke. Nemzetkarak terológiai viták Kelet-Európában. Budapest, Argumentum–Bibó István Szellemi Műhely, 2011, 346–350. 5 Ladányi Andor a jogászképzés „túltengésének” okait vizsgálva Harrer Ferenc memoárjából citálta a következő sorokat: „Magyarországon valamikor minden főiskolai hallgató, akinek máshoz különös hajlama nem volt, a jogi pályára lépett.” L. Ladányi Andor: A magyarországi felsőoktatás a dualizmus kora második felében, i. m. 19. 3 4
68
1. táblázat. A hallgatólétszám alakulása a főbb tanintézetekben Budapesti
Tanév
Kolozsvári
tudományegyetem
Műegye tem
Jog- Hittudoakadé- mányi miák főiskolák
Selmec- Állatbányai orvosi főiskola
Gazdasági akadémiák
Össze sen
1891/92
3464
621
718
815
1604
230
278
473
8 203
1913/14
8185
2302
2676
1625
1847
579
216
347
17 777
Forrás: Magyarország története, 7., i. m. 887.
kózni a korban a bölcsészek, az orvosok és mindenekelőtt a mérnökök. A bölcsészek és az orvosok hozzávetőlegesen megháromszorozták, a mérnökök pedig közel megnégyszerezték arányszámukat az 1891/1892-es és az 1913/1914-es tanév között, amint ezt a 2. táblázat mutatja. 2. táblázat. A hallgatólétszám alakulása képzési ágak szerint Tanév 1891/1892 1913/1914
Teológus 1690 1951
Jogász
Orvos
2956 6465
1139 3695
Gyógyszerész 285 381
Bölcsész
Mérnök
434 1467
791 2892
Agrármérnök 908 926
Összesen 8 203 17 777
Forrás: Magyarország története, 7., i. m. 887.
„A jogi karok súlyát elsősorban politikai jelentőségük adta. Itt képezték az államigazgatás, az igazságügy szakembereit; a hivatali pályákra aspirálódó dzsentri-utánpótlás itt volt a legszámottevőbb”6 – állapította meg Szabó Miklós 1978-ban. A hivatali pályák és a „dzsentri” szoros összekapcsolódásának tézisét azonban árnyalták azóta.7 Az összes hallgatók több mint harmadát tették ki a jogászok, közülük minden harmadik tanult az országban szétszórtan elhelyezkedő 10 jogakadémia valamelyikén. A társadalomtörténeti toposz szerint a jogi karokat elsősorban az „úri középosztályhoz” tartozó szülők gyermekei látogatták, legtöbbjük hivatalnoki vagy politikuspályára készült, de nagy számban találhatunk polgári hátterű fiatalokat is, közéjük tartozott például Polányi Károly is. A jogászképzés után az orvosképzésnek volt a legnagyobb jelentősége. Tekintetünket már csak azért is érdemes az orvosokra fordítani, mert a Galilei Kör később ismertetenMagyarország története, 7., i. m. 887. Lásd Gyáni Gábor tanulmányát a dualizmus kori középosztály-diskurzusról: Gyáni Gábor: Polgárság és középosztály a diskurzusok tükrében. In: Uő: Történészdiskurzusok, i. m. 78–97. 6 7
69
dő legendáriuma szerint a kört „három elkeseredett medikus” alapította. Orvosokat a budapesti és a kolozsvári tudományegyetemeken képeztek, az elméleti és gyakorlati orvosképzés 1901-es és 1906-os szigorításai európai színvonalú orvosképzést hoztak létre.8 A medikusok között egyenlő arányban fordultak elő az „úri középosztály”, a polgárság és a polgári értelmiség reprezentánsai.9 A legdinamikusabban növekvő mérnökképzés a Műegyetemen folyt, annak 1916-os szabályzata szerint hat – mérnöki, építész, gépész, vegyész, közgazdász és egyetemes – fakultással. A mérnökök is számos neves galileistát adtak, például Korach Mórt és Hevesi Gyulát. Az orvosokra, a gyógyszerészekre és a mérnökökre inkább jellemző polgári származás és mentalitás10 miatt bizonyára nem véletlen, hogy éppen eme szakok képviselői voltak felülreprezentálva a Galilei Körben országos felsőoktatásbeli arányukhoz képest. Míg a társadalom alsóbb rétegei számára elsősorban a teológiai és a bölcsészeti fakultások kínálkoztak, mivel „az egyházak lelkészi és pedagógusi utánpótlásuk érdekében tandíjmentességet és ösztöndíjakat kínáltak”.11 A felsőoktatás demokratizálódásával, a „tömegoktatás” felé tendálásával – noha a „tömegoktatás” kifejezéssel óvatosan kell bánni a dualizmus kori Magyarország felsőoktatásával kapcsolatban – az egyetemre kerülők az elemibe járók 1%-át sem tették ki.12 A budapesti és a kolozsvári tudományegyetemek bölcsész és természettudományi fakultásainak fontos feladata volt a középiskolák ellátása tanárokkal, ennek azonban éppen tudományegyetemi voltuk miatt nem tudtak kiegyensúlyozottan megfelelni. A központi probléma az ún. „tanszabadság kérdése” volt, amely a Galilei Kör történetében rendre visszaköszön a követelések között, és amelyet legalább két értelemben használtak a korban. A „tanszabadság elve” első értelmében a tanterv vagy a ma használatos, az oklevélszerzéshez elengedhetetlen tanegységeket tartalmazó tanegységlista hiányát jelentette, azaz az egyetem tanulmányi rendjének kötetlenségét. Ez egyenesen következett a tudományegyetemi jellegből, miszerint elsődlegesen „tudósokat” képeztek, akik maguk is eligazodnak a kurzusok sűrűjében, az egyetemeken tanító tanszékenkénti nyilvános és rendes tanárok, továbbá a rendkívüli tanárok és a magántanárok órakínálatában. Emiatt előfordulhatott, hogy egy hallgató úgy abszolválhatta a középiskolai oktatásra Magyarország története, 7., i. m. 888. Tisztában léve a társadalom „osztályokba” és „rétegekbe” sorolásának mindenkori problematikusságával és korlátozott érvényességével. L. Gyáni Gábor: A mindennapi élet mint analitikus kategória. In: Uő: Az elveszíthető múlt. Budapest, Nyitott Könyvműhely, 2010, 42–66. 10 Vö. „Többé kevésbé kudarcot vallott a reformkori szociális elgondolások egyik fontos sarkköve, nevezetesen, hogy a modernizáció során mindinkább elszegényedő dzsentri a modern foglalkozások, általában a modern életforma felé terelődjön. A harmincas években Széchenyi még azt remélte, hogy a modern szakértelmiség mindenekelőtt a nemesi ifjúság soraiból fog kikerülni, s ezáltal megállítható lesz a dzsentriréteg süllyedése. A modern szakértelmiségi pályák azonban nemigen vonzották a dzsentrit.” L. Kovács M. Mária: Liberalizmus, radikalizmus, antiszemitizmus, i. m. 47. 11 Magyarország története, 7., i. m. 890. 12 Gerő András: Dualizmusok. A Monarchia Magyarországa. Budapest, Új Mandátum, 2010, 140. 8 9
70
őt feljogosító egyetemi tanulmányait, hogy egyetlen pedagógiai stúdiumot sem kellett hallgatnia.13 A „tanszabadság elve” második értelmében az egyetemek és az egyetemi oktatók autonómiáját jelentette. Az 1900-as évek elejének Magyarországán a felsőoktatás a nevezett felekezeti jogakadémiák és hittudományi főiskolák kivételével állami fennhatóság alatt állt, az egyetemek és a főiskolák autonóm módon működtek. Az állam fenntartói jogát csak abban gyakorolta, hogy az egyetemi tanárokat az uralkodó nevezte ki, kiválasztásukról és alkalmazásukról azonban az egyetemi és a kari tanácsok teljesen szabadon döntöttek, az egyetemi oktatók pedig tananyaguk megválasztásában és oktatásában teljes szabadságot élveztek. Amikor ezt a szabadságot csorbítani akarták, ellenállás bontakozott ki, mint az ún. „Pikler-heccek” esetében. Pedig a katolikus néppárti és keresztényszocialista körökben markánsan jelentkezett az a nézet, mely szerint a „tanszabadság” korlátozása szükséges lett volna, hogy ne kapjanak teret a nemzetellenes gondolatok.14 A „tanszabadság” körüli vita mellett a kor felsőoktatásának másik jelentős diskurzusáról, a „nőkérdésről” szólt.15 Mivel az egyetemi felvételit érettségihez kötötték, Magyarországon a nők pedig sokáig nem érettségizhettek, mivel hiányoztak a megfelelő, érettségit adó leánygimnáziumok, hazánkban a nők csak 1895-től kerülhettek egyetemre: egy, a korban igen vitatott döntéssel ekkortól engedélyezték a beiratkozásukat, először csak a bölcsészeti és az orvosi fakultásokra, még szövevényesebbé téve ezzel a „nőkérdés” diskurzusát.16 A női hallgatók száma az 1899/1900-as tanévben még csak 31 volt az összes felsőoktatási intézményben, a női reprezentáció az 1909/1910-es tanévben érte el a háború előtti legmagasabb szintet, összesen 326 főt,17 vagyis az összes hallgatónak nem egészen 1,5-2%-át. Összehasonlításul: a Galilei Kör ismert 1912-es névsorában18 a 962 névből 48, közel 5% volt a női név. Ez azt jelenti, hogy a Galilei Körben két és félszer-háromszor nagyobb arányban fordultak meg a nők.19 Magyarország története, 7., 888. Különösen az 1918–1919-es események után nyert teret ez az antiliberális gondolat. Vö. „Hogy a tanszabadság alatt mit értettek, azt megmutatta a forradalom, a Galilei-kör és Kunfi Zsigmond tanügyi rendeletei. Ha ilyenformán gondolják a tanszabadságot, ezekből nem kérünk.” L. Reischl Richárd beszéde. Nemzetgyűlési napló, 1922, IX. 57. 15 A nők korabeli felsőoktatásbeli helyzetéhez: Karády Viktor: Nők a modern felsőbb iskolázás korai fázisában. In: Uő: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867–1945). Történetiszociológiai tanulmányok. Budapest, Replika Kör, 1997, 57–60. 16 L. Müller Ildikó: Vélemények a női felsőfokú képzésről a dualizmus korában. In: Nők a modernizálódó társadalomban. Szerk.: Gyáni Gábor–Nagy Beáta. Debrecen, Csokonai, 2006, 223–239. 17 Magyarország története, 7., i. m. 891. 18 A Galilei kör névsora 1912-ből. Közreadja: Varga F. János. Történelmi Szemle, 1976/1–2., 211–233. 19 Arról, hogy a nők megjelenése milyen hatást váltott ki az egyetemeken, érdemes idézni az első Magyarországon – 1905-ben – doktoráló nőt, a galileista Dienes Valériát: „Az egyetemi élet elég mulatságos volt, mert mi még mindig nagyon szokatlanok voltunk a fiúknak. Ezt különösen mi heten észleltük, akik nem az egyetemen, hanem a Műegyetemen hallgattunk matematikát, és mindig az első padban ültünk. Mert 13 14
71
A „nőkérdés” diskurzusába belépő galileisták közül karakteres álláspontot képviselt Kelen Jolán. Elbeszélésében „a műegyetem és a jogi kar hét lakattal volt elzárva a nők előtt”. Ezt azzal magyarázta, hogy „ezek a tanulmányok készítettek elő a jól jövedelmező állásokra”. Kelen memoárjában végigvette a késő dualizmus kori Magyarország vezető pozícióit a főispántól a szolgabíróig és a bankigazgatótól a minisztériumi hivatalnokig, és hogy azokat jellemzően milyen végzettségűek töltötték be: „mind a jogi karon végzett” – írta, hogy megállapítsa: „Jogásznak áll a világ!”.20 Míg a pályáktól elzárás az államigazgatási, a mérnöki tanulmányok korlátozása az ipari-kereskedelmi karriert tette a nők számára majdnem lehetetlenné. Ezért a nőknek értelmiségi pályaként az 1910es években csak a bölcsészkarrier marad, állapította meg, de hát „mi egy tanító, egy tanár, egy filosz a mérnökhöz képest” – tette föl a kérdést az egyébként pedagógus – és mérnökfeleség – Kelen Jolán.21 Kelen az 1910-es években tevékenyen részt is vett a korlátozások feloldásáért vívott nőmozgalomban, egyik felszólalásáról a Magyar Kultúra is megemlékezett. Bangha Béla periodikájának berkeiben azonban úgy gondolták, a „keresztény nők” akkor sem jutnának több lehetőséghez, ha más pályák is szabaddá válnának előttük, mivel ott úgy nyomnák el őket majd a „zsidó nők”, ahogy a „zsidó férfiak” a „keresztény férfiakat”.22 A „nőkérdés” után a „helykérdést” és végül a Négyesy László-i értelemben vett „pedagóguskérdést” érdemes kiemelni a századeleje magyarországi felsőoktatásának legfontosabb diskurzusai közül. Hiába emeltek új épületeket, vontak be új erőket, a hallgatók száma olyan ütemben növekedett, hogy egyre kevésbé tudott eleget tenni a támasztott követelményeknek a korabeli felsőoktatási infrastruktúra. Az 1910-es évekre mindennapossá vált a helyhiányról, túlzsúfoltságról szóló panasz az egyetemi fórumokon. 1902ben a Budapesti Egyetem adminisztratív ügyeit vivő tisztviselők fordultak emlékirattal az egyetemi tanácshoz, és „meggyőző adatokkal bizonyították azt, hogy az egyetemi közigazgatási tisztviselői létszám és szervezet most is olyan, amilyen volt 125 év előtt a XVIII. század utolsó évtizedeiben”.23 Mondhatni, hogy a benyomuló hallgatók feszíte-
a fiúk eléggé észrevettek bennünket, vicceltek, tréfálkoztak, és az első sorban, ahol mi ültünk, mindig tele volt a pad alja hegyesre hajtogatott repülő papírcsúcsokkal. Amíg csak nem volt benn tanár, repültek felénk azok a papiros-üzenetek. Mi persze mosolyogtunk rajta, és azon is, hogy bizonyos fiúk bizonyos lányokra irányították a kis repülőket. Az még régi szokás volt az egyetemen, hogy amint belép a tanár, a hallgatók felállnak és éljent kiáltanak. Mikor belépett egy lány, azokra is éljent kiáltottak, jó ideig.” L. Dienes Valéria. In: A század nagy tanúi. Szerk.: Borus Rózsa. RTV–Minerva, 1978, 14. 20 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 53. 21 Uo. 53. 22 Az akkor még lánykori nevén, Fried Jolánként felszólaló Kelenről: Rövid feljegyzések. MK, 1915/ II., 544. 23 K. Kováts Gyula budapesti egyetemi rektor előterjesztése Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, 1914. március 12. ELTE Egyetemi Levéltár, 1. Rektori Hivatal c/A Rektori Hivatal iratai, 1913/14–1918/19 (a továbbiakban: a Rektori Hivatal iratai).
72
ni kezdték az addigi kereteket.24 Ráadásul az újonnan a felsőoktatásba belépők között megjelentek az alacsonyabb társadalmi osztályokból-rétegekből érkezők, a „szegényebbek”, akik kevésbé számíthattak szüleik anyagi támogatására, ez pedig megnövelte a segélyezés szerepét az egyetemi életben, így az egyetemi segélyezés intézményének is ki kellett építenie az infrastruktúráját. Az 1910-es évekre már széles, a szocialistáktól a konzervatív liberálisokig terjedő értelmiségi „közvélemény” szerint is reformra szorult a felsőoktatás rendszere.25 Az állítás illusztrálására Négyesy Lászlónak a felsőoktatási reform szükségessége mellett állást foglaló, „A tanárkérdés” című, a Magyar Figyelőben 1911-ben megjelent írása említendő. Diagnózisában sorra vette a problémákat, például a termek túlzsúfoltságát: „a tanulók létszáma osztályonkint másfélszer, kétszer akkora, mint nyugaton”, a magyar tanár ezért az iskolában „nehezebb munkát végez, mint külföldi kartársa”, még sincsen megfizetve – nyugtázta Négyesy, akinek végkövetkeztetése: „Egyszóval a tanári pályát versenyképessé kell tenni, hogy egy rossz összetételű, de jól érthető szóval éljünk. Mert ma nem versenyképes. Olyanná kell tenni, hogy társadalmi különbség nélkül keressék ezt a pályát szegények és gazdagok, a történelmi osztályok gyermekei épp úgy, mint az alsóbb társadalmi rétegek fiai.”26
A Négyesy által regisztrált problémákat a Galilei Kör tagjai is kiemelték, csak ellentétes irányból, a diákok perspektívájából. Diákegyesületek azonban már a Galilei Kör előtt is léteztek.
Az 1968-as diáklázadásokat is a második világháború utáni „baby-boom” előzte meg, aminek következményeként a minden addiginál nagyobb tömegekben az egyetemekre kerülő fiatalok elégtelennek találták helyzetüket (például kollégiumi férőhelyek, az egy oktatóra eső hallgatószám nagysága). L. 20. századi egyetemes történet. I. Európa. Szerk.: Németh István. Budapest, Osiris, 2006, 277. 25 A korszakban megjelent „baloldali” bírálatok válogatása: A dualizmus közoktatásügyének bírálata a haladó sajtóban. Szerk.: Felkai László. Budapest, Tankönyvkiadó, 1959. A jobboldali állásfoglalásokat illusztrálandó hadd idézzem a jelen cikkben éppen a Galilei Kör egyik rendezvényéről tudósító Budapesti Hírlapot: „Az egyetemi hallgatók száma harminchat év óta kétezerről hétezerhétszázra emelkedett s a könyvtárállapotok még mindig a régiek. A bécsi egyetemi könyvtárban tizenöt hallgatóra egy ülőhely esik, minálunk pedig százhetvenötre jut egy hely. Bécsben háromszázötven szék van az olvasóteremben. Budapesten huszonnyolc. Elszomorító számok bizony ezek s ebben mi is igazat adunk az előadónak.” A Budapesti Hírlap tudósítója csak azzal nem értett egyet a rendezvényen előadó baloldali radikális kritikussal, hogy ezekért a nyomorúságos állapotokért a magyar mágnásokat kell felelősségre vonni „százados családfáikkal, őseikkel egyetemben”. L. Egyetemi könyvtármizériák. Budapesti Hírlap (a továbbiakban: BH), 1911. november 18., 11. 26 Négyesy László: A tanárkérdés. MF, 1911/I., 286. 24
73
EGYETEMI IFJÚSÁGI EGYESÜLETEK A GALILEI KÖR ELŐTT A „hagyományos” egyetemi egyesületek és szerepük az egyetemi életben A 19. század második fele a virágkora volt a különböző egyetemi ifjúsági egyesületeknek,27 amelyek a századelőre a nemzeti liberalizmustól fokozatosan az antiliberális újkonzervativizmus eszmeköre felé fordultak.28 A közép-európai ifjúsági egyesületek közül – a nemzetiszocializmus gyökereit keresve – a német egyetemi csoportosulásoknak szentelt fokozott figyelmet a nemzetközi történettudomány, noha a pánszlávizmust képviselő Sokol egyesületeknek is jelentős irodalma van.29 A németországi egyesületek – melyek között legjellemzőbbek a privilégiumaikat féltő, magasabb státusú hallgatók Korpsai és a nyitottabb, új típusú, a 20. század felé mutató Burschenschaftok voltak 30 – bemutatására nincs mód itt, sőt, még a hagyományos magyarországi diákegyesületek aprólékos vizsgálatára se. Az Egyetemi Kör és a Szent Imre Kör kellő mélységű bemutatása mind-mind külön tanulmányokat kívánna.31 Rövid ismertetésük azért szükséges, mivel a galileisták az önreprezentációikban elsősorban a nevezett egyesületekkel szemben határozták meg magukat – míg a németországi, ausztriai vagy csehországi diák egyesületek nem jelennek meg referenciaként a galileisták kiadványaiban. A galileisták elbeszéléseiben a hivatalosságot képviselő Egyetemi Kör és a katolikus Szent Imre Kör azt a „sötét” hátteret jelentette, amellyel szemben a szabadgondolkodó Galilei Kör „világossága” megmutatkozik. Ennek illusztrálásául Turnowsky Sándornak, a Galilei Kör 1912-es elnökének visszaemlékezése idézhető, aki a századfordulós diákélet – metaforikusan kifejezve – „halálával” és „sötétségével” szemben pozicionálta a Galilei Kör „életét” és „világosságát”: „A századforduló első évtizedében éppoly üres és tartalmatlan volt az egyetemi élet, mint általában az egész magyar közélet. A budapesti egyetemen a hivatalos ifjúsági egyesületekben (Egyetemi Kör, Egyetemi Segélyegylet, Szent Imre Kör, Műegyetemi Kör stb.) a magyar tőkés-földesúri rendszer vezető rétegeinek sarjadékai tartották kezükben a vezető szerepet. Ugyanaz az életforma és mentalitás jellemzi ez ifjúsági vezetőket, mint a vármegyeház, az exkluzív kaszinók és a E. J. Hobsbawm: A birodalmak kora [1875–1914]. Budapest, Pannonica, 2004, 182–184. Az antiliberális nézetek térhódításáról a németországi egyetemi életben l. Konrad H. Jarausch: Students, Society and Politics in Imperial Germany. The Rise of Academic Illiberalism. Princeton, Princeton University Press, 1982. 29 L. Claire Elaine Nolte: The Sokol in the Czech Lands to 1914. Training for the Nation. New York, Palgrave, 2002. 30 Hans-Ulrich Wehler: The German Empire, 1871–1918. Oxford–New York, Berg, 1997, 125–126. 31 A „hagyományos” diákegyesületek egykorú szemléje: Ludwig Rezső–Szemenyei Kornél: Magyar diákélet és diákegyesületek a századfordulón. Budapest, 1900. Első világháború alatti tevékenységükről: Viczián János: Diákélet és diákegyesületek a budapesti egyetemeken, 1914–1919. Budapest, ELTE Levéltár, 2002. Viczián könyvében nem értekezik a Galilei Körről, mivel azt nem tekinti „hagyományos értelemben vett” diákegyesületnek. 27 28
74
parlamenti klubok főúri és polgári vezetőit. Nacionalizmus, egyre fokozódó klerikalizmus, a parasztnak és munkásnak lenézése, dáridós úrhatnámság, a könyvek és tanulás virtusos kigúnyolása, a nemzetiségiek elleni izzó gyűlölet, parázs utcai tüntetések, a 48-as események kokárdás, nacionalista álünneplései, körülbelül így festett a magyar ifjúság vezető rétegének szellemi és erkölcsi arculata. Ezek az úri ifjúsági vezérek ugródeszkának tekintették az ifjúsági egyesületekben való szereplésüket a megyei stallumok és a képviselői mandátumok eléréséhez. És valóban, ezekből a hangoskodó ifjúsági vezérekből kerültek ki a Hindy Zoltánok, Zsembery Istvánok, Melha Armandok és sokan mások a későbbi reakciós országgyűlési képviselők közül. De az ő soraikból került ki a hírhedt Kecskeméthy Győző is, aki csúcsteljesítményt ért el a hivatali sikkasztások terén s a bűnügyi krónikák világszenzációja volt a század első éveiben, amikor az egyetemi ifjúsági vezér egy félmillió koronát sikkasztott és aztán nyomtalanul eltűnt.”32
El sem képzelhető sötétebb kép, mint amit Turnowsky a galileista értékrend által megszabott perspektívából a Galilei Kör „eljövetelét” megelőző diákéletről lefestett. Hindy, Zsembery, Melha és Kecskeméthy az antagonisták, ők képviselik a „régi ifjúságot”, ha a galileisták az „újat”. A „régi ifjúság” mint ellenfél/ellenség megkonstruálása hasonlóan működött ahhoz, ahogy a polgári radikálisok konstruálták meg a „régi Magyarországot” a radikális demokrata ideáloknak megfelelő „új Magyarország” lerombolni kívánt ellenpontjaként. Turnowsky és társai nem tettek mást a „régi ifjúság” lefestésekor, mint hogy önképüket átfordították negatívba. És fordítva: ha a régi diákéletről és diákvezérekről adott negatív képet átfordítjuk pozitívba, megkapjuk a galileisták jellemző önképét. A régi diákvezérek korruptságával szemben a galileista elbeszélésekben önnön tisztaságuk tételeződik, Kecskeméthy sikkasztási ügyének ellentéte, hogy a Galilei Körben sosem tűntek el pénzek. Haász Árpád galileista „A századeleji magyar társadalom és a Galilei Kör”-ről adott rajzában az „új diákokat”, a „Láznak ifjú seregé”-ből szorosan összekötötte az újat akaró Ady törekvéseivel. Fiatalkori elszántságukat a „Fölszállott a pává”-ból vett két sorral nyomatékosította: „Ha akadályok gördültek utunkba, ha kudarc vagy vereség ért bennünket a harcban, hányszor hirdettük ökölbe szorult kézzel, Ady szavaival: »Vagy bolondok vagyunk, s elveszünk egy szálig, / Vagy ez a mi hitünk valósággá válik.« Félszázad múltán büszkén mondhatjuk, hogy a történelem bennünket, a haladó eszméket hirdető fiatalokat igazolt: hogy nem mi voltunk esztelen »álomlovagok«, hanem amazok voltak egy letűnt kor szánalmas figurái, nem mi buktunk el, hanem a Kecskeméty–Hindy–Zsembery-féle aranyzsinóros gúnyában feszengő diákvezérek és ezek mozgatói, pénzelői. Ők maradtak alul a harcban: a Szent Imre- és Szent Antal-körök, az egyetemi és a többi hivatalos diákegyesület fekete lovagjai, akik bunkósbotjaikkal handabandázva pufogtattak únos-untalan álhazafias jelszavakat a »történelmi«, az úri Magyarország fennmaradásáról, a magyar faj szupremáciájáról és az úri kaszinóknak az ország vezetésében való elhivatottságáról. De nem átallották diáktüntetéseik, »hazafias« felbuzdulásaik alkalmával a nemzetiszínű zászlót a felvonuló diákság élén a pedellussal cipeltetni.”33 32 33
Turnowsky Sándor: Adalék a Galilei Kör történetéhez, i. m. 1061. Haász Árpád: A századeleji magyar társadalom és a Galilei Kör. Valóság, 1959/1., 17–18.
75
Nem feladatom eldönteni, hogy a Hindyről vagy Zsemberyről adott galileista értékelések „igazak” vagy legalábbis igazolhatóak-e. Azt tartom fontosnak, hogy a galileisták alapvetően ebben a „régi ifjúság – új ifjúság” értelmezési keretben gondolkodtak róluk. És ezt az interpretációs sémát átvette Tömöry Márta is, hiszen maximálisan illeszthető volt ama marxista teleologikus nagyelbeszélésbe, amely minden fenomént alapvetően két csoportra osztott: „haladó” vagy „reakciós” jelenségre. A baloldali emlékezetben a „haladó” Galilei Körrel szemben az Egyetemi Kör és a Szent Imre Kör reprezentálták a „reakciós” diákszervezeteket. Az Egyetemi Kör 1873-ban alakult, Tudomány- és Műegyetemi Olvasókör néven, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium támogatásával, az egyesület 1874-től Budapesti Tudományegyetem épületébe költözött, jelezve az Egyetemi Kör „hivatalos” jellegét. Az egyesület 1892-től viselte az Egyetemi Kör nevet. 1899-től az Andrássy-palotában rendezett be tanuló- és társalkodószobákat, utóbbiban nemcsak sakkal, dominóval, de biliárddal is fogadták a diákokat. Idővel dalosköre is alakult az Egyetemi Körnek, a sportolni vágyó egyetemistáknak 1898-ban megalakult a BEAC. Újságja is volt az Egyetemi Körnek, az 1875-ben még Egyetemi Híradó néven alapított Egyetemi Lapok. Az Egyetemi Kör számított az ország első számú diákegyesületének.34 A politikai pártok, elsősorban a „negyvennyolcas” gondolatkört kisajátító Függetlenségi Párt kezdetektől próbálták politikai céljaikra felhasználni az Egyetemi Kör szervezetében rejlő potenciált, a diákegyesület tagjai pedig büszkén hirdették, hogy egyesületük „az ifjúság Kossuth-kultuszának főintézője”.35 A diákoknak különösen a képviselőjelölti korteskedésben vették hasznát, vidéki korteskörutakon és a fővárosban szervezett tüntetéseken (például a Kossuth honossága mellett, a gazdasági kiegyezés meghosszabbítása ellen, a véderőtörvény ellen). Cserébe a diák biztosíthatta jó tanulmányi előmenetelét a megfelelő, politikailag elkötelezett, például függetlenségi párti professzoroknál – állították az Egyetemi Kör működését kritikával szemlélők, mint például Jászi Oszkár.36 Az Egyetemi Kör ünnepségeit alapvetően a Függetlenségi Párt szimbolikus politikája dominálta (pl. a Kossuth-serleg évenkénti adományozása).37 A politikai „szolgálatokért” cserébe az Egyetemi Kör vezetői – akik a századelőn Szemere Miklóst választották patrónusnak 38 – anyagiakhoz juthattak, és ezért őket a galileisták az improduktív „dzsentri” „aranyifjú” reprezentánsainak tették meg. Az Egyetemi Kör „korrupt” vezetői „a szegény diákok” érdekeit nem, csak a maguk érdekeit képviselték – tételezte a jellemző 34 Az Egyetemi Kör történetét, szervezetét és jellegét áttekinti: Ludwig Rezső–Szemenyei Kornél: Magyar diákélet és diákegyesületek a századfordulón, i. m. 69–78. 35 Uo. 71. 36 L. Jászi Oszkár: Az új ifjúság, i. m. 2. 37 A Kossuth-serlegről Kováts J. István református lelkész visszaemlékezése: Kováts J. István: Egy élet prédikációja. Önéletrajz. Budapest, magánkiadás, 2006, 113–114. Általában a függetlenségi kultusz oktatási manifesztációjáról: Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 55–56. 38 Eötvös Lorándot követően Szemere Miklóst választották a BEAC elnökének. Szemere Miklósról újabban: Godinek Ibolya: Fajvédő eszme A Cél című folyóiratban. Valóság, 2014/2., 40–58.
76
baloldali cselekményesítés (lásd Kecskeméthy Győző ügyének nemsokára bemutatandó interpretációját). „A szép elvekből, ígéretekből csak egy valósult meg: a zsidókat már nem ütik” – írta az Egyetemi Körről 1899-ben Ady Endre.39 Utóbbi feladatot ugyanis a Szent Imre Kör vállalta magára. Míg az Egyetemi Kör elsősorban a Függetlenségi Párthoz kötődött, a Szent Imre Kör a Katolikus Néppárthoz: Zichy Nándort ott találjuk az 1888-ban még Szent Imre Önképző Egyesület néven létrehozott, a „katolikus megújulás” nemzetközi tendenciájába illeszkedő diákegyesület alapítói között.40 Fia, Zichy Aladár, aki apja után, 1903 és 1918 között betöltötte a Katolikus Néppárt elnöki tisztségét, a Szent Imre Kör tagja volt. Zichy Nándor unokaöccse, a későbbi kultuszminiszter, Zichy János pedig 1889-től hét éven át volt a Szent Imre Kör elnöke.41 A Szent Imre Önképző Egyesület 1902-ben vette fel a Szent Imre Kör nevet, az egyesület hármas jelszava „vallás–haza–tudomány” volt. Az oktató-önképző tevékenységében a Szent Imre Kör megelőzte a Galilei Kört, a katolikus diákegyesülethez kötődő legnevesebb tudós-értelmiségi Négyesy László volt, aki a Szent Imre Kör filológiai és szépirodalmi szakosztályát vezette. Az irodalmi mellett működött természettudományi szakosztálya is, melyben a vallási tanokat ért tudományos kihívások korszerű, katolikus megválaszolására törekedtek, és szociális szakosztály is; utóbbi a keresztényszocializmus ideológiai műhelye volt, és fontos szerepet játszott a mozgalom értelmiségi utánpótlásában. A kör lapot is adott ki, az 1903-ban alapított Keresztény Magyar Ifjúságot,42 és elmondható, hogy a katolikus diákegyesület a története folyamán mindvégig figyelemmel kísérte a Galilei Kör tevékenységét: a katolikus diákakció eredményeiről kiadott 1918-as jelentésükben sem mulasztották el megemlíteni a „hazafiatlansága miatt szétugrasztott” Galilei Kör bezárásának esetét. A Galilei Kör célját az egyetemi diákság „szabadkőműves páholyokba terelésében” és „elkereszténytelenedésének elősegítésében” azonosították.43 Míg az Egyetemi Kör a szociális segélyezési feladatokat a növekvő kihívások ellenére sem látta el, a Szent Imre Kör ezzel nem vádolható, ugyanakkor juttatásaira csak katolikus hallgatók voltak jogosultak. A Szent Imre Kör nem fogadott be női tagokat, a katolikus leányhallgatók a Szent Margit Körbe tömörültek, ennek jelentősége azon39 Ady Endre: A budapesti Egyetemi Kör. Debreczeni Főiskolai Lapok, 1899. január 20. In: Ady Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok, I. Sajtó alá rendezte: Vezér Erzsébet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990, 75. 40 A Szent Imre Körről l. Csíky Balázs: Az első felekezeti egyetemi diákegyesület a Budapesti Egyetemen – A Szent Imre Kör története. In: Szent Imre 1000 éve. Tanulmányok Szent Imre tiszteletére születésének ezredik évfordulója alkalmából. Szerk.: Kerny Terézia. Székesfehérvár, Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum, 2007, 145–151. A „katolikus megújulásról” általában és ennek magyarországi kezdeteiről: Klestenitz Tibor: A katolikus sajtómozgalom Magyarországon, i. m. 17–27. 41 A Katolikus Néppárt és a Szent Imre Kör szoros kapcsolatára a magyarországi „újkonzervativizmus” kialakulása kontextusában l. Szabó Miklós munkáját: Az újkonzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története, i. m. 244–245. 42 Uo. 245. 43 A Szent Imre Kör beszámoló jelentése a Pro Iuventute Catholica-akció eredményéről I. Budapest, 1918, 5.
77
ban – már csak a női hallgatók rendkívül alacsony arányszáma miatt is – a Galilei Kör története szempontjából lényegtelennek tekinthető. Ez elmondható a katolikus Szent Imre Kör ellensúlyozására 1901-ben létrehozott protestáns Bethlen Gábor Körről, valamint az 1901–1919 között működő cionista Makkabeáról, amely szintén nem nőtt túl jelentős egyesületté.44 Ezzel szemben a Szent Imre Kör tagjai aktívan kivették részüket a századelőn kitört egyetemi „kulturális harcban”, a törzsgárdáját alkották a „keresztmozgalomnak”. Ezért írhatta Kelen Jolán, hogy a Szent Imre Körnek „nem annyira ájtatos, mint inkább verekedős” tagjaira emlékezik,45 Kenyeres Júlia az „egyetemen garázdálkodó” Szent Imre Körről írt,46 Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán pedig „az előítéletek és maradi gondolkozás talaját” „lazító”, „omlasztó” Galilei Kör „ellenpólusaként” értekezett a „klerikális” Szent Imre Körről.47 A Budapesti Egyetemen az Egyetemi Kör és a Szent Imre Kör domináltak, ugyanakkor az egyetemre újonnan belépő, alacsonyabb társadalmi „osztályok” reprezentánsai közül sokan úgy érezték, hogy az Egyetemi Kör kevéssé érzi magáénak az ő képviseletüket, a Szent Imre Kör pedig csak a katolikus diákok támogatását látja el.48 Osztályoktól és felekezetektől mentes, igazán befogadó, támogató diákegyesület nem létezett a korban, és e szempontból az 1900-as évek elején létrejött első alternatív diákszerveződések is elégtelennek bizonyultak. Ez a „hiány” a Galilei Kör 1908. évi megalakulása egyik legfontosabb okaként és magyarázataként jelölhető meg. Az Egyetemi Kör tekintélye a századelőre az olyan kirívó eseteknek köszönhetően amortizálódott, mint a nevezett Kecskeméthy-ügy. Kecskeméthy Győző, az Egyetemi Kör „kuruckodó” alelnöke és az Egyetemi Segítő Egyesület főpénztárosa a fővárosi adóhivatal gyakornokaként 1901. november 15-én, egy ügyes trükk után félmillió koronával szökött meg. A Kecskeméthy-ügy híre Ady Endréig is eljutott, aki ennek jól meghatározott jelentést tulajdonított. Ady az öltözékét lopott pénzzel teletömködő vezér botrányának polarizációs erejéről, a szemben álló „régi” és „új ifjúságról” értekezett Viczián János: Diákélet és diákegyesületek a budapesti egyetemeken, i. m. 12. Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 60. A kíméletlenül antiklerikális fiatal Szamuely Tibor még kategorikusabban nyilatkozott: „élet (…) csak a harcok alkalmával van a körben”. Amikor Szamuely Tibor 1913-ban közölt antiklerikális cikksorozatában kitért a Szent Imre Körre, a katolikus diákegyesülethez szintén az egyetemi verekedések szervezését kötötte mintegy annak különös ismertetőjegyeként: „A Szent Imre Kollégiumot nem kell külön bemutatni. Minden klerikális heccet már évek óta ez rendez az egyetemen, a kollégistákkal zavartatják meg a papok a liberális felfogású és liberális tanokat hirdető egyetemi tanárok előadásait, verekedéseket is inscenálnak az egyetemen, ők a magyarországi camelotok, a klerikális botrányhősök.” L. Szamuely Tibor: A klerikális Budapest V. In: Uő: Összegyűjtött írások és beszédek, i. m. 250. 46 Kenyeres Júlia visszaemlékezése. PIL 867. f. 1/k–49. 47 Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán: Emlékeim, i. m. 26. 48 Szamuely Tibor antiklerikális interpretációjában ez „jutalom” volt az egyetemi klerikális botrányok okozásáért, a liberális egyetemi tanárok kurzusának megzavarásáért: a szentimrések „a botrányok okozásáért aztán kapnak olcsó kosztot meg kvártélyt, persze be kell iratkozniok az egyetemi kongregációba, gyónniok, áldozniok kell, mindenféle klerikális cécóhoz testületileg ki kell vonulniók stb.”. L. Szamuely Tibor: A klerikális Budapest V., i. m. 250. 44 45
78
a Nagyváradi Naplóban megjelentetett publicisztikájában az egyetemi (és társadalmi) kettéosztottságról szóló diskurzus részeként. Ady határozottan kifejezésre juttatta, hogy kik mellé áll: „Hányszor remegett meg a szívem a kétségtől: vajon nekem van-e igazam, ki közönséges téli kabátot hordok, vagy azoknak, kik ujjatlan kuruc szűrt viselnek? És mégiscsak nekem van igazam. Kecskeméthy is ujjas szűrben szökött. És ha következetes nemzeti maradt Kecskeméthy Győző, ennek a szűrnek ujja be van kötve, s benne viszi a deficites Budapest kis félmillióját.”
A hagyományos diákegyesületek vezetőit „nemzeti kaszinóbeli feudális urakhoz, selyem reverendákhoz dörzsölődő” vezetőknek nevezte Ady, aki azt állította, hogy vezető pozícióikat annak köszönhetik, hogy „az egyre hatalmasodó magyar klerikalizmus behálózta a zsenge, tejes-kukorica agyvelejű ifjúságot”.49 A baloldali visszaemlékezők megegyeztek abban, hogy a „hazafias és vallásos szólamok közepette inkább a hibák elpalástolására, elkenésére és szépítésére szorítkoztak, s nem mertek hozzányúlni eleven, égető kérdésekhez”.50 Az ilyetén csalódás pedig fokozta a diákokban az alternatívát kínáló radikális-demokratikus egyetemi mozgalmak iránti érdeklődést – kínálja az értelmezést az 1945 utáni magyar történetírás kanonikus elbeszélése. A Galilei Kör genezisét vizsgálva ez az interpretáció számomra logikusnak, a forrásokat olvasva pedig hitelesnek is tűnik. A segélyegyletek A Galilei Kört részben életre hívó szociális szükség megértéséhez hasznos lehet annak bemutatása, hogy milyen kereseti lehetőségek kínálkoztak a századforduló hallgatói számára, a hallgatók mekkora összegeket kereshettek, ez mire volt elég, és hogy miként nézett ki az alacsonyabb társadalmi státusú hallgatók megélhetései kereteit bővítő „szociális támogatási rendszer”, vagyis a segélyegyletek működése. Ezek szerepe az egyetemi és főiskolai hallgatószám növekedése miatt nőtt meg, mivel a felsőoktatásba kerültek a „szegényebb” társadalmi rétegek reprezentánsai is: „Azok a diákok, akik rendszeresen hallgatták az előadásokat, kispolgári és értelmiségi származásúak voltak. Ezek jó része a legnagyobb nélkülözések közepette végezte tanulmányait”51 – emlékezett Turnowsky. A „régi” és az „új” diákok szembeállítása a következő minta mentén történt: az ujjatlan szűrös, kuruckodó diákok nem tanulnak, hanem az Egyetemi Körben politizálnak, ahol anyagi haszonra tesznek szert szegényebb diáktársaik képviselete helyett. A „léhűtő, kaszinózó dzsentri” életét élik, míg a „szegény” új diákok a pártpolitikai kapcsolatok kiépítése helyett a tanulást kívánják mobilizációs csatornaként használni, és ezért tanulnak, amikor pedig nem, akkor dolgoznak, hogy eltartsák magukat. Az „új diákoknak” éppen a tanulási és munkahelyi kötelezettségeik miatt nem volt idejük arra, hogy aktív politizáAdy Endre: Kecskeméthyék. Nagyváradi Napló, 1901. november 16. In: AEÖP II., i. m. 157. Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 71. 51 Turnowsky Sándor: Adalék a Galilei Kör történetéhez, i. m. 1062. 49 50
79
lásba fogjanak az Egyetemi Körben, és egy hatalomátvétellel a maguk képére formálják azt. Noha éppen Turnowsky gazdagítja új elemmel ezt a jellemző baloldali toposzt: a tanulás-álláskeresés e szerint nem minden „szegény” diákra volt jellemző – mint ahogy az a szegénység erkölcsi idealizálásának hagyományából következne –, hanem egyesek helyzetük megkönnyítése miatt léptek be a hivatalos egyesületekbe: „akik stipendiumokat, tandíjmentességet vagy más kedvezményt reméltek tagsági minőségük és a vezetők kegyeinek hajhászása révén”.52 Turnowsky is hangsúlyozta azonban, hogy ők a kisebbség, elbeszélése nagyjából és egészében integrálható a baloldali cselekményesítési mintába. Milyen költségei voltak egy diáknak? A korban tandíjat kellett fizetni – amely alól ugyan mentességet lehetett szerezni –, ehhez jöttek még a szigorlati díjak, mérnök- és orvostanhallgatók esetében pedig a laboratóriumi eszközökről történő gondoskodás. Ezenfelül egy átlagos diáknak nagyjából havi 40-50-60 koronát kellett előteremtenie a megélhetéshez.53 A Galilei Körnek az 1909-es állapotokat mutató A budapesti diáknyomor című statisztikája szerint a diákok fele napi 1-2 koronát költött élelemre. Aki ennél kevesebbet, annak be kellett érnie napi egy vagy két étkezéssel. A Galilei Kör kérdőíveit kitöltő diákok 15%-a volt olyan szerencsés, hogy az olcsóbb menzákon étkezhetett: „valóban szerencsésnek mondható az a diák, aki a menzán kosztolhat, pedig mindenki, aki valaha diák volt tudhatja, hogy a menzán étkezni a legnagyobb nyomorúság”54 – írta a fiatalon elhunyt galileista szociológus, Bosnyák Béla. És akkor még szót sem ejtettünk a lakhatási és a rezsiköltségekről. Egy diák esetében ehhez mindig járulnak szükségszerű egyéb költségek, például a tanulmányok folytatásához könyveket kell venni: a „modern és olcsó” tankönyvek követelése 1918 őszéig napirenden volt.55 Ezeknek az összegeknek az előteremtésére különböző kereseti lehetőségek álltak a hallgatók rendelkezésére. Mindenekelőtt lehetett tanítványokat korrepetálni – Polányi Károly már fiatalon erre kényszerült családjának a családfő halála miatt bekövetkező anyagi megrendülése miatt –, vagy például a joghallgatók gyakornokként helyezkedhettek el ügyvédi irodákban vagy állami és törvényhatósági intézményekben (például Kecskeméthy Győző a fővárosi adóhivatalban). Ügyvédi munkát könnyebb volt szerezni, mint korrepetálható tanítványt, de az ügyvédi irodai munka volt az, amelyik „legros�szabbul van fizetve, és amely a diákság idejét legjobban leköti” – írták a statisztikában.56 A problémát azonban bármely munka esetében – kivéve az illegális jegyzetsokszorosítást57 – az órarend és a munkahely összeegyeztetése jelentette. Rákosi Mátyás vis�szaemlékezése jó példát kínál erre: a Keleti Kereskedelmi Akadémián tanuló Rákosi Uo. A budapesti diáknyomor. A Galilei Körnek 1909-ben felvett statisztikája. Feldolgozta: Bosnyák Béla. Budapest, 1912, 19–20. 54 A budapesti diáknyomor, i. m. 22. 55 A Galilei Kör diákszociálpolitikai programmja. Budapest, 1919, 7. 56 A budapesti diáknyomor, i. m. 17–18. 57 A tanítás mellett ugyanis alternatív jövedelemforrása volt a hallgatóknak, hogy a legnépszerűbb előadásokról illegális jegyzeteket adtak ki. Hevesi az Ilosvay Lajos általános és szervetlen kémia előadásán 52 53
80
eredetileg a Műegyetemre kívánt beiratkozni vegyésznek, ám a tandíj, a beiratkozási díj, a tankönyv-, jegyzet- és tanszerbeszerzési költségek gyors végiggondolása után megállapította, hogy az első éve 1500 koronába kerülne. Ennek finanszírozását családja nem vállalhatta, a műegyetemisták zsúfolt órarendje (amely a heti 36-40 órát is elérhette reggel nyolctól kora estig elosztva) pedig „lehetetlenné tette”, hogy munkavállalással teremtse elő a hiányzó összeget. Míg: „Az Akadémián csak 40 korona volt a tandíj, azt is elengedték, ha az első félévben a hallgató megfelelő előmenetelt tanúsított. Az órabeosztás is olyan volt, hogy mellette tanítást is vállalhattam.”58 Tanítással akár 100 koronát is lehetett keresni, de inkább jóval kevesebbet: minden a tanítványi körtől függött. Azoknak a diákoknak, akik nem tudtak előteremteni elegendő összeget, elvben a szociális bajok orvoslására szolgáló egyetemi segélyegyletek siettek a segítségére. A segély egyletek az önsegély elve alapján működtek, szemeszterenként meghatározott összegeket szedtek be, és jótékony adományozók segítségével nőhettek nagyobbra. A patronálók száma azonban nemcsak a baloldali radikális, de egyes jobboldali konzervatív vélekedések szerint sem volt elégséges. Griger Miklós katolikus pap a „régi Magyarország” elitjét bírálva jelentette ki később a Nemzetgyűlésben, hogy az arisztokrácia számára fontosabb volt a háziállatok, a kutyák és lovak tenyésztése, mint a „keresztény” ifjúság támogatása: „A szegény, de tehetséges keresztény ifjúságnak hóna alá nem nyúltak, pedig de megtehették volna. Internatusokat, diákjóléti intézményeket alapíthattak volna, amelyekben a mi ifjúságunk keresztény és nemzeti szellemmel töltekezett volna és nem szorult volna a Galilei-kör anyagi támogatására”.59
A segélyegyletek lényegében a befolyó „tagdíjak” és a patronálók adományainak újraosztását végezték a rászorulók között. Az 1880-as évek végére már minden egyetemi karnak működött segélyegylete.60 A vidéki és szegény hallgatók étkeztetésére alakult meg a Mensa Academica, de a legjelentősebb segítő intézmény az Általános Egyetemi Segélyegylet volt, amely 1897-től fogta össze a különböző karok addig már működő segélyegyleteit, és amelyek ruha-, lakhatási és menzasegítséget kínáltak a nehezebb sorsú diáktársaknak. A segítségre szoruló diákok kórházi kezelésére állami támogatással alakították meg 1893-ban az Egyetemi Kórház Egyletet. Ez egy többszobás épületet tartott fenn a beteg diákok ellátására, de még több mint két évtizeddel a létrehozása után is bírálták, hogy „semmit nem nyújt a beteg hallgatóknak”.61 Amennyiben éppen szabadok voltak a fekhelyek, diákotthoni célokra is hasznosították, és pénzért kiadták ezeket, az egylet bevételének jelentős részét szerezve ebből. lejegyzetteket igyekezett pénzzé tenni, de Ilosvay megtudta, és csak „nehezen állt el attól a fenyegetésétől is, hogy fegyelmi eljárást indít”. Hevesi Gyula: Egy mérnök a forradalomban, i. m. 54., 57–58. 58 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 62. 59 Griger Miklós beszéde. Nemzetgyűlési napló, 1920. VI., 270. 60 Viczián János: Diákélet és diákegyesületek a budapesti egyetemeken, i. m. 10. 61 Róbert Oszkár: A Tudományegyetem erkölcsi katasztrófája. Déli Hírlap, 1918. január 19., 2.
81
A leghíresebb segélyegyesületi vezető a „Kecskeméthyék” című Ady-cikkben is megidézett Zsembery István volt, az ő nevéhez fűződik az Egyetemi Kórház Egylet létrehozása, de ott találjuk a Mensa Academica irányítói között, és betöltötte a magyar Actio Catholica elnöki tisztségét is. Ugyanilyen szerepet vitt Hindy Zoltán jogász is, aki diákvezetői működése mellett már egyetemista korában újságíróként dolgozott a Katolikus Néppárt lapjainál. Az, hogy a két, számos botrányban érintett, „hírhedt” diákvezér – akik húszéves „vezéri monopóliumának” tulajdonították 1918 januárjában az egyetem „erkölcsi katasztrófáját”62 – a segélyegyesületek fölött diszponált, már a maga korában is aggályokat vetett föl, hogy a segélyegyesületekbe befolyt összegek vajon mind a rendeltetésszerű helyükre mentek-e: például fölmerül, hogy az Egyetemi Kórház Egylet az 1913/14-es tanévben a folyó kiadásokra kifizetett 4700 korona mellett miért költött 2370 koronát értékpapír-vásárlásra?63 Azonban fontos, hogy a baloldali radikális Galilei Kör megalakulását ne kizárólag „materialisztikusan”, a diákság „nyomorával” és a diákság „hivatalos” képviselői, az Egyetemi Kör és az Egyetemi Kórházi Egylet felháborító korrupciós ügyeivel magyarázzuk. Ezen túl kellett egy nyelv, egy fogalomkészlet, amellyel le lehetett írni a társadalmat, és amelyen meg lehetett nevezni – lényegében „ki lehetett találni” – annak problémáit: például, hogy az egyenlőtlen emberi viszonyokat egyszer csak „osztályelnyomásnak” kezdjék el nevezni a diákok, miután elsajátították az élet kusza szálait menten 62 L. „Kik azok, akik a saját szereplésük számára okkupálták az egész egyetemi életet? Zsembery István dr. és Hindy Zoltán dr., a munkapárt két klerikális képviselőtagja monopolizálja két évtizede az egyetemi diákvezérséget. (…) A komoly egyetemi ifjúság már alig ismeri őket, de az egyetem kezükön hagyta az összes szociális ifjúsági egyesületek vezetését s ez olyan fegyver a számukra, amellyel továbbra is híveket biztosíthatnak maguknak. Nem is használják egyébre ezeknek a ma kiváltképp fontos egyesületeknek vezetői állását, mint hogy valami kisded ifjúsági zsoldos tábort gyűjtsenek maguk közé. Zsembery és Hindy urak ma is vezetik az Általános Egyetemi Segélyegyesületet, az Egyetemi kórház Egyletet és a Menza-Egyletet. Mi nagyszerűeket végeztek, ezeknek élén a mai hallatlan diáknyomorúságok idején? A Segélyegyesületnek több mint félmillió korona az alaptőkéje, évi jövedelme pedig a félévi beiratkozásnál kötelezően fizetendő két koronákból 15 ezer korona. Ezzel szemben a Segélyegylet egész működése annyi, hogy 10-20, de legfeljebb 30 koronás segélyeket ad szerencsés protekcióval és vallással bíró szegény egyetemi hallgatóknak és fenntart egy »diákotthont«, amely egy fillérjébe sem kerül, ellenben olyan förtelmes állapotok uralkodnak ott ebben az otthonnak csúfolt lakhatatlan éjjeli menedékhelyen, hogy hat-nyolc diáknál többet a mai lakáshiány idején sem tudtak fogni s akit véletlenül odasodor tapasztalatlansága az sietve áll odébb erről a borzalmas helyről. Zsemberyék pár koronás borravalót adnak a diákoknak segélyképpen a mai óriási drágaság idején s ezekért a garasokért megveszik őket, a lelküket gyűlölettel mételyezik meg, kiszedik a fülbevalót szegény kisgyerekek füléből. (…) Rengeteg diák nyomorog ma, miért nem adnak nekik, valamennyiüknek protekció és valláskülönbség nélkül és miért nem tisztességes összeget? A háború olyan nyomorúságot teremtett, hogy még az sem volna baj, ha hozzányúlnának az alaptőkéhez. Idáig azonban nem terjed Zsemberyék nagyszerűsége, a diákság pedig hiába próbálná követelni, hogy vagy az egyetem vegye kezébe az alapok kezelését, vagy egy igazi diákelnökség, – a segélyegyleti közgyűlést Zsemberyék egyszerűen elsinkófálják. Félórával a közgyűlés előtt cédulát függesztenek ki s egymás közt sietve lebonyolítják a közgyűlési ügyeket.” L. Róbert Oszkár: A Tudományegyetem erkölcsi katasztrófája, i. m. 2. 63 Egyetemi Kórház Egylet 1913–1914. tanévi számadása. 1914. október 20. ELTE Egyetemi Levéltár, a Rektori Hivatal iratai, i. h.
82
világos viszonyokba rendező marxizáló nyelvjátékot. Ennek lehetősége a századelőn érkezett el. Az első „radikális” és „szocialista” egyetemi szerveződések jelentkezése, a Szocialista Diákok Szabad Szervezete A felsőoktatásban tanulók egy jelentékeny csoportja szerint a hagyományos egyesületek és segélyegyletek nem adtak megfelelő választ a kor kihívásaira. Ez pedig – a Budapesti Egyetem rektorának szavaival – „tenyésztette az elégületlenség csíráit”.64 A 22 éves Ady Endre „A budapesti Egyetemi Kör” című írásában puffogva ütötte az Egyetemi Kör vezetőjét, hogy az „Országos Diákszövetség” létrehozása, az „egyetemi otthon” és „a menza fejlesztése” helyett „a teaestélyek meghonosítását” tartotta programja legfontosabb elemének.65 Válaszul a hiányra az 1900-as években megjelentek az első „radikális”, sőt „szocialista” egyetemi szerveződések a Budapesti Tudományegyetemen.66 Ezek közül kettő hatott a Galilei Körre: ugyan a Joghallgatók Tudományos Egyesülete bizonyos személyi átfedésekkel csak súrolta a Galilei Kör történetét, a másik, a Szocialista Diákok Szabad Szervezete esetében azonban már bizonyos folytonosság is kimutatható. Az újító törekvések először még csak a diákélet intézményesített fórumán, az Egyetemi Körön belül jelentek meg a 19. század végén, a „nemzetiekkel” szemben fellépő „reformerek” párttá szerveződésével. Az 1900-as évekbe már úgy fordult az Egyetemi Kör, hogy a Nemzeti Párt, a Középpárt és a Reform Párt „hadakozásaiban nőtt föl az egyetemi ifjúság”.67 Az egyesület választásain mind az egyetem vezetése, mind a magyar politikai elit – elsősorban a Függetlenségi Párt – a Nemzeti Pártot támogatta. És mikor az Egyetemi Kört vezető „kuruckodó” diákvezérek tekintélye a korrupciós ügyeknek köszönhetően elkopott, trükkökkel – például a köri beiratkozás idő előtti lezárása, szavazásból kizárások – érték el, hogy a Nemzeti Párt újra és újra megnyerje az Egyetemi Kör választásait. Noha a „reformerek” sem különböztek tőlük lényegesen: Ady Endre az Egyetemi Körről írt cikkében egyetlen különbségként azt regisztrálta, hogy a Reform Párt tagjai nem ütik programszerűen a zsidókat. Ennek ellenére, amikor a Reform Párt a köri választások megnyerésével „egyetemi hatalomra” jutott, az egyetem vezetősége átmenetileg bezárta az Egyetemi Kört azzal az indokkal, hogy az egyesület „politizál”. A politizálás bírálatát Ady is gyakorolta, igaz, egészen más, rendszerkritikus perspektívából: Ady szerint az Egyetemi Kör és a diákvezérek „elpolitizálták” egy reformorientált Országos Diákszövetség lehetőségét. Az Egyetemi Kör taktikai okokból történt bezáK. Kováts Gyula budapesti egyetemi rektor előterjesztése Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, 1914. március 12. ELTE Egyetemi Levéltár, a Rektori Hivatal iratai, i. h. 65 Ady Endre: A budapesti Egyetemi Kör, i. m. 76. 66 A kolozsvári egyetem Rákosi Mátyás szerint a budapesti megmozdulásoktól teljesen el volt szigetelve. Lásd Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 68. 67 Viczián János: Diákélet és diákegyesületek a budapesti egyetemeken, 1914–1919, i. m. 11. 64
83
rása mellett további eszköz volt az egyetemi establishment hatalmának fenntartására a radikalizálódó diákok kizárása az egyetemről vagy vidékre tanácsolása. A „szocialista diákok” közül a későbbi népbiztos Vágó Béla és a leendő kommunista pártideológus, Rudas László is erre a sorsra jutott.68 Az egyetemi „erjedés” legfontosabb lenyomatai az Egyetemi Lapokkal szemben megjelenő, felsőoktatási problémákat tematizáló alternatív, radikálisabb hangvételű diáklapok, a Gaudeamus, a Magyar Egyetemi Ifjúság és az Erő voltak.69 A lapok névadásai tükrözik az újító irányként fellépő csoportok önképét és szimbolikus politikáját, ezekben szólhattak először közönségükhöz azok a diákok, akik a századforduló körül a 19. század utolsó évtizedeiben Magyarországra ért „új eszmék” hatása alá kerültek. E diákok közül név szerint említendő a később a Társadalomtudományi Társaság kettészakadásában kulcsszerepet játszó Farkas – ekkor még Wolfner – Pál és a Galilei Kör majdani létrejöttében közreműködő Székely Aladár. Rácáfolva a „nacionalista”, dzsentri-attitűdű joghallgató sztereotípiájára, ők alapították 1898-ban a Joghallgatók Tudományos Egyesületét. Az önképzőkör jellegű „radikális” jogászegyesület tagjainak felfogását Pikler Gyula és Somló Bódog jogelméletei szintetizálták, Pikler maga is tag volt. Székely és Farkas ekkor kerültek kapcsolatba azokkal az idősebb, frissen végzett joghallgatókkal így Jászi Oszkárral, Vámbéry Rusztemmel, Berinkey Dénessel, akik a Huszadik Századot és a Társadalomtudományi Társaságot is megalapították. Székely és Farkas az egyetem elvégzése után csatlakoztak a Társadalomtudományi Társasághoz, ugyan útjaik az 1906-os szakadáskor kettéváltak, Farkas távozott, Székely maradt. Ő a Jásziéknál pár évvel fiatalabb korosztályhoz tartozott, és az elkövetkezőkben egyfajta összekötő szerepet töltött be az egyetemisták és a polgári radikális értelmiség között. A Joghallgatók Tudományos Egyesületéhez csatlakozók között már több olyan diák volt, aki magát „szocialistának” vallotta, például Polányi Adolf, a bátyja példáját követő Polányi Károly és unokatestvérük, Pór Ödön. Az 1900-as évek elején megjelentek az első MSZDP-párttagok is a radikális joghallgatók egyetemi mozgalmában, például az utóbb a Galilei Körbe is belépő Beck Salamon. A Szocialista Diákok Szabad Szervezete afféle „elődszervezetként” több galileista visszaemlékezésében is fontos szerepet kapott. Kelen Jolán határozottan úgy foglalt állást, hogy a Galilei Kör „mozgalmai” „a szocialista diákok század eleji mozgalmának talajából hajtottak ki”. Elbeszélésében kiemelt szerepet adott a szocialista diákoknak mint azon „izmos elődöknek”, akik kijelölték „a magyar diákság útját a munkásmozgalom felé”, mivel ők a magyar ifjúság azon úttörői, akik már 1905-ben is „a munkásmozgalom orosz útját vallották követendőnek”.70 A szocialista diákok önreprezentációikban magukévá is tettek ezt a szerepet. Bárd Imre – Beck Salamon testvére – büszkén idézte föl szocialista diákmúltját: „Munkánkkal Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 68. Vö. Viczián János: A magyar egyetemi és főiskolai lapok bibliográfiája, 1857–1922. Budapest, Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpont, 1978., illetve Tömöry Márta: Új vizeken járok, i. m. 20. 70 Kelen Jolán visszaemlékezése a Galilei Körre. Kelen Jolán-hagyaték, PIL, i. h. 68 69
84
nemcsak előkészítettük a Galilei Kör megalakulását, hanem magunk is részt vettünk ebben a munkában.”71 A Szocialista Diákok Szabad Szervezete azonban első szocialista diákegyesületként a maga jogán is helyet követelhetne egy, a századelő magyar felsőoktatásáról írt áttekintésben.72 A szocialista szervezet a Joghallgatók Tudományos Egyesületéből nőtt ki: Polányi Adolfnak és Pór Ödönnek az orosz szociálforradalmárokról, az „eszerekről” tartott 1901-es előadásai nyomán. Az érdeklődő diákok szervezeti megalakulása 1902-ben történt.73 A szocialista diákokhoz tartoztak olyan, maguknak nevet szerző szocialista értelmiségiek, mint Mérő Gyula és Migray József, de az utóbb a kommün idején a Budapesti Forradalmi Törvényszéket vezető László Jenő is.74 Később csatlakozott a szocialista diákok csoportjához Bárd Imre, Rudas László és Vágó Béla, és a Világosság-csoportnál említett Tarczai Lajos. A hallgatók mellett akadtak már végzettek és az egyetemről kizártak is, de a szociáldemokratákat kommunista perspektívából bíráló Szántó Zoltán szerint a dogmatikus pártvezetés előszeretettel nevezett „diáknak” minden szocialista értelmiségit, aki nem értett egyet a pártvezetéssel.75 A legjelentősebb különutasként, a szocialista diákok „szellemi vezéreként” a Polányi testvérek unokatestvérét, Szabó Ervint jelölhetjük meg. Szabó 1901-ben felvett könyvtárosi munkája mellett 1902-től a Népszava segédszerkesztőjeként működött, de a Marx–Engels-válogatás 1905-ben megjelent első és 1909-ben kiadott második kötete között gyakorlatilag elvesztette az MSZDP támogatását.76 A szocialista diákcsoport fedőszervét – kerülve a sokáig büntetőjogi kategóriába eső „szocialista” megnevezést – Művelődési Körnek hívták. A tagok száma Bárd Imre vis�szaemlékezése szerint 1902-ben száz körül mozgott, amely azonban egészen biztosan hamar lecsökkent: Mérő Gyula 1903-ban „fájdalommal” írta Szabónak, hogy a szociaBárd Imre: A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. A Szocialista Diákok Szabad Szervezetének meglévő iratanyaga a Politikatörténeti Intézet Levéltárában lelhető fel, amelyben olvashatók a Szocialista Diákok Szabad Szervezetének jegyzőkönyvei: PIL II. 684. 5. Nagyon részletes visszaemlékezést ad a szocialista diákok között töltött időszakáról Szerdahelyi Sándor: Szerdahelyi Sándor visszaemlékezése, PIL, i. h. 73 Duczynska Ilona–Horváth Zoltán: Polányi Károly és a Galilei Kör. Századok, 1971/1., 91. 74 László Jenőt ezen tevékenysége miatt a proletárdiktatúra szélsőségesen antiszemita értelmezését kínáló A zsidók rémuralma Magyarországon című, nagyon korán megjelent 1919-es kiadvány a kommün legfőbb rémének, a „bolsevista kormány Torquemadajának” tette meg. L. A zsidók rémuralma Magyarországon 1919. március 21-től augusztus hó 1-ig, [h. n., é. n.], 14. – A „keresztényeket” kínzó és kivégeztető „rém” helyi értékéből azonban László Jenőt csakhamar kiszorította Szamuely Tibor a Tanácsköztársaság Horthy-kori emlékezetének kanonizálódása során. 75 Szántó Zoltán: Vég és kezdet, i. m. 118. 76 Marx–Engels válogatott művei. I–II. Szerkesztette, bevezette és jegyzetekkel ellátta: Szabó Ervin. Budapest, 1905–1909. Szabó Ervin marxizmuson belüli különutasságát mutatja, hogy ugyan születésének 100. évfordulójára, 1977-re tervezték a két kötet újrakiadását, de Szabónak a Marxot és Engelst sajátosan interpretáló és kritizáló kommentárjai miatt erre nem kerülhetett sor – ugyan levelezését és összegyűjtött történeti írásait kiadták. Átfogó életrajzát Litván György publikálta 1993-ban: Litván György: Szabó Ervin, a szocializmus moralistája. Budapest, Századvég, 1993. 71 72
85
lista diákok „kipusztultak”, mindössze húszan maradtak.77 Mi lehetett az oka ennek a „kipusztulásnak?” Ha ezt a kérdést megválaszoljuk, nemcsak a Szocialista Diákok Szabad Szervezete kudarcának megértéséhez jutunk közelebb, hanem a Galilei Kör sikerességéhez is, amely már másképp szerveződött, másféle mintát követett. A különbség kitűnik, ha összehasonlítjuk a szocialista diákok márciusi megemlékezését a Galilei Kör későbbi ünnepeivel. Szabó Ervin emblematikus előadást tartott az egyik munkásegylet helyiségébe befogadott szocialista diákok 1903. március 15-i megemlékezésén, amelyben az Egyetemi Kör függetlenségi kultuszt reprezentáló ünnepségét vetette össze a magukéval: „Ott diákok százai, talán ezrei, itten egyenként vesszük számba egymást; ott ünnepélyes, hangos zajos felvonulás, itt csendes, szerény; tanulóórákhoz hasonló megemlékezés; ott az örömnek és büszkeségnek hangjai folynak a szónokok ajkáról, itt az ünnep a keserűség és a méltatlanság szavait váltja ki belőlünk; s míg az ottani ünnepélyről hírlapok hasábjain számolnak majd be az országnak-világnak, mi óvatos csendben húzódunk meg, s szigorúan megrostáljuk azokat is, akiket az estére közibe bocsátunk.”78
Mintha a könyvtáros Szabó egy könyvtárklubban gondolkozott volna, nem egy mozgalomban. Ez az elvonulás, merev elzárkózás, a Szabó Ervin által képviselt exkluzív jelleg volt bizonyosan a legfőbb oka annak, hogy a szocialista diákok létszáma idővel nemhogy nem növekedett, de egyre csökkent. Ám ekkor a szocialista diákok működésében paradigmaváltás következett: a csoport becsatornázódott az MSZDP-be. Vélhetően az addig értelmiségellenes pártvezetés a szocialista diákokban megláthatta a káderutánpótlás lehetőségét, másfelől pedig a párt politikusai taktikusan úgy gondolták, a párt territóriumába terelve a szocialista diákcsoportot, ellenőrizni tudják a „partizánként” működő Szabó Ervint, akinek korabeli törekvései lenyomata az először a Világosságban, 1904-ben megjelent Pártfegyelem és egyéni szabadság című tanulmánya, melytől kezdve az anarchoszindikalizmus irányzatát képviselte.79 1903 után a szocialista diákok tevékenysége átkerült a szakszervezetekbe, és innentől szakszervezeti helyiségekben gyűltek össze, az előadásokat vita követte.80 Egyre kiterjedtebb munkásoktató tevékenységet folytattak, az „analfabéta”, vagyis alapkészségeket oktató tanfolyamokon túl (melyeket 77 Mérő Gyula Szabó Ervinhez San Martinóba. Budapest, 1903. július 24. In: Szabó Ervin levelezése. I. Szerk.: Litván György és Szűcs László. Budapest, Kossuth, 1977. 78 Szabó Ervin beszédét idézi: Litván György: Szabó Ervin, a szocializmus moralistája, i. m. 73–74. 79 Szabó koncepciója elsődlegesen a munkások művelődés általi „tudat-felszabadítása” volt, könyvtárszervezői tevékenysége is ebben a koncepcióban értelmezhető. „A munkásság öntudatát kifejleszteni, ez a szocialista pártok legeredményesebb taktikája. Ezzel érték el eddig is legnagyobb sikereiket.” L. Szabó Ervin: Pártfegyelem és egyéni szabadság. Budapest, 1934, 34. Szabó Ervin később a „szocialista” esztétikát dogmatikusan hirdető Bresztovszky Ernővel szemben is a „művészet autonómiáját” képviselte az 1914-es Népszava-vitájukban. L. Balázs Eszter: Az intellektualitás vezérei, i. m. 224–227. 80 Lásd például – szúrópróbaszerűen – a következő hírt a Művelődési Kör 1904. februári rendkívüli közgyűléséről, amelyet a Kereskedelmi Alkalmazottak Király utcai szakegyletében tartottak: Egyleti hírek. Népszava, 1904. február 25., 8. Az összejövetelekről: Dr. Czóbel Ernő visszaemlékezése. PIL 867. f. 2/c–30.
86
becsléseik szerint 2500 munkás is látogathatta) történelmi, művészettörténeti, technikai, orvostudományi és munkásmozgalmi előadásokat is tartottak, és még retorikai képzést is kívántak nyújtani a jövő „munkásszónokai” számára, miközben ingyenes jogi tanácsadással is szolgáltak. Mindez előképéül szolgált a Galilei Kör későbbi, hasonló tevékenységéhez. A munkásoktatás mennyisége az 1906-os évre csökkent – Kende Zsigmond szerint el is maradt81 –, valószínűsíthetően azért, mert a radikális választójogi reformért folytatott tüntetések és gyűlések kötötték le innentől a 200 főnél többen sosem lévő szocialista diákok erejét és figyelmét.82 Az 1905–1906-os években ugyanis különösen aktivizálódott a szocialista diákok „közéleti” tevékenysége. A felsőoktatási diákszervezetek szempontjából is „vízválasztónak” bizonyult a darabontkormány és a „nemzeti ellenállás” időszaka, nem beszélve az orosz forradalom Magyarországra érkező híreiről, amelyet a Népszavában közölt kiáltványukkal üdvözöltek a szocialista diákok, amelyben tiltakoztak a Magyarországon is mindinkább elhatalmasodó „muszka rendszer”, a „reakció” ellen is. A szocialista diákok olvasatában ez a „reakció” mindenekelőtt a maradék tanszabadságot veszélyeztető egyetemi vezetést jelentette: „fogcsikorgatva nézzük, miként ölik ki tervszerűen a szabad gondolkodás utolsó csiráit, miként terjeszkedik egyetemeinken, mint egész közéletünkben, a klerikalizmus gyilkos mérge”.83 Míg az Egyetemi Kör a „nemzeti ellenállásban” exponálta magát, a szocialista diákok alakították meg az „általános titkos választójogért küzdő hallgatók egyetemi szövetségének szervezőbizottságát” 1905 szeptemberében, hogy az egyetemen képviseljék az általános választójog ügyét. Ekkor kiadott kiáltványukban leszögezték, hogy az ország „átalakulás küszöbén áll”, és a „politikai szabadság” és a „kulturális föllendülés” azért sem „álom” már, mert „egy hatalmas munkáspárt s az ország legkiválóbb elméi” – vagyis a Kristóffy-féle választójogi tervezet mellett kiálló MSZDP és a Jászi vezette polgári radikálisok – „küzdenek vállvetve érte”. A szocialista diákok nyomatékosították, hogy e harcból nem maradhatott ki az „ország kultúráját a lelkén viselő” ifjúság, mivel Magyarország csak az általános, titkos választójog kivívásával emelkedhet ki „a műveletlenségből s gazdasági nyomorúságból”. Utóbb az általános és titkos választójog jelentőségét a galileisták sem fogalmazták meg másként. A szocialista diákok maguk közé várták azokat, „kiknek fáj, hogy nincs az országban tudomány és művészet, kiknek fáj, hogy ez a nép éhezik, kivándorol s műveletlenségben tengődik, amely munkájával az országot fenntartja, s ki van zárva az alkotmány sáncaiból” – vagyis hogy a „népnek” nincs szavazójoga. Érvelésük szerint a „politikai Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 64. A szocialista diákok működéséről említett jelentésük tájékoztat, valamint a tagok fennmaradt levelei – például Szabó Ervin publikált levelezése. Ideológiájukba nyújt betekintést az 1902-ben indított Szocialista Diákok Kiskönyvtára című füzetsorozatuk, amelyben 1905-ig összesen hét füzet jelent meg, 83 Az orosz forradalom. Népszava, 1905. február 28., 4–5. Az orosz forradalom korabeli recepciójából szemezget: Válogatott írások a magyar ifjúmunkás mozgalom harcos múltjából. I. Mi már nem leszünk kizsákmányolt proletárok, 1849–1919. Szerk.: Svéd László. Budapest, Ifjúsági Könyvkiadó, 1951, 77. – A szimpátiagyűlésről: Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 62. 81 82
87
szabadsággal” együtt elkövetkezik „az egyetem gyökeres regenerációja” is, mert – írták az 1905-ös egyetemi állapotokat rögzítő ideologikus látleletükben – a „tudomány csarnokát” a „tudatlanság ázsiai gőgje” bitorolja. A politikai rendszer reformjának szükségességével összekötötték az oktatás modernizálásának céljával a felsőoktatás reformjának igényét is, hogy az építendő „egészséges tantermekben, szép és modern hozzáférhető könyvtárakban és laboratóriumokban” helyet kapjanak a „modern tudományosság” „új” „éltető eszméi”. Ezek között a szociológiát, a természetbölcseletet, az összehasonlító vallástudományt és a pszichofizikai kutatásokat sorolták fel.84 Mint tudjuk, a radikális választójogi reform elmaradt. Sőt a szocialista diákok úgy látták, a korábbi szabadelvű kormánypolitikához képest a „nemzeti koalíció” hatalomra kerülésével még erős visszalépés is következett a „feudalizmus” irányába. Ennek egy 1906. októberi kiáltványukban hangot is adtak, amely számos elemét előlegezi a galileisták későbbi országértékeléseinek: „Magyarország diákjai és volt diákjai! Új erőre kapott a feudalizmus. Az ország kormánya az ő kezükben; övék a törvényes hatalom, minden kultúrtörekvés! Ha van valami közötök a kultúrához, tagadjatok meg minden közösséget minden kultúra ellenségeivel: a feudalizmussal. Közintézményeink az ő képére vannak faragva. A magyar tudomány vezetőemberei megalázott csatlósai a mágnásosztálynak. Az ország kormánya az ő kezükben; övék a törvényes hatalom minden ereje. Övék a fogházak és a börtönök; csupán lakó benne a nép. Övék a csendőrszurony és a katona puskája, Övék minden fenyítő korbács. Erőszakon alapuló uralmukat is hazug eszmevilággal akarják erősíteni. Ne feledjétek, hogy a hazafiság nekik mindig csak takaró volt önös osztályérdekeik becsempészésére. A feudalizmus alatt nyög Magyarország. Nincs ország, amely ipar, kultúra nélkül ne tengődnék. A mezőgazdaság bőséges jövedelmet nyújt, de csak kevés számú nagyúrnak: a népmilliók nyomora irtóztató! Százezrével vándorolnak ki Magyarország legmunkabíróbb népei az éhhalál elől. Ipar nélkül még csak szűkös polgári kultusz sincs. A feudalizmus alatt éheznek a tanítók, várakoznak évekig a tanárok, nem jutnak álláshoz a mérnökök; kénytelen ingyen dolgozni mérnök és orvos. Kulturálatlan állapotunk sem ad kenyeret a kultúra munkásainak. A tanító és földműves a falun, a hivatalnok és bérmunkás a városban egyaránt a feudalizmusnak köszönhetik keserves sorsukat. Uralmának fő fészke a parlament és a vármegye. Saját várában támadjunk rájuk! Az általános és titkos választói jogért folyó harc mihamarabb meg fog indulni teljes erővel.”85
A felhívás a továbbiakban rögzítette, hogy a diákok „a mágnások osztályuralma alatt” úgysem tudnak majd megélni, ezért a munkásosztályhoz való csatlakozásra buzdít, amelytől egyedül várható a „magyar közállapotok” megváltoztatása. A szocialista diákok perspektívájából leírt „magyar közállapotok” a polgári radikális értelmiségiek írásaiban és Ady Endre verseiben és publicisztikáiban felfestett „régi Magyarország” képének karakterisztikus lenyomata. A felhívás bemutatása azért is indokolt, mert közzétételekor már megjelentek a szocialista diákok között a Galilei Kör későbbi, 1906-ban Az 1905. szeptember 5-i felhívás szövegét teljes egészében közli: Tömöry Márta: Új vizeken járok, i. m. 238–239. 85 Magyarország diákjai és volt diákjai!, Népszava, 1906. október 10., 8. 84
88
érettségizett alapítói: „Számunkra, Tavaszmező utcai lázadók számára a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy mihelyt szabad egyetemi polgárok lettünk, belépjünk a szocialista diákok szervezetébe. Más baloldali szervezet akkor nem is volt.”86 Eme leendő galileisták a szocialista diákok kiáltványában bemutatott értelmezési sémának megfelelően interpretálták a korabeli Magyarországot. Kende Zsigmond elbeszélésében az MSZDP által akkor már régen megszállt Szocialista Diákok Szabad Szervezete azt a feladatot szánta magának, hogy „értelmiségi kádereket neveljenek a szociáldemokrata pártnak”.87 A „szocialista diákok” káderré nevelésére, továbbképzésére szolgált, hogy olyan szociáldemokrata pártértelmiségiek, mint az erősen autoriter oktató, Pogány József tartottak számukra előadásokat. A Szocialista Diákok Szabad Szervezetének éppen ez a vonása volt az, amely elidegenítően hatott sok későbbi galileistára. A „galileisták–szocialista diákok–Pogány” háromszög egy-egy szövegelemzéssel történő vizsgálata bemutatja a Szocialista Diákok Szabad Szervezetének galileista emlékezetét, egyben megmagyarázza azt, hogy miért kellett elhagyniuk a leendő galileistáknak a szocialista diákokat, és miért kellett saját útra lépniük. Kende Zsigmond a szociáldemokraták dogmatizmusában, tekintélyelvűségében és az egyenlőtlen viszonyban, a diákok lekezelésében adja meg az okokat.88 A Szocialista Diákok Szabad Szervezetének 1906–1907-es állapotára egyszerűen a „pártiskola” jelölőt alkalmazta az emlékező, olyan helyként írva le, ahol aktuális problémák helyett az értéktöbbletről, tőkekoncentrációról, elnyomorodási elméletről értekeztek. A heti összejövetelek jellegéről pedig a következőt olvashatjuk nála: „Hűségesen hallgattuk előadásaikat, vitáikat, tanultunk is belőlük, hiszen nem voltunk képzett marxisták. Az igazi baj az volt, hogy a viták sokszor szóértelmezési nüanszok körül folytak, s a legnagyobb csodálkozásunkra sokszor szenvedélyes veszekedésekké, személyes torzsalkodásokká fajultak. Volt nem egy olyan vitatkozó, aki a vele egyet nem értőt nem jó szándékú tévelygőnek, hanem a minden kétség felett álló tudományos igazságok kártékony vagy éppenséggel rosszindulatú félremagyarázójának tekintette. Ezek a szenvedélyes, személyeskedő viták nagyon lehangoltak bennünket. Hogy lehet, hogy emberek, akik egy nemes végcél tekintetében egyetértenek, ilyen gyűlölködően helyezkedjenek szembe egymással és miért csak ilyen távoli, elméleti kérdésekről beszélnek? (…) Egyre inkább éreztük, hogy miránk itt nincs szükség.”89
A Szocialista Diákok Szabad Szervezete „pártiskolájában” uralkodó légkör jelölésére még felidézte Az ember tragédiájának Konstantinápoly-színét a homousion–homoiusion vitával.90 Ezzel Kende Zsigmond magát Ádám-Tankréddá tette meg a metafora jelölőjéKende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 62. Uo. 62. 88 Uo. 62–65. 89 Uo. 64. 90 Czóbel Ernő visszaemlékezésében meg is találtam egy efféle „egybetűs” vita lenyomatát: egy alkalommal Csizmadia Sándor „Elpolgáriasodtunk” címmel adott elő, amelyben Csizmadia kifejtette, hogy az SZDP „opportunista, elpolgáriasodott párt lett”. „Az előadást vita követte. Érdekes felszólalás volt Réti 86 87
89
nek szintjén, amely madáchi Ádám-alak egyébként fölöttébb egybevág a mindig új felé törekvő és befogadó szabadgondolkodó-ideállal. A Galilei Kör leendő megalapítója a szocialista diákoknál töltött idő legnagyobb pozitívumának a Polányi Károllyal történt megismerkedést tartja. Rubin László egy történettel és egyetlen szinekdochikus névvel érzékeltette, miért is volt annyira taszító a Szocialista Diákok Szabad Szervezete: „Első emlékeim közül az ácsmunkások szakszervezeti helyisége tűnik elém, ahol idősebb szocialista diákok és egyetemet végzett szociáldemokrata intellektuellek esténkint a fiatalabb diákokat tanították. Oda jártunk mi is, akik a Galilei Kört alapítottuk. De egy este végleg kivonultunk, mert nem akartunk soha többé együtt dolgozni azzal a terrorista szellemű tanárjelölttel, aki a szocialista diákok vezére volt. Tíz évvel Pogány József forradalmi szereplése előtt történt meg ez a szecesszió, mely a Kör alapításához vezetett.”91
A történet elbeszélése a történeti adalékokon túl Pogány József „rossz szellemként” való megjelenítése miatt hordoz narratológiai érdekességet. A szecesszió ugyanis nem vezetett olyan cezúrához, mint amelyet Rubin cselekményesítése magában foglal: a galileisták egyáltalán nem szakítottak Pogány Józseffel. Pogány szerepelt szónokként a Galilei Kör rendezvényein, neve felbukkan a Szabadgondolat szerzői és a Galilei Kör oktatói között. Rubin visszaemlékezésének Pogánnyal szembeni nyomatékosan elutasító gesztusa az egyes galileisták 1918–1919-es szerepvállalását követő „terrorista” vádak kontextusában értelmezendő: „A Galilei Kör útjáról és céljáról napjainkban igen sok szó esik. Parlamentben, miniszteri nyilatkozatban, sajtóban: a galileisták romboló-ösztönű véres, veszett forradalmárok voltak.”92 A Pogánytól való elhatárolódás egyben a terrortól elhatárolódást jelentette Pogány ismert 1919-es szerepe miatt.93 A Rubin történetmesélésével – a „kivonulás” felnagyítása, Pogány antagonistaként szerepeltetése – és annak céljával kapcsolatos felvetéseimet erősíti Kende Zsigmond Rubinnal vitatkozó elbeszélése, amely szerint „látványos kivonulásról szó sem volt”. A későbbi galileisták nem kivonultak, hanem lemorzsolódtak, „csendben, bejelentés nélkül”. Mindezt 1907 kora nyara és kora ősze közé tette, noha említést tett „egy botrányos veszekedésbe fulladt ülésről” is, amely végleg realizálta az elszakadást, de ennek jelentőségét nem túlozza el. Kende Zsigmond elbeszélésében a távozásuk nem volt különösebb Sándoré, aki a maga professzoros modorában végső konklúzióként kijelentette, hogy ő csak egy betűben különbözik Csizmadiától, mert szerinte nem elpolgáriasodtunk, hanem elpolgárosodtunk.” L. Dr. Czóbel Ernő visszaemlékezése. PIL 867. f. 2/c–30. 91 Rubin László: A Galilei Kör története (Alakulásának huszadik évfordulója alkalmából). Századunk, 1928/8., 464. 92 Uo. 468. 93 Pogányról a kommünben szintén szerepet vállaló Lukács Györgynek is nagyon rossz véleménye volt: Lukács György: Megélt gondolkodás, i. m. 179–180. Lukács emiatt „egyáltalán nem volt hajlandó” Pogánnyal összeállni a bécsi emigráció 1920-as évekbeli frakcióharcai során. Pogány Józsefről: Thomas Sakmyster: A Communist Odyssey. The Life of József Pogány/John Pepper. Budapest–New York, CEU Press, 2012.
90
hatással a Szocialista Diákok Szabad Szervezetének működésére, rutinjára: „Kis pontocskák voltunk. Idősebb társaink kevéssé ismertek minket.”94 Turnowsky Sándor az egyik legkényesebb időpontban emlékezett vissza, a Galilei Kör alapításának közelgő 50. évfordulója felé haladva, 1957 nyarán, az 1956-os forradalom utáni ideológiai útkeresés korszakában. Turnowsky meglehetősen konvencionális elbeszélést ad a szocialista diákok szervezetéről: „A fiatalok közül legtöbben részt vettek a szabadgondolkodók mozgalmában is. Az idősebbek azonban lebecsülték az egész »freidenker« mozgalmat. Mi, fiatalok csak vendégek voltunk ebben a szervezetben. Mint ilyeneket szívesen fogadtak és oktattak. Később azonban, mikor megalakult a Galilei Kör, s látták az ott folyó munkát, ezek az »öreg« szocialista diákok is valamennyien részt vettek a Kör munkájában, s ez a külön szocialista csoport azután meg is szűnt, mert az idősebbek már önálló tagjai lettek a szocialista pártnak. A szocialisták körében való vendégszereplésünk azonban mindnyájunk számára hasznos volt. Az ő körükben ismerkedtünk meg a marxista tanokkal s azok népszerűsítési módjával, s azonfelül bizonyos pártfegyelemhez is szoktunk, és ahhoz is, hogyan kell az elméletet a gyakorlatban alkalmazni.”95
Végül a negyedik visszaemlékező, Surányi Ede szerint azonban nemhogy „lebecsülték” volna a fiatal szabadgondolkodókat, hanem Pogány egyenesen kijelentette: „a Szociáldemokrata Pártnak erre a polgári csürhére nincs szüksége”. Surányi egyenesen az elmegyógyintézetek magukat Napóleonnak képzelő betegeihez hasonlította a „felalá járkálva” őket kioktató Pogányt.96 A különösen sötét leírás mögött az állhat, hogy Surányi visszaemlékezését 1955-ben vették föl, azon Rákosi-korban, amikor az egykori szociáldemokrata párt valóságos „pofozógép” szerepet töltött be a korszakról író történészek munkáiban.97 A négy galileistának négy különböző időpontban adott értékelése a Szocialista Diákok Szabad Szervezetéről jól illusztrálja az emlékezésnek az emlékezetelméleti és szociálpszichológiai irodalom által feltárt konstrukciós jellegét és csoportspecifikus sajátosságait,98 valamint egyben megmutatja a memoároknak – már az elméleti bevezetőben kifejtett – korlátozott hitelességét.
Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 64. Turnowsky Sándor: Adalék a Galilei Kör történetéhez, i. m. 1062. 96 Dr. Surányi Ede visszaemlékezése. PIL 867. f. 1/s–166. 97 Vö. 1919 elején: „A kormány a szociáldemokrata párt segítségével (…) kísérletet tett, hogy terrorral vessen gátat a kommunista párt által vezetett forradalmi mozgalomnak. (…) Az SzDP követelésére letartóztatták a kommunista párt vezetőit, köztük Rákosi elvtársat.” L. Mód Aladár: 400 év küzdelem az önálló Magyarországért. Budapest, Szikra, 1951, 402–404. 98 Az emlékezés emlékezetpszichológai és narratológiai szempontjait bemutatja: Romsics Gergely: Mítosz és emlékezet, i. m. 15–23. Újabban: Kövér György: Biográfia és társadalomtörténet. Budapest, Osiris, 2014. 94 95
91
A GALILEI KÖR MEGALAKULÁSÁNAK KIVÁLTÓJA: „A PIKLER-HECC” ÉS ELŐZMÉNYEI A Galilei Kör megalakulásának előzményeit bemutatva, lássuk a következőkben azokat az egyetemi kihívásokat, amelyekre baloldali perspektívából válasz volt a Galilei Kör megalakítása: „a már tűrhetetlenné vált klerikális pöffeszkedés, mely a kereszthecceket és a Pikler-tüntetéseket inszcenálta”.99 Jobboldali perspektívából azonban az egyetemi „klerikális reakció” a szó szoros értelmében valóban csak reakció volt, és a Galilei Kör szabadgondolkodó hallgatói voltak azok, akik kiprovokálták az egyetemi összecsapásokat.100 Most persze meglehetősen sematikusan mutattam be az interpretációk lehetséges két nagy ágát, amelyek elágazási pontjait az elkövetkezőkben igyekszem több léptékben (egyéni, egyetemi, országos) is megmutatni. „Kultúrharc” az egyetemeken: a „kereszthecc” Az 1900-as évek eleji Magyarország egyetemi „kultúrharcát” kirobbantó „kereszthecc” történetét Szabó Miklós tárta fel a magyarországi újkonzervativizmus kialakulásával foglalkozó kutatásai keretében.101 Szabó Miklós a „keresztheccet” egyfelől a jogi pálya századfordulóra kialakuló telítettségével magyarázta, amely „fokozta a kenyérharc lelkiállapotát”,102 másfelől a szekularizáció kérdéskörében helyezte el, miszerint a „katolikus autonómia”-vita idején a Katolikus Néppárt az egyetemi „keresztheccek” tüzelésével kívánta növelni befolyását a felsőoktatási intézményekben. A „keresztmozgalom” résztvevői ezen túl az agráriusoktól kaptak támogatást.103 A mozgalom képviselőinek önreprezentációját jól mutatja az Egyetemi Kör elnöki tisztségét 1901-ben betöltő Tahy Endre 1941-ben kiadott könyve: „Szokás volt és talán ma is szokás az egyetemi ifjúság megmozdulásait alkalmi heccnek, tüntetésnek tekinteni és föltételezni, hogy valamelyik országos érdekcsoport vagy politikai párt szolgálatában történik a megmozdulás. Az 1901-es keresztkitűző márciusi ifjúság mozgalma az ifjúság önlelkében kiérlelt – minden érdekcsoporttól vagy politikai párttól független –, öntudatos és önálló megnyilatkozás volt. – Az ifjúság megmozdulásainak beállítottsága kétségtelenül a liberalizmus gyászos kinövései ellen irányult, – már pedig akkor minden politikai párt a liberális jelszavaktól csöpögött, lett légyen az akár kormánypárti, akár ellenzéki párt. A Galilei Kör. SZG, 1911/1., 53. L. Magister: Az egyetemi ifjúságról. MF, 1911/I. k., 554–559. 101 Szabó Miklós: Az 1901-es egyetemi „kereszt-mozgalom”. Történelmi Szemle, 1970/4., 483–516. 102 Uo. 484. 103 Szabó Miklós: Középosztály és újkonzervativizmus. Harc a politikai katolicizmus jobbszárnya és a polgári radikalizmus között. Világosság, 1976/6., 322–329. 99
100
92
Az 1901-es ifjúság a lelkében mélyen átélt, átgondolt és átérzett új eszményét: az új világszemlélet, az új korszellem megszületését adta tudomására a meglepett magyar társadalomnak. – Nem máról holnapra kirobbant szalmaláng volt ezt. Éveken keresztül érlelte, fejlesztette és kidolgozta lelkében az új nemzeti eszményt.”104
Mi volt az ügy? 1900. május 25-ről 26-ra virradó éjjel a Budapesti Egyetem új központi épületének lépcsőházában ismeretlen tettesek leverték a lépcsőház falán dekorációként szolgáló gipszcímerekről a kereszteket, helyükre pedig „állítólag” Dávid-csillagokat rajzoltak, noha az esetet jelentők ezeket eltakarították, mielőtt bárki más is láthatta volna, mondván, hogy nem bírták elviselni a látványt. A Dávid-csillagok odarajzolására így tehát nem volt bizonyíték, mindenesetre a rongálással menten a „zsidó” hallgatókat vádolták, és az eset alkalmat adott arra, hogy azt a „pánjudeaizmus” feltételezett terjedésének szimbólumaként állíthassák be. Az ügyben a Katolikus Néppárt egyik képviselője interpellálta Wlassics Gyula kultuszminisztert, ő válaszában azonban elsődlegesen nem a kereszttördelésen háborodott fel, hanem azon, hogy mindebből a Katolikus Néppárt politikai tőkét akar kovácsolni.105 Az Egyetemi Kör, amelyben 1899-től ismét a Nemzeti Párt volt „uralmon” – első üdvözletüket Egan Edéhez küldték106 –, gyűlést szervezett. Ezen elfogadták a „kereszt-memorandumot”, amely nemcsak az elkövetők felsőoktatási intézményekből kizárását és a megrongált keresztek visszaállítását tartalmazta, hanem hogy azokat az ország összes tantermében – egy későbbi kompromisszumos javaslat szerint csak a reprezentatív helyiségekben (például aula) – helyezzék el az oktatás keresztény szellemiségét demonstrálandó. A memorandumot az egyetem vezetése elé terjesztették, azonban tanév vége volt, és őszre halasztották az ügyet. 1900 szeptemberében a Nemzeti Párt újrázott az Egyetemi Kör választásán, kiadott programjuk az egy jogász és egy bölcsész szerezte Kereszt, zsidó, vallás című antiszemita röpirat volt.107 A röpiratot olvasva kitűnik, hogy a szerzők számára a kereszt nem a megváltás és az élet, hanem a középkori antijudaista toposzt aktivizálva, Krisztus zsidók általi megfeszítésének és ezzel a halálnak a szimbólumát jelentette. A vallási alapú antijudaizmust a röpiratban az új, modern típusú antiszemitizmus elemei kerekítették ki, hogy végül egy csábító oázisnál megpihent, sivatagi vámpír által halálra szívott muszlim allegorikus történetének elmondásával rögzítsék az üzenetet: Tahy Endre: Kereszt az egyetemen. 1901. március 18. A budapesti egyetemi ifjúság 1901. évi keresztmozgalmának története az „ezer magyar ifjú” névsorával”. Budapest, 1941, 7. (Kiemelések az eredetiben – Cs. P.) Tahy ennek a századelőn megszületett „új korszellemnek” betetőzését a „hitlerizmusban és mussolinizmusban” látta meg. 105 Szabó Miklós: Az 1901-es egyetemi „kereszt-mozgalom”, i. m. 487. 106 Egan Edének a kárpátaljai vármegyék szegénységének – melyért nagyrészt a zsidó bevándorlást tették felelőssé – felszámolását célzó „ruténföldi akciója” volt az ihletője Bartha Miklósnak a ruténföldi „kazárság”, vagyis a „galíciai” zsidóság térfoglalását koncipiáló művének, a Kazár földönnek. L. Bartha Miklós: Kazár földön. Budapest, 1901. – Eganról l. Gyurgyák János: Zsidókérdés Magyarországon, i. m. 350–356. 107 Kereszt, zsidó, vallás (Gondolatok). Írták egy jogász és egy bölcsész. Budapest, 1900. 104
93
„Vigyázzunk, hogy ne járjunk mi is így, az oázisnak feltüntetett XX. században, a pseudoliberalizmus s materiális atheizmus vampyrja száll s a mint a mohamedán vérét szíva, azt megölte, úgy, ha minket is megfoszt vallásunktól, ideálizmusunktól, úgy mi is erkölcsi halottak leszünk. Ébredj még idején szuggerált álmaidból, oh Magyarország, emeld magasra a keresztet s térj vis�sza Istenedhez, mert csakis »in hoc signo vinces«.”108
Az Egyetemi Tanács azonban a „keresztmemorandumnak” mindkét változatát elutasította, és egy 1900. decemberi „belvillongás” után még három hónapra fel is függesztette az Egyetemi Kör működését. A felfüggesztés lejártával azonban akcióba lendült a diákegyesület Köpösdy Dezső109 vezette Nemzeti Pártja. A „keresztakció” lebonyolítására Köpösdy létrehozta a Budapesti Keresztény Egyetemi Ifjúság Nagybizottságát, az „erkölcstelen kozmopolita szellem által el nem vakított, meg nem szédített magyar keresztény egyetemi ifjúság” szervezeteként. Ehhez több mint százan csatlakoztak, akik 1901. március 18-án reggel végigvonultak a Budapesti Tudományegyetem tantermein, és szimbolikus térfoglalásként kiszögelték előre elkészített fakeresztjeiket. Az oktatók Lóczy Lajos – Teleki Pál mestere – kivételével elítélték az akciót: az Egyetemi Tanács két napra beszüntette a tanítást, és a keresztek eltávolításáról határozott.110 Másnap fegyelmi vizsgálatot indítottak Köpösdyék ellen, akik büszkén vállalták tettüket, és március 20án átadták a rektornak a Budapesti Keresztény Egyetemi Ifjúság Nagybizottsága 102 fős névsorát.111 A keresztek eltávolításával egy időben a „keresztény ifjak” küldöttséget menesztettek Wlassics Gyulához, hogy bírálja felül az Egyetemi Tanács döntését, a kultuszminiszter azonban nem engedélyezte a keresztek kifüggesztését. Zichy Nándor a parlamentben bírálta Wlassics elutasító magatartását, és innentől a protestáns Bartha Miklós, valamint Szemere Miklós védnökségét is elnyerő „keresztény ifjak” támogatóiként léptek fel az agráriusok is: a keresztpropaganda „szócsövének” szerepét az agrárius napilap, a Hazánk vállalta magára, amely a „kereszthecc” „csúcsra járatásával” szinte egy időben megindította a Pikler Gyula elleni első hecckampányt is. Uo. 44–45. Őt Ady csak „ordítozó jelentéktelenségnek” nevezte. L. Ady Endre: Köpösdy Dezső üdvözlése. Nagyváradi Napló, 1901. november 29. In: Ady Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok. II. Sajtó alá rendezte: Vezér Erzsébet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1997, 169. Ezzel szemben Tahy szerint: „Köpösdy Dezső típusa volt a zseniális, bátor, meggyőzni tudó és meggyőződéses diákvezérnek.” L. Tahy Endre: Kereszt az egyetemen, i. m. 9. 110 Szabó Miklós: Az 1901-es egyetemi „kereszt-mozgalom”, i. m. 492. 111 Ady a következő véleményt fogalmazta meg róluk: „Gonosz gyűlölködés és hülyeség” – írta a keresztheccelt fiatalok jellemzőjeként, akiknek szerinte a Katolikus Néppárt „fegyvereket adott a kezébe”. Ezzel a retorikai fordulattal Ady mintegy előhívta a katolikus egyház történetének ismert mozzanata, a gyermekek keresztes hadjáratának képzetét. És miután „a zsenge, tejes-kukorica agyvelejű ifjúság” fegyvert kapott a katolikus néppárti vezetőktől, „a kiskorú, szegény, vak gyermekek serege megzavarodottan kezdett hullámozni, országot restaurálni, erkölcsöt építeni, keresztet menteni, zsidót ütni”. L. Ady Endre: Kecskeméthyék. Nagyváradi Napló, 1901. november 16. In: AEÖPM II., i. m. 157. 108 109
94
Szabó Miklós újkonzervativizmus-koncepciójának alapját az ekkor kialakuló keresztény felekezeteken (katolikusokon és protestánsokon) átívelő antiliberális-antiszemita frontra építette: „A kereszt-mozgalom és támogatói minden keresztény felekezetet átfogó összkeresztény frontot hirdetnek a keresztényellenes »kozmopolitizmus« ellen. Ez utóbbin a vallásilag közömbös vagy éppen antiklerikális liberális polgárság értendő – erős antiszemita felhanggal. Ez az ideológiai koncepció lényegében meghaladja a felekezeti ellentétet és villongást; itt már nem vallási ideológiáról van szó, hanem az újtípusú konzervatív ideológia egy sajátos megfogalmazásáról.”112
Amennyiben Szabó Miklós újkonzervativizmus-elméletével113 akarjuk értelmezni a Galilei Kör történetét, akkor a Galilei Kör megalakulása az újkonzervatív mozgalomra adott hallgatói válasznak tekinthető az antiliberális-antiszemita „hecceket” szervező mozgalom céltáblájának tekintett egyetemi-társadalmi csoportok részéről. Az egyetemen március 23-án indult újra a tanítás. A „keresztény ifjak” zománcozott keresztjelvényeket gyártattak, és azt megkülönböztető jelként gomblyukba tűzve hordták.114 A mozgalomnak azonban de iure véget vetett (helyesebben ettől kezdve hangsúlyai az induló első Pikler-heccre helyeződtek), hogy az amúgy mélyen katolikus Ferenc József, akihez a kultuszminiszteri elutasító válasz után fordultak, szintén nemet mondott a Budapesti Keresztény Egyetemi Ifjúság Nagybizottsága kérésére. Az Egyetemi Tanács április 26-án „rektori dorgálásban” részesítette az akcióban részt vevő összes hallgatót, Köpösdy Dezsőt pedig nemsokára – de már az első Pikler-heccben vállalt vezető szerepe miatt – kizárták az egyetemről. Ezzel az egyetemi vezetés azt jelezte, hogy 1900–1901-ben komolyan gátat kívánt vetni a Szabó által jelzett „újkonzervatív” mozgalom egyetemi térnyerésének. Az egyetemi „kultúrharc” kezdeteként azonosítható eseményeket azonban eltérő módon értelmezték a galileisták. Kelen Jolán annak bizonyítékát látta a „haladó diákokban erős visszatetszést keltő” „keresztheccben”, hogy az egyetemet „nem hiába nevezték el Pázmány Péterről”, szimbolikus alakjáról annak a „jezsuita-habsburgista szellemnek”, amely a századelőn „uralkodott a falak közt”. Kelen Jolán elbeszélésében a Szent Imre Kör „álszent” tagjai voltak az agresszorok.115 Az ő kívánságukra függesztették ki a tantermekben a kereszteket, amelyeknek haladó diákok általi eltávolítása nagy összecsapások közepette történt: „szinte minden egyes kereszt tövében folyt a csata, míg végre a Szabó Miklós: Az 1901-es egyetemi „kereszt-mozgalom”, i. m. 497. De jeleznem kell, hogy Szabó Miklós újkonzervativizmus-koncepcióját Cieger András bírálta meg. Lásd Cieger András: Konzervativizmus–kontinuitás–konstrukció. Szabó Miklós: Az újkonzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története (1867–1918). Politikatudományi Szemle, 2004/1., 325–336. 114 Szabó Miklós: Az 1901-es egyetemi „kereszt-mozgalom”, i. m. 497. 115 Ezzel szemben Vass József vallás- és közoktatásügyi miniszter éppen a katolikus diákokat „véresre verő” antiklerikális diákok agresszivitásáról értekezett, mikor 1920-ban visszaemlékezett a Nemzetgyűlésben a „keresztheccek” időszakára, amikor „még véresre verték a magyar központi Pázmány-tudományegyetem csarnokaiban fiatalembereket azért, mert nem voltak hajlandók eltűrni, hogy vakmerő kézzel a kereszteket letördeljék”. Vass József vallás- és közoktatásügyi miniszter, Nemzetgyűlési napló, 1920. XI., 49. 112 113
95
rektorátus kénytelen volt a keresztet eltávolítani”. Kelen végső következtetése: „a kereszt eltűnt, de Pázmány Péter szelleme megmaradt”,116 amely alatt a konzervativizmust, az elavult tudást, a „skolasztikus elmaradottságot” értette. A „múltba néző” Budapesti Egyetem Kelen Jolán visszaemlékezésében kirajzolódó képét még sötétebbé teszi a „skolasztikus” jelzőnek a szövegbe emelése, hiszen a „skolasztika” jelölő asszociációs udvara a 10–15. századra esik. Ezzel a retorikai-poétikai eszközzel Kelen Jolán középkoriként azonosította az egész egyetemi oktatást, ahol „egy kukkot sem hallottunk korunk géniuszairól” – és természetesen jön is a reprezentatív galileista felsorolás –, „Darwinról, Marxról, Engelsről, de még Häckelről sem”.117 A „kereszthecc” galileista recepcióját vizsgálva – melynek mintájául Kelen Jolán elbeszélését tettem meg – az a tanulságos, hogy ugyan az 1900–1901-es „kereszthecc” során az egyetem vezetősége kifejezetten szabadelvű-liberális magatartást tanúsított (l. „a keresztmemorandum” elutasítása, az akcióban részt vevők fegyelmije, Köpösdy kizárása), ez egyáltalán nem jelentkezik a galileista elbeszélésben. Ez a galileisták szövegeit szervező szükségszerű „reakciós”–„haladó”, „régi”–„új” szembeállítás miatt van, amely fekete-fehér technika semmilyen engedményt nem engedhet a „régi Magyarország” reprezentánsainak (például az egyetemi vezetésnek), mondhatni még a szürke egyik árnyalatának sem. A Pécsi Szabadtanítási Kongresszus jelentősége: Pikler Gyula radikális hőssé válása A szocialista diákokat elhagyó és felettébb csalódott leendő galileista diákokat az 1907. októberi Pécsi Szabadtanítási Kongresszus rángatta ki átmeneti „passzivitásukból”. Az ott erőteljesen fellépő baloldal – amelynek intézményei között a Társadalomtudományi Társaságot, a Társadalomtudományok Szabad Iskoláját, a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületét, a Szabadgondolkozás Pécsi Társaságát és a szociáldemokrata szervezeteket sorolta fel a visszaemlékező Kende Zsigmond – „vezére”, Pikler Gyula ellen ugyanis a kongresszuson elhangzott előadása és közbeszólásai miatt indult sajtókampány volt az az eseménysor, ami a második Pikler-hecchez, a Galilei Kör megalakulásának közvetlen előzményéhez vezetett.118 A pécsi szabadtanítási kongresszus jelentőségét Horváth Zoltán is kiemelte a második reformnemzedékről írott munkájában, bár lényegében Horváth az egykori baloldali diskurzust rekapitulálta. Jobboldalról Rákosi Jenő a Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 38. Uo. 39. 118 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 65. – Pikler „vezér” szerepét hangsúlyozza a második világháborút követő koalíciós időszakban rövid időre feltámadt magyarországi polgári radikalizmus lapjának, a Haladásnak a Pikler-kultusz jegyében született 1948-as cikke: „A vezér ebben az időben Pikler Gyula volt, aki otthagyva katedráját erre a pár napra, minden zsenialitásával vetette magát bele a küzdelembe.” L. Bernát Balázs: A pécsi zendülés. Haladás, 1948. november 18., 5. 116 117
96
reformáció korának nyilvános vitáihoz hasonlította az eseményt, ahol nyíltan szembekerült egymással a „nemzeti” és a „nemzetközi” szemlélet, és amely „tisztán kulturálisnak” szánt konferencián a baloldal „megtámadta” a „magyarságot”, a „nemzeti érzést” és „az egész polgári társadalmat”. Mindezt döbbenetesként írta le.119 Mit is jelentett a szabadoktatás, és mekkora jelentősége volt a századelő Magyarországán? A Galilei Kör későbbi munkáját figyelembe véve, elsősorban a munkásoktatást jelentette, de a legsemlegesebb és legkönnyebben befogadható kifejezéssel a hivatalos alap-, közép- és felsőfokú oktatási képzéstől alapvetően különálló „felnőttoktatásként” értékelhető. A szabadoktatás magyarországi meghonosítását a millennium évében kezdte szorgalmazni Gaál Jenő műegyetemi tanár, 1907 után az „ellen-Társadalomtudományi Társaság”, a Magyar Társadalomtudományi Egyesület egyik vezető tagja. A konzervatív tudós Angliában járva ismerkedett meg a University Extension intézményével és a „felső oktatásra vonatkozó számos füzettel és könyvvel megrakodva” tért haza.120 A baloldali radikálisokra inkább a párizsi szabadegyetemek, a Collège Libre des Science Sociales és az Université Populaire hatottak, amelyek az 1905-ös párizsi tartózkodása idején nyűgözték le Jászit.121 A 20. század elejére már Magyarországon is több „népműveléssel” foglalkozó intézményt találunk, 1906-ban a kérdéssel foglalkozó havi folyóirat is indult Népmívelés címmel, 1907-re már közel 140-re szaporodott a „szabadoktató” tevékenységet folytató szervezetek, egyesületek száma. Ezen intézmények között találunk mai értelemben vett „civil” szervezeteket, mint amilyen a Társadalomtudományi Társaság és a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete, de a Magyarországi Szociáldemokrata Párt is szervezett munkásoktató tevékenységet: a szociáldemokraták – a polgári radikálisokhoz hasonlóan – a társadalom „forradalmasítása” eszközének gondolták a szabadoktatást.122 Ezzel szemben a magyarországi keresztényszocialista szervezetek szabadoktató tevékenysége éppen a „forradalmasítás” megelőzésére irányult. Az 1906 óta Apponyi Albert vezette kultuszkormányzat célja az volt, hogy a szabad oktatási tevékenységet törvényi szabályozás alá helyezze. Jobboldali felfogás szerint Apponyi rendet akart tenni a számos szabadoktatással foglalkozó szervezet között, egyfajta minőségbiztosításra törekedve. Baloldali olvasatban Apponyinak nem minőségi, csupán ideológiai szempontjai voltak: Apponyi Albert uralma alá akarta hajtani a szabadoktaHorváth Zoltán: Magyar századforduló, i. m. 308. Rákosi Jenő tudósítása: A szabad tanítás kongresszusa. Budapesti Hírlap, 1907. október 5., 4. A kongresszus kutatását megkönnyíti, hogy a jegyzőkönyvét kiadták, az elhangzott előadások és hozzászólások egy közel 600 oldalas, vaskos kötetben tanulmányozhatók: A szabad tanítás Pécsett 1907-ben tartott magyar országos kongresszusának naplója. Szerk. Vörösváry Ferenc. Budapest, 1908. Reprint: Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 1997. 120 Déri Gyula: A szabadoktatás története, elmélete és 1912–1913. évi eredményei. Budapest, 1915, 27., ill. Gaál Jenő: Élmények és tanulságok. Budapest, 1940, 171–172. 121 Jászi Oszkár: Kulturális elmaradottságunk okairól, 19. A francia minta hatásáról l. Mary Gluck: Georg Lukács and his generation, 1900–1918. Cambridge–London, Harward University Press, 1985, 87. 122 Vö. G. Fodor Gábor: Gondoljuk újra a polgári radikálisokat, i. m. 81–82. 119
97
tási intézményeket, és azokat is átitatni „klerikális” szellemmel.123 Apponyi felkérésére Jancsó Benedek állított össze egy memorandumot, amelyben az egész szabadoktatásnak nemcsak támogatását, ellenőrzését, hanem állami irányítás alá vételét javasolta. Ez ös�szefüggött Jancsó azon elképzelésével, hogy az államnak nem elég jogállamnak lennie, hanem át kell alakulnia „kultúrállammá”.124 Ezzel egyetértett Apponyi is, aki az Országos Közoktatási Tanácshoz intézett leirata első bekezdésében már nyomatékosította: „A közoktatási kormányzás sajátos feladatának vehető a nemzeti közművelődés minden oldalú irányzása és gyámolítása.”125 A bírálók szerint azonban az állami irányítás alá vétellel a lényegét vesztette volna el a szabadoktatás. A vitás kérdések rendezésére és a törvény előkészítésére hívták össze Pécsre a szabadoktatás 1907. októberi kongresszusát. Ennek elnöke Beöthy Zsolt volt, társelnökei Alexander Bernát, Bárczy István, Bernát István, Berzeviczy Albert, Doktor Sándor, Giesswein Sándor, Herczeg Ferenc, Pikler Gyula, Prohászka Ottokár, Rákosi Jenő, Szterényi József, Teleki Sándor és Wlassics Gyula voltak. Már az alelnökök is lefedték a magyar szellemi élet szinte teljes spektrumát, de ez különösen elmondható a kongresszus intézőbizottságáról, melyben helyet kapott Diner-Dénes József, Jászi Oszkár, Szabó Ervin is.126 Ez pedig olyan nyitottságot mutat, ami éles ellentétben áll az Apponyi alatti kultúrpolitikáról adott baloldali képpel. A kongresszusról igazából csak a szociáldemokrata „nagyágyúk” (így Garami Ernő, Buchinger Manó) hiányoztak, mivel az MSZDP vezetősége úgy döntött, hogy a meghívást visszautasítva a kongresszuson a konzervatív többség miatt hivatalosan nem vesz részt. Attól féltek ugyanis, hogy jelenlétükkel majd olyan határozatokat kell legitimálni (például a szakszervezetek kiszorítása a szabadoktatásból), amelyek betartása az MSZDP-nek nem érdeke.127 A visszautasítás következménye az volt, hogy ugyan a Szociáldemokrata Párt akkori vezetői valóban távol maradtak a kongresszustól, de más szociáldemokraták, elsősorban a fiatalabbak, más szervezetek képviseletében megjelentek Pécsen: így Kunfi Zsigmond is a Társadalomtudományi Társaság küldöttjeként érkezett Apponyi „klerikalizmusának” hangsúlyozása: Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 66. Jancsó Benedek: Az iskolán kívül eső oktatás. Az Országos Közoktatási Tanács nyomtatványai, II. szám, 1908, 5. Az Apponyival történő együttműködése miatt azt várhatnánk, hogy Jancsó alakját Apponyihoz hasonló sötét színekkel festik meg a galileista visszaemlékezők. A galileisták közül Hevesi Gyulának középiskolai tanára volt Jancsó, de visszaemlékezése szerint Jancsó nem akarta a „klerikális befolyást” érvényesíteni, noha az „akkor a legtöbb állami iskolában (…) igen erős volt”. Hevesi Lovag utcai gimnáziumában azonban alig volt érezhető. Hevesi úgy emlékezett vissza Jancsóra, mint aki „haladóbb szellemű” volt. L. Hevesi Gyula: Egy mérnök a forradalomban, i. m. 30. A Galilei Kör 1916-os nyári programjának tervezetében Jancsót már a Galilei Kör előadói között találjuk: Jegyzőkönyv a Galilei Kör 10-es bizottságának 1916. július 15-i üléséről. A Galilei Kör 1915 és 1917 közötti gyűlési és választmányi jegyzőkönyvei. PIL 684. f. 1/1 ő. e. 125 Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter leirata az Országos Közoktatási Tanácshoz az iskolán kívül való szervezés országos tanítása tárgyában. In: A szabad oktatás országos szervezete. Az Orsz. Közoktatási Tanács kebelében 1907–1908-ban folytatott tárgyalások iratai. Közreadja az Országos Közoktatási Tanács. Budapest, 1909, 5. 126 Az 1907. évi Szabadtanítási Kongresszus naplója, i. m. 3. 127 Lásd a szociáldemokrata vezetők távolmaradása miatt helyet kapó Jócsák Kálmán visszaemlékezését: Tanúságtevők, II., i. m. 88. 123 124
98
a budapesti résztvevőket hozó különvonattal. Megérkezésükkor híveik fáklyákkal és lampionokkal köszöntötték őket, elsősorban Pikler Gyulát.128 A szabadoktatással kapcsolatos elképzelések közelítésére összeülő kongresszus már eleve konfliktussal kezdődött. A baloldali csoport elvetette, hogy a kongresszus nyitányaként a résztvevők hivatalos üdvözlésben részesítsék Apponyi Albertet, azzal az indokkal, hogy néhány héttel azelőtt bocsáttatták el Kunfi Zsigmondot temesvári tanári állásából szocialista tevékenysége miatt.129 A tiltakozás miatt az Apponyit képviselő államtitkár elhagyta a kongresszust, amely ezt követően átminősítette magát határozatokat nem hozó, tárgyaló testületté. A nyitókonfliktus megadta a szabadtanítási kongresszus egész jellegét, amelyre innentől az egyeztetés és közeledés helyett az eltávolodás volt jellemző. Szakadásról csak azért nem érdemes beszélni, mert a jobboldali és baloldali (radikális, szociáldemokrata) résztvevőket a Társadalomtudományi Társaság 1906-os kettéválása óta amúgy sem kötötte már túl sok minden egymáshoz. A kongresszusi indulatok Prohászka Ottokár, akkori székesfehérvári püspök felszólalása közben hágtak a tetőpontjukra. Prohászka beszédét a szociáldemokraták és a radikálisok közbekiáltásokkal zavarták meg, mindenekelőtt Pikler Gyula. Pikler előadásában kifejtette: „Ne tanítsuk azt, hogy az ember úgy szeretheti felebarátjait, mint önmagát; ez lehetetlen. Az összes eddigi társadalmi rendeket, az igazságosság növekvését a földön, az alkotmányokat ellentétben a zsarnok uralkodókkal, azt az ezeréves alkotmányt, amelyről annyit beszélünk, a köznemesség jogait a nagy arisztokráciával szemben, a rabszolgaság eltörlését stb. mindig küzdelem hozta létre és nem a felebaráti szeretet.”130
Pikler a szabadoktatás jelentőségét abban látta, hogy az alsóbb osztályokat saját gazdasági érdekeikre ébreszti. A belátásos elmélete alapját képező történelmi materialista szemléletének megfelelően az embereket mozgató érdekeket hangsúlyozta, és a keresztényszocialista elképzelésekkel szemben kifejtette, hogy a szociális kérdés megoldásának „orvosszerét” nem lehet a „felebaráti szeretetben” megjelölni. Provokatív módon mutatott rá arra, hogy „a »katholicizmus« szó tökéletesen ugyanazt jelenti, mint a »kozmopolitizmus« szó és legalább épp oly joggal mondható, hogy először az egyház képviselői javuljanak meg”.131 Prohászka Ottokár nem volt adós a válasszal: szerinte „Pikler a tudományt hangsúlyozta a hittagadásig, a gazdasági érdekeket az erkölcstan ignorálásáig, az internacionalizmust a nemzeti ideálok lekicsinyítéséig”.132 Pikler minden hozzászólását azonban felülmúlta állítólagos hírhedtté vált „dózsás” mondatával, amelyben Dózsa Györgyöt nevezte meg ideáljuknak: „A mi ideálunk Dó128
i. m. 4.
Uo. 89. Pikler lampionos köszöntéséről beszámolt Rákosi Jenő is: A szabad tanítás kongresszusa,
Jócsák Kálmán visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 89. Az 1907. évi Szabadtanítási Kongresszus naplója, i. m. 55. 131 Uo. 89–90. 132 Uo. 88. 129 130
99
zsa György, aki az osztályuralomra törekvő oligarcháknak torkukra forrasztotta gazságaikat és bűneiket.”133 A dolog külön érdekessége, hogy magam nem találtam rá a jegyzőkönyvben erre a mondatra. Kunfi Zsigmond ellenben a kongresszus naplója szerint is utalt Dózsára, amikor kijelentette, hogy a magyar történelmi emlékezetből „nem lehet és nem engedik kirekeszteni a Dózsa Györgyöket és a Martinovicsékat”, akik jelentősebb történelmi szereplők, mint „a Pázmány Péterek és a Zrínyik”. Ágoston Péter szintén a korabeli történelemoktatás kritikáját gyakorolta annak kifejtésével, hogy képviselőinek fontosabb a „hagyomány”, mint az „igazság”. Harkányi Ede a „hagyományra” hivatkozások ellen foglalt állást, mivel: „Minden korban a »hagyomány« nevében üldözték az újítókat. A keresztények is újítók voltak, amikor ezer évvel ezelőtt megvetették az akkori hagyományokat. Tehát a jövő harcosai mindenesetre bizalmatlanok a »hagyományok«-kal szemben.”134 Piklerék álláspontját a jelen lévő Schandl Károly, az agráriusok támogatta diákegyesület, a Széchenyi Szövetség elnöke a „hazafias egyetemi és főiskolai ifjúság” nevében utasította el: „midőn azt látom, hogy itt a Kongresszus egyik részéről határozott tendencia nyilvánul meg hazai történelmünk és nagy alakjaink lekicsinylésére, az ilyen merényletek ellen a legerélyesebben tiltakozunk”.135 És a Széchenyi Szövetség vezetője nem a levegőbe beszélt: az eredménytelenül zárult szabadtanítási kongresszus után – amelynek kudarca miatt a radikálisan felszólaló Piklert tették meg bűnbakként a „keresztény-nemzeti” körökben136 – parlamenti interpellációt nyújtottak be Pikler Gyula „tudományos elfajulása” miatt.137 Ezzel újrakezdődtek az egyetemen a Pikler-ellenes tüntetések; kezdetét vette a második Pikler-hecc. Az első és a második „Pikler-hecc” Pikler Gyula már évek óta célkeresztben volt, és támadások sorát kellett kiállnia. Már 1886-ban magántanári képesítést nyert, de csak 1896-ban került rendkívüli tanári státuszban a Budapesti Tudományegyetemre, rendes tanári beosztást 1903-ban kapott a Jog- és Állambölcseleti Tanszéken.138 A „keresztheccet” követő 1901-es első „Pikler-heccet” az elhíresült „belátásos elmélete” váltotta ki, amely legnagyobb vitát kiváltó munIdézi: Tömöry Márta: Új vizeken járok, i. m. 193. Az 1907. évi Szabadtanítási Kongresszus naplója, 48–49. 135 Uo. 50. 136 Vö. „A háború a pécsi szabadtanítási kongresszuson tört ki, a hova Pikler úr és hívői szervezetten, előre megfontolt taktikával nem azért vonultak föl, hogy hálájukat fejezzék ki mindazok iránt, a kik a szabad tanítás ügyét szolgálják és föltételeit megszerezni iparkodnak, hanem azért, hogy ott a szabad tanítást megakadályozzák és botrányt csináljanak.” L. Pikler úr. BH, 1907. október 16. 137 Interpelláció a pécsi kongresszus miatt. BH, 1907. október 11., 3. 138 Életéről: Szabó Imre: Pikler Gyula. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1973. Szerdahelyi Sándor visszaemlékezése szerint Eötvös Loránd „csempészte” be Piklert az egyetemre „s ezzel bizony alaposan megzavarta az ott uralkodó jogi sötétséget”. L. Szerdahelyi Sándor visszaemlékezése, PIL, i. h. 133 134
100
kái, az 1897-es A jog keletkezéséről, az 1901-es A lelki élet fizikája, az 1909-es A lélektan alapelvei és az 1910-es A lelki élet alaptörvényei alapját képezte, és ennek szellemében oktatott az egyetemen is. A belátásos elméletben Pikler elvetette az uralkodó, a jog megkettőzésén alapuló természetjogi felfogást. A természetjog szerint ugyanis létezik egy transzcendens, nem ember alkotta jog, amelynek mindenkor meg kell felelnie a világi, ember alkotta jogalkotásnak, amelynek tartalma éppen ezért nem lehet akármi, annak igazodnia kell valamely igazságosságfelfogáshoz. Pikler azonban az evolucionizmustól és az utilitarizmustól ihletve az „igazságosság” helyébe a „célszerűséget” helyezte, alapvetése szerint ugyanis az emberek célszerűségi belátások alapján cselekednek. Mivel az elméleti alapvetésekből következően az emberek szükségletei és a történelmi körülményei folyton változnak, az emberek szükségleteiket kielégítő eszközeiknek is folyton változniuk kell, mely eszközök közé értsük a jogrendszert vagy az államformát is. Ezek mércéjévé nem azt kell tenni, hogy mennyire felelnek meg a „hagyománynak” – mivel éppen az evolucionista felfogásból adódóan Pikler tagadta bármilyen „hagyomány” állandóságát, horribile dictu „örökérvényűségét” –, hanem azt, hogy mennyire elégítik ki az emberek céljait, szükségleteit, mennyire teszik lehetővé „boldogságukat”. Pikler ugyanis az emberek „boldogságkeresését” tételezte egyedül állandónak, ezért amellett érvelt, hogy a jogalkotóknak is a célszerűség alapjára kell helyezkedni. Végső ideája – mint általában a szabadgondolkodóknak – a célszerűen berendezett, örök békét megvalósító világállam volt, amely a legnagyobb mértékben biztosítaná az emberek boldogságát, és ezért józan „belátás” szerint az embereknek ennek megvalósítására kell törekedniük. Hogy minderre példákat hozzak: Pikler szerint az emberek addig vannak a vallási türelmetlenség álláspontján, amíg be nem látják, hogy vallási türelmesség mellett boldogabbak lehetnek, hiszen az előbbi vallásháborúkhoz vezet, vagy éppen addig gyűjtögetnek, amíg az emberek rá nem jönnek, hogy szükségleteiket jobban kielégíti az állattartás és a földművelés, és „azok alkotnak (…) egy családot, egy nemzetséget, egy törzset, a kik azt hiszik, hogy szükségleteiket ezen összeműködési egyesületben a lehető legjobban kielégítik”.139 Pikler szerint a szükségletek állandók, „csupán” a szükségletek kielégítésének módja változik, és ő ebből a perspektívából szemlélte az államformát és a jogrendszert is. Könnyen belátható Pikler tanainak jelentősége és politikai töltése a századforduló Magyarországán. Pikler bírálta a feudalizmusból átörökölt intézményeket, mivel úgy vélte, a kapitalizálódás korában, a népképviselet uralomra jutása idején a királyság, a korona és a főrendiház elveszítették korábbi jelentőségüket, nem felelnek meg a mindig célszerűbb intézmények létrehozására sürgető „józan belátás” tiszta értelmének: a Szent Koronának múzeumban a helye. Pikler hasonlóan érvelt az egyház 20. század elején még mindig meglévő hatalma ellen: minek az egyháznak óriási vagyon, mikor korábbi oktatási vagy egészségügyi feladatait átveszik az állami intézmények. A legnagyobb felháboro-
139
Pikler Gyula: A jog keletkezéséről és fejlődéséről. Budapest, 1897, 240.
101
dást azonban a nemzettel kapcsolatos megállapításai váltották ki.140 E szerint a nemzetek – és így a magyar is – nem örökök. Egy meghatározott kor szükségleteire válaszolva jöttek létre, amikor az emberi szükségletek a törzsnél, nemzetségnél már magasabb szervezeti-társulási formákat igényeltek. Szükségszerűen el fog következni az idő, amikor a nemzetet is felváltják a nemzetnél nagyobb egységek, szervezeti formák, vagyis nem a hazafias-nemzeti érzés áll az értékhierarchia csúcsán. Lényegében Pikler korát megelőzően képviselte Magyarországon a konstruktivista nemzetfelfogást, de nagyon sokan elvitatták munkásságának tudományosságát. A második „Pikler-heccet” kirobbantó – és az 1930as években a Szent Imre Kör világi elnökeként tevékenykedő141 – Schandl Károly elsősorban rá gondolt, amikor immáron nemzetgyűlési képviselőként a következőt nyilatkozta: „A Galilei-kör tagjaival úgyszólván baráti viszonyt kötöttek azok a professzorok, akik a radikális irányzatot sokszor nem is tudományos munkák alapján, hanem külföldi, német, francia, angol vagy nem tudom milyen nyelvű pamfletek alapján tanították ott.”142 1901 áprilisában, a „kereszthecc” felfokozott légkörében támadták meg először Piklert, amikor az agrárius lap, a Hazánk az „Anarkia az egyetemen” címmel közölte joghallgatók levelét, akik azzal vádolták meg Piklert, hogy az „ifjúság szívéből” ki akar „irtani” olyan fogalmakat, mint a haza és a nemzet, továbbá hogy becsmérli a vallást, és cinizmust terjeszt azzal, hogy a történelem mozgatórugójának az anyagi érdekeket teszi meg a magasztos célok helyett. Csakhamar Zichy Aladár interpellálta újra Wlassics Gyulát, miszerint Pikler előadásaiban „a hazaszeretet meg van támadva és a vallás ki van nevetve”.143 Ugyan Pikler mindent visszautasított, és 211 diák írta alá a Piklert támogató lapot, amelyben elvetették a vádakat,144 megindult a Pikler elleni hajsza. Előadásaira ve140 Vö. Horváth Zoltán elbeszélésében: „S klerikális írók (…) azt állítják Piklerről, hogy szembefordul mindennel, ami erkölcs, mindennel, ami becses hagyomány, hogy a nemzet előtt örök értékek »elkorhasztásának és összeomlásának első sorban Pikler Gyula tanár úr a nagymestere Magyarországon«. Mert a belátás jogelvének hirdetése félredob minden gátlást”. L. Horváth Zoltán: Magyar századforduló, i. m. 275. Horváth Simon József Sándor Piklert támadó könyvére hivatkozik: Simon József Sándor: Tudomány-e Pikler Gyula tanítása, vagy egyszerűen csak demagógia? Budapest, 1907. 141 L. A Szent Imre Szenátus nyilvántartott tagjainak II. számú névsora. Budapest, 1936, 1. 142 Schandl Károly beszéde, hozzászólásokkal. Nemzetgyűlési napló, 1920. V., 336. Ugyanekkor Ugron Gábor legalább elismerte a tudományos teljesítményt, amikor a Galilei Kör történetével példálózva a tanári kar felülvizsgálata és egyesek ideológiai okokból történő elbocsátása mellett foglalt állást: a „tanári karból (…) kíméletlenül el kell távolítani mindenkit, aki nem odavaló, aki az egyetemi ifjúságot destrukcióra oktatja, mert olyan emberek neveltek ott egypáran, akiket nem lett volna szabad – minden tudományosságuk mellett, amit elismerek – a magyar fiatalság neveléséhez odaereszteni”. L. Ugron Gábor beszéde, Rupert Rezső közbeszólásával. Nemzetgyűlési napló, 1920. V., 364. 1920-ban az egyetemi tanács meg is fosztotta katedrájától Pikler Gyulát – Vámbéry Rusztemmel együtt –, de a hivatalos indok Pikler Svájcba távozása volt. L. Piklert és Vámbéryt megfosztotta katedrájától az egyetemi tanács. PN, 1920. július 22., 2. 143 Szabó Miklós: Az 1901-es egyetemi „keresztmozgalom”, i. m. 499–500. 144 Uo. 500. Kende Zsigmond elbeszélésében Pikler „új tanításokat hirdető, érdekes előadásait” „a jogászifjúság nagyobb számban látogatta”, mint a jogi kar „reakciós tanárainak” „elavult tanokat recitáló, unalmas” óráit. Kende értelmezésében a Pikler elleni heccek hátsó mozgatórugói közt szerepelt egyes tanárkollégák szakmai irigysége is. Kendénél ők voltak azok, akik „a felekezeti diákegyesületekben” felbiztatták „a sajtó
102
rekedést szervezett a Budapesti Keresztény Egyetemi Ifjúság Nagybizottsága, Köpösdy Dezsőt ennek eredményeként zárták ki örökre a magyar egyetemekről. Ugyanis Piklert végül mind az Egyetemi Tanács, mind a kultuszminiszter megvédte, bár rendes tanári kinevezése ellentételezéseként tantárgyát, a jogbölcseletet törölték a kötelező szigorlati tárgyak sorából a „Pikler-ellenes” erőknek tett engedményként. Ami igazán lényeges: első meghurcolásától kezdve Pikler Gyula neve emblematikus sűrítéssel lett szimbólum: neve nemcsak őt jelölte, hanem minden olyan tudóst és oktatót, akiket „egyre jobban szorongatott a klerikális reakció”.145 Jászi „Hajsza Pikler Gyula ellen” címmel írt publicisztikát, és állt ki a tudomány szabadsága mellett.146 Hangsúlyozni kell, hogy a Pikler Gyula elleni első támadás idején a Társadalomtudományi Társaság később szakító radikális és konzervatív-liberális tagjai még egységesen felsorakoztak a liberális értékek, mint a tudomány szabadsága, az oktató autonómiája mellett az ekkor megjelenő újkonzervatív támadásokkal szemben, és mind kiálltak az 1906-os szakadást követően majd a Társadalomtudományi Társaság elnökévé választott Pikler mellett. 1907 októberében, Piklernek a Pécsi Szabadtanítási Kongresszuson vitt főszerepe után mindez újrakezdődött. Sőt: „olyan tüntetéssorozat indult meg, amilyent az Egyetem téri épület falai sohasem láttak”.147 A második „Pikler-hecc” volt az a kohéziós eseménysor, amely a szocialista diákok csoportját nemrég elhagyó Tavaszmező utcaiakat más szabadgondolkodó beállítottságú hallgatókkal összekovácsolta, és ezzel „összeforrt” a Galilei Kör magja.148 A medikus Kende Zsigmond úgy keveredett a jogi karon folyó által már előkészített klerikális-nacionalista diákokat”, hogy „akadályozzák meg Pikler előadásait”. Ezt Kende már az 1907-es második hecc vonatkozásában írta, de úgy vélem, nincs ok arra, hogy ne vonatkoztathassuk vissza az irigységi szempontokat behozó érvelést az első, 1901-es heccre is. L. Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulásának története. Kortárs, 1968/12., 1982–1983. – Kende medikus volt, de Pikler előadásainak méltatása és népszerűségének hangsúlyozása megjelenik a jogász Turnowskynál is: „Piklernek mint professzornak legnagyobb érdeme az volt, hogy hallgatóit önálló gondolkozásra igyekezett tanítani. Remek, szuggesztív hatású előadó volt, – egyetemi óráit nemcsak a hozzá beiratkozott, hanem más fakultásbeli diákok is sűrűn látogatták.” L. Turnowsky Sándor: Adalék a Galilei Kör történetéhez, i. m. 1064. 145 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 68. 146 Jászi Oszkár: Hajsza Pikler Gyula ellen. In: Jászi Oszkár publicisztikája, i. m. 38–43. Raffay Ernő szerint „nem véletlen, hogy amikor [Pikler] szembekerült saját hallgatóival az egyetemen, az egész ország zsidó tulajdonú és szabadkőműves sajtója a segítségére sietett.” L. Raffay Ernő: Szabadkőműves béklyóban, 1899– 1905. Budapest, Kárpátia Stúdió, 2013, 46. Raffay Ernő erősen antiszemita értelmezési keretű monográfiája „Pikler-heccet” elbeszélő szövegrészében tévesen állítja, hogy a hecc során „az izraelita hallgatók Galilei Köre és a keresztény diákszervezetek között” folytak összecsapások, a Galilei Kör ugyanis csak a „Piklerheccek” után alakult meg. Raffay egyébként „a magyar kormányok katasztrofális tudománypolitikájának” emblémáját látja abban, hogy Piklerből 1907-ben dékán lehetett. L. uo. 46. 147 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulásának története, Kortárs. 1968/12., 1982. 148 Uo. 1983–1984., továbbá az előbbi írását átemelő monográfiájában: Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, 67–70. Kende hangsúlyozta, hogy saját perspektíváját abszolutizálja: „Azt, hogy a másik tábor hogyan dolgozott, nem tudom pontosan.” L. uo. 67. – A Pikler-ellenesek mobilizálási retorikájáról az Igaz Szó tájékoztat minket: „Aki magyarnak vallja magát, az nem vehet pártfogásába egy hazátlansággal kérkedő egyetemi tanárt. (…) Oly ifjak, akikben van még egy csepp hazafiúi érzés és egy szikrányi vallásos meggyőződés, nem tüntethetnek Pikler mellett.” L. Igaz Szó, 1907. október 20.
103
„harcokba”, hogy egy nap felkereste őt egykori osztály- és szocialista diáktársa, a Pikler-hallgató Rubin László, aki más fakultások szabadgondolkodó hallgatóinak segítségét kérte. A második „Pikler-hecc” ugyanis hamar túlnőtt a jogi kar keretein. „Az akció úgy kezdődött, hogy egy napon egy szervezett diákcsoport benyomult a Pikler rendes hallgatóival már megtöltött előadóterembe. Fütyüléssel, ordítozással meg akarták akadályozni az előadás megtartását”149 – írta Kende. A tudósításokból kiderül, hogy a Kossuth-nóta hangos éneklése is kedvelt eszköze volt a megzavarásra a mintegy ötven-hatvan főnyi „szentimrés” heccelőnek – a Népszava szóhasználatában a „klerikális tacskóknak”.150 Az első támadást még visszaverték a Pikler-hallgatók, azonban a „heccelők” egyre többen és egyre szervezettebbek lettek: „válogatott, verekedni kész legények, felismerhetően más fakultásokról is”.151 Kende olvasatában ez bizonyítéka volt a „hecc” szervezettségének, ami szerinte megadta a felhatalmazást a Rubin akciójához hasonló toborzásokra is. A védők elsődleges taktikája az volt, hogy teljesen megtöltötték a termet, hogy a „heccelők” már ne férjenek be. Az egyik órára Pikler hívei közül mintegy háromszázan jöttek el, hogy kitessékeljék a Pikler óráját megzavarni készülőket. A bizonyos szempontból „csúcsnak” tekinthető rekrutálási esetről Turnowsky számolt be. A szocialista diákok csoportjának kérésére a Pikler-védők segítségére 15-20 vasmunkás sietett. „Ünneplőbe öltözve, kezükben a rendelkezésre bocsátott indexszel, beültek a padsorokba, s mikor Pikler professzor előadása közben a tüntető diákok elkezdték a szokásos fütyülést és ordítozást, izmos öklükkel némították el a rendbontó elemeket.”152 A rendet tevő munkások érkezését azonban a Népszava a „riporter-fantázia” témakörébe utalta153 (de a történet ennek ellenére kanonizálódott a Pikler-hecc baloldali legendáriumában). Megtörtént vagy sem: a verekedésekről szóló történeteket a galileisták a jogos önvédelem toposzát segítségül hívva beszélték el. Kende Zsigmond így írta le a toborzást: „Mi így csináltuk: jártuk a különböző fakultások különböző évfolyamait, barátról barátra agitáltunk, hogy meg kell védeni Piklert s az egyetemi tanítás szabadságát. Az első hét után már annyian voltunk, hogy önkéntes rendezők útján kellett szervezni, beosztani a jelentkezőket. Egyrészt, hogy minden nap kellő számban jelenjünk meg, másrészt, hogy feleslegesen sokan ne legyünk. Az akcióban való részvétel minden egyes alkalma ugyanis legalább 3-4 órás időáldozattal járt, amit minden nap bizony senki sem engedhetett meg magának. Hiszen szakmai előadásokat kellett mulasztanunk, a tüntetési órákat a tanulási időből vagy sokunknál a pénzkeresési időből kellett elvenni. Örömmel láttuk, hogy milyen sokan készek a tanítás szabadságáért ezt az időáldozatot meghozni. De még más áldozatot is. Nemcsak mi voltunk sokan, hanem a Szent Imre Körben, a kongregációkban s a magukat hazafiasnak nevező reakciós diákegyesületekben megszervezett antipikleristák. Mi defenzívában voltunk. Pikler mindig óva intett benKende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 67. A tacskók fészkelődnek. NSZ, 1907. október 16., 6. 151 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 67. 152 Turnowsky Sándor: Adalék a Galilei Kör történetéhez, i. m. 1064. 153 A tacskók fészkelődnek. NSZ, 1907. október 16., 6. 149 150
104
nünket, tartózkodjunk erőszakos cselekedetektől. Ellenfeleink azonban nagyon szívesen vitték át az elvi szóharcot a tettlegesség területére.”154
Kende a Pikler-védők közt kiemelte Polányi Károlyt. Duczynska Ilona is megállapította néhai férjéről, hogy „Polányi úgy is, mint Pikler tanítványa, úgy is mint atletikus verekedő kiveszi részét a Pikler elleni reakciós tüntetések visszaverésében”.155 És a megelevenítő hatású jelen idejű igehasználatnak köszönhetően már szinte látjuk a magas Polányit verekedés közben. Kende a „kisportolt erős legények” között említette meg Pólya Györgyöt is, a leendő galileistát és később világhírűvé váló matematikust,156 aki „áttörhetetlen bástya volt”. „De a folyosói dulakodás mindig csak utócsatározás volt a tantermi fő ütközet után, s még ha több ütleget kaptunk is, mint adtunk, mindig a győztesek érzésével gyülekeztünk a további teendők megbeszélésére” a Társadalomtudományi Társaság háza melletti Splendid kávéház szuterénjében.157 A körülötte háborgó világban Pikler Gyula volt az egyedüli biztos pont – legalábbis Kende Zsigmond cselekményesítésében.158 Pikler olyannyira hangsúlyozott legendás nyugalma a „szellem embere” bátorságának és egyben fölényének is jele korával szemben. A „fölény” szimbólumát lehet belelátni abba is, hogy a legnagyobb hangzavarban az asztalra állva tartotta meg előadását „a nem nagyon erős fizikumú, alacsony termetű, idős professzor”.159 Figyelemre méltó, hogy Kende az emlékiratában „idős” professzorról beszél, noha Pikler ekkoriban még csak 43 éves volt! A dramaturgiai szükségletek így írják felül az egykorvolt „valóságot”. Az első heccel ellentétben az egyetemi összecsapások 1907 késő őszére már annyira eszkalálódtak, hogy a kerületi rendőrséget állandó készültségbe helyezték, míg végül az Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 67. Duczynska Ilona–Horváth Zoltán: Polányi Károly és a Galilei Kör. Századok, 1971/1., 91. – (Kiemelés tőlem – Cs. P.) 156 Pólyáról: Frank Tibor: Kettős kivándorlás. Budapest–Berlin–New York, 1919–1945. Budapest, 2012, 274–286. 157 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 67. Annak említése, hogy a pikleristák (galileisták) több ütést kaptak, mint adtak, finom tudatalatti ráhatás a befogadóra, ezzel is elősegítve, hogy az elbeszélő galileista „szónok” – mert minden történelmi elbeszélés elemezhető szónoki beszédként – elnyerje a „hallgatóság” szimpátiáját. 158 L. „Bámulatos volt, mennyire nem reagált az indulatos, provokáló közbeszólásokra, amellyel akkor előadásai kezdetét megzavarták. (…) Ha közben valami kavarodás miatt beszédét megszakította, a rend helyreálltával megismételte az utolsó mondatot s folytatta a félbeszakított gondolatmenetet.” L. Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 68. Azonban Szerdahelyi épp egy olyan jelenettel érzékelteti Pikler fölényét, amelyben már a „nyugodt” professzor sem bírja tovább, és távozásával fejezi ki megvetését: „Izzó szenvedéllyel állott szemben a két tábor, minden pillanatban kitörhetett a verekedés – odalenn, rendíthetetlen nyugalommal a tudós és mikor az ordítozás során egy pillanatra némi csend támadt, hallottuk hangját az emberi társadalom keletkezésének feltételeiről: amikor pedig az abcug és az éljen riadalma az okosságnak minden hangját elfojtotta, Pikler kezébe vette a krétát és mondatait szép betűkkel nyugodtan írta föl a táblára… Egy darabig, a zászló becsületéért, kitartott a professzor, aztán – faképnél hagyta a kulturálatlanságnak ezt a diadalcsarnokát.” L. Szerdahelyi Sándor visszaemlékezése, PIL, i. h. 159 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 68. 154 155
105
egyetem rektora kihirdette a tüntetési tilalmat. Kende értelmezésében az egyetem vezetősége már jóval korábban közbeléphetett volna egy olyan intézkedéssel, hogy Pikler előadásaira csak a beiratkozott hallgatókat engedik be. A késlekedést azzal magyarázta, hogy az egyetemi hatóságok nem titkolt szimpátiával tekintettek a Pikler-ellenes megmozdulásokra. A tüntetés tiltása ezért szerinte nem oka, hanem csak következménye volt annak, hogy a második „Pikler-hecc” lanyhulni kezdett, mivel a Pikler-védők egyre nagyobb fölénybe kerültek a heccelőkkel szemben: „Mi rászántuk az időt az előadói terem korai megszállására, s így mindig volt elég erőnk a kisebbségben lévő hallgatók elhallgattatására. Restségből jöttek ellenfeleink későbben? Vagy féltek a tudományos igazságok meghallgatásától, mint az ördög a tömjénfüsttől? Tény, hogy jobban szerettek a folyosón rendetlenkedni. Nagy részünk úgyis az egyetemkerülő diákok közül került ki, akik egyébként csak index-aláíratáskor szoktak az egyetemre benézni. Mindenesetre rosszabbul szervezték akciójukat. A legfőbb tényező azonban a mi lelkesedésünk és kitartásunk, igazságunkba vetett hitünk volt s az, hogy ők egyre inkább érezték izolálódásukat a tudomány hajlékában. A világnézeti harctól magukat távol tartó, tanulni akaró diákok és a józanabb tanárok is, egyre inkább hallatták, kezdetben még gyenge hangjukat, hogy az egyetem nem tüntetésre, hanem tanulásra való. Talán a kezdetben meggyőződéses tüntetők egy része is elszégyellte magát, hiszen a folyosókon nemcsak verekedések, de szócsaták is folytak. Végül tehát lefújták a tüntetést s aznap, amikor az egyetemi hirdetmények ezt tudtunkra adták, utolsó összejövetelünkkor a Splendid-kávéházban, a lefolyt harc részleteinek felidézése után, egyszerre elszomorodtunk. Elszomorodtunk, amikor arra gondoltunk, hogy holnap már nem jövünk össze társainkkal, akikkel a harcban oly testvérien összeforrtunk. Hát ránk most már nem lesz szükség? Csak úgy szétszéledjünk? Ebbe nem akartunk belenyugodni.”160
A Splendid kávéházban jelen lévő százötven diák nevét össze is írták.161 Amint látható, a galileisták utóbb nagy kultuszt alakítottak ki az egyetemi összecsapások, a Pikler mellett tüntetők és harcolók, a leendő köralapítók körül. A Magyar Figyelő szerzője szerint azonban ezeket az egyetemi összecsapásokat többnyire a teljes „fogalmatlanság” jellemezte: „Klerikalizmus és antiszemitizmus, nemzethagyományok és ideális kozmopolitizmus voltak azok a jelszavak, amelyekből a tájékozatlanok nagy többsége tetszése szerint választott, sőt gyakran annyira sem választott öntudatosan, hogy az egyik órán Pikler mellett, a másik órán Pikler ellen tüntetett.”162 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 69–70. (Kiemelések az eredetiben – Cs. P.) Uo. 71. Surányi Ede a következő neveket említette a Pikler-hecc során összeálló „vezető gárdáról” – a Galilei Kör magjáról – írva: „Most már hatalmas vezető gárda volt együtt: Kende Zsiga, Rohonyi Hugó, Messer Béla, Holló Gyula, Flamm Sándor, Mándoki László, Fodor Imre, Goldberger Jakab, Gimes Miklós, Gergely Jenő, Altner Márk, Petényi Géza, Hajdú Margit, Hajdú Lilly és még sokan mások a medikusok részéről, Székely Artúr, Rubin László, Halasi Béla, Turnowsky Béla [helyesen Sándor – Cs. P.], RuttkayNedeczky stb. a jogászok részéről. Lóránd Jenő, Herrmann Gyula [helyesen Herman – Cs. P.], Gráber Jenő és még mások a műegyetemről.” L. Dr. Surányi Ede visszaemlékezése. PIL 867. f. 1/s–166. 162 Magister: Az egyetemi ifjúságról. MF, 1911/I. k., 556. 160
161
106
III. A Galilei Kör megalakulása
A GALILEI KÖR „ŐSFORRÁSA” – A TAVASZMEZŐ UTCAI FŐGIMNÁZIUM „MÍTOSZA” Érdemes megismerkedni közelebbről a köralapítókkal, a már eddig is főszerepet játszó Tavaszmező utcai gimnazistákkal, Kende Zsigmonddal és társaival. Pók Attila kiemelkedőnek találta a Tavaszmező utcai Főgimnázium szerepét a „második magyar reformnemzedék” fiatalabb képviselőinek eszmei formálódásában.1 Mindenképpen feltűnő, hogy az iskola neve rendre visszatér a köralapítók visszaemlékezéseiben a Galilei Kör „világának” „ősforrásaként”. Az első időszak legjelentősebb galileistái, a különböző vezetőségi tagok közül itt tanult Kende Zsigmond, Rubin László és Székely Aladár is – szinte csak a Trefort utcai Gyakorló Főgimnáziumban végzett Polányi Károly kivétel. Kende Zsigmond saját, 1906-ban érettségizett évfolyama útjának példáján mutatta be, miként csírázott és nőtt ki a „galileista szellem” a századforduló „nacionalista–klerikális” Magyarországán. A szabadgondolkodó visszaemlékező a Tavaszmező utcai iskola szabadabb légkörének szimbólumát pillantotta meg abban, hogy más középiskolákkal ellentétben ott nem volt tanítást kezdő és záró imádkozás,2 az iskola tanári könyvtára pedig a „hivatalos” folyóiratokon, akadémiai közleményeken és értekezéseken túl a Huszadik Századot is járatta.3 Talán nem véletlen, hogy éppen ebben az iskolában alkalmazták a vállaltan ateista Posch Jenőt is, noha Budapesten több „szabadabb szellemű” középiskola is működött a század első évtizedében, ahol nem riadtak vissza a más intézményekből elutasított vagy egy időre az ország perifériájára száműzött liberálisabb, radikálisabb tanárok alkalmazásától Babits Mihálytól – a szintén a Tavaszmező utcai gimnáziumban oktató – Zlinszky Aladárig.4 Pók Attila: Lukács György ifjúkori budapesti műhelyeiről. In: Pók Attila: A haladás hitele, i. m. 96. Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i.m. 28. 3 Értesítés a budapesti VIII. ker-i M. Kir. Állami Főgymnasiumról az 1905–1906. tanévben. Szerk.: Dr. Demkó Kálmán főigazgató. Budapest, 1906, 67. 4 A fővárosi középiskolák inkább befogadó jellegéről: Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 58. A középiskolai tanárok körében különösen tetten érhető radikalizmusról: Lukács György: Megélt gondolkodás, i. m. 156. 1 2
107
Az iskola tanárai közül a már említett magyar-, német- és latintanár Posch Jenő, Kende Zsigmond osztályfőnöke kiemelendő, aki az iskolai tanítás mellett jelentős pozitivista-materialista filozófusi munkásságot is felmutatott.5 Posch a Világosság szerzői közé tartozott, a középiskolai tanárok közül ő volt az első hivatalosan regisztrált felekezeten kívüli magyar állampolgár – amint erre az 1895-ben elfogadott egyházpolitikai törvények lehetőséget adtak. Döntését a következőképp indokolta: „Nem dogma kell ma, hanem tudományos belátás és nincs létjoguk az olyan egyesületeknek, melyek a tudománnyal ellenkező tanítások kultusza körül alakultak (s ilyen valamennyi felekezet, minden legkisebb kivétel nélkül)”.6 Ateizmusának nyílt felvállalása „bátor, férfias magatartás” volt, amely „a századfordulón nem maradt hatás nélkül tanítványaira”.7 Posch egy „magyar Galileiként” tűnik fel Kende elbeszélésében, meghurcolása megelőlegezi a kétségkívül jelentősebb Piklerét, és egyben dramaturgiailag bevezeti azt. Német területen már az 1840-es években megjelentek az első valláselhagyók, a katolikus, a protestáns és az izrealita felekezetűek közül egyaránt sokan szakítottak egyházukkal, és tettüket éles viták kísérték.8 Posch Jenő ezen „úttörők” magyarországi követője volt a szolnoki állami gimnázium tanáraként, ahol 31 éves korától, 1890-től tanított. Tette, hogy 1896-ben „felekezeten kívüliként” regisztráltatta magát, még a képviselőházban is vita tárgya volt. Kétszer is interpellálták miatta a közoktatási minisztert, 1896 és 1898-ban.9 Wlassics Gyula 1898 áprilisában azt a választ adta, hogy „a tudományos szabad meggyőződés és a tudományos szabad kutatás korlátozásába” nem megy bele, de azt nem tűri, hogy „az iskolában az atheisztikus materializmus világnézete taníttassék”.10 Amikor több mint két évtizeddel később az 1918–1919-es eseményekhez vezető „ősbűnt” keresték, azt Haller István kultuszminiszter többek között abban jelölte meg, hogy az 1890-es évek végétől elindult a Posch által kezdett folyamat: „a hiba az volt, hogy az atheizmusra tért át sok százezer ember (…), hogy az egoizmus, az utilitarizmus, az anyagiasság fertőjébe süllyedt innen is, onnan is sok száz- és százezer ember”.11 Posch Jenő fő műve: Posch Jenő: Az idő elmélete, I–II. Budapest, 1896–1897. pj. [Posch Jenő]: Vallás és színtvallás. Világosság, 1904/1., 29. (Kiemelés az eredetiben – Cs. P.) 7 Szántó Rezső visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 62. 8 Todd Weir: The Secular Beyond: Free Religious Dissent and Debates over the Afterlife in NineteenthCentury Germany. Church History, 77:3 (September 2008), 629–658. 9 Először Vajay István a képviselőház 1896. február 15-i ülésén: „Összeegyeztethetőnek tartja-e a t[isztelt]. miniszter úr a magyar állam keresztény jellegével az állami tanintézeti tanárok felekezetnélküliségét? Szándékozik-e a t[isztelt]. kultuszminiszter úr az aggódó szülők megnyugtatása s a gimnáziumi ifjúság hitkincsének megóvása czéljából haladéktalanul intézkedni, s az illető tanárt oly munkakörbe áttenni, hol az ifjúság szellemerkölcsi világára romboló hatást nem gyakorolhat ?«” L. Képviselőházi napló, 1896. február 15.–március 7., 27. – Másodjára Molnár János interpellálta Wlassics Gyula kultuszminisztert 1898. április 16-án azzal kapcsolatban, van-e tudomása arról, hogy Posch Jenő az Athenaeum folyóiratban a világnézetét „atheisztikus materializmusként” jelölte meg, és hogy nem tartja-e ezt károsnak az ifjúságra. L. Képviselőházi napló, 1898. április 13.–1898. május 3., 53. 10 Képviselőházi napló, 1898. április 13.–1898. május 3., 53–54. 11 Haller István beszéde, közbekiáltásokkal. Nemzetgyűlési napló, 1920, II., 290. 5 6
108
Poscht az évben áthelyezték a Tavaszmező utcai gimnáziumba, ahol diákjainak nem is hirdette pozitivista nézeteit: a történetről csak akkor szereztek tudomást Kende Zsigmond és társai, amikor Posch Jenő nevét megpillantották az 1900-as Pallas Lexikonban, amelynek szócikke utalt a meghurcolásra is. Egyik osztálytársuk révén beszerezték a Posch-üggyel foglalkozó újságcikkeket, amelyekből kitűnt, hogy a Poscht támadók a Katolikus Néppárt tagjai voltak. Az, hogy szeretett osztályfőnökük a „papok” politikai támadásainak céltáblája volt, Kende elbeszélésében először tette értelmezhetővé és átélhetővé azt Az apostolból vett Petőfi-idézetet, miszerint „ahol pap emel szót, ott az igazság megfeszíttetik”. Poschra ettől kezdve egy „Galileiként”, egy „Lutherként” néztek az osztályban, és a Tavaszmező utcai gimnazistáknak nem volt kétsége afelől, hogy ami mellett osztályfőnökük kiállt, „csak jó ügy lehet”. Ez az ügy pedig a szabadgondolkodás volt: „Sürgős feladatunknak éreztük, hogy közelebbről megismerjük, mi is az a materializmus, miféle emberek azok a veszedelmes szabadgondolkodók?”12 – emlékezett Kende. Az iskolai oktatás kereteiben a természettudományokat Fehér és Szekeres Természettanából tanuló diákok13 ezért a „szabadgondolkodó tanok” megismerésére egy szecessziós gesztussal titkos önképzőkört alapítottak: a Materia Kört. Az iskolai hivatalos önképzőkörrel szemben az alternatív, szabadgondolkodásra specializált Materia Kör önképző ülésein darwinista, materialista és monista műveket olvastak és ismertettek egymással Kende Zsigmond és társai. Olvasták az Erő és anyagot Büchnertől, a Világrejtélyeket Haeckeltől és néhányan még Darwin műveit, A fajok keletkezését és Az ember származását is.14 A Materia Kör 16-17 éves tagjai kezébe az 1904-es tanév végén került a Világosság folyóirat, amelybe Posch Jenő és egy másik Tavaszmező utcai gimnáziumi tanár, a nyelvész, indológus és görögtanár Schmidt József publikált. Mikor erről tudomást szereztek, minden addig megjelent – összesen 4-5 – számát megvették a folyóiratnak, és kötelezték egymást, hogy az utolsó betűig elolvassák a folyóiratban foglaltakat, és a nyáron tovább bővítik szabadgondolkodó ismereteiket: „úgy éreztük, új ablak tárult fel előttünk, amelyből az akkori világnak eddig nem ismert tájaira, a világnézeti harcok csatatereire, szervezeteire nyílt kilátás”. Ősszel fel is keresték a Világosság szerkesztőségét. Itt találkoztak Szabó Ervinnel is, akinek személye „újabb perspektívát nyitott” számunkra. „Míg a többiek, akiknek Kun Sámuel (a Világosság szerkesztője – Cs. P.) bemutatott, nem nagyon vetettek ránk ügyet, legfeljebb előfizetők gyűjtésére biztattak és előfizető-gyűjtőíveket nyomtak kezünkbe, addig ő – a szocializmus legnagyobb magyar teoretikusa, a háború alatti galileista nemzedék antimilitarista akcióinak kezdeményezője – nem sajnálta idejét, hogy néhány fiatal diákot olvasmányairól, képzettségéről alaposan kikérdezzen, s meglátva bennünk Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 31. Értesítés a budapesti VIII. ker-i M. Kir. Állami Főgymnasiumról az 1905–1906. tanévben, 64. Az érettségi évében további – vizsgálódásaink szempontjából releváns – tankönyveik voltak: Dr. Bartha József: A magyar nemzeti irodalom története; Varga Ottó: Magyarország története; Suták: Algebra; Ábel-Lévay-Polikeit: Geometria és Logaritmustáblák; Szitnyai Elek: Lélektan és logika; Dr. Siklóssy: Egészségtan. L. Uo. 63–65. 14 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 32. 12 13
109
bizonyos egyoldalúságot, nyomatékosan ajánlotta, keressük fel a nemrég megnyílt Társadalomtudományi Olvasókört (…) Ettől kezdve rendszeres látogatói lettünk a Társadalomtudományi Olvasókörnek.”15
A diákok csak ott ismerkedtek meg a Huszadik Századdal, melynek rendszeres olvasói lettek, a szociológiai folyóirat által pedig Comte, Spencer, Marx és Engels munkásságával. „Mire elértük a gimnáziumot záró nyolcadik osztályt, már tisztán láttuk, hogy a hivatalos tudomány, amelyet a magyar iskolákban tanítanak, csak hiányos – osztályérdekekből és világnézeti szempontokból megrostált – töredéke az élő tudománynak, annak a tudománynak, amely civilizációnkat létrehozta és előreviszi. De egyúttal megláttuk azt is, hogy a népelnyomó hivatalos Magyarország mellett – úgyis mondhatnánk: alatt – van már egy másik Magyarország is. Hogy gyűlnek, szerveződnek azok az erők, bátran kiálló férfiak, intézmények, akik és amelyek a tudomány és felvilágosodás fegyverével harcolnak egy jobb világ eljöveteléért.”16
Ezt közel hetven évvel a polgári radikális-radikális demokrata ideológiával kapcsolatba kerülése után Kende Zsigmond írta, immár a létező szocializmus időszakában, az 1945 utáni marxizáló történetírás egyik emblematikus kifejezésének, a „népelnyomónak” visszavetítésével a századelőre. A titkos Materia Kört tehát értelmezhetjük egy ellenkulturális jelenségként, és ez esetben a Tavaszmező utcai gimnázium hivatalos önképzőköre reprezentálná a „hivatalos” kultúrát. Miként a rendszer-alternatívát képviselő polgári radikális „szociológusok” a saját ellenkulturális intézményeikből (Huszadik Század, Társadalomtudományi Társaság) indultak „támadásra” a hivatalos „régi Magyarország” ellen – úgy indultak utolsó tanévükben a Materia Kör tagjai az iskolai önképzőkör átvételére. Legalábbis ez a cselekményesítetési séma azonosítható az elbeszélésben. Az „új Magyarországért vívott küzdelem” kezdeteként az 1906-os önképzőköri választáson „haladó pártot” szerveztek a nyolcadik évfolyam két osztályának materialistái – az egyikben Kende Zsigmond volt a materialista „vezér”, a másikban Székely Artúr. Hogy a párhuzamos A és B osztályok egyes tagjai nem rivalizáltak egymással, hanem mintegy felülemelkedtek ellentétükön, és közösen szerveztek „pártot”, újdonságnak számított, szakításnak „a lokálpatrióta hagyományokkal” – tulajdonított elbeszélésében a közös szervezkedésnek önmagán túlmutató jelentőséget Kende Zsigmond. Az összefogásnak köszönhetően a szabadgondolkodó-materialista párt megszerezte a többséget. Elnöknek Székely Artúrt – a Galilei Kör majdani második elnökét – választották. Az önképzőköri foglalkozások keretei közé pedig bevezették a darwinizmussal való „megbotránkoztató” foglalatoskodást. A Poscht alkalmazó Tavaszmező utcai Főgimnázium más iskolákkal összevetve szabadabbnak tekinthető szelleme ugyanis addig sem azt jelentette, hogy minden megengedett. A szabadgondolkodó-materialista csoport önkép15 16
110
Uo. 33. Uo. 41. (Kiemelés tőlem – Cs. P.)
zőköri uralmának Kende elbeszélésében az vetett véget, hogy Székely Artúrnak a Szabó Ervin szellemében megtartott március 15-i ünnepi beszéde után az iskola vezetősége felfüggesztette az önképzőkör autonómiáját. Ha így történt, ismerve Szabó Ervinnek az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcról alkotott dogmatikusan „osztályharcos” koncepcióját, ebben semmi meglepőt nem találhatunk. „Az igazgató felfüggesztette az önképzőkör autonómiáját, új vezetőséget nevezett ki. Azon azonban már nem tudott változtatni, hogy hét hónapon át mi voltunk a hangadók az önképzőkörben, és eszméinket beoltottuk az utánunk jövő három korosztályba. Most már az »új Magyar országért« folyó harc felesküdt katonáinak éreztük magunkat, s elhatároztuk, hogy a középiskola elvégzése után, mint szabad egyetemi polgárok, aktívan bele is fogunk kapcsolódni ebbe a harcba.”17
Ez a Tavaszmező utcai diákcsoport alkotta tehát a Galilei Kört alapítók „kemény magját”, és ez lenne az ő eredetmítoszuk. Erről elképzelhető, hogy valóban csak „mítosz”: a gimnázium hivatalos értesítője ugyanis nem tesz említést arról, hogy Székely Artúr bármennyi ideig is viselte volna az önképzőköri elnöki tisztséget, helyette egy Wonesch Frigyes nevű fiú töltötte be ezt a pozíciót (Kende Zsigmond osztályából), és az önképzőkör tisztikarában se találunk leendő galileistákat, az önképzőkör az évi pályatételei között pedig az állítólag megbotránkozást okozó „darwinista” témákat.18 Az állítólagos történelmi materialista szellemű március 15-i megemlékezésről pedig azt találjuk az értesítőben, hogy a „kuruc és egyéb hazafias dalok” előadása után, az igazgató „hazaszeretetre tanító” zárószavait követően, „egész önkéntelenül az ifjúság, a tanári kar s a nagyszámú előkelő közönség egy dalba olvadt: »Kossuth Lajos azt üzente« s e dal után mindenkinek a szemében ott ragyogott egy könnycsepp s megkönnyebbült lélekkel távozott a szép hazafias ünnepélyről”.19 De ettől természetesen még elhangozhatott Székely Artúr történelmi materialista előadása, mert el is hallgathatták a történteket. Zárásként kiemelném a Tavaszmező utcai alma materben a fiatalabb és az idősebb diákok közt kialakult ismeretségi háló jelentőségét, amelyre Kende Zsigmond is utalt, miszerint az utánuk jövő évfolyamokba „beoltották” eszméiket. Ennek a „kapcsolati tőkének” tudható be, hogy egyes Tavaszmező utcai gimnazisták már az egyetemre kerülés előtt is részt vehettek a Galilei Kör munkájában. A szintén Tavaszmező utcai, de fiataUo. 42. Ehelyett a következő pályatételek szerepeltek: „Tinódi mint modern költők forrása”; „Jellemrajzok Eötvös Magyarország 1514-ben c. regényéből”; „Cicero vagy Hésziodosz szövegrészeinek fordítása”; „Városaink keletkezése és kulturális jelentősége”; „A fotografálás története”. Lehetséges azonban, hogy az említett „darwinista” témák az értesítőben külön meg nem nevezett tudományos értekezések között kaptak helyet. Az 1905/1906-os tanév folyamán Kende Zsigmond és Surányi Ede is dicséretet nyert egy közelebbről meg nem jelölt tudományos dolgozatával. L. Értesítés a budapesti VIII. ker-i M. Kir. Állami Főgymnasiumról az 1905–1906. tanévben, i. m. 77. 19 Uo. 78. 17 18
111
labb Szántó Rezső annak köszönhette, hogy 16 évesen jelen lehetett a Galilei Kör alakuló gyűlésén, hogy ismeretségben volt Székely Artúrral és Kende Zsigmonddal. Igaz, csak egyetemre kerülése után, joghallgatóként kapcsolódott be „teljes erővel” a Galilei Kör munkájába (egészen 1914-es bevonulásáig), noha addig is rendszeresen látogatta a Kör előadásait.20
20 Szántó Rezső visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 61. – Szántó Rezső fiatalkoráról: Hittel, akarattal – Dr. Szántó Rezső 75 éves. Népszabadság, 1967. január 4., 4.
112
JÁSZI OSZKÁR, SZÉKELY ALADÁR ÉS POLÁNYI KÁROLY SZEREPE A GALILEI KÖR MEGALAPÍTÁSÁBAN Az 1905–1907-es évek „fokozódó” helyzete a kormányváltástól, nemzeti ellenállástól a heccekig és aratósztrájkokig – és még idevehetjük az 1905-ös oroszországi forradalom hatását is –, úgymond „megérlelte az időt” a Galilei Kör megalakítására: „a sok kis ér (…), akkorra már bővízű patakká folyt össze”, amely Jászi Oszkár felé talált utat.21 A Pikler-tüntetések ugyan idővel abbamaradtak, a Pikler-védők azonban úgy gondolták, együtt maradnak, és az „egyetemi tanszabadságért”, a „szabadgondolkodásért” küzdő diákegyesületet alapítanak. De mivel az önálló diákegyesület alapításához a baloldali elbeszélésekből „sötét”, „fekete reakciós” alakként kirajzolódó Apponyi Albert kultuszminisztertől kellett volna engedélyt kérni, úgy döntöttek, nem új egyesületet alapítanak, hanem egy meglévő szervezethez csatlakoznak, és annak fiókegyesületeként alakulnak meg.22 Kende elbeszélésében ehhez a technikai okokhoz csatlakozik még egy részben pragmatikus, részben lírai érv: „Meg aztán ebben a korai időpontban, amikor még nem tudtuk felmérni a magunk szervező képességeit, nem ismertük eléggé az egyesülés szabályait, magától adódott, hogy az előttünk járt, tapasztaltabb nemzedékre támaszkodjunk.”23 Két vezető egyesület jöhetett számba: a Társadalomtudományi Társaság és a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete. A leendő galileisták akkor kerültek először közelebbi kapcsolatba a polgári radikális és szabadgondolkodó csoporttal, amikor a „Pikler-hecc” idején ismételten összegyűltek a Splendid kávéházban. Itt találkoztak Jászi Oszkárral, Rácz Gyulával, Fényes Samuval és Székely Aladárral, a közelben lévő Társadalomtudományi Társaság tagjaival, akiktől a legtöbb támogatást remélték.24 Ezért „határozat” született, hogy küldöttség keresse föl Jászit, amelyben Kende Zsigmond, Messer Béla, Gergely Jenő, Rohonyi Hugó és Lóránd Jenő kapott helyet. A beszámolók szerint Jászi azonban „hűvösen” fogadta a küldöttséget.25 Mi lehetett az oka ennek a „hűvösségnek”?
21 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 71. A kép Adynak Jásziról adott lírai jellemzését idézi: „S hogy folyósan szélesedtek az ő útjai, úgy ömölgettek felé mindenünnen (…) a magyar becsületesek és intellektuelek útjai.” L. Ady Endre: Jászi Oszkár könyve (A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés). Nyugat, 1912. május 16. In: Ady Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok. X. Sajtó alá rendezte: Láng József–Vezér Erzsébet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1973, 192. 22 Vö. „Szakadatlan tanácskozások folytak és egyre jobban kidomborodtak egy önálló, radikális diákegyesület megalakulásának nehézségei. Ezért egyre inkább az a vélemény alakult ki, hogy csatlakozni kell egy már meglévő szervezethez s abban mint »diák-szakosztály« megkezdeni a szervezést és egyéb programmunk végrehajtását.” L. Dr. Surányi Ede visszaemlékezése, PIL, i. h. 23 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 72. 24 Turnowsky Sándor: Adalék a Galilei Kör történetéhez, i. m. 1064. 25 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 72. és Turnowsky Sándor: Adalék a Galilei Kör történetéhez, i. m. 1064.
113
Jászi Oszkár azzal érvelt, hogy a Társadalomtudományi Társaságot alapszabálya nem jogosítja fel arra, hogy Budapesten fiókegyesületet állítson fel.26 Rubin László ezzel szemben visszaemlékezésében azt írta, valójában „Jásziék forradalmi elemet láttak” a leendő galileistákban, és „a társaság komolyságát féltették az ifjaktól”.27 Tekintve azonban, hogy Jászi a várt segítséget mégiscsak megadta, nem hanyagolnám el a pszichológiai szempontokat: a „hűvös fogadtatás” inkább csak Jászi merevségének, visszahúzódó, kapcsolatokat nehezen kialakító emberi tulajdonságának 28 tudható be. Jászi a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületéhez irányította a fiatalokat, annak ugyanis alapszabályszerű joga volt, hogy az országban külön engedély nélkül fiókszervezeteket hozzon létre.29 Jászi személy szerint Székely Aladár felkeresését ajánlotta, hogy vele beszéljék meg az egyesülethez csatlakozási szándékukat, további terveiket, és Székelyben valóban „megértő mentort” találtak: a galileista emlékezetében egyenesen a Galilei Kör „Osvátjaként” őrződött meg. Rubin László illette ezzel a névvel, mivel A szabadgondolkodás elmélete szerzője olyan szerepet töltött be a diákegyesület életében, mint Osvát Ernő a Nyugatban: „Egy író, aki nem ír, szervezte csaknem ugyanakkor az új irodalmat, amikor egy agitátor, aki nem beszél, az ifjúsági mozgalmat.”30 Székely Aladár családi háttere, munkája és eredményei értelmezik, hogy miért töltött be olyan kiemelt szerepet: Székely Aladár ugyanis a galileisták perspektívájában maga volt a „régi Magyarország” azon képviselője, aki „nagy erkölcsi erejének” köszönhetően, mintegy meghaladva osztálymeghatározottságát, csak azért is az „új Magyarországért” küzdők csatasorába állt. Apja kúriai bíró volt, mire fia elvégezte az egyetemet, már koronaügyész, később egész az igazságügy-miniszterségig emelkedett. A fiú „királyi elismeréssel” szerzett doktorátust, amely azoknak járt, akik középiskolai és egyetemi tanulmányaikat is végig kitűnően végezték. Az elismerés egy, az uralkodótól kapott „sub auspiciis regis” feliratú gyűrűvel járt, Székely Aladár azonban a tengerbe hajította ezt a gyűrűt a mítosz nyelvén szólva: „A tehetséges, jól képzett, jó anyagi viszonyok között élő s igen jó összeköttetésekkel rendelkező Székely Aladárra, aki alig tette le a doktorátust, máris királyi ügyészi állást kapott, magasra ívelő állami karrier várt. Azt dobta el magától, amikor humanista meggyőződését követve, nyíltan a gondolatszabadságért és az elnyomottakért küzdők táborához csatlakozott.”31
Ennek látványos tanújelét adta azzal a szimbolikus gesztussal, hogy olyan mandzsettagombokat viselt, amelyekre már az volt ráírva: „Jogot a népnek!”. Székely egyetemistaként kezdeményezője volt a Joghallgatók Tudományos Egyesületének, 1905-től jelentek meg publikációi a Huszadik Században, alapítója volt a Szabadgondolkozás MagyarorKende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 72. Rubin László: A Galilei Kör története, i. m. 466. 28 Vö. Szalai Miklós: Jászi útja. Buksz, 2005. nyár, 114. 29 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 72. 30 Rubin László: A Galilei Kör története, i. m. 464. 31 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 74–75. 26 27
114
szági Egyesületének, és írt a Világosságba. 1913-tól az ő főszerkesztésében jelent meg a Szabadgondolat, melynek szintén rendszeres szerzője volt. A lakását Marx, Engels, Darwin és Lamarck életnagyságú képeivel díszíttető32 Székely Aladár feltűnt a polgári radikális ellenkultúra minden szervezett intézményében, és valóban úgy tűnhet, mint aki „eldobta” magától a fényes karriert azzal, hogy a „világosság” táborához csatlakozott. De most következzen egy kis illúziórombolás: Székely Aladár az 1910-es években ország�gyűlési képviselő lett. És abban az időben Osvát helyett inkább egy másik nyugatossal, a radikalizmusát feladó Ignotusszal emlegették egy bekezdésben a nevét.33 Székely tehát inkább egy ilyen kint is, bent is szerepet töltött be (hasonlóképp az 1918-ig OMKE-főtitkár Szende Pálhoz). Alakja arra világít rá, hogy a polgári radikális és az azt követő galileista retorikában élesen elválasztott „régi” és „új” Magyarország között lehetséges volt az átjárás, személye és karrierje cáfolja a merev elválasztás hipotézisét. A „megértő, jó mentor” Székely szerepe a Galilei Kör megalakulásának nézőpontjából maradéktalanul pozitívnak ítélhető: ha nincs ő, akkor bizonyára a szabadgondolkodókat is otthagyták volna a leendő galileisták, „mint egy évvel korábban a szocialista diákokat, s tovább bolyongtunk volna”34 – állította Kende. Mindez azonban már nem elmondható a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületét akkor vezető Fényes Sa muról, a magyarországi szabadgondolkodók „imponáló megjelenésű, fekete prófétaszakállú” doyenjéről. Neki Székely Aladár mutatta be a fiatalokat, akik abban reménykedtek, hogy úgy lehetnek majd önállók a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületén belül, ahogy az „önálló láncszeme” a Szabadgondolkodók Nemzetközi Ligájának. Abban maradtak, hogy amíg a szabadgondolkodó diákok nem kapnak szervezeti keretet az egyesületen belül, addig is tartsák meg összejöveteleiket Fényes Samu vezetésével. Ezek az összejövetelek 1907 telére és 1908 tavaszára estek. Különböző kávéházakat használtak félhivatalos klubhelyiségként: előbb a Károly körúti Splendidben, aztán a Klotild kávéházban, végül a New York kávéház szuterénjében gyűltek össze rendre, ahol mindig Fényes Samu vendégei voltak.35 Ezek az összejövetelek azonban csalódást okoztak Kende Zsigmondnak és társainak: Fényes előadásainak alacsony volt az intellektuális színvonala,36 más előadót viszont nem hívott. Hamar nyilvánvalóvá vált, miért: Fényes ugyanis szoros ellenőrzés alatt akarta tartani a fiatal szabadgondolkodókat, akikből „mozgatható” előadót akart képezni mozgalma számára. Ezért semmilyen autonómiát Dr. Surányi Ede visszaemlékezése, PIL, i. h. Székely Aladár szabadgondolkodóktól történő eltávolodásának okaként Surányi Ede egy „nőügyet” sejtet: „a pálfordulás lelki rugóit nem ismerhettük, de ilyen hírek keringtek, hogy »cherchez la femme«.” L. Dr. Surányi Ede visszaemlékezése, PIL, i. h. 34 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 72. 35 „A New Yorkban úgyszólván Fényes Samu vendégei voltunk, aki abban a házban lakott és az Úttörő című lapot szerkesztette.” Rubin László: A Galilei Kör története, i. m. 466. 36 Duczynska Ilona Polányi Károlyról szóló írásában írta, hogy a galileisták „az öreg Fényes Samu hirdette monizmuson, Ernst Haeckel »Welträtsel«-jén túlnőttek”, és a fiatalok Mach, Avenarius, Einstein és Freud iránti érdeklődésével jelzi a Fényes és a galileisták közötti tudományos színvonalkülönbséget. L. Duczynska Ilona–Horváth Zoltán: Polányi Károly és a Galilei Kör, i. m. 92. 32 33
115
nem engedett az „iskolás gyermekekként kezelt” fiataloknak. A fiatalok „lázadása” 1908 tavaszán következett be. A „lázadást” nevezhetnénk metaforikusan „apagyilkosságnak” is, azonban Fényes Samu a Galilei Kör története szempontjából csak átmeneti „mostohaapának” tekinthető. Igaz, Kende Zsigmond talán öntudatlanul is, de utal az apagyilkosság toposzára – amely a legősibbek egyike (lásd Kronosz és Zeusz történetét) –, és gyakori kísérője a nemzedékváltások elbeszélésének –, amikor arról értekezett, hogy a Fényes elleni lázadás lelkiismereti problémát okozott, mivel az akkor 45 éves Fényes Samu „apánk lehetett volna”.37 A „lázadó” fiatalok bírták az alelnökök, Harkányi Ede, Marschan Géza és Székely Aladár támogatását, tehát nevezhetnénk akár puccsnak is. Úgy történt, hogy a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete szokásos összejövetelén a Galilei Kör leendő törzsgárdájának négy tagja, Kende Zsigmond, Rohonyi Hugó, Lóránd Jenő és Bólyai-Bettelheim Ernő megmondták Fényesnek, hogy „elég volt az iskolásdiból”, „a gyámkodásból”, és hogy az egyesület elnöke csak akadálya az önálló diákmozgalomnak. A fellépés személyeskedésbe ment át: Fényes „hálátlannak” nevezte a fiatalokat, ők pedig „elmaradottnak” és „zsarnokoskodónak” a szabadgondolkodó doyent. Az összeszólalkozás eredménye az lett, hogy Fényes Samu lemondott a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete elnöki tisztségéről, és – itt Kende egy shakespeare-i hasonlathoz nyúl, amely a memoáríróknál szinte minden esetben az adott szövegrész különös jelentőségére utal Shakespeare kultúrtörténetben kanonizált kiemelkedő nagysága miatt – sértett „Coriolanusként hagyta el a termet”. Fényes lemondása után az egyesület nem választott azonnal új elnököt, Székely Aladár funkcionált ügyvezető alelnökként, ő pedig lehetőséget adott a fiataloknak, hogy megmutassák, mit tudnak. 1908 tavaszától kezdve a leendő galileisták a Szabadgondolkodás Magyarországi Egyesületének autonóm csoportjaként működtek, az egyesület és a Társadalomtudományi Társaság közötti kapcsolatnak köszönhetően ettől kezdve igénybe vehették az összejövetelekre a Társadalomtudományi Társaság társalgóját, és előadótermét is hetente többször használhatták. Nyomtatványok készítésére a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületétől kaptak pénzt, de azok megszövegezésében szabadságot élveztek.38 Ezek közül az első, melyet „a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének főiskolai hallgató tagjai” néven írtak alá, az akkor érettségiző középiskolásoknak szóló felhívás volt a szabadgondolkodó egyesület nyári tanfolyamán történő részvételre, amely előadás-sorozat a lényegét tekintve az elsőnek tekinthető a Galilei Kör nyári tanfolyamainak sorában. Az 1908. májusi felhívás kibocsátása minősíthető a Galilei Kör működése de facto kezdetének. Az 1908. májusi kiáltvány kibocsátása utáni hónapokban tovább szervezkedtek a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének egyetemista és főiskolás hallgatói, az előadások szüneteiben, a laboratóriumokban, az utcán és a villamosokon is toborozták a 37 38
116
Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 78. Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 79.
tagokat.39 1908 szeptemberében, „már pezsgő élet folyt a Károly körúti helyiségekben”. „Előadások jeles előadókkal, magunk vezette szemináriumok, amikor egy nap beállított hozzánk Polányi Károly, akkor szigorló joghallgató, s egy előadás végén maga köré gyűjtve néhányunkat megkérdezte: »Mit akartok csinálni tulajdonképpen?«” – emlékezett Kende Zsigmond. 40 Surányi Ede ellenben azt állítja, hogy Polányi nemcsak úgy beállított, hanem a Társadalomtudományi Társaság tagjai mutatták be a „nyurga, szemüveges ifjút, akit nagy szeretettel munkatársként javasoltak”41 – és amely Polányi-kép ebben a bemutatásban egészen másként hat, mint a Duczynska Ilona által jellemzett „atletikus verekedő”. A beszámolók szerint mintha a céltudatos Polányi megjelenése lett volna az, ami egyszerre formát adott volna a szervezkedésnek: mint a kémiaórai kísérletben, amikor csak egy morzsányi anyagot dobnák bele egy folyadékos tégelybe és ott minden összeáll kristályokká. Pedig a leendő tagság egy része – közéjük tartozott Surányi is – kezdetben bizalmatlan volt a gigerli Polányi Károllyal szemben, mivel elegáns öltözöttsége után „úri fiúnak” tartották. Polányi Károly valóban nem azt a „proletár helyzetet” reprezentálta, amelyet utóbb a Galilei Kör jellegadójaként nevezett meg.42 Életéről, mivel világszinten jegyzett társadalomtudósunkról van szó, meglehetősen sok információ áll rendelkezésre.43 „Ha a Polányi nevet halljuk, azonnal a Polányi család számos tagja jut eszünkbe: mindazok, akik kimagasló teljesítményükkel nemzetközileg jelentős elismerést szereztek ennek a névnek”44 – és csak egyetérthetünk Litván Györggyel. Szinte félelmetesnek 39 Surányi Ede visszaemlékezése szerint: „A »Szabadgondolkodók Diákszakosztálya« hamarosan megalakult, s mi azonnal lázasan megkezdtük a munkát. Előadások közötti szünetekben, a laboratóriumokban, egyik előadásról a másikra menet közben (utcán és villamoson) másról sem beszéltünk, mint hogy »lépjen be a szabadgondolkozó diákok egyesületébe«.” L. Dr. Surányi Ede visszaemlékezése, PIL, i. h. 40 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, 82. 41 Dr. Surányi Ede visszaemlékezése, PIL, i. h. 42 Polányi Károly: A Galilei Kör mérlege. In: Uő: Fasizmus, demokrácia, ipari társadalom. Társadalomfilozófiai írások. Budapest, Gondolat, 1986, 187. 43 Gyurgyák János az 1986-ban kiadott Polányi Károly-bibliográfia elé írt életrajzi bevezetőben közölte Polányi élete és gondolkodása alakulása főbb lépcsőit, értő interpretálással. (Polányi Károly–Karl Polanyi., 1886–1964. Szerk. és a bevezetőt írta: Gyurgyák János. Budapest, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1986, 17–86.) Válogatott társadalomfilozófiai tanulmányai Polányi Károly és Duczynska Ilona lánya, Kari Polanyi-Levitt és Marguerite Mendell közel félszáz oldalas Polányi-életrajzával olvashatók magyar nyelven. L. Kari Polanyi-Levitt–Marguerite Mendell: Polányi Károly. In: Polányi Károly: Fasizmus, demokrácia, ipari társadalom, i. m. 7–11. – Polányi Károly bécsi korszakát Kenneth McRobbie dolgozta fel. L. Kenneth McRobbie–Kari Polanyi-Levitt: Karl Polanyi in Vienna. The Contemporary Significance of the Great Transformation. Montreal, Black Rose Books, 2000. – Duczynska Ilona a Polányi Károllyal kapcsolatos emlékeit Polányi hátrahagyott, Galilei Körről szóló írásaival együtt Horváth Zoltánnal közösen tette közzé 1971-ben. L. Duczynska Ilona–Horváth Zoltán: Polányi Károly és a Galilei Kör, i. m. – Gareth Dale átfogó Polányi-életrajza: Gareth Dale: Karl Polanyi. A Life on the Left. New York, Columbia University Press, 2016. Ebben Polányi életének magyarországi szakaszáról: 11–71. 44 Litván György: Polányi Mihály. In: Uő: Sorstársak és kortársak, i. m. 60.
117
tűnhet, hogy a széles értelemben vett Polányi család – beleértve az unokatestvéreket, Szabó Ervint, Pór Ödönt és Seidler Ernőt is – tagjai között hány határozottan lángészgyanús egyént találunk, és ők milyen jelentős szerepet töltöttek be az 1900–1919-es évek magyarországi szellemi életében, mindenekelőtt a magyar baloldali radikális mozgalomban, és hogy aztán a kényszerű emigráció miatt nem egy a Polányiak közül mekkora nemzetközi tudományos karriert fusson be.45 Polányi Károly édesapja, Pollacsek Mihály Zürichben és Edinburghban végzett mérnök volt, aki az 1880-as évek végén költözött Bécsből Budapestre, és az Andrássy úton vásárolt lakást. Felesége, a kultikus Pollacsek – született Wohl – Cecile „néni”, vagy „mama”, avagy „tante” itt rendezte be híres szalonját, amely a radikális értelmiség valóságos „alma matereként” működött a századelőn.46 Pollacsek Mihályt 1900-ban pénzügyi kudarcok érték, amely anyagilag igencsak megrázta családot, a két idősebb testvér, Polányi Adolf és Laura magántanítással igyekeztek segíteni családjukon. Talán ez az anyagi megrendülés is szerepet játszott abban, hogy Polányi Adolf és Pór Ödön szocialista diákszervezetet alapítottak 1902-ben. Ehhez csatlakozott Polányi Károly is, aki azonban 1907-ben kilépett a diákszervezetből, mert úgy érezte: diákként „el voltak nyomva”. A kilépés nagyjából egy időben történt Kende Zsigmond és társai szecessziójával. Duczynska Ilona elbeszélésében a fiatal Polányi ekkoriban „az orosz diákmozGondoljunk mindenekelőtt Polányi Károlynak A nagy átalakulással kapcsolatos elméletére és Angliában 1944-ben megjelentetett könyvére (Polányi Károly: A nagy átalakulás. Korunk gazdasági és politikai gyökerei. Budapest, Napvilág, 2004.), Polányi Mihályra (Polányi Mihály. Válogatta, sajtó alá rendezte, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Molnár Attila Károly. Budapest, Új Mandátum, 2002, valamint Litván György: Polányi Mihály, i. m. 60–64.), és az ő fiára, az 1986-os kémiai Nobel-díjas John C. Polanyira. A Polányi családról a Polányi-hagyatékot az 1980-as években Budapestre hozó Vezérrel Erzsébet adott ki egy életrajzi bevezetővel ellátott forrásválogatást: Írástudó nemzedékek. A Polányi család története dokumentumokban. Szerk.: Vezér Erzsébet. Budapest, MTA Filozófiai Intézete, 1986. – A Polányi család történetéről dokumentumfilm is készült Vezér Erzsébet közreműködésével, amelyet 1986-ban mutatott be a Magyar Televízió. L. Zappe László: A progresszió családregénye. Népszabadság, 1986. október 28., 7. – Még a viszonylag elfeledett Polányi Adolf is „zseniálisként” tűnik föl a visszaemlékezésekben. Pl.: „Polányi Adolf zseniális, nagytudású ember volt. Japánból jött haza s ez emelte tekintélyét. Írt is a japán kapitalizmus fejlődéséről egy tanulmányt a Huszadik Századba, előadást is tartott róla. Amikor nemzetközi orvoskongresszus volt Budapesten, a szociáldemokrata párt gyűlést hívott össze a nyomdászpalota színháztermébe, s ott a kongresszus meghívott tagjait informálták a hazai közegészségügyi viszonyokról. Az egyik előadó Polányi Adolf volt, angol és japán nyelven. Jellemző, hogy a meghívására a japán orvosok úgyszólván teljesen megjelentek és jegyzeteket készítettek.” L. Szerdahelyi Sándor visszaemlékezése, PIL, i. h. 46 Ebben szerepe volt a család ismerősének, az orosz emigráns Samuel Klatschkónak, akivel – Duczynska Ilona szavaival – „belépett a Pollacsek ivadékok életébe az orosz forradalom szelleme”. L. Duczynska Ilona– Horváth Zoltán: Polányi Károly és a Galilei Kör, i. m. 90. – Egy ideig emléktábla is jelezte, az egykori Polányi-szalon helyét az Andrássy úti épület falán, amelyet azonban 2000-ben megrongáltak. L. Vezér Erzsébet ezzel kapcsolatos olvasói levelét: A társasjáték folytatódik. Népszabadság, 2000. február 24., 33. – Később Illyés Gyula, Wessely László és más fiatal galileisták számára a diákegyesületben oktató Varjas Sándor „mindig nyílt lakása” játszott hasonló csoportképző szerepet: „A jó gyülekezőhely szívja magához az embereket, válogatja, és egyszerre csak olyan erjesztő, tisztító edény lesz, mint a szőlőlének a hordó.” L. Illyés Gyula: Beatrice apródjai, i. m. 139–140. 45
118
galmak hatása alatt áll – frázistalan, odaadó ember eszményképe él félig kimunkálva az ifjúban, sok évvel a Galilei Kör megalakulása előtt”. Marx-olvasottsága jórészt ebből az időszakból származott – állította –, hozzátéve, hogy Polányi 22 éves kora, vagyis 1908 körül elfordult a marxizmustól. A joghallgató Polányi Pikler Gyula tanítványai közé tartozott. A „Pikler-hecc” idején ki is vette részét a küzdelemből „atletikus verekedőként”. De Duczynska elbeszélésében a „Pikler-heccet” követő őszön nem ő kezdeményezett, hanem Rohonyi Hugó és Kende Zsigmond keresték fel Polányi Károlyt, hogy adjon tanácsot, mihez is kezdjenek. Mindenesetre Polányi csatlakozott a fiatal szabadgondolkodókhoz: „Az a régtől megálmodott mozgalom, az az »orosz« sejlett föl talán Polányi előtt” – próbálta Duczynska megmagyarázni az egykori döntést. Polányi hamar átvette a vezetést a társaságban, és Duczynska elbeszélésében a megalakuló Galilei Kör arculatát elsődlegesen Polányi Károly alakította ki: „Legyen szabadszellemű, pártpolitikától mentes, odaadó, tiszta és a szegénysorsú diáktömegeket magával ragadó. Legyen tanuló és tanító mozgalom.”47 Ezzel tulajdonképpen meg is adta a Galilei Kör idealizált képét. Kende Zsigmond több okát is felsorolta annak, miként történhetett meg, hogy a később csatlakozó Polányi hamar a társaság vezetője lett. Ő volt, aki eddig hiányzott:48 diák volt, de néhány évvel idősebb, több tapasztalattal, nem mindennapi műveltséggel és intelligenciával. Surányi szerint egyenesen a „legnagyobb koponya” volt az alapítók közül.49 Polányi nagy munkabírású, kiváló szervező is volt, ez nemcsak a Galilei Kör elindításában mutatkozott meg, hanem később, az Országos Polgári Radikális Párt 1914es alapításakor is. „Hőse az actionnak én vagyok” – írta utóbb a pártszervezésről és a vállalt terhekről meglehetősen szerénytelenül Polányi.50 Polányi Károly kitűnő szónok is volt, „egy második Prohászka Ottokárnak” hívták, mikor az Országos Polgári Radikális Párt titkáraként szónokként fellépett a párt rendezvényein. Beszédeire igen gondosan készült, az elmondásra már „kizárólag az improvizáció mímelése maradt”.51 És itt ne feledkezzünk el egy „szubjektív” szempontról sem: Polányi a beszámolók szerint igen jó kiállású, magas termetű, „meleg, szuggesztív hangú” férfi volt, aki elegánsan öltözött, volt stílusa és fellépése. A Polányi „úri fiú”-külseje okozta bizalmatlanság csak akkor tűnt el, amikor a szabadgondolkodó diákok megtudták, hogy a pénzt „keserves nevelői munkával szerezte”.52 Egyébiránt az 1912-ben ügyvédi vizsgát tevő Polányi 1908 és 1912 között gyakornokként nagyrészt nagybátyja ügyvédi irodájában dolgozott: „Ügyvédbojtárkodása Duczynska Ilona–Horváth Zoltán: Polányi Károly és a Galilei Kör, i. m. 90–92. „Néhányan rögtön az első beszélgetéskor megéreztük, hogy ez a velünk sok tekintetben egyformán gondolkodó, tömegek vezetésére alkalmasabbnak látszó ember olyan valaki, aki eddig hiányzott közülünk.” (Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 83.) 49 Dr. Surányi Ede visszaemlékezése, PIL, i. h. 50 Litván György: Polányi Károly a magyar politikában (1914–1964), i. m. 54. 51 Uo. 52 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 83. 47 48
119
nagybátyja irodájában csak bizarrnak mondható. A kötelességtudás embere lekésik a tárgyalásokról… Tiszta utálattal viseltetik az ügyvédi mesterség iránt. Hiszen ő nem csupán az az ember, aki hazudni nem tud, de az is, aki kellemetlen igazságok kimondásában – minden téren és minden időkben – leli meg valódi elhivatottságát”53 – bővítette tovább a jellemrajzot Duczynska Ilona. A „tiszta utálat” és a „tárgyalásokról elkésés” kiemelése értelmezésemben – rekonstruálni próbálva a mintaszerzői szándékot – nemcsak az ügyvédi munkának, hanem a „politizáló jogásznemzet” ismert magyar nemzetkarakterológiai képzete miatt az egész „régi Magyarországnak” szólt, amellyel szemben az amúgy pedáns Polányi mégsem tanúsíthatott konform magatartást. Polányit kezdetben azért sem akarták sokan befogadni, mert egyfajta „karrieristát” láttak benne, aki „a jobboldali diákvezérek mintájára” kívánt „baloldali diákvezér lenni”. „Hát vezér lett is belőle” – írta a saját elbeszélésében a Polányi felvételét kezdetektől támogató Kende –, „mert tehetsége erre predesztinálta, s mi, akik jellemét helyesen ítéltük meg, kezdettől fogva kívánatosnak láttuk, hogy ez legyen. Ki is álltunk mellette.” Noha ezzel valóban előállt az a helyzet, amelyet Kende a házépítés metaforájával jelölt: „más rakja fel a tetőt arra az épületre, amelynek alapjait mi raktuk le, és falait oly fáradságosan húztuk fel”54 – ez pedig okkal kelthetett sokakban ellenérzéseket, egy évbe is beletelt, míg Polányi a legutolsó békétlenkedővel is elfogadtatta magát. A Galilei Kör struktúrájának és programjának kidolgozását már a Polányi Károly vezette munkabizottság végezte 1908 kora őszén. Polányi csatlakozásánál még kiemelendő annak a kapcsolati tőkének a jelentősége, amelyet magával hozott: igencsak jó ismeretségét a Pollacsek-szalonban megforduló értelmiségiekkel, köztük Jászi Oszkárral és Szabó Ervinnel. Noha velük már korábban is összeköttetésben álltak a fiatal szabadgondolkodók, Polányi fellépésével ezek a kapcsolatok elmélyültek, Jászi és Szabó a galileisták mentorai lettek.
Duczynska Ilona–Horváth Zoltán: Polányi Károly és a Galilei Kör, i. m. 91. (Kiemelés az eredetiben – Cs. P.) 54 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 83. 53
120
A GALILEI KÖR MEGALAKULÁSA, SZERVEZETE ÉS KIÁLTVÁNYA Hivatalosan 1908. november 22-én alakult meg a Galilei Kör mint a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének fiókegyesülete. Ha össze akarjuk foglalni, akkor a „mag” a Pikler melletti tüntetéseket szervező kis csoport volt, főleg bölcsész- és orvostanhallgatók, benne „belső magként” a Tavaszmező utcai középiskolások 1906-os végzős, Materia Kört alapító, szabadgondolkodókhoz utat kereső csoportjával. A Horthy-korban visszaemlékező Rubin László kifejezetten három személyre szűkítette az alapítók körét, a „három elkeseredett medikusra”: Kende Zsigmondra, Messer Bélára és Surányi Edére. „Húsz év múltán a három medikus közül csak az egyik alapító nevét merném kiírni, azét, aki a farkasréti temetőben fekszik [Messer Béla]. A másik közszolgálatban áll és talán kenyerét vesztené [Kende Zsigmond], a harmadik évek óta óvatos merkantil életet él s múltjának feszegetése ipari pozícióját sérthetné [Surányi Ede – Cs. P.]. Ez a pár szó nem kistükre-e a Galilei Kör bukásának?”55
Így fogalmazott az 1920-as évek végének perspektívájából keserűen Rubin, amikor a „keresztény-nemzeti” rendszerben szitokszónak számított a galileista megnevezés. Rubin ebben a kiszorított pozícióban írta le emlékeit a polgári radikális hagyatékot ápoló Századunkban. Rubin tragikus cselekményesítésével szemben Kende Zsigmond komédiaként mesélte el az alapítás történetét. Az „optimizmust” hangsúlyozta elbeszélésében, és úgy vélte, hogy Rubin csak saját Horthy-kori „elkeseredett” érzéseit vetítette vissza. Hozzátette, hogy „már maga a hármas szám is hamis, mert már a Jászi-féle küldöttségben is öten voltunk”, de azt elismerte, hogy az orvostanhallgatók domináltak benne. Az említetteken kívül Kende még az alapító „medikusok” közé sorolta Gergely Jenőt és Surányi Edét (későbbi neves tbc-specialisták), és az évfolyamuk legképzettebb tagjának tartott Rohonyi Hugót (1919-ben emigrált, és végül Chicagóban lett belgyógyász), az alapításban a részüket legtevékenyebben kivevők közül műegyetemi hallgatók voltak: Lóránd Jenő, Sós Aladár és Herman Gyula, Székely Artúr és Rubin László pedig jogászok.56 Ők voltak azok, akik főszerepet játszottak a később hozzájuk csatlakozó Polányival a Galilei Kör megalakításában. De miért lett Galilei Kör? Abban egyetértettek a szabadgondolkodó diákok, hogy egy olyan nagy ember nevét kell választani, akinek a neve „csatakiáltás” is.57 Először Giordano Bruno, Darwin és az utóbb, 1909-ben kivégzett spanyol szocialista és pedagógiai újító, Francisco Ferrer y Guardia neve volt terítéken, a legtöbben azonban a
Rubin László: A Galilei Kör története, i. m. 464. Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 73–74. 57 Uo. 85. 55 56
121
Pikler Kör nevet javasolták.58 Pikler azonban ellenezte a felvetést, mivel úgy vélte, hogy neve az adott pillanatban „vörös posztó” lenne, amely miatt a diákegyesület azonnal éles támadásoknak lenne kitéve, ezért az aktuálpolitikával kevésbé töltött, de szimbolikus Galilei Kör nevet ajánlotta. Többen aggódtak, hogy ezt a nevet ellenfeleik majd kön�nyen „galiciánerré” torzíthatják,59 de Galilei nevének választása végül is ideálisnak tűnt a tudomány szabadságának és a „csak azért is mozgó” Föld elszántságának hangsúlyozására a vallás általuk vélt dogmatizmusával, a „reakcióval” szemben.60 A hosszas útkeresés után „csak azért is” megalakuló Galilei Kör 1908. december 6-án tárta ki ünnepélyesen ajtaját a Társadalomtudományi Társaság Károly körúti székhelyén. Pikler Gyula tartotta a körmegnyitó előadást „A lelki élet két alaptörvénye” címmel lélektani és ismeretelméleti témában. A diákegyesület 256 taggal indult, az induláskor már megalakult az orvosi és a jogi csoport, decemberben a technikusok, 1909 márciusában pedig a gyógyszerészek szakosztálya.61 A fakultások szerint szerveződő szakosztályok elnökei egyúttal az egész kör alelnökei is voltak.62 Az egyesület működési rendjét és alapszabályát Polányi Károly vezetésével munkálták ki. Surányi Ede emlékezett vissza erre: „Hallatlan izgalomban éltünk s óriási munkát végeztünk. Meg kellett szerkesztenünk az egyesület alapszabályait, amelyekben ki akartuk fejezni céljainkat, de vigyázni kellett arra, hogy olyanok legyenek, hogy a belügyminiszter bele ne akadhasson s vissza ne dobja. Polányi, Kende, Rohonyi, Székely Artúr, Rubin László s Halasi Béla voltak a szerkesztő bizottság tagjai, ha jól emlékszem. A munkába bekapcsolódott dr. Székely Aladár is. Jászi Oszkárék áttanulmányozták s módosították. Mégis a belügyben többször is visszadobták s újra és újra módosítanunk kellett. Végre is – hosszú-hosszú izgalom után – kaptuk a hírt: megkapjuk az engedélyt. Hogy kinek köszönhettük a sikert, arra nem emlékszem; úgy rémlik, hogy szabadkőműves barátaink közbelépése volt a döntő.”63 58 Turnowsky Sándor: Adalék a Galilei Kör történetéhez, i. m. 1065. A névválasztásról még: Rubin László: A Galilei Kör története, i. m. 466. 59 Surányi Ede visszaemlékezése szerint: „Sokan féltünk a névtől, féltünk, hogy ellenségeink a név eltorzításával »galiciáner« körnek fognak keresztelni, s tudtuk, hogy ilyen jól sikerült gúnynév ölni képes. Ellenfeleink – természetesen – meg is próbálkoztak ezzel az aduval, de nagyszerű munkánk elsöpörte ezt a próbálkozást, s ellenfeleinknek igen komoly és nehéz munkát kellett vállalniok és végezniök, hogy sikereinket ellensúlyozzák!” L. Dr. Surányi Ede visszaemlékezése, PIL, i. h. 60 Ezzel az idealizáló elbeszéléssel szemben a Magyar Figyelő egy ironikus olvasattal jelentkezett. Következőképpen írt a névválasztásról a konzervatív-liberális periodika: „szívesen venné becsülete makulátlanságának visszanyerését a fönt nevezett Galilei, aki egyszer elég vakmerő volt kimondani dacos igéjét, hogy mégis mozog a föld. Azóta a komoly tudós minden hebehurgya ifjúnak pajzsa lett, az összes »csak azért is«-ek az ő hatalmas szellemét használják fel ürügyül nem annyira meggyőződésbeli, mint gyerekes ellentmondásaik takarójául.” Továbbá: „Galilei nem az epigonok kedvéért dobbantott lábával a kínzópadon, hanem azért, mert igaza volt”. E.: Az ízléstelenség áprilisi ünnepe. MF, 1913/II., 152–153. 61 Jelentés a Galilei Kör 1908/09. évi működéséről. Budapest, 1909, 3. 62 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 84. 63 Dr. Surányi Ede visszaemlékezése, u.o.
122
Ezzel azonban a szabadgondolkodó fiókegyesületként elfogadott Galilei Kör még nem vált a Budapesti Egyetemen bevett, „hivatalos” diákegyesületté. 1910 februárjában ugyan, mikor nagyon rövid időre Székely Aladár édesapja, Székely Ferenc ült a vallásés közoktatásügyi miniszteri székben, kérelmezték a kultuszminisztériumnál, hogy a Galilei Kör „főiskolai keblen belüli” egyesület lehessen. A galileisták szándéka azonban megbukott az egyetemi vezetés ellenállásán, mivel az indoklás szerint a Galilei Kör ellenkezett az egyetem „összes hagyományával”: „agresszív módon támadja mindazt, ami a jelenlegi magyar társadalom és állam alapját képezi”, mindenekelőtt a valláserkölcsi világnézetet, és ezzel a „fanatikus” antiklerikalizmussal csak zavarná az egyetem békéjét. Az Egyetemi Tanács számára ekkor készült összefoglalóból ismerjük a Galilei Kör fenn nem maradt szervezeti szabályának egyes részleteit. E szerint a Galilei Kör tagjai egyben a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének is tagjai voltak, és az anyaegyesületnek volt fenntartva „nemcsak az ellenőrzés, hanem úgyszólván minden joghatóság a Galilei Kör felett” – amely ellenőrzési jog bevett diákegyesület esetében az egyetemi vezetésnek járt volna ki. A Galilei Kör szervezeti szabályzata biztosította a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete küldötteinek, hogy a diákegyesület gyűlésein megjelenhessenek, felszólalhassanak, és indítványt tehessenek (de nem szavazhattak). A Galilei Kör köteles volt megküldeni rendes évi közgyűlésének jegyzőkönyvét az anyaegyesületnek, hasonlóképp egy hónapon belül jóvá kellett hagyatnia a szervezeti szabályzat módosításait a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete elnökségével.64 A rendes és időnként összehívott rendkívüli közgyűlések között az azokon megválasztott és aztán jellemzően havonta kétszer ülésező választmány vitte a Galilei Kör ügyeit, a nyári szünetek idejére szünidei bizottságot választottak.65 A Galilei Kör vezetőségét tanévenként, jellemzően kora ősszel választották meg a jelölőbizottság javaslata alapján (akadtak persze, akik nem fogadták el a jelölést66), de előfordult, hogy egy év közben összehívott rendkívüli közgyűlésen változtattak a vezetőségen. Az 1908 és 1914 közötti „nagy korszakban” a következők töltötték be az elnöki tisztséget: Polányi Károly (1908–1909. október és 1910 nyara), Székely Artúr (1909. október–1910 nyara, 1910 ősze–1910 nyara), Lóránd Jenő (1911 nyara–1911. december), Rubin László (1911. december–1912 nyara, 1913. októbertől 1914 nyara), Somogyi Jenő (1912 nyara–1912. október), Kósa Miklós (1912. október–1913. február), Turnowsky Sándor (1913. február–1913. október).67 A „kis korszakban” átalakult az egyesület működése, és 1914 őszétől, Ruttkay-Nedeczky Béla elnökségét követően majd Rudas ZolA Galilei Kör szervezeti szabályainak láttamozása, 1910. A Rektori Hivatal iratai az 1884/1885– 1912/1913. tanévekből. Egyetemi Levéltár, a Rektori Hivatal iratai, i. h. 65 A rendes és rendkívüli közgyűlések és a választmányi ülések jegyzőkönyvei azonban csak az 1915 és 1917 közötti időszakból maradtak fenn: A Galilei Kör 1915 és 1917 közötti közgyűlési és választmányi ülési jegyzőkönyvei. PIL 684. f. 1/1 ő. e. 66 Például 1916 szeptemberében ifj. Szende Pál és Nádas Ferenc visszautasították a nekik felajánlott főjegyzői, illetve titkári pozíciót: Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. szeptember 13-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 67 A Galilei Kör vezető tisztségviselőit összegyűjtötte: Tömöry Márta: Új vizeken járok, i. m. 273–277. 64
123
tán és Sisa Miklós uralták felváltva az egyesületet, olyan állandó segítőkkel, mint Kelen Jolán és Haász Árpád.68 Míg korábban meglehetősen sok név tűnt föl a tisztségviselők között, a Galilei Kör történetének második szakaszában egy szűkebb vezető réteg kezébe került a diákegyesület irányítása. A „nagy korszakban” azonban még évről évre megújult a Galilei Kör.69 A vezetőség tanévenkénti újraválasztásának legfőbb oka persze könnyen belátható egy diákegyesület esetében: évente újabb és újabb galileisták végezték el az egyetemet, és vonultak ki a diákélet kereteiből (noha az abszolutóriumot követő három évig vagy a doktorátus követő két évig még a Galilei Kör tagja lehettek). A Galilei Körben tagdíjként félévenként egy koronát állapítottak meg, vagyis egy tanévre két koronáért lehetett váltani Galilei Kör-tagságot egy belépési nyilatkozattal. (Csak összevetésül: az ellenpólusként megjelölt Szent Imre Kör tagdíja ennek háromszorosa volt évi 6 koronával.) A tagdíjak felemelése – vélhetően az első világháború alatt kezdődő infláció miatt – csak 1916 végén került szóba a Galilei Kör választmányi ülésén, amelyről az 1917. januári rendkívüli közgyűlésen döntöttek: innentől évi 4 koronába került a tagdíj, továbbá bevezették a „vendégtag” státuszt is a Galilei Kör eszméivel rokonszenvező, nem főiskolai hallgatóknak. Ekkor létesítették a pártoló tagság intézményét más „progresszív” egyesületek vagy a Galilei Kör volt tagjainak – évi 10 koronáért.70 A kötelező tagdíjak mellett a galileisták havi 1-2 koronával járulhattak hozzá szakosztályuk működéséhez, melynek fizetése nem volt kötelező, de például a technikus vagy az orvosi szakosztály esetében bizonyos eszközöket (így a később legendássá váló mikroszkópot) meg kellett vásárolni az önképző munka végzéséhez. A szakosztályok fakultatív tagdíjaival kapcsolatban azonban csak a „kis korszakból” rendelkezünk adattal: például a technikus szakosztály tagjai havi 1 koronát fizettek. A befolyt összeget szaklapok vásárlására, jegyzetek készítésére, a külföldi egyesületekkel való kapcsolattartásra és a magyar szakegyesületekbe való belépés támogatására akarták fordítani.71 Az egyesület megalakulásával szinte egy időben a galileisták kiáltvánnyal fordultak az egyetemistákhoz és főiskolásokhoz:
A Galilei Kör választmányi ülésén már 1915 októberében határozatot hoztak, hogy Rudas Zoltán ne 2-3 taggal vezesse az egyesületet: Jegyzőkönyv az 1915. október 15-én pénteken este tartott választmányi ülésről, PIL, i. h. 69 „Ha új erők jöttek, a vezetőség azonnal bevonta őket a munkába. Mindig kellett utánpótlás és aki érvényesülni akart, azt szívvel-lélekkel támogattuk.” L. Dr. Kende Zsigmond visszaemlékezése. PIL 867. f. 1/k–104. A Galilei Kör történetére visszatekintő Duczynska Ilona a következőképp értelmezte a férje vezetésével kimunkált működési rendet: „Az egyéni odaadáson, az erkölcsi elkötelezettségen túl magába a mozgalom szerkezetébe épített biztosítékok kellenek: a tisztikar minden évben megújuljon, az elmúlt év vezetői lelépjenek, a tagok az új diákok közül évente válasszanak új vezetőséget.” L. Duczynska Ilona– Horváth Zoltán: Polányi Károly és a Galilei Kör, i. m. 92. 70 Az 1916. december 23-i választmányi ülés és az 1917. január 14-i rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyvei, PIL, i. h. 71 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. november 14-i és december 13-i választmányi üléséről. 68
124
„Diákok! Testvéreink! A klasszikus ókorban keressétek ideáljaitokat! – ezt hirdeti a szűk látókörű és csenevész gondolat hivatott őre, a középiskola. »Az élet és a tudomány között ellentét van!« – így tanítja az egyetem. Azok hirdetik ezeket a hamis igéket, akik nem akarnak a tudományba életet vinni, nehogy a tudományt belevigyük életünkbe! Jelentéktelen római írók életrajzi adatai: »műveltségünk nélkülözhetetlen alkotórészeit« képezik, de a jelenkor nagy íróiról, tudósairól és gondolkodóiról mit sem tanultunk. Darwin és Spencer, Marx és Haeckel, Tolsztoj, Renan és Nietzsche a tantervben nem szerepelnek. Hazánk nagyszámú nemzetiségeivel – az egy magyart kivéve – és a környező kultúrnépekkel – az egy németet kivéve – nem tanulunk meg érintkezni. De letűnt nemzeti művelődéseknek egész jelenünktől elmaradt csonka maradványait két holt nyelven is tanítja a középiskola! A zsidó diák még egy harmadikat is elsajátít; a felekezetiség nagyobb dicsőségére. Servius Tullius-féle választójogi reform, a Gracchusok félig legendás agrársztrájkjai, a Cicero-féle szenzációs perek részleteiből meg lehet bukni az érettségin; de az európai államok viszonyáról, a jobbágyfelszabadításról és a földkérdés mai állásáról, a modern társadalmak szervezetéről és osztályharcairól, az egyház és állam elválasztásáról semmit sem tanultunk. A holtak nyelvén a múltakról beszélni – ezt a temetői mulatságot nevezte el tudománynak a középiskola. A jelen és annak ideáljai, a leszármazástan győzelmei a teremtéstan naiv hívei felett, az egyetemes fejlődés és determinizmus diadala, a lélek halhatatlansága, a kinyilatkoztatás és szabad akarat kártékony meséi felett, ezek azok a nagy felfedezések, az emberi elmének egész világnézetünket átalakító büszke vívmányai, amelyeket félig elhallgatni, félig meghamisítani az egyetemi tanszékek nagyrészének feladata. Amilyen az iskola, olyan a diákság. A »hivatalos ifjúság« az országot kormányzó klerikalizmus politikai csatlósaiból és későbbi képviselőjelöltjeiből kerül ki. Az úgynevezett tudományos egyesületek – a stréberség melegágyai – alig vegetálnak. A felekezetiség oltára fennen lobog, katholikus, protestáns és zsidó ifjúsági egyesületek versengve ápolják a visszavonás és türelmetlenség szellemét (…). Ezen súlyos viszonyok között alakult a »Galilei Kör«, hogy felvegye a harcot diákéletünk tudományos közönye, a terpeszkedő klerikalizmus és felekezeti szellem ellen az önképzés és ismeretterjesztés a tanulás és tanítás eszközével…”72
A reprezentatív kiáltványban a Galilei Kör a „régiként” azonosított egész korabeli magyar közép- és felsőoktatással szemben határozta meg magát. Az iskolai állapotokat a galileisták kellően sötétnek festették meg, hogy aztán annál világosabbnak tűnjön egyesületük. Ez a metódus megfelelt a polgári radikálisok G. Fodor Gábor által elemzett ellenségképző technikájának.73 Az egyes galileisták át is vették a kiáltvány retorikáját, amelynek poétikáját a „halál” és az „élet” szembeállításának stratégiai metaforájával jelölhetjük meg,74 amely egyszersmind a „rossz” és a „jó” küzdelmét is jelöli. Hayden A kiáltványt közli: Tömöry Márta: Új vizeken járok, i. m. 240–241. G. Fodor Gábor: Gondoljuk újra a polgári radikálisokat, i. m. 87–91. 74 Lásd Hevesi Gyula visszaemlékezését a középiskolai oktatásra, kiemelve a „holt nyelvek” tanulásának értelmetlenségét: „A latint, mint holt nyelvet, különösen utáltam. Az iskolai Ovidius, Horatius, Vergilius 72 73
125
White történeti tropológiai rendszerében a kiáltvány cselekményesítését románcként azonosíthatjuk. A recepciót kutatva elmondható, hogy a Galilei Kör 1908. november 22-i megalakulása és kiáltványa még nem váltott ki különösebb sajtóvisszhangot: mindössze az akkori polgári radikális körökhöz köthető Budapesti Napló és a Katolikus Néppárt lapja, az Alkotmány tudósított róla. A Budapesti Napló rövid hírben közölte, hogy mintegy kétszáz hallgatóval megalakult „a főiskolai szabadgondolkodók egyesülete”, és közzétették az első megválasztott köri tisztségviselők névsorát: Polányi Károly elnök, Kende Zsigmond titkár – aki még Klein Zsigmondként szerepel a cikkben, miként a Galilei Kör 1912-es ismert névsorában is –, az orvostanhallgató Bihari Arnold jegyző, a joghallgató Turnowsky Sándor főjegyző és a szintén joghallgató Bánóczi Dénes ellenőr. Az Alkotmány ezzel szemben nem visszafogottságával tüntetett: „Móricék mulatnak” címmel emlékezett meg az eseményről, és azt prognosztizálta, hogy a Galilei Kör a „komolytalan, mulatozó diákok” szervezete lesz.75 Ugyan később Rákosi Jenő lapja, a Budapesti Hírlap is csatlakozott az Alkotmányhoz, és Harkányi Ede „Tudomány és katholicizmus” címen tartott 1909. februári előadása után a „nemzettagadó”, illetve „békét feldúló” Galilei Körről értekezett,76 azért mégiscsak önnön jelentőségük eltúlzásának tartható, hogy a galileisták a kör megalakulását követő „reakciós viharról” beszéltek. Miszerint ezek a lapok – mind a kettő – „versengve igyekeztek az ügyészség és az egyetemi hatóságok érdeklődését a fiatal egyesületre felkelteni”, miként az a Galilei Kör első jelentésében áll.77 A Világ és a Magyar Figyelő későbbi alakulásuk (1910, illetve 1911) miatt napi szinten nem számolhattak be a Galilei Kör alakulásáról,78 visszatekintve azonban kitértek rá, így ezekben a radikális és konzervatív-liberális sajtótermékekben is vizsgálhatjuk a recepciót. A Világ szerint a Galilei Kör megalakulása válasz volt „a pöffeszkedő felekezetiség” elhatalmasodására. A Magyar Figyelőben azonban a Galilei Kört jelölték meg „a vallási viszályok” kezdeményezőjeként. Ebben az elbeszélésében a Szent Imre Kör csak a Galilei Kör működésének ellensúlyozására indította el a keresztmozgalmat.79 A cikket számomra nem volt egyéb, mint a sok ablativus absolutus, accusativus cum infinitivo, cum narrativum [helyesen: cum narrativo – Cs. P.] és egyéb hasonló szörnyűségek értelmetlen tömege.” L. Hevesi Gyula: Egy mérnök a forradalomban, i. m. 34. 75 A Budapesti Napló és az Alkotmány 1908. november 24-i cikkeit szemlézi: Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 87. 76 Az ifjúság a Galilei-kör ellen. BH, 1909. március 13., 9., ill. A Magyar Társadalomtudományi Egyesület az egyetemen, 1909. március 14., 11. A Budapesti Hírlap szerint az „egyetemre bekopogtató”, „politizáló szabadkőművesség” alapította a Galilei Kört. 77 Jelentés a Galilei Kör 1908/09. évi működéséről. Budapest, 1909, 3. 78 Amelyről a diákegyesület történetét később követő Népszava sem tett említést. Első hírét csak 1909 januárjának végén közölte annak kapcsán, hogy a szociáldemokrata Rónai Zoltán előadást tart a „Galilei Tudományos Körben”. L. A „Galilei Tudományos Kör”. NSZ, 1909. január 31., 8. A diákegyesületet pozicionáló, névbe iktatott „tudományos” jelző mutatja, hogy a Galilei Kört mint „terméket” ekkor még be kellett vezetni a Népszava-fogyasztóknak, vagyis nem lehetett túl ismert a baloldali közönség körében sem. 79 Magister: Az egyetemi ifjúságról. MF, 1911/I., 554–559.
126
szerző „Magister” tévedésére, miszerint a Galilei Kör a keresztmozgalom után alakult, nem sokkal később olvasói levélben hívták föl a figyelmet, de a szerző – ezt elfogadva – fenntartotta álláspontját, miszerint a Galilei Kör egy új minőséget képviselt a „viszálykeltésben”. Végezetül megint csak ellenpontoznék: olyan galileista is akadt, aki bírálta a csoport emlékezetben szinte már szakralizálódott 1908-as kiáltványt. Rákosi Mátyás memoárjában találkozunk az apolitikusság bírálatával, amely szerint a Galilei Kör céljaként megfogalmazott „előítélet nélküli tudományos gondolkozás”, az előítéletek elleni küzdelem a „tanítás és tanulás” eszközeivel „elég általános és zavaros” programot adott ki. A legfőbb bírálatban azért részesítette a manifesztumot, mert az „tudatosan elkerülte a modern szocializmushoz való viszony tisztázásának kérdését”. Rákosi szerint ez annak köszönhető, hogy a Galilei Kör kiáltványa a szabadkőműves irányításnak, „ennek az elmosódott arcú vezetésnek képét” tükrözte.80 Érdemes tehát a szabadkőműves kapcsolatokra figyelni, annál is inkább, mert a köztudatban a legtöbb mítosz ehhez kapcsolódik a Galilei Kör történetét illetően.
80
Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 84.
127
KAPCSOLAT A SZABADKŐMŰVES PÁHOLYOKKAL Napjaink egyik meglehetősen népszerű, magát „konzervatívként” reprezentáló, ám a nemzeti radikális és antiszemita interpretációkban jeleskedő történésze, Raffay Ernő szerint „tény”, hogy a Galilei Kört egyes budapesti szabadkőműves páholyok „készpénzzel, befolyással és kapcsolatokkal, valamint a végzettek, diplomát szerzők esetében állás elnyerésében támogatták”.81 „A Galilei Kör tehát ízig-vérig szabadkőműves szervezet” – rögzítette. Bizonyára meglepődne, ha megtudná, hogy a „szabadkőműves befolyás” hangsúlyozásával a „polgári szabadkőművességgel” szemben averziókat tápláló Rákosi Mátyással került egy platformra, akinek galileista múltját többször is hangsúlyozta az 1945 utáni eseményekről írva, azt sugallva, mintha a későbbi diktátor tetteinek szellemi gyökereit a Galilei Körben kéne keresni.82 Rákosi szerint ugyanis, habár a Galilei Kör szervezetileg a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületéhez tartozott, „ténylegesen a szabadkőművesek (…) vezetése alatt állott”.83 Elbeszélésében a Galilei Kör lépcsőt is jelentett a szabadkőműves tagsághoz, ugyanis a diákegyesület „nem egy kiemelkedőbb tagjának” felajánlották a mentorok, hogy biztosítják felvételüket a megfelelő páholyba. Állítása szerint jócskán akadtak, akik elfogadták az ajánlatot, nézőpontjából ilyennek tűnhetett az Archimedes Páholyba belépő Polányi Károly.84 A következőkben megvizsgálnám a szabadkőműves páholyok galileistákkal kapcsolatos terveit, és hogy ezek a tervek kimerültek-e egyfajta „mentorprogramban”, úgymint a jó „anyagnak” bizonyuló galileisták beépítése a szabadkőműves mozgalomba, vagy esetleg finanszírozták is a diákegyesületet? A Galilei Kör valóban „a szabadkőmívesség kadettiskolája volt”?85 Ugyan a Galilei Kör megalakulásával kapcsolatos visszaemlékezések nemegyszer ellentmondanak egymásnak, de a tekintetben egyek, hogy e szövegekből az alapítás autonóm diákkezdeményezésként rajzolódik ki. A Galilei Kört valóban nem a szabadkőművesek hozták létre. Erre bizonyíték a Comenius Páholynak a magyarországi páholyokhoz írt 1913. januári körlevele, amelyben annak ellenére kérik a szabadkőműves Raffay Ernő: Szabadkőműves béklyóban, i. m. 47. A szabadkőműves támogatás toposzához lásd Schandl Károly 1920-as nemzetgyűlési hozzászólását, amely szerint a „destruktív szervezetekben” (mint amilyen a Galilei Kör) tömörülő ifjúságot az egyetem és a főiskola elvégzése után jó állásokba segítették a szabadkőművesek. Schandl Károly a bankokat és egyéb „közgazdasági vállalatokat” nevezte meg, mint amelyekre a szabadkőműveseknek befolyásuk van. L. Schandl Károly beszéde, hozzászólásokkal, Nemzetgyűlési napló, 1920. V., 335–336. – Szerdahelyi Sándor visszaemlékezése szerint efféle „protezsálás” valóban létezhetett már a szocialista diákok idejében is. Az „anyagiakban nagyon rosszul álló” fiatalok álláshoz juttatásában elsősorban az egy nemzedékkel idősebb Diner-Dénes József segédkezett „nyilván szabadkőműves összeköttetései révén”, ezeket azonban nem részletezte. L. Szerdahelyi Sándor visszaemlékezése, PIL, i. h. 82 Raffay Ernő: Politizáló szabadkőművesség. Jászi Oszkár és a Martinovics páholy államellenes tevékenysége, 1906–1912. Budapest, Kárpátia Stúdió, 2012, 219., 336. 83 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 83. 84 Polányi Károly–Karl Polanyi, 1886–1964, i. m. 81. 85 L. Huszár Károly: A szabadkőmívesség nemzeti veszedelem. Budapest, 1911, 14. 81
128
„testvérek” támogatását, hogy a Galilei Kör „nem a szabadkőművesség által alapítva, hanem a klerikalizmusnak az egyetemen való túlkapásaival szemben a végső kényszer hatása alatt alakult meg”.86 Tény azonban, hogy a szabadkőműves páholyok közül többen már a megalakulás után nem sokkal, 1909-ben foglalkozni kezdtek az új diákegyesülettel. A Comenius Páholy – amely már korábban is tervezte az egyetemi ifjúság radikálisabb részének szabadkőműves összefogását87 – „erkölcsi és főleg anyagi” támogatást adott a Galilei Körnek. Már mintegy fél évvel a megalakulás után, 1909 márciusában jelentette a páholy főmestere, Pfeiffer Ignác a Magyar Symbolikus Nagypáholynak, hogy a Comenius Páholy védelmébe vette a diákegyesületet. A Galilei Körben előadóként is megforduló Pfeiffer ugyanezt a segítséget kérte a Magyar Symbolikus Nagypáholyhoz tartozó más testvérpáholyoktól is, tekintettel a „kezdet nehézségeire”.88 A Comenius Páholy 1909 tavaszán a következő körlevelet intézte a magyarországi szabadkőművesek testvéri szövetségéhez, csatolva a főmester támogatásra buzdító leveléhez a diákegyesület kiáltványát is: „A budapesti főiskolák kebelében néhány hónappal ezelőtt, mint a szabadgondolkozók országos egyesületének fiókja megalakult a »Galilei tudományos kör«, amely három havi fennállása óta 500-nál több egyetemi hallgatót gyűjtött maga köré. Az egyesület (…) arra vállalkozik, hogy gátat vessen a főiskolákban mindinkább teret hódító klerikalizmusnak, amely ott különböző felekezeti egyesületek alakjában szervezett expositurákkal rendelkezik. A felhívásból látjátok, hogy a Galilei kör törekvései a mieinkkel egyeznek s szövetségünkre nem lehet közömbös, hogy elveink a főiskolai ifjúság körében elterjedjenek és hogy ott szabadkőműveseket neveljenek. Páholyunk elvállalta ezen egyesületek védnökségét és felkér benneteket, hogy a Galilei kört progressiv munkájukban támogassátok. Támogassátok erkölcsileg azzal, hogy főiskolákat látogató gyermekeitek figyelmét a körre irányítsátok, anyagilag azzal, hogy tégláitokkal [adományaitokkal – Cs. P.] járuljatok a kör segélyezéséhez. Ha minden páholy 50-100 koronával támogatja a »Galilei« kört, elősegíti annak megizmosodását, a mivel hasznos szabadkőművesi munkát végez.”89
A reakció a konzervatív–radikális megosztottságnak megfelelően vegyes volt. A Magyar Symbolikus Nagypáholy pozitív hozzáállását jelezte, hogy az orvos Bókay Árpád nagymester személyesen is megjelent a Galilei Kör orvosi szakosztályának egyik elő adásán. A galileisták között kisebb riadalmat okozott azonban, hogy Bókay az előadás háromnegyedénél távozott, de mint kiderült, Bókay utóbb elégedettségének adott hanA Comenius Páholy levele a Galilei Körhöz 1912. évben befolyt szabadkőműves támogatásokról és a Galilei Kör 1913. évi költségvetéséről. MNL OL, P 1087, a Comenius Páholy iratai, 17. csomó, 11. tétel, h. Galilei Kör, 1909–1916 (a továbbiakban: a Comenius Páholy iratai). 87 A Comenius Páholyban ugyanis már 1906-ban felmerült a főiskolai fiatalság „szabadkőműves szellemben való szervezésének munkábavétele”. L. Szalay Károly: A Comenius páholy története (1886–1913). Budapest, 1913, 107. Vö. A Comenius Páholy alább idézett válaszát a Testvériség Páholy 1909. március 30-i határozatára. 88 Szalay Károly: A Comenius páholy története, i. m. 119. 89 A Comenius Páholy 1909. tavaszi felhívása a Galilei Kör támogatására. MNL OL, a Comenius Páholy iratai, i. h. 86
129
got.90 A Martinovics Páholyban Fáber Oszkár interveniált azért, hogy a páholytagok azzal támogassák a Galilei Kör Szent Imre Kör elleni antiklerikális küzdelmét, hogy „nevelői, correpetitori, irodista állások betöltésénél” csakis galileistákat vegyenek figyelembe, Fáber ugyanekkor tett javaslatot egy szabadgondolkodó ifjúsági lap elindítására is a katolikus Zászlónk ellensúlyozására.91 A pozsonyi Testvériség Páholy vezetősége azonban bírálta a Galilei Kör kiáltványának éles hangvételét, és a pozsonyi szabadkőművesek valamely fensőbb lény, a Világegyetem Nagy Építőmesterében való, a konzervatív páholyokban elvárt hitére és a testvéri toleranciára hivatkozva utasították el az ateista szabadgondolkodók támogatását: „Elismerjük, hogy e programm haladásos eszméket is tartalmaz, de úgy véljük, hogy a szabadgondolkodóknak az eszmevilága a szabadkőmívességével mégsem azonos. Olyan programm, amely pl. a lélek halhatatlanságát, a kinyilatkoztatást, a szabadakaratot »kártékony meséknek« minősíti, alig egyeztethető össze alkotmányunknak a vallási meggyőződést tiszteletben parancsoló elvével.”92
A Testvériség Páholy elutasító levelére hosszabban reagált a Galilei Páholy, amely szolidárisnak mondta ki magát a Comenius Páholy törekvésével, és már az első felhívásra 100 koronával támogatta a diákegyesületet.93 A Galilei Körről megállapították, hogy annak egyedüli célja „a tiszta, tárgyilagos igazság megismerésére törekvő, előítéletmentes tudomány népszerűsítése a főiskolai ifjúság körében”, amelyet „az iskolában alig, vagy akkor is csak szándékosan elferdítve tanítanak”. Majd így folytatták: „Hogy ezen tudomány tételei, mint a szabad kutatás általában sok tekintetben ellentétbe jutottak bizonyos vallásfelekezetek bizonyos dogmáival, azt készségesen elismerjük. Tiszteletben tartjuk azon testvéreink vallásos meggyőződését is, a kik a tudomány óriási haladásáról az utolsó száz év alatt nem tudnak semmit, vagy nem akarnak semmit se tudni. De ez nem lehet ok arra, hogy mi magunk lemondjunk a szabad, tudományos kutatásról és az így nyert igazságok népszerűsítéséről a profán világban. Mert ez nem azt jelentené, hogy mi vagyunk türelmetlenek egyes testvérek vallásos meggyőződése iránt, hanem hogy ők türelmetlenek a mi tudományos meggyőződésünk irányában. A mi végül a Galilei körben uralkodó hangot illeti, mi a kik ezt talán közvetlenebbül ismerjük (…) megállapíthatjuk, hogy ez a hang nemcsak agresszív, hanem főleg egyenes, nyílt és őszinte.”94
Lásd ezzel kapcsolatban: Dr. Surányi Ede visszaemlékezése, PIL, i. h. A Martinovics Páholy iratai. MNL OL, P 1123, 1. d. 1. tétel. Páholyszabály, éves jelentések, beszédek, előadások, 1905–1918 (a továbbiakban: a Martinovics Páholy iratai). 92 A Testvériség Páholy 1909. március 30-i levele a Comenius Páholyhoz. MNL OL, P 1087, a Comenius Páholy iratai, 17. csomó, 17. tétel, h. Galilei Kör, 1909–1916. 93 A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete 1909. március 15-i elismervénye a Galilei Páholynak. MNL OL, a Comenius Páholy iratai, i. h. 94 A Galilei Páholy 1909. április 27-i levele a Testvériség Páholyhoz. MNL OL, a Comenius Páholy iratai, i. h. 90 91
130
A Comenius Páholy a maga válaszában még hosszabban bontotta ki, hogy mi indokolja a szabadkőműves beavatkozást, és egyben tanúságát adta, hogy a Galilei Kör nem szabadkőműves alapítású egyesület: „Mély szomorúsággal tapasztaltuk már évek óta, hogy egész közoktatásunkban és jelentékeny mértékben a főiskolákon is a klerikális befolyás érvényesül. Nemcsak az ifjúságnak felekezetek szerint való tömörülése, nemcsak a mindinkább megújuló keresztmozgalom (…) képezték ezen irányzat elhatalmasodásának kétségtelen szimptómáit, hanem az egyetemi ifjúság egymás közt való érintkezésében is minduntalan megnyilvánult a felekezeti s klerikális befolyás által bujtogatott antagonizmus. Ennek ellensúlyozására már 3 évvel ezelőtt foglalkozott páholyunk azzal az eszmével, hogy a főiskolában fennálló s a felekezeti szellemi istápolására szolgáló egyesületekkel szemben összegyűjti a főiskolák progresszív elemeit. Ez a törekvésünk annak idején nem járt ugyan sikerrel, de hogy mennyire helyénvaló és szükséges volt a főiskolában egy ilyen selectiónak a megteremtése, ezt legjobban mutatja az a körülmény, hogy az eszme hozzájárulásunk nélkül is megérett. Megalakult a Galilei Kör, mely ha programmja nem is mentes bizonyos túlzásoktól, feltétlenül és elsősorban progressiv irányú. Megalakult abban az időben, amikor a szabadkőművesség egyeteme egyhangúan elhatározta, hogy fölveszi a küzdelmet a klerikalizmus ellen és a klerikalizmus ellen való küzdelemnek egyik hathatós fegyverét abban jelölte ki, hogy a szabadkőművesség igyekezzék minél nagyobb súlyt és befolyást szerezni a hasonló irányt követő profán egyesületekben. Ennek a határozatnak tettünk eleget, mikor a Galilei Körnek védnökségét elvállaltuk abban az időben, mikor ezen körnek senki még jelentőséget sem tanúsított. Mi idejekorán felismertük azt a fontos szerepet, amelyet az egyetemi ifjúság életében betölteni hivatva van. Nem annyira a mi támogatásunk, mint inkább ellenfeleinknek támadásai a Galilei Kört sokkal hamarabb, sem mint reméltük volna, annyira megerősítette, hogy az az egyetemi ifjúság életében ma elsőrendű szerepet játszik és megbízható fegyvertársunk ezen ponton a klerikális befolyás gyöngítésére. Ez a jelenség teljesen igazol bennünket, de igazol az is, hogy a testvérpáholyok közül eddig az Alföld, Comenius, Deák Ferencz, Demokratia, Ébredés, Eötvös, Felvidék, Galilei, budapesti Haladás, debreczeni Haladás, Könyves Kálmán, László király, Martinovics, Minerva, Neuschlosz, a régi hívek, Összetartás, Petőfi, győri Philantropia, Reform, Sirius, Széchenyi, Thököly Imre, egyszeri felszólításunkra siettek támogatásunkra és buzdításunkra.”95
1909 novemberében a Comenius Páholy újabb körlevéllel fordult a magyarországi szabadkőműves páholyokhoz a Galilei Kör támogatása ügyében. A felhívás eleje ismét a „klerikális befolyás” erősödésével (például az iskolai kongregációk szervezése) indokolta a diákegyesület patronálását, a dokumentum második fele viszont fontos információkat tartalmaz az egyéves diákegyesület kezdeti állapotára és az addig befolyt szabadkőműves adományokra nézve: „A Galilei Körnek ezer tagja van és nincs helyisége, a hol üléseit és előadásait megtarthatná, a Társadalomtudományi Társaságnak kelletlen vendége, mert azt a maga munkájában zavarja. Nincs költsége, hogy elegendő előadást tartson, nincs fedezete, hogy nyomtatványokkal és 95 A Comenius Páholy 1909. április 30-i határozatát tartalmazó levele a Testvériség Páholyhoz. MNL OL, a Comenius Páholy iratai, i. h.
131
elegendő előadással intenzív egyesületi életet éljen és dolgozhasson. Évi 6-8 ezer koronáról van szó, a mely egyelőre 2-3 évre volna biztosítandó. Ennek az összegnek egy részét tán progresszív gondolkozású profánoktól szerezzük meg, egy részét azonban a szk. [szabadkőműves – Cs. P.] páholyok és testvérek körében szerezzük. A szkség [szabadkőműveség – Cs. P.] már a múlt tanévben is lelkesen támogatta a Galilei Kört. Erre a tanévre, tudomásunk szerint, a Nagypáholy által az emberi jogok kiterjesztésére alakult állandó bizottság 400 és a Petőfi páholy ugyancsak 400 koronával támogatta a Galilei Kört.”96
A Comenius Páholy tehát igen fontos szerepet játszott a Galilei Kör támogatóinak mobilizálásában, a begyűlt összegeket a páholy titkársága továbbította a diákegyesület részére. De mekkora összegekről is van szó? Az 1911. évtől állnak rendelkezésre pontos adatok arról, hogy az egyes páholyok mekkora összeggel támogatták a Comenius Páholyon keresztül a Galilei Kört (3. táblázat). Amint látható, az 1914/1915-ös tanévben – amikortól már tanévenkénti közölték az adatokat – valamelyest csökkent a szabadkőművesek támogatása. Valószínűleg azért, mert 1914 őszétől máshol volt szükség a „testvérek” „tégláira”, például a kárpátaljai orosz betörés következtében elpusztult, és az adományokból „Kőművesfalva” néven újjáépített Mezőlaborc építkezéseinél.97 A Galilei Kör támogatása ügyében küldött aktuális körlevélben utaltak is a világégésre: „A nemzet élet-halálharcában ott vérzik ifjúságunk színe-virága is s a jövő számára megmaradó, megritkult sorú harcosok közül nem szabad hiányozniuk azoknak, akik a ránk nehezedő sötétség ellen, majdan helyettünk fogják lobogtatni a felvilágosodás s az emberszeretet zászlóját s a becsületes emberi munka s egyenlő emberi jogok jegyében igyekeznek megalapozni a jövő békés és boldog társadalmát. (…) Szeretettel kérünk ezért benneteket: jőjjetek segítségére a jelen nehéz viszonyaival erején felűl küzdő ezen fontos ifjúsági egyesületnek, nehogy kialudjék az a fényforrás, amelyből lelkes ifjaink igaz életismerettel s előítéletektől ment, tiszta tudást merítenek.”98
Az 1915–1916-os tanévből fennmaradt utolsó lista az adományok további csökkenését mutatja, miközben az összegek már értéküket is kezdték veszíteni a kezdődő háborús infláció miatt. Összességében elmondható, hogy a szabadkőműves páholyok támogatásából – ezres átlagtaglétszámmal számolva – háromszor-négyszer annyi bevétele származott a diák egyesületnek, mint a félévenként 1, évi 2 korona tagdíjakból. A szabadkőművesektől befolyt támogatás közel 90%-át a budapesti páholyok adták, és ezek között nem meglepő módon a radikális irányultságúak – Comenius, Galilei, Könyves Kálmán, Martinovics, Prometheus, Archimedes stb. – tűnnek fel. Mint láthatjuk, az összes támogatás lega96 A Comenius Páholy 1909. november 26-i határozatát tartalmazó felhívás a magyarországi szabadkőműves páholyokhoz. MNL OL, a Comenius Páholy iratai, i. h. 97 Lásd: Kőművesfalva – Dr. Bókay Árpád szabadkőműves Nagymester felhívása. V, 1915. augusztus 8., 13. 98 A Comenius Páholy levele a Galilei Körhöz az 1914/1915. évben befolyt szabadkőműves támogatásokról. MNL OL, a Comenius Páholy iratai, i. h.
132
3. táblázat. A Galilei Kör részére a Comenius Páholyhoz befolyt adományok, 1911–1916 (koronában) Páholynév
Város
1911
1912
1913
1914/1915
1915/1916
M. Symbolikus Nagypáholy
Budapest
–
–
–
–
100
Anonymus
Budapest
–
–
–
–
50
Archimedes
Budapest
100
100
200
100
–
Budapest
Budapest
–
–
–
30
100
Comenius
Budapest
2700
3500
5230
3100
3000
Deák Ferencz
Budapest
500
–
500
100
100
Demokratia
Budapest
500
–
100
100
200
Erzsébet
Budapest
–
–
50
–
–
Galilei
Budapest
300
500
500
–
–
Hajnal
Budapest
50
25
–
–
–
Haladás
Budapest
1000
1000
1000
1100
300
Humboldt
Budapest
100
100
100
100
–
Kazinczy
Budapest
100
–
–
–
–
Könyves Kálmán
Budapest
500
500
500
600
600
Madách
Budapest
150
50
50
100
–
Március
Budapest
100
200
–
100
–
Martinovics
Budapest
200
–
–
–
100
Neuschloss
Budapest
–
–
100
–
–
Progressio
Budapest
–
–
–
20
–
Prometheus
Budapest
200
200
100
100
–
Reform
Budapest
–
100
100
100
–
Sas
Budapest
–
–
50
100
100
Akácz
Gyöngyös
–
10
–
–
–
Alkotás
Szabadka
50
–
–
–
–
Árpád
Szeged
275
100
100
100
–
Aurora
Versec
76
50
50
50
–
Kaposvár
–
180
100
100
100
100
–
–
–
–
–
–
20
20
–
Berzsenyi Dél Ébredés
Lugos Szombathely
133
3. táblázat folytatása Páholynév
1911
1912
1913
Debrecen
–
–
–
–
50
Honszeretet
Baja
50
50
50
–
–
Hunyadi
Déva
–
–
25
–
10
Irányi Dániel
Pécs
–
–
–
–
20
Jövendő
Zombor
–
–
50
50
50
Kőrösi Csoma Sándor
Debrecen
–
–
–
–
20
László király
Nagyvárad
–
–
25
50
–
Losonczy
Temesvár
–
–
50
25
–
Munka
Nagykanizsa
–
–
50
–
–
Őrtűz
Palánka
–
–
–
–
10
Összetartás
Arad
50
–
–
–
50
Pannonia
Brassó
20
20
–
10
–
Philantropia
Győr
30
30
30
50
50
Pro Libertate
Beregszász
–
–
–
–
30
Dés
–
20
–
–
–
Újvidék
–
–
–
–
20
Resurrexit
Kassa
–
–
–
–
50
Sirius
Fiume
–
30
–
30
–
Schönwiesner János
Eperjes
–
5
–
–
–
Pancsova
–
–
–
30
–
Szeged
Szeged
50
–
–
–
–
Szepes
Késmárk
–
–
–
–
20
Széchényi
Sopron
50
–
50
50
–
Thököly Imre
Eperjes
–
10
–
10
10
Türr István
Kispest
–
–
–
–
20
Világosság
Újpest
–
–
50
50
50
Vértes Manó
Beregszász
–
–
–
–
10
Zsilvölgy
Petrozsény
20
120
100
–
100
7211
6900
9710
6375
5380
Haladás
II. Rákóczi Ferencz Rendületlenül
Stella Orientalis
Összesen
Város
1914/1915
1915/1916
Forrás: A Comenius Páholy levelei a Galilei Körhöz 1911., 1912., 1913., 1914/1915. és 1915/1916. évben befolyt szabadkőműves támogatásokról. MNL OL, a Comenius Páholy iratai, i. h.
134
lább felét az anyagi patronálást magára vállaló Comenius biztosította, amely 1913-ban támogatta a legnagyobb összeggel a Galilei Kört.99 A szellemi védnökséget azonban az anyagi jótékonykodás helyett vállaltan a szellemi munkára és a „politizálásra” esküvő Martinovics Páholy biztosította. A Galilei Kör patrónusául Harkányi Edét jelölték ki Jászi Oszkár és szabadkőműves társai, akinek korai halála után Marschan Géza vette át a feladatot – ők egyben a Társadalomtudományi Társaság tagjai és a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének alelnökei is voltak. A polgári radikális és szabadkőműves értelmiséggel szemben az emlékirata – és egész életpályája – alapján inkább a munkássághoz, a munkásmozgalomhoz kötődő, a szabadkőműves páholyok tevékenységét 1950-ben újból betiltó rendszerből visszatekintő Kelen Jolán is elismerte, hogy a szabadkőműves páholyoktól kapták „a kör fenntartásához szükséges pénzt”.100 Polányi Károly azonban tagadta, hogy a szabadkőműves patrónusok ténylegesen beleszóltak volna a szabadgondolkodó diákegyesület szellemi vezetésébe: „A Galilei Kör függetlenségét féltékenyen őrizte”101 – állította. Ezt az állítását azonban fenntartásokkal kell kezelnünk annak tükrében, hogy megalakulásuk után maguk a galileisták keresték fel támogatásért a Comenius Páholyt.102 Megjegyzendő azonban, hogy a támogatásokon és a kördíjon kívül volt még egy útja az anyagi bázis megteremtésének: a szabadgondolkodó mozgalomhoz kötődő értelmiségiek felajánlásai könyveik eladásából. A Szabadgondolatban található egy hirdetés, amelyben Domokos László Magyar imperializmus című 1910-es, 3 koronába kerülő művét azzal is reklámozták, hogy a forgalmazásából befolyó jövedelmet a szerző teljes egészében a szabadgondolkodó mozgalom – a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete és a Galilei Kör – költségeinek fedezésére ajánlotta fel.103 De az is előfordult, hogy testamentum rendelkezett a Galilei Kör támogatásáról: az 1917-ben elhunyt Kopfstein Emil Lipót gabonakereskedő a jótékony célra szánt félmillió koronából ötezret hagyott a Galilei Körre.104
Szalay Károly: A Comenius páholy története, i. m. 137. Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 57. 101 Polányi Károly: A Galilei Kör mérlege, i. m. 187. 102 Szalay Károly: A Comenius páholy története, i. m. 119. 103 Az Olvasóink figyelmébe! című szerkesztői hirdetésben. SZG, 1913/3., 104. 104 Félmillió korona jótékony célra. PH, 1917. július 6., 8. 99
100
135
PÉNZÜGYEK – A GALILEI KÖR „TISZTASÁGÁNAK” TOPOSZA A kör a tagdíjakat, a szabadkőműves páholyoktól és a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületétől kapott támogatást és a máshonnan befolyó összegeket – például a márciusi ünnepségek bevételét – a klubhelyiség rezsiköltségein túl sajtótermékek megvételére, kiadványok nyomtatására – például 1911-től a Szabadgondolat kiadására –, rendezvényei szervezésére és díszes meghívók nyomására költötte. A bevételek kezelése a galileista pénztárosok feladata volt, akiket az elnökhöz és a titkárhoz hasonlóan közgyűlésen választottak meg. Az első pénztáros a nem sokkal később, az 1910/1911-es tanévben tragikusan fiatalon elhunyt Kunvári Ernő, a galileista-feminista fogorvosnő, Kunvári Bella – mellesleg József Attila ifjúkori szerelme – legidősebb bátyja volt.105 A Galilei Körnek kezdetben nem volt fizetett alkalmazottja, a tisztségviselők önkéntesen, mintegy társadalmi munkában végezték körbeli munkájukat – tagfelvételek adminisztratív ügyeinek intézését, rendezvényekre szóló meghívók megírását és szétküldését106 –, és ez olykor nem kevés terhet rótt a tisztségviselőkre, ezt tanúsítja a titkárként működő Rákosi Mátyás visszaemlékezése is.107 A pénztárosok esetében mindenekelőtt a félévenkénti 1 korona tagdíj beszedése jelentett „nem mindennapi robotmunkát”.108 Az első ismert költségvetésből, az 1912. éviből azonban már tudomásunk van arról, hogy egy szolgát és egy címírót is alkalmazott a diákegyesület, évi 540 (vagyis havi 45), illetve 480 (vagyis 40) koronáért, amikor már az Anker közbe költöztek. A szolga teendőit ellátó Kissné fizetését 1916. szeptember 1-jétől havi 50 koronára emelték. 1917 Dr. Kunvári Bella visszaemlékezése. PIL 867. f. 1/k–405. Erről a tevékenységről lásd a Galilei Kör adminisztratív ügyeinek vitelében 1912-től tevékeny szerepet vállaló Téri Teodóra visszaemlékezését: „Szervezési és adminisztratív vonalon tevékenykedtem. A munkánk körülbelül abból állott, hogy amikor megállapodtunk a vezetőséggel abban, hogy milyen előadásokat fogunk tartani, akkor az előadók felkeresése a mi feladatunk volt, s ugyancsak a helyiségek kiválasztása, a meghívóknak az elkészítése, melyek részben litografált, részben nyomtatott lapokból álltak, és ezeket a tagság névsora alapján kézzel megírtuk. Ebben nagy segítséget kaptam, egyedül nem is tudtam volna ennyi lapot megírni, váltakozó létszámmal és személyekkel kb. öten-hatan, egymást cserélve végeztük ezt a munkát. Ekkor úgy 1000 tagból állt a Kör, sőt ezren felül, tehát elég írnivalónk volt.” L. Ádám Manóné Téri Teodóra visszaemlékezése. PIL 867. f. 1/a–91. 107 Rákosi Mátyásnak a titkári tevékenység annyira lefoglalta az idejét, hogy a tanulás és a köri tevékenység mellett már csak annyi keresőmunkát vállalhatott, amennyi elmondása szerint éppenhogy csak biztosította megélhetését. Rákosi a sok munkát azzal magyarázza, hogy minden fontosabb rendezvényt, előadást, ünnepséget, és később már tüntetést is gondosan elő kellett készíteni, „ami annál nagyobb munka volt, mert a Társadalomtudományi Társaság rendezvényeihez is a galileisták adták a tömeg jelentékeny részét”. Ilyen eseményekkor minden galileista „nyomtatott ismertetést” és „megjelenésre felszólító levelezőlapot” kapott. Ünnepségszervezés esetén gondoskodni kellett a terembérlésről, a plakátok kinyomtatásáról, és annak biztosításáról, hogy a fővárosi hirdetővállalat a plakátokat feltűnő helyeken, ne pedig félreeső utcákban ragassza ki. L. Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 63. és 72. A hirdetmények kihelyezésével elégedettek lehettek a galileisták, mert a Magyar Figyelő 1912-ben azt írta: az egész várost ellepték a Galilei Kör sárga plakátjai. 108 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 87. 105 106
136
júniusából pedig új „állandó munkaerő” felvételéről van tudomásunk, de a háború alatti infláció miatt az ő fizetését már havi 80 koronában állapították meg.109 Az Anker közi házbér évi 2000 korona kiadást jelentett, a klubhelyiség fűtésére és világítására 800 koronát számoltak. Emellett még 280 koronát tettek félre „különféle költségek” címen. Vagyis az adminisztrációs költségek 4100 koronát tettek ki, ez azonban jóval elmaradt az agitációs tevékenységre előirányzottaktól. A Galilei Kör éves kiadásainak nagy részét ugyanis a nyomtatványok elkészítése, kipostázása és a nagyobb előadások megszervezése és meghirdetése tette ki. Az 1912. évre a következő kiadások szerepeltek: 1500 korona nyomtatványokra, 1500 korona postabérre, 1500 korona tíz agitációs előadás rendezésére a Régi Képviselőházban terembérléssel és plakátolással, 200 korona különféle előadások tiszteletdíjainak pótlására. 300 korona a márciusi ünnepség rendezési költségeire, 600 korona az ekkor indult munkásoktatásra és 1000 korona kiadványokra. Emellett még elkülönítettek 1000 koronát törlesztésre és 300 koronát beszerzésekre.110 Mikor a Galilei Kör még szorosabbá fűzte kapcsolatát a Társadalomtudományi Társasággal, és az oktatómunka nagyrészt az utóbbi Szabad Iskolájába tevődött át, akkor újabb költségként jelent meg a körtagok szabadiskolai hallgatói tagságának megváltása, amely 1914-ben 400 koronát jelentett.111 Mivel a befolyó jövedelmek jelentős részét a Galilei Kör kiadványainak előállítására fordították, a pénztárosoknak sok időt kellett fordítani a nyomdákkal való tárgyalásra és alkudozásra. A Galilei Kör legelső kiadványait, amíg nem kezdődött meg a tagdíjak beszedése, még kizárólag a támogatásokból finanszírozták – például az érettségiző középiskolásokhoz intézett 1908. májusi felhívás kiküldésére is a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete adta a pénzt, de az anyaegyesület elvileg nem szólt bele a kiadvány szövegezésébe. A diákegyesület pénztárosai nagy tiszteletben álltak a tagság előtt, és Kende Zsigmond elbeszélése szerint „soha senkinek nem jutott eszébe tisztességükben kételkedni, de erre nem is volt ok”.112 A galileista pénztárosok lelkiismeretes működéséről megemlékezett Polányi Károly is, aki ebben a Galilei Kör „tisztaságának” emblémáját látta: „A Galilei Kör meghozta azt, ami nélkül szégyenné válik az élet: az önzetlen odaadás kötelmét mások jogaiért, a mások igazáért. Csak az együgyűek fognak mosolyogni rajta, ha felhozzuk, hogy a Galilei Kör számtalan fluktuáló tagja között, akik rettentő szegénységben – és igen csekély ellenőrzés mellett szedték be a Kör pénzeit, talán egy vagy két eset kivételével nem fordult elő személyes visszaélés, ilyen nagy volt a légkör fegyelmezett és energizáló hatása, vagy ami még többet mondó: a stréberek, érvényesülni akarók ösztönösen kerülték a Kört.”113 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. augusztus 15-i és 1917. június 11-i választmányi üléséről, PIL. i. h. A Comenius Páholy levele a Galilei Körhöz az 1911. évben befolyt szabadkőműves támogatásokról és a Galilei Kör 1912. évi költségvetéséről. MNL OL, a Comenius Páholy iratai, i. h. 111 Uo. 112 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 79. és 87. 113 Polányi Károly: A Galilei Kör mérlege, i. m. 190. 109 110
137
A galileisták a Galilei Kör imázsát az Egyetemi Körről adott negatív képük antitéziseként alakították ki. Polányi, Kende és Rubin elbeszéléseikben a korrupciót és a karrierizmust az Egyetemi Körhöz és más hagyományos diákegyesületekhez rendelték, míg a Galilei Kört a „tisztaság” és a „meggyőződés” referenciáival jellemezték: „Olyan szegények voltunk, mint a templom egerei. Előttünk áll W. A. [Weisz Alfréd – Cs. P.] barátom. Műegyetemi hallgató, az angyalföldi Népszállóban lakott, onnét gyalogolt naponként a Lágymányosra, mert villamosra nem volt pénze. Ő volt a Kör pénztárosa…”114 De kevésbé idealisztikus képet kapunk, ha a szépen megfogalmazott emlékiratok helyett a Galilei Kör nemegyszer egyeztetési hibáktól hemzsegő, fekete táblás füzetbe körmölt jegyzőkönyveihez fordulunk. Ezek sajnos csak az 1915–1917-es időszakból, a Galilei Kör „kis korszakából” állnak rendelkezésre, akkor azonban felmerültek bizonyos aggályok a pénzügyeket intéző Rudas Zoltán elnök tevékenységével kapcsolatban, aki a pénztáros bevonulása miatt vette át annak feladatait is. 1916 októberében–novemberében Rudas a Galilei Kör választmányának többszöri felszólítására sem tartotta meg pénztári beszámolóját, így az több választmányi ülésen és egy közgyűlésen is elmaradt.115 Ugyanebben az időszakban ráadásul egy kabátlopási ügy is foltot ejtett a Galilei Kör makulátlanságán.116 Igaz, Kende Zsigmond elhatárolódott az 1914 utáni időszak galileistáinak tevékenységétől, így a cáfolatra alkalmas első világháború előtti bizonyíték híján kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy a Galilei Kör „nagy korszakának” pénzügyeit valóban a „tisztaság” jellemezte. Hogy egy hosszabb kifejtését idézzem Kende Zsigmondtól: „Mozgalmunk a maga adottságainál fogva csaknem kizárólag olyan embereket vonzott magához, kik meggyőződésükért készek voltak áldozatot vállalni. Önző, a maguk személyét mindenáron előtérbe tolni akaró emberekre inkább taszító hatással volt.” Noha elismerte, hogy „egy-egy ilyen” néha mégis a Körbe tévedt, ám a Galilei Kör „egészséges közszelleme” rövid úton kivetette magából ezeket a behatoló bacilusokat. Hogy az egészség-betegség ellentétpárjával értelmezzem az orvos Kende által elmondottakat, aki az anticipáció retorikai eszközével operálva hozzátette: „S amit mondok, abban nincs semmi szépítő melléemlékezés”: „Ilyen volt a munkaszellem a Galilei Körben”.117
Rubin László: A Galilei Kör története, i. m. 466. Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. augusztus 31-i, 1916. október 16-i és 1916. november 10-i választmányi üléséről és az 1916. október 15-i közgyűléséről, PIL, i. h. 116 Hozzá kell tenni, hogy a vezetőség 100 koronát utalt ki a Galilei Kör esti előadásán eltűnt kabát tulajdonosának. L. Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. december 23-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 117 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 87–88. 114 115
138
IV. A Galilei Kör „nagy” korszaka (1908 ősze – 1914 nyara)
KIK VOLTAK A GALILEISTÁK? – A GALILEI KÖR REKRUTÁCIÓJA Mivel tanévenként 1000-1100 körüli volt a létszáma a Galilei Kör tagságának, a „kik voltak a galileisták” kérdés megválaszolása korántsem könnyű, és a helyzetet tovább nehezíti, hogy nyilvánvaló történeti okokból a fiatal éveikre visszaemlékezők között erősen felülreprezentáltak azok, akik az 1950-es évektől, az államszocializmus időszakában figyelmet és lehetőséget kaptak visszaemlékezéseik rögzítésére.1 Szükségszerűen egy erősen munkásmozgalmi „optikával” néz vissza a „múltba” a történész, aki a memoárok alapján dolgozik. Ezt enyhítendő, a galileisták „osztályhelyzetre” vonatkozó, erősen szelektált csoporttagjaitól – jellemzően a magyarországi munkásmozgalom történetének érdeklődésre számot tartó „neveitől” – származó kvalitatív forrásokat törekedtem az elérhető egyéb forrásokkal összevetni. Három nézőpontból közelítenék: először a galileista önértelmezéseket tárnám fel. Másodszor arra keresem a választ, milyennek látta őket a külvilág. A gyakorlatban azt elemzem, miként hozták össze a kört a „zsidó” fogalmával, tudniillik a Horthy-korban a kör működését elsősorban a „zsidókérdés” diskurzusába illesztve értelmezték. Végül a távolról és felülről szemlélődő történész pozícióját venném fel, és a Galilei Kör tagjainak rekrutációját vizsgálom. Galileista identitások A Galilei Kör megalakításának célját, amely egyben a galileisták identitását is megadta, többször rögzítették a kör éves jelentéseinek bevezetésében: „A Galilei Kör abból a célból alakult, hogy a szabadtudománynak és a szabadgondolatnak otthona legyen az egyetem. Az önképzés eszközével a tudomány szeretetét ápolni és terjeszteni, és azt bátran megvédeni minden ellenségével szemben – ez a Galilei Kör programmja!” 2 1 Lásd az egykori Párttörténeti Intézet Visszaemlékezés-gyűjtő Csoportjának magától értetődően „munkásmozgalom-történeti” preferenciáit: Petrák Katalin: Kézikönyv a visszaemlékezés- és memoárgyűjtés módszereiről. Budapest, MSZMP Hajdú-Bihar megyei Bizottságának Archívuma, 1980, 31–40. 2 Jelentés a Galilei Kör 1910/11. évi tevékenységéről. Budapest, 1911, 3.
139
Kiemelték, hogy a Galilei Kör „a diákság intellektuális erőinek gyűjtését és gyarapítását és a dolgozó emberek értelmi színvonalának emelését vállalta kötelezően magára”, tudatában annak, hogy a „szellemi felszabadulás útjai” ugyanazok, mint „a társadalmi és gazdasági felszabadulás útjai”.3 Az útjára indított Szabadgondolat legelső számában pedig a következőképpen identifikálták a Galilei Kört: „Az előítélet nélkül való tudományos gondolkozás védelmét és terjesztését nevezi céljának a kör és ennek a célnak elérésére tanítás és tanulás az eszköze.”4 Önelbeszélésükben – és minden önelbeszélés egyben identitásépítés is – ezért a jelszavuk: „Tanulni és tanítani”. A jelszó hatásáról Kelen Jolán úgy nyilatkozott: „Mindez megfogott, és el sem engedett többé. (…) Tanulni és tanítani akartam én is! (…) „Magával ragadott az a lázas szenvedély, az az elszántság, az az áldozatos buzgóság, amellyel a diákok belevetették magukat a társadalmi harcba. Hatott rám a fiatal értelmiségnek az a dolgok végső okát kutató készsége, az a szellemi erőt sugárzó ittasság, amit csak a Galilei-körben találtam meg.”5
Nem hiába hangsúlyozta Kelen, hogy „igazi egyeteme” a Galilei Kör volt, szemben a diákegyesület kiáltványában „befeketített”, élettelennek beállított egyetemi oktatással. A Kelen Jolán visszaemlékezésében megjelenő „láz” a Galilei Körről szóló szövegek visszatérő metaforája, gondoljunk csak az Ady-képre: a galileistákat jelölő „Láznak ifjú seregére”. A „világosság táborának” ez az „ifjú serege” magát az Egyetemi Kör és a Szent Imre Kör tevékenységeként azonosított „kávéházi időlopás” és „reakciós politikai pártoknak teljesített csatlósi szolgálatok” ellenében határozta meg. A galileisták olyan „új típusú”, felelős diákegyesület tagjaiként írták le magukat, akiket az „elméleti kérdések” iránti érdeklődés, a tudományok és a művészet szeretete jellemzi. A „régi Magyarországot” reprezentáló hagyományos diákegyesületekkel szemben a Galilei Kört „az Új-Magyarország előrevetett képének egy darabjaként”, „a régit romboló és az újat alkotó erőknek hű kifejezőjeként” mutatták be, a „dolgozó osztályok” mellé álló fiatal értelmiségiek egyesületeként.6 A galileisták minden lehetőséget megragadtak annak hangsúlyozására, hogy ők úttörő szerepet töltenek be „a társadalmi átalakulás küszöbén álló” Magyarországon,7 amely „élcsapat” szerepet szinte kötelezettségként rótták magukra. Többször is hangsúlyozták, hogy a diákságnak liminális helyzetéből adódóan valósággal kötelessége a radikalizmus. Ezt a gondolatot az 1968-as diákideológusok mozgalmi megnyilvánulásaival és a melléjük álló Jean-Paul Sartre kijelentésével állíthatjuk párhuzamba, melyek szerint a diákság az egyetlen következetesen forradalmi 3 4 5
Uo. A Galilei Kör. SZG, 1911/1., 53–54.
Kelen Jolán: Eliramlik az élet..., i. m. 55–56.
Ahogy Székely Artúr írta a Szabadgondolatban: „Az értelmiségnek a dolgozó osztályok mellett van a helye. Munkáját, tudását ezek érdekében kell szegődtetni.” L. Székely Artúr: Szemle. Az egyetemi ifjúságról. SZG, 1911/1., 51. 7 A Galilei Kör. SZG, 1911/1., 53–54. 6
140
csoportosulás.8 Lényegében efféle „meg nem alkuvó” szerepet szánt a körnek Polányi Károly a „Diákság feladatai” című, a Galilei Kör 1911/1912-es tanévnyitó ünnepségén elmondott beszédében: „A főiskolai diákság sajátos helyzetet foglal el az értelmiség rétegei között. Már túl van a középiskola lélekölő rabságán, melybe egy tudományellenes tanterv szigorú betartása kényszerítette, de még nem kerítették hatalmukba az élet szűk körű anyagi érdekeltségei. A főiskolai évek az egyetlen alkalom egységes, tudományos világszemlélet kialakítására. A diákságnak át kell alakítani önmagát, ezzel átalakítja az értelmiséget, képessé teszi kultúrfeladatainak elvégzésére: az ország szomorú közállapotainak megváltoztatására.”9
Amit a diákegyesületek vonatkozásában „hagyományosként” jelölök a kortárs reklámretorika nyomán, arra a galileisták a „hivatalos” jelzőt használták, megfelelve saját ellenkulturális szerepmeghatározásuknak. Értelmezésükben bár még az Egyetemi Kör és a Szent Imre Kör élvezik a „hivatalos segedelmet”, de feladataikat már átvette „az egyetlen fejlődésre képes egyesület”, a Galilei Kör. Ez pedig minőségi váltást hozott az egyetemi életben: az ifjúság ama része, amelyben a kör „csodálatosan jótékony szelleme szétterjedt”, „egészen különbözik a régitől”: a galileisták önreprezentációjában a „Holnap seregévé” változtak át. Ezt a sematikus önképet egykori galileisták visszaemlékezéseiből vett jellemzésekkel színesíthetjük. Még röviden Kelen Jolánt idézve, ő a „néppel együttérzést” hangsúlyozta a galileisták jellegadó tulajdonságaként.10 Duczynska Ilona az önképző jellegben látta a Galilei Kör differentia specificáját. Elmondásában a Galilei Kört azért alapították, hogy a „szegény sorsú diákságot” összefogja a „progresszió”, és „a tanulás nevében”, hogy megismerkedhessenek „az új tudományokkal”, mert arra addig „nemigen volt mód a maradi egyetemeken”.11 Ehhez a leíráshoz illeszthető Rákosi Mátyásé: szerinte a Galilei Kör „a tanszabadság és a haladás jelszava alatt szerveződött”.12 Jóval átpolitizáltabb identitást tulajdonított a galileistáknak Szántó Rezső, aki a Duczynska kiemelte szegénységet kapcsolta össze a demokratikus átalakítás iránti elkötelezettséggel: a „szegény diákokat” „nyugtalanították a félfeudális Magyarország társadalmi és politikai viszonyai”, és „megértették, hogy az ő jövőjük szorosan összefügg Magyarország demokratikus átalakulásával”.13 Szántó Rezső ezzel már az alapítástól olyan markánsan baloldali jelleget és hozzáállást tulajdonított a Galilei Körnek, amely a kezdetekben még nem jelentkezett. Jean-Paul Sartre: „Pillanatnyilag az uralkodó osztályok ellen fellépő egyetlen erőt a diákok képviselik elpuhult nyugati világunkban”. Idézi: Paul Johnson: Értelmiségiek. Budapest, Európa, 2002, 399–400. 9 A Galilei Kör. SZG, 1911/6., 223. 10 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 56. 11 A század nagy tanúi, i. m. 65. 12 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 68. 13 Szántó Rezső visszaemlékezése. Tanúságtevők. II., i. m. 61. 8
141
A legérdekesebb Rubin László interpretációja, aki egy, a francia forradalomból vett példával a Galilei Kört a „magyar Gironde” tömegmozgalmaként írta le.14 Rubinnak azért kellett hangsúlyoznia a Galilei Kör jakobinizmust elutasító mérsékeltségét és „tömegmozgalom” jellegét, hogy elmondhassa: a diákegyesület egykori vezetőinek szélsőbaloldalra vagy szélsőjobboldalra kanyarodása nem érintheti a Galilei Kör egészének értékelését. A tőlük való elhatárolódás azért volt szükséges a köralapítás 20. évfordulóján, mert például Rákosi Mátyás éppen a váci fegyházban töltötte börtönbüntetését,15 míg egy másik vezető galileista, egy meg nem nevezett egykori alelnök 1920 után fajvédő lett. Rubin felfogásában egyes egykori vezetők szerteágazó útjai – az illegális kommunista mozgalomba vagy a Háztulajdonosok Országos Szövetségének igazgatói székébe – nem változtathatnak a lényegen: „a Galilei Kör forradalmisága a szociális igazságosság szolgálata volt”, a galileisták abban különböztek kortársaiktól, hogy „szemléletük tengelye” a „szociális igazságosság” volt.16 Az idézett visszaemlékezésekből kirajzolódó, a galileista identitás sine qua nonjává megtehető intellektuális és szociális érzékenységet Rubin mindenkinél szebben fogalmazta meg a Galilei Kör szózata a diákokhoz című 1914-es felhívásában: „De állj fel egy pillanatra a könyved mellől! Nézz széjjel: hányan vagytok, ki hasonlít hozzád? Talán szegény fiú vagy, hazulról alig kapsz valamit és mégis te vagy a kiválasztott ember. Hát a többiek? A kávéházadban álmos pincérgyerek álldogál, 12 éves és már nem ér rá tanulni. Az Andrássy úton fáradt napszámos baktat, betévedt a külvárosi rengetegből, hol mindenki olyan rongyos és tudatlan, mint ő. Aztán falvak és falvak, le a Kárpátokig. És így fog át téged a nagy gyűrű, a nemzeted, melynek csak minden második tagja tud írni és olvasni. Büszke vagy tán, mert kívülről tudod Homért, ismered a fizika törvényeit vagy ellátogatsz az Operába? Polgártársad még írni-olvasni se tud. Mit tartasz arról a diákról, aki minderre a vállát vonja? Aki ilyenkor saját elfoglaltságra hivatkozik és az élet könyörtelen törvényeire utal? Aki a társadalmi munka hívó szavával szemben a saját tudományos munkájának kötelességeire hivatkozik, az nem fogta fel se az emberiség évezredes összeműködésének, se a saját munkájának igazi értelmét. A kettő között nincs ellentét. Évezredek során a legtudósabb elmék és legszebb jellemek az emberiségnek szabadságot és jólétet is teremtettek, mely nélkül ma nem juthatnál hozzá fölhalmozott kincsekhez.”17
És Rubin szavainak szívbőlszólóságát nehéz elvitatni, ha arra gondolunk, hogy a Galilei Kör munkájának egyik legmaradandóbb, a könyvtárakban máig fellelhető alkotása Rubin László: A Galilei Kör története, i. m. 464. A Rákosi-perről szóló tudósításokban kivétel nélkül megemlítették, hogy az egykori népbiztos a Galilei Kör titkára volt. Vö. Kun Béla, Landler Jenő, Rákosi Mátyás, Alpári Gyula s más népbiztosok kongresszust tartottak Bécsben – A kommunistalázadás pontos terve, előkészületei és meghiúsítása. PN, 1925. szeptember 25., 1–3.; Rákosi Mátyásék a statáriális bíróság előtt. BH, 1925. november 15., 11–13.; A kommunista-pör főtárgyalása – Rákosi Mátyás és társai a törvényszék előtt. Pesti Hírlap (a továbbiakban: PH), 1926. július 13., 7. 16 Rubin László: A Galilei Kör története, i. m. 469. 17 Rubin László: A Galilei Kör szózata a diákokhoz. Budapest, 1914, 4–5. 14 15
142
az egyetemi diákság szociális helyzetét felmérő, jelentős tudományos teljesítménynek számító, A budapesti diáknyomor18 című, 1912-ben megjelent, Magyarországon úttörőnek számító kérdőíves módszerrel felvett statisztikai elemzés. De vajon a galileisták nyomorogtak? Ám mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, látnunk kell, hogy milyennek látták kívülről a galileistákat. „Galíciai Kör”? – A Galilei Kör és a „zsidókérdés” A Galilei Kört előszeretettel azonosítják „zsidó” egyesületként. De valóban a zsidó fiatalok egyesülete volt-e? A jobboldali és kifejezetten a szélsőjobboldali recepció, például Tormay Cécile Bujdosó könyve felől nézve, szinte metaforikusnak tekinthető, hogy a Galilei Kör egyetlen ismert – 1912-es – tagnévsorában az első név az Ábrahám Mózes nevű joghallgatóé.19 Azonban a Horthy-kor ünnepelt írónőjének totális ellentéteként leírható, a Horthy kormányzó rendszerében börtönre ítélt Rákosi Mátyás szintén a „szegény zsidók egyetemre került gyermekeit” említette a Galilei Kör egyik jellegadó csoportjaként, akik értelmezésében az ország elmaradott helyzete, „jócskán megmaradt feudális csökevényei” miatt radikalizálódtak.20 A szélsőjobboldali és a szélsőbaloldali vélemények egybeesésére nem „a szélsőségek körbeérnek” közhely adja meg a magyarázatot, hiszen a spektrum közepén álló, konzervatív-liberális Magyar Figyelő is a „zsidó rekrutációt” visszhangozta, vagyis széles körben ismert toposzról beszélhetünk 21: „Sokféle módon megindokolható, de tagadhatatlan tény ugyanis az, hogy a Galilei Kör vezetősége és taglétszáma szinte kizárólag zsidó ifjakból áll.”22 Csak az a probléma, hogy Ábrahám Mózes Székelyudvarhelyről érkezett, és minden bizonnyal egy keresztény székely fiú volt, míg a Galilei Kör második elnöke, a látszólag „történelmi” nevet viselő Székely Artúr valójában zsidó családból származott, Schlesinger Artúrként született Kisbéren, és családja 1901-ben magyarosította a nevét.23 A Galilei Kör névsorából kiinduló „névelemző” vizsgálat tehát nagyon könnyen félrevezető lehet: Bolgár Dániellel egyetértve hívhatjuk fel a figyelmet a „névelemző” metódusban rejlő csapdákra: egy név évszázadokon át, identitás- és vallásváltás után A budapesti diáknyomor. A Galilei Körnek 1909-ben felvett statisztikája. Feldolgozta: Bosnyák Béla. Budapest, 1912. 19 A Galilei Kör névsora 1912-ből, i. m. 212. 20 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 61. 21 Állításomat az is erősíti, hogy az általam átnézett Magyar Figyelő-kötetben egy grafitceruzás olvasói megjegyzés található a Galilei Körrel foglalkozó 1911-es írás végén: „Éljen a Galilei Kör! Galileában, a Jordán mellett.” A kérdéssel behatóan foglalkozó Raffay Ernő szintén nem mulasztja el megemlíteni, hogy „a Galilei kört a keresztény, magyar hallgatók egyébként csak Galíciai kör néven emlegették, mivel tagjai bevándorolt izraelita családok egyetemista gyermekei voltak”. L. Raffay Ernő: Szabadkőműves béklyóban, i. m. 46. 22 Magister: Az egyetemi ifjúságról, i. m. 558. 23 A budapesti VIII. ker. M. kir. áll. főgymnasium. Kimutatás az 1906. évi érettségi vizsgálatról – a. csoport. BFL VIII. 48.b. 798. kötet. 18
143
is kísérheti viselőjét, ugyanakkor pedig mindennél könnyebb egy névváltoztatással elhagyni.24 Hogy az Umberto Eco regénye nyomán ismertté vált középkori nominalista példával25 és annak shakespeare-i kifordításával illusztráljak: a név még akkor is jelöli a rózsát, ha az már rég elhervadt, míg ugyanakkor a rózsát „bárhogy nevezzük, épp oly illatos”. Az egy adott pillanatot rögzítő 1912-es tagnévsor alapján tehát nem mondható meg, hogy a Galilei Kört milyen mértékben alkották izraelita vallásúak, az abban szereplő 962 név egyenkénti lenyomozása Ábrahám Mózestől Zonitzer Fülöpig pedig az elérhető eredményhez képest aránytalanul nagy erőbefektetést igényel. Az egykori Budapesti Egyetem felekezeti hovatartozást is rögzítő anyakönyvei csak 1918-tól állnak rendelkezésre (azok híján pedig csak az 1907-től meglévő abszolutóriumok egyenkénti vizsgálatára támaszkodhatnánk, amelyek feldolgozása aránytalanul sok időt vont volna el a kutatás során). A Galilei Kört alapító Tavaszmező utcai gimnazisták csoportja azonban létszámban elég kicsi és ugyanakkor elég súlyos egy ilyen vizsgálat elvégzésére. Az 1906 májusában és júniusában érettségit tevő 86 diák (közéjük értve az egyetlen kiegészítő érettségizőt is) felekezeti megoszlásait és érettségi átlagait (külön nem véve a „nemzeti” – ideértve az 1844-ig államnyelv latint – és a természettudományi tárgyakat) a 4. táblázat mutatja. 4. táblázat. A Tavaszmező utcai Főgimnázium 1906-ban érettségiző évfolyamának felekezeti megoszlása és tanulmányi átlagai (5 = jeles)
Létszám Tanulmányi átlag
Római katolikus
Görög katolikus
Refor mátus
Evan gélikus
Zsidó
38 (44,18%)
1 (1,16%)
2 (2,32%)
5 (5,81%)
40 (46,51%)
2,91
2
4
2,84
3,34
Forrás: A budapesti VIII. ker. M. kir. áll. főgymnasium. Kimutatás az 1906. évi érettségi vizsgálatról
A nagyjából katolikusokból és izraelitákból álló évfolyam mind a tíz leendő galileistája – Gergely Jenő (1905-ig Glaser), Goldberger Jakab, Guttmann Henrik, Herman Gyula, Kende Zsigmond (1906-ban még Klein), Kertész Jenő, Messer Béla, Propper Sándor, Surányi Ede, Székely Artúr (1901-ig Schlesinger) – izraelita felekezetű volt.26 Ebből valóban „zsidó” Galilei Körre lehetne következtetni, de ne feledjük, hogy az izL. Bolgár Dániel: Miért a zsidók? A zsidó siker és kudarc társadalomtörténete a modern Magyarországon (1890–1944). Doktori disszertáció. Eötvös Loránd Tudományegyetem. Budapest, 2015. 25 Klaniczay Gábor fordításában: „A hajdani rózsa név csupán, puszta neveket markolunk.” L. Umberto Eco: A rózsa neve. Budapest, Európa, 2000, 649. 26 A budapesti VIII. ker. M. kir. áll. főgymnasium. Kimutatás az 1906. évi érettségi vizsgálatról – a. csoport. BFL VIII. 48. b. 798. kötet és A budapesti VIII. ker. M. kir. áll. főgymnasium. Kimutatás az 1906. évi érettségi vizsgálatról – II. csoport. BFL VIII. 48. b. 797. kötet. 24
144
raelita felekezetű diákok háromnegyed részének útja nem a szabadgondolkodó diákegyesületbe vezetett. (A két csoport között annyi különbséget megállapíthatunk, hogy a leendő galileisták érettségin mutatott teljesítményét [3,74] átlagban négy tizeddel jobbra értékelték az övékénél, míg a katolikus diákok átlagát [2,91] több mint nyolc, az egész évfolyam átlagát [3,15] pedig hat tizeddel múlták felül a leendő galileisták.) De elméletileg előállhatott volna az a helyzet is, hogy a Galilei Kört tíz kikeresztelkedett családból érkező, az anyakönyvek által már keresztényként, a többségi társadalom tagjaiként rögzített fiatal – mint amilyen a Huszadik Századot elindító Jászi Oszkár volt – alapítja meg. Ez a tény vélhetően nem változtatott volna a többségi társadalom ítéletén, és nagy valószínűséggel továbbra is „zsidó” egyesületként tartották volna számon a Galilei Kört, vagyis – Bolgár Dániel meghatározásával – a galileistákra „a zsidókról szóló diskurzust” vonatkoztatták volna. A többségi társadalom jellemzően „zsidónak” tekintette a galileistákat,27 noha ők egy ateista-szabadgondolkodó diákegyesület tagjaiként semmilyen jelentőséget nem tulajdonítottak zsidó felekezeti hátterüknek. Ezt bizonyítja, hogy konzervatív-liberális ellenfeleiket (például a Magyar Figyelőben író Farkas Pált) nemegyszer zsidó származásuk miatt támadták.28 A galileisták a cionista Makkabea Kört éppúgy elítélendő, „felekezeti” diákmozgalomként tartották számon, mint a katolikus Szent Imre Kört: csak a Makkabeát a „zsidó klerikalizmus”, míg a Szent Imre Kört a „katolikus klerikalizmus” képviselőjeként azonosították.29 Hasonlóan a kommunista mozgalomhoz, az ateista-szabadgondolkodó, a vallással szemben a tudományra esküsző Galilei Kör is mint a hátrányként érzett zsidóságból való kilépés lehetséges terepe működött. Értelmezésemben ez magyarázhatja a galileisták gyakori átlépését a Galilei Körből a kommunista pártba A beilleszkedési nehézségeket, az asszimiláció nehézségével, esetleges lehetetlenségével kapcsolatos, ebből a be nem fogadásból származó, a zsidó önvádirodalomba torkolló elképzeléseket kiválóan érzékelteti a magyarországi zsidó irodalom egyik legjobb regénye, Komor Andrástól a Fischmann S. utódai 1929-ből. L. Komor András: Fischmann S. utódai. Budapest, Múlt és Jövő, 1998. A regényben a Budapesti Egyetemre kerülő legkisebb Fischmann fiú hiába igyekszik beilleszkedni, nem nyer teljes értékű befogadást: meghagyják „félig-asszimiláltnak”, az úri középosztály perspektívájából párbajképtelen, formálisan emancipált, de informálisan mégiscsak másodrangúnak tekintett állampolgárnak. Ezért a fiú szükségszerűen indul el a baloldali radikalizálódás felé, hogy az internacionalista-ateista kommunista hit mint szekuláris vallás keretei között végleg kiléphessen tehernek érzett „zsidóságából”. „Zsidó voltam, kommunista lettem” – fogalmazta meg expresszíven Kun Béla. – A problémáról: Gerő András: A zsidó szempont. Budapest, PolgART, 2005. És újabban (átfedésekkel): Gerő András: Magyar másik. Értelmezések és reprezentációk. Budapest, Habsburg Történeti Intézet–Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 2014. – A jogi emancipáció ellenére továbbra is fennálló megkülönböztetésre lásd a következő cikket: Zsidónak nincs lakás. NSZ, 1912. május 23., 10. 28 A Magyar Figyelőbe író Farkast a „díszzsidaj” toposz aktivizálásával támadták: „Farkas Pál hangja, modora, gesztusai, olcsó szellemeskedése, lipótvárosi zsúrhangja messze kisivít a Magyar Figyelő szemlerovatából. A Magyar Figyelő üde falusi levegőjét mi nagyon szeretjük. De úgy érezzük, hogy a virgonc Pali fiútól az egész falu megtanult már héberül.” L. A Magyar Figyelő. SZG, 1912/1., 54–55. 29 Jászi Oszkár külön kiemelte méltatásában, hogy a galileisták „hadat üzentek úgy a katolikus, mint a zsidó klerikalizmusnak”. L. Jászi Oszkár: Az új ifjúság, i. m. 2. 27
145
1918 késő őszétől (amellett, hogy a „totalitárius” eszméket szintén le lehet írni egyfajta monizmusként30). A galileisták visszaemlékezéseiben a „zsidókérdés” már korábban is jelen lévő, de az első világháború éveiben kiterebélyesedő diskurzusa31 alig jelenik meg. Ennek persze az is oka, hogy 1945 után, Molnár Erik 1946-os és Bibó István 1947-es írásait követően a „zsidóság”-problematikát ideológiai okokból egészen az 1980-as évekig elfojtották a magyar – és általában a kelet-európai – történetírásban és a szellemi életben.32 Az 1945 utáni visszaemlékezésekből tehát nem tudjuk rekapitulálni a galileisták „zsidókérdéssel” szembeni álláspontját, ezért az egykori galileista megnyilatkozások vizsgálatához kell folyamodnunk. A Galilei Kör „zsidó” ifjúságának ebbéli nézeteit a Szabadgondolatban megjelent „A zsidókérdés” című markáns írásból33 rekonstruálhatjuk. A szerző, megfelelve a Galilei Kör történelmi materialista történelemlátásának, az antiszemitizmus kialakulását is gazdasági okokkal magyarázta: a keresztények ki akarják szorítani a zsidó konkurenciát a piacról. Az antiszemitizmust mint „ideológiát” ennek a gazdasági alapnak a felépítményeként értékelte. A cikket azonban retorikája és egyes fordulatai – „terézvárosi grájzlerosok”, „lipótvárosi bankfiúk” – alapján akár antiszemita beszédként is dekódolhatnánk. Erre már egykorúan felhívta a figyelmet például a már említett Magyar Figyelő, mikor védelmébe vette a „jakobinus” galileisták által megtámadott „gironde-ista” Vázsonyi Vilmost.34 A galileisták ugyanis a zsidókérdésről szóló beszédükben teljesen átvették Jászi Oszkár retorikáját (és az ő kedvelt célpontját, Vázsonyi Vilmost is). Jászit a Tisza mellett kiálló arrivista zsidókról és a zsidó haute finance-ról tett megnyilatkozásai miatt sokan „öngyűlölő zsidóként” azonosítják, noha mindaddig, amíg Jászi Magyarországon aktív közszereplőként működött, semmilyen jelentőséget nem tulajdonított a „zsidóságának” – a galileistákhoz hasonlóan.35 Azonban hiába azonosította magát a Galilei Kör szabadgondolkodó, minden felekezetiséggel szemben álló „progresszív” csoportosulásként, a többségi társadalom megha-
Todd Weir: The Riddles of Monism, i. m. 27. Bihari Péter: Lövészárkok a hátországban. Középosztály, zsidókérdés, antiszemitizmus az első világháború Magyarországán. Budapest, Napvilág, 2008, 187–222. 32 Vö.: Krausz Tamás: Antiszemitizmus–holocaust–államszocializmus. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004, 132., 134. 33 I.: A zsidókérdés. SZG, 1911/3., 108–109. További írások a „zsidókérdésről”: vj. [Varga Jenő]: Az új antiszemitizmus. SZG, 1911/2., 71–72.; A legújabb zsidó emancipáció. SZG, 1913/8., 268.; Székely Aladár: A vérvád. SZG, 1913/11., 359–360. 34 A szabadgondolkodók és Vázsonyi. MF, 1911/III., 326–328. Azzal, hogy a Magyar Figyelő a Szabadgondolat szerzőit fiatal „jakobinusoknak” nevezi, szembeállítva őket Vázsonyival és hívei Girondemozgalmával, teljesen máshová helyezi a Gironde–jakobinus határt, mint például azt az első és második nemzedék között meghúzó Polányi vagy a Galilei Kör „Gironde”-jellegére emlékező Rubin. Vö. Rubin László: A Galilei Kör története, i. m. 464. 35 Vö. Gyurgyák János: Zsidókérdés Magyarországon. Budapest, Osiris, 2001, 495–508. 30 31
146
tározó része csak a „zsidók” keresztényellenes csoportosulását látta benne. És ezt legtisztábban egy, a Magyar Figyelőbe beérkező olvasói levél fogalmazta meg: „Mert azzal legyenek már egyszer tisztában a radikális urak, hogy az ő mozgalmuk, bármilyen sűrű frázisköd mögé bújik is, a szőrszálhasogató megkülönböztetésekben járatlan nagyközönségre nem vallásellenes, hanem csak keresztényellenes mozgalom benyomását teszi. (…) a jóhiszemű közvélemény, amennyiben egyáltalában tudomást vett a Huszadik Század-ról vagy akár a Galilei-körről, ezeknek »tudományos munkásságában« egy harcias vallásfelekezet támadó föllépését látja.”36
Ha tragikusan cselekményesítjük a galileisták történetét, akkor ez volt a Galilei Kör tragédiája. A Galilei Kör rekrutációja A Galilei Kör szociális rekrutációjáról szóló beszéd két nagy irányát összevetve, a leg alapvetőbb kérdésnek az tűnik, hogy vajon jellegadó társadalmi csoportját tekintve „proletár” vagy „kispolgári” körről beszélhetünk-e. Polányi Károly határozottan az előbbi mellett foglalt állást: „a Galilei Körben egybesereglett társadalmi tömeg társadalmi helyzete és életérzése annyira ösztönösen proletár volt”, hogy még a jobb helyzetű „kispolgári elemek” is távolról elkerülték.37 Polányi szerint a „polgári világból” kiközösítették a Galilei Kört, azonban a munkásmozgalmi ellenvilágba sohasem fogadták be, ennek köszönhető, hogy – elbeszélésében – a diákegyesület alakulásakor rákényszerült arra, hogy önálló útra lépjen, és a „rákényszerített függetlenségéből hivatást teremtett”. Polányi ezen értékelését az értelmezi, hogy életének annak a szakaszában, az 1920-as évek végén emlékezett vissza, amikor egy újbóli baloldalra tolódás velejárójaként házasságot kötött Duczynska Ilonával is. Az ebből a perspektívából látott és láttatott „kispolgármentes”, „proletárjelleggel” kapcsolatos állítás cáfolásához azonban elég, ha csak az Andrássy úti bérházból érkező, a visszaemlékezések szerint szinte kivétel nélkül jól öltözött jogászként megjelenő Polányi Károly alakját vetítjük szellemi képernyőnkre, aki aztán igazán nem a „proletárhelyzetet” reprezentálta, még ha magát nyilván a „zsidó értelmiségi proletariátushoz” is sorolta. Polányi ugyanis egy későbbi, az 1950-es években született írásában már szabatosan definiálta a galileisták jellegadó halmazát: „A Galilei Kör túlnyomóan a zsidó értelmiségi proletariátusból toborzódott, amely akkorában jelentkezett, mint statisztikai tény.”38 Duczynska Ilona férjéhez kapcsolódva szintén a „proletár” jelleget hangsúlyozta, azt egyenesen a Galilei Kör „különlegességeként” írta le, noha megengedőbben fogalmazott, amikor a „nagyjából proletár, de mindenképpen szegény sorsú diákság” összefoBudapesti levél. MF, 1914/II., 393. Polányi Károly: A Galilei Kör mérlege, i. m. 187. 38 Polányi Károly: A Galilei Kör hagyatéka, i. m. 193. 36 37
147
gásáról beszélt.39 Ez persze Duczynskára szintén nem igaz: apja lengyel nemesi család mérnök sarja, anyja a főispáni Békássy család lánya.40 Az identitás és az önreprezentáció igénye tehát ismételten felülírta a „valóságot”. Hogy a Galilei Kör egy másik nőtagjának emlékezéseit is elemezzem e szempontból: Kelen Jolán cselédtartó polgári családból származott, „beágyazva egy kispolgári család puha vánkosaiba”. Kelen azért hozzáteszi, hogy a „feltétlen biztonság” mellett „ott áramlott” a környezet „feltétlen bizonytalansága”.41 Itt értelmezésemben a Fried Jolánként született galileista tanítónő42 zsidó családja társadalmi bizonytalanságára utalt, az 1895ös teljes körű jogi emancipáció ellenére is megmaradó társadalmi megkülönböztetésre vagy egyenesen ellenérzésekre. Különös ellentmondás, hogy Kelen Jolán annak ellenére referált „kispolgári” környezetéről, hogy maga számolt be arról: családjánál cselédeket alkalmaztak, ami magasabb státusra utal. Az ellentmondás úgy nyer feloldást, ha tudjuk, hogy a „kispolgár” kifejezést részben a „zsidó” kiváltására használták a magyar történetírásban 1950–1980 között.43 De valóban nem dúskálhattak az anyagi javakban, mivel a belépődíj miatt ritkán jártak a Margit-szigetre.44 Ez utóbbi helyszínt azért is kiemelhette az államszocializmus időszakából visszaemlékezve, mert az 1919-es proletárdiktatúrát rokonszenvvel fogadó elbeszélők rendre három epizódba (és helyszínbe) sűrítették a kommün emancipációs törekvéseit: a proletárok számára megnyitott, „szocializált” műkincseket megmutató Szépművészeti Múzeum,45 a proletárgyerekek balatoni üdültetése és a Margit-sziget belépődíjának eltörlése. Kelen Jolán szerint „a Galilei Körben tömörültek a szegény diákok. Azok, akik éjszaka tanultak, mert nappal leckéket adtak. A menzán ettek és állandóan éhesek voltak”.46 A „kispolgári” rekrutációt hangsúlyozta Szántó Rezső is: a Galilei Kör tagjai e szerint a fővárosi és a vidéki városi kispolgárság soraiból érkeztek, akiknek jó részét ő is „szeA század nagy tanúi, i. m. 65. Dalos György: A cselekvés szerelmese. Duczynska Ilona élete. Budapest, Kossuth, 1984, 7–9. 41 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 5. 42 Kelen Jolán 1911-től az I. kerületi Korona utcai polgári leányiskola egyéves kereskedelmi szaktanfolyamán tanított gyors- és gépírást, valamint magyar–német kereskedelmi levelezést és könyvvitelt. Ez az iskola Kelen elmondásában „klerikális szellemű volt”, de a fiatal Kelen Jolán „felvette a harcot”. Egyik tanítványa egyébként Csillag Rózsi volt, a Galilei Kör 1917–1918-as antimilitarista röplapos akcióiban részt vevő Csillag László nővére, aki később „jó barátnővé és jó elvtárssá” lett. Lásd: Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 36. 43 Gyáni Gábor: A polgárosodás mint zsidó identitás, i. m. 134. 44 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 13. 45 A Galilei Körben művészettörténeti kérdésekről előadó, Kenczler Hugó beszédével megnyitott kiállításról: Kelen Jolán: A művészet visszatért a néphez. In: Nagy idők tanúi emlékeznek (1918–1919). Szerk.: Lányi Ernő. Budapest, Kossuth, 1959, 206–209. Adott esetben jobboldali elbeszélők számára is szimbolikus helyként tűnt föl a Szépművészeti Múzeum kiállítása, de az ő szatirikus elbeszéléseikben a radikális eszközökkel végrehajtott emancipációs kísérlet „ostobaságának” jelképeként jelent meg az: arra helyezték a hangsúlyt, hogy a múzeumba beengedett proletárgyerekek „piszkos kezeikkel” összefogdosták a képeket. 46 Kelen Jolán visszaemlékezése a Galilei Körre, Kelen Jolán-hagyaték, PIL, i. h. 39 40
148
gényként” írta le.47 A szegénység sokadszori hangsúlyozása azért érdekes, mert a Galilei Körben országos számarányukhoz képest az orvostanhallgatóknak jelentékeny felülreprezentációja mutatható ki. Márpedig „az orvosi egyetem elvégzése óriási anyagi terheket rótt” a hallgatókra: Szántó Rezső anyagi okokból választotta inkább a jogi tanulmányokat az orvosi helyett.48 Az orvosi egyetem elvégzése ugyanazon okból volt drágább, mint a mérnökképzés: még a tandíjmentes hallgatóknak is maguknak kellett megvenniük az eszközeiket, és ki kellett fizetni a laboratóriumi kísérleteknél okozott esetleges károkat, ami egy kezdő hallgatónál „elég tetemes volt”.49 Rákosi Mátyásnál is találunk adalékot a vizsgált kérdésünkhöz és ennek recepciójához. Az adai születésű, de a fővárosba készülő Rákosi Mátyást azért irányította a szabadkai szociáldemokrata párt vezetője a Galilei Körbe, merthogy ott tömörülnek „a szociáldemokrata egyetemi hallgatók”. Rákosi magát a szegény diákokhoz sorolta, mivel pénznek „soha nem volt bővében”.50 De miként lehetne a felsorolt kvalitatív forrásokat kvantitatív vizsgálattal összevetni, hogy egzaktabb képet kapjunk arról, a galileisták melyik társadalmi réteghez tartoztak jellemzően? A felvetett kérdésre létezik egy elméleti válasz: a Galilei Kör 1912-es tagnévsora a tagok lakcímét is tartalmazza, több mint felerészben az emelet megjelölésével is. Márpedig Hanák Péter beható kutatásaiból tudjuk, hogy a bérház „szociálisan is tagolódott”: a földszintet kivéve, ahol a nagyobb házakban szintén helyet kaptak egy- vagy kétszobás kislakások, általában alulról fölfelé csökkent a presztízs. Legnagyobb rangja az első emeleti lakásnak volt, melyet „gazdag polgárok” vagy nemesi családok, olykor arisztokraták birtokoltak. A második emeleti lakásnak már egyszerűbb volt a kiképzése, alacsonyabb volt a presztízse, de jellemzően még mindig a módosabb középosztály élt ezen a szinten. A harmadik emeletet már kisebb lakásokra bontották, ezek olykor még mellékhelyiséggel sem rendelkeztek, a negyedik emelet pedig már kifejezetten a kiscsaládok és kispolgárok terrénumának számított.51 Vagyis az emeletszámot magyarázó-változóként alkalmazva következtethetünk a szociális helyzetre. Azonban hiába szerepelt utalás 962 névből 520-nál (a tagok 54%-ánál) az állandó tartózkodási hely bérházban elfoglalt szintjére – a földszinttől a negyedikig –, sajnos a listából nem derül ki, hogy kik azok, akik „otthon” laktak, és kik voltak csak albérlők. A hanáki tézis ugyanis csak az első csoport tagjaira lehetne érvényes (és még az ő esetükben is szükségessé válna az egyes bérházak egyenkénti vizsgálata). Amíg ezeket a bizonytalansági tényezőket nem tudjuk kiküszöbölni, a vizsgálat elvégzése és itteni közlése talán inkább félrevezetne, mintsem megvilágító erejű volna. Szántó Rezső visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 61. Uo. 63. 49 Hevesi Gyula: Egy mérnök a forradalomban, i. m. 57. 50 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 61. 51 Hanák Péter a bérházak szociális tagolódásáról: Hanák Péter: Polgárosodás és urbanizáció. Bécs és Budapest városfejlődése a 19. században. In: Hanák Péter: A Kert és a Műhely, i. m. 34. 47 48
149
A Galilei Kör szociális rekrutációjáról tehát kevés és sokszor egymásnak ellentmondó forrás szól. A diákegyesület területi rekrutációjáról már pontosabb ismereteink vannak a lakcímeknek köszönhetően, azonban itt is óvatosnak kell lennünk: a vidékről érkező galileisták esetében nem mindig adták meg a szülői ház lakcímét. Így történt ez Rákosi Mátyás esetében, akinél csak az Alsó erdősor utcai lakcíme szerepel: ennek köszönhetően a tagnévsor máris „törzsökös pestivé” változtatta a leendő politikust.52 A lista megbízhatatlansága miatt tehát nem juthatunk kellően megalapozott következtetésre, az esetlegesen közölt vidéki lakcímeket kigyűjtve azt állapíthatjuk meg, hogy az ország más régióival összevetve az Alföld délkeleti részéről (Hódmezővásárhely, Szeged, Arad) különösen sokan érkeztek. Az esetek többségében megadott budapesti lakcímek esetében azt látjuk, hogy Pest V., VI., VII. és VIII. kerületei és a IX. kerület belső részei adták a legtöbb galileistát. A legtöbben – összesen 42-en – az Üllői úton laktak. Nemcsak azért, mert ez Budapest leghosszabb, egészen Kispestig húzódó útja, hanem mert az Üllői úti klinikák közelsége miatt célszerű volt ideköltözniük az orvostanhallgatóknak: a 42 Üllői úti lakosból 30 valóban orvostan- és gyógyszerészhallgató volt, 7 joghallgató, 3 keleti akadémista és 1-1 bölcsész – a Felvidékről Budapestre kerülő Komlós Aladár is itt lakott –, illetve mérnökhallgató mellett. És itt érdemes is górcső alá venni a galileisták fakultások szerinti megoszlását, amelyről – végre – a Galilei Kör „nagy korszakában” egzakt ismeretekkel rendelkezünk. Hol tanultak a galileisták? A Galilei Kör 1908 és 1912 között éves jelentéseiben közölte a tagok számát és egyetemi karok szerinti megoszlását (5. táblázat ).53 A fakultások szerinti lebontásból kiderül, hogy a Galilei Körben az országos felsőoktatási átlaghoz képest első évtől kezdve felülreprezentáltak voltak az orvostanhallgatók és a műegyetemi hallgatók, bár a legtöbb diák még mindig a joghallgatók közül került ki. A bölcsészek az országos átlaghoz képest valamelyest kisebb létszámban voltak képviselve a Galilei Körben, bár ez a szám idővel nőtt. 52 A földrajzi eloszlás kapcsán Rákosi Mátyás azt írta, hogy a tagok többsége vidékről származott. Ezt egy olyan metaforikus szerkezettel érzékeltette, hogy „az ország minden városa és járása elküldte a maga képviselőit”. Hangsúlyozta azonban, hogy a vezető szerepet a budapestiek vitték vagy azok a negyedötödéves hallgatók, akik már budapestinek számítottak. A budapestiek átlagosan jobb módúak lehettek, Rákosi ugyanis a fiatalabb vidéki galileistákkal „hamarabb értett szót”, azokkal, akiket „jobban szorított a cipő”, és ezért „radikálisabbak” voltak. L. Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 70. 53 Jelentés a Galilei Kör 1908/09. évi működéséről. Budapest, 1909, 5.; Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről. Budapest, 1910, 12.; Jelentés a Galilei Kör 1910/1911. évi működéséről. Budapest, 1911, 14.; Jelentés a Galilei Kör 1911/12. évi működéséről. Budapest, 1912, 6. – A Galilei Kör Csécsy-hagyatékból publikált 1912-es névsora 90-nel kevesebb személyt, 962 nevet tartalmaz az 1911/1912. tanévi jelentésnél. Az eltérés oka az lehet, hogy a névsor az év elején készült, ezért a tanév végéig belépő további galileisták nevét nem tartalmazza.
150
5. táblázat. A Galilei Kör tagságának fakultások szerinti megoszlása, 1908–1912
joghallgató orvostanhallgató műegyetemi hallgató bölcsészhallgató gyógyszerészhallgató egyéb (kereskedelmi, képzőművészeti stb.) főiskolai hallgató Összesen
1908/1909 fő % 204 (24,4%) 301 (36%) 166 (19,9%) 51 (6,1%) 68 (8,1%) 45
(5,4%) 835*
1909/1910 fő % 207 (19,1%) 397 (36,7%) 230 (18,5%) 84 (7,7%) 120 (11,1%) 41
(3,8%) 1080
1910/1911 fő % 210 (19%) 399 (36,1%) 240 (21,7%) 85 (7,6%) 120 (10,8%) 50
(4,5%) 1104
1911/1912 fő % 326 (30,9%) 342 (32,5%) 169 (16%) 65 (6,1%) 59 (5,6%) 91
(8,6%) 1052
Forrás: a Galilei Kör éves jelentései (1908–1912) – * Az eredetiben tévesen 871 fő áll.
Nézzük, hogy milyen értelmezéseit alakították ki ezeknek az adatoknak egyes galileisták. Komlós Aladár a bölcsészek konzervativizmusával magyarázta, hogy „eléggé távol tartották magukat a Galilei Körtől”, mivel az 1900–1910-es években Beöthy Zsolt és Riedl Frigyes „szelleme uralta” a pesti bölcsészképzést, márpedig „mind a kettő nagyon konzervatív hírben áll ma, s valóban azok is voltak” – hangsúlyozta Komlós.54 Az Adyért lelkesedő irodalomtörténész úgy vélte, „a Galilei Kör radikális szellemét inkább a jogászok és orvostanhallgatók fogadták el”.55 Ehhez képest a joghallgató Szántó Rezső azt tanúsította, hogy „a jogtudományi kart úgyszólván teljesen átszőtte (…) a nacionalista-soviniszta szemlélet”, amely alatt Timon Ákos és Kmetty Károly munkásságát értette: „Valósággal hídfőállása volt ennek az ideológiának. Innen sugárzott ki a magyar értelmiség szellemi megmérgezése.”56 Kinek van igaza? Komlósnak vagy Szántónak? A bölcsészkar volt „konzervatívabb” az 1900-as évek elején, vagy a jogi kar? Az ellentét feloldása valószínűleg az lehet, hogy mindegyik galileista annak a karnak különös „reakciósságáról” szerezhetett tapasztalatokat, ahol tanult. Ugyanakkor Rákosi Mátyás kivételesen azon visszaemlékezők közé tartozik, akik pozitívan számoltak be felsőoktatási intézményük szellemiségéről, ő kellemesen csalódott a Keleti Kereskedelmi Akadémia oktatóiban: „Mikor (…) a Galilei Körben végzett munkám kezdett az Akadémián közismert lenni (egyebek közt azáltal, hogy a hallgatók több mint felét beléptettem a körbe), meglepetéssel tapasztaltam, 54 A század nagy tanúi, i. m. 157. De az 1973-ban adott interjújában Komlós hozzáteszi, hogy „egyikük sem volt olyan mereven konzervatív, mint ahogy ma elképzelik”, és ezt egy Riedl lakásán tartott vizsga történetével illusztrálta. L. uo. 156. – Kelen Jolán Riedl Frigyesről: Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 41. 55 Komlós Aladár. A század nagy tanúi, i. m. 157. 56 Szántó Rezső visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 64.
151
hogy az előadók egy része, akik közt szép számmal akadt demokratikus, sőt radikális elem és szabadkőműves, hallgatólag tűrte, vagy támogatta működésemet – s ami nemegyszer velejárt –, az órákról való hiányzásomat.”57
A keleti akadémisták 1908 és 1912 közti létszámnövekedésében nagy szerepe lehetett Rákosi Mátyás tevékenységének. Ők – akik a Galilei Kör tagságának huszadát alkották – nem tömörültek külön szakosztályba. Rákosi Mátyás annak tulajdonítja, hogy nagy „szervező” lett belőle, mert kereskedelmi szakosztály híján mindenfélével foglalkoznia kellett.
57
152
Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 65.
AZ ANKER KÖZI KLUBHELYISÉG ÉS EMLÉKEZETE A Galilei Kör történetének kezdeti időszakában gond volt az állandó klubhelyiség hiánya. Surányi Ede elbeszélésében a galileistáknak nem volt elég pénzük „házbérre”, a „mecénások” pedig szintén sokallták a bérleti díjat. A Galilei Kört végül a Társadalomtudományi Társaság fogadta be, Jásziék társasága ugyanis előbb a Károly körúton, majd 1910-től az Anker közben bérelt „egy hatalmas klubhelyiséget s abban kaptunk mi két kis szobát s az előadótermet szabadon használhattuk. Itt tarthattuk meg nagyobb gyűléseinket s szemináriumainkat is”.58 Az Anker közi második emeleti helyiségek, a kezdetben csupasz falú, de később fiatal művészek munkáival díszített59 társalgó és az olvasószoba ezután egész nap nyitva állt a galileisták számára, ez pedig nagy segítséget jelentett azoknak, akik nem tudták a könyveiket, jegyzeteiket beszerezni, vagy éppen olyan szálláson laktak, ahol nem voltak „ideális” tanulási feltételek. Téri Teodóra szerint – aki nagyon büszke volt arra, hogy bátyja révén már 15-16 évesen bekapcsolódhatott a Galilei Kör munkájába – a „nagy korszak” törzstagjai közül Flamm Sándor, Rubin László, Ruttkay-Nedeczky Béla, Rudas Zoltán, Sisa Miklós, Scheff-Dabis László és Turnowsky Sándor szinte naponta feljártak a klubhelyiségbe.60 Igen élénk szellemi élet folyt ott: „Hogy, hogy nem, valaki elvitt egyszer a Galilei Körbe, amely az Anker közben volt, az Anker köz második emeletén tanyázott, és úgyannyira megtetszettek nekem az ottani előadások, az ott elhangzott gondolatok, hogy beléptem, és attól kezdve lelkes híve lettem a Galilei Körnek”61 – emlékezett vissza Komlós Aladár. Az épületben a Társadalomtudományi Olvasókör, valamint a Pulszky Ágost hagyatékából kinőtt, a fiatalon elhunyt Harkányi Ede nevét viselő könyvtár is a galileisták rendelkezésére állt gazdag napilap-, folyóirat- és könyvállományával az Alkoholizmustól a Városi Szemléig.62 A Galilei Körnek a Társadalomtudományi Társasággal közös 58 Dr. Surányi Ede visszaemlékezése, PIL, i. h. – Az Anker közi épületről és egykori „történelmi nevezetességéről”, a Galilei Körről: Rongálók és tatarozók. Népszabadság, 1960. március 29., 7. 59 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. augusztus 12-i választmányi üléséről, PIL, i. h.. 60 Ádám Manóné Téri Teodóra visszaemlékezése, PIL, i. h. 61 Komlós Aladár: A század nagy tanúi, i. m. 157. 62 A Galilei Kör első jelentése a következő, a Kör helyiségében elérhető folyóiratokról számolt be (a napilapokat nem számolva): Alkoholizmus, Huszadik Század, Közgazdasági Szemle, Magyar Gazdák Lapja, Nyugat, Politikai Hetiszemle, Szocializmus, Társadalmi Forradalom, Társadalomtudományi Szemle, Városi Szemle, Archiv für Rassen- und Gesellschaftsbiologie, Archiv für Socialwissenschaft, Blätter für die gesamten Sozialwissenschaften, Das freie Wort, Das Recht, Der freie Arbeiter, Die Gleichheit, Die Neue Zeit, Die Umschau, Die Zukunft, Dokumente des Fortschritts, Kommunale Praxis, Soziale Rundschau, Sozialistische Monatshefte, Vierteljahrheft für syst. Philosophie, Zeitschrift für Sozialwissenschaft, The Albany Review, The American Journal of Sociology, The Annals of the American Academy, The International Socialist Review, The Socialdemocrat, The Studio, La Revue des Idées, La Revue Socialiste, L’Assiette au Beurre, La Mouvement Socialiste, Les Temps Nouveaux, Il Divenire Sociale, Rivista di Scienza. L. Jelentés a Galilei Kör 1908/1909. évi működéséről, i. m. 10. A külföldi szociológiai folyóiratok egy részét bemutatja: Pók Attila: A magyarországi radikális demokrata ideológia kialakulása, i. m. 23–29.
153
könyvtáráról – melynek 1910-től a külföldről hazatérő Dienes Valéria volt a vezetője – Rákosi Mátyás is megemlékezett: „A körbe az összes budapesti napilapok, néhány külföldi lap és a fontosabb folyóiratok jártak, úgyhogy naponta végigfuthattam az egész sajtót.” Rákosi aláhúzta, hogy a Galilei Körben szokott rá a magyar és a külföldi napilapok napi rendszerességgel történő átnézésére. Elmondása szerint hamar olyan rutinra tett szert a gyorsolvasásban, hogy egy újságot percek alatt átfutott, és ha nem volt benne érdekes cikk, „már nyúlt is a másik után”. Kiemelte, hogy a Galilei Kör könyvtárában elolvasott újságokból megtudott hírek és értesülések nagy segítségére voltak az agitáció során.63 És a galileisták további fejlesztéseket vettek tervbe: a Szabadgondolat 1913. augusztusi számában számoltak be arról, hogy „élénken halad” a szeptemberben megnyitandó olvasószoba berendezése.64 A Galilei Körnek a Társadalomtudományi Társaságtól külön álló saját olvasószobáját az 1913/1914-es tanév őszén nyitották meg, működése azonban nem volt zökkenőmentes. A kör tagjai választottak állandó könyvtárost a házi bibliotéka vezetésére, olykor kettőt is, de azok nem mindig látták el a feladatukat: 1916 novemberében arról határozott az elnökség, hogy levélben szólítja fel a könyvtárosokat „vállalt kötelezettségeik” teljesítésére.65 Az Anker köz helyiségeit látogatók a világháború éveiben is hozzájuthattak az időszaki kiadványokhoz. Ugyan 1916-ban először csak hat lap, a Világ, a Népszava, a Magyarország, az Alkotmány, a Neue Zürcher Zeitung és a Vorwärts teljes árú előfizetéséről van tudomásunk, később a Budapesti Hírlapéról, az Új Nemzedékéről, a Nyugatéról és a Gyermekéről is. Pár kedvezményes előfizetésről is van információ, de valószínűleg 27 laphoz ingyen jutottak hozzá.66 Például az elmaradhatatlan Huszadik Századhoz, továbbá az Igazságügyi Szemle mellé Giesswein Sándor révén próbálták beszerezni a Katholikus Szemlét és a Nemzetközi Életet.67 Míg Rákosi az olvasószobát, Rubin az orvosi szakosztály által a Galilei Kör Anker közi helyiségében kiállított mikroszkópot emelte ki, mint amiben a Galilei Kör életének lényegét látja meg. Nem tudni, hogy a Galilei Kör helyiségének bezárása után mi lett a legendás mikroszkóp sorsa, mindenesetre Rubin nem is titkolt meghatottsággal, a Galilei Kör szellemének eszményítésével gondolt vissza arra, hogy a „régi diákokkal” szembeállított „új diákok” nem sikkasztottak egyesületükben, hanem mikroszkópra gyűjtöttek. Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 67–68. A Galilei Kör. SZG, 1913/8., 272. 65 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. november 10-i választmányi üléséről, PIL, i. h. – Miután Gál Rózsi könyvtáros nem tett eleget a felszólításnak, megfosztották tisztségétől. L. Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. november 17-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 66 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. augusztus 12-i és augusztus 31-i választmányi üléséről, PIL, i. h. A lapok közül Kelen Jolán vállalta a Népművelés, a Gyermekvédelem, a Munkásvédelem, a Munkásbiztosítás, a Nyelvőr, az Athenaeum, az Irodalomtörténet és a Zeitschrift für Psychologie beszerzését: Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. augusztus 19-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 67 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. augusztus 5-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 63 64
154
A mikroszkóphoz hasonló beruházások – 1916 második felében megkezdődtek egy telefon-mellékállomás beszerelése iránti intézkedések is68 –, és általában a Galilei Kör minden fontos tevékenysége előtt a kör tagértekezletet tartott, amelyen a vezetőség – az elnöktől a szakosztályvezetőkből álló alelnökökig – előterjesztette terveit, és vitára bocsátotta azokat. A tagértekezleteken döntöttek az egyes állásfoglalásokról, az előadások, szemináriumok irányáról. „A tagértekezletek a vitákra a legalkalmasabb összejöveteleknek bizonyultak és biztosították a Kör demokratikus szervezetét”69 – írták az 1911/1912es tanévben folyó köri munkáról adott jelentésben. Az önképző tartalom tehát egyfajta önkormányzati formával társult. Nem szabad azonban a galileista önreprezentációt kritika nélkül elfogadnunk, és más diákegyesületekkel összevetve idealizálni a Galilei Kör működését: más forrásokból tudjuk, hogy a Galilei Körön belüli különböző irányzatok és csoportosulások közti nézeteltérések olykor – főleg vezetőségválasztáskor – igen kemény összeszólalkozásokhoz, konfliktusokhoz vezettek. Tegyük hozzá: Kelen Jolán éppen „a forrongó, gondolkodó, a lét és társadalom nagy kérdéseivel vívódó” „új” ifjúság manifesztációját pillantotta meg ezekben a „szenvedélyes, késhegyre menő vitákban”.70 A Galilei Körön belüli irányzatok és csoportosulások részletezése előtt érdemes megismerkedni „világfelfogásuk” – és egyben önképző tevékenységük – dokumentumaival, a Galilei Kör 1908 és 1914 közti történetének elsődleges forrásaival.
Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. augusztus 12-i választmányi üléséről, PIL, i. h. Jelentés a Galilei Kör 1910/11. évi működéséről, i. m. 11. 70 Kelen Jolán visszaemlékezése a Galilei Körre, Kelen Jolán-hagyaték, PIL, i. h. 68 69
155
A GALILEI KÖR KIADÓI TEVÉKENYSÉGE A Galilei Kör könyvtára A Galilei Kör könyvtára című sorozat, amelyben összesen 12 kiadvány jelent meg, 1909ben indult, és köteteit először 1000, később 3000 példányban nyomták ki. A sorozat első kiadványa Harkányi Ede „Tudomány és katholicizmus” című, a Galilei Körben 1909. február 28-án tartott előadásán alapuló 30 oldalas munkája volt. A kiadvány kisebb vitát váltott ki, mivel Harkányi tanulmánya mellé csatolták az Alkotmány című lap kritikáját, ami miatt a katolikus néppárti lap tiltakozott, arra hivatkozva, hogy bírálatuk a szóban elhangzott előadásra vonatkozott. A Galilei Kör vezetősége elvetette a kifogást: „Először, mert az Alkotmány által perbefogott kitételek mind előfordulnak benne, másodszor pedig azért, mert a tudomány szempontjából a klerikalizmusnak akkor is vesztett ügye volt, ha csak annyi igaz is, amennyi a tanulmányban tényleg bennfoglaltatik. Ezekre pedig az Alkotmánynak válasza nem volt, aminthogy válasza nem is lehetett” – állt a Galilei Kör első évi jelentésében az egyesület első „csatájáról” beszámolva. Harkányi Ernő fiatalon, még abban az évben elhunyt, távozásáról a magyar radikalizmust ért „váratlan és fájdalmas csapásként” emlékeztek meg a galileisták.71 A Galilei Kör hirdette „monisztikus és pozitív gondolkodásnak a legerősebb támasza és legnagyobb képviselője ma Mach Ernő” – állt a Galilei Kör könyvtárában másodikként megjelenő Mach-kiadvány bemutatásában.72 A Galilei Kör első éveinek Mach-előadója, Polányi Károly fordította le a szerző alapművének, Az érzékletek elemzésének a metafizika és az előre megalkotott vélemények ellen írt, illetve a pszichofizikai párhuzamosságokról (egy, az agyban található, magasabb rendű „lélek” meglétének elvetéséről) szóló első három fejezetét, és látta el bevezetővel. Polányi leszögezte: „Mach Ernő a századforduló legfontosabb és legkimagaslóbb gondolkodója. Minden pozitív gondolkodás Európában ma az ő működéséhez fűződik, sőt újabban »pragmatizmus« néven Amerikában is hasonló iskola támadt, igazolásául annak, hogy az a magatartás, amelyet Mach a gondolkodással szemben elfoglalt, páratlanul termékenynek bizonyult. Ez a magatartás: a tiszta gyakorlat álláspontja. Minden hagyománnyal szakítva a célszerűséget jelentette ki a gondolkodás egyetlen irányelvének.”73
Mach elmélete szerint „minden gondolkodás többé-kevésbé célszerű folyamat, mely a maga egészében önfenntartásunkat szolgálja, és részleteiben is a lehető legnagyobb gazdaságosságra törekszik. Ennek a célszerűségnek végső mértéke mindig a tapasztalat, és amit azzal ellenőrizni nem lehet, arról gondolkodni sem szabad.”74 Az olcsón kapható Jelentés a Galilei Kör 1908/09. évi működéséről, i. m. 3. és 10. Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről, i. m. 10. 73 Polányi Károly: Bevezetés Mach Ernő: Az érzékletek elemzése című könyvéhez, i. m. 385. 74 Uo. (Kiemelés tőlem – Cs. P.) 71 72
156
Mach-füzet a beszámoló szerint „nagy lépéssel vitte előbbre” a Galilei Kör programjának megvalósulását.75 A Galilei Kör földkérdéssel kapcsolatos álláspontjának bemutatására alkalmas Szende Pálnak „A nagybirtok és Magyarország jövője” című, a Galilei Körben tartott előadása nyomán kiadott munkája, amelyet a sorozat harmadik köteteként jelentettek meg.76 Szintén a földkérdéssel kapcsolatban kerítenék sort Bosnyák Béla Oros község gazdasági és társadalmi rajza című szociográfiájára, amelyet a sorozat hatodik köteteként adtak ki 1911-ben.77 Jászi Oszkár két munkájára – Márciusi beszéd, Ady Endre ünnepi versével78 és A nemzetiségi kérdés és Magyarország jövője 79 – majd a Galilei Kör nemzeti és a nemzetiségi kérdésben elfoglalt álláspontját ismertetve térek ki. A sorozatban 1911-ben megjelent újabb Jászi-füzetben, A kapitalista társadalom felbomlásában a polgári radikális vezér felelevenítette az 1905-ös párizsi útján tapasztaltakat, ismertette a szocializmus szindikalistának nevezett irányának elmúlt években bekövetkezett erősödését, a sztrájkok számának növekedését, melyben a kapitalista társadalom felbomlási folyamatának jelét vélte felfedezni, amely „előttünk van”, és szinte „kísérteties gyorsasággal” halad előre.80 Jászi úgy vélte, hogy a „kapitalista társadalom felbomlásának” küszöbén már a leendő szocialista állam felépítésének mikéntjével kell foglalkozni. A még bizonytalan új rend egyetlen biztos pontjának azt tartotta, hogy a „szabad földből” – a kötött nagybirtokok felszámolásából és kistulajdonosok közti felosztásából – fog kiindulni. A sorozat nyolcadik köteteként jelent meg Ágoston Péternek A vármegye című műve, amely a szerzőnek a Galilei Kör 1911-es „Magyarország közállapotairól” szóló ciklusában tartott előadását tartalmazta.81 Ágoston a „törvény”, a „dzsentri” és a „nép” szempontjából vizsgálta meg a vármegye intézményét, és azt „a rendi Magyarország legszívósabb csökevényének” nevezte. Ágoston elvitatta, hogy a vármegye az önkormányzat szerve lenne, mivel a közigazgatás 1870-es és 1886-os rendezései óta az „önkormányzatból alig maradt valami” a belügyminiszter által jelölt főispánok megjelenésével, és azzal, hogy a közigazgatási törvények minden fontosabb ügyet „miniszteri jóváhagyás alá” utaltak. Ágoston „a dzsentri tápintézetének” nevezte a vármegyét, amelynek vezetéséből a „nép” teljesen ki van zárva. Így a vármegye az önkormányzatiság helyett az elnyomás eszköze. Ezt kell megfordítani Ágoston szerint: elérni, hogy a vármegyei hivatalnokok
Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről, i. m. 10. Szende Pál: A nagybirtok és Magyarország jövője. A Galilei Kör 1910. december 7-i felolvasó ülésén előadta Szende Pál. Budapest, 1911. 77 Bosnyák Béla: Oros község gazdasági és társadalmi rajza. Budapest, 1911. 78 Jászi Oszkár márciusi beszéde. Ady Endre ünnepi versével. Budapest, 1911. 79 Jászi Oszkár: A nemzetiségi kérdés és Magyarország jövője. Budapest, 1911. 80 Jászi Oszkár: A kapitalista társadalom felbomlása. Budapest, 1911, 132. 81 Ágoston Péter: A vármegye. Budapest, 1912. Ágoston előadásáról: Galilei Kör. SZG, 1912/4., 161. 75 76
157
ne a központi hatalomtól és a megyei uraktól, hanem a „néptől” függjenek, mert csak így fogják azt szolgálni.82 A Galilei Kör könyvtárának kilencedik köteteként a budapesti diákok szociális helyzetéről felvett, A budapesti diáknyomor című statisztikájukat83 jelentették meg a galileisták. Ferdinand Lassalle Mi az alkotmány? című munkáját Fazekas Sándor fordításában adták ki a sorozatban. „A kérdés rendkívül érdekes és megragadó összefoglalása igen alkalmas propagandisztikus eszközzé teszik Lassalle művét s így a Galilei Kör kiadványa (…) egyaránt megfelelő eszköz a tudományos tanulságok, mint az agitációs eredmények szempontjából”84 – állt a Szabadgondolat ajánlójában. A tizenegyedikként megjelent, Három március: 1911–1912–1913 című kötetben85 Ady Endre három Galilei Körnek küldött versét és Jászi Oszkár, Polányi Károly és Rubin László márciusi ünnepi beszédeit publikálták. A Galilei Kör könyvtárának utolsó, tizenkettedik köteteként Székely Artúr fordításában jelent meg Eduard Bernsteinnek Ami a marxizmusban maradandó című, a Galilei Körben tartott 1914. március 15-i előadása.86 A könyvsorozat kiadása 1914-ben félbemaradt, ennek oka az első világháború kitörése volt, hasonlóan a Szabadgondolat 1914. júliusi megszakadásához és a Galilei Füzetek kiadásának végéhez.87 1916 őszén ugyan felmerült a Galilei Kör könyvtárának folytatása, Singer Henrik ugyanis ebben a sorozatban szerette volna kiadni Új világnézet című tanulmányát. Kelen Jolán egyike volt azoknak, akiket a vezetőség a kézirat átnézésére kijelölt, de Singer munkája végül Kassák Lajos Ma című folyóiratának kiadásában jelent meg. Galilei Füzetek A Galilei Füzeteket diákkönyvtárnak szánták, amint az 1911-es nyár végi beharangozásából kiderült: „Nagyjelentőségűnek ígérkezik a Diákkönyvtár megvalósítása is. A könyvtárban a tudományok eredményeit népszerű formában és olcsó füzetekben terjesztené a Kör.”88 A mindössze 24-30 fillérbe kerülő füzetek árát is a diákok anyagi lehetőségeihez szabták, büszkén hirdetve, hogy olcsóságban a sorozat füzetei felülmúlják minden eddigi magyar „népszerűsítő vállalatot”. A Galilei Füzetekkel elsősorban a köL.: A vármegye. SZG, 1912/6, 230. – Ágoston Péter közigazgatási reformelképzeléseiről l. Ormos Mária: A katedrától a halálsorig. Ágoston Péter, 1874–1925. Budapest, Napvilág, 2011, 46–47. 83 Bosnyák Béla: A budapesti diáknyomor, i. m. 84 Mi az alkotmány? SZG, 1913/2., 69. 85 Három március: 1911–1912–1913. Ady Endre három ünnepi verse, Jászi Oszkár, Rubin László és Polányi Károly ünnepi beszédei. Budapest, 1913. 86 Eduard Bernstein: Ami a marxizmusban maradandó. Budapest, 1914. 87 Jegyzőkönyv az 1916. október 27-én tartott választmányi ülésről, PIL, i. h. 88 Galilei Kör. SZG, 1911/5., 191. (Kiemelés az eredetiben – Cs. P.) 82
158
zépiskolai oktatás hiányosságait kívánták ellensúlyozni, hogy az „elhallgatott”, „elferdített” vagy csak „rosszul tanított ismeretek”– mint például a darwinizmus vagy a történelmi materializmus – összefoglalását nyújtsák.89 Az „új tudományoknak” valóságos enumerációját adta a sorozat, de az ismeretközlés szándékán túl a népszerűsítő füzetek vállalt célja volt, hogy a középiskolások érdeklődését felkeltsék a Galilei Kör tevékenysége iránt, mintegy „bekapcsolják őket” a szabadgondolkodó mozgalom törekvéseibe, amelynek vezetői valóban nagy várakozásokkal tekintettek a sorozat 1912-es elindítása után a jövőbe. Úgy vélték, ezekkel az olcsó, olvasmányos, népszerűsítő kiadványokkal kellő hatást gyakorolhatnak a középiskolásokra. Ezzel a középfokú oktatást, „a nagy klerikális területet, melyet mostanában semmiféle kísérlettel se lehetett átszántani, jól megmunkálhatjuk” – remélték. A sorozat tervezésekor szempont volt, hogy a sárga színű fűzött kötetek olyan világnézeti, természettudományi vagy társadalomtudományi problémákról szóljanak, amelyeknek magyarországi recepciója vagy szinte teljesen hiányos, vagy az erről szóló magyar kiadványok annyira drágák, hogy „nagyobb rétegek számára hozzáférhetetlenek”.90 A Galilei Füzetek közt elsőként Fazekas Sándornak és Székely Artúrnak A történelmi materializmusról,91 Kende Zsigmondnak A származástan mai állásáról92 és Rubin Lászlónak A vallás keletkezéséről93 írt munkái jelentek meg több ezer példányban. Az „olcsóságával” és „problémainak megválasztásával” „hézagpótló” Galilei Füzetek első kiadványait meleg hangon ismertette Rohonyi Hugó a Szabadgondolat 1912-es év végi számában.94 Fazekas Sándor és Székely Artúr munkája az emberiségnek a rabszolgaságtól a szabad bérmunkáig húzódó történetén át prezentálta „a történelmi materializmus lényegét és gyakorlatát”, „az osztályharc szerepét” és az „az ideológiák kialakulásának mikéntjét”. A szerzők bírálatra nem vállalkoztak, ellenben közöltek egy kis bibliográfiát a történelmi materializmus további tanulmányozásához. Kende Zsigmond evolúcióelméleti munkája a „származástan” tényeinek és bizonyítékainak rövid összefoglalása után az egyedfejlődésnek Darwin, Lamarck és De Vries neveihez köthető elméleteit ismertette. Kende külön fejezetben beszélt az élet keletkezéséről és az átöröklésről, és szintén megadta a kérdés válogatott irodalmát. Rubin László az etnográfia és a kultúrtörténet válaszait mutatta be arra a kiinduló kérdésre, hogy az ősemberben miként foganhatott meg az első vallásos gondolat, és hogy ebből az egy gondolatból miként épültek ki egész vallási rendszerek. Rubin munkájának Galilei Füzetek. SZG, 1912/10., 356. Galilei Füzetek. SZG, 1912/10., 356. 91 Fazekas Sándor–Székely Artúr: A történelmi materializmus. Budapest, 1912. 92 Kende Zsigmond: A származástan mai állása. Budapest, 1912. 93 Rubin László: A vallás keletkezése. Budapest, 1912. 94 Galilei Füzetek. SZG, 1912/12., 423. A Magyar Figyelőben Horánszky Lajos bírálta meg az első Galilei Füzeteket, és Lánczi Jenő is kritikusan írt róluk a Nyugatban. Ezeket ismerteti: A Galilei Füzetekről. SZG, 1913/4., 134–135. 89 90
159
jelentőségét az a szabadgondolkodó tézis adta, amely szerint: „a szokásos iskolaelőítéletektől való megszabadulásnak útja majd mindig a vallásos előítéletekkel való leszámoláson át vezet”.95 A Galilei Füzetek közt negyedikként Lóránd Jenőnek Az új világszemléletet bemutató könyvecskéje jelent meg 1913 nyarán.96 Lóránd Ernst Mach ismeretelméleti monizmusát ismertette rövid munkájában, amellyel Mach „a világ egységére” törekvés helyébe „a megismerés egységét” állította, és ezzel elmélete még az eddigi monizmusok (például Haeckel természettudományi monizmusa, Ostwald energetikai monizmusa) között is olyan magasan áll – írta a szerző –, „mint a gondolat a tárgya felett”.97 A Szabadgondolat nem titkolt büszkeséggel fejezte ki, hogy Magyarországon világszínvonalú a Mach-recepció. Rohonyi Hugó a szerves kémia titkaiba vezetett be,98 az ő füzete után Dienes Valéria, Szántó Hugó, Dienes Pál és Erdős Lajos munkái követték egymást, és ezzel véget is ért a sorozat. Dienes Valéria A mai lélektan főbb irányaiban99 a lélektan két fő irányát azonosította: az objektívat és az instrospektívat. Az első a természettudományok eszközeivel mér és kísérletezik, a második a belső, egyéni tapasztalatot választja kiindulópontul, és erősen spekulatív. Dienes Valéria kimutatta az „eddig egymással mereven szembenálló” két irány korabeli közeledését, amely szerinte megfelel ama általános tendenciának, miszerint „a természettudomány és a spekuláció (…) kétségtelenül egymás felé konvergálnak, az ismeretelméletben találkoznak egymással”.100 Szántó Hugó Az anyag szerkezetében101 az antik görög atomelméletektől kezdve az elektron 19. század felfedezésekig ismertette a molekulákkal kapcsolatos teóriákat és mérési kísérleteket: „a fizika legújabb és egyszersmind legfrappánsabb kutatásait”. Munkája igen naprakész volt, mivel az 1914-es füzetben foglalkozott a röntgensugarak interferenciájával kapcsolatos 1913-as kísérletekkel is.102 Dienes Pál, a később nemzetközi rangot szerzett matematikus Valóság és matematika című füzete103 azoknak készült, akik az érettségit követően már nem foglalkoztak többet matematikával. Népszerűsítő vizsgálódásainak középpontjába az „egész számok” problematikáját helyezte. Ebből vezette le a matematika nagy kérdéseit, olvasmányosnak szánva, mivel „a füzet tanulmányozása sem logaritmustáblát, sem egyéb segédeszközt nem kíván, csupán nagy figyelmet és a gondolatokba való elmerülést” azoknál, akiket a - na: Könyvek. A vallás keletkezése. SZG, 1912/12., 420. Lóránd Jenő: Az új világszemlélet. Budapest, 1913. Ismertetése: Az új világszemlélet. SZG, 1913/8.,
95 96
271.
Az új világszemlélet. SZG, 1913/8., 271. Strophantus [Rohonyi Hugó]: Bevezetés az élet kémiájába. Budapest, 1913. 99 Dienes Valéria: A mai lélektan főbb irányai, I–II. Budapest, 1914. 100 N. A.: Dienes Valéria: A mai lélektan főbb irányai. SZG, 1914/5., 156. 101 Szántó Hugó: Az anyag szerkezete. Budapest, 1914. 102 Cz. K.: Szántó Hugó: Az anyag szerkezete. SZG, 1914/5., 156–157. 103 Dienes Pál: Valóság és matematika. Budapest, 1914. 97 98
160
négy alapművelet mindennapi életben elengedhetetlen, gyakorlati hasznán túl is érdekel a matematika világa.104 A Galilei Füzetek utolsó darabjaként a Világok keletkezése105 jelent meg Erdős Lajos tollából. Ez „a kozmosz keletkezésének magyarázatával” foglalkozott, ami már csak azért is volt stratégiai kérdés a galileisták perspektívájában, mivel a világegyetem (vagy legalábbis: a Nap, a Föld és a csillagok) keletkezésének magyarázatára minden vallás kitermelte a maga teremtéstörténetét. Ezeket félretolva Erdős Lajos a Naprendszer kialakulásának azon tudományos elméleteit ismertette, amelyeket a tudomány 1914-es állása mellett „leghívebbnek, leghasználhatóbb” tartott. Bemutatta a Kant-féle kozmogóniát, Laplace elméletének 19. században módosított változatát, és végül Arrhenius tanításában „a huszadik század korszerű kozmogóniáját”. A könyvről közölt Szabadgondolat-méltatás ezúttal is hangsúlyozta a könyv pedagógiai értékét, miszerint befogadásához nem szükségesek előismeretek.106 Ezt tartották a Galilei Füzetek legnagyobb erényének. Szabadgondolat Nehezen elvitatható a Galilei Kör könyvtára és a Galilei Füzetek jelentősége, de a szabadgondolkodók legfontosabb ellenkulturális médiuma a Szabadgondolat című, fejléce szerint a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének és a Galilei Körnek a folyóirata volt;107 „Az egyesület lapot is ad ki, amely igen rossz véleménnyel van Istenről és igen jó véleménnyel van Lefkovics Samuról”108 – írták róla ironikusan a Magyar Figyelőben. A Szabadgondolat havilap 1911 áprilisában indult.109 1911-ben 7 száma jelent meg, 1912–1913-ban 12-12, 1914-ben azonban csak 6, az év nyarától ugyanis a folyóirat – a világháború miatt – hosszú éveken át szünetelt. 1918-ban a Szociálpolitikai Szemle társ Cz. K.: Dienes Pál: Valóság és matematika. SZG, 1914/5., 157. Erdős Lajos: Világok keletkezése. Budapest, 1914. 106 l. j. [Lóránd Jenő]: Erdős Lajos: Világok keletkezése. SZG, 1914/5., 158. 107 A magyar szociológiai irodalom bibliográfiája szerint ezeknek az egyesületek a „szócsöve”. L. A magyar szociológiai irodalom bibliográfiája. I. Folyóiratok 1900–1919. (Huszadik Század, A Munka Szemléje, Szabadgondolat). Szerk.: Litván György–Remete László. Budapest, MTA Szociológiai Kutató Intézet– Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1970. A bevezetőt jegyző Litván György megjegyezte, hogy a Szabadgondolat színvonala alatta marad a Huszadik Századénak, de kiegészítette azt. Litván egyébként azon kevés kutató egyike, aki önálló tanulmányt szentelt a Szabadgondolatnak. L. Litván György: Apáink válaszútja. Tallózás a Szabadgondolat 1918–1919-es számaiban. Új Írás, 1972/3., 109–117. Litván György a galileista Litván József fia volt, ez magyarázza a tanulmány címét. A polgári radikalizmus kutatói – Litván György, Pók Attila, G. Fodor Gábor – is a Galilei Kör lapjaként referálnak a Szabadgondolatról, és valóban: már csak a szerkesztők és az azonosítható szerzők között felmutatható galileista dominancia miatt is érdemes akként kezelni. 108 A szabadgondolkodók és Vázsonyi. MF, 1911/III., 326. 109 Jelentés a Galilei Kör 1910/11. évi működéséről, i. m. 11. 104 105
161
lapjaként, azzal közös fejléccel indították újra, majd 1918 decemberében ismét önállósodott, immár kétheti lapként, de facto az újra megnyitott Galilei Kör folyóirataként: „Valóban forma szerint nem lett újra hivatalos orgánuma az 1918 végén újjáalakult Galilei Körnek sem, jóllehet rendszeresen közölte a kör híreit, havi beszámolóit.”110 Ám az újrainduló folyóiratnak csak öt száma jelent meg.111 A Szabadgondolat megindulását a „mozgalom erősödésének” „örvendetes” jeleként fogalmazták meg a magyarországi szabadgondolkodók, a lapot egy 500 példányban kiosztott ismertetővel igyekezett népszerűsíteni a Galilei Kör az 1911/1912-es tanévben.112 Összehasonlításul: az egyesület csatlakozásra felhívó röpiratát 3000 példányban nyomtatták ki. A változó terjedelmű, számonként 30-60 oldalas folyóirat Vámos Henrik szerkesztésében indult, későbbi szerkesztői Kende Zsigmond, Székely Aladár, Polányi Károly, Székely Artúr, Rudas Zoltán és Sisa Miklós voltak. A szerzők között többen felbukkannak az egykori Világosság szerkesztőgárdájából, írásokkal jelentkeztek a vidéki szabadgondolkodó egyesületek, a nagyváradi Darwin Kör, az eperjesi Martinovics Kör és a kassai Batsányi Kör egyes képviselői is, de a cikkek szerzői között többnyire galileistákat találunk: „A lap dolgozótársai nagyrészt a Galilei Kör fiatal írógárdájából kerültek ki.”113 Azonosításukat azonban nehezíti, hogy közülük sokan álnevet használtak, például Korach Mór Komját Marcell,114 Rohonyi Hugó pedig „Strophantus” néven publikált. De vessünk egy pillantást a Szabadgondolat ismert „sztárszerzőire”: írt a folyóiratba Ady Endre, Braun Róbert, Czóbel Ernő, Csáth Géza, Csécsy Imre, Diner-Dénes József, Ferenczi Sándor, Fogarasi Béla, Jászi Oszkár, Kőhalmi Béla, Kunfi Zsigmond, Lukács György, Pogány József, Szabó Ervin, Szende Pál és Varga Jenő. De a Szabadgondolat nemzetiségi kérdéssel foglalkozó különszámában jelent meg a galileistáknál két nemzedéknél idősebb, a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó függetlenségi párti politikus, Mocsáry Lajos egyik utolsó írása is.115 A Szabadgondolat szerkezetéről, általános jellegéről és rovatairól megfelelő képet kapunk, ha szemügyre vesszük az összesen 42 megjelent szám közül116 az első tartalmát. A programadó írás után „Gróf Tisza István és a szabadgondolkozás” címmel boncolgatta Székely Aladár Tiszának a Magyar Figyelőben közölt, a szabadgondolkodó mozgalom dogmatizmusát és „véleményterrorista” jellegét bíráló írását. Messinger Simon a „SzaLitván György: Apáink válaszútja, i. m. 110. Amelynek történetéhez adalék a Galilei Kör akkori elnökének, Sisa Miklósnak Buday Dezsőhöz írt és Romsics Ignác által közzé tett három levele közül kettő. Az egyikben Sisa közli, hogy átvette a Szabadgondolat szerkesztését, a „Constructív szocializmus” című rovatot fogja benne vezetni, és minden számból nyolc oldal az övé, míg a másik levélből Sisa szerkesztési működésébe nyerünk betekintést: Sisa Miklós levelei Buday Dezsőhöz. Adalék a Galilei Kör és a Szabadgondolat történetéhez. Forrás, 1979/3., 84–85. 112 Jelentés a Galilei Kör 1911/12. évi működéséről, i. m. 11. és 23. 113 Jelentés a Galilei Kör 1910/11. évi működéséről, i. m. 11. 114 Móra László: Korach Mór. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1991, 22. 115 Mocsáry Lajos: A paktumról. SZG, 1914/2., 33–35. 116 Plusz még a Szociálpolitikai Szemlével közösen megjelent 1918-as számok. 110 111
162
badgondolat és türelmesség” szoros összefüggését tárgyaló írásában szögezte le, hogy a szabadgondolkodó nem lehet fanatikus, mint Tisza állítja, „mert meggyőződésének forrása a független egyéni bírálat és így következetesen tiszteletben kell tartania azoknak meggyőződését is, kik ugyancsak független egyéni szellemi munka útján az övétől eltérő eredményhez jutottak”.117 Rónai Zoltán „Gondolkozásunk szabadsága és társadalmi rendje” címmel írt a szabadgondolkodó mozgalomnak a szerinte a katolikus egyháznál is nagyobb ellenségéről, a politikai demokrácia hiányáról. „Kritika, a vélemények erős súrlódása csak ott terjedhet el, ahol az államhatalom jelentős gátakat nem gördít eléje, állami szubvencióknál hathatósabban mozdítja elő a tudományok fejlődését a gyülekezésnek, az egyesülésnek, a sajtónak a szabadsága.”118 Ezért a sajtószabadságnak biztosítása – a hírlapkaució és a cenzúra eltörlésével – fontosabb minden „papramorgásnál” – érvelt Rónai. Efelől nézve pedig semmi meglepő nincs abban, hogy az új, szigorított sajtótörvény javaslatának benyújtását követően, 1913 decemberében a Szabadgondolat egy egész különszámot – Ady Endre „Hadd jöjjön a sajtórabság” című vezércikkével119 – szentelt a sajtószabadság kérdésének.120 Rónai írását az első számban egy cikk követte Prohászka Ottokárról, majd Pogány József bírálta „Herczeg Ferenc Magyarországa” címmel az író műveiből kirajzolódó társadalomképet és -felfogást. A Szabadgondolat állandó rovata volt a „Társadalmi kérdések”: itt egy hosszabb tanulmányt olvashatunk Fazekas Sándortól az egykézés problémájáról, és a magzatelhajtással foglalkozó írást is ő jegyezte. Bosnyák Béla a szekularizáció kérdésében foglalt állást. A Szabadgondolat már a kezdetektől részletes ismertetést adott az európai országok éppen aktuális munkásmozgalmi történéseiről (sztrájkok, kongresszusok stb.). Székely Artúr az MSZDP 1911-es kongresszusát értékelte az első számban, különös tekintettel az agrárprogram hiányára. A „Természettudomány” rovat beköszöntőjét Rohonyi Hugó írta álnevén. Ebben a rovatban olvashatjuk Kende Zsigmond és Korach Mór cikkeit a fejlődés mechanikájáról és a földgáz keletkezéséről, továbbá Bunsen és Van’t Hoff természettudósi nagyságáról. Az „Oktatásügy” rovatban Strickerné dr. Polányi Laura fejtette ki a közös munka, az emberi együttműködés jelentőségét hangsúlyozó világi erkölcstanítás előnyeit az úgymond „lemondásra” és „megalázkodásra” tanító vallási erkölcsoktatással szemben, mert míg a vallási erkölcs a „közös hiten”, a világi a „közös munkán” alapul: „A közös, társas
Messinger Simon: Szabadgondolat és türelmesség. SZG, 1911/1., 13. Rónai Zoltán: Gondolkozásunk szabadsága és társadalmi rendje. SZG, 1911/1.,17. 119 Ady Endre: Hadd jöjjön a sajtórabság. SZG, 1913/12., 369. 120 Az új sajtótörvény ellen egy szimbolikus akcióval, Deák Ferenc szobrának megkoszorúzásával is tiltakoztak. A Pál Elza visszaemlékezésében megörökített demonstrációt lovas rendőrök érkezése szakította félbe: Leél Leóné Pál Elza visszaemlékezése. A Galilei Körről összegyűjtött iratok. Kelen Jolán-hagyaték. PIL, i. h. 117 118
163
munka, a kooperáció tette lehetővé az emberiség fejlődését. Boldog a kis iskolásgyermek, kinek ez a szó oly ismerős, mint nálunk az oltári szentségek nevei!”121 „546 előadás!” címmel a Galilei Kör munkásoktató tevékenységének sikereiről tudósítottak. A „Militarizmus az iskolában” című írásban a Szabadgondolat szerzője az ellen tiltakozott, hogy az iskolai testnevelési órákon bevezetik a céllövészet gyakorlását, mivel „egy csomó alkalmasabb sport van a testi erő és ügyesség fejlesztésére, mint a céllövészet”.122 A céllövészet oktatása csak a „militarista szellem” iskolába csempészésének szándékával volt magyarázható a szabadgondolkodók perspektívájából, amely nézőpontot a Galilei Kör képviselői az 1910-es testnevelési kongresszuson is képviselték. A „Szemle” rovatban változatos, aktuális kérdésekkel foglalkozott a Szabadgondolat. Az 1911. áprilisi első számban „Fekete árvíz” címmel felbecsülték a katolikus egyház vagyonának nagyságát. A „Polónyi és Tisza” című rövid publicisztikában azon Tisza érdekkörébe tartozó zsidó pénzembereket, a „hiú, kapaszkodó, parvenü zsidóságot” bírálták, akik a szabadgondolkodók értelmezésében egyedül az antiszemita megnyilvánulások ellen vetik be lobbierejüket, minden más jogtipró megnyilvánulást közönyösen néznek: „A felekezeti sebek az udvari tanácsosok társadalmában jobban fájnak, mint a polgári sebek.” A galileista szerző reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egyszer „ezek az urak is észreveszik, hogy ők előbb polgárai az országnak, s csak azután zsidók”.123 Szemlézték Kovács Ernő Szabadkőműves emlékeim című 1911-es röpiratát,124 a „Választójogi blokkról” pedig azt írják: „A Justh-pártnak és a szociáldemokrata pártnak szövetkezése csak első etappeja annak a kikerülhetetlen folyamatnak, mely az igazi, a becsületes választójogi reform összes híveit kényszerűen egy táborba tereli.”125 Székely Artúr a Magyar Figyelőben megjelent, „Az egyetemi ifjúságról”126 című Galilei Kör-bírálatra válaszolt,127 végül a „Szemle” rovat a kivégzett spanyol szabadgondolkodó-forradalmár, Ferrer kultuszának spanyolországi üldözését ismertette. A Szabadgondolatot mindig a „Mozgalom” rovat zárta, amelyben beszámoltak a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete, a Galilei Kör és a vidéki fiókegyesületek aktuális havi működéséről. A rovatot Lengyel Imrének, a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete elnökének a Szabadgondolatot üdvözlő sorai nyitották „A mi lapunk” címmel. Ebben Lengyel leszögezte: ugyan „a magyarnak” „nyomorult viszonyaihoz” képest elég sok színvonalas lapja és folyóirata van, „de sajnos, a faji, felekezeti, vallási és Strickerné dr. Polányi Laura: Világi erkölcstanítás. SZG, 1911/1., 45. – Jelentős német monisták – Haeckeltől kezdve – azonban a „termelés” helyett a „fajfenntartás” szempontjából tekintettek erre a kérdésre, biológiai alapelvekből akarták levezetni a világi etikát, és eugenikai nézeteiket utóbb a náci eutanáziaprogram igazolására is felhasználták: Todd Weir: The Riddles of Monism, i. m. 22–23. 122 ő-: Militarizmus az iskolában. SZG, 1911/1., 47. 123 Polónyi és Tisza. SZG, 1911/1., 50. 124 Szabadkőműves emlékeim. SZG, 1911/1., 50. 125 Választójogi Blokk. SZG, 1911/1., 50–51. 126 Magister: Az egyetemi ifjúságról. MF, 1911/I., 554–559. 127 Sz-úr [Székely Artúr]: Az egyetemi ifjúságról. SZG, 1911/1., 51. 121
164
társadalmi előítéletektől mentes alig akad a sok közt”. Lengyel Imre reményei szerint a Szabadgondolat ezt a hiányt fogja betölteni. A hiány betöltésének szükségességét Lengyel nemzeti érdekként fogalmazta meg, mivel „ezt az elklerikalizált szerencsétlen Szűz Mária országot csakis a progresszív haladás mentheti meg”.128 Lengyel beköszöntője után Rubin László vázlatos ismertetést adott a szabadgondolkodás szervezeteinek eddigi történetéről és eredményeiről, beleértve a Galilei Kört is.129 A Szabadgondolat programadó cikkét a szerkesztő, Vámos Henrik jegyezte, ebben a szabadgondolkodás ideológiai alapvetéseiből kiindulva ismertette a folyóirat vállalt küldetését: „Előítéletek nélkül fogjuk vizsgálni a fajok s nemek erkölcsét, ki fogjuk fejteni nézetűnket mindamaz intézményekről és társadalmi irányzatokról s felfogásokról, melyek a szabadgondolkozásnak eszmei s erkölcsi tartalmával ellentétben állanak. Szembe fogjuk állítani a mi hazafiságunkat az osztályhazafiság önzésével, kapzsiságával s a nép felszabadulási vágyait elaltató tendenciáival. Állandóan foglalkozunk a klerikalizmus országpusztító, nép- és haladásellenes iskoláival, politikai, társadalmi szervezkedésével. Ismertetni fogjuk a szabadgondolkodás hazai és külföldi történetét, jelen mozgalmait. Küzdeni fogunk az általános, egyenlő, titkos választójogért, a papi javak szekularizációjáért s az állam és egyház teljes szétválasztásáért. A Szabadgondolat mögött tömör és törhetetlen sorokban áll az az ifjúság, mely lelkének tiszta hitével s rajongásával szívja magába az új ismeretek új igazságait. Régi erkölcsi és vallási fogalmak helyén lelkében új világ született, aminthogy egy új világ lüktetése veszi körül. Kell, hogy ez az ifjúság az első sorokban álljon, mikor a múlt avult, penészes romjait utunkból eltakarítani készülünk. Ennek az ifjúságnak lelkét akarjuk mi felkészíteni, felvértezni a modern tudomány és ismeret fegyvereivel, új tudással, új erkölccsel s egy jobb jövő emberhitével.”130
Hogy miként igyekezett a szabadgondolkodó folyóirat vállalt feladatát teljesíteni, azt a Galilei Kör egyes kérdésekben (antiklerikalizmus, antimilitarizmus, földkérdés, nemzetiségi kérdés stb.) elfoglalt álláspontja mutatja meg. A diákegyesület ideológiáját ugyanis a Szabadgondolatban megjelent cikkekből tudjuk rekonstruálni, reprezentatívnak tekintve a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete és a Galilei Kör hivatalos folyóiratában megjelent írásokat.
Lengyel Imre: A mi lapunk. SZG 1911/1., 52. A Szabadgondolat szövetsége. SZG, 1911/1., 53–55. 130 Vámos Henrik: Szabadgondolkodás. SZG, 1911/1., 4. Lásd még: Program és hivatás. Magyar folyóiratok programcikkeinek válogatott gyűjteménye. Szerk.: Kókay György –Oltványi Ambrus–Vargha Kálmán. Budapest, Gondolat, 1978, 421–426. 128 129
165
IRÁNYZATOK ÉS VITÁK A GALILEI KÖRÖN BELÜL A galileisták kiáltványukban azt hangsúlyozták, hogy céljuk a szabad tudományos kutatás, a „szabadgondolat” otthonának megteremtése. Írásaikban, előadásaikban, szemináriumaikon közös nevező volt a szabadgondolkodó attitűd és a Huszadik Század körére jellemző szociológiai megközelítési mód, a fiatal szabadgondolkodók pedig mindenek előtt a Spencer–Darwin–Mach–Marx nevekkel fémjelzett szellemi síkon mozogtak. Ezen „négyszögön” belül azonban több csoportot is elkülöníthetünk, hiszen könnyen belátható, hogy egy 1000-1100 fős taglétszám körül mozgó diákegyesület nem alkothatott egységes egészet. Amikor galileisták visszaemlékezéseit olvassuk, számos szöveghely is igazolja a Galilei Körön belüli irányzatok és csoportok létezését, és – ugyan csak a „kis korszak” időszakából – a Galilei Kör jegyzőkönyveiben is nyoma van az egykori ellentéteknek, amelyet a diákegyesület vezetősége kezelni igyekezett. Például amikor 1915 októberében felállították a Galilei Kör különböző ügyeit vivő, 3-8 fős tematikus bizottságokat – például a nőakció bizottságot –, a választmány úgy határozott, azokban „az ellentétes nézetűek összekerüljenek”.131 A csoportok „kondenzációs magját” egy-egy szuggesztív személy alkotta, aki társak sorát vonzotta magához, az így keletkező kisebb körben pedig kitüntetett figyelmet szenteltek valamelyik gondolkodónak: így kerülhettek szembe a machisták a marxistákkal. Kelen Jolán egyenesen a Galilei Kör „mozgalmairól” írt: a háború előtti Galilei Kört „az elvek forrongó tisztázásának színhelyeként” jelölte meg, amely elvek közül „a történelem” (vagy legalábbis a magyar történelem 1945 utáni alakulása) végül „a legbaloldalibb” álláspontot igazolta (például a marxizmust a machizmussal szemben).132 Az elkövetkezőkben a visszaemlékezések alapján kapunk képet a Galilei Körön belüli, egymással is vitatkozó – szélsőséges esetben, egy köri választáson a tettlegességig is elmenő – csoportokról. Polányi Károly és csoportja különösen Mach tanaihoz vonzódott. Mivel Polányi a Galilei Kör első elnöke volt, hipotetikusan kijelöljük őt és csoportját centrumnak vagy központi irányzatnak. Eleinte ez a központi irány volt fölényben Polányi súlya és intellektuális nagysága miatt. Jelzésértékű, hogy a Galilei Kör könyvtára első kiadványai egyikeként is Polányi Mach-fordítása jelent meg. Polányi vezette a Mach-szemináriumokat is, amíg azokat át nem vette tőle a fiatalabb, de szintén a körelnökségig eljutó Lóránd Jenő. Talán nem véletlenül számolt be Komlós Aladár úgy, hogy a machizmus „a Galilei Körnek úgyszólván hivatalos filozófiája volt akkor”.133
Jegyzőkönyv az 1915. október 15-én pénteken este tartott választmányi ülésről, PIL, i. h. Kelen Jolán visszaemlékezése a Galilei Körre, PIL, i. h. 133 Komlós Aladár. A század nagy tanúi, i. m. 157. Rákosi Mátyás is Polányi vezető szerepét tanúsította. L. Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 68. Szántó Rezső szerint „Polányi Károlyt annyira elragadta a hév, hogy külön filozófiai rendszert dolgozott ki, amelyet nagy ékesszólással igyekezett propagálni az egyetem diákjai között”. L. Szántó Rezső visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 62. 131 132
166
A bolsevik perspektívából állást foglaló Lengyel József szerint Mach empiriokriticizmusa egészen 1918-ig vezető filozófiai irányzatát jelentette a diákegyesületnek: „a Galilei-körben (…) Mach és Avenarius teóriái vitték a főszerepet”, „szorgalmasan olvastuk Ernst Machot”, „sajnos, nem volt Leninünk, aki az empiriokriticizmus ellen felvette volna a harcot”134 – írta az 1932-ben Moszkvában megjelent, de 1957-ben átdolgozott „riportregényében”. Korach Mór 1950-ben szintén az oroszországi empiriokriticizmus-vitához hasonlította a Galilei Körön belüli szellemi küzdelmet.135 A mozgalmi szempontokat érvényesítő Rákosi azonban elvitatta, hogy egészen a bolsevizmus magyarországi megjelenéséig a machizmus lett volna a szabadgondolkodó diákegyesüket uralkodó világnézete. Szerinte az 1910-es évek elejétől Mach propagálása már nem volt sikeres, mivel a kapitalizmus válsága és a forradalom előszele már ott volt a levegőben – írta –, ezért: „A Galilei Kör ifjúságát akkor az a vágy fűtötte, hogy megváltoztassa a meglevő állapotokat, hogy harcoljon a magyar reakció ellen, s ebben a szándékában (sic!) sehogy se vágott bele az empiriokriticizmus.”136 Ebből az elbeszélésből azonban nemigen olvasható ki más, mint Rákosi hamarosan bekövetkező puccskísérletének megideologizálása. A centrum mellett jól érzékelhető egy jobboldal és egy baloldal. Ha az 1909 és 1919 közötti idősíkokat összecsúsztatjuk, mert Bergson hatása az 1910-es évek előtt semmiképp sem jelentkezett, akkor az Henri Bergson filozófiáját vallók helyezkedtek el a hipotetikus jobboldalon a Dienes házaspár szellemi vezetésével, akiknek „egész udvaruk volt”.137 Bergsonista korszaka előtt még Dienes Valéria is „teljesen materialista” volt, saját bevallása szerint úgy tartotta, hogy az „örök matérián” kívül nincs is más a világon. Dienes Valéria első előadásait is ebben a szellemben tartotta a Galilei Körben és a Társadalomtudományi Társaságban, ám miután 1908 és 1912 között a Sorbonne-on három féléven át hallgatta Henri Bergson előadásait, és többször is beszélhetett személyesen Bergsonnal, Párizsból már bergsonistaként tért haza, elhagyva „vad materializmusát”.138 Lengyel József: Visegrádi utca. Budapest, Szépirodalmi, 1962, 56. A beszámolójában Lenin Materializmus és empiriokriticizmus című 1908-as munkájára utaló Lengyel empiriokriticizmusa egészen Kun Bélával való találkozásáig tartott, aki aztán „kigyógyította belőle”. Hogy Lenin – sokak szerint egyetlen igazi filozófiai munkájában – az empiriokriticizmust választotta célpontnak, jelzi annak jelentőségét a bolsevik értelmiség körében. Vö. Todd Weir: The Riddles of Monism, i. m. 26. 135 „A G[alilei] K[ör]ben ebben a négy évben az egész akkori haladó magyar társadalom ideológiai rétegződése élesen tükröződött. Kicsiben lejátszódott az ideológiai harc is, ami Oroszországban a marxisták és a machisták között folyt, és amit Lenin Materializmus és (vagy) empiriokriticizmus című művéből ismerünk. A harc a machisták és a marxisták között és egy harmadik árnyalat, az idealisták között 1907 és 1911 között dúlt. A Kör első elnöke, Polányi Károly, machista volt. Mach híres fizikus Bécsben, hírnevét arra használta fel, hogy félig idealista, félig pozitivista filozófiáját becsempéssze a tudományba. Ez a filozófiai irány világviszonylatban sok vitát hívott elő és az ideológiai harcok középpontjába került. Oroszországban a bogdanovisták képviselték, kikkel azután Lenin filozófiailag és politikailag alaposan végzett. A G[alilei] K[ör]ben ez a harc nemcsak tükröződött, hanem szintén lejátszódott.” L. Korach Mór visszaemlékezése. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, i. m. 136 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 69–70. 137 Korach Mór. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. 138 Dienes Valéria. A század nagy tanúi, i. m. 19. 134
167
Azonban Szabó Ervin, Jászi Oszkár, a Társadalomtudományi Társaság és a Galilei Kör továbbra is igényt tartottak Dienes Valéria előadásaira és írásaira. Dienesék különcként jelennek meg az emlékezetben. A matematikus Dienes Pálról megemlítették, hogy „hosszú, filozófus hajat viselt”, a magyarországi mozdulatművészet egyik úttörőjéről, Dienes Valériáról pedig azt, hogy „görög szabású tógaszerű ruhájában jelent meg” az előadásokon, Raymond és Isadora Duncan mintájára.139 A Galilei Kör baloldalán a marxizmus iránt érdeklődők álltak. Noha már a kezdetektől adtak elő a szociáldemokraták reprezentatív alakjai a körben – így Garami Ernő a szocializmusról, Kunfi Zsigmond a közoktatásról, Rónai Zoltán a hazai iparfejlesztés kérdéseiről, Varga Jenő pedig társadalomtudományi szemináriumot vezetett –, a marxizmus hatása azonban csak később erősödött fel, mikor a cipőfelsőrész-készítők szakszervezetének Alsó erdősor utcai – itt lakott Rákosi is – összejöveteleit megszüntették, és az ott összegyűlő „szocialista diákok” a Galilei Körbe áramlottak. Turnowsky Sándor beszámolója szerint ők a marxista orvos-költő, Forbáth Sándor köréhez csatlakoztak. Polányi visszaemlékezésében megemlítette Forbáthot és csoportját, és őket mint a Galilei Körön belüli egyetlen jelentős különutas társaságot említette. Ami érdekes, hogy nem marxizmusuk miatt tette ezt Polányi, hanem Forbáth erőteljes irodalmi érdeklődése és ambíciója miatt, amely Polányi perspektívájából „eretnekségnek” számított a természettudományos Galilei Körben.140 Polányi és Forbáth között egyszer egy igen komoly összeütközésre is sor került, amelyről Korach Mór, a Forbáth-csoport tagja141 számolt be: „Volt egy nagy taggyűlés, amelyen kenyértörésre került a dolog. Élére állították a kérdést, kinek a kezébe kerüljön a Kör vezetősége, a machistákéba vagy a marxistákéba-e. A marxistákat leszavazták. Polányi Károly, ez a kiváló tehetségű szónok, de zavaros gondolkozású és megrögzött polgári radikális szabadgondolkodó Mach hatása alatt állott. Ő sok szóval, nagy hévvel és szónoki képességgel képviselte a machizmust. Azonkívül szép fiú is volt és az összes női szíveket meghódította. Forbát, ez a csúnya, de világos gondolkozású és okos fiú, megvetette a szónoki
Korach Mór, uo. Polányi Károly: A Galilei Kör hagyatéka, i. m. 203. Ugyanakkor ez az „eretnekség” idővel mégiscsak elfogadottá és elismertté vált, mivel Forbáth maga is felkért felolvasó volt Tóth Árpáddal, Nagy Endrével, Szini Gyulával és másokkal együtt a diákegyesület egyik irodalmi estélyén, amikor „a Galilei-kör, amely eddig főleg tudományos és szociális működést fejtett ki”, elhatározta, hogy „munkakörét a jövőben az irodalom és a művészetek intenzivebb művelésére is kiterjeszti”. L. egy Forbáth részvételével zajló művészeti estről: Irodalmi estélyek. PN, 1911. április 7., 10. 141 „A machista frakció mellett kialakult egy baloldali marxista frakció. Egy Forbát nevű igen okos elvtárs és én is oda tartoztam.” L. Korach Mór. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. – Korach és Polányi ellentétéről beszámol Korach Mór feleségének olvasói levele, amely szerint férje a munkásoktatóként szerzett tapasztalatai miatt lett fogékony a „szocialista gondolatra”, és „ezért fordult szembe néhány évi együttműködés után a kör akkori elnöke és jó barátja, Polányi Károly által vallott polgári radikalizmussal, s a »nem politizálunk« jelszavával. Forbáth nevű barátjával (…) marxistafordulatot akart keresztülvinni a körben, de a helyzet erre akkor még nem volt érett, a többség nem állt melléjük.” L. Korach Mórné Hegedűs Éva: Nem hiányozhat a sorból. Népszabadság, 1983. december 31., 7. 139 140
168
hatásokat és inkább a marxizmus erejében bízott. A többség Polányi mellett szavazott, a gyűlés nőtagjai mind. Így végződött az első összetűzés.”142
Polányi a konfliktust nem említette visszaemlékezésében, ami valószínűleg annak tudható be, hogy egykori első elnökeként mindenkinél idealizálóbb képet igyekezett festeni a diákegyesületről, és ezért a repedéseket is eltakarta, nemhogy a töréseket. A Galilei Kör baloldali tagjainak „tanítómestere”143 Szabó Ervin volt, aki egészen 1918-as haláláig mentorálta az egyesület bal szélén állókat. Rákosi állítása szerint 1910es belépésekor a szociáldemokrata meggyőződésű diákok száma csak egyötödét tehette ki a tagság egészének, közülük pedig csak minden második volt párttag is, így az MSZDP-tagok száma a galileistáknak csak tizedét alkothatta. Erről Rákosi elég pontos információkkal rendelkezhetett, 1911-ben ugyanis éppen az ő titkári kezdeményezésére indult el a Galilei Kör szociáldemokrata tagjainak számbavétele.144 A Galilei Kör baloldali tagjainak szervezésébe az akkor 19 éves Rákosi Mátyás fogott, ő ugyanis – saját bevallása szerint – gyakran mondogatta, hogy „a kör sokkal nagyobb eredménnyel tudna dolgozni, ha az eszmeileg szétfolyó polgári radikalizmus helyett világosan és egyértelműen a szocializmus és a munkásosztály mellett foglalna állást”.145 A szocialista galileisták erejük felmérése után elhatározták, hogy az 1911. decemberi vezetőségválasztó közgyűlésen külön jelöltlistával lépnek föl: alapvetően elfogadták a machista vezetőség jelöltjeit, de több funkcióra szocialista diákokat jelölnek. A nevezetes vezetőségválasztásról két részletező és teljesen ellentétes nézőpontú forrásunk van: az egyik Rákosi Mátyás visszaemlékezése – aki maga szolgál bizonyítékul, hogy a diákegyesület sokszínűbb volt a Galilei Körről adott 1945–1948 utáni munkásmozgalom-történeti reprezentációnál146 –, a másik a kritikus Magyar Figyelő beszámolója. Uo. „Szabó Ervint vallottuk tanítómesterünknek. Tőle tanultuk, hogy minden meggyőződés annyit ér, amennyire kiállunk érte. És kiálltunk érte, egész életünkkel, egész valónkkal.” L. Kelen Jolán visszaemlékezése a Galilei Körre, PIL, i. h. 144 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 69. – Scheff-Dabis László a Rákosi-korban, 1951-ben, mindössze egy éve kinevezett egyetemi tanárként emlékezett vissza Rákosi Mátyás agilis tevékenységére, a Galilei Körön belüli irányzatok küzdelmére: „1912 őszén rendkívül erős választási mozgalom indult meg a Galilei Körben Rákosi Mátyás vezetésével. A mozgalom célja az »őrségváltás« volt, az idősebbek felcserélése fiatalabb, radikálisabb célkitűzésű elemekkel. Ekkor találkoztam először Rákosi elvtárssal, aki egészen meglepő aktivitást fejtett ki és hatalmas diáktömeget tudott megmozgatni a vezetőség újjáválasztása érdekében. A harc sikere el is dőlt annak a haladó ifjúságnak a javára. (…) A Galilei Körben voltak szociáldemokraták, anarchoszindikalisták, polgári liberálisok és radikálisok, az ún. szabadgondolkodó fiatalság.” Dr. Dabis László visszaemlékezése. PIL 867. f. 1/d–18. 145 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 84. 146 Lásd Tömöry Márta románcként cselekményesített könyvének teleologikus elbeszélését. Tömöry Márta 1960-as Galilei Kör-történetének érdekessége, hogy ugyan mellékesen említette benne a kör titkáraként Rákosi Mátyás nevét, de semmilyen szinten nem reflektált arra, hogy a későbbi diktátorról volna szó. Tömöry visszafogottsága érthető: Rákosi 1956 júliusa, pártfőtitkári tisztségéből leváltása óta 142
143
169
Érdemes Rákosi Mátyás beszámolóját nyilvánvaló elfogultsága ellenére hosszabban idézni, mivel egyike azon kevés írásnak, amelyekből képet kaphatunk, miként zajlott le egy vezetőségválasztás a Galilei Körben az egyik jelölt perspektívájából: „Belefeküdtünk az agitációba, megszerveztük a párttagokat, és kinyomtattuk jelöltjeink névsorát. »Vörös listának« nevezték ezt a szavazólapot, talán azért is, mert piros betűkkel volt nyomtatva. A választási gyűlés elég viharos hangulatban a késő éjszakáig tartott. Egymást váltogatták a felszólalók. Akik a szociáldemokrata párttal való szorosabb kapcsolatot ellenezték, általában arra hivatkoztak, hogy a kör eddig is, lényegében polgári radikális vezetés mellett is, szép eredményeket ért el. Volt olyan felszólaló is, aki az intellektuális gőgjével kijelentette: ha a munkásoknak szüksége van ránk, jöjjenek hozzánk, kérjenek fel bennünket, s akkor vállaljuk vezetésüket. A vitában én is felszólaltam. Megindokoltam, hogy a reakció elleni harcot sokkal eredményesebben tudnók vinni, ha világosan a szocialista célkitűzések mellé állanánk, s hogy a világos, határozott program a diákság tömegeire sokkal nagyobb vonzerőt gyakorolna, mint a mostani általános és határozatlan. Polemizáltam azzal a véleménnyel, amely szerint az értelmiségiek vannak hivatva a munkásság vezetésére. Az út, mondottam, megfordított. Menjünk be a munkásmozgalomba, dolgozzunk becsületesen, odaadóan, s ha a munkások jónak látják, majd ők döntik el, hogy a vezetésbe bevegyenek-e és kit az értelmiségiek közül. A Galilei Kör helye a szocialista munkásság oldalán van: ez volt felszólalásom lényege.”147
A Kör elnöke és főtitkára a „polgári radikális” Rubin László és Gimes Miklós lettek.148 Rákosit azonban beválasztották a vezetésbe a „vörös lista” több más jelöltjével.149 Összességében a „vörös lista” kapta a szavazatok majdnem felét, tehát Rákosi és a szélsőbaloldali csoport – benne Bólyai-Bettelheim Ernő, Rákos Ferenc és Szántó Rezső – akciója eredményesen zárult. Rákosi, a 19 éves, vidékről Pestre került fiatalember pedig tanújelét adta a pártéletben később kamatoztatott szervezőkészségének. Rákosi elbeszélésében a Galilei Kör „balratolódásáról” nem született határozat, hanem a polgári radikális vezetők egyszerűen megértették a szavazás „tanulságait”. Ennek a „balratolódásnak” volt következménye, hogy a Galilei Kör aktívan kivette részét az 1911–1912-es évek munkásmozgalmi megmozdulásaiból. Rákosi a növekvő szocialista elköteleződés-
gyakorlatilag száműzöttként élt a Szovjetunióban, személye enyhén szólva is persona non gratának számított a kora Kádár-rendszer hivatalosságában, 1962 augusztusában párttagságától is megfosztották az akkor már a visszaemlékezéseit író, noha a szovjet pártvezetést rendületlenül visszatérésének ügyében ostromló Rákosit. A kora Kádár-rendszer a Rákosi-problémát a kollektív felejtés és elfojtás gyakorlatával kívánta kezelni. 147 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, i. m. 84. 148 A Galilei Kör. SZG, 1912/1., 59–60. Lásd még: Jelentés a Galilei Kör 1911/12. évi működéséről, i. m. 8. 149 Rákosi titkárrá választása ellen egy Szerényi Simon nevű diák jegyzékben tiltakozott, Rubin László azonban rendreutasította. Az ügyből komolyabb konfliktus lett Szerényi és Rubin között. Kende Zsigmond a személyi kultusz éveiben, 1951-ben visszaemlékezve az esetre Szerényit „diverzánsnak”, „exaltáltnak”, „zavaros gondolkodásúnak” nevezte. L. Dr. Kende Zsigmond visszaemlékezése, PIL, i. h.
170
sel magyarázta azt is, hogy az elkövetkező években „megnőttek a reakció támadásai a »vörösödő« Galilei Körrel szemben”.150 Akár a „reakció megnövekedett támadásai” egyikeként is lehetett olvasni – márpedig a galileisták a Magyar Figyelőt fokozott figyelemmel kísérték151 –, hogy ugyanerről a választásról a Magyar Figyelő a „Progresszív elemek az egyetemen” című ironikus írását publikálta. E szerint a Galilei Kör közgyűlését a következők jellemezték: hangzavar, kiabálás, padütés, két táborra szakadás, míg végül a „kormánypárt” vélhetően csalással lebírta a „radikális” ellenzéket – amely alatt Rákosi Mátyás baloldali csoportjának „vörös listája” érthető. A Magyar Figyelő a következőképpen kommentálta a lezajlottakat: „Galilei-kör tudvalevőleg azt hirdeti, hogy az elmaradt és ázsiai magyar ifjúsággal szemben ő képviseli az egyetemen a modernséget, a haladást, a progresszív eszméket és a nyugati kultúrát. A fenti tudósítás olvasói azonban úgy vélik majd, hogy hasonló közgyűléshez sem Marxnak, sem Darwinnak, sem Nietzschének, sem Hegelnek tanulmányozása nem volt feltétlenül szükséges.”152
A Magyar Figyelő ezzel a galileista identitáskonstrukció alappillérét vette célba: a konzervatív-liberális folyóirat szerint az „új” diákság nem különbözik a „régitől”. „Goethe a mienk” – A galileisták irodalmi preferenciái „Egy jóravaló vegyész húszszorta többet ér akármilyen poétánál”153 – jelenti ki az Apák és fiúkban a szabadgondolkodó galileisták kedvenc regényhőse, a nihilista diák, Bazarov, és ezek után nem csodálkozhatunk, hogy a Szabadgondolat nem az irodalmi-művészeti rovatáról lett elsősorban nevezetes, hovatovább nem is létezett ilyen a szabadgondolkodó folyóiratban. Ennek ellenére a galileisták mégis bőven foglalkoztak irodalmi-művészeti kérdésekkel, ám mindig sajátos politikai-ideológiai perspektívából. Milyenek is a galileisták irodalmi preferenciái, a galileisták visszaemlékezéseiben mely irodalmi műveket tekintették meghatározónak a szabadgondolkodó diákok világnézetük formálódásában? Tudvalevő, hogy elég sok minden megtudható egy emberről, ha felmérjük a könyvtárát. Ráadásul a kamaszkorban megismert és kedvelt (regény) hősök komoly identitásformáló szerepet játszanak egy karakter fejlődésében, ezért a házi könyvtár felméréséhez hasonlóképpen segítségünkre lehet valamely személy „elRákosi Mátyás: Visszaemlékezések, i. m. 85. Miként a Magyar Figyelőben is kiemelt figyelmet szenteltek a szabadgondolkodók, a polgári radikálisok tevékenységének, a Szabadgondolatban is meglehetősen sokat foglalkoztak Tisza István konzervatív-liberális körének folyóiratával. A két folyóirat között már a kezdetektől az akció-reakció dinamikája bontakozott ki. A Szabadgondolatban megjelent kritika szerint a Magyar Figyelő cikkeiben, szemléiben annyit foglalkoznak a „radikálisok mozgalmaival”, hogy „egész önkéntelenül vetődik fel a gondolat, miről írna a Figyelő, ha figyelmét más irányba is fordítaná”. L. A Magyar Figyelő. SZG, 1912/1., 54–55. 152 Progresszív elemek az egyetemen. MF, 1911/4., 195. 153 [I. Sz.] Turgenyev: Apák és fiúk, i. m. 26. 150 151
171
helyezésében”, ha megtudjuk, mely regényhős volt a példaképe, vagy éppen melyik regényalakba volt szerelmes. Ha egyetlen olvasmányélményt kéne megneveznünk, amely alapjaiban meghatározta a galileisták mentalitását, akkor az csakis Turgenyev „legnagyobb regénye”, az 1862-es Apák és fiúkja – magyarul 1904-ben jelent meg a Klasszikus Regénytár sorozatban –, amelyben az orosz szerző a nihilista orvostanhallgató, Bazarov személyében felléptette „az új embert, aki szakít az apák szentimentalizmusával, a költészettől a természettudományok felé fordul, hideg, józan, tárgyilagos és forradalmár”.154 Polányi Károly határozottan állást foglalt visszaemlékezésében arról, hogy „a Galilei kör ideológiája leginkább Turgenyev Bazarovjának felelt meg”.155 A regény története bizonyára jól ismert a barátjánál vendégségben járó és a vendéglátó apjával és a nagybát�tyal végzetesen összeütköző vegyes rendi értelmiségi tragikus történetéről. Az Apák és fiúkban Bazarov összefoglalja a többszöri jelentésváltozáson átesett nihilizmust,156 amelyet Turgenyev még a szabadgondolkodás értelmében léptetett föl az eszmék színpadára: „Nihilista az az ember, a ki nem hajlik meg semmiféle tekintély előtt, a ki nem fogad el meggyőződéseül semmiféle principiumot sem, legyen az bár a legnagyobb tisztelettel körülvéve.”157 A szabadgondolkodó, Ludwig Büchnert olvasó, békaboncoló Bazarov, aki „a prenszipekben nem hisz, de a békákban hisz”, valóságos ikonja lett a fiatal galileistáknak. Kamasz lányként Duczynska Ilona is e regényhősbe volt szerelmes: „Komoly plátói szerelem volt: szerelmese voltam Bazarov goromba szókimondásának, darabos emberségének, meg nem torpanó materializmusának és a kor szemébe vágott »Nem!«-nek.”158 Több galileista forrás is utal vagy Bazarovra, vagy az általa végzett és szimbolikussá vált regénybeli tevékenységre, a békaboncolásra, ezért a regényhős karakterét és mentalitását vizsgálva elég közel kerülhetünk a galileisták gondolatvilágához. A nihilista medikus és az ideáltipikus galileisták közötti további hasonlóság, hogy a vendégségben töltött idő során Bazarov igazán otthonosan csak a parasztgyerekek közt érzi magát, őket oktatva, ebihalakat mutogatva nekik, magyarázva nekik a leszármazástant, akárcsak – megnyilatkozásaik szerint – az alsóbb társadalmi rétegek oktatását vállaló szabadgondolkodó fiatalok. Ady a Galilei Kör megalakulásának ötéves évfordulóján mondott méltatásában a reakciós pogromista diákokkal állította szembe a nihilista ifjakat, miképp a régi,
Szerb Antal: A világirodalom története. Budapest, Magvető, 2002, 631. Polányi Károly: A Galilei Kör hagyatéka, i. m. 203. 156 A „nihilista” jelzőt már az 1820-as években is használták, de akkor a kifejezés mást jelentett: a művészetet, irodalmat lebecsülő, megvető figurát. A kifejezést egy orosz újságíró, Mihail Ny. Katkov, Turgenyev barátja terjesztette el, az Apák és fiúk 1862-es megjelenése után már széles körben használták. A művészetet és az irodalmat lenéző „nihilizmus” által nyer értelmet Polányi Károly azon megjegyzése, hogy a Galilei Körben „a túlnyomó többség szinte árulásszámba vette a tudomány helyett a művészet szolgálatát”. L. Polányi Károly: A Galilei Kör hagyatéka, i. m. 203. 157 [I. Sz.] Turgenyev: Apák és fiúk, i. m. 23. 158 Idézi Dalos György: A cselekvés szerelmese, i. m. 15. 154 155
172
„históriás”, „használhatatlan, bűnös és rossz” magyarsággal szemben az „igazi, kultúrás, magyar gondolatot” reprezentáló „friss” galileistákat vonultatta fel.159 De tágítsuk a vizsgálódási horizontunkat a „nihilista” Bazarov szabadgondolkodó kultuszán túlra. A galileisták gyakran hivatkoztak első meghatározó irodalmi élményként a gyerekkori találkozásra Petőfi forradalmi verseivel.160 A „felnőtt” irodalomból a modern francia irodalom,161 de különösen a naturalizmus, a 19. század második felének orosz szerzői (Turgenyev, Tolsztoj, Dosztojevszkij) és a nyugati polgári dráma, valamint Ady költészete jelennek meg visszatérő irodalmi hivatkozási pontként. Tolsztoj nevét már a Galilei Kör kiáltványában zászlójukra tűzték, Kelen Jolán Zola Germinalját, Gorkijtól Az anyát és Tolsztoj Feltámadását említette maradandó olvasmányélményként, továbbá Maupassant novelláit.162 Illyés Gyula pedig így írta: „a Dickenstől Zoláig terjedő nagy regények iskolájába jártam gyakorlati szociológiára”.163 A „kortárs” magyar irodalomból a valóságos „istenként” tekintett idoljuk, Ady mellett – az Ady hatására tett megjegyzések olyan fölényben vannak a más írókra és költőkre tett utalásokkal szemben, hogy az Ady-recepció szinte minden más íróét agyonnyomja, ezért az „új Magyarország költőjének” galileista kultusza külön fejezetet érdemel –jellemzően Babits Mihályt és Móricz Zsigmondot említik visszaemlékezéseikben. Móricz Zsigmonddal azonban nem foglalkoztak egykorúan a Szabadgondolatban, tehát utólag, visszamenőleg emelték be a „kanonizált” szerzők közé. Az egykor jelentős költők közül pedig Kiss Józsefnek a Patyomkin páncélos 1905-ös lázadását megörökítő, „A Knyáz Potemkin” című versét szavalták nagy kedvvel önképzőkörökben.164 A Galilei Kör munkájába már 14 évesen bekapcsolódó, 1900-as születésű Litván József fél generációval fiatalabb voltát mutatja, hogy az irodalmi preferenciák között nála már Thomas Mann is megjelent165 Dosztojevszkij166 és Lukács György „fiatalkori, Ady Endre: A Galilei Kör ünnepén. SZG, 1913/11., 338. Kenyeres Júliában és testvéreiben az édesanyjuktól tanult Petőfi-versek ébresztették fel „a fennálló társadalmi renddel szembeni kritikus magatartást”. L. Kenyeres Júlia visszaemlékezése, PIL, i. h. – Hevesi Gyula még a szüleit is az „Akasszátok fel a királyokat!” felszólítással köszöntötte. L. Hevesi Gyula: Egy mérnök a forradalomban, i. m. 22. – Illyés Gyulára Az apostol hatott. L. Illyés Gyula: Beatrice apródjai, i. m. 5. 161 „A modern irodalmat ismertető előadások különösen élvezetesek voltak. Élénken emlékszem a modern francia irodalomról szóló előadásra. Ezek mind nagy közönséget vonzottak a Körbe.” L. Ádám Manóné Téri Teodóra. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. 162 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 16. és 48. 163 Illyés Gyula: Beatrice apródjai, i. m. 40. 164 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 57. 165 Litván József: Ítéletidő, i. m. 20. 166 Illyés Gyula írta a Beatrice apródjaiban, hogy Litván József az agitátorképző fiatal, 18 éves oktatójaként heteken át csak Dosztojevszkijjel foglalkozott. L. Illyés Gyula: Beatrice apródjai, i. m. 196., 502. Arra kitérve, hogy valóban két héten át csak a Karamazov testvérek Nagy Inkvizitor-jelenetével foglalkoztak volna, Litván József úgy emlékezett: „ez talán költői túlzás, de a szeminárium szellemének találó jellemzése”. L. Litván József: Ítéletidő, i. m. 20. 159 160
173
még nem marxista művei” társaságában. Lukács György, bár előadott művészetelméleti kérdésekről a galileistáknak – például 1909 áprilisában a drámai hatás lélektanáról, 1910 januárjában pedig a Galilei Körben tartotta meg a Nyolcakat méltató „Az utak elválnak” című nevezetes előadását –, 1918 decemberéig nem jelentkezett publikációval a Szabadgondolatban.167 A Szabadgondolatnak már a legelső számában menten pellengérre állították Herczeg Ferenc írói világát.168 A cikket szerző Pogány József nem elsősorban Herczeg írói stílusát bírálta, hanem a Magyar Figyelő szerkesztőjének dzsentroid társadalomképét és reakciósként azonosított ideológiáját: „neki ugyanaz a meggyőződése, mint Tisza Istvánnak és Tisza István ma mindenfajta magyar reakciónak a látható feje”.169 Ezzel egyben Herczeg autonómiáját is elvitatta Pogány, márpedig a művészetdiskurzusban a századelőn igazán fontossá váló autonómia170 elvitatásánál hatékonyabb retorikai támadást aligha lehet egy művész ellen indítani, hiszen ezzel a bíráló alapjaiban ássa alá az alkotó hitelét. A Herczeg (vagyis most már „tudjuk”: Tisza) által elfogadott Magyarország-képét A Gyurkovics-leányok (1893), A Gyurkovics-fiúk (1895) és a Gyurka és Sándor (1899) című Herczeg-regényekből rakta össze Pogány: „Íme a Herczeg Ferenc Magyarországa. Ebben az országban a tanárokat megvesztegetik, az érettségit mindenfajta panamával teszi a dzsentrifiú, a katonaságtól kiszabadítja az anyja összeköttetése, a szolgabírót a főispánné udvarlója kedvéért választják, a megyei tisztviselő párbajjal terrorizálja le a közigazgatás bírálóit, törvénytelenségekkel zaklatja a parasztot, a katonai szállításokat szerelmi csirkefogásokért kapják, a kalocsai érsekségtől a kanonok rokon panamázza ki a földbérletet, a mandátumot szép asszonyok körül végzett lovagi szolgálatok jutalmául osztogatják. A könyv minden lapján nagy ivások, kártyázások, párbajkomédiák, csúf naplopások és kulturálatlanságok. Herczeg Ferenc mosolyog mindezen.”171
Az egyetlen lendülettel megírt szenvedélyes bírálatot olvasva már értjük, Pogány miért nevezte a Szabadgondolatban Herczeget a „tegnapi Magyarország legnépszerűbb
Lukács idős korában egyenesen azt állította, hogy egészen 1918–1919-ig nem is volt „közeli kapcsolata” a galileistákkal: „Jól ismertem Polányi Károlyt, és néha bejártam a Galilei Körbe, talán meg előadást is tartottam ott, erre már nem emlékszem, de közeli kapcsolat nem alakult ki köztünk, csak 1919ben ismerkedtem meg a Korvin köré csoportosuló radikális galileistákkal; ez korábban illegális csoport volt, és ezért velem, mint polgári íróval, aligha vették volna fel a kapcsolatot.” L. Emlékezések. Gyűjtötte és összeállította: a Petőfi Irodalmi Múzeum dokumentációs csoportja. Sajtó alá rendezte: Vezér Erzsébet. Budapest, PIM, 1967. 168 Pogány József: Herczeg Ferenc Magyarországa. SZG, 1911/1., 22–25. 169 Uo. 22. 170 Lásd: Balázs Eszter: Az intellektualitás vezérei, i. m. 42–61. 171 Pogány József: Herczeg Ferenc Magyarországa, i. m. 24. A galileistáknak „Herczeg Ferenc Magyarországától” való elhatárolódását mutatja, hogy Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán a Herczeg-regények hőseit felidézve jelenti ki: „Mások voltunk és más időket éltünk.” L. Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán: Emlékeim, i. m. 29. 167
174
írójának”.172 De azt, hogy Herczeg Ferenc mennyire nem tartozott a folyóirat szerzőinek kedvencei közé, jelzi, hogy Bródy Sándor méltatása sem maradhatott Herczegnek szánt gúnyos oldalvágás nélkül, miszerint Bródy fellépte azt jelentette, hogy „mégse Herczeg Ferenc a legnagyobb író e földön”.173 Jászi Oszkár is Herczeg Ferenc műveit választotta negatív példának, amikor egy magyar író munkásságát akarta összevetni Anatole France-éval, hogy kimutassa Magyarország kulturális elmaradottságát.174 Kutasi Elemér „Goethe világfelfogásáról” tett közzé egy kétrészes tanulmányt, amelyben a német költőfejedelem művészetét részben a Szabadgondolat antiklerikális küzdelmének frontvonalához zárkóztatta. „Goethe nem volt istentagadó, de az ő istenhite, melyet soha sem tudott a természetben való hit nélkül elképzelni, egészen más volt, mint a sötétség harcosainak istenhite.” Kutasi Goethe-idézetekkel támasztotta alá, hogy a német művész a „világosság táborában” foglalt helyet, mivel a vallási rítusokat „üres ceremóniának” tekintette. A költőfejedelem politikai ideáljának a felvilágosodott abszolutizmust jelölte meg vallási toleranciája miatt, amely Goethe művészetének is integráns része lett életének előrehaladtával.175 Konklúziója – és ezt Kutasi már a Faust második részének magaslatára eljutott írófejedelemre vonatkoztatta –, hogy „Goethe (…) a mienk”, mert a „modern, természettudományos világfelfogás talaján áll”, és rá is erősített az ismétlés retorikai eszközével: „A miénk ő, felvilágosodott, modern tudományos gondolkodású embereké.”176 Hasonlóképp domborították ki Ibsen életművének szabadgondolkodó vonulatait: „A szabadgondolkodó Ibsen” címmel nagy tanulmányban méltatták a norvég drámaírót. A „modern gondolkodóként” bemutatott Ibsen társadalomtudományos jelentőségét a szerző, Waltner Jenő abban látta, hogy a kor számos, a társadalomtudomány képviselői által már detektált problémáját Ibsen drámái juttatták el a közönséghez, amelyet ezáltal „gondolkozásra késztetett”, és annak gondolatait progresszív „irányba terelte”. Például Ibsen Nórája „egymaga meggyőzőbben bizonyított a nőemancipació jogosultsága mel172 Pogány József: Herczeg Ferenc Magyarországa, i. m. 22. Pogány kritikájára nem sokáig késett a Herczeg Ferenc szerkesztette Magyar Figyelő válasza. Mikor megjelent Pogány Harcok emberei című kötete, amelyben Pogány kortársait teszi mérlegre „éles osztályharci” perspektívából, szellemes bírálatot kapott: „Az okoskodásban az a hiba, hogy sem Herczeg, sem más épeszű ember soha nem tartotta a mai Magyarországot a létező világ legjobbikának. Ezt a kifejezést kizárólag csak Pogány úr elvtársai használják, hogy megkönnyítsék maguknak a kritika munkáját. (…) A diagnózis dolgában alig lehet eltérés köztünk és a radikálisok között. Eltérés csak a gyógymódban van, amennyiben sokan a radikális orvostudomány által javasolt ciánkáli-kúrát nem tartják célhoz vezetőnek. Azt hisszük különben, hogy a sokat emlegetett Uj Magyarország, melynek eljövetelében magunk is reménykedünk, jókora kiábrándulást fog hozni Pogány Józsefnek és társainak, mert bármilyen gyökeres átalakulásokkal járjon is, alig hihető, hogy a közéletben és különösen az irodalomban a középszerűség uralmát fogja hozni.” L. Följegyzések. Pogány József: Harcok emberei. MF, 1911/IV., 89– 100. (Kiemelés az eredetiben – Cs. P.) 173 Rab.: Ignotus. SZG, 1912/9., 319. 174 Jászi Oszkár: Kulturális elmaradottságunk okairól, i. m. 10. 175 Kutasi Elemér: Goethe világfelfogása. SZG, 1911/2., 65–66. 176 Kutasi Elemér: Goethe világfelfogása. II. SZG, 1911/3., 102.
175
lett, mint sok tudományos értekezés”.177 Egy másik skandináv drámaírót, a svéd August Strindberget Szini Gyula író, a Martinovics Páholy tagja méltatta nekrológjában: „A huszadik századnak Tolsztoj után a legnagyobb halottja” – írta Szini a 43 éves korában elhunyt, „tipikus szabadgondolkodóvá” stilizált szerzőről. Szini nekrológjának tételmondata: „a huszadik század számára Strindberg ugyanazt fogja jelenteni, mint Rousseau a tizennyolcadik század számára”.178 Szini nézőpontjából az a közös bennük, hogy mindketten szabadgondolkodók. A modern polgári dráma neves szerzői közül Gerhart Hauptmann azzal került be a Szabadgondolat horizontjába, hogy Hauptmann-nak az 1813-as lipcsei csata századik évfordulójára írt darabját „hazafiatlannak” bélyegezte a német trónörökös. Ebből a német politikát antimilitarista perspektívából szemlélő és bíráló Szabadgondolat-szerző levonta a következtetést, hogy a „német hazát ma sem a sisakos Pallas jelenti, hanem a Krupp-cég, amely a sisakot szállítja”.179 A betiltott Fest spiel in deutschen Reimenből részletet közölt a Szabadgondolat, Karinthy Frigyes pedig azt írta: „Minden vita, hozzászólás, betiltás és szőrszálhasogatás igazolta és támogatta csak a darab jelentőségét.”180 A Nyugatot természetesen „kitűnő folyóiratként”181 láttatták a Szabadgondolatban, vezető emberét, Ignotust azonban előbb méltatták, utóbb elítélték megalkuvása miatt: „Neki a mi kicsinyített, de még komolyabb, még életremenőbb harcunkban a megfordított Anatole France szerepe jutott. A tettekkel felérő bátor írású vezérből csendes szemlélődő lett és ki előbb a forradalmárok megértője volt, most legjobban a grófok lelkiállapotát érti meg.”182 A bírálat következtében egy egész polémia bontakozott ki Ignotusszal.183 „A magyar irodalom válsága” című írásban Polányi Károly adott látleletet a korabeli magyar irodalmi életről. Tendenciákkal foglalkozott, nem egyes írókkal – kivétel az ezúttal is példaképül állított Ady Endre volt. Őt Polányi olyannyira kiemelte, hogy még az orosz líra nagyjai is Ady vonatkozásában nyerték el értéküket: „Az orosz impres�szionisztikus líra is termett Ady Endréket.”184 A századelő nemzetközi drámai termését szemlélve a színpadi szerzőknél egy Gorkijtól Maeterlinckig terjedő értékskála rajzolódik ki: Gorkij munkásságával Maeterlinck A kék madár című mesejátékát állította szembe Polányi az „esztétizmus” elleni harc jegyében. Polányi ítéletében A kék madár a társadalmi problémákra érzékeny politikus színház helyett „tiszta esztézis lángján főtt
Waltner Jenő: A szabadgondolkodó Ibsen. SZG, 1911/4., 135. Szini Gyula: Strindberg. SZG, 1912/6., 199. 179 Gerhart Hauptmann és a Krupp-cég. SZG, 1913/8., 269. 180 Karinthy Frigyes: Gerhart Hauptmann Festspiel-je körül. SZG, 1913/9., 278. 181 A Nyugat egy fiatal esztétikusa. SZG, 1911/6., 221. 182 Rab.: Ignotus. SZG, 1912/9., 320. 183 Ignotus: A politika mögül. Nyugat, 1912/I., 547–548. A Szabadgondolat viszonválasza: Intranzigensség és opportunizmus. Válasz Ignotusnak. SZG, 1912/10., 332–336. 184 Polányi Károly: A magyar irodalom válsága, SZG, 1912/2., 62. 177 178
176
varázsitalt” mér „a százféle kékben áztatott színpadról”.185 A magyar irodalom „válságát” épp az jelezte Polányi számára, hogy úgy vélte: a valóságra reflektáló Gorkijnál erősebben mutatkozik Maeterlinck hatása.186 Elvárása ugyanis az volt, hogy a magyar írók az esztétizáló „elvonulás” helyett kövessék Adyt a „társadalmi harcokban”. Polányi definiálta az „igazi művészetet” is: az „igazi művészet nemes függetlenségben él és láthatatlan szálak fűzik azt az emberiség szívveréséhez”.187 Vagyis társadalmilag érzékeny és nem kitartott. Adatok halmozása, vagyis irodalomtörténeti „téglahalmok” összehordása helyett hasonló értékelkötelezettséget és politikus magatartást, vagyis „házépítést”, az irodalomtörténet „eleven élet szolgálatába állítását” várták az irodalmároktól a galileisták. Ezt Sajó Andor fejtette ki a Ferenczi Zoltán szerkesztette A magyar irodalom története 1900-ig című 1913-as kötetet bírálva.188 Ám a Szabadgondolatban nemcsak Goethét, Ibsent vagy Gorkijt, hanem olyan „elsüllyedt szerzőket” is méltattak, mint a fiatalon elhunyt hódmezővásárhelyi Gonda József, aki a szabadgondolkodók perspektívájából a helyi Jövendő című lap (1910–1912) alapításával „bekapcsolta Hódmezővásárhelyt a nyugati kultúra átültetőinek és megteremtőinek nehéz, nemes, nagy munkájába”.189 De említsük meg a mára „elsüllyedt szerzők” között Révész Bélát is: a zolai naturalizmus egyik hazai képviselőjének A magunk útján című 1912-es kötetét dicsérték.190 Ideológiai okokból került a galileisták horizontjába Földes Imrének a Feketeország című antiklerikális regénye, amely kapcsán megállapították, hogy „a fojtogató magyar klerikális levegőből kipattant az első antiklerikális regény”: „Földes irányregénye a klerikális befolyás alá került magyar társadalom hű képe s amit megírt, annak a felháborító valósága mindennap körülvesz bennünket.”191 Anti klerikális érdemei miatt vállaltan elnézték a regény fogyatékosságait is. Anatole France jelentőségét szintén elsődlegesen antiklerikalizmusa és szocializmusa jelölte ki, ám a francia író antimilitarista gesztusai is kiérdemelték a galileisták kitüntetett figyelmét.192 Ignotusról nem véletlenül írták a Szabadgondolatban, hogy Anatole 185 Uo. 62. Az „esztétizmus” körüli korabeli vitákról: Balázs Eszter: Az intellektualitás vezérei, i. m. 8. Maeterlinck munkásságának történelmi materialista kritikáját adja regénye főhősének nézőpontjából Sinkó Ervin: „Metafizikusok, művészek, mint Maeterlinck, hetet-havat összehordanak, ha ilyen kérdésről van szó, mint a boldogság. A forradalmár tárgyilagos, nyílt tekintete azonban mindent visszavezet a lényegre, mindennek sorsdöntő eredetére: a materiális feltételekre.” L. Sinkó Ervin: Optimisták. Történelmi regény 1918–1919-ből. Budapest, Noran, 2010, 112. 186 Gorkij mércévé tétele után nem meglepő, hogy a Galilei Kör Gorkij-matinét rendezett. Az 1912. április 28-i rendezvényen Csikay József Gorkij életéről, Guttmann Lajos az orosz közállapotokról és forradalmakról, Hévizy Tivadar Gorkij világnézetéről beszélt. L. Galilei Kör. SZG, 1912/5., 193. 187 Polányi Károly: A magyar irodalom válsága, i. m. 63. 188 Sajó Andor: Élet és irodalomtörténet. SZG, 1913/5., 140–143. 189 Gonda József Semper idem című regényének recenziója: R. Gy. [Rácz Gyula]: Semper idem. SZG, 1912/4., 163. 190 Révész Béla könyve. SZG, 1912/11., 385. 191 Feketeország. SZG, 1912/11., 386. 192 Anatole France beszéde a béke mellett. SZG, 1912/11., 363–366.
177
France útját járja be, csak fordítva, hiszen ez is a galileisták Anatole France-kultuszának lenyomata. Greguss Ágost író-esztéta munkásságának antifeudális vonulatát illették elismerő szavakkal, és kimutatták „szocializmusát”, mivel ideálja a pénz, tulajdon és kormány nélküli társadalom – vagyis ismét a politikai szempontok domináltak a megítélésben.193 Czóbel Ernő Eötvös Józsefnek az 1840-es évekbeli munkásságát ismertette, abból az időből, amikor Eötvös még „demokrata” volt, és még „nem árulta el” regényei, A falu jegyzője (1845) és a Magyarország 1514-ben (1847) hőseinek eszméit azzal, hogy 1867 után miniszterséget vállalt.194 Kosztolányi fordításában közölték a német szabadgondolkodó költő, Herbert Eulenberg Ikarus és Daedalus című, az 1913. szeptemberi monista kongresszuson előadott oratóriumának egy rövid jelenetét.195 Herbert Eulenbergtől később Ernst Haeckel születésnapjára írt versét is publikálták,196 amely azért jelentős, mert a Szabadgondolat fennállása során mindössze Adytól és Eulenbergtől tettek közzé teljes hosszukban költeményeket! Eulenbergről is elmondható, hogy nem művészi önértéke miatt érdemelte ki a galileisták figyelmét, hanem olyan sorai miatt, mint: „És ködbe vész sok félős néprege, / Ha értő szemmel olvasunk, Természet. / Az istenhit kezd feledésbe menni, / S nem kérdés már a lenni vagy nem lenni.” A Szabadgondolatban közzétett irodalmi tárgyú írásokból kitűnik, hogy a galileistáknál az ideológiai preferenciák uralták az esztétikai szempontokat. Ezt az elgondolást támasztja alá az oktatóként működő Litván József beszámolója: „az én feladatom az volt, hogy (…) irodalomtörténeti kérdéseket tárgyaljak meg, és ezekkel kapcsolatban világnézeti kérdésekről is beszéljek”.197 Ez alapján úgy tűnik, hogy az ideáltipikus galileista számára az irodalomnak nem volt önértéke, nem volt cél a műélvezet, mivel az irodalomra elsősorban eszközként tekintettek a társadalom megváltoztatására. De Bazarov kijelentésére visszatérve: az, hogy a vegyész műanyagja vagy dinamitja valóban hússzor inkább szolgálja-e ezt a célt, mint a költő forradalmi verse, már más kérdés.
Czóbel Ernő: Greguss Ágost és 48-as forradalom. SZG, 1913/2., 61–65., ill. Czóbel Ernő: Greguss Ágost és 48-as forradalom. II. SZG, 1913/4., 115. 194 Czóbel Ernő: Eötvös. SZG, 1913/10., 313. Eötvös József nevezett regényeit Jókai reformkorról szóló munkái melletti kedvenc kamaszkori olvasmányaiként méltatta Szántó Zoltán: „Ezek a könyvek felkavarták bennem a hazafiság, a nemzeti érzelem, a nemzeti függetlenség kérdéseit, a falusi népesség, a parasztság és a munkásság kilátástalan helyzetéből, nyomorúságából, jogtalanságából adódó kérdéseket.” L. Szántó Zoltán: Vég és kezdet, i. m. 209–210. 195 Ikarus és Daedalus. SZG, 1913/10., 308–309. 196 Herbert Eulenberg: Ernst Haeckel nyolcvanadik születése napjára 1914. február 26-án. Ford.: Helvéth Géza. SZG 1914/3., 82–83. 197 Litván József: Ítéletidő, i. m. 24. 193
178
A galileisták Ady-kultusza Az egykori szabadgondolkodó diákok a Galilei Kör történetének annyira integráns részének tekintették a kapcsolatukat Ady Endrével, hogy a kollektív emlékezetük a diák egyesület történetét elbeszélőknek már-már kihagyhatatlannak ítélte az erre történő reflektálást. Szinte egyetlen galileista visszaemlékezésből sem hiányoznak az Ady hatására tett utalások. Kritikus olvasatban akár „kisajátítási kísérletnek” is nevezhetnénk ezt a jelenséget.198 „A mi költőnk ő, akik sóvárogva várjuk azokat az eljövendő időket, amelyek fölszabadítják az embert a társadalmi hazugságok, az elfogultság, a balítéletek nyomasztó igájából. Az új, a modern kultúrember költője Ady Endre”199 – írta az Új versek egykorú méltatásában Székely Artúr, és a galileisták büszkék voltak arra, hogy elsők között méltatták Ady költészetét.200 Székely tehát nem esztétikai, hanem ideológiai mércével mérte Ady nagyságát. Habár a természet- és társadalomtudományos diákegyesület egyes tagjai az energiával teli „Ady-nyelv” „újszerűségét” is kiemelték,201 de számukra mégiscsak verseinek „kaput, falat” döngető üzenete volt igazán fontos. Ady költészetének egyik legavatottabb ismerője, Komlós Aladár ezt úgy fogalmazta meg, hogy Ady „felvágta a nyelvüket”, „új világokat tárt fel”, „utána másképp láttuk a világot, a magunk életét, a magyar életet s az életet, mindent”.202 Hevesi Gyula pedig a „lázadás lángját szító” Ady-versekről értekezett, amelynek felszabadító hatását a századelő Magyarországának „erkölcsi és szellemi 198 Ahogy megtette ezt a Magyar Kultúra egyik olvasója, aki a következő olvasói levéllel jelentkezett, miután kezébe került a Galilei Kör Három március című kiadványa: „Valami olyasmit olvasok, hogy az a három Ady-vers bizonyára célzatossággal került a vékony sárgába [a Galilei Kör könyvtára sorozat borítói sárgák voltak – Cs. P.]: azt kell megmutatniok a világba, hogy Ady is galileánus. Elmosolyodtam.” A szerző szerint Ady Galilei Körhöz kötésének célja, hogy „a többi hitsorsos előtt hencegjenek”, hogy az ő rendezvényeikre még egy keresztény is eljár: „Hát ilyen díszgój Ady is a Galilei-körben!” L. Dr. K. E.: A Galilei-kör és Ady Endre. MK, 1913/II., 463–464. 199 Székely Artúrnak a Világosságban megjelent 1906. májusi Új versek-méltatását teljes egészében közli: Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 147–148. Székely a cikk születésének és közlésének történetét egyéb Ady-emlékeivel együtt Ady-emlékek címmel utóbb a Nyugatban tette közzé: Székely Artúr: Ady-emlékek, Nyugat, 1924/I., 212–215. Lásd még kései visszaemlékezését az Adyval való találkozásairól. Az elsőre 1909 májusában, Párizsban került sor: Ady Endre és az ifjúság – Beszélgetés Székely Artúrral. Haladás, 1949. április 14., 5. 200 Az elsők között volt még Lukács György, aki a következőképpen emlékezett meg a találkozásról Ady költészetével: „Az Új versek abszolút átalakító hatással volt rám, hogy durván fejezzem ki magam, ez volt az első magyar irodalmi alkotás, amelyben hazataláltam, és amelyet a magaménak tartottam.” L. Lukács György: Megélt gondolkodás, i. m. 114–116. Ady méltatásában nem sokkal maradtak el a Galilei Kör olyan testvéregyesületének képviselői, mint a Martinovics Kör: ez 1911-ben az eperjesi főgimnázium felsőosztályú tanulói számára írt ki pályázatot „Ady költészetének méltatására” 20 koronás pályadíjjal. L. Mozgalom. Martinovics Kör. SZG, 1911/4., 156. 201 „Mindnyájan rajongtunk Ady Endréért. Nemcsak nyelvének újszerűségéért, gazdagságáért, de még inkább lelkünkből lelkedzett mondanivalójáért.” L. Kelen Jolán: Eliramlik az élet, i. m. 39. 202 Komlós Aladár. In: Ifjú szívekben élek? (Vallomások Adyról). Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum– Népművelési Propaganda Iroda, 1972, 38.
179
bilincseivel” állította szembe.203 Az Ady névvel jelölt „fényes fogalom” jelentőségéről árulkodik az a jellemzés, amellyel Kelen Jolán írta le az egyik, magát „zseninek” tartó galileista udvarlóját, aki „ha új Ady-kötet jelent meg, feltűnő módon hordta kezében utcahosszat”.204 A szórakoztató történet jól mutatja, hogy Ady valóban embléma volt a korban: az Ady-rajongás önmegjelölő és önkiemelő szerepet töltött be. A szabadgondolkodó diákegyesület Ady-kultuszának különös színezetet ad, ha az irodalmi kultuszokat „vallásként” azonosító irodalomelméleti megközelítés felől tekintünk rá.205 Márpedig okkal beszélhetünk Ady vallásos tiszteletéről, amely a Galilei Kör márciusi ünnepélyein kapott rituális formát. A diákegyesület ünnepségei nem múltak el Ady-versek szavalása nélkül, noha a költő csak 1910-ben küldött először verset a Galilei Körnek, a „régi Magyarországot” pellengérre állító „A márciusi Naphoz” címűt: „Büdös úr-szag, pénz-szag sehol így nem kábít, / Minden: változásért és újért kiált itt.” Később külön kérésre írt alkotásokat: a galileisták emlékezete szerint a „szép, sudár” Hajdú Lilit küldték el rendre a márciusi ünnepélyek közeledtével, hogy verset kérjen Adytól, akit nagyon irigyeltek ezért a „megtisztelő küldetésért”.206 Ady külföldről is elküldte a galileistáknak szánt alkotását, 1911-ben egyenesen Párizsból érkezett „A Tűz Márciusa” Bölöni György útján. Ady a következő évben dedikálta a „láz” és a „harc” metaforáira építő „Új, tavaszi sereg-számla” című versét, amelyet közöltek is a Szabadgondolat ünnepi beszámolójában.207 Ady pedig igen büszke volt „erős kis versére”:208 „Robogj föl, Láznak ifjú serege, Villogj, tekintet, világbíró kardunk, Künn, a mezőkön harsog a Tavasz, S mi harcból harcba csapat-számlát tartunk.”
1912 őszén, miután a Népszava munkatársa lett, külön írásban méltatták Adyt mint „forradalmi költőt” a Szabadgondolatban. Ezzel a „harcban eddig is elöl járó” Ady „cse-
Hevesi Gyula: Egy mérnök a forradalomban, i. m. 51. Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 62. 205 Vö. Gyáni Gábor: Az irodalmi kultuszkutatás dilemmái. In: Uő: Relatív történelem. Budapest, Typotex, 2007, 21–36., kül. 30–33. Az Ady-kultuszról Teslár Ákos disszertációja: Teslár Ákos: „Megszerettetik a hazát” – Ady, kultusz, nemzet. Doktori disszertáció. Eötvös Loránd Tudományegyetem, 2014. 206 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 61. – A később neves pszichoanalitikussá lett Hajdú Lili 1915ben ment feleségül galileista társához, Gimes Miklóshoz – 1917-ben született meg az ’56-os, ifjabb Gimes Miklós. Az 1950-es években az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet élén álló Hajdú Lili fia kivégzése után nem sokkal, 1960-ban öngyilkos lett. A „magas, kék szemű, katonás tartású” Hajdú Lili jellemzése: Révész Sándor: Egyetlen élet. Gimes Miklós története. Budapest, 1956-os Intézet–Sík Kiadó, 1999, 30. Uo. haláláról: 417–420. 207 A Galilei Kör márciusi ünnepe. SZG, 1912/4., 153–155. 208 Lásd öccsének írt levelét: Ady Endre Ady Lajosnak. Budapest, [1912. március]. In: Ady Endre levelei. II.. Szerk.: Belia György. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983, 179. 203 204
180
lekvéssel adott példát” az „igazi írói feladatról”„petyhüdt írótársainak”, akik még az 1912. május 23-i „vérvörös csütörtök” után is „kényelmesen meghúzódnak a polgári lapoknál”. Ady döntését egyszerre ünnepelték a szocializmus melletti elköteleződése jeleként és a munkásmozgalom erejének bizonyítékaként, hogy a „szervezett proletárság lapja” immár elég tőkeerős lett ahhoz, hogy soraiba vigyen „egy” Ady Endrét.209 1913-ban a beteg Ady a mariagrüni szanatóriumból postázta „Véres panorámák tavaszán” című versét Ady Lajosnak, aki továbbküldte a „borzalmak nyögötte kicsi ország egyedüli jókedvét” jelentő galileistáknak.210 A verset kiemelt helyen közölte a Szabadgondolat.211 A Galileinek tulajdonított „mégis” szellemiséget, az „eppur si muove” kijelentés történetét megidéző mű a Galilei Kör munkájának sikerességétől tette függővé az „új Magyarország” eljövetelét: „A Föld mozog, én ifjú feleim. S mi rátesszük a lábunk a magyar rögre, És esküszünk: mozdulni fog ez is S minden mostanit jobbal pótolunk Vagy minden vész itt, ámen, mindörökre.”
A Szabadgondolat fél évvel később újra „megmozdult”, és cikkel állt ki a költő mellett, amikor eljárást indítottak ellene a „Rohanunk a forradalomba” című verse miatt. Az „Ady Endrét perbe fogták” című jegyzetet az irónia trópusa uralta: üdvözülnék – írták –, ha „teljes munkát (…) végezne az ügyészség”, és Adynak nemcsak ezt a versét, tiltaná be, hanem „elkobozná Ady minden versét, összes betűjét, levágatná a kezét, hogy többé ne írhasson, kinyomozná, kik tudják betéve is a verseit, e titkos híveket agyonveretné (…) Tanácsunk szerint az ügyész aránylag könnyen kiirthatná az ország lakosságát és ezzel megmentené a forradalomba rohanástól az ország többi részét, vagyis az összes fákat, hegyeket, vizeket és barmokat”.212 Amikor 1913 decemberében egy egész számot szenteltek a Szabadgondolat körében az új sajtótörvény tervezete elleni tiltakozásnak, az Ady „Hadd jöjjön a sajtórabság” című vezércikkével jelent meg.213 Az 1914-ben elszavalt „Piros gyász ünnepén” volt az utolsó a márciusi ünnepségekre küldött versek közül (majd 1915-ben elküldte még a Galilei Kör Jaurès-gyászünnepélyé-
Ady Endre. SZG, 1912/10., 350. Erről Adynak az Ady Lajoshoz írt következő leveléből értesülhetünk: „A galileistáknak tíz nap óta készülök verset írni. Muszáj, ma megfogom. Ha megírom s holnap föladom, csütörtökön ott van. Ez esetben azonnal el fogod küldeni egy boyjal Hajdú Lilinek, Jendrassik klinika, Balassa utca, ha jól emlékszem.” L. Ady Endre Ady Lajosnak, 1913. március 25. In: Ady Endre levelei. II., i. m. 196. 211 Ady Endre: Véres panorámák tavaszán. SZG, 1913/4., 105–106. 212 Ady Endrét perbe fogták. SZG, 1913/9., 303. 213 Hadd jöjjön a sajtórabság. SZG, 1913/12., 369. 209 210
181
re az „Emlékezés nagy halottra” című versét). A betegen fekvő költő költeményét Csécsy Imre szavalta „a Tisza-féle elnyomatás rendszere ellen” tüntetőknek:214 „Piros gyásszal ünneplők, lelkeim, A vért, a kínt, a gyászt tartogassátok. Ki fog csordulni a magyar kehely És negyvennyolc óta is fog az átok. Jól átkozzatok és jól készüljetek.”
Ugyan a személyes találkozásra már 1910-ben is sort akart keríteni,215 de Ady végül először és utoljára csak a Galilei Kör megalakulásának ötödik évfordulóját ünneplő rendezvényen, 1913 novemberében jelent meg a galileisták körében. Ekkor mondta el az „új ifjúságot méltató” nagy beszédét, amelyet szintén közöltek a Szabadgondolatban. A galileistákat „szíve”„ifjú testvéreinek” nevező költő betegségeivel indokolta, hogy eddig nem jelent meg a diákegyesület rendezvényein, de súlyosbodó állapota miatt elérkezett az a pillanat, amikor már nem halogathatta a találkozást, mert nem tudta, hogy lesz-e még alkalma látni a vele „lelkileg és harcilag” összetartozó ifjú híveit. Beszédében a galileistákat az „Egészség” képviselőinek tette meg, és a „beteg” magyar társadalommal állította szembe őket. Ady visszafordította a „magyartalanság” vádját, és a galileistákat tette meg az „igaz magyarság” reprezentánsainak: „Magyarország, a magyarság nem ők, hanem mi vagyunk”. És ebben a helyzetben Ady erkölcsi imperatívuszként helyezte a galileisták vállaira a „politizálás” keresztjét: az „új ifjúságra” hárul a feladat, hogy leváltsák az elhasználódott és elfáradt „vezető intelligenciát” és ezzel felfrissítsék Magyarországot: „A Galilei Kör, bocsánat, alakulásakor talán nem is sejtette, hogy olyan grandiózus feladatot vállalt, amelyhez képest talán még az orosz diák-ifjúságé is vigalom vagy beteg kétségbeesés. Egy megváltás lehetséges (…) Magyarország számára: az úgynevezett vezető intelligenciának üdvös és frissítő kicserélődése. Tudom, hogy ma ezt a félt és vágyott titkot a legnagyobb vakmerőség kimondani, de én nem vagyok gyakorlati politikus s az a hitem, hogy az életnek varázs-írja a vakmerőség. (…) nem állítom, hogy teljes száz percentjében vált használhatatlanná, bűnössé és rosszá a históriai, vezető magyarság. De a java mégis olyan kevés s ez ország ezerszínű társadalmát annyira milliónyi baj és veszély fenyegeti, hogy talpra kell állniok azoknak, akik kinézetten és letagadottan is az igazi, kultúrás, magyar gondolatot reprezentálják: friss energiájú polgárnak és parasztnak. (…) Az új magyar diáknak, az új magyar ifjúságnak, a Galilei Körnek száz letiport szabadság s száz szép élet-lehetőség szabja meg mennyeien útját és célját. De érezzék ám azt is, ha érdemesnek tartják – mert érdemes –, hogy nem sötét, hencegő, ősködő, magyarkodó ellenfeleink Magyarország és a magyarság, nem ők, hanem mi vagyunk.”216 Mozgalom. SZG, 1914/4., 126. Egy 1910 februárjában Fenyő Miksának küldött párizsi levél tanúsága szerint: „Én nem tudom, meddig maradok Párisban, s mikor megyek a Riviérára. Valószínű, ha márc. 15 előtt megyek le Nizzába, onnan három-négy napra hazarándulok a Galilei-kör ünnepére.” L. Ady Endre Fenyő Miksának, Párizs, 1910. február 15. In: Ady Endre összes levelei. II., i. m. 76. 216 Ady Endre: A Galilei Kör ünnepén. SZG, 1913/11., 337–338. 214 215
182
Beszédét követően Polányi Károly és Scheff-Dabis László lelkes ünneplésben részesítették Adyt, „az igaz ifjúság képviselőjét”.217 Ady a rendezvény után meghívta magához a galileistákat a Magyar Király Szállóba, ahol éppen lakott, és hajnalig beszélgetett, borozgatott velük. Az anekdota szerint azt mondta nekik: „Eleget ültem már lázítók között, végre-valahára lázadók között ülhetek…”218 A Galilei Kör tagjai nemcsak életében, hanem halálában is nagy tisztelettel adóztak a költőnek: 1919 januárjában galileisták álltak sorfalat ravatalánál, előtte felhívásban kérték, hogy minél több galileista tegye tiszteletét a temetésen.219 Az Ady-ravatalnál felálló galileisták sorfala baloldali elbeszélésekben – mint például Illyés Gyuláéban – a „költő emlékének megőrzéseként” töltődött fel szimbolikus jelentéssel, míg a jobboldali leírásokban Ady – Tormay Cécile elbeszélésében kifejezetten „zsidó” – „kisajátításaként” jelent meg.220 A Galilei Kör utolsó jelentős rendezvényeinek egyikén, az 1919. február 6-i Ady-gyászünnepélyen Polányi Károly mondott ünnepi beszédet a költő emlékére, aki „visszaadta a hitet” egy „hitetlen nemzedéknek”, és „utat mutatott az eltévedetteknek”: „Tíz év előtt volt, hogy egy új diákkör egy ismeretlen költő ünneplésének szentelte az ő márciusi ünnepét. A költőnek és a körnek is kevesen ismerték a nevét, és akik ismerték, a gúny és a rágalom szólamait hallották csak felőlük. A költő a nagyközönség számára érthetetlen nyelven új hitet hirdetett, új mártiromságra vállalkozott. Amit idehaza hazának neveztek, azt megtagadta és elátkozta, s a hazátlanok hazáját vallotta otthonának. Ennek a költőnek szentelt márciusi ünneppel indult útnak most tíz éve a magyar értelmiségnek az a töredéke, akit ifjúsága avatott a költő hivatott közönségévé. A becsmérelt és megbélyegzett diákcsoport a Galilei Kör volt. A kinevetett, kigúnyolt és üldözött költő neve: Ady Endre. Az idegenbe szakadt költőnek jól esett ez az első visszhang szavának. Erőt adott neki és bátorítást, mint mondotta, és mindig hálával emlékezett róla. De a Galilei Kör történetében is döntő maradt ez az esemény. Nem véletlen, hogy nem irodalmi vagy költői társaság, hanem az ifjúság volt az, aki elsőnek állt melléje. Mert Ady nem új irányt hozott, hanem új kort. Irányok közönségét hajlamok és vérmérsékletek szabják meg, új korszak költőjét csak új nemzedék fogadhatja be.”221
A galileisták odaadó Ady-rajongása, az „új Magyarország költőjének” kijáró méltatás teljes mértékben érthető Ady korabeli polarizációs szerepe miatt is. Ahogy Szerb Antal érzékletesen megfogalmazta: A Galilei-kör Ady-estéje. BH, 1913. október 19., 13. Békés István: A tegnapi holnap – Irodalmi anekdoták. Népszabadság, 1969. január. 1., 3. 219 Ady Endre temetése. V, 1919. január 29., 6. 220 Illyés Gyula: Beatrice apródjai, i. m. 305–308., ill. l. később Tormay Cécile Bujdosó könyvének elemzését a Galilei Kör Horthy-kori recepcióját bemutató fejezetben. Ady temetésének szimbolikus politikai jelentőségéről: Vörös Boldizsár: Két rendszer, két halott, két temetés. Médiakutató, 2004/3., 137–148. 221 Polányi Károly: Szózat a Galilei Kör ifjúságához. In: Uő: Fasizmus, demokrácia, ipari társadalom, i. m. 180. A Népszava tudósítása a gyászünnepélyről: Ady Endre emlékezete, NSZ, 1919. február 6., 7. 217 218
183
„Az első pillanattól kezdve, amint feltűnt, egyszerre formát kapott az addig kaotikus irodalmi tudat: Ady neve két ellenséges táborra osztotta az embereket, egyszerre mindenki pontosan tudta a helyét. Olyan volt Ady, mint a kő Jókai regényében, mely belehull az olvadt kristály tavába, és egyszerre bazaltoszlopok sorakoznak az égfelé. Jelentősége messze elhagyta az irodalom határait, és a pro vagy kontra Ady-állásfoglalás politikai és világnézeti felfogások szembenállását váltotta ki.”222
Ady olyan önmagán túlmutató, szimbolikus szerepet töltött be, mint például az általános, egyenlő és titkos választójog támogatása. Annak elfogadása a politikai mező baloldalán elsődlegesen nem a pozitív és negatív következményekkel számoló „szakmai” kérdés volt, hanem az „új” és a „régi Magyarország” közti választás kérdése. És Ady? Felmerül a kérdés: valóban a szívéből robbantak-e ki a galileistákat ünneplő szavak? Teslár Ákos hívta fel a figyelmet, hogy a saját magát meg nem alkuvóként pozicionáló Ady a verseinek, írásainak üzenetét sokszor a célközönséghez igazította.223 Ez persze nem zárja ki, hogy az annyira hangsúlyozott „testvériség” miatt a Galilei Kör esetében a szerzői szándék és a befogadói igény fedte egymást, és Ady valóban azt írta, amit „gondolt”. Egyik levélrészlete azonban, amelyben közvetítő útján fizetségét követeli a galileistáktól,224 arra enged következtetni – és az erre tett utalások teljességgel hiányoznak a galileisták Ady-emlékeiből –, hogy Ady és a Galilei Kör kapcsolatában nemcsak a „vér”, hanem az „arany” is szerepet játszott.
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet, i. m. 486–487. Teslár Ákos: „Megszerettetik a hazát” – Ady, kultusz, nemzet, i. m. 159–160. 224 Ady Lajosnak írta Mariagrünből: „A galileisták nem küldték be a pénzt? Jó volna megreklamálni.” L. Ady Endre Ady Lajosnak, Mariagrün, 1913. március 28. In: Ady Endre levelei, II., i. m. 198. 222 223
184
„TANULNI ÉS TANÍTANI” – A GALILEI KÖR OKTATÓMUNKÁJA Nyári előadások és szemináriumok középiskolásoknak „ A tanár érettségin záró kérdésnek azt kérdezte, milyen pénzük volt a latinoknak? Az élet pedig kezdőkérdésnek azt, hogy van-e elég pénzed a tanulásra?” (Rubin László: A Galilei Kör szózata a diákokhoz)
A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete már a Galilei Kör megalakulása előtt tervezte a frissen érettségizett diákok számára nyári előadás-sorozat megindítását. Ennek szervezését Fényes Samu távozása után a Galilei Kör leendő tagjai átvették, és a „Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesületének Főiskolai Fiókjaként” intézték felhívásukat 1908 májusában a matúra előtt álló középiskolai diákokhoz. Ebben a következőképp fogalmazták meg nyári tanfolyamuk célját: mivel a szabadgondolkodó fiatalok interpretációjában a nyolcévi középiskolai tanulás és a középfokú ismeretek megszerzését igazoló érettségi bizonyítvány mit sem ér a modern világban – elképzelésük szerint ugyanis a magyar iskolarendszer nem tartott lépést a modernitással, és nem készít fel az életre –, ezért a nyári kurzus feladata, hogy hozzásegítsen azon ismeretek rohamléptű pótlásához, amelyekre a 20. század elején egy „értelmiséginek” szüksége lehet: „Az elmúlt másfél század hatalmas szellemi forradalomnak volt korszaka. Az emberi szellem óriásai foglalták össze a természettudomány és történelem tanulságait és ezeknek az összefoglalásoknak az eredményeképp megváltozott a modern ember felfogása az embernek a természethez és az embertársaihoz való viszonyára nézve. Új tanok diadalmaskodtak a világ keletkezése és az ember származása, a fajok egymáshoz való viszonya, a nő helyzete és a társadalmi együttélés egyéb kérdéseiben. Új eszmék hívják porondra a gondolkodókat. És mindaz a forradalmian, mindaz a nagyszerűen új, amit a 18. és 19. század alkotott, ami lelkesít és harcra késztet milliókat, előletek majdnem el volt zárva.”225
A középiskola nyolc éve alatt az iskolapadban töltött közel hét-nyolcezer órából egyet sem szántak a tanárok Spencer és Marx tanításainak vagy Darwin eredményeinek – állították –, vagy ha igen, akkor csak egyoldalúan értelmezve, torzítva azokat: „És tudjátok, miért nem volt szabad tisztába jönnötök ezekkel a tanokkal? Mert ezek a tanok ellenkeznek a vallás tanításaival, mert ezek a tanok veszedelmesek a ma uralkodó érdekekre” – írták. A gnosztikus ihletettséget – gondolok itt a titkos tanokba beavatás misztériumára és izgalmára – nem nélkülöző közlemény szerint a Galilei Kör nyári tanfolyamai tehát az „új tanokba” kínáltak bevezetőt, amelyek „összezúzták a biblia naiv gyermekmeséit: a hatnapos teremtéstörténetet, a szabadakarat, a lélek halhatatlansága, a túlvilág gyermek225
A felhívást közli: Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 79–81.
185
meséit”.226 A sorokból kiérződik annak nyomatékos hangsúlyozása, hogy a szabadgondolkodás szellemi eszközkészletével felvértezett huszonévesek a „Biblia-hívő” vallásos felnőtteket intellektuális értelemben gyermekeknek tekintik: az egy soron belül kétszer is megjelenő mese metafora egyértelműen kijelöli ezt az értelmezést. A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének Főiskolai Fiókja (majd a hamarosan megalakuló Galilei Kör) ezzel szemben a szellemi „férfivá érést” kínálta az érettségizett diákoknak. Csábító ajánlat egy 18 éves fiatalembernek. A Galilei Kör minden év májusában meghirdette a nyári előadás-sorozatát és szemináriumait, a vezetőség megküldte a programot a középiskolásoknak, ezzel akarván becsatornázni őket az egyesületbe. A nyári programot közölték a baloldali napilapok, például a Népszava, így valóban sokakhoz elért. Az akkor végző Rákosi figyelmét is az érettségizőknek kiküldött felhívásával keltette fel a Galilei Kör,227 a felhívásoknak köszönhető, hogy sok-sok diák már középiskolásként bekapcsolódott a Galilei Kör tevékenységébe, például Litván József és Kolnai Aurél már 14 éves korukban.228 Ők pedig még fiatalabb iskolatársaikat is „beszervezték”. Litván József mesélte, hogy: „A már tizennégy éves koromban a Galilei Körben kapott impulzusok híveként osztályomban igyekeztem a Galilei Kör eszméi számára híveket szerezni.”229 Litván ekképp léptette be a Galilei Körbe 1917–1918 körül a később komoly karriert befutó Friss Istvánt. A nyári előadás-sorozatokon és szemináriumokon a modernként megjelölt történelmi, irodalmi, matematikai, fizikai és kémiai ismeretek, de elsősorban a „társadalomtudományos gondolkodás” 16-18 éveseknek történő átadása, a Huszadik Század szociológiai szemléletének elsajátíttatása volt a cél. A program sikerét elősegítette, hogy „a Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 80. Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, i. m. 61. 228 Litván József: Ítéletidő. Budapest, Tekintet Alapítvány, 1991, 20., ill. Kolnai Aurél: Politikai emlékiratok, i. m. 107. 229 Litván József: uo. Hasonlóan próbálta beszervezni gimnáziumi iskolatársait 15 éves korában Kunvári Bella, aki bátyja révén már kamasz lány korában feljárhatott a Galilei Kör helyiségébe. Kunvári Bella ekképp számol be szervezkedési kísérletéről: „Lelkesen szervezni kezdtem a Váci u[tca]i leánygimnáziumban serdülők számára egy »kis Galilei kört«, amihez az előadókat részben a Galilei körből, részben a közös helyiségben dolgozó Társadalomtudományi Társaságból szereztem. A leányokat titokban kellett kiválogatnom, hiszen: titkos társaság volt. Nehezítette helyzetemet ötödikes voltom. A felsőbb osztályok nem szívesen vették a kisebb korosztályok vezetését. Tízperces szünetekben 1-1 lányt mutattak be nekem immár kiválasztott munkatársaim, ezek csak annyit tudtak, hogy érdemes velük beszélgetni. Kérdéseim: mit olvas, mi érdekli, és hasonlók alapján, rövidesen komoly csapat gyűlt össze.” Elbeszélése szerint az osztályfőnöke háromszor is kihallgatta négyszemközt a diáklányt, és kicsapással fenyegette, Kunvári azonban tovább folytatta a szervezkedést korosztályában, azzal a megszorítással, hogy osztálytársait kihagyta, nehogy kicsapják őket. 1912-ben az előadások nagy részét már a Kunvári-lakásra szervezte a lány (korábbi helyként a Galilei Kör helyiségét és a cipőfelsőrész-készítők szakszervezetét említi), aki előadókat a Társadalomtudományi Társaságból igyekezett szerezni „matrózruhás, rakott sötét szoknyás kölyöklányként”. Szüleinek semmi ellenvetése nem volt az otthoni előadások ellen, ezek azonban az 1912-es tanév végén, édesapja halála miatt abbamaradtak, ez ugyanis nagyon megviselte a lelkes kamaszlányt. L. Dr. Kunvári Bella visszaemlékezése. PIL 867. f. 1/k–405. 226 227
186
Galilei-kör előadógárdája kitűnő emberekből állt”230 – emlékezett vissza Kelen Jolán, de ha végigtekintünk az előadók nevein, nem is vitatkozhatunk. Ezek között elsősorban a polgári radikális és szociáldemokrata értelmiség vezető személyiségei sorakoztak, akik – bár ez nem jelenik meg a visszaemlékezésekben – tiszteletdíjban részesültek munkájukért: Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond, Madzsar József, Pikler Gyula, Rácz Gyula, Szende Pál, Tímár Miklós, Varga Jenő. Ismerve tudományos munkásságukat, valószínűsíthető a Galilei Kör „felsőoktatási felkészítőjének” magas színvonala és egyben erősen ideologikus töltete is. 1909-ben pályaválasztási tanácsadással is szolgáltak: a tanfolyam egy-egy napján a jogi, az orvosi, a tanári és a mérnöki pályát ismertették a Galilei Kör adott szakosztályának képviselői. A nyári előadás-sorozatok szellemiségét jól tükrözik Jászi Oszkár „Miért tanuljuk a történelmet?” és Madzsar József „Természettudományi gondolkodás és dogmatikus gondolkodás” című előadásai 1910-ből, illetve Rónai Zoltánnak a „Társadalom és az iskola” és Kende Zsigmondnak „A nemi kérdésről” címmel megtartott előadása. Jászi az egyén és társadalom, szociológia és történelem kapcsolatát vette szemügyre, a történelem diszciplínáját pedig tudományként és a politikai propaganda eszközeként egyaránt vizsgálta. A „hazafias”, nacionalista, propagandisztikus történetírással Jászi a társadalomtudományos alapon álló tudományos történelemírás módszereit állította szembe.231 Madzsar József a természettudományos gondolkodást összevetette a dogmatikus gondolkodással, utóbbit az osztályérdekkel magyarázta, a természettudományos gondolkodást a modern biológia irányelveinek kifejtésével modellezte.232 Rónai Zoltán azt a kérdést vetette fel, miért nem vesz tudomást az iskolai oktatás az olyan társadalomtudományi kategóriákról, mint a „termelés”, a „termelőeszközök” és az „osztályok”, amelyek alkalmasak a kor társadalmi jelenségeinek értelmezésére. Rámutatott az ideológiák fontosságára, és a társadalmi jelenségek hamis beállítására a középiskolában, amelyek között a „nemzetet”, „hazafiságot”, valamint a „nemzetköziséget” nevesítette. Kende Zsigmond a nemi kérdésről tartott előadásában azt a kérdést tette fel, hogy miért nem beszélnek a nemi kérdésről a középiskolában, mikor annak tabusítása veszélyes, és elősegíti a nemi betegségek burjánzását. Polányi Károly utóbb a Galilei Kör nagy érdemének tartotta, hogy természettudományos igénnyel fordult a nemi kérdéshez.233 Az előadásokon túl 1910 nyarán a Galilei Körben két szeminárium is működött: Kende Zsigmond vezetésével
Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 59. A Galilei-Kör. NSZ, 1910. július 16., 7. 232 Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről, i. m. 14–15. és Jelentés a Galilei Kör 1910/11. évi működéséről, i. m. 4. 233 Polányi Károly: A Galilei Kör hagyatéka, i. m. 203. Tormay Cécile viszont a Bujdosó könyvben utóbb rémülten jegyezte fel, amiket az 1918–1919-es forradalmak baloldali-radikális oktatáspolitikájának iskolai nemi felvilágosító akcióiról hallott, például a bemutatóábráktól sokkot kapó középiskolás lányok állítólagos esetét. 230 231
187
a származástan újabb eredményeit tanulmányozták, Halasi Béla útmutatásával pedig „Marx gazdasági tanait”.234 1911-ben az alapozó előadások mellett egy szociológiai, egy természettudományi és egy szabadgondolkodó szemináriumot kínált nyáron a Galilei Kör, ezeket egytől egyig az idősebb galileisták tartották. A szociológiai szemináriumon a szociológiai iskolák megismerése után az emberi társadalom és gazdaság fejlődéséről tanultak, majd a tőkés termelés és a munkásmozgalmak, végül a család és az állam kérdésköre következett. A természettudományi szemináriumon a Föld történetéről, biológiai alapismeretekről és az élettan főbb problémáiról, a leszármazástanról, az energetikáról és az anyag szerkezetéről tartott órák sorjáztak. A szabadgondolkodó szemináriumon a szabadgondolkodás elmélete és a szabadgondolkodó mozgalom megismertetése mellett a vallás és a tudomány keletkezésével és fejlődésével foglalkoztak.235 1912 nyarán három szemináriumot rendezett a Galilei Kör a szociológiai, természettudományos és világnézeti kérdésekről, mindegyik este fél hétkor kezdődött. Csütörtökönként a Kommunista kiáltványból kiindulva vizsgálták meg a szociológia főbb problémáit. Szerdánként a származástan kérdéseit tárgyalták a természettudományi szemináriumon. A hétfőnkénti világnézeti szemináriumon a filozófia alapproblémáit vették sorra.236 1913-ban az előadások helyett a szemináriumi munka került a nyári program előterébe, amelyet a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete „belterjes irányként” bírált meg. Hétfőnként Lóránd Jenő vezetésével világnézeti, kedden Polányi Károly irányításával szociológiai, csütörtökönként Kende Zsigmond vezetésével biológiai szemináriumnak adott helyet a Galilei Kör Anker közi helyisége. Lórándnál elsősorban Mach, Polányinál Hegel, Marx és Pikler nézetei, Kende Zsigmond Jacques Loeb Az élet című munkája alkotta a tananyagot.237 1914-ben a következő előadásciklust állította össze a Galilei Kör szünidei bizottsága: Purjesz Lajosnak, a Világ szerkesztőjének július 2-i nyitó előadását követően Aradi Viktor: „A nemzetiségi kérdés”, Erdős Lajos: „Milyen kérdéseket vethet fel a filozófia”, Lóránd Jenő: „Természettudományos és dogmatikus gondolkozás”, Pogány József: „A középiskolai történettanítás kritikája”, Polányi Károly: „Iskola és tudomány”, Ráskai Dezső: „A szexuális kérdés”, Rónai Zoltán: „Kapitalizmus és szocializmus”, Rubin László: „Vallás és erkölcs” és Szende Pál: „Egyház és állam” című előadásait emelték a programba. Emellett három nagy szeminárium tartását irányozták elő a szociológiai, fizikai és biológiai ismeretek tárgyköréből Rónai Zoltán, Báron Gyula és Madzsar József
Jelentés a Galilei Kör 1910/11. évi működéséről, i. m. 4. Jelentés a Galilei Kör 1911/12. évi működéséről, i. m. 6–7. 236 A Galilei Kör. SZG, 1912/7., 263. 237 Az előadások és szemináriumok nyári programját közölte: A Galilei Kör szünidei előadásai. NSZ, 1913. július 12., 8. A szemináriumokról külön: A Galilei Körben. NSZ, 1913. augusztus 31., 8. 234 235
188
vezetése alatt, és még további tíz „megbeszélő szemináriumot” speciális kérdésekről, kisebb csoportok számára.238 1914 nyarától megszűnt a Szabadgondolat, és a Galilei Kör jelentései is elmaradoztak, így csupán a napilapok információira hagyatkozhatunk az előadásokról és szemináriumokról.239 A nyár elején három szemináriumot meg is hirdettek: Áldor Vilmos keddenként a Kommunista kiáltványról, Berger Iván hétfőnként a biológia alapfogalmairól, és az első világháborúban nem sokkal később elesett Gyulai István a vallás keletkezéséről tervezett beszélni. A szemináriumokon nemcsak diákok, hanem munkások is részt vehettek volna: a Népszava július eleji ajánlójából tudjuk, hogy a szakszervezeti tagoknak „a szükséges segédkönyveket” a Galilei Kör szolgáltatta.240 A hónap végi hadüzenet és az általános mozgósítás, majd a háború kitörése azonban ezeket a szemináriumokat is valószínűleg elsöpörte. Előadások, szemináriumok, vitaestek A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete és a Társadalomtudományi Társaság vezetőinek koncepciója az volt, hogy a galileisták idővel a társaság előadásainak, tanfolyamainak előadói lesznek, ennek a kezdetektől meglévő együttműködésnek köszönhető, hogy a Társadalomtudományi Társaság a diákegyesület rendelkezésére bocsátotta a nagytermét. A Galilei Kör azonban hamar önállósult, és önálló oktatási tevékenységbe kezdett, amely az 1909-es év elejétől már igen gyorsan erősödött intenzív és extenzív értelemben egyaránt: az önképzőköri jellegű összejövetelekből fokozatosan egyfajta „szabadegyetem” nőtt ki, végül megjelentek a körben a nemzetközileg jegyzett előadók is. A napilapok által meghirdetett és gyakran ismertetett Anker közi előadások fontos szerepet játszottak a hallgatók bevonásában, a „tagagitációban”. Utóbbit az egyetem falain belül hivatalosan nem engedélyezték, noha a galileisták még 1916 őszén is ostromolták az egyes karok dékánjait, hogy engedélyezzék azoknak a hirdetményeknek kifüggesztését, amelyek jelzik az előadásokat, és közlik „a Körre vonatkozó tudnivalókat”.241 A Galilei Körből azonban csak az őszirózsás forradalmat követően lett a Budapesti Egyetemen bevett diákegyesület, addig az egyes fakultásokra kiküldött „bizalmi emberekre” hárult az ajánlás és az agitálás. A Galilei Kör. SZG, 1914/6., 190–191. A program megváltozott, ugyanis Szende Pál „Ifjúság és társadalmi haladás” című előadásával kezdődött a nyári program július 10-én, Purjesz Lajos előadása pedig július 17-re halasztódott Purjesz „indiszpozíciója” miatt. L. Galilei kör. PN, 1914. július 10., 15. – Júliusban még biztosan előadott Rubin László „Vallás és erkölcs” címmel, azonban annak már nincs nyoma, hogy Polányi Károly „Iskola és tudomány” és Pogány József „Osztályharc és történelem” című előadásait is megtartották volna. L. A Galilei Körben. NSZ, 1914. július 24., 14. 240 A Galilei Körben. NSZ, 1914. július 10., 9. 241 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. augusztus 31-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 238
239
189
A természettudományi, szociológiai, kultúrpolitikai és művészeti előadásoknak idővel nemcsak diák-, hanem munkásközönsége is kerekedett, a szakszervezeti tagok ugyanis ingyen vagy kedvezményes belépővel juthattak be ezekre. A Galilei Kör egyes rendezvényei valóságos „eseményekké váltak”: „Ezek igen jól sikerültek és nagy hallgatóságot vonzottak”. 242 Az előadóterem szűknek bizonyult nagyobb hallgatóság befogadására, ezért később nagyobb szabású előadásokra a Régi Képviselőház üléstermét bérelték ki, vagy az Újvárosháza nagytermét kérték ki,243 igénybe véve és megkapva a liberális Bárczy-féle városvezetés támogatását. Egyes túlzó visszaemlékezők ezen előadások legalább ezres látogatottságáról számoltak be.244 „Alig volt hét, különösen télen, amikor a szabad természet kevésbé csábított, hogy a kör előadótermében – melyet a Társadalomtudományi Társasággal közösen használtunk, s 300 főt be tudott fogadni, s ha kellett, többet, mert kinyitottuk a szomszédba nyíló ajtókat – valami érdekes beszámoló vagy felolvasás ne lett volna.”245
Így írt Rákosi Mátyás, annak igazolásául, hogy a galileisták valóban komolyan vették jelszavukat, a tanulást és a tanítást. A rendelkezésre álló források szerint a Galilei Kör oktatómunkája lényegében a Kende Zsigmond, Polányi Károly és más alapítók által az 1908. őszi munkabizottsági üléseken kialakított stratégia szerint zajlott egészen az 1914-es „törésig”: „Haladó, tudományos, minden pártpolitikát kizáró, de minden ízében progresszív, új munkamódszerű diákegyesületet kell létrehozni, amely a haladás őket [a fogékony diákokat – Cs. P.] legközelebbről érdeklő problémáiról az ő nyelvükön szól hozzájuk. (…) A tanévben jól megválogatott reprezentatív előadókkal rendszeres nagyelőadásokat fogunk rendezni, a diákság ös�szessége és a nagyközönség számára, világnézeti és országos érdekű kérdésekről. Párhuzamosan intenzív önképző munkát fogunk végezni a szemináriumokban, amelyeket a tagok maguk szerveznek és vezetnek, olyan tematikával, amely a középiskolai és egyetemi oktatás hiányosságait lesz hivatva kitölteni. S itt egyaránt gondoltunk a hivatalos oktatás tudatos, világnézeti torzításaira, valamint annak az élő tudomány gyors fejlődését követni nem tudó maradiságára. Mi akkor már tudtuk mennyi, a maga szakmájában kitűnően képzett diák van közöttünk.”246
Flamm Sándor Hajdú Lilit, Kende Zsigmondot, Fodor Lajost és Bernát Lajost emelte ki. Ők már fiatalon kitűntek tudományos munkásságukkal, más később nevet szerző orvosokhoz, kémikusokhoz, fizikusokhoz hasonlóan, akik szintén a Galilei Körben „termelődtek” ki, miképp – a materialista természettudós Jakob Moleschottal szólva – az agy kiválasztja a gondolatot, akár „a máj az epét”. A Flamm által felsoroltak nagyrészt egy helyen is dolgoztak, igazi munkahelyi műhelyt alkotva: a radikális gondolkodású Flamm Sándor. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. Galilei Kör. SZG, 1911/1., 53. 244 Például: Bárd Imre. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. 245 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 72. 246 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 84. (Kiemelések az eredetiben – Cs. P.) 242 243
190
Tangl professzor – akit az elbeszélések alapján nevezhetnénk akár a „medikusok Pikler Gyulájának” – a Rókus Kórház laboratóriumaiban sok galileistát gyűjtött maga köré, ekképp ez a kórház központja lett a fiatal galileista orvosoknak és természettudósoknak. A korán elhunyt Mándoki László, Polányi Mihály, Szemző György, Surányi Ede, Scheff-Dabis László, Dienes Lajos, Kende Zsigmond és Tangl asszisztense, Szili Sándor tartoztak ebbe a radikális orvosi körbe. A maga is orvos – az 1950-es évek elején az Uzsoki Utcai Kórház főorvosa – Flamm Sándor állította, hogy a Galilei Körben töltött önképző éveknek jelentékeny szerepük volt abban, hogy az egykori galileisták közül később ily sokan futottak be tudományos karriert: „Az a nevelés, amelyet a G[alilei] K[ör]ben kaptak (…) [s]okakkal megkedveltette a természettudományt és sokakat arra késztetett, hogy intézetekben, laboratóriumokban tudományos munkát végezzenek.”247
A szabadgondolkodó diákegyesület történetének első nagyobb visszhangot kiváltó előadását Harkányi Ede tartotta, a „Tudomány és katholicizmus” címen 1909. február 28-án. Ebben Harkányi a katolicizmust” a tudomány „természetes ellenségének” nevezte, és leszögezte, hogy „a papi rend üldöz és elnyom minden tudományt”.248 Tézisét elsősorban a spanyol történelemből hozott példákkal illusztrálta: a mély vallásosságot, a klerikalizmus uralmából adódó tudatlanságot jelölte meg a világhatalmi centrumból a perifériára kerülő Spanyolország süllyedésének elsődleges okaként – az igen fontos gazdasági szerepet játszó mórok és zsidók 15. század végi kiűzésétől kezdve. Elrettentő példaként említette, hogy a „klerikális” Spanyolországban 1771-ben a Salamancai Egyetem ellenezte Newton tanainak oktatását, ellenben még 1788-ban is égettek eretnekeket. Nevezetes előadást tartott 1909. március 7-én Kunfi Zsigmond, melyben az egyház oktatásbeli jelenlétét és befolyását bírálta, mivel a „klerikusok” az Ó- és Újtestamentum „primitív gazdasági és társadalmi fejlődésnek megfelelő igazságait” akarják ráerőszakolni a 20. század fiataljaira. Mindez ahhoz a skizofrén helyzethez vezet – érvelt Kunfi –, hogy míg hittanon azt tanulja a diák, hogy Isten a semmiből teremtette a világot, a természettudományi órákon arról a tudásról kell számot adnia, hogy „valami csak valamiből lehet”. Ezért az előadó a kötelező hitoktatás eltörlését és az egyháznak az iskolákból történő kiszorítását követelte, mivel: „A pap a templomba való és nem az iskolába.”249 Kunfi mellett még egy neves szociáldemokrata politikus jelent meg előadóként, 1909 májusában, Garami Ernő a szocializmusról beszélt. A szocializmussal szemben gyakran felhozott vádakat igyekezett cáfolni, és hallgatóságát beavatta az osztályharcelméletbe is. Előadását vita követte, a Népszava tudósítója külön kiemelte, hogy azon sok nő is részt 247 Flamm Sándor. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. – Továbbá: „A modern természettudomány és a természettudományos gondolkodás szintén ott lett előttünk ismeretes.” L. Ádám Manóné Téri Teodóra. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. 248 A Galilei Kör. NSZ, 1909. február 28., 7. 249 A valláserkölcsi középiskola. NSZ, 1909. március 9., 7.
191
vett. Az MSZDP vezető politikusa előadásában külön hangsúlyt tett a „nemzetköziség” értelmezésére, miután bemutatta azokat az okokat (például a „bérmunkás rend” keletkezése), amelyek nyomán értelmezésében a szocializmus megszületett. „Én nem akartam önökből szocialistákat csinálni, ez egy előadás keretében nem is sikerülhetett volna, csak föl akartam hívni az önök figyelmét a szocializmus tudományára. Foglalkozzanak vele, higyjék meg, érdemes.”250 A Galilei Kör történetét ismerve nehezen elkerülhető a bibliai kép: a mag termékeny talajba hullott. Az első tanévben az előadások mellett szabadgondolkodó, társadalomtudományi és filozófiai szemináriumokat kínált a Galilei Kör, mindegyiket heti két órában. Harkányi Ede és Tímár Miklós tartották pénteken a szabadgondolkodó szemináriumot a természettudományi monizmus témakörében, a társadalomtudományi szemináriumon Werner Sombartnak A szocializmus és a szociális mozgalom című munkáját251 olvasták Varga Jenő útmutatásával minden vasárnap,252 a filozófiait pedig Polányi Károly vezette, amelynek tárgya Mach és Az érzékletek elemzése volt, valamint a szeminárium résztvevői tartottak kiselőadásokat.253 A második tanév tagadhatatlanul legerősebb előadása Polányi Károlyé volt, melyet az egyetemi „klerikális uralomról” tartott 1910. április 30-án, válaszul a zsidó hallgatók pozitív diszkriminációjával megvádolt neves történész, Marczali Henrik meghurcolására.254 Polányi előadásának előtörténete nem nélkülözött minden botrányt: a Galilei Kör az eredeti szándék szerint egy nyilvános gyűlésen „bélyegezte” volna meg „a szentimrések folytonos botrányait”, és tiltakozott volna a „klerikális túlkapások” ellen, a tervezett gyűlést azonban a rektor kérésére a rendőrség betiltotta. A galileisták ehelyett tartották meg felolvasóestjüket az Intim Színházban, hatszáz diák részvételével. Polányi történelmi példák sorakoztatásával igyekezett alátámasztani állításait, miszerint „ahol a papság az egyetemeket a hatalmába tudta keríteni, ott rövid idő multán megsemmisül hosszú századok tudományos munkája”, a diáknak ezért kötelessége a „klerikalizmus” ellen küzdeni.255 Az évben három vitát is rendezett a diákegyesület, melyek közül a legjelentősebb a modern művészet irányairól szólt. Ezen Kernstok Károlynak a Galilei Körben 1910. január 16-án tartott előadását vitatták meg ismert művészek és műkritikusok, a hivatá-
Előadás a szocializmusról. NSZ, 1909. május 16., 9. Sombart Werner [Werner Sombart]: A szocializmus és a szociális mozgalom. Társadalomtudományi Könyvtár. Budapest, 1908. 252 Varga Jenő és a Galilei Kör kapcsolatáról: André Mommen: Stalin’s economist. The economic contributions of Jenő Varga. New York, Routledge, 2011, 15. 253 Jelentés a Galilei Kör 1908/09. évi működéséről, i. m. 6. 254 Marczali Henrik ügyének ismertetését lásd a Galilei Kör antiklerikális tevékenységét bemutató részben. 255 A klerikalizmus ellen. NSZ, 1911. május 1., 7. 250 251
192
sát tekintve művészettörténész Diner-Dénes József, a már elismert kritikusként számon tartott Lukács György, továbbá Gerő Ödön, Kabos Ede és Lengyel Géza.256 Az 1910/11-es tanév bővelkedett szemináriumokban, összesen nyolcat szerveztek a szakosztályok. A társadalomtudományi szemináriumok közt „A történelmi materializmus” egynémely alkalmazásáról Rónai Zoltán tanított, a kriminálszociológiait a jogi szakosztály szervezte, tárgya Scipio Sighele olasz kriminológus tömegpszichológiáról szóló könyvének olvasása volt. A természettudományi szemináriumot az orvostanhallgatók szakosztálya szervezte, itt Kende Zsigmond, Pólya György és Polányi Mihály is előadott. A műegyetemisták szervezte tudománytörténeti szemináriumon Korach Mór beszélt az anyag szerkezetéről, keletkezéséről és pusztulásáról, Keller Bence pedig a radioaktivitásról. A matematikai szeminárium tárgya a természettudományok matematikai fogalmainak a középiskolában oktatottnál magasabb szintű ismertetése volt. A lélektani és bölcseleti szemináriumban Polányi Károly magyarázta Machot. A művészettörténeti szemináriumon a reneszánsz művészetét mutatta be Schwarz Aladár és a művészettörténész Antal Frigyes, a Vasárnapi Kör leendő tagja. Az esztétikai szemináriumon Lehel Ferenc festőművész, a nagybányai festőiskola egyik „kismestere” oktatott.257 Az év legjelentősebb eseménye Jászi Oszkár később tárgyalandó előadása volt 1911 januárjában a nemzetiségi kérdésről. Kiemelendő Pásztor Mihály újságírónak „A drágaság” okait firtató előadása, amely a galileisták gazdasági nézeteibe engedhet betekintést. Az 1910. október 30-án tartott, az agrárius politikát támadó előadás konklúziója szerint a magas vámok nagyobb szerepet játszanak az élelmiszerárak emelkedésében (például a szerb sertésimport kizárásával), mint az állatállomány csökkenése vagy a „szertelen állat export”. Utóbbit azért bírálta, mert ugyan az ország egyik fő jövedelemforrása (Pásztor előadása szerint 1909-ben 200 millió korona folyt ebből be az országba), de az erőltetett export következtében az állatállomány annyira „lerongyolódott”, hogy a lakosság drágán meg fogja fizetni az átmeneti exportbevételt: „A gazda éppen úgy meg fogja érezni a bajt, mint a fogyasztó, mert nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is erősen megromlott a szarvasmarha-állomány. Ezek az állapotok pedig odavezetnek, hogy a jövő esztendőben még drágább lesz a hús, mint az idén.”258 Előadásában Khuen-Héderváry 256 Vita a modern művészetről. NSZ, 1910. január 13., 5. A vitáról: Mary Gluck: Georg Lukács and his generation, 1900–1919. Cambridge–London, Harvard University Press, 1985, 86–87. Márffy Ödön visszaemlékezésében ugyanazon „forradalmi megmozdulás” termékeinek tekintette a Galilei Kört és a Nyolcakat: „Ugyanakkor, mikor a Galilei kör fiataljai közt parázs viták indultak, a gondolat szabadságának nyilvánításáért, a festők egy csoportja (Nyolcak) hátat fordított a már megemésztett művészi eredményeknek és új utat kerestek.” Márffy szerint a Nyolcak kiállításának megnyitóján jelen voltak a galileisták, akik a zenében „Bartók koncertjein (…) lelkesedtek” és „Adynak áhítatos hívei voltak”. L. Márffy Ödön visszaemlékezése. A Galilei Körről összegyűjtött iratok. Kelen Jolán-hagyaték. PIL 859. f. 30. ő. e. – A képzőművész Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán a Galilei Körben ismerte meg Kernstok Károlyt, akinek 1917-től növendéke lett a Képzőművészeti Szabadiskolában: Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán: Emlékeim. Budapest, Zrínyi Kiadó, 1966, 32. 257 Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről. Budapest, 1910, 10–12. 258 Vasárnap este a drágaságról. NSZ, 1910. november 1., 3.
193
Károly miniszterelnököt is cáfolta, aki szerint azért emelkedtek a húsárak, mert többen fogyasztanak húst, ami voltaképp a jövedelmi viszonyok javulását mutatná. Ezúttal se maradt el a magyar közoktatást bíráló előadás. 1911. február 11-én Kunfi Zsigmond támadta az „agrár-klerikális osztályuralmat” kiszolgáló közoktatást, amelynek mindössze az a célja, hogy az „uralkodó osztály” érdekeinek megfelelő szellemű „hivatalnokoskodó középosztályt” neveljen. A népiskolák színvonalát pedig azért bírálta, mert azok szerinte mindössze olcsó munkaerő előállítására alkalmasak, az „uralkodó osztály” éppen ezért nem is akarja a képzés színvonalát emelni – érvelt a korábban középiskolai tanárként dolgozó Kunfi. Bírálta, hogy több mint negyven évvel az 1868-as népiskolai törvény bevezetése után a 24 éven felüli lakosság 41%-a még mindig írástudatlan. Úgy vélte, hogy mivel az összes népiskola kétharmada egyházi kezelésben áll, a magas analfabetizmusért az egyházat terheli a felelősség. „És aki ilyen hanyagul teljesíti kötelességét, annak kezéből ki kell venni az iskolákat” – összegezte.259 A Galilei Kör működésének negyedik évében, az 1911/1912-es tanévben az elő adásokat és vitákat már ciklusokba szervezték, az elsőt a nőkérdésről, melyben például Strickerné Polányi Laura a nők társadalmi és gazdasági helyzetét ismertette, a Feministák Egyesületének elnöke, Glücklich Vilma pedig a nőmozgalmat mutatta be.260 Az év legjelentősebb előadás-sorozatát azonban az antiklerikális küzdelem erősítésére szánták Kunfi Zsigmond és Fáber Oszkár január végi előadásával. Fábernek a szerzetesrendek tevékenységét bíráló előadására – melyet később vita is követett – a Galilei Kör történetének addigi legnagyobb közönsége gyűlt össze, befogadásukra a Régi Képviselőház nagyterme is szűknek bizonyult, és több százan rekedtek kint az előadóteremből. 1912 februárjában átfogó vitát rendeztek a „Galilei Kör jövője” címmel a kör eredményeiről és terveiről. Lóránd Jenő a Galilei Körnek a magyarországi szabadgondolkodó mozgalomban elfoglalt helyéről beszélt, Kende Zsigmond a középiskolai agitációról. Surányi Ede referátumának témája a szabadgondolkodó sajtó kiépítése volt, Gráber Kornéliáé a munkásoktatás. Gergely Jenő a Galilei Kör diákgazdasági mozgalmáról, Gimes Miklós pedig a kör kiadványait és könyvtárfejlesztését ismertette, az ezt követő vitán még 12 galileista szólalt fel.261 A negyedik tanévben már összesen kilenc szemináriumot szerveztek, összhangban a vezetőségnek a szemináriumi oktatás erősítését célzó törekvésével. A szabadgondolkodó szemináriumon Dienes Pál „Tudomány és metafizika”, Rubin László „A szabadgondolkozás elmélete”, valamint „A vallás keletkezése és fejlődése”, Lóránd Jenő „A szabadgondolkozás világszemlélete” címmel adtak elő. A szociológiai szemináriumban a szociológiai iskolákról, a történelmi materializmusról, az emberi társadalom fejlődéséről és a munkásmozgalmakról tanított Fazekas Sándor, Varga Jenő és Bosnyák Béla. A természettudományi szemináriumot erősen áthatotta az antiklerikalizmus szelleme: elsősorA magyar közoktatás állapotai. NSZ, 1911. február 5., 8. A Galilei Kör és Harkányi Kör. NSZ, 1912. január 12., 7. 261 Jelentés a Galilei Kör 1911/12. évi működéséről, i. m. 12. 259 260
194
ban a bibliai teremtéstörténetet támadták a Föld történetéről és a leszármazás „tényeiről” szóló természettudományos bizonyítékok felsorakoztatásával. Az alapismereteket közlő szemináriumokon túl tartottak Dienes Pál vezetésével természetfilozófiai szemináriumot, amelyben magasabb szinten foglalkoztak Ostwald, Mach, Henri Poincaré és mások munkásságával. Ehhez csatlakozott a felsőbb matematikai szeminárium, amelyet Bródy Imre galileista fizikus, a modern kriptongázas villanylámpa feltalálója tartott. 1911. november–decemberben öt összejövetelen keresztül beszélték át Marx tanításait a Varjas Sándor vezette Marx-szemináriumon.262 Indítottak még szemináriumot Magyarország külkereskedelméről, a termodinamikáról, és természetesen ebben az évben se maradhatott el a Mach-kurzus, februártól a tanév végéig Lóránd Jenő vezetésével olvasták Az érzékletek elemzésének a Galilei Kör könyvtárában kiadott első három fejezetét.263 Minden szervezet az egyszerűtől az egyre nagyobb összetettség felé fejlődik, tételezte Darwin nyomán Spencer evolucionista tana, és mintha a Galilei Kör oktatói tevékenysége is ehhez a tézishez idomult volna. Az 1911-es évtől ugyanis a Galilei Kör szakosztályai az átfogónak szánt előadások és szemináriumok kiegészítésére már szakkérdésekről is rendeztek előadás-sorozatokat és szemináriumokat. Például Surányi Ede az anafilaxia nevű allergiás reakcióról, Polányi Mihály a kolloidkémiáról, Dirner Gusztáv pedig a sterilizációról. Detre László a tuberkulózisról beszélt szociológiai nézőpontból. A tuberkulózis ugyanis évente 40-50 ezer áldozatot szedett Magyarországon, és valódi népbetegségnek számított. Detre azokat a tényezőket sorolta fel – például a lakások túlzsúfoltságát és az elégtelen táplálkozást –, amelyek következtében a „szegényebb néposztály” tagjai a jobb módúaknál nagyobb arányban kapnak el fertőző betegségeket, és halnak meg azokban. Detre következtése az volt, hogy csak a nép higiéniai felvilágosításával és életkörülményeinek javításával érhető el, hogy Magyarország a halálozási statisztikák262 Varjas alakját és óráinak hangulatát aprólékosan festi meg Illyés Gyula. L. Beatrice apródjai, i. m. 122–132. Különösen: „Varjas elé kerülve már túl voltam a história eseményeinek csak regényes csábításain. Az összefüggések, a tanulságok szórakoztattak. Varjas pedig azt nyújtotta. Történelmi materializmust adott elő, persze. Hisz már alapvizsgázó korában szocialista volt, párttag.” (122–123.) Hasonló tisztelettel beszél Varjasról az Illyésnél egy évvel fiatalabb iskola- és Galilei Kör-társ, Normai Ernő, aki Illyéshez hasonlóan már az Izabella utcai felsőkereskedelmi iskolából ismerte Varjast: „Tanáraink (…) többségükben a baloldali értelmiséghez tartoztak, sőt nem egy ismert szocialista is akadt soraik között. Közülük is Varjas Sándor nyerte meg azonnal a szívünket: ez a magyar történelmet tanító, alacsony, zömök marxista filozófus, akinek arcáról sugárzott az értelem. Nem vettük rossz néven nyersességét, darabos modorát. Sokunkat az ő történelemtanítása vitt közelebb a szocializmushoz. Az ő révén került kezembe Ágoston Péter A magyar világi nagybirtok története című könyve, amely rávezetett a grófi Magyarország fő problémájának, a föld és nagybirtok kérdésének meglátására. Ekkor oszlottak el utolsó nagy illúzióim a világi történelem nagyjait mozgató okokról, s jöttem rá arra, hogy a történelem megértése csak a marxizmus elsajátítása útján érhető el.” L. Normai Ernő: Beatrice egyik apródja. Emlékezés. S. a. r.: Borsányi György. Budapest, Magvető, 1987, 23. 263 Lóránd Mach-szemináriumát Téri Teodóra külön megemlítette visszaemlékezésében, mint az elsőt, amelyen a Galilei Körhöz csatlakozva részt vett. Ádám Manóné Téri Teodóra visszaemlékezése. PIL 867. f. 1/a–91.
195
ban közelítsen Nyugat-Európához.264 Az orvosi szakosztály ebben a tanévben szerezte be a nevezetes mikroszkópját is, amellyel aztán vizsgálgathatták a Detre által oly sokat emlegetett „csírákat”. Ferenczi Sándor már az 1911/1912-es tanévben is egy nagyobb és négy kisebb pszichoanalízisről szóló előadást tartott, az 1912/1913-as tanévben azonban tovább erősödött a freudizmus recepciója az Anker közben. Ebben a tanévben Bergson méltatása és a nevetésről szóló munkájának ismertetése mellett a bölcsész szakosztályban külön szeminárium foglalkozott a freudizmus filozófiai jelentőségével, a könyvismertető szemináriumon bemutatott könyvek közé pedig bekerült Freud viccelméleti munkája is.265 A tanév végén, májusban Ferenczi Sándor Freud-szemináriumát látogathatták a galileisták heti két órában.266 Az év legjelentősebb eseménye azonban Szende Pál 1913. január 22-én tartott elő adása volt a Régi Képviselőház nagytermében, a kormány választójogi törvénytervezetének tárgyában. Szende fő törekvése az volt, hogy adatokkal cáfolja azt az állítást, miszerint a törvényjavaslat az „értelmiség uralmának” és a „magyar szupremácia fönntartásának” célját szolgálja. Szende szerint e „hazug” ideológiai frázisok mögött kizárólag az „uralkodói osztály” érdekei húzódtak meg, mikor Lukács László benyújtotta a később elfogadott tervezetet. Az előadás végül egy kormányellenes tiltakozó diákgyűlés jellegét öltötte magára.267 Az előadást felvezető Turnowsky Sándor elnök rámutatott arra, hogy „az objektív munkálkodás jegyében indult” Galilei Kör aktuális feladata az lett, hogy „a jelen válságos viszonyai között” aktív részt vegyen a választójogért vívott küzdelemben. Az előadáshoz hozzászóló Guttmann Lajos főtitkár Turnowskyhoz csatlakozott, miszerint „a nagy küzdelemben részt venni a diákság sajátos és elmulaszthatatlan feladata, a diákságnak minden erejével és minden rendelkezésre álló eszközzel kötelessége az általános sztrájkot támogatni”.268 Az általános sztrájk ügyében elfoglalt álláspontot tagértekezleten vitatta meg a Galilei Kör.269 Az első világháború előtti utolsó tanév ünnepélyes nyitó előadását is Szende Pál tartotta 1913. szeptember 20-án „A mai Magyarország alapjai” címmel.270 Szende előadása előtt a galileisták nevében Scheff-Dabis László szólalt fel, aki a Galilei Kör ötéves működésére visszatekintve fejtette ki a diákság szerepfelfogásával kapcsolatos álláspontját: eszerint a diákság feladata, hogy a családfenntartási kötelezettség hiányában kötelességszerűen vegyen részt a társadalmi ideálok megvalósításáért vívott „küzdelemben”, A munkásbiztosításról és a fertőző betegségek szociális vonatkozásairól. NSZ, 1912. március 19., 8. A Galilei Kör. SZG, 1913/1., 38. Bergson és Freud munkái: Henri Bergson: A nevetés. Tanulmány a komikum jelentéséről és négy lélektani értekezés. Ford.: Dienes Valéria. Budapest, 1913, illetve: Sigmund Freud: Der Witz und seine Beziehung zum Unbewussten. Wien–Leipzig, 1905. 266 A Galilei Kör. SZG, 1913/6., 204. 267 A kormány választójogi tervezete és az értelmiség. NSZ, 1913. január 23., 5. 268 A Galilei Kör. SZG, 1913/2., 71. 269 Lásd: A főiskolai diákság az általános sztrájk mellett. NSZ, 1913. január 26., 11–12. 270 A Galilei Kör. SZG, 1913/10., 335. 264 265
196
a lehető legelvszerűbben, „mindig a széleken harcolva”. A Galilei Kör „nevelő és tanító munkája” Madzsar József „Biblia és darwinizmus” címmel tartott leszármazástani, Polányi Károly piklerista jogbölcseleti és Rubin László szabadgondolkodó szemináriumai val kezdődött szeptemberben.271 Október kiemelkedő eseménye a Galilei Kör ötéves fennállásának ünneplése volt a Pester Lloyd nagytermében, ahol megjelent és beszédet mondott Ady Endre is. Verseit Csécsy Imre szavalta el az ünneplő közönségnek, Polányi Károly beszédében pedig a Galilei Kör addigi történetét értékelte.272 A tanév „kiemelkedő mozzanata” volt a Szabadgondolat beszámolója szerint Jászi Oszkárnak a nemzeti kérdés újabb fejleményeiről tartott előadása a Régi Képviselőházban 1914. január 31-én, amelyen nemzetiségi diákok is képviseltették magukat.273 Jászi Oszkár a polgári radikalizmus álláspontját fejtette ki a nemzetiségi mozgalomnak mind általános, mind legújabb fejleményeivel kapcsolatban. Jászi rámutatott a diákság feladataira az előadottak továbbgondolásában és a nemzetiségi kérdésnek „a demokrácia és a haladás irányában történő megoldásában”, amely szerinte csak a nemzetiségekre is kiterjedő demokratizálás és a földosztás lehet a „magyar és a nem magyar parasztoknak”.274 Az 1913/1914-es tanév utolsó előadását Rónai Zoltán tartotta a kapitalizmus kialakulásáról a Galilei Kör évzáró közgyűlésén. Tervekkel tele várták az őszt, az első világháború kitörése azonban kettétörte a diákegyesület működését. Külföldi előadók Budapesten Adlertől Vanderveldéig Rákosi Mátyás részben annak tulajdonította a Galilei Kör befolyásának növekedését az egyetemi ifjúság körében, hogy a szabadgondolkodó diákegyesület külföldi tekintélyeket is maga mellé tudott állítani, akiknek a neve mintegy „védjegyként” szolgálhatott az önreprezentációs kiadványokban.275 A Társadalomtudományi Társaság és a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete kezdeményezték és a galileisták folytatták a törekvést, amely azt tűzte ki célul, hogy a nemzetközi tudományos vagy mozgalmi élet – legyen szó szabadgondolkodókról vagy szociáldemokratákról – vezető személyiségeit elhozzák Budapestre.
A Galilei Kör. SZG, 1913/10., 335. Ady beszédét közölte a Szabadgondolat: Ady Endre: A Galilei Kör ünnepén. SZG 1913/11., 337–338. 273 A Galilei Kör a nemzetiségi kérdésről. NSZ, 1914. január 31., 9. 274 Mozgalom. Galilei Kör. SZG, 1914/2., 62. – Jászi előadásának tudósítása a Népszavában: A román paktum a szociológia szempontjából. Jászi Oszkár előadása. NSZ, 1914. február 1. Tisza kiegyezését a román nemzetiségi politikusokkal Jászi „külpolitikailag motiváltnak” és „erkölcstelennek” nevezte. 275 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 73. 271 272
197
Az 1910-es évek elején olyan nemzetközi hírű nagyságok voltak a Galilei Kör vendégei, mint a szociáldemokrata teoretikus Max Adler276 és Eduard Bernstein,277 a szexuálpszichológus Iwan Bloch,278 a nemzetközi antialkoholista propaganda vezető személyisége, Auguste-Henri Forel,279 Sebastião de Magalhães Lima portugál szabadgondolkodó,280 a Torinóban oktató német szociológus, Robert Michels, a Nobel-díjas kémikus, Wilhelm Ostwald, a közgazdász-szociológus Werner Sombart281 és a belga szociáldemokrata Émile Vandervelde. És persze akadt olyan, a nemzetközi tudományos és mozgalmi élet perspektívájából jelentéktelennek számító vendége is a Galilei Körnek, akinek azonban mégis jelentőséget tulajdonított a kortárs recepció. A külföldi előadók közül kiemelném a legnagyobb névnek számító Eduard Bernsteint, a szociáldemokrata mozgalom revizionista teoretikusát és ellentétét, a korban még ismeretlen észt Villem Ernitset. Eduard Bernstein 1914. március 14–15-én két előadást tartott Budapesten,282 az egyiket „Ami a marxizmusban maradandó” címmel, témája a szociáldemokráciát megosztó revizionizmus-probléma volt. A másik előadását „A polgári radikalizmus fejlődése és lehetősége” címmel a Szabadgondolatban közölték, amelyben feltette a kérdést, szükség van-e egy baloldali polgári párt létrehozására a Szociáldemokrata Párt mellett? Bernstein válasza úgy hangzott, hogy egy feudális maradványoktól terhes országban, ahol még a polgári átalakulás sem történt meg teljesen, mindenképp szükség van egy polgári radikális pártra, még ha ez hosszabb távon csakis átmeneti képződmény lehet, hiszen a formációváltás nyomán a polgároknak előbb-utóbb át kell adni a hatalmat a proletariátusnak. De a szocializmushoz a polgári demokrácia megvalósításán át vezethet az út.283 Bernstein szavainak az adott különös nyomatékot, hogy éppen ekkoriban, 1914 tavaszán folytak az Országos Polgári Radikális Párt megalakításának előkészületei – amelyben Polányi Károly vezetésével aktívan részt vett a Galilei Kör „munkaereje” is.284 A párt
Tudomány és politika – Dr. M. Adler előadása az Újvárosháza nagytermében. NSZ, 1910. április 19., 8. Adler a történelmi materializmus alapján bírált idealista történetfilozófiai koncepciókat: tézise Marx nyomán az volt, hogy az ember – a francia forradalom „szédítő hatása” ellenére – egészen addig „politikailag állat” marad, amíg fel nem szabadul az osztályelnyomás alól: „Csak a kapitalizmus bukásával kezdődik majd az emberiség igaz története, mindaddig csak őstörténet marad.” L. uo. 277 Eduard Bernstein Budapesten. SZG, 1914/3., 94–96. 278 Iwan Bloch előadásai Budapesten. SZG, 1913/5., 167–168. 279 „Korunk kultúrproblémái” – Forel Ágoston előadása. NSZ, 1910. március 13., 7. Forel korának kérdései közül kitért a szexualitásra, a militarizmusra, hangsúlyozta a vallás magánüggyé tételének és a nemek jogi egyenlősítésének szükségességét is. 280 Magalhaes Lima Budapesten. SZG, 1912/12., 421–423. 281 Sombart Budapesten. SZG, 1912/10., 354–355. 282 Eduard Bernstein Budapesten, NSZ, 1914. március 14., 11. 283 Eduard Bernstein: A polgári radikalizmus fejlődése és lehetősége. SZG, 1914/4.,112. 284 Litván György: Jászi Oszkár, i. m. 97–98. és Jászi Oszkár: A radikális párt. In: Jászi Oszkár publicisztikája, i. m. 213–218. – Polányi Károly külön hangsúlyozta a galileisták szerepét a pártalakításban 276
198
titkárának választott Polányi örökébe később majd a Galilei Kör egy másik elnöke, Turnowsky Sándor lépett, aki 1918 novemberében került Jászi pártjának titkári székébe.285 Villem Ernits, a Dorpati Egyetem bölcsészhallgatója erdélyi tanulmányútja 286 felé tartva tett látogatást a Galilei Körben, ahol 1912. augusztus 13-án beszámolt „Az észt nép kulturális és politikai helyzetéről”. Az előadás különlegessége az volt, hogy azt Ernits magyar nyelven tartotta, mivel a nyelvrokon nép iránti érdeklődéstől vezéreltetve megtanult magyarul. A Szabadgondolat az észt fiatalember példáját is büszkén tűzte mozgalmi zászlajára: „A hallgatóságnak módjában állott átérezni a jelentőségét annak, hogy a finn-ugor rokonságért lelkesedő észt egyetemi hallgató rövid idei itt tartózkodás után is már a Galilei Körben óhajtott hazájának sajátos viszonyairól beszélni.”287 Vagyis Ernits elsődlegesen azáltal nyerte el értékét a galileisták szemében, hogy a Galilei Kört választotta előadása helyszínéül, ugyanakkor ne feledjük, annak, hogy a Galilei Kör a finn rokonság mellett állt ki a magyar–török rokonság hangsúlyozásával szemben, politikai jelentése is volt a századelő Magyarországán. A Galilei Kör külföldi előadóival legrészletesebben Rákosi Mátyás foglalkozott vis�szaemlékezéseiben. Közülük Rákosi Hubert Lagardelle-t és Michelst említette. A francia szindikalista Lagardelle-ről – akit Budapestre érkezésekor Pikler Gyula és Rónai Zoltán fogadtak a Nyugati pályaudvaron288 – utóbb megállapította, hogy „10 év múlva Mussolininál kötött ki”, a diákság szociológiájáról könyvet író Michels előadását pedig tudálékosként írta le, minthogy fő állítása mindössze annyi volt: megfigyelése szerint gazdasági válságok idején a fiatal álláskeresők az alacsonyabban fizető, de biztos állami állásokat preferálják a nagyobb fizetéssel kecsegtető, ám bizonytalan szabad pályák helyett. Rákosi kiemelte a belga szociáldemokrata képviselő, Émil Vandervelde előadását is. Az előadás értékelésével kapcsolatban már a passzus első mondataitól kezdve sem maradhatnak kétségeink, miután Vanderveldét „a szovjetellenes II. Internacionálé egyik oszlopos tagjaként” mutatta be. Majd ráerősített, aktivizálva az ami kívül, az a Polányi Mihálynak írt levelében: „A Galilei Kör bevált. Így egész hadseregnyi munkaerőt adott a döntő időben.” L. Litván György: Polányi Károly a magyar politikában, i. m. 54. – Jászi pártalakítását – a Galilei Kör vonatkozásában – a következőképp értékelte a Magyar Kultúra: „Tehát nem volt elég az eddigi százféle szervezkedés. Nem volt elég a demokrata-párt [ti. Vázsonyi pártja – Cs. P.], a szociáldemokrata szervezetek, a szabadkőmíves páholyok, a társadalomtudományhoz és Galileihez címzett felforgató körök, amelyek máris kivétel nélkül a pánszemita uralomra törtető zsidóság harcos szervezetei, most még külön radikális párt is kell az országnak, hogy boldoguljon. Így akarják Jászi Oszkár, Szende Pál s a többi radikális nemzetosztók.” L. r.: Megalakul az Országos Radikális Párt. MK, 1917/II., 652. 285 A radikális párt. V, 1918. november 23., 4. 286 Mindez csak a Pesti Hírlap írásából derül ki, amely már az Erdélyből visszatérő és Kaposvár felé tartó Ernits kaposvári előadását harangozta be. A cikk szerint a „fiatal néprajztudós” magyar ismerősei meglátogatására érkezett Kaposvárra, bő két héttel budapesti előadását követően. L. Észt tudós Kaposváron. PH, 1912. augusztus 27., 13. 287 A Galilei Kör. SZG, 1912/9., 325. 288 Világhírű tudósok Magyarországon. NSZ, 1912. március 9., 9.
199
belül retorikai hagyományát, amikor nem hallgatta el, hogy a belga „fekete, kopasz, szúrós tekintetű, bizonytalan ember benyomását kelltette”. Ezek után nem meglepő, hogy bizony a képviselőnek a belga nemzetiségi kérdésről tartott előadása is sötét és bizonytalan volt. A Vandervelde-est legemlékezetesebb momentumaként Szabó Ervin rendezvénynyitó felszólalását emelte ki Rákosi. Szabó a beteg Pikler Gyulát helyettesítve, a jelenlévők általános meglepetésére folyékony franciasággal köszöntötte a belga előadót. Szabó ugyanis még magyarul is vontatottan beszélt, úgyhogy az előadás után menten találgatni kezdtek, mi lehet az oka Szabó hibátlan beszédének, míg végül valaki megmondta: „Az öreg szóról szóra megtanulta franciául a megnyitóbeszédet.”289 Hogy a Vandervelde-est csúcspontjaként ez a kulisszák mögötti „kis színes” maradt meg a visszaemlékezőnek, mutathatja, hogy Vandervelde előadása valóban nem lehetett valami izgalmas, vagy egyszerűen csak nem akart rá emlékezni. A Népszava azonban a hallgatóság elragadtatásáról és percekig tartó ovációról számolt be.290 És ha hozzáves�szük, hogy a nemzetközi munkásmozgalom irányában nem túlságosan lelkes Budapesti Hírlap tudósítója is Vandervelde „roppant gazdag és mindig választékos ékesszólásáról” írt, és hogy szerinte „egyik legnagyobb ékessége a nemzetközi szociáldemokráciának”,291 akkor minden okunk megvan arra gyanakodni: csak valamilyen későbbről, a III. Internacionálé idejéből datálódó személyes ellenszenve tagadhatta el Rákosival Vandervelde előadásának érdemeit. Persze az is okot adhat a gyanakvásra, hogy miért közölhetett az eseményről ennyire pozitív tudósítást egy jobboldali újság, Rákosi Jenő lapja egy „cucilistáról”, azonban könnyű megtalálni a választ: a beszámoló szerint az előadó szavait „valósággal nacionalista rajongás” hatotta át.292 És ha már megjelent a „nemzeti szempont”: a Galilei Kör külföldi előadói áttekintésének tanulsága, hogy ugyan az előadói gárda igencsak jelentősnek volt mondható, Rákosi tanúsága szerint a nemzetközi tekintélyekkel szemben a magyar előadók hatása összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, minthogy azok „az ország legégetőbb kérdéseivel foglalkoztak”.293 Fókusz: az Ostwald-előadás Mind a galileisták, mind az „antigalileisták” emblematikus érvényűnek tartották Wilhelm Ostwald Galilei Körben tartott előadását, amelyet teljesen eltérően jelenítettek meg. Az 1909-es kémiai Nobel-díjas Ostwald – akiről a Magyar Figyelőből azt lehetett megtudni, hogy a galileisták „nevének lobogója alatt viselnek, ha nem is keresztes, de Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 74. Vandervelde Budapesten – Előadás a nemzetiségi kérdésről. NSZ, 1910. október 30., 5–6. 291 A nemzetiségek Belgiumban – Vandervelde Emil előadása. BH, 1910. október 30., 6–7. 292 Uo. 7. 293 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 75. 289 290
200
mindenesetre irtó háborút Isten ellen”294 – 1912. május 5-én tartott német nyelvű elő adást Budapesten a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete és a Galilei Kör meghívására.295 A szabadgondolkodó tudós, az Isten helyébe az „energiát” állító Ostwald 1911-ben foglalta el a Német Monista Szövetség elnöki székét, de míg elődje, Haeckel „biológiai” monista volt, és mindenre az evolúció nézőpontjából tekintett, a kémikus Ostwald nézeteinek középpontjában az „energetika” állt. A világ jelenségeit a minél gazdaságosabb energiafelhasználás felől értékelte, és ezért is népszerűsítette a kevesebb „energiát” igénylő, „racionálisan” összerakott mesterséges nyelvek használatát (nevezetesen a galileisták által 1918-ban nemzetközi érintkezésre elfogadott idót, az eszperantó megreformált változatát).296 Ostwald Budapesten is az energetikáról adott elő. Jelenléte „nemcsak Körünknek, hanem az egész országnak kulturális eseménye volt” – írták büszkén a Galilei Kör jelentésében. Az „Energetikáról” tartott előadást mozgalmuk „legszebb óráinak” nevezték: a Pester Lloyd szerkesztőségének helyet adó palota nagytermében „elvonult tudósok és egyetemi tanárok szorongtak egymás mellett a Galilei Kör diákjainak százaival”, „ezen a napon a tudomány demonstrált megvádolt törekvéseink mellett”297 – összegezték az este tanulságát a szabadgondolkodó diákok. A Magyar Figyelő tudósítása szerint azonban – Herczeg Ferenc szavaival – „a Galilei Kör természettudományos alapon álló gólyái” a komolyabb elméletekből semmit nem értettek meg. Konzervatív-liberális perspektívából ugyanis az Ostwald hírnevét önmaguk legitimálására használni akaró galileista fiatalok, a „gyermek Voltaire-ek” tudatlansága azonnal megmutatkozott a tudós Ostwalddal szembeállítva. A „tudomány ünnepe” ekképp nézett ki a Magyar Figyelő előadásában: „Öles sárga falragaszok az utcán, szapora szavú kommünikék az újságokban (…) jön a monizmus pápája, jön a nagy Ostwald és – semmi kétség – ékesszólása varázsával, haragja villámló anatémáival pozdorjává sújt mindenkit, aki még a mi galileistáink láttán is azt meri vallani, hogy van Isten, aki ezeket a legényeket a saját képére teremtette volna… Gyermek-Voltairejeink boldogan dörzsölték kezüket és már jó eleve örvendeztek, hogy a kitűnő Ostwald milyen hatalmas rendet vág majd közöttünk, akiknek balga istenhite oly gazdag aratást kínál az ő Haeckelen fent és élesített kaszája alá.”298
A cikket író Palágyi Menyhért azon ironizált, hogy a német tudóst bizonyára „ős-sejt hoztával” köszöntötték a pályaudvaron, a „köréje sereglő hitközség” „ifjú és serdületlen hívei”. A Magyar Figyelő tudósításában a „tudomány ünnepe” mindössze Ostwald „két könnyed, kellemes előadását” takarta a tudomány és a vallás viszonyáról és az energeOstwald körül. MF, 1912/II., 325. Az energetikai világnézet. NSZ, 1912. május 7., 8. 296 Todd Weir: The Riddles of Monism, i. m. 7. A galileisták ido-nyelvhasználatának bemutatását lásd a „kis korszak” áttekintésében. 297 Jelentés a Galilei Kör 1911/12. évi működéséről, i. m. 10–11. 298 Ostwald körül, MF, 1914/II., 324–325. 294
295
201
tikáról, és a tudós mindig szem előtt tartotta, hogy „igen felszínes, a dolgokhoz alig hogy hozzászagoló publikumhoz beszél”. Ostwald tudta, hogy „tetszetős jelszavakon elinduló, de gondolkodni képtelen főkről” van szó, akiket nem akart „kótyagosítani”, ezért visszafogott előadásokat tartott: „nem intézte el két kurta előadásban a világnak pár évszázezredes dolgát”299 – szemben a galileistákkal. „Mindez azonban az égiek vérére szomjas galileisták számára nagy csalódást jelentett. Harci riadót vártak Ostwaldtól és kaptak egy tanulságos szabad előadást. Azt remélték, hogy Ostwald zászlót bont közöttük és tudományos presztízsét itt hagyja nekik, hogy magukra öltsék, mint a padisah a próféta zöld kaftánját. Égnek indulását, földnek rendülését, templomok omlását várták, és lőn szörnyű kiábrándulásuk. Már az első előadás után néhány szabadgondolkodó élt a gyanúperrel, hogy nem is az igazi, hanem holmi ál-Ostwald van közöttük. A második előadás pedig még nagyobb elkeseredést keltett. Volt ugyan utána bankett, de az egész história nyomán szörnyen savanyú maradt a galileisták szája.”300
A Magyar Figyelő Kleopátra, Antonius, az ecet és az igazgyöngy az idősebb Plinius által megörökített klasszikus történetével interpretálta Ostwald budapesti látogatását: „Savanyú maradt a galileisták szája íze, és ebben a savanyúságban mintha benne volna az egész Ostwald-kaland karakterisztikuma.” A „destruktív pesti szabadgondolkozók”, amikor „ideinvitálták Ostwaldot”, „gondolták, majd beledobják a tulajdon savanyúságuk mindent megmaró ecetjébe. De hiába dobták belé a gyöngyöt: Ostwald nem olvadt meg, a gyöngy megmaradt gyöngynek, és amit az urak oly mohón felhabzsoltak: az puszta ecet volt csupán. Hát természetes, hogy a szájuknak savanyú maradt utána az íze.”301 A galileisták a Szabadgondolatban válaszoltak: Palágyi Menyhértet „kaszinófilozófusként” igyekeztek diszkreditálni, a Magyar Figyelő beszámolóját pedig nemhogy „rosszhiszemű” és „ízléstelen” írásnak bélyegezték, de egyenesen hazugsággal vádolták, mivel Palágyi azt írta, Ostwald kerülni igyekezett a szabadgondolkodók társaságát.302 Hol az igazság? A visszaemlékezők közül a különutasnak számító Rákosi Mátyás tudósított bővebben a „progresszív német diákok vezérének” tartott Ostwald előadásáról. Azt egyfajta szintlépésként azonosította a kör elismertsége szempontjából, mivel a Pester Lloyd nagytermében megjelentek az Akadémia és a magyar tudományos élet vezetői, „akik egyébként a lábukat be nem tették volna a kör előadótermébe”. Rákosi szerint Ostwald maximálisan el volt kötelezve a fiatalság felé, olyannyira, hogy az akadémiai tudósok láttán még csalódottságának is hangot adott, amelyet a visszaemlékező „szóról szóra” fel is idézett: „Nagyon sajnálom, hogy a hallgatóságban annyi idős és öreg embert látok. Én azt szeretem, ha hallgatóim fiatalok és még soká élnek, s ennek megfelelően soká terjesztik a most előadandó eszméimet, nem pedig öregek, akik hamarosan meg Uo. 325. Uo. 326. 301 Uo. 326. 302 Ostwald körül. SZG, 1912/6., 227. 299 300
202
fognak halni.”303 Világos a retorikai gesztus: azzal, hogy Rákosi az emlékeiben élő Ostwald-mondatokat szó szerinti idézetként szerepelteti, jelzi: aki egyszer hallotta Ostwaldot, sose feledi.304 A sikeres előadás után Ostwald elment a Galilei Körbe is, ahol a galileisták munkája felől tudakozódott. Rákosi csalódottan bevallotta, hogy Budapesten ugyan erősek a szabadgondolkodó diákok pozíciói, de a Kolozsvári Egyetemet – ahol csak 1918 őszén alakult meg a Galilei Kör nem hivatalos fiókegyesülete305 – sehogy sem tudják bevenni, majd egy újabb emlékezetből rekonstruált szövegrész következik az emlékiratban: „Megkérdeztük, mit tudna tanácsolni erre vonatkozólag. Megkérdezte: »Hányszor próbálkoztak Kolozsváron?« »Legalább tízszer!« – volt a válasz. Ostwald egy darabig elmélyülten gondolkozott, s aztán megadta a tanácsot: »Próbálkozzanak tizenegyedszer is!« A felelet váratlan volt, de én megjegyeztem magamnak, és nem egy esetben tartottam magam hozzá.”306
A tanulság világos: Rákosi későbbi mozgalmi és pártfunkcionárius pályafutására nézve életre szóló tanácsokkal gazdagodott a Galilei Körben – köszönhetően a nagy Ostwaldnak is. Munkásoktatás „Nincsen munka, amely a Galilei Kör ifjúságának szabadgondolkozó és diákmivoltát tömörebben fejezné ki, mint a munkások oktatása”307 – írták a galileisták, beszámolva a munkásoktatási tevékenységük eredményeiről. Ez teljes mértékben egybevág Szabó Ervin útmutatásával: „A munkásság öntudatát kifejleszteni, ez a szocialista pártok legeredményesebb taktikája. Ezzel érték el eddig is legnagyobb sikereiket.”308
A munkásoktatás szerepét stratégiainak tartották a szabadgondolkodó ideológusok, mivel a vidéki agitáció (továbbá a könyvtárak szervezése, röpiratok nyomása stb.) mellett ebben látták a mozgalmuk bázisának növelési lehetőségét, hogy az túlnőjön a „magyar Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m., 73. Ez az állítás egybevág a Galilei Kör jelentésében szereplővel, amely szerint a budapesti pályaudvarra megérkezve „csodálkozó örömmel vette észre Ostwald, hogy azok fogadják, akiket ő legjobban szeret, az ifjúság”. L. Jelentés a Galilei Kör 1911/12. évi működéséről, i. m. 10–11. 304 A stratégiai szöveghelyeken szereplő emlékezetből rekonstruált beszédek – így Periklész halotti beszéde Thuküdidésznél (l. Thuküdidész: A peloponnészoszi háború története, II. 34–46.) – retorikai jelentőségéről: Romsics Gergely: Mítosz és emlékezet, i. m. 305 L. Turnowsky Sándor: Adalékok a Galilei Kör történetéhez, i. m. 1070–1071. és Bálint Zoltán: A kolozsvári galileistákról, i. m. 306 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, i. m. 74. 307 546 előadás! SZG, 1911/1., 46. 308 Szabó Ervin: Pártfegyelem és egyéni szabadság, i. m. 34. 303
203
demokrácia csenevész növényét” „ápoló” „négy-ötezer lateineren”. A szűk polgári értelmiségi csoport által kidolgozott program – az „új Magyarország” programja – megvalósításához ugyanis a munkásság széles tömegei jelenthettek alapot „az agrárfeudalizmus kietlen Szaharája közepette”.309 Az annyira követelt általános, egyenlő és titkos választójogban is elsődlegesen annak eszközét látták, hogy azt a munkástömeget aktivizálhassák a „régi Magyarország” lebontásában.310 A Galilei Kör tagjai Jászi Oszkárral együtt idealizálták a proletariátust mint „kultúrszomjas tömeget”, a „jövő törekvéseinek” potenciális hordozóját.311 Az idealizált munkásképből következik, hogy a munkásokról és munkásproblémákról szólva a negatívumokat, például a bűnelkövetéseket (kivéve a szélsőséges eseteket, mint a „durva szexualitáson” jóval túlmutató kiskorúak ellen elkövetett erőszaktevések és a kéjgyilkosságok, melyeket „a nemi élet betegségének” tudtak be312) szinte kizárólagosan a „kor bűneiként”, vagyis a feudálkapitalistaként azonosított társadalmi rend vétkeiként jelenítették meg. A pozitív munkáskép és a munkásosztályba fektetett bizalom és remény ellenére csak a Galilei Kör működésének harmadik évében vállalta fel a szabadgondolkodó diákság a munkásoktatást: „A Kör az oktatás felelősségteljes munkáját nem akarta készületlenül vállalni” – írták 1909/1910. évi jelentésükben.313 A munkásoktatásra tehát csak az 1910/11-es tanévben terjesztette ki tevékenységét a Galilei Kör – ez a szerepvállalás menten fel is tűnt a hatalom részéről a „szocialisztikus munkásmozgalmakról” adott az évi jelentésben314 –, a galileisták nagy sikerként interpretálták a terjeszkedést. A Szabadgondolat 1911-es indulásakor közölt beszámolóban a megelőző év munkájának „legértékesebb részeként” jelölték meg a munkásoktatást.315 Egy évvel később már arról számoltak be, hogy az újonnan alakult vidéki szabadgondolkodó egyesületek, a kassai Batsányi Kör, az Aradi Szabadgondolkodók Egyesülete és a Temesvári SzabadgondolJászi Oszkár: A kiskéri parasztok. In: Jászi Oszkár publicisztikája, i. m. 129. És még a progresszív értelmiség és a „forradalmasított” munkásság erőfeszítése is elégtelen lenne az új Magyarország megteremtésében, ha nem sikerül a parasztság nagy tömegeit maguk mellé állítani: „És újra kezdődik a sziszifuszi munka: a proletár herkules tovább hirdeti a lázadás és szervezés evangéliumát, de az Új Magyarországot egymaga képtelen megteremteni, mert agrárországban erőtlen a gyár szelleme a falu szellemével szemben.” L. Jászi Oszkár: A kiskéri parasztok, i. m. 129. – A galileisták vidéki agitációja is éppen a „falu szelleme” gyengítését célozta. 311 Vö. „Ő ma a világtörténelem egyedül csakugyan kultúrszomjas alkotóeleme, mert – mint jól mondották – semmit sem veszíthet és egész világot nyerhet meg. Mint par excellence forradalmi elem, par excellence tudomány- és művészetsóvár is.” L. Jászi Oszkár: Kulturális elmaradottságunk okairól. Budapest, 1905., 16. 312 Lásd a Népszavában „A nemi élet betege” címmel közölt visszatérő bűnügyi beszámolókat 1910 és 1912 között. 313 Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről, i. m. 9. 314 Vö. „Ez évben több szervezet vezetősége a párt előadói helyett a Galilei Kör előadóival rendezett tanfolyamokat Mindezek folytán ez évben kevesebb előadásról számolunk be, mint az előző esztendőben.” L. A magyarországi szocialisztikus munkásmozgalmak az 1911. évben. Budapest, 1912, 87. 315 A Szabadgondolat szövetsége. SZG, 1911/1., 54. 309 310
204
kodók Csoportja is követték a Galilei Kört, és a szabadgondolkodó program terjesztésén kívül szintén foglalkoztak munkásoktatással.316 Az elsősorban a párizsi szabadegyetemeket, a Collège Libre des Science Sociales-t, az Université Populaire-t mintául tekintő Társadalomtudományi Társaság Szabad Iskolája koncepciójától eltérően,317 a galileisták „házhoz” akartak menni, mintegy agitátorként, hogy megidézzem Kernstok Károly nevezetes festményét. Munkástanfolyamai kat ugyanis nem az Anker közi helyiségükben, hanem munkásotthonokban tartották a szakszervezetekkel együttműködve, akár messzire elhagyva a Nagykörutat. Egyfelől úgy gondolták, hogy így sokkal több munkáshoz érnek el, másfelől ez a „terepre menetel” inkább megfelelhetett a „plebejus hazafiságban” gondolkozó, a munkásosztály és a paraszti rend képviselőivel „élő” kapcsolatot kialakítani kívánó galileisták önképének. A Galilei Kör vezetősége kétféle munkástanfolyam szervezésében gondolkodott: egy általános műveltséget terjesztő „elemi tanfolyamban” (írás, olvasás, fogalmazás, számtan), és a „tudományos szemináriumokban és előadásokban”, ahol szociológiával, társadalomtudományokkal, különböző társadalomelméleti kérdésekkel is foglalkoznak.318 A galileisták a következőt írták munkásoktatásuk megindulásáról, szabatosan ideologizálva és legitimálva tevékenységüket (azt elkülönítve a „hivatalos” szabadoktató intézményekétől, mint például az éppen a „forradalmisítás” megelőzésére szolgáló Erzsébet Népakadémia319 működésétől): „Alig került nyilvánosságra (…) ez újabb akciónk, tömegesen érkeztek hozzánk az előadások tartására irányuló kérések a fővárosból és a közvetlen környékéről. Azt a várakozást, amel�lyel akciónkat a munkásság fogadta, a viszonyok magyarázzák meg. Bár a szociáldemokrata párt központja fennállása óta nagyarányú kulturális működést fejt ki, bár a munkásegyletek rendkívül sokat költenek oktatási célokra és folyton emelkedik a fővárosban és környékén a munkásgimnáziumok, a szabadliceumok és a népakadémiák száma is: a fővárosi és még inkább a környékbeli munkásság képzettsége megdöbbentően alacsony. A tudományos – és főleg a természettudományos ismeretek majdnem tökéletes hiánya több okra vezethető vissza. Egyrészről arra a kicserélődésre, amely a fővárosi és a vidéki munkásság között kisebb-nagyobb mértékben állandóan végbemegy és amelynek eredményeként a vidék szállítja a kultúrától mentes újabb és újabb tömegeket és ezzel egyidejűleg a fővárosból lekerült munkásságról leszedi a reárakódott 316 Lengyel Imre–Lóránd Jenő: A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének jelentése az 1912. évi működéséről. SZG, 1913/1., 24. 317 A Társadalomtudományok Szabad Iskolájáról l. Szapor Judit: Egy szabad egyetemért. A Társadalomtudományok Szabad Iskolája. Medvetánc, 1985/4–1986/1., 125–158. 318 Jelentés a Galilei Kör 1910/11. évi működéséről, i. m. 20-21. 319 A Galilei Körrel ellentétben az Erzsébet Népakadémia alapszabálya fennmaradt: Az Erzsébet Népakadémia alapszabályi. Budapest, 1902. Az egyetem falai közé be nem engedett Galilei Körrel szemben az 1902-től működő Erzsébet Népakadémia a Gólyavárban tarthatta előadásait. Az uralkodó szellemről képet kaphatunk, ha a Galilei Kör antimilitarista előadásaival vetjük össze Marczali Henrik 1914. novemberi népakadémiai előadását, amelyben az első világháború alatti értelmiségi „elköteleződés” példáját mutató történész a központi hatalmak „etikai tisztaságáról” értekezett, és kizárólag az antanthatalmakat tette felelőssé a világháborúért. Lásd: Marczali Henrik a világháborúról. V, 1914. november 30.
205
kultúrmázt. Visszavezethető a tudományos ismeretek hiányára másrészről a szociáldemokrata párt központja nevelő tevékenységének irányára is. A központ ugyanis – érthető okokból – agitációs nevelésre, vagyis arra törekedett, hogy a tudományos szocializmust és általában a szocialista világnézetet minden részletében megismertesse a munkássággal. És csak természetes, hogy e nagyaranyú és nagyeredményű tevékenység mellett sem ideje, sem ereje nem volt arra, hogy egyéb ismeretek közlésére hasonló gondot fordítson. A munkásgimnáziumok, szabadliceumok és az Erzsébet-Népakadémia pedig nem tudnak eleven kapcsolatot teremteni a munkássággal. Oka ennek a munkásság mindenképpen érthető és megokolt bizalmatlansága. Ezek az intézmények ugyanis ép oly exponensei az uralkodó társadalmi osztály ideológiájának, akár az iskolák. Ugyanazt a tudományt tanítják, mint az iskolák.”320
A munkásoktatás első évében a galileisták összesen 475 foglalkozást tartottak az újpesti munkásotthontól a Vas- és Fémmunkások Szakszervezeti Egyletéig. Az elemi munkásoktatást 1910 nyarán kezdték meg. Nyolc elemi ismereteket adó tanfolyamot tartottak összesen 74 órában. Az 1910–1911-es tanév első felében kilenc szakszervezetben 15 elemi tanfolyamot indítottak 114 tanórával, a második félévben öt szakszervezetben 62 órában oktattak. 11 kirándulás is kapcsolódott a tanfolyamokho, és szerveztek múzeum- és kiállításlátogatásokat, a munkásgyermekeknek pedig mesedélutánt. Itt kell megemlíteni a munkásmatinékat is, amelyeket a „munkásoktatás kiegészítésére” tartottak, 1912 márciusában például Zola-matinét, amelyen Lindner Bertalan olvasott fel részleteket a Germinalból, Scheff-Dabis László pedig a „francia kultúrharcról” (vélhetően a francia értelmiség – és különösen Zola – Dreyfus-ügyben játszott szerepéről) tartott előadást.321 Világnézeti szemináriumokból 16-ot tartottak az első félévben, valamint 13 természettudományi foglalkozást, 9 technikait, 18 orvostudományit, 3 jogit, 2 közgazdaságit, 15 szociológiait, 6 történelmit, 7 művészetit. A szemináriumi foglalkozásokra hetente négyszer került sor, az 1910-es évek kiélezett választójogi helyzetével magyarázható, hogy a leglátogatottabb szeminárium az alkotmány- és választójogi volt. Egy-egy szemináriumon az átlagos hallgatóság 15-20 fő volt, és a szeminárium végére harminc-negyven százalékos volt a lemorzsolódás a munkásoktatásról adott galileista beszámoló tanúsága szerint.322 A létszám megcsappanása a következő években a szemináriumok számában is tetten érhető volt. Az első év 475 órájával szemben a másodikban már csak 122 órát adtak a Galilei Kör munkásoktatói.323 E tevékenység pedig fokozatosan csökkent az első világháború kitöréséig hátralévő időben. Ennek első számú okát a galileista emlékezet a szabadgondolkodó diákok szerepvállalásával kapcsolatban már kezdetektől megosztott szociáldemokrata vezetés negatív hozzáállásában jelölte meg. Ezt az értelmezést az 1945 utáni időszakot uraló, az „opportunista szociáldemokraták” „megalkuvásáról” szóló diskurzus összefüggésébe illesztették, de nem feledkeztek meg a századelő szociáldemokraJelentés a Galilei Kör 1910/11. évi működéséről, i. m. 17. és 20. Galilei Kör. SZG, 1912/4., 161. 322 Jelentés a Galilei Kör 1910/11. évi működéséről, i. m. 21. 323 Uo. 320 321
206
ta politikusainak lépten-nyomon – már Jászi Oszkár által is – felrótt „értelmiségellenes” magatartásáról. Az ellenoldal érvei nem nyomon követhetők, ugyanis a „bűnössé” megtett szociáldemokrata pártvezetés szakszervezeti vonulatának vezető alakjai (Buchinger Manó, Garami Ernő, Weltner Jakab) visszaemlékezéseinek horizontjából teljesen hiányzik reflektálás a Galilei Kör munkásoktató tevékenységére. Bizonyára azért, mert nem is tulajdonítottak neki jelentőséget – szemben az 1918-as Galilei-perrel és a galileisták őszirózsás forradalombeli szerepvállalásával, amelyre jellemzően utaltak, elsősorban a „bolsevizálódás” szövegösszefüggésében.324 A Galilei Kör munkásoktatásáról történő megfeledkezés pedig könnyen elképzelhetővé teszi, hogy a szociáldemokrata vezetőség – bár a Galilei Kör munkásoktató előadásait rendre ajánlotta a Népszava – valóban adós maradt az „igazi” támogatással. Pedig a nyomot hagyó egykori munkások közül például az író Kiss Lajos és a 20. század egyik legjelentősebb művészévé váló Kassák Lajos kifejezetten pozitív képet rajzoltak munkáikban a galileista munkásoktatókról.325 Ugyanakkor Kassák egy alternatív okot is említett, amely miatt a „beszélni és barátkozni” érkező, általa szeretettel leírt „radikális diákok” munkásoktató tevékenysége nem lehetett eredményes: az egyetemről-főiskoláról érkező diákok és a munkások között „volt valami Lásd a nevezett szociáldemokrata politikusok memoárjait: Buchinger Manó: Tanuvallomás. Az októberi forradalom tragédiája. Budapest, 1936; Garami Ernő: Forrongó Magyarország. Emlékezések és tanulságok. Leipzig-Wien, 1922; Weltner Jakab: Forradalom, bolsevizmus, emigráció. Budapest, 1929. 325 Kiss Lajos eredetileg 1931-ben, Moszkvában megjelent, A vörös város című regényében – amely Lengyel József egykori méltatása szerint „az első forradalmi proletár regény a magyarországi proletárforradalomról, amelyet munkás írt munkásnak” – egy munkás perspektívájából fogalmazta meg a következőket a galileistákról: „Szenvedélyes ifjak, akiket többször látott egy-egy tudományos előadáson lázban égő arccal vitázni. Szertelen, heves népség, akikben rengeteg energia, elszántság, áldozatkészség buzog. Fanatikusok, egyoldalúak és egy kicsit bohémok. De valahányszor a Galilei-körben találkozott velük, felüdült környezetükben. (…) Ezt az intellektuális erőt szomjazta. Lehiggadtabban azonban, több reális tartalommal.” L. Kiss Lajos: Vörös város. Budapest, Magvető, 1959, 45., 72. – A Kiss Lajos galileista-képét átható „lázasságot”, „fanatikusságot”, „kezelhetetlenséget”, „bohémságot” jelölték meg sokan éppen annak indokaként, hogy miért nem nézte jó szemmel a galileisták munkásoktatását az MSZDP-nek a szélsőbaloldali perspektívából „túlzott óvatossággal”, „megalkuvással”, „opportunizmussal” vádolt vezetősége. A Kissnél jóval nagyobb formátumú „proletáríró”, Kassák Lajos is megidézte a szakszervezeti helyiségükben a történelmi materializmusról előadó galileista munkásoktató alakját az Egy ember élete című regényes önéletrajzában: „Beszélni kezdett nyugodtan és megfontoltan úgy, ahogy ezek a diákgyerekek beszélni szoktak az előadásaikon. S a kimért szavak lassan tüzes csóvákká változtak át, s már nem is a tudományos materializmusról, hanem az 1905-ös orosz forradalomról, s a Véres Vasárnapról volt szó”. L. Kassák Lajos: Egy ember élete. Budapest, Magvető,1966, 750. – Retorikailag érdekesnek tartom, hogy Kassák afféle gyújtogató, csóvás embernek írta le a galileista munkásoktatót, szinte átvéve Ady Tiszáról adott leghíresebb jellemzését, mintegy epiteton ornansát. Kassák kevésbé lázító, inkább mélyenszántó tudományos előadásokról is említést tett. Egyébiránt Litván József elbeszélésében Kassák alkotóvá válásában meghatározó szerepet játszott a Galilei Kör: a kétkezi munkásként dolgozó „Kassák is ott formálódott, indulatai ott erősödtek, hiszen vitaszenvedélye a kör estéin tág térre talált.” L. Litván József: Ítéletidő, i. m. 20. – Kassáknak a Galilei Kör iránti elkötelezettségét jelezte, hogy 1916 októberében maga jelentkezett a vezetőségnél, hogy előadást tartson a modern irodalomról. L. Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. október 27-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 324
207
különös, valósággal megmagyarázhatatlan feszültség”, hiába töltöttek el együtt annyi időt, „mégsem tudtak egyformán gondolkodni és egyformán beszélni”.326 Galileista munkásoktatók visszaemlékezései A munkásoktatás kiemelt helyet foglal el a galileisták emlékezetében, bőven állnak rendelkezésre erről szóló történetek. Dienes Valéria fizikát, Dienes Pál pedig matematikát oktatott munkahelyén, ahol rokonuk, Babits Mihály is állást kapott, a tisztviselőtelepi gimnáziumban létrehozott „Munkásgimnáziumban”. Dienes Valéria délután és este 6 és 9 között magyarázta az energiamegmaradás törvényét és a termodinamikai tételeket, nagy hangsúlyt fektetve a gyakorlati példák alkalmazására. Emiatt hívták később oktatni az Istvántelki Főműhely – az egykor legfontosabb vasúti gépjárműjavító műhely – középiskola-pótló tanfolyamára is, ahol „nagy hallgatósága” volt: „munkások, fiatalok és felnőttek egyaránt”. Nekik főleg matematikát tanított. Ezek interaktív foglalkozások voltak, sok kérdezz-felelekkel, amely alkalmakra kellemesen emlékezett vissza a matematikus-filozófus: „Nagyon szerettem őket, mert olyan jó, meglett, rokonszenves, megnyugodott emberek voltak, akik már régen túlestek azon, hogy tanuljanak. De mégis eljöttek az előadásokra. Ez meghatott engem, és örömmel dolgoztam velük.”327
Még kellemesebb emlékekről számolt be Kelen Jolán, aki Óbudán és Újpesten tartott munkásoktató előadásokat: elbeszélésében a galileisták amolyan „kevéssé kormányozható” szabadcsapatot alkottak a külső kerületek és külvárosok szociáldemokraták uralta terrénumán. Ezt a diákléttel és a „diák” mint metafora jelölte „kamaszos, lázas igazságkeresés állapotával” magyarázta Kelen. Azért jelentkezett munkásoktatónak, mert rájött, hogy „ez a világ nem a minden képzelhető világok legjobbika”, és ezen akart változtatni a munkások művelésével. Ők „illedelmesen megköszönték az órákat, akár Marx gazdasági tanairól, akár Ady-versekről szóltak”. Kelen Jolán önreprezentációja szerint munkástanítványai között érezte magát a legjobban, órái után még sokáig velük maradt beszélgetni, vitatkozni, és előszeretettel adta elő nekik Ady Endre „nagy, gyújtó költeményeit”. Az előadást „mindig hálás taps jutalmazta”.328 Szántó Rezső a szabók és cipészek szakszervezetében tartott helyesírás- és számtani foglalkozást, benyomásai szintén pozitívak voltak: „Nagy lelkesedéssel végeztem ezt a munkát”, de – ahogy írja – „megható lelkesedéssel” tanultak az „egész napi fáradságos robot után” a munkások és munkásnők is. „Milyen öröm volt, amikor a tanfolyamot befejezve ismerték a négy alapműveletet, vagy helyesen tudtak írni.”329 Hogy a négy alapművelet vagy az alapvető helyesírási ismeretek megtanítása ekkora örömöt válthatott Kassák Lajos: Egy ember élete, i. m. 747. A század nagy tanúi, i. m. 22. 328 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 52., 53., 56. 329 Szántó Rezső visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., 62. 326 327
208
ki a galileista oktatóból, mutatja, hogy milyen alacsony lehetett a munkások kulturális színvonala. Ezek után nem meglepő, hogy Lukács György nem igazán tudott kibontakozni munkásoktatóként, hiszen már azokat is lenézte, akik Ady Endre és Csizmadia Sándor Népszava-vitájában a „konzervatív” munkásköltő mellett foglaltak állást.330 Az 1918 előtti Lukács György sokkal jobban érezte magát a munkásotthonok helyett a Balázs Béla lakásán gyülekező Vasárnapi Körben, a galileisták jelentékeny része azonban örömmel vállalta az ilyen megpróbáltatásokat. Felmerül a kérdés, hogy mi vihetett rá középosztálybeli családból származó fiatalokat, hogy idejükből munkásoktató tevékenységre áldozzanak? A legtöbb emlékezésben a másik Magyarországgal történő találkozás sokkja a magyarázó erő. Ebből a szempontból Litván József története paradigmatikusnak tekinthető: visszatérő, hogy a galileisták egy, a világ igazságtalanságára rádöbbentő „vak voltam – most látok” – jellegű élménnyel magyarázzák a munkásoktatás felvállalását. Apja halála után Litván József a család jövedelemkiegészítéseként elvállalta egy Pesten tanuló orsovai fiú korrepetálását, akinek apja egy Orsova melletti szénbánya igazgatója volt. A galileista fiatalt megkérték, hogy szünidőben is korrepetálja a gyáros fiát, ezért Litván József 1918 nyarát a bányaváros Orsován töltötte. Litván a Germinal világához hasonlatos sötét élményről számolt be: „A bányaigazgató megkedvelt és kérésemre levitt egy fél napra a bányába. Ez az élmény számomra, aki addig főleg nagyvárosi életet, annak is inkább polgári és intellektuális aspektusait ismertem, egy új világot tárt fel. Olyan lifttel mentünk le, hogy szinte úgy éreztem, szabadon zuhanunk ötszáz métert. Láttam, hogy milyen körülmények között dolgoznak lent, csak kézi szerszámokkal, és azt is megtudtam, hogy a bányászok, kivéve a nyári hónapokat, az akkori 12 órás munkaidő miatt talán fél évig napvilágot sem látnak. Sötétben mennek le és sötétben jönnek vissza.”331
Litvánra a bánya mélyén látottak egész életére hatottak, a szünidő végével ennek hatására vállalt szerepet egy előadás-sorozattal a szocialista ifjúmunkások oktatásában.332 Rákosi Mátyással zárom a recepciót, aki emlékiratában igen aprólékosan foglalkozott a munkásoktatással.333 Érdekes adalékot árult el Szabó Ervin állásfoglalásáról a Lukács György. A század nagy tanúi, i. m. 183. Litván József: Ítéletidő, i. m. 21. 332 Uo. Kunvári Bella is a „nyomorral” találkozást emelte ki mozgalmi motivációként, a világháború alatti „embertelen” elnyomorodás volt az, ami újra aktivizálta az édesapja 1912. évi halála miatt a „kis Galilei Köre” szervezésével átmenetileg felhagyó diáklányt. L. Dr. Kunvári Bella visszaemlékezése, PIL, i. h. 333 Rákosi előbb az Erzsébet körúton, majd az Alsóerdősor utcában lakott, innen járt a közeli szakszervezetekbe. A szomszédos cipészekhez az Alsóerdősor utcába, a szabókhoz az Almássy térre, a vasasokhoz a Thököly útra, az építőkhöz az Aréna útra (a mai Dózsa György útra). „Hallgattam a tüzes politikai vitákat, a gyárak és munkások egyes problémáit, a panaszokat a basáskodó művezetőkről, a kizsákmányolás százféle formájáról, a munkásélet mindenféle nehézségéről, a besúgókról, sztrájktörőkről” – írta nem minden önidealizálástól mentes visszaemlékezésében. L. Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 81. 330 331
209
szociáldemokratákkal együttműködve tartott munkásoktatás kérdésében: „valahogy kényszeredetten viszonylott ehhez a kérdéshez.” Szabó ugyanis a Galilei Kör munkás oktatásának kezdetére „már végleg meghasonlott a szociáldemokrata párttal, s ezért vegyes érzelmekkel nézte, hogy a galileisták minden kritika és fenntartás nélkül odajártak előadni”.334 A kritika- és fenntartás-nélküliség kiemelése érdekes, noha nem derül ki egyértelműen, hogy Szabó Ervin vagy Rákosi Mátyás szempontjából történt-e.335 De mindkét esetben halvány kérdőjelet tesz a galileisták önelbeszéléseiben oly sokszor hangsúlyozott autonómia és reflexív, „kritikus diákértelmiségi magatartás” mellé. Ugyanakkor Rákosi is megemlítette, hogy a szociáldemokrata vezetésben sem fogadták túl nagy lelkesedéssel a Galilei Kör megjelenését a munkásoktatás területén. Rákosi a galileisták munkásoktatásának kérdését annak a konfliktusnak a kontextusában helyezte el, amely a régi, szakszervezeti szociáldemokraták és az újonnan befolyást nyert fiatal értelmiségiek (például Kunfi Zsigmond, Rónai Zoltán, Varga Jenő és Pogány József) között bontakozott ki a párt vezetésében. A fiatal értelmiségi szociáldemokraták – akiket egytől egyig megtalálunk a Galilei Kör oktatói között – vissza akarták fogni a galileisták munkásoktató tevékenységét, és ennek tudta be a munkáselőadások számának csökkenését: „Folyton attól féltek, hogy a galileisták, akár mert szocialista ismereteik nincsenek, vagy gyengék, akár mert nem egynél tapasztalható volt az értelmiségiek gőgje, előadásaikkal több bajt szereznek, mint hasznot, s főleg gyengíteni fogják a pártban már benn lévő értelmiségiek befolyását. Ezért igyekeztek csökkenteni az ilyen előadásokat, s rámutattak arra, hogy néhányat közülük a munkások joggal kifogásoltak.”336
Annak érdekében, hogy előadásaik mindenképp elérjék az elvárt színvonalat, a Galilei Kör vezetése elhatározta, hogy a munkásoknak szánt előadásokat előbb egy hozzáértő bizottság előtt kelljen bemutatni. A bizottság az ismeretterjesztő és felvilágosító előadásokat, mint amilyen a Föld keletkezését ismertető, vagy a nemi betegségek veszélyességére felhívó, nem nagyon vizsgálta, annál inkább a világnézetieket. „1911-12-ben, amikor én voltam már a titkár (…) különös súlyt fektettem ezekre az előadásokra” – írta Rákosi Mátyás saját szerepét kiemelve. Titkári működése alatt kijavították a „mozgalmi” hibákat, a Galilei Kör előadásai pedig egyre népszerűbbek lettek, „a különösen sikerülteket az egyes szakszervezetekben sorra meg kellett ismételni” – állította. A galileista előadókról elmondta, hogy a vezetőségi tagokhoz hasonlóan ők is díjazás nélkül végezték munkájukat, annyira, hogy a Galilei Kör még a villamosjegyekre sem tudott költségtérítést fizetni. Ennek ellenére örömmel szentelték idejüket a munkásoknak, és az oktatásról visszatérve „nemegyszer lelkesedve, sőt meghatva számoltak be arról a tudásUo. 72. A nézőpontok jelentőségéről lásd a „nézőpontot” strukturalista elemzési módszere kulcskategóriájává tevő Uszpenszkij munkáját: Borisz Uszpenszkij: A kompozíció poétikája. (A művészi szöveg szerkezete és a kompozíciós formák tipológiája). Budapest, Európa, 1984. 336 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, i. m. 73. 334 335
210
vágyról és megértésről, melyet munkáshallgatóiknál tapasztaltak”, mivel a galileistákat „a változó új idők hírnökeiként” fogadták a munkáshelyiségekben.337 Mindez erősítette a Galilei Kör közeledését a munkásokhoz és a munkásmozgalomhoz. Rákosi Mátyás tehát románcként cselekményesítette és organicista módon magyarázta a titkári működése alatt történteket.
337
Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 73.
211
A GALILEI KÖR IDEOLÓGIÁJA Az ideológiaértelmezésemben olyan preferenciarendszert jelent, amely megszabja cselekvésünk irányát, előírja, hogy miként rendezzük be az elképzelt ideális társadalmat. Efféle preferenciarendszer nélkül nemhogy politika, de történeti elbeszélés sem képzelhető el.338 Amit e helyütt ideológia és járulékos tevékenységei alatt mutatok be, a galileisták „mozgalmi munkaként” értelmezték egy jól meghatározható marxizáló nyelvjátékot aktivizálva. Legtágabb értelmezésben a „mozgalmi munka” egyszerűen a társadalmi-politikai kérdésekkel történő foglalkozást takarta. A „közállapotokkal” foglalkozást a Galilei Kör idővel a „Magyarország közállapotai” című előadás-sorozatába integrálta, az előadások szervezője Lóránd Jenő volt. A nagybirtok szerepének földkérdésként azonosított vizsgálata, a magyarországi nemzetiségi kérdés, a közoktatás, a szociálpolitika, a közigazgatás és a törvényhozás problémái, az értelmiség „függő helyzetének” kérdése kerültek sorra e ciklus keretében, melyet végighallgatva „a jövő fejlődés s a jövő feladatok perspektívái is megnyíltak (…) a hallgatók előtt”.339 „A Galilei Kör nyitotta fel a szemem a magyar politika, az akkori magyar társadalmi szerkezet hibáira, bűneire, nemzetiségi politikánk bűneire, földbirtok-rendszerünk végzetes voltára”340 – emlékezett Komlós Aladár, a „hiba”, „bűn”, „végzet” szavakkal jelezve az egykori Magyarország problémáinak súlyosságát. Talán nem túlzás, ha „sorskérdéseknek” tartjuk azokat a problémahalmazokat, amelyeket a Galilei Kör igyekezett feltárni és „közszemlére” tenni. A galileisták azért igyekeztek a „közállapotokat” megismerni, hogy miután elég szellemi muníciót felhalmoztak, megkezdődjék a cselekvés. A Magyarország megismerését célzó előadások tehát elsősorban nem tudományos, hanem politikai célt szolgáltak.341 Ebből a szempontból tanulságos a Galilei Kör 338 A „fiktív vagy valóságos elbeszélés” ugyanis mindig feltételezi egy jogrend meglétét, melyért vagy amely ellenében az elbeszélés tipikus szereplői küzdenek. Ezért minden történeti munka akarva-akaratlanul egy ideológiai komponenssel rendelkezik: Hayden White: Metatörténelem. A 19. századi Európa történelmi képzelőereje. In: Történetelmélet II. Szerk.: Kisantal Tamás–Gyurgyák János. Budapest, Osiris, 2007, 887. 339 A Galilei Kör. SZG, 1911/1., 54. 340 A század nagy tanúi, 157. Vö. „A G[alilei] K[ör]nek világfelfogásom kialakulásában sokat köszönhetek. Nem azért, mintha ott marxista-leninista elméletet hallottunk volna. De amit hallottunk, az az uralkodó rendszer bírálata volt.” L. Ádám Manóné Téri Teodóra. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. 341 Vö. G. Fodor Gábor: Gondoljuk újra a polgári radikálisokat, i. m. 95. Hozzátéve, hogy a kettő nem választható el élesen egymástól, mivel Jászi Oszkár és a polgári radikálisok a tudományos alapra helyezett politizálással akarták felváltani az általuk „frázispolitizálásnak”, „meddő közjogi politizálásnak” tartott addigi politikát. Lásd: „Szociológia! Ez volt az a szó, mely szintetizálta törekvéseinket: a természettudományok diadalmas erejében való hitünket, a rájuk alapított társadalomtudományi és az ezen felépülő új népboldogító politikát a benthami igazságosság szellemében.” L. Jászi Oszkár: Tíz év. In: Jászi Oszkár publicisztikája, i. m. 76. Egy Szabó Ervinhez írt 1905-ös levelében viszont Jászi a tudomány vagy politika dilemmájáról értekezett, mivel „a kettő nem mehet együtt”. Lásd: Jászi Oszkár levele Szabó Ervinhez, 1905. április 11. In: Jászi Oszkár válogatott levelei. Szerk.: Litván György–Varga F. János. Budapest, Magvető, 1990, 89–90. Az ellentmondásra a választ abban lelhetjük meg, hogy Litván György Jászi Oszkár-életrajzából (és általában
212
vezetőségének egyik megnyilvánulása, amely csak bizonyos idő és elméleti felkészülés után nyilvánította érettnek a diákegyesületet a vidéki agitáció megkezdésére, ahogy a munkásoktatás felvállalásához is éveknek kellett eltelniük. Egy galileista „egyedfejlődésében” hipotetikusan a következő szakaszok különböztethetők meg: a „menetrend” szerinti első lépés a szabadgondolkozás elsajátítása, vagyis az objektív vizsgálathoz szükséges előítélet-mentesség kialakítása, ezt követi második lépésként Magyarország problémáinak elfogulatlan vizsgálata, a diagnózis felállítása, és végül harmadik lépésként a cselekvés, a tettek mezejére lépés.342 Maradva a betegségnél mint stratégiai metaforánál,343 Magyarországot egy testként értelmezve a következőkben „betegségfajtánként” – a „klerikalizmus” jelentette „fenyegetéstől” az alkoholizmuson mint népbetegségen át a nagybirtok túlsúlyáig és az általános választójog hiányáig – érdemes haladni, ismertetve, hogy a Galilei Körben milyen diagnózisokat állítottak fel és milyen gyógymódokat javasoltak. Fekete sereg, métely, piócák – A Galilei Kör antiklerikális retorikája és tevékenysége A Galilei Kör működésének első, általam „nagy korszakként” meghatározott 1908–1914 közötti időszakát elsősorban az antiklerikalizmus, a második, „kis korszakként” jelölt 1914 utánit az antimilitarizmus jellemezte. Mindkét vonulat maximálisan illeszkedett a szabadgondolkodó ideológiába, amely végső ideálként Kantnak az örök békét megteremtő, nemzeti és felekezeti összeütközéseket kiküszöbölő világállamát jelölte meg. A szabadgondolkodó mozgalom pedig ennek megteremtését irányozta elő. A szabadgondolkodó ügyet egyként szolgálták felvilágosítónak szánt programok szervezésével és mozgalmi jellegű akciókkal (mint aktív belépéssel a „keresztheccbe” vagy röplapozásokkal). Jászi publikál levelezéséből) egy olyan értelmiségi-politikus alakja rajzolódik ki, aki gyakran szenvedett hangulatingadozásoktól. 342 Hangsúlyozom, hogy ezek a szakaszok az egyes ismert galileista életutak alapján nem következnek szükségszerűen egymásból. Kelen Jolán elmondásában például Szabó Ervin indította el a galileistákat a cselekvés felé: „Ő mutatott példát arra, hogy a világot nem elég megismerni, hanem meg is kell változtatni. Ez a változtatni akarás hajtott minket az utcára és emelt a nyárspolgárok fölé.” L. Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 59. – A „változtatni akarás” azonban értelmezésemben már a Galilei Kör kiáltványában kimutatható, a tanulás és a tanítás szabadságával hosszabb távon „Magyarország társadalmi felszabadulását” célozták a galileisták. Mindez Erényi Tibor interpretációjában „a feudális maradványok reformok útján történő felszámolásával” „a nagybirtokrendszer megszüntetését”, „a földbirtokos politikai hatalmának megtörését”, „polgári demokratikus rendszer kialakítását” célozta. Vö. Erényi Tibor: Galilei-kör, i. m. 18. – És ezeket a követeléseket nem minden alap nélkül Jászi Oszkár politikai törekvéseivel felelteti meg Erényi. Vö. Jászi Oszkár: Az új Magyarország felé. In: Jászi Oszkár publicisztikája, i. m. 89–106. 343 Vö. „Képletesen kifejezve ezt mondanám: (…) az agrárkérdés, a nemzetiségi kérdés, a közigazgatási kérdés a magyar társadalomnak gyulladásos sebe, melyet pontosan meghatározható kirurgiai eszközökkel operálni lehet és kell…” L. Jászi Oszkár: Vélemény a zsidókérdésről. In: Jászi Oszkár publicisztikája, i. m. 263.
213
Antiklerikális írások a Szabadgondolatban Vámos Henrik főszerkesztő a Szabadgondolat vállalt feladatai egyikeként jelölte meg a folyóiratot útjára indító programadásában, hogy a továbbiakban folyamatosan foglalkoznak „a klerikalizmus országpusztító, nép- és haladásellenes iskoláival, politikai, társadalmi szervezkedésével”.344 A szabadgondolkodók ismételten aláhúzták, hogy „csak a klerikalizmus romjain épülhet fel a jövendő Magyarországa”, ezért „meg kell ragadnunk minden alkalmat, a nyomtatott betű és a szóbeli agitáció minden eszközét egy erős egységes antiklerikális közvélemény kialakítására”.345 Előadásokkal, gyűlésekkel, röpiratokkal és sajtóorgánumokkal – a Szabadgondolat mellett például ezt vállalta a Fényes Samu szerkesztette Úttörő is – kívánták felrázni a „narkózisból” a „közömbös polgárok” tömegeit, hogy csatlakozzanak a „klerikalizmus” elleni küzdelemhez. De nem a szabadgondolkodókról lett volna szó, ha nem az egész emberiséget célozták volna meg: „A magasba csak úgy emelkedhetik az emberiség, ha a klerikalizmustól rá rakott bilincseket magáról lerázza.”346 Rónai Zoltán a „Gondolkozásunk szabadsága és társadalmi rendje” című írásában a „legősibb és legerősebb tekintélyek” egyikének nevezte meg az egyházat, különösen a „legtürelmetlenebbet és leghatalmasabban szervezettet, a római katolikust, ezért szükségszerűnek tartotta, hogy az önmagát a tekintélyek elfogadása ellen meghatározó szabadgondolkodó mozgalom antiklerikális tevékenységet folytasson: „Kétségkívül az egyház tekintélyének megtörése, ami elsősorban az állami támogatás és elismerés megvonását, az iskolának az egyház befolyása alól való felszabadítását jelenti, igen nagy lökést adna a szabadgondolkozásnak.”
A későbbi népbiztos figyelmeztetett, az csak látszat, hogy a tisztán katolikus országokkal (például Spanyolország) ellentétben Magyarországon gyengébb volna a „klerikalizmus” a katolikus–protestáns megosztottság miatt, mivel ez a vallási megosztottság nem enyhíti a „klerikalizmus” erejét, csak „leplezi” annak hatását”. Ugyanakkor Rónai a szabadgondolkodásnak a klerikalizmusnál nagyobb „társadalmi ellenségeként” nevezte meg a „politikai demokrácia hiányát”.347 Ezzel egyetértett Jászi Oszkár is.348 A Szabadgondolat más szerzői azonban kitartottak a mellett, hogy a szabadgondolkodóknak a „klerikalizmus” a legnagyobb ellenfele. Vámos Henrik: Szabadgondolat. SZG, 1911/1., 4. A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének jelentése az 1912. évi működéséről. SZG, 1913/1., 21. 346 A felekezetiség ellen – Dr. Lessner Rezső beszéde. SZG, 1913/10. 334. 347 Rónai Zoltán: Gondolkozásunk szabadsága és társadalmi rendje. SZG, 1911/1., 16–17. 348 „A Tisza István államcsínyje és rémuralma a politikából és panamából, népnyúzásból és népbutításból élő lezüllött nemesi és sápoló uzsorásklikk utolsó halálraszánt ellenforradalmát jelenti a demokrácia közelgő rémével szemben. Ma első sorban ezzel a társasággal állunk szemben s nem a nagybirtokkal és a klerikalizmussal.” L. Jászi Oszkár: Régi és új politika. SZG, 1912/7., 236. (Kiemelés az eredetiben – Cs. P.) 344 345
214
A galileistáknak meggyőződésük volt, hogy a „klerikalizmus” egyre erősödik az országban – ennek jeleként azonosították a szabadoktató tevékenységeket állami főfelügyelet alá helyező 1911-es kultuszminiszteri rendeletet is,349 vagy például a radikális pedagógusok lapja, az Új Korszak kiadásának felfüggesztését.350 Lesújtónak vélték, hogy mikor „még a legsötétebb Spanyolországban is friss erők mozdulnak meg és feszegetik az értelem börtönfalait”,351 a Harmadik Köztársaság Franciaországában pedig keresztülvitték az állam és egyház szétválasztását,352 a Franciaországból kiutasított szerzetesrendeket befogadta Magyarország: „a Franciaországból és Portugáliából lecsapolt vészes fekete mocsárvíz kísértetiesen csörgedez száz meg száz finom csatornán Magyarország felé, megdagasztja a sötét hazai vizeket és egyre jobban látni, mint emelkedik ez a minden magyar árvizek legfenyegetőbbje a haladás és felvilágosodás ellen”.353 A „klerikalizmus” növekedését a „fekete árvíz” metaforájával jelölték, és adatok sorával (például az állami és az egyházi kézben lévő iskolák különböző iskolatípusokon belüli megoszlása) igyekezték bizonyítani, hogy a katolikus egyház befolyása – és ezzel együtt vagyona – „félelmetessé” nőtt: a klerikálisok „behálózzák” a világiakat, „befurakodnak” a „legfontosabb állami hivatalokba”, és „egymás után vásárolják az ingatlanokat”. Felhívták a figyelmet az újabb és újabb kongregációk alakulására (Budapesten, Kalocsán és Debrecenben) és arra, hogy egyre több egyházi személyt választanak be a tudományos társulatokba (például Fraknói Vilmost a Történelmi Társulatba), „csinálva a megfordított szekularizációt”.354 Az egyház földbirtokvagyona kapcsán gúnyosan írták, hogy „az egyház túlvilági latifundiumait a lélek ínségesei javára parcellázta és szerény földi nagybirtokokat nyert értők cserébe”.355 Amikor Zichy János kultuszminiszter kijelentette, hogy az államot az 349 „A klerikalizmus az állami felügyelet pajzsa alá akarja rejteni a szabadoktatást, hogy ott végezzen vele” – írta Polányi Károly, ugyanis a rendelet lehetőséget adott arra, hogy a miniszter kiküldöttei meglátogathassák és ellenőrizhessék a szabadoktatók előadásait, hogy „az ott hirdetett tanítások nem ütköznek-e bele a közerkölcsökbe vagy az ország törvényes rendjébe”. L. Polányi Károly: A szabadoktatásért. SZG, 1911/4., 124., 126. 350 Lásd a Zichy János kultuszminiszteri tevékenységét bíráló írást: Zichy. SZG, 1911/5., 184. 351 Lásd José Canalejas spanyol miniszterelnök méltatását, akinek kormányzása alatt a polgári házasságkötés bevezetésével a „klerikalizmus” „teret vesztett”. Canalejas. SZG, 1911/4., 154. 352 A „francia szeparációról” l. Gyenge János Az egyház és állam szétválasztása Franciaországban 1905-ben című könyvének ismertetését: Székely diák: A francia szeparáció története. SZG, 1912/5., 193. 353 K. M. [Kósa Miklós]: A fekete árvíz. SZG, 1911/1., 48. 354 Uo. 49. 355 y.: A klerikalizmus programmbeszéde. SZG, 1911/2., 58–59. A felekezeti iskolák állami támogatásának bírálatát lásd még Zigány Zoltán írásában: „Nem a legkisebb bűne (…) a magyar állami klerikalizmusnak az, hogy évek során át a kultúr-budget óriási összegei fordíttattak és részben örök időkre leköttettek arra, hogy a felekezetek felmentessenek saját iskoláik terhe alól. Milliókat fizet ki a magyar állam évről-évre a felekezeti iskolák támogatására anélkül, hogy ezzel akár az iskolák számát szaporítaná, akár a meglevőket javítaná; ezek a súlyos milliók csak arra valók, hogy az egyházak és a hívek eddigi terheik alól megszabaduljanak. A helyzet az Eötvös-korszakkal szemben az, hogy ma már a magyar állam tartja fenn a felekezeti iskolák legnagyobb részét.” L. A magyar népkultúra tragikuma. SZG, 1913/10., 317.
215
egyház tartja fenn, akkor rámutattak, hogy az egyházak állami támogatása miatt valójában az állam tartja fenn az „államfenntartó egyházat”, a római katolikust, amelyről elrettentően sötét képet rajzoltak a Szabadgondolatban: „Az egyház nem fizet állami adót, de az állam fizet egyházi adót. (…) Az egyház nem állít hadsereget az állam védelmére, de az állam hadsereget állít ki az egyház védelmére. (…) Az egyház politikai pártja [a Katolikus Néppárt – Cs. P.] az állam törvényei ellen büntetlenül tüntet, de aki az egyház törvényei ellen tüntet, azt az állami igazságszolgáltatás megbünteti. Az egyház nyíltan harcol az állami oktatás ellen, polgárháborúval fenyegeti meg az államot, ha terrorizmusa elől meg nem hátrál és bármikor kész a babonák és aljas szenvedélyek zsilipjeit megnyitni, ha az állam őt tovább is megtűrni és kitartani nem akarná.”356
Ha az egyház államfenntartó szerepét el is vitatták, a feudális rendszert fenntartó szerepét hangsúlyozták: „Az egyház intézménye, egy kisebbség érdekében, ez egyik hatalmas támasza ezeknek a korhadt rendszereknek.”357 Vagy: „Miért épülnek egyre-másra a felekezeti iskolák? Azért, hogy janicsárokat neveljen azok javára, akik kiváltságaik megroskadt pilléreit a valláserkölccsel akarják alátámasztani.”358 A „klerikál-feudalizmust” védő „janicsárok” nevelésén túl, a galileisták más célját nem azonosították a felekezeti iskoláknak, hiszen azok nem kellenek a „népnek”, amint azt számukra Tápé falu esete is jelezte. Ott két nap alatt kibővítették a községi iskolát, mintsem hogy helyhiány miatt a gyerekek egy részét felekezeti iskolába kelljen „áttelepíteni”. A tápéiak eme tettének óriási jelentőséget tulajdonítottak a Szabadgondolatban: „Mikor fognak azok az osztályok, amelyeknek létérdekük a kulturális haladás, arra a fokra emelkedni, amelyen Tápé népe áll, amely minden csábítással és terrorral szemben meg tudta védeni az iskoláját. (…) Tápé neve mérföldjelző. Mérföldjelző, amelynek látása jóleső bizakodással tölt el bennünket, mint az első zöldfa, amelyet a sivatagban megpillantunk és amely jelzi, hogy a legnagyobb Szaharának is van valahol határa.”359
A galileisták ismételten hangsúlyozták, hogy az egyház csak egy kisebbséget, a kizsákmányoló elitet képviseli: „hazugság az, hogy a nép áll (…) a papság háta mögött”.360 y.: A klerikalizmus programmbeszéde. SZG, 1911/2., 58–59. P. K. [Polányi Károly]: „Mi nem küzdünk a vallás ellen…” SZG, 1911/3., 119. L. még: „A feudalizmusnak szüksége van egy hatalomra, mely az ő érdekeit feltétlenül megvédeni képes. Ezért rángatják elő minduntalan a vallásos szertartásokat, ezért tömik meg az elemi iskolai Mária-kongregációkban a gyermekek fejét csodamesékkel, ezért bódítják el az embereket tömjénfüsttel, csengetyűcsengéssel és harangbúgással, ezért visznek a műegyetemre oltárt és szenteltvíztartót, ezért üdvözlik az új püspököt az összes felekezetek, ezért akarja Barkóczy a tanári állásokat a vallások százalékos arányában betölteni, ezért akarják a diákok nemi egészsége fölötti gondoskodást a hitoktatókra bízni”. L. ni.: A felekezeti béke. SZG, 1911/3., 123. 358 A kultúrharc. SZG, 1911/7., 263. 359 Uo. 360 t. [Tímár Miklós]: Mikor az alvó ébred, SZG, 1911/3., 120–121. 356 357
216
Ennek bizonyítékát abban látták, hogy az 1910-es választásokon mindössze 13 képviselő került be katolikus néppárti programmal a magyar parlamentbe. Az egyház bűnbakká tételében élen járt a Galilei Kör: a „klerikalizmust” tették felelőssé Olaszország tripoliszi hadjáratáért is, mivel annak költségét a Banco di Roma finanszírozta.361 Ezt egyben a Vatikán „elvtelenségének” bizonyítékaként is látták, mivel ezzel a „klerikális eredetű” tőkével rendelkező bank annak az olasz királyságnak az akcióját finanszírozta, amelyet a korban még nem ismert el az egyházi állam (ez csak az 1929-es lateráni egyezménnyel történt meg). Az utólagos tudás birtokában, visszafelé tekintve a legsúlyosabb „antiklerikális” vádat azonban Pogány Józsefnek az 1912. október 27-i antimilitarista gyűlésen mondott beszédéről beszámolva fogalmazták meg a Szabadgondolatban: a balkáni feszültség növekedése miatt a vádlottak padjára ültették Ferenc Ferdinánd trónörökös, a katonai lobbi, a bankok és a hadiipar mellett „az egész osztrák–magyar klerikalizmust” is, mivel „úgylátszik keresztesháborús szándékai vannak a Balkánon a proletárság rovására”.362 Ezzel jószerével az egyházat tették felelőssé az első világháború kirobbantásáért. Antiklerikális „élcek” a Szabadgondolatban Az antiklerikális „igaztalanságok” azonban tömbösítve jelentkeztek a Szabadgondolatban, rendszeresen blokkokban közölt rövid, jellemzően egy-, két- és hárommondatos „élcekben” is, melyeket a fiatal Polányi Károly jegyzett. Ezeket különböző tematikus csoportokba oszthatjuk: egy részük az egyház „hamisságán”, vagyis azon gúnyolódott, hogy a „krisztusi szegénységet” hirdető egyház mekkora vagyonnal rendelkezett, vagy éppenséggel azon, hogy az erkölcsöt hirdető képviselőik (például a klerikusok, szerzetesek) milyen erkölcstelen életet élnek („bort isznak és vizet prédikálnak”). Csak hogy mindkettőre példát hozzak: „Az egyház máig sem oldotta meg azt a kérdést, hogy miképp jut be a gazdag ember a tűfokán át a mennyországba. Úgylátszik kerülőutak is vannak.” (1913/1., 9.) „A szerzetesrendeket Franciaországból kiűzték. A klerikálisok is azt állítják, hogy azóta a születések száma Franciaországban apadt.” (1913/8., 241.)
Az efféle tapasztalatokat Polányi a következő szofizmában összegezte: „A matematikusok nem mind számító emberek. Az egyház pedig nem áll hívőkből.” (1913/8., 241.)
Az Egyház és a háború. SZG, 1911/7., 257. A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete a háború ellen, SZG, 1912/11., 388. – A „klerikalizmusról” mint a „magyar imperializmus” egyik tényezőjéről lásd még Domokos László A magyar imperializmus című könyvének recenzióját: A magyar imperializmus. SZG, 1912/12., 420. 361 362
217
Egy helyen határozottan ki is jelentette, hogy az egyházat olyan hitetlen képviselők alkotják, akik csak azért imitálják a „hitet”, mert a hívőkből élnek. Ezért az egyház nem más, mint – az antiklerikális és az antialkoholista retorika érintkezéséből adódóan szinte magától értetődően a szeszkereskedelemhez hasonlított – vállalkozás: „Ha a Diana-sósborszeszt is annyit hirdették volna idáig, mint Isten nevét az utolsó ötezer évben, az emberiség az ő tiszteletére is régen egyházat szervezett volna már.” (1913/9., 282.)
Ugyan a szabadgondolkodók között elterjedtek voltak a Jézust mint valóságos történelmi személyt elutasító nézetek, de Polányi elfogadta a „történelmi” Jézus Krisztus mint kommunisztikus elveket hirdető vallásalapító létét, de csak azért, hogy szembeállíthassa a nevében vagyont felhalmozó méltatlan utódokkal, a katolikus egyház képviselőivel: „Nem bizonyos, hogy Jézus szocialista volt-e. De biztos, hogy nem volt keresztényszocialista.” (1913/9., 282.) „Az ó-testamentomi kinyilatkoztatás határozottan filoszemita. Az új-testamentomi kinyilatkoztatásnak meg egyenesen szocialista íze van. Az egyháznak ezek a túlvilági tapintatlanságok sok kellemetlenséget okoztak és elhatározta, hogy e megbízhatatlan körökből ezentúl semmiféle nyilatkozatot sem közöl.” (1913/3., 99.) „Jézus úgy került bele a mai egyházba, mint Pilátus a krédóba.” (1913/9., 282.)
De előfordult, hogy a fiatal szabadgondolkodó egy-egy ismertebb evangéliumi szövegrész állításait is gúnyolta, mint a gazdag emberről és a tű fokáról szóló történet tanulságának ironizáló kifordításában: „Jézus világosan felismerte, hogy pénzzel és protekcióval még a tevét is át lehet juttatni a tű fokán.” (1913/9., 282.)
Az „élcek” egy következő csoportjában Polányi nemcsak a katolikus egyházat vette célba, hanem általában a vallásról és a vallásosságról nyilatkozott lekicsinylően, az istenhitet „babonaságként” értelmezve. Nevetség tárgyává tette a hit megélésének rituális jellegét: „A rózsafüzér minden gombja egy Ave Máriát jelent. Minden tizedik gombja nagyobb és egy Pater nostert jelent. Az utolsó gombja pedig azt jelenti, hogy most újból lehet kezdeni. És ebben a körben mozog a vallásos gondolat kétezer év óta.” (1913/4., 134.)
Különösen sokat élcelődött Polányi a „babonás” falusi emberek „csodalátásain”. Ezeket a vidék elmaradottságával hozta összefüggésbe: „Falun még ma is nem egyszer fényes nappal találkoznak a hívek az ördöggel. A fővárosban a közbiztonság örvendetes javulása véget vetett ezeknek a botrányos állapotoknak.” (1913/4., 124.) „A babonás ember látható kísérteteket hisz, a vallásos pedig láthatatlanokat. A mérleg a babona javára hajlik, mert még a téves tapasztalatok és a képzelődés is magasan felette állanak a merő hiszékenységnek.” (1913/9., 282.) 218
„Immár a földrengés az egyetlen vigasztaló jelenség a mai hitetlen, csúf világban. Ha ez is cserbenhagyná az egyházat, vénsége napjait a jégverés keserű kenyerén kellene tengetnie.” (1913/8., 240.) „Ahol az emberek a legbutábbak, ott esik meg a legtöbb csoda. Ez pedig nem is csoda.” (1913/9., 282.) „Valaha a csodákon senki sem csodálkozott. Amióta csodálkozunk rajtuk, nem hisszük el őket.” (1913/10., 310.)
A Szabadgondolatban közölt antiklerikális élcek jól körülhatárolható csoportját alkotják azok, amelyekben a humor forrását a vallás és a tudomány szembeállítása jelenti: „Az egyház a természeti törvényektől régen elhidegült, mert ezek szabadkőműves befolyás alá kerültek.” (1913/1., 16.) „A vallás kedvelt háziszer. De ha baj van, mégis a tudományért küldenek az emberek.” (1913/8., 240.) „A modern teológusok jól ismerik a fejlődéstant, akár a megrögzött gonosztevők a büntető törvénykönyvet.” (1913/8., 241.) „A tudomány sem tud mindent és amit nem ismer, oda szerényen és udvariasan X-et tesz. A vallás igazi szélhámos módra sohasem jön zavarba, hanem az ismeretlent egyszerűen letegezi és »Isten«-nek szólítja.” (1913/9., 282.) „Valaha a mennydörgés szava, ha nem is világosan, de nyomatékosan érvelt Isten létezése mellett. És minden érv magvaként Isten nyila villámlott elő. De amióta az emberiség feltalálta a villámhárítót, azóta az Ég szava félig sem olyan meggyőző.” (1913/10., 310.) „A vallás szíve mélyén talán nem is bánja, hogy a tudomány már nem áll vele szóba. Hiszen a sül�lyedés bizonyos fokán túl, valóságos megkönnyebbülés lehet számára az a tudat, hogy az emberiség lemondott róla és hogy a züllés útján semmiféle tekintet sem feszélyezi többé.” (1913/10., 310.)
A Szabadgondolat „élceinek” fő üzenete, hogy az egyház már menthetetlenül elmaradott intézmény, ami – a szabadgondolkodók evolucionista perspektívájából is adódó – kihalásra van ítélve: „Ma az egyház szívesen haladna a korral. De a kor nem halad az egyházzal.” (1913/10., 310.) „Az egyház nem doktriner, kiegyeznék az még az örök haladás elvével is, – de csak a »status quo« garantálása mellett.” (1913/10., 310.)
Polányi Károly az ismert latin szentencia parafrázisában találta meg az „egyház elmaradásának” szimbolikus megfogalmazását: „Minden út Rómába vezet, ha visszafelé megyünk rajta!” (1913/7., 221.)
A szintén ismert evangéliumi idézet kifordítása pedig Szent Péter személye helyett a hívők ostobaságát nevezte meg ama „kősziklának”, amelyre az egyházat építették: 219
„A primitív művelődések gránittalaja a butaság. Ez az a »szikla«, amelyre az egyház felépült.” (1913/1., 38.)
A Szabadgondolat antiklerikális élceinek utolsó csoportja ugyanis különböző irányból támadva magukat a hívőket vette célba. Például a pápai tévedhetetlenség dogmáját 1870-ben kimondó, első vatikáni zsinati döntés kapcsán Polányi ironikusan arra utalt, most már épp ideje, hogy a hívők is „csalhatatlanok” legyenek, miután szükségszerűen rádöbbennek majd, hogy az egyház hazudik: „A római pápát a vatikáni zsinat csalhatatlannak nyilvánítatta. Ez komoly haladást jelent, mert eszerint legalább a szent atyát már nem lehet megcsalni. Vajjon mikor lesznek végre a hívek is csalhatatlanok?!” (1913/1., 38.)
Visszaköszön a szabadgondolkodóknak a vallás keletkezését magyarázó elmélete is, mely szerint úgy alakult ki a hit, hogy az ősember magyarázatot keresett az ismeretlen természeti jelenségekre, és tudatlansága miatt azt szükségszerűen a természetfölötti erőkben találta meg: „A vademberek, ha csalódtak a bálványaikban, megverték őket. A bálványok megunták ezt a bánásmódot és az égbe költöztek, ahol azóta nyugodalmas életet folytatnak.” (1913/1., 38.) „Az ősember – mint Feuerbach mondotta – Istent a saját képére teremtette. Ezért mutat fel az annyi atavisztikus mondát.” (1913/7., 210.)
Az utolsó két példa érzékletesen mutatja, hogy miként lett antiklerikális „élc” a szabadgondolkodók tudományos érvekkel alátámasztott – és az antiklerikális küzdelemben mozgósítható – kultúrantropológiai állításából. De vélhetően a Szabadgondolatban közölt „élcek” nem erősítették, hanem inkább gyengítették az antiklerikális küzdelem eredményességét. Kontraproduktívnak tartható Polányi Károly „élceinek” közlése, mivel újabb „híveket” nem szerezhettek ezekkel a küzdelemnek, ellenben olykori ízléstelenségük és általában az egész élcműfaj éles ellentétben állt a tudományos megközelítést és a szociológiai szemlélet szükségességét hangsúlyozó „szabadgondolkodó” imázzsal, a zavarosság érzetét keltve ezzel. Erre a radikálisok stílusát általában bíráló, a szabadkőművesség konzervatív szárnyához tartozó Szalai Pál is rámutatott: „Meggyőződésem az, hogy az intellektuelek osztályában bizonyára nagyobb eredményt érnének el a radikalizmus szks. [szabadkőműves] apostolai, ha munkájukban a náluk szokásos érdes, népgyűlési hangot mérsékelnék. Ép úgy kívánatosnak tartanám, ha a szksi [szabadkőművesi] védelem alatt működő »Galilei Kör« ifjúsága is kevésbé provokatív szellemben neveltetnék. Mélyebben szántó, zajtalan, tudományos munka, intenzívebb szksi [szabadkőművesi] szellem és több tolerancia az ellenkező gondolkodásúakkal szemben inkább megfelelne a mi céljainknak.”
Az „ízléstelenség” vádja tehát már a korban fölmerült, annyira, hogy Polányi egy – ezúttal utolsóként idézett – „élccel” is reagált:
220
„Elterjedt nézet, hogy az ateizmus ízléstelen dolog. Mi meg ezt a nézetet tartjuk ízléstelennek. Mert hiába, nincsen kevésbbé ízléses valami, mint elemi kérdésekben az ízlés mértékét alkalmazni.” (1913/7., 210.)
A Szabadgondolat azonban nem eme jól-rosszabbul sikerült „élceiről” lett nevezetes, úgyhogy fölöttébb igaztalan lenne, ha ezek alapján ítélnénk meg a galileisták intellektuális erejét. A Galilei Kör és az egyetemi „kulturkampf ”: az újabb „keresztügy” és a Marczali-ügy A Galilei Kör működése alatt végig követelte az állam és egyház teljes elválasztásának francia mintájú következetes magyarországi végigvitelét. A diákegyesület megalakulása után nem sokkal már exponálta magát az egyetemi „kultúrharcban”, mégpedig a „keresztügy” egy újabb fordulójában. 1909 márciusában az egyetem vezetőségét felkereső Szent Imre Kör nyomására ismét előtérbe került a keresztek kitűzése a Budapesti Egyetem tantermeiben, ezzel szerezvén szimbolikus érvényt „a katolikus egyház történelmi jogainak a tudományegyetemen”. A Galilei Kör 1909. március 27-én „tömör és meggyőző jogi fejtegetéseket tartalmazó memorandumot” intézett a rektorhoz, amelyben a galileisták az egyetem 1848-as államosítására hivatkoztak. Nem tudjuk, hogy a rektori tanácsra a galileisták érvei hatottak-e, de elhalasztódott a feszületek kitétele a tantermekben: „A Galilei Kör határozott állásfoglalása, legalábbis ez évre elhárította az egyetemről a reakció jelvényének győzelmes bevonulását”363 – büszkélkedett első évi jelentésében a Galilei Kör vezetősége. A szabadgondolkodó diákegyesületnek ezt követően az ún. Marczali-ügy adott alkalmat arra, hogy követeljék az egyetemek megtisztítását a „klerikális befolyástól”. Az ügy, melyet Marczali Henrik364 „a Dreyfus-ügy majmolásaként” interpretált, röviden a következő:365 1910 januárjában három katolikus néppárti parlamenti képviselő megvádolta Marczalit, hogy vizsgán előre megbeszélt kérdést tett föl egyik hallgatójának, Singer Artúrnak.366 Hogy a soraiban antiszemita tendenciáknak helyet adó Katolikus NépJelentés a Galilei Kör 1908/09. évi működéséről. Budapest, 1909, 4. Marczaliról l. Gunst Péter: Marczali Henrik. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1983. Rövidebben: Gunst Péter: Egy elfelejtett történetíró: Marczali Henrik. In: Emlékkönyv L. Nagy Zsuzsa 70. születésnapjára. Szerk.: Angi János–Barta János. Debrecen, Multiplex Media–Debrecen University Press, 2000. 365 Hosszabban Marczali Henrik memoárjában a „Nagy perem” című fejezetben: Marczali Henrik: Emlékeim. Budapest, Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó, 2000, 187–194. Marczali emlékiratát (Berend T. Ivánéval párban) elemzi: Gyáni Gábor: A történész mint történeti forrás. In: Uő: Történészdiskurzusok, i. m. 265–275. 366 Marczali elbeszélésében a következő történt: „De nézzük az előzményeket, hogy ítélhessünk. Singer Artúr doktorátusra készült és benyújtott nekem egy dolgozatot az erdélyi szászokról, doktori értekezésnek. Elolvastam – és gyengének találtam. Ez volt »elfogultságom« irányában. Nem sokkal később dr. Pata Gedeon, a német nyelv és irodalom tanára, volt tanítványom szólt nekem, hogy Singer az ő szakából óhajtana szigorlatot tenni: vállalnám-e a hazai történetet mint melléktárgyat? Ezt vállaltam. Singer egy Mikó nevű hallgatót fogadott, ki őt előkészítse. Ez Görcsöniék embere volt és így minden lépéséről tudott a 363 364
221
párt képviselői vádoltak csalással egy zsidó tanárt és szintén zsidó tanítványát, az elejétől fogva felekezeti jelleget és jelentést kölcsönzött az etikai vétség vádjának. A Marczali elleni sajtótámadások alaphangját a Katolikus Néppárt lapja, az Alkotmány adta meg a „Csalás az egyetemen” című cikkében, amelynek konklúziója: „Ha van még tudományos becsület és közéleti erkölcs Magyarországon, Marczali Henriket el kell taposniok. Nem szabad az egyetemre zsidó tanárokat bocsátani. Becsületes tanár nem ülhet többé egy sorba Marczalival.”367 A rektori tanács szinte vizsgálat nélkül elmarasztalta Marczalit, mire az fegyelmit kért maga ellen, hogy kikényszerítse az alapos vizsgálatot. A fegyelmi bizottság végül tisztázta a történészt, de a közben Marczali által indított rágalmazási per egészen 1914-ig elhúzódott.368 Az értelmiségi szerepben369 fellépő galileisták kiálltak Marczali mellett, noha hangsúlyozták: Marczali ügye nem az ő ügyük. Történelmi materialista történelemfelfogásukból adódóan ugyanis a historista Marczalit az uralkodó osztályok érdekeit szolgáló „osztálytudomány” művelőjének tartották. Hogy mégis diákgyűlést hívtak össze miatta, az annak köszönhető, hogy „Marczali Henrik ügye még sem magánügy”. A diákgyűlés felhívásában exponálták álláspontjukat, miért is tekintik közügynek a meghurcolt egyetemi tanár ügyét: „Mert nem magánügy az a harc, amelyet a klerikalizmus évtizedek óta a budapesti tudomány-egyetem birtokáért folytat. Egyetemünk állami jellege a tanszabadságon és az autonómián épül fel és ha ezek megdőlnek, úgy egyetemünk ismét a klerikalizmus martaléka lesz!”370
A galileisták tehát kiállásukban a megtámadott Marczali mellett a tudomány és az egyetem autonómiája védelmének lehetőségét látták meg. Mivel Marczalit – például Piklerrel szemben – „a megalkuvó tudomány” képviselőjének látták, azt a következtetést vonták le, hogy a klerikalizmus minden addiginál nagyobb támadásba lendült az oktatásban és a tudományos életben. Marczali esete számukra azt mutatta, hogy „a klerikajelöltnek. Ez elég gyakran kért tőlem tanácsot. Mivel a főszak és így a doktori értekezés is a XVIII. századra vonatkozott (Goethe, Die Haymonskinder), ő pedig már foglalkozott az erdélyi szászokkal, azt ajánlottam neki, hogy főképp e két tárgyat tanulmányozza. Melléktárgynál ez volt a szokás. Nekem az volt a felfogásom és azt mindig hangoztattam is, hogy ki egy kort jól tud, az képes lesz a többivel is megbirkózni, de azt, aki mindenből csak valamicskét tudott, megbuktattam. Annyira mentem, hogy, ha a jelölt gyengén felelt, felszólítottam, beszéljen arról, mit legjobban tud – hátha menthető. Úgy tudom, minden lelkiismeretes kollégám szintén így járt el. Főtárgynál teljes szigorral jártam el. Különösen az értekezés bírálatában.” L. Marczali Henrik: Emlékeim, i. m. 188–189. 367 Görcsöni Dénes [Friedreich István]: Csalás az egyetemen. Alkotmány, 1910. január 22. Idézi: Marczali Henrik: Emlékeim, i. m. 189. 368 Romsics Ignác: Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19–20. században – nemzetközi kitekintéssel. Budapest, Osiris, 2011, 269. 369 A közügyekben felszólaló új típusú értelmiségi szerepéről, mely Zolának a Dreyfus-ügyben tett nevezetes állásfoglalásával született, lásd: Balázs Eszter: Az intellektualitás vezérei, i. m. 370 Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről, i. m. 7. (Kiemelések az eredetiben – Cs. P.) – A Galilei Kör eredeti felhívása megtalálható: Marczali Henrik tanárfegyelmi ügye. A Rektori Hivatal iratai az 1884/1885–1912/1913. tanévekből. Egyetemi Levéltár, a Rektori Hivatal iratai, i. h.
222
lizmus nem megalkuvást, hanem feltétlen behódolást kíván”. „Egyetemünkön immár nemcsak a bátor, de még a gyáva tudománynak is meg kell hátrálnia a teljes tudománytalanság előtt. A klerikális statárium felfüggesztette az egyetemen a tanszabadságot!”371 A katolikus néppárti képviselők akcióját a Galilei Kör úgy interpretálta, hogy közjogi minőségükkel „súlyosan visszaélve” illetéktelenül beavatkoztak az egyetem autonómiájába. A rektor ugyanis a Marczali-üggyel kapcsolatos hirdetményében megemlítette, hogy egy politikai párt és annak napilapja bírta rendkívüli intézkedésre. Ám: „A közvélemény hallgatott” – sújtanak le az eredeti felhívásban külön sorba helyezett, dőlt betűvel kiemelt mondattal. Majd még egyszer: „A politikai klerikalizmus üzelmeit a polgárság közönnyel szemlélte.” De még ennél a közönynél is „szomorúbb és jellemzőbb” jelenségként értékelték, hogy a botrány kipattanása katolikus és zsidó részről egyaránt „a felekezeti klerikalizmus fellobbanását” idézte elő. A katolikus „klerikalizmussal” szemben azonban nem a zsidó (amelyről szintén azt állították a galileisták, hogy „korlátolt és szánalmas”) vagy bármely felekezeti klerikalizmust kell szembehelyezni – érveltek –, hanem „bátor és öntudatos antiklerikalizmust”. A „katolikusok”, „protestánsok” és „zsidók” közötti ellentétek a galileisták értelmezésében ugyanis csak álellentétek, a lényegi küzdelem a szabadgondolkodást elnyomó klerikalizmus és a tudatot felszabadító antiklerikalizmus politikája között folyik. Megfogalmazott programjuk: „Ha az egyház a tanszabadságot támadja meg, arra a felekezetietlen oktatás követelése legyen a válasz és ha az egyetemi vagyon után nyúl, a szekularizáció harckiáltását szegezzük vele szembe! Félre a katholikus és zsidó klerikalizmussal! Éljen az antiklerikális diákmozgalom!”372
A Galilei Kör tervezett antiklerikális diákgyűlését azonban betiltották, miután az egyetem vezetése fölhívta rá a rendőrfőkapitány figyelmét. A hozzá írt levélben külön hangsúlyozták, hogy ugyan a Galilei Kört egyetemisták alkotják, nem „egyetemi kör”. Ezért az egyetem vezetése szerint nem is hivatott diákgyűlés összehívására. Ráadásul az „csak a már úgyszólván teljesen helyreállított békét lenne megzavarni alkalmas”. „Minden ilyen célból való újabb gyűlésezés csak olajat öntene a tűzre és anarchikus állapotokat teremtene”373 – írta a rektor, aki megengedhetetlennek tartotta, hogy az egyetem hallgatói egy, a fegyelmi ítéletet bíráló gyűlésen vegyenek részt. A betiltást követően a galileisták 1910. április 30-án az Intim Színházban (a későbbi Sándor [Gutenberg] téri Omnia moziban) végül csak egy felolvasóüléssel foglaltak állást
Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről, i. m. 7. Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről, i. m. 7–8. (Kiemelés az eredetiben – Cs. P.) – A röpiratról és a Galilei Kör által indított mozgalomról: A Marczali-ügy. V, 1910. április 28. és szintén: A Marczali-ügy. V, 1910. április 29. 373 A Galilei Körnek a Marczali-ügyben tüntető gyűlésére szóló felszólítására intézkedés, 1910. április 29. A Rektori Hivatal iratai az 1884/1885–1912/1913. tanévekből. Egyetemi Levéltár, a Rektori Hivatal iratai, i. h. 371 372
223
„a klerikális hajszával” szemben.374 „Álláspontunk tisztasága és fellépésünk határozottsága csakhamar csöndet teremtett az egyetemen” – írták év végi jelentésükben a saját szerepük retorikai eltúlzásától vissza sosem riadó fiatalok. A Marczali-ügy tehát alkalmat adott a Galilei Körnek a mindennemű, egyként „korlátoltnak és szánalmasnak” tartott felekezeti „klerikalizmus” elleni álláspontja megfogalmazására. Érdekes, hogy az egykori galileisták visszaemlékezéseiben nem találtam nyomát az esetnek. Tömöry Márta sem említi a Galilei Kör történetében. Ennek oka Marczali Henriknek az 1920 és 1945/49 utáni historiográfiai kánonban elfoglalt egyként periferikus helyzetében kereshető.375 Fókusz: a „műegyetemi oltárügy” A műegyetemi oltárügynek azért volt különös jelentősége a galileisták perspektívájából, mert abban a klerikális reakció minden addigi határt átlépő expanziójának szimbólumát pillantották meg. A „kultúrharcnak” addig ugyanis nem volt terepe „a rajztáblák és logaritmusok csendes birodalma”, a Műegyetem, amelytől „az exakt tudományok művelése eddig eléggé távol tartotta a harcos klerikalizmust”. Legalábbis így tűnhetett 1911ig, amikor is a műegyetemi segélyegylet, a Műegyetemi Segítő Egyesület Szűz Máriá-s zászlójának „felavatása” – tulajdonképpen felszentelése – „oltárral, misével, pappal ment végbe”, és „ezzel szigorúan katolikus jellegű ünnep lett a Műegyetem ünnepe”.376 Amint az a Műegyetem rektorának 1911/1912-es tanévet megnyitó és az elmúlt tanév eseményeire visszautaló beszédéből kiderül, az egyetemi vezetés utólagos értelmezése szerint a katolikus rítusú „zászlószentelésnek” tudatosan megválasztott, konzervatív értékrendű üzenete volt: „Lobogjon fennen ez a zászló s a kik melléje szegődnek, sose felejtsék el: hogy a kölcsönös egyetértésben és szeretetben rejlik az az erő, a melyre nekünk magyaroknak van a legnagyobb szükségünk, különösen manapság, a midőn divat megtámadni mindent a mi hagyomány és amidőn oltárokat döntenek le a nélkül, hogy azok helyett bármit is építenének.”377
A felolvasóülésről: Klerikalizmus az egyetemen. V, 1910. május 29. A Horthy-korban azért szigetelődött el a történész, mert 1919-ben Kun Bélával is találkozott, és elvállalta az Országos Levéltári Tanács elnökségét. Ezért 1919-ben szabadságolták, és 1924-ben végképp eltávolították a Budapesti Tudományegyetemről. 1945 után pedig Marczali történetírása (szemléletéről: Romsics Gergely: Történetpolitikai gondolkodók. In: Magyar jobboldali hagyomány, 1900–1948, i. m. 414–416.) nem illeszkedett az Andics Erzsébet által 1949-ben, a Magyar Történelmi Társulatnál tartott székfoglalójában meghirdetett programba. Andics székfoglalóját elemzi: Baráth Katalin: Történészi identitáskonstrukciók 1947–1968. Egyéni és kollektív önelbeszélések szövegközpontú megközelítései. Doktori disszertáció. Eötvös Loránd Tudományegyetem. Budapest, 2013. 376 A műegyetemi oltár. SZG, 1911/2., 91. 377 A Kir. József-Műegyetem 1911/12. tanévének megnyitásakor 1911. szeptember hó 24-ikén tartott beszédek. Budapest, 1911., 6. 374 375
224
A Pesti Napló tudósítása szerint a felszentelés elsősorban József főherceg és Auguszta főhercegné kívánsága volt.378 A szabadgondolkodó diákság saját elbeszélése szerint tartózkodott az ünnepség megzavarásától, ám utána nyíltan kifejezték ellenérzésüket egy, a Budapesti Hírlapban „elvetemült hangúnak” minősített fölhívással, amely azt adta a közvélemény tudtára, hogy „a csúfosan megbukott keresztmozgalom rút alattomossággal üti föl újból a fejét és megfertőzni készül a munka és a kutatás tiszta levegőjét”.379 Hogy ezt megakadályozzák, a galileisták nyilvános diákgyűlést hívtak össze az Anker közbe, hogy azon tiltakozzanak „a klerikalizmus újabb térfoglalásával szemben”. Az egyházi szertartást ugyanis úgy interpretálták: azzal, hogy a hivatalosan „felekezetnélküli magyar állam felekezetnélküli tudományos intézete a római katolikus vallás szertartásainak színhelyévé vált”, a militáns retorikában ellenségként jelölt klerikálisok bevették az egzakt tudományokat oltalmazó műegyetemi falakat, amelyeken „még a keresztmozgalom hullámai is megtörtek”.380 A galileisták gyűlésén381 Székely Artúr, Scheff-Dabis László, Stein Frigyes és Téry Tihamér szólaltak föl. Utóbbi kifejtette: „Amíg a hidakat valláserkölcsi alapon nem lehet fölépíteni, amíg a gépeket nem lehet a vallásos rajongás tüzével éleszteni, amíg kémiai reakciókat szentelt vízzel nem lehet megcsinálni, addig az exakt tudományok közé nem fogja magát beékelni a klerikalizmus.”382 A gyűlés után határozati javaslatban tiltakoztak az ellen, hogy „a tudományos kutatás céljait szolgáló intézetben más nézőpont, mint az elfogulatlan és előítélet nélkül való tudományé érvényesülhessen”. Márpedig az oltárt a tudomány szabadságát fenyegető szimbólumként értékelték.383 Hangsúlyozandó, hogy ezt a klerikalizmust kifejezetten támadóként értelmezték, a tudomány otthonára támadó sötét, középkori fenevadként, amint az az antiklerikális szövegek szubtextusaiból kitetszik. A gyűlésen elfogadott határozati javaslatot „a klerikalizmus visszaszorítására” háromszáz hallgató írta alá, legtöbbjük nem volt a Galilei Körnek tagja. A kritikusok azonban kétségüket fejezték ki, hogy ez a tény azt jelentené-e, hogy a műegyetemisták többsége a „feltűnést kereső” galileistákat támogatja. Ráadásul a Galilei Kör rendezvényével egy időben a Szent Imre Kör is gyűlést tartott az Országos Katolikus Szövetség nagytermében, szintén több száz főnyi műegyetemi ifjú A műegyetemi zászlószentelés – A Galilei Kör tiltakozása. PN, 1911. május 13., 4. A Galilei Kör és a Szűz Mária-lobogó. BH, 1911. május 10., 10. 380 A műegyetemi oltár. SZG, i. m. 91. 381 Erről: Mozgalom. A Galilei Kör. SZG, 1911/3., 124. 382 Idézi: A műegyetem és az oltár. BH, 1911. május 13., 6. 383 A Budapest Hírlapban az eset kapcsán arra mutattak rá, hogy bár a szabadgondolkodóknak az „előítéletek” legyőzése volt a célja, a galileisták maguk is egy régi előítélet rabjai, amikor képtelenek megszabadulni attól a felvetésüktől, hogy a vallás és a tudomány kizárja egymást: „Ez a kör nyíltan vallott célja szerint azért alakult, hogy legyőzze az előítéleteket, kiirtsa a történelembe belopódzott hazugságokat és bebizonyítsa megannyi hagyomány értéktelenségét. Ilyen előítélet egyebek közt az is, hogy az egyház és a kutatás szabadsága halálos ellentétek; ilyen hazugság az is, hogy az objektiv, irányzatosság nélküli tudomány művelőit küldötte a Szentszék százával a vérpadra; és ilyen rég megcáfolt hagyomány az is, hogy Galilei a heliocentrikus világfölfogás mártírja lett.” L. A Galilei-kör és az oltár. BH, 1911. május 12., 11. 378
379
225
részvételével, akik szintúgy kiáltványt adtak ki, amelyben „a Galilei-kör részéről mind gyakrabban tapasztalható támadó jellegű viselkedés” ellen tiltakoztak.384 A Pesti Napló szerint ezt a memorandumot ötszázan írták alá.385 A „keresztény ifjak” gyűlésén felszólalt Huszár Károly országgyűlési képviselő is, aki óvta attól a jelenlévőket, hogy „lármás tüntetésekbe” engedjék magukat beugratni. Pedig a „lárma” csak nőtt: az Anker közi gyűlés után a szabadgondolkodó diákok küldöttsége felkereste a rektort, hogy átnyújtsa az antiklerikális memorandumot, de K. Jónás Ödön rektor nem volt hajlandó fogadni őket. Erre válaszul az át nem vett határozati javaslatot sokszorosították, és a galileisták 40-50 fős csoportja falragaszok formájában kívánta publikálni azt az egyetem falain másnap délelőtt, felfogadott „Messenger-boyok”, vagyis küldöncfiúk segítségét is igénybe véve. A szenzációhajhászástól sosem visszariadó Pesti Hírlap egyenesen „hérosztratoszi tervként” írta le a galileisták szándékát, amelyet azonban nem sikerült realizálniuk: „A herostratesi terv a műegyetemi ifjúság nyugodt magatartásán kudarcot vallott, mert az ifjúság a bejárókat az idegen elemek beözönlése ellen elzárta, a terjesztésre oda rendelt röpivek nagy tömegét elkobozta és a közeli Dunába vetette. Egyeseknek mindennek dacára sikerült a Műegyetem épületébe hatolni és ott nemzetellenes kifakadásaikkal a jelenlevőket a Hymnus és Szózat éneklésére indítani. A besurrantak erre kalapjaikat tüntetőleg fejükön tartották és a rektort, az ifjúságot és közhangulatot szokatlanul durván, sértő magatartással támadtak az ifjúságra, mely az idegeneket az épületből védekezés közben kiszoritotta, a benszorult néhány turbulenst pedig hamarosan nyugalomra kényszeritette. A künlévőket a rendőrség terelte el a Műegyetem környékéről. Így hiúsult meg a műegyetemi ifjúság egységes magatartásán a Galilei-kör megbontó törekvése.”386
Az egyik rendőrt, aki túl erőszakosan lépett föl, és megverte az egyik küldöncfiút, a pesti rendőrfőkapitány tizennégy napi elzárással sújtotta.387 A műegyetemi zavargáshoz vezető röplapos akciót nemcsak a „klerikális”, de a „liberális” médiumok is bírálatokban részesítették. A Szabadgondolat szerzője értetlenséggel vette tudomásul, hogy az eset kapcsán még a „liberális”, „polgári” sajtó egy része is „a Galilei Körtől féltette a felekezeti békét”. „Holott – állította markánsan a Szabadgondolat – a harcot nem a Galilei Kör, hanem a felsőbb körök tetszését minden áron megnyerni akaró néhány reakciós diák provokálta. Az akció nemcsak a Galilei Körnek, hanem minden antiklerikális, szervezett és nem szervezett főiskolai hallgatónak együttes akciója volt.”388 A műegyetem és az oltár. BH, i. m. 6. A műegyetemi oltár. PN, 1911. május 16., 10. 386 Meghiúsult tüntetés a Műegyetemen. PH, 1911. május 14., 12. 387 A műegyetemi oltár. PN, 1911. május 16., 10. A galileisták akciójáról Rákosi Mátyás is beszámol emlékirataiban: Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, i. m. 100. 388 A műegyetemi oltár. SZG, i. m. 91. 384 385
226
Mindenesetre a műegyetemi zászlószentelésben a galileista véleményformálók olyan kihívást láttak, amely erősíti a Galilei Kört. Azt ugyanis, hogy az antiklerikális határozati javaslatot többségében a Galilei Körön eddig kívül állók, nem körtagok írták alá, úgy értelmezték, hogy újabb erőket nyertek „az eddig indifferens, a mozgalomtól tartózkodó ifjúság” köreiből is annak tanúságaként, hogy a Galilei Kör minden klerikális csapástól csak erősebb lesz.389 A Galilei Kör antiklerikális előadás-sorozata és annak recepciója A Galilei Kör 1912-re elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy szinte „keresztes háborút” hirdessen a „klerikalizmus” ellen. 1912 januárjában–februárjában három vitával egybekötött előadást rendezett a Galilei Kör „a klerikalizmus elleni küzdelem erősítésére”, az előadók Kunfi Zsigmond és Fáber Oszkár voltak.390 A Magyar Figyelő azonban nem az egyház, hanem az Isten elleni háborúságként értelmezte az előadás-sorozatot, noha nem komolyan vehető hadjáratként mutatta be azt. A „halászat” Péter apostol történetét megidéző evangéliumi képének az antiklerikális diákegyesületre alkalmazása előre kijelöli, hogy az irónia lesz a Magyar Figyelő tudósításának domináns trópusa: „A »Galilei Kör« már évek óta makacs és elszánt harcot hirdet az Isten és a tételes vallások ellen. Miután a kör e tárgyban nem adott ki hivatalos statisztikát, csak fantáziánk segítségével tudjuk elképzelni, hogy (…) hány hívőt vettek el egyházaiktól. Mostanában azonban a csendes halászat már nem elégíti ki a fiatal, tettvágyó radikalistákat, és ezért elhatározták, hogy nyíltan megüzenik Istennek a háborút.”391
Az egyik nézőpontból „klerikalizmus elleni hadjárat”, a másikból „Isten elleni háború” első csatájára Kunfi Zsigmondnak az 1912. január 21-én megtartott „Alkalmas-e a vallás a szociális feladatok ellátására?” című előadásával került sor. Erről még a Galilei Kör iránti szimpátiával nem vádolható, Rákosi Jenő szerkesztette, Nyugat-ellenességével kitűnő Budapesti Hírlap is azt írta – mint a Galilei Kör év végi jelentése állítja –, hogy „tudományos előadásnak nem volt ekkora közönsége Budapesten”.392 Ám ha előkeressük a hivatkozott tudósítást, kiderül, hogy a galileisták nem bontották ki az igazság minden részletét: Rákosi lapjában ugyanis valóban elismerték, szinte példátlan, hogy tudományos előadás ennyi hallgatót vonzzon, azonban hozzátették: de Kunfié nem is volt tudományos előadás. Kovács Dénes egykori műegyetemi hallgató azok közé tartozott, akiket – ugyan még a „műegyetemi oltárügyet” megelőzően – „kívülről” nyert meg a szabadgondolkodó mozgalom: „Ebben az időben kezdték az egyetemen Apponyiék reakciós keresztmozgalmukat. Keresztény ember vagyok, de mint a szabad gondolkodás híve, nem tűrhettem azt a különbségtételt ember és ember kőzött, amelyet ez a reakciós keresztmozgalom már akkor elindított.” L. Kovács Dénes: Pécsről indult el. Haladás, 1949. január 9., 3. 390 Jelentés a Galilei Kör 1911/12. évi működéséről, i. m. 9. 391 A budapesti radikalizmus főiskolai kirendeltsége. MF, 1912/I., 286. A Magyar Figyelő szerzője valószínűleg A budapesti diáknyomor című Galilei Kör-statisztikára utalt. 392 Jelentés a Galilei Kör 1911/12. évi működéséről, i. m. 9. 389
227
„Ennek az előadásnak tudniillik tudományos jelleget kívántak kölcsönözni, azonban a tudományos köpenyeg alól kilátszottak a demagógia gesztusai, s a végén teljes pompájában bontakozott ki a szociáldemokraták szokásos harcmodora.”393
Kunfi előadása pártemberé volt, nem tudósé – írták a Budapesti Hírlapban –, de vegyük más szemszögből is szemügyre az esetet. A Galilei Kör antiklerikális előadás-sorozatának nyitányát tehát Kunfi Zsigmond394 tartotta. Azt nem tudjuk meg, miként érvelt a „törtető fiatalemberként” jellemzett Kunfi395 az egyház szociális feladatainak ellátásával kapcsolatban. A Magyar Figyelő tudósítója szerint sehogy: „megtartotta előadását és röviden, tömören, mondhatnók gyilkosan végzett a vallások intézményével. (…) [Kunfi] nem merül bele a részletekbe, hanem egyetlen egy cézári kézmozdulattal sújtja máglyára az összes hitelveket és intézményeket”.396 A szabadgondolkodást a „hypermodern jelszavakból táplálkozó félműveltség terrorizmusának” nevező – a „félművelt” (halbgebildete) diszkreditáló vádja már nagyon korán, az 1870-es években megjelent a németországi szabadgondolkodókat támadó írásokban397 – és a szabadgondolkodókat véleményterroristának tartó Tisza398 és folyóiratának Antiklerikális előadások – A Galilei Kör előadásai. BH, 1912. január 23., 5. Kunfi nemcsak könnyen befogadható előadások tartásával vagy komolyabb tanulmányok írásával – lásd például A francia kultúrharcról írt 1906-os munkáját –, hanem egészen finom eszközökkel is kivette részét az antiklerikális küzdelemből. Ő fordította magyarra Anatole France Angyalok lázadása című regényét (Pártütő angyalok címen) és a nevezetessé váló Pontius Pilatus című novelláját is. A novelláról – amely szerint „Pilátus nem emlékezett Jézusra, ilyen emberről nem hallott soha” – l. a galileista Szélpál Árpád emlékiratát: Forró hamu. Budapest, Magvető, 1982, 205. – A magyarországi Anatole France-értelmezések jelentőségéről: Balázs Eszter: Az intellektualitás vezérei, i. m. 93–97. 395 A Magyar Figyelő a következőképp mutatta be Kunfit: „ez a törekvő fiatal ember néhány esztendő előtt mindenáron elveinek vértanúja szeretett volna lenni, és e célból egy vidéki reáliskola keretein belül nagyszabású tevékenységet fejtett ki, egyebek közt paralízist fedezett fel az Árpádkori királyokon és az utcasarkokon forradalmi szónoklatokat tartott”. (Kiemelés tőlem – Cs. P.) A „reakció” azonban nem vett tudomást „a tanár úr fészkelődéséről”, aki pedig „Budapesten akart tribunus plebis lenni”. A Magyar Figyelő nyilván Kunfinak A hazafiság revíziója című cikksorozatára utalt, amelyet még temesvári tanárként küldött be a Népszavába. (Kunfi ügyéről és az ellene indított vizsgálatról: Ady Endre: Egy új Somló-ügy. BN, 1906. május 20. In: Ady Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok. VII. Sajtó alá rendezte: Kispéter András – Varga József. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968, 239–241.) Aztán Kunfi elhagyta Temesvárt, a Szocializmus megindítása után Garami Ernő invitálására 1907-től annak szerkesztője lett, és a Galilei Kör rendszeres előadója. Fő összekötője a szabadgondolkodó fiatalokkal egykori temesvári középiskolai tanítványa, Sós Aladár, a Galilei Kör törzsgárdájának tagja volt. L. Sós Aladár: Emlékeim a Galilei Körről. Budapest, 1968/8., 12–14. 396 A budapesti radikalizmus főiskolai kirendeltsége, i. m. 397 Todd Weir: The Riddles of Monism, i. m. 20. 398 Tisza azt állította, hogy a szabadgondolkodást éppen a szabadgondolkodók veszélyeztetik. „A mi napjainkban a gondolkodás szabadságát nem a hatalmon levő”, „nyers erőre támaszkodó” „tekintély zsarnoksága tiporja el.” Egykor valóban így volt, de ez már történelem – érvelt Tisza. A 20. századot már 393 394
228
szerzői elbeszélésében a galileisták nemhogy vallásosan ateisták (lásd az árulkodó metaforahasználatot: Kunfi „vértanú” akart lenni, Pikler Gyula pedig a galileisták „egyetemi pápája” a Magyar Figyelő leírásában), de egyenesen inkvizítori dühvel támadják a vallás intézményeit (lásd a hitelvek „máglyára küldését”): „A szabadgondolkodók ugyanis igen türelmetlen és intranzigens urak, akik az inquizició legjobb napjaira emlékeztető buzgósággal szaglásznak eretnekek után és bizonyára élénken sajnálják, hogy ítéleteiket csak papiroson és nem egyúttal máglyán hajthatják végre.”399
A Magyar Figyelő a következőképp zárta a Galilei Kör antiklerikális rendezvényéről adott tudósítását: „A fiatal galileisták visítottak az örömtől, amikor Kunfi kijelentette, hogy ő modern ember (…) és semmiféle vallásra nincs szüksége. (…) »Végre« kiáltotta egy tizenhét esztendős elvtárs az ajtóban és hangján keresztül csengett a mélységes meggyőződés, hogy mindazon kérdéseket, amelyek az emberiséget évezredek óta izgatják, most radikálisan egyszer és mindenkorra megoldották.”400
Míg a fiatal galileisták hübriszét „fiatalkori eltévelyedésnek” tudták be a Magyar Figyelő körében, amelyet majd kinőnek, ha tanultabbak és bölcsebbek lesznek, Kunfi vallásellenességét sértett hiúságával magyarázták, miszerint a „hazafiság revíziójáról” szóló cikksorozatából csak helyi érdekű ügy maradt. A néptribun pózában tetszelgő előadó súlytalan személyiség – implikálta a Magyar Figyelő, amely szerint Kunfi „egy meghiúsult vértanúság egész gyűlöletével gondol mindazokra, akiknek az évezredek folyamán mégis sikerült vallási meggyőződésükért mártírhalált szenvedni”.401 éppen a „pezsgő szellemi élet jellemzi”, vagyis nemhogy a gondolkozás, de még a gondolatok közlése is szabad – állította a politikus –, hiszen a szabadgondolkodók is elmondhatják véleményüket. Tisza ehelyett más veszélyt azonosított: „A mai nemzedék gondolatszabadságát egészen más veszély fenyegeti. A hypermodern jelszavakból táplálkozó félműveltség terrorizmusa ez, amelynek vásári lármája betölti a modern kultura épületét (hiszen az értelmi világban is annál kongóbb hangot ad minden tárgy, mentől üresebb) s a félműveltség egész türelmetlenségével és elbizakodottságával hurrog le minden ellenvéleményt.” „Nekünk a gondolkodás szabadságát a »szabadgondolkodók« ellen kell megvédenünk” – rögzítette paradigmatikus írásában Tisza István. (Tisza István: Szabadgondolkodás. MF, 1911/I., 5–8.) A fiatal szabadgondolkodóknak – a „sok kis magyar Galileinek” – „orthodox terroristának” nevezése: Az ízléstelenség áprilisi ünnepe, i. m. 153.) 399 A szabadgondolkodók és Vázsonyi. MF, 1911/III., 326. 400 A budapesti radikalizmus főiskolai kirendeltsége. MF, 1912/I. 401 A budapesti radikalizmus főiskolai kirendeltsége. MF, 1912/I., 287. De hozzátenném, hogy az amúgy kiváló szónok Kunfit nemcsak jobboldalról kritizálták: Rákosi Mátyás visszaemlékezésében legalább olyan rossz véleménnyel volt Kunfiról, mint a Magyar Figyelő. Ez egyként magyarázható 1919 utáni politikai-ideológiai nézeteltéréseikkel és szintén a „hiúsággal”, a nem túl attraktív Rákosinak a jóképű Kunfi iránti féltékenységével. Utóbbit tekintve nem volt egyedül a Galilei Körben: többen is nehezteltek a „szép, szőke, rózsaszínű bőrű” galileista medikára, Rónai Boriskára – Rónai Zoltán húgára –, amiért a sokkal idősebb Kunfi Zsigmondhoz ment feleségül, holott a Galilei Kör egész vezetősége udvarolt neki. Rónai Boris döntését egyenesen a „galileisták elárulásaként” fogták fel a „csalódott udvarlók”. L. Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 75.
229
A Galilei Kör másik nagy antiklerikális előadását az „antiklerikális csodafegyvernek” tartott, örök fogadalma előtt kiugrott piarista szerzetes, Fáber Oszkár prezentálta a magyarországi szerzetesrendekről 1912. január 28-án. Ez még Kunfiénál is nagyobb sikert aratott a kör év végi jelentése szerint. A Fővárosi Könyvtár munkatársa, az anti klerikalizmusával kitűnő Martinovics Páholy szabadkőművese 1907-ben publikálta Egy szerzetes naplótöredéke című művét, egy igazi „botránykönyvet” állítólagos klauzúrabeli élményeiről, amelyben minden megtalálható a papok és szerzetesek alkoholizmusának bemutatásától kezdve a nőcskékkel dorbézolások részletezésén át egészen a sok onanizálástól a korabeli elképzelés szerint gerincbajossá vált, görnyedt szerzetestestek és a kialvatlan tekintetek érzékletes leírásáig. 1911-ben pedig A klerikális veszélyről adott ki egy füzetet.402 A galileisták már korábban is élesen bírálták a szerzetesrendek magyarországi kiváltságait, hangsúlyozták, hogy míg „az ország elvérzik a kivándorlás által”, addig nemhogy befogadják a szekularizált Franciaországból 1903-ban kiutasított szerzetesrendeket, de egyenesen „tejjel-mézzel édesgetik ide” őket.403 A „tejjel-mézzel” fordulat asszociációs mezője adja a feltételezést, hogy a galileisták retorikájukban a korabeli Magyarországot a „klerikálisok” Kánaánjának tekintették, Fáber Oszkár előadása mintegy a szintézisét adta az ezzel kapcsolatos galileista elképzeléseknek. A szerzetesrendekről tartott előadást kétnapos vita követte a Galilei Kör és a Szent Imre Kör tagjai és előadói között, amelyet Kelen Jolán részletesen elbeszél az emlékiratában, kiemelve Fáber Oszkár és Prohászka Ottokár összecsapását: „Hadd emlékezzem itt meg a nagy hitvitákról, amelyekre ezek a szent egyesületek kivonultak. A mi szónokunk a Galilei-körben dr. Fáber Oszkár volt, ez az aranyszájú kiugrott szerzetes, aki ellen hiába állt ki akár maga a nem kevésbé aranyszájú Prohászka Ottokár püspök úr is. A püspök úr marxista idézeteket forgatott a szájában, míg Fáber Oszkár az ó- és újtestamentumból szedte bizonyítékait, amíg csak meg nem unta, és rá nem ripakodott a püspökre: – Ne beszéljen! Voltam én is az istengyárban! Én is segítettem fényesíteni az úristen glóriáját, amíg meg nem jött az eszem! – Erre a püspök úr megsértődött, és teljes ornátusában kíséretével együtt távozott. A két tábor azonban tovább viaskodott.”404 402 Fáber Oszkár: Egy szerzetes naplótöredéke. Budapest, 1907., ill. Fáber Oszkár: A klerikális veszély. Budapest, 1911. 403 Lásd: Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 80–81. 404 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 60–61. A galileisták nemcsak utólagos visszaemlékezéseikben, hanem a Szabadgondolat hasábjain is kiemelt figyelmet szenteltek Prohászkának. Paradigmatikus a „Prohászka a szabadgondolkodó” című 1911-es jegyzet, amely annak kapcsán született, hogy Prohászka műveit radikalizmusuk miatt indexre tette a Vatikán: „A tudománnyal az egyház érdekében űzött prostitúciót mi szabadgondolkodók keményen elítéljük s mi is indexre tesszük Prohászka írásait.” SZG, 1911/3., 123. – Prohászkát lényegében egy olyan „ügynöknek” tartották a galileisták, akinek csak az a célja, hogy mímelt radikalizmusával leszakítson csoportokat a baloldali radikális tömbről. Arra nézve, hogy radikalizmusa, szocializmusa, művei vatikáni betiltása miatt Prohászkát mennyire nem tudták elhelyezni a galileisták politikai-eszmetörténeti térképükön, és ezért végül egy „zavarkeltést” végző katolikus ügynökként azonosították, hasznos adalék Rákosi Mátyás visszaemlékezése. Rákosi szintén azt írta, hogy Prohászka
230
A beszámoló érdekessége – azon túl, hogy a jelölők szintjén egy ókeresztény szent, Aranyszájú Szent János (Joannesz Krizosztomosz) epiteton ornansának átvételével jelöli ki Fáber Oszkár kiemelt helyét az antiklerikális ikonográfiában –, hogy Kelen idézi Fáber Oszkár visszavágását, amikor is az antiklerikális előadó igencsak tekintélyelvű módon további érvek helyett csak „kiugrott kispapságának” bennfentességére hivatkozott ultima ratióként.405 Ezzel egy galileista támasztotta alá azt a Magyar Figyelőben megfogalmazott vádat, miszerint a szabadgondolkodók valójában vitaképtelenek, akik nem hallgatják meg vitapartnereik ellenérveit, és – Herczeg Ferenc hasonlatával – olyanok, mint a fajdkakas, aki csak saját dürgését hallja.406 A Galilei Kör tagjai arra a nem túl meglepő következtésre jutottak a vita során, hogy a szerzetesrendek már nem segítik, hanem hátráltatják a kulturális fejlődést, mert „babonás hiedelemben tartják a népet”. A kérdésről egy ellenvitát rendezett a Szent Imre Kör, amelyen annak elnöke, Vass József adott elő.407 Vass Józsefnek ezt az előadását egy galileista csibészség megzavarta: egy galileista elbújt, és az előadás alatt elég jól hallhatóan fütyülte a Marseillaise-t.408 Kelen Jolán azonban durvább antiklerikális eszközökről is beszámolt, és kifejezetten a klerikális diákokkal vívott összecsapásokról beszélt: „Verekedtünk mindenért és mindenkivel! Nemcsak észokokkal, hanem, ha kellett, ököllel, foggal, kárörömmel is. Dicső verekedések voltak ezek!”409 Ottokár „megjátszotta a »szociális pap« szerepét”, és műveinek betiltása is csak egy „klerikális” trükk volt, mivel „így akarták azt a látszatot kelteni, hogy Prohászka haladó és felvilágosult pap”. L. Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 79–80. 405 Hasonlóan érvelt a Galilei Kör megalakulásának ötvenedik évfordulóján adott interjújában Haász Árpád, aki számára a messziről érkező Fáber szereplése a diákegyesület intellektuális „hatósugarának” nagyságát bizonyította: „Az én időmben és azelőtt is az értelmiségnek szinte minden rétege megfordult a Galilei-kör vitaestjein – vagy mint előadó, vagy mint hallgató. Szándékosan szélsőséges példával kezdem, hogy érzékeltessem a kör hatósugarát. Jól emlékszem egy Fáber Oszkár nevű jezsuita páterra, aki kispap korában kiugrott a rendből; csatlakozott a mozgalomhoz, éles röplapokat írt a jezsusita rend ellen. Ő csak ismerte!” L. A szabad gondolat otthona – 50 éve alakult a Galilei-kör. Magyar Nemzet, 1958. november 22., 4. 406 „A radikálisok egyre hangoztatják, talán maguk is elhiszik, hogy új utakon vezetik a nemzetet. Ha hátra tekintenének és látni akarnának, akkor meg kellene érteniök, hogy csapatjuk elhagyatottan és ismeretlenül botorkál a homályban (…) Ők azonban nem látnak és csak a saját hangjukat képesek meghallani, akár a dürgő fajdkakas.” L. Herczeg Ferenc: Radikális nemzetiségi politika. MF, 1911/I., 343. 407 Vass immáron vallás- és közoktatásügyi miniszterként idézte fel a nemzetgyűlésben az egykori világnézeti vitákat: „fiatal éveimben magam is részt vettem abban a nyilvános küzdelemben és vitában, amikor öles plakátokban hívta meg a Galilei-kör a magyar ifjúságot világnézeti kérdések eldöntésére: vájjon van-e Isten, szeretni kell-e a hazát, érdemes-e az államért dolgozni”. Vass szerint a Galilei Kör ifjúsága, amely ezt a kérdést fölvetette, „nem volt folytatása a nemes magyar régi ifjúságnak, a lelkes magyar intelligens középosztálynak. Importáru volt, nyugatról hozták”. L. Vass József vallás- és közoktatásügyi miniszter beszéde. Nemzetgyűlési napló, 1920. XI., 49. 408 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, i. m. 79. 409 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 35.
231
Küzdelem a babonák ellen – A Veronika tükre kálváriája és Kelen Jolán, az Istent játszó galileista tanárnő A galileisták a szabadgondolkodás ellenfogalmaként értelmezett „babonák” ellen is felléptek, a „babona” alatt értett népi hiedelmeket pedig a falvak világával kötötték össze. A falusi körmenetekben pillantották meg ugyanis a „babonák” sötét világának esszenciáját, ami felett magától értetődően gúnyolódtak. Egy esetről Ádámné Téri Teodóra számolt be, amikor is az egyik galileista csoport valamelyik vidéki kirándulásán egy falusi búcsújáró csoporttal összetalálkozott: „Egy ilyen alkalomkor egy faluban búcsújárókhoz csatlakoztunk és velünk énekeltünk. A szöveg egy szóból állott: gummiarabikum, gummiarabikum, és igen jól ment az egyházi dallamokra.”410 A „babonák elleni küzdelem” jegyében mutatták be 1913-as márciusi emlékünnepségükön a Galilei Kör akkori alelnökének, az avantgárd irodalmi mozgalomban jelentős karriert befutó Németh Andornak Veronika tükre című freudista alaphangú miszté riumjátékát, amely egy legenda születésén és egy dunántúli falusi életképen keresztül sulykolta az antiklerikális tanulságokat: a 15. században egy falusi lány beleszeret a helyi fiatal papba, aki megszégyeníti, ezért kútba veti magát a „szentként” tisztelt fiatal lány. A Magyar Figyelő „Az ízléstelenség áprilisi ünnepe” címmel írt a bemutatóról, Németh Andor darabját – amelyet a mai irodalmi kánonban a modern magyar színház egyik fontos kísérleteként tartanak számon – „együgyű” és „ízléstelen” „ifjúsági eltévelyedésként” azonosították.411 A konzervatív-liberális folyóirat csak a bemutatóról írt, ám egy kisebb tortúra volt, amíg az egyfelvonásos „legenda” eljutott a bemutatásig. Ennek több felvonása volt: előbb színházat, majd engedélyt nem kaptak a galileisták a darab eljátszására. Végül a Vigadóban mutathatták be közel egy hónapos csúszással, 1913. április 6-án. A Veronika tükre a következő, tanulságoktól nem mentes „keresztutat” járta be a galileisták elbeszélésében: „Először a Vígszínházhoz ment a Kör vezetősége. Ott azt mondták, hogy a darab nagyon szép, de nem merik előadatni. Bekopogtak a Magyar színházhoz, ott az igazgató megdicsérte a darabot, aztán egynapi gondolkodás után visszaadta, mondván, hogy ő és a szemérmetes közönség nem bír el ilyesmit. Eljutottak tehát a Népoperához. Ott rendben is ment minden. A szerződést aláírták, a próbákat is megkezdték, a plakátokat is kiragasztották, de pár napi gondolkodás után – miközben a darabot nem olvasták – a Népopera igazgatósága kijelentette, hogy ő nem bánja, akármilyen botrány lesz is belőle, ő nem adhatja oda a színházat egy olyan darabnak, amely antiklerikális és erkölcsöket sértő. (Az »illetékes« körök alkalmasint így súgták neki: »Antiklerikális, tehát erkölcstelen«, de hát a Népopera igazgatósága ezúttal függetlenítette magát minden idegen befolyástól.) Most aztán a Fővárosi Orfeumba került a Veronika (ezekután természetesen, megfelelő erkölcsi bizonyítvánnyal), de »az illetékes körök« itt is kapacitálták az igazgatót, hogy lássa a darabot ő is antiklerikálisnak, tehát erkölcstelennek és az Orfeum igazgatója épp
410 411
232
Ádám Manóné Téri Teodóra. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. Az ízléstelenség áprilisi ünnepe. MF, 1913/II., 153.
úgy nem tudott elzárkózni a kényszerítő befolyás elől, mint a Népoperáé. Így jutott Veronika a Vigadóba, mert köztudomású tény, hogy előzetes cenzúra nálunk nincs és a művészetek nálunk teljes szabadságnak örvendenek.”412
A Galilei Kör antiklerikális tevékenységének bemutatását Kelen Jolán egy memoárrészletével zárnám, aki tanárnőként sajátos módját választotta a „babonák” elleni küzdelemnek az I. kerületi Korona utcai polgári leányiskolában: „Az iskola klerikális szellemű volt, meg kellett birkóznom sok katolikus, evangélikus és zsidó babonasággal. Felvettem a harcot. Például az egyik kislány mielőtt kijött felelni, megcsókolta a nyakában lógó keresztet. Ilyenkor mindig rosszul felelt. Ha egyszer elfelejtette megtenni ezt a műveletet, igen jól felelt…”413
Nem nehéz kiolvasni, mire utalt az ironikus visszaemlékezéseiben a kikacsintásokat előszeretettel alkalmazó Kelen Jolán: „lehúzta” a vallásos kislány feleletét, demonstrálva, hogy nem Isten adja a jegyet, hanem a tanárnő. És ha a tanárnő adja a jegyet, akkor nyilván Isten sincs. A Galilei Kör antiklerikális retorikájának főbb jellemzői A Galilei Kör munkaprogramjának kialakításakor „teljes egyetértésről” számol be Kende Zsigmond azzal kapcsolatban, hogy a diákegyesület fő tevékenységének „a vallási előítéletek rombolását” jelöljék meg, mivel az oktatás „klerikális befolyás” alóli megtisztítását tartották mindenekelőtt célnak.414 A galileista interpretációban a diákságot, a „jövő értelmiségét” csak úgy lehet megnyerni a „haladás gondolatának”, ha kiűzik az oktatásból a reakciós klérust, amelyben a galileisták megtalálták a maguk szekuláris ördögét. Látható, hogy ugyan a galileisták magukat ateistának tartották, legtöbbjüket erősen manicheisztikus gondolkodás jellemezte.
A Galilei Kör márciusi ünnepe. SZG, 1913/4., 132. A Veronika tükre passiójának egyik állomásáról – a Fővárosi Orfeumból történő kitiltásról – tájékoztat: A Galilei-kör márciusi matinéja. NSZ, 1913. március 29., 10. A Népszava interpretációja: „A kis darab szabad szellemű és ezért húzódnak a mi erkölcsös, szolid érzésű színházaink a bátor egyfölvonásos előadásától.” A Budapesti Hírlap elbeszélésében azonban a darab bemutatását okkal utasították vissza, mivel a galileisták – a darab iránti érdeklődést fokozandó – már jó előre „ügyesen” „szétsuttogták”, hogy a Veronika tükre „nem egy egyszerűen előadhatatlan alkotás, hanem vallást, szemérmet és közerkölcsöt is sért”. Rákosi Jenő lapjában ehhez ironikusan hozzáfűzték: „Mit kívánhat ennél szebbet, jobbat és kéjesebbet az, aki lelkesedik – a szabad gondolatért.” L. A Galileiek és Veronika. BH, 1913. április 8., 14. 413 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 35. 414 Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 85. 412
233
Umberto Eco szerint minden csoportnak szüksége van egy „ellenségre”, hogy annak gyűlölete erősítse a csoportkohéziót.415 A szabadgondolkodó diákoknak tehát ez az első számú ellensége a „klerikalizmus” volt, ez az 1900-as évek eleji Magyarországon részben valóságos fenomén, részben mentális konstrukció, amelyet a hagyományosan az egyházhoz társított fekete szín miatt (lásd a fekete reverendát) „fekete reakcióként” lehetett megjeleníteni. A „fekete” szín komolyan megkönnyítette a démonizálás metódusát is, hiszen két évezred kulturális hagyományára lehetett építeni, amely a fekete színt a sötétséggel társítja, azt pedig a gonoszsággal. Egy galileista megnyilatkozásban a negatív jelzők netovábbja a „klerikális”, és egy-egy ilyen minősítés karaktergyilkossággal ér fel a retorikájukban, hadd utaljak az „ízig-vérig klerikális” Apponyi galileista emlékezetére. Míg a „klerikálisokhoz” rendelték a sötétséget, a szabadgondolkodók maguknak vindikálták a kultúra és a tudomány világosságát.416 Polányi Károly félelmetesen fogalmazta meg egyház és kultúra szembeállítását: „Az egyházat a kultúra ítélőszéke bitóhalálra ítélte.”417 A galileisták előszeretettel ábrázolták az egyházat az állammal összefonódott trösztként, amely ipari mennyiségben kínálja a „népbutító termékeket”, melyeket a „rózsafüzérgyárak” és a „kalocsai rózsafüzérvállalat” állítanak elő.418 A káplán „ötletes üzletember”, az érsek „főmagassága ügynöke”, a pásztorlevél egyszerűen „reklám” a vallás mint üzlet stratégiai metaforát végigvivő galileista retorikában. Eme egyházellenes retorikának a metaforarendszere a tőkeellenes marxista és a hagyományos antiklerikális nézeteket kapcsolta össze, egyszerre támadva a tőkét és az egyházat. Vagyis a Galilei Kör két nagy iránya, a marxista és az antiklerikális már a kezdetektől összekapcsolódhatott egy közös nyelvben. A tőkeellenes és az egyházellenes galileista szövegekben közös elem a vallás és a kapitalizmus összefüggésében egyként előkerülő ópium (vagy a szintén kábító alkohol419) képe: egyfelől az ismert marxi meghatározás szerint a vallást „a nép ópiumaként” azonosították, másfelől értelmezésükben az ópiumkereskedelem lelkiismeretlensége mutatja meg a kapitalizmus legrosszabb – valódi – arcát. A profit miatt Európába Lásd: Umberto Eco: Ellenséget alkotni. In: Uő: Ellenséget alkotni és más alkalmi írások. Budapest, Európa, 2011, 8–35. 416 Ernst Haeckel a monizmus „bibliájaként” szolgáló Világproblémákban a „középkor visszafejlődéséről” értekezve egyenesen azt állítja, hogy „Nagy Konstantintól kezdve egész a reformatio idejéig, az egész világ megőrült.” L. Ernst Haeckel: Világproblémák, i. m. 324. (Kiemelés az eredetiben – Cs. P.) 417 p. k. [Polányi Károly] jegyzete. SZG, 1913/1., 9. Korach Mór idézi föl Polányi Károlynak egy antiklerikális előadását, amely arról lett hírhedt, hogy Polányi ökölrázással fenyegette meg az eget: „Nem felejtem el soha, hogy az előadás tetőpontján Polányi Károly öklét az ég felé rázva, a következőket dörögte: »Ha a világtörténelem szörnyűségeit átgondoljuk és azt kellene hinnünk, hogy ezt a történelmet valamilyen Isten irányítja, akkor meg kellene ostromolnunk két kezünkkel az eget, hogy lerántsuk onnan és ártalmatlanná tegyük azt a káros szörnyeteget, aki ezeket a szörnyűségeket okozta.« Erre a beszédre az egész budapesti klérus felhördült.” L. Korach Mór. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. 418 Csernoch János mint ügynök. SZG, 1913/1., 18–19. 419 A vallásnak az alkoholiparhoz hasonló üzletként értelmezéséhez: A pápa, az ünnepek és a kapitalizmus. SZG, 1911/4., 154. 415
234
importált ópium „rosszabb, károsabb és több embert küld a poklok kapujihoz, mint bármely háború és dögvész”.420 A tőkeellenes és a vallásellenes beszéd összekapcsolódási pontjain túl a galileisták antiklerikális retorikája még jellemzően háborús („fekete sereg”, „új középkor lovagjai”) vagy az „egészség–betegség” metaforarendszerében („métely”, „piócák” – utóbbi egyben előhívja a kuruzslás képzetét is) mozgott. „Mikor a klerikalizmus által halálos ágyába fektetett Spanyolország készül lerázni magáról piócáit, mikor Franciaország kikergette a fekete sereget, a mi vezéreink, a mi uraink az ország földjéből, az ország pénzéből mérhetetlen vagyont pocsékolnak az új középkor lovagjainak istápolására. Ennek nem szabad így maradnia.”421
Antiklerikális propagandájukban a galileisták még előszeretettel éltek a mindenkor leghatékonyabb mozgósító eszközzel, a sokszor nyomorúságos körülmények között élő egyetemistákra ható szociális izgatással: „Míg ti előttetek becsukják az egyetem kapuját, ha a tandíjból csak egy fillér is hiányzik: hatszázezer koronák jutnak templomjavításra. A tanítók éheznek, nincsen egyetlen kultúrnívón álló könyvtárunk, de százezer koronákat juttat a sötétség szolgálatában álló Szent Imre ifjaknak a vallásminiszter, akinek a hatáskörében van az oktatás és a kultúra ügye is.”422
A galileisták antiklerikalizmusának vizsgálata nyomán felmerül a kérdés, hogy mi volt a viszonya a Galilei Kör radikális antiklerikalizmusának az 1890-es évek egyházpolitikai küzdelmeinek liberális-antiklerikális hagyományához. Mindenképpen hangsúlyozni kell a különbséget: ugyan az egyházpolitikai küzdelmeknek volt egy, az állam és az egyház elválasztásán alapuló liberális ideára hivatkozó érvrendszere, de az elméleti igazolás mellett legalább annyit számítottak a gyakorlati érvek. A többféle házassági jog egyidejű, zavaró jelenléte, az elkeresztelési botrányok, és mindenekelőtt az a hatalmi kérdés, hogy az egyház vagy az állam korlátozhatja-e a másikat a „cselekvési képességeiben”. Ha elővesszük az egyházpolitikai küzdelmekben magát legjobban exponáló Szilágyi Dezső 1894. február 19-i emlékezetes beszédét a házassági törvényjavaslat vitáján, akkor azt találjuk, hogy a fő érve a polgári házasság bevezetése mellett az, hogy annak hiánya „az állami jogrendet alávetettségbe juttatja az egyházzal szemben a házasságkötésnél”.423 Szilágyinál nincs szó „sötét középkorról”, „csuhásokról”, akiknek a „lelkek fölötti hatalmától” meg kell szabadulni – ellentétben a századelő szabadgondolkodóinak írásaival. A galileisták valójában közelebb álltak Voltaire-hez, mint Szilágyihoz, és ennek kapcsán 420 A kapitalizmus erkölcstanához. SZG, 1913/3., 99. A cikkben a kínai nép „regenerálódását” célzó, a kínai ópiumfogyasztást visszafogni igyekvő Szun Jat-szen elleni angol – értelmezésükben a tőke nyomására történő – fellépést ítélték el. 421 A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének egyetemi hallgató tagjainak 1908. májusi felhívása az érettségiző középiskolásokhoz. Idézi: Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 81. 422 Uo. 80. 423 Szilágyi Dezső beszédei. II. Az egyházpolitika – Első fele. Szerk.: Vikár Béla. Budapest, 1909, 324.
235
– az egyházpolitikai küzdelmekkel szemben – inkább azokra a XVIII. századi magyar egyházellenes röpiratokra utalhatunk hazai előzményként, amelyeket aztán „Tépjétek le a sötétség bilincsét” címmel adtak ki összegyűjtve a Rákosi-korban, 1950-ben.424 Összességében elmondható, hogy ha van a Galilei Kör működésének igazán bírálható vonulata, akkor az a „klerikálisok” és a „reakciósok” dehumanizálása – piócaként és egyéb állatokként történő megnevezése –, amellyel a szélsőjobboldali és a szélsőbaloldali diktatúrák eljárását vetítették előre a legszenvedélyesebb galileisták.
424 „Tépjétek le a sötétség bilincsét”. 18. századi magyar röpiratok a feudális egyházról. Szerk. és bev.: Kató István. Sajtó alá rendezte: Tarnai Andor. Budapest, Hungária, 1950.
236
A GALILEI KÖR ANTIMILITARIZMUSA A Galilei Kör antimilitarizmusának ideológiai és nemzetközi mozgalmi keretei Az antimilitarizmus ugyan a „kis korszakban” vált a Galilei Kör jellegadó vonulatává,425 de a szabadgondolkodó diákegyesület már 1914, a háború kitörése előtt is kitűnt antimilitarista megmozdulásaival és megnyilatkozásaival. A militarizmus bírálata, az antimilitarista tevékenység egy egész nemzetközi mozgalomba illeszkedett, amelynek vezető alakjai voltak például Gustave Hervé és Jean Jaurès.426 A mozgalom elmélete olyan filozófiai alapművekig vezethető vissza, mint Kantnak Az örök béke című műve. A szabadgondolkodók 1905-ös párizsi nemzetközi kongresszusán mondott beszéde indította el a fordulatos pályát befutó Gustave Hervének, a nemzetközi antimilitarista mozgalom vezéralakjának többéves börtönbüntetésbe torkolló franciaországi vegzatúráját. Hervé koncepcióját Leur patrie (Az ő hazájuk) című 1910-es művében foglalta össze, amely nagy hatással volt a galileisták antimilitarista felfogására. Az előbb anarchista, majd 1914 után háborúpárti Hervé ez alatt a „burzsoázia hazáját” értette.427 Hervé azt a marxi tételt rekapitulálta, mely szerint „a munkásoknak nincs hazájuk”, a legélesebb osztályellentétek következtében a proletároknak és a burzsoáziának nincs közös érdekük: „Hervé a hazafiságban egy új vallást lát, melynek célja a nagy néptömegeket az ő való érdekeikről félrevezetni.”428 Azt, hogy ennek ellenére a munkások mégis szeretik a hazájukat, Hervé a „hazafiság hazug kultuszának” tudja be, amelyet „a kapitalizmus fő támaszaként” azonosított. Hervé szerint ez a „hazafiság” adja ugyanis a tőkeérdekekkel szorosan összefonódott katonapolitika, vagyis a burzsoá politikusok és a gyárosok által diktált militarizmus politikájának cukormázát is. Hervé kiindulópontja ugyan marxi, eszközeiben azonban szindikalista, ugyanis Franciaországban a szocializmus igen jelentős hatású szindikalista irányzatának képviselője volt. A militarista politikára és a politikusok-gyárosok háborújára antimilitarista válaszként a tömegsztrájkot javasolta: „az általános mozgósításra a rezervisták [tartalékosok – Cs. P.] sztrájkjával és társadalmi forradalommal fogunk válaszolni, bárki támadta meg légyen is a hazát”.429 Hervé szerint a tömegsztrájkkal fenyegetőzés az egyetlen mód a háború elkerülésére, hiszen ha a politikusok-gyárosok tudják, hogy a háborús mozgósításra a munkásosztály munkabeszüntetéssel és parancsmegtagadással felel, akkor az államok vezetői kénytele425 Az „antimilitarista” jelölő használatával kapcsolatban Duczynska Ilona hozzáteszi B. Révész Lászlónak adott interjújában: „Az antimilitarista szerencsétlen elnevezés; valahogyan ránk ragadt. Mi csak egyszerűen a háború ellen voltunk.” L. Duczynska Ilona. A század nagy tanúi, i. m. 68. 426 Az 1914 előtti militarizmusvitát összegzi: Volker R. Berghahn: Militarism. The History of an International Debate, 1861–1979. Cambridge–New York, Cambridge University Press, 1981, 7–30. 427 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 70–71. 428 Rab Balázs [Jászi Oszkár]: Hervé és az antimilitarista propaganda. HSZ, 1906/I., 237. 429 Hervét idézi Mérei Gyula: Polgári radikalizmus Magyarországon, i. m., 37.
237
nek ellentéteiket nemzetközi döntőbíráskodás útján rendezni. Ezen nemzetközi döntőbíráskodás kereteit az 1899-es és az 1907-es hágai nemzetközi jogi konferenciák igyekeztek megteremteni. Hervé nézetei komoly visszhangra találtak Jászi Oszkár polgári radikális és Szabó Ervin szindikalista körében. Könyvével hosszas recenzióban foglalkozott Jászi a Huszad Században.430 Az 1905-ös szabadgondolkodó kongresszus idején a Budapesti Napló tudósítójaként Párizsban tartózkodó Ady pedig Hervét az „antimilitarizmus apostolának” nevezte.431 Székely Aladár a Huszadik Században ajánlotta a magyar szabadgondolkodók figyelmébe az antimilitarista iniciatívákat, és „drákói szigorúságú” ítéletnek bélyegezte, hogy a francia antimilitaristák egy csoportját, köztük Hervét, a „mozgalom vezérét” nézeteiért börtönbüntetésre ítélték.432 Ezért Székely indítványozta, hogy a magyar szabadgondolkodók nyilatkozatban álljanak ki Hervé mellett, azonban a francia antimilitarista csak évek múltán szabadult ki. Az első világháború kitörésekor Hervé működése azonban teljes fordulatot vett, amely alapján pályáját paradigmatikusnak is minősíthetjük, hiszen nem ő volt az egyetlen pacifista, akit elragadott a háború kitörésekor a nacionalista érzület. Az első világháborús német támadásokat követően Hervé feladta antimilitarista álláspontját, és kiállt a francia haza védelme mellett: „Alig van ember, akinek lelke nagyobb átalakuláson ment volna keresztül, mint az övé. Szélső antimilitarista valaha s ma a legféktelenebb harcrabuzdító”433 – írta róla 1917-ben a Magyar Figyelő. Hervé fordulata nyomán az egykori szabadgondolkodó hősből 1914 után elrettentő példa lett, és ekként is őrződött meg a galileista emlékezetben. Hervé helyére az a Jean Jaurès lépett 1914 augusztusától a magyarországi szabadgondolkodók antimilitarista panteonjába, akit Székely Aladár 1906-os Hervé-írásában még „opportunista félembernek” nevezett.434 Jaurèst azért vádolták opportunizmussal, mert a francia szocialisták vezéreként feladta a következetes „osztályharcot”, és kiegyezett a „burzsoáziát” reprezentáló Clemenceau vezette, hatalmon lévő radikálisokkal. Ám 1906 után Jaurès szembefordult a radikálisokkal, mivel elmaradtak azok a szociális reformok, amelyekben bízva biztosította a szocialisták támogatását Clemenceau politikájának a „klerikalizmus” és a „cezarizmus”, vagyis az egyház és a monarchisták elleni küzdelemben.435 Miután pedig 1914. július 31-én gyilkos merénylet áldozata lett egy párizsi kávéház teraszán, Jaurèsre mártírhalált halt „szentként” tekintettek: „sokan érezték, hogy a világbéke hadseregének Rab Balázs [Jászi Oszkár]: Hervé és az antimilitarista propaganda, i. m. 234–247. Ady Endre: Kis szenzációk Párizsból. III. Hervé és tanítványai. BN, 1907. október 16. In: Ady Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok. IX. Sajtó alá rendezte: Vezér Erzsébet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1973, 28. 432 Székely Aladár: Hervé és a magyar szabadgondolkodók. HSZ, 1906/I., 174–175. 433 Följegyzések. Elzász. MF, 1917/IV., 356. 434 Székely Aladár: Hervé és a magyar szabadgondolkodók, i. m. 174. 435 Jaurès politikusi működéséről: Kunfi Zsigmond: Jean Jaurès az emberiség és szocializmus nagy halottja. Budapest, 1915. 430 431
238
vezérkari főnökét terítette le gyilkos golyó, éppen akkor, amikor erejére és cselekvésére nagyobb szükség volt, mint bármikor addig a világon” – írta Kunfi Zsigmond a Jaurèskönyvében, felidézve a gyilkosság okozta „sokk” egykori érzését.436 Amikor Sas Andor 1916-ban a Huszadik Században ismertette Charles Rappoport Jaurès-életrajzát,437 az akkor már két éve pusztító világháború utólagos tudásának birtokában egyenesen a „Pán halála” történet metaforikus felidézésével jelölte, hogy a francia politikus halála korszakzáró volt: „Megöletésének híre 1914 júliusában jelképes erővel hatott: az ő kidőltével a béke haladó világának megmentésére alig maradt remény.438 A Népszava ellenben még így írt augusztus 2-i Jaurès-nekrológjában: „Jaurès elvtársunkban megölhették az embert, de nem ölhették meg az ügyet, amely ellen az orgyilkost kiküldték. A proletárság nagy ügyének vannak kiváló előharcosai és zászlóvivői, akiknek kidőlte nagy veszteség, de maga a proletárság tovább halad azon az úton, amelyet számára a történelem kijelölt: halad a gazdasági felszabadulás, a kultúra és a béke felé. Ha a francia szociáldemokrácia már eljutott odáig, hogy meg tudjon akadályozni egy minden tekintetben igazságtalan, népellenes, undorító háborút és meg tudja magamagát menteni a rettentő embermészárszéktől, akkor ezt meg fogja tenni. És ennél dicsőségesebb emléket nem is állíthat a szabadság, kultúra és béke nagy mártírjának.”439
Ha végigolvassuk a Népszava egykori írását, láthatjuk, hogy az egész cikkben nincs semmilyen apokaliptikus, „végítélet-hang”. Mi több: a magyarországi szociáldemokrata napilap kifejezetten reményét fejezte ki benne azzal kapcsolatban, hogy „a francia proletárok tízezrei […] nem fognak vágóhídra kerülni Szerbiáért”. Az egyetemes érvényű, antimilitarista kiáltványnak szánt nekrológ sorai közé ugyanis az van írva, a Népszavát kifejezetten az aggasztotta, hogy Franciaország a Monarchia érdekei ellen lép be a háborúba. Ez nem az a „doktrinér” antimilitarista álláspont, amelyet Jaurès képviselt. Jean Jaurès ugyanis következetes antimilitarista politikát hirdetett, amely nála is elválaszthatatlan volt a szocializmustól, ugyanis úgy gondolta, hogy a kapitalizmus úgy rejti magában a háborút, mint „a felhő a vihart”. Jaurès a munkásosztály szempontjait és érdekeit figyelembe véve jutott el antimilitarista nézeteinek tételes kidolgozásáig, amelyet a L’armèe nouvelle (Az új hadsereg) című 1911-es művében tett meg. Jaurès következtetései logikusak voltak: egyetlen állam sem viheti végbe, „a szociális megváltás nagy művét”, amíg az államok egymás közötti viszonyát „az erőszak és a bizalmatlanság” határozza meg, amely pedig a háborús fenyegetettség érzetét kelti. A potenciális támadók elrettentésére tömeghadseregeket kell létrehozni, ez a fegyverkezés azonban akkora költségeket emészt fel, amely lehetetlenné teszi a jóléti intézkedéseket: „a fegyveres béke a szociális reform halálát jelenti”.440 Uo. 3. Charles Rappoport: Jean Jaurès. L’homme, le penseur, le socialiste. Paris, 1915. 438 Sas Andor: Jaurès emlékezete. HSZ, 1916/9., 205. 439 Jaurès. NSZ, 1914. augusztus 2., 3. 440 Kunfi Zsigmond: Jean Jaurès, i. m. 24. 436
437
239
Jaurès azért vetette bele magát szónoklataival, írásaival és szervezőkészségével a nemzetközi mozgalomba, mert a békét a szociális reform előfeltételének gondolta. A békemozgalom ugyan nemzetközi volt, ám Jaurès úgy gondolta, hogy a különböző országok antimilitaristái saját hazájuk „militarizmusa” ellen küzdjenek. Jaurèsnek két kiemelt célpontja volt: a fegyveres revans gondolata és a létező francia hadiszervezet. Meggyőződése volt, hogy az európai béke Franciaország és Németország megbékélésétől függ, ezért Elzász-Lotaringia „vérző sebét” inkább bekötözni kívánta egy békepolitikával a további „piszkálás” helyett, míg a hadsereg kérdésében a fölülről lefelé, szigorúan hierarchikusan szervezett „militarista” hadsereg helyett az alulról felfelé felépülő, milíciákból álló „demokratikus” hadsereget – más néven „néphadsereget” – javasolta, olyan hadsereget, „amely ment az osztály- és kasztelőítéletek szellemétől s amelynek egész szerkezete, technikai és lelki beidegzése nem a támadás, de a nemzeti védelem munkájára legyen alkalmas”.441 A nemzetközi munkásmozgalomban Jaurès mindent megtett azért, hogy növelje a II. Internacionálé súlyát. Nemzetközi munkásmozgalmi tevékenysége tulajdonképpeni csúcsának az tekinthető, amikor a II. Internacionálé hosszas vita után elfogadta Bebel tömegsztrájk-koncepcióját, és az 1912. november végén Bernben nemzetközi határozatot hozott, miszerint „a nemzetközi munkásosztály egy világháborúra világsztrájkkal felel”.442 Erősen cinikus megközelítésben akár a „sors kegyelmének” is nevezhetnénk, hogy a meggyilkolt Jaurèsnek nem kellett megtapasztalnia saját „tragikumát”, a II. Internacionálé csődjét és az elmaradó világsztrájkot, és látni a „Berlinbe! Berlinbe!” kiáltással felvonuló munkásokat. Valamint tegyük hozzá, az is „szerencséje” volt, hogy – az időskort megélő Hervével ellentétben – Jaurèst nem állíthatta már válaszút elé az 1914. augusztusi német támadás. Bár húsz évvel halála után – meglehetős idealizmussal – azt írták Jaurèsről: „éppen azért kellett meghalnia”, mert „a siker reménységével dolgozott” a világháború megakadályozásán. Talán nem túlzott cinizmus, ha hozzáteszem: a modern szakirodalom mást állít a világháború 1914. augusztusi elmaradásának esélyével kapcsolatban, ez azonban nem kisebbíti Hervé és Jaurès érdemeit az antimilitarista mozgalom elméleti megalapozásában. A Galilei Kör antimilitarista tevékenysége 1914-ig A Galilei Kör antimilitarista tevékenységének voltaképpeni kezdete arra tehető, amikor a kör mintegy 20 taggal részt vett az 1909. december 27–29. között megtartott TestUo. 27. Az antimilitarista „néphadsereg” gondolatát átvette Jászi Oszkár is, és részévé tette az „új Magyarország” programjának: mint ígérte, a polgári radikalizmus „a modern néphadsereg (milícia) eszméjének fog propagandát csinálni azon meggyőződéstől áthatva, hogy az igazi alkotmánynak csak egyetlen igazi védbástyája van, és ez: az egész, felfegyverzett, érdekeit jól felfogó nép”. L. Jászi Oszkár: Az új Magyarország felé. In: Jászi Oszkár publicisztikája, i. m. 103. 442 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 59. 441
240
nevelési Kongresszuson. A galileisták perspektívájából a Testnevelési Kongresszust „az iskolai testnevelés militarizálására” hívták össze, vagyis – a Népszava tudósításának szóképét kölcsönvéve443 – hogy „kaszárnyává” alakítsák át az iskolákat. A militarizmus szellemét a kongresszus azon tervezetében látták meg a galileisták – és általában a baloldali radikális interpretátorok –, mely szerint a középiskolai testnevelési órákra bevezetnék a céllövészet gyakorlását is: a Honvédelmi Minisztériumot képviselő sárói Szabó Lajos százados követelte annak „meghonosítását” az iskolai testnevelésben. A Galilei Kör jelentése szerint azonban már a kongresszus előtt is folyt „a közvélemény megdolgozása”444 az „ilyen speciálisan magyar testnevelés”445 érdekében. A kongresszus költségét a Honvédelmi Minisztérium állta, a tervezet ugyanis a 12–18 éves fiúk nevelését a honvédelmi miniszter főhatósága alá kívánta helyezni. A Népszava tudósítása kiemelte, hogy milyen nagy számban képviseltették magukat a galileisták a kongresszuson,446 amelynek központi témája a sportoló testedzés és a katonai feladatokra felkészítő testnevelés (lásd a gránátvetést mint a 20. század közepéig élő atlétikai versenyszámot) szembeállítása volt, a legkevésbé sem sportszempontok, hanem ideológiai nézetkülönbségek mentén. Az idő nagy részét „hazafias ízű hivatalos előadások töltötték ki” a Népszava szerint. Ezzel szemben Preisner Ottó brassói főreáliskolai tanár azzal érvelt, hogy az ifjúság „nem rokonszenvez’” a „katonásdival”, a diákok „intelligensebb része” pedig egyenesen gyűlöli a hadsereget. Bédy-Schwimmer Róza az „anyák nevében” utasította vissza „a militarizmus betolakodását az iskolákba”, noha az ideológiai szempontokon túl Doktor Sándor – kivételképpen – egészségügyi szempontokat is felvetett. A galileisták is a sportoló testnevelés mellett foglaltak állást, a „sportoló testedzés” fölénye mellett érveltek a „militáris testedzésrendszerek” felett. A kongresszuson elmondott beszédében Polányi Károly arra mutatott rá, hogy a „legmilitarisztikusabb államokban van a legkevésbé kifejlődve a sport” – Oroszországban nem sportolnak, vélte –, ellenben „a sportról híres Amerikának rendes katonasága abban az értelemben mint nálunk, egyáltalában nincs is”.447 Jelentésükben nem kis megelégedettséggel állították – a Marczali-ügyben vállalt szerepük öninterpretálásához hasonlóan – szerepvállalásuk jelentőségét hangsúlyozva: „Határozott fellépésünk a jelenlevőknek nagy részét figyelmessé tette az »ártatlan« céllövészet veszélyeire és ezzel az egybehívókat részben nyílt kiegyezésre bírta javaslataikban, részben lényegesen lelohasztotta militarista kedvüket.”448 A Népszava tudósítását olvasva azonban kitűnik, hogy a kongresszuson jelen lévő testneveléstanárok nem az ideológiai – például az antimilitarista „iskolát a kaszárnyába” bekiabálás – és nem is sportérvek hatására ismerték fel a „céllövés veszélyeit”, hanem anA testnevelés kongresszusa – Kaszárnya legyen az iskolából? NSZ, 1909. december 29., 7. Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről, i. m. 4. 445 Ne legyen kaszárnya az iskolából! NSZ, 1909. december 30., 6. 446 A testnevelés kongresszusa – Kaszárnya legyen az iskolából?, i. m. 7. 447 Uo. 7. 448 Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről, i. m. 4. 443
444
241
nak iskolai bevezetésében egyfajta egzisztenciális fenyegetést láttak: a vidéki tornatanárok „egy cseppet sem látják szívesen a hadsereg tisztjeit maguk helyett” az iskolában.449 A kongresszus elnöke azzal kívánt szimbolikus elégtételt nyerni, hogy egy órával a kongresszus zárása előtt kiutasította a galileista küldötteket. A döntést nem indokolták, ám az eseményről beszámoló katonai szaklapok később a szabadgondolkodó diákság „antimilitarizmusát” adták meg a kiutasítás ürügyeként.450 Galileista fordításban ez egyet jelentett annak elismerésével, hogy a kongresszust valóban „nem testnevelési, hanem katonai érdekek vezették”.451 Az eset interpretálásába bekapcsolódott a katolikus néppárti Alkotmány is, amely 1910. március 10-i számában azt indítványozta, hogy a Galilei Kör tagjait tiltsák el a tartalékos tiszti kardbojt megszerzésének jogától, amely minden érettségizett férfinak kijár.452 Ezzel elveszítették volna párbajképességüket – és egyszersmind „úriember” státusukat. A Testnevelési Kongresszuson történtekről és következményeiről „Militarizmus az iskolában” címmel írtak a Szabadgondolatban: „Az uralkodó osztályok nem érik be azzal a szellemmel, mely középiskoláink vallásos, klasszikus és sovén légkörében alakul ki, hanem uralmukat konzerváló ideológiáikat a katonai szellem megkedveltetése útján is erősíteni igyekszenek kalandos képzeletű, temperamentumos gyerek emberek megkerítésével. A két nagy karddal verekedő és holtak hátán iddogáló Kinizsy [sic!] távoli, homályos eszményét – élő, kardcsörtető, peckes és parancsosztó tisztek eszményével bővítik.”453
1911-ben nevezetes antimilitarista előadást tartottak a Galilei Körben a „Kik akarják a háborút, kik nem?” kérdésében, december 17-én pedig Ágoston Péter adott elő „Militarizmus és háború” címmel, erről azonban nem maradt fenn tudósítás.454 A galileisták „antimilitarista” felfogásának és tevékenységének elméleti alapjait Fazekas Sándor fejtette ki a Szabadgondolatban. A jellegzetesen marxizáló válaszokat adó Fazekas interpretálásában: „(…) a háborúhoz fűződő érdekeltség változását a történelmi fejlődés folyamán grafikailag kúp alakjában ábrázolhatjuk. (…) minél tovább haladunk a történelemben, annál szűkebb lesz a háborúban érdekeltek köre; de egyúttal annál magasabb rétegre terjed. A kúp csúcspontja a dinasztia. A háború régen megszűnt az egész népesség érdekét szolgálni. Ma már az osztályér-
A testnevelés kongresszusa – Kaszárnya legyen az iskolából?, i. m. 7. Ne legyen kaszárnya az iskolából, i. m. 6. 451 Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről, i. m. 4. 452 Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről, i. m. 4. Hasonló célból közölhették a kongresszuson részt vevő, bejelentett galileisták névsorát a Rákosi Jenő „birodalmához” tartozó politikai napilapban, az Esti Újságban. 453 Militarizmus az iskolában. SZG, 1911/1., 47. 454 Militarizmus és háború. NSZ, 1911. december 16. 449 450
242
deknél is kevesebb: egyes csoportok és egyes személyek érdeke. Sajnos azoké, amelyek érdeke legsúlyosabban esik a politika mérlegébe.”455
Fazekas elmélete egybevágott Jászi Oszkár tézisével, miszerint a „tőke”, vagyis a gyárosok és a „militarizmus”, vagyis a háborús politika érdekeinek összefonódása miatt a baloldal szükségszerűen folytat antimilitarista politikát, amelynek a leghatékonyabb eszköze a sztrájk.456 A munkásságnak azért is kell az általános sztrájk szindikalista eszközéhez nyúlnia, mert a háború kitörése esetén a munkásság veszít a legtöbbet. Ezzel szemben a háború nyertesei közé tartoznak a tőkések, a földbirtokosok és a katonatisztek is: a tőkések ugyanis új piachoz jutnak, a földbirtokosok az élelmiszer-szállítással nyernek, míg a tisztek azért akarják a háborút, mert gyorsabban haladhatnak előre a ranglétrán. Fazekas Sándor szerint a háború csak egy szocialista rendszerben tűnik el, de akkor kétségtelenül: „Rendezett és tervszerű gazdasági életben, például a szocialista államban a háborúviselés fogalmi képtelenség lesz.”457 A szabadgondolkodók 1914 előtti legnagyobb háborúellenes rendezvényét a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete tartotta, amelyen részt vett a Galilei Kör is.458 A diákegyesületet Turnowsky Sándor elnök képviselte az első Balkán-háború „puskaporos” légkörében, 1912. október 27-én megtartott országos nagygyűlésen, amelyen szónokként lépett fel Pogány József is. Pogány gyújtó hangú beszédet mondott, amelyben a munkásságot nevezte „az egyetlen tényezőnek”, amely „fel meri emelni szavát a háborús őrület ellen”. Pogány beszéde végén leszögezte: „Ha ránk szabadítják a háború fúriáit, Ausztria–Magyarország proletársága rájuk szabadítja a forradalom fúriáit! Ha ők azt kiáltják: éljen a háború, mi azt kiáltjuk: éljen a forradalom!”459 Turnowsky beszéde nem ütött meg ennyire fenyegető hangot, de karakteresen kijelölte a Galilei Kör helyét az „antimilitarista” programban: „az izgatás és felvilágosítás minden eszközével agitáljon a militarizmus ellen, mely voltaképpen a hatalmi érdekek és az osztályállam legutolsó és leghatalmasabb bástyája, mert a tőke és munka harcában a fegyveres erő a tőke érdekeit szolgálja. Ha a militarizmus megdől, az erők egyensúlya a munka javára billen. Minden kultúrának átka a militarizmus, mert azokat az erőket, melyek kultúrérdekeket volnának hivatva szolgálni, barbár öldöklésre fordítják”460 – összegzett Turnowsky, aki az eseményt visszaemlékezésében is megemlítette.461 Fazekas Sándor: A háború. SZG, 1911/6., 205 Jászi Oszkár és a polgári radikálisok antimilitarista nézeteit összegzi Mérei Gyula: Polgári radikalizmus Magyarországon, i. m. 35–46. 457 Fazekas Sándor: A háború, i. m. 205. Vö. Jászi Oszkár javaslatait az első világháború idején egy új háború megelőzésére: Jászi Oszkár: Csinálják már az új háborút. In: Jászi Oszkár publicisztikája, i. m. 242–253. 458 Tiltakozó gyűlés a háború ellen. NSZ, 1912. október 29., 9. és Szabadgondolkodók a háború ellen. BH, 1912. október 29., 14. 459 Mozgalom. A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete a háború ellen. SZG, 1912/11., 389. 460 Uo. 388. 461 Turnowsky Sándor: Adalék a Galilei Kör történetéhez, i. m. 1068. 455 456
243
A Galilei Kör 1908 és 1914 közti antimilitarista tevékenységének ismertetését, Korach Mór érdekes esetével zárom. A Galilei Kör alapítói közé tartozó későbbi akadémikus és Kossuth-díjas vegyész, miután négyéves műegyetemi tanulmányait 1911 júniusában befejezte, 1911 szeptemberében megkezdte egyéves katonai szolgálatát. Az általa „jellemátformálónak” nevezett Galilei Körben elsajátított antimilitarista attitűdje miatt azonban kiképzése végén megtagadta a tiszti vizsga letételét.462 A történet ezzel nem ért véget. Korach 1912 őszén Olaszországba távozott (itt élt és tanított 1952-es hazaérkezésig463), ám Olaszország hadba lépését követően, Korach mit sem törődve korábbi antimilitarista gesztusaival, önként jelentkezett az olasz hadseregbe. Magyar életrajz írója is nehezen érthetőnek nevezte Korach döntését, akit azonban volt osztrák-magyar állampolgárként nem vittek a frontra, csak a hátországban szolgált, rövid ideig.464 De nem sokkal később már verset küldött Olaszországból Kassáknak A Tett című antimilitarista folyóiratába.465 Ebben az antimilitarizmusa miatt 1916-ban betiltott lapban publikált Korach Magyarországon maradt öccse, a szintén galileista Komját Aladár is, aki a háború végén a magyarországi bolsevikokhoz csatlakozott, és 1918 novemberében Hevesi Gyulával együtt lett szerkesztője a szintén markáns antimilitarista álláspontot képviselő Internacionálénak, a Kommunisták Magyarországi Pártja első ideológiai folyóiratának466 – de ez már a Galilei Kör 1914 utáni történetéhez és „antimilitarista” tevékenységéhez tartozik. 462 Móra László: Korach Mór, i. m. 26. Korach a következőképp mesélte el a történetet: „1911-ben, mikor befejeztem műegyetemi tanulmányaimat, behívtak katonának. Mundérba bujtattak és egy évet szolgáltam az osztrák-magyar hadseregben. Az ú. n. [úgynevezett] egy éves önkéntesi iskolát Krakkóban végeztem. (…) Egy Lutz nevű kapitány a taktikáról és stratégiáról adott elő. Feltette nekünk azt a kérdést, mit kell tennünk, hogy egy előőrsnek parancsnokai vagyunk és ez az első őrs bevonul egy idegen országba. Az egyik azt felelte, hogy beássuk magunkat. A másik azt mondta, hogy szétszóródunk és kivizsgáljuk a terepet. A végén a kapitány azt mondta: Tisztára nevetséges mindez, amit feleltek. Egy ilyen őrjárat első kötelessége, hogy összefogunk 200 embert és felakasztjuk az útszéli fákra, mert meg kell rettenteni az ellenséget. Erre tanítottak minket az osztrák-magyar hadseregben. Mikor ezt a szörnyűséget meghallottam, elhatároztam, hogy én ebben a hadseregben szolgálni nem fogok. Mikor le kellett tennem a tiszti vizsgát, rapportra jelentkeztem és kijelentettem, hogy a tiszti vizsgát nem teszem le. Ebből óriási skandalum lett. Lepocskondiázták és tudni akarták, miért utasítom vissza azt a szerencsét, hogy osztrák önkéntesi uniformist húzhatok. Azt feleltem, hogy ezt nem tartom szükségesnek elmondani. Erre kirúgtak és mint őrmester szereltem le. Ez volt a legnagyobb oka annak, hogy itthagytam ezt a dicsőséges, reakciós, gyilkosságra oktató osztrák-magyar hazát. Ebben az elhatározásban része volt a G[alilei] K[ör] jellemátformáló erejének is, amely kritikus gondolkodásra késztetett.” L. Korach Mór visszaemlékezése. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. – Ugyanezt a történetet mesélte el Hevesi Gyula is a Galilei Kör egykori alelnökéről. L. Hevesi Gyula: Egy mérnök a forradalomban, i. m. 344. 463 1920 tavaszán húga, a szintén galileista Kenyeres Júlia is követte Olaszországba. L. Kenyeres Júlia visszaemlékezése. PIL 867. f. 1/k–49. – Egy időben Korach Mórnál talált menedéket Hevesi Gyula is. L. Hevesi Gyula: Egy mérnök a forradalomban, i. m. 343. – Az olaszországi „galileista” emigrációra kitér: Ádám Manóné Téri Teodóra visszaemlékezése, PIL, i. h. 464 Móra László: Korach Mór, i. m. 32. 465 Kassák Lajos: A magyar avantgárd három folyóirata. Helikon, 1964/2–3., 220. 466 Móra László: Korach Mór, i. m. 33–34. és Hevesi Gyula: Egy mérnök a forradalomban, i. m. 173.
244
A GALILEI KÖR SZOCIÁLPOLITIKAI MUNKÁJA Míg Rubin László a „szociális igazságosság szolgálatát” jelölte meg mint a legforradalmibbat a Galilei Kör tevékenységében, amikor egy vállaltan ellenforradalmi rendszerben a démonizált diákegyesület védelmére kelt,467 nem túlságosan meglepő módon a Galilei Kör konzervatív-liberális és „keresztény-nemzeti” bírálói a galileisták nehezen támadható szociálpolitikai munkáját tárgyalták legkevésbé. Jó példa erre a Magyar Figyelő, amelynek konzervatív-liberális szerzői minden kétséget kizáróan reflektáltak a budapesti diákság „nyomorára”, hiszen a Galilei Kör és a radikálisok egyetemi népszerűségét azzal az „elkeseredéssel” és „elégedetlenséggel” magyarázták, „amelyet a szegény egyetemi hallgató érez”, de eközben semmilyen szinten nem utaltak a Galilei Kör diákjóléti tevékenységére. Egy szóval sem említették, hogy miként próbálta kezelni a kör a diákság „nyomorát”,468 pedig ez a munka nem is volt kevés. Statisztika A budapesti diáknyomorról A Galilei Kör tevékenységének egyik legmaradandóbb, a könyvtárakban máig fellelhető alkotása A budapesti diáknyomor469 című „vérlázító statisztika”,470 ahogy Kelen Jolán jellemezte. Megkerülhetetlen, hogy közelebbről is szemügyre vegyük ezt a nagy jelentőségű és a Galilei Kör baloldali emlékezetében kultikussá váló, a jobboldali elbeszélésekben pedig elhallgatott kiadványt. A Huszadik Században is közölt471 statisztika ugyanis Jászi Oszkár szavaival „a magyar kultúra egyik legfájdalmasabb sebét” tette „szigorú megállapítások tárgyává”.472 A hipotézist, mely szerint a Galilei Kör létrejötte a felsőoktatási szociális ellátás strukturális hiányosságára volt válasz az egyetemi „kultúrharc” kihívásai mellett, alátámasztja, hogy a szabadgondolkodó diákegyesület első nagyobb antiklerikális és antimilitarista megmozdulásait is megelőzte a diák-szociálpolitikai program kidolgozása. A galileisták 1909. április 17-i vitaestjükön foglalkoztak először egy, a diákság helyzetét felmérő gazdasági-társadalmi statisztika tervével.473 A statisztika elkészítésének két oka volt: ahhoz, hogy a Galilei Kör kiépítse saját támogatási rendszerét, előbb fel kellett mérnie a diákság szociális helyzetét, másfelől pedig a Huszadik Századot ismerő és olvasó galileisták a felmérésnek tudományos jelentőséget is tulajdonítottak a „tényeket, téRubin László: A Galilei Kör története, i. m. 469. Magister: Az egyetemi ifjúságról, i. m. 557. 469 A budapesti diáknyomor. A Galilei Körnek 1909-ben felvett statisztikája. Feldolgozta Bosnyák Béla. Budapest, 1912. 470 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 57. 471 Bosnyák Béla: A budapesti diáknyomor. HSZ, 1912/8., 222–244. 472 A budapesti diáknyomor, i. m. 4. 473 Jelentés a Galilei Kör 1908/09. évi működéséről, i. m. 6. 467
468
245
nyeket és megint csak tényeket” követelő Jászi Oszkár szemléletét mintájuknak tekintő „szociológusi” perspektívából. Ahogy Bosnyák Béla megfogalmazta a Jászi előszavával megjelent diákstatisztika elé írt bevezetőjében: „A budapesti diákság életviszonyainak ismerete úgy tudományos, mint gyakorlati szempontból nagy jelentőségű. Tudományos szempontból nagy jelentőséggel bír bármely társadalmi réteg szociális viszonyainak alapos ismerete. Ez nyújtja a segédeszközöket ahhoz, hogy társadalmi jelenségek között az összefüggéseket megállapíthassuk; és hogyha talán ez az induktív módszer új összefüggések felismeréséhez nem is vezet mindig, egészen kétségtelen, hogy a deduktíve megállapított összefüggések felismeréséhez és azok igazolásához a ténybeli ismeretek mennél nagyobb mennyisége szükséges. Ezért minden részletkutatásnak megvan a maga tudományos jelentősége. A diákság ugyanis a jövő értelmisége és életviszonyainak alapos ismerete egyrészt arra vezethet, hogy megfelelő szociálpolitikai intézményekkel bajaikon segítsünk, másrészt pedig rábírhat bennünket egy olyan társadalmi politikára, amely a diáknyomort előidéző társadalmi okok megszüntetésére irányul.”474
A statisztikai felvételhez kérdőívet készítettek, ezeket 1909. áprilisban, májusban és júniusban osztották ki a hallgatók között. Az időszak az eredményt tekintve is fontos, ugyanis a diákság viszonyai a tanév végére mindig konszolidálódhattak valamelyest, mert addigra a „keresetre utalt” diákok már találhattak maguknak munkát „Ez az időszak tehát a legalkalmasabb egy olyan statisztikai felvétel elkészítésére, amely a diákság életviszonyait hűen tükrözi vissza.”475 Az 1900-as évek elejének Magyarországán úttörőnek számító kérdőív – az Osztrák–Magyar Monarchiában csak az 1901-es bécsi diákstatisztika előzte meg – mintegy 80 kérdést tartalmazott: rákérdezett a szülők foglalkozására, a diák tanulmányaira, lakására, foglalkozására, jövedelmére, és még további rovatok foglalkoztak az étkezéssel, de kérdéseket tettek föl a tisztálkodásra, egészségügyi viszonyokra és a nemi életre is.476 Az adatközlés „őszinteségét” a kérdőív kettős anonimitásával igyekeztek garantálni. A kérdőívet kitöltőnek nem kellett ráírnia a nevét az ívre, másrészt azt sem közölték, hogy a kérdések a Galilei Körtől származnak, a kérdőíveken csupán csak a diákstatisz474 A budapesti diáknyomor, i. m. 8. Előszavában Jászi Oszkár méltatta a fiatalon elhunyt szociológust: „Bosnyák Béla a magyar fiatalságnak egy egészen új lelki típusát jelentette s kultúrfejlődésünknek egyik nemes és biztató terméke volt. Annak az új magyar diákságnak volt legszebb dísze a mi derék bajtársunk, mely nem lumpol, nem grasszál, nem is dörgölőzik nagyúri protektorokhoz, hanem tanul, kutat, folyton művelődik s édes testvérének érzi a magyar föld minden kitagadottját.” L. uo. 3. 475 Uo. 8–9. 476 Polányi Károly nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy a „diákmegélhetési” statisztika „a diákifjak nemi életére” is rákérdezett. Polányi szerint ez annak bizonyítéka, hogy a Galilei Kör „természettudományosan” közelített a nemi kérdéshez, és a nemi kérdésről való nyílt és tudományos igényű beszédükkel a galileisták – Polányi szavaival „a kispolgári prüdéria mellőzésével” – a promiszkuitás és az ezzel gyakran együtt járó nemi betegségek elleni fellépést segítették elő. L. Polányi Károly: A Galilei Kör mérlege, i. m. 203. Ehhez lásd a Galilei Körben előadó neves szexológus, Iwan Bloch „nemi erkölcsről” és „nemi felelősségről” szóló írását: A nemi erkölcs és a nemi felelősség. SZG, 1913/6., 178.
246
tika rendezőbizottsága szerepelt. Bosnyák a statisztika hitelességét alátámasztandó még azt is hozzátette az elébe vágás retorikai technikájával: „De biztosítéka volt a pontos felvételnek az is, hogy a kérdések egymást kiegészítették, s így ha előfordult is, hogy valaki rosszhiszeműen állította ki a kérdőívet, a rosszhiszeműség a válaszokból rögtön kiderült, és az ilyesfajta, elvétve előforduló válaszokat, lehetséges volt a feldolgozás előtt megsemmisíteni.”477 Az 1000 kiküldött kérdőív közül 850 kitöltött került vissza. Ezek közül kivették a női hallgatók válaszait, mivel ezek száma igen csekély volt, továbbá egyéb szűrések után végül 806 ívet dolgoztak fel, a Fővárosi Statisztikai Hivatal segítségével, a szociográfia hazai úttörője, Braun Róbert vezetésével. Bosnyák fontosnak tartotta kiemelni, hogy a diákstatisztika reprezentatív, mivel a válaszoló diákok szinte minden fakultásról képviseltették magukat, és hogy szociális hátterük is meglehetősen színes. A hallgatók között a jogászok (41,8%), a medikusok (21,1%) és a mérnökök domináltak (18,6%), legtöbbjük kisiparos (10,7%), kereskedő (17,9%) vagy – a „magánzókat” beleértve – szabadfoglalkozású (17,9%) szülők gyermeke volt.478 Ezek a statisztikai kategóriák persze egészen különböző társadalmi helyzeteket és presztízst is lefedhettek. A kereseti viszonyokról a következőt árulta el a Galilei Kör diákstatisztikája: e szerint a diákok 45,8%-a nem kereső, vagyis eltartott, 37,9%-a részben eltartott, 2,1%-a önálló, 14,2%-a pedig családját is támogató. Ebből azt állapította meg Bosnyák, hogy a hallgatók nagyobbik fele úgynevezett „szegény fiúkból” áll – noha a „szegény” meglehetősen elasztikus kategória.479 A válaszoló diákok közül 223 (27,7%) lakott otthon, 37 (4,6%) rokonnál és 546 (67,7%) lakott idegennél.480 Az idegennél lakás nagy általánosságban meglehetősen nyomorult lakásviszonyokat takart: „Mindannyian tudjuk, hogy a lakásviszonyok Budapesten botrányosak. De különösen botrányosak a diáklakások. Aki valaha keresett diáklakást Budapesten és végigjárta a bútorozott szobákat, az statisztikai adatok nélkül is tudja, hogy a budapesti diákság lakásviszonyai kedvezőtlenek”481 – írta Bosnyák. A „nem otthon” és „nem a rokonoknál” lakók (ez előbbi esetekben ugyanis a vélelmezett közös háztartás megléte jelentékenyen megkönnyíthette a hallgatók megélhetését) közül 28-an laktak intézetben (3,5%), 20-an főnökükkel vagy tanítványukkal (2,5%), legnagyobb számban, összesen 485-en albérletben (az összes válaszoló diák 60,1%-a), de csak 13-an vallották be, hogy ágyrajárók. A lakásokra a korabeli lakhatási viszonyok A budapesti diáknyomor, i. m. 8. Uo. 10. 479 Uo. 11. A „szegénység” fogalmának egzaktabbá tételére tett kísérletet Kövér György azzal, hogy szemügyre vette a dualizmus kori szegényügyi jogszabályi kereteket, például a szegénygondozási jogosultságra vonatkozóan, de hozzátette: „Ha csak azt tekintjük szegénynek, akin segíteni akarunk és tudunk, akkor sohasem tudható meg, hogy ki az, akit a segélyből kirekesztettünk”. L. Gyáni Gábor–Kövér György: Magyarország társadalomtörténete, i. m. 97. 480 A budapesti diáknyomor, i. m. 11. 481 Uo. 20. 477 478
247
elsődleges problémája, a zsúfoltság volt jellemző. Az alig szellőztethető (224-en laktak többedmagukkal egyablakos szobában) helyiségekben összezsúfolt lakókat szükségszerűen fenyegette a zsúfoltságból és a piszokból eredő fertőzésveszély.482 A statisztika egyes esetekben fölöttébb nagy zsúfoltságot mutatott ki: „806 diák közül 32-en 4-5-en laknak együtt, 13-an pedig hatan és ennél többen is laknak egy szobában, és a zsúfoltság épp a legkisebb, egy és két ablakos szobákban a legnagyobb”. „A lakások szennyesek” – derült ki az egyik válaszadótól, egy másik pedig válaszában elmondta, hogy szállásért tanított, de a szoba annyira egészségtelen és piszkos volt, hogy „ártott egészségének” és felmondott.483 Az egészségtelen körülményekhez tartozó információ, hogy amikor a tisztálkodási viszonyokra kérdezett rá a kérdőív, öt diák vallotta, hogy egyáltalán nincs lehetősége fürdésre. Összességében a diákok többsége másodmagával lakott egy szobában, az átlagos havi lakbérük 10-30 korona körül mozgott. „De nemcsak a lakásviszonyai rosszak a diákságnak, hanem rossz a táplálkozásuk is” – jelölte ki még az adatközlés előtt a diákstatisztika üzenetét Bosnyák. Noha a válaszadók több mint fele (52,5%) napi háromszor étkezett. Bosnyák viszont azt önmagában megdöbbentőnek nevezte, hogy akadnak diákok, akik csak napi egyszer vagy kétszer étkeznek. Ők azonban csak a válaszadók kis hányadát tettek ki (0,4% és 7,7%). Ugyanannyian étkeztek napi hatszor, mint ahányan egyszer (3-3, vagy 0,4%).484 Nyilvánvalóan a szüleiknél lakók tették ki az otthon étkezők 27,4%-át. Ők vannak legtöbben a mintában, összesen 221-en. Őket követik a vendéglőben étkező, 27,2%-ot kitevő 219 fő. Menzán 115 diák (14,3%), kifőzdében 50 fő (6,2%), népkonyhán 15 fő (1,9%) étkezett. A több mint 800 válaszoló közül mindössze öten voltak azok, akik a lakásukon, állandóan hideg ételt ettek. Bosnyák tragikus tónusban adja elő olvasatát: „Sokan vannak tehát, akik kifőzésben, népkonyhán étkeznek és akik állandóan hideg ételt vásárolnak és valóban szerencsésnek mondhatja magát az a diák, aki a menzán kosztolhat, pedig mindenki, aki valaha diák volt tudhatja, hogy a menzán étkezni a legnagyobb nyomorúság.”485
482 Jó példa erre a Budapesti Egyetem Múzeum körút 11. szám alatti, akkor már a világháború okozta nyomorúsággal is terhelt diákotthonáról festett, igen sötét kép: „Intézmény elhanyagoltabb állapotban el sem képzelhető, mint ez. Borzalmas szenny és piszok van a házban, a szobák a legsötétebb és legegészségtelenebb odúk, festetlenek, az ablakok eltörve, egy-két szál rozoga bútor, kihasadt ágyzsák a berendezésük s ha a diákok nem kerítenek valahonnan némi ágyneműt, megfagyhatnak, mert a kályhák mind rosszak. Egész nap világítani kellene, ellenben petróleum alig van és senki nem visel gondot rá, hogy elegendő legyen. Egyáltalán senki nem visel itt gondot semmire és szörnyű szégyen, hogy egy dúsgazdag egyetemi egyesület [az Általános Egyetemi Segélyegyesület – Cs. P.] így lakatja még ezt a nyolc-tíz diákot is, – talán azért, nehogy a lakásra szorulók tömegesen jelentkezzenek. A diákok természetesen csak hálni járnak haza ebbe a siralomházba, – így nevezik akasztófahumorral egymás közt –, mert tanulni itt nem lehet. Sürgősen felhívjuk a fővárosi tiszti orvos figyelmét, hogy ezt a szennyes lebujt azonnal zárassa be.” L. Róbert Oszkár: A Tudományegyetem erkölcsi katasztrófája, i. m. 2. 483 A budapesti diáknyomor, i. m. 21. 484 Uo. 21–22. 485 Uo. 22.
248
Egy népkonyhai ebéd húsz fillérbe került, a józsefvárosi népkonyhán 80-100 diák ebédelt naponta a korban. 96-an napi 1 koronánál kevesebbet, 260-an pedig napi 1 és 2 korona között költöttek étkezésre: ők együttesen a diákok 65,2%-át tették ki.486 És honnan volt pénze a diákoknak lakhatásra-étkezésre? A statisztika alapján megállapíthatjuk, hogy a tanítás volt az elsődleges kereseti forrás. A nagy többség 50 fillértől 1 koronáig terjedő órabérért tanított, a második leggyakoribb keresőtevékenység az ügyvédi irodában végzett írnoki munka volt. A statisztika szerint 156 diák tanított, 151 végzett irodai munkát. „Ezenkívül a tanítás és az iroda körülbelül minden kombinációban előfordul. A tanítás és az iroda képezi tehát a diákság két legfőbb kereseti forrását.”487 A diákok 44,9%-a napi négy óránál többet dolgozott, a legtöbbet az ügyvédi irodában írnokoskodókat dolgoztatták, őket olykor 6-8 órát. Vagy még többet: „Egyedül, mindenkitől elhagyatva küzdöttem, hogy orvos lehessek, de nem bírtam a küzdelmet egy fél évnél tovább. Egyedüli menekvésem a jogi pálya lett, amelyre csak azért léptem, mert nem akarok kvalifikálatlan ember maradni. Így is nehéz a sorsom, mert reggel 8-tól este 7-ig dolgozom, éjjel és kora reggel tanulok” – írta elkeseredetten egy magát „pályaelhagyóként” megjelölő válaszoló. A tanítással foglalkozók helyzetét pedig nehezítette, hogy sokkal többen jelentkeztek tanárnak, mint ahány tanítvány volt – a túlkínálat pedig nyilvánvalóan az oktatók bérét is lenyomta, tehát azok sem üthették meg a főnyereményt, akiknek szerencséjük volt, és tanítványhoz jutottak. „Jeles érettségi bizonyítvánnyal hét gimnáziumban jártam tanítványt szerezni. Nemcsak nem ígértek, hanem egyből ki is utasítottak. Télen át hideg szobában kellett lennem, protekció híjával elestem hat ösztöndíjtól. Puszta véletlenül találtam betevő falatot. Kaptam apróhirdetés útján tanítványt”488 – számolt be sanyarú sorsáról egy másik diák. A diákok helyzetén az ösztöndíjak és tandíjelengedések enyhíthettek: ösztöndíjat a válaszolók 7,8%-a kapott és 31%-uk részesült tandíjelengedésben. Viszont tanszer-, könyvvásárlásra és vizsgadíjakra 32,3%-uk 30–80 koronát, 32,9%-uk 80 koronánál is többet áldozott. A vizsgadíjakat csak a diákok 30%-a fizette maga, a többség a szülők (65%) és a rokonok (4,1%) segítségére szorult.489 Mindezeknek további következményei, hogy a diákok 30,9%-a vallotta magát adósnak (17 diák adóssága az 1000 koronát is meghaladta), és hogy a pénzkeresés okán csak a diákok 59,2% járt rendesen előadásra, vagyis anyagi körülményeik hátráltatták a tanulmányaikban a hallgatókat.490 Bosnyák Béla konklúziója: „a diákság tekintélyes része nagy küzdelmet folytat a megélhetésért, ideje nagy részét tanulmányaitól elrabolva kenyérkeresettel tölti el és hogy a diákság életviszonyai a legnagyobb mértékben kedvezőtlenek”.491 Uo. 22. Uo. 12. 488 Uo. 14. 489 Uo. 24. 490 Uo. 25. 491 Uo. 25. 486 487
249
A diákstatisztika eredményét Bosnyák Béla prezentálta a Galilei Kör 1912. február 14-i felolvasóülésén, majd hét hónappal később, 23 éves korában tüdővészben elhunyt.492 A budapesti diáknyomorban közzétett eredmények azonban már megjelenésük előtt visszhangot váltottak ki a sajtóban. A Budapesti Hírlap szerint a Galilei Kör arra használta fel az alkalmat, hogy „támadást intézzen az egyetemi vezetőség és a rektor személye ellen”.493 Az egyetem rektora ugyanis visszautasította a Galilei Kör meghívását a diákstatisztika megvitatására azzal az indokkal, hogy „a Galilei Kör hangja és vitamodora nem tetszik neki”. A felolvasóülésén a rektor személyét bíráló, az alapító törzsgárdához tartozó galileistának, ekkoriban már az Erzsébet királyné tüdőszanatórium asszisztensének, Gergely Jenőnek célpontja az Egyetemi Kör volt: „Az Egyetemi Kör szerinte nem csinál mást, mint bálokat rendez, s hogy kitűnő terrénuma egy jövendői politikai pálya megalapozásának. Ebben a körben nőtt naggyá sok politikusunk; de ebben a körben játszottak vezető szerepet Kecskeméthy Győző, Takács Zoltán és Nessi Pál.”494 A Világ „Proletár-diákok” című cikkében foglalkozott a diákstatisztikával, és segélyezési akciót kezdeményezett a Galilei Kör közvetítésével.495 A Szabadgondolatban a Studiosus álnevű szerző – vélhetően a fiatal Vadnai Béla, a neves közgazdasági író és statisztikus – írt a főiskolai diákstatisztikáról: az abból kirajzolódó képet olyan „sötétnek” nevezte, hogy ha az illetékesekben meglett volna „a szociális kötelességtudás legelemibb foka”, „egy percig sem késlekedett volna” a segítségnyújtás.496 A Gazdasági Diákegyesület létrehozása A diákstatisztika eredményeit ismertető 1912. februári felolvasóülésen jelentették be, hogy „a statisztikai adatok hatása alatt” megalapították a Gazdasági Diákegyesületet,497 amelynek rendszeres működése kezdetét a következő tanév elejére, 1912 őszére időzítették.498 A Gazdasági Diákegyesületet a Galilei Kör ama „panaceájának” nevezték, ami „be fogja hegeszteni a sebeket”.499 A Galilei Kör elsődlegesen a lakás- és állásközvetítés menedzselését szánta a Gazdasági Diákegyesület feladatának, mindezt díjtalanul, ellenszolgáltatás nélkül: „a diákok „Bosnyák Béla nem ír többet és nem dolgozik többet együtt velünk. Pótolhatatlan az a veszteség, mely halálával a haladásért és felvilágosodásért a tudomány fegyvereivel küzdő kicsiny magyar sereget érte.” L. Bosnyák Béla nekrológja. SZG, 1912/10., 329. 493 A diáknyomor. BH, 1912. február 15., 6. 494 Uo. 495 Proletár-diákok. V, 1911. január 15. 496 Studiosus [Vadnai Béla?]: A főiskolai diákstatisztikához. SZG, 1913/10., 318. 497 Gazdasági Diákegyesület, i. m. 7. 498 Jelentés a Galilei Kör 1911/12. évi működéséről, i. m. 15. 499 A diáknyomor, i. m. 6. 492
250
gazdasági érdekeit védelmezni hivatott, állásközvetítéssel és segélyezéssel foglalkozó diákegyesületek mellett ilyen irányú új egyesület csak azok előtt látszik fölöslegesnek, akik az egyetemi viszonyokkal nem ismerősök” – írták az alapítók a felhívásukban, utalva a „hagyományos” diákegyesületek és segélyegyletek nem kielégítő működésére: „Az úgynevezett menzák a fokozódó szükséglet ellátására elégtelenek, a nem igazságosan osztott kedvezményeik a reászorulóknak csak kis részén segítenek.”500 A Budapesti Egyetem rektora azonban a már meglévő hat segélyegyletet elegendőnek tartotta. Országos diákjóléti kongresszus összehívását indítványozták a galileisták, ez azonban nem kapott támogatást. Korábban, 1910. április 8–9-én tartottak már egy Szociálpolitikai Diákkongresszust, ezen azonban a Galilei Kör meghívása ellenére sem képviseltette magát. A galileisták a következőképp indokolták a távolmaradást: „Aránytalannak találtuk azt, hogy míg az OMGE részéről a védnökök között hat gróf szerepelt, addig a kongresszus főiskolai jellegét mindössze a rektorok és – a hercegprímás képviselték.”501 A galileisták nézőpontjából a kongresszus nem a diákság helyzetének javítását, hanem a szociális szerepben tetszelgő arisztokrácia reprezentációját szolgálta. Meg nem jelenésük további indoka volt, hogy a szervezők a kongresszusról ki kívánták zárni az elméleti kérdések megvitatását. A Galilei Kör vezetősége úgy vélte, a lényeges kérdéseket majd úgyis az „elméleti kérdések” közé utalják. Ennek következtében: „A »szociális« diákkongresszus azokat a »nemzeti érzéstől áhított« határozatait, amelyek a munkásság letörésében látják a magyar ifjúság legnemesebb feladatát, ilyképp kollegiális egyhangúsággal hozhatták meg” – írták a szabadgondolkodó diákok a „szociális” és a „nemzeti” kifejezések idézőjelbe tételével elvitatva a Szociális Diákkongresszustól mind a „szociális”, mind a „nemzeti” jelleget.502 A galileisták az anyagi támogatás elmaradásában az alacsonyabb társadalmi osztályokat képviselők, a „szegény” hallgatóknak kiszorítása politikáját látták a felsőoktatásból, ami a diplomaszerzést hosszabb távon az „uralkodó osztályok” privilégiumává kívánja tenni. A Galilei Kör 1911. június 3-i évzáró közgyűlésén emelte fel szavát a „szellemi túltengésre” hivatkozás ellen. A Világ tudósítása szerint: „Ebben a törekvésben a diákság a polgári szabadság megsértését látja és kijelenti, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel küzdeni fog azok ellen, akik a tanszabadságot bármilyen hangzatos ürügy alatt veszélyeztetni akarják.”503
A legátfogóbb érveléssel Székely Artúr támadta a Szabadgondolatban az általa „arisztokratának” nevezett oktatáspolitikát és az annak fő érvet szolgáltató „értelmiségi túl-
Gazdasági Diákegyesület, i. m. 7. Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről, i. m. 6. 502 Uo. 503 A Galilei Kör közgyűlése. V, 1911. június 3. 500 501
251
tengés”-diskurzust.504 Székely Artúr értelmezésében az állami oktatáspolitika azért akarja útját állni a szegény sorsú diákok továbbtanulásának és műveltségi emelkedésének: „A középkori Magyarország anakronisztikus épületét éppen a nyomorgó és műveletlen tanítók, az orvosok kis száma, a súlytalan és függő értelmiség támasztják alá. A nép butaságban és elnyomottságban való tartásán, a földmíves proletár munkaerejének embertelen kizsákmányolásán felépülő uralomra művelt és jól fizetett, a népet felvilágosítani és oktatni tudó tanítók, a nép egészségével törődni tudó orvosok, egy elegendő jövedelmű, független és így az ország sorsával foglalkozó értelmiség nagy veszedelmet jelentenének. Ezért kell nyomorogniok a tanítóknak és ezért nem kap orvost és gyógyszertárt a gyermekhalandósági és tüdővészstatisztikában oly abnormisan nagy számokkal szereplő magyar vidék. Az értelmiség egyéb tagjaira pedig − ha csak a magyar bürokráciában, melyben majd minden hely a dzsentrinek van lefoglalva, egy-ketten el nem tudnak helyezkedni − az ipartalan országnak valóban nincsen szüksége. Ebben áll az értelmiség sokat emlegetett »túltengése«.”505
A Galilei Kör és a Gazdasági Diákegyesület nagyobb szociális projektekbe is belefogott: egy pár szobából álló diákszállót létesített, amelyet azonban nem tudott sokáig fenntartani, mert a háztulajdonos túl magas bérleti díjat kért a helyiségekért. Könyvtárszervezésbe is kezdtek, azonban anyagiak hiányában és az egyetemi vezetés elutasító magatartása miatt szintén nem jártak sikerrel. 1911. november 17-én estére gyűlést hívtak össze a Régi Képviselőház nagytermébe a könyvtárviszonyok javítására, „az áldatlan viszonyok megszüntetésére és a szükséges reformok előkészítésének megbeszélésére”, mivel a könyvtárak állapotai „lehetetlenné teszik, hogy az egyetemi diákság tudományos szükségleteit kellően kielégítse”. A gyűlésre meghívták az Egyetemi Könyvtár igazgatóját is, aki azonban elutasította a részvételt, mivel a Galilei Kört nem tartotta olyan diákegyesületnek, mely „az összes egyetemi ifjúság nevében gyűlést hirdetni illetékes volna”, és erre nem is kapott megbízást.506 A kör horizontja azonban nem csak a felsőoktatásra terjedt ki: az 1913. márciusi tömegsztrájk idején sikeres gyűjtést rendeztek szegény gyermekek megsegítésére, és első adományként maguk 500 koronát juttattak a rászorulóknak (amely hozzávetőlegesen a 504 Vö. Hajdu Tibor: Az értelmiség számszerű gyarapodásának következményei az első világháború előtt és után. Valóság, 1980/7., 21–34. Hajdu a közigazgatási állások 20. század elejére kialakult telítettségével magyarázza a szellemi és politikai élet korabeli radikalizálódását: „olyan progresszív elemek (s távolról sem csupán zsidók – hiszen ez Ady nemzedéke), melyek addig engedményeket tettek, hogy részt vehessenek a liberális reformmunkában – e lehetőség csökkenése után válnak nyílt »forradalmi ellenzékké«, a szocialisták oldalán vagy azok szövetségeseként.” L. uo. 27. 505 Székely Artúr: Diákok. SZG, 1911/5., 158. – 1919 után az „asszimilálatlan zsidóság” mellett az „értelmiség túltengése” miatt keletkezett „szellemi proletariátust” azonosították az 1918–1919-es forradalmakhoz vezető legfőbb, „bomlasztó” tényezőként. Vö. Schandl Károly beszéde, hozzászólásokkal. Nemzetgyűlési napló, 1920. V., 335–336. 506 Galilei Kör meghívása diákgyűlésre. A Galilei Kör levele az Egyetemi Könyvtár igazgatójának, 1911. november 14., ill. Az Egyetemi Könyvtár igazgatójának levele a rektornak, 1911. november 15. A Rektori Hivatal iratai az 1884/1885–1912/1913. tanévekből. Egyetemi Levéltár, a Rektori Hivatal iratai, i. h.
252
tagdíjakból befolyó összeg negyede-ötöde, a szabadkőműves páholyok Galilei Körnek juttatott éves támogatásának tizede-tizenketted része volt. „A Galilei Kör tagjai buzgón munkálkodnak a gyermekek érdekében”507 – írta a Népszava. 1913-ban két szociális jellegű nagygyűlést is szervezett a diákegyesület: az elsőn a szociális problémák mellett a jogi szigorlati díjak duplájára emelése ellen is tiltakoztak – ez évben Turnowsky Sándor a Galilei Kör elnökeként a „tömegsztrájkkal párhuzamos” joghallgatósztrájkot is igyekezett szervezni508 –, a fellépés hatására az egyetem vezetése végül elállt szándékától. A második nagygyűlésen professzorokkal vitatkoztak a szegényebb diákok anyagi támogatásának lehetőségeiről. A Gazdasági Diákegyesület, amelynek elnöke ekkor Lóránd Jenő, a Galilei Kör korábbi elnöke volt, 1913-ban két körlevelet is kiadott a „nyomorgó diákok” ügyében. 1913. október 27-én dr. Ruttkay-Nedeczky Béla elnök és Csécsy Imre titkár levélben fordultak tanáraikhoz és szellemi vezetőikhez, kérve őket, vegyenek részt az október 31-én este nyolc órára a Régi Képviselőház előadótermébe összehívott diáknagygyűlésen, hogy közösen vitassák meg azon eszközöket, „melyekkel a diákság gazdasági helyzetén segíteni lehetne”.509 A galileista vezetők levelük mellé megküldték a diáknagygyűlés elé terjesztendő határozati javaslataikat is. Ám az 1913–1914-es években a Galilei Kör szociálpolitikai kezdeményezéseinek egyetlen komolyabb eredménye egy egyetemi szociálpolitikai ankét összehívása volt. A fél éve előkészített akció betetőzéseként a Galilei Kör 1914. február 21-re a Társadalomtudományi Társaság nagytermébe hívta össze nagygyűlésre az egyetemi hallgatóságot röplapok útján, miután „nyilvánvalóvá lett” – a galileisták elbeszélésében –, hogy a Budapesti Egyetem rektora formai okokra hivatkozva meg akarja akadályozni az egyetemi diákgyűlés megtartását.510 A Galilei Kör A diákság kívánságai címmel tette közzé diákjóléti követeléseit, amelyek támogatására mintegy 2500 diák aláírását gyűjtötték össze. A Szabadgondolat jelentése érdemesnek tartotta megemlíteni, hogy a diáknyomor enyhítésére összehívott gyűlésen feltűnően sok nőhallgató jelent meg. Ruttkay-Nedeczky Béla igyekezett kihasználni a megjelentek nagy tömegében rejlő propagandisztikus potenciált, és nyomatékosította, hogy a diákegyesületek közül egyedül a Galilei Kör tekintheti magát „a diákság képviselőjének”, mert egyedüliként foglalkozik „a diákság kulturális és gazdasági helyzetével”.511 A Galilei Kör világháború alatti antimilitarista tevékenységében később szimbolikus szerepet játszó Ripper Borbála terjesztette elő a diáknyomor enyhítésére készített határozati javaslatot. A rendezvényen Dukesz Artúr az egyetem szerepéről, Neumann Antal a segítő egyesületekről, és végül Kádár Imre „a diákság gazdasági és nemi nyomoráról” beszélt. NSZ, 1913. március 4., 9. A tömegsztrájk. BH, 1913. március 4., 10. 509 Dr. Ruttkay-Nedeczky Béla elnök és Csécsy Imre titkár levele, 1913. október 27., Galilei Kör, PIL 684. f. 1/3 ő. e. 510 Mozgalom az egyetemen. NSZ, 1914. február 20., 10., ill. A diáknyomor följajdulása. NSZ, 1914. február 21., 8. 511 A Galilei Kör. SZG, 1914/3., 96. 507 508
253
A gyűlést követően egy 40 tagú galileista küldöttség kereste fel az egyetemi oktatókat. Ez sikerrel járt: az egyetem vezetőségéhez és a főváros tanácsához eljuttatott memorandumoknak köszönhetően végül sor került egy közös ankét megtartására. Erre a következő felhívást bocsátotta ki a „gazdasági diákmozgalom szervező bizottsága”: „Egyetemi hallgatók! Diáktestvéreink! Közel egy esztendeje küzdünk már, hogy felhívjuk az illetékes hatóságok, a társadalom lelkiismeretét a diákságnak, a jövő Magyarország értelmiségének nyomorúságos helyzetére. Statisztikai adatokkal igazoljuk, hogy a diáknyomor Budapesten sokkal sötétebb, mint a nyugat-európai kultúrállamok egyetemi városaiban. A gazdasági és tanulmányi nyomorúságok igájában nyögő diákság szomorú áldozata a magyar társadalom közönyének, a diáknyomor égő szégyenfoltja a magyar kultúrának. Ha az új Magyarország egészséges továbbfejlődését biztosítani akarjuk, ha Magyarország jövőjét életerős kultúra alapján akarjuk kiépíteni, meg kell menteni a főiskolai diákságot a gazdasági diáknyomor senyvesztő hatalmából. A diáknyomor megszüntetése a magyar kultúra legsajátabb ügye, jövő fejlődésének egyik sarkfeltétele. (…) Egyetemi hallgatók! – A ti legsajátabb ügyetekről van szó. A diáknyomor súlyos kérdésében omoljanak le azok a válaszfalak, melyek felekezetekre és nemzetiségekre tagolnak benneteket. Tömeges megjelenéssel demonstráljátok, hogy a diáknyomor ma már halasztást nem tűr.”512
Akadtak, akik a Galilei Kör diákjóléti szervezkedését a „szabadkőműves veszedelem”, a „hydra” egyik újabb fejeként azonosították, és óva intették az egyetemi vezetést,513 de az 1914. április 30-i ankéton végül részt vett Beöthy Zsolt és az egyetemi tanács képviseletében jelen volt a dékán is a főváros küldötteivel együtt.514 Nagy eredmény volt ez azok után, hogy a Galilei Körnek a diákstatisztika eredményeit prezentáló 1912. februári felolvasóestjén a rektor visszautasította a megjelenést, de azt is hozzá kell tenni, hogy az egyetem vezetése csak úgy engedélyezte a diákgyűlés megtartását az egyetem kupolatermében, hogy ugyan azon a galileisták részt vehetnek, de „a Galilei kör mint
A gazdasági diákmozgalom szervező bizottságnak meghívója. Ifjúsági egyesületek V/4-iki nagygyűlése, a „Galilei Kör” IV./30-iki diákgyűlése stb. ELTE Egyetemi Levéltár, a Rektori Hivatal iratai, i. h. 513 Lásd az egyetem vezetésének eljuttatott, a Galilei Kör meghívójára írt A szabadkőművesek munkában című fogalmazványt: „A destruktív szellem földalatti tábora már nyíltan szervezkedik a magyar fórumon, ma itt holnap ott üti fel a fejét a szabadkőműves veszedelem. A sajtóban, gyűléseken, tanítóegyesületekben, diákösszejöveteleken, tudományos felolvasásokon fel-fel bukkan ez a szellemi hydra, amely tervszerű aknamunkával (…) megakarja mérgezni a magyar közéletet. (…) Kultúrharczot akarnak provokálni.” L. A szabadkőművesek munkában. A gazdasági diákmozgalom szervező bizottságnak meghívója. Ifjúsági egyesületek V/4-iki nagygyűlése, a „Galilei Kör” IV./30-iki diákgyűlése stb. ELTE Egyetemi Levéltár, uo. 514 Lásd a Geleji Dezső titkár által jegyzett, a napilapok szerkesztőségeinek eljuttatott következő meghívót: „A gazdasági diákmozgalom szervező bizottsága csütörtök este ½7 órakor az egyetem kupolatermében a diáknyomor tárgyában gyűlést rendez, amelyen részt vesz Beöthy Zsolt egyetemi tanár fog elnökölni és részletes megbeszélést találnak a diákság gazdasági követelései, úgy a hallgatók, mint a tanárok részéről.” (A Galilei Kör meghívója, 1914. április 29.) – Diákmozgalommal kapcsolatban Geleji Dezső joghallgató elleni eljárás. ELTE Egyetemi Levéltár, uo. 512
254
olyan nem csak, hogy távol marad, de annak létrehozásában nem vesz részt”.515 Mivel Geleji Dezső, a Galilei Kör másodéves joghallgató titkára ennek ellenére a Galilei Kör nevében küldte ki a meghívót a hivatalosan „a diákság egyeteme nevében” rendezett ankétra, utóbb egyetemi eljárást indítottak ellene.516 Az egyetemi szociálpolitikai ankét eredményeként – melyen Beöthy Zsolt bevezetője után Dukesz Artúr adott elő „Az értelmiség túltengéséről”, Rákos Ferenc „A magyar diákság gazdasági és kulturális viszonyairól” és Geleji Dezső „A segítőegyesületekről”, majd az előadásokat vita követte – egy 15 fős diákbizottságot hoztak léte. Ennek feladatául szabták, hogy „javaslatokat dolgozzon ki a főiskolai ifjúság gazdasági és kulturális viszonyainak intézményes szabályozására”, „a lakás- és élelmezésügy, a tandíj és szigorlati díj kérdéseinek, a diáksegélyezés és könyvtárviszonyok megfelelő rendezése illetőleg javítása céljából”.517 Az ankét után néhány nappal az attól távolmaradó egyetemi ifjúsági egyesületek – Menza Akademika Egyesület, Egyetemi Kör, Bethlen Gábor Kör, Országos Széchenyi Szövetség – ellenrendezvényt rendeztek 600 hallgató részvételével a Menza Akademika Egyesület helyiségeiben, mivel a diákság „hivatalos” képviselői tagadták, hogy egy „alapszabály nélkül működő egyesületnek” – a Galilei Körnek518 – lenne legitimitása kezdeményezni egyetemi diákjóléti kérdésekben. Az ellenrendezvény végkövetkeztetése Dr. Mágócsy-Dietz Sándor bölcsészettudományi kari dékán levele Dr. Grosschmid Béni jog- és államtudományi dékánnak, 1914. május 26. Diákmozgalommal kapcsolatban Geleji Dezső joghallgató elleni eljárás. ELTE Egyetemi Levéltár, uo. 516 Diákmozgalommal kapcsolatban Geleji Dezső joghallgató elleni eljárás. ELTE Egyetemi Levéltár, uo. Az intésre és dorgálásra ítélt Geleji az egyetemi vezetésnek írt levelében elismerte „gondatlanságát”. Vö. „Hogy a szóban forgó levél a Galilei Kör levélpapírosán sokszorosítva küldetett szét, az csak – mint jelentésében mondja – félreértésen s saját gondatlanságán alapszik. Ennek előzményeként azt adja elő, hogy a Galilei Körben való tartózkodása alkalmával adta át a levél fogalmazványát gyorsabb elintézés kedvéért a Galilei Kör írnokának sokszorosítás végett s az írnok az ügyet, miután direktívákat nem kapott – a Galilei Kör ügyének tekintvén, azt a kör levélpapírosán sokszorosította s az ott meghonosodott gyakorlat szerint aláírásával is ellátta, további utasítás bevárása nélkül azokat szét is küldte.” (Dr. Grosschmid Béni jog- és államtudományi dékán levele Dr. Mágócsy-Dietz Sándor bölcsészettudományi kari dékánnak, 1914. június 5., ELTE Egyetemi Levéltár, uo.) 517 Diákgyűlés (IV/30.) jegyzőkönyve. ELTE Egyetemi Levéltár, uo. A tizenöt fős diákbizottság tagjai: Dukesz Artúr, Geleji Dezső, Illés Béla, Kádár Imre, Rákos Ferenc (jogi kar), Flamm Sándor, Glaser Zsigmond, Mándoki László, Neumann Adolf, Scheff-Dabis László (orvosi kar), Gaál Gábor, Gerő Zsófia, Komlós Aladár, Nádas György, Springer Margit (bölcsészeti kar). A tizenöt tagú bizottság az egyetemi vezetéssel való egyeztetés után kiegészíthette magát. 518 Ugyan a Galilei Kör a belügyminisztériumi engedélykérelmet kikerülendő, valóban a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete főiskolai fiókegyesületeként alakult meg, de volt önálló szervezeti szabályzata, amelyet – mint egy később dokumentumból kiderül – az 1909/1910-es tanévben 3857. számmal iktattak is az egyetemen. Lásd: Iratjegyzék a Márciusi Kör [Demokratikus Hallgatók Egyesülete] megalakulása, illetve működése ügyére vonatkozó eredeti tanácsi ügyiratokról. A Márciusi Körnek a Trefort kerti terem átengedéséért iránti kérelme, 1918. január 17. ELTE Egyetemi Levéltár, a Rektori Hivatal iratai, i. h., ill. Ifjúsági egyesületek V/4-iki nagygyűlése, a „Galilei Kör” IV./30-iki diákgyűlése stb. ELTE Egyetemi Levéltár, uo. 515
255
az volt, hogy a galileisták eltúlozzák a problémát: „a Diákotthon nagyarányú fejlesztéséről már határozat történt, amelynek joggal remélhető hatósági elintézése az egyetemi hallgatók lakásügyét a célnak megfelelően oldja meg”.519 Az ellenakcióról „A deáknyomor és támogatói” című, ismert toposzokat felvonultató írásában tudósított a Huszadik Század: „A beszédek, az előterjesztett reformok tetszettek, a tanárok sorra gratuláltak a szónokoknak és a diákok abban a biztos tudatban oszoltak szét, hogy szép kilátású és minden bizonnyal eredményeket hozó mozgalmat indítottak meg. De felhorkantak a papi és úri rendnek ifjú egyetemi letéteményesei, az egyetemi segélyegyesületek és más intézmények bálrendező aranyifjai. (…) Nem jó rászabadítani a magyar kultúrára egy gerinces, független, szegény sorból feltört és épen ezért forradalmi hajlandóságokkal terhelt értelmiséget. Előszedték tehát a magyar parlamenti küzdelmek mindenkor bevált fegyverei közül az ideológiai vészsípot: Az egész mozgalmat a Galilei Kör csinálta, a szél a szabadkőműves berkekből fúj: Pázmány egyeteme vigyázz!!! (...)”520
Végül „Pázmány egyeteme” vigyázott és visszakozott: 1914 augusztusában a Geleji-ügyre hivatkozva rektori határozat minősítette semmissé az áprilisi ankéton hozott döntéseket: ugyan „az ifjúsági gyűlésre adott engedelmet mi magunk adtuk ki, a gyűlést mint szabálytalanul egybehívott gyűlést kell tekintenünk és megsemmisítenünk minden következményeivel együtt”, mivel annak meghívóját „a Galilei Kör nevében adták ki”. Az ankéton létrehozott 15 fős diákbizottságot eltiltották a további működéstől.521 A tanulságot levonták a galileisták: amikor 1915 októberében – immáron a diák egyesület történetének második nemzedéke – újabb egyetemi diákakció indításában gondolkodott, a vezetőség elhatározta, hogy „az egész mozgalmat igyekezni fognak úgy feltüntetni, mintha a sajtó indította volna, és a Galilei Kör nevét egyáltalán nem fogják szerepeltetni”.522 Noha az elért eredmények messze nem álltak arányban az eredeti célokkal, összességében jelentősnek nevezhetjük a Galilei Kör diákjóléti akcióit, melyek Rákosi Mátyás szerint „azonnal helyeslő visszhangra találtak”, és növelték a Galilei Kör népszerűségét
Az ellengyűlés elnökének levele a rektorhoz, 1914. június 3. Ifjúsági egyesületek V/4-iki nagygyűlése, a „Galilei Kör” IV./30-iki diákgyűlése stb. ELTE Egyetemi Levéltár, a Rektori Hivatal iratai, i. h. – Az egyetemen belül azonban nem mindegyik kar vezetősége pártolta nagyobb diákotthonok létesítését. Amikor 1918 elején országgyűlési határozat rendelkezett egy, a Gellért-hegyen építendő, óriási, 5000 fős diákotthon létesítéséről, a tervezetet elítélték a hittudományi kar képviselői, minthogy „egy ilyen méretű Diák-Otthon az egyetemi ifjúságnak csak romlására volna”. L. Kivonat az Egyetemi Tanács 1918. március 8-i jegyzőkönyvéből. ELTE Egyetemi Levéltár, uo. 520 Spectator: A deáknyomor és támogatói. HSZ, 1914/5., 684. 521 K. Kováts Gyula budapesti egyetemi rektor határozata, 1914. augusztus 31. Ifjúsági egyesületek V/4-iki nagygyűlése, a „Galilei Kör” IV./30-iki diákgyűlése stb. ELTE Egyetemi Levéltár, a Rektori Hivatal iratai, i. h. A 15 fős diákbizottságból Rákos Ferenc galileista – a Tanácsköztársaság idején a Vörös Őrség parancsnoka – vélhetően nem hagyott fel a működésével, mert szeptemberben a Rektori Hivatal elé idézték. 522 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1915. október 19-iki választmányi üléséről, PIL, i. h. 519
256
és befolyását az egyetemi ifjúság körében.523 Hogy az „egyetemi és főiskolai diákság kétségbeejtő helyzetét a köztudatba bevivő” Galilei Kör mégsem tudta elérni céljait, „ez az immár porban heverő régi rendszer természetes következménye volt”524 – állt a diákegyesület utolsó megnyilatkozásai egyikében, a Galilei Kör 1919 elején kiadott szociálpolitikai programjában. Azonban az ott megfogalmazott követelések – teljesen „új” alapokon nyugvó, széles körű kultúrpolitika; az egyetemi polgárok képviselő-választási joga, egyetemenként egy képviselő küldése a parlamentbe; minden egyetemi-főiskolai fakultás megnyitása a női hallgatók előtt; a Galilei Kör egyetemi egyesületnek elismerése; hallgatókból választott fegyelmi bizottság a diákság fegyelmi ügyeinek bírálatára; a diákság beengedése a kari ülésekre; a disszertációk kinyomtatási kötelezettségének eltörlése; olcsó, ízletes és kielégítő mennyiségű menzaétel; ruházkodási támogatás; kedvezményes diákjegyek és villamosbérlet; kötelező betegség- és baleset-biztosítás; olcsó fürdőjegyek; diákotthonok centralizálása és „diákkormánybiztos” felügyelete alá helyezése; tankönyvkérdés megoldása; „luxuscélokat szolgáló magánépületek” (például paloták) rekvirálása és diákotthonná alakítása; új könyvtárépület felállítása és a nyitvatartási idő meghosszabbítása (vasárnap- és ünnepnapokon is este tíz óráig); a könyvállomány frissítése és modern szakkatalógus készítése; a szigorlati díjak és a tandíjak eltörlése; a BEAC sporttelepének bővítése525 helyett 1920-ban a numerus clausus következett.
Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 71. A Galilei Kör diákszociálpolitikai programja. Budapest, 1919, 3. 525 Uo. 4–8. 523 524
257
A NŐMOZGALMAK RECEPCIÓJA A SZABADGONDOLATBAN A galileisták nemcsak a szociális, hanem a nemi esélyegyenlőség mellett is kiálltak, ami nem meglepő, mivel a példaként szolgáló német szabadgondolkodóknak is hamar kialakult a kapcsolatuk nemcsak a korai feminista mozgalommal, de még a homoszexuálisok jogainak elismertetéséért küzdő – az egyház „elnyomó” hatalma ellen szükségszerűen fellépő – csoportokkal is. A német monisták szövetségében aktív szerepet játszott az amúgy homoszexuális szexológus, Magnus Hirschfeld, aki azt hirdette, hogy elmúltak az idők, amikor a teológusok és a jogászok dönthetnek az ember szexuális életének kérdéseiben, mert helyükre az orvosok, a tudósok léptek.526 Ugyan a korai melegjogi mozgalom recepciója hiányzik a Szabadgondolatból, de a női egyenjogúság kivívásáért küzdő feminista mozgalom tevékenységét élénk figyelemmel kísérték, méltatták vagy bírálták a galileisták, és a szabadgondolkodók számos feminista rendezvényen vettek részt, vagy egyenesen ők hívták meg köreikbe a nőmozgalom vezetőit.527 A Galilei Körben Glücklich Vilma tartott előadást a nőmozgalomról 1912. január 12-én. 1912 őszén a Galilei Kör pedig a szabadgondolkodó magántisztviselőket tömörítő fővárosi Harkányi Körrel közösen tartott előadást a nőkérdésről, amikor Stri ckerné Polányi Laura „A nő társadalmi és gazdasági helyzete”, Rónai Zoltán „A család fejlődéséről”, Glücklich Vilma pedig „A politikai nőmozgalom” címmel adott elő a beszámoló szerint 500-600 főnyi hallgatóság előtt.528 Bár a nőmozgalom céljait támogatták a galileisták, de a nem kellően radikálisnak tartott vezetőit nemegyszer pellengérre állították. Amikor a kormánypárttól érkezett javaslat a női választójog részleges bevezetésére, Fazekas Sándor a nőmozgalomnak az általános, egyenlő és titkos választójogért folytatott harcról történő leválasztási kísérleteként értelmezte a tervezetet, „az egyenlősítés mezébe öltöztetett reakciónak”, és lesújtó véleménye volt a feministákról, akik hittek a kormánypártnak, a tervezet mellé álltak, és ezzel „egy tál lencséért dicséretét zengik a kormánynak”. Ezzel – érvelt Fazekas – bebizonyították, hogy ők elsősorban feministák és nem demokraták.529 Még élesebb kritika érte a nőmozgalmat „A feminista nagygyűlés” című írásban. Ebben a Vigadóban rendezett feminista nagygyűlésről írva azt kifogásolta a Szabadgondolat szerzője, hogy miközben „a képviselőház törvénytipró elnöke rendőrökkel dobatja Todd Weir: The Riddles of Monism, i. m. 20., 21–22. A magyarországi feminista mozgalom századeleji helyzetét és történetét áttekinti, neves képviselőik későbbi, 1918–1919-es forradalmakban játszott szerepét ismerteti: Szapor Judit: A magánszférából a politikai közéletbe: a női politizálás története a kezdetektől 1945-ig. In: A nő és a politikum. A nők politikai szerepvállalása Magyarországon. Szerk.: Palasik Mária. Budapest, Napvilág, 2007, 129–144., ill. Szapor Judit: Feministák és „radikális asszonyok” – Női politikusok az 1918-as forradalomban. In: Nők a modernizálódó magyar társadalomban. Szerk.: Gyáni Gábor–Nagy Beáta. Debrecen, Csokonai, 2006, 254–277. A feminista mozgalomról általában: Richard J. Evans: Comrades and Sisters. Feminism, Socialism and Pacifism in Europe, 1870–1945. New York, Prentice Hall–Harvester Wheatsheaf, 1987. 528 A Galilei Kör. SZG, 1912/2., 92. és A fiókegyesületek működése. SZG, 1913/1., 33. 529 A nők választójoga. SZG, 1912/9., 297., 299. 526 527
258
ki a parlamenti reformért harcoló ellenzéket, feminista delnőink örömmámorban úszva konstatálják, hogy »a politikai helyzet a nők szavazati joga szempontjából kedvező fordulatot vett«”. Eme nőmozgalmat „feudális feminizmusként” jelölte a cikk, amelyben azt állították, hogy a nagygyűlésre csak úgy jutottak el alacsonyabb státusú elemek, hogy „a méltóságos grófnék és lipótvárosi jótékonysági hölgyek előkelő seregében jól festett az a néhány cselédleány, kiket az úrnők elvittek a gyűlésre a testvéri összetartozás tanújeléül”. Az „antidemokratikus” választójogot elfogadó feministákkal szemben méltatták azokat a megjelenő ellentüntetőket, „a becsületes nőmozgalom híveit”, akik elvetették az „álhaladás pirosítójával bekendőzött” törvénytervezetet.530 A vigadóbeli 1912. szeptember 16-i nagygyűlésen részt vett a Feministák Egyesülete meghívására a Galilei Kör is. Ez vezetett az előbb említett konfliktushoz, mivel a szabadgondolkodó diáklányok kötelességüknek tartották, hogy fellépjenek a „demokratikus választójogért folyó küzdelmet hátba támadó akcióval szemben”. Ezért a galileista csoportot vezető Weil Elza orvostanhallgató egy külön határozati javaslatot terjesztett elő. Ebben a Galilei Kör a választójog kiterjesztését követelte azon „forradalmi rétegekre” is, amelyektől „egyedül várható a gyermekvédelem, anyavédelem, prostitúció és alkoholizmus kérdéseinek végleges megoldása”. A szabadgondolkodó javaslat helyett azonban Glücklich Vilma a feministák „hivatalos” javaslatát jelölte meg „egyhangúlag elfogadottnak”, mire a szabadgondolkodók a Marseillaise-t énekelve kivonultak a hozzájuk csatlakozó tiltakozókkal.531 A Szabadgondolatban figyelemmel kísérték a külföldi feminista törekvéseket is. Az angol feministákról elismeréssel írták, hogy „nem verekedtek és nem kiabáltak hiába”. Az ő küzdelmüket azokkal a magyar „nőmozgalmárokkal” állították szembe, akik „a maguk gyámoltalan kapkodásában, a kormánnyal való kis üzleteikkel és következetlen magatartásukkal eljátszották nemcsak a maguk jogát, hanem jogigényét, sőt a kérdés komolyságát is”. A Szabadgondolatban nemhogy „árulóként”, hanem egyenesen „prostituáltként” bélyegezték meg a kormány női választójogi tervezetét elfogadó „hivatalos” feministákat: „A mi feministáink elárulták a férfiak becsületes választójogát s nekünk sovány vigasztalás az, hogy a magukét se tudták kikoldulni. A hölgyek most megint taktikáznak: nem azonosítják magukat a politikai tömegsztrájkkal, hogy a kormánynak újból felkínálkozhassanak. Szegény feministák: senki sem reflektál reájuk, hiába álldogálnak az utcasarkon.”532
Az angol feministákról Magyarországon élő feltételezett „hamis képet” az „Egy suffragette beismerésben” című írásukkal igyekeztek szertefoszlatni: „Az ateizmust valamikor az ördög művének tartották, a szocializmust nemrég lelketlen izgatóknak tulajdonították, a feminizmust pedig ma – a hisztériának!”533 A feminista nagygyűlés. SZG, 1912/10., 350. Galilei Kör. SZG, 1912/10., 358. 532 Az angol feministák. SZG, 1913/2., 66. 533 Egy suffragette beismerésben. SZG, 1913/8., 266. 530 531
259
Az írásban a liverpooli tőzsdén bombát robbantó Edith Rigby esetét ismertették a Times cikke alapján. Hangsúlyozták, hogy a szüfrazsett nem „hisztéria” következtében, hanem előre megfontoltan, ideológiai alapon követte el a figyelemfelkeltő akciót, a tőzsde azon helyén, ahol nem okozhatott kárt a „közönségben”.534 A magyarországi női munkavállalás mértékéről, szerkezetéről és mindezek összefüggéséről a munkásmozgalommal Egyed Kovács Lászlóné közölt kétrészes tanulmányt a Szabadgondolatban. Adatok sorát vonultatta fel, hogy alátámassza fő állítását, miszerint „a női munkás olcsóbb, mint a férfi; munkaideje hosszabb, bánásmódja rosszabb” – például 1910-ben egy férfi mezőgazdasági napszámos átlagbére 211 fillér volt, egy nőé 143.535 Emellett rámutatott arra, hogy milyen súlyos következményekkel jár a nőkre és utódaikra a mértéket nem ismerő munkahelyi kizsákmányolás: „A nők ipari mérgezései a jövő generációra is kihatnak. A nehéz munkát végező asszonyoknál igen gyakori az abortus és a halvaszületett gyermek, az újszülöttek egynegyedrésze pusztul el egyéves kora előtt. Az otthonmaradt, felnövő gyermekek neveléséről csak az utca gondoskodik, úgy hogy a becsületes munkásember gyermekéből kiskorában züllött egyén lesz. A rossz megélhetési viszonyok következtében a proletárasszony agyondolgozza magát, testileg, lelkileg degenerálódik.”536
A galileisták közül a nőkérdéssel legátfogóbban Csécsy Imre foglalkozott a Szabadgondolatban. Csécsy a „nőkérdés” lényegét a következőképp fogalmazta meg: „(…) a tőke igájába hajtotta a nők munkaerejét is s ezáltal kiemelvén őt a patriarchális család zárt köréből, társadalmi elhelyezkedésének új szükségességét hozta létre. Ez a szükségesség ma már öntudatossá vált, a nőkérdés hatalmas erővel döngeti a közvélemény kapuját, kézzelfoghatóan jelenik meg egy kitűnően szervezett világszövetség képében, bevonult a parlamenti életbe Angliában (…) s mint minden forradalmi irány, megszülte már a maga vértanúit”.537
Csécsy szerint az a feladat, hogy a férfiak végre természettudományosan közelítsenek a nőkérdéshez, és ne a „napi politika” vagy a „nemi érdek” alapján, és végképp ne „azzal a lovagias mozdulattal, mely finoman mosolyogva tud csak a »szép nemmel« foglalkozni”. Ugyanis: „Korunk természettudományos magatartása leszállította a nőt arról az égi magaslatról, ahova a középkor romantikája emelte.” Ezzel azonban csak javult a nők helyzete, mert noha ugyan a nőket megfosztották a „glóriától” (amely Csécsy olvasatában a középkori Mária-kultusz következményeként került a nők fejére), de elismerik „szociális lényként”, amikor „a szerenád-feminizmus helyébe az igazi, szociális-feminizmus lép”. Csécsy véleménye szerint a nőkérdést mint „égető társadalmi problémát” a „prostitúció hozta szőnyegre”, amely ellen a „leghevesebben küzd” a feminista mozgalom. Uo. 266–267. Egyed Kovács Lászlóné: A nőmozgalom és a munkásnők. SZG, 1913/4., 117. 536 Uo. 88. 537 Csécsy Imre: A feminizmus. SZG, 1913/7., 226. 534 535
260
A galileisták evolucionista, a kérlelhetetlen társadalmi fejlődésbe vetett hite mutatkozik meg azon kijelentésben, amely szerint „minthogy nemcsak a tudományos elmélet, de a fejlődés élő törvényei is a nő jogának elismerését követelik, világos, hogy a demokratikus haladás szempontjából a nőmozgalom ellen semmit sem lehet vetni”.538 A gyakorlatban azonban Csécsy mégis árnyaltabban közelített, és a merőlegesen elhelyezkedő nemi és osztályellentétek egymásra hatásában vizsgálta a nőkérdést, hogy választ adjon arra: miért középosztályi jelenség a nőmozgalom, és hogy milyen esélyei vannak annak, hogy a feminista mozgalom kiléphet középosztályi kereteiből. Csécsy úgy vélte, hogy a nőmozgalom „(…) mai kezdetleges formájában nem kapcsolódhatik a szocializmushoz, de nemzetközi jellege szükségszerűen ide fogja kapcsolni s szociálpolitikái tendenciái már ma is feléje irányítják. A leánykereskedés, a prostitúció, az anyaság védelme, az alkoholizmus stb. elleni küzdelem a nő politikai szereplésének kezdetén kitűnő előkészítő iskola lesz a társadalmi élet legnagyobb formáiban való részesedéshez. A házasság s a nemi élet súlyos kultúrproblémáit csupán női ösztön (…) fogja a legteljesebb liberalizmussal megoldatni. Kétségtelennek tűnik az is, hogy az évezredes elzárkózás után a közéletbe frissen belépő nőtársadalom magával fogja hozni kényszerű »gyengédségének« számtalan nagy értékét s a »new mothers of a new world« parlamenti többsége például aligha fog majd az embergyilkoló háború híve lenni”.539
A szabadgondolkodók tehát teljes mellszélességgel kiálltak a korban még csak közép osztálybeli jelenségnek számító nőmozgalom mellett, és támogatták annak kiszélesí tését.
538 539
Uo. 227. Uo. 229.
261
A GALILEI KÖR ÉS A SPORT A sportolás nem tartozott a „tanulni és tanítani” jelmondatot választó galileisták kiemelt foglalatoskodásai közé. Erre egyfelől az erre vonatkozó források hiányából tudunk következtetni, másfelől pedig a kevés rendelkezésre álló anyagból: például a Tavaszmező utcai gimnázium értesítőjéből kiderül, hogy a galileisták valóban nem a testnevelésben jeleskedtek. A Galilei Kör megalapításában kulcsszerepet vállaló, alapvetően jeles, illetve jó tanulónak számító fiatalok a testgyakorlásban teljesítettek a legrosszabbul. Kende Zsigmond, Gergely Jenő, Guttmann Henrik és Székely Artúr közepesek voltak, Goldberger Jakab, Messer Béla és Propper Sándor pedig fel voltak mentve az utolsó, 1905/1906-os tanévben, ugyan Surányi Ede jó, Kertész Jenő pedig jeles osztályzatot kapott.540 Kende Zsigmond memoárjában mindössze egy fél mondatot szentelt a sportolás tárgyának, miszerint a sok tanulás és tanítás, és a színdarabok, képtárak megtekintése mellett „kicsit sportoltunk, turistáskodtunk”.541 Ezek a kirándulások azonban nem minden esetben voltak felhőtlenek. Ádámné Téri Teodóra mesélte el, hogy egy alkalommal mindnyájukat bevitték a rendőrségre, mert a kirándulóhajón forradalmi dalokat énekeltek. A rendbontó galileistákat késő éjjelig a rendőrségen tartották: „Miután nem értem el 18. életévemet, elengedtek, azzal a megjegyzéssel, hogy szégyelljem magamat.”542 A kirándulásokra pedig sokszor még fiatalabbak is velük tartottak, a galileisták ugyanis előszeretettel vittek magukkal munkásgyerekeket is, és a természetjárás közben nem mulasztották el, hogy beléjük „oltsák” „a szabadgondolkodás csíráit”.543 A fiatalkori önÉrtesítés a budapesti VIII. ker-i M. Kir. Állami Főgymnasiumról az 1905–1906. tanévben. Szerk.: Dr. Demkó Kálmán főigazgató. Budapest, 1906, 102–104. Hozzá kell tenni, hogy a kapott osztályzat az osztályozás fokozottan „szubjektív” jellege miatt nem feltétlenül áll szoros korrelációban a leosztályozott teljesítménnyel, hiszen egy-egy osztályozáskor előítéletek (például a gyenge „zsidó” testtel kapcsolatos, a korban széles körben elterjedt nézet) és egyéb megfontolások sora aktivizálódhat. L. Bolgár Dániel: Húzódzkodó vallások, avagy hogyan interpretáljunk torna jegyeket? In: Léptékváltó társadalomtörténet. Tanulmányok a 60 éves Benda Gyula tiszteletére, i. m. 544–571. 540
541
Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása, i. m. 104.
Ádámné Téri Teodóra visszaemlékezése. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. – Miként zajlott egy kirándulás? Fennmaradt a Galilei Kör egyik meghívója, amely egy 1914. július 19-i egész napos vasárnapi hajókirándulásra invitált. Az elképzelés szerint reggel nyolckor találkoztak a kirándulók az Eötvös téri hajóállomásnál, innen hajóztak el Visegrádig, és onnan este fél tízre értek vissza Budapestre. Az útiköltség 1 korona 30 fillér volt, és magukkal vitték az egy napra való élelmet. L. Meghívó. Galilei Kör, PIL 684. f. 1/3 ő. e. – A hajókirándulást a sajtóban is meghirdették: A Galilei-Körből. PN, 1914. július 16., 12–13. 543 Lásd egy Faragó nevű galileista visszaemlékezését: „A kirándulásokon a természet szépségeire, az élet szépségeire hívtuk fel a gyermekek figyelmét. A gyermekek iskolán kívüli nevelése pótolni akarta az akkori iskola hiányait és a szabadgondolkodás csíráit oltotta a gyermekekbe. Dokumentálta a fizikai és a szellemi munkások közti összetartást. Szívesen osztottuk meg pihenő napjainkat a munkásgyermekekkel és örömmel foglalkoztunk velük.” L. Faragó visszaemlékezése. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. 542
262
magát frivolnak-bővérűnek, amolyan igazi huszadik századi nőnek bemutató – már ahogyan ezt a típust az 1910-es évek Magyarországán elképzelték – Kelen Jolán sem említett különösebben testmozgással kapcsolatos élményeket és emlékeket egy-egy strandolásra tett utaláson kívül. Úgy látszik, hogy a galileista önreprezentációnak nem volt fontos része a sportolás hangsúlyozása: a szabadgondolkozás igen, de a fegyelmezett test nem. Igaz, a téma azért egyszer a Galilei Kör jelentéseiben is felbukkan: 1911 tavaszán a Munkás Testedző Egyesület turistaosztályának heti kirándulásain a kör egy-egy elő adással szerepelt.544 Az 1909. decemberi Testnevelési Kongresszuson pedig felléptek a modern sportoló testedzés képviseletében a „militáns testnevelésrendszerek” ellen, de ez a fellépés a galileisták reprezentációjában is az antimilitarizmus, és nem a sport felől nyerte el jelentését.545 A sportnak és a mozgásnak a szabadgondolkodó horizont perifériáján történő elhelyezkedését mutatja, hogy a Szabadgondolatban mindössze egyetlen kifejezetten sporttal foglalkozó írás jelent meg 1911–1914 között, mégpedig egy értékelés az 1912. évi stockholmi olimpián szereplő magyar csapat teljesítményéről. És ez sem önértékként kezeli a sportot, hanem a jellemző galileista eljárással a témát csak frontképzésre tekintette alkalmasnak, hogy abból következtetéseket vonjon le Magyarország közállapotairól. „A stockholmi olimpiád” című írás leszögezte: „A stockholmi olimpiád nem sok dicsőséget hozott ránk magyarokra. A vívástól s a futballtól eltekintve, majd mindenben utolsók lettünk a nemzetek nagy sportversenyén.”546 A galileista perspektívából nézve ugyanis az olimpián a „demokratikus országok” értek el sikereket, míg Magyarországot hátul találták Oroszországgal, Spanyolországgal és a Balkánnal egy sorban. Ám mivel Oroszország, Spanyolország, a Balkán és Magyarország a tbc-statisztikákban is mindig egymás mellé kerültek a gyenge eredményt produkáló országokként, feltételezhető volt, hogy a galileisták a tbc-statisztikát ismertették az olimpiai éremtáblázat helyett. És valóban: ha megkeressük az 1912-es stockholmi olimpiai éremtáblázatot, kiderül, hogy a 9. helyezett – és ezért például Ausztriával összevetve kifejezetten sikeresen szereplő – Magyarországot bőven megelőzte egy olyan ország, mint a Dél-afrikai Unió, ellenben hazánk messze maga mögé utasított olyan nyugati, mintaadónak tekintett „fejlett” országokat, mint Dánia, Hollandia és Belgium (a valóban hátul végző Oroszország mellett). A Szabadgondolat azonban kudarcról értekezett. Ennek okaként azt jelölte meg a beszámoló, hogy „Magyarországon a sportűzés még egészen antidemokratikus”. Egyedül a labdarúgásban ért el figyelemre méltó eredményt a magyar csapat, éppen azért, mert Magyarországon ez a sportág a „legdemokratikusabb”, mivel a futball valóban kifejezetten proletár- és kispolgársportnak számított az 1900–1910-es években. Galilei Kör. SZG, 1911/4., 155. A Testnevelési Kongresszuson történtek ismertetését l. a Galilei Kör antimilitarista tevékenységét bemutató fejezetben. 546 A stockholmi olimpiád. SZG, 1912/8., 291. 544 545
263
A Szabadgondolatban bírálták a magyarországi olimpiai csapat arisztokratikus (kontra)szelekcióját: „Wardener báró pl. akármennyit treníroz is, úgy látszik nem fog többet ugrani már 188 cm.-nél, de ki tudja nem él-e Szegeden vagy másutt egy olyan magyar, aki még az ördöngős amerikaiaknál is nagyobbat ugranék, ha gyakorolná magát, de nem lelnek rá, mert műhelyi munkánál egyéb sportot sohasem űzött.”547
És itt már nem is tudhatjuk, hogy az amerikaiak sportnagyhatalomként vagy a demokrácia bajnokaiként stilizáltatnak példaképpé, a kettőt ugyanis annyira szoros összefüggésbe helyezte az olimpiai „kudarc” galileista magyarázata. A konklúzió, hogy a magyarországi sport demokratikus alapokra helyezése nélkül, ha úgy tetszik, az arisztokratikus hobbisportolás helyett a tömegsportkultúra bevezetése nélkül elképzelhetetlen komolyabb sportsikereket elérni a „tömegek korában”. Összefoglalóan azt mondhatjuk: a galileisták nem a szurkoló vagy a szakértő apolitikus pozíciójából tekintettek a stockholmi olimpiai szereplésre, hanem politikusan, a választójogi küzdelem felől.
547
264
Uo. 291.
A GALILEI KÖR ANTIALKOHOLISTA PROPAGANDÁJA A Galilei Körben kiemelt figyelmet szenteltek a népbetegségnek számító alkoholizmus elleni küzdelemnek, és nemcsak azért, mert az országos átlaghoz képest a galileisták között felülreprezentáltak voltak az orvostanhallgatók. Az antialkoholista propagandának ugyanis jelentős szerepet szántak a szabadgondolkodók a társadalom átalakításában, mivel az alkoholizmust a vallás mellett a szabadgondolkodást gátló egyik legfőbb tényezőként, az uralkodó osztályok támaszaként, a „társadalmi Rend egyik oszlopaként” azonosították: „A hatalom urainak, az elnyomóknak és kizsákmányolóknak legveszedelmesebb ellensége a gondolkozás és töprengés, leghívebb két barátja a gondolkozást és töprengést megakadályozó vallás és alkoholizmus.”548
Ez magától értetődő: részegen nem lehet szabadon gondolkodni és új világot építeni sem,549 továbbá az alkoholfogyasztással „a nép maga adja amúgy is kicsi jövedelmét az uralkodó osztály szolgálatába”.550 A vallásnak mint „drognak” meghatározással szükségszerűen együtt járt az alkohol elleni fellépés is, és az antialkoholizmus és az antiklerikalizmus nyelvének valóban megközelítően azonos szótára is van a galileista szövegekben; ezek nemegyszer egymást értelmezik: „A vallásos érzés és a vallási babonák ellen közvetlenül küzdeni lehetetlen. Az antialkoholisták sem bántják a részeget, mert a részeggel nem lehet józanul beszélni.”551 A „részegség ellenségei” és a „klerikalizmus ellenségei” együtt küzdenek. Hiszen: „A vallás csak olyan méreg, mint az alkohol. Butít, gyilkol, aljasít.”552 A polgári radikális-szociáldemokrata történelemszemléletben pellengérre állított nemesi-nacionalista „harcos-italozó-virtuskodó” magyar hősi karaktert is összekapcsolták az alkohollal, így a „régi Magyarország” „vallásos-nacionalista-italozó” karakterét szembeállíthatták az „új Magyarország” „ateista-internacionalista-antialkoholista” „új magyar” ideáljával.553 A szabadgondolkodók a bűnözést kiváltó tényezők közül az alkoholizmust tartották az egyik legfőbb oknak a szegénység mellett, de hangsúlyozták, hogy az alkoholfogyasztás szerepet játszik a Magyarországon különösen siralmas tüdővész-statisztikában is. (-kas.) [Fazekas Sándor]: Kunfi Zsigmond: A másik út. SZG, 1911/4., 141. Ezt kategorikusan kimondta az 1918 őszén az antialkoholista Good Templar szervezet tagjává is váló galileista Wessely László: „Úgy hittük, hogy egy szebb és jobb világot, az igazi egyenlőséget, szabadságot és testvériséget csak egészséges emberekkel teremthetjük meg. Olyanokkal, akik elvetik a szeszes italt és a vallást. Ezért természetesnek tartottam, hogy a szakegyleti helyiségek falait alkohol-ellenes propaganda plakátok borították.” L. Wessely László visszaemlékezése. PIL 867. f. 2/v–226. 550 (-kas.) [Fazekas Sándor]: Kunfi Zsigmond: A másik út, i. m. 141. 551 P. K. [Polányi Károly]: „Mi nem küzdünk a vallás ellen…”. SZG, 1911/3., 118., 119. 552 A feszület szögei. SZG, 1911/4., 154. 553 P. K. [Polányi Károly]: „Mi nem küzdünk a vallás ellen…”, i. m. 119. 548 549
265
Hollós József tbc-orvos a Szabadgondolatban fejtette ki 1913-ban, hogy a fegyverkezésre vagy az alkoholfogyasztásra költött pénzekből néhány évtized alatt el lehetne tüntetni a tüdővészt. Hogy az alkoholfogyasztás nagyságának érzékeltetésére a militarizmus felemésztette összegeket hozták példának a szabadgondolkodók, mutatja, milyen súlyos nemzetgazdasági problémának tartották azt – okkal.554 Mind az alkoholizmust, mind a szegénységet a „helytelen gazdasági rend”, a „társadalmi berendezkedés hiányosságának” következményeként írták le a Szabadgondolatban, de ezt tette Kende Zsigmond is az Országos Polgári Radikális Párt 1914-es programjában, amelynek ő írta a közegészségügyi feladatokkal foglalkozó részét.555 Az alacsonyabb osztályokban pusztító alkoholizmust, az alkohol iránti vonzódást a „durva szexualitáshoz” hasonlóan a „szegények” ki nem elégültségéből eredeztették. Székely Artúr rámutatott arra, hogy az alkoholizmus elsősorban a „legkizsákmányoltabb munkások” közül szedi áldozatait, míg a jól kereső munkások jellemzően nem isszák el a pénzüket.556 Ezért úgy gondolták, hogy az alkoholról leszoktatás csak felületi kezelés: a valódi megoldás csak a századelő Magyarországának radikális reformja lehet. Vagyis a galileisták értelmezésében az alkoholizmus – vagy éppen a csecsemőhalandóság – nem egyszerűen csak népegészségügyi és szociális kérdés, hanem maga is egyik tünete a legfőbb problémának: „A nép szegénysége és kulturálatlansága (…) az igazi okok.”557 Az alkoholizmust tehát „társadalmi bűnként” írták le. A szabadgondolkodók „kultúránk szégyenfoltjai” között idézték föl, hogy Czinner Gyula polgárdi legény elhunyt alkoholmérgezésben, miután „csupa virtusból négy és fél liter pálinkát ivott meg”.558 Az egyén és a család körén is túltekintő holisztikus szemlélettel vizsgált559 alkoholizmus problémájának megoldását – a prostitúcióhoz és a gyermekvédelmi hiányosságokhoz hasonlóan – olyan átfogó társadalmi átalakulástól várták, amelynek előfeltétele a választójog kiterjesztése a „forradalmi rétegekre”.560 Utóbbi alatt elsősorban a munkásokat értették, de könnyen forradalmasítható csoportként tekintettek általában a nőkre. A nőmozgalomnak ezért kiemelt szerepet szántak az alkoholizmus elleni küzdelemben: Dr. Hollós: A nyílt gümókór kötelező bejelentése. SZG, 1913/8., 262. Kende Zsigmond programismertetésében: „[A]z emberek milliói nem azért pusztulnak el, jóval az emberi élet normális korhatárán alul s nem azért sínylődnek súlyos betegségekben, mert az orvosi tudomány nem tudja megmondani, hogy mit kell ezek ellen tenni, hanem azért, mert a társadalom nem tudja végrehajtani azokat a biztosan ható rendszabályokat, melyeket az orvosi tudomány nagyon is jól ismer és tanácsol.” L. Kende Zsigmond: Közegészségügyi feladatok. SZG, 1914/6., 164. 556 Székely Artúr: A történelmi materializmusról. SZG, 1912/3., 105., ill. sz-úr [Székely Artúr]: Az egyke és a kültelki gyermek. SZG, 1913/9., 292. 557 -kas [Fazekas Sándor]: Magyarország vezet. SZG, 1911/12., 73. 558 Kultúránk szégyenfoltjai. SZG, 1912/9., 320. 559 „Hogy világosan láthassunk, az összes tényezők mérlegelésére van szükség. Ha egy tényezőt elhallgatunk, a mérleg a másik oldalra billen, s az eredmény hamis.” L. Fazekas Sándor: Az egyke körül. SZG, 1911/1., 27. 560 Ahogy ezt Weil Elza galileista orvostanhallgató kifejtette a Feministák Egyesülete 1912. szeptember 16-i Vigadóbeli nagygyűlésén: Galilei Kör. SZG, 1912/10., 358. 554 555
266
„A nőmozgalom különösen azokat a törekvéseket tette magáévá, melyekért a férfiak nem küzdenek elég hathatósan. Ilyenek az alkohol elleni, a leánykereskedés elleni, a prostitúció elleni küzdelem; gyermekvédelem, különösen a törvénytelen és elhagyott gyermekek felkarolása, anyaság védelme, anyasági biztosítás, fiuk és leányok egyenlő iskoláztatása, törvény előtti egyenjogúsítás, szabad verseny mindenféle munkatéren, női és gyermekmunka helyes szabályozása stb. Ezen célokat főleg a nőkre is kiterjesztett általános választó jog segítségével akarják elérni.”561
A Galilei Kör visszatérő előadója volt a magyarországi antialkoholista küzdelem egyik legelkötelezettebb harcosa, Madzsar József. A diákegyesületben ő volt az antialkoholizmus vezérszónoka, aki előszeretettel vizsgálta az alkoholfogyasztás kérdését a darwinizmus, az eugenika, nagy általánosságban az örökléstan szempontjából.562 Madzsar egyaránt tagja volt a Társadalomtudományi Társaságnak és a szabadgondolkodó egyesületnek, antialkoholista tevékenységét a Good Templar rendben, a nemzetközi antialkoholista szervezetben fejtette ki, amelynek eseményeiről éppúgy hírt adtak a Szabadgondolatban, mint a vegetáriánusok és az eszperantisták összejöveteleiről és kongresszusairól.563 Madzsar annyira komolyan vette antialkoholista küzdelmét, hogy a Ménesi úti Madzsar-házban nem is tartottak alkoholt, és még a teához se adtak rumot a radikálisok kedvelt találkozóhelyén.564 A Good Templar antialkoholista mozgalma 1852-ben indult New Yorkban, nemzetközi vezetője a századelőn Auguste Forel svájci professzor volt, aki 1901-ben Magyarországon is járt, helyi szervezetet is alapított, amely Alkoholizmus címmel adott ki lapot 1905-től a szabadkőműves páholyok támogatásával, mivel „a szabadkőművesek akkoriban minden hasonló célra adtak pénzt”.565 Maga Forel előadóként járt is a Galilei Körben, a külön beavatási rítusú Good Templar tevékenységében pedig jelentős szerepet játszott a galileisták legifjabb nemzedékéhez tartozó Wessely László. Fontos leszögezni, hogy az alkoholizmus mint téma a századelőn szimbolikusan túlmutatott önmagán. Gondoljunk csak a leitatott és alkoholistává tett rutén parasztok zsidók általi kizsákmányolására és „adósrabszolgává” tételére Bartha Miklós Kazár földön című 1901-es művében, a zsidókérdés diskurzusának beilleszkedési és térfoglalási változata között átmeneti helyet elfoglaló – „klasszikus” – megfogalmazásában. Az „alkoholista nép” a kizsákmányolt nép metaforája; amely fölött uralkodnak, és amely nem ura önmagának. Az alkoholizmus azonban nemcsak a faji – mint Barthánál –, hanem az „osztályelnyomás” szimbóluma is, és egyben annak eszköze, miként azt Kunfi Egyed Kovács Lászlóné: A nőmozgalom és a munkásnők II. SZG, 1913/4., 122. Lásd például Madzsar Józsefnek az 1913. januári előadását „az alkohol szerepéről a fajhigiéniában”. L. A Galilei Kör, Szabadgondolat, 1913/2., 71. – Madzsar József szerepéről a radikális orvosmozgalomban: Kovács M. Mária: Liberalizmus, antiszemitizmus, radikalizmus, i. m. 65. Ő is a Galilei Körhöz kapcsolta tevékenységét. 563 Utóbbira lásd: Esperantista: Esperanto és szabadgondolat, SZG, 1911/6., 221. 564 Madzsar Lili visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 200. – A Madzsar-házról: Litván György: Szellemidézés az egykori Madzsar–Jászi házban – Megnyitó egy „családi” kiállításon. In: Uő: Sorstársak és kortársak, i. m. 72. 565 Madzsar Lili visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 200. 561 562
267
Zsigmond 1911-ben kifejtette a Szabadgondolatban: az alkoholizmus „elaltatja a lelket, degenerálja a ma élők és az utánunk jövő nemzedékek testét”.566 Hogy az „osztályelnyomóknak” nem fűződhetett érdeke az antialkoholista kampányhoz, annak baloldali olvasatát adja Madzsar Lili. Az elbeszélés szerint Madzsar József, Hollós József és Stein Fülöp – Az alkoholizmus ellen való védekezés hazánkban (1901), Az alkoholkérdés mai állásáról (1910) és Az iszákosság és annak leküzdése (1913) című munkák szerzője – tettek kísérletet „egy erős antialkoholista mozgalom” létrehozására. De „a mozgalom kifejlesztése államérdekbe ütközött” – márpedig az állam maga az osztályelnyomás intézményesülése a történelmi materialista megközelítésben. Az állami bevételek egyik legnagyobb forrását ugyanis az alkoholra kivetett adó jelentette, ezért a szabadgondolkodók elbeszélésében a hivatalosságnak emiatt sem lehetett érdeke az alkoholfogyasztás csökkentése. Egy helyen az olvasható a Szabadgondolatban, hogy a 160 millió koronányi italadó az összes állami bevételek csaknem 10%-át teszi ki. És amely tizenhatezerszerese annak az összegnek, amelyet 1912-ben az alkohol elleni küzdelemre költött a magyar állam.567 „Édesapám megmutatta nekem a számadatokat. A számokra pontosan már nem emlékszem, de tudom, hogy az, amit az állam antialkoholista propagandára kiadott, egy ezreléke sem volt annak az adóbevételnek, amit az alkoholfogyasztásból nyert.”568
És míg Madzsar József az elbeszélésben tragikus hőssé válik, az állam cinikus nyertes: a megadóztatott alkoholizmus és prostitúció bevételei „vigyorognak” a költségvetés sorai között.569 Madzsar József lánya az antialkoholista törekvések elgáncsolása emblémájának tette meg, hogy apjának nem sikerült elérni: a munkások szombat helyett hétfőn kapjanak fizetést, mivel így az ipari munkások számára munkaszüneti napnak számító vasárnapon nem tudták volna elinni azt. De mivel ez az alkoholfogyasztás csökkenésével járt volna, ezért nyereségeiket védve összezárt a politikai és gazdasági elit. És ha vidéken megnyertek egy-egy tanítót vagy a „református papokat” az antialkoholista mozgalomnak, a felvilágosult pedagógust vagy lelkészt rövid időn belül áthelyezték. Csak gyanítani tudom, miért épp a „református papokat” emelte ki Madzsar Lili: valószínűleg azért, mert polgári radikális perspektívából a „katolikus papok” a hivatalosság képviselői voltak a „latifundium – felekezeti népbutítás – uzsora” háromszöggel jelölt „régi Magyarországon”. Talán ennyiből is belátható, hogy nem kizárólag egészségvédelmi okai voltak a szabadgondolkodók antialkoholista propagandájának, hanem az antialkoholizmusnak is megvolt a maga ideológiája az 1900–1910-es évek Magyarországán: jól meghatározható szerepe volt a „régi Magyarország” opponálásában. (Nem elvitatva ezzel Madzsar József és társai erőfeszítéseit az alkoholizmus mint népbetegség leküzdésében.) Kunfi Zsigmond: Vallás és szocializmus. SZG, 1911/3., 107. Kultúránk szégyenfoltjai. SZG, 1912/9., 320. 568 Madzsar Lili visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 199. 569 -ly [Székely Artúr?]: Külügyi blamázsok. SZG, 1913/7., 232. 566 567
268
FEKETEORSZÁG – A FÖLDKÉRDÉS A galileisták a földkérdést a nagybirtok túlsúlya és a szekularizáció felől szemlélték, és a polgári radikális mentorok ideológiáját átvéve – hadd említsem mindenekelőtt Szende Pálnak „A nagybirtok és Magyarország jövője” című, a Galilei Körben tartott 1910. decemberi előadását570 – a földosztás mellett foglaltak állást. Kelen Jolán összefoglalja röviden a galileisták földkérdésről vallott nézetét: „Vallottuk, hogy a földesúri földet fel kell osztani, vagy legalábbis meg kell adóztatni a földtulajdont annyira, hogy egy talpalatnyi föld se maradhasson parlagon.”571
Koncepciójuk kialakításában Pikler J. Gyula játszott meghatározó szerepet, aki Henry George-nak a földtulajdonosokat „többtermelésre szorító” és progresszivitásával az „óriás földbirtokoknak” véget vetni szándékozó földértékadóval kapcsolatos elképzeléseit propagálta a galileisták körében. Pikler J. Gyula a nézeteit a Galilei Kör történetének egyik utolsó kiadványában, a Magyar földreform című 1919-es munkájában összegezte, amelyben a 300-350 hold feletti nagybirtokok felosztása mellett foglalt állást.572 A Szabadgondolat kiemelt figyelmet szentelt a földkérdésnek, szinte nem jelent meg szám úgy, hogy a szabadgondolkodó folyóirat valamelyik szerzője ne foglalkozott volna e „sorskérdéssel”. Vámos Henrik már a beköszöntőjében leszögezte, hogy küzdeni fognak a „papi javak” szekularizációjaként, ugyanitt a földkérdést pedig „latifundiumkérdésként” azonosította Rónai Zoltán.573 A kivándorlás és az egykézés problémájának kezelésére a nincstelenek földhöz juttatását irányozták elő válaszként, amelyet a „szekularizációval” és a „kötött birtok felszabadításával” kívántak megvalósítani. A Dunántúlon regisztrált egykézés okának azt látták meg, hogy a „dunántúli népet” körülölelő latifundiumok lehetetlenné teszik a nép terjeszkedését, ezért kényszerült rá a nép a „reakciós” sajtó által „önzésnek és erkölcsi züllésnek” láttatott egykézésre, amellyel kapcsolatban megállapították, hogy az valójában elővigyázatosság.574
Szende Pál: A nagybirtok és Magyarország jövője. A Galilei Kör 1910. december 7-iki felolvasó ülésén előadta Szende Pál. Budapest, 1911. 571 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 60. 572 Pikler J. Gyula: Magyar földreform. Budapest, 1919. Szintén Henry George és Pikler J. Gyula munkásságát emelte ki visszaemlékezéseiben Bartos Erzsébet, valamint Ádámné Téri Teodóra. L. Bartos Erzsébet és Ádámné Téri Teodóra. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. – A george-izmus korabeli recepciójához anekdotikus adalékkal szolgált Keller Bence: „Emlékszem, hogy a kommün bukása után a rendőri kihallgatáson összekerültem egy pedagógussal, aki úgy védekezett, hogy kérem én nem voltam szocialista, én örök életemben georgeista voltam, mire a rendőrkapitány azt ordította, hogy ezek a legveszélyesebbek, ezeket kell először felakasztani.” L. Keller Bence. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. 573 Vámos Henrik: Szabadgondolat. SZG, 1911/1., 4. és Rónai Zoltán: Gondolkozásunk szabadsága és társadalmi rendje. SZG, 1911/1., 18. 574 Fazekas Sándor: Az egyke körül. SZG, 1911/1., 28. 570
269
A galileisták fő célpontja természetesen az egyházi nagybirtok volt. Az „Egyházi kisbérletek” című 1912-es cikkben fölöslegesnek tartották adatokkal is bizonyítani azon állításukat, hogy a „papi nagybirtok kihasználása” „az elképzelhető legkezdetlegesebb”. Úgy vélték, hogy az „éhség” már százszor szekularizált volna Magyarországon, ha „a mannlicherek szócsövéből nem hallatszanék égi intelem”, vagyis ha az egyház kiváltságait nem biztosítaná fegyveresekkel az osztályelnyomó állam.575 A galileisták értelmezésében tehát az állam tartja fenn az egyházat, az egyház pedig ideológiát szolgáltat az osztályelnyomásnak: az egyházi nagybirtok és a világi nagybirtok szövetségét ekképp tételezték teljesnek. Ezzel a „fekete reakciós” szövetséggel szemben a diákság, a munkásság és a parasztság antifeudális-antiklerikális szövetségét szándékozták szembehelyezni. Ezzel kapcsolatban bizalommal tekintettek a jövőbe, mert úgy vélték, hogy közel van már a „fekete honfoglalás” – vagyis a római vagy görögkatolikus egyház kezén lévő birtoktömeg – revíziója. A földbirtokeloszlás aránytalanságának érzékeltetésére a Szabadgondolatban statisztikát is közöltek Ágoston Péternek A szekularizáció című 1909-es könyve nyomán. E szerint a 2 millió hold római vagy görögkatolikus egyházi birtokon 12 ezer egyházi személy osztozott, míg a kis- és törpebirtokosok összesen szintén 2 millió holdat kitevő földjén 1 millió 280 ezer, de családjaival együtt 4 millió fő. Ebből kiszámolták, hogy „Krisztus szegény szolgáira” fejenként 7 ezer korona évi jövedelem esik, míg egy-egy család kenyérkeresője csak 500 koronát visz haza.576 Éppen ezért a Szabadgondolat állhatatosan követelte a szekularizáció következetes végigvitelét: „a magyar radikalizmusnak sürgető jelszava s egyetlen válasza: a nem lankadó agitáció a szekularizációért”.577 „Az egyházat mindenképpen meg kell fosztani a tőle birtokolt földektől, mert kezdetlegesen pazarló, hozzá nem értő módon, a kellő tőkebefektetések nélkül gazdálkodik, a jövedelmet improduktív célokra, sőt a kultúrára és a nép jólétére káros sok egyházi ember eltartására, Róma támogatására, a vakbuzgóság és a tudatlanság terjesztésére, haszontalan fényűzésre fordítja. Magyarország népe állandó éhínségben szenved, nincs földje, mely a kivándorlást, a tüdővész és gyermekhalandóság rettenetes pusztításait csökkentené, amely egy kis szint és jólétet vinne bele a nyomorgó magyar paraszt szomorúan egyhangú, sivár életébe. Magyarország jövendője megköveteli, hogy népének földet adjanak”.578
A szabadgondolkodó fiatalok nézőpontjából a szekularizáció annak ígéretet hordozta, hogy a vagyonától, ezáltal hatalmától és befolyásától megfosztott egyház mintegy 12 ezer felekezeti iskolája helyét teljesen átvehetik „a nemzeti és kulturális szempontból jobb, állami iskolák”.579 A felekezeti népiskolákkal kapcsolatban ugyanis nem győzték y.: A klerikalizmus programmbeszéde. SZG, 1911/2., 58. Tímár Miklós: Szekularizáció. SZG, 1911/6., 193. Ugyanerről még: a.: Az egyházi vagyon Magyarországon. SZG, 1912/1., 18–22. 577 Tisza gróf, az enfant terrible. SZG, 1912/1., 56. (Kiemelés az eredetiben – Cs. P.) 578 Az egyházi vagyon Magyarországon. SZG, 1912/1., 22. 579 Tímár Miklós: Miért követeljük a szekularizációt? SZG, 1912/8., 269. 575 576
270
hangsúlyozni, hogy ezek színvonala igen alacsony, egyenesen „rossz”. A szekularizáció ideológiája az antiklerikalizmuson túl az volt, hogy mivel a középkorban megszerzett javait az egyház bizonyos kötelezettségek, például egészségügyi és oktatási feladatok ellátására kapta, de ezeket a feladatokat már teljesen átvette a modern állam, így az egyház javadalmazása társadalmilag szükségtelenné vált.580 Az egyház „osztályelnyomó” szövetségeseiként azonosított világi nagybirtokosokat képviselő agrárius mozgalomról leszögezték, hogy az egyszerűen „a nagybirtokosok osztályharca”, mivel a nagybirtokosok érdekei „számos alapvető kérdésben” ellentétesek a kistermelők érdekeivel.581 A Szabadgondolat az agráriusok követelte magas gabonavámok esetét hozta példának, amelyek megdrágítják a kisgazdák állattenyésztési költségeit.582 A kistermelők mégse lépnek föl a nagybirtokosok ellen, mivel – vélik – a századelő Magyarországán a parasztság még szinte teljes egészében „engedelmes eszköze” a nagybirtokosságnak. Példaként a kistermelők érdekeit képviselni hivatott Magyar Gazdaszövetséget hozták fel, amelynek igazgatóságában azonban „egy paraszt sincs” – írták 1911-ben. A galileisták Magyarország kulturális és gazdasági elmaradottságának, feudális jellegének bizonyítékát látták meg abban a „tünetben”, hogy a gazdáknak nincs autentikus érdekvédelmi szervezete, és helyettük a magyar gazdasági egyesületben grófok, Apponyiak és Károlyiak parádéznak. A parasztság rájuk bízza az érdekképviseletét, holott az osztályharcelméletből világosan következik, hogy a kisbirtokos parasztságnak és az arisztokrata nagybirtokosoknak nincsenek közös érdekeik. „A magyar parasztság ahelyett, hogy sarkára állna, még mindig úri lakájszolgálatokra vállalkozik.”583 A Galilei Kör magára vállalta a parasztság öntudatra ébresztésének feladatát. Lóránd Jenő, a kör 1911-es elnöke „Szekularizációs mozgalom a parasztság körében” címmel jelentkezett írással. Ebben kifejtette, hogy a Szabadgondolkodás Magyarországi Egyesületének (és ezzel együtt a Galilei Körnek) elsődleges feladata a klerikalizmus elleni küzdelem, de a szabadgondolkodó mozgalom értelmiségijei eddig csak a városi polgárságra gyakoroltak hatást. „Új fordulatot csak akkor várhatunk, ha az ország lakosságának (nemcsak számra, de öntudatra ébredve, súlyra nézve is) legnagyobb osztályát bírjuk megmozdulásra. Csak a parasztság szervezése és törekvéseinek beállítása a fejlődés útvonalába nyújt elegendő erőforrást az antiklerikális küzdelem sikeres megvívására.”584 Bús Ernő: Katolikus autonómia. III. SZG, 1912/4., 140–147. B.: A Gazdaszövetség nagygyűlése. SZG, 1911/3., 109. L. még Csécsy Imre átfogó bírálatát: Agrárius belpolitika – agrárius külpolitika. SZG, 1913/8., 263–264. 582 A világpiac, a vámpolitika és a fogyasztási adók árdrágító szerepéről Varga Jenő A drágaság című 1912es munkáját recenzeálták: B.: A drágaság. SZG, 1912/6., 230–231. A balkáni húsimport csökkenéséhez vezető agráriuslobbi kritikája: Új vámpolitika felé. SZG, 1913/1., 17–18. A Szerbiával való konfliktushoz vezető osztrák–magyar vámpolitikáról: Székely Artúr: Osztrák-magyar vámpolitika. SZG, 1914/1., 5–9. 583 B.: A Gazdaszövetség nagygyűlése, 109. A nagybirtokos érdekeket szolgáló politikáról lásd még: A. V. [Aradi Viktor]: Nagybirtokmentés. SZG, 1913/10., 327. 584 Lóránd Jenő: Szekularizációs mozgalom a parasztság körében. SZG, 1912/3., 124. 580 581
271
Lóránd világosan látta, ahhoz, hogy a parasztságot is bevonják az antiklerikális küzdelembe, ki kell lépni úgymond a városi-értelmiségi szabadgondolkodó paradigmából, nem az evolucionizmust és Haeckelt, nem a monizmust és Ostwaldot, hanem a „szekularizációt” kell a szabadgondolkodó mozgalom vidéki zászlajára tűzni: „Vajjon akad-e ennél kedvezőbb jelszó a főpapi latifundiumok körül nyomorgó paraszttömegek előtt, vájjon lehet-e alkalmasabb eszköz szervezkedésre bírni a földéhes embert, mint annak lehetősége, hogy étvágyát csillapíthatja? kell-e jobb agitációs fegyver a meztelen tényeknél, hogy még egyfelől közel két millió hold földet, másfél milliárdnyi értéket az állam vagyonából pár ezer dologtalan ember bitangol, addig a nincstelenek százezrei vándorolnak ki az országból s az ittmaradottak nyomoráról a legfeketébb statisztika beszél! (…) lehetetlen el nem ismerni, hogy ha van egyáltalában valami, ami a parasztságot képes megindulásra bírni, az csak egy szekularizációs propaganda lehet.”585
Lóránd úgy érvelt, hogy a vidéki szekularizációs propagandát a falusi származású és ezért a vidék nyelvén értő galileistáknak, továbbá a helyi, „éhbéren tengődő”, radikalizálódásra hajlamos falusi tanítóságnak kell vinnie, akiket a helyiek nem tekintenek teljesen idegennek: „parasztok között csak parasztok agitálhatnak sikerrel” – emelte ki. A leendő propagandisták munkáját könnyítendő Lóránd Jenő előirányozta, hogy a Szabadgondolat pályázatot hirdessen egy „népszerűen”, a „parasztság nyelvén” írt, kis félíves füzetnyi terjedelmű röpirat elkészítésére, amely „a szekularizáció szükségességeit magyarázná főleg a földéhes paraszt szempontjából”, és amelyet aztán „milliónyi példányszámban” lehetne terjeszteni. Lóránd Jenő bizakodó volt: „Csak meg kell indítani egyszer, azután lavinamódra magától nő nagyra a mozgalom.”586 Ez azonban nem következett be – amint arra majd a következőkben kitérek. Lóránd Jenő a vidék és a mezőgazdaság kérdéséhez nemcsak agitációs, hanem tudományos szempontból is közelített. „A föld termékenysége és a tápláléktermelés jövője” címmel 1912-ben egy többrészes tanulmányt közölt, amelyben a műtrágyázás németországi gyakorlatát ismertette. Ennek köszönhetően a Német Birodalom egykor „gyengén termő földje” ma már annyi gabonát termel, hogy „tejjel-mézzel folyó Kánaán” – írta. A német mezőgazdasági technika eredményeivel az elmaradott magyarországi mezőgazdasági művelést helyezte szembe, azt, hogy a magyar föld jobb adottságai ellenére csak feleannyi gabonát ad hektáronként, mint a műtrágyával javított német.587 Az élelmezési problémák megoldását a salétromos műtrágyázásban látta. Fenyő Andor mérnök, a Martinovics Páholy tagja „A földreformról” címmel kétrészes tanulmányban összegezte a földkérdés megoldására vonatkozó elképzeléseket.588 Uo. Uo. 125. 587 Lóránd Jenő: A föld termékenysége és a tápláléktermelés jövője. SZG, 1912/6., 222. Vö. Bazarov és Nyikolaj Petrovics Kirszanov párbeszédét a németországi talajjavító technikákról: „Liebig csodálatos fölfedezéseket tett a talajjavitás terén”. L. [I. Sz.] Turgenyev: Apák és fiúk, i. m. 26. 588 Fenyő Andor: A földreformról. SZG, 1913/6., 181–184., ill.: Uő: A földreformról II. SZG, 1913/7., 223–226. 585 586
272
Ebben a történelmi materializmus módszerével vizsgálta a problémát, a mezőgazdasági munkások kizsákmányolásának megszűnését a föld felszabadításával és a termelőeszközök – például a mezőgazdasági gépek és szerszámok – társadalmi tulajdonba vételével képzelte el. A társadalmasítást azzal indokolta, hogy a föld a természet ajándéka, ezért jogtalan bárkinek is kisajátítani, aztán a föld terményeiből profitot szerezni: „A nagy földbirtokok mindenütt erőszakos úton jutottak egy-egy család kezébe, mellyel egyidőben száz és százezer család lett ipari proletárrá s vagyontalan mezőgazdasági munkássá. Vissza kell tehát adni a földet s összes kincseit a közösségnek s az értékemelkedés, mely valamely telek, bánya stb. nagy jövedelmezősége folytán áll elő, legyen a közösségé, amint a közösség munkája létesített a lakatlan vidékből virágzó városokat, nagyforgalmú gócpontokat, míg a föld tulajdonosa nem járult az értékemelkedéshez semmivel sem és csak akkor jelentkezik, midőn a keletkezett haszon többleten osztozkodni kíván s a javarészt magának akarja lefoglalni.”589
A radikálisabb földreform eljöveteléig Fenyő Henry George elméletének megfelelően a progresszív földadóztatást ajánlotta. A Galilei Körben a közvetlen adófizetést pártolták a közvetett, „antidemokratikus” fogyasztási adókkal szemben – utóbbiakat azért nevezték „antidemokratikusnak”, mivel „beszedésük csöndben, majdnem titokban” történik, ahogy Leopold Lajos a magyar adórendszert vizsgáló tanulmányában megállapította.590 A galileisták az árvízszabályozás kérdését is összekötötték a földkérdéssel: megállapították, hogy a gátrendszert csak a nagybirtokok mentén építették ki, míg a kisbirtokok ki vannak téve az árnak.591 Persze az árvízkérdés megvitatásából sem hiányozhattak az antiklerikális csipkelődések: „talán ha nem állana a templom, állana a gát” – írták „Az árvíz és az egyház” című 1913-as írásukban.592 Az árvíz és a „klerikalizmus” összekapcsolása nem egy helyen fordul elő a Szabadgondolatban a közösnek tételezett pusztító hatás miatt: az egyház hatalmának és befolyásának növekedéséről „A fekete árvíz” címmel közöltek statisztikákat a folyóirat legelső számában.593 A fiatal szabadgondolkodók azon meggyőződésüket, miszerint „a mai társadalmi rend minden nyomorúsága a földtulajdonban keresendő, és hogy egy jobb és boldogabb társadalom csakis a föld felszabadítása után jöhet létre”, Lloyd George egyik beszédével is igazolták.594 A földkérdést tehát elsődlegesen a szekularizáció szempontjából vizsgálta a kör, a szekularizácó pedig az antiklerikalizmus elleni küzdelemben nyerte el előkelő helyi értékét. Tímár Miklósnak a szekularizációt követelő és indokoló írásából származó mondatai minden lényeges elemét tartalmazza a Galilei Kör tagjainak földkérdésben elfoglalt álláspontjának: Fenyő Andor: A földreformról, i. m. 183. l. l. [Leopold Lajos]: A magyar adórendszer. SZG, 1913/6., 185. 591 Aradi Viktor: Széljegyzetek az árvízkérdéshez. SZG, 1913/8., 244. 592 d. a. [Dukesz Artúr]: Az árvíz és az egyház. SZG, 1913/8., 269. 593 A fekete árvíz. SZG, 1911/1., 48–49. 594 Az angol föld fölszabadítása. SZG, 1913/11., 362–364. 589 590
273
„A nagybirtok érdeke az alacsony kultúrájú, rabszolgalelkű, a gazdájában felsőbb lényt látó, tekintélyimádó emberállat, a korrupt részrehajló közigazgatás és ami mindezeknek az előidézője: a politikai jogtalanság. Aki tehát a szekularizációért küzd, azért küzd, hogy a rosszul megművelt, kevés élelmiszert termelő félvad rabszolgáktól lakott püspöki vadászterületek és legelő prärik helyét, szabadságra, kultúrára törekvő sok élelmiszert termelő és sok munkáskezet foglalkoztató kertgazdaságot, szántást-vetést, intenzívebb és produktívebb állattenyésztést űző kisbirtokosok foglalják el.”595
Ez a fekete-fehér ábrázolás teljes mértékben belesimul a polgári radikálisok által kimunkált „régi Magyarország vs. új Magyarország” dichotómiába. Mivel a „régi Magyarország” jelképének a „nagybirtokot” tették meg – ezért a Tímár Miklóstól idézett paradigmatikus bekezdésben a „nagybirtok” gyakorlatilag negatív érvényű: mindent negatívvá változtat, amellyel érintkezésbe kerül. A „nagybirtok” bűnbakká tételével szemben a „kisbirtok” idealizálása látható, szemben a Szociáldemokrata Pártnak a kisbirtokok szövetkezete helyett a nagybirtok nacionalizálásában és kollektivizálásában gondolkodó agrárkoncepciójával.596 Ezzel a dogmatikus koncepcióval kapcsolatban már a maga korában is fogalmaztak meg szakmai kritikát, még a Huszadik Század körén belül is – például a „kisbirtok eszményítését” bíráló Leopold Lajos 1907-ben.597 A „régi Magyarország” azonban elsődlegesen egy ideológiai konstrukció volt, mintsem elemzések eredménye. Ezért elmondható, hogy a polgári radikális-szabadgondolkodó szerzők a Szabadgondolatban is elsődlegesen a válaszokhoz keresték a kérdéseket. A földkérdés egyoldalú leírása a Szabadgondolatban ugyanis arra enged következtetni, hogy nem an�nyira a földkérdésből rajzolták meg a „régi Magyarország” képét, hanem inkább a „régi Magyarország” ideológiai konstrukciójából a földkérdést. Vagyis Babits Mihály „Fekete ország” című versét okkal szavalhatták volna a Galilei Kör holdudvarába tartozó szerzők: „Fekete országot álmodtam én, ahol minden fekete volt, minden fekete, de nem csak kívül: csontig, velőig fekete, fekete, fekete, fekete, fekete.”
Ez azonban nem kérdőjelezi meg egyes vagy akár számos megállapításuk érvényességét. Tímár Miklós: Miért követeljük a szekularizációt?, SZG, 1912/8., 268. Vagyis az „új Magyarország” két „ereje” – a Szociáldemokrata Párt és a polgári radikálisok – közötti törésvonalat a nagybirtok ellentétes megítélése jelentette. Az MSZDP-ben e tekintetben különutasnak számító Dániel Arnold nem véletlenül kapott lehetőséget nézetei kifejtésére a Huszadik Században. L. Pók Attila: A magyarországi radikális demokrata ideológia kialakulása, i. m. 134–136. 597 G. Fodor Gábor: Gondoljuk újra a polgári radikálisokat, i. m. 101. – Tanulságos, hogy Leopold válogatott gazdasági tanulmányait Elmélet nélkül címmel adták ki 1917-ben. 595 596
274
A felkészülés: a Galilei Kör szociográfiai pályázatai „»Ki a faluba!« – ez volt a hetvenes évek közepén az orosz forradalom jelszava. Az »ügy vértanúi« otthagyták hazájukat, a várost és kivándoroltak a falvakba, hogy a nép őserdejében vágjanak irtást a jövő termésének. Ez a megható vállalkozás – hasonlatos volt ez a gyermekek kereszteshadjáratához – drámai véget ért. Sok helyütt maguk a parasztok jelentették fel a köztük élő diákokat és diákleányokat a hatóságnál. A Vnarod!-mozgalom eredménye mindössze egy tömeges üldözési per volt, amelynek hatalmasan dagadó hullámai fel a bitófa fokáig sodorták hőseit. A kiábrándulás keserű volt, de tiszta és meggyőző: a betegséget ismerni kell, mi előtt azt meggyógyíthatnók. A falu az imádat talapzatáról a műtőasztalra került, de fontosságban csak öregbedett. Bebizonyosodott ugyanis, hogy az orvos érdeklődése igazabb és mélyebb, mint az áldozó papé.”598
Polányi Károlynak az elmaradhatatlan antiklerikális retorikával operáló „Vnarod!” című 1910-es cikke annak lenyomata, hogy az orosz diákmozgalmak történetét tanulmányozó galileisták a narodnyik mozgalom kudarcából levonták a tanulságokat: mielőtt vidéki rohamra indulnának, előbb meg kell rajzolni a „magyar falu” és a „vidék” térképét. Ezt a célt szolgálta, hogy a Galilei Kör „nagy korszakában” szinte évente írtak ki pályázatot a vidéki Magyarország problémáinak számbavételére, a diagnózis felállítására és a helyes gyógymód megállapítására. Első pályázatát 1909-ben Egy magyarországi falu társadalmi és gazdasági rajza címmel hirdette meg a Galilei Kör, amelyre legfeljebb egy-két nyomtatott ív terjedelmű munkákat vártak. Feltételül szabták még, hogy a leírandó falu lakosságának száma „a felvétel pontossága kedvéért” ne legyen több ötezernél.599 A munka elkészítéséhez rövid útmutatót is kaptak a pályázók Braun Róberttől, aki később, 1913-ban A falu lélektana címmel publikált egy átfogó, mintakérdéseket és mintaválaszokat tartalmazó szociográfiai felmérési segédkönyvet. Az 1909-es pályázatra három pályamű érkezett. A Szabó Ervinből, Rónai Zoltánból és Polányi Károlyból álló zsűri egyhangúan egy 20 éves joghallgató, az „Ez a magyar ugar” jeligével pályázó Bosnyák – akkor még Bergstein – Béla Oros község gazdasági és társadalmi rajza című szociográfiáját találta a legjobbnak, így Bosnyáknak ítélte a 100 koronás első díjat: „Szerkezete egyszerű és a falu társadalmi rétegeinek helyes megkülönböztetésén alapul. A személyes tapasztalásra építi következtetéseit és az üres általánosságokat mindenben kerüli. Lelkiismeretes és szakszerű munka” – méltatták a Huszadik Században. Egyedüli kritikájául a publikálásra ajánlott munkának azt hozták fel, hogy Bosnyák a végére elhagyja kezdeti kiindulópontját a kapitalizmusnak a falura gyakorolt „romboló” hatásáról, továbbá, hogy néhol kicseng az „agitátori hang”.600 Bosnyák művét 598
P.)
Polányi Károly: „Vnarod!”. In: Uő: Egy gazdaságelmélet küszöbén, i. m. 37. (Kiemelések tőlem – Cs.
Jelentés a Galilei Kör 1908/09. évi működéséről, i. m. 9. Polányi Károly–Rónai Zoltán–Szabó Ervin: Jelentés a Galilei Kör 1909/1910. évi pályázatának eredményéről. HSZ, 1910/10., 349. A második Vértes Sándor lett a Komárom megyei Csicsó község leírásával, „Néztem, láttam” jeligével, a harmadik Pártos Szilárd az Arad megyei Újszentannáról írt „Mégis 599 600
275
először a Huszadik Század közölte, azután a Galilei Kör könyvtára hatodik köteteként önállóan is megjelent.601 Bosnyák 40 nyomtatott oldalas tanulmányában bemutatta – a ma Nyíregyházához tartozó – Oros község birtok- és társadalmi-gazdasági viszonyait, utóbbiba beleértve a helyi kultúrát, az egészségügyi és népesedési állapotokat, a szokásokat. A fiatal joghallgató képet adott az Oroson élő különböző paraszti és birtokos rétegekről (Bosnyák terminusaival: cselédek, zsellérek, kisgazdák, közép- és nagybirtokosok), további más társadalmi osztályokról és csoportokról (értelmiségiek, iparosok, kereskedők, „cigányok”). Munkáját utóbb a Szabadgondolatban méltatták, rámutatva jelentőségére a nagybirtokprobléma, a morbus latifundii elleni küzdelem összefüggésében: „Magyarország gazdasági és kulturális nyomorúságai összesűrítve egy ötezer lakosú mikrokozmosz híven megfestett képén. (…) Ilyen nyomasztóan sivár a magyar paraszt és a vidéki kispolgárság élete egy közönséges, tipikus magyar nagybirtokos faluban. Szegénység, piszok, rossz táplálkozás, tudatlanság és babona a magyar paraszt életének kórtünetei.”602
A Bosnyák által bemutatott igen sötét kép azonban nem tekinthető megfelelően reprezentatívnak: az egykori Oros községben az országos átlagnál egyenlőtlenebbek voltak a birtokviszonyok, ezért Orost a századelőn nem tekinthetjük egy „közönséges” és „tipikus” nagybirtokos falunak.603 A szociológiai pályázatot 1910-ben újra kiírta a Galilei Kör. A feltételeken csak an�nyit módosítottak, hogy ezúttal már minden használható műért 50 korona jutalmat ígértek.604 Az 1911/1912-es tanévről kiadott jelentésben jelent meg a Galilei Kör újabb két pályázata, miszerint 1912 márciusáig készíttessék el egy mezőgazdasági cseléd, munkás vagy 25 holdnál nagyobb kisbirtokos gazdaságának leírása és háztartásának statisztikája 50-20-10 koronás jutalomért, illetve A főváros kegyúri joga, történelmi, jogi és pénzügyi szempontból című munka. Utóbbi pályázat 400 koronás jutalmát csak „tudomozog a föld” jeligével beérkezett szociográfiájával. L. még: Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről, i. m. 8. 601 Bosnyák ekkor már nem először nyert pályázaton. „A modern kapitalizmus kialakulása” című művével a Társadalomtudományi Társaság pályázatán korábban nyert díjat, utóbb a „cigánykérdésről” írt egy „talpraesett tanulmányt”, amelyet szintén méltatott a Huszadik Század. 1910-ben, miután elnyerte a Galilei Kör pályadíját, ő készítette a következő pályázatra szóló módszertani utasítást, 1911-ben pedig „A nagybáródi paraszt és munkástársai” címmel vizsgált egy Bihar megyei községet. Utolsó munkáinak egyike a Galilei Kör diákstatisztikáját interpretáló tanulmánya volt. Bosnyák fiatalon hunyt el, 1912-ben, mindössze 23 évesen: „Pótolhatatlan az a veszteség, mely halálával a haladásért és felvilágosodásért a tudomány fegyvereivel küzdő kicsiny magyar sereget érte” – hangsúlyozta a Szabadgondolat nekrológja. L. Bosnyák Béla nekrológja. SZG, 1912/10, 329. 602 sz.: Bosnyák Béla: Oros község társadalmi és gazdasági rajza. SZG, 1912/1., 58. (Kiemelések tőlem – Cs. P.) 603 Orosz István: A differenciálódás és kisajátítás. In: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában, 1848–1914. II. Szerk.: Szabó István. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965, 137. 604 Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről, i. m. 8.
276
mányos értékű” műért szándékoztak kiadni. Minden egyetemi hallgató pályázhatott, a végzettek közül pedig azok, akik legkorábban az 1907/1908-as tanévben abszolváltak.605 A Szabadgondolat 1912. áprilisi számában jelent meg a felhívás a Lóránd Jenő által előirányzott agitációs füzet megírására, amelytől azt várták, hogy érzékletesen bemutassa „a tengődő parasztságnak” a szekularizációtól várható anyagi jótéteményeit, megfelelve a vidéki antiklerikális programot az újraelosztással összekapcsolni kívánó Jászi Oszkár figyelmeztetésének, aki szerint „az elmaradt, koldus és buta vidékeken nem elég a puszta babonairtás, hanem párhuzamosan kell haladnia vele egy nagystílű szociálpolitikának”.606 A pályázat kiírói fontosnak tartották, hogy a jól befogadható érvek annyira egyszerű nyelven, „népies stílusban” legyenek megírva, hogy fáradság nélkül meg tudja érteni bármely, pusztán olvasni tudó földműves. A fél-háromnegyed ívnyi, jeligével beküldendő pályamunkák elbírálására a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete, a Szabadgondolat szerkesztősége, a Társadalomtudományi Társaság és az MSZDP vezetőségének egy-egy megbízottjából álló zsűrit bíztak meg.607 A pályázat eleinte nem lehetett túl sikeres, mert a következő számban a határidő kitolásával megismételték a felhívást.608 Majd újabb határidő-hosszabbításról adtak hírt, hogy azok is részt vehessenek a pályázaton, akiknek csak a nyári szünetben van idejük a pályamunka elkészítésére: így lett a határidő 1912. szeptember 1.609 Végül 1912 őszén 16 pályamű érkezett be az Anker közbe és a Nagymező utcába. A jeligék megint csak árulkodóak: „Szekularizáció, jöjjön el a te országod”, „A papzsák”, a Rákóczi 1703-as kiáltványát idéző „Recrudescunt vulnera”, „A nép jóléte, az igazi jólét”, továbbá a némileg voluntarista „Szerezd meg jogodat” és az inkább szórakoztató „A papok vizet prédikálnak és bort isznak”, de érkezett pályázat a magyar parasztmozgalmaknak helyet adó „Balmazújváros”,610 továbbá „Giordano Bruno” és „Széchenyi István” névvel is, és Harkányi Ede munkássága előtt is tisztelegtek egy tőle vett idézettel. Mennyiségi szempontból végül sikerként értékelhető a pályázat, minőségi szempontból azonban aligha. A pályázatra beérkezett agitációs füzetek színvonala elmaradt a várakozásoktól, ezért a 150 koronás jutalommal járó első díjat egyszerűen nem osztotta ki az Ágoston Péterből, Marschan Gézából, Rédei Józsefből és Székely Artúrból álló zsűri, amely a „Giordano Bruno”, a „Balmazújváros” és „A nép jóléte az igazi jólét” című dolgozatokat jutalmazta, az előbbit 80, utóbbi kettőt 50-50 koronával. A bírálóbizottság azonban hangsúlyozta, hogy „a nép között való terjesztésre egyiket sem tartja alkalmasnak”.611 Jelentés a Galilei Kör 1910/11. évi működéséről, i. m. 24–25. Jászi Oszkár: Pócsi tanulság. In: Jászi Oszkár publicisztikája, i. m. 142. 607 A Szabadgondolat pályázata. SZG, 1912/4., 156. 608 1912. június 15-ről július 1-jére. A Szabadgondolat pályázata. SZG, 1912/5., 192. 609 Pályázatunk. SZG, 1912/7., 261. 610 L. Fényes Samu szociográfiáját: Fényes Samu: A balmazújvárosi nép ínségének okai. HSZ, 1911/II. k., 537–553. 611 A Szabadgondolat pályázata (A bíráló bizottság jelentése). SZG, 1913/4., 129–131. 605 606
277
A kiemelten jutalmazott „Giordano Bruno” jeligéjű dolgozatról megjegyezték, hogy ugyan helyesen világítja meg a szekularizáció kérdését, azonban stílusa nem elég kön�nyed ahhoz, hogy hatást lehessen vele elérni a mezőgazdasági népesség körében. Inkább középiskolás tanulóknak és egyetemista hallgatóknak ajánlották, akiknek iskolázottságuk miatt már nem okozhat problémát a nehézkesebb stílusú szöveg befogadása. A „Balmazújváros” jeligéjű dolgozat szerzője egy párbeszédes kátét írt a szekularizáció kérdéseiről, a párbeszédeket azonban szintén „nehézkesnek” és „hosszadalmasnak” találták a bírálók. Végül említsük meg a harmadikként kiemelt „A nép jóléte az igazi jólét” jeligéjű dolgozatot, amely a neves szabadgondolkodó értelmiségiek szerint „hatástalan”, „sok helyütt zavaros írás”, sok feldolgozatlan adattal, „amelyek nagy tömegükkel csak terhelnék” az olvasó népet. A Galilei Kör egész oktatási tevékenységének a baloldali emlékezetben oly sokszor kiemelt színvonalát és hatásfokát illetően átgondolásra késztető, hogy a zsűri a beérkezett pályaművek egészének színvonalához képest kiemelkedőnek jelölt meg egy „hatástalan”, „sok helyütt zavaros” dolgozatot. Különösen ama észrevételnek tulajdonítanék jelentőséget, amely szerint „egyik munka írója sem rendelkezik a kellő stílusbeli mérséklettel és sokszor túlzó, néhol sértő és ízléstelen hangot használ”. Ha a szabadgondolkodó értelmiségiek is ekképp olvasták, el lehet képzelni, milyen hatást váltottak (volna) ki egy Magyar Figyelő-előfizetőből. De a Szabadgondolat kifejezetten offenzív, személyeskedésektől sem mentes, a beteg pápát sem kímélő „élceit” olvasva fölmerülhet a kérdés, hogy a fiatal galileisták vajon nem ezt a hangot hallották-e a Galilei Körben az idősebbektől? A pályázat látványos kudarca miatt nem döntöttek újabb pályázat kiírása mellett, hanem úgy határoztak, a ki nem osztott pénzjutalmakat (összesen 120 koronát) majd egy neves, már bizonyított szerző felkérésére fogják fordítani, feltételül kötve, hogy a jutalom még egy ismert szerzőnek is „csak abszolút becsű és kiadásra alkalmas” munkáért adható oda.612 Úgy tűnik, a fiatalabb galileisták az éles stílust hamarabb adaptálták, mint az „abszolút becsű és a kiadásra alkalmas” munkák létrehozásához szükséges kompetenciát. Az akció: a galileisták vidéki agitációs tevékenysége A Galilei Kör az évi elnöke, Lóránd Jenő tehát 1912-ben látta elérkezettnek az időt az agitációs munka megkezdésére, „a parasztság megszervezésére”, miután úgy vélte, hogy a fiatal szabadgondolkodók addigi szociográfiai pályázataikkal elegendő ismeretet halmoztak fel ehhez. A vidéki munka költségeit a létrehozott „agitációs alapból” szándékoztak állni – a gyűjtést a baloldali radikális-antiklerikális sajtó propagálta –, az agitáció „hordozójának” pedig az agrárnépességgel feltételezetten szót értő, a közös nyelvet megtaláló vidéki származású galileistákat szánták. A diákegyesület tagjai fölöt612
278
Uo., 130–131.
tébb bizakodók voltak: „Csak meg kell indítani egyszer, azután lavinamódra magától nő nagyra a mozgalom.”613 A vidéki agitációs munkát nyárra tervezték, célja elsődlegesen az volt, hogy a nagybirtokokon dolgozó agrárproletárokat felvilágosítsák, „izgassák” és a nagybirtok ellen fordítsák: hogy a polgári radikális-szabadgondolkodó program mögé állva követeljék a földosztást és a szekularizációt. A polgári radikális-szabadgondolkodó mozgalom vidéki tömegbázisát megteremteni szándékozó akcióban a Galilei Kör teljes mértékben élvezte a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének támogatását.614 Mire azonban a késve induló vidéki program eredményeket mutathatott volna fel, a program meghirdetését követő harmadik nyáron a Galilei Kör tevékenységét megtörte az első világháború. A magát kifutni nem tudó vidéki agitációs program Jászi Oszkárnak a Galilei Kör 1911-es márciusi ünnepén mondott beszédének alapján állt: „Ki kell menni az ifjúságnak a falvak és a tanyák szántóvetői közé és hirdetni kell egyre megújuló bátorsággal, hogy nincs haza ott, ahol a népnek földje nincs; hogy nincs haza ott, ahol a búzakalászos föld egy nagy része még mindig grófok és papok tulajdonában van, míg tízmillió ember kenyér nélkül kóborol a pusztaságban és sok sok százezer megy át a tengeren, megszökve a gonosz, mostoha – hazától.”615
Jászi beszéde megjelent a Galilei Kör jelentésében, így figyelt fel a Magyar Figyelő az egyesület készülő vidéki akciójára. A „Hogyan tölti a magyar diák a vakációját?” címmel Tisza István folyóiratának szerkesztőségi jegyzetében ironikusan jegyezték meg, hogy nyáron a szabadgondolkodó ifjak „tettereje súlyosabb problémák felé fordul, mint Mariska és Boriska kisasszonyok”, ám az irónia keserű tintája magának a szerzőnek is rossz szájízt okozott. A Magyar Figyelő nevezett cikkének szerzője ugyanis végső soron a galileisták vidéki akciójában nem látott mást, mint a parasztság és a nemzetiségek magyar szupremácia elleni lázításának programját:
Lóránd Jenő: Szekularizációs mozgalom a parasztság körében. SZG, 1912/3., 125–126. Lásd: Vidéki agitáció. SZG, 1913/7., 234–235. – A galileisták a szabadgondolkozás „vidéki” pozícióit kívánták erősíteni a nagyobb vidéki városokban tartott előadásokkal, 1913. szeptember 7-én például Polányi Károly és Rubin László adott elő Sopronban. A Galilei Kör soproni megjelenését elősegítette, hogy a helyi Sopron című lap egyik szerkesztője Geleji Dezső galileista édesapja volt, ennek köszönhetően jelenhetett meg a galileista matinét ajánló cikk: „Nálunk Sopronban többségben azok vannak, akik a reakciós bírálat felé hajlanak és ezért nem fukarkodnak a legkérlelhetetlenebb kritikával, mikor a Galilei-kör ellen kígyót-békát kiáltanak. Mi nem tartozunk egyik táborhoz sem. Nem ülünk föl sem az elfogult csepülésnek, sem a túlzó optimizmusának, mi magunk akarunk látni. Azt, hogy komoly ifjak munkája-e az, ami a Galilei-körben folyik. Meg kell őket hallgatnunk és leszűrnünk a következtetést: közéjük küldjük-e fiainkat, vagy óva intsük őket a veszedelemtől. Hallgassuk meg az ifjúságot!” L. Koch Ödön: A Galilei Kör soproni tevékenységének kezdete (1913). Soproni Szemle, 1969/3., 65. 615 Jelentés a Galilei Kör 1910/11. évi tevékenységéről, i. m. 6–7. 613 614
279
„A fiatal urak tehát arra használják a nyári hónapokat, hogy megkeressék azt a tízmillió embert, aki köztudomás szerint kenyér nélkül kóborol ilyenkor a magyar sóspusztákon, addig pedig, míg fölfedező útjukról meg nem térnek, minden eshetőségre fölfüggesztik a haza fogalmát.”616
Ez bizony a hazátlanság igen komoly vádja a Galilei Kör vonatkozásában, és annak megfogalmazása, hogy a galileisták a destruktívként értékelt „nemzetiségi erőknek” dolgoznak. Még ha a súlyos tartalmat a Magyar Figyelő szerzője szórakoztatóan is fogalmazta meg a vidéki akció tervét értékelve: „Ilyen körülmények között nagyon kívánatos volna, ha expedíciójuk sikerrel járna, nevezetesen, ha sikerülne nekik a dolgot a grófokkal és a papokkal rendbe hozni és Magyarországot a nyár folyamán annyira »műveltté, szabaddá és civilizálttá« tenni, hogy azt szeptember elején már Lef kovics és Hodža Milán érsek is pirulás nélkül a maguk hazájának vallhassák, amely esetben a Galilei Kör lojális elnöksége bizonyára megteszi nekünk azt a szívességet, hogy az egész vonalon újból életbe léptesse a szóban forgó hazát.”617
Vagyis – tudatta konzervatív-liberális perspektívából Tisza folyóirata – a galileisták vidéki akciójuk által a nemzetiségieknek játsszák át a hazát: tudják, vagy nem tudják, de mindenképp cselekszik. A galileisták nemzetiségi kérdésben vallott állásfoglalása volt ugyanis a Galilei Kör megítélésének súlyponti kérdése – mondhatnók archimédesi pontja – a Magyar Figyelőben: „jóval fontosabbnak tartjuk, mint a felekezeti torzsalkodások egész komplexumát”.618
Hogyan tölti a magyar diák a vakációját? MF, 1911/III. k., 169. Uo. 169–170. 618 A minimális programm. MF, 1911/II. k., 352. 616 617
280
A NEMZETISÉGI KÉRDÉS ÉS JÁSZI OSZKÁR GALILEISTA EMLÉKEZETE
Jászi Oszkár előadásai a nemzetiségi kérdésről a Galilei Körben A galileisták nemzetiségi kérdésről való felfogása lényegében megegyezett Jászi Oszkár álláspontjával, és a tény, hogy utóbbi alaposan fel van már dolgozva, megkönnyíti tárgyalását.619 Jászi Oszkár 1911 márciusában adott elő a nemzetiségi kérdésről „galileista barátainak”, előadásában a kérdésnek szentelt későbbi magisztrális munkája téziseit összegezte.620 Elképzeléseit Székely Artúr ismertette a Szabadgondolatban, jó érzékkel kiemelve Jászi fő állítását, miszerint a nemzetiségi kérdés megoldatlansága a magyarországi demokratizálás legfőbb akadálya: a „demokrácia archimédesi pontja”. Jászi ezzel az állításával radikálisan új perspektíváját nyitotta meg a magyarországi nemzetiségi kérdés vizsgálatának. Újítása, hogy arra már elsődlegesen nem „a magyar faj szupremáciája” – miként Beksics Gusztávtól Grünwald Béláig a kérdéssel legkimerítőbben foglalkozó szerzők tették –, vagy adott esetben a történelmi Magyarország egységének veszélyeztetettsége szempontjából tekintett,621 hanem nézőpontot váltva, a demokratizálást tette meg vonatkoztatási pontnak. Azt mondhatjuk, hogy Jászi a nemzetiségi kérdést az „új Magyarország”, és nem a „régi Magyarország” felől szemlélte. Székely interpretációjában: „A nemzetiségi béke megvalósításának feltételei: jó iskola, jó közigazgatás, jó bíráskodás a nép nyelvén és minden nemzetiség ama jogának elismerése, hogy nyelvét, kultúráját szabadon fejlesztheti. E minimális nemzetiségi programm megvalósítására azért is szükség van, mert a mai feudális szervezet csak úgy rombolható szét, ha a magyar demokrácia nemzetiségi különbség nélkül szervezni képes az egész elnyomott parasztságot, munkásságot és polgárságot. (…) A Jászi megállapította nemzetiségi létminimum a nemzetiségek minimális szociális programmja is, mert bármiféle haladottabb gazdasági, politikai vagy kulturális törekvés képtelen utat törni a nemzetiségek soraiban mindaddig, míg e programpontok teljesítve nincsenek. A nemzetiségi néptömegek a fejlettebb kultúrához csak anyanyelvükkel kapcsolódhatnak.”622 619 Vö. „Mozgalmunkat a Jászi kifejtette (…) minimális nemzetiségi programmra alapítottuk.” L. Jelentés a Galilei Kör 1910/11. évi működéséről, i. m. 7. – Jászi felfogásáról: Hanák Péter: Jászi Oszkár dunai patriotizmusa. Budapest, Magvető, 1985. és Duna-völgyi barátságok és viták. Jászi Oszkár közép-európai dossziéja. Összeáll., bev., jegyz.: Litván György–Szarka László. Budapest, Gondolat, 1991. 620 Jászi Oszkár: A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés. Budapest, 1912. – Jászi előadását a Galilei Kör könyvtára sorozat ötödik köteteként adták ki. L. Jászi Oszkár: A nemzetiségi kérdés és Magyarország jövője. Budapest, 1911. 621 Ez azonban nem jelenti, hogy Jászi lemondott volna a történelmi Magyarország integritásáról. Vö. Richly Gábor–Ablonczy Balázs: Jászi Oszkár. In: Trianon és a magyar politikai gondolkodás. Szerk.: Romsics Ignác. Budapest, 1998, 134–155. 622 Székely Artúr: A nemzetiségi kérdés. SZG, 1912/6., 212.
281
Jászi marxi ihletésű olvasatában a nemzetiségi kérdést mesterségesen szítják „a többnemzetiségű államok uralkodó politikusai”, mivel az „kényelmes szerszám az osztályönzés törekvéseinek” leplezésére.623 Jászi emiatt úgy vélte, a nemzetiségi ellentét csak az osztályellentét transzformációja: ha megoldják az osztályellentéteket, megszűnik a nemzetiségi kérdés is. Jászi ezért arra buzdította a galileistákat, tanulják meg a nemzetiségek nyelvét, hogy meg tudják értetni a nemzetiségekkel, „a magyar társadalom e görnyedő helótáival”, hogy „az őket elnyomó vármegyei uzsorás és kényszermagyarosító szervezet nem a magyar haza, amint pópáik és prókátoraik egy része hirdeti, hanem ugyanaz a nemesi osztályuralom, mely az ő testvéreiket, a magyar parasztokat is, bilincsbe veri”.624 A magyar és a nemzetiségi diákok közötti közeledést és az álláspontok tisztázását szolgálta a Jászi előadása után rendezett 1911. májusi nemzetiségi vita is a Galilei Körben, amelyen Székely Artúr elnöki megnyitóját követően Milan Hodža adott elő. Hodža Jászi előadásának szellemében mutatott rá a magyarországi nemzetiségek együttműködését addig megakadályozó, „az ellentéteket mesterségesen kiélező” okokra. Hangsúlyozta, hogy „a nemzetiségiek követelései azonosak a magyar radikalizmus követeléseivel”, és hogy a modern nemzetiségi politikusok fölismerték: „nem a magyarság, hanem az uralkodó osztály ellen” kell küzdeniük.625 A „nemzetiségek jogainak és a demokratikus haladásnak ellenségei” ugyanis ugyanazok – nyomatékosították a Szabadgondolatban. A bűnösnek megtett „uralkodó osztállyal” kapcsolatban arra az ellentmondásra hívták fel a figyelmet, hogy míg a „demokratikus haladást” jelentő választójogi kiterjesztést magyar többségű területen az „értelmiség túltengésére” hivatkozva akadályozzák meg, nemzetiségi területeken a „magyar szupremácia” megőrzésének igénye jelenti a legfőbb érvet.626 A szintén jelen lévő Jászi üdvözölte Hodža hozzáállását, majd a román, a szerb és a szlovák nemzetiség képviseletében szólalt fel egy-egy hallgató, Duma János, Milenkovits Iván és Porubszky Dusán, majd a rendezvényt Fazekas Sándor felszólalása zárta.627 „A felszólalók mind hangsúlyozták, hogy a magyar demokráciáért és a nemzetiségi jogokért vívott küzdelem közös pontjai (…) szükségessé teszik a nemzetiségi és a magyar radikális diákság együttmunkálkodását” – emelték ki a Szabadgondolatban. Az együttműködés feltételeinek javítása érdekében fontosnak tartották a nemzetiségi kérdésről az előadások tartását, hogy „a félrevezetett, ultrasovén jelszavaktól terrorizált és a nemzetiségi viszonyokat csodálatosan nem ismerő közönség tisztán láthasson és ítélhessen”, és felismerje a nemzetiségekkel közös érdekeit.628 A galileisták 1914 januárjában hívták össze újabb nemzetiségi gyűlésüket, amelyen ismét Jászi Oszkár tartotta az előadást, ezúttal bírálva az erdélyi román nemzetiségi poliUo. 206. Jelentés a Galilei Kör 1910/11. évi működéséről, i. m. 6–7. 625 A nemzetiségi béke. NSZ, 1911. május 7., 8. 626 Nemzetiségi vita. SZG, 1911/2., 91. 627 A nemzetiségi béke. NSZ, 8. 628 Nemzetiségi vita. SZG 1911/2., 90–91. 623 624
282
tikusok követeléseit visszautasító Tisza István politikáját629 „A nemzetiségi kérdés újabb fejleményei” címmel. Jászi ismét kifejtette, hogy a nemzetiségi kérdésre „igazi megoldás” „csak a nemzetiségekre is kiterjedő demokrácia és a magyar meg a nem-magyar parasztságnak földhöz juttatása révén lehetséges”.630 A Galilei Kör nemzetiségi ankétján ezúttal is megjelentek a nemzetiségek képviselői is, akiknek a galileisták – rácáfolva a (szélső)jobboldali elbeszélésekben toposzként visszatérő, a Szent István-i Magyarország integritásával kapcsolatos állítólagos közönyükre – föltették a konzervatív-liberáis köröket leginkább foglalkoztató kérdést, miszerint elmegy-e a nemzetiségi értelmiség majd odáig a demokratikus jogok követelésében, hogy a különválást és az anyaországokhoz csatlakozást követeli. A nemzetiségi képviselők nemmel feleltek, de a meglévő viszonyok radikális átalakítását követelték. Jászinak szintén fel lehetett tenni kérdéseket, ezeket írásban lehetett leadni az Anker közi klubhelyiségben az előadást követően.631 Az ankéton elhangzottakból állították össze a Szabadgondolat 1914-es nemzetiségi különszámát, amelybe írt Jászi Oszkár, Ivo Politeo, Lasen Demeter, de ebben a számban jelent meg a „nemzetiségi kérdés” magyar doyenjének, a galileistáktól mind korban, mind politikai nézeteiben elég messze álló Mocsáry Lajosnak „A paktumról” című írása a következő emblematikus kezdettel: „(…) örvendezésemet itt kell kifejeznem afelett (…) hogy van immár a magyar intelligenciának egy jelentékeny csoportja, amely nyíltan üzen hadat az úgynevezett sovinizmusnak. Ez haladás. Nem keresem a köztünk más politikai kérdésekben fennforogható differenciákat, a nemzetiségi kérdésben elvtársak vagyunk.”632
De nem mindenhol örültek ennek. A Galilei Kör és a nemzetiségi kérdés recepciója a Magyar Figyelőben Tisza István köreiben ugyanis másként olvasták Jászi Oszkár minimális programját. Döbbenetesként élték meg a Magyar Figyelő írói és olvasói, hogy a magyar egyetemi ifjúságnak egy csoportja tapsol Jászi intencióinak. A Magyar Figyelő Galilei Kör-recepciójában döntő szerepet játszottak a nemzetiségi vitaesten elhangzottak: a galileisták minden más megnyilvánulása ennek tükrében nyerte el jelentését. A folyóirat Galilei Körrel foglalkozó írásainak nyolcvan százaléka inkább ironikusan közelítette meg a „gyermek Voltaire-ek” gyülekezetét, komikusnak festve meg az „ifjúsági egyesületet”, amely „a szabad meggyőződés képviselőjéről Galilei-körnek nevezi magát”.633 Ám az egyetemi ifjúságról nemzetiségi vitaestjéről szóló írásban nyomatékoL. Vermes Gábor: Tisza István, i. m. 220–221. A román paktum a szociológia szempontjából. NSZ, 1914. február 1., 4. 631 Vita a nemzetiségi kérdésről. NSZ, 1914. február 7., 8. 632 Mocsáry Lajos: A paktumról. Szabadgondolat, 1914/2., 33. 633 A Galilei kör és a szólásszabadság (Levél a szerkesztőhöz). MF, 1914/I. k., 485. 629 630
283
sították: annak tényét, hogy Jászi a Galilei Körben előadhatott a nemzetiségi kérdésről, „nem szabad félvállról vennünk”: „A lapok tudósítói megdöbbenve konstatálták, hogy Budapesten, az ország szívében másfélezer egyetemi hallgató előtt oly tendenciával lehetett beszélni, amelyet a legtúlzóbb nemzetiségi fanatizmus is nyugodtan a magáénak vallhat. Ám ez a másfélezer ifjú, aki a »Galilei kör« hívására összejött, nem osztotta ezeket a hazafias aggodalmakat. Ellenkezőleg, tüntetőleg és tombolva tapsoltak, zajongtak és lelkesedtek minden szó után, amely különös éllel fordult a magyar nemzeti állam ellen.” (…) [A] „»Galilei« nevű ifjúsági egyesület (…) tagjai akkor lelkesednek, amikor magukat magyaroknak valló előadók magyar nyelven ismétlik meg előttük mindazt, amit a nemzetiségi sajtó eddig a külföldön helyezett el hangulatkeltés céljából”.634
Jászi 1914-es Galilei Körben tartott előadásáról pedig azt írták a Magyar Figyelőben megjelentetett beszámolóban: Jászi „a nemzetiségi torzsalkodásokat szőröstől bőröstől az úgynevezett uralkodó osztály nyakába varrta”. „Bemutatta (…) házi patikáját, amel�lyel ő ezt a kérdést orvosolná, ha rábíznák – a ládára kívülről az volt írva: »minimális nemzetiségi programm«, ebből a ládából aztán kis üvegecskéket szedett elő, amelyeknek címkéjét a sűrűn lelkesedő oláh és radikális ifjak előtt elsorolta”.635 A Magyar Figyelő a minimális programot tehát oláh likőrös üvegként írta le, mintegy visszafordításaként a Galilei Körnek a klerikalizmust az alkoholizmussal összekötő propagandájának. A beszámoló egy kis anekdotikus életképpel zárult: „elmenőben lévő galileisták pedig egymás között azt jegyezték meg a mi hallatunkra, hogy Jászi oláhot Pesten kívül máshol bizton nem látott”. Noha az állítólagos beszélgetés felidézése nagyon olcsó és silány kísérlet az élete jelentékeny részét a Partiumban töltő Jászi „szoba-nemzetiségi szakértőként” beállítására, ez az egyetlen utalás a Magyar Figyelőben arra, hogy a galileistákat nemcsak nem vallásosan ateista, dogmatikus szabadgondolkodókként látták, hanem felfedeztek köztük kritikai gondolkodásúakat is.636 De a Magyar Figyelő recepcióját nem ez jellemezte. A Galilei Kör nemzetiségi estjének alapvető konzervatív-liberális olvasata ugyanis a következő volt: „a »Galilei kör« ifjúsága egy oly előadásnak tapsolt, mely a nemzetiségi kérdést a magyar állam részleges beszüntetésével akarta megoldani”.637 És az anyanyelvű oktatás, bíráskodás és közigazgatás csak a minimális program – tették hozzá szörnyülMagister: Az egyetemi ifjúságról, i. m. 554. A Galilei kör és a szólásszabadság, i. m. 486. – A Jászinak két egymást követő nemzetiségi előadásáról referáló tudósítók, Dánér Béla és Dánér István ellenvetéseket tettek volna a polgári radikális előadónak, de „Jászi úr kitért a diszkusszió elől és azon a címen, hogy nem engedheti a nehezen elért hatást lerontani, szűkebb hazájába, a Galilei körbe invitált bennünket. (…) Vajjon Galilei is ennyire húzódozott annak idején az ellenvéleménytől? Elmentünk tehát a Galilei körbe. (…) Bármennyire türelmetlennek és a szabadságra nézve veszedelmesnek tartottuk is a radikálisok küzdelmét, a szabad véleménynyilvánítás fogalmának tágabb magyarázatára képesnek tartottuk eddig azokat, akik Galilei nevével büszkélkednek.” Állításuk szerint ugyanis Jászi mindössze tíz percet engedélyezett az ellenvéleményeknek. L. uo. 486–487. 636 A Galilei kör és a szólásszabadság, i. m. 487. 637 A minimális programm. MF, 1911/II., 352. (Kiemelés tőlem – Cs. P.) 634 635
284
ködve –, pedig már ez is a „teljes föderalizmus” és „végelemzésben megszünteti a magyar államot” – érveltek, félreolvasva Jászi szándékait. A minimális programban ugyanis nincs szó föderalizmusról: a területi autonómiát Jászi Oszkár és a galileisták is elutasították (még Jászinak az első világháború alatt keletkező Keleti Svájc-koncepciójában is integer egészként szerepelt a történelmi Magyarország). A Szabadgondolat reagált is a Magyar Figyelő vádjára. Vámos Henrik hívta föl a figyelmet arra, hogy Jászi minimális programja valójában teljes mértékben az 1868-as nemzetiségi törvény alapján áll: „Tisza István irodalmi csendőrsége a galileista ifjúságot rosszhiszeműen vádolja tehát államellenes tendenciával, föderalizmussal.”638 De annak, hogy a Galilei Körben nyilvánvalóan nem a magyar érdekek szolgálata folyik, a Magyar Figyelő szerzőinek perspektívájából elég volt, hogy „Hodža Milán, az ismert pánszláv agitátor” elfogadta a Galilei Kör nemzetiségi programját, és a nemzetiségi diákok is megtapsolták a Galilei Körben elhangzottakat. Jászi Oszkár emlékezete az „új ifjúság” körében Ady Endrének a „Mikor Margita visszajött” című versében megfestett Jászi-ideáljához képest („Hitvallásom és hős őrületem / Az ő diktáló, tiszta lelkétől függ”(…) / „A Jásziság én akart ideálom.”) a galileisták mindenképp visszafogottabb, kevésbé harsány portrét rajzoltak a Galilei Kör történetében oly fontos szerepet betöltő polgári radikális vezérről. Az elemzés során persze el kell különíteni az 1918–1919 előtti és utáni megnyilatkozásokat, hiszen Jászi Oszkár kudarcos vagy legalábbis a vele kapcsolatos nagy várakozásokhoz képest mindenképp csalódást keltő politikusi szerepvállalása a Károlyi-kormányban és kényszerű emigrációja homályosabbá tette a róla alkotott képet. Emlékezés-lélektani sajátosság, hogy az utólagos tudás még önreflektált visszaemlékezés esetén is mindent átír.639 Jászi Oszkár a „mentor” helyének betöltése mellett elsősorban „nemzetiségi szakértőként” őrződött meg a galileista emlékezetben, akitől megtanulták, hogy „ebben az országban túlnyomóan nemzetiségek laknak, teljes joggal nyelvük használatára és életmódjuk kialakítására”. Így emlékezett rá Kelen Jolán és Rákosi Mátyás is, ám utóbbi utólagos perspektívából bírálta Jászi nemzetiségi koncepcióját – a svájci minta eltérő történelmi-gazdasági viszonyokból adódó közép-európai adaptálhatatlansága miatt –, noha elismerte, hogy 1910-ben Jászi elképzelése még úgy jelentkezett, mint a nemzetiségi kérdés „egyedüli demokratikus, békés megoldása, mely kielégít mindenkit és megóvja az országot a feldarabolástól”.640 V.[ámos] H.[enrik]: Minimális programm – maximális perfídia. SZG, 1911/2., 88. Lásd: Gyáni Gábor: Emlékezés és oral history. In: Uő: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Budapest, Napvilág, 2000, 128–144. 640 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 60. és Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 68–69. 638 639
285
Míg Jászi „nemzetiségi szakértőként” betöltött szerepét jellemzően pozitívként értékelik, „mentori” szerepvállalásának megítélése ellentmondásosabb. Komlós Aladár a magyar történelem egyik „legtisztább, legnemesebb, legkiválóbb” alakjaként emlékezett rá, Dienes Valéria Jászi „emberszeretetét” emelte ki „kerek körszakálla”, „barna hajának” és egy „kicsit kopasz fejének” szépsége mellett, Kelen Jolán pedig egyszerűen csak a „legtanárosabb tanár” kifejezéssel adta vissza Jászi egyéniségét.641 Ezek után meglepő lehet, hogy éppen Polányi Károly állította azt az 1929-es „Galilei Kör mérlege” című korai számvetésében, hogy „Jászi a galileistákat sohasem vette komolyan”, mi több, „nem törődött velük”. Ha elfogadjuk, hogy Jászi valóban nem fektetett túl sok időt és energiát a galileistákba, fölvetődik a kérdés, hogy egyáltalán megérhette volna-e ez a „befektetés”? Polányi Károly tíz évvel a Károlyi-kormányzat kudarca után úgy gondolta, „ma tudni nem lehet”, hogy „a Galilei Kör nemzedéke megteremtette volna-e tíz év alatt a nemzetiségekkel, a munkássággal és a parasztsággal azt a nexust, amely az összeomlás pillanataiban páratlanul értékes lett volna”. Azt azonban bizonyosnak vette, hogy Jászi „gyakorlati iniciatívája” nélkül „hiányzott az összefogó elem, a politikai koncepció” a Galilei Kör mozgalmi tevékenységéből.642 Polányi ugyanis azt jelölte meg a diákegyesület történetének legfőbb passzívumaként, hogy a „tanulni és tanítani” apolitikussága nem kondicionálta a galileistákat olyan embert próbáló szerepvállalásra, amely az 1918/1919-es határhelyzetben rájuk szakadt: „(…) kérdés, hogy az összeomlás időpontjában egyáltalán feltartóztatható volt-e az, ami következett. Egy politikai feladataira nevelt értelmiségi réteg hiányában semmi esetre sem! És ez a Galilei Körnek a mulasztása.”643
Ezzel az állítással Polányi azonban legalább annyira mondott kritikát önmaga, mint Jászi felett. Hiszen a Galilei Kör első korszakának legnagyobb formátumú tagjaként maga is szállíthatta volna ezt az általa hiányolt „politikai koncepciót”. Nem hiába fejezte be azzal Polányi: „Mea maxima culpa.” Én igen nagy vétkem. És milyen ironikus, hogy az ateista-materialista diákegyesület első elnöke épp a katolikus liturgia gyónási szavai val kért bocsánatot. De tegyük hozzá: Polányi 1929-ben nem véletlenül volt ennyire keA század nagy tanúi, i. m. 158–159., 20–21. és Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 60. – Tormay Cécile Bujdosó könyvében Jászi „olajos arcának” ecsetelése természetesen egészen másképp néz ki: Bujdosó könyv. Szeged, Lazi, 2009, 54. 642 Polányi Károly: A Galilei Kör mérlege, i. m. 192. 643 Uo. 191. – Polányi szerint onnan eredt az 1918–1919-es magyarországi események jellege – „egy szörnyű háború barlanglakói törtek elő éhesen, rongyosan a forradalom porondjára” –, hogy Oroszországgal szemben Magyarországon nem volt „sok évtizedes diákmozgalom”, amely kinevelte volna „a bolsevikiek forradalmi puritanizmusát” (uo. 190–191.). Ugyanakkor Polányi hangsúlyozta, hogy a forradalomba keveredő és magukat megmérettető galileisták szerepe a maguk felkészületlenségével együtt is pozitív tisztaságuk és erkölcsösségük miatt: „Ha a galileisták nincsenek, ki tudja, miféle szégyennel volnának ma a történelem lapjai gazdagabbak” (uo. 191.). Ez az erkölcsösség a Galilei Kör aktívuma – metaforizált Polányi. 641
286
mény Jászival: a Bécsben együtt töltött időszak után ekkoriban válhattak el emigrációs útjaik.644 Rákosi Mátyás perspektívájában azonban nem is volt különbség Polányi és Jászi között, mivel egyként a szocializmusig el nem jutó „polgári radikálisok” közé sorolta őket. Rákosi értelmezésében Jászi negatív, „jobboldali elhajlító” hatást gyakorolt a Galilei Körre, mivel Magyarország átalakítását csak egy „antiklerikális értelmiségi réteg” vezetésével tudta elképzelni, és nem ismerte fel „a szocialista mozgalom jelentőségét”.645 Miután két, a legélesebben szemben álló egykori galileista, Polányi és Rákosi is súlyos állításokat fogalmazott meg Jászival szemben, nézzük meg Jászi nézőpontját, vajon „igaz-e” az, hogy nem vette komolyan a szabadgondolkodó diákegyesületet. Azt már tudhatjuk, hogy Jászi már az őt felkereső későbbi Galilei Kör-alapítóknak is segítséget adott, a Huszadik Században pedig egyenesen így méltatta a Galilei Kör első évi tevékenységét: „A Galilei Kör első évi tevékenysége alkalmas lesz arra, hogy a magyar közvélemény gondolkodó része felismerje azt az erőt és jelentőséget, mely ebben a fiatal egyesületben rejlik. (…) És lehetetlen, hogy az embert ne fogja el valami jóleső öröm, ha látja a magyar ifjúság önképzésének ezt a nevezetes átalakulását. Még vagy tíz évvel ezelőtt kártya, billiárd, kaszirnő, kuruc antiszemita deklamációk, »az átkos Bécs« (…) Ma 871 magyar diák tömörül olyan egyesületbe, melynek tagjai a tudományos igazság lényegéről, a munkásmozgalom újabb irányairól, a művészet társadalmi feltételeiről és sok más ilyen termékeny kérdésről gondolkodnak és vitatkoznak.”646
És hosszan sorolta a Galilei Kör jelentősnek ítélt eredményeit, a Mach-szemináriumtól a diákstatisztika készítésének és kiadásának tervezetéig. A megjelent diákstatisztikához írt előszavában Jászi az „új ifjúság” megszemélyesítőjének megtett Bosnyák Bélát méltatva jellemezte a galileistákat, és jelölte ki feladataikat: ők képviselik az „új magyar diákságot”, „tanulnak, kutatnak, folyton művelődnek s édes testvérüknek érzik a magyar föld minden kitagadottját”. „A Galilei Kör és a magyar diákság feladata”, hogy „a szervezés és önművelés munkájával egy olyan új nemzedéket neveljen”, mely „többé nem fogja eltűrni (…) kulturális, gazdasági és politikai állapotainkat”647 – vagyis leszámol a „régi Magyarországgal”. De Jászi Oszkár „Az új ifjúság” című, a Világban vezető helyen megjelent 1913-as írásában adta meg a Galilei Kör apoteózisát, melyben a szabadgondolkodó diákegyesület ötéves munkáját ekképp méltatta: „A Galilei Kör által napról napra erősödik és tágul a magyar fiatalságnak ez az új típusa, melynek a tudomány nem vizsgatárgy, hanem a lélek gyönyörűsége, a politika pedig nem üzlet vagy dikció, hanem egy fejlettebb erkölcsiség létrehozásának eszköze. Ezért látjuk mi ennek az új Jászi bécsi emigrációs éveiről: Litván György: Jászi Oszkár, i. m. 189–235. Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 68. Hangsúlyos, hogy Rákosi emlékiratában a „polgári radikális” kifejezetten negatív, megbélyegző jellegű jelzőnek számít, ahogy a rákosista korszak történetírásában is. Lásd a bírálatot legszínvonalasabban megvalósító Fukász György könyvét: A magyarországi polgári radikalizmus történetéhez, 1900–1918. Jászi Oszkár ideológiájának bírálata. Budapest, Gondolat, 1960. 646 Kortörténeti jegyzetek. A Galilei kör, HSZ, 1909/7–8., 87. 647 A budapesti diáknyomor, i. m. 3–4. 644 645
287
egyetemi polgárságnak törekvéseiben annak az elkövetkezendő nemzedéknek jeleit, mely végre-valahára csakugyan átvezetendi Magyarországot a Balkánból Nyugat-Európába.”648
Jászi a Galilei Kör betiltása után is kiállt a diákegyesület mellett: annak feloszlatásában a „jobb jövő hitének” szétverési kísérletét látta.649 Magyarországról történő távozása után, bécsi emigrációjában írt, az 1918–1919-es eseményeket értelmező Magyar kálvária – magyar föltámadás című, 1920-ban megjelent munkájában azonban már jóval kritikusabb sorokat találunk a tagok jelentékeny részének bolsevizálódásával Jászinak igen nagy csalódást okozó650 galileistákról a magyarországi demokrácia erőit felsorakoztató, vesztes csata utáni retrospektív seregszemlében: „[A Galilei Kör] fölvette a harcot a kongregácionista vagy lumpuló ifjúsági egyesületekkel. Intenzív tanuló és ismeretterjesztő munkája mellett a Galilei-kör mindinkább egy szocialista jellegű diákszervezetté vált, melyben egyre nagyobb mértékben a zsidó hallgatóság vitte a vezérszerepet. A háború nyomora és izgalmai közepette egyre szélsőségesebben antimilitarista és szindikalista tanok terjedtek el soraiban, úgyhogy néhány héttel a forradalom kitörése előtt a rendőrség az egyesületet föloszlatta, s tagjai sorából többeket elfogatott. A kommunista forradalom húszéves intellektuális emberanyaga csaknem kizárólag a Galilei-kör embereiből állott, akik között sok zöld kritikátlanság, pökhendi elbizakodottság és vaskos modortalanság mellett nem egy igazi érték, rajongó önfeláldozás volt s lelki derékség volt található. Mindenesetre az egyedüli ifjúsági kör volt Budapesten, ahol a tudományos törekvéseket komolyan vették, s a szociális fölszabadítás problémái iránt érzékkel bírtak. Hogy a Galilei-kör jelentőségét és értékét messze túlhaladó közéleti erőforrássá vált a forradalom eseményeiben, ez igazán nem az ő hibája volt, mint inkább az általános magyar betegségé, mely úgy a konzervatív, mint a szorosan vett polgári világnak minden szervező és őszintén kulturális munkáitól irtózó patópálizmusban rejlik.”651
Jászinak a Galilei Körrről alkotott képe ettől kezdve úgy sötétedett, ahogy egyre kevesebb reménye lett a magyar közéletbe történő diadalmas visszatérésre. Közel negyven évvel „Az új ifjúság”-ról írt cikke után, újabb, még nagyobb kiábrándulások – az októbrista mozgalom csődje és a szimbolikus értelemben vett „októbert” képletesen el-
Jászi Oszkár: Az új ifjúság, V, i. m. 3. Jászi Oszkár: Reakció vagy házfeloszlatás. V, 1918. április 21., 1. 650 Vö. Gyurgyák János megállapítását: 1917–1919-ben a galileisták Jászit „magára hagyták egy új messianizmus, a kommunizmus kedvéért”. (Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok, i. m. 162.) Gyurgyák állítása abban a tekintetben igazításra szorul, hogy a Galilei Kör egésze nem bolsevizálódott, a bolsevizmus felvállalásáról ugyanis vita bontakozott ki az újraindított Szabadgondolatban. (Lásd majd a „kis korszak” áttekintésénél.) Másrészről pedig a „kis korszak” galileistáinak Jászitól történő eltávolodása már 1916-ban kimutatható volt: amikor felmerült, hogy a Galilei Kör 1916. májusi „békenapján” Jászi mondjon beszédet, Rudas Zoltán elnök elutasította a javaslatot, mivel „Jászi háborús cikkei nem olyanok, hogy egy progresszív előadás tartására kérjük föl”. Rudas akkor már Karl Liebknechtről szeretett volna előadást hallani. L. Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. május 13-i választmány üléséről, PIL, i. h. 651 Jászi Oszkár: Magyar kálvária – magyar föltámadás. A két forradalom értelme, jelentősége és tanulságai. Budapest, Magyar Hírlap, 1989, 40–41. 648 649
288
kártyázó élő emblémával, a Károlyi Mihálytól való átmeneti eltávolodás652 – után Jászi Oszkár a következőt írta Polányi Károlynak: „A Galilei Kör abban a betegségben szenvedett, mint a magyar társadalom. Egy jelszavas társaság volt, messze az igazi élettől, mely később bedőlt – nagy többségében – a Kun és Rákosi ideológiának. Így azokhoz az erőkhöz csatlakozott, melyek Októbert és később egy októbrista szinthézist lehetetlenné tettek.”653
A kiábrándult és megkeseredett Jászi szerint Polányi a Galilei Kör jelentőségét mind pozitív, mind negatív irányban túlbecsülte: „Jelszavas társaság” – írta róluk –, amely se nem jobb, se nem rosszabb nem volt, mint a magyar társadalom. Ha a bolsevizálódó galileistákat azzal vádolták, hogy tőrt emeltek szülőjükre,654 akkor az idős Jászi – aki 1913-ban még „a magyar ifjúságnak egy egészen új lelki és erkölcsi típusaként” méltatta a galileistákat655 – minden szava egy-egy tőrdöfés lehetett volna a Galilei Kör tagjainak szívébe. Azokéba, akik másnak, többnek, jobbnak gondolták magukat a „hagyományos” diákegyesületek reprezentánsainál: az addigi jelszópolitikát folytató „kurucos nacionalizmussal” szemben egy új típusú, „plebejus” hazafiság képviselőinek.
652 Vö. Jászi Oszkár levele Károlyi Mihályhoz, Oberlin, 1930. május 21. In: Jászi Oszkár válogatott levelei. Szerk.: Litván György–Varga F. János. Budapest, Magvető, 1990, 322–325. Jászi Károlyitól történt eltávolodásáról: Hajdu Tibor: Ki volt Károlyi Mihály?, i. m. 174–175. 653 Jászi Oszkár levele Polányi Károlyhoz, Oberlin, 1950. november 5. In: Jászi Oszkár válogatott levelei, i. m. 528. (Kiemelés tőlem – Cs. P.) 654 „A bolsevik hajlamú galileista ifjúság tőrt emelt a maga szülőanyjára és kebelében az elégületlenséget szítja…” L. Új Lap, 1919. március 1. Idézi Tömöry Márta: Új vizeken járok, i. m. 165. 655 Jászi Oszkár: Az új ifjúság, i. m. 1. (Kiemelés az eredetiben – Cs. P.)
289
A GALILEI KÖR ÜNNEPEI ÉS SZIMBOLIKUS POLITIKÁJA A tekintetben, hogy a galileisták egy új típusú „plebejus hazafiság” képviselői voltak, egyetértés uralkodik az egykori galileista visszaemlékezők körében. Rákosi szerint Ady méltán hasonlította őket a márciusi ifjakhoz, mivel 1910–1912-ben – amikor „létrejött a demokratikus polgári pártok és a szociáldemokrata munkásság összefogása” –, a Galilei Kör a magyar egyetemi hallgatókat mozgósította „a reakció ellen”.656 Érdemes a kör szimbolikus politizálásának tükrében megvizsgálnunk ezt a „márciusi ifjú” szerepfelfogást és a „plebejus hazafi” önreprezentációt, amelyet Csécsy Imre úgy fogalmazott a diákegyesület megalakulásának ötéves évfordulóján visszatekintve: „öt év előtt még elkergették az egyetemi kollokviumokról azt a pár diákot, aki szabadgondolkodónak, szocialistának vallotta magát s akik a Galilei Kört megalapították. Ma már övék a március, ők az ifjúság igazi vezérei”.657 A márciusi ünnepségeknek658 a galileista önmeghatározásban játszott kulcsszerepét jelzi, hogy Három március címmel összegyűjtve is kiadták Ady Endrének az 1911–1913as ünnepségekre írt verseit és Jászi Oszkár, Polányi Károly és Rubin László azokon elmondott beszédeit.659 A galileisták az imázsuk szerint a „hagyományos”, függetlenségi beszédmódú diákegyesületektől eltérően akarták megünnepelni az 1848-as forradalmat és szabadságharcot, hiszen arról teljesen másként, Szabó Ervint követve gondolkodtak. Az elkülönülést a Galilei Kör hivatalos jelentésében is rögzítette: „Mióta a Galilei Kör megalakult, a budapesti egyetemi polgárok két ünnepségen ülik meg a márciusi napok emlékét. Az egyiken a hivatalos egyesületek vesznek részt, a másikat a Kör rendezi.”660
Ezt a „másságot” nem mindig tolerálta az egyetemi vezetés: az 1914-es ünnepség után maga Kováts Gyula, a Budapesti Egyetem rektora írt Boda Dezső székesfővárosi rendőrfőkapitánynak, hogy adja ki a Galilei Kör ünnepségén részt vett egyetemisták névsorát, mert szándékában állt eljárást indítani ellenük a „köztörvényekkel is ellentétben álló” „forradalmi törekvések kapcsán”.661 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, I., i. m. 70. Csécsy Imre: A márciusi ifjak. A Galilei Kör jubileumához. NSZ, 1913. október 18., 10–11. 658 A dualizmus korának engedélyezett negyvennyolcas ünnepe április 11. volt, az áprilisi törvények szentesítésének napja. Április 11. helyett azonban akkor és később is március 15. lett a forradalom és szabadságharc – a korban államilag nem hivatalos – ünnepnapja. – A márciusi 15-i ünnep történetéről l. Gerő András: Március 15. In: Uő: Magyar polgárosodás. Budapest, Atlantisz, 1993, 397–415. 659 Három március. 1911–1912–1913. Ady Endre három ünnepi verse – Jászi Oszkár, Rubin László és Polányi Károly ünnepi beszédei a Galilei Kör ötéves fennállása alkalmából. Budapest, 1913. 660 Jelentés a Galilei Kör 1911/12. évi működéséről, i. m. 661 K. Kováts Gyula budapesti egyetemi rektor levele dr. Boda Dezső székesfővárosi rendőrfőkapitányhoz, 1914. március 31. ELTE Egyetemi Levéltár, i. h. – A rektor csatolta a leveléhez Az Újság 1914. március 31-i számában megjelent tudósítását, amelyben a rektor kék ceruzával külön aláhúzta a Ruttkay-Nedeczky Béla körelnök megnyitójából kiemelt szavakat, miszerint a galileisták az elnyomással, vagyis „az orosz módszerrel 656 657
290
Mik voltak ezek – a valóban évről évre radikálisabbá váló – „márciusi” hangok? A Galilei Kör tagjai első márciusi ünnepüket 1909. március 28-án tartották a Pester Lloyd szerkesztőségének otthont adó palota nagytermében. Erről az ünnepségről meglehetősen szerénytelenül állították jelentésükben, hogy „a budapesti diákság tudomány- és felvilágosodás-szomjas radikalizmusának olyan megnyilatkozása volt, amely páratlanul áll a magyar főiskolák történetében”.662 A rendezvényen közel 2000 diák vett részt, a megjelenők egy része be sem fért a terembe. Az ünnepségre díszes meghívót és négyoldalas műsorfüzetet készítettek: címlapján Ady „Új vizeken járok” című versének két sorával („Szállani, szállani egyre, / Új vizekre, nagy szüzi vizekre…”) és Kozma Lajos rajzolta szimbolikus illusztrációjával, egy város kontúrjait is kirajzoló emberóceánnal, amelynek test-habjain hasít a „Holnap” hajója, orrában egy kitárt karú ruhátlan nővel. Szakszervezeti tagoknak 40 fillérért kínálták a programot a Népszava könyvkereskedésben.663 A galileistáknak a szociáldemokrata szimbolikus politikával erősen összefonódó 1848-interpretációját mutatta, hogy ünnepségük nem a „Szózat”-tal vagy a „Nemzeti dal”-lal kezdődött, hanem munkásdalárda énekelte el a Csizmadia Sándor írta magyar „Munkás-Marseillaise”-t. Ezután Polányi Károly nyitotta meg beszédével az ünnepélyt, majd a Galilei Kör vonzáskörébe tartozó színészek664 közül T. Halmi Margit adta elő a Népszava munkatársának, Gyagyovszki Emilnek „Az utca” című költeményét és Ady Endre több versét.665 A színész Góth Sándor Petőfit és Adyt olvasott föl, majd Jászi Oszkár tartotta a Galilei Kör első márciusi ünnepségének ünnepi beszédét „Hazafiság és nemzetköziség” címmel. Jászi után Huszár Károly, az operaiskola tenoristája énekelt „új és régi magyar dalokat”, majd az ünnepséget Törzs Jenő, Góthné Kertész Ella és Balassa Jenő zárták Petőfi-, Ady- és Csizmadia-szavalatokkal, utóbbiak között elhangzott „Az igazság felé” és az „Anyám mosni jár”.666 Második márciusi ünnepüket 1910. március 20-án rendezték a Vigadóban, amelyet „a magyar diákság demokratikus érzelmeinek valóságos tüntetésének” tartottak, miután a „hagyományos diákszervezetek”, a Széchenyi Szövetség, az Egyetemi Kör, a szemben az orosz diákok módszerével fognak harczolni és a laboratóriumokban jut majd eszükbe, hogy az ekrazit és a dinamit történelemalkotó tényezők”. L. A Galilei Kör márciusi ünnepe, Az Újság, 1914. március 31., 13. – A Boda helyett válaszoló főkapitány-helyettes válaszában leszögezte, hogy a Régi Képviselőház üléstermében tartott 1914. március 29-i rendezvény előre bejelentett és a program előzetes megadása után engedélyezett volt. „A márciusi ünnepélyen részt vett egyetemi polgárok névsorát nem közölhetem, mert arról feljegyzéseim nincsenek, és nem is lehetnek, mert szabályszerűen rendezett ünnepély közönsége nem igazoltatható.” L. A főkapitány-helyettes levele K. Kovács Gyula budapesti egyetemi rektornak, 1914. április 1., uo. 662 Jelentés a Galilei Kör 1908/09. évi működéséről, i. m. 4. 663 Márciusi ünnepély. NSZ, 1909. március 23., 6. 664 Róluk: Major Tamás: A politikus színház. Népszabadság, 1969. április 4., 9. 665 A párosítás pikáns, mert a Népszava Ady–Csizmadia-vitájában Csizmadia Gyagyovszki Emil költészetét állította Adyéval szembe. 666 Jelentés a Galilei Kör 1908/09. évi működéséről, i. m. 4.
291
Szent Imre Kör a megelőző nap részt vettek a Baross János-féle választójogi gyűlésen. Ezzel nyilvánvalóvá vált – érveltek a galileisták –, hogy míg a „hagyományos” diákszervezetek a feudalizmus „porkolábjai”, a Galilei Kör a demokratikus törekvések zászlóshajója. A második márciusi ünnepük programja is ezt az önképet tükrözte. A rendezvény a munkásdalárda munkásindulójával kezdődött, majd Polányi Károly fejtette ki megnyitóbeszédében, hogy „1848-ban is két párt állott egymással szemben: a nemzet, amely a jobbágyság óvatos reformálását hirdette és amely az általános és egyetemes jobbágyfölszabadításért szállott síkra” – az utóbbiakat képviselték a radikális, Petőfi vezette „március ifjak”. Polányi beszédében megvetéssel „bélyegezte meg” „az egyetem hivatalos ifjúságát”, amely a jelen harcában „nem a népjogok, hanem a grófok pártján áll”.667 A Galilei Kör jelentése szerint Polányi beszédét Forrai Rózsi szavalata követte Babits Mihály „Sugár” című versével. Somlay Arthur adta elő Petőfinek „A magyar ifjakhoz” címzett kritikus, forradalmasító versét. Ezt követően szavalta el a galileista Sebestyén Géza Ady Endre Galilei Körhöz küldött első versét, „A márciusi Naphoz” címűt. A galileisták az ünnepség „legszebb részének” jelölték meg a mozgósító Ady-szavalatot: „Több mint ezer diák hallgatta meghatottan az Új-Magyarország e harci dalát.” Zigány Zoltán mondott újabb ünnepi beszédet, majd következett Kosztolányi „Hídon” című verse, Csizmadia Sándor „Március”-a, Törzs Jenő szavalta még Kiss Józseftől a minden „korhadt” „összeomlásáról” szóló „Tüzek”-et, végül a munkásdalárda „Marseillaise”-e zárta az ünnepélyt.668 Kifejezetten radikális program körvonalazódott ki tehát, amely okkal vonta magára a „régi Magyarország” „zsandárjainak” figyelmét – ahogy a galileisták ellenfeleiket minősítették. 1911-es ünnepségükről ismételten csak azt írták, hogy „az ünnep a magyar diákság demokratikus érzelmeinek előkelően lelkes hangsúlyozása volt”.669 A folytonosságot képviselte az ismételten jelen lévő Jászi Oszkár is, aki az ünnepi beszédet tartotta az 1911. március 26-án a Vigadóban rendezett ünnepségen.670 Jászi a kör első, 1914-ig terjedő korszakának egyik legfontosabb, programadással felérő beszédét tartotta. Ebben azt a függetlenségi toposzt aktivizálta, amely szerint 1848 „papiroson maradt”. Jászinak a galileista történetszemlélet számára mintaadó interpretációja szerint „1848 márciusának honfoglalása” nemhogy nem valósult meg, de helyette „a rendi feudális, népellenes állam, a milliók hazájának sorvasztó bilincse újra föléledt”. A sötétre festett „régi Magyarország” „új Magyarországgá” alakításában fontos szerepet szánt a galileistáknak, amikor „a falvak és a tanyák szántóvetői közé küldte” őket, hogy hirdessék, „nincs haza ott, ahol a népnek földje nincs”. Jászi beszédében lenyomatát láthatjuk annak az elképzelésnek, amely a fővárosi bázisú polgári radikális mozgalom vidéki támogatottságát a szabadgondolkodó diákok segítségével kívánja növelni. Jászi mondatai abban a belpolitikai helyzetben hangzottak el, amelyben az „aktorkereső” A Galilei-Kör márciusi ünnepsége. NSZ, 1910. március 22., 11. Jelentés a Galilei Kör 1909/10. évi működéséről, i. m. 6. 669 Jelentés a Galilei Kör 1910/11. évi működéséről, i. m. 6. 670 A szabadgondolkodó ifjúság márciusi ünnepsége. NSZ, 1911. március 23., 8. 667 668
292
polgári radikális mozgalma már stratégiai szövetséget kötött a szociáldemokratákkal.671 A polgári radikális vezér meg is rajzolta a diákok és a munkások szövetségének ideálját: „Vállvetve a szervezett gyári munkássággal, hirdesse az egyetemi ifjúság, hogy nincs haza ott, ahol koldus, tanulatlan nép lakik, mert valódi haza csak művelt, szabad és civilizált emberek önkéntes szövetségén alapulhat.”672
Az ünnepi beszédének további kiemelendő üzenete volt, amely a nemzetiségi politika követendő útját jelölte ki az „új ifjúságnak”, és arra buzdította őket, hogy tanulják meg a „nemzetiségek nyelvét”. Jászi szónoklata mellett az ünnepség másik pillére Adytól „A Tűz márciusa” volt, melyet Törzs Jenő szavalt el a közönségnek. De akkor már az addig kizárólag magyar szerzőkből (mindenekelőtt Petőfi, Ady, Csizmadia) álló irodalmi-előadói programban megjelentek külföldi szerzők is. Sebestyén Géza Anatole France-nak Victor Hugo emlékünnepén mondott beszédét tolmácsolta a jelenlévőknek, Törzs Jenő pedig a neoromantikus színpadi szerző, és ezért az ideológiai alapon álló „galileista esztétika” horizontján alapvetően kívül eső, de Magyarországon akkor nagyon népszerű Edmond Rostand „Óda a felkelő naphoz” című művét szavalta. Az átkötő elemeket Ady-versek és kurucdalok biztosították.673 Az 1912-es márciusi megemlékezés rohamos radikalizálódást mutatott. Az ünnepség szűkebb kontextusa az volt, hogy nem sokkal azelőtt döntött a Galilei Kör vezetősége a hivatalos részvételről az 1912. március 4-i választójogi tüntetésen, és röpiratban buzdítottak másokat is a csatlakozásra, amellyel az egyesület nyíltan feladta addigi „apolitikusnak” tekinthető, „tanulni és tanítani” mottójú alapállását: „Ma, midőn ugyanaz a két tábor küzd egymással, mely hat évtized előtt (1848-ban – Cs. P.), – számunkra a márciusi forradalmárok szelleme: a demokrácia nagy érdekeivel egybeforrott, tisztult hazafiság eszménye jelöli ki a helyet. S most midőn a döntő mérkőzés előtt seregszemlére készülődik a demokráciáért harcolók tábora, bennünket is az utcára szólít állásfoglalásunk erkölcsi kényszere. Igaz, mi emeltük fel tiltakozó szavunkat a tudományos munka nevében a lármás politikai tüntetések szokása ellen, mi hangoztattuk mindenkor, hogy a közösség iránti kötelességünk a tanítás és tanulás munkáját rója ránk. De vannak idők, midőn a társadalmi szolidaritás a demonstrációt avatja épp oly komoly és áldozatra érdemes kötelességévé. Ne riasszon vissza a gyávák aggodalmaskodása, a cinikusok gúnya s a hatalmukat féltők úri megvetése; gondoljátok meg, hogy hatvan év előtt is éretlen zajongásnak nevezték a muszkavezető nagyurak elődeitek márciusát.”674
Ismét ugyanazon „két tábor” küzdelmének felemlegetésével találkozunk, akár Polányi Károly két évvel korábbi beszédében, vagy Rákosi Mátyás 40 évvel későbbi megnyiG. Fodor Gábor: Gondoljuk újra a polgári radikálisokat, i. m. 62–64. Jelentés a Galilei Kör 1910/11. évi működéséről, i. m. 7. 673 Jelentés a Galilei Kör 1910/11. évi működéséről, i. m. 6–7. 674 Jelentés a Galilei Kör 1911/12. évi működéséről, i. m. 13. 671 672
293
latkozásaiban (vagy Révai József, Andics Erzsébet, Mód Aladár 1948-as írásaiban675), a szélsőségesen ideologikus és ahistorikus történetszemléletre jellemző „örök visszatérés” képzetének jeleként. Ezt a negyedik, március 24-én a Vigadóban rendezett ünnepélyt a Munkásdalszövetség nyitotta „forradalmi dalokkal”, majd Révész Béla „Szocialisták” című novellájának felolvasását fogadta „meleg ováció”. Révész novellájában munkásbiztosítóban dolgozó idős szocialisták emlékeznek az 1870-es évek munkásmozgalmi hőskorára, és ugyanakkor utalnak a jelenbeli sztrájkokra, a „seregszemle” stratégiai metaforáját alkalmazva: „A gyárak ma hiába búgnak, a műhelyekben ma unatkoznak a gépek, ma nem terem se ház, se asztal, se hajó, se semmi... ma láthatja a tőke, mire megy nélkülünk, ha mi ölbe tesszük a kezünket... ezek a mi nagy szemlenapjaink, amikor megnézzük, hányan vagyunk, amikor megmérjük az erőnket... És mi nem fogunk győzni? Mi ellenünk tudnak ők harcolni? Erősebb valaki nálunknál? Nálunknál...”676
Az az évben szavalt Ady-vers, az „Új, tavaszi sereg-számla” is kategorikusan mozgósító volt. A balratolódást, a közelítést jelezte a polgári radikalizmus értelmiségi eszmevilágtól a harcosabb „munkásmozgalmi” szerepvállalás felé, hogy az ünnepi beszédet a Jászinál radikálisabb Kunfi Zsigmond tartotta, hívószavai a szabadság – egyenlőség – testvériség voltak: „Beszédében a nemzeti eszmének és a szabadság, testvériség, egyenlőség jelszavainak új értelmezését adta, beszélt a társadalmi osztályok küzdelméről és a fejlődés nagy perspektíváiról.”677 Rubin László elnökként mondott beszédében a galileisták március 4-i tömegtüntetésre történő részvételére reflektált. A „forradalom híveinek” nevezte a galileistákat, és felidézte a magyar történelem „plebejus demokrata” hagyományait: „(…) nekünk nagy emlék az a néhány diák, kik Martinovics kátéját másolták titokban egykoron, s a mi elődeink azok a jurátusok, akik kipirult arccal éltették a reformországgyűlések vezéreit, és a Pilvax-beliekhez csatlakozó sztrájkoló diákság az imént újra sztrájkolt a választójogi demonstráció napján. (…) A könyve fölé hajló, szemináriumokba járó mai magyar diák forradalmi gondolata nem kering a barikádok körül: véres harcokról és dicső csatákról nem álmodozunk. De áhítatszerű óhajunk, hogy idősebb társainktól a szociális igazságosság nagyobb szeretetében különbözzünk és legyünk olyan forradalmiak, bátrak, erősek és tanultak, hogy kaszinóvonal soha be ne olvaszthasson bennünket.”678
A „hivatalos ifjúsággal” való szembenállás enyhült a következő évre a választójogi megmozdulások kudarca, a „forradalmi helyzet elmúlása” okozta csalódás miatt. Az 1913-as márciusi megemlékezésekről „A hivatalos ifjúság ünnepe” című írásukban adtak számot: Például: Mód Aladár: Két március. In: Az államosított forradalom. 1848 centenáriuma. Szerk.: Gerő András. Budapest, Új Mandátum,1998, 33–34. 676 Révész Béla: Szocialisták. Nyugat, 1908/II., 169–175. 677 Jelentés a Galilei Kör 1911/12. évi működéséről, i. m. 12. 678 A Galilei Kör márciusi ünnepe. SZG, 1912/4., 155–156. 675
294
„Megszoktuk, hogy a hivatalos ifjúság márciusi ünnepét alkalmul használják azok ellen, kik a forradalmi jelszavaknak új tartalmat adtak. A szónokok az ünnepségek vontatott hangulatát vádaskodásokkal frissítgették és a márciusi hagyományokat a haladás gyűlöletével azonosították. Évek óta most változott először a kép. Ez az esztendő megmutatta, hogy a politikai és társadalmi értékeknek kik a hordozói és e változás megülte az ünneplők lelkét is. Az idei vigadói ünnepség nem volt elbizakodott és rágalmazó, épp ezért emelkedett s a maga módja szerint impozáns is volt. Új eszméket nem hirdettek, de nem is bántották azokat. Borongva merengtek a múltak tettein s ezzel példát adtak, hogy meddig mehet egy stílusos konzervatív ünnep.”679
„Március” galileista kultuszához tartozik, hogy ugyan az igazi „márciusi ifjúság” helyét maguknak vindikálták a galileisták a magyar szimbolikus politika korabeli „periódusos rendszerében”, a Galilei Körből kiváló „óvatosabb elemek” azonban Márciusi Kör néven hozták létre ellenszervezetüket Csécsy Imre vezetésével. Vagyis mondhatjuk, hogy ettől kezdve már nem „két”, hanem „három tábor” követelte magának 1848 márciusát annak „igazi” örököseként. 680 A márciusi ifjak kultusza mellett Martinovics és a jakobinusok kultuszát számíthatjuk a Galilei Kör szimbolikus politikája másik jelentős vonulatának.681 A „Martinovics-pör legyilkoltjainak emlékét” 1911. május 14-én ünnepelte meg először a Galilei Kör a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületével közösen: a szabadgondolkodók „legimpozánsabb erőmegnyilvánulásán” Polányi Károly és a Karinthy Frigyes Martinovics-versét szavaló Törzs Jenő képviselte a galileistákat.682 Az ünnepet Rubin László harangozta be a kivégzett magyar jakobinusokról írt hosszabb cikkével a Szabadgondolatban. Az erősen dramatizáló írásban (így „részvét nélkül gurul le Martinovics feje is”) Rubin „az igazságkeresés csúf paródiájának” nevezte Martinovicsék egykori perét, és Magyarország elmaradottságának jelképét pillantotta meg benne, rámutatva, hogy amikor 1795-ben, a „nagy forradalom hatodik esztendejében emberi jogokat ünnepel fél Európa”, nálunk még „az Ember és polgár kátéja titkos könyv és halálos bűn”.683 Rubin a „magyar tragédia” megszemélyesítőjévé – Adyval szólva igazi „magyar Messiássá” – tette meg Martinovicsot: „Az ő sorsa a magyar tragédiák közül való. Forradalmi lelke sehogyse tud beleilleszkedni a ballagó, csizmás magyar viszonyokba. (…) Tragédiájához pedig hozzátartozik, hogy száz év multán
A hivatalos ifjúság ünnepe. SZG, 1913/4., 128–129. Horváth Zoltán: Magyar századforduló, i. m. 386. és Magyarország története, 7., i. m. 746. De Csécsy és Jászi kapcsolata nem romlott meg. Illyés Gyula azt írta a Jászi mellett még galileista diákként „titkároskodó” Csécsyről: „Egy életen át adott vigasztaló példát a hűségről, egy eszme és egy ember iránt.” L. Illyés Gyula: Beatrice apródjai, i. m. 277. 681 Martinovics alakjának felhasználásáról a magyarországi szociáldemokrata, majd később kommunista propagandában: Vörös Boldizsár: „A múltat végképp eltörölni”?, i. m. 52–54. 682 Mozgalom. Martinovics-ünnep. SZG, 1911/2., 90. 683 Rubin László: Martinovics emlékünnep. SZG, 1911/1., 55. 679 680
295
se tudunk róla többet, mint néhány zavaros, leplezett sort a hivatalos tankönyvekből és kevesen egyetmást életrajzaiból.”684
1913 májusában újabb emlékünnepséget tartottak a jakobinusok kivégzésének 120. évfordulóján. Karinthy Frigyes olvasta fel ekkor „Martinovics” című elbeszélését, majd Pogány József előadása után jött Polányi Károly, aki Martinovics-beszédében egyenlő ségjelet tett a jakobinusok és a galileisták közé, ezzel szemben korának uralkodó köreit „ideálok lerombolóinak”, Tisza Istvánt „egy megfordított Galileinek” nevezte, aki „az igazság ítélőszéke előtt konokul megmarad amellett, hogy »mégsem mozog a Föld!«”. Végül Polányi egy Martinovics-utalással fejezte be beszédét: „A nagy pörnek azonban nem lesz vége holnap: az folyik tovább, mindaddig, míg e tanulságtételt el nem sajátítjuk s egész belső elkeseredésünk oly nagy feszültséget nem vesz, hogy végre is kirobbanjon.”685
A galileisták számára annyira fontos volt a jakobinus vezető kultusza, hogy még a világháború kellős közepén, 1916 májusában is fontosnak tartották, hogy megemlékezzenek róla halálának évfordulóján.686 A galileisták magától értetődően ápolták az általuk mélyen tisztelt687 Galileo Galilei emlékét. Az itáliai tudós szellemét megidéző események közül ki kell emelni Korach Mórnak 1910. november 18-i fellépését az Új Városháza nagytermében. „Ezzel az előadással járultam hozzá a materialista világfelfogás terjesztéséhez”688 – büszkélkedett vis�szaemlékezésében Korach, amelyben a Galilei-per ismertetését az antiklerikális harc „egy etapp”-jának tartotta. Előadását másnap publikálta a Világban „A Galilei pör” címmel. Korach Galilei meghurcolását követte végig az 1633-as bírósági peréig, mikor „az egyház által letiport” természettudós tanait végül is visszavonni kényszerült. Korach írását egy Galilei-apoteózissal zárta, nem titkolt várakozásokkal tekintve az 1910-es években várható magyarországi átalakulások elé: „(…) egyre diadalmasabban növekszik előttünk Galileo Galilei, az egyház által letiport tudósnak alakja, hirdetvén minden dogmákkal szemben a tudománynak felszabadító erejét és hatalmát s az egyháznak oly kellemetlen tétel igazságát, hogy: mégis mozog a föld”.689
Galilei születésének 350. évfordulójára Molnár László jelentetett meg egy hosszabb méltatást a tudós történelmi jelentőségéről a Szabadgondolatban. Galileit „minden idők 684 Rubin László: Martinovics emlékünnep, 56. – Rubin tragédiája pedig az lehet, hogy azóta bebizonyosodott: Martinovics bécsi ügynök volt, amint azt megmutatta Fraknói Vilmos a Martinovics élete című munkájában. L. Fraknói Vilmos: Martinovics élete. Budapest, 1921. 685 Martinovics-ünnep. SZG, 1913/7., 236. 686 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. május 13-i választmány üléséről, PIL, i. h. 687 Vö. „hős lett számomra Galilei és sok természettudós, akiket az inkvizíció, a maradi zsarnokság üldözött, elpusztított”. L. Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán: Emlékeim, i. m. 27. 688 Korach Mór. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. 689 Komját Marcell [Korach Mór]: A Galilei pör. V, 1910. november 19.
296
legnagyobb szabadgondolkodójaként” írta le a szerző, minthogy nevéhez fűződik „a természettudomány újjáébredése”, és ő volt, aki „lefektette az új tudomány alapjait”.690 Értelmezésében Galilei azért tudott újítani, mert megszabadította magát a régi (hagyományos) fizika előítéleteitől – márpedig a szabadgondolkodás definíciója maga az „elő ítélet-mentesség” volt. A szabadgondolkodó ifjúság ezúttal is saját képére formálta hősét.
690 A „Három évforduló” című összeállításban: Molnár László: Galilei. SZG, 1914/3., 73–77. A másik két megemlékezés Fichte és a 80. születésnapját ünneplő Haeckel méltatása volt.
297
A GALILEISTÁK TÖRTÉNELEMSZEMLÉLETE A galileisták – hasonlóan a nemzetiségi kérdésben vagy a földkérdésben vallott állásfoglalásukhoz – lényegében a Huszadik Század körének polgári radikális-szociáldemokrata színezetű történelemfelfogását vették át.691 Ezt a történelmi materialista alapú történetírást erős szociológiai szemlélet, a történelmi problémáknak a társadalmi fejlődésbe való beillesztése jellemezte, valamint az erős ideologikusság és átpolitizáltság, minek következtében a történelmi kérdéseket az aktuálpolitikai problémák felől tárgyalták. A gazdasági viszonyok által meghatározott osztályérdekben az alapvető történetformáló erő, a „faj” – amelyet a korban az etnikum szinonimájaként használtak –, „nemzet” és „nemzeti eszme” helyett az „osztály” és az „osztályérdek” számítottak ebben az „új” történetírásban alapvető operatív kategóriáknak. Történelemszemléletük radikálisan különbözött a korabeli magyar történelmi kánontól, amint azt a történelmi ciklusuk alkalmából kiadott röpiratukban ki is fejtették. Ebben következőképp írták le a leváltani kívánt „hivatalos” történetszemléletet: „A múlt alakjait uralmuk jelszavainak szolgáló hősökké avatják, hogy nevükben a hazaárulás bélyegét süthessék a feltörekvő néprétegekre s ezek előharcosaira. Történelmi hagyományainkból kihagyták a nép történelmét, s a tömegek küzdelmeinek legfeljebb néhány meggyalázó szó jut. Ideje már, hogy az iskolás történelemmel szemben rámutassunk a gazdasági erők döntő erejére, ideje, hogy az egyesek történelme helyett a nép történelmére irányítsuk a közfigyelmet, s a glorifikált kiváltságosakban az osztályönzés példáit mutassuk meg.”692
A történelmi kérdések – nem függetlenül a belpolitikai feszültség növekedésétől (hadd utaljak az 1912. március 4-i választójogi demonstrációra) – 1912 tavaszán kerültek a galileisták tekintetének fókuszába, ekkor rendeztek előadás-sorozatot Magyarország történelméről a Régi Képviselőház nagytermében. A szabadgondolkodó fiatalok előadás-sorozatukkal azt a historiográfiai célt tűzték maguk elé, hogy „az iskolás történelemmel szemben” rámutassanak a gazdasági erők döntő szerepére és az egyesek története helyett a „nép” történetére irányítsák a közfigyelmet.693 A történelmi ciklusban Szende Pál Szent István alkotmányáról, Pogány József Dózsa Györgyről és a magyar jobbágyságról adott elő márciusban. Őket követte áprilisban Ágoston Péter előadása a „birtokarisztokrácia” létrejöttéről és Jászi Oszkáré a magyar nemzeti állam kialakulásáról.694 Ezek a történelmi materialista színezetű előadások elhelyezhetetlenek voltak a dualizmuskori történetírás nagy megosztó tengelye, a „kuruc”–„labanc” szemléleti különbség mentén, abban a koordinációs rendszerben, amelyben például Szekfű Gyula Melyet Pók Attila mutatott be körültekintően. L. A Huszadik Század körének történetfelfogása. Válogatta, sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta: Pók Attila. Budapest, Gondolat, 1982. 692 Jelentés a Galilei Kör 1911/12. évi működéséről, i. m. 10. 693 Galilei Kör. SZG, 1912/4., 161. 694 Galilei Kör. SZG, 1912/4., 161. 691
298
1913-as A száműzött Rákóczija is elhelyezkedett, és amelyben akkorát robbanhatott.695 A Galilei Kör reformorientált-plebejus történelemszemléletét nem lehet a „kuruc” vagy „labanc” címkével illetni. Talán mindennél jobban illusztrálja ezt az állítást, hogy a Habsburg-uralkodók közül csak egyet méltattak, a felvilágosult abszolutista II. Józsefet, akit „nem a korona tett királlyá”, hanem az, hogy felszabadította a jobbágyokat.696 De természetesen az uralkodóként forradalmi tetteket végrehajtó II. Józsefnél is jobban ünnepelték a magyar történelem „igazi” forradalmárait: történelmi panteonjukba a Dózsa–Martinovics–Petőfi sorhoz kapcsolódó történelmi személyiségeket emelték a magukat az 1848-as „elődök” örököseinek tartó galileisták. Szép példája a galileistáknak a történelem kérdéseit aktuális társadalmi-politikai kérdésekhez (így a szekularizációhoz697) kapcsoló, és ezért az „örök visszatérés” hatását keltő történetszemléletének Pogány Józsefnek a Szabadgondolatban publikált „Új Dózsák és új Zápolyák” című írása: „Lejátszódott megint a magyar tragédia: a paraszt fellázadt, az urak leütötték” – írta Pogány Áchim L. András meggyilkolására reagálva, de talán lényegtelen is, hogy milyen esemény kapcsán, mert ez maga a magyar történelem szüzséje. „A magyar történelem Dózsa Györgyök és Zápolya Jánosok története.”698 És Pogány fel is sorolta az elnyomott nép szenvedéstörténeteként elbeszélt magyar történelem vázát alkotó események évszámait a hozzájuk tartozó „magyar messiásokkal”: 1437 – Kardos János, 1514 – Dózsa György, 1573 – Gubecz Máté, 1735 – Szegedinác Péró, 1753 – mezőtúri Törő Pál és vásárhelyi Pető Ferenc, 1784 – Horea és Closca, 1831-ben pedig a felvidéki koleralázadás „névtelen hősei”. Az ikonográfiából kitűnik, hogy Pogány „a nemzet” helyett „a nép” történelmét írta, amelyben az ellentétek nem nemzetiségi horizontális (például magyar–román), hanem osztályszempontú vertikális alapon húzódnak. Ez pedig lényegesen különbözött a korabeli hivatalos magyar történelmi kánontól. Ugyan akadtak történelmi személyiségek, akiket a „régi” és az „új” történetírás is egyként értékelt, azonban akkor is más alapon. Erre példa Mátyás király esete: míg a korban az uralkodót elsősorban a magyar birodalmi gondolat sikeres középkori képvi695 Romsics Gergely: Nép, nemzet, birodalom, i. m. 279–281. Csak kevés professzionális történész lépett ki ebből a szemléleti koordináta-rendszerből. Közéjük tartozott a pozitivista Acsády Ignác, aki a magyar jobbágyság történetének megírásával korát megelőzve tette vizsgálat tárgyává az alávetett rétegek világát. Egy galileista fel is idézte, mekkora „botrányt” okozott, mikor az egyik gimnazista az érettségin Acsádyra hivatkozott. Lásd: Keller Bence. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. 696 „Nem a korona teszi a királyt. A jobbágyokat fel kell szabadítani – ez teszi a királyt!” – írta elragadtatottan Kelen Jolán. L. Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 17. 697 Lásd például Ágoston Péter tanulmányát, aki a szekularizáció európai történelmi példáit mutatta fel az egyes egyházi javakat főemberei és katonái közt szétosztó Martell Károlytól Nagy Frigyesig és a francia forradalom példamutatónak vett gyakorlatáig, hogy igazolja: „a szekularizáció éppen olyan régi, amilyen régi a katolikus egyháznak az állammal való kapcsolata”. L. Rab Pál [Ágoston Péter]: A szekularizáció Európában. SZG, 1911/7., 228. – Az egyházi nagybirtok magyarországi problémáját Czóbel Ernő helyezte történelmi keretbe háromrészes tanulmányában: Czóbel Ernő: Pápai kizsákmányolás a középkori Magyarországon. SZG, 1911/6., 198–201. Uő: Pápai kizsákmányolás a középkori Magyarországon, II. SZG, 1911/7., 233– 238. Uő: Pápai kizsákmányolás a középkori Magyarországon III. SZG, 1912/1., 23–26. 698 Pogány József: Új Dózsa és új Zápolyák. SZG, 1911/2., 59.
299
selőjeként ünnepelték, akit hódításai tették nagy uralkodóvá, addig az egyház és az állam kapcsolatának történetéről a Szabadgondolatban több tanulmányt is jegyző Ágoston Péter elsősorban azért tartotta nagyra Mátyást, mert visszaszorította az egyház hatalmát. Ugyanis Ágoston az egyház befolyása és a középkori Magyarország virágzása között fordított összefüggést tételezett: Mátyást a főpapok nem kedvelték, és Magyarország gyors hanyatlása akkor következett be, amikor a „gyenge” II. Ulászló alatt a főpapok helyzete ismét „kellemessé” vált. És Ágoston azt sem hagyhatta ki, hogy hangsúlyozza, a Mohácsnál megvert sereget a kalocsai érsek vezette. A Habsburgok uralomra kerülése után pedig azért tették felelőssé a katolikus egyházat, mert kiszolgálta az osztrák uralkodókat, mikor „az egész ország e kizsákmányolók ellen lázongott”.699 Összefoglalva azt mondhatjuk a galileisták történelemfelfogásáról, amit Pók Attila állapított meg a Huszadik Század köréről: elsősorban a magyar történelem nemzeti, osztály- és esetleg vallási szempontokat egybevonó fordulópontjai – mint az 1437-es és az 1514-es parasztfelkelések, a Rákóczi- és az 1848–1849-es szabadságharc – foglalkoztatták őket.700
699 700
300
Rab Pál [Ágoston Péter]: Az egyháziak s állam Magyarországon a középkorban. SZG, 1912/5., 174. Pók Attila: A Huszadik Század körének történetfelfogása, i. m. 11.
A VÁLASZTÓJOGI KÉRDÉS A Galilei Kör tagjai egységesen kiálltak az általános és titkos választójog mellett, követve polgári radikális mentoraikat, akik a szociáldemokratákkal együtt már 1905-ben az Általános Választójogi Ligában egyesültek, és a „társadalmi reformjuk megvalósításának előfeltételeként politikai reformokat követeltek”.701 Így az általános titkos választójog nem cél volt, hanem maga is csak eszköz a társadalom átalakításához, az „új Magyarország” megteremtéséhez a „régi Magyarországgal” szemben álló, alacsonyabb státusú tömegek politikai aktorrá tételével, akik – az elképzelés szerint – szükségszerűen a reformok bázisát alkotják majd, hiszen nincs vesztenivalójuk, „csak a láncaikat veszíthetik”. A gondolat, hogy adott esetben a munkástömegek egy „reakciósnak” minősíthető „alternatív” erőnek is képviseletet juttathatnának, Jászi Oszkár és köre perspektívájából nem merült föl, és ezt a Szabadgondolat cikkeit olvasva elmondhatjuk a fiatal szabadgondolkodókról is. A galileisták értelmezésében az általános, egyenlő és titkos választójog elfogadása vagy elvetése olyan frontképző volt, amely két táborra osztotta a társadalmat. A Szabadgondolat programcikkében Vámos Henrik a politikai célok között azt hangsúlyozta, hogy a folyóirat az állam és egyház szétválasztása mellett küzdeni fog az általános, egyenlő és titkos választójogért.702 Székely Aladár az általános, egyenlő és titkos választójogot az egyesülési és gyülekezési jog mellett a „gondolatszabadság” intézményes biztosítékaként jelölte meg.703 Idealizálták az általános, egyenlő és titkos választójogot, mert úgy vélték, hogy „a népakaratot a maga tisztaságában, hamisíttatlanul fejezi ki”.704 Elvetették a nyílt szavazást, mivel ez értelmezésükben csak arra szolgál, hogy a „földesúr, pap, szolgabíró, kortes, zsandár” „ellenőrizhesse, megvásárolhassa, terrorizálhassa” vagy „üldözhesse” a szavazókat. A Szabadgondolatba író szociáldemokrata Ormos Ede emiatt külön bírálta Károlyi Mihályt azért, mert noha az arisztokrata szerint a „választások korrupciójának egyetlen ellenszere” a titkos szavazás, mégis elfogadta a nyílt szavazás fenntartását.705 A szabadgondolkodás és a választójog ügyét olyannyira összekapcsolták, hogy Rónai Zoltán kijelentette, hogy „valójában szabadgondolkodó propagandát” fejt ki az, aki a „legdemokratikusabb választójogért” küzd, mivel a „politikai kritika gyakorlása” a „kritikus gondolkozás” terjedését segíti elő.706 Az általános, egyenlő és titkos választójog kivívásáért vívott politikai küzdelem egyik „legjelentősebb” lépésének tartották az MSZDP-nek a Justh-párttal kötött szövetségét, és méltatták ennek jelentőségét, noha
Mérei Gyula: Polgári radikalizmus Magyarországon, i. m. 77–78. Vámos Henrik: Szabadgondolat, i. m. 4. 703 Székely Aladár: Gróf Tisza István és a szabadgondolkodás, i. m. 7. 704 Véderő és választójog. SZG, 1912/5., 188–189. 705 Ormos Ede: Körkérdés a választójogról. SZG, 1912/1., 45. 706 Rónai Zoltán: Gondolkozásunk szabadsága és társadalmi rendje. SZG, 1911/1., 17. 701 702
301
annak nem örültek, hogy a „klerikálisnak” és „reakciósnak” tartott Apponyi Albert is „felkapaszkodott Justhék népszerűségének szekerébe”.707 Az MSZDP és a Justh-párt megegyezését annak bizonyítékának látták, hogy „a demokrácia egyre jobban hódít az ország minden rétegében”, mivel már nemcsak a szociáldemokraták („a hazátlan bitangok”), a polgári radikálisok („a felvilágosodott polgárság”), hanem a „soviniszta”, „színmagyar” Justh-párt is követeli azt. Varga Jenő értelmezésében a tudatosan gerjesztett antiszemitizmussal ebbe az újonnan létrejött választójogi egységbe akar éket verni a „reakció”.708 Kik alkotják a „reakciót”? A galileisták szerint a „progresszió” erőivel szemben Tisza István a Magyar Figyelő körül szervezi a „reakció táborát”, ide tömöríti az általános, egyenlő és titkos választójog ellenségeit.709 Éppen a választójog bővítésének ellenzése miatt vonták kétségbe, hogy Tisza „liberális” lenne. Biztosak voltak abban, hogy a Tisza hatalmában lévő parlament soha nem fog eljutni a választójogi reform tárgyalásáig. An�nyira Tiszához kötötték a választójog kiterjesztésének kérlelhetetlen ellenzését, hogy az 1911-es véderőreform-javaslatot is e felől szemlélték (miképp a sürgetett házszabály-revízióról is úgy vélték, hogy annak „éle” a választójogi reform ellen irányul): „A célzat világos: letörni a választójog parlamenti harcosait és megmutatni az uralkodónak (…) kár megbolygatni a régi rendet, mely hűségesen behódol, szállít pénzt, katonát s megbízhatóbb szolga, mint lesz a népparlament, mellyel előre számolni úgysem lehet. Tiszáék kezében a véderőreform zsarolási eszköz a választójognak felülről való elejtésére.”710
Éppen ezen éles szembeállítás miatt a galileisták a „véderőjavaslat ellen irányuló” parlamenti obstrukciót is a választójogi reform ügyéhez kapcsolták, és méltatták azt: „Ha van jogosult obstrukció, úgy ez az, mert nagy értékekért, új alkotmányért, demokráciáért, a jövő kialakulásáért, az alkotmányból kirekesztett népmilliók érvényesüléséért folyik”. Az obstrukciót a választójogi küzdelem „vajúdásának” nevezték, melynek eredményeként a „pálinka-parlamentből” meg fog születni a „népparlament”.711 Ennek feltétele azonban – ezt nem győzték hangsúlyozni – Tisza bukása: „Az általános, egyenlő, titkos választójog Tisza Istvánnak, a népjogok ádáz ellenségének politikai bukásával egyidőben fog megvalósulni.”712 Tisza nézeteivel többször is külön foglalkoztak: rendszeresen szemlézték a Magyar Figyelőben megjelent írásait, mivel – érveltek ironikusan – Tisza „matematikai pontos-
Választójogi blokk. SZG, 1911/1., 50–51., ill. Obstrukció a választójogért. SZG, 1911/4., 153. vj. [Varga Jenő]: Az új antiszemitizmus. SZG, 1911/2., 72. 709 Polónyi és Tisza. SZG, 1911/1., 50. 710 A választójogi reform. SZG, 1911/3., 110. 711 Obstrukció a választójogért. SZG, 1911/4., 153. 712 Parlamenti béke és Tisza gróf. SZG, 1911/7., 262. 707 708
302
sággal előidézi az ellenkező eredményt, mint amit szándéka volt elérni”.713 „Tisza ismét tudományos cikket ír” címmel gúnyos hangon ismertették a radikálisok ellen „irtóhadjáratra induló” Tisza írását, melyben az ausztriai választójog 1907-es kiterjesztésének következményeit elemezte. Tisza kimutatta, hogy az új parlament „értelmi színvonala csekélyebb”, mint a választójogi reformot megelőzőé volt. Ezt azzal vélte bizonyítottnak, hogy a képviselők immáron csak fele rendelkezik felsőfokú végzettséggel. A Szabadgondolatban azonban alapjaiban kérdőjelezték meg, hogy a felsőfokú végzettséget a „színvonal” mércéjévé lehetne tenni: „(…) a gazdaságilag legelőrehaladottabb nemzetiségeknél az iparosodás és jólét kultúrát teremtett, emelte a nép általános szellemi színvonalát s ennélfogva a nép sorából kikerülnek olyan egyének, akik felsőiskolát ugyan nem végeztek, de környezetük és életmódjuk folytán értelmességük kifejlődött, úgy hogy parlamenti működésre hivatottak lettek.”714
A Szabadgondolatban figyelemmel kísérték a választójogi kérdés magyarországi teoretikusainak munkásságát. Recenzeálták Méray-Horváth Károlynak Választójogi beszédek című könyvét. A kötet kilenc választójogi beszédét és egy törvényjavaslat indoklását tartalmazta Méray-Horváthtól, aki ezeket a „gyűlölt” és „kitagadott” Kristóffy József híveként jegyezte. De mióta Bánffy Dezső, majd a Justh-párt is felkarolta a választójog ügyét: „Ki hiszi el róluk, hogy hazaárulók, hogy Bécs szolgái, hogy darabontok?”715 – tették föl a kérdést. Különös részletességgel mutatták be az életét tragikusan bevégző Várady Zsigmond Adalékok a választójog reformjához című 1911-es könyvét. Várady abból a kérdésfeltevésből indult ki, hogy általában miért nehéz a politikai-társadalmi változtatásokat keresztülvinni. Várady szerint azért, mert az emberben öntudatlanul is él az elképzelés, hogy a fennálló rend isteni eredetű, amelyet meg kell őrizni. Elbeszélésében azonban „a papi uralom alatt vergődő magyar társadalomnak” nem kell félnie az újításoktól, ugyanis „már nincs olyan reformgondolat”, melynek hatásai ne lehetnének tanulmányozhatók a „fejlettebb” nyugati államokban.716 Várady példák sorával bizonyította, hogy az általános, egyenlő és titkos választójog „nem újszülött gondolat”, hanem „győzedelmes világintézmény, mely ma már a földkerekség nagyobb részében uralkoy-I. [Gyagyovszky Emil?]: Tisza ismét tudományos cikket ír. SZG, 1912/1., 53. Tiszának visszatérő jelzője volt a Szabadgondolatban a „balkezes”. Például: „Tisza István, a nagylátókörű balkezes államférfiú”. L. A Khuen-kormány reaktiválása. SZG, 1912/4., 152. 714 y-I. [Gyagyovszky Emil?]: Tisza ismét tudományos cikket ír, i. m., 53–54. 715 Választójogi beszédek. SZG, 1911/2., 74. – Méray-Horváthról: Pók Attila: A magyar politika- és társadalomtudomány alkimistája: Méray-Horváth Károly. In: Uő: A haladás hitele, 254–264., ill. Csík Tamás: Az általános választójog prófétája – Méray-Horváth Károly a tudomány és a politika határán, 1905– 1910. Múltunk, 2014/3., 4–37. 716 A Szabadgondolatban másutt is kifejtették, hogy a magyar fejlődés megkésettsége következtében a hazai események a fejlettebb nyugati államokban történteknek újrajátszása: „a mi választójogi küzdelmünkben az erők ugyanolyan megoszlását látjuk, mindkét oldalon ugyanazon érveket halljuk, mint annak idején Angolvagy Franciaországban. A kultúrharc megvívásában is a népek részben már követik, részben kénytelenek lesznek követni Franciaország példáját”. L. -kas [Fazekas Sándor]: Munkásmozgalom, SZG, 1912/3., 108. 713
303
dik és az emberiség fejlődése e nagy világintézményen: a demokratikus népparlamenten keresztül vezet előre”. Várady horizontja még Japán modernizációjára is kiterjedt, amelyet Magyarország elmaradottságával állított szembe.717 A nem sokkal később öngyilkosságot elkövető Várady Zsigmondról „Tisza választójogának” „első halottjaként” emlékeztek meg a galileisták.718 1913 nyarának végén pedig Justh Gyula beszédeinek gyűjteményes kiadását ismertették: „»Szocialista rém«, »nemzetiségi veszedelem«, »szabadgondolkodó métely« – efféle kísértetekkel rémítik és tartják kiskorúságban az országot. Sorra kivégzi ezeket Justh Gyula. De amikor beléjük döf, vér buggyan ki, mert nem levegőt talált, hanem a kísértetek mezébe bujtatott eleven reakciót.”719
A szabadgondolkodók magukat a női választójog „feltétlen hívének” vallották, de bírálták a nőmozgalom akcióit. Hangsúlyozták, hogy a férfiaknak és a nőknek együtt kell küzdeniük a választójogért, ezért elítélték azokat a feministákat, akik a „női választójogért” küzdve megzavarták a férfiak választójogi gyűléseit.720 Elvetették azt a tervet, amely a nők egy részének szavazójogot adott volna, de a „proletárnőket” továbbra is kizárta volna a választásra jogosultságból.721 Az Anker közben az általános, egyenlő és titkos választójog követelésében elvetették a kompromisszumokat, ezért közöltek gúnyos jegyzetet a „taktikus” Vázsonyi Vilmosról, aki a választók létszámának megkétszerezéséért hajlandó lenne feláldozni a titkosságot. A Szabadgondolat szerint ezzel a megalkuvással Vázsonyi lehet még a „terézvárosi demokrácia” jeles képviselője, de a választójogi küzdelem „megbízható harcosa” többé aligha.722 Egy későbbi írásban azonban már megértőbbek Vázsonyival annyiban, hogy megpróbálják megérteni és megértetni „megalkuvásának” mozgatórugóit: „Vázsonyi az ellenzék választójogi akciójából nem azért kénytelen kikapcsolni magát, mintha az ellenzékiség egyéniségének, tehetségének, hajlamainak nem inkább felelne meg, hanem azért, mert ha a kormánnyal − mondjuk a választójog kérdésében vagy a véderő kérdésében − kesztyűt húzni merne, akkor a fővárosnál 24 óra alatt elvesztené befolyását. (…) Ez a bilincs az, melyben Vázsonyi vergődik. Bizony senki se lehet egyszerre ártatlan fővárosi bárány és rettenetes demokrata, választójogos oroszlán.”723
A „demokráciáért” vívott küzdelemben szövetségest láttak a nemzetiségekben. Az általános választójog elleni érvek hamisságát vélték felfedezni abban, hogy akik nemzetiségi vidéken a „magyarság szupremáciáját” féltik, a „színmagyar” vidékeken az Rácz Gyula: „Adalékok a választójog reformjához”. SZG, 1912/1., 57–58. „[E]lment pihenni oda, ahol már nincs pártfegyelem” – írták róla a nekrológban. L. Várady Zsigmond. SZG, 1913/2., 41. 719 Justh Gyula. SZG, 1913/8., 271. 720 Nők választójoga és a szabadgondolkozás. SZG, 1911/2., 89. 721 A nők választójoga. SZG, 1912/8., 292. 722 Taktika és választójog. SZG, 1911/2., 89. 723 Választójog s a Vázsonyi. SZG, 1911/4., 153. 717 718
304
„intelligencia fölényéért” aggódnak.724 A nemzetiségi ellentétnek az osztályösszefogást ellehetetlenítő megosztóerejét az ausztriai német és cseh szociáldemokraták ellentétét bemutatva is szemléltették. A Lajtán túli munkásmozgalmi események fontos tanulsága – írták a Szabadgondolatban –, hogy „a nemzeti érzés immanens érzése a világ minden munkásságának és ezzel a szocializmusnak is számolnia kell; vagyis az agitációnál a nemzeti érzés ellen való küzdelem most meddő munka, tehát nem ellene, hanem vele, a felhasználásával kell küzdeni”.725 A galileistáknak ez a törekvése Jászi Oszkárnak a „hazát” és a „haladást” újraegyesíteni szándékozó programjával találkozott. A szabadgondolkodók kimerítően foglalkoztak a Khuen-Héderváry-kormány választójogi körkérdésével. Ez értelmezésükben szintén csak az érdemi intézkedések hiányának elleplezését szolgálta, másfelől pedig elképzelésük szerint a kormány által várt válaszoknak épp azt kellett megindokolnia, hogy miért nem lehet bevezetni az általános, egyenlő és titkos választójogot (a „verklizett” érvek a következők: „a magyarság hegemóniája”, „az intelligencia vezérszerepe”, „az államegység”, a „történelmi fejlődés”, a „társadalmi béke”). A véleményüket kifejtő szervezetek közül a „rabszolga- és derestörvényeket” „diktáló” OMGE a nyílt választójog alkalmazása mellett foglalt állást, és ebben is csak azokat részesítette volna, akik elvégeztek legalább hat elemit, saját házuk vagy külön lakásuk és állandó keresetük van. Ormos Ede kritikája szerint ezzel éppen azokat fosztaná meg a „saját sorsuk intézésének” jogától, akik a legnagyobb szükségben vannak (az analfabéták, ágyra járó munkások, az év nagy részében munka nélküli agrárproletárok stb.). Ormos még hozzátette: az „agrár-feudális osztályuralom” „erkölcstelenségére” jellemző, hogy az elnyomók a jogfosztást éppen azzal az elmaradottsággal indokolják, amelyet ők idéztek elő. A Gazdasági Egyesületek Országos Szövetsége az OMGE-hez hasonló választójogi javaslatot küldött be a körkérdésre, hozzátéve, hogy a társadalmi és a nemzeti rend ellen vétséget elkövetőktől – vagyis a „szocialista és nemzetiségi izgatóktól” is – vegyék el a választójogot. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a plurális választójog ötletét melegítette fel, a tanítókat és az érettségizetteket részesítette volna kedvezményben. A Dunántúli Közművelődési Egyesület vagyoni és értelmi cenzust követelt a „magyarság fölényének biztosítására”. A körkérdésre beérkezett válaszok közül nagy figyelmet szenteltek a „reakciós tábor fekete serege”, a Katolikus Népszövetség és a Keresztényszociális Egyesületek Szövetsége javaslatainak is. A Katolikus Népszövetség nem szabta feltételül az írni-olvasni tudást – Ormos szerint csak azért, mert az analfabéták „igen 724 Nemzetiségi vita. SZG, 1911/2., 91. Azon állítás „hazug voltának” kifejtését, hogy az általános, egyenlő és titkos választójog az „értelmiség súlyát” (az „intelligencia fölényét”) veszélyezteti, l. még: „Annak az értelmiségnek a túlsúlyáról beszélnek, melynek hangját a magyar politikában sohase hallottuk és amelynek érdekeit mindenkor kutyába vették.” L. Székely Artúr: Diákok. SZG, 1911/5., 158. – Jászi szerint a Tisza érvelésében a választójogi reform által fenyegetett „intelligencia uralma” valójában csak „a Tisza-féle intelligencia: az analfabéta szolgabírák, a csendőrös jegyzők és az alázatos uzsorások uralma”. L. Jászi Oszkár: A politikai helyzet. SZG, 1913/1., 6. 725 Kispál Mihály: Munkásmozgalom. SZG, 1912/1., 32.
305
alkalmas papi báránykák” –, míg az egyenes adó fizetését igen. Emellett vagy a katonaságot, vagy a középiskolai végzettséget, vagy a családfenntartást – 30 éves kor fölött – és a legalább két éven át egy helyben lakást. Munkásoknak és cselédeknek három éven át kellene egy helyben lakniuk. Míg a Katolikus Népszövetséget a „jó sűrű rosta” miatt támadták, a Keresztényszociális Egyesületek Szövetségét éppen azért, mert több embert részesítene választójogban, és mindenhol titkos szavazást követel. Ezt a kedvező ajánlatot az antiklerikálisok nem tudták másként értelmezni, mint megtévesztésre szolgáló „régi jezsuita politikát”. Úgy vélték, hogy a Magyarországi Pénzintézetek Országos Szövetsége, csak azért ellenzi a választójog bővítését, hogy ne merüljön ki „agrárfeudális uzsorájuk termőtalaja”, vagyis hogy továbbra is kizsákmányolhassák a népet: „a Fuggerek a huszadik században is ragaszkodnak a fennálló rendhez, amely meghozza nekik a tisztes polgári hasznot”. Ormos antiszemitizmustól sem mentes kijelentést fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Társadalomtudományi Egyesületben Farkas Pál és Palágyi Menyhért „szállítják a szociológiát”, vagyis a társadalomtudományos igazolást a választójog kiterjesztése ellen: „A sárgafoltos ősök emez unokái atavisztikus hajbókolással liferálnak a kastélyok és udvarházak urainak s ők is szörnyen aggódnak a történelmi magyarság vezetőszerepének a fennmaradásáért.” De Ormos nem csak bírált: üdvözölte, hogy a Gyáriparosok Országos Szövetségén belül végül leszavazták Hegedűs Lóránt tervezetét – amely csak az írni-olvasni tudó, két évig egy helyben lakó és a betegsegélyezési pénztárban öt éve tagsággal bíró munkásoknak adott volna választójogot –, így az nem emelkedett a GYOSZ álláspontjává. Ezt Ormos annak tudta be, hogy a GYOSZ valamelyest függetlenítette magát az OMGE-tól és az annak „cselédi szolgálatában álló kormánytól”. Hasonlóan „haladóként” értékelte Ormos, hogy az Országos Iparegyesület rámutatott az ipari munkások jogfosztottságára. A leghatározottabban az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület, az OMKE állt ki a választójog bővítése mellett. Ormos az utóbbi pozitív válaszok számának növekedésében bízva remélte, hogy a kormány „halogatásra szánt” körkérdése végül visszafelé sül el, és „hatalmas lépéssel löki a becsületes parlamenti reformot a megvalósulás felé”.726 Az 1912. március 4-i választójogi tüntetés előtt már a forradalom kirobbantását is kilátásba helyezték a galileisták, amennyiben a „békés, törvényes fejlődés” nem vezethet a választójog kiterjesztéséhez. Azt vizionálták, hogy a munkáskezek, amelyek eddig hasztalanul nyúltak a jogok „alamizsnájáért”, most ökölbe szorulnak: „Egy ökölbe szorult tűzvörös munkáskart, amely füstölgő gyárak mélyéből, mint hatalmas felkiáltójel mered a parlament felé”727 – írták a „történelmi osztály” felé küldött „hadüzenetükben”.728 Ormos Ede: Körkérdés a választójogról. SZG, 1912/1., 45–48. -s: Tüntetés a választójogért. SZG, 1912/3., 121. 728 A Galilei Kör részvételéről az 1912. március 4-i választójogi tüntetésen lásd Rákosi Mátyás visszaemlékezését: i. m. 87. A választójogi tüntetésen történtek szabadgondolkodó interpretációját l. még Rubin László az évi márciusi ünnepségen mondott beszédében: A Galilei Kör márciusi ünnepe. SZG, 1912/4., 153–156. A tüntetésen reggel kilenckor 300 diák indult el az Anker közből, a Kossuth Lajos utcán 726 727
306
A parlamenti ellenzék erőszakos letörése és az 1912. május 23-i „vérvörös csütörtök” után kifejtették, hogy mindez előre látható volt abban a pillanatban, amikor Tiszát a parlament elnökévé választották, és ő kijelentette, hogy „elnöki ténykedésében irányt adónak nem ismer egyebet, mint saját lelkiismeretét”. Erről a „lelkiismeretről” ugyanis a megelőző választáson bebizonyosodott, hogy nem jelent mást, mint „a terrornak, a megfélemlítésnek, a megvesztegetésnek összes bihari változatait”729 – utalva ezzel a Tisza család bihari gyökereire. Jászi a „demokrácia legnagyobb ellenségének” nevezte Tiszát és a Nemzeti Munkapártot a Szabadgondolatban.730 Miután a parlamenti ülésterem 1912. június 4-i rendőrségi megszállásával Tisza „puccsot” hajtott végre, cselekedetét annyira felháborítónak tartották, hogy nem tartották kizártnak, hogy a „parlament palotaforradalmát” nemsokára követi a Munkapárton belüli „palotaforradalom” is: úgy számoltak, hogy 40-50 képviselő kiválásával már megbuktatható a kormány.731 Amennyiben ez nem következik be, akkor az elmaradt „palotaforradalom” helyett az utca forradalma fog következni – jósolták. Úgy vélték, az események már annyira eszkalálódtak, hogy: „Bármiképpen is fejlődjenek a dolgok, az általános, egyenlő, titkos választójog törvénybe iktatása nélkül Magyarországon ma már parlamentáris és közéleti nyugalmat, békét és fejlődést biztosítani senki sem képes.”732
A nemzetközi munkásmozgalmi tapasztalatokból kiindulva ismételten felhívták a figyelmet a tömegsztrájkra mint a választójog kivívásának eszközére.733 A tömegsztrájkot „kivételes és végzetes pressziónak” tartották, de „kivételes és végzetes idők előtt is állunk”, ahogy írták, amikor bejelentették, hogy a szervezett munkásság ehhez a fegyverhez fog nyúlni az ellene sorakozó „praetoriánusok züllött társaságával szemben”.734 A tömegsztrájkot 1913 márciusában azonban lefújta az MSZDP, miután a parlamenti ellenzék végül nem tanúsított kellően erélyes ellenállást a Lukács-kormány választójogi törvényjavaslatával szemben.735 Székely Aladár keserűen írt ezt követően arról, hogy a és a Rákóczi úton haladtak, mire az Andrássy út végén tartott népgyűléshez értek, a tüntető diákok száma 600-ra nőtt. Vö. Galilei Kör, SZG, 1912/4., 160–161. A választójogi tüntetés előtti köri előadáson Beck Salamon a választójogról és az értelmiségről adott elő. 729 Választójogi koalíció. SZG, 1912/6., 227. 730 Jászi Oszkár: Régi és új politika. SZG, 1912/7., 234. Ugyanerről még: Fazekas Sándor: Alkotmány és alkotmánysérelem. SZG, 1912/7., 240–241. 731 A Tisza és Lukács ellen forduló képviselők közül Székely Ferenc – Székely Aladár édesapja – nyílt leveléről számoltak be: Székely Ferenc nyílt levele. SZG, 1913/2., 66. Gúnyosan írtak azonban arról, hogy a katolikus néppárti Zichy János bent maradt a kormányban. L. Benn maradt a munkapártban. SZG, 1913/4., 108. 732 A parlamenti események és a választójog. SZG 1912/7., 259. 733 Például a belga tömegsztrájkról kapcsán: sz-vr.: Munkásmozgalom. SZG, 1912/9., 309–310. 734 A választójog és tömegsztrájk. SZG 1913/2., 42. 735 Az ellenzék, a sztrájk és a választójog. SZG 1913/4., 126–127.
307
választójogi küzdelem „talán komolyan meg sem volt kezdve”.736 Mindenesetre ígéretet tett arra, hogy a Szabadgondolat és a szabadgondolkodók következetesen harcolni fognak, de hozzátette, hogy csak „félkézzel” küzdhetnek a választójogi reformért, mert a másik kezükkel tovább kell folytatniuk azt a munkát, „amely nélkül minden küzdelem meddő és hiábavaló; az új világfelfogás alapjainak megépítését”.737 Egy év sorozatos csalódása után 1913 nyarán a galileisták bejelentették: kihátrálnak a választójogi küzdelemből, és újra a „tanulás és tanítás”, a felvilágosítás munkájára fognak koncentrálni: „A demokrácia e nagy ügye a mi kezünkből politikai pártokéba ment át. Nekünk ott most nincs keresni valónk. Bárhogy fordul is a választójog legközelebbi sorsa, arra mi már kevés befolyást gyakorolhatunk. Felszabadultunk. A választójogi küzdelemnek már nincs szüksége erőink javára s nincs semmi értelme annak, hogy minden erőfeszítésünk politikai pártok állhatatosságának és elvhűségének ellenőrzésében merüljön ki. Munkához kell látnunk. A tanítás és felvilágosítás munkája ma újból égetően aktuális. Gyakorlati követeléseink terjesztésével nem várhatunk a nagy harc eldőltéig, mert különben a győzelemét sem fogjuk hasznunkra fordíthatni. Újból meg kell indulni minden vonalon az abbanhagyott munkának, mint ahogy ellenségeink sem pihennek s eddig sem pihentek, mert az ő tevékenységük nem merült ki a népjogok makacs ellenzésében, hanem a reakciós tények egész seregét állították a mi semmittevésünkkel szembe. Dolgoznunk kell, nincs semmi indoka további tétlenségünknek.”738
1913 elején rövid jegyzetben méltatták a Lukács-kormány választójogi törvényjavaslata elleni tiltakozásul a kormánypártból kilépő képviselőket.739 Jászi ugyanekkor hosszú cikkben bírálta a törvényjavaslatot: „(…) előttünk áll a munkapárti javaslat, mely nemcsak hogy nem haladás a régi állapothoz képest, hanem visszaesés. Az adócenzus, az etetéses-itatásos választásos centralizáció, a nyílt szavazás mind megmarad a vékony és hamis demokratikus cégér alatt. Ellenben mint új, demokratikus vívmányt üdvözölhetjük a 30 éves életkort, az egy munkaadónál eltöltendő két-, illetőleg ötéves szolgálati időt (amely alkotmányos jogok formájában a munkásnép röghöz kötését újítja fel a huszadik század elején), a vármegyei atyafiság korlátlan visszaélési szabadságát a választójogi névjegyzék összeállítása körül, az ugyanezen sógorsághoz tartozó választási elnöknek teljes abszolutizmusát... Ez a törvényjavaslat a bihari maffia uralmának megörökítése, a munkásság
Erre reagál Polányi Károly azon későbbi állítása, amely szerint az ellenzék sikertelenségét nem „Tisza erőszaka”, „hanem álláspontjának belső gyöngesége okozta”: „Hiszen az ellenzék küzdelme nem irányult, egy pillanatra sem, sem a feudalizmus megtörésére, sem a szekularizációra vagy a progresszív adóra, sem az állami, felekezetlen oktatásra vagy a nemzetiségeknek igazi egyenjogúsítására, egyszóval arra a forradalmi átalakulásra, amelyből az egységes, szabad, dolgozó Magyarország megszülethetnék. Hiányzott tehát voltaképen a mélyebb oka és indoka, a valódi igazolása az általános választójogért folytatott harcának.” L. Polányi Károly: Polgári radikálisok, szocialisták és történelmi ellenzék. SZG, 1914/5., 147. 737 Székely Aladár: Quid nunc? SZG, 1913/5., 140. 738 Vidéki agitáció. SZG, 1913/7., 234–235. 739 A választójog disszidensei. SZG, 1913/1., 1. 736
308
nyílt jogfosztottságának farizeus köntösben való fenntartása, a polgári elemek kiszolgáltatása a junker-uzsorás érdekszövetségnek.”740
A Szabadgondolatban nemcsak a magyarországi parlamentarizmus intézményrendszerét bírálták, hanem például az angolt is, de horizontjuk kiterjedt a német, a belga, a svéd, az olasz és a horvát helyzetre is, és mindenhol méltatták a választójog éppen aktuális bővítéseit.741 Összességében a galileisták az általános, egyenlő és titkos választójogot az ország átalakítása – az „új Magyarország” megteremtésének – előfeltételének vélték, míg az államforma kérdését sokadlagosnak gondolták, noha hangsúlyozták, hogy a köztársaságot „fejlettebb, tökéletesebb” államformának tartják a királyságnál. De ahogy Székely Artúr írta – Nagy György köztársasági mozgalmát bírálva – profetikus hatást keltő soraiban: „uraim, gondolják meg, mit kezdenének egy köztársasággal, melynek Apponyi Albert vagy Károlyi Mihály volna az elnöke és az államformán kívül minden más maradna a régiben?”742 Jászi Oszkár: A politikai helyzet. SZG, 1913/1., 4. A Lukács-kormány választójogi tervezetét bírálta a szakértő Rédei József ügyvéd – a Martinovics Páholy tagja – és az értelmiségi pozíciójából hozzászóló Kernstok Károly is. Rédei József a meghatározott ideig kötelező egy helyben lakást bírálta, ugyanis ezzel azok a munkások, akik különböző okokból – de elsősorban az álláskeresés kényszere miatt – új helyre költöztek, nem fognak már bekerülni új lakóhelyükön a következő választói névjegyzékbe. Rédei kifogásolta azt is, hogy kizárják azokat is a választásból, akik az azt megelőző egy évben közsegélyt kaptak (kivéve az „elemi csapás” miatt segélyben részesülteket), mondván, hogy ezzel elvesztik a függetlenségüket. „Ki hiszi el, hogy öntudatos szervezett munkás elvesztené politikai függetlenségét azért, mert egy súlyos válság idején a községtől segélyt kapott?” L. Rédei József: Munkanélküliség és választójog. SZG, 1914/1., 10. – Kernstok szerint a tervezet csak a „haladásképtelen korlátoltságot” leleplezte le, és szerinte „nem kell a polgárságnak a feudálisok anyagi és szellemi morzsáiból élnie”. L. Kernstok Károly: Történelmi napok. SZG, 1913/2., 44. 741 Miután 1911-ben eltörölték a Lordok Háza vétójogát, aláhúzták, hogy az angol parlament továbbra se tekinthető „népparlamentnek”, mivel 1872 óta nem terjesztették ki a választójogot, és „majdnem kizárólag csak a birtokososztályok tagjai foglalnak benne helyet”. L. A lordok háza. SZG, 1911/5., 185–186. – Németország felé tekintve Székely Artúr egyenesen a „középkori rablóvárak” „legerősebb oszlopának” nevezte a „porosz kiváltságos választójogot”, amely a konzervatív többséget biztosítja a német parlamentben: „úgyszólván minden törvényjavaslat sorsa a porosz junkerektől függ”. L. sz-úr. [Székely Artúr]: Az Internationale legerősebb pártja. SZG, 1911/6., 209. – A belga plurális választójogról azt állapította meg ugyanő, hogy az iparosodott ország munkásosztályát „platonikus szerepre kárhoztatja”. L. sz-úr. [Székely Artúr]: A belga választások, SZG, 1912/7., 256–257. – A svéd választójogi reformot megelőző cenzusos választójogot azért bírálták, mert annak a svéd szociáldemokraták voltak legnagyobb kárvallottjai és méltatták a pártlistákkal arányosított proporcionális választási rendszer előnyeit. L. sz-úr. [Székely Artúr]: Munkásmozgalom. SZG, 1911/6., 245–246. – Kósa Miklós méltatta, hogy Olaszországban eltörölték a műveltségi cenzust, és ezzel 3 millióról 8 millióra nőtt a szavazók száma. L. K. [Kósa Miklós]: Az olasz választójogi reform. SZG, 1912/6., 226. – Polányi Adolf Horvátországról írva állapította meg, hogy „Európában szinte példátlan az a mód, amelyen ott a választójogot kutyába vették”. A Khuen-Héderváry bánsága alatt intézményesített szabályozás „feltűnően magas” adó fizetéséhez kötötte a választójogot, emellett a nyílt választással és a hivatalnokok presszionálásával biztosították a megfelelő eredményt. Khuen „módszerét” „magyar módszernek” nevezték Horvátországban, ezért Polányi Adolf azzal zárta, hogy Tisza nem csinált mást, csak a „magyar módszert” importálta Magyarországra. L. Polányi Adolf: Tisza, Khuen és Scotus Viator. SZG, 1914/1., 4. 742 sz-úr. [Székely Artúr]: A köztársasági államforma. SZG, 1912/3., 123. 740
309
1912. május 23. – Énekelték-e a galileisták az Internacionálét? A Galilei Kör tagjai is részt vettek a magyar történelembe „vérvörös csütörtökként” bevonult 1912. május 23-i tömegtüntetésen.743 Az esemény jelentőségét a következőképp emelte ki Tömöry Márta: „Ekkor csendült föl először a galileisták ajkán a nemzetközi munkásosztály forradalmi indulója: az Internacionálé. A Galilei Kör történetében a megalakulástól 1912. május 23-ig eltelt időszak az állandó felfelé ívelés, fejlődés időszaka volt, s a Vérvörös Csütörtök harcaiban érte el tetőpontját. Megértették, hogy a munkásság oldalán a helyük.”744
Itt meg kell állapítanunk, hogy „vérvörös csütörtöknek” tulajdonított fölöttébb nagy jelentőség nem retrospektív visszavetítés a történésztől, hiszen már a kortársak is ekként értekeztek róla. Például Jászi Oszkár már nem sokkal 1912. május 23. után rögzítette, hogy ez „a magyar történelem legnagyobb dátuma 1848 óta”.745 Ám az az állítás, hogy az „Internacionálé”-t is éppen ezen a történelmi napon énekelték volna először a galileisták, „túl szép” ahhoz, hogy igaz legyen. Az „Internacionálé” éneklését ugyanis még az utólagos munkásmozgalmi nézőpontját az egykori események idejére előszeretettel visszavetítő Kelen Jolán sem említette. Ha a visszavetítésektől és forradalmi képektől nem tartózkodó Kelen Jolán sem emelte ki az „Internacionálé” felcsendülését, okkal merül fel a kérdés: énekelték-e egyáltalán a Bresztovszky Ernő által magyarra fordított munkáshimnuszt a galileisták? A Népszava „vérvörös csütörtökről” adott tudósítása sem említette sem az „Internacionálé”-t, sem a tüntető munkások mellé álló szabadgondolkodó fiatalokat.746 Nem vállalkozhatom arra, hogy megírjam az „Internacionálé” hazai transzfertörténetét, de jelezném, hogy egyes galileisták elmondásuk szerint mikor és miként találkoztak Vö. „A Galilei Kör részt vett a májusi nagy felvonuláson is, amelyet katonasággal oszlattak széjjel.” L. Dr. Dabis László visszaemlékezése. PIL 867. f. 1/d–18. – Felmerül a kérdés, hogy mi váltotta ki a tüntetést a galileisták szerint. Kelen Jolán elbeszélésében ekkorra „Tisza István vészjósló szelleme mind feketébben vetette árnyékát a magyar életre”. (Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 57.) Ebben a mondatban az első világháború utólagos tudásának visszavetítését érhetjük tetten, a világégés volt az a vész, amelyet a baloldali emlékezetben Tisza István politikája hozott az országra. Vö. „Tisza Istvánt tartottuk a háború egyik főfő okozójának, a politikai elnyomás megtestesítőjének.” L. Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán: Emlékeim, i. m. 29. – A dualizmus válságperiódusának baloldali nagyelbeszélésében Tisza a „vészt hozó” politikáját – a választójogi bővítés megakadályozását és a véderőtörvény „keresztülhajszolását” – 1912-től egyre diktatórikusabb eszközökkel érvényesítette, a léptékváltást Tisza 1912. május 22-i képviselőházi elnökké választása jelezte az emlékezetben A baloldali nagyelbeszélésekben a „vátesz” Adyval szemben jellemzően a „rövidlátóként” vagy egyenesen „vakként” megfogalmazott Tisza Istvánt helyezték. Tisza és Károlyi bal- és jobboldali emlékezeteiről: Romsics Gergely: Mítosz és emlékezet, i. m. 82–89. 744 Tömöry Márta: Új vizeken járok, i. m. 80. 745 Jászi Oszkár: 1912. május 23. In: Jászi Oszkár publicisztikája, i. m. 177. Vagy lásd a Népszava tudósítását: „Drága és nemes proletárvérrel íródik be 1912. május 23-ika a magyar történelembe.” L. Hogyan születik a forradalom. NSZ, 1912. május 25., 1. 746 Hogyan születik a forradalom. NSZ, 1912. május 25., 1. 743
310
először a nemzetközi munkásmozgalom „himnuszával”. Szántó Rezső az első világháború előtt a Bérkocsis utcai lakásuk ablakából hallotta először. A szemközti házban lakott ugyanis a Világosság-csoporthoz tartozó fiatal darwinista természettudós, Szerdahelyi Sándor, akinek erkélye „valósággal találkozóhelye volt a szocialista diákoknak”, akik a munkásdalok között az „Internacionálé”-t is énekelték, hogy az szerte hallatszott.747 Ugyanakkor Madzsar Lili arról számolt be, hogy mikor a bolsevik hatalomátvétel híre 1917 szilveszterének éjjelén megérkezett a Madzsar-házba, annak örömére a „Marseillaise”-t énekelték, mivel „akkor még ez volt az egyetlen forradalmi dal, amit mindenki ismert”. Hasonlóképp emlékezett Wessely László is: „A magyar munkásság himnusza a munkás Marseillaise volt, s az Internacionálé csak később, a Tanácsköztársaság első napjaiban vált közismertté és terjedt el.” Wessely állítását erősíti, hogy a Népszava írásaiban is csak 1919-től említik az „Internacionálé” éneklését budapesti eseményeken. (Ellenben már több mint tíz évvel korábban is említették például párizsi tüntetések kapcsán.) Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán szerint sem csendült föl az „Internacionálé” 1918 ősze előtt galileista rendezvényeken, azt csak a már balra tolódott Galilei Kör tette magáévá.748 Madzsar Lili történetének túlságosan is szimbólumerejű volta – hiszen az új korszakot nyitó bolsevik forradalom hírének mikor máskor kellene megérkeznie, ha nem az újévet köszöntő éjszakán – szintén erősen megkérdőjelezi a visszaemlékezés hitelességét. Talán tisztábban látunk, ha idézzük az egyik legmarkánsabban „baloldali” emlékezőt, Rákosi Mátyást, aki fölöttébb nagy részletességgel mesélt a Galilei Kör demonstrációiról: „A tüntetést gondosan megszerveztük. A diákok ½8-kor gyülekeztek az Anker közben, ahol a kör helyiségei voltak. Külön csoportokban jöttek az orvostanhallgatók, a jogászok, műegyetemiek. A körben dalárdát szerveztünk, amely betanulta az Internacionálét. Miközben várakoztunk, a dalárda ismételten elénekelte ezt az akkor még új dalt, melyet csakhamar együtt fújt a több mint 600 főnyi diáktömeg. Mondottuk is, hogy hasonló lehetett 1848-ban, amikor az egyetemi ifjúság a néppel együtt kivonult az utcára. A diákok szépen, fegyelmezetten, szabályos sorokban, az Internacionálét harsogva meneteltek a munkásoszlopok között. Az élen hatalmas vörös transzparens hirdette: Galilei Kör. A felvonuló egyetemi hallgatók nagy feltűnést keltettek: amerre csak elvonulunk, a gyalogjárók és nézők sok ezre előtt, mindenütt buzdító, meleg szavak, zsebkendőlobogtatás és mosoly üdvözöltek bennünket. »Éljenek a szocialista diákok!« »Éljenek a galileisták!« – hangzott fel itt is, ott is a kiáltás. Mi pedig jókedvűen viszonoztuk az üdvöléseket és lelkesen fújtuk. »Fel, fel ti rabjai a földnek!» Először harsogott Budapest utcáin a proletárforradalom indulója.”749
Szántó Rezső visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 59. Uo.; Madzsar Lili visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 204. és Wessely László visszaemlékezése, PIL, i. h. – Wessely egy „orosz mintájú” galileista diáklánytól, Bogdán Rózsitól tanulta meg az Internacionálét 1918 végén–1919 elején, „amelyet akkor nálunk jóformán még senki sem ismert”. Ugyanettől a „rövidre nyírt hajú barna hajú, villámló fekete szemű munkáslánytól” tanult a „proletariátus himnuszáról” a Galilei Körben Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán is. L. Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán: Emlékeim, i. m. 51. 749 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, i. m. 87. (Kiemelések tőlem – Cs. P.) 747 748
311
Az egyetlen – ám igen komoly – szépséghiba, hogy Rákosi mindezt az 1912. március 4-i tüntetésről írta. A „vérvörös csütörtök” hosszas leírásánál viszont nem említette a nemzetközi munkáshimnusz éneklését, annál inkább számolt be arról, hogy miként kötözték a sebesülteket a Galilei Kör klubhelyiségében.750 Ha számot vetünk, akkor megállapíthatjuk, hogy mindössze egyetlen emlékezőnk állította, hogy 1912. május 23-án énekelhették a galileisták az „Internacionálé”-t, ám annak első felcsendülését korábbra datálta. Arra kell tehát gyanakodnom, hogy a Galilei Kör történetét feldolgozó és azt munkásmozgalmi románcként előadó Tömöry Márta dramaturgiai okokból tette a „történelmi” „Internacionálé”-éneklést erre az emblematikus napra, hogy egy kellően erős, a „lelkekbe belekiáltó” szimbólummal jelezze a szabadgondolkodó diákok „munkások oldalára állását”. Utóbbi legalább nem megerőszakolása az egykor történteknek. A „vérvörös csütörtökről” Rubin László „Jegyzetek május 23-áról” címmel írt a Szabadgondolat 1912. júniusi számában, amelyből kiderül, az Internacionálé „történelmi éneklésével” szemben a „munkások mellé állás” mint olvasat nem utólagos konstrukció: „A társadalmi értékekért sztrájkba szálló munkásoké minden szeretetünk és minden szimpátiánk… A fegyveres erővel való csupasz szembeszállás nagyobb bátorság volt, mint a katona, az orvos, a tűzoltó vagy a bányamérnök helyzeti bátorsága. (…) A csütörtöki nap és a vasárnapi temetés a munkásszolidaritásnak akkora példája volt, hogy mellette más szempont alig látszik.”751
A Galilei Körben 1913. május 23-án Adynak a „Rohanunk a forradalomba” című versének szavalásával emlékeztek meg a „vérvörös csütörtökről” annak egyéves évfordulóján.752 Ha az „Internacionálé” éneklésével kapcsolatban sok is a bizonytalanság, az biztos, hogy a Galilei Kör ekkoriban már egy jóval radikálisabb mentalitású egyesület volt, mint a „tanulni és tanítani” jelszava alatti megalapításakor. Ez azonban nemcsak a speciális magyar helyzetnek volt köszönhető, a szabadgondolkodók radikalizálódása lejátszódott Németországban is: Wilhelm Ostwald 1913 októberében nagy reményekkel írta Jacques Loebnek, hogy a németországi szabadgondolkodó mozgalom kilép „polgári” jellegéből, és a Szociáldemokrata Párttal lép szoros együttműködésre. Ekkoriban még az addig érinthetetlen Haeckelt is bírálták azért, hogy az emberiség fejlődésének
Uo. 94. Rub.[Rubin László]: Jegyzetek május 23-áról. SZG, 1912/6., 225. 752 Érdemes megemlíteni – és egyben Ady „vátesz”-kultuszához is adalék –, hogy Ady úgymond „ténymegállapításából” miként lesz jóslás azáltal, hogy a visszaemlékező felcseréli az idősíkokat. Mező Gyula, aki 19 évesen vett részt az 1912. május 23-i eseményeken, így írt eme napról, kora reggeltől kezdve az események elbeszélését: „Mintha valami szunnyadó gigászi erő kinyújtózkodva ébredezne most a városban. A munkások hangulata pedig egyre forradalmibbá vált. Most igazán valóra vált Ady nagy jóslata, hogy »rohanunk a forradalomba«…” L. Mező Gyula visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 278. Mivel Ady egy évvel az események után írta a versét, abban a „vérvörös csütörtök” utáni „rohanást” már nem jósolhatta, legfeljebb konstatálhatta. 750 751
312
evolucionista magyarázatakor nem juttatott szerepet az osztályharc előrevivő erejének.753 A németországi szabadgondolkodók tehát éppen annak az első világháborúnak az előestéjén kötötték össze magukat a szociáldemokratákkal, amelynek kitörése végzetes csapást jelentett az egész II. Internacionáléra.
753
Todd Weir: The Riddles of Monism, i. m. 26.
313
V. A Galilei Kör „kis” korszaka (1914–1919)
A Galilei Kör válságperiódusa A Galilei Kör első világháború előtti és utáni tevékenységét szükséges elválasztani egymástól, a reprezentatív galileista személyek ugyanis teljesen mások lettek, folytonosság alig mutatható ki a vezetőségben. Olyannyira, hogy az egykori elnököt, Rubin Lászlót valóságos sokk érte, mikor hosszabb távollét után a frontról hazatérve újra betért az Anker közbe: „Egyszer hazajöttem szabadságra, felmentem a Körbe, tele volt: az elnöktől a szolgáig egy lelket sem ismertem. Bemutatkoztam, hatévi munkámról nem tudtak, a nevemet sem hallották. Egy egészen más háborús Galilei Kör alakult, melynek csak a neve volt azonos, de útja, célja a háborúban fogant.”1
A Galilei Kör „átalakulásának” nagyon egyszerű oka volt: a háború kitörését követően az 1914 előtti „régi galileisták” nagy részét bevonultatták, a Galilei Kör több korábbi elnöke és vezető személyisége, mint Polányi Károly, Rubin László, Turnowsky Sándor, Kende Zsigmond, Gyulai István vagy Dukesz Artúr is a frontra került – Gyulai el esett, Dukeszt kivégezték a krasznojarszki hadifogolytáborban.2 A törést mutatja, hogy abbamaradt a galileista folyóirat, a majd csak 1918 őszén újraindított Szabadgondolat, a Galilei Kör könyvtára és a középiskolásokat célzó ismeretterjesztő Galilei Füzetek kiadása. Miközben a szabadgondolkodóknak olyan „szellemi iránytűi” is eltérültek, mint
Rubin László: A Galilei Kör története, i. m. 469. Hasonlóról szól Kolnai Aurél is, aki 1916 végén csatlakozott a Galilei Körhöz, de mikor belépett, „korábbi óriásai” már nem tevékenykedtek ott: Kolnai Aurél: Politikai emlékiratok. Budapest, Európa, 2005, 107. 2 Ádámné Téri Teodóra a galileisták bevonulásáról: „Mikor kitört a háború, akkor a Kör tagjainak nagy része bevonult katonának, sok pajtásunk vissza sem tért többé. Négy fivérem is bevonult.” Közülük Tódor 1915 szeptemberében meghalt, két másik testvére fogságba esett. Téri Teodóra sem vett részt a továbbiakban a Galilei Kör működésében, mert 1915-ben súlyos beteg lett. L. Ádám Manóné Téri Teodóra visszaemlékezése, PIL, i. h. – Dukesz Artúr egy másik galileistával, Lengyel Kálmánnal együtt szerkesztett marxista ideológiai folyóiratot a hadifogolytáborban, a bolsevik hatalomátvétel után Vörös Gárdát szerveztek a hadifoglyokból, az 1919 augusztusában Krasznojarszkba bevonuló „fehérek” azonban Dukeszt és Lengyelt is kivégezték. L. Bernáth József visszaemlékezését: Fejezetek egy ember életéből. Népszabadság, 1966. február 17., 4–5. 1
315
Haeckel és Ostwald, akik a továbbra is háborúellenes szabadgondolkodó többséggel szemben a német háborús politika mellé álltak, szakadással fenyegetve az egész szabadgondolkodó mozgalmat: a „nagy” Ostwald – aki 1913-ban még Karl Liebknechttel együtt szónokolt – 1915-ben távozott a Német Monista Liga elnöki székéből.3 Kelen Jolán azonban határozottan állítja, hogy „a Galilei-kör egy percre sem vállalta a háborút magyarázó vagy éppen dicsőítő egyesület dicstelen szerepét”, és ezt az állítást valóban nehéz cáfolni.4 Az 1914 őszétől az Anker közi klubhelyiségbe költöző fiatal, „új galileistáknak” azonban idő kellett, míg fölvették az elődök ritmusát, egy év is eltelt, míg újra programsorozattal jelentkeztek. A világháború azonban akadályozta a működést: „tekintettel a várható bevonulásokra” olykor elő kellett hozni közgyűlést, a tisztségviselők távozásai miatt idővel ki kellett mondani, hogy „a tisztikar és a választmány bármikor kiegészítheti önmagát” a legközelebbi közgyűlés idejéig. Szintén a bevonulásoknak volt köszönhető, hogy ugyan a Galilei Kör már 1914 előtt is élen járt az emancipációs törekvések képviseletében – különösen a többi diákegyesülettel összevetve –, de a világháború kitörése után még inkább megnövekedett a nők súlya a Galilei Körben: 1915 októberében „elvben” mondta ki a vezetőség, hogy az ősszel „női társelnököt jelölnek”.5 A „kis korszak” emblematikussá váló galileista diáklányai – Kelen Jolán, Ripper Borbála és a később csatlakozó Duczynska Ilona – a férfiak közül is kitűntek radikalizmusukkal.6 A diákegyesület 1914 utáni, kezdeti hektikus működését jelzi, hogy egyes szakosztályok – például a jogi – átmenetileg meg is szűntek, később újjáalakultak. Új szakosztály is megjelent, a közgazdasági.7 Mindeközben bizottságok szervezésével igyekezték operatívabbá tenni a működést: 1915 októberében felállt a közgyűlés-előkészítő, az előadásokat rendező, az elemi előadásokat rendező, a diákgazdasági, a könyvtár-, a nőakció-, a tagagitáció-, a pénztár- és az adminisztratív bizottság, de megalakították a sajtóbizottságot is.8 Ennek kellett tájékoztatni a Galilei Kör programjairól tudósításokat megjelentető hírlapokat,9 míg a többi bizottság feladata előterjesztések készítése, szervezés és tanácskérés volt. Például a könyvtárbizottság Kőhalmi Béla tanácsát kérte Todd Weir: The Riddles of Monism, i. m. 8. Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 73. 5 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1915. október 19-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 6 Polányi Károly a Galilei Kör emancipációs szerepéről írva fontosnak tartotta kiemelni, hogy a galileista lányok „orosz mintára” fejlődtek, és ezzel kapcsolatban elkerülhetetlen az utalás az orosz radikális diákmozgalmak női főszereplőire, például Vera Fignerre: „A galileista diáklány még inkább talán, mint az ifjak, nagyrészt öntudatlanul az orosz minta képére fejlődött, és az utóbbiaknak a háborúban lecsappant számát kitöltve, a forradalmi korszaknak jellegzetes erőforrásául szolgált.” L. Polányi Károly: A Galilei Kör hagyatéka, i. m. 203. 7 Az összevont jogi és közgazdasági szakosztály Sebestyén Ernő „A büntetőjog modern bölcselete” című előadásával nyílt meg 1916. február 12-én. L. A Galilei Kör előadásai. NSZ, 1916. február 6., 11. 8 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1915. október 15-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 9 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. szeptember 13-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 3 4
316
ki, hogy milyen folyóiratokat szerezzen be az egyesület.10 De a bizottságok nem látták el egyenlően feladataikat, több is elégtelenül működött. Ez vezette a vezetőséget arra, hogy 1916 októberében az egyes bizottságokon belül is felelős vezetőket nevezzenek ki, így lett a diákgazdasági bizottság vezetője Haász Árpád, a sajtóbizottság vezetője pedig Kelen Jolán.11 A nehézségek ellenére próbáltak lépést tartani, és az is előfordult, hogy a vezetőség a könyvtár állományának frissítésére 100 koronát utalt ki. Az 1915/1916-os tanévben már igen sok előadásról van tudomásunk – ezek egy részéről nem tájékoztatták a sajtót, hanem külön értesítették a kör tagjait12 –, ám az 1916. május 27-i választmányi ülésen maga Rudas Zoltán elnök mondta ki, hogy „a mostani tisztikar nem képes a Kört vezetni”, vagyis akadtak gondok jócskán. Kiélesedtek a személyi ellentétek,13 és fő problémát jelentett, hogy az elnökség a korábbiaktól eltérően már nem mindig gondolkodott „jó előre” az előadások megtartásáról. Emiatt 1916 októberében már Zádor Pál is megjelent az Anker közben, hogy elmondja kritikáját: „a Kör nem egy kijelölt cél szerint rendezi az előadásokat, hanem a tárgykör kiválasztását mindig arra az előadóra bízza, akit hamarjában meg tudnak szerezni”. A Galilei Kör vezetősége önkritikát gyakorolt, és a választmány tagjai ígéretet tettek arra, hogy ezentúl nem fognak ragaszkodni a heti két előadás megtartásához, hanem csak akkor rendeznek előadást, ha az előre kijelölt tárgykörnek biztosítva van az előadója.14 A válságot mindennél jobban jelezte az a kínos kudarc, hogy a Galilei Kör 1916-os márciusi ünnepsége ünnepi szónok hiányában elmaradt.15 Ezért Rudas a közgyűlés összehívását indítványozta, hogy a tagok új bizottságokat válasszanak, ugyanekkor pedig a „kis kor-
Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1915. október 19-i választmányi üléséről, PIL, i. h. Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. október 2-i választmányi üléséről, PIL, i. h. – Azonban ez se bizonyult megoldásnak, és 1916 decemberében Rudas már újabb átszervezést javasolt: ez négy fő csoportra és több kisebb csoportra osztotta volna a Galilei Kört: „Az első csoport az adminisztrációt intézi, a második a theoria csoport, a Kör által intézendő mozgalmak elvi alapjait fektetné le, a harmadik az akció csoport a Galilei Kör külső mozgalmait intézi, míg végül a negyedik az előadásokról és szemináriumokról gondoskodna. Kisebb csoportok a következők: könyvtár, pénztár, diákgazdasági és középiskolai előadásokat rendező” – állt Rudas javaslatában. Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. december 1-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 12 Lásd Haecker Boriska és Lakatos László előadásainak 1915. novemberi beharangozóját a Népszavában, amelyben azt is közlik, hogy „a többi előadásról csak a kör tagjait értesítik”. L. A Galilei Körben. NSZ, 1915. november 7., 11. 13 A személyi ellentét kérdéséhez tartozik, hogy ifj. Szende Pál 1916 szeptemberében számon kérte a vezetőségen, hogy már egy éve nem kapott hírt benyújtott pályázatáról. Rudas pedig azért bírálta ifj. Szendét, mert „viselkedésével” zavarta a legutóbbi előadást. Eközben Haász Árpád azzal váltott ki rosszallást, hogy a Rudas elnöknek tett bejelentés nélkül tartott bevezetőt az egyik előadáshoz, de kiderült, hogy azt Rudas tudta nélkül a „kis korszak” másik súlyos figurája, Sisa Miklós engedélyezte. L. Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. szeptember 18-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 14 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. október 9-i és október 13-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 15 Jegyzőkönyv a G. K. 1916. április 5-én tartott választmányi üléséről, PIL, i. h. 10
11
317
szak” másik jelentős vezetője, Sisa Miklós azon óhaját fejezte ki, szeretné, ha az Anker közbe „idősebbek feljárnának s így teremtenének klubéletet”.16 Vagyis a klubélet nem volt túl élénk ekkoriban: a megalakulásakor magát az „Élet” diákegyesületeként pozicionáló Galilei Kör klubhelyisége a háború első két évében elég kihalt lehetett.
16 Neumann Antal is azt indítványozta: „az idősebb galileistákat keressék fel a nyári programmal, tárják fel előttük a kör mostani állapotát és kérjék tanácsukat és kritikájukat”. L. Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. május 27-i választmányi ülésről, PIL, i. h.
318
Antimilitarista előadások az első világháború alatt (1915–1917) A vezetőség a „régi galileisták” mellett – közülük csak Kelen Jolán tartozott a „kis korszak” választmányi tagjai közé – igyekezett megszólítani a fiatalokat: 1916 júniusában sikerült nyomdába adni „A középiskolások”-nak szóló, Sisa Miklós szerkesztette kiáltványt, amelynek széthordását a galileisták vállalták a különböző iskolákba.17 Ugyan ekkor is fontosnak tartották, hogy alapvető szociológiai ismereteket közlő előadásokat tartsanak, vagy éppen a „Vitalizmus és mechanizmus” problémájáról,18 és a művészeti előadások sem maradtak el, például 1916 decemberében kisebb botrányba fordult Kassák Lajosnak az „új irodalomról” tartott előadása,19 de a korábban jellemző antiklerikális, természettudományos világnézeti és ismeretterjesztő témák helyett már egyértelműen a háború gazdasági és szociális vonatkozásaival foglalkozó előadások kerültek többségbe. Kiemelten fontos téma lett a szociálpolitika. 1916 szeptemberében fogtak hozzá az egy hónapos szociálpolitikai ciklus szervezéséhez, ahol az egyes országok szociálpolitikai intézményeinek ismertetését tervezték a skandináv államoktól Új-Zélandig, hetenként három előadással, elsősorban szociáldemokrata előadókkal (például Garami Ernő, Kunfi Zsigmond, Rónai Zoltán). A ciklus megtartására végül novemberben és decemberben került sor.20 1916 nyarán a „nagyhatalmakról”, az „államfejlődésről” és a „pacifizmusról” szóló előadásciklusok szervezését jelentette be a Galilei Kör szabadiskolájának programjaként.21 Az antiklerikális előadások száma radikálisan lecsökkent a világháború kitörését követően: az 1914 őszétől a diákegyesület 1918. januári bezárásáig megtartott galileista előadások több mint egyharmada foglalkozott a világháborúval vagy a tömeges „elnyomorodás” lehetséges szociálpolitikai kérdéseivel, miközben az egyház oktatásbeli jelenlétét ostorozó antiklerikális programok aránya minimálisra csökkent. Az antimilitarista kurzusok túlsúlya nyilvánvalóvá válik, ha egy pillantást vetünk az 1916–1917 fordulóján tartott könyvismertető szeminárium programjára: ezen Karl Liebknecht, Norman Angell, George Bernard Shaw, Jean Jaurès és Gustave Hervé munkáit beszélték meg.22 Ifj. Szende Pál a Markó utcai reálgimnáziumba, a Fasori evangélikus gimnáziumba és a VII. kerületi kereskedelmi gimnáziumba; Kelen Jolán a Váci utcai és a Munkácsy utcai gimnáziumba; Rudas Zoltán a Barcsay utcai gimnáziumba, a Vas utcai és az Izabella utcai felsőkereskedelmi iskolákba. L. Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. május 27-i választmányi ülésről, PIL, i. h. 18 Jegyzőkönyv a Galilei Kör június 10-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 19 Kassák Lajos felolvasása után Simon Jolán színésznő szavalta el férje verseit. Szélpál Árpád visszaemlékezése szerint már Kassák előadása közben is elhangzottak bekiabálások, miszerint „magyarul beszéljen” és „ne tudálékoskodjon”, de a versek szavalásakor a többség „összefüggéstelen zagyvaságnak” minősítette Kassák munkáit, és Ady Endrét kezdte éltetni. Az egyik hangadó Kelen Jolán volt, akinek biztatására a fiatal galileista költő, Barta Sándor kijelentette, hogy „Kassákkal a külvárosok szennye önti el az irodalom kristálytiszta vizét”. L. Szélpál Árpád: Forró hamu, i. m. 251–256. – Barta azonban nem sokkal később megtért Kassákhoz, és végül a művész húgát, Kassák Erzsébetet vette feleségül. 20 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. szeptember 4-i és november 4-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 21 Jegyzőkönyv a Galilei Kör június 17-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 22 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. december 11-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 17
319
Ahogy Szélpál Árpád visszaemlékezett: „A heti összejöveteleken égő szemű fiatalok arról beszélnek, hogyan lehet leütni a legnagyobb rémet, a háborút.”23 Nem meglepő, hogy az Anker közi klubhelyiségben megjelentek a rendőrség megfigyelői is, az egyik állítólagos „rendőrspiclit”, „egy magas, sovány, vörösesszőke, rossz lábú fiatalembert” valósággal kipofozták az utcára.24 Az 1914 és 1918 közti időszakból a Galilei Kör két első világháborús előadás-sorozatát kell kiemelni. Mindkettő a különböző magyarországi szabadoktatási intézmények (így az Erzsébet Népakadémia) háborút értelmező előadás-sorozataiba illeszkedett, de a szabadgondolkodó diákegyesület amazok háború melletti mobilizációs szerepvállalásával szemben határozta meg magát.25 A Galilei Kör 1915 novemberében indította el a „Társadalmi problémák a háború után” című előadás-sorozatát, miután azt előkészítették az októberi „Háború és társadalom” címmel rendezett vitaestjükön, amelyen Rudas Zoltán és ifj. Szende Pál tartottak vitaindító előadást a „Háború és a nagybirtok” és a „Háború és a nőmozgalom” kérdéseiről.26 Az ezt követő előadás-sorozatra már a Társadalomtudományi Társaság jól ismert polgári radikális és szociáldemokrata értelmiségijeit hívták meg előadónak. Novemberben és decemberben Rónai Zoltán „Nemzeti kultúra és nemzetközi kultúra”, Varga Jenő „Gazdasági problémák a háború után”, Szalay Károly „Háború és pedagógia”, Pikler J. Gyula „Vámunió”, Bernáth Ottó „Valutáris kérdések a háború után”, Garami Ernő „Az Internacionale a háború után”, Kunfi Zsigmond „A szocializmus föladatai a háború után”, a kommün idején tragikus halált halt27 Berend Miklós „Gyermekvédelem a háború után”, Zádor Pál „Szociálpolitika a háború után” és Szende Pál „Adókérdés a háború után” címmel adtak elő a Galilei Kör szervezésében a Társadalomtudományi Társaság nagytermében.28 Kunfi, Szende és Zádor Pál előadásairól tudósítások is fönnmaradtak. Kunfi a háború által előidézett legfontosabb társadalmi és gazdasági változásokat felsorolva a „női munka térfoglalására” hívta fel a figyelmet. Ennek politikai jelentőséget tulajdonított, mivel a nők munkaerőpiaci szerepvállalása megkönnyíti majd a háború Szélpál Árpád: Forró hamu, i. m. 224. „Harcban állunk. Nincs helye a szentimentalizmusnak” – indokolták tettüket az erőszakosabb galileisták, miután a békésebbek szóvá tették, hogy „nem méltó a Galilei Körhöz” az, hogy tízen támadnak egy emberre. Az állítólagos „rendőrspiclit” utóbb visszaengedték a Galilei Körbe. L. uo. 224–225. 25 Ezeket áttekinti: Turbucz Péter: Háborús előadások szervezése Magyarországon 1914-ben – történeti vázlat. Jel-kép, 2016/1., 81–96. – A világháború alatti előadások mobilizációs szerepéről: Balázs Eszter: Háborús gyűlölet andante és allegro – A hivatalos irodalom, a katolikus egyházhoz közeli irodalmi lapok és a háború Magyarországon (1914–1916). In: Sorsok, frontok, eszmék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára. Szerk.: Antal Gábor – Hevő Péter – M. Madarász Anita. Budapest, ELTE BTK,, 2015, 445–460. 26 A Galilei-Kör előadásai. NSZ, 1915. október 3., 11. 27 1919. június 24-én a proletárdiktatúra karhatalmi erői végeztek vele az utcán, miután integetve köszöntötte a „lázadó” monitorokat. Berend Miklós felesége az 1930-as években regényt írt a galileista orvostanhallgatók történetéről, amelynek fő ihletője Scheff-Dabis László volt: Berend Miklósné: Akik kihullattak Isten tenyeréből. Budapest, 1939. 28 A Galilei Kör előadássorozata. NSZ, 1915. november 14., 11. 23 24
320
után választójoghoz jutásukat. Márpedig a női lélekkel lágyított politika – legalábbis ez a nemi jellegre apelláló érvelés húzódik meg Kunfi érvelésében – majd „meg fog előzni hasonló katasztrófákat”, mint a háború kitörése, amelyért 1915 végéig senki sem vállalta a felelősséget. Míg a női emancipációt elősegítette a háború, a vagyonosok és a vagyontalanok közti különbségek tovább nőttek: „a nagybirtokot erősítette a város rovására, másrészt a nagy vagyonokat a kis vagyonok hátrányára” – állapította meg Kunfi, aki szerint a háborús időszak nem kedvez a munkásmozgalomnak. A hátországban dolgozó munkások száma ugyanis csökken a bevonultatások miatt, ráadásul éppen a társadalom „legprogresszívebb” rétegét, a fiatalokat küldik a frontra. A végeredmény azonban mégis az, hogy a háború a következményeivel hozzájárul a munkásmozgalom erejének növekedéséhez: „nagy néptömegek fognak aránytalanul rosszabb helyzetbe kerülni és ez fogja őket a szocializmus zászlaja alá vinni”. Összességében Kunfi a szocializmus nagy lehetőségének tekintette a világháborút.29 A Károlyi-, majd a Berinkey-kormány leendő pénzügyminisztere, Szende Pál a háború utáni Magyarország adópolitikáját kívánta elképzelni, és annak jellegét attól tette függővé, hogy a „demokratikus” vagy a „reakciós” erők kerülnek-e fölénybe. Számításai szerint egy két évig viselt világháború – amely végül több mint kétszer ennyi ideig tartott – ráfordításainak évi kamatai és más további kiadások legalább 1 milliárd koronával növelik meg a háború utáni költségvetési kiadásokat. Ha a „jelen rendszer” – Tisza István és a Nemzeti Munkapárt uralma – fönnmarad, akkor az adórendszer sem változik, és a terhek átcsoportosítása helyett továbbra is a társadalom rétegeit egyenlőtlenül, a szegényebbeket arányaiban jobban sújtó fogyasztásiadó-emeléshez nyúlnak majd – érvelt Szende. „Sokan abban a hitben vannak, hogy a fogyasztási adók már magasabbra alig emelhetők, ezek csalódni fognak, mert akik a földet csaknem adómentesen akarják továbbra is birtokukban tartani, a fogyasztási adók emelésében határt nem fognak ismerni.”30 Zádor Pál a háború utáni elképzelt szociálpolitikáról értekezve azt hangsúlyozta, hogy a „jó szociálpolitika” „minden néposztálynak” érdeke. Állást foglalt a háború során bevezetett „államszocializmus” sikeressége mellett, amennyiben az „teljes intenzivitással” gondoskodik a háborúzó állampolgárok „jólétéről és erőben tartásáról”. Előadása Kunfiéval rokonítható, amennyiben Zádor is rámutatott arra, hogy a háború a tőkések további gazdagodásához és a munkások további szegényedéséhez vezet. A tőkések a felhalmozást csak a munkaidő felemelésével és eredményesebb kihasználásával folytathatják – vetítette előre Zádor –, vagyis a munkásmozgalomra minden eddiginél nagyobb kihívások várnak a háború után.31 A Galilei Kör vezetősége a remélt mielőbbi békekötést követően az antimilitarizmus miatt hanyagolt „progresszív agitációt” kívánta volna újra felerősíteni a „régi galileisták” bevonásával. Ismét hangsúlyossá szerették volna tenni a „modern természettudományos Kunfi Zsigmond elvtárs előadása. NSZ, 1915. december 14., 8. Szende Pál dr. előadása. NSZ, 1915. december 21., 7. 31 Szociálpolitika a háború után. NSZ, 1915. december 22., 8. 29 30
321
igazságok” oktatását a történelmi materializmus mellett.32 1916. júliusi memorandumvázlatuk szerint a magyar oktatás nagy „progresszív mozgalmát” képzelték el, amely már az elemi iskolásokat is megcélozná a radikális tanítókon keresztül, a középiskolákban pedig „progresszív kongregációt” és diáklapok létrehozását tervezték. A cél érdekében megkezdték a potenciálisan radikalizálható középiskolások adatbázisának összeállítását Magyarország egész területéről, és az iskolánkénti „bizalmi férfiak” kiválasztását a középiskolai bizottság szervezésében: „minden iskolában vannak bizalmi férfiak, kik agitálnak a kör érdekében és a címeket beszolgáltatják”.33 A háború azonban csak nem akart véget érni, ami a Galilei Körön belüli antimilitarista irány további erősödéséhez vezetett. A vezetőség tagjai 1916 tavaszától már átfogó „békeakció” szervezésében gondolkodtak, és Szabó Ervint kérték fel, hogy lépjen ös�szeköttetésbe „a hasonló irányú egyesületekkel”.34 Ennek szervezése azonban nem volt zökkenőmentes: a Galilei Kör antimilitarista propagandájában törést okozott az 1916. augusztusi román támadás, 1916 szeptemberében a vezetőség átmenetileg fel is függesztette „békeakcióját”: „a megváltozott külpolitikai helyzet következtében (…) a Galilei Kör egyelőre nem kívánja folytatni a békeakciót, amely nem jelenti azt, hogy kedvező viszonyok beállásával ne folytassa újra”.35 Egy karakteresen antimilitarista – de a rendőrség által engedélyezett36 – békével foglalkozó előadásciklus megrendezésére végül csak 1917 tavaszán került sor, ezt a következőképp harangozta be a Galilei Kör: „Európa-szerte igen mélyreható változások vonják magunkra a három éve dúló világháborúnak ezernyi megpróbáltatásain keresztül ment embermilliók figyelmét. Még változatlan erővel folyik a harc, de a gondolkodó közvélemény figyelme már is elemi erővel fordul a jövő feladatai felé. Mindenki érzi és tudja, hogy a kultúremberiségnek újra meg kell alapoznia a népek békés együttműködésének lehetőségeit. Ezért elhatároztuk, hogy már ma előkészítjük a lelkeket a jövő igazságai befogadására s e célból a jövő fontosabb problémáiról előadássorozat útján tájékoztatni fogjuk a hallgatóságot.”37
Az előadás-sorozat, az ún. békeciklus külföldi előadójaként érkezett volna ismételten Berlinből Budapestre Eduard Bernstein. A „tartós béke lehetőségeiről” szóló előadása azonban elmaradt, mivel útlevélproblémák miatt a német–osztrák határon feltartóztat-
Jegyzőkönyv a Galilei Kör 10-es bizottságának 1916. július 8-i üléséről, PIL, i. h. Jegyzőkönyv a Galilei Kör 10-es bizottságának 1916. július 15-i üléséről, ill. Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. szeptember 25-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 34 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. május 13-i és a június 24-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 35 Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1916. szeptember 4-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 36 A vezetőségen belül a rendőrségi bejelentések intézésével megbízott Sisa Miklós 1917 februárjában jelenthette be, hogy megkapták az engedélyt. L. Jegyzőkönyv a Galilei Kör 1917. február 2-i választmányi üléséről, PIL, i. h. 37 Meghívó a Galilei Kör előadássorozatára. MNL OL, P 1087, a Comenius Páholy iratai, 17. csomó, 11. tétel, h. Galilei Kör, 1909–1916. (Kiemelés az eredetiben – Cs. P.) 32 33
322
ták. A kellemetlen ügy miatt még a német birodalmi parlamentben is interpelláltak.38 A megtartottak közül Giesswein Sándor, Kunfi Zsigmond, Rónai Zoltán és Szabó Ervin előadásairól tudósított a Népszava, ezért meglehetősen pontosan rekonstruálhatók a Galilei Kör 1917. áprilisi–májusi békeciklusa keretében elhangzottak. A szabadgondolkodó diákegyesülethez ekkoriban közel kerülő – és 1919 után emiatt támadott – katolikus pap és keresztényszocialista képviselő, Giesswein Sándor39 a „Nemzetközi bíróság vagy fegyveres mérkőzés” címmel azon derűlátó nézetét fejtette ki, amely szerint a korábbi világnézeti ellentétek megszűntek a háború alatt, és egy új, „szolidáris” érzésnek adták át a helyüket, amely nem „hazafias”, hanem „emberi”. „Sajnos, ez az érzés csak akkor keletkezett, amikor már milliók pusztultak el” – sajnálkozott Giesswein, aki egy következő világháború megakadályozása érdekében az „állam” fogalmának megváltoztatását javasolta. „Egy évszázaddal ezelőtt volt bajor és volt porosz hazafi, de német nem volt. Ma német hazafiasság van és a jövőben európai hazafiasság lesz” – jelentette ki. Optimizmusa azon a feltételezésen nyugodott, hogy ahogy együttműködő emberekből kialakult az állam, az államokból is kialakulhat egy, a szolidaritáson és a közös gazdasági érdekeken nyugvó, békét megteremtő „együtthaladó” közösség, az Európai Egyesült Államok.40 Kunfi Zsigmond „Pacifizmus és szocializmus” címmel a „tartós béke” feltételeit ismertette. Előadásával a szociáldemokrata pártok közelgő nemzetközi kongresszusát vezette föl, és arra igyekezett rámutatni, milyen óriási várakozásokat táplálnak azok, akik kizárólag a szocializmustól remélik „az emberiség békéjének visszaszerzését”. Kunfi azzal próbálta levenni ezt a nagy terhet a szociáldemokrata mozgalomról, hogy hangsúlyozta a hatalmon lévő pártok felelősségét mind a háború kitörésében, mind a várt béke kiharcolásában.41 Szintén tagadta a szociáldemokraták felelősségét Rónai Zoltán, aki a „Nemzetközi anarchia és nemzetközi rend” című előadásában az „emberiség” kollektív bűneként értekezett a világháborúról, amelyben az összes állam bűnös. „Kitörésében a rendszer, a nemzetközi anarchia rendszere a hibás”, mivel az „elszigetelt államok gazdaságai” békében is „valósággal a harc állapotában vannak”. Rónai azt vizsgálta, vajon ki lehet-e lépni e nemzetközi anarchia állapotából. Nézete szerint – amely Jászi Oszkár Európai Egyesült Államok koncepciójával mutat rokonságot – igen: 38 Bernstein Eduard elvtárs Budapesten. NSZ, 1917. április 19., 8., ill. Bernstein Eduard elvtárs előadása. NSZ, 1917. április 22., 7. Az interpellációt Hugo Haase szociáldemokrata képviselő nyújtotta be írásban. L. Interpelláció Bernstein elmaradt felolvasása ügyében. PN, 1917. május 25., 3. 39 A „kövér” és „jóindulatú” Giesswein Sándor Kelen Jolán riportregénye szerint egy pecsétgyűrű felajánlásával is támogatta volna az antimilitarista mozgalmat, de azt nem fogadták el a galileisták. L. Kelen Jolán: Galilei per a XX. században, i. m. 9–11. – Giessweinnek utóbb a nemzetgyűlésben kellett védekeznie egykori baloldali radikális kapcsolatai miatt: „Ha a t.[isztelt] képviselő úr a Galilei-kört említi, annyit mondhatok, hogy egyet láttam ott: azok az emberek dolgoztak. Ha mi, keresztény meggyőződésű emberek szintén úgy dolgoztunk volna, akkor ezek a bajok nem zúdultak volna reánk.” L. Giesswein Sándor beszéde, hozzászólásokkal. Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII., 73., 1921. február 22. 40 Előadás a tartós békéről. NSZ, 1917. április 17., 6. 41 Kunfi Zsigmond előadása. NSZ, 1917. április 26., 7.
323
„Korábbi béketörekvések kudarca dacára észlelhető az a fejlődési irányzat, hogy az államok békés együttműködése mind erősebb lesz. A gazdasági és kulturális együttműködés növekedése, a demokrácia elterjedése lehetetlenné teszik a mai nemzetközi rend fön[n]maradását. Vagy az egyiknek vagy a másiknak kell pusztulnia.”42
Rónai a békét megteremtő „új rend” csíráját pillantotta meg a nemzetközi döntőbíráskodás intézményében, noha az önmagában még nem szünteti meg a háborút. Ezért Rónai előterjesztette a „háborúelhárítás” céljára javasolt különböző módszereket, leginkább azt, „amely minden háborús konfliktus előtt kötelező békéltetést kíván”, olyan hosszú várakozási idővel a hadüzenet előtt, amely alatt „a háborús szenvedélyek lecsillapodnak”. A „jogi biztosítékoknál” azonban Rónai nagyobb jelentőséget tulajdonított a „nemzetközi érzés fejlődésének”, a külpolitika „tömegek útján való ellenőrzésének” és a demokrácia elterjedésének.43 Végül Szabó Ervin „A nemzetközi forgalom szabadsága és a tartós béke” címmel fejtette ki koncepcióját. Ez a nemzetközi forgalom korlátozását, a védővám intézményét hibáztatta a gazdasági protekcionizmus „elfajult” változata, a világháború legfőbb felelősének megtett imperializmus kialakulásáért, amely növeli „a nemzetek között a súrlódási fölületeket”. Ezzel szemben a szabadkereskedelem elősegíti a „demokratikus erők politikai érvényesülését” – érvelt Szabó, aki állította, hogy „az autarchiák elve a háborúban csődöt mondott, és a világháború tanulságai újból előtérbe helyezték a szabadkereskedelem morális jelentőségét a világbéke szempontjából”.44 Szabó – akitől a galileisták radikálisabb előadást vártak45 – azonban túl optimista volt: 1918 után épp ellenkezőleg, a nemzetállamok további bezárkózása következett el. Vagyis megállapíthatjuk az első világháború következményeivel kapcsolatos utólagos tudásunk birtokában, hogy a Galilei Kör világháborús előadásaiban a különösen éles szemről tanúskodó meglátások keveredtek a téves helyzetértékelésekkel. A világháborús előadás-sorozatok mellett egyéb háborúellenes galileista rendezvények megtartására is sor került, amelyek közül mindenképp meg kell említeni a Jaurèsgyászünnepélyt 1915-ben, a háborút ellenző francia politikus meggyilkolásának első évfordulóján, amelyen Rudas Zoltán elnöki megnyitóját követően Kunfi mondott beszédet.46 Ady erre az alkalomra írta „Emlékezés nagy halottra” című művét. Ez volt az utolsó verse, amelyet a Galilei Körnek küldött.47
A Galilei-kör békeciklusa. NSZ, 1917. május 4., 8. Uo. 44 A Galilei Kör békeciklusa. NSZ, 1917. május 11., 8. 45 A Szabó előadása okozta csalódásról: Varga Lajos: Háború, forradalom, szociáldemokrácia Magyarországon. 1914. július – 1919. március. Budapest, Napvilág, 2010, 176. 46 A Galilei Kör Jaurès-ünnepélye. NSZ, 1915. augusztus 8., 9. 47 Rubin László: Ady és a Galilei-kör. In: Ady-Múzeum. II. Szerk.: Dóczy Jenő–Földessy Gyula. Budapest, 1924, 162. 42 43
324
A Galilei Kör „bolsevizálódása” – A Duczynska–Sugár-csoport tevékenysége Szimbolikusnak tekinthető, hogy 1917 őszén a francia és az angol kurzusok mellett orosz tanfolyam is indult a Galilei Körben, Mokrouszov orosz író vezetésével.48 „Beszéljünk mi is oroszul, cselekedjünk mi is oroszul!”49 – a radikalizálódó tagok számára ez lett a nem hivatalos jelmondat az alakuláskor mottóul választott „Tanulni és tanítani” helyett. Később pedig már egy még forradalmibb nyelvet, az eszperantó reformjával létrejött idót kezdték el oktatni az Anker közben,50 amelyet a világforradalmi, utópista várakozásoktól duzzadó hónapokban a „nemzetközi érintkezésre” fogadott el a szabadgondolkodó diákegyesület, mivel az „a lehetséges nemzetköziség, egyszerűség és tudományos tökéletesség elérhető maximumát képviseli”. A Galilei Kör minden tagját felszólította, hogy minél előbb tanulja meg az ido nyelvet, mivel: „(…) a kultúrnépek nyelveinek bábeli zavara az igazi nemzetköziség kifejlődését gátló legfontosabb tényezők egyike, és (…) ezen a bajon csak egy egységes világnyelv általános és azonnali elfogadása segíthet”.51
E nemzetközi nyelven írtak 1919 januárjában a moszkvai Szovjet Tudományok Szocialista Akadémiájának is.52 Odáig azonban még hosszú út vezetett. 1917 őszétől a Galilei Kör rendszeres résztvevője lett a szakszervezetek (például Magánalkalmazottak Országos Szövetsége,53 Ipari és Közlekedési Alkalmazottak Országos Szövetsége54) háborúellenes tüntetéseinek, szeptember végén a diákegyesületen belüli új, „szocialista” csoport megalakulásáról adott hírt a Népszava.55 Tagjai – akik közül egyesek eljutottak már ahhoz a következtetésig, hogy az annyira óhajtott általános, egyenlő A Galilei Kör nyelvtanfolyamai. NSZ, 1917. szeptember 2., 12. A század nagy tanúi, i. m. 62. 50 Az ido nemzetközi nyelvet ismertető első előadásról 1917. szeptember végéről van információnk, a Galilei Kör 1918 késő őszét követő újraindulását követően már tanfolyamszerűen is oktatták Neuhauser Manó vezetésével, az idokurzust egy helyszíni beiratkozást követően bárki ingyen látogathatta. L. A Galilei Körben. NSZ, 1917. szeptember 23., 10. Ill. A Galilei Körben. NSZ, 1919. február 1., 8. 51 A Galilei Kör felhívása az „ido” nyelv használata ügyében. ELTE Egyetemi Levéltár, a Rektori Hivatal iratai, i. h.. 52 A Szovjet Tudományok Szocialista Akadémiája. NSZ, 1919. január 3., 8. 53 A „magyar tisztviselői kar” szelleméről folytatott 1920-as nemzetgyűlési vitában hangsúlyozták, hogy a magántisztviselők „nagy része” annak ellenére vett részt a „forradalom előkészítésében”, hogy úgy voltak dotálva, ahogy „állami tisztviselő sohasem lehet”. A vitához hozzászóló Meskó Zoltán szerint ez annak volt köszönhető, hogy ezek a magántisztviselők „a Galilei-kör növendékei” voltak. L. Báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter interpellációra adott válasza, Meskó Zoltán közbeszólásával. Nemzetgyűlési napló, 1920. I., 40–41. 54 Az IKTOSZON belül megalakult, az 1917. júniusi munkabeszüntetést szervező Gyárközi Bizottságban vezető szerepet játszottak a Galilei Körhöz kötődő mérnökök, például Hevesi Gyula. L. Hevesi Gyula: Egy mérnök a forradalomban, i. m. 108. skk. – A mérnökök 1918–1919-es szerepéről: Kovács M. Mária: Liberalizmus, radikalizmus, antiszemitizmus, i. m. 66–69. 55 A Galilei Körben. NSZ, 1917. szeptember 27., 9. 48 49
325
és titkos választójog csak „polgári követelés”, amire „a munkásság erejét nem szabad fecsérelni”56 – az 1917. november 17-i tüntetés szervezésében vezető szerepet játszottak, noha utóbb a Galilei-perben természetesen tagadták ezt.57 A háborút történelmi materialista szempontból elemző előadások és szemináriumok, a rendezvények felszíne alatt ugyanis ekkor már megkezdődött a galileisták illegális háborúellenes tevékenysége. Szabó Ervin és könyvtáros tanítványa, a Martinovics Páholy titkára, Kőhalmi Béla számol be arról, hogy a galileisták „a frontra csempészték a háborúellenes iratokat”.58 A galileisták ekkori antimilitarista tevékenysége két szervezőjének Szabó Ervint és Varga Jenőt nevezi meg. Maga Kőhalmi Béla is írt egy röpiratszöveget, amelyet az első magyar könyvtárosnő, Pikler Blanka gépelt le, mindezt még „a galileista ifjak” letartóztatása előtt, vagyis 1916–1917-ben. Pikler Blanka úgy élt Madzsar Lili emlékezetében, mint aki „minden forradalmi megmozdulásban részt vett”.59 Pikler Blanka mellett említsük meg Ripper Borbálát, aki szintén maximálisan kivette részét az antimilitarista, hadviselést szabotáló tevékenységből, azzal, hogy köpet- és egyéb mintákkal machinálva sorra minősíttetett tbc-snek és ezáltal a hadiszolgálatra alkalmatlannak baloldali katonajelölteket.60 A galileisták emlékezetében ez a tevékenység mintegy jelképe lett a „galileista finesznek”. Vö. Rudas László Galilei Körben tett kijelentésével: „A választójog a konc, amit odavetnek a tömegnek.” L. Szélpál Árpád: Forró hamu, i. m. 278. 57 A Galilei-per iratanyaga szerint „nincs adat arra, hogy e tüntetések rendezésére ők befolyást gyakoroltak volna”. L. A Duczynska Ilona és társai ellen indított per iratainak másolatai. PIL, 721. f. 1/36. – Ezzel szemben Duczynska Ilona a következőt nyilatkozta évtizedekkel később a tüntetés szervezéséről: „Már reggel felmentünk a Körbe, mondhatni ittasan. (…) Délután négy órától kezdve egyenként vagy ketten-hárman jártuk meg a színhelyet, a Köröndöt környékező mellékutcákat, figyeltük és feljegyeztük a rendőrségi csapatok elhelyezkedését – egy iskolaudvarban, bérházak kapualjában, egy postahivatal udvarán. A »Fészek« kávéházban öt órától kezdve Sisa, Sugár, Haász és én ültünk egy asztalnál, csoporttagok jöttek és mentek további hírekkel. Igyekeztünk mind világosabb képet nyerni arról, hogy hol vannak a rendőrség tartalékai. Három összetolt kávéházi asztal mellett egy tucat rendőrtiszt tartotta a tanácskozásait, egy pedig a telefonfülkében volt posztolva. Hétóratájt elszállingóztunk Mosolygóék és Österreicherék befelé tartó csoportjait értesíteni. A mellékutcákban mindenfelé feltűntek az üzemiek, párosával, legjobb gunyában, a lányok keszkenővel a fejükön. Galileisták is voltak mindenfelé, sok olyan, akit csak látásból ismertem. A tüntetés pont nyolckor kezdődött és körülbelül egy órán át gomolygott. Az Andrássy utat lezárták az erős rendőrosztagok, de a csoportok a mellékutcákon kerülővel újraformálódtak a hátukban. Kirendelték a harminckettes bakákat is és láttunk a kezükben sréhen a földnek szegezett szuronyokat, ők meg kaptak dörgő éljeneket. Vissza is vonták a harmincketteseket sebtiben. A rendőrök kardlapoztak és a kavarodás egyre nőtt. Mint színházban a kulisszák közül újra meg újra ugyanazok a csoportok jöttek ki, más-más utakon kerülve elő. Már új és régi ismerősöknek intett az ember. Sisa, Sugár, Haász és én végig együtt tüntettünk és fönnmaradt az emléke annak, hogy egy rendőrtiszt felénk jött és azt mondta: »Ne tessék a csőcselék közé keveredni.«” L. Duczynska Ilona visszaemlékezése. PIL 867. f. 1./d–11. – Duczynska beszámolóját megerősíti Szélpál Árpád memoárja is: Forró hamu, i. m. 284–287. 58 Kőhalmi Béla visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 195. 59 Madzsar Lili visszaemlékezése. Tanúságtevők, II., i. m. 204. 60 Kelen Jolán: Galilei-per a XX. században, i. m. 55–56. – Ripper Borbála történetét elmesélte Hevesi Gyula is, de ő „tejinjekciókat” említett. Ezekkel „sikerült egy-két napig tartó negyven fok körüli lázt 56
326
De a galileisták antimilitarista tevékenysége a Duczynska–Sugár-csoport akcióival jutott a csúcsra. A Duczynska–Sugár-csoport „antimilitarista” röplapot nyomtatott és juttatott a katonák közé. Ez vezetett a Galilei Kör 1918. januári bezárásához, a vezető galileisták több hullámban történő letartóztatásához, és az 1918. szeptemberi Galilei-perhez. 1918. január 5-én a budapesti katonaszállások környékén háborúellenes röpiratok százait találták, kisebbrészt felragasztva, nagyobbrészt szétszórva. A röpirat megszólítása és tételmondata az volt, hogy „Katonatestvérek!” (…) Az orosz katonák már rájöttek, hogy a föld, melyet meg kell hódítaniok, a saját országukban van”.61 A felhívás lényegében Lenin koncepcióját adaptálta, amely szerint a világháborút polgárháborúba kell fordítani. Mint kiderült, a röpiratokat a Galilei Kör egyes bolseviknak nevezhető tagjai készítették, sokszorosították és ragasztgatták ki. Egy szerelmespár, a 20 éves Duczynska Ilona mérnök és a szintén 20 éves Sugár Tivadar orvostanhallgató álltak az akció középpontjában, amelyben ugyan részt vett a körelnök, Sisa Miklós is, de Kolnai Aurél – aki választmányi tag volt – utóbb azt állította, hogy még a vezetőség többsége se tudott róla.62 Szabó Ervin azonban igen: az elkészült röpirat korrektúrapéldányát a fiatal galileista – és későbbi neves bibliográfus –, Tiszay Andor vitte el a könyvtárigazgató lakására, hogy Szabó Ervin jóváhagyja azt.63 A Galilei Kör tagjainak 1917 őszétől kezdődő illegális háborúellenes tevékenységét, mivel konspiratív akció volt, a résztvevők, mindenekelőtt Duczynska Ilona visszaemlékezéseiből ismerjük. A Galilei-per iratai sokkal kevésbé informatívak az akció valódi természetét tekintve, mivel a letartóztatott galileisták minden eszközt megragadtak, hogy félrevezessék a bíróságot. Duczynska Ilona az egyik leghíresebb magyar – és mindenképpen a legjelentősebb női – reprezentánsa volt a „hivatásos forradalmár” típusának, az elmúlt kétszáz év meghatározó, és sokszor romantizált alakjának. Litván György a következőképp méltatta nekrológjában: „Nem kalandora, hanem fáradhatatlan vándora volt a forradalmaknak.”64 Eme „vándorlásnak” szimbóluma a Duczynska Ilona által olyannyira kedvelt, nem túl előkelő bakancs lett, amelyet „félszázados nyugati emigráció után is” viselt.65 előidézni, ami elegendő volt ahhoz, hogy valakinek sikerüljön indulás előtt a menetszázadból kimaradnia, vagy a sorozás napján igazolható módon beteget jelentenie”. Hevesi Gyula is igénybe vette ezt a segítséget, de végül a hadsereg egy váratlan idézéssel „kifogott rajta”. L. Hevesi Gyula: Egy mérnök a forradalomban, i. m. 146. 61 Közli: Tömöry Márta: Új vizeken járok, i. m. 256. 62 Kolnai Aurél: Politikai emlékiratok, i. m. 103–105. 63 L. „Ami jön még, az ajándék” – Beszélgetés a 80 éves Tiszay Andorral. Népszabadság, 1980. július 6., 11. 64 Litván György: Duczynska Ilona 1897–1978. Világosság, 1978/6., 368. 65 Duczynska Ilona és Lillian Hellman öltözködésének összevetéséről: Ungvári Tamás: Az életem enciklopédiája. Budapest, Scolar, 2012, 222. – Duczynska már 1919 tavaszán se adott a „divatra”, csak akkor bakancs helyett szandált viselt, és még azzal tűnt ki Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán visszaemlékezése szerint, hogy „különcként” nem hordott harisnyát: Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán: Emlékeim, i. m. 65. – A történtek
327
Pedig Duczynskának nemesi felmenői voltak. Édesanyja a főispáni Békássy családdal állt közeli rokonságban, aki azonban egy lengyel mérnökhöz ment férjhez. A baloldali radikalizmusokhoz vonzódó édesapja magára hagyta a családot, az USA-ban halt meg fiatalon. Duzcynska Ilona édesanyjával egy időben egy szektajellegű vallási közösség tagja volt, onnan kilépve a Békássy család vette szárnyai alá a fiatal lányt. Svájcban tanulhatott, itt került kapcsolatba a nemzetközi munkásmozgalom képviselőivel. „Antimilitarista” nézeteinek kialakulásához Svájcban kapta meg az elméleti alapot. Az érzelmi töltést többek között egy hadikórházban tett látogatás, vagy éppen a szeretett fiatal rokon, a Cambridge-ben tanult költő-filozófus, a frontkatonaként Galíciába vezényelt és ott 1915-ben életét vesztő Békássy Ferenc halála okozta düh jelentették. Szabó Ervinnel 1915-ben ismerkedett meg, a szünidőben találkozott vele. Mikor 1917-ben végleg hazatért, Duczynska Budapestre ment, és felkereste Szabó Ervint. Ő irányította először a Galilei Körbe még 1917 tavaszán.66 Megérkezését utóbb Kelen Jolán egyenesen „1917 második ajándékának” nevezte Lenin áprilisi tézisei mellett.67 Duczynska nem üres kézzel jött haza Svájcból: miniatűr fotómásolatban Magyarországra csempészte a forradalmi szocialisták 1917. március 20-i zimmerwaldi felhívását, amelyet Madzsar József mikroszkópján olvasott el és másolt le. Először azonban egy Tisza István elleni merényletet tervezett. Madzsar József pisztolyát lopta el, és kívánta vele lelőni Tiszát, ám éppen a merénylet elkövetésének kitűzött napján hírét vette Tisza lemondásának 1917 májusában.68 Új terv kellett. Az idős Duczynska Ilona később így emlékezett vissza erre: „1917 szeptemberében, amikor beiratkoztam a budapesti egyetemre, és újra fölmentem a Galilei Körbe, azt láttam, hogy a vezetők között lassan olyan gondolkodás alakul ki, ami nagyon hasonló már ahhoz, hogy valamit tenni kell. Összeállt egy kis csoport, eleinte hárman, négyen voltunk, a többiek vezetőségi tagok, csak én voltam vezetőségen kívüli; a csoport létszáma egy tucatnál sohasem volt nagyobb. A legelsők közé tartozott Haász Árpád, Sisa Miklós és Sugár Tivadar – neki hallottuk korábban egy-egy előadását a cipőfelsőrész-készítők szakszervezetében az antimilitarizmusról. Azt hiszem, erről az előadásról ragadt ránk az antimilitarista elnevezés.”69
ismeretében komikus, hogy az 1950-es években a távol lévő Duczynskáról azt állították Magyarországon, hogy „az amerikai emigrációban elnyelt[e] a polgári jólét”. L. Aranyosi Pál könyvismertetését: Kelen Jolán: Galilei-per a XX. században. Népszabadság, 1958. január 15., 4. – Valójában Duczynska Kanadában élt, mert ismert baloldali szereplőként nem kapott beutazási engedélyt az USA-ba. 66 Dalos György: A cselekvés szerelmese, i. m. 15–27. Az egyszerre a „legelszántabb és legfáradhatatlanabb fanatikus forradalmárként” és „intelligens és művelt asszonyként” leírt Duczynska emlékezetes benyomást tett Kolnai Aurélra: időskori emlékiratait írva Duczynska Ilona volt az egyetlen kiemelkedő személyiség, akit fel tudott idézni a „kis korszak” „törpéi” között: Kolnai Aurél: Politikai emlékiratok, i. m. 105., 107. 67 Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 91. 68 Konrád György: Duczynska Ilona. In: Uő: Csodafigurák. Portrék és pillanatfelvételek. Budapest, Noran, 2006, 108–109. 69 Duczynska Ilona. A század nagy tanúi, i. m. 65–66.
328
Duczynska beleszeretett az orvostanhallgató Sugárba, aki korábban harcolt a fronton, ám tüdővésze miatt frontkatonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították. A röpiratok nyomásához szükséges sokszorosítógépet budapesti orosz emigránsok és hadifoglyok szerelték össze az antimilitarista csoportnak. A galileista Csillag László „szomszédságában lakott”70 egy Jusztusz Valdemár nevű 1905-ös orosz politikai emigráns. Sem Csillag, sem Duczynska nem tudta még akkor, hogy Jusztusz „bizalmi embere volt a bolsevik pártnak”.71 Jusztusz, noha rendőri felügyelet alatt állt, „pártja megbízásából már régóta dolgozott a magyarországi orosz hadifoglyok között”.72 Csillag László volt az összekötő Jusztusz és Duczynska között: Jusztusznak szüksége volt bolsevizálható, illegális tevékenységre fogható fiatalokra, Duczynskáéknak pedig infrastruktúrára, mindenekelőtt egy röpiratnyomásra alkalmas repülőnyomdára. A Galilei Kör Roneo-gépén nyomott első röpirat ugyanis olvashatatlanra sikeredett. Csillag közvetítésével Duczynska és Sugár 1917. november utolsó harmadában együtt mentek Jusztusz Gizella úti szoba-konyhás lakásába. A Jusztusz házaspár lakása igazi bolsevik támaszpontként működött. Duczynska elmondása szerint az egyetlen szobát kettéválasztották, és az egyik félszobában egy sor szalmazsák feküdt szorosan egymás mellett az egyik hosszanti fal vonalában, ezen aludtak egyrészt azok a legálisan ott tartózkodó orosz hadifoglyok, akiket Budapestre irányítottak nyomdai munkára,73 másrészt azok a magyarországi hadifogolytáborokból megszökött „orosz mozgalmi aktivisták”, akik eltaláltak Jusztuszékhoz. Duczynska Ilona vallomását túl sok mindenkiével nem tudjuk összevetni, ugyanis a továbbiakban a Duczynska–Sugár-csoportból már csak egy fiatal galileistát – a később, 1932-ben kivégzett – Sallai Imrét engedték kapcsolatba lépni Jusztuszékkal. A Jusztuszéknál „illegalitásban lakó oroszok” közül kettő tett szert nagy jelentőségre. Ők voltak a „legaktívabbak”, akik „lényeges segítséget adtak” a Duczynska–Sugár-csoportnak. Az egyik egy Solem vagy Solom nevű kijevi ipari munkás volt, mozgalmi nevén Sólyom. 1918. november végétől 1918. január elejéig Duczynska elmondása szerint minden akcióban részt vett. A másik egy „magas, szőke, nagyorosz fiú, nagyon halk szavú”, az „úgynevezett szőke terrorista, akit még illegális néven se hívtak sehogyan”. Duczynska csak negyven évvel később tudta meg, hogy a neve Vlagyimir Uraszov. Uraszov bolsevik volt, később Lenin személyes képviselője a Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács mellett.74 Az 1918–1919-es emlékeit szintén megíró Uraszov
Tömöry Márta: Duczynska Ilona feljegyzései az 1918-as januári sztrájk előzményeiről. Történelmi Szemle, 1958/1–2., 162. 71 Kelen Jolán egyenesen „Lenin barátjaként” ír róla: Kelen Jolán: Eliramlik az élet…, i. m. 106. 72 Dalos György: A cselekvés szerelmese, i. m. 50. 73 Duczynska Ilona. A század nagy tanúi, i. m. 68. 74 Dalos György: A cselekvés szerelmese, i. m. 50. 70
329
Duczynska elmondása szerint „hivatásos forradalmár” volt, a „legnagyobb szakértője a repülőnyomdák felállításának Oroszországban”.75 A Galilei Kör forradalmi szocialistái számára Uraszov szedette össze az alkatrészeket a repülőnyomdához. A Globus Nyomdában dolgoztatott orosz hadifoglyokkal apránként lopatott ki kézi szedésben használt ólombetűket. A simára csiszolt, nehéz acéllap helyett, amelyre nyomtatáskor a szedést rakják, Uraszov egy üveglapot alkalmazott, amely a nyomda műszaki titka volt. Az üveglapon ugyanis „éppen olyan egyenletesen állt a szedés, akárcsak az acélon”, ám beszerezni is könnyebb volt és eltüntetni is, például a lakásban egyetlen gyors átrendezéssel lehetett belőle üveg asztallap. A repülőnyomdát „Sólyom” állította össze és tanította meg a kezelésére Duczynska csoportját.76 A röp iratok elosztását – például az Üllői úti laktanyába – már maguk a galileisták végezték. Az 1918. január 5-i akció után egy héttel, január 12-én a rendőrség megjelent a Galilei Kör Anker közi helyiségében, és a kört feloszlatták, irattárát, könyveit, készpénzkészletét lefoglalták, az ajtókat lepecsételték Ugron Gábor belügyminiszter utasítására, aki utóbb „az egyetemi ifjúság megmételyezőjének” tartotta a Galilei Kört.77 A korban a szociáldemokrata pártvezetőt, Weltner Jakabot gyanúsították az „önjáró” galileisták feljelentésével, Weltner azonban nyilatkozatban tiltakozott.78 A röplapozással gyanúsított galileistákat, közel harmincat, több hullámban tartóztatták le január végéig. A Honvéd kerületi parancsnokság ügyésze külön értesítette a rektort az egyetem hallgatóinak letartóztatásáról.79 Az Anker közi klubhelyiség bezárásakor úgy tűnt, vége a Galilei Kör történetének: az alapító, Kende Zsigmond ekkor írt levelében „dicsőséges halálként” írta le a „legszebb emlékei” között számon tartott diákegyesület feloszlatását, azonban nem bánkódott: „A Galilei Kör dolga (…) nem szomorít. Sőt, inkább örülök neki. Dicsőségesen halt meg s ez biztosítéka annak, hogy fel fog támadni, vagy talán valami jobb jön a helyébe. Egy diákegylet végre is nem örökéletű, sőt rendszerint nem is hosszú életű. Többnyire végelgyengülésben szoktak kimúlni, évekig tartó lélektelen és tartalmatlan haldoklás után… A Galilei Kör is könnyen A század nagy tanúi, 69. Uraszov visszaemlékezése: V. Uraszov: Az orosz forradalmárok segítenek. In: Nagy idők tanúi emlékeznek, i.m., 32–46. 76 Duczynska Ilona feljegyzései az 1918-as januári sztrájk előzményeiről, i. m. 163. 77 Ugron Gábor beszéde. Nemzetgyűlési napló, 1920. V., 364. 78 „Útszéli betyárnál is közönségesebb alakok azt az alávaló rágalmat terjesztik rólam, hogy a Galilei Kör egyes tagjai ellen indított rendőrségi eljárásra én nyújtottam segédkezet. Az egyik ilyen rágalmazó csirkefogót már fülön fogtam és felelősségre vonom. A többit ezúton szólítom föl, hogy ne a hátam mögött aljaskodjanak, hanem forduljanak a párt ellenőrző bizottságához és ott ismételjék rágalmaikat, hogy eljárhassak ellenük.” L. Nyilatkozat. NSZ, 1918. január 23., 6. – Később a Galilei-perről író Szamuely Tibor sem hagyta ki az alkalmat, hogy a galileisták elleni eljárást a szociáldemokraták elleni támadásra használja fel, szembeállítva „a megalkuvás nélküli osztályharc útjait járó” fiatalokat a Szociáldemokrata Párt „elhasznált”, „áruló vezéreivel”, akik „a burzsoázia minden árnyalatával prostituálják magukat”. L. Szamuely Tibor: A bolsevizmus előharcosai, i. m. 488. 79 Duczynska Ilona és Sugár Tivadar ellen antimilitarista iratok lapterjesztése miatti katonai bűnvádi eljárás. ELTE Egyetemi Levéltár, a Rektori Hivatal iratai, i. h. 75
330
erre a sorsra juthatott volna, miután az alapítók nemzedéke kiöregedett belőle. Lehet, hogy éppen ez az üldöztetés meg fogja acélozni a galileisták mai nemzedékét s képessé teszi őket rá, hogy új tartalmat és lendületet adjanak a feltámasztott Galilei Körnek, amikor mai üldözőik – Wekerlétől Weltnerig – eltűnnek a politikai süllyesztőben.”80
Nem kellett sok időnek eltelnie a „feltámadásig”: a letartóztatott galileisták helyett 1918 januárjától a Galilei Kör „hajléktalanná vált” fiatalabb tagjai, az addig marginális szerepet játszó Korvin Ottó – Kelen Jolán fiatal sógora – és Sallai Imre folytatták az illegális propagandaakciókat: Korvin vette át az antimilitarista csoport szervezését a Nyugati pályaudvar egyik csomagmegőrzőjében elhelyezett repülőnyomdával együtt.81 És az elítélt galileisták sem voltak sokáig voltak börtönben: 1918. október 30-án a forradalmi sokaság kiszabadította őket a fogházból. Duczynskát „a katonák vállaikra emelve vitték ki az utcára, ahol az egybegyűlt tömeg lelkes üdvrivalgással fogadta”.82 Sugár az „itt van negyvennyolc” felkiáltással üdvözölte szabadítóit.83 Ekkor már a Galilei Kör helyiségét is újra megnyitották, az ajtókról a pecséteket a Nemzeti Tanács megalakulásának hírére, 1918. október 24-én tépték le a Gizella (ma Vörösmarty) téri tüntetésről odaérkező galileisták. Wessely László meséli el, miként történt ez és miként találkozott a klubhelyiség újranyitásakor Illyés Gyulával: „Valamelyikünk, azt hiszem a Feldmann Ferenc nevű orvostanhallgató ekkor így kiáltott: Gyerünk a Galilei körhöz, vegyük vissza birtokunkba! (…) Vörös zászlóval az élen a Gizella térről megindult egy 150-200 főnyi menet az Állam bajban van… című dalt énekelve. Ott meneteltem közöttük az első sorokban, mellettem egy prémgalléros, barna bekecset viselő, csizmás, serkenő bajuszú magas, vékonydongájú fiú lépdelt, s az Anker közhöz érve velem együtt elsőként futott fel, a Galilei Kör, azt hiszem második emeleti helyiségéhez. Holtversenyben, elsőnek értünk oda, letéptük a pecsétet, de bemenni nem tudtunk mindaddig, amíg valaki kulcsával ki nem nyitotta az ajtót. A fiatalember Illyés Gyula volt”.84
Kende Zsigmond leveléből idéz: Kende Éva: Két orvos első világháborús magántörténelme. 2000, 2015/1–2. szám, 76. 81 Korvin Ottó: „a Gondolat él…”. Szerk.: Simor András. Budapest, Magvető, 1976, 18., ill. Simor András: Így élt Korvin Ottó. Budapest, Móra, 1977, 70–71. A Galilei Kör történetének jobboldali recepciójában elő is kerül annak bírálata, hogy a Galilei Kör feloszlatása önmagában nem volt elégséges intézkedés a „forradalom pionírjainak” megállítására. L. például Szily Kálmán műegyetemi tanár és későbbi rektor felsőházi beszédét: „A Galilei-kört (…) feloszlatták, szellemét azonban nem oszlatták fel, mert ez a szellem csinálta meg a Károlyi-forradalmat.” L. Szily Kálmán felszólalása. Felsőházi Napló, 1927. II., 115. 82 A börtönökben. PH, 1918. november 11., 5. 83 Máté György: 1968 – A vádlott Galilei. Népszabadság, 1968. szeptember 17., 6. – Máté Györgynek az 1918–1919-es eseményeket is érintő, a magyarországi kommunista sajtó történetét áttekintő regénye: Távirat éjfélkor. Budapest, Móra, 1962. 84 Wessely László visszaemlékezése, PIL, i. h. – Adalék, hogy Illyés Gyula fiatal költőként Rubin László A Látóhatár című folyóiratában mutatkozott be. L. Rónai Mihály András: A fiatal költő. Népszabadság, 1983. április 22., 7. 80
331
A „feltámadt” Galilei Kör ezt a kiáltványt adta ki: „Közel háromnegyed évig reánk kényszerített hallgatás és kínzó némaság után, ma ismét szólunk hozzátok egyetemi barátaink. Szavunk és hangunk a régi, magunk is tűrhetetlenül a régiek vagyunk, az üldöztetések csak fokozták bátorságos kedvünket és megacélozták az új világrendért küzdő dacos erőnket. Hallgatásunk okát jól ismeritek. Amikor Keleten béklyót kovácsoltak az új életre ébredt orosz népnek a szenvedő emberiség felé nyújtott békejobbjára, ugyanakkor az ország belsejében üldözni kezdték és börtönre vetették mindazokat, akik a népek megegyezésén alapuló békét hirdető ígéreteik beváltását követelték. A Galilei Kört legelsőnek érte az üldöző kéz, de becsületes őszinteséggel valljuk be: rászolgáltunk! A legutóbbi események megérlelték gyümölcsét mindazon törekvéseknek, amelyek a szabad népek szabad megegyezésén alapuló békét tűzték ki céljukul. Amiért is tíz hónappal ezelőtt üldöztetésben volt részünk, az ma kormányférfiak által hirdetett egyetlen megoldási lehetőség. Ily körülmények között semmi törvényes akadályát nem látjuk annak, hogy félbeszakadt munkánkat ne folytathassuk. Dolgozni akarunk ismét az eljövendő emberséges, a népek kooperációján alapuló világrendért s abban az új, erős és független Magyarországért, de nem frázisokkal, hanem segíteni akarjuk azok munkáját, akik az új világrendet az objektív létfeltételek, a társadalmi berendezkedés s különösen a termelési rend megváltoztatásával látják egyedül elérhetőnek. Úgy érezzük, hogy szükség van munkánkra, tehát ismét dolgozni fogunk s ezen törekvésünkben csakis saját lelkiismeretünk szavára hallgatunk. Munkánkat tehát megkezdjük és elvárjuk, hogy a becsületesen érző és gondolkodó ifjúság meg fogja érteni, hogy e történelmi napokban így kellett cselekedni és hívó szavunkra eljön táborunkba, hogy erős hittel tegyen tanúságot a dolgozó embermilliók egyetakarása: az új világrend megteremtése és felépítése mellett.”85
A diákegyesület klubhelyiségének önhatalmú megnyitása az „egyesülés szabadsága” kinyilvánításának szimbolikus aktusa lett. Október 25-én a galileisták már gyűlést tartottak a Nemzeti Múzeum előtt, Sisa Miklós elnök mondott beszédet, amelyben büszkén ismertette a Galilei Kör úgynevezett „bűneinek sorozatát”, „amelyért az üldöztetés érte”, de amiket már „ezren és ezren” vallanak magukénak.86 Annak ellenére, hogy a Galilei Kör továbbra is hangoztatta, hogy „napi politikában nem vesz részt”, csatlakozott a Nemzeti Tanácshoz, és a galileisták részt vettek az október 28-i „lánchídi csatában” is.87 Az őszirózsás forradalmat követően, 1918. november elején pedig a Régi Galileisták Szabad Szervezete is megalakult, hogy egységbe tömörítse a Galilei Kör korábbi, már nem egyetemista tagjait a „forradalom vívmányainak biztosítására”.88
Feltámadt a Galilei Kör. V, 1918. október 26., 8. Uo. 87 A Galilei Kör gyűlése. V, 1918. október 27., 3., ill. Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán: Emlékeim, i. m. 85 86
49.
A Galilei Kör előadása. V, 1918. november 5. A „régi galileisták” még korábbi, első összejövetelükkör hangsúlyozták „itt nem a »Galilei Kör«, hanem azon volt Galileisták mozgalmáról van szó, kik tanulmányaik végeztével a kör mozgalmában természetszerűleg nem vehetnek többet részt”. L. Régi galileisták mozgalma. V, 1918. október 11., 9. 88
332
A Galilei Kör az 1918–1919-es események idején Az újrainduló diákegyesület felhívásokat (Mi a Galilei Kör?), diákjóléti követeléseket (A Galilei Kör szociálpolitikai programja) tett közzé, földreformtervezetet fogalmazott meg, napidíjat fizetve küldött vidékre agitátorokat, miközben egyes galileisták – a tagság nagy részének tudta nélkül – részt vettek egyes erőszakos akciókban is, mint például az Apostol Kiadóvállalat nyomdájának Seidler Ernő szervezte feldúlásában.89 A Galilei Kör gyorsan a forradalmi Magyarország „hivatalos” diákegyesületévé vált: a Diáktanács a Galilei Kör diákszociálpolitikai programját tette magáévá.90 A forradalmi időszakban se tűntek el azonban a galileistákkal szembeni ellenérzések: amikor 1918 decemberében a szociáldemokrata joghallgatók gólyavári ülésén Kádár István galileista elmondta a Galilei Kör üdvözletét, „a nagyszámban felvonult és erősen nekifeszült szentimrések, a nemzetiszínű blokk illusztris képviselői tombolni kezdtek és előszedték szótárjuk összes jól ismert lövegeit, a »büdös zsidó«-t meg a többit”. A végül botrányos verekedésbe torkolló lármázás miatt az ülést fel kellett függeszteni.91 A Galilei Kör csillaga azonban gyorsan emelkedett, és Budapesti Tudományegyetemen oly sokszor támadott diákegyesület 1919 januárjától már a Központi Egyetemmé átnevezett intézmény kupolatermében tarthatta meg aktuális gyűléseit. Ez vezetett a diákegyesület történetének utolsó nagyobb konfliktusához: az 1919. március 1-i egyetemi rendezvényükön a galileisták Ripper Borbála elnökletével a vallásoktatás eltörlése, az egyház és állam szétválasztása és a hittudományi karnak a többi fakultástól elkülönítése mellett foglaltak állást, a gyűlést azonban a Szent Imre Kör felvonuló tagjai és a padsorokban helyet foglaló „ébredő magyarok” megzavarták. Elszabadultak az indulatok, és
Nádas István galileista talán nem véletlenül nem publikált visszaemlékezése szerint a kommunista Seidler egy bizalmas értekezleten tájékoztatta az akcióban részt vevő 30-40 főnyi galileistát, miután a többiek már elhagyták az Anker közt: „Seidler Ernő nyitotta meg az értekezletet és bejelentette, hogy a polgári forradalom győzött, de ne gondoljuk, hogy az ellenség meg van verve, itt van köztünk és szervezkedik. Az Apostol-nyomdában ellenforradalmi röpiratok készülnek. Ez a nyomda a klerikális reakció nyomdája volt és nem szervezett munkások dolgoztak ott, hanem például apácák és mindenféle olcsó munkaerő. Seidler arra hívott fel minket, hogy vegyünk részt a rajtaütésen. Kiosztotta a szerepeket. 3-as, 4-es csoportokban távoztunk. Az Apostol nyomda a Józsefvárosban volt. Megbeszéltük, hogy ¾10-kor a nyomda épülete előtt találkozunk. Úgy is lett. A társaság pillanatok alatt összetalálkozott. Behatoltunk a nyomdába. Egy csoport a portásfülkét foglalta el, hogy ne telefonálhassanak. A nyomdában apácákat nem találtunk. Csak egy nyomdagép működött, amelyet civilek szolgáltak ki. Azon nyomban leállítottuk a gépet. Röpiratokat nem találtunk, hanem egy klerikális lap számát nyomták. Az összes példányokat elkoboztuk, a szedést összehánytuk. Előkerült valami éjjeli szerkesztő. Leintettük és megadott jelre az elfoglalt példányokkal eltávoztunk. Nem volt nagy horderejű dolog, de jelzi azt, hogy a galileisták mindig készen álltak a forradalmi cselekvésre.” L. Nádas István. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, PIL, i. h. 90 Galilei Kör. V, 1918. november 12., 13. Az 1918–1919-es események diákmozgalmairól – baloldali radikális hangsúlyokkal – tájékoztat: Gellért László: Diákok a forradalomban, 1918–1919. Budapest, Ifjúsági Lapkiadó, 1969. 91 Botrány a jogászok gyűlésén. V, 1918. december 7., 9. 89
333
a végén „már az egész hallgatóság a padok tetején állt s közben néhány okvetlenkedőt kituszkoltak”.92 A gyűlésen a Szent Imre Kör tagjai röpiratot osztogattak, amelyben felszólították a galileistákat, hogy „ne mocskolják be az istenhívő Galilei nevét”, majd ezt követően egyetemi hallgatók jelentették a hittudományi kar dékánjának, hogy a Galilei Kör gyűlésének „sem tudományos jellege, sem tudományos célja nem volt”, hanem „együgyű” és „féktelen kirohanások hangzottak el”. Ráadásul máshonnan az az információ jutott el a dékánhoz, hogy a gyűlés után a galileisták elhatározták az Anker közben, hogy az első előadási napon, 1919. március 17-én „erőszakkal” fogják „kiűzni” az egyetem helyiségeiből a hittudományi kar hallgatóit. Állítólag már a proletároknak a polgárság elleni felfegyverzését hangoztatták: „az egyetemi hallgatók között makacsul tartja magát az a hír, hogy ez a puccs tényleg meg fog történni”.93 Erre a rémhírként terjedő, várható „erőszakos összecsapásra” végül nem került sor, a Galilei Kör tagjai továbbra is elsősorban szavakkal vívták csatáikat. 1918 vége óta már legalább annyira egymás, mint a „klerikálisok” ellen. Az Anker köz ugyanis ekkor már hónapok óta sajátos eszmei küzdelem színtere volt: Kun Béla pártja, a Kommunisták Magyarországi Pártja 1918. november 24-i alakulásakor számos galileistát ott találunk, ám a frontról hazatérő „régi galileisták” – akiknek vezetője Polányi Károly volt – felléptek a szabadgondolkodó egyesület bolsevizálódása ellen. Az eszmei küzdelem leginkább az 1918 őszén újraindított Szabadgondolatban zajlott egymásra felelő írások formájában, Polányi Károly pedig egy kétestés előadást is tartott „A bolsevizmusról” 1918 decemberében, amelyben működésképtelennek nevezte a proletárdiktatúra koncepcióját, mert annak ellentmondásait „semmiféle jószándék vagy politikai elhatározás meg nem oldhatja”, és ennek kapcsán arra figyelmeztetett, hogy „világnézeti, eszmei és erkölcsi ellentétekért folyt a legtöbb vér a világtörténelemben”.94 De 1918/19 fordulóján a bolsevik expanziót képviselő „új galileisták” és a kör autonó miáját védő „régi galileisták” küzdelméből végül az előbbiek kerültek ki győztesen.95 A vallásoktatás eltörléséről – A Galilei Kör viharos nagygyűlése, V, 1918. március 2. Kivonat a hittudományi kar 1919. március 8-án tartott X. rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. ELTE Egyetemi Levéltár, a Rektori Hivatal iratai, i. h. A hittudományi kari tanácsülés az ekkor hozott határozatában „megbotránkozva” vette tudomásul, hogy „a Pázmány Péter által” „katholikus egyházi pénzeken alapított és eleddig elismerten katolikus jellegű” egyetemen, a Galilei Kör „vallásellenes” tüntetése egyáltalán megtörténhetett, és tiltakoztak az ellen, hogy a „vendégszeretettel visszaélő” Galilei Kör éppen a „legrégebbi fakultás” kirekesztetése mellett tüntetett. A határozat elítélte, hogy „az egyetem helyiségeit nem tudományos, hanem politikai célokra adják ki”, és ezzel „zavargások és verekedések színhelyévé süllyesszék” azokat. Az ügy kivizsgálására egy, a rektorból, a hittudományi és a jogi kar dékánjaiból álló bizottságot hoztak létre. 94 A bolsevizmus és a fejmunkások – Dr. Polányi Károly előadása. V, 1918. december 22., 6. – A Szabadgondolat bolsevizmusvitájáról: Litván György: Apáink válaszútja, i. m. 109–117. – Lukács György e vita keretében írta nevezetes esszéjét: A bolsevizmus mint erkölcsi probléma. SZG, 1918/12., 228–232. 95 A „régi galileisták” defenzívába szorulásának pillanatát örökítette meg Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán annak a vitának a leírásával, amelyen a „nagy korszak” legtekintélyesebb galileistáját, Polányi Károlyt 92 93
334
A radikalizálódást jelezte a kör tagjainak részvétele a Bartha Albert elleni, a hadügyminiszter távozásához vezető tüntetésen, de emblematikus tettükké az vált, hogy Kun Béla és társai letartóztatását követően a Galilei Kör tagjai tüntetve követelték a „félholtra” vert pártvezér és társai – köztük a beteg Sugár Tivadar – szabadon engedését, és küldöttséget menesztettek ez ügyben Károlyi Mihályhoz.96 Polányi ellenkezett: az Ady emlékének szentelt 1919. februári gyászünnepély arra is alkalmat adott, hogy a proletárdiktatúra gondolatának elfogadásában vagy elutasításában útelágazáshoz érkező galileisták számára a „hit” fontosságát emelje ki a „nagy korszakban” még élesen antiklerikális és történelmi materialista Polányi: „Semmiféle tudomány nem változtathatja meg, csak megerősítheti azt az igazságot, hogy a madár nem a nehézségi törvény folytán, hanem annak ellenére repül, hogy a fa nem a gazdaságosság elve, hanem a teremtő bőség elve szerint fakasztja levelét, hogy a társadalom nem az anyagi érdek folytán, hanem annak ellenére emelkedik mind magasabb eszmei fokra, és hogy az emberi hit, erő és önfeláldozás nem az anyagi érdekek lefelé húzó nehézségi ereje, hanem a vele szembeszegülő szellem szent törvénye szerint vezetnek bennünket felfelé!”97
A történet vége azonban az 1945 után a közgazdasági egyetem dékáni címéig jutó Haász Árpád fölényeskedő visszaemlékezése szerint a következő lett: „1919. március 21én Polányi Károly a Körben nagy beszédet mondott, melyben azt bizonygatta, hogy Magyarországon sohasem lehet bolsevik uralom. A mellette álló sógora egyszerre csak megrángatja a kabátját és azt súgja neki: »Karli, hadd abba, kiütött a proletárdiktatúra.«”98 A Galilei Kör 1919. március 21-től gyakorlatilag megszűnt létezni, mondhatjuk, hogy feloldódott a kommünben: a marxizáló történetírás ezt azzal magyarázta, hogy a Tanácsköztársaság politikája menten megvalósította a Galilei Kör akkor már egy évtizede propagált programját. Ha kevésbé ideologikus választ keresünk, akkor a Galilei Kör feloldódásának okaként a „humán erőforrás” szempontokat jelölhetjük meg: a kommün vezetése által szándékolt radikális elitcsere egyszerűen igényelte a galileisták szerepvállalását, akik otthagyva klubhelyiségüket, hamar népbiztosságokon és újságok
lehurrogták: „A Galilei Kör vitákat rendezett. Egyiken a kör egyik alapítója, Polányi Károly beszélt az értelmiség szükségszerű vezető szerepéről a forradalomban. Polányi azt akarta bizonyítani, hogy csak a forradalmi értelmiség vezetheti Magyarország átalakulását. A terem tömve volt. Vegyes társaság. Friss hangok, nem »pallérozott« közbekiáltások hallatszottak az egyik sarokból. Itt az ifjúkommunisták munkáscsoportja »forrongott«. A művelt galileisták az »első generációból« polgári radikálisok, elképedtek, fintorogtak, orrukat húzogatták.” L. Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán: Emlékeim, i. m. 51. 96 Varga F. János: Két dokumentum: a galileisták tiltakozása a kommunista vezetők letartóztatása ellen. 1919. február 26., Az MTA II. osztályának közleményei, 25. (1976), 325–330. Továbbá: Dr. Dabis László visszaemlékezése, PIL, i. h. 97 Polányi Károly: Szózat a Galilei Kör ifjúságához, i. m. 184–185. 98 Haász Árpád. A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése, i. h. – Hasonló lesajnálásról számol be Kolnai Aurél is, aki 1918 késő őszén az újra megnyitott klubhelyiségben „támadta a bolsevizmust” és „dicsérte a demokráciát”, mire „rövid úton, bár szelíden” kinevették galileista társai, és ez vetett véget „a Galilei Körrel való szövetségének”. L. Kolnai Aurél: Politikai emlékiratok, i. m. 105.
335
vezető pozícióiban találták magukat.99 A galileisták elsősorban a Közoktatásügyi Népbiztosságon kaptak állást – ahogy arról Pesthy Jenő tanfelügyelő meglehetősen elfogult, 1921-es visszaemlékezése, A bolsevizmus rémnapjai is tájékoztat100 –, és a népbiztosság propagandakiadványai – például A józanság proletárkötelesség; A kisgazda és az új rend; A régi és az új iskola; A vallás a kommunista társadalomban; A falu jövője – abban a szellemben készültek, amelyet Lóránd Jenő a Galilei Kör elnökeként 1912-ben előirányzott. Ám a kommün alatt valóban nem volt olyan területe az országos politikának, ahol ne találkozhatnánk a Galilei Kör egykori tagjaival – a „régi galileisták” 1919. márciusi felajánlkozása kiterjed a könyvtárügytől a járványlaboratórium szervezéséig101 –, akik a Tanácsköztársaság által megvalósítani kívánt változtatások jelentős részét az alkoholellenes kampánytól a szekularizációig már a századelőtől vitatták a hazai baloldali radikális ellenkultúra műhelyeiben, köztük a Galilei Körben. A kivitelezésre azonban nem maradt idő, és a proletárdiktatúrában szerepet vállaló galileisták jelentékeny része 1919 után az elszámoltatás elől külföldre menekült, és az itthon maradottak is jobban tették, ha belső emigrációba vonulnak.
Lásd ehhez a Galilei Kör Pesti Naplóban is közölt felhívását, amelyben a kör vezetősége felszólította az állástalan galileistákat, hogy népbiztosságokon jelentkezzenek: „A Galilei-Kör felkéri mindazon állástalan főiskolai hallgató és felsőbbosztályú középiskolás tagjait, kik hajlandók különböző népbiztosságoknál állást vállalni, jelentkezzenek a titkári hivatalban d.u. [délután] 5-től.” L. A Galilei Kör. PN, 1919. március 29., 7. – Másnap a felhívást megismételték, hangsúlyozva, hogy tagsági igazolványukkal jelentkezzenek a Kör titkáránál. L. A Galilei-Kör az állástalan diákokhoz. PN, 1919. március 30., 7. – A galileisták kommünbeli szerepvállalásáról: Kelen Jolán: A művészet visszatért a néphez. In: Nagy idők tanúi emlékeznek, i. m. 206– 208. Ez a szerepvállalás kiterjedt a kommunista párthoz nem csatlakozó „régi galileistákra” is: „kollektíve és egyenként a leglojálisabban felajánlották – mindenki képzettsége szakterületén – segítő munkájukat”. L. Kende Zsigmond: A kis párt és a nagy. Haladás, 1948. november 25., 3. – Wessely László visszaemlékezése a Galilei Kör klubhelyiségének kommün alatti kiürüléséről: „A Galilei-kör az Anker közből átköltözött a Sörház utcába, egy előkelő klub volt helyiségébe, de most már alig látogatta valaki, a nem kommunisták félre húzódtak, a kommunisták pedig máshol folytatták lázas tevékenységüket.” L. Wessely László visszaemlékezése. PIL, i. h. – A Galilei Kör Sörház utcába történő átköltözése nem válhatott köztudottá, a Pesti Naplóban 1926ban jelent meg a szerkesztőségi üzenetek közt egy orosházai levelező – téves – észrevétele, amely szerint „a Galilei Kör helyisége sohasem volt a Sörház uccában”. L. Szerkesztői üzenetek. PN, 1926. november 19., 22. 100 Pesthy Jenő: A bolsevizmus rémnapjai. Budapest, 1921, 7., 9. – Rákosi Mátyás a galileisták kommünbeli szerepvállalásáról: Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, i. m. 70. 101 A Régi Galileisták Szabad Szervezetének felajánlkozása a Forradalmi Kormányzótanácsnak. BFL VII. 18. d. 1921. 13/0976. 99
336
VI. A Galilei Kör recepciója a Horthy-korban
Az 1918–1919-es események, az őszirózsás forradalom, a Tanácsköztársaság és ezek részeként természetesen a Galilei Kör jelentőségének, szerepvállalásának értelmezésére és értékelésére az 1920-es évekre két nagyelbeszélés bomlott ki annak mentén, hogy milyen szerepet és mekkora felelősséget tulajdonítottak az 1918/19-ben hatalomra jutóknak, mindenekelőtt Károlyi Mihálynak, valamint Jászi Oszkárnak és csak harmadsorban Kun Bélának a Trianonhoz vezető úton, Nagy-Magyarország „szétesésében” vagy „szétverésében” – egy-egy kulcsszóra sűrítve a két egymással szemben álló nyelvjátékot.1 Az egyszerűség kedvéért baloldalinak nevezhető nagyelbeszélés alapvetően strukturális (a nemzetiségi kérdés megoldatlansága) és az azokra ráerősítő konjunkturális (a háború végére kimerültek a központi hatalmak) okokkal magyarázta Nagy-Magyarország „szétesését”. Ezt organikusnak tartotta, mint ami bele volt kódolva a történetbe, így felmentve mindenekelőtt a „menthetetlent menteni próbáló” Károlyi-kormányt, amelynek történetét a „remény nélküli küzdelem” toposza köré cselekményesítve beszélték el. A történtek ilyen értelmezése azonban szükségszerűen alulmaradt az 1920-as évek magyarországi Trianon-diskurzusában, mivel az országból elmenekült baloldali emigránsok csak korlátozottan léphettek be a diszkurzív térbe. Így 1920 után a magyarországi közbeszédben a jobboldali nagyelbeszélés lett a domináns, a hivatalos, amely a szerves felbomlás helyett az idegenek általi züllesztést vagy egyenesen szétveretést hangsúlyozta, nagyjából-egészében leképezve a németországi tőrdöféselméletet – hasonló antiszemita éllel. Ebben a rendszer-legitimáló szerepet betöltő, a képviselőházi beszédek üzenetétől a névtelen feljelentések indoklásáig egyként visszatérő értelmezésben a Galilei Kör a „destrukció darázsfészkeként” jelent meg, ami miatt a Magyarországon tartózkodó egykori galileistáknak állandóan szembe kellett nézniük a számonkérés veszélyével, még akkor is, ha csupán egy hónapig voltak a diákegyesület tagjai.2 A két grand récitről: Romsics Gergely: Mítosz és emlékezet, i. m. 61–97. Példaként a budapesti rendőrséghez beérkezett feljelentésekre hivatkoznék: az 1918–1919-es események idején 20 éves orvostanhallgatót, Oláh Lilit – akit mint egykori galileistát 1919 decemberében az ország összes egyeteméről is kizártak – 1921 márciusában jelentette föl egy névtelen levélíró, mivel indoklása szerint „esküdt és kíméletlen ellensége (…) mindazoknak, akik (…) a destrukció legaljasabb eszközeivel még ezer sebből vérző Hazánkat a folytonos és megnyugtató reményeket tápláló Konsolidáczió útjáról ismét az aljas mocsárba kívánják sülyeszteni”. A feljelentő felhívta a figyelmet arra, hogy „a véres szájú izgatóként” leírt Oláh Lili a kommün utolsó napjaiban kitért a zsidó hitéből, és „keresztény álarcba” bújt. A feljelentő szerint 1 2
337
A bal- és jobboldali nagyelbeszélés hatását még az olyan összefoglaló jellegű írásokban is kimutathatjuk, mint a Horthy-korban megjelent magyarországi lexikonok szócikkei. A Galilei Kör történetének két teljesen eltérő olvasatát adják a kor olyan tudástárai, mint a Madzsar József szerkesztette Társadalmi Lexikon, vagy a Kornis Gyula vezetésével szerkesztett A Napkelet Lexikona. Az 1928-as Társadalmi Lexikonban a következő olvasható a Galilei Körről: „(…) a világháború előtt és alatt budapesti egyetemi hallgatóknak és fiatal, radikális intellektuelleknek társasága, együttműködésben a Huszadik Század csoportjával és a Társadalomtudományi Társasággal. A Kör a szabadelvű, radikális és szocialista eszméket terjesztette előadásai, vitaülései és egy időben Galilei-füzetek címen kiadott sorozata útján. Tagjai közül sokan erősen résztvettek a békéért való propagandában, többen az októberi forradalomban is, egyesek proletárdiktatúrának lettek hívei. A Kör működését már a világháborúban is erősen gátolta a kormányhatalom. Az ellenforradalom egyik legelső intézkedése volt a Galilei Kör működésének teljes megszüntetése, az ellenforradalmi alakulatok a Galilei Kör tagjait konkrét vád emelése nélkül is üldözték, sokan áldozatául is estek a bosszúálló hadjáratnak. Az üldözések elől a Kör aktív tagjainak nagy része emigrációba menekült.”3
Ezzel szemben a „nemzeti érzésű magyar intelligencia” számára 1927-ben kiadott A Napkelet Lexikona a következő képet festi a diákegyesületről: „Radikális, szabadgondolkozó és internacionális főiskolai ifjúsági kör; 1908-ban keletkezett; tagjai nagyrészben zsidók voltak. A körnek folyóirata a »Szabadgondolat« volt. Elsősorban a keresztény magyar nemzeti világnézet ellen harcolt és a vil[ág]-háb[orú]-ban antimilitarista propagandát fejtett ki, ami miatt tagjait pörbe fogták. Az összeomlás után a forradalmi mozgalomban igen tevékenyen részt vett.”4
A két szócikk eltérő Horthy-korbeli súlyát és támogatottságát mutatja, hogy míg a Társadalmi Lexikont a Népszava-könyvkereskedés adta ki, addig Tormay Cécile reprezentatív folyóiratának lexikonját a Magyar Irodalmi Társaság. Az elkövetkezőkben az 1920–1930-as évek három, a hivatalos kultúrpolitika által is elismert szerzőjének – Oláh Lili „régi tagja és szereplője volt a destrukció darázsfészkének, a Galilei egyesületnek”. A hamarosan megszüntetett nyomozás megállapította, hogy a diáklány mindössze egy hónapig volt tagja 1918 őszén a diákegyesületnek, majd abból önként kilépett. L. Nyomozás Oláh [Freund] Lili ellen kommunista üzelmek miatt, 1922. Büntetőperek iratai (1907–1950), BFL, VII. 18. d. 1922. 13/0098. – A dr. Berger István orvos ellen beérkezett feljelentés pedig azt mutatja, hogy sokan egy erőszakos cselekedettel egyenértékű bűnként azonosították az egykori Galilei Kör-tagságot. Bergert azért jelentették fel, mert „a Galilei körnek tagja volt, és hogy a kommunizmus kitörése alkalmával részt vett a Pesti Hírlap lerombolásában”. A nyomozás megállapította, hogy Berger 1910 és 1914 között valóban tagja volt a Galilei Körnek, de ott „aktív politikai működést nem folytatott”, a Pesti Hírlap elleni minden bűne pedig csak annyi volt, hogy a feldúlást hallva kijelentette, „nem kár” érte. L. Nyomozás Dr. Berger István ellen, 1919, uo., 13/2232. – De például 1920ban Papp Dezső kereskedelemügyi államtitkári kinevezése is veszélybe került egykori Galilei Kör-tagsága miatt, mivel „az keresztény szocziális körökben igen nagy visszatetszést fog kelteni”. L. Jegyzőkönyv a Minisztertanács 1920. augusztus 8-i üléséről. MNL OL, Minisztertanácsi jegyzőkönyvek (1867–1944), K 27. 3 Társadalmi Lexikon. I. Szerk.: Madzsar József. Budapest, 1928, 226. 4 A Napkelet Lexikona. I. Szerk.: Kornis Gyula et al. Budapest, 1927, 440.
338
Tormay Cécile, Szekfű Gyula és Gratz Gusztáv – műveiben található, a Galilei Körre reflektáló, akár csak szórványosan előforduló szövegrészeket – toposzokat, magyarázó sémákat – elemzem, hogy azután azokat az egyes reprezentatív szerzők – és általuk a Horthy-korszak – „Galilei Kör-képeként” körberajzolhassam. Az 1919 után kialakult jobboldali értelmezéseknek egyszerre az összegzését és a mélypontját jelentő Marschalkó Lajos 1943-as Országhódítók című munkájának5 nincs olyan eleme – mondhatni „lesüllyedt kultúrjava” –, amely ne lenne megtalálható Tormay, Szekfű és Gratz sokkal magasabb szintű, és ezért elemzésre igazán érdemes könyveiben. „Tüdővészes diákok” – A galileisták képe Tormay Cécile Bujdosó könyvében A magyar tőrdöféselmélet legérzékletesebb hazai megfogalmazása Tormay Cécile 1920/21-es, kétkötetes Bujdosó könyve volt, amely Szekfű Gyula 1920-as Három nemzedékével és Szabó Dezső 1919-es Az elsodort falujával együtt vált a Horthy-korszak 1918– 1919 tagadásából építkező keresztény-nemzeti kurzusának „megalapozó mítoszává”.6 A Bujdosó könyv elemzését indokolja, hogy fő állításai egyszerre képezték le és erősítették meg a korabeli közvélekedés jobboldali csoportjának nézeteit a Galilei Kör 1918–1919-es szerepvállalásával kapcsolatban, és hogy a kor talán legnagyobb hatású könyve volt a már-már a korabeli német expresszionista filmek rémvilágát7 idéző erős fény-árnyék hatásokkal, kaftános zsidókkal, rejtekajtók mögött rubeleket számoló ös�szeesküvőkkel, akik érthetetlen nyelven súgnak össze, továbbá holdvilágos éjekkel, kutyaugatásokkal, kiáltásokkal, majd elhallgatásokkal. Szerzője pedig a kor reprezentatív írónője, irodalomszervező nagyasszonya, 1919-ben a Magyar Asszonyok Nemzeti Szö5 Egy emblematikus idézet Marschalkó könyvéből: „Ebben a »demokrata« rendszerű országfoglalásba betört a szabadkőműves ifjúsági szervezet, a Galilei kör, amely a nemzetrágalmazás és nemzetbomlasztás legtipikusabb intellektuális fegyvereivel már a teljesen baloldali országhódítást készítette elő. A pesti egyetemek türelmetlen, fölényes, mindent mindenkinél jobban tudó csontkeretes intellektueljei, a háború kellős közepén a felmentettség kellemes állapotában a pacifizmus jelszavait, a haladó schöngeist szellemet, az antimilitarizmust dobták be a közvéleménybe.” L. Marschalkó Lajos: Országhódítók. München, Mikes Kelemen Kör, 1975, 147. 6 A megalapozó mítoszokról: Jan Assmann: A kulturális emlékezet. Budapest, Atlantisz, 1999, 78–79. 7 Az első világháború utáni vesztes Németországban megjelenő német expresszionista rémfilmek eszmetörténeti jelentőségéről: Siegfried Kracauer: Caligaritól Hitlerig. A német film pszichológiai története. Budapest, Magyar Filmintézet, 1993. Tormaynál a „megrendelésre dolgozó” sajtó hipnotizálja a közvéleményt, és számos jel utal arra, hogy démonok vezetik az embereket, akár dr. Caligari az alvajáró bűnelkövető Cesarét. Az írónő expresszív leírásai-monológjai pedig szinte minden további nélkül szerepelhetnének mondjuk a nőket előszeretettel „összeroppantó” Roman Polanski (Iszonyat, Rosemary gyermeke) egy-egy filmjében. Egy jellemző példa: „Vér van a városon, Tisza István gyilkosai szabadon itt járnak közöttünk. Egy idegen ember fordult ki a szegleten. Egyszerre arra kellett gondolnom, vajon ez volt-e? Vagy a másik, aki az autóban ült és szivarozott. Minden lehetséges. Lépések jönnek mögöttem, hangokat hallok. Közöttük van-e az, aki ott járt? Beszéltek-e ott ezek a hangok?” L. Tormay Cécile: Bujdosó könyv. Szeged, Lazi, 2009, 76.
339
vetsége alapító elnöke és 1923-tól a Nyugat ellensúlyozására létrehívott Napkelet főszerkesztője, akinek műveiben „van (…) valami, amit általában hiába keresünk történelmi regényeinkben: atmoszféra, titok, félelem, az elmúlt századok sötét, ködös iszonyata”.8 Mit is suttog Tormay a Galilei Körről? Tormay Cécile szerint a „bujdosásra” kényszerített kimondhatatlan „igazság” az,