Idéző jelek 9632710797 [PDF]

Zitiervorschau

Fodor Ákos

Idéző jelek © Fodor Ákos, 1979

TARTALOM RONDÓ

xéniák lakoma örökbefogadás Bertold Brecht (- Paul Dessau) Recitativok és songok a KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR című színműből Stefan George 7 vers A FÜGGŐKERTEK KÖNYVE című ciklusból Peter Hacks Monológ és jelenetek a PREXASZPÉSZ című színműből

emlék-művek HALVÁNYULÓ KÉP EPIKTÉTOSZ-VISSZHANG HOMMAGE I PORTRÉ, GYUFALÁNGBAN KAVAFISZ-VISSZHANG HOMMAGE II MEANDER GEORGE-VISSZHANG HOMMAGE III FEBRUÁRI ÁG

elégiák PÉNELOPÉ II ROMÁNC HIR ALAPMŰVELET ÜZENET NYILTTÉR APOLÓGIA FARKASSZEMKÖZT A SZFINXSZEL

FEHÉR KENDŐ LOBOG, LÁTSZÓLAG MINDEN OK NÉLKÜL EGY HAIKU TÚLCSORDUL (AKÁRCANTICUM CANTICORUM HOMOKÓRA CIVILIZÁCIÓ III EGY OLDAL AZ EXPEDÍCIÓS NAPLÓBÓL ECCE HOMO V MAGÁNÜGY (UGYANAZ HÁRUN AR-RASID KÖZÖTT

RONDÓ a r r a gondolok: igencsak irigyeltem a vizen üldögélő sirályokat, ahogy a hal-, és madár-lét megfoghatónak tetsző határvonalán olyan természetességgel ringatóztak, mint maga a - nevezzük így - határvonal. (Némelyik épp startolt ill. landolt, heves szárnyberregtetéssel, ám az alaphelyzethez képest az ilyesmi csupán alkalmi akció volt s hamar túlestünk rajta; közben se zavarta meg a hullámzó nyugalmat.) A dolog természetéből adódóan, sohasem volt két sirályfej egymagasságban (miközben helyzetük - a hűsölés nyugalma e váratlanul meleg, szelíden villámló fényü őszben - kétségkívül egy-magasságú volt) és ez csupán annyit tett, hogy a nyugodt folyó legkisebb hulláma is sirályba-öltözötten játszhatta (eképpen láthatóvá lett) tisztes kis szerepét - mert, valljuk meg, különben gyilkos, toronymagas, bőgve-zuhogó legyen a hullám, ha azt akarja, hogy észrevegyük. És közben persze a villamos is haladt a maga szögletes-lármás módján és én is üldögéltem rajta a magam módján; a milyen-, és milyen-létnek ugyan mijén? s hogy mindez a folyóéval egy irányban történt, vagyis az, hogy egyfelé menet hagytuk el egymást: a legeslegszomorúbban a r r a gondolok

xéniák

(1) ha mindenedet odaadnád érte - mit adhatnál neki?

(2) ablakomból nézve, a Város súlytalan, vonzó, mulatságos; s ha csak pár lépést kell benne tennem, már végzetes lépéseket tesz bennem

(3) lábam előtt ült egy madár, majd felröppent Nehezebb lettem.

(4) hogy minden lefelé esik; hogy ifjúból lesz az agg; hogy az evőket megeszik; hogy mindezekre süt a nap míg csak időnk le nem telik, sorolhatnánk e dolgokat s "természetes" mondjuk, pedig érezzük: fantasztikusak

(5) biztosítatlan zuhanunk ki belakott pillanatunkból

(6) Nyug-díjnyertes szülőktől származó, egyistenhívő, fajtiszta, monogám, nagyalakú

világom elcserélném néhány kisebbre, lakhatóra. Ráfizetés: majdmeglátjuk szerint.

(7) ki itt belépsz, tudd: m i n d e n k i: bejárat egy ki-már-sohába

(8) csíkos öröksapkája volt, fölgyűrtszárú öröknadrágja volt, hosszú-hosszú örökviharkabátja volt, volt zsákvászon vászonzsákja is, azt is évszakoktól f ü g g e t l e n ü l hordta és folyton fütyörészett; és átfúrt öngyújtója volt! l á n c o n hordta: elővette, visszarakta, elővette, visszarakta, istenem

(9) ha közelebb van: élesebben látni, hogy elérhetetlen

(10) Árnyékosak, ragyogók és fölöttébb titkosak; (csak annyit mondhatok: e lényecskék többnyire Skorpiók) minden ízüket-porcikájukat szeretni kell s lehet - e z nem titok; (e Lényecskék afféle skorpiók) úgy szétáradnak benned, mint a méreg, (klasszikusan buták: mindentudók) e Lényecskék, kik - mondom - Skorpiók.

(11) aggódva mérem: m i l y e n távolság l e h e t fej s írás között

(12) Ha a 0 a helyén áll, az igen helyes, sőt tiszta haszon, mit megszerezni érdemes, mert hisz a 0 az 1-ből egyből 10-et csinál, ha érdeme szerint szerényen a sor végére áll: értékét meg-10-szerezi az a világ, mely önnön 0-inak elébe vág; ámde minden tüstént 1/10-ére lappad, hol a 0 arcátlanul az élre kaptat: ha 0-nk a sornak e-végére áll, az minden értéknek: 9/10 halál. Fenti 10 sor arról szólt, hogy minek hol jó lenni. s ezek során tán kiderül, hogy a 0 nem épp semmi.

(13) állva szomszédos pellengéreken: m é l y e n megvetjük egymást

(14) ÉN kacagtató történeteket tudok rólad, TE tudod mozgatni a fülét. Ő a megtévesztésig híven utánozza magát. MI ügyesen használjuk a többesszámot. TI sikerrel álcázzátok kiléteteket. ŐK a legválságosabb helyzetekben is férfias önuralommal viselik el minden bajomat.

(15)

jelentős helyen, istenhátamögötti időben élünk

(16) Hogy al- vagy felperesnek minősülök, ha majd válok a világtól; az ügyet, hogy ügy legyen: tárgyalni fogják - s minden bizonnyal békéltető is tartatik, melynek során (noha udvarias) igen makacs leszek hiába látható be máris könnyen, mindez m e n n y i r e mindegy.

(17) ki kell lépnünk, hogy megérkezzünk, a jelen váróterméből

(18) megtörténik velem az élet és az élettel megtörtének. Eldönthetetlen: melyikünkben lesz nyomtalanabb ez a történet

(19) micsoda Kert volt! Virágszándékainkat tett-gaz verte föl

(20) mit érünk el? mi ér el minket? minek is látjuk az elért elérőt? miféle port, milyen szemünkbe hinthet? (milyen volt? milyen lesz tőle a tekintet?) - mi: éleslátók? mi: vakon remélők?

(21) morális örökmozgó: amit nem emelsz - szűntelen - süllyed

(22) Jó, ha ezzel számol, ki beáll a körbe: lesz kölyökórjásból komoly, felnőtt törpe.

(23) Ne adj igazat. Neked túlsokba kerül; nekem meg épp van.

(24) hogy sötétek? hogy büdösen égnek, kik-mik élettel töltenek? tesz szemrehányást olajnak, szénnek a műtőlámpa? hát tehet?

(25) szivemet veri a rendfenntartó idő; szivem visszaüt

(26) A jólismert, meghitt történetek legszörnyebb részletei is milyen jólismertek és meghittek!

(27) alvaszületett fajtánk görcsösen óvja lidércálmait

(28) Általános Megszólított! adj több fényt! (Ez c s a k fizika: nem gyönyörködtet a meta-); fényt, fényt! amíg még láthatok!

(29) a d o l o g úgy fest: legfestőibb tettünk a képkeretezés

(30) rokontalanok rokona nem lesz se pap, se katona; lelki- és más ismeretek ellen nem óvja egyenpuha, restületi szellem

(31) m i egy csattanós ütközés a néma lehagyáshoz képest!

(32) ha kéretlen segítőd elúntad, házad rágyújtva távozik s vigyáz rád: annyira károsulj csak, maradjon, amiért visszahívd

(33) mire megtanulsz énekelni, dalod már rég nem arról szól

(34) úgy t e s z ü n k

(35) egyetlen percem sincs, amit elcserélnék egy másik percért

(36) mire kimondanálak: lesz-e kinek mit ki mondjon? folyton csappan az á l l a g - így enyhít cseppet a folyamat a d o l g o n

(37) mi nyomtalanul eltünt kint: belénk-szökve rendezkedni kezd

(38) az elérhetetlent markolom, a már-még nem kaphatón élek: ételem, italom a ki nem használt alkalom

(39) jelenségemből, mint héjából a kagyló: eltisztulok majd

(40) többnyire m á s jut eszembe: az utcán is majdnemek & másolatok jönnek szembe

(41) hiánya: minden elvesztése: hivatás: jobb-rosszabb: kevés

(42) Hogy untatlak. Hogy irigyelsz. Hogy élek. Hogy elunlak. Hogy félsz tőlem. Hogy nem félsz. Hogy kérni foglak. Hogy hiába kérlek. Hogy nem értesz. Hogy értlek. Félni jár belém a lélek.

(43) csodák torkollnak a csók kettőspontján át: közhelytengerbe

(44) Komédiánk bárgyú-tárgyú: csudaboltban bóvli áru; hiperágy és szuperágyú. - Nagyméretű, kisszabású.

(45-49) talán hallgatásom? talán hangod? e l m o z d u l t : értlek - nem hallak * arányában nézd a csigát igázó háztartási gondot * a világ kérdésként vet föl és válaszul csak átfogalmaz * annyira zárt egy ajtó sem lehet, mint a fal s ajtó h i á n y a * :

(50) (ezeken k í v ü l: "életem", a futólag-karcsú tetem s lelkem, amint etetgetem - habzsolja fogyasztószerem! erről még egy szót is? no, nem.)

(51) omlandó tornyok reménytelen szerelme: sivatagnagyság

(52) Ráadás-? pótbüntetés-évek? Ünneputáni poharak. Alkoholmentes csókok. Lidércélet. Látni kell, ami maradt.

(53) nagyon fél a test. Tér-idő-iszonyában tapad, fáj, habzsol

(54) Azt veszem ki a szavaimból, hogy elegem van (ami magyarul természetesen egész mást jelent: "igen-igen sokallom!" pl., stb.) szóval: ELEGEM VAN a (túl)sokféle alkalmazkodásból (az ön-alk.ból is! sőt! talán leginkább s elsősorban abból) épp ezért mesélek e g y é b dolgokról: épp ELÉG (l. fent), hogy bármi legyen is a dallam, én folyton ezt a (l. kicsit kevésbé fent) szöveget szövögetem bELe!

(55) Nem támogatom szépségedet, csak tűröm. Süssem a Napot?

(56) megint a nappalszerű, megint előbb a vártnál - ólomtalpára lendül az elmés keljfellázár

(57) apránként vesszük, mit másnak csak egyszerre adhatunk oda

lakoma (58) Pajtás-szerető: kevéske erőleves, tojással; helyet és kedvet úgy rendez benned hogy jóllakhass mással.

(59) valószerűtlen, vonzó íz-szivárvány a füstölthús, a szilajka cigánylány

(60) Ízlésre többfélék a camembert-ek; ám mind: úrilány. Csak a héjuk merev, belül képlékeny gyerekanyag remeg.

(61) A libamáj: a Más Szeretője. Jóllakni nem, csak rosszullétig habzsolni lehet belőle.

(62)

(mindeközben - persze - fogy némi ital. Ámde e Kedvesek szebb vonásaival egyik se kapcsolódik; azokat inkább oldja - s ha jobban meggondoljuk? ez m á s i k legfőbb dolga vallomásul hát ennyit: habár hízás-iszony bőven keserít, mégis, ha tehetném, bizony Senki-Semmi-Között is kesernyés sört iszom.)

(63) A saláta: lány - még nem rágcsálta senki. Több nyelven tud. Hogy mit mond, nem is sejti.

(64) S oly jó a beefsteak, a b ö l c s feleség: se sok, se kevés - mindig is éppen elég; velük szemben minden elmélet megdől; ha váratlanul nyersek, m a g u k véresek ettől; egyik se forró: mindig csak jó-meleg; mindkettő jóval jobb, mint a z e m b e r e k.

(65) Ezer alakban e g y: anya a krumpli. Táplál, ha feszes pommes frites, vagy ha túlfőtt trampli.

(66) (Mint látható: egyszerű koszton élek. Kicsit furcsa dolgokért föl sem áll bennem a lélek, nemhogy ilyesmit magam főzőcskézzek. - A legkevesebb, ami összefuttatja életem nedvét-kedvét, a Legkisebb Lehetetlen, amivel soha be nem telnék: egy pár porcos-zsenge, aranybarna koboldfül áfonyával. Ha nincs kéznél: áfonya nélkül.)

(67)

V é g ü l sem kívánok bamba édességet: csak unalmat hoz, - sohase nyugalmat émelyítő egyértelműséget. Ne legyen "szép" vége semmi szép darabnak! - Étkezéseim ilyképp n y i t v a maradnak

örökbefogadás Bertold Brecht (- Paul Dessau) Recitativok és songok a KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR című színműből Régmúlt időkben, véres időkben élt eme városban (melyet "Átkozott"-nak mondtak) egy kormányzó, a neve: Georgi Abasvili. Gazdag volt, mint a Krőzus. És felesége ősi családból született. S volt gyermeke is: egészséges fia volt. Nem volt több oly nagyúr Grúziában sehol, kinél ilyen ménes abrakolt volna, kitől ennyi koldus kéregetett volna, akit ennyi tenger katona védelmezett volna s kérelmekkel ennyi nép ostromolt volna! Hogyan rajzoltam elétek Georgi Abasvili alakját? - Élvezte ő az életet. Egy húsvéti reggelen a kormányzó családostul a templomba indult. * Legelsőízben e húsvéti napon láthatta meg a nép az Örököst. Két orvos dolga volt ott óvni a Felséges Gyereket, a kormányzó szemefényét. S maga a hatalmas Kacbeki herceg is hódolt a gyermek színe előtt a templom kapujában! * Csöndes a város. A templomtéren peckes galambhad jár-kel. A palotaőrség egyik katonája

évődik a konyhalánnyal, ki folyóról jön, batyut cipelve. * A város csöndes, - Mire hát a fegyveresek özöne? A Kormányzói Palota is békés, nyugodt. - Akkor hát mért lett erődítménnyé? Lám, megtért palotájába a kormányzó s lám, ami erőd volt: most csapda; s lám, kopasztva és sütve a libák s lám, libákat itt már nem eszik senki; lám, e délidő nem a víg falásé: lám, e délidő a meghalásé. * Ó, a Nagyok vaksága! Hogy' lépdelnek, örökkévalókként, megtört gerincekre hágva, bérelt öklök őrizetében, az erőszakban bízva, mely nem rendült meg soha még. - Ám, ami késik, nem múlik. Ó, idők változása! ó, népnek reménye! * Feljebb a fejjel, fel, Nagyúr! Ó, kegyeskedj emelt fővel lépni! (Mert palotádból ellenségeid tekintetükkel kísérnek!) Nem kell neked soha már építőmester: elegendő neked már egy asztalos is; nem költözöl te már tágas, új palotába többé, csak szerény, szűkös, földbevájt gödörbe. Nézz még egyszer, nézz körül, nézz, világtalan! Tetszik-é, ami tiéd volt? tetszik-é? - Húsvéti nagymise után, húsvéti nagy-ebéd előtt elindulsz oda, ahonnan többé nincs visszatérés. * Ha a nagyúrnak házát éri olyan csapás, melytől összedől: zuhanó sok köve sok-sok kisembert is agyonüt, betemet. Mert kik a jóból sosem részesülhettek, gyakorta kapnak bő részt a bajból; mert a szakadékba zuhanó szekerek a hajszolt, veritékező igásbarmokat is magukkal rántják. *

Nyugodtan menj a harcba, katona, bár véres a harc és szörnyű a harc, és lesz, ki vissza sose jön. De ha visszatérsz - megtalálsz. Én várok, várok terád, mikor zöld a szilfa lombja. Én várok, várok terád, mikor kopáran áll a szilfa. Én várok, várok terád, amíg mindenki hazatér, és - azután is. S ha a harcból visszajössz, küszöbömön csizmát nem találsz, fejem mellett üres lesz a párna s csókolatlan lesz a szám. Hogyha visszatérsz, hogyha visszatérsz, mindent úgy lelsz, mint volt. * Hát, amint ott állt, az ajtón kívül s a kapun belül: hallott ő - vagy csak hallani vélt - egy halkhangu hívást. A gyermek hívta, s nem nyöszörögve: kiáltva, csaknem tisztán beszélt - legalábbis Grusénak úgy tűnt. "Asszony!" kiáltott "Segíts meg!" s így folytatta és nem nyöszörögve: kiáltva szólt, szólt, és csaknem tisztán beszélt: "Tudd meg, asszony, hogy az, aki segélykérést meg nem hall, de elmegy onnan, süket füllel, az sose hallja többé a kedvese suttogását, sem a rigók hajnali füttyét, sem a kimerült emberek megkönnyebbült sóhajtását gazdag szüret után, Angeluskor!" - Mindezt így hallván, visszament hozzá, hogy mégegyszer lássa a kisgyermeket. Csak egy-két percre mellé ülni és óvni! csak amíg valaki el nem jön érte! - az édesanyja, vagy bárki más. Jaj, csak mielőtt ő is elmegy; hisz köröskörül szörnyű már a veszély! a város teli van tűzvésszel és nyomorúsággal! Irtóztató a jóság csábítása. És sokáig ült ott a kisgyermek mellett, míg leszállt az est, aztán éj lett s végül eljött a korahajnal. Soká, túlsoká ült ott; sokat, túlsokat látott: a csöndesen pihegő testet, a csöppnyi öklöket. Mígnem a csábítás túlerős lett már, reggeltájt. Akkor fölállott, lehajolt érte és sóhajtva fölvette a gyermeket s elvitte magával őt.

Mint drága zsákmányt, úgy szoritotta, és mint egy tolvaj, elsurrant vele. * Mikor Gruse Vacsnadze a városból kiért, Grúzia országútjára tért. És az északi hegyvidék felé menet dúdolt egy dalt és vásárolt tejet. * Négy nagy ge-he-ne-he-rális elment megverni Iránt. Ám az első nem állhatta az ágyúszót, a másik meg egy kicsinykét bamba volt, harmadiknak az idő volt túlkevés és a negyedik katonáinak sehogyanse ment a lövés... Négy nagy ge-he-ne-he-rális inkább megbékélt Irán iránt! - Hát Zosszó Robakidze tüstént kardot ránt, hogy megverje Iránt: és hipp-hopp, bátran ott-terem s övé is már a győzelem! Mert volt esze s volt elég mersze (így ideje se volt kevés) és minden emberének, persze, pompásan ment a lövés... Zosszó Robakidze kardot nem hiába ránt: szívünk íly legényt kivánt! * Amint Gruse Vacsnadze ment, csak ment, Észak felé: nyomában csörtettek szünet nélkül, szünet nélkül nyomában voltak, nyomában voltak a véres herceg vétkesei, a vértesek. * Hogyan fusson el a Mezitlábas a vértes zsoldosok kardja elől? a cselvetők, a vérebek elől? Még éjnek évadján is folyt a hajsza! Mert a gonoszság soha nem ismer fáradságot. A bérelt gyilkos keveset alszik. *

Bánat gyötri szívem itt a hadban, mer' a rózsám otthon kellett hagyjam. Szűz erényét óvd, barátom, arra kérlek, míg a hadból egyszer visszatérek. Majd, ha fekszem kinn a temetőben, rózsám egy rögöcskét vet fölébem s mondja: itt nyugosznak a karok meg a lábak, melyek átöleltek s hozzám jártak. * Mire Gruse Vacsnadze a Szirra folyamhoz ért, már alig bírta a menekülést, alig bírta már a Gyámoltalant. * Annak, ki a kukoricaföldön éjszakázott, annak a rózsás hajnal nem szép, csak hideg. Az üldözött fülében a békés házból hangzó meghitt konyhalárma is fenyegetésnek hallszik. Kin egy gyermek sorsa függ, csak súlyát érzi, semmi mást. * Mért íly vígan, Hazatérő? S mért íly szomorúan? Megvidultam, mert a Gyámoltalan új szüleire rámosolygott. Rámosolygott! S mivel a súlyos szeretettől végre megszabadultam: ez az, mitől megvidultam. - Mert kötetlen s nincstelen vagyok, azért szomorkodom, mint akit megraboltak, mint aki elveszített mindent. * Fuss, te jószívű, fuss! rohanj! fuss! rohanj, mert jönnek a gyilkosok! Gyámolítsd a gyámoltalankát! védd meg őt, te védtelen! És rohan, rohan, és rohan, rohan! * (Még a legvéresebb időkben is élnek emberséges lények...) *

S menekülvén a vértes gyilkosok elől, huszonkétnapnyi nehéz vándorút után, a Jang Tau-gleccser alján Gruse Vacsnadze a gyereket gyermekévé fogadta, a gyámoltalan a gyámoltalant gyermekévé fogadta. * Mert nem vállal senki más, én vállallak téged s merthogy érted szebb-jobb nem jön: sötét napon, szűk esztendőn velem kell beérned. S mert sokat cipeltelek s a lábam sebes lett s mert a sok tej-pénz sokra ment s közben megszerettelek: már el nem eresztlek! Jó lesz finom ingecskéd rongyokra cserélni; keresztelkedsz: megfürödsz gleccservíznek habja közt - ezt is túl kell élni... * S mikor Gruse Vacsnadze, a vértesek felől futván, a glecserhídhoz ért, amelyen át a keleti lejtő falvaihoz visz az út, dalt dalolt ő a korhadt hídról s két életet kockáztatott. * Egy az árunk - egy a kárunk. Mély a szakadék, fiam, és a híd korhadt. De a magunkfajta az utak között nem válogathat. Ott van csak helyed, ahol én vagyok, azt kell megenned, amit én adok; meg kell, hogy osszuk a morzsát - négyből három neked marad; de nem tudom, összesen lesz-e annyi, mint egyetlen jó-falat... * A nemzőatyád: rabló, a szülőanyád: szajha - mégis, majd a legnemesebb is fejét előtted meghajtja!

A tigris kölykei hoznak majd a kiscsikónak enni, ha kevés az abrak s a mérgeskígyó-ivadékok az anyáknak majd tejet adnak. * A nővér hét napon át vándorolt, hegyre föl, völgybe le, a gleccsereken át vándorolt ő. "Majd, ha elérem a bátyám házát" gondolta "úgy fogad majd: feláll és átkarol engem!" "Itt vagy hát, nővér" mondja majd "- régtől vártalak téged! Ez itt az én kedves hitvesem, lásd, és nézd, ez a gazdagság, a jószág - a véle kapott hozományom, tizenegy lóval és harmincegy tehénnel. Ülj le hát. Gyermekeddel együtt ülj az asztalunkhoz, jöjj, ülj le és egyél." - A fivér háza egy barátságos völgyben állt. S mire megérkezett fivéréhez a nővér, beteg lett a nagy vándorúttól. A fivér felkelt az asztaltól. * A nővér nagyon beteg volt. A gyáva fivér - kelletlenül - befogadta. Elmúlt az ősz. Megjött a tél. A tél hosszú volt. A tél túlrövid volt! - Mert télen megfagy a hír s a rágcsálók föld alá bújnak. Ó, bárcsak ki se tavaszodna! * Kedvesem, kedvesem, ha elmégy a harcba s meg kell ütköznöd az ellenséggel, ne rohanj a sereg élére - s nem maradj el sereghajtónak, mert elől láng és vér vöröslik s hátul csak füst van és halott hamu. Mindig maradj meg a sereg közepében: igazodja a zászlótartóhoz. Az elsők mindig hősi halált halnak. Az utolsókat mindig lemészárolják. De a középsők hazatérnek! de a középsők: hazatérnek. * A vőlegény hevert halálos-ágyán, mikor a menyasszony megérkezett.

A vőlegény anyja már várta őt, várta az ajtó előtt, és sürgette, hogy siessen. A menyasszony gyermekkel érkezett. Az esküvő közben a gyermeket a vőfély rejtegette. * Gömbsegg-lányka, gömbsegg-lányka vén férjet fogott, mert tudta jól, hogy a házasság, hogy a házasság, az a fő dolog! S ha fellobbant a vágya, - hogy meg ne csalja urát, mit tett? gyertyával bújt ágyba! * Ó, zűrzavar! A feleség rádöbben arra, hogy férje van. És nappalra ott van a gyerek s éjszakára ott a férj. És a szeretett férfi messze van, éjjel és nappal. A házasfelek csak nézik egymást. Az ágy hideg. * Ahogy ott ült a patakparton és mosta a vásznakat, látta a víz tükrén a férfi arcát - ám ez a látvány egyre tompult a vízként elfutó sok-sok hónap nyomán. S hogyha fölállt s úgy mosta a vásznakat, hallotta ő a jávorfa-lombból a férfi hangját susogni - ám ez a hang egyre halkult a szélként elfutó sok-sok hónap nyomán. Mentegetődzés és sóhaj bőven termett. Könny és verejték áradt. S az elfutó sok-sok hónap során fölserdült a gyermek. * Az ütközet hajnal óta folyt, délre minden vérben ázott. Az első előttem, a másik mögöttem, a harmadik mellettem dőlt el; az elsőt megöltem, a másikat hagytam, a harmadikat egy tiszt leszúrta; az egyik fivérem kardvas által halt meg, a másik a füstben megfulladt. A hátamon gyújtóst vágtak, gyújtóst vágtak hátamon! Kezem a kesztyűhöz fagyott, jól hozzá a kesztyűhöz! A lábam meg a kapcához!

És nyárfa gyenge rügyeit ettem és jávorfának nedvét ittam! A vízből kiálló köveken aludtam. * Míg te ott harcoltál, katona, a véres harcban, a keserves harcban, én egy gyermekre leltem, egy védtelenre, és otthagyni nem volt szívem. Törődnöm kellett vele, másként odaveszett volna. Le kellett hajolnom a kenyérmorzsákért a földre. És szét kellett szaggatnom magam, hogy épségben tarthassam a másét. Kell, hogy olyan is legyen, aki segít. A csemetefa gondozásra szorul. A kisbárány elkóborol, ha a pásztor alszik s nem hallja, hogy béget. * A drága gyermeket viszik a véres, vértes rablók! A Boldogtalan követi őket a városba, biztos veszélybe. A vérszerinti anya a gyermeket követeli. A szívszerinti anya bíró előtt áll. - Ki tesz itt igazságot? Vajjon kit illet a gyerek? Ki lesz a bíró? gazember, vagy igaz ember? A város lángban állt. És a bírói székben az Adzak ült. * Ama húsvét vasárnapján, a felkelés napján, mikor megdőlt a Nagyherceg hatalma, s kormányzója, Abasvili - a drága gyermek apja a fejével fizetett, e napon Adzak, a falusi írnok, egy menekülőre bukkant s befogadta, és bújtatta kunyhójában. * Így hát Adzak szállást adott az öreg koldusnak. S mikor rájött, hogy az a Nagyherceg volt, rájött, hogy a Nagyhóhér volt, elszégyellte s megvádolta magát és kényszerítette a rendőrt, hogy vigye Nukhába őt, törvény elébe. * Ha a nagy király foga új tartományra fáj, a parasztnak tejpénzét kell adnia érte. S ha világuralmat akarnak tető alá hozni, elhordják a kunyhók zsupfedelét. És minden fiunkat elűzik a világ négy sarkába,

hogy a Nagyok otthon nyugodtan zabálhassanak. Míg a katonák csak öldösik egymást, a hadvezérek paroláznak. Csorbulnak a kardok. A csaták elveszítve. Ám a fegyverek ára megtérült. Igy van-e? Igy van-e? Igy van-e? Igy van-e?! * Az országot akkor polgárháború dúlta s a hatalom rendje megrendült. És Adzakot akkor bírává tették a vértesek. És két éven át bíráskodott az Adzak. * Mikor vad lángok lobogtak, városok vérben vacogtak, feltörtek a mélyvilági hatalmak; martalóc kapussá vedlett és misézett az eretnek s törvény-székben nem más ült, mint az Adzak! Finom posztó ritkán olcsó s van, mi drága, mégsincs ára; s igazságképp: macskát zsákban mutatnak; ki ezt bánja, mind azt várja, legyen végre hű bírája - és ki az lesz egy garasért, az: Adzak! Míg a Nagyok marakodnak, a nép kicsinyt gyarapodhat, mert nem ér rá szipolyozni a gazdag. - Grúz utakon, szanaszéjjel, tisztát téve piszkos kézzel, járt a szegénynép bírája, az Adzak; juttatván a szegényeknek, mit a gazdagoktól elvett (pecsétviasz-könnyek csak úgy potyogtak!) Nyomorultakkal komázva járt-kelt Grúzia-Anyácska édes fia, komisz kölyke, az Adzak. Felebarát vár itt, gyertek, köszörűlvén kést - ne nyelvet! Jámbor fohász kevés itt már, vigasznak. Álszent csodaváró, vessz meg! Csodát kések s fejszék tesznek! - Ily csodákra vár veletek az Adzak!

És a törvényt olyképp szegte, mintha cipót szeletelne. S jól hajózott rossz hajóján a jognak. Pártfogója esetteknek, földhözragadt embereknek, kit üres kéz veszteget meg, az: Adzak. Igazat mért, hétszázhúsz nap', mérlegén a hamis súlynak; jót adván a jónak - rosszat a gaznak. S így ült a bírói székben: bitó állt a hátterében - bűnös igazságot osztott az Adzak... * S mikor végetért már a zűrzavar, visszatért a Nagyherceg, visszatért az özvegy Kormányzóné: törvényt ültek, meghalt sok-sok ember s égett a külváros megint - igen megrémült az Adzak. * A gazdag fia már nem különb más gyerekénél! S az úrnő fia most már a rabnőnek gyermeke lett. A tanácsúr, a tanácsúr menedéket kér a csűrben! S ki a földön is alig alhatott, puha ágyban elnyúlva hever. Aki régtől evezőt húz, az most hajósgazda! S akié volt, csak bámul az elúszott tulajdon után. Öt embert indítana uruk messzi útra! S ők szólnak: menj magad! Mi már célba értünk. * Hát halljátok meg most, miként folyt le a nagy pör a gyermekért, kinek atyja Abasvili volt; hogyan keresték ki az igazi anyát, a KRÉTAKÖRnek híres próbája által! *** Ha viselne arany-cipőt: a gyengékre rátapodna;

gonosz útra vinné az őt és engem is megtagadna. Rossz a reggel, rossz az este annak, kinek szive: kő! Ily súly alatt görnyedezve a világ csak temető. Féljen inkább az éhségtől, mintsem, hogy az éhezőktől; féljen inkább a sötéttől, mintsem az áldott napfénytől.

Stefan George 7 vers A FÜGGŐKERTEK KÖNYVE című ciklusból (4)

Mivelhogy lelkem mozdulatlan-égő; hogy jól járok, csak itt láttam be, lám: m á s Birtokosnak csodás birtokán. Tán megfordulni nem lett volna késő, ám ekkor úgy tűnt, hogy a rácson át a Tekintet, melynek hódoltam talán kérdőn kutatva jelet adna, várna.

(7) Remény s rettegés közt hánykolódom, minden szavam sóhajtásba fullad, oly féktelen sóvárgás szorongat, hogy nyugalmas álmom nem találom, könny áztatja ágyam s minden módon tiltom én az örömet magamnak - a baráti vigaszt sem kivánom.

(5) Mondjátok meg: mely csapáson fog ma erre elhaladni, hogy legdrágább ládikámból kelmét hozzak néki, szépet

s hogy violát, rózsát tépjek s hogy orcámat tudjam adni zsámolyául, melyre léphet!

(11) Túl a virágdíszes szép kapun, már végre csak lélegzetünkben élve, megkaptuk-e vágyott boldogságunk? Gyöngén, mintha nádszál volnék s volnál, emlékszem, némán remegni kezdtünk. Érintések, gyengén féltve A szemek határa megszünt Egymás mellett így sokáig álltunk.

(15) Életünkkel betöltvén az éjjel kertjét s a napfényes templomot; ő mosollyal, én csöndes beszéddel - való, hogy ímmár végleg elhagyott. Kókadó virágok közt zavartan sápad a tó tükre s megtörik. Ágak dárdáik belémdöfik. Botladozom rothadó avarban. Lagymatag levélhalom zizeg, nem-látszó kezek űznek ki innen. Fal körül járok - belül az Éden. Felhős az éj. A hőség megrekedt.

(13) Te egy ezüst fűzfának veted a hátad a parton, s merev-csipkés legyeződnek villámlása határt von köztem s közted - úgy pörgeted, akárha játszanál csak. Én a csónakban, lombárnyékban állok, hová beszállni hívtalak, hiába. Még-mélyebbre csügged a fűzek ága s a vízen úsznak szerteszórt virágok.

(6) Munkálkodni már halott vagyok. Érzékekkel megidézni képed s új beszélgetésbe fogni véled: ez a Tett s a Díj, a cél s az ok; ezen túl nincs számomra más dolog. S zokogni, hogy a sötétben tenyészett drága képek mindig elenyésznek, ha a hideg hajnal felragyog.

Peter Hacks Monológ és jelenetek a PREXASZPÉSZ című színműből (Folyik a játék: Kambüzész Nagykirály memfiszi palotájában fogadja egymással ellenségeskedő két fő-emberét) KAMBÜZÉSZ A lázaslelkű ember tettvágytól izgatottan követeli, mi nincs - s megveti, mihelyt megvan; csak haszonnak reménye, vagy fájó veszteség: ám sosem a j e l e n öröm tölti szivét. Míg ellenállt Egyiptom fekete birodalma, a lótusz-ékességű, vágytam a diadalra; s most, hogy az iszap-ország kushad talpam alatt: Perzsián jár eszem, hol lennem nem szabad... Ám, miként széllel küldik illatuk messzi ágak: honfitársunk kicsit hozzánk-hozza hazánkat; így sashoz száll a fészek, peremhez a közép. Elám-ot látom én, zord Perzsia lágy szivét; Szúza, a tégla-város szemem elébe rebben s dereng havasa, lápisz-lazulinál is szebben! - Mert látásotok bennem íly képeket terem, látlak, Patitszeitész és Szmerdészem, szívesen. S ha pör, keserű ok is az, mi idehajtott, édes gyümölcse nékem az, hogy jelen vagytok. * SZMERDÉSZ Mindenható Urunk, csillaga két világnak! Egyetlen, mint a Nap s mint fénye, oly csodás vagy! Kegyességed Nyarából egy sugár ránk esett; ha hunyorgunk: fenséged fényével Te teszed!

S mert módot át dadogni és esdeni kegyelmed: dadogva s esdve kérlek, Tündöklő, hogy engedd barátomért ügyvédként állnom törvény elé, még mielőtt sorsát a bíró eldöntené! PATITSZEITÉSZ Én is az igaz ügy védőjeként jelentem itt meg: segítenem kell fivéremen, hogy Neked segíthessek. KAMBÜZÉSZ Ügyvédekként, kutyák? igen?! PATITSZEITÉSZ Uram, ha jónak látod... KAMBÜZÉSZ Miként lennétek ügyvédek, ti, kik vád alatt álltok? SZMERDÉSZ Mi, vád alatt? PATITSZEITÉSZ Hol? Mikor? KAMBÜZÉSZ Mindkettőtök ügyében - védenceitekével együtt - Prexaszpész most dönt éppen. SZMERDÉSZ S mit vetsz szemünkre?! PATITSZEITÉSZ Terhünkre vajh mi róható?! KAMBÜZÉSZ Szúzá-tokból úgyszólván elmaradt az adó. Pontosabban: teljesen elmaradt. Az ezüst alig nyomott háromszáz, mit? jó, ha kétszáz talentumot. Tizenkét oroszlán jár nekem s mi jött? pár girhes patkány! A sereg gabonája úgy bűzlik, hogy disznóknak sem adnám. Rabszolgák! alázat helyett tán gúnnyal tartoztok nekem?! Tudjátok meg: a falu pimaszságát el nem tűrhetem. SZMERDÉSZ Falu? Szúza - falu?! a Várak Királynője? KAMBÜZÉSZ A főváros: falu, ha távol járok tőle. Nincs ezüst? gabona? Nem ad a paraszt? S miért, mi?! Örömmel adna, ha hagynátok örömmel élni!

Csak ott nem szorgos, ahol ezt nem hagyják neki. Szorgalomhoz való jogából ugyan ki forgatta ki? PATITSZEITÉSZ Csapások éve volt... SZMERDÉSZ Számos vész szedett adót... KAMBÜZÉSZ Éppen kettő: a kereskedők, meg a mágusok! PATITSZEITÉSZ Ezt nem lehet átlátni ilyen egyszerűen... KAMBÜZÉSZ Azért bűnhődtök egyként, hogy egyszerűbb legyen! SZMERDÉSZ Sorsukhoz sorsunknak ugyan mi köze van?! KAMBÜZÉSZ Ha fölbukik a ló - lovasa is zuhan. PATITSZEITÉSZ Elvakít a részlet s nem látod az Egészet... KAMBÜZÉSZ Tán nem vagy egész beteg, mikor beteg egy részed?! SZMERDÉSZ Mit a velünk-sodródó tesz, nem miénk a tett! KAMBÜZÉSZ Bizonnyal áruló az, ki árulókat vezet! PATITSZEITÉSZ Pajzsunk mögött gazok is megbújnak ravasz módon... KAMBÜZÉSZ Nem tűröm, hogy gazoknak pajzsa legyen a trónom. * (Prexaszpész a fiát oktatja) PREXASZPÉSZ Kinek ez rendeltetett: idején tanuljon szolgálni az a férfi, ki a hatalom lépteit csak térdmagasságban képes kisérni. Atyjának szolgál kezdetben, jámbor tanítójának utóbb,

majd pedig a Felsőbbségnek. Szolgálnivalói örökkévalók. Boldog, ki megedzi magát: b á r m i t könnyen megtenni, bármi keveset enni s hogy alvásból se legyen kevés neki semmi; hogy semmi jószágot ne kivánjon, s hogy sose átkozza a sorsát, s hogy mérlegén a gonosz csak annyit nyomjon, mint a jóság. Magát a magasabb terveknek maradéktalanul engedje át! - Csak mindezen erények birtokában láthatja el Szolgálatát. Hajoljon mennél mélyebbre - annál inkább fölemeltetik s királlyá lesz a porban, hol a port is porszemek lepik. Uralkodód súlyát viselvén, közvetve a Koronát viseled! S szabadságod éke, ára: nem s nem mondani soha nemet. * (Prexaszpész kétélű királyi kegyet közvetít) PREXASZPÉSZ Tartalma csupa kegyosztó szó e királyi levélnek s mi jótáll a kegyért, a pecsét: gyorsanölő méreg, hogy kinek ajka majd a tisztelgő csókban rátalál, arra e g y csókból áradjon a kegyelem és a halál. - Ki teljesíti a Király vágyát, hogy azzal sajátja teljesedjék? Ki akarja, mit Ő is akar? Akarata kinek is van még? Túlságosan nemes Szmerdész... ó, nem: te túl-mohó szolga! Ki íly túlbuzgón szolgál, rosszabb az, mintha lomha volna... Érdemeiddel kikényszerítetted a kitüntetést; az érdemeidért jutalmat kapsz - a kényszerért büntetést. E pecsétben vár minden díjad: benne királyságod, benne a sírod; semmi sem taszít le oly meredeken, mint ami túlmagasra hívott! * (Kambüzész messzeható terveket kovácsol) KAMBÜZÉSZ Célom nagyobb, mint hogy csupán a jelen haladjon az általam tört úton. Gondolnom kell a jövőre; arra is, hogy ki lesz az utódom. Ezért kell a magam magvából plántálnom gyermekemet, ki helyembeállva helytáll helyettem, ha én már nem leszek. Ám mi módon tegyem? Az Akhaimenidák királyi családja m á s anyag - nem is hasonlít az emberek anyagára: isteni nemzetség. S nem csak, hogy Isten is nemesnek ismeri, de természetére nézve maga is isteni. Ha oltanám férfierőmet közönséges asszonyokba, az össze-nem-illők vállalkozása gyümölcsöt sose hozna. Mert nem emberi ágyásból magzik fel az isteni, tüzes vetés: ez túlsok, túlheves annak - amaz ennek túlhűvös, túlkevés. - Ám adatott rendkívüli öl, mely a rendkívüli fiúhoz méltó éppen: fiamat Atossza szűlje meg. Ő, ki velem testvéri kötelékben kapcsolódván, velem egyazon apától s anyától származik.

Őt teszem asszonyommá. Ez oly döbbenetes újdonság, melyre az Ősi tanít. Mert ősrégi és szent a minta, parancsoló isteni üzenet: hogy testvérhugom csillag-ölébe bocsássam nemző tüzemet. * KAMBÜZÉSZ Atossza, szűz leány, velem ősi-égi jogon egyetlen Egyenrangú és elegendőképp rokon! - Kit az Eufrátesz, Gangesz s Nílus tája kér: oly herceget csak te foganhatsz, olyant csak veled nemzhetek. Perzsia én vagyok. Te légy asszonya Perzsiának s testedért cserébe vedd e világ koronáját, koronánkat. ATOSSZA Asszonnyá akarsz tenni? asszonyoddá, Fivérem?! KAMBÜZÉSZ A szükségszerűség követeli ezt, nem csupán én kérem. ATOSSZA Magasztos Úr, a válasz egyként könnyű és nehéz... KAMBÜZÉSZ Mindkét értelmét követni fogom majd, mihelyt beszélsz. ATOSSZA Inkább gyűlöletessé, mintsem kedvessé teszi udvarlásodat szivemben a gyermek szemérmessége, ki idáig, hogy erénye terebélyesedjen, dajkája előtt is meghajolt - s most egy birodalmat kell meghajlítania... Éppígy a szűz szemérmessége, kinek élete eddigi tartalma oda, ha legféltettebb kincsét elveti (s örömmel teszi e tettet); s végül: a testvér-lány szemérmessége a túlközeli férfi előtt, teelőtted. - Ám a gyermeknek, szűznek, nővérnek bármennyire is ellenére van, én, szívem legmélyén, uralkodónőnek tudom magam; így, a karcsú testet bár háromszoros félsz reszketteti: csak Atossza az, ki fél - Kürosz Lánya, amit kell, megteszi! KAMBÜZÉSZ Tervemben rá tudsz tehát találni önmagadra? ATOSSZA Kemény eredetünk jövőnket is kemény kézzel faragja. KAMBÜZÉSZ Hazánk iránti szerelmünk megsokszorozza majd testünk gyönyörűségét! ATOSSZA Gerjedelemnél előbbrevaló a rang. Vágyakozni, nekünk: szent kötelesség!

KAMBÜZÉSZ Igy legyen. Több csomót lazított s oldott meg ez az egy "igen". - Hat hónapon át ékesíttessék a Menyasszony, úgy rendelem. A dobok bőre huzassék feszesre, minden hárfa fölhúroztassék. Liliomból és fűszerekből készüljön kenekedőolaj és drága festék. Emberektől s tárgyaktól egy nagyobb országrész tisztíttassék meg: S legdrágább ékkövekül én magam három hadjárat során három új országot szerzek - hadd legyen friss dísz is a Koronán: Karthágó buja piacát, Zeusz-Ammon sivatagi erődjét s az etiópok messzi hazáját seregeim igába törjék! Igy hát, nagyurak, e két cél érdekében hagyjuk el most Memfiszt, hogy Tébában serényen készülhessünk a nászra s harcra, egy-helyen. Kövessetek. MIND Üdv! Üdv! Győzelem! * (Kambüzész új díszkertjében sétál nővér-asszonyával) KAMBÜZÉSZ Frigykötésünk szép emlékjeleként, s azért is, hogy a tömeg lássa, hogy itt isteni természetű dolog történik, melynek nincs földi mása: ezen a helyen, melyet nem adott ingyen az ősvadon, elhatároztam s meghagytam, hogy legyen - és lett termő Paradicsom, a vigaszságnak helyszine, mely gyümölcsökben dúsgazdag, hol növény el nem száradhat, hol a víz ki nem apadhat; forrás öntözi a fát, mely árnyával viszont óvja a forrást, a fa víztől üdül s védelmében az frissen csörgedezhet folyvást. Nézd: itt enyelegve játszik egymással tigris és antilop - a táplálékot kintről hozzák: gyilkolni itt nincsen ok; s a gazella amott, amint a rózsákból legelészik, csak a fölösleget fogyasztja, fontos semmi sem vész itt. Barlangok, növények, madarak, mohák és csillagok kapcsolatuk által szépek, egységükben nagyok; szabadságuk csorbítatlan, rendjük nem kényszeredett. Úgy érzem, a boldogság otthonává sikerült tennem e helyet. ATOSSZA Uram és Férjem, varázsbirodalmadban mégis ki uralkodik? KAMBÜZÉSZ Édességedben: Te, Úrnő. Minden egyébben mindenki egyenrangú itt. - Isten megalkotta paradicsomát és így szólt: "Nehezebb, mint bármi: minden dolgaim közt e z volt. Ez az, amit más nem tud megcsinálni s ha tőlem nem telik, bizonnyal örökre nemlevő marad." Most pedig itt vagyok én. És én is, mint Ő, alkottam olyant. Nem valami nagy - a Világegyetemhez hasonlítva...

s el is fog tűnni, még mielőtt az Idő árja elapadna. Ám az Övé se lehetett oly kiterjedt, mint a nagyvilág s aligha állhatott némi kis időnél tovább, hisz Isten Paradicsomának - bevallom bátran soha még egyetlen csücskére sem találtam. * (Halálára készül a nagybeteg Nagykirály) KAMBÜZÉSZ Én már rossz bőrben vagyok - szivem, agyam elaggott, e világ kellemességei után ímmár semmim se kapkod... S nekem még a vágyva-vágyott halál is tilos, idegenben veszek, halálom se lehet otthonos; itt, Agbatanában kell lelkem kilehelnem... Dareiosz, nem lett volna szabad megmentened engem! Bátorságod botorság volt. Semmiért voltál te hős. - Kit Isten elejtett már, hogyan maradna a világ előtt erős? Túlsok szörnyűséget tettem én a magam idejében. Saját népem nyelvén sohasem beszéltem. Az olyan uralkodó, ki érti népe nyelvét, megérti jajszavát is - így tán kevesebbet vét. Kiket magamhoz emeltem, a szolgák: szánalmas figurák; s ahonnan az eszes kiűzetik, ott a hülye irányítja urát. Persze, ha az urat országos pártoskodás riogatja: gyanakvón néz maga mellett a legderekabbakra... - nem szabad, hogy vétkeim vizsgálatától visszariadjon a Jog! Mit se kényszerülnék megbánni - mégis számosak a bánnivalók... s azt is tudom, hogy bánatom: jele csupán a gyöngeségnek, mivel a halál szűntelenül rágcsál, furkál és éget. * A legcsöndesebb helyeken sem lelhetem halálom teljes csöndjét. - Nem válhatok meg hazámtól, örökös nélkül, önként! Így hát én, a halott, halálom elhalasztom. Szűk a torkom. Tartsatok kenyeret orromhoz: illat-koszton kell elcsitítanom éhségem szörnyű kínját. Förtelmes test, melyhez az életet már csak kötelességek fonják! - Ám a bitorlót, kinek Perzsiámon tipor a lába, megöli: élek még! Föl hát, vigyetek Elám-ba. * Most én búcsúzom, világ, életnek színhelye! - Termőföldem jól hoz még soká, ha jól bántok vele. Hadd ajánljak derék munkafelügyelőt, nevét hadd hagyjam rátok: perzsák! utódomul Dareioszt válasszátok. Senki sem oly hasonló hozzám, mint ő. - Miként ott a Nap,

mely csupán fölkelni megy le s fénye el nem apad: élét-veszti halálom s nem fenyegeti senki boldog sorsát; ha életem e férfiéban folytatódhat - lelkem nem terheli adósság. * (Vérfürdő? Államidill? A darabnak mindenesetre itt a vége.) OTÁNÉSZ A hihetetlen vágyálom ímmár valóra vált: a nép országszerte csapkodja agyon a mágus-garmadát! Ahol csak érik őket, jól megfizetnek e siserehadnak s ahol még el sem érték? majd csak rájukakadnak! Míg padlásukból, pincegádorból előkotorják őket - bármeddig is tartson a többiek tombolva ropják a diadaltáncot minden utcasarkon; megáll a bál egy pillanatra, mikor elkapnak valakit: kacagva verik agyon, aztán a tánc még vígabban folyik! Derekas jókedvtől vöröslő-arcuak ma fiai e földnek, áradva ömlik a bor s a vér; az emberek ölelkeznek s ölnek. Belső kétségek közül felbuzogva s a külső kényszertől megszabadulva végre: a népnek minden rejtett vágya átcsap a Tiszta Tevékenységbe! A hullákat hulladékként dobálják át a városfalakon; soha még nem volt íly sok a halál s íly kevés a gyászoló rokon! Széttörve a béklyó. Az ellen-áram szétzúzatott. Gúzsban hever a kényszer! Elnyomva az elnyomók! A terrorból s prédikációból szőtt kényszerzubbony rá vissza nem kerül, mert letépte magáról a nép. S most itt áll: hatalmasan és meztelenül! DAREIOSZ Büszkén bevégzett nap. Legyen ünnepnappá, évről-évre emlékeztetve rá, mint történt a mágusok megtöretése. - Ám nem vérben gázolva kívánom elfoglalni trónomat; kellett zsarnokként mutatkoznom, de immár emberként is szabad. Akarom, hogy e perctől fogva a legszigorúbb tilalom védje a rendet; senki ne törjön (még ha csak mágus is az) más ember életére! OTÁNÉSZ Meggyűlöl a nép, ha fékezed! Ünnepét meg ne bántsd! DAREIOSZ Ünnepeljenek csak. De hagyják abba a gyilkolást. OTÁNÉSZ E gyilkolás: ügyed számára hathatós védelem! DAREIOSZ Ily védelem nyomán csak újabb, nagyobb veszély terem. - De térjünk derűsebb tárgyra, melyről beszélni jobb: házasságban egyesülni a Szűzek Legtisztábbikával fogok,

kinek teste oly sértetlen, amíly makulátlan a lelke. Ki királyának engem vall - királynéjának Atosszát nevezze! ATOSSZA A Birodalom szőttesébe szőve négyszeresen legyek: e világ útján Kürosz király indította el lépteimet; fivérem s férjem Kambüzész Nagykirály volt; s ha engem ér, Dareiosz, királyi választásod: fiadul negyedik királyt szűlni majd én fogok. OTÁNÉSZ Királyok, királyok... micsoda lépcsőfokok! - Az első hős volt; zsarnok a második; ez: főkönyvelő - - eztán még mi következik?! Jámbor Dareiosz, istennek meg kell áldania jámborságodat, hisz megengedte, hogy a Szűz s a Jámbor, az összeillők találkozzanak... Te csak nemzeni kívánsz - az erőszak visszataszít s megcsappant ellenségen szerzel magadnak hősi hírt; újnak nevezed a használtat és ettől már újnak is látod; s nem vértengeren kell átkelned a hitvesi ágyhoz... DAREIOSZ Hozzám beszélsz?! OTÁNÉSZ Bizonyára. DAREIOSZ Sokat találtál merészelni... OTÁNÉSZ Tán nem az igazságot mondtam ki?! DAREIOSZ Nem kért rá senki! - Légy száműzve Perzsiából, megfosztva minden vagyontól. Földbirtokod a népé, minden egyéb: kincstáramé ezentúl. OTÁNÉSZ A téboly régi állama tehát uralmát visszanyerte... DAREIOSZ Barátom, az Értelem Állama is érzékeny az államérdekekre. OTÁNÉSZ Legyek inkább idegen föld koldusa, mint itt, a meghazudtolásban, gazdag. Medréből kiárad az Igazság! e túlsok igazság ássa majd alá a hatalmad! DAREIOSZ Amíg az ősi mintát új szükségletek szét nem vetik,

addig a Törvény inkább fölszabadít, mintsem bekerít; addig fölcseperedhet a Jó, a védőgyűrűben, melyet köré a hatalom von; így bántatlanságot élvez a tökéletesedés felé vezető hosszú úton; addig a súlyos kérdés, hogy a király vajjon mire való? mindenki értelmével fölfogható s megválaszolható; addig minket végzetes csapás egyetlen oldalról se sújthat. - Menjünk, Atossza. Gondozzuk Birodalmunkat.

emlék-művek HALVÁNYULÓ KÉP ha i g a z á n a l a p o s a n , azaz: rész(let)rehajlóan kíméletlen odaadással nézem meg képét magángyűjteményem egymást festő alakjai között: mindig, egy bordó (kizárt dolog, hogy jelentősége volna, de történetesen: bordó) stoppolófa gombakalapját döfködni látom, ádáz elszántsággal, a Feslés-ElleniReménytelen-Ám-Almalmanként-Győzedelmes küszködés bajnoknőjeként; (emlékszik-e még valaki a stoppolófákra és oly komplex hátterükre?) aki mindig is a f e s l é s (amiben hisz!) e l l e n é b e n á l l (mely álláspont tartós tarthatóságában kételkednie sokezer oka van) - éppcsak azóta már efféle szerszámok nélkül; így, fokozatosan és lényegében észrevétlenül feslik ki maga is a Táguló Világegyetemből, mint az említett s egyéb praktikus taktikák - ha volna sors és képes lenne a legcsekélyebb iróniára: annak tulajdoníthatnám, hogy éppen az ellentábor: a romlás, foszlás, hiány, stb. állít minden időt kiálló emléket NEKI

EPIKTÉTOSZ-VISSZHANG

Sohase mondd: "elveszítettem" s e m m i r ő l ; mondd: "visszaadtam".

HOMMAGE I (egy elveszett tárgy hűlő helye (zárósor:)

túl-rég okoztam csöndet. __________ elérkezik a Pillanat: önmagányi [??] alatt metszi - időlegesen evakuált szempontodat __________

(idézet!)

minekminekminek ___________ csíra: rég nem ___________

(maradék: __________

jajjajjaj*) ___________ (Miféle horogra-hálóba akadsz te?) (Ha akadsz, - s miféle! - hattyúdal fakadsz-e?) "se halak, se madarak; de sugár se, de salak se" ___________ ;! vissza?,:)

*) hatás; vissza-

PORTRÉ, GYUFALÁNGBAN lelkem elillan, vánszorgok utána - pálinka gyengül így, nyitvafelejtett üvegben, otthagyott pohárban: tündér alkohol tűntén lassan párolgó, nehéz, émelyítő lötty

KAVAFISZ-VISSZHANG legalább egy ízben el kell menni, messzire kell menni minden szerető szem elől; le kell hűteni szívek kölcsönös lobogását, épp a legmelegebb szivekét - másként hogyan is volna kívánható, hogy aki térdén lovagoltatott, stb.: egykor bájoshibás személyedet apránként elfogadja, m á s-ként? Mesterlegény, - ha lány vagy is mennél messzebbre! (Úgyszólván közömbös: kikkel, hol, mit tanulsz. "Tanulsz"-e. V i s s z a k e l l j ö n n ö d , hogy itt l e h e s s. És ha szived töröd össze - ímmár: megint akkor is. Akkor ezt tanultad. Elég szívtörős az egész. Csak az a fontos: mennél messzebbre s legalább! egy ízben.) El kell menni

HOMMAGE II EGY K. D.-VERSHELYZET (SIK)TRANSZFORMÁCIÓJA, KIVÉDETT RIMHELYZETEKKEL "Pajtás, dalolj hát, mondd utánam: Mi volt a mi bajunk korábban, hogy nem jártunk a föld porában? Mi fájt szivednek és szivemnek Caesar, Napoleon korában?" Míg itt Budán iszom söröm, holtbiztos, hogy Pesten n e m é l e k ; (itt-ott talán még emlegetnek, de tudjuk, mit ér az efféle) így vagyok én halott Rómában s Londonban, hej! meg se születtem; Delhiben hiába is ráznak: soha-soha nem ébredek föl; nyomom sincs Philadelphiában s ki emlékezne rám Pekingben? - kisebb helyekről nem is szólva. Ha itt is így lesz? meg se kottyan.

MEANDER mintha örökké havon járna olyan halk meg kell hallani mintha örökké havon járna nyoma világos fekete nem fázik annál hidegebb mintha örökké havon járna rajza dallama végtelen

GEORGE-VISSZHANG ímmár tulajdonságom vagy: jobban vigyázok rád mint te önmagadra: kor-rongálta tényedbe nem botlasz bennem: ki néz téged lát valóban ki igazán keres téged lel ott az - lángod hűlt helyemen is lobogna

HOMMAGE III HIEROFONTÉSZ "Bizonytalan volt a nyár, nagyon nehezen indult, de most itt van. Olyan mélyen, megadással és hirtelen aranyos terhességgel, hogy ősznek látszik. Szép nap van, nagyon szép nap, és a világ csak egy-egy napból áll, mindig egyetlen jelen levő napból, hiszen a tegnap nincs már, a holnap nincs még, az emlékezet csalóka, irreális, megfoghatatlan valami, idegesség és irizálás, a jövő pedig bona fide feltevés, és a hipotéziseket nem szeretem. Szép nap van, ma, ma! és ha valamit akarok, ha valamit szeretek, azt ma akarjam és ma szeressem. Ebbe az egy napba, mint valami óriási aranymedencébe vagy zöld tükörbe merül el minden, de minden, az élet, a szerelem, az evésivás, a vallás és a történelem minden lehetősége, ünnepélyesen, jelentőség-

teljesen, mint Zsuzsánna lába a fürdőben. Rezegtek az apró levelek a fiatal fákon, miért, meddig"

FEBRUÁRI ÁG nyárnak és télnek kétélű próbáin túl szívós és szürke

elégiák PÉNELOPÉ II tétlenség tervét szövöm éjszaka - nappal fölfejtem azt is

ROMÁNC Lám, ez a kedves nő is mellettem öregedett meg a metrón: föladva (előnyös) profilhelyzetét, szembefordult.

HIR végzetes száguldásunk lassított filmjét nem tűrte tovább tétlenül játszani: mohón betört a múltba (azóta a legváratlanabb dolgokra számíthatunk, onnan is) - jó lesz figyelni "mivel, sajnos, akkoriban már megtanítottak számolni is: hároméves korom óta valamim számontartja minden léptemet és lépésenként félretesz egy-egy porszemet, hogy meg ne feledkezzen az egészről - ennyit már

nem lehet fölemelni. Számolom, mennyi villany világított miattam - mikor is tudnék bármiért annyi pénzt adni, amennyibe c s a k e z került? Összeszámláltam: hány tonna nőt, férfit szerettem (s hogy ezek közül v i s z o n t ?) - Alig bírom el mindezt: számoljunk, számoljunk e z z e l is"

ALAPMŰVELET mihez adjak, mit? kihez, kit? hogy mibb legyen? vagy kibb? s mivégre?

ÜZENET Lévén Helsingőr mód f e l e t t főzáros s mert - kiben van - gyógyíthatatlan a Dánia-mánia: fogd kézen Oféliádat s vidd vidékre; a jó játék ott se bérremenő. Vedd eszedbe: Fortinbras oly halánk! - ő most már így-úgy meglesz nélküled. Hiányozz, Királyfi. Tiéd hiányi trónunk.

NYILTTÉR Ezúton közlöm: m i n d e n anti- hoz képest

APOLÓGIA - mert a Legcsekélyebb Eltérés a döntő s a legkisebb kimozdulás első moccanása: az utazás végzetes lényege, a legizgatóbb, a színtiszta kaland;

a többi csak mennyiségi halmozás, lihegő szorgalmi-feladat, pöffeszkedés, készletgazdálkodás. Élet és halál között is: mikroméretű mi c s o d a ? de piros és zöld között, de jó és rossz között is: a fordulópont megnevezhetetlenül kiterjedten, mégis érzékbevágóan kétségtelen különbség; - csak a (még-) kicsit-fiús kamasznők vonzása megszokhatatlan.

FARKASSZEMKÖZT A SZFINXSZEL Kérdezhetsz: győzöl - választ, Drága Szörnyeteg, nem, nem és nem kapsz.

FEHÉR KENDŐ LOBOG, LÁTSZÓLAG MINDEN OK NÉLKÜL NEM ÚGY AKART ELMENNI, tudom! (beleértve, hogy megvan a véleményem minden tudható felől) - hiszen senki - tudom - nem úgy akar elmenni; aztán elmegy, ahogy sikerül (ha ugyan még nincs meg a véleménye minden elmenés felől); szóval: nem ú g y. Ennyi csaknem biztosnak tekinthető ilyen esetekben

EGY HAIKU TÚLCSORDUL ikrásodsz, mézem, színed mélyül, aranyam, borom, erősödsz; hunyoroghatok-e még fényedben, napom?

(AKÁR-

micsodá)nk hullámtermészetű lévén - s eképp korántsem rendületlen státusz -: résen kell lenni (hogy mi-minden résén, az sem rögzíthető, akárhogy is bámulsz); így hát a (mi-csodál)ás olyigen alkalomhoz kötött dolog, hogy úgyszólván e g y azzal - s milyen (mi)csoda az, mit alkalma hordoz de nem kapható elő, mint egy terüljasztal?! Ne többet erről; nehezebb, mint bármi: (micsodá)val (micsodá)t el t a l á l n i.

CANTICUM CANTICORUM úgy vágyom rád, mint ha itt se lennél

HOMOKÓRA Végy egy(két)ségnyi Valamit. Legyen elébb a felsőbb testben. Várj nyugton-nyugtalan, amíg - fontos! viszonylag zárt rendszerben: alulra szépen átfolyik. (Nincs semmi különleges ebben; ennyi mindünknek adatik.) Ki hosszabban él, meg se rebben, midőn v i s s z a f o r d í t t a t i k - hiheti: micsodásodik ezzel. S mi más történik, párszor-egyszer? Fönt csak múlik, lent meg telik.

CIVILIZÁCIÓ III robbannék. Békés célokra alkalmazva hasadozgatok

EGY OLDAL AZ EXPEDÍCIÓS NAPLÓBÓL legzetelállítóan kalandos öröm forrása: hátatfordítani szobám nagyobbik részének is; micsoda hozadékkal szolgál a maradék!

Körük szűkülvén, szívenüt egyegy (igazán nem rejtőzködő, csupán szerény) tárgy erotikus szépségvagyona. - Az ablakdeszka némely repedései minden öregség nemes törődöttségével néznek vissza zsengébb sebhelyeimre. - Azon a víz?zöld üvegtesten megbotló fényt is: látni kell. - Itt régiekből újabb emlékek születnek, szemem láttára; ilyen, csaknem helytelen helyet már-már időtlen idők kereszteznek. Micsoda szívszorítóan kecses kis saruk tűnt madárlábnyomába ered a lábatlan lélek! - persze, helyén is kitartva: tartandó másfajta talpak esetleg közelegve-tipró lépteitől. Antiiprémiumom mámorító lehetőségekkel tárul elém: a fotelt bármikor még k ö z e l e b b húz-

ECCE HOMO V ha tisztálkodunk: eltávolítjuk a koszt - m á s közelébe

MAGÁNÜGY Nevetgélő aggodalmam tárgya, ahogy magasfokú figyelemösszpontosításom ellenére? következtében? össze-összecserélek két-két nagyon is különböző cselekvést, melyeknek titkos, de valóságos, belső közös nevezője, hogy számomra egyformán mélységes ellenszenvvel végzett kötelező gyakorlatok; a hamutartó-ürítés és -mosás helyett bekapott 3 szem (milyen) tabletta, majd a nyelészavarokat fokozó önkiröhögés igazán a legeslegenyhébb (mivel mindenestül intimszférában zajló) példám, még akkor is, ha - mint kizártnak tartani nincs okom - egyszer ugyanez a működés majd a csikkekre leslukkolt 3 korty HYPO után fog megkrákogtatni még; node a k i felé is ható lehetőségek korlátlansága aggaszt:

- ne is tovább! (Még ötletekkel lássam el magam? nagyított és sokszorosított lelepleződhetésre? hiszen már így is, hányszor! csak: erre se figyelnek, szerencsére.) - Se rossz, se jó, míg meg nem tudja más: forrásába torkollik a hideglelős kuncogás.

(UGYANAZ mikor a papírszelettel, késpengével, megnyálazott ujjal, vagy egyéb, műgondot és rögtönzést szerencsés arányban egyesítő módon begyűjtött hamuhengerkét, hamulepényt, hamupillangót, pormacskát, holt-hajszálhektakombát, virág- és grafitporkupacot úgy ejtem, fújom, kenem, csapom a - nem épp üres - hamutartóba, hogy annak tartalma riadt verébcsapatként szétrebben, hogy tágabb körben leüljön: az méltó díja íly fáradozásaimnak)

HÁRUN AR-RASID a Mindent-Tudás Kútjába mártott fejem elfelejt engem

KÖZÖTT hogyan költözhetnék mindenestül egyetlen elragadott tekintetembe, hogy még szemem se lássék: ne zavarja a tiszta látszást holmi látvány; hogyan boruljak le térd nélkül, minden nélkül: m i e l ő t t ? ennyire nem tudni csak azt lehet, amit tudtunk egyszer, egyszer tudni fogunk, de mit g y a k o r o l n i (már csak kényszerítő alkalom híján is) mód nincs; ami a halálosan biztos tudás két csillagmesszi pillanata között e l k é p z e l h e t e t l e n.