Isten és Stephen Hawking 9789731651200 [PDF]

Zitiervorschau

JOHN (. LENNOX

Koinónia

„Kétségtelenül grandiózus kijelentés az, hogy meg­ fosztottuk Istent a trónjától. (...) Ha már ilyen nagy a tét, méltán elvárhatjuk Hawkingtól, hogy állítása megalapozott legyen, hogy érvei kiállják a szoro­ sabb vizsgálat próbáját. Erre a vizsgálatra kerül hát sor az itt következőkben." A jeles tudós, Stephen Hawking A nagy terv című könyve a közelmúlt egyik igen népszerű hozzá­ járulása az „új ateizmus" vitájához. Ez ugyanis azt állítja, hogy az univerzumot nem Isten, hanem maguk a fizikai törvények hozták létre. Lényegre törő és nyíltan érvelő válaszában John Lennox oxfordi matematikus, a God's Undertaker (A tudo­ mány valóban eltemette Istent?) szerzője, alapo­ san megvizsgálja Hawking logikáját. Eleven, köz­ érthető nyelven mutatja be érvelésének leglé­ nyegesebb elemeit, majd világosan felvázolja a legújabb tudományos, illetve filozófiai módsze­ reket és elméleteket annak bizonyítására, hogy ezek ahelyett, hogy tagadnák, egyenesen valószí­ nűsítik az ő létezését. John C. Lennox (sz. 1943), PhD, az Oxfordi Egye­ tem matematika professzora, a Green Templeton College Matematika és Tudományfilozófia Társasá­ gának tagja. Richard Dawkinsszal és Christopher Hitchensszel folytatott vitát, vendégelőadásokat tartott világszerte számos egyetemen.

John C. Lennox

ISTEN és

STEPHEN HAWKING Mégis ki tervezte a mindenséget?

Koinónia Kolozsvár, 2016

Text copyright © 2011 John Lennox. This edition co p y rig h t© 2011 Lion H udson plc. O riginal edition published in English under the title God and Stephen H aw king by Lion H udson plc, O xford, England

Fordította Visky S. Béla Szerkesztette: Klein-Varga Noémi © K oinónia, 2016 H ungárián translation © Visky S. Béla

Descrierea CIP a Bibliotecii Nationale a Romániei LENN OX, JO H N C Isten és Stephen Hawking / John C. Lennox; trad.: Visky S. Béla. - Cluj-Napoca : Koinónia, 2016 ISBN 978-973-165-120-0 I. Visky, Béla S. (trad.)

1

Rachelnek, Jonathannak és Benjáminnak ajánlom, a Teremtő ajándékainak, akik révén apa lettem.

Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondok Nigel Cutland és Alister McGrath professzoroknak a hasznos tanácsokért.

E lő sz ó

Abban a reményben írtam ezt a kis könyvet, hogy segít majd olvasóimnak megérteni né­ hányat azokból a legfontosabb témákból, ame­ lyek az Isten és a tudomány viszonyát taglaló mai viták mögött húzódnak. Ahol csak lehetett, megpróbáltam mellőzni a szakkifejezéseket, és a logikus érvelésre helyeztem a hangsúlyt. Úgy vélem, mi, a matematikában és a természettudo­ mányokban jártas emberek felelősek vagyunk azért, hogy a tudományos kérdéseket közért­ hetővé tegyük. Különösen fontos felhívnunk a figyelmet arra, hogy nem minden kijelentés, amely tudósoktól származik, fejez ki tudomá­ nyos álláspontot, következésképpen nem tart­ hat igényt tudományos tekintélyre még akkor sem, ha gyakran - tévesen - ezzel ruházzák fel. Természetesen ez rám is éppúgy érvényes, mint bárki másra, ezért arra kérem a tisztelt Ol­ vasót, hogy alaposan vizsgálja meg az érveimet. Jóllehet matematikus vagyok, ez a könyv nem a számok tudományáról szól. Azok az eredmé­ nyek, amelyeket a matematika terén igazoltam, nem jelentenek biztosítékot arra, hogy helyes, amit ebben a könyvben állítok. Mindazonáltal bízom a tisztelt Olvasóban, hogy képes lesz vé­ gigkövetni érveléseim sorát egészen a végkövet­ keztetésig. Az ő ítéletének vetem alá az itt kö­ vetkezőket. 9

B ev e z e t é s

Napjainkban az Isten-kérdés igencsak napiren­ den szerepel. Tudósok sűrű egymásutánban megjelent kötetei jelzik ezt, mint például: Francis Collins The Language of God (Isten nyelve), Richard Dawkins The God Delusion (Isteni tév­ eszme. Nyitott Könyvműhely Kiadó, Budapest, 2007), Victor Stenger God: The Failed Hypothesis (Isten, avagy a téves hipotézis), Róbert Winston The Story of God (Isten története), és még sorol­ hatnánk. Ezek közül több is előkelő helyen áll a leg­ nagyobb példányszámban eladott könyvek lis­ táján. Az emberek kíváncsiak a tudósok véle­ ményére ebben a tekintetben. A tudománynak nyilvánvalóan óriási kulturális és intellektuális tekintélye van bonyolult, modern világunkban. Ez részben annak köszönhető, hogy elképesztő sikereket ér el olyan technológiák kidolgozásá­ ban, amelyeknek valamennyien haszonélvezői vagyunk; másrészt azáltal, hogy egyre tisztább bepillantást enged az univerzum csodáiba, ahogy azt a nagyszerű természetfilmek is köz­ vetítik, ösztönzi a megismerési vágyunkat. Ép­ pen ezért nagyon sok esetben azok is, akik előtt egyre nyilvánvalóbb, hogy a tudomány anyagi haszna nem elégíti ki emberi mivoltuk legmé­ lyebb szükségeit, a tudósok felé fordulnak, hogy lássák, milyen válasszal tudnak szolgálni az élet 11

nagy kérdéseit illetően, mint például: Mi végre vagyunk a világon? Mi az élet célja? Merre tar­ tunk? Beszélhetünk-e egyetlen univerzumról, vagy több párhuzamos univerzum is létezik? Ezek a kérdések szükségképpen az Isten­ kérdésbe torkollnak. így hát emberek milliói akarják tudni, mit állít a tudomány Istenről. A fentebb felsorolt népszerű könyvek szerzői között ateisták is szerepelnek, ám nem minden szerző istentagadó. Ez fontos, ugyanis naiv do­ log volna úgy beállítani ezt a vitát, mint tudo­ mány és vallás szükségszerű szembenállását. Ez a fajta kizáró szemlélet már rég hitelét vesz­ tette. Francis Collins például, a fent idézett lis­ ta első szerzője az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Hivatalának igazgatója, korábban pedig a Humán Genom Projekt veze­ tője volt. Jelenlegi pozíciójában Jim Watson volt az elődje, aki a DNS kettős csavar-spiráljának felfedezéséért Francis Őriekkel együtt Nobeldíjban részesült. Collins keresztény ember, Watson ateista. Mindketten a tudományos élet csúcsfigurái. Ez is azt bizonyítja, hogy az, ami elválasztja őket egymástól, az eltérő világszem­ lélet, és nem a tudomány. Ez valódi konfliktust jelent ugyan, de nem a tudomány és a vallás szembenállását. Teizmus és ateizmus áll szem­ ben egymással, miközben mindketten tudós emberek. Éppen ez teszi izgalmassá a szóban forgó kérdést: Isten mellett szól-e a tudomány, vagy 12

Isten ellen? Netalán a tudomány teljesen semle­ ges az Isten-kérdést illetően? Egy dolog azonban máris nyilvánvaló: az Isten-kérdés iránti érdeklődés hirtelen fellendü­ lése szemben áll az úgynevezett szekularizációs hipotézissel, amely a felvilágosodás hajnalán azt jósolta, hogy a vallás hanyatlóban van, és rövid időn belül ki fog halni - Európára vonatkozó­ an. legalábbis. Meglehet, hogy épp ellenkezőleg, a szekularizáció csődje az, ami az Isten-kérdés tisztázását minden korábbinál sürgetőbbé teszi. A The Economist neves újságíró párosa, John Micklethwait és Adrián Wooldridge megfogal­ mazása szerint Isten visszatért' - és nem csupán a tudatlanok számára. „A világ nagy részén ép­ pen az a fejlődőképes, jól képzett középosztály a hit robbanásszerű terjedésének zászlóvivője, amelyről Marx és Weber azt feltételezte, hogy az efféle babonaságot majd ők dobják ki legelőbb az ablakon."12 Ez a sajátságos helyzet érthető módon boszszantó a szekularizáció hívei, köztük is legin­ kább az ateista tudósok számára. A tiltakozás Európában a leghangosabb, ta­ lán mert az ateisták úgy érzik, hogy itt veszít­ hetnek a legtöbbet. Ebben valószínűleg igazuk van: bizonyos jelek tényleg arra utalnak, hogy elveszítik Európát. Richard Dawkins, a csapat 1 2

God is Back: How the Global Rise o f Faith is Changing the World. London, Allén Lane, 2009. 7. m., 18.

13

szellemi vezetője egyre dühödtebben hallatja a hangját, miközben érvelésének logikája egyre inkább megtörik - számos ateista társa is így látja ezt. O ugyanis eltökélte, hogy „felébreszti a közgondolkodás lelkiismeretét"; ennek érde­ kében pedig annyi tanítványt toboroz, amennyit csak tud, hogy azt a meggyőződést terjesszék, miszerint az ateizmus az egyetlen, intellektuális becsületességgel vállalható álláspont a szellemi gondolkodás terén. Kampányának eszköztá­ rában a csuklós buszokra ragasztott poszterek3 éppúgy jelen vannak, mint a gyermekek részére szervezett ateista nyári táborok, a vörös „A" be­ tűvel jelzett „ateista" kitűzők, vagy a különböző reklámpólók. Ettől függetlenül vagy sem, az ateisták kó­ rusához időközben egy igen markáns tudomá­ nyos hang is társult, mégpedig a fizikus Stephen Hawkingé. Újságok címlapjai világszerte ilyen szalagcímekkel voltak tele: „Stephen Hawking szerint az univerzumot nem Isten teremtette"; „Stephen Hawking állítása szerint a fizika nem hagy helyet Isten számára" - és így tovább, meg­ annyi variációban. A cikkek Hawking és szerző­ társa, Leonard Mlodinow új könyvét, A nagy ter­ vet (The Grand Design) ünnepelték, amely egyből 3

14

Szó szerint ezt propagálják: „Valószínűleg nincs Isten, ne aggódj hát, és élvezd az életet." Az, hogy Istent éppen az aggodalmaskodással társítják, nyilván a félreértések min­ tapéldája. Vajon ki találta ezt ki? Ami pedig a „valószínű­ leg" kifejezést illeti...

a legnagyobb példány számban eladott könyvek listájának élére került. Az ateizmus nyilvános megvallása egy olyan magas intellektuális tekin­ tély részéről, mint Hawking, számos területen komoly viták kirobbantója lett, a könyvpiacot pedig jelentősen föllendítette. Mit gondoljunk erről? Fogadjuk el beletö­ rődéssel? Tekintsük lezártnak a vitát? Minden teológus haladék nélkül adja fel a katedráját? Minden egyházi alkalmazott vegye a kalapját? A fizika nagymestere mattot adott volna az uni­ verzum Teremtőjének? Kétségtelenül grandiózus kijelentés, hogy megfosztottuk Istent a trónjától. Pedig a múlt nagy tudósainak zöme hitt benne. Vajon Galilei, Kepler, Newton és Maxwell - hogy csak néhá­ nyat említsünk közülük - valamennyien téved­ tek volna az Isten-kérdést illetően? De hiszen a maiak közül is sokan hisznek Istenben. Ha már ilyen nagy a tét, méltán elvárhatjuk Hawkingtól, hogy állítása megalapozott legyen, hogy érvei kiállják a szorosabb vizsgálat próbá­ ját. Erre a vizsgálatra kerül hát sor az itt követ­ kezőkben.

15

D ö n tő

k ér d és ek

Stephen Hawking kétségtelenül a leghíresebb a ma élő tudósok közül. Nemrégiben vonult viszsza4 a Cambridge-i Egyetem Lucas-féle mate­ matika professzori állásából,5 arról a katedráról, amelyet egykor Sir Isaac Newton neve fémjel­ zett. Hawkingot óriási tisztelet övezte ebben a minőségében. Őfelsége a Companion o f Honour brit rend6 tagságával tüntette ki, egyetemi kar­ rierjét pedig tiszteletbeli címekkel ismerték el szerte a világon. Alakja a kitartó lelkierő szimbóluma lett: több mint negyven éve súlyos mozgásszervi beteg­ ségben szenved. Ennek az időszaknak túlnyomó részét tolókocsihoz kötve töltötte, verbális kom­ munikációra kizárólag speciális hangszintetizálor segítségével képes. „Sajátos hangját" világ­ szerte ismerik. Hawking - sok kiváló kollégájával és diákjá­ val együtt - a matematikai fizika határait fesze­ gette. Legismertebb kísérlete a fekete lyukak rej­ télyének intuíciószerű megragadása. Munkás­ sága az úgynevezett Hawking-sugárzás előre-

4 5

6

16

2009-ben (ford. tnegj.) A világ egyik legtekintélyesebb akadémiai státusa, Henry Lucas alapította 1663-ban, II. Károly király erősítette meg. (ford. mcgj.) V. Károly alapította 1917-ben a tudományos és művészeti teljesítmények elismeréseként, (ford. megj.)

jelzéséhez vezetett. Amennyiben ezt kísérletileg is igazolják, bizonyos, hogy Nobel-díjjal fogják jutalmazni. Kirobbanó sikert hozó bestsellerével - Az idő rövid története7- Hawkingnak sikerült az elmé­ leti fizika homályos világát a kávéházi dispu­ ták tárgyává tennie (miközben sokan bevallják, hogy a téma meghaladja őket). Könyvét számos hasonló követte, amelyek igencsak széles olva­ sóközönséget hoztak izgalomba, és a nagybetűs Tudomány bizsergető érzésével töltötték el. Az idő rövid története az univerzum eredetével foglalkozik, következésképpen a Teremtő Isten létezésének problémáját is óhatatlanul fölveti. A kérdést azonban kínosan nyitva hagyja, azzal a sokat idézett befejezéssel zárva rövidre, misze­ rint ha a fizika rátalálna a „mindenség alapel­ vére", „megismerhetnénk Isten gondolatát" (ez az alapelv az a szintézis-elmélet, amely magába foglalná a természet négy őserejét - a gyenge, illetve az erős nukleáris kölcsönhatást, az elekt­ romágnesességet, valamint a gravitációt - leíró törvényszerűségeket). A nagy terv című könyvében,8 melynek Leonard Mlodinow is társszerzője, Hawking visz-

7

8

A Brief History o f Time. London, Bantam Press, 1988. Ma­ gyarul többféle kiadásban is megjelent a fenti címmel (Maecenas, 1989; Akkord, 2010). (ford. megj.) The Grand Design. London, Bantam Press, 2010. Magyar kiadás: A nagy terv. Ford.: Both Előd. Akkord, Budapest, 2011. (ford. megj.)

17

szafogottsága teljesen elpárolog: kétségbe vonja a mindenség isteni teremtésének hitét. Szerinte az univerzum keletkezését a fizika törvényei magya­ rázzák meg igazán, nem pedig az Isten akaratára való hivatkozás. Az ősrobbanás - állítja - ezeknek a törvényeknek a szükségszerű következménye volt: „Mivelhogy létezik egy olyan törvény, mint a gravitáció, az univerzum képes arra, hogy megte­ remtse önmagát a semmiből - és ezt meg is teszi." Jóllehet a könyv címe - A nagy terv - sokak számára egy Nagy Tervező létezését sugallja, éppen ez az, amit a mű tagadni kíván. Hawking nagyszabású következtetése szerint „A spontán teremtődés az oka annak, hogy a semmi helyett valamit találunk, annak, hogy a Világegyetem létezik, és mi is létezünk benne. Nem szükséges tehát Istent segítségül hívni ahhoz, hogy meggyújtsa a gyújtózsinórt és ezzel működésbe hozza a Világegyetemet. "9 Könyvemben nem elsősorban Hawking tu­ dományával kívánok vitatkozni, hanem azzal, amit ebből Isten létére, pontosabban Isten nem­ létére vonatkozóan következtetésként levon. Hawking állítását, miszerint a tudomány kimu­ tatja, hogy Isten fölösleges, eget rengető kijelen­ tésként fogadták, ezt azonban aligha tekinthet­ jük új keletűnek. Más tudósok hasonlóan nyi­ latkoztak ennél jóval korábban, azt állítva, hogy a körülöttünk levő világ lélegzetelállító, precíz komplexitása teljességgel megmagyarázható az 9

18

I. m„ 197.

univerzum alapadottságaiból, a tömegből és az energiából kiindulva, vagy pedig az univerzum viselkedését leíró fizikai törvényekkel, mint amilyen a gravitáció. Első olvasásra valóban ne­ héz megérteni, hogy ezzel a könyvvel mi újat ad hozzá Hawking ahhoz, amit Az idő rövid történe­ tében korábban már elmondott. A nagy terv azoknak az alapkérdéseknek a sorával indít, amelyeket az ember mindig is föl­ tett magának: „Miként érthetjük meg azt a vilá­ got, amelynek részei vagyunk? Hogyan viselke­ dik az Univerzum? Milyen a valóság természe­ te? Honnan ered mindaz, amit látunk? Szükség volt-e a Világegyetemben teremtő re?"10 A felve­ tett kérdések felcsigázzák az ember képzeletét, és kíváncsivá teszik, hogy megismerje egy ilyen híres embernek, egy elsőrangú tudósnak a meta­ fizika e legmélyebb problémáira adott válaszát. Igazán lenyűgöző, hogy beleshetünk egy nagy elme működésébe, amint éppen azokat a filozó­ fiai kérdéseket feszegeti, amelyeket mi magunk is időről időre megfogalmazunk.

A filozófia helytelen szemlélete Amennyiben arra számítunk, hogy Hawking a felvetett kérdéseket követően filozófiai fejtege­ tésekbe bocsátkozik, csalódni fogunk. Hawking 10 l m . , 9.

19

ugyanis elutasítja a filozófiát, sőt határozottan kijelenti: „Hagyományosan ezek a filozófia körébe tartozó kérdések, de a filozófia halott. A filozófia nem tartott lépést a modern természettudomány fejlődé­ sével, legfőbbképpen a fizikáéval nem. Ezért aztán a természettudósok váltak a felfedezés fáklyavivőivé a tudás megszerzéséért folyó küzdelemben."11 Eltekintve a filozófiával szembeni alaptalan fölényeskedéstől (ezt a diszciplínát ugyanis tisz­ telet övezi, és Hawking cambridge-i egyetemén is tág teret szentelnek neki), zavaró, hogy egy olyan tudós, mint Hawking, annyira sincs tisz­ tában a filozófiával, hogy fölismerje: könyvében megfogalmazott kérdései merőben filozófiai ter­ mészetűek. Engedtessék megjegyeznem, h o g y Haw­ king kijelentése a filozófiáról maga is filozófiai állítás. Nem tudományos megállapítás, hanem metafizikai kijelentés a tudományról. Követke­ zésképpen állítása, miszerint a filozófia halott, önmagának mond ellent. Klasszikus példája ez a logikai inkoherenciának. Hawking filozófiához való viszonyulása lát­ hatóan szemben áll azzal, amit Albert Einstein képvisel, aki egyik levelében a következőkép­ pen érvel amellett, hogy a fizikusoknak tanítani kell a tudománytörténetet és a tudományfilo­ zófiát:

11 I. m., 9.

20

„Tökéletesen egyetértek önnel a módszertan, valamint a tudománytörténet és a tudomány­ filozófia jelentőségét és nevelő hatását illetően. Azt tapasztalom, hogy manapság nagyon sokan - közöttük szaktudósok is - fák ezreit látták már ugyan, de sohasem láttak még erdőt. A történel­ mi és filozófiai háttér ismerete lehetővé teszi, hogy megszabaduljunk azoktól a kortárs előíté­ letektől, amelyek a legtöbb tudóst megfertőzik. Véleményem szerint a filozófiai belátás révén elnyert szabadság különbözteti meg az igazság tényleges kutatóját az egyszerű kézműves-szak­ embertől."12 Hawking kijelentése, miszerint „a természettudósok váltak a felfedezés fáklyavivőivé", igen­ csak magán hordozza a szcientizmus bélyegét: ennek értelmében a tudomány az egyetlen igaz­ ságra vezető út. Ez a meggyőződés a szekuláris gondolkodásban új ateizmus néven ismert moz­ galom sajátja, amelynek „új" jelzője nem annyi­ ra az intellektuális tartalomra, mint inkább arra az agresszív formára vonatkoztatható, ahogyan napjainkban megnyilvánul. Egy olyan nagy kaliberű tudós részéről, mint Hawking, nem a legbölcsebb dolog, hogy miközben lekezelően beszél a filozófiáról, ön12 A. Einstein 1944. december 7-én írt publikálatlan levele R. A. Thorntonhoz (EA 6-574), Einstein Archívum, Jeruzsálemi Héber Egyetem. Idézi Don Howard Albert Einstein as Philosopher o f Science c. írásában: Phx/sics Today, 2005 decem­ ber, 34.

21

ellentmondásos filozófiai állításba csap át, ki­ váltképp, ha ezt egy könyv bevezetőjében teszi, amellyel szeretné rögtön az elején meggyőzni a tisztelt Olvasót. A Nobel-díjas Sir Peter Medawar régóta fel­ hívta erre a veszélyre a figyelmet Tanácsok egy ifjú tudós számára című kiváló könyvében, amely minden tudós kötelező olvasmánya kellene hogy legyen: „Egy tudós semmivel sem járathatja le magát és szakmáját biztosabban, mint ha kerek-perec kijelenti (különösképpen, ha semmiféle nyi­ latkozatot nem várnak el tőle), hogy »A tudo­ mány ismeri, vagy rövidesen meg fogja ismerni a választ valamennyi alapvető emberi kérdésre. Azok a kérdések pedig, amelyek nem válaszolhatóak meg tudományos módon, bizonyos ér­ telemben nem is léteznek, vagy álkérdések csu­ pán, amelyeket csak az együgyűek tesznek fel, és csak a naivak vélnek megválaszolható:nak.«" Később így folytatja: „Az pedig, hogy a tu­ dománynak határa van, abban mutatkozik meg világosan, hogy képtelen válaszolni az olyan gyermekien egyszerű kérdésekre, amelyek a dolgok kezdetére és végére utalnak, az olyan kérdésekre, mint »Hogy kezdődött minden?«; »Mi végre vagyunk itt mindanny:ian?«; »Mi az élet célja?«"13Majd hozzáteszi, hogy az ilyen jel13 Advice to a Young Scientist. London, Harper and Row, 1979, 31. Lásd a másik könyvét is: The Limits o f Science. Oxford, Oxford University Press, 1984, 66.

22

legű kérdések megválaszolásához a képzelet vi­ lágát megmozgató irodalom és a vallás felé kell fordulnunk. Francis Collins ugyanilyen világosan fogal­ maz a tudomány határait illetően: „A tudomány elégtelen ahhoz, hogy választ nyújtson olyan kérdésekre, mint »Miért keletkezett az univer­ zum?^ »Mi az emberi létezés értelme?«; »Mi lesz a halál után?«"14 Nem kétséges, hogy Medawar és Collins szenvedélyes tudósok. Nem jelent tehát követ­ kezetlenséget, ha egy magas szinten elkötelezett tudós elismeri, hogy a tudomány nem képes minden kérdést megválaszolni, beleértve né­ hányat azokból a legfontosabbakból, amelyeket egyáltalán föltesz az ember. Széles körben elfogadott álláspont például, hogy igen nehéz bármilyen alapot találni a tu­ dományban az erkölcs számára. Albert Einstein is világosan látta ezt. Egy nyilvános beszélge­ tésben, amelyet tudomány és vallás viszonyáról tartottak Berlinben 1930-ban, kijelentette, hogy az emberi szépérzék és a vallásos ösztön „olyan adottságok, amelyek segítik a racionális gon­ dolkodást legmagasabb rendű megvalósítása­ iban. Joggal beszélhetünk a tudomány erkölcsi alapjáról, annak fordítottjáról azonban nem: az erkölcs tudományos alapjáról aligha eshet szó/7 Einstein hangsúlyozza, hogy a tudomány nem 14 The Language o f God. New York, The Free Press, 2006.

23

alapozhatja meg a morált: „Minden olyan kísér­ let kudarcra van ítélve, amely az etikát tudomá­ nyos formulára kívánja redukálni".15 Richard Feynman, szintén Nobel-díjas fizi­ kus Einstein véleményét osztva állítja: „Még a legnagyszerűbb erő vagy képesség sem szol­ gál semmiféle útmutatással arra nézve, hogyan használjuk ezeket. A fizikai világ működésére vonatkozó ismeretek tömkelegé legfeljebb arról győzi meg az embert, hogy az valamiféle értel­ metlenséget hordoz magában. A tudomány nem tanítja közvetlen módon azt, hogy mi a jó és mi a rossz".16 Másutt megállapítja, hogy „az etikai értékek kívül esnek a tudomány határain."17 Úgy tűnik, Hawking ezt tagadja, és a tudo­ mánynak olyan szerepet tulajdonít, amit az nem képes betölteni. Emellett ráadásul filozófiai fejte­ getésbe kezd, ugyanis amennyiben a tudományt a végső kérdések magyarázatára használja, mint amilyen az Isten-kérdés is, úgy maga is metafi­ zikát művel. Tévedés ne essék, nem kívánom őt elmarasztalni ezért, hiszen jelen könyvemben magam is váltig ezt teszem. Egyedül az zavar, hogy ő ezt láthatólag nem ismeri el.

15 Einstein szemléletéhez a tudomány és vallás viszonyáról lásd Max Jammer meghatározó munkáját: Einstein and Religion. Princeton, Princeton University Press, 1999. Az idézeteket innen vettem: 69. 16 The Meaning o flt All, London, Penguin, 2007, 32. 17 Uo., 43.

24

Vizsgáljuk meg közelebbről Hawking kérdé­ seinek mindkét listáját! Az első: • Miként érthetjük meg azt a világot, amelynek részei vagyunk? • Hogyan viselkedik az Univerzum? • Milyen a valóság természete? • Honnan ered mindaz, amit látunk? • Szükség volt-e a Világegyetemben te­ remtőre?18 A felsoroltak közül a második tudományos jellegű kérdés, sajátos „hogyan" kérdés, amely nem veti fel a végső értelem problémáját. Azon­ ban az első és az utolsó három alapvetően filo­ zófiai kérdés. A kérdések második sora a könyv első fejeze­ tének végén található: • Miért van valami ahelyett, hogy semmi ne lenne? • Miért létezünk? • Miért éppen ezek a törvények érvénye­ sek, miért nem mások?19 Ezek szintén a filozófia jól ismert kérdései. A tudomány természetesen egyike azoknak a szemléletmódoknak, amelyek befolyásolják a felsorolt kérdésekre adandó válaszainkat, azon­ ban semmi esetre sem az egyetlen vagy szükség­ képpen a legfontosabb megközelítés. Jóllehet a filozófia Hawking szemében halott, láthatólag

18 Stephen Hawking: A nagy terv. 10. 19 Uo., 15.

25

föl is támasztja három kérdés - „az Élet, a Vi­ lágegyetem és a Mindenség Végső Kérdése" - megválaszolása végett. „Erre próbálunk meg válaszolni ebben a könyvben" - nyilatkozza.

Helytelen istenszemlélet Ha valaki piros lámpánál áthajt a kereszteződé­ sen, és megállás nélkül halad tovább, jó eséllyel újabb piros lámpába fog belefutni. Hawking is így járt ezzel: helytelen filozófiai szemlélete hely­ telen istenszemlélethez vezette: „Minthogy az ókori ember nem ismerte a természet működé­ sét, ezért különféle isteneket gondoltak ki, akik az emberi élet minden részlete fölött őrködtek és uralkodtak" - írja, majd pedig olyan görög gon­ dolkodók esetében, mint a kétezer-hatszáz évvel ezelőtt élt milétoszi Thalész, gondolkodásbeli változásról beszél: „Benne merült fel először az a gondolat, hogy a természet talán következe­ tes alapelveknek megfelelően működik, amely alapelvek megfejthetők. Ezzel kezdetét vette az a hosszú folyamat, amelynek során az istenek ural­ mának képét fokozatosan egy olyan univerzum képe vette át, amelyet a természet törvényei irá­ nyítanak, és amely olyan tervrajz alapján készült, amelyen egyszer majd kiigazodunk".20

20 Uo„ 20-21.

26

Ez a megállapítás azt a benyomást kelti, hogy Isten vagy az istenek eszméje az emberi tudat­ lanságnak köszönhető. A „rések istene" fokoza­ tosan zsugorodik, ahogyan ismeretünk hiányos­ ságait egyre inkább kipótolják a tudományos magyarázatok, és előbb-utóbb teljességgel el fog tűnni, mint a közmondásos cheshire-i macska ábrázatáról a vigyor.2] A múltbeli tudományos leírásokban még számtalan olyan rés szerepelt, amelyeknek a helyét Isten foglalta el, Hawking azonban azt állítja, hogy ma már a fizika nem hagy helyet Isten számára, mivelhogy az utolsó rést is sikerült betömni, ahol még meghúzhatta magát. Ez az utolsó rés a teremtés pillanatának érthetetlensége. A tudomány a puzzle utolsó da­ rabját is a helyére illesztette, s ezzel az univer­ zum bezárult körülöttünk. Hawking elméletét csak egy lépés választja el attól, hogy az ateizmust egyenesen a tudomá­ nyos tevékenység nélkülözhetetlen előfeltételé­ nek tekintse. Mindazonáltal vizsgáljuk meg az állításában rejlő igazságmorzsát. Amennyiben abból indulunk ki, hogy létezik egy dörgedel­ mes, harsogó isten a villámlás jelensége mögött, ahogyan hitték is zömmel régente, úgy dörgés esetén aligha éreznénk indíttatást arra, hogy a hang mögött rejlő mechanizmus kutatására21

21 A közmondás eredete ismeretlen. A nevezetes macska Lewis Carroll Alice Csodaországban c. népszerű művének egyik sze­ replője. (ford. meg].)

27

adjuk a fejünket. Csak amennyiben azt feltéte­ lezzük, hogy nincsenek ilyenszerű istenségek, leszünk készek arra, hogy tudományos módon kutassuk a természet működését. Bizonyos, hogy amennyiben szabadon kí­ vánjuk kutatni a természetet, fel kell adnunk a természeti erők istenítését. Ez forradalmi lépés volt a gondolkodás történetében, amit - Hawking szerint - a korai görög természetfilozófu­ sok hajtottak végre, mint Thalész, Anaximandrosz és a milétoszi Anaximenész, több mint két­ ezer-ötszáz évvel ezelőtt. Ezek a gondolkodók nem érték be azokkal a mitologikus magyarázatokkal, amelyekkel Homérosz és Hésziodosz szolgáltak Kr. e. 700 körül. Természetes magyarázatot kerestek a természeti folyamatokra, és le is vontak néhány igen fontos tudományos következtetést. Tha­ lészt úgy tartjuk számon, mint aki háromszáz­ hatvanöt napra állapította meg az év hosszát; előre jelezte a Kr. e. 585-ben bekövetkező napfo­ gyatkozást; mértani módszerekkel kiszámította a piramisok magasságát az árnyékuk alapján; és fölbecsülte a Föld, illetve a Hold nagyságát. Anaximandrosz feltalálta a napórát, az időjá­ rástól független órát is, és elkészítette a világ, illetve az égbolt első térképét. A milétosziak tehát kétségtelenül ott voltak a világ legelső „tudósai" között, noha ezt a kifejezést csak a tizenkilencedik században kezdték használni (William Whewell vezette be). 28

Kérdésünk összefüggésében érdemes meg­ említenünk Kolophóni Xenophanészt (Kr. e. 570-478; Kolophón a mai Törökország területén, Izmir közelében feküdt), aki a Málta szigetén ta­ lálható tengeri fosszíliák kutatásában elért ered­ ményei révén vált ismertté, ám ennél is nagyobb hírnevet szerzett a mitologikus világkép kímé­ letlen elutasításával. Rámutatott, hogy a görög istenszemlélet olyan jellemvonásokat tulajdonít az isteneknek, amelyek az emberek világában igencsak szégyenletesek: a görögök istenei csal­ nak, lopnak és paráználkodnak. Arra a követ­ keztetésre jutott tehát - nem ok nélkül -, hogy az istenek azokra a népekre hasonlítanak, akik kitalálták őket, illetve akik hisznek bennük. így például az etiópok istene fekete és lapos orrú, a trákoké kék szemű és vörös hajú. Nem kis iró­ niával jegyzi meg: „Ha a teheneknek, lovaknak vagy oroszlánoknak kezük volna és rajzolni tudnának, mindenik a maga alakjához hasonló isteneket rajzolna." Xenophanész számára tehát az istenek csupán a gyermeki képzelgés termé­ kei: azoknak az embereknek a gazdag fantáziá­ jából léptek elő, akik hittek bennük. Hasonló nézetet vallott a neves görög atomis­ ta filozófus, Epikurosz is (Kr. e. 341-ben született, közvetlenül Platón halála után). Az epikuroszi filozófia névadója a jobb megértés végett kizárta a mitikus megközelítést a természet magyaráza­ tából: „Sokféleképpen előállhat a villám - csak éppen a mítoszokat ne keverjük bele! Ez azt je29

lenti, hogy megfelelő módon kell értelmezni a jelenségeket, tehát az olyan folyamatok jeleként, amelyeket nem látunk." A természeti világ működésének kutatása, illetve az istenek kizárása ebből a működésből szükségképpen az univerzum mitologikus ma­ gyarázatának alkonyához vezetett, és előkészí­ tette a tudományos fejlődés útját. Nem csak Xenophanész és követői bírálták az ókori világban a politeista világképet, és még csak nem is ő volt az első, aki ezt tette. Év­ századokkal korábban Mózes, a zsidó népvezér - akit Xenophanész valószínűleg nem ismert óva intette népét „az idegen istenek imádásától", attól, hogy „hódoljanak előttük, akár a nap, a hold vagy a csillagok előtt". Később Jeremiás próféta (Kr. e. 600 körül) is kifejtette a termé­ szet - a nap, hold és a csillagok - istenítésének abszurditását. Itt jutunk el ahhoz az alapvető tévedéshez, amely, úgy tűnik, elkerülte Hawking figyelmét: búcsút inteni az isteneknek nem jelenti szük­ ségszerűen Isten elutasítását. A kettő nem egy és ugyanaz. Mózes és a zsidó próféták szemé­ ben abszurd dolog volt az univerzum bizonyos elemeinek imádása. De ugyanilyen abszurdnak tekintették azt is, hogy ne higgyenek abban a Teremtő Istenben, aki az univerzumot, és benne őket is alkotta, és ne imádják őt. Ők nem vezettek be semmiféle gyökeresen új gondolatot. A görögökkel ellentétben nekik 30

nem volt szükségük arra, hogy megszabadít­ sák a mindenséget az istenektől, annál az egy­ szerű oknál fogva, hogy soha nem is hittek azokban. Ami az efféle babonától megóvta őket, az éppen az egy igaz Istenbe, az ég és a föld teremtőjébe vetett hitük volt. Mózes és a prófé­ ták tehát az ellen tiltakoztak, hogy ezeket az isteneket bevezessék egy már meglévő monoteista kultúrába. Ez azt mutatja, hogy nem az a bálványimá­ dó és politeista szemlélet volt az emberiség leg­ korábbi világképe, amelyet Homérosz és Hésziodosz leírt, jóllehet azok a tudományról és filozófiáról szóló könyvek, mint A nagy terv is, amelyek az ókori görögökkel indítanak, erre hi­ vatkoznak, amikor az univerzumnak az istenek­ től való mentesítését szorgalmazzák. Furcsa mó­ don elfelejtik, hogy a zsidók már jóval a görögök előtt hevesen tiltakoztak az univerzum bálvány­ imádó szemlélete ellen, és ezáltal elhomályosít­ ják azt a tényt, hogy a politeizmus igazolhatóan az egy teremtő Istenbe vetett eredendő hit per­ verziója csupán. Ezt az elhajlást az egy Teremtő­ be vetett hit újrafelfedezésével kellett korrigálni, és nem annak az együttes elvetésével. Ugyanez áll a mai helyzetre is. A félreértések elkerülése végett vizsgál­ juk meg közelebbről az univerzum görög, il­ letve héber szemlélete közötti szakadékot, és lássuk meg, mennyire áthidalhatatlan a kettő közötti különbség. Werner Jaeger Hésziodosz 31

Theogóniá)át, az Istenek születését kommentálva a következőket írja: „Ha összevetjük ezt a görög elképzelést a világteremtő Erószról a zsidó teremtéstörté­ net Logoszávai, mélyen húzódó különbséget fedezhetünk fel a két nép szemlélete között. A Logosz a teremtő Isten racionalitásának és ha­ talmának a kifejezője, aki kívül áll a világon, és aki »fiat« szavával létrehívja azt. A görög is­ tenek a világban élnek: az égből szállnak alá a földre. (...) Erósz hatalmas ereje teremti őket, aki szintén a világban van, mint mindeneket létrehozó őserő. Ezek az istenek tehát alá van­ nak vetve annak, amit mi természeti törvény­ nek nevezünk. (...) Amikor tehát Hésziodosz felismerése utat nyit a tulajdonképpeni filozó­ fiai gondolkodásnak, az istenit a világon belül keresik - és nem kívül, ahogy a zsidó-keresz­ tény teológiában, amely a Teremtés könyvére épül."22 Figyelemre méltó, hogy Xenophanész, aki­ nek a gondolkodásmódját a politeista kultúra hatotta át, nem követte el azt a hibát, hogy az is­ teneket összetévessze Istennel, és hogy az utób­ bit az előbbiekkel együtt elvesse. Xenophanész hitt az egy Istenben, aki az univerzumot kormá­ nyozza. így nyilatkozik erről: „Létezik egy Isten (...), aki sem alakját, sem szellemét tekintve nem

22 The Theology ofth e Early Greek Philosophers. Oxford, Oxford University Press, 1967,16-17.

32

hasonló a halandókhoz (...). A dolgok mögött, erőfeszítés nélkül kormányoz mindeneket."23 Hawking bizonyára nem kívánja, hogy an­ nak a gyakori szemfényvesztésnek az áldoza­ tai legyünk, amely az Istenre vagy istenekre vonatkozó primitív képzetekre hivatkozva ostobaságként mutatja be a vallást. Azonban szándékosan vagy sem, összetéveszti Istent az istenekkel. Ez szükségszerűen teljesen hamis istenszemlélethez vezet: a rések istenéhez, aki a tudomány tágulásával egyenes arányban zsugorodik. Ez egy olyan istenkép, amellyel egyetlen nagy monoteista vallásban sem ta­ lálkozunk, hiszen ezekben Isten nem a tudo­ mányos hiányosságok Istene, hanem a teljes univerzum rendezője. Ugyanakkor ő nem is a deisták istene, aki megadta a szikrát az univer­ zum elindításához, majd pedig visszavonult, és nem avatkozik be többé a dolgok menetébe. Isten a mindenség teremtője, és annak folyama­ tos fenntartója is egyben. Nélküle semmi nem volna, s így a Stephen Hawkinghoz és Leonard Mlodinowhoz hasonló fizikusoknak sem volna mit tanulmányozniuk. Nyomatékkai állíthatjuk tehát, hogy Isten az univerzum mindkét részének teremtője: annak, amit értünk, és annak is, amit nem értünk. A legjelentősebb bizonyítékot Isten jelenlétére és

23 Hermann Diels - Walter Kranz: A preszókratikusok töredékei (B 23). Berlin: Weidmann, 1952.

33

munkájára természetesen a mindenségnek az a része szolgáltatja, amelyet értünk. Mint ahogyan egy mérnöki vagy egy művészi munka alkotója iránti csodálat előbbre visz az alkotás megér­ tésében, ugyanúgy a Teremtő iránti hódolat is előbbre visz annak az univerzumnak a megérté­ sében, amelyet ő alkotott.

34

I sten -

vagy a t e r m é s z e t t ö r v é n y e i ?

Egy logikai bökkenő: megteremtheti-e önmagát az univerzum? A nagy terv egyik fő következtetése ez: „Mivel létezik egy gravitáció jellegű törvény, ezért az univerzum a 6. fejezetben leírt módon létre tudja hozni és létre is hozza saját magát a sem­ miből."24 Mindenekelőtt fűzzünk egy általános érvényű megjegyzést Hawking hitének e tömör kifejezéséhez. Mint láttuk, az ő véleménye az, hogy a filozófia halott. Mindazáltal a filozófia egyik fő feladata, hogy a meghatározások, a logikai analízis, az érvelés tudományának esz­ közeivel vértezze fel az embert. Valóban azt ál­ lítaná Hawking, hogy a filozófiával együtt ezek is halottak? Bizonyára nem. Mégis úgy tűnik, hogy egyik-másik érvére több figyelmet fordít­ hatott volna a definíció világossága és a logikai analízis szempontjából. Figyeljük meg például a fentebb idézett mondatot. Vajon mire gondol Hawking, amikor a „semmi" kifejezést használja kijelentésében: „az univerzum ... létre tudja hozni és létre is hozza saját magát a semmiből"? Megállapítását a következő előfeltételre alapozza: „létezik egy gravitáció jellegű törvény". Hawking tehát fel24 L m ., 197.

35

tételezi, hogy a gravitáció törvénye adott. Úgy véljük, hogy Hawking ezzel együtt azt is hiszi, hogy a gravitáció maga is létezik, hiszen annak az absztrakt matematikai törvénye csupán ön­ magában bődületes ostobaság volna - de erre még visszatérünk. A lényeg itt az, hogy a gravi­ táció vagy annak a törvénye nem „semmi", már amennyiben ezt a kifejezést hagyományos filo­ zófiai értelemben véve a „nemlétre" használja. (Amennyiben nem, ezt jeleznie kellett volna.) Ezek alapján úgy tűnik, Hawking egyszerre állítja azt, hogy az univerzum a semmiből kelet­ kezett, meg azt is, hogy valamiből állt elő. Ez így nem túl ígéretes kezdet. Ráadásul, amikor a fizi­ kusok a „semmiről" beszélnek, gyakran a kvan­ tum-vákuumra gondolnak, ami nyilvánvalóan nem azonos a semmivel. Hawking is bizonyára erre utal, amikor kijelenti: „a Világegyetem ke­ letkezése kvantumfizikai esemény volt."25 Könyvében később a légüres tér energiáját nullának tekinti, mellőzve annak valós értékét, és úgy tűnik, erre a feltételezésre épít, amikor azt kérdezi: „Ha az Univerzum teljes energiájá­ nak mindig nullának kell maradnia, és egy test létrehozásához energiát kell befektetni, akkor hogyan teremtődhetett egy teljes univerzum a semmiből?"26

25 J.m.,145. 26 l m . , 180. 36

Az univerzum nulla összenergiájának elmé­ lete meglehetősen kérdéses álláspont, legalább­ is számomra. Vajon a fennálló mindenség nem túlságosan nagy ehhez a bizonyos „semmihez" képest? Egyáltalán nem jobb a helyzet, ha a korábbi kijelentésnek a második részét vesszük szemügy­ re: „az univerzum ... létre tudja hozni és létre is hozza saját magát a semmiből". Ez önellentmon­ dás. Ha ugyanis azt állítjuk, hogy „X megteremti Y-t", ahhoz feltételeznünk kell X előzetes léte­ zését ahhoz, hogy létrehozhassa Y-t. Az „X lét­ rehozza Y-t" állítás logikailag így értelmeződik. Azzal a kijelentéssel tehát, hogy „X megteremti X-et", arra utalunk, hogy az az X, amelyik aztán létrehozza X-et, eleve létezik. Ez nyilvánvaló ön­ ellentmondás, és logikailag nem koherens akkor sem, ha X-et az univerzummal helyettesítjük! Feltételezni a mindenség létét ahhoz, hogy aztán ennek tulajdonítsuk a mindenség megalkotását nos, ez sokkal inkább nagyapó mesefájáról,27nem pedig a tudomány tárházából való elképzelés. Meglehetősen ritkán szokott előfordulni, hogy egyetlen kijelentésen belül az ellentmon­ dás két különböző síkja is megjelenjen, mégis Hawking állításával úgy tűnik, ez a helyzet. Elő­ ször is azt állítja, hogy a világ a semmiből lett, ám kiderül, hogy ez a semmi azért valami (első ellentmondás); majd meg azt, hogy az univer27 Szó szerint: Alice Csődaországban-bö 1. (ford. megj.) 37

zum önmagát teremti (második ellentmondás). És ez még nem minden. Az a kijelentése, hogy valamely természeti törvény (gravitáció) meg­ magyarázza az univerzum létét, szintén ellent­ mondásos, ugyanis a természeti törvény annak a természeti valóságnak a függvénye, amelyet leír. (A későbbiekben majd még szó lesz ezekről a törvényekről is.) A könyv legfőbb következtetéséről tehát nem­ csak az derül ki, hogy önellentmondásos (ami önmagában is elég súlyos hiba), hanem egye­ nesen háromszoros ellentmondást tartalmaz. A filozófusokból bizonyára kikívánkozna a megjegyzés: így jár az, aki a filozófiát halottnak nyilvánítja. Idézett kijelentésében Hawking az oxfordi kémikus, Peter Atkins szavait visszhangozza, aki szintén közismerten ateista, és úgy véli, hogy „a tér-idő maga generálja saját anyagát, amit ön­ maga felépítésének folyamatában felhasznál."28 Atkins ezt a jelenséget „kozmikus Münchauseneffektusnak" nevezi, annak ellentmondásos voltára utalva, Münchausen báró történetéhez hasonlóan, aki önmagát emelte ki a mocsárból saját hajánál vagy cipőfűzőjénél fogva. Oxfordi kollégája, a vallásfilozófus Keith Ward joggal állapítja meg, hogy Atkins elmélete az univer­ zumról éppoly önellentmondásos, mint a neve, miközben hangsúlyozza: „logikailag lehetetlen, 28 Creation Revisited. Harmonswordth, Penguin, 1994., 143.

38

hogy valamely oknak okozata lenne anélkül, hogy ez az ok előzőleg valóban létezne/' Végül így összegzi saját véleményét: „Az Isten-hipo­ tézis és a Münchhausen-hipotézis a kozmikus önfelemelésről nem egyenrangú vetélytársak. A józan ész mindig is azt diktálta, hogy mind az ember, aki maga próbálja felemelni magát saját cipőfűzőjénél fogva, mind pedig az univerzum, amely ugyanezt teszi, egyszer s mindenkorra kudarcra van ítélve."29 Mindezek jól mutatják, hogy a nonszensz akkor is értelmetlen, ha azt világhírű tudósok állítják. A kijelentések logikátlanságát elhomá­ lyosítja az a tény, hogy kinyilatkoztatóik tudós emberek; a nagyközönség ugyanis - egyáltalán nem meglepő módon - azt feltételezi, hogy ezek a kijelentések a tudomány állításai, következés­ képpen hitelt érdemelnek. Fontos tehát hangsú­ lyoznunk, hogy ezek nem a tudomány megál­ lapításai; bármely kijelentésnek ugyanis nyitott­ nak kell lennie a logikai vizsgálat számára, akár tudósoktól származik, akár nem. A tekintélynek kijáró tisztelet nem pótolhatja a logikai összefér­ hetetlenséget. Aggodalomra ad okot, hogy A nagy terv ön­ magát teremtő univerzuma nem csupán valami­ féle jelentéktelen vélekedés, hanem egyenesen kulcsfontosságú argumentum. Ily módon, ha a 29 God, Chance and Necessity. Oxford, One World Publications, 1996. 49.

39

leglényegesebb alapérv érvénytelen, bizonyos értelemben nincs miről tovább beszélnünk. Mivel azonban a természeti törvények - kü­ lönösen a gravitáció törvénye - elöntő fontos­ ságúak Hawking fejtegetésében, vizsgáljuk hát meg azokat a félreértéseket, amelyek e törvé­ nyek természetével és azok határaival kapcso­ latosak.

A természeti törvények sajátosságai Hawking rámutat, hogy a görög gondolkodás­ ban eredetileg nem tettek egyértelmű különbsé­ get az emberi és a természeti törvények között. Hérakleitosz (kb. Kr. e. 535-475) klasszikus pél­ dáját említi, aki a Napnak az égen való „futását" egy bosszúálló isten igazságos üldözésével ma­ gyarázza. Arisztotelész is úgy vélte, hogy a tárgya­ kat szellem és akarat hatja át. Ez a fajta szemlélet jellemezte a nyugati világot mintegy kétezer éven keresztül. A természeti törvény fogalmát, annak ma is használatos értelmében elsőként Descartes vezette be - emlékeztet Hawking, és a követke­ zőképpen határozza meg ezt a fogalmat: „Nap­ jainkban a legtöbb természettudós úgy fogal­ mazna, hogy a természeti törvény olyan állítás, amelyik valamilyen megfigyelt szabályszerűsé­ gen alapul, és segítségével az alapjául szolgá­ ló, közvetlenül megfigyelt helyzeten túlmutató 40

érvényű előrejelzés készíthető/'30 Szokványos példa ennek szemléltetésére az általa is idézett „a Nap mindig keleten kel" megállapítás. Ez a megfigyelt szabályszerűségen alapuló kijelentés azt az előrejelzést is tartalmazza, hogy holnap is keleten fog fölkelni a Nap. Ezzel szemben „a hattyú fehér" kijelentés nem természeti törvény, ugyanis nem zárható ki az a lehetőség, hogy a következő hattyú, amelyik elúszik előttünk, ép­ pen fekete lesz. Ne felejtsük el azonban, hogy „A Nap mindig keleten kel" természeti törvényt megfogalmazó kijelentés jó néhány hallgatólagos előfeltétele­ zésre épül. Az a tény, hogy számtalanszor láttuk eddig felkelni a napot keleten, még nem jelent biztosítékot arra nézve, hogy holnap is ugyan­ úgy fel fog kelni - ahogyan erre Dávid Hume, a skót felvilágosodás filozófusa rámutatott. Min­ dig hozzá kell gondolnunk még valamit az ilyen törvényekhez, például azt, hogy „ha minden ugyanúgy működik tovább, mint eddig", vagy „ha nem robban fel a Nap", és így tovább. A természeti törvény látszólag igen egyszerű fogalma valójában egyáltalán nem az. Vajon a szabálynak egyetemesen érvényesnek és kivétel nélkülinek kell lennie ahhoz, hogy törvénynek tekinthessük? Gondoljunk csak Newton híres mozgástörvényeire. Ezek eléggé megbízhatóak ahhoz, hogy elvégezzük a Holdra szálláshoz 30 L m ., 33.

41

szükséges számításokat, a fénysebesség körüli tartományban azonban használhatatlanok. Ott már Einstein ennél pontosabb relativitáselméle­ tére van szükségünk. Más szóval, nem elégséges Newton törvé­ nyeit önmagukban idéznünk. Ezeket még ki kell egészítenünk azoknak a feltételeknek a megha­ tározásával, amelyek mellett érvényesek.

A természeti törvények eredete Hawking három kérdést fogalmaz meg a termé­ szeti törvényekkel kapcsolatosan:31 • Honnan erednek ezek a törvények? • Vannak-e kivételek e törvények érvé­ nyessége alól, azaz léteznek-e csodák? • A lehetséges törvényeknek csak egyet­ len rendszere létezik? Jelzi, hogy a tudomány olyan tekintélyes úttö­ rőinek, mint Galilei, Kepler, Descartes és Newton, az első kérdésre adott hagyományos válasza az, hogy a törvényeket Isten határozta meg, majd hozzáteszi: „Ezzel azonban nem tettünk mást, mint Istent a természeti törvények megtestesülé­ seként definiáltuk. Ha viszont Istent nem ruház­ zuk fel további tulajdonságokkal, például azzal, hogy az Ószövetségben leírt Istennek tekintjük, akkor ha az első kérdésre Istent tekintjük válasz31 I.m., 33. 42

nak, csak az egyik rejtélyt egy másikkal helyette­ sítettük."32 Az az Isten azonban, akiben Galilei, Kepler, Descartes és Newton hitt, nem csupán a termé­ szeti törvények egyik formája. Számukra ő az uni­ verzum értelmes teremtője és fenntartója, maga is személy, nem pedig elvont törvények rendszere. O a Biblia Istene. Hawking megállapítása ezért némiképp zavaros. Amikor korábban Newton törvényeiről be­ széltem, nem neveztem őket egyenesen Isten törvényeinek. Ennek az egyszerű oka az, hogy Newton volt az, aki a testek mozgását bizonyos feltételek közepette leíró törvényt megfogalmaz­ ta. Newton törvénye leírja a szabályszerűséget, a mintát, amelyet a test mozgása bizonyos adott­ ságok mellett az univerzumban követ. Mindazáltal Isten az, nem pedig Newton, aki a mindenséget ezekkel a szabályszerűségekkel és min­ tákkal együtt megteremtette. Sőt végső soron szintén Isten az, aki Newton szellemét azzal az intellektuális erővel és bölcsességgel felruházta, amelynek a segítségével tudósként felismerte és elegáns matematikai formulákba öntötte ezeket a törvényeket. Ilyen értelemben tulajdoníthatjuk tehát Newtonnak ezeket a törvényeket. Bizonyára őrültségnek hangzana, ha azt állí­ tanánk, hogy Newton nem más, mint a róla elne­ vezett törvények. Semmivel sem kisebb őrültség 32 Uo.

43

Istenről állítani ugyanezt. Vannak olyanok, akik számára Isten a természet törvényeivel egyenlő. Hawking is ezek közé tartozik, amennyiben a te­ remtő erőt ezeknek a törvényeknek tulajdonítja. Ez azonban nem azonos Galilei, Kepler, Newton és Descartes istenképével.

Isten - vagy a fizika törvényei? „ A rések istene" Hawking-féle hamis istenkép­ nek súlyos következményei vannak. Ez a fajta „növekvő tudomány, zsugorodó isten" téves gondolkodásmód szükségszerűen választásra kényszerít Isten és a tudomány között, avagy Hawking látásmódja szerint Isten és a természet törvényei között - ezt a hibát Richard Dawkins és mások is gyakran elkövetik. Hawking az M-teóriáról szólva (amely az ő szemében a fi­ zika végső, egységes elmélete) ezt írja: „...az M-elmélet előrejelzése szerint rendkívül sok univerzum létezik, amelyek a semmiből terem­ tődtek. Teremtésükhöz nincs szükség semmiféle természetfölötti lény vagy Isten közbeavatkozá­ sára. Éppen ellenkezőleg, ezeknek a sokszoros univerzumoknak a létezése a fizikai törvények természetes folyománya."33 Egy természetfölötti lény vagy isten olyan ágens, aki cselekszik. A Szentírás Istene egy cse33 l m . , U .

44

lekvő személy. Hawking ezt a teremtő erőt a fi­ zikai törvényeknek tulajdonítja, kizárva a Biblia Istenét. Ám a fizikai törvény önmagában nem cselekvő erő. Éppen ebben áll Hawking klaszszikus tévedése, hogy összekever két teljesen különböző entitást: a természeti törvényt és a cselekvő személyt. Ezzel hamis alternatíva elé kényszerít. Összezavarja a magyarázat két szint­ jét, a cselekvést és a törvényt. Isten valóban ma­ gyarázat az univerzum létezésére, de nem olyan típusú magyarázat, mint amit a fizika nyújt. Hogy világosabbá tegyük a problémát, he­ lyettesítsük be az univerzumot egy sugárhaj­ tómű szerkezetével. Hogyan járjunk el, amenynyiben magyarázatot szeretnénk adni a sugár­ hajtómű létezésére? Nevezzük meg feltalálóját, Sir Frank Whittle-t, és tekintsük az ő személyes cselekvése eredményének, vagy Hawkingot kö­ vetve zárjuk ki Whittle-t, és mondjuk azt, hogy a hajtómű természetes módon a fizika törvényeiből állt elő? Értelmetlen volna választás elé kényszeríteni az embereket, hogy vagy Frank Whittle-lal, vagy a tudománnyal magyarázzák a sugárhajtású motor létezését. Ez nem vagy-vagy kérdés. Nyil­ vánvaló, hogy a magyarázat mindkét szintjére szükségünk van ahhoz, hogy teljes legyen a kép. Az is világos, hogy a tudományos értelmezés nem áll szemben a személyre mutató magyará­ zattal, nem jelent konkurenciát egyik a másik­ ra nézve, hanem a kettő kiegészíti egymást. Az 45

univerzum létezésével is hasonló a helyzet: Isten nem áll szemben, és nem verseng a jelenségeket megmagyarázó fizika törvényeivel. Isten min­ den magyarázat alapja, abban az értelemben, hogy ő az elsődleges oka a világ létezésének, amelyet a fizika törvényei leírnak. Meglehetősen logikátlan tehát az elvárás, mi­ szerint választanunk kellene Isten és tudomány között. Ráadásul igencsak kirekesztő elképzelés, ugyanis azok a tudósok, akik Istent választják, joggal vádolhatják Hawkingot azzal, hogy kire­ keszti őket a tudomány világából. Amikor Sir Isaac Newton, a Cambridge-i Lucas-féle katedra korábbi vezetője fölfedezte a tömegvonzás törvényét, nem követte el azt az alapvető tévedést, amit Hawking: nem mondta azt, hogy most már, a gravitáció törvényének is­ meretében nincs többé szüksége Istenre. Ehelyett megírta a tudománytörténet leghíresebb köny­ vét, a Principia mathematicát, amelyben annak a reményének adott hangot, hogy ez „meggyőzi a gondolkodó embert", hogy higgyen Istenben. A sugárhajtású motor működése megma­ gyarázható a fizika törvényeivel, a létrejötte azonban nem. Nyilvánvaló, hogy a fizika tör­ vényei önmagukban nem hozhatták létre ezt a szerkezetet. Ehhez Whittle intelligenciájára, képzelőerejére és tudományos kreativitására is szükség volt. Sőt, a fizika törvényei még Frank Whittle-lal együtt sem hozhatták létre ezt a mo­ tort, ugyanis bizonyos anyagokra is szükség 46

volt. Meglehet, hogy az anyag önmagában sze­ rény dolog, a törvények mégis képtelenek azt létrehozni. A több mint két évezreddel ezelőtt élt Arisz­ totelész nagyszerűen gondolkodott erről a kér­ désről. O négyféle okságot különböztet meg egymástól, amelyeket talán joggal tekinthetünk „magyarázati szinteknek". A sugárhajtású mo­ tor példájánál maradva a négyféle okság közül az első a materiális - ez maga a nyersanyag, amelyből a szerkezet felépül. A második a for­ mális ok - a koncepció, a terv, az elmélet és a modell, amelyet Sir Frank Whittle elgondolt és kidolgozott. A harmadik a hatékony ok - maga Sir Frank Whittle, mint a gépezet megalkotója. És végül a negyedik a cél-ok - az a cél, amelyre nézve kitalálták és megépítették; nevezetesen, hogy minden eddiginél gyorsabban hajtson egy bizonyos repülőgépet. A sugárhajtású motor példájával egy másik félreértést is tisztázni tudunk. Sok tudós egyet­ ért abban, hogy a tudomány lényegében a mate­ riális okok szintjén tud magyarázattal szolgálni. A „hogyan" kérdésére keresi a választ - Hogyan működik ez a bizonyos motor? A „miért" kér­ dést is felteszi a működésre vonatkozóan - Mire jó itt ez a vezetékcső? A célra vonatkozó „miért" azonban nem a tudomány kérdése - Milyen cél­ ból építették meg ezt a motort? Sir Frank Whittle nem tényező a tudományos elemzés szempont­ jából. Laplace-t idézve a tudományos vizsgá47

lódásnak „nincs szüksége erre a hipotézisre".34 Természetesen nevetséges volna ebből arra a kö­ vetkeztetésre jutni, hogy Whittle nem is létezett. Hiszen ő a magyarázat arra a kérdésre, hogy mi­ ért létezik sugárhajtású motor. Ez az, amit sok tudós (és nem tudós) tesz Is­ tennel. Úgy határozzák meg a tudományosnak nevezett kérdések sorát, hogy eleve kizárják Is­ tent, majd pedig megállapítják, hogy Isten fölös­ leges, vagy nem is létezik. Nem látják be, hogy a tudomány nem ad választ az olyan, jellegű kérdésekre, hogy „Miért van a valami a semmi helyett?", azon egyszerű oknál fogva, hogy egy­ szerűen nem áll módjában megválaszolni eze­ ket. Hasonlóképpen azt sem látják be, hogy saját ateista világnézetük az, ami eleve kizárja Istent, nem pedig maga a tudomány. Az univerzum léte nem a tudósoknak kö­ szönhető. Nem elméleteik, nem is a matematikai fizika megannyi törvénye hozta azt létre, jólle­ het Hawking ezt így gondolja. Legalábbis Az idő rövid történetében adott magyarázata erre utal, azt sugallva, hogy egy elmélet létrehozhatja az univerzumot. A tudomány hagyományos módszere, amely matematikailag modellezi a valóságot, nem ké­ pes megválaszolni azt a kérdést, hogy miért léteM Mindazáltal e kérdések némelyikére adott válasz jelenthet tudományos bizonyítékot egy külső intelligencia beavat­ kozására nézve - ezt részletesebben kifejtettem a God's Undertaker c. könyvemben, lásd: 11.

48

zik az univerzum, amit ez a modell leír, a létezés minden nyomorúságával eg)áitt. Vajon a világ végső alapelve olyan kényszerpálya, amely szük­ ségképpen létrehozza a világot? Vagy szükség van egy Teremtőre? Ha igen, van neki a teremté­ sen túlmenően más hatása is az univerzumra?35 Bármennyire nehezen hihető, úgy tűnik, Hawking a teljes magyarázatot kizárólag a for­ mális okra kívánja visszavezetni. Azt állítja, hogy az univerzum megteremtéséhez semmi másra nincs szükség, csak kizárólag a gravitáció tör­ vényére. Ha azt kérdezzük, honnan van a gra­ vitáció, ezt válaszolja: a mindent egyesítő végső alapelvből, az „M-teóriából". Ám aki azt állítja, hogy egy elmélet vagy fizikai törvény képes létre­ hozni az univerzumot (vagy egyáltalán bármit), félreérti az elmélet és a törvény fogalmát. A tu­ dósok arra törekednek, hogy olyan matematikai törvényeket tartalmazó elméleteket alkossanak, amelyek leírják az adott természeti jelenséget, és ezáltal lehetővé teszik az előrejelzést - ezt látvá­ nyos sikerrel teszik. Mindazáltal a teóriák és tör­ vények önmagukban semmit nem okoznak, még kevésbé teremtenek. William Paley, a több mint két évszázaddal ezelőtt élt keresztény filozófus is ezt magyarázza: „Ha a vadon embere találna egy órát, igen­ csak meglepődne, ha azt bizonygatnánk neki, hogy ez az óra nem más, mint a fémek termé35 I.m., 174.

49

szetére vonatkozó törvények produktuma. Az, hogy egy létező dolog hatékony, operatív okát valamiféle törvénynek tulajdonítjuk, puszta szó­ csavarás. Minden törvény egyúttal egy cselekvő alanyt is feltételez, ő maga ugyanis csupán mód­ ja ennek a cselekvésnek. Az erőt a cselekvő fejti ki, a törvény pedig az a rend, amelynek meg­ felelően az erő működik. Cselekvő alany, erő mindkettő különbözik a törvénytől. Nélkülük a törvény semmit sem visz véghez, nélkülük a tör­ vény semmi/'36 így áll tehát a helyzet. A fizika törvényei sem­ mit sem képesek teremteni. Csupán leírják, hogy bizonyos feltételek mellett mi tekinthető sza­ bályszerű történésnek. Ez Hawkingnak a fizika törvényére vonatkozó legelső példájából is kide­ rül. A Nap mindig keleten kel, azonban nem ez a törvény teremtette a Napot, sem a Földet, an­ nak keleti és nyugati pólusával. A törvény leírni és előrejelezni képes, de teremteni nem. Hason­ lóképpen a gravitációt sem Newton gravitációs törvénye teremtette meg, sőt még az anyagot sem, amelyre az hat. Newton törvénye valójá­ ban nem is magyarázza meg a gravitációt - ennek ő maga is tudatában volt. A fizikai törvények nemcsak teremteni képte­ lenek bármit is, de okozni sem képesek bármiféle történést. Newton híres mozgástörvényei soha­ sem voltak képesek végiggurítani egy biliárdgo36 William Paley: Natural Theology. 1802., 7.

50

lyót a zöld asztalon. Erre csupán az ember képes dákó és saját izomzata segítségével. A törvények segítségével mindössze vizsgálni, feltérképezni és előrejelezni tudjuk a golyók mozgásának a pályáját azonos körülmények között. A törvé­ nyeknek nincs erejük ahhoz, hogy a golyókat mozgassák, még kevésbé ahhoz, hogy azokat megteremtsék. így válik érhetővé, hogy mire is gondolunk, amikor azt állítjuk, hogy az univerzum viselke­ dését a természet törvényei irányítják. De vajon mire gondol Hawking, amikor azt állítja, hogy az univerzum a fizika törvényeiből állt elő, vagy azt, hogy a gravitáció az M-teóriából származik? Ezt az alapvető félreértést osztja a szintén jól ismert fizikus, Paul Davies is: „Nincs arra szükség, hogy bármiféle természetfölötti valósá­ got tekintsünk az univerzum vagy az élet ere­ detének. Sohasem szívleltem az isten-barkácsolás gondolatát. Számomra sokkal inspirálóbb abban hinni, hogy néhány matematikai törvény van olyan okos, hogy létrehozza ezt az egész mindenséget."37 Abban a világban azonban, amelyben élünk, a matematika egyszerű törvényei, mint például az 1+1=2 önmagukban még nem hoztak létre semmit. Biztos, hogy ettől még egy fillérrel sem gyarapodott senkinek a bankszámlája. Ameny-

37 Idézi Clive Cookson: Scientists Who Glimpsed God. Financial Times, 1995. április 29., 20.

51

nyiben ezer font van a számlámon, és újabb ez­ ret teszek hozzá, a számtan törvényei racioná­ lisan megmagyarázzák, hogy mitől lett kétezer font a számlámon. Ha azonban nem utalok a számlámra semmit, hanem csak várom, hogy az algebra törvényei gyarapítsák a pénzemet, ha­ mar csődbe jutok. C. S. Lewis a következőket írja a természet törvényeiről, rá jellemző éleslátással: „Hajlamosak vagyunk úgy nyilatkozni ró­ luk, mintha bárminek is előidézői lehetnének, holott az égvilágon semmit sem idézhetnek elő. A biliárdgolyókat nem a mozgás törvényei moz­ gatják, azok csak érvényesülnek a mozgásban, amit valami más (mondjuk, az ember dákója, vagy posztóhiba, vagy esetleg valami természet­ fölötti erő) idéz elő. A törvények semminek sem kiváltó okai, csupán feltételrendszert adnak, ha egyáltalán valami történik - éppen úgy, aho­ gyan a számtan szabályai is feltételrendszert ké­ peznek minden pénzügyi tranzakcióhoz, ha van egyáltalán pénzem. így a természet törvényei bizonyos értelemben uralják a tér és az idő tel­ jes tartományát, míg más értelemben éppen azt nem, ami az egész valóságos világmindenség: a tényleges eseményeknek azt a szakadatlan áradatát, ami a történelmet alkotja. Ennek vala­ honnan máshonnan kell származnia. A törvé­ nyekből eredeztetni olyan, mint azt hinni, hogy ha osztok, szorzók, összeadok, abból keletkezik a pénz. Végeredményben ugyanis minden tör52

vény csupán annyit mond, hogy 'ha A-t vetsz, akkor B-t fogsz aratni'. Ám először szerezd be A-t, mert a törvény nem szerzi be helyetted."38 Továbbá: „Tehát a törvények csak a 'ha' és 'ak­ kor' világát képezik, és nem ezt a ténylegesen létező világmindenséget. Amit mi törvények és alapelvek segítségével megtanulhatunk, az egy kapcsolatrendszer. De hogy ebből egy valóságos világ legyen, ahhoz e rendszerbe bele kell tölteni mindazt, ami összekapcsolható: az átlátszatlan valóságdarabok egész zuhatagát. Ha a világot Isten teremtette, akkor ennek a zuhatagnak O a forrása, legérvényesebb alapelveink érvényes­ sége pedig csakis abból fakad, hogy erre a zuhatagra vonatkozva érvényesek. Márpedig, ha minden konkrét, egyedi dolognak és esemény­ nek Isten a forrása, akkor ki más lehetne a le­ hető legkonkrétabb és legegyedibb, mint éppen Ő maga? Semmi sem lehetne konkrét és egyedi, ha eredete nem volna az, hiszen az elvont és ál­ talános képtelen volna arra, hogy kézzelfogha­ tó valóságot hozzon létre. Könyvelhetnénk egy örökkévalóságig, de ezzel egy lyukas garast sem hoznánk létre."39 A kizárólagos naturalizmus világa, amely­ ben bölcs matematikai törvények pusztán önma­ gukban létrehozzák az univerzumot és az életet, 38 C. S. Lewis: Miracles. London. Fontana, 1974; 63. Az idézet a magyar kiadásból származik: Csodák. Harmat, Budapest, 1994. Ford. Somogyi György., 70-71.

39

I.m .,

102. 53

nem más, mint vegytiszta tudományos-fantasz­ tikus képzelgés. Teóriák és törvények nem képe­ sek anyagot vagy energiát teremteni. Az a szem­ lélet, amely szerint mégis rendelkeznek ezzel a képességgel, sokkal inkább kétségbeesett mene­ külésnek tetszik az elől a másik lehetőség elől, amelyet Hawking fenti kérdése magában foglal: „Vagy szükség van egy Terem tőre?" Ha Hawking nem becsülné alá a filozófiát, talán rábukkant volna Wittgenstein megállapí­ tására, miszerint „a modernitás hazugsága" az a gondolat, hogy a természet törvényei érthetővé teszik számunkra a világot, holott mindössze le­ írják a strukturális szabályszerűségeket. Richard Feynman Nobel-díjas fizikus még tovább viszi ezt a gondolatot: „A tény, hogy egyáltalán vannak törvények, amelyeket kutathatunk, önmagában is csodának tekinthető; mint ahogyan az is, ha rátalálunk ezekre a törvényekre, például a gravitáció okoz­ ta torzult tér törvényére. Még ha nem is értjük, lehetőséget nyújt az előrejelzésre - azaz elmond­ ja, mire számíthatunk egy újabb kísérletben."40 A tény, hogy ezek a törvények matematika­ ilag leírhatók, Einstein számára is már önma­ gában az ámulat kimeríthetetlen forrását jelen­ tette, amely túlmutat az anyagi világon. Ő így fogalmaz: „Bárki, aki alaposabban foglalkozik a tudomány dolgaival, meggyőződhet arról, hogy 40 The Meaning o flt AU. London, Penguin, 2007., 23.

54

a természet törvényei az emberét messze meg­ haladó szellem létéről tanúskodnak, aki előtt a magunk szerény képességeivel illik alázatban maradni."41 Hawking jellemző módon elmulasztja meg­ válaszolni a döntő kérdést: Miért van inkább a valami a semmi helyett? Azt állítja, hogy a gravi­ tációnak köszönhetően az univerzum előállása szükségszerű volt. De hogyan állt elő a gravitá­ ció? Mi a mögötte levő teremtő erő? Ki alkotta meg összes tulajdonságával és azzal a lehetőség­ gel együtt, hogy matematikailag megragadhat­ juk annak törvényszerűségét? Hasonlóképpen, amikor Hawking a spontán teremtődés teóriá­ ja mellett érvel, és azt állítja, hogy mindössze a „vázlattervet" kellett berobbantani ahhoz, hogy „beinduljon az univerzum gépezete", akkor ki­ kívánkozik belőlem a kérdés: Honnan van ez a vázlatterv? Nyilvánvaló, hogy ez nem lehet az univerzum része, ha ez indítja be a gépezetet. Ki más indíthatja be a világszerkezetet a legvégső ok értelmében, ha nem Isten? Allan Sandage Crafoord-díjas tudós (ez meg­ felel a csillagászati Nobel-díjnak), a kvazárok fel­ fedezője, akit a tudományos világ egyöntetűen a modern asztronómia atyjának tekint, nem hagy kétséget saját álláspontja felől: „Meglehetősen valószínűtlennek tartom, hogy ez a lenyűgöző 41 Ld. Einstein levele Phyllis Wright nevű diákjához, 1936. január 24.

55

rend a káoszból állt volna elő. Léteznie kellett va­ lamilyen szervező elvnek. Isten számomra misz­ térium, de a létezés csodájának a magyarázata aminek köszönhető a valami a semmi helyett."42 Miközben Hawking a vallást támadja, érdekes módon szükségét érzi annak, hogy erőteljesen hangsúlyozza az ősrobbanás elméletét, amely erőteljesen egybevág a teremtés bibliai narratívájával - akkor is, ha ez bosszantja a nem hívőket. Mielőtt a Big Bang teóriáját általánosan elfogad­ ták volna, nagyon sok vezető tudós éppen azért igyekezett ezt cáfolni, mert úgy tűnt, ez is a Szent­ írás elbeszélését támasztja alá. Némelyek Ariszto­ telész „örök univerzum" elméletébe kapaszkod­ tak, amely szerint az univerzumnak nincs kez­ dete, sem vége; ez azonban már hitelét vesztette valamennyi későbbi variánssal együtt. Hawking beéri annyival, hogy kijelenti: „Az Ószövetség szerint Isten a teremtés hato­ dik napján alkotta meg Adámot és Évát. Ussher püspök, aki 1625 és 1656 között egész Írország prímása volt, sokkal pontosabban határozta meg a világ eredetét: szerinte a teremtés Kr. e. 4004. október 27-én délelőtt 9 órakor történt. Nekünk ettől eltérő a véleményünk: szerintünk az ember valóban csak a „közelmúlt" teremt­ ménye, magának az Univerzumnak a története azonban 13,7 milliárd évvel ezelőtt kezdődött."43 42 Neiv York Times. 1991. március 12., B 9. 43 A nagy terv., 137.

56

Látszik, hogy Hawking, jóllehet elmélyülten foglalkozik a tudományos anyagok interpretá­ ciójával, nem különösebben járatos a Szentírásmagyaráza tokban. Mai gondolkodóként meg­ elégedni Ussher püspök Biblia-értelmezésével olyan, mintha megmaradnánk Ptolemaiosznak a rögzített Földről és a körülötte forgó égitestek­ ről alkotott univerzum-szemléleténél. Ezt bizo­ nyára Hawking sem gondolná komolyan. Amennyiben Hawking vette volna a fáradsá­ got, hogy kicsivel többet foglalkozzon a Biblia tanulmányozásával ahelyett, hogy egyszerűen egy kalap alá vegye az északi, maja, afrikai és kínai mítoszokkal, észrevehette volna, hogy a Szentírás nyitva hagyja a teremtés idejének a kér­ dését. A „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet" mondat strukturálisan nem része a Gene­ zis könyve „hat napos" teremtéselbeszélésének, hanem egyértelműen megelőzi azt. Tehát sem a Föld, sem az univerzum korát nem határozza meg, noha vannak, akik a teremtés napjait ilyen összefüggésben magyarázzák. Nincs tehát szük­ ségszerű ellentét a Teremtés Könyve elbeszélése és a tudományos számítás szerinti 13,7 milliárd esztendő között. Az első tudományos bizonyíték arra vonatko­ zóan, hogy az univerzumnak kezdete van - aho­ gyan erre Hawking is rámutat -, csak a huszadik század elején született meg, a Biblia viszont évez­ redek óta következetesen állítja ugyanezt. Jó vol­ na hitelt adni annak, ami arra érdemes. 57

I

sten

-

v a g y

a

m u l t iv e r z u m

?

Az ateista tudósok igyekeznek elkerülni a ter­ mészet mögött álló isteni intelligencia létezé­ sének a gondolatát, amely sokak számára nyil­ vánvaló tény, ezért arra kényszerülnek, hogy teremtő erőt tulajdonítsanak az olyan egyre kevésbé komolyan vehető tényezőknek, mint a tömeg és az energia, a természet törvényei, vagy éppen e törvényekre vonatkozó saját teó­ riájuknak. Hawkingnak valójában nem sikerült megszabadulnia Istentől, hiszen továbbra is ott kísérti a rések istenének képzete, amelyben jó­ zan belátással bíró ember nem hihet. Teóriái, amelyeket a rések istenének száműzése végett megalkot, igencsak spekulatívak és ellenőriz­ hetetlenek. Más fizikusokhoz hasonlóan Hawkingnak is szembesülnie kell a tervezettség nyilvánvaló tényével: „Úgy tűnik, mintha Világegyetemünk és tör­ vényei a tervezettség nyomait viselnék magu­ kon: egyrészt úgy testre szabottak, hogy az tá­ mogassa a létezésünket, másrészt, ha egyszer már létezünk, kevés teret enged a változtatá­ soknak. Mindezt nem egykönnyen lehet meg­ magyarázni, ráadásul felveti azt a kérdést is, hogy miért van ez így. (...) A természeti törvé­ nyek rendkívüli mértékű finomhangoltságának legújabb keletű felfedezése sokakat visszatérít 58

ahhoz a régi elképzeléshez, amely szerint ez a nagyszerű tervezettség csak valamilyen nagy­ szerű tervező műve lehet. (...) A modern ter­ mészettudomány azonban más választ ad erre a kérdésre. (...) Úgy tűnik, mintha a mi Világegyetemünk egyike lenne annak a nagyon sok univerzumnak, amelyek mindegyikében más­ más törvények uralkodnak."44 Hawking tehát elismeri a „nagy terv" léte­ zését. Közel egy egész fejezetet szentel annak, hogy részletekbe menően leírja, mennyire fino­ man vannak beállítva a természet alaptörvényei, illetve az azokat jellemző fizikai állandók értéke. Lenyűgözőek az általa felsorolt bizonyítékok, és tökéletesen beillenek abba az elképzelésbe, mi­ szerint „ez a nagyszerű tervezettség csak vala­ milyen nagyszerű tervező műve lehet". Hogyne illenének bele, mint kéz a kesztyűbe, ha egyszer a Tervező létezik! Bármennyire is régi a „nagyszerű tervezőre" vonatkozó elképzelés, a lényeges kérdés az, hogy igaz-e, vagy sem. Azzal a kijelentéssel, hogy ez régi elgondolás, szerzőnk azt a hamis benyomást keltheti, hogy ami régi, szükségképpen hamis is, mivel azóta már van jobb megoldás helyette. Sőt azt a további hamis benyomást keltheti, hogy ma már senki sem hisz ebben a Tervezőben. Azon­ ban, mint láttuk, a tudomány néhány kiemelke-

44 A nagy terv., 179-181.

59

dő alakja igenis ma is hisz benne. Emberek mil­ liói, vagy éppen milliárdjai - egyébként sokkal többen, mint az ateista alternatíva hívei - osztják azt a meggyőződést, hogy a nagyszerű tervező, Isten, a Teremtő létezik.

A multiverzum Hawking túl messzire megy, amikor kijelenti, hogy a nagyszerű tervező léte nem a modern tu­ domány válasza. Lássuk, milyen választ fogad el ő az alaptörvények és állandók finomhangoltságára nézve, amelyről maga is úgy vélekedik, hogy „szemmel láthatóan csodálatos". Hawking válasza a multiverzum. Ez nagy vo­ nalakban azt jelenti, hogy az univerzum több forgatókönyv szerint is létrejöhet, sőt létre is jön, ráadásul olyan sok univerzum van (néme­ lyek szerint végtelenül sok, bármit is jelentsen ez a fogalom), hogy mindaz, ami egyáltalán megtörténhet, valamelyikben közülük meg is történik. így tehát nem meglepő - hangzik az érvelés -, hogy létezik legalább egy olyan uni­ verzum, mint a miénk. Meg kell jegyeznünk, hogy Hawking ismét abba a tévedésbe esik, hogy hamis választás elé állít: Isten - vagy a multiverzum. A filozófusok már rég rámutattak arra, hogy elméletileg Isten annyi univerzumot teremthet, ahányat csak akar. A multiverzum fogalma önmagában még nem 60

zárja ki - nem is zárhatja ki - Istent a játékból.45 Hawking láthatólag semmilyen ellenérvvel nem szolgál ezzel a megállapítással szemben. Emellett a mi világegyetemünk fizikai állan­ dói precízen megállapított értékek. Lehetett vol­ na másképp is, azonban a multiverzum teóriája semmi esetre sem érvényteleníti a nagy isteni tervre utaló nyilvánvaló jegyeket, amelyekről ez az univerzum tanúskodik.46 Mit mondhatunk magáról a multiverzumról? Azt, hogy az szintén finoman hangolt valóság? Ha igen, akkor Hawking ugyanoda jutott viszsza, ahonnan elindult.47 Ha nem, akkor meg hol maradnak az érvek, amelyekkel azt bizonyítja, hogy nem így van? A multiverzum-elmélettel Hawking túllép a tudomány határain a filozófia tőről metszett területére, amelynek igencsak elhamarkodot­ tan állította ki a halotti bizonyítványt. Ahogyan arra Paul Davies rámutat: „Minden kozmológiai 46 Lásd pl.: Robin Collins véleményét, in Bemard Carr (szerk.): Universe or Multiverse? Cambridge, Cambridge University Press, 2007., 26. fej. 46 Phil Dowe: Galileo, Darwin és Hawking c. könyvében (Grand Rapids, Wm B. Eerdmans, 2005., 160. sköv.) olvasható köz­ érthető elemzés arról, hogy ez a kijelentés hogyan viszo­ nyul az ún. „fordított szerencsejátékos hibájának" az eseté­ hez. - A z „Inverse Gambler's Fallacy" fogalma lan Hacking filozófus nevéhez fűződik. Arra az esetre használja, amikor egy kis valószínűségű esemény bekövetkeztéből tévesen arra követeztetnek vissza, hogy azt már számtalan próbál­ kozás előzte meg, mint például amikor három kockával egyszerre dobunk hatost, (ford. megj.) 47 Lásd: Bemard Carr, i. m., 464.

61

modell úgy születik, hogy a tapasztalati megfi­ gyelések eredményeit kiterjesztik, és valamely filozófiai elv segítségével általános érvényűvé teszik/'48 Komoly tudományos tekintélyek sem fogad­ ják túl nagy lelkesedéssel a multiverzum gondo­ latát, többek között Sir Roger Penrose, Hawking korábbi munkatársa, akivel együtt nyerték a nagy elismerést jelentő Wolf Díjat. Penrose a kö­ vetkezőképpen vélekedik Hawkingnak A nagy tervben használt multiverzum fogalmáról: „Ez egy elcsépelt fogalom, különösen ebben az öszszefüggésben. Kibúvó csupán, mivel nincs rá jó teória."49 Penrose úgy véli, a multiverzum kifejezés túl­ ságosan pontatlan: „A fogalom félrevezető, noha általánosan használatos a párhuzamosan létező, koegzisztenciális világok gondolatának kifejezé­ sére. Ezek az alternatív világok valójában nem különálló valóságként léteznek; a valóságról csak­ is mint ezek átfogó együtteséről beszélhetünk."50 Egy másik jeles elméleti fizikus, John Polkinghorne egyenesen elutasítja a multiverzum el­ képzelését: „Tekintsük ezt a spekulációt annak, ami va­ lójában. Ez már nem fizika, hanem metafizika, a szó legszorosabb értelmében. Az univerzu48 Bemard Carr, i. m., 487. 49 Premimer Christian Rádió „Unbelievable" c. műsora Justin Brierleyvel, 2010. szeptember 25. 50 Bemard Carr, i. m., 748.

62

mok együttesébe vetett hitnek nincs szigorúan tudományos alapja. Ezeknek a más világoknak a szerkezete ismeretlen számunkra. Intellektu­ álisan ugyanolyan tiszteletre méltó az a magya­ rázat - sőt szerintem egyszerűbb és elegánsabb is - hogy azért ilyen a világ, mert a Teremtő akaratának eredménye, aki szerint éppen ilyen­ nek kell lennie."51 Hozzátehetnénk, hogy a teremtő Istenbe ve­ tett hit ráadásul sokkal racionálisabb válasz­ tásnak tűnik azzal az alternatív hittel szemben, amely szerint minden univerzum, amely egyál­ talán létrejöhetett, ténylegesen létre is jött, bele­ értve azt is például, amelyben Richard Dawkins a canterburyi érsek, Christopher Hitchens a pápa, és Billy Graham az év ateistája cím kitün­ tetettje.

Az M-elmélet Hawking végső elmélete, amely magyarázatot ad arra, hogy a természet törvényei miért olya­ nok, amilyenek, az M-teória nevet kapta. Ez a szuperszimmetrikus gravitáció elmélete, amely olyan bonyolult elképzeléseket tartalmaz, mint például a tizenegy dimenzióban vibráló ener­ giahúrok. Hawking ezt bizalmasan így nevezi: „az az egységes elmélet, amelyről Einstein re51 One World. London, SPCK, 1986., 80.

63

mélte, hogy rátalál". Amennyiben erre valóban rábukkannának, az elméleti fizika nagy győzel­ mét jelentené; ám még ez is messze állna attól, hogy halálos csapást mérjen a teremtő Istenre. Ellenkezőleg: még mélyebb bepillantást enged­ ne az ő teremtő bölcsességébe. Don Page, az Alberta Egyetem elméleti fizikusa, Hawking egyik tanítványa, akivel társszerzőként nyolc tanulmányt publikált együtt, így nyilatkozik er­ ről: „Meg vagyok győződve, hogy amennyiben az M-teória egészen kidolgozott elmélet volna (még nem az), és ha helyes volna is (amit ter­ mészetesen nem tudunk), akkor sem szolgálna bizonyítékul arra, hogy nem Isten teremtette az univerzumot."52 Ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy az M-elmélet egy elvont teória, nem pedig teremtő hatalom. Olyan forgatókönyv ez (pontosabban szólva forgatókönyvek sora, ugyanis elméletek sokaságát foglalja magába), amelynek alapján lehetséges volna 1.0500 számú különböző univer­ zum keletkezése, feltéve, ha igaz. Azonban ez távolról sem olyan biztos. De ha igaz volna is, az M-elmélet önmagában egyetlen egyet sem teremtett volna ezek közül a világok közül. Hawking állítása szerint „Az M-elmélet törvényei lehetővé teszik, hogy különböző univerzumok keletkezzenek, amelyek alapvetően különböző törvényekkel rendelkeznek." Csakhogy „lehetővé tenni" vagy 52 Személyes közlés, jóváhagyott hivatkozás.

64

„megteremteni" valamit, két teljesen különböző dolog. Egy elmélet, amely lehetővé teszi meg­ annyi univerzum létrejöttét, nem azonos azzal a cselekvő alannyal, aki megtervezi, sem a pro­ duktummal, amelyet létrehoz. A nagy terv azt a benyomást kelti, mintha Is­ tent a tudomány fölöslegessé vagy nem létezővé tenné. Ha azonban az érveket közelebbről meg­ vizsgáljuk, láthatjuk, hogy ennek intellektuáli­ san igen magas ára van, hiszen úgy próbál meg­ szabadulni a Teremtőtől, hogy absztrakt teóriát ruház fel teremtő erővel, holott az önmagában semmit sem teremthet. Tim Radford világosan fogalmazza ezt meg A nagy tervről írott recenziójában: „A modern kozmológiának ebben az igen rövid történetében a kvantum és a kölcsönhatás fizikai törvényei épp olyanok, mint a bibliai cso­ dák: ámulatba ejtenek, noha széles körben elfo­ gadják azokat. Az M-teória más: az első mozga­ tó, a lét forrása, a teremtő erő, amely mindenütt ott van, és sehol sincs. Ezt az erőt nem lehet mű­ szerekkel megragadni, nem tudjuk érthető ma­ tematikai szabályokkal vizsgálni, mégis minden lehetőség foglalatát jelenti. Mindenütt jelen van, mindent tud, és mindenható - egy nagy miszté­ rium. Nem emlékeztet ez Valakire?"53 Hasonlóan vélekedik Paul Davies is: „A multiverzumról szóló általános magyarázat egyszerű53 Tim Radford: The Guardian, 2010. szeptember 18.

65

en naiv deizmus a tudományos nyelvezet ruhá­ jába bújtatva. Mindkettő úgy jelenik meg, mint teljességgel ismeretlen, láthatatlan és kifürkészhe­ tetlen rendszer. Mindkettő végtelen mennyiségű információt halmoz fel, hogy megmagyarázza a minket körülölelő véges univerzumot."54

Az M-elmélet érvényessége Jóllehet érvelésemet nem erre alapozom, mindazáltal meg kell jegyeznem, hogy nem minden fizikus osztja Hawking meggyőződését az M-el­ mélet érvényességéről, és ennek hangot is ad­ nak. Jim Al-Khalili elméleti fizikus például így nyilatkozik: „A multiverzumra vonatkozó elgondolás és az M-teória közötti kapcsolat meglehetősen von­ zó. Az M-elmélet olyan szószólói, mint Witten és Hawking szeretné elhitetni velünk, hogy kész tényekkel van dolgunk. Ám kritikusaik az utób­ bi években egyre élesebb hangon bírálják ezt az elképzelést, azzal érvelve, hogy az M-teória még csak nem is tekinthető tudományos elméletnek, minthogy kísérleti úton nem ellenőrizhető. Pil­ lanatnyilag ez csupán egy lenyűgöző és nagy­ szerű matematikai konstrukció, és valójában egy a lehetséges TOE55 elméletek sorában." 5,1 Bemard Carr, i. m., 495. 55 Theory of Everything, a. m. „a mindenség elmélete" vagy még inkább „a mindenség alapelve", (ford. megj.)

66

Paul Davies véleménye szerint az M-teória „nem ellenőrizhető, és a jövőben sem lesz az."56 Frank Close oxfordi fizikus ennél is tovább megy: „Az M-elméletnek semmiféle meghatározása nincs (...) Valaki nyíltan ki is jelentette: »Ugy tű­ nik, senkinek sincs fogalma arról, mit is jelent ez az M.« Talán csak egy mítosz." Majd hozzáteszi: „Nem látom be, hogy az M-teória akár csak jottá­ nyit is hozzáadna az Istenről szóló vitához, akár mellette, akár ellene."57 Jón Buttersworth, a svájci CERN Hadronütköztető58 szakembere megálla­ pítja: „Az M-teória egy rendkívül spekulatív el­ mélet, amelyre nézve nincsenek bizonyítékaink; nyilvánvalóan nem tekinthető tudományos elmé­ letnek."59 Hawking könyvének még a megjelenése előtt Roger Penrose a következőkre figyelmeztet: „Az elméleti fizikusok bizalmas köreiben meglehetősen elterjedt az a nézet, hogy »már majdnem megvan«, és hogy »a mindenség elmélete« már csak karnyújtásnyira van a huszadik század végének legújabb tudományos eredmé­ nyeitől. Hasonló megjegyzések gyakran elhang­ zottak az ún. »húrelmélettel« kapcsolatban is, amely korábban divatos volt. Ma már nehezebb fönntartani egy ilyen álláspontot: a húr-teória 56 Hannah Devlin: The Times, 2010. szeptember 4. 87 'Science. Life. The Plánét.' in: The Times, Eurekn. 12. szám, 2010. szeptember., 23. 58 Large Hadron Collider - a CERN 2008 óta működő részecskegyorsítója, (ford. megj.) 59 Hannah Devlin: The Times, 2010. szeptember 4.

67

átalakult valami mássá (M- vagy F-elméletté), amelyről általánosan azt tartják, hogy jelenleg lényegében ismeretlen." Penrose így folytatja: „Véleményem szerint a korábbi elképzelé­ sekhez képest sokkal távolabb állunk a végső alapelvtől. (...) A húrelméletből és az azzal kap­ csolatos elgondolásokból valóban jelentős mate­ matikai eredmények születtek. Mindazáltal erő­ sen kétlem, hogy ezek többek lennének kiemel­ kedő matematikai daraboknál, noha valóban mély fizikai felismerések hatására kristályosod­ tak ki. Nem látom be, miért kellene elhinnünk, hogy azok az elméletek, amelyek túllépnek az általunk közvetlenül érzékelt tér-idő dimenzión (1+3), bármivel is közelebb vihetnek a dolgok fi­ zikai megértéséhez."60 Alister McGrathtal folytatott rádióbeszélgeté­ sében, amely Hawking könyvének a megjelenése után történt, Penrose még élesebben fogalmaz.61 A kérdésre, hogy a tudomány igazolja-e az el­ képzelést, miszerint az univerzum „megteremt­ heti önmagát a semmiből", Penrose a Hawking által is felkarolt húrelmélet erőteljes bírálatával válaszol: „Ez a könyv bizonyosan nem nyújt ki­ elégítő magyarázatot. Sőt, véleményem szerint még több hiányosságot mutat, mint sok hasonló 60 The Road to Realih/ (Út a valósághoz). London, Jonathan Cape, 2004,1010. ' 61 Premier Christian Rádió, „Unbelievable" c. műsora Justin Brierleyvel, 2010. szeptember 25.

68

munka. A tudománynépszerűsítő írások gyako­ ri hibája, hogy szerzőik egy olyan elképzeléshez csatlakoznak, amelynek semmilyen tapasztalati alapja nincs; fokozottan igaz ez a húrelméletre is. Ez csupán egy szép gondolat." Az M-elméletről hasonlóképpen megállapítja, hogy „igen messze áll attól, hogy ellenőrizhető legyen... Nem több, mint gondolatok, remények, vágyak együttese." A nagy tervvel kapcsolatosan így vélekedik: „A könyv némiképp félrevezető. Azt a benyomást kelti, hogy itt egy olyan elmélettel van dolgunk, ami mindent megmagyaráz. Ebből semmi sem igaz; ez még csak elméletnek sem nevezhető." Penrose értékelése szerint az M-teória „aligha nevezhető tudománynak."62 Tegyük hozzá, h o g y Penrose, mint az Angol Humanista Társaság tagja,63 vallásos meggyőző­ dés nélkül, alapvetően tudományos szempont­ ból bírálja Hawking könyvét. Hawking szerint a jó modell ismérvei a kö­ vetkezők: • elegáns; • kevés önkényes vagy módosítható ele­ met tartalmaz; ® összhangban van minden létező megfi­ gyeléssel, és magyarázatot ad azokra;

62 Roger Penrose új könyvében fejtette ki saját elméletét: Cycles ofTime. Oxford, Bodley Head, 2010. 63 Közismerten nem vallásos társaság, 1896-ban alakult, (ford. megj.)

69

• pontosan előrejelzi azokat a jövőbeli megfigyeléseket, amelyek felülírhatják vagy módosíthatják az adott modellt hacsak nem válik teljesen elavulttá. Ha ezeket az ismérveket összevetjük az M-elméletet érintő bírálatokkal, nehezen érthető, mi­ ért gondolja Hawking, hogy ez az elmélet egy jó modell. A kozmosz finomhangoltságát egy intel­ ligens Teremtővel magyarázni sokkal elegánsabb és egyszerűbb „modellnek" tűnik, mint azt felté­ telezni, hogy létezik 10500 számú különböző uni­ verzum, amelyek érzékelhetetlenek számunkra. Ez az eljárás, amely az ateizmus szekerét egy igencsak spekulatív, ellenőrizhetetlen, a bizonyí­ tékokra építő tudományosság területén kívül eső elmélettel kívánja előbbre vinni, még akkor sem távolíthatná el Istent a maga helyéről, ha igaz lenne. Ilyen módon nem fogja tudni meggyőzni azokat, akiknek az Istenbe vetett hite nem csupán spekuláció, hanem olyan meggyőződés, amely összhangban áll a bizonyítékokon nyugvó racio­ nális gondolkodással.

Befolyásolja-e a valóságot az érzékelés és az értelmezés? Minthogy Hawking modellként értelmezi az M-elméletet, fontos szólnunk könyve harmadik fejezetéről, ahol kifejti, mit ért ő a matematikai elméletek modellként való felfogásán. Analó70

giája szerint az aranyhal a lencseként működő gömbölyű üvegtál torzított képén keresztül szemléli a világot. Ennek kapcsán kijelenti: „Nem létezik a valóság világképtől vagy elmé­ lettől független fogalma. Ezért inkább egy olyan képet fogadunk el, amelyet modellfüggő rea­ lizmusnak fogunk nevezni: eszerint egy fizikai elmélet vagy világkép mindig valamilyen (álta­ lában matematikai természetű) modellt jelent, amelyhez hozzátartoznak a modell elemeit a megfigyelésekkel összekapcsoló szabályok is. (...) A modellfüggő realizmus szerint értelmet­ len megkérdezni, hogy egy modell valóságos-e, csak arra lehetünk kíváncsiak, egyezik-e a meg­ figyelésekkel."64 Roger Penrose számára aligha meggyőző ez az antirealista szemlélet. Hawking felfogásáról ezt írja: „Az én álláspontom viszont az, hogy az ontológiai kérdés alapvető a kvantumme­ chanika számára, noha ez olyan kérdéseket vet fel, amelyek ma még igen távol állnak a meg­ oldástól."65 A Nagy Tervről írott recenziójában a szubjektivizmussal szembeni ellenszenvének ad hangot: „Einstein gondja a kortárs kvantummechani­ kával az volt, hogy úgy vélte, a valóság szubjek­ tív felfogásához vezet - ez számára éppoly meg­ botránkoztató gondolat volt, ahogyan számom64 L m . 49,52. 65 The Road to Reality, 785.

71

ra is az. Az »elméletfüggő realizmus^ amelyet ez a könyv képvisel, amolyan fából vaskariká­ nak tűnik; nem adja fel teljességgel az objektív valóság eszméjét, de amikor azt állítja, hogy a különböző dolgok az azokat értelmező elméleti perspektívák függvényei, akkor utat nyit annak a lehetőségnek, hogy a fekete lyuk tulajdonkép­ pen ugyanaz, mint a fehér." Penrose az aranyhal analógiájához a követ­ kezőket fűzi hozzá: „A szerző jellegzetes példája arról az arany­ halról szól, amelyik igyekszik átfogó képet al­ kotni magának a gömbölyű üvegtál falán túli világról. A szoba falát homorúnak látja, noha a benne lakó emberek egyenes vonalúnak érzé­ kelik. Mindkét nézőpont - az aranyhalé és az emberé - egyformán helyes, mivel mindkettő alkalmas a két életformára vonatkozó fizikai történések előrejelzésére. Egyik nézőpont sem helyesebb, mint a másik, mindkettő egyformán betölti a maga szerepét. Nem látom be, mi az új vagy teóriafüggő a valóságnak ebben a kétfajta szemléletében. Einstein általános relativitáselmélete teljesen kielégítő módon írja le ezeket a helyzeteket, amelyekben különböző megfigyelők különböző koordináta-rendszereket választhatnak az egyes elemek geometriájának a leírásában, amelyek túlnőnek az objektív tér-idő határán. Ez már a finom és bonyolult megkülönböztetéseknek az a foka a matematikában, amely jelentősen túllép 72

a tér geometriájának régi, euklideszi leírásán. Ám a matematikai tér-idő, amelynek segítségével az elmélet leírja a világot, teljességgel objektív valóság (kiemelés tőlem - J. C. Lennox). Igaz azonban, hogy a jelenlegi kvantumel­ mélet veszélyt jelent a klasszikus fizika tárgyi­ lagos szemléletére (beleértve az általános rela­ tivitáselméletet is), bár még nem dolgozta ki a valóság általánosan elfogadott objektív képét. Véleményem szerint ez a mai kvantumelmélet hiányosságát tükrözi, amelyről Einstein is ha­ sonlóan. gondolkodott. Úgy tűnik, hogy a kvan­ tumelméletnek a valóság objektív leírását célzó bármilyen »kiegészítése« újabb részletes és bo­ nyolult matematikai megközelítéseket igényel, ami az Einstein-féle általános relativitás tér-idő leírásán is túlmegy; nagy kihívás ez a jövő te­ oretikusai számára, ám véleményem szerint ez semminemű fenyegetést nem jelent az univerzum objektív felfogására nézve (kiemelés tőlem - J. C. Lennox). Ugyanezt elmondhatnánk az M-teóriáról is, azzal a különbséggel, hogy ez - a kvan­ tummechanikától eltérően - semmilyen mérhető-megfigyelhető alappal nem rendelkezik."66 Hawking a realitás fogalmát aszerint határoz­ za meg, amit ő az emberi érzékelésről gondol. Kijelenti: „Érzékelésünk - és ennélfogva az el­ méleteink alapjául szolgáló megfigyelés - nem közvetlen, hanem az emberi agy feldolgozó és 66 Recenzió a Financial Times hasábjain, 2010. szeptember 4.

73

értelmező rendszere alakítja ki, mintha valami­ féle lencse hozná létre a képet."67 Ezzel a filozó­ fia egyik legbonyolultabb és legnehezebb kér­ déskörét, az episztemológiát feszegeti, amely az ismeretelmélettel foglalkozik - hogyan ismerjük azt, amit ismerünk, és mi igazolja ismeretünk helyességét? Az ismeretelmélet arra sarkall, hogy átgondoljuk, milyen mértékben korlátozzák, vagy éppen torzítják a külvilágból jövő benyomásain­ kat az előítéleteink, értékeink, sőt tudományos módszereink. A kvantummechanikában például azt látjuk, hogy az elemi részecskék vizsgálatára használt eszközök oly módon befolyásolják ezeket a par­ tikulákat, hogy a tudós nem képes egyszerre meghatározni azok helyét és sebességét. Szintén közismert, hogy a tudós személyes világképe befolyásolhatja kísérleti eredményeinek értel­ mezését és az azokra épített elméletét. Az ismeretelmélet kulcsszava itt az érzé­ kelés. A filozófusok azt a folyamatot próbálják megérteni, amelynek során valamit érzékelünk a külvilágból, és már ezen az elemi szinten is vé­ leménykülönbségek adódnak. Az egyik végletet a naiv vagy közvetlen realizmus képviselői képe­ zik, akik azt tartják, hogy normális körülmények között közvetlenül érzékeljük a külvilágot. Ha például egy fára nézek, egyszerűen azáltal ér-

67 A nagy terv., 53.

74

zékelem a létezését és a minőségét, hogy látom, tapintom, sőt még az illatát is érzem. A másik végletet az érzékelés reprezentatív elmé­ lete68 jelenti, amely szerint sohasem közvetlenül magát a fát érzékeljük. Amikor egy fát nézünk, az agyunk bizonyos szubjektív benyomást sze­ rez arról, illetve annak képéről; ez a szubjektív reprezentáció, ez az érzékelt adat az, amit közvet­ lenül és azonnal érzékelünk, nem pedig magát a fát. A fára vonatkozó ismeretünk ennek az érzé­ kelt adatnak a függvénye. Ennek a fajta ismeretelméletnek a hívei előszeretettel hozakodnak elő a futballmeccs-közvetítés példájával. Azt azon­ ban ők sem állítják, hogy a helyszínen éppúgy tudatában volnánk a közvetített érzékelésnek, mint amikor képernyőn keresztül követjük az eseményeket; azt sem, hogy tudatosan ebből az érzékelt adatból következtetnénk a fa létére és formájára. Mindazáltal ragaszkodnak ahhoz, hogy valójában ez történik: amit érzékelünk, az csupán a szubjektív módon birtokunkba jutott adat, és nem maga a fa; a róla való ismeretünk pedig erre az érzékelt adatra épül. Világosan kell látnunk ennek az elméletnek a következményeit. Amennyiben ez igaz volna, soha sem vethetnénk össze az objektív világról szerzett szubjektív benyomásainkat magával az objektív világgal, és nem ellenőrizhetnénk an­ nak pontosságát, hiszen bármennyit is elemez68 RTP: Representative Theory of Perception (ford. rnegj.)

75

nénk az objektív világot, soha nem azt, csupán annak bizonyos szubjektív képét érzékelnénk. Ebben az esetben eldönthetjük ugyan, hogy ér­ zékelt adataink egyik változata jobb, mint a má­ sik (habár milyen alapon?), azonban soha nem lehetünk biztosak afelől, hogy érzékelésünk bár­ melyik változata is pontosan kifejezi az objektív valóságot. Hawking szemlélete nagyon közel áll eh­ hez az elmélethez. E könyv keretei nem teszik lehetővé, hogy részletesebben foglalkozzunk az ismeretelmélet kérdésével. Térjünk hát vissza Hawking analógiájához, az üvegedényben úszó aranyhal példájához, mivel az érzékelés rep­ rezentatív elméletének igazolásaként jellemző módon mások is a vizuális percepció bizonyta­ lanságára hivatkoznak (lásd a pohár vízbe he­ lyezett szívószál példáját, amely a víz felszínén megtörni látszik). A látás általi kizárólagos érzékelés valóban félrevezető. Öt érzékszervünk mellett azonban értelemmel és memóriával is rendelkezünk, és gyakran egyszerre használhatjuk két vagy több érzékszervünket is. Érzékszerveink a memória és az értelem segítségével már közvetlen és he­ lyes érzékelést nyújthatnak. Egy egyszerű men­ tális kísérlettel igazolhatjuk ezt. Képzeljük el, hogy egyenes vasútvonalon a két sín között állunk. Ahogy előretekintünk a pályán, úgy látjuk, mintha a két sín közeledne egymáshoz, sőt össze is érnek a távolban. Adat76

érzékelésünk tehát azt közvetíti hogy a két sín összeér. Föltűnik a zakatoló vonat. Kilépünk a sínek közül, a vonat tovább halad. Ahogyan tá­ volodik, úgy látjuk, mintha egyre zsugorodna. Az érzékelés reprezentatív elmélete értelmében az érzékelt adat a mind kisebb vonat képét köz­ vetíti felénk. Ekkor segítségünkre siet az értelem és a me­ mória. Az értelem meggyőz afelől, hogy a szerel­ vény nem zsugorodhat a haladás miatt (hacsak nem közelít a fény sebességéhez); a memória pedig felidézi azokat a vonatokat, amelyekkel korábban utaztunk, és ugyanerre a következte­ tésre jutunk. Tehát a vizuális percepció szerint a vonat zsugorodik, azonban tudjuk, hogy ebben a pillanatban is ugyanakkora, mint amikor elha­ ladt mellettünk. Amikor tehát a vonat eléri azt a távoli pontot, ahol érzékelésünk szerint a sínek összeérnek, a mozdony mérete alapján megál­ lapíthatjuk, és teljes bizonyossággal tudhatjuk, hogy a síntávolság a látszat ellenére ott is ugyan­ az, mint itt, ahol jelenleg állunk. Mindez egyszerre játszódik le a fejünkben. Az első vizuális benyomás azt sugallta, hogy a sínek összeérnek. Amikor azonban a vonat eléri a sínek látszólagos találkozási pontját, ugyanez megtanít arra, hogy mi történt a pályán, ha a vo­ nat közben nem állt meg, hanem tovább haladt. Az értelem tisztában van azzal, hogy a sínek nem futottak egymásba, hanem ugyanaz a fesztávolság van ott is közöttük. Nem szükségkép77

pen igaz tehát, amit az érzékelés reprezentatív elméletének egy változata sugall, nevezetesen az, hogy a látás mindig olyan szubjektív módon érzékelt adatokat közvetít, amelyeket aztán az értelem érvényes fogalommá alakít. Az értelem és a memória ugyanis úgy dolgozza fel a vizuá­ lis információkat, hogy ezek együtt az objektív valóság helyes érzékelését eredményezik. Az érzékelés reprezentatív elmélete kapcsán a filozófus Roger Scruton a következőket írja: „Ezek szerint a fizikai tárgyakat mi csupán közvetett formában, a fogalmuk vagy a képük közvetítésén keresztül érzékeljük. De hogyan érzékeljük akkor ezeket a fogalmakat vagy ké­ peket? Akkor ezekhez is szükségünk van egy őket képviselő és a tudatunk számára közvetítő újabb ideára. Ezzel aztán a végtelenségig ragoz­ hatjuk ezt a sort. »Álljunk csak meg« - hangzik erre a replika. »Arról nem volt szó, hogy a men­ tális reprezentációt - fogalom, kép - ugyanúgy érzékeljük, mint a fizikai tárgyakat. Épp ellen­ kezőleg: a reprezentációt közvetlenül, a tárgyakat viszont közvetve érzékeljíik.« Hogy értsük ezt? Valószínűleg így: a fizikai tárgyakat illetően tévedhetek ugyan, de a reprezentációt illető­ en nem. Ez utóbbi ugyanis a tudatom része, az énem bizalmas darabja, nem változtatható meg egyik pillanatról a másikra. Amennyiben ez így van, akkor viszont miért beszélünk egyáltalán a fogalmak és a képek érzékeléséről? Az érzékelés a dolgokra való rátalálás egyik módja; és minek78

utána különbséget feltételez a megfigyelő és a megfigyelt valóság között, ez a különbségtétel utat nyit a tévedés lehetőségének. Aki tehát ta­ gadja a tévedés lehetőségét, a kettő különválasz­ tását is tagadja. A mentális reprezentációt egy­ általán nem érzékeljük: az egyszerűen az énünk része. Más szóval a mentális reprezentáció az ér­ zékelés maga. Ily módon a közvetett és közvet­ len érzékelés közötti különbség is eltűnik. A fizi­ kai tárgyakat érzékeljük, mégpedig közvetlenül. (...) A fizikai tárgyakat azáltal érzékeljük, hogy rendelkezünk reprezentációs tapasztalattal."69 Más szóval nem létezik az a bizonyos harma­ dik, érzékelt adatnak nevezett közvetítő, amely mintegy független valóságként tételeződne az érzékelő szubjektum és a külső tárgy között. Az érzékelt adat, a reprezentáció magának a külvi­ lágnak az érzékelése - közvetlen érzékelés. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a közvetlen érzékelés ne lehetne téves. Való igaz, hogy ami­ kor érzékszerveinket latba vetjük a külső, ob­ jektív világról való információszerzés céljából, meg kell tanulnunk helyesen használni őket, és helyesen értelmezni az így nyert adatokat. Ez ál­ talánosan is igaz. Amikor például valaki zenét hallgat, a hanghullámok a fülén keresztül az agyáig jutnak. Azt azonban lehet, hogy rosszul ítéli meg, milyen hangszert hall, ugyanis tapasz69 Roeer Scruton: Modern Philosophy. London, Arrow Books, 1996., 333.

79

talatra, mérlegelésre, gyakorlatra, valamint me­ móriára van szüksége ahhoz, hogy ezt fölismer­ je. Azt viszont nem vonhatjuk kétségbe, hogy a hangokat közvetlenül hallotta. Egy olyan személynek, aki a közelmúltban veszítette el a látását, a tapintás fokozott érzé­ kenységére van szüksége ahhoz, hogy a Brailleírást olvasni tudja. A látó embernek hasonlókép­ pen el kell sajátítania a látás művészetét - azt, hogy hogyan gyűjtsön a szemén keresztül he­ lyes információkat. Könnyen félreértelmezhet­ jük ugyanis, amit látunk, hallunk, tapintunk, ízlelünk vagy szagolunk. Meg kell tanulnunk fokozott belátással használni ezeket az érzéke­ inket. A helyes értelmezés nehézségei viszont korántsem jelentik azt, hogy egyáltalán ne tud­ nánk közvetlen érzékelés útján tapasztalatot szerezni a külvilágról. Végső soron, ha nem érzékelhetnénk köz­ vetlenül a valóságot (például, hogy Hawking és Mlodinow valóságosan létező személyek), akkor kérdés, hogy mi értelme volt egyáltalán megje­ lentetni A nagy terv című könyvet, benne az uni­ verzumról szóló igaz kijelentésekkel. Hasonló a helyzet a relativizmus egyéb válfajainak a hirde­ tőivel: láthatólag mind az igazság, a percepció stb. viszonylagosságát bizonygatják - kivéve azt az igazságot, amelyet éppen ők igyekeznek szen­ vedélyesen közölni érzékszerveinkkel. Egyszóval a relativizmust nem sikerül saját magukra is al­ kalmazniuk. 80

A tudomány szubjektív eleme Fontos felismernünk, hogy létezik egy szubjek­ tív elem, amit a tudomány nem tud kizárni: a megfigyelő személye. A prekoncepció nélküli, tökéletesen független megfigyelő, aki vizsgáló­ dásai során megfellebbezhetetlen következteté­ sekre, és ily módon az abszolút igazság birtoká­ ba jut - mítosz csupán. A tudós bárki máshoz hasonlóan előzetes elképzelésekkel, világképpel rendelkezik, amelyet minden helyzetben magá­ val hordoz. Emellett ugyanakkor tudatában van annak, hogy szinte lehetetlen bármilyen megfi­ gyelést végeznie anélkül, hogy ne építsen vala­ milyen előzetes elvre; még hőmérsékletet sem mérhet anélkül, hogy ne rendelkezne a hőelmé­ letre vonatkozó alapokkal. Ez fordítva is igaz: a tudományos elméletek alapját az egyes adatok határozzák meg; ugyanakkor azonos adatok­ ból kiindulva többféle elmélet is fölépíthető. Ha például egy grafikonon megfigyelési adatainkat pontokkal ábrázoljuk, amelyek száma véges, az elemi matematika elve alapján igen sokféle gör­ bével köthetjük össze őket.7" Azok az adatok, amelyeket pontokkal jelöltünk, nem határozzák meg egyértelműen a görbe vonalát - jóllehet konkrét esetekben nagy valószínűséggel tudunk70

70 A görbe itt természetesen az elmélet metaforája, míg a pon­ tok az egyes adatokat jelölik, (ford.megj.)

81

olyan fizikai elvet rendelni hozzájuk, amelynek alapján ez elég jól meghatározható. A legtöbb tudós tehát elismeri, hogy a tudo­ mány - éppen ebből a sajátos természetéből adó­ dóan - bizonyos fokú szabad mozgásteret biztosít. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy ez a moz­ gástér a legtöbb esetben igen korlátozott. Tény, hogy a tudományra épülő technológiának sikerült gyökeresen átalakítania a világot olyan látványos megvalósításokkal - a rádiótól a televízión keresz­ tül a számítógépig, a repülőgéptől az űrkutatásig, a Röntgen-sugártól a mesterséges szívig -, ame­ lyek mindenütt jelen vannak. Teljesen értelmetlen tehát a posztmodem hívei által hangoztatott nézet, miszerint a tudománynak ez a bizonyos mértékű szubjektivitást és mozgásteret biztosító jellege azt bizonyítja, hogy minden tudomány pusztán társa­ dalmi konstrukció. Paul Davies fizikus erről a kö­ vetkezőképpen vélekedik: „A tudománynak természetesen van kulturá­ lis vonatkozása is. De annak az állításnak, hogy a bolygók körforgása a Nap körül a torzult tér gra­ vitációs törvénye szerint történik, pontos matema­ tikai leírása is van, és úgy vélem, hogy a bolygók a valóságban tényleg eszerint működnek. Nem gon­ dolnám, hogy ez egy kulturális konstrukció; nem olyasmi, amit csak úgy kitaláltunk vagy elképzel­ tünk az elmélet kedvéért: ez tény. És a fizika többi alaptörvényével is hasonló a helyzet."71 71 Found in space? Interjú Paul Daviesszel, Third Way, 1999. július.

82

Ha például az a tudomány, amely a sugárhajtású gépet megalkotta, csupán szubjektív tár­ sadalmi konstrukció volna, nyilván senki sem ült volna repülőn. Más példával élve, meglehe­ tősen biztos módszer annak eldöntésére, hogy a gravitáció törvénye pusztán társadalmi-kulturá­ lis képződmény-e, ha az ember lelép egy felhő­ karcoló tetejéről.

83

M

é g is

k i te r v e z t e

a

m in d e n s é g e t

?

Könyvük utolsó fejezetében ITawking és Mlodinow a nagy terv kérdését fejtegetik. A fejezet azzal a megállapítással kezdődik, hogy a ter­ mészet törvényei megmondják, hogyan viselke­ dik a Világegyetem, viszont nem válaszolnak a miért? kérdésekre, amelyeket könyvük elején föltettek: „Miért van valami a semmi helyett? Miért létezünk? Miért éppen ezek a törvények érvényesek, miért nem mások?''.72 Ez így igaz: a természet tör­ vényei nem adnak választ a miértekre. Ahogy azonban a második fejezetben láttuk, a könyv végkövetkeztetése ellentmond ennek, hiszen azt állítja, h o g y a természet törvényei - jelesül a gravitáció törvénye - mégis felelnek ezekre a kérdésekre. A félreértések elkerülése végett hadd idéz­ zem újból ezt a következtetést: „Mivel létezik egy gravitáció jellegű törvény, ezért az univer­ zum a 6. fejezetben leírt módon létre tudja hoz­ ni és létre is hozza saját magát a semmiből. A spontán teremtődés az oka annak, hogy a semmi helyett valamit találunk, annak, h o g y a Világegyetem létezik, és mi is létezünk benne/'73 Ezt állítja Hawking feketén-fehéren, vagyis hogy a

72 1. m., 187.

73 Lm., 197. 84

gravitáció törvénye a válasz azokra a kérdések­ re, amelyekre nincs válasz. Mit ért Hawking „spontán terem tőd és" alatt? Ez igencsak úgy hangzik, mintha ok nélküli ok­ ról beszélne. Ezt a paradox kifejezést gyakran használják Isten vonatkozásában. Azonban ha létezne is spontán teremtődés, ezt aligha lehet oknak tekinteni. Oknak az olyan választ tekint­ hetjük, amely az „Azért van ott valami a semmi helyett, mert...'' típusú mondat értelmes folyta­ tása. Hawking következtetése így hangzik eb­ ben a megfogalmazásban: „Azért van ott valami a semmi helyett, mert van valami, ami spontán módon áll elő, minden ok vagy értelem nélkül, egyszerűen csak azért, mert lehetséges, és mert éppen megtörténik." Nehéz meggyőzőnek érezni egy ilyen jellegű érvelést, kiváltképp, ha többszörös önellentmon­ dást tartalmaz. Arról, hogy Istent tekintsük a mi­ ért kérdésre adott válasznak - én szégyenkezés nélkül ezt teszem -, Hawking így gondolkodik: „Ésszerű feltenni a kérdést, hogy ki vagy mi te­ remtette meg a Világegyetemet, de ha a válasz Isten, akkor a kérdést egyszerűen csak odébb tol­ tuk, és azt kérdezhetjük, hogy akkor ki teremtette Istent."74 Ha azonban ezt állítjuk az egyik oldal­ ról, a másikról is megállapíthatjuk, hogy amenynyiben a válasz a „gravitáció törvénye" (amiről a második fejezetben már kiderült, hogy lehetetlen 74 L m ., 187.

85

állítás), akkor Hawking szavaival élve a kérdést egyszerűen csak odébb toltuk, és azt kérdezhet­ jük, hogy akkor ki teremtette a gravitáció törvé­ nyét. Erre ő sem ad semmilyen választ. Hawking kérdése elárulja, mennyire téves az Istenről alkotott felfogása. Ha valaki azt kérde­ zi, hogy ki teremtette Istent, ezzel azt feltételezi, hogy Isten is teremtmény. Ez nyilvánvalóan el­ lentmond a keresztény - hasonlóképpen a zsidó és a muzulmán - Isten-fogalomnak. Isten örök­ kévaló. Ő a végső valóság, a végső tény. Aki azt kérdezi, ki teremtette Istent, semmit sem ért lé­ nye természetéből.75 Találóan magyarázza ezt Austin Farrer: „Az ateista és a hívő kérdése nem az, hogy van-e értelme a végső valóság kutatásának, hanem sokkal inkább, hogy mi tekinthető végső való­ ságnak. Az ateistának a végső valóság az univer­ zum, a teistának azonban Isten."76 Mondhatjuk úgy is, hogy némely ateistának a végső valóság a multiverzum vagy a gravitáció törvénye, bár lényegét tekintve a kettő ugyanaz. A nagy terv záró fejezetének nagy része egy matematikai modellről szól, amely Hawking sze­ rint egészen sajátos. John Conway77 úgynevezett életjáték-modelljéröl van szó. Conway egy olyan 75 A God's Undertaker oldalain bővebben kifejtem ezt a kér­ dést, 182. sköv. 76 Austin Farrer: A Science o f God. London, Geoffrey Bles, 1966. 33-34. 77 Brit matematikus, sz. 1937. (ford. megj.)

86

négyzetrácsot lát maga előtt, amelynek minden oldala a végtelenbe teljed. Minden egyes mező „élő" vagy „halott" állapotban lehet, az előbbit zöld, az utóbbit fekete szín jelzi. Minden mező további nyolc mezővel szomszédos (fent, lent, jobbra, balra, és átlósan négy). Tetszőleges alak­ zatokkal indítható a játék. Három szabály hatá­ rozza meg a további lépéseket, miközben mindet az eredetileg választott helyzet determinálja. Az idő csendben telik, miközben néhány egyszerű alakzat ugyanaz marad, mások változnak, kü­ lönböző fázisokon mennek keresztül, majd pedig kihalnak. Ismét mások néhány fázis után vissza­ térnek eredeti állapotukba, és minden kezdődik elölről. Vannak olyan siklónak nevezett alakzatok, amelyek öt élő sejtből állnak; ezek öt átmeneti ál­ lapoton keresztül változtatják az alakjukat, amíg vissza nem térnek eredeti helyzetükbe - közben egy sejtkocka átlósan mindig elfordul. Még sok más bonyolult alakzat lehetséges, amelyek össze­ tettebb eredeti konfigurációkból származnak. A Conway teremtette alakzatok világának egy részét számítógépen modellezhetjük (ne fe­ ledjük, hogy végtelen kiterjedésű négyzetrácsról volt szó), és ily módon nyomon követhetjük a különböző fázisokat. Megfigyelhető például, amint a sikló átlósan átkúszik a képernyőn.78 78 Hogy fogalmat alkossunk arról, miről is van szó, lásd: http://en.wikipedia.org/wiki/Conway%27s_Game_of_Life Vagy magyarul: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%891etj %C3%Alt%C3%A9k - 2015. augusztus 7.

87

Ez a modell a maga egyszerű törvényei­ vel igen vonzó a matematikusok szemében, és hasznos eszköznek bizonyult a sejtautomatákra vonatkozó fontos elmélet kidolgozásában. Hawking kiemeli, hogy Conway modelljében vannak olyan összetett kezdeti konfigurációk, amelyek bizonyos törvényszerűségek mellett reprodu­ kálják önmagukat. Ilyen komplex konfiguráci­ ónak tekinthető a Turing-gép, amelynek segít­ ségével bármilyen számítás elvégezhető, amit csak egy számítógép el tud végezni. Conway látomásában az élő és halott mezők konfiguráci­ ója, amely alkalmas ilyen számítások végzésére, óriási kiterjedésű - a négyzetmezők trillióit tar­ talmazza.79 Matematikusként magam is lenyűgözőnek találom Conway alkotását. Vitalitással teli cambridge-i előadásait a matematika világáról meg­ határozó élményeim között tartom számon. Ese­ tünkben azonban az a 'kérdés, hogyan használja Hawking ezt az analógiát. „Conway Életjátékának példája azt mutatja, hogy még a törvények nagyon egyszerű csoportja is létrehozhat bonyolult alakzatokat, amelyek az értelmes élőlényekhez hasonlóak. A törvények számos, ilyen tulajdonságú csoportja létezhet. Mi tünteti ki a Világegyetemünket irányító alap­ vető törvényeket (ellentétben a megfigyelhető törvényekkel)? Akárcsak Conway univerzumá79 Ez számszerűleg 1012. (ford.megj.) Lásd http://rendell- atlic.org.

88

bán, a mi Világegyetemünk törvényei is megha­ tározzák a rendszer fejlődését, ha adott annak állapota egy bizonyos időpontban. Conway vi­ lágában mi vagyunk a teremtők - mi választjuk meg az univerzum kezdeti állapotát azzal, hogy megadjuk a játék kezdetén az objektumok alak­ ját és elhelyezkedését/' Majd így folytatja: „A fizikai univerzumban az Eletjáték olyan objektumainak, mint például a sikló, önálló anyagi testek felelnek meg."80 Ezzel a megállapításával Hawking eltér az életjátéktól, és bizonytalanságban hagyja olva­ sóit afelől, hogyan is alkalmazza ezt a modellt a fizikai univerzumra. Mindazáltal joggal állít­ hatjuk, hogy azt a benyomást kelti az olvasóban, hogy a törvények egyszerű kölcsönhatása képes életet teremteni a világban - éppen úgy, ahogy Conway világában az egyszerű törvények az életformák komplexitásához hasonló összetett alakzatokat hoznak létre. A fenti analógia azonban semmi effélére nem bizonyíték. Először is, mert Conway világában nem a törvények hozzák létre az önmagukat reprodukáló komplex sejteket. A törvények ahogyan azt kezdettől fogva hangsúlyoztuk semmit sem teremthetnek, csupán hatást gya­ korolhatnak valamire, ami már létezik. Conway világában azokat a végtelenül összetett alak­ zatokat, amelyek bizonyos törvényszerűségek 80 l m. , 195.

szerint reprodukálják saját formájukat kiváló matematikus elmék előbb beprogramozták a rendszerbe. Nem a semmiből vagy csupán eset­ legesen, hanem hozzáértéssel és nagy intelligen­ ciával alkották meg őket. Az alakzatokat moz­ gató törvényszerűségekre is ugyanez érvényes. Másodszor, Conway nagyszerű rendsze­ rének a működtetéséhez nagy teljesítményű számítógépek és hozzátartozó algoritmusok, il­ letve programok szükségesek. Az élő és halott cellákat - amelyeket a képernyőn a pixelkockák jeleznek - és a viselkedésüket szabályozó törvé­ nyeket előzőleg beprogramozzák a rendszerbe. Mondanunk sem kell, mindehhez az adatbevitel mellett komoly intellektuális tevékenységre is szükség van. Hawking tehát ezzel az analógiával n a g y ­ szerű érvvel szolgál az „intelligens tervezett­ ség" mellett - még ha rendkívül irritálja is ez a fogalom.81 Valójában ezt erősíti meg, amikor kijelenti, hogy Conway világában mi vagyunk a teremtők. A mi világunkban pedig Isten a teremtő.

81 Lm., 181. 90

T

u d o m á n y

é s

r a c io n a l it á s

Hawking érvelésének hátterében az a meggyő­ ződés áll, hogy tudomány és vallás között áthi­ dalhatatlan ellentét van. Ezt nem tudom elfogad­ ni. Keresztény hívőként számomra a tudomány által felismert törvényszerűségek csak megerő­ sítik az értelmes teremtő Istenbe vetett hitemet. Minél inkább elmélyülök a tudományban, annál inkább hiszek Istenben, miközben ámulatba ejt teremtett világának nagysága, összetettsége és egységessége. Galilei, Kepler és Newton idejében a tizen­ hatodik és tizenhetedik század nagyrészt annak a meggyőződésnek köszönhette az erőteljes tu­ dományos fellendülést, hogy a természet törvé­ nyei a nagyszerű isteni Törvényadó munkáját tükrözik. A keresztény hit egyik alapját képezi az a meggyőződés, miszerint az univerzum ér­ telmes, racionális terv alapján jött létre. Szó sincs arról, hogy az Istenbe vetett hit akadályozná a tudományt - ellenkezőleg: annak mozgatóereje. A tudomány alapvetően racionális szemlé­ letének köszönhető Hawking gondolkodásának egy másik jellegzetessége. Francis Őriekhez ha­ sonlóan ő is azt igyekszik elhitetni velünk, hogy emberi mivoltunk „csupán a természet alapele­ meinek egy kollekciója", semmi több. Crick ezt írja: „Te magad, örömöd és bánatod, emlékeid és törekvésed, önazonosságod érzése és szabad 91

akaratod lényegében nem több, mint idegsejtje­ id nagy összessége, és ezek molekuláinak hal­ maza/'82 Mit gondoljunk hát a szeretetről, a félelem­ ről, az örömről és a bánatról? Mindez az idegrendszerünk bizonyos szabályok szerint meg­ határozott értelmetlen működése lenne csupán? Vagy mit gondoljunk a szép és az igaz fogalmá­ ról? Vajon egy Rembrandt-festmény nem több-e vászonra vetett festékmolekulák halmazánál? Úgy tűnik, Hawking és Crick ezt így gondolja. De akkor honnan a felismerés? Végül is, ha az igazság fogalma „nem más, mint az idegsejtek viselkedésének" következménye, akkor logi­ kus módon hogyan ismerhetnénk fel azt, hogy agyunk idegsejtekből épül fel? Mindez a „Darwin kételye" néven ismert kérdésre emlékeztet. Darwin megvallja: „Ami engem illet, mindig föltámad bennem a ször­ nyű kétely, hogy az alacsonyabb rendű állatok agyából kifejlődött emberi agy meggyőződései vajon egyáltalán értékesnek és megbízhatónak tekinthetők-e." Az efféle szélsőséges redukcionizmus, illetve szcientizmus bírálói kimondják, hogy ez lénye­ gében önpusztító szemléletmód. A fizikus John Polkinghorne így nyilatkozik erről:

82 The Astonishing Hypothesis: The Scientific Search fór the Sóul. London, Simon and Schuster, 1994., 3.

92

„Ez a gondolkodásmód végső soron önma­ gát is felszámolja. Ennek értelmében sohasem tudhatjuk, hogy Crick tézise igaz-e vagy sem. Ugyanis nemcsak a szépség, a morális köteles­ ség és a vallásos tapasztalat valóságát fokozza le a látszatjelenség szintjére, hanem magát a ra­ cionalitást is kiiktatja. A gondolat helyére egy­ szerűen az elektrokémiai idegtevékenység lép. Két ilyen tevékenység sohasem folytathat egy­ mással racionális eszmecserét. Ezek nem lehet­ nek sem igazak, sem hamisak; egyszerűen csak megtörténnek... Egy redukcionista kijelentéseit sem tekinthetjük másnak, mint ideghálózata ra­ darjeleinek. A racionális párbeszéd szava elhal a kapcsolódó idegpályák kisüléseinek sistergé­ sében. Mondjuk ki nyíltan: ez nem lehet igaz, és senki közülünk nem hisz ebben."83 Minden kísérlet - bármilyen rafináltnak tű­ nik - amely a racionalitást az irracionalitásból kívánja levezetni, önellentmondásba ütközik. Ha közelebbről megvizsgáljuk őket, kivétel nélkül valamennyi az első fejezetben említett haszontalan kísérletezésre emlékeztet, amikor valaki saját hajánál fogva próbálja magát föl­ emelni. Valójában Hawking és Crick az értelem segítségével formálnak véleményt az emberi lé­ tezésről, amikor arra a következtetésre jutnak, hogy semmi okunk megbízni az értelem sza­ vában, bármit is mond - márpedig ez így van, 83 One World., 92-93.

93

amennyiben elfogadjuk a redukcionista szemlé­ let igazát. A racionális gondolkodás ténye már csak önmagában is más irányba mutat: nem lefele, a véletlen és szükségszerűség irányába, hanem fölfele, ennek a képességnek az értelmes forrá­ sára. Az információ korszakában élünk, követ­ kezésképpen tudatában vagyunk annak, hogy a nyelvi típusú információ szorosan összefügg az intelligenciával. Ha valaki például homokba írja az ábécé néhány betűjét, és mi abban felismerjük a saját nevünket, azonnal tudjuk, hogy ezt csak egy értelmes lény tehette. Mennyivel inkább kö­ vetkeztethetünk egy értelmes teremtőre a DNS jeleiből, abból a lenyűgöző biológiai adatbá­ zisból, amely nem kevesebb, mint három és fél milliárd „betűt" - a valaha is létező leghosszabb „szót" - tartalmaz. Ezekkel a gondolatokkal a fizika irányá­ ból közelítünk a biológia felé; olyan terület ez, amely az előzőhöz hasonló kérdéseket vet fel. Mivel A tudomány valóban eltemette IstentP84 című könyvemben behatóan foglalkoztam ezekkel, nem tartom szükségesnek, hogy ismét kitérjek rájuk.

84 A tudomány valóban eltemette Istent? Evangéliumi Kiadó, Bu­ dapest, 2009.

94

Racionális érvek Isten léte mellett nem a tudomány területéről Nem csak a tudomány területéről gyűjthetünk racionális érveket Isten léte mellett, hiszen a ra­ cionalitás nem korlátozható csupán a tudomány világára, még ha sokan úgy is gondolják. Példá­ ul morális lényekként fel vagyunk ruházva a jó és rossz közötti különbségtétel képességével. Ez azonban az általánosan elfogadott szemlélet sze­ rint - a szcientizmus megveszekedett híveivel ellentétben - nem alapozható meg tudományos módszerekkel. A fizika önmagában nem ösztön­ zi a másokkal való törődésünket, és nem a tudo­ mányból fakadt az altruizmus szelleme, amely az idők kezdete óta mindig is létezett az emberi társadalomban. Ez azonban nyilván nem jelenti azt, hogy az etikus magatartásnak ne lenne köze a racionalitáshoz. Márpedig az általánosan elfogadott morális értékek ugyanúgy egy transzcendens morális lény létére mutatnak, mint ahogyan a természeti állandók finomhangoltsága és a természet racio­ nális megértésének a lehetősége is olyan transz­ cendens intelligenciára utalnak, amely függet­ len ettől a világtól. A történelem is egy igen fontos racionális diszciplína. Könnyű belátni, hogy a történészek által használt módszerek a tudomány területén is fontos szerepet játszanak. Korábban már be­ széltünk arról, miképpen írható le az univerzum 95

a fizikai törvények segítségével, és közismert, hogy ezek nagy részét is induktív eljárással álla­ pították meg. Ez azt jelenti, hogy amennyiben is­ mételt megfigyelések és kísérletezések során azo­ nos feltételek mellett minden esetben ugyanarra az eredményre jutunk, megállapíthatjuk, hogy az adott folyamatot tekintve valóságos törvényre leltünk. Ezt nevezzük „induktív következtetés­ nek". Megfigyelhetjük például a bolygók járását Nap körüli pályáikon, ami megerősíti Kepler tör­ vényeit a bolygómozgásra vonatkozóan. Mindazáltal vannak olyan dolgok a tudo­ mány területén - így a kozmológiában is -, ame­ lyek soha nem ismétlődnek. A legnyil vánvalóbb példa erre az univerzum keletkezése. Nem tud­ juk újra meg újra megfigyelni az ősrobbanást, és ismételt kísérletekben megállapítani ennek tör­ vényszerűségeit. Mindössze annyit tehetünk, hogy a történé­ szek módszerét használjuk, jelesül azt az eljá­ rást, amelyet „a legelfogadhatóbb magyarázattal szolgáló következtetésnek" („abduktív követ­ keztetés"85) nevezünk. Bárki számára jól ismert eljárás ez, hiszen minden valamire való detektívregény erre az eljárásra épül. A-t meggyilkol­ ták. B-ről kiderül, hogy lett volna oka rá - pro85 A kérdés bővebb kifejtését lásd Alister McGrath: A Scientific Theology: Reality. Edinburgh, T&T Clark, 2002., 157. - A szerző témába vágó könyve, amely magyarul is megjelent: Tudomány és vallás. Typotex, Budapest, 2003. Ford. Gyárfás Vera. (ford. megj.)

96

fitált A halálából. Lehet, hogy B a tettes? Talán. C-ről viszont kiderül, hogy hevesen veszekedett A-val a gyilkosság éjszakáján. Akkor lehet, hogy C a tettes? Lehet. És így tovább... Hercule Poirot pedig szép lassan rávezet a megoldásra a végső leleplezés előtt. Nevezzük hát Poirot-elvnek azt a felismerést, hogy a külső megfigyelő számára egyszerre több lehetséges hipotézis is elfogad­ hatónak tűnhet. A Poirot-párhuzam lényege itt az, hogy a gyilkosságot nem lehet többszörösen megis­ mételni a tettes azonosítása érdekében. Nem juthatunk tehát olyan fokú bizonyosság birto­ kába, mint a megismételhető fizikai kísérletek esetében. Éppen ez teszi annyira élvezhetővé a Poirot-történeteket. Ugyanez érvényes a kozmológiára is: hi­ potéziseket fogalmazunk meg. Feltételezzük, hogy volt egy ősrobbanás, amit elnevezünk A hipotézisnek, majd pedig így okoskodunk: „Ha A megtörtént, akkor mit érzékelhetünk ebből manapság?". Erre valaki megállapítja, hogy egy B állapotot kellene találnunk. A tudósok nekigyürkőznek, és rátalálnak a B állapot jelei­ re. Mit fog ez bizonyítani? Azt, hogy ez utóbbi összhangban van A-val, de nem képes ugyanaz­ zal a bizonyossággal igazolni, hogy A valóban megtörtént, mint az induktív-ismétléses mód­ szer. Ennek az oka könnyen belátható, ugyanis nem zárja ki más olyan A1 hipotézis lehetőségét, amely összhangban van B megfigyeléseivel, ám 97

igencsak különbözik A-tól. Valóban sok más A-tól különböző hipotézis lehetséges, amely egybevág B-vel - a Poirot-elv tehát a kozmoló­ giában is működik. Még a legjobb magyarázattal szolgáló (abduktív) következtetés sem képes ugyanazt a bi­ zonyosságot nyújtani, mint az induktív követ­ keztetés. Az M-elmélet egy spekulatív teória. Kepler törvényei ellenben nem ilyenek. Mint­ hogy a tudomány az induktív és az abduktív módszert is egyaránt használja, fennáll annak a veszélye, hogy az utóbbit az előbbi tekintélyé­ vel ruházza fel. Emellett persze a legelfogadhatóbb magya­ rázatra való törekvés módszere igen fontos sze­ repet játszik a tudománynak azon a területein, amelyek a megismételhetetlen múlt kutatásával foglalkoznak, mint amilyen az univerzum és az élet eredete. Ha például a történelem felé fordulunk, itt is teljességgel indokoltnak látszik föltennünk a kérdést, hogy vajon ezen a területen találunk-e bármiféle bizonyítékot Isten létére vonatkozóan. Ha ugyanis létezik Isten, akinek végső soron az univerzum és az emberi élet köszönhető, egyál­ talán nem volna meglepő, ha kijelentené magát a történelemben. Saját Istenbe vetett hitemnek egyik legmeghatározóbb oka az a tény, hogy az írott-rögzített történelem során kijelentette magát az emberiségnek. Ez az esemény főként Jézus Krisztus életében és munkájában összpon98

tosul, és mindenekelőtt feltámadásában, mint történelmi tényben mutatkozik meg. Mindezt alaposan igazolja a bibliai híradás, amelynek hitelességét sok ízben megállapítot­ ták. Ezen kívül fontos Biblián kívüli források is rendelkezésünkre állnak, valamint igen sok régészeti lelet, mint a bibliai elbeszélés megbíz­ hatóságának bizonyítékai. Istenbe vetett hitem tehát nemcsak a tudomány, hanem a történe­ lem tanúságtételén is nyugszik, különösképpen azon, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból. Ez az esemény szintén egyszeri és megismé­ telhetetlen. Amennyiben indokolt a feltámadás­ ba vetett hit, Hume korábban idézett kijelentése értelmében világos bizonyítékokat kell keres­ nünk ennek alátámasztására. Hawking ezt azzal utasítja el, hogy a feltámadás ténye ellentétben áll a tudomány egyik alapvető elvével, amely­ nek értelmében a természet törvényei egyeteme­ sek, és semmilyen kivételt nem tűrnek. Amint könyve is bizonyítja, kész arra, hogy a múlt egy bizonyos megismételhetetlen eseményére vo­ natkozóan megtalálja a legelfogadhatóbb ma­ gyarázatot, azonban a feltámadást eleve lehetet­ lennek tartja. A „tudományos determinizmus" szemléle­ te, amelyet Hawking is saját meggyőződésének vall, Laplace-ra vezethető vissza. „Eszerint, ha ismerjük a Világegyetem állapotát egy bizonyos időpontban, akkor a törvények teljes rendszere a jövőt és a múltat egyaránt, teljes mértékben 99

meghatározza. Ez kizárja a csodák lehetőségét és Isten aktív szerepét."86 A determinizmus szellemében Hawking a biológiát fizikára és kémiára redukálja, majd megállapítja: „Nehéz elképzelni, miként mű­ ködhetne a szabad akarat, ha viselkedésünket a fizika törvényei szabják meg. Úgy tűnik tehát, hogy nem vagyunk egyebek biológiai gépeknél, a szabad akarat pedig csupán illúzió."87 Mégis arra a következtetésre jut, hogy az emberi visel­ kedés olyan bonyolult jelenség, hogy lehetetlen pontosan előre jelezni azt; így hát a gyakorlat­ ban elfogadjuk „azt a hasznos elméletet, hogy az emberek rendelkeznek szabad akarattal".88 „Valójában ez a korszerű természettudomány alapja - jelenti ki Hawking a tudományos de­ terminizmusról -, egy olyan alapelv, amelyik ebben az egész könyvben fontos szerepet ját­ szik. (...) Ez kizárja a csodák lehetőségét és Isten aktív szerepét."89 Lehetséges, hogy éppen a tu­ dományos determinizmus az illúzió? Hawking maga is elismeri ennek a felfogásnak a korlátáit az emberi viselkedés előrejelzésének nehézsége kapcsán, amikor is - szintén Laplace szellemé­ ben - kijelenti: „Ehhez ugyanis az emberi testet alkotó ezerbilliószor billió molekula mindegyi86 I.m ., 36. 87 l.m ., 38. 88 I. m., 39. „...egy effektív elméletet használunk, amelyet az emberek szabad akaratnak neveznek." 89 L m ., 36.

100

kének a kezdeti állapotát pontosan ismernünk kellene, majd meg kellene oldani körülbelül ugyanennyi egyenletet."90 Első olvasatra igen­ csak meglepő, hogy a kvantumelmélet korában élő szakember szájából ilyesmi egyáltalán elhan­ gozhat, ennek ugyanis az egyik alapvető tétele az a Heisenberg-féle bizonytalansági reláció, amely kimondja, hogy nem lehetséges pontosan meg­ határozni az elektron pozícióját egy adott pilla­ natban. Ez a tétel kizárja Laplace determiniszti­ kus álmának minden lehetséges megvalósulását, még elméleti szinten is. Hawking azonban nem feledkezik el a bi­ zonytalansági relációról. Sőt egy későbbi fejezet­ ben meg is fogalmazza, mit kell ez alatt értenünk: „A határozatlansági reláció kimondja, hogy bi­ zonyos adatokat, például egy részecske helyét és sebességét, nem tudunk egyidejűleg tetszőleges pontossággal megmérni."91 Ebből kiindulva mó­ dosítja saját „tudományos determinizmusát". „Úgy tűnik, mintha a kvantummechanika megkérdőjelezné azt az elképzelést, amely sze­ rint a természetet törvények irányítják, a va­ lóságban azonban nem ez a helyzet. Inkább a determinizmus új formájának elfogadásához vezet: ha adott a rendszer állapota valamely időpontban, akkor a természet törvényei meg­ határozzák a különböző jövők és múltak való-

90 L m ., 38.

91 I.m., 78. 101

színűségét ahelyett, hogy teljes bizonyossággal meghatároznák a jövőt és a múltat."92 Hawking ezzel mintegy maga oldja föl saját abszolút determinizmusát. Azt azonban már nem tudjuk meg, hogy vajon ez az enyhített de­ terminizmus (ha erről van szó) szintén kizárja-e a szabad akaratot és a csodák lehetőségét, és ha igen, hogyan. Hadd idézzük most John Polkinghorne fizi­ kusnak a determinizmus következményeire vo­ natkozó megállapítását: „Sok gondolkodó vallja, hogy az emberi szabadság szervesen kötődik az emberi raci­ onalitáshoz. Amennyiben determinált lények volnánk, vajon milyen alapon lenne elvárható, hogy kijelentéseink racionálisak legyenek? Az ajkunkról elhangzó szavak vagy a papírra írt betűjelek vajon nem egyszerűen csak egy au­ tomatának a megnyilvánulásai volnának? Va­ lamennyi determinisztikus elmélet - legyen az gazdasági-társadalmi (Marx), szexuális (Freud), vagy éppen genetikai (Dawkins és E. O. Wilson) - önmaga cáfolata: kitalálóik úgy tekintenek sa­ ját elméletükre, mint amelyre nézve nem érvé­ nyes az általuk képviselt redukcionizmus."93 Láthatólag Hawking is ezek közé tartozik.

* l.m ., 72. 93 Science and Theology. London, SPCK, 1998., 58.

102

Csodák és természeti törvények Hawking a természeti törvények kizárólagos uralmát hirdeti. Szerinte ezek határoznak meg mindent, és nem engednek helyet a kivételeknek. Semmiféle csoda nem lehetséges. Ezt írja: „Ezek­ nek a törvényeknek mindig és mindenütt érvé­ nyeseknek kell lenniük; máskülönben nem lenné­ nek törvények. Nem létezhetnek kivételek vagy csodák. Az istenek vagy démonok nem avatkoz­ hatnak be a Világegyetem működésébe."94 Itt ismételten egymást kölcsönösen kizáró al­ ternatívákat látunk: vagy a csodákban hiszünk, vagy a természeti törvények tudományos fel­ fogásában - de semmiképpen sem működhet a kettő egyszerre. Ezt a szembeállítást Richard Dawkins még tovább fokozza, rá jellemző élességgel: „A tizenkilencedik század volt az utolsó, amikor egy művelt ember még zavar nélkül bevallhatta, hogy hisz olyasfajta csodákban, mint a szeplőtelen fogantatás. Számos mai művelt ke­ resztény, ha megszorítják, merő lojalitásból vál­ lalja a szeplőtelen fogantatást és a feltámadást. De közben zavarba jön, mert racionális eszével tudja, hogy ez abszurdum. Jobban szereti tehát, ha nem is kérdezzük erről."95 91 I. m., 186. 95 The God Délusion. Boston, Houghton Mifflin, 2006, 187. Magyar kiadás: Isteni téveszme. Ford.: Kepes János. Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2007., 110.

103

Ez azonban nem olyan egyszerű kérdés, mint ahogy azt Hawking és Dawkins hiszik. Akad­ nak olyan köztiszteletnek örvendő, nagy intelli­ genciával rendelkező tudósok, akik nem értené­ nek egyet velük. Hogy csak néhányat említsek közülük: William Phillips professzor, aki 1998ban fizikai Nobel-díjat nyert; John Polkinghorne cambridge-i kvantumfizikus, a Royal Society96 tagja; Sir John Houghton, a Brit Meteorológiai Hivatal korábbi igazgatója, a klímaváltozással foglalkozó nemzetközi kormánybizottság elnö­ ke; Francis Collins, a Nemzeti Egészségügyi Hi­ vatal jelenlegi elnöke, a Humán Genom Projekt97 korábbi vezetője. Ezek a tiszteletre méltó tudósok igencsak tisz­ tában vannak a csodák ellenében felhozott érvek­ kel. Mégis valamennyien nyilvánosan vállalják a természetfölöttibe vetett hitüket - zavartság vagy az abszurditás leghalványabb érzése nélkül -, kiváltképpen a Krisztus feltámadását illetően, amelyet ők a keresztény világszemlélet legfőbb alapjának tekintenek, akárcsak én magam. A felsorolt tudósok egyike, Francis Collins bölcs módon óvatosságra int a csodák megítélé­ sével kapcsolatban:

% A világ legrégibb, 1660-ban alapított, ma is működő tudo­ mányos akadémiája; a legjelesebb tudósokat tömörítő tár­ saság Nagy-Britanniában. (ford. megj.) 97 1990-2006 között zajló nagyszabású tudományos vállalko­ zás, amely feltárta a teljes emberi genomot, a petesejt és a hímivarsejt teljes genetikai tartalmát, (ford. megj.)

104

„Döntően fontos, hogy a csodának tűnő jelen­ ségek értelmezésében megtartsunk egy bizonyos egészséges szkepticizmust; ellenkező esetben könnyen aláássuk a vallásos szemlélet megbízha­ tóságát és racionalitását. Az egyetlen dolog, ami hamarabb megöli a csodák lehetőségét, mint az eltökélt materializmus, az, ha azokban a minden­ napi eseményekben is csodát látunk, amelyekre nézve kézenfekvő természeti magyarázattal ren­ delkezünk."98 Éppen ezért most csak Krisztus feltámadá­ sára összpontosítok, hogy a lehető legkiélezettebben tárgyalhassuk a kérdést. Krisztus fel­ támadása volt ugyanis az az esemény, amely elindította a kereszténységet a maga útján, és egyben ez üzenetének központi eleme is. Csak az számított apostolnak, aki szemtanúja volt a feltámadásnak - ez alapvető kritérium99 volt. C. S. Lewis írja: „A kereszténység történetének alapvető eseménye, hogy igen sok ember azt állította, saját szemével látta a föltámadást. Ha ők úgy haltak volna meg, hogy senki más nem hitte volna el nekik ezt az örömhírt, akkor soha semmilyen evangéliumot le nem írtak volna."100 A korai keresztények szerint tehát, a feltámadás 98 The Language o f God (Isten nyelve). New York, Free Press, 2006., 51-52. 99 ApCsel 1,22. 100 C. S. Lewis: Miracles. London. Fontana, 1974. 148. Magyar kiadás: Csodák. Ford. Somogyi György. Harmat, Budapest, 1994, 170. Az idézetet apróbb módosításokkal vettük át szerk.

105

nélkül egyszerűen nincs keresztény üzenet. Az apostol szavait idézve: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is."101 Hadd idézzük fel, hogyan gondolkodik a kortárs tudományos szemlélet a természeti tör­ vényekről. Mivel a törvények ok-okozati össze­ függés szerint működnek, ezek alapján a tudósok nem csupán múltbeli eseményeket következtet­ hetnek ki, hanem megbízható módon jövőbeli eseményeket is előre jelezhetnek - amennyiben nem kvantumfizikai szintről van szó -, mégpedig olyan pontossággal, amilyennel például az adat­ közlő műholdak pályáját állapítják meg, lehetővé téve a Holdra és a Marsra való leszállást. Követ­ kezésképpen sok tudós meg van győződve arról, hogy az univerzum ok és okozat zárt rendszere szerint működik. Ennek fényében érthető, h o g y ezek a tudó­ sok elutasítják azt a gondolatot, miszerint va­ lamely istenség önkényesen beavatkozhat, és módosíthatja, felfüggesztheti, megfordíthatja ezeket a törvényeket, vagy bármilyen más mó­ don erőszakot követhet el rajtuk. Számukra ez ellentmondana a törvények állandóságának, és felforgatná az univerzum tudományos megérté­ sének alapját. Ezért sokan közülük a következő két érvet hangoztatják a csodák ellenében.

101 lK or 15,14 - új ford.

106

Először is, hogy a csodákba vetett hit általá­ ban - sajátságosán az Újszövetségben - a primi­ tív, tudomány előtti kultúrák hozadéka, amikor a természeti törvények ismeretének hiányában az emberek készek voltak a csoda eshetőségét elfogadni. Ennek az értelmezésnek a látszólagos jogo­ sultsága azonnal eltűnik, ha azt a feltámadás újszövetségi csodájára alkalmazzuk. Könnyen meg­ érthetjük, miért: ahhoz, hogy csodának tekint­ hessünk egy eseményt, olyan szabályszerűen ismétlődő történésnek is léteznie kell, amelyhez képest az adott esemény kivételnek számít. Nem állíthatjuk valamiről, hogy abnormális, ha nem tudjuk, mi a normális. Ezt igen komolyan vették abban az időben, amikor az Újszövetség dokumentumai íródtak. A történetíró Lukács - aki a korabeli gyógyítás tudományában jártas orvos volt - is felveti ezt a kérdést. A kereszténység születéséről szóló beszámolójában arról tudósítja olvasóit, hogy a Jézus Krisztus feltámadásáról szóló keresztény üzenet elsőként nem is az ateisták, hanem a zsi­ dó főpapok részéről váltott ki ellenállást. Ezek, a sadduceusok pártjának tagjai, igen vallásos em­ berek voltak. Hittek Istenben. Buzgón imádkoz­ tak, és ők vezették a templomi istentiszteleteket. A Jézus feltámadásáról szóló tudósítást azonban nem voltak hajlandók elhinni. Az ő világképük­ be nem fért bele a testi feltámadás lehetősége, Jézus feltámadásáról nem is beszélve. 107

Ez széles körben elterjedt meggyőződés volt. Tóm Wright történész így nyilatkozik erről: „A régi pogány világot sokféle hiedelem jel­ lemezte, de a feltámadás kérdésében határozott elutasítás volt a válasz: ez nem történhet meg. (Érdemes ezt hangsúlyozni a kortárs vélekedés­ sel szemben. Azt mondják vagy sugallják, hogy a modern tudomány színre lépése előtt az em­ berek mindenféle furcsa dolgokban hittek, pél­ dául a feltámadásban; ma azonban, két évszá­ zadnyi tudományos kutatással a hátunk mögött már tudjuk, hogy aki meghalt, halott is marad. Nevetséges! Az erre vonatkozó bizonyítékok és következtetések az ókori világban is éppoly egy­ értelműek voltak, mint manapság.)"102 A feltételezés, miszerint a kereszténység egy tudomány előtti, hiszékeny és ismeretek nélküli világban született, egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Azt a természeti törvényt, hogy a holttestek nem kelnek ki a sírból, az ókori világ éppúgy ismerte, mint mi. A kereszténység egy sereg bizonyíték hatására indult el a maga útján, amelyek mind azt erősítették, hogy egy ember valóban feltámadt a halálból. A csodákkal szembeni másik ellenérv az, hogy a természeti törvények ismeretében cso­ dák egyszerűen nem történhetnek. Ez Hawking álláspontja. Ez azonban egy újabb félreértés,

102 James Gregory Lecture. University of Durham, 2007.

108

amelyet C. S. Lewis a következő analógiával szemléltet: „Ha ezen a héten ezer fontot teszek a bankfi­ ókomba, a jövő héten kétezret, majd a követke­ zőn ismét ezret, a számtan törvényei alapján a következő alkalommal várhatóan négyezer fon­ tot találok benne. De feltételezzük, hogy ehelyett csak ezer font van a számlán. Mire kell akkor következtetnem? Vajon arra, hogy időközben megszegték a számtan törvényeit? Semmikép­ pen sem! Sokkal értelmesebb, ha arra gondolok, hogy egy tolvaj az állam törvényeit megszegve háromezer fontot elemeit a számlámról. Ne­ vetséges volna azt állítani, hogy a matematika törvényei kizárják egy esetleges tolvaj létezését. Ellenkezőleg, éppen a jól működő matematikai törvények mutatták ki a tolvaj létezését és be­ avatkozását."103 Az analógia arra hívja fel a figyelmünket, hogy a törvény fogalmának a tudományos és a jogi értelmezése nem ugyanaz; gyakran úgy te-

103 C. S. Lewis: Miracles. London. Fontana, 1974. 62. Magyar kiadás: Csodák. Ford. Somogyi György. Harmat, Buda­ pest, 1994, 69. Az idézetet saját tolmácsolásban közlöm. A magyar kiadásban ezen a helyen a következő fordítást találjuk: „Mert, ha beteszek hat pennyt egy fiókba hétfőn, és még hatot kedden, akkor - ha minden jól megy - tör­ vényszerűen tizenkettőt találok benne szerdán. Am ha a fiókot időközben kifosztották, akkor esetleg csak kettőt ta­ lálok. Lehet, hogy ami történt, törvénybe ütközik, de nem a számtan törvényeibe. A tolvaj által teremtett új helyzet éppúgy tiszteletben tartja a számtani törvényeket, mint a régi." (ford. megj.)

109

kintünk a törvényre, mint ami kényszert jelent az emberi cselekvés szempontjából. A számtan törvényei semmilyen nyomást nem gyakorolnak történetünk tolvajára. Hasonlóképpen Newton gravitációs törvénye, amely elmondja, hogy ha leejtek egy almát, az a föld középpontja felé fog esni, senkit nem akadályoz meg abban, hogy közbelépjen, és elkapja a leeső almát. Más szó­ val, a törvény előre jelzi, ami az adott esetben történni fog, amennyiben időközben nem törté­ nik változás a kísérlet körülményeit illetően. A teisztikus perspektíva számára ez azt jelen­ ti, hogy a természeti törvények előre jelzik azt, aminek be kell következnie - feltéve, ha Isten nem avatkozik be az eseményekbe. Természete­ sen az, hogy a Teremtő belép a maga teremtett világba, nem minősül lopásnak. Hamis tehát az az érv, hogy a természet törvényei kizárják az Isten létébe vetett hitet, és az univerzum műkö­ désébe való beavatkozásának valószínűségét. Éppoly hamis, mint azt állítani, hogy a sugárhajtású motor törvényeinek a megértése kizárja, hogy a motor tervezője beavatkozzon, és lesze­ relje például a csavarlapátot. Az csak termé­ szetes, hogy közbeléphet! Sőt, a beavatkozása egyáltalán nem érvényteleníti az említett tör­ vényeket. A törvények, amelyek magyarázatot adnak a motor működésére a helyén levő csa­ varlapáttal, egyúttal arra is magyarázattal szol­ gálnak, hogy a szerkezet miért nem működik csavarlapát nélkül. 110

Pontatlan és félrevezető tehát Dávid Humemal együtt azt állítani, hogy a csodák „erősza­ kot" követnek el a természet törvényein. C. S. Lewis erre nézve is magyarázattal szolgál: „Ha Isten megsemmisít, megteremt, vagy meggörbít egy anyagdarabot, akkor új helyze­ tet teremt, amelyhez az egész természet rögtön igazodik. Minden más esemény ehhez simul, és ebben az új helyzetben lel otthonra. Ennek törvényeihez alkalmazkodik minden. Ha Isten egy szűz testében - csodálatos módon - egy on­ dószálat teremt, azzal nem szeg meg semmiféle törvényt. A törvények abban a pillanatban műkö­ désbe lépnek. A természetet a dolog nem éri fel­ készületlenül. Törvényszerűen beáll a terhesség, s kilenc hónap múlva egy gyermek születik."104 Ehhez hasonlóan állíthatjuk, hogy a termé­ szeti törvény értelmében az emberek nem tá­ madnak fel valamiféle természeti mechanizmus révén a halálból. A keresztények azonban nem azt állítják, hogy Krisztus egy ilyen természeti mechanizmusnak köszönhetően támadt fel, és ez döntő fontosságú az egész vitára nézve. Ok azt állítják, hogy ez természetfeletti erő hatásá­ ra történt. A természeti törvények önmagukban nem képesek ilyet produkálni. Amennyiben csoda történik, a természet törvényei riadóztatnak, hogy felismerjük: ez csoda. Fontos megér­ tenünk, hogy a keresztények nem tagadják a ter104 C. S. Lewis: Csodák, 71. - kisebb módosítással, (ford.)

111

mészet törvényeit. A keresztények álláspontjá­ nak egyik lényeges eleme azoknak az ok-okozati szabályszerűségeket leíró természeti törvények­ nek a felismerése és elfogadása, amelyeket a Te­ remtő beépített az univerzumba, és amelyeknek megfelelően az univerzum általában működik. Enélkül sohasem ismerhetnénk fel a szemünk elé táruló csodát. Az alapvető különbség a ke­ resztény és a Hawking-féle álláspont között az, hogy a keresztények nem tekintik az univerzu­ mot az ok-okozati összefüggések zárt rendsze­ rének. Hisznek abban, hogy a mindenség nyitott a Teremtő Isten hatékony beavatkozására. A csoda tehát mindig kivétel ahhoz képest, ami normális esetben történne. Szinguláris ese­ mény. Azonban egy dolog azt állítani, hogy a tapasztalat szerint általában így és így történnek a dolgok, de lehetnek kivételek annak ellenére, hogy eddigi tapasztalatunk egybevágó volt, és még nem volt alkalmunk ilyet megfigyelni. És egészen más azt állítani, hogy mivel általában egyet tapasztalunk, mindig ugyanazt kell ta­ pasztalnunk, mert kivételek nem lehetségesek, azaz nincsenek. Hawking láthatóan elkötelezte magát amel­ lett, hogy a természet abszolút egyenletes mó­ don működik: törvényei nem ismernek semmi­ lyen kivételt. Holott, mint láttuk, a természeti törvények nem zárhatják ki a csodát. Vajon hon­ nan tudja Hawking, hogy ezek nem történhet­ nek meg? Ahhoz, hogy bizonyosan állíthassa, 112

miszerint a tapasztalat a csodákat kizárva abszo­ lút egyenletesen működő valóságot tükröz, az univerzum terének és idejének bármely pontján bekövetkező valamennyi eseményt ismernie kellene, ami nyilvánvalóan lehetetlen. Az ember az univerzumban végbemenő eseményeknek csupán egy nagyon kicsi töredékét tapasztal­ ta meg mindeddig, és vajmi keveset jegyeztek föl ezekből. Következésképpen nem tudhatjuk, hogy a múltban történtek-e csodák, vagy történ­ ni fognak-e a jövőben. Ezt még Hawking sem tudhatja. Egyszerűen csak feltételezi azt, amit bizonyítani akar. Ily módon egyfajta hitet fo­ galmaz meg, amely ateista világképére épül, és nem a tudományra. A természet abszolút egységes viselkedé­ se - amelyet esetenként induktív elvnek nevez­ nek -, amelyre megannyi tudományos érvelés épül, nem igazolható. Amint azt korábban már jeleztük, Dávid Hume is rámutatott erre. Alister McGrath azzal érvel, hogy „ez egy megalapozat­ lan (valójában körkörös) feltételezés valamennyi nem teisztikus világkép esetében".105 McGrath ennek bizonyítására nem kisebb tekintélyt idéz, mint a híres ateista filozófust, Bertrand Russelt: „A tapasztalat érthető módon igazolhatja az induktív elvet a már megvizsgált eseményekkel kapcsolatosan. Ami viszont a meg nem vizsgált eseteket illeti, csakis az induktív princípium ál105 A ScientificTheology: Reality., 153.

113

líthatja, hogy azok ugyanúgy működnek, mint amelyeket már megvizsgáltunk. Minden érve­ lés, amely a tapasztalat alapján a jövőre, vagy a tapasztalatunkon kívül eső múltra és jelenre vonatkozik, az induktív elven alapszik. Követ­ kezésképpen tapasztalataink segítségével so­ hasem igazolhatjuk az induktív princípiumot anélkül, hogy a körkörös érvelés csapdájába ne esnénk. Mert vagy elfogadjuk az induktív elvet a maga benső evidenciája alapján, vagy ha nem, lemondhatunk minden bizonyítékról a jövőbeni történések előrejelzését illetően."106 A körkörös argumentáció egyetlen racio­ nális alternatívája nyilvánvalóan az, ha nyitva hagyjuk annak a lehetőségét, hogy történhettek csodák. Hz azonban nem filozófiai, hanem törté­ nelmi probléma - attól függ, hogy vannak-e ta­ núk, illetve bizonyítékok. Hawking könyvében semmilyen arra utaló jelet nem találunk, hogy egyáltalán érdekelné bármiféle hiteles történel­ mi bizonyíték a feltámadás csodáját illetően. Le­ het, hogy az ő szemében a történelem is halott, akárcsak a filozófia? Természetesen egyetértek azzal, hogy a cso­ da - a dolog természeténél fogva - nem valószí­ nű esemény. Ezen az sem változtat, ha vissza­ kérdeznénk: Vajon mennyi a valószínűsége an­ nak, hogy a mindenség egyszer csak kipattanjon 106 The Problem ofPhilosophy. Oxford, Oxford University Press, 1998., 78. Magyar kiadás: A filozófia alapproblémái. Kossuth Kiadó, Budapest, 1996.

114

a semmiből? Elismerem, hogy meggyőző bizo­ nyítékokat kell keresnünk minden egyes csoda esetében. Ám az Újszövetségben közölt csodák tekintetében nem a bizonyítékok hiánya a gond az ateisták szemében. A tényleges probléma az, hogy ezek veszélyt jelentenek a naturalizmus vi­ lágképére nézve, amely axiómaként állítja, hogy a természet egyenlő azzal, amit a szemünkkel lá­ tunk, és ezen kívül semmi és senki nem avatkoz­ hat bele annak folyásába. Ez az axióma viszont nem a tudományos kutatás következtetése. Ta­ lán csak abból a félelemből ered, hogy Isten va­ lamiképpen mégiscsak megjelenhet egyszer az ateisták gyenge teljesítményű radarkészülékén. A helyzet iróniája, hogy a keresztény érvelés szerint egyedül a Teremtőbe vetett hit képezi kielégítő módon annak a meggyőződésnek az alapját, hogy a ter­ mészet működése lényegében annak folyamatosságára épül (ahogyan az induktív elv állítja). A Teremtő lété­ nek tagadásával az ateisták saját érvelésük alapját vetik el. C. S. Lewis ezt így fogalmazza meg: „Ha csak a természet létezik, a hatalmas, lé­ lektelen, egybefüggő esemény, és ha legmélyebb meggyőződésünk is csupán egy értelmetlen fo­ lyamat mellékterméke, akkor nyilvánvalóan semmi sem indokolja, hogy a 'minden a helyén van' érzése, meg az egyöntetűségbe vetett kitar­ tó hitünk bármit is eláruljon a rajtunk kívüli va­ lóságról. Akkor meggyőződésünk csak rólunk szól - olyan, mint a hajunk színe. Ha a natura­ lizmusnak igaza van, akkor semmi okunk bízni 115

abban a meggyőződésünkben, hogy a természet egyöntetű. Ebben bízni csak egy egészen másfaj­ ta metafizika alapján indokolt. Csakis akkor, ha a valóság mélyén rejlő Tény, amely minden más ténylegesség forrása, valamelyest hozzánk ha­ sonló: ha az maga az értelmes Szellem, amelyből saját értelmes szellemünk is származik. A zűrza­ vartól való iszonyunk attól ered, aki a természe­ tet - velünk együtt - megalkotta."107 Ha tehát kizárjuk a csodák lehetőségét, és a tudomány nevében abszolút érvényűnek tekint­ jük a természetet és annak folyamatait, végül odajutunk, hogy éppen a tudomány racionalitá­ sába vetett bizalmunk veszíti el minden alapját, nem beszélve a természet egységességébe vetett hitről, amelyet ez a fajta szemlélet legelőször ki­ kezd. Másfelől, amennyiben a természetet egy nagyobb valóság részének tekintjük, amely a természet értelmes teremtőjét, Istent is magába foglalja, akkor ez a szemlélet a természet ren­ dezettségébe vetett hit racionális igazolása is egyszersmind. Ez a meggyőződés vezetett a mo­ dern tudomány születéséhez. McGrathot idéz­ zük ismét: „Nem úgy tűnik, hogy az a gondolat, miszerint a természetet »törvények« vezérlik, szerves része lett volna a görög, a római, vagy az ázsiai tudományfelfogásnak. A zsidó-keresz­ tény hagyományban viszont mélyen meggyöke-

107 Csodák., 124.

116

rezett, a teremtésről szóló keresztény tan sajá­ tosságát tükrözve."108 Amennyiben valaki elfogadja a Teremtő lé­ tét, és így számot tud adni a természet egyön­ tetűségébe vetett hitéről, szükségképpen nyitott lesz annak elfogadására is, hogy ugyanez a Te­ remtő a természet folyásába is beavatkozhat. Olyan Teremtő, aki nem képes, vagy nem mer beavatkozni abba az univerzumba, amelyet te­ remtett, vagy akinek megtilthatnánk a beavatko­ zást, nem létezik. A csoda tehát lehetséges. Meglepő, hogy az a Hawking, aki hisz a multiverzumban, ennyire határozottan elveti a csodákat. Vajon ez az elképzelése nem éppen ar­ ról szól, hogy elegendő mennyiségű univerzum feltételezésével biztosak lehetünk abban, hogy bármi megtörténhet? Paul Davis ezt így magyarázza: „Gondoljuk el a legáltalánosabb értelemben vett multiverzum-elméletet (...), amelyben még a törvényektől is eltekintünk, és bármi megtör­ ténhet. Legalábbis némelyike ezeknek az uni­ verzumoknak csodás eseményeket fog produ­ kálni - a víz borrá változik, és így tovább. Olyan is lesz, amely kétségtelenül meggyőző vallásos tapasztalatokat fog tartalmazni, például egy transzcendens Isten közvetlen revelációját. Kö­ vetkezésképpen a multiverzumnak tartalmaz108 I. m., 154. Annak, aki a természeti törvényekről szóló jelen­ tős filozófiai és tudományos vita iránt alaposabban érdek­ lődik, ajánljuk McGrath munkásságának idevágó részeit.

117

nia kell egy olyan világot is, amely megfelel az Istenre és a világ tervezettségére vonatkozó ha­ gyományos vallásos elképzeléseknek."109 Hasonlóképpen érvel Alvin Plantinga, a Notre Dame Egyetem filozófusa: ha minden lehetséges univerzum létezik, akkor lennie kell egy olyannak is, amelyben Isten is létezik, mi­ vel az ő léte logikailag lehetséges. Következés­ képpen, mivel Isten mindenható és mindenütt jelenvaló, minden univerzumban léteznie kell hiszen végtére is csak egy univerzum létezik, az, amelyiknek ő a teremtője és gondviselője! Ela tehát Stephen Hawking nem kíván ta­ lálkozni Istennel, nem a legbölcsebb gondolat a multiverzum ködébe rejtőzni előle. Mindebből levonhatjuk a következtetést, mi­ szerint a tudomány nem zárja ki - nem zárhatja ki - a csoda lehetőségét. Az ész által irányított nyitott gondolkodás természetesen megköveteli, hogy kutassuk a bizonyítékokat, állapítsuk meg a tényeket, és készek legyünk abba az irányba tartani, amerre ezek vezetnek, akkor is, ha ko­ rábbi számításainktól eltérnek. Sohasem tud­ hatjuk előre, hogy van-e egér a padláson, amíg fel nem megyünk, és szét nem nézünk. Milyen kár, hogy egyesek jobban félnek attól az eshető­ ségtől, hogy Isten nyomára bukkanhatnak, mint attól, hogy egér ugrik az orruk elé!

109 Bemard Carr (szerk.). I. m., 495.

118

Hume, jóllehet a csodákkal szemben fenn­ tartásokkal viseltetik, állítja: „A természet egész rendje egy értelmes alkotóra vall, és alapos megfontolás után egyetlen ésszerű kutató sem adhatja fel egy pillanatra sem hitét az igazi teizmus, illetve a vallás legelső alapelvére vonat­ kozóan/'110

1,0 The Natural History o f Religion. John M. Robertson Bevezetésé­ ből, London, A & H. Bradlaugh Bonner, 1889.

119

VÉGSZÓ GYANÁNT

Nem csak a tudomány és a történelem szolgáltat bizonyítékokat Isten létére vonatkozóan. Mivel Isten személy, nem pedig egy teória, joggal vél­ jük úgy, hogy a létére vonatkozó legfőbb bizonyí­ tékok egyike a személyes tapasztalat. Ennek a té­ mának a kifejtése messze tói vezetne e kis könyv eredeti szándékán. Mégis szeretnék csatlakozni annak a sok millió embernek a hangjához, akik vallást tesznek a Krisztusba mint Urukba vetett hit mély és döntő hatásáról életükben: ez békes­ séget szerez Istennel, új életerőt és biztos remény­ séget ad, amelynek alapja a Krisztus feltámadása. Ez a reménység tó llép a halál korlátján, akárcsak Hawking sötét, redukcionista felfogásán, misze­ rint nem vagyunk többek a csillagokból szárma­ zó molekulák véletlen halmazánál. Nem, mi túl­ éljük a csillagokat! Hawking úgy véli, hogy más életformák le­ hetséges létezése az univerzumban aláássa azt a hagyományos vallásos felfogást, hogy egye­ dülálló, Isten által teremtett bolygón élünk. Meglehetősen szórakoztatónak találom, amikor ateisták földön kívüli intelligenciák léte mellett kardoskodnak,111 miközben hevesen elutasítják annak lehetőségét, hogy létezik egy hatalmas, 111 A kérdés részletes vitáját lásd Paul Davies könyvében: The Eerie Silence: Are We Alone in the Universe? London, Allén Lane, 2010.

120

intelligens lény „odakinn", aki otthagyta keze lenyomatát a maga teremtésén. Hawking lövöldözése nem fogja megingat­ ni annak az értelmes hitnek az alapját, amely a tudomány, a történelem, a bibliai elbeszélés és a személyes tapasztalat többrétű bizonyítékára épül.

121

K ö v et k ez t et és

Nincsenek illúzióim, hogy minden kérdéssel fog­ lalkoztam, amivel kellett, vagy amivel lehetett volna ebben a karcsú könyvben. Az is nyilván­ való, h o g y sok fölvetett téma alaposabb kifejtést igényelt volna. Mindazonáltal remélem, sikerült legalább érthetővé tennem, hogy a közhiedelem, miszerint az ateizmus a kikezdhetetlen intellek­ tuális álláspont, tarthatatlan. Sőt, ezen túlmenően remélem, hogy Hawking ateista hitrendszerének itt megejtett vizsgálata többek esetében az Isten­ be vetett hit megerősödését fogja szolgálni, mint ahogy az én esetemben is így történt; remélem, fölbátorítja őket arra, hogy maguk is bekapcso­ lódjanak az Istenről való nyilvános beszélgetésbe. Azt is merem remélni, hogy lesznek olyanok, akiknek ez a kis könyv az első lépést jelenti a vi­ lág Terem tőjébe vetett hit útján, a ki nem csupán az univerzumot alkotta, hanem azzal a végtelen mél­ tósággal ruházta fel az embert, hogy a saját képé­ re formálta - beleértve a gondolkodás képességét és azt az intellektuális kíváncsiságot is, amelynek köszönhetően most ezt a könyvet elolvastad. Sőt, talán ez lesz az első mozzanata számodra annak a véget nem érő nagyszerű kalandnak, amelynek magam is részese vagyok: a Teremtő megismeré­ sének, aki Fia által kijelentette magát. John C. Lennox Oxford, 2010 októberében 122

T a r t a lo m

Előszó.......................................................................9 Bevezetés...............................................................11 Döntő kérdések.....................................................16 A filozófia helytelen szem lélete..................19 Helytelen istenszemlélet..............................26 Isten - vagy a természet törvényei?........... 35 Egy logikai bökkenő: megteremtheti-e önmagát az univerzum?................................35 A természeti törvények sajátosságai........ 40 A természeti törvények ered ete................. 42 Isten - vagy a fizika törvényei?................... 44 Isten - vagy a multiverzum?..............................58 A multiverzum.............................................. 60 Az M-elmélet.................................................. 63 Az M-elmélet érvényessége..........................66 Befolyásolja-e a valóságot az érzékelés és az értelmezés?......................70 A tudomány szubjektív eleme......................81 Mégis ki tervezte a mindenséget?......................84 Tudomány és racionalitás..................................91 Racionális érvek Isten léte mellett nem a tudomány területéről........................95 Csodák és természeti törvények............... 103 Végszó gyanánt.................................................. 120 Következtetés.......................................................122

123

A KOINÓNIA KIADÓ KÍNÁLATÁBÓL

JO H N ELDREDGE KALAN D VÁGYÓ , H ARCOS, HŐS

110x200 m m , 344 oldal. Kartonált. Ára: 35.00 RO N / 2500 Ft A népszerű am erikai író, lelkigondozó könyvében a férfi lélek m élységei és a társadalom elvárásai közötti feszültségről, a férfi igazi term észete és az azt igába kényszerítő körülm ények közötti ellentm ondásról beszél. Az író szerint a m ai társadalom nem tudja, m ihez kezdjen a férfiakkal, akiknek viszont ahhoz, hogy önm agukra találjanak, alapos önism eretre, nem i identitásuk felism erésére van szükségük.

124

JO H N & ST A SI E L D R E D G E E L B Ű V Ö L Ő

110x200 m m , 376 oldal. Kartonéit. Ára: 35.00 RON / 2500 Ft A m odern nő elvárások kereszttüzében hivatott m egtalálni identitását, ezért a folyam atos m egfelelési kényszernek engedve lassú önpusztításba kezd, vagy túlzott önm egvalósítási szerepet vállal - ezt a gondolatkört járja körül könyvében az am erikai szerzőpáros. M int írják, az őszinte törekvések közepette észrevétlenül korlátok közé szorul a női m ivolt, jóllehet Isten a kezdetektől fogva szabaddá tesz a szépség feltárására, a férfiszív m egszelídítésére, m ajd az anyai szerep boldog m egélésére.

125

T A N IT H C A R E Y H O V Á T Ű N T A K IC S I L Á N Y O M ?

110x200 mm, 280 oldal. Kartonált. Á ra: 3 5 .0 0 R O N / 2 5 0 0 Ft

A Londonban élő író, újságíró két gyerm ek anyjaként, továbbá szakm ai kíváncsisággal felvértezve ind ult el, hogy utánajárjon a többek között korai anorexiát vagy korai szexualizációt eredm ényező jelenség okainak, illetve hogy m egpróbáljon használható tanácsokkal szolgálni más, hasonló helyzetben levő szülőknek is. A lendületesen és olvasm ányosan m egírt könyvben rengeteg adatot felvonultat a szerző, am elyeket a saját tapasztalataival, kutatásaival egészít ki.

126

K E R S T IN H A C K E G Y S Z IN G L I V A L L O M Á S A I

121x201 mm, 184 oldal. Kartonált. Ára: 26.00 RON /1 9 9 0 Ft A berlini írónő a flandriai A ntw erpen egyik ódon hangulatú épületében talál rá a maga „viskójára" egyhetes kísérletét W illiam Paul Young világhírű regénye ihlette. A m agányos utazás során a szerző szám ba veszi a m últbeli történéseket, m indazokat a folyam atokat, am elyek egyedülálló voltához vezettek, és feltérképezi a lehetőségeket, am elyek révén egy szingli életm ódot folytató nő kiteljesítheti életét.

127

F e le lő s k ia d ó Z ágon i B alázs F e le lő s s z e r k e s z t ő R ostás-P éter E m ese M ű s z a k i s z e r k e s z tő S ü tő F eren c B o r ít ó t e r v e z ő S zen tes Z ágon

K oin ón ia Kiadó R O -4 0 0 3 4 4 C lu j, str. M á r g in a $ á 4 2 . T e l/F a x : 0 0 -4 0 -2 6 4 -4 5 0 1 1 9 E m a il: o f f ic e @ k o in o n ia .r o w w w .k o in o n ia .r o

N y o m ta é s k ö tö tte : A lfö ld i N y o m d a Z r t., D e b r e c e n

9 7 8 -9 7 3 -1 6 5 - 1 2 0 -0