El nem égetett dokumentumok 9637810277 [PDF]

Zitiervorschau

El nem égetett dokumentumok

1

Szabad Tér Kiadó

Szerkesztette: Koltay Gábor, Bródy Péter

© Szabad Tér Kiadó, 1990 Megjelent a Szabad Tér Kiadó gondozásában Felelős kiadó: Lovasi József produkciós igazgató Műszaki szerkesztő és borítóterv: Tőrős István ISBN 963 7810 27 7 Szedte és nyomta az Alföldi Nyomda nyomdai megrendelés törzsszáma: 2882.66-14-2 Készült Debrecenben, az 1990. évben Felelős vezető: Szabó Viktor vezérigazgató

Tartalomjegyzék ELŐSZÓ 4 Kádár János és Kállai Gyula őrizetbe vétele (1951) 7 Rákosi Mátyás hozzászólása 8 Mi az igazság? Péter Gábor beadványa a börtönben (1956) 14 Apró Antal levele Grósz Károlyhoz (1988) 34 Apró Antal levele Nagy Imréhez (1956) 37 Apró Antal összefoglalója a Párt Elnökségének (1956) 38 Vince József levele Kádár Jánoshoz (1981) 46 Walter Román feljegyzése a Kádár Jánossal folytatott megbeszélésről (1956) 47 Rákosi Mátyás levele Nyikita Hruscsovhoz (1956) 60 Kádár János levele Chivu Stoicához a Nagy

Imre-csoport menedékjogának megszüntetéséről (1957) 70 Chivu Stoica válaszlevele Kádár Jánoshoz (1957) 71 Kádár János feljegyzése a PB-nek Hruscsov felmentéséről (1964) 72 Darvas József levele Kádár Jánoshoz (1965) 77 Kádár János válaszlevele Darvas Józsefhez (1965) 79 Komócsin Zoltán előterjesztése a PB-nek Rákosi Mátyás hazatéréséről (1967) 81 Kádár János levele a PB-hez (1972) 83 Kádár János első beadványa a PB-hez nyugdíjazásáról (1972) 85 Kádár János második levele a PB-hez (1972) 89 Kádár János második beadványa a PB-hez nyugdíjazásáról (1972) 90 A KB zárt ülése Kádár János nyugdíjazásáról (1972) 93 A PB határozati javaslata (1972) 115 Jurij Andropov levele Kádár Jánoshoz

(1983) 116 Kádár János válaszlevele Jurij Andropovhoz (1983) 118 Orvosi jelentés Kádár János elvtárs egészségi állapotáról (1989) 121

ELŐSZÓ A rendszerváltás korszakát éljük. Feltehetőleg kicserélődik az államapparátus vezérkara, közhasznú célokra fordítják az egykori pártházak egy részét, Ilyenkor szokták mondani: „ha ezek a falak beszélni tudnának.” Ha a falak nem is, de a vaskos dossziékat őrző páncélszekrények egykori tartalma beszédes bizonyítékai az elmúlt 40 év történéseinek, az összefüggések jobb megértéséhez segítenek hozzá. Különösen akkor, ha olyan személyiség páncélszekrényéről van szó, mint Kádár János. Más anyagokkal együtt halála után jutottak el kiadónkhoz azok az évtizedekig féltve őrzött dokumentumok, amelyek nagy része szenzációs információkkal szolgál. Kádár János érdeme, hogy érezte, tudta: ezeket az anyagokat előbb-utóbb nyilvánosságra kell hozni a tisztázás, a tisztánlátás érdekében. Ezért is bízta legfontosabbnak tartott iratainak egy részét személyesen a párt akkori főtitkárára, Grósz Károlyra, aki a vezetés tagjai közül egyedül kísérte közvetlen közelről végig életének utolsó időszakát.

Ma, amikor sok helyütt az iratmegsemmisítés korszakát éljük, elveszhetnek olyan fontos anyagok, amelyek az elmúlt évtizedek jobb megértését segítenék elő, a higgadt elemzéshez, az összefüggések feltárásához járulnának hozzá. A nyilvánosság a korábbi politikai rendszernek is sokat segített volna, s akkor talán érthetőbb lenne a múltból hozott súlyos, tragikus örökség mibenléte, a Rákosi-féle vezetés országot, népet tragédiába hajszoló anakronizmusa, később pedig a „gúzsba kötve táncolás” lehetetlensége. Kádár János tudta, hogy ha jelentősen megkésve is, de szükséges a nyilvánosság elé tárni az ország hosszú ideig volt első emberének páncélszekrényben őrzött „ titkait”, amelyekhez mindannyiunknak jogunk van hozzáférni ugyanúgy mint a párt vezető tagjainak saját, személyes archívumában őrzőst, az ország sorsát érintő dokumentumokhoz. Most az első kötetet adjuk közre, benne azokkal az anyagokkal, amelyek a közelmúlt vitáihoz szolgáltatnak igen jelentős adalékokat. Megrendítő élmény olvasni azokat az írásokat, amelyek újra csak bizonyítják: még az érdeklődő, „tájékozott” embereknek sem lehetett igazán fogalmuk arról, milyen viszonyok

között élnek látszólag össze nem függő dokumentumokról van szó, amelyeket - úgy ítéljük meg - minél gyorsabban nyilvánosságra kell hozni, hiszen a bennük érintett témákat az érdeklődő olvasó így be tudja illeszteni olvasmányai, a most napvilágra kerülő tények sorába. A közzétett tények, adatok elemzése a történészek, társadalomtudósok későbbi munkáját segítheti elő. Kádár János és Kállai Gyula 1951-es őrizetbe vételének jegyzőkönyvben rögzített vitája ugyanolyan lebilincselő, értékes történelmi adalék, mint a mind ez ideig nemlétezőnek hitt, a börtönben kézzel írott Péter Gábor-féle beadvány, amelyben tevékenységét tárja fel 1956-ban a „négyek bandájának” tagja, az ÁVH rettegett vezetője. Apró Antal Nagy Imréhez írott 1956-os helyzetértékelése és Walter Román Kádár Jánossal folytatott megbeszéléséről készített feljegyzése - amely 25 évvel 56 után került Kádár páncélszekrényébe 1956 történetéhez nélkülözhetetlen adalék. Elgondolkodtató fogalmazvány a Szovjetunióba menekült Rákosi Mátyás „helyzetelemzése”, amelyet Nyikita Hruscsovhoz írt, s világszenzáció Kádár és a román miniszterelnök, Chivu

Stoica levélváltása a Nagy Imre-csoport kiadatásával kapcsolatban. Az 1964-es keltezésű Kádár-feljegyzés tiltakozik Hruscsov felmentése miatt. Politikai és irodalomtörténeti jelentőségű Kádár János és Darvas József levélváltása, s szinte hihetetlennek tűnő olvasmány Komócsin Zoltán előterjesztése a PB-nek Rákosi hazatérésének körülményeiről 1967-ből. 11 évvel 1956 után még komolyan szó volt Rákosi hazahozataláról A színfalak mögötti történéseket nem ismerő olvasó számára ez is hátborzongatóan izgalmas és érthetetlen információ. Most először kerül nyilvánosságra Kádár János 60. születésnapi beadványsorozatának anyaga. Ugyancsak „meglepő”, ahogy Jurij Andropov Szűrös Mátyást „jelenti fel” Kádárnál 1983-ban. A kötet végén a Kádár János egészségi állapotáról adott orvosi jelentés olvasható 1989-ből. Megjegyzések és orientáló elemzések nélkül bocsátjuk közre a válogatás első kötetét, amelynek minden bizonnyal jelentős visszhangja lesz Nem manapság divatos memoárról, politikai helyzetértékelő munkáról van szó, hanem mind ez ideig legtitkosabbnak minősített anyagokat hozunk először nyilvánosságra.

Ítéljen az olvasó, tegye a dokumentumokat a már ismertek mellé hasonlítsa össze és gondolkozzon, gondolkozzon... Érdemes! A Kiadó

Kádár János és Kállai Gyula őrizetbe vétele (1951) Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1951. április 21-én reggel 9 órakor tartott rendkívüli üléséről. Zöld Sándor, Kádár János és Kállai Gyula ügye. Előadó: Rákosi Mátyás elvtárs. Jelen vannak: Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Révai József, Kovács István, Horváth Márton, Apró Antal, Rónai Sándor, Harustyák József, Szabó István, Hegedűs András, Vas Zoltán, Nagy Imre, Zsofinyecz Mihály, Kiss Károly, Piros László, Dénes István, Kristóf István, Hidas István, Friss István és Péter Gábor elvtársak. A PB tudomásul veszi Rákosi elvtárs beszámolóját, jóváhagyja a hármas bizottság intézkedését Kádár János és Kállai Gyula őrizetbe vételére vonatkozóan. A PB a pártvizsgálat lefolytatására 3 tagú

bizottságot küld ki. A bizottság tagjai Kiss Károly, Farkas Mihály és Kovács István elvtársak. A vizsgálat befejezése után tegyenek jelentést a PB-nak vagy a Központi Vezetőségnek. A PB felhatalmazza a bizottságot, hogy minden dokumentumot megnézzen, és a vizsgálat lefolytatásához szükséges intézkedéseket megtegye. A bizottságnak Péter Gábor elvtárs rendelkezésére áll. A PB megbízza Kovács István elvtársat a Szervező Bizottság vezetésével, Kristóf István elvtársat a Párt- és Tömegszervezetek Osztálya ideiglenes vezetésével. A jövő hét első napjaiban össze kell hívni a KV vezető pártfunkcióban lévő tagjait és a vezető pártfunkcionáriusokat. A hármas bizottság egyik tagja informálja őket az eseményekről. K. m. f.

Rákosi főtitkár

Rákosi Mátyás hozzászólása Úgy látom, mindenki hozzászólt. Egy-két kérdésre válaszolok. Harustyák vagy Rónai elvtárs vetette fel azt a kérdést, hogy magamat hogyan védjem. Természetesen igaza van. Lenin elvtárstól hallottam azt a kifejezést, hogy a harc eleme a veszély, aki fél a farkastól, az ne menjen az erdőbe. Visszaemlékszem, 1945-46-ban minden kíséret nélkül nyugodtan jártam az utcákon, akkor kezdtünk intézkedéseket tenni, amikor kiderült, hogy Titóék akarnak bennünket a gajdeszbe küldeni. A magyar dolgozó néptől nem féltünk, az ellenségtől sem félünk. Ez az osztályharc. Úgy tudom, hogy hozzám revolverrel nem lehet bejönni, a PB és Titkárság tagjait nem lehet ezután sem végigtapogatni. Maximális óvatosságra van szükség. Én 19 évig voltam az ellenség kezében, a magam részéről meg vagyok edzve, de ha valami bajom lenne, abból a pártnak és a magyar dolgozó népnek lenne hátránya. Jobban kell vigyázni. Mi bizonyos fokig úgy vagyunk, hogy úgy ítéljük meg az embereket, mint amilyenek mi vagyunk. Ahogy nem gondolok arra, hogy előkapjam a revolvert

és lövöldözzek, nem tételezem fel másról sem. Harustyák elvtárs felvetette, hogy az egész dolog úgy néz ki, mintha utána volnánk nagyon okosak. Ez a dolgok velejárója bizonyos fokig. Ha az ember kibogozza, akkor látja, utána az ember mindig okosabb. Mindjárt hozzátehetem, hogy az ilyen megelőzés nem egyszerű dolog. Hangsúlyoztam, gyanú vagy következtetés alapján intézkedni nem lehet és nem is szabad. Amikor itt volt tegnapelőtt a Budapesti Pártbizottság káderkérdése, a káderjavaslatban nagyon helyesen benne volt, hogy az elvtársak csak olyan embert tegyenek meg káderesnek, akinek a múltja tiszta, mint a kristály. Erre Hidas elvtárs a józan gyakorlat alapján megmondta, hogy ilyet nem tudok adni. Mindenkiben van valami kis hiba. Lenin magyarázta annak idején: - nem az az okos ember, aki soha nem csinál hibát, ilyen nincs és nem is lehet. Az az okos kommunista, aki nem csinál nagyon súlyos hibát, hibáját észreveszi, belátja és gyorsan kijavítja. Ez mindnyájunkra vonatkozik. Mindnyájan csináltunk már kisebb-nagyobb hibát. A döntő, hogy a hiba ne katasztrofális legyen, az ember csináljon önkritikát, lássa be a hibáját, javítsa ki. Az egész proletariátusunk

nagyjából így néz ki. Annyi mindenen ment keresztül és nekünk arra kell törekedni, hogy a hibákat kineveljük belőlük. Természetesen, aki a pártba bejön, annál a maximális tisztaságot követeljük. Ha valaki hibát csinál, adjunk lehetőséget a megjavulásra. Hogy milyen komplikált az ilyen dolgok rendbe hozása, mondok egy esetet. Kaptam egy feljegyzést Veresről, amiben én a legsúlyosabbnak azt találtam, hogy az az elvtárs azt állította, hogy Veres, amikor le volt fogva, akkor Kettlernek, a magánzárka-őrmesternek volt a házimunkása. Tudom, hogy a váci fegyházban kommunista házimunkás nem lehetett rendes ember. Péter elvtársnak küldtem át, még az ő emberei sem tudták kibogozni, azt a választ kaptam, hogy megállapították, hogy nem is ült Vácon. Most elővesszük Verest és kiderül, hogy volt Vácon. Ilyen apróságból látható, milyen nehéz az ilyen dolgok megállapítása. Ismerték az elvtársak Marosánt. Láttam, hogy vele baj van, de szerettem volna valamilyen módon megmenteni, mert a szociáldemokrata tömegek között, különösen a fiatalok között volt népszerűsége. Nem akartam, hogy az legyen a benyomás, hogy a

szociáldemokratákat üldözik. Elővettem és azt mondtam neki: - Hogy magának mi minden lehet a háta mögött, azt el tudom képzelni. Minden további nélkül el tudom képzelni, hogy kommunistákat jelentett fel a rendőrségen, ha röplapot talált, elvitte Schweinitzernek, ha bevallja, amnesztiát kap. Letesszük a mostani állásából, de dolgozhat és ha megjavul, újra feldolgozhatja magát. - Láttam, hogy mélyen hatott rá és utána nem tette meg, amiből rögtön megértettem, hogy olyan súlyos dolgok voltak, hogy vér tapad a kezéhez, amiket nem mert bevallani. Amikor a két párt egyesült, beszéltem Szakasits-csal Schiffer jelenlétében. Megmondottam: - legyetek nyugodtak, minket ez a dolog nem érdekel (piszkos pénzügyeik voltak), ismerjük az életet, tudjuk, mi minden fordult elő, amennyiben az elvtársak az egyesülés után rendesen dolgoznak, akkor ezeket úgy tekintjük, hogy feledésbe mentek. - Akkor Schiffer felvetette nekem, hogy általános amnesztia lesz-e, és volt bátorsága megkérdezni: - és ha valaki rendőrspicli volt? - Ha nem túlságosan súlyos, akkor még arra is amnesztiát kaphat - mondtam. Nem büntetőexpedícióról vagy kiirtásról van szó. Ismerjük az életet. Rögtön szóltam az

elvtársaknak, hogy Schiffer rendőrspicli volt, mert a maga ügyét vetette fel. Rámutattam, hogy amikor arról van szó, hogy a munkásosztályt ilyen mélypontról, ahová a Horthyrezsim süllyesztette, fel akarjuk emelni, akkor nekünk szélesen, nagyon nagy perspektívával kell dolgozni. Ha egyszerű gyanúra embereket lekapnánk, a fél országot le lehetne tartóztatni. Ébernek kell lenni. Ugyanígy csináltam Kádárral. Vittük előre, mint Rajkot, írtuk neki a beszédeit, balhéztam Révaival, hogy nem elég jó beszédet írt neki. Reméltük, hogy később kifejlődik és a dolgozó népnek hasznot hajt és nekünk a feladatunk minél több embert adni a népnek. Elővettem Kádárt, ültem vele a börtönben, mondtam neki, hogy ismerem az életedet, tudom, hogy mennyit kínlódtál, valószínűnek tartom, hogy valahol beszerveztek. Azt javaslom, mondd meg őszintén és igyekszünk rajtad segíteni. Ha nem rendkívül súlyos, rendbe hozzuk. Még mindig jobb, amit most látunk, rád nézünk és látjuk, hogy nem vagy rendben. Láttam, hogy nagy benyomást tett rá. Rajkkal is így csináltunk. Egyszer tréfásan azt mondtam neki, olvassa el Shakespeare Julius Caesarját. Amikor Julius Caesar

megy a fórumra, ahol megölik, azt mondja Brutusnak, nem szeretem ezt a Cassiust, az ilyen sovány ember gyötrődő ember, éjjel nem alszik és mindig rossz dolgokon töri a fejét, jobban szeretem a kövér, kopaszodó embereket, azok vidámak, jókedvűek. Veled is ez a helyzet. Itt vagy, győztünk, vezető ember vagy és sovány, látom, hogy valami fúr. Nem tudom, mit gondolt. Mi maximálisan azon vagyunk, hogy megkönnyítsük a dolgozó nép életét. Ebből következik, hogy káderkérdéseket hányszor megnézünk, mielőtt elvetünk valakit. Ismerjük Sztálin elvtárs tanítását, hogy az ember a legnagyobb érték. Mikor ilyen dolgok kiderülnek, az a benyomás, mintha nem láttuk volna, vagy vakok lettünk volna. Előfordul, hogy az ember évek óta látja a dolgokat, de bizonyítékok híján vagy a politikai helyzet következtében nem hajthatja végre. Marosánnál évekkel előbb rájöttem, hogy nem tiszta ember, de ha abban a pillanatban kitettük volna a szűrét, a becsületes szociáldemokrata munkások azt hitték volna, hogy igazságtalan dolog történt. Ez ugyanolyan dolog, mint amikor koalícióban voltunk Nagy Ferenccel, Sulyokkal. Az, hogy mikor leplezünk le valakit, mikor vesszük elő az ügyét, politikai kérdés,

amit meg kell nézni a dolgozó nép szempontjából. Meg vagyok győződve róla, hogy Sztálin elvtárs egy csomó munkatársáról észrevette, hogy kémek, de addig, míg a PB tagjai nem voltak róla meggyőződve és nem kaptak megfelelő anyagot, nem lehetett velük szemben fellépni, mert azt mondották volna, hogy egyéni furkálás. Csak amikor kimutatták, hogy politikailag helytelenül dolgoznak és ez összefügg az egész mozgalommal való szembenállásukkal. Kovács elvtárs önkritikát csinált, hogy védte Kádárt. Ezért jelöltem a bizottságba, mert barátja volt, és nem árt a mi kádervezetőnknek sem egy kis egyéni foglalkozás, és tanulja meg a „figyelmeztető szót”. Gyakran elismerik az elvtársak, hogy a párt és a vezetője jól vezetik az országot, de amikor egyénileg adunk tanácsot, feltűnő kritikával fogadják. Amikor mondottam, hogy Kádárral nincs minden rendben, nem gondolt arra, hogy Rákosi elvtársnak mindig igaza szokott lenni. Kristóf elvtársat nem Kádár javaslatára hoztuk be a Titkárságba. Mi észrevettük, amikor még Kiss elvtárs volt a káderes és tudjuk, hogy a titkársági munka olyan feladat, aminél minden izmát meg kell

feszíteni és reméljük, hogy beletanul. Mi majd segítünk neki. Mi láttuk előre, hogy valami történhet Kádár körül, a mi feladatunk, hogy a párt ne kerüljön nagy zökkenők közé. Helyes, hogy megmondta, hogy meg volt lepetve, hogy nem beképzelt és ismeri saját erőit, mi is ismerjük, majd segítjük és támogatjuk. Mi is voltunk fiatalok, tapasztalatlanok, minket is segített a párt. Egyik elvtárs azt mondja, hogy sokat gondolkozott, honnan jött a pártfeloszlatás. Ez ma pontosan felderítve még mindig nincs. A döntő személy Kádár volt. Számunkra világos, hogy az ellenség keze volt benne. Ez már nekik egyszer 1936-ban sikerült. A levél, amiről Kiss elvtárs beszélt, Szőnyitől származik. Szőnyi azt az utasítást kapta, hogy tekintettel arra, hogy az ellenség be van építve, csökkentsék a működést és ő ezt feloszlatásnak vette. Schweinitzernek eszébe jutott ez a pártfeloszlatás és ez megfelelt az ő érdekeinek, mélyen be volt épülve, így most keresztül tudta vinni. A pontos részleteit most fogjuk megtudni, feltéve, ha Kádár meg fogja mondani. Itt van, amit az elvtársak Kádár baráti alapon való beszélgetéseiről mondtak. Az elvtársak ismernek nagyban és

egészében bennünket. A kommunista melegszívű hús és vér ember. Aki magába vonul, annál valami hiba van. De ez nem jelenti azt, hogy az ember leül este 8 órakor és 4 órán keresztül fecseg. Gyakran csodálkoztam, miért világítanak az ablakok este 11 órakor. Péteréknél is szóvá tettem, hogy helytelen, hogy éjjel két óráig dolgoznak. Azóta kiderült, hogy egy ellenséges ügynökségnek volt a tippje. Ami ezt a típust illeti, ismerjük. Annál feltűnőbb volt Kádárnál, aki egyébként zárkózott ember volt. PB-ülésen órák hosszat ült, ki nem nyitotta a száját és szalonnázás közben társalog. Erre fel kell figyelni, de ennek alapján nem lehet kizárni a pártból. Kiss elvtárs elmondja, hogy Kádár őrlődött. Megmondottam neki: - látom, hogy őrlődsz, eszed magad. Most a felszabadulás után ébredt a tudatára, hogy milyen terhet húz a hátán. Korlátlan fejlődési lehetőségei vannak és ez hátrahúzza. Ismerjük Malinovszkij történetét. Lopott egyszer. A forradalom után elvitték a rendőrségre, beszervezték. Amikor felfedték, elmondta, hogy milyen gyötrődés volt az élete. Egyébként ezt is megmondta. Megpróbáltuk menteni, de az a körülmény, hogy nem vallott, azt jelenti, hogy súlyos dolog van. Pártiskolán

előfordul, hogy egy-egy diák jelentkezik és elmondja kisebb-nagyobb ügyét. Ha nem mondja el, akkor súlyosabb dologról van szó. Hegedűs elvtárs azt mondotta, hogy Kádár szenvtelenül és szenvedély nélkül dolgozott. Ismerjük ezt a módszert. Rajknak megmondottam, hogy olyan, mint egy spleenes angol lord a monoklijával. Ilyen volt a viszonya a munkához. Azok, amiket az elvtársak elmondanak, hogy remegő hangon dicsért engem, ezeket a jeleneteket mi már ismerjük. Szakasits elmondotta, hogy a Rajk-banda leleplezése után utasítást kapott, hogy aktivizálódjon. Marosánnál is láttuk ezt. Mosolyogtunk, hogy a futballbírók mérkőzésén is nagy beszédet tartott. Ezeket már ismerjük, számunkra nem volt meglepő. Lehet, hogy egyik-másik téren nem voltunk elég éberek. Nemegyszer beszéltünk ezekről a dolgokról, de az ember nem akarja elhinni, hogy ilyesmi lehetséges. Bennünk van, hogy igyekszünk a párt számára maximálisan menteni, ami lehetséges. Különösen tudjuk, hogy ha az ember a vezetésig feldolgozta magát, milyen értékes.

Látjuk, hogy minden elvtárs hozzászólt s megállapíthatom, hogy minden PB-tag egyetért a rendszabályokkal, helyesli a hármas bizottság létrehozását. Visszatérek még arra, hogy ez az eset megmutatja, hogy milyen ébernek kell lenni és semmit sem szabad a fülünk mellett elengedni. Vigyázni kell, mert az ellenség, ha egy emberét kilőjük, kettőt küld be. Ha észreveszi, hogy felülről rúgjuk ki, alulról hozza be. Az ellenség komoly veresége végeredményében. Egy oszlopát megint lelepleztük és meg vagyunk győződve, hogy rendkívül dühös. Tanulnunk kell belőle. Míg kapitalizmus van, ez ellen a párt sosincs biztosítva.

Mi az igazság? Péter Gábor beadványa a börtönben (1956) Péter Gábor (életfogytiglanra elítélt) beadványa az MDP Pártbizottságának Szigorúan bizalmas! Tudatában vagyok Pártbizottság részére írok.

annak,

hogy

magas

A lelkiismeretem szavára hallgatok, mely azt diktálja, a pártnak mindent tudni kell! Az igazat! A valóságot! Lelkiismereti kérdést csinálok abból, hogy az igazat írjam. Kötelez erre 30 éves munkásmozgalmi múltam. 1. 22 évig voltam a Kommunista Párt tagja. 2. 20 évig voltam a Párt KV-nek tagja, az illeg. pártnak is. 3. 1932-ben illegális kongresszusi küldött voltam

Moszkvában. 4. 1942-45 (majdnem 3 évig) mély illegalitásban dolgoztam, harcoltam, a fasizmus, a háború ellen! 5. Nyolc évig voltam az Államvédelmi Hatóság vezetője. 6.

Hatszor voltam a Szovjetunióban. A Szovjetunió elvitt Szocsiba, Kiszlovodzba, Barvihára.

7.

Kétszer voltam Sztálinnál (aki szeretettel ölelt magához).

8. Voltam Dimitrovnál (aki hozzám nagyon jó volt). 9. A Szovjetunió, a szovjet emberek mentették meg az életemet kétszer. (Először 1945. januárban. Másodszor 1953. júniusban) 10.A becsületes múltú kommunista, Simon Jolán férje vagyok. Mindez arra kötelez, hogy kövessem a párt részére lelkiismeretem szavát. Leírjam az igazat -

személyre való tekintet nélkül. Mert a pártnak mindent tudni kell! Ezért kérettem hallgassanak meg!

a

Pártbizottságot,

hogy

Kezdem azzal, hogy május 4-én miért nem tártam fel a Pártbizottság előtt mindazt, amit most itt elmondok. 1956. április 16-án, hétfőn délben Bakos ügyészségi főosztályvezető elé vezettek, aki a következőket mondta: „A pártból jöttem. Az ügyészségen vagyok. Írja le a Rajk-, Kádár- és a katonai ügyek hogy történtek, a valóságnak megfelelően.” Kezdtem ismertetni. Azonban, amikor Rákosi Mátyás nevét kiejtettem, közbevágott, rám szólt: „Az Öregről ne beszéljen!” Kétszer is rám szólt: „Az Öregről ne beszéljen!” - Márpedig, ha Rákosi Mátyásról nem beszélhetek, nincs lehetőségem az igazat megmondani. Írásban kértem a kérdéseket.

Másnap, április 17-én, kedden de. 11 órakor újra megjelent Bakos ügyészségi főosztályvezető. Megismételte: „Az Öregről ne beszéljen!” És átadta a mellékelt kérdéseket: 1.

Belkinnek milyen szerepe volt ezekben a vizsgálatokban?

2. Hogyan nézett ki a párt ellenőrző munkája ebben az időben? 3. A bírói, ügyészi szervek szerepe milyen volt? Hogyan születtek az egyes ügyekben a bírói határozatok? Képtelen vagyok ezekre a kérdésekre válaszolni anélkül, hogy Rákosi Mátyásról ne beszélnék. Miért? Mert Rákosi Mátyástól kapta Belkin a Rajk-ügy irányítását! Ez a valóság! Rákosi Mátyás Belkinnel beszélte meg a Rajk kihallgatására vonatkozó összes kérdéseket. Ezekről a megbeszélésekről Belkin a következőket mondta: „Heves viták folynak köztünk. Majdnem mindig

összeveszünk. Mindig többet és többet akar. Sose elég. Most már az kell, hogy Rajk meg akarta ölni Rákosit. Ha benne van a jegyzőkönyvben, azt mondja: »Na, ugye mondtam magának.« Ha nincs benne: »Maguk nem ismerik az itteni viszonyokat!« Ezek magukhoz akarták ragadni a hatalmat! Bennünket meg akartak ölni!!!” (?) 1949 nyár derekán Belkin, Makarov ezredes és Szűcs jelenlétében azt mondta: „Újra ,összeszólalkoztunk az Öreggel. Azt akarta, hogy Brankovtól vegyek ki egy jegyzőkönyvet, mely szerint utasításra állt át. Nem vállaltam!” Ebben Belkin nem hazudott! Mert még be sem fejezte, amikor Rákosi Mátyás felhívott telefonon és utasított, hogy Brankovtól vegyek fel egy jegyzőkönyvet, mely szerint: „utasításra állt át”. Hozzátette: „Nem értem a Belkint, miért nem akarja ezt megtenni?!” Belkin Rákosi Mátyáshoz hetenként háromszor járt be. Több esetben Makarov ezredessel együtt. Órákat töltött ott. Rákosi Mátyás utasítása alapján

folytatta Belkin Rajk „kihallgatását”. Rákosi Mátyás utasításait egy könyvbe beírta. „Melyen kérdésekre kell Rajkot »kihallgatni«? Ennek eredményeként készültek Rajk és társainak „vallomásai”. Rajk és társainak záró jegyzőkönyvei! 1949. augusztus második felében Rákosi Mátyás (Szabó József u.) lakásán összejöttünk négyen: 1. Rákosi Mátyás, 2. Jankó Péter, 3. Alapi Gyula, 4. Péter Gábor a Rajk-ügy tárgyalásának megbeszélésére. Ezen a megbeszélésen Rákosi Mátyás megadta a „szempontokat”, utasításokat Jankó Péternek mint bírónak, Alapi Gyulának mint ügyésznek a Rajk-ügy tárgyalásának menetére. Jankó Péter, Alapi Gyula az itt kapott utasítások alapján folytatták le a tárgyalást. A Rajk-ügy vádiratát elejétől végig Rákosi Mátyás szerkesztette. „Az ügyész csak a paragrafusokat készítse el!” - mondta Rákosi Mátyás. Rákosi Mátyás a saját maga által szerkesztett

vádiratot, külön repülőgépen Moszkvába vitte. Amikor Moszkvából visszahozta a vádiratot, a következőket mondta: „Hozzá ne nyúljanak! Ezen egy vesszőt ne változtassanak! Ennek így kell kijönni!” (Ezzel is adtam tovább Décsi Gyulának.) A tárgyalást megelőző napokban Rákosi Mátyás megkérdezte tőlem: „Mondja, az ügyész a vádiratot el fogja tudni úgy mondani, mintha a saját szavai lennének?” „Majd megtanulja” - feleltem. Rákosi Mátyás önelégült mosollyal hozzátette: „Ugye, örülne az ügyész, ha ilyen vádiratot tudna írni?” A tárgyalás előtt Belkin bement Rákosi Mátyáshoz a tárgyalás előkészítését, lefolyását megbeszélni. A megbeszélés alapján Belkin a bíró, az ügyész részére a vádlottakhoz intézendő kérdéseket elkészítette. A Belkin által a bíró és ügyész részére elkészített kérdéseket a tárgyalás előtt, átnézésre, jóváhagyásra Rákosi Mátyáshoz beküldtem. Rákosi Mátyás a tárgyalással kapcsolatban 1. a vádlottak vallomásait, 2. a bíró kérdéseit, 3. az ügyész kérdéseit, 4. a vádbeszédet, 5. a védőbeszédeket, 6. az utolsó szó jogán a vádlottak mit akarnak mondani -

szóról szóra elolvasta. Szóban megjegyzéssel ellátta. Jóváhagyta.

és

írásban

A tárgyalás terméből Rákosi Mátyás szobájába hangszóró volt felszerelve. Az egész tárgyalás menetét végighallgatta. A szobájába - a Rajk-ügy tárgyalásának menetére – egy külön telefont szereltetett, mely a tárgyalási terem emeletén hozzám vezetett. Ezen a telefonkészüléken gyakran felhívott és a bíró, ügyész (vádlott) részére folyamatosan újabb és újabb kérdéseket, utasításokat adott: „A bíró keveset beszéljen! A vádlottat hagyja beszélni!” „Ez a vádlott jó lett volna, ha még tovább beszél!” „Látja, ez a baj, nem politikus ember ez a bíró! Nem tudja, hogy kell csinálni!” „Ahogy itt hallgatom, a hajam az égnek áll!” „A bíró minek vág közbe mindig a kérdéssel?! Miért nem hagyja a vádlottat kibeszélni?!” „Szünet előtt ne zárja le a vádlott kihallgatását, felmerülhetnek újabb kérdések, amit a szünet alatt meg kell beszélni.” „Meddig akarja ma folytatni a bíró a tárgyalást?! 3 órakor okvetlenül be kell fejezni! Különben a reggeli sajtó nem tudja közölni, Az esti adásban a rádiónak is

közvetíteni kell!” Ezek voltak az utasítások a bíróság részére. Rákosi Mátyás utasításai a vádlottak részére: - „Mondja, meg lehetne azt csinálni, hogy Szőnyi mondja a következőt: »A nyomozó szervekről azt terjesztették, hogy a vádlottaknál kényszerhatást, aktedront alkalmaznak. Mint vádlott és orvos kijelenthetem, meggyőződtem, hogy ebből egy szó sem igaz!«” (És Szőnyi mondta.) Rákosi Mátyás utasított, hogy „a bíró Rajktól kérdezze meg: »Na és mi volt a céljuk?« Rajk válaszolja: »A földet visszaadni a földbirtokosoknak! A gyárat a gyárosoknak!«” (Így történt.) Rákosi Mátyás: „Meddig lesz még szünet? Folytassák a tárgyalást!” A tárgyalás újra megindult. Rákosi Mátyás, a tárgyalás folyamán így határozta meg a bíró, az ügyész kérdéseit, a vádlott válaszait. A tárgyalás teljes menetét. Még a tanúkat is Rákosi Mátyás választotta,

illetve jelölte ki, az őrizetesek közül. (Hozzátette, hogy a tárgyalás termében adjunk olyan látszatot, mintha szabadlábon lévő tanúról lenne szó. Így került Hrubár Szjubica - aki a jugoszlávok ellen tanúskodott - kezébe elegáns ridikül és öltözetnek elegáns utcai kosztüm, hogy olyan benyomást keltsen a tárgyalás [külföldi újságírók] közönségéből, mintha az utcáról most lépne a tárgyalóterembe.) A tanúk feladatát Rákosi Mátyás meghatározta. A tárgyalás közben váratlanul beiktatott kérdések a bírót - nemegyszer - megzavarták. A bíró nem mindig volt elég rugalmas hirtelen átkapcsolni a legújabb kérdéseknek megfelelően. Az előadottakat bizonyítani tudják: Jankó Péter bíró, Alapi Gyula ügyész, Décsi Gyula elítélt. De tud róla Belkinen kívül számos szovjet állampolgár, akiknek neveit érthető okok miatt, nem írom le. Be kell vallanom, a védőkre vonatkozó kérdéseket Rákosi Mátyás nem Belkinnel, hanem velem beszélte meg.

A védők életrajzát előzőleg beküldtem. Rákosi Mátyás az életrajzok alapján választotta ki a megfelelőket. Az egyes vádlottakra meghatározta, kinek ki legyen a védője. Hozzátette: „A Rajk védője valami csúnya zsidó legyen!” Amikor a védők által előre előkészített védőbeszédeket (amit a védők szó szerint nem szívesen írtak le, mert szokatlan, felolvasni a védőbeszédet törvénytelen is) bevittem Rákosi Mátyáshoz - aki előttem minden védőbeszédet elolvasott - közben ilyen megjegyzéseket tett: „Ennek a védőnek beszéde, majdnem vádbeszéd. Ez mégis védő. Védje is. Mondja azt, vegye a bíróság figyelembe a vádlott »beismerő vallomását« és »őszinte megbánását«.” Egy másik védőbeszédre megjegyezte: „Ki javasolta ezt a védőt? A hajam az égnek áll! Ha a régi világban egy védő így mert volna beszélni, letartóztatták volna!” Rákosi Mátyás a következőket mondotta: „A vádlottak az utolsó szó jogán hivatkozzanak büntetlen előéletükre és mondják azt, hogy »tettüket« (?) megbánták!”

Így folyt le Rákosi Mátyás rendezése mellett a Rajk-ügy tárgyalása! Ítélet előtt egy nappal Rákosi Mátyás áthívott a pártba. Szobájában, kabátzsebének belső zsebéből kivette pénztárcáját. Belőle egy 10 cm hosszú és 5 cm széles papírlapot. A papírlapra rá volt írva Rajk Lászlónak és társainak neve. ítélete! - Rákosi Mátyás kézírásával. Így születtek a „bírói határozatok”! Így lett kimondva Rajk László és társai fölött a halálos ítélet! Kérdem, hogy mondjam el az igazat, ha ezeket nem mondhatom el? Ítélet után. Rákosi Mátyás azt mondta: „Adjon a bírónak, ügyésznek szép ajándékot! Belkinnek adjon egy szép autót! Az ÁVH-sokat - akik a Rajk-ügyben részt vettek - terjessze fel kitüntetésre!” Rákosi Mátyás a Sportcsarnokban, a budapesti

pártfunkcionáriusok előtt, a következőket mondta: „Az ÁVH, Péter Gábor elvtárs vezetése alatt nem végzett rossz munkát.” (?!) A Rajk-ügy nemzetközi elágazása. Mint ismeretes, Rajk őrizetbe vételét megelőzte Szőnyi Tibor őrizetbe vétele. Szőnyi őrizetbe vételének előzménye a Svájcból érkezett „bizalmas jelentés”. Amikor 1949. február elején Farkas Mihály behívott a pártba és először beszélt a Szőnyi Tibor elleni gyanúról (miközben a „svájci jelentést” felmutatta és Szőnyi telefonlehallgatására utasítást adott), azt mondta, „Erről összesen hárman tudunk: Rákosi et., te meg én.” (Nincs okom kételkedni Farkas Mihály idevonatkozó szavaiban, mert a jelenségek akkor engem megerősítettek.) (R. M.: „Fieldet Prágába kellene csalni.”) Ebben a svájci „bizalmas jelentésben” fordul elő Noel Field neve először (mint akivel Szőnyinek az amerikaiak részéről kapcsolata volt). Field, a nyomozás szempontjából fontos, kívánt személy volt. Bizalmas értesülésünk volt arról, hogy Field időközönként

Prágában meg szokott jelenni. - Rákosi Mátyás azt kérdezte: „Mondja, a csehek megtennék, hogy Fieldet Svájcból Prágába csalják és nekünk átadják?” - „Igen” - válaszoltam. A cseh ÁVH-szervekkel szívélyes, szoros kapcsolatunk volta Megkértük őket, ha Field megjelenne Prágában, értesítsenek bennünket. Field beesett Prágába. A cseh ÁVH vezetője Field érkezéséről azonnal értesített. Kértem, konspiráltan fogják le. Adják át nekünk. Azt válaszolta, „Gottwald hozzájárulására van szükség”. „Ha Rákosi Mátyás kéri, Gottwald beleegyezik.” Rákosi Mátyás kérte Gottwaldtól. Gottwald beleegyezett. A csehek Prágában Fieldet a szállodából kicsalták. Elaltatták. Konspiráltan átadták. így került hozzánk Noel Field. Field vallomást tett nemcsak Szőnyiről, hanem majdnem minden népi demokratikus országban voltak olyan kommunista ismerősei (még Németországban, Ausztriában is), vagy kapcsolatai, akik a háború alatt Svájcban, az amerikai segélyszervek részéről anyagi támogatásban részesültek. Field ilyen vallomásában előfordulhatott Max Reiman neve is.

Rákosi Mátyás azt mondta: „ígértem Moszkvában Max Reimanra vonatkozólag terhelő anyagot. Maguknál kell lenni! Szedjék össze! Küldje át nekem sürgősen!” Nem emlékeztem ilyen anyagra. Rákosi Mátyás egy este felhívott telefonon és a következőket mondta: „Maga nekem okvetlenül szedje össze a terhelő anyagot Max Reimanra!” Azt válaszoltam: „Nem tudok ilyen anyagról.” Erre Rákosi Mátyás igen emelt, indulatos hangon így válaszolt: „Meg vagyok lepetve. Egészen fel vagyok háborodva. Hát az ÁVH vezetője nem tudja, nem ismeri, minek van birtokában?!” „A guta üsse meg ezt a Szűcsöt, biztosan valahova eltüntette! A tűz égesse meg!” Néhány napra rá Rákosi Mátyás a következőt kérdezte: „Mondja, meg lehetne azt csinálni, hogy én álszakállal bemenjek Fieldhez és beszéljek vele?” 1949. július: Rákosi Mátyás külön repülőgépen Bukarestbe küldött Déshez, hogy nevében kérjem meg Dést, fogja le a bukaresti jugoszláv követség tanácsosát és adja át nekünk. Dés azonnal fogadott. Előadtam, miről van szó. Meghallgatott és azt mondta:

„Nézze, egy ilyen kérdést meg kell beszélni. Majd megnézzük.” Rajk vallomását a jugoszlávokról tartózkodással fogadta. A bukaresti jugoszláv követség tanácsosát nem fogatta le. Nem adta át. Üdvözletét küldte. Nógrádi Sándor 1949-50 telén (?) Varsóból hozott egy feljegyzést Field bátyjáról, Herman Fieldről, aki a lengyeleknél volt lefogva. Rákosi Mátyás azt kérdezte: „A lengyelek nem adnák át nekünk azt a Fieldet is? Képzelje, az még a pártba való felvételét is kéri. Átküldöm magának a feljegyzést.” Ausztria. Rákosi Mátyás azt mondta: „Az öreg Koplenik itt fog keresztül utazni. 3 nap múlva jön vissza. Állítsák össze az osztrákokra, ami csak birtokukban van. Átadjuk az öreg Kopleniknek.” Kelet-Németország. „Hallgassák ki a Fieldet. Kivel volt kapcsolata a

német kommunisták közül? Szedjék össze az anyagot. Elküldjük Piecknek. Ők lefogták Field nevelt lányát. Nem tudnak maguk ezzel a Fielddel boldogulni! Ha én álszakállal bemehetnék hozzá! De kár, de kár!” Bulgária. „Szedjék össze a bolgárokra, ami csak van. Átadjuk nekik. Segíteni kell!” A Kosztov-ügy tárgyalása után. Rákosi Mátyás azt mondta: „Jól néztünk volna ki, ha ez nálunk is így játszódott volna le!” „Hiába, nem értenek ők ehhez!” , Csehszlovákia. 1949. július közepén Rákosi Mátyás a következő utasítást adta: „Maguk állítsanak nekem össze a csehszlovákokra, a németekre, az osztrákokra, a lengyelekre, a románokra, a bolgárokra összefoglalót. Készítsenek egy listát mindazokról, akiknek neve előfordul a vallomásokban. Ez legyen készen!”

Rákosi Mátyás külön repülőgépen Moszkvába repült. Amikor Rákosi Mátyás visszajött Moszkvából, azt mondta: „Vigyázni kell, hogy a cseheknél kinek adja át az ember. Még nem lehet tudni, ki az ellenség? Majd átadom Gottwaldnak. A többi az ő dolga!” 1949. augusztus végén. Rákosi Mátyás felhív telefonon: „Maguknál nincs semmi újság?” „Svermova sógora, Sváb van itt” - mondom. „Igen! Hozza át hozzám. Szeretnék vele beszélni.” Svábbal átmentünk. Rákosi Mátyás Rajk leleplezéséről beszélt. Unszolta Svábot: „Vegyenek példát rólunk. Kövessenek bennünket!” Sváb azt válaszolta: „Nem tudunk hogy hozzáfogni.” (A Slansky-ügyben felakasztották.) A Slansky-tárgyalás előtt Gottwald (rajtam keresztül) üzenetet küldött Rákosi Mátyásnak, hogy „küldjön két megfigyelőt a Slansky-ügy tárgyalására”.Amikor az üzenetet közöltem Rákosi

Mátyással, Rákosi Mátyás azt mondta: „Nem küldök én két megfigyelőt. Elég lesz oda egy is...” (Betlen Oszkárt küldte, mielőtt kiment, beszélt vele. Amikor visszajött, újra beszélt vele. És Betlen Oszkárnak részletesen le kellett írni Rákosi Mátyás részére a Slansky-pör lefolyását). És azért volt elég egy megfigyelőt küldeni, mert Rákosi Mátyás visszaemlékezett arra, hogy 1952. április 7-én, este 7 óra előtt 5 perccel a Városi Színházban (Köztársaság tér), a díszpáholy melletti kis szobában Vorosilov kérdése nagyon kellemetlenül érintette... (...) Megjegyzés. a dokumentumból itt egy oldal hiányzik Dékány István, a Belügyminisztérium ÁVH-nak vezetője 1956. április 20-án, a déli órákban maga elé vezettetett és (Szalma őrnagy, Halustyik százados jelenlétében) a következőket mondta: „Farkas Mihály

(gúnyos mosollyal hozzátette: »elvtárs«) ügyének kivizsgálására alakult egy ötös bizottság. Írja le Farkas Mihály cselekményeit részletesen.” Hozzátette: „Megértjük, hogy maga is inkább van bilincs nélkül, mint bilincsben, de Farkasnak nem lesz többé lehetősége megbilincselni.” Nem hagyom az igazságot elferdíteni! Még akkor sem, ha nagyon haragszom Farkas Mihályra. Engem 1953. január 3-án este ½8 órakor nem Farkas Mihálynál, hanem Rákosi Mátyás hálószobájában, Rákosi Mátyás utasítására, Rákosi Mátyás (Farkas Mihály, Piros László, Bukor) jelenlétében Boda nevű személyi biztosítója bilincselt hátra, úgy, hogy a nagy izgalomban még az ütőeremet is odacsípték. Hetekig kezelték a Konti utcai fogházban a sebemet (természetesen a bilincs rajtam maradt, nem vették le). Rákosi Mátyás szobájából hátrabilincselten (január 3-án), kabát nélkül, homloküreg-gyulladással bevittek Rákosi Mátyás óvóhelyének jégverem pincéjébe. Ahonnan éjjel egy durva kendővel szememet beköttette. Bedobatott egy autóba. Elhurcoltatott ismeretlen helyre. 4-én reggel Boda közölte: „Rákosi et. megengedte, hagy ne hátra, hanem

előre legyen bilincselve.” Később a Konti utcai fogházba szállítottak Rákosi Mátyás személyi biztosítói (Boda, Bukor, Mészáros). A Konti utcai fogházban 3 hónapig Bukor őrzött (és pofozott), Mészáros kísért kihallgatásra. 1953. január 3-án este ½8 órától, május 25-én déli 12 óráig voltam éjjel-nappal bilincsbe verve. De a Szovjetunió nem hagyott el! Elküldték Moszkvából a Szovjetunió volt budapesti nagykövetének, Puskinnak a helyettesét, Tyiskov tanácsost, aki megszabadított a bilincstől, a koncepciótól (mert egy második Rajk-ügy nyersanyaga már készen volt), a szégyentől, megalázástól. Mély szeretettel és hálával telt szívvel gondolok a Szovjetunióra, az igazi szovjet emberekre. De nem tudom elfelejteni, hogy Rákosi Mátyás hálószobájában bilincsbe verette a Párt Központi Vezetőségének tagját, régi, illegális párttagot. (És 5 hónapig hátrabilincselve tartotta a becsületes múltú, kommunista Simon Jolánt (fél vesével), a Párt KV irodájának (vezetőjét) h. vezetőjét. Így kezdődött. (Nem Farkas Mihály lakásán.)

De nem azért kérettem a magas Pártbizottságot, hogy magamról beszéljek. Bevezetőben szeretném ismertetni, milyen irányítást kaptam, mint az ÁVH vezetője Rákosi Mátyástól, már 1945. ősz elején. Az eset a következő: 1945. augusztusban Rákosi Mátyás behívott a párt (Köztársaság tér) szobájába. Belkin elődjét, Muszejrov tábornokot találtam ott. Hárman voltunk. Rákosi Mátyás, Muszejrov tábornok és én. Rákosi Mátyás azt mondta a tábornoknak: „A Péter át fog adni öt embert, azokat »el kell intézni«!” Muszejrov Budapestről elment. Belkin megjött. Az öt embert a Hősök terén, éjjel 12 órakor Belkin embereinek átadtam. Kik voltak ezek? Demény, Skolnyik, Dobó, Cseh (az ötödik nevére már nem emlékszem). Rákosi Mátyás állandóan nyaggatott, „mi van már az öt emberrel?”. Megkérdeztem Belkint, aki azt

mondta: „Már el vannak intézve, a Dunába dobtam őket.” Rákosi Mátyással közöltem. Rákosi Mátyás sóhajtott egyet és azt mondta: „!;020 4>3C!”

[1]

Belkin 2 nap múlva így szólt hozzám: „Ha nem veszi vissza az öt embert, kiengedem őket az utcára!” Azt mondtam Belkinnek: „Hát azt mondta, már el vannak intézve!” Belkin azt válaszolta: „Ha Rákosi akarja, dobja őket a Dunába, mi ilyesmivel nem foglalkozunk!” Visszakaptam az öt embert. Így kezdődött irányításom.

Rákosi

Mátyás

részéről

A Magyar Dolgozók Pártjában a gyanakvás és bizalmatlanság nemcsak Farkas Mihálynál volt meg, hanem Rákosi Mátyásnál is. Ez az igazság! És ezt elkendőzni, megkerülni vagy tovább elhallgatni nem volna méltó a KMP dicső múltjához, az 1919-es Tanácsköztársasághoz, a Magyar Dolgozók Pártjához! Mert éppen Rákosi Mátyás mondta: „A pártnak mindent tudni kell!” Ezért mindent úgy írok le, ahogy történt, mert „a pártnak mindent tudni kell”!

Mi az igazság? A gyanakvás és bizalmatlanság Rákosi Mátyás részéről Rajk László iránt őrizetbe vétele előtt a következőkben nyilvánult meg: 1. 1947. decemberben, a pártban, a szobájában azt mondta: „Mit tudott ez a Rajk maguknál esténként 3-4 órát beszélni, amikor itt, a titkársági ülésen alig hallani a hangját? Igaz, itt nála képzettebb emberek vannak.” 2.

1947. december végén, telefonon, a következőket mondta: „Miért nem lépteti elő magát ez a Rajk? Na, majd én elintézem, hogy maga altábornagy legyen!”

3.

Rajk László belügyminisztersége alatt (amikor még a belügyhöz tartozott az ÁVH) 1946-48 között, több alkalommal a következőket mondta: „Nézze, én magával már közlöm, de maga még ne tudjon róla. Majd meg fogja kapni Rajktól is - mégis ő a belügyminiszter.”

4. 1948. májusban Rajk László a Szovjetunióba

ment nyaralni. Rákosi Mátyás Kádár Jánost vele küldte (enyhén szólva), nem nyaralás céljából. Mi ez, hanem kétkedés és bizalmatlanság a régi pártkáderekkel szemben? 5.

1949. április közepén, szobájában a következőket mondta: „Tudja, az ilyen hosszú, sovány, »mefisztószerű« emberek, mint ez a Rajk, rosszindulatúak, sötét lelkűek, gonoszak. Ezt már régen megírta egy görög filozófus, Arisztotelész.”

Ezek csak felszínre jött apróságok. Ha szándékomban volna memóriámat erre beállítani - úgy érzem - más dolgok is eszembe jutnának. Mindez Rajk László őrizetbe vétele előtt történt. Mi történt Rajk László őrizetbe vétele után? Berija őrizetbe vétette Brankovot. Moszkvában kihallgatták. Brankov jegyzőkönyvét, amit Abakumov vett fel, Berija eljuttatta Rákosi Mátyáshoz. Rákosi Mátyás 1949. június végén, este ½11 órakor lakására hívatott. íróasztala előtt Brankov moszkvai, orosz

nyelvű jegyzőkönyvét - szóban - lefordította. A jegyzőkönyv szerint Brankovnak arról volt tudomása, hogy Mrázovicsnak, Jugoszlávia volt budapesti követének fel kellett volna keresni Rajkot. Rákosi Mátyás azt mondta: „Nézzenek utána, mert ez a találkozás biztosan megtörtént valahol, csak maguk nem tudnak róla.” Rajk László akkor már 1 hónapja őrizetben volt. Ilyen találkozásnak nyoma sem volt. 1949. július elején, egyik reggel Szűcs Ernő a következőket mondta: „Tegnap este az Öreg felhívott, téged keresett. Nagyon dühösen mondta, hogy lehet az, még mindig nem tudták megállapítani, hogy Mrázovics hol találkozott Rajkkal? Hát maguk küldték át azt a jelentést, hogy Mrázovicsnak vidéken van szeretője. Ott kell keresni! Mert az olyan hely a legalkalmasabb az ilyen találkozásokra. Mrázovics csak közvetítő lehetett. Ott a két belügyminiszternek kellett találkozni. Csak maguk nem tudnak róla.” így mondta nekem Szűcs. Szűcs azután addig kezdte keresni, hogy eljutott Paksra, ahol Mrázovics szeretője, Tarisznyás Györgyi lakott.

Kételkedtem egy ilyen találkozásban. Nehezen tudtam elképzelni. Szűcs kezdett Rajktól idevonatkozó jegyzőkönyveket felvenni. Rákosi Mátyásnak a pártban, egyik de. (az alacsony székben ültem) azt mondtam: „Vannak a vallomásokban részek, amit hitetlenül fogadok.” Rákosi Mátyás azt mondta: „Még az kell, hogy maga is kételkedjék. Majd tisztázódik!” Jevdokimenkó szovjet ezredesnek, a Gorkij fasorban, az autóban, a Lövölde tér és Városliget közötti részen, a Városliget irányába haladva panaszkodtam, hogy erőltetést látok. Megérkezett Belkin. 3 órát tájékoztattam Makarov ezredes jelenlétében a Boróka utcai házban. Kihangsúlyoztam, mit nem hiszek el. Belkin felírta. Belkin kezdett bejárni Rákosi Mátyáshoz. A jegyzőkönyvek gyártása megindult. Belkinnek legalább háromszor mondtam, én nem csinálnám, csak ha a párt főtitkára azt mondaná, „a párt érdeke”. Belkin azt válaszolta, „így nem fejezheti ki magát”. (Beküldtem egyszer Mindszenty jegyzőkönyvét olyan aláírással, hogy neve alatt c. f. volt. Rákosi Mátyás megkérdezte, mit jelent a c. f.? Azt válaszoltam, „valami vallási marhaság”. „Nem! Ez nem

vallási marhaság, hanem azt jelenti, egy szó sem igaz.” Visszamentem. Behozattam Mindszentyt [odahívattam Décsit, aki tud latinul]. Décsi jelenlétében megkérdeztem, a c. f. mit jelent. Mindszenty bevallotta, hogy kettős értelmezése van. Rákosi Mátyásnak igaza volt.) Ezért csodálkoztam azon, ha a c. f.-ből, ami latinul volt, Rákosi Mátyás meg tudta állapítani, hogy nem igaz. Akkor hogy lehet az, hogy olyan óriási műveltséggel rendelkező, hatalmas marxista-leninista tudással felfegyverkezve, gazdag illegális ismeretekkel felszerelve, a konspirációs ismeretének birtokában, hihető ilyesmi, hogy Rankovics jugoszláv belügyminiszter illegálisan Magyarországra jön azért, hogy Rajkkal Pakson találkozzon?! Ilyent nem lehet komolyan elhinni olyan embernek, a) aki birtokában van a marxista-leninista elméletnek és óriási illegális tapasztalatokkal rendelkezik a nemzetközi munkásmozgalom terén, b) aki illegálisan dolgozott hosszú éveken keresztül, és ismeri a konspiráció törvényeit. Miért? Egyszerűen azért, mert dekonspiráció esetén még mindig kevesebb baj származik abból, ha

Rajk megy Jugoszláviába, mintha Rankovics jön Paksra. Ez bizonyításra nem is szorul. Rákosi Mátyás felhívott telefonon és azt mondta: „Látja, ha elfogta volna Rankovicsot Pakson, Leninrendet kapott volna.” Azt válaszoltam: „Meg is érdemeltem volna.” Kádár János (belügyminiszter volt) 1949. aug. elején, a Belügyminisztériumban azt mondta: „Tudod, Péter, sehogy sem mentek a fejembe ezek a jegyzőkönyvek. Nem tudom, hogy készülnek. Nem tudtam hinni bennük. Tele voltam kétkedéssel. Nem értettem, hogy lehet ez? Bementem az Öreghez, és az Öreg 1½ órán át meggyőzött engem, hogy minden így igaz. Ezért most már hiszem.” Farkas Mihály azt mondta: „Révai írt Barviháról az Öregnek egy levelet, azt írja, nem hisz ezekben a vallomásokban.” („Szerencséje ennek a Révainak, hogy most nincs itthon, mert ő is le lenne fogva” - tette még hozzá.) Kádár János őrizetbe vétele

1951. április végén, csütörtök du. ½5-5-ig beszélt Rákosi Mátyás Zöld Sándorral - lemondásáról. A PB megkritizálta. Másnap, péntek de. mint belügyminiszter lemondott. Minisztertanács után hazament, agyonlőtte feleségét, anyósát, két gyerekét, végül saját magát. Búcsúlevelet hagyott. „Kedves Elvtársak! Tudom, mi vár rám és családomra. Minek várjam meg, hogy hosszú tortúra után legyen ez a sorsom? Inkább így fejezem be családommal együtt. Nem így képzeltem el a Kommunista Párt vezetését. Ez nem kritika, amiben részesültem, hanem halálban...” Ezzel a levél megszakadt. (A levelet átadtam Rákosi Mátyásnak.) Még aznap, pénteken du. ½2 órakor telefonon utasított Rákosi Mátyás, hogy Kádár Jánost a du. folyamán vegyem őrizetbe. Később azt mondta: „Azért kellett Kádárt őrizetbe venni, mert ha megtudta volna Zöld öngyilkosságát, ő is öngyilkos lett volna.” Magas hely mondta: „Ilyesminek nem lenne szabad történni!” Amikor átküldtem az ítéletekre a javaslatot, felhívott telefonon „Ebben az ügyben csak ez az egy (Haraszti? - meg is kérdőjelezte) halálos ítélet lesz?”

Szűcs Ernő halála 1950. októberben felhívott Rákosi Mátyás: „Bevallotta már ez a rohadék Szűcs, hogy provokátor volt?” „Nem” - mondtam. Erre rendkívül dühös hangon mondta: „A tűz égesse meg ezt a rohadék Szűcsöt! Két napig éjjel-nappal úgy veresse, hogy ropogjanak a csontjai!” – Továbbadtam Farkas Vladimírnek, Károlyi Mártonnak. Ők úgy megverették, hogy Szűcs Ernő belehalt. Miért lettem őrizetbe véve? Mert aláírtam Moszkva részére egy óvó levelet. Mi volt a célja? Jelezni időben, hogy baj készül. A Rajk-ügyben erőltetés folyik. (Szűcs belekevert elvtelen dolgokat is.) Engem jó szándék vezetett. A levél aláírásommal 1949. nyár derekán jutott ki Moszkvába. 1953. január 2-án, este 6 órakor került Bertán keresztül - Rákosi Mátyás kezébe. Ezért lettem 24 óra múlva kegyetlen módon, a becsületes kommunista Simon Jolánnal együtt őrizetbe véve. Ez az aláírás több ember életébe (Szaberszki, Juhász, Susztig stb.), mérhetetlen fájdalomba, kínba, szenvedésbe,

testi-lelki gyötrelembe, könnybe, megaláztatásba került. De elégtételt kaptam azzal, hogy a Szovjetunió (volt) budapesti nagykövetének (Puskinnak) helyettese, Tyiskov tanácsos Moszkvából bejött hozzám a Konti utcai fogházba (erre még nem volt példa), ahol 3 fő kérdése volt: 1. Igaz, hogy 1931 óta tagja a pártnak? 2. Igaz, hogy 1932-ben illegálisan, kongresszusi küldött volt Moszkvában? 3. Igaz, hogy a háború alatt majdnem 3 évig illegálisan itthon dolgozott? Felírta. Kivitte Moszkvába. Jólesett. És jólesett az is, hogy Gerő Ernő bejött hozzám (mert erre sem volt még példa). Befejezésül legyen szabad Simon Jolánról néhány sort írnom. Sok fájdalom, keserűség, megalázás érte. Most gyári munkás. Szorgalmas, becsületes. Már 1928-ban tagja volt a pártnak. 1929-30-ban 16 hónapi börtön alatt, mint 22 éves fiatal lány, magánzárkában

vett részt a 15 napos országos nagy éhségsztrájkban. (Ez alatt az idő alatt 11 kg-ot lefogyott.) 1932-ben, 34-ben újra bebörtönözték. Majdnem minden évben prevencióra bevitték. 1940-41-ben a hónapra leinternálták.

Szovjetunió

dicséretéért

9

A rendőrségen egyik veséjét leverték. A csendőrségen kezét-lábát feketére verték. De Simon Jolán hű maradt a párthoz, a nemzetközi munkásmozgalomhoz. És most nem érdemli meg a becsületes múltú Simon Jolán, hogy párttag legyen? Fáj. Nagyon fáj. Végül. 1953-54-55-ben írtam a szovjet tanácsadónak, hogy szovjet emberrel szeretnék beszélni. Háromszor nem ettem 3-4 napig (levelem elakadt). 1955. szeptember végén írtam Gerő Ernőnek. A levél 5 napon keresztül bejárt „ungot-berket”. A 6.

napon Halustyik Mihály százados elővezettetett és emelt hangon a következőket mondta: „Magának nincs joga írni! Már megmondtam!” És ezzel előttem a Gerő Ernő részére írt borítékot darabokra összetépte. Miért nincs nekem jogom Gerő Ernőnek - aki a Konti utcai fogházban bent volt nálam – az igazat megírni? Kérelem a Pártbizottsághoz Az írásban szovjet állampolgárok nevei is sze re pe lne k. Kérek egy példányt átadni a Szovjetunió Kommunista Pártjának. Köszönöm, hogy a Pártbizottság meghallgatott. Budapest, 1956. július 10-én Péter Gábor életfogytiglanra elítélt

Apró Antal levele Grósz Károlyhoz (1988) A MAGYAR-SZOVJET BARÁTI TÁRSASÁG ELNÖKE Budapest, 1989. augusztus 28. GRÓSZ KÁROLY elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt KB főtitkára Kedves Grósz Elvtárs! Legutóbbi találkozásunkon ígértem, hogy Nagy Imrének, illetve az MDP elnökségének 1956. október 30-án küldött levelem tájékoztatásul elküldöm. A levelet eredetileg 29-én éjjel írtam, 30-án raggat csak a kísérőlevelet tettem hozzá és elküldtem a párt elnökségének. Ezért a 30-i és az azután következő eseményeket e levél még nem tartalmazhatta. Harmincadikán délelőtt elindult a pokol, a budapesti pártház elleni támadás. Ekkor történtek ott és különböző más helyeken borzalmas lincselések, kivégzések, Budapesten és vidéken, egyéni és

csoportos terrorcselekmények. Mivel a tanácsok hozzám tartoztak, rendszeresen megkaptam a vidéki tanácsok és a rendőrség jelentéseit telefonon. Akkor már több száz volt a halálesetek száma. Ennyit bevezetőként a körülményekről. A levél politikai részében rövid elemzést adok, bár tudom, hogy ez nem teljes. Mivel van néhány személyi vonatkozása is, ezt szeretném most kiegészíteni. Többek között velem kapcsolatban, amikor Rákositól, Gerőtől a „szindikalista” jelzőt kaptam, és azzal vádoltak, hogy a munkásosztály elmaradott rétegének követelését hangoztattam a PB ülésein, plusz már egy ideje világos előttük, hogy én a jobboldali szociáldemokraták befolyása alatt állok. Ez nem kis vád volt abban az időben. Rákosi azt hangoztatta a vitában, hogy ő nem találkozik olyan elégedetlen jelenségekkel, mint amit a PB-ban Apró elvtárs állandóan hangoztat. Ekkor elindult ellenem egy vizsgálat és megszületett a PB nyilvános határozata. A Szabad Nép is, a Társadalmi Szemle is lehozta a szindikalista jelenségeket. A PB határozatát Kádár János és Dénes

István elvtársak hagyták jóvá. utána született egy PBhatározat, amelyben engem felmentenek a PB tagsága és a SZOT-főtitkári beosztás alól. Az én esetemet csakúgy, mint az akkori pártvezetés módszerét csak azért említettem meg, mert sok hasonló eset fordult elő másokkal is. A mellékelt levél 5-6-7-dik oldalán az akkor napirenden lévő legfontosabb, sürgős gazdasági témákat próbáltam összeállítani. A javaslatokat előzőleg a Földművelésügyi, Pénzügy- és a Begyűjtési Minisztériummal egyeztettük. Néhány kérdésben már volt ugyan nyilvános elvi nyilatkozat, de konkrét intézkedések nem indultak el, ezért azokat a mellékelt levélben sürgettem. Eredetileg a levélhez tartozott egy négyoldalas statisztika, de az az elmúlt 33 év alatt elkallódott. Az akkori elnökséghez írt levelemben sok olyan jelenség, tény van, amely a mai helyzetben is újra felütötte a fejét. Érdemes ezekre felfigyelni. Úgy látszik, bizonyos dolgok nem változnak, hanem megismétlődnek. Mégis azt hiszem, a történtekből tanulni kell.

Egy hibát is szeretnék itt a levélben most kijavítani. Ezt szóbelileg az elnökség tagjainak már akkor említettem. A 7-dik oldalon hivatkozás van Kovács Bélára. Ez nem az a kisgazda vezető, akivel a kormányban vető részvételről tárgyaltunk. Békés megyében volt egy kisgazda-tanácskozás, ott egy Kovács nevű vezető személy olyan mezőgazdasági áremelkedést követelt, amelyet lehetetlen lett volna megvalósítani. Követeléseiket hozzám is elküldték. Az természetes, hogy az itt említett néhány gondolatot 33 év után is, csak az akkori helyzetből lehet megítélni, de mégis azt hiszem, legtöbb kérdés helyesen volt felvetve, és számos kérdés ma is aktuális. Nagyon tragikus idők voltak ezek, óráról órára változott a helyzet. Egyik tragédia a másikat követte. Nem volt sem a pártban, sem az állam élén vezérkar. Kormányozhatatlan lett a párt is, az ország is. Ugyanakkor Nagy Imre és Erdei Ferenc útján egymás után kaptam a kabinet határozatait, hogy mit hajtsak végre a kormány nevében. De itt is aláhúzom, hogy ez a kormány, amelynek Nagy Imre lett az elnöke, egyszer sem ülésezett. Mivel a pártvezetésből én végig

Nagy Imre mellett dolgoztam, tehát sok mindent hallottam, láttam, hogy ott a kabinet körül mi történik. Remélem, életem során lesz még olyan csendesebb idő, amikor tárgyilagosan megírhatom ezeket az eseményeket. A mellékelt 1956-os levél felhasználását, mint korabeli dokumentumot Önre bízom. Elvtársi üdvözlettel Apró Antal

Apró Antal levele Nagy Imréhez (1956) Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Elnökségének! Nagy Imre elvtárs Kedves Elvtársak! Ma éjszaka, ha vázlatosan is, és nem összefüggően a politikai kérdésekről, a legfontosabb tennivalókról, a vezetés hibáiról a mellékelt összefoglalót azért készítettem el, mert az Elnökségben sajnos a sok kis kérdés miatt és a sürgős tennivalók miatt nem volt mód a politikai kérdések megtárgyalására . Lehet, hogy a levélben foglalt egyes fejezetek vitathatók, de úgy gondolom, hogy nagyjában az értékelés helyes és a tennivalók is olyanok, amelyeket az előállott politikai és gazdasági helyzet megkövetel. Kérem, mondják meg a véleményüket a legközelebbi ülésen levelemmel kapcsolatban. Budapest, 1956. október 30.

Apró Antal

Apró Antal összefoglalója a Párt Elnökségének (1956) az országban bekövetkezett politikai helyzetről, a dolgozó tömegek magatartásáról, a párt helyzetéről, a vezetés egységének megvédéséről és a legsürgősebb tennivalókról Kevés időm volt arra, hogy olyan összefoglalót készítsek,amely részletesen elemző, ezért csak a főbb kérdéseket ragadom ki a mai helyzetben és az azonnali tennivalókat, amelyek közül egyik-másik sokkal messzebbre megy, mint amiről eddig a pártban tárgyaltunk. Politikai helyzet A fegyveres harc kirobbanása megmutatta, hogy a párt hosszú évek óta el van szakadva a tömegektől, nem ismeri a tömegek igényeit, óhaját, politikai fejlődését. Azok a kevesek, akik időközönként - ha nem is elég hangosan és bátran - felléptek a szektarianiamus ellen, bírálták a demokrácia hiányát, a pártvezetés helytelen módszereit, a rendőrségi módszereket, azt, hogy ne változtassuk az országot

rendőrállammá - s ezeknek a hangját Rákosi, Gerő, később Hegedűs András és mások sajnos elnyomták, nem hallgatták meg. Rákosi Mátyás utasított vissza mindent, ami neki nem tetszett, és kegyetlen, visszaélő módszereivel megtörte a vezetésben részt vevő, világosabban látó elvtársak gerincét. Így vált a gyárt felső vezetése egy olyan testületté, amely intézkedett, határozott, és különösen 1948 után mindjobban szembekerült a tömegekkel, s a munkásosztály hatalomra jutása után távolról sem valósultak meg a munkásosztály évtizedes álmai. Pedig a ma élő generáció azt remélte, hogy ha hatalomra jut a dolgozó nép, minden másképpen lesz, szebb és jobb lesz az élet. Alapvető reformokat hajtottunk végre nagy eredménnyel, mint pl. a földreform, az államosítás és más néhány, ténylegesen haladó, demokratikus vívmány. De évek óta a párt frazeológiájában mindig csak „továbbfejlesztettük” az elért eredményeket. Nem akarom én ezeket lebecsülni, de a mai helyzet megmutatja, hogy ezek az eredmények a lehetőségekhez képest a szocializmusnak békés viszonyok között való építéséhez képest hallatlanul minimálisak. Különösen a szabadságjogok, a

demokratizmus, a dolgozó népnek a hatalomba való bevonása terén. Nem beszélve az egyéb rétegekről, mint a dolgozó parasztság, amelynek pl. a kapitalizmushoz viszonyítva szervezkedési, egyesülési joga minimálisabb, mint a felszabadulás előtt sok tekintetben. A fordulat éve után a polgári demokratikus korszak vívmányainak egy része elsikkadt, előtérbe került a proletárdiktatúra kihangsúlyozása, lélektelenül, tartalom nélkül, mechanikusan másolva számos esetben a Szovjetuniót. Nem könnyű dolog nekem ilyen nehéz fegyveres harc idején leírni ezeket a sorokat. De ezzel tartozom a pártnak, a munkásosztálynak. Hiszen én is több éven át a vezető gárdához tartoztam. Bár sok mindent láttam előre és sok esetben tiltakoztam, de elszigetelődtem, megtörtek és csak azért maradtam bent a vezetésben, mivel a pártban, a munkásmozgalomban múltam és nevem volt. Lényegében sok esetben csak cégér voltam, fémjelezve azt, hogy a munkásosztály is képviselve van a vezetésben. Ma már világosan látom, hogy bár évek óta

számtalanszor hívtam fel a figyelmet a hibákra, túlzásokra, de olyan jelzőket kaptam, hogy szindikalista, pártellenes, jobboldali elhajló, vagy amit Rákosi mondott egy alkalommal, amikor a munkásosztály követeléseiért hangosabb voltam, mint máskor, hogy én a munkásosztály elmaradott rétegének a hangját képviselem a Politikai Bizottságban. Ennyit az előzményekről. A mostani politikai helyzet rendkívül aggasztó. A párt befolyása napról napra csökken. Politikái kezdeményező ereje alig van. Az események után kullogunk. Ha ez így megy, szétesik a párt. Erős jobbratolódás lesz az országban, amit nem leszünk képesek megállítani. Előfordulhat, bár ennek nem szabad bekövetkezni, hogy többpártrendszer következtében kis ellenzéki párttá válunk, megfosztva attól a hatalmas erkölcsi erőtől, amit mi két forradalmon át, mint a párt tőkéjét összegyűjtöttünk. Keserves erre gondolni, de mégis úgy látszik, nem tanultunk 1919-től, de nem tanultunk az 1945 utáni eseményekből sem. Ma az ország egy része még a pártra tekint, cselekvést, kezdeményezést vár a párttól,

többet, mint eddig tettünk. Nem frázisból mondom, hogy „itt az idő, most vagy soha”! - Nekünk igazunk van. Kijavítjuk a hibáinkat, évek múlva újból felülkerekedünk. Nem vesztjük el hitünket, de tenni kell azonnal. Nem keveset, sokat! Az országban most erős balratolódás is van. Radikalizálódnak a tömegek. Élesebben követelnek, bírálják a vezetést. A katonai helyzet nem kedvező. A mi hibánkból előállott szovjetellenes hangulat országos jelenség. Pártunk tagsága bizonytalanságban él. Sok helyen kommunistaüldözés folyik. Vér folyik. Nemcsak a harcokban esnek el elvtársaink és más becsületes párton kívüli dolgozók, hanem az orgyilkosságok tömegeit követik el. Nehogy azt higgyék az Elvtársak, hogy én pesszimista vagyok azért írom le ezeket a sorokat. Nem. Én vereség idején sem vagyok pesszimista. De az a közel három évtized, amit a pártban eltöltöttem, kötelez arra, hogy sürgetőleg lépjek fel, és az Elnökségben ne apró, kis dolgokban döntsünk, hanem gyorsan nagy reformokat javasoljunk, és azokat a párt

hozza nyilvánosságra, mert nem fegyverekkel kell ezt a csatát megnyerni, hanem politikai eszközökkel. Felmerül a kérdés, hogy hogyan tovább? Véleményem szerint a mai politikai és gazdasági helyzetben a szocializmus építésének régi tempóját, gyorsítását el kell ítélni az iparban és mezőgazdaságban egyaránt, és olyan reformokat kell hozni a párt kezdeményezésére, amelyek ha nem is teljesek, de kielégítik a tömegeket, mert a népi demokrácia létéről van szó. Vagy élére állunk a tömegek jelentős követeléseinek és azokat teljesítjük, vagy elsöpörnek bennünket és összezsugorodik a párt, s távolról sem fogja betölteni vezető szerepéca proletárdiktatúra viszonyai között. Milyen kérdésekben kell azonnal nyilatkozni? 1. Határozottabban, mint eddig bírálni kell a régi hibákat és a vezetésnek azokat a tagjait, akik a szektáns politika képviselői, erőszakos alkalmazói voltak. Mélyek és nagyok Rákosi Mátyás hibái és annyira nem adtunk feleletet a párttagoknak, hogy mi hogyan történt, hogy most nem képesek megérteni az eseményeket.

2. Most létrehoztunk egy olyan pártvezetést, amelyet ha szétvernek, ha nem védjük meg Nagy Imrét, Kádárt vagy másokat, akkor ami kint az országban a tömegek politikai magatartásában kibontakozik, helytelen irányban felül fog kerekedni a pártban is. Nem marad tekintéllyel, súllyal bíró vezető és az óriási veszély less. Lépjen tehát fel az Elnökség nyíltan, adjon programot, beszéljünk, menjünk,a munkások közé, tartsunk gyűléseket, magyarázzuk a történteket, írjunk a sajtóba, beszéljünk a rádióban. Ne hallgassunk! Mert az a párt, amely ilyen forradalmi helyzetben hallgat, csak időközönként megtörtént eseményeket szignalizál, tönkremegy, hitelét veszti. Párttagjaink, akiknek nagy többsége kiváló ember, hitükben meg fognak rendülni. Ne hagyjuk ezt. 3. Nagyon fontosnak tartom, hogy Nagy elvtárs, Kádár elvtárs és az Elnökség minden tagja a mai politikai helyzetben lépjen fel, beszéljen, magyarázza az eseményeket, magyarázzuk meg azt, hogy mit miért tettünk. Ne maradjon le újból a vezetés, ne kullogjunk a tömegek után. Adjunk választ arra, amire választ kell adni és ne elégedjünk meg a rövid nyilatkozatokkal. Legyen a pártnak programja, ami kiutat mutat

ebből a válságból és ezt a programot hirdessük, védjük, tudatosítsuk. Csak így lehet hitet, erőt önteni a pártunk tagságába, a demokráciát féltő dolgozó népbe. De ugyanakkor védjük a vezetést is. Ne engedjük, hogy ma egyiket, holnap másikat szorítsák ki sorainkból. Valahol álljt kell vezényelni és Nagy Imre elvtársnak kell ebben a kérdésben elsősorban fellépni az új pártvezetés, az új kormány megvédése érdekében. 4. Sürgősen szólni kelő szóban vagy levélben a párttagsághoz, rádión keresztül, röpiratok formájában, sajtón keresztül. Ne hagyjuk bizonytalanságban elvtársaink százezreit. A vidék felé alig van valamilyen utasításunk. Szétesnek a szervezetek. Elbujdosnak félelmükben legjobbjaink. De ha mi megvédjük a vezetést, a kormány egységét, ha kiállunk egymásért, ezzel védjük a párt szervezeteit is. Akkor biztonságot adunk nekik a cselekvéshez, mert óráról órára erősödik a jobbratolódás. Ma már nemcsak az új vezetést követelik. Szeretnék szétverni a vezetést, mindenkit sztálinistának nevezve, s a mellettünk álló pártonkívülieket, többek között Erdeit vagy másokat, akik kiállnak a kormány, a párt politikája mellett, megrágalmazzák, bemocskolják

és nagyon nehéz ilyen helyzetben a vezetőknek védekezni. Javaslom, hogy a Minisztertanácsban ne csak egyszerűen állami ügyeket intézzünk el, hanem a Minisztertanács váljék egy politikai tanácskozó testületté is. A helyzetről szóló értékelést, felszólalásokat, vitát, határozatokat hozzuk nyilvánosságra. 5. Azonnal tegyünk egész sor intézkedést az ország gazdasági talpraállítása érdekében. Mondjuk ki, hogy legalább 3-4 milliárd forinttal csökkentjük a beruházásokat. A felszabaduló összeget a népjólétre, lakásépítkezésre, a szociális helyzet megjavítására, a testvérháború következtében előállott károk helyreállítására kell fordítani. Mondjuk meg őszintén, hogy ilyen nagy, kiszélesedett ipart nem tudunk tovább fejleszteni. Nincs hozzá nyersanyagunk. 6. A mezőgazdaságban a belterjességre kell törekedni, és úgy az iparban, mint a mezőgazdaságban neves szakértőkből azonnal ki kell küldeni bizottságokat új tervek elkészítésére. A bizottságok összetételét

nyilvánosságra kell hozni. Legyen benne nagy számú demokratikus érzelmű - pártonkívüli, de nyíltan, őszintén mondjuk meg, hogy az ipart, a mezőgazdaságot rossz irányba fejlesztettük és most változtatunk rajta. 7. A termelőszövetkezeteknél újból és újból mondjuk meg, hogy szigorúan az önkéntesség alapján állunk. és mondjuk ki nyíltan, hogy azok a termelőszövetkezetek, amelyek életképtelenek, bomoljanak fel, csak azok maradjanak meg, amelyek eléggé erősek, szervezettek. Adjuk át az erős szövetkezeteknek a gépállomásokat. Tegyük demokratikusabbá a vezetést. 8. A begyűjtést el kelt törölni. Ilyen politikai és gazdasági viszonyok között, mint amilyen most van, nem lehet fenntartani a begyűjtést. Azonnal intézkedni kell, hogy 1957-re a borbeadást, amely 530.000 hl, megszüntessük. Ennek természetesen az lesz a következménye, hogy a borárak a felvásárláshoz mérten a keresletnek és kínálatnak megfelelően csökkennek vagy emelkednek. Baromfit 928 vagont gyűjtünk be, több mint i millió dolgozó parasztot bosszantunk a baromfibeadással. Ugyanígy a

tojásbeadással. Az említett három cikkben, beleértve a tejbeadást is, 48.000 búzavagonnal csökken beadási alap. Ez 770 millió Ft-tal növeli a számítások szerint a parasztság vásárlóerejét. Meggondolandónak tartom, hogy a tejbeadást nem kellene-e fenntartani. 9. Javaslom továbbá megszüntetni a dézsmazsír beadást. Több százezer kisembert érint. Ez mintegy 160-180 millió Ft újabb vásárlóerőt jelent, de tegyük meg. Nem volt idő számításokat végezni kenyérgabonánál, takarmányféléknél, de közismertek a számok. Hallatlanul alacsony a begyűjtési ár a szabadpiachoz képest. Szüntessük meg teljesen a begyűjtést, térjünk át a szerződéses felvásárlásra. Ha ezt megtesszük, megnyerjük a falu népét és jelentős területen lokalizáljuk a jobbratolódást, hiszen végső soron, amit itt leírtam, mind meg kell úgyis adni, de mi kezdjük el, a párt követelje. 10. Hasznos lenne különböző irányokban, a

szocialista országok felé elsősorban, de a kapitalista országok felé is a kormánynak az ország talpra állításához kölcsön iránt érdeklődni. Jól tudom, hogy ez politikai előfeltételekkel jár, de ezt meg kell tenni. 11. Az új választásoknál előre lehet látni, hogy nagy számú olyan pártonkívüli kerül a Parlamentbe, akik szektáns politika miatt eddig nem kerülhettek be. Valószínűleg fel fogják vetni a többpártrendszert. Ez a probléma csak úgy oldható meg, ha rászánjuk magunkat arra, hogy a) a Hazafias Népfrontból azonnal nagy tömegszervezetet hozunk létre; b) átszervezzük a felső vezetést; c) létrehozunk széles alapokon nyugvó olyan országos elnökséget, amely lényegében egy nagy politikai tanácskozó testület lesz, ahol megvitatjuk a pártonkívüliekkel az ország összes problémáját. Ahogy a harcok elmúlnak, össze kell hívni az Országgyűlést, hogy meghirdessük az új programot. Tűzzünk ki az Országgyűlés összehívására egy időpontot és addigra csináljunk rendet minden erővel.

12. A munkásosztály felé máris küldjön ki a kormány a 30 legjobb üzem legjobb képviselőiből egy országos bizottságot, mely kidolgozza az üzemi tanácsokra vonatkozó törvénytervezetet. Egy másik széles körű bizottságot küldjünk ki az új választójogi törvény elkészítésére. Itt megjegyzem, hogy a választások időpontját attól is függővé kell tenni, hogy hogyan alakul ki egy olyan helyzet, amelyben választásokat lehet csinálni. 13. Össze kell hívni sürgősen a pártkongresszust. Úgy gondolom, hogy az időpontot hirdessük meg, és 1957, februárban tartsuk meg a Párt IV. kongresszusát. 14. A munkásosztály felé, általában a dolgozók felé több intézkedést tegyünk. A nyugdíjak rendezésének a kérdését elveiben be kell vinni az Országgyűlésbe. Az alacsony keresetűek fizetésemelését szintén. El kell törölni azonnal a gyermektelenségi adót. Nyilvánosságra kell hozni az uránbányákkal kapcsolatos szerződéseinket. Nyíltan kell erről beszélni, mert rengeteg tévhit, vaklárma van e körül.

15. A munkásosztály soraiban nagyon sok irányú szociális problémát vetnek fel. Természetesen ezek mind nem teljesíthetők. De gondolkozni kélt azon, hogy két-három milliárd forint erejéig béremeléseket hajtsunk végre, az alacsony fizetési kategóriáknál és a termelésben legfontosabb munkáskategóriáknál. Az erre vonatkozó tervet rövid idő alatt ki kell dolgozni. A felsorolt javaslatok, elgondolások több milliárd Ft-ba kerülnek. Különösen nagy volumen a begyűjtés. Mert a begyűjtési ár és a szabad ár közötti különbség jó néhány milliárdot tesz ki. De azt hiszem, ezt meg kell tenni. Ha mi nem tesszük meg, esetleg megteszi egy másik kormány, mert a jobbratolódás erős. Mind erősebb hang mutatkozik falun, hogy Kovács Béla legyen a miniszterelnök, akkor pedig se vége, se hossza az újabb követeléseknek, melyeket még fognak adni, tehát mi tegyük meg a kezdeményező lépést, menjünk bátrabban előre. Ezekben a kérdésekben döntsön az Elnökség. Apró Antal

Vince József levele Kádár Jánoshoz (1981) Kedves Kádár Elvtárs! Amikor Romániában teljesítettem szolgálatot, kapcsolatban voltam Walter Román elvtárssal, akit még Spanyolországból ismertem. Még 1968-ban átadott egy kézzel írt feljegyzésmásolatot - személyes használatra - Gh. Dej elvtársnak 1956. november 22-i budapesti látogatásakor a Kádár elvtárs vezette magyar delegációval folytatott megbeszéléseiről. A feljegyzést a jelen levő W. Román készítette Dej elvtárs részére. Az átadott másolat nem tartalmazza a román küldöttség véleményét. W. Román szerint a magyar tárgyaló fél nem készített jegyzőkönyvet a megbeszélésről. Irataimat rendezve került ismét a kezembe a feljegyzés és legépelve megküldöm, abban a feltevésben, hogy esetleg érdekel, illetve archívumodban elhelyezed. Budapest, 1981. október 12.

Elvtársi üdvözlettel Vince József

Walter Román feljegyzése a Kádár Jánossal folytatott megbeszélésről (1956) 1956. november 22. K. J. Az október 23-i megmozdulást mi fegyveres felkelésnek nevezzük, mivel a becsületes elemek mellett másfajta elemek is bekapcsolódtak. Nem nevezhető egészében ellenforradalomnak, mivel a megmozdulás részvevői többségükben nem fordultak szembe a demokratikus rendszerrel. Ezt tisztáznunk kell még akkor is, ha az október 23-án történtek veszélyeztették a népi demokratikus rendszer alapjait, az elképzelések azonban nem ezek voltak. A megmozdulás okai, ahogyan mi látjuk: Az első helyen állnak az okok közt a kormány és a vezetőség által elkövetett hibák, amelyeket Rákosi szabott meg párt- és állami vonalon. Közös jellemzőjük: eltávolodás a tömegektől és a bürokratizmus. A tévedések közül kettőt emelnék ki:

1. Ami nagyon súlyos következményekkel járt: azok a hibák, amelyek az emberek nemzeti érzését sértették, a tömeges megmozdulás fő hajtóereje a nemzeti érzés megsértése volt, s ezt ki lehetett használni, hogy átcsapjon sovén-revizionista és szovjetellenes megnyilvánulásokba. Ezek a tények fontosabbak voltak, mint a társadalmi feszültség. 2. A társadalmi feszültség - 1949-től 1953-ig az életszínvonal nem emelkedett. Részben stagnált, többnyire visszaesett. Viszonylag nagy a hadsereg és a vele járó kiadások stb. Még valamit a nemzeti érzésről: bebizonyosodott, hogy olyan dolgok, amelyek számunkra nem voltak fontosak, a tömeg számára fontosak voltak: -

a címer megváltoztatása,

-

a hadsereg egyenruhájának megváltoztatása,

-

a március 15-i ünnep - a szabadság napja megszüntetése stb.

Amikor a szovjetekkel erről kezdtünk beszélni, teljesen egyetértettünk, mivel úgy vélték, hogy mindez

felesleges és ártalmas, erre sem a szovjeteknek, sem nekünk nem volt szükségünk. Hruscsov elvtárs azt mondta, hogy ilyen téves intézkedések talpnyalóktól származnak. Természetesen fontos szerepet játszottak a törvénytelenségek, a visszaélések és a perek is. Beszélnem kell ez után az államvédelem rendszeréről, amely két nagy hibát követett el: -

Az Államvédelmi Hatóságot abnormális módon felhasználták a párton belüli ellentétek felszámolására, egyidejűleg nem harcoltak a kémek, az imperialista ügynökök ellen;

-

az államvédelmet a tömeg ellenszenvvel figyelte. Az államvédelem, a maga nagyszámú apparátusával a dolgozók ellen irányuló tevékenységet folytatott.

A Magyar Népköztársaság mintegy 9 millió lakosából közel 1 millió személyt tartottak nyilván mint gyanúsat. Ami azzal járt, hogy ezt az 1 millió embert figyelték, otthon és a munkahelyén megbántották. Valójában az országban mintegy 40-60 ezer volt horthysta tiszt lehetett, akiket figyelni kellett volna.

Ez mélyen megrendítette a párttagok és az emberek bizalmát a vezetőségben, és ellenszenves színben tüntette fel a rendszert, holott ez nem jellemző a rendszerre. Kinövés volt. Az apolitikus tömegekben az a benyomás támadt, mintha ez volna a népi demokratikus rendszer lényege. Az okok közül az első volt, a lázadás kirobbanásának fő oka. A második ok ezeknek a hibáknak a helytelen bírálata, és ebben a helytelen bírálatban a fő szerepet a párton belüli értelmiségek egy csoportja és az úgynevezett Nagy Imre-csoport játszotta. A legfontosabb szerepe a Nagy Imrecsoportnak volt, amelyhez írók és újságírók tartoztak. Fő hibájuk abban állott, hogy noha az alapvető kérdésekben igazuk volt Rákosival szemben, káros módszereket alkalmaztak. A párt belső ügyeit kivitték az utcára hasonlóképpen a kormányzás ügyeit is. Ez a harc, amely 1953-ban kezdődött és 1956

tavaszáig tartott, pozitív volt. 1956 tavaszától viszont negatív jelleget öltött: Ez év tavaszától ellenzéki magatartásba fordult, amely már nem a hibák felszámolását célozta, hanem aláásta a kormány, a párt és az állam tekintélyét és fegyveres felkelésbe csapott át. Bizonyosan állíthatjuk, hogy a felkelés ideológiai vezetője ez a csoport volt, az első órákban ugyanis, amikor a diákság és a munkásifjak fegyvert ragadtak, az ő jelszavaikkal indultak harcba: -

a rákosista vezetés felszámolása,

-

Gerő távozzék a vezetőségből,

-

az államvédelem megszüntetése,

-

vonják felelősségre azokat, akik bűnösök a Rajk-perben.

Ezek a jelszavak azonosak a Nagy Imre-csoport, az írók és az értelmiségiek jelszavaival. A párton belül harc folyt és a jelszavak azonosak voltak azokkal, amelyeket a párton belüli csoportok használtak.

Ezek a főbb jellegzetességek, vagyis a túlzott kritika volt a második ok. A harmadik ok a régi ellenforradalom. Az ellenforradalmi csoportok természetesen idejében beépültek a fenti csoportba és fokozatosan átvették a vezetést. A reakció ellenforradalma mögött, amelyet Nyugat-Németországból támogattak, ott állott a nemzetközi reakció. A korábbi hibák az első helyen állnak. Miattuk eltávolodtunk a tömegektől. Meg kell említenem, hogy az ellenforradalom nagyon határozottan lépett fel. Találó jelszavakat hangoztatott, még pártügyekben is. A tömegek jelszavaival indult és napról napra hozzáadott valamit az ellenforradalomhoz. Ez a helyzet az 1956. október 23-án kezdődött mozgalommal. A második kérdés október 31. és november 1. napjára vonatkozik, az ellenforradalom nyílt fellépésére, ezeket mi ellenforradalmi eseményeknek tekintjük. Minden szempontból ellenforradalmiak voltak, annak ellenére, hogy egyesek fegyverrel a kezükben

kitartottak, s nem vették észre, hogy a küzdelem átalakult ellenforradalmivá. Az ellenforradalmat tudtukon kívül munkások is támogatták. Az ellenforradalom a klasszikus formában jelentkezett. Politikai téren egyesek igényelték a magántulajdon visszaállítását, mások érvényesnek nyilvánították a kisgazdapárt programját és ezzel akaratukon kívül érvénytelennek minősítették a földreformot. Győrött megjelentek a gyárakban az egykori tulajdonosok, hogy visszaszerezzék azokat. A falvakon feltűntek a földbirtokosok, hogy visszavegyék a földet. A Parlamentben megjelent Eszterházy gróf. Azóta az osztrák követség útján elmenekült. Egy erdőben még bujkál egy gróf a bandájával. Jellemző, hogy a bandák élén grófok stb. állottak. Azután Budapesten elkezdődött a kommunisták

mészárlása. Mindez ellenforradalom. Van még egy kérdés a Nagy Imre-kormánnyal kapcsolatban, mivel a fegyveres felkeléstől az ellenforradalomig a Nagy Imre-kormány volt hatalmon. Ez a kormány veszedelmes gyorsasággal jobbra tolódott, mind politikáját, mind összetételét tekintve. Ez a kormány az ellenforradalmi elemek nyomása alá került, azután pedig a munkásosztály pozíciójáról nacionalista-sovén pozícióra tolódott, s ezzel utat nyitott az ellenforradalomnak. Az adott súlyos körülmények között zűrzavart keltett a tömegekben. Az események helytelen megítélése ahhoz a gondolathoz vezetett, hogy a forradalom új forradalmat szült, a valóságban épp ez az ellenforradalom. Téves volna, ha úgy tekintenénk, hogy október 23. - egészében ellenforradalom volt. Mint ahogy azt sem lehet mondani, hogy valami haladó volt. Ezáltal a legjobbak demoralizálódtak, a párttagok tömege, a hadsereg, a rendőrség: „ha ez forradalom, mi mit

védünk”? Egy adott pillanatban az állam vezetői azt mondták a megyei vezetőknek, az intézmények párttagságának, hogy nem nekik van igazuk, hanem az utca népének. Ez mindenkit demoralizált, mivel azon az alapon, hogy az utcán forradalom zajlik, a párttagokat reakciósoknak tekintették. Nagy Imre így állította be a kérdéseket a dolgozók előtt. Az ideológiai vezetők maguk voltak a felkelés vezetői. A második hibát ez a kormány azzal követte el, hogy az események alatt nem világosította fel a tömegeket arról, hogy mi is egy ellenforradalom, hanem hagyta, hogy forradalomnak higgyék. Ott az Országház termeiben erről folyt a vita, hány párt legyen és hány helyet kapjon egyik vagy másik a kormányban stb., az Országház mellett pedig kommunistákat akasztottak és nyugati fegyverekkel lövöldöztek. A grófok és bárók az előszobákban ültek. A Parlament tele volt egykori horthysta tisztekkel, Ismerem ezeket az embereket, nem vagyunk a nyilvánosság előtt, ezért bemutatom őket.

Nem arról van szó, mintha Nagy Imre és csoportja elhatározta volna, hogy ellenforradalmat robbant ki, de az események elragadták, gúzsba kötötték őket és ellenforradalmi jelszavak szószólóivá váltak. Semlegességi nyilatkozatot bocsátottak ki, az ENSZ-hez fordultak segítségért, elfogadták a többpártrendszert és felszólították a népet és a hadsereget, hogy harcoljon a szovjet hadsereg ellen. Idáig jutott végül ez a kormány. Ebben a helyzetben mi, a kormány néhány tagja megszakítottuk november 2-án a kapcsolatot ezzel a kormánnyal és új kormányt alakítottunk, amelynek intézkedéseit ismerik. Most pedig a jelenlegi helyzetről: A helyzet nem könnyű, a sztrájk folytatódik. A dolgok általában a normalizálódás felé tartanak. Az egész országban felvették a munkát. A vidékhez képest Budapest hátrányban van. A megindult normalizálódás nem egyforma. Vannak megtorpanások. A fő ok az, hogy a tömegek vezetése javarészt még ma is ellenforradalmi befolyás alatt áll. Az ellenforradalmi uszítók befolyása egyelőre még

nagyobb, mint a kormányé és a párté. A legnagyobb szervezet a munkástanácsok. Ezek többségükben nem jók. Kétharmadrésit becsületes munkásokból állanak, a többi azonban a munkásosztálytól idegen elem, olyan elemek és egyének, akik az elmúlt években kerültek a munkások közé (egykori tisztek, kereskedők stb., akik beálltak dolgozni, a munkások nem ismerik a múltjukat, de olyan követelésekkel léptek fel, amelyek népszerűséget szereztek nekik. Ma a nagy veszély az, hogy ezek a munkásosztálytól Idegen elemek vezető szerepet játszanak és követeléseikbe reakciós igényeket kevernek. Most például azt követelik, hogy Nagy Imrét és csoportja más tagjait vegyük be a kormányba. Megkérdeztem őket, Nagy Imrén kívül ismerik-e azokat, akiket támogatnak. Azt válaszolták, hogy nem ismerik őket és nem tudták megindokolni, miért akarják, hogy bekerüljenek a kormányba. Egy másik követelésükben az áll, hogy ne legyenek pártszervezetek, ez pedig ellenforradalmi. A munkások nem veszik észre, hogy szindikalista, politikamentes álláspontra helyezkednek, mondván, hogy nem akarnak politikai széthúzást a gyárban. A

munkástanácsok ellenforradalmi elemei felvetették, hogy kérni kell a munkástanácsok legfelső, központi szervének a létrehozását, s azt állítják, hagy ezáltal segíteni tudnának, hogy kokszot, szenet stb. termeljünk. Vagyis a valóságban a kormánnyal párhuzamos szervet akarnak létrehozni. Tegnap kénytelenek voltunk erőszakkal megakadályozni ennek a központi szervnek a létrehozását. Ennek következtében meghirdették a 48 órás sztrájkot, az egész országban. Ezt a határozatot nem tudják valóra váltani, mivel a munkásság többsége letisztulási folyamaton megy át és dolgozni akar. Ilyen általános sztrájkszerű beavatkozás visszaveti a munkásság lendületét. A harc politikai vonalon zajlott. Az ellenforradalom például új jelszót hirdetett meg: „a fegyveres harc véget ért, a fegyveresen harcoló erők javát megsemmisítették, a megmaradottak bevetése képtelenség”. Ezért kérték, hogy át kell állni a bojkottra és a sztrájkra. Vagyis a követeléseikkel visszavonultak és ma azon a pozíción állnak, mint a Nagy Imre-kormányzat elején. Újra kezdték ugyanazokat a jelszavakat: a kormány összetételének megváltoztatása, általános amnesztia, s noha a szovjet csapatokat nem kell azonnal kivonni,

kérik, hogy lépjünk ki a Varsói Szerződésből. Tehát a követelések második vonalára vonultak vissza. A mi álláspontunk az, hogy ne engedjünk. Mi azt mondjuk, hogy az életet normalizálni kell, fel kell venni a munkát, majd azután megvizsgáljuk a követeléseket. Most azt kérik tőlünk, hogy tegyünk közzé egy nyilatkozatot, amely tartalmazza, hogy mit vállalunk a jövőre nézve a semlegesség, a választások stb. kérdésében. A falvakra vonatkozóan: A parasztság józanul viselkedett. Vidéken előfordultak terrorcselekmények: gyújtogatások, gyilkosságok stb. Ezek azonban nem a paraszti tömegektől származnak, hanem kisebb ellenforradalmi bandák hajtották végre őket, amelyek egy-egy teherautóval több falut is bejártak és garázdálkodtak. Egyes helyeken ezek a csoportok kulákokat is magukba foglaltak. Az egészet a falutól idegen emberek csinálták. Elmesélek egy esetet, ami jellemző a parasztság gondolkodására.

Beszélgettem az egyik falu parasztjaival, ahol szövetkezet is működik, de sok magángazda is van, akik ellentétben voltak a szövetkezeti parasztokkal, a faluban megjelent két testvér, egykori földbirtokosok. A két földbirtokos felkereste a szövetkezetet és kérte, hogy adják vissza a földjüket, mivel a szövetkezet javarészt az ő birtokukon alakult meg. A szövetkezetben található parasztok megijedtek, besiettek a faluba és mindezt elmesélték a magángazdáknak. Innen azután a szövetkezetiek és a magángazdálkodók a volt földbirtokosok nyomába szegődtek és elkergették őket. Pedig a beszolgáltatott termények árkülönbsége miatt a parasztok haragudtak a beszolgáltatási rendszerre. A Nagy Imre-kormány a beszolgáltatást megszüntette, (...) ezt a döntést nem vonhattuk vissza. Elmesélték a következő esetet: egy paraszt megjelenik a Néptanácsnál és azt kérdezi, megszűnt-e a beszolgáltatás. A válasz igenlő, de a paraszt kéri, mutassák meg neki a törvényrendeletet. Miután teljesítik a kérését, mégsem távozik, hanem azt kérdezi, ezután hogyan fognak élni a városiak, mert azok is kell hogy egyenek

valamit. Utána pedig megy és magától befizeti az adót. Az ellenforradalmi uszítók faluról falura járnak és javasolják a parasztoknak, hogy lépjenek sztrájkba. De a parasztok nem állnak kötélnek, s azt mondják: tegnap Nagy Imre-kormány volt, ma Kádár-kormány van, jövőre talán másik kormány lesz, de enni tegnap is kellett, ma is kell és holnap is fog kelleni. Volt, aki azt hitte, hogy a vihar után, amely átsöpört az országon, a társulások és a termelőszövetkezetek feloszlanak. Bebizonyosodott, hogy 30-35 százalékuk oszlott fel, főként a frissebben alakultak. A többi megmaradt még akkor is, ha minden oldalról támadták. Az utolsó kérdés. Nehéz ilyesmit kimondani, de be kell vallanunk, hogy az események elsöpörték a pártot: -

ideológiai zűrzavar,

-

az irányítás hiánya,

-

fontos szerepet játszottak az ellenforradalom gyilkosságai, a vezetők elüldözése.

Most a helyzet nehéz, a központi szervek nem léteznek, Budapesten vannak kerületi bizottságok, kezdenek megalakulni a megyei bizottságok, az alapszervezetek még nem jöttek létre. A gyárakban összegyűlt 50-60 kommunista, ugyanígy a hivatalokban is. A pártbizottságok egyelőre defenzívában vannak. A tömegek hangulata még szembefordul velük. Hasonló vagy még silányabb a helyzet a szakszervezetekben. A szakszervezeti erő még nem hat a munkások körében. A helyzet javul, de a folyamat nagyon lassú. Az első kérdés szervezeti, a második súlyosabb, ideológiai. Vonatkozik ez a legjobb dolgozókra is, akik mindmáig nem tudják forradalom volt-e vagy sem, nem tudják, hogy a szovjet csapatok behívása hazafias tett volt-e vagy pedig árulás. Az ideológiai front még nagyon gyengén áll. Egy kisebb csoport tudja, hogy ellenforradalomról volt szó, egy másik kis csoport viszont tagadja ezt és azt hangoztatja, hogy nemzeti forradalom volt és hogy az a feladatunk, hogy eleget tegyünk ezeknek a követeléseknek. A többség a jobboldal fele tart. Ezért a központi sajtóban is jelennek meg olyan cikkek, amelyek a megmozdulást

forradalomnak nevezik. Ránk hárul az a központi feladat, hogy eligazítsuk az embereinket, hogy defenzívából offenzívába vezessük őket, eloszlassuk bennük az ideológiai zűrzavart. Az értelmiség körében is folyamat:

megindult egy

-

egy részük kezd világosabban látni,

-

más részük eltávolodik a szélsőjobbig,

-

vannak egyesek, akik azt hirdették magukról, hogy igazi marxisták-leninisták, és a XX. kongresszus vonalán haladnak, most viszont kijelentik, hogy eltávolodtak a lenini pozícióktól. Kijelentik, hogy a leninizmus elavult és felül kell vizsgálni.

Mások azt állítják, hogy a kommunistákat meg kell ölni, és hogy azok, akiket megöltek, népellenesek voltak. Akadnak olyan elemek is (az értelmiség körében), akik felvetik a fegyveres harc folytatását,

noha az ellenforradalom letette a fegyvert. Most pedig nyilatkozzék M. elvtárs Ami a béke kérdését illeti, a lakosság még nem látja, hogy így merült fel: világháború vagy béke. Nem látja, hogy itt világháborús tűzfészek jött létre. Nekünk be kell bizonyítanunk, hogy a Nagy Imre-kormány hozzájárult a nemzetközi feszültséghez. Politikájuk a Szovjetuniótól függetlenül szembefordított volna a szomszédos országokkal, a Csehszlovák, a Román, a Jugoszláv Népköztársasággal. Már október 23-án, miközben azzal a jelszóval indultak, hogy „Le Gerővel”, előkerült az a jelszó is, hogy „Nem, nem, soha”. (Erdély jelszava.) Tito pozitív irántunk, mert megértette ezeket. Az országban ezt még nem értették meg. Nehéz helyzetben vagyunk és meg kell tudnunk magyarázni, hogy háborús veszély áll fenn. A régi magyar címert, amelyet a Nagy Imrekormány visszaállított, mi is elismertük. Ez bizonyos gyanakvásra adhat okot a szomszéd államokkal kapcsolatban. A kérdés nem könnyű, ezt

Jugoszláviával is közöltük. Nekik sem mindegy, hogy milyen rendszer lesz a Magyar Népköztársaságban. Nem szabad olyan helyzetbe jutnunk, hogy országunk szembekerüljön a szomszédos országokkal, nem tűrhetjük, hogy itt háborús tűzfészek legyen. El kell határolnunk magunkat Rákosi és Nagy Imre hibáitól. Ez bonyolult dolog. Az emberek vitatkoznak, az értelmiség Jugoszlávia felé fordul. Most Lengyelországra figyelnek. Számunkra életbe vágóan fontos, hogy a szocialista tábor egységes legyen, ami nehéz és bonyolult kérdés. Azért hívtam fel erre a figyelmet, mert a következő hetekben és hónapokban ezen kell munkálkodnunk. Most egy utolsó kérdés. Erősen foglalkoztat minket a munkásosztály egysége. Úgy véljük, a munkásosztály egysége helyre fog állni. A többi társadalmi rétegre könnyebben tudunk majd hatni. A jövőben egyezkedhetünk a haladó erőkkel,

hogy kit vegyünk be a vezetőségbe, de ennek az a feltétele, hogy legyen biztosítva a munkásosztály egysége. Kérdés, lehet-e két munkáspárt a Magyar Népköztársaságban. Válaszunk negatív, mert akkor más pártok is újjászületnek. Nem térhetünk vissza az 1945-ös helyzethez. A párt és a kormány vezetői egységesen vallják a munkásosztály egységének gondolatát. Nem könnyű kérdés. Vannak erők, amelyek szeretnék befolyásolni a kormányt, hogy fogadja el több párt létezését - a cél a kommunisták erejének és fontosságának gyöngítése. Beszélgettünk erről a cseh és a keletnémet küldöttséggel. Milyen segítséget nyújthatnak ebben a kérdésben? A forradalmi kormány segítséget kap az ide érkező delegációktól. Mi azt mondjuk, hogy a szocialista tábor mellettünk áll, de a tömegek csak akkor hiszik el, ha képviselőik Budapesten vannak. Meg kell néznünk azt is, nem volna-e jó, ha a szakszervezetek vezetői is eljönnének, mivel szakszervezetünk vezetői és aktivistái teljesen meg vannak zavarodva.

Nagy eredmény, hogy az Önök küldöttsége eljött hozzánk, úgy vélem, jó volna, ha az elkövetkező napokban szakszervezetük vezetőségétől is jönne egy küldöttség. Szakszervezetünknek szükségük van az Önök szakszervezeteinek segítségére, hogy érezzék, az ő ügyükről is van szó. A proletár internacionalizmusról van szó. Kérem, hogy ezt a kérést küldöttségünk vesse fel más testvérpártoknál is. R. elvtárs nyilatkozata A Szovjetunió és az Önök segítségével meg fogjuk oldani a problémáinkat. A politikai és szervezési kérdések megoldása folyamatban van: Gazdasági téren elért eredményeink azonban veszélyben vannak. Érződik a beszolgáltatások felfüggesztésének és a 6 hetes termeléskiesésnek a hatása. Még nem beszélhetünk inflációról, de ha nem teremtünk rendet a gazdaságban, infláció lesz. Már a felkelés előtt nehéz helyzetbe kerültünk, és ami veszélyes, tartozásaink vannak a kapitalistákkal szemben, akik torkunkra szoríthatják a kést és

bejelenthetik: csődbe jutottunk. Ez nemcsak a mi ügyünk. Ha a Magyar Népköztársaságot csődbe taszítják, az kihat minden baráti országra. Őszintén meg kell mondanunk, hogy ezt nem tudjuk saját erőnkből megoldani. A kormány úgy vélekedik, hogy segítséget kér a Szovjetuniótól és a baráti országoktól. A Szovjetuniótól, Önöktől, más barátoktól kapott segítség pillanatnyi megoldás. Gazdasági téren a helyzetünk súlyos. Mindent elkövetünk, hogy az általános sztrájkot abbahagyják, de fennáll a veszély, hogy ha a dolgozók mind visszatérnek az üzemekbe, nem lesz elegendő mennyiségű nyersanyag. Gondban vagyunk és tisztán kell látnunk, hogy a kért segítségnek az a célja, hogy a politikai téren elért sikerek erősítsék a népi demokrácia rendszerét. Mi a szocializmus építésének pozícióján állunk. Eredményeinket veszélyezteti az infláció. Nem kell bizonygatnom az infláció negatív kihatásait. Ez érintené az egész munkásosztályt és parasztságot. K. J. kiegészítése Gondolom, világosan látják, hogyan állunk jelenleg. Igyekeztem felhívni a figyelmet azokra a sajátos elemekre, akik részt vettek az eseményekben

és hogy mekkora határozottsággal kell fellépnünk az ellenforradalom és az ideológiai zűrzavar ellen. Számunkra éppen olyan fontos, hogy ne hajtsuk a munkásságot az ellenforradalom karjaiba, még akkor se, ha a magatartása negatív, de nem a munkások az ellenforradalmárok. A mi megítélésünk szerint október 23-a különbözik október 31-től, és azután különbözik november 6-tól, amikor áttérnek a bojkottra és a sztrájkra. Mi nyomon kísérjük ki, mikor, milyen magatartást tanúsított. Mindettől függetlenül le kell választanunk azokat az elemeket, akik elvesztették a fejüket - az értelmiség egy részét is beleértve, le kell választanunk és el kell szigetelnünk a munkásságtól, mert átmenetileg káros hatást gyakorolnak.

Rákosi Mátyás levele Nyikita Hruscsovhoz (1956) (Fordítás) N. Sz. Hruscsov elvtársnak, az SZKP KB első titkárának Kedves Hruscsov elvtárs! Szeretném felhívni figyelmét a magyarországi helyzet néhány kérdésére. 1. A Magyar Népköztársaság helyzete sok területen javul. Ez elsősorban a gazdasági fejlődésre vonatkozik, de jellemző a politikai életre is. Azonban nincs megfelelő javulás az MSZMP befolyásának és erejének növekedésében. Elsősorban a számok tanúskodnak erről. Ez év február 10-éig - az egyik forrás szerint - a párt tagjainak száma 160.000, a másik forrás 170.000-et mond. Ez az MDP létszámának 20%-a. Figyelembe kell venni, hogy a párt létszámának 20-30%-át új tagok teszik ki, tehát az MDP régi tagjainak közel 85%-a az új párton kívül esik. Budapesten még bonyolultabb a kép: ott ez év február

10-én az új pártnak csak 38.000 tagja volt, ami lényegesen kevesebb az országos átlagnál. Ez azt jelenti, hogy a fővárosban, ahol az ipari munkások 56%-a található, a régi párttagoknak csupán 10%-a lépett be az új pártba. Emellett még arra is kell gondolni, hogy ebben a számban a biztonsági szervek, a hadsereg, valamint a minisztériumok és a központi hivatalok állományának nagy része szerepel, ami még inkább tanúskodik arról, hogy az MSZMP-nek még nem sikerült meggyökereznie a proletariátusban. 2. Amennyire ez megállapítható a magyar újságok hiányos számadatai alapján, ezt a tényt kezdik felismerni. A kialakult helyzet javítására tervezett intézkedések nem tűnnek célszerűeknek. Például, Kiss elvtárs kijelentette, hogy nemsokára beszüntetik az MDP régi tagjainak felvételét, s az, aki eddig nem lépett be, a párt sorain kívül marad. Van olyan terv is, hogy az MDP-tagokat személy szerint felszólítják a belépésre. És végül, van olyan tendencia, amely a bajból erényt csinál és kijelenti: nekünk elég egy „tiszta” kis párt, amelynek létszáma nem haladja túl a 300.000-et. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy a régi kommunisták fő tömegét kizárták az MSZMP-

ből, a pártban szakadás van, a párt vezetése pedig nem akar tudni minderről, bár a pártszervezetekben, sőt a sajtóban is egyre gyakrabban szó esik erről. A sajtó azt állítja, hogy az MDP „szétesett”, „szétszakadt”, hogy „helyre kell állítani a munkásegységet”, hogy 1956. november 4. óta a mai vezetők viselkedésében „következetlenség” figyelhető meg. És mindezt olyan trükkök és kétkulacsosság veszi körül, hogy gyakran éppen ez jellemzi a pártvezetés munkáját. Bár a párttagság gyengébb, mint az MDP-ben volt, de egyre világosabban feltárja ezeket a kérdéseket. Adataim szerint a pártaktíva egyre inkább követeli: közöljék velük, kik a tagjai a titokzatos „Rákosi-Gerő klikk”-nek, mivel magyarázható, hogy bár Magyarországon proletárdiktatúra van, a párt régi vezetői hónapok óta a Szovjetunióban tartózkodnak és nem tudnak hazatérni stb. Az a gyors változás, amely az utóbbi két hétben a biztonsági szervek pozitív megítélésében nyilvánul meg, azzal kapcsolatos, hogy a biztonsági szervek párttaggyűlésein erélyesen követelték ezt. A változás éppen a különböző küldöttségek és írásos beadványok nyomása alatt történt. A belső karhatalmi erők tagjai azt követelik,

hogy újból hordhassák sapkájukon a vörös csillagot. A hadsereg kommunistái azt követelik, hogy az október 23. előtti egyenruhát hordhassák. Mindezek a tények arról tanúskodnak, hogy az egyszerű párttagok változtatásokat követelnek. 3. Azonban ezek a változások rendkívül lassan történnek, mert a mai pártvezetésből való régi kommunisták még nem szakították el azt a köldökzsinórt, amely Nagy Imrével és politikájával kapcsolta őket össze. Ahhoz képest, ami három-négy héttel ezelőtt volt, amikor minden nehézségért kizárólag a „Rákosi-Gerő klikk” volt a felelős, a mai helyzet egy nagy előrelépést jelent, mert most odáig jutottak, hogy Rákosi és Nagy egyaránt felelősek. De a kérdés ilyen felvetése sem alkalmas arra, hogy a régi, kipróbált kommunisták alapvető tömegét az új párt köré tömörítsem, mert ez Nagy és hívei valódi szerepét leplezi és igazolja. Addig, amíg a mai pártvezetés ny1tan és bátran nem tárja fel a Nagy-frakció egész aknamunkáját, nem leplezi le, hogyan készítette éveken keresztül politikailag és ideológiailag - az ellenforradalmat, amíg

nem szűnik meg a párt és a népi demokrácia 12 évi pozitív eredményeinek lejáratása és tagadása, addig az új vezetés nem számíthat a kommunista mag teljes támogatására. Ilyen módon, amíg a magyar kommunista mozgalom szétszakadt állapotban van, a túlnyomó többség bizonytalan az MSZMP vezetését illetően, várakozóan és negatívan tekint politikájára. Hogy ez a kételkedés jogos, mutatja az az ingadozás és ellentmondás, amely a szó és a tett között az aktívákon elhangzott beszédek és a sajtóban leközölt anyagok között van. Például, 5 nappal ezelőtt Kádár elvtárs a „sztalinisták”, a „rákosisták” üldözése ellen szólalt fel, Marosán elvtárs pedig, aki az utóbbi hetekben a Rákosi ellen irányuló kampány élére állt, továbbra is a „sztalinista” és „rákosista” elemekről beszélt. Január második felében volt egy pártnap, ahol a párttagokat a „Rákosi-Gerő-Farkas hármasnak kegyetlenkedéseivel” ismertették meg, s ezek után a párttagok elhiszik azt az aljas rágalmat, hogy „Rákosiék” a vallatások során kitépték Kádár elvtárs minden körmét, hogy a Rajk feleségének a melle csupa seb. Ez a rágalom most is az ellenség fegyvertárában van, például Nenni a

szocialisták firenzei kongresszusán nagy hatást ért el ezzel a rágalommal. Világos, hogy a kommunisták tömegei elutasítják ezeket a módszereket. Ismétlem: az elmúlt 12 év lejáratása, a „rákosisták” elleni agitáció és üldözés továbbra is, változtatás nélkül és teljes erővel folyik. Természetes, hogy a kommunisták túlnyomó többsége elítéli ezt. 4. A kommunisták nem tudnak egyetérteni olyan agitációval, amely november 4-e után következetesen és kitartóan a szocialista rendszer ellen mozgósítja a parasztságot, kijelentve, hogy a parasztságnak sokkal több oka lett volna az elégedetlenségre, mint a munkásosztálynak, s ennek ellenére a józan parasztság nem állt az ellenforradalom oldalára, mint az ipari munkások egy része. Nem fognak egyetérteni azzal sem, hogy ahelyett, hogy feltárják és megmagyarázzák az értelmiség szerepét az ellenforradalomban, olyan érvekkel homályosítják el a kérdést, mint: „a munkások egy része ellenforradalmi volt, ennek ellenére nem mondjuk azt, hogy a munkásosztály ellenforradalmi. Nem szabad mondanunk ezt az értelmiségről sem”. Nem érthetek egyet azzal sem, hogy a párt központi

lapja, a Népszabadság - s példájára az egész sajtó olyan kispolgári posványt hoz létre, amely csak terjed a sajtóban. A Népszabadság most már nem publikálja csaknem meztelen filmszínésznők képeit, azonban görcsösen igyekszik minél jobban hasonlítani a régi polgári újságokhoz. Ennek megfelelően az újság már most is bőségesen tárgyalja a nem politikai gyilkosságokat, a hirdetések között külön rovata van a házasságközvetítéseknek és szerelmi levelezésnek, az újság rejtvényeket közöl, van egy bridzs nevű kártyajátékrovata. Mindezt azért csinálják, hogy az újság ne legyen „szürke”, mint a „rákosisták” idején. De ami a legfontosabb, a helyes cikkek mellett az újságban állandóan kétes értékű, „titoista” szellemű revizionista cikkek, sőt ügyesen álcázott ellenséges anyagok is megjelennek. 5. Biztos vagyok benne, hogy a titoisták újból teljes erővel behatolnak a pártba. Egyetlen tényt említek. Jugoszlávia új budapesti nagykövete Kapicic, aki az utóbbi években belügyminiszter-helyettes volt. A megbízólevél átadása szokatlan körülmények között történt: az Elnöki Tanács elnökénél jelen volt

Magyarország külügyminisztere is. A sajtó nemcsak szokatlanul részletesen írta fogadásról, de leközölte a nagykövet életrajzát is. Soha, sem a szovjet, sem a kínai nagykövét megbízólevelének átadásakor nem volt ilyesmi. Belgrádban pedig a magyar nagykövet egy bizonyos Csébi, akit 1948 telén letartóztattak. Akkoriban a jugoszláv ügyvivő Tito ellen foglalt állást és átadott nekünk egy listát 14-15 jugoszláv kémről, amelyek között Csébi is szerepelt. 1955-ben Csébit rehabilitálták, s most ő a belgrádi magyar nagykövet. Ehhez hozzá kell tennem, hogy az ilyesmi elterjedt jelenség a magyar Külügyminisztériumban. A magyar ENSZ-delegációt Mód Péter vezeti, aki a háború idején Párizsban élt, majd a párizsi magyar nagykövetségen dolgozott. A Szovjetunió volt budapesti nagykövete, Puskin elvtárs annak idején közölte velünk, hogy vannak adatok, miszerint Mód francia kém. Mód beismerte, hogy kémkedett, a rehabilitáció során visszavonta a beismerését és most az ENSZ-delegáció vezetője. Vajda Imre, az emigrációban Ausztria Kommunista Pártjának KB-tagja volt, hazatérve a Szociáldemokrata Párt KB-tagja, az egyesülés után pedig az MDP KV tagja és államtitkár.

Megállapították, hogy pénzt csempészett ki Svájcba, 40 ezer frankot találtak. Elítélték, majd rehabilitálták, s most az ENSZ-ben képviseli Magyarországot gazdasági kérdésekben. Ezt a listát sokáig lehetne folytatni. Mint cseppben a tenger, látható ebben az elterjedt gyakorlat, amely kívülről nem látható: előre tolják a rehabilitáltakat, a sértetteket, akiket annak idején többségükben jogosan eltávolítottak a pártból. Ezek közül kerül ki a középkáderek jelentős része is. Vegyes érzelmekkel figyelik azt a szerepet, amelyet a karhatalmi erők játszanak most a helyzet megszilárdításában. Már kezdenek elégedetlenséget kinyilvánítani a kormány „balra tolódása” kapcsán, a pártban egyesülnek a megmaradt jobboldali, nacionalista, szovjetellenes elemekkel. Első pillantásra fel lehet ismerni őket: tüntetően kettős keresztes Kossuth-címert hordanak a hajtókájukon. Ezen elemek elégedetlenségévei és ingadozásával kapcsolatos az, hogy a pártban, sőt még a vezető káderek között is újból és újból felmerül a kérdés: nem volt-e mégis forradalom az, ami október 23-a és november 4-e között történt. Teljesen

egyetértek

azokkal

a

magyar

kommunistákkal, akik nem hiszik, hogy az ilyen káderekre támaszkodó párt megoldhatja az előtte állá rendkívül fontos feladatokat és megvédheti magát egy kritikus helyzetben. Rá kell mutatnia zsidó származású káderek előretolására, elsősorban a párt központi apparátusában. Amennyire ismeretes előttem, az ideiglenes KB egyharmada és valószínűleg a szervezőbizottság többsége közülük került ki. Ez mondható el a Népszabadság főszerkesztőjéről, a Kormány Tájékoztatási Hivatalának vezetőjéről, Münich első helyetteséről a Belügyminisztériumban, a politikai rendőrség parancsnokáról, a rendőrség országos főkapitányáról, Budapest főkapitányáról. Sokan közülük külpolitikai szolgálatban állnak. Ezek elsősorban sértett elemek, akik előtt én 1953-ban élesen felvetettem a nemzeti káderek kérdését, ezért az ellenzékbe mentek át, most pedig kiemelik őket. 6. Ismeretesek azok az új nehézségek, amelyek a parasztság között, az egyház és az iskola területén vetődtek fel. Kevésbé ismert, hogy a szakszervezetek változatlanul az óhajok és a követelések kezdeményezői és ilyen listáknak az összeállítói. Az új

szakszervezeti program lényegében egy elvtelen kompromisszum a kommunisták és a jobboldali szociáldemokraták között. Egyetlenegy szó sincs benne arról az új szerepről, amellyel Lenin elvtárs ruházta fel a szakszervezeteket, hogy segítsék az állam megszervezését, a munkafegyelem erősítését, a szocialista verseny kibontakoztatását. Ezek „népszerűtlen”, „hálátlan” feladatok, következésképpen hallgatnak róluk. Az ifjúsági szervezetek nem tudnak talpra állni. Lehet, szerepet játszik ebben az is, hogy a~ ifjúság kollektív szervezője, a Magyar Ifjúság című hetilap annyira „semleges”, hogy bármely polgári országban is megjelenhetne, s emiatt nem tudja a kollektív szervező szerepét betölteni. Petrák Lajos, a Forradalmi Munkás Ifjúság vezetője, az október 23-i tüntetés egyik szervezője volt. Mint a Dolgozó Ifjúsági Szövetség budapesti szervezetének egyik titkára, követelte a tüntetés engedélyezését, garantálta annak békés kimenetelét. Egyike volt azoknak, akik gyakran látogatták a jugoszláv nagykövetséget és támogatták a Petőfi Kört. Hasonló emberekkel az ifjúsági mozgalom más szektoraiban is találkozhatunk, legfőképpen az

egyetemi ifjúság között. És ez egyik akadálya annak, hogy létrejöjjön egy valódi, egységes, harcos ifjúsági szervezet. Hegyinek, a régi vezérkari főnöknek az eltávolítása helyes volt, de a helyére Ugrai ezredes került, aki a horthysta hadseregben törzsőrmester volt. A felszabadulás után tiszt lett. Hat hónapos tiszti iskolát végzett. Mivel a hadseregben 32 Frunzeakadémiát végzett tiszt és tábornok, valamint 14 Vorosilov-akadémiát végzett tiszt és tábornok van, nem beszélve a magyar katonai akadémiákat és iskolákat végzett tisztek ezreiről, érthetetlen, miért állítottak ily fontos posztra olyan ezredest, akinek nincs megfelelő katonai képzettsége. 7. A gazdasági helyzet és a munkanélküliség megjelenése igazolja azokat, akik hittek a pesszimista, sőt, néha pánikszerű előrejelzésekben. Most, amikor megvannak az első eredmények, alaptalan optimizmussal találkozhatunk. „Az élelmiszerellátásban már nem fogunk találkozni nagyobb nehézségekkel” - olvastam néhány nappal ezelőtt a Népszabadságban. Az tény, hogy a szocialista tábor, elsősorban a Szovjetunió bőkezű segítsége és

önfeláldozó szolidaritása eddig megakadályozták a komolyabb nehézségek keletkezését. De ezzel kapcsolatban olyan hangulat alakult ki, hogy most már állandóan így lesz. A legfontosabb tényező: a kenyérellátás egyáltalán nincs biztosítva. A gabonakultúrák vetésterülete több mint 500.000 holddal csökkent. Ez azt jelenti, hogy átlagtermés mellett közel 460.000 tonna gabonahiány lesz. Ha feltételezzük, hogy a szabad felvásárlás ugyanannyi gabonát adna az idén egy holdról, mint az elmúlt évek begyűjtése - ami teljesen kizárt -, ebben az esetben is közel félmillió tonna kenyérgabona hiányzik, s ennek pótlását hallgatólagosan a Szovjetuniótól várják. A begyűjtést, mint a „rákosisták” egyik hibáját, beszüntették, de semmiféle konkrét terv ennek helyettesítésére nincs. A minisztériumok és más központi hivatalok meggondolatlan összevonása és megszüntetése zavart váltott ki, legfőképpen a gazdaságirányításban, de az állam irányításában is. Ezt a zavart még fokozza, hogy gyakran keresztül-kasul váltogatják a párt- és állami hivatalnokok megmaradt részét, azzal az indoklással, hogy az új embereket nem ismerik az új helyükön, ezért nincs ellenzékük, mint a régi helyen. Ennek az az

eredménye, hogy egyre több a panasz, hogy a gyárak magukra vannak hagyva, hogy nincs központi vezetés és a helyi tanácsoknak nincs hova fordulniok. (A pártban is növekszenek az ilyen panaszok. Kiderült, hogy azzal egyidejűleg, hogy szétverték a pártot, a párt helyiségeit is elherdálták, s ily módon a kerületi és üzemi pártszervezeteknek nincs hol tartaniuk a taggyűléseiket.) Már most látható, hogy a bérek meggondolatlan emelése és a természetben kiadott javak eredményeképpen a termelés a tavalyihoz képest 20-30 százalékkal drágult. Az agitáció, amelyet legfőképpen a szakszervezetek folytatnak, a munka intenzitásának csökkenésére irányul. Előre látható, hogy a termés betakarítása után, amikor a nemzetközi segély üteme csökkenni: fog, az iparban komoly nehézségek merülnek fel, s ezek hónapról hónapra növekedni fognak. A parasztság között óriási spekuláció figyelhető meg, viszont adót alig fizetnek. Ugyanakkor még nem győzték le az infláció veszélyét. Figyelembe kell venni, hogy a munka termelékenysége jelentősen csökkent, a normák csökkentése, a felelőtlen kiadások pedig folytatódnak. Nincs egyensúly a termelés és a fogyasztás között, de az eddig

foganatosított intézkedések alapján ez lehetetlen is. A pártnak nincs befolyása a gazdasági kérdések eldöntésére az üzemekben. Ezt még elvileg meg is alapozzák: a pártszervezeteknek „úgymond” politikai munkával kell foglalkozniuk, a munkástanácsoknak pedig a gazdaságival. Ezek a körülmények akadályozzák a pártbefolyás növekedését az üzemekben, akadályt jelentenek a revizionista nézetek is, amelyek a gazdaságpolitikában a jugoszláv befolyás alatt alakultak ki. Véleményem szerint a gazdasági területen olyan nehézségek merülnek fel előttünk, amelyek legyőzésére nem vagyunk felkészülve semmilyen területen, legfőképpen nem pedig politikailag. 8. Szeretnék szólni a Magyar Forradalmi Munkás-paraszt Kormány ENSZ-hez küldött memorandumáról. Szégyenkezve és felháborodva olvastam ezt az alázatos, bocsánatkérő okmányt, amely a Magyar Népköztársaság és a párt belső kérdéseit egy olyan ENSZ elé tárja, ahol az imperialisták az urak. Idézek egy bekezdést a memorandumból: „Jól ismert, hogy a múlt hibáiért felelős állami és pártvezetőket leváltották, s megtiltották számukra, hogy

részt vegyenek Magyarország politikai életében.” Az ügyet még az is komplikálja, hogy Magyarországon biztosak abban, hogy ezt a fontos okmányt szokás szerint a Szovjetunióval is egyeztették. Összegezve: Sürgősen meg kell oldani a kommunista párt égető problémáit, a kommunisták egységének kérdését. (Fölvetik a „munkásosztály egységének” kérdését, anélkül hogy megmondanák: mit értenek ez alatt, milyen alapon, kinek a vezetése alatt kell ennek megvalósulnia. Ez csak fokozza a zavart és elkendőzi a valódi kérdést.) Itt elsősorban arra van szükség, hogy a pártmunkába és a pártvezetésbe bevonjanak kipróbált, érdemes, hűséges elvtársakat, akiket kizártak, őket még fizikai munkára sem veszik fel, és ahogyan a Népszabadság fejezte ki magát, „belső száműzetésben” vannak. Politikailag ennek alapvető feltétele az elmúlt 12 év helyes értékelése. E nélkül még azok az elvtársak sem tudnak teljes erővel fellépni és bátran agitálni, akik az MSZMP-ben vannak, mert a párt múltjának a lejáratása zavarja őket, saját bűnösségük érzetét kelti bennük, annál is inkább, mert még mindig folytatódik a párt és a népi demokrácia szidalmazása.

Ugyanolyan fontossága van annak is, hogy végre megmagyarázzák és politikailag leleplezzék, milyen módon készítette elő az ellenforradalmat Nagy Imre és frakciója éveken keresztül politikailag és ideológiailag. Ami ezen a területen már megtörtént, csupán az általános és nem meggyőző nyilatkozatok ismétlése. A párt 12 éves tevékenységének és érdemeinek elismerése nélkül, a régi kipróbált kommunisták bevonása nélkül, valamint a Nagy Imrefrakció politikai leleplezése nélkül az MSZMP nem lehet az ország vezető pártja! Ezek a feltételek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az MSZMP valóban vezesse az országot, a népet, a tömegszervezeteket, irányítsa az ország politikai, gazdasági és kulturális életét. Moszkva, 1957. február 15. Kommunista üdvözlettel: M. I. Rákosi

Kádár János levele Chivu Stoicához a Nagy Imre-csoport menedékjogának megszüntetéséről (1957) Fordítás Budapest, 1957. április 5. A Román Népköztársaság Minisztertanácsa Elnökének, Chivu Stoica elvtársnak Az elmúlt év november 22-i, a Magyar Külügyminisztérium útján Malnasán Aurél külügyminiszter-helyetteshez írt levelünkben ideiglenes menedékjogot kértünk a Román Népköztársaság kormányától Nagy Imre és társai részére a Román Népköztársaság területén személyes biztonságuk érdekében. A Román Népköztársaság kormánya eleget tett kérésünknek, amelyért köszönetünket fejezzük ki. Az utóbbi hónapok során olyan adatok merültek fel, amelyek alapján felelősségre kell vonnunk Nagy

Imrét és súlyos bűntettek miatt. Kérjük a Román Népköztársaság kormányát, hogy felelősségre vonásuk lehetővé tétele végett vonja vissza a menedékjogot Nagy Imrétől és az alább megnevezett társaitól Nagy Imre Haraszti Sándor Tánczos Gábor Losonczy Géza Vásárhelyi Miklós Fazekas György Donáth Ferenc Jánossy Ferenc Szilágyi József. Kérjük sürgősen értesítsenek határozatukról, hogy nevezetteket hazahozhassuk és hozzákezdhessünk kihallgatásukhoz. Kádár János a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Minisztertanácsának Elnöke

Chivu Stoica válaszlevele Kádár Jánoshoz (1957) Fordítás Bukarest, 1957. április 10. Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Elnökének, Kádár János elvtársnak Megkaptam az Ön 1957. április 5-i levelét Nagy Imre, Losonczy Géza, Donáth Ferenc, Haraszti Sándor, Vásárhelyi Miklós, Jánossy Ferenc, Tánczos Gábor, Fazekas György és Szilágyi József magyar állampolgároknak a Román Népköztársaságban való tartózkodási joga megszüntetése tárgyában. 1956. november 22-i, kormányaink között folytatott levélváltásunkban létrejött megállapodásunk értelmében - figyelembe véve a magyar kormány kérését, valamint azt a tényt, hogy Nagy Imre és csoportjából való más személyek már több esetben kéréssel fordultak a román kormányhoz, hogy tegyük lehetővé számukra a Magyar Népköztársaságba való visszatérést - mely kérés annak idején a magyar kormány tudomására lett hozva, a román kormány kész

a megnevezett személyeknek a Román Népköztársaságban való tartózkodási joga megszüntetésére, tehát a megnevezett személyeknek lehetőségük van a Magyar Népköztársaságba való visszatérésre. Chivu Stoica a Román Népköztársaság Minisztertanácsa Elnöke

Kádár János feljegyzése a PB-nek Hruscsov felmentéséről (1964) SZIGORÚAN BIZALMAS! Saját kezű felbontásra! Készült 14 pld.-ban. Kedves Elvtársak! A Politikai Bizottság határozata alapján írt levelemben közöltem Brezsnyev elvtárssal, hogy meghívását elfogadva kész vagyok novemberben kiutazni Moszkvába, találkozni a szovjet elvtársakkal. Ez az utazás számomra sok tekintetben problematikus, ezért azzal a kéréssel fordulok az Elvtársakhoz, hogy a keddi ülés zárt szakaszában szenteljenek e kérdésnek is időt és mondják meg véleményüket miheztartásom végett. Először szeretném sorra venni azokat a kérdéseket, amelyekben álláspontunk előttem világos, illetve egyszerű, gyakorlati kérdéseknek tekinthetők: A látogatás időpontjáról. Figyelembe véve a szovjet elvtársak november 7-ével kapcsolatos

elfoglaltságát, valamint saját itthoni munkánkat (terv stb.) 2-4 napi moszkvai tartózkodást, s az utazást számba véve 6-7 napot kell összesen terveznünk, ezért azt gondolom, hogy november 10. és 20. közötti időpont volna alkalmas. Ha a PB ezzel egyetért, akkor meg kellene bízni a november 7-re kiutazó küldöttségünk vezetőjét, egyeztesse ezt az időpontot a szovjet elvtársakkal. Az utazás céljáról. Eszmecsere a szovjet elvtársakkal, amelynek során kétoldalú kapcsolataink, s a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdéseiben meg kellene hallgatni a szovjet elvtársakat. Ugyanakkor kifejteni előttük Központi Bizottságunk álláspontját ugyanezekben a kérdésekben, s személyes véleményemet néhány más kérdésben. Szükségesnek tartanám, hogy a moszkvai magyar kolónia (követség, kereskedelmi kirendeltség, KGST-beli embereink, katonai attasé) tagjaival is találkozzam, véleményüket, tapasztalataikat megismerjem, s a további munkáról beszélhessek velük. Az utazás jellegéről. Az utazás betéte jellegű legyen, abban az értelemben, hogy hivatalos, protokoll nélküli, ugyanakkor publikált. Ennek célja, egységünk

demonstrálása kifelé. Ha ilyenre lehetőség adódik, meglátogathatnám hivatali helyiségében külön Brezsnyev, s külön Koszigin elvtársat is. Az utazás ilyen kezelése esetén, azt egyeztetve és egyidejűleg publikálni kellene a Budapestről velő elutazás, vagy a Moszkvába való érkezés időpontjában. Közlendőinkről. 1. Ismét közölnöm kell, hogy Hruscsov elvtárs felmentésének tényét megértjük, annak módját helytelenítjük. Ezzel kapcsolatban utalni kívánok arra, hogy a felmentés a) váratlanul ért bennünket és az egész magyar közvéléményt; b) lesújtotta és megzavarta párttagságunkat, e szocializmus híveit; c)felélénkítette és bátorította a velünk szemben álló összes erőket, a szektásoktól kezdve agása rendszerünk jobboldali ellenségeiig. 2. Pártjaink barátságig a magyar-szovjet barátság elvi alapokan nyugszik és nem személyektől függ, s annak a jövőben még tovább kell erősödnie. 3. A nemzetközi munkásmozgalom kérdésesben az MSZMP által elfoglalt elvi politikai álláspont, a külpolitikai kérdésekben elfoglalt álláspontunk, amelyek

jól ismertek a szovjet elvtársak előtt, nem változtak. 4. Szeretnénk ismerni az SZKP elgondolásalt a nemzetközi munkásmozgalom kérdésestien, a külpolitika terén szükséges további lépéseket illetően. 5. Megérdeklődne, van-e a szovjet elvtársaknak észrevételük, közölnivalójuk a magyar-szovjet közvetlen kapcsolatok és együttműködés kérdéseivel összefüggésben? Kényesebb kérdésekről. Mint személyes problémát, fel akarom vetni a PB előtt a következőket: Rendkívül nehéz számomra Brezsnyev, Koszigin, Mikoján elvtársakkal és más vezető szovjet elvtárssal barátságról, s hasonlókról beszélni, ha nem lehetek velük teljesen nyílt és őszinte. Ezért úgy érzem, hogy mart, amikor első ízben találkozom velük Hruscsov elvtárs leváltása után, néhány dolgot meg kell mondanom egyenesen. Meg akarom mondani, hogy ezen hibák halmazata, amely az utóbbi időkben a tájékoztatók szerint Hruscsov elvtárs munkájában jelentkezett, nem változtat semmit ezen, hagy én őt továbbra is becsülöm, a XX. kongresszus fő

irányvonala, a békés egymás mellett élés javára kifejtett pozitív, s nagy munkássáláért, külön azért, amit a magyar népért, a magyar-szovjet barátság erősítéséért tett. Ezzel összefüggésben fel akarom vetni még a következőket is: Tudok arról, hogy 1956. november 1. körül a vezető szovjet elvtársak kezdetben nem voltak egységes véleményen abban, hogy a szovjet kormány adjon-e katonai támogatást az akkor szervezett Magyar Forradalmi Munkás Paraszt Kormánynak, s Hruscsov személyesen a katonai támogatás megadása mellett volt. A kérdés az, hogy az SZKP Elnöksége ma hogyan látja Hruscsov elvtárs eljárását ebben az ügyben? Továbbá, még magam is gondolkodom, szóvá tegyem-e vagy sem, de erősen foglalkoztat engem a következő kérdés is: Ma az SZKP elnökségi tagjaiként működnek olyan elvtársak, akik támogatták Rákosiékat 1949-ben Rajk elvtársékkal, 1951-ben velem, Kállai elvtárssal szemben foganatosított eljárásukban, 1956 tavaszéin,

majd még 1957 tavaszán, az ellenforradalom után is kiállottak Rákosi mellett, mondván, hogy internacionalista, rendes elvtárs stb. Rákosi ma a Szovjeturalóban van. Miután beváltották azt az N. Sz. Hruscsovot, aki teljes mértékben szolidarizálta magát az MSZMP nyolc évvel ezelőtt újjászervezett Központi Bizottságával s az új magyar kormánnyal, érdekes és fontos is volna számunkra ismerni Szuszlov elvtárs, s más, érintett szovjet vezetők mai álláspontját ezekben a régebbi keletű kérdésekben. Szeretném közölni a tisztelt Politikai Bizottsággal, hogy ezek a kérdések engem ettől a perctől kezdve foglalkoztatnak ismét, amióta értesültem Hruscsov elvtárs leváltásáról. Meg kell azt is mondanom, hogy nem aggodalom, inkább harag az, ami bennem egeket a dolgokat ismét felszínre hozta. Lehet, hogy ugyanezek a régi, mégis bizonyos mértékig ismét aktuális kérdések, rajtam kívül még sok más elvtársnak is eszébe jutattak: Már arra is gondoltam, hogy egy Brezsnyev elvtárshoz címzett személyes levélben teszem ezeket a kérdéseket szóvá, amit előre kiküldenék. De írásban vagy szóban, az mindegy, úgy érzem, most valamikor szót kell váltani ezekről a

szovjet elvtársakkal. Lehet, hogy úgy tűnik mart, ez pillanatnyilag tovább zavarná viszonyunkat a szovjet elvtársakkal, ezt nem vitathatom. Ugyanakkor azt gondolom, meg is tisztítaná viszonyunkat a jövőre, s talán ez a legfontosabb. Még a kiutazásról. Már Nemes elvtársnak említettem, eredetileg azt gondoltam, hagy egyedül utaznék ki (a PB tagjai közül), mert az fesztelenebb beszélgetéseket tenne lehetővé. De átgondolva a fent jelzett kényes kérdéseket, azt kérem a Politikai Bizottságtól, hogy ha ez az utazás létrejön, kísérjen el Nemes elvtárs is, aki az említett kérdések egy részénél szubjektíve nincs közvetlen érintve, ez nagy segítség volna számomra. Két további kérdésről. A Politikai Bizottság hozzájárulásával a Szovjetunió Állami Politikai Kiadója most rendezi sajtó alá Moszkvában beszédeimnek és cikkeimnek egy újabb kötetét. A következőkről értesültem ezzel kapcsolatban, Hruscsov elvtárs felmentésének publikálása után nem több, mint két-három nappal ennek a kiadónak egy képviselője megjelent Szipka

elvtársnál, ottani nagykövetünknél és közölte vele, hogy beszédeimben sokszor szerepel Hruscsov elvtárs neve, húzni kellene. Szipka elvtárs - helyesen - azt mondotta, nem hiszi, hogy én ebbe beleegyeznék. Szeretném a PB-nek bejelenteni, hogy moszkvai tartózkodásom felhasználva, érintkezésbe szeretnék lépni a kiadóval, s közölni vele, hagy utólag nem változtathatom meg beszédeim és cikkeim szövegét, megértem kiadói problémáit, ezért a kiadásra vonatkozó megállapodást tekintsék semmisnek, a kéziratot visszaveszem. Végezetül egy nevetségesnek látszó, de mégis jelentőséggel bíró dologról. Minden moszkvai utam alkalmával almát szoktam vinni Hruscsov elvtársnak, mondván, hogy ez neki életfogytiglan járó kommenciója tőlünk, a magyarok javára végzett munkájáért. Most is akarok venni és az SZKP apparátusa útján névjegyemmel - elküldeni résiére. Kérem a fentiekkel kapcsolatban az Elvtársak véleményét, észrevételeit. 1964. november 2-án Üdvözlettel: Kádár János

Darvas József levele Kádár Jánoshoz (1965) Budapest, 1965. augusztus 11. Kedves Kádár Elvtárs! Betegségemből lábadozva legelső írásommal Téged kereslek fel, a parlament márciusi ülésszakán a folyosón - feltett kérdésemet és arra való reagálásodat illetően, a részemről szükségesnek és fontosnak érzett tisztázás szándékával. Betegségemet is az ősz óta növekvő, leküzdeni nem bírt feszültségérzés okozta. Ez a feszültségérzés a Hruscsov elvtárs távozásával kapcsolatban bennem és másokban - felgyülemlő kérdésekkel kezdődött, a nemzetközi munkásmozgalom problémái iránt érzett nem tagadom, olykor szorongásos - felelősséggel folytatódott: minderre már csak nyomatékként, bár nem könnyű nyomatékként került rá az a töprengő aggodalom, melyet a gazdasági fejlődésünknek, társadalmunk demokratizmusának, munkánk és közgondolkodásunk színvonalának a konszolidáció óta felgyűlt, sok vonatkozásban megoldatlan kérdései

váltottak ki belőlem. Nem akarom bizonygatni sem eredményeinkbe, sem lehetőségeinkbe vetett hitemet: úgy gondolom, nem szolgáltam rá sem írással, sem szóval, hogy ez kétségbe vonható legyen. Azt azonban megemlítem, hogy a jelzett külső és belső problémák melyekről különböző fokon egész népünk gondolkodik számomra nemcsak megoldandó feladatokat jelentettek és jelentenek, hanem annak szenvedélyes emberi-írói kutatását is, hogy milyen körülmények, összetevők, objektív és szubjektív okok folytán, miért gyűlhet fel ennyi probléma egy olyan társadalomban, amelynek - a dolgokat nem idealizálva is - a marxista módon tudományos előrelátást, a különféle jelenségek és ellentmondások korszerűen gyors elemzését szerintem mégis csak biztosabban és eredményesebben kellene birtokolnia: Tudom, emberek vagyunk, én is az vagyok, de a magam szorító felelősségét is épp ezért éreztem egyre jobban, talán értelmileg-érzelmileg túlságosan felfokozva: ezért is következhetett be, hogy adott helyzetet és időt nem szerencsésen megválasztva, kérdésemet épp feszültségérzésem miatt nem árnyalva, tettem a „hogyan jutottunk idáig” megjegyzésemet. Tulajdonképpen azt szeretném, ha elfogadnád tényként

a bennem volt valóságot: becsületes gond és felelősség szólalt meg bennem, teljesen konstruktív indítékkal, bár elismerem, nem higgadt és nem szerencsés fogalmazásban: de semmiképp sem fejvesztettség, még kevésbé felelőtlen kifakadás. A magam megnyugvásáért is kérlek, könyveld el az elhangzott megjegyzést valódi, belső tartalma és ne félreérthető formája szerint. Fogadd változatlanul őszinte nagyrabecsülésemet, és arra való legteljesebb készségemet, hogy fontos dolgaink megoldásában erőm, egészségem szerint részt vegyek. Elvtársi üdvözlettel: Darvas József

Kádár János válaszlevele Darvas Józsefhez (1965) 1965. augusztus 14. Tisztelt Darvas elvtárs! Megkaptam, köszönöm augusztus 11-én kelt leveled. Örülök, hogy betegséged megszűnőben van, s ismét dolgozhatsz. A februári, parlamenti „hogyan jutottunk idáig” megjegyzésedet illetően elhiszem, hogy Téged őszinte aggodalom, s nem valamiféle rossz szándék vezetett. Objektíve azonban a helyzet nem ismerésére vallott, s a helyzetet rosszindulatúan torzító, ellenséges szándékai, suttogópropaganda hatásaként jelentkezett. Másrészről (nem nevezhetem egyéb módon), Részedről maggondolatian és felelőtlen fellépés volt. Jól tudtad, amikor ezt mondtad, hogy nekem, mint felelős közfunkcionáriusnak, perceken belül országvilág előtt kell szólnom, bonyolult helyzetben, igen fontos dolgokról, s az ilyen helyzetnek megfelelő feszültség kell, hogy legyen bennem. Ilyen körülmények között, ez volt a Te „hozzájárulásod” egy

olyan országgyűlési felszólaláshoz, amely meggyőződésem szerint - nem az én magánügyem, hanem közügy volt. Még máig sem értem, hogy Te tulajdonképpen mit akartál elérni ezzel a megjegyzéseddel akkor? Egy más kérdésről. Leveledben akkori fellépésedet döntően a felfokozott emberi-írói, értelmi és érzelmi állapotodra vezeted vissza. Én azonban megkérdezem, milyen alapon tételezted fel, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomban folyó áldatlan vita, Hruscsov váratlan felmentése, munkánk számos hibája, az ország gazdasági problémái Téged mélyebben érintenek lelkileg, mint engem? Mikor értitek meg végre, hogy egy pártmunkás, egy állami tisztviselő, vagy akár egy két elemit végzett vasúti rakodómunkás lelke is lehet alkalmilag ugyanolyan érzékeny, mint – uram bocsáss - akár egy író lelke? Az a fikció, hogy az író „a nemzet lelkiismerete”, igaz lehetett akkor, amikor a „nemzet” a földbirtokosnemesi osztályból állott. A népi hatalom viszonyai között ez korszerűtlen, elavult és káros képzelgés. Végezetül, igaz, hogy februárban pillanatnyilag és sajnálatos módon, megjegyzésed miatt elragadott az

indulat, de semmi harag nem maradt bennem irántad, mert én, amióta csak ismerlek, tudom, hogy Te úgy, ahogy vagy, a szocialista eszme embere vagy. (Éppen ezért bántott a dolog, más estben fütyültem volna rá.) Ha kiegyensúlyozottabb lelkiállapotban akarsz élni, fogadj el tőlem egy tanácsot: Bármi történik, ne arra gondolj, hogy mi lesz most? Ellenkezőleg, arra gondolj mindig, hogyha meggyőződésünkben szilárdak maradunk, dolgozunk és harcolunk, akkor bármi is lesz, a kommunizmus előrehalad és győzni fog. Én magam ennek tudatában éltem és dolgoztam és jól tudtam aludni 1933-ban is, 1944-ben is, 1951-ben is (ez a dátum magánvonatkozású), 1956-ban is és ma is. Az bizonyos, hogy érvényes a régi szabály: probléma, fejtörés, munka, verekedés mindig lesz. De ez nem is baj, hiszen ez az élettörvénye, az abszolút biztonság és nyugalom az ember számára a halál. Most ennyiben kívántam leveledre válaszolni, bizonyára lesz idő és alkalom, hogy kötetlenebb formában is beszélgethessünk e kérdésekről. Teljes gyógyulást, jó egészséget kívánok Neked és sikert - munka van számodra is bőven, irodalmi és társadalmi egyaránt.

Elvtársi üdvözlettel: Kádár János

Komócsin Zoltán előterjesztése a PB-nek Rákosi Mátyás hazatéréséről (1967) SZIGORÚAN BIZALMAS! Készült 2 példányban A Politikai Bizottság 1966. szeptember 20-i ülésén határozatot hozott, hogy foglalkozzunk RÁKOSI MÁTYÁS problémájával. Biszku Béla és Kállai Gyula elvtárssal egyeztetve javaslatainkat az alábbiakban terjesztjük elő: 1. Javasoljuk, hogy 1967 folyamán, a szükséges előkészítés után tegyük lehetővé Rákosi Mátyás számára, hogy a Szovjetunióból hazatérjen Magyarországra. Hazatérése után Rákosi Mátyás semmiféle politikai, közéleti, társadalmi szerepet nem játszhat. Egyértelműen vállalnia kell, hogy semmi olyat nem tesz, ami ellenkezne pártunk határozataival, a Magyar Népköztársaság törvényeivel. Ugyancsak, még a hazatérés előtt, beszélni kell Bíró Ferenccel, hogy ő, személyesen és a család többi tagjai biztosítsák azt, hogy Rákosi Mátyást megóvják politikai hiba

elkövetésétől, a törvényeinkbe ütköző cselekményektől. 2. Hazatérése után Rákosi Mátyás számára biztosítani kell Budapesten megfelelő Kakást és havi 3200 forint nyugdíjat. Felesége számára ugyancsak biztosítani kell havi 1600 forint nyugdíjat. 3. A Párttörténeti Intézetben lehetővé kell tenni, hogy Rákosi Mátyás kutatásokat végezzen visszaemlékezéseinek megírásával összefüggésben. Rákosi Mátyásnak vállalnia kell, hogy írását csakis Magyarországon, a párt határozatainak és törvényeinknek megfelelően próbálhatja nyilvánosságra hozni. Semmilyen írását - beleértve a személyes jellegű levelet is - sem juttathatja el külföldre. 4. Rákosi Mátyás hazatérésének engedélyezésével kapcsolatban a következő feladatok vannak: a) Konzultálni kell a Politikai Bizottság határozatáról és egyetértés esetén Rákosi Mátyás hazahozatalának konkrét lebonyolításáról a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságával. A konzultáció lefolytatásával a PB Aczél György és

Sándor József elvtársat bízza meg. b) Beszélni kell Bíró Ferenccel, hogy ő, személyesen és a család vállaljanak politikai és erkölcsi felelősséget Rákosi Mátyásért. A beszélgetést lebonyolítja Sándor József elvtárs. c) Beszélni kell szovjetunióbeli tartózkodási helyén Rákosi Mátyással hazatéréséről. Tisztázni kell állásfoglalását pártunk politikájával kapcsolatosan és azokkal a feltételekkel összefüggésben, amelyek hazatérésével és itthoni életével kapcsolatosak. A beszélgetéssel a PB megbízza Aczél György és Sándor József elvtársat. d) Mindezek után a Rákosi Mátyás hazahozatalával kapcsolatos problémákat újólag jelenteni kell a Politikai Bizottságnak, majd a Politikai Bizottság állásfoglalását a Központi Bizottság elé kell terjeszteni jóváhagyásra. Előreláthatóan az év harmadik negyedében kerülhetne sor Rákosi Mátyás hazahozatalára. Amikor ez megtörtént, a magyar sajtóban néhány soros hírt kell megjelentetni arról, hogy Rákosi Mátyás, a Magyar (Dolgozók Pártja Központi Bizottságának volt első

titkára, a Szovjetunióban 1956. július óta folytatott gyógykezelésről visszatért Magyarországra. Budapest, 1967. január 27. Komócsin Zoltán

Kádár János levele a PB-hez (1972) SZIGORÚAN BIZALMAS! Saját kezű felbontásra! Készült: 1 eredeti példány+14 másolat Gépelte: Sz. J.-né Tisztelt Politikai Bizottság! Kedves Elvtársak! Április közepén közölte velem Biszku elvtárs, hogy a Politikai Bizottság még január elején távollétemben - határozatot hozott arról, hogy meg kívánnak emlékezni a közeljövőben esedékes 60. születésnapomról. Megköszönve a figyelmességet, közöltem s most megismétlem az ezzel kapcsolatos személyes kívánságomat: a megemlékezés a lehető legegyszerűbb módon történjék, a nyilvánosság egyetlen rövid ténykommüniké legyen, s mellőzzenek mindenféle publicisztikai körítést. A szóban forgó évfordulóval kapcsolatban azonban nekem fel kell vetnem egy más természetű és fontosabb, engem régóta foglalkoztató kérdést. A párt

vezető szerveinek munkáját érintő személyes kérésem, illetve javaslatom van. Az ügyben írt beadványomat csatolom azzal a kéréssel, hogy a Politikai Bizottság tűzze napirendre, tárgyalja meg és terjessze a Központi Bizottság elé. A dolog természete miatt, beadványom tárgyalásánál zárt ülést, s annak megfelelő ügykezelést javaslok. Még egy eljárási kérdés: ha ez a tárgyalás valamely szakaszában a megfelelő álláspont zavartalan kialakításához célszerűnek mutatkozna, nincs ellenvetésem azzal szemben, hogy a Politikai Bizottság távollétemben is megtárgyalja személyi ügyemet. Megértést, az üggyel elkerülhetetlenül együtt járó vesződség közepette pedig türelmet kérek az elvtársaktól. Budapest, 1972. május 10-én Elvtársi üdvözlettel: Kádár János

Kádár János első beadványa a PB-hez nyugdíjazásáról (1972) SZIGORÚAN BIZALMAS! Készül: 1 eredeti példány és 14 másolat Gépelte: Sz. J.-né Tisztelt Központi Bizottság! Kedves Elvtársak! Ezúttal egy, a párt vezető szerveinek munkáját érintő személyes üggyel, kéréssel keli terhelnem az ügyben egyedül illetékes vezető testületünket, a Központi Bizottságot, személy szerint az elvtársakat. Bennem régen érlelődő gondolat alapján, kellő mérlegelés után határoztam el és terjesztem be az alábbiakban személyes kérésem, annak indítékait. - A megfelelő párthatározatok alapján most már több, mint 15 éve töltöm be a Központi Bizottság első titkárának tisztségét. Ez az időszak a párt életében is mérhető, az egyén életében pedig jóval több: ebben a hónapban, mind a szolgálati idő, mind életkor

tekintetében elérem a törvényeinkben megállapított nyugdíjkorhatárt. Ezek alapján tisztelettel kérem a Központi Bizottságot, hozzon döntést az első titkára tisztség alóli felmentésem és nyugállományba helyezésem ügyében. - Kérésem megfontolásánál elsősorban abból indultam ki, hogy a pártnak kipróbált, a marxizmusleninizmus elvein alapuló, a dolgozó tömegek, népünk által elfogadott, cselekvően támogatott politikája, és az e politikáért folytatott harcban tömörült, összeforrott vezető kollektívája és tagsága van. Mély meggyőződésem, hagy ezek az alapvető tényezők biztosítják a pára politikai irányvonalának és munkájának töretlen folyamatosságát, egyben lehetővé teszik bármely tisztségben, a Központi Bizottság első titkárának tisztségében is a személycserét. - Pártunk az utóbbi másfél évtizedben a tisztségek betöltésénél a személyi kérdések megoldásánál is – helyesen - a stabilitásra törekszik. Ezen az általános törekvésen belül azonban - ezt mindenki tudja - esetenként, és időnként elkerülhetetlenek és szükségesek egyes tisztségekben a személycserék. Szerintem ez alól az általános szabály

elöl nem lehet kivétel még a Központi Bizottság első titkárának tisztsége sem. Ismeretes, hogy súlyos harcokat vívott pártunk több mint ötvenesztendős történetében a Központi Bizottság vezető tisztségében a személycserék mindig legutóbb is! rendkívüli körülmények, megrázkódtatások közepette mentek végbe. Most minden feltétel megvan ahhoz, hogy ezúttal, végre, a Központi Bizottság első titkárának tisztségében esedékes személycsere is normálisan, rendezett körülmények között és mindenféle megrázkódtatás nélkül történjék: A pártérdek, a közérdek ezt követeli, és ez az én legfőbb személyi kívánságom is. Kérésem külön, személyes indoka: Az első titkári munkakör betöltésénél a személyi adottságokban rejlő, mindenkinél, természetesen nálam is fellelhető, különböző hiányosságokat lelkiismeretességgel és intenzív munkával törekedtem mindenkor pótolni. Most azonban - tetszik ez nekem vagy nem - reálisan szembe kell néznem azzal a ténnyel, hogy olyan életkorba léptem, amelyben az ember munka- és teherbíró képessége már nem

növekszik, ellenkezőleg, az idő múlásával, évről évre és fokról fokra csökken. Pártunkban tisztség betöltésére bárki is csak az érdemi és hatékony munka alapján jogosult. Helytelen, ha valaki pusztán múltbeli érdemek alapján, kegyeletből, vagy megszokottság miatt marad időn túl egy tisztségben, és beidegzett sablonokkal, a politikai munka mesterségbeli rutinjával próbál úgymond „vezetni”. Én magam semmiképpen nem akarok ilyen helyzetbe jutni. A rám bízott felelős munkát a jó ügy szolgálatának szándékával vállaltam, szeretném azt tisztességesen befejezni is, és másnak átadni. Kedves Elvtársak! Nagyon jól tudom, hogy a pártra jelenleg is sok és bonyolult hazai és nemzetközi feladat megoldása vár, és ezekhez ráadásnak, a Központi Bizottság első titkári tisztségében történő személyi váltás nem egyszerű ügy. Mégis, a tapasztalatok alapján megjósolható, hogy a pártnak, a Központi Bizottságnak egy, két, három, sőt több év múlva sem lesz kevesebb dolga, feladata mint ma. Az is köztudott, egy megoldásra váró ügyet jobb mielőbb elintézni, mert

annak rendezése a halasztástól és a későbbiekben nem lesz könnyebb. Ezért terjesztettem be most, és kérem a Központi Bizottság döntését kérésem ügyében, még akkor is, ha a végrehajtás időpontját külön mérlegelnék. Magam is sokat gondolkoztam ezen. Szerintem felmentésem megtörténhet most, rövid határidővel, lehetséges a kongresszusi határozatok végrehajtását áttekintő ülés után, például 1973. január elsejével, vagy végső határidőként azon a központi bizottsági ülésen, amelyen jóváhagyják a legközelebbi kongresszus irányelveit. Azért tekintem ezt a szóba jöhető végső határidőnek, mert szerintem a soros pártkongresszus előkészítő munkálatait és magát a kongresszust már semmiképpen nem szabad terhelni ezzel a személyi kérdéssel. Végezetül: Talán felesleges, mégis hangsúlyozni kívánom, felmentésem iránti kérelmemnek az előadottakon kívül más oka nincs. A párt politikájával egyetértek, a vezető kollektíva tagjainak - ideértve magamat is - az egymáshoz való viszonya jó, elvi, elvtársi viszony.

Nyugállományba helyezésemet is pártalkalmazottként kérem. Mint kommunista és párttag, erőmből telhetően a jövőben is a párt politikájának megvalósításáért, a szocializmusért, népünk boldogulásáért, nemzetközi céljainkért kívánok dolgozni, harcolni. Kérésem megismételve, maradok Budapest, 1972. május 10-én Elvtársi üdvözlettel: Kádár János

Kádár János második levele a PB-hez (1972) Aczél György, Biszku Béla, Fock Jenő és Gáspár Sándor elvtársak részére SZIGORÚAN BIZALMAS! Csak a címzett kezeihez! Készült: 1 eredeti példány és 5 másolat Gépelte: Sz. J.-né Kedves Elvtársak! A Politikai Bizottság tagjainak véleményét figyelembe véve átírtam és csatoltan küldöm azt a levelem, amelyben személyes ügyben fordulok a Központi Bizottsághoz. Új levelem az eredetin kívül egyelőre öt másolattal készül. A munkához négy másolat az elvtársak rendelkezésére áll Szakali elvtársnőnél. (A megőrzés biztosított és a PB számára a későbbiekben szükséges további másolati példányok ugyanitt elkészülhetnek.) Mai

megbeszélésünk

értelmében

kérem,

foglalkozzanak az elvtársak az üggyel, hogy azt a PB három hét múlva ismét megtárgyalhassa és azt követően a Központi Bizottság legközelebbi ülésének napirendjére kerülhessen. Értesítés esetén az elvtársak rendelkezésére állok. Budapest, 1972. május 23-án Elvtársi üdvözlettel: Kádár János

Kádár János második beadványa a PB-hez nyugdíjazásáról (1972) SZIGORÚAN BIZALMAS! Tisztelt Központi Bizottság! Kedves Elvtársak! Ezúttal egy, a párt vezető szerveinek munkáját érintő személyes üggyel kell terhelnem a Központi Bizottságot, személy szerint az elvtársakat. Bennem régóta érlelődő gondolat alapján, kellő mérlegelés után határoztam el és terjesztem be az alábbiakban személyes kérésem, annak indítékait. - A megfelelő párthatározatok alapján most már több mint 15 éve töltöm be a Központi Bizottság első titkárának tisztségét. Ez a párt életében is mérhető időszak, az egyén életében jóval több: ebben a hónapban mind a szolgálati idő, mind életkor tekintetében elérem a törvényeinkben megállapított nyugdíjkorhatárt. Ezek alapján tiszteletkel kérem a Központi Bizottságot, hozzon döntést az első titkári

tisztség alóli felmentésem helyezésem ügyében.

és

nyugállományba

- Kérésem megfontolásánál elsősorban abból indultam ki, hogy a pártnak kipróbált, a marxizmusleninizmus elvein alapuló, a dolgozó tömegek, népünk által elfogadott, cselekvően támogatott, nemzetközileg is értékelt politikája, és az e politikáért folytatott harcban tömörült, összeforrott vezető kollektívája és tagsága van. Mély meggyőződésem, hogy ezek az alapvető tények biztosítják a párt politikai irányvonalának és munkájának töretlen folyamatosságát, egyben lehetővé teszik bármely tisztségben, a Központi Bizottság első titkárának tisztségében is a személycserét. - Pártunk az utóbbi másfél évtizedben a tisztségek betöltésénél, a személyi kérdések megoldásánál is - helyesen a stabilitásra törekszik. Ezen az általános törekvésen belül azonban – ezt mindenki tudja esetenként és időnként elkerülhetetlenek és szükségesek egyes tisztségekben a személycserék. Szerintem ez alól az általános szabály alól nem lehet kivétel még a Központi hízottság első titkárának tisztsége sem.

- Ismeretes, hogy pártunk több mint ötvenesztendős történetében a Központi Bizottság vezető tisztségében a személycserék mind ez ideig rendkívüli körülmények, megrázkódtatások közepette mentek végbe. Most minden feltétel megvan ahhoz, hogy ezúttal, végre, a Központi Bizottság első titkárának tisztségében esedékes személycsere is normálisan, rendezett körülmények között és mindenféle megrázkódtatás nélkül történjék. A pártérdek, a közérdek ezt követeli, és ez az én legfőbb személyi kívánságom is. - Kérésem külön, személyes indoka: Az első titkári munkakör betöltésénél a személyi adottságokban rejlő - természetesen nálam is fellelhető - különböző hiányosságokat lelkiismeretességgel és intenzív munkával törekedtem mindenkor pótolni: Most azonban - tetszik ez nekem vagy nem - reálisan szembe kell néznem azzal a ténnyel, hogy olyan életkorba léptem, amelyben az ember munka- és teherbíró képessége már nem növekszik, ellenkezően, az idő múlásával, évről évre és fokról fokra csökken. Azt tartom, hogy pártunkban tisztség betöltésére bárki is csak érdemi és hatékony munka alapján

jogosult. Helytelen, ha valaki pusztán múltbeli érdemek alapján, kegyeletből, vagy megszokottság miatt marad időn túl egy tisztségben és beidegzett sablonokkal, a politikai munka mesterségbeli rutinjával próbál úgymond „vezetni”. Én magam semmiképpen nem akarok ilyen helyzetbe kerülni. A rám bízott felelős munkát a jó ügy szolgálatának szándékával vállaltam, szeretném azt tisztességesen befejezni is, és másnak átadni. Kedves Elvtársak! Nagyon jól tudom, hogy a pártra jelenleg is sok és bonyolult hazai és nemzetközi feladat megoldása vár, és ezekhez ráadásnak a Központi Bizottság első titkári tisztségében történő személyi változás nem egyszerű ügy. Mégis, a tapasztalatok alapján megjósolható, hogy a pártnak, a Központi Bizottságnak egy, két, három, sőt több év múlva sem lesz kevesebb dolga, feladata mint ma. Az is köztudott, hogy egy megoldásra váró ügyet jobb elintézni, mert annak rendezése a halasztástól a későbbiekben sem lesz könnyebb.

Személyi ügyemet ezért terjesztettem be most, és kérem a Központi Bizottság döntését, még akkor is, ha a végrehajtás időpontját külön mérlegelnék. Magam is sokat gondolkoztam ezen. Szerintem felmentésem megtörténhet bármely alkalmas időpontban, de napirendre kell tűzni legkésőbb azon a központi bizottsági ülésen, amelyen jóváhagyják a legközelebbi kongresszus irányelveit. Azért tekintem ezt a szóba jöhető végső határidőnek, mert szerintem a soros pártkongresszus előkészítő munkálatait és magát a kongresszust már semmiképpen sem szabadna terhelni ezzel a személyi kérdéssel. Végezetül: Talán felesleges, mégis hangsúlyozni kívánom, felmentésem iránti kérelmemnek az előadottakon kívül más politikai vagy személyi oka nincs. A párt politikájával egyetértek, a vezető kollektíva tagjainak - ideértve magamat is - az egymáshoz való viszonya elvi, jó elvtársi viszony. Nyugállományba helyezésemet pártalkalmazottként kérem. Mint kommunista és párttag, erőmből telhetően a jövőben is a párt politikájának megvalósításáért, a szocializmusért, népünk boldogulásáért, nemzetközi céljainkért kívánok dolgozni, harcolni.

Kérésem üdvözlettel:

megismételve,

maradok

elvtársi

Budapest, 1972. május 23-án Kádár János

A KB zárt ülése Kádár János nyugdíjazásáról (1972) Jegyzőkönyv 1972. június 15. SZIGORÚAN BIZALMAS! Készült: 2 pld.-ban Gépelte: Sz. J.-né Jelen vannak: a Központi Bizottság tagjai Bálint József, Bugár Jánosné, Czinege Lajos, Cservenka Ferencné, Fodor Gyula, Friss István, Garai Gábor, Gáspár Sándor, Katona Imre, Nemes Dezső és Németh Ferenc elvtársak kivételével. Tanácskozási joggal részt vesz Brutyó János elvtárs, a KEB elnöke. Napirend: Kádár János elvtársnak a Központi Bizottsághoz intézett levele és a Politikai Bizottság határozatijavaslattervezete.

Az ülésen Fock Jenő elvtárs elnököl. Biszku Béla elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! A Politikai Bizottság megbízásából szeretném indokolni a Központi Bizottságnak írásban előterjesztett határozati javaslatát. Jelentem a Központi Bizottságnak, hogy a Politikai Bizottság többször, nagy gonddal, körültekintéssel, minden érvet mérlegelve foglalkozott Kádár János elvtárs levelével, amit az elvtársak kézhez kaptak. Először a Politikai Bizottság május 18-i ülésén tárgyaltuk, Kádár elvtárs javaslatára, az ő részvétele nélkül. A PB tagjai ezen az említett ülésen teljesen egységesek voltak abban, hogy Kádár János elvtárs folytassa első titkári teendőit, és kértük Kádár elvtársat, tekintsen el levelének a Központi Bizottság elé való terjesztésétől. A Politikai Bizottságot ezen álláspontja kialakításában az vezette, hogy Kádár elvtárs vezetésére a pártnak szüksége van, és hogy a vezetésben ne teremtsünk bizonytalanságot. A PB

ugyanakkor megállapította, hogy nincs jogában bármely központi bizottsági tag levelét, beadványát visszatartani, ha mint ilyen ügyekben illetékes fórumhoz, a Központi Bizottsághoz fordul. A Politikai Bizottság álláspontját közöltük Kádár elvtárssal, aki kérte, hogy most már részvételével újra tárgyalja meg levelét a PB. Erre a május 22-i ülésen került sor, most már Kádár elvtárs részvételével. Kádár elvtárs - a Politikai Bizottság megértését kérve ragaszkodott ahhoz, hogy levelét a Központi Bizottság elé terjesszük. Kádár elvtárs levelét és a Politikai Bizottságnak most előterjesztett határozati javaslatát június 13-án tárgyaltuk és teljes egyetértésre jutva terjesztettük be írásban a Központi Bizottsághoz. Elvtársaim! A Politikai Bizottság több mint egy hónapja ismeri Kádár elvtárs levelét. Feltehetően a Központi Bizottság tagjaiban is ugyanolyan érzéseket váltott ki és ugyanazok a gondolatok foglalkoztatják most az elvtársakat, mint amilyenek a Politikai Bizottságot foglalkoztatták.

A Politikai Bizottság egységes véleménye szerint Kádár elvtársat levelének megírásában, mint minden tettében - nézetünk szerint - a párt, a nép ügye iránti szeretete, az azzal való teljes azonosulás vezette, egész eddigi életútjából következően önmagához mindig kérlelhetetlenül szigorú elviséggel fogalmazta azt meg. A Politikai Bizottság megérti Kádár elvtársnak a magyar és nemzetközi munkásmozgalom tapasztalataiból, megrázkódtatásaiból leszűrt álláspontját, amelyet a levélben Kádár elvtárs kifejtett. Tudja, hogy Kádár elvtársat egyedül és kizárólag, mint mindig, most is a saját személyén túlnéző, ügyünk érdekeit szem előtt tartó megoldás keresése vezeti. Együtt kívánjuk keresni azt az elveinkkel egyező megoldást, hogy a személyi változások a munkáshatalomban ne járjanak társadalmi megrázkódtatással. A Politikai Bizottság kérte és megkapta Kádár elvtárs egyetértését a most beterjesztett határozati javaslathoz. Ez a PB egységes határozati javaslata. Kérjük, hogy a Központi Bizottság vitassa meg és fogadja el a véleményünk szerint a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom érdekeit kifejező

javaslatunkat. A Politikai Bizottság azt javasolja: miután a Központi Bizottság megtárgyalta és határozatot hozott a Kádár elvtárs levelében foglaltakról, a Politikai Bizottság javaslatáról, ezt a kérdést tekintsük szigorúan belső ügyünknek és valamennyien személyesen biztosítsuk, hogy semmi ne szűrődjön ki a mostani ülésünkről. Ez benne szerepel a javaslatunkban is. Mérlegeltük a Központi Bizottság határozatának nyilvánosságra hozását is, egy kommüniké formájában. Ha pusztán belpolitikai helyzetünket tekintjük, vagy tekintenénk, megítélésünk szerint ezt megtehetnénk, természetesen ez sem lenne könnyű. Mégis, nemzetközi megfontolásokból javasoljuk, hogy ne hozzuk nyilvánosságra a Központi Bizottság mostani határozatát. Úgy gondoljuk, hogy ezt nem kell bővebben indokolni. Véleményünk szerint a nyilvánosságra hozást az ellenség felhasználná ellenünk, de még ennél is fontosabb ok, hogy a szocialista országokban hatalmon levő testvérpártoknál értetlenséget és zavart okozna. Mindezek alapján kérjük a határozati javaslat 2.

pontjának elfogadását mostani napirendünk további kezelésére vonatkozóan. Ez alatt azt értjük, hogy a továbbiakban, ha bárhol, bárki részéről kérdést tennénk fel, a válasz csak egy lehet: ilyen kérdés a mi pártunkban nincsen. Ez megfelel az igazságnak, mert a Központi Bizottság hozandó határozata szerint, amennyiben a Központi Bizottság a PB javaslatát elfogadja, a kérdés felett napirendre térünk és Kádár János elvtárs az első titkári poszton folytatja tovább a munkáját. Tisztelt Központi Bizottság! Mindezek után kérem a határozati javaslat és a Politikai Bizottság indoklása megvitatását és annak elfogadását. Fock Jenő elvtárs: Átadom a szót Kádár János elvtársnak. Kádár János elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Kedves Elvtársak!

A beterjesztett két okmány közül a beadványt én írtam, ennek tárgyában tehát nem kell nyilatkoznom, a Politikai Bizottság határozati javaslatával pedig egyetértek. A magam részéről is hangsúlyozni szeretném, hogy a Politikai Bizottságban most már több mint egy hónapja foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Vitattuk, véleményt cseréltünk, beszélgettünk, tárgyaltunk erről a kérdésről. Ennek a tárgyalásnak menetében - és azt hiszem ennek fontossága van - a Politikai Bizottság és közöttem teljes és kölcsönös megértés alakult ki abban az értelemben, hogy a Politikai Bizottság tagjai végül is teljes mértékben megértették az én indítóokaimat, én pedig megértettéin a PB állásfoglalását, ami a határozati javaslatban kifejezésre jut. Ezt hangsúlyozni szeretném, megismételve annak a fontosságát, hogy a pártnak egy ilyen fontos végrehajtó szervében, mint a Politikai Bizottság, ilyen sajátos kérdésben is teljes egység van. Mégis szót kértem. Először a Központi Bizottság iránti tiszteletből - úgy gondolom -, hogy illik is szólni. De ezenkívül még azért is, mert nagyon szeretném, ha

a Központi Bizottság tagjai is megértenének, úgy, ahogy a Politikai Bizottság tagjai megértették az én indítóokaimat. Ennek szintén nagy fontossága volna. A levelemben, illetve a beadványomban foglaltakon túlmenő lényeges kérdést felvetni nem tudok. Rövidségre törekedtem, és mindaz, ami ebben a kérdésben fontossággal bír - úgy gondolom - a beadványban benne van, annak ellenére - és ezt is meg akarom említeni -, hogy a PB tagjaival folytatott megbeszélések, valamint a PB ülése alapján, a PBtagok érveinek elfogadása következtében ezt a levelemet két ízben is módosítottam. Valamikor május 10-én írtam meg. Magának a levélnek a lényegén a módosítások nem sokat változtattak, különösen nem az elvi vonatkozású részén. Inkább a konkrét következtetési részén vannak változtatások, de így, ebben a formában az én véleményemet és álláspontomat fejti ki a szóban forgó kérdésben. Azért is szeretném, ha a Központi Bizottság tisztelt tagjai megértenék, hogy engem mi vezetett, mert - sajnos – nem vagyunk egyenlő helyzetben. A Központi Bizottság tagjai, mondjuk, vagy háromnegyed órája foglalkoznak ezzel a kérdéssel, a Politikai

Bizottság tagjai több, mint egy hónapja, én magam sokkal régebben, ezért ilyen értelemben nem vagyunk egyenlő helyzetben. Úgy gondolom, hogy a levelem, illetve a beadványom logikus és természetes dolog. Nagyon szeretném, hogyha ebben közeledhetnénk egymáshoz, még akkor is, ha az elvtársaknak nem sok idő állt rendelkezésükre, vagy áll rendelkezésükre, hogy kövessék a beadvány és a határozati javaslat gondolatmenetét. Ezért a beadványomban érintett kérdésekről szeretnék, ugyancsak röviden, pár szót szólni. Ezek között olyan dolgot is említeni fogok, ami lehet, hogy egyesek szerint nevetségesnek tűnik, de azért említem, és komolyan mondom, mert számomra nem nevetséges. Az első dolog. Miért írtam meg egyáltalán a levelet, és miért most, 1972. május 10-én írtam meg? Az indokom az, hogy ekkor volt számomra megfelelő alkalom. Az alkalom az, hogy a Magyar Népköztársaság törvényei szerint elértem a nyugdíjkorhatárt. Az alkalom önmagában természetesen nem elegendő. Ezért rögtön ezután azt

említem, hogy mi tette lehetővé a levél megírását? Alkalom alatt olyasmire gondolok, hogy két évvel korábban, vagy hat hónappal, vagy tizennyolc hónappal később is megírhattam volna a levelet, de akkor egyszerűen nem értik, hogy mi jutott eszembe. Ezért gondoltam, hogy miután elértem a nyugdíjkorhatárt, felvethetem e kérdést, mert sem előbb nem vethetem fel, sem később nem tudom felvetni. Az alkalomnál is fontosabb azonban a lehetőség, hogy a levelet mégis megírhattam, mert a levél megírásakor is felelős emberként jártam el. A lehetőség mindennél fontosabb. És azt gondolom, hogy a mi pártunk általános helyzete, pártunk tömegkapcsolata, minden, ami számunkra különösen lényeges és fontos, olyan, ami megengedi és lehetővé teszi, hogy ilyen kérdést felvethessünk. Az én véleményem szerint a mi pártunk ideológiájában, politikájában egységes, szilárd és erős párt. Szilárd és erős tömegkapcsolatokkal rendelkezik, s habár írott programja nincs, a valóságban világos programja van, amelyet a tömegek ismernek, elfogadnak, követnek és támogatnak. Ez tette lehetővé, hogy ezt a levelemet megírjam. Az a meggyőződés

vezet ugyanis, hogy az ilyen viszonyok között élő és dolgozó párt megengedheti, hogy bármiféle személyi kérdéssel foglalkozzon. A következő, amit meg szeretnék egyenesen mondani, nagyon egyszerűen kifejezve magam, úgy, ahogy én gondolom: tudom, hogy pusztán az, hogy a nyugdíjkorhatárt betöltöttem, nem lett volna elegendő ok és alkalom számomra, hogy felvessem e kérdést, talán még az sem, hogy több mint 15 éve egyhuzamban töltöm be az első titkári tisztséget, bár nálam már ez is egy nyomós ok, hogy ilyen kérdést közérdekből fel lehessen vetni. De a kettő együtt szerintem kellő okot ad arra, hogy egy ilyen kérdést felvessen az ember. Egy kis kitérőt alkalmazva megemlítem, számomra sajnálatos, hogy sok olyan első titkár van a szomszédunkban, aki vagy a minap lett hatvanéves, vagy egy hónap vagy három hónap múlva lesz 60 éves. Közülük az egyikkel, nekem régen ismerős és szimpatikus elvtárssal, a Gierek elvtárssal, magánbeszélgetést is folytattam az ismert lengyelországi események után, amikor első titkár lett. A Gierek elvtárs azt mondta nekem: Kádár elvtárs, így és így állunk, én most csinálom, amivel megbíztak, és

úgy gondolom, hogy valahány hét, vagy egy-két kőnap múlva majd helyreáll a rend, és akkor én ezt nem fogom csinálni tovább. Én bányász vagyok, szilikózisom van, ambícióm sincs stb. Erre mondom neki: maga egy naiv ember. Maga ugyanolyan naiv ember, mint én voltam ’956-ban, mert én hajszálra ugyanezt mondtam magamnak, meg a kollégáimnak is. Előállt egy abnormális helyzet, minden kommunistának az a kötelessége, hogy az abnormális helyzetet leküzdjük, és visszatérjünk a fejlődés normális útjára. Én magam szó szerint, betű szerint ugyanezt mondtam és ugyanezt gondoltam akkor, mint most maga. De a dolgok logikája az más, én erre már rájöttem. Tovább kell csinálni, mert ha egy-két hónap múlva helyreáll az elemi rend, nem lehet felvetni, hogy most megint keressenek másik embert erre a posztra. De az én esetemben, hogy ez a kettő - életkor és a több mint 15 éves első titkári tisztségviselés - így együtt van, szerintem elég ok arra és elég logikusan felvetődő kérdés, hogy egy párt foglalkozzon vele. Nem akarok én itt semmit sem részletezni, annyi minden tapasztalat ismeretes. Itt mindenki tudja, hogy mi az előnye a stabilitásnak a párt vezető posztjain, de

azt is tudják, hogy ez milyen hátrányokkal jár vagy járhat. Elvtársak! Ilyesmiről ritkán beszélünk, de meg kell mondani, hogy az emberek azok stílust is, módszert is jelentenek, gondolatmechanizmust, egyfajta rendszert is visznek a munkába. Ennek vannak előnyei és vannak és lehetnek hátrányai is. Hangsúlyozom azonban, hogy engem a kettő együtt, a 15 év és a korhatár indított arra, hogy a kérdést felvessem. A következő: és evvel kapcsolatban kérem, hogyha talán nevetségesen hangzik is, mégse vegyék nevetségesnek, mert részemről komoly dolog. Úgy érzem, jogom van felvetni és kérni: elértem a törvényes nyugdíjkorhatárt, mentsenek fel engem az operatív munka alól és helyezzenek nyugállományba. Ezt most a szó eredeti és hagyományos értelmében mondani, hogy jogom van. Mindaddig, amíg függetlenített pártmunkás nem lettem, kommunista munkásként éltem, aki igenis mindig számon tartotta a jogait és harcolt is a saját, meg az osztályos társainak jogaiért. És számomra ez egyáltalán nem vicc. Én közben, ha ez valahol szóba

került - komoly és nem komoly formában -, megmondtam még az orvosoknak is, amikor vesződtek velem: Maguk csináljanak, amit akarnak, nekem kötelességem dolgozni, amíg a törvény szerinti nyugdíjkorhatárt be nem töltöm, és azt garantálom maguknak, hogy én dolgozok - akármit csinálnak maguk velem -, utána mások felelnek azért, hogy én képes vagyok vagy nem, de utána én már nem vagyok köteles dolgozni. Ne haragudjanak, én nem akarok semmiféle babérokat a magam számára szerezni, abban az értelemben jogosnak tartom a kérésemet - mint pártmunkás is -, hagy a rám bízott feladatot igyekeztem becsületesen végezni, és bennem munkafegyelem, rendérzék és minden más megvolt. A termék minőségéért persze, én nem garantálhatok senkinek sem, de hogy én becsületesen és tisztességesen igyekeztem elvégezni - a szó régi értelmében vett munkásmentalitással - azt a munkát, amit rám bíztak és amit én elvállaltam. Nekem ez egy jogalap, amikor ezt felvetem, és kérem, hogy ezt ne vegyék egy nevetséges dolognak vagy rögeszmének. Ez számomra odatartozik, ami énszerintem a mi viszonyaink között

minden közéleti munkásra kötelező. Valahogy úgy végezze a dolgát, hogy ha borotválkoznia kell, a tükörbe is tudjon nézni, saját magával szembe tudjon nézni, hogy azért valamelyest tisztességes ember módjára igyekszik a munkáját elvégezni. Nekem ez a fogalom idetartozik. A másik az egy más természetű kérdés. A nyugdíjkorhatár elérésénél, mint közfunkcionárius, kötelességemnek tartottam felvetni a felmentésem és a nyugdíjaztatásom kérdését. Ilyen tekintettelen szigorú elveket vallok, és ezt nemcsak magamra értem. Az elvtársak nagyon jól tudják, hagy közfunkcionáriusoknál, közéleti tényezőknél az emberre vonatkozólag többféle probléma adódhat. Adódhat olyan, hogy valakit baleset ér, valamilyen oknál fogva nem tud többé dolgozni - és ez baj. Vannak olyan balesetek is, hogy bizonyos kívánalmaknak az illetni már nem tud megfelelően eleget tenni, de egyébként jó egészségnek örvend, jó étvágya van, fizikailag erős, és nem akar hallani arról, hogy a közéletben betöltött tisztségétől egyszer meg is kell válnia. Én ezt egy káros szemléletnek tartom. És ebben az értelemben mondom azt, hogy nekem, mint közfunkcionáriusnak,

kötelességem is a kérdést felvetni, mivel a nyugdíjkorhatárt elértem. A döntés ebben az esetben terméscetesen nem tőlem függ, de én ezt a szó komoly értelmében kőtelességemnek tartottam felvetni. Szeretnék általános okokról is szólni egypár szót, ami szintén benne van a beadványomban. És ezzel elérkeztem az engem vezető legeslegfontosabb, majdnem azt mondom, hogy döntő okhoz. Az összes többi ehhez képest kevés. Elvtársak! A jelenlevők ismerik a Magyar Szocialista Munkáspárt történetét. Ezalatt persze az összes elődpártokat is értem, a történetük elég viharos volt. Ismerik a nemzetközi munkásmozgalom idevonatkozó tapasztalatait is, amelyek szintén igen súlyosak. Én ebből a magam számára azt a következtetést vontam le, hogy nekem is, és gondolom, hogy másoknak is, és ha ezt a sorrendet veszem, mint idősorrendet, akkor énutánam rögtön a Központi Bizottság tagjainak is kőtelességük gondolkodni azon, hogy ha a párt vezető tisztségében változás szükséges, akkor az ne megrázkódtatások közepette menjen végbe, ne a párt, a közügy, a szocializmus ügye kárára történjék.

Nem tudom, szükséges-e tovább fontolgatni, boncolgatni vagy részletezni. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy számomra ez egy rendkívül fontos kommunista lelkiismereti kérdés: Én már sok éve azzal a belső kísérőgondolattal is dolgozom, Hogy nekem nemcsak az a feladatom, hogy a most rám bízott munkakört betöltsem, hanem azon is gondolkozzam, hogy olyan viszonyok között és olyan helyzetben történjék a váltás, amiben én még segíteni tudok. Hogy maximális mértékben megóvjuk a pártot, népünket az esetleges zökkenővel járó nehézségektől és károsodástól. Azt hiszem, nem kell magyarázni, hogy mit jelent a zökkenőmentes váltás az ilyen tisztségekben. Ez szükséges, ez pártérdek, ez a munkásosztályunk érdeke, ez a magyar nép érdeke és a nemzetközi munkásmozgalom érdeke is. Nagyon jól tudjuk, hogy valamely országban levő problémák súlyát, negatív kihatását más szocialista országok is érzik és megsínylik. Nem akarom nem tudom milyen nagy dologgá emelni azt, amiről tárgyalunk, de azért ebbe az összefüggésbe is érdemes belehelyezni a kérdést és azt mondani, hogy okoztunk mi - mármint magyarok - már elég fejfájást és

problémát a testvérpártoknak és testvéri országoknak, és ha nem kell, akkor nézzünk előre és azon gondolkozzunk, hogy ilyen problémákat lehetőleg a legritkábban és a legkevesebbet okozzunk. Ennek egyébként bizonyos járulékos része, hogy hovatovább meggyőzően bizonyítanunk kell azt, hogy nemcsak a burzsoázia tudja ökonomikusan, rendesen és normálisan váltogatni a maga ügyvivő embereit, hanem erre a munkásosztály is képes. Ezt eddig még nem eléggé bizonyítottuk a szocialista országokban. Ez az a kérdés, amely számomra tulajdonképpen a legfontosabb minden említett más ok mellett, de ezek az egyéb okok is persze szerepet játszanak. Ebben az összefüggésben ismét meg szeretném említeni, amire a levelemben is utaltam, hogy mindezt én úgy is értem, hogy a váltást olyan körülmények között és olyan módon kellene csinálni, amiben én személyileg is hatékonyan tudok segíteni. Azt hiszem, ez szintén hozzájárulhat egy váltás elősegítéséhez. Az emberek persze különböző dolgokat mondanak. Mi már megtanultuk sok helyzetben, hogy a tömegek, az emberek, dolgozókollektívák soha sincsenek abban a helyzetben, hogy a legáltalánosabb

és a legnagyobb összefüggéseket ismerjék. Mi mindig ösztökéljük, serkentjük az embereket és megpróbáljuk előmozdítani, hogy minél jobban informáltak legyenek, és minél jobban értsék az összefüggéseket, és minden cselekvésük tudatos legyen. Azért azt is tudjuk, hogy a pártnak szüksége van, hogy úgy mondjam, egy olyan jellegű bizalomra is, ami egyszerűen azt jelenti, hogy az emberek hisznek a pártnak, bíznak abban, hogy amit éppen csinál, az biztosan jó. Történelmi tapasztalat, hogy amikor a bizalom erős, akkor ez óriási, nagyon nagy segítség, de ha nincs meg, akkor a kis kérdés is nagyon nehéz kérdéssé változik. Az előlegezett bizalmat, a hitet, hogy biztosan azt kellett tenni, legutóbb ’968 augusztusában a csehszlovákiai akció idején érzékelhettük nagyon jól. Az esemény avégből esett az emberek fejére, meglepetésszerű volt, nem csekélység volt, nagyon nagy dolog volt. Túl sokat magyarázgatni nem lehetett. Előbb akcióba kellett lépni, de nagyon fontos volt, hogy akkor rögtön elfogadják az emberek, még mielőtt meg tudtuk volna tulajdonképpen a részleteiben magyarázni. Akkor a mi pártunk élvezte azt a bizalmat, vagy hogy más szóval mondjam, az embereknek azt a hitét, hogy

ha a mi pártunk így határozott, a mi kormányunk így határozott, akkor a tapasztalat szerint biztos így kell határoznia, és a határozata helyes volt. Így megnyertük azt a nyugalmat és biztonságot, ami a cselekvésben minket nagyon segített, és megnyertük azt az időt, ami ahhoz kellett nekünk, hogy részleteiben megmagyarázzuk, hogy miről van szó. Ismét nem akarom a két kérdést nagyságrendi összefüggésbe hozni, csak példaként említem, hogy amikor döntő posztokon változás történik s arról megjelenik a rendszerint aránylag rövid újsághír vagy publikáció, akkor ne kelljen az embereknek túlságosan sokat töprengeniük, hogy most ez mi, mit akarunk, mit csinálunk, mi jutott eszünkbe, mit jelent ez? Vagyis a változás normális körülmények közt, lehetőleg a legkisebb zökkenővel menjen végbe, magamnak pedig azt ambicionálom, hogy ebben valamit, amikor ez aktuálissá válik, még segíthessek. És lehet, hogy az tud valamit segíteni. Most szeretnék a Biszku elvtárs által elmondottakhoz kapcsolódni. Miért ragaszkodtam ahhoz, hogy beadványomat a Központi Bizottsághoz terjeszthessem, annak dacára, hogy a Politikai

Bizottsággal - ezt a kérdést kivéve - úgyszólván teljes és kölcsönös megértésre jutottunk. A Politikai Bizottságnak részletesen kifejtettem és megmagyaráztam, hogy a mi pártunk gyakorlatában az ilyen posztokon történő változás eddig abnormális helyzetekben történt. Ha normális helyzetben történik, akkor, az én mély meggyőződésem szerint, ez egy menetben nem megy, csak két lépcsőben lehet végrehajtani. Először hozzá kell szokni a gondolathoz, hogy ilyen kérdés van és azt meg kell oldani, azután pedig egyszer meg kell oldani: Az elvtársak azt mondották: jó, megértenek, tudomásul veszik, rendben van, de javasolták, tegyük az irattárba, ne vigyük a Központi Bizottság elé. Én azt mondtam, akkor nem csináltunk semmit. A Politikai Bizottság tagjai személyileg illetékesek a kérdésben, de mint testület, nem a Politikai Bizottság, hanem a Központi Bizottság az illetékes. Ha azt akarjuk, hogy a mi illetékes testületünk ezzel a kérdéssel, hogy úgy mondjam, nyugodt körülmények közt nyugodtan foglalkozhasson, akkor a Központi Bizottság elé kell vinni. Ezért ragaszkodtam ahhoz, hogy idekerüljön. Amikor azt mondom, hogy egy menetben nem

megy, akkor persze felmerülhet mindenkiben a jogos kérdés - na jó, hát akkor mikor? Nekem őszintén szólva mély meggyőződésem az, hogy ha a párt nekihuzakodna, akármikor megcsinálhatná. Akármikor, persze bizonyos kísérő jelenségek közepette, de nagyobb vész nélkül megcsinálhatná. De terminust most itt sem én nem tudok javasolni, sem a Politikai Bizottság nem javasol. Én ezt most rugalmasan kezelem, és azt mondom, hogy valami emberileg belátható időn belül és olyan körülmények között, amikor mindazokkal a feltételekkel rendelkezünk, amelyekkel ma rendelkezünk. Tehát nyugodt, normális ügyvitel és a dolgok normális menete mellett kell ezt a kérdést meggyőződésem szerint megoldani. Hogy mikor, azt majd a Központi Bizottság fogja meghatározni. A Politikai Bizottság előterjesztéséhez még egy megjegyzést szeretnék fűzni. Amikor azt mondom, hogy szeretném, ha az elvtársak megértenének engem és az indítóokokat, mert ez sok mindenben segít most vagy később, akkor persze én egyszerű szavakkal kifejezve azt is szeretném, ha nem hinnék, hogy rossz hétfőm vagy rossz péntekem volt, mire begerjedtem, s

leírtam egy levelet. Ez nem így született. És hogy mindjárt a végénél folytassam, nem is azzal a célzattal írtam, hogy itt most a PB vagy mások úgy foglaljanak állást, hogy újra kérjenek: végezzem tovább a munkámat. Erre nincs szüksége se a Központi Bizottságnak, se nekem. Én ezt pontosan értem. Én kizárólag azért írtam, azért kértem, hogy terjesszék ide, hogy itt szerepeljen ez a kérdés. A Központi Bizottság tagjai vegyék tudomásul, hogy egy ilyen kérdés van, gondolkozni kell rajta és foglalkozni kell majd vele, hogy valami belátható időn belül normális, szabályos és megfelelő megoldást nyerjen. Ez volt az engem vezető indítóok. Még egy személyi természetű dologra visszatérek, de csak egyszerűen azért, hogy kiszűrjünk mindent, ami esetleg valakiben felmerülhet. Az én egyéni utamat a jelenlévők nagy része pontosan ismeri, talán nem minden elvtárs, de mindenki tudja, hogy mi volt. Persze engem is értek mindenféle dolgok, de azt az egyet szeretném hangsúlyozni - és gondolom, mi ismerjük egymást annyira, hogy el is fogják nekem hinni -, hogy én soha, semmi körülmények között semmiféle rossz viszonyba nem kerültem sem a saját

pártommal, sem a rendszerrel, sem a Szovjetunióval, sem a nemzetközi munkásosztállyal. Bennem ilyen sérelem soha semmiféle helyzetben nem volt. Ha bennem volt sértődöttség, megbántottság, harag, az mindig személyek ellen irányult. A párttal, a szocializmussal, a Szovjetunióval mindmostanáig soha nem kerültem rossz viszonyba, és azt hiszem, hogy nem is fogok ezután sem. Ilyesmi tehát nincs. De hogy egy mellékes dolgot megemlítsek, és már tisztára csak azért, hogy ne csak a sarkos kérdéseket tárgyaljuk. Egy, talán a mások számára is érdekes kérdést szeretnék felvetni. Én egyénileg és személyileg, miután valamelyest megismertem a marxizmust, a kommunizmust, szerettem volna marxista és kommunista lenni. És - úgymond - lassan már negyven éve erre törekszem, hogy az legyek, hogy mennél inkább az legyek. Viszont - ezt a régi viszonyokra értem, a felszabadulás előttire - soha nem akartam függetlenített forradalmár lenni. Vagy ha az új viszonyokra értem, a felszabadulás utánira, közéleti tényező, államférfi, vagy ehhez hasonló soha életemben nem akartam lenni. Ez azt hiszem adottság, természet vagy miféle. A mi elvtársaink döntő

többsége nem akart, soha nem is gondolt erre. Magamról feltétlenül és meggyőződéssel merem állítani, nagyon sok általam ismert elvtársra pedig merem mondani, hogy a szükség, a kényszerítő körülmények vitték erre. Például ‘932 nyarán - körülbelül egyéves KISZtag voltam akkor - az illetékesek szóltak, hogy engem, mint fiatal kommunistát, javasolni akarnak Moszkvába a Lenin pártiskolára. Én akkor kértem, hogy tekintsenek el ettől, ne javasoljanak. Nem azért, mert én nem szeretnék elméletileg tanulni. Arra hivatkoztam, hogy már ismerek egy bizonyos gyakorlatot, azt, hogy nagyon kevesen kerülnek vissza, haza, pártmunkára azok közül, akik kimennek a különböző országokba pártiskolára - én viszont itthon akarok élni és harcolni: Esetleg kevesebb vagy keservesebb úton megszerzett elméleti tudással. A másik pedig, lehet, hogy ez hiba egy forradalmárnál, lehet, hogy nem hiba, de megmondtam, hogy tőlem erősen függő és rám szoruló két családtagom van, az édesanyám és a kistestvérem akiket nem tudok sorsukra hagyni. Én ezt nem tartom összeegyeztethetőnek saját lelkiismeretemmel, bár

kommunistának vallom magam. Hasonló helyzet elé kerültem, amikor toborozták a harcosokat a spanyol polgárháborúba. Akkor Prágában működött a magyar pártnak egy irodája, és jól meg volt szervezve, hogy kifele is lehetett menni. Megint nem tudom minősíteni saját döntésemet, mert szubjektív. De lényegében akkor is ugyanerre az okra hivatkoztam, amikor felszólítottak, hogy akarok-e menni Spanyolországba. Azt mondtam, hogy nem akarok, két okból: először itt helyben van egy jó vastag fasizmus, és én ez ellen és itt akarok harcolni, másodszor hivatkoztam ismét a már említett személyi, családi okokra. Ennek ellenére ‘942 májusától független pártmunkás, vagy a régi fogalmak szerint azt lehetne talán mondani, hogy hivatásos forradalmár vagyok. Így lettünk mindnyájan függetlenített pártmunkások meg hivatásos forradalmárok, akik régebben élünk és dolgozunk. Ezzel én csak azt akarom mondani, hogy nekem soha semmiféle különös nehézséget nem jelentett megválni egy tisztségtől vagy akár anélkül szolgálni. Ez számomra lelkileg soha nem volt probléma, ma sem az, és remélem ezután sem lesz az.

Még egyszer a politikáról. Természetes, hogy ha az ember dolgozik egy politikáért, az magától értetődik. Én amikor azt mondom, hogy a párt politikájával egyetértek, az alatt én azt értem, hogy úgy értek vele egyet, hogy az – az én mély meggyőződésem szerint marxista-leninista politika, szilárd elvi alapokon nyugvó kommunista politika. Mégpedig nemcsak a bel- és külpolitikájában, hanem gazdaságpolitikájában, kultúrpolitikájában, szociális politikájában stb. - nem számítva az ismert problémáinkat, amit jóformán mindennap tárgyalunk, ha rákerül a sor. Ez nekem mély meggyőződésem. Ezzel a politikával én egyetértek azért, mert a mi fő politikai irányvonalunknak egy bizonyos határozott arculata van, amit nem akarok most másképp jellemezni, mint hogy az kétfrontos harcban született – és tovább már nem is folytatom. A dogmatizmus, a szektarianizmus, a revizionizmus, az osztályárulás elleni harcban született egészséges irányzat, és javára válik, hogy harc közben született. Hozzá kell fűznöm, hogy annyira sajátomnak vallom ezt a politikát, hogy akár a babért osztják valahol, akár a pálcaütéseket, nekem mindenképpen

oda kell állnom, mert részese vagyok ennek a politikának, amelynek a formálásában, alakításában természetesen én is részt vettem az egész Központi Bizottsággal és minden aktív elvtársunkkal együtt. Mintha azt mondanám - képletesen és nevetségesen -, hogy az ember a saját magának vallott politikával azonosítja magát. Ide kapcsolódik még, és számomra nagyon fontos: én végtelenül nyugodt vagyok a tekintetben, hogy a mi pártunk fő politikai irányvonala nem fog változni és nem változhat, még akkor sem, ha egy vezető tisztségben személyt cserélünk, ha kettőben, vagy háromban, vagy ötben, akkor sem változhat. Ebben engem az vezet, hogy ez egy jól megalapozott és mélyen gyökeredző politika. Nemcsak elvileg, marxista-leninista szempontból és mint kommunista politika megalapozott, hanem jól megalapozott politika abban az értelemben is, hogy amikor végbement a párttagok újraregisztrálása, ’956 november 4. és ’957 május 1. között – ha visszaemlékeznek rá - körülbelül 210 ezer elvtársunk volt május 1-én párttag, s közöttük már kb. 20 ezer új párttag volt, aki korábban nem volt az. Mondjuk, kereken 200 ezer ember regisztráltatta

magát. Ez egy nagyon erős szelekció nagyon jó eredménye volt. Az a 200 ezer ember, aki újraregisztráltatta magát, vagy az a 20 ezer, aki akkor lépett be a pártba, az már evvel a politikával azonosította magát. Most már 700 ezer tagja van a pártnak, az új tagok a seregnek az említett magvához és ugyanahhoz a politikához csatlakoztak - ebben félreértés, vita nincs. Ennek a politikának ugyanígy megvan a folytatása a munkásosztály, a parasztság fő tömegeiben és az egész népben: Ha köznapi ügyeket vitatunk, hallunk mi éppen elég bírálatot, a munkának mindén fő területén, az elvtársainktól, a párttagoktól. Az igazat megvallva, a bírálatnak nem kevés alkalommal jogos alapja van. Mégis állítom, hogy munkásosztályunk, parasztságunk, értelmiségünk, dolgozó népünk akarja ezt a politikát, ezt a politikát támogatja, s követni fogja, még akkor is, ha netán itt-ott valaki kísérletet tenne ennek az irányzatnak a megváltoztatására, bár azt hiszem, mostanában nem tesz senki kísérletet: Ez nekem mély meggyőződésem. És ez is hozzájárult nálam személyileg ahhoz, hogy a levelet és a beadványt meg mertem írni, és kértem,

hogy a Központi Bizottság elé terjesszék. Befejezésként a következőt szeretném mondani: számomra logikus és természetes lépés volt a beadvány megírása. Nagyon szeretném, ha az elvtársak így is értenék, és így vennék, így néznék, ami abban le van írva, mert az komoly dolog, nem akarom részletezni, hogy miért. A személyem a legkevésbé fontos abban, ami a beadványban le van írva. Ez logikus és természetes dolog, és azt hiszem, hogy tulajdonképpen összhangban is van a mi pártunkban ma uralkodó légkörrel, felfogással, módszerekkel, stílussal. Én legalábbis azt hiszem, hogy összhangban van azzal. Ha sikerülne elérni, hogy az elvtársak is így nézzék, akkor a politikai megítélésnél a munka jó része el van végezve. A másik, amit nagy nyomatékkal kérnék, s most már én pártolok át a másik oldalra, mert úgy veszem, hogy itt a PB és én, mint két ügyfél vagyunk ebben az ügyben - hát hiába, ez így nézett ki egy hónapon keresztül -, tehát ismétlem: nagy nyomatékkal kérném és ajánlanám, hogy a mai tárgyalás és határozathozatal után a kérdést mint olyant, le kell venni a napirendről. És higgyék el az elvtársak, ami személy szerint engem

illet, én képes vagyok rá: leveszem napirendről, kidobom a fejemből és nem foglalkozom vele. Végzem a munkámat, úgy, ahogy eddig végeztem. Azt kérem a Központi Bizottságtól mint testülettől, a Központi Bizottság tagjaitól, mint egyes elvtársaktól, hogy jó: most itt tárgyaljuk - kevés ideig vagy tovább, nem tudom hogyan gondolják az elvtársak -, de ha letárgyaltuk és határozat van és abban megegyeztünk, akkor utána a szó szoros értelmében vegyük le a kérdést a napirendről. És azután ne töprengjünk rajta, ne tűnődjünk holnap meg holnapután, van nekünk éppen elég dolgunk, testületként is, egyénileg is. Én már sokszor voltam úgy, hogy változott a helyzetem, amióta a pártban dolgozom. De még akkor is, amikor határozatilag közölték velem, hogy elsejétől, vagy jövő csütörtöktől kezdve más helyre megyek dolgozni, akkor azért hétfőn, kedden és szerdán ugyanúgy tudtam azon a helyen dolgozni, amelyet otthagytam, mintha még harminc évig ott dolgoznék. Azt hiszem, ez a normális hozzáállás az ügyekhez. Komoly dolog az, hogy oda megy az ember, ahova küldik és azt csinálja, amit a párt mond, én legalábbis mindig komolyan vettem és úgy is szoktam csinálni.

Utoljára a határozati javaslatnak ahhoz a második pontjához szeretnék hozzászólni, hogy a kérdést belső kérdésként kezeljük. Megmondom őszintén, hogy ebben én is ingadoztam, a Politikai Bizottság más tagjai is ingadoztak. Az egész PB ingadozott hol egy irányban, hol ellenkező irányban nagy vita és alapos megfontolás után végül is ide, erre jutottunk. Meg szeretném mondani, hogy én ezt is támogatom, hogy ez belső kérdés legyen, a szó mindenféle értelmében. Abban az értelemben is, hogy ebből a teremből ne kerüljön ki, ne kezdjünk se érdekességként, sehogy sem zavart, bizonytalanságot teremteni, és természetesen a sajtóba ne kerüljön. Az én személyi érdekeimnek jobban megfelelt volna a nyilvános közlemény, tulajdonképpen én is vetettem fel. Én azt mondom, a mi pártunk ezt kibírja. Tudniillik itt ma valamiféle kölcsönös elkötelezettség születik, ami majd egyszer hatályba kell hogy lépjen, miután én a kérésemet előterjesztettem és Önök napirendre tűzték és tárgyalják. Nem most, most vegyük le a napirendről. Nekem az lett volna a jobb, hogy ha ez az elkötelezettség nyilvános, de a legkülönbözőbb meggondolások miatt, és tényleg

döntően nemzetközi megfontolásból sokszor átgondoltuk, átvitattuk a PB-ben a dolgot, és arra a meggyőződésre jutottunk, hogy nem volna helyes, nem válna a2 ügy javára ma, hogyha ezt most nem belső kérdésként kezelnénk. Ennyit szerettem volna még szóban hozzáfűzni az írásban előadottakhoz, ismét hangsúlyozva, hogy a lényeges, a legfontosabb abban benne van. Köszönöm. Fock Jenő elvtárs: Kedves Elvtársak! A témakör szerint, meg a rend szerint egy elnöknek ilyenkor az a feladata, hogy felteszi a kérdést: kinek van kérdése vagy hozzászólása? Engedjék meg, hogy a rendtől és a tükörtől kicsit eltekintsek. Az ügy, amit tárgyalunk, az teljesen rendhagyó, sajátos. És én hozzáteszem - amit Kádár elvtárs több alkalommal, az öt hét folyamán a többszöri vele való tárgyalás közben, és most is kihangsúlyozott -, hogy sajnos a mi hazánkban és nemzetközileg is szokatlan, furcsa, főleg és elsősorban a hatalmon lévő kommunista pártok történetében, hogy maga az első titkár veti fel a Központi Bizottság előtt, hogy mentsék fel

funkciójából. Ez a szokatlan és rendkívüli dolog teszi számomra megengedhetővé, hogy élve és visszaélve avval, hogy mikrofon van előttem és elnökölök, néhány szót szóljak, mielőtt a szokványos kérdést felteszem. Nekem az a véleményem, hogy a mi Központi Bizottságunk egységét ebben a kérdésben is legjobban az fejezné ki, ha kérdés és hozzászólás nélkül egyhangúlag elfogadnánk a Politikai Bizottság javaslatát és határozattá emelnénk azt. Kádár elvtárs emberi szavai, úgy gondolom, feleslegessé teszik a vitát ebben a kérdésben. Én egyike vagyok azoknak, akik a PB megbízásából szűkebb körű bizottságban foglalkoztak a dologgal. A Politikai Bizottság - ahogy Biszku elvtárs elmondta - több alkalommal foglalkozott Kádár elvtárssal együtt, Kádár elvtárs nélkül is a kérdéssel. Mi a bizottságban még sokkal több alkalommal, és én, mondjuk személyemben, mint a bizottság egyik tagja öt hét óta, de nagyon intenzíven, az egyébként is sok munka mellett, szinte mondhatom, hogy naponta és nemcsak nappal, hanem máskor is. Kádár elvtárs említette, hogy a PB és Kádár elvtárs vitatkozó felek voltak. Ebben benne van az, hogy az első levél lényege is ugyanez volt, csak avval

az egy kis különbséggel, hogy Kádár elvtárs siettetett bennünket. A második levél, az már egy kicsit jobb volt a PB-vita után, abban már annyira nem siettetett bennünket. Ez azt hiszem a harmadik levél, amit a PB már megért, és az öthetes vita után - az önmagunkkal és a Kádár elvtárssal való vitatkozás után – már nemcsak megértjük, hanem egyetértünk, sőt, sok-sok szempontból üdvözöljük Kádár elvtársnak ezt a levelét. Nem volt könnyű nekünk, a PB tagjainak idáig eljutni! És ezért szóltam be negyedóra után, hagy nyugodtan olvasgassák és beszélgessenek, mert tudom azt, hagy első olvasásra mindenki hirtelen, körülbelül egy negyedóra alatt átélte azt, amin mi keresztülmentünk öt hét alatt, és egy kicsikét talán azt, amin Kádár elvtárs ment keresztül nem tudom, hogy háromnegyed év alatt, vagy másfél év alatt, vagy két év alatt - amióta ő ezzel a gondolattal foglalkozik. A másik, amiért én ezt mondom, javasolom, az az, hogy attól tartok, ha valaki felszólal, aki most foglalkozik vele, az a harmadik mondatban elsírja magát. Én nem győzöm eléggé csodálni Kádár elvtársat, hogy tud erről a kérdésről - igaz, hogy sok idő eltelt - ilyen nyugodtan beszélni, és egy kicsit

szégyellem magam, hogy én ezt a néhány szót is ilyen nyekegve tudom elmondani. De hát ő tényleg vagy másfél év óta foglalkozik vele, én meg öt hét óta. Kádár elvtársnak nincs szüksége arra, hogy egyenként hűségnyilatkozatot tegyünk mellette. Továbbá azért, mert Kádár elvtárs maga mondta el - mi ilyen részletesen nem mondtuk el -, hogy mi, a Politikai Bizottság, komoly vitában voltunk vele és végül jutottunk erre az egységes álláspontra, és főleg azért, amit a végén mondott, hogy amennyiben mi itt egységesen határozunk, akkor ő a fejéből most kiveri pillanatnyilag az egész gondolatot, mintha meg se történt volna. A mi fejünkbe átültette, nekünk kötelességűnk foglalkozni ezzel és majd megfelelő alkalommal elővenni ezt a kérdést. Ezt Kádár elvtárs elérte most, és én ismerem: ha ő egyszer azt mondta, hogy ha egységesen határozunk, kiveri a fejéből, és egy félóra múlva ugyanúgy folytatja a munkáját, mintha levelét meg sem írta volna, akkor ez így is lesz. Ezért mondom azt, legjobb, hogyha egységesen határozunk és napirendre térünk a kérdés felett. Kádár elvtárs is, és mindannyian úgy folytatjuk a munkánkat, mintha a levél meg sem íródott volna.

Ezek után felteszem a kérdést: van-e mégis valakinek kérdése, vagy kíván-e valaki felszólalni? Tömpe István elvtárs kér szót. Tessék, Tömpe elvtárs. Tömpe István elvtárs: Tisztelt Központi Bigottság! Fock Jenő elvtárs javaslatával egyetértek. Szerettem volna egy konkretizálást javasolni a szövegben. A határozati javaslatot elfogadom. Az első pont végén, ahol az áll, hogy „...munkájára a pártnak, a munkásosztálynak, a dolgozó népnek, az országnak szüksége van” javaslom bevenni: „és a nemzetközi munkásmozgalomnak”. Fock Jenő elvtárs: Tessék, elvtársak. Kíván-e még valaki felszólalni? Egy javaslat elhangzott. Ha szabad, akkor én azt mondanám, hogy ezt a javaslatot a Központi Bizottság ne támogassa. Nekünk ez a véleményünk, de ezt a nemzetközi munkásmozgalom vezetői mondják rólunk, Kádár elvtársról, ne mi magunk állítsuk ki ezt a bizonyítványt. Ezt jobb másokra bízni. Én tehát

javasolom, hogy a határozati javaslatot változtatás nélkül fogadjuk el. Több kérdés nincs, a zárszó is elhangzott. Tisztelt Központi Bizottság! Megállapítom tehát, hogy a Központi Bizottság egyhangúlag elfogadta a Politikai Bizottság állásfoglalását. Szeretnék köszönetet mondani a Központi Bizottságnak, hagy ebben a párt, az ország, a dolgozó nép érdekeit kifejező, nagy horderejű politikai kérdésben egységesen foglalt állást. A dolog természete olyan, tisztelt Központi Bizottság, hagy a kérdés mindannyiunkban érzelmi viharokat is kiváltott, mert mi nemcsak tiszteljük és becsüljük Kádár elvtársat, hanem mint kommunistát, mint embert szeretjük is. Az elmúlt másfél évtizedben pártunk erejének, eredményeinek egyik fő forrása volt, hogy minden olyan kérdésben, amely a magyar nép és a nemzetközi munkásmozgalom szempontjából döntő fontosságú volt, teljes egységben határozott. Mielőtt az ülést bezárnám, szeretnék köszönetet

mondani a Központi Bigottságnak egységéért, és Kádár elvtárs megértéséért és egyetértéséért. Köszönöm, az ütést befejeztük.

A PB határozati javaslata (1972) SZIGORÚAN BIZALMAS! Készült: 102 pld.-ban A Központi Bizottság 1972. június 15-i ülésén megtárgyalta Kádár János elvtárs május 23-án kelt levelét, amelyben - hivatkozással arra, hogy több mint 15 esztendeje tölti be első titkári tisztségét és elérte a nyugdíjkorhatárt – kéri első titkári beosztásából valófelmentését és nyugállományba helyezését. A Központi Bizottság meghallgatta a Politikai Bizottság egyhangúlag elfogadott előterjesztését, Kádár János elvtárs felszólalását és a következőket határozta: 1. Tudomásul veszi Kádár János elvtárs levelét és elfogadja a Politikai Bizottság javaslatát, mely szerint Kádár János elvtárs mint a Központi Bizottság első titkára dolgozzon tovább, mert munkájára a pártnak, a munkásosztálynak, a dolgozó népnek, az országnak szüksége van. E határozattal a Központi Bizottság a kérdés felett napirendre tér.

2. A Központi Bizottság az ügyet saját belső határozataként kezeli.

Jurij Andropov levele Kádár Jánoshoz (1983) (Fordítás) Személyesen SZIGORÚAN BIZALMAS! Kádár János elvtársnak Kedves Kádár elvtárs! Egy kis gondolkodás után elhatároztam, hogy megírom Önnek ezt a személyes és bizalmas levelet egy kényes kérdésben, amely a pártjaink közötti viszonyt érinti. Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy bármilyen, akár a legkisebb akadályokra is, amelyek ezen testvéri viszony gyümölcsöző fejlődése útján merült fel, legjobb idejében felfigyelni, a teljes elvtársias nyíltság szellemében, közös legyőzésük céljából. Megmagyarázom, mi az ügy lényege a jelen esetben. Az általunk igen tisztelt magyar elvtársak egész sorával lefolytatott nyílt beszélgetésekből a Magyar Népköztársaságban dolgozó szovjet elvtársak

értesültek arról, hogy október 6-án, a külügyi újságírók nagy csoportjával a Magyar Újságírók Szövetségében lefolytatott találkozása során Szűrös elvtárs, az MSZMP KB titkára egy tájékoztatót tartott, amelyben egy sor enyhén szólva kétes tétel szerepelt, amilyet a legkevésbé várhat el az ember a szocialista közösség egyik országa testvérpártjának vezető funkcionáriusától. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, amelyek pontosságát, természetesen, nehéz garantálnom, elmondom, hogy az említett közlések szerint Szűrös elvtárs a magyar újságírók útbaigazítása során igyekezett mindenképpen elsimítani a Reaganadminisztráció politikájának agresszív, szocialistaellenes jellegét (ez, úgymond, propagandista retorika, nem pedig a konfrontációra irányuló valódi törekvés), dicsérte Bush magyarországi látogatását, mint Washington ama törekvésének „bizonyságát”, hogy fejlessze viszonyát a szocialista országokkal, s így tovább, ebben a szellemben. Mi ez: végletes politikai naivitás, vagy valami ennél rosszabb? Akaratlanul is az utóbbira gondol az ember, mivel ugyanabban a beszédében Szűrös elvtárs

igen tapintatlan, sőt, azt mondanám, nyegle kitalálásokat és fejtegetéseket engedett meg magának a szovjet vezetésen belüli valamiféle „egységhiányról”, elégedetlenségét fejezte ki azoknak s az intézkedéseknek kapcsán, amelyeket foganatosítottunk a szovjet légtérbe mélyen behatolt kémrepülőgéppel kapcsolatban stb. Nem titkolom, Kádár elvtárs, hogy az MSZMP egyik felelős vezető funkcionáriusa, méghozzá a magyarországi tömegtájékoztatási eszközök vonalát befolyásoló funkcionáriusa részéről elhangzó hasonló kijelentések értetlenséget és keserűséget váltanak ki nálunk. Szeretném remélni, hogy Ön, az Önre jellemző internacionalista-leninista elviséggel és a tapasztalt pártvezető bölcsességével, megfelelő intézkedéseket tesz, hogy kizárja annak a lehetőségét, hogy a pártban, különösen annak vezető magjában említett jellegű egészségtelen hangulatok terjedjenek, amelyek – s ez mély meggyőződésem - nem hozhatnak semmi mást, csakis kárt mindkét országunk érdekeinek s közös szocialista ügyünknek, különösen a mai éles és feszült világhelyzetben. Hiszem, kedves Kádár elvtárs, hogy helyesen

megérti ezen személyes üzenetem értelmét és szellemét. Egyetlen motívum diktálta: őszinte gondoskodás a pártjaink és országaink közötti testvéri barátság további erősítéséről és fejlődéséről. 1983. október 28. Moszkva Kommunista üdvözlettel és a legjobb kívánságokkal: J. Andropov

Kádár János válaszlevele Jurij Andropovhoz (1983) SZIGORÚAN BIZALMAS! Saját kezű felbontásra! J. V. Andropov elvtársnak MOSZKVA Kedves Andropov elvtárs! Tegnap kaptam kézhez október 28-án kelt személyes levelét, amelyben Szűrös M. KB-titkár egy tájékoztatóját teszi szóvá, amelyet a Magyar Újságíró Szövetségben tartott október 6-án. Bár a szóban forgó tájékoztató szövegét még nem ismerem, levele alapján mégis valószínűsítenem kell, hogy abban komoly hibák lehettek. Úgy érzem, azonnal válaszolnom kell. Gondolhatja, a levelet olvasnom nem volt kellemes, mégis hálás vagyok Önnek a bizalomért, a segítségért, amit ezzel a munkámhoz nyújtott, a törődésért, amellyel kapcsolataink zavartalansága felett őrködik. Szűrös

elvtárs

tájékoztatójának

szövegét

ellenőrizni fogom, annak alapján beszélek vele, s biztosíthatom, hogy nemcsak őt, hanem a tapasztalatok alapján, figyelmeztetésben részesítem vezető funkcionáriusainkat a hasonló fellépéseknél mindenkire kötelező nagyfokú felelősségre. Négy kérdésről azonban most szeretnék szólni: - Emlékeztetni szeretném Önt arra, hogy éppen azért küldtem el Önnek közvetlenül az idei áprilisi KBülésen tartott beszámolóm szó szerinti szövegét, hogy úgy ismerje meg, ahogy elhangzott, és ne a közvetett „hallomások” esetén szinte elkerülhetetlen torzult formában. - Ami Szűrös M. elvtársat illeti, a levelében szóvá tett dolgok azért döbbentettek meg, mert sokévi külügyi, nem utolsósorban moszkvai nagyköveti munkája alapján, mi a párt politikáját értő, a Szovjetunióhoz abszolúte jól viszonyuló, gondolkodó és szerény embernek ismerjük. (Töprengek: új, magas megbízatásától kezdene megszédülni?) - Ami a szovjet vezetés egységét illeti, Ön tudja, hogy ez (persze kisebb mértékben, de a többi szocialista ország vezetésének egysége is) a kapitalista

országok politikusainak és hírközlő szerveinek mindennapi témája, s ez sajnos hat még a mi országainkban is a kispolgári fecsegésre hajlamos emberekre. Itt, nálunk, a mi Központi Bizottságunk sok éve és következetesen képviseli, nem az SZKP-vel, hanem a legkisebb kapitalista országban működő testvérpárt vezetésével szemben is, hogy azokat nem mi választjuk, tagjaik között nem mi diszkriminálhatunk, eljáró embereinknek mindenkivel szemben a kellő tisztelettel kell viselkedniük. Bush USA-alelnök magyarországi látogatásáról. Ők kezdeményezték, még a nyáron, hogy két szomszéd országba látogat (Románia, Ausztria), útközben egy napra megállna nálunk. Mi a napi konzultációk során erről tájékoztattuk a szovjet elvtársakat, Önöktől semmiféle észrevétel nem érkezett, döntöttünk és fogadtuk. Az itteni tárgyalásokon semmi anomália nem volt, nem szemtelenkedett, mi határozottan képviseltük közös álláspontunkat. Innen elutazva tartotta Bécsben az ismert aljas és otromba beszédét. Ezt a beszédet (én azokban a napokban Finnországban voltam) pártunk központi

lapja, a Népszabadság, szeptember 25-i számában „Új Európa-doktrína?” című cikkében visszautasította, leszögezve, hogy a szocialista országok egymással szembeni kijátszására vonatkozó spekulációk homokra épülnek. Központi Bizottságunk október 12-i üléséről a sajtóban megjelent hivatalos közleményében, Bush alelnök látogatásának tényét közölve, ez áll: „A Magyar Népköztársaság a békés egymás mellett élés elvei alapján kész együttműködni minden országgal, amely tiszteletben tartja mai valóságát, társadalmi berendezkedését, szuverenitását, tudomásul veszi szövetségi elkötelezettségét. Ugyanakkor visszautasít minden olyan próbálkozást, amely éket akar verni hazánk és szövetségesei közé.” Ez az MSZMP álláspontja e kérdésben általában, és Bush alelnök látogatása kapcsán. (Mellesleg megjegyezve, ezt idézte szó szerint Szűrös Mátyás egy Szolnok megyei nyilvános fellépésében, amint arról a Népszabadság október 19-i száma tudósít.) Még egyszer megköszönöm levelét. Nagyon

sajnálom, hogy millió gondja között, ilyen üggyel is foglalkoznia kell, biztosítom, végére járok a dolognak, s amit kell, azt a helyére teszem. Budapest, 1983. november 1. Elvtársi üdvözlettel, jókívánságokkal: Kádár János

Orvosi jelentés Kádár János elvtárs egészségi állapotáról (1989) KÖZPONTI ÁLLAMI KÓRHÁZ ÉS RENDELŐINTÉZET BUDAPEST XII., KÚTVÖLGYI ÚT 4. TELEFON:551-112 Szigorúan titkos! 9/1989/Ig/I/TÜk. A mai napon megejtett alábbi összetételű, aláírók által hitelesített konzílium megállapítja, hogy Kádár János elvtársat egészségi állapota pártmunkájának ellátására alkalmatlanná teszi. A 77. életévében lévő betegnél hosszabb kórelőzménnyel idült ér-, szív-, tüdő és keringési elváltozások állnak fenn. A jelen állapot alapján véleményünk szerint ebben érdemi változás a jövőben sem várható. Budapest, 1989. április 26.

Prof. dr. Kállay Kálmán

Prof. dr. Hutás Imre

Prof. dr. Kulka Frigyes Sándor

Prof. dr. Eckhart

[1]

Véleményem szerint a „!;020 1>3C!”, azaz „Hál’ Istennek!” a helyes (a dig.).

Tartalomjegyzék ELŐSZÓ 4 Kádár János és Kállai Gyula őrizetbe vétele (1951) 7 Rákosi Mátyás hozzászólása 8 Mi az igazság? Péter Gábor beadványa a börtönben (1956) 14 Apró Antal levele Grósz Károlyhoz (1988) 34 Apró Antal levele Nagy

8 13 15 26 60 65

Imréhez (1956) 37 Apró Antal összefoglalója a Párt Elnökségének (1956) 38 Vince József levele Kádár Jánoshoz (1981) 46 Walter Román feljegyzése a Kádár Jánossal folytatott megbeszélésről (1956) 47 Rákosi Mátyás levele Nyikita Hruscsovhoz (1956) 60 Kádár János levele Chivu Stoicához a Nagy Imre-

67 81 83

106

123

csoport menedékjogának megszüntetéséről (1957) 70 Chivu Stoica válaszlevele 125 Kádár Jánoshoz (1957) 71 Kádár János feljegyzése a PB-nek Hruscsov 127 felmentéséről (1964) 72 Darvas József levele Kádár 135 Jánoshoz (1965) 77 Kádár János válaszlevele 138 Darvas Józsefhez (1965) 79 Komócsin Zoltán előterjesztése a PB-nek 142 Rákosi Mátyás hazatéréséről

(1967) 81 Kádár János levele a PB-hez 146 (1972) 83 Kádár János első beadványa a PB-hez nyugdíjazásáról 148 (1972) 85 Kádár János második levele 154 a PB-hez (1972) 89 Kádár János második beadványa a PB-hez 156 nyugdíjazásáról (1972) 90 A KB zárt ülése Kádár János 162 nyugdíjazásáról (1972) 93 A PB határozati javaslata 201 (1972) 115

Jurij Andropov levele Kádár Jánoshoz (1983) 116 Kádár János válaszlevele Jurij Andropovhoz (1983) 118 Orvosi jelentés Kádár János elvtárs egészségi állapotáról (1989) 121 [1]

203 207

212 213