A Waffen-SS Magyarországon 9630086085 [PDF]

Zitiervorschau

A Waffen-SS Magyarországon Kovács Zoltán András & Számvéber Norbert Paktum (2001) Címke: 2. világháború, Hadtörténet, Történelem 2. világháborúttt Hadtörténetttt Történelemttt

E könyv kísérletet tesz arra, hogy itthoni és külföldi levéltári dokumentumok felhasználásával, valamint az újabban megjelent nemzetközi és hazai szakirodalom alapján adatokban gazdag áttekintést nyújtson a német Waffen-SS és Magyarország kapcsolatáról a második világháború idején. A kötet szerzői először a Schutzstaffel (SS) katonai szerepvállalásnak hátterét, az SScsapatok szervezetét, harcászatát és eszközeit tekintik át, majd a fegyveres szervezet Magyarországról történt létszám-kiegészítésével foglalkoznak. A terjedelem legnagyobb részét a Waffen-SS olyan birodalmi, önkéntes és besorolt alakulatainak hadtörténete teszi ki, amelyek harcoltak magyar területen. Külön részben olvashatunk a Waffen-SS magyar egységeinek történetéről is.

Kovács Zoltán András – Számvéber Norbert A Waffen-SS Magyarországon

Előszó A hadtörténelem kevés olyan fegyveres köteléket ismer, amelyről annyit írtak volna, mint a Waffen-SS-ről. Az Olvasó joggal kérdezheti, mi szükség van egy újabb könyvre ebben a témában, hiszen a hatalmas mennyiségű nemzetközi szakirodalom nem egy reprezentánsa az elmúlt években hazánkban is megjelent. Ezekben a munkákban viszont a szerzők általában a Waffen-SS teljes történetének áttekintését tűzték ki célul, s emiatt hiába is keresnénk részletes adatokat az SS-csapatok magyarországi tevékenységével kapcsolatban. Magyarországról igen jelentős létszámban kerültek újoncok a Waffen-SS-be, és 1944–1945-ben hazánk területén is meglehetősen sok SS-alakulat került bevetésre. A német SS-csapatok magyarországi harcaival már több hazai szerző is foglalkozott. E munkák azonban vagy szelektíven és kis terjedelemben dolgozták fel a témát, vagy pedig forrásaik voltak korlátozottak, illetve elavultak. E könyv kísérletet tesz arra, hogy itthoni és külföldi levéltári dokumentumok felhasználásával, valamint az újabban megjelent nemzetközi és hazai szakirodalom alapján adatokban gazdag áttekintést nyújtson a német Waffen-SS és Magyarország kapcsolatáról a második világháború idején. A téma feldolgozása során a hangsúlyt elsősorban a megbízható adatok összegyűjtésére és rendszerezésére helyeztük. Ezért a szöveg helyenként talán nehezebben olvasható, amiért a tisztelt Olvasótól ez úton is elnézést kérünk. Néhány esetben viszont forráshiány miatt egy-egy témát nem tudtunk olyan részletességgel tárgyalni, ahogy szerettük volna. Annak érdekében, hogy elkerüljük a négyszámjegyű indexeket, a kötet közepétől a jegyzetek számozása 1-től újraindul. A kötet négy nagyobb egységből áll össze. Először az eredetileg fegyvertelen Schutzstaffel (SS) katonai szerepvállalásának hátterét, az SS-csapatok szervezetét, harcászatát és eszközeit tekintjük át, majd a fegyveres szervezet Magyarországról történt létszámkiegészítéseivel foglalkozunk. A terjedelem legnagyobb részét a Waffen-SS olyan birodalmi, önkéntes és besorolt alakulatainak hadtörténete teszi ki, amelyek harcoltak magyar területen. E tekintetben nem a kronológikus sorrendben haladtunk, hanem a katonai szervezési szintek csökkenő, s azon belül pedig a hadrendi számok növekvő sorrendjében. Külön részben tekintjük át a Waffen-SS magyar egységeinek történetét. A magyar SS-alakulatok esetében a kisebb kötelékekkel foglalkozunk először, s ezeket követi a nagyobb szervezési szintű egységek tárgyalása. Munkánk során igyekeztünk objektív szemlélettel közelíteni a téma felé. Mindazonáltal tisztában vagyunk azzal is, hogy a Waffen-SS története mind a mai napig meglehetősen ellentmondásos: még szakmai körökben sem sikerült mindenki által elfogadott tudományos álláspontot kialakítani. Távol áll tőlünk, hogy az általunk leírtakat cáfolhatatlan igazságként fogadtassuk el. Célunk csupán az volt, hogy a rendelkezésre álló tényanyagot rendszerezzük és közreadjuk. Éppen ezért elhatárolódunk minden olyan szélsőséges megközelítéstől, amely a hadtörténelmi tények manipulálásával áltudományos vagy éppen napi politikai célokat kíván megtámogatni. Reméljük, hogy a köztudatban a témával kapcsolatban kialakult téves felfogások zömét az általunk közreadott adatok segítségével (is) idővel sikerül pontosítani. Budapest, 2001. szeptember 28. A Szerzők

I. rész A harcoló SS 1. Az SS felfegyverzett csapatai

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett. A százezer főben maximált, légierejétől, valamint nehéztüzérségének zömétől megfosztott és a haditechnikai kutatásoktól is eltiltott Reichswehr igyekezett más – rejtett – módon megoldani a katonai kiképzés méreteinek kiszélesítését, a határvédelmi rendszer személyi feltételeinek megnyugtató rendezését, illetve a haditechnikai kutatás elméleti és gyakorlati megvalósítását. Ennek keretében a katonai repülés és a páncélostechnika területén még a Szovjetunióval való együttműködésre is sort kerítettek. A Reichswehr létszámának látens növelése érdekében 1932. szeptember 23-án létrehozták a fiatalok katonai előképzésével foglalkozó Birodalmi Kuratóriumot (Reichskuratorium für die Jugendertüchtigung).[1] Adolf Hitler és a nemzetiszocialisták hatalomra kerülésével tehát nem megindult, csupán folytatódott Németország katonai potenciáljának újrateremtése, az ország újrafelfegyverzése. A nemzetiszocialisták ezt a folyamatot a korábbiaknál jóval radikálisabbá, szélesebb körűvé és fokozottabbá tették. Ennek egyik első lépéseként Hitler 1933. július 12-én elrendelte olyan „vidéki sportiskolák” (Geländesportschulen) létesítését, amelyek keretében az ifjúság katonai előképzése intenzívebb formát ölthetett. 1933. szeptember 7-től a német rendőri erőket is bevonták az újrafelfegyverzési koncepcióba. A már 1933 januárja előtt is létező, kaszárnyákban állomásozó rendőralakulatokat a körzeti rendőrségtől (Revierpolizei) való megkülönbözetés végett a tartományi rendőrség (Landespolizei) keretében fogták össze. Ezeket a kötelékeket 1935-ig fokozott ütemben felszerelték és katonai elvek szerint kiképezték. Csapataik szervezés és fegyverzet tekintetében gyalogzászlóaljaknak feleltek meg.[2] Ezzel egy időben Hitler utasította az SA-t (Sturmabteilungen – a nemzetiszocialisták politikai rohamosztagai), hogy egy éven belül egy olyan katonai kiképzési programot hajtson végre, amely alkalmassá teszi arra, hogy szükség esetén a Reichswehr rendelkezésére állhasson. Hitler ezzel egyfajta „forradalom utáni” feladatot adott az SA-nak, amely ezt olyan vehemenciával végezte, hogy rövidesen a német védelempolitika egyik meghatározó tényezőjévé vált. Az SA nemsokára a „forradalmi néphadsereg” koncepciójával állt elő. Ez természetesen a konzervatív Reichswehr rosszallásába ütközött, amely nem kívánt osztozni senkivel Németország kizárólagos fegyveres erejének posztján.[3] Miután 1934. június 30-a, az úgynevezett „Hosszú Kések Éjszakája” után Hitler az SA-t véglegesen meggyengítette, a haderő-aspiráns szervezet szerepét a tisztogatást végrehajtó SS örökölte. Az SS (Schutzstaffel – Védőosztag) 1925-ben jött létre Adolf Hitler személyes védelmére. 1926tól az SA-nak volt alárendelve. 1929. január 6-tól Heinrich Himmler lett az egyre növekvő szervezet „birodalmi” vezetője (Reichsführer-SS), aki azt fokozatosan a nemzetiszocialista ideológia kiterjedt és hatékony erőszakszervezetévé változtatta.[4] Az SS fegyveres alakulatainak története az Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei – NSDAP) 1933. januári hatalomra kerülését követő néhány hónapra nyúlik vissza. Ekkor az SS-közigazgatási egységek (Abschnitt-ek és Oberabschnitt-ek) keretén belül kézifegyverekkel felszerelt csoportokat hoztak létre. Ezeket a 100200 fős csoportokat az SS-Abschnitt-eken belül Stabwachen (törzs-őrségek) névvel illeték, majd hamarosan SS-Sonderkommandos (különleges SS-osztagok), illetve Politische Bereitschaften (Politikai Készültségi Osztagok) elnevezést kaptak. Így állították fel 117 fővel 1933. március 17-én a Stabwache Berlin-t[5], amelyet nem sokára követett két különleges osztag, a Sonderkommando „Jüterbog” és a Sonderkommando „Zossen” felállítása. E két utóbbi alakulatot – katonai kiképzésüket követően – 1933. október 7-én BerlinLichterfelde-be vezényelték, ahol egyesítették az időközben Sonderkommando „Berlin” névre átkeresztelt „Stabwache Berlin”-nel.

Ez utóbbi alakulat 1933. szeptember 3-a óta az „Adolf Hitler Standarte”[6] nevet viselte. Az egység 1933. november kilencedikei müncheni eskütétele után a „Leibstandarte Adolf Hitler” nevet kapta. A névváltoztatások nehezen követhető sorozata 1934. április 13-án zárult le, amikor is az egység megkapta végleges elnevezését: „Leibstandarte SS Adolf Hitler” (röviden „LSSAH”). Az SS-en belül tovább folyt a fegyveres alakulatok szervezése. 1934. július 1-én állították fel Münchenben a Politische Bereitschaft München-t (Müncheni Politikai Készültségi Osztag), amely rövidesen négy SS-Sturmból (századból) és egy Minenwerfer- (aknavető-) Sturm-ból állt. Miután a Hilfswerk Schleissheim zászlóaljat, valamint az ellwangeni Politische Bereitschaft Würtenberg-et egyesítették vele, 1936. június 1-én létrehozták az SS első felfegyverzett ezred méretű egységét, az SS-Standarte „Deutschland”-ot. 1934. augusztus 25-én Hamburgban állították fel a Politische Bereitschaft Hamburg (Hamburgi Politikai Készültségi Osztag) elnevezésű alakulatot, amely ekkor ugyancsak négy SS-Sturm-ból állt. Ezek gyakorlatilag a Wehrmacht[7] három lövészszázadának és egy géppuskás-századának feleltek meg. Ebből az alakulatból hozták létre később – kiegészítve a Waterdingenben és Arolsenben felállított SS-alakulatokkal – 1936. október 1-én az SS-Standarte „Germania”-t.[8] Az SS Berlinben, Hamburgban, Münchenben és Ellwangenben állomásozó politikai készültségi osztagait hamarosan közös szervezetben vonták össze. Ez lett az SS-Verfügungstruppe (SSkészenléti alakulatok). Werner von Blomberg, német birodalmi védelmi miniszter az SS-Verfügungstruppe felállítását 1934. szeptember 24-én körvonalazta. A dokumentum úgy fogalmazott, hogy „az SS-nek politikai feladatihoz, melyeket a Führertől kap, nincs szüksége fegyverzetre, katonai kiképzésre vagy katonai szervezetre”. Mindazonáltal a Hitler által kitűzött „különleges belpolitikai feladatok” végrehajtására létrehoztak egy „felfegyverzett, állandó készenlétben álló csapatot”. Az SS fegyveres alakulatainak létszámát három felállítandó gyalogezredben és egy híradóosztályban (-zászlóaljban) határozták meg. Az ezredeket egyenként három gyalogzászlóaljból, egy motorkerékpároslövész-századból és egy aknavető-századból kívánták megszervezni. Ezredkötelékben csak a LSSAH-t fogták össze, a többi ezred zászlóaljai egyelőre (1938-ig) önállóak maradtak. Az alakulatok létszáma, fegyverzete és felszerelése megegyezett a Wehrmachtban rendszeresített állománytáblák előírásaival. Már ekkor felvetődött, hogy ezekből az SS-alakulatokból a későbbiekben hadosztályt állítanak fel, de az ehhez szükséges szakcsapatok szervezését ekkor még a birodalmi védelmi minisztérium engedélyéhez kötötték. A dokumentum szövege szerint „az SS-Verfügungstruppe az SS birodalmi vezetőjének [Himmlernek] alárendeltségébe tartozik. Békében a Wehrmachttal semmilyen szervezeti kapcsolat sem áll fenn.” Háború esetén a védelmi törvény alapján az SS egésze a Wehrmacht rendelkezésére állt. Azonban 25 000 tagja politikai célból, rendőrségi erősítésként a Wehrmacht keretein kívül is felfegyverzésre kerülhetett, de fegyvert ezek az SS-tagok csak e szolgálatuk időtartama alatt viselhettek. Az SS-Verfügungstruppe állománya hadiállapot esetén szintén a Wehrmacht rendelkezésére állt; békeidőben a védelmi minisztérium útmutatásai alapján készült a háborús bevetésre. Az SS-Verfügungstruppe létszámkiegészítése a Wehrmacht hadköteleseinek körében végrehajtott toborzással, önkéntes jelentkezés útján történt. A szolgálat időtartama általában négy esztendő volt, de a tisztek esetében ezt meg lehetett hosszabbítani. A kötelező katonai szolgálatot az SS-Verfügungstruppe soraiban is teljesíteni lehetett.[9] Himmler 1934. december 14-én rendelkezett az SS szervezetéről. Az addigi politikai készültségi osztagok a „LSSAH” állományával együtt az SS-Verfügungstruppe keretében közös irányítás alá kerültek.[10] 1934. december 18-án a német szárazföldi haderő vezetési főnöke megjelölte az SSVerfügungstruppe egységeinek állomáshelyét is, ahol az SS-vezetés szerint a szervezés végrehajtandó:

– a „Leibstandarte SS Adolf Hitler” törzse és három Sturmbann-ja (zászlóalja), egy motorkerékpároslövész-százada és egy aknavető-százada Berlin-Lichterfelde-ben; – az SS-Standarte 1 (a későbbi „Deutschland”) két Sturmbann-ja (ezred-törzs nélkül), motorkerékpároslövész-százada és aknavető-százada Münchenben, a 3. Sturmbann Ellwangenben; – az SS-Standarte 2 (a későbbi „Germania”) 1. Sturmbann-ja (ezredtörzs nélkül) Hamburgban, 2. Sturmbann-ja Arolsen-ben, 3. Sturmbann-ja előreláthatóan Soltau-ban, motorkerékpároslövészszázada és aknavető-százada Wismarban; – a Reiter- (lovas-) Sturmbann (felderítőosztály) törzse, híradószakasza, két lovas-százada, egy kerékpáros-százada és nehézgéppuskás szakasza Salzwedelben; – a híradóosztály törzse és két Sturmja Spandauban; – az utászzászlóalj (SS-Pionier-Sturmbann) törzse, híradószakasza, két utászszázada, egy gépkocsizó utászszázada a hadihíd-oszloppal Drezdában.[11] Adolf Hitler már 1935. február 2-án utasította a birodalmi védelmi minisztert, hogy készítse elő egy háború esetén bevethető SS-Verfügungstruppe-hadosztály felállítását. Eközben az 1938. márciusi Anschluss után osztrák területen is felállítottak egy újabb SSezredet, amely ugyancsak az SS-Verfügungstruppe része lett. A Bécsben, Grazban és Klagenfurtban szervezett alakulat hamarosan a „Der Führer” nevet kapta. Hitler egy 1938. augusztus 1-én kelt dokumentumban kijelentette, hogy az SS-Verfügungstruppe sem a Wehrmachtnak, sem pedig a rendőrségnek nem része. Ez az állandó fegyveres kötelék kizárólag az ő rendelkezésére áll. Az állomány kiválogatását az NSDAP és az SS számára megállapított világnézeti és politikai kritériumok alapján Himmler végezte.[12] Tehát az SS, amely Adolf Hitler személyes testőrségéből az NSDAP kiterjedt politikai szervezetévé vált, de jelentős fegyverzettel nem rendelkezett, 1934-től SS-Verfügungstruppe néven egy olyan „különleges belpolitikai feladatok” végrehajtására szánt, felfegyverzett alakulatra tett szert, amelyet már békeidőben is katonai elvek szerint szerveztek és képeztek ki a „háborús feladatokra” való felkészülés jegyében. Ehhez a német szárazföldi haderő (Heer) kényszerűségből adott ugyan felszerelést és kiképzőket, de nem nézte jó szemmel, hogy a korábban katonai ambíciókat tápláló SA részéről fenyegető veszély elmúltával, felsőbb utasításra egy újabb „hadsereg-aspiráns” szervezet létrejötténél kell bábáskodnia. Ezért keresztülvitte, hogy az SS fegyveres kötelékei hadosztályszervezettel és tüzérséggel ne rendelkezhessenek, a Harmadik Birodalom határain belül pedig csupán igen korlátozottan toborozhassanak önkénteseket.[13] A Wehrmacht hadkiegészítő hatóságai döntöttek ugyanis arról, hogy az önként jelentkezett közül kit engednek át az SS-nek, s kit nem. Általában csak minden harmadik toborzott vállalhatott szolgálatot az SS fegyveres alakulataiban.[14] Az SS első hadosztályának felállítását 1939. május 18-án rendelték el. Az ekkor felvázolt seregtest egy gépkocsizó gyaloghadosztálynak felelt meg hadosztálytörzzsel, négy gépkocsizó gyalogezreddel (SS-Standarten), egy felderítőosztállyal, egy könnyű tüzérezreddel, egy 2 cm-es légvédelmi gépágyúkkal felszerelt légvédelmi zászlóaljjal, egy gépkocsizó utászzászlóaljjal (SSSturmbann), egy híradóosztállyal és egy egészségügyi osztállyal. A hadosztály és a szükséges háttér-intézetek együttes létszámát ekkor 20 000 főben maximálták.[15] A terv csupán öt hónap múlva – már háborús időkben –1939. október 10-én valósult meg egy Pilsen melletti gyakorlótéren.[16] Amikor az SS-Verfügungstruppe 1939 szeptemberében a Heer alakulataiba illesztve csatlakozott a Lengyelországot megtámadó Wehrmacht csapataihoz, kötelékei külön-külön estek át a tűzkeresztségen. A hatékony, de agresszívebb harcászat, az SS-tisztek még hiányos vezetési ismeretei, a csapatok gyenge kötelék-kiképzése és sokszor vakmerőségbe hajló bátorsága miatt az SS-katonák a szokásosnál magasabb veszteségeket szenvedtek.[17] Ezért az emberanyag pótlása egyre sürgetőbbé vált. Ennek szervezésére 1939. december 1-én a felfegyverzett SS-alakulatok (új elnevezéssel a Waffen-SS[18]) számára kiegészítő hivatalt (Ergänzungsamt der Waffen-SS) hoztak létre Gottlob

Berger SS-Brigadeführer vezetésével. Az intézmény, mivel a Németországon belüli toborzás korlátokba ütközött, elsősorban a birodalom határain kívül élő úgynevezett „népi németek” (Volksdeutschen) és a nemzetiszocialista fajelmélet alapján „germán vérnek” tekintett népek (dánok, norvégok, hollandok, svédek stb.) körében önkéntes alapon folytatott toborzásokat szervezte és hangolta össze. Az új elnevezés (Waffen-SS) mellett a régi „SS-Verfügungstruppe” is használatban maradt, egészen 1941. április 22-ig. Ekkor Himmler elrendelte, hogy az SS minden felfegyverzett alakulatát – beleértve a koncentrációs táborok őrzésével megbízott SS-Totenkopfverbände kötelékeit is – Waffen-SS-nek kell nevezni.[19] Az egyik legfőbb ok, amiért a Waffen-SS-nek továbbra is ki kellett vennie részét a frontszolgálatból az volt, hogy a jövőben a nemzetiszocialista rendszer védelmére, belső „államrendőri” feladatokra szánt SS-alakulatok a német nép előtt fronton nyújtott teljesítményükkel és véráldozatukkal tekintélyt szerezzenek maguknak.[20]

2. A Waffen-SS létszámviszonyai 1939-1945 között A lengyel hadjárat után a SS felfegyverzett alakulatai ugrásszerűen megszaporodtak. 1939 őszén már nem csak az SS-Verfügungstruppe egységeit szervezték hadosztállyá. Az SS három olyan élőerő-csoporttal is rendelkezett, amelyeket sikerült a Wehrmachtban teljesítendő szolgálat alól többé-kevésbé kivonni. Az SS a koncentrációs táborok őrzésével és egyéb karhatalmi feladatokkal megbízott saját alakulataiból, az úgynevezett „Totenkopfverbände” (halálfejes kötelékek) és az ezek megerősítésére szánt egységek elemeiből új seregtestet állíthatott fel: ez lett a „Totenkopf” hadosztály. A harmadik emberanyag-forrás a rendőrség volt, amely állományának egy részéből a Heertől kapott szakcsapatok (tüzérség, híradósok stb.) felhasználásával 1939 novemberében megalakult a „Polizei” hadosztály.[21] 1939. szeptember elején az SS-Verfügungsruppe mintegy 18 000 katonával rendelkezett. Az újonnan szervezett egységekkel együtt viszont a Waffen-SS létszáma az év végéig már meghaladta a 100 000 főt.[22] 1940 folyamán a Waffen-SS létszámnövekedése tovább folytatódott. Május 1-én Berger kiegészítő hivatala a halálfejes alakulatokkal együtt 124 199 fős állományról tett jelentést. [23] Alig egy esztendő múlva, 1941. június 30-án a Waffen-SS újabb két hadosztállyal[24] megszaporodott harcoló csapataiban, intézményeiben és pótalakulataiban összesen 160 405 fő teljesített szolgálatot.[25] 1941 elejére az SS birodalmi vezetője a Waffen-SS-en belül kialakította saját „magánhadseregét”, amelyet jellemzően nem az arcvonalban, hanem az arcvonal mögött, partizánok és a nemzetiszocialista ideológia „ellenségei” (például zsidók) pusztítására vetettek be. Ezek a csapatok az SS-Totenkopfverbände gyalogdandárokká és lovasdandárrá átszervezett kötelékeiből álltak, amelyet az SS-hadosztályokkal ellentétben nem utaltak a szárazföldi haderő alárendeltségébe, hanem az SS birodalmi vezetőjének parancsnoki törzse (Kommando-Stab Reichsführer-SS) irányította őket.[26] Ezekek a dandárok később a Waffen-SS újabb hadosztályainak alapját képezték. 1942. január 15-én a Waffen-SS állományában már 450 Magyarországról érkezett önkéntes is volt.[27] A veszteségeket önként jelentkezőből több nem lehetett kielégítően pótolni. Ezért 1942-től a hadköteles németeket a Waffen-SS-be is behívhatták, bár formailag az SS az önkéntesség elvét nem adta fel.[28] 1942. szeptember 1-én a Waffen-SS teljes létszáma 236 099 főt tett ki, ebből 146 658 katona volt a harcoló alakulatok állományában.[29] Az év végéig ez a létszám még majdnem 10 000 fővel gyarapodott. 1943-ban a német fegyveres erők minden fronton hadászati védelembe kényszerültek. Ennek az évnek a végén a Waffen-SS összlétszáma 501 049 fő volt. Ebből a harcoló csapatok az állomány

körülbelül felét jelentették, és 257 472 katonát számláltak.[30] 1943/1944-ben a behívások egyre fokozottabb kiterjesztése az 1927-es és 1928-as születésű németekre azt eredményezte, hogy a Waffen-SS-ben szolgálók becsült átlagéletkora körülbelül 19 év volt.[31] 1944. július 8-án kelt parancsa alapján a német légierő (Luftwaffe) kötelékéből 40 000, a haditengerészettől (Kriegsmarine) pedig 5000 főt szabadítottak fel a Waffen-SS személyi utánpótlása számára.[32] Ezek a katonák nem önként jelentkeztek az SS-egységekbe. 1944 végén a Waffen-SS teljes állománya 910 000 fő körül mozgott és az újabb csapattestek folyamatos felállítása miatt 1945 májusáig a létszám nagy valószínűség szerint meghaladta az egymillió katonát.[33] Természetesen nem ennyi SS-katona harcolt a frontokon; ez a Waffen-SS soraiban valaha állományba vettek összlétszáma volt. Ezekből mintegy 400 000 önkéntes és besorozott birodalmi német volt, további 310 000 népi német származású és több mint 200 000 nem német katona.[34] Hogyan alakult az arány a Wehrmacht és a Waffen-SS személyi állománya között? Nos, 1941 májusában a Wehrmacht összlétszáma 7 234 000 fő volt, tehát a Waffen-SS ennek 2,2 százalékát tette ki (az ötmilliós szárazföldi haderőnek 3,2 százalékát). 1944 közepén a Wehrmacht 10 300 000 katonát számlált. Ekkor a Waffen-SS 594 000 fős állománya ennek 5,7 százaléka volt. 1945 elejére a Wehrmacht körülbelül 12 millió főre duzzadt, így a Waffen-SS részaránya ekkor mintegy 8,3 százalékra volt tehető.[35] A Waffen-SS személyi vesztesége a második világháborúban 220 182 halott (ebből 40 696 fő nem német) és 69 608 eltűnt volt. A sebesültek létszámát csak becsülni lehet: valamivel több, mint 400 000 fő.[36] Más források szerint a halottak száma 181 000 volt, az eltűnteké pedig 72 000.[37] Az SS-csapatok tisztképzése az 1934. október 1-én felállított Bad Tölz melletti, és az 1935. február 1-én szervezett braunschweigi SS-tisztiiskolákban (SS-Junkerschulen) folyt.[38]

3. A Waffen-SS fegyver- és csapatnemei, valamint felszereltsége 1939-1945 között A köztudatban a Waffen-SS-ről olyan általános kép alakult ki, mintha egy teljesen gépesített[39], igen korszerűen felszerelt és kiképzett, nemzetiszocialista szellemben nevelt szuper párthadsereg lett volna. Ez a felfogás azonban csak részben felel meg a hadtörténeti tényeknek. A háború végén a Waffen-SS-ben hadosztálynak kiadott legmagasabb hadrendi szám a 38-as volt. Ez persze nem azt jelenti, hogy ennyi hadosztályt szerveztek volna összesen, hiszen több hadrendi számot (így például a 23-ast, a 26-ost és a 27-est) egymás után többször is kiadtak. Emellett a Waffen-SS-ben igen jelentős számú kisebb alakulat (dandár, ezred, önálló zászlóalj és osztály) került felállításra, amelyekkel a szakirodalom tekintélyes része sajnos alig, vagy egyáltalán nem foglalkozik. Persze e helyütt nem célunk a Waffen-SS teljes fejlődéstörténetének tárgyalása, de arra rá kívánunk mutatni, hogy a csapatok közel sem voltak teljes mértékben gépesítve, még kevésbé korszerűen felszerelve. A felállított vagy szervezni kezdett 39 hadosztály közül hét páncéloshadosztály volt (18 százalék) és másik hét páncélgránátos- (gépkocsizó gyalog-) hadosztály (18 százalék). Ezen kívül szerveztek hat hegyihadosztályt (15,3 százalék), három lovashadosztályt (7,7 százalék) és 16 gránátos- (fogatolt gyalog-) hadosztályt (41 százalék). Ebből tehát látható, hogy az SS-hadosztályok több mint 64 százalékának mozgékonysága alapvetően állati vagy emberi izomerőn alapult. A fegyverzet tekintetében megállapítható, hogy a Waffen-SS alakulatait általában csapatnemüknek megfelelően, a német szárazföldi haderő hasonló kötelékeinél rendszeresített gyalogsági fegyverekkel, gyalogsági nehézfegyverekkel, tüzérségi eszközökkel, gépjárművekkel és egyéb felszerelésekkel látták el. A Heer azonban 1942-ig sikerrel akadályozta meg, hogy a vetélytársnak tekintett Waffen-SS páncélos haditechnikához is hozzá juthasson, mivel a fegyverzet elosztását a német szárazföldi haderő fegyverzetügyi hivatala (Heereswaffenamt) végezte. Az SS-

csapatok 1942-ig harckocsikat nem is vethettek be.[40] A gépkocsizó SS-hadosztályok egyetlen páncélos elemét sokáig csak egy-egy rövid csövű StuG. III rohamlövegekkel felszerelt üteg jelentette, amelyeket a csapatok 1940 májusa („LSSAH”) és 1941 szeptembere („Wiking”) között kaptak.[41] 1942 tavaszától a Waffen-SS fokozatosan fegyverzeti egyenjogúságot nyert. Ez év őszén ugyanis a gépkocsizó gyaloghadosztályokat – úgy a Waffen-SS-ben, mint 1943 nyarán a német szárazföldi haderőben – páncélgránátos-hadosztályokká nevezték és szervezték át. A Wehrmacht szűnni nem akaró ellenkezése ellenére a „Leibstandarte”, a „Das Reich”, a „Totenkopf” majd a „Wiking” gépkocsizó SS-hadosztályokat harckocsikkal, rohamlövegekkel és lövészpáncélosokkal szerelték fel.[42] 1943 elején, Harkov körzetében az ellentámadásba lendült szovjet csapatok ellen az SS már páncéloshadtest-kötelékben vetette be páncélosezreddel, Tiger E nehézharckocsikkal, rohamlöveg-osztállyal és lövészpáncélosokkal is rendelkező első három SS-páncélgránátoshadosztályát. Az SS-csapatok harci teljesítménye kiváló volt ugyan, de a kíméletlen harcokban maguk is igen érzékeny veszteségeket szenvedtek. Ezzel együtt Hitlerben kialakult az a tévhit, hogy a Waffen-SS csapatai a keleti front minden nehézségén úrrá tudnak lenni. Nem csoda, hogy a nyárra tervezett kurszki ellentámadásban is ezeknek az SS-páncélgránátos-hadosztályoknak szánt főszerepet.[43] Ennek ellenére a Waffen-SS felszerelésében a háború egésze alatt meghatározó szerepet játszottak a különböző zsákmányolt fegyverek, gépjárművek és páncélosok. Ez alól még az SSpáncéloshadosztályok sem voltak kivételek.[44] A nem megfelelő mennyiségű, vagy éppen kifogásolható minőségű (zsákmány-) fegyverzet miatt az SS saját haditechnikai kutatást is végzett. A kutatás eredményeként tervezett fegyverek egy részét kisebb mennyiségben (csupán az SS-alakulatok számára) gyártották is,[45] például különböző páncéltörő puskákat, géppisztolyokat és sorozatvetőket. 1944-re a Waffen-SS hét páncélos- és legtöbb páncélgránátos-hadosztálya nem csak elérte, de elméleti állománytáblája szerint több helyen meg is haladta a német szárazföldi haderő páncélosés páncélgránátos-hadosztályainak előírt létszám- és fegyverzeti viszonyait. Az alábbi táblázat az 1944. mintájú német páncéloshadosztály és az SS-páncéloshadosztály állománytáblájának eltérő tételeit hasonlítja össze:[46] SS-páncéloshadosztály Teljes létszám 17 809 fő Pisztoly 4362 Géppisztoly 1712 Puska és karabély 12 285 Nehézgéppuska 102 Közepes aknavető 62 Nehézaknavető 26 Nehéz páncéltörő ágyú 28 8,8 cm-es légvédelmi löveg 18 Könnyű tábori tarack 37 Nehéz tábori tarack 18 Páncélgépkocsi 22 Könnyű lövészpáncélos 63 Közepes lövészpáncélos 241

1944. mintájú Különbség páncéloshadosztály az SS javára 14 727 fő 3082 fő 3276 1086 1607 105 9094 3191 72 30 52 10 18 8 13 15 12 6 25 12 14 4 16 6 55 8 232 9

A két páncéloshadosztály-típusban a rendszeresített harckocsik száma (91 Panzer IV és 79 Panther) megegyezett. A legfőbb különbség az volt, hogy a Waffen-SS páncélgránátos-ezredei kettő helyett három páncélgránátos-zászlóaljjal és kettővel több ezred-közvetlen századdal rendelkeztek. Ez tény a létszám és fegyverzet vonatkozásában már önmagában is jelentős eltérést eredményezett. Egy teljesen feltöltött 1944-es SS-páncéloshadosztály összes fegyverének egyperces tűztevékenységével 65 893 kg lőszert lőtt ki. Ugyanez az érték egy Heer-páncéloshadosztály

esetében csak 47 624 kg volt.[47] Az igazsághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy állománytáblájuknak megfelelően feltöltött SS-páncéloshadosztályokat utoljára 1944. júniusában, Normandiában vetettek be. A gyakorlatban a két páncéloshadosztály-típus harcértéke között nem volt olyan jelentős a különbség. Összehasonlításul vizsgáljuk meg a magyar hadszíntéren harcoló 3. SSpáncéloshadosztály és a Heer 3. páncéloshadosztályának 1945. január 15-én jelentett, meglévő fegyverzetét:[48] Panzer IV harckocsi

3. SS-páncélos- 3. páncélos- Eltérés az SS-hadhadosztály hadosztály osztályhoz képest 21 +10 31 [49]

Panther harckocsi StuG. III rohamlöveg Jg.Pz. IV vadászpáncélos Könnyű lövészpáncélos Közepes lövészpáncélos Önjáró tarack Puskák és karabélyok Géppisztolyok Gépkarabélyok Könnyűgéppuskák Nehézgéppuskák Közepes aknavetők Nehéz aknavetők Könnyű gyalogsági lövegek Nehéz gyalogsági lövegek Önjáró gyalogsági lövegek 2 cm-es légvédelmi gépágyúk 2 cm-es négycsövű légvédelmi gépágyúk 3,7 cm-es légvédelmi gépágyúk 8,8 cm-es légvédelmi lövegek Könnyű tábori tarackok Nehéz tábori tarackok 10 cm-es tábori ágyúk Nehéz páncéltörő ágyúk

24 31 15 29 52 18 10 553 1112 – 514 46 45 29 10 4 7 30 9 17 17 24 14 4 16

44 10 9 61 116 17 7454 946 59 346 35 41 21 – 7 – 44 2 – 5 8 10 – 14

+20 – 21 –6 +32 +64 –1 – 3099 – 166 +59 – 168 – 11 –4 –8 – 10 +3 –7 +14 –7 – 17 – 12 – 16 –4 –4 –2

Egyébként a Heerben és Luftwaffe-ban is voltak különleges hadrendű, kiemelt páncélos- és páncélgránátos-alakulatok (például a „Grossdeutschland”, „Feldherrnhalle” és a „Hermann Göring” hadosztályok, vagy a páncélos-tanhadosztály), amelyek mindig a legkorszerűbb fegyverzetet kapták, s hadrendjük erősebb volt az átlagnál.[50] Az SS-lovashadosztályok átszervezését éppen Magyarországon rendelték el 1944 decemberében. Az ekkor rendszeresített új állománytábla alapján a lovashadosztályok és a szárazföldi haderő lovasdandárainak összehasonlítása a következő képet mutatta:[51] Teljes létszám Lovak Karabély Géppisztoly Könnyűgéppuska Nehézgéppuska Közepes aknavető Nehéz aknavető Nehéz páncéltörő ágyú 2 cm-es légvédelmi gépágyú Könnyű tábori tarack Nehéz tábori tarack Tehergépkocsik

SS-lovashadosztály 10 799 fő 7110 6436 2874 279 54 36 8 22 13 33 4 450

Heer-lovasdandár 10 983 fő 8335 5400 3488 391 58 58 8 9 13 37 – 531

Többlet a Heer javára a Heer javára az SS javára a Heer javára a Heer javára a Heer javára a Heer javára – az SS javára – a Heer javára az SS javára a Heer javára

Személygépkocsik Vontató járművek Motorkerékpárok

241 64 226

283 69 166

a Heer javára a Heer javára az SS javára

A páncélgránátos-hadosztályok 1943 októbere után mind a Waffen-SS-ben, mind pedig a német szárazföldi haderőben általában olyan gépkocsizó gyaloghadosztályokat jelentettek, amelyek gyalogsága páncélozatlan gépjárműveken jutott el a harc színterére, és ott már gyalog harcolt tovább. A két páncélgránátos-ezred hat zászlóalját a tüzérségen, felderítőkön, utászokon, híradó katonákon és légvédelmi tüzéreken kívül egy (általában rohamlövegekkel felszerelt) szervezetszerű páncélososztály és egy vadászpáncélosokkal is rendelkező páncélvadászosztály támogatta. A SS hegyihadosztályai és gránátoshadosztályai nagyjából megfeleltek a német szárazföldi haderő hegyihadosztályainak és gyaloghadosztályainak, jóllehet az 1944-1945-ben felállított SSalakulatok zöme állandó felszerelés- és fegyverzetbeli hiányosságokkal küzdött.[52]

4. A Waffen-SS csapatok szervezete és harcászata az 1944-1945. évi magyarországi harcok időszakában A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően[53]) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki. 1915-től kezdve a lövészárkokba és tábori erődítésekbe húzódott milliós tömeghadseregek napokig tartó tüzérségi előkészítés után rohamra küldték katonáikat, akiket az ellenség géppuskái persze rövid időn belül lemészároltak. A kialakult állásháború vérszivattyújából minden hadviselő fél kereste a kivezető utat. A németek ekkor még nem harckocsikat építettek, hanem a gyalogságukat próbálták ütőképesebbé tenni. Két-három különlegesen kiképzett és felszerelt századból rohamosztagokat (Sturmabteilungen) hoztak létre. A rohamosztag kísérő lövegekkel támogatott századai olyan kis létszámú (két-három fős) rohamcsoportokból (Stosstrupp) álltak, amelyeknek célja az ellenség peremvonalába való betörés volt. A közelharcra is kiképzett katonáknak kellett átjárhatóvá tenni az akadályrendszert a saját gyalogság számára, felszámolni az ellenséges ellenállást a lövészárkokban, átfordítani a mellvédeket és leküzdeni a saját tüzérségi előkészítés után még harcoló ellenséges állásokat. Később a rohamharcászat járőrözéssel is bővült. A német rohamcsapatokat (Sturmtruppe) 1916-tól rohamzászlóaljakba szervezték. Ezek egy-öt rohamszázadból, egy-két géppuskás századból, egy lángszórós osztagból, egy gyalogsági ágyús ütegből és egy aknavető-századból álltak. A rohamcsapatok tagjai elitnek tartották magukat, tisztjeik és katonáik között közvetlenebb kapcsolat alakult ki. Nagyobb fejadagokat kaptak, jóval többet pihenhettek, s az árokszolgálat alól is fel voltak mentve. A lövészárok kínzó unalmát nem érezték, hiszen legtöbbször a mögöttes területen lévő rohampályákon gyakoroltak vagy sportoltak. A kiképzés a következő készségeket ölelte fel: kézigránát-ismeret (beleértve az ellenség által használt típusokat is) és gránátoskiképzés, akadályleküzdés és rohamkiképzés, éleslövészet közepes és kis lőtávolságon, lángszóró-ismeret, géppuskalövészet, oktatás a „kézi (könnyű-) géppuskákról”, távcsövespuskalövészet, szuronyvívás, gázoktatás, 100 méteres síkfutás, tartós futás, és persze sport minden mennyiségben. A rohamkatona (1917. március 12-től Grenadier vagyis gránátos) egyéni felszerelése a lehető legkönnyebb volt. Egy karabély szuronnyal (lőszer a zsebekben), rohamsisak a repeszek, srapnelgolyók ellen (felerősített acéllappal gyalogsági lövedékek ellen is), két homokzsák a vállon átvetve és elöl-hátul összefűzve (ebben nyolc-tíz nyeles kézigránát és 16-20 tojás kézigránát), a térdnél bőrrel megerősített nadrág, gázálarc, ásó rövid nyéllel (többnyire fejszeszerűen kiélezve), kenyérzsák, két vizes kulacs, drótvágó olló, a szuronyon kívül rohamkés vagy pisztoly. Minden rohamszázadnak volt 10-12 gránátvetője maximum 300 méteres távolságban lévő célok ellen. A megerődített támpontok és harckocsik ellen kötegelt kézigránátot (Geballte Ladung) alkalmaztak.

A nyugati fronton 1917. augusztustól rohamszázadonként 10-10 darab 9 mm-es P 08 típusú öntöltő pisztolyt is rendszeresítettek. A támogató fegyverek közé tartoztak a 10,5 cm-es hegyitarackok és a 7,5 cm-es aknavetők is, amelyek egyrészt a betörési pontok környékét tartották tűz alatt, másrészt az ellenséges oldalazóműveket kapcsolták ki, vagy a meginduló ellenséges ellenlökést tartóztatták fel tüzükkel. A géppuskás század(ok) ritkán harcolt(ak) külön feladattal, főleg az egy altisztből és hat-nyolc rohamkatonából álló rohamkülönítmények harcát támogatták. 1918 első negyedében a rohamcsapatokhoz került a 9 mm-es Bergmann MP 18.I típusú géppisztoly is, amelyet kiváló eredménnyel alkalmaztak. A német 5. rohamzászlóalj katonái 1918. január 26-tól kezdve a német és zsákmányolt antant harckocsikkal való együttműködést is gyakorolták. Ezzel ők lettek a páncélgránátosok elődei. 1918. március 20-tól a harckocsik és rohamcsapatok közösen hajtottak végre harccselekményeket a franciaországi Urvillers közelében. A német rohamcsapatok megkülönböztető jelzéseiket (mint például két egymást keresztező nyeles kézigránát) egyenruhájuk bal ruhaujjának alsó részén viselték, akárcsak később a WaffenSS csapatai saját alakulataik nevét. Az első világháború után sok egykori német rohamkatona csatlakozott különféle szabadcsapatokhoz (Freikorps), ahonnan csaknem egyenes volt az út az SA-ba vagy az SS-be.[54] Felix Steiner[55] vezetésével, aki maga is tagja volt egy ilyen rohamzászlóaljnak, a Waffen-SSben ezeket az alapokat vegyítették a német szárazföldi haderő által először elméletben, majd 1939-től gyakorlatban is megvalósított összfegyvernemi harc tapasztalataival, amely a légi fölény birtokában, a légierő által támogatott páncélos- és gépkocsizó seregtestek gyors bekerítő manővereire épült. Noha a Waffen-SS-ben is javarészt a Heer kiképzési előírásait használták, az SS-csapatok kiképzése néhány részletben mégis eltért. A harckiképzés során itt jóval nagyobb hangsúlyt kapott a közelharc és annak eszközei, valamint a fizikai állóképesség. A Waffen-SS-ben a szárazföldi haderőtől eltérően nem a raj volt a legkisebb harcászati egység, hanem – akár az első világháborúban – a hat-nyolc fős rohamkülönítmény (Stosstrupp). Az SS-katona egyéni fegyvere – akárcsak a Heerben – az ismétlő rendszerű karabély volt, de egyre inkább terjedt a közelharcban jobban használható géppisztoly is. Igen jelentős változás kezdetét jelentette, amikor 1939 szeptemberében a hadba vonuló SS-katonák tábori szürke egyenruhájuk fölé terepszínű álcaöltözéket húztak.[56] A Heer csapatai egy darabig gúnyolták őket, majd a harc közben roppant előnyös viseletet idővel maguk is átvették. A Waffen-SS, akárcsak a német szárazföldi haderő, mind támadásban, mind pedig védelemben igyekezett jól megszervezni az egyes fegyverfajták együttműködését. Rajszinten a könnyűgéppuskák sorozatainak támogatásával felváltva szökelltek előre, vagy húzódtak hátra a katonák. A páncélgránátos rajok egyenként kettő-kettő könnyűgéppuskával rendelkeztek. Akik fedezékbe értek, karabélyukból, géppisztolyukból, öntöltő puskájukból vagy éppen gépkarabélyukból leadott lövésekkel segítették társaikat az előre- vagy hátrajutásban. A mesterlövész és a puskagránátvető-lövész kissé lemaradva támogatta rohamozó vagy visszavonuló társait. A raj minden tagjánál voltak nyeles vagy tojás kézigránátok, amelyeket támadáskor, illetve védelemben is használhattak. Szakaszszinten a rajok támogatták egymást. Századszinten már közepes (8 cm-es) aknavetők és nehézgéppuskák is bekapcsolódtak a tűztámogatás rendszerébe. A zászlóalj nehézfegyverei (12 cm-es aknavetők, 7,5 cm-es gyalogsági lövegek és páncéltörő ágyúk) és az ezred-közvetlen századok tüzérségi és légvédelmi tűzeszközei tovább növelték a tűzerőt. A Waffen-SS (gépkocsizó) páncélgránátos-ezredének[57] tűzrendszere 1944-1945-ben az alábbiak szerint épült fel: Alakulat

Élőerő ellen

Rohamkülönítmény Pisztoly vagy raj Géppisztoly Karabély Gépkarabély

Tábori Páncélosok Légi célok Szervezet erődítések ellen ellen ellen Kézigránát Puskagránát – 1+9 fő Puskagránát Páncélököl Páncélököl

Szakasz

Század

Zászlóalj

Ezred

Öntöltő puska Könnyűgéppuska Puskagránát Kézigránát Mint a raj

Mint a raj, Mint a raj, – továbbá továbbá páncélrém páncélrém Mint a szakasz, Mint a szakasz Mint a – továbbá szakasz nehézgéppuska és közepes aknavető Mint a század, továbbá Mint a század, Mint a – nehéz aknavető [58], továbbá könnyű század, könnyű gyalogsági gyalogsági löveg továbbá páncéltörő páncéltörő löveg és páncéltörő és ágyú ágyú ágyú Mint a zászlóalj, Mint a zászlóalj, Mint továbbá nehéz továbbá nehéz zászlóalj gyalogsági löveg, 2 cm- gyalogsági löveg es légvédelmi gépágyú és lángszóró és lángszóró

a

Három osztag

raj,

szakaszparancsnoki

Három szakasz, nehézfegyverszakasz, századparancsnoki osztag, málhaosztag Három század, egy nehézfegyverszázad, zászlóalj-törzs híradóosztaggal, és ellátó század

2 cm-es Három zászlóalj, gyalogsági-löveglégvédelmi század, légvédelmi század, ezredtörzs gépágyú [59] utászszázad, híradószakasszal, motor-kerékpároslövészszakasszal és páncéltörő ágyús szakasszal

A gyalogsági alapú SS-csapatok közül (a Wehrmacht ilyen alakulataihoz hasonlóan) a legnagyobb tűzerővel a lövészpáncélosokkal felszerelt (páncélozott) páncélgránátos-zászlóaljak rendelkeztek, amelyekből általában az SS-páncéloshadosztályokban is csak egy volt. A zászlóaljtörzsben hat (géppuskával felszerelt) lövészpáncélost rendszeresítettek. A három páncélgránátos-század egyenként 23-23 lövészpáncélosból állt. Egy században fedélzeti fegyverként 18 géppuska, négy nehézgéppuska, két közepes (8 cm-es) aknavető, hét 2 cm-es gépágyú és kettő 7,5 cm-es rövid csövű L/24-es harckocsiágyú volt. A páncélgránátosok egyéni fegyvereit 18 könnyűgéppuska és 13 darab 8,8 cm-es kézi páncéltörő rakétavető (Panzerschreck– páncélrém) egészítette ki. A zászlóalj nehézfegyver-százada 17 lövészpáncélossal rendelkezett. Fedélzeti fegyverzetüket 11 géppuska, négy nehéz (12 cm-es) aknavető és hat 7,5 cm-es rövid csövű L/24-es harckocsiágyú alkotta. A zászlóaljat egy ellátó század szolgálta ki. A páncéloshadosztályok páncélgránátos-ezredeinek egyike olyan törzzsel rendelkezett, amelyet szintén kilenc lövészpáncélossal láttak el, így a páncélozott harccsoportok vezetési törzseként is szolgálhatott. Ennek az ezrednek az ezred-közvetlen utászszázada is (14 közepes lövészpáncélos birtokában) páncélozott volt. Az ezred önjáró gyalogságilöveg-százada is rendelkezett öt lövészpáncélossal. Az SS-hadosztályokat a páncélgránátos-, gránátos- és hegyivadász-gyalogság ezredein és a lóról leszállva harcoló lovasság ezredein kívül egyéb fegyver- és csapatnemek egészítették ki. A hadosztály távolharc-képességét általában a (páncélos-) tüzérezredek alkották, amelyek löveganyagukkal tűztámogatást adtak a csapatoknak. Rendszerint egy tüzérosztály egy ezredet támogatott. A lövegek mennyisége, űrmérete, típusa és a vontatás módja a hadosztály fegyver-, illetve csapatnemétől függött. A páncéloshadosztályok páncélosezrede igen ritkán harcolt önállóan. Legtöbbször a hadosztály erre alkalmas elemeivel páncélozott harccsoportot (Gepanzerte Kampfgruppe) alkotott. Erre még később visszatérünk. A harcászati felderítésről a (páncélos-) felderítőosztályok gondoskodtak. Ezeknek a zászlóalj méretű kötelékeknek alapfeladata nem elsősorban a harc volt, hanem az ellenség elhelyezkedésének, erejének és szándékainak felfedése. Az osztály páncélos- és páncélgránátoshadosztályok esetében páncélgépkocsikkal is rendelkezett, amelyek a terepen gyorsan mozogva kutatták fel az ellenséget. A páncéloshadosztályokban ezen kívül egy század féllánctalpas páncélgépkocsi (Sd.Kfz. 250/9), két-három (könnyű és közepes lövészpáncélosokkal felszerelt) páncélos-felderítőszázad, egy nehézfegyver-század és ellátó század alkotta a felderítő köteléket. A többi hadosztály-típusban a lövészpáncélosokat terepjáró személygépkocsik, általában úszóképes VW-Schwimmwagen járművek helyettesítették. A gránátoshadosztályban felderítő

feladatokra a kerékpárral felszerelt hadosztály-közvetlen lövészzászlóaljat alkalmazták. A hadosztályok mozgékony felderítő kötelékeiket gyakran szárnyaik biztosítására, tartalékként ellenlökésekre, vagy visszavonulás esetén utóvédként a menetoszlopok fedezésére is bevetették. A német hadosztályok utászalakulatai nem csupán műszaki zárak, aknamezők létesítésére és felszedésére, állások építésére, hídverésre vagy hídrobbantásra, vagy az utak karbantartására voltak kiképezve és felszerelve. Ezek a kötelékek voltak az első világháborús rohamcsapatok egyenesági leszármazottai, amelyek gyalogsági fegyverzetükön kívül aknavetőkkel, géppuskákkal, lángszórókkal és különféle robbanóanyagokkal rendkívül hatékonyan harcoltak tábori erődítések ellen, vagy folytattak helységharcot beépített területen. A páncéloshadosztályokban egy századuk és egy szakaszuk általában lövészpáncélosokkal is fel volt szerelve, amelyek közül néhány jármű kettő-kettő beépített lángszóróval is rendelkezett. A páncélvadászosztályok vadászpáncélosai és vonatott nehéz páncéltörő lövegei a hadosztály mozgékony páncéltörő tartalékát alkották, amelyeket az ellenséges harckocsik és önjáró lövegek betörésének elreteszelésére vetettek be. Ilyenkor ezek az eszközök legtöbbször rejtett lesállásokból, meglepetésszerűen nyitottak tüzet. A kötelékek vadászpáncélos-századai gyakran a hadosztály gyalogsági elemeit is támogatták. A hadosztályok légvédelmi tüzérosztályai igen sokrétű tűzerővel rendelkeztek. A 8,8 cm-es légvédelmi lövegeket a közepes magasságon repülő légi célokon kívül páncélosok és bunkerek ellen is megsemmisítő hatással vethették be. Közvetlen irányzással tábori tüzérség gyanánt is használhatták őket. A 2 és 3,7 cm-es légvédelmi gépágyúk főleg az alacsonytámadásokat végrehajtó repülőgépek ellenfelei voltak, de legalább ilyen gyakran nyitottak tüzet élőerőre vagy egyéb, gyengén páncélozott földi célpontokra is. A lövegekből és gépágyúkból gyakran ütegnél kisebb, vegyes tűzerejű harci különítményeket is összeállítottak, amelyek a gyalogság harcát támogatták. A hadosztály szétbontakozott csapatai között a vezetékes és rádiós híradókapcsolatot a híradóosztályok megfelelő századai építették ki és állították helyre, ha azt az ellenséges tűz megrongálta volna. A páncélos- és páncélgránátos-hadosztályokban a híradócsapatok rádió adóvevő rendszerekkel és antennákkal felszerelt lövészpáncélosokkal is rendelkeztek. A sebesülteket először az alakulatoknál létesített kötözőhelyeken látták el, majd a súlyosabb eseteket az egészségügyi osztály mentőgépkocsi-szakaszai a hadosztály tábori kórházába szállították. A németek, így az SS-csapatok is, halottaikat is mindig igyekeztek visszahozni a tűzvonalból és tisztességesen eltemetni. A hadosztály lőszer-, üzemanyag- (vagy takarmány-) és élelmiszerkészleteit a vonatalakulatok tehergépkocsi- és/vagy fogatolt járművei szállították. A csapatok a hadosztály vételező helyén vehették át az ellátmányukat. A hadosztály gépjárműveit karbantartó század javította. A páncélos- és páncélgránátoshadosztályoknak többszintű javítási kapacitás-rendszere volt, amelynek a hadosztályon belül a páncélos-karbantartó osztályok voltak a „csúcsszervei”. A tábori körülmények között nem javítható technikát általában vasúton a Harmadik Birodalom valamelyik üzemébe küldték nagyjavításra. Az élelmezésről (az előre csomagolt élelmiszerféleségeken kívül) a hadosztályok hentes- és pékszázadai gondoskodtak. A rokonokkal, ismerősökkel való kapcsolattartás eszköze a hadosztály tábori postahivatalán átment levelezés volt. A cenzúra persze minden katonailag fontos (vagy csak annak látszó) részt töröltetett a levelekből. Az összfegyvernemi harc hatékonyabb megvívása érdekében a hadosztályokat több harccsoportra (Kampfgruppe) bontva alkalmazták. A harccsoportok kétféle módon alakultak ki. Leggyakrabban a hadosztály saját alakulataiból és esetleg más megerősítő erőkből olyan összfegyvernemi kötelékeket hoztak létre, amelyeket egyszemélyi vezetés alatt, meghatározott feladat végrehajtására vetettek be. Ezek mérete a megerősített zászlóaljtól a megerősített ezredig terjedt. Összetett tűzerővel és saját utánpótlási rendszerrel rendelkeztek, vagyis önálló harcra képes kötelékek voltak. A cél elérése vagy a kivitelezés lehetetlenné válás után ezek a harccsoportok feloszlottak és elemeik visszatértek eredeti csapattestükhöz.

A harccsoport másik típusa volt, amikor egy szervezetszerű egység (hadosztály, ezred vagy zászlóalj) annyira meggyengült, hogy többé már nem volt képes olyan szintű feladatok végrehajtására, mint amilyeneket feltöltött állománytáblája alapján meg kellett tudnia oldani. Így például a legyengült hadosztályt hadosztály-harccsoportnak, a kivérzett ezredet ezredharccsoportnak nevezték azért, hogy a döntéshozó parancsnokok reális erőkkel tervezhessék a harctevékenységet. A hadosztályok harccsoportjaikat általában ezredekre alapozták. Az SS-páncéloshadosztályok általában három, néha négy harccsoportot szerveztek. A támadás vagy ellenlökés/ellentámadás legütőképesebb eleme a páncélozott harccsoport volt, amely a páncélosezred zöméből, a hadosztály lövészpáncélosokkal felszerelt páncélgránátos-zászlóaljából, a páncélos-tüzérezred önjáró tarackokkal rendelkező tüzérosztályából, a páncélos-utászzászlóalj lövészpáncélosokon szállított utászszázadából, a páncélozott járművekkel felszerelt páncélgránátos-ezredtörzsből és annak beosztott önjáró gyalogsági lövegeiből állt. Ezt egészítették ki az önjáró légvédelmi gépágyús vagy légvédelmipáncélos-szakaszok, az utánpótlást szállító járművek és az egészségügyi katonák. A páncélozott harccsoportok általában 1000-1200 méter széles arcvonalon támadtak, s harcrendjük mélysége elérhette az 1200 métert is. A gépkocsizó páncélgránátos-ezredek (az egyik lövészpáncélos-zászlóalja nélkül) legtöbbször egy vontatott tüzérosztállyal, egy gépkocsizó utászszázaddal és esetleg a páncélvadászosztály egy-két vadászpáncélos-századával közösen alkottak harccsoportot. Különleges esetekben a páncélos-felderítőosztályt páncélosokkal erősítették meg és gyorscsoportként (Schnelle Gruppe) alkalmazták oldalbiztosításra vagy megkerülő manőverekre. A páncélgránátos-hadosztályok két gépkocsizó páncélgránátos-ezredükből oly módon szerveztek harccsoportot, mint a páncéloshadosztályok hasonló ezredei. A különbség csak az volt, hogy itt az ezredeket a hadosztály páncélososztályának századai is támogatták. Értelemszerűen ezek a hadosztályok páncélozott harccsoportot csak akkor állíthattak fel, ha kivételes módon voltak lövészpáncélosai és önjáró lövegei. A lovas-, gránátos- és hegyihadosztályok alapezredeiket erősítették meg különféle szakcsapatokkal. A felderítőosztály (vagy a lövészzászlóalj) e hadosztályok esetében mindig a legfontosabb, s egyben legmozgékonyabb tartalék volt. A Waffen-SS harcászati alapvonása a német szárazföldi csapatokhoz hasonlóan a manőverező összfegyvernemi harc volt, még védelemben is. Noha 1943-tól a német csapatok hadászati szinten védelembe kényszerültek, harcászati szinten számos ellenlökést és ellentámadást indítottak. A védelembe betört ellenség visszavetésére (vagy erre nem elegendő saját erő esetén elreteszelésére) ellenlökések indultak. Ezeket nem tervezték meg előre, a parancsnokok a harcászati helyzet felmérése után egyszerűen megszervezték a végrehajtást és kiadták a parancsot. Az ellenlökések célja a korábbi helyzet visszaállítása volt. Ellenlökést egy raj, vagy akár egy ezred is indíthatott. Az ellentámadást már alaposan megtervezték és végrehajtására általában legalább hadosztály, de inkább hadtest erejű köteléket vetettek be. Ebbe akár több hadsereget (sereg-, illetve hadseregcsoportot) is bevonhattak. Az ellentámadás célja általában a hadműveleti vagy hadászati kezdeményezés visszaszerzése volt. Az SS-csapatok is a legszorosabb együttműködésre törekedtek a légierővel, ezért annak összekötő tisztjeit mind a harccsoportokba, mind pedig a hadosztálytörzsbe beosztották. Az aktív védelem jegyében a németek sokszor megelőző, korlátozott célú, zászlóalj vagy ezred erejű támadásokat hajtottak végre a gyülekező ellenség ellen. A Waffen-SS harcászata három alapelv körül csoportosult. Csapatai meglepetésszerűen támadtak, s általában az arcvonal egy bizonyos részére összpontosították erejük zömét: ezzel súlypontot képeztek és helyi erőfölényt hoztak létre. Ha csak tehették nem arcból, frontálisan támadtak, hanem igyekeztek az ellenséget átkarolni és a szárnyakra mért csapásokkal elvágni utánpótlási vonalait, hogy ezzel visszavonulásra kényszerítsék vagy bekerítsék. Ha visszavonulásra kényszerítették őket, kezdetét vette az üldözés. Ha az ellenséges csapatokat bekerítették, akkor hozzáláttak felszámolásukhoz.

Mindez azonban csupán a légi-fölény és a hadműveleti kezdeményezés birtokában kecsegtethetett sikerrel. Ha valamelyik tényező hiányzott, akkor kudarc, elhúzódó véres állásháború, vagy éppen sietős visszavonulás lehetett a következmény. A hadosztály harcát a hadtesttől érkezett parancsok alapján a hadosztálytörzs szervezte és irányította. A alábbiakban röviden ismertetjük a törzs egyes beosztásait. A hadosztályparancsnok vezette a hadosztályt, gondoskodott az elöljáró parancsnokságoktól érkezett parancsok és feladatok végrehajtásáról, s egy személyben volt felelős a hadosztály általános állapotáért. Az 1. vezérkari tiszt (Ia) volt a hadosztályparancsnok első helyettese. Ő foglalkozott a csapatvezetés, a kiképzés, a szervezés és a szállítások ügyeivel. ő szervezte meg az alakulatok elhelyezését és a légvédelmet is. A beérkezett tapasztalati jelentéseket ő dolgozta fel. ő tett javaslatot a hadosztályparancsnoknak a harctevékenység lehetőségeiről, majd kidolgozta a parancsokat. A hadosztályparancsnok távolléte esetén helyettesítette őt. Az Ia-nak a O1 (1. parancsőrtiszt) volt a segítője. Ez a tiszt vezette a hadinaplót és jelölte a változásokat a helyzettérképen. ő volt felelős a csapatok hadrendjéért és létszámáért és ő tartotta a kapcsolatot a szomszédos kötelékekkel is. Az Ib volt a hadosztályparancsnok második helyettese. Ő volt felelős a hadosztály teljes ellátásáért és az utánpótlás megszervezéséért. Több beosztott tiszt is segítette munkáját. Az Ic az ellenségről szerzett adatok gyűjtésével és rendszerezésével, valamint az ellenséges felderítés akadályozásával foglalkozott. Ő rendszerezte a fogolykihallgatások és rádiólehallgatások során szerzett információkat a hadosztályparancsnok és az Ia számára. Utasításai szerint készültek az ellenség helyzetét és erejét feltűntető helyzettérképek (Feindlage). Ő ellenőrizte a tábori postát is. Alárendeltségébe tartozott a hadosztály térképész-csoportja és annak nyomdaszakasza is, amely térképeket és nyomtatványokat állított elő a csapatok számára. A IIa volt hadosztály segédtisztje. Ő foglalkozott a tisztek ügyeivel (utánpótlás, áthelyezések, kitüntetések, szabadságolások és fenyítések), s vezette a veszteséglistát is. Egyben ő volt a hadosztály-kísérőszázad parancsnoka. A IIb tevékenysége hasonló volt, csak ő az altisztek és a legénység ügyeit intézte. A III volt a hadosztály-hadbíróság vezetője és a tábori csendőrség parancsnoka. A IVa a hadbiztosság vezetője volt, aki az ellátás és utánpótlás anyagi részét intézte. A IVb a hadosztály vezető orvosa és az egészségügyi alakulatok parancsnoka volt. Amelyik hadosztályban lovak is voltak rendszeresítve, ott a IVc volt a vezető állatorvos. A V foglalkozott a fegyverzet, a gépjárművek és a páncélosok technikai kiszolgálásával és javíttatásával. A VI volt felelős a nemzetiszocialista világnézeti nevelésért, gyakorlatilag ő volt a politikai tiszt. Ezek a beosztások általában a hadtestés hadseregtörzsekben is megtalálhatók voltak. A hadosztálytörzs osztályai jelentősebb adminisztrációs személyzettel rendelkeztek, de ezeknek a katonáknak is volt alapkiképzése. A hadosztálytörzsből a mozgó hadviselés koordinálására, a német „vezess elölről!” jelszó jegyében, mozgékony vezetési osztagot (Führungsstaffel) különítettek ki, amelyet a hadosztályparancsnok, az 1. parancsőrtiszt és a hadosztály tüzérségének parancsnoka alkotott. Az osztag gépjárművekkel (páncéloshadosztályoknál lövészpáncélosokkal), híradóeszközökkel felszerelt gépjárművekkel és több motorkerékpáros összekötővel rendelkezett. A hadosztály-kísérőszázad alkotta a hadosztálytörzs testőrségét, védte az előretört ellenséges ékek meglepetésszerű támadásától és egyben a hadosztály utolsó szervezetszerű tartalékát is képezte. Általában egy páncélgránátos- vagy motorkerékpároslövész-szakaszból, egy önjáró légvédelmigépágyús-szakaszból, esetleg aknavetőkből, páncéltörő ágyúkból és gyalogsági lövegekből állt. A páncéloshadosztályok ilyen alakulatai lövészpáncélosokkal voltak felszerelve, a páncélgránátos-hadosztályok kísérőszázadai pedig VW-Kübelwagen terepjáró személygépkocsikkal. A tábori csendőrség osztag- (szakasz-), vagy századkötelékben teljesített szolgálatot a hadosztálytörzs alárendeltségében. A pisztollyal, géppisztollyal és néhány géppuskával felszerelt gépkocsizó kötelék feladata a hadosztály járműforgalmának irányítása, a belső fegyelmi rend fenntartása, az engedély nélkül visszavonulók feltartóztatása és a hadosztály körletének

biztosítása volt szabotázs- és partizánakciók ellen. A tábori csendőröket a német katonák „láncos kutyáknak” (Kettenhunde) hívták a nyakukban lógó fémjelvény (Blechkravatte) miatt.

5. A Waffen-SS ideológiai meghatározottsága és az általa elkövetett háborús bűnök Egyes források szerint a Waffen-SS állományának 83 százaléka sem az NSDAP-nak, sem pedig az általános SS-nek nem volt tagja.[60] Mivel 1943-tól az SS-csapatokat zömében behívott vagy máshonnan átvezényelt birodalmi németekkel, Németország határain kívül élő népi németekkel vagy egyéb nációk tagjaival töltötték fel, ez valószínűleg igaz is. A Waffen-SS tehát nem volt párthadsereg. De ez vajon azt is jelenti-e, hogy a nemzetiszocialista ideológiával nem is kerültek kapcsolatba? Aligha. Amint az a Bad Tölzben végzett SS-tisztjelöltek elbocsátó bizonyítványából is kiderül, a világnézeti oktatás közvetlenül a harcászat után a második helyen állt, olyan tantárgyakat megelőzve, mint a hadügy, a tereptan vagy a fegyverismeret.[61] A 12. SS-páncéloshadosztály legénységi állományának forrása, a Hitlerjugend soraiban is igen intenzív ideológiai képzés folyt. Mint már említettük, a hadosztályoknál olyan tiszti beosztást is rendszeresítettek, amely a csapatok világnézeti felfogásáért, politikai neveléséért tartozott felelősséggel. Az SS-Verfügungstruppe eredeti állománya azonban, amely a békeévekben alapos világnézeti nevelésen esett át és egyúttal alapos katonai kiképzést is kapott, 1942-re már elesett/megrokkant/eltűnt, vagy pedig tisztté lépett elő, akinek legfontosabb kötelessége nem a politikai eszmefuttatás, hanem embereinek felelősségteljes vezetése volt. Ahogy a háború egyre több embert követelt, az újoncok világnézeti nevelésére egyre kevesebb idő jutott. Mivel azt a SS-vezetők is belátták, hogy Hitler-idézetek nélkül még el lehet lenni az ütközetben, de harckiképzés nélkül aligha, ezért a rendelkezésre álló rövid időt inkább ez utóbbira használták fel. Megint más kérdés, hogy a háborús mindennapokon, kint az arcvonalban, a lövészgödrökben kuporgó katonák mit és mennyit vettek át egyáltalán azokból a zavaros eszmékből, amelyeket íróasztal mögött ülve sem lehet igazán értelmezni. Ugyancsak érdemes elgondolkodni azon, mit érthetett meg Hitler emészthetetlen politikai rendszeréből egy németül nem is tudó bosnyák, lett vagy tatár katona? A nemzetiszocialista ideológia tehát rohamosan veszített jelentőségéből, de sohasem tűnt el igazán. Heinz von Westernhagen SS-Obersturmbannführer, az 501. SS-nehézpáncélos-osztály parancsnoka a magyar hadszíntéren, alig több mint 100 kilométerre az egyre szűkülő birodalom határától, szemben a jól beásott 3. Ukrán Front csapataival, még 1945. márciusában is arról írt, hogy „a világ nem merülhet alá a zsidó-bolsevik káoszban…”[62] A Waffen-SS egyes alakulatainak katonai teljesítménye vitán felül minden elismerésre méltó. Azonban egy körülbelül egymillió fős haderőt kell vizsgálnunk, s meg kell állapítani, hogy ennek a fegyveres erőnek egy része nem a Heerrel közösen, reguláris csapatok ellen harcolt a frontokon. A 39 felállított vagy csak szervezni kezdett hadosztály közül soknak olyan SS-alakulat volt a bázisa, amelyeket korábban partizánvadász feladatok végrehajtására, végső soron tehát karhatalmi célokra hoztak létre. 1944. június 30-án, amikor a szövetségesek már csaknem egy hónapja megvetették lábukat Normandiában, s több SS-hadosztály is elkeseredett harcokat vívott velük, a Waffen-SS 594 443 fős állományának mintegy hat százaléka (39 415 fő) az SS különböző főhivatalainak alárendeltségében volt. A legnagyobb kontingens (mintegy 20 000 fő, több mint egy SSpáncéloshadosztály létszáma) éppen a koncentrációs táborokat is felügyelő Gazdasági és Adminisztratív Főhivatal (Wirtschafts- und Verwaltungshauptamt) utasításait hajtotta végre.[63] Így a Waffen-SS közvetlenül is részese volt a Holocaustnak, bár nem a frontokon, nagy túlerő ellen is elszántan küzdő csapatai révén. Tény azonban az is, hogy a Waffen-SS 1500 főt adott le a keleti fronton harcoló csapatok mögöttes területein gyilkoló SS-akciócsoportok (Einsatzgruppen)

számára.[64] Dr. Josef Mengele, a koncentrációs táborok hírhedt orvosa is egy gépkocsizó SShadosztály sebesültjeit gyógyította, mielőtt a „Halál Angyala” vált volna belőle.[65] A Waffen-SS-nek, mint harcoló katonai szervezetnek talán az ártott a legtöbbet, hogy a közös adminisztratív irányítás miatt beszivárogtak soraiba a koncentrációs táborok volt őrei és az SSTotenkopfverbände politikai fanatikusai is.[66] Azonban a hatékonyan harcoló, jól kiképzett SS-alakulatok egyes elemei is követtek el erőszakos tetteket és tömegvérengzéseket. A nyugati hadjárat során a „Leibstandarte” katonái Wormhoudtnál, a „Totenkopf” erői pedig Le Paradis-nél végeztek brit hadifoglyokkal. Két héttel a „Barbarossa” hadművelet megindulása után a „Wiking” hadosztály 600 zsidó embert ölt meg egy szovjet kegyetlenkedés megbosszulásaként. 1943 nyarán a 7. „Prinz Eugen” SS-önkénteshegyihadosztály felperzselte a szerb Kosutica falut, mert onnan állítólag rájuk lőttek. A 4. „Polizei” SS-hadosztály 1944 elején megsemmisítette az észak-görögországi Klissura helységet, miután egyik alakulatára tüzet nyitottak a településen. Az egyik leghírhedtebb mészárlást a 2. „Das Reich” SS-páncéloshadosztály egyik százada követte el, amikor 1944 júniusában, útban a normandiai frontra, egyik tisztjét a francia ellenállók elfogták és megölték. Bosszúból az SS-katonák Oradoursur-Glane egész lakosságát kiirtották. Két hónappal később a 12. „Hitlerjugend” SSpáncéloshadosztály emberei a normandiai csata hevében 64 kanadai és brit foglyot lőttek agyon. [67] Az 1. „Leibstandarte SS Adolf Hitler” SS-páncéloshadosztály egyik harccsoportja által az ardenneki Malmédy-nél elkövetett atrocitás viszonylag ismert eset. Mi volt tehát a Waffen-SS? Egy agresszív, totalitárius birodalom soknemzetiségű hadereje, amelynek magja olyan kiválóan harcoló csapatokból állt, amelyet keveset ismer a hadtörténelem. Egy eredetileg karhatalmi feladatokra szánt fegyveres erő, amelynek egyes kötelékeit reguláris csapatok ellen nem, csak partizánok ellen lehetett eredményesen bevetni. Egy olyan haderő, amelynek egyes elemei tevékeny részesei voltak az emberiség eddig legnagyobb népirtásának, a holocaustnak. Egy felfegyverzett mozgalom, amelynek az antibolsevizmus propagandisztikus jelszavával számos nemzet fiait sikerült önként jelentkezésre bírnia. Egy katonai szervezet, amely azonban olyan sok szállal kötődött Himmler SS-árnyékbirodalmához, hogy az végül a győztes hatalmak és a történelem ítélőszéke előtt is magával ragadta a mélybe.

II. rész A Waffen-SS létszámkiegészítése a magyarországi németségből 1. Az SS illegális toborzásai Magyarországon A német áttelepítési programmal, valamint az SS növekvő emberanyag-igényével párhuzamosan nőtt a népi német[68] önkénteseknek katonai jelentősége, s e népesség egyre inkább az SS lehetséges emberanyag-tartaléka lett. 1940 tavaszán Gottlob Berger SS-Brigadeführer[69], az SS-Főhivatal (SS-Hauptamt), (VIII.) Kiegészítő Hivatalának (Ergängzungsamt) vezetője Heinrich Himmler utasítására meghatározott számú SS-önkéntes illegális toborzását irányozta elő: Romániából 1000, Magyarországról pedig 500 főt. Magyarországon a helyi Volksbund vezetője, Franz Basch a Teleki-kormány rezisztens politikája miatt egyelőre nem tudott a jelentkezések előmozdítása érdekében eredményes propagandát kifejteni, s így Magyarországról az illegális jelentkezők száma viszonylag alacsony volt. A délkeleteurópai népi németségből leginkább Romániában volt eredményes az SS illegális toborzása, ahol a helyi népcsoportszervezet (Volksbund) vezetője, Andreas Schmidt – egyben Berger veje – vendégmunkásnak álcázva, a Dunán szállította el a több mint 1000 fő romániai népi német önkéntest.[70] Röviddel a Wehrmacht nyugati hadjárata előtt, 1940. május 1-én az SS-ben a délkelet-európai országok közül 25 magyarországi, 110 romániai (a korábban elindított körülbelül 1000 fő önkéntest nem számítva), 83 szlovákiai és 49 jugoszláviai népi német (Volksdeutsche) teljesített illegális szolgálatot az SS-ben.[71] A második bécsi döntés eredményeképpen a magyarországi népi németek lélekszáma 551 211 főről – más adatok szerint 243 234 főről[72] – 719 749 főre növekedett. Közülük 490 449 fő – más adatok szerint 658 928 fő[73] – vallották magukat német anyanyelvűnek .[74] Az SS bővítése szempontjából a magyarországi németség radikális növekedése nem volt figyelmen kívül hagyható. A növekvő magyarországi német népcsoport identitásának megőrzése érdekében, a második bécsi döntés hátterében, 1940. augusztus 30-án mind Romániával, mind pedig Magyarországgal sor került az úgy nevezett népcsoport-egyezmények megkötésére. Lehetővé vált, hogy mindkét állam népi németjei immár fokozottabban tartozzanak kötelezettségekkel a német néphez, s ezáltal a Német Birodalomhoz, mint szülőhazájukhoz. Az állampolgárságukból fakadó kötelességek háttérbe szorultak, noha az egyezmény rögzítette, hogy a magyarországi és romániai népi németek kötelesek hűséggel tartozniuk szülőhazájuk iránt.[75] Felgyorsult tehát az a folyamat, amely elősegítette a toborzásokat: mind a romániai, mind pedig a magyarországi Volksbund népi (nemzetiségi) vonalon egyre inkább elkülönült csoportot alkotott az érintett országokon belül. E törekvés legvilágosabb megnyilvánulása az volt, hogy a magyarországi népi német fiatalokat ki akarták vonni a leventeszervezetből, s – egy a Hitlerjugend mintájára létrehozott – Deutsche Jugendben[76] szándékoztak őket összefogni. Ennek az ifjúsági szervezetnek az alapját az a korábban elvárt, németországi „sportoktatói tanfolyamra” jelentkező 500 fő képezte volna, akik szolgálattételük után visszatértek volna Magyarországra, s biztosították volna a magyarországi népi német ifjúság katonai előképzettségét. A Teleki-kormány – kihasználva a népcsoportegyezmény joghézagait – egyelőre azonban megakadályozta a népi német fiatalok levente szervezetből történő kiválását. A kormányban egyébként kizárólag a második bécsi döntés egyezményeit aláíró gróf Csáky István külügyminiszter volt az, aki kész lett volna akár a magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő népi németeket is átengedni az SS számára.

1941 tavaszán a Volksdeutsche Mittelstelle (VoMi)[77], illetőleg a német Külügyi Hivatal (Auswärtiges Amt) kidolgozott egy újabb népcsoportegyezmény-tervezetet. Az egyezmény a népi németek katonai szolgálatát illetően úgy rendelkezett volna, hogy honvédségi szolgálatuk letöltését követően kizárólag népi német vezetésű csapattestben legyenek beosztva, amelyek Magyarország német lakta területein helyeztettek volna el. Ezen túlmenően a magyarországi népi németek saját kérésükre a Wehrmacht, illetőleg a Waffen-SS keretében kaphatták volna meg katonai kiképzésüket, s ott töltött szolgálatukat beszámították volna a magyar katonai szolgálat idejébe. A tervezet szerint továbbá a népi német fiatalok már nem a leventeszervezetben, hanem a magyarországi Volksbund saját ifjúsági testületeiben kaphatták volna meg katonai előképzettségüket.[78] Az egyezmény megkötésére Jugoszlávia 1941. áprilisi szétesése miatt nem került sor, mivel a Wehrmachtnak ott közvetlen lehetősége nyílott a népi németek toborzására. Az SS Kiegészítő Hivatala 20 000 fő toborzását irányozta elő Jugoszláviából, amelynek sikerességét mindenütt a helyi népcsoportvezetők felelősségévé tették: a Bánátban Sepp Janko, Horvátországban Branimir Altgayer, míg a magyar megszállás alatt álló bácskai részeken Josef Spreitzert Franz Baschnak, a magyarországi Volksbund vezetőjének rendelték alá. Míg Horvátországban az illegális SStoborzások nagyobb részt a kormány támogatásával zajlottak, addig a magyar kormány ezeket a bácskai magyar részeken csak tudomásul vette. Az egészségügyi vizsgálatoknak álcázott sorozóbizottsági munkálatokat a Bácskában az SS Kiegészítő Hivatala által kirendelt Viktor Nageler SS-Obersturmbannführer irányította. Az „egészségügyi vizsgálatokat” 1941 júniusától Magyarország egész területére kiterjesztették, hogy a már korábban tervezett 500 fő önkéntest „sport-tanfolyamra” irányítsák Németországba. Kiválogatásukat követően csak mintegy 100 főt sikerült szabályos útlevéllel kijuttatni Magyarországról, mert egyes magyar közhivatalok – Basch tiltakozása ellenére – csak az állampolgárságról lemondó nyilatkozatok ellenében adták meg a szükséges kiutazási papírokat.[79] A többi jelentkezőt első lépcsőben egyénenként a magyarországi Volksbund székházába, a budapesti Német Házba (Deutsches Haus) irányították, majd az SS tehergépkocsijain 60 fős csoportokban csempészték ki őket az ország területéről.[80] Az önkéntesek Bécs érintésével kerültek egy Brünn melletti kiképzőtáborba, ahol – rádöbbenve helyzetükre – többen meg akarták tagadni az SS-egyenruha felöltését és az Adolf Hitlerre való eskü letételét. Sohasem kerültek vissza Magyarországra, hogy majd ott a Deutsche Jugend nevelőivé váljanak. Többségük a „Nord” SS-hadosztály (1943. októberétől 6. „Nord” SS-hegyihadosztály) állományában, a „Barbarossa” hadművelet keretében a finnországi frontra került.[81] A Bácskában és Bánátban tovább folytatódott (a magyarországi részeken egyébként illegális) SS-toborzás. A Románián keresztül hazavonuló „Reich” SS-hadosztállyal már mintegy 600 fő romániai népi német tartott Bécs felé[82], majd a Bánátban további 2000 fő bácskai népi német csatlakozott az alakulathoz, akik a magyar megszállás alatt álló részekről lettek még korábban kiszöktetve.[83] A magyarországi Volksbund vezetőinek sok kellemetlensége támadt az SS részére végzett embercsempészésből, de ettől függetlenül más és más formában tovább folytatták a németül tudó, nőtlen fiatalemberek toborzását németországi állások betöltésére, vagy szakmai tanfolyamokra. 1941. szeptember 16-án az SS Kiegészítő Hivatala a délkelet-európai térségben a népi németek toborzása tárgyában megkötötte első államközi egyezményét. Az Ante Pavelic vezette horvát állam a megállapodásban tíz százalékban maximálta hadköteles állományából az SS-be lépő önkéntesek számát. Az SS-ben szolgálatot vállalók ugyanakkor nem vesztették el állampolgárságukat. A horvát haderőben szolgálatot teljesítő népi németek külön, kizárólag népi németekből szervezett csapattestekbe kerültek beosztásra. 1941. november 18-i feljegyzésében Dietrich von Jagow, a Német Birodalom magyarországi követe a német Külügyi Hivatalnak (Auswärtiges Amt)[84] küldött jelentésében – félve a magyarnémet viszony megromlásától – kifogásolta az SS Magyarországon zajló, illegális toborzásait. Túl azon, hogy követelte a toborzások ilyen formában való beszüntetését, javasolta, hogy az SS-ben szolgálatot teljesítő magyarországi népi németeket küldjék haza. Amikor 1941. december 18-i

rendelkezésében Himmler Magyarország, Románia és Szlovákia területéről előirányozta 60 000 népi német toborzását a Waffen-SS-be, végleg elkerülhetetlenné vált, hogy Magyarországon a toborzások – államközi egyezmények útján – ne öltsenek intézményes formát. A Bácskában és a Bánátban zajló SS-toborzások sikeréből kiindulva Himmler és Berger egy teljes hadosztály felállítását tervezte, elsősorban a volt jugoszláviai németség önkénteseire alapozva. 1941. december 30-án Hitler – az elképzeléshez hozzájárulva – elrendelte egy SSönkéntes-hadosztály (SS-Freiwilligen-Division)[85] felállítását, amelyet alapvetően partizánvadász feladatokra állítottak fel, közvetlenül a magyar határ melletti bácskai részeken.[86] Többen a „Nord” SS-hadosztály illegális, magyarországi önkéntesei közül 1942. szeptemberében – első szabadságolásuk ideje alatt – hazalátogattak Magyarországra. Egyikük arról számolt be, „hogy 1941. év augusztus havában a V.D.U. vezetőinek bíztatására több társával Németországba ment abból a célból, hogy három hetes tanulmányúton vegyen részt. Egyheti ottartózkodás [sic!] után felszólították őket, hogy lépjenek be az SS. kötelékébe [sic!], mert már nem térhetnek haza. Előbb vonakodtak ennek eleget tenni, majd amikor többen megszöktek, akkor egyszerűen kényszeritették [sic!] őket. Besorozás után Finnországba a Karéliai frontra vitték őket és azóta ott teljesít[enek] szolgálatot. Felszerelésüktől számítva 7 hónapig nem engedtek nekik levelet írni. (…) A V.D.U. vezetői becsapták és eladták őket. Éppen ezért nincs más kívánsága, csupán az, hogy még egyszer visszatérhessenek Magyarországra, mint magyar állampolgár. Ez azonban nem valószínű, hogy sikerülni fog, mert a német tisztek úgy emlegetik, hogy a háború befejezése után nem fognak leszerelni, hanem mint rendfenntartók a megszállt területre lesznek vezényelve. Ott házat és földet is fognak kapni.” [87] A Honvédelmi Minisztérium és az Államvédelmi Központ adatai szerint, 1944. január 1. előtt 1247 magyar állampolgár (tehát magyar nemzetiségű és népi német egyaránt) állt be az egyezményeken kívül, illegálisan az SS-be.[88] Ez az adat azonban csak a később, honosságuk elvesztésével ismertté vált esetek feldolgozásával készült, így ezt a számot csak az illegálisan beállók minimális számának meghatározásához vehetjük alapul. 2. Az első legális SS-önkéntesek Magyarországról Az SS-toborzásokkal kapcsolatos első magyar-német diplomáciai tárgyalások a keleti frontra küldendő magyar kontingens, a későbbi 2. honvéd hadsereg árnyékában zajlottak. Amikor Bárdossy László miniszterelnök 1941. november végén ez ügyben Berlinben tárgyalásokat folytatott, Himmler kihasználva a lehetőséget már nyílt célzásokat tett a magyarországi népi németek „egészségügyi vizsgálatainak” szükségességéről. Ribbentrop külügyminiszter 1942. január 6. és 9. közötti magyarországi látogatása alkalmával – röviddel azután, hogy a szovjet háborúban való fokozottabb magyar részvétel ténye eldőlt – nyíltan kérte Bárdossy miniszterelnököt, hogy tegye lehetővé 20 000 magyarországi népi német szolgálatvállalasát a Waffen-SS-ben. A magyar kormány számára ekkor elfogadhatóbbnak tűnt néhány ezer németajkú átengedése a Waffen-SS számára, mint 200 000 honvéd kiküldése a keleti frontra. Az SS első hivatalos magyarországi toborzása gyakorlatilag akadályok nélkül vehette kezdetét. A kabineten belül, a magyar hadköteles állományt féltve csak Bartha Károly honvédelmi miniszter emelt kifogásokat katonai szempontból a német fél szándékaival szemben. 1942. január 14-én Jagow követ végül is kézhez kapta a magyar kormány feltételeit, amelyeket másnap továbbított is a német Külügyi Hivatal felé: „1. Kizárólag ’volksdeutsch’ önkéntesek sorozhatók a Waffen-SS-be. 2. Minden egyes esetben be kell szerezni a szülők írásos beleegyező nyilatkozatát, mert a Waffen-SS-ben [illegálisan] szolgáló magyarországi népi németek szülei részéről egyes esetekben már most súlyos szemrehányás éri a magyar kormányt, hogy az illetőket nem tartotta vissza.(…) 3. Német részről vállalni kell, hogy az illetőket azonnal honosítják Németországban, akik ezzel azután elvesztik magyar állampolgárságukat.”[89]

A magyar kormány hármas feltételeinek elfogadását követően, a további tárgyalásokat a felek katonai szerveire bízták. A részletek kidolgozása céljából az SS Kiegészítő Hivatala Magyarországra küldte Viktor Nageler SS-Obersturmbannführert, s a német követséghez (Budapest I. kerület, Úri utca 64-66.[90]) beosztva a szükséges intézkedések végrehajtására utasították. A politikai egyeztetésekért továbbra is Jagow követ volt a felelős. 1942. február 12-én Dietrich von Jagow követ és Bartha Károly honvédelmi miniszter között létrejött a hivatalos SS-toborzások tárgyában kötött véglegesített, szóbeli megállapodás.[91] A feltételek szóbeli jegyzékét a magyar külügyminisztérium február 19-én juttatta el a budapesti német követséghez. Az egyezmény főbb pontjai az alábbiak voltak:[92] – A magyar kormány hozzájárul a 18-30 éves magyar állampolgároknak önkéntes jelentkezés alapján a Waffen-SS-be történő toborzásához, függetlenül attól, hogy az illető a magyarországi Volksbund tagjai, vagy sem. – A szakképzett katonák és hadiipari alkalmazottak csak abban az esetben toborozhatók, ha beosztásukból nélkülözhetőek. Ennek eldöntése a magyar hatóságok illetékessége. – A toborzottak száma egyelőre 20 000 fő lehet. – A toborzóakciót a lehető leggyorsabban kell lebonyolítani. A toborzást – a sajtó és a nyilvánosság teljes kizárása mellett – a magyarországi Volksbund szervezete végzi. – Kiskorúaknak (1942-ben 24 éves kor alatt) alkalmasságuk eldöntése után az illetékes magyar közigazgatási hatóságoknál írásbeli, szülői (vagy törvényes gyámi) belegyezést kell benyújtaniuk, amelyben a szülők kifejezik, hogy támogatják belépésüket, s ezzel elbocsátásukat a magyar állam kötelékéből. – Az SS sorozóbizottságai – amelyben helyet kell kapnia a magyar királyi Honvédség, illetőleg a helyhatóságok egy-egy képviselőjének – az összes személyi anyagot, a nyilatkozatokkal együtt továbbítják Viktor Nageler SS-Obersturmbannführernek, aki köteles az anyagokat eljuttatni a magyar királyi honvédelmi miniszterhez. Annak ellenére, hogy formailag csak a német kormány február 24-i visszajelzésével vehette volna kezdetét maga a toborzás, az már korábban megindult. Február 5-én a budapesti Német Házban, a magyarországi Volksbund képviselői előtt ünnepélyesen bejelentették, hogy az SS sorozóbizottságai hamarosan megkezdhetik munkájukat. Sokan már jelképesen a Volksbund nagygyűlésén vállalták az SS-ben való szolgálatot, így maga a magyarországi németek helyettes népcsoportvezetője, Georg Goldschmidt is. 1942. február 8. és 9. folyamán Nageler SS-Obersturmbannführer megkezdte a sorozóbizottságok felállítását, s néhány nappal később az ország németek lakta vidékein hozzáfogtak a jelentkezők kiválogatásához. Magyar részről a sorozóbizottságok, s az egyezmény betartásának figyelését a Csendőrség központi nyomozó parancsnokságára bízták, amely az őrsökön, szárnyakon és kerületeinek nyomozó-alosztályain keresztül – leszámítva a nagyobb városokat – pontos képet alkothatott a toborzás eseményeiről. Az eseményeket a nyomozóparancsnokság közvetlenül a honvédelmi és belügyminisztereknek, majd az Államvédelmi Központ (ÁvK) 1942. július 12-i felállítását[93] követően az ÁvK-nak is jelentette. Az eredményeket a honvédelmi minisztériumban összevetették a sorozóbizottságok által – az egyezmény alapján kötelezően – átadott adatokkal. A Csendőrség központi nyomozóparancsnokságának első összesített jelentése a Waffen-SS alakulatokhoz való toborzás tárgyában 1942. február 28-án készült el. Csaknem két hét alatt 15 329 fő jelentkezett az SS sorozóbizottságainál, zömük (10 585) fő a bácskai magyar részekről. A Volksbundhoz nem tartozó németajkú jelentkezők száma 48 fő, továbbá 19 magyar, nyolc horvát, egy bunyevác és egy rutén származású is jelentkezett.[94] A jelentkezők területi eloszlása az alábbi volt:[95] I. csendőrkerület Visegrád Pomáz Pilisborosjenő Nagykovácsi Szigetszentmárton

20 18 10 5 13

Vecsés Csobánka Üröm Békásmegyer Szigetújfalu

27 20 12 6 16

Dunabogdány Budakalász Pesthidegkút Szigetbecse Szigetcsép

36 19 4 4 4

Dunaharaszti Pilisvörösvár Piliscsaba Törökbálint Perbál Budakeszi

4 67 30 14 4 120

Taksony Pilisszentiván Budatétény Torbágy Budajenő

16 38 11 14 3

Soroksár Solymár Budaörs Zsámbék Telki

22 21 120 51 1

Összesen: 750 fő

II. csendőrkerület Dorog Nyergesújfalu Guttamási Pusztavám Szomor Agostyán Környe Vérteskozma Szár Vértesacsa Máriakálnok Mosonszentpéter Rajka Magyarkimle

88 8 2 81 10 2 8 3 4 24 10 25 131 9

Leányvár Bakonykuti Balinka Bakonysárkány Tarján Baj Kecskéd Felsőgalla Alsógalla Nadap Mosonszolnok Győrsövényháza Hegyeshalom Bezenye

4 8 4 15 15 25 28 160 32 4 30 14 80 9

Tát Isztimér Mór Etyek Vértestolna Dunaszentmiklós Vértessomló Várgesztes Vértesboglár Gánt Mosonszentjános Oroszvár Levél Újbarok Összesen: 1414 fő

8 10 kb. 300 56 7 22 5 2 2 8 80 30 46 5

III. csendőrkerület Fertőrákos 130 Ágfalva 78 Sopronbánfalva 135 Balf 80 Harka 64 Fertőboz 6 Kópháza 26 Összesen: 519 fő

IV. csendőrkerület Mucsi Kurd Csibrák Szentlászló Máriakéménd Hidas Ófalu Magyarlukafa Szabadi Gadács Hőgyész Németpalkonya

44 34 kb. 35 9 20 30 9 5 15 6 4 17

Kisbudmér Barcs Nagymányok Németboly Nyomja Püspöknádasd Horváthertelend Vásárosbéc Bátaszék Bőszénfa Villány

20 5 48 45 29 20 2 2 3 6 30

Vokány Mohács környéke Almamellék Pélmonostor Kátoly Óbánya Somogyhárságy Szulok Somogyszil Duzs Virágos

48 130 13 150 12 3 14 4 7 4 18

Összesen: 841 fő

V. csendőrkerület Cservenka Palánka Bezdán Bácsbokod Kucora Bulkeszi Kölpény Alsókabol Paripás Bácstóváros

600 300 31 23 42 173 5 4 200 88

Veprőd Csávoly Küllőd Vaskút Sajkásszentiván Szépliget Úrszentiván Temerin Őrszállás Boróc

400 73 80 57 94 161 25 83 266 115

Katymár Rém Gádor Torzsa Vekerlefalva Petrőc Tiszakálmánfalva Pincéd Körtés Kunbaja

99 26 104 242 70 8 160 22 62 45

Bajmok Szilberek Hódság Apatin Kübekháza Újszivác Szeghegy Titel Nádalja Ókér Csikéria Bogyán Kerény Piros Újverbász Dunacséb Hajós Palona

190 523 400 673 34 395 287 53 31 192 4 4 334 12 360 60 29 64

Újszentiván Kula Militics Bácsszentiván Szond Doroszló Gara Nemesnádudvar Bács Újsóvé Vajszka Ófutak Csonoplya Harta Óverbász Bácsgyulafalva Dunabökény Császártöltés

24 146 260 374 71 63 50 53 103 183 53 90 157 28 90 14 138 9

Béreg Monostorszeg Szentfülöp Bácsalmás Csátalja Bácsfeketehegy Regőcs Csurog Dernye Ósóvé Bácsordas Újfutak Káty Ószivác Kiskér Tavankut Bácsújlak

33 52 250 180 130 240 105 14 33 30 340 130 67 395 270 10 107

Összesen: 10 585 fő

VII. csendőrkerület Nagybörzsöny 11 Nagymaros 4 Összesen: 15 fő

VIII. csendőrkerület Rátka Felsőkerepec Újtövisfalva Puznyákfalva Zsófiafalva Dubi Alsóhrabonica Rahó Oroszmokra Királymező Nagytarna

5 14 10 7 6 15 16 20 37 96 12

Alsóschönborn Németkucsova Szolyva Beregleányfalva Beregnagyalmás Gálfalva Kékesfüred Dolha Felsőkerepec Brusztura Bataros

11 4 20 6 3 3 15 8 11 3 12

Pósaháza Kendereske Szidorfalva Berezinka Bártháza Martinka Szuszkóújfalu Németmokra Németkucsova Szentmiklós

25 3 10 6 21 1 23 39 4 7

Összesen: 473 fő

IX. csendőrkerület Krasznabéltek Szakasz Erdőd Árokalja Mezőterem Színfalu

39 6 5 4 8 44

Hadad Krasznasándorfalva Aranyosmóric Kerlés Kálmánd Kisdengeleg

20 13 17 27 6 11

Nántü Nagyszokond Sajómagyaros Szászszentjakab Alsóhomoród

1 19 4 14 27

Összesen: 265 fő

X. csendőrkerület Bátos 113 Vajola 37 Dedrád 147 Alsóidecs 78 Teke 57 Paszmos 15 Kolozsnagyida 20 Összesen: 467 fő

Február végén, két héttel az SS-toborzóakciójának kezdete után „a V.D.U. tagok hangulata – a pillanatnyi lelkesedés után – országszerte nyomott. Az SS alakulatokhoz [sic!] jelentkezettek közül sokan megbánták, hogy jelentkeztek és csak most ébredtek tudatára annak, hogy mire kötelezték magukat.” A lelkesedésre rosszul hatott, hogy a Volksbund vezetősége – miután a nagygyűlésen

jelképesen szolgálatot vállaltak – az ifjúsági és felnőtt vezetők nagy részének megtiltotta, hogy beálljanak az SS-be, nehogy a szervezet a későbbiekben megbénuljon. Ugyancsak nem hatott ösztönzőleg, hogy „a szülőknek még emlékezetükben él, hogy fiaikat a múlt évben sporttanfolyam ürügyével csalták Németországba s azok végül is a német hadsereggel a harctérre kerültek. Ezért a szülők nagy része a 20 éven aluli ifjak besorozásához szükséges szülői nyilatkozatot nem írja alá.”[96] Helyenként a besorozástól való félelmükben a fiatal férfilakosság egy része kilépett a Volksbundból. A már jelentkezettek közül többen nem akartak megjelenni a sorozáson, utólagos törlésükhöz a bizottságok azonban nem járultak hozzá. A Volksbunddal és az SS-toborzásokkal szemben- álló németek később a „Hűségmozgalomban” intézményesültek. A mozgalmat a Sztójay-kormány rendelete szüntette be, nehogy hátráltassa az SS harmadik magyarországi toborzóakcióját. A magyarországi Volksbund e törekvések ellen természetesen éles ellenpropagandát fejtett ki. „Mi kivívtuk magunknak, hogy ezután már nem leszünk a magyar hadseregben büdös svábok és nem leszünk kitéve annak, hogy a harctéren az első vonalba tegyenek csak azért, mert németek vagyunk! A katonai szolgálatra az embereket serkenteni kell, nehogy a Führer előtt szégyent valljunk. Ha sok lesz a jelentkező, a Führer tudni fogja, hogy annak idején mekkorát kell lekanyarítani! (…) Ha az önként jelentkező a napokban magyar behívót kapna, azt nem köteles elfogadni. Ha ebből hatósági, vagy csendőri beavatkozásra kerülne sor, ezt a helyicsoportvezető [sic!] azonnal telefonon jelentse hozzám. Mi majd érintkezésbe lépünk az illetékesekkel és aki a hibát elkövette, annak akkorát koppantunk a fejére, hogy megemlegeti.” [97]– agitált Binder Ottó budaörsi területvezető a budapesti Német Házban. A Volksbund ezen kívül leginkább az SS-ben kapott juttatások túlhangsúlyozásával próbálkozott, de híresztelték azt is, hogy az önkéntesek családtagjai kiutazhatnak a Német Birodalomba. Néhány kisebb rendbontást leszámítva a Csendőrség jelentései békésnek minősítették a sorozások lefolyását. A magyarországi Volksbund visszafogásáért, valamint az akció során tanúsított mérsékelt magatartásukért később Csatay honvédelmi miniszter Viktor Nageler SSObersturmbannführert a Magyar Érdemkereszt Középkeresztjére, míg két altisztjét – Maximillian Allinger és Eduard Wellner SS-Rottenführereket – a Magyar Ezüst Érdemérem adományozására terjesztette fel.[98] Az SS sorozóbizottságainak munkája rendben folyt le, néhány kivételes esetben azonban a német fél a magyar hatóságok nélkül végezte munkáját. A bizottságok az orvosok, tanítók és bányamunkások jelentkezését nem fogadták el, de általában a jelentkezők 65-70 százalékát ítélték SS-szolgálatra alkalmasnak. Bácskában és Erdélyben a módosabbak jelentkeztek, míg az ország más vidékein inkább a szegényebbek.[99] Egy hónappal a toborzások megkezdése után, 1942. március 19-re a jelentkezések intenzitása alábbhagyott. Újabb két hét alatt mindössze 4492 fővel emelkedett az önkéntesek száma, így csendőrségi területen a toborzások kezdetétől 1942. március 19-ig 19 321 fő jelentkezett a német Waffen-SS-be.[100] Területi eloszlásuk az alábbi volt:[101] I. csendőrkerület Budaörs 60 Budakeszi 40 Békásmegyer 20 Törökbálint 7 Piliscsaba 7 Szigetújfalu 4 Nagykovácsi 8 Pesthidegkút 4 Összesen: 150 fő

II. csendőrkerület Németdiószeg 11 Dág 11 Diósd 14 Csolnok 45 Máriahalom 9 Összesen: 90 fő

III. csendőrkerület Bakonyjákó Iharkút

36 Farkasgyepü 3 Nagyganna

7 2

Németbánya Döbrönte

5 8

Városlőd Bánd Gyertyánpuszta Bakonykoppány Hidegkút Zirc Porva Bakonyszentiván Aka Szentgotthárd

44 77 17 2 4 6 20 16 13 10

Csehbánya Harságypuszta Nagytevel Fenyőfő Márkó Bakonynána Ajkarendek Bakonyszombathely Csatka Rábafüzes

11 4 9 8 3 18 23 10 8 25

Herend Lókut Béb Bakonyoszlop Nagyesztergár Olaszfalu Kislőd Ácsteszér Bakonypölöske

9 14 4 19 41 14 12 7 3

Összesen: 870 fő

IV. csendőrkerület Sérszekszöllős Mike Tevel Gyönk és környéke Pécsvárad környéke Mikács

6 11 15 222 203 2

Németkér Szőkéd Kakasd Mágocs és környéke Nagyszékely

11 5 25 215 5

Pogány Zomba Bonyhád Bonyhád Györköny

17 15 20 671 11

Összesen: 1454 fő

V. csendőrkerület Zsablya 70 Boldogasszonyfalva 19 Sztapár 3 Összesen: 92 fő

VI. csendőrkerület Almáskamarás 97 Mezőberény 63 Elek 98 Összesen: 258 fő

VII. csendőrkerület Felsővisó és környékén körülbelül 280 fő

IX. csendőrkerület Nántü Mezőpetri Mérk Nagymajtény Barlafalu

4 42 8 9 16

Újpalota Csomaköz Vállaj Gilvács

2 6 31 4

Erdőd Mezőfény Csanálos Szinfalu

31 9 16 4

Összesen: 182 fő

X. csendőrkerület Dipse Harona Nagysajó Kiszsolna Vinda Kisdemeter Szászszentgyörgy Aldorf Szépnyir Vermes Szásztörpény Alsóbalázsfalva

24 18 40 21 12 30 53 40 24 33 28 29

Ludvég Felsőidecs Petele Malomárka Petres Óvárhely Pinták Borgóprund Királynémeti Tacs Naszód Homoróddaróc

5 91 80 20 77 23 35 3 39 6 6 47

Kisfehéregyháza Jád Tancs Szászbudak Felsőszászújfalu Kusna Aszubeszterce Besenyő Szászlekence Nagydemeter Kisilva Összesen: 1154 fő

16 62 1 14 31 6 46 40 64 87 3

Az SS első magyarországi toborzóakciója 1942. április 3-ig tartott. Német adatok szerint Magyarországon a toborzások 52 napja alatt összesen 25 709 fő népi német jelentkezett a Waffen-SS önkéntes szolgálatára, akik közül az SS követelményei szerint 7566 főt találtak alkalmasnak. Karl Werkmeister, a budapesti német követség tanácsosa a magyarországi toborzások eredményeiről az alábbi kimutatást küldte a német Külügyi Hivatalnak:[102] Terület

Jelentkezők Elutasítva Alkalmas SS Wehrmacht száma összesen követelményei szerint alkalmas Bácska 12 868 3452 9416 4173 5243 Bakony vidéke 1145 521 624 311 313 Közép-Szatmár 2312 827 1485 439 1046 Kárpátalja 1414 475 939 406 533 Erdély 2386 674 1712 508 1204 Dél-Dunántúl 3540 977 2563 1475 1088 Ny.-Magyarország 2044 923 1121 254 867 Összesen: 25 709 7849 17 860 7566 10 294

A magyarországi népi német SS-önkéntesek elszállítása 1942. március 22-én vette kezdetét, s vasúton az utolsó önkéntesek a 12. szállítmánnyal, május 3-án hagyták el az országot. Gottlob Berger SS-Gruppenführer az SS Vezetési Főhivatalának főnökeként minderről az alábbi kimutatást készíttette Himmler számára:[103] Nr. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.

Időpont 1942. március 22. 1942. március 28. 1942. március 29. 1942. április 4. 1942. április 7. 1942. április 9. 1942. április 17. 1942. április 22. 1942. április 25. 1942. április 28. 1942. április 30. 1942. május 3.

Honnan Zombor Hódság Hódság Palánka Újverbász Újvidék Beszterce Sopron Nagykároly Pécs Bonyhád Komárom

Létszám 2038 fő 1438 fő 1351 fő 1074 fő 1700 fő 1721 fő 1510 fő 937 fő 1758 fő 1200 fő 800 fő 1000 fő Összesen: 16 527 fő

Ezeket az önkénteseket kiképzésüket követően főleg a Waffen-SS partizánvadászatra szánt alakulataiba osztották be. Egy részük a magyar határ szomszédságában, a Bácskában felállítás alatt álló SS-önkéntes-hegyihadosztályhoz (a későbbi 7. „Prinz Eugen” SS-önkénteshegyihadosztályhoz) került, míg más részük – a dandárból éppen a hadosztállyá bővítés állapotában levő – SS-lovashadosztálynál (a későbbi 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztálynál) nyert beosztást a keleti fronton.[104] Miközben zajlott az önkéntesek kiszállítása Himmler a toborzottak 20 000 fős létszámhatárát – annak ellenére, hogy a meghatározott keretet az eddig sorozottak sem merítették ki – 30 000 főre akarta emelni. Berger ezzel szemben 1942 őszére csak további 4000 fő magyarországi önkéntest tudott ígérni, mivel úgy vélte, hogy a jelentések alapján a népi németek sorozható korosztályának zöme már bevonult. Mivel Magyarországon időközben kormányváltás következett be, bizonytalan volt, hogy Kállay miniszterelnök hozzájárul-e az egyezmény kiegészítéséhez. Az új miniszterelnök 1942. június 6-12. közötti németországi látogatásán megnyugvással tapasztalhatta, hogy a németek egyelőre nem tartanak igényt újabb, a keleti frontra küldendő magyar „expedíciós” erőkre. A Ribbentrop külügyminiszterrel folytatott tárgyalások során azonban kiderült, hogy az SS újabb németajkú önkéntesekre szeretne szert tenni az ország területéről. Abban a reményben, hogy ha az SS-toborzás maximált létszámát felemeli, akkor a németek esetleg nem tartanak igényt újabb magyar csapatokra, Kállay miniszterelnök beleegyezett abba,

hogy a korábbi egyezmény alapján a Waffen-SS-hez besorozásra engedélyezett 20 000 fős létszámot 30 000 főre emeljék.[105] A német kormányt hivatalosan csaknem egy hónap múlva, július 12-én értesítették a magyar kabinet döntéséről, amely támogatta az SS-toborzások, rögzített keretek közötti kiszélesítését. A magyar kormány döntése elvezetett az SS magyarországi toborzásainak csaknem egy évvel későbbi második hullámához. Másnap, 1942. július 13-án Himmler rendeletileg intézkedett – az elveiben már régebben létező – népiségi hadkötelezettségről, amely szerint minden, vérségi alapon a német néphez tartozó férfi – 17-50 éves korig – köteles a német haderő, azon belül is a Waffen-SS szolgálatába állni még akkor is, ha belépésével megsérti szülőhazája törvényeit.[106] Himmler intézkedését egyelőre – félve a külpolitikai bonyodalmaktól – hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de bizalmasan tudatták az egyes országok népcsoportvezetőivel. Az SS Biztonsági Főhivatala egy évvel később, 1943. június 19-én a „népiségi hadkötelezettséget” fogalmilag úgy definiálta, hogy hatálya alá csak a német megszállás alatt álló területek lakossága tartozik. A pontosítás hozzátette, hogy e tekintetben – nemzetközi jogi önállóságuk ellenére – megszállt területnek tekintendő: Magyarország, Románia, Horvátország és Szlovákia is (!).[107] Az SS-toborzások tárgyában kötött, 1942. februári német-magyar szóbeli egyezmény nem rendelkezett a magyarországi SS-önkéntesek családtagjainak állampolgári jogállásáról, így szükségessé vált, hogy egy további, kiegészítő rendelkezést hozzanak. E tárgyban Martin Luther, a német Külügyi Hivatal Deutschland osztályának vezetője (helyettes államtitkári címmel) és Sztójay Döme, Magyarország berlini követe folytatott tárgyalásokat. Végül is a magyar kormány hozzájárult ahhoz, hogy az önkéntesek családtagjai a háború befejezéséig – vagy a kérdés végleges rendezéséig – teljes jogállású magyar állampolgárok maradhassanak. A rendelkezés a budapesti közlöny június 28-i számában jelent meg, s mindezzel párhuzamosan fokozatosan közzétették azok névsorát is, akik beállásukkal elvesztették magyar állampolgárságukat.[108] A februári szóbeli megállapodás ugyancsak hiányosan rendelkezett a magyarországi SSönkéntesek családtagjainak segélyezéséről is, amiért a Volksbundot éles kritikák érték az itthon maradottak részéről. A családtagok segélyezéséről szóló, 1942. március 7-i kiegészítő egyezmény értelmében a Birodalmi Pénzügyminisztérium évi 5 millió pengőt utalhatott át, amely családonként elosztva csak a jóval alacsonyabb magyarországi életszínvonal elérését tette lehetővé. A németek az összeget augusztusban hatszorosára, 30 millió pengőre akarták felemelni, amely szándék elől azonban a magyar kormány egyelőre elzárkózott. „Megbocsáthatatlan lenne – mondotta a miniszterelnök –, ha a honvédek hozzátartozói havi 18 pengő, az SS-önkéntesek viszont havi 60 vagy 100 pengő támogatást kapnának.”[109] Szeptember 24-én Berger budapesti látogatása során Reményi-Schneller pénzügyminiszternél elérte, hogy a német kormány további 2 millió pengőt utalhasson a magyarországi Volksbund, s rajta keresztül az SS-önkéntesek családtagjai segélyezésére. Kállay miniszterelnök azonban a radikális emelésektől továbbra is elzárkózott, ezért az SS-Segélyező- és Gondozóhivatalának (SSFürsorge und Versorgungsamt) a budapesti német követség épületében működő magyarországi irodája (SS-Fürsorgestelle in Ungarn) kénytelen volt a családok vagyoni helyzetét felmérve szelektálni, s csak a leginkább rászorulókat havi 40 pengővel segélyezni. A magyarországi népi német SS-önkéntesek segélyezésének kérdését csaknem egy év múlva rendezték: 1943. február 1-jétől a magyar kormány lehetővé tette évi 15 millió pengő átutalását, s ezzel egyidejűleg engedélyezte az önkéntesek számára, hogy hazalátogatásuk ideje alatt viselhessék SSegyenruhájukat. Eközben olyan információk terjedtek el, amely szerint az engedélyezett további 10 000 népi német toborzása 1942. októberében fog megkezdődni.[110] Az SS vezetése azonban tisztában volt azzal, hogy a kellő mennyiséget egyelőre nem tudják elérni, s egyre inkább hangoztatták, hogy egy következő toborzóakció során már igényt tartanak a Honvédségnél (és a hadiiparban) szolgálatot teljesítő német származásúakra is. A kellő mennyiségű létszámkiegészítés érdekében felmerült annak gondolata is, hogy a jelentkezések alsó korhatárát Magyarországon 17 évre szállítják le.

1942 végéig néhányan az elszállított SS-önkéntesek közül, többségük szeptember-október folyamán, egészségügyi problémák miatt hazatérhetett Magyarországra. Arról számoltak be, hogy a Volksbund vezetői kényszeríttették őket arra, hogy vállalják az SS-ben való szolgálatot. Mivel átlagéletkoruk jóval magasabb (29 év) volt az SS-ben szokásosnál és mivel „a birodalmi német katonák úgy tudták, hogy az SS.alakulatokhoz [sic!] Magyarországról csak a nincstelen nőtlen németajkú emberek jelentkeznek, ezért amikor Münchenbe való megérkezésük után a németországi katonák megtudták, hogy közöttük nős és vagyonos egyének is vannak, akkor azt mondták nekik, hogy bolondok vagytok? miért jöttetek ide, nekünk csak önként jelentkező és nőtlen emberekre van szükségünk, akik szívvel és lélekkel velünk harcolnak. Megérkezés után 2 havi katonai kiképzésben részesültek. Utána újbóli orvosi vizsgálatra kerültek és az egészséges nőtlen egyéneket kivitték a harctérre, a betegek és nősök pedig visszamaradtak a laktanyában.” [111]

Az SS-ből leszerelő, majd hazatérő néhány embert a magyar hatóságok és a közvélemény egyaránt hontalan, állampolgárságukat vesztett személyekként kezelte. A hazatérők (beleértve a Honvédségben szolgálókat is) elbeszélései, a családokhoz eljutatott levelek és a segélyezéssel kapcsolatos problémák egyaránt kedvezőtlenül hatottak a magyarországi németség hangulatára, amely kis részben hozzájárult ahhoz, hogy a második toborzóakció csak megkésve kezdődhetett.

3. A Waffen-SS második toborzóakciója Magyarországon 1943 elejére az SS vezetése a múlt évben engedélyezett 30 000 fős keretet időközben 50 000 főre akarta emelni. A felemelt kontingenst azonban csak a Honvédségben szolgálatot teljesítő népi németek elbocsátásával lehetne elérni, de egyelőre a magyar kormány abba sem egyezett bele, hogy a népi németek az SS-ben tegyenek eleget kötelező katonai szolgálatuknak. Március elején Ribbentrop utasította Jagow követet, hogy közölje Kállay miniszterelnökkel, a múlt év júniusában engedélyezett, újabb SS-toborzást hamarosan meg akarják kezdeni. Egyúttal nyomatékosan kérjék a magyar kormányt, hogy ezúttal a Honvédségben szolgálatot teljesítő németajkúak is sorozhatóak legyenek. 1943. március 10-én Kállay ismertette a minisztertanáccsal a németek szándékát. A magyar kabinet megerősítette a 10 000 főre vonatkozó múlt évi jóváhagyását, de továbbra is mereven elzárkóztak attól, hogy a toborzásokat a Honvédségnél szolgálókra is kiterjesszék. A helyzet megoldása, s a toborzások előmozdítása érdekében német részről felmerült annak gondolata is, hogy az SS-önkéntesek családtagjait a birodalomba telepítik ki. Ezt az ötletet azonban hamarosan elvetették, s helyette továbbra is inkább külpolitikai nyomást gyakoroltak Magyarországra. Berger SS-Obergruppenführer, az SS Vezetési Főhivatalának főnöke eközben március 19-én kitűzte a magyarországi toborzások következő hullámának határidejét: a sorozások 1943. április 20-án kezdődnének, s az első önkénesek május elsején hagynák el az országot. Mindennek hatására Jagow követ március 23-án, majd 29-én ismételten felkereste Kállay miniszterelnököt, hogy megpróbálja rávenni a Honvédségben szolgáló népi németek átengedésére. Kérését azonban a magyar miniszterelnök „praktikus és technikai okok miatt” ismét visszautasította. Jagow követ meg volt döbbenve, mert értesülései szerint a Honvédségben 70 000 népi német teljesített szolgálatot.[112] Kállay utasítására a Honvédelmi Minisztérium – bizonyítani akarván a magyar királyi Honvédségnél szolgálatot teljesítő népi németek alacsony számát – április 15-én elküldte kimutatását a honvédségben szolgáló magyarországi kisebbségek arányáról. Az egész ország területén a németajkú hadkötelesek száma 112 000 fő, ebből kiképzett: 1343 tiszt, valamint 75 390 tiszthelyettes és közkatona. 1942. október 1-jei adatok szerint a 292 000 főnyi legénységből 6000 fő (3,2 százalék) volt német anyanyelvű. (Míg szlovák: 4000, rutén: 9500, román 11 500, szerb: 1500, horvát: 1200; a nemzetiségek állománya tehát összesen 33 700 fő volt.)[113] A németek számára ebből egyértelműen kiderült, hogy a következő toborzás sikerének záloga az, ha keresztülviszik a magyar kormánynál, hogy engedélyezze a népi német honvédek WaffenSS-be történő besorozását. A németek számára világossá vált, hogy a tartózkodó és a

béketapogatózásokkal elfoglalt miniszterelnök helyett magasabb fórumon, a kormányzónál kell felvetni a kérdést. Április közepére Hitler magához kérette Horthy kormányzót, hogy előterjessze a Kállay-kormány rezisztens politikájával kapcsolatos nézeteit. 1943. április 12. és 13. között – közvetlenül Horthy kormányzó előtt – járt Hitlernél Antonescu román „államvezető”. Romániában a toborzások eddig illegálisan folytak, de a találkozó során Hitler és Antonescu megegyeztek a későbbi egyezmény alapvetéseiben és az ottani SS-akciók legalizálásának lehetőségeiről. A német-román egyezményt 1943. május 13-án kötötték meg, ennek értelmében minden 17. életévét betöltött népi német toborozhatóvá vált, bizonyos megszorításokkal azok is, akik a román haderőben teljesítettek szolgálatot. Szemben a Magyarországgal kötött egyezményekkel, a romániai SS-önkéntesek nem veszítették el állampolgárságukat. 1943. április 16. és 18. között Horthy Miklós – ugyancsak Klessheimben – tárgyalásokat folytatott a német felső vezetéssel. A kormányzó Hitlerrel való megbeszélései során a németek elsősorban Kállay leváltását akarták elérni, s a magyar miniszterelnök „tengelytől” tartózkodó politikájának kifogásolása során „többek között szóba jött a magyarországi németség is, és én [Horthy – K.Z.A.] teljesen nyíltan megmondottam, hogy a német hivatalos helyek beavatkozása a magyarság és a németség között fennálló barátságos viszonyt az utóbbi években tönkretette.” [114] A megbeszélések során Hitler ismét felvetette a magyarországi németség háború utáni teljes áttelepítését a Német Birodalomba, amellyel Horthy – kizárólag a Volksbund tagok viszonylatában – egyetértett. Hitler a magyar háborús erőfeszítésre vonatkozó látens engedményekkel végül is elérte, hogy Horthyn keresztül a magyar külpolitika újragondolja az SS-toborzásokkal kapcsolatos nézeteit. A kormányzó végül is beleegyezett abba, hogy a Honvédségben szolgáló népi németek elérhetőek legyenek a Waffen-SS számára. Horthy kormányzó e tárgyban mutatott készségességétől függetlenül Ribbentrop külügyminiszter Szombathelyi Ferenccel, a vezérkar főnökével folytatott különtárgyalásain biztosította a vezérezredest, ha segít a zsidókérdés és az SS-kérdés megoldásában, valamint elősegíti a fokozottabb magyar háborús részvételt, akkor a vezérezredes maximális támogatásban fog részesülni, olyannyira, ha esetleg Hitler hatására leváltanák Kállay-t, ő lehetne a következő magyar miniszterelnök.[115] Az SS-toborzások ügyében bekövetkezett magyar külpolitikai irányváltás tudatában Ribbentrop német külügyminiszter Jagow követen keresztül már egy kérésszerű felszólítással fordulhatott a magyar kormányhoz. Május 11-én a Kállay-kabinet engedélyezte, hogy a Volksbund összeállítsa az 1908–1925-ös születésű népi németek teljes listáját, továbbá hozzájárult ahhoz, hogy – a hadiiparban foglalkoztatott néhány személy kivételével – minden németajkú függetlenül attól, hogy a Volksbund tagja-e toborozható az SS-be. A Honvédségben szolgálók nyolcnapi eltávozást kaptak, hogy a helyi Volksbund-szervezeteknél jelentkezhessenek. A toborzásokat továbbra is a sajtó és a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni. Az SS-be jelentkező magyarországi népi németek továbbra is elveszítik magyar állampolgárságukat, de jogilag a háború befejezéséig a magyar állampolgárokkal egyenjogúak. Az önkéntesek családtagjainak állampolgárságát – a magyar kormány 1942. június 28-i rendeletéhez igazodva – csak a háború befejezésével rendeznék, míg a segélyezés és gondozás továbbra is a német fél feladata. A szóbeli megállapodás a magyar kormány pontosított, május 23-i hivatalos jegyzékét követően, 1943. június 1-jén lépett hatályba.[116] Május 17-én a Volksbund vezetősége összeállította a második SS-toborzással kapcsolatos feladatait. Basch a népcsoport vezetői törzsének főnökét, Josef Schönbornt bízta meg a toborzások irányításával. A magyarországi német népcsoportszervezet ezúttal külön szankciókat foganatosított az intézkedések zökkenőmentes végrehajtásáról, leszögezve, hogy elvben a jelentkezések kizárólag az önkéntesség alapján történhetnek. A szervezet egyúttal hozzáfogott a Honvédségben szolgálatot teljesítő népi németek összeírásához. Ennek során a – Volksbund direktívája szerint – mindenkit német származásúnak kell tekinteni, aki akárcsak részben német, függetlenül attól, hogy beszél-e németül. Azonban „az összeírást végző megbízottak ritka esetben mondták meg az érdekeltek hozzátartozóinak az összeírás igazi célját és általában félrevezették őket.”

Nagy Vilmos honvédelmi miniszter – félve a toborzások túlkapásaitól – a sorozóbizottságokba delegálandó magyar tagokat szigorú utasításokkal látta el kiemelve, hogy a magyar származásúakat semmi esetre sem lehet besorozni. Közben a német követség javaslatára úgy határoztak, hogy az SS-sorozásokkal kapcsolatos ügyek, hatósági intézkedések és incidensek kezelését ezúttal a korábbi diplomáciai út helyett a magyar főhatóságok és a Volksbund (illetőleg a Waffen-SS) tisztviselőire bízzák. Magyar részről július 2-val Németh Ernő alezredest bízták meg e feladatok ellátásával, míg az SS részéről a Honvédelmi Minisztériummal való kapcsolattartást Knöringer és Hermann SS-Obersturmbannführerek látták el. A magyar belügyminisztériumban való eljárással is egyúttal Schönbornt, a Volksbund törzsvezetőjét bízták meg.[117] Július 31-én, az SS-akció első hónapját követően a sorozások még az ország egyes területein folyamatban voltak, míg több helyen a befejezéséhez közeledtek. 1943. július 31-ig 4215 fő magyarországi népi német önkéntest soroztak be, akik közül – Nagy Vilmos intézkedései ellenére – két fő magyar, míg egy fő román nemzetiségű volt.[118] A magyarországi németajkúak SS-toborzások iránti lelkesedése a korábbiakhoz képest valamelyest csökkent. A viszonylag kevés jelentkező miatt „a sorozóbizottságok nem nagyon válogattak, ami abból látszott, hogy testi hibákkal /:egy szem, sánta, ujja hiányzik, szívbajos:/ beváltak egyesek.” [119] Akiknek a szülei nem írták alá támogató nyilatkozatukat, azokat a sorozóbizottságok visszautasították, azonban a Volksbund tisztviselői a háttérben biztosították e fiatalkorúakat arról, hogy „feketén” kiviszik őket az országból.[120] A sorozáson felvételt nyert önkéntesek az „SSFreiwilliger der Deutschen Volksgruppe in Ungarn” (A magyarországi német népcsoport SSönkéntese) feliratú új jelvényt kapták. A viszonylag alacsony újoncmennyiséget részben indokolja, hogy a második akció – a visszamaradókat és Honvédségből jelentkezőket kivéve – már csak hat korosztályt érintett (a hadiérettségit tevő 17 éveseket, valamint a 30-35 éveseket), míg a korábbiak során ennek kétszereséből, 12 korosztályból toborozhattak. Nem hatott kedvezően a magyarországi németség hangulatára, hogy a magyar 2. hadsereggel hazatérő, leszerelő katonák kimondottan rossz híreket terjesztettek. Ugyancsak visszatartotta a jelentkezéseket, hogy a hadigondozási segélyek még mindig rendezetlenek és alacsonyak voltak, valamint, hogy az SS-szolgálat vállalásával a németek magyar állampolgársága elévült, miközben tudták, hogy a környező országokban (Romániában és Horvátországban) nem ez a helyzet. (Hitler 1943. május 19-i rendelete értelmében egyébként minden német származású külföldi állampolgár, aki a Wehrmacht keretében – beleértve a Waffen-SS-t is –, továbbá a német rendőrségnél, vagy a munkásalakulatokat egyesítő Todt-szervezetnél [Organisation Todt] szolgált, megkapta a német birodalmi állampolgárságot.[121]) Dr. Basch Ferenc népcsoportvezető a toborzások idejére tánctilalmat rendelt el. Augusztus 18án azokban a községekben, ahol a toborzások már befejeződtek, a tánctilalmat további rendelkezésekig felfüggesztette. Csak azokban a falvakban lehetett azonban újra vigadalmakat rendezni, ahol a német fiatalság legalább 50 százalékos arányban, önként vállalta az SSszolgálatot.[122] A Volksbund propagandája minden eszközzel igyekezett az SS létszámigényeit kielégíteni, sőt az alacsony teljesítések miatt helyi szinten számos személycserére is sor került. 1943. szeptember 7-én a budapesti kelenföldi pályaudvarról, ünnepélyes külsőségek közepette elindult a második SS-akció során legálisan bevonult SS-önkéntesek első szállítmánya. A második magyarországi SS-toborzóakció a következő toborzásig, 1944. februárjáig folyamatosan eltartott. A korábban – és a jelentkezések közben szülői beleegyező nyilatkozatok hiányában – illegálisan toborzott magyarországi népi német SS-önkéntesek státuszát 1943. november 29-én rendezték. A kiegészítő egyezmény értelmében az illegálisan beálltakat ugyanazok az egyezményszerű jogok illetik, mint a legális önkénteseket. Azaz a szabadságolások idejére hazatérő, egyezményen kívüli önkénteseket elméletileg a magyar hatóságok jogilag nem vonhatták felelősségre. (Ugyanakkor családjaik segélyezése továbbra is megoldatlan maradt.) A megállapodást Csatay honvédelmi miniszter 1944. február 11-én véglegesen jóváhagyta.[123]

1943. december 28-án Berger Himmlernek készíttetett kimutatása szerint 22 125 magyarországi népi német teljesített szolgálatot a Waffen-SS-ben. A kimutatás azonban nem tartalmazta a még folyamatban levő második SS-toborzás eredményeit, sem pedig az időközben elesett katonákat. Összehasonlításul ugyanakkor a Waffen-SS-ben szolgáló népi németek száma: ÉszakSchleswigből 1292 fő, Szlovákiából 5390 fő, Romániából 54 000 fő, Szerbiából (beleértve az SSrendőri alakulatokat is) 21 516 fő, míg Horvátországból 17 538 fő volt.[124] E kimutatás szerint ebben az időpontban a magyar-német fegyveres erőknél összesen 62 845 magyarországi népi német teljesített szolgálatot. Legnagyobb arányban a Honvédségnél, ahol – valószínűleg a Volksbund összeírásai alapján – összesen 35 000 katona volt német származású, további 459 fő félkatonai szervezetekhez (pl. a Csendőrséghez) volt beosztva, míg 32 fő munkaszolgálatos volt. A Waffen-SS-ben szolgáló 22 125 fő magyarországi népi németet leszámítva a német Wehrmachtban további 1729 magyarországi népi német teljesített szolgálatot, míg a birodalmi hadiipar 3500 magyarországi németet foglalkoztatott.[125] Az SS második toborzóakciójával kapcsolatban nem rendelkezünk összesített adatokkal. Becslések szerint az SS-toborzások második hulláma során – a német népiségi sajtót alapul véve – megközelítőleg ugyanannyian álltak be az SS-hez, mint a korábbi toborzás alatt. A Kállay miniszterelnök által korábban engedélyezett 10 000 főt a sorozások elérték, de a Himmler által várt további 30 000 főt már valószínűleg nem. A második SS-akció során tehát körülbelül további 20 000 önkéntest soroztak, vagyis 1944 elejére a Waffen-SS-ben körülbelül 40 000 magyarországi népi német szolgált.[126] Véleményem szerint az adatokat azzal a megszorítással fogadhatjuk el, hogy a második toborzóakció során a beállók száma nem haladhatta meg a 20 000 főt. Csendőrségi területen az önkéntesek száma a toborzások első két hónapja után, 1943. július 31-én mindössze 4215 fő volt. Noha a korábbi tapasztalatok szerint a legtöbb beálló az első hónapokban jelentkezett, a Csendőrség adatai – a jelentkezések intenzitását állandónak tekintve – a korábbi becsléseket támasztja alá. A második toborzóakció kilenc hónapja során tehát körülbelül 18 000 magyarországi népi németet soroztak az SS-be.

4. Az SS-toborzások harmadik hulláma 1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről. A harmadik SS-toborzás előkészítésére Basch népcsoportvezetőt Berlinbe rendelték, aki március 8-12. folyamán az SS Vezetési Főhivatala és a VoMi tisztviselőivel, majd 13-tól Bécsben Ernst Kaltenbrunner SS-Obergruppenführererrel, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal főnökével (RSHA) tárgyalt. A megbeszélések során nyilvánvalóvá vált, hogy a további, jóval szélesebb körű SS-toborzások végrehajtása érdekében Magyarországon kormányváltásra van szükség. Március 19-én, vasárnap német csapatok szállták meg Magyarországot. Március 22-én a németek a számukra jóval készségesebbnek mutatkozó Sztójay-kormányt neveztették ki. A kierőszakolt belpolitikai fordulattal párhuzamosan lehetővé vált az SS-toborzások kondícióinak radikális megváltoztatása. A németek ezúttal – a Volksbund listái alapján kiküldött személyes behívók által – a Wehrmacht számára lényegében kényszersorozást akartak bevezetni Magyarországon. A megszállással párhuzamosan bővültek mind az Allgemeine-, mind pedig a Waffen-SS magyarországi intézményei. Az SS lefoglalta magának a báró Hatvany család tulajdonában lévő Erdődy-palotát (Budapest I. kerület, Verbőczy – ma Táncsics Mihály – utca 7.), amely az Allgemeine- és a Waffen-SS magyarországi főparancsnoki épületéül szolgált.[127] Március 31-től 1945. áprilisáig Otto Winkelmannt[128] nevezték ki magasabb SS- és rendőrparancsnoknak Magyarországon (Höherer SS- und Polizeiführer in Ungarn),[129] aki azonban főleg nem a Hatvanypalotában, hanem 1944. december 15-ig a személyes szálláshelyének lefoglalt Vida-villában (Budapest I. kerület, Bérc utca 13-15.) tartózkodott. Winkelmann március 20-tól közvetlenül „a

birodalom teljhatalmú megbízottjának [Edmund Veesenmayer] törzséhez nyert beosztást (…), aki a megbízott politikai utasításai szerint járt el.” [130] Ugyancsak március 31-vel Himmler létrehozta a „Waffen-SS parancsnoka Magyarországon” szolgálati beosztást, amely beosztást első ízben Georg Keppler SS-Gruppenführer, a Waffen-SS altábornagya töltötte be, állomáshelye szintén a Hatvany-palota volt. Szeptember 1. és november 1. között a magyarországi Waffen-SS csapatok parancsnoka Karl Pfeffer-Wildenbruch SSObergruppenführer, a Waffen-SS és a rendőrség tábornoka, aki beosztását csak október elejével foglalta el Magyarországon. November 1-i hatállyal a Waffen-SS parancsnoka Magyarországon ismét Keppler lett. A Waffen-SS magyarországi parancsnoka csak formailag, az esetleges karhatalmi feladatok megoldása miatt volt Winkelmannak alárendelve. [131] A közelgő toborzások adminisztratív, s koordinációs feladatainak ellátására Hermann SSSturmbannführer vezetésével felállították az SS Magyarországi Kiegészítő Parancsnokságát (SSErsatzkommando Ungarn, Budapest VI. kerület, Munkácsy Mihály utca 5-7.), amely a bécsi székhelyű Délkeleti Térség Kiegészítő Parancsnokságán keresztül (SS-Ergängzungstelle Südostraum) kapcsolódott a Waffen-SS berlini Kiegészítő Hivatalához (Ergängzumsamt der Waffen-SS). A hivatal magyarországi kirendeltségének feladata volt a későbbi harmadik toborzóakció során – a Volksbund által összeállított listák alapján – a behívók kiküldése. A Waffen-SS magyarországi állomásoztatására fordított váratlan kiadás egyébként az 1944-es költségvetési évben (április 13-tól december 31-ig) 50 millió magyar pengő volt. Ebből az új hadosztályok felállításának személyi- és dologi (azaz nem hadianyagi) költségei 10 millió pengőbe kerültek. További 20 millió pengőt költöttek a magyarországi lóállomány és a hozzájuk tartozó szerszámok felvásárlására, amelyet elsősorban – leszámítva más alakulatok vonatalakulatait – a Magyarországon felállításra kerülő SS-önkéntes-lovashadosztálynak (a későbbi 22. „Maria Theresia” SS-lovashadosztály), illetőleg a Magyarországon feltöltés alatt levő 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztálynak szántak. A Waffen-SS önkéntesek családtagjainak segélyezésére további 20 millió pengőt költöttek. (A Wehrmacht állomásoztatásának teljes, 1944. évi kiadásai Magyarországon elérték a 200 millió pengőt.)[132] A következő, lényegében kiszélesített SS-toborzások tárgyában az új magyar kormány egy tagjával, Csatay Lajos honvédelmi miniszterrel először, március 25-én Georg Keppler, a WaffenSS magyarországi parancsnoka tárgyalt. Csataynak egyelőre nem volt kifogása a németek szándékával szemben függetlenül attól, hogy az új egyezmény tervezete számos vonatkozásban eltért a korábbiaktól. A honvédelmi miniszter valójában az SS szándékainak egyik ellenzőjének számított a Sztójay-kormányban, s – Jaross Andor belügyminiszter támogatása mellett – a tervezett toborzás feltételeinek mérséklése mellett foglalt állást. Végül is a magyar kabinet elutasította ugyan a kényszersorozást, de – Sztójay miniszterelnök hatására – úgy határozott, hogy minden magyar állampolgár, aki magát szabadon németnek vallja és aki németül beszél, toborozható a német Waffen-SS-be. A kabinetülések alapján, március 31-én „a népi németeknek a Waffen-SS kötelékébe való bevonása kérdésében Sztójay a német tervezethez kidolgozott magyar ellenjavaslatot adott át. A magyar tervezet” – írja Veesenmayer Ribbentrop külügyminiszternek készített jelentésében – „nagy százalékban és fontos pontjaiban egyezik a miénkkel. Fennálló eltéréseket ma délután Winkelmannal átdolgozom. Az ügyet még e héten, mint remélem, a mi értelmezésünkben [kiemelés az eredetiben – K.Z.A.] valósítom meg.” [133] A két kormány közötti nézeteltérés elsősorban az önkéntesség elve köré csoportosult. A német fél szerint az egyezményben az minősülne német származásúnak, akinek legalább három nagyszülője német, vagy aki magát németnek vallja. A magyar kormány azonban ragaszkodott ahhoz, hogy az egyezmény leszögezze: német származású az, aki magát önként németnek vallja. Az egyezményben látszólag kompromisszum, valójában inkább a német érdekek megvalósítására került sor. 1944. április 14-én megszületett az SS-toborzások harmadik hullámát elindító megállapodás, amelyet ezúttal nem szóbeli jegyzékekkel, hanem írásbeli megállapodással rögzítettek. A

harmadik magyar-német államközi egyezményt Csatay Lajos honvédelmi miniszter és Edmund Veesenmayer birodalmi megbízott írta alá. A megállapodás főbb pontjai az alábbiak voltak:[134] 1. (3. §.) „Magyar állampolgárságú, állampolgárság nélküli és idegen állam polgárságú, német népiséghez tartozók valamennyi évfolyama közös meg egyezéssel a háború tartamára a német véderő [Wehrmacht] (Waffen-SS) rendelkezésére bocsáttatnak. A szolgálati kötelezettség [kiem. tőlem – K.Z.A.] a betöltött 17. évvel kezdődik.”[135] 2. (4. §.) Az egyezmény alkalmazása során német népiséghez tartozónak tekintendő az, aki életmódja és népiségi ismertetőjegyei alapján magát németnek mutatja, illetőleg magát önként németnek vallja. 3. (5. §.) Az SS-alakulatok felállításánál mind a polgári szektor alkalmazottai (beleértve a tartalékosokat és a katonai szolgálatot eddig nem teljesítőket is), mind pedig a honvédségi személyek jöhetnek számításba. 4. (6. §.) Az ipar és a bányászat termelési produktivitásának megőrzése, valamint a honvédség harckészségének fenntartása érdekében a speciális képesítésű és nélkülözhetetlen szakemberek csak kisebb részben sorozhatók. Ezek arányát az alkalmasnak minősült behívottak 10,5 százalékban maximálták. 5. (7. §.) A magyarországi önkéntesekből létrehozandó új SS-alakulatok a magyar állam területén állítandók fel, s az ehhez szükséges szálláskörleteket és gyakorlótereket a honvédelmi miniszter bocsátja rendelkezésre. 6. (8. és 10.§.) A jelentkezők összeírását, sorozását és behívását az SS Vezetési Főhivatala magyarországi kiegészítő parancsnoksága útján végzi (SS-Ersatzkommando Ungarn) egyetértésben a Honvédelmi Minisztériummal. Utóbbinak – az eddigi gyakorlathoz hasonlóan – az SS Magyarországi Kiegészítő Parancsnokságától meg kell kapnia a behívottak listáját. 7. (12. §.) A német Wehrmachtba (és a Waffen-SS-be) behívott magyarországi önkéntesek magyar állampolgárságukat megtartják, de szolgálatuk idejére megszerzik a német birodalmi állampolgárságot is. A harmadik toborzás korosztályos határait kiszélesítették az 1894-1927 között születettekre, vagyis minden 17 és 50 év közötti, német származásúnak vélt férfire.[136] Az önkéntesek az egyezmény megkötését követően már szabályos behívók alapján jelentek meg a sorozóbizottságok előtt. A megállapodás 3. §.-nak joghézaga pedig lehetővé tette, hogy a toborzóakció során magyar származásúakat, vagy asszimilálódott, németül nem tudó „önkénteseket” is sorozzanak a Waffen-SS (és a Wehrmacht) állományába. Április 23-án, a Volksbund bonyhádi nagygyűlésén, ünnepélyes keretek között Franz Basch bejelentette az újabb toborzások kezdetét. Május 30-án az alapegyezményt, szintén Csatay és Veesenmayer között, egy kiegészítő egyezmény követte, amelynek értelmében lehetővé vált a 17-30 éves népi német nők toborzása a Németországban felállítandó SS-kisegítő csapatok (SS-Helferinnekorps) számára.[137] A toborzások során mind jobban kiéleződött az ellentét – a Volksbund terminológiája szerinti – „barnák” (a népcsoportszervezet tagjai és támogatói), „feketék” (a Volksbundtól tartózkodó, főleg keresztényszocialista beállítottságúak) és a „magyarosok” (asszimilálódott német származásúak) között.[138] Augusztus 25-ig a magyarországi Volksbund 202 000 népi németet vett fel a sorozási listára, amelyek közül – a HM kiértékelését követően – csak 131 000 főt tettek szabaddá az SS számára. Az országban működő 30 sorozóbizottság addigra 42 000 főt bevonultatott.[139] A németek azonban elégedetlenek voltak az eredménnyel, s a sorozási munkálatokat már korábban be akarták fejezni. A behívónak nem engedelmeskedő, beállni nem akaró „feketéket” az SS és a magyar királyi Csendőrség alakulatainak razziái során vezették elő. Eközben – a román fordulat miatt – kezdetét vette a népi németek Észak-Erdélyből, majd a Bácskából és a Bánátból való kitelepítése. A kitelepítések irányítója Weibgen SS-Standartenführer volt, a feladat végrehajtására parancsnoksága alá 10 SS-tiszt, valamint 280 altiszt és közkatona tartozott.[140]

A bácskai magyar részeken a toborzások főleg 1944. szeptember-október folyamán zajlottak, elsőként az Észak-Bácskával szomszédos falvak (Vaskút, Gara, Csátalja, Bácsbokod, Bácsalmás, Csávoly, Hajós, Nemesnádudvar stb.) lakosságát hívták be. Szeptember 15-én például a legalább 4000 fős lélekszámú Vaskútról 400 főt, majd két nappal később további 300-at, összesen 700 „önkéntest” vonultattak be.[141] Ők később a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály katonái lettek. Az SS-toborzások harmadik hulláma során besorozott önkéntesek számáról pontos adatokkal nem rendelkezünk. Szeptember végéig a besorozottak teljes létszáma 55 000-60 000 főre emelkedett[142], s a harmadik toborzóakció alatt – becslések alapján – körülbelül 80 000-100 000 önkéntest soroztak be.[143] A harmadik SS-akció sorozottjai – igazodva az egyezmény 7. §.-hoz – elsősorban a Magyarországon felállításra kerülő Waffen-SS hadosztályokhoz lettek beosztva. Az első önkéntesekből április 29-én kezdték meg felállítani – az eredetileg kizárólag a magyarországi népi német önkéntesekre alapozott – SS-önkéntes-lovashadosztályt az Észak-Dunántúlon, miközben ezzel párhuzamosan töltötték fel a 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztályt is. A 8. SSlovashadosztályon kívül magyarországi önkéntesekből kapott jelentősebb kiegészítést a 16. „Reichsführer-SS” SS-páncélgránátos-hadosztály és a 18. „Horst Wessel” SS-önkéntespáncélgránátos-hadosztály is. Ugyancsak a Bácskában, kizárólag az ottani jelentkezésekre számítva állították fel szeptember végétől a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztályt is. 1945. februárjában részben a magyarországi önkéntes-állományból, részben a 8. és 22. SSlovashadosztályok maradványaiból állították fel Bécs és Prága között a 37. SS-önkénteslovashadosztályt,[144] amely a Waffen-SS magyarországi önkéntesek felhasználásával felállított utolsó hadosztálya volt.

III. rész A Waffen-SS Magyarországon bevetett alakulatai 1. A 6. (SS-) páncéloshadsereg-parancsnokság (6. [SS]-Panzer-Armee [Pz.A.O.K. 6]) A német szárazföldi csapatok hatodik páncéloshadseregét 1944 őszén kezdték szervezni. Törzsének és közvetlen alakulatainak felállítását Adolf Hitler nagy valószínűséggel 1944. szeptember 12-én rendelte el, s parancsnokává szeptember 24-i hatállyal Josef (Sepp) Dietrich SS-Oberstgruppenführert [145], a Waffen-SS vezérezredesét nevezte ki.[146] Az új hadsereg elnevezése már a kezdetekkor sem volt egyértelmű. A Wehrmacht főparancsnokságának vezetési törzse a „6. páncéloshadsereg” vagy egyszerűen a „6. hadsereg” szervezéséről beszélt, s csak 1944. november 8-tól használta következetesen a „6. páncéloshadsereg” nevet az akkor négy (1., 2., 9. és 12.) SS-páncéloshadosztályt és a páncélostanhadosztályt irányító hadsereggel kapcsolatban. A Wehrmacht főparancsnokságának hadinaplójában található bejegyzés szerint a hadsereg elnevezése 1945. januárjától „6. SS-páncéloshadsereg” lett. A Waffen-SS köreiben viszont már 1945. januárja előtt is ezt a változatot használták. Georg Maier, a páncéloshadsereg 1. (hadműveleti) vezérkari tisztje szerint mindkét elnevezés „hivatalos” maradt egészen a háború végéig, de a magyarországi harcokról írott vaskos munkájában maga is a „6. páncéloshadsereg” formát használja (akárcsak a Dél Hadseregcsoport hadinaplója).[147] Ezért mi a két forma „ötvözetét” tarjuk a legszerencsésebbnek, s ezért egyéb, mértékadó forrásokhoz[148] hasonlóan a „6. (SS-) páncéloshadsereg” elnevezést használjuk. A hadsereg felállítása 1944. szeptember 24-én vette kezdetét a Münster központú VI. hadkerület (Wehrkreis VI) területén. A törzs és a közvetlen alakulatok állománya részben a Wehrmacht belga és észak-franciaországi parancsnokának alárendeltjeiből, részben a XII. hadtestparancsnokság maradványaiból, részben pedig a Waffen-SS által rendelkezésre bocsátott kötelékekből állt.[149] 1944. december 15-én a „B” Hadseregcsoportnak alárendelt páncéloshadsereg az I. SSpáncéloshadtestből (1. SS-, 12. SS-páncéloshadosztály, 277. és 12. népi-gránátoshadosztály és 3. ejtőernyős-hadosztály), a II. SS-páncéloshadtestből (2. SS- és 9. SS-páncéloshadosztály), valamint a LXVII. hadtestből (326. és 246. népi-gránátoshadosztály) állt. Rendelkezésére bocsátották még Otto Skorzeny különleges feladatokkal megbízott 150. páncélosdandárát is.[150] A négy SS-páncéloshadosztálya december 10-én összesen 452 bevethető harckocsival, rohamlöveggel és vadászpáncélossal rendelkezett. Ez a „B” Hadseregcsoport harcképes páncélosállományának (819 darab) több mint 50 százaléka volt.[151] 1944. december 16-tól 1945. január 2-ig a hadsereg az ardenneki német offenzívában vett részt, súllyal Stavelot térségében. Az Antwerpen felé irányuló, de végül sikertelen támadás leállítása után január 3-án Dietrich csapatai megkezdték a visszavonulást a Nyugati Fal („Westwall”) erődrendszerének védelmébe.[152] 1945 februárjában a nyugat-magyarországi hadszíntéren a német hadvezetés a Dunántúl keleti részét és Budapestet birtokló szovjet 3. Ukrán Front ellen nagyméretű támadást tervezett. Ennek célja a Dunántúlon lévő nyersanyagforrások (kőolaj, bauxit, mangán), élelmezési javak és a felvonulási terület biztosítása, a szovjetek további nyugati irányú előretörésének megakadályozása, valamint a Duna nyugati partján tartott nagy kiterjedésű szovjet hídfő felszámolása volt. A hadműveleti terv a „Frühlingserwachen” („Tavaszi ébredés”) fedőnevet kapta. A támadás súlyponti csoportosítása az ardenneki offenzívában súlyos veszteségeket szenvedett és utána lassú ütemben újra feltöltött 6. (SS-) páncéloshadsereg lett.[153]

A csapatoknak még Magyarországra indulása előtt, illetve az utazás alatt – felsőbb parancsra – el kellett távolítani az alakulataik nevét feltüntető, bal zubbonyujjuk alsó részén viselt úgynevezett karcsíkjaikat (Ärmelstreifen). A járművekre festett harcászati jeleket is lemázoltatták, mivel ezek alapján a szovjet felderítés beazonosíthatta volna az alakulatokat. A titoktartás miatt a 6. (SS-) páncéloshadsereg alakulatai zászlóaljakig(!) bezárólag fedőneveket viseltek. Február 9-én a hadsereg 452 páncélossal rendelkezett, s ebből körülbelül 250 volt bevethető. Ez alig volt több, mint az 1944. december elején rendelkezésre álló mennyiség 55 százaléka.[154] A hadsereg I. SS-páncéloshadteste részt vett a garami szovjet hídfő felszámolásában. Noha ez német szempontból sikeres hadművelet volt, a szovjetek a foglyul ejtett SS-katonák kihallgatása során rájöttek, hogy a 6. (SS-) páncéloshadsereg egységeivel van dolguk. A tervezett dunántúli offenzíva ezzel elvesztette a meglepetés erejét. A 6. (SS-) páncéloshadsereg SS-egységeinek összlétszáma (az I. és II. SS-páncéloshadtest állományával együtt) 1945. március 1-én 81 400 fő volt. Ebben a számban azonban a nyolc héten belül gyógyuló sebesültek és betegek, valamint a négy héten belül eltűntek[155] is benne foglaltattak! A páncéloshadsereg-parancsnokság áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1945. március 1-i adatok szerint a következő volt:[156] – Teljes létszám: 1416 fő; – hadseregparancsnok: Josef Dietrich SS-Oberstgruppenführer, a Waffen-SS vezérezredese (LK+TL+K+GY[157]); – hadseregtörzs (181 fő) páncéloshadsereg-közvetlen híradóezreddel (570 fő), táboricsendőrszázaddal (114 fő), lövészpáncélosokkal felszerelt páncéloshadsereg-kísérőszázaddal (212 fő), sebesültszállító oszloppal (246 fő) és két kisebb kötelékkel (93 fő); – vezérkari főnök: Fritz Kraemer SS-Brigadeführer, a Waffen-SS vezérőrnagya (LK); – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Georg Maier SS-Obersturmbannführer; – főszállásmester: Herbert Ewert SS-Oberführer; – haditechnikai főnök: Heinrich Bayreuther SS-Obersturmbannführer; – híradó-főnök: Frede ezredes; – hadsereg-tüzérparancsnok: Walter Staudinger SS-Gruppenführer, a Waffen-SS altábornagya (LK); – műszaki főnök: Christian-Johann Hansen SS-Standartenführer; – 6. (SS-) páncéloshadsereg tábori pótdandára (Hans Bissinger SS-Sturmbannführer). A Balaton és a Velencei-tó között 1945. március 6-án támadásba lendülő páncéloshadseregnek három hadteste volt. A jobbszárnyat az I. lovashadtest alkotta a 3. és 4. lovashadosztállyal, valamint a magyar 25. honvéd gyaloghadosztállyal. Középen az I. SS-páncéloshadtest alárendeltségében az 1. SS- és 12. SS-páncéloshadosztályok indítottak támadást a Sió-csatornán való átkelés céljából. A balszárnyat a II. SS-páncéloshadtest 2. SS- és 9. SS-páncéloshadosztálya és 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztálya fedezte volna, de az SScsapatok zöme csak az első csatanap végén érkezett be.[158] A harcászati meglepetés hiánya, az erősen felázott talaj, az elégtelen tüzérségi lőszerkészlet, a légifölény nélkülözése és a szovjet 3. Ukrán Front csapatainak kiválóan megszervezett, mélyen tagolt védelme mind közrejátszott abban, hogy a 6. (SS-) páncéloshadsereg 1945. március 16-án, a szovjetek „bécsi támadó hadműveletének” megindulásakor még igencsak távol állt kitűzött céljától, a Dunától. Arcvonala ekkor Gárdony, Szabolcs-tanyától nyugatra, Seregélyestől két kilométerre keletre, Sárosdtól két kilométerre nyugatra, Henrik-major, Sárkeresztúrtól egy kilométerre északra, Hatvanpuszta, Simontornya, Mezőkomárom és a Balaton között húzódott.[159] A 6. (SS-) páncéloshadsereg egységei a Sárvíz-csatornától nyugatra 30 kilométer mélyen törtek be a 3. Ukrán Front védelmébe.[160] A hadsereg csupán március 6-9. között 963 halottat (ebből 49 tiszt), 4328 sebesültet (ebből 154 tiszt) és 628 eltűntet (ebből négy tiszt), összesen 5919 főt veszített. Páncélosai közül március 13ig 30 harckocsi és 11 rohamlöveg, illetve vadászpáncélos semmisült meg a harcokban. A német offenzíva nyolcadik napján (13-án) már csak 99 harckocsi és 105 rohamlöveg vagy

vadászpáncélos maradt bevethető állapotban.[161] A 6. (SS-) páncéloshadsereg március 6-15. között 110 szovjet páncélos kilövését jelentette.[162] A 3. Ukrán Front a balatoni védelmi hadművelet megvívása közben összesen 32 899 főt veszített.[163] A szovjet főparancsnokság még a német offenzíva idején, március 9-én meghatározta a 3. Ukrán Front és a 2. Ukrán Front balszárnya (46. hadsereg) számára a „bécsi támadó hadművelet” során megvalósítandó feladatokat. A 6. (SS-) páncéloshadsereggel szemben védekező 3. Ukrán Front jobbszárnyának legkésőbb március 15-16-án támadásba kellett lendülnie, szétzúzni németmagyar csapatokat a Balatontól északra és a csapást Pápa–Sopron irányába kifejlesztenie.[164] A március 16-án 197 páncélos támogatásával támadásba lendülő szovjet 4. gárda- és 9. gárdahadseregek Székesfehérvár és Mór között mélyen betörtek a német 6. hadsereg IV. SSpáncéloshadtestének védelmébe, s ezzel a 6. (SS-) páncéloshadsereg hátát fenyegették. Ezért a Mezőföldön elakadt SS-páncéloshadtesteket egymás után a nyugati-délnyugati irányába törő szovjet csapatok feltartóztatására csoportosították át. A lassú ütemben előrenyomuló szovjet összfegyvernemi gárdahadseregek támogatására március 19-én ütközetbe vetették a 2. Ukrán Fronttól elvett 6. gárda-harckocsihadsereg 425 harckocsiját és önjáró lövegét is. Emiatt a Bakonytól keletre az egyformán hatos hadrendi számot viselő német és szovjet páncélos-, illetve harckocsihadseregek között napokig tartó, igen heves páncélosütközet alakult ki. Kezdetben (március 16-tól 22-ig) a német-magyar csapatok a Vértes és a Bakony között jelentősen lelassították 3. Ukrán Front támadását. A szovjetek azon célkitűzése, hogy Dietrich csapatait Székesfehérvártól dél-délnyugatra bekerítsék és megsemmisítsék, nem vált valóra.[165] Március 23-án Wöhler gyalogsági tábornok, a Dél Hadseregcsoport főparancsnoka arról számolt be Guderian vezérezredesnek, a német szárazföldi haderő megbízott vezérkari főnökének, hogy az SS-csapatok csak hevenyészve jelentenek harctevékenységről. A dokumentum szerint Dietrich Wöhler tudomására hozta, hogy a 6. (SS-) páncéloshadsereg járművei két-három éve használatban vannak, ezért állandóan meghibásodnak. Az utakon számos vontatott karavánt lehetett látni. A páncélosokhoz való alkatrészek katasztrofális hiánya csak egy hete enyhült. A 6. hadsereg március 21-én 140 „frontlógóst” tartóztatott fel, ennek 70 százaléka SS-katona volt. A lakosság köréből egyre több panasz érkezett a Waffen-SS fosztogatásai miatt, amely főleg a jószágot hajtotta el. A hadseregcsoport főparancsnoka szerint az SS-törzsek és a csapatok női segédszolgálatosokat vittek magukkal nyugat felé.[166] Március 24-én jelentés készült a hadsereghez addig beérkezett személyi utánpótlásról. Eszerint az SS-csapatok 4600 újoncot kaptak, akik főleg a haditengerészettől, a légierőtől és a birodalmi munkaszolgálattól (RAD) érkeztek. Újabb 1400 főnyi ilyen létszámkiegészítés és 2190 rendőr még útban volt. Előző nap a 6. (SS-) páncéloshadsereg 700 engedély nélkül visszavonuló katonát vezényelt vissza az arcvonalba.[167] Március 23-a után a 6. (SS-) páncéloshadsereg már nem tudott megkapaszkodni a Dunántúlon, s harcolva vonult vissza a Harmadik Birodalom (osztrák) területére. A visszavonulás során március 16. és április 1. között a hadsereg csapatai 352 szovjet harckocsi és önjáró löveg kilövését jelentették.[168] A németek páncélosvesztesége is hasonló nagyságrendű volt, de a harcjárművek zömét maguk a németek robbantották fel az üzemanyag hiánya, vagy a műszaki mentés lehetetlensége miatt. Március 27-én reggel 05.00 és 06.00 óra között a 6. (SS-) páncéloshadsereg 1. parancsőrtisztje átadta Maier SS-Obersturmbannführernek azt a Himmler által aláírt táviratot, amely elrendelte, hogy a hadsereg katonai kötelességüket nem teljesített hadosztályai távolítsák el alakulataik nevét feltüntető karcsíkjaikat. Ez volt a hírhedt karcsík-parancs (Ärmelstreifenbefehl), amelyet Dietrich ugyan nem továbbíttatott, de hamarosan mégis mindenki tudott róla a hadseregcsoportnál. A parancsnak, amelyet Hitler lélektani büntető intézkedésnek szánt, igazából semmi értelme sem volt, mivel az SS-csapatok Magyarországra érkezésük előtt álcázási okokból már amúgy is levették karcsíkjaikat.[169] Egy március 28-án kelt feljegyzés szerint, amit a hadseregcsoport a Himmlerrel való megbeszélés céljából készített, az SS-csapatok tisztvesztesége jelentős volt. A katonák

elképesztően kimerültek voltak a hetek óta tartó szüntelen harcok miatt. Az 1. SSpáncéloshadosztály parancsnoka arról számolt be, hogy Veszprémtől keletre emberei a fáradságtól lövészgödreikben elaludtak és a szovjetek egyszerűen agyonverték őket. Néhány SStiszt eligazítás közben aludt el. Az SS-csapatok már féltek a szovjetektől. A katonák kis csoportokban, összeköttetés nélkül harcoltak. Tartottak a bekerítéstől, ahonnan tapasztalataik szerint már nem volt kiút. A 12. SSpáncéloshadosztály fiatal gránátosai már a szovjet tüzérségi tűz kezdetén visszavonultak. A tisztek viszont, különösen a 12. SS-páncéloshadosztálynál, elcsigázottságuk ellenére is kiválóan helytálltak. Az üzemanyag állandó hiánya és a tüzérség lövegeihez, valamint a nehézfegyverekhez való elégtelen lőszermennyiség jelentősen akadályozta a harcot.[170] Aznap Himmler engedélyezte, hogy az SS-hadosztályok addig visszatartott, különleges szakkiképzést kapott katonáit (így a páncélosok nélküli kezelőszemélyzetet is) be lehessen vetni páncélgránátosként az arcvonalban.[171] Dietrich SS-csapatainak zöme 1945. március 31-én lépte át a magyar határt. Ekkor a hadsereg alárendeltségében a következő alakulatok voltak: az I. SS-páncéloshadtest (1. SS-, 3. SS- és 12. SS-páncéloshadosztályok, a 232. páncéloshadosztály és a magyar 2. honvéd páncéloshadosztály maradványai) és a II. SS-páncéloshadtest (2. SS-páncéloshadosztály, 6. páncéloshadosztály, valamint a magyar 1. honvéd hegyidandár és az 1. honvéd huszárhadosztály maradványai).[172] A 6. (SS-) páncéloshadsereg részei április 6-tól még megpróbálkoztak Bécs védelmével, de a 3. Ukrán Front április 14-én már birtokba vette a javarészt épen maradt várost. A 3. Ukrán Front és a 2. Ukrán Front részei a „bécsi támadó hadművelet” 31 napja alatt 167 940 katonát, 603 harckocsit és önjáró löveget, 764 löveget és aknavetőt, valamint 614 repülőgépet veszítettek.[173] Pontos német veszteségi adatok ebből az időszakból már nem állnak rendelkezésre. A szovjetek elöl visszavonuló SS-csapatok 1945. május 8-án Amstetten és Steyr körzetében, az amerikai csapatok előtt tették le a fegyvert.[174]

2. Az I. „Leibstandarte” SS-páncéloshadtestparancsnokság (Generalkommando I. SS-Panzerkorps „Leibstandarte”) Hadrendi száma ellenére nem ez volt a Waffen-SS első páncéloshadteste. Paul Hausser SSObergruppenführer hadrendi szám nélküli SS-páncéloshadteste már csaknem fél éve harcolt a keleti fronton, amikor 1943. július 27-i hatállyal elrendelték ennek az újabb hadtestnek a felállítását. A hadtestet a keleti frontról kivont és olasz területre átszállított 1. SS-páncélgránátos-hadosztály, valamint a Belgiumban éppen felállítás alatt lévő 12. SS-páncélgránátos-hadosztály vezetésére hozták létre. A hadtest-törzset Berlinben, a közvetlen alakulatokat a belgiumi Beverloo melletti gyakorlóterén, a Tiger E nehézharckocsikkal felszerelt 101. SS-nehézpáncélos-osztályt pedig Mailly le Camp körzetében kezdték szervezni.[175] 1943. november közepén a hadtest először a „B” Hadseregcsoport, majd öt nap múlva a „C” Hadseregcsoport 14. hadseregének alérendeltségébe került, s átvezényelték ÉszakOlaszországba. December 11-én ismét változott a csapatok állomáshelye: áthelyezték őket Brüsszel térségébe, ahol a Nyugati Főparancsnok (Oberbefehlshaber West) alárendeltségébe kerültek. A két hadosztályt, amelyek 1943. október végén már nevükben[176] is páncéloshadosztályok lettek, ezek az átcsoportosítások nem érintették. 1944. június 6-án megindult az angolszász szövetségesek normandiai partraszállása. Az I. SSpáncéloshadtest törzse június 8-tól vett részt a csapatok irányításában. Júniusban a „B” Hadseregcsoport 7. hadseregének alárendeltségében harcolt Caen körzetében, júliusban pedig a hadsereg szintű Nyugat-páncéloscsoport (Panzergruppe West) kötelékében. Augusztusban az 5. páncéloshadsereggé átnevezett páncéloscsoport alárendeltségében jelentős veszteségeket szenvedett. Miután a hadtestparancsnokság szeptember folyamán német területre vonult vissza, október-novemberben megkezdődött az újjászervezése.

Az ardenneki offenzívát a 6. (SS-) páncéloshadsereg alárendeltségében kezdte, de december 28-án átkerült az 5. páncéloshadsereg kötelékébe, ahol 1945. január 12-ig maradt. Ezt követően Köln mellett gyülekeztették, majd megkezdték feltöltését. Február elején vasúti szállítással Magyarországra irányították, ahol a 6. (SS-) páncéloshadsereg részeként a „Frühlingserwachen” hadművelet súlyponti csoportosítását képezte.[177] 1945. február 17-től a hadtest 1. SS- és 12. SS-páncéloshadosztályainak és közvetlen alakulatainak addig beérkezett részei részt vettek a „Südwind” hadműveletben, amely a szovjetek garami hídfőjét számolta fel a Dunától északra. Az I. SS-páncéloshadtest a súlyos harcokban 413 halottat, 1923 sebesültet és 653 eltűntet, összesen 2989 főt veszített. A hadtestparancsnokság áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1945. március 1-i adatok alapján:[178] – Teljes létszám: 1683 fő; – hadtestparancsnok: Hermann Priess SS-Gruppenführer[179], a Waffen-SS altábornagya (LK+TL+K); – hadtesttörzs az 501. SS-biztosítószázaddal, az 501. SS-hadtest-híradóosztállyal, táboricsendőr-századdal, tüzérparancsnoksággal és az 501. SS-hadtest-hadtápcsapatokkal; – vezérkari főnök: Rudolf Lehmann SS-Obersturmbannführer[180] (LK); – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Hans Bernardt SS-Hauptsturmführer; – tüzérparancsnok: Adolf Knabe alezredes; – 501. SS-nehézpáncélos-osztály (970 fő, az 1. SS-páncélosezredben); – 501. SS-hadtest-híradóosztály (Eugen Metz SS-Obersturmbannführer); – 501. SS-nehéztüzérosztály (Wilhelm Preuss SS-Sturmbannführer): 743 fő; – 501. SS-sorozatvető-tüzérosztály (Menzel SS-Hauptsturmführer): 237 fő; – 522. SS-rakéta-sorozatvető-üteg[181](?): 85 fő; – 501. SS-tábori kórház (?): 130 fő; – SS-sebesültszállító szakasz (?): 35 fő. Az I. SS-páncéloshadtest 1945. március 6-tól részt vett a „Frühlingserwachen” hadműveletben Dég és Simontornya körzetében, majd március 18-a után a Bakonytól keletre próbálta megállítani a szovjetek Sopron–Bécs irányába törő csapatait. Ennek kudarca után visszavonult német területre. A hadtest magyarországi harcait részletesebben az eredetileg alárendeltségébe tartozó 1. SSés 12. SS-páncéloshadosztályokról szóló fejezetekben tárgyaljuk.

3. A II. SS-páncéloshadtest-parancsnokság (Generalkommando II. SS-Panzerkorps) A hadtestet 1943 júliusában hozták létre az 1942. június 1-től szervezett, majd három hónap múlva hadrendi szám nélkül, egyszerűen SS-páncéloshadtestnek elkeresztelt parancsnokság átnevezésével. Miután megkezdődött az I. „Leibstandarte” SS-páncéloshadtest szervezése, a „régi” páncéloshadtest a II-es hadrendi számot kapta.[182] A hadtest 1943. július 24. és augusztus 3. között a 2. SS- és 3. SS-páncélgránátoshadosztályokkal, valamint a 3. páncéloshadosztállyal ellentámadást hajtott végre a szovjet csapatokkal szemben és visszafoglalta a Miusz folyó mentén korábban elveszített német állásokat. Augusztus 4-től Észak-Olaszországban megszálló tevékenységet folytatott, majd olasz és szlovén területen partizánvadász feladatokra vetették be november 20-ig. December közepétől 1944. március végéig Franciaország északnyugati részén állt tartalékban. A hadtest 1944. április elején 9. SS- és 10. SS-páncéloshadosztályaival együtt az ÉszakUkrajna Hadseregcsoport alárendeltségébe került a keleti fronton, ahol április 27-ig Tarnopol térségében harcolt. Másfélhavi hadseregtartalékban eltöltött idő után júliusban Normandiában vetették be, ahol hadosztályai súlyos veszteségeket szenvedtek. A pihentetésre és feltöltésre a hollandiai

Arnheimhez visszavont hadtest szeptember 17-től sikeresen hárította el az angolszászok kombinált, szárazföldi és légiszállítású erőkkel végrehajtott „Market-Garden” fedőnevű támadását. Újabb feltöltés után a hadtest az 1944. decemberi ardenneki támadásban is alkalmazásra került, mint a 6. (SS-) páncéloshadsereg része. Ekkor már a 2. SS- és a 9. SS-páncéloshadosztály tartozott alárendeltségébe. Az ismét jelentős veszteségeket szenvedett SS-páncéloshadtestet birodalmi területen ismételten feltöltötték, majd 1945 februárjában Magyarországra vezényelték.[183] A II. SS-páncéloshadtest-parancsnokság áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1945. március 1-i adatok szerint a következő volt:[184] – Teljes létszám: 888 fő; – hadtestparancsnok: Wilhelm Bittrich SS-Obergruppenführer[185], a Waffen-SS tábornoka (LK+TL); – hadtesttörzs; – vezérkari főnök: Baldur Keller SS-Obersturmbannführer; – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Schiller őrnagy; – hadtest-közvetlen alakulatok (hiteles adat ebből az időszakból már nem áll rendelkezésre). A II. SS-páncéloshadtest magyarországi harcainak részleteivel az alárendelt 2. SS- és 9. SSpáncéloshadosztálynál foglalkozunk részletesebben.

4. A IV. SS-páncéloshadtest-parancsnokság (Generalkommando IV. SS-Panzerkorps) A IV. SS-páncéloshadtestet először 1943. augusztus 5-én kezdték szervezni, de ekkor még nem volt elég rendelkezésre álló alakulat, így a szervezést 1944. márciusában leállították. A parancsnokság egyes elemeit az SS VI. fegyveres-hadtestének felállításához használták fel. A hadtestet 1944. június 30-tól a VII. SS-páncéloshadtest átnevezésével hozták létre. A új SSpáncéloshadtest hamarosan átesett a tűzkeresztségen, amikor 3. SS- és 5. SSpáncéloshadosztályát 1944 augusztusától Varsó térségében bevetették a szovjet előretörés megállítására. Érdekesség, hogy ekkor rövid ideig a magyar 1. lovashadosztály is alárendeltségébe tartozott.[186] A IV. SS-páncéloshadtest 1944. december 24-ig a Közép Hadseregcsoport 9. hadseregének alárendeltségében Varsó és Modlin körzetében harcolt, majd Hitler a szovjetek által bekerített Budapest felmentése céljából átcsoportosíttatta Magyarországra. A hadtestparancsnokság áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1945. január 1-i adatok alapján:[187] – Teljes létszám: nincs adat; – hadtestparancsnok: Herbert-Otto Gille SS-Obergruppenführer[188], a Waffen-SS tábornoka (LK+TK+K+Gy); – hadtesttörzs; – vezérkari főnök: Manfred Schönfelder SS-Obersturmbannführer (LK); – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Fritz Rentrop SS-Sturmbannführer[189] (LK); – 504. SS-hadtest-híradóosztály (Karl Krüger SS-Sturmbannführer[190]); – 504. SS-nehéztüzérosztály (Alfred Neuwirth SS-Sturmbannführer): két üteg hat-hat darab 15 cm-es s.F.H. 18 nehéz tábori tarackkal és egy üteg három 21 cm-es Mörser 18 nehézlöveggel[191]; – 504. SS-sorozatvető-tüzérosztály (Otto Krosta SS-Hauptsturmführer): négy 15 cm-es sorozatvető-üteg hat-hat, összesen 24 darab sorozatvetővel[192]; – 504. SS-gépjármű-század (Erich Dielmann SS-Hauptsturmführer). A IV. SS-páncéloshadtest alkotta a Budapest felmentésére indított három „Konrad” hadművelet súlyponti csoportosítását. A 3. SS- és 5. SS-páncéloshadosztályokat tömörítő hadtest 1945. január 1. és február 15. között szinte megállás nélkül harcolt. Ezt követően a hadtest március 15-ig Székesfehérvártól északra húzódó arcvonalán viszonylagos nyugalom uralkodott.

1945. március 16-án a hadtest csapatait két szovjet gárdahadsereg támadása érte, amelyet napokig lassítottak ugyan, de végül a szovjetek erőiket szétszórták, állásaikat pedig áttörték. A IV. SS-páncéloshadtest elszánt ellenállása azonban jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a szovjetek Székesfehérvártól dél-délnyugatra nem tudták bekeríteni a 6. (SS-) páncéloshadsereget és a 6. hadsereg részeit. Március végén a hadtest leharcolt csapatai birodalmi területre vonultak vissza.

5. Az SS IX. (horvát) fegyveres-hegyihadtestparancsnoksága (Generalkommando IX. Waffen-Gebirgskorps der SS [kroatisches]) A hadtest felállítása 1944 júniusában kezdődött meg. Hitler parancsára a szervezést Magyarország déli részén kellett végrehajtani.[193] Elméletileg a Karl-Gustav Sauberzweig SSGruppenführer által vezetett hadtest fogta volna össze az SS horvát 13. és 23. fegyvereshegyihadosztályait, de ez végül nem valósult meg. A Dél Hadseregcsoport 1944. október 2-i helyzettérképe a hadtestparancsnokságot a Duna nyugati partján, Dunapentele és Sárbogárd körzetében ábrázolta.[194] Október 9-én a IX. fegyveres-hegyihadtest az „F” Hadseregcsoport 2. páncéloshadseregének kötelékébe lépett és átvette az V. SS-hegyihadtest arcvonalának északi részét a Duna és a Tisza között.[195] A hadtest feladata a partizánok elleni harc volt, amelynek végrehajtására vadászkülönítményeket állított fel.[196] Október 13-án a hadtest alárendeltségébe a 13. fegyveres-hegyihadosztály, a Böttcherhadosztály, valamint a „Brandenburg” páncélgránátos-hadosztály Kühlwein-harccsoportja tartozott. [197]

November 5-én már csak az SS 13. fegyveres-hegyihadosztálya képezte a hadtest csapatait. [198]

November 26-án a harcoló csapatok nélküli maradt hadtestparancsnokság már a Dél Hadseregcsoport 6. hadseregének alárendeltségében volt.[199] A Dél Hadseregcsoport 1944. december 2-i állapotokat tükröző helyzettérképe szerint a hadtestparancsnokság Budapesten tartózkodott.[200] December elején a hadtest parancsnokságát Karl Pfeffer-Wildenbruch SS[201] Obergruppenführer , a Waffen-SS és a rendőrség tábornoka vette át. Hitler hamarosan kinevezte az erőddé nyilvánított magyar főváros (Festung Budapest) főparancsnokává is. December 9-től az SS IX. fegyveres-hegyihadteste Hermann Breith páncélos tábornok III. páncéloshadtestével együtt hadtestcsoportot alkotott. A hegyihadtest alárendeltségében aznap a 8. SS- és 22. SS-lovashadosztály volt.[202] A hadtestparancsnokság áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnokai 1944. decemberi adatok szerint: – Teljes létszám: nincs adat; – hadtestparancsnok: Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer, a Waffen-SS és a rendőrség tábornoka; – hadtesttörzs hadtest-térképészcsoporttal, páncéloshadosztály-kísérőszázaddal és táboricsendőr-századdal; – vezérkari főnök: Usdau Lindenau vezérkari alezredes; – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Bodo Schaper őrnagy; – tüzérparancsnok: Ernst Schmedding SS-Oberführer; – 509. SS-hadtest-híradóosztály (Erhard Neumann SS-Hauptsturmführer); – 509. SS-tábori kórház (?). A hadtest decemberben az Attila-vonalra támaszkodva védte a pesti hídfőt, majd 1944. december 24. után egész Budapestet. December 31-én alárendeltségében volt a 13. páncéloshadosztály, a „Feldherrnhalle” páncéloshadosztály, a 8. SS- és a 22. SS-lovashadosztály, valamint a magyar a 10. honvéd

gyaloghadosztály, a 1. honvéd páncéloshadosztály részei, a 12. tartalékhadosztály roncsai és a 23. tartalékhadosztály kisebb részei és egyéb kötelékek.[203] A Budapesten bekerített német-magyar védők az élelmiszer-, lőszer- és üzemanyaghiány ellenére, a szovjet csapatok gyűrűjében is csaknem másfél hónapig kitartottak. Amikor végül 1945. február 11-én este a IX. fegyveres-hegyihadtest csapatai mégis megkísérelték a kitörést, a hadtestparancsnokság gyakorlatilag megsemmisült. Pfeffer-Wildenbruch maga is szovjet hadifogságba esett.

6. Az 1. „Leibstandarte SS Adolf Hitler” SS-páncéloshadosztály (1. SS-Panzer-Division „Leibstandarte SS Adolf Hitler”) Korábbi elnevezései: 1933. március 17. – SS-Stabwache Berlin 1933. május – SS-Sonderkommando Zossen és 1933. június – SS-Sonderkommando Jüterbog 1933. szeptember 3. – Adolf-Hitler-Standarte 1933. november 9. – Leibstandarte Adolf Hitler 1934. április 13. – Leibstandarte SS Adolf Hitler 1940. augusztus 12. – (Verstärkte [megerősített]) Leibstandarte-SS Adolf Hitler 1942. november 24. – SS-Panzer-Grenadier-Division „Leibstandarte SS Adolf Hitler” 1943. október 22. – 1. SS-Panzer-Division „Leibstandarte SS Adolf Hitler” A Waffen-SS talán leghíresebb alakulatának előzménye csaknem egyidős a német nemzetiszocialista hatalommal. Elődjét 1933. márciusában SS-Stabwache Berlin (Berlini SStörzsőrség) néven állították fel. Az ezreddé bővített alakulat 1933. november 9-én ünnepélyes külsőségek közepette kapta a „Leibstandarte” nevet. Az 1939. szeptember 1. óta harcoló gépkocsizó egység számos átszervezésen és átnevezésen esett át. Résztvett a Wehrmacht lengyelországi, nyugati, balkáni és a Szovjetunió elleni hadjáratában is. Folyamatos létszám- és fegyverzetnövelés mellett 1942. november végén hivatalosan is páncélgránátos-hadosztály lett. Az alakulat hadrendje és fegyverzete elnevezése ellenére már ekkor páncéloshadosztálynak felelt meg, de a német szárazföldi haderő, amely korábban még a páncélosokkal való felszerelést is ellenezte, egyelőre megakadályozta, hogy a Waffen-SS nyíltan is rendelkezzék páncéloshadosztályokkal. A „LSSAH” – ahogy rövidítve nevezték a hadosztályt – eredményesen harcolt Harkov 1943. márciusi visszafoglalásánál, júliusban a Kurszk körül lezajlott „Zitadelle” hadművelet során, s az annak tetőpontját jelentő prohorovkai páncélosütközetben is. 1943. július 5-18. között 487 szovjet páncélos kilövését és 1545 hadifogoly elfogását jelentette.[204] 1943. július végén a hadosztályt Olaszország északi részére szállították, ahol megszálló feladatokat látott el és partizánellenes műveletekben vett részt. Rövid Berlin körüli feltöltés után (immár nevében is páncéloshadosztályként) 1943. novemberében visszakerült a keleti frontra, ahol 1944. április végéig harcolt. Innen átszállították Belgiumba, ahol állományát ismét kiegészítették.[205] A szövetségesek 1944. június 6-án lezajlott partraszállása után a hadosztályt Normandiában vetették be, főleg Caen, Falaise, Argentan és Mortain körzetében. Szeptember közepén a Maas (Meuse) folyó mögé visszavonult, igen súlyos veszteségeket szenvedett SS-csapatokat visszaszállították a Harmadik Birodalom területére.[206] A hadosztály Siegburg körzetében újabb feltöltést kapott, de elszenvedett páncélos veszteségeit teljesen már nem tudták pótolni. Ezért páncélosezredének harckocsik nélkül maradt 1/II. SSpáncélososztálya helyett a hadosztály megkapta a 45 Tiger B nehézharckocsival felszerelt 501. SS-nehézpáncélos-osztályt, amely korábban 101-es hadrendi számmal az I. SS-páncéloshadtest önálló alakulata volt.[207] A hadosztály Losheim, Stavelot és Bastogne körül résztvett az 1944.

december 16-án indított ardenneki német ellentámadásban, majd 1945 januárjában visszavonták Bonn környékére.[208] Február elején a „Frühlingserwachen” hadművelet céljából Magyarországra irányított 6. (SS-) páncéloshadsereg 1. SS-páncéloshadosztályának közel sem teljesen feltöltött csapatrészei az első szállítási lépcsőben, vasúti szállítással érkeztek be Győr környékére. Kirakodás után járműoszlopaik a Győr környéki településekre meneteltek. Itt már megkezdődhetett a személyi utánpótlás gyorsított kiképzése is, mivel a zömében a légierőtől (Luftwaffe) és a haditengerészettől (Kriegsmarine) érkezők szárazföldi harckiképzéssel nem, vagy csak alig rendelkeztek. A lehetőségekhez képest az alakulatok fegyverzetét és járműállományát is kiegészítették. Az 1. SS-páncéloshadosztály a „Frühlingserwachen” hadműveletre való felvonulás álcázása miatt az „SS-Ersatzstaffel Totenkopf” („SS-Totenkopf pótalakulat”) fedőnevet kapta.[209] A hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1945. február 12-i adatok alapján a következő volt:[210] – Teljes létszám: 19 055 fő[211]; – hadosztályparancsnok: Otto Kumm SS-Brigadeführer, a Waffen-SS vezérőrnagya[212] (LK+TL) [213]; – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Dietrich Ziemssen SS-Obersturmbannführer; – hadosztálytörzs térképész-csoporttal, hadosztály-kísérőszázaddal és táboricsendőrszakasszal; – 1. SS-páncélosezred (Joachim Peiper SS-Obersturmbannführer – LK+TL+K[214]): – 1/I. (vegyes) SS-páncélososztály (Werner Pötschke SS-Sturmbannführer – LK): 1. és 2. század Panther, 6. és 7. század Panzer IV harckocsikkal, egy ellátó század; – 501. SS-nehézpáncélos-osztály (Heinz von Westernhagen SS-Obersturmbannführer): 1-3. század Tiger B-vel, 4. század egy-egy „Wirbelwind” és „Ostwind” légvédelmipáncélos-szakasszal, páncélos-utász- és páncélos-felderítőszakasszal; – 1/9. SS- (páncélos-utász-) század; – műhelyszázad; – 1. SS-páncélgránátos-ezred (Max Hansen SS-Standartenführer – LK+TL): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[215]; – 13. SS- (önjáró gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (vontatott légvédelmigépágyús-) század; – 16. SS- (páncélos-utász-) század; – 2. SS-páncélgránátos-ezred (Bernhard Siebken SS-Obersturmbannführer): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[216], a 2/III. SS-páncélgránátoszászlóalj lövészpáncélos-zászlóalj volt; – 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (vontatott légvédelmigépágyús-) század; – 16. SS- (páncélos-utász-) század; – 1. SS-páncélos-tüzérezred (Hans Sonnenstuhl SS-Sturmbannführer): – I-III. SS-páncélos-tüzérosztály (öt vontatott 10,5 cm-es és három 15 cm-es tarackos üteg, egy üteg 10 cm-es ágyú)[217] – 1. SS-sorozatvető-tüzérosztály (Klaus Besch SS-Sturmbannführer): – három 15 cm-es és egy 21 cm-es üteg (hat-hat vető); – 1. SS-páncélos-felderítőosztály (Emil Wawrzinek SS-Hauptsturmführer): – törzsszázad páncélgépkocsikkal; – 2. (VW-), 3. (lövészpáncélos-)[218], 4. (nehézfegyver-) század, egy ellátó század; – 1. SS-páncélvadászosztály (Karl Rettlinger SS-Hauptsturmführer – LK): – 1. (vadászpáncélos-), 2. (vadászpáncélos-), 3. (vontatott nehézpáncéltörőágyús-) század; – 1. SS-páncélos-utászzászlóalj (Richard Scheler SS-Sturmbannführer): – 1-3. század (1/1. század lövészpáncélos-század), könnyű hadihídoszlop; – 1. SS-páncélos-híradóosztály (Karl Stieglitz SS-Sturmbannführer);

– 1.(távbeszélő), 2. (rádiós) század; – 1. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály (Hugo Ullerich SS-Sturmbannführer): – 1-3. (8,8 cm-es) üteg, 4-5. (3,7 cm-es ) üteg; – 1. SS-páncéloshadoszályt ellátó alakulatok (öt tehergépkocsi-oszlop); – 1. SS-páncélos-karbantartó osztály; – 1. SS-gazdasági osztály; – 1. SS-egészségügyi osztály. A „Frühlingserwachen” hadműveletre készülődő német csapatok balszárnyát erősen veszélyeztette a Garam folyótól nyugatra tartott szovjet hídfő. Ennek felszámolására a németek február 17-től „Südwind” („Déli Szél”) fedőnéven támadást terveztek. A végrehajtásra kijelölt erők között voltak az 1. SS- és 12. SS-páncéloshadosztályok is. Február 12-én megkezdődött az I. SS-páncéloshadtest beérkezett részeinek továbbszállítása az Érsekújvártól keletre elterülő gyülekezési körletbe. A megkezdődött hóolvadás azonban feláztatta a talajt és ez a gépjármű-oszlopok haladását is lelassította. A nyugatról vasúton folyamatosan beérkező szállítmányok Győrön keresztül – átrakodás után – Farnad körzetébe indultak.[219] Február 16-án estig a csapatok – igaz kisebb-nagyobb nehézségek leküzdése után – elfoglalták gyülekezési körzeteiket és felkészültek a támadásra.

A hadosztály részvétele a „Südwind” hadműveletben Az I. SS-páncéloshadtest saját erőivel felzárkózott a 46. gyaloghadosztály támadó csoportosítása mögé. Az 1. SS-páncéloshadosztály már beérkezett erőit két harccsoportba osztva alkalmazták. A hadosztály gyalogsági csoportosítása (Infanterie-Gruppe) Max Hansen SSObersturmbannführer parancsnoksága alatt Kuraltól északra foglalta el megindulási állásait. A harccsoport az 1. és 2. SS-páncélgránátos-ezred részeiből, az 1. SS-páncélos-felderítőosztály részeiből, az 1. SS-páncélvadászosztály 1. századából és két 3,7 cm-es légvédelmi gépágyús ütegből állt. A Farnadtól délkeletre felvonult páncéloscsoport (Panzer-Gruppe) Peiper SSObersturmbannführer vezetésével felkészült a 46. gyaloghadosztály sikereinek kihasználására. A harccsoport az 1/I. (vegyes) SS-páncélososztály 21 bevethető Panzer IV és 25 Panther harckocsijából, az 501. SS-nehézpáncélos-osztály 19 harcképes Tiger B nehézharckocsijából, a 2/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj és az 1/3. SS-páncélos-utászszázad lövészpáncélosaiból, valamint a 1/I. SS-páncélos-tüzérosztály részeiből állt.[220] Miután a 46. gyaloghadosztály gránátosai február 17-én reggel áttörték a szovjet védelem harcászati mélységét, Németszőgyéntől délkeletre egy megerődített szovjet páncélelhárító körletbe ütköztek és előrenyomulásuk megakadt. A kora reggeli órákban megindultak az 1. SSpáncéloshadosztály harccsoportjai is. A heves harcok közepette előrenyomuló Peiper-páncéloscsoport estére Sárkányfalvánál elérte a Párizs-csatornát. A Hansen-harccsoport az éjszaka folyamán a 46. gyaloghadosztály részeinek támogatásával Sárkányfalva két oldalán hídfőt létesített, amit 18-án a kora reggeli óráktól kezdve erős szovjet ellenállás mellett déli irányú támadásával tovább szélesített. Peiper páncélosai másnap az utászok által épített pontonhídon 12 óra 50 perctől megkezdték a partváltást, majd déli irányban folytatták támadásukat. Néhány kisebb szovjet páncéltörő reteszállás tüze és a szovjet légierő csatarepülőgépeinek tömeges, de egyelőre hatástalan támadása zavarta csupán előretörésüket. Estefelé elérték a Köbölkút–Párkány útvonalat, majd a Muzslától északkeletre lévő magaslatokat. A harckocsik és lövészpáncélosok éjszakára körvédőképes állásba húzódtak a Köbölkút, illetve Párkány felé vezető utak két oldalán. Az 1. SS-páncéloshadosztály páncéloscsoportja a Muzslánál elfoglalt állásaiból 19-én kora reggel tovább nyomult Párkány felé, hogy elérje a Garam torkolatát. A németek a párkányi vasútállomásnál szovjet harckocsikba ütköztek, amelyek két Panthert kilőttek. A szovjetek három T–34-et veszítettek. Délután 13.00 óra körül az 1/I. SS-páncélososztály, élén az 1. századdal –

kihasználva a saját Tiger B nehézharckocsik és a 12. SS-páncéloshadosztály páncéloscsoportjának tűztámogatását – betört Párkány északkeleti részébe. Esztergomtól északra a 711. gyaloghadosztály egy rohamcsoportja támadott Párkány irányában és behatolt a helység belső területére.[221] Mindeközben a Hansen-harccsoport egy része Béla megtisztításával volt elfoglalva. A Párkányért folyó harcok alatt a 2/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj Jupp Diefenthal SSSturmbannführer vezetésével Nána elfoglalására indult és hamarosan megtisztította a szovjet csapatoktól. A lövészpáncélosok harcát az I/6. SS-páncélosszázad Panzer IV harckocsijai is támogatták. Az éjszaka folyamán Peiper páncéloscsoportjának 6. és 7. SS-páncélosszázadai délről (a Párkány–Kéménd útvonal két oldalán előretörve), a 46. gyaloghadosztály részei pedig nyugatról intéztek támadást Kőhídgyarmat ellen, de némi területnyereség után február 20-án reggel a szovjet védelem tüzében elakadtak. A Hansen-harccsoport felzárkózott a Kőhídgyarmat előtt elakadt páncélos részekhez és az elért terepszakaszon védelembe ment át. A Peiperpáncéloscsoport zöme közben Párkány területén a harckocsik üzemanyaggal, lőszerrel való feltöltését és a legsürgősebb műszaki karbantartó munkákat végezte el. Február 21-én hajnalban a Peiper-páncéloscsoport[222] (a Hansen-harccsoport páncélosokra felkapaszkodott SS-páncélgránátosaival) a 46. gyaloghadosztály kijelölt harccsoportjaival déli és nyugati irányból betörtek a megerődített, aknamezőkkel védett Kőhídgyarmatra, majd elérték annak déli felét és a helység központját. A községben a szovjetek harckocsikat, lángszórókat és számos páncéltörő ágyút összpontosítottak. A szívós szovjet védelem megakasztotta a támadást, így a jelentős veszteséget szenvedett németek védelembe mentek át. A sötétség beálltával az 1. SS-páncéloshadosztály és a 46. gyaloghadosztály erői újabb Kőhídgyarmat elleni támadásra indultak. Az ismét fellángoló éjszakai harcban 21.00 órára sikerült birtokba venni a község egészét. Február 22-én reggeltől a szovjetek megmaradt hídfőjükben igen heves ellenállást tanúsítottak. Az 1. SS-páncéloshadosztály és a 46. gyaloghadosztály Kőhídgyarmatot megtisztító részei felszámolták a szovjet ellenállási fészkeket mind a helységben, mind pedig a Garam nyugati partján. Az 1. SS-páncéloshadosztály egy páncélozott harccsoportja (az 1/I. SS-páncélososztály és a 2/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj részei) tovább nyomult észak felé és birtokba vette a Kéménd és Kőhídgyarmat közötti útelágazást a Párizs-csatorna partján. A szovjetek továbbra is elszántan védekeztek. Az I. SS-páncéloshadtest páncélosvesztesége jelentős volt: két hadosztályának február 23-án összesen már csak 43 harcképes páncélosa maradt. Február 24-én hajnali 02.00 órakor rövid tüzérségi előkészítés után megkezdődött a megmaradt szovjet hídfő teljes felszámolása. Az 1. SS-páncéloshadosztály páncéloscsoportja dél felöl támadta meg Kéméndet, mögötte haladtak a Hansen-harccsoport kötelékei. A jól kiépített szovjet állásrendszert több páncélelhárító támpont védte, az egyik közülük 37 nehéz páncéltörő ágyút foglalt magába. A Peiper-páncélocsoport a 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály egy harccsoportjának támogatásával áttörte a szovjet páncélelhárító körletet, majd elkeseredett helységharcban betört Kéménd területére. A helység elfoglalása és megtisztítása az 1. és 2. SS-páncélgránátos-ezredre várt. Miután heves küzdelemben elfoglalták a 150-es magassági pontot, egy újabb német tüzérségi tűzcsapás után délről és nyugatról megrohamozták Kéméndet. A rohamosztagok élén Sturmgewehr–44 gépkarabéllyal felszerelt páncélgránátos-rajok haladtak. Mögéjük zárkóztak fel századaik. Házról házra folyt a hullámzó küzdelem: a német századok hol elakadtak, hol pedig ismét előretörtek. Végül késő délutánra sikerült teljesen megtisztítani a szovjetektől a helységet.[223] Aznap a hadosztálynak két Panther és 11 Panzer IV harckocsija, három rohamlövege, 17 Panzer IV/70 vadászpáncélosa és két Tiger B nehézharckocsija volt bevethető állapotban. A páncélgránátosok három közepesen erős, három átlagos és kettő gyenge zászlóaljában[224] mintegy 1700 főnyi harcoslétszámot jelentettek. A tüzérség három könnyű és három nehéz

ütegből, valamint két könnyű és egy nehéz sorozatvető-ütegből állt. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 74 százalék volt.[225] A Dél Hadseregcsoport február 24-én 17 óra 20 perckor kapott jelentést a német 8. hadseregtől a szovjet hídfő teljes felszámolásáról.[226] A szovjetek összesen mintegy 700 hadifoglyot, 4000 halottat, 90 páncélost, 334 löveget és számos más haditechnikai eszközt veszítettek.[227] A szovjetek teljes veszteségéből Pötschke 1/I. SS-páncélososztálya 25 T–34 harckocsit kilőtt, 18 tüzérségi löveget, 164 páncéltörő ágyút megsemmisített, illetve zsákmányolt; nyolc páncéltörő puskát, 55 tehergépkocsit és 32 országos járművet megsemmisített, 30 (magyar, olasz, brit és német gyártmányú) páncélost pedig zsákmányul ejtett. Az 1. SS-páncéloshadosztály a garami harcok során mintegy 1200 főnyi halottat, sebesültet és eltűntet veszített.[228] Legalább 50 páncélosa vált harcképtelenné, de ezek legtöbbjét még ki lehetett javítani. Míg az I. SS-páncéloshadtest csapatai a Garam mentén harcoltak, a Dél Hadseregcsoport egyéb alakulatai gőzerővel készültek a „Frühlingserwachen” hadműveletre. Az 1. SSpáncéloshadosztályt testvérhadosztályával együtt a délkeleti főirányban kívánták bevetni. Március 1-én az ekkor 18 871 főt számláló hadosztály[229] Érsekújvár déli körzetéből meg is kezdte az átcsoportosítást Veszprém–Zirc térségébe. A kerekes járművek a Komárom–Győr– Románd–Zirc–Veszprém útvonalon haladtak. A lánctalpas járműveket vasúton szállították, de a harckocsik számára készült különleges vasúti kocsik hiánya miatt ez késedelmet szenvedett. A megkezdődött olvadás miatt a talaj járművek számára a kiépített utakon kívül szinte járhatatlanná vált.[230] Március 5-ére virradó éjszaka az 1. SS-páncéloshadosztály harccsoportjai elfoglalták készenléti állásaikat Polgárditól délkeletre. A LSSAH március 3-i adatok szerint négy bevethető Tiger Bvel[231], 26 Pantherrel, 14 Panzer IV-rel, 15 vadászpáncélossal és rohamlöveggel, valamint 21 darab 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúval rendelkezett. Gyalogsága három 400 főnél erősebb, egy több mint 300 fős és három 200 főnél erősebb harcoslétszámú[232] zászlóaljból állt. Ez hét zászlóaljban legkevesebb 2100 fő páncélgránátost jelentett. Tüzérségét négy könnyű és három nehéz üteg, valamint két közepes és egy nehéz sorozatvető-üteg alkotta. A hadosztály mozgékonysága 72 százalék volt, s csak korlátozott támadó feladatokra tartották alkalmasnak.[233]

A hadosztály részvétele a „Frühlingserwachen” hadműveletben Március 6-án hajnali 04 óra 30 perckor a hadosztály tüzérségi tűzelőkészítés nélkül indította meg támadását. A 2. SS-páncélgránátos-ezred harccsoportja a felázott talajon küszködve kora délután elfoglalta és megtartotta a 149-es magaslatot Kislángtól északkeletre. Pötschke SS-Sturmbannführer páncéloscsoportja Kisláng északkeleti előteréből délnyugat felé indított támadást a szovjet 68. gárda-lövészhadosztály erőinek hátába. Azonban két kilométer megtétele után az SS-páncélosok a 149-es magaslattól nyugatra elakadtak a sárban. A szovjetek által telepített aknamezők számos német harckocsit és rohamlöveget harcképtelenné tettek. Nehezítette a németek dolgát, hogy lőszerhiány miatt saját tüzérségük csak alig támogathatta őket.[234] Az 1. SS-páncélgránátos-ezred harccsoportja valamivel később kezdte meg előrenyomulását keleti irányban. Az 1. SS-páncélvadászosztály két századnyi Panzer IV/70 vadászpáncélosa által támogatott SS-páncélgránátosok közelharcban áttörték a szovjetek állásait és este elérték Soponya nyugati szélét. Két zászlóaljuk átkaroló manőverrel betört a helységbe, de annak déli része a szovjetek kezén maradt. Addigra a vadászpáncélosok zöme már elakadt a sárban, s így a német gyalogságnak támogatásuk nélkül kellett harcolnia.[235] Március 7-ére virradó éjjel Kumm SS-Brigadeführer átcsoportosította erőit. Miután az 1/III. SSpáncélgránátos-zászlóalj Soponya északi részén maradt, Ödönpuszta körzetében gyülekezett a

hadosztály új, súlyponti csoportosítása. A harccsoport Peiper SS-Obersturmbannführer páncéloscsoportjából és a két SS-páncélgránátos-ezred részeiből állt. A kötelék korareggel indította meg támadását. Megkerülték Kálozt, majd kelet felé fordulva elérték a Káloz–Simontornya utat. A 2. SS-páncélgránátos-ezred harccsoportja lezárta az utat dél felől, a páncéloscsoport pedig délről hátba támadta a Kálozt védő szovjet csapatokat és 12.00 óra körül betört a helységbe. Rövid, de heves küzdelem után Kálozt elfoglalták a németek.[236] Kálozt az 1/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj biztosította. A páncéloscsoport az 1. SSpáncélgránátos-ezred fennmaradt részével észak felé fordult, hogy birtokba vegye Soponyát. A helység déli részét védő szovjeteket az 1/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj észak-északnyugat felől támadó erőivel együtt estig bekerítették és közelharcban megsemmisítették. A szovjetek egy része a Sárvíz-csatornán át keleti irányba tört ki.[237] Március 8-án az 1. SS-páncéloshadosztály csak késő délután folytatta támadását. A jobbszárnyon bevetett 2. SS-páncélgránátos-ezred harccsoportja Káloztól dél felé támadott és este elfoglalta Nagyhörcsökpusztát. A páncéloscsoport estig csatlakozott hozzá. Az 1. SSpáncélgránátos-ezred zászlóaljai egész nap Soponya és Káloz megtisztításával voltak lekötve.[238] Az aznapi harcokban Kumm csapatai 57 halottat (ebből egy tiszt), 263 sebesültet (ebből három tiszt) és egy eltűntet, összesen 321 főt veszítettek. A hadosztály aznap 23 harcképes harckocsival, hét rohamlöveggel és vadászpáncélossal, valamint 133 lövészpáncélossal és páncélgépkocsival rendelkezett. 41 harckocsin, 15 rohamlövegen és vadászpáncéloson, illetve 49 lövészpáncéloson és páncélgépkocsin a karbantartók dolgoztak. Az 1. SS-páncéloshadosztály az első három csatanap alatt megsemmisült páncélost nem veszített. Az 1. SS-páncélosezred alárendeltségében harcoló 501. SSnehézpáncélos-osztály összesen 31 harcképes Tiger B harckocsival és Flak-Panzer IV légvédelmi páncélossal, illetve kilenc lövészpáncélossal rendelkezett. Javítás alatt állt 23 harckocsija és két lövészpáncélosa.[239] Másnap, március 9-én reggel már a hadosztály mindkét szárnya folytatta támadó tevékenységét. Nagyhörcsökpuszta körzetéből a jobbszárnyon a Peiper-páncéloscsoport és a 2. SS-páncélgránátos-ezred részei Simontornya felé, míg a balszárnyon az 1. SS-páncélgránátosezred az 1. SS-páncélos-felderítőosztállyal és az 1. SS-páncélvadászosztállyal közösen Sáregres felé lendült támadásba. A Peiper-páncéloscsoport a kedvezőtlen talajviszonyok és az aknamezők ellenére ismét úgy harcolhatott, mint korábban a keleti fronton. A normandiai és ardenneki harcokban az angolszász légiuralom megakadályozta ezeket a nappali páncélostámadásokat. Elöl a Tiger B, Panther és Panzer IV harckocsik haladtak széles vagy tompa ékalakzatban. Mögöttük nyitott alakzatban a 2 és 3,7 cm-es gépágyúkkal felszerelt légvédelmi páncélosok haladtak, amelyeknek helységharcok esetén a páncélgránátosokat kellett támogatniuk. Velük tartott néhány Panther harckocsi is, amelyek a felbukkanó szovjet páncélosok ellen vették fel a küzdelmet. A harckocsik mögött a lövészpáncélosokkal felszerelt páncélgránátos-zászlóalj bontakozott szét.[240] A jobbszárny-csapatok elérték a Jánosházamajor körüli magaslatokat, de itt a szovjetek páncéltörő reteszállása és a Sió-csatorna déli partjáról lőtt szovjet tüzérségi tűz megállította őket. A balszárnyon harcoló csapatok a Nagyhörcsökpuszta–Sáregres útvonalon előrenyomulva Huszárpuszta és Fáncspusztánál szilárd szovjet védelembe ütköztek. Miután itt az ellenállást letörték folytatták támadásukat, de egy szovjet páncéltörő reteszállás Sáregres előtt őket is megállította. Késő délután mindkét szárny felújította támadását. A jobbszárnyon Simontornyától nyugatra lévő magaslatokig, a balszárnyon Sáregresig sikerült előrenyomulni. A hadosztály éjszakára ezen a vonalon ment át védelembe.[241] Március 10-én az 1. SS-páncéloshadosztály folytatta támadását a Simontornya és Sáregres körül létesített szovjet állások ellen. A szovjetek e két hídfőjüket a Sió-csatornán harckocsi- és gyalogsági ellenlökések sorozatával elszántan védelmezték, mivel a Cece-Simontornya útvonalon mozgatták előre tartalékaik nagy részét.

A hadosztály tehermentesítésére ezen a napon bevetették a német 23. páncéloshadosztályt is, amely a Soponya–Sáregres útvonalon érkezett. A szovjet tüzérségi tűz miatt csupán este érték el az 1. SS-páncéloshadosztály egységeit Sáregres előtt. A hadosztályparancsnok szerint a hadosztály, miután elérte a Sió északi partját, felkészült az átkelésre. Ehhez azonban aknák ezreit kellett felszedni, ami időbe telt. Ráadásul az egyre erősödő szovjet tüzérség a hadosztály utánpótlási útvonalát is belőtte.[242] Az 1. SS-páncéloshadosztály aznap négy harcképes Tiger B, 11 Panther és 12 Panzer IV harckocsit, valamint 12 nehéz páncéltörő ágyúkat vethetett be. A gyalogság harcoslétszáma hat gyenge és két átlagos zászlóaljban legkevesebb 1000 főt tett ki. Tüzérsége három könnyű és egy nehéz tarackos ütegből, egy ágyúsütegből, valamint két közepes sorozatvető-ütegből állt. Három 21 cm-es sorozatvetőhöz nem volt vontatójármű. A hadosztály mozgékonysága 70 százalék volt, de támadásra csak korlátozottan volt alkalmas. A „LSSAH” napi létszáma 12 461 fő volt, ebből harcképes 4288 fő.[243] Március 11-én megkezdődött a küzdelem a Sió-csatorna partján. Az 1. SS-páncéloshadosztály a 23. páncéloshadosztállyal közösen megpróbálta felszámolni a szívósan védett szovjet hídfőket Simontornya és Sáregres körzetében. A megerősített szovjet tüzérség és a csatarepülőgépek állandó támadásai tovább szilárdították a 68. gárda- és a 236. lövészhadosztály védelmét. Ennek ellenére az 1. SS-páncéloshadosztály páncélgránátos-harccsoportjai a 12. SSpáncéloshadosztály alárendelt 26. SS-páncélgránátos-ezredével közösen Simontornya és Ozora között kijutottak a Sió-csatorna északi partjára. A 23. páncéloshadosztály betört Sáregresre, de estig nem tudta birtokba venni.[244] A Dél Hadseregcsoport elképzelése szerint az 1. SS-páncéloshadosztálynak a Sió-csatornán, a 23. páncéloshadosztálynak pedig a Sárvíz-csatornán kellett hídfőket foglalni abból a célból, hogy innen kiindulva a rendelkezésre álló páncéloserőkkel indítsanak támadást a két dunai átkelőhely, Dunaföldvár és Dunapentele irányába.[245] Március 12-én tovább folyt a harc Simontornya térségében. Az 1. SS-páncéloshadosztály a 26. SS-páncélgránátos-ezreddel együtt felkészült az újabb támadásra. Hajnali 04 óra 30 perckor az 1. SS-páncélgránátos-ezred, az 1. SS-páncélos-felderítőosztály és a 26. SS-páncélgránátos-ezred részei Igartól délre támadást indítottak a Sió-csatorna felé, de Simontornyától nyugatra a parton a szovjet védők tüzében elakadtak. Késő délután azonban sikerült az átkelés, miután az SSpáncélos-utászok roham- és gumicsónakokat is bevetettek. Miután átlépték a vasútvonalat, rohammal bevették a déli parton húzódó magaslatokat. Eközben a Peiper-páncéloscsoport a páncélgránátosok egy részével megindult Simontornya felé és betört a helység nyugati felébe. A háztól házig vívott heves helységharcban a páncéloscsoport öt harckocsit veszített, de végül elfoglalták Simontornyát. A település körül hamarosan mindenfelé az 1. SS-páncéloshadosztály nehézfegyverei foglaltak tüzelőállást.[246] Március 13-án az 1. SS-páncéloshadosztály az előző nap kialakított hídfő bővítéséért harcolt. A hadosztály tüzérség, gyalogsági nehézfegyverek és légvédelmi lövegek tűztámogatásával meginduló 1. SS-páncélgránátos-ezred és a 26. SS-páncélgránátos-ezred részei elkeseredett harcok után elfoglalták a 220-as magaslatot Simontornyától délre. A szovjetek harckocsik és csatarepülőgépek által támogatott ellenlökésekbe kezdtek, de ezeket a németek visszaverték, majd hídfőjüket a simontornyai temető déli pereméig tolták ki. A hídfő védelmében az 1. SS-páncélos-utászzászlóalj a jobbszomszéd 12. „Hitlerjugend” SSpáncéloshadosztálytól kapott utászszázad segítségével hozzálátott a hídveréshez. A munka az erős szovjet tűz miatt lassan haladt, majd az estére elkészült híd beszakadt egy német páncélos alatt. Emiatt a túlparton lévő hídfőben harcoló SS-páncélgránátosok támogatására rendelt Panzer IV/70 vadászpáncélosok közül csak kettő juthatott át a déli partra, amelyek hatásos tűztámogatást adtak és két szovjet önjáró löveget harcképtelenné tettek. A híd megjavítása után újabb négy SSvadászpáncélos érkezett. Az offenzíva első nyolc csatanapján (március 6-13. között) a hadosztály 211 halottat (ebből hat tiszt), 1075 sebesültet (ebből 16 tiszt) és 149 eltűntet (ebből egy tiszt), összesen 1435 főt veszített.

Az 1. SS-páncéloshadosztály aznapi létszáma 12 075 fő volt, de ebből csak 3492 fő volt harcképes. Meglévő 86 harckocsijából 28, 22 darab rohamlövegéből és vadászpáncélosából 12 volt bevethető. A többi javítás alatt állt. Március 6-13. között a harcokban 12 harckocsija és egy vadászpáncélosa semmisült meg. Lövészpáncélosai és páncélgépkocsijai száma ekkor 198 darab, ebből 152 bevethető volt.[247] Március 14-én a német hídfő kiterjesztésére tett kísérletek tovább folytak. Délelőtt az 1. SSpáncélgránátos-ezrednek és a 26. SS-páncélgránátos-ezred részeinek állandó szovjet ellenlökéseket kellett visszaverni. Délután viszont a két SS-páncélgránátos-ezred ment át támadásba. Lendületes előretöréssel sikerült elfoglalniuk a Simontornyától két kilométerre délkeletre lévő 115-ös magaslatot, s ezzel tovább szélesíteni a hídfőt. Időközben a Sió-csatornán átívelő híd tüzérségi találat miatt nehezebb járműveket már nem bírt el. Ezért kissé nyugatabbra a németek újabb híd építésébe kezdtek. A 2. SS-páncélgránátos-ezred az 1. SS-páncélvadászosztály vadászpáncélosaival és a 23. páncéloshadosztály erőivel Sáregrestől támadást intézett a szovjetek Sárvíz-csatornán foglalt hídfője ellen, s Cece irányában visszavetették őket a túlsó partra. Az offenzíva kilencedik napján a németek számára is nyilvánvaló lett, hogy a szovjetek „hadműveleti jelentőségű ellentámadásra” készülnek. Mivel a 3. Ukrán Front előkészületeit főként Székesfehérvár és Zámoly között észlelték, az 1. SS-páncéloshadosztály zsákszerűen benyomuló arcvonala mögött veszélyes szovjet csapatösszevonások körvonalazódtak. Másnap, március 15-én az 1. SS-páncéloshadosztály csapatai továbbra is hídfőjük további kibővítéséért harcoltak. Az 1. SS-páncélgránátos-ezrednek az 1/II. SS-páncélos-tüzérosztály támogatásával délig sikerült a hídfőt 500 méterrel kimélyíteni és a 133-as magaslatot is bevenni. Ezzel egy időben az ezred egyik rohamosztaga Simontornyától két kilométerre keletre felvette az összeköttetést a Sáregrestől délre harcoló 2. SS-páncélgránátos-ezred részeivel. A hadosztály 1. SS-páncélos-felderítőosztálya a 2. „Das Reich” SS-páncéloshadosztály alárendeltségében védekezett Káloztól keletre. Az 1. SS-páncélosezred maradványait pedig már 14-én kivonták Simontornyáról és Dég körzetében gyülekeztették. Március 15-én a hadosztály páncélosállománya 32 (ebből bevethető nyolc) Tiger B-ből, 32 (18) Pantherből, 29 (14) Panzer IV-ből, 20 (kettő) Panzer IV/70-ből, hét (három) rohamlövegből és hat (három) Flakpanzer IV-ből állt.[248] Az I. SS-páncéloshadtest két páncéloshadosztálya egyre lassabban haladt déli irányban. A hadtest keleti szárnya nyitott volt, s a dombos terep sem kedvezett a páncélosok alkalmazásának. Ezért Wöhler gyalogsági tábornok, a Dél Hadseregcsoport főparancsnoka azt tervezte, hogy a I. és II. SS-páncéloshadtest, valamint a III. páncéloshadtest erőivel a Sárkeresztúr– Gárdony vonalról kelet felé indít támadást. Ennek érdekében az I. SS-páncéloshadtest erőit is át kellett csoportosítani, de a szovjetek megtévesztése miatt az ádándi és simontornyai hídfőt egyelőre még tartani akarták.[249]

A hadosztály harcai a szovjetek „bécsi támadó hadművelete” alatt Március 16-án kora délután megkezdődött a 3. Ukrán Front csapatainak és a 2. Ukrán Front részeinek úgynevezett „bécsi támadó hadművelete”. Ezzel az 1. SS-páncéloshadosztályt is magába foglaló 6. (SS-) páncéloshadsereg hátában igen kritikussá vált a helyzet. Ettől függetlenül a hadosztály tovább védte kialakított hídfőjét a Sió-csatorna déli partján. Miután sikerült kijavítani a hidat, a beérkező nehézfegyverek támogatásával az 1. SSpáncélgránátos-ezred vissza tudta verni a szovjetek tüzérségi tűzzel kísért támadásait.[250] Másnap, 17-én megkezdődött a hadosztály felváltása és északra való átcsoportosítása. Miközben az SS-páncélgránátosok egész nap védekeztek Simontornyától délre, a nehézfegyverzetet a csatornán át fokozatosan kivonták. Mivel azonban egy vadászpáncélos alatt a hadihíd újra berogyott, az elszakadó manővert másnapra kellett halasztani.[251]

A hadosztály aznap 12 370 főnyi napi létszámából 4215 fő volt harcképes. Páncélosai közül kilenc Tiger B, 14 Panther, 14 Panzer IV harckocsi és négy Panzer IV/70 vadászpáncélos volt bevethető állapotban. Gyalogsága egy közepesen erős, négy átlagos és két gyenge zászlóaljból állt, legkevesebb 1300 főnyi harcoslétszámmal. A hadosztálytüzérség három könnyű és három nehéz tarackos ütegből, egy ágyús ütegből és két sorozatvető-ütegből állt. A seregtest mozgékonysága 68 százalék volt s korlátozott támadásra alkalmasnak tartották.[252] Március 18-án hajnalban tovább folyt a hadosztály kivonása a simontornyai hídfőből és átcsoportosítása Dég–Enying körzetébe. A manőver aznap 18.00 óráig be is fejeződött. A hadosztály felkészült, hogy a következő éjszaka Várpalota térségébe vonuljon, mivel az I. SSpáncéloshadtestnek itt kellett összpontosítania csapatait, hogy a támadó szovjet 4. és 9. gárdahadseregek, valamint a másnap meginduló 6. gárda-harckocsihadsereg feltartóztatása céljából ellentámadást hajtson végre északkeleti irányba, és ezzel helyreállítsa a német 6. hadsereg korábbi arcvonalát Székesfehérvár és Mór között.[253] Az 1. SS-páncélos-felderítőosztály továbbra is a 2. SS-páncéloshadosztály alárendeltségében harcolt.[254] Mivel többé már nem volt jelentőségük, a Dél Hadseregcsoport aznap megszüntette a 6. (SS-) páncéloshadsereg alakulatainak fedőneveit. Így az 1. SS-páncéloshadosztályt is ismét saját nevén említették.[255] Március 19-én kiderült, hogy a hadosztály számára kijelölt körzetbe a szovjet 9. gárdahadsereg és 6. gárda-harckocsihadsereg támadó élei már benyomultak. Ezért a hadosztály menetelő csapatainak először meg kellett tisztítani gyülekezési körletüket. Az 1. SS-páncélgránátos-ezred részei az 1. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály támogatásával Várpalota körül menetből azonnal támadásba mentek át. A páncéloscsoportnak alárendelt 2/III. (páncélozott) SS-páncélgránátos-zászlóalj katonái Diefenthal SS-Sturmbannführer vezetésével lövészpáncélosaikról leszállva, házról házra folytatott küzdelemben foglalták vissza Inotát a szovjetektől, majd a településtől keletre állásokat létesítettek. A lövészpáncélos-zászlóalj által kialakított biztosító vonal mögött gyülekezett délután 16.00 óra körül a hadosztály páncéloscsoportja is. Este a szovjetek ellenlökést indítottak, de az 1. SS-páncéloshadosztály erői nyolc harckocsijukat kilőtték.[256] Március 20-án a LSSAH szembekerült a 3. Ukrán Front főirányban támadó 9. gárdahadseregének csapataival és az azokat támogató 6. gárda-harckocsihadsereg páncélosaival.[257] Az 1. SS-páncéloshadosztály harccsoportjai a még harcképes harckocsik és vadászpáncélosok támogatásával az Inota–Bakonykúti vonalról támadást indítottak Csór és az Inotától három kilométerre északkeletre húzódó magaslatok irányába. Az akció kezdeti sikerek után a szovjetek tüzében elakadt. A szovjetek ellenlökésbe kezdtek. Harckocsijaik a Székesfehérvár– Veszprém útvonal mentén támadva az 1. SS-páncélgránátos-ezred harccsoportját és a hadosztály páncéloscsoportját visszavetették Inotáig, majd északról és délről átkarolták a hadosztály erőit. Miután 12.00 óra körül a szovjetek betörtek Inotára is, a németek helyzete egyre kritikusabbá vált. Az 1/7. SS-páncélosszázad hat Panzer IV harckocsija és két Tiger B nehézharckocsi napközben Inotától keletre a Székesfehérvár felől Várpalotára vezető utat biztosította. Az egész nap itt tomboló harcokban az 1/7. SS-páncélosszázad 19 szovjet harckocsi kilövését jelentette. A harcokba az 1/1. SS-páncélosszázad Lovagkereszttel kitüntetett parancsnoka, Werner Wolff SSObersturmführer is súlyosan megsebesült. Sötétedéskor a beszivárgó szovjet lövészerők miatt Pötschke SS-Sturmbannführer úgy döntött, feladják Inotát és Várpalota irányába vonulnak vissza. Az Inotától nyugatra mozgó szovjet harckocsik ellen Kumm SS-Brigadeführer, hadosztályparancsnok napközben egy Tiger B nehézharckocsit küldött, amely meg is találta a szovjeteket és 15 páncélosukat kilőtte. Az 1. SS-páncélgránátos-ezred egy hirtelen átcsoportosított zászlóalj-harccsoportja átfésülte a Várpalota–Székesfehérvár útvonal menti erdős részt és újabb 15 szovjet harckocsit semmisített meg. Ezzel egy időben a hadosztály hevenyészet keleti arcvonalát a szovjetek harckocsikkal, lövészerőkkel és tüzérséggel támadták. Az állásokat estig Várpalota keleti széléig kellett

visszavenni. A visszavonulás miatt elvágott 1/7. SS-páncélosszázad hat Panzer IV harckocsija és az alárendelt két Tiger B páncélos 21-ére virradó éjjel a szovjetek által elfoglalt Inotán keresztül(!) tört át Várpalotánál harcoló saját csapataikhoz, miközben az élen haladó Tiger több T–34 harckocsit kilőtt.[258] Az 1. SS-páncélosezred keretében harcoló 501. SS-nehézpáncélos-osztály parancsnoka, Heinz von Westernhagen SS-Obersturmbannführer – miután betegsége miatt leváltották beosztásából – aznap főbe lőtte magát. Utódja Heinz Kling SS-Sturmbannführer lett.[259] Március 21-én folytatódtak a harcok Várpalota és Inota körzetében. A Hansen-harccsoport az 1. SS-páncélosezred megmaradt Panther harckocsijaival Várpalotánál megállította három, harckocsikkal támogatott szovjet lövészhadosztálynyi erő támadását. E harcok során a németek 15 szovjet harckocsi kilövését jelentették. Az 1. SS-páncélosezred erői Várpalota déli részén hét szovjet páncélost semmisítettek meg, saját veszteségük három harckocsi volt. Konrad Heubeck SS-Untersturmführer, aki Wolff sebesülése után átvette az 1/1. SS-páncélosszázad Panthereinek irányítását, Várpalotán 11 szovjet ISZ–2 nehézharckocsit lőtt ki. Ezzel Heubeck a háború során már 52 ellenséges páncélost lőtt ki. Tettéért 1945. április 17-én megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét. [260] Valamivel később Heubecket két Pantherrel és az 501/3. SS-nehézpáncélos-század egy Tiger B nehézharckocsijával (parancsnoka Birnschein SS-Hauptsturmführer) újabb bevetésre küldték, hogy biztosítsák a Veszprém felé vezető utat Öskü és Hajmáskér felöl. Nem sokára Veszprém felé tartó szovjet páncélosokba ütköztek, amelyek közül kétórás tűzharcban 17 darabot kilőttek.[261] A hadosztály még Inotától keletre harcoló részei estig nyugat felé áttörtek és csatlakoztak saját csapataikhoz. A 2. SS-páncélgránátos-ezred harccsoportja – megerősítve az 1. SS-páncélvadászosztály még bevethető Panzer IV/70 vadászpáncélosaival és az 1. SS-páncélos-utászzászlóalj részeivel – azt a feladatot kapta, hogy állítsa helyre az összeköttetést a 12. SS-páncéloshadosztály jobbszárnyával. A harccsoport azonban Téstől nyugatra túlerőben lévő szovjet lövészkötelékek támadását volt kénytelen visszaverni. Időközben a 9. „Hohenstaufen” SS-páncéloshadosztállyal Ösitől két kilométerre északkeletre átmenetileg helyreállt az összeköttetés.[262] Várpalotát egész nap támadták a szovjetek. Az 1. SS-, 3. „Totenkopf” SS- és 9. SSpáncéloshadosztály részei többször visszaverték őket. Délután a szovjetek újabb erőket vetettek be észak, kelet és délkelet felől. A heves harcokban a németek összesen 45 szovjet páncélos kilövését jelentették. A várost végül 19.00 óra körül birtokba vették a szovjetek. Inota és Várpalota között a hadosztály utóvédjeként a 2/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosai harcoltak. Várpalotától délre az 1. SS- és 3. SS-páncéloshadosztályok kisebb kötelékei még kitartottak és a három lövészhadosztállyal támadó szovjeteket 15 harckocsijuk kilövése után feltartóztatták.[263] Március 22-én az 1. SS-páncéloshadosztály délen az 1. SS-páncélgránátos- és 1. SSpáncélosezrede még harcképes páncélgránátos-, illetve páncélos kötelékeivel Öskütől keletre lezárta a Várpalota–Veszprém útvonalat. A 2. SS-páncélgránátos-ezred részei, megerősítve az 1. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály lövegeivel és az 1. SS-páncélvadászosztály még bevethető vadászpáncélosaival Téstől nyugatra foglaltak állást. A szovjetek támadása a déli harccsoportot Öskünél bekerítette, az északon harcoló csapatokat pedig Olaszfalu irányába vetette vissza. A két csoportosítás között híradókapcsolat már nem volt. A déli harccsoport, ahol a hadosztályparancsnok is tartózkodott, a Pötschke-páncéloscsoportot küldte előre, hogy a kitöréshez Veszprém felé tisztítsa meg az utat. A 16 harckocsiból és néhány lövészpáncélosból álló harccsoport Litért 13.00 óra körül még harc nélkül elérte. Az üzemanyagfeltöltés után 14 óra 30 perc körül északnyugati irányba ismét meginduló páncélosok nem sokkal később a Hajmáskéren át előretört szovjet harckocsik lesállásba futottak és súlyos veszteségeket szenvedtek. Hét harckocsi és néhány lövészpáncélos megsemmisült, de a személyi veszteség is jelentős volt. Az SS-páncéloscsoport dél felé visszavonult. Később kerülővel elérte Veszprémet is, immár harc nélkül.[264]

Március 23-án az 1. SS-páncéloshadosztály egymástól elszakított csoportjai külön-külön folytatták védekező harcukat. A 2. SS-páncélgránátos-ezred részei, csatlakozva a 12. SSpáncéloshadosztály erőihez, harcolva vonultak vissza a Lókút–Zirctől nyugatra lévő magaslatok vonalára. Az 1. SS-páncélgránátos-ezred részei az 1. SS-páncélosezred maradványaival, az 1. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály és az 1. SS-páncélvadászosztály részeinek támogatásával Veszprém körül harcoltak, de a várost a délutáni órákban mégis feladták. Mivel a hadosztályparancsnok által vezetett déli harccsoport a német 6. hadsereg sávjába ért, Hermann Balck páncélos tábornok, a hadsereg parancsnoka közvetlen alárendeltségébe utalta Kumm SS-hadosztály-harccsoportját. Balcktól azt a feladatot kapták, hogy Veszprémtől északi irányba, Hajmáskér és Kádárta felé szakadjanak el az ellenségtől és Márkó keleti szélén foglaljanak állást. Napközben, a Veszprém körül harcoló páncéloscsoport parancsnoka, Pötschke SSSturmbannführer helyzetmegbeszélés közben más tisztekkel együtt egy aknavető-támadás közben halálosan megsebesült. A parancsnok nélkül maradt harccsoport kilenc harcképes páncélosával a továbbiakban Márkó felé igyekezett. A Veszprém környéki harcok után az 1. SS-páncéloshadosztály nem volt többé más, mint kis létszámú harccsoportok laza köteléke. Ezredekről, zászlóaljakról vagy osztályokról már nem lehetett beszélni. Az 1/I. SS-páncélososztály megmaradt Panzer IV harckocsijait Klingelhöfer SSHauptsturmführer vezette, a megmaradt Tigerek és Pantherek irányítását pedig Birnschein SSHauptsturmführer vette át. Az osztálytörzset kikapcsolták a harcvezetésből, arra csupán az utánpótlás szervezése maradt.[265] Március 24-én az 1. SS-páncéloshadosztály déli harccsoportja továbbra is a német 6. hadsereg alárendeltségében harcolt, noha azt a 6. (SS-) páncéloshadsereg törzse már többször visszakérte. A hadosztály zöme és a 25. légvédelmi tüzérezred éjjel kénytelen volt feladni állásait Márkó körül, hogy elkerülje a szovjet harckocsizó alakulatok bekerítő manőverét. Délelőtt Herend keleti szélén védekezett a harccsoport, s a szovjet gyalogság arcból indított támadását hat harckocsi kilövése mellett visszaverte.[266] Ekkor a szovjetek két oldalról megkerülték a németek állásait. Délután Városlődnél a szovjetek már frontális támadás nélkül, egyből megkerülő manőverrel szorították ki az SS-kötelékeket állásaikból. A szovjeteket csak Kislőd előtt sikerült átmenetileg megállítani, amikor az 1. SS-páncélgránátosezred harckocsik, vadászpáncélosok és légvédelmi lövegek támogatásával este feltartóztatta előretörésüket. Kislődtől délre a 2/III. (páncélozott) SS-páncélgránátos-zászlóalj, Úrkút keleti szélén pedig az 1. SS-páncélos-felderítőosztály maradványai foglaltak védőállást. A 2. SS-páncélgránátos-ezredből álló másik harccsoport (a hadosztály parancsnoki törzsével együtt) késő délután Bakonyjákónál harcolt, majd a szovjet harckocsik nyomása elől a Kup– Pápakovácsi–Ugod vonalra vonult vissza.[267] Ezzel az északi és déli hadosztály-harccsoportok között tovább tágult a rés, amelyen át szovjet erők törtek előre Tapolcafőn át Pápa felé. Mivel délen is megszakadt az összeköttetést a 3. páncéloshadosztály felé, az 1. SSpáncéloshadosztály Kislődnél védekező harccsoportját a bekerítés veszélye fenyegette.[268] Március 25-én délután az 1. SS-páncéloshadosztály Kislődnél harcoló harccsoportjának szerepe felértékelődött, mivel az I. SS-páncéloshadtestnek feltétlenül szüksége volt rá Pápa körzetének védelméhez. A Veszprém–Devecser útvonal mentén nyugati irányba törő szovjetek 17 harckocsival Magyarpolány felől támadást intéztek a műút felé Bakonygyepesnél, de az 1. SSpáncéloshadosztály részei hét páncélos kilövésével visszaverték a támadást.[269] Mivel azonban az SS-kötelékeket a német 1. népi-hegyihadosztály erői csak délután váltották le, a 6. hadseregtől nagy nehézségek árán visszaszerzett SS-hadosztály-harccsoport 16.00 óra körül még Devecsernél gyülekezett, hogy Pápa felé vonuljon. A szovjetek 15 páncélos támogatásával visszavetették a népi-hegyihadosztály felderítőosztályát, s így elfoglalták Ajkarendeket és Bakonygyepest is.[270] Március 26-án az 1. SS-páncéloshadosztály legyengült erői Noszlop– Kup–Pápakovácsi vonalában, támpontszerűen megszállt arcvonalon próbálták meg feltartóztatni a szovjeteket. Dél

körül a jobbszárnyon, Noszlopnál az erők egy részét megkerülték és bekerítették a szovjetek, így az 1. SS-páncélgránátos-ezred kénytelen volt nyugati irányban a Marcalig hátrálni. A hadosztály egyéb részei is ide szorultak vissza. Mivel a szovjetek a hadosztály jobbszárnyán harcoló erők megkerülésével benyomultak a német 6. (SS-) páncéloshadsereg és 6. tábori hadsereg között tátongó résbe, ellenállás nélkül kelhettek át a Marcalon és törhettek be Celldömölkre.[271] Március 27-én a szovjetek széles arcvonalon intéztek támadást az 1. SS-páncéloshadosztály Celldömölk és Kenyeri között húzódó állásai ellen. A 2. SS-páncélgránátos-ezred részei Kenyeritől délre, az 1. SS-páncélgránátos-ezred pedig Celldömölktől északnyugatra harcolt. A hadosztály leharcolt harccsoportjainak délig vissza kellett vonulniuk a Rába folyó vonaláig, s annak nyugati partján újabb védővonalat kiépíteni. Ez csak részben lehetett sikeres, mivel nem volt ehhez elegendő erő, s a szovjetek már az SSharccsoportok beérkezése előtt átkeltek a Rábán. Sárvárnál az 1. SS-páncélgránátos-ezred egy kisebb köteléke az 1. SS-páncélvadászosztály és 1. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály maradványaival megerősítve tartott egy kisebb hídfőt, amíg a hadosztály utolsó elemei is át nem keltek a folyón. A szovjetek 16.00 óra körül a hídfőt felszámolták. Mivel a szovjetek Répcelaknál is átkeltek a Rábán, a hadosztály délután megmaradt páncélosaiból és a 2/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosaiból harccsoportot képezett és bevetette azt Hegyfalu és Jákfa között.[272] Március 28-án a Rábán átkelt szovjet erők, folytatva támadásukat, dél felől átkarolással fenyegették az 1. SS-páncéloshadosztály jobbszárnyán harcoló harccsoportot. A túlerőben lévő szovjet lovasalakulatokkal folytatott harcok során az 1. SS-páncélgránátos-ezred kénytelen volt feladni a támponttá kiépített Jákfát. Mivel ezzel egy időben a 2. SS-páncélgránátos-ezredet is támadás érte Nicktől délre, a hadosztály arcvonala a Hegyfalu–Vámoscsalád vasútvonalra szorult vissza. A szovjetek feltartóztatására délelőtt 10.00 óra után ellenlökésben bevetett 2/III. SSpáncélgránátos-zászlóalj parancsnoka, Jupp Diefenthal SS-Sturmbannführer egy géppuskasorozattól súlyosan megsebesült. A hadosztályparancsnok gyenge páncélgránátos-erőivel, öt-hat bevethető páncélosával és kevés tüzérségi lőszerével nem is gondolhatott a Rába tartósabb védelmére.[273] Március 29-én az 1. SS-páncéloshadosztály két páncélgránátos-ezredharccsoportja Lócs körül próbált megkapaszkodni, de mivel a jobbszárnyon a szovjetek ismét megkerülték a hadosztály csapatait, újra nyugat felé kellett visszahúzódniuk.[274] Március 30-án az 1. SS-páncéloshadosztály balszárnyát támadó szovjet csapatokat az 1. SSpáncélgránátos-ezred már a Harmadik Birodalom (osztrák) területén, Nikitsch körzetében tudta csak átmenetileg feltartóztatni. A 2. SS-páncélgránátos-ezred Lövőnél húzódó támpontjai először a szovjetek minden próbálkozását visszaverték, de később az ezred kénytelen volt Sopronkövesdig visszavonulni. A hadosztály nem harcoló alakulatai már visszavonultak a Birodalmi Védőállás (Reichsschutzstellung) mögé. Őket hamarosan a hadosztály harcálláspontja is követte, miután a németek Deutschkreutznál (Sopronkeresztúrnál) átlépték a határt.[275] Március 31-én a Sopronkövesdnél harcoló 2. SS-páncélgránátos-ezred is visszavonult német birodalmi területre. A Peiper-páncéloscsoport maradványainak zöme aznap Soprontól északnyugatra ugyancsak átlépte a határt, s az 1. SS-páncélosezrednek alárendelt 501. SSnehézpáncélos-osztály 2. századának három Tiger B nehézharckocsija pedig Deutschkreutznál hagyta el Magyarország területét. Ezzel az 1. SS-páncéloshadosztály hazánk területén folytatott harctevékenysége véget ért.[276] A hadosztály április elején Wiener Neustadt (Bécsújhely) érintésével vonult vissza a Bécsi-erdőn keresztül, majd St. Pölten nyugati előterében folytatott védelmi harcokat 1945. április 10. és május 5. között. A „LSSAH” 1945. május 8-án és 9-én Erfától nyugatra, illetve Linztől délkeletre az amerikai csapatoknak adta meg magát. Tisztjeinek és altisztjeinek többségét 1950-ig internálták, de a hadosztály katonáit a szovjetek határozott kérése ellenére sem adták ki a Vörös Hadseregnek.[277]

7. A 2. „Das Reich” SS-páncéloshadosztály (2. SS-Panzer-Division „Das Reich”) Korábbi elnevezései: 1939. október 10. – SS-Verfügungstruppen-Division (mot.) 1940. április 1. – SS-Verfügungs-Division 1940. december 1. – SS-Division Deutschland [csak átmenetileg] 1940. december 21. – SS-Division „Reich” 1942. május – SS-Division „Das Reich” 1942. december 1. – SS-Panzer-Grenadier-Division „Das Reich” 1944. január – 2. SS-Panzer-Division „Das Reich”[278] A hadosztályt először 1939 októberében állították fel Pilsen mellett, miután az SSVerfügungstruppe egyes alakulatai a német szárazföldi haderő „Kempf” páncéloshadosztályába beosztva részt vettek a lengyel hadjáratban. Ekkor három gépkocsizó SS-gyalogezrede („Deutschland”, „Germania” és „Der Führer”) mellett rendelkezett tüzérezreddel, felderítőosztállyal, utászzászlóaljjal, híradóosztállyal, páncéltörő osztállyal (később páncélvadászosztállyal), légvédelmi géppuskás-osztállyal és ellátó alakulatokkal is. A gépkocsizó SS-hadosztályt bevetették az 1940. május 10-én kezdődő nyugati hadjáratban is, ahol júniusban egészen a francia-spanyol határig tört előre. 1940 decemberében a „Germania” ezred kivált a seregtest kötelékéből, s a 11. SS-Totenkopfezred váltotta fel. Azonban később, a keleti fronton ezt az ezredet beolvasztották a másik két SSezredbe.[279] A hadosztályt 1941. április elején átszállították Magyarországon is, amikor a balkáni hadjárat előkészületeként Temesvárnál foglalta el megindulási állásait. Április 12-én a hadosztály motorkerékpáros lövészei Fritz Klingenberg SS-Hauptsturmführer vezetésével szinte harc nélkül foglalták el Belgrádot. Rövid feltöltés után a hadosztály 1941. június 24-én lépte át a Szovjetunió határát, hogy részt vegyen a „Barbarossa” hadműveletben. A harcok során 1941 decemberében Moszkva előteréig jutott, de itt védelemre kényszerült. A leharcolt hadosztályt 1942 márciusában kivonták otthoni feltöltésre, de egy kisebb harccsoportja tovább harcolt a Volgánál. 1942 júliusában összes alakulatát átvezényelték Északnyugat-Franciaországba, ahol hamarosan különleges hadrendű, páncélosezreddel is rendelkező páncélgránátos-hadosztállyá szervezték át. 1942. novemberében a hadosztály részt vett a Vichy-Franciaország megszállásában, ahol 1943 januárjáig megszálló feladatokat látott el.[280] 1943 január végén visszaszállították a keleti frontra, ahol az SS-páncéloshadtest egyik hadosztályaként február-március folyamán kivette részét a Harkov körüli harcokból. A „Das Reich” hadosztály 1943. július 5-től a „Zitadelle” hadműveletben is bevetették. Csapatai július 18-ig 448 szovjet páncélost lőttek ki és 3349 hadifoglyot ejtettek. [281] Ezt követően 1943 decemberéig súlyos védekező harcokban vett részt a Vörös Hadsereg ellen a Miusz, Donyec és Dnyeper folyók mentén, majd egy harccsoportjának hátrahagyása után DélFranciaországba szállították. Ezen harccsoportja 1944 márciusában csatlakozott a hadosztályhoz, amelyet időközben páncéloshadosztállyá neveztek át és szereltek fel. A hadosztály 1944. június 9-től Normandiában harcolt, ahol egyes kisebb kötelékei több, polgári lakosság elleni erőszakos tettet is elkövettek. A franciaországi harcokban szétmorzsolódott hadosztály részei fokozatosan visszavonultak Németország irányába. A „Das Reich” leharcolt egységeit csupán november közepén vonták ki feltöltésre. A hadosztály december 20-tól vett részt az ardenneki offenzívában. Főleg Manhay és St. Vith körzetében vívott súlyos harcokat. Ezt követően 1945. január 17-ig Magoster-Marcourt körül védekezett, majd kivonták és Koblenz körzetében megkezdték feltöltését.[282]

A még feltöltésre szoruló és javarészt kiképzetlen utánpótlással rendelkező hadosztályt a II. SSpáncéloshadtest alárendeltségében 1945. február 8-13. között szállították Magyarországra. Az angolszász légierő miatt vasúti szállítmányaik napközben alagutakban vesztegeltek, s csak éjszaka folytatták útjukat. A Majna és a Duna mentén már nappal is utazhattak.[283] Az álcázás érdekében a 2. SS-páncéloshadosztály is fedőnevet kapott: „Ausbildungsgruppe Nord” („Északi Kiképzőcsoport”). A 6. (SS-) páncéloshadsereg másik alakulataihoz hasonlóan itt is zászlóalj-szintig kiosztották a fedőneveket, amelyekbe a parancsnokok keresztnevét is belefoglalták (például Otto Weidinger ezredét „Otto Nord”-ra keresztelték stb.). Kiképzésre csak rajonként mehettek a katonák, az összes harcászati SS-járműjelzést és karcsíkot el kellett távolítaniuk. A hadosztályt úgy értesítették, hogy megközelítőleg négy hét áll majd rendelkezésére a kiképzés és a feltöltés befejezésére. Ez egyáltalán nem volt hosszú idő, mivel a csapatok az ardenneki harcok után kimerültek voltak, s a vontatottan beérkező felszerelés használatba vétele is időt igényelt.[284] 1945. február közepén a hadosztály 3. „Deutschland” SS-páncélgránátos-ezredét a szovjetek garami hídfőjétől nyugatra csoportosították át. Az ezred harcálláspontját Érsekújváron rendezték be. A páncélgránátosoknak szükség esetén a „Südwind” hadműveletben résztvevő I. SSpáncéloshadtestet kellett volna támogatniuk, de erre végül nem került sor.[285] Február 24-én a 2. SS-páncéloshadosztály bevethető páncélosállománya öt Panther és 12 Panzer IV harckocsi, 16 rohamlöveg és hat Panzer IV/70 vadászpáncélos volt. A páncélgránátosok egy átlagos és öt közepesen erős zászlóaljában a harcoslétszám körülbelül 1700 fő volt. A 2. SS-páncélos-tüzérezred I. és II. osztálya 22 darab 10,5 cm-es tarackkal, IV. osztálya pedig 10 darab 15 cm-es tarackkal rendelkezett. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 40 százalék volt.[286] A hadosztály parancsnokságát 1945. január 29-én Werner Ostendorff SS-Gruppenführer[287], a Waffen-SS altábornagya vette át. Az új parancsnok a fedőnevek sűrűjében csak nehezen találta meg hadosztálytörzsét.[288] A páncéloshadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1945. március 1i adatok alapján:[289] – Teljes létszám: 19 542 fő; – hadosztályparancsnok: Werner Ostendorff SS-Gruppenführer, a Waffen- SS altábornagya (LK); – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Albert Stückler SS-Obersturmbannführer; – hadosztálytörzs térképész-csoporttal, hadosztály-kísérőszázaddal és táboricsendőrszakasszal; – 2. SS-páncélosezred (Rudolf Enseling SS-Obersturmbannführer – LK): – 2/I. SS-páncélososztály (Wilhelm Matzke SS-Hauptsturmführer): 1-4. páncélosszázad Panther harckocsikkal, egy ellátó század; – 2/II. SS-páncélososztály (Dieter Kesten SS-Sturmbannführer – LK): 5. és 7. század Panzer IV harckocsikkal, 6. és 8. század rohamlövegekkel, egy ellátó század; – 2/9. SS- (páncélos-légvédelmi-) század nyolc Flak-Panzer IV-rel; – műhelyszázad; – 3. „Deutschland” SS-páncélgránátos-ezred (Günther Eberhardt Wisliceny SSObersturmbannführer – LK+TL): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[290]; – 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (vontatott/önjáró légvédelmigépágyús-) század; – 16. SS- (páncélos-utász-) század; – 4. „Der Führer” SS-páncélgránátos-ezred (Otto Weidinger SS-Obersturmbannführer – LK+TL): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[291], a 4/III. SS-páncélgránátoszászlóalj lövészpáncélos-zászlóalj volt; – 13. SS- (önjáró gyalogságilöveg-) század;

– 14. SS- (vontatott/önjáró légvédelmigépágyús-) század; – 16. SS- (páncélos-utász-) század; – 2. SS-páncélos-tüzérezred (Karl Kreutz SS-Standartenführer – LK): – I-II. és IV. SS-páncélos-tüzérosztály (a 2/I. SS-páncélos-tüzérosztály önjáró tarackokkal felszerelve, a többi osztály gépvontatású löveganyaggal); – 2. SS-páncélos-felderítőosztály (Ernst-August Krag SS-Sturmbannführer-LK+TL): – törzsszázad páncélgépkocsikkal; – egy páncélgépkocsi-század, két páncélos-felderítőszázad, egy nehézfegyver-század, egy ellátó század; – 2. SS-páncélvadászosztály (Karl Hodler SS-Hauptsturmführer): – két vadászpáncélos-század (Panzer IV/70 és Jagdpanther[292] vadászpáncélosokkal) és egy vontatott nehézpáncéltörőágyús- század; – 2. SS-páncélos-utászzászlóalj (Siegfried Brosow SS-Sturmbannführer– LK): – 1-3. század (2/1. század lövészpáncélos-század), könnyű hadihídoszlop; – 2. SS-páncélos-híradóosztály (Theodor Sorg SS-Sturmbannführer): – 1.(távbeszélő), 2. (rádiós) század; – 2. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály (Franz-Josef Dreike SS-Hauptsturmführer – LK): – 1. (3,7 cm-es önjáró-) üteg, 2. és 4. (8,8 cm-es) üteg[293]; – 2. SS-páncélos-tábori pótzászlóalj (Karl-August Goetsche SS-Sturmbannführer): öt kiképzőszázad; – 2. SS-páncéloshadoszályt ellátó alakulatok; – 2. SS-páncélos-karbantartó osztály; – 2. SS-gazdasági osztály; – 2. SS-egészségügyi osztály. 1945. március 2-án a hadosztályt váratlanul riadókészültségbe helyezték, pedig még két hét kiképzés hátra volt. Emiatt a 4/I. és 3/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljakat hátra kellett hagyni, mivel ezek csapatkiképzése még nem fejeződött be és gépjármű-állományuk sem volt hadrafogható állapotban. Így a hadosztály csupán páncélgránátos-erejének kétharmadával rendelkezett az újabb bevetés előtt.[294] Március 3-án reggel a 2. SS-páncéloshadosztály erői megkezdték menetüket Csorna nyugati körzetéből a Győr–Románd–Várpalota útvonalon, hogy kijelölt készenléti állásaikat elfoglalják. A frissen esett hó és az egyidejű olvadás miatt az utak katasztrofális állapotba kerültek. A sárral küszködő csapatok estére mégis elérték Várpalota és Románd körzetét.[295] A hadosztály aznapi adatok szerint hat bevethető Pantherrel, 24 Panzer IV harckocsival, 23 rohamlöveggel, kilenc Jagdpanther és 16 Panzer IV/70 vadászpáncélossal, valamint 23 darab 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúval rendelkezett. Gyalogsága öt erős páncélgránátos-zászlóaljból és egy közepesen erős tábori-pótzászlóaljból állt. Egy zászlóalja még feltöltés miatt hiányzott. A páncélgránátosok minimális harcoslétszáma 2300 fő körül mozgott. A hadosztály tüzérsége az alárendelt megerősítésekkel együtt 16 könnyű és hét nehéz tarackos ütegből és egy ágyús ütegből állt. A seregtest mozgékonysága csupán 40 százalék volt, de ennek ellenére korlátozott célú támadó tevékenységre alkalmasnak tartották.[296] Március 4-én a hadosztály vezetése számára egyértelművé vált, hogy sáros és túlzsúfolt utak miatt csapataik a megadott időre nem tudják elfoglalni megindulási állásaikat. Másnap, március 5-én hajnali 03.00 órától a 2. SS-páncéloshadosztály folytatta menetét, hogy Csetényen és Székesfehérváron át az Aba közelében lévő Bolondvári tanyához vonuljanak. Mivel „álcázási okokból” a járműveiket messze az arcvonal mögött kellett hagyniuk, a csapatok teljes felszereléssel körülbelül 20 kilométert gyalogoltak, míg elérték megindulási terepszakaszukat. A tervek szerint a másnapi támadásban a 3. SS-páncélgránátos-ezred halad a hadosztály élén, hogy gyalogsági harcban áttörve a szovjetek arcvonalát, biztosítsa a „Der Führer” páncélozott harccsoport harcbavetését. Ez utóbbi Kesten 2/II. SS-páncélososztályából és Heinz Werner SSSturmbannführer 4/III. (páncélozott) SS-páncélgránátos-zászlóaljának lövészpáncélosaiból és a

4/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljból állt. A páncélozott harccsoport feladata az volt, hogy a sikeres áttörés után folytassa a támadást és kezdje meg a szovjetek üldözését.[297] Az előjelek azonban nem voltak kedvezőek. A csapatok döntő többsége még mindig nem foglalta el kijelölt helyét. A 3. SS-páncélgránátos-ezred részei például még mintegy 10 kilométernyire voltak onnan, ahol lenniük kellett volna. Ráadásul gyalogoltak, ami meglehetősen kifárasztotta őket. Mivel a 4. SS-páncélgránátos-ezred még hátrébb menetelt, kizárt volt, hogy a hadosztály páncélgránátosai időben felkészüljenek a támadásra.[298]

A hadosztály harcai a „Frühlingserwachen” hadművelet alatt Március 6-án hajnalban a 3. SS-páncélgránátos-ezred elcsigázott katonái éppen csak beérkeztek készenléti állásaikba, amikor pontban 04 óra 30 perckor a II. SS-páncéloshadtest már állásban lévő hadtest-tüzérsége megkezdte rövid tűzelőkészítését. A 2. SS-páncéloshadosztály gyalogsága azonban nem lendült támadásba, mivel a 3. SSpáncélgránátos-ezred még nem volt teljes létszámban jelen. A 2. SS-páncélos-tüzérezred is menetben volt még, de ütegeit tüzelőállásba parancsolták a felvonulási útvonal mentén, hogy csatlakozhassanak a tüzérségi előkészítéshez. Persze a szűkös lőszerkészletet hamar ellőtték, s a szovjetek így értesültek ugyan a támadás megkezdéséről, de a német gyalogságot egyelőre nem is látták. Ezzel a hadosztály a harcászati meglepetés előnyét teljesen elveszítette.[299] A 4. SS-páncélgránátos-ezred aznap még csak Úrhida környékén járt, s miközben zászlóaljai másnap beérkeztek Bolondvári tanyához, a fedezékek nélküli terepen a szovjet csatarepülőgépek támadásai veszteséget okoztak nekik. A késedelem legfőbb oka az volt, hogy a németek a Velencei-tó és Balaton között két hadtestet mozgattak mindössze egyetlen útvonalon. A 3. SS-páncélgránátos-ezred késő délután parancsot kapott arra, hogy indítson támadást délkelet felé, a Sárkeresztúrtól és az Aba felé vezető úttól keletre húzódó magaslatok irányába. A kijelölt terepszakaszon a szovjet 26. hadsereg 30. lövészhadtestének csapatai jól kiépített védőállásokban várták a németek támadását. Idő hiányában a 2. SS-páncéloshadosztály nem hajthatott végre sem felderítést, sem pedig a terep-szemrevételezést. Március 7-én hajnali 05.00 órakor a 3. SS-páncélgránátos-ezred az előző nap kapott parancs értelmében néhány páncélos támogatásával támadást indított. A páncélgránátosok rohamát tüzérségi tűz nem készítette elő. Ráadásul ugyanott támadtak, ahol 6-án kellett volna, így a szovjetek már vártak rájuk. Az SS-páncélgránátosok helyzetét tovább nehezítette, hogy a páncélosok az ezred jobbszárnyán beragadtak a sárba. A németek elérték az Aba– Sárosd út vonalát és birtokba vették a környék uralgó (140-es) magaslatát is, de további támadásuk páncélos-támogatás hiányában napközben kifulladt. A 3. SS-páncélgránátos-ezred harcálláspontját egy elfoglalt szovjet bunkerben rendezték be. A hadosztály két nap alatt 18 halottat és 84 sebesültet veszített.[300] Március 8-án tovább folytak az elkeseredett harcok. A szovjetek által támpontokká kiépített magaslatok között aknamezők húzódtak. Beásott harckocsik és páncéltörő reteszállások állták el a német páncélosok útját. A 2. SS-páncéloshadosztály gyalogságát támogató harckocsik és rohamlövegek a balszárnyon ismét beragadtak a sárba, a jobbszárnyon pedig egy szovjet páncélelhárító körlet oldalazó tüze tartóztatta fel őket.[301] A hadosztály aznap 26 bevethető harckocsival, 22 rohamlöveggel és vadászpáncélossal, valamint 75 lövészpáncélossal és páncélgépkocsival rendelkezett. A harcok során eddig négy harckocsija és egy rohamlövege semmisült meg. Javítás alatt állt 35 harckocsija, 27 rohamlövege és vadászpáncélosa, illetve 149 lövészpáncélosa és páncélgépkocsija.[302] Március 9-én reggel 05.00 órakor a hadosztály tüzérsége rövid, heves tűzelőkészítést hajtott végre. Az SS-páncélgránátosok a 149-es, 153-as és 159-es magaslatok irányába indítottak támadást. Az első két magaslatot sikerült is elfoglalniuk. A 4/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj a 3. SS-páncélgránátos-ezred balszárnyát biztosította. Délelőtt a „Der Führer” páncélozott harccsoport is támadásba lendült. Célja a 159-es magaslat volt. Ezalatt a 3. SS-páncélgránátos-ezred a bevett szovjet védőállásokban maradt és felkészült, hogy biztosítsa a hadosztály jobbszárnyát, mivel a jobbszomszéd I. SS-páncéloshadtest felé a német arcvonal nem volt folytonos. Weidinger SS-Obersturmbannführernek csupán nagy nehézségek közepette sikerült vezetnie a páncélozott harccsoport harcát, mivel nem álltak rendelkezésre megfelelő híradóeszközök. Ráadásul az SS-páncélosoknak a szovjetek páncéltörő lövegeivel is meggyűlt a bajuk, amikor a 159-es magaslaton átgördültek. Az északi irányból érkező heves tűz gyors egymásutánban három német harckocsik is megsemmisített. A páncélosok nem folytathatták előrenyomulásukat. Emiatt a

támadás ismét elakadt. A harcok súlyát aznap a páncélosok és a 4/III. SS-páncélgránátoszászlóalj lövészpáncélosai viselték. A késő délelőtti órákban Ostendorff SS-Gruppenführer a páncélgránátos-ezredek közös harcálláspontjára érkezett, hogy megbeszélje a támadás további menetét. A 3. SSpáncélgránátos-ezred azt a parancsot kapta, hogy a jobbszomszéd 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály megsegítésére a szinte járhatatlan terepen indítson támadást. Wisliceny SS-Obersturmbannführer, az ezred parancsnoka ezzel nem értett egyet, ami összeszólalkozáshoz vezetett a hadosztályparancsnokkal. A visszaúton Ostendorff VW-Kübelwagen terepjáró gépkocsiját tüzérségi telitalálat érte és a hadosztályparancsnok súlyosan megsebesült.[303] Az őt kísérő tiszt meghalt. A hadosztály vezetését átmenetileg a 2. SS-páncélos-tüzérezred parancsnoka, Kreutz SS-Standartenführer vette át. Dél körül a szovjetek ellenlökést indítottak, de ezt a németek visszaverték. Ekkor a „Der Führer” páncélozott harccsoport lendült támadásba, és a visszahúzódó szovjetek között betört fedőövükbe. Az elért területnyereséget az SS-páncélosok és lövészpáncélosok a másnapi újabb támadás kiindulási pontjaként megtartották.[304] Március 10-én a 44. birodalmi gránátoshadosztály és a 2. SS-páncéloshadosztály erői heves és mindkét fél számára veszteségterhes harcok közepette birtokba vették a Sárkeresztúrtól északkeletre lévő szőlővidéket. A 2. SS-páncéloshadosztály, kihasználva ezt a sikert, a Sárosd– Sárkeresztúr útvonalig nyomult előre és az elért terepszakaszt a szovjetek ellenlökéseivel szemben is megtartotta. A szovjetek Jakabszállás körzetéből, hat harckocsival támogatott ellenlökésükkel az onnan három kilométerre nyugatra húzódó magaslatnál betörtek a 2. SS-páncéloshadosztály vonalaiba. Az SS-csapatok azonnal támadásba lendültek, s miután újra birtokba vették az elveszített magaslatot, behatoltak a szovjet harckocsik készenléti állásába. A harcoknak csak a sötétedés vetett véget.[305] Aznap a hadosztály napi létszáma 9259 fő volt, ebből 3893 katona volt harcképes. Bevethető páncélosok terén volt két Panther és nyolc Panzer IV harckocsija, 12 rohamlövege, hét Panzer IV/70 és kilenc Jagdpanther vadászpáncélosa. A páncélgránátosok három átlagos és két közepesen erős zászlóalja körülbelül 1200 főnyi harcoslétszámot jelentett. A hadosztály-tüzérség hat könnyű és három nehéz tüzérütegből állt. A korlátozott támadó feladatokra alkalmas hadosztály mozgékonysága 60 százalékos volt.[306] Március 11-én reggel 09.00 óra tájban a „Der Führer” páncélozott harccsoport ismét támadást indított. A 3. SS-páncélgránátos-ezred a jobbszárnyat biztosította, s ennek érdekében korlátozott célú támadásokat hajtott végre. Német csatarepülőgépek támogatásával a 2. SS-páncéloshadosztálynak sikerült ismét felújítani a támadást. Weidinger a páncélozott harccsoport tevékenységét parancsnoki lövészpáncélosából irányította. A 2/II. SS-páncélososztály harckocsijait és a 4/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosait eredményesen támogatták a 2/I. SS-páncélos-tüzérosztály önjáró tarackjai és a 4/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj gyalogsága. A sikeresen kibontakozó támadás során délelőtt a németek elfoglalták Csillagmajort. A hadosztály 1. (hadműveleti) vezérkari tisztje, Stückler SSObersturmbannführer ezekben a harcokban könnyebben megsebesült. A 2. SS-páncélos légvédelmi tüzérosztály fedezte a hadosztály mozgását és egy szovjet felderítő repülőgépet lelőtt. A szovjet 36. gárda-lövészhadosztály Sárkeresztúrt különösen elszántan védelmezte. A helység birtokba vétele érdekében Krag SS-Sturmbannführer 2. SS-páncélos-felderítőosztályát a II. SSpáncéloshadtest sávjából átcsoportosították az I. SS-páncéloshadtest sávjába. A páncélgépkocsik és lövészpáncélosok Soponyán át Káloz irányába vonultak. A megerősített felderítőosztály Káloztól két kilométerre északkeletre átkelt a Sárvíz-csatornán és délnyugati irányból indított támadást Sárkeresztúr felé. A nehéz terepen a németek nem tudták megszervezni fegyvereik összehangolt tűzrendszerét, így a szovjetek heves ellenállása elől hamarosan visszavonultak a csatorna nyugati partjára. Az osztály 3. százada időközben birtokba vette a csatornán átívelő hidat

és újra kisebb hídfőt hozott létre a keleti parton. Eközben a páncélgépkocsi-század Káloz környékén felderítő és biztosító feladatokat hajtott végre.[307] Ezalatt a 2. SS-páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja Sárkeresztúrtól keletre folytatta déli irányú támadását és Henrik-majorig tört előre. A harcok közben az SS-csapatok hat szovjet harckocsit (ebből kettőt páncélököllel) és három páncéltörő ágyút lőttek ki, de néhány német páncélos és lövészpáncélos is megsérült. A 4/II. és III. SS-páncélgránátos-zászlóaljak vesztesége ugyancsak jelentős volt.[308] A Sárkeresztúrt védő szovjetek sikerrel álltak ellen a 44. birodalmi gránátoshadosztály és a 2. SS-páncéloshadosztály őket támadó csapatainak. Ez utóbbi hadosztály 132. gránátosezrede a könnyebb harcvezetés érdekében a „Das Reich” alárendeltségébe került.[309] Március 12-én a hadosztálynak új parancsnokot kapott. Rudolf Lehmann SS-Standartenführer, az I. SS-páncéloshadtest vezérkari főnöke vette át a súlyosan sebesült Ostendorff helyét. Ezzel egy időben Stückler lett az I. SS-páncéloshadtest vezérkari főnöke, helyette a 2. SSpáncéloshadosztály 1. (hadműveleti) vezérkari tisztjének beosztását Ralf Tiemann SSSturmbannführer töltötte be.[310] A „Der Führer” páncélozott harccsoport újabb támadásával birtokba vette Henrik-major egészét. Itt azonban oly annyira megerősödött a szovjet ellenállás, hogy a németek védelembe kényszerültek. A szovjet peremvonalba mélyen benyomult páncélozott harccsoport szárnyait a 4/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljnak kellett biztosítania. Emil Seibold SS-Hauptscharführer, a 2/II. SS-páncélososztály 8. századának rohamlövegszakasz-parancsnoka ekkor lőtte ki frontszolgálata 65. ellenséges páncélosát, s ezért május 6-án megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét.[311] A hadosztály páncélozott harccsoportja ezzel a II. SS-páncéloshadtest délkeleti irányban legmélyebben előretört csoportosítása volt. A keskeny folyosóban Henrik-majorig csupán éjszaka lehetett utánpótlást szállítani. Mivel a harccsoport hosszúra nyúlt szárnyait a 4/II. SSpáncélgránátos-zászlóalj nem tudta hatásosan fedezni, a szovjetek persze azonnal ellenlökések sorozatát indították. A 2. SS-páncéloshadosztály egyéb kötelékei a 44. birodalmi gránátoshadosztállyal közösen északról és keletről betörtek Abára, majd tovább nyomultak dél felé. Ezzel egy időben Krag 2. SS-páncélos-felderítőosztályának 2. és 3. százada a Káloz– Sárkeresztúr út mentén újabb támadást indított, de ez a próbálkozás sem járt sikerrel. Néhány száz méterrel Sárkeresztúr előtt a támadás elakadt. Éjszaka a 2/2. SS-páncélos-felderítőszázad egy erőteljes szovjet vállalkozást vert vissza. Napközben a 132. gránátosezred visszakerült saját hadosztálya alárendeltségébe.[312] A hadosztály légvédelmi tüzérosztályának a szovjet csatarepülőgépek visszaverése állandó feladatot jelentett. A tapasztalatok szerint a 8,8 cm-es lövegek zárótüze hatásos védelmet jelentett ellenük.[313] Március 13-án különösen Henrik-major körül folytak heves harcok. Az itt védekező páncélozott harccsoportot a szovjetek három oldalról is támadták. A helyenként alig három kilométer széles folyosóban harcoló németek felett éjszakánként keresztezték egymást a szovjetek nyomjelzős sorozatai. Egy alkalommal 10 harckocsi támogatásával indítottak támadást, de a németek négy harckocsijukat kilőtték. Az előretolt állásként védett Henrik-majort Weidinger is meglátogatta, hogy a helyszínen tájékozódjék a helyzetről. Noha az előnytelen állások feladását a hadosztály többször is kérte, azt a II. SS-páncéloshadtest mindannyiszor elutasította. A védők vesztesége így egyre növekedett. Német megfigyelés szerint a szovjetek éjszakánként elvontatták sérült páncélosaikat. A seregtest elnyúló szárnyai ellen is zászlóalj és ezred erejű szovjet támadások indultak. Ezeket a németek visszaverték és újabb négy T–34 harckocsit lőttek ki (kettőt ezek közül páncélököllel). [314]

A 2. SS-páncéloshadosztály a támadás első nyolc napján (március 13-ig bezárólag) 132 halottat, 679 sebesültet és 194 eltűntet, összesen 1005 főt veszített.

Aznapi létszáma 9143 fő volt, ebből 3344 katona volt harcképes. Meglévő 51 harckocsijából csupán 11 volt bevethető, míg 56 rohamlövegéből és vadászpáncélosából is csupán 17 harcképes járművel rendelkezett. Lövészpáncélosai és páncélgépkocsijai száma ekkor 223 darab, ebből 133 bevethető volt. A hadosztály március 6-13. között összesen négy megsemmisült harckocsit és öt rohamlöveget, illetve vadászpáncélost veszített.[315] Március 14-én a 2. SS-páncéloshadosztály sávjában tovább folytatódtak a súlyos harcok. A 44. birodalmi gránátoshadosztállyal együtt támadó 3. SS-páncélgránátos-ezred csapatai Sárkeresztúr északi pereméig nyomultak előre. Krag 2. SS-páncélos-felderítőosztálya a Sárvíz-csatornán Káloznál kialakított hídfőjéből indított támadást Sárkeresztúr irányába. A kezdeti sikerek után a szovjetek friss tartalékok bevetésével és 10-20 páncélos támogatásával ellenlökéseket indítottak, s a németeket visszaszorították.[316] Aznap Weidinger SS-Obersturmbannführer, a 4. SS-páncélgránátos-ezred parancsnoka jelentést kapott arról, a hátrahagyott 4/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj is útban van az ezredhez, s éppen Városlőd körzetében állomásozik. A zászlóalj Albert Engelmann SS-Hauptsturmführer személyében új parancsnokot is kapott.[317] Március 15-én is Henrik-major körül tomboltak a legsúlyosabb harcok. A három irányból támadó szovjeteket egyelőre visszaverték, de a védők veszteségei egyre nőttek. Az előretolt állás feladását a II. SS-páncéloshadtest ismét elutasította. A hadosztály páncélos-felderítőosztályát Káloztól északkeletre lévő hídfőjében egy újabb éjszakai roham után napközben három szovjet lövészzászlóalj támadása érte, de az SS-csapatok négy 21 cm-es tarack hatásos tűztámogatásával kitartottak. A 3. SS-páncélgránátos-ezred kelet felől a Sárkeresztúrnál futó vasútvonalat támadta. A további előrenyomulásnak a helységet védő szovjetek egyelőre gátat szabtak.[318] A hadosztály páncélosállománya aznap 27 Panther (ebből bevethető 17), 22 (14) Panzer IV harckocsi, 26 (hét) rohamlöveg, 18 (hét) Panzer IV/70 és 10 (10) Jagdpanther vadászpáncélos, valamint nyolc (négy) Flak-Panzer IV légvédelmi páncélos volt.[319]

A hadosztály tevékenysége a szovjetek „bécsi támadó hadművelete” alatt Március 16-án hajnalban a szovjetek immár harmadik éjszakai támadásukat indították a 2/2. SSpáncélos-felderítőszázad állásai ellen, de ezúttal is visszaverték őket. Este végre megérkezett a parancs, hogy a felderítők adják fel a csatorna hídját és mindkét itt harcoló századuk gyülekezzék Káloztól északra. Napközben Káloztól keletre és Sárkeresztúr felől indított szovjet támadásokat kellett a 2. SSpáncéloshadosztály és a 44. birodalmi gránátoshadosztály csapatainak visszaverniük.[320] Március 17-én a „Der Führer” páncélozott harccsoport továbbra is tartotta messze előretolt állásait Henrik-major körül. A néhány páncélos által támogatott 4/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj állandó közelharcok közepette védte a teljesen szétlőtt majorépület környékét. A zászlóalj parancsnoka közzétette, hogy a hadosztály hamarosan 3000. ellenséges páncélosát fogja kilőni. Ha ezt valaki páncélököllel vagy irányzólövészként teszi, 14 nap, ha pedig kezelőszemélyzet tagjaként vagy lövegkezelőként hajtja végre, nyolc nap jutalomszabadságot kap. Erre hamarosan lehetőség is kínálkozott, amikor a szovjetek tüzérségi előkészítés után öt T–34 harckocsi támogatásával ismét támadást indítottak. A páncélozott harccsoportnál tartózkodó 2/4. SS-páncélosszázad egyik Panther-szakaszparancsnoka, a Lovagkereszttel kitüntetett Ernst Barkmann SS-Oberscharführer irányzólövésze volt a leggyorsabb, s kilőtte a hadosztály 3000. ellenséges páncélosát. A német páncélosszakasz sortüze után az öt szovjet harckocsiból kettő kigyulladt, kettő mozgásképtelenné vált, egy pedig füstölve visszavonult. Barkmann és személyzete persze sohasem kapta meg a jutalomszabadságot…[321] A hadosztály aznapi létszáma 11 633 fő volt, ebből harcképes 4575 katona. A páncélosok közül nyolc Panther, hat Panzer IV, hat rohamlöveg és 13 Panzer IV/70 vadászpáncélos volt bevethető

állapotban. A gyalogság négy átlagos, egy közepesen erős zászlóaljjal rendelkezett, s megközelítőleg 1100 főnyi harcoslétszámmal rendelkezett. Két zászlóalj a mögöttes területen tartózkodott. A hadosztály tüzérsége hat könnyű és három nehéz üteg felett rendelkezett. A támadásra csak korlátozott mértékben alkalmas hadosztály mozgékonysága hatvan százalékos volt.[322] Március 18-án a Székesfehérvárnál katasztrófával fenyegető hadműveleti helyzet ellenére a II. SS-páncéloshadtest alárendeltségében harcoló 2. SS-páncéloshadosztály továbbra is korábbi állásait védte. A páncélozott harccsoport Henrik-majornál keleti és délkeleti irányból volt kénytelen szovjet támadásokat visszaverni. A páncélozott harcjárművek technikailag már sürgősen karbantartásra szorultak. Krag SS-páncélos-felderítőosztálya a neki alárendelt 1. SS-páncélos-felderítőosztállyal közösen Káloztól északkeletre több szovjet előretörést vert vissza. Végül késő délután megérkezett a hadosztályhoz a parancs: csapatokat kivonni és Székesfehérvártól délnyugatra gyülekeztetni őket. A két SS-páncélgránátos-ezrednek a sötétedés beállta után ki kellett vonni erőit és Székesfehérvár délnyugati körzetében, Nádasdladánynál gyülekezni. Még az éjszaka folyamán tovább kellett indulniuk, hogy lehetőleg még Győrtől keletre megállíthassák a szovjet 46. hadsereg és 2. gárda-gépesítetthadtest gyors ütemben támadó erőit. A 3. SS-páncélgránátos-ezred és a 4/II. SS-zászlóalj kivonása csaknem zökkenőmentesen megtörtént. A Sárkeresztúrról Aba felé támadó szovjeteket a 3. SS-páncélgránátos-ezred utóvédei visszaverték. A páncélozott harccsoport kivonása már nehezebben ment, mert a szovjetek közelben harcoltak és a zászlóalj-harcálláspont is tele volt súlyos sebesültekkel. Az ott harcoló állomány összefogásával végül őket is sikerült kimenekíteni. A visszavonulást Barkmann Panther-szakasza fedezte. A Henrik-major körül álló sérült német páncélosokat és lövészpáncélosokat a karbantartók el tudták vontatni. A Székesfehérvár felé tartó SS-járműoszlopokat tüzérségi tűz és légitámadás is érte. A visszavonulási útvonalakat szovjet ISZ–2 nehézharckocsik is lőtték.[323] Március 19-én a 3. SS-páncélgránátos-ezred néhány harckocsi támogatásával Várpalota északi előteréből támadást indított a Vértes-hegység irányába. A német páncélosok azonban elakadtak a sárban. Ezért a támadást a gyalogságnak egyedül kellett folytatnia, de ennek ellenére jól haladtak. Az SS-ezredtől északra a magyar 1. honvéd huszárhadosztály harcolt, de néhány kisebb elszántan védekező harccsoportján kívül a zöm már visszavonult. E harcok miatt a 3. SSpáncélgránátos-ezred csupán egy nappal később ért Győr délkeleti előterébe, új bevetésének színhelyére. A 2. SS-páncéloshadosztály és a II. SS-páncéloshadtest törzse Kisbér felé vonult. Az észak felé haladó SS-hadosztálynak a német szárazföldi haderő 6. páncéloshadosztályával és 356. gyaloghadosztályával együtt a Komárom irányába törő szovjeteket kellett megállítania. A hadosztálynak Nagyigmándtól keleti irányban kellett ellentámadást indítania. Azonban aznap éjjel a 2. SS-páncéloshadosztály zöme még csak Szabadbattyán–Nádasdladány keleti körzetében menetelt. A páncélosokat Veszprémtől herendi berakodással vasúton vitték Győr felé.[324] A 2/4. SS-páncélosszázad Pantherei fedezték a 2/II. SS-páncélososztály berakodását. A századnak lassan kifogyott az üzemanyaga, s neki is be kellett volna rakodnia. A közeli repülőtérről nagy nehezen „szereztek” üzemanyagot, majd 10 Pantherrel jelentkeztek egy közeli hadtest-harcállásponton (valószínűleg a német I. lovashadtestnél). Az SS-páncélosok egy páncélozott harccsoporttal együtt ellenlökést hajtottak végre, de nem jártak sikerrel, ráadásul a visszavonuláskor két Panthert is elveszítettek. Ezt követően a 2/4. SS-páncélosszázad harckocsijai átverekedték magukat a szovjet támadó ékeken, s jelentkeztek az 1. SSpáncélosezrednél. Itt Peiper SS-Obersturmbannführer, az ezred parancsnoka el akarta venni Barkmannék nyolc Pantherét, mondván neki már csak 10 harcképes harckocsija maradt, de kezelőszemélyzete jóval több van. Barkmann-nak és társainak gyalog kellett volna áttörniük saját csapataikhoz. Végül a kényes helyzetet úgy oldották meg, hogy a „Das Reich” Pantherei március 28-ig az 1. SSpáncélosezreddel közösen harcoltak. Egy alkalommal a 2/4. SS-páncélosszázad kilenc T–34 harckocsit lőtt ki. Egy másik alkalommal Barkmann egy ISZ–2 nehézharckocsit semmisített meg.

Végül a század 28-án a Fertő-tónál csatlakozott saját páncélosezredéhez. A harcok során kilőtt két Panthert (köztük Barkmann harckocsiját) fel kellett robbantani.[325] Mácius 20-án hajnalban a 2. SS-páncéloshadosztály erői beérkeztek Nagyigmánd körzetébe, hogy itt állítsák meg a szovjetek előrenyomulását. A gyülekezési körlet biztosítására a 2. SSpáncélos-felderítőosztály és a 2. SS-páncélos légvédelmi tüzérosztály kötelékéből harccsoportot hoztak létre Dreike SS-Hauptsturmführer parancsnoksága alatt. A légvédelmet a 3,7 cm-es gépágyús üteg látta el, a 8,8 cm-es légvédelmi lövegeket földi célpontok ellen vetették be. A harccsoport dél körül érte el kijelölt állásait, majd Kisbér és Nagyigmánd között védelembe rendezkedtek be. A biztosító állás mögött a hadosztály járműoszlopai egymás után érkeztek be. A 4. SS-páncélgránátos-ezred 19-én este a Veszprém–Tét–Ménfőcsanak– Győr–Bábolnapuszta útvonalon érkezett be Csemerházi-majorhoz. Másnap hajnalban az SS-páncélgránátosok elkészítették hevenyészett állásaikat. A 3. SS-páncélgránátos-ezred veszprémi harcai miatt egyelőre késett.[326] A 2. SS-páncélos-felderítőosztály kisebb részei még a Sárvíz-csatorna mentén harcoltak. Miután a szovjetek kiverték őket Nagyhörcsökpusztáról, Belmajort védték Káloztól északra.[327] Március 21-én a 2. SS-páncéloshadosztály Kisbértől északra felzárkózott a Dreike-harccsoport biztosító vonalára. A 2. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály 12 darab 8,8 cm-es lövegét és kilenc 3,7 cm-es ikercsövű légvédelmi gépágyúját a 2. SS-páncélos-felderítőosztály gyalogsága fedezte, amely emellett felderítést is végrehajtott. A 4/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj védőállást foglalt Nagyigmándtól keletre. Ugyanakkor viszont a 4/II. SS-zászlóalj korlátozott célú támadást indított egy tanya ellen Cséptől északkeletre. A Kocs és Ete között birtokba vett területet másnap fel kellett adni, mivel a zászlóaljat a szovjetek átmenetileg elvágták az ezredtől. A hadosztály jobbszárnyán már a 6. páncéloshadosztály harcolt. Kisbért a szovjetek előző éjjel lerohanták. A 2. SS-páncélos-felderítőosztály támadást indított, hogy visszafoglalja a települést. Tűztámogatásról a 2. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály lövegei gondoskodtak, amelyek Kisbér szélső házai közül sokat felgyújtottak. A felderítőosztály így jelentősebb ellenállás nélkül elfoglalhatta a helységet.[328] Március 22-én a 2. SS-páncélos-felderítőosztály a 6. páncéloshadosztály alárendeltségébe került, hogy lezárja a Románd–Bakonybánk útvonalat. Cséptől északkeletre a 2. SS-páncéloshadosztály szétvert egy ezred erejű szovjet lövészköteléket, amelyet 25 páncélos támogatott. Este 23.00 órakor a 4. SS-páncélgránátos-ezred visszavonult a Kisigmánd–Nagyigmánd vonalra. Ide érkezett be a korábban nélkülözött 4/I. SSpáncélgránátos-zászlóalj is, amelyet az ezred jobbszárnyán vetettek be. A 2. SS-páncélos-felderítőosztály elvezénylése miatt a hadosztály jobbszárnyát a páncéloslégvédelmi tüzérosztály biztosította. Csép és Ete között több ezrednyi szovjet lövészerő lendült támadásba, de a 2. SS-páncélos-tüzérezrednek már nem volt lőszere. A rohamozó szovjeteket végül a légvédelmi tüzérosztály lövegei vették tűz alá. Gránátjaik mintegy tíz méteres magasságban, a szovjetek feje felett robbantak. A támadás összeomlott. A légvédelmi tüzérosztály aznap lőtte le a háborúban utolsó, 251. ellenséges repülőgépét.[329] A 3. SS-páncélgránátos-ezred beérkezett Győr délkeleti előterébe, ahol már állásban volt az ezred I. zászlóalja, amelyet korábban német területen feltöltöttek.[330] Március 23-án a 4. SS-páncélgránátos-ezred jobbszárnya ellen erős szovjet támadások indultak. A tapasztalatlan 4/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj súlyos veszteségeket szenvedett. A mintegy hadosztálynyi erővel támadó szovjeteket Ete és Csép között a 2. SSpáncéloshadosztály erői visszaverték. A helyi betöréseket a németek felszámolták és öt szovjet harckocsit kilőttek. Csép északkeleti részén viszont a szovjetek betörésüket sötétedésig tovább mélyítették.[331] Március 24-én a hadosztály két SS-páncélgránátos-ezredének arcvonalhossza megközelítette a 14 kilométert, ezért minden zászlóaljat az első vonalban kellett bevetni. Ez idő tájt újabb személyi utánpótlás érkezett a haditengerészet kötelékéből, akiket azonban gyalogsági harcra még ki kellett képezni.

A hadosztály teljes arcvonalszakaszán heves harcok folytak. A szovjetek megpróbálták átlépni az Ete–Nagyigmánd–Komárom útvonalat. Csépnél váltakozó küzdelem tombolt. A helység északi részébe benyomult 4/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljat szovjet gyalogság és 10 harckocsi a helység templománál bekerítette. Felmentésükre ellenlökések indultak, de ezek először eredménytelennek bizonyultak. Később a zászlóalj részei mégis kitörtek.[332] A hadosztály aznap két bevethető Panther és öt Panzer IV harckocsival, három StuG. III rohamlöveggel, két Panzer IV/70 és öt Jagdpanther vadászpáncélossal, valamint 17 darab 7,5 cmes nehéz páncéltörő ágyúval számolhatott. Öt átlagos páncélgránátos-zászlóalja körülbelül 1000 főnyi harcoslétszámmal rendelkezett. Alárendeltségében volt a 102. tábori-pótdandár egy zászlóalja és a 12. SS-páncéloshadosztály páncélos-felderítőosztálya is. Tüzérsége három tüzérosztályban 19 könnyű és 21 nehéz tábori tarackkal és három ágyúval rendelkezett. A hadosztály mozgékonysága 60 százalék volt, de már csak védelemre volt alkalmas. A II. SSpáncéloshadtest törzse szerint viszont még korlátozott támadó feladatokat végre tudott hajtani.[333] Március 25-én a hadosztály körülbelül délig védte az Ete–Csép–Kisigmánd vonalat. Kisigmándot napközben elfoglalták a szovjetek. Ete és Csép között szovjet erők páncélosok támogatásával betörést értek el, amit estefelé a Komárom–Kisbér vasútvonal mentén sikerült felfogni. A hadosztály jobbszárnyán harcoló 6. páncéloshadosztály is visszavette állásait a Pápa– Kisbér vasútvonalig.[334] Március 26-án a szovjetek betörtek az I. és II. SS-páncéloshadtestek közé. A 2. SSpáncéloshadosztály Tárkánytól keletre védekezett a szovjet 46. hadsereg támadásai ellen.[335] Este a hadosztályt a 6. páncéloshadosztály erőivel együtt visszavonták a Komáromtól délre tartott arcvonal-kiszögellésből. Március 27-én a 2. gárda-gépesítetthadtest páncélosaival támogatott szovjet lövészhadosztályok a 2. SS-páncéloshadosztályt és a 6. páncéloshadosztályt visszavetették a Kisbarátfalva–Bőnyrétalap–Gönyű vonalra. A szovjetek egyik Győr felé nyomuló ékét a Duna mentén a 2. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály támogatásával sikerült feltartóztatni. Este Bőnyrétalaptól északra a szovjetek betörtek a hadosztály főharcvonalába, de ott a németek elreteszelték a támadást. A II. SS-páncéloshadtest aznap kilenc szovjet páncélos kilövését jelentette.[336] A hadosztály Győr déli körzetében mintegy 2800 fős személyi feltöltést kapott, zömmel 17-18 éves fiatalokból, akiket a haditengerészet kötelékéből vezényeltek a Waffen-SS-hez. Nagyobb segítséget jelentett azonban az a 80 (bár jórészt tapasztalatlan) altiszt, akik szintén ekkor érkeztek a hadosztályhoz.[337] Március 28-án a 2. SS páncéloshadosztály azt a feladatot kapta, hogy a Mórichida–Árpás terepszakaszon létesített szovjet hídfőt számolja fel, mivel onnan kiindulva a szovjetek már Csornára is betörtek. A meginduló SS-csapatok nem jutottak messzire, mert már Rábapatona– Kóny vonalában feltartóztatták őket. A hadosztály részei a 6. páncéloshadosztállyal közösen visszavertek egy 30-40 páncélossal támogatott szovjet támadást a győri hídfő ellen, de ennek ellenére a szovjetek beszivárogtak a város déli részébe. Este a németek feladták a győri hídfőt, így a város gyakorlatilag szovjet kézre került.[338] A 2. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály is részt vett Győr védelmében a város délkeleti részén. A harcolva visszavonuló osztály körülbelül egy tucat szovjet páncélost lőtt ki, de eközben maga is mintegy 30 százalékos veszteséget szenvedett. A hadosztály SS-páncélgránátos-ezredei Győrtől nyugatra gyülekeztek. A 4. SSpáncélgránátos-ezred Csornán keresztül Beledre vonult, ahol biztosító állásokat létesített. A délután folyamán a 4/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj vonalán a szovjetek Kapuvár irányába betörtek. Este 23.00 órakor az ezred ismét visszavonult. A 2. SS-páncéloshadosztály páncélosai a magyar 1. honvéd hegyidandár vonalába betört szovjetek visszaverésére indultak, de végül még Csornát sem tudták megtartani.[339] Március 29-én a 2. SS-páncéloshadosztály Kapuvár körzetében épített ki reteszállásokat az északi és nyugati irányban előretörő szovjet csapatok ellen. Himodnál és Hövejnél a németek

visszaverték a szovjetek támadását. A két SS-páncélgránátos-ezred Himod és Vitnyéd között biztosító állásokat létesített.[340] Március 30-án Vitnyéden a 2. SS-páncélos-felderítőosztály 2. százada és egy légvédelmi löveg zárta le az utat. A hadosztály csapatai a Kapuvár–Sopron útvonaltól északra harcoltak, de estig a szovjetek Sarród magasságáig vetették vissza őket. Fertőendrédnél a németek kilenc szovjet harckocsit lőttek ki. Fertőszentmiklósnál is visszaverték a szovjetek előretörését. A hadosztály ezután Eszterháza felé vonult vissza (az ottani kastélyban volt a hadosztályharcálláspont is). Körülbelül 23.00 óra körül az SS-csapatok a Fertő-tó keleti előterébe értek. Aznap sikerült kapcsolatot létesíteni a hadosztálytól délre harcoló I. SS-páncéloshadtesttel is.[341] Március 31-én az Eszterháza térségében harcoló 2. SS-páncéloshadosztály zömét a szovjetek újabb támadása visszavetette a mai Hansági-főcsatorna mögé, s ezzel gyakorlatilag kiszorította Magyarország területéről. Végül a 3. SS-páncélgránátos-ezred utóvédjei is elhagyták Eszterháza déli körzetét. Az ezred harcálláspontját birodalmi (osztrák) területre, Wallernbe helyezték át. Az eszterházi kastély sértetlen maradt. A herceg tiszttartója állítólag egy üveg tokaji aszúval köszönte meg az ezred parancsnokának, Wisliceny SS-Obersturmbannführernek, hogy megkímélték a kastélyt.[342] A 2. SS-páncéloshadosztály a Fertő-tó keleti partja mentén Bruck érintésével Bécs déli pereméig vonult vissza. A város keleti részét, majd annak körzetét védte április 5-13. között. Ezt követően Melk keleti előterében folytatott védekező harcokat. A hadosztályt 1945. április 26. után Prága, illetve Drezda térségébe csoportosították át. A 4. SSpáncélgránátos-ezred harccsoportja Weidinger SS-Obersturmbannführer parancsnoksága alatt fedezte Prága kiürítését május 8-ig. A hadosztály zöme 1945. május 9-én amerikai csapatoknak adta meg magát Pilsen környékén.[343]

8. A 3. „Totenkopf” SS-páncéloshadosztály (3. SS-Panzer-Division „Totenkopf”) Korábbi elnevezései: 1939. október – SS-Totenkopf-Division 1942. november 9. – SS-Totenkopf-Division (mot.) 1942. november 17. – SS-Panzer-Grenadier-Division „Totenkopf” 1943. október 22. – 3. SS-Panzer-Division „Totenkopf” A hadosztályt 1939. októberében az SS-Totenkopfverbände állományának felhasználásával állították fel részben gépkocsizó gyaloghadosztályként. 1940. május 18-tól részt vett a nyugati hadjáratban, ahol súlyos harcokat vívott többek között Cambrai, Arras és Béthune térségében. Le Paradis-nál a hadosztály egyik százada súlyos veszteségei megtorlásaként a századparancsnok, Fritz Knöchlein[344] SS-Obersturmführer utasítására legéppuskázta a brit hadifoglyokat. Júniusban „Totenkopf” hadosztály a francia-spanyol határig nyomult előre, majd a francia-német fegyverszüneti vonal mentén állomásozott különböző helyőrségekben. 1941. május elején a hadosztályt visszavezényelték Németországba. A 1941. június 24-től a keleti fronton vetették be. Először a litván határon harcolt, majd az Ilmeny-tótól délre támadott. Júliusban részt vett a Sztálin-vonal áttörésében. Ezután augusztus végétől szeptember közepéig tovább nyomult Gyemjanszkon át észak felé, Lusno és Leningrád irányába. A „Totenkopf” hadosztály 1941. szeptember végétől 1942. június végéig Lusno, az Ilmeny-tó és Gyemjanszk körül védelemben harcolt. A „gyemjanszki katlanban” szétforgácsolódott alakulatok zömét 1942 nyarán kivonták, de kisebb részei tovább harcoltak a körzetben (szeptembertől Simon-harccsoportként) egészen 1942. november elejéig. Miután a hadosztályt Dél-Franciaországban különleges hadrendű, páncélosezreddel is rendelkező SS-páncélgránátos-hadosztályként szervezték át és feltöltötték, 1942. október vége1943. január vége között rövid ideig a Földközi-tenger, majd az Atlanti-óceán partján állomásozott.

1943. február második felében csatlakozott a Harkovnál harcoló SS-páncéloshadtest másik két páncélgránátos-hadosztályához. Március és április folyamán Harkov és Belgorod körzetében vívott elhárító harcokat. A hadosztály részt vett a kurszki csatában, s az annak tetőpontjának tekintett 1943. július 12-13i prohorovkai páncélosütközetben is. Július 5-től 18-ig csapatai 214 szovjet páncélost lőttek ki és 1547 hadifoglyot ejtettek.[345] A „Totenkopf” SS-páncélgránátos-hadosztály 1943. július 17-től szeptember közepéig Harkov térségében már védelmi harcokra kényszerült. Ezt követően Kijevnél és a Dnyeper partján harcoltak csapatai október végéig. Október végén a hadosztályt 3. „Totenkopf” SSpáncéloshadosztállyá nevezték át, de a kimerült csapatok számára ez jelentősebb feltöltést nem jelentett. Novembertől 1944. január közepéig a hadosztály Krivoj Rogtól északra ugyancsak elkeseredett védekező harcokat folytatott. Ezt követően harcolva vonult vissza a román határ felé, ahol Romantól északra június közepéig védekezett. A hadosztály 1944. júniusában a keleti front középső szakaszára szállították, ahol először júliusban Grodno, majd augusztustól október végéig Varsó térségében vívott sikeres védelmi harcokat. Novemberben a Bug torkolatánál harcolt, majd december 25-ig Modlin körzetében állásharcokat vívott a szovjet csapatokkal.[346] Miután a szovjetek 1944. december 24-én csaknem bekerítették Budapestet, Hitler még aznap este a IV. SS-páncéloshadtest alárendeltségében Magyarországra rendelte a 3. SS- és 5. SSpáncéloshadosztályt, hogy részt vegyen a magyar főváros felmentésére indított „Konrad” fedőnevű támadásban.[347] A páncéloshadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1945. január 1-i adatok alapján:[348] – Teljes létszám: az adott időpontról pontos adat nem áll rendelkezésre; – hadosztályparancsnok: Helmuth Becker SS-Brigadeführer, a Waffen-SS vezérőrnagya[349] (LK+TL); – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Erich Eberhardt SS-Obersturmbannführer (LK); – hadosztálytörzs térképész-csoporttal, hadosztály-kísérőszázaddal és táboricsendőrszakasszal; – 3. SS-páncélosezred (Anton Laackmann SS-Obersturmbannführer): – 3/I. SS-páncélososztály (Erwin Meierdress SS-Sturmbannführer): 1-4. páncélosszázad Panther harckocsikkal, egy ellátó század; – 3/II. SS-páncélososztály (? Lübbelt SS-Hauptsturmführer): 5-8. század Panzer IV harckocsikkal és részben rohamlövegekkel, egy ellátó század; – 3/9. SS-nehézpáncélos-század Tiger E nehézharckocsikkal; – műhelyszázad; – 5. „Totenkopf” SS-páncélgránátos-ezred (Max Kühn SS-Obersturmbannführer): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[350], az 5/I. SS-páncélgránátoszászlóalj lövészpáncélos-zászlóalj volt; – 13. SS- (önjáró gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (önjáró légvédelmigépágyús-) század; – 16. SS- (páncélos-utász-) század; – 6. „Theodor Eicke” SS-páncélgránátos-ezred (Franz Kleffner SS-Obersturmbannführer – LK): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[351]; – 13. SS- (önjáró gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (önjáró légvédelmigépágyús-) század; – 16. SS- (páncélos-utász-) század; – 3. SS-páncélos-tüzérezred (Josef Swientek SS-Standartenführer – LK): – I-IV. SS-páncélos-tüzérosztály (a 3/I. SS-páncélos-tüzérosztály önjáró tarackokkal felszerelve, a többi gépvontatású löveganyaggal); – 3. SS-páncélos-felderítőosztály (Gerhard Pellin SS-Sturmbannführer): – törzsszázad páncélgépkocsikkal;

– egy páncélgépkocsi-század, két páncélos-felderítőszázad, egy nehézfegyver-század, egy ellátó század; – 3. SS-páncélvadászosztály (Adolf Pittschellis SS-Sturmbannführer – LK): – 1-2. vadászpáncélos-század (Jagdpanzer IV vadászpáncélosokkal és StuG. III rohamlövegekkel), 3. (vontatott nehézpáncéltörőágyús-) század; – 3. SS-páncélos-utászzászlóalj (Ludwig Schwermann SS-Sturmbannführer): – 1-3. század (a 3/1. század lövészpáncélos-század), könnyű hadihídoszlop; – 3. SS-páncélos-híradóosztály (Kurt Höhne SS-Hauptsturmführer): – 1.(távbeszélő), 2. (rádiós) század; – 3. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály (Joachim Mitthof SS-Sturmbannführer): – 1. (3,7 cm-es) üteg, 2-4. (8,8 cm-es) üteg; – 3. SS-páncélos-tábori pótzászlóalj (Ernst Kiklasch SS-Sturmbannführer): öt kiképzőszázad; – 3. SS-páncéloshadoszályt ellátó alakulatok; – 3. SS-páncélos-karbantartó osztály; – 3. SS-gazdasági osztály; – 3. SS-egészségügyi osztály. A tervezett támadással kapcsolatban két változat merült fel. A „Déli megoldás” (Südlösung vagy „Paula”) esetében a németek Székesfehérvár északi térségéből kiindulva északi-északkeleti irányban támadtak volna, a páncélosok számára igen kedvező terepen. Azonban a felvonuláshoz öt teljes napra lett volna szükség és a vasúthálózat rossz állapota miatt az úton való átcsoportosításhoz 900 köbméterrel több üzemanyagra lett volna szükség, mint az északi változatban.[352] Az „Északi megoldás” (Nordlösung vagy „Konrad”) előnye a gyorsabb felvonulás és a kisebb üzemanyagigény volt, de a terep hegyvidéki jellege miatt a Komárom felől támadó SS-páncélosok manőverezése és harctevékenysége jelentős akadályokba ütközhetett. A kétséget Walther Wenck altábornagy, a német szárazföldi haderő vezérkarának vezetési csoportfőnöke oszlatta el, amikor 1944. december 30-án Eszterházán tartott megbeszélésen elfogadta a Dél Hadseregcsoport északi megoldást támogató érveit. Megállapodtak Otto Wöhler gyalogsági tábornokkal, aki december 23-tól a leváltott Friessner vezérezredes helyett a hadseregcsoport új főparancsnoka volt, hogy a támadás 1945. január 1-én este északon indul „Konrad” fedőnévvel.[353] Wöhler december 31-én este a Balck-seregcsoportnak[354] küldött táviratában a seregcsoport által végrehajtandó „Konrad” hadművelet céljaként elsősorban a Budapest és a Vértes-hegység között lévő szovjet erők szétzilálását és megsemmisítését, valamint a Budapesttel való kapcsolat megteremtését jelölte meg.[355] A 3. SS-páncéloshadosztály csapatai a „Konrad” hadművelet megindításakor nem voltak teljes létszámban Magyarországon. A Győr, Komárom és Tárkány körzetében gyülekező csapatok csak a hadosztály 66 százalékát tették ki, de a hiányzó kötelékek többnyire az ellátó alakulatokhoz tartoztak.[356] A hadosztály páncélosereje ekkor 11 bevethető Tiger E nehézharckocsiból, 29 Pantherből, 16 Panzer IV-ből és körülbelül 20 Jagdpanzer IV vadászpáncélosból és StuG. III rohamlövegből állt. [357]

A hadosztály részvétele a „Konrad” hadműveletben 1945. január 1-én este 19 óra 30 perckor a 3. SS-páncéloshadosztály a IV. SSpáncéloshadosztály balszárnyán, a hadtest többi kötelékével együtt megindította támadását Budapest irányába. Fél órával később a német 96. gyaloghadosztály 283. gránátosezrede Dunamocstól délre, 287. gránátosezrede pedig Nyergesújfalunál indított támadást a Dunán át, hogy hídfőket foglaljon a déli parton és szabaddá tegye a 3. SS-páncéloshadosztálynak a parti

útvonalat. A meginduló SS-páncélosok éjfél körül elérték Dunaalmást, de itt a századparancsnoki Tiger E-t kilőtték a szovjetek.[358] Másnap, január 2-án hajnalban Dunaalmás körül tovább folytatódtak a súlyos harcok. Reggel 06 óra 45 perckor Meierdress SS-Sturmbannführer 101-es toronyszámú Pantherét a házak között egy szovjet önjáró löveg közvetlen közelről kilőtte. A 3/I. SS-páncélososztály parancsnoka elesett.[359] Reggel a 3. SS-páncéloshadosztály páncélgránátosai már Neszmély keleti peremén álltak heves harcban a szovjet 80. gárda-lövészhadosztály erőivel és az őket támogató 170. harckocsidandár páncélosaival. Napközben tovább támadtak kelet felé, de a parti utat lezáró szovjet csapatok 16 harckocsival megerősített védelmét csak súlyos harcok után tudták áttörni. Ezután sikerült egyesülni a 96. gyaloghadosztály hídfőiben harcoló német csapatokkal Nyergesújfalu körzetében. Bár a szovjetek déli és délkeleti irányból ellenlökéseket indítottak, a hadosztály páncélozott harccsoportja déli irányban folytatta a támadást. Bajót körül a szovjet gyalogság harckocsik támogatásával szilárd védelmet épített ki, ezért itt súlyos harcok kezdődtek. A megerősített 3. SSpáncélos-felderítőosztály Tokod felé nyomult előre és elérte a Nyergesújfalutól négy kilométerre keletre lévő ipartelepet.[360] Január 3-án reggelre a 6. SS-páncélgránátos-ezred csapatai heves helységharcban elfoglalták Bajnát. Itt 14 löveget és nagy mennyiségű gyalogsági nehézfegyvert zsákmányoltak. Az ezred erői Nagysápon át lassú ütemben délkelet felé nyomultak tovább. Napközben a szovjetek 25 harckocsival ellenlökést hajtottak végre és újra betörtek Bajna déli részébe. A 3. SS-páncéloshadosztály csapatai ellenlökéssel kiszorították őket és 11 harckocsijukat kilőtték (hatot páncélököllel). A szovjetek tovább erősítették csapataikat a helységtől délkeletre húzódó magaslatokon. A hadosztály egy másik harccsoportja elfoglalta Nagysápot és Bajnától északkeletre harcolt. A 3. SS-páncélos-felderítőosztály nyugat felé derített fel.[361] Január 4-én tovább folytak a súlyos harcok Bajna körül. A támadó SS-csapatok a kitartóan védekező szovjet lövészek és harckocsik miatt csak lassan tudtak teret nyerni. A megerősített 3. SS-páncélos-felderítőosztály reggel Sárisáp ellen indított támadást. Napközben a hadosztály erői felszámolták a szovjetek páncéltörő reteszállásait Bajnától délre és délkeletre. Az itt bevetett páncélozott harccsoport azonban a helységtől négy kilométerre keletre újabb szovjet páncéltörő ágyúkba és harckocsikba ütközött. Az SS-páncélosok megkerülő manőverrel Szomor északnyugati széléig nyomultak előre. A hadosztály páncélos-felderítői elfoglalták Sárisápot, visszaverték a szovjetek páncélosokkal támogatott ellenlökését, majd jó ütemben folytatták támadásukat Kirva felé. A IV. SS-páncéloshadtest aznap 40 szovjet harckocsi és önjáró löveg kilövését jelentette, s ezek nagy része – jellemzően a harcok hevességére közelharcban semmisült meg. A hadtest a „Konrad” hadművelet első négy napján egyebek mellett 79 szovjet páncélos, 160 löveg és 107 páncéltörő ágyú megsemmisítését, vagy zsákmányul ejtését jelentette.[362] Január 5-én a 6. SS-páncélgránátos-ezred részei a Bajna–Szomor útvonal mentén az erős szovjet védelemmel folytatott harcok közepette hajnalban elérte Szomor északi bejáratát. A helység körül a németek 45 szovjet harckocsit és számos páncéltörő ágyút számoltak össze. Az 5/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj és a 6. SS-páncélgránátos-ezred részei napközben betörtek Szomor területére, ahol elkeseredett helységharc vette kezdetét. A 3. SS-páncélosezred áttört a helységen és délkeleti irányban két kilométert nyomult előre. Ott egyesült az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztály 10/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljával. A harcok közben Laackmann SSObersturmbannführer, a 3. SS-páncélosezred parancsnoka súlyosan megsebesült. Január 2-a óta az ezred kilenc Panzer IV, 10 Panther és négy Tiger E harckocsija vált harcképtelenné.[363] Az 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj lezárta a Sárisápról délkelet felé vezető utat. A hadosztály páncélos-felderítőosztályának támadása Dágtól északnyugatra egy szovjet páncéltörő reteszállás előtt elakadt.[364] Január 6-án a 3. SS-páncéloshadosztály a Dunazug-hegység útjain Zsámbék felé folytatta támadását. Egyik harccsoportja elfoglalta a Zsámbéktól négy kilométerre északnyugatra lévő

magaslatot, de egy újabb szovjet páncélelhárító körlet megakasztotta támadását, ezért ezt kelet felé megkerülte. Bajna délkeleti körzetéből a 3. SS-páncélos-utászzászlóalj kelet felé indított támadást. A 3. SSpáncélos-felderítőosztály ugyanakkor Sárisáptól dél felé, Kirva irányába nyomult előre. A hadosztály páncélosezrede ugyancsak Sárisáp irányából Dág felé indult támadásra, de a helységtől északnyugatra harcoló szovjet páncéltörő ágyúk és páncélosok ellenében csak lassan jutott előre.[365] A 3. SS-páncéloshadosztály aznap nyolc harcképes Panzer IV és 10 Panther harckocsival, négy Tiger E nehézharckocsival, kilenc Jagdpanzer IV vadászpáncélossal és 13 StuG. III rohamlöveggel rendelkezett. A gyalogság egy erős, öt közepesen erős és egy átlagos zászlóaljában legkevesebb 1900 fő harcolt az első vonalban. A hadosztály-tüzérség öt könnyű és öt nehéz ütegből állt. A seregtest 80 százalékos mozgékonysággal bírt és támadásra korlátozottan alkalmasnak tartották. [366]

Január 7-én reggelig a 6. SS-páncélgránátos-ezred legyűrte a szovjetek elszánt ellenállását és elérte Zsámbék nyugati előterét. Ott azonban a hadosztály-tüzérség teljes tűzerejének összpontosítása ellenére sem sikerült a szovjet páncélelhárító körletek szétverése. A környéken jelentős szovjet páncéloserők is tevékenykedtek, amelyek közül a 3. SS-páncélosezred aznap 17 darabot kilőtt.[367] Miután a hadosztály erői Sárisáp felől visszavertek egy szovjet támadást, a délután folyamán ismét támadásba lendültek és mintegy öt kilométert nyomultak előre déli irányban.[368] A hadosztály a „Konrad” hadművelet első hét csatanapján 242 halottat (ebből 10 tisztet), 1064 sebesültet és 54 eltűntet, összesen 1360 főt veszített. Páncélosai közül a nem végleges adatok szerint négy Panther, 10 Panzer IV harckocsi, két Jagdpanzer IV vadászpáncélos és egy StuG. III rohamlöveg megsemmisült.[369] Január 8-án reggel a 3. SS-páncéloshadosztály élei szétverték a szovjetek egyik erős páncéltörő reteszállását, majd 300 méterre megközelítették a Zsámbéktól egy kilométerre nyugatra lévő útelágazást. A térségben a szovjet tüzérség igen jelentős erőkkel harcolt, ezért a hadosztály kisebb harccsoportjai heves harcokra kényszerültek Töktől északnyugatra és Kirva nyugati és északnyugati körzetében.[370] A hadosztály a Zsámbéktól nyugatra és Mány környékén egyre szaporodó szovjet ellenlökések miatt ezen a napon már gyakorlatilag védelemre kényszerült. Január 9-én tovább folytatódtak a harcok Zsámbék északi körzetében és Mánynál, ahol a szovjetek heves ellenlökéseket indítottak a 3. SS-páncéloshadosztály vonalai ellen. A Budapesten bekerített védők utánpótlása érdekében a Balck-seregcsoport Ernst Philipp alezredes parancsnoksága alatt a Duna balpartján egy harccsoporttal akart utat törni az élelmiszert és hadianyagot szállító tehergépkocsi-oszlopnak. Ebbe a kudarcot valló különítménybe a 3. SS-páncéloshadosztály egy-két harckocsit és rohamlöveget, valamint három nehéz felderítő páncélgépkocsit adott.[371] Január 10-én a Zsámbék és Mány körül folyó harcok egyre inkább helyi jelleget öltöttek, miután a IV. SS-páncéloshadtest erőkifejtésének súlypontját az 5. SS-páncéloshadosztály egy átcsoportosított harccsoportja révén áthelyezték a hadtest balszárnyára. Ez persze nem jelentette a harcok hevességének csökkenését. A szovjetek folytatták helyi támadásaikat, de ezeket a 3. SS-páncéloshadosztály erői rendre visszaverték. A 6. SSpáncélgránátos-ezred Zsámbéknál hét szovjet harckocsit semmisített meg. Ezzel együtt a hadosztály január 1-10. között összesen 145 páncélos kilövését jelentette.[372] Január 11-én a 6. SS-páncélgránátos-ezred újabb zászlóalj erejű szovjet támadásokat vert vissza és állásait megtartotta. Kirvánál a 3. SS-páncélos-felderítőosztály ugyancsak tartotta magát. Az 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj Sárisápot védte sikerrel.[373] Január 12-én a 3. SS-páncéloshadosztály saját arcvonalszakaszán csupán kisebb helyi szovjet előretöréseket vert vissza. A 6/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj Kirvától északnyugatra leváltotta a 3. SS-páncélos-felderítőosztály kötelékeit. Itt az uralgó 317-es magaslat szovjet kézbe került.[374]

Január 13-án este megkezdődött a hadosztály csapatainak átcsoportosítása Székesfehérvár délnyugati körzetébe. A megerősített IV. SS-páncéloshadtestnek innen kellett újabb felmentő támadást indítania Budapest felé „Konrad 3” fedőnéven.[375] Január 14-től 17-ig a 3. SS-páncéloshadosztály erőit több ütemben átcsoportosították Veszprém és Zirc körzetébe. A páncélosokat kisebb részben vasúton szállították – az álcázás érdekében Komáromon keresztül. A hadosztály legtöbb járművének és alakulatának azonban saját erőből kellett elérni az új gyülekezési körletet. A hadosztályt leváltó 3. lovasdandár nehézfegyverzete késett, ezért a 3. SS-páncélosutászzászlóalj, valamint az 5/III. és a 6/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljak még egy-két napig állásaikban maradtak, hogy biztosítsák a dandár beérkezését.[376] Január 15-én a hadosztály páncélosereje 21 Panzer IV-ből (ebből bevethető 10), 24 (hét) Pantherből, 11 (négy) Tiger E nehézharckocsiból, 15 (hat) Jagdpanzer IV vadászpáncélosból és 31 (15) StuG. III rohamlövegből, valamint 81 (64) lövészpáncélosból és 10 (hét) felderítő páncélgépkocsiból állt.[377] Január 17-én este 22.00 órától a 3. SS-páncéloshadosztály alakulatai elfoglalták készenléti állásaikat Berhidától délre, az 1. páncéloshadosztálytól jobbra. A hadosztály harcálláspontja Hajmáskéren, a magyar Honvédség tüzérségi lőterén volt. A támadás végrehajtására Becker SSBrigadeführer hadosztályának csapataiból három harccsoportot alakított ki. A hadosztály balszárnyán Fritz Eckert SS-Sturmbannführer által vezetett „Kampfgruppe Eckert” helyezkedett el, amely az 5. SS-páncélgránátos-ezredből (egy zászlóalja nélkül) és a 3. SSpáncélvadászosztály páncélosaiból állt. Utóbbi alakulat parancsnoka Boris Kraas SSSturmbannführer volt. A hadosztály súlyponti csoportosítása Adolf Pittschellis SS-Sturmbannführer 3. SSpáncélosezredéből (10 harcképes Panzer IV, kilenc Panther, négy Tiger E, néhány StuG. III rohamlöveg), valamint az ezrednek alárendelt 509. nehézpáncélos-osztály 42 bevethető Tiger B nehézharckocsijából állt, amelynek parancsnoka Burmester őrnagy volt. A páncéloscsoport Küngös körzetében gyülekezett, hogy az adott jelre északkelet felé támadásba lendüljön. A hadosztály jobbszárnyát Franz Kleffner SS-Obersturmbannführer megerősített 6. SSpáncélgránátos-ezrede fedezte, amelynek Jenő felé kellett előretörnie. A 3. SS-páncéloshadosztály tüzérsége ekkor 60 lövegből állt, ebből 18 önjáró tarack volt. A páncélgránátosok további 74 aknavetővel és 21 gyalogsági löveggel rendelkeztek. A bevethető 7,5 cm-es páncéltörő ágyúk száma 16 volt.[378]

A hadosztály harcai „Konrad 3” hadművelet keretében Január 18-án hajnali 04.00 óráig a IV. SS-páncéloshadtest hadosztályai elfoglalták készenléti állásaikat és felkészültek a támadásra. Fél óra múlva a német tüzérség lövegei és sorozatvetői tüzet nyitottak és harminc percen át verették a szovjetek állásait. A német páncéloscsapatok pontosan 05.00 órakor a Balaton és Csór között támadást indítottak. A 3. SS-páncéloshadosztály csapatainak egy része már a tüzérségi előkészítés alatt megindult a szovjetek vonalai felé. A hadosztály három harccsoportja Küngös és Berhida között indította meg támadását. A hadosztály jobbszárnyán a 3. SS-páncélvadászosztály StuG. III rohamlövegeivel és Jagdpanzer IV vadászpáncélosaival megerősített Eckert SS-harccsoport haladt délnyugati irányban. Az SS-harccsoportnak szerencsés módon nem gyűlt meg a baja a szovjet aknamezőkkel. Miután a rohamlövegek kilőtték a szovjetek tüzérmegfigyelő állását, a tüzérségi tűz pontatlanabb lett. Sima SS-Obersturmführer 3/1. SS-páncélvadászszázadának vadászpáncélosai egy tüzérütegüket szabályosan földbe taposták. Az Eckert-harccsoport ezután gyors ütemben Lászlómajor felé folytatta előrenyomulását.

A harccsoport dél körül, Polgárditól északra megosztotta erőit. A 3. SS-páncélvadászosztály rohamlövegei északkeleti irányba, Falubattyán felé fordultak. A zöm az 5/I. SS-páncélgránátoszászlóaljjal és a Jagdpanzer IV-ekkel Polgárditól északra keleti irányba tartott, hogy a kapott feladatnak megfelelően Tácnál hídfőt létesítsen a Sárvíz-csatornán. Az éket Kraas SSSturmbannführer kilenc vadászpáncélosa képezte, amelyek meglehetősen heves szovjet ellenállás közepette 14.00 óra tájban Táctól délre elérték a csatorna partját. Még éppen időben érkeztek ahhoz, hogy lássák, a szovjetek miként repítik levegőbe a víz felett átívelő hidat, ami a folyamatos német előretörés szempontjából létfontosságú lett volna. Jobb híján a németek a nyugati parton rekedt szovjeteket kezdték kifüstölni, Kraas pedig vadászpáncélosaival délről betört Tácra. Időközben Berg SS-Hauptsturmführer 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalja is felzárkózott, de a Malom- és a közvetlenül mögötte húzódó Sárvíz-csatornán át való előrenyomulás lehetetlennek látszott. A szovjetek erős géppuska- és aknavetőtüzében a németek nappal nem kockáztatták meg az átkelést. Ezért a nyugati parton rekedt 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj részei a felrobbantott híd roncsától Tác északi kijáratáig biztosító állásokat vettek fel. Kraas saját elhatározásból összegyűjtötte a páncélvadászosztály kísérő gránátosszakaszát és az 5/I. SS-zászlóalj néhány páncélgránátosát, majd megindult, hogy a megsemmisített híd roncsain át megvesse lábát a túlparton. Egy órányi küzdelem után, a késő délutáni órákban a 105ös magassági ponttól északra mégis sikerült egy kisebb hídfőt kialakítani. A hídfő kiszélesítésére tett német erőfeszítések azonban rendre meghiúsultak. A 3/1. SS-páncélos-utászszázad megpróbálkozott azzal is, hogy a hidat rendbe hozza a vadászpáncélosok számára, de kísérletét a jelentős veszteségek miatt abba kellett hagynia. Úgy tűnt, az Eckert-harccsoport támadása végképp elakadt. Kraas ekkor fogta kilenc Jagdpanzer IV páncélosát és elindult Szabadbattyán felé, ahol a vasútállomástól északkeletre a felrobbantott vasúti híd nem semmisült meg teljesen. A németek a hidat némi munkával meg tudták erősíteni annyira, hogy a vadászpáncélosok tömegét elbírja, majd gyorsan előrenyomulva hátba támadták a Táctól északkeletre lévő szovjet gyalogsági állásokat és páncéltörő ágyúkat is. Kraas innen Fövenypuszta felé fordult és a 124-es magassági pontnál átvágta a Sárkeresztúr–Székesfehérvár útvonalat. Itt vadászpáncélosait éjszakára körvédőképes, úgynevezett sündisznóállásba rendelte. Boris Kraas SS-Sturmbannführer helyzetfelismerése és vadászpáncélosainak lendületes támadása felszámolta a szovjet ellenállást Táctól keletre, s ezzel a hadosztály támadását kimozdította a holtpontról. Az SS-vadászpáncélosok ez alatt német adatok szerint 30 páncéltörő ágyút, egy nehéz önjáró löveget, egy felderítő páncélgépkocsit és mintegy 100 tehergépkocsit semmisítettek meg. Tettéért január 24-én a Vaskereszt Lovagkeresztjére terjesztették fel, amit később – már csak postumus – meg is kapott. Amikor Polgárdinál dél körül az Eckert-harccsoport szétvált, a StuG. III rohamlövegek Falubattyán és Szabadbattyán felé indultak. Az Eckert-harccsoporttól balra a kora reggeli órákban a 3. SS-páncélosezred gyenge erői is támadásra indultak. Az ezrednek erősítés gyanánt alárendelt 509. nehézpáncélos-osztály Küngösnél várta a támadás megindulását. A hadosztály saját harckocsijai egyelőre a 3. SSpáncélvadászosztállyal együtt nyomultak előre. Nemsokára az egyik Panzer IV harckocsi páncéltörőágyú-találatot kapott. Noha a 3. SS-páncélos-felderítőosztály részei segítették a páncélosokat, a támadás a szovjet aknamező előtt elakadt. A páncélosezred utászszakasza a 3. SS-páncélos-utászzászlóalj osztagaival együtt a Pantherek és Tigerek tűztámogatása mellett nagy nehezen átjárókat nyitott az aknamezőn. Már megvirradt, amikor a páncélosok folytathatták a támadást. Betörtek Sándorkára és mindent legázoltak, ami az útjukba került. A helység körül heves páncélos-összecsapás bontakozott ki, miután Füle felöl 10 szovjet páncélos a németek oldalában ellenlökést indított. A németek több szovjet harckocsit kilőttek. A támadás csupán dél körül folytatódhatott tovább, de alig egy kilométer múlva újabb szovjet páncéltörő reteszállást kellett szétverni. Miután az SS-páncélosfelderítők oldalba kapták a

szovjeteket, a támadás a Felsősomlyótól a Falubattyánba vezető útig jutott előre, majd onnan tovább kelet felé. A súlypontban alkalmazott 509. nehézpáncélos-osztály reggel 06.00 órakor Küngös körzetéből indult meg, de a németek rövidesen itt is aknamezőbe ütköztek, amit az 5. SS-páncélgránátosezred utászszázada csak 08.00 órára szedett fel. A páncélosok nem túl sokat haladtak előre, amikor az élen haladó 1. és 3. nehézpáncélos-századok mélyen lépcsőzött szovjet védelembe és beásott páncélosokba ütköztek. A német harckocsik súlyos harcok közepette „átrágták” magukat az állásokon, egészen Jenőtől délnyugatra a 188-as és 197-es magaslatokig. A nehézharckocsik mögött a 6. SS-páncélgránátos-ezred gránátosai és Pellin SS-Sturmbannführer 3. SS-páncélosfelderítőosztályának katonái számolták fel a megmaradt szovjet ellenállási fészkeket. A német páncélos éket Jenőtől délnyugatra meglepte négy szovjet SZU–76 önjáró löveg. A németek először a nagy kavarodásban saját járműveknek nézték a gyorsan közeledő páncélosokat, s nem nyitottak rájuk tüzet. A szovjetek két Tiger B-t és egy Panzer IV-et lőttek ki hátulról, mire végül velük is végeztek a felocsúdó németek. Két SZU–76 önjáró löveggel egy nyolckerekű felderítő páncélgépkocsi 2 cm-es lövege végzett oldalról. A következő órákban a 3. SS-páncélosezred harckocsijai is megérkeztek Szabadbattyánra, amely katonai táborrá változott. A 3. SS-páncéloshadosztály parancsnoka, Becker SSBrigadeführer is itt rendezte be harcálláspontját. A legnehezebb dolga talán a hadosztály páncélos-támogatás nélkül támadó Kleffnerharccsoportjának volt. A 6. SS-páncélgránátos-ezredet tömörítő csoportosítás Jenő bevételével alaposan megszenvedett. Müller SS-Hauptsturmführer 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóaljának a településtől északra végül sikerült áttörni a szovjetek állásait.[379] Január 19-én A 3. SS-páncéloshadosztály szabadbattyáni harcálláspontján éjfél után nem sokkal helyzetmegbeszélést tartottak. A 3. SS-páncélos-utászzászlóalj katonái időközben hozzáfogtak a Tác és Szabadbattyán között található csatorna-hidak helyreállításához. A munkát itt is kisebb szovjet ellenlökések lassították. A 105-ös magaslat körül állásban lévő SS-páncélgránátosok azonban tartották magukat. Még magában Szabadbattyánban is kitartott néhány szovjet katona. A 6/I. SS-páncélgránátoszászlóalj katonái kapták a feladatot, hogy tisztítsák meg a helységet. A 6/III. SS-zászlóalj Szabadbattyántól keletre, a 118-as magaslat körül keveredett kegyetlen közelharcba a szovjetekkel, és egyelőre nem is tudta elfoglalni a magaslatot. A 3. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály ütegei Tác és Falubattyán között foglaltak tüzelőállást. Az 1. üteg a nap folyamán két IL–2 csatarepülőgépet és egy szovjet vadászrepülőgépet lőtt le. Szabadbattyán hídjának helyreállításán Ostermaier SS-Untersturmführer 3/2. SS-páncélosutászszázadának katonái dolgoztak. Már azt hitték, rendbe hozták a 15 méter hosszú hidat, amikor a Seregélyes felé induló páncéloscsoport első Panther harckocsija előtt a híd ismét összeomlott. Míg a 3. utászszázad a romokat takarította el, a 2. század hozzáfogott, hogy hídelemekből egy 40 tonna teherbírású hidat verjen kissé lejjebb a csatornán. A szabadbattyáni hídveréssel az SS-utászok 08 óra 15 percre végeztek. Negyed óra múlva az 509. nehézpáncélos-osztály első Tiger B nehézharckocsija a 2. századból megpróbálkozott az átkeléssel. A páncélos csak az utolsó pillanatban tudott visszatolatni az újra összeomló hídról. Az Eckert-harccsoport viszont 07 óra 45 perckor Tác körzetéből folytatta támadását. Noha a 105-ös magaslat körül akadtak kisebb nehézségek, az 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj reggel 09.00 óra körül Fövenypusztától délnyugatra ismét harcban állt a szovjetekkel. Az itt kiépített páncéltörő reteszállást a németek elsőre át sem tudták törni. Hamarosan a 3. SS-páncélvadászosztály 2. és 3 századainak rohamlövegei érkeztek az elakadt páncélgránátosok segítségére. A szovjetek jól álcázott állásaikban keményen védekeztek. Legalább két StuG. III rohamlöveget kilőttek, az egyik harcjármű ki is égett. A harcok délután 15.00 óráig tartottak, amikor a 3. SS-páncélos-felderítőosztály a szovjetek mögé került, mire azok sietve visszavonultak. Fél óra múltán az Eckert-harccsoport is folytatta támadását Seregélyes felé. Este 20.00 óra körül érték el a Seregélyestől négy kilométerre nyugatra, Belsőbáránd körül húzódó magaslatokat.

Időközben természetesen a 3. SS-páncélos-felderítőosztály és a 6. SS-páncélgránátos-ezred is támadásba lendült. A csapatok Szabadbattyán vasútállomásától tartottak keleti, illetve északkeleti irányba. A páncélosfelderítőknek az Eckert-harccsoport elakadt páncélgránátosain kellett segíteniük, de a vasútvonal mentén megindult támadásuk a szovjetek géppuska- és aknavetőtüzében hamarosan elakadt. A felderítőosztály egy könnyűpáncélgépkocsi-szakaszát felderítésre küldték, de a szovjetek hamarosan két járművüket is kilőtték. Az összes kezelő elesett. A 6. SS-páncélgránátos-ezred III. zászlóalja egész nap a 118-as magaslat körül harcolt. A másik két páncélgránátos-zászlóalj reggel a hídfőből keleti irányba támadott tovább. A szovjet állásokat kemény összecsapásokban törték át, majd átlépték a Székesfehérvár–Sárkeresztúr útvonalat. Nem sokkal később éleik már a Székesfehérvár felé vezető vasútvonalat is elérték. Az ezred harcálláspontját este Jánosmajorban rendezték be. A páncéloscsoport arcvonalszakaszán időközben a szabadbattyáni vasúti hídtól délre végre találtak egy gázlót a csatornán, amit vasúti talpfákkal megerősítettek. Az 509. nehézpáncélososztály 1. és 2. századának páncélosai az osztály időközben előkerült utászszakaszának segítségével, a 3. század harckocsijainak tűzfedezete alatt, csak a kora délutáni órákban kelhettek át a Sárvíz-csatornán. Az átkelés helyszínét hamarosan ellepték a szovjet csatarepülőgépek. A heves támadásban a németeknek nagy szerencséjük volt: csupán az egyik Tiger B lövege sérült meg. A Tigerek, miután nagy nehezen átkászálódtak a másik partra, sűrű hóesésben haladva a sötétség beálltáig elérték a Székesfehérvár–Sárkeresztúr műutat.[380] Január 20-ára virradó éjszaka a 3. SS-páncéloshadosztály Seregélyestől nyugatra álló Eckertharccsoportja a szovjet ellenlökések miatt védelemre rendezkedett be. Amint megvirradt, a harccsoport is folytatta támadását. A Seregélyes elleni támadás délelőtt 09.00 óra körül elakadt. A páncéloscsoport nem segíthetett, mert nem tudott átvergődni a helység előtt húzódó süppedős terepszakaszon. Erre a IV. SS-páncéloshadtesttől az a parancs érkezett, hogy a 6. SS-páncélgránátos-ezred és a páncéloscsoport forduljon észak felé, és az 1. páncéloshadosztály mögött, a Velencei-tó déli partja mentén támadjon tovább. Becker SS-Brigadeführer 3. SS-páncéloshadosztálya átcsoportosította erőit. A páncélozott harccsoport észak felé fordult. A 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj végre kiverte a keményen védekező szovjeteket a Szabadbattyánnál lévő 118-as magaslatról és tovább indult Jánosmajor felé. A Seregélyes előtt leragadt SS-csapatok egész délelőtt egy lépést sem jutottak előre. A szovjetek minden támadásukat visszaverték. Dél körül az Eckert-harccsoport a településtől délre, a 3. SS-páncélos-felderítőosztály pedig északra harcolt. Csupán kora délután futott be némi erősítés, amikor 14.00 óra körül észak felől az úton Kraas SS-Sturmbannführer Jagdpanzer IV vadászpáncélosai betörtek Seregélyesre. Ezt kihasználva az 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj is újabb támadást indított. A helységben védekező szovjetek páncélosaikat jól kiválasztott lesállásokba helyezték el, így amikor Kraas vadászpáncélosai betörtek, két Jagdpanzer IV-t azonnal kilőttek. A németek tüze viszont két T–34 harckocsival végzett. Miután az SS-páncélgránátosok bekerítették a szovjeteket, a kezdetben heves ellenállás a helység nyugati és déli részén hamarosan összeomlott. Seregélyes 15 óra 40 perc körül már teljesen a 3. SS-páncéloshadosztály birtokában volt. Ide érkezett be a 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóalj is, amely helyőrség gyanánt egyelőre itt is maradt. Ezután az 5. SS-páncélgránátos-ezred a páncélvadászosztály páncélosaival közösen tovább támadott északkeleti irányban. Estére a páncélgránátos-ezred elérte Pusztaszabolcs keleti szélét, s ezzel birtokba vette a Budapest felé vezető vasútvonalat. A balszárnyon a 3. SS-páncélos-felderítőosztály lövészpáncélosai haladtak. Az SS-páncélosfelderítőosztály sötétedés után Pusztaszabolcstól öt kilométerre északra tört előre, ahol V. I. Grigorovics vezérőrnagy 12. gárda-lovashadosztályának 43. lovasezredébe ütközött. A szovjeteket még korántsem győzték le a térségben. Alig indult meg az Eckert-harccsoport északkelet felé, keleti irányból szovjet ellenlökés érte őket. Harckocsik és a rájuk felkapaszkodott

lövészek megpróbálták Seregélyest visszafoglalni. Az első támadást a 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóalj visszaverte, de a szovjetek fokozták erőfeszítéseiket és hamarosan a helység nyugati szélére szorították vissza a norvég és német páncélgránátosokat. Az SS-zászlóalj ottmaradt sebesültjeivel, két egészségügyi katonájával és orvosával nem sokat teketóriáztak. Miután a 3. SS-páncélos-utászzászlóalj részei visszafordultak és segítettek, az SS-páncélgránátosok ellenlökést indítottak és visszafoglalták Seregélyest. Pittschellis SS-Sturmbannführer páncéloscsoportja, amely reggel Seregélyestől észak felé fordult, dél körül Dinnyésre érkezett, majd tovább vonult Gárdony irányába. Ez alatt a 6. SS-páncélgránátos-ezred részei Jánosmajor körzetéből északkelet felé indítottak támadást, és hamarosan sikerült elfoglalniuk Agárdot. Sötétedéskor a 3. SS-páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja elérte Kisvelencét. A páncélgránátosok is felzárkóztak Gárdony északkeleti szélére.[381] Aznap a hadosztály bevethető páncélosállománya öt Panzer IV harckocsiból, egy Pantherből, négy Tiger E-ből, valamint 20 vadászpáncélosból és rohamlövegből állt.[382] Január 21-én Gille SS-Obergruppenführer figyelmen kívül hagyta a Balck-seregcsoport azon parancsát, hogy a 3. SS-páncéloshadosztály jelentősebb erővel forduljon délnek. Éppen ellenkezőleg cselekedett, amikor a hadosztály zömét a Velencei-tó és a Duna közötti átjáró elfoglalására indította, mivel meg akarta megakadályozni a szovjeteket egy újabb védővonal kialakításában. Ez nem sikerült. Az 5. SS-páncélgránátos-ezredre épülő Eckert-harccsoport reggel Pusztaszabolcstól a Váli-víz irányában indított támadást. A támadás Felső-Besnyőtől nyugatra elakadt. A 3. SS-páncélos-felderítőosztály a hóesés közepette Alsó-Besnyő irányából Aggszentpéter felé tört előre. A két támadás szerencsétlen módon keresztezte egymást. A délelőtti órákban Pellin SS-Sturmbannführer, a páncélos-felderítőosztály parancsnoka azt jelentette rádión, hogy Aggszentpétertől északkeletre elérték a Váli-vizet, az ellenállást letörték és tovább folytatják a támadást. Az alakulat azt a feladatot kapta, hogy a Gárdonyból érkező 509. nehézpáncélos-osztállyal együtt dél felől átkarolva a szovjeteket, keljen át a Váli-vízen és Baracskánál támadják hátba a szovjeteket. Így a tervek szerint utat tudtak volna nyitni a Velenceitó déli partja mentén Kápolnásnyék irányában támadó megerősített 6. SS-páncélgránátosezrednek és ezt támogató 24/I. páncélososztály Panther harckocsijainak. A vállalkozás azonban nem járt eredménnyel, mert az 5. gárda-lovashadtest erői visszaverték a német támadásokat. A 3. SS-páncélos-felderítőosztály jelentős veszteségeket szenvedett és visszahúzódott Felső-Besnyőig. Hasonlóképpen megsínylette a dolgot az 509. nehézpáncélos-osztály is. A támadás a nehézharckocsik számára is rosszul kezdődött. Felső-Besnyő felé menet a 12 páncélosból hat műszaki okokból harcképtelenné vált. Sötétedéskor szovjet harckocsikba ütköztek, s két páncélost kilőttek. Nem sokkal éjfél előtt Felső-Besnyőnél újra csatlakoztak a 3. SS-páncélosfelderítőosztályhoz és éjszakára ismét sündisznóállást foglaltak. A 3. SS-páncélosezred maradéka, valamint a 6. SS-páncélgránátos-ezred I. és III. zászlóalja Kisvelencétől délkeletre készültek fel a január 21-i támadásra. Erősítésként a 24/I. páncélososztály 36 Panther harckocsija is beérkezett. A kapott feladat alapján Kápolnásnyéken keresztültörve Baracskánál hídfőt kell foglalniuk a Váli-vízen. A támadás Kápolnásnyékig jól haladt, de ott a németek beleütköztek az 5. gárda-lovashadtest 63. lovashadosztályának harckocsikkal megerősített védelmébe. Délelőtt 10.00 óra körül a 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj katonái betörtek Kápolnásnyék déli részébe, ahol súlyos utcai harcokba bonyolódtak a lóról szállva harcoló kozákokkal. Estig a páncélgránátosok a helység nagy részét elfoglalták, de a település északi széle szovjet kézben maradt. Az SS-páncélgránátosok lezárták Baracska és Pázmánd felé vezető utakat is.[383] Magát Baracskát és a Váli-vizet azonban meg sem közelítették. A hadosztály páncélosai közül aznap hat Panzer IV, egy Panther, két Tiger E harckocsi, hat Jagdpanzer IV vadászpáncélos és 12 rohamlöveg volt harcképes. A gyalogság hét átlagos zászlóaljában minimálisan 1400 páncélgránátos harcolt. A hadosztálytüzérség öt könnyű és öt

nehéz üteg felett rendelkezett. A csapatok mozgékonysága 70 százalék volt, s csupán korlátozottan voltak alkalmasak támadásra.[384] Január 22-én a 3. SS-páncéloshadosztály alig tudott valamennyit előrehaladni az 5. gárdalovashadtest és az 1. gárda-gépesítetthadtest szívósan védekező csapataival szemben. A 3. SS-páncélos-utászzászlóalj részei még Seregélyes körül harcoltak. Az 509. nehézpáncélos-osztály és a 3. SS-páncélos-felderítőosztály Felső-Besnyőnél éjszakázó katonáit hajnalban szovjet harckocsik támadták meg, de a német nehézharckocsik két páncélost kilőttek. Ezt követően az SS-páncélos-felderítőosztály ismét a Váli-víz irányában nyomult előre. A nehézpáncélos-osztály már délelőtt elérte a víziakadályt Baracskától három kilométerre délkeletre Kishalomnál, de a terep okozta nehézségek és az erős szovjet páncéltörő tűzrendszer miatt az északkeleti partra nem tudott átkelni. Az Eckert-harccsoport Györgymajor–Felső-Besnyő terepszakaszról Nagyhalom irányában indított támadást. Az SS-páncélgránátosok és az őket támogató páncélvadászok egyre-másra szovjet páncélosokba és támogató gyalogságba ütköztek. Egy ilyen páncélosösszecsapás alkalmával a 3. SS-páncélvadászosztály parancsnokának, Boris Kraas SS-Sturmbannführernek páncélosát is kilőtték, aki immár tizenhatodszor sebesült, majd később meghalt. Az alakulat vezetését Kolbe SS-Obersturmführer vette át. Az 5. SS-páncélgránátos-ezred Kishalomnál a szovjetek kemény ellenállásával szemben a Válivízig tolta előre harcelőőrseit, majd az északkeleti parton egy reteszállást is kiépített, amelyet a szovjetek többször is megtámadtak. A 3/II. SS-páncélos-tüzérosztály Nagyhalomnál foglalt tüzelőállást. A megerősített 6. SS-páncélgránátos-ezred egész nap heves szovjet támadásokat hárított el Kápolnásnyék körül, amelyek keleti és északkeleti irányból páncélosok támogatásával a helység visszafoglalását célozták. Innen délkeletre, Gróftanya körül a németek szovjet páncélosok és gyalogság gyülekezését verték szét, s eközben öt szovjet harckocsit kilőttek. A 3. SS-páncélos-tüzérezred I. és III. osztálya is felzárkózott és tüzelőállásokat létesített a páncélgránátos-ezred vonalai mögött. A 3/1. SS-páncélos-légvédelmi tüzérüteg Pusztacsongrád körül települt. Az SS-páncélgránátosok hamarosan elfoglalták a Kápolnásnyéktől két és fél kilométerre délkeletre lévő magaslatokat. Délután 15.00 óra körül a németek Kápolnásnyéktől keletre és délkeletre újabb 28 szovjet páncélos gyülekezését figyelték meg.[385] Aznap este a hadosztály hét bevethető Panzer IV harckocsival, három Pantherrel, egy Tiger Evel, valamint hét vadászpáncélossal és rohamlöveggel rendelkezett.[386] Január 23-án a 3. SS-páncéloshadosztály 5. SS-páncélgránátos-ezredének alakulatait a sűrű hóesésben nehéz volt együtt tartani. Az ezred I. zászlóalja január 22-én este 23.00 órakor Kishalom déli előteréből keleti irányban támadást indított. A szovjetek késedelem nélkül ellenlökést indítottak és csapataik támadása bevette Nagyhalom tanyacsoportot, majd az SS-ezred részeit déli irányban visszavetették. Csak az SS-páncélgránátosok balszárnya tudta tartani magát. A 6. SS-páncélgránátos-ezred I. zászlóalja és III. zászlóaljának részei Gróftanyát rohamozták, amit a szovjetek páncélosokkal is megerősítettek. Az erődként kiépített tanyáért súlyos közelharcra került sor, amelyben a 6/2. SS-páncélgránátos-század jelentős veszteségeket szenvedett. A németek végül elfoglalták a tanyát. A 3. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály 1. ütege Pusztacsongrádtól Gróftanyához vonult és ott földi célok elleni harcra készült fel. A 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj zöme eközben Kápolnásnyéken harcolt, hogy a szovjeteket a helység északi részéből is kivesse. Miután ez sikerült, a páncélgránátosok meg tudták akadályozni, hogy a szovjetek ellenlökése visszaszerezze az elveszített házakat. Napközben a 23/I. „Norge” és 24/I. „Danmark” SS-páncélgránátoszászlóaljak is beérkeztek Székesfehérvárról, amelyek a 3. SS-páncéloshadosztály alárendeltségébe lépve leváltották a 6. SS-páncélgránátos-ezred Kápolnásnyéken tartózkodó részeit. A 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj a továbbiakban Kápolnásnyéktől Baracska felé támadott. A zászlóalj azt a feladatot kapta, hogy foglaljon hídfőt a Váli-vízen és minden körülmények között tartsa addig, amíg az ezred egyéb alakulatai be nem érkeznek. A szovjetek visszaverték őket, s a zászlóalj jelentős veszteségeket szenvedett. Az alakulat parancsnoka, Bock SS-Hauptsturmführer

elesett. A páncélgránátos-zászlóalj vezetését este Stienen SS-Hauptsturmführer vette át.[387]Az 509. nehézpáncélos-osztály aznap nem vett részt a harcokban. Január 24-én a 3. SS-páncéloshadosztály páncéloscsoportja előző este elért, Baracskától négy kilométerre délnyugatra lévő házcsoporttól támadását északi irányban folytatta. A hadosztály erői a Kápolnásnyéktől négy kilométerre délkeletre húzódó magaslatokról is kivetették a szovjet védőket. Az Eckert-harccsoport Felső-Besnyő és a 157-es magaslat körzetéből Aggszentpéter felé kitérve a Baracskától délkeletre védekező szovjetek állásai ellen indított támadást. Az SSpáncélgránátosok a még bevethető StuG. III rohamlövegek tűztámogatásával megpróbálták visszaszorítani a szovjeteket, de eközben maguk is jelentős veszteségeket szenvedtek. Bachmann SS-Hauptsturmführer 6/II. SS-páncélgránátos-zászlóalja aznap heves harcok után elfoglalta Kishalmot. A páncélgránátosok harcát a 3/II. SS-páncélos-tüzérosztály tűzcsapásai támogatták. A németek az előző nap elveszített Nagyhalmot is visszafoglalták. Az 5. SSpáncélgránátos-ezred este Aggszentpétertől két és fél kilométerre északnyugatra, egy Nagyhalomnál lévő tanya körül harcolt. Az 5. SS-páncélgránátos-ezredtől balra az 509. nehézpáncélos-osztály még harcképes nehézharckocsijai a reggeli órákban Felső-Besnyőtől támadást indítottak. A behavazott terepen előretörő német páncélosok Kishalomtól délre elérték a Váli-vizet. A szovjetek itt, a 157-es magaslat körül még tartották állásaikat. A Tiger B harckocsik hamarosan elkeseredett páncélosösszecsapásba keveredtek. Húszpercnyi tűzharc után 15 szovjet harckocsi és 50 páncéltörő ágyú kilövését jelentették. A páncélososztály parancsnoka néhány nehézharckocsival Pettend körül vert vissza néhány szovjet ellenlökést. Kápolnásnyék körzetében a Kleffner-harccsoport erői készülődtek, hogy az 1. páncéloshadosztály páncéloscsoportjával, az előző este beérkezett 113. páncélgránátos-ezreddel, valamint a 24/I. páncélososztállyal közösen Baracska irányában indítsanak támadást. A feladat szerint hídfőt kell foglalniuk a Váli-vízen. A Kleffner-harccsoport ekkor a 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóaljból, a 6/14. SS- (önjáró légvédelmigépágyús-) századból és a 6. SS-páncélgránátos-ezred felderítőszakaszának részeiből, valamint a 3/III. SS-páncélos-tüzérosztály tűztámogatást adó ütegeiből állt. A hadosztály páncéloscsoportja és a Kleffner-harccsoport Kápolnásnyék déli előteréből keleti irányban indult támadásra, majd észak felé fordult és betört Baracska déli részébe. Addigra már az 1. páncéloshadosztály páncéloscsoportját és 113. páncélgránátos-ezredét is ide csoportosították át. A 3/1. SS-páncélos-légvédelmi tüzérüteg aznap Ferenczmajornál vett fel tüzelőállásokat, majd 8,8 cm-es lövegeivel egy kétmotoros szovjet bombázórepülőgépet lőtt le. A légvédelmi tüzérosztály aznap összesen hat repülőgép lelövését jelentette. Gróftanyánál a 6/I. SSpáncélgránátos-zászlóalj körvédőképes sündisznóállást létesített.[388] Január 25-én a 3. SS-páncéloshadosztály 5. SS-páncélgránátos-ezredének részei Kishalomtól délre, az 509. nehézpáncélos-osztály és a 3. SS-páncélvadászosztály részei pedig Nagyhalom körül folytattak heves harcokat a Váli-víz délnyugati partján rekedt szovjet csapattöredékek felszámolása céljából. Január 25-ére virradó éjjel a Baracskán harcoló 113. páncélgránátos-ezrednek és 6/III. SSpáncélgránátos-zászlóaljnak a 24/I. páncélososztály támogatásával sikerült magukat előreküzdeni a szovjet kézben lévő átkelő felé. A közúti hídtól 200 méterre északra azonban ismét elakadtak. A települést kettéválasztó arcvonal mentén kegyetlen küzdelem tombolt. Reggelre a 24/I. páncélososztálynak itt már csak hat bevethető Panther harckocsija maradt, mert 12 Panther a Pettend elleni támadáshoz csatlakozott. Ez a hat páncélos segítette a páncélgránátosokat. A Pantherek két T–34 harckocsit kilőttek ugyan, de a fontos átkelő továbbra is szovjet kézben maradt.[389] A 3. SS-páncéloshadosztály aznap este meglévő 80 páncélosából már csupán csak egy harcképes Panzer IV harckocsival, két Tiger E-vel és négy vadászpáncélossal, illetve rohamlöveggel rendelkezett.[390]

Január 26-án a 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj Baracska déli részén védelemre rendezkedett be, de az 1. páncéloshadosztály itt védő 113/I. páncélgránátos-zászlóalját leváltották és így az is csatlakozhatott az északnyugati irányú támadásra felkészült harccsoportokhoz. Az átcsoportosítások után a két német páncéloshadosztály erői a Kápolnásnyék–Baracska útvonaltól délre foglalták el megindulási állásaikat. A balszárnyon Kápolnásnyék és Pettend között az 1. páncéloshadosztály, attól jobbra Pettend és Baracska között a 3. SS-páncéloshadosztály harccsoportjai hajtották végre az utolsó előkészületeket. A kapott feladat szerint át kellett törniük a Pázmánd–Felső-Pettend–Kajászószentpéter vonalon, amelyet az 1. gárda-gépesítetthadtest erői, a 63. lovashadosztály egy lovasezrede és a 252. lövészhadosztály nagy veszteségeket szenvedett lövészalegységei védtek. Becker SS-Brigadeführer két harccsoportba osztotta hadosztályának erőit. Pettend körzetében Kleffner SS-Obersturmbannführer harccsoportja gyülekezett, amely többek között Pittschellis SSSturmbannführer páncéloscsoportját is magában foglalta. A páncéloscsoport a 3. SSpáncélosezred maradványaiból (egy Panzer IV és két Tiger E harckocsi), a 24/I. páncélososztály nyolc Pantheréből és az 509. nehézpáncélos-osztály kilenc Tiger B nehézharckocsijából állt. Baracskától délre Eckert SS-Sturmbannführer harccsoportja készült fel a támadásra, amelyet a 3. SS-páncélvadászosztály négy páncélosa támogatott. A hadosztály jobbszárnyát a Váli-víz mentén támadó 3. SS-páncélos-felderítőosztály fedezte.[391] A Kleffner SS-harccsoport és Pittschellis páncéloscsoportja január 25-én 18 óra 30 perckor indult meg. A német hadosztályok tüzérsége és a 403. népi-tüzérhadtest ütegei a támadást zavarótűzzel támogatták. A német lövegek és sorozatvetők főleg Baracska, Martonvásár, Pázmánd és Vereb körzetére összpontosították tüzüket. Termit-lövedékekkel lőttek, s felgyújtották a falvakat, hogy a páncélosok számára megvilágítsák a terepet. A támadás élén a páncéloscsoport haladt. Pettendtől északra a németek erős ellenállásba ütköztek, de január 26-án 01.00 óra körül az első szovjet állásokat már bevették. Néhány német páncélos páncéltörőágyú-találat következtében megsérült. A 24/I. páncélososztály Panthereinek parancsnokait a támadás előtt nem igazították el kielégítően, s amikor két kilométer megtétele után megálltak, hogy egyeztessenek, az SSharccsoport parancsára haladéktalanul folytatniuk kellett a támadást. Emiatt – és a pocsék látási viszonyok miatt – a harckocsikat nem sikerült összpontosítva alkalmazni. A Kleffner SS-harccsoport 03 óra 30 perc körül elérte Kajászószentpétert. A Panther harckocsikhoz hamarosan a 3. SS-páncélos-felderítőosztály is csatlakozott, amely heves harcok közepette elfoglalta Kajászószentpéter nyugati felét. A helységben talált híd páncélosok átkelésére azonban nem volt alkalmas. A németek eközben folytatták támadásukat északnyugat felé, Vál irányában. Pirkadatkor a Kleffner-harccsoport 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalja Váltól két kilométerre délre, az SSharccsoport zöme pedig Váltól négy kilométerre délnyugatra állt. A harcok közepette a németek két szovjet tüzérüteget legázoltak és nyolc löveget zsákmányoltak. Reggel Balck tábornok a két támadó páncéloshadosztályt határozottan arra utasította, hogy forduljanak nyugat felé és a Holste-hadosztálycsoport erői felé előretörve támadják hátba a Lovasberény–Pátka terepszakaszon védekező szovjet kötelékeket. Vál körül, ahol a Kleffner-harccsoport támadása a szovjetek megszilárduló ellenállásával szemben reggel amúgy is elakadt, az Eckert-harccsoport vette át a jobbszárny fedezésének feladatát. A Kleffner-harccsoport nyugat–délnyugat felé fordulva folytatta támadását és az 1. páncéloshadosztály erőivel együtt délelőtt elérte Vereb északi előterét. A helységet a német páncélgránátosok hamarosan elfoglalták, de nemsokára a körzetbe beérkezett szovjet 23. harckocsihadtest egyik erős ellenlökése a másikat érte. Vereb körül ezzel igen súlyos harcok kezdődtek. A németek a harcok során innen 10 szovjet páncélos kilövését jelentették, de a 23. harckocsihadtestet mégsem tudták azonosítani. A 3. SS-páncélosezredet jelentős veszteség érte: parancsnoka, Adolf Pittschellis SSSturmbannführer halálosan megsebesült, amikor egy másik páncélosba akart átszállni. A

páncélosezred vezetését Meier SS-Sturmbannführer vette át. Délután 13.00 óra körül a Vereb körzetében harcoló német harccsoportoknak támadást kellett volna indítaniuk nyugati irányban, de a sorozatos szovjet ellenlökések miatt kénytelen voltak ideiglenes védelembe átmenni. Ezért a támadás nyugat felé gyakorlatilag meg sem kezdődhetett. Eközben a 3. SS-páncélos-felderítőosztály Kajászószentpéter északkeleti részében hídfőt létesített a Váli-vízen, de ezt a szovjetek 26-án délután nagyszámú harckocsival támogatott heves ellenlökéssel felszámolták.[392] Január 27-én megindult a 3. Ukrán Front ellencsapása. A 3. SS-páncéloshadosztály arcvonalán a Kajászószentpétertől délre támadó szovjetek csupán kisebb területnyereséget könyvelhettek el. További támadásaikat a 3. SS-páncélos-felderítőosztály visszaverte. A szovjeteknek Váltól délre sem sikerült jelentősen előrenyomulniuk. Itt a 5/III. SSpáncélgránátos-zászlóalj erőivel szemben alig nyertek teret. A tűztámogatásról ebben a körzetben a 3/IV. SS-páncélos-tüzérosztály ütegei és a 3. SS-páncélvadászosztály StuG. III rohamlövegei gondoskodtak, amelyek jó néhány betört szovjet harckocsit kilőttek. A németek Kajászószentpétertől nyugatra 17 páncélos, Váltól délre pedig egy szovjet harckocsi megsemmisítését jelentették. Egy SS-rohamlöveget a szovjetek is kilőttek. Vereb körül a 6. SS-páncélgránátos-ezred zömére épülő Kleffner-harccsoport, akárcsak az 1. páncéloshadosztály 113/I. zászlóalja, előző nap délutántól egész éjszaka folyamatosan harcban állt a megállás nélkül rohamozó szovjetekkel. Éjfél után nem sokkal a szovjetek több helyen is betörtek Verebre. A Kleffner-harccsoport erői egyik veszteségterhes ellenlökést indították a másik után, de a szovjeteket Verebről mégsem tudták kiverni. Az SS-páncélgránátosok a kegyetlen éjszakai közelharc során a helység délkeleti részébe szorultak vissza, miközben nyolc harckocsi kilövését jelentették.[393] A hadosztály aznap este egy-egy bevethető Panzer IV, Panther és Tiger E harckocsival és három StuG. III rohamlöveggel rendelkezett. A gyalogság két átlagos és négy gyenge zászlóalja legkevesebb 800 főnyi harcoslétszámot jelentett. A tüzérség öt könnyű és öt nehéz üteggel harcolt. A hadosztály mozgékonysága 90 százalék volt. Támadásra csak korlátozottan volt alkalmas.[394] Január 28-án Aggszentpéter és Baracska déli része között a 9. SS-páncélgránátos-ezred zöme és a 3. SS-páncéloshadosztály 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljának részei helyezkedtek el. Pettend körül a meglehetősen legyengült 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóalj készült fel a védelemre. Ebben az 509. nehézpáncélos-osztály két Tiger B nehézharckocsija és néhány StuG. III rohamlöveg támogatta. A zászlóalj balszárnyát a 3/3. SS-páncélos-utászszázad biztosította. Pettend és Kápolnásnyék között az 5. SS-páncélgránátos-ezred részei váltották le az 1. páncéloshadosztály kötelékeit. A páncélgránátosok mögött a támogatásukra kijelölt 3/II. SSpáncélos-tüzérosztály tüzelőállásai helyezkedtek el. A 3/1. SS-páncélos-légvédelmi üteg katonái Ferenczmajornál állították fel lövegeiket. Kleffner SS-Obersturmbannführer harccsoportja az éjszaka harcolva vonult vissza Verebtől és Gárdonyban rendezte sorait. A harccsoport parancsnoka a 3. SS-páncéloshadosztály Seregélyestől keletre, Ferenczmajornál lévő harcálláspontjára ment, hogy Becker SSBrigadeführert a Vereb körüli pusztító harcokról tájékoztassa. Kleffner itt azt az újabb utasítást kapta, hogy Gárdonyban várja meg a további parancsokat. Harccsoportját az előzetes tervek szerint valószínűleg Pusztaszabolcshoz csoportosítják át.[395] Többször megismételt, ezrednyi erővel végrehajtott támadásuk után a 10 harckocsival előretörő szovjetek Pettendet is elfoglalták. A 3. SS-páncéloshadosztály már déli irányban elindított 6. SS-páncélgránátos-ezredének részei ellenlökést indítottak. A 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj katonáit a 24/I. páncélososztály öt Panther harckocsija is támogatta. A páncélgránátosok rohama összeomlott, és egyik századparancsnokuk is elesett. A német harckocsik viszont négy T–34 és két páncéltörő ágyú kilövését jelentették. A hadosztály január 28-án este még tett egy kísérletet Pettend visszafoglalására, de az 5. SSpáncélgránátos-ezred nyugati és déli irányból megindított támadása a kezdeti sikerek után a

szovjetek jelentős páncélelhárító védelmén elakadt. Kápolnásnyéknél Bachmann SSHauptsturmführer 5/II. SS-páncélgránátos-zászlóalja harcolt. Január 29-én délelőtt főként a Pettend felöl betört szovjet harckocsikkal folytak heves harcok. Az 5. SS-páncélgránátos-ezred részeit és a dán SS-önkénteseket a Ferencmajornál állásban lévő 3/1. SS-páncélos légvédelmi üteg és a 3/II. SS-páncélos-tüzérosztály támogatta. A harcokban az 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj parancsnoka, Kiklasch SS-Hauptsturmführer is megsebesült. A zászlóalj vezetését az ezred addigi segédtisztje, Kugler SS-Hauptsturmführer vette át. A betört szovjet páncélosok feltartóztatására délután Gárdonyból harcba vetették a 6/I. SSpáncélgránátos-zászlóaljat és a 3. SS-páncélosezred néhány kijavított Panther és öt Tiger E harckocsiját is. A 6/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj egy esetleges szovjet áttörés esetére utolsó hadosztály-tartalékként Gárdonyban maradt, hogy megakadályozza a szovjetek előretörését nyugati irányban a Velencei-tó déli partja mentén. Estére a szovjetek betörését a két SS-páncéloshadosztály az Aggszentpéter északi széle– Kápolnásnyék vonalon felfogta ugyan, de ehhez minden rendelkezésre álló tartalékukat fel kellett használniuk.[396] Január 30-án a IV. SS-páncéloshadtest arcvonalát Velence és a Pusztaszabolcs–Nagytétény vasútvonal között igen erős szovjet támadások érték, amelyeket mintegy 60 páncélos támogatott. A támadások súlypontja Aggszentpéternél volt, ahol az előző nap a szovjetek hídfőt foglaltak a Váli-víz délnyugati partján. A szovjetek áttörték az 5. SS-páncéloshadosztály hézagos védővonalát, majd betörésüket egy három kilométer mély és hat kilométer széles hídfővé szélesítették ki. A betört szovjet harckocsik Aggszentpéter körzetéből három irányban folytatták előretörésüket. Délen 18 harckocsiból álló különítményük elérte az Aggszentpétertől délnyugatra lévő vasútvonal keleti szélét. A középső harccsoport hét páncélosa innen nyugatra harcolt. A harmadik szovjet páncélos ék 15 harckocsival Baracskától öt kilométerre délre kissé lemaradt a másik két csoporttól. A szovjetek ezzel a manőverrel az 5. SS- és 10. SS-páncélgránátos-ezredek részeit Kishalomtól nyugatra gyakorlatilag bekerítették. A két SS-páncéloshadosztálynak végül sikerült megállítaniuk a szovjet támadást. Sőt, helyenként vissza is verték a támadókat, majd hevenyészett védelmi vonalat létesítettek az elért terepszakaszokon. A két hadosztály bekerített erői időközben kitörtek a szovjet gyűrűből és csatlakoztak saját alakulataikhoz. Kápolnásnyéknél is több század- és zászlóalj erejű szovjet támadás indult. Az itt védekező 5/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj és a leharcolt 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóalj katonáit a 3. SS-páncélosezred kilenc páncélosa támogatta. A német páncélosok főleg szovjet géppuskafészkekre vadásztak, amelyek igen megkeserítették az ellenlökésre induló páncélgránátosok életét. A távolban feltűnt az 1. gárda-gépesítetthadtest hét M4A2 Sherman harckocsija is, de a szovjetek a német harckocsiágyúk lőtávolságán kívül maradtak. Aznap a IV. SS-páncéloshadtest nem végleges adatok alapján 16 szovjet páncélos kilövését jelentette.[397] Január 31-én a szovjetek által Aggszentpétertől nyugatra elért betörés ellen Alsó-Besnyő felöl az 5. SS-páncéloshadosztály egy harccsoportja északi irányban, a 3. SS-páncéloshadosztály 6. SS-páncélgránátos-ezrede pedig Kápolnásnyéktől déli irányban indított támadást. A német támadás a jelentős szovjet ellenállás ellenére elérte Aggszentpéter nyugati előterét. Pettendtől délre az 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj század és zászlóalj erejű szovjet támadásokat vert vissza. Gróftanya körül a 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj védekezett. Az 5/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj is meg tudta tartani Kápolnásnyék körüli állásait. A németek itt belefoglalták tűzrendszerükbe annak a két sérült, de ki nem égett Sherman harckocsinak a lövegeit is, amelyet előző este egy Panther lőtt ki.[398] A hadosztály 1945. januárjában, eddigi magyarországi harcai alatt 813 halottat (ebből 24 tiszt), 3300 sebesültet (ebből 94 tiszt) és 237 eltűntet (ebből négy tiszt), összesen 4350 főt veszített. A 3. SS-páncéloshadosztály Szovjetunió elleni harcai folyamán 1941. június 22-től 1945. január 31-ig 12 069 halottat (ebből 453 tiszt), 39 416 sebesültet (ebből 1058 tiszt) és 2315 eltűntet (ebből

24 tiszt), összesen 53 800 főt veszített.[399] Február 1-én a 3. SS-páncéloshadosztály arcvonalán Kápolnásnyéket is páncélosokkal támogatott, eredménytelen szovjet század erejű támadások érték. A 3. SS-páncélos-utászzászlóalj 3. századát azzal bízták meg, hogy biztosítsa és aknásítsa el a Velencei-tó délnyugati sarkát.[400] A hadosztály aznap 17 (ebből bevethető öt) Panzer IV harckocsival, 17 (három) Pantherrel, 10 (kettő) Tiger E-vel, nyolc (kettő) Jagdpanzer IV vadászpáncélossal és 19 (hét) StuG. III rohamlöveggel rendelkezett.[401] Február 2-án a hadosztály Kápolnásnyéktől északkeletre harcoló erőit az éjjel ugyancsak visszavonták. A csapatok Székesfehérvár felé vonultak, ahol a szovjetek északkelet felől január 31-én újabb támadást indítottak. A hadosztály zöme az éjszaka folyamán elérte Székesfehérvárt. Becker SS-Brigadeführer harcálláspontja délelőtt 09 óra 45 perc körül már Falubattyánban volt. A 3. SS-páncélos-utászzászlóalj részei Seregélyesről Falubattyánon át Nádasdladány felé indultak. A városba beérkező SS-alakulatok keleten és északon azonnal elfoglalták állásaikat. Az 5/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj kora reggel a város keleti szélén helyezkedett el. Itt foglalt tüzelőállást a 3/2. SS-páncélos-légvédelmi tüzérüteg is. Kiskecskeméttől északkeletre a szovjetek befészkelték magukat az ottani téglagyárba. A Székesfehérvár északi szélén biztosító 6. SS-páncélgránátos-ezred erői február 2-ára virradó éjjel több páncélosokkal támogatott gyalogsági támadást vertek vissza a zámolyi út mentén. A szovjetek éjszakai támadásai miatt az ezred nem tudta megindítani a február 1-én estére tervezett támadását. Az SS-ezred harcálláspontját a városon kívül, a Moha felé vezető vasútvonal mellett, egy őrházban rendezték be. A szovjet kísérletek visszaverésében az SS-páncélgránátosokat a 24/I. páncélososztály Pantherei is segítették. Az 5. SS-páncélgránátos-ezred törzse Nádasdladányban szállásolt be.[402] Február 3-ára virradó éjjel a 3. SS-páncéloshadosztály erői felkészültek a Zámoly felé indítandó támadásra. Hajnalra a csapatok Székesfehérvár északkeleti és északi szélén elfoglalták megindulási állásaikat A támadást 10.00 órakor kellett volna megkezdeni, de mint kiderült, a 3. SS-páncéloshadosztály sem úgy állította fel alakulatait, ahogy azt korábban elrendelték számára. Északnyugat helyett északkelet felé csoportosultak, hogy később majd keleti irányba fordulhassanak. A Balckseregcsoport szerint ez túl nehézkes manőver volt, így ennek végrehajtásától óvta a IV. SSpáncéloshadtestet. A 3. SS-páncéloshadosztály harccsoportja végül 11 óra 30 perckor lendült támadásba. A 6. SSpáncélgránátos-ezred és a 24/I. páncélososztály 18 Panther harckocsija a Mór felé vezető úttól jobbra először északnyugat felé tört előre, majd három kilométer megtétele után kelet felé fordult. A keleti irányú német előretörés azonban alig tudott teret nyerni és két-három kilométer megtétele után elakadt. Délután Becker SS-Brigadeführer erőit a hadosztály balszárnyára csoportosította át, hogy a szovjeteket távozásra bírja a várostól északra lévő gyártelepről és környékéről. A 6/II. SSpáncélgránátos-zászlóalj legyengült századai nyugatról megközelítették a zámolyi utat, ahol aztán este heves harcokba bonyolódtak.[403] Aznap a hadosztály bevethető páncélosállománya hat Panzer IV és kettő Tiger E harckocsiból, kettő Jagdpanzer IV vadászpáncélosból és öt StuG. III rohamlövegből állt. Gyalogsága négy átlagos és három gyenge zászlóaljában legalább 1100 fő páncélgránátos harcolt. A tüzérség öt könnyű és négy nehéz ütegre csökkent. A támadásra korlátozottan alkalmas csapatok mozgékonysága 87 százalék volt.[404] Február 4-én a 3. SS-páncéloshadosztály – miután erőit a várostól északra átcsoportosította – hajnali 04 óra 30 perckor az 5. SS-páncélgránátos-ezred zászlóaljaival támadást indított. A megmaradt StuG. III rohamlövegekkel támogatott 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljnak a várostól északkeletre, a Lovasberény felé vezető útnál fekvő 133-as magaslat körül kellett felvenni a kapcsolatot a visszafoglalt Gyulamajor irányából kelet felé támadó 1. páncéloshadosztály harccsoportjaival.

Amint a németek támadásba lendültek, Székesfehérvár keleti és északi peremén páncélosaik támogatásával a szovjetek is rohamra indultak. A város keleti szélén a magyar „Ney” SS-ezred és az 5/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj védekezett. Az 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj és a rohamlövegek támadása nagyon lassan haladt, mert a szovjetek jelentős mennyiségű páncéltörő ágyúval és páncélosokkal erősítették meg lövészcsapataik védelmét. A szőlővidéken északkelet felé vánszorgó német támadás során a szovjetek a 3. SS-páncéloshadosztály két rohamlövegét kilőtték. Sima SS-Obersturmführer, a 3/1. SS-páncélvadászszázad parancsnoka elesett. Az SS-zászlóalj nem sokkal később kénytelen volt átmenni védelembe. A Kiskecskeméttől északnyugatra lévő gyártelep (téglaégető) területén beásott szovjet erők ellen az 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj századai indítottak támadást. Az erősen elaknásított terepen igen durva közelharcra került sor. A tovább nyomuló SS-zászlóalj nem sokára újabb páncéltörő reteszállásba és aknamezőbe ütközött. Támadása ismét elakadt. Becker SS-Brigadeführer rájött, ha nem támadják hátba a szovjeteket, frontális északi és északkeleti irányú támadásuk számára ilyen heves ellenállás mellett sok babér nem terem. Ezért utasította a 6. SS-páncélgránátos-ezredet, hogy a 24/I. páncélososztály 20 Panther harckocsijával együtt indítson támadást a Székesfehérvár–Zámoly műút irányában. A németek a támadás során 38 szovjet páncélost, körülbelül 40 tehergépkocsit és több mint 50 páncéltörő ágyút lőttek ki. A német támadás Székesfehérvártól északra végül áttörte a szovjetek reteszállását, majd a német páncélosok a támadását felújító 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóaljjal együtt a várostól öt kilométerre északra lévő terepszakaszig visszafoglalták a Zámoly felé vezető utat. Sokkal messzebb azonban már nem jutottak. A súlyos harcok árán visszafoglalt iparterületet és a műutat először is aknamentesíteni kellett. Erre a veszélyes munkára a 6/16. (ezred-közvetlen) SS-páncélos-utászszázadot és a 3. SSpáncélos-utászzászlóalj részeit vetették be. A németek mintegy 300 különféle aknát szedtek fel. A 3. SS-páncéloshadosztály erői az 1. páncéloshadosztály harccsoportjaival együtt késő délutánig a balszárnyon széles arcvonalon átlépték a Zámoly felé vezető műút vonalát.[405] Ettől keletre azonban a szovjetek már olyan szilárd védelmet építettek ki, amelyet a borzasztóan legyengült SS-páncéloshadosztály áttörni már nem tudott. A hadosztály csapatai a támadás céljaként megjelölt Császár-víz vonalát meg sem közelítették. Február 5-ére virradó éjszaka IV. SS-páncéloshadtest 3. SS-páncéloshadosztályának arcvonalán szovjet felderítő előretöréseket vertek vissza. Székesfehérvártól északra a hadosztály katonái a város pereme előtt és a Zámoly felé vezető út mentén alakították ki állásaikat. Az előző napon elfoglalt ipartelep megtisztítása során a németek nagy mennyiségű kézifegyvert, 15 páncéltörő ágyút és egy szovjet ruharaktárt zsákmányoltak. A lecsökkent harcoslétszám emelésére az ellátó alakulatokból is harccsoportokat szerveztek és bevetették őket az első vonalban. Az 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj parancsnoka, Kiklasch SS-Hauptsturmführer megsebesült. Helyét a zászlóalj élén az a Gerret Korsemann foglalta el, aki korábban SS-Brigadeführerként a Kaukázusban, majd SS-Gruppenführerként Oroszországban magasabb SS- és rendőri vezető (Höhere SS- und Polizeiführer) volt.[406] Mivel Korsemannak semmilyen harci tapasztalata sem volt, a zászlóaljat valójában Brunst SS-Obersturmführer vezette. A hadosztály tüzérségénél is átszervezések történtek. A 3. SS-páncélos-tüzérezred I. és II. osztályát a prágai SS-tüzér-kiképző és pótezredtől érkezett Nix SS-Hauptsturmführer parancsnoksága alatt Nix-tüzércsoport néven összevonták. A 3. SS-páncéloshadosztály február 5-én este öt bevethető Panzer IV és két Tiger E nehézharckocsival, valamint hét StuG. III rohamlöveggel és Jagdpanzer IV vadászpáncélossal rendelkezett.[407] Február 6-án az 5. SS-páncéloshadosztály arcvonalán, Jánosmajornál tátongó rés lezárására dél körül harcba vetették a „Flieder” („Orgona”) fedőnevű harccsoportot. Az 5. SS-páncélosezred 2. századának egyik harckocsiparancsnoka, Max Juhr visszaemlékezése szerint a

páncéloscsoport négy Tiger E-ből, két Panzer IV-ből és a harccsoportot vezető Bauer SSObersturmführer Panther harckocsijából állt.[408] Mivel a térségben Tiger nehézharckocsik a nehézpáncélos-osztályokon kívül csak a 3. SSpáncélosezred 9. nehézpáncélos-századában voltak, feltételezem, hogy a harccsoport zömét a 3. SS-páncéloshadosztály „kölcsönözte” saját jobbszárnya védelmében. A február 5-én este jelentett, bevethető páncélosokra vonatkozó adatok alapján úgy vélem, Juhr rosszul emlékezett és inkább két Tiger E és négy Panzer IV harckocsi érkezhetett a 3. SS-páncélosezredtől, miután az 5. SSpáncélosezred előző este még bevethető négy Pantheréből az éjszakai súlyos harcok után már csak egy harckocsi maradt harcképes állapotban.[409] A 3. SS-páncéloshadosztály jobbszárnyán a szovjetek által szétzilált 9. SS-páncélgránátosezred harcolt. A vasútvonaltól északra a Székesfehérvárra bevezető műút mentén a 3. SSpáncélos-légvédelmi tüzérosztály 3. ütegének 8,8 cm-es légvédelmi lövegeit a biztonság kedvéért páncéltörő reteszállásba rendelték. Mivel a hadosztálynak alárendelt, s felváltás céljából átcsoportosított 356. gyaloghadosztály még nem érkezett be teljes létszámban, az SS-páncélgránátosok kénytelenek voltak erősítésként állásaikban maradni. Ezek az állások Székesfehérvár északi szélétől egészen a 166-os magaslatig húzódtak. Február 6-ára virradó éjjel a szovjetek zászlóaljnyi erővel kísérletet tettek a Zámoly felé vezető úton való átkelésre, de az 5. SS-páncélgránátos-ezred részei visszaverték őket. A hadosztály csapatai napközben a várostól északra hozzákezdtek állásaik megerődítéséhez. Becker SSBrigadeführer harcálláspontját Iszkaszentgyörgyre helyezte át.[410] Február 7-ére virradó éjjel IV. SS-páncéloshadtest arcvonalán nyugodtan telt az éjszaka. Napközben is csupán két század erejű szovjet támadás indult a Székesfehérvár–Dinnyés vasútvonal irányában, amelyeket a 356. gyaloghadosztály csapatai visszavertek. Székesfehérvártól északra a 3. SS-páncéloshadosztály 5. SS-páncélgránátos-ezrede korlátozott célú támadást indított az arcvonal kiegyenesítésére. A 3. SS-páncélos-utászzászlóaljat kivonták az arcvonalból és tartalékként a városban gyülekeztették.[411] Február 8-án a IV. SS-páncéloshadtest arcvonalán eseménytelenül telt a nap. A 3. SSpáncéloshadosztály jobbszárnyán védekező 356. gyaloghadosztály kivált az SS-hadosztály alárendeltségéből és közvetlenül a IV. SS-páncéloshadtesttől kapta a parancsokat. Február 9-én a IV. SS-páncéloshadtest arcvonalán nyugalom volt. Csupán a hadtest jobbszárnyán védő 356. gyaloghadosztály arcvonalszakaszát érte század erejű szovjet támadás. A lövészeket támogató páncélosok közül a 3. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály 3. ütegének 8,8 cm-es légvédelmi lövegei öt harckocsit kilőttek. A 3. SS-páncéloshadosztály csapatai utászaik segítségével tovább erődítették állásaikat és nehézfegyvereik hatékony alkalmazása céljából tűzterveket készítettek egy esetleges szovjet támadás esetére.[412] Február 10-én a hadosztály bevethető páncélosállománya 10 Panzer IV, nyolc Panther és kettő Tiger E harckocsiból, kettő Jagdpanzer IV vadászpáncélosból és 11 StuG. III rohamlövegből állt. A páncélgránátosok egy közepesen erős, két átlagos és négy gyenge zászlóalja körülbelül 1100 főnyi harcoslétszámot tett ki. A hadosztály-tüzérség öt könnyű és négy nehéz üteg felett rendelkezett. A csapatok 85 százalékos mozgékonyságuk ellenére csak korlátozott támadási feladatokat hajthattak végre.[413] Február 10-13. között a IV. SS-páncéloshadtest arcvonalán viszonylagos nyugalom uralkodott. A 3. SS-páncéloshadosztály az elmúlt három napban összesen egy halottat veszített. A sebesültek száma ezen idő alatt 32 fő volt. A hadosztály napi létszáma február 13-án 294 tiszt, 2492 altiszt és 8954 legénységi állományú katona volt (összesen 11 740 fő). Ebből a harcoló létszám 115 tisztet, 758 altisztet és 3395 katonát (összesen 4268 főt) tett ki. A napi létszámban 200 fő páncélos nélküli kezelőszemélyzet is benne foglaltatott. A hadosztály páncélosereje aznap kilenc Tiger E nehézharckocsiból (ebből bevethető kettő), 16 Panther harckocsiból (ebből bevethető 10), 17 StuG. III rohamlövegből (ebből bevethető 10) és hét Jagdpanzer IV vadászpáncélosból állt (ebből bevethető kettő).[414]

Február 14-én tovább folytatódott a nyugalmas időszak. Az elkövetkező hetekben a csapatok állásaikat javították, kiképzést folytattak és kitüntetéseket vettek át az elmúlt másfél hónap heves harcaiban nyújtott teljesítményükért. Február 17-én a hadosztály 11 bevethető Panzer IV, 12 Panther, hat Tiger E harckocsival, kettő Jagdpanzer IV vadászpáncélossal és 13 StuG. III rohamlöveggel rendelkezett. A páncélgránátosok harcoslétszáma négy közepesen erős és három átlagos zászlóaljban legkevesebb 1800 főt tett ki. A tüzérség ismét öt könnyű és öt nehéz üteggel adhatott tűztámogatást. A 80 százalékos mozgékonyságú csapatok továbbra is csak korlátozott támadásra voltak alkalmasak.[415] Február 19-én a szovjet mesterlövészek okozták a legtöbb gondot a hadosztály csapatainak.[416] Február 22-én a hadosztályt kissé északabbra csoportosították, a Vértes-hegység déli pereméhez. Miután a csapatok átvették a Balatonhoz vezényelt 4. lovasdandár arcvonalszakaszát, néhány önálló zászlóaljjal együtt vitéz Zádor Endre ezredes magyar 2. páncéloshadosztályát is Becker SS-Brigadeführernek, a hadosztály parancsnokának rendelték alá. Így létrejött az újabb „Totenkopf” hadosztálycsoport, amely északon az 1. huszárhadosztályhoz csatlakozott. Déli szomszédja az 5. SS-páncéloshadosztály volt.[417] Február 24-én a 3. SS-páncéloshadosztály egységei elfoglalták új állásaikat, s védelmük súlypontját Zámoly körül építették ki. Aznap a hadosztály 14 harcképes Panzer IV, kilenc Panther, hét Tiger E harckocsival, öt Jagdpanzer IV vadászpáncélossal és 11 StuG. III rohamlöveggel rendelkezett. A beérkező feltöltések segítségével a páncélgránátosok öt közepesen erős és két átlagos zászlóalja már minimálisan 1900 főnyi harcoslétszámmal rendelkezett. A tüzérség továbbra is öt könnyű és öt nehéz üteget vethetett be. A hadosztály mozgékonysága és harcértéke az egy héttel korábbihoz képest nem változott.[418] Február 28-án a hadosztály frontújságjában közzétették a februári harcok eredményeit. A hadosztály egyebek mellett 110 harckocsit és egy önjáró löveget, négy tábori löveget, 100 páncéltörő ágyút kilőtt vagy zsákmányul ejtett.[419] Ugyanezen idő alatt a csapatok 219 halottat (ebből nyolc tiszt), 1460 sebesültet (ebből 38 tiszt) és 172 eltűntet (ebből egy tiszt), összesen 1851 főt veszítettek.[420] Március 3-án a hadosztály napi létszáma 12 801 fő volt, ebből harcképes 5441 katona.[421] Bevethető páncélosainak száma öt Panzer IV, 16 Panther, hat Tiger E harckocsi, négy Jagdpanzer IV vadászpáncélos és 12 StuG. III rohamlöveg volt. A páncélgránátosok harcoslétszáma egy erős, öt közepesen erős és egy átlagos zászlóaljban minimálisan 2100 főre rúgott. A hadosztály tüzérsége öt könnyű és öt nehéz üteggel rendelkezett. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 80 százalékos volt.[422] Március 5-én az SS-hadosztály egy összekötő törzset küldött a magyar 2. honvéd páncéloshadosztályhoz. Ez a törzs a következőről számolt be: „A magyarok nagyon barátságosak. Fegyverzetük jó. Mindannyian ’44 mintájú gyorstüzelő puskával [Sturmgewehr-44 gépkarabéllyal – Sz.N.] vannak felszerelve. Vannak MG-42-eseik és 8 cm-es aknavetőik is. Viszont élelmezésük nyomorúságos.” [423] Március 6-án megkezdődött a „Frühlingserwachen” hadművelet, de ebben a 3. SSpáncéloshadosztály nem vett részt. Csapatai állásaikban maradtak és továbbra is védelmük kiépítésén dolgoztak. Egyes források szerint március 8-11 között a hadosztály Tiger E nehézharckocsijai Dég, Huszárpuszta, Fanespuszta és Simontornya között „kölcsönadva” segítették a 12. SS-páncéloshadosztály és a 23. páncéloshadosztály harcát.[424] Március 8-án a 3. SS-páncélosezred parancsnokságát Anton Berlin SS-Sturmbannführer vette át. Az I. páncélososztályt Martin SS-Hauptsturmführer, a II. páncélososztályt Kuno Leibl SSHauptsturmführer vezette.[425] Március 10-én a hadosztály bevethető páncélosállománya 16 Panzer IV, nyolc Panther és hét Tiger E harckocsiból, öt Jagdpanzer IV vadászpáncélosból és 12 StuG. III rohamlövegből állt. A gyalogság egy erős és hat közepesen erős zászlóalja mintegy 2200 főnyi harcoslétszámmal

rendelkezett. A hadosztály-tüzérség továbbra is öt könnyű és öt nehéz üteget jelentett. A hadosztály mozgékonysága és harcértéke egy hét alatt nem változott.[426] Március 11-én a Tiger E harckocsikkal felszerelt nehézpáncélos-század parancsnoka Wenke SS-Obersturmführer volt. A 3. SS-páncélvadászosztályt Ludwig Zeitz SS-Sturmbannführer vette át.[427] Március 14-én a hadosztály tartalékai a következők voltak: a 6/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj Sárkeresztesen, az 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj Magyaralmáson, az 5/II. SS-zászlóalj két százada, a 3. SS-páncélos-felderítőosztály két százada, a hadosztály kísérőszázada és a 3. SSpáncélvadászosztály zöme Söréden, az 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj és az 5/II. SS-zászlóalj két százada Bodajkon, a páncélvadászosztály részei pedig Móron álltak készenlétben.[428] Március 15-én, egy nappal a szovjetek „bécsi támadó hadművelete” előtt a 3. Ukrán Front tervezett főcsapásának irányában elhelyezkedő 3. SS-páncéloshadosztálynak 17 (ebből bevethető 16) Panzer IV harckocsija, 17 (nyolc) Panthere, kilenc (hét) Tiger E nehézharckocsija, 17 (13) StuG. III rohamlövege[429] és körülbelül öt harcképes Jagdpanzer IV vadászpáncélosa volt.

A hadosztály harcai a szovjetek „bécsi támadó hadművelete” idején Március 16-án a 3. Ukrán Front jobbszárny-csapatai rendkívül erős tüzérségi előkészítés után 14 óra 30 perc körül támadást indítottak Várpalota– Veszprém (9. gárdahadsereg), illetve Székesfehérvár–Sárvíz-csatorna (4. gárdahadsereg) általános irányokban. A két hadsereg összesen 197 harckocsit és önjáró löveget, 3900 löveget és aknavetőt, valamint 135 lövészzászlóaljat vetett be a 17. légihadsereg támogatásával.[430] A szovjetek leghevesebb támadásai a „Totenkopf” hadosztálycsoport arcvonalát érték. A 3. SSpáncéloshadosztály több betörést is elreteszelt. A hadosztályparancsnok Fehérvárcsurgón létesített harcálláspontjáról minden tartalékát bevetette. Estig Becker csapatai Székesfehérvártól négy kilométerre északra, Sárkeresztestől három kilométerre északkeletre, Magyaralmástól két kilométerre s innen tovább Csákberényig újabb arcvonalat hoztak létre. A 3. SSpáncéloshadosztály az első napon gyakorlatilag megtartotta a rábízott terepszakaszt. A IV. SSpáncéloshadtest aznap 13 szovjet páncélos kilövését jelentette.[431] Március 17-én a szovjetek tovább folytatták a támadást és ekkor már több helyütt áttörték a hadosztály arcvonalát. A Vörös Hadsereg csapatai estére elérték a Söréd–Sárkeresztes utat s az utóbbi helységet, valamint Magyaralmást hamarosan el is foglalták. Becker innen nyugatra újabb arcvonal kialakítására utasította csapatait. Csókakőnél és Mórtól délre néhány SS-kötelék bekerítésben is tovább tartotta állásait. Aznap estig a szovjetek betörései kettévágták a hadosztályt, amelynek harccsoportjai között harcászati kapcsolat már nem volt.[432] Március 18-án reggel a szovjetek ismét lerohanták a 3. SS-páncéloshadosztály kötelékeinek hevenyészett állásait. Mórt a hadosztály egy légvédelmi lövegekkel megerősített vegyes harccsoportja védte. A városban még este is heves harcok folytak. A hadosztály Magyaralmástól nyugatra védekező erőit visszavetették a szovjetek. Sárkeresztes körül is elkeseredett harcokat vívtak Becker SS-Brigadeführer katonái. [433] Fehérvárcsurgó is szovjet kézbe került. Az itt harcoló SS-katonák Guttamási felé vonultak vissza.[434] A Sörédnél harcoló 3. SS-páncélvadászosztály mint páncéltörő alakulat gyakorlatilag megsemmisült.[435] Március 19-én a 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj és a 3/II. SS-páncélososztály maradványai Inotától keletre harcoltak. Guttamásit többek között a 3. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály 2. és 3. ütege védte délig, főleg gyalogharcban. A hadosztály harcálláspontja Balinkáról Dudarra költözött. A környező erdőkben harcoló, szétvert SS-harccsoportok maradványai kora délutántól a 25. SS-páncélgránátos-ezred erőivel

együtt Balinkától és Bakonykútitól nyugatra próbáltak új arcvonalat kialakítani.[436] Március 20-án a hadosztály szétforgácsolódott erői az 1. SS- és 12. SSpáncéloshadosztályokkal közösen harcoltak. A 6. SS-páncélgránátos-ezred páncélgránátosai és a 3/IV. SS-páncélos-tüzérosztály katonái Várpalota keleti szélén védekeztek. Egy másik harccsoport a 12. SS-páncéloshadosztály erőivel Mecsérpusztánál nyolc szovjet harckocsit semmisített meg. [437]

Március 21-én a hadosztály kisebb-nagyobb kötelékei először Várpalotát, majd a várostól délre lévő erdős területet védték az 1. SS-páncéloshadosztállyal együtt.[438] Március 22-én a hadosztály Barth-harccsoportja Bakonycsernyétől északnyugatra visszaszorította a szovjeteket, majd Szápáron készültek védelemre. Dudaron a 12. SSpáncéloshadosztály erőivel közösen a 3. SS-páncéloshadosztály kisebb töredékei védekeztek.[439] A 3. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály részei és a 3. SS-páncélosezred megmaradt harckocsijai Nagyesztergáron rendezkedtek be védelemre.[440] A Várpalotától délre és délnyugatra harcoló csapattöredékeket a szovjetek 40-50 páncélosa Veszprém irányába megkerülte.[441] Március 23-án a hadosztály csapatai egyrészt Veszprémben folytattak utcai harcokat, másrészt Csesznek körül védekeztek.[442] Március 24-én a 3. SS-páncéloshadosztály szétszórt harccsoportjai a Bakony erdőségeiben, elszigetelt harctevékenységük közepette nyugati irányba vonultak vissza, este az Ugod– Pápateszér vonalon harcoltak.[443] Március 25-ére virradó éjjel a hadosztály kötelékei Koppány felé vonultak vissza, majd a Bakonyszentiván és Bakonytamási között húzódó vasút vonalát tartották.[444] A 3. SS-páncélosfelderítőosztály egy része és a hadosztály-kísérőszázad Nagygyimótot védte estig, ahol Becker SS-Brigadeführer harcálláspontja is volt.[445] Március 26-án a 12. SS-páncéloshadosztállyal közösen, a Pápától északra harcolva visszavonuló „Totenkopf” alakulatok Marcaltőnél elérték a Rábát. A hadosztály erői a továbbiakban a 232. páncéloshadosztály csekély erőivel együtt az itt létesített német hídfőt védték.[446] Március 27-én reggel a 3. SS-páncéloshadosztály részei a Marcal vonalát védték a marcaltői hídfőnél, majd Várkeszőnél visszavonultak a Rába nyugati partján a Beledtől Szanyig kialakított állásokba. Marcaltőtől északra gyalog harcoltak a 3. SS-páncélvadászosztály, a 3. SSpáncélosezred és a 6. SS-páncélgránátos-ezred maradványai. Messze a szovjet vonalak mögött aznap még mindig kóboroltak kisebb szétvert „Totenkopf” csapatrészek.[447] Március 28-án a hadosztály tovább védte a Rába rábízott szakaszát, de 28-áról 29-ére virradóra a szovjetek Vágtól keletre több helyen átkeltek a folyón.[448] Március 29-én a 3. SS-páncéloshadosztály kötelékei visszavonultak a Gyóró–Himod vonalra, ahol a 2. SS-páncéloshadosztály lövészpáncélos-zászlóaljával közösen visszavertek egy szovjet előretörést Himod felé.[449] Március 30-án reggelre a szovjet 21. gárda-lövészhadtest csapatai a 3. SS-páncéloshadosztály maradványait visszaszorították a Csapod–Göbösmajor vonalra.[450] Csapodtól nyugatra a 3. SS-páncélos-utászzászlóalj még valamennyire harcképes erőinek biztosító vonalát kora délután 40 szovjet páncélos áttörte. Röjtökmuzsaj is szovjet kézbe került, ahol a 3. SS-páncélvadászosztály gyalog harcoló katonáit is bekerítették, de ezek később sikeresen kitörtek.[451] Március 31-én az 5. SS-páncélgránátos-ezredének I. és III. zászlóaljai, valamint a 3. SSpáncélvadászosztály gyalogsági harccsoportja Fertőboz és a Kapuvár–Sopron vasútvonal között, a hadosztály egyéb kötelékei pedig Nagycenktől északkeletre voltak bevetve. Napközben a szovjet 1. gárda-gépesítetthadtest áttörte ezeket az állásokat, ezért Becker SS-Brigadeführer saját felelősségére elrendelte a visszavonulást a Birodalmi Védőállásba. A 3. SS-páncéloshadosztály egyes részeit a szovjetek Sopron felé szorították vissza.[452] Április 1-jére virradó éjjel a 3. SS-páncéloshadosztály maradványai Klingenbachnál birodalmi (osztrák) területre léptek[453], s ezzel magyarországi harcukat befejezték.

A 3. SS-páncéloshadosztály a továbbiakban részt vett Bécs védelmében. Április 3-6. között a város déli peremén, 7-től 10-ig pedig a délkeleti, majd északi városrészekben vívott halogató harcokat. Miután Korneuburg térségében korlátozott célú ellentámadást hajtott végre, május elejéig Krems északkeleti körzetében védekezett. Ezt követően a hadosztály a 6. (SS-) páncéloshadsereg hátát fedezte Linztől délkeletre, majd 1945. május 8-án az amerikai 7. hadsereg előtt Linztől délre letette a fegyvert. Május közepén az amerikaiak a hadosztály állományát kiadták a szovjeteknek.[454]

9. A 4. „Polizei” SS-páncélgránátos-hadosztály (4. SS-Polizei-Panzer-Grenadier-Division) Korábbi elnevezései: 1939. október 1. – Polizei-Division 1939. október 31. – SS-Polizei-Division 1943. január 27. – SS-Polizei-Division-Kampfgruppe 1943. november 19. – 1944. május – 4. SS-Polizei-Panzer-Grenadier-Division-Kampfgruppe (AOK 18), átmenetileg „Kampfgruppe Bock” 1943. szeptember 1. – SS-Polizei-Panzer-Grenadier-Division 1943. október 22. – 4. SS-Polizei-Panzer-Grenadier-Division Az alakulat felállítását fogatolt gyaloghadosztályként 1939. október 3-án rendelték el. A tisztek és altisztek a rendőrség soraiból kerültek ki, a legénységi állományúak pedig sorköteles újoncok voltak. A tüzérezredet, a híradóosztályt és az hadtápalakulatokat egyelőre a német szárazföldi haderő bocsátotta rendelkezésre. A felcserszázadot az SS-Verfügungstruppe adta. Egy danzigi rendőrzászlóaljat is beillesztettek kötelékébe. Október 5-én kezdődött meg a hadosztály felállítása Zielenzig mellett. Az eredetileg 300. gyaloghadosztályként tervezett egység előbb a Polizei-Division, majd az SS-Polizei-Division elnevezést kapta. A hadosztály 1940. május 19-től résztvett a nyugati hadjáratban Luxemburg, Belgium és ÉszakFranciaország területén. Június 10-én utászai megrohamozták a Rilly és Voncq körüli magaslatokat. Mint a német 12. hadsereg balszárnyán harcoló hadosztály, részt vett a francia csapatok üldözésében is. Augusztus elején Párizs környékére vezényelték, ahol 1941. június 27-ig megszálló feladatokat hajtott végre. 1941. június végén a keleti arcvonalra, az Észak Hadseregcsoporthoz irányították. Július 28-án az Erich von Manstein vezette LVI. páncéloshadtest alárendeltségébe került. Augusztus 24-én sikeres támadást indított Luga elfoglalására, majd szeptember 17-én Puskint is birtokba vette. 1942. január közepétől a hadosztály részt vett az első volhovi ütközetben, majd augusztus végétől a Ladoga-tó menti harcokban. A hadosztály két újonnan felállított gépkocsizó gyalogzászlóalját decemberben a Don mentén, Vorosilovgrádnál vetették be. 1943. január 12-én megkezdődött az újabb Ladoga menti ütközet, amely április elejéig tartott. Július 22-től ismét harcokra került sor a térségben. A harmadik Ladoga menti ütközetben a hadosztály a Toszna folyó mentén védekezett. Júliusban a hadosztály újonnan felállított alakulatai segédkeztek az olasz csapatok lefegyverzésében, majd pedig Görögországba vonultak, ahol a fegyveres ellenállók ellen harcoltak 1944 áprilisáig. Közben 1943. szeptember vége és 1944. február közepe között a hadosztály rohamlövegosztályának 1. százada az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztálynak alárendelt „Wallonien” SS-rohamdandárral harcolt a Dnyeper mentén és a cserkaszi katlanban. A hadosztály egy harccsoportja 1944. január közepétől március elejéig továbbra is Leningrád és Novgorod körzetében harcolt a 18. hadsereg alárendeltségében, majd visszavonult Opocskáig.[455] Páncélgránátos-hadosztállyá való átszervezése 1943 őszétől 1944 elejéig tartott a görögországi Lárisza térségében.

A hadosztályt 1944. szeptember közepén az „F” Hadseregcsoport Szerbia területén állomásozó Felber-seregcsoportjához irányították, hogy biztosítsa a Duna vonalát a Vaskapu-szorosnál.[456] A páncélgránátos-hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1944. szeptemberi adatok alapján:[457] – Teljes létszám: az adott időpontról adat nem áll rendelkezésre, állománytáblája szerint 16 538 fővel kellett rendelkeznie; – hadosztályparancsnok: Fritz Schmedes SS-Brigadeführer, a Waffen-SS vezérőrnagya; – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Wilhelm Radtke SS-Obersturmbannführer; – hadosztálytörzs térképész-csoporttal és hadosztály-kísérőszázaddal; – 7. SS-páncélgránátos-ezred (Otto Prager SS-Sturmbannführer): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[458]; – 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (vontatott légvédelmigépágyús-) század; – 15. SS- (utász-) század; – 8. SS-páncélgránátos-ezred (Helmut Dörner SS-Standartenführer – LK): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[459]; – 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (vontatott légvédelmigépágyús-) század; – 15. SS- (utász-) század; – 4. SS-páncélososztály (Alois Etthöfer SS-Sturmbannführer): – 1-3. páncélosszázad StuG. III és StuG. IV rohamlövegekkel[460]; – 4. SS-páncélos-tüzérezred (Karl-Heinrich Stoll SS-Obersturmbannführer): – I-III. SS-páncélos-tüzérosztály (az első kettő gépvontatású osztály könnyű, a harmadik nehéz tábori tarackokkal felszerelve); – 4. SS-páncélos-felderítőosztály (Heinz Jürgensen SS-Hauptsturmführer): – törzsszázad páncélgépkocsikkal; – három páncélos-felderítőszázad (lövészpáncélosok és VW-Schwimmwagen terepjáró gépkocsik) és egy nehézfegyver-század, egy ellátó század; – 4. SS-páncélvadászosztály (Arnold Schubert SS-Sturmbannführer): – 1-2. vadászpáncélos-század (Jagdpanzer IV vadászpáncélosokkal), 3. (vontatott nehézpáncéltörőágyús-) század;[461] – 4. SS-utászzászlóalj (Fritz Schubert SS-Sturmbannführer): – 1-3. század (az egyik század lövészpáncélos-század), egy hadihídoszlop; – 4. SS-híradóosztály (Werner Schmoll SS-Hauptsturmführer): – 1.(távbeszélő), 2. (rádiós) század; – 4. SS-légvédelmi tüzérosztály (Hans-Joachim Pauling SS-Hauptsturmführer): – egy 3,7 cm-es üteg és három 8,8 cm-es üteg; – 4. SS-páncélgránátos-hadoszályt ellátó alakulatok; – 4. SS-páncélos-karbantartó osztály; – 4. SS-gazdasági osztály; – 4. SS-egészségügyi osztály. A Belgrádtól északkeletre gyülekező hadosztályt szeptember 10-én alárendelték a Dél-Ukrajna Hadseregcsoportnak, amelynek elnevezése szeptember 24-én Dél Hadseregcsoportra módosult. Szeptember 13-án a hadosztály azt a feladatot kapta, hogy a magyar IV. honvéd hadtest Arad felé támadó erőivel együtt foglalja el Temesvárt, majd a völgyben húzódó út mentén nyomuljon tovább kelet felé és Karánsebesnél, valamint Dévánál zárja le a hegyekből kivezető szorosokat a szovjet csapatok előtt, amelyek az augusztus 23-i román átállás után akadálytalanul nyomulhattak nyugat és északnyugat felé. A közlekedési nehézségek miatt a hadosztály erői csak igen vontatottan érkeztek be, s a kitűzött gyülekezési határidőt nem sikerült tartani. Mivel a Dél Hadseregcsoportnak egyelőre nem volt megfelelő híradó-összeköttetése a hadosztállyal, a Délkeleti Főparancsnokon (Oberbefehlshaber Südost) keresztül 14-én elrendelte, hogy a hadosztály egy megerősített ezred-csoporttal és a 4.

SS-páncélos-felderítőosztály erőivel vegye birtokba Temesvárt, majd onnan kelet felé vezessen be felderítést és az átjárókat zárja le Lugos–Bél vonalában. Mivel várható volt, hogy a 2. Ukrán Front erői hamarosan feltűnnek az átjárókban, s ezzel kijutnak az Alföldre, nem volt idő megvárni, míg a teljes hadosztály beérkezik. Szeptember 17-én a hadosztály harccsoportjai délről és délnyugatról támadást indítottak Temesvár felé. A németek Birda–Gátalja–Szentandrás vonaláig jutottak, ott azonban jelentős veszteségekkel visszaverték őket. Ezért a Délkeleti Főparancsnok azt a parancsot adta, hogy a hadosztály Temesvártól délnyugatra és nyugatra átmenetileg menjen át védelembe, de minden lehetőséget használjon ki Temesvár elfoglalására. Másnap ezt azzal egészítette ki, hogy a hadosztály készüljön fel a támadás azonnali folytatására, amint erői teljes létszámban beérkeztek. Szeptember 20-án azonban a helyzet alapvetően megváltozott, amikor a szovjetek jelentős erőkkel a szorosokon át kijutottak a Déli-Kárpátokból és már Arad–Nagyvárad térségében harcoltak. Ezzel egy időben a magyar csapatok is visszavonultak a magyar-román határra. Így a németek számára az egyetlen rendelkezésre álló erőt a térségben az aznap felállított magyar 3. hadsereg német LVII. páncéloshadtestének alárendelt 4. SS-páncélgránátos-hadosztály négy megerősített zászlóaljból álló harccsoportja jelentette, amelyet Temesvártól északnyugatra csoportosítottak át.[462] Szeptember 27-én a hadosztály harccsoportja két páncélgránátos-zászlóaljból, a 4. SSpáncélos-felderítőosztályból, egy vegyes tüzérosztályból és a 4. SS-páncélososztály zöméből állt, 22 bevethető StuG. III és StuG. IV rohamlöveggel. Ezek az erők a szovjet 53. hadsereg 49. lövészhadtestének 110. gárda- és 375. lövészhadosztályával, valamint az 1. gárda-légideszanthadosztállyal álltak harcban.[463] Szeptember 29-ére már néhány újabb kötelék is beérkezett. A 4/2. SS-utászszázad, a 8/16. SSszázad és egy Fiat tehergépkocsikkal felszerelt utászszázad Németszentpéternél, a 7/I. SSpáncélgránátos-zászlólaj Becicherecu Mic-től egy kilométerre nyugatra, a 7/I. és a 7/II. SSpáncélgránátos-zászlóalj egy-egy százada a 7/16. SS-századdal, a hadosztály kísérőszázadával és egy páncélos- (rohamlöveg-) századdal Billéd északi és keleti szélén, a 7/II. és 7/III. SSpáncélgránátos-zászlóalj, a 8/I. és 8/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj, a 4. SS-páncélosfelderítőosztály és a 4. SS-páncélososztály (egy százada nélkül) a Sandra–Perjámos vonalon harcoltak. A hadosztály tábori pótzászlóaljának 1. százada Máriaföldén állomásozott. A 8/III. SSpáncélgránátos-zászlóalj, a 4/3. SS-utászszázad menetben volt. A 4. SS-légvédelmi tüzérosztály szeptember 26-án Mitrovicán tartózkodott. A 4. SS-páncélos-felderítőosztály páncélgépkocsiszázadának nem voltak páncélgépkocsijai és a páncélos-utászzászlóalj hadihídoszlopa sem rendelkezett hídanyaggal.[464] A hadosztály szeptember 21-30. között igen heves harcokat vívott a Bánát területén. Eközben megsemmisített vagy zsákmányolt egy 8,8 cm-es légvédelmi löveget, 15 darab 76, 2 mm-es és három 37 mm-es páncéltörő ágyút, egy közepes aknavetőt, 18 páncéltörő puskát, 28 nehézgéppuskát, 26 golyószórót, 139 puskát, hat öntöltő puskát, két mesterlövészpuskát, 30 géppisztolyt, 31 szuronyt, 70 láda különböző űrméretű lőszert, hat lőszerrel és fegyverekkel megrakott kocsit, két gépjárművet, híradóanyagokat és 17 lovat. A németek az ellenséges halottak számát 2840 főre becsülték. A hadifoglyok száma 195 volt, egy fő pedig átállt a németekhez. A hadosztály saját vesztesége ezen idő alatt 141 halott (ebből négy tiszt), 582 sebesült (ebből 15 tiszt) és 13 eltűnt, összesen 736 fő volt.[465] A nyugat-romániai harcokban nyújtott teljesítményükért a hadosztályból hárman kapták meg a Vaskereszt Lovagkeresztjét: Karl Auer SS-Sturmbannführer, a 8/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj parancsnoka; Richard Utgenannt SS-Hauptsturmführer, a 4/3. SS-páncélosszázad parancsnoka és Johannes Scherg SS-Hauptsturmführer, a 4/1. SS-páncélos-felderítőszázad parancsnoka.[466]

A hadosztály harcai az alföldi páncéloscsatában

A hadosztály október 6-ig továbbra is védte állásait a Marostól délre anélkül, hogy jobb- vagy balszárnyát fedezték volna. Amikor azonban aznap megindult a 2. Ukrán Front debreceni támadó hadművelete, a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály korábbi arcvonala végleg tarthatatlanná vált.[467] A szovjet csapatok követték a hadosztályt, amely kénytelen volt visszavonulni a Zenta–Valcani– Nagyszentmiklós vonalra. Egy SS-harccsoport útban volt Szeged felé, hogy megerősítse a tiszai átkelőtől keletre tartott hídfőt.[468] Ezzel az egy-két nappal korábban már magyar területre érkezett ellátó alakulatok után a hadosztály harcoló csapatai is elérték hazánkat. Október 7-én a hadosztály folytatta a visszavonulást a Csóka–Valcani–Nagyszentmiklós–Maros nyugati partja vonalra. Egy ezred erejű szovjet támadás nyolc harckocsi támogatásával a hadosztály csapatai között Szegedet délről 10 kilométerre megközelítette. A 4. SSpáncélgránátos-hadosztály balszárnyán azonban a szovjetek sikertelenül támadták Nagycsanádot. [469]

Október 8-án a Szeged felé visszavonuló hadosztályt üldözték a szovjetek, s kisebb kötelékekkel átkeltek a Tisza nyugati partjára.[470] Október 9-én a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály zöme Szegednél átkelt a Tiszán s ezután a hídfőt felszámolták, majd a hidat felrobbantották. Szegedtől északra a hadosztály Mindszent magasságáig megtisztította a Tisza nyugati partját az átkelt kisebb szovjet erőktől. A hadosztály 8. SS-páncélgránátos-ezrede a továbbiakban a Szentes körül átkelt és északnyugati irányban előrenyomuló szovjetek ellen az 1. honvéd páncéloshadosztállyal és az 1. huszárhadosztállyal közösen támadást indított Kiskunfélegyháza keleti előteréből.[471] Október 10-én a hadosztály részei a Szegedre betört szovjet erőket egyelőre visszavetették. A várostól északkeletre a szovjetek ismét át tudtak kelni a folyón, de ezt Algyőnél meghiúsították az SS-csapatok. A 4. SS-páncélgránátos-hadosztály erői Mindszenttől délnyugatra visszavetették a szovjet-román kötelékeket a Tisza keleti partjára és Szentestől 12 kilométerre délnyugatra harcoltak. A 8. SS-páncélgránátos-ezred harccsoportja visszafoglalta Csongrádot.[472] Október 11-én a szovjet-román csapatok mindszenti hídfőjét támadó SS-harccsoport támadása nagyon lassan haladt. A 8/III. SS-páncélgránátos-zászlóaljat estére bekerítették Csongrádon. A felmentő támadás eredménytelen volt, ezért a zászlóalj parancsot kapott a nyugati irányú kitörésre.[473] Október 12-én a mindszenti hídfőt támadó SS-csapatok kijutottak a Tiszához, de hamarosan visszavonulásra kényszeríttették őket. A Csongrádon bekerített zászlóalj kitört nyugat felé. A hadosztály 8. SS-páncélgránátos-ezredének harccsoportja Dörner SS-Standartenführer vezetésével átkerült a német 6. hadsereg alárendeltségébe[474] és Panther harckocsik[475] támogatásával a szolnoki hídfőből támadást indított kelet felé. Miután a németek elfoglalták Törökszentmiklóst, tovább folytatták előrenyomulásukat kelet felé.[476] Október 13-án a Dörner-harccsoport tovább folytatta támadását és Kenderesen keresztül Kisújszállás felé tört előre. Átmenetileg ugyan elfoglalták Kenderest, de később vissza kellett vonulniuk a településtől nyugatra húzódó terepszakaszra. Fegyverneket viszont a hadosztály csapatai elfoglalták. A 8. SS-páncélgránátos-ezred egyik Kisújszállásra betört zászlóaljat átmenetileg bekerítették a szovjetek, de később kitört, s egyesülni tudott ezredével.[477] Október 14-én reggel a Panther harckocsikkal támogatott SS-páncélgránátosok betörtek Kisújszállásra és elérték a város északkeleti szélét. Néhány harckocsi megközelítette a dévaványai vasút és a műút kereszteződését, de az erősödő szovjet páncéltörő tűz miatt visszafordultak. Az egyik Panther szovjet találat miatt mozgásképtelenné vált, ezért a többi szétlőtte.[478] Október 15-én a Kisújszállást tartó SS-csapatok összpontosított szovjet támadásokat vertek vissza és két harckocsit kilőttek. A Kenderes felől délkeleti irányba indított tehermentesítő német támadás nem ért el eredményt.[479] Október 16-án reggel a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály kénytelen volt feladni Kisújszállást. Az ott bekerített SS-harccsoport kitört nyugat felé. Törökszentmiklós és Kenderes továbbra is a hadosztály kezén maradt.[480]

Október 17-én a szovjet-román erők egész nap támadták a hadosztály arcvonalát és Törökszentmiklóstól nyugatra elérték a szolnoki utat. A megindított ellenlökés lassan nyert teret. Kunhegyes és környéke a németek számára ismét elveszett.[481] Október 18-án Törökszentmiklóstól délre a hadosztály kisebb támadásai gyülekező szovjetromán csapatokat zavartak szét. A szolnoki hídfő keleti arcvonala elleni támadásokat is visszaverték.[482] Október 19-én a IV. páncéloshadtest támadást indított a 24. páncéloshadosztály, a 4. SSpáncélgránátos-hadosztály és az 503. nehézpáncélos-osztály erőivel Túrkeve irányába, hogy hátba támadja a Debrecennél harcoló német páncéloshadosztályokat szorongató szovjet erőket. A 4. SS-páncélgránátos-hadosztály támadása kezdetben lassan haladt a sok páncéltörő és légvédelmi löveg miatt, de a nap végére Mezőtúrtól 10 kilométerre északnyugatra harcolt. Este a hadosztály bevethető páncélosállománya két (Panther?) harckocsi és 10 rohamlöveg volt.[483] Október 20-án a hadosztály egy része védelemre kényszerült Törökszentmiklóstól 10 kilométerre délkeletre. Egy másik harccsoportja azonban Kenderesen át Kisújszállás északnyugati széléig tört előre. Kenderest a hadosztály csapatai napközben elveszítették, majd ismét visszafoglalták.[484] Ezen a napon a hadosztály alárendeltségébe lépett az 503. nehézpáncélos-osztály megerősített 2. százada, amelynek Tiger B nehézharckocsijai Törökszentmiklóstól Szapárfaluig nyomultak előre, de ott megállították őket a szovjetek.[485] Október 21-én a IV. páncéloshadtest támadása a beérkező szovjet erősítésekkel szemben egyre erőtlenebbé vált. A 4. SS-páncélgránátos-hadosztály aznap alig tudott előrenyomulni.[486] Október 22-én a Mezőtúr felől északi irányban támadó 24. páncéloshadosztály és a Fegyvernektől dél felé előretörő 4. SS-páncéloshadosztály Törökszentmiklóstól hat kilométerre keletre egyesült, s ezzel jelentős szovjet erőket kerített be. Mezőtúrra és Túrkevére azonban ismét szovjet csapatok törtek be.[487] Október 23-án a szovjet 6. gárda-harckocsihadsereg és 18. harckocsihadtest gyenge erői lövésztámogatással Kenderes körül támadást indítottak és a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály arcvonalát egészen a német tüzérségi állások mélységéig áttörték. Az SS-páncélgránátosok a Tiger B nehézharckocsik támogatásával ellenlökést indítottak, 12 szovjet harckocsit kilőttek, s egy támpont kivételével visszafoglalták korábbi arcvonalukat.[488] Október 24-én a hadosztály erőinek zömét már visszavonták a Tisza nyugati partjára. Az SScsapatok a visszavonulás során több zászlóalj erejű támadást vertek vissza. A manővert fedező 503. nehézpáncélos-osztály Törökszentmiklóstól északnyugatra feltartóztatta a szovjeteket és három T–34-et kilőtt.[489] Október 25-én a hadosztály egy része még védte Szajol környékét, ahol a németek négy páncélost kilőttek.[490] Október 26-án a Tisza nyugati partján harcoló 4. SS-páncélgránátos-hadosztály kötelékei visszafoglalták Tószeget.[491] Október 27-én a hadosztály egy harccsoportja támogatta a 24. páncéloshadosztály támadását a IV. páncéloshadtest déli szárnyán, és északi irányból megközelítette a tiszavárkonyi vasútállomást. Szolnoktól északra az SS-csapatok egy szovjet zászlóaljat vetettek vissza a folyó keleti partjára. [492]

Aznap a hadosztály páncélgránátosainak harcoslétszáma 1100 fő volt, tüzérsége 41 lövegből állt. Harcképes páncéltörő ágyúinak száma ekkor 18 és rendelkezett még nyolc bevethető StuG. IV rohamlöveggel is. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály alárendeltségében volt a teljes 503. nehézpáncélos-osztály is, 30 harcképes nehézharckocsival.[493] Október 28-án és 29-én viszonylagos nyugalom uralkodott a hadosztály arcvonalán.[494]

A hadosztály tevékenysége a budapesti csatában

Október 30-án a szovjetek előző nap egy összfegyvernemi hadsereggel és gépesített csapatokkal Budapest irányába megindított támadása gyorsan teret nyert. Emiatt a magyar 3. hadsereg balszárnyán rohamlövegekkel támogatott német utászok próbálták lezárni a keletkezett rést a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály jobbszárnya felé.[495] Október 31-én már a hadosztály arcvonalán is érezhetően erősödött a szovjetek támadó tevékenysége, de az SS-páncélgránátosok Szolnoknál húzódó állásaikat egyelőre tartották.[496] A 4. SS-páncélgránátos-hadosztály teljes október havi személyi vesztesége 262 halott (ebből hat tiszt), 1047 sebesült (ebből kilenc tiszt) és 95 eltűnt (ebből egy tiszt), összesen 1404 fő volt. [497]

November 1-én és 2-án tovább folytatódtak a harcok Tószeg nyugati körzetében, ahol a szovjetek több betörést is elértek. Ezért a német arcvonalat néhány kilométerrel vissza kellett venni.[498] November 3-án a hadosztály már az Abony–Szolnok vonalon harcolt, ahol az SS-csapatokat egész nap harckocsikkal támogatott, ezred erejű szovjet támadások érték. Abonytól keletre, Szolnoktól nyugatra és a város déli részén a támadók több helyen is betörtek és ezeket a németek már nem tudták felszámolni.[499] November 4-én Szolnokot elfoglalták a szovjetek. Az Abonytól keletre kiharcolt szovjet betöréseket a nap folyamán tovább szélesítették és a késő délutáni órákban a szovjetek délről és délnyugatról ezred erővel betörtek Abonyba. A 4. SS-páncélgránátos-hadosztály részei a várostól három kilométerre északra húzódó magaslatokra vonultak vissza. Aznap a hadosztály bevethető páncélosereje 12 rohamlövegből állt. A páncélgránátosok harcoslétszáma két közepesen erős, három átlagos és egy gyenge zászlóaljban minimálisan 1300 fő volt. A tüzérséget hat könnyű és négy nehéz üteg alkotta. A csapatok mozgékonysága 70 százalék volt, s a hadosztályt támadó feladatokra csak korlátozottan tartották alkalmasnak.[500] November 5-én a szovjet csapatok Abonytól harckocsikkal és tüzérséggel támogatott támadást indítottak Újszász irányába, s eközben a hadosztály biztosító csapatait másfél kilométerrel visszaszorították. Szolnok körzetéből is indultak támadások Újszász irányába, de ezeket a hadosztály erői visszaverték. Ennek ellenére a szovjetek a várostól északra, a Zagyva patakon át betörtek a német vonalakba.[501] November 6-án a hadosztály arcvonalát páncélosokkal támogatott, zászlóalj erejű szovjet támadások érték, s ezek számos betörést eredményeztek. A heves harcok ellenére csupán átmenetileg sikerült ezeket az SS-páncélgránátosoknak elreteszelni.[502] November 7-én a hadosztály tüzérezrede Újszásztól Jászladány, majd Jászalsószentgyörgy felé vonult.[503] A visszavonuló németek menetoszlopait mindenhol szovjet csapatok követték, s felzárkóztak a németek arcvonalára. Abonytól páncélosokkal támogatott, ezred erejű szovjet kötelék támadott és Újszásztól nyugatra helyi betörést ért el. A rohamlövegekkel támogatott SSpáncélgránátosok ellenlökéssel leszűkítették a betörés területét.[504] November 8-án Újszásztól négy kilométerre nyugatra a szovjetek ismét támadtak, de páncélosokkal támogatott zászlóalj erejű előretörésüket ismét visszaverték a hadosztály kötelékei. Zagyvarékastól ezred erejű szovjet támadás indult, s ez a németeket már az Újszász–Jászladány útvonalig vetette vissza. A németek ellenlökése csupán a betörés szűkítését eredményezte.[505] Aznap a hadosztály alárendeltségébe lépett a 18. „Horst Wessel” SS-önkéntes-páncélgránátoshadosztály is, amelynek kötelékei a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály csapataival közösen harcoltak.[506] November 9-én a LVII. páncéloshadtestnek alárendelt hadosztály arcvonalán a szovjetek Újszásztól nyugatra elérték az Újszász–Nagykáta vasútvonalat. Az Újszászról Szolnokra vezető úttól nyugatra a németekkel szemben kisebb hídfőt alakítottak ki. A betöréseket viszont az SScsapatok elreteszelték.[507] November 10-én a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály jobbszárnyán, Újszásztól északra és északnyugatra zászlóalj erejű szovjet támadások folytak. Az egyik északnyugaton kiharcolt

betörés ellen az SS-páncélgránátosok ellenlökést indítottak.[508] A hadosztály balszárnyán Jászladánynál a 4. SS-páncélos-felderítőosztály harcolt déli és délkeleti arcvonallal. Középen – Újszásztól északra – a 7. SS-páncélgránátos-ezred állásai húzódtak, míg a jobbszárnyon, Tápiógyörgye és Tápiószele körzetében a 8. SS-páncélgránátosezred csapatai védekeztek. A hadosztály harcálláspontja ekkor Alattyánban volt.[509] November 11-én a 2. Ukrán Front erői ismét felújították támadásukat a német-magyar csapatok budapesti csoportosításának szétzúzása és magyar főváros birtokbavétele céljából. A front csapásmérő csoportosítása (7. gárdahadsereg, Plijev altábornagy lovas-gépesített csoportja, valamint a 2. gárda- és 4. gárda-gépesítetthadtest) 300 harckocsi és önjáró löveg támogatásával lendült támadásba. A támadó szovjetek áttörték a 18. SS-páncélgránátos-hadosztály csapataival megerősített 4. SS-páncélgránátos-hadosztály vonalait is, elfoglalták Tápiógyörgyét, valamint Jászladányt, majd folytatták előretörésüket északi és északkeleti irányban. A súlyos harcokban Jászalsószentgyörgytől délnyugatra a 4/II. SS-tüzérosztály és a reteszállásba rendelt visszavonuló német gyalogság is részt vett. A jobbszárnyon harcoló 8/II. és 8/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj 12 harckocsi kilövéséről tett jelentést.[510] A 4. SS-páncélososztály három rohamlövege Unterer SS-Untersturmführer parancsnoksága alatt a támadó 23 szovjet harckocsi közül 15 darabot lőtt ki, a többit pedig a páncélosokat támogató lövészekkel együtt visszaverte.[511] Aznap estére a hadosztálynak mindössze négy bevethető rohamlövege maradt. A gyalogság három átlagos és négy gyenge zászlóaljban körülbelül 1000 főnyi harcoslétszámmal rendelkezett. A tüzérségnek hat könnyű és négy nehéz ütege volt. A csapatok mozgékonysága elérte a 70 százalékot, harcértéküket támadásra korlátozottan alkalmasnak találták.[512] November 12-ére virradó éjszaka a hadosztály visszavonult, de a manőver az utak rossz állapota és a szovjetek támadásai miatt elhúzódott. Napközben a páncélosokkal támadó szovjetek ismét áttörték az előző nap erősen meggyengített 4. SS- és 18. SS-páncélgránátos-hadosztály vonalait. A gyors ütemben előretörő szovjet harckocsik elérték Jászberény déli előterét. A szovjetek hat páncélost veszítettek. A 8. SS-páncélgránátos-ezred Jászberénytől nyugatra létesített állásokat.[513] November 13-án a hadosztálytól nyugatra a szovjetek ismét áttörtek. A hadosztály két páncélgránátos ezredét a 18. SS-páncélgránátos-hadosztállyal közösen alkalmazták. A 7. SSpáncélgránátos-ezred Jászberénytől délre, a 8. SS-páncélgránátos-ezred pedig a várostól nyugatra harcolt.[514] Aznap Schmedes SS-Brigadeführer táviratot küldött Himmlernek, amelyben kifejtette, hogy a hadosztály ereje elfogyott, s a zászlóaljak harcoslétszáma már a 100 főt sem éri el. A harcok fő terhe a tisztekre és altisztekre nehezült. Sürgősen feltöltésre volt szükség. Himmler válaszában kijelentette, hogy Schmedes az egyik legjobb SS-hadosztály vezeti és ha a parancsnokságot nem bírja idegekkel, jelentse. Egyébként a hadosztálynak továbbra is tartania kellett állásait.[515] November 14-én tovább folytatódtak a harcok Jászberénynél. A várostól nyugatra a szovjetek északnyugat felé folytatták előrenyomulásukat.[516] November 15-én este a németek feladták Jászberényt, s a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály is megkezdte visszavonulását az úgynevezett Karola-vonalba, amely Aszódtól Hatvanon át Sátoraljaújhelyig húzódott.[517] November 16-án a hadosztály visszavonuló alakulatai Csány körül próbáltak állásokat létesíteni. Schmedes SS-Brigadeführer parancsnoki harcálláspontja ekkor Lőrinciben volt.[518] November 17-én a hadosztály továbbra is visszavonulóban volt. A hátráló SS-csapatokat a szovjetek csak késve követték, s mindössze két helyen támadtak. Ezeket a német 1. páncéloshadosztály erőivel közösen az SS-csapatok visszaverték.[519] November 18-án a 4. SS- és 18. SS-páncélgránátos-hadosztály részei a német 1. páncéloshadosztály jobbszárnyán elért szovjet betörés felszámolása céljából indítottak ellenlökést. [520]

A 4. SS-páncélgránátos-hadosztály saját erői aznap hat harcképes StuG. IV rohamlöveggel rendelkeztek. A páncélgránátosok négy gyenge és két leharcolt zászlóalja összesen alig 500 főnyi

harcoslétszámot jelentett. Az utászzászlóalj körülbelül 100 harcképes katonából állt. A hadosztálytüzérség négy könnyű és három nehéz ütege látta el a gyalogság tűztámogatását. A csapatok mozgékonysága 70 százalék volt, de csak védelemre voltak alkalmasak.[521] November 19-én Hort körzetéből a szovjetek három zászlóalj és harckocsik bevetésével támadást indítottak, s a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály állásaiba két kilométer mélyen betörtek. A megindított SS-ellenlökés nagyjából felszámolta a szovjetek betörését.[522] November 20-án a szovjetek jelentős erőkkel és páncélos-támogatással Hatvantól keletre támadást indítottak a hadosztály vonalai ellen északi és északnyugati irányban. A nyugati irányú előretörést sikerült visszaverni, de az észak felé támadó szovjetek három kilométerre betörtek a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály állásaiba. A harcok során a 4. SS-páncélososztály parancsnoka, Etthöfer SS-Sturmbannführer is elesett.[523] November 21-én a szovjetek benyomultak a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály és a német 1. páncéloshadosztály között tátongó másfél kilométeres résbe. Az északnyugat felé előretörő szovjetek feltartóztatására a hadosztálynak már nem volt tartaléka.[524] A hadosztály meglévő 29 StuG. IV rohamlövegéből aznap csupán öt volt bevethető.[525] November 22-én tovább folytak a heves harcok Hatvan körül.[526] November 23-án a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály kisebb helyi szovjet betöréseket próbált felszámolni a német 1. páncéloshadosztály csatlakozásánál.[527] November 24-én a szovjetek tovább bővítették az előző napi betöréseket és a hadosztály ellenállásával szemben tovább folytatták előretörésüket nyugat felé.[528] November 25-én a szovjetek nyomása a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály arcvonalán érezhetően csökkent. Hatvant viszont elfoglalták a szovjet csapatok. Ekkor a hadosztály állásai már a Héhalom–Apc–Szűcsi vonalon húzódtak.[529] Aznap a hadosztály saját erői öt bevethető rohamlöveggel rendelkeztek. A három átlagos és kettő gyenge zászlóaljban harcoló SS-gyalogság harcoslétszáma 800 fő körül mozgott. A tüzérség öt könnyű és négy nehéz ütegből állt. A csupán védelemre alkalmas hadosztály mozgékonysága 70 százalék volt.[530] November 26-án a hadosztály centrumában harcoló erők század erejű szovjet előretöréseket vertek vissza. A balszárnyon 11 szovjet harckocsi a sűrű ködben megközelítette az SSpáncélgránátosok állásait, de miután felszállt a köd, a németek mindet kilőtték.[531] November 27-én a szovjetek két zászlóalja néhány harckocsi támogatásával támadást intézett a hadosztály centruma ellen, de visszaverték őket. Az SS-csapatok vonalaik délután előtt jelentős szovjet átcsoportosításokat észleltek.[532] November 28-án a hadosztály ismét a IV. páncéloshadtest alárendeltségébe került. Ettől kezdve december 4-ig viszonylag nyugalmas időszak vette kezdetét. A Hatvantól északra elhelyezkedő 4. SS-páncélgránátos-hadosztály csupán kisebb helyi jelentőségű harcokat vívott a szovjetekkel.[533] A hadosztály 1944 novemberében 152 halottat (ebből nyolc tiszt), 816 sebesültet (ebből 12 tiszt) és 52 eltűntet, összesen 1020 főt veszített.[534] December 2-án a hadosztály Apcon létesített harcálláspontján jelentkezett Walter Harzer SSStandartenführer[535], aki két nap múlva Schmedes SS-Brigadeführertől átvette a hadosztály parancsnokságát.[536] Aznap a hadosztály bevethető páncélosállománya 10 StuG. IV rohamlövegből és három Jagdpanzer IV vadászpáncélosból[537] állt. A páncélgránátosok három átlagos és két gyenge zászlóaljának harcoslétszáma megközelítőleg 800 fő volt. A tüzérség négy könnyű és nehéz üteggel rendelkezett. A csupán védelemre alkalmas hadosztály mozgékonysága 90 százalék volt. [538]

Harzer megítélése szerint a hadosztály harcoló csapatrészei haladéktalanul feltöltésre szorultak, s ezt jelentette is elöljáróinak, akiktől ígértet kapott a felfrissítésre.[539] Az új hadosztályparancsnok azonnal elrendelte egy Sturmgewehr–44 gépkarabéllyal, nehézgéppuskákkal és aknavetőkkel felszerelt hadosztály-rohamszázad felállítását Forster SSObersturmführer parancsnoksága alatt. Hamarosan a páncélgránátos-zászlóaljak és -ezredek

maguk is felállítottak egy-egy ilyen rohamszakaszt. Ezek az SS-rohamkötelékek képezték az ellenlökésekre szánt tartalékot.[540] December 4-én a Dél Hadseregcsoport hadinaplójában rögzítették, hogy Etthöfer SSSturmbannführer 4. SS-páncélososztálya 1944. szeptember végétől december elejéig 65 szovjet harckocsit lőtt ki, további hetet pedig mozgásképtelenné tett. Az SS-páncélosok megsemmisítettek még hét löveget, 80 páncéltörő ágyút és 20 gyalogsági löveget is. Ez alatt az osztály csupán öt saját páncélost veszített.[541] December 5-én a 2. Ukrán Front felújította támadását. Egyórás tüzérségi előkészítés után Kartal és Szűcsi között a 7. gárdahadsereg és az 53. hadsereg összesen 10 lövészhadosztálya lendült támadásba. A 4. SS-páncélgránátos-hadosztály lényegében megtartotta állásait, de a 18. SSpáncélgránátos-hadosztálynál a páncélosokkal támogatott szovjet lövészerők helyenként hat kilométer mélyen is betörtek a német vonalakba. A 4. SS-páncélos-tüzérezred osztályai Csécse körzetébe települtek át. December 6-án és 7-én a hadosztályt a Hatvan–Pásztó út- és vasútvonal mentén erős szovjet kötelékek támadásai érték. A hadosztály harcálláspontja 7-én Alsótoldon volt.[542] December 8-án a hegyvidéki, nehezen átlátható terepen harcoló 4. SS-páncélgránátoshadosztály a szárnyak fenyegetettsége miatt fokozatosan visszavette arcvonalát.[543] December 9-én délután a IV. páncéloshadtest alárendeltségében harcoló 4. SS-páncélgránátoshadosztály átkerült a Wöhler-seregcsoporthoz. A visszavonuló SS-hadosztály állásai a Lőrinci– Pásztó út mentén, valamint a Bélahalma–Szurdokpüspöki vonaltól délre helyezkedtek el.[544] Aznap a hadosztály hét bevethető rohamlöveggel rendelkezett. A páncélgránátosok harcoslétszáma négy gyenge és egy átlagos zászlóaljban 600 fő körül mozgott. A hadosztálytüzérség hat könnyű és négy nehéz ütegből állt. A csupán védelemre alkalmas SS-csapatok mozgékonysága 80 százalék volt.[545] December 10-én a térségben folytatódtak a harcok. A Hatvan–Pásztó vasútvonal mentén egész nap ezred erejű szovjet támadások folytak, amelyeket néhány helyi betörés kivételével visszavertek a németek.[546] December 11-én a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály északi szárnyán, Bujáktól északra a szovjetek nyomása fokozódott. Az arcvonalban létesített kisebb szovjet betöréseket a 4. SSpáncélososztály megmaradt rohamlövegei és az SS-páncélgránátosok ellenlökései számolták fel. [547]

December 12-én a hadosztály déli szárnyán indított ezred erejű szovjet támadásokat csupán a védelem mélységében sikerült felfogni. A kialakult betörések felszámolásához már nem volt elegendő tartalék.[548] December 13-án az SS-csapatok Bujáktól északkeletre zászlóalj erejű szovjet támadásokat vertek vissza. Innen délre az erdős területre beszivárgott szovjeteket megállították, csakúgy, mint a Hatvan felől a vasút mentén indított támadást Pásztótól hat kilométerre délre.[549] December 14-én a Hatvan–Pásztó vasútvonal mentén védekező 4. SS-páncélgránátoshadosztály arcvonalszakaszán újabb helyi betörések alakultak ki, de felszámolásukat csupán tervbe vették.[550] December 15-én a hadosztály északi szárnyán – heves harcok után – a szovjetek elfoglalták Alsótoldot és Cserhátszentivánt.[551] December 16-án a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály balszárnyán a szovjet 1. gárda-lovasgépesített csoport csapatai Nagylóc és Cserhátszentiván között 10 kilométert nyomultak előre kelet felé. Innen délre az SS-hadosztály állásait széles arcvonalon támadták. A szovjetek áttörték a németek támpontrendszerét és Pásztóig nyomultak előre.[552] Aznap a hadosztály csupán három saját harcképes rohamlöveggel rendelkezett. Gyalogságának harcoslétszáma négy gyenge és egy leharcolt zászlóaljban körülbelül 450 főre csökkent. A tüzérség hat könnyű és négy nehéz üteggel rendelkezett. A csapatok mozgékonysága 90 százalék volt, de csak védelemre voltak alkalmasak.[553]

December 17-én a hadosztály 4. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztálya összes megmaradt (részben önjáró) 2 és 3,7 cm-es gépágyújával és gyalog harcoló tüzéreivel Nagylóctól délkeletre ellenlökést hajtott végre, amellyel nyugati irányba visszavetette a szovjeteket és a beérkező rohamlövegekkel és önjáró 2 cm-es négycsövű gépágyúkkal Sámsonháza felé lezárta a rést.[554] December 18-án a német 8. hadseregben harcoló 4. SS-páncélgránátos-hadosztály Nagylóc és Lucfalva között elhelyezkedő állásai ellen három szovjet lövészhadosztály indított támadást. A szovjetek elfoglalták Nagylócot és mintegy öt kilométert nyomultak előre keleti irányban. Lucfalvánál a 4. SS-páncélos-felderítőosztály Scherg SS-Obersturmführer vezetésével eredményesen tartotta fel a támadókat, de eközben gyakorlatilag megsemmisült: mindössze 10 katonája maradt. Az osztály maradványait dél-szlovákiai területre vezényelték.[555] December 19-én a szovjetek ezred erejű támadása a Pásztó–Salgótarján vasútvonal mentén áttört a gyenge német biztosító vonalakon. Ezzel egy időben a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály ellen is frontális támadás indult, amely a hadosztály balszárnyát északkelet felé visszaszorította. [556]

December 20-án Kisterenyétől délnyugatra a szovjetek betörtek a németek által tartott arcvonalkiszögellésbe.[557] December 21-én a szovjetek erős tüzérségi előkészítés után támadást indítottak a hadosztály balszárnya, elfoglalták Kisterenyét, és településtől északra húzódó magaslatokig nyomultak előre. A hadosztály erői itt újabb reteszállások kiépítésébe fogtak.[558] Aznap a 7/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj maradványait (összesen 39 fő!) a szlovákiai Besztercebányára vezényelték feltöltés céljából.[559] December 22-én Nagylóctól északra és északkeletre folytak harcok. Lucfalvánál a hadosztály kötelékei zászlóalj erejű szovjet támadásokat vertek vissza. Kisterenyétől északra mély szovjet betörés alakult ki.[560] December 23-án a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály mindkét szárnyát, egymástól függetlenül zászlóalj erejű szovjet támadások érték. Ezek miatt a hadosztály néhány támpontját néhány száz méterrel vissza kellett venni.[561] Prager SS-Sturmbannführer, a 7. SS-páncélgránátos-ezred parancsnoka a Törökszentmiklós környéki harcokért átvette a Vaskereszt Lovagkeresztjét.[562] Aznap a hadosztály bevethető páncélosállománya öt Stug. IV rohamlövegből és egy Jagdpanzer IV vadászpáncélosból állt. A páncélgránátosok három gyenge és egy leharcolt zászlóaljának harcoslétszáma körülbelül 350 fő volt. A tüzérség hat könnyű és négy nehéz üteggel rendelkezett, de ezek mozgékonysága csak 50 százalék volt. A csupán védelemre alkalmazható hadosztály átlagos mozgékonysága 70 százalék körül mozgott.[563] December 24-én a hadosztály arcvonalszakaszán csupán elhanyagolható harctevékenység folyt.[564] December 25-én a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály már a német XXIX. hadtest alárendeltségében harcolt. A szovjetek Salgótarján keleti széléig törtek előre, s ennek következtében a hadosztály összeköttetése a balszomszéd 8. vadászhadosztállyal átmenetileg megszakadt.[565] December 27-én a hadosztály balszárnyán a németek egy zászlóalj erejű szovjet előretörést vertek vissza. Napközben a 8. SS-páncélgránátos-ezred részei gépkocsiszállítással elérték a hadosztály számára kijelölt új bevetési területet, az akkori szlovák-magyar határon fekvő Csáb körüli magaslatokat.[566] December 28-ára virradó éjszaka a 7. SS-páncélgránátos-ezred és a 4. SS-páncélos-tüzérezred is beérkezett Csáb körzetébe, ahol napközben sikerült feltartóztatni a szovjetek támadását.[567] December 29-én a szovjetek három lövészhadosztálya széles arcvonalon támadást indított a Csábnál védekező 4. SS-páncélgránátos-hadosztály állásai ellen. A hullámzó, heves harcok során a magaslatok és települések többször is gazdát cseréltek, de végül az SS-csapatokat Csáb nyugati és dél szélére vetették vissza.[568]

December 30-án tovább folytak a harcok Csáb körül, amelyet a hadosztály erői egy kelet felől indított átkaroló támadás ellenében is megtartottak.[569] A harccsoporttá visszaminősített hadosztály aznap öt bevethető rohamlöveggel rendelkezett. Páncélgránátosai három gyenge és egy leharcolt zászlóaljban mintegy csupán 450 főnyi harcoslétszámmal vettek részt a harcokban. A tüzérség négy könnyű és három nehéz ütege volt harcképes. A csak védelemre alkalmazható SS-csapatok mozgékonysága 70 százalék volt.[570] December 31-én a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály erői elveszítették a Csábtól északra húzódó magaslatot[571] és e harcok közben szlovák területre húzódtak vissza. A hadosztály a decemberi harcok alatt 176 halottat (ebből 13 tiszt), 683 sebesültet (ebből 38 tiszt) és 61 eltűntet (ebből egy tiszt), összesen 920 főt veszített.[572] A hadosztály zömét 1945. január elején kivonták és újabb feltöltésre birodalmi területre vezényelték. Néhány kisebb harccsoportja január közepéig még záró alakulatként a német 1. páncéloshadsereg kötelékében harcolt. A 4. SS-páncélgránátos-hadosztályt február 4-én már ismét bevetették Stargard körzetében. A keleti front északi részén harcoló alakulatot ismét szétverték a szovjetek. Maradványait április elején a Hela-félszigetre vonták vissza. A hadosztály mintegy 5000 katonáját hajóval Swinemündébe szállították, majd Prenzlaunál gyülekeztették. Április 20-tól a harccsoporttá zsugorodott alakulat Eberswalde körül biztosított, majd Oranienburgnál védekezett. Április 27-től Mecklenburgon át Ludwigslustig vonult vissza. Május 4én Harzer SS-Standartenführer feloszlatta a hadosztályt.[573]

10. Az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztály (5. SS-Panzer-Division „Wiking”) Korábbi elnevezései: 1940. december 1. – SS-Division (mot.) „Germania” 1941. január 1. – SS-Division „Wiking” 1942. november 9. – SS-Panzer-Grenadier-Division „Wiking” 1944. február – 5. SS-Panzer-Division „Wiking” A hadosztályt 1940. december 1-étől német tisztek és altisztek mellett zömmel északi önkéntesekből állították fel „Germania” gépkocsizó SS-hadosztály néven. A „Germania” SSezreden kívül hadrendjébe tartozott a flamand és holland önkéntesekből álló „Westland” ezred és a dán, valamint norvég újoncokból szervezett „Nordland” ezred is. 1941 elején az alakulatot „Wiking” SS-hadosztályra keresztelték át. A gépkocsizó SS-hadosztály 1941. június 29-től vett részt a keleti fronton zajló harcokban. Július 10-ig Tarnopol körzetében harcolt, majd július 28-ig Zsitomirtól délkeletre. Ezt követően a hadosztály Dnyepropetrovszkig üldözte a hátráló szovjet csapatokat. Augusztus végétől szeptember végéig az itteni hídfőt védte. Szeptember végétől október 10-ig az Azovi-tenger mentén harcolt. Október 12-től ismét gyors ütemben nyomult a visszavonuló szovjetek után Rosztov irányába. 1941. november elejétől 1943. június 2-ig a hadosztálynak volt egy finn önkéntes SS-zászlóalja is. A „Wiking” SS-hadosztály 1941. október 21-től 1942. július 21-ig a Donyec-medencében, a Miusz folyó mentén vívott súlyos harcokat. 1942. július 26-tól a hadosztály részt vett a németek Kaukázus irányában megindított támadásában is. Csapatai augusztus 18-ig Majkop térségében harcoltak, majd szeptember közepéig a Kaukázus nyugati részén. Novembertől páncélgránátos-hadosztállyá szervezték át. 1943 elején a „Nordland” SS-páncélgránátos-ezred kivált a hadosztály kötelékéből. Később ez az ezred lett a 11. „Nordland” SS-páncélgránátos-hadosztály alapja. A „Wiking” SS-páncélgránátos-hadosztály 1943. április elejétől július 12-ig a Don folyó középső szakaszán védelemben volt, majd szeptember 14-ig Harkov körül harcolt. Szeptember közepétől a

hónap végéig Kijevtől keletre, ezt követően november 12-ig a Dnyeper mentén vívott harcokat a támadó szovjet csapatokkal. November közepétől 1944. február 17-ig Cserkaszinál bekerítésben harcolt, majd maradványai kitörtek. 1944. február közepétől március 17-ig az alakulatot Lublin térségében páncéloshadosztályként újjászervezték, majd a félig átszervezett csapatait Kovel körül vetették be május 10-ig. A személyi állomány veszteségeinek pótlására a hadosztályt már a Harmadik Birodalom határain kívül élő úgynevezett népi németekkel is feltöltötték. Ezt követően július 18-ig befejezték a hadosztály feltöltését és Lublin térségében hadseregcsoport-tartalék lett. Az 5. SS-páncéloshadosztály a IV. SS-páncéloshadtest alárendeltségében augusztus 13-tól október 28-ig Varsó körül három veszteségterhes ütközetben is részt vett, majd ezután Modlintól keletre védekezett, egészen 1944. december 25-ig.[574] A IV. SS-páncéloshadtest kötelékében az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztályát Magyarországra vezényelték, hogy a „Konrad” hadművelet keretében felmentse a szovjetek által bekerített magyar fővárost. A páncéloshadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1945. január 1-i adatok alapján:[575] – Teljes létszám: 17 656 fő; – hadosztályparancsnok: Karl Ullrich SS-Standartenführer (LK+TL); – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Kleine vezérkari őrnagy; – hadosztálytörzs térképész-csoporttal, hadosztály-kísérőszázaddal és táboricsendőrszakasszal; – 5. SS-páncélosezred (Fritz Darges SS-Obersturmbannführer): – 5/I. SS-páncélososztály (Paul Kümmel SS-Sturmbannführer): 1. és 4. páncélosszázad rohamlövegekkel, 2. és 3. páncélosszázad Panzer IV harckocsikkal, egy ellátó század; – 5/II. SS-páncélososztály (Hans Flügel SS-Sturmbannführer – LK): 5-8. század Panther harckocsikkal, egy ellátó század; – műhelyszázad; – páncélos-utászszakasz; – 9. „Germania” SS-páncélgránátos-ezred (Hans Dorr SS-Obersturmbannführer – LK+TL+K): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[576], az 9/III. SS-páncélgránátoszászlóalj lövészpáncélos-zászlóalj volt; – 13. SS- (önjáró gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (önjáró légvédelmigépágyús-) század; – 16. SS- (páncélos-utász-) század; – 10. „Westland” SS-páncélgránátos-ezred (Franz Hack SS-Obersturmbannführer – LK): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[577]; – 13. SS- (önjáró gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (önjáró légvédelmigépágyús-) század; – 16. SS- (páncélos-utász-) század; – 5. SS-páncélos-tüzérezred (Hans Bünning SS-Obersturmbannführer): – I-IV. SS-páncélos-tüzérosztály (az 5/II. SS-páncélos-tüzérosztály önjáró tarackokkal felszerelve, a többi gépvontatású löveganyaggal); – 5. SS-páncélos-felderítőosztály (Heinz Wagner SS-Sturmbannführer): – törzsszázad páncélgépkocsikkal; – egy páncélgépkocsi-század, két páncélos-felderítőszázad, egy nehézfegyver-század, egy ellátó század; – 5. SS-páncélvadászosztály (Herbert Oeck SS-Sturmbannführer): – 1-2. vadászpáncélos-század (Jagdpanzer IV vadászpáncélosokkal), 3. (vontatott nehézpáncéltörőágyús-) század; – 5. SS-páncélos-utászzászlóalj (Eberhard Heder SS-Hauptsturmführer): – 1-3. század (a 3/1. század lövészpáncélos-század), könnyű hadihídoszlop;

– 5. SS-páncélos-híradóosztály (Hubert Hüppe SS-Sturmbannführer): – 1.(távbeszélő), 2. (rádiós) század; – 5. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály (Arthur Winkelmann SS-Hauptsturmführer): – 1. (3,7 cm-es és önjáró 2 cm-es négycsövű) üteg, 2-4. (8,8 cm-es és 3,7 cm-es vegyes) üteg; – 5. SS-páncélos-tábori pótzászlóalj (Helmut Müller SS-Sturmbannführer): öt kiképzőszázad; – 5. SS-páncéloshadoszályt ellátó alakulatok; – 5. SS-páncélos-karbantartó osztály; – 5. SS-gazdasági osztály; – 5. SS-egészségügyi osztály. 1944. november 16-tól a hadosztály alárendeltségében harcolt a 23/I. „Norge” és a 24/I. „Danmark” SS-páncélgránátos-zászlóalj is. A zászlóaljak eredetileg a 11. „Nordland” SSpáncélgránátos-hadosztály páncélgránátos-ezredeinek részét képezték, s gyalogsági erősítésként kerültek az 5. SS-páncéloshadosztályhoz.[578] Az 5. SS-páncéloshadosztály 1945. január 1-én a számára előírt 114 Panzer IV harckocsiból csupán 10 darab, 79 Panther harckocsiból 22 bevethető páncélossal rendelkezett. A szervezési előíráson kívül a hadosztálynak volt még négy bevethető StuG. IV rohamlövege is. Páncélvadászosztályában 31 helyett csak 12 darab Jagdpanzer IV volt. Az előírás szerinti 272 lövészpáncélosából, felderítő páncélgépkocsijából és tüzérmegfigyelő járművéből 162 darab volt bevethető. Előírt 1011 terepjáró tehergépkocsi helyett csak 418 üzemképes járművel rendelkezett, de 143 előírt „Maultier” tehergépkocsija[579] helyett volt 335(!) ilyen üzemképes gépjárműve. Az előírt 34 darab 7,5 cm-es páncéltörő lövegéből 25, az 59 tüzérségi lövegből 56 darab volt bevethető állapotban. Az SS-páncélgránátosok fegyverzetéből teljesen hiányzott a rajonként előírt egy-egy távcsöves mesterlövészpuska. Sturmgewehr–44 gépkarabélyból 600 helyett csupán 45 darabbal rendelkeztek, viszont az állománytáblában nem szereplő olasz 9 mm-es Beretta géppisztolyból 217 darab volt a csapatoknál. Az előírt 1188 géppuskából csupán 575 volt bevethető. Külön érdekesség, hogy a hadosztály 56 amerikai gyártmányú géppisztollyal és három géppuskával is rendelkezett. Csapatainak emellett volt még 126 szovjet gyártmányú géppuskája, kilenc darab 82 mm-es és három darab 120 mm-es szovjet aknavetője is. A páncélgránátosok kézi páncéltörő fegyverkészlete 69 Panzerschreckből („páncélrémből”) és 2873 Panzerfaustból („páncélökölből”) állt.[580] Ezek alapján láthatjuk, hogy a hadosztály közel sem rendelkezett olyan jelentős harcértékkel, mint amekkorával az érvényben lévő szervezési utasítások alapján rendelkeznie kellett volna. Harceszközei között jelentősebb mennyiségű nem német gyártmányú zsákmányanyag is volt. A „Konrad” fedőnevű támadás kezdetéig a hadosztály szállítmányainak csak mintegy 32 százaléka (9. „Germania” SS-páncélgránátos-ezred, az 5. SS-páncélosezred és az 5. SSpáncélos-tüzérezred, néhány kisebb alakulat) érkezett be.[581] A hadosztály törzse 1945. január 1-én reggel 09.00 óra tájban érkezett meg a győri pályaudvarra. Napközben folyamatosan érkeztek be a hadosztály csapatai, amelyek azonnal el is indultak Tatától nyugatra kijelölt készenléti állásaik felé.

A hadosztály harcai a „Konrad” hadműveletben A hadosztály beérkezett erőiből a támadás végrehajtására a 9. SS-páncélgránátos-ezredből (Dorr-harccsoport néven) és az 5. SS-páncélosezredből (Darges-páncéloscsoport néven) két harccsoportot szerveztek. A 32 harckocsiból és négy rohamlövegből álló páncéloscsoport a Tata– Felsőgalla útvonal mentén készült előretörni, a páncélgránátosoknak pedig először Agostyánt kellett elfoglalni.[582] Január 2-én reggel 04.00 óráig a hadosztály páncélgránátosai – helyenként súlyos helységharcban – elfoglalták Bajt, Szomódot és Agostyánt. A készenlétben álló SS-

páncéloscsoportot Agostyánig vonták előre.[583] Napközben a hadosztály visszaverte a szovjetek Agostyán felé indított ellenlökését, majd folytatta előrenyomulását az Agostyán–Tarján út mentén. Az 5. SS-páncélosezredből és a 9/II. SSpáncélgránátos-zászlóaljból álló déli harccsoport Vértestolnától északra erős szovjet páncéltörő reteszállásba ütközött és támadása elakadt. A szovjet tüzérség egy német harckocsit kilőtt.[584] A páncélgránátosok nyugatról próbálták oldalba támadni a szovjeteket. Bajt az 5. SS-páncélosutászzászlóalj foglalta el. A 9/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljból képezett északi támadó csoportosítás erdei harcok után reggel 09.00 óra körül elérte a Tardosbányától délre lévő erdő kijáratát és elfoglalta a települést. Az 5. SS-páncéloshadosztály ezután azt a parancsot kapta, hogy kihasználva az éjszakát, Tarjánon keresztül Bicskéig folytassa délkeleti irányú támadását.[585] Január 3-án, fél órával éjfél után a hadosztály folytatta támadását. Kora reggel elkeseredett helységharc során az SS-páncélgránátosok elfoglalták Vértestolnát. A helységtől délkeletre lévő erdő szélén a szovjetek elszántan védekeztek, de a németek déli és északi irányból megkerülve visszavonulásra kényszerítették őket és folytatták a támadást Tarján felé. A hadosztály egy másik harccsoportja Héreget vette birtokba, majd dél felé tört előre. Tarján ellen összpontosított támadás indult, s heves harcok után a település 15.00 óra körül német kézre került. Miután a hadosztály folytatta támadást, 16 óra 30 perc körül Tarjántól öt kilométerre délkeletre harcolt.[586] Január 4-én hajnali 01.00 órától az 5. SS-páncéloshadosztály erői heves harcba álltak Mánytól öt kilométerre északnyugatra. A bevezetett felderítés megállapította, hogy Bicskétől hat kilométerre északnyugatra erős szovjet állások húzódnak. A 3. SS- és 5. SSpáncéloshadosztályok felderítőosztagai a Mány–Bajna vonaltól öt kilométerre északnyugatra szovjet páncélosokat fedeztek fel.[587] Napközben a megerősített 5. SS-páncélos-felderítőosztály Bicskétől öt kilométerre nyugatra szovjet páncélelhárító körletbe ütközött. A 9. SS-páncélgránátos-ezred Mánytól négy és fél kilométerre északnyugatra harcolt, ahol két újabb szovjet páncéltörő reteszállást azonosítottak.[588] Január 5-én reggel a hadosztály erői elfoglalták Csabdi északi környékét, majd rövid lőszer- és üzemanyag-feltöltés után folytatták támadásukat. Az SS-páncélosok Csabditól körülbelül három kilométerre északkeletre nyomultak előre. Az 5. SS-páncélos-felderítőosztályt Csabditól három kilométerre nyugatra erős szovjet harckocsi-kötelék támadta meg, ezért a beérkező 10. SS-páncélgránátos-ezred egy harccsoportját elindították, hogy segítsen a felderítőknek.[589] A bekerített SS-felderítőket napközben végül a 6. páncéloshadosztály támadása szabadította ki. Az 5. SS-páncélosezred és a 9. SS-páncélgránátos-ezred részei Mánytól öt kilométerre északnyugatra támadást indítottak délkeleti irányban. A támadó páncélosok és páncélgránátosok reggel 07 óra 10 perc körül Bicskétől három kilométerre északkeletre elérték a Bicske–Mány útvonalat, majd miután lezárták a műutat, déli irányban nyomultak tovább. Miután az élen haladó 5/5. SS-páncélosszázad élszakasza elhagyta a Mány és Bicske között állt Hegyikastély területét, Bicske felől meglepetésszerű páncéltörő tüzet kaptak. A szakasz két Panther harckocsiját kilőtték.[590] A 9. SS-páncélgránátos-ezred zöme a támadó csoportosítás szárnyait fedezte a Csabdi és Mány körzetében harcoló szovjet csapatokkal szemben. A kora reggeli órákban a 10/II. SSpáncélgránátos-zászlóalj egy Gyermely felől indult szovjet támadás vert vissza.[591] Január 6-án reggel az 5. SS-páncéloshadosztály páncéloscsoportját Bicskétől két és fél kilométerre keletre a szovjetek bekerítették. A németek Hegyikastély területén körvédelemre rendezkedtek be.[592] A 9. SS-páncélgránátos-ezred Csabdit támadta nyugati, északnyugati és északi irányból, de a szilárd szovjet védelemmel szemben alig jutottak előre. A hadosztály más részei elfoglalták a Mánytól nyugatra lévő erdőt és annak keleti szélét védték a szovjetek ellenlökéseivel szemben.[593] A hadosztály aznap nyolc bevethető Panther és nyolc Panzer IV harckocsival, egy StuG. IV rohamlöveggel és négy Jagdpanzer IV vadászpáncélossal rendelkezett. A páncélgránátosok öt

erős és két közepesen erős zászlóalja mintegy 2600 főnyi harcoslétszámot jelentett. A hadosztály alárendeltségében harcoló 23/I. „Norge” és 24/I. „Danmark” SS-páncélgránátos-zászlóaljaknak további 300, illetve 400, összesen 700 harcképes katonája volt. Az 5. SS-páncélos-tüzérezred hat könnyű és négy nehéz ütegből állt. A 45 százalékos mozgékonyságú hadosztály támadásra korlátlanul alkalmas volt.[594] Január 7-én reggel az SS-páncélgránátosok elkeseredett helységharcban elfoglalták Csabdit s két szovjet harckocsit páncélököllel kilőttek. A bekerített SS-páncéloscsoportot sikerült ellátni lőszerrel és üzemanyaggal.[595] Napközben a hadosztály csapatai Bicske és Mány irányából ismétlődő szovjet támadásokat vertek vissza.[596] Saját előrenyomulásuk ezzel kifulladt. A hadosztály utolsó szállítmánya csupán aznap érkezett be Modlin felől.[597] Az elmúlt hét csatanap során az 5. SS-páncéloshadosztály 166 halottat (ebből 10 tiszt), 791 sebesültet (ebből 22 tiszt) és 113 eltűntet, összesen 1070 főt veszített. Az 5/II. SS-páncélososztály hat Panther harckocsija semmisült meg a harcokban.[598] Január 8-án éjjel fél egykor a páncéloscsoport ismét támadást indított Bicske és a településtől délre, illetve délkeletre húzódó magaslatok elfoglalása céljából, de az utak rossz állapota és a kedvezőtlen időjárás ebben erősen hátráltatta. A németek mégis elérték a Bicske északi szélén lévő temetőt.[599] A támadás azonban a továbbiakban már nem járt eredménnyel, mivel az SS-csapatoknak napközben ismét páncélosokkal támogatott szovjet támadásokat kellett visszaverniük Mány irányából.[600] Január 9-én a hadosztály arcvonalán folytatódtak a szovjet támadások Bicske és Mány körzetében. Az 5. SS-páncéloshadosztály újabb harccsoportot alakított a 10. SS-páncélgránátos-ezredből, az 5. SS-páncélos-utászzászlóaljból, az 5/1. SS-páncélos-felderítőszázadból, az 5. SSpáncélvadászosztályból, az 5/II. (önjáró) SS-páncélos-tüzérosztályból, két sorozatvető-ütegből, valamint egészségügyi és ellátó alakulatokból. Ezek az SS-kötelékek Ullrich SS-Standartenführer parancsnoksága alatt, Gyarmatpuszta térségében gyülekeztek, hogy a Balck-seregcsoport terveinek megfelelően áthelyezzék a IV. SS-páncéloshadtest támadásának súlypontját a hadtest balszárnyára és a 711. gyaloghadosztály állásain keresztül délkelet felé, Szentendre és Pomáz irányába újabb támadásra készüljenek fel. [601] Január 10-én a Bicske és Mány körzetében a harcok hevessége alább hagyott és egyre inkább helyi jelleget öltött. Északon a 711. gyaloghadosztály támadása csak nagyon lassan nyert tért, amint az Esztergom– Budapest irányban heves erdei harcok sorát vívta. A támadási ütem fokozására bevetett megerősített „Westland” ezredcsoport mozgását a kedvezőtlen időjárás és az utak eljegesedése egyelőre akadályozta.[602] Január 11-én a „Westland” ezredcsoport a magyar 1. SS-rohamvadász-ezred részeivel közösen támadva a szovjet 10. gárda-lövészhadtest 99. lövészhadosztályának 197., 206. és 1. lövészezredeivel harcérintkezésben betört Pilisszentkeresztre. A falu templomának tornyában a szovjetek két géppuskafészket alakítottak ki. Január 12-én reggelre a német-magyar SS-csapatok elfoglalták a helységet és a szovjet csapatokat további 500 méternyire vetették vissza déli irányban.[603] Azonban Hitler ekkor már nem bízott a támadás sikerében és még 11-én úgy döntött, hogy a támadást ebben a térségben leállítják, és a IV. SS-páncéloshadtestet páncéloshadosztályait Székesfehérvártól délnyugatra gyülekeztetik egy újabb támadás céljából.[604] A támadásban résztvevő SS-katonák – 21 kilométerre a fővárostól – már közel látták Budapest sikeres felmentését, s a támadás leállítását ezért nem is értették. Valójában a németek ereje csak a védőkhöz vezető folyosó létrehozásához lett volna elegendő, de annak megtartására már nem futotta volna. A Budapesttől 15 kilométerre északra csoportosuló szovjet 5. gárda-lovashadtest 11. gárda- és 12. gárda-lovashadosztálya ezeket az erőket is könnyen bekeríthette volna, hiszen a hegyvidéki terepen kanyargó keskeny utak nem éppen a támadókat segítették.

Gille SS-Obergruppenführer, a IV. SS-páncéloshadtest parancsnoka mindent megpróbált a támadás folytatása érdekében, de végül engednie kellett és az SS-páncéloshadosztályok átcsoportosítása megkezdődött. A hadosztály rejtett átcsoportosítása a IV. SS-páncéloshadtest más egységeivel összhangban a következő ütemezésben történt:[605] – Január 12-éről 13-ára virradó éjjel: a IV. SS-páncéloshadtest csapatait leváltó 3. lovasdandár első egységeinek beérkezése Tata délnyugati körzetébe (egyelőre nehézfegyverzet nélkül), a megerősített 9. SS-páncélgránátos-ezred menete Bajna–Tokod körzetéből a Duna déli partja mentén Nagyigmánd nyugati körzetébe, a megerősített 10. SS-páncélgránátos-ezred kivonása Esztergom délnyugati részére; – Január 13-áról 14-ére virradó éjjel: az 5. SS-páncéloshadosztály többi alakulatának felváltása a 3. lovasdandár egységei által, a megerősített 9. SS-páncélgránátos-ezred beérkezése Veszprém északi részére, a megerősített 10. SS-páncélgránátos-ezred menete Nagyigmánd nyugati körzetébe; – Január 14-éről 15-ére virradó éjjel: a 10. SS-páncélgránátos-ezred beérkezése Zirc térségébe, az 5. SS-páncéloshadosztály leváltott részeinek menete Nagyigmád körzetébe; – Január 15-éről 16-ára virradó éjjel: az 5. SS-páncéloshadosztály utolsó egységeinek beérkezése Veszprém és Zirc térségébe, – Január 16-áról 17-ére virradó éjjel: a még menetelő utolsó alakulatok megérkezése Zirc körzetébe. Január 15-én az 5. SS-páncéloshadosztály 10 (ebből bevethető három) Panzer IV harckocsival 18 (öt) Pantherrel, öt javítás alatt lévő StuG. IV rohamlöveggel, 13 (kettő) Jagdpanzer IV vadászpáncélossal, 181 (139) lövészpáncélossal és nyolc (hat) felderítő páncélgépkocsival rendelkezett.[606] Január 17-én estig a hadosztály csaknem minden alakulata beérkezett a „Konrad 3” fedőnevű hadművelethez kijelölt gyülekezési körletébe. Az 5. SS-páncéloshadosztály harccsoportjai a 3. SS-páncéloshadosztály jobbszárnyán készültek a támadásra. A hadosztály balszárnyán a megerősített 9. SS-páncélgránátos-ezred állt, amelynek parancsnoka Hans Dorr SS-Obersturmbannführer volt. Az ezred mögött, Veszprémtől keletre foglalt állást Fritz Darges SS-Obersturmbannführer 5. SSpáncélosezredének két osztálya hét bevethető Panzer IV és 12 Panther harckocsival.[607] A Panthereket az 5/II. SS-páncélososztály 5. (Lichte SS-Obersturmführer) és 6. (Grossrock SSUntersturmführer) páncélosszázada között osztották el. Az 5. SS-páncélvadászosztály hét harcképes Jagdpanzer IV vadászpáncélossal rendelkezett. A hadosztály jobbszárnyát Franz Hack SS-Obersturmbannführer 10. SS- páncélgránátos-ezrede fedezte. Az álcázás érdekében az SS-parancsnokok román(!) egyenruhában szemrevételezték az állásokat, s akkor is ilyen egyenruhát viseltek, amikor az első vonalban lévő német csapatokkal vették fel a kapcsolatot.[608] A hadosztály tüzérsége 56 lövegből állt, ebből 16 önjáró tarack volt. A páncélgránátosok nehézfegyverei között volt további 75 aknavető és 26 gyalogsági löveg is. A bevethető 7,5 cm-es páncéltörő ágyúk száma 19 volt.[609] Az újabb támadás céljából ugyancsak a hadosztály alárendeltségébe utalták a német szárazföldi haderő 303. rohamtüzérdandárát is, amelynek parancsnoka Günther Kokott őrnagy volt. A rohamtüzérdandár 33 StuG. III rohamlöveget és 12 StuH. 42 rohamtarackot számlált.

A hadosztály tevékenysége a „Konrad 3” hadműveletben Január 18-án az 5. SS-páncéloshadosztály Csajág körzetéből indította meg délkeleti irányú támadását. A 9. SS-páncélgránátos-ezred csapatai a 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóaljjal

közösen betörtek ugyan a szovjetek vonalaiba, de Balatonfőkajáron és a településtől északkeletre fekvő magaslatokon a szovjet 1. gárda-megerődített körlet szívósan védekező gyalogságába ütköztek. Mivel a kora délutáni órákig a szovjetek állásait áttörni nem tudták, Ullrich SSStandartenführer parancsot adott a hadosztály addig tartalékban tartott páncélozott harccsoportjának bevetésére is. Dorr SS-Obersturmbannführer páncélosainak segítségével az SS-páncélgránátosok nehéz harcok árán, a délutáni órákban végül elfoglalták Balatonfőkajárt és a környező magaslatokat. A páncéloscsoport, a 9. SS-páncélgránátos-ezred és az 5. SS-páncélos-utászzászlóalj elemei ezután dél felé fordultak és Lepsény mellett keleti irányban, Kisláng felé törtek előre. Mivel nem ütköztek jelentősebb ellenállásba, az SS-csapatok Káloztól északra elérték a Sárvíz-csatornát és a túloldalon kisebb hídfőt létesítettek.[610] Január 19-én a hadosztály először északnyugati irányból több páncélosokkal támogatott szovjet ellenlökést vert vissza. Ezek során a 10 támadó szovjet harckocsiból négyet kilőttek. A hadosztály páncélozott harccsoportja Sárkeresztúr nyugati körzetéből a megerősített csatornahídon át hajnali 05 óra 30 perckor keleti irányba folytatta támadását. Az ék jobbszárnyán az 5/6., a balszárnyán az 5/5. páncélosszázad haladt. Középen, kissé lemaradva a harckocsikat az SS-páncélgránátosok lövészpáncélosai követték. Miután a páncélozott harccsoport Sárosdtól négy kilométerre délre átlépte a vasútvonalat, délután 16.00 óra körül elérte a településtől öt kilométerre keletre lévő térséget. A 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóalj először elfoglalta a tegnap még kikerült Kislángot, majd követte a támadó éket. A szintén felzárkózó 10. SS-páncélgránátos-ezred a szovjetek által erősen védett Aba elfoglalásáért szállt harcba. Ezzel egyúttal a páncélozott harccsoport hátát is biztosította.[611] Az 5. SS-páncéloshadosztály a IV. SS-páncéloshadtest parancsnokának küldött jelentésében közölte, hogy felderítése szerint arcvonalán a szovjet védelem súlypontja Sárkeresztúr térségében van. A január 19-i harcok során hét szovjet páncélost lőttek ki, de már négy saját Panther harckocsijuk is javíthatatlan sérüléseket szenvedett. Az SS-csapatok számtalan tehergépkocsit és páncéltörő ágyút is megsemmisítettek, továbbá jelentős mennyiségű szovjet fegyver és gépjármű került a kezükre. Az 5. SS-páncélos-felderítőosztály ezen kívül megsemmisített két T–34 harckocsit, öt tehergépkocsit és egy fogatolt járműoszlopot. A zsákmány 16 tehergépkocsi, 35 golyószóró, 35 páncéltörő puska, nyolc nehézgéppuska és három tábori konyha volt. A harcok során az SSfelderítők egy szovjet lövészzászlóaljat is szétvertek. Terveik szerint a sűrű hóesés után folytatták a felderítést. A jelentésben közölték a hadosztály páncélosainak állapotát is. Ezek szerint a 10 Panzer IV közül csak három harckocsi, a 18 Panther közül csak öt páncélos maradt bevethető állapotban. Öt StuG. IV rohamlövegen a karbantartók dolgoztak.[612] Január 20-án az 5. SS-páncéloshadosztály számára a nap nem kezdődött valami bíztatóan. Sárosdtól két kilométerre keletre páncélos éke állandó szovjet ellenlökéseket volt kénytelen visszaverni, de ennél jóval kellemetlenebb volt, amikor a 10/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj az éjszaka folyamán erős szovjet nyomás ellenében Abát nem tudta megtartani és visszavonult a Sárvíz-csatornáig, ahol új állásokat vett fel. A szovjetek megszállták Abát, s ezzel az SSpáncéloshadosztály erői Sárkeresztúr és Sárosd között védelembe kényszerültek. Dorr SS-Obersturmbannführer erről egyelőre nem tudott, így Sárosdnál álló páncéloscsoportját korán reggel megindította Perkáta irányában. A délelőtt folyamán erői Perkátától négy kilométerre északnyugatra átvágták a Seregélyes felé vezető utat, majd 15.00 óra tájban gyenge szovjet védelem ellenében elfoglalták magát Perkátát is. Ezután a németek felderítőket küldtek ki, hogy megállapítsák, Seregélyesen keresztül kaphatnak-e utánpótlást, ugyanis a helységet 3. SSpáncéloshadosztály erői 15 óra 40 perc körül ugyancsak elfoglalták. A 9. SS-páncélgránátos-ezred egységei Sárosd déli és délnyugati részén harckocsikkal támogatott, legfeljebb ezrednyi erejű szovjet támadásokat voltak kénytelenek kivédeni, amelyek déli és délkeleti irányban indultak. A támadások során a szovjetek jelentős veszteségeket szenvedtek.

A hadosztály Soponya és Sárkeresztúr körzetében lévő 10. SS-páncélgránátos-ezredének támadása viszont Aba visszafoglalására nem vezetett eredményre. Dél körül a támadást Sárkeresztúrtól kelet felé kerülve az ezred erőivel megismételték, de a támadás beleütközött a szovjetek egyik északkelet felől érkező, páncélosokkal támogatott ellenlökésbe. A németeknek először ezt kellett kivédeni, s csak után folytathatták a támadást, ami most sem sikerült, s így a németeknek vissza kellett térniük megindulási állásaikba. A késő délutáni órákban Sárosd és Aba között a szovjetek harckocsi-támogatással délkeleti irányban áttörték az SS-csapatok vékony biztosító vonalait, hogy a bekerített erőik utánpótlása szempontjából fontos útvonalat újra megnyissák. Ez alatt a 23/I. „Norge” SS-páncélgránátoszászlóalj Seregélyes felé tört előre. Este az SS-csapatok hátát Nagylángtól keletre a magyar 54/I. gyalogzászlóalj fedezte. Sárkeresztúr északi szélén a 10. SS-páncélgránátos-ezred részei foglaltak állást. Innen Sárosd déli és délkeleti körzetéig a 9. SS-páncélgránátos ezred és az 5. SS-páncélos-utászzászlóalj részei építettek ki biztosító állásokat. A Perkátáig terjedő térséget mozgékony felderítő osztagokkal ellenőrizték. Dorr SS-Obersturmbannführer páncélozott harccsoportja éjszakára Perkátától két kilométerre északnyugatra, az úton foglalt sündisznóállást.[613] Január 21-én a hadosztály arcvonalszakaszán a két SS-páncélgránátos-ezred azzal volt elfoglalva, hogy valamiképpen gátat szabjon a szovjetek déli irányú támadásainak. A 9. SSpáncélgránátos-ezred Sárosd déli és délkeleti részén épített ki állásokat, ahol aztán jó néhány déli és délkeleti irányú szovjet támadást volt kénytelen kivédeni. Ezekben a harcokban a szovjet csapatok ismét jelentősebb veszteségeket szenvedtek. A 10. SS-páncélgránátos-ezred Sárkeresztúrtól északra kiépített állásaiban próbálta meg feltartóztatni az Abán és attól keletre harcoló szovjeteket. A két SS-ezredet egyelőre elvágták egymástól, noha azok az egyesülésre folyamatosan tettek kísérleteket. A kora délutáni órákban próbálkozásaikat siker koronázta, amikor elfoglalták Abát és Sárosdot. Amikor jelentősebb szovjet erők jutottak át déli irányban és birtokba vették Hercegfalvát, valamint Sárbogárdot, a Dorr-féle páncélozott harccsoport Perkátától északnyugatra álló kötelékeit az 5. SS-páncéloshadosztály főerőitől gyakorlatilag elvágták. A páncélozott harccsoport január 20-án este nem vette birtokba Sárosdot, noha erre lett volna lehetősége. Az éjszakára sündisznóállásba vonult harccsoportot nyugatról és délről az 5/6. SSpáncélosszázad, északról és keletről Kerckhoff 5. páncélosszázada biztosította. A 9/III. SSpáncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosai a páncélosok közé álltak. A hírek szerint Ullrich SSStandartenführer útban volt ide. A 9. SS-páncélgránátos-ezred harcálláspontját az éjszaka folyamán tüzérségi találat érte. Néhány tiszt azonnal meghalt, az ezred s egyben a páncéloscsoport parancsnoka, Dorr SSObersturmbannführer pedig súlyosan megsebesült. Neki ez volt a tizenhatodik, de egyben utolsó sebesülése, mert áprilisban egy ausztriai hadikórházban végül belehalt sérülésének következményeibe. Az ezred vezetését Helmut Müller SS-Sturmbannführer vette át. Az 5. SS-páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja ennek ellenére 21-én erős tüzérségi támogatással megindította támadását Pusztaszabolcs ellen. Egyik páncélelhárító körletet a másik után kellett áttörniük. A német páncélosok összesen 14 ilyen állás leküzdését jelentették. Miután ezzel végeztek, a lövészpáncélosok is felzárkóztak és a harckocsikkal együtt vonalban támadtak tovább. Délután erősebb szovjet ellentámadások érték őket, amelyeket harckocsik is támogattak. Tizenkét T–34 kilövését jelentették, és nagy mennyiségű tehergépkocsi, illetve fogatolt jármű megsemmisítéséről számoltak be. A heves harcok után, 19.00 óra körül a németek elérték az aznapra kitűzött céljukat, Pusztaszabolcsot. A tervek szerint innen később északi irányban, a Duna mentén folytatták volna a támadást. A páncélozott harccsoportnak ekkor már feltétlenül üzemanyag- és lőszerutánpótlásra volt szüksége.[614] A hadosztály 1. (hadműveleti) vezérkari tisztjének beosztását Kleine utódaként már SS-tiszt, Willi Klose SS-Sturmbannführer töltötte be. Az 5. SS-páncéloshadosztály aznap öt bevethető Panther és három Panzer IV harckocsival, valamint négy Jagdpanzer IV vadászpáncélossal rendelkezett. Gyalogsága egy erős, két közepesen erős és négy gyenge zászlóaljból állt, mintegy 1400 főnyi harcképes katonával. Az 5.

SS-páncélos-tüzérezred hat könnyű és négy nehéz üteggel támogathatta a csapatokat. A támadásra csak korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 45 százalék volt.[615] Január 22-én a hadosztály sárosdi harcálláspontján megelégedéssel vették tudomásul, hogy az éjszaka folyamán a Pusztaszabolcs térségéből felzárkózó 10/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj az Adonynál lévő Duna-szigetet megtisztította és a túlsó partról érkező szovjet tüzet is leküzdötte. A hadosztály páncéloscsoportja a reggeli jelentések szerint Adonytól három kilométerre északra elfoglalt állásaiból éjszakai előrenyomulása során elérte a Váli-vizet. A 10/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj kora délután, 13.00 óra körül Adonyból északi irányban támadást indított, de négy kilométer után kiterjedt aknamezőbe ütközött, amelynek felszedéséhez az utászok nyomban hozzá is láttak. Az ezred másik két zászlóaljának katonái délnyugati irányban előretörve elfoglalták Iváncsát. A 9. SS-páncélgránátos-ezred zöme nyugatról ostromolta Iváncsa vasútállomását, amit a szovjetek páncéltörő ágyúkkal és páncélosokkal is megerősítettek. Miután a németek elfoglalták a vasút környékét, tovább indultak északkelet felé. Támadó éleik este Iváncsától egy kilométerre északkeletre állásokat létesítettek éjszakára. A páncéloscsoport napközben a heves szovjet ellenállás következtében csak nagyon lassan haladt előre. Az 5/5. SS-páncélosszázad harckocsijai egy páncélelhárító körletet áttörtek, majd az egyre romló időjárási viszonyok miatt megálltak és biztosító állásba vonultak. Az 5. SS-páncélos-felderítőosztály egyik százada ezalatt Aggszentpétertől északkeletre átkelt a Váli-vízen és az erős ellenállás dacára az északkeleti parton egy kisebb hídfőt alakított ki.[616] Január 23-án az 5. SS-páncéloshadosztály, akárcsak a IV. SS-páncéloshadtest többi hadosztálya, aznap gyakorlatilag egy helyben topogott, s csak alig néhány kilométerrel jutott közelebb a bekerített Budapesthez. Az Adonytól északi irányban támadó 10/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj Szinateleptől északra elérte a Dunába ömlő Váli-vizet. Az átkelés akadályokba ütközött, mert a szovjetek az északi parton keményen ellenálltak. A hadosztály más részei négy páncélossal és páncélgránátos-rohamosztagokkal ugyancsak elérték a víziakadályt, majd Aggszentpétertől délkeletre egy épségben talált hídon átkeltek és a vasút mentén, Szinateleptől három kilométerre keletre kisebb hídfőt foglaltak. A szovjetek azonban északról déli és délkeleti irányban ellenlökéseket indítottak, amelyeket számos páncélosuk támogatott. Ezek az erők visszaszorították a 9. SS-páncélgránátos-ezred részeit, elfoglalták Aggszentpétert, Göböljárást és egészen Iváncsa vasútállomásáig törtek előre. A 9. SS-páncélgránátos-ezred csapatai délkeletről, a 10. SS-páncélgránátos-ezred részei pedig keletről indítottak támadást a szovjetek elreteszelésére.[617] Január 24-én a IV. SS-páncéloshadtest jobbszárnyán[618] harcoló 5. SS-páncéloshadosztály erői, miután 23-án éjfél körül kivetették a szovjeteket Szinatelepről, majd újabb csapatösszevonást követően támadást indítottak északi irányban. A németek Szinateleptől három kilométerre északra elhúzódó harcokba bonyolódtak a szovjetek páncélelhárító körleteivel, de a teleptől négy kilométerre északnyugatra lévő házcsoportot az elszánt szovjet védelem ellenére elfoglalták. A hadosztály páncélozott harccsoportja és a 9. SS-páncélgránátos-ezred erői az Adony–Ercsi útvonal mentén előretörve 10.00 óráig átkeltek a Váli-víz alsó folyásán, de támadásuk a megerősödött szovjet védelem és a Duna keleti partjáról lőtt oldalazó tűz következtében a torkolattól négy kilométerre északra ismét elakadt. A páncéloscsoportot és a 9. SSpáncélgránátos-ezredet a magyar 54/I. gyalogzászlóaljjal váltották le, majd a német kötelékeket nyugat felé átcsoportosították. A hadosztály balszárnyán harcoló 10. SS-páncélgránátos-ezred (I. zászlóalja nélkül) heves harcok közepette a Pusztaszabolcs–Nagytétény vasútvonaltól északra birtokba vett két hidat a Váli-vízen, majd 18.00 óráig a szovjetek elkeseredett védekezése és ellenlökései ellenére két kilométer széles és egy kilométer mély hídfőt létesített az északkeleti parton. A 9. SSpáncélgránátos-ezred egy részét is ide csoportosították át.[619]

Január 25-én a hadosztály reggel 05 óra 30 perckor indított támadást, hogy az Aggszentpétertől keletre elfoglalt hídfőt kiszélesítse. Később azonban a szovjetek egymás után indították század és zászlóalj erejű ellenlökéseiket, amelyek a 9/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj támadását megakasztották. Az SS-páncélgránátosok kénytelenek voltak védelembe átmenni. A hídfőt egész nap igen erős szovjet tüzérségi és aknavetőtűz érte. A hadosztály páncéloscsoportja aznap csupán biztosítási feladatokat hajtott végre. Késő délután, alig valamivel sötétedés előtt szovjet gyalogság és harckocsik támadtak rájuk. Az 5/5. és 5/6. SS-páncélosszázad páncélosai hét szovjet páncélos (főleg T–34 harckocsik) kilövését jelentették, saját veszteség nélkül. A hadosztály ellátó alakulatainak legénységéből riadózászlóaljat állítottak össze, és Adonyban vetették be.[620] Január 26-án az 5. SS-páncéloshadosztály alakulatai és gyenge bevethető páncélosereje a IV. SS-páncéloshadtest által január 25-én este északnyugat felé indított támadásban nem vettek részt, mivel a Váli-víz mentén a Dunától Baracskáig biztosítási feladatokat kaptak. A IV. SS-páncéloshadtest jobbszárnyát fedező SS-csapatokat 25-én 17.00 óra körül az Adonytól keletre lévő Duna-szigetről kisebb támadás érte, amelynek során szakasznyi szovjet erő behatolt Adonyba. A gyenge támadó köteléket egy német ellenlökés kiverte a helységből. A Dunától közvetlenül nyugatra a szovjetek élénk felderítő tevékenységbe fogtak. Napközben a hadosztály csapatai Baracskától délre zászlóalj erejű szovjet támadást vertek vissza. A hadosztály jobbszárnyán, a Váli-víz északkeleti partján tartott hídfőt a jelentések szerint fel kellett adni.[621] Január 27-én éjfél után nem sokkal az 5. SS-páncéloshadosztály vonalán Baracskánál harckocsikkal támogatott szovjet ellenlökés indult, amit sikerült visszaverni. A németek a helységben és attól nyugatra összesen négy szovjet páncélos kilövéséről tettek jelentést. A IV. SS-páncéloshadtest keleti szárnyát fedező 5. SS-páncéloshadosztályt délután több erős szovjet támadás is érte. A hadosztály, amelynek harcálláspontja ekkor Felsőcikolamajorban volt, a korábbi jelentésekkel ellentétben a 9/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljjal az Aggszentpétertől északkeletre foglalt német hídfőt még tartotta. Innen délkeletre azonban a szovjetek támadása visszavetette az ott védő 54/I. honvéd gyalogzászlóaljat. A magyarokat üldöző szovjet lövészerők átkeltek a Váli-vízen és egy kilométert nyomultak előre délnyugati irányban. A 10. SS-páncélgránátos-ezred egyik zászlóalja ellenlökést indított, de a harcok még este is folytak.[622] Aznap a hadosztály bevethető páncélosállománya kilenc Panther és három Panzer IV harckocsi, két StuG. IV rohamlöveg és hat Jagdpanzer IV vadászpáncélos volt. A páncélgránátos gyalogság harcoslétszáma egy közepesen erős, két átlagos, egy gyenge és három leharcolt zászlóaljban körülbelül 950 főre rúgott. A tüzérség hat könnyű és négy nehéz ütegből állt. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály 42 százalékos mozgékonysággal rendelkezett.[623]

A hadosztály harcai a 3. Ukrán Front ellencsapása idején Január 28-án délelőtt a szovjetek négy harckocsival elérték és lezárták a Dunapentele–Perkáta és Perkáta–Adony útvonalakat. Délután hat harckocsi támogatásával keletről támadást indítottak Perkáta elfoglalására, de az itt védekező 23. páncélos-felderítőosztály a betört szovjet csoportokat visszaverte. Az előretört szovjet ékek már az 5. SS-páncéloshadosztály jobbszárnyát és Ullrich SSStandartenführer Felsőcikolamajorban lévő harcálláspontját fenyegették. A veszély elhárítása érdekében 11.00 óra körül a hadosztály egy kisebb páncélozott harccsoportja Felsőcikolamajortól délnyugati irányban támadást indított és Alsócikolamajornál, a 143-as magaslat környékén öt szovjet harckocsiba ütközött, amelyekkel felvette a harcot. A IV. SS-páncéloshadtest a kapott parancs szerint a Duna és a Velencei-tó között védelembe ment át. Az éjszaka folyamán visszavett arcvonal Adonytól a Duna nyugati partján a Váli-torkolatig,

onnan a Váli-víz délnyugati partja mentén Baracska déli részén és Pettenden át Kápolnásnyékig húzódott. Adonyba csupán az 5. SS-páncéloshadosztály ellátó alakulataiból felállított riadózászlóalj védett. Innen északra a 10. SS-páncélgránátos-ezred volt védelemben. Az Aggszentpéternél létesített hídfőt a 9/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj még mindig tartotta. Aggszentpéter és Baracska déli része között a 9. SS-páncélgránátos-ezred zöme és a 3. SSpáncéloshadosztály 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljának részei helyezkedtek el. A Baracska– Pettend műutat az 5. SS-páncélos-felderítőosztály fedezte. Reggel a 9/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj ellenlökése Aggszentpétertől keletre, Kishalom és a német hídfő között visszafoglalta a korábbi német állásokat és ezzel helyreállította az arcvonalat. A szovjet csapatok harckocsik támogatásával betörtek Baracska déli részébe is, de a 9. SSpáncélgránátos-ezred másik két zászlóaljának katonái felszámolták a betörést és kilőttek négy M4A2 Sherman harckocsit. Napközben a szovjetek a Váli-víz mentén a Dunától Kishalomig számos századerejű támadást indítottak, hogy lekössék a németek erejét. A Nagytétény–Pusztaszabolcs vasútvonal mentén zászlóaljnyi erővel be is törtek, de egy német ellenlökés visszavetette őket. Baracskánál már nem volt ilyen könnyű megállítani őket. A hadosztály erejű szovjet csoportosítás számos zászlóalj-, illetve ezred erejű támadást indított, amelyeket alkalmanként mintegy 10 páncélos is támogatott. A szovjetek kíméletlen harcban elfoglalták Baracska déli részét, ezzel a település a temető kivételével már a kezükben volt. A temetőt az SSpáncélgránátosok még tartották. A támadás délnyugat felé tovább folytatódott. Többször megismételt ezrednyi erővel végrehajtott támadás után a 10 harckocsival előretörő szovjetek Pettendet is elfoglalták. Január 29-én a Nagytétény–Pusztaszabolcs vasútvonal mentén a szovjeteknek sikerült betörni az 5. SS-páncéloshadosztály védelmébe. A németek azonnal ellenlökést indítottak. Baracskától keletre a hadosztály védelmét 25 harckocsi és jelentősebb lövészcsapatok rohamozták meg észak felöl. A támadás során a szovjetek elfoglalták Kishalmot és Aggszentpétert. A helységtől északkeletre tartott hídfőt a 9/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj kénytelen volt kiüríteni. A szovjetek tovább folytatták az előrenyomulást és 20 páncélossal elérték a Szinatelep vasútállomástól három kilométerre északra lévő magaslatot. Pettend felől 20 másik harckocsival betörtek a 3. SS- és 5. SS-páncéloshadosztály itt harcoló erőinek hátába és déli irányban előretörve két kilométert haladtak. A betörés körül heves harcok alakultak ki.[624] Január 30-án a IV. SS-páncéloshadtest arcvonalát Velence és a Pusztaszabolcs–Nagytétény vasútvonal között igen erős szovjet támadások érték, amelyeket mintegy 60 páncélos támogatott. A támadások súlypontja Aggszentpéternél volt, ahol az előző nap a szovjetek hídfőt foglaltak a Váli- víz délnyugati partján. A szovjetek áttörték az 5. SS-páncéloshadosztály hézagos védővonalát, majd betörésüket egy három kilométer mély és hat kilométer széles hídfővé szélesítették ki. A páncélosok támogatásával előretörő szovjetek az 5. SS- és 10. SS-páncélgránátos-ezredek részeit Kishalomtól nyugatra bekerítették. A IV. SS-páncéloshadtest ekkor úgy határozott, hogy az 5. SS-páncéloshadosztály minden rendelkezésre álló erejével (vagyis az 5. SS-páncélosfelderítőosztállyal, 5. SS-páncélos-utászzászlóaljjal és az 5. SS-páncélosezred harccsoportjával) Alsó-Besnyő körzetéből észak felé támadást indít. Ehhez Kápolnásnyék irányából a 3. SSpáncéloshadosztály 6. SS-páncélgránátos-ezrede csatlakozott, amely keleti irányban előretörve próbálta megállítani a szovjeteket. Dél körül az 5. SS-páncélosezred 14 páncélossal rendelkező harccsoportja harcérintkezésbe került a támadó szovjet páncélosokkal és estig 17 darabot lőtt ki közülük. [625] A két SS-páncéloshadosztály támadása végül eredményre vezetett és heves harcok közepette sikerült megállítaniuk a szovjet támadást. A két hadosztály bekerített erői időközben kitörtek a szovjet gyűrűből és csatlakoztak saját alakulataikhoz. Január 31-én kora reggel a németek egy ellenlökése a IV. SS-páncéloshadtest arcvonalán Aggszentpétertől nyugatra elakadt. A hadtest arcvonalán Szinateleptől egészen Velencéig

összesen négy szovjet csapatösszevonást azonosítottak. Az 5. SS-páncéloshadosztály vonalai ellen nem sokkal ezután a szovjetek támadásba lendültek. A hadosztály alárendeltségében volt a 303. rohamtüzérdandár is, állományában 12 bevethető StuG. III rohamlöveggel.[626] A Pusztaszabolcs–Nagytétény vasútvonal mentén ezrednyi erejű lövészkötelékkel és kilenc harckocsival előretörő szovjetek a 10/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljat Iváncsa vasútállomásáig vetették vissza és az innen két kilométerre északnyugatra lévő tanyát is birtokba vették. A támadás során a 9/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljnak is fel kellett adnia állásait Szinatelepnél és visszahúzódnia a Váli-víz délnyugati partjára. Ezzel a németek az utolsó hídfőjüket is elveszítették a Váli-víztől északkeletre. Az Iváncsa vasútállomástól északnyugatra elveszített tanya visszafoglalására az 5. SSpáncéloshadosztály páncélozott harccsoportja ellenlökést indított és nem sokkal később ki is szorította innen a szovjeteket. A szovjetek által Aggszentpétertől nyugatra elért betörés ellen Alsó-Besnyő felöl az 5. SSpáncéloshadosztály egy harccsoportja északi irányban, a 3. SS-páncéloshadosztály 6. SSpáncélgránátos-ezrede pedig Kápolnásnyéktől déli irányban indított támadást. A német támadás a jelentős szovjet ellenállás ellenére elérte Aggszentpéter nyugati előterét. Mivel az 5. SS-páncéloshadosztály páncéloscsoportját 11.00 óra körül az Alsócikolamajorig jutott szovjet 18. harckocsihadtest ellen dél felé kellett átcsoportosítani, a visszafoglalt terület egy része újra szovjet kézbe került. Ennek ellenére az Aggszentpéternél elért helyi sikerek nyomán a IV. SSpáncéloshadtest arcvonalát több helyen sikerült kelet felé kitolni. [627] A hadosztály januári harcai során 639 halottat (ebből 27 tiszt), 2299 sebesültet (ebből 63 tiszt) és 141 eltűntet (ebből kettő tiszt), összesen 3079 főt veszített.[628] Február 1-én reggel a IV. SS-páncéloshadtest arcvonalán a szovjet 26. hadsereg 18. harckocsihadtestének 14 páncélosa zászlóaljnyi gyalogsággal délről betört Adonyba. Az 5. SSpáncéloshadosztály itt harcoló erőit kivetették állásaikból és a település északnyugati részébe szorították vissza. A németek hamarosan ellentámadásba lendültek. Az 5. SS-páncélosezred megmaradt Panthereinek támogatásával az SS-páncélgránátosok heves utcai harcok során visszafoglalták Adony nyugati felét. Innen öt szovjet harckocsi és egy önjáró löveg kilövését jelentették. Ezzel egy időben észak felől, a Váli-víz torkolatánál a 9/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj igen hézagos arcvonalán a 4. gárdahadsereg 3. gárda-légideszant-hadosztályának osztagai is Adony felé szivárogtak át. Aggszentpétertől nyugatra a 23. harckocsihadtest 25 páncélosa és a 113. lövészhadosztály ezred, illetve zászlóalj erejű lövészcsoportjai próbálkoztak. Helyi betöréseiket a két SSpáncéloshadosztály csatlakozásán a németek felszámolták.[629] Február 2-án a szovjet csapatok az időközben visszavonulásba kezdett 5. SSpáncéloshadosztály után vetették magukat. Pirkadatig 15 páncélosuk egészen Seregélyesig tört előre. Nem csak a 3. páncéloshadosztály és a IV. SS-páncéloshadtest harcálláspontja volt itt, de reggel 08.00 órától a helység keleti felében tartózkodott az 5. SS-páncéloshadosztály törzse is. A szovjet harckocsik tűz alá vették Seregélyest. A kibontakozó küzdelem során a németek kénytelenek voltak feladni a település keleti felét.[630] Hogyan történt mindez? A IV. SS-páncéloshadtest 5. SS-páncéloshadosztálya hajnali 02.00 órakor kezdte meg csapatai visszavonását a kijelölt arcvonalra. Az alakulatok mozgását itt is nagy tűzerővel rendelkező utóvéd-osztagok fedezték. Az átcsoportosítás egy ideig zavartalanul folyt, majd a szovjet lövészerők a 23. harckocsihadtest 30 páncélosával Pusztaszabolcsnál visszavetették az utóvédeket és a Seregélyes felé vezető vasútvonal két oldalán áttörték a németek vonalait. A harckocsihadtest 15 páncélossal (ezúttal már kísérő gyalogság nélkül) Seregélyestől két kilométerre keletre tört előre. A 3. páncéloshadosztály és az 5. SS-páncéloshadosztály harccsoportjai páncélos-támogatással felvették velük a harcot. Ettől a naptól kezdve a magyar 1. SS-rohamvadász-ezred részei újra az 5. SSpáncéloshadosztály alárendeltségében harcoltak.[631]

Február 3-ára virradó éjjel a IV. SS-páncéloshadtest 5. SS-páncéloshadosztálya továbbra sem volt irigylésre méltó helyzetben. A sűrű köd és a sötétség leple alatt a szovjetek elérték Seregélyes északkeleti, keleti és délkeleti szélét is. A rossz látási viszonyok miatt a németek először fel sem tudták mérni, mekkora szovjet erőkkel állnak szemben, de 3. páncéloshadosztály csapataival közösen ellenlökésbe kezdtek. A két páncéloshadosztály a körzetben mindössze nyolc-nyolc bevethető páncélossal rendelkezett. Amint megvirradt, a németek 27 szovjet páncélost számoltak össze Seregélyes körül. Napközben tovább dúlt a harc Seregélyes és Dinnyés között. Seregélyest a 10. SSpáncélgránátos-ezred, a 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóalj, az 5. SS-páncélosezred maradványai és a 3. páncéloshadosztály kisebb kötelékei védték. Estig a németek itt nem végleges jelentéseik szerint 12 szovjet páncélost lőttek ki. A Seregélyestől északnyugatra előretörő szovjetek a településtől északra délután bekerítették a 9. SS-páncélgránátos-ezred egy részét és az éppen tüzelőállást váltó 5. SS-páncélos-tüzérezred parancsnoki törzsét. Kiszabadításukra Vogt SS-Hauptsturmfüher 23/I. „Norge” SS-páncélgránátoszászlóalja és az 5. SS-páncélosezred néhány bevethető harckocsija estefelé Seregélyesről északi irányban sikeres támadást indított. Miután a bekerített kötelékeket felmentették, Vogt páncélgránátosai a még német kézben lévő Dinnyés felé fordultak, amelyet a szovjet lövészzászlóaljak délkelet felől egész nap rohamoztak. A heves küzdelem ellenére a szovjetek több helyen harc nélkül kerülték meg az 5. SSpáncéloshadosztály támpontjait és a köd leple alatt zavartalanul nyomultak tovább nyugat felé. Este a hadosztály harcálláspontját ugyancsak Belsőbárándra helyezték át.[632] A szovjetek gyors előrejutásának oka a Balck-seregcsoport szerint az volt, hogy az 5. SSpáncéloshadosztály első vonala nem volt egyértelmű. A hadosztály egyes részei Szabadegyházánál álltak, de innen Csiribmajorig nem voltak német állások. Csiribmajortól Gárdonyig már ismét a hadosztály csapatai tartották megszállva a terepet. Gárdonytól délnyugatra egy második biztosító vonalat is létrehoztak, de emiatt a rés lezárására nem maradt elég bevethető német alakulat. Ekkor a Balck-seregcsoport beavatkozott, és utasította az 5. SSpáncéloshadosztályt a rés mielőbbi lezárására. A Balck-seregcsoport 12 óra 35 perckor beszámolt a Dél Hadseregcsoportnak az 5. SSpáncéloshadosztálynál történtekről. Eszerint Ullrich SS-Standartenführer, a hadosztály parancsnoka az éjszaka saját elhatározásából kettős vonalat alakított ki a Velencei-tótól délre, s ennek következtében rés keletkezett Szabadegyháza és Csiribmajor között. A Seregélyesnél kialakult veszélyes helyzet megszüntetéséig a seregcsoport a hadosztályt átmenetileg Breith tábornok III. páncéloshadtestének rendelte alá.[633] A hadosztály ezen a napon csupán négy bevethető Panther harckocsival rendelkezett. Páncélgránátosai egy átlagos és hat leharcolt zászlóaljban mintegy 600 főnyi harcoslétszámmal vettek részt a harcokban. Az 5. SS-páncélos-tüzérezred hat könnyű és négy nehéz üteggel adhatott tűztámogatást. A támadásra korlátozottan még mindig alkalmasnak tartott hadosztály mozgékonysága 40 százalék volt.[634] Február 4-ére virradó éjszaka a hadosztály 9. SS-páncélgránátos-ezredét Seregélyestől északra visszaszorították a Margit-vonalba. A szovjet 104. lövészhadtest gyalogsága napközben a helységtől északnyugatra a Margit-vonal állásrendszerébe is betört. A hadosztály erői a 303. rohamtüzérdandár StuG. III rohamlövegeivel megerősítve támadást indítottak a Dinnyéstől keletre és a 128-as magassági pont körül elhelyezkedő szovjetek ellen. Dinnyéstől délre a rohamlövegekkel támogatott SS-páncélgránátosok erős szovjet páncéltörő reteszállásba ütköztek, ezért a páncéltörő ágyúkat dél felé kikerülték és inkább a Seregélyestől északra harcoló szovjetekkel vették fel a harcérintkezést. Dinnyés ellen délkeleti és északkeleti irányból a több – páncélosokkal támogatott – század és zászlóalj erejű szovjet támadás indult, de a helységet a német csapatok továbbra is tartották.[635] A III. páncéloshadtest aznap a Dinnyés és Sárosd között vívott súlyos harcok során 12 szovjet páncélos kilövését jelentette.[636]

Február 5-ére virradó éjszaka az 5. SS-páncéloshadosztály Seregélyesnél álló erőit a szovjetek erős tüzérségi előkészítés után három irányból rohamozták meg. A páncélos-támogatással támadó kötelékek betörtek a településre és elfoglalták. A szovjetek napközben Seregélyes északnyugati kijáratánál és Dinnyéstől négy kilométernyire délnyugatra betörtek a Margit-vonalba. Az SS-csapatok a helyi betörések felszámolására 15.00 óra körül ellenlökést indítottak. Délután Dinnyést is három alkalommal érték szovjet támadások. Az északkeleti, keleti és délkeleti irányból zászlóaljnyi erővel indult rohamokat a németek sorra visszaverték. Az 5. SS-páncélosezred este mindig csupán négy bevethető Panther harckocsival rendelkezett. A hadosztálynak alárendelt 303. rohamtüzérdandár 21 StuG. III rohamlövegéből mindössze hét volt harcképes.[637] Február 6-ára virradó éjjel az 5. SS-páncéloshadosztály jobbszárnyán igen súlyos helyzet alakult ki. A szovjetek továbbra is Seregélyesnél akartak áttörni Székesfehérvár felé. A szovjet 23. harckocsihadtest 12 páncélossal betört az SS-páncélgránátosok vonalaiba. Noha a németek nyolc páncélost kilőttek (ebből ötöt közelharcban páncélököllel), a veszély egyáltalán nem múlt el. A szovjetek éjszaka Seregélyestől északnyugatra, a vasúti hídnál ismét betörtek. Előretörésüket a németek csak Külsőbárándnál, az 5. SS-páncélos-tüzérezred állásai előtt tudták feltartóztatni. Hajnali 03.00 órakor a 9. SS-páncélgránátos-ezred részei a betörés felszámolására ellenlökést indítottak és a támadókat Seregélyes felé vetették vissza. Délelőtt a szovjetek újra támadtak. A sűrű ködben 20 páncélossal és lövészalakulatokkal Seregélyesről északnyugati irányban indítottak támadást. A Székesfehérvár felé vezető út két oldalán támadó szovjetek szétszórták a 9. SS-páncélgránátos-ezred részeit és elfoglalták Jánosmajort. Az uralgó 130-as magaslat (Lászlóhegy) szovjet kézbe került. Ezzel a szovjet csapatok Jánosmajornál mintegy másfél-két kilométeres rést ütöttek az SShadosztály arcvonalán. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy 12 szovjet páncélos Börgöndig tört előre. A 23. harckocsihadtest erői a Dinnyést védő 23/I. „Norge” és 24/I. „Danmark” SSpáncélgránátos-zászlóaljakat, valamint a magyar 1. SS-rohamvadász-ezred részeit elvágták az 5. SS-páncéloshadosztály főerőitől és öt kilométer mélységben beékelődtek a III. páncéloshadtest védelmébe. A Jánosmajornál tátongó rés lezárására dél körül harcba vetették a „Flieder” („Orgona”) fedőnevű harccsoportot.[638] A páncéloscsoport a Sárkeresztúr–Székesfehérvár vasútvonaltól délre indított támadást. A kezdeti lendület nemsokára elfogyott, és a 3. SS-páncéloshadosztálytól kölcsönkapott Tigerek elakadtak. A támadás nem járt eredménnyel. A rendkívül meggyengült 5. SS-páncéloshadosztályt napközben visszaminősítették harccsoporttá.[639] Február 7-én az 5. SS-páncéloshadosztály legyengült csapatai a tartalékból bevetett német 1. páncéloshadosztály harccsoportjaival közösen reggel 08.00 órakor támadást indítottak a Margitvonalba Seregélyestől északnyugatra betört szovjet csapatok ellen. A hajnali 02.00 órától Fövenypusztánál gyülekező 1. páncéloshadosztály balszárny-harccsoportjának a 3. páncéloshadosztály részeit is alárendelték. A támadást a 73. páncélos-tüzérezred ütegei is támogatták. Az 1. páncéloshadosztály balszárnyán harcoló 113/I. páncélgránátos-zászlóalj az I/1. páncélososztály Panthereivel és az 509. nehézpáncélos-osztály 16 Tiger B nehézharckocsijával visszafoglalta Börgöndöt, ahol szovjet páncélosokba ütköztek. A páncélozott harccsoport később déli irányban támadott tovább, hogy birtokba vegye a 130-as magaslatot. A magaslat körül délután még 12 szovjet páncélos védekezett. Az 1. páncélgránátos-ezred századai a 24/I. páncélososztály négy harckocsijával, Mischke százados 1/5. páncélosszázadának 10 Pantherével, az 1/3. páncélos-felderítőszázaddal, a 37. páncélvadászosztály önjáró páncéltörő ágyúival és a 37. páncélos-utászzászlóalj részeivel északnyugati irányból támadást intéztek a Jánosmajor körül védekező szovjetek ellen. A harcokban 17 szovjet páncéltörő ágyút semmisítettek meg, vagy ejtettek zsákmányul. Miután Jánosmajort birtokba vették, a harccsoport erői délkeleti irányban folytatták előretörésüket. A szovjetek ellenlökéssel próbálkoztak, de nem jártak eredménnyel. Az 1.

páncéloshadosztály az 5. SS-páncéloshadosztály részeivel közösen hamarosan elérte a Seregélyestől közvetlenül északnyugatra lévő út- és vasútkereszteződést. A helységtől északnyugatra lévő közúti hidat a szovjetek felrobbantották. A 37. páncélosutászzászlóalj 2. századának katonái a közelben elhelyezkedő vasúti híd őrségét lerohanták. A szovjet páncéltörő ágyúk az akció során több utász-lövészpáncélost kilőttek. Hamarosan ez a híd is a levegőbe repült – ezúttal a németek kezétől. Ezután a német harccsoport észak felé fordult és a 130-as magaslat felé indított támadást. Céljuk a Bradel-harccsoporttal való egyesülés volt. Ezalatt Dinnyésnél a helységet védő SS-páncélgránátosok erőtlen szovjet támadásokat vertek vissza. A sikeres támadás során a németek visszafoglalták az 5. SS-páncéloshadosztály Seregélyes körül elveszített állásait és kiszorították a szovjeteket a Margit-vonalból. A harccsoportok összesen 12 szovjet páncélos kilövését jelentették.[640] Február 8-án az 5. SS-páncéloshadosztály harccsoportnyi erőre zsugorodott csapatai az 509. nehézpáncélos-osztály Tiger B nehézharckocsijaival támadást indítottak a 130-as magaslat környékének elfoglalására. Ez volt az utolsó terepszakasz, amely még a Margit-vonalból a szovjetek kezén volt. A németek kemény küzdelemben elfoglalták a magaslatot. A harcok közben 10 szovjet harckocsi, három önjáró löveg és 16 páncéltörő ágyú megsemmisítését jelentették. A szovjetek élőerő-veszteségét – talán eltúlozva – körülbelül ezer halottra becsülték. Hadifoglyok ejtéséről a jelentés nem tett említést. A németek 50 főt veszítettek, öt német nehézharckocsi könnyen javítható sérüléseket szenvedett. A harcok befejeztével az 509. nehézpáncélos-osztály harckocsijait Falubattyánhoz rendelték, ahol a III. páncéloshadtest tartalékába kerültek.[641] Február 9-én a hadosztály harccsoportja Dinnyéstől délnyugatra folytatatta a 130-as magaslat környékének megtisztítását. A szovjetek mintegy 300 fős kötelékét keleti irányba vetették vissza. Napközben a szovjetek zászlóaljnyi erővel előretörtek a Dinnyéstől nyugatra vezető vasútvonal mentén és a településen védekező mintegy 180 főnyi SS-páncélgránátost elvágták a hadosztálytól. A községet támadó páncélosok közül a németek három ISZ–2 nehézharckocsit kilőttek.[642] Az 5. SS-páncélosezred aznap jelentette felállítása óta az ezredik kilőtt szovjet páncélosát.[643] Február 10-én az 5. SS-páncéloshadosztály visszakerült a IV. SS-páncéloshadtest alárendeltségébe.[644] A leharcolt SS-csapatok arcvonalán a harcok hevessége alább hagyott. Aznap a hadosztály bevethető páncélosállománya hét Panther és két Panzer IV harckocsiból állt. A páncélgránátosok két gyenge és öt leharcolt zászlóalja mindössze 450 harcképes katonával rendelkezett. A tüzérség hat könnyű és négy nehéz ütege változatlanul tűzkész volt. A támadásra még korlátozással alkalmasnak vélt hadosztály mozgékonysága csupán 44 százalék volt.[645] Február 11-én a Székesfehérvár déli szélére visszavont hadosztály számára kedvező, viszonylag nyugodt időszak vette kezdetét. A szemben álló felek csupán kölcsönös felderítő vállalkozásokat hajtottak végre egymás állásainak feltérképezése céljából és eközben kisebb tűzharcokat vívtak. Február 13-ig a hadosztály – három nap alatt – 19 halottat és 50 sebesültet veszített. Egy katona baleset áldozata lett, 13 fő pedig megbetegedett. Az 5. SS-páncéloshadosztály napi létszáma február 13-án 255 tiszt, 2187 altiszt és 7447 legénységi állományú katona (összesen 9889 fő) volt. Ebbe 750 fő páncélos nélküli kezelőszemélyzet is beleértendő. A hadosztály harcoslétszáma 90 tiszt, 647 altiszt és 2612 katona (összesen 3349 fő) volt. A hadosztály páncélosereje három Panzer IV harckocsiból (ebből bevethető egy), 15 Panther harckocsiból (ebből bevethető hét), öt StuG. IV rohamlövegből (ebből bevethető egy) és 10 javítás alatt álló Jagdpanzer IV vadászpáncélosból állt.[646] Február 17-én az 5. SS-páncéloshadosztály már 12 bevethető Panther és négy Panzer IV harckocsival, valamint két StuG. IV rohamlöveggel rendelkezett. A páncélgránátosok harcoslétszáma egy erős és egy közepesen erős összevont ezredcsoportban mintegy 700 fő volt.

Az 5. SS-páncélos-tüzérezred tűzerejét öt könnyű és három nehéz üteg jelentette. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 44 százalék volt.[647] Február 18-án a hadosztály arcvonalán két szovjet lövészzászlóalj öt harckocsi támogatásával korlátozott célú támadást indított és elfoglalta Dinnyést. A németek ellenlökései sikertelenek maradtak, s csupán a település vasútállomását tudták megtartani.[648] Február 23-án a hadosztály átvette a 3. SS-páncéloshadosztály korábbi arcvonalszakaszát, amely Székesfehérvár déli szélétől Moháig terjedt. Az új állások jobbszárnyán a 10. SSpáncélgránátos-ezred, a balszárnyon pedig a 9. SS-páncélgránátos-ezred rendezkedett be. Az 5/II. SS-páncélososztály ugyancsak a balszárnyon állomásozott.[649] Február 24-én az 5. SS-páncéloshadosztály nyolc harcképes Panther és két Panzer IV harckocsival, valamint négy Jagdpanzer IV vadászpáncélossal rendelkezett. A páncélgránátosok egy erős és egy közepesen erős összevont ezredcsoportban 700 főnyi harcoslétszámot jelentettek. Az 5. SS-páncélos-tüzérezred ismét hat könnyű és négy nehéz üteggel rendelkezett. A korlátozott célú támadásra alkalmas hadosztály mozgékonysága 45 százalék volt.[650] A februári harcok alatt a hadosztály 266 halottat (ebből 17 tiszt), 1242 sebesültet (ebből 47 tiszt) és 397 eltűntet (ebből kettő tiszt), összesen 1905 főt veszített.[651] Március 3-án a hadosztály bevethető páncélosállománya kilenc Panther és három Panzer IV harckocsiból, négy StuG. IV rohamlövegből és hat Jagdpanzer IV vadászpáncélosból állt. A páncélgránátosok harcoslétszáma két közepesen erős zászlóaljban, egy erős és egy közepesen erős összevont ezredben körülbelül 1300 főt tett ki. Két alárendelt zászlóalj feltöltés alatt állt. Az 5. SS-páncélos-utászzászlóalj mintegy 300 harcképes katonával rendelkezett. A hadosztály tüzérségét hat könnyű és négy nehéz üteg alkotta. A támadó feladatokra korlátozottan alkalmas csapatok mozgékonysága 46 százalék volt.[652] Mivel a IV. SS-páncéloshadtest egyéb alakulataihoz hasonlóan az 5. SS-páncéloshadosztály sem vett részt a „Frühlingserwachen” hadműveletben, a jelentősebb harcok nélküli időszak egészen 1945. március 16-ig, a szovjetek „bécsi támadó hadműveletének” kezdetéig eltartott. Március 10-én az 5. SS-páncéloshadosztály 13 harcképes Panther és négy Panzer IV harckocsival, egy StuG. IV rohamlöveggel és hét Jagdpanzer IV vadászpáncélossal rendelkezett. A páncélgránátos gyalogság harcoslétszáma két erős, három közepesen erős és kettő átlagos zászlóaljban mintegy 2100 fő volt. Az 5. SS-páncélos-tüzérezred hat könnyű és négy nehéz ütegből állt. A támadásra csak korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága továbbra is 46 százalék volt.[653] Március 14-én az 5. SS-páncélos-felderítőosztály és a 9/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj Csóron, a hadosztály-kísérőszázad pedig Iszkaszentgyörgyön állt hadtest-tartalékban. A hadosztálynak alárendelt 24/I. „Danmark” SS-páncélgránátos-zászlóalj Székesfehérvár nyugati részén állomásozott.[654] Március 15-én az 5. SS-páncéloshadosztály páncélosállománya 18 Pantherből (ebből bevethető 12), négy (három) Panzer IV-ből és öt (négy) StuG. IV rohamlövegből állt.[655] Március 16-án kora délután, igen erős tüzérségi elkészítés után a szovjetek 4. és 9. gárdahadseregei támadásba lendültek. A hetekig erődített állásokban harcoló SSpáncélgránátosok a hadosztály páncélosainak repeszgránát-támogatásával visszaverték a szovjet lövészalakulatok rohamait.[656] A Veszprémben pihentetett 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóaljat tartalékként Inota körzetébe vonták előre. A hadosztály harcálláspontja aznap Iszkaszentgyörgyön volt.[657] Március 17-én a Székesfehérvár körül védekező 5. SS-páncéloshadosztály ismét visszaverte a szovjetek egy hadosztálynyi erővel indított támadását.[658] Március 18-án folytatódtak a szovjet támadások a hadosztály arcvonala ellen. A páncélosokkal és csatarepülőgépekkel támogatott lövészcsapatok már korán reggel rohamra indultak. Az 5. SSpáncélosezred kilenc Panther harckocsija a Székesfehérvár–Mór út mentén, jól álcázott tüzelőállásban várta a támadókat. A németek 50-60 szovjet páncélost számoltak össze. Ebből a Pantherek estig 22 páncélost lőttek ki. Saját veszteségük két harckocsi volt.[659]

Ennek ellenére a szovjet páncélosok még aznap elérték Ullrich SS-Standartenführer Iszkaszentgyörgyön létesített harcálláspontját. A hadosztály balszárnyát vissza kellett vonni Székesfehérvár északi peremére, mert az a 3. SS-páncéloshadosztály visszaszorítása miatt fedezetlenül maradt. A 9. SS-páncélgránátos-ezred megpróbált támpontszerű védelmet kialakítani a Székesfehérvár– Csór–Várpalota út mentén és így fedezni észak felől a hadosztályt. A jobbszárnyat a szovjetek a székesfehérvári pályaudvarig szorították vissza.[660] Március 19-én késő délután a szovjet harckocsi- és lövészkötelékek betörtek a Székesfehérvárt védő 5. SS-páncéloshadosztály védelmébe és északkeletről a város közepéig nyomultak előre. Itt azonban a németek meg tudtak kapaszkodni, s tovább folytatták a hadműveleti szempontból rendkívül fontos település védelmét.[661] Március 20-án a Börgöndnél előretolt állásban harcoló 10/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljat a szovjetek elvágták a hadosztálytól és délnyugat felé szorították vissza, miután Székesfehérvár és a Velencei-tó között 23 harckocsi támogatásával mintegy 1200 főnyi szovjet gyalogság indított támadást. Napközben a III. páncéloshadtest német 1. páncéloshadosztályának sikerült kapcsolatot létesíteni a Székesfehérváron harcoló SS-csapatokkal. Március 21-ére virradó éjjel az 5. SS-páncéloshadosztály Székesfehérváron védekező erői szovjet betöréseket számoltak fel a város északi és délnyugati részében. Napközben a szovjetek összevonták erőiket és újabb támadást indítottak a város ellen. Ekkor már a németeket visszaszorították a pályaudvar környékére és Székesfehérvár déli részére.[662] Dél körül a hadosztálynál helyreállt a napok óta megszakadt híradó-kapcsolat a IV. SSpáncéloshadtest Vilonyán lévő harcálláspontjával. Ezúton közölték Ullrich SS-Standartenführerrel Hitler parancsát, miszerint Székesfehérvárt minden körülmények között tartani kell. A hadosztályparancsnok azonban tisztában volt vele, hogy ez katonai szempontból végrehajthatatlan, s csupán a legyengült hadosztály teljes megsemmisülésével járna. Ezért Hitler utasításával szembeszegülve úgy döntött, másnap hajnalban nyugati-délnyugati irányban kitörnek. [663]

Március 22-én hajnalban az 5. SS-páncéloshadosztály két harccsoportot képezett és megindult a Balaton északi partja irányába. Hack SS-Obersturmbannführer 10. SS-páncélgránátos-ezrede Nádasdladánynál északi arcvonallal biztosította a hadosztály páncélozott részeiből alakított harccsoport délnyugati irányú támadását. A dél felől támadó szovjetek nem tudták megállítani az SS-harccsoportokat, amelyek a térségben bevetett harckocsijaik, rohamlövegeik, lövészpáncélosaik és önjáró tarackjaik legtöbbjét elveszítették a harcok alatt. A németek végül gyalogharcban törtek át.[664] A hadosztály kitörését igen jelentős mértékben segítette a 9. SS-páncéloshadosztály szívós ellenállása a Balaton északkeleti csücskénél, amellyel nyitva tartotta a szűk folyosót a visszavonulók számára. Ullrich és szűkebb törzse 16.00 óra körül jelentkezett a 9. SS-páncéloshadosztály Papkeszin berendezett harcálláspontján, majd egy órával később a III. páncéloshadtestnél Balatonfűzfőn. Este 18.00 órakor az 5. SS-páncéloshadosztály leharcolt erői az arcvonal mögött gyülekeztek.[665] Az 5. SS-páncélosezrednek aznap már csak egy Panther és két Panzer IV harckocsija volt bevethető, amelyek közül a 201-es toronyszámú Panzer IV-t a szovjetek kilőtték.[666] Március 23-án a hadosztály maradványai Papkeszi és Balatonkenese között Balatonfűzfő felé verekedték át magukat. Az 5. SS-páncélos-tábori pótzászlóalj Litértől délre próbált meg állásokat létesíteni.[667] Március 24-én a hadosztály gyenge harccsoportjait a Veszprém–Tapolca útvonal mentén a megmaradt lövészpáncélosokkal gyűjtötték össze, hogy belőlük támpontszerű védelmet alakítsanak ki az előretörő szovjetek feltartóztatására. Március 25-én a szovjetek elfoglalták Tótvázsonyt. Az 5. SS-páncéloshadosztály részei meglepően erőteljes ellenlökést indítottak, amelynek során négy szovjet harckocsit kilőttek és visszafoglalták a települést.[668]

A 9. SS-páncélgránátos-ezredet vezető Müller SS-Sturmbannführer súlyosan megsebesült. Az ezred parancsnokságával Karl Heinz Bühler SS-Sturmbannführert bízták meg, aki korábban az 5/II. SS-páncélos-tüzérosztály parancsnoka volt. A hadosztály legharcképesebb alakulata a korábban pihentetett 5. SS-páncélos-felderítőosztály volt, amelynek parancsnoka ekkor már Fritz Vogt SS-Sturmbannführer volt.[669] Március 26-án Vogt SS-páncélos-felderítőosztálya egész nap megtartotta a hadosztály arcvonalán, Nagyvázsonynál létesített reteszállást.[670] Március 27-én a IV. SS-páncéloshadtest középső arcvonalszakaszán harcoló 5. SSpáncéloshadosztály jobbszárnya Sümegtől északra tartotta állásait.[671] Március 28-án a hadosztályt az 1. páncéloshadosztály erőivel együtt a szovjetek Zalaszentgróttól északra a Zalavég–Csipkerek vonalra vetették vissza.[672] Március 29-én az 5. SS-páncéloshadosztály visszahúzódott a vasvári Rába-hídfőbe.[673] Március 30-án a hadosztály harcálláspontját a vasvári hídfő déli részén, a híd közelében rendezték be. Később az SS-csapatok parancsot kaptak, hogy Fürstenfeld körzetében gyülekezzenek. A még harcképes személyi állományt és nehézfegyvereket a Birodalmi Védőállásban kellett alkalmazni.[674] Nehézfegyverzet terén a hadosztály 1945. április 1-i adatok alapján még rendelkezett egyebek mellett hét Pantherrel (ebből kettő bevethető), két javítás alatt álló Panzer IV harckocsival, négy Jagdpanzer IV vadászpáncélossal, 51 bevethető lövészpáncélossal és páncélgépkocsival, három harcképes 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval, 15 löveggel, 110 géppuskával, hat 3,7 cm-es légvédelmi gépágyúval és hat 8,8 cm-es légvédelmi löveggel.[675] A hadosztály márciusi személyi vesztesége Magyarországon 482 halott (ebből 19 tiszt), 2110 sebesült (ebből 30 tiszt) és 945 eltűnt (ebből kilenc tiszt), összesen 3537 fő volt.[676] A visszavonulási parancsot végrehajtó alakulatok ezzel birodalmi területre értek és az 5. SSpáncéloshadosztály magyarországi harcai befejeződtek. A hadosztály ezt követően április 2-ig Fürstenfeldtől délre, illetve Fehringtől északra foglalt állást és vívott védekező harcot május 7-ig. Az 5. SS-páncéloshadosztály zöme 1945. május 8-án brit hadifogságba került.[677]

11. A 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztály (8. SS-Kavallerie-Division „Florian Geyer”)

Korábbi elnevezései: 1941. augusztus 2. – SS-Kavallerie-Brigade 1942. június 21. – SS-Kavallerie-Division 1943. október 22. – 8. SS-Kavallerie-Division 1944. március 12. – 8. SS-Kavallerie-Division „Florian Geyer” [678] A hadosztály eredete – akár csak a 3. SS-páncéloshadosztályé – a karhatalmi feladatokra és a koncentrációs táborok őrzésére létrehozott Totenkopfverbände 1. lovasezredéig (1. SS-TotenkopfReiterstandarte) nyúlik vissza. A Varsóban állomásozó alakulatból hozták létre 1940. májusában az 1. és 2. SS-lovasezredet.[679] A Waffen-SS parancsnoki hivatala 1941. augusztus elején az 1. és 2. SS-lovasezredeket dandárkötelékben fogta össze. Ezek a lovasezredek a Szovjetunió elleni hadjárat kezdetétől részt vettek a harcokban. Először Bialystok körzetében tevékenykedtek, majd pedig a Közép Hadseregcsoport mögöttes területén alkalmazták őket, elsősorban partizánvadászatra és az elfoglalt területek pacifikálására. A felállított SS-lovasdandár is hasonló tevékenységet folytatott Szmolenszk környékén 1941. augusztus 12-től október 1-ig.[680] Ezt követően a dandár 1942. január 25-től április 18-ig a német 9. hadsereg téli állásrendszerében harcolt Rzsev környékén. 1942. május 24-től június 22-ig ismét a német vonalak mögött alkalmazták szovjet csapattöredékek felszámolására. A dandárt 1942. június végén hadosztállyá bővítették, majd augusztus 31-ig lengyel területen mint megszálló alakulat került alkalmazásra. Szeptember 1-től az SS-lovashadosztály ismét a fronton harcolt Velikije Luki körzetében, majd ugyanitt állásharcokat folytatott október 31-ig. A hadosztályt 1942 novemberében ismét a mögöttes területen vetették be partizánok ellen. Ezt követően 1943. február 20-ig Belij körzetében harcolt a szétvert szovjet csapattöredékek és a partizánok ellen. Az SS-lovashadosztály egy harccsoportja August Zehender SS-Obersturmbannführer, a 22. SSönkéntes-lovashadosztály későbbi parancsnokának vezetésével 1943. február 21-től március végéig részt vett az Orjol körüli harcokban, majd április 16-tól augusztus 20-ig ukrán területen partizánvadászatot folytatott. A hadosztályt 1943. augusztus 21-től ismét az előrenyomuló Vörös Hadsereg ellen vetették be Harkovtól nyugatra. Ezt követően az SS-lovasok visszavonultak a Dnyeper folyóig, ahol december 28-ig voltak védelemben. A 15. SS-lovasezred 1943. november 20-tól 1944. január végéig Kremencsuk és Kirovográd körül harcolt. A 17. SS-lovasezred 1944. január 16-tól május elejéig Kovelnél került bevetésre, majd Magyarországra vezényelték a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály felállítása céljából. A hadosztály zömét 1943. december végén a Balkánra vezényelték, ahol 1944. március 18-ig Horvátország délkeleti részén partizánellenes műveletekben vett részt. Az alakulat 1944. március 12-től viselte a „Florian Geyer” nevet.[681] A 8. SS-lovashadosztály 1944. március 19-én részt vett a „Margarethe I” fedőnevű hadműveletben, Magyarország német megszállásában. Az akkori hadosztályparancsnok, Bruno Streckenbach SS-Oberführer vezetésével a hadosztály gépkocsizó elemeiből harccsoportot szerveztek, amely a német XXII. hegyihadtest alárendeltségében tevékenykedett. Az SSharccsoport azt a feladatot kapta, hogy déli irányból vegye birtokba az eszéki Dráva-hidat, valamint Mohácson keresztül Bajáig nyomuljon előre, ott semlegesítse a magyar helyőrséget és a dunai flottilla erőit. Innen az SS-csapatok két irányban, a Duna két partján haladtak előre Dunaföldvár és Budapest irányába. A harccsoport biztosította a bajai és a dunaföldvári Dunahidakat is.[682] Ezt követően a hadosztályt a Dunántúlon feltöltötték és részben átszervezték. A hadosztályparancsnokság Bajára települt. A 16. SS-lovasezred Szekszárdon, a 18. SS-lovasezred Mohácson, a 8. SS-tüzérezred Pakson, a 8. SS-utászzászlóalj Dunaföldváron, a 8. SS-

páncélvadászosztály és a pótalakulatok Pécsett, a 8. SS-felderítőosztály pedig Dunapentelén (a mai Dunaújvárosban), majd június 1-től Szentlőrinc környékén állomásozott.[683] A 8. SS-légvédelmi tüzérosztály három ütege Pécs környékén foglalt tüzelőállást és augusztus végéig három amerikai bombázórepülőgépet lőtt le.[684] A 8. SS-tüzérezred március 17-e után kapott egy új II. tüzérosztályt, s az addigi II. osztályból gépvonatású III. tüzérosztály lett. A felderítőosztályt is öt svadronnal (századdal) rendelkező páncélos-felderítőosztállyá szervezték át. A hadosztály rohamlövegosztályát – miután három ütegre egészítették ki – június 28-án betagolták a 8. SS-páncélvadászosztályba. A 8. SSegészségügyi osztálynál március elejétől kutyás sebesültkereső és -szállító századot is szerveztek.[685] A 8. SS-páncélvadászosztály 2. és 3. századai számára augusztus folyamán 29 Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélost utaltak ki.[686] A hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1944. szeptember 19-i adatok alapján a következő volt:[687] – Teljes létszám: 14 040 fő (1419 fővel több, mint a hadosztály előírt létszáma); – hadosztályparancsnok: Joachim Rumohr SS-Standartenführer[688] (LK); – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Swen von Mitzlaff vezérkari őrnagy (később alezredes); – hadosztálytörzs térképész-csoporttal, haditudósító-szakasszal és táboricsendőr-szakasszal; – 15. SS-lovasezred (Oswald Krauss SS-Obersturmbannführer): – 1-4. lovassvadron, 5. (aknavető-) svadron, 6. (nehézfegyver-) svadron; – 16. SS-lovasezred (Otto Hansmann SS-Sturmbannführer[689]): – 1-4. lovassvadron, 5. (aknavető-) svadron, 6. (nehézfegyver-) svadron; – 18. SS-lovasezred (Hans Georg von Charpentier SS-Sturmbannführer – LK): – 1-4. lovassvadron, 5. (aknavető-) svadron, 6. (nehézfegyver-) svadron; – 8. SS-tüzérezred ( Wilhelm Görcke SS-Sturmbannführer): – I. és II. tüzérosztály három-három üteg fogatolt 10,5 cm-es könnyű tábori tarackkal, III. tüzérosztály két üteg gépvontatású 10,5 cm-es és egy üteg 15 cm-es tábori tarackkal; – 8. SS-páncélos-felderítőosztály (Walter Drexler SS-Sturmbannführer): – 1. (páncélgépkocsi-) svadron, 2-4. (VW-) svadron, 5. (nehézfegyver-) svadron, ellátó svadron; – 8. SS-páncélvadászosztály (Arthur Kessler SS-Hauptsturmführer): – 1. (vontatott nehézpáncéltörőágyús-) század, 2-3. (vadászpáncélos-) század; – 8. SS-utászzászlóalj (Friedrich Schippmann SS-Hauptsturmführer): – 1-3. gépkocsizó utászszázad, könnyű hadihídoszlop; – 8. SS-híradóosztály (Heinz Riedger SS-Hauptsturmführer): – 1. (távbeszélő-) század, 2. (rádiós-) század, könnyű híradóoszlop; – 8. SS-légvédelmi tüzérosztály (Helmut Barthelmes SS-Obersturmbannführer): – 1. (8,8 cm-es) üteg, 2. (3,7 cm-es) üteg, 3. (2 cm-es) üteg; – 8. SS-tábori-pótzászlóalj (Franz Schultes SS-Hauptsturmführer): – öt kiképzőszázad; – 8. SS-hadosztályt ellátó csapatok (nyolc fogatolt és három tehergépkocsi-oszlop); – 8. SS-állatorvosi osztály; – 8. SS-egészségügyi osztály; – 8. SS-gazdasági osztály. A hadosztály részeit riadókészültség elrendelése mellett 1944. augusztus 20-án gépkocsiszállítással Budapest környékére szállították. A csapatok Törökbálint és Budafok térségében sátortáborban nyertek elhelyezést. Néhány nap múlva az SS-csapatok visszatértek korábbi állomáshelyeikre. A gyakorlat minden valószínűség szerint német karhatalmi és erődemonstrációs célokat szolgált.[690] Miután a szovjet 2. és 3. Ukrán Front a német-román Dél-Ukrajna Hadseregcsoport erőinek zömét a jasi-kisinyovi támadó hadműveletben szétverte és ennek következtében (is) Románia 1944. augusztus 23-án átállt a szövetségesek oldalára, a Vörös Hadsereg csapatai számára

lehetővé vált a Keleti-Kárpátok megkerülése és Erdélyen keresztül a hadászati jelentőségű Kárpátmedencébe való betörés. Német részről augusztus 27-én Arthur Phleps SS-Obergruppenführer és a Waffen-SS tábornoka[691] parancsnoksága alatt létrehozták az úgynevezett Gruppe Siebenbürgen-t (Erdélycsoportot), amelynek feladata elsősorban a német vonalak mögötti esetleges román partizántevékenység megakadályozása, az erdélyi szászok és népi németek köréből, valamint németbarát románból önkéntes alakulatok szervezése és a román királyi csapatok lehetőség szerinti „visszatérítése” volt a német oldalra.[692] Augusztus 28-án a 8. SS-lovashadosztályt Erdélybe vezényelték, Phleps csoportosításának kötelékébe.[693] Az SS-csapatok vasúti szállítmányai a Pécs–Bátaszék–Baja–Bácsalmás útvonalon érték el Szegedet, majd onnan folytatták útjukat Hódmezővásárhely–Békéscsaba vonalon Nagyváradig. Innen hamarosan továbbszállították őket Kolozsváron át Marosvásárhelyig[694] Szeptember 2-án a hadosztály első szállítmányai beérkeztek és kirakodtak. Ekkor a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport közvetlen alárendeltségében lévő Erdély-csoportba a 8. SS-lovashadosztályon kívül a német 75. gyaloghadosztály tartozott.[695] Szeptember 5-én 04 óra 45 perckor a magyar 2. hadsereg támadást indított Dél-Erdély irányába abból a célból, hogy birtokba vegye és lezárja a Déli-Kárpátok hágóit, még a szovjet csapatok átkelése előtt. Ehhez a hadművelthez az Erdély-csoport is csatlakozott. A 8. SS-lovashadosztály részei a Maros folyó tengelyében a román csapatok heves ellenállásával szemben aznap estig kijutottak a Maroslekence–Marosugra– Nagycserged–Küküllőszéplak vonalra. A támadás üteme azonban lassú volt. Az SS-hadosztály harcfelderítő járőrei elérték Marosludast és felvették a kapcsolatot a magyar 2. honvéd páncéloshadosztály erőivel. A német-magyar közös arcvonal csak másnap alakult ki.[696] Szeptember 6-án a hadosztály egy magyar-német vegyes harccsoportja Küküllőszéplaknál átkelt a Kis-Küküllő déli partjára és elérte Bonyha– Szászörményes–Zágor körzetét, de a községekbe nem hatolt be.[697] Szeptember 7-én a hadosztály Dicsőszentmárton és Kóródszentmárton között felzárkózott a Kis-Küküllő északi partjára. Az előző nap Szászörményesig előretört német-magyar harccsoport a román 6. kiképzőhadosztály ellenlökése miatt visszavonult a folyó északi partjára.[698] Aznap kiderült, hogy a magyar 2. hadsereg és az Erdély-csoport támadásával nem tudja elérni és lezárni a Déli-Kárpátok átjáróit az egyre nagyobb létszámban beáramló szovjet csapatok előtt. Ezért a csoportosításnak védelembe kellett átmennie.[699] A 8. SS-lovashadosztálynak saját védelmét a Nagy-Küküllő mentén, Székelykeresztúrtól Erzsébetvárosig kellett volna kialakítania. Erre azonban nem került sor, mert a szovjet-román erők elől a magyar-német csapatok megkezdték visszavonulásukat a Maros vonalára.[700] Szeptember 9-én a 8. SS-lovashadosztály utászai vették át a magyar 2. páncéloshadosztály utászzászlóaljától a Maros vonalának műszaki biztosítását.[701] Szeptember 10-én már folyt a rendezett visszavonulás. A román 11. kiképzőhadosztály Dicsőszentmártontól 11 kilométerre keletre megpróbált betörni a 8. SS-lovashadosztály és a magyar 2. páncéloshadosztály csatlakozásánál, de visszaverték támadását.[702] Szeptember 11-én a szovjet 5. gárda-harckocsihadtest egy dandára és román csapatok támadást indítottak Dicsőszentmártontól északra. Ennek következtében a hadosztály jobbszárnya feladta a Kis-Küküllő vonalát is és visszavonult az Oláhkocsárd–Mikefalva vonalra.[703] Szeptember 12-én a szovjet-román csapatok az Erdély-csoport jobbszárnyán páncélosok oltalmazása alatt hidat akartak építeni, de a német tüzérség összpontosított tüzében ez nem sikerült. Hét szovjet harckocsit kilőttek. A 8. SS-lovashadosztály balszárnyán indított ellenlökés csupán helyi eredményeket ért el.[704] Szeptember 14-ére a hadosztály centruma Radnót és Kerelőszentpál között visszavonult a Maros mögé. Az SS-csapatok balszárnya ekkor még Kerelőszentpál–Nagycserged–

Küküllőszéplak vonalon védekezett a román csapatok ellen, amelyek aznap reggel három kilométernyire betörtek a német állásokba. A hadosztály balszárnya csupán 17-én vonult vissza a Nyárád északi partjára.[705] Szeptember 16-án a román csapatok átkeltek a Nyárádon és elfoglalták Káposztásszentmiklóst. A betörést a 8. SS-lovashadosztály elreteszelte.[706] Aznap a hadosztály SS-lovasezredei 616, 837 és 843 fős harcoslétszámmal rendelkeztek. A páncélos-felderítőosztálynak is több mint 400 harcképes katonája volt. A 8. SSpáncélvadászosztály nyolc Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélossal,[707] a hadosztály 25 darab 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval rendelkezett. A tüzérség nyolc könnyű és egy nehéz ütegből állt. A lovasezredek lovagló és fogatolt csapatainak mozgékonysága 85 százalék, gépkocsizó részeiknek mozgékonysága 30 százalék volt. A felderítők gépjárművei 80 százalékban működőképesek voltak. A tüzérség fogatolt részei 80, gépvontatású részei 50 százalékos mozgékonysággal rendelkeztek. A hadosztály korlátozott célú támadásra, vagy teljes értékű védelemre volt alkalmas. [708]

Szeptember 17-én a szovjet 78. lövészhadosztály Ákosfalvánál betört a 8. SS-lovashadosztály és a 46. gyaloghadosztály csatlakozásánál. A németek ellenlökése felszámolta a szovjet betörést. [709]

A 8. SS-lovashadosztály ezután Marosludas és Marosvásárhely között, csaknem 50 kilométer hosszú arcvonalon rendezkedett be védelemre. A 15. SS-lovasezred Marosvásárhelytől délkeletre foglalta el állásait. Ehhez csatlakozott a 18. SS-lovasezred (harcálláspontja először Lőrincfalván, majd Kerelősóspatakon). Innen nyugat felé a 8. SS-páncélos-felderítőosztály és a 8. SSpáncélvadászosztály állásai húzódtak. Marosludasnál a 16. SS-lovasezred csatlakozott a magyar 2. páncéloshadosztályhoz.[710] Szeptember 19-én a hadosztály zászlóalj és ezred erejű szovjet-román támadásokat vert vissza Maroscsapónál. A német vonalakba betört erőket megindulási állásaikba vetették vissza.[711] Szeptember 22-én a 8. SS-lovashadosztály állásait zászlóalj és ezred erejű támadások érték Marosbogátnál, Maroscsapónál, Malomfalvánál, Káposztásszentmiklósnál és Nyárádszentbenedeknél.[712] Szeptember 23-án a német XXIX. hadtestparancsnokság leszűkítette a 8. SS-lovashadosztály arcvonalát a Marosludas–Nyárád-torkolat vonalra.[713] Az aznapi heves tüzérségi támogatással kísért szovjet-román támadásokat az SS-csapatok visszaverték.[714] Szeptember 24-én a hadosztály három SS-lovasezrede 631, 748 és 790 főnyi harcoslétszámmal rendelkezett. A 8. SS-páncélos-felderítőosztálynak is több mint 400 harcképes katonája volt. Bevethető 7,5 cm-es páncéltörő ágyúinak száma 16. A 8. SS-páncélvadászosztálynak hét harcképes Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélos állt rendelkezésére. A 8. SS-tüzérezred nyolc könnyű és egy nehéz üteggel támogatta a hadosztályt. A lovasezredek lovagló és fogatolt csapatainak mozgékonysága 85 százalék, gépkocsizó részeiknek mozgékonysága 30 százalék volt. A felderítők gépkocsizó részei 70 százalékban menetkészek voltak. A tüzérség fogatolt részei 80, gépvontatású részei 50 százalékos mozgékonysággal rendelkeztek. A hadosztály korlátozott célú támadásra, vagy teljes értékű védelemre volt alkalmas.[715] Szeptember 25-én a 8. SS-lovashadosztály súlyos harcokat vívott a maroscsapói román hídfőnél, ahol az erős tüzérségi támogatással, s ezred erővel támadó román csapatoknak sikerült egy csaknem két kilométer mély és másfél kilométer széles betörést elérniük.[716] Szeptember 26-án a szovjet-román csapatok már ötödik napja támadták a maroscsapói hídfő környékén lévő magaslatokat. A délelőtti támadásokat a hadosztály visszaverte, de délután közelharcra került sor és a németek vonalaiba több helyen is betörtek. Miután az SS-csapatok minden tartalékukat bevetették, sikerült elszigetelniük a betöréseket. A magaslatok német kézben maradtak.[717] Szeptember 27-én a 8. SS-lovashadosztály arcvonalán a román 9. gyalog- és 11. kiképzőhadosztály kimélyítette a maroscsapói hídfőt és Oláhdellőtől délnyugatra elfoglalt egy magaslatot.[718]

Szeptember 28-án a hadosztály arcvonalán átmenetileg elcsendesedtek a harcok. Az SScsapatok visszavonultak a Maros vonalára. A szovjet-román csapatok csupán délután támadták meg a németek biztosító harcelőőrseit.[719] Szeptember 29-én a hadosztály Marosvásárhelytől 20 kilométerre nyugat-délnyugat felé húzódó arcvonalát ért támadásokat az SS-csapatok visszaverték.[720] Szeptember 30-án a 8. SS-lovashadosztály több, zászlóalj erejű szovjet-román támadást vert vissza.[721] A hadosztály szeptemberi erdélyi harcai során 337 halottat (ebből kilenc tiszt), 1080 sebesültet (ebből 23 tiszt) és 105 eltűntet (ebből egy tiszt), összesen 1522 főt veszített.[722] Október 1-én a 8. SS-páncélos-felderítőosztály átvette a XXIX. hadtest szárnyának fedezését Mezőörményes körzetében.[723] Október 2-án a román 9. gyaloghadosztály Radnótnál és Kerelőszentpálnál újabb sikertelen támadást indított a 8. SS-lovashadosztály állásai ellen, hogy átkelhessen a Maroson. A németek visszaverték a próbálkozást.[724] Október 6-án a hadosztály első ízben kapott személyi utánpótlást olyan szétvert Wehrmachtalakulatok soraiból, amelyek tagjai átverekedték magukat a német vonalaikig.[725] Miután a 2. Ukrán Front október 6-án megindította „debreceni támadó hadműveletét”, s gyors sikereket ért el, a Tordánál harcoló magyar 2. hadsereg és az ettől keletre védekező német 8. hadsereg alkotta Wöhler-seregcsoport helyzete tarthatatlan lett. Ha el akarták kerülni a bekerítést, vissza kellett vonulniuk a Tisza vonalára. Október 8-án megkezdődött a magyar-német csapatok elszakadása a szovjet-román erőktől.[726] Aznap a 8. SS-lovashadosztály is megkezdte Maros menti állásainak kiürítését. Október 9-én folytatódott az SS-csapatok kivonása korábbi állásaikból. A visszavonuló németek reggel Mezőbánd és Mezőgerebenes között felrobbantották a közúti hidat. A műveletet a 8/1. páncélos-felderítőszázad III. szakasza fedezte. A hadosztály visszavonulását is általában a 8. SSpáncélos-felderítőosztály mozgékony kötelékei biztosították.[727] A 8. SS-lovashadosztály Mezősályi–Báld–Kissármás–Gyeke útvonalon Szamosújvár felé igyekezett, ahol a 8/1. SS-páncélos-felderítőszázadnak a szovjet csatarepülőgépek súlyos veszteségeket okoztak.[728] Október 10-én és 11-én a hadosztály folytatta útját Bonchida felé. Október 11-én Válaszúttól délnyugatra a szovjet-román csapatok betörtek a magyar állásokba. A betörés felszámolására a 2. honvéd páncéloshadosztályon kívül a 8. SS-lovashadosztályt is bevetették.[729] Október 12-16. között az északnyugat felé haladó SS-csapatok Szilágybagoson át elérték Margittát. Október 12-én a 8. SS-páncélos-felderítőosztály Bonchida körzetében heves harcokat vívott annak érdekében, hogy a hadosztály visszavonulását fedezze.[730] Október 13-án a hadosztály egy ezrede a magyar 2. páncéloshadosztállyal közösen a Válaszút– Borsaújfalu útvonal mentén ellenlökést hajtott végre az észak felé nyomuló szovjet-román csapatok ellenében és ezzel megakadályozta áttörésüket.[731] Október 17-én az Ottományon keresztül délkelet felé forduló szovjet-román csapatok támadást indítottak a hadosztály itt harcoló részei ellen.[732] Október 18-án reggel 04.00 órára a hadosztály állásokat létesített az Érábrány–Kémer vonalon. Az SS-csapatok aznap újabb személyi utánpótlást kaptak a román területről visszavonult német szárazföldi csapatok állományából.[733] Október 16-22. között a 8. SS-lovashadosztály mintegy 25 kilométer széles arcvonalon folytatott utóvédharcának súlyát még mindig a 15/3. SS-lovassvadronnal megerősített 8. SS-páncélosfelderítőosztály viselte. Október 19-én 24.00 órakor az SS-csapatok eddig állásaikat kiürítették és a 16. SS-lovasezred által előkészített, mintegy 15 kilométerrel hátrébb lévő terepszakaszra vonultak vissza. Oláhcsaholytól nyugatra a hadosztály erői egy szovjet-román betörést reteszeltek el.[734]

Október 20-án a hadosztály harcálláspontja Érendréden volt. Október 22-én délelőtt a 8. SS-lovashadosztály arcvonala Nagykárolytól délre, Csomaköz– Mezőteremtől északra–Kismajtény terepszakaszon húzódott. Rumohr SS-Standartenführer harcálláspontját Csanálosra telepítették át. A 8. SS-tüzérezred parancsnoka Mérken, a 16. SSlovasezredé és a 8. SS-páncélos-felderítőosztályé Tasnádszántón, a 18. SS-lovasezredé pedig Tasnádbalázsházán tartózkodott. Október 23-án a 16/6. SS- (nehézfegyver-) svadron parancsnoka, Albert Klett SSObersturmführer átvehette a Vaskereszt Lovagkeresztjét az erdélyi harcokban nyújtott teljesítményéért, ahol a 463-as magaslatot visszafoglalta a szovjetektől.[735] Október 25-én a hadosztály visszavonulását fedező 8. SS-páncélos-felderítőosztály október 22ig saját veszteségeként hat halottat, 40 sebesültet és öt eltűntet jelentett.[736] Október 23-29. között a 8. SS-lovashadosztály a XXIX. hadtest alárendeltségében bekapcsolódott a Nyíregyházától délre folyó harcokba, amelyek az október 6-a óta zajló alföldi páncéloscsata záró szakaszát jelentették. Október 25-én a 15. és 18. SS-lovasezredek Hajdúnánás és Hajdúdorog nyugati körzetében harcoltak a szovjet harckocsi- és lovaskötelékek ellen.[737] Október 26-án a 15. SS-lovasezred részei és a 8. SS-páncélos-felderítőosztály egy VWsvadrona részt vettek a német 23. páncéloshadosztály és 3. hegyihadosztály Nyíregyháza elleni sikeres támadásában. Október 27-én a 15. és 18. SS-lovasezredek a német 1. páncéloshadosztály páncélgránátosaival közösen a bekerítésből dél felé kitört szovjet csapatrészekkel álltak harcban Hajdúnánás, Hajdúdorog és Újfehértó körzetében. A 8. SS-páncélos-felderítőosztály, amelyet önjáró 2 cm-es négycsövű légvédelmi gépágyúkkal erősítettek meg, a 4. hegyihadosztály alárendeltségében támadást indított az Újfehértó– Nyíregyháza vasútvonaltól keletre, s ennek során átlépte az Újfehértó–Nagykálló utat.[738] Aznap a hadosztály harcoslétszáma 3060 fő volt. Az SS-csapatok 19 bevethető 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval és 10 Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélossal rendelkeztek. A 8. SStüzérezred 37 löveggel támogatta a támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály harcát.[739] A Nyíregyháza körüli harcokban a 8. SS-páncélos-felderítőosztály 16 halottat, 78 sebesültet és két eltűntet veszített.[740] Október 29-én 15 óra 30 perckor a 8. SS-lovashadosztály erői megkezdték a Nyíregyháza körül állásaik kiürítését. A 8. SS-tüzérezred a Hajdúnánás– Tokaj–Gyöngyös-Gödöllő útvonalon Budapest előterébe vonult. A 15. és 18. SS-lovasezredek először Miskolc felé indultak, de a 15. ezred később tehergépkocsi-szállítással ugyancsak Budapest felé vette az irányt. A 8. SSpáncélos-felderítőosztály aznap Tiszalöknél kelt át a Tiszán, majd Taktabáj– Prügy–Taktakenéz– Taktaharkány–Tiszalúc–Köröm–Muhi–Hejőbába útvonalon érte el Tiszakeszit, ahol október 31-én hídfőt foglalt a Tiszán. A 8. SS-páncélvadászosztály 1. és 3. százada, amelyek október 15-28. között Zilahnál, Margittánál, Nyírbátornál és Nyíregyháza déli körzetében voltak bevetve, gépkocsi-szállítással ugyancsak Budapest irányába tartottak. A 8. SS-lovashadosztály 1944. októberi harcai során 241 halottat (ebből három tiszt), 771 sebesültet (ebből hét tiszt) és 93 eltűntet (ebből négy tiszt), összesen 1105 főt veszített.[741] A 2. Ukrán Front október 29-én újabb támadást indítottak, ezúttal a Duna-Tisza közén a magyar főváros, Budapest menetből való elfoglalása céljából. A szovjet 46. hadsereg lassabban, a megerősítésére bevetett két gárda-gépesítetthadtest páncélosai gyorsabban haladtak Budapest felé és több helyen betörtek a pesti hídfőt félkörívben védő, három fő védelmi vonalból álló Attilavonal állásrendszerébe. November 1-én a szállítás alatt lévő SS-hadosztályt Hermann Breith páncélos tábornok III. páncéloshadtestének rendelték alá. November 3-ig a hadosztály egyes részei már beérkeztek az Attila-vonal Vecsés–Üllő–Pécel körül húzódó állásaiba. Mivel a szovjetek magát Vecsést előző éjszaka elfoglalták, azt a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztálynak[742] először vissza kellett foglalnia. Miután a

páncélgránátosok ismét birtokba vették a települést, a 8. SS-lovashadosztály addig beérkezett erőivel együtt támadást indítottak az ugyancsak szovjet kézben lévő Üllő irányába, amely északról egy kilométerre közelítette meg a helységet. A támadásban a hadosztály egy ezred-harccsoportja vett részt, amely a 15. SS-lovasezred négy svadronából, a 8. SS-páncélos-felderítőosztályból és a 8. SS-légvédelmi tüzérosztály öt 8,8 cm-es lövegéből, hat 3,7 cm-es és mintegy 10 darab 2 cm-es légvédelmi gépágyújából állt. A hadosztály egyéb alakulatai (légvédelmi tüzérosztály további részei, 8. SS-utászzászlóalj, 8. SS-páncélvadászosztály, 18. és 16. SS-lovasezredek) aznap még menetben voltak Budapest felé. [743]

November 4-én a szovjetek ismét elfoglalták Vecsést. A 8. SS-lovashadosztály részei és a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály kötelékei visszafoglalták ugyan a települést, de emiatt az Üllő felé indított támadásukat le kellett állítani.[744] Aznap a hadosztály három közepesen erős lovasezredének harcoslétszáma körülbelül 900 fő volt. A páncélos-felderítőosztály több mint 400 harcképes katonával rendelkezett. A bevethető 7,5 cm-es páncéltörő ágyúk száma 10 darab volt, a Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosoké pedig hét. A 8. SS-tüzérezred kilenc könnyű és egy nehéz ütegből állt. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály fogatolt részeinek mozgékonysága 75 százalék, a gépkocsizó részeké 40 százalék volt.[745] November 5-én a hadosztály minden alakulata beérkezett az Attilavonalba. Vecsés körzetében csupán helyi szovjet támadások indultak, amelyeket a németek rendre visszavertek.[746] November 6-án a III. páncéloshadtest 8. SS- és 22. SS-lovashadosztálya előzetes felderítés után támadást indított az Attila-vonalba betört szovjet erők visszaszorítására és súlyos harcok közepette több helyen elérték a védővonal részét képező harckocsiárkot.[747] November 7-én a 8. SS-lovashadosztály Vecséstől délre felzárkózott a harckocsiárokra és befejezte a település megtisztítását a szovjet csapattöredékektől.[748] Ennek során Vecsésen igen súlyos helységharcra került sor, amelyben a 15. SS-lovasezred, a 8. SS-páncélos-felderítőosztály és a 8/3. SS-páncélvadász-század erőit a hadosztály saját tüzérsége, légvédelmi lövegei és páncéltörő ágyúi, valamint a „Feldherrnhalle” páncélgránátoshadosztály rohamlövegei, lángszórós lövészpáncélosai és rohamutászai is támogatták.[749] A 18. SS-lovasezred Gyömrőnél létesített állásokat, a hadosztályparancsnoki harcálláspontot pedig Pécelen rendezték be.[750] November 8-án a hadosztály jobbszárnyán folytak kisebb összecsapások az állások kiigazítása céljából, ahol az SS-csapatok század erejű szovjet támadásokat vertek vissza.[751] November 9-én Vecséstől délre ismét század és zászlóalj erővel indultak szovjet támadások, de a 8. SS-lovashadosztály erői visszaverték őket.[752] November 10-én a két SS-lovashadosztály tovább folytatta a csatlakozásán betört szovjet erők visszaszorítását, ami a 8. SS-lovashadosztály arcvonalán, a Vecsés felé vezető vasútvonaltól keletre sikerült is.[753] November 11-én és 12-én csupán gyenge szovjet előretöréseket vertek vissza a hadosztály csapatai. November 11-én a hadosztály lovasezredeinek együttes harcoslétszáma 900 fő körül mozgott, a 8. SS-páncélos-felderítőosztálynak még mindig több mint 400 harcképes katonája volt. A hét harcképes Jagdpanzer 38(t) Hetzer mellett 13 darab 7,5 cm-es páncéltörő ágyú jelentette az SScsapatok nehéz páncéltörő fegyverzetét. A hadosztály-tüzérség nyolc könnyű és egy nehéz ütegből állt. A korlátozott célú támadásra alkalmas hadosztály fogatolt részeinek mozgékonysága 75 százalék, a gépkocsizó kötelékeké 40 százalék volt.[754] November 18-án a 8. SS-lovashadosztály három átlagos lovasezredének harcoslétszáma már csupán körülbelül 600 fő volt. A páncélos-felderítőosztályban is alig több, mint 300 katona harcolt az első vonalban. A bevethető Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosok száma öt volt, négy másik ilyen páncélost a 22. SS-lovashadosztálytól rendeltek alá a hadosztálynak. A harcképes 7,5 cm-es páncéltörő ágyúk száma 13 volt, a 22. SS-lovashadosztály további 10 darab lövege harcolt

a hadosztály arcvonalán. A 8. SS-tüzérezred nyolc könnyű és egy nehéz üteggel rendelkezett. A hadosztály harcértéke és mozgékonysága 11-e óta nem változott.[755] November 19-ig a 8. SS-lovashadosztály arcvonalán jelentősebb harccselekmény nem történt. Aznap azonban a szovjetek ezred erejű támadást indítottak a hadosztály jobbszárnya ellen, amelyet a németek visszavertek. A Vecsésnél védelemben lévő balszárnyat a szovjet csapatok széles arcvonalon támadták és sikerült is betörniük. A betörést a németeknek csak elreteszelniük sikerült.[756] November 21-én a 8. SS-páncélvadászosztály 23 meglévő Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosából csupán három volt bevethető állapotban.[757] November 25-én a hadosztály balszárny-csapatait érte zászlóalj erejű szovjet támadás, de az SS-kötelékek visszaverték a támadókat. Az arcvonal mögött gyülekező szovjet erőket a 8. SStüzérezred hatásos tűzzel lőtte.[758] Aznap a 8. SS-lovashadosztály egy közepesen erős, egy átlagos és egy gyenge lovasezredének együttes harcoslétszáma körülbelül 600 fő volt. A páncélos-felderítőosztálynak mintegy 200 harcképes katonája maradt. A páncéltörő nehézfegyverzetet 12 darab 7,5 cm-es páncéltörő ágyú és hét Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélos alkotta. A hadosztály alárendeltségében harcolt továbbá a 22. SS-lovashadosztálytól három és az 1. SS-rendőrezredtől két nehéz páncéltörő ágyú. A 8. SS-tüzérezred nyolc könnyű és egy nehéz ütege adta a tűztámogatást. A hadosztály harcértékében és mozgékonyságában továbbra sem volt változás. [759]

A hónap hátralévő részében jelentősebb harccselekmény a hadosztály arcvonalán már nem történt. A 8. SS-lovashadosztály novemberi élőerő-vesztesége 174 halott (ebből négy tiszt), 277 sebesült (ebből 14 tiszt) és 50 eltűnt, összesen 501 fő volt.[760] December első napjaiban a 8. SS-lovashadosztály arcvonalán folytatódott a viszonylagos nyugalom. December 2-án a hadosztály két átlagos és egy közepesen erős lovasezredében az együttes harcoslétszám körülbelül 700 fő volt. A 8. SS-páncélos-felderítőosztálynak mintegy 300 harcképes katonája volt az arcvonalban. A páncéltörő nehézfegyverzet 17 darab 7,5 cm-es páncéltörő ágyúból és hét bevethető Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosból állt. A hadosztály alárendeltségében harcolt a 22. SS-lovashadosztály kettő, az 1. SS-rendőrezred három és a magyar 1. páncéloshadosztály öt nehéz páncéltörő lövege is. A 8. SS-tüzérezred továbbra is nyolc könnyű és egy nehéz ütegből állt. A hadosztály mozgékonysága és harcértéke változatlan volt.[761] December 5-én az SS Vezetési Főhivatala elrendelte a 8. SS-lovashadosztály átszervezését egy új állománytábla alapján.[762] A hadosztályok előírt létszáma 12 621 főről 10 799 főre csökkent. Ebből 841 fő keleti önkéntes segédszolgálatos (úgynevezett Hilfswilliger, röviden Hiwi) volt. A két hadosztály között lehetőség volt az élőerő és hadianyag cseréjére is, hogy egyenlő létszámmal és fegyverzetmennyiséggel rendelkezzenek. Ezt a cserét az SS IX. hegyihadtest parancsnoka, Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführernek kellett felügyelnie. A 8. SSlégvédelmi tüzérosztály mint szervezési egység megszűnt. A 3,7 cm-es légvédelmi gépágyúit betagolták a páncélvadászosztályba, amely ettől kezdve vontatott páncéltörőágyús- és légvédelmigépágyús- századai mellett csak egy századnyi (14 darab) vadászpáncélossal rendelkezett. A többi légvédelmi löveget is meghagyták a hadosztályoknál. A páncélosfelderítőosztály megszűnt, helyette kerékpáron mozgó hadosztály-közvetlen lövészzászlóaljat szerveztek volna felderítő feladatokra. Az átszervezést 1945. február 1-ig kellett végrehajtani, s ezért a hadosztályparancsnokok voltak felelősek.[763] A végrehajtásról egyértelmű bizonyítékok nem állnak rendelkezésre. December 8-án a hadosztály arcvonalán a szovjetek több felderítő vállalkozást is indítottak, de ezeket az SS-csapatok kivétel nélkül visszaverték.[764] December 9-én a hadosztály az SS IX. hegyihadtestének alárendeltségébe lépett, s ezen keresztül kapta a parancsokat a Breith-hadtestcsoport parancsnokától.

Aznap a 8. SS-lovashadosztály három közepesen erős lovasezredében az együttes harcoslétszám körülbelül 900 fő volt és a 8. SS-páncélos-felderítőosztály is mintegy 300 harcképes katonával rendelkezett. A harcképes páncéltörő ágyúk száma 11 volt, de a hadosztály bevethető vadászpáncélossal nem rendelkezett. Alárendeltségében volt viszont a 22. SSlovashadosztály kettő és az 1. honvéd páncéloshadosztály öt nehéz páncéltörő ágyúja. A 8. SStüzérezred továbbra is nyolc könnyű és egy nehéz ütegből állt. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály fogatolt részeinek mozgékonysága 75 százalék, a gépkocsizó részeké 40 százalék volt.[765] December 11-én Walter Drexler SS-Sturmbannführer, a 8. SS-páncélos-felderítőosztály parancsnoka is megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét.[766] December 14-én a hadosztály kisebb részeit a pesti hídfő északi arcvonalára csoportosították át, hogy megerősítsék velük a 13. páncéloshadosztály és a „Feldherrnhalle” páncéloshadosztály lecsökkent harcoslétszámú gyalogságát.[767] December 15-én a 8. SS-páncélvadászosztály 20 vadászpáncélosából mindössze négy volt harcképes.[768] December 16-án a hadosztály három közepesen erős lovasezreddel rendelkezett, amelyek együttes harcoslétszáma mintegy 900 fő volt. A páncélos-felderítőosztálynak több mint 400 harcképes katonája volt, de az utászzászlóaljnak csak alig több mint 100. A 17 harcképes 7,5 cmes páncéltörő ágyúval szemben csak két bevethető Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélos állt rendelkezésre, mert másik hármat a „Feldherrnhalle” páncéloshadosztálynak rendeltek alá. A 8. SS-lovashadosztály alárendeltségében volt viszont a 22. SS-lovashadosztály kettő, az 1. honvéd páncéloshadosztály öt és a 12. tartalékhadosztály kilenc nehéz páncéltörő ágyúja. A 8. SStüzérezred saját nyolc könnyű és egy nehéz ütege mellett az 1. honvéd páncéloshadosztálytól neki alárendelt két könnyű üteg tüzét is irányította. A hadosztály mozgékonysága és harcértéke nem változott.[769] December 20-án a 2. és 3. Ukrán Front erői megindították közös hadműveletüket Budapest bekerítése céljából. Ennek során a 3. Ukrán Front 46. hadseregének és 2. gárdagépesítetthadtestének gyors ütemben előretörő csapatai december 24-én már Budakeszitől hét kilométerre északra harcoltak. December 24-én emiatt a 8. SS-lovashadosztály több napig tartó huzavona után végül parancsot kapott az áttelepülésre a szinte védelem nélkül hagyott nyugati (budai) hídfő területére. A 8. SS-páncélos-felderítőosztály került át elsőként a Duna nyugati partjára, s még aznap a „Feldherrnhalle” páncéloshadosztály páncélozott harccsoportjával közösen ellenlökést indított a Budakeszitől öt kilométerre északkeletre előrenyomuló szovjet csapatok feltartóztatására.[770] December 25-én reggel megkezdődött a hadosztály zömének átcsoportosítása is. A hadosztály arcvonalának egy részét a magyar 12. tartalékhadosztály vette át. A 8. SS-tüzérezred részei először Buda déli részére, a Budaörsi út környékére települtek, majd miután a „Feldherrnhalle” páncéloshadosztály utászai leváltották őket, este a Gellért-hegyen foglaltak tüzelőállást.[771] A 15. SS-lovasezred, miután Maglód előtti állásaiban 24-én késő délután leváltották, az Erzsébet hídon át Óbudára menetelt, ahol a Duna-parttól a Fillér utcáig ment állásba. A 16. és 18. SS-lovasezredeket Buda délnyugati és nyugati felére vezényelték. A 18. ezred csatlakozott a 15. ezred arcvonalához és állásai az Istenhegyi útig húzódtak, innen a kelenföldi Duna-partig pedig a 16. ezred foglalt állást.[772] A 8. SS-légvédelmi tüzérosztály Budaörs és Budafok körzetében, illetve a Margitszigeten létesített tüzelőállásokat. A 8. SS-páncélvadászosztály 1. százada még Vácnál harcolt, míg a 2. század[773] a Vecsés–Üllő–Gyömrő vonalon harcoló 22. SS-lovashadosztálynál volt. A hadosztály parancsára a légvédelmi tüzérosztály 2 cm-es légvédelmi gépágyúi a Gellért-hegyen települtek. A 8,8 cm-es lövegek kezelőit hamarosan gyalogságként vetették be a Sas-hegy környékén, később a Déli pályaudvar, majd a Gellért-hegy körzetében.[774] A hadosztályparancsnoki harcálláspontot is a Gellért-hegyen rendezték be.[775]

A 8. SS-páncélos-felderítőosztály Budakeszitől északkeletre átmenetileg feltartóztatta a szovjeteket.[776] December 26-án a 2. és 3. Ukrán Frontok bekerítő csapatai gyűrűbe zárták Budapestet és a szovjet parlamenterek december 30-i sikertelen küldetése[777] után megkezdődött a magyar főváros módszeres ostroma. December 31-én a 8. SS-lovashadosztály súlyos harcokat folytatott a nyugati hídfő ellen páncélosok támogatásával, heves tüzérségi előkészítés után rohamra lendülő szovjet lövészhadosztályokkal.[778] A hadosztály decemberi vesztesége 221 halott (ebből négy tiszt), 1086 sebesült (ebből hét tiszt) és 32 eltűnt, összesen 1339 fő volt.[779] Sajnálatos módon az ostrom további eseményeiről a levéltári források csak igen szűkszavúan számolnak be. A 8. SS-lovashadosztály bekerítésben vívott harcainak részleteiről szinte semmi egykorú iratanyag sem maradt fenn. Január 7-én a hadosztály alárendeltségében harcolt a 13. páncéloshadosztály kilenc 15 cm-es „Hummel” önjáró tarackja is. Egy héttel később még hat ilyen harcjármű volt a 8. SSlovashadosztály alárendeltségében. Január 24-ére, egy hónapi ostrom után a 8. SS-lovashadosztály ereje annyira lecsökkent, hogy arcvonala szétesésének megakadályozása végett itt kellett bevetni azokat a csekély, kikülönített német tartalékokat, amelyeket eredetileg a harmadik felmentési kísérlet keretében támadó IV. SSpáncéloshadtest felé akartak támadásra küldeni Budaörs körzetében.[780] Január 31-ig a 8. SS-lovashadosztály január havi élőerő-vesztesége 694 halottat (ebből kilenc tiszt), 2966 sebesültet (ebből 28 tiszt) és 244 eltűntet (ebből négy tiszt), összesen 3904 főt tett ki. [781]

Február 5-én a 16. SS-lovasezred a Németvölgyi út és a Farkasréti temető sarkánál húzódó védőállását feladta, ezáltal a Sas-hegyet védelmező magyar harccsoportot is a bekerítés veszélye fenyegette.[782] Miután a bekerített német-magyar csapatok számára a szovjetek egyre erősödő nyomása, a katasztrofális lőszer-, üzemanyag- és élelmiszerhiány, valamint a német felmentési kísérletek kudarca a további harcokat kilátástalanná tette, Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer, a Budapestet védő csapatok főparancsnoka február 11-ére a kitörés mellett határozott.[783] Az este 20.00 óra körül meginduló kitörésben a 8. SS-lovashadosztály maradványai az első hullám balszárnyán, a Margitsziget és a Vérmező között indították meg a kitörést, amely hamarosan a szovjetek összpontosított tüzében véres káoszba fulladt.[784] A hadosztály parancsnoka, Rumohr SS-Brigadeführer, aki 1945. február 1-én Lovagkeresztjéhez megkapta a Tölgyfalombot is, a kitörés során maga is elesett.[785] A 8. SS-lovashadosztály februári jelentett személyi vesztesége a kitörésig 72 halott (ebből öt tiszt), 425 sebesült (ebből nyolc tiszt) és 18 eltűnt, összesen 515 fő volt.[786] A budapesti harcokért a hadosztály kilenc katonája kapott Lovagkeresztet: – Oswald Krauss SS-Sturmbannführer, a 15. SS-lovasezred parancsnoka; – Friedrich Buck SS-Oberscharführer, a 15/8. SS-lovassvadron megbízott parancsnoka; – Gustav Wendrinsky SS-Hauptscharführer, a 8/1. SS-páncélvadász-század egyik szakaszparancsnoka; – Siegfried Korth SS-Obersturmführer, a 18/3. SS-lovassvadron parancsnoka; – Franz Liebisch SS-Obersturmführer der Reserve, svadronparancsnok; – Erhard Mösslacher SS-Obersturmführer, a 16/6. SS-lovassvadron parancsnoka; – Joachim Boosfeld SS-Obersturmführer, a 16/4. SS-lovassvadron parancsnoka; – Hermann Maringgele SS-Hauptscharführer, a 15/2. SS-lovassvadron egyik szakaszparancsnoka; – Harry Phönix SS-Hauptsturmführer, a 8/II. SS-tüzérosztály parancsnoka.[787] A Budapesten bekerített két SS-lovashadosztályból összesen körülbelül 170 kitört katona érte el a német vonalakat. Zömük a 37. „Lützow” SS-önkéntes-lovashadosztályban harcolt tovább.[788] Az SS-lovashadosztályok 1944 decemberében módosított elvi állománytáblája*

Szervezés

Teljes létszám Ebből keleti segédszolgálatos (“Hiwi”) Hadosztálytörzs 276 fő 2 fő Lovasezredek (három) 4035 fő 315 fő Tüzérezred 2229 fő 50 fő Lövészzászlóalj 770 fő 66 fő Páncélvadászosztály 526 fő 33 fő Utászzászlóalj 620 fő 61 fő Híradóosztály 422 fő 18 fő Tábori pótzászlóalj 175 fő 18 fő Ellátó ezred 1746 fő 278 fő Összesen: 10 799 fő 841 fő 359 tiszt, 1822 altiszt és 8618 közkatona Kar 98k karabély Pisztoly Géppisztoly Könnyűgéppuska Nehézgéppuska 8 cm-es aknavető 12 cm-es aknavető Lángszóró 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyú (PaK 40) 7,5 cm-es könnyű gyalogsági löveg (le. IG 18) 2 cm-es légvédelmi gépágyú 3,7 cm-es légvédelmi gépágyú 10,5 cm-es könnyű tábori tarack (le. FH 18) 15 cm-es nehéz tábori tarack (s. FH 18) 2 cm-es önjáró légvédelmi gépágyú (Sd. Kfz. 10/4) Jagdpanzer IV vadászpáncélos Páncélököl (Panzerfaust) Páncélrém (Panzerschreck – RPzB. 54) Kerékpár Hátasló Málhásló Hámosló Motorkerékpár Személygépkocsi Tehergépkocsi Maultier féllánctalpas tehergépkocsi Lánctalpas vontatójármű (RSO) 1 tonnás vontatójármű 8 tonnás vontatójármű 18 tonnás vontatójármű

6436 1398 2874 279 54 36 8 40 22 13 13 9 33 4 12 14 1000 80 987 3398 24 3688 226 241 355 42 7 25 1 1

12. A 9. „Hohenstaufen” SS-páncéloshadosztály (9. SS-Panzer-Division „Hohenstaufen”) Korábbi elnevezései: 1942. december 31. – 9. SS-Panzer-Grenadier-Division 1943. március 1. – SS-Panzer-Grenadier-Division „Hohenstaufen” 1943. október 22. – 9. SS-Panzer-Division „Hohenstaufen”[789] A hadosztály felállítását 1942. december legvégén rendelték el páncélgránátos-szervezettel. A csökkentett létszámú szervezőtörzs 1943. február 8-án érkezett meg a franciaországi Mailly le Camp gyakorlótérre. A hadosztály legénységi állománya 60-70 százalékban már nem önkéntes

volt, hanem behívott sorköteles fiatalokból állt, főként az 1925-ös és 1926-os évfolyamokból. A felállítás alatt lévő hadosztály nehézfegyverei között jelentős mennyiségű szovjet zsákmány gyalogsági löveg és páncéltörő ágyú is volt. Mivel a keleti fronton kialakult válságos helyzet ezt szükségessé tette, minden alaki kiképzést elhagytak és a csapatoknál rövidített harckiképzést hajtottak végre. A hadosztályt 1943 októberétől páncéloshadosztállyá szervezték át. A 9. SS-páncéloshadosztály 1944 márciusában a keleti fronton került először bevetésre. Április elején a II. SS-páncéloshadtest alárendeltségében a 10. „Frundsberg” SS-páncéloshadosztállyal együtt Lembergtől keletre, majd Tarnopolnál indított támadást a szovjet csapatok ellen. A normandiai partraszállás után, 1944. június 13-tól a II. SS-páncéloshadtest két páncéloshadosztályát is átszállították a nyugati frontra. A 9. SS-páncéloshadosztály június 29-től Caentől délnyugatra került bevetésre. A hadosztály az áttört angolszász csapatok ellen Avranches körzetében végrehajtott ellentámadásban is részt vett Vire-nél, ahol a brit Gárdapáncéloshadosztállyal csapott össze. A leharcolt hadosztály szeptemberig a franciaországi csatából Rouen, Amiens érintésével az Albert-csatornán át holland területre vonult vissza, ahol megkezdődött feltöltése. Az Arnheim körzetében állomásozó 9. SS-páncéloshadosztály gyors ütemben létrehozott harccsoportjai sikeresen vették fel a harcot a szövetségesekkel a „Market-Garden” hadművelet idején. 1944. október-december között a hadosztályt ismét feltöltötték, majd Siegen, Lippstadt és Godesberg–Euskirchen körzetében készült fel a németek ardenneki offenzívájára. Ebben a hadműveletben a 9. SS-páncéloshadosztály főként Bastogne körzetében harcolt.[790] 1945. január 15-től a hadosztály Sterpigny-nél védelemben volt, majd visszavonult BrachtWinterspeltig. Innen kezdték meg kivonását január 25-től, majd miután birodalmi területen élőerőés fegyverzeti utánpótlást[791] kapott, vasúton útba indították Magyarország felé.[792] A 9. SS-páncéloshadosztály első szállítmányai február 9-én indultak Magyarországra. A Regensburg–Passau–Linz–St. Pölten–Bécs–Bécsújhely– Sopron útvonalon haladó szerelvények február 12-én Győrbe érkeztek meg és rakodtak ki. A hadosztály csapatai folyamatosan érkeztek be. A 9. SS-páncélosezred törzse és Pantherei Komáromban rakodtak ki, a 9/II. SS-páncélososztály pedig Győrben. A 9. SS-páncélosfelderítőosztály március 1-én érkezett be Ácsra, s onnan menetelt Győr felé.[793] A 9. SS-páncélos-tüzérezred részei Győrben maradtak, s itt várták be érkező lövegeiket és vontatójárműveiket. Ezek az ütegek nem is harcoltak a hadosztállyal, hanem a későbbi visszavonulás során a 2. SS-páncéloshadosztályhoz csatlakoztak.[794] A 6. (SS-) páncéloshadsereg II. SS-páncéloshadtestének részeként, a „Frühlingserwachen” hadművelet végrehajtására beérkező páncéloshadosztály az „SS-Ausbildungsgruppe Süd” („Déli Kiképzőcsoport”) fedőnevet viselte.[795] Február 24-én a hadosztály bevethető páncélosállománya öt Panther és négy Panzer IV harckocsiból, 20 rohamlövegből, 22 Panzer IV/70 és 10 Jagdpanther vadászpáncélosból, valamint négy Flak-Panzer IV légvédelmi páncélosból állt. A páncélgránátosok harcoslétszáma három erős, két közepesen erős és két átlagos zászlóaljban mintegy 2200 fő volt. A 9. SS-páncélostüzérezrednél három könnyű üteg (18 darab 10,5 cm-es tarack), két nehéz üteg (10 darab 15 cmes tarack) volt harckész. Egy üteg (hat 10,5 és kettő 15 cm-es tarack) szállítás alatt volt. A 9/III. SS-páncélos-tüzérosztály két könnyű és egy 10 cm-es ágyús ütegéhez nem voltak vontatók, ezért ezek az eszközök a 9. SS-páncélos-tábori pótzászlóaljnál állomásoztak. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 85 százalék volt.[796] A páncéloshadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1945. március 1i adatok alapján:[797] – Teljes létszám: 17 229 fő; – hadosztályparancsnok: Silvester Stadler SS-Oberführer[798] (LK+TL); – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Emil Stürzbecher SS-Sturmbannführer; – hadosztálytörzs térképész-csoporttal, hadosztály-kísérőszázaddal és táboricsendőrszakasszal; – 9. SS-páncélosezred (Eberhard Telkamp SS-Obersturmbannführer – LK):

– 9/I. SS-páncélososztály (Magnus Flor SS-Sturmbannführer): 1-4. páncélosszázad Panther harckocsikkal, egy ellátó század; – 9/II. SS-páncélososztály (Rudolf Rettberg SS-Sturmbannführer): 5. és 6. század Panzer IV harckocsikkal, 7. és 8. század rohamlövegekkel, egy ellátó század; – páncélos-légvédelmi század legkevesebb öt Flak-Panzer IV járművel; – műhelyszázad; – 19. SS-páncélgránátos-ezred (Max Seela SS-Sturmbannführer – LK): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[799]; – 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (önjáró légvédelmigépágyús-) század; – 16. SS- (páncélos-utász-) század; – 20. SS-páncélgránátos-ezred (Bernhard Hofmann SS-Obersturmbannführer): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[800], a 20/III. SS-páncélgránátoszászlóalj lövészpáncélos-zászlóalj volt; – 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (önjáró légvédelmigépágyús-) század; – 16. SS- (páncélos-utász-) század; – 9. SS-páncélos-tüzérezred (Franz Jakob SS-Obersturmbannführer): – I-III. SS-páncélos-tüzérosztály (a 9/I. SS-páncélos-tüzérosztály önjáró tarackokkal felszerelve, a többi gépvontatású löveganyaggal); – 9. SS-páncélos-felderítőosztály (Karl-Heinz Recke SS-Sturmbannführer): – két páncélgépkocsi-század, két páncélos-felderítőszázad, egy nehézfegyver-század, egy ellátó század; – 9. SS-páncélvadászosztály (Klaus von Allwörden SS-Hauptsturmführer): – két vadászpáncélos-század (Panzer IV/70 és Jagdpanther[801]vadászpáncélosokkal) és egy vontatott nehézpáncéltörőágyús- század; – 9. SS-páncélos-utászzászlóalj (Hans Möller SS-Sturmbannführer): – 1-3. század (9/3. század lövészpáncélos-század), könnyű hadihídoszlop; – 9. SS-páncélos-híradóosztály ( Gerhard Wortmann SS-Sturmbannführer): – 1.(távbeszélő), 2. (rádiós) század, könnyű híradó-oszlop; – 9. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály (Karl Bergrath SS-Sturmbannführer): – 1-3. (8,8 cm-es és 2 cm-es vegyes) üteg, 4. (3,7 cm-es) üteg; – 9. SS-páncélos-tábori pótzászlóalj (Friedrich Brandl SS-Sturmbannführer): öt kiképzőszázad; – 9. SS-páncéloshadoszályt ellátó alakulatok; – 9. SS-páncélos-karbantartó osztály; – 9. SS-gazdasági osztály; – 9. SS-egészségügyi osztály. Március 3-án a hadosztály bevethető páncélosállománya 24 Panther és 19 Panzer IV harckocsiból, 16 rohamlövegből, 17 Panzer IV/70 és 10 Jagdpanther vadászpáncélosból, valamint négy Flak-Panzer IV légvédelmi páncélosból állt. A páncélgránátosok harcoslétszáma három erős, két közepesen erős és két átlagos zászlóaljban körülbelül 2200 fő volt. A hadosztály 15 darab használható 7,5 cm-es páncéltörő lövege a 9. SS-páncélos-tábori pótzászlóaljnál volt, mert hiányoztak hozzájuk a vontatójárművek. A 9. SS-páncélos-tüzérezred csupán három könnyű és két nehéz üteggel rendelkezett. A támadásra korlátozottan alkalmas páncéloshadosztály nehézfegyvereinek mozgékonysága 80, az egyéb kötelékeké 60 százalék volt.[802] Március 4-én a 9. SS-páncéloshadosztály csapatai (a páncélozott kötelékek nélkül) Kisbér és Mór térségében meneteltek a Falubattyánnál kijelölt készenléti állások felé.[803] Az SS-csapatok előrehaladását nagyban nehezítették a sáros utak és a túlzsúfoltság, hiszen erre haladt a Komárom felől érkező és a II. SS-páncéloshadtestnek alárendelt 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály, valamint az I. lovashadtest 3. és 4. lovashadosztálya is.[804] Március 5-én 13.00 óra körül a 9. SS-páncéloshadosztály megkapta a parancsot, amely szerint másnap hajnali 04.00 órakor a II. SS-páncéloshadtest keretében indítson támadást délkelet felé. A

kapott feladat szerint a hadtest erőinek először hídfőket kellett létesíteniük a Dunán Dunapentelénél és Dunaföldvárnál, majd dél felé fordulva a folyam és a Sárvíz-csatorna között Tolnáig előretörni. Azonban a hadosztály alakulatai a parancs vétele idején még csaknem egynapi menettávolságra voltak a kijelölt készenléti állásoktól. Mind a hadosztályparancsnokok, mind pedig a II. SS-páncéloshadtest törzse egy nappal el akarta halasztatni a támadás kezdetét, de ezt végül nem engedélyezték számukra.[805] Március 6-án hajnalban a tervek szerint megkezdődött a „Frühlingserwachen” hadművelet, de Aba és Seregélyes között a II. SS-páncéloshadtest, s annak balszárnya, a 9. SSpáncéloshadosztály támadása mégsem indult meg. A legkorábban beérkezett, s a gyaloglástól teljesen elfáradt páncélgránátos-századok néhány rohamcsoportja is csupán 15.00 óra körül, gyenge tüzérségi támogatással indított támadást. A németek előrenyomulása kezdeti sikerek után gyorsan elakadt a szovjet 30. lövészhadtest jól beásott 155. lövészhadosztályának tüzében.[806] A II. SS-páncéloshadtest alakulatainak első összpontosított támadása csupán a nap végén, 18 óra 30 perc körül bontakozott ki.[807] Március 7-én a 9. SS-páncéloshadosztály folytatta a támadást. Balszárny-csapatai elfoglaltak egy tanyát Seregélyesnél és ott felvették a kapcsolatot a III. páncéloshadtest erőivel, amelyek előző nap hídfőt foglaltak a Sárvíz-csatornán. A hadosztály gyorsabb ütemben haladó jobbszárnya a 2. SS-páncéloshadosztály erőihez csatlakozott. A középen támadó SS-csapatok azonban estig harcoltak egy erősen védett magaslat birtokbavételéért Seregélyestűl három kilométerre délnyugatra.[808] A küzdelem súlya szinte kizárólag a páncélgránátosokra nehezült, mivel a nehézfegyverek és a páncélosok bevetését a kiépített utakon kívül az erősen felázott talaj gyakorlatilag lehetetlenné tette. Telkamp SS-Obersturmbannführer 9. SS-páncélosezredének csupán egyetlen páncélosszázada tudta támogatni a gyalogságot, mivel több harcjármű a hadosztály sávjába eső egyetlen szilárd burkolatú úton nem fért el.[809] A 9. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály három ütege a Székesfehérvár melletti repülőtérnél foglalt tüzelőállásokat.[810] Március 8-án a hadosztály minden erőfeszítése ellenére sem tudta átlépni az Aba–Sárosd útvonalat. A reggel és dél körül indított támadás a szovjetek tüzében ismét elakadt. A mélyen lépcsőzött szovjet védelem elsősorban támpontokká kiépített magaslatokra, beásott páncélosokra és kiterjedt aknamezőkre támaszkodott. Este 19.00 óra körül a hadosztály újabb összpontosított támadást indított, de a sötétben véget ért támadás eredménye csupán egy elfoglalt magaslat volt Sárosdtól északnyugatra.[811] A szovjet védelem harcászati mélységét még messze nem sikerült áttörni. Aznap a 9. SS-páncéloshadosztály 29 halottat, 84 sebesültet (ebből öt tiszt) és két eltűntet, összesen 115 főt veszített. A hadosztálynak 43 bevethető harckocsija, 27 rohamlövege és vadászpáncélosa, valamint 139 lövészpáncélosa és felderítő páncélgépkocsija volt. További 28 harckocsi, 20 rohamlöveg és vadászpáncélos, illetve 69 lövészpáncélos és páncélgépkocsi javítás alatt állt.[812] Március 9-én a Sárosdtól nyugatra, illetve Seregélyestől délre harcoló hadosztály több, páncélosokkal támogatott szovjet támadást vert vissza. A szovjetek eközben elfoglaltak egy magaslatot Sárosdtól három kilométerre nyugatra, a németek ezt követő ellenlökése viszont betört a szovjetek fővédőövébe. Délután 16.00 óra körül újabb német támadás indult, amely Sárosdtól északnyugatra némi teret nyert.[813] A hadosztály erejéből ennél többre nem futotta. Március 10-én a 9. SS-páncéloshadosztály ismét egész nap zászlóalj erejű szovjet támadásokat vert vissza Sárosd és Seregélyes között.[814] Aznap a hadosztály bevethető páncélosállománya 17 Panther harckocsiból, 15 rohamlövegből, hét Panzer IV/70 és hat Jagdpanther vadászpáncélosból, valamit kilenc Flak-Panzer IV légvédelmi páncélosból állt. A csapatok napi létszáma 9739 fő volt, ebből 5010 katona volt harcképes. A páncélgránátosok három erős és négy gyenge zászlóaljban körülbelül 1600 főnyi harcoslétszámmal rendelkeztek. Tizenöt használható 7,5 cm-es páncéltörő ágyú a páncélos-tábori

pótzászlóaljnál volt. A 9. SS-páncélos-tüzérezred csupán három könnyű és egy nehéz üteggel rendelkezett, további három tarackos és egy ágyús ütege felállítás alatt állt. A már csupán védelemre alkalmas hadosztály mozgékonysága 65 százalék volt.[815] Március 11-én egyértelművé vált, hogy a hadosztálynak védelembe kell átmennie. Az ismétlődő zászlóalj és ezred erejű szovjet támadások visszaverése mindkét oldalon jelentős veszteségeket eredményezett.[816] Március 12-én a 9. SS-páncéloshadosztály arcvonalán csupán kisebb felderítő- és rohamvállalkozások folytak.[817] Március 13-án a hadosztály arcvonalán folytatódtak a heves, de csupán helyi jelentőségű állásharcok, amelyek az arcvonalat nem változtatták meg. A 9. SS-páncéloshadosztály március 6-13. között 153 halottat (ebből 11 tiszt), 536 sebesültet (ebből 25 tiszt) és 105 eltűntet, összesen 794 főt veszített. Aznap a csapatok napi létszáma 8029 fő volt, ebből harcképes 4320 katona. A harcokban a 9. SS-páncélosezred négy harckocsija semmisült meg. Meglévő 56 harckocsijából 23 volt bevethető. A hadosztály vadászpáncélosainak és rohamlövegeinek száma 57 volt, ebből 27 harcjárművet lehetett harcban alkalmazni. A 224 lövészpáncélosból és páncélgépkocsiból 151 volt harcképes. [818]

Március 14-én a hadosztály csapatai Sárosdtól közvetlenül nyugatra két szovjet védelmi állást vertek szét és eközben két harckocsit kilőttek.[819] Március 15-én és 16-án a 9. SS-páncéloshadosztály erői ismét csupán állásharcokat vívtak. Március 15-én a hadosztály 35 (ebből bevethető 12) Panther és 20 (11) Panzer IV harckocsival, 25 (11) rohamlöveggel, 22 (10) Panzer IV/70 és 10 (hat) Jagdpanther vadászpáncélossal, valamint öt (három) Flak-Panzer IV légvédelmi páncélossal rendelkezett.[820] Március 17-én a hadosztály napi létszáma 10 820 fő, ebből harcképes 4614 katona volt. Bevethető páncélosállományát 13 Panther és 16 Panzer IV harckocsi, 11 rohamlöveg, 10 Panzer IV/70 és nyolc Jagdpanther vadászpáncélos jelentette. A páncélgránátos gyalogság harcoslétszáma egy közepesen erős, három erős és három gyenge zászlóaljban mintegy 1800 főt tett ki. Tizenöt vontatójármű nélküli nehéz páncéltörő ágyú a páncélos-tábori pótzászlóaljnál volt. A 9. SS-páncélos-tüzérezred négy könnyű és kettő nehéz üteggel rendelkezett, további két üteg felállítás alatt volt. A 65 százalékos mozgékonyságú hadosztályt ismét alkalmasnak találták korlátozott célú támadásra.[821] Március 18-án megint fellángoltak a harcok a hadosztály arcvonalán. Sárosdtól nyugatra a szovjetek páncélosokkal támogatott, ezred erejű támadást indítottak és betörtek a németek vonalába. Az SS-csapatok ellenlökést indítottak, felszámolták a betörést és két szovjet harckocsit kilőttek.[822] Aznap kiderült, hogy a korábban kivont és átcsoportosított I. SS-páncéloshadtest támadása nem járt sikerrel és nem tudta helyreállítani a 3. Ukrán Front által Székesfehérvártól északra ütött rést. Ezért szükségessé vált, hogy a Balaton és a Velencei-tó között harcoló erőket 19-én reggelre a Káloz–Aba-Seregélyes–Agárdpuszta, majd 20-ára a Seregélyes–Dinnyés vonalra vonják vissza. Ennek keretében 20-án reggelre a 9. SS-páncéloshadosztályt a II. SS-páncéloshadtest másik SSpáncéloshadosztályával együtt Székesfehérvár délnyugati körzetében kellett gyülekeztetni, majd előkészíteni az I. SS-páncéloshadtest után való szállításra. Stadler SS-Oberführer csapatainak leváltására a 44. birodalmi gránátoshadosztály és a 3. páncéloshadosztály erői voltak kijelölve.[823] Március 20-ára virradó éjjel a szovjetek nyomása miatt csupán a 19/II. SS-páncélgránátoszászlóaljat és a 9. SS-páncélos-felderítőosztályt sikerült leváltani, kivonni és később Falubattyán körzetében gyülekeztetni. A kivonás alatt lévő hadosztály zöme napközben felvette a harcot a szovjetekkel, akik mintegy 1200 lövész és számos páncélos bevetésével indítottak támadást Aba és Sárkeresztúr között. Az SS-csapatoknak csak lassan sikerült úrrá lenni a helyzeten, miután 10 szovjet páncélost kilőttek. A szovjetek három helyi betöréséből kettőt elreteszeltek, egyet pedig felszámoltak.[824] A hadosztály kivont részeit aznap és a következő éjjel Falubattyánnál gyülekeztették és a IV. SS-páncéloshadtestnek rendelték alá. Az SS-csapatoknak ellentámadást kellett indítaniuk

Székesfehérvár irányába, hogy a várost védő 5. SS-páncéloshadosztályt tehermentesítsék és a várostól nyugatra helyreállítsák a felszakított német-magyar arcvonalat. A 9. SS-páncélos-felderítőosztály és a 19/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj által létesített biztosítóvonal mögött a 9. SS-páncéloshadosztály a Falubattyán–Nádasdladány–Ösi vonalon készült fel a támadásra. A hadosztály balszárnyán, Rétipuszta–Ösi vonalán a 9. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály és a 9. SS-páncélos-felderítőosztály időközben heves harcokba keveredett a délnyugat felé törő szovjet csapatokkal, amelyek éjfélre a hadosztály teljes arcvonalát elérték. A hadosztály zöme ekkor a nádasdladányi erdő és az Ösitől egy kilométerre északra elterülő térség között védekezett az Inota és Rétipuszta felől támadó szovjetek ellen. Ebben a helyzetben az elrendelt ellentámadásra még gondolni sem lehetett, ezért a 19. SSpáncélgránátos-ezred és a 20. SS-páncélgránátos-ezred részei átmentek védelembe. Stadler katonái a Várpalotától délkeletre lévő pályaudvarig előretört szovjeteket az 1. SSpáncéloshadosztály alakulataival közösen átmenetileg visszavetették.[825] Március 21-én a hadosztály csapatai heves harcok után feladták Ösit. Berhidától északra a szovjetek a 19. és 20. SS-páncélgránátos-ezredek részeit folyamatosan szorították vissza. Ezekben a harcokban esett el Hofmann SS-Obersturmbannführer, a 20. SS-páncélgránátos-ezred parancsnoka is. Ezután a két páncélgránátos-ezred még harcképes részeit Seela SSObersturmbannführer parancsnoksága alatt összevonták. A balszárnyon, Pétfürdőnél és Berhidától nyugatra a 9. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály részei próbálták meg feltartóztatni a szovjet páncélosokat, amelyekből jelentős mennyiséget ki is lőttek. A 9. SS-páncéloshadosztály nyolc Jagdpanther vadászpáncélosa Ösitől délre, jól álcázott lesállásából rövid idő alatt 15 ISZ–2 nehézharckocsit lőtt ki. Telkamp SS-Obersturmbannführer szerint páncélosezrede aznap még legalább 70 egyéb szovjet páncélost lőtt ki. Aznap reggel a 9. SS-páncélos-utászzászlóalj még a Sárvíz-csatorna partján tevékenykedett. A Berhida irányába menetelő SS-utászok Polgárdinál szovjet páncélosokba és azokon utazó lövészcsapatokba ütköztek. A 9/1. SS-páncélos-utászszázad felvette velük a harcot, hogy biztosítsa a zászlóalj elvonulását. Az SS-utászok négy szovjet páncélost közelharcban megsemmisítettek. Ennek köszönhetően a zászlóalj többi része Küngösön keresztül elérte Berhidát, ahol védelemre rendezkedett be.[826] Március 22-én Stadler SS-Oberführer erősen leharcolt csapatai a 4. lovashadosztály részeivel közösen biztosították azt a körülbelül három kilométer széles folyosót, amelyen át napközben a Székesfehérvárról kitört 5. SS-páncéloshadosztály maradványai, 23-ára virradóra pedig a délkeleti irányból harcolva visszavonuló és jelentős veszteségeket elszenvedett 1. és 3. páncéloshadosztályok, valamint a 44. birodalmi gránátoshadosztály részei kibújtak az északkelet és délkelet felől támadó szovjetek gyűrűjéből és elérték a német vonalakat.[827] Berhidától délre a 19. és 20. SS-páncélgránátos-ezred részei Seela SS-Obersturmbannführer vezetésével lassították a szovjetek előrenyomulását. Berhidától keletre a 20/III. (páncélozott) SS-páncélgránátos-zászlóalj és a 9/II. SSpáncélososztály tartóztatta fel a támadó szovjet csapatokat. A hadosztálynak Polgárditól északra sikerült kapcsolatot teremtenie az ott harcoló 23. páncéloshadosztállyal. A Pétfürdőtől délre bevetett 9/1. SS-páncélos-légvédelmi tüzérüteg egy kivételével minden lövegét elveszítette és maradék állománya gyalogsági feladattal harcolt tovább. A légvédelmi tüzérek harccsoportját bekerítették, de 23-ára virradóra mégis elérték a német vonalakat. A 9/2. SS-páncélos-légvédelmi tüzérüteg Vilonyától délkeletre, a 9/4. SS-páncélos-légvédelmi tüzérüteg pedig a Luftwaffe 25. légvédelmi tüzérezredének két 8,8 cm-es lövegével együtt a Papkeszi–Berhida út mentén volt tüzelőállásban. Az utóbbiak hamarosan visszavonultak Veszprém felé . Az SS-légvédelmi tüzérek két, harckocsikkal is támogatott erős szovjet támadást vertek vissza. A második támadást a németek négy 8,8 cm-es löveggel, három 3,7 cm-es gépágyúval és a 19. SS-páncélgránátos-ezred körülbelül 200 páncélgránátosával együtt tartóztatták fel.[828]

A 9. SS-páncéloshadosztály arcvonala estére a Sóly–Vilonya észak– Berhida dél vonalon húzódott. Az aznapi harcokban a hadosztály csapatai 17 szovjet harckocsi kilövését jelentették. [829]

A hadosztály zöme a nap folyamán a IV. SS-páncéloshadtesttől az I. lovashadtest alárendeltségébe került. Stadler SS-Oberführer Papkeszin berendezett harcálláspontján megjelent Balck páncélos tábornok, a 6. hadsereg parancsnoka, és kiabálva kérte számon a 9. SS-páncéloshadosztály parancsnokát, emberei miért oldanak kereket? Stadler, aki akkortájt ért vissza az arcvonal bejárásáról, kijelentette, hogy katonái már pedig az állásaikban vannak. Erre Balck elviharzott. Stadler ellenőriztette a dolgot, s kiderült, hogy a 6. hadsereg parancsnoka a Székesfehérvárról kitört 5. SS-páncéloshadosztály ellátó alakulataiba botlott az arcvonal mögött.[830] Március 23-ára virradó éjjel észak felől a szovjetek fokozták támadó tevékenységüket és elfoglalták Sóly körzetét, valamint Vilonyát. A hadosztály centrumában és jobbszárnyán hasonlóan heves harcokra került sor, ahol a szovjetek Papkeszit vették birtokba. Ezekben a harcokban a 9. SS-páncélosezred ismét jelentős mennyiségű szovjet páncélost lőtt ki, de saját harckocsijai és rohamlövegei közül is sokat tettek harcképtelenné a szovjetek, vagy kellett felrobbantani üzemanyaghiány miatt.[831]A 9. SS-páncéloshadosztály és a 23. páncéloshadosztály március 22-én és 23-án 102 szovjet páncélos kilövését jelentette.[832] Ebből a 23. páncéloshadosztály hatot lőtt ki.[833] Maradt tehát 96 kilövés, amelyet a 9. SSpáncéloshadosztály csapatai jelentettek. Stadler ebben a helyzet 11 óra 35 perckor táviratban kérte a 6. hadsereg parancsnokságát, hogy „teljesen szétvert és kihasznált” hadosztályát vonják ki Balck páncélos tábornok 6. hadseregének alárendeltségéből és irányítsák vissza a 6. (SS-) páncéloshadsereghez.[834] A táviratot a II. SSpáncéloshadtest is megkapta. Wöhler gyalogsági tábornok, a hadseregcsoport főparancsnoka egy másik táviratban felszólította Stadlert, hogy feltétlenül teljesítse Balck parancsait.[835] Ez a dolog a hadosztályparancsnok Balckkal való amúgy sem rózsás viszonyát tovább rontotta. A 6. hadsereg parancsnoka ezt követően többször nyíltan kétségbe vonta Stadler vezetői képességeit is. Mindeközben a 6. (SS-) páncéloshadsereg már sokadszor kérte a hadseregcsoporttól, hogy a 6. hadsereg adja vissza az 1. SS- és 9. SS-páncéloshadosztályok még mindig alárendeltségében harcoló alakulatait. Mindhiába, a 9. SS-páncéloshadosztály soha többé nem került vissza a II. SSpáncéloshadtest alárendeltségébe. A 9. SS-páncélos-felderítőosztály aznap a Réde körzetében harcoló 6. páncéloshadosztály alárendeltségébe került.[836] Március 24-én délelőtt a szovjetek áttörték az I. lovashadtest és a IV. SS-páncéloshadtest védelmét a Veszprém–Nemesvámos útvonal mentén. A nap folyamán a 9. SS-páncéloshadosztály maradványait az 5. SS-páncéloshadosztály és a 3. páncéloshadosztály részeivel együtt délnyugat felé szorították vissza. A 9. SS-páncéloshadosztály egy harccsoportját Nemesvámostól keletre be is kerítették.[837] Március 25-ére virradó éjjel a hadosztály Nemesvámosnál bekerített harccsoportja kitört és Hidegkútnál elérte a német vonalakat. A harcok közben a németek 23 szovjet páncélos kilövését jelentették. Napközben az I. lovashadtest arcvonalát egy újabb szovjet támadás ismét szétszakította, ezért a németek[838] Március 26-án a körülbelül 40 páncélossal támadó szovjetek a IV. SS-páncéloshadtest és az I. lovashadtest, benne a 9. SS-páncéloshadosztály csapatait estig Tapolca körzetéig vetették vissza. [839]

Március 27-én a szovjet lövészcsapatok 14 páncélos támogatásával birtokba vették Badacsonytördemic vasútállomását, újabb 40 páncélossal pedig elfoglalták Zalahalápot és betörtek az onnan északnyugatra elterülő erdőbe. Az I. lovashadtest csapatai, hogy elkerüljék a körvonalazódó bekerítést, visszavonultak a Sümeg dél–Szigliget vonalra. Ezzel Tapolca is szovjet kézre került.

A lovashadtest északi balszárnyán a 3. lovashadosztály harcolt, ennek jobbszárnyán, Tapolcától északnyugatra a 9. SS-páncéloshadosztály maradványai próbáltak valamiféle arcvonalat létesíteni. A leharcolt SS-csapatok déli irányban a 44. birodalmi gránátoshadosztályhoz csatlakoztak.[840] Március 28-án a 9. SS-páncéloshadosztály harccsoportja Lesencetomajtól északkeletre védekezett. A szovjetek számos páncélos támogatásával Sümegtől Zalaegerszeg irányába indítottak támadást.[841] Március 29-én a hadosztály már Lesencetomaj északkeleti szélén harcolt, egy nappal később pedig Keszthelytől északnyugatra, majd Sármelléknél.[842] Március 30-án reggel 06.00 órától az I. lovashadtest, s vele a 9. SS-páncéloshadosztály harccsoportja a német 2. páncéloshadsereg alárendeltségébe lépett.[843] Március 31-én a hadosztály arcvonala Sármelléktől az Alsópáhoktól két kilométerre nyugatra lévő területig húzódott. Sármellékre időközben szovjet T–34 harckocsik futottak be, rajtuk lövészekkel. A hadosztály utóvédjét alkotó 9. SS-páncélosezred nyolc Panther harckocsija és a 20/III. SSpáncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosai keletről támadást indítottak Sármellék ellen. A német páncélosok közötti egyórás helységharcban(!) ismét birtokba vették a települést és 12 T–34-et lőttek ki. Saját veszteségük két Panther volt. A szovjetek észak felé visszahúzódtak. Ezzel egy időben a 9. SS-páncélos-utászzászlóalj a sármelléki hármas útkereszteződésben létesített reteszállást. A visszavonuló német oszlopokat szovjet páncélosok követték, amelyekből az SS-utászok legalább kettőt páncélököllel kilőttek. Möllers SS-Sturmbannführer SS-páncélosutászai 15.00 óráig védték Sármelléket és a kereszteződést, majd Zalaapáti felé átkeltek a Zalán átívelő hidakon és utána felrobbantották azokat.[844] Április 1-én Stadler 9. SS-páncéloshadosztályának leharcolt, de még ellenálló kötelékei Zalaapáti és Esztergályhorváti körzetében próbáltak megkapaszkodni. Április 2-án a hadosztály maradványai már Söjtör felé szorultak vissza, 3-án pedig Páka körzetében harcoltak. Április 4-én a 9. SS-páncéloshadosztály leharcolt alakulatai a Murától délre, Muraszerdahelynél létesítettek állásokat, s eközben kivonultak Magyarország területéről.[845] A hadosztály kötelékei április 6-ig harcoltak Muraszerdahely körzetében, majd a hónap közepéig a Birodalmi Védőállásban voltak védelemben Radkersburgnál. Miután állásaikban leváltották és részben feltöltötték, a 9. SS-páncéloshadosztály május elején Linz délkeleti térségébe menetelt. A hadosztály csapatai május 4-től két napon át tartották fel az amerikai erőket az Enns folyó völgyében. Stadler SS-alakulatai végül 1945. május 8-án Linznél tették le a fegyvert az amerikai csapatok előtt.[846]

13. A 12. „Hitlerjugend” SS-páncéloshadosztály (12. SS-Panzer-Division „Hitlerjugend”) Korábbi elnevezései: 1943. június 24. – SS-Panzer-Grenadier-Division „Hitlerjugend” 1943. október 30. – 12. SS-Panzer-Division „Hitlerjugend” A Hitlerjugend fiataljaiból felállítandó hadosztály ügyében az első megbeszélésekre a Waffen-SS és a nemzetiszocialista ifjúsági szervezet képviselői között 1943 februárjában került sor. Közös javaslatukra Adolf Hitler június 24-én elrendelte a hadosztály felállítását a Brüsszeltől északra található beverloo-i gyakorlótéren. Az új alakulathoz a „Leibstandarte” SS-páncélgránátos-hadosztályból vezényeltek tiszteket és altiszteket, míg a legénységi állományt zömében 1926 első felében született, katonai előképzésben már részt vett fiatalok alkották. Később a német szárazföldi haderő 50 tisztjét is a hadosztályhoz vezényelték. Ezek egy része korábban a Hitlerjugend tagja volt.

Az egyelőre páncélgránátos-szervezettel létrehozott alakulat a „Leibstandarte” hadosztállyal együtt alkotta az I. SS-páncéloshadtestet. Mivel Hitler a hadtestet két páncéloshadosztályból akarta, 1943. október végén megkezdték a „Hitlerjugend” hadosztály páncéloshadosztállyá való átszervezését. A hadosztály 1944. január elején még zömében olyan újoncokból állt, akik csupán 18 heti kiképzést kaptak. A 12. SS-páncéloshadosztály április 1-én lett hadra fogható. A hadosztályt 1944. júniusában Normandiában, Caen körzetében vetették be először. A város körül heteken át rendkívül elkeseredett harcok dúltak. Miután a 12. SS-páncéloshadosztály erősen leharcolt alakulatai augusztus 21-én kijutottak a falaise-i katlanból, szeptember-október folyamán Argentan, Rouen, Hirson érintésével birodalmi területre vonultak vissza.[847] 1944. október-november folyamán a 12. SS-páncéloshadosztályt a haditengerészettől és a légierőtől átvezényelt állománnyal Nienburg térségében nagyjából feltöltötték, de fegyverzetét már nem tudták a korábbi mennyiségi és minőségi előírásoknak megfelelően kiegészíteni. A hadosztályt a decemberi ardenneki német offenzívában Büllingen, Malmedy és Bastogne körül vetették be. Az offenzíva kudarca után, 1945 januárjában a 12. SS-páncéloshadosztályt Köln környékén ismét feltöltötték, majd a hónap végén Magyarországra vezényelték.[848] A hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1945. február 10-i adatok alapján a következő volt:[849] – Teljes létszám: 16 845 fő[850]; – hadosztályparancsnok: Hugo Kraas SS-Brigadeführer, a Waffen-SS vezérőrnagya[851] (LK+TL); – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Hubert Meyer SS-Obersturmbannführer; – hadosztálytörzs térképész-csoporttal, hadosztály-kísérőszázaddal és táboricsendőrszakasszal; – 12. SS-páncélosezred (Herbert Kuhlmann SS-Sturmbannführer[852] – LK): – 12/II. (vegyes) SS-páncélososztály (Hans Siegel SS-Hauptsturmführer– LK): a 2. és 4. századok Panther, a 7. és 8. század Panzer IV harckocsikkal, egy ellátó század; – 560. nehéz-páncélvadászosztály[853] (Goldammer őrnagy); – páncélos-légvédelmi század nyolc, 2 és 3,7 cm-es gépágyúval felszerelt Flak-Panzer IV járművel; – műhelyszázad; – 25. SS-páncélgránátos-ezred (Siegfried Müller SS-Obersturmbannführer – LK): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[854]; – 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (önjáró légvédelmigépágyús-) század; – 15. SS- (páncéltörőágyús-) század[855]; – 16. SS- (aknavető-) század[856]; – 26. SS-páncélgránátos-ezred (Bernhard Krause SS-Obersturmbannführer –LK): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[857], a 26/III. SS-páncélgránátoszászlóalj lövészpáncélos-zászlóalj volt; – 13. SS- (önjáró gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (önjáró légvédelmigépágyús-) század; – 12. SS-páncélos-tüzérezred (Oskar Drexler SS-Obersturmbannführer): – II-IV. SS-páncélos-tüzérosztály (hat könnyű és egy nehéz üteg 34 darab 10,5 cm-es és kilenc 15 cm-es tábori tarackkal, valamint három 10 cm-es ágyúval)[858]; – 12. SS-sorozatvető-tüzérosztály ( Karl-Wilhelm Ziesenitz SS-Hauptsturmführer): – négy 15 cm-es üteg (hat-hat vető); – 12. SS-páncélos-felderítőosztály (Gerhard Bremer SS-Sturmbannführer LK+TL): – törzsszázad páncélgépkocsikkal; – 1-2. (páncélgépkocsi-) század, 3-4. (lövészpáncélos-, illetve VW-) század, 5. (nehézfegyver-) század, egy ellátó század; – 12. SS-páncélvadászosztály (Karl-Heinz Brockschmidt SS-Hauptsturmführer):

– 1. (vadászpáncélos-), 2. (vadászpáncélos-), 3. (vontatott nehézpáncéltörőágyús-) század; – 12. SS-páncélos-utászzászlóalj (Johannes Taubert SS-Hauptsturmführer): – 1-4. század (1/1. század lövészpáncélos-század), könnyű hadihídoszlop; – 12. SS-páncélos-híradóosztály (Walter-Fritz Krüger SS-Sturmbannführer): – 1.(távbeszélő), 2. (rádiós) század; – 12. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály (Dr. Wolfgang Loenicker SS-Sturmbannführer): – 1-3. (8,8 cm-es) üteg, 4-5. (3,7 cm-es és 2 cm-es vegyes ) üteg; – 12. SS-páncéloshadoszályt ellátó alakulatok; – 12. SS-páncélos-karbantartó osztály; – 12. SS-gazdasági osztály; – 12. SS-egészségügyi osztály. Az „Ersatzstaffel Wiking” („Wiking-pótalakulat”) fedőnevet viselő hadosztály vasúti szállítmányai 1945. február 10-ig érkeztek meg Győrbe, majd a kerekes járművekkel rendelkező alakulatok a várostól 20-40 kilométernyire délkeletre elterülő vidéken gyülekeztek. A lánctalpas járműveket eleve az új bevetés színhelyéhez közeli kirakó állomáshoz, Érsekújvár körzetébe szállították.[859] Február 10-én a 12. SS-páncélosezred 44 Panther és 38 Panzer IV harckocsival rendelkezett, a 12. SS-páncélvadászosztály állományában pedig 13 Panzer IV/70 vadászpáncélos volt.[860] Február 14-16. között a 12. SS-páncéloshadosztály Érsekújvár környékén gyülekezett. Február 17-én hajnali 04.00 órakor – mintegy kétórás tüzérségi előkészítéssel – kezdetét vette a szovjetek garami hídfője ellen indított német „Südwind” hadművelet. Az olvadás miatt erősen felázott talaj és a megáradt Párizs-csatorna jelentős akadályt jelentett a támadó német csoportosítások számára, különösen a páncélosok küszködtek a nehéz talajviszonyokkal. A mélyen tagolt, reteszállásokkal és harckocsiakadályokkal teletűzdelt állásrendszerben védekező szovjet csapatok tovább lassították a támadást. A 12. SS-páncéloshadosztály a délutáni órákban kezdte csak meg támadását. Erői az 1. SSpáncéloshadosztálytól nyugatra, illetve a 46. gyaloghadosztály mögött jobbra sorakoztak fel. A jobbszárnyon a 25. SS-páncélgránátos-ezred, a balszárnyon a 26. SS-páncélgránátos-ezred támadott. Este 21.00 óráig a 26/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj Párizspusztától délkeletre egy kisebb hídfőt foglalt a csatorna déli partján. A felzárkózó 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj segítségével a hídfő hamarosan kibővült. Február 18-án 00.45-ig a 26/II. SS-zászlóalj már a Párizspusztától 800 méterre délkeletre lévő útkereszteződést is elérte. A 26. SS-páncélgránátosezred zászlóaljai az elért terepszakaszokon átmenetileg védelemre rendezkedtek be.[861] Február 18-án a 12. SS-páncéloshadosztály páncélgránátos-ezredei éppen átcsoportosítottak, amikor a hajnali órákban szovjet ellenlökés érte őket mintegy zászlóaljnyi erővel. A lövészeket két T–34 harckocsi és néhány páncéltörő ágyú támogatta. A támadást a németek visszaverték. Ezt követően a 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj állásba vonult az útkereszteződéstől 350 méterre délre lévő magaslaton. A délután folyamán a 25. SS-páncélgránátos-ezred – Köbölkút bevételében támogatva a 44. birodalmi gránátoshadosztály részeit – betört a község keleti részébe és a falutól északra lévő magaslatra. A gránátoshadosztálytól balra, a községtől északra a 26/III. (páncélozott) SSpáncélgránátos-zászlóalj[862] lövészpáncélosai támadtak. A zászlóalj részei előző este itt felderítést végeztek, s ennek során két lövészpáncélost veszítettek. A támogató tüzérség és a lövészpáncélosokra szerelt géppuskák, 2 cm-es háromcsövű gépágyúk (Sd. Kfz. 251/21) és aknavetők összpontosított tüzében a németek a szovjet páncéltörőágyú- és aknavetőállásokat megsemmisítették, a terepszakaszt pedig elfoglalták. Ez alatt a 26/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj bevette Köbölkút keleti részét, a 26/II. SS-zászlóalj pedig déli irányban tovább támadott, s elfoglalta a 186-os magassági pontot, majd tovább nyomult előre a Köbölkút–Párkány vasútvonal irányába és ott biztosító állást foglalt déli és délkeleti arcvonallal.[863] Február 19-én a hadosztály páncéloscsoportja (12/II. SS-páncélososztály és a 26/III. SSpáncélgránátos-zászlóalj) Köbölkúttól délnyugatra állt, amikor a Köbölkút–Muzsla útvonaltól délre a szovjetek kísérletet tettek az előző nap elveszített terület visszaszerzésére. A helyi betöréseket a

hadosztály két SS-páncélgránátos-ezrede felszámolta. A páncéloscsoport 05 óra 30 perckor indult támadásra a páncélgránátos-zászlóaljak harcrendjén keresztül. Az élen a lövészpáncélos-zászlóalj haladt a Köbölkutat és Muzslát összekötő út mentén. Siegel SS-Hauptsturmführer páncélososztálya az aknaveszély miatt az úton követte a lövészpáncélosokat. A 26/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosai Muzsla irányából hamarosan páncéltörőágyú- és tüzérségi tüzet kaptak. Az élre húzódó páncélososztály a 12/2. SSpáncélosszázad vezetésével még kivilágosodás előtt leküzdötte a szovjetek ellenállását és biztosította a községet. A környéket a járművekről leszállt 26/I. és II. SS-páncélgránátos-zászlóalj katonái tisztították meg. Az utóbbi zászlóalj kapta a feladatot, hogy az Ebeden keresztül Párkány felé folytatott támadás során létesítsen kapcsolatot a 96. gyaloghadosztály Hupe-harccsoportjával. A Köbölkút–Muzsla útvonaltól északra támadó 25. SS-páncélgránátos-ezrednek jelentős szovjet ellenállást kellett letörnie, ezért jól jött neki a Muzsla felől érkező saját Panther harckocsik támogatása. Ezek segítségével az ezred délig fel is tudott zárkózni a hadosztály zöméhez. A páncéloscsoport a Párkány elleni támadáshoz átcsoportosítást hajtott végre. Közben a Muzslától Ebed felé tartó 26. SS-páncélgránátos-ezredet szovjet sorozatvetők tűzrajtaütése érte, amelynek következtében az ezred parancsnoka, Krause SS-Obersturmbannführer halálosan megsebesült.[864] A páncéloscsoport támadása 12.00 óra körül indult meg. A kibontakozó helységharcban a páncélososztály több szovjet T–34 harckocsit kilőtt. A 26/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj 9. százada ezekben a harcokban két lövészpáncélost veszített.[865] Február 20-án a 12. SS-páncéloshadosztály egységeit fokozatosan a 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály kötelékei váltották fel és az SS-alakulatok a Barttól északnyugatra lévő új gyülekezési körletükbe indultak. Mozgásukat a szovjet csatarepülőgépek állandó támadásai lassították. Csak kisebb menetoszlopok vagy magányos járművek voltak tőlük több-kevesebb biztonságban. A kimerült csapatok végre pihenhettek egy keveset. Hamarosan lőszer-, élelem- és üzemanyag-utánpótlás is érkezett.[866] Február 21-én a hadosztálynak a sötétedés beállta után – éjszakai támadás keretében – a 211. népi-gránátoshadosztállyal és a 46. gyaloghadosztály részeivel közösen északnyugati és nyugati irányból indított akciókkal fel kellett volna számolni a szovjetek megmaradt állásait a Bart– Kéménd–Bény vonalon, de Kraas csapatai még nem fejezték be az átcsoportosítást. Február 22-én a 12. SS-páncéloshadosztály előző éjszaka nehézkesen felvonult alakulatai[867] 04 óra 45 perckor északi irányból indították meg támadásukat Bart ellen. A jobbszárnyon a 25., a balszárnyon a 26. SS-páncélgránátos-ezred támadott. A 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj azt a feladatot kapta, hogy az ezred zömét balról követve biztosítsa a hadosztály balszárnyát Bény felől. A hadosztály páncéloscsoportja a 26. SS-páncélgránátos-ezred mögött állt készenlétben. A német tüzérütegek, aknavetők és sorozatvetők tűztámogatása mellett a páncéloscsoport állt a támadás élére. Mielőtt az első szovjet állásokat elérték volna, a páncélosok aknamezőbe ütköztek. Több harckocsi – köztük az 12/II. SS-páncélososztály parancsnoki harckocsija is – megrongálódott: a leszakadt lánctalpakat szovjet tűzben kellett megjavítani. A páncélosok fedezékbe húzódtak és onnan vették tűz alá a szovjet páncéltörő ágyúkat. A heves szovjet tüzérségi, aknavető- és sorozatvetőtűz a páncélgránátosok soraiban érzékeny veszteségeket okozott. A 26/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj 9. századának lövészpáncélosai keletről, az aknamezőkön kívül támadtak. Noha balról páncéltörőágyú-tüzet kaptak, sebességüket, valamint a II. és III. szakaszuk 2 cm-es (egy-, illetve háromcsövű) gépágyúinak tűzerejét kihasználva lefogták a szovjet tűzeszközöket és átgázoltak páncéltörő állásaikon. A többi lövészpáncélos Bart felé támadott. Egy részük hamarosan megsüllyedt egy patak medrében, de három lövészpáncélos északról mégis betört a községbe. Támadásukat a 12. SSpáncélosezred harckocsijai távolabbról lőtt tüzükkel hatásosan támogatták. A betört harcjárművek a templom érintésével a helység délkeleti szegélyéig nyomultak. A falu tele volt szovjet járművekkel. A 2 cm-es nyomjelzős repeszgránát-sorozatok hatása iszonyatos volt: a falu házainak zömét gyakorlatilag szétlőtték. A tűzhatást hamarosan korlátozta, hogy a faluban lévő T–

34 harckocsik fedezékbe kényszerítették a lövészpáncélosokat. Az egyik manőverrel próbálkozó SS-lövészpáncélost rövidesen ki is lőtték. A lövészek által magukra hagyott szovjet harckocsik végül Bény felé eltávoztak. A jobbszárnyon küzdő 25. SS-páncélgránátos-ezred nem tudta időben elfoglalni kijelölt megindulási állásait, ezért csupán a páncélososztály és a 26/I. és III. SS-páncélgránátoszászlóaljak támadásához csatlakozhatott. Az ezred foglalta el Bart nyugati részét. A védők tehermentesítése céljából reggel szovjet ellenlökés indult Bény irányából a Bart felé vezető út mentén, de a heves aknavetőtűzben védekező 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj visszaverte a támadást. A 211. népi-gránátoshadosztály déli irányból támadta Bartot. A délelőtt folyamán a németeknek sikerült Bartot teljesen megtisztítani a szovjet csapattöredékektől. A helységet a 25. SS-páncélgránátos-ezred szállta meg. A 26. SS-páncélgránátos-ezred részeit kivonták. Bart a szovjet garami hídfő védelmének egyik legjobban megerődített pontja volt. A faluban a németek két bevethető T–34 harckocsit, hat nehéztarackot valamint számos páncéltörő ágyút, aknavetőt és gépjárművet zsákmányoltak. A szovjet hadifoglyok száma elérte a 80 főt, köztük egy ezredes is volt.[868] Február 23-án az SS-páncéloshadosztályt ismét átcsoportosították. Február 24-én a 12. SS-páncéloshadosztály új arcvonalszakaszán, Bénynél a légifelderítés adatai szerint az észak-déli irányban húzódó vasúti töltés keleti oldalán a szovjetek kiválóan álcázott golyószóró- és géppuska-fészkeket, valamint páncéltörőágyú-állásokat alakítottak ki. Az árvíz ellen épült gátakat is bevonták védelmi rendszerükbe. Az Érsekkéty–Bény útvonal vasúti kereszteződése előtt aknamező húzódott. A támadás végrehajtására a 26. SS-páncélgránátos-ezred I. és II. zászlóalja, valamint a hadosztály páncéloscsoportja készült fel. A 25. SS-páncélgránátos-ezred továbbra is Bart körül biztosított. A két SS-páncélgránátos-zászlóalj Érsekpuszta két oldalán sorakozott fel (a jobbszárnyon a 26/I., a balszárnyon a 26/II. zászlóalj). A páncéloscsoport a pusztától keletre foglalta el megindulási állásait. A motor- és lánctalpzörgés elrejtésére a hadosztály tüzérsége zavarótüzet lőtt. A támadás kezdete előtt a 12. SS-páncélos-utászzászlóalj osztagai megpróbálták felszedni a vasúti átjáró előtt telepítet aknamezőt, de a szovjetek felfedezték őket és tűz alá vették a területet. Az álcázás miatt a 157-es magassági ponton (Öreghegy) keresztül meginduló támadást nem vezette be tüzérségi előkészítés vagy nehézfegyvertűz. Ennek ellenére a szovjetek riadóztatták egységeiket és hamarosan zárótüzet lőttek, amelyben a 26/1. és 3. SS-páncélgránátos-századok jelentős veszteséget szenvedtek. A 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj erős gyalogsági tüzet kapott a balszárnya felöl és kissé megakadt a támadása. A 12/II. SS-páncélososztály eközben előre vonta erőit. Két-két harckocsi gördült előre az Érsekkétyet Bénnyel összekötő út mentén és a reggeli szürkületben tűz alá vették a vasúti töltésen felfedezett szovjet páncéltörő ágyúkat. Ez alatt a 26/2. SS-páncélgránátos-század 200 méterre megközelítette a vasúti átjárót. Kihasználva a tüzérségi támogatást és a gyalogsági nehézfegyverek tüzét, a század átkelt a vasúti töltésen és géppisztolytűz, valamint kézigránátok alkalmazásával közelharcban felgöngyölítette a szovjetek ott megbúvó állásait. A 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj is felzárkózott, majd betört a szovjet állásokba. A harckocsik közben szovjet páncéltörő ágyúkra vadásztak és néhány T–34 harckocsit is kilőttek. A 26/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosai 2 cm-es gépágyúi kiváló támogatást nyújtottak a gyalog támadó páncélgránátosoknak, s a saját manőverezésüket is megkönnyítették. A Bény birtoklásáért folyó harcok 08 óra 30 perc körül csendesedtek le. A németek elfoglalták a helységet, a szovjetek pedig visszavonultak a Garam keleti partjára. Amikor az SSpáncélgránátosok megközelítették a Bénynél lévő hidat, a szovjetek felrobbantották azt. Bény megtisztítása eltartott a déli órákig, majd az SS-zászlóaljak Bény keleti szélén biztosító állásokba húzódtak. A Bénytől egy kilométerre délnyugatra lévő 120-as magassági pont körül még ellenálló szovjeteket az észak felől támadó német harckocsik heves tűzharcban megsemmisítették.[869]

Aznap a hadosztály bevethető páncélosállománya hét Panther és 19 Panzer IV harckocsiból, valamint 21 Panzer IV/70 vadászpáncélosból állt. Az 560. nehéz-páncélvadászosztálynak nyolc Jagdpanthere és hat Panzer IV/70 vadászpáncélosa volt harcképes. Az SS-páncélgránátosok harcoslétszáma egy erős, két közepesen erős, három átlagos és két gyenge zászlóaljban körülbelül 1800 fő volt. A tüzérség hat könnyű és három nehéz ütegből, valamint három sorozatvető-ütegből állt. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 53 százalék volt.[870] A garami hídfő felszámolása során a 12. SS-páncéloshadosztály körülbelül 1600 főt veszített. [871] Kraas csapatai 23 tisztet, 60 altisztet és 1040 katonát, összesen 1123 főt kaptak pótlásként. [872]

Február 26-a után a hadosztályt Érsekújvár keleti előteréből Városlőd és Pápa környékére szállították, majd az SS-csapatok elfoglalták a „Frühlingserwachen” hadművelethez kijelölt készenléti állásaikat Polgárditól délkeletre. Az utak rossz állapota és az útvonalak telítettsége miatt a hadosztály nem minden alakulata érte el időben a készenléti állásokat. Március 1-én a hadosztály teljes létszáma 17 423 fő volt.[873] Március 3-án a 12. SS-páncéloshadosztály bevethető páncélosállománya kilenc Panther és 12 Panzer IV harckocsiból, valamint 13 Panzer IV/70 vadászpáncélosból állt. Az 560. nehézpáncélvadászosztály járművei közül hat Jagdpanther és nyolc Panzer IV/70 vadászpáncélos volt harcképes. Az SS-páncélgránátosok egy erős, egy közepesen erős és öt átlagos zászlóaljban mintegy 1700 főnyi harcoslétszámmal rendelkeztek. A hadosztály tüzérsége hat könnyű és egy nehéz ütegből, valamint négy sorozatvető-ütegből állt. Az 50 százalékos mozgékonyságú hadosztályt csak korlátozott célú támadásra tartották alkalmasnak.[874] A hadosztály számára kijelölt támadási sáv Kislángtól délre húzódott nyugat-kelet irányban. A területen szilárd burkolatú út nem volt, ami megnehezítette a csapatok mozgását. Az I. SSpáncéloshadtest balszárnyán támadó 12. SS-páncéloshadosztálynak, akárcsak a hadtest másik hadosztályának, első lépésként hídfőt kellett létesítenie a Sió-csatornán. Ennek megvalósítására a következő támadási tervet dolgozták ki a hadosztálynál: – a 25. SS-páncélgránátos-ezred, megerősítve a 12/1. SS-páncélos-utászszázaddal, Ecsipusztánál áttöri a szovjet állásokat, majd közelebbi feladatként elfoglalja az öt kilométerre délkeletre lévő Feketepusztát; – a 26. SS-páncélgránátos-ezred (III. zászlóalja nélkül), megerősítve a 12/2. SS-páncélosutászszázaddal, Kislángtól délre áttöri a szovjetek arcvonalát és közelebbi feladatként birtokba veszi a három kilométerre délkeletre fekvő Ödönpusztát; – a páncélozott harccsoport Ecsipusztától északra áll készenlétben, hogy miután a páncélgránátosok áttörték a szovjet állásokat, a mélységben előretörve elérje a Sió-csatornát; – a 12. SS-tüzérezred, a 12. SS-sorozatvető-tüzérosztály és a 12. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály 8,8 cm-es lövegei rövid tüzérségi előkészítés után a páncélgránátos-ezredek harcát támogatják; – a 12. SS-páncélvadászosztály vadászpáncélosai követik a páncélgránátosokat és leküzdik a szovjet harckocsikat, páncéltörő ágyúkat és támpontokat; – a 12. SS-páncélos-utászzászlóalj 3. százada felkészül a Sió-csatornán való átkelés támogatására, a 4. század pedig tartalékban marad páncélosok és légi célok elleni harcra; – a 12. SS-páncélos-felderítőosztály a hadosztályparancsnok rendelkezésére áll; – a 12. SS-páncélos-híradóosztály pedig gondoskodik a rádiós és vezetékes híradórendszer kiépítéséről (a támadás kezdetéig rádiócsendet rendeltek el).[875] Március 6-án hajnali 04.00 órakor a 12. SS-páncéloshadosztály a kapott parancs szerint megindította támadását. A szovjetek jól kiépített és mélyen tagolt állásrendszerben elszántan védekeztek, így az SS-páncélgránátosok az első támpontok bevétele után elakadtak. A 26/II. SSpáncélgránátos-zászlóalj már 04 óra 45 perckor, Ödönpusztától 500 méterre kénytelen volt beszüntetni támadását. A zászlóalj felderítése öt egymás mögött húzódó szovjet lövészárkot azonosított. A szovjet tüzérség erős tüze jelentős veszteségeket okozott azoknak az SScsapatoknak, amelyek az elfoglalt szovjet állásokon kívül rekedtek. A fagyos föld meggátolta a

katonákat abban, hogy beássák magukat. A szovjet csatarepülőgépek alacsonytámadásai tovább lassították a németeket. A 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj a 12. SS-sorozatvető-tüzérosztály tűztámogatásával 16.00 óra körül ismét támadást indított Ödönpuszta ellen, de a szovjet sorozatvetők és aknavetők tüzében próbálkozása jelentős veszteségek mellett összeomlott. Csupán másfél órával később sikerült a 26/5. SS-páncélgránátos-századnak betörnie a szovjetek állásai közé, mire azok a peremvonalukat kiürítették. A 26/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj sem volt sikeresebb. Két Panzer IV/70 vadászpáncélos támogatásával 2. századának 13 óra 30 perc körül sikerült csak kivetnie állásaikból a szovjeteket, akik nehézfegyvereik visszahagyásával Ödönpusztára vonultak vissza. Erich Kostenbader SS-Sturmbannführer, a 26. SS-páncélgránátos-ezred parancsnoka a jelentős veszteségek miatt leállíttatta a további támadást, amelyet másnap páncélosok támogatásával kellett folytatni. A 25. SS-páncélgránátos-ezred ugyancsak heves harcokat vívott és alig haladt előre. Ezért a 26/III. (páncélozott) SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosait küldték támadásra, amelyek elfoglalták ugyan Péterszállást, de Feketepusztától északra a szovjetek tüze feltartóztatta őket. Harckocsikat a kedvezőtlen talajviszonyok miatt nem lehetett bevetni.[876] Március 7-én a 25. SS-páncélgránátos-ezred felújította támadását Feketepuszta ellen, de alig nyert teret és előrenyomulása hamarosan el is akadt. A 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj 04 óra 40 perckor támadást indított Ödönpuszta felé a 12/2. SS-páncélos-utászszázad, egy SSpáncélosszázad és a lövészpáncélos-zászlóalj részeinek támogatásával. A pusztát 05.00 óra után nem sokkal el is foglalták a németek. A 26/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj tovább támadott és birtokba vette Pálmajort. A 26/II. zászlóalj a harckocsikkal és lövészpáncélosokkal Aranyospuszta északi előteréig jutott. Itt azonban a németek ismét elakadtak és a 26. SS-páncélgránátos-ezrednek a jobbszárnya felől szovjet ellenlökéseket kellett visszavernie. Ebben harckocsik és Grille önjáró nehéz gyalogsági lövegek is támogatták.[877] Március 8-án a hadosztály Dég felé folytatta támadását. A harckocsik és lövészpáncélosok által támogatott 25. SS-páncélgránátos-ezred elfoglalta Pinkócpusztát. Estig az ezred, élen a páncélosokkal, elérte a Dég–Enying utat és Dégtől három kilométerre nyugatra éjszakázott. A 26. SS-páncélgránátos-ezred 05 óra 15 perckor indított ismét támadást. Az egyik támogató vadászpáncélos hamarosan harcképtelenné vált. Az ezred estig Déget északkeletről négy kilométerre megközelítette. A település északi szélén létesített szovjet állásokat az önjáró nehéz gyalogsági lövegek vették tűz alá. A szovjet csatarepülőgépek egyik támadása alkalmával az ezredparancsnok, Kostenbader SS-Sturmbannführer halálosan megsebesült. Az ezred vezetését Erich Braun SS-Obersturmbannführer vette át. A két páncélgránátos-ezred csatlakozásánál, egy útkereszteződésben Pinkócpusztától két kilométerre keletre, a szovjetek páncéltörő ágyúkkal is megerősített állása fedezte a Dég felé vezető utat. Ennek a németek szárnyát veszélyeztető állásnak a felszámolására a hadosztály Siegel SS-Hauptsturmführer vezetésével egy páncélozott harccsoportot vetett be éjszakai harcra. A kötelék az 560. nehéz-páncélvadászosztály két századából, néhány Panzer IV harckocsiból és légvédelmi páncélosból és a 12. SS-páncélos-felderítőosztály részeiből, összesen mintegy 40 páncélozott harcjárműből állt. Siegel harccsoportjának Antalmajorig kellett előretörnie, hogy támogassa a másnapi Dég elleni támadást. A páncélozott harccsoport éjfél körül indult meg. A széles ékalakzatban támadó páncélosok nyomjelzős sorozatokat lőve veszteség nélkül számolták fel a szovjetek állását az útkereszteződésnél. A sötétben tüzelés nélkül előrenyomuló német páncélosok közül csupán kilenc páncélos és néhány lövészpáncélos érte el Siegel vezetésével hajnali 05.00 óra körül Antalmajort, a többi lemaradt.[878] A hadosztály aznap 21 halottat (ebből két tiszt), 106 sebesültet (ebből hat tiszt) és nyolc eltűntet, összesen 135 főt veszített. A csapatok 18 bevethető harckocsival, két vadászpáncélossal, valamint 116 lövészpáncélossal és páncélgépkocsival rendelkeztek. Javítás alatt állt 38 harckocsi, 29 vadászpáncélos, illetve 77 lövészpáncélos és páncélgépkocsi. A hadosztálynak alárendelt 560.

nehéz-páncélvadászosztálynál hat Panzer IV/70 és négy Jagdpanther volt harcképes. További 10 Panzer IV/70 vadászpáncélos és 18 Jagdpanther javításra szorult.[879] Március 9-én a reggeli köd leple alatt a két SS-páncélgránátos-ezred részei és Siegel páncélozott harccsoportja támadást indított Dég ellen. A harccsoport parancsnoka egy Jagdpantherből figyelte, amint páncélosai arcból támadják a helységet, légvédelmi páncélosai pedig északnyugatról lendültek támadásba. Dégen a körülbelül 12 darab SZU–100 önjáró lövegbe ütköztek, amelyekből többet kilőttek.[880] A páncélosokkal együtt támadó két SS-páncélgránátos-ezred részei megtisztították Déget. A páncélozott harccsoport dél felé folytatta támadását. Az egyik Panther-század harckocsijai megsüllyedtek és estig tartott, amíg kivontatták őket. A 25. SS-páncélgránátos-ezred és a 26/III. (páncélozott) SS-páncélgránátos-zászlóalj estig Mezőszilas északnyugati előteréig jutott. A 26/II. SS-zászlóalj a Panzer IV/70 vadászpáncélosokkal együtt este ugyancsak Mezőszilastól északra állt, akárcsak a 26. SS-páncélgránátos-ezred I. zászlóalja.[881] A hadosztály páncélosai délután Dégtől délkeletre tévedésből kilőtték a 23. páncéloshadosztály három Jagdpanzer IV vadászpáncélosát is, amelyek kiégtek.[882] Március 10-én a 26. SS-páncélgránátos-ezred 21.00 óráig elfoglalta a jelentősen megerődített Mezőszilast, majd még az éjszaka folyamán előrenyomult Igar északi körzetéig. A hadosztály nyitott jobbszárnyának fedezetlensége a 25. SS-páncélgránátos-ezred támadását jelentősen hátráltatta. Aznap a 12. SS-páncéloshadosztály napi létszáma 11 299 fő volt, ebből a harcoslétszám 5173 katona. Az SS-csapatok kilenc harcképes Panther és hat Panzer IV harckocsival, valamint hat Panzer IV/70 vadászpáncélossal rendelkeztek. Az 560. nehéz-páncélvadászosztálynál négy Jagdpanther és egy Panzer IV/70 vadászpáncélos volt bevethető állapotban. A páncélgránátosok öt gyenge és egy átlagos zászlóalja körülbelül 700 főnyi harcoslétszámot jelentett. A hadosztály tüzérsége hat könnyű és egy nehéz ütegből, valamint három sorozatvető-ütegből állt. A lövegek közül 25 darabhoz nem volt vontatójármű. A támadásra csak korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 50 százalék volt.[883] Március 11-ére virradó éjszaka a 26. SS-páncélgránátos-ezred elfoglalta Igart. A helységtől délre a szovjetek kitartóan védelmezték simontornyai hídfőjüket. A 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj Igart védte a szovjet ellenlökésekkel szemben, az onnan jobbra bevetett 26/I. SS-páncélgránátoszászlóalj viszont visszaszorította a szovjeteket. A nap folyamán a 26. SS-páncélgránátos-ezredet (III. zászlóalja nélkül) alárendelték az 1. SSpáncéloshadosztálynak. Az ezred a 12. SS-páncélvadászosztály hat vadászpáncélosának és az 1. SS-páncéloshadosztály erőinek támogatásával elfoglalta az Igartól másfél kilométerre délre lévő útelágazást és egy magaslatot Simontornyától két kilométerre északra. Az ezred az 1. SSpáncéloshadosztály másnapra tervezett Simontornya elleni támadása és hídfő-foglalása miatt ebben az alárendeltségben maradt. A 25. SS-páncélgránátos-ezred aznapi feladata az volt, hogy Ozoránál létesítsen hídfőt a Siócsatornán. Ennek végrehajtásához alárendeltségébe utaltak két lövészpáncélos-századot és a hadosztály összes bevethető páncélosát (15 harckocsit és öt vadászpáncélost). A felkészülés késett, mert a vadászpáncélosokat még nem töltötték fel lőszerrel és üzemanyaggal. A nyílt terepen várakozó lövészpáncélosoknak szovjet csatarepülőgépek okoztak veszteségeket. Végül délelőtt egy jól irányzott tüzérségi tűzcsapás után megindult a támadás. Az első hullámot a páncélosok alkották. Két páncélos között kissé lemaradva egy-két lövészpáncélos haladt. A németek 400 méterre megközelítették a csatornát, de a szovjet páncéltörő ágyúk a híd közelében három, a hídon pedig egy Panzer IV harckocsit kilőttek. A 26/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj a csatorna északi partján létesített állásokat, majd a 25. SS-páncélgránátos-ezred beérkező erői is itt vonultak biztosító állásokba. Ezzel a híd birtokba vétele és hídfő kialakítása céljából indított aznapi német támadás kudarcba fulladt.[884] Március 12-én hajnali 04 óra 30 perckor a 25. SS-páncélgránátos-ezred Ozoránál újabb támadást indított, hogy hídfőt foglaljon a Sió-csatorna déli partján, de ez többszöri veszteségterhes kísérlet után sem sikerült.

Az 1. SS-páncéloshadosztálynak alárendelt 26. SS-páncélgránátos-ezred I. és II. zászlóalja a 12. SS-páncélvadászosztály vadászpáncélosai, az ezred saját nehézfegyverei és a német tüzérség támogatásával Simontornyától nyugatra lendült támadásba. A 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj 14 óra 30 perckor érte el a csatornát, de a heves szovjet tüzérségi és aknavetőtűzben az ezred erőinek csupán 18 óra 30 perc körül, több gumicsónak elvesztése után sikerült átkelni a déli partra a 26/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj arcvonalszakaszán. Miután mindkét zászlóalj átkelt, egy körülbelül 300 x 100 méteres hídfőt alakítottak ki. Éjszaka a szovjetek több sikertelen ellenlökést is indítottak a németek apró hídfője ellen. Hamarosan az 1. SS-páncéloshadosztály páncélos-felderítőosztálya is ezt az átkelési pontot használta.[885] Március 13-án a 26. SS-páncélgránátos-ezred, amely időközben visszakerült a 12. SSpáncéloshadosztály alárendeltségébe, azt a feladatot kapta, hogy vegye birtokba a 220-as magaslatot Simontornyától két kilométerre délre. A támadás 06 óra 25 perckor vette kezdetét. A páncélosok és a 2 cm-es háromcsövű gépágyúkkal felszerelt lövészpáncélosok hatásos támogatást nyújtottak. A 26/II. SSpáncélgránátos-zászlóalj déli 12.00 óráig elérte a kijelölt magaslatot. Az 1. SS-páncéloshadosztály erői ugyancsak ezt a tereptárgyat rohamozták a zászlóaljtól keletre. A szovjetek napközben többször is ellenlökést indítottak a magaslat visszafoglalására lövészek, páncélosok és önjáró légvédelmi géppuskák bevetésével. Éjszaka egy alkalommal be is törtek a 26/II. SSpáncélgránátos-zászlóalj támpontszerű vonalaiba, de kivetették őket. A hadosztály-kísérőszázadot is a 26. SS-páncélgránátos-ezred alárendeltségébe utalták.[886] A hadosztály a német offenzíva első nyolc napján (március 6-13.) 148 halottat (ebből öt tiszt), 656 sebesültet (ebből 19 tiszt) és 153 eltűntet, összesen 957 főt veszített. A csapatok napi létszáma 12 295 fő, ebből harcképes 4594 fő volt. A páncélosok közül 15 harckocsi, 18 vadászpáncélos[887], valamint 117 lövészpáncélos és páncélgépkocsi volt bevethető. További 39 harckocsin, 49 vadászpáncéloson, 77 lövészpáncéloson és páncélgépkocsin a karbantartók dolgoztak. Harc közben a hadosztály öt harckocsija és két vadászpáncélosa semmisült meg.[888] Március 14-én a szovjetek kisebb hídfőt létesítettek a Sió-csatorna északi partján, de ezt a 25. SS-páncélgránátos-ezred teljesen elreteszelte. A német páncélosok és nehézfegyverek használható hadihíd hiányában egyelőre az északi parton vesztegeltek.[889] Március 15-én reggel 08.00 és 09.00 óra között a szovjetek betörtek a 26. SS-páncélgránátosezred állásaiba, amelyek a csatornától mintegy 300 méterre délre húzódtak, de hamarosan visszavetették őket. A német tüzérség zavarótüzet lőtt a felderített szovjet célokra.[890] Aznap a hadosztály páncélosállományát 24 (ebből bevethető kilenc) Panther és 23 (10) Panzer IV harckocsi, 30 (10) Panzer IV/70 vadászpáncélos és nyolc (kettő) Flak-Panzer IV légvédelmi páncélos alkotta.[891] Az 560. nehéz-páncélvadászosztálynak 13 (hét) Jagdpanthere[892] és valószínűleg 24 (?) Panzer IV/70 vadászpáncélosa volt. A Dél Hadseregcsoport az elakadt offenzívát Sárkeresztúr és Gárdony körzetében keleti irányú támadással akarta kimozdítani a mozdulatlanságból, ezért az I. SS-páncéloshadtest erőit is ide kellett átvezényelni. A sötétedés beálltával a csapatoknál meg is kezdődtek az előkészületek az átcsoportosításra.[893] Március 16-án kora reggel a 26. SS-páncélgránátos-ezred erőit szakaszonként váltották le és vonták vissza. A 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljnál 09 óra 10 perckor végeztek a leváltással. A zászlóalj Igarra vonult, ahol személyi utánpótlást kapott. A 25. SS-páncélgránátos-ezred a megtévesztésre vonatkozó intézkedéseknek megfelelően a szovjetek ozorai hídfője ellen készült támadást indítani. A hadosztály tüzérsége egész nap jelentős mennyiségű lőszert lőtt el.[894] Március 17-én a 25. SS-páncélgránátos-ezred felszámolta a szovjetek hídfőjét Ozoránál. A hadosztály csapatai közben megkezdték az átcsoportosítást. Aznap a hadosztály napi létszáma 12 128 fő volt, ebből a harcoslétszám 4780 katona. A bevethető páncélosállomány hat Panther és 12 Panzer IV harckocsiból, valamint 12 Panzer IV/70

vadászpáncélosból állt. Az 560. nehéz-páncélvadászosztálynak három Jagdpanthere és hat Panzer IV/70 vadászpáncélosa volt harcképes. A páncélgránátosok harcoslétszáma egy erős, három közepesen erős és három gyenge zászlóaljban körülbelül 1600 fő volt. A tüzérséget hat könnyű és egy nehéz tarackos üteg, egy 10 cm-es ágyús üteg és négy sorozatvető-üteg alkotta. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 51 százalék volt.[895] Március 18-án a 12. SS-páncéloshadosztály Székesfehérvártól kilenc kilométerre délnyugatra, Falubattyán köretében gyülekezett.[896] Mivel az I. SS-páncéloshadtest erőivel a németek a Mór– Fehérvárcsurgó vonalról támadást terveztek a Velencei-tó és a Vértes-hegység között támadó szovjetek ellen, a 12. SS-páncéloshadosztály este megkezdte menetét Mór déli körzetébe. A sötétben araszolgató járműoszlopok csak lassan haladtak. Március 19-én reggel a németeket szovjet csatarepülőgépek támadták meg. A Balinkán berendezett előretolt hadosztály-harcállásponton a 3. SS-páncéloshadosztály néhány szétugrasztott katonája jelentkezett. A település keleti szélén késő délután a 26/II. SSpáncélgránátos-zászlóalj rendezkedett be védelemre. A 3. SS-páncéloshadosztály „kóborló” katonáit besorolták a zászlóaljba. Bodajkon a 12. SS-páncélos-felderítőosztály zárta le a Móri-víz átkelőhelyeit. Délután a hadosztály harcálláspontját áthelyezték Szápárra, ahol a 12. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály is állásba ment. A 12. SS-páncélosezred Bakonycsernyén gyülekezett. A 25. SSpáncélgránátos-ezred és a 12. SS-páncélvadászosztály ismeretlen okból az 1. SSpáncéloshadosztály alárendeltségébe lépett. A Balinkát támadó szovjeteket az SSpáncélgránátosok visszaverték és hat harckocsijukat kilőtték. Az I. SS-páncéloshadtest ezzel elfoglalta készenléti állásait a másnapi támadáshoz. A 12. SSpáncéloshadosztály azt a feladatot kapta, hogy 20-án 05.00 órakor Bakonycsernyétől délkeletre indítson támadást és vesse ki a szovjeteket az aznap birtokba vett Isztimérről.[897] Március 20-án a 26. SS-páncélgránátos-ezred támadást indított Isztimér felé, de a nyugati irányban ugyancsak támadó szovjetek kelet felől oldalba kapták a németeket. A 12. SSpáncélosezred azt a feladatot kapta, hogy tartóztassa fel a Balinkát támadó szovjeteket és tegye lehetővé a páncélgránátosoknak, hogy visszavonuljanak megindulási állásaikba. Siegel SS-Hauptsturmführer négy-öt Panzer IV harckocsival indult el, s Mecsérpusztánál hamarosan nyolc T–34-et vettek észre, amelyeknek parancsnokai az út mellett helyzetmegbeszélést tartottak. A németek 400 méterről azonnal tüzet nyitottak és az összes harckocsit kilőtték. Az egyik szovjet páncélos még működő rádió adó-vevőjében hallották, hogy két szovjet gépesítetthadtest közeledik. A hadosztály balszárnya este Nagyveleget védte, de a helységet éjszaka fel kellett adniuk. A 12. SS-páncélvadászosztály este Inotánál, a 25. SS-páncélgránátos-ezred pedig Bakonykútinál és Ösküpusztánál harcolt az 1. SS-páncéloshadosztály alárendeltségében.[898] Március 21-én hajnalban a hadosztály-kísérőszázad Bakonycsernyére vonult, hogy fedezze a Zirc felé vezető utat a kelet felől támadó szovjetekkel szemben. Kistéspusztánál az I. SSpáncéloshadtest 501. SS-biztosítószázada volt állásban. A 26. SS-páncélgránátos-ezred és a 12. SS-páncélosezred Mecsérpusztát és a környező magaslatokat védte a szovjet harckocsik és lövészgyalogság támadásaival szemben. A heves harcokban 19 szovjet páncélost kilőttek, kettőt pedig zsákmányul ejtettek.[899] Ennek ellenére a németek állásaikat nem tudták megtartani, s a 26/II. SS-páncélgránátoszászlóalj Sikátorpusztán át Bakonycsernyére vonult vissza, a 26/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj pedig a helységtől északra létesített újabb állásokat. A visszavonulást Siegel páncélosai fedezték, majd Bakonynánára vonultak. A hadosztály lövészpáncélos-zászlóalját is Tésig vetették vissza a szovjet csapatok, majd miután elfoglalták a települést, a németek az onnan nyugatra lévő magaslatra szorultak vissza. Ezzel a szovjetek a Veszprém– Zirc–Kisbér útvonal közelébe jutottak. A németek ezért vissza akarták foglalni Tést. A feladat végrehajtására négy Jagdpantherből, a 26/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj 10 lövészpáncélosából, a hadosztály kísérőszázadából, az 501. SS-biztosítószázadból és egy

ismeretlen eredetű gránátosszázadból harccsoportot állítottak össze. A 17.00 óra körül kezdődő támadás kudarcot vallott, csakúgy mint a 19.00 órakor és 20 óra 30 perckor megismételt kísérletek. Három Jagdpanthert kilőttek a szovjetek. A harccsoport végül a településtől 600 méterre nyugatra húzódó magaslaton rendezkedett be védelemre. A gyalogság megerősítésére egy Jagdpanther és egy lövészpáncélos elöl maradt. A visszavonuló 26. SS-páncélgránátos-ezredet üldözték a szovjetek. A hadosztály balszárnyán a magyar 2. páncéloshadosztály hátráló kötelékei Csatkát is feladták és a németek északi szárnya nyitott volt. Az északkelet felől támadó szovjet csapatok este visszaszorították az ezred I. és II. zászlóalját és elfoglalták Bakonycsernyét.[900] Tés északkeleti körzetéből a szovjetek északnyugat felé törtek és a németek csak Szápárnál tudták őket feltartóztatni. A 12. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály lövegei a szovjet gyalogságot lőtték. Este a hadosztály arcvonala Tés nyugati körzetétől Szapáron át Dudartól hat kilométerre nyugatra húzódott. A hadosztály-harcálláspont Dudaron volt.[901] Március 22-ére virradó éjjel a 26. SS-páncélgránátos-ezred és annak balszárnyához csatlakozó 3. SS-páncéloshadosztály részei Bakonycsernye és Szápár között, s onnan északnyugatra új állásokat létesítettek. A 12. SS-páncélos-utászzászlóalj Jásdon gyülekezett, miután a simontornyai hídfőből az 1. SS-páncéloshadosztállyal együtt kivonták és korábban Kislángnál harcba keveredett a szovjetekkel. A szovjet csapatok már korán reggel támadást indítottak a 26. SS-páncélgránátos-ezred biztosító vonala ellen. A jelentős veszteséget szenvedett németek egyelőre tartani tudták állásaikat. Tés körül, a malomban éjszakázó 12. SS-páncélos-utászzászlóalj 1. és 2. századát a szovjetek meglepték. A 2. század a Gaja patak keleti partján csaknem megsemmisült, 120 katonája eltűnt. A lövészpáncélosokkal felszerelt 1. század vissza tudott vonulni a nyugati partra. A páncélosutászok napközben Dudar délkeleti szélére vonultak vissza. Téstől nyugatra a szovjetek hajnalban hátba támadták a 26/III. (páncélozott) SS-páncélgránátoszászlóalj és a hadosztály-kísérőszázad állásait. A németek 08.00 órakor megkezdték a visszavonulást. A 26/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj harcálláspontját közelharcban kellett megvédeni. Ezután a lövészpáncélosok Bakonynánára vonultak vissza. A hadosztály kísérőszázada a településtől három kilométerre délre foglalt újabb állást. Délelőtt 10.00 órakor az SS-lövészpáncélosokat és a magányos Jagdpanthert visszavonták. Bakonynána védelme a kísérőszázadra maradt, de a szovjetek nyomása elől a hadosztály parancsára 13 óra 30 perckor Zirc felé visszavonult. A század I. és III. szakasza másnap hajnalban Lókútnál fedezte a hadosztály jobbszárnyát. A 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj, mivel szárnyai fedezetlenek maradtak, Dudar felé tört át. A 26. SS-páncélgránátos-ezred I. és II. zászlóalja Dudartól keletre létesített állásokat. Dél körül a szovjet páncélosok és lövészalegységek csatarepülőgépek támogatásával észak felől támadást indítottak Dudar körzetében. A 12. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály ott harcoló lövegei és gépágyúi tüzet nyitottak. A 2. üteg hat páncélost lőtt ki, de két 8,8 cm-es lövegét és két 3,7 cm-es gépágyúját a szovjetek megsemmisítették. Délután a légvédelmi tüzérosztály maradékát Zirctől négy kilométerre délnyugatra, Putrimajorhoz vezényelték, hogy gyalogságként biztosítsa a helységet. Este újabb szovjet támadás indult Dudar ellen, most már északnyugati irányból is. Emiatt a 26. SS-páncélgránátos-ezred parancsot kapott, hogy vonuljon vissza. A 3. SS-páncéloshadosztály részei is voltak védelemben. A hadosztály déli szárnya és a Várpalota délnyugati körzetében harcoló 1. SSpáncéloshadosztály között széles rés keletkezett az arcvonalban. A nyitott jobbszárny fedezésére a 26. SS-páncélgránátos-ezred (III. zászlóalja nélkül) Lókútra vonult. A 26/II. SS-páncélgránátoszászlóalj katonái páncélosokra felkapaszkodva indultak oda Zircen keresztül, de az utak telítettsége miatt csak másnap reggel 07 óra 15 perckor érkeztek meg. A helységet és a délkeleti magaslatokat biztosító hadosztály-kísérőszázad részeit a zászlóaljnak rendelték alá.

A hadosztály balszárnyán a 3. SS-páncéloshadosztály alárendelt alakulatait kiszorították a szovjetek Koromlapusztáról, de a 12. SS-páncélos-felderítőosztály visszafoglalta a házcsoportot. A 12. SS-páncéloshadosztály estig a 3. SS-páncéloshadosztály alárendelt részeivel Zirctől keletre elérte a Klára-állást, amelyet a hadosztály arcvonalától délre már a szovjetek elértek. A Lókútnál bevett SS-harccsoport, valamint a 25. SS-páncélgránátos-ezred és a 12. SSpáncélvadászosztály egyelőre nem tartott a hadosztállyal.[902] Március 23-án hajnali 03.00 óra után a hadosztály-kísérőszázad Olaszfalut keletről biztosító részei visszahúzódtak Lókútra. Napközben a szovjetek elfoglalták Zircet, amit a 26/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosai védtek. A zászlóalj Pénzeskútig vonult vissza. Az Olaszfalu felé támadó szovjetekkel szemben a 12. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály az éjszakai órákig védte Putrimajort. A 2. és 4. üteg gyalog harcoló katonáit az 1. üteg páncélelhárításra beállított lövegei támogatták, amelyek öt szovjet páncélost lőttek ki. A tüzérosztály 24-ére virradó éjjel ugyancsak Pénzeskútra vonult vissza. Lókútnál a nap viszonylag nyugalmasan telt: a németek csupán egy felderítő szovjet páncélozott harcjárművet lőttek ki. A 26. SS-páncélgránátos-ezred és a 12/II. SS-páncélososztály állásait csupán este 19 óra 30 perckor érte jelentősebb szovjet támadás keleti irányból. A német tüzérség zárótüze visszaverte a támadást. Este 22.00 órakor a szovjetek ismét támadást indítottak. Az SSpáncélgránátosok és páncélosok egy ideig védték a települést, majd éjfél után negyed órával kiürítették Lókutat és Pénzeskút felé vonultak vissza. A harcokban három szovjet harckocsit lőttek ki. A hadosztály balszárnyát Cseszneknél a 12. SS-páncélos-felderítőosztály fedezte, de a szovjetek áttörtek rajta. A 12. SS-páncéloshadosztály leharcolt erőinek (a 25. SS-páncélgránátos-ezred és a 12. SSpáncélvadászosztály nélkül), alárendeltségükben a 3. SS-páncéloshadosztály részeivel mintegy 16 kilométer hosszú, erdős terepen húzódó arcvonalat kellett tartaniuk. Ezért csak támpontszerű, az utak és lakott települések környékére összpontosított védelem jöhetett szóban. Az ellátási problémákat súlyosbította, hogy a szovjetek előretörése miatt a hadosztály már csupán egyetlen, nem teljes értékű utánpótlási útvonallal rendelkezett Zirc–Pénzeskút–Bakonybél–Bakonykoppány– Pápa felé.[903] Március 24-én hajnali 03 óra 20 perc körül a 26. SS-páncélgránátos-ezred harccsoportja is beérkezett Pénzeskútra. A páncélgránátosoknak a 12. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály ütegeivel együtt legalább másnap reggelig kellett védenie a helységet, hogy időt biztosítsanak a hadosztály nehezen járható utakon mozgó járműoszlopainak a visszavonulásra. Délelőtt 10 óra 30 perckor a szovjetek támadást intéztek a légvédelmi tüzérek előretolt állásai ellen, de végül az erdőn keresztül nyugat felé nyomultak tovább. Egy óra múlva a szovjet páncélosok és lövészek már a németek Pénzeskútnál lévő állásait támadták. Néhány mozgásképtelen német harckocsi tüzet nyitott és két szovjet páncélost kilőtt. A jobbszárnyon egy 2 cm-es négycsövű gépágyúval felszerelt Flak-Panzer IV lőtte a szovjet gyalogságot. A szovjetek visszahúzódtak. Déli 12 óra 15 perckor ismét szovjet támadás kezdődött. Az erős aknavetőtűzben az SSpáncélgránátosok egy része pánikba esett és visszavonult. A szovjetek gyakorlatilag szétlőtték őket. A még kitartó, harcedzettebb németek is hamarosan megkezdték a visszavonulást Somhegy felé. Az elszakadás során Siegel SS-Hauptsturmführer harckocsija megsérült, ezért fel kellett robbantani. Később a 12/II. SS-páncélososztály parancsnoka másik két Panzer IV harckocsival és néhány páncélgránátossal hátvédként fedezte a visszavonulást, majd este Bakonybélre húzódott vissza. A hadosztály-kísérőszázad délután 14.00 óra körül Somhegytől 300 méterre keletre foglalt állást. A jelentős veszteségeket szenvedett 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj maradékát gyalog harcoló SS-tüzérek és felcserek beolvasztásával Ott-harccsoporttá[904] szervezték át. Este 18 óra 10 perckor nyolc szovjet harckocsi és kísérő gyalogság támadta meg Somhegyet és szétlőtték a települést. Az Ott-harccsoport egy óra múlva Bakonybélre vonult vissza, ahol csatlakoztak a főleg

tapasztalatlan újoncokból álló Hauschild-harccsoporthoz.[905] Este 22.00 óra körül a hadosztály kísérőszázada is beérkezett. Mivel a szovjet csapatok aznap már a Bakony északnyugati szélén, Pápa felé törtek előre, a hadosztály 21 óra 30 perckor elrendelte a visszavonulást Bakonybélről Bakonykoppányra. Elsőként az Ott-harccsoport indult el. A Hauschild-harccsoport képezte az utóvédet. A hadosztálykísérőszázad néhány utásszal együtt robbantási feladatokat hajtott végre és utolsónak szakadt el a szovjetektől.[906] Március 25-én hajnalban az utóvéd a Gerenceipusztától két kilométerre északra lévő hídnál fedezte a visszavonulást. A szovjetek páncélgépkocsikkal és mintegy 300 lövésszel követték a németeket. A kísérőszázad robbantó különítménye egy Panther harckocsi fedezete alatt a környéken négy hidat robbantott fel. Amint a visszavonuló német járművek elérték Bakonykoppányt, a szovjetek is támadást indítottak a helység ellen nyugati irányból. Kraas SS-Brigadeführer a 26/III. SS-páncélgránátoszászlóalj részeivel ellenlökést indított és visszaszorította a támadókat. Az Ott-harccsoport a Bakonykoppány– Béb útvonalon foglalt állást. Ide várták a Hauschild-harccsoportot is. Utolsóként a Bakonyból a hadosztály-kísérőszázad vonult vissza Béb felé 10.00 óra körül. Dél körül a hadosztály harcálláspontja Vanyolán volt. Az Ott-harccsoport és egy nehéz tüzérosztály Bakonykoppánytól nyugatra 11.00 óra után visszavert egy nyugati irányú szovjet támadást, de közben elfogyott a lőszere. Dél körül a szovjetek a harccsoport balszárnyát megkerülve elfoglalták Bakonyszücsöt, majd később Csótot is. Délután már Vanyolát támadták, ahol Kraas SS-Brigadeführer harcálláspontja is volt. A németek csak a helység déli szélén és a délnyugati magaslatokon tudták őket feltartóztatni, részben a tüzérség állásai között. A szovjetek ezért dél felé fordultak és elfoglalták Bébet. Ezzel az Ottharccsoportot elvágták a hadosztálytól, de az átvágta magát Nagygyimót felé, ahol a 3. SSpáncéloshadosztály egy harccsoportjához csatlakozott. Az Ott- és Hauschild-harccsoportok másnap kora reggel érték el a hadosztály este Takácsiba áthelyezett harcálláspontját. A hadosztály-kísérőszázad innen délre, Antalházapusztánál biztosított. A hadosztály ugyan ismét viszonylag sík terepre ért, de páncélosai és lövészpáncélosai zömét már kilőtték a szovjetek, vagy műszaki hiba miatt fel kellett robbantani őket. Ezért már nem állt rendelkezésre olyan páncélozott harccsoport, amelyet a településeken berendezett és a páncélgránátosok által védett támpontok között be lehetett volna vetni a betört szovjetek ellen. Így az aktív védelem egyre nehezebbé vált.[907] Március 26-án a 12. SS-páncélos-utászzászlóalj visszavonult a Rába mögé, Szanytól délkeletre. A Pápa–Marcaltő–Szany útvonalon a Rába és a Marcal hídjait az Organisation Todt munkásalakulatai robbantásra készítették elő. Reggel a hadosztály jobbszárnyán a szovjetek áttörték a 26. SS-páncélgránátos-ezred állásait. A gyenge erőkkel indított ellenlökés eredménytelen maradt. Dél körül a szovjetek Takácsi ellen is támadást indítottak és délután betörtek a helységbe. A hadosztály harcálláspontját a németek Marcaltőre helyezték át, Takácsit pedig kiürítették. Estefelé a hadosztály zöme a marcaltői hídfőn át a Rába nyugati partjára vonult vissza és a hídfőtől északra foglalt állásokat. A hadosztály-kísérőszázad, néhány utász-rohamosztag, egy még bevethető harckocsi és egy légvédelmi löveg utóvédként a hídfőben maradt. A hadosztályharcálláspont Szanyra költözött. A 12. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály állásai Szilnél húzódtak.[908] Március 27-ére virradó éjszaka a szovjetek betörtek a marcaltői hídfőbe, de a 12. SS-páncélosutászzászlóalj részei visszaverték őket. Kraas SS-Brigadeführer még a hídfő területén tartózkodott. Reggel a hadosztály Waizenegger vezérkari alezredes[909] parancsnoksága alatt egy harccsoportot állított össze, amelynek a mórichidai Rába-hídfőben harcoló magyar 1. honvéd hegyidandárt kellett támogatnia. A harccsoport feltehetően a 26. SS-páncélgránátos-ezred törzséből, az ezredközvetlen századokból, a 26/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljból (az addigi Hauschild-harccsoportból) és néhány páncélosból állt.

A 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj a 25. SS-páncélgránátos-ezred alárendeltségébe került, s Répcelaktól délre foglalt védőállást. Az ezred aznap érkezett be a hadosztályhoz a 12. SSpáncélvadászosztállyal együtt. A páncélgránátos-zászlóalj jobbján a 12. SS-páncélosfelderítőosztály, balján pedig a 25. SS-páncélgránátos-ezred volt állásban. A páncélos-felderítők létesítettek kapcsolatot az 1. SS-páncéloshadosztállyal. A páncélgránátos-ezred balszárnya a 3. SS-páncéloshadosztályhoz csatlakozott. A marcaltői hídfőt a német 232. páncéloshadosztály gyenge erőinek késő délután fel kellett adniuk. A Rába és a Marcal felett átívelő hidakat felrobbantották ugyan, de a Rába egyik hídján a robbanás nem következett be. Ezért Taubert SS-Hauptsturmführer, a 12. SS-páncélosutászzászlóalj parancsnoka vezetésével a németek sötétedéskor kijavították a hibát és a híd – rajta három T–34 harckocsival – a folyóba hullott. Délután a szovjetek Nicknél átkeltek a Rába nyugati partjára. Ezért a 26/II. SS-páncélgránátoszászlóaljat néhány Panzer IV harckocsival és két lövészpáncélossal megerősítve Répcelak keleti és északi szélén vetették be, hogy biztosítsa a Répce patakon való átkelést.[910] Március 28-án a 12. SS-páncéloshadosztály tovább védte a Rába mögötti állásait és több szovjet támadást visszavert. A leghevesebb harcok Nick és Vág körzetében folytak. A hadosztály jobbszárnyát a szovjetek Nick déli szélére vetették vissza. A Csornáig előrenyomult szovjetek a hadosztály hátát fenyegették.[911] Március 29-én hajnali 03.00 órakor a hadosztály-kísérőszázad Kraas SS-Brigadeführer harcálláspontját Csapodon rendezte be. Reggel 06 óra 45 perckor a szovjetek támadást indítottak a 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj Répcelaknál húzódó állásai ellen. Az első támadást a németek visszaverték, de a második már a településtől négy kilométerre nyugatra vetette vissza őket. A szovjetek 08 óra 55 perckor ismét támadtak és egy SS-lövészpáncélost kilőttek. A negyedik szovjet támadás miatt a zászlóaljnak Ivánra kellett visszavonulnia. Este 20 óra 10 perckor az SS-páncélgránátosokat itt is támadás érte, de a német tüzérség tüze megállította a szovjet előretörést. Az újabb szovjet roham a zászlóaljharcálláspontig jutott, ezért a németek újabb egy kilométert vonultak vissza nyugat felé. A 25. SS-páncélgránátos-ezred egyes részeit a szovjetek Dénesfánál bekerítették. Este már a hadosztály harcálláspontját is támadás érte Csapodon, amelyet ezért Pityérmajorhoz helyeztek át. Ide vezényelték a hadosztály-kísérőszázadot és a 12. SS-páncélos-felderítőosztályt is. Mivel a szovjetek Kapuvár körzetéig jutottak, a 25. SS-páncélgránátos-ezred arcvonalát Csapodtól nyugatra vonták vissza.[912] Március 30-án reggel a 25. SS-páncélgránátos-ezred állásai Lövőtől nyolc kilométerre keletre húzódtak. Jobbra tőle a 26. SS-páncélgránátos-ezred védekezett. A hadosztály jobbszárnyán a 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj Lövőtől közvetlenül délre harcolt. A hadosztálynak jobb- és balszomszédjaival (3. SS-, illetve 1. SS-páncéloshadosztály) nem volt harcászati kapcsolata. A hadosztálytörzs, a hadosztály-kísérőszázad és a 12. SS-páncélos-felderítőosztály a szovjetek elől előbb Lövőre, majd a délelőtt folyamán Sopronkövesdre vonult vissza. Az SS-páncélgránátos-zászlóaljak számára reggel személyi utánpótlás érkezett Lövőre, főleg a haditengerészet kötelékéből átvezényelt partvédő tüzérek, akiknek sem harci tapasztalatuk, sem kielégítő gyalogsági harckiképzésük nem volt. A zászlóaljakba beolvasztott újoncoknak alig volt esélyük a harcedzett szovjetekkel szemben. Délután 14 óra 15 perckor a 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj Lövő déli szélén húzódó állásait szovjet páncélosok és lövészkötelékek támadták meg. Az újoncok pánikba estek, amely átragadt az egész zászlóaljra. Négy T–34 harckocsi lerohanta a menekülő SS-páncélgránátosokat, akiket csak a helységtől három kilométerre északnyugatra lehetett újra gyülekeztetni és biztosító állásokba parancsolni. A 25. SS-páncélgránátos-ezredet Pusztacsaládnál érte szovjet támadás, amely közelharcig fajult. A németek északnyugat felé húzódtak vissza. A 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj biztosító állásait délután a szovjetek áttörték és a zászlóalj Sopronkövesdig hátrált. Amikor a szovjet páncélosok ide is betörtek, a hadosztály harcálláspontját áthelyezték Nagycenkre. A 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj is ide vonult vissza.

A Nagycenk–Sopron útvonal fedezésére a hadosztály-kísérőszázad részeiből, a hadosztálytörzs őralakulatából, két 8,8 cm-es páncéltörő ágyúból és nyolc 8,8 cm-es légvédelmi ágyúból álló harccsoport kapott parancsot. A különítmény éjfél körül foglalta el állásait Harka déli és keleti kijáratainál.[913] Március 31-én reggel 06.00 óra körül 16 szovjet harckocsi Hidegség felől Nagycenk felé nyomult előre. A páncélosok előbb a helység déli és délkeleti szélén 150 fővel biztosító 12. SS-páncélosutászzászlóalj harcálláspontjáig törtek és kilőtték a zászlóaljparancsnoki lövészpáncélost. Ezután a 12. SS-páncéloshadosztály harcálláspontja ellen fordultak. A törzsnél csupán egy orosz segédszolgálatos („Hiwi”) rendelkezett páncélököllel, aki ki is lőtte az egyik T–34-et. Ezzel a törzs időt nyert, és gyalog elmenekült a négy kilométerre nyugatra, már birodalmi területen fekvő Deutschkreutzba (Sopronkeresztúrra). Itt a 25. SS-páncélgránátos-ezred részei már berendezkedtek védelemre. A Nagycenkre betört 16 szovjet harckocsiból a 12. SSpáncéloshadosztály páncélosai 15 darabot kilőttek. Délelőtt a szovjetek elfoglalták Deutschkreutzot is. Ezért a hadosztály harcálláspontját a németek – magyar területre visszatérve – Harkán keresztül vonulva Soprontól délre, az erdőben rendezték be. A 26/II. SS-páncélos-zászlóalj reggel 09 óra 15 perckor Harkától öt kilométerre délre, a Birodalmi Védőállásban (már osztrák területen) szovjet támadás érte, ezért visszavonult Harkára és a település déli szélén védekezett tovább (ismét magyar területen). Délután 15 óra 30 perckor nyugat és dél felől újabb szovjet támadás érte a zászlóaljat. A szovjetek végül 18 óra 30 perckor betörtek a településre. Ekkor a 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj visszavonult Sopron felé. A Deutschkreutznál harcoló 25. SS-páncélgránátos-ezred részeit és a 12. SS-páncélosutászzászlóaljat bekerítették, de később Sopron felé kitörtek. A szovjetek napközben elérték Sopront és este be is hatoltak a városba. A 12. SSpáncéloshadosztály két páncélgránátos-ezredének leharcolt harccsoportjai és néhány páncélosa Sopron felé átverekedte magát a szovjeteken. A hadosztály vezetési csoportját szétugrasztották, amely csak másnap, már osztrák területen tudott újrarendeződni. A hadosztály csapatai április 1-ére virradó éjszaka Sopron közelében átlépték a német-magyar határt és ezzel Magyarország területen vívott harcukat befejezték.[914] A 12. SS-páncéloshadosztály a továbbiakban Bécsújhelynél, majd Bécstől délnyugatra, a Bécsierdőben harcolt a szovjet csapatok ellen. Május elején Amstettenen keresztül Ennshez vonult vissza, ahol május 8-án az amerikai csapatok előtt tette le a fegyvert.[915]

14. Az SS 13. (1. horvát) „Handschar” fegyveres-hegyihadosztálya (13. Waffen-Gebirgs-Division der SS „Handschar” [kroatische Nr.1]) Korábbi elnevezései: 1943. február 10. – Kroatische SS-Freiwilligen-Division 1943. július 2. – Kroatische SS-Freiwilligen-Gebirgs-Division 1943. október 9. – SS-Freiwilligen-Gebirgs-Division (Kroatien) 1943. október 22. – 13. SS-Freiwilligen-Gebirgs-Division (Kroatien) 1944. május 15. – 13. Waffen-Gebirgs-Division der SS „Handschar” (kroatische Nr.1) Adolf Hitler 1943. február 10-én adott utasítást egy horvát önkéntes SS-hadosztály felállítására, amely „minden lehetőség szerint muzulmán vallású bosnyákokból” álljon. A csapatok szervezését március 1-én kellett megkezdeni.[916] A horvát állam vezető körei minden lehetséges módon akadályozták a hadosztály körüli munkát, amelyben a Himmler és az SS belső megosztásra való törekvését látták a katolikus horvátokkal szemben. Ezért SS Vezetési Főhivatala 1943. július 2-án a hadosztály felállításának további helyszíneként a dél-franciaországi Le Puy körzetét jelölte ki.[917] A hadosztály törzse később Le Rozier-ben állomásozott.[918]

Július végéig a csapatokat teljes létszámban átszállították francia területre. Egyes források szerint a fegyelmezetlenségre amúgy is hajlamos bosnyák önkéntesek egy része megelégelte a magukat „felsőbbrendűnek” tartó német kiképzők állandó sértegetéseit és fellázadtak. Ez volt a Waffen-SS egyetlen csapatlázadása, amelyben több német kiképzőt is megöltek.[919] A lázadás mégsem lehetett túlzottan kiterjedt, mert miután elfojtották, a hadosztályt nem oszlatták fel és a kiképzés is folytatódott. 1943. szeptember végén-október elején a hegyvidéki harcokra felkészített hadosztályt átszállították a sziléziai Neuhammer melletti hatalmas gyakorlótérre, ahol a csapatok kötelékkiképzését kellett befejezni. A bosnyák SS-csapatok német tisztjeikkel és altisztjeikkel együtt 1944 február közepén kerültek vissza a Balkánra. A hegyihadosztály egy része az észak-boszniai területeken került bevetésre a Josip Broz (Tito) vezette Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg jól szervezett partizáncsapataival szemben. A hadosztály-harcálláspont a Száva menti Brcsko körzetében volt. A kíméletlen küzdelem során mindkét oldalon napirenden voltak a kegyetlenkedések. A bosnyák SS-csapatok főként a szerb lakossággal szemben követtek el atrocitásokat. A hadosztály 1944. szeptember végéig harcolt a partizánok ellen.[920] A hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1944. szeptember 20-i adatok alapján a következő volt:[921] – Teljes létszám: 18 520 fő; – hadosztályparancsnok: Desiderius Hampel SS-Standartenführer[922]; – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Otto Reuter (?) SS-Hauptsturmführer; – hadosztálytörzs térképész-csoporttal és táboricsendőr-századdal; – az SS 27. fegyveres-hegyivadász-ezrede [1. horvát] (Karl Liecke SS-Obersturmbannführer): IIII. zászlóalj; – az SS 28. fegyveres-hegyivadász-ezrede [2. horvát] (Hans Hanke SS-Obersturmbannführer): I-III. zászlóalj; – 13. SS-hegyitüzérezred (Adolf Mayer [?] SS-Sturmbannführer): I-III. tüzérosztály; – 13. SS-felderítőosztály (Helmut Kinz SS-Hauptsturmführer); – 13. SS-páncélvadászosztály (Gerhard Dierich SS-Hauptsturmführer); – 13. SS-utászzászlóalj (Heinz Knoll SS-Sturmbannführer); – 13. SS-híradóosztály (?); – 13. SS-hadosztály hadtáp-alakulatai (?). 1944. szeptember 26-án elrendelték a hadosztály átszervezését. A két hegyivadász-ezred ettől kezdve egyenként két zászlóaljból állt. Ezt egészítette ki egy SS-utászszázad, egy SShíradószázad és egy SS-tábori pótzászlóalj. A hadosztály 6015 főnyi német állományához további 3000 katonát vártak a német szárazföldi haderő krétai helyőrségéből, de ebből az átvezénylésből végül nem lett semmi. Az SS magyar területen felállítás alatt lévő 23. „Kama” fegyvereshegyihadosztályából is Hampel csapataihoz irányították a muzulmán katonákat, mert azt az alakulatot felszámolták. A 13. SS-páncélvadászosztályból és 13. SS-hegyitüzérezred részeiből – ahogy 1944. júniusában a 13. SS-légvédelmi tüzérosztályból is – hadtest-közvetlen alakulatok lettek. Ezek a kötelékek hamarosan az SS IX. hegyihadtestének alárendeltségébe léptek és 509-es hadrendi számot kaptak (mint például az 509. SS-légvédelmi tüzérosztály).[923] A balkáni visszavonulás során, 1944. szeptember végén, illetve október elején a megbízhatatlanná vált horvát állampolgárokat (a bosnyákok egy részét) a hadosztály kötelékéből elbocsátották.[924] Október 9-én a hadosztályt horvát alakulatokkal együtt az „E” Hadseregcsoport 2. páncéloshadseregén belül az SS IX. hegyihadtestének rendelték alá, amely Tuzlától északra állomásozott.[925] Október 19-én a hadosztályt Zágrábhoz vezényelték. Az átcsoportosítás aznap már meg is kezdődött.[926]

A bosnyák személyi állomány egyre megbízhatatlanabbá vált A Zágráb felé tartó hadosztály egyik hegyivadász-ezredéből október 22-ig 642 muzulmán katona szökött meg.[927] November 1-én a 2. páncéloshadsereg LXVIII. hadteste arról tett jelentést, hogy az arcvonal mögött gyülekező partizánok között már az SS 13. fegyveres-hegyihadosztályából dezertált muzulmánok is feltűntek.[928] A szovjet 3. Ukrán Front 57. hadseregének csapatai november 6-án Apatinnal szemben, majd 9én Kiskőszegnél (Batina) meglepetésszerűen hídfőket foglaltak a Duna nyugati partján.[929] Apatinnál a „Brandenburg” páncélgránátos-hadosztály volt védelemben. A folyamon átkelt szovjet kötelékeket a németek ugyan elreteszelték, de azok újabb nehézfegyvereket kaptak és összevonták erőiket. November 10-én az SS 13. fegyveres-hegyihadosztályától útba indítottak egy harccsoportot, amelyet a 28. fegyveres-hegyivadász-ezred parancsnoka után Hanke-harccsoportnak neveztek el. Az SS-harccsoport a 27/I. fegyveres-hegyivadász-zászlóaljból, egy tüzérosztályból, egy vegyes híradóosztagból, egy utászszakaszból, valamint a 13. SS-felderítőosztályból állt. A felderítőosztály Dárdánál foglalt állást és harcérintkezésbe került egy szovjet zászlóaljjal. A hadosztály törzse és a csapatok zöme továbbra is a Drávától délre, horvát területen tartózkodott.[930] November 11-én a Hanke-harccsoport egy része (27/I. fegyveres-hegyivadász-zászlóalj) beérkezett és a LXVIII. hadtest alárendeltségébe került. A 13. felderítőosztályt Apatintól északnyugatra vetették be a szovjetek újabb átkelési kísérletének felszámolására.[931] November 12-én a 13. SS-felderítőosztály egy százada támadást indított az előző éjszaka Apatintól északnyugatra, a német vonalak mögött átkelt szovjetek ellen. A század támadását a szovjetek jelentős német veszteségek mellett visszaverték. Miután az SS-felderítőosztály további erői is beérkeztek, a németek a Duna nyugati partján húzódó töltésen foglaltak reteszállást.[932] November 14-én a Hanke-harccsoport minden eleme beérkezett Pélmonostorra, majd 15-ére virradóra éjszakai menetben Vörösmartnál elfoglalta reteszállását a szovjetek kiskőszegi hídfőjével szemben. A harccsoport harcálláspontja Hercegszőlősön volt.[933] November 15-én a Hanke-harccsoport Darázsnál a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály részeivel és egy magyar harccsoporttal 12 ellenlökést hajtott végre, miután a településtől 600 méterrel délre kellett visszavennie arcvonalát. Ezeket az ellenlökéseket a 7. „Prinz Eugen” SSönkéntes-hegyihadosztály 1007. SS-rohamlöveg-ütegének páncélosai is támogatták.[934] November 22-én a szovjetek, miután előző nap elfoglalták Darázst, dél felé indítottak támadást, amely a Vörösmarton védekező Hanke-harccsoportot kivetette a településről. Az SS-kötelék Hercegszőlősre vonult vissza.[935] November 28-án az SS 13. fegyveres-hegyihadosztályának harccsoportja Bolmánytól nyugatra leváltotta a máshová vezényelt „Brandenburg” páncélgránátos-hadosztály egységeit és átvette az arcvonal védelmét.[936] December 1-én a Hanke-harccsoport a 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály jobbszárnyán, Siklóstól nyugatra felszámolta a szovjetek egy mély betörését. Az SS-csapatokat ebben támogatta a 118. vadászhadosztály egy zászlóalja is.[937] December 2-án a 2. páncéloshadsereg – s benne a 44. birodalmi gránátoshadosztálynak alárendelt Hanke-harccsoport is – átkerült a Dél Hadseregcsoport alárendeltségébe. Aznap az SSharccsoport három gyenge zászlóalja körülbelül 300 főnyi harcoslétszámot jelentett. A beosztott tüzérségnek öt könnyű ütege volt.[938] A hadosztály zöme eközben továbbra is az „E” Hadseregcsoport alárendeltségében harcolt.[939] A szovjetek december 2-én elfoglalták Kaposvárt, két nappal később Marcalit, majd 7-én Barcsot. A német XXII. hegyihadtest december 8-ára visszafoglalta Marcalit. Ezután az arcvonal 20-30 kilométerre a Margit-vonal Dráva és Balaton közötti szakasza előtt, a Marcali–Nagybajom– Nagyatád–Barcs vonalon 1945. márciusáig megszilárdult.[940] A Hanke-harccsoport a 44. birodalmi gránátoshadosztály alárendeltségében állásharcokra rendezkedett be. A harctevékenység általában kisebb felderítő vállalkozásokra, szovjet támpontok

kiemelésére, mesterlövészek bevetésére, valamint kölcsönös aknavető- és tüzérségi tűzre korlátozódott. Az SS 13. fegyveres-hegyihadosztálya Magyarországon bevetett erőinek harcértékét 1944. december 9. és 1945. január 13. között az alábbi táblázat mutatja: Időpont

Harcoló zászlóaljak száma

1944. dec. 9. 1944. dec. 16. 1944. dec. 23. 1944. dec. 30. 1944. dec. 30.

Gyalogság Bevethető harcoslétszáma páncéltörő ágyúk egy átlagos, két gyenge Kb. 400 fő – egy átlagos, két gyenge Kb. 400 fő – három átlagos, egy gyenge Kb. 700 fő 7 egy közepesen erős Kb. 300 fő – egy közepesen erős, három átlagos Kb. 900 fő 7

1945. jan. 13. egy közepesen erős, három átlagos Kb. 900 fő

7

Tüzérütegek 5 könnyű üteg 4 könnyű üteg 4 könnyű üteg 4 könnyű üteg 4 könnyű üteg, 2 nehéz üteg [941] 5 könnyű üteg

1945. január második felében a hadosztály már kikerült a 44. birodalmi gránátoshadosztály alárendeltségéből és ezután saját parancsnoka, Hampel SS-Standartenführer[942] vezetésével vett részt a dél-magyarországi állásharcokban. Az arcvonal viszonylagos nyugalmát jelzi, hogy a hadosztály 1945. januárjában mindössze 15 halottat, 76 sebesültet (ebből egy tiszt) és két eltűntet, összesen 93 főt veszített.[943] Január 20-án a hadosztály már jelentősebb erőkkel rendelkezett. Négy átlagos zászlóaljában a gyalogság harcoslétszáma mintegy 800 fő volt. A 13. SS-utászzászlóalj (egy százada nélkül) a XXXIV. hadtest alárendeltségében volt. A 13. SS-tábori pótzászlóaljban több mint 400 főnyi harcképes katona kiképzése folyt. A csapatok páncéltörő fegyverzetét hét 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyú és a 191. rohamlövegdandár alárendelt 10 rohamlövege alkotta. A 13. SStüzérezred öt könnyű üteggel rendelkezett, valamint a hadtest-közvetlen 509. SSnehéztüzérosztály két ütege is rendelkezésre állt. A 100 százalékos mozgékonyságú hadosztályt viszont még védelemre is csupán korlátozottan tartották alkalmasnak.[944] A hadosztály továbbiakban is csupán állásharcokat vívott. Harcértéke 1945. január 27. és március 3. között az alábbiak szerint alakult: Időpont Harcoló zászlóaljak száma Jan. 27. öt átlagos

Febr. 3.

két közepesen erős, három átlagos

Febr.

két közepesen erős, három átlagos

10.

17.

Febr. két közepesen erős, három átlagos Febr.

két közepesen erős, három átlagos

Márc. 3.

három közepesen erős, két átlagos

24.

Gyalogság harcoslétszáma

Bevethető Tüzérütegek Harcérték páncéltörő ágyúk Kb. 1000 fő 7 5 könnyű védelemre üteg korlátozottan alkalmas Kb. 1200 fő 7 5 könnyű védelemre üteg korlátozás nélkül alkalmas Kb. 1200 fő 8 5 könnyű védelemre üteg korlátozás nélkül alkalmas Kb. 1200 fő 8 5 könnyű védelemre üteg korlátozás nélkül alkalmas Kb. 1700 német 8 és a 64. 5 könnyű védelemre és 700 alárendelt magyar páncélvonat [945] üteg korlátozás nélkül katona alkalmas Kb. 1300 fő 10 és a 64., 5 könnyű védelemre valamint a 79. üteg korlátozás nélkül alkalmas páncélvonat [946]

Az SS 13. fegyveres-hegyihadosztálya a „Frühlingserwachen” hadműveletben sem vett részt. Március 6-án a Dél Hadseregcsoport déli szárnyát alkotó hadosztály Nagyatád és Babocsa északnyugati körzete között húzódó arcvonalán védelemben maradt. Az SS-csapatokkal szemben a bolgár III. hadtest 8. gyaloghadosztálya foglalt állást. Március 8-án a 13. fegyveres-hegyihadosztály Háromfától délre több század és zászlóalj erejű bolgár támadást vert vissza. Egy helyen a bolgár csapatok betörtek az SS-egységek állásaiba, de

ezt hamarosan felszámolták.[947] Március 9-én a hadosztály arcvonalának keleti kiszögellésében, Háromfánál több bolgár támadást vert vissza. Eközben az SS-csapatok három hadifoglyot ejtettek. A bolgár halottak számát 80-ra becsülték. Saját veszteségük 19 halott, 62 sebesült és öt eltűnt, összesen 86 fő volt. [948]

Március 10-én a hadosztály gyalogsága két erős és két átlagos zászlóaljban mintegy 1200 főnyi harcoslétszámmal rendelkezett. A 13. SS-felderítőosztály a 71. gyaloghadosztály alárendeltségében harcolt. A páncéltörő nehézfegyverzetet kilenc 7,5 cm-es páncéltörő ágyú alkotta. A 13. SS-tüzérezred öt könnyű és egy nehéz ütegből állt. A fogatolt részek 85, a gépkocsizó alakulatok 70 százalékos mozgékonysággal rendelkeztek. A hadosztály védelemre korlátozás nélkül alkalmas volt.[949] Március 17-ére virradó éjjel (már a szovjetek „bécsi támadó hadműveletének” megindulása után) egy század erejű SS-rohamosztag Heresznyétől északkeletre 300 méter mélyen behatolt a bolgárok állásaiba, akik emiatt visszavonultak a fővédőövükbe.[950] Aznap a LXVIII. hadtest alárendeltségében harcoló hadosztály napi létszáma 9228 fő volt, ebből harcképes 3601 katona. A gyalogság egy erős, két közepesen erős és egy átlagos zászlóalja körülbelül 1200 főnyi harcoslétszámot jelentett. A több mint 300 harcképes katonából álló 13. SSfelderítőosztály a 71. gyaloghadosztály alárendeltségében volt. A csapatok 10 darab 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval rendelkeztek. A 13. SS-tüzérezrednek öt könnyű ütege volt. A hadosztály fogatolt részeinek 85, a gépkocsizó kötelékeknek 70 százalékos volt a mozgékonysága. Hampel SS-Brigadeführer csapatait védelemre korlátozás nélkül alkalmasnak találták.[951] Március 21-én a hadosztály arcvonalán mind német, mind pedig bolgár oldalon élénk felderítő tevékenység folyt, s helyenként rohamvállalkozásokra is sor került. Általában azonban jelentősebb harcokra még napokig nem került sor.[952] Március 24-én az SS 13. fegyveres-hegyihadosztálya napi létszámként 9062 főt jelentett. Ebből 3770 katona volt harcképes. A gyalogság három közepesen erős és egy átlagos zászlóalja körülbelül 1100 főnyi harcoslétszámot képviselt. A 13. utász- és a 13. tábori pótzászlóalj egyenként több mint 200 harcképes katonával rendelkezett. A bevethető páncéltörő ágyúk száma 10 volt. A 13. SS-tüzérezred öt könnyű üteget vethetett harcba. A csapatok mozgékonysága és harcértéke nem változott.[953] Március 27-én a Dél Hadseregcsoport olyan gyenge harcértékű és alacsony harci kedvvel rendelkező alakulatként jellemezte a hadosztályt, amelyet kizárólag nyugodt arcvonalszakaszon, s nem szovjet csapatokkal szemben lehetett csupán alkalmazni.[954] Március 29-én a szovjet 57. hadsereg csapatai a bolgár 1. hadsereg erőivel közösen megindították nyugati irányú támadásukat, amely Nagybajomnál visszaszorította a német csapatokat.[955] Március 30-án a 2. páncéloshadsereg csapatai a szovjetek nyomás elől a Balaton és a Dráva között visszavonultak a Margit-vonalba. A LXVIII. hadtest jobbszárnyán védekező 13. fegyveres-hegyihadosztály visszaverte a bolgár csapatok támadását Háromfa és a Dráva folyó között, majd visszavonult a Margit-vonalba.[956] A hadosztály arcvonala Somogycsicsótól öt kilométerre délnyugatra csatlakozott a 71. gyaloghadosztályhoz.[957] Március 31-én az SS-alakulatok Somogycsicsó körzetébe vívtak harcokat.[958] Április 2-án a hadosztály arcvonala már részben a Murától délre, horvát területen húzódott. Április 4-én az SS 13. fegyveres-hegyihadosztályának állásai már teljesen a Mura mögött húzódtak, Kotortól délnyugatra. Ezzel a hadosztály magyar területen folytatott harctevékenységét befejezte.[959] A hadosztály, miután visszavonult a Birodalmi Védőállásba, a német légierő kötelékéből némi személyi feltöltést kapott. Hampel SS-Brigadeführer csapatai április közepétől Maribortól keletre vívtak védekező harcokat, majd 1945. május 7-én a Glan folyó melletti Sankt Veith-től északra, a brit csapatok előtt tették le a fegyvert.[960]

A hadosztályból 1945. május 3-án öt német tiszt kapta meg a Vaskereszt Lovagkeresztjét: – Desiderius Hampel SS-Brigadeführer, hadosztályparancsnok; – Karl Liecke SS-Obersturmbannführer, a 27. fegyveres-hegyivadász-ezred parancsnoka; – Hans Hanke SS-Obersturmbannführer, a 28. fegyveres-hegyivadász-ezred parancsnoka; – Albert Stenwedel SS-Sturmbannführer, a 27/II. fegyveres-hegyivadász-zászlóalj parancsnoka; – Helmut Kinz SS-Sturmbannführer, a 13. SS-felderítőosztály parancsnoka.[961]

15. A 16. „Reichsführer-SS” SS-páncélgránátos-hadosztály (16. SS-Panzer-Grenadier-Division „Reichsführer-SS”)

Korábbi elnevezései: 1943. február 14. – Sturmbrigade „Reichsführer-SS” 1943. október 3. – 16. SS-Panzer-Grenadier-Division „Reichsführer-SS” Az SS birodalmi vezetőjének, Heinrich Himmlernek a szervezeten belül 1941 februárjától saját kísérőzászlóalja (Begleit-Bataillon) volt, amely a testőrség feladatait is ellátta. Hitler 1943 februárjában parancsot adott, hogy ebből a kötelékből szervezzenek egy rohamdandárt. Októberben aztán újabb parancs látott napvilágot: a dandárt páncélgránátos-hadosztállyá kellett fejleszteni. Az átszervezés 1943. november 15-én az akkor Olaszországhoz tartozó Isztria térségében kezdődött meg. A hadosztályt 1944. márciusában a Bécs melletti Baden körzetébe szállították, ahol felkészítették a „Margarethe I” hadműveletre, azaz Magyarország megszállására.[962] 1944. március 19-én a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály a LVIII. tartalék páncéloshadtest alárendeltségében északnyugati irányból nyomult be az ország területére. Max Simon SSBrigadeführer hadosztálya Bécstől délre lépte át a határt, majd két menetvonalon érte el Sopront. A főcsoportosítás Sárváron, Veszprémen és Székesfehérváron át Budapestre vonult. Útközben az SS-csapatok biztosították a Bakony ipari körzeteit. Egy másik SS-kötelék Pápán keresztül a Tata és Bánhida körüli ipari létesítményeket foglalta el.[963] A megszállásban nem a teljes hadosztály vett részt, mert a 36. SS-páncélgránátos-ezred részei és a 16. SS-légvédelmi tüzérosztály 1944. január-április folyamán az olaszországi Nettunonál harcolt az angolszászok ellen. A hadosztály zöme márciusban és áprilisban Debrecen környékén fejezete be a kötelékkiképzést. Az SS-csapatok Munkácstól keletre a Kárpátok átjáróit biztosították, majd májusban elszállították őket az olasz hadszíntérre.[964] A 16. SS-páncélgránátos-hadosztály először az Elba sziget vonalában harcolt, majd júniusaugusztus folyamán Pisán keresztül Carrara térségéig vonult vissza. Ezt követően szeptember végéig Bologna körzetében védekezett, majd októbertől 1945. januárjáig a térségben hegyi állásokat tartott. A hadosztályt rövid isztriai feltöltés után, amelynek során a haditengerészet és a légierő kiszolgáló személyzetéből vezényeltek soraiba utánpótlást, februárban kivonták és vasúti szállítással ismét Magyarország felé indították.[965] A csapatszállítmányok legtöbbje Udine–Tarvisio–Villach–Graz– Feldbach– Szentgotthárd útvonalon, illetve Graztól Mariboron keresztül kerülővel Nagykanizsa körzetébe érkezett be. A hadosztály az „Auffrischungsgruppe der 13. SS-Division” („a 13. SS-hadosztály feltöltésére szánt kötelék”) fedőnevet viselte, s egyelőre a német szárazföldi haderő főparancsnokságának tartalékát képezte.[966] A 36. SS-páncélgránátos-ezred egyes részei már február 17-én beérkeztek és Sand környékén szállásoltak be. A tüzérezred IV. osztályának egy része Murakeresztúron nyert elhelyezést. A hadosztály legtöbb alakulata a későbbiekben főleg Nagykanizsa körül állomásozott.[967] Február 24-én a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály már a 2. páncéloshadsereg közvetlen alárendeltségében volt. Aznap a hadosztály 13 bevethető rohamlöveggel és 19 darab 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval rendelkezett. A páncélgránátosok harcoslétszáma hat közepesen erős zászlóaljban 1800 fő körül mozgott. A tüzérsége hat könnyű és három nehéz ütegből állt. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 78 százalék volt.[968] A páncélgránátos-hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1945. március 6-i adatok alapján:[969] – Teljes létszám: az adott időpontról adat nem áll rendelkezésre; – hadosztályparancsnok: Otto Baum SS-Oberführer[970] (LK+TL+K); – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Lothar Wolf vezérkari őrnagy; – hadosztálytörzs térképész-csoporttal, hadosztály-kísérőszázaddal és táboricsendőr-századdal;

– 35. SS-páncélgránátos-ezred (Herbert Garthe SS-Obersturmbannführer[971]: – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[972]; – 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (vontatott légvédelmigépágyús-) század; – 15. SS- (utász-) század; – 36. SS-páncélgránátos-ezred (Josef Maier SS-Sturmbannführer): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[973]; – 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (vontatott légvédelmigépágyús-) század; – 15. SS- (utász-) század; – 16. SS-páncélososztály (Albert Knobelspies SS-Hauptsturmführer): törzsszázad híradó-, terepkutató-, utász- és légvédelmi-szakasszal; – 1-3. páncélosszázad StuG. III és StuG. IV rohamlövegekkel és egy kísérőgránátosszakasszal; – 16. SS-tüzérezred (Martin F. Stange SS-Obersturmbannführer): – I-IV. (gépvontatású) SS-tüzérosztály (hat könnyű és két nehéz tarackos üteg, egy ágyús üteg); – 16. SS-páncélos-felderítőosztály (M. Saalfrank SS-Hauptsturmführer): – törzsszázad páncélgépkocsikkal; – 1-4. felderítőszázad (VW-Schwimmwagen terepjáró gépkocsik), 5. (nehézfegyver-) század, ellátó század; – 16. SS-páncélvadászosztály: 1945. februárjától leadva a 32. „30. Januar” SS-önkéntesgránátoshadosztálynak; – 16. SS-utászzászlóalj (Alfons Benz SS-Hauptsturmführer): – 1-3. század, egy hadihídoszlop; – 16. SS-híradóosztály (F. Heineking SS-Hauptsturmführer): – 1.(távbeszélő), 2. (rádiós) század, könnyű híradóoszlop; – 16. SS-légvédelmi tüzérosztály (Erich Hieber SS-Sturmbannführer): – 1. (3,7 cm-es) üteg, 2-4. (8,8 cm-es) üteg[974]; – 16. SS-páncélgránátos-hadoszályt ellátó alakulatok; – 16. SS-páncélos-karbantartó osztály (?); – 16. SS-gazdasági osztály; – 16. SS-egészségügyi osztály. A hadosztály csapatai Magyarországon naponta igen intenzív támadóharc-kiképzést folytattak, mivel az olasz hadszíntéren csupán halogató harcok megvívásában szereztek tapasztalatot, s ez a keleti fronton, támadásra készülve elégtelennek tűnt.[975] Március 3-án a LXVIII. hadtestnek alárendelt 16. SS-páncélgránátos-hadosztálynak 15 bevethető rohamlövege és 20 darab 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúja volt. Alárendeltségébe utalták a 261. rohamtüzérdandár kilenc rohamlövegét is. A páncélgránátosok harcoslétszáma a 16. SS-felderítőosztállyal együtt egy erős és hat közepesen erős zászlóaljban mintegy 2200 fő volt. A 16. SS-tüzérezred hat könnyű és két nehéz ütege mellett a légvédelmi tüzérosztály három nehéz ütegét is alkalmazhatták tűztámogatásra. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 79 százalék volt.[976] A 2. páncéloshadsereg feladata a „Frühlingserwachen” hadműveletben az volt, hogy a LXVIII. hadtest és a XXII. hegyihadtest erőinek egy részével Nagybajom körzetéből Kaposvár irányába lendüljön támadásba, majd a 6. (SS-) páncéloshadsereg délnyugat felé támadó I. lovashadtestének, valamint a Dráván át észak felé előrenyomuló LXXXXI. hadtest együttműködésével semmisítse meg a 3. Ukrán Front erőit arcvonala előtt, illetve Szaporca és Babócsa között.[977] Március 6-án a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály is megindította támadását Nagybajomról a Nagybajom–Kaposvár műút mentén, súllyal a baloldalon. A hadosztály első feladata az volt, hogy törje át a szovjetek tábori erődítményeit Nagybajomtól közvetlenül keletre.

A 16/1. SS-páncélosszázaddal megerősített 35. SS-páncélgránátos-ezred kapta a feladatot, hogy törje át a 113. gárda-lövészhadosztály első vonalát és kösse le addig a szovjeteket, míg a két másik páncélosszázaddal együtt előretörő 36. SS-páncélgránátos-ezred beérkezik. Ez utóbbinak át kellett törnie a lövészhadosztály második védelmi vonalát és Pálmajor nyugati széléig előretörnie. A meginduló páncélgránátos-ezredeket a rohamlövegek nem támogathatták, mert elakadtak a sárban. Az arcból indított támadást az aknamezők, a süppedős talaj és a jól kiépített állásokban védekező szovjetek (különösen mesterlövészeik) 09.00 óra körül megakasztották. Dél körül a németek fel is hagytak a további próbálkozásokkal. A 36/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj a 261. rohamtüzérdandár 10 rohamlövegével Nagybajomtól délre 15 óra 10 perckor lekötő támadást indított, de kísérlete még a Nagybajom– Kutas út előtt elakadt.[978] Március 7-ére virradó éjszaka a hadosztály átcsoportosította erőinek zömét Nagybajomtól délre, ahol a 71. gyaloghadosztály 6-án némi területet nyert keleti irányban. A 36. SS-páncélgránátosezred, a 16. SS-páncélososztály és a 16. SS-páncélos-felderítőosztály a gyaloghadosztály mögött újabb támadásra készült. A 35. SS-páncélgránátos-ezred összeszedett halottaival és sebesültjeivel együtt Nagybajomtól nyugatra gyülekezett.[979] Hajnali 04.00 órakor a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály részei Nagybajomtól délkeletre ismét támadást indítottak. A 36/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj a 16. SS-páncélososztály támogatásával egész napos, heves harcokban elfoglalta és a 18.00 órakor kezdődő szovjet ellenlökésekkel szemben megtartotta Balázskapusztát. A 36/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj délről megkerülte Juhászlak-tanyát.[980] Március 8-án a LXVIII. hadtest támadása szinte semmit sem haladt. A Balázskapusztán védelembe átment 36/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj reggelig három, zászlóalj erejű szovjet támadást vert vissza, amelyeket 30 harckocsi támogatott. A németek itt három T–34-et mozgásképtelenné lőttek, egyet pedig zsákmányoltak. A 36. SS-páncélgránátos-ezred, a 16. SS-páncélososztály és a 16. SS-páncélos-felderítőosztály Balázskapuszta körzetében újabb támadásra készült, hogy birtokba vegye Juhászlak-tanyát, valamint a 175-ös és 179-es magassági pontokat. A 10 óra 10 perckor indult támadás során a 36/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj elfoglalta a Mészáros-dombot és Juhászlak-tanyát, majd estig a 174-es magassági pontnál 400 méterre megközelítette a Nagybajom– Kaposvár műutat és itt védelembe ment át. A Balázskapusztánál álló erők egy kilométernyit nyomultak előre. Éjszaka a szovjetek a 174-es magassági pontot visszafoglalták és a 36/III. SS-páncélgránátoszászlóaljat Juhászlak-tanyáig vetették vissza.[981] Március 9-én a 36. SS-páncélgránátos-ezred a Juhászlak-tanya–Mészáros-domb– Balázskapuszta vonalon volt védelemben. A németeket a szovjetek kissé visszaszorították. A 16. SS-páncélososztály az előző nap kilőtt vagy megsüllyedt rohamlövegeit próbálta elvontatni. Napközben az SS-páncélgránátosokat a 118. vadászhadosztály erői váltották le.[982] Március 10-én a jelentős veszteségeket szenvedett 36/III. SS-páncélgránátos-zászlóaljat feloszlatták. Az átcsoportosított 16. SS-páncélgránátos-hadosztály 10 óra 30 perckor a 71. gyaloghadosztály részeivel közösen Kutas–Jákó terepszakaszról déli irányba indított támadást azzal a céllal, hogy a bolgár csapatok arcvonalán találjon gyenge pontot. A hadosztály balszárnyán a rohamlövegekkel megerősített 35. SS-páncélgránátos-ezred haladt, a jobbszárnyon pedig a 36. SS-páncélgránátos-ezred. A támadást a 10. csatarepülő-ezred FockeWulf Fw 190 repülőgépei is támogatták. A támadó németek estig a kezdetben elszánt bolgár ellenállást és ellenlökéseket letörve elérték a Belegtől két és fél kilométerre délkeletre–Szabás– Kisbajomtól két kilométerre délre–Kisbajomtól két kilométerre lévő pataktorkolat–Jákó dél részén húzódó vonalat. Szabás déli részén és a Kisbajomtól délre lévő erdőben még este is harcok folytak.[983] Aznap a hadosztály 19 bevethető rohamlöveggel és 20 darab 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval rendelkezett. A páncélgránátosok harcoslétszáma egy erős, három átlagos és három gyenge

zászlóaljban (a 16. SS-páncélos-felderítőosztállyal együtt) körülbelül 1300 fő volt. A tüzérség hat könnyű és három nehéz ütegből, valamint két 8,8 cm-es légvédelmi ágyús ütegből állt. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 79 százalék volt.[984] Március 11-én reggel 07.00 órakor a 35/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj, valamint a 36. SSpáncélgránátos-ezred részei a 16. SS-páncélososztály rohamlövegeivel felkészült, hogy folytatja támadását Nagykorpád felé. A szovjet tüzérség tűzcsapást mért a német kötelékekre, mire azok elálltak a támadástól. A hadosztály más részei a Kisbajomtól délre lévő erdőből megindulva elfoglaltak egy tanyát Szabástól másfél kilométerre délkeletre, de a páncélosok támogatásával megindított ezred erejű ellenlökéssel szemben megtartaniuk már nem sikerült. Délután 13.00 órakor a 71. gyaloghadosztály egy gránátosezrede megkezdte a 16. SSpáncélgránátos-hadosztály részeinek leváltását. A hadosztályt Marcali nyugati körzetébe csoportosították át egy újabb támadás céljából.[985] Március 12-én a hadosztály Szabás és Kisbajom körüli állásait a 71. gyaloghadosztály vette át. Az SS-csapatok elindultak újabb bevetésük helyszíne felé. A 6. (SS-) páncéloshadsereg I. lovashadtestének előretörését az ádándi hídfőből a Dél Hadseregcsoport a 2. páncéloshadsereg részeinek keleti irányú támadásával akarta segíteni. Ezért a XXII. hegyihadtest parancsnoksága alatt az 1. népi-hegyihadosztálynak és a 16. SS-páncélgránátos-hadosztálynak Marcali–Kéthely terepszakaszról a Balatontól délre kelet felé kellett támadást indítania.[986] Március 13-án a hadosztály elfoglalta készenléti állásait. A felderítők kikémlelték a szovjetek védelmi rendszerét, a német tüzérmegfigyelők pedig elfoglalták rejtett megfigyelőállásaikat. Március 14-én hajnali 05.00 órakor megindult az újabb német támadás. A 16. SSpáncélgránátos-hadosztály Marcali–Boronka út mentén előretörő kötelékei a sár és a szovjet aknamezők miatt elakadtak. A Sári-csatorna két hídját a szovjetek Marcalitól keletre felrobbantották. Miután a hadosztályt részben Marcalitól délre csoportosították át, a német támadást 14.00 órakor felújították. A 36. SS-páncélgránátos-ezred I. és II. zászlóalja, a 16. SS-páncélososztály, a 16. SS-páncélos-felderítőosztály, valamint a 35/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj és a 261. rohamtüzérdandár két századnyi rohamlövege Boronka felé nyomult előre. A németek Boronkától délre azonban ismét elakadtak. Csupán a 36/I. SS-páncélgránátoszászlóaljnak sikerült a 261. rohamtüzérdandár kilenc rohamlövegével betörnie a településre és a csatornán hídfőt kialakítania. Éjszaka azonban a szovjet 61. gárda-lövészhadosztály visszafoglalta Boronkát. Az SS-páncélgránátos-hadosztály élei Csömendtől egy kilométerre nyugatra álltak, s erőiket a másnapi támadás miatt ismét átcsoportosították.[987] Március 15-én reggel 06.00 órakor az SS-páncélgránátosok ismét támadást indítottak Boronka felé. Három órával később a rohamlövegek is csatlakoztak hozzájuk. A települést a 35/II. SSpáncélgránátos-zászlóalj foglalta el. A 16. SS-páncélos-felderítőosztály megszállta a Boronka– Nikla útvonaltól északra lévő erdőt, ezzel kelet felől fedezte Boronka környékét. A hadosztálykísérőszázad, a 16. SS-páncélososztály egy százada és egy magyar csendőrzászlóalj a szovjetek állásait számolta fel délről észak felé. Az SS-páncélgránátosok jelentős veszteségeket szenvedtek. Este 19.00 órakor a szovjet 61. gárda-lövészhadosztály ellenlökést indított. A németek két T–34 harckocsit kilőttek, egy harmadikat pedig zsákmányul ejtettek, de Boronka északi része (a temető) szovjet kézbe került.[988] Aznap a 16. SS-páncélososztály és a hadosztálynak alárendelt 261. rohamtüzérdandár összesen 62 rohamlöveggel rendelkezett. Ebből 47 páncélos bevethető volt.[989] Március 16-án a 36/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj maradványai, a 36/II. SS-páncélgránátoszászlóalj, a 35. SS-páncélgránátos-ezred II. és III. zászlóalja, a 16. SS-páncélos-felderítőosztály, a 16. SS-páncélososztály Knobelspies-páncéloscsoportja, valamint a 98/I. népi-hegyivadászzászlóalj 1. százada 12.00 órakor Nikla ellen indított támadást. A támadó csoportosítás jobbszárnyát Gyótapuszta felé támadva a 98/I. népi-hegyivadász-zászlóalj két százada és 25 SSrohamlöveg fedezte.

A támadás lassan haladt. Csömend előtt a németek 30 páncéltörő ágyúba és 12 közvetlen irányzással tüzelő 152 mm-es tarackba ütköztek. Estefelé a németek betörtek Csömendre, de még nem tudták elfoglalni. Estig a németek a helységtől két kilométerre délnyugatra, illetve egy kilométerre északnyugatra húzódó vonalig nyomultak előre.[990] Este 19 óra 15 perckor a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály és az 1. népi-hegyihadosztály részei rohamlövegek támogatásával Csömend keleti széléig jutottak előre. A településtől keletre lévő hidat a németek sértetlenül foglalták el, magát Csömendet pedig éjszakai helységharcban tisztították meg.[991] Március 17-én hajnali 04.00 órakor a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály erői, alárendeltségükben a „Rudno” rohamdandár zászlóaljával, Csömend délnyugati körzetéből dél és délkelet felé lendültek támadásba. A támadás mintegy két kilométernyi előrenyomulás után a Csömendtől három kilométerre délnyugatra lévő tanya–Csömendtől két és fél kilométerre lévő útelágazás környéke vonalat érte el.[992] Aznap a hadosztály napi létszáma 9966 fő volt, ebből harcképes 3432 katona. A 16. SSpáncélososztály 15 bevethető rohamlöveggel rendelkezett, a 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúk száma 19 volt. A páncélgránátosok harcoslétszáma egy átlagos és öt gyenge zászlóaljban (a 16. SS-páncélos-felderítőosztállyal együtt) mintegy 700 fő volt. A hadosztály alárendeltségében volt a közepesen erős 98/I. népi-hegyivadász-zászlóalj is. A 16. SS-tüzérezred hat könnyű és három nehéz üteggel rendelkezett. A már csak védelemre alkalmas SS-hadosztály mozgékonysága 40 százalék volt.[993] Március 18-án és 19-én a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály és a „Rudno” rohamdandár támadása Mesztegnyőtől keletre, Libickozmánál némi területet nyert.[994] Ezekben a harcokban Knobelspies SS-Hauptsturmführer, a 16. SS-páncélososztály parancsnoka megsebesült. A rohamlövegek vezetését H. O. Rex SS-Obersturmführer vette át.[995] Március 20-án a hadosztály erői ismét kisebb területnyereséget könyvelhettek el Mesztegnyőnél. A 36/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljat négy SS-rohamlöveg támogatta, amelyek három szovjet harckocsit lőttek ki.[996] Március 21-től 28-ig a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály csapatai Mesztegnyő keleti körzetében továbbra is helyi jelentőségű harcokat vívtak, részben erdős terepen.[997] Március 24-én a hadosztály napi létszáma 9399 fő volt, ebből harcképes 3134 katona. A 16. SSpáncélososztálynak 12 rohamlövege volt bevethető állapotban. A 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúk száma ekkor 16. A páncélgránátosok harcoslétszáma hat gyenge zászlóaljban mindössze körülbelül 600 főt tett ki. A tüzérséget hat könnyű és három nehéz üteg alkotta. A csupán védelemre alkalmas hadosztály mozgékonysága 40 százalék volt.[998] Március 27-én a 16. SS-páncélos-felderítőosztályt és a 16. SS-páncélososztályt kivonták és alárendelték a vasúti szállítás alatt lévő német 297. gyaloghadosztálynak. Magyar területen már egyik alakulat sem tért vissza a hadosztály zöméhez. A 16. SS-páncélososztály a háború végéig az I. lovashadtest tartaléka lett.[999] A 297. gyaloghadosztály eredetileg leváltotta volna a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály egészét, hogy azt a 2. páncéloshadsereg tartalékaként Zalaapáti– Pacsa körzetében gyülekeztethessék. Azonban a szovjet 5. gárda-lovashadtest előretörése Zalaegerszeg felé március 29-én már veszélyeztette a 2. páncéloshadsereg északi szárnyát is, ezért a gyaloghadosztály Zalaegerszegtől délre kirakodott és a neki alárendelt megerősített 16. SSpáncélos-felderítőosztállyal együtt megpróbálta fedezni a hadsereg nyitott balszárnyát.[1000] Március 29-én a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály Csömend körül számos szovjet felderítő vállalkozást és több, zászlóalj erejű támadást vert vissza, majd megkezdte visszavonulását a Margit-vonalba.[1001] Március 30-án a hadosztály arcvonala Kiskomárom (ma Zalakomár) déli szélén csatlakozott a 118. vadászhadosztályhoz. Balszárnyán, Sármellék északi szélén a 9. SS-páncéloshadosztály harcolt.[1002]

Március 31-én a 16. SS-páncélos-felderítőosztályt a 23. páncéloshadosztály és a 3. lovashadosztály részeivel együtt a Lenti és Bak között előretörő 5. gárda-lovashadtest ellen vetették be Nova irányában, s a németek átmenetileg vissza is vetették a szovjet lovasságot.[1003] Április 1-én a 16. SS-páncélososztály részei Söjtörnél biztosítottak és egy szovjet harckocsit kilőttek.[1004] A hadosztály zöme Magyarszerdahely körzetében behúzódott a Principális-csatorna nyugati partján létesített Dorottya-állásba.[1005] Április 2-án a hadosztály arcvonala még mindig Bucsutától délkeletre húzódott.[1006] Április 3-án a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály zöme Bázakerettye körzetében harcolt.[1007] Április 4-én a hadosztály csapatai Letenyétől északnyugatra átkeltek a Murán, s ezzel elhagyták Magyarország területét.[1008] A hadosztály előbb a Mura déli partján volt védelemben, majd Kelet-Stájerországban harcolt. Baum SS-Oberführer 1945. május 8-án Völkermarkt melletti harcálláspontján kapott parancsot a harc beszüntetésére. A 16. SS-páncélgránátos-hadosztály megmaradt erői brit hadifogságba kerültek.[1009]

16. A 18. „Horst Wessel” SS-önkéntespáncélgránátos-hadosztály (18. SS-Freiwilligen-Panzer-Grenadier-Division „Horst Wessel”) Korábbi elnevezései: 1944. január 25. – 18. SS-Panzer-Grenadier-Division 1944. január 30. – 18. SS-Freiwilligen-Panzer-Grenadier-Division „Horst Wessel” Az SS Vezetési Főhivatala 1944. január 25-én kelt parancsában elrendelte, hogy az 1. (gépkocsizó) SS-gyalogdandárt új alakulatok felállítása mellett Zágráb–Celje térségében szervezzék át 18. SS-páncélgránátos-hadosztállyá. A felállítás körüli ügyek vezetésével és a hadosztály parancsnokságával August-Wilhelm Trabandt SS-Standartenführert, a gyalogdandár korábbi parancsnokát bízták meg.[1010] Február elején az 1. SS-gyalogdandár maradványait a Stablack melletti gyakorlótérről átszállították Celje–Krško–Brezhice (ma Szlovénia) körzetébe. A hadosztályparancsnokság először Brezhicében volt, majd március elején átköltözött a horvátországi Zágráb mellé. Márciustól a hadosztály kisszámú harcképes kötelékét bevonták a partizánok elleni akciókba is, de általában csak kisebb biztosító feladatok végrehajtására került sor. A páncélgránátos-ezredek számára lassan érkeztek az újoncok, de a hadosztály-közvetlen szakcsapatok szervezését ez a körülmény nem befolyásolta. Az 1944. április 14-i magyar-német kormányközi megállapodást követően a legénységi állomány zöme bácskai népi németekből került ki. Az újoncok szabályos behívót kaptak, ezért önkéntes jelentkezésről csak néhány kivételes esetben volt szó.[1011] Az elhúzódó szervezés megnehezítette annak a harccsoportnak az összeállítását is, amelyet a hadosztálynak a „Margarethe I” hadművelet számára, Magyarország megszállása céljából kellett kiállítania. A LXIX. különleges rendeltetésű hadtestparancsnokság alárendeltségében lévő hadosztály Werner Hörnicke SS-Sturmbannführer parancsnoksága alatt március 1-től olyan harccsoportot szervezett, amelybe a szervezés alatt álló seregtest minden alakulata „kikölcsönözte” harcképes elemeit. A harccsoport a 40/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj törzséből, egy motorkerékpároslövész-szakaszból, egy összevont páncélgránátos-zászlóaljból, egy 2 cm-es légvédelmi gépágyús szakasszal megerősített nehézfegyver-századból és egy 10,5 cm-es tarackos ütegből állt; összlétszáma 1055 fő volt. A LXIX. különleges rendeltetésű hadtest 367. gyaloghadosztályának alárendelt Hörnickeharccsoport március 15-én és 16-án Zágrábtól keletre gyülekezett, majd 17-én és 18-án elfoglalta készenléti állásait Varasdtól délkeletre. A „Margarethe I” hadművelet során az SS-kötelék március 19-én részt vett a Dráva- és Mura-hidak meglepetésszerű birtokba vételében, amelyeket 22-ig biztosított. Március 22-én és 23-án az SS-harccsoport Nagykanizsa körzetében gyülekezett és lefegyverezte a nagykanizsai honvéd helyőrséget. Március 23-ától május elejéig Hörnicke katonái

Nagykanizsán állomásoztak. A 40/10. és 40/11. SS-páncélgránátos-századok a lispei olajmezőket és a Mura-hidakat biztosították, a 40/9. SS-páncélgránátos-század pedig a tapolcai repülőteret őrizte.[1012] 1944. április elején a 18. SS-páncélgránátos-hadosztályt Horvátországból átvezényelték az akkor ismét Magyarországhoz tartózó Bácskába. A hadosztálytörzs Újverbászon rendezkedett be, s akkoriban egy összekötő és közelfelderítő feladatokra bevethető könnyű repülőgéppel is rendelkezett. A híradóosztály távbeszélő százada Hegyesen, a rádiós század pedig Kulán szállásolt be. A páncélgránátos-ezredek a Dunától északra, Bács–Palánka–Újvidék körzetében állomásoztak. A 18. SS-páncélos-felderítőosztály Óbecse körül települt. Az újoncok továbbra is csak igen lassan áramlottak a hadosztály páncélgránátos-ezredeibe. Ezzel szemben például a 18/2. SS-páncélos-felderítőszázad elérte előírt létszámát és intenzív harckiképzést folytatott. Az egyre erősebb szövetséges légitevékenység miatt a légvédelmi állványra helyezett MG–42 géppuskák mellett állandó készültséget tartottak. A páncélosfelderítőosztály VW-Schwimmwagen gépkocsikkal felszerelt szakaszait ejtőernyős-vadászatra vetették be. Az elfogott ellenállókat a német tábori rendőrségnek (Feldpolizei) adták át.[1013] Július 6-án a még mindig nem teljes hadosztály újabb harccsoport kikülönítésére kényszerült, amelyet július-augusztus folyamán Galíciában, Bucsacstól északra vetettek be a német 1. páncéloshadsereg alárendeltségében. A hadosztály ismét leginkább harcképes elemeit (három gyalogsági lövegekkel és légvédelmi gépágyúkkal megerősített páncélgránátos-zászlóaljat, egy tüzérosztályt, a rohamlövegosztály részeit, két VW-terepjáró gépkocsikkal felszerelt páncélosfelderítőszázadot, valamint híradó- és egészségügyi kötelékeket) volt kénytelen idő előtt bevetni. [1014]

A hadosztály tábori pótzászlóalját július 1-én átvezényelték a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály korábbi elhelyezési körletébe, Debrecentől délnyugatra. Ide érkezett be az újabb, most már jelentős létszámú (mintegy 10 000 fős) újonckontingens, amelyből 2000 embert hamarosan egy másik SS-alakulathoz, Breslauba irányítottak. Az utászzászlóaljba és az ezred-közvetlen utászszázadokba szánt katonákat a Prága melletti Beneschauba vezényelték. A hónap végén, illetve augusztus elején a hadosztály egyéb alakulatai is áttelepültek Püspökladány–Debrecen– Berettyóújfalu térségébe. Szeptember második felében a hadosztály ismét költözködött: akkor a Dunántúlra, Pápa környékére szállították át. A hadosztálytörzs Jánosházán szállásolt be, a 39. SS-páncélgránátosezred pedig Celldömölk körzetében. A létszám már csaknem teljes volt, de a fegyverzet és felszerelés tekintetében még jócskán volt pótolni való. A 39/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljnál például 651 főnyi újonc számára csak 500 egyenruha, 30 könnyűgéppuska és 200 karabély állt a kiképzés rendelkezésére. A hadianyag- és fegyverhiány, valamint a sorozatos állomáshelyváltoztatás miatt a csapatok szervezését és kiképzését sohasem sikerült befejezni. A kényszersorozás is megtette hatását: amikor a hadosztályt négyheti dunántúli tartózkodás után Budapesten keresztül a szlovák nemzeti felkelés leverésére Salgótarjánhoz vezényelték, az október 10-én megkezdődött vasúti szállítás során több mint 500 „önkéntes” szökött meg.[1015] A 18. SS-páncélgránátos-hadosztály 1944. október 18-31. között részt vett a szlovák nemzeti felkelés leverésében Losonc–Rimaszombat–Besztercebánya, végül Donovaly körzetében.[1016] A hadosztály felállításától 1944. október 31-ig harc közben 922 halottat (ebből 27 tiszt), 3828 sebesültet (ebből 92 tiszt) és 362 eltűntet (ebből három tiszt), összesen 5112 főt veszített.[1017] November 2-án hajnalban a Dél Hadseregcsoport – tekintettel a Duna-Tisza közén folyó heves harcokra – kéréssel fordult a Szlovákiában állomásozó német csapatok parancsnokához, hogy a 18. SS-páncélgránátos-hadosztályt azonnali hatállyal indítsa útba a hadseregcsoporthoz, s ha teheti, csapatait szerelje fel zsákmányolt gépkocsikkal is.[1018] A közel sem teljes harcértékű SS-páncélgránátos-hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1944. november elején: – Teljes létszám: 10 063 fő[1019]; – hadosztályparancsnok: Wilhelm Trabandt SS-Oberführer[1020](LK); – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Günther H. Wind vezérkari őrnagy;

– hadosztálytörzs térképész-csoporttal, hadosztály-kísérőszázaddal és táboricsendőr-századdal; – 39. SS-páncélgránátos-ezred (Heinrich Petersen SS-Standartenführer – LK): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[1021]; – 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (vontatott légvédelmigépágyús-) század; – 15. SS- (utász-) század; – 40. SS-páncélgránátos-ezred (Ernst Schäfer SS-Sturmbannführer – LK): – I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[1022]; – 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század; – 14. SS- (vontatott légvédelmigépágyús-) század; – 15. SS- (utász-) század; – 18. SS-páncélososztály (Franz Wunsch SS-Hauptsturmführer): – 1-2. páncélosszázad StuG. III és StuG. IV rohamlövegekkel, 3. (kísérő-gránátos-) század; – 18. SS-páncélos-tüzérezred (Hans Blume SS-Obersturmbannführer): – I-III. SS-páncélos-tüzérosztály (az első két osztály gépvontatású könnyű, a harmadik nehéz tábori tarackokkal felszerelve); – 18. SS-páncélos-felderítőosztály (Heinrich Sonne SS-Hauptsturmführer – LK): – egy páncélgépkocsi-század (járművek nélkül), két páncélos-felderítőszázad (VWSchwimmwagen terepjáró gépkocsikkal) és egy nehézfegyver-század; – 18. SS-páncélvadászosztály (Fritz Neubert SS-Sturmbannführer): – 1-2. (vontatott vegyes páncéltörőágyús-) század, egy légvédelmi gépágyús szakasz; később két vadászpáncélos-század Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosokkal[1023]; – 18. SS-utászzászlóalj (Peter Fink SS-Sturmbannführer): – 1-3. század[1024], egy hadihídoszlop; – 18. SS-híradóosztály (Walter Behn SS-Sturmbannführer): – 1.(távbeszélő), 2. (rádiós) század; – 18. SS-légvédelmi tüzérosztály (Dr. Albert Warninghoff SS-Sturmbannführer): – 1-3. (8,8 cm-es) üteg[1025], 4. (3,7 cm-es) üteg; – 18. SS-páncélgránátos-hadoszályt ellátó alakulatok; – 18. SS-páncélos-karbantartó osztály; – 18. SS-gazdasági osztály; – 18. SS-egészségügyi osztály. November 1-én a hadosztály csapatai megkezdték visszavonulásukat a két héttel korábbi készenléti állásaikba. A 39. SS-páncélgránátos-ezred II. és III. zászlóalja visszatért Losonc körzetébe, ahol az I. zászlóalj állomásozott a szlovák nemzeti felkelés alatt. A 18. SS-páncélos-felderítőosztály Rimaszombat környékén gyülekezett. Két százada 30 VWSchwimmwagent kapott utánpótlásként. A századok létszámát is feltöltötték újoncokkal. A 40. SS-páncélgránátos-ezred november 5-én szlovák területen, Besztercebányánál gyülekezett. Az ezred szervezése és kiképzése még nem fejeződött be. A 18. SS-páncélososztály páncélosszázadait november elején Losoncra helyezték át, ahol a 3. század kísérő-gránátosszázad lett. A 18. SS-páncélgránátos-hadosztály harcértéke még mindig alacsony volt. Miután a csapatok felkészültek az újabb harcokra és megkapták hiányzó felszerelésüket, a beérkező népi német újoncoknak már nem maradt egyenruha. Hiány volt rohamsisakból és sáncszerszámokból is.[1026] November 6-án a 39. SS-páncélgránátos-ezred részei beérkeztek Hatvan körzetébe, majd másnap Jászladányhoz vonultak. A 18. SS-páncélos-felderítőosztály Salgótarjánon és Hatvanon keresztül Jászberénybe menetelt. November 7-én a 18/I. SS-tüzérosztály Jánoshidánál foglalt tüzelőállást, majd a 4. SS-páncélostüzérezred alárendeltségébe került. Aznap már a hadosztály törzse, két páncélgránátos-ezrede és a páncélos-felderítőosztály részei is megérkeztek. November 8-án a 18. SS-páncélgránátos-hadosztályt alárendelték a 4. SS-páncélgránátoshadosztálynak. A 39. SS-páncélgránátos-ezred hajnalban Jászladánynál leváltotta a 4. SS-

páncélgránátos-hadosztály ott harcoló részeit. A 40. SS-páncélgránátos-ezred Újszász és a Zagyva között vette át az arcvonalat a 39. SS-ezred jobbszárnyán. A 18. SS-páncélosfelderítőosztály a 40. SS-ezred jobbszárnyán helyezkedett el Tápiógyörgyétől délre.[1027] A LVII. páncéloshadtest alárendeltségben álló hadosztályt is elérte a 2. Ukrán Front újabb támadása Budapesttől keletre. A főleg fiatal, alig négyhetes kiképzést kapott népi németekből álló alakulatok kudarcot vallottak. Állásaikat áttörték a szovjetek, és sokuk megadta magát. A hadtest véleménye szerint a 18. SS-páncélgránátos-hadosztály harcértéke olyan volt, akár a magyar csapatoké.[1028] A 39. SS-páncélgránátos-ezred III. zászlóalja fegyvereivel együtt pánikszerűen hagyta el állásait. A 39/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj katonáit pisztolylövésekkel kellett visszakényszeríteni állásaikba. A visszaözönlő csapatokat a hadosztály idősebb katonái és SS-tábori csendőrök próbálták feltartóztatni. A 39/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj hét tagját sötétedés előtt megcsonkítva holtan találták. A németek a szovjeteknek tulajdonították az esetet, amelyhez hasonló az arcvonal más részein is előfordult. Egy SS-páncélgránátost öncsonkításon értek, akit a hadosztálybíróság november 9-én reggel a „védelmi képesség veszélyeztetése” miatt halálra ítélt. Az ítélethirdetés után 20 perccel a katonát agyonlőtték. A 39. SS-páncélgránátos-ezred november 8-i vesztesége 11 halott, 137 sebesült és 122 eltűnt, összesen 270 fő volt. Az eltűntek felét a németek elesettnek tekintették.[1029] November 9-én a 40. SS-páncélgránátos-ezred és a 18. SS-páncélos-felderítőosztály Újszász és Tápiógyörgye körüli állásai ellen is szovjet támadás indult. A páncélgránátosoknál megismétlődtek a másik ezrednél tapasztalt jelenségek, de az arcvonalat még november 10-én is tartani tudták. November 11-én a szovjetek elfoglalták Tápiószelét, Tápiógyörgyét és Jászladányt. A hadosztály állásaikból kivert csapatai Jánoshidán és Jászteleken át Jászberény felé vonultak vissza. November 12-én a visszavonulás folytatódott. A 18. SS-páncélos-felderítőosztály Jásztelektől északra hatalmas forgalmi dugóba került, majd elérte Jászberényt. A szovjet páncélosok ugyancsak a város déli részéig törtek előre.[1030] A 39/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj reggel Jászkisérnél a 76. gyaloghadosztály 203. gránátosezredének tartalékában állt. A zászlóalj létszáma mindössze három tiszt, 10 altiszt és 68 közkatona volt. November 13-án folytatódtak a szovjet 7. gárdahadsereg támadásai Jászberény irányában. A két SS-páncélgránátos-hadosztály kötelékei összekeveredve harcoltak. A 8. és 40. SSpáncélgránátos-ezredek Jászberénytől délnyugatra, a 7. és 39. SS-páncélgránátos-ezredek pedig a várostól dél-délkeletre voltak állásban.[1031] A 18. SS-páncélos-felderítőosztály Szentlőrinckátánál biztosította a Zagyván való átkelést. November 14-én folytatódtak a harcok Jászberény körül. A 40/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljat az ezred lövegek nélkül maradt páncéltörőágyú- és gyalogságilöveg-kezelőiből töltötték fel. Este megkezdődtek az előkészületek a Karola-állásba való visszavonulásra. Ezzel összefüggésben a hadosztály Hatvanban olyan állomást létesített, ahol a szétvert alakulatok kis csoportokban visszavonuló tagjai jelentkezhettek. November 15-én hajnalban megkezdődött a visszavonulás. A 40/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj Pusztamonostornál ment állásba, de amikor a szovjetek a helység első házait elérték, a német kötelék ismét visszavonulásba kezdett. November 16-án a hadosztály csapatai behúzódtak a Karola-állásba, Hatvantól délre. Ezzel egy időben ismét a hadosztálytörzs vezette a csapatokat, amelyek továbbra is a 4. SS-páncélgránátoshadosztálynak voltak alárendelve. Trabandt SS-Oberführer harcálláspontja Apcon volt. Jászberény kiürítése után a 18. SS-páncélos-felderítőosztályt a 40. SS-páncélgránátosezrednek rendelték alá. A 40. SS-ezred parancsnokát, Schäfert időközben SSObersturmbannführerré léptették elő.

November 17-19. között a hadosztály tartotta állásait Hatvannál. A várostól nem messze, a Jászberény felé vezető út mentén fekvő tanya[1032] körül heves harcok folytak napokon keresztül, mert az itteni közlekedési csomópont birtoklása meghatározó jelentőségű volt. A házcsoportot a 40/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj védte a 40/14. század három 2 cm-es légvédelmi gépágyújával megerősítve. November 18-án a hadosztálynak négy bevethető rohamlövege és öt 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúja volt. A páncélgránátosok harcoslétszáma négy gyenge és egy átlagos zászlóaljban 600 fő körül mozgott. Egy további páncélgránátos-zászlóalj menetben volt. A 18. SStüzérezred három könnyű és három nehéz üteggel rendelkezett. A védelemre is csak korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága csupán 30 százalék volt.[1033] November 20-án a 40/7. SS-páncélgránátos-század részei megszöktek az arcvonalból. A szovjetek betörését azonban még sikerült felszámolni. A hadosztály arcvonalán kialakult betöréseket általában a mozgó „tűzoltó osztagként” bevetett 18. SS-páncélos-felderítőosztály két VW-Schwimmwagen terepjáró gépkocsikkal felszerelt százada számolta fel.[1034] November 21-24. között tovább folytatódtak a heves harcok Hatvantól délre és a közlekedési csomópont körül. A 40/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljat szükség esetén a 18. SS-páncélososztály rohamlövegei is támogatták. A páncélososztálynak november 21-én 14 meglévő rohamlövegéből öt volt bevethető állapotban.[1035] November 24-én este a hadosztály erői ismét visszavonulásba kezdtek. A csapatoknak ki kellett üríteniük viszonylag jól kiépített állásaikat, amelyben egyébként áttelelhettek volna. November 25-én a hadosztály visszahúzódott a Heréd–Lőrinci vonalra, miközben Hatvant elfoglalták a szovjet csapatok. A németekre nehezedő nyomás ezt követően átmenetileg csökkent. A 40. SS-páncélgránátos-ezred Herédnél foglalt állást. Harcálláspontja Lőrinciben volt. A 39. SS-páncélgránátos-ezred innen balra, Ecséd körül harcolt. A 39/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljból időközben elvezényelték a 40 évesnél idősebb katonákat, majd miután november 18-tól Ecsédtől keletre átmenetileg az 1. páncéloshadosztály alárendeltségében volt bevetve, állományát később betagolták a 39/III. SS-páncélgránátoszászlóaljba.[1036] Aznap a 4. SS-páncélgránátos-hadosztálynak alárendelt 18. SS-páncélgránátos-hadosztály három bevethető rohamlöveggel, kilenc 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúval és hét Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélossal[1037] rendelkezett. A páncélgránátosok egy közepesen erős, három gyenge és egy leharcolt zászlóaljában körülbelül 650 harcképes katona volt. A 18. SStüzérezred két könnyű és három nehéz üteggel vett részt a harcokban. A védelemre továbbra is csak megszorításokkal alkalmas hadosztály mozgékonysága 30 százalék volt.[1038] November 26. és december 4. között a 18. SS-páncélgránátos-hadosztály arcvonalán viszonylagos nyugalom volt. A szovjetek főleg aknavető- és páncéltörőágyú-tűzzel zavarták a németeket. November 28-án a hadosztály a IV. páncéloshadtest alárendeltségébe került. A 18. SSpáncélgránátos-hadosztály novemberi magyarországi harcai alatt 243 halottat, 1399 sebesültet (ebből egy tiszt) és 557 eltűntet, összesen 2199 főt veszített.[1039] Az eltűntek többsége minden bizonnyal megadta magát. December 2-án az ismét saját parancsnoka által vezetett hadosztály hat bevethető rohamlöveggel és négy Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélossal,[1040] valamint nyolc 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúval rendelkezett. A páncélgránátosok harcoslétszáma egy közepesen erős, egy átlagos és három gyenge zászlóaljban körülbelül 800 fő volt. Egy további páncélgránátoszászlóalj az 1. páncéloshadosztály alárendeltségében harcolt. A tüzérséget négy könnyű és három nehéz üteg alkotta. A védelemre csak korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 40 százalék volt.[1041] December 5-én a 2. Ukrán Front újabb támadást indított Budapesttől keletre. A Heréd és Lőrinci között elhelyezkedő 18. SS-páncélgránátos-hadosztálynál a szovjet lövészerők nagyszámú páncélos támogatásával helyenként hat kilométer mélyen is betörtek a német vonalakba.[1042] Az SS-páncélgránátosok egy része ismét elmenekült. A 40/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj Lőrincitől

nyugatra, a nyílt terepen próbált megkapaszkodni. A hadosztály harcálláspontja ekkor Erdőtarcsán volt.[1043] December 6-án a szovjetek 15 kilométer szélességben és körülbelül 30 kilométer mélyen törtek át a német vonalakon Aszód és a Gyöngyöspatától nyugatra húzódó vasútvonal között, majd elfoglalták Szirákot. A hadosztály részei a 357. gyaloghadosztály kisebb kötelékeivel együtt Acsa és Aszód, illetve Szirák és a Gyöngyöspatától nyugatra lévő vasútvonal között reteszállásokat létesítettek keleti, illetve nyugati arcvonallal.[1044] A 18. SS-páncélgránátos-hadosztály harcálláspontja Balassagyarmatra települt. Trabandt SSOberführer hamarosan utasítást kapott, hogy szállja meg Szécsényt, és a helységen átvezető utat tartsa szabadon. Az áttelepült hadosztály-harcálláspont a templomnál volt. Ide érkezett be a 18. SS-tábori pótzászlóalj is, amely a kiképzés mellett a település körkörös védelmét is ellátta.[1045] December 7-én a 39. SS-páncélgránátos-ezred megmaradt két gyenge zászlóalja Pásztótól délre, Szurdokpüspökinél harcolt, s csatlakozott a 4. SS-páncélgránátos-hadosztályhoz. Az ezred jobbszárnyán a 40. SS-páncélgránátos-ezred volt bevetve. A 40. SS-páncélgránátos-ezred három zászlóalja az alárendelt 18. SS-páncélos-felderítőosztály két századával együtt Csécse, Buják, Ecseg és Kozárd településeken védekezett a szovjetek heves oldaltámadásai ellen. Alsótoldot a 40/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj megvédte egy szovjet támadással szemben, majd Szécsény felé vonult vissza. Az Alsótold és Szécsény között kialakult, mintegy 12-15 kilométer széles rést csupán a beérkező 46. gyaloghadosztály felderítőosztályának támpontszerű védelme fedezte. December 8-án a 40. SS-páncélgránátos-ezred részei Csécsét még tartották. A település és Buják között a 40/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj és a 18. SS-páncélos-felderítőosztály volt védelemben.[1046] December 9-én az SS-páncélgránátosok ismét visszaverték a szovjetek zászlóalj erejű támadásait Buják ellen és onnan délkeletre. A kialakult betöréseket felszámolták.[1047] Aznap a szovjetek elfoglalták Balassagyarmatot és Szécsény felé nyomultak előre. Julius Riepe SS-Sturmbannführer 40/I. SS-páncélgránátos-zászlóalja már beérkezett oda és a helységtől öt kilométerre nyugati és délnyugati irányban állásokat létesített. A támadó szovjetek elől az SSpáncélgránátosok ismét visszaözönlöttek. Riepe és a helyszínen harcoló 46. gyaloghadosztály felderítőosztályának egy tisztje feltartóztatta és újra állásba parancsolta őket. Időközben a 18. SSlégvédelmi tüzérosztály 8,8 cm-es lövegei is megérkeztek. A szovjetek előretörése néhány harckocsijuk kilövése után elakadt.[1048] Aznap a hadosztály zöme már ismét a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály alárendeltségében harcolt. A 18. SS-páncélgránátos-hadosztály ezen erőinek három bevethető rohamlövege, három Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosa és négy 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúja volt. A páncélgránátosok harcoslétszáma egy átlagos, egy közepesen erős és egy gyenge zászlóaljban mintegy 600 főre rúgott. A 46. gyaloghadosztály alárendeltségében harcoló 40/I. SSpáncélgránátos-zászlóalj alig több mint 100 harcképes katonával rendelkezett.[1049] December 10-én a szovjetek egész nap sikertelenül támadták Szécsényt nyugati és délnyugati irányból. Bevetett 18 páncélosukból a németek 17 darabot lőttek ki.[1050] Riepe és dr. Hans Lipinski SS-Obersturmführer, a 18/1. SS-légvédelmi tüzérüteg[1051] parancsnoka a Szécsény körüli harcokért 1945 januárjában megkapták a Vaskereszt Lovagkeresztjét.[1052] A 18. SS-tüzérezred tüzelőállásai a helységtől keletre voltak. A hadosztály-harcálláspont először a szécsényi kastélyban települt, majd 12-én áthelyezték Salgótarjánba. A 39. SS-páncélgránátos-ezred Pásztótól öt kilométerre délre harcolt. Jobbra tőle Csécse, Buják és Ecseg területén a 40. SS-páncélgránátos-ezred és a 18. SS-páncélos-felderítőosztály állásai húzódtak. A páncélos-felderítőosztály parancsnokságát az elvezényelt Sonne helyett Kurt Wagner SS-Hauptsturmführer vette át.[1053] December 10. után ismét nyugodtabb időszak következett. A 2. Ukrán Front megint leállította támadását. December 12-én a 40. SS-páncélgránátos-ezred feladta Csécsét és Ecsegre vonult vissza, ahol már elkészített lövészgödrök és lövészárok-részek voltak.

December 13-án a németeket helyi összecsapások során lassan szorították vissza a szovjetek. December 14-én a 18. SS-páncélos-felderítőosztály maradványait bekerítették Ecsegen. Másnap hajnalban kitörtek és Kozárdnál csatlakoztak a 40. SS-páncélgránátos-ezredhez. December 15-én helységet a 40/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljon kívül az SS-páncélosfelderítők is védték, de ennek ellenére a szovjetek még aznap elfoglalták. December 16-án a hadosztály törzsét Losoncon keresztül szlovák területre, Selmecbányára vezényelték. A körzetben tervezték a hadosztály újabb felállítását. Ide irányították a nélkülözhető vonat- és hadtápalakulatokat, valamint a szétvert kötelékeket is. Az arcvonalban csak a saját rohamlövegekkel és egy tüzérüteggel megerősített két SSpáncélgránátos-ezred még harcképes részei maradtak (három gyenge zászlóaljban összevonva). A 18. SS-páncélgránátos-hadosztály ezen részei – kivéve a Szécsénynél még mindig kitartó 40/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljat – a továbbiakban a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály alárendeltségében, annak kötelékeivel együtt december 31-ig harcoltak magyar területen.[1054] A 40/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj harccsoportja a német szárazföldi haderő csapataival közösen december 28-ig tartotta Szécsényt.[1055] December 16-án a hadosztály még harcoló részei három bevethető rohamlöveggel, két Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélossal és négy 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúval rendelkeztek. Három másik ilyen páncéltörő ágyú a 46. gyaloghadosztály-harccsoport alárendeltségében volt. A páncélgránátosok harcoslétszáma két gyenge és egy leharcolt zászlóaljban alig több mint 250 főt tett ki. A 18. SS-tüzérezred egy nehéz ütege a 4. SSpáncélgránátos-hadosztálynál, két könnyű és két nehéz ütege pedig a 46. gyaloghadosztályharccsoport alárendeltségében harcolt.[1056] December 19-én és 20-án a 40. SS-páncélgránátos-ezred kötelékeit – kivéve az ezredközvetlen alakulatok egy részét – kivonták Kisbárkánynál húzódó állásaikból és Salgótarján– Losonc útvonalon a szlovákiai Korponára vezényelték. December 23-án a hadosztály három harcképes rohamlövege a 76. gyaloghadosztálynak, két Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosa pedig a 4. SS-páncélgránátos-hadosztálynak volt alárendelve. A két SS-páncélgránátos-ezred maradványai egy átlagos zászlóaljban összevonva (körülbelül 200 főnyi harcoslétszámmal) a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály csapataival harcoltak. A 18. SS-tüzérezred egy nehéz ütege is szintén ennél a hadosztálynál volt bevetve. A szlovák területen állomásozó hadosztálytörzs alárendeltségében volt a német légierő 81. biztosító zászlóalja, a „Dirlewanger” SS-rohamdandár[1057] egy zászlóaljnyi ereje, az SS 14. fegyveres-gránátoshadosztályának egy zászlóalja, a 182. tartalékhadosztály egy zászlóalja, egy magyar zászlóalj és a 76. gyaloghadosztály utászzászlóalja. A 18. SS-tüzérezred két könnyű és két nehéz ütege is ide települt.[1058] December 30-án a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály alárendeltségében harcoló 39. és 40. SSpáncélgránátos-ezredek maradványai összesen alig több mint 100 fős harcoslétszámmal és egy bevethető 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúval rendelkeztek.[1059] A 18. SS-páncélgránátos-hadosztály 1944. decemberi élőerő-vesztesége 65 halott (ebből hat tiszt), 287 sebesült (ebből három tiszt) és 105 eltűnt, összesen 457 fő volt.[1060] Ezzel együtt a hadosztály magyar területen körülbelül 2600 főnyi veszteséget szenvedett. A 18. SS-páncélgránátos-hadosztályt szlovák területen ismét feltöltötték, miután megmaradt nehézfegyvereit 1945. január elején átadta a 4. SS-páncélgránátos-hadosztálynak. Január végéig a hadosztály új páncélvadászosztályt kapott és páncélososztályát is két vegyes páncélosszázadra töltötték fel. A 18. SS-tüzérezrednél egy IV. osztályt is szerveztek. A hadosztály 1945. január végén Felső-Sziléziában került ismét bevetésre. A hadosztály 1945. február közepétől március elejéig Ratibor térségében folytatott védelmet. Március elején részt vett a szovjetek Gross-Neukirch körüli Odera-hídfője ellen indított támadásban, majd pedig március 15-től tovább védekezett Coseltől nyugatra. A támadó szovjetek elől csapatai Deutsch-Müllmenig vonultak vissza. Március 25-ig a hadosztály nyugati irányban, Leobschütz körzetébe tört át.

A 18. SS-páncélgránátos-hadosztály április elején tartalékban állt Schweidnitztől nyugatra. Az ismét szétvert hadosztály maradványaiból szervezett harccsoport április-májusban először Jägerndorf körzetében, a Neisse folyótól délre harcolt, majd május 8-10. között Prágától északra, az Elba melletti Melník körzetében szovjet hadifogságba került.[1061]

17. A 22. „Maria Theresia” SS-önkéntes-lovashadosztály (22. SS-Freiwilligen-Kavallerie-Division „Maria Theresia”) 1944. április 29-én az SS Vezetési Főhivatala a magyarországi népi németekre és Magyarország lóállományára alapozva – egyelőre hadrendi szám és elnevezés nélkül – elrendelte egy SS-önkéntes-lovashadosztály (SS-Freiwilligen-Kavallerie-Division) felállítását magyar területen. A rendelkezés értelmében a szervezést 1944. május 1-én kellett megkezdeni, s a hadosztálynak 1944. október 30-ig el kellett érnie a hadrafoghatóságot. Az SS Vezetési Főhivatalának a hadosztály felállításáról szóló 1070/44 sz. utasításának második pontja szerint az alakulat megjelölését egy későbbi rendelettel pontosítják. Himmler az SS-lovashadosztály felállításának közvetlen felelősévé Georg Kepplert, a magyarországi WaffenSS erők parancsnokát tette meg. A hadosztály állományának nagy részét az 1944. április 14-i német-magyar államközi egyezmény során behívót kapott magyarországi népi németek tették ki. Rajtuk kívül azonban a hadosztálynak magyar származású tagjai is voltak, egy részüket maga a Honvédelmi Minisztérium adta át az SS-nek. A Waffen-SS második lovashadosztályának alapját a 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztály koveli harcokból kivont 17. SS-lovasezrede képezte. Egyúttal az ezred korábbi parancsnokát, August Zehender SS-Brigadeführert bízták meg az új önkéntes-lovashadosztály vezetésével is. A hadosztály 1. (hadműveleti) vezérkari tisztje a német szárazföldi haderő (Heer) őrnagya, Erhard Mainke lett. A szervezés kezdeti fázisában a hadosztály hadrendi számmal nem rendelkezett. Miközben a hadosztály-közvetlen alakulatok szám nélkül szerveződtek, a lovasezredeket átmenetileg 1-3. számmal látták el. A hadosztály májusban eltervezett, de végül csak részben megvalósult hadrendje az alábbi volt: – (1.) SS-önkéntes-lovasezred; – (2.) SS-önkéntes-lovasezred; – (3.) SS-önkéntes-lovasezred; – SS-önkéntes-tüzérezred; – SS-páncélos-felderítőosztály; – SS-páncélvadászosztály; – SS-rohamlövegosztály; – SS-légvédelmi tüzérosztály; – SS-utászzászlóalj; – SS-híradóosztály. A három lovasezredből 1944 kora nyarán gyakorlatilag még csak kettő létezett (a korábbi 17. SS-lovasezredből létrehoztak egy újabbat). A lovasezredek 1944. májusától Budapest, Kisbér és Győr térségében megkezdték ki-, illetve átképzésüket. A hadosztály tüzérezredének részeit Bicske, Páty és Zsámbék körzetébe irányították, míg a híradóosztály kiképzése 1944. júniusától Bián és Torbágyon vette kezdetét. Június 30-án a hadosztály teljes létszáma 4914 fő volt (ebből 96 tiszt, 570 altiszt és 4248 fő közkatona). Tekintettel arra, hogy a hadosztályban nemcsak behívók útján „kényszersorozott” magyarországi népi németek, hanem magyar származású önkéntesek is voltak, valamint, hogy lóállományát főleg helyi beszerzések útján biztosították, 1944. júliusában a lovashadosztály rövid időre a „Magyarország” SS-hadosztály (SS-Division „Ungarn”) elnevezést kapta. Többek között a Honvédelmi Minisztérium nyomására, ezt az elnevezést 1944. szeptemberében visszavonták. Ezzel egyidejűleg az alakulat az SS Vezetési Főhivatalától megkapta végleges hadrendi számát és mellette – továbbra is utalva vegyes összetételére – a magyar átszámozást is, így elnevezése 22.

(magyar) SS-önkéntes-lovashadosztály (22. SS-Freiwilligen-Kavallerie-Division [ungarische]) lett. A hadosztály „átszámozását” az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályának létrehozásakor, 1944. novemberében megszüntették. 1944. június-július fordulóján az SS légvédelmitüzér-kiképző- és pótezrede, valamint a 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztály 8. SS-légvédelmi tüzérosztályának közreműködésével Pátka és Székesfehérvár térségében felállították a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály légvédelmi tüzérosztályát is. Az egység parancsnoka Harry Weckmann SS-Hauptsturmführer lett. Az osztály állománya ekkor kilenc tisztből, valamint 528 altisztből és közkatonából állt. Ezeknek 50 százaléka birodalmi német, 25 százaléka magyarországi népi német és 25 százaléka magyar, illetőleg ukrán nemzetiségű volt. Amikor a 22. SS-légvédelmi tüzérosztály elérte a hadrafoghatóságot, hadrendje, létszáma és eszközállománya az alábbi volt: Alakulat Fegyverzet és logisztikai eszközök 1. üteg 4 db 8,8 cm-es légvédelmi löveg, 1 db 2 cm-es egycsövű lgv. gépágyú 2 db MG 151/2 típusú lgv. gépágyú 4 db (8 t) vontatójármű 2 db (3t) tehergépkocsi 1 db Kfz. 12 típusú gépjármű 2. üteg 2 db 3,7 cm-es egycsövű lgv. gépágyú 2 db 3,7 cm-es önjáró lgv. gépágyú 1 db MG 151/2 típusú lgv. gépágyú 2 db (3 t) vontatójármű 1 db (3 t) tehergépkocsi 8 + 1 (Kfz. 12) db gépjármű 3. üteg 6 db 2 cm-es egycsövű lgv. gépágyú 2 db MG 151/2 típusú lgv. gépágyú 6 + 1 (Kfz. 12.) db gépjármű 1 db (3 t) tehergépkocsi törzs 4 db 2 cm-es egycsövű lgv. gépágyú 2 db MG 151/2 típusú lgv. gépágyú 10 + 3 (Kfz. 12) gépjármű 1 db Kfz. 15 típusú gépjármű

Személyi állomány 2 tiszt, 128 altiszt és közkatona

1 tiszt, 126 altiszt és közkatona

1 tiszt, 132 altiszt és közkatona 5 tiszt, 142 altiszt és közkatona

1944 késő nyarán tovább folytatódott a kiképzés. Kisbér és Bábolna térségében megalakult a hadosztály harmadik lovasezrede is. Hamarosan a páncélvadászosztályt is megszervezték, amely csak 1944. októberében kapott 21 Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélost. Utóbbiakból pótlás az alakulat fennállása során a továbbiakban nem érkezett. Szeptemberben felállították a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály utászzászlóalját is (parancsnoka Karl-August Fritsche SS-Sturmbannführer). A zászlóalj zöme még a hónap végén Ercsiben, az egyenruhakiosztást követően bevagonírozott, míg az alakulat néhány utászkiképzője továbbra is Magyarországon, a Veszprém (ma: Komárom-Esztergom) megyei Súron maradt. A hadosztály utászainak ki-, illetve átképzését a lengyelországi Krakkóban folytatták. Négyhónapi ottartózkodásukat követően, 1945. januárjában az alakulatot Frankfurtba szállították. A 22. SSutászzászlóalj a Frankfurt környéki harcokban esett át a tűzkeresztségen, majd visszavonult a németországi Halböbe, ahol 1945 márciusában a szovjet csapatok bekerítették. A zászlóalj a gyűrűben szinte teljesen felmorzsolódott, s mindössze néhány tagja érte el a saját vonalakat az 1945. május 2-án végrehajtott kitörés során. 1944 kora őszére a hadosztály összes csapatteste megalakult és a hadrendi szám kiosztásával egyidőben már megtörtént ezen alakulatok át-, illetve beszámozása is. A Waffen-SS második lovashadosztálya a „Maria Theresia” elnevezést csak 1944 novemberében kapta meg. Hajtókajelzése az osztrák császárnő és magyar királynő – állítólagos – kedvenc növényére utalva a búzavirág lett. 1944. szeptember 20-án a hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztásai az alábbiak voltak: – Teljes létszám (leszámítva az Ameiser-harccsoportot): 12 453 fő; – hadosztályparancsnok: August Zehender SS-Brigadeführer, a Waffen-SS vezérőrnagya; – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Erhard Mainke vezérkari őrnagy; – hadosztálytörzs térképész-csoporttal, haditudósító-szakasszal és táboricsendőr-szakasszal;

– 52. (korábban 1.) SS-lovasezred (Harry Wiedemann SS-Sturmbannführer): – 1-4. lovasvadron, 5. (aknavető-) svadron, 6. (nehézfegyver-) svadron; – 53. (korábban 2.) SS-lovasezred (Anton Ameiser SS-Sturmbannführer): – 1-4. lovasvadron, 5. (aknavető-) svadron, 6. (nehézfegyver-) svadron; – 54. (korábban 17., majd 3.) SS-lovasezred (Walter Bornscheuer SS-Sturmbannführer): – 1-4. lovasvadron, 5. (aknavető-) svadron, 6. (nehézfegyver-) svadron; – 22. SS-önkéntes-tüzérezred (Wilhelm Leppert SS-Obersturmbannführer): – I. tüzérosztály (Gustav Etzler SS-Hauptsturmführer) – 1-3. könnyű üteg 10,5 cm-es fogatolt tábori tarackkal; – II. tüzérosztály (ismeretlen) – 4-6. könnyű üteg 10,5 cm-es fogatolt tábori tarackkal; – III. tüzérosztály (Willi Bauer SS-Hauptsturmführer) – 7-8. könnyű üteg 10,5 cm-es fogatolt tábori tarackkal, 9. nehéz üteg gépvontatású 15 cm-es tábori tarackkal; – 22. SS-páncélos-felderítőosztály (Karl Waller SS-Sturmbannführer): – 1. (páncélgépkocsi-) svadron, 2-4. (VW-) svadron, 5. (nehézfegyver-) svadron, ellátó század; – 22. SS-páncélvadászosztály (Wilhelm Burböck SS-Hauptsturmführer): – 1. (vontatott páncéltörőágyús-) század, 2-3. (vadászpáncélos-) század; – 22. SS-légvédelmi tüzérosztály (Harry Weckmann SS-Hauptsturmführer): – 1. (8,8 cm-es) üteg, 2. (3,7 cm-es) üteg, 3. (2 cm-es) üteg; – 22. SS-utászzászlóalj (Karl-August Fritsche SS-Hauptsturmführer): – 1-3. gépkocsizó utászszázad, könnyű hadihíd-oszlop; – 22. SS-híradóosztály (Hans Kiesewetter SS-Hauptsturmführer): – 1. (távbeszélő-) század, 2. (rádiós-) század, könnyű híradóoszlop; – 22. SS-tábori-pótzászlóalj (?): öt kiképzőszázad; – 22. SS-hadosztályt ellátó csapatok; – 22. SS-állatorvosi osztály; – 22. SS-egészségügyi osztály; – 22. SS-gazdasági osztály.

Az Ameiser-harccsoport

Románia 1944. augusztus 23-i átállását követően a szovjet Vörös Hadsereg csapatai számára lehetővé vált a Keleti-Kárpátok megkerülése, s Erdélyen keresztül a hadászati jelentőségű Kárpátmedencébe való betörés. A német Dél-Ukrajna Hadseregcsoportnak minden rendelkezésre álló erőre szüksége volt ahhoz, hogy arcvonalát megszilárdítsa. Szeptember 11-én már kilátásba helyezték, hogy az Erdélyben harcoló csapatok megerősítésére szánt német erők között a 22. SSönkéntes-lovashadosztályt is az arcvonalba irányítják, s későbbi lehetséges bevetési helyéül Kolozsvár és Nagyvárad térségét jelölték meg. Mivel azonban a 13-án már a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport alárendeltségébe helyezett hadosztály szeptember elején még valójában kiképzés alatt állt, ezért állományából végül is egy harccsoportot állítottak fel, amelynek szervezését szeptember 14-én kezdték meg. A hadosztály részeiből létrehozott megerősített ezredcsoport parancsnoka Anton Ameiser SSSturmbannführer lett. A körülbelül 1000 fős összlétszámú, négy svadronból és egy – a légvédelmi tüzérosztályból harcképes elmeiből kialakított – ütegből álló Ameiser-harccsoportot várható beérkezését követően, szeptember 21-től a német LVII. páncéloshadtestnek szándékoztak alárendelni. Vörös János, a honvéd vezérkar főnöke Heinz Guderiannak írott szeptember 17-i levelében – miközben kifogásolta a térségbe irányított német erők csekély mennyiségét – a hadosztállyal kapcsolatban megjegyezte, hogy „a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály valószínűleg nem tesz ki egy ezredet, ezért szállításuk csupán 8/100 vasúti tengelyen javasolt.” A hadosztály ezredcsoportjának szállítása Arad irányába a következő napokban megkezdődött. A Tisza vonaláig – általában Szeged célállomással – a szállításokat a magyar fél végezte. 1944. augusztus 31-én a Tiszától Keletre levő vasútvonalak a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport vasúti szállításait koordináló tábornok (Gen. des Transportwesens Südukraine) irányítása alá kerültek. Szeptember 21-én a német LVII. páncéloshadtestet, s vele a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály harccsoportját a frissen megalakult magyar 3. hadseregnek rendelték alá. A harccsoport aradi célállomását a szovjet-román csapatok időközben elfoglalták, így az Ameiser-ezredcsoport katonái a nyílt vasúti pályán voltak kénytelenek kirakodni. Szeptember 22-én a LVII. páncéloshadtest egy Temesvár irányú támadást tervezett, melyhez azonban elengedhetetlen volt az utánpótlás és csapaterősítések, elsősorban az Ameiserharccsoport (másodsorban a magyar 23. tartalékhadosztály) beérkezése. Az Ameiser-harccsoport beérkezését követően az LVII. páncéloshadtest felderítő köteléke lett volna. Szeptember 22-én azonban a helyzet a 3. hadsereg arcvonalán súlyosbodott, mivel a magyar IV. és VII. hadtest csatlakozásán, a romániai Kisjenő (ma Chisineus-Cris) és Zaránd (ma Zerind) között, hajnali 06.00 órakor szovjet lövészgyalogság tört előre. E két helység már csak mindössze 15-20 kilométerre volt Gyulától, s a trianoni magyar határtól. A Fekete-Körös zerindi hídjánál mindössze egy magyar utászszakasz védekezett. A válságos helyzetben az LVII. páncéloshadtest parancsnoksága este 11 óra 45 perckor rádiótávmondatban tette fel a kérdést a Dél-Ukrajna Hadseregcsoportnak, hogy „hol késik az Ameiser SS-lovasezred szállítmánya?” (Wo bleiben Transporte SS-Reiter-Regiment Ameiser?) Szeptember 23-án a magyar 3. hadsereg parancsot kapott, hogy a trianoni magyar határt egyre jobban megközelítő szovjet-román csapatok előrenyomulását lassítva, halogató harcokat vívjon. Az időközben beérkezett, majd Békéscsaba környékén gyülekező Ameiser-harccsoportnak ezen belül azt a feladatot adták, hogy Gyula–Nagyszalonta irányában támadva, lezárja a magyar IV. és VII. hadtestek közötti hézagot, majd pedig fenn kellett tartania a két hadtest közötti összeköttetést. Szeptember 25-én hajnalban a magyar 3. hadsereg parancsnoksága utasította az Ameiserharccsoportot és az 1. honvéd páncéloshadosztályt (mindkettő alárendelve a német LVII. páncéloshadtestnek), hogy hajtsanak végre támadást a Fehér-Körös jobbpartja mentén, majd foglalják vissza a korábban a magyar hadtestek által elvesztett Székudvar és Kisjenő falvak közötti vonalat. Amint az Ameiser-harccsoport és a magyar 1. páncéloshadosztály kiváltak a magyar határtól délre folyó harcokból, még a nap folyamán Gyula északnyugati térségébe, a hadsereg balszárnyára kellett vonulniuk. A harccsoport a Gyula–Sarkad–Szalonta vonalon ásta be magát,

málhája nagy részét Gyulán hagyta. Tőle jobbra, Gyulától délnyugatra védekezett a magyar 1. páncéloshadosztály. Szeptember 26-án a német LVII. páncéloshadtest azt az utasítást kapta, hogy főbb erőivel – a neki alárendelt magyar 1. páncéloshadosztállyal és az Ameiser-harccsoporttal – a Gyula térségében kibontakozó szovjet támadást továbbra is tartóztassa fel. Ennek során a harccsoport Nagyvarjas környékén hajtott végre kisebb ellenlökést, míg az 1. honvéd páncéloshadosztály Kétegyházáról támadva elfoglalta Eleket. A következő napokban a harccsoport továbbra is a Sarkad–Szalonta vonalon volt védelemben, 28-án ellenlökésével visszafoglalta Méhkerék települést, majd annak körzetében október elejéig védekezett. Közben mind jobban körvonalazódott az október 1-jétől „Zigeunerbaron” (Cigánybáró) fedőnévvel ellátott hadművelet terve, amelynek célja a szovjet-román csapatok visszaszorítása volt az erdélyi hegyekbe és lehetőség szerint téli állások elfoglalása a Kárpátok vonalán. A tervekben szerepet kapott a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály harccsoportja is. Az elképzelések szerint a hadművelet kezdetekor a hadosztály ezredcsoportja az 1. honvéd huszárhadosztállyal együtt a magyar 3. hadsereg alárendeltségében, annak „E” támadó csoportjába (Stossgruppe E) lett volna beosztva. E csoportosításnak azt a feladatot szánták, hogy állásaikból keleti irányban előretörve megsemmisítsék a 6. hadsereg által leválasztott szovjet csapattöredékeket, majd az északabbra levő völgyekben, azok lezárása céljából – az időközben felszabaduló páncéloserőkkel együtt – indítsanak támadást. Ezzel egyidejűleg a magyar 3. hadseregnek még egy kisegítő csapást kellett indítania, mégpedig a Marostól északra, keleti irányban. A feladatot a „D” támadó csoportjára (Stossgruppe D) bízták, amely a 3. hadseregnek alárendelt német LVII. páncéloshadtestnek lett volna alárendelve. A hadtest a 4. „Polizei” SSpáncélgránátos-hadosztályból, a magyar 1. páncéloshadosztályból, a magyar 23. tartalék- és 20. gyaloghadosztályból állt volna. A hadművelet későbbi fázisában az Ameiser-harccsoportot (és a magyar 1. huszárhadosztályt is) a német LXXII. különleges rendeltetésű hadtestparancsnokságnak rendelték volna alá, amelynek a Karánsebes–Gyulafehérvár vonalat kellett volna elérnie, alárendeltségében a német 23. páncélos- és 76. gyaloghadosztályokkal, valamint a magyar 4. tábori póthadosztállyal. A Cigánybáró-terv végrehajtására azonban a szovjetromán tiszántúli hadműveletek miatt nem került sor. A végrehajtására összevont csapatokat végül is az alföldi páncéloscsatában vetették be. Október elején a harccsoport Gyula észak-keleti térségében lassította a szovjet csapatok térnyerését, de 7-én a magyar 3. hadsereg parancsnokságának szándékai szerint a 22. SSönkéntes-lovashadosztály ezredcsoportjának vissza kellett húzódnia a Szeghalomtól délre elhelyezkedő Körösladányig, a Sebes-Körös hídjáig, ahol hídfőállást kellett kialakítaniuk. Mielőtt azonban erre sor került volna, 8-án a harccsoportot északról és délről szovjet csapatok kerítették be. E helyzet megoldására az SS-harccsoport elképzelése az volt, hogy miután a szovjetek gyűrűjét áttörték, nyugat felé, Gyoma–Mezőtúr irányában megkísérlik a saját vonalak elérését. Október 9-én az Ameiser-harccsoport, kivágva magát a Komáditól 10 kilométerre déli irányban levő térségből, nagyjából 600 fős megmaradt állományával nyugati irányban, a német-magyar vonalak felé áttört. Egy csatorna hídján való átkelés során a szovjetek elhárító tüze súlyos veszteségeket okozott, s így a harccsoport részei megpróbáltak a folyón úszva átkelni. Mindezalatt öt úszni nem tudó katona a vízbe fulladt. A harcok során a hadosztály ezredcsoportja részekre szakadt. Az ezredcsoport törzsét és 164 embert Houber SS-Untersturmführer vezetésével a szovjetek elvágták a zömtől. Közülük október 30-án csak 47 ember érte el a magyar-német vonalakat Dunaföldvárnál. Az Ameiser-harccsoport bekerítést túlélt többi tagja a környéken harcoló német alakulatokba lett beosztva, s egyes kisebb csoportjai ily módon október végéig harcoltak az alföldi páncéloscsatában. Október 13-án a hadosztály egyik ilyen töredékcsoportja állítólag a debreceni repülőtér közelében, felsőbb utasításra kivégezte a 106/304. kisegítő munkaszolgálatos-század tagjait. A 62 zsidó származású szökött munkaszolgálatost korábban a debreceni Széchenyi utcai Süketnéma Intézetből hurcolták el az SS-katonák, majd magyar csendőrökkel együtt kísérték őket a városhoz közeli apafai lőtérre, ahol a gyilkosságokat végrehajtották. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztálynak

ekkor csak azok a tagjai tartózkodhattak a térségben, akik az előző napokban Komádi körzetében a német 23. páncéloshadosztály vonalait érték el. Az ezredcsoport eredményeiről és veszteségeiről csak részleges adatok állnak rendelkezésünkre. A 22. SS-légvédelmi tüzérosztályból kialakított üteg a harcok során 15 halottat, valamint 21 sebesültet vesztett, további négy fő pedig eltűnt. Az anyagi veszteség: egy 8,8 cm-es légvédelmi ágyú vontatójárművével együtt, egy 2 cm-es légvédelmi gépágyú, egy három- tonnás tehergépkocsi, valamint egy Kfz. 12 típusú személygépkocsi és két motorkerékpár. A harccsoport ütege a harcokban megsemmisített 15 tehergépkocsit, valamint kilőtt további két harckocsit is. November 3-án a harccsoport parancsnokát, Anton Ameiser SS-Sturmbannführert teljesítményéért a Vaskereszt Lovagkeresztjével tüntették ki.

A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály részvétele a nyilas hatalomátvételben Az 1944. szeptember 10-én kezdődő tárgyalássorozaton Adolf Hitler elrendelte, hogy Magyarország német szövetségi rendszerben tartására dolgozzanak ki terveket. A „Panzerfaust” művelet végrehajtását meghatározatlan határidővel 1944. október 2-án hagyták jóvá, az akció részleteit azonban már Budapesten rögtönözték. A művelet legfelsőbb szintű parancsnokává az október 13-án Budapestre érkező Erich von dem Bach-Zelewski SS-Obergruppenführert bízták meg. A várható német beavatkozás katonai terhei a Budapest térségében lévő német alakulatokra, elsősorban a 22. SS-önkéntes-lovashadosztályra hárultak. (Október 8-án ezen kívül csak egy [SS-] rendőr-zászlóalj volt a főváros körzetében.) Ennek megfelelően a „Panzerfaust” művelet előkészületeinek irányítója Bach-Zelewski távollétében, 1944. október 4-től 13-ig, a 22. SS-önkénteslovashadosztály parancsnoka, August Zehender SS-Standartenführer lett. Közben a Pilisvörösvár–Érd térségében összpontosított hadosztály felállítása – október 14-i adatok alapján úgy tűnt – a végéhez közeledett, s az előreláthatólag 10 nappal a hivatalos határidő letelte előtt, október 20-án befejeződik. A hadosztály teljes létszáma 14-én körülbelül 13 000 fő volt. A nyilas hatalomátvétel katonai műveleteinek végrehajtására a 22. SS-önkénteslovashadosztály körülbelül 8000 fős kontingense mellett a hadosztálynak rendelték alá Ney Károly vezetése alatt a KABSZ-ból már csoportjaikkal az SS-be lépett magyar önkénteseket, valamint október 15-én hajnalban a német szárazföldi haderő (Heer) 503. nehézpáncélos-osztályát is. Horthy kormányzó proklamációja október 15-én, vasárnap 13 óra 10 perckor, majd 14.00 órakor is elhangzott a magyar rádióban. A Budapesten lévő német (és nyilas) csapatok – köztük a lovashadosztály részeivel – azonnal megkezdték a főváros fontosabb útjainak és hídjainak lezárását, amely manőverek mindegyike a Várhegy elszigetelését célozták. Mindezzel párhuzamosan zajlott a magyar katonai laktanyák lefegyverzése is. A Várhegy ostromát – azaz magát a „Panzerfaust” műveletet – azonban másnap hajnali 06.00 órára kellett halasztani, mivel az abban alkalmazni kívánt német harckocsik még nem vonultak fel teljes létszámmal. Éjféltől kezdve a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály erői teljesen körülzárták a Várat, miközben október 16-án, hétfőn hajnalban kisebb német alegységek tovább folytatták a főváros megbénítását célzó műveleteiket. Az éjjel folyamán a Vár környékén német harcfelderítő járőröket észleltek, amelyek helyenként egészen megközelítették a védők állásait. Hajnali 04.00 órakor Lázár Károly testőr altábornagy megkapta a jelentést, hogy a Vár lábánál gyülekező német harckocsik és a kíséretüket adó gyalogság támadáshoz rendeződik. Fél órával később, 04 óra 30 perckor a németek tűztilalmat rendeltek el azzal a feltétellel, hogy azt a magyarok oldaláról egy ellenállást megtiltó parancs követ. Mivel a német parancsnokoknak nem volt tudomása a Lakatos Géza miniszterelnök és Veesenmayer birodalmi követ közötti tárgyalásokról és az annak eredményeképpen a Testőrségtől visszavont tűzparancsról, hajnali 06.00 órakor kezdetét vette a Vár ostroma.

Az Otto Skorzeny SS-Sturbannführer vezette főerők északról, a Bécsi kapun keresztül készültek a magyar kormányzati negyed birtokbavételére. A menetoszlopban az aknamentesítést végző utászok mögött haladt Skorzeny VW Kübelwagene, mögötte haladt négy darab Tiger B típusú nehézharckocsi az 503. nehézpáncélos-osztálytól. Az elöl haladó 200-as toronyszámú századparancsnoki harckocsiban hatodikként a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály magyarul is jól beszélő katonáját helyezték el, aki összekötőként a német harckocsizók számára elsősorban az útmutatásban és a nyelvi akadályok leküzdésében segédkezett. A nehézharckocsik mögött haladt a tehergépkocsikon szállított gyalogság, sorrendben az 500. rohamutász-zászlóalj csoportja, majd a Jagdverband Mitte 2. és 3. százada, s végül a 600. SSejtőernyős-zászlóalj egy része. Ugyanezen az útvonalon a támadás második hullámát a 22. SSönkéntes-lovashadosztály katonái által kísért, két darab Tiger B típusú nehézharckocsi alkotta. Ugyancsak a lovashadosztály katonái kísérték a Váralja utcán meginduló három német nehézharckocsit is, amelyek Koronaőrség laktanyája felé vették útjukat. A támadás további kisegítő irányában nyugatról a Jagdverband Mitte 1. százada, míg délről – félkörívben – a wienerneustadti hadapródiskola körülbelül 1000 fős zászlóalja kezdte meg a Vár megközelítését. Mivel Lakatos miniszterelnök Lázár altábornagynak kiadott utasítása (a testőrök ne tüzeljenek a közeledő németekre) későn és pontatlanul érkezett meg, körülbelül 20 perces tűzharc bontakozott ki. A szórványos összecsapások során hét német katona és két magyar testőr életét vesztette, míg további 14 német katona és hét magyar megsebesült. A hadosztály zömének első inkább politikai, mintsem katonai bevetése ezzel véget ért, alakulatai rövid időre visszatértek kiképzési körleteikbe. A német halottakat október 20-án ravatalozták fel a Várban, ahol a 22. SS-önkénteslovashadosztály katonái is díszőrséget adtak.

A lovashadosztály harcai a budapesti csatában 1944. október végén – tekintettel a Budapestet mind jobban megközelítő szovjet csapatokra – készültségbe helyezték az elvben még szervezés alatt álló, valójában zömmel még szinte kiképzetlen 22. SS-önkéntes-lovashadosztályt is. Október 25-én közvetlenül a főváros védelmére német részről csak az 1. SS-rendőrezred, valamint a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály állt rendelkezésre. A hadosztály állománya ekkor mintegy 13 000 főből állt, fegyverzete 24 nehéz páncéltörő ágyú, 57 löveg, 486 géppuska és 11 386 egyéb kézifegyver volt. 1944. október 30-án a magyar főváros védelmének megszervezésére a Fretter-Pico seregcsoporton belül a német hadvezetés létrehozta a Budapest-csoportot (Gruppe Budapest), amelynek közvetlen alárendeltségébe helyezték a Zsámbék, Bia és Torbágy körzetében összpontosított 22. SS-önkéntes-lovashadosztályt is. Néhány riadóegységet leszámítva a hadosztály alkotta ekkor lényegében a hadtestcsoport egyetlen seregtestét, ezen kívül állományába jószerivel csak az október 21-én feloszlatott magyar VI. hadtestparancsnokság, valamint a Budapest Harcparancsnokság (Kampfkommandant Budapest) tartozott. A Budapestcsoport parancsnoka a hónap elejétől Magyarországon tartózkodó Karl Pfeffer-Wildenbruch SSObergruppenführer és a Waffen-SS, valamint a rendőrség tábornoka lett, aki beosztása szerint ekkor egyben a magyarországi Waffen-SS csapatok parancsnoka is volt. 1944. november 1-jén a hadosztályt a Fretter-Pico seregcsoportnak rendelték alá, s egyúttal első beérkező részeit – annak ellenére, hogy a hadosztály alkalmazásához hivatalosan Himmler még nem járult hozzá– az Attila-vonal külső, Dunaharaszti és Üllő közötti védőállásainak nyugati, a Csepel-sziget felé eső szárnyába vezényelték. A lovashadosztálynak rendelték alá a Dunaharaszti (Duna folyó) – Soroksár szakaszon sietve kiásott védelmi vonalak megszállására rendelt magyar 1/I. ejtőernyős-zászlóaljat, Tassonyi Edömér százados parancsnoksága alatt. 1944. november 2-án a hadosztályt harcászatilag a Fretter-Pico seregcsoporton belül a Breithpáncéloscsoportnak rendelték alá. A Dunaharaszti– Üllő szakaszon a 22. SS-önkénteslovashadosztály balszárnya a német 13. páncéloshadosztály beérkező részeihez csatlakozott. Tőlük keletre helyezkedtek el a német III. páncéloshadtest további seregtestei: a „Feldherrnhalle”

páncélgránátos-hadosztály harccsoportja, illetve a még szintén beérkezőben levő 8. SSlovashadosztály. Még azon a napon reggel a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály részei – köztük a magyar 1/I. ejtőernyős-zászlóalj –, Dunaharasztitól keletre megütköztek a főváros felé nyomuló szovjet csapatokkal. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály sávjában a 13. páncéloshadosztály harccsoportja ellenlökéseivel visszaszorította a szovjeteket, s 09 óra 15 percre ékei elérték Taksonyt. A 22. SSönkéntes-lovashadosztályhoz a délután folyamán újabb alakulatok már nem érkeztek be. Az éjszaka folyamán Soroksár és Dunaharaszti felé mindkét műúton a szovjetek mintegy negyven harckocsival próbáltak – sikertelenül – Budapest irányában előretörni. 1944. november 3-án folytatódott a szovjet támadás. A 4. gárda-gépesítetthadtest harckocsikkal támogatott csapatai áttörték a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály védelmének harcászati mélységét, s Soroksártól keletre hat kilométerre megközelítették Budapestet. A 13. páncéloshadosztály harccsoportjának ellenlökései miatt azonban a szovjet csapatok nem tudták kifejleszteni támadásukat. A harcok közepette a magyar 1/I. ejtőernyős-zászlóalj, miután meghiúsított egy szovjet gyalogsági támadást, a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály Keitelharccsoportjának (parancsnoka Karl-Heinz Keitel SS-Sturmbannführer) harcait támogatta, s estére Keitel SS-Sturmbannführer parancsára Dunaharaszti térségében közelharcban visszafoglalta a német harccsoport korábban elvesztett állásait. „Alles in Ordnung, danke schön, danke schön Kameraden” – hálálkodott Keitel a magyar ejtőernyősöknek – „Furcsán esett ez a kitörés egy tipikus porosz tiszttől, Keitel tábornagy fiától.” – írta Tassonyi százados emlékirataiban. November 3-án estére a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály által a dunai hídfőállásban tartott terület Dunaharaszti déli szegletétől egészen az Alsónémeditől három kilométerre északra levő útkereszteződésig húzódott. A hadosztálytól kelet-északkeletre a szovjet csapatok elérték Vecsést, Gyált, Monort, Üllőt és Pestszentimrét. Vecsést és Monort a 8. SS-lovashadosztály, illetve a magyar 12. tartalékhadosztály részei és a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály Wolffharccsoportja még aznap este visszafoglalta. Mivel a harcok súlypontja a következő napokban főleg a fővárosba vezető Vecsés–Monor útvonalszakaszra helyeződött át, a 22. SS-önkénteslovashadosztályra nehezedő nyomás valamelyest enyhült. November 4-én a Breith-páncéloscsoportnak alárendelt 22. SS-önkéntes-lovashadosztály, valamint a „szomszédos” 13. páncéloshadosztály által tartott terület változatlan maradt. A lovashadosztálynak alárendelt magyar ejtőernyős csoport szárnyain a szovjetek kisebb támadásokat hajtottak végre. Másnap, november 5-én a hadosztály egész arcvonalán folytatódott a szovjet csapatok támadása, ám számottevő sikereket – főleg a 13. páncéloshadosztály ellenlökései miatt – nem értek el. November 6-án a 22. SS- és 8. SS-lovashadosztályok előzetes felderítés után közösen hajtottak végre támadást az Attila-vonalba beékelődött szovjet csapatok ellen és súlyos harcokat követően több helyen elérték a védővonal részét képező, de a korábbi peremvonal mögött kialakított harckocsiárkot. A harcok során az SS-lovashadosztályok jelentékeny veszteségeket szenvedtek. A támadás során hátramaradó szovjet csapattöredékeket másnap a 8. SS-lovashadosztály részei számolták fel. 1944. november 7-én még folyamatban volt a német „Feldherrnhalle” páncélgránátos- és 13. páncéloshadosztályok átcsoportosítása és felváltása. Arcvonalukat részben a 22. SS-önkénteslovashadosztály beérkező – közvetlen, vagy alárendelt – kötelékei, részben a november 5-ével az Attila-vonalban immár összes alakulatával jelen levő 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztály részei vették át. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály tehát legkésőbb november 8-tól testvérhadosztálya közvetlen szomszédságába került. A két hadosztály csatlakozási pontja Gyál és Vecsés térségében volt, a sávhatárt közöttük az Üllő–Budapest vasútvonal jelentette. November 8-án a szovjetek – valószínűleg felderítési célzattal – kisebb támadást kíséreltek meg Gyál előterének elfoglalására. A harcokra Werner Sass, az ott védekező 22. SS-híradóosztály 2. századának SS-Unterscharführere, az alábbiakban emlékezett vissza: „Mi mint gyalogság voltunk bevetve és november 8-án a reggeli órákban kezdődött az oroszok már várt, nagy támadása állásaink ellen. Ennek következtében a helységet fel kellett adnunk. A helység kijáratánál gyülekeztünk és a délelőtti órákban egy koncentrált ellentámadást hajtottunk

végre. Az oroszoknak ismét ki kellett mennie. A kemény épületharcok során elvesztettük csatlakozásunkat jobboldali szomszédunkkal, ebből kifolyólag nekem azt a parancsot adták, hogy velük az összeköttetést ismét állítsam helyre. A kísérlet során, hogy mindezt megvalósítsam a térdemen megsebesültem és nem tudtam többé járni. Szakaszparancsnokom és két bajtársam védett meg és egy kötözőhelyül szolgáló kertbe cipeltek. Jobb térdem szilánkokra szakadt, s később egy szanitéc-járművel egy budapesti kórházba szállítottak. Ott közölték velem, hogy a térdemet nem lehet megmenteni és amputálni kell. Teljesen kétségbeesetten és deprimáltan kerültem egy kórházvonattal Prágába.” Feltehetően még ezekben a napokban, valószínűleg november 7-én a hadosztály Attila-vonalat tartó harccsoportjainak harckocsitámogatására rendelték alá a 12. SS-rendőr-páncélosszázadot (12. SS-Polizei-Panzer- Kompanie). A század állományába két német gyártmányú Panzer III típusú harckocsi (ebből november 19-i adatok alapján egy sem volt bevethető), kilenc olasz gyártmányú M 15 típusú könnyűharckocsi (19-én négy harcképes), négy olasz gyártmányú M 42 típusú könnyű rohamlöveg (19-én egyik sem bevethető) és egy parancsnoki harckocsi tartozott (19-én harcképes). A hadosztály a 12. SS-rendőr-páncélosszázadon kívül november első felétől még egy SS-rendőrségi alakulatot kapott: legkésőbb 1944. november 7-től a 22. SS-önkénteslovashadosztálynak rendelték alá a Budapest térségében szervezett 1. SS-rendőrezred zászlóaljait is. 1944. november 9-én a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály jobbszárnyán elhelyezkedő harccsoportjai – kihasználva a tőlük keletre támadó német-magyar páncéloscsoport sikereiből adódó szovjet átcsoportosításokat – visszafoglalták a Dunaharaszti és Gyál közötti Kazánkúti-hegy és Bíró-hegy nevű magaslatokat. Még azon a napon, az Ócsa–Budapest vasútvonal mindkét oldalán támadó ezred erejű szovjet kötelék két kilométerre visszaszorította a hadosztály Gyál előterében védekező részeit. A szovjet csapatok betörését másnap, november 10-én a két lovashadosztály közösen végrehajtott ellentámadása szorította vissza, s a csatlakozási ponton Gyál előterében (Gyálpusztánál, amely ma már a falu része), a vasútvonaltól keletre új főellenállási vonalat létesítettek. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztálynak azonban csak kétnapi harc árán, 1944. november 11-én sikerült a szovjet betörést saját szakaszán, vagyis a Vecsés felé vezető vasútvonal nyugati oldalán, Gyálpusztától északkeletre egy kilométerre lévő vasúti hídnál elreteszelnie. Gyál térségének biztosítását követően a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály arcvonala elcsendesedett, s néhány kisebb tüzérségi, valamint század és zászlóalj erejű gyalogsági támadástól eltekintve védőkörletében jelentősebb harccselekmény nem történt. November 12-én a lovashadosztálytól elvezényelték a magyar 1/I. ejtőernyős-zászlóaljat, amelyet Isaszegen helyeztek tartalékba. November 15-én a hadosztály állományába – három lovasezrede mellett – 10 bevethető nehéz páncéltörő ágyú, öt Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélos, a 22. SS-tüzérezred hat könnyű és egy nehéz ütege, valamint az 1. SSrendőrezred három zászlóalja tartozott. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály alárendeltségi viszonyai változatlanok voltak (Fretter-Pico seregcsoporton belül Breith-páncéloscsoport). November 16-án a hadosztály szakaszán harccsoportjai egy század erejű ellenségest támadást hárítottak el, majd 18-án különböző szovjet harcfelderítő csoportokat vertek vissza. A felderítő tevékenységen és a tüzérségi zavarótűzön kívül a 22. SS-önkéntes-lovashadosztálynál továbbra sem volt számottevő harccselekmény. November 20-án a szovjetek ismét az Ócsa–Budapest vasútvonal mentén kísérelték meg Budapest megközelítését, azonban gyenge támadásukat a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály elhárította. Még azon a napon a németek felismerték, hogy a Csepel-szigeten a szovjetek könnyen átszivároghatnak Pest elővárosaiba. Ennek megakadályozására szükségessé vált, hogy a később a térségbe beérkező magyar 1. huszárhadosztály, illetőleg a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály együttműködése szorosabbá váljon. Másnap, november 21-én a szovjetek a lovashadosztály Ócsa térségében lévő balszárnya ellen folytattak erősebb harcfelderítést. November 23-án – a korábbi felismerésnek megfelelően – a hadosztály Csepel-szigeten védelemben levő részeit, az ott védekező magyar 1. huszárhadosztállyal együtt harcászatilag a német 6. hadseregnek rendelték alá. A német-magyar lovasalakulatok részeinek még azon a

napon végrehajtott ellentámadása csak lassan nyert teret, de délutánra elérték Tököl közepét. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály egyéb arcvonalszakaszain harccselekmény nem történt. Az általa tartott arcvonal Tököl északkeleti részétől kezdve Taksony északi részein az Alsónémeditől keletre két kilométerre levő útkereszteződésen keresztül egészen Gyálig tartott. Másnap, 1944. november 24-étől a csepel-szigeti harcokba bekapcsolódtak a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály részei is. Ennek megfelelően 12.00 órától a 22. SS-önkénteslovashadosztály ott védekező harccsoportjait a német páncélgránátos-hadosztálynak rendelték alá. A „Feldherrnhalle” páncélgránátos- és 22. SS-önkéntes-lovashadosztály zöme között a választóvonalat a Duna Csepel-sziget melletti bal parti mellékága képezte. Este a hadosztály Csepel-szigeten harcoló részei közreműködtek a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály Szigetszentmiklós visszafoglalását célzó támadásában. A hadosztály egyéb arcvonalszakaszain azonban a szovjet „felderítő tevékenységen és a zavarótűzön kívül” harctevékenység továbbra sem volt tapasztalható. 1944. november végén a Budapest előterében elszenvedett súlyos veszteségek miatt a hadosztály 52. lovasezredét beolvasztották az 53. és 54. (17.) lovasezredekbe, ezáltal töltve fel azok megcsappant állományát. Más adatok szerint azonban az ezred részeit, feltöltés végett, 1944. november 28-án a Veszprém megyei Súron vonták össze. Az immár egy ezrede nélküli 22. SS-önkéntes-lovashadosztály állományába 1944. december 2án egy közepes, valamint egy átlagos erejű lovasezred (a kettő harcoslétszáma összesen körülbelül 600 fő) és egy 400 fős harcoslétszámot meghaladó erős felderítőosztály (SS-PanzerAufklärungs-Abteilung 22) tartozott. A hadosztály alárendeltségében volt továbbá körülbelül 1000 fős állományával az 1. SS-rendőrezred három zászlóalja is. A hadosztály állományába december elején 14 bevethető nehéz páncéltörő ágyú, valamint a páncélvadászosztály hat Jagdpanzer 38(t) típusú vadászpáncélosa tartozott. Az 1. SS-rendőrezredtől öt nehéz páncéltörő ágyút – kezelőszemélyzetükkel együtt – átmenetileg a 8. SS-lovashadosztálynak rendeltek alá. A 22. SStüzérezred ekkor hét könnyű és egy nehéz ütegből állt. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály az 1944. novemberi harcai során összesen 1148 főt veszített, elesett 213 fő (ebből 12 tiszt), megsebesült 679 fő (ebből 32 tiszt), illetőleg eltűnt 256 fő (ebből egy tiszt). A viszonylag nyugodtnak mondható november 11-ét követő időszakban a hadosztály kilenc tisztjét veszítette el. 1944. december elején a hadosztály arcvonalán folytatódtak a szovjet kisebb erőkkel végrehajtott támadásai. December 4-én a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály balszárnyán, továbbra is az Ócsa–Kispest vasútvonal mentén, egy század erejű szovjet kötelék próbálta felmérni a védelem állásait. Két nap múlva, december 6-án a szovjetek szintén század erővel kíséreltek meg harcfelderítést, de ezúttal a hadosztály középen elhelyezkedő erői ellen, Taksonytól délkeletre. Az Ócsa–Soroksár útvonalra összpontosuló támadást a 22. SS-önkéntes-lovashadosztálynak alárendelt II. riadózászlóalj és az 1. SS-rendőrezred részei hiúsították meg. A harcok során maga a II. riadózászlóalj parancsnoka, Ellendt SS-Sturmbannführer is megsebesült. December 5-én az SS Vezetési Főhivatala új állománytábla alapján elrendelte a 8. SS- és 22. SS-önkéntes-lovashadosztályok átszervezését. A két hadosztály létszám-szükséglete ezáltal 12 621 főről 10 799 főre (359 tiszt, 1822 altiszt és 8618 közkatona, köztük 841 keleti segédszolgálatos) csökkent. A rendelkezés értelmében lehetőség volt az élőerő és anyagi eszközök cseréjére oly módon, hogy a két hadosztály viszonylagosan azonos harcértéket képviseljen. A két hadosztály közötti „cserefolyamatokat” az SS IX. hegyihadtestének parancsnoka, Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer felügyelte. Az átszervezés elméletileg – hasonlóan a 8. SS-lovashadosztályhoz – felszámolta volna a 22. SS-légvédelmi tüzérosztályt, s annak 3,7 cm-es légvédelmi gépágyúit a 22. SS-páncélvadászosztályba szervezték volna be, amely így egy légvédelmigépágyús-, egy vontatott páncéltörőágyús- és csak egy páncélvadász-századdal rendelkezett volna. E századokat elméletileg már nem Hetzerekkel, hanem Jagdpanzer IV típusú vadászpáncélosokkal szerelték volna fel. Az átszervezéseknek, a hadosztályparancsnokok felelőssége mellet 1945. február 1-ig kellett befejeződniük, de a végrehajtásról nem állnak rendelkezésre egyértelmű bizonyítékok.

December 7-én a szovjetek elfoglalták Dunaharasztit, s a hadosztály ott védekező harccsoportjait Soroksár irányába szorították vissza. A hadosztály részei tehát Soroksár magasságában az Attila-vonal második állásába szorultak vissza, míg a többi szakaszon csapatai továbbra is tartották a védővonal első állásait. December 9-én az SS IX. hegyihadtest parancsnokságának alárendelt 22. SS-önkénteslovashadosztályt – Csepel-szigeti harccsoportjaival együtt – a Breith-páncéloscsoportnak rendelték alá. Állománya ekkor egy közepes, egy átlagos erősségű lovasezredből, valamint egy erős felderítő-osztályból állt. A gyalogsági harcoslétszám összesen körülbelül 1000 fő volt. A lovashadosztály alárendeltségében harcolt továbbá a közepes erejű 1. SS-rendőrezred, egy leharcolt (100 főnél alacsonyabb harcoslétszámú, feltehetően magyar) csendőrzászlóalj, valamint egy gyenge (a 100-200 fős II.) és egy átlagos (a 200-300 fős I.) riadózászlóalj. A hadosztálynak november végétől alárendelt riadószázlóaljait főleg a német szárazföldi haderő tagjaiból állították fel, feltehetően az úgy nevezett átfésülések során keletkező létszámtöbbletből. A lovashadosztály nehézfegyvereinek és tüzérségi eszközeinek nagy részét, kezelőszemélyzeteikkel együtt, átmenetileg más német alakulatok között osztották el. A hadosztály alakulatai december 9-én 14 bevethető páncéltörő ágyúval rendelkeztek, amelyekből két darabot személyzeteikkel a 8. SS-lovashadosztálynak, míg három darabot a német 76. gyaloghadosztálynak rendeltek alá. A 22. SS-páncélvadászosztály 17 Jagdpanzer 38(t) típusú vadászpáncélosából, mindössze egy volt a hadosztálynál bevethető, míg négy darabot (egy szakaszt) a „Feldherrnhalle” páncéloshadosztálynak rendeltek alá. Egy nappal később azonban további három Jagdpanzer 38-at megjavítottak, így december 10-re a páncélvadászosztály már négy bevethető páncélossal rendelkezett. Eddigi harcai során az alakulat kijavíthatatlan vesztesége (Totalausfall) tehát összesen öt Hetzer volt. A 22. SS-páncélvadászosztály állományát – tekintettel bevethető járműveinek kevés számára – a december eleji harcok során gyalogságként is alkalmazták. Riadószázadának parancsnoka, Fischa SS-Untersturmführer a december 9-i harcok során meg is sebesült. Később, december közepétől a 8. SS-páncélvadászosztály 2. százada egészítette ki a hadosztály vadászpáncéloserejét. A 22. SS-tüzérezrednek időközben két könnyű ütegét elvonták, amelyet a német 357. gyaloghadosztálynak rendeltek alá. A hadosztály tüzérezredénél így öt könnyű és egy nehéz üteg maradt. A következő napokban a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály erejét zömmel a csepel-szigeti harcok kötötték le, miközben arcvonalának nagy részén továbbra sem zajlott számottevő harccselekmény. A 8. SS- és 22. SS-önkéntes-lovashadosztályok között december 10-én a sávhatár a Rákoskeresztúr nyugat–Vecsés kelet vonal volt. December 11-én a hadosztály sávjában a szovjetek elsősorban a Csepel-sziget északi részeit támadták. A helyzet konszolidálására a térségbe irányított 1. honvéd páncéloshadosztályt harcászatilag a 22. SS-önkéntes-lovashadosztálynak rendelték alá, miközben a csepel-szigeti arcvonal egészén szintén a hadosztály vette át a harcvezetést. Az esti órákban a szovjet csapatoknak a hadosztály minden igyekezete ellenére sikerült betörnie a 22. SS-önkénteslovashadosztály jobbszárny-erőinek védelmébe. Másnap, december 12-én reggelre azonban a hadosztály harccsoportjai a szovjet harcelőőrsöket helyi ellenlökésekkel visszaszorították, s a védelem folytonos arcvonalát helyreállították. Még ezen a napon Hermann Breith páncélos tábornokot és törzsét elvezényelték a pesti hídfőből. Budapesten a harcvezetést immáron ténylegesen is az SS IX. hegyihadteste vette át, mint a német 6. hadseregnek közvetlenül alárendelt hadtestparancsnokság. December 16-án a szovjetek század erejű támadást hajtottak végre a Dunaharaszti–Soroksár vasútvonal mentén a hadosztály Soroksár előterében védekező csoportjai ellen. Kisebb szovjet kötelékek ugyancsak megtámadták a 22. és 8. SS-lovashadosztály csatlakozási pontját is, Vecséstől keletre. A védők azonban mindkét támadást elhárították. Azon a napon – december 16-án – a 22. SS-önkéntes-lovashadosztálynak két átlagos (az I. és a II.) riadózászlóalj, valamint az 1. SS-rendőrezred két, szintén átlagos zászlóalja volt alárendelve. E zászlóaljak harcoslétszáma egyenként 200-300 fő, tehát harcoló állományuk összesen körülbelül 1000 fő volt. A hadosztály 14 bevethető nehéz páncéltörő ágyúja közül tízet más alakulatnak

rendeltek alá: az 1. SS-rendőrezred öt, a hadosztály két nehéz páncéltörő ágyúja átmenetileg a 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztálynál harcolt, míg további egyet a 13. páncéloshadosztálynak rendeltek alá. A lovashadosztály három nehéz páncéltörő ágyúja – kezelőikkel együtt – továbbra is a német 76. gyaloghadosztálynál maradt. A nehézfegyverek átmeneti kiegészítéseképpen a hadosztályhoz öt magyar nehéz páncéltörő ágyút utaltak, feltehetően a közelben védekező, s a hadosztálynak alárendelt magyar 1. páncéloshadosztály állományából. A 22. SS-tüzérezrednek időközben beérkezett három könnyű ütege, s immáron összesen nyolc könnyű és egy nehéz üteggel rendelkezett. A 22. SS-páncélvadászosztály 17 Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosából december 15-én és 16-án egyaránt két-két jármű volt bevethető állapotban. A hadosztály december hónapban eddig elszenvedett, más alakulatokhoz képest viszonylag alacsonynak mondható veszteségeit jellemzi, hogy a harcérték-jelentések eddigi IV. minősítése (védelemre korlátozottan alkalmas) helyett a december 16-i jelentésben a lovashadosztály már III. minősítést (védelemre korlátozás nélkül alkalmas) kapott, miközben mozgékonysága változatlan volt (gépkocsizó részek 41 százalék, fogatolt elemek 100 százalék). 1944. december 20-án megkezdődött a szovjet 2. és 3. Ukrán Front negyedik kísérlete a magyar főváros bekerítésére, s elfoglalására. A hadosztály szakaszán számottevő harctevékenység egy rövid ideig még nem volt tapasztalható. Karácsonyra a szovjet 23. és 37. lövészhadtestek, valamint a 2. gárdagépesítetthadtest csapatai elérték Budát. Szükségessé vált tehát, hogy a pesti oldalról erőket csoportosítsanak át Budapest nyugati hídfőjébe. Ebben az összefüggésben a 8. SSlovashadosztály mellett a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály részei jöttek szóba. 1944. december 24-én délután megkezdődött a 8. SS-lovashadosztály kivonása a pesti hídfőből. Korábbi állásait átmenetileg részben a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály, részben a német 13. páncéloshadosztály harccsoportjai vették át; csatlakozási pontjuk Vecséstől északkeletre volt. E két alakulat között, a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály alárendeltségében Vecsés–Gyömrő– Üllő térségében harcolt továbbra is a „hátrahagyott” 8. SS-páncélvadászosztály 2. százada Jagdpanzer 38(t) típusú vadászpáncélosaival. 1944. december 24-én éjszaka a Pestszentimrén összpontosított 22. SS-tüzérezred állásait erős szovjet tüzérségi támadás érte, amelynek következtében a lövegállomány zöme megsemmisült, vagy tönkrement. December 25-én a hadosztály sávjában a szovjetek Soroksár délkelet–Várhegy (115 magassági pont) irányában támadást kíséreltek meg, de azt a védők még aznap visszaverték. A Soroksár– Maglód szakasz, vagyis főleg a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály arcvonala kivételével a szovjetek szinte mindenütt sikeres támadást hajtottak végre az Attila-vonal külső védőöve ellen. A 8. SS-lovashadosztály kivonásával szükségessé vált, hogy a pesti oldalon védekező csapatokat a szűkebb, jobban védhető második, majd harmadik védővonalra vonják vissza. A DélPesten védekező 22. SS-önkéntes-lovashadosztály jobbszárnya már – Dunaharaszti elfoglalását követően – részben az Attila-vonal középső övét tartotta megszállva, így harccsoportjait csak a balszárnyon (Gyál és Vecsés térségében) kellett hátravonnia. A december 26-án délelőtt véglegesen bezáródó budapesti ostromgyűrűbe szorult hadosztály élelmezési létszáma 11 345 fő volt, állományába 37 löveg, 17 vadászpáncélos és 14 nehéz páncéltörő ágyú tartozott. A lovashadosztály bekerített részei parancsnokai (részben januári eleji adatok szerint) az alábbiak voltak: – 53. SS-lovasezred (Kurt Wegener SS-Hauptsturmführer) – Ismert svadronparancsnokai: Eduard Helmich SS-Obersturmführer, Helmut Otto SSObersturmführer, Kurt Wentzlitschke SS-Obersturmführer; – 54. (17.) SS-lovasezred (Kurt Bartsch SS-Haupsturmführer) – Ismert svadronparancsnokai: Robert Strohmann SS-Obersturmführer, Gottfried Glück SSObersturmführer, Willi Geier SS-Obersturmführer, August Feddern SS-Obersturmführer; – 22. SS-önkéntes-tüzérezred (Wilhelm Leppert SS-Obersturmbanführer); – 22. SS-páncélos-felderítőosztály (Karl Waller SS-Hauptsurmführer); – 22. SS-légvédelmi tüzérosztály (Harry Weckmann SS-Haupsturmführer); – 22. SS-híradóosztály (Hans Kiesewetter SS-Hauptsturmführer);

– 22. SS-páncélvadászosztály (Wilhelm Burböck SS-Hautpsturmführer). A hadosztály ellátó alakulatainak zöme, tábori pótzászlóalja (Súron és Bicskén), 22. SSutászzászlóalja (ki-, illetve átképzésen Krakkóban), valamint lóállományának nagy része (a Dunától északra, Pozsony és Bécs között) elkerülte a budapesti bekerítést. Továbbra is Pesten, a lovashadosztály alárendeltségében harcolt az 1. SS-rendőrezred két zászlóalja, valamint az I. és II. riadózászlóaljak is. December 27-ére a hadosztály harccsoportjai visszavonultak az Attila-vonal közbülső védőövébe (Attila-II), a Soroksár–Soroksárpéteri–Pestszentimre észak vonalra, feladva ezzel Gyál és Vecsés körzetében lévő állásaikat. Másnap, december 28-ára a szovjet 68. gárda-lövészhadosztály csapatai, megerősítve a 3. harckocsidandár erőivel elfoglalták Pestszentimrét és ezzel a hadosztályt Pestszenterzsébetre szorították vissza. A harcokban csak az 1. SS-rendőrezred 7200 karabélylőszert, 12 400 géppuskalőszert, 815 géppisztolylőszert, 55 repesz- és 15 páncéltörő puskagránátot, hét páncélöklöt, valamint 181 aknavetőlőszert használt fel. Eközben megváltoztak a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály csatlakozási viszonyai is. A 13. páncéloshadosztály ellenségtől való leválását a magyar 1. páncéloshadosztály részei fedezték, amelyek ezután kivonásra kerültek, s a Csepel-sziget északi részeinek védelmét, illetőleg folyambiztosítási feladatokat láttak el. A német 13. páncéloshadosztályt átmenetileg a pesti arcvonal északkeleti részére irányították, helyét a magyar rohamtüzérekből álló Billnitzer-csoport részei vették át. December 29-én folytatódott a szovjet csapatok támadása Pestszenterzsébet irányában. A hadosztály állásaival párhuzamos Pestszentlőrinc–Soroksár útvonalszakaszról zászlóaljnyi erővel, két harckocsi támogatásával előretörő szovjetek az 1. SS-rendőrezred II/5. századát állásaik feladására kényszerítették, s így erőik egy részével sikerült elfoglalniuk a 22. SS-önkénteslovashadosztály Pestszenterzsébet előtt futó árokrendszerének egy részét. A rendőrezred I. zászlóaljának harccsoportja (parancsnok Hanke százados) ellenlökésével visszavetette a szovjeteket, majd délután 15.00 órakor a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály részeivel együttműködve egy újabb ellenlökést hajtottak végre. A hadosztály kisebb csoportjaival megerősített 1. SS-rendőrezred I. zászlóaljának a késő délutáni órákban „(…) sikerült átkelni a Pestszentlőrinc–Soroksár útvonalon, valamint ismét betörni a reteszállásba. Ebben a támadásban minden rendelkezésre álló erőt bevetettünk, és ezen kívül 150 SS-katonát is. A reteszállás megszállása után az ellenség heves aknavetőtüzet nyitott.” A támadó szovjetek jelentékeny veszteségeket szenvedtek, míg az 1. SS-rendőrezred I. zászlóalja négy tisztet és 35 főnyi legénységet vesztett: elesett két tiszt (köztük Hanke százados, zászlóaljparancsnok) kilenc altiszt és közkatona. 1945. január 1-jére a szovjetek kisebb területet szereztek a hadosztály arcvonalán, s elérték a külső Üllői utat. Az új esztendő első hete a hadosztály számára viszonylag békésen telt, a szovjet csapatok támadása az északabbra elhelyezkedő Kispest–Pestújhely vonalra koncentrálódott. Ezen a szakaszon január 3-ig a szovjetek több helyen mély betöréseket értek el (veszélyeztetve a szükségrepülőtérként szolgáló kisrákosi gyakorlóteret is). Ezért az SS IX. hegyihadtestének parancsnoksága hátrább akarta vonni a még délen, Pest külvárosaiban védekező 22. SSönkéntes-lovashadosztályt. Fennállt ugyanis annak a veszélye, hogy a tőle északabbra előretörő szovjet ékek a Duna felé kanyarodva a hadosztály hátába kerülnek. Január 5-én a hadosztály szakaszán a szovjetek ezrednyi erővel támadtak Soroksár és Pestszentimre között, s sikerült nekik Pestszenterzsébet irányában teret nyerniük. A lovashadosztály harccsoportjainak ellenlökése azonban a „régi állások 80 százalékát visszafoglalta”. Másnap, január 6-án hajnalra a hadosztály – a tőle északra kialakult válságos helyzet miatt – feladta Soroksárt, s hátában egyes szovjet harcelőőrsök már a Gubacsi utat is elérték. A 22. SSönkéntes-lovashadosztálynak még azon a napon át kellett volna vennie a Kőbánya keleti részein levő állásokat, hogy így csatlakozzon a 13. páncéloshadosztály részeivel, mely által annak 66. páncélgránátos-ezredének zöme a későbbiekben súlyponti tartalékként szabadulhatott volna fel.

A lovashadosztály tapasztalatlansága folytán nem tudta tökéletesen végrehajtani balszárnya meghosszabbítását, s ezért a 13. páncéloshadosztály részeinek csak hosszas fáradozások árán sikerült időről-időre visszanyerni jobb szomszédjával a kapcsolatot. A szovjet csapatok addigra viszont Kőbánya nagy részét már elfoglalták. Még január 6-án, a hadosztály hátrább levő részei – tüzér- és légvédelmi tüzér alakulatai – megkezdték átvonulásukat a budai oldalra. Az elsők között voltak a 22. SS-légvédelmi tüzérosztály maradványai. A korábban az osztály Keleti pályaudvarnál bevetett 3. ütege gyalogsági harcok során elvesztette teljes lövegállományát (ez december végétől két 2 cm-es légvédelmi gépágyút jelentett), s kezelőszemélyzetük január 4-től már csak gyalogságként került bevetésre. Az ellátmány-, a lőszer- és benzinhiány nyomasztó volt, a hadosztály saját lóállományát kezdte felélni: minden ezrede napi 16 lovat vágott le. Január 7-én folytatódtak a harcok Kőbányán. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály, együttműködve a magyar Billnitzer-csoporttal több alkalommal indított eredménytelen ellenlökéseket, míg végül estére teljesen fel kellett adniuk a még birtokukban levő kőbányai területeket is. A hadosztály délebbi szakaszán, Petszenterzsébeten és Kispesten is elkeseredett utcai harcok folytak. E városrészek nagy részét a következő napon, január 8-án adta fel a hadosztály. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály harccsoportjainak hozzávetőleges arcvonala, állandóan váltakozó utcák mentén ekkor Kispest észak-nyugati széleitől húzódott egészen a Csepel-sziget északi részéig. A következő napra a 13. páncéloshadosztálynak alárendelt Dörner-harccsoport és a hadosztály sávhatára már az Orczy tér északi csücske–Kerepesi temető délkeleti sarka–Tomcsányi utca vonalon húzódott. Kispest kiürítése során a lovashadosztály teljesítménye már az első súlyosabb elhárító harcok során elszenvedett magas tiszti veszteségek miatt olyannyira lecsökkent, hogy egyes harccsoportjait fel kellett oszlatni. Január második hetére a hadosztály harcoslétszáma 3684 főre csökkent, részei a Lónyai és a Mátyás utca vonalára szorultak vissza. Miután a Pest kiürítése előtti napokban a hídfőt a 13. páncéloshadosztály részei védték, legkésőbb január 15-én estére a 22. SS-önkénteslovashadosztály maradványai átvonultak a budai oldalra. Átkelését követően a hadosztály január 18-tól partvédelmi feladatokat látott el s a Duna nyugati partját biztosította a Margitszigettől Kelenföldig. Az 1945. januári harcok során a hadosztály 291 halottat (ebből 18 tiszt), 937 sebesültet (ebből 27 tiszt) és 203 fő eltűntet (ebből 10 tiszt), összesen 1431 főt vesztett. Február 5-én a hadosztályparancsnok, August Zehender SS-Brigadeführer – Joachim Rumohrral egyidőben – megkapta Lovagkeresztjéhez a Tölgyfalombot is. Magyar részről a hadosztály állományából még január folyamán 30 főt terjesztettek fel kitüntetésre. Noha a hadosztály által tartott, budai házsorok és utcák határolta meghatározhatatlan arcvonal jelentős mértékben nem változott, a hadianyag, élőerő és élelem terén riasztó volt a hiány. Mivel a Budán védekező csapatok mindegyike hasonlóan nyomorúságos helyzetben volt, az SS IX. hegyihadtestének parancsnoksága immár negyedik alkalommal dolgozott ki tervet a kitörésre. A budai bekerítésből való kitörési kísérletig a hadosztály 1945. februárjában 36 halottat (ebből egy tiszt), 94 sebesültet (ebből két tiszt) és 13 fő eltűntet vesztett. Alakulásától 1945. február 11-ig a hadosztály harcai során – leszámítva az Ameiser-harccsoport adatait – 4805 főt vesztett. Elesett 742 fő (ebből 34 tiszt), megsebesült 2734 fő (ebből 82 tiszt), valamint eltűnt 587 fő (ebből 12 tiszt). Február 11-én a kitörés terveit ismertették a német csapatok parancsnokaival, hozzátéve, hogy csak azok induljanak el a harccsoportokban, akik képesek egy 25 kilométeres, harc közbeni éjszakai gyalogmenetre. Az este 20.00 órakor kezdődő kitörési kísérlet során a Városmajortól a Mechwart térig, a Krisztina körút és a Margit körút határolta vonalakon keresztül mintegy 14 000 német és 2000 magyar katona, valamint 2500 hungarista, illetve polgári személy próbált meg átjutni. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály maradványaiból kialakított csoportok az 1. hullámban a 8. SS-lovashadosztály mellett jobb oldali biztosítóként lettek beosztva. Ugyancsak a hadosztályból kialakított csoportok alkották a 3. hullámban kitörő utóvédet is. A két lovashadosztályból mindössze 170 fő jutott el Szomornál a német vonalakig.

A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály egy már majdnem átjutott, körülbelül 300 fős csoportját Perbál mellett, Darányi-pusztán a szovjetek bekerítették. Miután reménytelen helyzetükben megadták magukat, agyonlőtték őket. A hadosztály parancsnoka, August Zehender SS-Brigadeführer, miután jobb lábát gránát szakította le, öngyilkosságot követett el. A 22. „Maria Theresia” SS-önkéntes-lovashadosztály Budapesten gyakorlatilag megsemmisült.

18. Az SS 23. (2. horvát) „Kama” fegyveres-hegyihadosztálya (23. Waffen-Gebirgs-Division der SS „Kama” [kroatische Nr. 2]) Korábbi elnevezései: 1944. június 17. – Waffen-Gebrigs-Division der SS „Kama” (kroat. Nr. 2); (ezzel párhuzamosan 23. SS-Gebirgs-Division is) 1944. szeptembertől – 23. Waffen-Gebirgs-Division der SS „Kama” (kroatische Nr. 2) A Balkánon folyó igen intenzív partizántevékenység miatt a német hadvezetés 1944 nyarán úgy vélte, hogy az SS 13. fegyveres-hegyihadosztályon kívül egy újabb, bosnyákokból álló hegyihadosztályra is szükség van a térség pacifikálásához. Hitler parancsára az SS Vezetési Főhivatala június 17-én rendelte el az új hadosztály felállítását „Kama”[1062] néven. A szervezés június 10-én vette kezdetét. A hadosztály felállításáért az SS éppen akkor szerveződő IX. hegyihadtestének parancsnokát Karl-Gustav Sauberzweig SS-Brigadeführert tették felelőssé. Június 24-én az SS Vezetési Főhivatala mind az új hadosztály, mind pedig a két horvát hegyihadosztály vezetésére kijelölt hegyihadtest felállítási területeként a 18. SS-páncélgránátoshadosztály addigi elhelyezési körletét jelölte ki a Bácskában. A hadosztálynak 1944. december 31ig kellett (volna) elérni a hadrafoghatóságot. A csapatok keretét a 13. fegyveres-hegyihadosztálytól átvezényelt német és bosnyák állomány alkotta, összesen 54 tiszt, 187 altiszt és 1137 közkatona. Ezt egészítették ki további birodalmi és népi német, valamint bosnyák katonák, akik az SS-pótalakulatoktól érkeztek. A felállítás alatt álló hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb (már betöltött) parancsnoki beosztása 1944. szeptember 10-i adatok alapján a következő volt:[1063] – Teljes létszám: 3793 fő [1064]; – hadosztályparancsnok: Helmut Raithel SS-Standartenführer[1065]; – az SS 55. fegyveres-hegyivadász-ezrede (3. horvát) (Holzinger SS-Obersturmbannführer): IIII. zászlóalj; – az SS 56. fegyveres-hegyivadász-ezrede (4. horvát) (Josef Syr SS-Sturmbannfüher): I-III. zászlóalj; – az SS 23. fegyveres-hegyitüzérezrede (2. horvát) (Hans Zeysing SS-Oberstrumbannführer): IIV. tüzérosztály; – 23. SS-felderítőosztály (2. horvát) (Ludwig Zeitz SS-Hauptsturmführer); – 23. SS-páncélvadászosztály (2. horvát) (Albert Landwehr SS-Sturmbannführer); – 23. SS-hegyi-utászzászlóalj (2. horvát) (Otto Hermann SS-Sturmbannführer); – 23. SS-hegyi-híradóosztály (2. horvát) (Albert Reimann SS-Hauptsturmführer); – 23. SS-tábori pótzászlóalj (2. horvát) (?); – 23. SS-hadtáposztály (2. horvát); – 23. SS-gazdasági osztály (2. horvát); – 23. SS-egészségügyi osztály (2. horvát). Az újoncok folyamatosan érkeztek, így 1944. szeptember végén a hadosztály összlétszáma 8000-9000 főre növekedett. A különböző szakcsapatokat (például utászokat, páncélvadászokat stb.) birodalmi területen állították fel, és ott kezdődött meg kiképzésük. A szovjetek előretörése a Balkánon hatással volt a bosnyák állományra is. Egyre többen hagyták el önkényesen a hadosztályt. Egy alkalommal egy német SS-tiszt megpróbálta őket

feltartóztatni, de egyszerűen agyonlőtték és holtestét vízbe dobták.[1066] Ilyen körülmények között a hadosztály bosnyák állományból való felállítása értelmetlenné vált. A még szerveződő hadosztályt egy 1944. szeptember 24-én kelt paranccsal feloszlatták, a bosnyák katonákat pedig 1000 karabéllyal együtt, az SS IX. hegyihadtestén keresztül a 13. fegyvereshegyihadosztályba vezényelték. A német kereteket az újonnan felállítandó 31. SS-önkéntesgránátoshadosztály rendelkezésére bocsátották.[1067] Érdekesség, hogy az SS 23. fegyveres-hegyihadosztálya még 1944. december 31-én is szerepelt a német fegyveres erők hadrendjében. Igaz, ekkor már a horvát területen felállítás alatt álló alakulat csapatneme „gránátos” volt, s hadrafoghatóságát 1945. február 28-ig kellett elérnie. [1068]

19. A 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály (31. SS-Freiwilligen-Grenadier-Division) Korábbi elnevezései: 1944. október 1. – 31. SS-Freiwilligen-Grenadier-Division A hadosztály felállításának előzményei 1944. július végig nyúlnak vissza, amikorra az 1944. április 14-én kötött német-magyar államközi egyezmény alapján Bácska területéről jelentősebb létszámú népi németet hívtak be a Waffen-SS-be. Ezen emberanyag katonai alkalmazásának, illetve egy újabb SS-hadosztály szervezésének kérdése első ízben 1944. szeptember 24-én került napirendre, amikor az SS Vezetési Főhivatala a magyar területen felállítás alatt lévő 23. „Kama” fegyveres-hegyihadosztályát – kimondatlanul ugyan, de a bosnyák állomány megbízhatatlansága miatt – feloszlatta. A németek a már rendelkezésre álló személyi állományból (a muzulmán bosnyákokat kivéve) valamint a meglévő hadianyagból egy SS-gránátoshadosztályt kívántak szervezni.[1069] A 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály felállítását elrendelő parancs 1944. október 4-én látott napvilágot. Eszerint 1944. október 1-i hatállyal a 23. „Kama” fegyveres-hegyihadosztály felállítási körletében egy új SS-gránátoshadosztály állítandó fel. A szervezésért a kinevezett hadosztályparancsnok, Gustav Lombard SS-Oberführer[1070] felelt. A muzulmán katonákat 1000 karabéllyal együtt az SS IX. hegyihadtestéhez irányították, amely betagolta őket a 13. „Handschar” fegyveres-hegyihadosztályba. Az új hadosztály kiképző és parancsnoki keretét birodalmi németek alkották, a legénységi állományt pedig a Bácskából behívott népi németekkel töltötték fel. A hadosztálynak – ellentétben a háború utáni szakirodalom egy részében olvasható különféle változatokkal – hadrendi számán és csapatnemi megnevezésén kívül saját neve nem volt.[1071] Lombard SS-csapatait az 1944. mintájú német gyaloghadosztály állománytáblája alapján szervezték. A 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály tervezett áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1944. októberi adatok alapján a következő volt: – Teljes létszám: körülbelül 14 000 fő[1072]; – hadosztályparancsnok: Gustav Lombard SS-Oberführer (LK); – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Otto Reuter SS-Sturmbannführer; – hadosztálytörzs térképész-csoporttal és táboricsendőr-századdal; – 78. SS-önkéntes-gránátosezred (Robert Schneider SS-Sturmbannführer): – I-III. zászlóalj, 1-4., 5-8., 9-12. század[1073]; – 13. (vontatott gyalogságilöveg-) század; – 14. (páncélromboló-) század (egy szakasz 7,5 cm-es vontatott páncéltörő ágyú és két páncélromboló szakasz[1074]); – 79. SS-önkéntes-gránátosezred (Josef Syr SS-Sturmbannfüher[1075]): – I-III. zászlóalj, 1-4., 5-8., 9-12. század[1076]; – 13. (vontatott gyalogságilöveg-) század;

– 14. (páncélromboló-) század (egy szakasz 7,5 cm-es vontatott páncéltörő ágyú és két páncélromboló szakasz[1077]); – 80. SS-önkéntes-gránátosezred (Friedrich-Karl Scanzony von Lichtenfels SSSturmbannführer): – I-III. zászlóalj, 1-4., 5-8., 9-12. század[1078]; – 13. (vontatott gyalogságilöveg-) század; – 14. (páncélromboló-) század (egy szakasz 7,5 cm-es vontatott páncéltörő ágyú és két páncélromboló szakasz[1079]); – 31. SS-önkéntes-tüzérezred (Hans Zeysing SS-Obersturmbannführer): – I-IV. SS-tüzérosztály (első három fogatolt osztály három-három üteg 10,5 cm-es tábori tarackkal, a IV. osztály három üteg 15 cm-es tábori tarackkal); – 31. SS-önkéntes-lövészzászlóalj (Ludwig Zeitz SS-Hauptsturmführer): – 1. (motorkerékpároslövész-) század, 2-3. (kerékpáros lövész-) század, 4. (nehézfegyver-) század; – 31. SS-önkéntes-páncélvadászosztály[1080] (Albert Landwehr SS-Sturmbannführer): – 1. (vontatott páncéltörőágyús-) század, 2. (vadászpáncélos-) század, 3. (légvédelmigépágyús-) század; – 31. SS-önkéntes-utászzászlóalj[1081] (Otto Hermann SS-Sturmbannführer): – 1-3. század (részben kerékpárokon); – 31. SS-önkéntes-híradóosztály (Albert Reimann SS-Hauptsturmführer): – 1 (távbeszélő-) század, 2. (rádiós-) század, könnyű híradóoszlop; – 31. SS-önkéntes-hadtáposztály; – 31. SS-önkéntes-járműjavító század; – 31. SS-önkéntes-gazdasági osztály; – 31. SS-önkéntes-egészségügyi osztály; – 31. SS-önkéntes-állategészségügyi század. A hadosztályparancsnokság Újverbászra települt. A 78. SS-önkéntes-gránátosezred Rácmilitics, a 79. SS-önkéntes-gránátosezred Topolya– Bácsalmás–Bajmok, a 31. SS-önkéntes-tüzérezred elemei Kula, a 31. SS-önkéntes-lövészzászlóalj Szenttamás–Óbecse, a 31. SS-önkénteshíradóosztály pedig valószínűleg Topolya körzetében szerveződött.[1082] A legénység zöme (mintegy 75 százaléka) a Bácskából származott. A fennmaradó 25 százalék Magyarország egyéb németek lakta vidékeiről került behívásra.[1083] A szovjet csapatok nyugati-északnyugati irányú előrenyomulása miatt 1944. október 7-én megkezdődött a még felállítás alatt lévő SS-gránátoshadosztály visszavonulása a Duna nyugati partjára. A hadosztály csapatai közreműködtek a bácskai németség birodalmi területre való áttelepítésében is.[1084] Október 9-én a hadosztály távirati úton parancsot kapott a Waffen-SS magyarországi parancsnokától, hogy bevethető elemeit vonultassa fel a közeledő szovjet csapatok ellen. Syr SSSturmbannführer parancsnoksága alatt a 79. SS-önkéntes-gránátosezred részeivel megerősített 31. SS-önkéntes-lövészzászlóaljból már korábban harccsoportot szerveztek, amelybe néhány, a hadosztálynál visszamaradt muzulmán katona is beosztásra került. A körülbelül 2600 fős Syrharccsoport a „Brandenburg” páncélgránátos-hadosztály Kühlwein-harccsoportjának alárendeltségébe lépett, s már október 5-én állásokat létesített Óbecse körül. A szovjet csapatok 12-én két-három lövészhadosztálynyi erővel indítottak támadást a körzetben. Másnap a szovjetek Óbecsénél át is törték a németek vonalát, akik – tartva az átkarolástól – kiürítették a Rudolfsgnadnál tartott hídfőjüket. A harcok e körzetben október 15-ig tartottak. A Syrharccsoport ezt követően Szenttamásnál harcolt, majd miután a szovjetek 18-án itt is áttörtek, két nappal később Bezdánnál – partizánokkal vívott összecsapások után – átkelt a Duna nyugati partjára.[1085] A 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály csapatai október 20-a után Baranya megye területén, Pécs körüli, főként németek által (is) lakott településeken szállásoltak be. A 79. SS-önkéntesgránátosezred Mohács és Bátaszék, a 78. SS-önkéntes-gránátosezred és az ellátó alakulatok

Villány, a 31. SS-önkéntes-híradóosztály elemei előbb Villány, majd Szederkény körzetében állomásoztak. Az öt kiképzőszázadból álló 31. SS-önkéntes-tábori pótzászlóaljat Udvar–Mohács környékén kezdték szervezni. A szűkebb hazájukból elkerült bácskai népi németek hangulata meglehetősen nyomott volt. A csapatok kiképzése mégis jóval kedvezőbb körülmények közepette folytatódott, mivel a Bácskától eltérően az új elhelyezési körletben partizánveszély gyakorlatilag nem volt.[1086] Október 26-án a hadosztály a Dél Hadseregcsoport parancsára felfüggesztette a kiképzést, s a magyar 2. hadsereg II. hadtestének alárendeltségében félig harcképes zászlóaljaival a Duna mentén megszállta a Dunaszekcső– Mohács–Udvar–Kiskőszeg–Vörösmart vonalat. Ezen belül a 80/I. SS-gránátoszászlóalj Kiskőszegtől délre Vörösmartig és Hercegszőlősig, a 78/II. SSgránátoszászlóalj és a 78/14. SS- (páncélromboló-) század Kiskőszegtől Udvarig, a 78/I. SSgránátoszászlóalj Udvar és Mohács között, a 79/I. SS-gránátoszászlóalj Mohácson és környékén, a 79/II. SS-gránátoszászlóalj innen Dunaszekcsőig, a 79/III. SS-gránátoszászlóalj már felállított részei pedig Dunaszekcsőn létesítettek állásokat. A lövegekkel még nem rendelkező 31. SSönkéntes-tüzérezred állománya gyalogságként került bevetésre. A hadosztály törzse Németbólyon rendezkedett be.[1087] Október végén a hadosztály mindössze 1370 főnyi gyalogsági harcoslétszámmal rendelkezett. Fegyverzete az egyéni fegyvereken kívül 54 könnyűgéppuskából állt.[1088] A Dél Hadseregcsoport – noha ismerte a hadosztály gyenge fegyverzeti viszonyait – nem volt abban a helyzetben, hogy saját szűkös készleteiből nehézfegyverzetet utaljon ki, mivel a rendelkezésre álló rohamlövegeket és tüzérséget a szovjetek készülő újabb Budapest elleni támadásának feltartóztatására volt kénytelen bevetni. A hadseregcsoport az SS Vezetési Főhivatalának küldött, november 2-án kelt választáviratában úgy fogalmazott, hogy a hadosztály arcvonalán a szovjetek amúgy sem készülnek támadni.[1089] Erre a megállapításra a 3. Ukrán Front csapatai hamarosan erőteljesen rácáfoltak. November 2-án a hadosztály megerősítették néhány légvédelmi tüzéralakulattal, egy aknaszedő osztaggal, magyar riadó-alakulatokkal és az SS krími tatárokból álló 58. fegyvereshegyidandárával.[1090] Ezek az erők együtt alkották az úgynevezett Lombard-csoportot („Gruppe Lombard”). A csoport alárendeltségében volt valószínűleg a Szekszárdtól délre állomásozó magyar „Deák” SS-harccsoport[1091] is, de ez a kötelék a Duna mentén nem került bevetésre.[1092] November 4-én a csoport alárendeltségébe lépett a 44. tábori pót- és kiképzőezred négy erős zászlóalja is, amelyek Dunaszekcső és Bátaszék között vették át a folyammegfigyelés feladatát. Ekkor a Lombard-csoport déli jobbszárnyán a „Brandenburg” páncélgránátos-hadosztály részei, északi balszárnyán pedig a magyar 1. honvéd folyamzár-ezred helyezkedett el.[1093] Aznapi adatok szerint a hadosztály négy erős gránátoszászlóaljában és egy átlagos tábori pótzászlóaljában körülbelül 1800 főnyi harcoslétszámmal rendelkezett. Nehézfegyverzete nyolc 7,5 cm-es páncéltörő ágyúból és két 10,5 cm-es tarackos ütegből állt. A csapatok fogatolt elemeinek mozgékonysága 30 százalék volt. A hadosztály védelemre is csak feltételesen volt alkalmas.[1094] November 7-ére virradó éjszaka a szovjet 57. hadsereg kisebb erőkkel felderítő vállalkozásokat indított a Dunán keresztül. Mohácstól két kilométerre északra a szovjetek birtokba vettek egy kis szigetet is, ahol harcérintkezésbe kerültek a 79/I. SS-gránátoszászlóaljjal. November 9-én a 79/III. SS-gránátoszászlóalj erői kétnapos küzdelem után visszavonultak Dunaszekcsőre. Az egyik – állását önkényesen elhagyó – SS-Oberscharführert a helyszínen agyonlőtték. A 78/II. SS-gránátoszászlóalj részei – alárendeltségükben a magyar 16. határvadász-zászlóaljjal és egy csendőralakulattal – Kiskőszegnél visszavertek két támadó szovjet századot.[1095] November 10-én a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztályból és a 44. tábori pót- és kiképzőezredből álló Lombard-csoport az „F” Hadseregcsoport 2. páncéloshadseregének alárendeltségébe került. Kiskőszegnél a 78/II. SS-gránátoszászlóalj napközben újabb szovjet átkelési kísérletet hiúsított meg. Éjszaka viszont a 233. lövészhadosztály 703. lövészezredének egy zászlóalja, valamint egy

jugoszláv század erejű partizánalakulat átkeltek a Dunán és megrohamozták a települést. November 11-én Kiskőszeg körzetében heves harcok folytak. A 78/II. és a 80/I. SSgránátoszászlóaljának összesen három százada, valamint a 16. honvéd határvadász-zászlóalj és a magyar csendőrök visszaszorultak a vasútállomásig, illetve 169-es magaslat környékére, ahol különösen elkeseredett küzdelem bontakozott ki. Napközben már a 703. lövészezred mindhárom zászlóalja a nyugati folyóparton harcolt, hasonlóképpen a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg két teljes dandára is. A késő esti órákban a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály itt harcoló erőit egy magyar harccsoporttal erősítették meg. A szovjetek is erősítést kaptak: a 233. lövészhadosztály 572. lövészezrede is átkelt.[1096] November 12-én a kiskőszegi hídfőben, miután erősítés érkezett (a 92. gránátosdandár részei, a 27/I. fegyveres-hegyivadász-zászlóalj, 12 rohamlöveg és két nehéz üteg), a németeknek a légierő támogatásával sikerült a szovjet csapatokat a vasútállomás területéről Kiskőszeg keleti és északi részébe visszavetni. Másnapra virradó éjjel a szovjetek a leharcolt 233. lövészhadosztályt a 19. lövészhadosztály erőivel váltották fel. November 13-án reggel folytatódott a német ellentámadás a hídfő felszámolására, de ezt a 19. lövészhadosztály átkelt három ezrede nem sokkal később megállította. A szovjetek hídfőjük területét ismét három és fél kilométerszer két és fél kilométernyire terjesztették ki. Mohácstól délkeletre, a Duna-szigeten a 78/I. SS-gránátoszászlóalj és a 78/14. SS(páncélromboló-) század kisebb szovjet felderítő vállalkozást vert vissza. A 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály aznap a 2. páncéloshadsereg LXVIII. hadtestének alárendeltségébe lépett.[1097] November 14-én Kiskőszegnél reggel ismét német-magyar támadás indult a helység északi részében harcoló szovjetek ellen, de ez sem járt eredménnyel. Időközben a szovjet 3. gárdalégideszant-hadosztály két ezrede is átkelt a hídfőbe. Mohácstól északra a 79. SS-önkéntes-gránátosezred részei újabb szovjet átkelési kísérletet hiúsítottak meg. Egy szemle alkalmával a hadosztály mintegy 14 000 katonája közül 8000 fő fegyvertelen volt és századonként átlagban egy géppuska állt rendelkezésre.[1098] November 15-én a szovjetek tovább erősítették csapataikat a kiskőszegi hídfőbe: immár páncélosokat is bevetettek, amelyekből egyet a németek kilőttek. A szovjet csapatok Darázsnál visszaszorították a németeket. A 78/II. és 80/I. SSgránátoszászlóaljak, a 31. SS-önkéntes-tábori pótzászlóalj, az SS 13. fegyvereshegyihadosztályának Hanke-harccsoportja, valamint egy magyar harccsoport napközben az 1007. SS-rohamlöveg-üteg támogatásával egy tucat ellenlökést hajtottak végre, de minden különösebb eredmény nélkül.[1099] November 16-án a kiskőszegi szovjet hídfő mögött, Pélmonostoron kirakodtak a 44. „Hoch und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály részei is, amelyek a továbbiakban a 31. SSönkéntes-gránátoshadosztály arcvonalát szilárdítandó, reteszállásokat foglaltak a hídfő körül. A friss erők beérkeztével a német-magyar erők újabb támadást indítottak Kiskőszeg ellen, amely ezúttal részben sikerrel is járt. A szovjetek feladták a helységet és a környező uralgó magaslatokat, de a Duna nyugati partján létesített hídfőjüket nem ürítették ki. Ezekben a harcokban a 1007. SS-rohamlöveg-üteg 10 páncéltörő ágyút és számos gépjárművet lőtt ki.[1100] November 17-én a déli órákban a szovjetek 10 T–34 harckocsi támogatásával újabb támadást indítottak a vasútvonal mentén és 400 méter szélességben betörtek a német vonalakba. A szovjet betörést a németeknek estig sikerült felszámolni, miközben hat szovjet páncélost kilőttek. A németek veszteségei is jelentősek voltak. Harry Paletta SS-Obersturmführer, a 1007. SSrohamlöveg-üteg parancsnoka, aki aznap két szovjet harckocsit lőtt ki, a harcokban maga is elesett.[1101] Aznap már csak Kiskőszeg délnyugati része volt német-magyar kézen.[1102] A 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztálynál elrendelték, hogy a nem harcoló alakulatok élelmezési létszáma 10 százalékát vezényeljék a gránátoszászlóaljak feltöltésére.

November 18-án a szovjet csapatok a német-magyar védőket visszaszorították. A négy páncélos támogatásával előretörő, zászlóalj erejű szovjet támadásokat végül sikerült feltartóztatni, és egy harckocsit kilőni. A 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály 78/II. és 80/I. SSgránátoszászlóaljai és 31. SS-önkéntes-tábori pótzászlóalja, valamint a 44. birodalmi gránátoshadosztály erői feladták Darázs, Izsép, Kisfalud és Bán településeket. Ezzel a szovjet hídfő már 15 kilométer széles és 10 kilométer mély lett. Bánt a németek később visszafoglalták. [1103]

November 19-én a kiskőszegi hídfő körzetében csupán a szovjet tüzérség és a csatarepülőalakulatok támadták a német-magyar állásokat.[1104] November 20-án és 21-én a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály állásait egyre erősödő tüzérségi-, páncéltörőágyú- és aknavetőtűz érte.[1105] November 22-én délben a szovjetek újabb erők beérkezése után a kiskőszegi hídfőnél, Darázsból dél felé ismét támadást indítottak, majd két kilométer szélességben lerohanták a német állásokat és a Podoljétól keletre létesített tüzérségi állásokig törtek előre.[1106] A 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály zászlóaljainak létszáma, akárcsak a többi német zászlóaljé, átlagosan 130 főre esett vissza.[1107] November 23-án a szovjetek Podoljétól 35-40 páncélos támogatásával nyugati és északnyugati irányban támadtak tovább. A 78/II. és 80/I. SS-gránátoszászlóaljak a 44. birodalmi gránátoshadosztállyal együtt Kisfaludnál és Dályoktól délre harcoltak.[1108] November 24-én a szovjetek Dályoknál betörtek a 44. birodalmi gránátoshadosztály és a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály csatlakozásán. Négy harckocsijuk Udvarig tört előre, de ezekből kettőt a németek kilőttek. Dályok megtisztításakor a német csapatok újabb két szovjet páncélost lőttek ki. Mohácsnál a 78/I. SS-gránátoszászlóalj és a 79. SS-önkéntes-gránátosezred részei szovjet felderítő vállalkozásokat vertek vissza.[1109] November 25-én a hadosztály Mohácstól délre harcoló erői (78/II. és 80/I. SS-gránátoszászlóalj és a 31. SS-önkéntes-tábori pótzászlóalj) feladták Dályokot és észak felé vonultak vissza. A szovjetek 20 harckocsival és kísérő gyalogsággal betörtek Udvarra. A 79/I. SS-gránátoszászlóalj aznap feladta Kölkedet, ahol a szovjetek újabb hídfőt létesítettek. A Dályoktól előretörő szovjetek hamarosan egyesültek itteni csapataikkal. A 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály a 44. birodalmi gránátoshadosztály kötelékeivel együtt visszavonult a kölkedi csárda és Sátorhelypuszta között húzódó vonalra. Ezzel Mohácstól délre a hadosztály 78/I., 78/II., 79/I., 79/II. 80/I. SS-gránátoszászlóaljai, valamint tábori pótzászlóalja heves harcokba keveredtek a páncélos-támogatással észak felé előrenyomuló szovjet 41. gárdalövészhadosztállyal, amelyet csak a várostól öt kilométerre délre tudtak átmenetileg feltartóztatni. [1110]

November 26-án a szovjetek a hadosztály csapatait tovább szorították északnyugat felé. A 79/I. SS-gránátoszászlóalj fokozatosan hátrált Mohács területére. Délután a hadosztály arcvonala Ormánpusztától északnyugatra, Majs délnyugati-nyugati szélén át Töttös délnyugati részéig húzódott. Majsot aznap elfoglalták a szovjetek. Töttös és Mohács között is harcoltak kisebb SS-kötelékek, például a 31. SS-önkénteslövészzászlóalj részei. Ezek arcvonala Nagynyárád északnyugat–Zsidópuszta–Lánycsók délkeleti széle vonalra szorult vissza. Délután a hadosztály Majstól nyugatra–Töttös–Nagynyárád–Lánycsók–Mohács déli széle között foglalt biztosító állásokat. Mohácson egyéb német erők mellett a 79. SS-önkéntes-gránátosezred I. és II. zászlóalja volt állásban. A várost késő délután, heves harcokat követően a szovjetek elfoglalták. A várost védő erők a Lánycsók–Hercegszabár (ma Székelyszabár)–Bár vonalra vonultak vissza. A szovjetek folytatták támadásukat Pécs felé. A 79/I., 79/II. SS-gránátoszászlóaljak, a 31. SS-önkéntes-tábori pótzászlóalj és a 31. SSönkéntes-lövészzászlóalj Babarcnál súlyos harcokba keveredett. Az SS-csapatok 24 halottat veszítettek.

Késő este a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály erői Borjád és Máriakéménd között visszavonultak a Karasica mögé. Mivel a hadosztály gyenge erői nem állták a szovjetek tüzét, a németek a beérkező 71. gyaloghadosztállyal tervezték megtámogatni az arcvonalat.[1111] November 27-én a hadosztály csapatai kettészakadtak. A csapatok egy része Borjád és Kékesd között a Karasica mögött, más részek viszont Himesháza és Dunaszekcső között harcoltak. A hadosztály nem harcoló alakulatainak zöme Villány környékén állomásozott. Az ezredek között nem létezett már sávhatár: a kisebb kötelékek összekeveredve harcoltak.[1112] November 28-án a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály Borjád és Szederkény között harcoló alakulatai Pécs felé szorultak vissza. A déli órákban a Szederkény és Kékesd között védő SSkötelékek állásait is áttörték a szovjetek. A hadosztály Pécsváradnál próbált megkapaszkodni és a helységet védeni. A hadosztály harcálláspontja is ide települt.[1113] A hadosztály ezekben a napokban már alig képviselt harcértéket. A német 4. légiflotta jelentése szerint csapatai északnyugat felé özönlöttek vissza.[1114] A Himesháza–Dunaszekcső körzetében harcoló részek közül a 79. SS-önkéntes-gránátosezred és a 78/I. SS-gránátoszászlóalj maradványai Bátaszéknél, Mórágytól Pörbölyig létesítettek biztosító állásokat.[1115] November 29-én a hadosztály 80/I. SS-gránátoszászlóalja és a 31. SS-önkéntes-lövészzászlóalj Pécsbányatelep, Somogy, Vasas és Hird környékén harcolt a szovjet 10. gárda-légideszanthadosztállyal szemben. Harcukat magyar kötelékeken kívül a 231. légvédelmi tüzérezred részei is támogatták. A 79. SS-önkéntes-gránátosezred részei és a 78/II. SS-gránátoszászlóalj magyar és német légvédelmi lövegekkel együtt Pécsváradot védték. Este 19.00 óra után a 80. gárdalövészhadosztály elfoglalta a helységet. Az SS-csapatok Püspöknádasd (ma Mecseknádasd), illetve Komló felé vonultak vissza. Este a hadosztály zöme a törzzsel együtt a Dél Hadseregcsoporton belül a magyar 3. hadsereg II. hadtestének alárendeltségébe került. A LXVIII. hadtest területén maradt SS-kötelékek pedig az „F” Hadseregcsoport alárendeltségében maradtak. Az így teljesen szétszakított hadosztály harcálláspontja először Szekszárdon, majd Dunaföldváron, végül Cecén volt. Miután a szovjetek elfoglalták Bonyhádot is, a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály Püspöknádasdra beérkező részei északnyugati irányba, Váralja felé vonultak tovább. A 79. SS-önkéntes-gránátosezred és a 78/I. SS-gránátoszászlóalj részei magyar alakulatokkal együtt Szekszárdtól hat kilométerre délre, Öcsény és a Duan között foglaltak biztosító állásokat. A teljesen szétforgácsolódott hadosztály kisebb-nagyobb kötelékei Siklóstól Szekszárdig mintegy 80 kilométeres arcvonalon szóródtak szét.[1116] November 30-án a hadosztály maradványai Váraljától a szovjet csapatok által üldözve Mágocson át Dombóvár felé vonultak vissza. A még harcképes elemek Döbrököz és Dombóvár között létesítettek reteszállást. A 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály megmaradt harccsoportnyi ereje a 231/I. légvédelmi tüzérosztály lövegeivel Dombóvár védelmére készült. A 80. gárdalövészhadosztály páncélosok támogatásával már 17.00 óra után elérte a város déli és délkeleti szélét. A Szekszárdon harcoló 79. SS-önkéntes-gránátosezred részei és a 78/I. SS-gránátoszászlóalj maradványai, miután a szovjetek elfoglalták a várost, visszavonultak a Sió-csatorna mögé.[1117] December 1-én a Dombóvárt védő 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály alakulatai magyar csapatokkal és német légvédelmi lövegekkel közösen napközben déli irányból indított, század és zászlóalj erejű szovjet támadásokat vertek vissza.[1118] Este 20.00 órakor azonban a várost védő német-magyar csapatok megkezdték a visszavonulást Kaposvár irányába. Ennek oka az volt, hogy a szovjetek már nyugat felől is megkerülték Dombóvárt. A hadosztály fokozatosan visszahúzódó utóvéd csapatai több helyen a városban támpontokat létesítettek. A németeket egy magyar csendőrzászlóalj maradványai fedezték.[1119] December 2-án a szovjet 80. gárda-lövészhadosztály önjáró lövegek támogatásával a szarvasdi Kapos-hídon át betört a városba, ahol a magyar csendőrök és a 31. SS-önkéntesgránátoshadosztály utóvédei heves ellenállást tanúsítottak. A védők egy szovjet önjáró löveget

kilőttek. A Hunyadi tér, a Kossuth és az Arany János utca környékén heves harcokra került sor. Délelőtt 11.00 órakor a német-magyar kötelékek Siófok felé visszavonultak a városból. Húsz halottat hagytak hátra. A szovjetek 28 főt veszítettek.[1120] Aznap megkezdődött a szétvert hadosztály elemeinek kivonása az arcvonalból. A 80/I. SSgránátoszászlóalj és a 31. SS-önkéntes-lövészzászlóalj Pécs körül bevetett maradványai Nagyatád és Kaposvár között, a 78/II. SS-gránátoszászlóalj, a 31. SS-önkéntes-tábori pótzászlóalj és a 79. SS-önkéntes-gránátosezred Dombóvárott, a 78/I. SS-gránátoszászlóalj és a 79. SSönkéntes-gránátosezred másik fele pedig Szekszárdnál vett részt utoljára harcokban. Az SS-csapatok elszenvedett élőerő-vesztesége a több mint egy hónapos harcok alatt körülbelül 3000 főt tett ki. A hadosztály szétvert alakulatai először Nagykanizsa környékén gyülekeztek, majd átirányították őket Keszthely körzetébe, ahová a hadosztálytörzs is települt. Ezt követően a leharcolt kötelékek Vasvár, Körmend, Olaszfa és Pácsony körül nyertek elhelyezést.[1121] A szintre teljesen felbomlott SS-kötelékeket Vasvár térségében rövid ideig pihentették, majd december 19-e után Alsó-Stájerországba vezényelték feltöltés és újjászervezés céljából. A csapatokat Maribor körzetében szervezték újjá. A beérkező birodalmi német újoncokon kívül a dél-tiroli „Brixen” rendőrezredet is a hadosztályba olvasztották. 1945. január 18-a után a hadosztály az 1945. mintájú német gyaloghadosztály szervezési előírásai szerint töltötték fel. Eszerint ezredenként három helyett csak kettő gránátoszászlóalj maradt, de a gránátosszázadok egy-két szakaszát Sturmgewehr–44 gépkarabéllyal látták el. A még nem teljesen feltöltött és felszerelt hadosztályt 1945. február 17-én Sziléziába vezényelték, ahol Hirschberg körzetében harcolt, majd Königgrätz térségébe vonult vissza, ahol a szovjet csapatok május elején bekerítették és fegyverletételre kényszeríttették.[1122]

20. A 37. „Lützow” SS-önkéntes-lovashadosztály (37. SS-Freiwilligen-Kavallerie-Division „Lützow”) 1945. február 19-én Himmler elrendelte, hogy 37-es hadrendi számon mihamarabb egy új SSönkéntes-lovashadosztály felállítását kell megkezdeni.[1123] Február 25-én az SS Vezetési Főhivatala ennek alapján kibocsátott felállítási parancsa úgy rendelkezett, hogy a hadosztály felállításához a 8. SS- és 22. SS-lovashadosztályok maradványai képeznék az alapot, valamint ugyancsak a hadosztálynak rendelnék alá a hadtestközvetlen 509. SS-híradóosztály részeit is.[1124] A hadosztály felállításához szükséges személyi állományt a folyamatban levő, harmadik SStoborzások során jelentkező magyarországi (elméletileg népi német, de valójában köztük sok magyar származású) önkéntesekből töltötték volna fel. A hadosztály parancsnoka ideiglenesen, 1945 március végéig (amikor is átvette a 92. SS-lovasezred részeit) Waldemar Fegelein SSOberführer lett. A 37. SS-önkéntes-lovashadosztály szervezése során véleményem szerint (K.Z.A.) már figyelembe vették az SS Vezetési Főhivatala II., a Waffen-SS parancsnoki Hivatalának (Kommandoamt der Waffen-SS) Szervezési Osztálya (Organisationsabteilung) által december 5én kiadott, a Waffen-SS akkor meglevő lovashadosztályaira érvényes új állománytáblát is.[1125] Akkor ezt a rendelkezést a budapesti csatában harcoló 8. SS- és 22. SS-lovashadosztályoknál valószínűleg nem tudták érvényesíteni. Mivel azonban az új szervezési elveket a 37. SSlovashadosztálynál valószínűleg figyelembe vették, 37. SS-légvédelmi tüzérosztályt nem szerveztek, a csapatlégvédelmet főleg a hadosztály páncélvadászosztályába beosztott légvédelmigépágyús-század látta el. Február 27-én a Dél Hadseregcsoport parancsnoksága értesítette az SS Vezetési Főhivatalát, valamint a német szárazföldi haderő főparancsnokságát a hadosztály felállításának kezdeti stádiumáról. Eszerint a 37. SS-önkéntes-lovashadosztályt a szervezés befejezésével a Dél Hadseregcsoportnak a következő alakulatokkal kellett alárendelni:

– két lovasezred (ezred-közvetlen kötelékek nélkül), – két nehéz üteg (osztálykötelékben összefogva); – utászzászlóalj három századdal; – gyorsosztály (Schnelle Abteilung) egy kerékpáros-svadronból, egy nehézfegyver-svadronból, valamint egy Jagdpanzer 38(t) típusú vadászpáncélosokkal felszerelt páncélvadász-századból; – vegyes-híradószázad (elsősorban a 509. SS-híradóosztály részeiből); – egy ellátó század. A hadosztály felállítása, felszerelése az előírásos fegyverzettel és eszközökkel előreláthatólag 1945. március végéig fejeződik be. A szükséges létszám már február 27-én teljes volt.[1126] A hadosztály megalakulása csak részben történt Magyarországon, mivel egyes csapattestei rövid ideig az Észak-Dunántúlon gyülekeztek. A zöm Pozsony és Bécs térségében állomásozott, mivel korábban a 8. SS- és 22. SS-lovashadosztályok, budapesti bekerítést elkerülő részeit – főleg ellátó, egészségügyi és állatorvosi alakulatokat – Marchfeldben (15 kilométerre keletre Bécstől) vonták össze. Ennek megfelelően a hadosztály további kötelékeit is ebbe a térségbe irányították. A hadosztály 92. SS-lovasezrede február végétől, március elejétől a németországi (ma: ausztriai) Gänserndorf–Leopoldsdorf–Orth a.d. Donau térségében folytatott kiképzést. Az ezred parancsnoka a budapesti harcok során megsebesült, majd légi úton kijuttatott Karl-Heinz Keitel SS-Sturmbannführer volt, aki korábban a 22. SS-önkéntes-lovashadosztálynál harccsoportparancsnok volt. A 37. SS-tüzérosztály a Szlovákiában lévő Gajary–Malacka-Stupava körzetében gyülekezett, majd március elején 1. (nehéz-) ütege is áttelepült a német birodalomba, Marchegg–Gänserndorff– Grossenzersdorf (ma Ausztria) térségébe.[1127] Pozsony körzetében a hadosztályhoz 16-17 éves magyar állampolgárságú fiatalokat vezényeltek, akiket nemrégiben soroztak be önkéntesként a Waffen-SS-be. A hadosztály teljes kiképzését és felszerelését azonban a háború végéig nem fejezték be. 1945. március végén a hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztásai az alábbiak voltak:[1128] – Hadosztályparancsnok: Karl Gesele SS-Standartenführer; – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Helmut Poertner vezérkari őrnagy; – hadosztálytörzs (térképész-csoporttal, táboricsendőr-szakasszal, híradósszázaddal); – 92. SS-lovasezred (Waldemar Fegelein SS-Oberführer): törzs, I-II. osztály; – 93. SS-lovasezred (Friedrichs SS-Obersturmbannführer): törzs, I-II. osztály; – 94. SS-lovasezred (Anthon Ameiser SS-Sturmbannführer): törzs, I-III. osztály[1129]; – 37. SS-tüzérosztály (Albert Scheuffele SS-Sturmbannführer): – törzs, 1. könnyű-, 2-3. (nehéz-) üteg; – 37. SS-páncélvadászosztály (Rudolf Müller SS-Obersturmbannführer): – vontatott páncéltörőágyús-, légvédelmigépágyús- és páncélvadászszázad; – 37. SS-utászzászlóalj (von Wanka SS-Obersturmbannführer): – 1-3. utászszázad; – 37. SS-felderítőosztály (Karl Siegesmund Litzmann SS-Sturmbannführer); – 37. SS-tábori pótzászlóalj (Erni Imhoff SS-Sturmbannführer); – 37. SS-egészségügyi osztály; – 37. SS-hadosztályt ellátó csapatok. Március 26-ra a „lovascsoport” (a 37. SS-önkéntes-lovashadosztály Ameiser-harccsoport nélküli részei) a 6. (SS-) páncéloshadsereg rendelkezésére állt. A következő napon, 27-én a német szárazföldi haderő főparancsnoksága utasította a Dél Hadseregcsoport parancsnokságát, hogy a lovashadosztály Pozsony térségben még felállítás alatt levő részeit is harcászati alkalmazásra azonnal a 6. (SS-) páncéloshadsereg állományába helyezzék.[1130] Mivel a hadosztály még a kiképzését végezte és felszerelése is hiányos volt, ezért március 27én a már meglevő Ameiser-harccsoport mellé még egy ezredcsoportot hoztak létre, amelyet azonnali hatállyal a Dél Hadseregcsoport rendelkezésére bocsáthattak. E két SS-harccsoport a továbbiakban más alakulatok alárendeltségében harcolt, elszakadva a hadosztály zömétől.

Március 31-én a hadosztály zöme (két ezredcsoportja nélkül) április elejéig a német 6. (SS-) páncélos- és 8. hadsereg között támadt résben harcolt Bécstől északra, ahol a hadosztálynak helyt kellett állnia a „bécsi támadó hadművelet” során előretörő szovjet csapatok csapásaival szemben. A Bécs előterében folyó harcok során a hadosztály törzsének rendelték alá a német szárazföldi haderő egy gépkocsizó ezredét, egy géppuskás-zászlóalját és állítólag a magyar Honvédség egy hadosztályának maradványait is.[1131] Április 14-én a hadosztálytörzs, a 37. SS-tüzérosztály egy nehézütegével harccsoportot alkotva Floridsdorf közelében lett bevetve, majd védelmi harcait a Hellabrunn–Horn vonalon folytatta. A hadosztály maradványainak utolsó bevetéseire főleg kisebb harccsoportokra szétaprózva került sor. A hadosztály zöme Auersthal–Pleissing-Gänserndorf–Hollabrunn–Retz– Hardegg–Znaim helyiségeken keresztül közelítette meg a Cseh-Morva Protektorátus (ma: Csehország) határait. Április végén a hadosztály megkapta a „Lützow” elnevezést,[1132] miközben a zöm Táboron keresztül elérte a csehországi Piseket és Mirotitzet, ahol rövid ideig állomásozott. A hadosztály május elejétől ismét német (ma osztrák) területen Budweis, Schrems, és Zwettl helységekben tartózkodott. Zwettlben a hadosztály május 8-án értesült a kapitulációról. Ez a térség a szovjetangolszász demarkációs vonal határán volt, így a hadosztály St. Pöltent érintve Linz felé indult, ahol elérte az Egyesült Államok szárazföldi csapatait és előttük tette le a fegyvert.

Az Ameiser-harccsoport A hadosztálynál 1945. február 28-án még csak a 94. SS-lovasezredből kialakított Ameiserharccsoport állt azonnali bevethetőséggel a Dél Hadseregcsoport rendelkezésére. A harccsoport teljes létszáma akkor 2500 fő. Az Ameiser-harccsoport parancsnoka Anthon Ameiser SS-Sturmbannführer volt, akit a 22. SSönkéntes-lovashadosztály megerősített ezredcsoportjának vezetéséért korábban a Vaskereszt Lovagkeresztjével tüntettek ki. A harccsoport megerősítő kötelékei voltak: egy könnyű üteg, egy 30 tonna kapacitású szállító svadron, az utászzászlóalj négy raja, a hadosztály híradószázadának részei, egy lovakat gyűjtő különítmény, valamint két sebesültszállító gépkocsi.[1133] Március elején az időközben német (ma osztrák) területekre áthelyezett harccsoportot a Dunától északra, a Komárom és Esztergom közötti arcvonalra irányították. Ezzel a harccsoport ismét – a németek „Südwind” hadművelete során visszaszerzett – magyar területekre érkezett, ahol a német 8. hadsereg XXXXIII. hadteste 96. gyaloghadosztályának rendelték alá.[1134] E hadosztály alárendeltségében – miközben Esztergomtól északra megkezdte szlovák, majd német (ma osztrák) területekre való visszavonulását – a harccsoport folyamatosan elhárító harcokat vívott az előretörő szovjet csapatokkal. Március végén – elhagyva a magyar területeket – a harccsoport a német- (ma osztrák-) szlovák határon levő Marchegg–Baumgarten–Angern közötti vonalon védekezett; harcálláspontját Gänserndorf felé helyezték át. Arcvonalszakaszát azonban a szovjetek állandó támadása miatt hamarosan a német szárazföldi haderő 101. vadászhadosztálya vette át, s az ezredcsoport harcálláspontját Leopoldsdorfba helyezték át.[1135] A 101. vadászhadosztály arcvonalán, annak kiszélesedése miatt keletkezett rések elreteszeléséhez a harccsoport részeit továbbra is bevetették. Április 13-án az Ulskirchennél (Bécstől 10 kilométerre északra) védekező harccsoportot – súlyos veszteségei miatt – kivonták az arcvonalból és nyugati irányba, Enns felé irányították. Később feltehetően csatlakozott a 37. SS-önkéntes-lovashadosztály zöméhez, s annak részeivel együtt tette le a fegyvert.

A Keitel-harccsoport

Március 27-én a szovjetek Szombathely–Sopron irányú gyors támadásának feltartóztatására a 37. SS-önkéntes-lovashadosztálytól – a meglévő Ameiser-harccsoportján felül – még egy harccsoport felállítását kérték. A hadosztály ily módon kiállított ezredcsoportjának parancsnoka Keitel SS-Obersturmbannführer (92. SS-lovasezred), segédtisztje Schmidt SSObersturmbannführer lett, harcálláspontjukat az obersiebenbrunni kastélyban rendezték be.[1136] A harccsoportot a hadosztály 92. SS-lovasezredének I. és II. osztályából (egyenként háromhárom lovassvadron), a 37. SS-tüzérosztály 1. (könnyű-) ütegéből (Lombard SSUntersturmführer), a 37. SS-felderítőosztály egy kerékpáros-századából (parancsnoka a német szárazföldi haderő egy hadnagya), a 37. SS-utászzászlóalj egy utászszázadából (von Wanka SSObersturmbannführer), a 37. SS-páncélvadászosztály (Rudolf Müller SS-Obersturmbannführer) egy század Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosából (Frühinsfeld SS-Untersturmführer), valamint vontatott páncéltörőágyús-századából (Liepelt SS-Hauptscharführer), s egy szakasz kísérő gyalogságából (Plowinsky SS-Hauptscharführer), egy nehéz gyalogságilöveg-szakaszból (Jnatischen SS-Untersturmführer), valamint egy sebész-századból (a Luftwaffe egy hadnagya) és egy ellátó századból állították fel. Ugyancsak a harccsoporthoz osztották be a magyar Honvédség két könnyű tarackos ütegét, valamint motorkerékpáros-lövész-, egészségügyi-, állatorvosi- és híradó-alakulatokat.[1137] Az ezredcsoport hadrendje törzsből és annak közvetlen alakulataiból (Weidenbach SSHaupsturmführer), valamint ezen felül két osztályból: a 92/I. (Mayer SS-Hauptsturmführer) és 92/II. lovasosztályból (Schultes SS-Hauptsturmführer), illetőleg támogató nehézfegyver-kötelékekből (Etzler SS-Sturmbannführer) állt. A 37. SS-önkéntes-lovashadosztály Keitel-harccsoportja Magyarország területén nem harcolt. Április 4-én a harccsoport elindulva Marchfeld térségéből (ahol a hadosztály zöme tartózkodott), bekapcsolódott a magyar-német (ma osztrák) határ közelében, a Wiener-Neustadt–Neunkirchen– Ternitz körzetében folyó harcokba, ahol a 6. (SS-) páncéloshadsereg jobbszárnyán vetették be. A harccsoportot az I. SS-páncéloshadtestnek rendelték alá. Amint a Keitel-harccsoport elfoglalta állásait, erős szovjet támadás érte Bad Fischau–Willendorf–St. Johann am Steinfelde térségében, amely során súlyos anyagi és élőerő veszteségeket szenvedett. Jobb szomszédjával – a német III. páncéloshadtest egy Volkssturm-alakulatával – a kapcsolatot mindössze a harccsoport motorkerékpáros-lövész- és felderítő különítménye tartotta fenn Payerbach és Reichenau között. Az alakulat harcálláspontja ekkor Grünbachban volt. A Keitel-harccsoportnak eredeti feladata reteszállások kiépítése lett volna Wiener-Neustadtól északra, de az nem volt kivitelezhető a szovjetek támadásai miatt. Ezért a harccsoport Willendorf irányába hátrált, majd a Willendorf–Grünbach–Puchberg vonalon létesített reteszállást, amelyet április végéig tartott. Április 8-án Müller SS-Obersturmführer – parancsnoksága alatt egy gránátosszakasszal, egy utászszakasszal (von Wanka SS-Obersturmführer), egy területvédelmi lövészszázaddal, a 37. SSfelderítőosztály egy kerékpáros-svadronjával és egy aknavető-szakasszal – feladatot kapott arra, hogy Puchbergtől délkeletre levő főharcvonalát helyezze előre egészen Sixenstein– Sieding vonaláig. A célt mindkét oldal súlyos veszteségei árán, de elérték. A szovjet nehézfegyverek tüzében az állásokat nem lehetett sokáig tartani.[1138] Április 14-én a Keitel-harccsoport – az 1. SS- és 12. SS-páncéloshadosztályok harccsoportjaival együtt – az I. SS-páncéloshadtest (6. [SS-] páncéloshadsereg) alárendeltségében harcolt. A heves és súlyos elhárító harcok miatt a harccsoportnak azonban vissza kellet vonulnia, majd sietve új védelmi állásokat felvennie Hütberg–Klostertaler–Gescheid–Sparbacher Hütte–Singerin–Naßwald helységek vonalában. Miután május 7-én a 6. (SS-) páncéloshadsereg megkezdte a közelben lévő amerikai csapatokkal a fegyverletételi tárgyalásokat, a Keitel-harccsoport katonái május 10-ig letették a fegyvert és átlépték az arcvonalat. Maradékuk, körülbelül 180 ember,[1139] Windischgarstenben gyülekezett. A harccsoport egy alakulata két vadászpáncélossal és motorkerékpáros-lövészekkel, Etzler SS-Sturmbannführer vezetésével május 10-én rendezetten visszavonult, s utóvédet alkotva érte el Altenmarkt–Enns

térségében a demarkációs vonalat. ők május 11-én és 12-én, két vadászpáncélosukat és nehézfegyvereiket is megtartva, indultak el Windischgarsten felé.[1140]

21. A „Dirlewanger” SS-rohamdandár (SS-Sturmbrigade „Dirlewanger”) Korábbi elnevezései: 1940. június 15. – Wilddieb-Kommando Oranienburg [Oranienburgi orvvadász-kommandó] 1940. szeptember 1. – SS-Sonderbataillon Dirlewanger, SS-Sonderkommando Dirlewanger, Sonderkommando Dr. Dirlewanger 1943-tól – Sonderkommando Dirlewanger 1944 első felében – Einsatz-Bataillon Dirlewanger, Bataillon Dirlewanger, Regiment Dirlewanger 1944 őszétől – SS-Sturmbrigade „Dirlewanger” Hitler 1940. június 15-én adott parancsot Himmlernek, hogy orvvadászat miatt elítéltekből állítson fel egy különleges alakulatot. Az egység parancsnokául SS-Obersturmbannführer rendfokozattal dr. Oskar Dirlewangert[1141] nevezték ki. A kiképzés az 5. Totenkopf-Standarte (Halálfejes-ezred) oranienburgi állomáshelyén kezdődött meg. 1940. június 20-án Dirlewanger átvette a szervezés felügyeletét, majd a mintegy 300 vadorzóból álló köteléket átvezényelték a lengyel Főkormányzóság területére. Az egységet a térség pacifikálásra és megszálló tevékenységre vetették be, majd 1941 nyarán a Bug folyó menti kényszermunkával végrehajtott földmunkákat felügyelte. 1942. február végén az alakulatot Minszkhez vezényelték, ahol a Közép Hadseregcsoport mögöttes területén harcoló partizánok ellen alkalmazták. Dirlewanger emberei olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy 1942. szeptemberében újabb 115 orvvadászat miatt elítélt bűnözőt irányítottak soraikba.[1142] Az erősen kétes harcértékű kötelék 1944 közepéig továbbra is partizánok ellen harcolt, s e szabályok nélküli hadviselésben atrocitások egész sorát követte el. 1944. augusztus 4-től Dirlewanger egységét a varsói felkelés leverésére vetették be, ahol leírhatatlan kegyetlenséggel harcolt. Az erőszakoskodások és fosztogatások állandóan napirenden voltak. A többi itt bevetett német alakulat és parancsnokság legtöbbje tiltakozott az ilyen barbár hadviselés miatt.[1143] Azonban az egység saját vesztesége is katasztrofális volt: a harcok közben 1900 főnyi SS- és rendőr elítéltet kapott, de a harcok végére mégis csupán 648 főt számlált.[1144] Az egység hasonló túlkapások végrehajtásával vett részt 1944. októberében a szlovák nemzeti felkelés leverésében is. A dandár áttekintő hadrendje 1944. novemberi adatok alapján az alábbi volt: – dandártörzs; – 1. SS-ezred („Dirlewanger” rohamdandár): I-III. rohamzászlóalj; – 2. SS-ezred („Dirlewanger” rohamdandár): I-III. rohamzászlóalj; – SS-lövészzászlóalj („Dirlewanger” rohamdandár); – SS-híradószázad („Dirlewanger” rohamdandár); – SS-egészségügyi század („Dirlewanger” rohamdandár); – SS-gazdasági század („Dirlewanger” rohamdandár); – SS-pótszázad („Dirlewanger” rohamdandár). Az alakulat ekkor már nem csak orvvadászokból állt, hanem ide irányították a Waffen-SS hadbírósága által elítélteket is, akik itt „bizonyíthatták” katonai erényeiket. Később már a Wehrmacht egészéből érkeztek elítéltek. Sőt, a koncentrációs táborok baloldali politizálásért elzárt foglyait és köztörvényes bűnözőket is soraiba fogadott.[1145] Az állomány azon tagjai, akik nem a Waffen-SS-ből kerültek az alakulathoz, itt teljesített szolgálatuk alapján sem vétettek fel az SS-be. [1146]

1944. december 10-én a szlovák területen állomásozó SS-rohamdandárt, tekintettel a szovjet csapatok előretörésére, Nyitra és Léva között a magyar határ biztosítására vetették be.[1147]

December 11-én a dandár egy SS-ezredét (ezredtörzs, két megerősített rohamzászlóalj, két könnyű tüzérüteg és egy sorozatvető-üteg) Ipolyság (akkor Magyarország területe) körzetébe vezényelték, hogy megerősítsék vele az ottani védelmet. Az ezredet saját vezetés alatt kellett bevetni. Tekintettel az alakulat „különleges” személyi állományára, nem volt szabad szétaprózva harcba küldeni őket, mert így könnyebben megszökhettek. A dandár e része a Fretter-Picoseregcsoport alárendeltségébe lépett. A dandár egyéb alakulatai a szlovákiai német csapatok parancsnokának alárendeltségében maradtak. Dirlewanger törzse és két rohamzászlóalj Teranynál (Ipolyságtól 12 kilométerre északnyugatra), másik két zászlóalja pedig Kékkőtől délre zárta le a Balassagyarmattól észak felé vezető utakat.[1148] December 12-én a megerősített SS-ezred a magyar 2. honvéd páncéloshadosztály alárendeltségében volt bevetve Ipolyságnál, ahol a szovjetek jelentős létszámú lövészerőkkel indítottak támadást.[1149] December 14-én már az SS-rohamdandár négy zászlóalja harcolt Ipolyságnál.[1150] December 15-én a szovjetek páncélos ékei Ipolyságtól északnyugatra szétszórták a dandár egyes részeit. Bernecebarátitól északkeletre a 2/III. SS-rohamzászlóalj mintegy 200 katonája ment át a szovjetekhez. A dandár másik két zászlóalja északnyugat és északkelet felől viszont ellenlökést indított Ipolyság visszafoglalására, de nem ért el eredményt. Az SS-rohamzászlóaljak nyugat felé vonultak vissza. Egy SS-zászlóalj Ipolyságtól északkeletre Kelenye felé igyekezett. [1151]

December 18-án a dandár négy SS-rohamzászlóalja a magyar 2. páncéloshadosztály harccsoportjai között elosztva továbbra is Ipolyság körzetében harcolt. A dandártörzs Deméndről tartotta szemmel csapatait.[1152] December 19-én a dandárt átszervezték. Két ezredében két-két rohamzászlóalj maradt. Ezt egészítette ki egy tüzérosztály, egy lövészzászlóalj, egy utászszázad és egy híradószázad.[1153] December 21-én 15.00 órakor az SS-rohamdandár már szlovák területen harcolt. Részei Palást felé nyomultak előre, birtokba vettek néhány fontosabb magaslatot és a szovjet csapatokat ismét magyar területre vetették vissza.[1154] December 22-én Dirlewanger zászlóaljai elfoglalták Palást nyugati felét és az onnan délnyugatra fekvő magaslatokat.[1155] December 23-25. között a dandár továbbra is Palást körzetében harcolt. December 26-án a településtől nyugatra jobbszárnyát szovjet támadás érte. Emiatt másnap a dandár észak felé vonult vissza, s ezzel elhagyta Magyarország akkori területét.[1156] A dandár december 28-án Korponától délre gyülekezett.[1157] 1945. február 14-én az SS-rohamdandárból Cottbus térségében megkezdték az SS 36. fegyveres-gránátoshadosztályának felállítását. A dandár erejű hadosztály az Odera mentén került bevetésre. Áprilisban Berlintől délkeletre harcolt, majd április 27-én Halbe körzetében szovjet bekerítésbe került és két nap múlva letette a fegyvert.[1158]

22. Az SS 58. (1. tatár) fegyveres-hegyidandára (58. Waffen-Gebirgs-Brigade der SS [tatarische Nr. 1]) Korábbi elnevezései: 1944. június – Waffen-Gebirgs-Regiment der SS (tatarische Nr. 1) 1944. július 8. – Waffen-Gebirgs-Brigade der SS (tatarische Nr. 1) 1944. október 11. – 58. Waffen-Gebirgs-Brigade der SS (tatarische Nr. 1) A németek Fekete-tenger körzetét felügyelő Magasabb SS- és Rendőri Vezető (Höhere SS- und Polizeiführer „Schwarzes Meer”) alárendeltségében, a rendőrség keretében krími tatárokból rendfenntartó zászlóaljakat toboroztak. A német csapatok visszavonulásakor ezek az önkéntesek követték „gazdáikat” nyugat felé.

Valószínűleg 1944. júniusában rendelte el Himmler, hogy ezekből a katonákból állítsanak fel egy tatár hegyivadász-ezredet. Politikai és karhatalmi okokból az SS birodalmi vezetője az alakulat felállítási helyét Magyarországon jelölte ki. 1944. július 8-án az SS Vezetési Főhivatala úgy rendelkezett, hogy a Krímből evakuált tatárokból Willy Fortenbacher SS-Standartenführer vezetése alatt egy hegyidandárt kell szervezni. Mivel azonban a német rendőrség sem akart korábbi külföldi önkénteseiről lemondani, a WaffenSS pedig a későbbiekben különösebben nem foglalkozott az üggyel, a dandár felállítása egyre több késedelmet szenvedett.[1159] A tatár legénységből, valamint birodalmi és népi német keretekből álló furcsa alakulat hamarosan a német Wehrmacht magyarországi meghatalmazott tábornokának alárendeltségébe került. A dandár létszáma 1944. szeptember 20-án 11 tisztet, 191 altisztet és 2219 legénységi állományú katonát tett ki (ebből 1097 fő népi német volt). Az alakulat szervezési állománytáblájában 3434 beosztás szerepelt, tehát a létszám körülbelül 70 százalékban együtt állt. [1160]

A népi német állomány egy részét azonban valószínűleg más alakulat(ok)hoz vezényelhették, mert egy 1944. október 6-án kelt távirat szerint a Siófokon állomásozó alakulat már csak 1500 főből állt, aminek háromötöde (900 fő) tatár volt, s csak kétötöde népi német. A járművekkel nem rendelkező egység fegyverzetét a gyalogság karabélyain kívül mindössze 30 géppuska jelentette. [1161]

December 12-én a Dél Hadseregcsoport intézkedett az egység elszállításáról.[1162] Ennek ellenére a német fegyveres erők 1944. december 31-i állapotokat tükröző hadrendje szerint a dandár a Waffen-SS magyarországi parancsnokának alárendeltségében még mindig hazánkban állomásozott. Felállítási határideje 1945. január 31-ére módosult.[1163] Az SS Vezetési Főhivatala ugyancsak december 31-én rendelkezett arról, hogy a dandár 1945. január 1-i hatállyal mégis feloszlik. A tatár állományt a fegyverzettel és egyéb hadianyagokkal együtt az SS szlovák területen állomásozó kelet-török fegyveres kötelékének (Osttürkischer Waffen-Verband der SS) kellett átvennie[1164], ahol megalakult belőle az SS krími fegyveres csoportja (SS-Waffengruppe Krim).[1165]

23. Az SS-vadászkötelékek (SS-Jagdverbände) Magyarországon bevetett alakulatai A Waffen-SS különleges katonai feladatok, valamint hírszerző és diverziós műveletek végrehajtására is szervezett saját alakulatokat. A német katonai hírszerző- és kémelhárító szerv (az Abwehr) „Brandenburg” kötelékeinek mintájára az SS Birodalmi Biztonsági Főhivatala 1943. áprilisában felállította a Sonderlehrgang z.b.V. „Oranienburg” (Oranienburgi különleges tanfolyam) elnevezésű köteléket, amelyet aztán többször átneveztek, átszerveztek és kibővítettek.[1166] Az alakulat első parancsnoka 1943. június 16-ig Otto Skorzeny SS-Hauptsturmführer[1167] volt. Skorzeny emberei, az SS biztonsági szolgálatának tagjai és a német légierő ejtőernyőstanzászlóaljának katonái szabadították ki 1943. szeptember 12-én az olaszországi Gran Sasson fogva tartott fasiszta diktátort, Benito Mussolinit is. Skorzeny ezért megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét és SS-Sturmbannführerré léptették elő.[1168] Az SS különleges alakulatai közül elsőként az 500. SS-ejtőernyős-zászlóalj került bevetésre hazánkban. A három ejtőernyős-századból és egy kiképzőszázadból álló köteléket 1943 novemberében állították fel. Tagjai jórészt olyan hadbíróság által elítélt és részben lefokozott SSkatonák voltak, akik ebben a veszélyes feladatokra alkalmazott egységben, harc közben szerezhették vissza társaik megbecsülését. A zászlóalj parancsnoka 1944 áprilisáig Gilhofer SSSturmbannführer volt. Az 500. SS-ejtőernyős-zászlóalj századai 1944. március 19-én, röviddel pirkadat után a „Margarethe I” hadművelet keretében Ju 52 szállító repülőgépeikkel leszálltak a ferihegyi

repülőtéren és rövid tűzharc után lefegyverezték a magyar őrséget. A repülőtéren állomásozó SSejtőernyősök közül később fosztogatás miatt két katonát a német katonai hatóságok a helyszínen agyonlövettek.[1169] 1944. május 25-én a zászlóalj, amelynek parancsnoka ekkor már Kurt Rybka SSHauptsturmführer volt, a Dráva mentén kísérletet tett a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg parancsnoka, Tito elfogására. Két SS-század ejtőernyővel ugrott, kettő pedig tehervitorlásokkal ért földet. A partizánellenes akció mégsem járt sikerrel, s az SS-ejtőernyősök jelentős veszteségeket szenvedtek.[1170] 1944. október 1-i hatállyal a különleges feladatokra kiképzett „Brandenburg” hadosztály néhány egységét fegyverzetükkel és felszerelésükkel együtt betagolták a Waffen-SS-be. Ezen alakulatok, valamint Skorzeny 502. SS-vadászzászlóalja[1171] és még néhány kisebb különleges SS-alakulat összefogásával az SS Vezetési Főhivatala 1944. október 4-én létrehozta az SS-vadászkötelékeket (SS-Jagdverbände). Nem sokkal később az SS-ejtőernyős-zászlóalj is ennek lett része, miután a hadrendi számát 500-ról 600-ra változtatták.[1172] Az SS-vadászkötelékek, amelyeknek parancsnoka Skorzeny SSSturmbannführer lett, az utasításokat a Birodalmi Biztonsági Főhivataltól kapták, de szolgálati szempontból az SS Vezetési Főhivatalának voltak alárendelve.[1173] A háborúból való kiugrásra készülődő Horthy Miklós kormányzó fiát az 502. SS-vadászzászlóalj (ekkor már SS-Jagdverband Mitte) mintegy 30 főnyi különítménye rabolta el Skorzeny vezetésével Budapesten, 1944. október 15-én délelőtt.[1174] A budai Várhegy birtokba vételére kidolgozott „Panzerfaust” fedőnevű akcióban az SSvadászkötelékek részéről az SS-Jagdverband Mitte és a 600. SS-ejtőernyős-zászlóalj (parancsnoka Siegfried Milius SS-Sturmbannführer) vett részt. Az 1944. október 16-án reggel 06.00 órakor megindított műveletben az SS-ejtőernyősök keleti irányból a Várhegy alagútján át behatoltak a Honvédelmi Minisztérium épületébe. Az SSJagdverband Mitte egy különítménye nyugat felől, a falak megmászásával közelítette meg a királyi palotát, a zöme pedig Skorzeny SS-Sturmbannführerrel együtt a Bécsi kapun át, gépjárműveken követte az 503. nehézpáncélos-osztály négy Tiger B nehézharckocsiját a Palota „oroszlános” kapujáig.[1175] A Szálasi Ferenc szélsőjobboldali nyilas mozgalmát hatalomra segítő német katonai akció sikeres volt. Skorzeny-t Hitler ezért a Német Arany Kereszttel tüntette ki és előléptettette SSObersturmbannführerré.[1176] Az SS-vadászkötelékek egy része később bevetésre került az 1944. december 16-án indult ardenneki német támadásban is, ahol a javarészt szövetséges járművekkel felszerelt különleges 150. páncélosdandár keretében az amerikai vonalak mögött hajtottak végre korlátozottan sikeres hírszerző és megtévesztő műveleteket. Az alakulat néhány amerikai egyenruhában elfogott tagját a szövetségesek kivégezték. Skorzeny SS-alakulatainak zöme 1945. január 30-a után a keleti fronton, az Odera menti Schwedtnél már mint hagyományos gyalogság került bevetésre.[1177]

IV. rész: A Waffen-SS magyar alakulatai 1. Hadosztálynál kisebb magyar SS-alakulatok

1.1. A „Deák” SS-harccsoport (SS-Kampfgruppe „Deák”) Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél. Magyar részről összegyűjtésükkel a szegedi V. honvéd hadtestet bízták meg, mert ennek területén volt a legtöbb jelentkező (körülbelül 1000 fő).[1178] A magyar önkéntesek többségét először a Honvédség pót- és tartalékalakulataiban helyezték el, mivel a szegedi V. hadtest parancsnoksága vonakodott az önkénteseket átengedni a Waffen-SSnek. Mindenesetre az esetet Szegedről jelentették a honvédelmi miniszternek, aki a jelentkezők szándékát továbbította Georg Keppler SS-Obergruppenführernek, a Waffen-SS altábornagyának, a magyarországi Waffen-SS csapatok parancsnokának. 1944. augusztus 15-én a szegedi V. hadtesten belül, a Honvédség és a Csendőrség Waffen-SSbe jelentkező tagjaiból, valamint a 17. életévüket betöltött leventékből létrejött egy zászlóalj erejű magyar önkéntes különítmény[1179] Az alakulat jogállását öt nappal később, 1944. augusztus 20-án rendezték, amikor az SS Délkelet-Európai Kiegészítő Parancsnoksága és a magyar Honvédelmi minisztérium különmegállapodása után a különítményt SS-Kampfgruppe „Deák” néven átvették a Waffen-SS állományába. Az első magyar SS-alakulat parancsnokául a németek vitéz Deák László[1180], volt honvéd vezérkari ezredest nevezték ki, akit korábban az újvidéki „hideg napok” kapcsán kicsaptak a Honvédségből, s később a felelősségre vonás és várható elmarasztaló ítélet elől Németországba távozott,[1181] ahol 1944 július 14-én március 1-i hatállyal SS-Standartenführer lett. Vélhetően propagandacélzatból a „Deák” SS-harccsoportot már egy nappal a külön-egyezményt követően (augusztus 21-én) az SS IX. fegyveres-hegyihadtestének közreműködésével az előírásos gyalogsági fegyverzettel és tábori szürke egyenruhával mintaszerűen felszerelték. Felállításakor az SS-Kampfgruppe „Deák” törzsből és három századból állt. Vezényleti- és szolgálati nyelve a magyar volt. A „Deák” SS-harccsoport alapkiképzését, illetve német fegyverekre történő átképzését Újvidéken kezdték meg augusztus 26-án. Szeptember 10-én az alakulatot a Bács megyei Titelre irányították, ahol tizenegy nap múlva (21-én) a 3. (kiképző- és pót-) század kivételével elérte a hadrafoghatóságot. Az alakulat bevethető részei 1944. szeptember 22-től október 10-ig főleg az „F” Hadseregcsoport alakulatainak alárendeltségében, a Bánság területéről Újvidék felé visszahúzódva harcoltak. Október 11-től a „Deák” SS-harccsoport a Bácska déli részén, később Baranya megye területén védekezett – a még felállítás alatt álló – 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály alárendeltségében. Tekintettel az egység magas veszteségeire,[1182] 1944. október 28-án Deák katonáit kivonták az arcvonalból. A harccsoportot Kaposvár körzetéből október 30-án Balatonszentgyörgyre vezényelték, ahol rövid ideig pihentették. Az SS Vezetési Főhivatalának parancsára november 3-án tovább indult,

majd Zalaszentgróton betagolták az SS – ugyancsak szervezés alatt álló – 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályába. A „Hunyadi” hadosztályban a „Deák” SS-harccsoport századai – az alakulat november 10-i feloszlatását követően – az SS 61. (1. magyar) fegyveres-gránátosezredének gerincét képezték. Az ezred parancsnoka Deák László SS-Oberführer lett.

1.2. A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség és a Ney Károly-féle SS-harccsoport (SS-Kampfgruppe „Ney”) A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943ban (más adatok szerint már 1942-ben[1183]) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való „kiugrását”.[1184] A szervezet létrehozásának kezdeményezői között volt dr. Ney Károly[1185] is. Magyarország német megszállásáig az egyre inkább félkatonai jelleget öltő KABSZ csak illegálisan működhetett. 1944. március 19-ét követően a szervezet részben Ney Károly révén csatlakozott az Imrédy Béla vezette Magyar Megújulás Pártjához, majd német-olasz mintára a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség képezte a párt „rohamosztagát”. A KABSZ székháza átmenetileg a Magyar Megújulás Pártjának Hunyadi János úti helyiségeiben kapott helyet. A szervezet intenzív toborozásba kezdett, s a német megszállás után hamarosan sor került a legális alakuló ülésre is, amelyen Imrédy Béla, volt miniszterelnök is részt vett. A Tattersaalban megrendezett gyűlésen 3000-4000 ember jelent meg, főleg egykori honvédek.[1186] Hamarosan Imrédy mellett Rátz Jenő, Jaross Andor, Endre László és Baky László is a szövetség tagjai lettek. Jaross részben a magyarországi zsidóság elkobzott vagyonával finanszírozta a szervezetet, míg a két belügyi államtitkár, Endre és Baky hamarosan kieszközölte a főispánoknál és Budapest főpolgármesterénél, hogy támogassák a szervezet működését, mivel a KABSZ „tömöríteni kívánja mindazokat, akik a frontszolgálat, ill. a katonai szolgálat, vagy más kiváló érdemek alapján alkalmasak arra, hogy a bolsevizmus elleni küzdelemben irányító szerepet kapjanak.”[1187] Imrédy 1944 májusában végül is elvállalta a KABSZ irányítását. A testület további vezetői voltak dr. Hajdú Miklós (Jogügyi Osztály), dr. Ney Károly (Adminisztrációs Osztály), Schöner Károly (Gazdasági Osztály), Ambrus Bertalan (Propaganda Osztály), Vadon Pál Máté (Érdekvédelmi Osztály), valamint Bolhóy Imre (Jelentkezők Osztálya).[1188] A KABSZ, mint a polgári szféra katonailag szervezett testülete, „századokkal” és saját „vezérkari főnökkel” (Bolhóy Imre) is rendelkezett. A kézifegyverek viselése mellett a KABSZ tagok egyenruhája fekete nadrág és nyakkendő volt, valamint ehhez sárga inget, s a bal felkaron fekete halálfejes karszalagot hordtak. Utóbbi jellegzetességüket a Ney-féle SS-alakulat katonái a későbbiekben is megőrizték.[1189] A belpolitikai változások arra késztették a szövetséget, hogy – a nyilas mozgalommal való állandó polemizálás ellenére – 1944 augusztusa folyamán a közös célok érdekében a KABSZ hallgatólagosan összefogjon a Szálasi Ferenc által vezetett nyilas párttal. Ehhez azonban – teljesítve Szálasi feltételét – meg kellet szabadulni Imrédytől, akit a KABSZ vezetői – a volt miniszterelnök zsidó származására való hivatkozással – lemondattak.[1190] Helyét a testületet addig a háttérből ténylegesen irányító Ney Károly vette át. A nyilas párttal való teljes összeolvadásra 1944. szeptember 17-én került sor, amikor a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség mintegy 150-200 főnyi egységét alárendelték Kovarcz Emilnek, a Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom fegyveres erői „főparancsnokának”.[1191] A KABSZ egy tagja 1944. október 6-án a Margit körúton felkereste a németellenes ellenállás egyik vezetőjét, dr. Somóczy Lóránd karpaszományos őrmestert, s tudatta vele, hogy szélsőséges elemek két nap múlva hatalomátvételre készülnek. Délután Bakay Szilárd altábornagy már

utasította az I. hadtest-parancsnoksághoz beosztott ügyészt – dr. Major Ákost, a későbbi népbírót –, hogy másnap hajnalra derítse fel az úgy nevezett KABSZ-puccsal kapcsolatos tényállást.[1192] A Bem laktanyában állomásozó budapesti őrzászlóalj Major vezetésével a puccskísérlet központjának tartott, Zách utcai gépjárműjavító műhelybe hajtott, ahol a KABSZ számos tagja teljesített szolgálatot. Az őrzászlóalj akadályok nélkül szállta meg a laktanyát, s az éjjeli kihallgatásokat és letartóztatásokat követően az egység október 7-én hajnalban házkutatást tartott a KABSZ Vörösmarty utcai székházában. Addigra azonban a szervezet vezetősége már felmenekült a Sváb-hegyre és az SS oltalma alá helyezte magát.[1193] Az úgy nevezett KABSZ-puccs elmélete szerint a szervezet már augusztus óta készült a hatalomátvételre. A KABSZ-századoknak, illetőleg a KABSZ tényleges honvédségi szolgálatot teljesítő tisztjei által vezetett alakulatoknak adott jelre, a megfelelő időben, meghatározott kulcsfontosságú objektumokat kellett elfoglalniuk, s így a szervezet tevékeny részt vállalt a nyilas hatalomátvétel előkészítésében is. A mindezeket alátámasztó iratok – az akkori ügyészi jelentések és a KABSZ székházából begyűjtött anyagok – Bakay Szilárd 1944. október 8-i elrablásával egy időben eltűntek. A következő napokban a KABSZ tagjainak nagy része – miután néhányuk már kézhez kapta német behívóját – egymást értesítve a helyzetről, jelentkezett az SS Magyarországi Kiegészítő Parancsnokságánál (SS-Ersatzkommando Ungarn, Budapest, VI. kerület Munkácsy Mihály utca 57.). Az október 15-i nyilas hatalomátvétel során a KABSZ-tagok csekély hányada már SSegyenruhában (de megtartva halálfejes karszalagukat) működött közre a puccs katonai végrehajtásában. Ennek során a Ney Károly vezette csoport átmenetileg a Várat körülzáró 22. SSönkéntes-lovashadosztály alárendeltségébe került.[1194] Közvetlenül a Szálasi-féle hatalomátvételt követően, október 20-a táján megszületett a különegyezmény dr. Ney Károly és az SS vezetése között. A megállapodás értelmében a KABSZ első önkénteseit (körülbelül 300 főt) – immár nem egyénileg, hanem testületileg – átvették a Waffen-SS-be, s őket SS-Kampfgruppe Ney („Ney” SS-harccsoport) néven önálló alakulatban fogták össze.[1195] A harccsoportot október 21-én látták el fegyverekkel a Veszprém megyei Súron, ahol akkor a 22. „Maria Theresia” SS-önkéntes-lovashadosztály ellátó és vonatalakulatai állomásoztak.[1196] A Ney-féle SS-harccsoport másnap már ideiglenes jelleggel a hadosztály 22. SStüzérezredének úgy nevezett „biztosító századát” alkotta. Eközben folyamatosan gyarapodott a magyar önkéntesek száma, mely eltolta a harccsoport német fegyverekre történő átképzésének határidejét. Ney alakulata október 30-ra elérte a zászlóalj méretet, majd november 1-jén a Magyarországon állomásozó Waffen-SS hadosztályok magyarul is beszélő oktatói megkezdték az egység átképzését Súron, annak ellenére, hogy még további önkéntesek érkezésére számítottak. Miközben Veszprém megyében zajlott a Ney-féle magyar SS-alakulat kiképzése, a magyar politikai vezetés 1944. november 17-én feloszlatta a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség maradékát is.[1197] Várható volt tehát, hogy Súron további önkéntesek jelentkeznek. Amikor 1944. december 24-én a harccsoport parancsnoka, Ney Károly tiszti továbbképzéséről a németországi Hirschbergből visszaérkezett Súrra, alakulata már ezrednyi méretével (körülbelül 1600 fővel) érte el a hadrafoghatóságot. Ezen a napon a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály részei Budapesten szovjet bekerítésbe kerültek, de a hadosztály ellátó alakulatainak zöme, a 22. SS-tüzérezred vonatrészei és néhány utász-kiképzője Ney ezredével együtt Súron maradt, s elkerülték a bekerítést. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály kint rekedt hadtápalakulatainak egy részét így az SSKampfgruppe alakulatát Ney– hez csatolták, hogy annak ellátó bázisát képezzék. Közben a német vezetésnek olyan elképzelése támadt, hogy a magyar alakulatot a frontvonal mögött, mélységi felderítő és szabotázs feladatokra használják fel. Ney azonban ezt a kérést visszautasította, mivel egyrészt reguláris köteléket kívánt vezetni, másfelől egysége nem kapott ejtőernyős kiképzést, végezetül pedig az ilyen jellegű feladatokra való felkészülés hónapokkal tolta volna ki az alakulat hadrafoghatóságát.[1198]

1944. december 25-én Ney magyar SS-alakulatát kivonták a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály állományából, s az egységet a még beérkezésben levő IV. SS-páncéloshadtestnek rendelték alá. Egyes adatok szerint 1944. december 28-án és 29-én Ney alakulatának egyik zászlóalját (parancsnoka Dömötör Gyula SS-Obersturmführer) a hajmáskéri gyakorlótérről elszállították Balatonakarattyára, ahol a magyar 25. gyaloghadosztály és a német III. páncéloshadtest csatlakozásának biztosítása volt a feladata.[1199] A „Ney” SS-harccsoport a Budapest felmentését célzó első támadások során (1945. január 112.) a IV. SS-páncéloshadtest páncéloshadosztályainak gyalogsági támogatását erősítette. A „Konrad 1” és „Konrad 2” hadművelet harcaiban az ezred I. zászlóalja a 3. „Totenkopf” SSpáncéloshadosztály, míg II. zászlóalja az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztály alárendeltségében került bevetésre.[1200] Közben január 11-én Ney „különítményének” harmadik zászlóalja is elérte a hadrafoghatóságot. Ekkor a harccsoport teljes létszáma hozzávetőlegesen 2000 fő volt, melyből a harcoló állomány közel 1870 főt tett ki. Az első felmentési kísérletek kudarcát követően a Ney-féle harccsoportot kivonták a IV. SSpáncéloshadtest alárendeltségéből és teljes állományával 1945. január 13-án már a Balckseregcsoport 1. páncéloshadosztálya rendelkezett.[1201] A január 18-án hajnalban meginduló harmadik felmentési kísérlet („Konrad 3”) kezdetekor az ezred erejű „Ney” SS-harccsoportot a német 1. páncéloshadosztály Székesfehérvárt délnyugat felől támadó Huppert-harccsoportjának részeként vetették be. Január 20-án a Ney-féle magyar SS-alakulat 400-420 fős harccsoportját (parancsnoka Vadon Pál SS-Hauptsturmführer) hajnali 05.00 órakor ébresztették, hogy 07.00 órára elérjék megindulási állásaikat, ahonnan egy, a magyar csapatnak alárendelt SS-századdal (parancsnoka Levetzo SSObersturmführer) együttműködve részt vettek a IV. SS-páncéloshadtest Székesfehérvár elfoglalását célzó támadásában. Maga Ney Károly ugyanakkor parancsnokként nem vett részt a hadműveletben.[1202] Január 21-én reggel 09.00 órától délután 14.00 óráig Ney SS-harccsoportja elfoglalta a Sárvízcsatorna Székesfehérvár felé eső (keleti) partján, Sárszentmihály magasságában lévő szovjet állásokat. A harcok során mintegy 40 sebesültet vesztett. A Sárpentele határában tartott pihenő után a vasúti töltés jobb- és baloldalán, 50-60 méteres térközök mellett, a német századdal támogatott magyar SS-harccsoport lassan megindult a Székesfehérvár külterületén levő piactéri kisállomáshoz, amelyet délután 16.00 óra körül értek el. A töltés mentén körülbelül 40-50 fő szovjet foglyot ejtettek.[1203] A „Ney” SS-harccsoport folytatta előrenyomulását a város felé, miközben súlyos harcokat vívott Székesfehérvár külterületeinek elfoglalásáért. Ezalatt körülbelül 500 méterre Ney csapatainak jobbszárnyától egy 400-500 fős szovjet egység közelítette meg a már mögöttük hagyott Sárpentelét, s fennállt annak a veszélye, hogy az SS-harccsoportot elvágják. A rádión kért tüzérségi támogatás és a német-magyar ellenlökés azonban a szovjeteket visszaszorította Székesfehérvárra. Amikor 1945. január 21-én délután az 1. páncéloshadosztályt a Holste-hadosztálycsoport (a német 6. páncéloshadosztály részeivel és a magyar 20. gyaloghadosztály egy zászlóaljával megerősített 4. lovasdandár, illetőleg a magyar 2. páncéloshadosztály részei) váltotta fel, Ney SSharccsoportja a hadosztálycsoporton belül a 4. lovasdandár alárendeltségében folytatta harcait. [1204]

Székesfehérvár elfoglalásáért vívott harcok során (január 20-án és 21-én) a Ney-féle magyar SS-alakulatnak 17 szovjet páncélos megsemmisítését tulajdonítják. A harcokban elért eredményeiért Hitler az ezredet meg nem erősített források szerint az „SS-Regiment Ney” feliratú úgy nevezett karcsík (Ärmelstreifen) viselésével jutalmazta. Ney alakulatának részei január 22-én még javában utcai harcokat folytattak a városban. A magyar SS-katonákra egy székesfehérvári lakos így emlékezett: „Fél órával később magyar katonai járőrök jöttek az óvóhelyre. Fehér csuklya volt rajtuk, bal karjukon fekete szalag, halálfejjel. Bemutatkozásuk a tisztelgés után a következő volt: ’Keleti

Arcvonal Bajtársi Szövetsége!’ Elmondották, hogy a Budapestre szorult német erők kiszabadítására érkeztek Fehérvárra is. Céljuk, a Velencei-tó déli partján, a főútvonal mentén előretörni a Főváros felé…” [1205] Székesfehérvár január 22-i visszafoglalását követően a „Ney” SS-ezred még közreműködött a városban levő szovjet ellenállási pontok felszámolásában, majd az alakulat zömét – egyetlen zászlóalj méretű kötelékét leszámítva – kivonták az arcvonalból és feltöltés végett ismét Súrra helyezték át. Ott január 23-án számos levente, valamint a magyar honvéd légierő egy földi kiszolgáló százada is csatlakozott hozzájuk.[1206] A „Ney” SS-ezred a székesfehérvári arcvonalon maradt. Zászlóalj méretű különítménye a későbbiek folyamán továbbra is a Breith-hadtestcsoport (a német III. páncéloshadtest és a magyar VIII. hadtest) Holste-hadosztálycsoportjának alárendeltségében vett részt a 182-es magaslatért vívott harcokban. Január 27-én – még ennek a hadosztálycsoportnak a keretében – elfoglalta a 182-es magassági pontot, amelynek megtartásához azonban már nem volt elegendő ereje.[1207] A 182-es magaslat a harmadik székesfehérvári páncéloscsata során (1945. január 18-február 15.) a város birtoklása szempontjából kulcsjelentőséggel bírt, s éppen ezért számtalanszor cserélt gazdát. Másnap, január 28-án a Ney-féle magyar SS-harccsoport még Székesfehérvár térségében harcoló részeit a IV. SS-páncéloshadtest alárendeltségébe utalták, ahol február 3-ig a 3. SSpáncéloshadosztály irányítása alatt álltak. A harcok közepette Ney harccsoportja február 2-án Székesfehérvártól keletre visszavert egy szovjet gyalogsági támadást, majd ellenlökésével elfoglalta a Székesfehérvártól keletre, a 182-es magassági pont közelében fekvő szőlővidék keleti szélét.[1208] Január 29-én a „Ney” SS-ezred a német 356. gyaloghadosztály közvetlen alárendeltségébe került.[1209] A következő napokban az ezred a IV. SS-páncéloshadtest seregtesteivel – többek között egy másik magyar SS-alakulat, az 1. SS-rohamvadász-ezred részeivel együtt – Székesfehérvártól észak-északkeletre harcolt a város visszavételét megkísérlő szovjet erőkkel szemben. Február 5. után a „Ney” SS-harccsoport még arcvonalban maradt részeit is hátravonták Súrra. A Székesfehérvárért folyó harcokban a harccsoport veszteségei az alábbiak voltak: 171 fő (ebből öt tiszt) elesett, további 49 fő (ebből két tiszt) pedig eltűnt.[1210] A „Ney” SS-ezred sikeres harctevékenysége elismeréseképpen február 27-én, a IV. SSpáncéloshadtest harcálláspontján az ezred 12 tagjának a II. osztályú, míg három tagjának az I. osztályú Vaskeresztet adományozták. Dr. Ney Károlyt soron kívül SS-őrnaggyá (SSSturmbannführer) léptették elő.[1211] Magyar részről az alakulat tagjai semmilyen kitüntetésben nem részesültek. Ney Károlyt korábban harcálláspontján felkereste Szálasi futára és a „nemzetvezető” írásbeli parancsát nyújtotta át. A parancs Ney tudomására hozta, hogy egysége illegálisan harcol, s emiatt alakulatával a Kőszegen levő Honvédelmi Minisztériumhoz kell bevonulnia, ellenkező esetben a Ney-ezred katonáit megfosztják magyar állampolgárságuktól. Szálasi e rendelkezése sértette az SS-önkéntesek tárgyában kötött, hatályos német-magyar államközi egyezményt. A parancsot a Ney-féle különítmény egységesen megtagadta. A KABSZ szervezetének maradványai ezzel véglegesen szakítottak a Szálasi-féle hatalommal. Február 3-án Szálasi beváltotta fenyegetését, s Neyt, valamint alakulatának több tisztjét megfosztotta magyar állampolgárságától.[1212] Március 1-jén az Egyesült Államok szárazföldi hadereje légierejének (USAAF) Olaszországban állomásozó 15. légihadserege 630 repülőgéppel a Bécs körzetében lévő Moosbierbaum Műveket támadta.[1213] Magyarország feletti átrepülésük során egy B-24 Liberator típusú négymotoros bombázó- repülőgép kivált a kötelékből és Ácsteszér község határában, 14.00 óra körül lezuhant. (Magyarország felett egyébként március 1-én öt darab B-24 Liberatort jelentettek elveszetnek. [1214]) Legénységéből nyolc fő ejtőernyővel kiugrott, akiket a lezuhanás helyszínétől mindössze 4,5 kilométerre, Súron állomásozó „Ney” SS-alakulat katonái fogtak el. A repülők közül három főt később Kisbéren átadtak a németeknek. A másik öt amerikai katonát, s kémkedés vádjával további négy magyar polgári személyt március 3-án, (vagy 13-án) a Súr községhez tartozó varjasi erdőben a „Ney” SS-ezred katonái kivégezték, majd holttestüket ugyanott eltemették.

Egy helyi lakos – akinek a „Ney” SS-ezred egy lovásza mesélte el a történteket – az alábbiakban emlékezett vissza: „[a foglyokat] a suri kastélyban, majd a suri ev. [evangélikus] iskolában (…) őrizték. A foglyok közül kettőnek a lába el volt törve. Közülük kettő tiszt volt, az egyik főhadnagy[1215]. A foglyokat napokon át vallatták a halálfejes csendőrök s közben ütlegekkel és kikötéssel kényszeríttették vallomástételre. Később két foglyot és pedig [sic!] a két tisztet [valójában hármat] Kisbérre kísérték s ott egy ismeretlen német katonai alakulatnak adták át. Az itt maradt öt amerikai katonát március 3-án (szombaton) a suri varjasi erdőben kivégezték. A kivégzésnél hat halálfejes katona (négy csapatcsendőr és két lovász) vett részt. (…) Kivégzés előtt a foglyokat teljes meztelenre vetkőztették. Négy fogoly nyilvánvalóan kat. [katolikus] vallású volt, mert letérdelve keresztet vetettek és imádkoztak. Az ötödik zsidó volt, ezt maga árulta el. Az egyik fogoly hátat fordított a kivégzés előtt, a többi pedig szembe nézett. A kivégzés 4-5 lépésről géppisztollyal és gyalogsági fegyverrel (puskával) történt. A sirt [sic!] nem a kivégzettekkel ásatták meg. Az amerikai katonák elfogatására, vallatására és kivégzésére vonatkozólag a parancsot Ney Károly dr. halálfejes őrnagy, a suri halálfejes katonai alakulat parancsnoka adta ki.” [1216] A német hadvezetés március 6-án egy újabb ellentámadást indított. A „Frühlingserwachen” hadművelet során a Ney-féle magyar SS-alakulat alárendeltségi viszonyait kezdetben megtartva, zászlóaljnyi kötelékkel védelemben maradt. A hadművelet alatti veszteségei halottakban 52 fő (ebből egy tiszt) volt, míg további hat közkatona eltűnt. A német offenzíva kifulladását követően az alakulat részeit újra összevonták. 1945. március 27én azonban a visszavonuló „Ney” SS-ezred III. zászlóalja Pápa térségében elszakadt a zömtől. A zászlóaljat a I. SS-páncéloshadtest 3. „Totenkopf” SS-hadosztály-harccsoportjának alárendeltségébe utalták[1217], s lényegében a háború végéig ennek alárendeltségében harcolt. Ney egységének együtt maradt zászlóaljai (az I., a II. és a IV.), valamint a törzs 1945. március 29-től az úgy nevezett Birodalmi Védőállás (Reichschutzstellung) védelmében vettek részt Rohonc, majd Gyepüfüzes, végül Felsőőr térségében.[1218] Az időközben dandár méretűvé vált Ney-féle alakulattól április 21-én két zászlóaljat a III. páncéloshadtestnek rendeltek alá. A Ney-ezred átalárendelt zászlóaljainak zöme ekkor a hadtest Schweitzer-harccsoportjában harcolt, míg kisebb részeit egy magyar erőd-zászlóalj támogatására rendelték.[1219] A szovjet előretörés ezzel egyidejűleg a Ney-féle különítmény maradékát visszavonulásra és harcálláspontjának a stájerországi Birkfeldbe történő áthelyezésére kényszerítette. A következő napokban, április 5. és 8. között a „Ney” SS-ezred I. és II. zászlóalja váltakozó alárendeltségben, a német 1. páncéloshadosztállyal együtt kisebb ellenlökéseket hajtott végre Birkfeld térségéből kiindulva, Pöllau és a Lafnitz-völgy irányába. Az ezred IV. zászlóalja ugyanakkor St. Michaelnél a IV. SS-páncéloshadtest állományában maradt. 1945. április 21-én a „Ney” SS-harccsoport összlétszáma – leszámítva az elszakadt, 750 fős összlétszámú III. zászlóalját – ekkor 4211 fő, melyből a harcoslétszám 3100 fő volt. Felszerelése: 2660 ismétlőkarabély (Mauser Kar. 98k), ugyanez távcsővel 91 darab, géppisztoly (9 mm-es MP– 40) 342, 531 különféle pisztoly, 73 géppuska (MG–42), 17 nehézgéppuska, 21 páncéltörő ágyú (7,5 cm-es PaK 40), 34 aknavető, 15 páncélrém, 331 páncélököl, öt lángszóró, 1207 nyeles kézigránát és 125 tányérakna. Járművei: hét páncélgépkocsi (Sd. Kfz. 223); 11 tehergépkocsi (3,5 tonnás Opel Blitz); kilenc személygépkocsi, 53 országos jármű és 141 ló. A Ney-féle SS-dandár addigi vesztesége halottakban 770, míg az eltűntek száma 91 fő volt. Az addig megsemmisített szovjet harckocsik számát körülbelül 50 darabra becsülték.[1220] A II. világháború végére a „Ney” SS-dandár (SS-Brigade „Ney”) áttekintő hadrendje és parancsnokai az alábbiak voltak (zászlóaljai különböző alakulatoknál, elosztva kerültek alkalmazásra): – törzs, tolmács-, híradó- és motorkerékpárosjelentő-szakasz, táboricsendőr-különítmény, törzsbiztosító század; – SS-lövészzászlóalj (F. K. SS-Hauptsturmführer); – SS-lövészzászlóalj (I. N. SS-Hauptsturmführer); – SS-lövészzászlóalj (N. K. SS- Hauptsturmführer);

– („Imrédy”) SS-lövész- (kiképző- és pót-) zászlóalj (B. B. SS-Sturmbannführer); – SS-ellátó oszlop (részben gépkocsizó, részben fogatolt). A fegyverletétel hírére az időközben SS-alezredessé (SS-Obersturmbannführer) előléptetett Ney Károly Weiz, Birkfeld és St. Erhardt térségében csapatait feloszlatta, alakulatának nehézfegyvereit pedig megsemmisíttette. A „Ney” SS-dandár részei – összesen körülbelül 1200 fő – csatlakoztak a német 6. hadsereg egyik gépkocsi-oszlopához. Így az 1. magyar SS-sízászlóalj és az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztállyal Graztól visszavonuló maradékaival együttműködve akartak eljutni az amerikai csapatokig. Bruck térségében május 9-én még meg kellett küzdeniük az északkelet felől előretörő szovjet harckocsizó ékekkel. Végül a „Ney” SS-dandár május 11-én jelentkezett Attersee faluban az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályának már kapitulált, de az amerikaiak számára még irodai szolgálatot ellátó parancsnokságán. A létszám mintegy kétharmada visszatért Magyarországra, ahol szovjet hadifogság, esetenként azt követő internálás, illetőleg népbírósági tárgyalás várta őket. A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség szervezetét véglegesen 1945. március 17-én, az 529/1945. M.E. számú rendelettel számolta fel a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány.[1221]

1.3. Az 1. magyar SS-sízászlóalj (1. ungarische SS-Schi-Bataillon) A Honvédelmi Minisztérium kiképzési főosztálya 1944 kora őszén a Honvédség határvadász- és hegyi alakulatai számára a kárpátaljai Rahó székhellyel sítanfolyamot szervezett. A tanfolyam szakelőadójának és egyúttal szervezőjének Zelkó József tartalékos hegyivadász főhadnagyot bízták meg. Zelkó kinevezését indokolja, hogy maga többszörös síbajnok volt. A sítanfolyamra jelentkezőket azonban a kárpátaljai hadműveletek miatt hamarosan vissza kellett vezényelni Budapestre, s így a terepadottságok miatt a tanfolyam csak elméleti oktatásra korlátozódott. A tanfolyamisták körülbelül 1000 főt számlálhattak, akik közül a harmadik magyarországi SS-toborzás keretében 110 legénységi, illetve öt fő tiszti állományú katona hamarosan megkapta az SS-Ersatzkommando Ungarn behívóparancsát, köztük maga Zelkó főhadnagy is. Zelkónak mindössze német származású felesége indokolta behívását. A tanfolyamisták közösen tiltakoztak a Honvédelmi Minisztériumnál, azonban ennek álláspontja – betartva az 1944. április 14-i német-magyar államközi egyezményt – tökéletesen egyezett az SS Kiegészítő Hivatalának szándékaival. A vita sokáig elhúzódott, mígnem Horthy kormányzó október 15-i fegyverszüneti proklamációja válaszút elé állította a tanfolyamistákat. Ők testületileg a ”bolsevizmus elleni harc” folytatása mellett döntöttek és a Honvédelmi Minisztérium felszerelési osztályán kérték, hogy őket hegyivadász-zászlóaljként felszereljék, s a frontra küldjék. A válasz azonban kitérő volt, s a minisztérium e kérést adminisztratív okokra és fegyverhiányra hivatkozva egyáltalán nem teljesítette. Közvetlenül a Szálasi-féle hatalomátvétel után, a Waffen-SS végül is megtette ajánlatát, vállalta, hogy a tanfolyamistákat felszereli, s önkéntesekként – immáron nem egyénileg, hanem testületileg – állományába átveszi. Zelkóék 97 százalékos többséggel megszavazták az ajánlatot. Ugyanakkor néhány feltételt is szabtak: az alakulat vezényleti nyelve a magyar, továbbá lehetőleg csak magyar területek visszafoglalásáért harcolnak, illetőleg más SS-alakulatokkal egyenrangúként kezelendők. Zelkó személyes kérése volt továbbá, hogy az alakulatnál négy hivatásos állományú honvéd tiszt is jelen legyen. Ennek megfelelően 1944. október 17-én Zelkó József és Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője között megszületett a különegyezmény. Az ennek értelmében felállított 1. magyar SSsízászlóalj (1. ungarische SS-Schi-Bataillon) – parancsnoka Zelkó József SS-Obersturmführer – „különleges csapatként” közvetlenül Himmler alárendeltségébe. Az ekkor mintegy 800 fős alakulat törzsből, három könnyű vadászszázadból, valamint egy nehézfegyver-századból állt.[1222]

Miután az 1. magyar SS-sízászlóaljat Budapesten az SS magyarországi kiegészítő parancsnoksága egyenruhával ellátta, november 10. körül az alakulatot kiképzési célból a sziléziai Neuhammerben lévő kiképzőtáborba szállították. Az alakulat felkészülését megzavarta a „Hunyadi” hadosztály szálláscsináló részlege, amely 1944. november 15-én ugyancsak megérkezett a neuhammeri táborkomplexumba. A tábor rendje akkor borult fel igazán, amikor az e hadosztályhoz tartozó első magyarországi önkéntesek is beérkeztek, s a német táborparancsnokság (mondván, hogy ezek is magyarok) nem figyelt oda az egyes csoportok elkülönítésére. Zelkó főhadnagy közben visszaindult Budapestre, hogy a további körülbelül 600 újoncot és az általa korábban kért honvéd tiszteket (a négy helyett hármat, akik közül az egyik fivére, Zelkó László százados volt) átvegye. 1944. november 22-én Neuhammerben eközben – Zelkó távollétében – a sízászlóaljat lényegében feloszlatták, s az állományt a Waffen-SS magyar hadosztályának néhány tisztje – Grassy József hadosztályparancsnok egyetértése mellett – gyakorlatilag a „Hunyadiba” olvasztotta. Zelkónak és segédtisztjének (Fritz Ulrich SS-Sturmbannführer) két napig kellett alkudoznia, mire sikerült tisztázniuk a helyzetet, s további két napba tellett, míg a zászlóalj visszaszerezte a korábban kiutalt felszerelési tárgyait. Az 1. magyar SS-sízászlóalj „újrafelállításakor”, 1944. december 1-jén önkénteseinek létszáma már elérte az 1800 főt, s belőlük december 4-re már két zászlóaljat szerveztek. Így gyakorlatilag az 1. magyar SS-sízászlóalj maga is két zászlóaljra (I. és II.) tagolódott, melyekből a második úgy nevezett (újonc-) kiképző-zászlóalj volt. A parancsnok továbbra is Zelkó József főhadnagy (SSObersturmführer) volt, de a tényleges irányítás azonban két német SS-Hauptsturmführer kezébe került, akik átmenetileg az I. és a II. zászlóaljak parancsnokai lettek. Másnap, 1944. december 5-én a Neuhammerhez közeli bad saarow-i katonai raktárból a sízászlóalj I. zászlóalját mintaszerűen ellátták felszereléssel, bár állítólag Zelkó főhadnagy a magánvagyonából vesztegette meg a német raktárnokokat, s így – a fegyverzetet leszámítva – az állománytáblához képest is több és jobb minőségű felszereléshez jutottak. Az I. zászlóalj első három századát egyenként kilenc 7,92 mm-es MG–42 könnyűgéppuskával, századonként két szakaszt 7,92 mm-es Sturmgewehr–44 gépkarabéllyal, míg a többieket az általánosabb Kar 98k ismétlőkarabéllyal szerelték fel. A 4. (nehézfegyver-) századot nyolc MG–42 nehézgéppuskával, egy MG–42 könnyűgéppuskával[1223], hat 8 cm-es Gr.W. 34 közepes aknavetővel és négy 7,5 cm-es Geb. Kanone 43 L/18-5 típusú hegyiágyúval látták el.[1224] 1944. december 7-én Neuhammerben megkezdődött a csapatok a ki-, illetve átképzés. 1945. február elején a szovjet csapatok átkeltek az Oderán és gyorsan közeledtek a neuhammeri kiképzőtábor felé. Az illetékes német hadkiegészítő parancsnokság a szovjet páncélos erők átmeneti feltartóztatására, lényegében szükségmegoldásként, úgy nevezett „riadóegység” (Alarm-Einheit) felállítását kérte az 1. magyar SS-sízászlóaljtól. Tekintettel a Himmlerrel való korábbi megállapodás azon passzusára, miszerint az alakulatot csak Magyarország védelmében alkalmazhatják, Zelkó önkéntesek jelentkezését kérte, elsősorban a kiképzés és fegyverzet terén jobb helyzetben levő I. zászlóalj katonáitól. 1945. február 9-én ily módon századnyi erőben, mintegy 230 fő önkéntessel és három (valószínűleg PaK 40 típusú 7,5 cm-es) lövegből álló páncéltörőágyús-szakasszal megerősített riadószázadot állítottak fel. A század parancsnokának Gencsy József SS-Hauptsturmführert nevezték ki. A riadószázad feladatul kapta, hogy a Bober folyótól nyugatra alakítson ki útzárat és a Breslau–Berlin közötti birodalmi autópálya ezen részén tartóztassa fel a közlekedő szovjet harckocsikat. A szovjetek azonban ezt a térséget még az alakulat helyszínre érkezése előtt, már délután 14.00 óra tájban ellenőrzésük alá vonták. Így a riadószázad a megadott ponttól délebbre, GrossGolmischtól nyugatra foglalt állást. 1945. február 11-én a század már Nitscenkautól északra védekezett, mialatt több erős szovjet gyalogsági támadás érte. Aznap harckocsi-kilövéseinek száma már elérte a tizenegyet. A délutáni órákban a magyar riadószázadot visszaszorították a Hühner-Bergig, majd a Kranich-See-ig, miközben páncéltörő ágyúit elvesztette. Az alakulat Eichbergnél védekező részeit a szovjetek bekerítették, majd megsemmisítették.

Másnap, február 12-én a riadószázad maradványai Klitschdorf ligetén keresztül Lorenzdorfig jutottak, miközben az alegység szinte teljesen megsemmisült. A harcok során a riadószázad soraiból 150 fő (ebből nyolc tiszt) elesett, valamint további 22 közkatona eltűnt.[1225] Időközben az 1. magyar SS-sízászlóalj zöme gyalogmenetben elhagyta a tábort, s négynapi menetelést követően, 1945. február 14-én bevagonírozott Tetschen-Bodenbachban. Két nap múlva vasúti szállítással érkeztek meg a stájerországi Leobenbe. 1945. február 20-án a II. zászlóaljat a Judenburg melletti „Seetaller Alp” magashegyi gyakorlótérre irányították. Még ezen a napon Zelkónál jelentkezett Gencsy József egyetlen megmaradt tisztjével és hét katonájával, a riadószázad maradékával. A Leobenben magashegyi kiképzést folytató I. és II. magyar SS-sízászlóalj 1945. március 25-én kapta meg a Honvédelmi Minisztérium és az SS-Führungshauptamt közös parancsát, miszerint fel kellett venniük állományukba a Győr térségében tartózkodó, és egyelőre fegyvertelen magyar hegyivadászokat, valamint gondoskodni kellett azok fegyverzetéről, illetőleg ellátásáról. Miután körülbelül 1500 fő honvéd hegyivadász került gépkocsi-szállítással Leobenbe, az 1. magyar SSsízászlóalj létszáma egy III. zászlóalj felállítása mellett mintegy 3000 főre bővült. Az 1945. március 27-én felállított III. zászlóaljat szintén a Seetaler-Alpra küldték kiképzésre. Az 1. magyar SS-sízászlóalj felépítése ekkor vázlatosan az alábbi volt (az alakulatnak ellátó köteléke nem volt): – törzs, tolmács-, híradó-, motorkerékpárosjelentő-szakasz, táboricsendőr-különítmény, törzsbiztosító szakasz; – I. magyar SS-hegyivadász-zászlóalj (vitéz Darvas László SS-Hauptsturmführer); – II. magyar SS-hegyivadász-zászlóalj (vitéz Zelkó László SS-Sturmbannführer); – III. magyar SS-hegyivadász-zászlóalj (Gencsy József SS-Hauptsturmführer). 1945. április 17-én a magyar SS-sízászlóalj mindhárom zászlóalját – gyalogsági feladattal – az akkor Graztól délkeletre védekező IV. SS-páncéloshadtesthez irányították. Szállítás közben kapták a parancsot, hogy a zászlóaljak különítsenek ki egy századnyi erőt, amelyet Semmeringtől délkeletre, egy ott védekező magyar alakulat támogatására rendelnének. Végül Görög SS-Untersturmführer vezetésével egy félszázadot indítottak útba, hogy segítsék a Zeltwegnél védekező, honvéd repülőkből (Ghyczy Márton repülő főhadnagy parancsnoksága alatt) alakított magyar kötelék harcait. Görög félszázada Pfaffensattel térségében került bevetésre, ahol soraiból 72 katona (ebből egy tiszt) elesett, további 31 fő pedig eltűnt. A magyar SS-zászlóaljak zöme az európai háborút lényegében a IV. SS-páncéloshadtest, főleg annak 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztályának alárendeltségében fejezték be. A zászlóaljak nagy része utóvédet alkotott, hogy más kötelékek angolszász fogságba vonulhassanak (lásd a Ney-féle SS-harccsoportnál), s így sokan a visszamaradók közül – így maga Zelkó is – szovjet fogságba estek. Néhányan át tudtak jutni a szovjet vonalakon és elérték az angol fogságba menetelő „Szent László” hadosztály részeit. A stájerországi harcokban az 1. magyar SS-sízászlóalj további 163 halottat (ebből három tiszt), valamint 57 fő eltűntet vesztett. Az alakulat ismert és összesített háborús veszteségei ezzel halottakban 385 főre, míg eltűntekben 95 főre nőttek.[1226]

1.4. Az SS „Szálasi” fegyveres-gránátoszászlóalja (Waffen-Grenadier-Bataillon des SS „Szálasi” [ungarische]) 1945. február elejére a neuhammeri táborban kiképzés alatt álló magyar hadosztályok (az SS 25. „Hunyadi” és 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályai) által elfoglalt elhelyezési körleteket a szovjet csapatok egyre jobban megközelítették. A létszámukban ugyan teljes, de csak részben felállított és menetkész hadosztályok elvonulásuk biztosítására, közvetlen támadástól tartva, február 6-tól riadóalakulatok szervezésébe kezdtek. Mivel a hadosztályok felállítása tárgyában kötött egyezmény vonatkozó passzusai kimondták, hogy a hadosztályok kizárólag magyar területen, az ország védelmében kerülhetnek alkalmazásra,

a Neuhammerben felállítandó riadóalakulatok állományát szigorúan önkéntes jelentkezőkből állították össze. Február 7-e körül az eredeti szándékok szerint, mint riadóalakulat alakult meg az SS „Szálasi” fegyveres-gránátoszászlóalja, miközben a hadosztályok részéről Peinlich Béla WaffenStandartenführer vezetésével ugyancsak felállították az SS magyar fegyveres-riadóezredét (Ungarisches Waffen-Alarm-Regiment der SS). A zászlóalj „Szálasi” elnevezése valószínűleg onnan ered, hogy az SS 26. „Hungária” fegyveresgránátoshadosztályához a nyilaskeresztes mozgalom tagjai a párt fekete egyenruhájában érkeztek meg. Jobb híján abban akarták vállalni a harcot, bár ez az egyenruha nem felelt meg sem a harcászati követelményeknek, sem a genfi, illetve hágai egyezmények előírásainak. Grassy József személyes közbenjárására az alakulat tagjai végül is az utolsó pillanatban megkapták előírásos egyenruhájukat. Amennyiben Szálasi államfő tudomására jutott volna, hogy egy SS-alakulatot neveztek el róla, valószínűleg – akár a magyar SS-hadosztályokkal kapcsolatban – erélyesen fellépett volna az intézkedés ellen. A zászlóalj létszáma elérte a 250 főt. Néhány szolgálatvezető és gazdasági tiszt kivételével a tisztek és altisztek többsége magyar származású volt.[1227] A „Szálasi” SS-zászlóalj vezetésére Rudolf von Keitz SS-Sturmbannführert szemelték ki, ő azonban a megbízatást nem vállalta. Parancsnokuk végül is egy ismeretlen nevű magyar Waffen-Obersturmbannführer volt. A legénység zöme harci tapasztalatokkal nem, vagy csak alig rendelkező, kiképzést alig kapott fiatalember volt. Február 8-án, a neuhammeri tábor kiürítése során a zászlóalj a Waffen-SS magyar hadosztályainak menetoszlopai közé sorolt be, s útnak indult Drezda felé, majd onnan tovább vonult Zwickau térségébe. Február 14.–21. között a zászlóalj Aue és Reichenberg között pihenőt tartott, miközben parancs érkezett, hogy mihamarabb el kell érniük Görlitz körzetét. Az utasítás egyúttal a zászlóaljat kivonta a magyar SS-hadosztályok állományából. Másnap az alakulat megkezdte menetét a kijelölt térségbe, de újabb utasítás érkezett, amely szerint Hirschberg térségébe kellett beérkezniük, ahol a zászlóalj végül február végéig tartózkodott. Március 1. körül az alakulatot alárendelték a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztálynak, s a zászlóalj – 31. SS-önkéntes-lövészzászlóaljnak átnevezve – a hadosztály közvetlen alakulata lett. A kötelék teljes létszáma körülbelül 200-300 fő volt.[1228] Az SS egykori „Szálasi” fegyveres-gránátoszászlóalja valószínűleg Schreiberhauban csatlakozott a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztályhoz. A zászlóaljhoz néhány SSUntersturmführer érkezett, akik nemrégiben végezték el a prágai SS-tisztiiskolát (SSJunkerschule), s mivel az alakulatnál kevés magyar tiszt volt, később Waldenburgban Zvonimir Bernwald SS-Untersturmführer vette át a zászlóalj vezetését.[1229] Waldenburgból a zászlóalj Strehlenbe vonult, ahol a falutól délre lévő, viszonylag hosszú arcvonalszakaszt szállták meg. Az állásokat a német szárazföldi haderő 100. vadászhadosztályától vették át.[1230] A védelmi állásokat a zászlóalj szakaszán mindössze egy biztosító vonal és néhány, egymástól nagyobb távolságra kiásott lövészgödör képezte. A zászlóalj harcálláspontját egy kis községben, Striegében alakították ki. Az állások előterében a strehleni cukorgyár már a szovjetek kezén volt. A 31. SS-önkéntes-lövészzászlóalj arcvonala körülbelül 40 kilométerre volt Breslautól, így a katonák hallhatták a város ostromának zaját. Zvonimir Bernwald SS-Untersturmführer, zászlóaljparancsnok megítélése szerint az alakulat egy gyenge zászlóalj volt. Az altisztek egytől egyig németek, a legénység zöme viszont magyar volt. Az alakulat gyalogsági nehézfegyverekkel – leszámítva néhány nehéz aknavetőt – nem rendelkezett.[1231] Miközben Breslauért folytak a harcok, a 31. SS-önkéntes-lövészzászlóalj arcvonalszakasza viszonylag nyugodt maradt, leszámítva a mindkét fél részéről folytatott harcfelderítésből eredő összecsapásokat a peremvonalban. Éjszakánként a tapasztalatlan és elégtelenül kiképzett magyar legénység néhány tagja félelmében lövöldözni kezdett. Többségük reggelre eltűnt: a zászlóalj

katonai szovjetek fogságába estek. A szovjet felderítőkre szinte sohasem lőttek, nehogy elárulják gyengeségüket. Harcfelderítés közben, április 13-án szovjet aknavetőtűzben repeszt kapott a zászlóalj parancsnoka, Zvonimir Bernwald SS-Untersturmführer is. Gyógykezelését követően, május 5-7-ig visszakerülhetett alakulatához, de már csak szálláscsinálóként, s nem csapattisztként. A volt „Szálasi” SS-zászlóalj maradéka Breslau elfoglalását követően szovjet fogságba esett.

1.5. Az 1. magyar SS-rohamvadász-ezred (1. ungarische SS-SturmjägerRegiment) 1945 januárjának első napjaiban az SS 25. és 26. fegyveres-gránátoshadosztályától kivonták sízászlóaljaikat (25., illetve 26. Waffen-Schi-Batallion der SS), amelyek a szemlét követően berakodtak és útnak indultak Prága és Bécs érintésével Magyarország felé. A győrszentiváni kirakodást követően a 25. sízászlóalj gyalogmenetben érkezett Tatára, ahol egyesülve a „Hungária” hadosztály később (1945. január 6-án) beérkező sízászlóaljával, együtt alkották az 1. magyar SS-rohamvadász-ezredet (1. ungarische SS-Sturmjäger-Regiment). Az ezred egyes vélemények szerint Ridegh Kelemen SS-Sturmbannführer parancsnoksága alá került. [1232] A Waffen-SS magyar hadosztályainak történetében e sízászlóaljak voltak az elsők, amelyek – korábban, mint a „Hunyadi”, vagy a „Hungária” részei – harcérintkezésbe kerültek a szovjet erőkkel, ráadásul az egyezményekhez híven Magyarország területén. 1945. január 8-án Tatán az SS 25. és 26. fegyveres-sízászlóalját ezredkötelékben vonták össze. A teljes rohamvadász-ezred létszáma körülbelül 1500 fő lehetett. Áttekintő hadrendje az alábbi volt:[1233] – törzs a közvetlenekkel (tolmács-, híradó-, motorkerékpáros-jelentő-, tábori csendőr- és törzsbiztosító szakaszokkal); – I. magyar SS-rohamvadász-zászlóalj; – II. magyar SS-rohamvadász-zászlóalj (Lenk (?) SS-Hauptsturmführer). A január 9-10-én harcászati gyakorlatokat végző 1. magyar SS-rohamvadász-ezredet a IV. SSpáncéloshadtest 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztályának rendelték alá. A magyar SS-ezred első bevetésére január 11-én az 5. SS-páncéloshadosztály 10. „Westland” SS-páncélgránátosezredével együtt Esztergomtól délkeletre, Pilisszentkereszt előtt került sor, ahol a magyar kötelék súlyos veszteségeket szenvedett. Másnap a magyar SS-rohamvadász-ezred katonái Pilisvörösvár térségében támadtak, és sikerült a helységbe is betörniük. Erőik egy része Pomáz előtt állt. Az elszenvedett veszteségek miatt (két tiszt, 127 altiszt és közkatona elesett, két tiszt és 17 katona eltűnt[1234]) az ezredet feltöltés céljából január 13-án Tatára vonták vissza. Másnap, január 14-én az alakulatot Csórra helyezték át, s mivel csupán 900 fős létszámmal rendelkezett, a feltöltés tovább folytatódott. Január 18-án a német IV. SS-páncéloshadtest 3. páncéloshadosztályának alárendeltségében, mint páncélosokra ültetett kísérő gyalogság kerültek alkalmazásra. Január 19-én és 20-án, a Dunapentele irányában folytatott előretörés során az alakulat mintegy 160 halottat és 70 sebesültet veszített. Mindezek után az 1. magyar SS-rohamvadász-ezred visszakerült az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztály alárendeltségébe, s állítólag részt vett Székesfehérvár visszafoglalásában a „Ney” SS-harccsoport elemeivel keveredve. A város visszavételét követően az alakulat részekre szakadt. Egyes elemei újra a német IV. SSpáncéloshadtest alárendeltségébe kerültek. Az erősen leharcolt II. zászlóalj január 25-én Lepsény és Balatonvilágos térségében harcolt, míg előrevetett osztagai Balatonszabadi előtt álltak. Négy nap múlva az ezred elcsigázott egységei számára Csórt jelölték ki gyülekezési körletként.[1235] Február 2-tól az 1. magyar SS-rohamvadász-ezred a Margit-vonalban („Margarethenstellung”) folytatott elhárító harcokat az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztály alárendeltségében.

Március 22-én az ezred elemei megkezdték visszavonulásukat Székesfehérvár térségéből nyugat felé. Másnap a krónikus lőszerhiány miatt kivonták őket az arcvonalból, s március 26-ra az ezred két részre szakadva gyalogmenetben elérte Mórichida, illetve Jánosháza körzetét. A „Ridegh-csoport” erői (az 1., 3. és 6. századok) – a magyar 1. honvéd hegyivadász-dandárral közösen – a Marcal vonalában támadó szovjet erők támadásait hárították el. A 2., 4. (nehézfegyver-) és 5. századokat, valamint egyéb részeket tömörítő „Lenk-csoport” a német 1. népi-hegyihadosztályhoz talált csatlakozást Celldömölk térségében, majd március 30-án Szombathelytől délre felzárkózott a IV. SS-páncéloshadtest, illetve a Ney-féle magyar SS-ezred erői mellé. Ezzel szemben a „Ridegh-csoport” április 4-én a II. SS-páncéloshadtest kötelékében Mosonszentpéternél lépte át a magyar államhatárt és különböző alárendeltségekben harcolt német területen – főleg Wiener Neustadt (Bécsújhely) és Mayerling körül. Végül a mintegy 150 megmaradt SS-katona Enns körzetében, május 5-én tette le a fegyvert az amerikai csapatok előtt. Az 1. magyar SS-rohamvadász-ezred veszteségei a visszavonulás során (részben becsült adatok alapján): két tiszt, valamint 301 altiszt és közkatona elesett, 143 fő (ebből három tiszt) pedig eltűnt.[1236] A „Lenk-csoport” április elején újra a német 1. népi-hegyihadosztály alárendeltségébe került St. Michael térségében, majd április 18-án ismét az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztálynak, illetve az 1. magyar SS-sízászlóaljnak rendelték alá. A német fegyverletétel időpontjában a csoport maradéka feloszlott. Részei (körülbelül 200 fő) Klagenfurt irányába húzódtak vissza és a „Szent László” hadosztály elemeivel együtt brit hadifogságba kerültek.

2. A Waffen-SS magyar hadosztályai

2.1. A magyar Waffen-SS hadosztályok létrehozása tárgyában kötött államközi egyezmények A magyar származású önkéntesekből felállítandó Waffen-SS hadosztályok ügyében a tárgyalások még a Lakatos-kormány idején megkezdődtek. Az írásbeli, előzetes megállapodást végül is Beregfy Károly, a Szálasi-kormány honvédelmi minisztere és Otto Winkelmann, a magyarországi német SS- és rendőri erők parancsnoka 1944. október 23-án írta alá Budapesten. Az egyezmény főbb pontjai az alábbiak voltak:[1237] – Az SS egy fegyveres-hadosztályát (Waffen-Division der SS) állítják fel, kizárólag magyar állampolgárokból, tekintet nélkül arra, hogy a jelentkezők valójában milyen nemzetiségűek. – A felállítandó magyar SS-hadosztályt a német haderő szervezési elvei és előírásai alapján hozzák létre, vezényleti nyelve a magyar, s elnevezését is a magyar történelem valamely nagyságáról kapja. – A hadosztály csakis Magyarország védelmében, ottani felállítását követően kerülhet bevetésre. Kivételt képeznek ez alól azok a szakirányú kiképzések, amelyek indokolják a hadosztály részeinek, katonáinak átmenetileg Németországba történő elszállítását. – Az alakulatok felszereléséről, anyagi szükségleteiről – beleértve a málhaszükségleteket is – a németek gondoskodnak, ezzel szemben a vasúti szállítást és a fogatolt járműveket a magyar félnek kell biztosítania. A megállapodás személyi rendelkezése szerint a hadosztályba jelentkezhet minden 17. életévét betöltött magyar állampolgár, akiknek azonban 21 év alatt továbbra is írásbeli szülői beleegyezést kellett felmutatniuk. Megmaradva az 1944. április 14-i államközi egyezmény irányelveinél, a Waffen-SS-be jelentkező önkéntesek – a háború időtartamára – továbbra sem veszítik el magyar állampolgárságukat, ugyanakkor német birodalmi állampolgárságot sem kapnak. A rendelkezések

pontosították továbbá a jelentkezők jogállását is, amely szerint a magyar önkénteseket ugyanazok a jogok és juttatások illetik meg, mint a Waffen-SS minden más katonáját. Ha az önkéntes jelentkezők létszáma nem érte volna el a hadosztály felállításához szükséges mennyiséget, akkor – az egyezmény vonatkozó pontjai – alapján, a hiányzó kontingens kiállításáról vezénylések útján a magyar Honvédelmi Minisztérium gondoskodott volna. Az SShadosztály létszámkiegészítése (illetőleg felállítása) érdekében az 1944 áprilisában megkezdett harmadik toborzóakció ezzel az egyezménnyel népi német és magyar vonalon egyaránt kiterjesztett formában folytatódott Magyarországon. Az önkéntesek kiképzése – igazodva a korábbiakhoz – ugyanakkor továbbra is csak Magyarországon, a Honvédelmi Minisztérium által rendelkezésre bocsátott, de német anyaggal felszerelt kiképzőtáborokban történhetett. Az október 23-i magyar-német államközi egyezmény ezúttal rögzítette, hogy „sikeres jelentkezés esetében visszalépésnek helye nincs”, mivel a korábbi toborzóakciók során számos félreértés adódott abból, hogy a jelentkezők – időközben meggondolva magukat – nem akartak megjelenni az SS-sorozóbizottságok előtt. Végezetül az egyezmény záró sorai leszögezték, hogy a magyarokból felállítandó hadosztálytól nem lehet senkit sem a Waffen-SS egy másik alakulatához átirányítani.[1238] Október 26-án a Waffen-SS magyar hadosztálya tárgyában kötött egyezmény szövegezését Veesenmayer, Németország teljhatalmú magyarországi megbízottja táviratilag ismertette az SS Vezetési Főhivatalával[1239], amely így azt a hadosztály felállítási rendelkezésének megfogalmazásakor már figyelembe tudta venni. November 2-án, csaknem egy héttel a megállapodás aláírását követően, az SS Vezetési Főhivatala magyar területen, a magyar hadköteles állományra támaszkodva, 25-ös hadrendi számmal elrendelte az SS 1. magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállítását (25. WaffenGrenadier-Division der SS [ungarische Nr. 1]).[1240] Egyúttal német részről – átmenetileg – Thomas Müller SS-Standartenführert nevezték ki az első magyar hadosztály parancsnokának. Müller azonban ténylegesen nem foglalhatta el beosztását – már 1944. november 9-én visszavonták kinevezését–,[1241] mivel időközben a magyar Honvédelmi Minisztériumnál is meghozták a személyi döntéseket. Az SS 25. fegyveres-gránátoshadosztályának parancsnoka november 2-tól Grassy József[1242], SS-Brigadeführer és a Waffen-SS vezérőrnagya, valamint a Honvédség altábornagya lett. Mint minden felállítás alatt álló SS-kötelék, a „Hunyadi”, majd később a „Hungária” hadosztály is az alakulás ideje alatt az SS Vezetési Főhivatalának közvetlen alárendeltségébe tartozott. Mivel azonban formailag e hadosztályok még 1945 májusában is a felállítás stádiumában voltak, így alárendeltségi viszonyuk a háború végéig változatlan maradt. Ez a helyzet az SS Vezetési Főhivatala berlini épületének 1945. április 30-i elfoglalása után annyiban módosult, hogy a magyar hadosztályok az európai háború utolsó hetére, 1945. május 8-ig – előbb a bajorországi Tannban, később Hettenben székelő – Honvédelmi Minisztérium irányítása alá kerültek.[1243] A felállítási parancs értelmében a magyar hadosztállyal kapcsolatos területi felügyeletet a Waffen-SS magyarországi parancsnoka, Georg Keppler SS-Obergruppenführer, a Waffen-SS vezérezredese látta el. Az SS Vezetési Főhivatala a Waffen-SS első magyar hadosztályának felállítása után már nem csak a magyarországi önkéntes állománnyal számolt, hanem gondolva a magyar hadköteles állomány kihasználatlanságára, az SS 25. (1. magyar) fegyveres-gránátoshadosztály felállításával egyidejűleg elrendelte egy másik magyar hadosztály létrehozásának előkészítését is.[1244] Eközben Magyarországon Beregfy Károly honvédelmi miniszter már öt nappal az egyezmény után, október 28-án közzétette a „Hunyadi páncélgránátos hadosztályba” való jelentkezés lehetőségét, s a jelentkezések határidejéül november 20-át jelölte meg,[1245] noha akkor – október 28-án – a hadosztály német részről formailag még nem is létezett. A rendelettel a hadosztály egyúttal elnevezését is megkapta, de Beregfy rendeletében az SS-ről egyetlen szó sem esett. Valójában a hivatalos német felállítási parancs közzététele előtt Beregfy nem tudhatta, hogy a későbbi „Hunyadi” hadosztályt, csak gránátos, s nem páncélgránátos mintára állítják fel. Másfelől viszont elképzelhető az is, hogy a magyar honvédelmi miniszter már ekkor tudatosan használta a

páncélgránátos csapatnemi megjelölést, azt remélve, hogy e propagandisztikus fogás hatására több önkéntes jelentkezik a hadosztályhoz. Amikor Beregfy tudomására jutott, hogy az SS Vezetési Főhivatala kibocsátotta az SS 25. fegyveres-gránátoshadosztályának hivatalos felállítási parancsát, 1944. november 4-én kiadott egy pontosított rendelkezést, amelyben módosította a magyar hadosztály elnevezését. A módosított rendelkezésben többek között az alábbiak olvashatóak: „Miután […] a felállításra kerülő ’Hunyadi’ páncélgránátos hadosztály célkitűzései azonosak a német fegyveres SS. szervezeteivel [sic!] s a hadosztály legkorszerűbb felszerelését és fegyverzetét a német SS. szervezet [sic!] bocsájtja rendelkezésre, hozzájárultam ahhoz, hogy a német-magyar fegyverbarátságot külsőleg is kifejezésre juttatandó, az önkéntes ’Hunyadi’ páncélgránátos hadosztály elnevezése a következőképpen módosuljon: ’Hunyadi’ magyar fegyveres SS-gránátos-hadosztály [kiemelés az eredetiben – K. Z. A.].”[1246] Az intézkedést a magyar Honvédelmi Minisztérium szűk körben hozta nyilvánosságra, s a későbbiek folyamán a polgári közvélemény számára kihirdetésre kerülő legtöbb hivatalos fórumon a „Hunyadi” hadosztály páncélgránátos alakulatként szerepelt. A közlönyökben és Budapest utcáinak plakátjain tehát továbbra is a német „páncélgránátos-mítoszra” építve, vélhetően tudatosan, pontatlanul közölték a Waffen-SS magyar hadosztályának elnevezését. Megjegyzendő, hogy a „Szent László” hadosztály esetében ugyanez a jelenség volt megfigyelhető, bár e hadosztálynak sem a Waffen-SS-hez, sem pedig a hungarista mozgalom fegyveres alakulataihoz nem volt semmi köze. A magyar fél részéről kiadott újraszabályozási rendeletek mindegyike ugyanakkor hangsúlyozta részben a nemzet, de inkább a németek felé, hogy „a magyar SS is magyar csapat [kiemelés az eredetiben – K.Z.A.] , csupán kiképzése és vezetése révén szorosabb a kötöttsége a német mintához.” [1247] Szálasi Ferenc még pártvezetőként is ellenezte a magyar SS-alakulatok létrehozását. Amikor 1944. szeptember 18-án tudomására jutott, hogy Csatay és Winkelmann között a magyar SSalakulatok létrehozása ügyében a tárgyalások a végéhez közelednek, Szálasi kijelentette, hogy „ezt a szerződést nem veszi tudomásul; a továbbiakban is meg fogja tiltani a párttagoknak, valamint a híveknek, hogy az SS-be belépjenek, mert határozottan és kimondottan a Hungarista Légió felállítását követeli minden körülmények között, mert ha a németek az SS-alakulatokat fel tudják szerelni, megtehetnék ugyanezt a Hungarista Légióval is.” [1248] Az SS-toborzásokkal kapcsolatos tárgyalásokból a Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalmat mellőzték. Szálasiék az SS-be lépő magyar önkénteseket kezdetben egy honi nemzetőrség felállításával akarták visszatartani, s ezzel Magyarországnak biztosítani azt az emberanyagot, amelyre ugyanakkor a német fél is igényt tartott. Ellenkező esetben – legalábbis Szálasiék véleménye szerint –, „ha a toborzással kivonják a 20 % értékes önként jelentkező elemet, úgy a magyar hadsereg teljesen ki lesz herélve.” [1249] A nyilas hatalomátvételt követően, aktuális politikai szerepének megfelelően Szálasi ugyan engedett a német nyomásnak, formailag azonban továbbra is ellenezte a magyar önkéntesek Waffen-SS-ben történő felhasználását, s helyette továbbra is inkább a hungarista honvéd hadosztályok felállítását szorgalmazta. November közepén a magyarországi nyilaskeresztes párt és a német fél törekvéseinek összehangolására egy újabb államközi egyezményre került sor, amelyet a honvédelmi miniszter helyettese, Feketehalmy-Czeydner Ferenc írt alá. A megállapodás értelmében magyarokból összesen nyolc hadosztályt állítanának fel, mindegyiket a népi-gránátos, illetve gránátos minta alapján. E hadosztályok közül négy hungarista hadosztályt a német szárazföldi haderő (Heer), míg az SS négy fegyveres-hadosztályát a Waffen-SS szerelné fel és képezné ki.[1250] A német szárazföldi haderő által felállításra kerülő négy hungarista honvéd hadosztály elnevezése „Kossuth” (parancsnoka később Orbay István tüzér ezredes), „Petőfi” (Szávay vezérkari ezredes), „Klapka” (Kocsi László ezredes) és „Bem” (Tömöry Jenő vezérőrnagy).[1251] A Waffen-SS támogatásával a már felállított „Hunyadi”, majd „Hungária” hadosztályokon kívül, a további hadosztályok a „Gömbös”, illetve a „Görgey” elnevezéseket kapták volna. (A szakirodalom

egy része az SS 26. [2. magyar] fegyveres-gránátoshadosztályát tévesen „Gömbös” elnevezéssel említi.[1252]) A magyar „páncélgránátos-hadosztályról” szóló propagandára számos önkéntes jelentkezett a megjelölt kiegészítő parancsnokságokon, de a felhívásokkal, s az önkéntesek fogadásával kapcsolatban adódtak problémák is. Beregfynek több alkalommal is meg kellett hosszabbítania a „Hunyadi” hadosztályba való jelentkezés határidejét. Minderre első ízben – a hivatalos határidő letelte után egy nappal – november 21-én került sor, amikor a jelentkezések határidejét december 15-ig tolták ki. Beregfy honvédelmi miniszter ugyanakkor megjegyezte, hogy „egyes parancsnokságok [a jelentkezésekről szóló 91.007/eln. 10. – 1944. sz. – K.Z.A.] rendeletemet nem, vagy csak egészen felületesen hajtották végre. Nagyon sok községben (városban) a felhívások egyáltalán nem voltak láthatók. Egyes parancsnokságok alárendeltjeikkel rendeletemet nem közölték és nem adták meg a jelentkezésre a lehetőséget, a jelentkezéseket nem továbbították hozzám. Egyes kieg. pságok [kiegészítő parancsnokságok – K.Z.A.] különféle nehézségeket támasztottak a jelentkezőkkel szemben, nem gondoskodtak azoknak a ’Hunyadi’ hadosztály állomáshelyére való elszállításáról. Ennek a következménye, hogy tömegesen keresnek fel közvetlenül jelentkezés végett. A ’Hunyadi’ hadosztályba való jelentkezés iránt tehát mindenütt nagy érdeklődés nyilvánul meg.” A honvédelmi miniszter a korábbiakhoz képest módosította a jelentkezések szabályait, s immáron a hivatásos és tartalékos tiszteknek, illetőleg a tiszthelyetteseknek (német viszonylatban altiszteknek) is lehetővé tette, hogy közvetlenül – személyesen, vagy akár levélben – a HM 10. osztályánál kérjék felvételüket (akkor Budapest, I. kerület Szent György tér 3., II. em. 24.).[1253] Beregfy rendelkezését indokolja, hogy az időközben Zalaszentgróton berendezkedett hadosztály-parancsnokságnak már november 17-én rendelkezésére állt az előírt legénységi állomány nagy része, viszont kiképzett tisztekkel, tiszthelyettesekkel (altisztekkel) és szakszolgálatosokkal kellő mértékben nem rendelkezett.[1254]Egy idő után ezért a zalaszentgróti táborban már nem fogadtak több legénységi állományú önkéntest, s azok a Honvédség különböző kiegészítő parancsnokságainál „lézengtek”, várva sorsuk további alakulását. A helyzet konszolidálására a Honvédelmi Minisztérium 1944. december 1-én Rajkán gyűjtőtábort létesített, amely a tábor szovjetek általi elfoglalásáig üzemelt. A „Hunyadi” hadosztályba jelentkező önkéntes-felesleg első csoportját 1944. december 7-én szállították Budapest Keleti pályaudvarról Kisbény és Köny érintésével Rajkára.[1255] A Honvédelmi Minisztérium függetlenül attól, hogy a hadosztályok részére már bőségesen rendelkezésére állott a szükséges legénységi állományú élőerő, a későbbiekben már létező honvéd és csendőr alakulatokat is az SS magyar fegyveres-gránátoshadosztályához irányított. E kötelékek általában fegyverzettel már nem, vagy alig rendelkező csapatok voltak, s túl azon, hogy a magyar katonai vezetés e vezénylések által német fegyverzetet és kiképzést remélt, az átirányítások célszerűek is voltak. A „Hunyadi” hadosztályhoz vezényelt tüzérek alkották például a hadosztály tüzérezredének gerincét. Ugyanígy a magyar 25. rohamtüzérosztály képezte volna az SS 25. fegyveres-páncélvadászosztályának magját. E folyamatok tehát arról árulkodnak, hogy a magyar fél kezdetben igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a magyarokból, a Waffen-SS keretén belül felállítandó hadosztály mihamarabb elérje a hadrafoghatóságot. Tekintettel a jelentkezők továbbra is magas számára, Beregfy december 14-én – vagyis a 15-i határidő lejárta előtt egy nappal – újra kitolta a jelentkezések határidejét, ezúttal a rendelkezés visszavonásáig. A honvédelmi miniszter az összes elfogadott jelentkezőt a kerületi parancsnokságoktól immár a rajkai gyűjtőállomásra irányította.[1256] Azzal, hogy a magyar kormány 1944. november 8-án Budapesten és annak vonzáskörzetében elrendelte a 17 és 60 év közötti férfiak általános katonai mozgósítását, s azt december 10-én a teljes – a még birtokában levő dunántúli területekre is kiterjesztette – érthetőbbé válik az önkéntesek nagy száma. Sokan azért jelentkeztek, mert sejtették, hogy egy-egy hadosztály felállítása hónapokat vehet igénybe, s a hátországi kiképzés alatt túlélési esélyeiket biztosabbnak látták. A jelentkezők személyes motivációjának feltárása ugyan nem tartozik szorosan a hadtörténelem tárgykörébe, de megjegyzendő, hogy számosan az előbbiekkel szemben azért

vállalták a „Hunyadi” hadosztályban való szolgálatot, mert ténylegesen harcolni akartak a Magyarország területére behatoló Vörös Hadsereg ellen. Ők úgy gondolták, hogy a Waffen-SS erre jobb lehetőséget biztosíthat, mint a magyar Honvédség. Amikor december 10-én megjelent a magyar kormány teljes mozgósítást elrendelő felhívása, az összes gyűjtőhelyen (Nagycenk, Rajka, Kisbér stb.) megkérdezték a jelentkezőktől, hogy akarnak-e Németországba távozni, s a közös cél érdekében a német Wehrmacht, illetőleg a Waffen-SS keretében harcolni. Beregfy honvédelmi miniszter 1945. január 19-én kelt 97.305./eln.1.o. – 1944. számú körrendeletével elrendelte a „Hunyadi fegyveres magyar SS pc. gr. [páncélgránátos-] ho. [hadosztály] eskümintájának helyesbítését”. Eszerint a csapatokat nem csak Hitlerre, hanem Szálasi Ferencre is – mint „nemzetvezetőre” – eskütételre kötelezték.[1257] Szálasi Ferenc 1945. január 27-én levélben fordult Hitlerhez, amelyben tisztázni akarta, milyen jogok és kötelességek hárulnak rá, mivel a magyar hadosztályok állományának elvben mind Hitlerre, mind pedig saját személyére fel kellett esküdniük.[1258] 1945. február 4-én Beregfy és Veesenmayer között – az októberi megállapodást kiegészítendő – egy pótegyezmény jött létre abból a célból, hogy az időközben Németországba elszállított jelentkezők jogállását rendezzék, valamint a jelentkezések szabályait és feltételeit pontosítsák. A pótegyezmény megerősítette, hogy a Honvédelmi Minisztérium által személyi állományát tekintve teljes létszámú önkéntes alakulatként kezelt „Hunyadi” hadosztály mind a Waffen-SS-nek, mind pedig a Honvédségnek szerves része. A felszerelésről és kiképzésről továbbra is a német fél gondoskodott. A megállapodás a szükséges szálláshelyek (és a lehetőségekhez mérten eszközök, felszerelések) tekintetében úgy fogalmazott, hogy ilyet a magyar Honvédelmi Minisztérium is rendelkezésre bocsát.[1259]

2.2. A „Hunyadi” hadosztály önkénteseinek belföldi szállítása, majd kitelepítése Németországba A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését. A „Hunyadi” önkéntesek Budapestről történő elszállítására több lépcsőben, több állomás érintésével került sor, mivel a gyakori légitámadások, illetve a sűrű kitelepítési szállítások miatt a vonalak meglehetősen leterheltek voltak. Mivel közvetlen vasútvonal Budapestről akkoriban sem vezetett Zalaszentgrótra, illetve Zalaegerszegre, a szállításoknak két fő iránya volt. Északi irányban az önkénteseket először a mosoni térségbe, vagy Celldömölkre szállították át, ahol „átszállással” vagy közvetlen szállítással érkeztek meg Zala megyébe. A déli szállítási irány – annak szovjetek általi elvágásáig – a Balaton déli partja mentén először Nagykanizsára vezetett (néha Kaposvár kitérővel), ahonnan legtöbbször szintén átrakodással érték el Zalaegerszeget. Onnan gyalogmenetben, illetve ritkábban helyi vasúti szállítással tették meg a Zalaszentgrótra vezető 14 kilométeres távolságot. A szállítások mindegyike legkevesebb két-három napot vett igénybe. A „Hunyadi” hadosztály önkénteseinek első szállítmánya Budapesten, a Kelenföldi pályaudvaron rakodott be és indult útnak 1944. november 9-én. Még ugyanazon a napon három szállítmánnyal, 100 tengelyen (50 vasúti kocsi) megérkeztek Mosonszentjánosra, majd két nap múlva elérték a hadosztály elhelyezési körletét.[1260] A Zalaszentgrót és környékén lévő szállásokba Budapest felől az utolsó szállítmány 1944. november 29-én érkezett be és rakodott ki.[1261] Attól kezdve a Zalában állomásozó törzs nem tudta megoldani többé a további önkéntesek fogadását és elhelyezését. E közel három hét alatt összesen 15 vasúti szerelvényt indítottak útnak, ami hozzávetőlegesen (a tapasztalatoknak megfelelően egy vonatot minimum 600 fővel számolva) 9000 önkéntes elszállítását jelenti, bár egyes adatok szerint a hadosztálynak Zalaszentgróton november 18-án már 16 700 (!) újonc állt a rendelkezésére.[1262]

Beregfy vezérezredes, honvédelmi miniszter 1944. november 25-én feloszlatta a hungarista mozgalom „Halálfejes Légióját”, s katonai kiképzésben nem részsült tagjait ugyancsak a „Hunyadi SS” hadosztálynak adta át. November 20-án az SS Vezetési Főhivatala utasította a „Hunyadi” hadosztály parancsnokságát, hogy tekintettel a hadi helyzet kedvezőtlen alakulására, kiképzését Németországban fejezze be. A Zalában lévő hadosztály megkezdte tehát berakodását, de a legénység első szállítmányai csak 20 nap múlva, december 10-én indultak el a „Hellebarde”, majd később, 1944. december 15-től az „Zuckerdose” fedőnevű mozgással.[1263] A hadosztályt szállító szerelvények Szentgotthárdon, illetve Hegyeshalmon át Ostmark (Ausztria) és Németország rendező-pályaudvarai felé tartottak.[1264] Onnan szállításukat a német fél intézte, a magyar Honvédség csak az újoncok belföldi, illetve első lépcsős németországi kiszállításáról gondoskodott. A „Hunyadi” hadosztályt – tehát a rajkai önkéntes-felesleget, illetőleg Zala megyéből magát a hadosztályt – a Harmadik Birodalom három gyűjtőállomásán fogadták a szállítások teljes tartama alatt. Ezek Oberlösche, Eger és Marburg rendező-pályaudvarai voltak. A „Hunyadi” hadosztály első véres veszteségei már e szállítások alatt bekövetkeztek. Elsősorban úgy nevezett vicinális vonalakon történt a hadosztály és a rajkai önkéntesek kiszállítása, azok mégsem maradhattak észrevétlenek az Egyesült Államok szárazföldi hadereje légierejének (United States Army Air Force [USAAF]) magyar légtérben is tevékenykedő repülőgépei számára. November és december folyamán az olaszországi repülőterekről felszálló 15. légihadsereg repülőgépei intenzív légi hadjáratot folytattak a bécsi ipari medence és az északnyugat magyarországi vasúti csomópontok ellen. December 11-én – tekintettel az időjárásra – jelentősebb bombatámadás nem érte Magyarországot, viszont a Pozsonyt támadó 451. bombázó csoport (Bomber Group) kötelékei átrepültek az ország felett (két B-24 bombázórepülőgépet a honi légvédelem lelőtt közülük).[1265] A bombázókat a vadászkíséreten túl időjárás- és célfelderítő gépek is követték, hogy az átrepülést kihasználva, közeli felvételeket készítsenek a következő támadás során bombázandó magyarországi objektumokról. Az egyik ilyen kötelék[1266] P–38L típusú repülőgépei azon a napon, dél körül mélyrepülésben támadták meg a „Hunyadi” hadosztály vonatát Rátót és Szentgotthárd között. A támadás során 29 fő meghalt és további 70 megsebesült.[1267] Ők voltak a hadosztály első háborús halottai. Mások szerint az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályát már jóval azelőtt légitámadás érte, hogy – legalábbis levéltári adatok szerint – a hadosztály Németországba történő kiszállítása kezdetét vette volna 1944. december 10-én. Eszerint a Németországba tartó hadosztály vasúti szerelvényeit már 1944. november 27-én légitámadás érte Bierbaum és Hartberg között. Ennek során állítólag az önkéntesek közül több mint 800 fő életét vesztette és körülbelül 650 ember sebesült meg.[1268] 1945. február 25-ig Magyarország területét 169 vonat hagyta el a „Zuckerdose” mozgással,[1269] amely – mint korábban utaltunk rá – nem kizárólagosan a „Hunyadi”, majd a „Hungária” hadosztályok önkénteseit, illetőleg a parancsnoksága alá rendelt honvéd alakulatokat szállította. Ellenkező esetben olyan képtelen adatra juthatnánk, amely szerint a Németországba szállított „Hunyadi-önkéntesek” száma – egy vonatot továbbra is 600 emberrel számolva – elérhette a 101 400 főt. A Németországba irányuló 169 „Zuckerdose” szállításból azonban teljes bizonyossággal csak 19-ről állapítható meg, hogy a Waffen-SS magyar hadosztályainak önkénteseit szállította. A korábbi számításoknál maradva mindez 11 400 fő kiszállítását jelentené. Az 1944. december 10-től 1945. február 25-ig tartó szállítási időszak alatt – eddigi adatok alapján – további két légitámadás érte a hadosztály szerelvényeit. Kétségtelen, hogy e támadások közül a legsúlyosabb a december 26-i volt, amely során a Körmendről Bécs felé tartó „Hunyadi” hadosztály szerelvényét ismételten P–38 „Lightning” típusú repülőgépek támadták meg Bécsújhely és Németújvár között. A saját légvédelemmel nem rendelkező vonatot az amerikai repülőgépek teljesen megsemmisítették, 797 fő meghalt, míg további 600 megsebesült. Utóbbiak nagy részét a szombathelyi 523. honvéd hadikórház sebesültszállító gépkocsioszlopa szállította el, s

elhelyezésüket a helyi Faludy Ferenc Gimnáziumban oldották meg. A sebesültek kisebbik hányadát Grazban német orvosok kezelték.[1270]

2.3. Az SS 25. (1. magyar) „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztálya (25. Waffen-Grenadier-Division der SS „Hunyadi” [ung. Nr. 1.]) 1944. november 2 – 1945. február 1. Az SS Vezetési Főhivatalának felállítási utasítását követően (1944. november 2.) Grassy József, az SS 25. fegyveres-gránátoshadosztályának parancsnoka törzsével Zalaszentgróton rendezkedett be. Feltehetően az ő javaslataira támaszkodva alakították ki a hadosztály tisztikarát, akik közül sokan korábban Grassy parancsnoksága alatt szolgáltak. A hadosztály 1. (hadműveleti) vezérkari tisztje Podhradszky Ádám, az SS WaffenStandartenführere lett, aki a doni fronton a Grassy parancsnoksága alatt álló 13. könnyűhadosztályban századosi rendfokozatban[1271] vezérkari főnök volt. A hadosztály törzsszázadának parancsnokául pedig Dragolovich M. Istvánt nevezték ki, aki korábban – Podhradszkyhoz hasonlóan – ugyanannál a könnyűhadosztálynál hadműveleti segédtiszt volt.[1272] A tiszti állomány tehát részben vezénylések, részben pedig személyes ismeretségek alapján, fokozatosan gyarapodott. November 3-án beérkeztek Zalaszentgrótra a magyar „Deák” SS-harccsoport részei is, akik a „Hunyadi” hadosztály első, viszonylag felszerelt egységét alkották, majd a későbbiek folyamán betagozódtak a hadosztály 1. (az SS 61. ) fegyveres-gránátosezredébe. A kezdetekkor azonban a Deák László SS-Oberführer által vezetett, mintegy 800 fős különítmény a törzs biztosítását és az egyelőre fegyvertelen önkéntesek közötti fegyelem fenntartását látta el.[1273] 1944. november 18-án a hadi helyzet szükségletei folytán az immár körülbelül 10 000 önkéntest számláló hadosztályt nyugatabbra kellett áthelyezni, s ezért a „Hunyadi” hadosztály parancsnoksága szálláscsinálóit Bruck térségébe küldte. A birodalmi (osztrák) területre történő áttelepülésre azonban nem került sor, mivel az SS Vezetési Főhivatala két nap múlva (november 20-án) utasította a hadosztályt, hogy kiképzését és felszerelését a sziléziai Neuhammer kiképzőtáborában fejezze be. A „Hunyadi” hadosztály átcsoportosításáról az SS Vezetési Főhivatala csak három hét elteltével, 1944. december 12-én értesítette az illetékes Dél Hadseregcsoport parancsnokságát[1274], csaknem egy héttel azután, hogy a hadosztály törzse és első egységei december 6-án Neuhammerbe megérkeztek.[1275] A neuhammeri táborkomplexum (Truppenübungsplatz Neuhammer West und Ost) nagyjából 160 négyzetkilométeres alapterületével Németország egyik legnagyobb kiképzőközpontja volt, mely két falut is magába foglalt, keleten Stranst, nyugaton Neuhammert. A neuhammeri kiképzőközpont a német szárazföldi haderő, és nem a Waffen-SS kezelésében volt.[1276] A táborba mind több magyar önkéntes érkezett, de ennek ellenére kezdetben meg tudták oldani az állomány elhelyezését a kiképzőközpont Strans felé eső részében. A törzset és a főtiszteket kőházakban, míg a legénységet emeletes ágyakkal ellátott faépületekben szállásolták el. A hadosztály Neuhammerbe küldött szálláscsinálói már megkapták előírásos egyenruhájukat, míg a zöm egyelőre honvéd egyenruhában, vagy polgári öltözetben volt. Az elhelyezési problémák akkor kezdődtek, amikor a rajkai gyűjtőtáborból is beérkeztek az első önkéntesek. December 10-re a „Hunyadi” hadosztály összlétszáma elérte a 20 567 főt[1277], s ekkora embertömeg elszállásolására a német szárazföldi haderő illetékes tisztjei nem készültek föl. A helyzetet tovább bonyolította, hogy ugyancsak kiképzési céllal az SS 20. (1. észt) fegyveresgránátoshadosztálya is Neuhammer körzetében tartózkodott. A magyar SS-hadosztály ellátását tehát úgy kellett biztosítani, hogy a körülbelül 13 500 főre biztosított élelemből kellett hozzávetőlegesen 20 000 ember étkeztetését megoldani. Így az egy főre eső – amúgy is szerény

élelemadagokat – több ember között osztották szét. Az elszállásolás is hasonlóan történt: egy ágyon többen aludtak. December 19-én a hadosztály megkapta első fegyvereit, amellyel az SS 61. és részben 62. fegyveres-gránátosezredét szerelték fel.[1278] Kiosztottak 2000 Kar 98k típusú ismétlőkarabélyt, 1000 P–08 típusú pisztolyt, 100 MP–40 típusú géppisztolyt, 50 MG–42 típusú könnyűgéppuskát és 25 Gr.W. 34 típusú 8 cm-es aknavetőt. A későbbiek folyamán a hadosztály egyenruhával és fegyverzettel való felszerelése lelassult. Olyannyira, hogy 1945. január folyamán már kényszermegoldásokhoz kellett folyamodni, s a hiányos öltözékű újoncok és honvédek egy része egyelőre (átmeneti jelleggel) régi zsákmányolt belga, francia és egyéb ruhaanyagot kapott, tekintettel a fagypont alatti időjárási viszonyokra. Az egyik önkéntes az alábbiakban emlékezik vissza a hadosztály kezdeti beöltöztetésére: „Énnekem német sapka, és német nadrág jutott, belga tiszti zubbony, francia nyári rendőrségi köppeny, jugoszláv derékszíj, német alsónemű és kíváló finn bakancs.” [1279] A „Hunyadi” hadosztály felszerelése közben még karácsony előtt számos magyar honvéd alakulat érkezett a táborba. Így többek között 1944. december 21-én a 16. határvadász-zászlóalj maradékai, majd egy csendőr tanosztály is. December végére ugyancsak beérkezett a marosvásárhelyi „Csaba királyfi” Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola mintegy 40 frissen avatott zászlósa, valamint a jutasi „Kinizsi Pál” honvéd csapattiszthelyettes-képző iskola körülbelül 100 tiszthelyettese (altisztje) is. A csendőrök kivételével ezek az alakulatok fegyvertelenül érkeztek Neuhammerbe. A hadosztály 25. táboricsendőr-különítményének parancsnokságát Zöldi Márton[1280], volt csendőr százados még december folyamán átvette. Zöldi az Eichmann-különítményben folytatott szolgálatát követően jelentkezett Grassynál. Ezzel lényegében – Feketehalmy-Czeydner kivételével – az SS 26. fegyveres-gránátoshadosztályában teljesítettek szolgálatot mindazok, akiket a magyar hatóságok az Újvidéken történtek kapcsán felelősségre akartak vonni. A hadosztályhoz beérkezett magyar csendőr alakulatokat, beleértve a tábori csendőröket is, szinte azonnal beöltöztették a Waffen-SS-ben rendszeresített egyenruhába. A „Hunyadi” hadosztály táboricsendőr-különítményének tagjai kétnyelvű táblát („Tábori csendőrség – Feldgendarmerie”) kaptak, rajta a koronás magyar címerrel. Német mintájú tábori sapkájukhoz – valószínűleg Zöldi javaslatára – a kakastollat és a magyar csendőrjelvényt is használták. Gyors beöltöztetésük és felfegyverzésük után átmenetileg (a 25. hadosztály-kísérőszázad létrehozásáig) a tábori csendőrök adták a hadosztályparancsnokság őrszázadát is.[1281] A Waffen-SS magyar hadosztályainak tábori csendőrei egyébként szigorúan bántak a legénységi állománnyal, s a folyamatosan növekvő létszámból eredően meglazuló fegyelmet kíméletlen eszközökkel állították helyre. 1945. január-február folyamán Zöldi parancsára 20 főt végeztek ki szökésért és függelemsértésért.[1282] „Másnap este a szobánkba bejöttek újból a csendőrök – emlékezik vissza a hadosztály egy katonája – , s elmondták hogy Zöldi kiadta nekik a parancsot hogy a fiút tegyek [sic!] el láb alól. Ezt ők úgy hajtották végre, hogy amikor visszafelé jöttek, a fiút hátulról föbelőtték és hivatalos jelentésükben leírták hogy az illető meg akart szökni, s ezért fegyvereiket kellett használniuk. Az esetnek igen nyomasztó hatása volt a legénységre. Ettől a perctől kezdve még jobban félt mindenki a tábori csendőröktől.” [1283] Grassy kezdeményezésére Zöldinek később távoznia kellett a hadosztálytól. A neuhammeri táborban 1944. december végére kialakuló létszámfelesleg lehetővé tette, hogy a „Hunyadi” hadosztály törzse a beosztások kialakításakor válogasson, valamint olyan csapattesteket hozzon létre a hadosztályon belül, amelyek nem voltak eredetileg a gránátoshadosztály állománytáblájában. Ilyen volt a Waffen-SS mindkét magyar hadosztályának esetében egy-egy fegyveres-sízászlóalj létrehozása, amelyek később gyakorlatilag hegyivadászkiképzést és -felszerelést kaptak. 1944 végén – a szakirányú kiképzések indokolta áthelyezések és az 1. magyar SSrohamvadász ezred leválasztása előtt – az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályának áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztásai az alábbiak voltak:[1284]

– Teljes létszám (1944. december 10-én): 20 567 fő; – hadosztályparancsnok: Grassy József SS-Brigadeführer, a Waffen-SS vezérőrnagya; – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Podhradszky Ádám Waffen-Standartenführer; – hadosztálytörzs térképész-csoporttal, alárendelve 25. táboricsendőr-különítmény, 25. tolmácsszázad, 25. híradószakasz, 25. motorkerékpáros- és lovas-jelentő szakasz, 25. hadosztálykísérőszázad; – az SS 61. (1. magyar) fegyveres-gránátosezrede (Deák László SS-Oberführer): törzs, I-II. gránátoszászlóalj; – az SS 62. (2. magyar) fegyveres-gránátosezrede (Temesvári Gerő Waffen-Standartenführer): törzs, I-II. gránátoszászlóalj; – az SS 63. (3. magyar) fegyveres-gránátosezrede (Peinlich Béla Waffen-Standartenführer): törzs, I-II. gránátoszászlóalj; – az SS 25. (1. magyar) fegyveres-tüzérezrede (Magyary Ödön Waffen-Standartenführer): törzs, I-IV. tüzérosztály; – az SS 25. (1. magyar) fegyveres-utászzászlóalja; – az SS 25. (1. magyar) fegyveres-páncélvadászosztálya: törzs, 1. (vontatott páncéltörőágyús-), 2. (vadászpáncélos-), 3. (légvédelmigépágyús-) század; – az SS 25. (1. magyar) fegyveres-híradóosztálya; – az SS 25. (1. magyar) sízászlóalj;[1285] – az SS 25. (1. magyar) fegyveres kiképző- és pótezrede (Vécsey József WaffenObersturmbannführer); – az SS 25. (1. magyar) fegyveres-ellátóezrede (Josef Siemensreiter SS-Standartenführer). A tényleges önkéntesek, valamint az átvezényeltek folyamatos Neuhammerbe érkezéséből adódó elhelyezési problémák (december 23-án már 22 801 magyar volt a táborban) akkor enyhültek valamelyest, amikor a hadosztálynál szakkiképzések folytán megkezdődtek az elvezénylések. Elsőként azokat a tiszteket vezényelték el német tiszti tanfolyamokra (főleg Döberitzbe, Münchenbe és Koblenzbe), akik az előző három évben nem vettek részt semmilyen német tiszti továbbképzésen. A tiszteket – egyebek mellett – a Radolfzellbe küldött altiszti tanfolyamisták követték, majd az SS 25. (1. magyar) fegyveres-tüzérezredének honvéd tüzérei is átképzésen vettek részt a Prága melletti Beneschauban. Áthelyezték a hadosztálytól a 25. SS (1. magyar) légvédelmi tüzérosztály katonáit is, akik egy München melletti gyakorlótéren a Waffen-SS egyik légvédelmi tüzérezredétől sajátították el a német fegyverek kezelését. December 28-án a SS Vezetési Főhivatala a második magyar SS-hadosztály felállítási utasításával egyidejűleg elrendelte, hogy az SS 25. fegyveres-gránátoshadosztálya 8000 főt, valamint minden fegyvernemből egy tisztet és altisztet keretállományként bocsásson a „Hungária” hadosztály rendelkezésére. Eközben Neuhammerben megtörténtek a véglegesített ezredparancsnoki kinevezések, s lassú ütemben tovább folytatódott a „Hunyadi” hadosztály felszerelése is. 1944. december 29-én 100 géppisztolyt, 50 könnyűgéppuskát, 25 Gr. W. 34 típusú 8 cm-es aknavetőt, öt PAK 40 típusú 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyút, valamint 3000 Panzerfaustot és 1600 kerékpárt kaptak, így december hónap végére a magyar hadosztály fegyverzete már 25-30 százalékos.[1286] Három nappal a Waffen-SS második magyar hadosztályának felállítását követően, 1944. december 31-én az SS magyar hadosztályait magas rangú német tisztekből álló küldöttség látogatta meg a neuhammeri kiképzőtáborban. A szemlézők vezetője Fanzlau SS-Brigadeführer volt, de kíséretében a hadosztályokat az SS Kiegészítő Hivatalának vezetője, Gottlob Berger SSGruppenführer is megszemlélte. Látogatásukat az SS 25. hadosztályából kikülönített, főleg csendőrökből álló díszőrség fogadta, amelyről állítólag híradófelvétel is készült, amit a magyarországi mozik egy hét múlva kezdtek vetíteni.[1287] 1945. január 1-én az SS 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztálya parancsot kapott a lengyelországi Sieradzba való áttelepülésre. Így a „Hunyadi” hadosztály – leszámítva a második magyar hadosztály kisebb részeit – egyedül maradt a neuhammeri kiképzőközpontban.

Január elején a „Hunyadi” hadosztály állományából kivonták az SS 25. fegyveres-sízászlóaljat, amely január 8-tól – egyesülve a „Hungária” hadosztály 26. fegyveres-sízászlóaljával – az 1. magyar SS-rohamvadász-ezred része lett. A „Hunyadi” hadosztály széttagolása tehát felgyorsult: számos kisebb kötelékét további ki-, illetve átképzések céljából Németország különböző kiképzőközpontjaiba irányították. A hadosztály csapattestei közül néhány sohasem tért vissza a hadosztályhoz. 1945. január 2-án Sümeg, Rigács, Pozsonyligetfalu és Deutsche-Raterwitz érintésével a stransi táborba érkezett a magyar 25. rohamtüzérosztály legénysége is.[1288]Az osztályt a magyar fővárosért folytatott hadműveletek során, még december 23-án a budapesti őrzászlóalj váltotta fel, így a rohamtüzérek éppen elkerülték Budapest bekerítését.[1289] A magyar rohamtüzérek leharcolt állapotban, felszerelés nélkül (a megmaradt eszközök zömét a váltó alakulatnak kellet átadniuk) érkeztek meg a neuhammeri kiképzőközpontba. Az elképzelések szerint az alakulat képezte volna a „Hunyadi” hadosztály 25. hadrendi számú (1. magyar) fegyveres-páncélvadászosztályát (25. Waffen-Panzerjäger-Abteilung der SS). Tervezett hadrendje az alábbi volt: – törzs (híradószakasszal); – három szakaszos vadászpáncélos-század (szakaszonként három Jagdpanzer 38(t) Hetzer típusú vadászpáncélossal); – három szakaszos légvédelmigépágyús-század (szakaszonként két 40 mm-es légvédelmi gépágyúval[1290]); – három szakaszos vontatott páncéltörőágyús-század (szakaszonként három 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval)[1291]. Az alakulat Stransba irányítása több szempontból is indokolt volt. Egyrészt felszerelésüket a magyar Honvédség önerőből már nem tudta volna megoldani, másrészt a rohamtüzérek tapasztaltsága, ismerete azt feltételezte, hogy bár a páncélvadász-harcászat némileg különbözött a rohamtüzérekétől, a katonák mégis gyorsabban elsajátíthatták a szükséges tudnivalókat. A páncélvadászosztály katonáinak tehát néhány, a kiképzőtáborban töltött nap után további fegyvernemi átképzések folytán (az alakulat korábban nem használt Hetzer vadászpáncélosokat) el kellet hagynia Stranst és különböző németországi tanfolyamokon kellett részt venniük. Az osztály törzsét és vontatott páncéltörőágyús-századát a holland határ melletti Leerbe irányították, míg a légvédelmigépágyús-századot Münchenbe vezényelték, ahol a „Hunyadi” hadosztály már ott lévő légvédelmi tüzérosztályával együtt sajátította el a szükséges ismereteket. Az SS 25. fegyveres-páncélvadászosztályának vadászpáncélos-századát (parancsnoka Horváth János főhadnagy, szakaszparancsnokok: Zách Sándor főhadnagy, Németh György hadnagy, Szabó László zászlós) a dél-csehországi Benesov (Beneschau) körzetébe vezényelték, ahol szintén tanfolyamon vett részt a „Hunyadi” hadosztály egyik tüzérosztálya is. A magyar rohamtüzérek átképzése páncélvadászokká lassan haladt. Mindössze egy alkalommal vettek részt éleslövészeten a rendszeresítendő Jagdpanzer 38(t) típusú vadászpáncélosokkal. Hiánypótlásképpen a német kiképzőtisztek egyszer a vadászpáncélos-század tisztjeit elvitték a Beneschau közelében levő Skoda gyárba, hogy megszemlélhessék az ott készülő Hetzer típusú vadászpáncélosok gyártási folyamatát. 1945. április közepén a Beneschauban kiképzésre használt néhány, még meglevő Hetzert a tábor szerelői rohammunkával harcképes állapotba hozták, majd azokat német legénységgel Berlin védelmére irányították. A magyar SS-páncélvadász-alakulat tehát járművek nélkül maradt, s így a század személyzetét gyalogsági fegyverekkel látták el, majd egy sebtében összeszedett, német tisztek vezetése alatt álló zászlóaljba osztották be.[1292] Az köteléket Graz térségébe szállították, ahol a németek az első éjszaka elhagyták alakulatukat, így a magyarok teljesen magukra maradtak. A volt rohamtüzérek gyalogmenetben északészaknyugat felé menetelve Leoben, Gresten és Gaming városán áthaladva igyekeztek elkerülni a szovjet hadifogságot. A május 8-i fegyverszünet híre Waidhoven an der Ybbs-nél érte az alakulatot, ahol hamarosan arról is értesültek, hogy az Enns folyó lesz az amerikai és a szovjet zóna határa. A magyar 25. rohamtüzérosztály (az SS 25. fegyveres-páncélvadászosztályának)

maradékai Garstennél sikeresen átkeltek a folyó nyugati partjára és megadták magukat az amerikai csapatoknak.[1293] 1945. január folyamán szintén ki-, illetve átképzés céljából Passauba, a Somme laktanyába helyezték át az SS 25. fegyveres-utászzászlóalját.[1294] Passauban a „Hunyadi” hadosztály utászait teljesen felszerelték, így a magyar hadosztályok csapattestei közül ez az alakulat volt az egyetlen, amelyet a Waffen-SS előírásszerűen ellátott a szükséges felszerelésekkel, s így a zászlóalj elérte a teljes feltöltöttség és hadrafoghatóság állapotát. Az utászoknak április 1-jével kellett volna visszatérnie az SS 25. „Hunyadi” fegyveresgránátoshadosztályához, azonban az amerikai csapatok közeledésével az alakulatot Regensburg és Passau között műszaki zárak létesítésére, valamint hidak felrobbantására vette igénybe a passaui német városparancsnokság. Amikor az amerikai csapatok már közvetlenül a várost fenyegették, a térség védelmével megbízott német parancsnok, Hassenstein vezérőrnagy a magyar utászokat a város védelmére akarta visszatartani. Az alakulat magyar parancsnoka azonban még a bekerítés előtt riadóztatta a zászlóaljat, mert mihamarabb el akart vonulni a térségből. Hassenstein vezérőrnagy e szándékról tudomást szerezve tábori csendőrökkel akadályozta meg a magyarok távozását, s rögtönítélő hadbírósággal fenyegetőzött. Az SS 25. (1. magyar) fegyveres-utászzászlóalja így végül a városban maradt, s elvégezte a passaui főút hídjának felrobbantását. A város ostromának végén a zászlóaljparancsnok utasítást adott az eszközök (pontonok, gépjárművek stb.) megsemmisítésére, majd az alakulat lángszórós osztagokat szervezve 1945. május 2-án Oberhausen városrész felé tört ki. A kitörés során az SS 25. fegyveres-utászzászlóalja igen jelentős veszteségeket szenvedett.[1295] 1945. február első napjaiban a hadosztály legénységi állományából kiválogatták azokat, akik képzettségüknél fogva alkalmasak voltak a tiszti tanfolyam elvégzésére. Névsorolvasás után egy századnyi magyar tisztjelölt gyülekezett, akiket hamarosan Stettinbe szállítottak. Egy hónap múlva a katonai helyzet miatt a magyar század kiképzésének és tanfolyamának helyszínét ismételten át kellett helyezni, s őket vasúton először Rostockba, majd onnan komppal Dániába szállították. Kiképzésüket és tiszti tanfolyamukat (Himpel SS-Hauptsturmführer parancsnoksága alatt) a Koppenhágához közeli Haslevben folytatták, szálláskörletüket egy helyi sportcsarnokban alakították ki. Április közepén a század menetparancsot kapott, amelynek értelmében azonnal a frontra indultak. Menetparancsuk miatt elmaradt az aznapra tervezett vérmintavétel, s a vércsoportjelzések tetoválása is, s „ez azt jelentette, – írja az egyik tanfolyamista – hogy mi – akik túléltük Berlin ostromát – életben maradhattunk, mert vérmintával a karunkon erre nem sok esélyünk lett volna.” [1296] A század Hamburgon keresztül érte el Berlint. Parancsnokuk, Himpel SS-Hauptsturmführer ott csatlakozott a magyarokhoz. „Már összefolynak emlékezetemben berlini bolyongásunk napjai. – emlékezik vissza a század egyik tagja – Légi riadók, óvóhelyek, romok, hullák élményei. Eleinte az óvóhelyeken civilekkel beszélgetve még hallottam reménykedő hangokat Weng [helyesen Wenck] tábornok fiatal hadosztályairól, akik majd felszabadítják Berlint. Láttam egy újságot Goebbels talán utolsó cikkével, melynek címe az volt, hogy Berlin német volt és német marad. A remények azonban szertefoszlottak, a gyűrű szorult, mozgásterünk szűkült. Már a város központjában járkáltunk. (…) Nyugatra kéne jutni, amerikai fogságba esni, erről ábrándoztunk.” [1297] Május első napjaiban a „Hunyadi” hadosztály százada a Brandenburgi kapu és a Spree folyó között védekezett a Reichstagot mind jobban megközelítő szovjet csapatokkal szemben. Többségük az SS központi épületének közelében esett el, a Berliner Strasse és a Kaiserallee sarkán.[1298] A magyar század néhány túlélője a földalatti vasút (U-Bahn) alagútján keresztül akart kijutni a városból. Addigra azonban Berlint elfoglalták az oroszok, s a maroknyi magyart fogságba ejtették. 1945. szeptember 19-én térhettek haza. Harcaik során halottakban 83 főt (ebből egy tiszt), eltűntekben 12 főt (ebből egy tiszt) vesztettek.[1299]

2.4. Az SS 26. (2. magyar) „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztálya (26. Waffen-Grenadier-Division der SS „Hungária” [ung. Nr. 2]) 1944. december 23 – 1945. február 1. Tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveresgránátoshadosztályának felállításába kezdtek. Az erre vonatkozó utasítás 1944. december 24-én érkezett Neuhammerbe, s miután az személyi rendelkezéseket nem tartalmazott, a hadosztály- és ezredparancsnoki tisztségeket csak ideiglenes jelleggel töltötték be. A magyar részről „Hungária” névre elkeresztelt hadosztály ideiglenes parancsnoka így – a „Hunyadi” hadosztály első vezérkari tisztjének (Podhradszky Ádám Waffen-Standartenführer) öccse – Podhradszky András repülő ezredes lett.[1300] A „Hungária” hadosztály felállítását az SS Vezetési Főhivatala csak a magyar felállítási parancsot követő negyedik napon, 1944. december 28-án hagyta jóvá, s egyúttal a 26-os hadrendi számot adta a hadosztálynak. Az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztálya személyi állományának alapját a szándékok szerint az a 8000 fő legénységi (valamint kislétszámú tiszti és altiszti) állomány képezte volna, amelyet e célból a „Hunyadi” hadosztályból helyeztek át.[1301] Ugyancsak 26-os számon az SS Vezetési Főhivatala korábban, 1944. szeptember 13-án egy SS-páncéloshadosztály felállítását rendelte el a nyugati fronton. A leendő hadosztály magját alkotó 49. SS-páncélgránátos-dandárt és a hadosztály törzsét leszámítva a seregtest szervezése meg sem kezdődött. A későbbiek során a páncélgránátos-dandár részei beolvadtak a 17. „Götz von Berlichingen” SS-páncélgránátos-hadosztály 37. SS-páncélgránátos-ezredébe.[1302] Mindenesetre az SS-páncéloshadosztály tervbe vett, de már be nem fejezett felállítása oka lehet annak, hogy a „Hunyadi” hadosztályokat a későbbiekben „Hunyadi-páncélosokként” tartották nyilván. Sőt – feltehetően az előbbiek miatt – az angolszász szakirodalom egy része is tévesen, 26-os hadrendi számmal egy SS-páncélososztályt is említ „Hungária” néven![1303] December végére a hadosztály fegyverzete (felállításának kezdeti stádiumában) 818 (ebből céltávcsővel felszerelve tíz) Kar 98k típusú ismétlőkarabélyból, 792 Mannlicher karabélyból (a magyar Csendőrségtől), 673 különböző (zömmel P 08) típusú pisztolyból, 50 Beretta típusú géppisztolyból, valamint 15 könnyű- és két nehézgéppuskából állt. Járműállománya négy motorkerékpár, két személygépkocsi és két tehergépkocsi volt.[1304] A hadosztály felszereléseinek zömét majd csak a lengyelországi Sieradz kiképzőtáborában kapta volna meg. 1945. január 1-én 0 óra 30 perckor a SS Vezetési Főhivatalától parancs érkezett a is szervezés alatt álló „Hungária” hadosztályhoz, mely szerint az alakulásban lévő ellátó ezredének kivételével a hadosztálynak haladéktalanul meg kellett kezdenie berakodását, hogy azt követően új állomáshelyére, a lengyelországi Sieradzba települjön át. A legénység számára hideg élelmet, továbbá az elégtelen ruházattal rendelkezők számára kincstári pokrócokat osztottak ki. A szállítás lebonyolítását az 500. SS szállító- és biztosító század (SS-Transport-Sicherheits-Kompanie 500) végezte.[1305] A „Hungária” hadosztálynál még az indulás előtt rendezték a parancsnoklási viszonyokat, s így a hadosztály tényleges parancsnoka Pisky Zoltán Waffen-Oberführer lett. Az áttelepülés következtében gyorsított ütemben be kellett fejezni az SS 2. magyar fegyveresgránátoshadosztályának tiszti kinevezéseit és ezredeinek felállítását is. A már megalakult ezredek mellé csaknem utolsóként az SS 26. (2. magyar) fegyveres-tüzérezrede jött létre, 1945. január 5én. Egyelőre azonban az ezred még a „Hunyadi” hadosztály nevét viselte. A tüzérezred tiszti állományának keretét az SS 25. (1. magyar) tüzérezrede pótosztályának tisztjei adták. A tisztek és altisztek száma a hadosztálytüzérségnél az alakulást követő napon 49 fő volt. Az SS 2. magyar tüzérezredének Rajkáról érkező legénységi állományát az ezredparancsnok (Brenner Jenő Waffen-Standartenführer) január 7-én és 12-én vette át, amellyel az alakulat létszáma 13-ára elérte az 550 főt. Elszállásolásuk Ostlager-Stransban történt a kiképzőtábor M/5. épületében, a 6., 8. és 9. számú istállókban.[1306]

Január 6-án – leszámítva a még felállítás alatt levő ellátó, valamint kiképző- és pótezredeit, illetőleg a felállítása után szinte azonnal elvezényelt sízászlóalját – a hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztásai az alábbiak voltak:[1307] – Teljes létszám: 16 761 fő; – hadosztályparancsnok: Pisky Zoltán Waffen-Oberführer; – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Zoltay János Waffen-Hauptsturmführer; – hadosztálytörzs térképészcsoporttal, 26. táboricsendőr-különítmény, 26. tolmács-század, 26. híradószakasz, 26. motorkerékpáros- és lovas-jelentő szakasz, 26. hadosztály-kísérőszázad; – az SS 64. (4. magyar) fegyveres-gránátosezrede (Podhradszky Andor WaffenStandartenführer): törzs, I-II. gránátoszászlóalj; – az SS 65. (5. magyar) fegyveres-gránátosezrede (dr. Lengyel Béla WaffenObersturmbannführer): törzs, I-II. gránátoszászlóalj; – az SS 85. (6. magyar) fegyveres-gránátosezrede (Várnay Ferenc Waffen-Sturmbannführer): törzs, I-II. gránátoszászlóalj; – az SS 26. (2. magyar) fegyveres-tüzérezrede (Brenner Jenő Waffen-Standartenführer): – I. tüzérosztály, 1-3. könnyű üteg (Pálfay Ferenc Waffen-Hauptsturmführer); – II. tüzérosztály, 4-5. könnyű üteg (Paksy József Waffen-Hauptsturmführer); – az SS 26. (2. magyar) fegyveres-utászzászlóalja; – az SS 26. (2. magyar) fegyveres-híradóosztálya. Január 1-én, a kapott parancs értelmében megkezdődött a „Hungária” hadosztály átszállítása a lengyelországi Sieradz térségébe, ahol folytatták kiképzését és felszerelését. Reggel 08.00 órakor az SS 64. fegyveres-gránátosezrede megkezdte berakodását a Neuhammer közelében lévő Oberleshen pályaudvaron, s másnap hajnali 01.00 órakor már Sieradzban volt. Két nap múlva már a hadosztály további két ezrede is megérkezett Sieradz térségébe, viszont az SS 26. (2. magyar) fegyveres-tüzérezrede a felállítási nehézségek miatt csak január 8-án küldte el Pálfay Ferenc százados vezetésével szálláscsinálóit a hadosztály parancsnokság által kijelölt, Sieradz-hoz közeli falvakba.[1308] Egyes adatok szerint a régi lengyelországi gyakorlótér környékén 1945 Vízkeresztjén (január 6-án) 10 750 magyar önkéntes gyűlt össze[1309]. Magyarországról a sieradzi táborba nem érkeztek önkéntesek, azokat továbbra is Neuhammerbe szállították. Eközben 5-én a hadosztálytól elvezényelték fegyveres-sízászlóalját is, amely Magyarországra érkezését követően – egyesülve az SS 25. (1. magyar) fegyveres-sízászlóaljával – az 1. magyar SS-rohamvadász ezred része lett. A sieradzi kiképzőtábor területén csak a hadosztály törzsét és hadosztály kísérőszázadát helyezték el, majd később január 14-től utóbbiakat Sieradz helységben helyezték el. A hadosztály gránátoszászlóaljait a táborhoz közel eső, Sieradz környéki falvakban helyezték el. Így az SS 64/I. gránátoszászlóalját Warteban, 64/II. gránátoszászlóalját és átmenetileg a 26. fegyveres-utászzászlóaljat Jakubicében, a 85/I. gránátoszászlóaljat Chojneban, a 85/II. gránátoszászlóaljat Dobrowka-Wielkában, 65/I. gránátoszászlóaljat Birkenlandban, míg a 65/II. gránátoszászlóaljat Wielki Klickowban szállásolták el.[1310] A „Hungária” hadosztály tüzérezredének részei egyelőre nem települtek át, mindössze csak szálláscsinálói tartózkodtak Sieradz környékén. Január 7-én a hadosztálynak egy 105 fogatolt járműből és egy lovassvadronból álló, a német szárazföldi haderőhöz tartozó kozák lovascsapatot rendeltek alá. A „Hungária” három gránátosezredének kiképzése és felszerelése 30 fokos hidegben, 50-60 cm-es hóvastagság mellett Sieradz környékén úgy vette kezdetét, hogy a még Neuhammerben felmálházott fegyverekhez (zászlóaljanként egy-egy 7,5 cm-es PAK 40 típusú páncéltörő ágyú, illetőleg egy-egy 8 cm-es, valamint egy-egy 12 cm-es aknavető) lőszer egyáltalán nem állt rendelkezésre. Így a kiképzés valójában elméleti jellegű volt. Az időközben kiutalt további páncéltörő fegyvereket január 10-én a német 9. hadsereg egyik alakulatának vezérkari tisztjei egyszerűen lefoglalták és az arcvonalba szállíttatták. A 9. hadsereg számára a hadosztálynak egyes adatok szerint 2000 Kar 98k típusú gyalogsági ismétlőkarabélyt, 200 Beretta típusú géppisztolyt, 40 könnyű és öt nehézgéppuskát, nyolc könnyű és nyolc nehéz aknavetőt, 10 lángszórót, nyolc

gyalogsági löveg, 10 könnyű és 10 nehéz tábori tarackot[1311], két távírót és 11 rádiókészüléket, valamint öt motorkerékpárt, egy személygépkocsit és 200 kerékpárt kellett átadnia.[1312] A közeledő arcvonal harci zaját már január 14-től hallani lehetett a sieradzi táborban. A következő napokban a „Hungária” hadosztály parancsnoksága folyamatosan intézkedéseket kért felettes parancsnokságától, az SS Vezetési Főhivataltól a további teendőket illetően. Mivel azonban konkrét utasítás nem történt, a hadosztály részei továbbra is Sieradz környéki szállásaikban maradtak. Eközben január 15-16. folyamán a szovjet csapatok egyre közelebb kerültek Breslauhoz és a sziléziai iparvidékhez, mind jobban szétverve a német 9. hadsereg erőit. Eközben a „Hungária” hadosztályhoz továbbra sem érkezett semmiféle tájékoztatás. Ezért a hadosztály-parancsnokság híradó alakulataival állítólag kénytelen volt a lengyel ellenállók adásait lehallgattatni, mivel azok valószínűleg a BBC adásaiból értesültek a német-szovjet arcvonal helyzetéről.[1313] Január 17-én a „Hungária” hadosztály parancsnoksága önálló döntést hozott: mivel fennállt a bekerítés veszélye, mihamarabb nyugat felé kellett elindulni. Mindehhez elő kellett készíteni a sieradzi tábor gyalogmenetben történő elhagyását. A feladat végrehajtásához a „Hungária” hadosztály vezérkari tisztje (Zoltay János Waffen-Hauptsturmführer) négy napra elegendő hideg élelmet szerzett Reinholdt százados, a törzshöz beosztott német gazdasági tiszt segítségével. A hiányzó „kincstári” egyenruhák mennyiségét rögtönzött ruhaanyaggal, a katonai pokrócok felhasználásával pótolták. A készülődéssel egy időben az SS 26. (2. magyar) SS-tüzérezrede szálláscsinálói dolguk végezetlenül indultak vissza Neuhammerbe, ahová január 20-án érkeztek meg.[1314] Január 19-én összevonták a Sieradz környékén nagyjából 20 kilométeres sugarú körben elszállásolt „Hungária” hadosztály csapattesteit, de a nagy távolságok miatt a gyülekezés csak lassan haladt. Nyugati irányban a hóviszonyok miatt csak egyetlen út volt járható, amelyen viszont a német 9. hadsereg részei vonultak vissza, német tábori csendőrök felügyelete mellett. Egyes beszámolók szerint alighogy a Waffen-SS magyar hadosztályának részei besoroltak a Kalisch felé vezető útra, szovjet csatarepülőgépek támadtak az éppen kiürített sieradzi táborra.[1315] A menet első napján a gránátosezredek nagy része teljesítette az előirányzott 60-70 kilométeres távolságot, sőt a „Hungária” hadosztály 5. gránátosezrede 24 óra alatt. 80 kilométeres menettávolságot teljesített. Kaliszba (Kalisch) érve a hadosztály csak a német 9. hadsereg parancsnokságának egy különítményét találta a városban, így a csapatok első menetnap utáni elszállásolásával nem volt különösebb probléma. Ekkor Zoltay, a hadosztály első vezérkari tisztje a továbbiakban Neuhammer–Strans felé akarta volna a „Hungária” hadosztály vezetni, Pisky hadosztályparancsnok viszont Posen felé akarta venni az irányt. Mivel az út egy darabon mindkét cél felé közös volt, egyelőre függőben hagyták a kérdést, s a hadosztály részei Glogau felé indultak, melynek eléréséhez a következő állomást Jarotschin jelentette. Január 20-án a „Hungária” hadosztály tovább folytatta menetét Jarotschin felé. Útközben a magyar SS-katonák az elhagyott német anyagból „rekvirálva” egészítgették ki hiányos felszerelésüket, miközben a főtisztek az elvonuló németektől érdeklődtek egy esetleges, még érintetlen, s a közelben található német hadiraktár iránt. Január 21-én hadosztálya számára Pisky ezredes pihenőnapot rendelt el a Jarotschin környéki szállásokban. A hadosztályparancsnok Reinholdt százados kíséretében a Posenben lévő német parancsnokságot akarta felkeresni gépkocsijával, hogy további felszerelést – elsősorban ruhaanyagot – alkudjon ki alakulata számára. Délután 14.00 óra körül azonban Pisky ezredes visszatért a hadosztály-parancsnokságra, miután a torlódások közepette nem tudott eljutni a közeli német parancsnokságra. A hadosztályparancsnok ekkor a katonái által a közeli istállókban „talált” lóállomány segítségét vette igénybe. Még sötétedés előtt nyeregbe szállt, remélve, hogy lóháton több sikerrel jár. Kíséretét a magyarokon kívül egy, még korábban a „Hungária” hadosztálynak alárendelt kozák lovasszakasz látta el.[1316] Soha többé nem tértek vissza alakulatukhoz, a hadosztályparancsnok sorsa a mai napig ismeretlen.[1317] Pisky beosztását másnap, január 22-én ideiglenes jelleggel a „Hungária” hadosztály első vezérkari tisztje, Zoltay János Waffen-Hauptsturmführer vette át. Zoltay e tisztségét azonban

hivatalosan alig két napig tölthette be, mivel Himmler „Steiermark” nevű különvonatáról intézkedett a hadosztály új parancsnokának kinevezéséről. Az SS Vezetési Főhivatala január 23-án Berthold Maack SS-Oberführert nevezte ki az SS 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályának élére. Maack azonnal útnak is indult, de különböző problémák miatt csak két hét múlva érte el hadosztályát, amikor annak zöme éppen visszaérkezőben volt a Neuhammer környéki táborokba. Január 23-án – a hadosztály új parancsnokának, Maack SS-Oberführernek a kinevezésével egy napon – a „Hungária” hadosztály gránátosai tovább folytatták menetelésüket, mely során az egyik század – a szovjetek megtévesztésére elfordított útjelző táblák miatt – letért a kijelölt útvonalról. A század parancsnoka egy idő után rájött a tévedésére és visszafordult. Amint átkeltek a Warta folyón, észrevették, hogy német utászok készülődnek a híd felrobbantásához. A magyarok, tévesen azt gondolva, hogy a hadosztály zöme még nem haladt át a hídon, vitába keveredtek a németekkel. E nézeteltérés közben néhány szovjet harckocsi haladt át a Warta hídján és fogságba ejtette a vitatkozó német és magyar alakulatot. E csoportból később körülbelül 50 fő beérte a hadosztály zömét. Elmondásuk szerint 169 bajtársukat a szovjetek a Warta folyónál megölték.[1318] Még 23-án délután a hadosztály zöme Zoltay Waffen-Hauptsturmführer vezetésével Sandberg és Gottingen közötti menetében rábukkant a már régóta keresett német anyagraktárra. A német őrök éppen a készlet felgyújtásán fáradoztak, amikor az SS magyar gránátosai elfoglalták a raktárakat. A kimentett, illetőleg megmaradt készlet elegendő volt a harmadik gránátosezred zömének beöltöztetéséhez. A „Hungária” hadosztály részei még aznap éjjel folytatták útjukat, s másnapra, január 24-re a zöm már a Neuhammertől mintegy 130 kilométerre levő Lesznóban (Lissau) volt. A „Hungária” hadosztály gránátosai két napig tartózkodtak a lengyelországi városban, mielőtt tovább indultak volna. A késedelem oka egyfelől az volt, hogy útközben a hadosztály törzsének többször is igazolnia kellett a német Feldjägerek (a Wehrmacht gépkocsizó tábori csendőralakulatai) előtt, hogy visszavonulásával parancsot teljesítenek, s nem árulást követnek el. Másfelől a január 26-i menetnap során a hadosztály egyes része – szintén a szovjetek megtévesztésére elfordított útjelző táblák miatt – rossz helységek (Kozmin és Krotocsin) felé vették az irányt. E csapatokat tehát a hadosztály zömének Lesznóban be kellett várnia. Január 30-án az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztálya érintkezésbe lépett a Neuhammer és Strans között állomásozó „Hunyadi” hadosztállyal, illetőleg saját, Neuhammerben maradt csapataival. Zoltay, mint a „sieradzi csoport” parancsnoka kérte Grassyt, hogy vezényeljen az Odera Glogownál (Glogau) lévő hídjához egy olyan csoportot, amely képes az átkelés biztosítására és a hídfőben meleg élelemmel tudja ellátni az átkelő katonákat. Eközben, még 30án, a hadosztály 117 elfagyott lábú katonáját elszállítás végett egy Fraustadtban álló német kórházvonatnak adták át. A kisebb fagyási sérülésektől szenvedőket elsősegélyben részesítették. A „Hungária” hadosztály első részei 1945. január 31-én lépték át Glogownál (Glogau) a korábbi német-lengyel határt, ahol már a „Hunyadi” tábori csendőrei várták őket, akik egyúttal regisztrálták a Waffen-SS átkelő magyar alakulatainak létszámát és felszerelését. A Sieradzból érkezettek a helyi laktanya udvarán meleg élelmet kaptak, majd elvezényelték őket Saganba, ahol egészségügyi ellenőrzést (fürösztés, tetvetlenítés) követően gépkocsiszállítással tették meg a Neuhammerbe vezető utolsó 65 kilométert. Február 4-én, az első alakulatok beérkezése után négy nappal, a „Hungária” utolsó katonái is átkeltek a glogowi hídon. Ekkor a kivezényelt tábori csendőrök az alábbi állományösszesítést készítették. A három ezred létszáma: 7515 fő, köztük országos járműveken 71 könnyű sebesült, további 50 fő pedig betegségben szenvedett. Az ezredeknél volt 827 Kar 98k ismétlőkarabély (ebből céltávcsővel felszerelve 17), 610 M1917 Mannlicher karabély, illetőleg 171 szovjet zsákmányból származó Tokarjev típusú öntöltő puska, 73 Beretta géppisztoly, 11 MG–42 típusú könnyűgéppuska, három 2 cm-es MG 213 típusú (eredetileg repülő-) gépágyú, két 8 cm-es gránátvető, öt Panzerschreck és 50 Panzerfaust. A „Hungária” Sieradzból visszatérő részeinek szállító eszközeit három teher- és hét személygépkocsi, 15 motorkerékpár és 808 ló alkotta (ebből 441 szekerek, míg 367 saroglya elé fogva).[1319] A február 2-án készített veszteséglista alapján az alakulatoknál hiányzott 2570 fő, melyből 147 esett el, további 370 főt pedig fagyási sérülésekkel korábban elszállítottak.[1320]

Az SS 26. fegyveres-gránátoshadosztályának felszereltsége és összlétszáma azonban nem ezt a képet mutatta, hiszen a hadosztály Neuhammerben maradt egyharmada (az ellátó és a tüzérezred) eközben fokozatosan újabb önkénteseket és némi felszerelést is kapott. A „Hungária” 26. tüzérezredének teljes létszáma a hadosztály február 4-i beérkezésére már elérte az 1267 főt (ebből 67 tiszt)[1321], akiket részben már egyenruhával is elláttak. Az átvett önkéntesek nagy része azonban kiképzetlen volt, ezért a meglevő állományból négy üteget alakítottak ki, löveganyag nélkül. Február 4-én az ütegek parancsnokai Tóth WaffenObersturmführer, valamint Lontay, dr. Filippiny és Tarkőy Waffen-Untersturmführerek voltak.[1322] Február 1-jén érkeztek vissza a „Hungária” hadosztály gránátosezredeinek első részei a neuhammeri táborba. Elszállásolásukat a kiképzőközpontot éppen elhagyó észt hadosztály (20. Waffen-Grenadier-Division der SS) helyén[1323], az SS 2. magyar tüzérezredének szomszédságában, Stransban oldották meg. Aznap este Grassy József altábornagy fogadta szállásán a beérkezett „Hungária” alakulatok megbízott parancsnokát, Zoltay János századost és egyes vélemények szerint azt közölte vele, hogy az SS Vezetési Főhivatala elrendelte a „Hungária” hadosztály újrafelállítását azzal, hogy a Neuhammerben állomásozó önkéntesek tömegéből a 26. gránátoshadosztály bázisán egy 1945. mintájú gyaloghadosztályt kellett szervezni.[1324]

2.5. A „Hunyadi” és a „Hungária” hadosztály által közösen megtett út 1945. február 1 – május 11. Február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt. A szovjet csapatok eközben február 1-re már 50-60 kilométerre megközelítették a neuhammeri tábort, miközben a beérkező önkéntesek száma továbbra sem csökkent, s ugyanakkor a német fél részéről a felszerelések szállítása is folyamatossá vált, bár a kellő mértéket sohasem érte el. Február 4-én Grassy SS-Obergruppenführer – a sieradzi tanulságokat levonva – elrendelte, hogy a szovjet fenyegetés irányában, a kiképzőközpont körül félkörívben körülvéve, páncélöklökkel felszerelt figyelőpontokat létesítsenek, amelyek századai lovas-jelentők útján tartsák a kapcsolatot a hadosztályok törzseivel. Ezeken figyelőpontokon igyekeztek tapasztalt katonákat kívántak elhelyezni, akiket a lehetőségekhez mérten a legtapasztaltabb csapattisztek irányítanak. Grassy másnap, február 5-én elrendelte, hogy a két hadosztály állományából létesítsenek egy riadóalakulatot. Amint a „Hunyadi” hadosztály első vezérkari tisztje, Podhradszky Ádám WaffenStandartenführer értesült a hadosztályparancsnok utasításáról, a riadóalakulat szervezésével Peinlich Béla Waffen-Standartenführert, korábban az SS 62. (2. magyar) fegyveresgránátosezredének parancsnokát bízta meg. Tekintettel a hiányos felszerelésre és fegyverzetre, kérdéses volt, hogy a „Hunyadi” és a „Hungária” hadosztályok állományából hogyan lehet létrehozni egy olyan ütőképes erőt, amely képes az alakulatok elvonulását fedezni. Végül is egy ezred erejű alakulatot hoztak létre „az SS magyar fegyveres-riadóezrede” néven (Ungarisches Waffen-Alarm-Regiment der SS). Az ezred áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztásai az alábbiak voltak:[1325] – Teljes létszám: körülbelül 2450-2600 fő; – ezredparancsnok: Peinlich Béla Waffen-Standartenführer; – 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Zoltay János Waffen-Hauptsturmführer; – az SS I. fegyveres-riadózászlóalja (Solti Ernő Waffen-Hauptsturmführer); – az SS II. fegyveres-riadózászlóalja (Duska Alajos Waffen-Hauptsturmführer); – az SS III. fegyveres-riadózászlóalja (Pataki Géza Waffen-Hauptsturmführer); – az SS IV. fegyveres-riadózászlóalja (Hermándy-Berencz György Waffen-Hauptsturmführer).

Az egyenként négy (köztük egy-egy nehézfegyver-) századból álló zászlóaljakat 2000 karabéllyal, 70 géppisztollyal, négy nehéz- és 21 könnyűgéppuskával, valamint körülbelül 50 páncélököllel és 500 kézigránáttal látták el.[1326] A riadóezred egy-egy katonájára fejenként körülbelül 200 karabélylőszer jutott.[1327] A riadóezred I. és II. zászlóalját zömmel a „Hunyadi”, míg III. és IV. zászlóalját zömmel a „Hungária” hadosztály állományából állították fel. Az alakulatnak nem volt ellátó alakulata, mivel feladata Neuhammer előterének három napon át való tartása volt, amely alatt a hadosztályok elméletileg elvonulnak. A biztosításra hátrahagyott zászlóaljakat három napra elegendő élelemmel és lőszerrel látták el, ezt követően a szovjet csapatoktól rugalmasan el kellett szakadniuk és be kellett érniük az áttelepülő hadosztályokat. A riadóalakulat létrehozásával egyidejűleg elrendelték a neuhammeri kiképzőközpontban levő összes magyar alakulat evakuálását, s a két magyar hadosztály közös parancsnokává rangidősként, átmeneti jelleggel Grassy SS-Obergruppenführert jelölték ki.[1328] Grassy, immár a hadosztályok parancsnokaként menetkészültséget rendelt el az utolsóként elvonuló csapatoknál is, amelynek értelmében két órán belül menetkésznek kellett lenniük. A tábor kiürítését követően ugyanis, amint arra hely kínálkozott, a neuhammeri csapatok helyére a táborkomplexum stransi részében elhelyezett alakulatok kerültek volna. Ezért a „Hungária” hadosztály tüzérezrede Biczó Waffen-Scharführer vezetésével még február 5-én Neuhammerbe küldte szálláscsinálóit, majd 7-én az ezred 1. és 2. ütege is áttelepült.[1329] Az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályától eközben elvonták „Szálasi” nevű riadózászlóalját, amit később a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztálynak rendeltek alá.[1330] Másnap, február 6-án a „Hunyadi” és a „Hungária” hadosztályok szálláscsinálói az SS Vezetési Főhivatalának áttelepülési parancsa értelmében Oldenburg és Kloppenburg felé indultak Deák László SS-Oberführer, az SS XVII. fegyveres-hadteste első vezérkari tisztjének vezetésével. Velük indultak el a „Hunyadi” hadosztály első egységei is. A táborkomplexum kiürítését nehezítette, hogy a magyar hadosztályokkal egy időben távozott a német szárazföldi haderő egy, kiképzését ugyancsak Neuhammerben végző alakulata, valamint Vlaszov tábornok hadseregének részei is. Összesen tehát körülbelül 55 000-60 000 katona evakuálását kellett megoldani.[1331] Február 8-án a riadóezred fokozatosan elfoglalta a kiképzőközpont keleti részén álló stransi tábort, arcvonallal kelet felé, a Bober folyó nyugati partján, s ott védelemre rendezkedett be. Az I. zászlóalj a balszárnyon foglalt állást, érintve Oberleschent és annak vasútállomását, csatlakozásuk észak felé csupán egy gyenge német-orosz (vlaszovista) harccsoporthoz volt. Az ezred III. zászlóalja a jobbszárnyat biztosította, védőkörlete kiterjedt Wenigtreben/ Luisenthal helységekig, ahol csatlakoznia kellett volna az SS 20. fegyveres-gránátoshadosztályából, illetve az 1. magyar SS-sízászlóaljból kialakított harccsoportokhoz. Azonban sem az észt hadosztály, sem a magyar sízászlóalj részei nem tartoztak Peinlich csapatainak alárendeltségébe, s ez később a harcvezetés szempontjából problémákat okozott. Az SS I. és III. fegyveres-riadózászlóalja között volt a II. zászlóalj főharcvonala, amely főleg a stransi kiképzőközpont területét foglalta magába. Az SS IV. fegyveres-riadózászlóalja Hermándy-Berencz György Waffen-Hauptsturmführer parancsnoksága alatt ugyanakkor tartalékot képezett, s a neuhammeri táborban maradt. Az SS magyar fegyveres-riadóezrede főharcvonalának hossza Oberleschen és Wenigtreben között mintegy 12 kilométert tett ki. A szovjet csapatokkal való harcérintkezést először Armadebrunn községben (körülbelül kilenc kilométerre keletre az I. zászlóalj harcálláspontjától) az I. zászlóalj egy harcfelderítést végrehajtó alakulata vette fel február 9-én a délelőtti órákban.[1332] Február 9-én délutánra már a teljes magyar riadóezred harcérintkezésbe került az előretörő szovjet alakulatokkal, amelyek az SS I. fegyveres-riadózászlóaljának arcvonalán hamarosan elfoglalták a neuhammeri táborhoz közel eső Oberleschent, majd elérték a tőle délnyugati irányban levő Buchwaldot és hídfőállást alakítottak ki a Bober folyó nyugati partján. A riadóezred jobbszárnyán a szovjet támadások eredménytelenek maradtak. Február 10-én reggel 06.00 órakor az SS 20. fegyveres-gránátoshadosztályának riadószázada ellenlökést hajtott végre a II. riadózászlóalj arcvonalán, a Bober folyó stransi hídján keresztül. Miután mintegy 500-600 méternyire sikerült kiszélesíteni a hídfő területét, a szovjetek harckocsikkal támogatott erős gyalogsági támadást indítottak. Az észt riadószázadot

visszaszorították a magyar riadóezred vonalai mögé, majd a szovjetek támadásukat a jobbszárnyerők ellen fejlesztették ki, s estére teljesen bekerítették az ott védelemben lévő III. fegyveresriadózászlóaljat. A zászlóalj katonái a későbbiek folyamán, súlyos veszteségeket szenvedve ugyan kitörtek a bekerítésből, de később az ezredhez visszatérve már csak a Queis patak vonalán védekezhettek. Február 10-én estére mind az I., mind pedig a III. zászlóaljat visszaszorították, s korábbi állásaikat szovjet csapatok foglalták el. A szárnyak elvesztésével a Stransban védekező II. riadózászlóalj védtelenné vált. Peinlich Waffen-Standartenführer ezért elrendelte a tartalékban levő IV. zászlóalj bevetését.[1333] Február 11-én a Stransban védekező II. és a beérkező IV. zászlóaljak súlyos utcai harcokat vívtak. A nap folyamán a „Hunyadi” hadosztály ellátó ezredének négy-öt tehergépkocsija érkezett a táborba, amelyek járművezetői Exterde Dénes volt huszár őrnagy vezetésével bekapcsolódtak a harcokba, s ezek során később mind elestek. 16.00 óra körül még egy tehergépkocsi futott be tele páncélököllel, s mivel a csapatoknál egyre jobban mutatkozott a lőszerhiány, sokszor a szovjet katonákra is azzal lőttek.[1334] 16 óra 30 perckor a német tisztek elrendelték a stransi táborban lévő készletek megsemmisítését. 17.00 órakor az első szakaszok lőszerhiányt jelentettek, amely estére általános jelenséggé vált. Az SS teljesen körülzárt IV. fegyveres-zászlóaljának kivételével a riadóezred Stransban harcoló részei 11-ről 12-re virradó éjjel megkezdték a Neuhammerbe való visszaszivárgást. Másnap, február 12-én Zoltay Waffen-Hauptsturmführer az ezred harcálláspontjához 11.00 óra körül beérkezett két német páncélgépkocsit (feltehetően Sd. Kfz. 223 típusúak) – tájékozódás végett – a Stransban bekerített IV. riadózászlóaljhoz irányította. Amikor délután 13.00 óra körül a páncélgépkocsik visszaérkeztek, jelentették Zoltaynak, hogy a zászlóalj parancsnoka már elesett, de az alakulat részei még a helyükön vannak. A parancsnokságot egy Velty nevű egykori hegyivadász százados vette át, de hamarosan ő is elesett. Hermándy-Berencz György WaffenHauptsturmführert, aki a harcok során kétszer is megsebesült, később Berthold Maack SSBrigadeführer, a hadosztály parancsnoka a német Vaskereszt Lovagkeresztjére terjesztette föl. Hermándy-Berencz, mint az SS IV. fegyveres-riadózászlóaljának parancsnoka posztumusz megkapta az első osztályú német Vaskeresztet, majd március 23-án a Német Arany Keresztet is. [1335]

Február 12-én, a nap folyamán szovjet csapatok támadták meg a riadóezred parancsnokságát, de a hátuk mögül kitörő IV. riadózászlóalj maradéka (körülbelül 400 fő) az ezred harcálláspontját felmentette. A 12-éről 13-ára virradó éjjel szovjet támadások következtében felújultak a harcok, melyek során az ezrednél egyre inkább jelentkezett a lőszerhiány. 1945. február 13-án a Queisnél véget értek az SS magyar fegyveres-riadóezredének harcai. A csekély számú túlélő követte az elvonult magyar hadosztályokat: 13-án éjjel gyalogmenetben elérték Halbaut, de a szovjet ékek miatt tovább kellett állniuk, s Rothenburgba kerültek, ahol a magyar riadóezred katonáit rövid időre sáncmunkára alkalmazták. Zoltay első vezérkari tiszt gépkocsival kereste meg a magyar hadosztályok közös harcálláspontját (ekkor Zittau), s Grassy hadosztályparancsnok beleegyezésével tehergépkocsikat kért alakulata visszaszállítása céljából. A riadóezred harcai során mintegy 2600 fős állományának 57 százalékát vesztette el: 544 fő (ebből 17 tiszt) elesett, 955 fő megsebesült, vagy eltűnt.[1336] A riadóezred három szovjet harckocsit igazoltan kilőtt, míg további 14 darabot az 1. magyar SS-sízászlóalj riadóalakulatának páncéltörőágyús szakasza semmisített meg.[1337] Időközben a február 7-től menetben levő „Hunyadi” és „Hungária” hadosztályok minden kötelékének el kellet érnie a Neuhammertől körülbelül 50 kilométerre délre lévő Deutschgabel térségét és az áttelepülés első fázisban ott kellet kialakítaniuk körleteiket. A menetoszlopok irányítását a magyar tábori csendőrök végezték, akiket – híven a korábbi német-magyar államközi egyezményhez – négy hadosztályhoz utaltak ki, így állományuk elegendő volt ahhoz, hogy a Neuhammert elhagyó összes alakulat irányítását viszonylagos rendben oldják meg. Február 9-én a már Neuhammerbe visszatelepült „Hungária” hadosztály hagyta el utoljára a tábort. A reggeli menetkészültséget követően 12 óra 40 perckor jobb és bal oszlopokra tagolódva

a hadosztály megkezdte elvonulását Neuhammerből. Ezredeinek még aznap el kellett volna érniük első napi menetcéljukat, Lissa térségét. A „Hungária” hadosztály csapatait két oszlopba sorolták. A jobboldali oszlopban (parancsnoka Magyar Ödön Waffen-Standartenführer) elöl haladt az SS 64. (4. magyar) fegyveresgránátosezrede, majd 26. (2. magyar) fegyveres-utászzászlóalja, mögöttük sorolt be az SS 26. (2. magyar) fegyveres-tüzérezrede, s végül a menetoszlop jobbját az SS 65. (5. magyar) fegyveresgránátosezrede zárta.[1338] A menet során a bal oldalon (az oszlop parancsnoka Vadnay Waffen-Standartenführer volt) elöl haladt a „Hungária” hadosztály 85. (6. magyar) fegyveres-gránátosezrede, majd az ellátó ezred, a kerékpáros-zászlóalj és végül a tábori pótzászlóalj következett. Zoltay menetparancsában úgy intézkedett, hogy „minden menetoszlop önállóan biztosítsa magát. Pc. [páncél-] elhárításra az oszl. [oszlop] élén és végén különös gondot fordítson, úgyszintén az erdős területen való áthaladáskor az esetleges rajtaütések elleni bizt.-ra [biztosításra].”[1339] Az első napon azonban a „Hungária” hadosztály nem minden köteléke érte el a kijelölt menetcélokat, mivel (tekintettel az időjárásra és útviszonyokra) félúton visszafordultak Neuhammerbe. Egy pihenőnapot követően, február 11-én a „Hungária” hadosztály Neuhammerbe visszafordult csapatai ismételten megkísérelték az elvonulást, s még aznap éjszaka elérték a kijelölt térséget (Burgundenau–Lissa– Zodel–Oberneundorf). A neuhammeri tábort a magyar katonák végleg kiürítették. A hadosztályt átvonulása közben Berthold Maack SS-Oberführer, a „Hungária” új hadosztályparancsnoka is szemügyre vette, aki órákkal az első egységek elindulása előtt érkezett meg Neuhammerbe. Szemlézés közben tudatta a „Hungária” hadosztály magyar törzsével, hogy a továbbiakban felmenti őket a szolgálattétel alól, mivel saját „stábot” hozott magával. Ez irányú parancsait Festetich Benno, a „Hungária” hadosztály segédtisztje visszautasította, mivel a legtöbb tisztet a Honvédelmi Minisztérium vezényelte oda, s Beregfytől nem érkezett olyan értelmű parancs, amely szerint őket leváltanák. Február 12-én a „Hungária” hadosztály részei, korábbi menetalakzatukat megtartva, követték a „Hunyadi” csapattesteit, s elérték Görlitz–Radmeritz–Ostritz–Marienthal körzetét, 14-én pedig folytatták útjukat Kiesdorf–Neudorf–Grosshennersdorfon keresztül Strahwalde térségébe. Február 13-ig az addigi menetek során a „Hungária” hadosztály 21 katonája tűnt el, további hét főt pedig kórházba kellet küldeni. Eközben a jobboldali oszlop parancsnoka az alábbiakat hirdette ki: „Felhívom az ala-ok [alakulatok] figyelmét a Nagy német Birodalom területén való magatartásra. A ho. pk. [hadosztályparancsnok] úr a Birodalom területén mindennemű zabrálást, szajrézást – fosztogatásnak tekint – és az SS törvények szerint hadbírósági eljárást indíttat, melynek eredménye mindenkor halálbüntetés.” [1340] A magyar hadosztályok február 20-ra beérkeztek Bautzen és Zittau térségébe, majd tovább folytatták menetelésüket nyugat felé. Eközben Maack hadosztályparancsnok a „Hungária” hadosztály tisztjeinek és altisztjeinek családjait kiparancsolta a menetből és a hadosztály ellátó alakulatával együtt, tehergépkocsi-szállítással a bautzeni pályaudvarra szállítatta, s így azok vasútra szállva érkeztek meg végül Bamberg és Bayreuth térségébe.[1341] A „Hungária” hadosztály menetcélja 21-ére a Drezdától északra fekvő terület (Lichtenberg– Leppersdorf–Gross-Röchsdorf–Breitning-Hauswelde) volt, majd onnan kerültek volna elszállításra, immár vasúton. A hadosztály oszlopai továbbra is tartották alakzatukat, s a Drezdáig tartó menetek tárgyában (tartva az angolszász légitámadásoktól) az alábbi intézkedést adták ki: „Felhívom a figyelmet a légi veszélyre, éppen ezért elrendelem, hogy az alakulatokon belül is aloszt-ok [alosztályok] között 100-100 m.es [méteres], járművek között legalább 10 m. [méteres] lgv. [légvédelmi] távköz betartandó. Légitámadás esetén minden gyság-i [gyalogsági] fegyverrel az elg-es [ellenséges] (mélyrepülésben lévőre) meg kell nyitni a tüzet. A legénység az utakat hagyja el, csak a járművek maradnak az utakon a hajtókkal.” [1342] Február 25-én a „Hungária” tüzérezredét Canitzban, menetének egyik állomáshelyén értesítették, hogy eddigi szolgálati beosztásai érvényüket veszítették és állományának zömét, más

összeállításban, különböző tanfolyamokra vezénylik. Állományából 48 főt (ebből két tisztet) a holland határ melletti Leerbe vezényeltek az SS (vontatott) páncélvadász-kiképzőosztályához, 34 főt (ebből egy tiszt) Beneschauba az SS-vadászpáncélos- és rohamlöveg-kiképző- és pótosztályához, 60 főt (ebből egy tiszt) az SS-légvédelmi tüzér pót- és kiképzőezredéhez irányítottak Münchenbe. Ezeken a helyszíneken folytatta kiképzését az SS 25. (1. magyar) fegyveres-páncélvadászosztálya is. A „Hungária” hadosztály légvédelmi és páncélvadász alakulatainak felállítása (valószínűleg február 28-tól) megkezdődött. A „Hungária” hadosztálytól a kiképzéseken túl továbbá Grunoba, a 32. „30. Januar” SS-önkéntes-gránátoshadosztályhoz, illetve a IX. hadkerület-parancsnokság (Görlitz) 1461. erőd-zászlóaljához vezényeltek katonákat. A „Hungária” hadosztály tüzérezredétől e célból 250 főt (ebből öt tiszt) a 32. SS-önkéntes-gránátoshadosztályhoz, míg további 100 főt (ebből két tiszt) erődítési munkálatok végzésére Görlitzbe irányítottak, így az áthelyezésekből adódó létszámcsökkenés összesen 494 fő volt.[1343] A Waffen-SS magyar hadosztályai (a „Hungária” március 1-jén) parancsot kaptak, hogy rakodjanak be a riesai teherpályaudvaron. Új menetcéljuk – ezúttal vasúti szállítással, Bayreuth volt.[1344] A vasúti szállítás több napot vett igénybe, s ezalatt az SS magyar hadosztályainak alakulatai keresztülhaladtak a nemrégiben lebombázott Drezdán is. Rendeltetési helyüket nagyjából hat napig tartó szállítás után érték el. A „Hunyadi” hadosztály törzse március elején a Nürnberg közelében lévő Hilpolsteinben, míg a „Hungária” törzse (az inkább Bayreuth-hoz közeli) Neumarkt városában rendezkedett be. Nürnberg és Bayreuth térségében folytatódtak a kiképzések. A „Hunyadi” hadosztály tüzérei a grafenwöhri gyakorlótéren már éleslövészeten vettek részt. Ezzel szemben a „Hungária” hadosztály magyar tüzérezrede röckenrichti szállásai körül még csak gyalogsági és alapkiképzését kezdte meg, mivel ebben a hadosztályban alapvetően magasabb volt az újoncok száma. A csapattestek „magánszorgalmon” alapuló kiképzésük ellenére – az eddigi források alapján – továbbra sem kapták meg előírt fegyverzetüket.[1345] Március 20-án az SS Vezetési Főhivatala leváltotta 26. fegyveres-gránátoshadosztályának német parancsnokát és helyére mindkét magyar hadosztály parancsnokául, immár véglegesen, Grassy Józsefet nevezte ki.[1346] Berthold Maack SS-Oberführert az SS 20. (1. észt) fegyveresgránátos hadosztályának vezetésével bízták meg.[1347] Március 23-án a Waffen-SS magyar hadosztályait meglátogatta Beregfy Károly honvédelmi miniszter is, aki a körülbelül 40 000 önkéntes megszemlélése után kifogásokat tett a német félnél, elsősorban a hiányos felszerelés tárgyában. A „Hunyadi” és a „Hungária” hadosztályok április elejéig maradtak Nürnberg és Bayreuth környékén, ahonnan akkor az elképzelések szerint az ausztriai Steyr városába kellet volna áttelepülniük. Április 9-én a „Hungária” hadosztály törzse – tekintettel a felszerelés hiányára[1348] – parancsot kapott a hadosztály feloszlatására, melyet másnap a legénység előtt ki is hirdettek. 1945. április 13-án az SS 26. (1. magyar) „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályának önálló története tehát véget ért, noha a hadosztály alakulatainak egy része menetszázadokba osztva más alakulatok, elsősorban a „Hunyadi” hadosztály alárendeltségébe utaltatott.[1349] Az SS 26. (2. magyar) „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályát formailag – 107 napos fennállás után – német részről megszűntnek tekintették. A németek szándékaik szerint az SS magyar hadosztályának részeit különböző német alakulatok között akarták elosztani. Az erre vonatkozó intézkedések azonban nem kerültek végrehajtásra, így a „Hungária” hadosztály zöme mindvégig a „Hunyadi” hadosztállyal maradt, illetőleg magyar részről továbbra is egységes, létező hadosztálynak tekintették. Április 11-én éjfélkor az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályát riadóztatták. Ezúttal amerikai csapatok közelítették meg a hadosztály állomáshelyét, így a hadosztálynak ismét el kellett hagyni szállásait. A területileg illetékes német XIII. hadkerület-parancsnokság (Wehrkreiskommando XIII – Nürnberg) azonban az SS magyar alakulatainak bevetését szorgalmazta, nem törődve azzal, hogy azok az államközi egyezmény értelmében kizárólag magyar területen, Magyarország védelmében alkalmazhatóak. Ruszkay Jenő – az SS magyar

hadosztályaiból létrehozandó XVII. hadtest ideiglenes parancsnoka – oldotta meg a helyzetet azzal, hogy megszerezte az SS Vezetési Főhivatalának nyílt parancsát, mely értelmében a hadosztályoknak az ausztriai Steyrbe kellett vonulniuk. A „Hunyadi” hadosztály részei és a „Hungária” hadosztály maradékai öt nap múlva, április 16-án megkezdték menetüket osztrák területre. Beregfy 1945. április 12-én írásban közölte Grassyval az SS magyar hadosztályaival kapcsolatos irányelveit. A levél egyben válasz volt a két hadosztály közös parancsnokának korábbi jelentésére. (A teljes szöveg megtalálható a függelékben.) A „Hunyadi” hadosztály fegyver- és anyagtisztjének 1945. április 28-án készített feljegyzései alapján az SS magyar hadosztályai az alábbi felszereléssel rendelkeztek: 3781 Kar 98k típusú ismétlőkarabély (ebből 250 céltávcsővel), 250 öntöltő puska, 2800 pisztoly, 300 géppisztoly (MP– 40), 50 könnyű- és 25 nehézgéppuska, 10 Gr.W. 34 típusú 8 cm-es és 10 Gr.W. 42 típusú 12 cmes aknavető, 20 gyalogsági löveg, 10 páncéltörő ágyú (7,5 cm-es PAK 40), 1800 páncélököl, 50 páncélrém, nyolc könnyű és nyolc nehéz tábori tarack, négy Jagdpanzer 38(t) Hetzer típusú vadászpáncélos, 25 motorkerékpár, 19 személygépkocsi, 55 tehergépkocsi, három RSO vontató, három darab 8 tonnás és három 18 tonnás vontató, 2500 kerékpár, 52 tábori konyha és három sütőoszlop.[1350] Egyes adatok szerint május 2-án a „Hunyadi” hadosztálynak kiosztották az állománytábla szerint előirányzott fegyverzetet, azonban azokat a teljes magyar önkéntes állomány között osztották szét, így az összevont hadosztályok sohasem érhették el a hadrafoghatóságot.[1351] Szálasi Ferenc 1945. május 1-én a német Ostmark Hadseregcsoporttá átnevezett Dél Hadseregcsoport területére érkező magyar SS-alakulatokat csapatszolgálatilag a magyar 1. hadsereg parancsnokának, vitéz László Dezső vezérezredesnek rendelte alá. Harcászati vonatkozásban a magyar SS-csapatokkal a hadseregcsoport parancsnoka, Dr. Lothar Rendulic vezérezredes rendelkezett. A kiadott hadosztályparancsok elrendelték, hogy gyűjtsék össze a katonák zsoldkönyveit. Azokat más, a hadosztályokkal kapcsolatos iratokkal együtt Deák László SS-Oberführer benzinnel leöntette, majd felgyújtatta, s ezután főbe lőtte magát. A hadosztályok május 6-án érték el az amerikai csapatokat, majd Attersee térségében letették a fegyvert. Egyes vélemények szerint a magyar SS-hadosztályok önkénteseinek csak mintegy 1/3-a került amerikai fogságba, míg nagyobbik részük a polgári menekültek közé keveredve távozott.[1352] A fegyverletételi egyezményt a hadosztályok megbízott parancsnokai, Podhradszky András és Temesváry Gerő írták alá. A hadosztály-parancsnokságok Atterseeben még 1945 júniusáig működtek, hogy ellássák a feloszlatás adminisztratív feladatait. Összegzésképpen megállapítható, hogy a Waffen-SS magyar hadosztályaiba jelentkezett és/vagy vezényelt magyar származású önkéntesek létszáma 1945. májusáig meghaladta a 40 000 főt.

3. A magyar SS-alakulatok Főfelügyelősége és az SS XVII. fegyvereshadteste (XVII. Waffen-Armee-Korps der SS) Amikor 1944 decemberében egyre jobban körvonalazódott egy második, magyarokból álló SShadosztály felállítása, az SS Vezetési Főhivatala és a Honvédelmi Minisztérium részéről felmerült, hogy az SS magyarokból felállított hadosztályai számára a későbbiek folyamán egy felettes parancsnokságot szervezzenek. Mivel a hadosztályok szervezése még kezdeti stádiumában volt, a parancsnokság szervezése helyett az SS Vezetési Főhivatala egyelőre – átmeneti jelleggel – csak egy úgy nevezett Főfelügyelőség felállításában gondolkodott. Az elképzelések szerint a Főfelügyelőség minden magyar SS-alakulat legfelsőbb szintű hivatala, de nem felettes parancsnoksága lesz. Feladatai

elsősorban a magyar és a német fél között felmerülő problémák közvetlen, magasabb szintű intézésében merültek volna ki. 1944. december 20-án Ruszkay Jenőt[1353]Berlinbe rendelték. Az SS Vezetési Főhivatala részéről Jüttner fogadta, aki felajánlotta Ruszkaynak az SS magyar önkéntes alakulatainak főfelügyelői beosztását. A SS valószínűleg azért szemelte ki Ruszkayt erre a posztra, mivel a nyilas hatalomátvételt követően Winkelmann a magyar Honvédség felügyelőjévé akarta kinevezni, azt remélve, hogy ezáltal a magyar honvéd csapatokat teljes egészében a német óhajok szerint szervezik át, majd vetik be. Akkor Szálasi visszalépése miatt nem történt meg kinevezése. Ruszkay, noha egyelőre nem volt a Waffen-SS tagja, mindenesetre elfogadta Jüttner ajánlatát és az így létrejött Főfelügyelőség a későbbiek folyamán beolvadt az SS időközben párhuzamosan szervezett XVII. fegyveres-hadtestparancsnokságába. Ruszkay Jenő és kísérete 1945. január elejéig Berlinben tartózkodott, ahol – noha hivatalosan még nem létezett „az SS magyar alakulatainak felügyelője” szolgálati hely – az SS Vezetési Főhivatalánál elsősorban a magyar hadosztályok felfegyverzésének meggyorsítása érdekében folytatott tárgyalásokat. Amikor Ruszkay december 28-án megtudta, hogy az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályának élére német parancsnokot akarnak kinevezni, megpróbálta a németek szándékát meghiúsítani s elérni, hogy a jövőben személyesen tehessen javaslatokat a hadosztályparancsnokokat illetően.[1354] Ruszkay közbenjárására egyelőre egy magyart, Pisky Zoltán Waffen-Oberführert nevezték ki a „Hungaria” hadosztály élére. Megjegyzendő, hogy az SS legtöbb betagolt, úgynevezett „fegyveres” hadosztályának élére általában német parancsnokokat neveztek ki. 1945. január 8-án Ruszkay és kísérete Bécsbe indult, ahol Winkelmannal folytattak tárgyalásokat, mivel időközben Szálasi tiltakozott a főfelügyelő kinevezése és a főfelügyelőség (majd hadtestparancsnokság) felállítása ellen, mondván Ruszkay Németországban hadsereget szervez ellenük.[1355] Szálasi valódi motivációja az volt, hogy véleménye szerint a németek a magyar SS-alakulatok felettes szervének létrehozásával veszélyeztetik a „nemzetvezető” legfőbb hadúri jogkörét. Miután a németek nem vonták vissza Ruszkay kinevezésének szándékát, Szálasiék megfosztották őt magyar állampolgárságától. Eközben, 1945. januárjában a neuhammeri táborban a Waffen-SS két magyar hadosztálya szervezésének összefogására, s későbbi esetleges hadműveleti irányítására megkezdték az SS XVII. fegyveres-hadtestparancsnokságának felállítását is.[1356] A hadtest parancsnoka ideiglenes jelleggel Feketehalmy-Czeydner Ferenc[1357], 1. (hadműveleti) vezérkari tisztje az éppen tanfolyamot végző Deák László SS-Oberführer lett,[1358] aki – mivel Feketehalmy-Czeydner betegsége miatt sohasem foglalta el beosztását – a hadtestparancsnokság tényleges vezetője is volt egyben. Az SS XVII. fegyveres-hadteste a háború végéig nem érte el a hadrafoghatóságot, s csupán az Ia, IIa és O1 szolgálati beosztások tárgyában történtek meg a kinevezések. A hadtestparancsnokság feladata így elsősorban a német szervekkel való kapcsolattartás maradt. A hadtestparancsnokság közvetlenei közül is később csak a motorkerékpárosjelentő-század, a tolmács- és híradókülönítmények alakultak meg, beosztott harcoló alakulata soha nem volt. Személyi állománya a háború befejezésekor elérte a 260 főt.[1359] Február elején Deák SS-Oberführer vezetésével körülbelül 200 fő, mint az SS XVII. fegyvereshadtestének szálláscsináló részlege Oldenburg és Kloppenburg térségébe indult, hogy a szovjet előretörés következtében a neuhammeri tábort elhagyó magyar hadosztályok áttelepítését előkészítse.[1360] A hadtest parancsnokságát a hadosztályokhoz közel, Altdorfban alakították ki és a szervezési munkálatokat – továbbra is Deák SS-Oberführer vezetésével – ott folytatták. Február 20-án Bécsből Ruszkait Jüttner újra Berlinbe rendelte, ahol hivatalosan is felvették a Waffen-SS állományába SS-Obergruppenführer und General der Waffen-SS (a Waffen-SS tábornoka) rendfokozattal, s egyúttal kinevezték a magyar SS-alakulatok főfelügyelőjének. Működési helyéül a németországi (ma ausztriai) Baden bei Wient jelölték ki.[1361] Március 1-jével a Baden bei Wien melletti kastélyban Ruszkay, az SS Vezetési Főhivatala parancsának értelmében, felállította az SS Magyar Alakulatainak Főfelügyelőségét

(Generalinspektoriat der ungarischen Waffen-Verbände der SS).[1362] A beosztott tisztek közül azonban senki nem jelent meg, csak a legénység érkezett be, zömmel a magyar hadosztályoktól odavezényelve. Ruszkay Badenben kiadott leglényegesebb utasítása az SS magyar alakulatai részére az volt, hogy március 20-án elrendelte mindennemű párttagság mellőzését a magyar SS-katonákra vonatkozóan. Rendelkezését a „Hunyadi” hadosztály parancsnokának, Grassy SSObergruppenführernek továbbította.[1363] Március folyamán az SS magyar alakulatainak főfelügyelője Oroszváron folytatott megbeszéléseket Winkelmannal, elsősorban az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályának parancsnoki beosztásáról. Az eseményeket az ugyancsak Oroszváron tartózkodó Himmler is nyomon követte. A tárgyalásokon végül is úgy döntöttek, hogy a „Hungária” parancsnokságát is Grassy fogja betölteni, s e beosztását végül március 21-én el is foglalta. Április első napjaiban a szovjetek „bécsi támadó hadművelete” miatt a badeni főfelügyelőséget, nyugat felé Kremsmünsterbe (ma Krems an der Donau/Ausztria) helyezték át, ahol sikertelenül próbálták meg felvenni a kapcsolatot az SS Vezetési Főhivatalával. Ruszkay ezért Salzburgba ment, mivel úgy tudta, hogy ott egy magasabb SS-vezetési törzs található. Salzburgból az SS Vezetési Főhivatala Ruszkay SS-Obergruppenführert Berlinbe rendelte. Április 10-én a Jüttnerrel, az SS Vezetési Főhivatala épületében folytatott megbeszélések során Ruszkay tudomására jutott, hogy az SS magyar hadosztályai feloszlatására vonatkozó parancsokat időközben elkészítették és az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztálya felé már továbbították is. Az elképzelés az volt, hogy a hadosztályból 30 menetszázadot alakítanak ki és azokból a Waffen-SS különböző hadosztályait töltenék fel. Hasonló sors várt a „Hunyadi” hadosztályra is, amelyet ez alapján 40 menetszázadba osztottak volna. Ruszkay azonban hosszas alkudozások árán elérte Jüttnernél, hogy az SS 26. fegyveresgránátoshadosztályához a parancsot ne továbbítsák és az időközben, még április 10-én feloszlatott „Hungaria” állománya[1364] zömmel a belőle kialakított menetszázadokkal együtt az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályához legyenek beosztva. „E parancsok [teljes] végrehajtása a magyar önkéntes hadosztályok katasztrófáját jelentette volna, – írja később Ruszkay – mert a magyar egységek ezzel szétbomlottak volna és egyenként menthetetlenül belesodródtak volna a német SS-hadosztályok harcaiba, előreláthatólag egészben, vagy nagy részben elvérezve.” [1365] Az SS Vezetési Főhivatalánál Ruszkay ugyancsak elérte, hogy a „főfelügyelői állás helyett” a Waffen-SS magyar csapatainak főparancsnokává nevezzék ki. Április 10-én (más adatok szerint viszont március 20-án[1366], illetve még február 4-én[1367]) Ruszkay tehát megbízott státuszban átvette az SS XVII. fegyveres-hadtestparancsnokság vezetését is, s személyén keresztül a parancsnokság összeolvadt az SS Magyar Alakulatainak Főfelügyelőségével.[1368] Április 10-ét követően Ruszkay a Waffen-SS magyar hadosztályaihoz ment, s átvette Deák László SS-Oberführertől az SS XVII. fegyveres-hadtestparancsnokságának irányítását. Eközben a német parancsnokságok folyamatosan azzal a kéréssel fordultak a hadtestparancsnokhoz, hogy az angolszászok elleni harcra bocsásson rendelkezésükre csapatokat. Ruszkay ezeket a kéréseket – a magyar hadosztályok tárgyában kötött egyezmények kitételeire hivatkozva – rendszerint megtagadta. A Waffen-SS magyar hadosztályainak néhány táboricsendőr-alakulatát átmenetileg azonban az illetékes német parancsnokságoknak valóban átadta. Ruszkay később hozzájárult ahhoz is, hogy a „Hunyadi” hadosztály – kiképzéséről várhatólag április 1-jével beérkező – utászzászlóalját (az SS 25. fegyveres-utászzászlóalja) erődítési munkálatokra a nürnbergi XIII. hadkerület parancsnokság (Wehrkreiskommando) vegye igénybe. Ruszkay kitétele az volt, hogy az alakulat legkésőbb április 15-én 24.00 óráig a hadosztályához köteles bevonulni. Az utászok azonban Passauban rekedtek s így végül egyik félnél sem kerültek alkalmazásra.[1369] Április végén Ruszkay keresztülvitte az SS Vezetési Főhivatalánál, hogy a magyar hadosztályok ne a cseh határra kerüljenek erődítési munkálatok végzésére, hanem engedélyezzék számukra a délkeleti irányban történő továbbvonulást. Ruszkay eközben számtalan ígéretet kapott arra vonatkozóan, hogy a hadosztályokat teljes egészében felfegyverzik.[1370]

Május 1-én Beregfy közölte Szálasival, hogy megbeszélte Jüttner SS-Obergruppenführerrel és a Waffen-SS tábornokával Ruszkay elbocsátását az SS magyar csapatainak főfelügyelői beosztásából. Mivel Ruszkay Szálasira nem tett esküt, a „nemzetvezető” nem volt hajlandó őt fogadni. Május elejére az SS XVII. fegyveres-hadtestének harcálláspontját Burghausenben alakították ki. [1371]Május 5-én a hadtestparancsnokságot a magyar hadosztályok részeivel együtt Gmunden környékén az amerikai csapatok körülzárták. Ruszkay a következőképpen számolt be fogságba eséséről: „Én magam 6-án a gmundeni polgármesteri hivatalban vártam be az amerikai dandártábornokot, akinek a hadosztályokat átadtam. Ismertettem helyzetünket, hangoztattam azt, hogy magyarok vagyunk, a német SS-hez nincs közünk, fegyvereink egyes kézilőfegyverek kivételével nincsenek (…) és egyben kértem, hogy a hadosztályokat ne zavarják széjjé [sic!] fogolytáborokba, hanem engedjék meg, hogy tisztjeik vezetése mellett együttmaradhassanak, a törzsek és a készletek védelmére fegyvereket megtarthassanak, mely esetben garantálom a teljes rendet, a lakossággal és a németekkel minden összeütközés elkerülését és az élelmezést is.” [1372] A Waffen-SS magyar hadosztályainak vezetésére felállított hadtestparancsnokság tehát korábban tette le a fegyvert, mint a hadosztályok, s két nappal azelőtt, hogy az európai háború befejeződött volna.

Utószó helyett Amint azt az előzőekben láthattuk, a német Waffen-SS igen jelentős szerepet játszott Magyarország második világháborús hadtörténetében. Az SS létszámkiegészítési akciói során körülbelül 120 000–140 000 magyarországi németet toboroztak vagy soroztak be. A magyar nemzetiségű SS-katonák létszáma a háború végére (két hadosztályban és több önálló alakulatban) legkevesebb 47 000 főre duzzadt. A birodalmi német, önkéntes vagy besorolt SSkötelékek állományában – különböző időpontokban – megközelítőleg további 215 000 katona állomásozott vagy harcolt Magyarország területén. Az óvatosabb becsléseket figyelembe véve, ez minimálisan 382 000 olyan SS-katonát jelent, aki valamilyen formában kapcsolatba került hazánkkal. Ha ezt a számot összehasonlítjuk a Waffen-SS háború végi mintegy egymilliós létszámával, azt tapasztaljuk, hogy az állomány több mint egyharmada megfordult Magyarországon (onnan származott, illetve ott képezték ki, vagy vetették be). A második világégés idején Németország határain kívül nagy valószínűséggel Magyarországon alkalmazták a legtöbb SS-alakulatot. A hét felállított SS-páncéloshadosztályból például hat harcolt magyar területen, ráadásul egy időben. A Waffen-SS lovashadosztályai is szervesen kötődtek hazánkhoz, mind a szervezés, mind pedig a harci alkalmazás tekintetében, s közülük kettő éppen Budapest védelmében semmisült meg. Ezért tartjuk indokoltnak a téma részletesebb feldolgozását. Sajnálatos, hogy a kérdéskört sokan még ma is pontatlan információk alapján, nem egyszer személyes elfogultsággal közelítik meg. Reméljük, hogy e munkával sikerült olyan hasznos adalékokat szolgáltatnunk, amelyek elősegíthetik a Waffen-SS-nek, mint hadtörténeti témának objektívebb vizsgálatát.

Függelék I. számú függelék A Waffen-SS hadosztályainak magyarországi tevékenysége hadműveletek szerint Hadművelet

Páncéloshadosztály

“Margarethe I” (1944. 03. 19.) Erdélyi harcok (1944. 09. 05 – 1944. 10. 08.) Az alföldi harcok (1944. 09. 20 – 1944. 10. 28.) A budapesti csata I. (1944. 10. 29 – 1944. 12. 26.) Dél-dunántúli harcok (1944. 11. 06 – 1944. 12. 08.) A budapesti csata II. (1944. 12. 27 – 1945. 02. 13.) “Südwind” (1945. 02. 17 – 1945. 02. 24.) “Frühlingserwachen” 1945. 03. 06 – 1945. 03. 15. Visszavonulás a Harmadik Birodalomba 1945. 03. 16 -tól

–

PáncélLovasHegyiGránátos- Összesen: gránátoshadosztály hadosztály hadosztály hadosztály 16., 18. 8. – – 3

–

–

8.

–

–

1

–

4.

8., 22.

–

–

3

–

4., 18.

8., 22.

–

–

4

–

–

–

13.

31.

2

3., 5.

4., 18.

8., 22.

–

–

6

1., 12.

–

–

–

–

2

1., 2., 9., 12.

16.

–

–

–

5

37.

13.

–

9

1., 2., 3., 5., 9., 12. 16.

II. számú függelék A különleges hadrendű 1. „Leibstandarte SS Adolf Hitler” SS-páncéloshadosztály állománytáblája 1945. február 12-i adatok alapján[1373] Teljes személyi állomány Tiszt Altiszt Közkatona Összesen Ebből keleti segédszolgálatos („Hiwi”)

Kell 615 4037 13 723 18 375 953

Van 513 3165 15 377 19 055 517

[1374]

Harcoló csapattestek

Kell

Hadosztálytörzs 1. SS-páncélosezred 1. SS-páncélgránátos-ezred 2. SS-páncélgránátos-ezred 1. SS-páncélvadászosztály 1. SS-páncélos-felderítőosztály 1. SS-páncélos-tüzérezred 1. SS-sorozatvető-tüzérosztály 1. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály 1. SS-páncélos-utászzászlóalj 1. SS-páncélos-híradóosztály

44/176/291 76/837/1374 86/605/2592 86/605/2592 20/166/327 26/220/695 88/452/1397 27/115/420 26/194/720 30/159/949 16/99/348

Van 30/169/391 95/537/3116 66/519/2494 66/373/1766 22/102/467 33/192/896 53/332/1336 14/71/456 18/165/955 21/150/871 17/106/547

Harceszköz és gépjármű Pisztoly Géppisztoly Puska Távcsöves puska Gépkarabély Könnyűgéppuska (MG-42/MG-34) Nehézgéppuska 8 cm-es aknavető 12 cm-es aknavető 15 cm-es sorozatvető 21 cm-es sorozatvető Lángszóró 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyú Páncélököl (Panzerfaust) Páncélrém (Panzerschreck – RPzB. 54) 7,5 cm-es könnyű gyalogsági löveg 15 cm-es nehéz gyalogsági löveg 15 cm-es önjáró gyalogsági löveg 2 cm-es légvédelmi gépágyú 2 cm-es négycsövű légvédelmi gépágyú 3,7 cm-es légvédelmi gépágyú 8,8 cm-es légvédelmi ágyú 10,5 cm-es könnyű tábori tarack 10,5 cm-es önjáró tábori tarack 15 cm-es nehéz tábori tarack 15 cm-es önjáró tábori tarack 10,5 cm-es ágyú Nehéz felderítő páncélgépkocsi Rohamlöveg Panzer IV harckocsi Panther harckocsi Tiger B nehézharckocsi Könnyű lövészpáncélos (Sd.Kfz. 250) Közepes lövészpáncélos (Sd.Kfz. 251) Flak-Panzer IV légvédelmi páncélos Motorkerékpár Személygépkocsi Tehergépkocsi/Maultier Vontatójármű

Kell 4172 2250 11 943 147 – 857/99 66 26 18 6 68 25 1800 80 – – 12 41 13 27 18 25 12 12 6 4 20 – 93 79 45 55 411 16 647 902 2048/153 169

Van 2897 491 8571 31 158 229/306 38 41 14 18 6 24 21 840 32 6 3 5 45 7 15 18 17 1 15 – 4 13 3 30 36 36 34 101 11 266 646 1610/57 103

III. számú függelék A 18. „Horst Wessel” SS-önkéntes-páncélgránátos-hadosztály számára előírt és rendelkezésre álló állomány 1944. március 1-én[1375] Tiszt Altiszt Legénység Keleti segédszolgálatos Összesen:

Kell 539 2877 10 445 772 14 633

Rendelkezésre áll 130 942 3043 321 4436

Pisztoly Géppisztoly

4041 1028

703 260

Karabély Könnyűgéppuska Nehézgéppuska Közepes aknavető Lángszóró Fényszóró 7,5 cm-es páncéltörő ágyú Könnyű gyalogsági löveg Nehéz gyalogsági löveg 2 cm-es légvédelmi gépágyú 2 cm-es négycsövű légvédelmi gépágyú 3,7 cm-es légvédelmi gépágyú 8,8 cm-es légvédelmi ágyú 10,5 cm-es tábori tarack 15 cm-es tábori tarack 10,5 cm-es ágyú Rohamlöveg Könnyű páncélgépkocsi Nehéz páncélgépkocsi

10 577 823 110 99 74 4 27 27 12 34 7 9 12 25 12 4 45 18 7

3304 195 28 31 – – 5 5 – 9 – – – 7 – – 4 – –

IV. számú függelék A Waffen-SS és a szovjet csapatok legfontosabb fegyvereinek összehasonlítása Karabélyok és puskák Típus

Űrméret Hosszúság Tömeg Lövedék

Gewehr 98k puska

7,92mm 1,11 m

3,9 kg

Célzott lőtávolság

kezdősebessége 755 m/s

Lőszertömeg Adogatás

Gyártó ország

100-2000 23,7 g

5 lőszeres

Németország

100-2000 22,8 g

szekrénytár 5 lőszeres Szovjetunió

m

1891/30 M 7,62 1,37 m Moszin-Nagant mm puska 944 M 7,62 1,016 m Moszin-Nagan mm karabély

4,1 kg

850 m/s m

3,9 kg

823 m/s

1000 m

22,8 g

szekrénytár 5 lőszeres Szovjetunió szekrénytár

Öntöltő puskák Típus

Űrméret Hosszúság Tömeg Lövedék kezdősebessége Gewehr 41 (W) 7,92 1,14 m 4,3 kg 776 m/s mm 1940 M 7,62 1,22 m 3,94 831 m/s Tokarjev mm kg

Célzott Adogatás Elméleti Gyártó lőtávolság tűzgyorsaság ország 100-1200 m 10 lőszeres tár 50 lövés/perc Németország 100-1000 m 10 lőszeres tár 30 lövés/perc Szovjetunió

Géppisztolyok és gépkarabélyok Típus

Űrméret Hosszúság

MP-40 9 mm 0,833 m Sturmgewehr-44 7,92 mm 0,94 m PPSh-41 7,62 mm 0,779 m

Tömeg Lövedék kezdősebessége 4,0 kg 365 m/s 5,1 kg 647 m/s 3,74 kg 489 m/s

Hatásos lőtávolság 200 m 800 m 500 m

Adogatás

Elméleti tűzgyorsaság 32 lőszeres tár 500 lövés/perc 30 lőszeres tár 500 lövés/perc 71 lőszeres tár 800 lövés/perc

Gyártó ország Németország Németország Szovjetunió

Golyószórók és géppuskák Típus

Űrméret

Hosszúság Lövedék Célzott kezdősebessége lőtávolság

Hatásos lőtávolság

Elméleti tűzgyorsaság

Gyártó ország

le. MG-42 s. MG-42 Degtyarjov DP 28 Maxim PM 1910

7, 92 mm 7, 92 mm 7, 62 mm 7, 62 mm

11,6 kg 27,4 kg 9,2 kg 69 kg

820 m/s 820 m/s 844 m/s 863 m/s

200-2000 m 200-3500 m 100-1500 m 100-3500 m

1500 m-ig 3500 m-ig 800-1000 m-ig 3500 m-ig

1250 lövés/perc 1250 lövés/perc 580 lövés/perc 600 lövés/perc

Németország Németország Szovjetunió Szovjetunió

Kézigránátok Típus

Tömeg Robbanóanyag-töltet Késleltetés Halálos repeszhatás sugara Stielhandgranate 24 480 g 165 g 4,5 s 15-20 m Eihandgranate 39 230 g 112 g 4,5 s 15-20 m RGD 33 510 g 111 g 3,6 s 20 m F1 700 g 46 g 4,5 s 25 m

Gyártó ország Németország Németország Szovjetunió Szovjetunió

Német puskagránátvető [1376] Típus

Űrméret Tömeg Hosszúság Hatásos Halálos repeszhatás Páncélátütő lőtávolság sugara [1377] képesség [1378]

Gewehrgranatgerät 3 cm

2,5 kg

27,3 cm

250 m

30 m

70 mm

Aknavetők Típus Űrméret Csőhosszúság Tömeg [1379] Horizontális Vertikális Gránát Lőtávolság Gránát irányzás irányzás kezdőtömege sebessége Gr.W. 8,1 cm 1,14 m 55,7 kg 9-15 fok 40-85 75-174 60-2200 m 3,5 kg 34 fok m/s Gr.W. 12 cm 1,86 m 281 kg 3,5-3,5 fok 45-80 283 m/s 300-6050 15,8 42 fok m kg 1941 82 mm 1,22 m 45 kg 6 fok 45-85 211 m/s 100-3000 3,3 kg M fok m 1942 122 mm 2,1 m 256 kg 8 fok 65-80 292 m/s 460-5700 15,4 M fok m kg

Kezelők Gyártó száma ország

5 fő

Németország

7 fő

Németország

4-5 fő

Szovjetunió

6 fő

Szovjetunió

Német gyalogsági lövegek Típus

Űrméret Csőhosszúság Tömeg [1380] Lövedék Hatásos kezdősebessége [1381] lőtávolság

le. I.G. 18 7,5 cm s. I.G. 33 15 cm

0,8 m 1,7 m

400 kg 1750 kg

92-210 m/s 122-240 m/s

Gránát Kezelőszemélyzet tömege

1000-2500 m 6 kg 1500-3000 m 38 kg

5 fő 6 fő

Kézi páncéltörő fegyverek Típus

Űrméret

Tömeg

Hosszúság Lövedék

Célzott lőtávolság

Páncélátütő képesség

Gyártó ország

PTRS-41 ötlövetű

14,5 mm

20,8 kg

2,13 m

kezdősebessége 1000 m/s 100-150 m

pct. puska PTRD-40

14,5 mm

17,4 kg

2,02 m

1012 m/s

600 500 m-ig 25 Szovjetunió m [1382] mm

1,15 m

40 m/s

150 m

200 mm

Németország

130 m/s

200 m

150 mm

Németország

pct. puska Panzerfaust 100

15 6,8 kg cm [1383]

RPzB. 54 8,8 cm (Panzerschreck) [1384]

9,5 (üresen)

kg 1,64 m

300 m-ig 27,5 Szovjetunió mm

Páncéltörő ágyúk Típus PAK 40

Űrméret Tömeg [1385] Lövedék Legnagyobb Páncélgránát Páncélátütő Gyártó kezdősebessége lőtávolság tömege képesség ország 7,5 cm 1425 kg 792 m/s 6,8 kg 500 m-ig 115 mm Németország 10 500 m [1386]

M 42 [1387] 45 mm

570 kg

870 m/s

8900 m

1,4 kg

500 m-ig 70 mm

Szovjetunió

ZISZ-2 1942 M

57 mm 1150 kg 76,2 mm 1116 kg

990 m/s 680 m/s

8400 m 13 300 m

3,1 kg 6,2 kg

500 m-ig 145 mm Szovjetunió 500 m-ig 69 mm Szovjetunió

Tüzérségi lövegek Űrméret Tömeg [1388] Lövedék kezdősebessége le. FH 18 tábori tarack 10,5 cm 1985 kg 200-465 m/s s. FH 18 tábori tarack 15 cm 5512 kg 210-520 m/s s. Kanone 18 ágyú 10,5 cm 5520 kg 835 m/s s. Kanone 18 ágyú 17,3 cm 17 520 kg 925 m/s ZISZ-3 ágyú 76,2 cm 1116 kg 680 m/s 1938 M tarack 122 mm 2450 kg 515 m/s 1937 M ágyútarack 152 mm 7128 kg 655 m/s 1943 M tarack 152 mm 3600 kg 508 m/s

Típus

Legnagyobb lőtávolság 10 670 m 11 400 m 19 000 m 29 600 kg 13 300 m 11 800 m 17 200 m 12 400 m

Repeszgránát tömege 14,8 kg 43,5 kg 15,14 kg 62,8 kg 6,2 kg 21,8 kg 43,5 kg 39,9 kg

Gyártó ország Németország Németország Németország Németország Szovjetunió Szovjetunió Szovjetunió Szovjetunió

Rakéta-sorozatvetők Típus

BM-8

Kilövő sínek, száma Űrméret Lövedék tömege

M-13

csövek 24 82 mm 8 kg

Legnagyobb lőtávolság Gyártó ország

BM-31-12 41

15-cm-Nbw. 42

21-cm-Nbw.

s. 40 [1389]

Wurfrahmen

16

12

6

5

6

132 mm 42 kg

300 mm 91,5 kg

15 cm 35 kg

21 cm 125 kg

28 és 32 cm 28 cm 115,5 kg 32 cm 50 liter [1390]

7850 m Németország

2200 m Németország

5900 m 8470 m 4000 m 6700 m Szovjetunió Szovjetunió Szovjetunió Németország

Légvédelmi nehézgéppuskák, gépágyúk és lövegek Típus Űrméret Tömeg

DSK 1938 12,7 mm 140 kg

Gyakorlati 550-600 tűzgyorsaság lövés/perc Legnagyobb 3500 m függőleges lőtávolság Lövedék Nincs adat tömege Gyártó ország Szovjetunió

72-K M 1939 KS-12A M 1944 le. Flak 38 37 mm 85 mm 2 cm 2100 kg 5000 kg 420 kg

80

15-20

le. Flak 37 3,7 cm 1550 kg

180-220

s. Flak 36 8,8 cm 5510 kg (lövegpajzs nélkül) 80-120 15-20 lövés/perc

lövés/perc 6 700 m

lövés/perc 11 600 m

lövés/perc 4800 m

lövés/perc 6500 m

14 800 m

0,78 kg

9,2 kg

0,3 kg

1,5 kg

9,5 kg

Szovjetunió

Szovjetunió

Németország

Németország

Németország

Német lövészpáncélosok[1391] Típus Tömeg Legnagyobb sebesség (úton) Homlokpáncélzat Oldalpáncélzat Hátsó páncélzat Hatótávolság (úton) Fegyverzet

Kezelők

[1392]

Sd.Kfz. 250/1 5,4 t 60 km/h

Sd.Kfz. 250/9 6,2 t 60 km/h

Sd.Kfz. 251/1 (D) 9t 50 km/h

Sd.Kfz. 251/9 8,5 t 50 km/h

10-15 mm 8 mm 8 mm 300 km

10-15 mm 8 mm 8 mm 300 km

10-15 mm 8 mm 8 mm 300 km

10-15 mm 8 mm 8 mm 300 km

Kettő 7,92 mm-es Egy 2 cm-es Kettő 7,92 géppuska harckocsiágyú géppuska 2010 lőszerrel 100 lőszerrel és egy 7,92 2010 lőszerrel mm-es géppuska 1100 lőszerrel

2 fő +4 páncélgránátos 3 fő (egy félraj)

mm-es

Egy 7,5 cm-es rövid csövű harckocsiágyú 52 gránáttal és kettő 7,92 mm-es géppuska 2010 lőszerrel 2 fő+10 páncélgránátos 3 fő (egy raj)

Harckocsik Típus Tömeg Legnagyobb sebesség (úton) Páncélzat elöl Oldalpáncélzat Hátsó páncélzat Tetőpáncélzat Hatótávolság (úton) Fegyverzet

Panzer IV H 25 t 38 km/h

Panther (Ausf. G) 45,5 t 46 km/h

T–34/76 M 1943 30,9 t 53 km/h

T–34/85 32 t 50 km/h

M4A2 (Sherman) 31,5 t 42 km/h

50-80 mm 30 mm 20-30 mm

60-110 mm 40-50 mm 40-45 mm

60-75 mm 40-52 mm 45-52 mm

45-90 mm 45-75 mm 45-75 mm

51-76 mm 38-51 mm Nincs adat

10-15 mm 210 km

16-30 mm 200 km

15-20 mm 465 km

20-23 mm 300 km

Nincs adat 160 km

Egy 7,5 cm-es L/48- Egy 7,5 cm-es L/70- Egy 76,2 mm-es Egy 85 mm-es 75 [1393] mm-es as harckocsiágyú 87 es harckocsiágyú 81 harckocsiágyú 100 harckocsiágyú 60 harckocsiágyú 98 gránáttal, gránáttal és kettő gránáttal és kettő gránáttal és kettő gránáttal és kettő két 7,62 mm-es géppuska 7,92 mm-es 7,92 mm-es 7,62 mm-es 7,62 mm-es és egy 12,7 mm-es géppuska 3 150 géppuska 4 800 géppuska 3 150 géppuska 1 890 légvédelmi géppuska 6 750 lőszerrel lőszerrel lőszerrel lőszerrel lőszerrel

Kezelők 5 fő Gyártó ország Németország

5 fő Németország

4 fő Szovjetunió

5 fő Szovjetunió

5 fő Egyesült Államok

Nehézharckocsik Típus Tömeg Legnagyobb sebesség (úton) Páncélzat elöl Oldalpáncélzat Hátsó páncélzat Tetőpáncélzat Hatótávolság (úton) Fegyverzet

Kezelők Gyártó ország

Tiger E 57 t 38 km/h

Tiger B 68 t 35 km/h

ISZ-2 46 t 37 km/h

100-110 mm 100-180 mm 100-160 mm 80 mm 80 mm 90 mm 80 mm 80 mm 60-90 mm 25 mm 25-40 mm 20-30 mm 140 km 170 km 150 km Egy 8,8 cm-es L/56-os Egy 8,8 cm-es L/71-es Egy 122 mm-es harckocsiágyú 28 gránáttal[1394] és harckocsiágyú 92 harckocsiágyú 72 három 7,62 mm-es gránáttal és gránáttal és géppuska 2330 lőszerrel, valamint kettő 7,92 mm-es kettő 7,92 mm-es egy 12,7 mm-es légvédelmi géppuska géppuska géppuska 250 lőszerrel 4800 lőszerrel 5850 lőszerrel 5 fő 5 fő 4 fő Németország Németország Szovjetunió

Rohamlövegek, vadászpáncélosok és önjáró lövegek Típus Tömeg Legnagyobb sebesség Páncélzat elöl Oldalpáncélzat Hátsó páncélzat Tetőpáncélzat Hatótávolság (úton) Fegyverzet

StuG. III (Ausf. G) 23,9 t 40 km/h

Jagdpanzer IV 25 t 40 km/h

Pz. IV/70 (V) 25,8 t 35 km/h

Jagdpanzer 38(t) 15,75 t 42 km/h

SZU-76

SZU-100

ISZU-122

11,2 t 45 km/h

31,6 t 50 km/h

46 t 37 km/h

80 mm 30 mm 30-50 mm

50-80 mm 30 mm 20 mm

80 mm 40 mm 20 mm

60 mm 20 mm 8 mm

26-35 mm 10-16 mm 10-16 mm

45-75 mm 45 mm 45 mm

60-90 mm 60-90 mm 60 mm

11-30 mm 155 km

10-20 mm 210 km

20 mm 210 km

8 mm 177 km

részben nyitott 20 mm 250 km 310 km

Egy 7,5 cmes L/48-as páncéltörő löveg 41 gránáttal és egy 7,92

Egy 76,2 mm- Egy 100 mm- Egy 122 mm-es es es ágyú 30 löveg 60 löveg 34 gránáttal[1395] gránáttal és egy gránáttal és PPSh-41 egy 12,7 mm-es géppisztoly légvédelmi

Egy 7,5 cm-es Egy 7,5 cm-es Egy 7,5 cmL/48-as löveg L/48-as es gránáttal és páncéltörő L/70-es egy löveg páncéltörő egy 7,92 mm- 79 gránáttal és löveg 55 es egy 7,92 mm- gránáttal és es egy 7,92

20-30 mm 220 km

Kezelők Gyártó ország

géppuska 600 géppuska 600 mm-es mm-es lőszerrel lőszerrel géppuska géppuska 600 lőszerrel 1200 lőszerrel 4 fő 4 fő 4 fő 4 fő 4 fő Németország Németország Németország Németország Szovjetunió

géppuska 250 lőszerrel

4 fő Szovjetunió

5 fő Szovjetunió

V. számú függelék Német és szovjet páncélosok egymás elleni harcértéke az alváz homlokpáncélzatának átütéséhez szükséges legnagyobb lőtávolság alapján Átüti a Panther (7,5 cm L/70) Tiger E (8,8 cm L/56) Tiger B (8,8 cm L/71) Jagdpanzer IV (7,5 cm L/48) Panzer IV/70 (A) (7,5 cm L/70) Jagdpanzer 38 (t) (7,5 cm L/48) Átüti

A T-34/85 Az ISZ-2 Az M4A2 Sherman homlokpáncélzatát homlokpáncélzatát homlokpáncélzatát 300 méterről 1000 méterről 2800 méterről 100 méterről

300 méterről

2100 méterről

2600 méterről

2600 méterről

több mint

700 méterről

100 méterről

800 méterről

2000 méterről

1500 méterről

800 méterről

700 méterről

100 méterről

800 méterről

A Panther A Tiger E A Tiger B homlokpáncélzatát homlokpáncélzatát homlokpáncélzatát nem üti át 200 méterről nem üti át

T-34/85 (85 mm L/51,5) ISZ-2 100 méterről (122 mm L/43) M4A2 Sherman nem üti át (75 mm L/40) Átüti

1000 méterről

nem üti át

nem üti át

nem üti át

A Jagdpanzer IV A Panzer IV/70 (A) A Jagdpanzer 38 (t) homlokpáncélzatát homlokpáncélzatát homlokpáncélzatát 100 méterről 1500 méterről 400 méterről

T-34/85 (85 mm L/51,5) ISZ-2 500 méterről (122 mm L/43) M4A2 Sherman nem üti át (75 mm L/40)

2700 méterről

1000 méterről

nem üti át

nem üti át

Megjegyzés: A harckocsi-harckocsi elleni összehasonlításnál a becsapódási szög 30 fok, a harckocsi-vadászpáncélos relációban pedig 60 fok.

VI. számú függelék A Waffen-SS rendfokozatainak korabeli magyar megfelelői[1396] nincs megfelelője Reichsführer-SS [1397] SS-Oberstgruppenführer und Generaloberst der Waffen-SS SS-Obergruppenführer und General der Waffen-SS SS-Gruppenführer und Generalleutnant der Waffen-SS SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS SS-Oberführer

vezérezredes nincs megfelelője (fegyvernemi tábornok) altábornagy vezérőrnagy nincs megfelelője

SS-Standartenführer SS-Obersturmbannführer SS-Sturmbannführer SS-Hauptsturmführer SS-Obersturmführer SS-Untersturmführer SS-Standartenoberjunker SS-Oberscharführer (Führerbewerber) SS-Sturmscharführer SS-Hauptscharführer SS-Oberscharführer SS-Scharführer SS-Unterscharführer SS-Rottenführer SS-Sturmmann SS-Obergrenadier SS-Grenadier [1398]

ezredes alezredes őrnagy százados főhadnagy hadnagy zászlós hadapród őrmester főtörzsőrmester törzsőrmester őrmester nincs megfelelője szakaszvezető tizedes őrvezető nincs megfelelője közlegény

VII. számú függelék A „Hunyadi” hadosztály eskümintájának helyesbítése 1945. január 19-én (Hiteles másolat, HL HM 28. 956/eln. 1.– 1946)

VIII. számú függelék

Szálasi Ferenc 1945. január 27-én kelt levele Adolf Hitlerhez (HL VKF 4462/1. vkf.–1945)

IX. számú függelék

Beregfy vezérezredes válasza Grassy altábornagynak az SS magyar hadosztályai tárgyában (HL HM 86. 725/biz. 1. a.–1945)

Helységnévmutató (A számok a nyomtatott kiadás oldalszámait jelzik!) A Aba 124-126, 130, 133, 214-216, 264, 267 Abony 192, 193

Acsa 324, 332 Adony 218-220 Agárd 157 Agárdpuszta 267 Aggszentpéter 157, 161, 165, 167, 168, 218-225 Agostyán 52, 207, 208 Ajkarendek 56, 116 Aka 56 Alattyán 194 Aldorf 57 Algyő 188 Almáskamarás 57 Almamellék 52 Alsóbalázsfalva 57 Alsó-Besnyő 157, 168, 223, 224 Alsócikolamajor 221, 224 Alsógalla 52 Alsóhomoród 54 Alsóhrabonica 53 Alsóidecs 54 Alsókabol 53 Alsónémedi 352, 355 Alsópáhok 272 Alsóschönborn 53 Alsótold 198, 199, 333 Altdorf 471 Altenmarkt 390 Apatin 305 Apafa 346 Apc 196, 197, 330 Arad 185, 186, 343 Aranyosmóric 54 Aranyospuszta 285 Armadebrunn 459 Arnheim 88, 259 Argentan 96, 274 Arolsen 13, 15 Arras 140 Antalházapuszta 297 Antalmajor 286 Antwerpen 78 Amiens 259 Amstetten 84, 301 Aszód 195, 332 Aszubeszterce 57 Attersee 415, 466, 467 Aue 421 Auersthal 386 Avranches 259 Ács 260 Ácsteszér 56, 412 Ágfalva 52 Ákosfalva 244 Árokalja 54 Árpás 138

B Babarc 379 Babocsa 308 Badacsonytördemic 271 Bad Fischau 389 Bad-Saarow 417 Bad Tölz 20, 36 Baden 312, 471 Baden bei Wien 471 Baj 52, 207, 208 Baja 151, 238, 241

Bajmok 53, 372 Bajna 146, 147, 208, 212 Bajót 145 Bak 321 Bakonybánk 136 Bakonybél 195, 196 Bakonycsernye 179, 291-293 Bakonygyepes 116 Bakonyjákó 116 Bakonykoppány 56, 295-297 Bakonykúti 52, 112, 178, 292 Bakonypölöske 56 Bakonynána 56, 92-94 Bakonyoszlop 56 Bakonysárkány 52 Bakonyszentiván 56, 179 Bakonyszombathely 56 Bakonyszücs 297 Bakonytamási 179 Balassagyarmat 332, 333, 393 Balatonfőkajár 213, 214 Balatonfűzfő 235 Balatonkenese 235 Balatonszabadi 424 Balatonszentgyörgy 404 Balatonvilágos 424 Balázskapuszta 316, 317 Balf 52 Balinka 52, 178, 297 Bamberg 463 Baracska 158, 160-163, 165, 167, 220-222 Barcs 52, 306 Barlafalu 57 Bart 279-281 Bastogne 96, 260, 275 Bataros 54 Bautzen 463 Bayreuth 463-465 Bábolna 340 Bábolnapuszta 135 Bács 53, 324 Bácsalmás 53, 73, 241, 372 Bácsbokod 53, 73, 75 Bácsfeketehegy 53 Bácsgyulafalva 53 Bácsordas 53 Bácsszentiván 53 Bácstóváros 53 Bácsújlak 53 Báld 246 Bánd 56 Bánhida 312 Bár 379 Bártháza 53 Bátaszék 52, 241, 373, 375, 380 Bátos 54 Bázakerettye 322 Becicherecu Mic 186 Beled 138, 179 Beleg 317 Belgorod 141 Belgrád 119, 185 Belij 238 Belmajor 135 Belsőbáránd 155, 226 Beneschau (Benesov) 325, 442, 445, 463 Beregleányfalva 53 Beregnagyalmás 53 Berettyóújfalu 325 Berezinka 53 Berhida 150, 151, 268, 269 Berlin 13, 49, 50, 58, 68, 70, 85, 96, 156, 394, 428, 445-447, 468, 469, 471

Berlin-Lichterfelde 12, 15 Bernecebaráti 393 Beszterce 58 Besztercebánya 201, 325, 328 Besenyő 57 Beverloo 85, 274 Bezdán 53, 373 Bezenye 52 Béb 56, 297 Bécs (Wien) 15, 46, 69, 70, 74, 83, 87, 139, 180, 260, 301, 312, 362, 384, 386, 412, 423, 437, 469, 471 Békásmegyer 51, 56 Békéscsaba 241, 344 Bél 185 Béla 101 Bélahalma 199 Bény 280-282 Béreg 53 Béthune 140 Bialystok 237 Bia 338, 350 Bicske 208-211, 338, 362 Bierbaum 436 Billéd 186 Birda185 Birkenland 451 Birkfeld 414, 415 Bodajk 177, 291 Bogyán 53 Boldogasszonyfalva 57 Bologna 313 Bolondvári tanya 124, 125 Bolmány 306 Bonchida 246, 247 Bonn 96 Bonyha 242 Bonyhád 56, 58, 73, 380 Borjád 379, 380 Borgóprund 57 Boróc 53 Boronka 319 Borsaújfalu 247 Börgönd 228, 229, 234 Bőnyrétalap 138 Bőszénfa 52 Bracht-Winterspeltig 260 Braunschweig 20 Brcsko 303 Breitning-Hauswelde 463 Brezhice 323 Breslau 325, 418, 422, 423, 452 Bruck 138, 139, 415, 438 Brusztura 54 Brünn 46 Brüsszel 85, 274 Buchwald 459 Bucsacs 325 Bucsuta 322 Budafok 241, 255 Budajenő 52 Budakalász 51 Budakeszi 52, 56, 254, 255 Budapest 46, 50, 51, 55, 58, 60, 61, 67, 69, 70, 78, 90, 91, 93, 94, 141, 144, 145, 148, 149, 156, 191, 211, 212, 218, 238, 241, 248, 249, 254-257, 312, 325, 328, 332, 338, 347-353, 355, 356, 359-362, 366, 374, 384, 398, 405, 407-409, 411, 416, 417, 426, 429, 432-435, 443 Budaörs 52, 55, 56, 255, 256 Budatétény 52 Budweis 386 Buják 199 Bulkeszi 53 Burghausen 473 Büllingen 275

C Caen 85, 96, 259, 274 Canitz 463 Cambrai 140 Carrara 313 Cece 106, 109 Celje 323 Celldömölk 117, 325, 425, 434 Chisineus-Cris 343 Cosel 336 Cottbus 394 Chojne 451

Cs Csabdi 209, 210 Csajág 213 Csanálos 57, 247 Csapod 180, 299 Csatka 56, 293 Csáb 201, 202 Csákberény 177 Csány 195 Császártöltés 53 Csátalja 53, 73 Csávoly 53, 73 Csehbánya 56 Csemerházi-major 135 Cserhátszentiván 199 Cserkaszi 183, 204 Cservenka 53 Csesznek 179, 295 Csetény 124 Csécse 198, 333, 334 Csép 135-137 Csibrák 52 Csipkerek 236 Csikéria 53 Csillagmajor 128 Csiribmajor 226 Csobánka 51 Csolnok 56 Csomaköz 57, 247 Csongrád 188 Csonoplya 53 Csorna 124, 138, 299 Csóka 187 Csókakő 178 Csór 112, 150, 239, 424 Csót 297 Csömend 319-321 Csurog 53

D Darázs 306, 325, 377, 378 Dág 56, 147 Dályok 378 Dárda 305

Debrecen 190, 312, 325, 346 Dedrád 54 Deménd 393 Devecser 116 Dernye 53 Deutschgabel 461 Deutsch-Müllmenig 336 Deutsche-Raterwitz 443 Dég 87, 109, 111, 176, 285-287 Dénesfa 299 Dicsőszentmárton 242, 243 Dinnyés 157, 173, 226, 227, 229-231, 267 Diósd 56 Dipse 57 Dnyetropetrovszk 203 Dolha 53 Dombovár 380 Donovaly 325 Dorog 52 Doroszló 53 Döberitz 442 Döbrököz 380 Döbrönte 56 Drezda 139, 421, 464 Duan 380 Dubi 53 Dudar 178, 179, 293, 294 Dunaalmás 145 Dunabökény 53 Dunacséb 53 Dunaföldvár 107, 238, 239, 263, 346, 380 Dunaharaszti 51, 350, 351, 354, 357, 359, 361 Dunamocs 145 Dunapentele 92, 107, 221, 239, 263, 424 Dunaszekcső 374, 375, 379, 380 Dunaszentmiklós 52 Duzs 52

E Ebed 279 Eberswalde 202 Ecsipuszta 284 Ecseg 333, 334 Ecséd 331 Eger (Csehország) 435 Eichberg 418 Elek 344 Enns 388, 390, 425 Enying 111, 286 Ercsi 219, 340 Erdőd 54, 57 Erdőtarcsa 332 Erfa 118 Erzsébetváros 242 Esztergályhorváti 272 Esztergom 101, 211, 212, 387, 424 Eszterháza 139, 144 Ete 135-137 Etyek 52 Érábrány 247 Érd 347 Érendréd 247 Érsekkéty 281, 282 Érsekpuszta 281 Érsekújvár 99, 103, 121, 277, 283 Euskirchen 260

F Falubattyán 151-154, 169, 230, 263, 267, 268, 291 Farkasgyepü 56 Fanespuszta 176 Farnad 99, 100 Falaise 96, 274 Fáncspuszta 106 Fegyvernek 189, 190 Fehérvárcsurgó 177, 178, 291 Fehring 236 Feketepuszta 284, 285 Feldbach 313 Felső-Besnyő 157-159, 161 Felsőcikolamajor 220, 221 Felsőgalla 52, 207 Felsőidecs 57 Felsőkerepec 53, 54 Felsőőr 414 Felső-Pettend 163 Felsősomlyó 153 Felsőszászújfalu 57 Felsővisó 57 Ferenczmajor 162, 166 Ferihegy 398 Fertőboz 52, 180 Fertőendréd 139 Fertőrákos 52 Fertőszentmiklós 139 Fenyőfő 56 Floridsdorf 386 Fövenypuszta 152, 154, 229 Frankfurt 340 Fraustadt 455 Füle 153 Fürstenfeld 236

G Gadács 52 Gaming 445 Garsten 445 Gara 53, 73 Gajary 384 Gádor 53 Gálfalva 53 Gánt 52 Gárdony 80, 110, 157, 166, 167, 226, 290 Gátalja 185 Gänserndorff 384, 386, 387 Gerenceipuszta 296 Gescheid 389 Gilvács 57 Glogau (Glogow) 453, 455 Godesberg 260 Gottingen 454 Göböljárás 219 Göbösmajor 180 Gödöllő 248 Gönyű 138 Görlitz 421, 462, 464 Gmunden 473 Gran Sasso 397

Graz 313, 415, 420, 437, 445 Gresten 445 Grodno 141 Grossenzersdorf 384 Grosshennersdorf 462 Gross-Golmisch 418 Gross-Neunkirch 336 Gross-Röchsdorf 463 Gróftanya 159, 160, 162, 168 Gruno 464 Grünbach 389 Guttamási 52, 178

Gy Gyarmatpuszta 211 Gyál 352-355, 361, 362 Gyálpuszta 354 Gyeke 246 Gyemjanszk 140 Gyermely 209 Gyertyánpuszta 56 Gyepüfüzes 414 Gyóró 180 Gyótapuszta 319 Gyömrő 250, 255, 360 Gyöngyös 248 Gyöngyöspata 332 Györgymajor 159 Gyönk 56 Györköny 56 Győr 96, 99, 103, 124, 133-136, 138, 144, 207, 260, 276, 338, 419 Győrsövényháza 52 Győrszentiván 423 Gyula 343-345 Gyulamajor 170 Gyulafehérvár 345

H Hadad 54 Hajdúdorog 248 Hajdúnánás 248 Hajmáskér 113-115, 150, 409 Hajós 53, 73 Halbau 461 Halbe 394 Halbö 340 Hardegg 386 Harka 52, 300, 301 Harkov 96, 120, 141, 204, 238 Harságypuszta 56 Harta 53 Hartberg 436 Harona 57 Háromfa 308-310 Haslev 446 Hatvan 195-199, 328, 330, 331 Hatvanpuszta 80 Hegyes 324 Hegyeshalom 52, 435 Hegyfalu 117 Hegyikastély 209 Hejőbába 248

Hellabrunn 386 Henrik-major 80, 129, 131-134, 180 Hercegszabár 379 Hercegfalva (ma Mezőfalva) 216 Hercegszőlős 305, 374 Herend 56, 115, 134 Heréd 331, 332 Heresznye 309 Hetten 428 Héhalom 196 Héreg 208 Hidas 52 Hidegkút 56, 271 Hidegség 300 Himesháza 379, 380 Himod 139, 180 Hirschberg 382, 408, 421 Hird 380 Hirson 274 Homoróddaróc 57 Horn 386 Hort 196 Horváthertelend 52 Hódmezővásárhely 241 Hódság 53, 58 Hövej 139 Hőgyész 52 Huszárpuszta 106, 176 Hühner-Berg 418 Hütberg 389

I Igar 287, 288, 290 Iharkút56 Inota 111-114, 178, 233, 268 Iszkaszentgyörgy 173, 233 Isztimér 52, 291 Izsép 378 Iván 299 Iváncsa 218, 219, 223, 224 Ipolyság 392, 393

J Jakabszállás 128 Jád 57 Jákfa 117 Jákó 317 Jakubice 451 Jarotschin 453 Jánosháza 325, 424 Jánosházamajor 106 Jánoshida 328, 329 Jánosmajor 155-157, 172, 228, 229 Jásd 293 Jászalsószentgyörgy 193, 194 Jászberény 194, 195, 328-330 Jászkisér 329 Jászladány 193, 194, 328, 329 Jásztelek 329 Jägerndorf 336 Jenő 150, 153 Judenburg 419

Juhászlak-tanya 316, 317

K Kajászószentpéter 163-165 Kakasd 56 Kalisch (Kalisz) 452 Kaposvár 306, 315, 380, 404, 434 Kapuvár 138, 139, 180, 299 Karasica 379 Karánsebes 185, 345 Kartal 198 Katymár 53 Kádárta 115 Kálmánd 54 Kálóz 105, 109, 129-133, 135, 214, 267 Kápolnásnyék 158-162, 166-169, 221, 223, 224 Káposztásszentmiklós 243, 244 Kátoly 52 Káty 53 Kecskéd 52 Kelenföld 67 Kelenye 393 Kenderes 189, 190 Kendereske 53 Kenyeri 117 Kerelősóspatak 244 Kerelőszentpál 243, 246 Kerény 53 Kerlés 54 Keszthely 272, 382 Kékesd 379, 380 Kémer 247 Kéménd 101, 102, 280 Kékesfüred 53 Kékkő 393 Kétegyháza 344 Kéthely 318 Kiesdorf 462 Kijev 141, 204 Királymező 54 Királynémeti 57 Kirovográd 238 Kirva 146-149 Kisbajom 317, 318 Kisbarátfalva 138 Kisbárkány 335 Kisbér 338, 340, 413, 433 Kisbény 432 Kisbudmér 52 Kisdendeleg 54 Kisdemeter 57 Kisfalud 378 Kisfehéregyháza 57 Kishalom 159-162, 167, 222, 223 Kisigmánd 136, 137 Kisilva 57 Kisjenő 343 Kiskecskemét 169, 170 Kiskér 53 Kiskomárom 321 Kiskőszeg (Batina) 305, 374-378 Kiskunfélegyháza 188 Kisláng 104, 214, 283, 284, 293 Kislőd 56, 115, 116 Kismajtény 247 Kispest 356, 363, 364 Kissármás 246

Kisterenye 200, 201 Kistéspuszta 292 Kisújszállás 189, 190 Kisvelence 157, 158 Kiszsolna 57 Klagenfurt 425 Kleissheim 64 Klingenbach 180 Klitschdorf 419 Kloppenburg 458, 470 Klostertaler 389 Koblenz 120, 442 Kocs 135 Kolozsnagyida 54 Kolozsvár 241, 342 Komárdi 346 Komárom 58, 103, 134, 137, 144, 149, 260, 263, 387 Komló 380 Korneuburg 180 Koromlapuszta 294 Korpona 335 Kópháza 52 Koppány 179 Koppenhága 446 Kotor 310 Kosutica 38 Kovel 204, 238 Kozárd 333, 334 Kozmin 454 Kóny 138 Kóródszentmárton 242 Köbölkút 100, 278, 279 Kölked 378, 379 Köln 86, 275 Kölpény 53 Königgrätz 382 Köny 432 Körmend 382, 437 Környe 52 Köröm 248 Körösladány 345 Körtés 53 Kőbánya 363, 364 Kőhídgyarmat 101, 102 Kőszeg 412 Krakkó 340, 362 Krasznabéltek 74 Krasznasándorfalva 54 Kremencsuk 238 Krems a.d. Donau 181, 471 Kremsmünster 471 Krivoj Rog 141 Krotocsin 454 Krško 323 Kucora 53 Kula 53, 324, 372 Kunbaja 53 Kunhegyes 189 Kup 116 Kural 99 Kurd 52 Kurszk 96, 141 Kusna 57 Kutas 316, 317 Kübekháza 53 Küküllőszéplak 242, 243 Küllőd 53 Külsőbáránd 228 Küngös 150-153, 269

L Lánycsók 379 Lárisza 183 Lászlómajor 151 Leányvár 52 Leer 444, 463 Lemberg 259 Leningrád 140, 183 Lenti 321 Leoben 419, 445 Leobschütz 336 Leopoldsdorf 384 Lepsény 214, 424 Leppersdorf 463 Le Paradis 38, 140 Le Puy 302 Le Rozier 302 Lesencetomaj 272 Leszno (Lissau) 454 Letenye 322 Levél 52 Libickozma 320 Lichtenberg 463 Linz 118, 181, 260, 273, 386 Lippstadt 260 Lissa 461, 462 Litér 114, 235 Lorenzdorf 419 Losheim 96 Losonc 325, 327, 334, 335 Lovasberény 164, 170 Lócs 118 Lókút 56, 114, 294, 295 Lőrincfalva 244 Lőrinci 195, 199, 331, 332 Lövő 118, 299, 300 Lublin 204 Ludwigslust 202 Luisenthal 459 Lucfalva 200, 201 Ludvég 57 Luga 182 Lugos 185 Lusno 140

M Maglód 254, 361 Magoster 120 Magyaralmás 177, 178 Magyarkimle 52 Magyarlukafa 52 Magyarpolány 116 Magyarszerdahely 322 Mailly le Camp 85, 259 Majkop 203 Majs 379 Malacka 384 Malmédy 38, 275 Malomárka 57 Malomfalva 244 Manhay 120 Marburg 435 Marcali 306, 318 Marcaltő 179, 297, 298

Marchfeld 384, 389 Marchegg 384, 387 Marcourt 120 Margitta 246, 249 Maribor 310, 313, 382 Marienthal 462 Marosbogát 244 Maroscsapó 244, 245 Maroslekence 242 Marosludas 242, 244 Marosugra 242 Marosvásárhely 241, 244, 245 Martinka 53 Martonvásár 163 Mayerling 425 Mágocs 56, 381 Mány 148, 208-211 Máriafölde 186 Máriakálnok 52 Máriakéménd 52, 379 Máriahalom 56 Márkó 56, 115 Mecklenburg 202 Mecsérpuszta 178, 291, 292 Melk 139 Mesztegnyő 320, 321 Mezőbánd 246 Mezőberény 57 Mezőfény 57 Mezőgerebenes 246 Mezőkomárom 80 Mezőörményes 246 Mezőpetri 57 Mezősályi 246 Mezőszilas 287 Mezőterem 54, 247 Mezőtúr 190, 346 Ménfőcsanak 135 Méhkerék 344 Mérk 57, 247 Mőlnik 336 Mikács 56 Mike 56 Mikefalva 243 Militics 53 Mindszent 188 Minszk 391 Mirotitz 386 Miskolc 248 Mitrovica 186 Modlin 90, 141, 204, 210 Moha 169, 231 Mohács 238, 373-376, 378, 379 Monor 52, 352 Monostorszeg 53 Mortain 96 Mosonszentjános 52, 434 Mosonszentpéter 52, 425 Mosonszolnok 52 Moszkva 120 Mór 52, 81, 111, 169, 177, 178, 233, 263, 291 Mórágy 138, 298, 380 Mórichida 424 Munkács 312 Murakeresztúr 313 Muraszerdahely 272, 273 Mucsi 52 Muhi 248 Muzsla 100, 278, 279 München 61, 442, 444, 463 Münster 78

N Nagyatád 306, 308, 381 Nagybörzsöny 53 Nagybajom 306, 310, 315-317 Nagycenk 180, 300, 433 Nagycsanád 188 Nagycserged 242, 243 Nagydemeter 57 Nagyesztergár 56, 179 Nagyganna 56 Nagygyimót 179, 297 Nagyhalom 159-162 Nagyhörcsökpuszta 105, 106, 135 Nagyigmánd 134-137, 212 Nagykanizsa 313, 324, 382, 434 Nagykálló 248 Nagykároly 58, 247 Nagykáta 193 Nagykovácsi 51, 56 Nagykorpád 318 Nagyláng 216 Nagylóc 199-201 Nagymajtény 57 Nagymaros 53 Nagymányok 52 Nagysajó 57 Nagysáp 146 Nagyszalonta 344 Nagyszentmiklós 187 Nagyszékely 56 Nagyszokond 54 Nagytarna 54 Nagytevel56 Nagytétény 167, 219, 222, 223 Nagyvarjas 344 Nagyvárad 186, 241, 342 Nagyvázsony 235 Nagyveleg 292 Nadap 52 Naszód 57 Naßwald 389 Nádalja 53 Nádasdladány 133, 134, 169, 234, 268 Nána 101 Nántü 54, 57 Nemesnádudvar 53, 73 Nemesvámos 271 Nettuno 312 Neudorf 462 Neuhammer 303, 418, 421, 438, 439, 441-443, 447, 450-456, 458, 460-462 Neunkirchen 389 Németbánya 56 Németboly 52, 374 Németdiószeg 56 Németkér 56 Németkucsova 53, 54 Németmokra 53 Németpalkonya 52 Németszentpéter 186 Németszőgyén 100 Németújvár 437 Neszmély 145 Nick 117, 298, 299 Nienburg 274 Nikitsch 118 Nikla 319

Nitschenkau 418 Noszlop 116 Nova 321 Novgorod 183 Nürnberg 464, 465, 473

Ny Nyárádszentbenedek 244 Nyergesújfalu 52, 145 Nyírbátor 241 Nyíregyháza 248, 249 Nyomja 52

O Oberhausen 446 Oberleschen 459 Oberlösche 435 Oberneundorf 462 Obersiebenbrunn 388 Olaszfa 382 Olaszfalu 56, 114, 295 Oláhcsaholy 247 Oláhdellő 245 Oláhkocsárd 243 Oldenburg 458, 470 Opocska 183 Ormánpuszta 379 Oroszmokra 54 Oroszvár 52, 471 Orjol 238 Orth a.d. Donau 384 Ozora 107, 288, 290 Oradour-sur-Glane 38 Oranienburg 397 Ostritz 462 Ottomány 247 Óbánya 52 Óbecse 324, 372, 373 Ócsa 354-357 Ófalu 52 Ófutak 53 Ókér 53 Ósové 53 Ószivác 53 Óvárhely 57 Óverbász 53 Öcsény 380 Ödönpuszta 105, 284, 285 Öskü 113, 114 Ösküpuszta 292 Ösi 113, 268 Őrszállás 53

P Pacsa 321 Paks 238 Palánka 53, 58, 324 Palást 393, 394

Palona 53 Papkeszi 235, 269 Paripás 53 Passau 260, 445, 446, 473 Paszmos 54 Payerbach 389 Pácsony 382 Páka 272 Pálmajor 285, 316 Pápa 81, 116, 137, 179, 283, 295-297, 312, 325, 413 Pápakovácsi 116 Pápateszér 179 Párizs 182 Párizspuszta 278 Párkány 100, 101, 278, 279 Pásztó 198-200, 333 Pátka 164, 339 Páty 338 Pázmánd 158, 163 Perbál 52, 366 Perjámos 186 Perkáta 215, 216, 221 Pesthidegkút 51, 56 Pestszenterzsébet 362-364 Pestszentimre 352, 360, 362, 363 Pestszentlőrinc 362, 363 Pestújhely 363 Petele 57 Petres 57 Petrőc 53 Pettend 161-163, 165, 166, 168, 221, 222 Pécel 249, 250 Pécs 58, 239, 241, 373, 379, 380 Pécsbányatelep 380 Pécsvárad 56, 380 Pélmonostor 52, 305, 377 Pénzeskút 295, 296 Pétfürdő 268, 269 Péterszállás 285 Pfaffensattel 420 Pilisborosjenő 51 Piliscsaba 52, 56 Pilisszentiván 51 Pilisszentkereszt 211, 424 Pilisvörösvár 51, 347, 424 Pilsen 119, 139 Pincéd 53 Pinkócpuszta 286 Pinták 57 Piros 53 Pisa 313 Pisek 386 Pityérmajor 299 Pleissing 386 Podolje 378 Pogány 56 Polgárdi 103, 151, 152, 268, 269, 283 Pomáz 51, 211, 424 Porva 56 Posen 453 Pozsony 384-386, 436 Pozsonyligetfalu 443 Pósaháza 53 Pöllau 414 Pörböly 380 Prága 139, 336, 422, 423, 442 Prenzlau 202 Prohorovka 96, 141 Prügy 248 Puchberg 389 Puskin 182 Pusztacsalád 300

Pusztacsongrád 159, 160 Pusztamonostor 330 Pusztaszabolcs 156, 157, 166, 167, 217-219, 222, 223, 225 Pusztavám 52 Puznyákfalva 53 Putrimajor 294, 295 Püspökladány 325 Püspöknádasd (ma Mecseknádasd) 52, 380

Q Queis 461

R Radnót 243, 246 Radkersburg 273 Radmeritz 462 Radolfzell 442 Rahó 53, 415 Rajka 52, 432, 433, 449 Ratibor 336 Rábafüzes 56 Rábapatona 138 Rákoskeresztúr 359 Rátka 53 Rátót 436 Regensburg 446 Regőcs 53 Reichenau 389 Reichenberg 421 Retz 386 Réde 271 Rém 53 Répcelak 117, 298 Rétipuszta 268 Rigács 443 Rilly 182 Rimaszombat 325, 328 Rohonc 414 Roman 141 Románd 103, 124, 136 Rosztov 203 Rostock 446 Roteburg 461 Rouen 259, 274 Röjtökmuzsaj 180 Rudolfsgnad 373 Rzsev 237

S Sagan 455 Sajkásszentiván 53 Sajómagyaros 54 Salgótarján 200, 201, 325, 328, 334, 335 Salzburg 471 Sarkad 344 Sarród 139 Sand 313 Sandra 186

Sankt Veith 310 Sámsonháza 200 Sándorka 152 Sárbogárd 92, 216 Sáregres 106, 107, 109 Sárisáp 146-149 Sárkányfalva 100 Sárkeresztes 177, 178 Sárkeresztúr 80, 110, 125, 127-133, 152, 214,-216, 228, 267, 290 Sármellék 272, 321 Sárosd 80, 126, 128, 214-216, 218, 227, 264-267 Sárpentele 410 Sárszentmihály 410 Sárvár 117 Sátoraljaújhely 195 Sátorhelypuszta 379 Schrems 386 Schwedt 399 Selmecbánya 334 Semmering 420 Seregélyes 80, 154-157, 159, 166, 169, 215, 216, 225-229, 264, 265, 267 Sérszekszöllős 56 Siegburg 96 Siegen 260 Sieradz 443, 450-452, 454-456 Siófok 381, 396 Sikátorpuszta 292 Siklós 306, 380 Simontornya 80, 87, 105-111, 176, 288, 289 Singerin 389 Sixenstein 389 Solymár 51 Somhegy 296 Somogy 380 Somogycsicsó 310 Somogyhárságy 52 Somogyszil 52 Soponya 104, 105, 107, 129, 215 Sopron 58, 81, 87, 118, 139, 180, 260, 300, 301, 312, 388 Sopronbánfalva 52 Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) 118, 300, 301 Sopronkövesd 118, 299, 300 Soroksár 51, 350, 351, 357, 359, 361-363 Soroksárpéteri 362 Sóly 269, 270 Söjtör 272, 322 Söréd 177, 178 Sparbacher (Hütte) 389 Stablack 323 Stargard 202 Stavelot 78, 96 Sterpigny 260 Stettin 446 Steyr 84, 465 St. Erhardt 415 St. Johann am Sternfelde 389 St. Pölten 118, 260, 386 St. Michael 414, 425 St. Vith 120 Strahwalde 462 Strans 438, 444, 449, 452, 454, 459, 460 Strehlen 422 Striege 422 Stupava 384 Súr 380, 356, 362, 408, 411-413 Sümeg 236, 271, 272, 443 Swinemünde 202

Sz Szabadbattyán 134, 152-156 Szabadegyháza 226 Szabadi 52 Szabás 317, 318 Szabolcs-tanya 80 Szajol 191 Szakasz 54 Szalonta 344 Szamosújvár 246 Szany 179, 297, 298 Szaporca 315 Szápár 179, 291, 293 Szapárfalu 190 Szár 52 Szászbudak 57 Szászlekence 57 Szászörményes 242 Szásztörpény 57 Szászszentgyörgy 57 Szászszentjakab 54 Szederkény 373 Szeged 187, 188, 241, 343, 403 Szeghalom 345 Szeghegy 53 Szekszárd 238, 375, 380, 381 Szentandrás 185 Szentendre 211 Szentes 188 Szentfülöp 53 Szentgotthárd 56, 313, 435, 436 Szentlászló 52 Szentlőrinc 239 Szentlőrinckáta 329 Szentmiklós 54 Szenttamás 372, 373 Szécsény 332-335 Székelykeresztúr 242 Székesfehérvár 81, 91, 109, 111, 112, 124, 133, 134, 143, 149, 152, 155, 160, 169-171, 173, 177, 211, 229, 231, 233, 234, 264, 267, 269, 270, 291, 339, 409-412, 424 Székudvar 344 Szépliget 53 Szépnyír 57 Szidorfalva 53 Szigetbecse 51 Szigetcsép 51 Szigetszentmárton 51 Szigetszentmiklós 355 Szigetújfalu 51, 56 Szigliget 271 Szil 298 Szilágybagos 246 Szilberek 53 Szirák 332 Szinatelep 218, 219, 222-224 Színfalu (Szinfalu) 54, 57 Szmolenszk 237 Szolnok 188, 191, 192 Szolyva 53 Szombathely 388, 425, 437 Szomód 207 Szomor 52, 146, 147, 366 Szond 53 Szőkéd 56 Sztapár 57 Szulok 52 Szurdokpüspöki 199, 333 Szuszkóújfalu 53 Szűcsi 196, 198

T Tacs 57 Takácsi 297 Taktabáj 248 Taktaharkány 248 Taktakenéz 248 Taksony 51, 351, 355, 357 Tancs 57 Tann 428 Tardosbánya 208 Tarján 52, 208 Tarnopol 88, 203, 259 Tarvisio 313 Tavankut 53 Tapolcafő 116 Tapolca 235, 271 Tasnádbalázsháza 247 Tasnádszántó 247 Tata 207, 212, 312, 423, 424 Tápiógyörgye 194, 328, 329 Tápiószele 194, 329 Tác 151, 152, 154 Tárkány 137, 144 Tát 52 Teke 54 Telki 52 Temerin 53 Temesvár 119, 185, 186, 343 Terany 393 Ternitz 389 Tetschen-Bodenbach 419 Tevel 56 Tét 135 Tés 113, 114, 292, 293 Tiszakálmánfalva 53 Tiszakeszi 248 Tiszalök 248 Tiszaluc 248 Titel 53, 404 Tokaj 248 Tokod 145, 212 Tolna 263 Topolya 372 Torbágy 52, 338, 350 Torda 246 Torzsa 53 Tótvázsony 235 Tószeg 191, 192 Tök 148 Tököl 355 Törökbálint 52, 56, 241 Törökszentmiklós 189-191, 201 Töttös 379 Tuzla 304 Túrkeve 190

U, Ü Udine 313 Udvar 373, 378 Ugod 116, 179 Ulskirchen 387

Újfehértó 248 Újfutak 53 Újpalota 57 Újsóvé 53 Újszász 192-194, 328, 329 Újszentiván 53 Újszivác 53 Újtövisfalva 53 Újverbász 53, 58, 324, 372 Újvidék 58 Úrhida 125 Úrkút 116 Úrszentiván 53 Üllő 249, 255, 350-352, 360 Üröm 51

V Vajola 54 Vajszka 53 Valcani 187 Vanyola 297 Varasd 324 Varsó 90, 141, 204, 237, 392 Vasas 380 Vaskút 53, 73, 74 Vasvár 236, 382 Vác 255 Vág 180, 299 Vál 164, 165 Válaszút 246, 247 Vállaj 57 Vámoscsalád 117 Váralja 381 Várgesztes 52 Várkesző 179 Városlőd 56, 115, 131, 283 Várpalota 111-114, 124, 134, 177-179, 233, 368, 294 Vásárosbéc 52 Vecsés 51, 249-251, 255, 352, 354, 359-361 Vekerlefalva 53 Velence 167, 223 Velikije Luki 237 Vereb 163-166 Vermes 57 Veszprém 83, 103, 112-116, 134, 135, 149, 177, 179, 212, 213, 233, 235 Veprőd 53 Vértesacsa 52 Vértesboglár 52 Vérteskozma 52 Vértestolna 52, 208 Vértessomló 52 Villach 313 Villány 52, 373, 379 Vilonya 234, 269, 270 Virágos 52 Vire 259 Vinda 57 Visegrád 51 Vitnyéd 139 Vokány 52 Volhov 183 Voncq 182 Vorosilovgrád 183 Völkermarkt 322 Vörösmart 305, 306, 374

W Waidhoven an der Ybbs 445 Waldenburg 422 Wallern 139 Warte 451 Weiz 415 Wielki Klickov 451 Wiener Neustadt (Bécsúlyhely) 118, 260, 301, 389, 425 Wenigtreben 459 Willendorf 389 Windischgarsten 390 Wormhoudt 38

Z Zaránd (Zerind) 343 Zagyvarékas 193 Zalaapáti 272, 321 Zalaegerszeg 272, 321, 434 Zalahaláp 271 Zalakomár 321 Zalaszentgrót 236, 404,432, 434, 435, 437, 438 Zalavég 236 Zágor 242 Zágráb 304, 323, 324 Zámoly 109, 169-171, 173, 175 Zeltweg 420 Zenta 187 Zielenzig 182 Zilah 249 Zirc 56, 103, 114, 149, 212, 292, 294, 295 Zittau 463 Znaim 386 Zodel 462 Zomba 56 Zombor 58 Zwettl 386 Zwickau 421

Zs Zsablya 57 Zsámbék 52, 147-149, 338, 350 Zsófiafalva 53 Zsidópuszta 379 Zsitomir 203

A felhasznált források jegyzéke

1. Kiadatlan, levéltári források – Hadtörténelmi Levéltár, Budapest:

Honvédelmi Minisztérium iratai; Honvéd Vezérkar Főnöke iratai (Budapesti helyzetjelentések gyűjtője, Központi Szállításvezetőség naplója); Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd (mikrofilmen, 626-631. tekercsek); Kriegstagebuch des Armeeoberkommando 6 (mikrofilmen, 9. tekercs) Szovjet iratmásolatok gyűjteménye (a 46. hadsereg hadijelentései); 13. Panzer-Division iratmásolatai; 26. (2. magyar) SS-tüzérezred iratai; Kitüntetési javaslatok (119. német csoport); Rohamtüzér-gyűjtemény (16. gyűjtő); Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, benne Makláry László: Egy kis háborús magántörténelem (3355. sz.); Pilisszentkereszt Historia Domusából (3414. sz.); Podhradszky Ádám: Visszaemlékezések 1944-45-re. A „Hunyadi hadosztály” (2830. sz.); Pongor István: Egy Hunyadi páncélgránátos naplója (3400. sz.); Dr. L. E.: Magyar század Berlin ostrománál (3617. sz.); Landwehr, Richard: Hungarian volunteers of the Waffen-SS (3459. sz.); Vadon Pál: A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség tagjaiból alakított önkéntes zászlóalj harcai a Budapest visszavételéért indított hadműveletekben (1945. január) (3277. sz.); Vladislav Rotbart visszaemlékezése a „Hunyadi” SS-páncélgránátos-hadosztályban eltöltött időkre (2957. sz.); Zoltay János: A Hunyadi hadosztály (3452. sz.); – Történeti Hivatal, Budapest: HM 24. 370 / eln. 13. – 1944. sz. In: A-1124. sz.: A német Birodalom fegyveres alakulataiban az 1944. évi január hó 1. napja előtt szabálytalanul belépett, honosságukat elvesztett német birodalmi állampolgárok; A-1116. sz.: Az 1941/42-es délvidéki háborús és népellenes bűntettek; V-113 114. sz.: Bólhóy Imre és tsai.; V-98 783. sz.: Podhradszky Ádám; A-503. sz.: A horthysta hadsereg fasiszta alakulatai; V-87 992/1. sz.: Feketehalmi Czeidner Ferenc és tsai.; V-98 783. sz.: Dragolovich Milán István; A-451. sz.: A csendőrség szervezete – 1943-as helyzet; V-101 625. sz.: Ruszkay Ranzerberger Jenő; V-108 171. sz.: Gyutt Ferenc; V-5176. sz.: Vogl Jenő SZU-tól átvett hadifogoly; V-5155. sz.: Tamási Kiss László SZU-tól átvett hadifogoly; A-1125. sz.: Volt német birodalmi Waffen SS-ek nyilvántartása; V-82 865. sz.: Riczek Mihály és tsai.; – Bundesarchiv-Militärarchiv, Freiburg in Breisgau: Karte RH-2 Ost; N 756 (Nachlässe Vopersal); RH-10 (Generalinspekteur der Panzertruppen); RH-11 I (General der Infanterie im OKH); RH-19 V/63, V/62, V/41 (Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd); RH-27/13 (13. Panzer-Division);

2. Forráspublikációk Das Schiksal der Deutschen in Ungarn. [szerk. nélkül] (Augsburg, 1994)

Die Geheimen Tagesberichte der deutschen Wehrmachtführung im Zweiten Weltkrieg 19391945. Band 11: 1. September 1944 – 31. Dezember 1944. Szerk.: Mehner, Kurt. (Osnabrück, 1984) Az Endre – Baky – Jaross per. Szerk.: Karsai Elek – Molnár Judit. (Budapest, 1994) Erőd a Duna mentén. Szerk.: Számvéber Norbert. (Budapest, 1999) Szálasi minisztere voltam – Rajniss Ferenc naplója. Szerk.: Sipos Péter. (Budapest, 2001) Szálasi naplója. A nyilas mozgalom a II. világháború idején. Szerk.: Karsai Elek. (Budapest, 1978) A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933-1944. Szerk.: Ránki György – Pamlényi Ervin – Tilkovszky Lóránt – Juhász Gyula. (Budapest, 1968)

3. Könyvészeti források Agte, Patrick: Jochen Peiper. Kommandeur Panzerregiment Leibstandarte. (Berg am Starnberger See, 1998) Agte, Patrick: Europas Freiwillige der Waffen-SS. (Osnabrück, 2000) Ailsby, Christopher: SS: Hell on the Eastern Front. The Waffen-SS War in Russia 1941-1945. (London, 1998) Bayer, Hanns: Die Kavallerie der Waffen-SS. (Heidelberg, 1981) Borus József: Szolnok megye felszabadítása (1944. okt. 7. – nov. 17.) (Szolnok, 1971) Csima János: Adalékok a Horthy-hadsereg szervezetének és háborús tevékenységének tanulmányozásához (1939-1945). (Budapest, 1961) Dombrády Lóránd: Hadsereg és politika Magyarországon 1938-1944. (Budapest, 1986) Erdei Sándor: A budai kitöréstől a recski táborig. I. kötet. (h.n., 1995) Fejezetek hazánk felszabadításának történetéből. [szerk. nélkül] (Budapest, 1960) Fleischer, Wolfgang – Eiermann, Richard: Das letzte Jahr der Waffen-SS. Mai 1944 – Mai 1945. (Wölfersheim-Berstadt, é.n.) Fóti Andor: Különös randevú. (Budapest, 1970) Fürbinger, Herbert: 9. SS-Panzer-Division. (Heimdal, é.n.) Hart, Steven – Hart, Russel: A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai. (Debrecen, é.n.) Haupt, Werner: Die deutschen Infanterie-Divisionen. Band 3. (Friedberg, 1993) Hausser, Paul: Soldaten wie andere auch. Der Weg der Waffen-SS. (Osnabrück, 1966) Herzog, Robert: Die Volksdeutschen in der Waffen-SS. (Tübingen, 1955) Horthy Miklós: Emlékirataim. (Budapest, 1990) Höhne, Heinz: Der Orden unter dem Totenkopf. Die Geschichte der SS. (Augsburg, 1996) Husemann, Friedrich: Die Guten Glaubens waren. Geschichte der SS-Polizei-Division. Band II 1943-1945. (Osnabrück, é.n.) Jentz, Thomas L.: Die deutsche Panzertruppe 1943-1945. Band 2. (Wölfersheim-Berstadt, é.n.) Kaltenegger, Roland: Die Gebirgstruppe der Waffen-SS 1941-1945. (Wölfersheim-Berstadt, é.n.) Klapdor, Ewald: Mit dem Panzerregiment 5 Wiking im Osten. (Siek, 1981) Klietmann, K. G.: Die Waffen-SS. Eine Dokumentation. (Osnabrück, é.n.) Krätschmer, Ernst-Günther: Die Ritterkreuzträger der Waffen-SS. (Preussich Oldendorf, 1982) Krivosheev, G. F.: Soviet Casualties and Combat Losses in the Twentieth Century. (LondonPennsylvania, 1997) Kursietis, A. J. – Munoz, A. J.: The Hungarian Army and Its Military Leadership in World War II. (New York, 1999) Lazarovits László: Tényvázlat a Debrecen – Apafa katonai lőtér területén, 1944. október 13-án végrehajtott kivégzésekről. (h.n., é.n.) Lehmann, Rudolf: Die Leibstandarte Band I. (Osnabrück, 1977) Magyarország a második világháborúban. Lexikon A-Zs. Főszerk.: Sipos Péter. Szerk.: Ravasz István (Budapest, 1997)

Magyarország az első világháborúban. Lexikon A-Zs. Főszerk.: Szijj Jolán. Szerk.: Ravasz István. (Budapest, 2000) Magyarország 1944. Német megszállás. Szerk.: Szita Szabolcs. (Budapest, 1994) Maier, Georg: Drama Zwischen Budapest und Wien. Der Endkampf der 6. Panzerarmee 1945. (Osnabrück, 1985) Dr. Major Ákos: Népbíráskodás-forradalmi törvényesség. (Budapest, 1988.) Mehner, Kurt: Die Waffen-SS und Polizei 1939-1945. (Norderstedt, 1995) Meyer, Hubert: Kriegsgeschichte der 12. SS-Panzerdivision „Hitlerjugend”. Band II. (Osnabrück, 1987) Michaelis, Rolf: Die Kavallerie-Divisionen der Waffen-SS. (h.n., 1993) Paikert, G. C.: The Danube swabians. German population in Hungary, Romania and Hitler’s impact on their pattern. (Hague, 1967) Pataky I. – Rozsos L. – Sárhidai Gy.: Légiháború Magyarország felett 2. (Budapest, é.n.) Payer, Andreas v. G.: Armati Hungarorum. (München, 1985) Pencz, Rudolf: Vor Haus und Hof und Kind und Weib. Donauswäbische Grenadiere an der Donau und in Schlesien. Die Geschichte der 31. SS-Freiwiligen-Grenadier-Division. (Baja, 1996) Puntigam, Jozef Paul: Vom Plattensee bis zur Mur. Die Kämpfe 1945 im Dreiländereck. (Feldbach, é.n.) Rauchensteiner, Manfried: Krieg in Österreich 1945. (Wien, 1970) Ravasz István: Erdély mint hadszíntér. (Budapest, 1997) Rebentisch, Ernst: Zum Kaukasus und zu den Tauern. Die Geschichte der 23. Panzer-Division 1941-1945. (Stuttgart, 1982) Schneider, Wolfgang: Tiger im Kampf. Band II. (Uelzen, 2001) Sipos Péter: Imrédy Béla (Politikai életrajz). (Budapest, 2001) Skorzeny, Otto: Meine Kommandounternehmen. (Wiesbaden und München, 1977) Spielberger, Walter J.: Sturmgeschütze. (Stuttgart, 1997) Spielberger, Walter J. – Doyle, Hillary L. – Jentz, Thomas L.: Schwere Jagdpanzer. (Stuttgart, 1993) Spielberger, Walter J. – Doyle, Hillary L. – Jentz, Thomas L.: Leichte Jagdpanzer. Entwicklung – Fertigung – Einsatz. (Stuttgart, 1997) Stadler, Silvester: Die Offensive gegen Kursk 1943. II. SS-Panzerkorps als Stoßkeil im Großkampf. (Coburg, 1998) Stein, George H.: The Waffen-SS. Hitlers elite Guard at War 1939-1945. (New-York, 1967) Stoves, Rolf: Die gepanzerten und motorisierten deutschen Großverbände (Divisionen und selbständige Brigaden) 1935-1945. (Wölfersheim-Berstadt, 1994) Stöber, Hans: Die Flugabwehrbände der Waffen-SS. Aufstellung, Gliederung, Luftverteidigung und Einsätze an den Fronten. (Preussisch Oldendorf, 1984) Strassner, Peter: Europäische Freiwillige. Die 5. SS-Panzerdivision Wiking. (Osnabrück, 1977) Szabó Péter: Don-kanyar. (Budapest, 1994) Számvéber Norbert: Nehézpáncélosok. A német 503. nehézpáncélos-osztály magyarországi harcai. (Budapest, 2000) Számvéber Norbert: Konrad 3. Páncéloscsata Budapestért. (Budapest, 2001) Tessin, Georg: Verbände und Truppen der deutschen Wehrmacht und Waffen SS im zweiten Weltkrieg 1939-1945. Band IV. (Frankfurt am Main, é.n.) Tieke, Wilhelm: Von Plattensee bis Österreich. Heeresgruppe Süd 1945. (Gummersbach, é.n.) Tieke, Wilhelm: Im Feuersturm letzter Kriegsjahre. II. SS-Panzerkorps mit 9. und 10. SS-Division „Hohenstaufen” und „Frundsberg”. (Osnabrück, é.n.) Tieke, Wilhelm – Rebstock, Friedrich: …im letzten Aufgebot 1944-1945. Die Geschichte der 18. SS-Freiwilligen-Panzergrenadier-Division Horst Wessel. Band I. (Coburg, é.n.) Tiemann, Ralf: Die Leibstandarte. Band IV/2. (Osnabrück, 1987) Tilkovszky Lóránt: SS-toborzás Magyarországon. (Budapest, 1974) Tilkovszky Lóránt: Hét évtized a magyarországi németek történetéből 1919-1989. (Budapest, 1989)

Tippelskirch, Kurt von: Geschichte des Zweiten Weltkrieges. (Bonn, 1956) Ungváry Krisztián: Budapest ostroma. (Budapest, é.n.) Veress D. Csaba: Adalékok a magyarországi SS-csapatok történetéhez. In: Előadások a veszprém megyei németek történetéből. Szerk.: Hudi József. (Veszprém, 1997) Vopersal, Wolfgang: Soldaten, Kämpfer, Kameraden. Marsch und Kämpfe der SSTotenkopfdivision. Band Vb. (Bielefeld, 1991) Weidinger, Otto: Division Das Reich. Der Weg der 2. SS-Panzer-Division „Das Reich”. Band V: 1943-1945. (Osnabrück, é.n.) Weissenbach, Andreas v.: Magyarország és a Fegyveres-SS. (München, 1978) Westemeier, Jens: Joachim Peiper (1915-1976). SS-Standartenführer. Eine Biographie. (Osnabrück, 1996) Williamson, Gordon: Az SS: a hitleri terror eszköze. (Budapest, é.n.) Windrow, Martin – Burn, Jeffrey: The Waffen-SS. (London, 1994) Woche, Klaus: Die Waffen-SS. Eine zeitgeschichtliche Kurzinformation. (Berlin, 1982)

4. Időszaki kiadványok Borus József: A Konrad-hadműveletek. In: Hadtudományi Tájékoztató 1994/10. sz. G.-Payer Endre: A „Hunyadi”-hadosztályok története. In: Hadtörténelmi Közlemények 1996/1. sz. Jakus János: A magyar 3. hadsereg harcai 1944. szeptember 22-től november 3-ig. In: Hadtörténelmi Közlemények, 1995/1. sz. K. S.-né visszaemlékezése 1968. augusztus 11-én. In: Fejér Megyei Szemle 7. sz. (Székesfehérvár, 1970) [szerző nélkül]: A Margarethe I hadművelet. In: Háború és 49 év béke 1994/1. sz. Martin Kornél – Ugron István: Fejezetek a Szent László hadosztály történetéből. In: Hadtörténelmi Közlemények 1995/3. sz. Punka György: ABK-Z (Rombolókiképző tanfolyam), Ferihegy 1943. május-1945. május. In: Háború és 49 év béke 1994/1. sz. Veress D. Csaba: Harcok a balatoni védelmi vonalban (1944. december – 1945. március). In: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. sz. (Veszprém, 1987) Weissenbach, A. v.: Die ungarische Verbände der SS im 2. Weltkrieg. [1-6.] In: Der Freiwillige 1975/7-12.

Melléklet Képek

1. számú fénykép: A 16. SS-páncélgránátos-hadosztály járművei a Margit hídon 1944. március 26-án (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár 85.709. sz.)

2. számú fénykép: A 16. SS-páncélgránátos-hadosztály gépkocsijai ráfordulnak a Rákóczi útra 1944. március 26-án (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár 85. 717. sz.)

3. számú fénykép: A 16. SS-páncélgránátos-hadosztály egyik féllánctalpas vontatója 7,5 cm-es gyalogsági löveggel a Rákóczi úton (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár 85. 725. sz.)

4. számú fénykép: Egy SS-páncélgránátos-raj gépkocsin a Nemzeti Színház előtt (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár 85. 724. sz.)

5. számú fénykép: Egy magyar-német vegyes járőr átvizsgál egy tarisznyát 1944 márciusában (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár 64. 2723. sz.)

6. számú fénykép: SS-lovasok az Alföldön 1944 szeptemberében (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

7. számú fénykép: A 4. SS-páncélososztály StuG. IV rohamlövege az Alföldön 1944 szeptemberében (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár 67. 1637. sz.)

8. számú fénykép: Az 503. nehézpáncélos-osztály Tiger B nehézharckocsija előtt a 22. SSönkéntes-lovashadosztály katonája posztol 1944. október 16-án a Várban (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

9. számú fénykép: A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály katonái a Királyi Palotánál 1944. október 16-án (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

10. számú fénykép: SS-ejtőernyős őrségben a Honvédelmi Minisztérium kapujában 1944. október 16-án (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

11. számú fénykép: Beregfy (balról a harmadik), Zehender (Beregfy mögött), PfefferWildenbruch (Beregfy balján) és Skorzeny (jobb szélen) is részt vett a „Pauzerfaust” művelet német halottainak ravatalán a Várban 1944. október 20-án (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

12. számú fénykép: Beregfy Károly vezérezredes meglátogatja az Attila-vonalban védő SSalakulatok állásait, feltehetően a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály arcvonalán 1944 novemberében (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

13. számú fénykép: Beregfy látogatása a Budapest előterében harcoló SS-alakulatoknál 1944 novemberében (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

14. számú fénykép: A 8. SS lovashadosztály katonája a magyar főváros előterében 1944. december elején (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

15. számú fénykép: Az 5. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja a Pilisen át Budapest felé tart 1945. január elején (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

16. számú fénykép: Egy SS-lövészpáncélos (Sd.Kfz. 251) géppuskaállása (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

17. számú fénykép: Egy önjáró SS-páncélos-tüzérosztály menetben 1945 januárjában (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

18. számú fénykép: Helmuth Becker SS-Brigadeführer, a 3. SS-páncélhadosztály parancsnoka helyzetértékelés közben, 1945. január (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

19. számú fénykép: SS-páncélgránátosok 1945 januárjában (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

20. számú fénykép: Elesett SS-lovas a Margit körúton, Budapest ostroma után (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

21. számú fénykép: Álcázott Panzer IVJ harckocsik oszlopa páncélgránátosok állásai előtt halad el a „Südwind” hadművelet idején, 1945 februárjában (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

22. számú fénykép: Menetelő SS-páncélgránátosok a Dunántúlon 1945 márciusában (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

23. számú fénykép: Az első SS-páncéloshadtest emlékműve Dég környékén (A szerzők felvétele)

24. számú fénykép: Sztójay Döme, Imrédy Béla és Tasnády-Nagy András megérkeznek a Tattersallban tartott KABSZ-gyűlésre 1944. június 22-én (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

25. számú fénykép: A KABSZ felfegyverzett tagjai (részben SS-egyenruhában) 1944 októberében (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

26. számú fénykép: Dr. Ney Károly, a róla elnevezett SS-harccsoport parancsnoka 1945 januárjában Székesfehérvár környékén (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

27. számú fénykép: Az 1. magyar SS-sízászlóalj elakadt személygépkocsija 1944 végén Stansban (Huzella-gyűjtemény)

28. számú fénykép: Az 1. magyar SS-sízászlóalj tagjai sítanfolyamon Stransban 1945 januárjában (Huzella-gyűjtemény)

29. számú fénykép: Az SS 25. fegyveres-gránátoshadosztályának három főtisztje (középen Grassy József, jobbszélen Podhratszky Ádám). A balszélen látható tiszt hajtókáján a „Hunyadi” hadosztály jelzését viseli (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

30. számú fénykép: A „Hunyadi” hadosztály tisztjei (Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívuma)

Jegyzetek 1.

Hausser, Paul: Soldaten wie andere auch. (Osnabrück, 1966.; a továbbiakban: Hausser) 15. o.[VISSZA]

2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.

Hausser 16. o.[VISSZA] Hausser 16. o.[VISSZA] Magyarország a második világháborúban. Lexikon A-Zs. Főszerk.: Sipos Péter. Szerk.: Ravasz István. (Budapest, 2. kiadás, 1997; a továbbiakban: Lexikon) 404. o.[VISSZA] Lehmann, Rudolf: Die Leibstandarte Band I (Osnabrück, 1977.; a továbbiakban: Lehmann) 21. o. A szakirodalom döntő többsége 120 főt említ.[VISSZA] A Standarte ezred méretű alakulat volt az SS-en és az SA-n belül.[VISSZA] A Reichswehr (Birodalmi Véderő) hivatalosan 1934. május 21-én vette fel a Wehrmacht (Véderő) nevet.[VISSZA] Woche, Klaus: Die Waffen-SS. Eine zeitgeschichtliche Kurzinformation. (Berlin, 1982; a továbbiakban: Woche) 2. o.[VISSZA] A Blomberg által aláírt dokumentumot kisebb kihagyásokkal közli Hausser i.m. 224-226. o. [VISSZA]

10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24.

Hausser 230. o.[VISSZA] Lásd Hausser i.m. 230-234. o.[VISSZA] A dokumentumot idézi Hausser i.m. 251-257. o.[VISSZA] Höhne, Heinz: Der Orden unter dem Totenkopf. Die Geschichte der SS. (Augsburg, 1996; a továbbiakban: Höhne) 414. o.[VISSZA] Höhne 424. o.[VISSZA] Hausser i.m. Dokument 23 (257-259. o.)[VISSZA] Woche 3. o.[VISSZA] Höhne 419. o.[VISSZA] A elnevezés elsőször a kiegészítő hivatal számára kiadott szervi határozványban bukkant fel 1939. október 29-én. Lásd ehhez Hausser 268. o.[VISSZA] Hausser i.m. Dokument 36 (290-291. o.)[VISSZA] Hausser i.m. Dokument 35 (289-290. o.)[VISSZA] Woche 3. o.[VISSZA] Höhne 423. o.[VISSZA] Klietmann 499. o.[VISSZA] A „Wiking” hadosztályt 1940 végén, a „Nord” hadosztályt pedig 1941 elején állították fel. [VISSZA]

25. 26. 27. 28. 29. 30. 31.

32. 33. 34. 35.

Klietmann 501. o.[VISSZA] Höhne 431-432. o.[VISSZA] Klietmann 515. o.[VISSZA] Hausser 94. o.[VISSZA] Klietmann 502. o.[VISSZA] Klietmann 506. o.[VISSZA] Fleischer, Wolfgang – Eiermann, Richard: Das letzte Jahr der Waffen-SS. Mai 1944-Mai 1945. (Wölfersheim-Berstadt, é.n. [1997]; a továbbiakban: Das letzte Jahr der Waffen-SS) 24. o.[VISSZA] Woche 7. o.[VISSZA] Hausser 76. o.[VISSZA] Hausser 77. o.[VISSZA] Lásd ehhez Woche 6. o., illetve Hausser 77. o.[VISSZA]

36. 37. 38. 39.

40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55.

56. 57.

Hausser 120-121. o.[VISSZA] Das letzte Jahr der Waffen-SS 24. o.[VISSZA] Hausser 49. o.[VISSZA] A fogalmat itt nem harcászati értelemben használjuk. Tehát nem olyan csapatokra gondolunk, amelyek harctevékenységüket páncélozott harcjárművekről is folytathatják, hanem olyanokra, amelyek mozgékonyságát robbanómotorral működő gépjárművek biztosítják. A nem páncélozott szállító járművekkel (német viszonylatban lövészpáncélossal), hanem páncélozatlan gépjárművekkel felszerelt gyalogság egyébként nem gépesített, hanem gépkocsizó gyalogság.[VISSZA] Jentz, Thomas L.: Die deutsche Panzertruppe 1943-1945. Band 2. (Wölfersheim-Berstadt, é.n.[1999.]; a továbbiakban: Jentz 1999) 269. o.[VISSZA] Spielberger, Waler J.: Sturmgeschütze. (Stuttgart, 1997, harmadik kiadás) 247. o.[VISSZA] Höhne 437. o.[VISSZA] Lásd ehhez Höhne 437. o.[VISSZA] Das letzte Jahr der Waffen-SS 34. o., illetve 43-44. o.[VISSZA] Das letzte Jahr der Waffen-SS 30-32. o.[VISSZA] BA-MA RH-10/103 18.[VISSZA] Das letzte Jahr der Waffen-SS 39-40. o.[VISSZA] BA-MA RH-10/314 és RH-10/142.[VISSZA] Ebből 12 Panzer IV/70 vadászpáncélos.[VISSZA] Woche 6. o.[VISSZA] BA-MA RH-11 I/63 325.[VISSZA] Das letzte Jahr der Waffen-SS 39. o.[VISSZA] A Reichswehr tábornokai a rohamcsapatokat szükségmegoldásnak tekintették, s nem kívánták általánossá tenni azokat. Lásd ehhez Höhne 412. o.[VISSZA] A német rohamcsapatokról lásd Magyarország az első világháborúban. Lexikon A–Zs. Főszerkesztő: Szijj Jolán. Szerkesztő: Ravasz István. (Budapest, 2000) 587-588. o.[VISSZA] Steiner 1935-ben lépett be az SS-Verfügungstruppe-ba. Egy év múlva a „Deutschland” SSezred parancsnoka lett, amelyet a lengyel és a nyugati hadjáratban is vezetett. 1940. december 1-től ő felügyelte a „Wiking” hadosztály felállítását, amelynek parancsnokává is kinevezték. 1943 tavaszán a III. SS-páncéloshadtest parancsnoka lett, majd 1945 februárjában már SS-Obergruppenführerként és a Waffen-SS tábornokaként a 11. hadseregtörzs élére került. Steinernek igen jelentős befolyása volt az SS-csapatok kiképzésére.[VISSZA] Höhne 413. o. Az SS-Verfügungstruppe már a háború előtt rendszeresítette a vízálló, kifordítható tereptarka álcaöltözéket és a terepszínű rohamsisak-huzatot.[VISSZA] A lövészpáncélosokkal felszerelt páncélozott páncélgránátos-zászlóalj tűzerejét lásd külön. [VISSZA]

58.

Több SS-páncélgránátos-hadosztály csak közepes (8 cm-es) aknavetőkkel volt felszerelve. [VISSZA]

Ritkábban 3,7 cm-es légvédelmi gépágyúk is.[VISSZA] Woche 7. o.[VISSZA] Hausser 304. o.[VISSZA] Agte, Patrick: Jochen Peiper. Kommandeur Panzerregiment Leibstandarte: (Berg am Starnberger See, 1998., a továbbiakban: Agte 1998) 348. o.[VISSZA] 63. Klietmann 508. o.[VISSZA] 64. Höhne 431. o.[VISSZA] 65. Williamson, Gordon: Az SS: a hitleri terror eszköze. (Budapest, é.n. [1995]; a továbbiakban: Williamson) 232. o.[VISSZA] 59. 60. 61. 62.

66. 67. 68.

69.

70. 71. 72. 73. 74. 75. 76.

Höhne 435. o.[VISSZA] Höhne 435. o.[VISSZA] A német kormány 1938. január 25-i rendelete a külföldi németek két kategóriáját állapította meg. Egyrészt azok a németek, akik (átmenetileg) külföldön élnek, de birodalmi állampolgárok (Auslandsdeutscher). Másrészt a népi németek (Volksdeutsche), akik nem a Német Birodalom állampolgárai, de „nyelvükben és kultúrájukban németnek mutatkoznak”. Ez a megközelítés radikális formájában az SS magyarországi toborzásainak harmadik hulláma során kerül elő. Himmler 1944. február 24-i rendelkezése egyébként megszüntette a Waffen-SS-en belül a népi német kategóriát.[VISSZA] Berger 1940. tavaszától SS-Brigadeführer, a Waffen-SS vezérőrnagya, 1940. augusztus 15től a háború befejezéséig az SS Vezetési Főhivatalának (SS-Führungshauptamt – BerlinWilmersdorf, Kaiserallee 188.) vezetője lett. E beosztásában minden felállítás alatt lévő (így a későbbi magyar) Waffen-SS hadosztályok felettes parancsnoka. 1942. júliusától Alfred Rosenberg és az SS közötti összekötő, államtitkár a Keleti Megszállt Területek Minisztériumában. Közben SS-Obergruppenführer és a Waffen-SS tábornokává léptették elő. 1944 augusztusában irányítja a Szlovák Nemzeti Felkelés leverését. 1945-ben letartóztatják, 1949. április 2-án egy amerikai katonai bíróság 25 évi börtönbüntetésre ítélte, amelyet két év múlva 10 évre mérsékeltek. 1951-ben szabadult.[VISSZA] Tilkovszky Lóránt: SS-toborzás Magyarországon. (Budapest, 1974; a továbbiakban: Tilkovszky 1974.) 21. o.[VISSZA] Klietmann 500. o.[VISSZA] Paikert, G. C.: The Danube swabians. German population in Hungary, Romania and Hitler’s impact on their patter. (Hága, 1967; a továbbiakban: Paikert) 170-171. o.[VISSZA] Tilkovszky Lóránt: Hét évtized a magyarországi németek történetéből 1919-1989. (Budapest, 1989; a továbbiakban: Tilkovszky 1989.) 129. o.[VISSZA] Der Deutschen in Ungarn. 6 E. o.[VISSZA] Der Deutschen in Ungarn. 73 E – 75 E. o.[VISSZA] A magyarországi Volksbund ifjúsági tagozata, a Deutsche Jugend (DJ) formailag 1941 júniusában alakult, de törvényes létezését csak az első toborzóakció alatt, 1942 áprilisában hagyták jóvá. A szervezet országos vezetője Huber Mátyás volt. Később a DJ számára lehetővé tették, hogy a Volksbund tag szülők gyermekei leventeszolgálatukat – más nemzetiségeket kizárva – önálló, a leventeszervezeten belüli DJ egységekben teljesítsék. [VISSZA]

77.

A Népi német Közvetítőhivatalt (Volksdeutsche Mittelstelle [VoMi]) 1937 január 27-én, Rudolf Hess javaslatára állították fel, a Német Népiség Szilárdításának Birodalmi Biztossága (Reichskommissariat für Festigung des deutschen Volkstums [RKFDV])alárendeltségében. Az RKFDV állította össze kormányszinten a népi németek listáját (Deutsche Volksliste). Az intézmény birodalmi biztosa Himmler volt, akinek személyén keresztül kapcsolódott a VoMi az SS-hez. A Berlinben székelő VoMi vezetője mindvégig Werner Lorenz SS-Oberführer, helyettese Hermann Behrends SS-Standartenführer volt. A Népi német Közvetítőhivatal alárendeltségébe tartozott az összes olyan németországi intézmény – például a Népi Szövetség a Külföldi Németségért (Volksbund für das Deutschtum im Ausland [VDA]), vagy a Külföldi Németek Intézete (Deutsches Auslandinstitut [DAI]) – amely valamilyen módon a külföldi németség támogatására hivatott. A VoMi „delegálta” a helyi népi német szervezetek mellé azokat – az ifjúsági, gazdasági stb. – szakértőket, akik biztosították, hogy az egyes államok Volksbund szervezeteinek vezetősége elsősorban a Német Birodalom érdekeit tartsa szem előtt. Ezáltal lényegében az összes Volksbund-szervezet a VoMi közvetlene volt. Magyarország német megszállásáig, kihelyezett irodáin és szakértőin keresztül főleg a VoMi irányította a magyarországi SS-toborzásokat.[VISSZA] 78. Tilkovszky 1974. 27. o., illetőleg a népcsoport-egyezmény tervezetét teljes terjedelmében közli: Tilkovszky 1989. im. 133-137. o.[VISSZA]

79. 80. 81. 82. 83. 84.

85.

86. 87. 88. 89. 90.

91. 92. 93. 94. 95. 96.

Tilkovszky 1974. 29. o.[VISSZA] Der Deutschen in Ungarn 1. o.[VISSZA] HL HM 1942. Eln. I. / 72 885. 1. o.[VISSZA] Stein, Gerge H.: The Waffen-SS. Hitlers elite Guard at War 1939-1945. (New York, 1967; a továbbiakban: Stein) 169. o.[VISSZA] Tilkovszky 1974. 33. o.[VISSZA] A magyarországi SS-toborzások kezdeti irányítását, a VoMi mellett politikailag a Külügyi Hivatal – 1940. május 7-én, Ribbentrop által létrehozott – Németország osztálya (Abteilung Deutschland) irányította. Az osztály átvette a korábbi Németország csoport (Referat Deutschland) ügykörét, vezetője a felállítástól 1943 februári letartóztatásáig Martin Luther helyettes-államtitkár volt. A magyarországi németség ügyeit közvetlenül a Helmut Triska vezetése alatt álló Népiségi ügyek előadói csoportja (Volkstumsreferat), valamint a hivatal budapesti német követségre kihelyezett népiségügyi előadója (Volkstumsreferent), Richard Meckel irányította. Az SS-toborzások második hullámára a diplomáciai vonal háttérbe szorult, s így az Abteilung Deutschland irányító szerepe mérséklődött. 1943. júliusától – Jagow követ javaslatára – a toborzásokkal kapcsolatos közvetlen ügyeket a Volksbund, illetve az SS egyegy összekötője végezte. Az SS egyébként – érdekei érvényesítésére – minden német miniszteriális szervbe (a külügyminisztérium útján a külképviseletekbe is) úgynevezett „tudományos segédmunkatársakat” (Wissenschaftliche Hilfsarbeiter [WHA]) delegált.[VISSZA] 1942. március 1-jén az SS Vezetési Főhivatala – Hitler döntését követően – tehát elrendelte egy SS-önkéntes-hegyihadosztály felállítását. A hadosztály alapját a már SS-be átvett szerbiai népi német milícia képezte. Feladata elsősorban a Tito partizánjaival szemben a mögöttes területek biztosítása és a partizánvadászat volt. A hadosztály Magyarország területén (1007. SS-rohamlöveg-ütegét leszámítva) nem harcolt. 1942. április 1-jén az SS-önkénteshadosztály – a Délvidék és Magyarország török uralom alól felszabadítója után – megkapja a „Prinz Eugen” elnevezést, majd 1943. január 1-jétől „Prinz Eugen” SS-önkénteshegyihadosztály lett. Hadrendi számát csak 1943. október 20-án kapta meg. A 7. „Prinz Eugen” SS-önkéntes-hegyihadosztály 1944 októberében került szembe reguláris szovjet csapatokkal, amikor feladata a Belgrád alatt visszavonuló német erők fedezése volt. A harcokban a hadosztály akkora veszteségeket szenvedett, hogy el kellett rendelni újrafelállítását, amely gyakorlatilag a háború végéig nem fejeződött be. Jugoszláviában a szovjet csapatok előtt tette le a fegyvert. Parancsnokai voltak: 1942.III.1.-1943.VI.21.: Arthur Phleps SS-Gruppenführer und Generalleutnant der Waffen-SS; 1943.VII.3.-1944.II.1.: Carl von Oberkamp SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS; 1944.II.1.-1945.I.20.: Otto Kumm SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS; 20.1.1945. – 1945.V.: August Schmidhuber SS-Oberführer.[VISSZA] Stein 170. o.[VISSZA] HL HM 1942. Eln. I. / 72 885. 1. o.[VISSZA] HM 1944. Eln. XIII. / 24 370. In: TH A-1124. 1-26. o.[VISSZA] [szerk.:] Ránki Gy.-Pamlényi E.- Tilkovszky L.-Juhász Gy.: A Wilhelmstrasse és Magyarország – Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933-1944. (Budapest, 1968; a továbbiakban: A Wilhelmstrasse…) 642-643. o.[VISSZA] Almási János: Budapest történeti topográfiája a német megszállás időszakában (a továbbiakban: Almási). In: [szerk.:] Szita Szabolcs: Magyarország 1944. – Német megszállás. (Budapest, 1994.) 131.o.[VISSZA] Tilkovszky 1974. 36. o.[VISSZA] A Wilhelmstrasse… 650. o.[VISSZA] HL HM 1942. Eln. I./ 52 161. 2. o.[VISSZA] HL HM 1942. Eln. I. / 13 643. 26. o.[VISSZA] HL HM 1942. Eln. I. / 13 643. 27-40. o[VISSZA] HL HM 1942. Eln. I. / 13 643. 10. o[VISSZA]

97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105.

106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. 123. 124. 125. 126. 127. 128.

129. 130. 131.

HL HM 1942. Eln. I. / 13 643. 23. o.[VISSZA] Tilkovszky 1974. 73-74. o.[VISSZA] HL HM 1942. Eln. I. / 13 643. 25. o[VISSZA] HL HM 1942. Eln. II./ 13 643. 18. o.[VISSZA] HL HM 1942. Eln. II./ 13 643. 12-18. o.[VISSZA] Tilkovszky 1974. 61. o.[VISSZA] Stein 172. o., valamint Tilkovszky 1974. 60. o.[VISSZA] Lexikon 405. o., illetve Tilkovszky 1974. 66. o.[VISSZA] Dombrády Lóránd: Hadsereg és politika Magyarországon 1938-1944. (Budapest, 1986; a továbbiakban: Dombrády) 283. o., A Wilhelmstrasse… 661-665. o., valamint Tilkovszky 1974. 76-77. o.[VISSZA] Paikert 143. o.[VISSZA] Tilkovszky 1974. 85-86. o.[VISSZA] HL HM 1942. Eln. I. / 50 471. 2. o.[VISSZA] Tilkovszky 1974. 89. o.[VISSZA] HL HM 1942. Eln. I. / 52 967. 1. o.[VISSZA] HL HM 1943. Eln. I. / 11 592. o. n.[VISSZA] Csima János: Adalékok a Horthy-hadsereg szervezetének és háborús tevékenységének tanulmányozásához (1938-1945). (Budapest, 1961; a továbbiakban: Csima) 282. o.[VISSZA] Tilkovszky 1974. 111. o.[VISSZA] Horthy Miklós: Emlékirataim. (Budapest, 1990.) 271. o.[VISSZA] [szerk.:] Karsai Elek: Szálasi naplója – A nyilas mozgalom a II. világháború idején. (Budapest 1978; a továbbiakban: Hungarista napló) 119. o.[VISSZA] Tilkovszky 1974. 121-122. o.[VISSZA] HL HM 1943. Eln. II. / 45 800. 2. o.[VISSZA] HL HM 1943. Eln. I. / 54 172. 5-7. o.[VISSZA] HL HM 1943. Eln. I. / 54 172. 1. o.[VISSZA] HL HM 1943. Eln. I. / 57 785. 1. o.[VISSZA] Tilkovszky 1974. 123. o., valamint Paikert 134. o.[VISSZA] HL HM 1943. Eln. I. / 57 785. 1. o.[VISSZA] Tilkovszky 1974. 141-143. o.[VISSZA] Stein 173. o.[VISSZA] Der Deutschen in Ungarn 33 E. o.[VISSZA] Tilkovszky 1974. 143. o., illetve Payer 1985. 448. o.[VISSZA] Almási 135. o.[VISSZA] Winkelmann, Otto: Első világháborús szolgálatát követően, 1918-19-ben egy szabadcsapatban szolgált, majd belép a német Rendőrség kötelékébe. 1932-től tagja az NSDAP-nak, 1938-tól pedig az SS-nek. 1942. március 26-tól SS-Brigadeführer und Generalmajor der Polizei. 1942. november 6-tól SS-Gruppenführer und Generalleutnant der Polizei. 1940. decemberétől, 1942. októberéig a német rendőrség (Ordnungspolizei) főhivatalának főnöke. A német megszállás idején – 1944. március 15-től – SSObergruppenführer und General der Polizei, s majd csak december 1-jével lesz egyben a Waffen-SS tábornoka is, amellyel egyidejűleg, december 5-ig átmeneti jelleggel a Budapest Erőd (Festung Budapest) parancsnokának is kinevezték. 1945-ben a Dunamenti magasabb SS- és rendőri erők parancsnokává akarták kinevezni.[VISSZA] Lexikon 480. o.[VISSZA] A Wilhelmstrasse… 789. o.[VISSZA] TH A-367. 23. o.[VISSZA]

132. 133. 134.

A Wilhelmstrasse… 818. o.[VISSZA] A Wilhelmstrasse… 808. o.[VISSZA] Az egyezmény szövegét teljes terjedelmében közli: Andreas von Weissenbach: Die Ungarische Verbände der SS im 2. Weltkrieg. In: Der Freiwillige (1975. augusztus) 15-16. o. [VISSZA]

135. 136. 137. 138. 139. 140. 141. 142. 143. 144. 145.

146. 147. 148. 149. 150. 151. 152. 153. 154. 155. 156. 157. 158. 159. 160. 161. 162.

idézi: Tilkovszky im. 151. o.[VISSZA] Pencz 13. o.[VISSZA] Tilkovszky 1974. 153. o.[VISSZA] Pencz 13. o.[VISSZA] Tilkovszky 1974. 169-170. o., illetve Pencz 14. o.[VISSZA] Tilkovszky 1989. 157. o.[VISSZA] Pencz 14. o.[VISSZA] Tilkovszky 1974. 170. o.[VISSZA] Pencz 14. o.[VISSZA] Klietmann 215., 233., 275. és 303. o., Tilkovszky 1974. 172-173. o., Weissenbach 14. o. illetve Lexikon 405. o.[VISSZA] Dietrich az első világháborúban több tüzér- és gyalogalakulatnál is szolgált, majd belépett a 2. rohamzászlóaljba. Innen a bajor 13. roham-páncélosjármű-osztályhoz kérte magát, ahol egy kezdetleges harckocsi parancsnoka lett. Első páncélos-bevetését 1918. március 21-én St. Quentinnél hajtotta végre. Részt vett Hitler 1923. november 9-i müncheni sikertelen puccskísérletében is, majd 1928 májusában 1177-es tagsági számmal belépett az SS-be. 1939-ben a gépkocsizó „Leibstandarte” SS-ezred parancsnokaként vett részt a lengyel hadjáratban, s ennek a páncélgránátos-hadosztállyá fejlesztett alakulatnak a parancsnoka maradt 1943 júliusáig. Ezt követően 1943. július 26-án az I. SS-páncéloshadtest parancsnokává nevezték ki, s ezt a beosztást töltötte be 1944. augusztus 9-ig. Dietrich ekkor már az 5. páncéloshadsereget is vezette. Noha hadászati és harcászati ismeretei meglehetősen hiányosak voltak, katonái előtt mégis volt tekintélye.[VISSZA] Maier, Georg: Drama zwischen Budapest und Wien. Der Endkampf der 6. Panzerarmee 1945. (Osnabrück, 1985; a továbbiakban: Maier) 13. o., valamint Mehner 100. o.[VISSZA] Maier 13-14. o.[VISSZA] Például Mehner 98. o., vagy Hausser 320. o.[VISSZA] Mehner 98. o., valamint Hausser 320. o.[VISSZA] Mehner 99. o.[VISSZA] Das letzte Jahr der Waffen-SS 47. o.[VISSZA] Hausser 320. o.[VISSZA] Maier 134-141. o.[VISSZA] Das letzte Jahr der Waffen-SS 49. o.[VISSZA] Maier 558. o.[VISSZA] Mehner 100-101. o., valamint Maier 558. o.[VISSZA] LK = Vaskereszt Lovagkeresztje, TL = Tölgyfalomb ékítmény, K = Kardok ékítmény, GY = Gyémántok ékítmény.[VISSZA] Tieke, Wilhelm: Von Plattensee bis Österreich. Heeresgruppe Süd 1945. (Gummersbach, én.; a továbbiakban: Tieke) 21. o.[VISSZA] Fejezetek hazánk felszabadításának történetéből. (Budapest, 1960; a továbbiakban: Fejezetek) 155. o.[VISSZA] Fejezetek 156. o.[VISSZA] Tieke 38. és 43. o.[VISSZA] Tieke 103. o.[VISSZA]

163. 164. 165. 166. 167. 168. 169. 170. 171. 172. 173. 174. 175. 176.

Krivosheev, G. F. (General Editor): Soviet Casualties and Combat Losses in the Twentieth Century. (London-Pennsylvania, 1997; a továbbiakban: Krivosheev) 110. o.[VISSZA] Fejezetek 172. o.[VISSZA] Fejezetek 192. o.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/63 Heeresgruppe Süd Ia Nr. 1100/45 g. Kdos.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/63 Heeresgruppe Süd Ia Nr. 4039/45 geh.[VISSZA] Tieke 103. o.[VISSZA] Maier 344. o.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/63 Besprechungspunkte für Reichsführer SS.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/63 Heeresgruppe Süd Ia Nr. 1215/45 g. Kdos.[VISSZA] Mehner 99. o.[VISSZA] Krivosheev 157. és 263. o.[VISSZA] Tieke 108. o.[VISSZA] Mehner 103. o.[VISSZA] Az SS-páncélgránátos-hadosztályok zöme 1942. november és 1943. október között gyakorlatilag különleges hadrendű páncéloshadosztályok állománytáblájával rendelkezett. [VISSZA]

177. 178. 179.

180. 181.

182. 183. 184. 185.

186. 187. 188.

Mehner 103-104. o., valamint Hausser 322. o.[VISSZA] Maier .o., valamint Mehner 104-105. o.[VISSZA] Priess 1934-ben lépett be az SS-be. A lengyel hadjáratban a Waffen-SS tüzérezredének egyik osztályparancsnoka volt. 1939 októberében osztályával együtt áthelyezték a „Totenkopf” hadosztályhoz, ahol a nyugati hadjárat után átvette a 3. SS-tüzérezred parancsnokságát. Eicke 1943. február 26-i halála után ő lett a 3. SS-páncélgránátos-hadosztály parancsnoka. 1944. szeptember 7-én Priess a nyugati fronton átvette a XIII. SS-hadtest parancsnokságát. Az I. SS-páncéloshadtest parancsnokává 1944. október 24-én nevezték ki.[VISSZA] A beosztást 1945. március 10-től Albert Stückler SS-Obersturmbannführer vette át.[VISSZA] Az üteg hat darab Somua 303(f) francia féllánctalpas járműre szerelt, 8 cm-es rakétavetőből (8-cm-Vielfachwerfer) állt. Az igen ritka fegyverből, amelyet „Himmler-orgonának” is neveztek, csupán 13 darabot gyártottak a Waffen-SS számára. Egy sorozatot 6 x 48 darab 6,6 kg-os rakéta alkotott, amelyek maximális lőtávolsága 6000 méter körül volt.[VISSZA] Mehner 107. o.[VISSZA] Hausser 324-325. o., valamint Mehner 108-109. o.[VISSZA] Mehner 109. o.[VISSZA] Bittrich már az első világháborúban is harcolt. 1934-ben lépett be az SS-be. A lengyel hadjárat idején a „Leibstandarte” soriban harcolt SS-Standartenführerként. 1940 végén átvette a „Deutschland” SS-ezred parancsnokságát. Hausser SS-Obergruppenführer sebesülése miatt 1941. október 14-én a „Reich” SS-hadosztály megbízott parancsnoka lett. 1942-ben ő állította fel az SS-lovashadosztályt, amelynek május 1-től 1943. február 15-ig parancsnoki tisztét is betöltötte. Ezután a 9. SS-páncéloshadosztály parancsnokává nevezték ki, amellyel Tarnopolnál harcolt. A II. SS-páncéloshadtest parancsnoki beosztásába 1944. július 1-i hatállyal nevezték ki.[VISSZA] Mehner 115. o.[VISSZA] Mehner 116-117. o.[VISSZA] Gille az első világháborúban tüzér volt, 1919-ben főhadnagyként vált ki a katonai szolgálatból. 1934-től az SS-Verfügungstruppe-ban század-, majd 1937-től a „Germania” SSStandarte-ban zászlóaljparancsnok volt. A második világháború kezdetén a nehéztüzérosztály parancsnoka a Waffen-SS tüzérezredében. 1940. november 15-től Gille az 5. SS-tüzérezred parancsnoka lett, amely a „Germania” (később „Wiking”) gépkocsizó SS-hadosztály alárendeltségébe került. Gille 1942-ben SS-Brigadeführer, 1943-ban SS-Gruppenführer, 1944ben SS-Obergruppenführer lett. 1943. március 29-től 1944. augusztus 6-ig az 5. „Wiking” SS-

páncélgránátos-, majd páncéloshadosztály parancsnoka volt. 1944. április 8-18. között Gillecsoport néven Kovelben, a Közép Hadseregcsoport 2. hadseregének alárendeltségében vezette alárendelt csapatait. A IV. SS-páncéloshadtest parancsnokává 1944. augusztus 6-án nevezték ki.[VISSZA] 189. 1945. február 3-tól a beosztást Johann-Friedrich Velde SS-Hauptsturmführer töltötte be. [VISSZA]

190. 191. 192. 193. 194. 195. 196. 197. 198. 199. 200. 201.

202. 203. 204. 205. 206. 207. 208. 209.

210. 211. 212.

1945. januárjában Hubert Hüppe SS-Obersturmbannführer vette a parancsnokságot.[VISSZA] Hart, Steven – Hart, Russel: A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai (Debrecen, én.; a továbbiakban: A Waffen-SS fegyverei) 242. o.[VISSZA] A Waffen-SS fegyverei 57. o.[VISSZA] Mehner 125. o.[VISSZA] Tagesberichte térképmelléklete (2. térkép).[VISSZA] Tagesberichte 110. o.[VISSZA] Tagesberichte 116. o.[VISSZA] Tagesberichte 347. o.[VISSZA] Tagesberichte 350. o.[VISSZA] Mehner 125. o.[VISSZA] Tagesberichte térképmelléklete (4. térkép).[VISSZA] Pfeffer-Wildenbruch először tüzérként harcolt az első világháborúban, majd egy német törzzsel Perzsiába utazott. 1917 májusától novemberéig a konstantinápolyi német katonai küldöttség 1. vezérkari tisztje volt. 1919 augusztusában belépett a rendőrség kötelékébe. 1928 és 1930 között karhatalmi kiképzőként tevékenykedett Chilében. 1939-ben közreműködött a rendőrökből felállított „Polizei” hadosztály szervezésében, majd ennek az alakulatnak parancsnoka lett. 1941 és 1943 között a birodalmi belügyminisztériumban dolgozott. 1943. szeptember 27-től 1944. június 11-ig az SS VI. fegyveres-hadtestének parancsnoka volt. Pfeffer-Wildenbruchot 1944. szeptember 1-i hatállyal kinevezték a WaffenSS magyarországi parancsnokává. Ezt a beosztást november 1-ig töltötte be.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 9. 12. 1944 (627. tekercs 7 211050. felvétel).[VISSZA] Mehner 126. o.[VISSZA] Stadler, Silvester: Die Offensive gegen Kurszk 1943. II. SS-Panzerkorps als Stoßkeil im Großkampf. (Coburg, 1998., a továbbiakban: Stadler) 154. o.[VISSZA] Hausser 341. o.[VISSZA] Hausser 341. o.[VISSZA] Jentz 1999 200. o.[VISSZA] Hausser 342. o.[VISSZA] Ehhez lásd Tiemann, Ralf: Die Leibstandarte. Band IV/2. (Osnabrück, 1987., a továbbiakban: Tiemann) 225. o., valamint Meyer, Hubert: Kriegsgeschichte der 12. SSPanzerdivision „Hitlerjugend” Band II. (Osnabrück, 1987. 2. kiadás, a továbbiakban: Hitlerjugend) 480. o.[VISSZA] Tiemann 505. o., valamint Mehner, Kurt: Die Waffen-SS und Polizei 1939-1945. (Norderstedt, 1995., a továbbiakban: Mehner) 166-167. o.[VISSZA] A hadosztály szervezési előírásában csupán 18 375 fő szerepelt, így a hadosztálynak elméletileg 680 főnyi létszámfeleslege volt. Ám tisztből 100 fővel, altisztből pedig 872 fővel volt kevesebb az előírt létszámnál.[VISSZA] Kumm 1945. február 15-én vette át a hadosztály parancsnokságát Wilhelm Mohnke SSBrigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS-től. Korábban 1941. július 12-1943. május 1. között a „Das Reich” SS-hadosztály „Der Führer” ezredének parancsnoka volt a keleti fronton, majd 1944. január 30-tól átvette a Balkánon harcoló 7. „Prinz Eugen” önkéntes SShegyihadosztály parancsnokságát.[VISSZA]

213. 214. 215. 216. 217. 218. 219. 220. 221.

222. 223.

224. 225. 226. 227. 228. 229. 230. 231. 232.

233. 234. 235. 236. 237. 238. 239.

240.

LK= a Német Vaskereszt Lovagkeresztje; TL= Tölgyfalomb ékítménnyel.[VISSZA] K= Kardok ékítménnyel.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] A tüzérezred I. osztálya korábban az a hadosztály önjáró páncélos-tüzérosztálya volt, de már csak egy „Wespe” önjáró lövege maradt.[VISSZA] 1944 decemberétől járműhiány miatt részben kerékpárral felszerelve.[VISSZA] Tiemann 231-232. o.[VISSZA] Tiemann 232-233. o., valamint Agte 1998 344. o.[VISSZA] Tiemann 241-243. o., illetve Agte 1998 347. o. A német csapatok a párkányi vasútállomáson 43 darab, a helység északnyugati végénél 35 különböző típusú és gyártmányú – de nem szovjet(!) – harckocsit zsákmányoltak. A páncélosok nagy része magyar felségjelet viselt.[VISSZA] A páncéloscsoport páncélosainak nagy része ekkorra már – főleg műszaki okokból – harcképtelenné vált. Például az 1/1. SS-páncélosszázadban már csupán öt bevethető Panther maradt.[VISSZA] Az 1. SS-páncéloshadosztály február 17-24. közötti harcait a Dél Hadseregcsoport hadinaplója (HL KTB/HGr. Süd 630. és 631. tekercs), valamint Tiemann i.m. 235-249. o. alapján ismertettük.[VISSZA] A jelentésbe az 1. SS-páncélos-utászzászlóaljat is belefoglalták.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 24. 2. 1945 (630. tekercs 7 213856. felvétel).[VISSZA] Maier 159. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd 630. tekercs 7 214078. felvétel. Az ott közölt táblázat zömében 1945. február 22-én összesített adatokat tartalmaz. Ezért vö. Maier 160. o.[VISSZA] Westemeier, Jens: Joachim Peiper (1915-1976). SS-Standartenführer. Eine Biographie. (Osnabrück, 1996.) 102. o.[VISSZA] Tieke 11. o.[VISSZA] Tiemann 258. o.[VISSZA] Schneider, Wolfgang: Tiger im Kampf. Band II. (Uelzen, 2001; a továbbiakban: Schneider) 279. o.[VISSZA] A harcoslétszám (Kampfstärke) azon katonák létszáma, akik gyalogsági harctevékenységet folytatnak az első vonalban, illetve azon nehézfegyverek kezelői, amelyek a gyalogosok harcát a helyszínen közvetlenül támogatják.[VISSZA] Tieke 17. o.[VISSZA] Tiemann 262. o.[VISSZA] Tiemann 263. o.[VISSZA] Tiemann 265. o.[VISSZA] Tiemann 266. o.[VISSZA] Tiemann 268. o.[VISSZA] Bundesarchiv-Militärarchiv (a továbbiakban: BA-MA) RH-19 V/62 Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd Anlageband, Tägliche Verluste u. Pz. Ausfälle zur Vorlage beim Führer vom 10. 3. 1945. Ha a levéltári adatok helyesek, az 501. SS-nehézpáncélos-osztálynak minimálisan 44 Tiger B nehézharckocsival kellett rendelkeznie! (Az 54 harckocsiból levonandó nyolc Flak-Panzer IV és két Berge-Panther műszaki harckocsi, bár valószínűleg ez utóbbi járműveket le sem jelentették.) Az osztálynak 1945. február 1-én 36 nehézharckocsija volt. Március 12-ig szállítottak neki még 13 darabot (lásd erről Schneider i.m. 433. o.), így 49 harckocsit kapunk, ami megmagyarázhatja a magas darabszámot.[VISSZA] Agte 1998 351. o.[VISSZA]

241. 242. 243. 244. 245. 246. 247. 248. 249. 250. 251. 252. 253. 254. 255. 256. 257. 258. 259.

Tiemann 270. o.[VISSZA] Tiemann 272-273. o.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/62 Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd Anlageband, Tägliche Verluste u. Pz. Ausfälle zur Vorlage beim Führer vom 10. 3. 1945., valamint Tieke 32. o.[VISSZA] Tiemann 274-275. o.[VISSZA] Tiemann 276. o.[VISSZA] Tiemann 277-279. o.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/62 Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd Anlageband, Führermeldung vom 15. 3. 1945.[VISSZA] Jentz 1999 247. o.[VISSZA] Hitlerjugend 503-504. o.[VISSZA] Tiemann 290. o.[VISSZA] Tiemann 294. o.[VISSZA] Tieke 49. o.[VISSZA] Tieke 53. o.[VISSZA] Tiemann 296. o.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/63 Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd, Ia Nr. 3635/45 geh. vom 18. 3. 1945.[VISSZA] Tiemann 299-301. o.[VISSZA] Fejezetek 191. o.[VISSZA] Tiemann 303-306. o.[VISSZA] A hivatalos változat szerint bombarepesz végzett vele. Lásd erről Schneider i.m. 280. o. [VISSZA]

260.

261. 262. 263. 264. 265. 266. 267. 268. 269. 270. 271. 272. 273. 274. 275. 276. 277. 278. 279.

Agte 1998 355. o., valamint Krätschmer, Ernst-Günther: Die Ritterkreuzträger der WaffenSS. (Preussisch Oldendorf, 1982., harmadik bővített kiadás; a továbbiakban: Krätschmer) 854. o.[VISSZA] Agte 1998 355. o., valamint Schneider 280. o.[VISSZA] Tiemann 309-310. o.[VISSZA] Tieke 65. o., valamint Tiemann 314-315. o.[VISSZA] Tiemann 317-318. o.[VISSZA] Tiemann 322-325. o.[VISSZA] Tieke 80. o.[VISSZA] Tieke 81. o.[VISSZA] Tiemann 327-328. o.[VISSZA] Tieke 83. o.[VISSZA] Tieke 83. o.[VISSZA] Tiemann 332. o.[VISSZA] Tiemann 339-340. o.[VISSZA] Tiemann 343. o.[VISSZA] Tiemann 346. o.[VISSZA] Tiemann 348-349. o.[VISSZA] Agte 1998 360. o., valamint Schneider 280. o.[VISSZA] Stoves, Rolf: Die gepanzerten und motorisierten deutschen Großverbände (Divisionen und selbständige Brigaden) 1935-1945. (Wölfersheim-Berstadt, 1994., második kiadás; a továbbiakban: Stoves) 208. o.[VISSZA] Klietmann, K. G.: Die Waffen-SS. Eine Dokumentation. (Osnabrück, é.n., a továbbiakban: Klietmann) 87. o.[VISSZA] Hausser 345. o.[VISSZA]

280. 281. 282. 283. 284. 285. 286. 287.

288. 289. 290. 291. 292.

Klietmann 89-90. o., valamint Hausser 345-346. o.[VISSZA] Stadler 154. o.[VISSZA] Stoves 211-212. o.[VISSZA] Weidinger, Otto: Division Das Reich. Der Weg der 2. SS-Panzer-Division „Das Reich”. Band V: 1943-1945. (Osnabrück, é.n.; a továbbiakban: Weidinger) 434-435. o.[VISSZA] Weidinger 435-436. o.[VISSZA] Weidinger 437. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand 24. 2. 1945 (630. tekercs 7 213859. felvétel).[VISSZA] Ostendorf 1939-től az SS-Verfügungs-Division 1. (hadműveleti) vezérkari tisztje volt és ezzel a hadosztállyal harcolt 1942 szeptemberéig. Ekkor kinevezték az SS-páncéloshadtest vezérkari főnökévé. 1943. október végén a felállítandó 17. „Götz von Berlichingen” SSpáncélgránátos-hadosztály parancsnoka lett. E hadosztály élén harcolt Normandiában, ahol június közepén megsebesült. Felépülése után a Himmler által irányított Felső-Rajna Hadseregcsoport vezérkari főnökeként harcolt. Lásd Krätschmer i.m. 186-188. o.[VISSZA] Weidinger 437. o.[VISSZA] Tieke 11. o., Mehner 177-179. o., Jentz 1999 227. o., Stoves 209-211. o.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] A hadosztály 1945 februárjában 10 darab Jagdpanther vadászpáncélost kapott. Lásd erről Spilberger, Walter J.– Doyle, Hilary L.– Jentz, Thomas L.: Schwere Jagdpanzer (Stuttgart, 1993; a továbbiakban: Schwere Jagdpanzer) 53. o. Elképzelhető (bár adat erről nem áll rendelkezésre), hogy a Jagdpanthereket a páncélosezred Panthereivel együtt vetették be. [VISSZA]

293. 294. 295. 296. 297. 298. 299. 300. 301. 302. 303. 304. 305. 306. 307. 308. 309. 310. 311. 312. 313.

A 3. üteg a nyugati fronton volt bevetve.[VISSZA] Weidinger 438. o.[VISSZA] Weidinger 439. o.[VISSZA] Tieke 18. o.[VISSZA] Weidinger 440. o.[VISSZA] Weidinger 441. o.[VISSZA] Weidinger 441.o.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/62 Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd Anlageband, Tägliche Verluste u. Pz. Ausfälle zur Vorlage beim Führer vom 10. 3. 1945.[VISSZA] Weidinger 443. o.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/62 Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd Anlageband, Tägliche Verluste u. Pz. Ausfälle zur Vorlage beim Führer vom 10. 3. 1945.[VISSZA] Ostendorff 1945. május 1-én egy Bad Aussee melletti hadikórházban meghalt. Május 6-án postumus megkapta Lovagkeresztjéhez a Tölgyfalomb ékítményt is.[VISSZA] Weidinger 445. o.[VISSZA] Tieke 29. o.[VISSZA] Tieke 32. o.[VISSZA] Weidinger 445-446. o.[VISSZA] Weidinger 447. o. A szerző március 12-ére teszi ezeket az eseményeket, de Dél Hadseregcsoport hadinaplója 11-én említi.[VISSZA] Tieke 34. o.[VISSZA] Weidinger 447. o.[VISSZA] Weidinger 447. o., valamint Krätschmer 896. o.[VISSZA] Tieke 35. o., valamint Weidinger 450. o.[VISSZA] Weidinger 452. o.[VISSZA]

314. 315. 316. 317. 318. 319. 320. 321. 322. 323. 324. 325. 326. 327. 328. 329. 330. 331. 332. 333. 334. 335. 336. 337. 338. 339. 340. 341. 342. 343. 344. 345. 346. 347. 348. 349.

350. 351.

Weidinger 452-453. o., valamint Tieke 36. o.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/62 Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd Anlageband, Führermeldung vom 15. 3. 1945.[VISSZA] Tieke 38-39. o.[VISSZA] Weidinger 454. o.[VISSZA] Tieke 41. o.[VISSZA] Jentz 1999 247. o., valamint Schwere Jagdpanzer 53. o.[VISSZA] Tieke 44. o.[VISSZA] Weidinger 458-459. o.[VISSZA] Tieke 50. o.[VISSZA] Weidinger 460-461. o.[VISSZA] Weidinger 462-463. o.[VISSZA] Weidinger 463-464. o.[VISSZA] Weidinger 466-467. o.[VISSZA] Tieke 59. o.[VISSZA] Weidinger 468. o.[VISSZA] Weidinger 469. o.[VISSZA] Weidinger 470. o.[VISSZA] Tieke 75. o., valamint Weidinger 470. o.[VISSZA] Tieke 81. o., valamint Weidinger 470-471. o[VISSZA] Tieke 92. o.[VISSZA] Tieke 84. o., valamint Weidinger 470-471. o.[VISSZA] Tieke 86. o.[VISSZA] Tieke 90. o., valamint Weidinger 476. o.[VISSZA] Weidinger 476. o.[VISSZA] Tieke 92. o.[VISSZA] Weidinger 479. o.[VISSZA] Weidinger 482. o.[VISSZA] Weidinger 485. o.[VISSZA] Weidinger 486. o.[VISSZA] Stoves 212. o.[VISSZA] Knöchleint a háború után a britek ezért a tettéért elítélték és felakasztották.[VISSZA] Stadler 154. o.[VISSZA] Hausser 358-362. o.[VISSZA] Tippelskirch, Kurt von: Geschichte des Zweiten Weltkriegs. (Bonn, 1956., második, átdolgozott kiadás) 499. o.[VISSZA] Vopersal, Wolfgang: Soldaten, Kämpfer, Kameraden. Marsch und Kämpfe der SSTotenkopfdivision. Band Vb (Bielefeld, 1991., a továbbiakban: Vopersal) 492., 520. o., valamint Mehner 184-185. o.[VISSZA] Becker 1932-ig a Reichswehr altisztje volt. Ebben az évben belépett az SS-be, 1935-ben áthelyezték az SS-Totenkopfverbände-hez. A háború kitörése után az 1. SS-Totenkopfgyalogezredet vezette a „Totenkopf” hadosztályban, amelyet 1942-ben SS-páncélgránátosezreddé szerveztek át. Becker ezredének elnevezése 1943 októberétől 6. „Theodor Eicke” SS-páncélgránátos-ezred lett. 1944 elején a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály egyik páncélgránátos-ezredének parancsnokságát vette át Olaszországban. 1944. június 21-én kinevezték a 3. SS-páncéloshadosztály parancsnokává.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA]

352.

HL KTB/HGr. Süd Beurteilung der Angriffsmöglichkeiten bei der Armeegruppe Balck. 30.12. 1944. (627. tekercs 7 211601. felvétel).[VISSZA] 353. Borus József: A Konrad-hadműveletek. (In: Hadtudományi Tájékoztató 1994/10.) 150. o. [VISSZA]

354.

355. 356. 357. 358. 359. 360. 361. 362. 363. 364. 365. 366. 367. 368. 369. 370. 371. 372. 373. 374. 375.

A hadműveleti csoportosítást 1944. december 24-én hozták létre a német 6. hadsereg élén lezajlott parancsnokváltás után, a Fretter-Pico-seregcsoport átnevezésével. A német 6. hadsereg és a harcvezetésből kikapcsolt magyar 3. hadsereg csapatai felett Hermann Balck páncélos tábornok vette át a parancsnokságot.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Ia Nr. 211/44 g. Kdos. Chefsache vom 31. 12. 1944 (627. tekercs 7 211 643. felvétel).[VISSZA] Maier 494. o.[VISSZA] Vopersal 520. o.[VISSZA] Schneider 226. o.[VISSZA] Vopersal 527. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 2. 1. 1945 (629. tekercs 7 212880. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 3. 1. 1945 (629. tekercs 7 212888- 7 212 889. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 5. 1. 1945 (629. tekercs 7 212910. felvétel).[VISSZA] Vopersal 544. és 546. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 5. 1. 1945 (629. tekercs 7 212905- 7 212906. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 6. 1. 1945 (629. tekercs 7 212915. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Wochenmeldungen der Divisionen. Stand vom 6. 1. 1945. (628. tekercs 7 212271. felvétel).[VISSZA] Vopersal 550. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 7. 1. 1945 (629. tekercs 7 212925. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Personelle und materielle Verluste des IV. SS-Pz. Korps in der Zeit vom 1.-7. 1. 1945 (628. tekercs 7 212278. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 8. 1. 1945 (629. tekercs 7 212934. felvétel).[VISSZA] Vopersal 556. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 10. 1. 1945 (629. tekercs 7 212950. felvétel).[VISSZA] Vopersal 560. o.[VISSZA] Vopersal 562. o.[VISSZA] A harmadik felmentési kísérlet előkészítéséhez és részletes történetéhez lásd Számvéber Norbert: Konrad 3. Páncéloscsata Budapestért. (Budapest, 2001; a továbbiakban: Konrad 3). [VISSZA]

376. 377. 378. 379. 380. 381.

382. 383.

Konrad 3 79. o.[VISSZA] BA-MA RH-10/314 58.[VISSZA] Konrad 3 130-131. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 18. 1. 1945 (628. tekercs 7 213014. felvétel), Vopersal 569-577. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 19. 1. 1945 (628. tekercs 7 213025. felvétel), valamint Vopersal 579-583. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 20. 1. 1945 (628. tekercs 7 213031. felvétel), Tagesmeldung vom 20. 1. 1945 (628. tekercs 7 213034. felvétel), valamint Vopersal 585-588. o.[VISSZA] BA-MA Karte RH-2 Ost 5316.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 21. 1. 1945 (628. tekercs 7 213041. felvétel), valamint Tagesmeldung 21. 1. 1945 (628. tekercs 7 213043. felvétel), valamint Vopersal 589-

384. 385. 386. 387. 388. 389. 390. 391. 392. 393. 394. 395. 396.

593. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Ia/Id Nr. 1111/45. geh. II. Ang. vom 26. 1. 1945 (628. tekercs 7 212754. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 22. 1. 1945 (628. tekercs 7 213050- 7 213051. felvétel), Vopersal 596-599. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 20. 1. 1945 (A páncélosokra vonatkozó adatok január 22-én keltek!) (628. tekercs 7 212670. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 23. 1. 1945 (628. tekercs 7 213057. felvétel), Tagesmeldung vom 23. 1. 1945 (628. tekercs 7 213060. felvétel), Vopersal 602-603. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 24. 1. 1945 (628. tekercs 7 213064. felvétel), valamint Tagesmeldung vom 24. 1. 1945 (628. tekercs 7 213068. felvétel) és Vopersal 604608. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 25. 1. 1945 (628. tekercs 7 213075. felvétel), Tagesmeldung vom 25. 1. 1945 (628. tekercs 7 213077. felvétel), Vopersal 609-610. o.[VISSZA] BA-MA Karte RH-2 Ost 5339.[VISSZA] BA-MA Karte RH-2 Ost 5339, valamint Vopersal 613. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 26. 1. 1945 (628. tekercs 7 213083. felvétel), Tagesmeldung vom 26. 1. 1945 (628. tekercs 7 213087. felvétel), Vopersal 613-617. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Aufschlüsselung der am 27. 1. 45 vom IV. SS-Pz. Korps abgeschossenen Panzer vom 1. 2. 1945 (628. tekercs 7 213104. felvétel) és Vopersal 624-627. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand 27. 1. 1945 (628. tekercs 7 212812. felvétel).[VISSZA] Vopersal 634-635. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 29. 1. 1945 (628. tekercs 7 213115. felvétel) és Tagesmeldung vom 29. 1. 1945 (628. tekercs 7 213116. felvétel), valamint Vopersal 637. o. [VISSZA]

397.

HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 30. 1. 1945 (628. tekercs 7 213127. felvétel), valamint Vopersal 639-641. o.[VISSZA] 398. HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 31. 1. 1945 (628. tekercs 7 213134. felvétel), Tagesmeldung vom 31. 1. 1945 (628. tekercs 7 213137. felvétel), valamint Vopersal 642. o. [VISSZA]

399.

HL KTB/HGr. Süd 22. zahlenmäßige Velustmeldung für die Zeit vom 22. 6. 41 bis 31. Januar 1945 (629. tekercs 7 213786. felvétel).[VISSZA] 400. HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung 1. 2. 1945 (629. tekercs 7 213910. felvétel), Tagesmeldung vom 1. 2. 1945 (629. tekercs 7 213912. felvétel), valamint Vopersal 645-646. o. [VISSZA]

401. 402.

BA-MA RH-10/314 60.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 2. 2. 1945 (629. tekercs 7 213919. felvétel), Tagesmeldung vom 2. 2. 1945 (629. tekercs 7 213919. felvétel), valamint Vopersal 648-651. o. [VISSZA]

403.

HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 3. 2. 1945 (629. tekercs 7 213928. felvétel), Tagesmeldung vom 3. 2. 1945 (629. tekercs 7 213931. felvétel), Vopersal 654-655. o.[VISSZA] 404. HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand 3. 2. 1945 (628. tekercs 7 213415. felvétel).[VISSZA] 405. HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 4. 2. 1945 (629. tekercs 7 213937. felvétel), Tagesmeldung vom 4. 2. 1945 (629. tekercs 7 213942. felvétel), valamint Vopersal 658-661. o. [VISSZA]

406.

Vopersal 663. o. Korsemann 1943 nyarán kegyvesztett lett Himmlernél, leváltották posztjáról és büntetésből a Waffen-SS keretében mint SS-Hauptsturmführert (századost) frontszolgálatra küldték. Vö. Höhne, Heinz: Der Orden unter dem Totenkopf. Die Geschichte der SS. (Augsburg, 1996.) 333. és 382. o.[VISSZA]

407.

HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 5. 2. 1945 (629. tekercs 7 213949. felvétel), Tagesmeldung vom 5. 2. 1945 (629. tekercs 7 213952. felvétel), BA-MA Karte RH-2 Ost 5367, valamint Vopersal 662-663. o.[VISSZA] 408. Klapdor 322. o.[VISSZA] 409. Vö. BA-MA Karte RH-2 Ost 5367.[VISSZA] 410. HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 6. 2. 1945 (629. tekercs 7 213957. felvétel), Tagesmeldung vom 6. 2. 1945 (629. tekercs 7 213960. felvétel), valamint Vopersal 664. o. [VISSZA]

411.

HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 7. 2. 1945 (629. tekercs 7 213966. felvétel), Tagesmeldung vom 7. 2. 1945 (629. tekercs 7 213968. felvétel), valamint Vopersal 666. o. [VISSZA]

412.

HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 9. 2. 1945 (629. tekercs 7 213982. felvétel), Tagesmeldung vom 9. 2. 1945 (629. tekercs 7 213986. felvétel), valamint Vopersal 667. o. [VISSZA]

413. 414. 415. 416. 417. 418. 419. 420. 421. 422. 423. 424. 425. 426. 427. 428. 429. 430. 431. 432. 433. 434. 435. 436. 437. 438. 439. 440.

HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand 2. 10. 1945 (628. tekercs 7 213503. felvétel).[VISSZA] BA-MA RH-10/314 66. A hadosztály Panzer IV harckocsijait a forrás nem említi, de a 3. SSpáncélosezred ekkor mintegy 17 darabbal rendelkezett.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand 17. 2. 1945 (630. tekercs 7 213737. felvétel).[VISSZA] Vopersal 677. o.[VISSZA] Vopersal 681. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand 24. 2. 1945 (630. tekercs 7 213854. felvétel).[VISSZA] Vopersal 687. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd 23. zahlenmäßige Verlustmeldung für die Zeit vom 22. 6. 41 bis 28. 2. 1945 (631. tekercs 7 214568. felvétel).[VISSZA] Vopersal 694. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand 3. 3. 1945 (630. tekercs 7 214417. felvétel).[VISSZA] Idézi Vopersal i.m. 695. o. Megjegyzendő, hogy a magyar 2. páncéloshadosztály ilyen korszerű felszereltsége más forrásban nem szerepel.[VISSZA] Schneider 228. o. Ezt azonban egyik nevezett hadosztály története sem erősíti meg.[VISSZA] Vopersal 700. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand (630. tekercs 7 214528. felvétel).[VISSZA] Vopersal 704. o.[VISSZA] Tieke 40. o.[VISSZA] Jentz 1999 247. o.[VISSZA] Fejezetek 180. o.[VISSZA] Tieke 45. o.[VISSZA] Vopersal 733. o.[VISSZA] Tieke 52. o.[VISSZA] Vopersal 740. o.[VISSZA] Vopersal 743. o.[VISSZA] Vopersal 748. o.[VISSZA] Vopersal 759. o., valamint Tieke 61. o.[VISSZA] Tieke 65. o.[VISSZA] Vopersal 786-787. o.[VISSZA] Vopersal 788. o.[VISSZA]

441. 442. 443. 444. 445. 446. 447. 448. 449. 450. 451. 452. 453. 454. 455. 456. 457. 458. 459. 460. 461. 462. 463. 464. 465. 466. 467. 468.

469. 470. 471. 472. 473. 474. 475.

Tieke 70. o.[VISSZA] Tieke 74. o.[VISSZA] Tieke 81. o.[VISSZA] Tieke 84. o.[VISSZA] Vopersal 818. o.[VISSZA] Vopersal 823. o.[VISSZA] Vopersal 830-831. o.[VISSZA] Vopersal 834. o., valamint Tieke 91. o.[VISSZA] Vopersal 842. o.[VISSZA] Vopersal 849. o.[VISSZA] Vopersal 850. o.[VISSZA] Vopersal 859-861. o.[VISSZA] Vopersal 865. o.[VISSZA] Stoves 215. o.[VISSZA] Hausser 364-366. o.[VISSZA] Stoves 46. o.[VISSZA] Stoves 45-46. o., Mehner 188-189. o. és Klietmann 512. o.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] Egyes források szerint a 4. SS-páncélososztály 1944 októberében kapott néhány Panthert is. Vö. Stoves 45. o.[VISSZA] A páncélvadászosztály birodalmi területen még felállítás alatt volt.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Ia Nr. 3677/44 g. Kdos. vom 26. 9. 1944 (631. tekercs 7 216667- 7 216668. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Lagebeurteilung 4. SS-Pol.Pz.Gren.Div. LVII. Pz.Korps Ia Nr. 2545/44 geh. (631. tekercs 7 216721-7 216722. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Meldung über Einsatz der 4. SS-Pol.Pz.Gren.Div. vom 29. 9. 1944 (631. tekercs 7 216768. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Beute und Verluste bei 4. SS.Pol.Pz.Gren.Div. Zeit 21-30. 9. 1944 (631. tekercs 7 216831. felvétel).[VISSZA] Krätschmer 787. o.[VISSZA] Husemann, Friedrich: Die guten Glaubens waren. Geschichte der SS-Polizei-Division. Band II 1943-1945. (Osnabrück, é.n.; a továbbiakban: Husemann) 400. o.[VISSZA] Mehner, Kurt (Herausgegeben mit Unterstützung des Arbeitskereises für Wehrforschung): Die Geheimen Tagesberichte der deutschen Wehrmachtführung im Zweiten Weltkrieg 19391945. Band 11: 1. September 1944 – 31. Dezember 1944 (Osnabrück, 1984; a továbbiakban: Tagesberichte) 99. o.[VISSZA] Tagesberichte 102. o.[VISSZA] Tagesberichte 106. o.[VISSZA] Tagesberichte 109. o.[VISSZA] Tagesberichte 112. o.[VISSZA] Tagesberichte 115. o., valamint Husemann 420. o.[VISSZA] Hamarosan a hadosztály zöme is a 6. hadsereg alárendeltségébe került.[VISSZA] Husemann i.m. 421. oldalán a szárazföldi haderő egy Tiger-páncélososztálya szerepel, de ez téves mert az 503. nehézpáncélos osztály ekkor még csupán úton volt Magyarország felé. Mivel a Pantherek jelenlétét egy másik forrás (szemtanú!) is megerősíti (lásd később), vagy a hadosztály saját Panther harckocsijairól van szó, vagy talán az Örkénynél állomásozó 110. páncélosdandár 2110. páncélososztályának Pantherei segíthették az SS-páncélgránátosokat. [VISSZA]

476. 477. 478.

Tagesberichte 118. o., valamint Husemann 421. o.[VISSZA] Tagesberichte 121. o., valamint Husemann 422. o.[VISSZA] Borus József: Szolnok megye felszabadítása (1944. okt. 7– nov. 17.) (Szolnok, 1971.) 21. o. [VISSZA]

479. 480. 481. 482. 483. 484. 485. 486. 487. 488. 489. 490. 491. 492. 493. 494. 495. 496. 497.

Tagesberichte 127. o.[VISSZA] Tagesberichte 130. o.[VISSZA] Tagesberichte 133. o.[VISSZA] Tagesberichte 136. o.[VISSZA] Tagesberichte 139. o., valamint BA-MA Karte RH 2 Ost 5085b.[VISSZA] Tagesberichte 142. o.[VISSZA] Számvéber Norbert: Nehézpáncélosok. A német 503. nehézpáncélos-osztály magyarországi harcai. (Budapest, 2000.) 40. o.[VISSZA] Tagesberichte 145. o.[VISSZA] Tagesberichte 148. o.[VISSZA] Tagesberichte 151. o.[VISSZA] Tagesberichte 154. o.[VISSZA] Tagesberichte 157. o.[VISSZA] Tagesberichte 160. o.[VISSZA] Tagesberichte 163. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Anlage 1 zu O.B.H.Gr.Süd Ia Nr. 181/44 g. K. Chefs. vom 27. 10. 1944 (626. tekercs 7 209522. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 166. és 169. o.[VISSZA] Tagesberichte 171. o.[VISSZA] Tagesberichte 174. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd 19. zahlenmäßige Verlustmeldung (626. tekercs 7 210306. felvétel). [VISSZA]

498. 499. 500. 501. 502. 503. 504. 505. 506.

507. 508. 509. 510. 511. 512. 513. 514.

Tagesberichte 177. és 180. o.[VISSZA] Tagesberichte 182. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 4. 11. 1944 (626. tekercs 7 209886. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 186. o.[VISSZA] Tagesberichte 189. o.[VISSZA] Husemann 434. o.[VISSZA] Tagesberichte 191. o.[VISSZA] Tagesberichte 193. o.[VISSZA] Lásd Tieke, Wilhelm – Rebstock, Friedrich: … im letzten Aufgebot 1944-1945. Die Geschichte der 18. SS-Freiwilligen-Panzergrenadier-Division Horst Wessel. Band I. (Coburg, é.n. [2000]; a továbbiakban: … im letzten Aufgebot) 80. o. A hadosztály magyarországi történetével külön fejezetben foglalkozunk.[VISSZA] Tagesberichte 196. o.[VISSZA] Tagesberichte 198. o.[VISSZA] Husemann 436. o.[VISSZA] Tagesberichte 200. o., valamint Husemann 436-437. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 15. 1. 1944 (626. tekercs 7 210544. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 11. 4. 1944 (626. tekercs 7 210230. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 202. o., valamint Husemann 438-439. o.[VISSZA] … im letzten Aufgebot 85. o.[VISSZA]

515. 516. 517. 518. 519. 520. 521. 522. 523. 524. 525. 526. 527. 528. 529. 530. 531. 532. 533. 534.

A két táviratot idézi Husemann i.m. 440. o.[VISSZA] Tagesberichte 206. o.[VISSZA] Husemann 440. o.[VISSZA] … im letzten Aufgebot 87. o., valamint Husemann 440. o.[VISSZA] Tagesberichte 213.o.[VISSZA] Tagesberichte 216. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 18. 11. 1944 (626. tekercs 7 210304. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 219. o.[VISSZA] Tagesberichte 222. o., valamint Husemann 441. o.[VISSZA] Tagesberichte. 225. o.[VISSZA] BA-MA N 756/183.[VISSZA] Tagesberichte 228. o.[VISSZA] Tagesberichte 231. o.[VISSZA] Tagesberichte 234. o.[VISSZA] Husemann 442. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 25. 11. 1944 (626. tekercs 7 210387. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 240. o.[VISSZA] Tagesberichte 243. o.[VISSZA] Husemann 445. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd 20. zahlenmäßige Verlustmeldung (627. tekercs 7 211506. felvétel). [VISSZA]

535.

536. 537.

538. 539. 540. 541. 542. 543. 544. 545. 546. 547.

Harzer 1939-ben a „Deutschland” SS-ezred 9. századának parancsnoka volt. 1941-től 1942 áprilisáig a 4/II. SS-gyalogzászlóalj a parancsnoka a keleti fronton. Ezt követően vezérkari képzésben részesült. 1943 márciusától a felállítás alatt álló 10. „Frundsberg” SSpáncélgránátos- (később páncélos-) hadosztály törzsében szolgált, majd ez év májusától a 9. „Hohenstaufen” SS-páncélgránátos- (később páncélos-) hadosztály 1. (hadműveleti) vezérkari tisztje lett. Az 1944. szeptember-októberi arnheimi ütközet idején ennek a hadosztálynak a megbízott parancsnoka volt.[VISSZA] Husemann 448. o.[VISSZA] A Milauban felállított 4. SS-páncélvadászosztály két héttel korábban elindult a hadosztályhoz, de a IV. páncéloshadtest parancsára a 357. gyaloghadosztály harccsoportjának alárendeltségébe került. Mivel ez a hadosztály nem tudta biztosítani a vadászpáncélosok üzemanyag-utánpótlását, a 31 darab Jagdpanzer IV zömét fel kellett robbantani. Lásd Husemann i.m. 449. o. (A forrás a gyaloghadosztály hadrendi számát és a vadászpáncélosok típusát Harzer visszaemlékezése alapján tévesen adja meg!)[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 2. 12. 1944 (627. tekercs 7 210947. felvétel).[VISSZA] Husemann 449. o.[VISSZA] Husemann 450-451. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 3. 12. 1944 (627. tekercs 7 211679. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 272. o., valamint Husemann 454. o.[VISSZA] Husemann 455. o.[VISSZA] Husemann 456. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 9. 12. 1944 (627. tekercs 7 211052. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 279. o.[VISSZA] Tagesberichte 281. o.[VISSZA]

548. 549. 550. 551. 552. 553. 554. 555. 556. 557. 558. 559. 560. 561. 562. 563. 564. 565. 566. 567. 568. 569. 570. 571. 572.

Tagesberichte 284. o.[VISSZA] Tagesberichte 287. o.[VISSZA] Tagesberichte 289. o.[VISSZA] Tagesberichte 291. o.[VISSZA] Tagesberichte 295. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 16. 12. 1944 (627. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 298. o., valamint Husemann 461-462. o.[VISSZA] Husemann 462-463. o.[VISSZA] Tagesberichte 303. o.[VISSZA] Tagesberichte 306. o.[VISSZA] Tagesberichte 308. o.[VISSZA] Husemann 464. o.[VISSZA] Tagesberichte 312. o.[VISSZA] Tagesberichte 314. o.[VISSZA] Husemann 464. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 23. 12. 1944 (627. felvétel).[VISSZA] Husemann 464. o.[VISSZA] Tagesberichte 320. o.[VISSZA] Tagesberichte 325. o., valamint Husemann 465. o.[VISSZA] Tagesberichte 328. o., valamint Husemann 466. o.[VISSZA] Tagesberichte 330. o.[VISSZA] Tagesberichte 332. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 30. 12. 1944 (627. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 334. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd 21. zahlenmäßige Verlustmeldung (628. tekercs 7

tekercs 7 211460.

tekercs 7 211596.

tekercs 7 211627.

213362. felvétel).

[VISSZA]

573. 574. 575. 576. 577. 578. 579. 580. 581. 582. 583. 584. 585. 586. 587. 588.

Stoves 47-48. o.[VISSZA] Hausser 371-373. o.[VISSZA] BA-MA RH-10/316 65-66.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] A két SS-páncélgránátos-zászlóaljjal egy másik fejezetben külön is foglalkozunk.[VISSZA] Német féllánctalpas terepjáró tehergépkocsi-típus.[VISSZA] BA-MA RH-10/316 65-66.[VISSZA] Maier 494. o.[VISSZA] Strassner, Peter: Europäische Freiwillige. Die 5. SS-Panzerdivision Wiking. (Osnabrück, 1977, harmadik javított kiadás, a továbbiakban: Strassner) 321. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 2. 1. 1945 (629. tekercs 7 212876. felvétel), valamint Strassner 321. o.[VISSZA] Klapdor, Ewald: Mit dem Panzerregiment 5 Wiking im Osten. (Siek, 1981; a továbbiakban: Klapdor) 311. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 2. 1. 1945 (629. tekercs 7 212879. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 3. 1. 1945 (629. tekercs 7 212888. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 4. 1. 1945 (629. tekercs 7 212894. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 4. 1. 1945 (629. tekercs 7 212897. felvétel).[VISSZA]

589. 590. 591. 592.

593. 594. 595. 596. 597. 598. 599. 600. 601. 602. 603.

604. 605. 606. 607. 608. 609. 610. 611. 612. 613. 614.

HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 5. 1. 1945 (629. tekercs 7 212903. felvétel).[VISSZA] Klapdor 313. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 5. 1. 1945 (629. tekercs 7 212905. felvétel).[VISSZA] Darges SS-páncéloscsoportja a 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóaljjal együtt január 12-ig – leváltásukig – ebben a körzetben harcolt. A bekerített németek ezen idő alatt legkevesebb 25 szovjet páncélost lőttek ki. Lásd erről Krätschmer i.m. 846.o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 6. 1. 1945 (629. tekercs 7 212915. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 6. 1. 1945 (628. tekercs 7212270. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 7. 1. 1945 (629. tekercs 7 212922. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 7. 1. 1945 (629. tekercs 7 212925. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Nachtrag zur Tagesmeldung vom 7. 1. 1945 (629. tekercs 7 212929. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr.Süd Personelle und materielle Verluste des IV. SS-Pz.Korps in der Zeit vom 1.-7. 1. 1945 (628. tekercs 7 212278. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 8. 1. 1945 (629. tekercs 7 212931. felvétel), valamint Klapdor 313. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 8. 1. 1945 (629. tekercs 7 212934. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 9. 1. 1945 (629. tekercs 7 212943. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 10. 1. 1945 (629. tekercs 7 212951. felvétel).[VISSZA] HL Szovjet iratmásolatok gyűjteménye Budapest ostromával kapcsolatban. A szovjet 46. hadsereg hadijelentései (1944. október 29 – 1945. február 13.) 12/OP számú hadijelentés 1945. január 12-én 20 óra 10 perckor, valamint Hadtörténelmi Levéltár tanulmánygyűjteménye 3414. számon Pilisszentkereszt Historia Domus-ából 4. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Kriegstagebuch vom 11. 1. 1945 (627. tekercs 7 212101. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Armeegruppe Balck Ia Nr. 5/45 g. K. Chefs. am 12. 1. 1945 (628. tekercs 7 212324- 7 212325. felvétel).[VISSZA] BA-MA RH-10/316 68.[VISSZA] BA-MA Karte RH-2 Ost 5287.[VISSZA] Klapdor 316. o.[VISSZA] Konrad 3 132. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 18. 1. 1945 (628. tekercs 7 213014. felvétel), valamint Vopersal 569. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 19. 1. 1945 (628. tekercs 7 213025. felvétel), valamint Vopersal 579. o.[VISSZA] HL 13. Panzer-Division iratai. A hadosztály híradóosztálya is vette az SS-hadosztály adását, így maradt fent a jelentés.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 20. 1. 1945 (628. tekercs 7 213031. felvétel), Tagesmeldung vom 20. 1. 1945 (628. tekercs 7 213034. felvétel), valamint Vopersal 584-585. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 21. 1. 1945 (628. tekercs 7 213041. felvétel), valamint Tagesmeldung 21. 1. 1945 (628. tekercs 7 213043. felvétel), valamint Klapdor 317. o. [VISSZA]

HL KTB/HGr. Ia/Id Nr. 1111/45 geh. II. Ang. (628. tekercs 7212755. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 22. 1. 1945 (628. tekercs 7 213047. felvétel), Tagesmeldung vom 22. 1. 1945 (628. tekercs 7 213050. felvétel), valamint Klapdor 317. o. és Vopersal 596. o.[VISSZA] 617. HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 23. 1. 1945 (628. tekercs 7 213060. felvétel), valamint Vopersal 602. o.[VISSZA] 615. 616.

618.

Miután a 3. páncéloshadosztályt előző nap a magyar 3. hadsereg alárendeltségébe utalták, a IV. SS-páncéloshadtestnek csupán három páncéloshadosztálya maradt a Velencei-tó és a Duna között kiépített, mélyen tagolt szovjet védelem áttörésére. Az 5. SS-páncéloshadosztály a jobbszárnyon támadott.[VISSZA] 619. HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 24. 1. 1945 (628. tekercs 7 213064. felvétel), valamint Tagesmeldung vom 24. 1. 1945 (628. tekercs 7 213068. felvétel) és Vopersal 604. o. [VISSZA]

620.

HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 25. 1. 1945 (628. tekercs 7 213075. felvétel), Tagesmeldung vom 25. 1. 1945 (628. tekercs 7 213077. felvétel), valamint Klapdor 318. o. és Vopersal 609. o.[VISSZA] 621. HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 26. 1. 1945 (628. tekercs 7 213083. felvétel), Tagesmeldung vom 26. 1. 1945 (628. tekercs 7 213087. felvétel).[VISSZA] 622. HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 27. 1. 1945 (628. tekercs 7 213092. felvétel), Tagesmeldung vom 27. 1. 1945 (628. tekercs 7 213096- 7 213097. felvétel), Vopersal 621. o. [VISSZA]

623.

HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 27. 1. 1945 (628. tekercs 7 212812. felvétel).[VISSZA] 624. HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 29. 1. 1945 (628. tekercs 7 213115. felvétel) és Tagesmeldung vom 29. 1. 1945 (628. tekercs 7 213116. felvétel), valamint Vopersal 637. o. [VISSZA]

Klapdor 319. o.[VISSZA] BA-MA RH-10/302 13.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 31. 1. 1945 (628. tekercs 7 213134. felvétel), Tagesmeldung vom 31. 1. 1945 (628. tekercs 7 213137. felvétel).[VISSZA] 628. HL KTB/HGr. Süd 22. zahlenmäßige Verlustmeldung (629. tekercs 7 213786. felvétel). 625. 626. 627.

[VISSZA]

629. 630. 631. 632. 633. 634. 635.

HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung 1. 2. 1945 (629. tekercs 7 213910. felvétel), Tagesmeldung vom 1. 2. 1945 (629. tekercs 7 213912. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 2. 2. 1945 (629. tekercs 7 213918. felvétel), Tagesmeldung vom 2. 2. 1945 (629. tekercs 7 213922. felvétel).[VISSZA] Vopersal 662. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 3. 2. 1945 (629. tekercs 7 213928. felvétel), Tagesmeldung vom 3. 2. 1945 (629. tekercs 7 213931. felvétel), valamint Klapdor 321. o., Vopersal 653. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Kriegstagebuch vom 3. 2. 1945 (628. tekercs 7 213174-7 2123176. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 3. 2. 1945 (628. tekercs 7 213416. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 4. 2. 1945 (629. tekercs 7 213937. felvétel), Tagesmeldung vom 4. 2. 1945 (629. tekercs 7 213942. felvétel), HL KSZV-napló 5135. fólió. [VISSZA]

636. 637.

HL KSZV-napló 5139. fólió.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 5. 2. 1945 (629. tekercs 7 213949. felvétel), Tagesmeldung vom 5. 2. 1945 (629. tekercs 7 213952. felvétel), BA-MA Karte RH-2 Ost 5367. [VISSZA]

638.

A harccsoport összetételét lásd a 3. SS-páncéloshadosztályról szóló fejezetben, 1945. február 6-nál.[VISSZA] 639. HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 6. 2. 1945 (629. tekercs 7 213957. felvétel), Tagesmeldung vom 6. 2. 1945 (629. tekercs 7 213960. felvétel), valamint Vopersal 663-664. o. [VISSZA]

640.

HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 7. 2. 1945 (629. tekercs 7 213966. felvétel), Tagesmeldung vom 7. 2. 1945 (629. tekercs 7 213968- 7 213969. felvétel), HL KSZV-napló

641. 642.

643. 644. 645. 646. 647.

5209. fólió, valamint 1. Pz. Div. 739-740. o., Stoves KTB 7. 2. 1945, 24. Pz. Div. 309. o., Schneider 423. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 8. 2. 1945 (629. tekercs 7 213977. és 7 213980. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 9. 2. 1945 (629. tekercs 7 213982. felvétel), Tagesmeldung vom 9. 2. 1945 (629. tekercs 7 213986. felvétel). Mivel ISZ–2 nehézharckocsik a körzetben az eddigi adatok alapján ekkor csak a 18. harckocsihadtestben voltak, de Dinnyés eredetileg a 23. harckocsihadtest sávjába esett, feltételezem (– Sz.N.), hogy a nagyon legyengült 18. és 23. harckocsihadtesteket ekkor már összevontan alkalmazták.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 12. 2. 1945 (629. tekercs 7 214014. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 10. 2. 1945 (629. tekercs 7 213996. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 10. 2. 1945 (628. tekercs 7 213503. felvétel).[VISSZA] BA-MA RH-10/316 76.[VISSZA] HL KTB/HGr. Zustand der Divisionen Stand 17. 2. 1945 (630. tekercs 7 213737. felvétel). [VISSZA]

648. 649. 650.

Vopersal 677. o.[VISSZA] Klapdor 323. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Zustand der Divisionen Stand 24. 2. 1945 (630. tekercs 7 213854. felvétel). [VISSZA]

651.

Hl KTB/HGr. Süd 23. zahlenmäßige Verlustmeldung (631. tekercs 7 214568. felvétel). [VISSZA]

652.

HL KTB/HGr. Zustand der Divisionen Stand 3. 3. 1945 (630. tekercs 7 214417. felvétel). [VISSZA]

653. 654. 655. 656. 657. 658. 659. 660. 661. 662. 663. 664. 665. 666. 667. 668. 669. 670. 671. 672. 673. 674. 675. 676.

Tieke 33. o.[VISSZA] Tieke 40. o.[VISSZA] Jentz 1999 247. o.[VISSZA] Klapdor 332. o.[VISSZA] Tieke 45. o.[VISSZA] Tieke 50. o.[VISSZA] Klapdor 332. o.[VISSZA] Klapdor 333. o.[VISSZA] Tieke 56. o.[VISSZA] Tieke 64. o.[VISSZA] Strassner 341. o.[VISSZA] Strassner 341. o.[VISSZA] Strassner 342. o.[VISSZA] Klapdor 341. o.[VISSZA] Tieke 73. o.[VISSZA] Tieke 83. o.[VISSZA] Strassner 342-343. o.[VISSZA] Strassner 343. o., valamint Stoves 219. o.[VISSZA] Tieke 88. o.[VISSZA] Tieke 91. o.[VISSZA] Strassner 343. o.[VISSZA] Strassner 344. o.[VISSZA] BA-MA RH-10/316 87.[VISSZA] BA-MA RH-10/316 87. Ezzel együtt a hadosztály Magyarországon három hónap alatt mintegy 8500 főt veszített.[VISSZA]

677. 678. 679. 680. 681. 682. 683. 684.

685. 686.

687. 688.

689. 690. 691.

692.

Stoves 219. o.[VISSZA] Hausser 380. o., valamint Bayer, Hanns: Die Kavallerie der Waffen-SS. (Heidelberg, 1981., a továbbiakban: Bayer) 253. o.[VISSZA] Klietmann 157. o.[VISSZA] Hausser 380. o.[VISSZA] Hausser 382-383. o., valamint Bayer 253. o.[VISSZA] A Margarethe I hadművelet. In: Háború és 49 év béke (I. évfolyam 1. szám 1994. április) 7. o.[VISSZA] Bayer 251. o.[VISSZA] Stöber, Hans: Die Flugabwehrverbände der Waffen-SS. Aufstellung, Gliederung, Luftverteidigung und Einsätze an den Fronten. (Preussisch Oldendorf, 1984., a továbbiakban: Stöber) 201. o.[VISSZA] Bayer 252. o.[VISSZA] Spielberger, Walter J. – Doyle, Hilary L. – Jentz, Thomas L.: Leichte Jagdpanzer. Entwicklung–Fertigung–Einsatz. (Stuttgart, 1997, második kiadás; a továbbiakban: Leichte Jagdpanzer) 87. o.[VISSZA] Klietmann 512. o., Bayer 256-257. o., Mehner 206-207. o.[VISSZA] A hadosztályparancsnok később SS-Oberführer lett, majd végül 1945. január 15-től SSBrigadeführer és a Waffen-SS vezérőrnagya. Rumohr korábban a hadosztály 8. SStüzérezredének parancsnoka volt. A 8. SS-lovashadosztály parancsnokságát 1944. július 1-én vette át.[VISSZA] 1944. októberében Hans von Schack őrnagy (más források szerint SS-Sturmbannführer) vette át az ezred parancsnokságát.[VISSZA] Bayer 257-258. o.[VISSZA] Phleps erdélyi születésű volt. Az I. világháborút a császári és királyi haderő vezérkari őrnagyaként fejezte be. 1941-ig a román haderőben szolgált hadosztálytábornoki rendfokozatban, majd hatvan évesen önként jelentkezett a Waffen-SS-be. Itt a „Wiking” SShadosztály „Westland” SS-gyalogezredének parancsnoka lett. Később a 7. SS-önkénteshegyihadosztály vezetésével bízták meg, majd 1943 nyarán kinevezték a Balkánon állomásozó V. SS-hegyihadtest parancsnokává, amely októbertől a német szárazföldi haderő három hadosztálya mellett irányította a 7. „Prinz Eugen” és a 13. „Handschar” SS-önkénteshegyihadosztályok partizánellenes tevékenységét is.[VISSZA] Ravasz István: Erdély mint hadszíntér. (Budapest, 1997; a továbbiakban: Ravasz) 61. o. [VISSZA]

693. 694. 695. 696. 697. 698.

Ravasz 61. o.[VISSZA] Bayer 268. o.[VISSZA] Ravasz 61. és 65. o.[VISSZA] Ravasz 91. o., valamint Tagesberichte 11. o.[VISSZA] Ravasz 92. o.[VISSZA] Ravasz 93. o.[VISSZA]

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.

10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24.

Ravasz 97. o.[VISSZA] Ravasz 100. o.[VISSZA] Ravasz 166. o.[VISSZA] Ravasz 101. o.[VISSZA] Ravasz 102. o.[VISSZA] Tagesberichte 29. o.[VISSZA] Ravasz 102. o., valamint Tagesberichte 35. o.[VISSZA] Ravasz 125. o.[VISSZA] A 8/3. SS-páncélvadász-század szeptember 7-én vette át vadászpáncélosait Olmützben. A Jagdpanzer 38(t) Hetzerek szeptember 19-én érkeztek meg a hadosztályhoz, de bevetésük előtt a német szárazföldi haderő két tagja harckiképzést tartott a kezelőknek. Lásd Bayer 287. o.[VISSZA] HL KTB/AOK 6 Fernschreiben vom 18. 9. 1944.[VISSZA] Ravasz 125. o.[VISSZA] Bayer 276. o.[VISSZA] Ravasz 126. o., valamint Tagesberichte 50. o.[VISSZA] Ravasz 126. o.[VISSZA] Ravasz 127. o.[VISSZA] Tagesberichte 61. o.[VISSZA] HL KTB/AOK 6 Fernschreiben vom 25. 9. 1944 Armeegruppe Fretter-Pico Ia/Id Nr. 4585/44 geh.[VISSZA] Tagesberichte 67. o.[VISSZA] Tagesberichte 70. o.[VISSZA] Ravasz 129. o.[VISSZA] Tagesberichte 76. o.[VISSZA] Tagesberichte 79. o.[VISSZA] Tagesberichte 81. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd 19. zahlenmäßige Verlustmeldung (626. tekercs 7 210306. felvétel). [VISSZA]

25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40.

Bayer 287. o.[VISSZA] Ravasz 131. o.[VISSZA] Bayer 287. o.[VISSZA] Ravasz 142. o.[VISSZA] Bayer 288. o.[VISSZA] Bayer 290. o.[VISSZA] Tagesberichte 115. o.[VISSZA] Bayer 291. o.[VISSZA] Tagesberichte 121. o.[VISSZA] Tagesberichte 133. o.[VISSZA] Bayer 292. o.[VISSZA] Tagesberichte 139. o., valamint Bayer 293. o.[VISSZA] Krätschmer 789. o.[VISSZA] Bayer 295. o.[VISSZA] Bayer 296. o.[VISSZA] Bayer 297. o.[VISSZA]

41.

HL KTB/HGr. Süd Anlage zu O.B.HGr. Süd Ia Nr. 181/44 g.K.Chefs. vom 27. 10. 1944 (626. tekercs 7 209522. felvétel).[VISSZA] 42. Bayer 298. o.[VISSZA] 43. HL KTB/HGr. Süd 19. zahlenmäßige Verlustmeldung (626. tekercs 7 210306. felvétel). [VISSZA]

44.

45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62.

A dandár erejű hadosztályt 1944. november végén „Feldherrnhalle” páncéloshadosztállyá nevezték át, s ennek megfelelően töltötték fel és szervezték át a 109. páncélosdandár részeinek beolvasztásával. A Dél Hadseregcsoport hadinaplójában az alakulatot továbbra is páncélgránátos-hadosztályként említették.[VISSZA] Tagesberichte 182. o., valamint HL KTB/HGr. Süd Fejléc nélküli melléklet (626. tekercs 7 209685. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 184. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 4. 11. 1944 (626. tekercs 7 209885. felvétel).[VISSZA] Bayer 312. o.[VISSZA] Tagesberichte 189. o.[VISSZA] Tagesberichte 191. o.[VISSZA] Bayer 306-307. o.[VISSZA] Bayer 308. o.[VISSZA] Tagesberichte 193. o.[VISSZA] Tagesberichte 196. o.[VISSZA] Tagesberichte 198. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 11. 11. 1944 (626. tekercs 7 210229. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 18. 11. 1944 (626. tekercs 7 210304. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 219. o.[VISSZA] BA-MA N 756/183.[VISSZA] Tagesberichte 237. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 25. 11. 1944 (626. tekercs 7 210386. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd 20. zahlenmäßige Verlustmeldung (627. tekercs 7 211506. felvétel). [VISSZA]

63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72.

HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 2. 12. 1944 (627. tekercs 7 210947. felvétel).[VISSZA] A személyi állománytábla és a fegyverzeti kell-álladék adatait lásd a függelékben.[VISSZA] BA-MA RH-11 I/63 327.Verfg. SS-FHA Amt II, Org. Abt. Ia/II, Tgb. Nr. 4229/44 g. Kdos vom 5. 12. 1944.[VISSZA] Tagesberichte 274. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 9. 12. 1944 (626. tekercs 7 211051. felvétel).[VISSZA] Krätschmer 790. o.[VISSZA] Bayer 326. o.[VISSZA] BA-MA N 756/89.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 16. 12. 1944 (627. tekercs 7 211458. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Kriegstagebuch vom 24. 12. 1944 (627. tekercs 7 211869. felvétel). [VISSZA]

73.

Bayer 328-329. o.[VISSZA]

74. 75.

76. 77. 78. 79. 80. 81.

Lexikon 404. o.[VISSZA] A 8/2. SS-páncélvadász-század Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosaival együtt elkerülte a szovjet bekerítést, és 1944. december 30-tól legalább 1945. január 25-ig a Dunántúlon harcolt váltakozó alárendeltségben.[VISSZA] Bayer 334. o.[VISSZA] Bayer 336. o.[VISSZA] Bayer 333. o.[VISSZA] A szovjet parlamenterek feladatáról és haláluk körülményeiről lásd Ungváry Krisztián: Budapest ostroma. (Budapest, é.n.) 108-114. o.[VISSZA] Tagesberichte 334. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd 21. zahlenmäßige Verlustmeldung (628. tekercs 7 213362. felvétel). [VISSZA]

82. 83.

HL 13. Panzer-Division iratmásolatai 54. fólió.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd 22. zahlenmäßige Verlustmeldung (629. tekercs 7 213786. felvétel). [VISSZA]

84.

HL Honvéd Vezérkar Főnöke iratai, Budapesti helyzetjelentések gyűjtője, 1945. február 5. [VISSZA]

85. 86. 87. 88.

89. 90. 91. 92. 93.

94. 95. 96. 97. 98. 99. 100.

HL KTB/HGr. Süd Funkspruch von IX. SS-Geb. A.K an Armeegruppe Balck (628. tekercs 7 213465. felvétel).[VISSZA] BA-MA RH 27-13/163 Schweitzer, Ernst: Bericht über die Kämpfe der 13. Panzer-Division in Budapest und meinen Ausbruch am 11. 2. 1945.[VISSZA] Krätschmer 631. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd 23. zahlenmäßige Verlustmeldung (631. tekercs 7 214568. felvétel). Ezzel együtt a hadosztály 1944. szeptembere és 1945. február 11. között Magyarországon 8886 főt veszített.[VISSZA] Krätschmer 839-844. o.[VISSZA] Lexikon 404. o.[VISSZA] Hausser 385. o., valamint Mehner 211. o.[VISSZA] Hausser 386. o.[VISSZA] A hadosztályhoz a légierőtől átvezényelt, gyalogsági harckiképzés nélküli katonákon kívül népi német újoncok is érkeztek Magyarországról és a Bánátból. Lásd erről Tieke, Wilhelm: Im Feuersturm letzter Kriegsjahre. II. SS-Panzerkorps mit 9. und 10. SS-Division „Hohenstaufen” und „Frundsberg”. (Osnabrück, é.n. [1975]; a továbbiakban: Im Feuersturm) 384. o.[VISSZA] Stoves 221. o.[VISSZA] Fürbringer, Herbert: 9. SS-Panzer-Division. (Heimdal, é.n. [1984]; a továbbiakban: Fürbringer) 507-508. o.[VISSZA] Im Feuersturm 492. o.[VISSZA] Fürbringer 506. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 24. 2. 1945 (630. tekercs 7 213859. felvétel).[VISSZA] Fürbringer 16. o., Jentz 1999 227. o., Fürbringer 16. o.[VISSZA] Stadler osztrák származású volt. 1933-ban ment Németországba, s önkéntesként jelentkezett az SS-Verfügungstruppe-ba. 1939-ben az SS-híradóosztály 1. századának parancsnokaként vett részt a lengyel hadjáratban, majd az SS-Verfügungs-Division keretében a nyugati hadjáratban is harcolt, ahol a „Der Führer” ezred 5. századát vezette. 1941 végétől három hónapig harcászatot tanított a Bad Tölz-i SS-tisztiiskolában, majd 1942 márciusában átvette a „Der Führer” SS-gyalogezred II. zászlóaljának parancsnokságát. 1943 áprilisában Stadler lett a 4. SS-páncélgránátos-ezred parancsnoka. A 9. SS-páncéloshadosztály parancsnokságát először 1944. július 1-én vette át, de ezt követően október 10-ig még több

101. 102. 103.

104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. 123. 124. 125. 126. 127. 128. 129. 130. 131. 132. 133. 134. 135. 136. 137. 138. 139. 140. 141.

SS-tiszt is vezette a hadosztályt. 1944. október 10-től ismét Stadler lett a hadosztály parancsnoka.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] A hadosztály 1945 februárjában 10 darab Jagdpanther vadászpáncélost kapott. Lásd erről Schwere Jagdpanzer 53. o. Elképzelhető (bár adat erről nem áll rendelkezésre), hogy a Jagdpanthereket a 9. SS-páncélosezred Panthereivel együtt vetették be.[VISSZA] Fürbringer 508. o.[VISSZA] Im Feuersturm 493. o.[VISSZA] Fürbringer 508. o.[VISSZA] Im Feuersturm 495-496. o.[VISSZA] Fürbringer 508. o.[VISSZA] Maier 210. o.[VISSZA] Tieke 24. o.[VISSZA] Im Feuersturm 498. o.[VISSZA] Fürbringer 508. o.[VISSZA] Im Feuersturm 498. o.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/62 Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd Anlageband, Tägliche Verluste u. Pz. Ausfälle zur Vorlage beim Führer vom 10. 3. 1945.[VISSZA] Fürbringer 510. o.[VISSZA] Tieke 29. o.[VISSZA] Fürbringer 510. o.[VISSZA] Im Feuersturm 500. o.[VISSZA] Fürbringer 510. o.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/62 Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd Anlageband, Führermeldung vom 15. 3. 1945.[VISSZA] Tieke 39. o.[VISSZA] Jentz 1999 247. o., valamint Schwere Jagdpanzer 53. o.[VISSZA] Tieke 50. o.[VISSZA] Im Feuersturm 503. o.[VISSZA] Tieke 54. o.[VISSZA] Tieke 59. o.[VISSZA] Im Feuersturm 505-506. o.[VISSZA] Im Feuersturm 507-508. o.[VISSZA] Maier 302. o.[VISSZA] Im Feuersturm 509-510. o.[VISSZA] Tieke 69. és 72. o.[VISSZA] Tieke 69. o.[VISSZA] Tieke 73. o.[VISSZA] Tieke 73. o.[VISSZA] Lásd Rebentisch, Ernst: Zum Kaukasus und zu den Tauern. Die Geschichte der 23. PanzerDivision 1941-1945. (Stuttgart, 1982; a továbbiakban: Rebentisch) 571. o.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/63.[VISSZA] Tieke 74. o.[VISSZA] Tieke 75. o.[VISSZA] Tieke 80. o.[VISSZA] Tieke 83. o.[VISSZA] Im Feuersturm 518. o.[VISSZA]

142. 143. 144. 145. 146. 147. 148. 149. 150. 151. 152. 153.

154. 155.

156. 157. 158.

159. 160. 161. 162. 163. 164. 165. 166. 167. 168. 169.

Tieke 88. o.[VISSZA] Tieke 91. o., valamint lásd Im Feuersturm 519. oldalán található térképvázlatot.[VISSZA] Im Feuersturm 520. o.[VISSZA] Tieke 96. o.[VISSZA] Im Feuersturm 521. o.[VISSZA] Im Feuersturm 523. o.[VISSZA] Stoves 222. o., illetve Tieke 108. o.[VISSZA] Hausser 394-395. o.[VISSZA] Hitlerjugend 480. o.[VISSZA] Hitlerjugend 481-482. o., valamint Mehner 219-220. o.[VISSZA] 1945. február 1-i adat.[VISSZA] Kraas 1935-ben került a „Germania” SS-ezred 1. századába. A lengyel hadjáratban a „Leibstandarte” páncélelhárító századának egyik szakaszparancsnoka volt. A nyugati hadjáratban már egy motorkerékpároslövész-szakaszt vezetett. 1940 augusztusától Kraas lett a „Leibstandarte” felderítőosztálya 2. századának parancsnoka. Ezzel az alakulattal vett részt az 1941-es balkáni hadjáratban és a Szovjetunió elleni támadás első felében is. 1942-től a 2/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj, majd 1943-tól a 2. SS-páncélgránátos-ezred parancsnoka volt. A 12. SS-páncéloshadosztály parancsnokságát 1944. szeptember 6-án vette át.[VISSZA] 1945. március elején a páncélosezred parancsnokságát Martin Gross SSObersturmbannführer (LK) vette át.[VISSZA] Ez a Panzer IV/70 és Jagdpanther vadászpáncélosokkal felszerelt, két vadászpáncélosszázadból álló alakulat nem volt SS-egység. A német szárazföldi haderőtől rendelték alá a hadosztálynak a harckocsi-hiány miatt német területen maradt 12/I. SS-páncélososztály pótlására.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] A században 1945. február végén a páncélgránátos-zászlóaljak páncéltörő ágyúit vonták össze.[VISSZA] A századot 1945. február végén a páncélgránátos-zászlóaljak nehézaknavető-szakaszaiból hozták létre. A 25. SS-páncélgránátos-ezred 13., 14., 15. és 16. századát egy nehézfegyverzászlóaljban vonták össze.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] A tüzérezred I. osztálya korábban az a hadosztály önjáró páncélos-tüzérosztálya volt, de már csak kettő „Wespe” önjáró lövege maradt.[VISSZA] Hitlerjugend 480. o.[VISSZA] Hitlerjugend 481-482. o. A 12. SS-páncélvadászosztály február 18-án további 21 Panzer IV/70 vadászpáncélost kapott. Lásd Leichte Jagdpanzer 152. o.[VISSZA] Hitlerjugend 487. o.[VISSZA] A zászlóalj parancsnoka Hermann Brandt SS-Sturmbannführer volt.[VISSZA] Hitlerjugend 488. o.[VISSZA] Az ezred vezetését a 26/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj parancsnoka, Kostenbader SSSturmbannführer vette át. Lásd Hitlerjugend 488. o.[VISSZA] Hitlerjugend 488. o.[VISSZA] Maier 153. o.[VISSZA] A megindulási állásokba menetelő 26/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj katonáiba az őket követő saját harckocsik belegéppuskáztak, mert a szovjet állásoktól néhány száz méterre manőverező páncélosok a sötétben elveszítették az összeköttetést a gyalogsággal, a hátul menetelő páncélgránátosok hátán lévő piros fényű zseblámpák fényét sem vették észre és szovjet gyalogságnak vélték őket. A felesleges veszteség öt halott és nyolc sebesült volt. Lásd ehhez Hitlerjugend 490. o.[VISSZA]

170. 171. 172. 173.

174. 175. 176. 177. 178. 179. 180. 181. 182. 183. 184. 185. 186. 187. 188. 189. 190. 191. 192. 193. 194. 195. 196. 197. 198. 199. 200. 201. 202. 203. 204. 205. 206.

Hitlerjugend 490-491. o.[VISSZA] Hitlerjugend 491-492. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 24. 2. 1945 (630. tekercs 7 213856. felvétel).[VISSZA] Német levéltári adatok szerint az I. SS-páncéloshadtest vesztesége február 17-24. között összesen 2989 fő volt. Ebből az 1. SS-páncéloshadosztály mintegy 1200 főt veszített. Mivel a hadtest-közvetlen alakulatok vesztesége általában nem jelentős (a 200 főt biztos nem érte el), a 12. SS-páncéloshadosztály vesztesége legkevesebb 1600 fő körül lehetett. Ezt támasztja alá a kapott élőerő-utánpótlás mértéke is.[VISSZA] Hitlerjugend 494. o.[VISSZA] Maier 558. o.[VISSZA] Hitlerjugend 494. o.[VISSZA] Hitlerjugend 495-496. o.[VISSZA] Hitlerjugend 496. o.[VISSZA] Hitlerjugend 497. o.[VISSZA] Hitlerjugend 497-498. o.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/62 Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd Anlageband, Tägliche Verluste u. Pz. Ausfälle zur Vorlage beim Führer vom 10. 3. 1945.[VISSZA] Az egyik szovjet önjáró löveget egy német légvédelmi páncélos gépágyúja lőtte ki hátulról, 50 méteres távolságból.[VISSZA] Hitlerjugend 498-499. o.[VISSZA] Rebentisch 486. o.[VISSZA] Hitlerjugend 499. o.[VISSZA] Hitlerjugend 500. o.[VISSZA] Hitlerjugend 501. o.[VISSZA] Hitlerjugend 502. o.[VISSZA] Az 560. nehéz-páncélvadászosztály járműveivel együtt.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/62 Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd Anlageband, Führermeldung vom 15. 3. 1945.[VISSZA] Hitlerjugend 502. o.[VISSZA] Hitlerjugend 503. o.[VISSZA] Jentz 1999 247. o.[VISSZA] Schwere Jagdpanzer 53. o.[VISSZA] Hitlerjugend 504. o.[VISSZA] Hitlerjugend 504. o.[VISSZA] Tieke 49. o.[VISSZA] Hitlerjugend 505. o.[VISSZA] Hitlerjugend 506. o.[VISSZA] Hitlerjugend 507. o.[VISSZA] Hitlerjugend 508. o.[VISSZA] Hitlerjugend 509. o.[VISSZA] Hitlerjugend 510. o.[VISSZA] Hitlerjugend 510-512. o.[VISSZA] Hitlerjugend 513. o.[VISSZA] A harccsoportot a zászlóalj parancsnoka, Alfons Ott SS-Hauptsturmführer után nevezték el. [VISSZA]

207. 208.

A harccsoportot a 26/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj köré szervezték.[VISSZA] Hitlerjugend 514-516. o.[VISSZA]

209. 210. 211.

212. 213. 214. 215. 216. 217. 218. 219. 220. 221. 222. 223. 224.

225. 226. 227. 228. 229. 230. 231. 232.

Hitlerjugend 516-517. o.[VISSZA] Hitlerjugend 518. o.[VISSZA] A német szárazföldi haderő tisztjét Hitler főhadiszállásáról vezényelték a hadosztályhoz. Mehner i.m. 219. oldalán Waizenegger mint a 25. SS-páncélgránátos-ezred parancsnoka szerepel SS-Obersturmbannführer rendfokozattal.[VISSZA] Hitlerjugend 518-519. o.[VISSZA] Hitlerjugend 519. o.[VISSZA] Hitlerjugend 519-520. o.[VISSZA] Hitlerjugend 520-521. o.[VISSZA] Hitlerjugend 522-523. o.[VISSZA] Stoves 230. o.[VISSZA] Klietmann 187. o.[VISSZA] Klietmann 187. o., valamint Williamson 121. o.[VISSZA] Kaltenegger, Roland: Die Gebirgstruppe der Waffen-SS 1941-1945. (Wölfersheim-Berstadt, é.n. [1994]; a továbbiakban: Kaltenegger) 24. o.[VISSZA] Williamson 122. o.[VISSZA] Williamson 123. o., valamint Klietmann 188. o.[VISSZA] Mehner 222-223. o., valamint Klietmann 512. o.[VISSZA] Hampel az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Horvátországban, Sziszekben született. Az első világháborút a 16. közös gyalogezred kötelékében harcolta végig. A zászlósként bevonult újonc 1918 szeptemberétől már zászlóaljparancsnok-helyettes volt. A háború után monarchista szervezkedésekben vett részt. A második világháború kitörésekor a budapesti német katonai attasénál önként jelentkezett a német haderőbe. Egyúttal a magyar honvédségbe is behívták, de hamarosan elhagyta az országot. Hampel a szerbiai Pancsován jelentkezett Arthur Phlepsnél, aki akkoriban a frissen felállított 7.SS-hegyihadosztály parancsnoka volt. Hampelt SS-Sturmbannführer rendfokozattal átvették az SS-be és kinevezték az 1/IV. SS-hegyivadász-zászlóalj parancsnokává. 1943 őszén Neuhammerben átvette a 27. SS-hegyivadász-ezred parancsnokságát, s egyben megbízták a 13. SSönkéntes-hegyihadosztály felállításának vezetésével is. Hampel 1944. júliusában vette át a hadosztály parancsnokságát.[VISSZA] Kaltenegger 10. és 24. o. A szerző még több hadosztály-közvetlen alakulat esetében is jelzi az átszervezést, de ezt a német levéltári források nem támasztják alá.[VISSZA] Hausser 397. o.[VISSZA] Tagesberichte 110. o. és térképmelléklet.[VISSZA] Tagesberichte 141. o.[VISSZA] Tagesberichte 149. o.[VISSZA] Tagesberichte 178. o.[VISSZA] Lexikon 76. o.[VISSZA] Tagesberichte 199. o., Hausser 397. o., valamint Pencz, Rudolf: Vor Haus und Hof und Kind und Weib. Donauschwäbische Grenadiere an der Donau und in Schlesien. Die Geschichte der 31. SS-Freiwilligen-Grenadier-Division. (Baja, 1996; a továbbiakban: Pencz) 64. és 68-69. o. [VISSZA]

233. 234. 235. 236. 237. 238. 239.

Tagesberichte 200. o.[VISSZA] Tagesberichte 203. o.[VISSZA] Pencz 68. o.[VISSZA] Pencz 69. o.[VISSZA] Pencz 74. o.[VISSZA] Tagesberichte 247. o.[VISSZA] Tagesberichte 255. o.[VISSZA]

240. 241. 242. 243. 244. 245.

HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand 2. 12. 1944 (627. tekercs 7 210944. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 284. o.[VISSZA] Lexikon 76. o.[VISSZA] A nehéz ütegek a német 71. gyaloghadosztály alárendeltségében.[VISSZA] Hampelt 1945. január 30-án SS-Brigadeführerré és a Waffen-SS vezérőrnagyává léptették elő.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd 22. zahlenmäßige Verlustmeldung (629. tekercs 7 213786. felvétel). [VISSZA]

246. 247. 248. 249. 250. 251. 252. 253. 254. 255. 256. 257. 258. 259. 260. 261. 262. 263. 264. 265. 266. 267. 268. 269. 270. 271. 272.

HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand 20. 1. 1945 (628. tekercs 7 212710. felvétel).[VISSZA] A német páncélvonat a hadosztály alárendeltségében volt.[VISSZA] A német páncélvonatok a hadosztály alárendeltségében voltak.[VISSZA] Puntigam, Josef Paul: Vom Plattensee bis zur Mur. Die Kämpfe 1945 im Dreiländereck. (Feldbach, é.n. [1993]; a továbbiakban: Puntigam) 312. o.[VISSZA] Puntigam 313. o.[VISSZA] Puntigam 315. o.[VISSZA] Puntigam 331. o.[VISSZA] Tieke 47. o.[VISSZA] Tieke 63. o.[VISSZA] Puntigam 337. o.[VISSZA] Puntigam 343. o.[VISSZA] Tieke 95. o.[VISSZA] Tieke 97. o.[VISSZA] Tieke 98. o.[VISSZA] Tieke[VISSZA] Lásd Tieke i.m. 104. oldalával szemben található 10. térképvázlatot.[VISSZA] Hausser 397. o.[VISSZA] Krätschmer 899-905. o.[VISSZA] Hausser 403.[VISSZA] A Margarethe I hadművelet. In: Háború és 49 év béke (I. évfolyam 1. szám 1994. április) 89. o.[VISSZA] Stoves 231. o.[VISSZA] Hausser 404. o.[VISSZA] Puntigam 18. o.[VISSZA] Puntigam 18. és 22. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand 24. 2. 1945 (630. tekercs 7 213853. felvétel).[VISSZA] Puntigam 396-401. o.[VISSZA] Baum 1934-ben lépett be az SS-be. Az 1939. évi lengyel hadjáratban a „Leibstandarte” 7. századát vezette. 1941. márciusában átvezényelték a „Totenkopf” hadosztályhoz, ahol a 3/III. „Totenkopf” gyalogzászlóalj parancsnoka lett. 1942. novemberében a hamarosan 5/I. (páncélozott) SS-páncélgránátos-zászlóaljjá átszervezett alakulat parancsnokává nevezték ki, majd 1943. február végén átvette az teljes 5. SS-páncélgránátos-ezred vezetését. 1943. augusztus 21-ig háromszor sebesült. 1944. január 30-tól már SS-Standartenführer rendfokozatot viselt. Június 20-án átvette a 17. „Götz von Berlichingen” SS-páncélgránátoshadosztály vezetését a normandiai fronton. Miután a 2. SS-páncéloshadosztály megbízott parancsnoka is elesett, 1944. júliusától október közepéig Baum vezette ezt a hadosztályt is. A

273. 274. 275. 276. 277. 278. 279. 280. 281. 282. 283. 284. 285. 286. 287. 288. 289. 290. 291. 292. 293. 294. 295. 296. 297. 298. 299. 300. 301. 302. 303. 304. 305. 306. 307. 308. 309. 310. 311. 312. 313. 314. 315.

16. SS-páncélgránátos-hadosztály parancsnokságát 1944. november 1-én vette át az olasz arcvonalon.[VISSZA] Később (március 8-ig) A. Galler SS-Obersturmbannführer, majd május 2-ig Günther Kaddatz SS-Obersturmbannführer.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] 1945. márciusában a 2. üteget feloszlatták, s a 4. ütegből új 1. üteget szerveztek.[VISSZA] Puntigam 20. o.[VISSZA] Tieke 19. o.[VISSZA] Puntigam 33-34. o.[VISSZA] Puntigam 38-39. o., valamint Tieke 22. o.[VISSZA] Puntigam 48-49. o., valamint Tieke 22. o.[VISSZA] Puntigam 53-54. o.[VISSZA] Puntigam 54-62. o.[VISSZA] Puntigam 64. o.[VISSZA] Puntigam 67. és 314. o.[VISSZA] Puntigam 315. o.[VISSZA] Puntigam 77. és 319. o.[VISSZA] Tieke 35. o.[VISSZA] Puntigam 88. o., valamint Tieke 39. o.[VISSZA] Puntigam 88-89. o.[VISSZA] Jentz 1999 247. o.[VISSZA] Puntigam 93. o., valamint Tieke 44. o.[VISSZA] Puntigam 330. o.[VISSZA] Puntigam 331. o., valamint Tieke 50. o.[VISSZA] Tieke 47. o.[VISSZA] Tieke 52. o.[VISSZA] Puntigam 103. o.[VISSZA] Puntigam 103. o., valamint Tieke 59. o.[VISSZA] Puntigam 116. o.[VISSZA] Puntigam 338. o.[VISSZA] Puntigam 116. o.[VISSZA] Tieke 88. és 96. o.[VISSZA] Puntigam 348. o.[VISSZA] Tieke 98. o.[VISSZA] Tieke 101. o.[VISSZA] Puntigam 121. o.[VISSZA] Puntigam 117. o.[VISSZA] Lásd Tieke i.m. 140. oldalával szembeni 10. térképvázlatot.[VISSZA] Lásd Tieke i.m. 140. oldalával szembeni 10. térképvázlatot.[VISSZA] Lásd Tieke i.m. 140. oldalával szembeni 10. térképvázlatot, valamint Puntigam i.m. 126. oldalán található vázlatot.[VISSZA] Krätschmer 313. o.[VISSZA] A parancsot idézi … im letzten Aufgebot 8-10. o.[VISSZA] … im letzten Aufgebot 10-11. o.[VISSZA] … im letzten Aufgebot 12-13. o.[VISSZA] … im letzten Aufgebot 13-14. o.[VISSZA]

316. 317. 318. 319.

… im letzten Aufgebot 16-17. o.[VISSZA] … im letzten Aufgebot 65-66. o.[VISSZA] … im letzten Aufgebot 69. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd 20. zahlenmäßige Verlustmeldung (627. tekercs 7 211506. felvétel). [VISSZA]

320. 321. 322.

323. 324. 325. 326.

A táviratot idézi … im letzten Aufgebot 78. o.[VISSZA] 1944. szeptember 20-i adat. Lásd Klietmann 512. o.[VISSZA] Trabandt már az első világháborúban is tisztként szolgált. Az 1939. évi lengyel és az 1940. évi nyugati hadjáratban a „Leibstandarte” III. zászlóaljának parancsnoka volt. 1941-ben ezredparancsnok lett, majd 1943. október 18-án kinevezték az 1. SS-gyalogdandár parancsnokává. Trabandtot 1944. július 1-én SS-Oberführerré léptették elő.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak. Egyes források szerint (Stoves i.m. 235. o.) a 40/1. SS-páncélgránátos-század lövészpáncélosokkal felszerelve.[VISSZA] Stoves 235. o. Az osztály 1944. novemberében még vadászpáncélosait várta egy Prága melletti gyakorlótéren. Erről lásd … im letzten Aufgebot 104. o.[VISSZA] Stoves i.m. 235. oldala szerint a 18/1. SS-utászszázad lövészpáncélosokkal felszerelve. [VISSZA]

327. 328. 329. 330. 331. 332. 333. 334. 335. 336. 337. 338. 339.

340. 341.

Az egyik ütegnél további három 2 cm-es négycsövű légvédelmi gépágyú.[VISSZA] … im letzten Aufgebot 79-80. o.[VISSZA] … im letzten Aufgebot 80. o.[VISSZA] BA-MA RH-19 V/41.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Verlauf der Kampfhandlungen beim SS-Pz.Gren.Rgt. 39 am 8.11.1944 (626. tekercs 7 210285-7 210286. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 202. o.[VISSZA] … im letzten Aufgebot 84-85. o.[VISSZA] A német forrásokban Österreicher tanyaként szerepel.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 18. 11. 1944 (626. tekercs 7 210304. felvétel).[VISSZA] … im letzten Aufgebot 90-91. o.[VISSZA] BA-MA N 756/183.[VISSZA] … im letzten Aufgebot 92. o.[VISSZA] A vadászpáncélosok megjelenése a hadosztály állományában azt sugallja, hogy november 21-25. között a 18. SS-páncélvadászosztály részei beérkezhettek a harcok színterére. Mivel azonban erre vonatkozó egyértelmű adat nem áll rendelkezésre, az is előfordulhatott, hogy a vadászpáncélosok a 18/1. SS-páncélosszázadban kerültek bevetésre.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 25. 11. 1944 (626. tekercs 7 210387. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd 20. zahlenmäßige Verlustmeldung (627. tekercs 7 211506. felvétel). [VISSZA]

342. 343. 344. 345. 346. 347.

A Dél Hadseregcsoport hadinaplójának mellékleteiben Jagdpanzer IV típus szerepel, de nagy valószínűséggel elírás, mivel más források nem támasztják alá, hogy ez a hadosztály kapott volna ilyen vadászpáncélosokat.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 2. 12. 1944 (627. tekercs 7 210947. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 266. o.[VISSZA] … im letzten Aufgebot 93. o.[VISSZA] Tagesberichte 269. o.[VISSZA] … im letzten Aufgebot 96. o.[VISSZA]

348. 349. 350. 351. 352. 353. 354. 355. 356. 357. 358. 359. 360. 361. 362.

… im letzten Aufgebot 96. o.[VISSZA] Tagesberichte 276. o.[VISSZA] Krätschmer 830. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 9. 12. 1944 (627. tekercs 7 211052. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 279. o.[VISSZA] Az üteg Szécsény körül összesen 24 szovjet páncélos kilövését jelentette.[VISSZA] Krätschmer 831. o.[VISSZA] … im letzten Aufgebot[VISSZA] … im letzten Aufgebot 100. o. A további harcok helyszíneiről lásd a 4. SS-páncélgránátoshadosztályról szóló fejezetet.[VISSZA] … im letzten Aufgebot 100. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 16. 12. 1944 (627. tekercs 7 211460. felvétel).[VISSZA] A dandár magyarországi harcait lásd külön a hadosztálynál kisebb SS-alakulatokról szóló fejezetben.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 23. 12. 1944 (627. tekercs 7 211595. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 30. 12. 1944 (627. tekercs 7 211627. felvétel).[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd 21. zahlenmäßige Verlustmeldung (628. tekercs 7 213362. felvétel). [VISSZA]

Stoves 236. o.[VISSZA] A kama egy 20 cm-es pengével ellátott balkáni tőrfajta volt, amit a bosnyák hegyivadászok bajonett helyett előszeretettel használtak közelharcban.[VISSZA] 365. Mehner 242-243. o., valamint Pencz 8-9. o.[VISSZA] 366. A hadosztály állománytáblája 19 098 főnyi létszámot írt elő. Ehhez lásd Klietmann 513. o. 363. 364.

[VISSZA]

367. 368. 369. 370. 371. 372.

373. 374. 375. 376. 377. 378.

Raithel korábban az SS 13. fegyveres-hegyihadosztályában a 28. (2. horvát) fegyvereshegyivadász-ezred parancsnoka volt.[VISSZA] Pencz 8-12. o.[VISSZA] Kaltenegger 32. o.[VISSZA] Tagesberichte 356. o.[VISSZA] Pencz 6. o.[VISSZA] Lombard SS-Obersturmbannführer 1942. szeptemberétől az 1. SS-lovasezred parancsnoka volt, majd 1943. október 22-től az átnevezett 15. SS-lovasezredet vezette. Lombardot 1944. április 14-én – már SS-Oberführerként – kinevezték a 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztály parancsnokává. Ezt a beosztást június végéig töltötte be, majd Hirschbergbe vezényelték, ahol augusztusig hadosztályparancsnoki tanfolyamon vett részt. 1944. szeptember 24-én megbízták a 23. „Kama” fegyveres-hegyihadosztály azon elemeinek vezetésével, amelyekből a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztályt tervezték felállítani. A 31. SS-önkéntesgránátoshadosztály parancsnokává 1944. október 1-i hatállyal nevezték ki.[VISSZA] Pencz 6. o.[VISSZA] 1944. október végi adat.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] A páncélromboló szakaszok egyéni fegyvereiken és két-két géppuskájukon kívül 18-18 RPzB. 54 kézi páncéltörő rakétavetővel voltak felszerelve.[VISSZA] Később SS-Obersturmbannführer.[VISSZA] A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA]

379.

A páncélromboló szakaszok egyéni fegyvereiken és egy-egy géppuskájukon kívül 18-18 RPzB. 54 kézi páncéltörő rakétavetővel voltak felszerelve.[VISSZA] 380. A 4., 8. és 12. századok nehézfegyver-századok voltak.[VISSZA] 381. A páncélromboló szakaszok egyéni fegyvereiken és két-két géppuskájukon kívül 18-18 RPzB. 54 kézi páncéltörő rakétavetővel voltak felszerelve.[VISSZA] 382. Az osztály felállítása a Prága melletti SS-páncélvadász- (rohamlöveg-) iskolában történt. [VISSZA]

383. 384. 385. 386. 387. 388. 389. 390. 391. 392. 393. 394. 395. 396. 397. 398. 399. 400. 401. 402. 403. 404. 405. 406. 407. 408. 409. 410. 411. 412. 413. 414. 415. 416. 417. 418. 419.

A zászlóalj felállítása a Prága melletti Stiechowitzban zajlott.[VISSZA] Pencz 17-29. o.[VISSZA] Pencz 32. o.[VISSZA] Pencz 43-44. o.[VISSZA] Pencz 49-50. o.[VISSZA] Pencz 52-54. o.[VISSZA] Pencz 57. o.[VISSZA] Pencz 58. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Fernschreiben an SS-Führungshauptamt vom 2. 11. 1944 (626. tekercs 7 209658. felvétel).[VISSZA] A tatárok nagy valószínűséggel nem kerültek bevetésre. A hegyidandárral a hadosztálynál kisebb SS-alakulatokról szóló fejezetben külön foglalkozunk.[VISSZA] A harccsoporttal a hadosztálynál kisebb magyar SS-alakulatokról szóló fejezetben külön foglalkozunk.[VISSZA] Pencz 57. o.[VISSZA] Pencz 58. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Zustand der Divisionen Stand vom 4. 11. 1944 (626. tekercs 7 209884. felvétel).[VISSZA] Pencz 63-64. o.[VISSZA] Pencz 64-66. o.[VISSZA] Pencz 66-67. o.[VISSZA] Pencz 68. o.[VISSZA] Pencz 69. o.[VISSZA] Pencz 70-71. o.[VISSZA] Tagesberichte 211. o., valamint Krätschmer 793. o.[VISSZA] Tagesberichte 214. o.[VISSZA] Pencz 72. o., valamint Tagesberichte 217. o.[VISSZA] Tagesberichte 220. o.[VISSZA] Tagesberichte 226. o.[VISSZA] Tagesberichte 232. o.[VISSZA] Pencz 75. o.[VISSZA] Pencz 76. o.[VISSZA] Pencz 77. o.[VISSZA] Pencz 79-80. o.[VISSZA] Pencz 81-84. o.[VISSZA] Pencz 85. o.[VISSZA] Tagesberichte 247. o.[VISSZA] Pencz 88. o.[VISSZA] Pencz 89. o.[VISSZA] Pencz 91-92. o.[VISSZA] Pencz 93-94. o.[VISSZA]

420. 421. 422. 423. 424. 425. 426. 427. 428. 429. 430. 431. 432. 433. 434. 435. 436. 437. 438. 439. 440. 441. 442. 443.

444. 445. 446. 447. 448. 449. 450. 451. 452. 453. 454. 455. 456. 457. 458. 459.

Tagesberichte 255. o.[VISSZA] Pencz 96. o.[VISSZA] Pencz 99. o.[VISSZA] Pencz 102-104. o.[VISSZA] Hausser 431. o., valamint Pencz 120. o.[VISSZA] Bayer 389. o., Klietmann 303. o., valamint Michaelis 125. o.[VISSZA] Mehner 150. o.[VISSZA] BA-MA RH-11 I/63 327. Verfg. SS-FHA Amt II, Org. Abt. Ia/II, Tgb. Nr. 4229/44 g. Kdos vom 5. 12. 1944.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Fernschreiben vom 27. 2. 1945. Ia/Id Nr. 670/45 g. Kdos. (629. tekercs 7 213862. felvétel)[VISSZA] Bayer 391. o.[VISSZA] Mehner 263-264. o., illetve Klietmann 304. o., valamint Bayer 390. o.[VISSZA] Bayer 390. o.[VISSZA] Bayer 392. o.[VISSZA] Klietmann 305. o.[VISSZA] Klietmann 303. o., Michaelis 135. o., valamint Bayer 395. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Fernschreiben vom 28. 2. 1945. Ia/Id Nr. 670/45 g. Kdos. (629. tekercs 7 213862. felvétel)[VISSZA] Bayer 392. o., illetve Michaelis 129. o.[VISSZA] Michaelis 129. o.[VISSZA] Michaelis 132. o.[VISSZA] Bayer 394. o.[VISSZA] Bayer 394. o.[VISSZA] Michaelis 132. o.[VISSZA] Bayer 396. o.[VISSZA] Dirlewanger már az első világháborúban is harcolt, majd a fegyverszünet után csatlakozott a német tanácsköztársaságok ellen is harcoló Freikorps-okhoz (szabadcsapatokhoz). A spanyol polgárháborúban a német „Legion Condor” tagjaként vett részt. Dirlewangert magát is több bűntény miatt ítélték el. A második világháború után, 1945. nyarán francia hadifogságban egykori koncentrációstábor-lakók felismerték és agyonverték.[VISSZA] Klietmann 299-300. o.[VISSZA] Williamson 191. o.[VISSZA] Klietmann 300. o.[VISSZA] Krätschmer 784. o.[VISSZA] Hausser 437. o.[VISSZA] Tagesberichte 280. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Fernschreiben Ia Nr. 4782/44 g. Kdos. vom 11. 12. 1944 (627. tekercs 7 211011. felvétel).[VISSZA] Tagesberichte 284-285. o.[VISSZA] Tagesberichte 290. o.[VISSZA] Tagesberichte 291. o.[VISSZA] Tagesberichte 301. o.[VISSZA] Hausser 437. o.[VISSZA] Tagesberichte 313. o.[VISSZA] Tagesberichte 315. o.[VISSZA] Tagesberichte 323. és 326. o.[VISSZA] Tagesberichte 329. o.[VISSZA]

Hausser 437. o.[VISSZA] Klietmann 379-380. o.[VISSZA] Klietmann 513. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Bev. General Ungarn Ia Nr. 1158/44 g. Kdos. vom 6.10. 1944 (631. tekercs 7 216940. felvétel).[VISSZA] 464. HL KTB/HGr. Süd Ia Nr. 13800/44 geh. vom 12. 12. 1944 (627. tekercs 7 211039. felvétel). 460. 461. 462. 463.

[VISSZA]

Tagesberichte 356. o.[VISSZA] Klietmann 380. o.[VISSZA] Mehner 264. o.[VISSZA] Mehner 274. o.[VISSZA] Skorzeny 1939 nyarán önkéntesként vonult be a német légierő egyik híradóezredéhez. Mivel hajózónak túl öreg volt, saját kérésére 1940. február 21-én átvették a „Leibstandarte” SS-pótzászlóaljába. A nyugati hadjáratban az SS-Verfügungs-Division állományában vett részt, majd a „Reich” névre átkeresztelt hadosztály tüzérezredének II. osztályában volt műszaki tiszt. Ezzel a hadosztállyal vett részt a balkáni és a Szovjetunió elleni hadjáratokban is. 1941. december végén megbetegedett, majd felgyógyulása után 1942. áprilisától decemberig ismét a „Leibstandarte” pótalakulatánál szolgált. 1942. októbere és 1943. márciusa között elvégzett egy tiszti páncélos-tanfolyamot, s mint a 3. SS-páncélosezred mérnöke vett részt a harkovi harcokban. 1943. április 18-i hatállyal nevezték ki az időközben Sonderverband z.b.V. Friedenthal névre keresztelt különleges alakulat parancsnoki beosztásába. Az egységet 1944. április 17-től 502. SS-vadászzászlóaljnak (SS-JägerBataillon 502) nevezték, de Skorzeny maradt a parancsnoka.[VISSZA] 470. Krätschmer 568. o.[VISSZA] 471. Punka György: ABK-Z (Rombolókiképző tanfolyam), Ferihegy 1943. május-1945. május. In: Háború és 49 év béke (I. évfolyam 1. szám 1994. április) 25. o., valamint Mehner 275. o. 465. 466. 467. 468. 469.

[VISSZA]

472. 473. 474.

475. 476. 477. 478. 479. 480. 481. 482.

Windrow, Martin-Burn, Jeffrey: The Waffen-SS. (London, 1994.) 34. o.[VISSZA] A zászlóalj három gépkocsizó SS-vadászszázadból és egy törzsszázadból állt.[VISSZA] A zászlóalj átnevezéséről pontos adatok nem állnak rendelkezésre, csupán annyi, hogy arra 1944. októberében került sor. Véleményem szerint [Sz.N.] az intézkedésre nem sokkal az SSvadászkötelékek megszervezése után, 1944. október első két hetében kerülhetett sor.[VISSZA] Mehner 274. o.[VISSZA] Skorzeny, Otto: Meine Kommandounternehmen. (Wiesbaden und München, 1977, harmadik kiadás; a továbbiakban: Skorzeny) 290. o.[VISSZA] Skorzeny 294-295. o. Érdekes, hogy az állítólag páncélos-tanfolyamot végzett Skorzeny emlékirataiban a Vár területére behatoló német harckocsikat Panthernek írja le![VISSZA] Krätschmer 659. o.[VISSZA] Krätschmer 571. o.[VISSZA] Payer, Andreas v. G.: Armati Hungarorum. (München, 1985; a továbbiakban: Payer 1985) 459. o.[VISSZA] Weissenbach, Andreas v.: Magyarország és a Fegyveres-SS. (München, 1978; a továbbiakban: Weissenbach) 16. o.[VISSZA] Vitéz Deák László 1906 és 1909 között elvégezte a Magyar Királyi Gyalogsági Főreáliskolát Sopronban, majd a budapesti Ludovika Akadémiát is, ahol 1912. augusztus 12-én avatták hadnaggyá. Első szolgálati helye a pécsi 19. honvéd gyalogezred lett. Az első világháborúban csapattisztként szolgált, s számos kitüntetést szerzett. 1942. júliusáig a Szegeden állomásozó 9. „Hunyadi János” honvéd gyalogezred parancsnoka volt, amelynek részei 1942. január elején részt vettek az úgynevezett „újvidéki razzia” műveleteiben. A később meginduló vizsgálatok során Deák is kompromittálódott, majd a végül elmaradt hadbírósági tárgyaláson feltehetően elítélték volna. A felelősségre vonás elől 1944 januárjában az SS titkosszolgálata,

483. 484. 485. 486. 487.

488. 489. 490.

491. 492. 493. 494. 495. 496. 497. 498.

499. 500.

az SD segítségével Németországba menekült, ahol 1944. március 1-jén a Waffen-SS Oberführer rendfokozattal felvette állományába. Harccsoportjának a „Hunyadi” hadosztályba történő beolvasztását követően, 1944. novemberében Deákot kinevezték a hadosztály 61. (1. magyar) fegyveres-gránátosezredének parancsnokává. 1944. végétől 1945. február elejéig hadosztályparancsnoki tanfolyamon vett részt a sziléziai Hirschbergben lévő katonai akadémián. A magyar SS-hadosztályok részére, a fegyverletételt megelőzően kiadott parancs értelmében megsemmisítette a magyar SS-katonák zsoldkönyveit és a „Hunyadi” hadosztály iratait, majd ezt követően főbe lőtte magát.[VISSZA] Történeti Hivatal [a továbbiakban TH] A-1116. 141. o.[VISSZA] Az alakulat három tisztje, 272 altisztje és közkatonája elesett, 22 altiszt és közkatona pedig eltűnt. Erről lásd Payer 1985 536. o.[VISSZA] Lexikon. 223. o.[VISSZA] Sipos Péter: Imrédy Béla (Politikai életrajz). (Budapest, 2001., a továbbiakban: Sipos) 109. o.[VISSZA] Vitéz dr. pilisi Ney Károly 1941-ben főhadnagyi rendfokozatban a magyar Gyorshadtesttel a keleti fronton harcolt. Ütegparancsnokként kitüntetik, majd tartalékállományba helyezik. [Major 96. o.] A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség alapító tagja, majd első titkára. 1944. október 10. körül belép a Waffen-SS-be, majd a teljes KABSZ átvételekor a nevét viselő alakulat parancsnoka lesz. A háború befejezésekor amerikai fogságba kerül. Az amerikai katonai bíróság 1945 után – ejtőernyővel kiugrott pilóták kivégzése miatt – halálra ítélte, de később az ítéletet megváltoztatták, s Ney az ausztriai Lambachban a CIC kiképzőközpontjának vezetője lett. [Major 80. o.] 1949-ben kitűnő olasz nyelvismeret miatt ugyancsak az amerikai hírszerzés összekötője volt Rómában (Stützpunktführer) [TH V-35 952. 28. o.], majd Ausztriába visszatérve a Walka lágerben működő Magyar Gondozó Irodát (Ungarn Patenschaft) vezette. [TH V-150 352. 40. o.][VISSZA] TH V-113 114. 17. o.[VISSZA] Sipos 110. o.[VISSZA] HL Tgy. 3277. sz.: Vadon Pál: A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség tagjaiból alakított önkéntes zászlóalj harcai a Budapest visszavételéért indított hadműveletekben (1945 január); 1. o.[VISSZA] TH V-113 114. 52. o.[VISSZA] Karsai Elek: „Szálasi Naplója” – A nyilasmozgalom a II. világháború idején. (Budapest, 1978., a továbbiakban: Hungarista Napló) 313. o.[VISSZA] Lexikon 223. o., illetve Sipos 111. o.[VISSZA] Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – Forradalmi törvényesség. (Budapest, 1988., a továbbiakban: Major) 76. o.[VISSZA] TH V-113 114. 46. o.[VISSZA] Skorzeny, Otto: Kommandós vállalkozásaim. (Budapest, 1998.) 194. o.[VISSZA] Payer 1985 461. o.[VISSZA] Véleményem szerint [K.Z.A.] a Ney-féle magyar SS-alakulat magva, s az e tárgyban kötött különegyezmény még a nyilas hatalomátvétel előtt (1944. október 8-13. között) jöhetett létre. Így a Ney vezette különítményt még a „puccs” előtt helyezték a 22. SS-önkénteslovashadosztály parancsnoksága alá, majd azt követően a hadosztályon belüli átcsoportosítás során kerülhettek Súrra. Egyelőre azonban elképzelésünket Major Ákos visszaemlékezésén és a Történeti Hivatalban őrzött kihallgatási jegyzőkönyveken túl, egyetlen megbízható levéltári forrás sem támasztja alá, így – számos pontosítást követően végül is – elfogadtuk Payer és Weissenbach, a különegyezményre vonatkozó október 20-i dátumát. Utóbbiak azon megállapítása, miszerint a „Ney-csoport” október 21-én került a 22. SS-önkénteslovashadosztály alárendeltségébe, minden valószínűség szerint téves.[VISSZA] Lexikon 223. o.; illetve Sipos 111. o.[VISSZA] Weissenbach 19. o.[VISSZA]

501. 502. 503. 504. 505.

Veress D. Csaba: Harcok a balatoni védelmi vonalban (1944. december – 1945. március). In: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. 1986. (Veszprém, 1987.) 568. o.[VISSZA] Payer 1985 461. o.[VISSZA] HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 1. 13. 1945. (628. tekercs 7 212637. felvétel)[VISSZA] HL. Tgy. 3277. sz.: Vadon Pál: A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség tagjaiból alakított önkéntes zászlóalj harcai a Budapest visszavételéért indított hadműveletekben (1945. január); 2. o.[VISSZA] HL. Tgy. 3277. sz.: Vadon Pál: A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség tagjaiból alakított önkéntes zászlóalj harcai a Budapest visszavételéért indított hadműveletekben (1945. január) [VISSZA]

HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 21. 1. 1945. (628. tekercs 7 212836. felvétel)[VISSZA] K. S.-né visszaemlékezése 1968. augusztus 11-én. In: Fejér Megyei Szemle 7. – Honismereti Tanulmányok. (Székesfehérvár, 1970.) 192. o.[VISSZA] 508. Weissenbach 18. o.[VISSZA] 509. HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 27. 1. 1945. (628. tekercs, 7 213096. felvétel) 506. 507.

[VISSZA]

510. 511. 512. 513. 514. 515. 516. 517.

518. 519. 520. 521. 522. 523. 524. 525.

HL K