A ter a tarsadalomkutatasban : bevezetes a regionalis tudomanyba 9789630349215, 9630349213 [PDF]

Zitiervorschau

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban

Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

Nemes Nagy József

A TÉR A TÁRSADALOMKUTATÁSBAN (Bevezetés a regionális tudományba)

(AZ ELEKTRONIKUS VÁLTOZAT A MŰ KÉZIRATÁT TARTALMAZZA)

Lektorálta: Korompai Attila

Megjelent: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

TARTALOM BEVEZETÉS

1

1. A REGIONÁLIS TUDOMÁNY 1.1. A társadalmi tereket vizsgáló tudományok integrálása 1.2. A regionális tudomány 1.3. Változó hangsúlyok a regionális kutatásokban

7 7 9 12

2. TÉR ÉS IDŐ - EGYENLŐTLENSÉG ÉS RENDEZETTSÉG 2.1. Egyenlőtlenség térben és időben 2.2. A folytonos és osztott tér 2.3. Rendezettség térben és időben 2.4. A területi egyenlőtlenség és rendezettség vizsgálata 2.4.1. Területi adatmátrix 2.4.2. Sajátos területi adatmátrixok 2.4.3. Területi egyenlőtlenségek a társadalmi folyamatokban 2.5. A térhatás kimutatása 2.5.1. A területiség súlya: shift-share elemzés 2.5.2. A térbeliség regresszióelemzése 2.6. Tér és idő összekapcsolódása a területi vizsgálatokban 2.6.1. Időföldrajz

15 16 17 21 23 25 27 28 33 33 35 38 38

3. TEREK 3.1. Objektív terek 3.1.1. Külső terek 3.1.2. Belső terek 3.1.3. A külső és belső terek kapcsolata 3.2. Észlelt terek 3.2.1. A mentális tér

41 42 45 47 48 51 52

4. TÉRELEMEK 4.1. A hely 4.2. Elemi egységek 4.3. Geometriai térelemek, topológiai relációk

55 55 57 59

5. TÉRSÉGI SZINTEK 5.1. Térfelosztás 5.2. Szintek 5.2.1. Magassági tagozódás 5.2.2. Vertikumok és hierarchiák 5.3. Sajátos társadalmi szintrendszerek 5.3.1. Településhálózati szintek, településhierarchia 5.2.3. A területi közigazgatás szintrendszerei 5.3.3. Regionális politikai szintrendszerek 5.4. A társadalmi térszerveződési szintek csomópontjai

67 67 69 70 70 73 73 78 81 82

6. HORIZONTÁLIS TÉRFELOSZTÁS 6.1. Horizontális térfelosztási szempontok 6.1.1. A valóságos szerveződés követése 6.1.2. Kompatibilitás 6.1.3. A kezelhetőség szempontja 6.2. Határok 6.3. Térségtípusok 6.3.1. Egydimenziós osztályozás

87 91 91 92 93 96 98 98

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban

Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998 6.3.2. Többdimenziós osztályozás

99

7. A HELYZET 7.1. Kitüntetett helyzetek 7.1.1. Középpont 7.1.2. Centrum 7.1.3. Periféria 7.2. Centrum-periféria relációk 7.3. Szomszédság 7.3.1. Érintkezés, közvetlen összekapcsoltság a térmozaikokban

103 104 104 108 110 111 113 115

8. TÁVOLSÁG ÉS IRÁNY 8.1. Távolság 8.1.1. Helyzet és távolság 8.1.2. Távolságfüggés 8.1.3. Időtávolság, költségtávolság 8.1.4. Társadalmi távolság 8.2. Irány 8.2.1. A térbeli irányultság: trendfelület elemzés

117 117 119 121 122 124 126 128

9. ALAKZAT, ALAK, DIMENZIÓ 9.1. Alakzat 9.1.1. Pontalakzatok: a legközelebbi szomszéd modell 9.2. Alak 9.3. Dimenzió 9.3.1. A dimenzió-kontinuum: fraktálok

135 135 135 141 144 144

10. TÉRKAPCSOLATOK 10.1. Zárt és nyitott, orientált rendszerek 10.2. A térbeli egymásrahatás 10.2.1. Gravitációs- és potenciálmodellek 10.2.2. Szomszédsági hatások: területi autokorreláció

149 150 151 151 155

11. MOZGÁSOK 11.1. Migráció 11.1.1. Szabályszerűségek az áramlásokban 11.1.2. A népessségmozgások hatótényezői 11.2. Terjedés (diffúzió) 11.2.1. Innováció, innovációs lánc 11.2.2. Az idő- és térbeli terjedés általános modellje 11.2.3. Terjedési típusok

161 163 163 164 165 165 166 168

12. TÉRBELI ÉS TERÜLETI FEJLŐDÉS 12.1. A külső és belső terek összekapcsolódása a fejlődési folyamatokban 12.2. Térbeli és területi növekedés 12.3. Területi fejlettség 12.4. A területi egyenlőtlenségek változása a fejlődési folyamatban

171 172 173 175 179

BEFEJEZÉS

183

FELHASZNÁLT IRODALOM

187

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

BEVEZETÉS Nincs a társadalom működésének olyan szelete, amelyben a térbeliség ne volna jelen. Gyakran felvetődik a kérdés: miként befolyásolja a társadalom működését a természeti adottságok, a népesség, a gazdasági feltételek, az intézmények elhelyezkedése, a helytől függő mássága? Válaszra vár, milyen szerepet játszik az egyes társadalmi jelenségekben a szomszédság, a távolság? Miként korlátozzák a térbeli gátak, határok a társadalmi szerveződést, a terjedési folyamatokat, milyen szerkezeteket eredményez a vonzás és a taszítás? Hogyan hatnak a társadalom működésére az egyes térelemek különböző struktúrái, mintázatai? Milyen tényezőkre vezethetők vissza a területi fejlettségi különbségek? Milyen spontán és irányított folyamatok formálják a területi szerkezetet? A társadalom pusztán csak használója, birtokbavevője vagy „termelője” is a térnek? A térbeliség fel sem ismert pszichológiai és társadalmi mechanizmusokban, kényszerekben, szabályozási (jogi, gazdasági) korlátokban s tudatos döntésekben egyaránt átszövi, befolyásolja az egyes emberek, s a nagyobb társadalmi csoportok életét. A mindennapi életben a családi, rokoni, munkatársi kapcsolatok mellett ott vannak a lakóhelyi szomszédság tapasztalatai, kötődései, esetenként az előbbieknél épp a térbeli közelség miatt intenzívebb életfeltételként. Aktivitásával minden egyén kitölt (használ, bejár) egy szűkebb vagy tágabb térrészt, élete során „térbeli életpályát” is befut, egyidejűleg korlátozva és ösztönözve (kényszerítve) egyéni és társadalmi adottságai és körülményei által a helybenmaradásra vagy a lakó- és munkahelyváltásra. A történelmi fejlődés meghatározó eleme a társadalmi aktivitás térbeli kiterjedése. A modern államokban intézmények sokasága alakult a térbeli működés megszervezésére, formálására. A regionális kutatások eredményei elsődlegesen ezekben hasznosulnak. Ilyen sajátos szféra a regionális politika, a területfejlesztés, a településfejlesztés, a településrendezés, az infrastrukturális rendszerek kiépítése. Más társadalmi részterületeken is jelen van a térbeliség, leginkább a társadalmi cselekvést szervező intézményrendszerek térbeli hálózataiban (ilyenek a szociálpolitika, a munkaügy, az oktatási rendszer, a környezetvédelem központi, térségi és helyi intézményei, szervei). Mindezeket mintegy vázként fogja össze a közigazgatás, az önkormányzatok területi rendszere. Sok esetben az állami-politikai rendszer egészében is kiemelt szerepű a területiség elve (szövetségi államok, föderalizmus), s a legáltalánosabb államjogi fogalmakban és a politikai technikákban is megjelenik a tér: az állampolgárságnak a területen születéshez, illetve a vérségi kapcsolatokhoz való kötése vagy az egyéni körzeti illetve a pártlistás választási rendszerek kettőssége jól példázzák a "területi" és a "nemterületi" elvet. * Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy a tér, a térbeliség vizsgálata mely tudományterületekhez köthető, akkor - mint minden nagyon általános kategória esetében - itt is sokkal inkább annak a megállapítása okoz nehézséget, hogy melyik diszciplínának nincs a fogalmakhoz kapcsolódó érdemi mondanivalója. Ha sorra vesszük az egyes tudományterületeket, megállapíthatjuk, hogy kétségkívül elsődlegesen érintett diszciplína a filozófia. Vele szorosan összekapcsolódva hasonlóképp megkerülhetetlen a nyelvészet is, hisz a tér és a hozzá kapcsolható fogalmak szinonímákkal zsúfolt tára árnyalt és többszintű jelentéstartalmak tömegét hordozza az egyes nyelvekben. Hasonló szerepű térkategóriák különböző nyelvi megjelölése (például középpont-központ, térség-terület) - bár esetenként a következetlen és pontatlan szóhasználat is növeli számukat - ténylegesen eltérő tartalmakra és eltérő jelentésbeli és diszciplináris hangsúlyokra is utalhat. (A nyelvi-nyelvészeti fogalommagyarázatok, a terminológiai problémák megkerülhetetlenül végigvonulnak az egész munkán, annak ellenére is, hogy kifejezetten kerültük a sok esetben kétségkívül jó értelmezési támpontokat szolgáltató etimologizáló közelítést.) 1

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

A filozófiához hasonlóan kitüntetett vizsgálati kört jelent a tér a matematikában is, ahol önálló matematikai tértudományok (geometria: az alakzatok tudománya; topológia: az összekötöttség, a folytonosság tudománya) alakultak ki. Lényegében a matematika fejlődésének eredményeként (főként az n-dimenziós tér fogalmának kialakulásával) szakadt el a tér fogalma a kizárólagos szemléletes jelentésétől, ezáltal ösztönzést teremtve arra is, hogy a társadalom térbeli vizsgálatát se kössük kizárólagosan a fizikai és földrajzi térhez. A gazdaság térbelisége vizsgálható például a gazdasági objektumok (üzemek) vagy a gazdasági szereplők (vállalkozók) területi eloszlása, mozgásfolyamatai, kapcsolatai alapján. Ez a megközelítés nyilvánvalóan kötődik a szemléletes, mindennapi földrajzi térhez. Ugyancsak része azonban a regionális gazdaságtannak a gazdasági alapkategóriák - ár, bér, költség, profit stb - "tereinek" elemzése is.

A legtöbb alapvető térkategória a matematikában jól definiált. Ez egyrészt annak lehetőségét teremti meg, hogy a különböző társadalmi jelenségek, amelyekben ezek a fogalmak szerepet kapnak, azonos vagy hasonló mennyiségi, matematikai módszerekkel vizsgálhatók legyenek, másrészt egyes térkategóriák matematikai formában generális fogalmi és elemzési eszközként funkcionáljanak. Így például központi szerepet játszik a távolság vagy a dimenzió matematikai fogalma a legtöbb, a regionális elemzésekben is széleskörűen használt többváltozós matematikai-statisztikai módszerben (mindenek előtt a tipizálás és regionalizálás legelterjedtebb eszközében, a klaszterelemzésben). Sok elméleti és fogalmi, s egyben nagyon is kézzelfogható, eszközökben tárgyiasuló kapcsolat van a regionális elemzések és a számítástudomány egésze s egyes speciális ágazatai (mint például a számítógépes alakfelismerés vagy a computer-grafika) között. A filozófia és a matematika mellett a rendszerelmélet az a tudományág, amelyben a tér fogalma nagyon általánosan van jelen. A rendszer fogalmának három alapvető komponense az elem, a struktúra és a funkció. Közülük a struktúra - a rendszerelemek elrendeződése - az, amely legközvetlenebbül kapcsolódik a térbeliséghez. A térfogalom fejlődésében a filozófiai és matematikai gondolkodás mellett mindmáig a fizika játsza a legnagyobb szerepet. A századelőn az Einstein féle relativitáselmélet igazolta azt, hogy a mindennapi ("emberi léptékű") tér, a mezo-távolságok tere, amelyet az euklideszi geometria axiómarendszeréből kiindulva képesek vagyunk kielégítően leírni, csak speciális esete az anyag téridőbeli szerveződésének, s a mikro- és makrovilágban (az elemi részecskék körében és a Világegyetem méreteiben) nem érvényes. A társadalom térbeli viszonyrendszerei, mozgásai kutatása során több fizikai modell, törvény analóg alkalmazása fontos elemzési eszközként kap szerepet (például a gravitációs- és potenciál-modellek a társadalmi térbeli egymásrahatások, vonzások vizsgálatában, a vonzáskörzetkutatásban). Az anyag szerveződését vizsgáló többi természettudományban (például a kémiában, mikrobiológiában) is jelen van a térbeliség: ezekben különösen arra a viszonyra kaphatunk jó példákat, ami a térbeli elrendeződés és a funkció között fennáll. Ugyanazon atomokból, de eltérő térbeli elrendeződésben összeálló vegyületek (például ásványok) jellemzően eltérő tulajdonságúak (aligha kell nagy fantázia ahhoz, hogy a társadalomban, az emberi viszonyrendszerekben hasonló összefüggést sejtsünk). Az élet építőköveinek a DNS molekuláknak ugyancsak immanens jellegzetessége a szigorú térbeli szerveződési rend és az alak (a "kettős spirál"). A természettudományok közé tartozó földtudományok - geofizika, geológia, természeti földrajz, meteorológia - is számos olyan modellt, eljárást alakítottak ki, amelyek sikerrel használhatók a társadalmi jelenségek, folyamatok térbeli vizsgálatakor is. A geológia matematikai módszertanából ered például az ún. trendfelület-elemzés, amely a határozott térbeli irányultságot felmutató elrendeződés kimutatására alkalmas módszer. Az élettudományok közül a populáció- és környezetbiológia is több társadalmi analógiát kínál, kezdve az állat- és növénypopulációk térbeli megoszlása, mintázata és a társadalmi térbeli mintázatok (például a településen belüli társadalmi szegregáció) közötti megfelelésektől a területi eltartóképesség vagy a hatásterület és az élettér egészen a politikai szféráig vezető fogalmáig. Látványos kapcsolódás mutatható ki az orvostudomány egyik sajátos területe, a járványtan (epidemológia) és a regionális tudományok között, amelyek egyik legnagyobb hatású modern kutatási irányát a térbeli terjedés, a diffúzió kutatása képezi. A tág

2

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

értelemben vett (nemcsak műszaki, technikai tartalmú) társadalmi újdonságok, innovációk térbeli terjedésének egyik jellegzetes típusa az ún. járványszerű terjedés. Filozófiai és társadalmi, kulturális vonatkozásokkal egyaránt telített, rendkívül szerteágazó kérdéskör a tér észlelésének, tudati tükröződésének problematikája. Olyan fogalmak, mint például a mentális vagy a kognitív tér és térkép, a mindennapi lét tér-meghatározottságának pszichológiai és kulturális gyökerei a közelmúlt évtizedekben a legtradicionálisabb területi tudományt, a földrajzot is új irányokba terelték. E gondolatkörbe tartoznak azok a vizsgálatok is, amelyek a térbeli mozgást, a "megélt" tér kiterjedését, s így a térigényt az életciklusok (életkor) relációjában vizsgálják. A térnek a képzőművészetekben játszott szerepe, kezdve a festészet alapkategóriái - a szín, a vonal és a kompozíció - szélesebb társadalmi horizontú megfeleltetéseitől a tér esztétikájának az építészeten, urbanisztikán keresztül megvalósuló társadalmi hatásáig, már egészen gyakorlatias és a regionális vizsgálódások témaköreihez közeli vonalak kiindulópontjába vezet (településfejlesztés, területrendezés, revitalizáció). * Ez a munka a társadalom területi tagoltságának, a társadalmi folyamatok térbeliségének tudományos megismerésében több tudományterületen is szerephez jutó legfontosabb kérdésköröket, fogalmakat és elemzési eljárásokat értelmezi és egységes rendszerbe ágyazva tárgyalja. Nem átfogó társadalmi térelméletet tartalmaz, hanem elsődlegesen a gyakorlati (empirikus) társadalomkutatásra, a terület-és településfejlesztéshez kapcsolódó regionális elemzésekre figyelemmel vizsgálja a térelméleti fogalmakat és módszereket. A területi kutatások legkülönbözőbb területeiről vett példákat felsorakoztatva próbálunk bizonyos értelemben szintetizáló ismereteket adni. Ezeknek a körébe egyaránt beletartoznak széleskörűen ismert, meggyökeresedett tudáselemek, ma már klasszikusnak számító elméletek és eljárások s néhány olyan közelítés is, ami - bár alkalmazásra érdemes - csak a kevés specialista számára ismert. Hangsúlyozottan a társadalmi jelenségek térbeliségével kapcsolatos speciális fogalom- és eszközrendszerre koncentrálunk. Nem tárgya a munkának a jelenségek társadalmi tartalmának (például szociológiai, politológiai, közgazdasági összefüggéseinek, törvényszerűségeinek) részletező elemzése. A természet tagozódása kapcsán csak a társadalmi analógiákat is felkínáló jelenségek térbeliségét érintjük. A regionális elemzések generális eszköztára, a regionális kutatásokban is széles körben elterjedt sokfajta matematikai-statisztikai eljárás csak egy-egy, a vizsgált elméleti-fogalmi kérdéskörökhöz kapcsolódó jellegadó példában szerepel. A munka több sajátos regionális elemzési módszert is tárgyal. Ezek lényegi leírására, az alkalmazási területek jelzésére összpontosítunk, technikailag a bonyolultabb módszerek is elemzésbe vehetők a ma már elterjedt számítástechnikai eszközökkel, programokkal. (A regionális elemzési módszerek szisztematikus tárgyalása önálló munkák tárgya lehet.) Kifejezetten különféle ismeretekkel, előképzettséggel rendelkező olvasókat feltételeztünk, akiket a társadalom területi-települési problémái iránti érdeklődés köt össze. Célunk - egy meghatározott ismeretkör összefoglalásán túlmenően - az is, hogy felébresszük az érdeklődést a területiség problémáival különböző nézőpontból foglalkozókban a magukétól eltérő közelítések iránt is. A közigazgatási szakember vagy a geográfus számára a településszociológia vagy az építészet, a szociológusnak a geográfia vagy a regionális gazdaságtan vagy akár a matematikai térelmélet elemei megítélésünk szerint nemcsak új gondolkodási, elemzési irányokat nyithatnak, hanem az egyes részdiszciplínák ismeretanyagának továbbgondolásához is hozzásegíthetnek. Ma hazánkban a gyökeres társadalmi átalakulás folyamatai a közérdeklődés előterébe tolták a regionális és települési problémákat, a válságjelenségek és a megújulás térségi tagozódását. A gyakorlati kihívások is megkövetelik azt, hogy az e folyamatokkal kapcsolatos kutatások térelméleti oldalról is megerősítést kapjanak, megismerhetők legyenek a területi elemzések sajátos eszközei. A térelméleti kérdésekhez kapcsolódva az egyes fejezetek konkrét elemzési példákat is tartalmaznak. 3

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

Ezekben a példákban főként a hazai térszerkezet átalakulási folyamatait nyomonkísérő saját kutatásainkra támaszkodunk. (A Példák részletes adathátterét, forrásait a hivatkozott eredeti tanulmányok tartalmazzák.) A tárgyalt problémakörökhöz kapcsolódó, kiemelt figyelmet érdemlő gazdag szakirodalomból több rövid részletet, idézetet is közreadunk (Citátumok). Ezeket a kiemeléseket nemcsak az ismeretanyag bővítésére, hanem hangsúlyozottan az eredeti források egésze iránti érdeklődés felkeltésére szánjuk. (Az idézetekben a mondanivaló lényegét nem érintő szerkesztési korrekciókat külön nem jelöltük.) • A munka 1. fejezetében a területi kutatások tudományelméleti problémáit mutatjuk be, s itt körvonalazzuk a regionális tudomány, mint önálló diszciplína tartalmával, szemléletével, szerepével kapcsolatos álláspontokat. • A 2. fejezet a filozófiai tér- és időfogalomnak a regionális kutatások szempontjából leglényegesebb jelentéstartalmait tekinti át, az egyenlőtlenség és a rendezettség fogalmai és fontosabb elemzési módszerei köré építkezve. • A 3. fejezet a különböző tereket osztályozza és jellemzi, szétválasztva a társadalom külső és belső tereit, valamint az objektív és észlelt tereket. • A 4. fejezet a társadalmi terek jellegadó építőköveit, szereplőit, a térelemeket, azok viszonyát, egymáshoz kapcsolódásának következményeit mutatja be. • Az 5. fejezet a vertikális térfelosztással, a vertikumokban és a hierarchiákban testet öltő térségi szintekkel foglalkozik. • A 6. fejezet a horizontális térfelosztások (regionalizálás) és a térségtipizálás sajátosságait, végrehajtásának módszereit és követelményeit vizsgálja. • A 7. fejezet a térbeli helyzet kérdéskörén belül vizsgálja a kitüntetett helyzetű térelemek, a centrumok és a perifériák szerepét és viszonyát. • A 8. fejezetben a két rendezettségi térparaméter, a távolság és az irány vizsgálatára kerül sor. • A 9. fejezet az alakzat, az alak és a dimenzió fogalmán keresztül világít rá a térbeli rendezettség sajátosságaira. • A 10. fejezet a térkapcsolatok formáit és a térbeli egymásrahatás modelljeit vizsgálja. • A 11. fejezet a térbeli mozgások típusait elemzi, szétválasztva az áramlás és a terjedés mozgásformáit. • A 12. fejezet a térbeli és területi fejlődés fogalmához kapcsolva összegzi a legfontosabb térkategóriák társadalmi megjelenését. • A Befejezés a társadalmi térbeliség regionális tudományi szemléletének összegző modelljét tartalmazza és javaslatokat fogalmaz meg a munkában taglalt kérdéskörök további kutatására. Az egyes fejezetek ugyan egy-egy kiemelt fogalomra, problémára összpontosítanak, de össze is kapcsolódnak, ki is egészítik egymást. Bár a legátfogóbb térelméleti kérdések és a legtöbb gyakorlati területfejlesztési probléma szinte az összes fejezetben visszatérően elemezhetőek lettek volna, törekedtünk az ismétlések elkerülésére, így az egyes kérdésköröket a leginkább jellegadó fogalomhoz kapcsolódva vizsgáljuk részletesebben. Mint azt a számos hivatkozás, idézet és ábra is jelzi, a munkának, az idegen nyelvű szakirodalom mellett gazdag forráshátterét jelentette a hazai kutatók tevékenysége. Az írás egésze azonban jellegét tekintve a magyar szakirodalomban lényegében előzmény nélküli. Ez is magyarázhatja - bár nem menti - hiányait, tökéletlenségeit. A kéziratot elolvasó kollégák érdemi észrevételeikkel több megállapítás továbbgondolásához, pontosításához segítettek hozzá. Különösen nagy segítséget jelentettek a lektor, Korompai Attila valamint Enyedi György, Kiss János, Kovács Csaba, Lengyel Imre, Probáld Ferenc és Sikos T. Tamás tartalmi és szerkezeti alapkérdéseket és fontos részleteket egyaránt érintő megjegyzései. Azok az egyetemi hallgatók, akik az elmúlt öt évben - Pécsett és a fővárosban - már „szenvedő alanyai” voltak a kötet témaköréhez kapcsolódó előadásoknak jelezték a

4

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

munka korábbi változatának1 legkritikusabb („legnehezebben érthető és tanulható”) részeit. Ezek arányát igyekeztünk csökkenteni. A minden egyes társadalmi tértudományban felbukkanó közös problémák és fogalmak, azok eltérő jelentései és tartalma, az analógiák bázisán sokoldalúan használható elemzési eljárások, a különböző társadalmi részterületek térbeni kölcsönhatásainak vizsgálata, összefoglalóan: az eltérő tudományos nézőpontok szintézise a társadalmi térbeliségben képezi annak az ismeretrendszernek a magját, amelyet a szerző a regionális tudománnyal azonosít. Az ismeretrendszer körülhatárolása, a szellemiszemléleti bázis, a módszertani eszköztár súlypontjainak megjelölése az első lépések egyike ahhoz, hogy a regionális tudomány önálló diszciplínaként is megjelenhessék a hagyományos tudományági rendszerekben. Meggyőződésünk az, hogy a regionális tudomány hazai diszciplináris önállósulása nem a ma is létező területi tudományokkal szembeni, hanem azok megújulását is támogató lépés. A geográfus alapképzettségű szerző számára például a földrajz szellemisége egyike azoknak a biztos alapoknak, ahonnan elrugaszkodhatott egy másfajta szellemiség csábító bizonytalanságába.

1

Bevezetés a regionális tudományba, ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet, Bp. 1993 (oktatási segédanyag)

5

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

1. A REGIONÁLIS TUDOMÁNY A társadalom területi tagoltsága, a különböző térségi szintek folyamatainak elemzése egyre terebélyesedő kutatási téma. A társadalom térbeli jellemzőit, ezek hatásait, következményeit jól elkülönült, intézményesült tudományterületek vizsgálják: a gazdaságét a regionális gazdaságtan és a gazdaságföldrajz, a társadalmi folyamatokét a településszociológia, a településtudomány, a népesedését a regionális demográfia, a politikáét a politikai földrajz, de említhetünk olyan generálisabb és gyakorlatiasabb diszciplínákat is, mint a kartográfia vagy a területi statisztika. E diszciplínák - a „területi tudományok” - közös vonása, hogy közelítésükben, szemléletükben kitüntetett szerepű a tér, a térbeliség - kiindulási pontjuk azonban jellemzően az adott társadalmi szféra (gazdaság, politika, népesedés stb), önmagában egyik sem teljesíti valamifajta átfogó társadalmi tértudomány kritériumait. Fejlődésük, differenciálódásuk ugyanakkor óhatatlanul felvetette a társadalom térbeliségét alapjaiban és összességében vizsgáló tudományos közelítés szükségességét is.

1.1. A társadalmi tereket vizsgáló tudományok integrálása A mai területi tudományokban taglalt kérdéseknek a 20. század elejéig-közepéig - a kor mindenkori tudományos szintjén - tulajdonképpen megvolt a maga egységes tudománya, a földrajz, amely az integráló szerep mellett - vagy talán épp annak korlátai miatt - maga is forrása, ösztönzője volt e tudományterületek megszületésének2. Az egyes társadalmi szférák sajátos jelenségeinek vizsgálatára szerveződő tudományágak megerősödése, differenciálódása, egyre nyilvánvalóbb elkülönülése egymástól és a földrajztól ugyanakkor természetszerűleg vetette (veti) fel azt a kérdést, hogy vajon beszélhetünk-e valamilyen fokon és értelemben egységes társadalmi tértudományról?3 A kérdésre négy karakteres válasz van ma forgalomban a különböző országok tudományos köreiben eltérő súllyal és szereppel. • Az első álláspont mindmáig a földrajzot tekinti "igazi" tértudománynak, s ílymódon szinte magát a kérdést is értelmetlennek tartja mondván, miért próbálunk mesterkélten valami újat konstruálni, mikor e célra már létezik egy tradicionális átfogó diszciplína, a geográfia. • A második álláspont, miközben kiemeli a szintézis és az integráció szükségességét, a földrajz helyébe a regionális tudományt, mint új diszciplínát állítja. • A harmadik vélekedés szerint az összes térbeli társadalmi problémákat vizsgáló tudományterület belső hierarchia nélküli együttesét kell "a" területi tudománynak tekinteni, azaz nincs egyetlen, egységes területi tudomány, hanem csak területi (regionális) tudományok vannak. • A negyedik álláspont - ehhez áll legközelebb a szerző véleménye - sem az ősszülő geográfia privilégiumát, sem a sokfajta tértudomány puszta egymásmellettiségét nem tartja kielégítő válasznak. Úgy véli, hogy megalapozható egy önálló diszciplína - a regionális tudomány -, de nemcsak és talán nem is elsősorban abban, a minden tértudományi tartalmat átfogó szerepben, miként azt a földrajzra, illetve az azt felváltó új diszciplínára voksolók értik, hanem inkább mindazoknak az alapvető fogalmaknak, elméleteknek, eljárásoknak a közös

2

Itt és a továbbiakban mindenütt alapvetően a társadalom térbeli jelenségeiről beszélünk, s ezért eltekintünk a természeti és a társadalmi(humán) geográfia sokban elkülönülő problematikájától és eszközrendszerétől, a földrajz dualizmusának taglalásától. 3 Hasonló kérdés a természeti jelenségek térbeliségét vizsgáló geo-tudományok esetében is megfogalmazódik (geonómia), s a következő lépcsőben a természeti és társadalmi térbeliség együttes tudományos vizsgálatának viszonylatában is, hisz a kapcsolódási pontok tényei és a gyakorlati szükséglet - elég ha a környezeti problémákra gondolunk - egyaránt felteszik a kérdést.

6

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

részeként, amelyek az egyes társadalmi tértudományokban (köztük a társadalomföldrajzban) felhalmozódtak, s azoknak egységes alapját, magját képezhetik. Az álláspontoknak vannak jól védhető és gyenge pontjai. Nem kérdésesek például a geográfia tradíciói és törekvései az integráló szerep betöltésére, ma azonban már úgy látszik - az okokat itt ne részletezzük - hogy mindez megmarad tradíciónak és törekvésnek, a földrajz ezt a funkciót valóságosan nem képes betölteni. Ez azonban nem kérdőjelezi meg a geográfiai ismeretanyag közismereti, oktatási jelentőségét s azt a feladatot sem, amelyet a földrajz egyedül képes az összes tértudomány közül elvégezni: a természet és a társadalom térbeli kölcsönhatásának vizsgálatát4. Az integratív szerep betöltését a földrajz oldaláról gátolja az az elméleti probléma is, hogy bár a geográfia fogalomrendszerében ott találjuk a teret, a központi kategóriának mégis inkább a sajátos, egyedi hely fogalma tekinthető itt, ami kétségkívül nehezíti az általánosítást, törvények megalkotását a társadalom földrajzi vizsgálata során5. Értékmentes s egyben jellegadó diszciplináris jegyként megállapítható, hogy az idiografikus szemléletű, az egyediséget hangsúlyozó társadalomföldrajz az általánosítás, modellalkotás során minduntalan beleütközik abba a problémába, hogy az egyedi helyekhez kötött, sajátos elemek minden modellből törvényszerűen „kilógnak”. A szélsőséges geográfus számára így tulajdonképpen egyetlen „törvény” marad: minden hely egyedi (amiből természetesen számos mély és távolba mutató következtetés és karakteres világlátás fakad). A hely kategóriájának középpontba állítása analóg következményekkel jár azzal, mintha a történeti vizsgálódás az időpontot helyezné előtérbe. Ilyen kiindulásból a történettudomány sem képes átfogó összefüggések, törvényszerűségek bemutatására, csak a történeti események kronológiájának leírására, hisz míg például a nagy társadalmi formációmozgások egymásutánisága genetikusan és történetileg alátámasztható, addig a váltások konkrét időpontja ugyanúgy véletlenszerű és egyedi, mint annak helye.

A második álláspont - a földrajz helyébe lépő új diszciplína - áll talán a leggyengébb lábakon, hisz anélkül, hogy valóban képes lenne megoldani a különböző tértartalmak tudományos integrációját, tudományközi vitát gerjeszt. A harmadik, ma talán a legszélesebb befolyású vélemény - a sok egymás mellett létező területi diszciplína egyenrangúsága mellett, s az egységesítő összekapcsolás ellen érvelők - legszilárdabb pontja a társadalom egyre nyilvánvalóbb differenciálódása, szegmensekre bomlási folyamata, amelyre a tudományok differenciálódása természetes válasz. (Az álláspont mögött gyakran kimondatlanul ott van egy-egy tudományos részterület előtérbe-helyezése, szakmai előélettől, képzettségtől, érdeklődéstől függően.) E differenciálódási folyamatban azonban megjelenik a dezintegráció, a kommunikációképtelenség veszélye, ami gátolhatja az egyes tudományágak eredményességét is. A kommunikációhiány és a térelméleti alapok gyengesége vezet alapvető társadalmi térkategóriáknak amilyen például a régió fogalma - az egyes szakterületeken egymással lényegében semmiféle kapcsolatban nem lévő, élesen elütő tartalmú, ugyanakkor a kizárólagosságra is igényt tartó meghatározásaihoz. Míg az első három álláspont elsősorban azzal küszködik, hogy lényegében már áttekinthetetlenül szerteágazó és integrálhatatlan a különböző részterületek ismerettömege, addig a közös alapok keresése kapcsán az vetődik fel, hogy milyen szűkre vagy tágra fogjuk azokat. Ha túl szűk az így értelmezett regionális tudomány, mint önálló diszciplína tárgya, akkor fennáll a veszély, hogy ez a 4

A földrajz tudományelméleti kérdéseiről, a társadalmi térbeliség és a földrajz viszonyáról lásd Harvey, D. 1969, Mihályi A. 1982, Probáld F. 1995. 5 A földrajztanítás nemzetközi kartája 1992-ben a földrajz legfontosabb fogalmait így sorolja: helyzet és eloszlás, hely, ember és környezet kapcsolatai, térbeli kölcsönhatás, régió. A tér önálló kategóriaként nincs ezek között (International Charter...).

7

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

tartalom alig-alig válik el a filozófiától vagy a matematikától, s a társadalmi tartalom szempontjából kiüresedik. Ha túl tág az átfogott terület, akkor feleslegesen kettőzi meg azokat az ismereteket, amelyek az egyes területi diszciplínákban világosan jelen vannak. A regionális tudománnyal szembeni legnagyobb kihívások egyike épp az egyensúly, illetve a megfelelő absztrakciós szint megtalálása ebben a kettősségben.

1.2. A regionális tudomány A mintegy négy évtizede, regional science elnevezéssel az intézményesülés útján elindult diszciplína tartalma, kiterjedése, céljai kapcsán ma sincs még konszenzus. Ez megengedi, sőt megköveteli tartalmának, szemléletének ismételt végiggondolását, (újra)értelmezését. A regionális tudomány magyar elnevezés az angol regional science tükörfordítása. A bennük szereplő „regional” illetve „regionális” kifejezés azonban nem régiót, valamilyen lehatárolt területegységet jelent, hanem teret, mégpedig alapvetően társadalmi teret (amelynek természetesen részei a szűkebb értelemben vett régiók is). A fogalomban azért került a regional (regionális, területi) jelző a spatial (térbeli) helyébe, mivel számos nyelvben, így az angolban is - szemben a magyarral - a tér (space) kifejezés elsődlegesen az általános, fizikai tér (a világűr) fogalmához kapcsolódik. Magyarra a regional science fordítható lenne területi tudománynak is, de ekkor a „visszafordítás” okozna nehézséget (miként az a „magyar” területfejlesztés és a „nemzetközi” regionális politika kifejezések esetében ez gyakran előfordul). Ezek a fordítási, megfeleltetési nehézségek sem nem egyedi magyar problémák, sem nem pusztán a regionális tudomány esetében jelentkeznek, például a geometriát földmérésre magyarítva hasonló lenne a helyzet6. A regionális tudománnyal kapcsolatos tartalmi-nevezéktani vitában is állást foglaló Probáld F. (1995), a regionális földrajz helyzetét elemző tanulmányában a regionális jelzőt kizárólag a (komplex) régiókra vonatkozó ismeretek esetében tartja helyénvalónak. Megítélésünk szerint, a nemzetközi fogalomhasználathoz jól kapcsolható terminológiai megoldás épp az lehetne, ha a jövőben a regionális jelzőt következetesen a társadalmi térbeliséget és a területiséget egyaránt vizsgáló (tehát nem csak kifejezetten az egyes területegységeket, régiókat kutató) tudományágak megjelölésére használnánk.

Az ötvenes években Walter Isard amerikai közgazdász által megalapozott regional science (Isard, W. 1960) törekvéseiben a kezdetektől fogva jelen van a területi tudományok "közös részeként" való funkcionálásra, s ezzel párhuzamosan a társadalmi folyamatok térbeli szintézisére való törekvés (Faragó L. 1991). Ezzel a tartalommal a regional science elsősorban a geográfia alternatívájaként jelentkezett, s váltott ki kritikát a földrajz oldaláról7, illetve egy akkor új, s mindmáig fennmaradt kutatási irányzat az ún. elméleti (matematikai) földrajz megjelenéséhez adott lökést (a korai munkák közül lásd Bunge, W. 1962, a legújabbakból pedig Fischer, M. et al. ed. 1995). Ha összefoglaló meghatározással póbálkozunk, ki kell emelnünk, hogy a regionális tudomány önálló diszciplináris karakterét alapjaiban határozza meg az, hogy míg az összes területi tudomány szemléletére, irányultságára az jellemző, hogy abban a térbeliségnek kitüntetett a szerepe, addig itt a tér nem egyszerüen kiemelt vizsgálati szempont, hanem a regionális tudománynak maga a társadalmi tér (elemeivel és viszonylataival) képezi a tárgyát. A regionális tudomány a társadalmi tértudományok legalapvetőbb közös fogalmait, elméleteit, módszereit egységes rendszerbe foglaló és a társadalmi jelenségeket és folyamatokat ezek felhasználásával vizsgáló társadalomtudomány. 6

Az itt érintett fogalmi-fordítási problémák további részleteiről és a hazai regionális politikában kimutatható következményeiről a legújabb szakirodalomban lásd Faragó L. 1994, valamint a társadalomtudományok terminológiai kérdései kapcsán Péli G. 1995. 7 Ez a viszony bizonyos munkákban mára szinte a lekicsinylő elutasításig „fejlődött”. (Ez jellemzi az R.J. Johnston által szerkesztett The Dictionary of Human Geography térelméleti tartalmú illetve a regionális tudománnyal foglalkozó tudományelméleti jellegű címszavait.) A hazai regionális kutatások térelméleti megalapozottságának hiányai tükrében ez a szemlélet számunkra elfogadhatatlan.

8

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

A közös, a területi vizsgálatok legtöbbjében alkalmazható fogalmakon, elméleteken, tudományos eljárásokon alapulhat a társadalom egésze és egyes részterületei térbeli működésének leírása, megértése, magyarázata, előrejelzése. A regionális tudomány úgy vizsgálja, mutatja meg a különböző társadalmi jelenségeknek, folyamatoknak a térbeliségből fakadó közös alapelemeit, kölcsönhatásait, hogy rá is világít azok sajátosságaira, eltérő szerepére az egyes társadalmi jelenségekben, szférákban. Ebből következően a regionális tudományban központi helyet foglal el az összehasonlító (komparatív) szemlélet. Az összehasonlításra tett hangsúly erős szemléleti választóvonal az egyediség, a „belső” magyarázat előtérbe helyezésével szemben. A regionális tudományban kiemelt elemzési eszközök a modellek. Ezek használata teremti meg azt a lehetőséget, hogy a társadalom térbeli működésének alapmechanizmusait, építőköveit feltárhassa, lebontva róluk - de nem eldobva - az egyedi jelenségek, az egyes társadalmi részterületek sajátosságait. Az önálló diszciplínának tekintett regionális tudomány semmilyen értelemben nem áll felette az egyes társadalmi tértudományoknak, nem lép a helyükbe, nem helyettesíti azokat, hanem épp belőlük (is) táplálkozva teremt új tudományos tartalmat. A szaktudományi részelemekhez képest a regionális tudomány ezek általánosításával és összevetésével, sajátosságaik kimutatásával teremt olyan új szemléletű elméleti és metodikai rendszert. amely bármely konkrét társadalmi jelenségkör vizsgálata esetében alap lehet ahhoz, hogy az adott jelenségben a térbeliség önálló megjelenését, súlyát, hatását kimutassák, megjelenítsék. Benko, G. (1984), aki egészen a század elejéig vezeti vissza a tudománytörténeti gyökereket a regionális tudomány kialakulásában, nyilvánvalóan nem a térelméleti, hanem a társadalmi oldal szerepét emeli ki, amikor a közgazdaságtant, a földrajzot, a szociológiát, a politikatudományt és az antropológiát említi forrástudományként, Haggett, P. (1983) geográfia-centrikus világképében a regionális tudomány a földrajz legközelebbi szomszédai közé tartozik.

A regionális tudománynak a területi tudományok szűkebb körén túl szoros a kapcsolódása, a Bevezetésben már említett matematikai tértudományok (geometria, topológia), a valószínűségelmélet és a matematikai statisztika, a rendszerelmélet fogalomrendszeréhez (Pawelzig, G. 1974), egyrészt az egyes tértudományok kvantitatív módszertanának közvetítésével, másrészt önállóan is. Hasonló a viszony más természettudományok (pl. a fizika, biológia) elméleteihez, modelljeihez. Sok az érintkezési pont az olyan - részben műszaki jellegű - diszciplínák, mint a kartográfia, a számítógépes alakfelismerés és grafika térelméleti alapfogalmaihoz, modelljeihez és eljárásaihoz (Álló G. et al. 1989). A társadalmi térbeliség vizsgálatában használt fogalmak, elemzési módszerek közül számos a természettudományok eszköztárából átvett, adaptált ún. analóg modell. Az analógia-lehetőségek azonban nemcsak eredménnyel alkalmazható elemzési eszközöket teremtenek, nemcsak kulcsot adnak a társadalmi jelenségek megértéséhez, hanem kockázatokat is magukban foglalnak. A természeti jelenségeket megfelelően leíró modellek a társadalmi mozgásokra, fejlődésre korlátok nélkül nem terjeszthetők ki. Az analóg modellek elsősorban nem kész válaszokat, hanem új szempontokat, elemzési lehetőségeket adnak a társadalomkutatók kezébe. Használatuk nem jelentheti az elméleti monizmus elfogadását, mint ahogy azt a fizikai törvényeknek a társadalomra való korlátlan kiterjeszthetőségét sugalló - mára már egyértelműen meghaladott - ún. társadalom-fizikai irányzatok feltételezik. A legújabb évek tudományos (és itt lényeges külön említeni: technikai) fejlődésének eredményeként új, a regionális tudományhoz sok szálon kapcsolódó diszciplína, a térinformatika megjelenésének is tanúi lehetünk. A ma még ugyancsak fogalmi, tartalmi önmeghatározási nehézségekkel küszködő irányzat a regionális elemzések számára minőségileg új eszköztárat kínál (Kollányi L. - Prajczer T. 1995). Az informatika - s benne a térinformatika - robbanásszerű, új minőségeket is teremtő fejlődése azzal jár, hogy a ma újdonságnak, legkorszerűbbnek számító elemzési eszközök szinte mindegyike akár néhány éves távon "klasszikussá" válhat. A módszertár bővülésén túlmenően alapjaiban új szemlélet, gondolkodásmód formálódik, új problémamegoldási utak nyílnak a tudományban is. Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy a 21. századnak, a maitól bizonyára alapjaiban különböző

9

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

regionális elemzési kultúrája, a térinformatikai bázisú területi kutatás sem nélkülözheti a legalapvetőbb térkategóriák világos fogalmait, tartalmuk elméleti tisztázását. A „közös részként” értelmezett regionális tudomány az egyes területi tudományok ismeretanyagának összegyűjtésével és a társadalmi térelméleti alapok megteremtésével egy olyan tudományos szemléleti, vizsgálati utat is kijelöl, amely túlmutat az egyes területi vizsgálatokon. Nem kétséges például az, hogy a gazdaság vagy a népesedési folyamatok megyei vagy települési adatokon történő vizsgálata területi (regionális) elemzés, de „valódi” regionális tudományi vizsgálattá - tulajdonképp az elemzésnek egy második, az előzőre épülő szintjén - csak akkor válik, ha benne a tér nem pusztán a megfigyelési egységekben (a területi adatmátrix sorainak vagy oszlopainak megjelölésében) jelenik meg, hanem a társadalmi térbeliség más alapvető kategóriáiban (például a szomszédság, távolság, áramlás, terjedés, egymásrahatás) is. Az elemzési utak egymásra épülnek, nincs áthághatatlan határ a különböző területi tudományok és a regionális tudomány között, annál is kevésbé, hisz a "regionalisták" többsége alapképzettségét tekintve geográfus, építész, közgazdász, szociológus. Az sem vitatható, hogy a településtervezés vagy a regionális politika gyakorlati problémái kapcsán nem elsősorban az absztrakt térbeliség problémái jelennek meg elméleti, matematikai modellek segítségével megoldandó feladatként. Ezekben ennél jóval nagyobb hangsúlyt kap a konkrét társadalmi tartalom, a különböző társadalmi szférák térbeli egymásrahatásának, együttmozgásának, szintézisének kérdése. Ahhoz azonban, hogy ez a szintézis elvégezhető legyen nélkülözhetetlen a társadalmi tér alapkategóriáinak, átfogó törvényszerűségeinek tudományos feltárása is. Az általános térkategóriák a modellszemlélettől a gyakorlatiasabb esetek tanulmányozása irányába haladva értelemszerűen rejtettebbé válnak, másként jelennek meg, mint a tisztán elméleti közelítésekben. A kulcs itt épp a „másság” felismerésében van. Noha a térbeliség csak elméletileg, modellszerűen választható el a mindenkor adott társadalmi tartalomtól, ezt az elválasztást is meg kell tenni ahhoz, hogy a térbeliség valóságos hatásait feltárhassuk vagy rámutassunk esetleg csak vélt szerepére. Enélkül az egyes társadalmi szférákat vizsgáló területi tudományok, mindig csak speciális vetületeket, derivátumokat („térbeli aspektust”) vizsgálnak, nem képesek meggyőzően igazolni a térbeliség tényleges szerepét, hatásait, magyarázó erejét, s ezáltal önállóságuk is megkérdőjeleződik. Épp a regionális tudományi szemlélet, alap teheti ezeket a tudományokat is kettős (a regionális gazdaságtant például regionális tudományi és közgazdaságtudományi) alapokon nyugvó diszciplínává. Ahogy a társadalmi jelenségek vizsgálatakor általában jól meghatározható az adott jelenség társadalmi, gazdasági tartalma, ugyanígy meghatározandó a "területi, térbeli" tartalom, az egyenlőtlenségi és rendezettségi viszonyrendszer is. A térbeliség elméleti elválasztása a társadalmi tartalomtól kétségtelenül élesen vitatott, egyes kutatók részéről kifejezett elutasítást kiváltó álláspont, ugyanakkor megítélésünk szerint a regionális tudomány szempontjából kardinális elméleti választás. Lényegében ezt az elutasító álláspontot képviselte a regionális gazdaságtannal foglalkozó átfogó munkájának bevezetőjében a közgazdász Illés Iván (1975, p. 18.) is, amikor a „regional science”-szel szemben így deklarálta álláspontját:”...a gazdasági jelenségek legfőbb jellemzője az, hogy gazdaságiak és csak másodsorban az, hogy térbeliek. A filozófiai keretében megvan a helye az anyag valamennyi mozgásformájára kiterjedő térbeli törvényszerűségek általánosításának (...) A tudományoknak azonban egy olyan felosztása viszont, amelyben van egy elvont tértudomány, amelynek ágazatai, vagy témái a „térgazdaságtan”, „térszociológia”, „térpszichológia” elmossa az anyag mozgásformái, a társadalmi lét és tudat formái közötti minőségi különbségeket és az általános fejlődéstörvényeket. Csak arról beszélhetünk, hogy vannak a közgazdasági, szociológiai, pszichológiai, kulturális folyamatoknak közös térbeli jellemzői, törvényszerűségei, amelyeknek elemzésére bizonyos közös módszerek alkalmazhatók.” Miközben fenntartás nélkül egyet lehet érteni e vélemény azon elemével, hogy a regionális tudománynak nem alárendelt alágazatai az egyes területi tudományok, látni kell azt is, hogy azok térelméleti, regionális tudományi megalapozás, elméleti bázis nélkül nem állnak meg.

Az elutasítások mögött általában kettős érvrendszer húzódik meg. Az első gyakori argumentum az, hogy a tér a tér maga is társadalmi produktum és ezért társadalmi természetű, a „társadalmiból” levezethető a „térbeli”, így elméletileg sem igazolható az elválasztás. A második gyakori érv pedig az, hogy a társadalmi tartalomtól elválasztott térbeliség olyannyira csupasz és absztrakt (lényegében a 10

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

filozófiára valamint a geometriára és a topológiára szűkülő), hogy alkalmatlan a valóságos összefüggések, folyamatok bármifajta tudományos elemzésére (Strassoldo, R. 1990). Ezen álláspontok kapcsán csak megismételhetjük már fent megfogalmazott véleményünket: a tér (és az idő) és a társadalmi tevékenység elválaszthatatlansága, a társadalom térbeli és időbeli léte csak akkor elemezhető megfelelő mélységben, ha megengedjük sőt kifejezetten megtesszük az elválasztást is. Ez a munka egyebek mellett épp azért íródott, hogy megfoghatóvá (olvashatóvá), s így akár vitathatóvá is váljék a regionális tudomány lehetséges konkrét tartalma, az egyes területi tudományok ilyen értelmű regionális tudományi alapja, s végre túlléphessünk a puszta deklarációkon nyugvó elutasításon vagy elfogadáson. Az eddigiekben még nem említett sajátos területi tudományoknak tekinthetők a térségtudományok (area studies) - lásd afrikanisztika, amerikanisztika, sinológia, hungarológia stb. Ezek azt a szélső pozícióját reprezentálják a vizsgálódásoknak, amikor a tér, a terület explicit módon megjelölt ugyan, de kifejezetten csak keret, s nem vizsgálati téma. E kutatásokban olyannyira domináns a társadalmi (kulturális, szociológiai, nyelvészeti, antropológiai, etnográfiai, történeti) tartalom, hogy a térbeliség elméleti súllyal fel sem vetődik. (Míg a regionális tudományban az az alapkérdés, hogy mi a társadalomszerveződésben a térbeli, területi, addig például az amerikanisztikában minden kutatás lényegében azt firtatja, hogy a vizsgált jelenségben mi az „amerikai”.)

Látni kell azonban azt is, hogy miközben a regionális tudomány a maga fogalomrendszerének, szemléletének kiépítésekor szintetizálja az egyes társadalmi tértudományok sajátos tértartalmait, ezen fogalmi bázison is csak elsősorban a társadalmi térbeliség törvényszerűségeinek analitikus feltárásában juthat szerephez. Hasonlóképp megvannak azonban a maga korlátai az összes többi tudományterületnek is. A települési és térségi társadalmi folyamatok elemeinek szintézise, mérhetetlenül összetett mechanizmusainak feltárása csak a térbeli és a társadalmi tartalmak és törvényszerűségek együttesében tárulhat fel. Olyan feladat ez, amelynek megoldásában az egyes területi tudományoknak, a földrajznak, a közös rész tudományaként értelmezett regionális tudománynak, valamint az összes társadalomtudománynak önálló szerepe lehet, önmagában azonban egyik sem képes a hiánytalan szintézisre, még ha minden ezirányú törekvése támogatásra érdemes tudományos célkitűzés is. Ha a realitást nem is könnyű az apológiától elválasztani, ha valahol, akkor épp a tudományban kötelező.

1.3. Változó hangsúlyok a regionális kutatásokban A regionális kutatások témaköreiket, térségi szintjeiket, elemzési eszközeiket tekintve rendkívül szerteágazóak. Teljeskörű analízisük, értékelésük meghaladja jelen munka kereit. Bizonyos nemzetközi és hazai irányzatok megkülönböztetése azonban mindenképp indokolt itt is, elsődleges azért, hogy azokban ez az írás elhelyezhető legyen. Ha a közelmúlt és napjaink tudományos publikációit analizáljuk a társadalom területi szempontú kutatásában, akkor nem lineáris fejlődésvonal, témabővülés az, ami elsőként szembe tűnik, hanem sokkal inkább egy tematikai és szemléleti hullámzás; új irányzatok, közelítések és módszerek egymás váltó láncolata. Ilyen láncszemeket képez az ötvenes-hatvanas évek „kvantitatív forradalma”, a mennyiségi módszerek előretörése, majd az erre, mintegy reakcióként megszülető pszichologizálószociologizáló, behaviorista térszemlélet (a „mentál map”). A folyamatelemzés irányába mutató szemléleti váltás van jelen a statikus térszerkezetek, struktúrák kutatására válaszul a hetvenes években domináns szerepre szert tett innováció- és diffúziókutatásban. A nyolcvanas-kilencvenes években a gyakorta egymásnak is feszülő meghatározó térségi szintek - a lokális, regionális, globális szint térfolyamatainak leíró elemzéséről áttolódik a kutatási hangsúly a lokalitás, a regionalizmus, a globalizáció tudatos és intézményesített, a társadalmi cselekvésben aktív térbeliségének kutatására. Mindezen irányzatok karakteres elemzési eszköztárakat is teremtettek, s ezzel újabb és újabb problémakörök képződtek a metodikai-metodológiai kutatások számára is, amelyek párhuzamosan vannak jelen a módszerek alkalmazásával.

11

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

Az egymást váltó elméleti és módszertani hullámok mögött - az aktuális politikai trendek és a szellemi élet, a tág társadalomkutatás irányzatainak hatásán túlmenően is - azonban létezik egy stabil struktúra: a regionális kutatások nemzetközi folyama minden irányzaton, témakörön belül két határozott ágra válik szét: az elméleti indittatású és szemléletű, valamint a gyakorlatorientált, empirikus kutatásokra. E kettősség minden országban jelen van, Észak-Amerikában és Nyugat-Európában azonban - összevetve a hazai arányokkal - szembetűnő az elméleti jellegű kutatások markáns jelenléte. Ennek az eltérésnek a gyökereit alapvetően intézményi különbségekben, mindenek előtt az egyetemekhez, a felsőoktatáshoz kapcsolódó kutatásoknak a hazainál jóval nagyobb arányában találhatjuk meg. Nagy - a társadalmi térelméleti kérdések kibontásának is teret nyújtó - monográfiák, átfogó tankönyvek sora integrálja magába a területi és társadalmi tartalmakat. Munkánk során elsősorban ezek az átfogó - a térbeliség alapkategóriáit sokoldalúan tárgyaló - analitikus és szintétikus kötetetek voltak azok, amelyek ahhoz a kockázatos választáshoz vezettek el, hogy a társadalmi térbeliség problémáit a lehető legszélesebb szemléletben, ugyanakkor jól definiált problémákhoz és fogalmakhoz kötve próbáljuk áttekinteni. Az ilyen jellegű munkák „boom”-ja nyugaton a hetvenes évekre esik. A nyolcvanas évekre kialakul a szemléleti-módszertani bázis. A kilencvenes évek e tekintetben szinte üresek, a regionális kutatásokat a nagy európai társadalmi-politikai átrendeződés és az integrációs folyamatok felerősödő regionális hatásai az empirikus elemzések irányába tolták. Szűkebb szakmai értelemben térelméleti aspektusok inkább csak a térinformatika metodikai újításai és lehetőségei mögött fedezhetők fel. Ezek is jól jelzik azonban, hogy napjaink és a közeljövő egyik legnagyobb társadalmi kihívása, az információs társadalom létrejöttével érlelődik a térelméletek számos alapkategóriája (hogy mást ne említsünk, mint a távolság) újraértelmezésének igénye. A területi tudományok szélesebb spektrumán belül az Isard által elindított regional science-ben az elméletileg felvázolható, hiánypótló tartalommal - a legkülönbözőbb társadalmi szférák térbeli és területi problémáinak vizsgálatával - szemben a nemzetközileg ma is domináló fő vonulatot a közgazdasági elem, a bonyolult matematikai modellszemlélet képviseli. Azaz a diszciplína négy évtizedes életpályája egyfajta sajátos „ágazati elhajlásról” tanúskodik: megjelenését tekintve ma is inkább a regionális gazdaságtan matematizált változata, regionális politikai és tervezési tartalmakkal kiegészülve. A matematikai-modellalapú regionális gazdaságtan virulenciáját megalapozza az, hogy szemléletileg kibővült a közgazdaságtan és a társadalomtudományok új eredményeinek - például a nem kvantifikálható, „puha” tényezők - integrálásával. Legkarakteresebben napjaink vezető regionalistája, Peter Nijkamp munkái testesítik meg ezt az irányzatot (Nijkamp, P. - Reggiani, A. 1992). A nemzetközileg intézményesült regional science-ben ugyanakkor - bár vannak - csak gyengén kitapinthatóak a törekvések a szociológiai vagy a településtudományi tértartalmak integrálására, igaz ebben e tudományterületek sajátos zárt „nyelvének”, a mikro- és a lokális szintekhez való kötődésének is van szerepe. Ez a tematikai és szemléleti leszűkülés olyannyira kardinális gond, hogy tudományszociológiai értelemben magának a regionális tudománynak, mint a gazdasági térbeliség témakörén túlnyúló diszciplínának az önálló létét is megkérdőjelezi. Az egyoldalú karaktert leginkább a geográfiai közelítésekkel való szoros kontaktus oldja, a szociológia és településtudomány is elsősorban a földrajz közvetítésével kerül kapcsolatba a regionális tudománnyal. A regionalisták részéről ugyanakkor minden periódusban létezett egy határozott nyitottság más diszciplinák aktuális eredményeinek adaptálására: jól példázza ezt a kilencvenes években - elsősorban holland kezdeményezésre - kialakult speciális részterület, a gazdaság-demográfia, amely a demográfia alapkategóriáit használja a gazdálkodó egységek (cégek) területi fejlődésének elemzésében. Hasonló példát jelent a térség-és településmarketing. A gyakorlatorientált kutatások fő témaköre a regionális politika, a helyi szintektől a nemzetközi integrációk szintjéig. E kutatások számára kedvező terepet kínál az a tény, hogy fő piacuk, a nemzeti és nemzetek feletti keretekben szerveződő regionális politika kifejezetten „kutatás-intenzív” tevékenység, amihez jelentős kutatásfinanszírozási források is hozzárendelődnek. A hazai területi kutatásokban a fent említett változó szemléleti hangsúlyok, új módszerek és vitakérdések kisebb-nagyobb fáziskéséssel mind megjelentek. A hazai regionalistákra ebben a 12

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

tekintetben állandó nyitottság, a nemzetközi tudományos tendenciákra való figyelés jellemzi (Lackó L. 1995a). A nemzetközi tudományos tendenciákhoz való kapcsolódás átfogó kutatási irányzatok markáns jelenlétével igazolható. A földrajzi indíttatású kutatásokat - a teljeskörűség igénye nélkül - áttekintve, ide tartozónak véljük a társadalom téralakító szerepének feltárását célzó szociálgeográfia térnyerését (Berényi I. 1992) és az időföldrajzi gondolatnak és eszköztárnak a társadalmi térkapcsolatok analízisében való használatát (Mészáros R. 1994). A térelméleti kérdésekhez a társadalmi térfelosztás kérdéskörén keresztül szorosan kapcsolódó kutatási irányzatot jelenít meg Hajdú Zoltán közigazgatás- és politikai földrajzi munkáinak sora a nyolcvanas és kilencvenes években. A távolság, mint legalapvetőbb térparaméter változó szerepe az információs társadalomban és az újra rajzolódó kommunikációs térben Erdősi Ferenc munkáinak áll a középpontjában (Erdősi F. 1992). A földrajz elméleti kérdései vizsgálata - a kiterjedt vitákkal jellemezhető hatvanas éveket követő - apályának a regionális földrajz tartalmát véggigondoló analízis (Probáld F. 1995) végét vetni látszik. A geográfián túlnyúló elméleti súlyú kérdéskörök közül az urbanizációs ciklusok, az innovációterjedés és legújabban a településmarketing témakörei azok, amelyek külön kiemelésre érdemesek. E kutatási irányok mindegyikének hazai elindításában kiemelt szerepet játszottak Enyedi György munkái és kutatási kezdeményezései (Enyedi Gy. 1996). E témakörök adják Rechnitzer János kilencvenes évekbeni, az elméleti és empirikus hangsúlyokat jól ötvöző publikációinak gerincét is (Rechnitzer J. 1993). A közgazdasági indíttatású kutatásokat hangsúlyozott regionális politikai szemlélet és a gyakorlati tervezési orientáció jellemzi. Ebben a hazai kutatások - mindenek előtt az MTA RKK DTI keretei között - teljes szinkronban vannak a mai nemzetközi trendekkel, mind célrendszerüket, mind elemzési eszközeiket tekintve. A gazdasági tér elméleti szempontú analízisét Kovács Csaba hatvanas-hetvenes évekbeni munkái után kiemelt kutatási témaként Korompai A. (1995), s új elemként a rendszerelméleti közelítést használva Bartke I. (1989) vitte tovább. A térelmélet urbanisztikai tartalma jelenik meg Vidor F. (1994) munkájában. A társadalmi térelméleti kutatások azonban nem képeznek markáns irányzatot. Reményeink szerint e munka ösztönzést adhat a hazai térelméleti kutatásoknak is, ha mással nem is, legalább azzal, hogy hiányai, vitatható megállapításai ingerelnek munkára. Bár több módszertani kötet is napvilágot látott a közelmúlt években - mindmáig a legátfogóbb Sikos T. T. szerk. 1984, az egyik legújabb munka Herendi I. - Lengyel I. et al. 1996 -, ma sem állapíthatunk meg lényeges pozitív irányú elmozdulást az egy évizeddel korábbi helyzethez képest a kvantitatív elemzési kultúrában (Nemes Nagy J. 1988b), noha kétségtelen, hogy a számítástechnika - de nem az igazából igényes mennyiségi elemzési módszerek - örvendetesen teret nyert. Az elméleti és metodikai kutatások súlya a nemzetközi arányok alatt marad nálunk. Témaválasztásunkat, munkánk tartalmát és szemléletét ez a „helyi sajátosság” alapjaiban határozta meg. A hazai területi kutatásokban ma domináns, a gyakorlati kérdésekre választ kereső kutatások mellett igényt támaszt az elméleti jellegű regionális tudományi összegzések iránt a terület-és településfejlesztési szakképzés elindulása a felsőoktatási intézményekben.

* A regionális tudomány szemléletének, kérdésfelvetéseinek, elemzési eszközeinek rendszerezését a térfogalom legáltalánosabb elemeinek bemutatásával kezdjük. A már a tér általános fogalma kapcsán felvetődő összetett és sok irányba elvezető kérdésekre és kutatási problémákra az önálló fejezetekbe rendezetten tárgyalt térkategóriákhoz kapcsoltan keressük a válaszokat. Gondolatmenetünk jellemzően deduktív: az általános fogalmakból, meghatározásokból indulva igyekszünk integrálni az egyes tértudományok sajátos problémaköreit és a gyakorlatias példákat.

13

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

2. TÉR ÉS IDŐ - EGYENLŐTLENSÉG ÉS RENDEZETTSÉG A tér a filozófiának a létezés, az anyag, a mozgás, az idő fogalmával összekapcsolódó alapkategóriája. Tartalmát, jelentését egyrészt a mindennapi tapasztalatból, másrészt a legkülönbözőbb tudományágak eredményeiből vesszük. A különböző térértelmezések végigkísérik a tudományok történetét (2.1. Citátum). A tér, a térbeliség általános értelmezésének két jellegzetesen elváló modellje az ún. abszolutista, illetve a relativista értelmezés (2.1. ábra). A kétfajta szemlélet mindmáig együtt van jelen a társadalmi tér kutatásában is. A ma már elméletileg meghaladott „tartályszerű” tér nemcsak a hétköznapi térszemlélet meghatározója, de erősen tartja magát a gyakorlati téralakításhoz, a társadalom tárgyi elemeihez kötődő tevékenységek szemléletében, amelyekben megfelelő értelmezési keretet képez (építészet, területrendezés).

a tér, mint tartály („abszolutista”)

egyenlőtlenség és rendezettség („relativista”) 2.1. ábra Térfelfogások modelljei

2.1. Citátum Tér és idő A tér és az idő régi filozófiai vita tárgya. Az abszolutista irányzat szerint a tér saját struktúrával rendelkező objektív létező, a különvalóság és a folytonosság egysége, amely mintegy "tartályként" magába foglalja, "hordozza" a dolgokat. Természeténél fogva mindig hasonló, mozdulatlan, folytonos, mennyiségi jellegű, áthatolható és elmozdíthatatlanul rögzített. Az idő a változás és az állandóság kombinációja, a pillanatok sorozata, ami mindenki számára azonos mérőszámként hozzárendelhető minden eseményhez, minden tárgyra való vonatkozás nélkül egyenletesen telik. E nézet klasszikus képviselője Newton, bizonyos értelemben Kant, de napjainkban is a hétköznapi tér- és időszemléletet ez a közelítésmód jellemzi. A relativista irányzat szerint a tér az objektív létezők közötti viszony, az együttlétezés rendje, ahogy az idő az egymásutániság rendje. Bármely térhez vagy időhöz kapcsolódó tulajdonságra vonatkozó állítás csak úgy lehetséges, ha e tulajdonságokat különböző szubsztanciák közötti illetve a szubsztanciák egymást követő viszonyaira vezetjük vissza. E felfogás képviselői pl. Leibniz, Hegel, Einstein. A relativitáselmélet bizonyította be, hogy a különböző megfigyelők órái nem egyeznek meg szükségszerűen egymással, hanem mindenkinek a saját órája szerint telik az idő. Hasonlóképpen "...az általános relativitáselmélet értelmében a tér geometriai tulajdonságai nem önállóak, hanem az anyag szabja meg őket. Ezért a világ geometriai szerkezetére csak akkor következtethetünk, ha vizsgálatainkban az anyag ismert állapotából indulunk ki." (Einstein). Ezzel a tulajdonsággal függ össze, hogy szemléletes gondolati absztrakciókként különböző tér-típusokról szoktak beszélni (földrajzi tér, biológiai tér, társadalmi tér, stb.), amelyek a konkrét anyagi rendszerek együttlétező elemeinek strukturális elrendezettségéhez kapcsolódó konkrét, objektív tulajdonságok foglalatát képezik.

Korompai A. (1995, p. 33.)

15

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

2.1. Egyenlőtlenség térben és időben A modern tudomány eredményei által megerősített relativista térértelmezést modellszerűen az alábbiakban összegezhetjük: • a térbeliség lényege az egymással való nem azonosság dualizmusában (A≠B), • az időbeliségé az önmagával való nem azonosságban (A≠Á) fogalmazható meg, • a térben és időben (téridőben) való lét pedig ezek együtteseként, az egymással és az önmagával való nem azonosságban általánosítható. A lét elemi egységei az események. Ezeket tér- és időbeni helyzetük és viszonyuk alapján karakteres csoportokba sorolhatjuk (2.1. táblázat). 1) az egyterű és egyidejű események egyidőben és egyhelyütt zajlanak 2) a különterű és egyidejű események nem egyhelyütt, de egyidőben zajlanak 3) az egyterű és különidejű események ugyanott, de nem egyidőben zajlanak 4) a különterű és különidejű események nem egyhelyütt és nem egyidőben zajlanak 2.1. táblázat Az események tér-idő pozíciói E relációk világosan mutatják a térbeniség és az időbeniség (történetiség) kapcsolatát: minden eseményben megjelenik mindkét kategória8. A gyakorlati kérdések, a szaktudományi elemzések esetében a térre vagy az időre tett hangsúly nem a tér és az idő szétválaszthatatlanságának megkérdőjelezése, hanem elemzési irányválasztás. Az összekapcsoltság jele az is, hogy bizonyos esetekben alig lehet meghatározni, hogy időbeni (történeti) vagy területi (földrajzi) elemzésről van-e szó. A legnyilvánvalóbb példákat erre a településtörténet szolgáltatja: sok városmonográfia értelmezhető helytörténeti, de történeti földrajzi munkaként is. A helytörténeti közelítésben a hangsúly a település egésze és a jellegét adó legfontosabb társadalmi és gazdasági szektorok történeti fejlődésfolyamának feltárására esik. A történeti földrajzi közelítésben a vizsgált hely (település) belső tagozódásának történeti vizsgálata kerül előtérbe. A helytörténet tág értelemben vett „ágazati” hangsúlyát a történeti földrajz a „regionális” közelítéssel egészíti ki.

A térbeliség-időbeliség elválásáról és összekapcsolódásáról Bérczi Szaniszló (1995, p. 11.) így fogalmaz: ”... a térbeliség-időbeliség dualitás a világ szemléletének és leírásának olyan ősi kerete, amely a jelenségeket struktúrákra és folyamatokra bontja attól függően, hogy a térbeliség (a szerkezet) vagy az időbeliség (a változás folyamata) játszik kiemeltebb szerepet. A kétféle megfogalmazás összekapcsolódik, ha a folyamatokat struktúrák sorozatával - változó állapotokról vett pillanatfelvételekkel - írjuk le.” A regionalista központi kategóriája a tér. A fenti modell 1) és 2) esete, az egy- illetve különterű és egyidejű események vizsgálata a legelterjedtebb „területi” közelítést, a statikus összehasonlítást vagy más néven területi keresztmetszet-vizsgálatot írja le. Ezt követjük például akkor, amikor az országok fejlettségi szintjét vagy a személyi jövedelemadó-bevételek önkormányzatok közötti differenciáit vizsgáljuk, hasonlítjuk össze, egyazon időszakra vonatkozóan. 8

A következőkben látszólag véletlenszerűen használjuk a térbeli és időbeli illetve a térbeni és időbeni fogalmakat. Az első fogalompár inkább az általános egyenlőtlenségi és rendezettségi viszonyrendszerre, utóbbi pedig egy adott tér-idő rendszeren belüli pozícióra (helyre, időpontra) utal. Ebben az értelemben a térbeniség közelebb áll - bár távolról sem azonos vele - a területiséghez, mint a térbeliség fogalma.

16

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

A modell 3) esete az egyterű és különidejű események vizsgálata az időbeli változások mérlegretétele. Ez a történelem (múltra irányuló) és a jövőkutatás (jövőbe tekintő, előrejelző) tipikus gondolati vonala. Általánosságban elmondható az is, hogy mind az időbeliség (a dinamika) megjelenítése a területi vizsgálatokban, mind a területi sokféleségé (a helyi, lokális vagy a táji, regionális sajátosságoké) a történeti elemzésekben bizonyítottan erősíti a kutatások valóságfeltáró erejét. A modell arra is felhívja a figyelmet, hogy különböző elemeiből kiindulva teljesen más megvilágításba kerülhetnek bizonyos pozíciók. Az ország gazdasági helyzete, fejlettsége másként minősül akkor, ha a saját múltbeli vagy a remélt jövőbeli helyzetével vetjük össze (egyterűség és különidejűség), mint ha más országok mai állapotai tükrében minősítjük (különterűség és egyidejűség).

A két esemény közötti viszonyt a tér- és időbeni meghatározottság természetesen lényegesen befolyásolja. Az 2.1. táblázat modelljében az „egyterű” és az „egyidejű” kategória használata megengedi azt, hogy a tér-idő kapcsolatot ne szűkítsük le az ugyanazon pontban, ugyanazon pillanatban (illetve a más pontban és más pillanatban) lezajló történések dualizmusára, a teret és az időt egyaránt kezeljük megszakított és folytonos meghatározottságként. Mivel legtöbb esemény nem pillanatszerű (bár pillanatokra bontható) és nem egyetlen pontban zajló, hanem mind idő-, mind térbeni kiterjedése van, a két fogalom lényegében az egymás tér- és időbeli közelében, környezetében zajló folyamatokra utal. Az egymáshoz közeli, egyterű illetve egyidejű események között nagyobb a valószínűsége a kölcsönhatásnak, a nyilvánvaló kapcsolatnak, de a különterűség illetve különidejűség sem zárja ki a kapcsolatot, elég, ha a történelmi tradíciók továbbélésére vagy a távoli (nemzetközi, külföldi) minták hatásaira gondolunk. A tér és az idő értelmezésében egyaránt megjelenő "nem azonosság" a mindennapi szóhasználatban a különbözőség, a helyi sajátosság, az egyenlőtlenség illetve a változás fogalmában jelenik meg9. A maguk gazdag társadalmi tartalmával a térbeliség dualizmusát és kötődését az egyenlőtlenség fogalmához modellszerűen jelenítik meg olyan, ma már szinte hétköznapivá vált tudományos fogalompárok, mint a centrum-periféria kettősség, a "város és vidéke" viszonyrendszer, a hazánkban gyakorta emlegetett főváros-vidék s a világméretű Észak-Dél dualizmus.

2.2. A folytonos és osztott tér Az abszolutista térfelfogásban a „tartályként” viselkedő tér folytonossága és a „benne lévő” dolgok osztottsága alkot sajátos kettősséget. Az egyenlőtlenségi viszonyrendszert középpontba állító relativista irányzatban fordított a sorrend: az osztott térelemek viszonyrendszere hozza létre a tér folytonosságát. Bármelyik szemléletet fogadjuk is el, a térben való létben együtt van meg a folytonosság és a megszakítottság (a diszkrét jelleg): bármely térelem, térbeli rendszer és környezete elválik egymástól s ugyanakkor érintkezik is, hat egymásra. A társadalmi gyakorlatban a folytonosság-osztottság dualizmusból inkább az osztottság kap nagyobb figyelmet. Ezt jelzi az, hogy a tér hétköznapi jelentésében is leginkább a távolsággal kapcsolódik össze. Ugyanakkor a tér objektív osztottsága, gátakkal, határokkal tagoltsága, valamint az a tény, hogy mindenfajta társadalmi tevékenység újabb és újabb térelemeket teremtve maga is térfelosztó és térfelosztásokat generáló folyamat, alapvető társadalomfejlesztési iránnyá teszi a térbeli összeköttetések kiépítését, a terjedési gátak lebontását. A társadalmi tér azonban anélkül is osztott, hogy valakik, például a tudományos kutatók vagy az államigazgatási, statisztikai szakemberek, politikusok felosztanák, határokkal tagolnák. A társadalom 9

Ez a kapcsolat indokolja azt, hogy a fejezetcímben az egyenlőtlenség (s nem a precízebb nem-azonosság) fogalma szerepel, ilymódon egy olyan fogalmat kötünk a térbeliség és időbeliség általános fogalmához, ami az empirikus társadalomkutatásnak is központi kategóriája.

17

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

természeti környezetét a legnyilvánvalóbban osztják meg, teszik inhomogénné a domborzati elemek, a vízfolyások, a szűkebben vett társadalmi teret az építmények, a települések, a népcsoportok, a nyelvek, a civilizációk. Mivel a térben önmagában jelenik meg a folytonosság és a megosztottság dialektikus egysége, bizonyos értelemben tehát önellentmondást hordoz a tér felosztásának (5. és 6. fejezet) egyébként nagyon is valóságos - problémaköre. A hatvanas évek egyik nagy hatású pszichológiai-szociológiai (társadalom-ökológiai) felismerésével, a személyes tér (personal space) és távolság fogalmával E. T. Hall amerikai antropológus objektív, az emberi léthez és kultúrához szétválaszthatatlanul kapcsolódó osztottságot mutatott ki a társadalmi térben és kommunikációban (2.2. Citátum). Ezek a kutatások az élőlények, s különösen az ember távolság- és térérzékelésével, a társaitól való távolságtartás - a proximitás - fiziológiai, pszichológiai, szociológiai és kulturális hátterével és következményeivel foglalkozó tudomány, a proxémika körébe tartoznak.

2.2. Citátum A személyes terek távolsági zónái Zóna Bizalmas Személyes Társasági Nyilvános

Távolság 0-0.5 m 0.5-1.2 m 1.2-3.7 m >3.7 m

Érintkezés típusa szerelmesek, szülők-gyermekek barátok társasági összejövetel, hivatalos megbeszélés szónoklat, beszéd nagy tömeg előtt

Hangerő suttogás normál emeltebb teljes hangerő, mikrofon

A négy távolsági zóna mindegyike közeli és távoli szakaszra bontható. BIZALMAS TÁVOLSÁG Bizalmas távolságból lehetetlen nem észlelni valakinek a jelenlétét, és ez a tény a nagymértékben felfokozódott érzéki benyomások miatt olykor nyomasztó lehet. A (gyakran eltorzult) látvány, a szaghatások, a másik személy testének melege és hangjai meg leheletének érzése - ezek együttesen és egyértelműen jelzik, hogy egy másik test szférájába kerültünk. (...) Még egyszer ki kell emelnünk, hogy az amerikai proxemikus sémák korántsem egyetemes érvényűek. Még a másik személy érintését szabályozó törvények állandóságával sem számolhatunk. Amerikaiak, akiknek volt alkalmuk oroszokkal érintkezni, tudják, hogy az amerikai bizalmas távolság egyes vonásai megszokottak az orosz társasági távolságban is. (...) a közel-keleti embert nem háborítja fel, mint az amerikaiakat, ha nyilvános helyen idegenek érnek hozzá. SZEMÉLYES TÁVOLSÁG E fogalmat először Hediger alkalmazta annak a távolságnak a jelzésére, amelyet a nem érintkező fajok egyedei tartanak következetesen. Kicsiny buboréknak, védelmi szférának tekinthetjük ezt, amelyet az organizmusok önmaguk és társaik közé iktatnak. (...) Abból, hogy mekkora távolságot tartanak az emberek, viszonyukra, egymás iránt táplált érzelmeikre, vagy mindkettőre következtethetünk. Egy nő például nyugodt lélekkel állhat a férje szoros személyes zónájában; ha más férfival teszi ugyanezt, ezt már másképp ítéljük meg. TÁRSASÁGI TÁVOLSÁG A személyes távolság távoli és a társasági távolság közeli szakasza között - mint az egyik kísérleti alany mondotta - "a domináció megszűnte" jelzi a választóvonalat. (...) Az amerikaiak hangerőszintje normálisnak mondható. Némi különbség van a közeli és a távoli szakasz beszélgetési hangereje között; a beszélgetés még hat méterről is érthető általában. Megfigyeltem, hogy ilyen messziről az amerikaiak valamivel csöndesebbek, mint az arabok, a spanyolok, a hinduk és az oroszok, de a felsőbb osztálybeli angoloknál, a délkelet-ázsiaiaknál és a japánoknál hangosabban beszélnek. (...) Ez a távolság személytelen ügyek megtárgyalására való, bár közeli szakaszában több személyes mozzanat van még, mint a távoliban. Együtt dolgozó emberek szokták ezt a távolságot tartani. Nagyon gyakori az alkalmi társas összejövetelek résztvevői között is. Fensőbbséges hatást vált ki, ha ilyen távolságból állva beszélünk ülő partnerünkkel gondoljunk a titkárához vagy asszisztenséhez beszélő

18

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998 főnökre. (...) A társasági távolság maximumán folytatott üzleti vagy társasági beszélgetés hivatalosabb jellegű, mint az alsó távolsághatáron lezajló eszmecserék. Fontos emberek hivatali íróasztala olyan nagy méretű, hogy az embereket a társasági távolság távoli szakaszában tudja tartani. Még a szokványos méretű hivatali íróasztalok túloldalán levő szék is jó 240-270 cm-re van az asztal innenső oldalán álldogáló ügyféltől. NYILVÁNOS TÁVOLSÁG A személyes és társasági szférákból a nyilvánosba való átmenet során számos ugrásszerű érzékelési változást figyelhetünk meg, mert ez a távolság már teljesen kívül esik a személyes vonatkozások szféráján. (...) Hét és fél méteres távolságból egy kellőképpen éber személy, ha veszélyt érez, már képes arra, hogy kikerülő, illetve védekező cselekvést hajtson végre. E távolságból kiváltódhat a menekülési reakció csökevényes, tudat alatti formája is. A társalgás hangereje nagy, de nem maximális. A nyelvészek megfigyelték, hogy ilyen messziről folytatott beszélgetés során a partnerek gondosabban választják meg szavaikat és kifejezéseiket, sőt nyelvtanimondattani változások is adódnak. Martin Joos sokatmondóan "formális stílus"-nak nevezi ezt a beszédmódot. (...) Fontos közéleti személyiségek körül automatikusan kialakul egy 9-10 m-es szabad terület.

Hall, E.T. (1987, pp. 160-180.) Hall a spontán módon kialakuló, kényszermentes távolságtartás alapjellemzőit írja le, tömegbe préselődve természetesen bizalmas távolságon belülre kerülnek egymással azok is, akik egyébként „bizalmatlanok”. A modellben feltüntetett távolságmértékek az amerikai átlagot jelentik, amelyektől a különböző kultúrák mértékei jelentősen eltérhetnek. Jellemzően jóval inkább közelségtűrőek például a mediterrán kultúrák és a japánok. Az egyes népek személyes tereiben mérhető különbségek természeti és társadalmi tényezőkkel egyaránt összefüggnek. Hat e viszonyokra a rendelkezésre álló lakótér kiterjedése, a népsűrűség, a klima, de a technika, a kultúra, a társadalmi viszonyrendszerek fejlődése is, s ebben az értelemben e mikroviszonylatokat makrofeltételek befolyásolják. A személyes tér együtt mozog az egyénnel: a menekültek, emigránsok beilleszkedésének új lakóhelyükön egyik - nem tudatos - gátja épp a személyes terek eltérése, kultúrafüggése. Ennek hatására a szerkezeti (például iskolázottsági, foglalkozási) asszimiláció időben megelőzi a magatartási asszimilációt. A személyes „térburkaival” körülvett, mozgó egyén azonban ki is alakít sajátos tereket: mindennapi tevékenysége formálja ki akcióterét, nagyobb időtávú mozgása aktivitási terében zajlik. E terek kiterjedésére - hasonlóképp a személyes térhez - egyéni és társadalmi adottságok és feltételek sokasága hat, s differenciálja azokat (e tereket a szociálgeográfia hozta be a kiemelt vizsgálati kérdések közé). A személyes terek távolságjellemzői meghatározzák a csoporttereken belüli távolsági viszonyokat, Sántha J. (1986, p. 19.) szerint a korai nomád társadalmakban „a csoport egésze által képzett ún. csoporttér, mint viszonylag stabil térnagyság mozog az ún. élettérben a vándorlás során”. A mikrotereket felosztó tényezőket és mechanizmusokat Hall „rejtett dimenzióknak” nevezi. A fizikai tér folytonosságával szemben a személyes tér osztottsága valóban rejtett dimenzió. Nagyon valóságos tényezők rejlenek azonban benne, mindenekelőtt a kultúra, a civilizáció térszervező ereje, de a gazdasági-vagyoni helyzeté, a társadalmi státuszé is. A társadalmi térfelosztáshoz és távolságtartáshoz a mikroterekben egyaránt tartoznak tárgyi elemek (egy terem berendezése), de a társadalom belső tereiben ennél közvetettebb, ugyanakkor nagyon hatékony eszközei is vannak a távolságtartásnak. Ennek jellegzetes eszköze a kommunikációban esetenként alá-fölérendeltségig feszített relációkat teremtő nyelv maga (2.3. Citátum). A nyelv nemcsak a tanárt és a diákot, a „ felső és alsó” rétegeket, a „művelt és műveletlen” csoportokat választja szét, de speciális eszközként funkcionál például a különböző szakmák, az egyes tudományterületek, valamint a tudományok és a mindennapi élet között is. Számos szociológus és pszichológus az eltérő nyelvhasználattal magyarázza a társadalmi rétegződés adott mintáinak újratermelődését is.

19

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

2.3. Citátum A társadalmi távolságtartás elemei A tanár az intézmény által rendelkezésre bocsátott tér sajátosságaiban (dobogó, katedra, vagyis a rászegeződő tekintetek metszéspontjában elfoglalt központi helyzet) találja meg azokat az anyagi és szimbolikus feltételeket, amelyek lehetővé teszik, sőt - akár akarja, akár nem - rákényszerítik, hogy kellő távolságot tartson önmaga és a hallgatóság között. A tanár e magas körülzárt poszton ül, amely szinte szónokká avatja. Ha ezt az órák látogatottsága megengedi, többnyire néhány üres pad választja el a hallgatóságától, mintha ezek a széksorok, amelyeket legfeljebb a vakbuzgó rajongók, a tanári szózat alázatos papjai foglalnak el, kézzelfogható szimbólumai lennének annak a távolságnak, amelyet a profán tömeg megőriz az ige szellemével szemben. (...) Akár tetszik a tanárnak, akár nem, hanghordozását, szavajárását, előadásmódját és szónoki stílusát egyaránt a katedra határozza meg A távolság megteremtésének valamennyi technikája között, amellyel az intézmény tagjait felruházza, a tanári nyelv a leghatékonyabb és a legkörmönfontabb: szemben azokkal a távolságokkal, amelyek az iskolai térelrendezés által adottak, vagy rendszabályokban szavatoltak (...). A szó hagyományos értelmében vett tanár levehette a hermelinprémes palástot, vagy a tógát, sőt le is szállhat a dobogóról és elvegyülhet a tömegben, ám végső védelméről, a tanári nyelv tanári használatáról semmiképp sem mondhat le.(...) a nyelv - szélsőséges esetben - már nem a kommunikáció eszköze, hanem a megigézésé, amelynek az a fő funkciója, hogy igazolja és a hallgatóságra kényszerítse a kommunikációnak és a kommunikáció tartalmának pedagógiai tekintélyét.

Bourdieu, P. (1978, p. 10-11.) Hall személyes teréhez és távolsági zónáihoz hasonlóan egyközpontú - de már nem egyetlen személyhez kötődő - osztott térszerveződési rendszert mutat D. W. Meiningnek (idézi Haggett, P. 1983, pp. 266-69.) a mormon vallás elterjedtségét leíró, de más társadalmi folyamatokra is kiterjeszthető modellje (2.2. ábra), amelyben négy jellegzetes zóna található: 1. 2. 3. 4.

a magterület (core), a domináns hatásterület (domain), a még érzékelhető hatás zónája (sphere), a távoli, szigetszerű elemek, nyomok (outliers).

1 2 3 4

2.2. ábra Intenzitási zónákra osztódó tér

20

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

Az intenzitási zónák az adott társadalmi jellemzővel rendelkezők térbeli sűrűsödését írják le (ennek éppúgy mérőszáma lehet az érintett személyek területre vetített száma - sűrűsége -, mint a teljes népességen belüli aránya). A modell a lokálisan, egy központban kialakult és onnan terjedő vagy terjesztett, kulturális, szellemi tartalmak térszerveződésének jellemző formája. A mag a domináns hatásterülettel együtt még összefüggő zónaként értelmezhető, de kifelé haladva nemcsak az intenzitás (sűrűség) csökken, hanem a hatásterület is egyre inkább foltszerűvé válik, a folytonosság osztottsággá alakul. A foltszerűségnek, a terjedési hiánynak lehetnek természeti vagy társadalmi okai, utóbbi lehet például egy „konkurens” kulturális jegy erős ellenállása. A távoli szigetszerű elemeket jellemzően két mechanizmus alakítja ki: vagy az adott kulturális hatás (pl. a vallás) éri el az ott lakókat, vagy a magterületről kivándoroltak viszik magukkal, s új távoli lakóterületükön is megtartják (hasoló modellekkel találkozunk a 11. fejezetben vizsgált térbeli terjedési folyamatokban). Hasonló - a középpontban összefüggő, majd egyre inkább mozaikszerűvé váló - zonális alapszerkezetet mutat az egyének aktivitási tere. A városok körül kialakuló vonzáskörzeti rendszer is zonális jellegű: a közeli települések még minden kapcsolati formában intenzíven és egyértelműen az adott központhoz kötődnek, de a távolabbiakkal már lazábbak a kapcsolatok, s megosztódik a vonzás más központokkal. A társadalmi teret ilyen és hasonló egyéni és társadalmi hatóterek egymásra halmozódó rétegei objektíve tagolják, ugyanakkor e rétegek kapcsolódnak is egymáshoz, átfedik egymást, egymásba hatolnak.

2.3. Rendezettség térben és időben Bár a tér és az idő filozófiai magja az egyenlőtlenség (nem-azonosság) fogalmához kapcsolható, azonban ezen a ponton megállva, ha lényegi is, de szegényes a két fogalom meghatározottsága. A térés időbeli lét nemcsak egyenlőtlenséget, hanem rendezettséget is jelent, aminek két alapkategóriája van: a távolság és az irány. Ezek ismeretében nemcsak két esemény különbözősége állapítható meg, hanem egymáshoz viszonyított helyzetük is meghatározható. (A két rendezettségi térkategóriával részletesen foglalkozik a 8. fejezet.) A rendezettség maga is hordozója az egyenlőtlenségnek. Az egyenes vonalú egyenletes mozgásban azonos időintervallumhoz azonos megtett távolságok és irányok tartoznak, a görbe vonalú és változó sebességű mozgásban pedig más és más távolságok és irányok.

A rendezettség fogalmat itt a legáltalánosabb értelemben használjuk, azaz - kissé talán paradox módon - beleértjük a „rendezetlenséget” is. A rendezettség és a rendezetlenség akkor válik el egymástól, ha mértékeket, algoritmusokat is meghatározunk. A rendezettségnek a homogén elemekből építkező rendszerekre érvényes értelmezését Bérczi Sz. (1988, pp. 21-22.) így írja le: „Hogy rendezettségről/rendezetlenségről beszélhessünk legalább két hierarchiaszintre kell tudnunk felbontani a struktúrát. Az egyik az egész, a másik az egészt felépítő komponensek (elemek) szintje. A rendezettség általános értelemben a komponensektől az egészig vivő kapcsolatok rendszere. E kapcsolatrendszer egy kiválasztott szempont függvénye. (Leggyakoribb ilyen szempont a térbeli elrendeződés.) A rendezettséget/rendezetlenséget a komponensek kapcsolatának leírásával vagy (...) a komponensek összekapcsolásának műveleti utasításaival adhatjuk meg. Fogalmazzuk meg a két fogalompólus esetét. Rendezetlen az olyan komponensrendszer, amelyben minden egyes elemet (komponenst) külön-külön kell kapcsolataival leírni ahhoz, hogy az egész felépítését megadhassuk. Duális ellentétpárja ennek a teljes rendezettség, amikor az elemek (komponensek) kapcsolatrendszerét egyetlen adattal (vagy a gyakorlatban igen kevés adattal) meg lehet adni az egész fölépítéséhez.”

21

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

A távolság és az irány azonban nem pusztán rendezettségi paraméterek, hanem a terek „működésére” is befolyással bíró meghatározottságok. Tendenciájában igaz például az az összefüggés, hogy az egymásrahatás valószínűsége és intenzitása az idő- illetve térbeni távolság növekedésével csökken. A tendenciajelleget a társadalmi jelenségek kapcsán különösen érdemes hangsúlyozni. Az aktuális hazai társadalmi folyamatok például épp arra mutatnak jó példát, hogy a mai társadalmi mozgásokat irányító nagy hatású minták (például a piacgazdasági vagy politikai intézmények esetében) épp nem a közvetlen közelmúltból és földrajzi szomszédságból, hanem időben és térben távolabbról erednek. Az időben távoli minták nagy hatására utal a tradíció vagy a nosztalgia fogalma. A filozófiai térelméletekkel kapcsolatos aktuális tudományos fejlemények közül témánk szempontjából kiemelésre érdemes Stonier, T. (1993) modellje, aki az információ fogalmát lényegében a rendezettséggel azonosítva az anyag, az energia és az információ (egymásba átalakulni képes) triádjával írja le a Világegyetem egészének működését. Ezzel tulajdonképp feltámasztja az anyag és a tér-idő szétválaszthatatlanságához vagy szétválaszthatóságához, illetve az abszolút vagy relatív tér fogalmához kapcsolódó filozófiai vitát, az információ fogalmának kiemelésével ráirányítja a figyelmet a rendezettség alapvető fontosságára. Gondolatmenete mindenképp megerősíti azt az álláspontot, hogy a tér (és az idő) az anyagi tartalomtól függetlenül is vizsgálható, ami azonban semmiképp nem azt jelenti, hogy vissza lehetne térni a teret „tartályként” elfogadó állásponthoz. Sokkal inkább arról van szó. hogy az anyagi világ, a társadalom működése nem irható le pusztán a térelemek, szereplők minősége és mennyisége alapján, hanem csak egyenlőtlenségük és rendezettségük, azaz tér- és időbeliségük figyelembevételével. Két azonos alapelemekből álló rendszer teljesen más rendszertulajdonságokat mutathat, ha az elemek más-más elrendezettségűek.

Az egyenlőtlenség és a rendezettség adott jellemzői meghatároznak egy-egy alakzatot, konfigurációt. A konfiguráció (jellemzően matematikai eszközökkel) leírható. A működő rendszerek konfigurációja a térszerkezet. E megkülönböztetés szerint egy autó alkatrészei egy raktár polcain - a raktározás, a helykihasználás szempontjából - akár optimális elrendeződést, konfigurációt is mutathatnak, térszerkezetet azonban csak az összeszerelt, működő járműben alkotnak.

A regionális kutatásban a térbeli konfiguráció és a rendszer működésének kapcsolata elsődleges kutatási probléma, két viszonylatban is. Egyrészt azt vizsgálják, hogy egy adott konfiguráció miként hat a működésre (egyáltalában lehetővé teszi-e a működést, azaz konfigurációból valóban térszerkezetté válik-e), másrészt azt, hogy egy adott működés (folyamat) milyen térszerkezetben zajlik, milyen elrendeződést (konfigurációt) eredményez? A konkrét térszerkezetek esetében természetesen már nem önmagában a működés, hanem annak hatékonysága, eredményessége a vizsgálandó. A tér fogalmának az egyenlőtlenséggel és a rendezettséggel való összekapcsoltsága nem pusztán egy adott rendszer meghatározásakor, leírásakor válik világossá, hanem egyértelműen megjelenik azokban a kutatási eredményekben is, amelyek az emberi térészlelés kialakulására, kifejlődésére vonatkoznak. E vizsgálatok klasszikus alakja Jean Piaget svájci pszichológus, aki a térészlelés csecsemő- és kisgyermekkori kialakulásában szakaszokat mutatott ki. Ezek a szakaszok - a szomszédosság, az elkülönülés, a sorrend, a közrefogás és a folyamatosság relációinak felismerése - az egyenlőtlenséget és a rendezettséget leíró térkategóriákhoz kapcsolódnak ki (2.4. Citátum).

22

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

2.4. Citátum Jean Piaget a térészlelés fejlődéséről Jean Piaget vizsgálódásai alapján megállapította (1948), hogy az érzékszervi mozgásos tér tulajdonképpen már nyomban a születés után kialakul, a képzetszerű tér pedig a beszéddel egyidejűleg, a belső szemléleti képek és a szemléletes gondolkodás kezdetével esik egybe. A térszemlélet fejlődésének első két szakaszában a különböző érzékletes terek nem rendezôdnek egybe, nevezetesen: nincs egyberendeződés a látás és a fogás között és ennek következtében a vizuális tér és a tapintásikinesztetikus tér nem alkotnak még egységet. "Nem meglepő - írja Piaget -, hogy ezen a szinten még nincsen meg sem a szilárd tárgyak állandósága, sem a nagyság és alakkonstancia.” Piaget az észlelés által megragadható legelemibb téri viszonylatokat csoportokra osztja: l. Legelemibb viszonylatnak a szomszédosságot tartja, amely minden észlelési struktúra legegyszerűbb feltételének, azaz egy adott mezőben észlelt elemek "közeliségének" felel meg. 2. Második elemi téri viszonylatnak az elkülönítést jelöli meg. Két szomszédos elemet ugyanis egymásba hatoltan és részben összeolvadtan is észlelhetünk. Ezek elkülönítése azt jelenti, hogy egyiket a másiktól leválasztjuk, illetve támpontot nyújtunk megkülönböztetésükhöz. (Piaget itt megállapítja hogy az életkorral az elkülönítő viszonyok jelentősége nő, a szomszédosságé csökken. A gyermek a fejlődés során a kezdetben nem differenciált elemek között egyre több elkülönülést képes létrehozni, de arra is képessé válik, hogy egyre szélesebb sávban vegye figyelembe a szomszédosságot és ne tapadjon a legközvetlenebb szomszédossági viszonyokhoz.) 3. A harmadik lényeges téri viszonylat a szomszédos - és egyszersmind elválasztott - elemek között jön létre, amikor ezek egymást követve helyezkednek el. Ez a sorrend (vagy a téri egymásután) viszonylata. 4. Negyedik viszonylat a közrefogás, ami a háromdimenziós térben az észlelés során a szomszédosság, az elkülönítés és a sorrend nyomán jön létre. 5. A viszonylatok hierarchiájában - az előző négyet összefoglaló - folyamatosság képez egy újabb csoportot.

Vidor F. (1994, pp. 50-51.)

2.4. A területi egyenlőtlenség és rendezettség vizsgálata Egyenes következményeként annak, hogy a tér fogalma elválaszthatatlan az egyenlőtlenség fogalmától, a térbeli és a területi differenciáltság vizsgálata - a legkülönbözőbb szempontok szerint - a regionális kutatások középpontjában áll. Leggyakrabban területegységek (országok, régiók, települések) jellemzőit elemzik. A területi vizsgálatokban néha felbukkanó finom fogalmi különbségtételként megemlíthető, hogy az egyenlőtlenség fogalmat inkább a társadalmi értéktartalmakat (például fejlettség, esély) is hordozó jegyekre, míg a differenciáltságot, különbséget az értékmentes jellemzőkre, adottságokra használják.

Mivel a következőkben kifejezetten a területi egyenlőtlenség és rendezettség vizsgálatának alapelemeit tárgyaljuk, itt kell szólnunk arról, hogy - bár a hétköznapi szóhasználat gyakran azonos értelemben használja - indokolt különbséget tenni a tér illetve terület, a térbeli illetve a területi kifejezések között. A tér, a térbeli kifejezéseket a térfogalom lényegéből kiindulva helyesebb bizonyos elemek egyenlőtlensége és rendezettsége általános értelmében használni, míg a területi kifejezést a lehatárolt területegységekre, térrészekre vonatkozó megállapításokhoz kötni. E különbségtétel nyomán természetesen mást jelent - egyebek között - a térbeli illetve területi növekedés és a térbeli illetve területi fejlődés fogalma is (12. fejezet). A térgazdaságtan ebben a terminológiai különbségtételben a gazdasági tér elemei közötti viszonyrendszer és az ebből adódó

23

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998 gazdasági következmények, hatások vizsgálatának elnevezése lehet, míg a területi gazdaságtan a gazdaság területegységekre felosztott, dezaggregált rendszerekben történő vizsgálatát jelenti10 .

Vizsgáljunk meg egyszerű modellek (2.3. ábra) segítségével a területi egyenlőtlenség és rendezettség vizsgálatával, mérésével kapcsolatos néhány alapkérdést! Modellünk hét darab ötször-ötös mozaik, ahol a mozaikok alapelemeit, az egyes cellákat számértékek jellemeznek. A mozaikok megfeleltethetők egy-egy tematikus térképnek, gondoljunk például az egy lakosra jutó jövedelem megyei adatsorának térképezésére. A mozaikoknak azon túl, hogy celláik száma megegyező (25 területegységből állnak), még egy alapvető közös vonása van. A cellákhoz hozzárendelt számértékek átlaga azonos, mégpedig 1. A mozaikokban szereplő értékek átlaga alapján azt mondhatjuk, hogy a hét mozaik teljesen azonos („a hét ország azonos fejlettségű”). Azonos elemek A

Eltérő heterogenitás B

C

D

Eltérő térbeli konfiguráció E

F

G

A cellák értékei: =0

=1

=2

=3

=4

=5

2.3. ábra Térmozaik-modell: egyenlőtlenség és rendezettség

10

A két fogalom nem konzekvensen elváló használata, noha indokolt megkülönböztetni őket, önmagában nem tekinthető egy-egy kutatás, elemzés értéke szempontjából perdöntőnek, legfeljebb terminológiai tisztátalanságnak. A regionális tudomány elnevezéshez hasonlóan a térgazdaságtant és a területi gazdaságtant együtt nevezhetjük regionális gazdaságtannak.

24

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

Az azonos átlagérték azonban a hét modellben eltérő cellaértékekből adódik. Az A mozaikban minden elem azonos: ilyen - a gyakorlatban persze nagyon ritka - jelenségek azok, amelyekben nincs "területi egyenlőtlenség ". Ettől a többi mozaik annyiban különbözik, hogy a cellaértékek nem mind azonosak, az elemek teljes homogenitását heterogenitás váltja fel (itt már van "területi egyenlőtlenség"). Nem szokványos példaként vegyük egy ország területének különböző jogi ágazatok szerinti státuszának esetét. Államjogi értelemben az ország minden darabja azonos jogállású, közigazgatási jogi státuszát tekintve azonban már differenciált a tér: városokra, községekre bomlik. Gazdaságjogi tekintetben lehet ugyancsak „területi egyenlőtlenség nélküli”, de, ha már olyan sajátos térelemek vannak benne, mint a vállalkozási zónák vagy a különleges vállalkozási övezetek, amelyekben az oda települő gazdálkodókra sajátos gazdasági jogszabályok vonatkozhatnak, akkor megjelenik a területi egyenlőtlenség.

Annak megállapítására, számszerűsítésére, hogy mekkora a cellák (az „országok régiói”) közötti differenciáltság különböző matematikai összefüggések, egyenlőtlenségi mutatók használhatók (lásd 2.4.3.1. fejezet). Ezeket használva modellünk elemzésére, számszerűen is kimutatható például az, hogy a cellaértékek differenciáltsága B, C, D mozaikokban rendre nő (egyre tagoltabb a modell), E, F, G mozaikokban pedig azonos a D-ben mérttel. Az ilyen differenciáltság-mérés az empirikus területi egyenlőtlenségvizsgálatok központi eljárása, s ez az a pont ahol a hagyományos területi vizsgálat általában megáll, megelégedve a mozaikok (amelyek tehát különböző társadalmi jellemzők térbeli eloszlását mutathatják) ilyetén sorbarendezésével. E vizsgálatok jellegadó ellentétpárjai a (statikus) területi differenciáltság-kiegyenlítettség illetve a (dinamikus) területi differenciálódás-kiegyenlítődés fogalompárok. A mozaiksorozatban azonban felismerhető a másik alapvető tér-jellemző, a rendezettség is. Bármennyire is azonos ugyanis D, E, F, G elemeinek differenciáltsága (ugyanannyi 0 és 5 értékű cella található mindegyikükben), nyilvánvalóan mégsem azonosak, hisz az azonos értékek dacára alapvetően különbözik - véletlenszerű (D), zonálisan elrendeződő (E), összpontosuló (F), határozott térbeli irányultságot mutató (G) - a konfigurációjuk. A regionális tudomány - egyebek mellett - épp a térbeli alakzatok, eloszlások rendezettségének vizsgálatával léphet túl a "közönséges" területi (területi megfigyelési egységekre vonatkozó) egyenlőtlenségvizsgálatokon. A területi differenciáltság és a különböző térbeli konfigurációk feltárását követheti azután összekapcsolásuk az őket létrehozó társadalmi folyamatokkal, illetve a társadalmi kapcsolatokra, mechanizmusokra gyakorolt hatásuk kimutatása. A különféle társadalomfejlődési szakaszokhoz illetve fejlettségi szintekhez például eltérő területi egyenlőtlenségi mértékek rendelődnek, s számos esetben nyilvánvaló, hogy a mozaikszerű illetve a koncentrált vagy a zonális térbeli séma más-más feltételek és folyamatok eredménye, illetve más-más kölcsönhatásokat valószínűsít. A modell kapcsán érdemes felfigyelni arra is, hogy a D, E, F, G esetek, az eltérő konfigurációjú modellek egyaránt interpretálhatók térbeli és területi jelenségek modelljeként. Ez jól érzékelteti a korábban szétválasztott két fogalom közötti átmenetet is. Ez abból ered, hogy a terület (a lehatárolt területegység) bizonyos összefüggésekben homogén elemként (helyként) jelenik meg. A homogén területegységek (itt a fekete illetve fehér cellák) már nem elsősorban a területi tagoltságra, a területi egyenlőtlenségek nagyságának érzékeltetésére adnak jó modellt, hanem a térbeli elrendeződés eltéréseit állítják előtérbe. A modell arra is rávilágít, hogy a társadalom egyre újabb és újabb térelemeket (objektumokat, tevékenységeket, szellemi tartalmakat), s ezáltal új egyenlőtlenségi és rendezettségi viszonyrendszereket, azaz tereket létrehozva maga is „tértermelő”.

2.4.1. Területi adatmátrix A regionális kutatások - mint a legtöbb társadalomtudományi kutatás - egyik legprofánabb gondja az adat(információ)hiány. Egyaránt gátja ez alapvető összefüggések megismerésének, s nagyigényű, 25

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

összetett modellek életrekeltésének. Gyakran az adathiánnyal függ össze az elméleti modellekre szűkülő elemzés is, valamint a matematikai szimuláció, amely során az ún. véletlen számokat használó Monte-Carlo módszer alkalmazásával keltik életre tényadatok híján a modelleket. A Monte-Carlo módszerben (nevét a rulett fővárosáról kapta) az egyes jellemzőknek előzetesen meghatározzák a feltételezett valószínűségi eloszlását a területegységeken (pl. egyenletes, véletlenszerű, normális). Ezt követően - a hiányzó tényadatok pótlására - a területegységekhez véletlenszerűen rendelik hozzá az adott eloszlást követő értékeket. A véletlen számok szerinti hozzárendelést sokszor ismételve alakul ki az elemzésbe vett tényezők együttese által kiformált térbeli megoszlás, konfiguráció. A módszer nemcsak a hiányzó adatok pótlására, hanem térfolyamatok modellezésére - pl. hálózatok jövőbeni kiterjedésének előrejelzésére - is alkalmas, ha ismertek a folyamatot vezérlő hatótényezők.

Amikor rendelkezésre állnak használható számszerű információk, akkor a területi elemzésekben a tér leggyakrabban a megfigyelési egységekben van jelen. Országokra, régiókra, településekre vonatkozó jellemzők vizsgálata folyik. Ezeket - a területi statisztikai kiadványokat megtöltő - adattáblákat nevezzük területi (földrajzi) adatmátrixoknak (2.2. táblázat). A mátrix sorai egy-egy területegység (területi, települési megfigyelési egység) különböző jellemzőit tartalmazzák, oszlopai pedig egy-egy jellemző értékeit a területegységekben.11 Jellemzők

 a 11 a  21  ... Területegységek   a i1  ...   a n1

a 12

... a 1 j

a 22

... a 2 j

...

...

...

ai 2

...

a ij

...

...

...

a n2

... a nj

... a 1m  ... a 2 m  ... ...   ... a im  ... ...   ... a nm 

2.2. táblázat Területi adatmátrix Míg a terület, mint megfigyelési egység tehát közös jegy, a jellemzők (gazdaságföldrajzi, regionális gazdaságtani, településszociológiai, demográfiai, politikai vagy más indikátorok) tartalma az, ami az egyes területi tudományokat elválasztja. A matematika mátrix fogalma - egyebek melett - abban különbözik a táblázat fogalmától, hogy a matematikai mátrix fogalomban a sorok és az oszlopok tartalmának nincs jelentősége. Ebben az értelemben a területi kutatás jellemzően csak táblázatokkal dolgozik, még ha mátrixnak hívja is őket.

A területi adatmátrix egyes elemei (a számítástechnikában: cellák), sorai, oszlopai, résztömbjei szerint vehető elemzésbe, egyszersmind sajátos vizsgálati utakat teremtve: • a sorok (a számítástechnikában: rekordok) szerinti elemzés az egyes területegységek jellemzésére, a sorok összehasonlítása egymással a megfigyelési egységek belső térszerkezeti összetételének, struktúrájának összevetésére ad lehetőséget. Ha mátrixunk csak egyetlen sorból áll, akkor sorvektornak is nevezhetjük; • az oszlopok (a számítástechnikában: mezők) vizsgálata az adott jelenség térbeli eloszlásának (térképezésének), a területi differenciáltság mérésének kiindulópontja, az oszlopok összehasonlítása a különböző társadalmi szférák vagy jelzőszámok közötti területi kapcsolatok (asszociáció, korreláció), összefüggés, együttmozgás vagy elkülönülés vizsgálati útja. Ha mátrixunk csak egyetlen oszlopból áll, akkor oszlop-vektornak is nevezhetjük. 11

Az oszlopok és a sorok szerepe felcserélhető, a fogalmat elsők között használó amerikai geográfus. Berry, B. J. L. például az oszlopokhoz rendelte a területegységeket és a sorokhoz a jellemzőket.

26

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

A nagy adatmátrixokat, vagy több, egymással összekapcsolt adatmátrix együttesét adatbázisnak nevezzük.

27

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

2.4.2. Sajátos területi adatmátrixok A földrajzi adatmátrix fenti alaptípusa mellé felsorakoztathatók olyan gyakorta előforduló mátrixok, amelyeknek sajátos jegyeik vannak soraik, oszlopaik és elemeik tartalmát, számát tekintve. Külön figyelmet érdemelnek azok az esetek, amikor az adattáblában az idő kategóriái jelennek meg. A regionális elemzések sajátos adatmátrixai azok, amelyekben a területegységek nem megfigyelési egységként (a sorok megnevezésében), hanem a mátrix elemeiként jelennek meg. Ha például országokat csoportosítunk két szempont - a gazdasági fejlettségi szint, illetve a növekedési ütem - szerint, akkor a táblázat sorai és oszlopai (a „fejlécek”) egy-egy fejlettségi, illetve növekedési ütem-kategóriát tartalmaznak, s az országok nevei a táblázat belsejében, a mátrix elemeiként jelennek meg. Ez azt is példázza, hogy a táblázatok celláiban nem kell feltétlenül számszerű adatoknak szerepelniük. Az ilyen jellegű táblázatokban a különböző cellák a vizsgált területegységek különböző típusait tartalmazzák. A jelzett konkrét esetben például különböző cellába kerülnek a magasan fejlett és gyorsan növekvő vagy az alacsonyan fejlett és lassan növekvő országok (a cellák - ílymódon típusok - száma a sorok és az oszlopok számának szorzatával egyenlő). Ugyancsak gyakran fordul elő az a táblatípus, amelyben mind a sorok, mind az oszlopok területegységek. Ilyen például a városok távolságmátrixa az autótérképek mellékleteiben, vagy a területi struktúrák hasonlóságmátrixa, ahol a mátrix elemei korrelációs vagy más hasonlósági együtthatók. A hasonlóságmátrixok négyzetesek (soraik és oszlopaik száma azonos) és szimmetrikusak (A és B épp annyira hasonló egymáshoz, mint B és A). A távolságmátrixokban ez utóbbi nem minden esetben igaz, a távolságot például a megtételéhez szükséges idővel mérve a hegy csúcsa és lába nincs mindkét irányban azonos távolságra egymástól. A dinamikus, történeti vizsgálatokban az adatok tekintetében az idődimenzió bevezetése nem más, mint a területi adatmátrix megsokszorozása (több különböző időpontra vonatkozó azonos tartalmú adatmátrix, adattömb). Ha egy területi megfigyelésrendszerhez (például a megyékhez) nem különböző jellemzőket, hanem egy jellemző különböző időpontra vonatkozó adatsorait rendeljük (például a munkanélküliségi ráta éves vagy havi alakulását), kapjuk a területi idősorokat. Ismert adattáblák azok is, amelyekben a területegységekhez időpontok tartoznak jellemzőként. Ilyen lehet valamely jelenség, jellemző, intézmény megjelenésének vagy eltűnésének múltbeli vagy prognosztizált időpontja az adott területen (például az első vasútvonal elkészültének vagy egy adott nyersanyagkészlet kimerülésének éve, adott kitermelési szint mellett), vagy valamilyen társadalmi jellemző adott szintre kerülésének időpontja (például a mezőgazdasági népesség arányának 50 százalék alá csökkenése). Ha ezeknek az adattábláknak a tartalmát térképezzük, akkor tulajdonképp időtérképet készítünk. Az időtérképekkel látványosan jeleníthetők meg a terjedési-visszaszorulási folyamatok. Az idődimenziót tartalmazó dinamikus elemzések gyakori gondja a területi adatsorok időbeli összehasonlíthatóságának biztosítása akkor, ha a megfigyelési egységek változnak. A legjellegzetesebb példa erre a városhálózat történeti elemzése. Mivel a városok száma változik (általában növekszik), így a "város" fogalom különböző időpontokban más és más településkört foglalhat magába. Az elemzésben ilyen esetben többfajta út kínálkozik. Elemezhető, összehasonlítható a "mindenkori" városok köre, de gyakori az, hogy a vizsgálat zárópontjában városi jogállású települések csoportját vizsgálják a periódus egészére vonatkozóan. Az ilyen elemzés lehetőséget kínál arra, hogy a településcsoport különböző jellemzői - például különböző demográfiai, társadalmi vagy infrastrukturális ellátottsági mutatók - kapcsán kimutassák azt, hogy a változás, a fejlődés mennyiben tényleges elmozdulás, illetve milyen arányban

28

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

magyarázható a településkör változásával. Ugyancsak a városhálózat kapcsán okoz gondot az összehasonlíthatóság nemzetközi metszetben is, hisz a különböző országokban a "városok" nagyon különböző mértékek, szempontok alapján kerülnek kijelölésre. Ezt kerüli el az olyan vizsgálat, amelyben a városi népességarányt egységesen a tízezer főnél népesebb településekben lakók arányával közelítik. Nehezítik az időbeli összehasonlítást a közigazgatási változások is (települések összevonása, szétválása, határváltozások). A korrekt vizsgálat érdekében ezeket az eltéréseket - amennyiben van rá mód - ki kell küszöbölni, az adatsorokat homogenizálni kell.

2.4.3. Területi egyenlőtlenségek a társadalmi folyamatokban Ha az egyenlőtlenség konkrét tartalma, különböző megjelenési formái irányába mozdulunk el, akkor feltárul összetett tartalma. Ahhoz, hogy ezt az összetettséget érzékeltessük segítségül hívható egy analitikus, a rendszerelmélet alapfogalmait (elem, funkció, struktúra) felhasználó közelítés, amelyben a területi egyenlőtlenségeket tartalmuk, megjelenésük alapján hét dimenzióra tagoljuk (2.3. táblázat), megkülönböztetve a statikus (állapot) és a dinamikus (folyamat) tartalmakat. Dimenziók (egyenlőtlenségek) 1) elhelyezkedés 2) mennyiségek 3) minőségek 4) szerkezet 5) szerepkör 6) kapcsolatok 7) viszonyok

Állapot helyzet nagyság fejlettség tagoltság funkciók áramlások összefonódás

A viszonyítás szempontjai Folyamat pozitív negatív elmozdulás növekedés csökkenés fejlődés visszaesés tagolódás, homogenizálódás funkcióbővülés funkciócsökkenés kapcsolatbővülés kapcsolatcsökkenés függetlenedés függés erősödése

2.3. táblázat Területi egyenlőtlenségi dimenziók Mit jelent részleteiben a hét egyenlőtlenségi dimenzió? 1) Az elhelyezkedés egyenlőtlenségének vizsgálata a térbeliség egyik alapkérdésének megválaszolását jelenti: mi, hol van? A központi fogalom itt a tér maga illetve a hely és a helyzet. A társadalmi térelemek vizsgálata során e dimenzióban mozogva a térbeli alakzatok jellemzőit keressük. Milyen a kiválasztott térelem (például egy településtípus vagy egy ásványkincs) térbeli eloszlása: véletlenszerű, szabályos, koncentrált, szórt? Több térelem viszonylatában a térbeli elkülönülés, elkeveredés, egymáshoz kapcsolódás, érintkezés, átfedés, metszés relációit vizsgáljuk. A globális konfiguráción belül itt jelennek meg a helyzetet jelző fogalmak (centrális, periferiális pozíció). E közelítésben még elvonatkoztatunk az adott térelemek mennyiségi és minőségi jegyeitől. Dinamikus közelítésben az elhelyezkedés fogalomnak a mozgás a párja, az alaké a sebesség, amely analógiát a differenciálhányados geometriai illetve fizikai intrepretációja világosan jelzi. A mozgás alapvető egyenlőtlenségei az elmozdulás mértékében (távolság) és irányában foghatók meg; a szélső pozíciót a mozgáshiány jelenti, s a rögzített térbeli pont modellezi. A következő három dimenzióban - eltérő tartalommal - a vizsgálatra kiszemelt térelemet (lásd 4. fejezet) jellemezzük. 2) A mennyiségek (méretek) elemzésének dimenziójában a térbeli konfiguráció értelmezése már kiegészül a térelemek valamilyen mennyiségi jellemzőjével. A közelítés vezető fogalmai a nagyság, 29

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

kiterjedés, tömeg illetve dinamikus közelítésben a növekedés és a csökkenés, az alapkérdések: mekkora, hogyan változik?. Itt a globális és a lokális relációk már a nagyságviszonyokkal kombinálódva értelmeződnek. A településhálózat nem egyszerű pontrendszerként, hanem "tömeggel" rendelkező elemek együtteseként jelenik meg, s a fő kérdés, hogy a jellegzetes "tömegosztályok" például a nagyvárosok és a kisfalvak - elrendeződése, egymáshoz való viszonya milyen. 3) A minőségek elemzésének dimenziója a mennyiségekhez társadalmi értéktartalmakat kötő elemzési út. E ponton a vizsgálatokban összetett, soktényezős meghatározottságokat, értéktartalmakat hordozó fogalmak bukkannak fel: fejlettség, jólét, esély, stb. A mennyiségek és a minőségek szerinti egyenlőtlenségek között nincs mindig éles határ: egy adott jövedelemszint a területi elemzésekben éppúgy megjelenhet mennyiségi, mint minőségi jegyként (például ha az adott érték épp a létminimumot jelenti). Dinamikájában tekintve e dimenziót, a fejlődés, visszaesés, depresszió értékfogalmai a jellegadóak. (Megjegyzendő azonban, hogy itt csupán egyfajta parciális fejlődésfogalomról van szó, hisz a fejlődés igazából a modell hét dimenziójának együttesében van jelen.) 4) A szerkezet dimenziójában a térelemek belső tagoltságának összehasonlítása a kiemelt szempont. Az itt felbukkanó jellegzetes fogalmak a homogenitás, a specializáltság, diverzifikáció, illetve a folyamatokban a tagolódás, homogenizálódás, a szerkezeti elemek különbözőségének növekedése vagy csökkenése. Ez a közelítés a területegységek összehasonlításának ugyancsak kiemelt szempontja, tulajdonképp tovább bontja, tagolja, részletezi az előző szempontokat, s erősen befolyásolja a következő három dimenziót is. Az újabb három szempont a térelemeknek az adott rendszeren belüli szerepét veszi vizsgálat alá. Tulajdonképpen ezek révén valósul meg a tér generálása, az előző dimenzókat vizsgálva még megmaradhatunk a térelemek semleges egymásmelletiségénél. 5) A szerepkörök, a rendelkezés vizsgálata a térelemeknek a rendszer működésében betöltött funkciójának elemzését jelenti. Jellegadó fogalma e közelítésnek a (területi) munkamegosztás, a szerepkör, a funkció, az intézményrendszer illetve ezek változása. A funkciók között vannak térben koncentrálódó illetve szétszórt, megosztott jellegűek (központi-helyi funkciók). 6) A kapcsolatok elemzése a térelemeknek a térbeli áramlásokon keresztül megvalósuló egymásrahatásának vizsgálatát jelenti (területközi mozgások, kapcsolatok, migráció, integráció). A különböző térségtípusokhoz jellegzetes kapcsolati háló tartozik. 7) A viszonyok elemzése a térelemek közötti függés, alá-fölérendeltség feltárásának dimenziója (a kapcsolatok és a viszonyok elemzése között sok tekintetben a mennyiségi és minőségi dimenzió viszonyával analóg kapcsolat van). A hét dimenzió természetesen csak absztrakcióként válik szét. A funkciók, a kapcsolatok, a viszonyok változása például mennyiségi, minőségi és szerkezeti változásokat eredményez, a növekedés és csökkenés, a fejlődés és visszaesés ugyanis nem önmagábanvaló folyamat. A hét szempont szerinti jellemzők között sztochasztikus (valószínűségi jellegű), nem determinisztikus kapcsolat van. Nem mindig esik egybe például a nagyság és a fejlettség vagy a hatalmi helyzet, a földrajzi helyzet és a fejlettségi pozíció is gyakorta elválik egymástól, mennyiségi és minőségi szempontból nemcsak a térelemek, hanem a kapcsolatok és viszonyok egyenlőtlenségei is vizsgálhatók. A dimenziók önállóságát és kapcsolatát is érzékeltethetjük akkor, ha a településrendszerek két pólusán lévő településtípust - hangsúlyozottan "egyszavas" minősítésekkel élve - jellemezzük a kiemelt szempontok szerint (2.4. táblázat). Természetesen az egyes „konkrét” nagyvárosok illetve aprófalvak nem mindegyikére érvényes minden a táblázatban szereplő jellemző, s a dimenziók további bontásával finomíthatók lehetnek a megkülönböztetések. Az erős értéktartalmakat hordozó dimenziókhoz (például a minőségek szempontjához) rendelt jelzők különösen vitathatóak lehetnek. A

30

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

dimenziórendszer azonban elemzési segédeszközként jól használható: hosszabb távú dinamikájában vizsgálva egy település életútját érdemes azt mérlegre tenni, hogy a két pólus közül melyik irányába mozdul el (természetesen nemcsak lélekszámát tekintve). Ha a hét szempont szerint más-más irányú az elmozdulás (ez gyakori), akkor a domináns irány meghatározása válik feladattá. Egyenlőtlenségi dimenzió Elhelyezkedés Mennyiségek Minőségek Szerkezet Szerepkör Kapcsolatok Viszonyok

Nagyváros centrális népes fejlett tagolt sokfunkciós kapcsolatgazdag irányító

Aprófalu peremhelyzetű kicsiny elmaradott homogén funkcióhiányos elszigetelt függő

2.4. táblázat A településrendszer két pólusa a területi egyenlőtlenségi dimenziórendszerben A két településhálózati pólus összevetése a táblázatban kifejezetten nem a nagyváros valamifajta átfogó magasabbrendűségét kívánja illusztrálni, hanem épp azt, hogy bármely két területi (s általában társadalmi) entitás összehasonlításában több, nagyon különböző szempont teendő mérlegre. A bemutatott dimenziórendszer érzékelteti, hogy a területi egyenlőtlenségek vizsgálata - akár statikusan (egy rögzített pillanatban), akár történetileg vizsgálódunk - nem szűkíthető le egy vagy néhány dimenzióra, netán mutatóra. A regionális fejlettségi különbségek mérhetők ugyan az egy főre jutó GDP-vel, de alapvető társadalmi térbeli tartalmakat, relációkat egyetlen, bármennyire kíváló adat nem képes átfogni. Ugyanez a helyzet a lélekszám és az urbanizáltság relációjában egy város esetében. Ezek a fontos, de parciális mutatók rendkívül hasznos elemzési eszközei a regionális kutatásnak, de a területi egyenlőtlenségrendszernek csak egy részéről adnak értékelhető információkat. Az egyoldalú közelítésekben a levont következtetések indokolatlan általánosítása, kiterjesztése a legnagyobb veszélyforrás.

Hasonló tényezőkre bontás segítséget nyújthat a társadalmi csoportok, a gazdálkodó egységek vagy bármely más társadalmi szegmens belső terének (lásd 3. fejezet) elemzésében is. Végiggondolható a fentihez hasonló összevetés a nagyvállalat-kisvállalkozás, vagy például az értelmiség-parasztság relációban, vagy akár különböző térségi szinteken, országosan, valamely régióban vagy településen belül.

2.4.3.1. Területi egyenlőtlenségi mutatók A térszerkezet leíró (verbális) bemutatásán túllépő egyenlőtlenségvizsgálatokban a vizsgált jelenséghez mennyiségi jellemzőket rendelünk, majd ezekből különféle matematikai összefüggések felhasználásával összevont indexet számítunk, amely szintetikusan jellemzi a vizsgált jelenség térbeni tagoltságát. Az összetettebb egyenlőtlenségvizsgálatoknak is alapját jelentik az egydimenziós egyenlőtlenségi mutatók, amelyek leggyakrabban használt változatait a 2.5. táblázat tartalmazza. Megnevezés Relatív terjedelem (Q) Duál mutató (D)

Számítási mód Q = (ymax - ymin )/y D = ym/ya

Súlyozott relatív szórás (V)

V = 1 / y ∑ f (y − y) / ∑ f i i i H = 1/2∑xi - fi K = ∑(xi/ ∑xi)2

Hoover-mutató (H) Koncentrációs mutató (K)

2

31

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

2.5. táblázat A legelterjedtebb egydimenziós területi egyenlőtlenségi mutatók Jelölések, feltételek a 2.5. táblázatban: yi =xi/fi= fajlagos mutató (pl. egy főre jutó jövedelem) értéke az i-edik területegységben; ymax = yi maximuma ; ymin = yi minimuma ; y = yi átlaga; ym = az y-nál nagyobb yi értékek átlaga; ya = az y-nál nem nagyobb yi értékek átlaga; valamint a H mutatóban speciális feltételként: ∑xi =∑ fi = 100.

Ezek az egyenlőtlenségi mutatók a legkülönbözőbb területi elemzések során szerepet kaphatnak. Igy például a szórás-mutatóval jellemezhetjük egy ponteloszlás összpontosultságát vagy szórtságát, használhatjuk a fejlettségi szintek területi differenciáltságának mérésére vagy a területi migráció intenzitásában meglévő különbségek időbeli változásának tesztelésére is. Az egymutatós egyenlőtlenségi mérőszámok arra a kérdésre adnak választ, hogy valamely jelenség miként oszlik el, differenciálódik a térben. Legalább ilyen gyakori kérdésfeltevés az, hogy két vagy több jelenség térbeli (regionális, települési) eloszlása mennyire különbözik egymástól? Tulajdonképp már ezt méri a táblázat pszeudo-egymutatós mérőszáma is - a Hoover-féle egyenlőtlenségi mutató -, amelyben két jelzőszám, a jövedelem (xi) illetve a népesség (fi) is szerepel (azért került mégis a táblázatba, mert kapcsolatba hozható az egy főre jutó jövedelem (yi) egyenlőtlenségével). A Hoovermutató értéke például eredményül azt adja meg, hogy az egyik jelenség (konkrét esetben például a jövedelem) hány százalékát kell a területegységek között átcsoportosítani ahhoz, hogy megoszlása azonos legyen a másik jellemzőével (ez esetben a népességével). Ez egyben azt is jelenti, hogy ekkor az egy főre jutó jövedelem minden területegységben azonos (az átlaggal egyenlő). Ezt a mutatót használja leggyakrabban a településszociológia a társadalmi csoportok térbeli koncentrálódásának, egymástól való lakóhelyi elkülönülésének, szegregációjának elemzésére. Különböző jelenségek területi eloszlásának hasonlóságát mérhetjük bármely távolság-mértékkel (lásd 8. fejezet). Ha n megfigyelési egységünk van, akkor két összehasonlításra kerülő adatsor esetében két ndimenziós vektor távolsága már egyenlőtlenségi mutató, mégpedig olyan, amely azonos eloszlás esetén 0 értéket ad. E körbe tartoznak a legkülönbözőbb korrelációs együtthatók is. Itt az azonos eloszlásnak 1, a teljesen ellentétesnek -1, a véletlenszerű összekapcsoltságnak 0 érték felel meg. Struktúrák összehasonlításakor egyenlőtlenségi mutatóként használható a strukturális vektorok hajlásszöge is (Nemes Nagy J. 1987a).

2.4.3.2. A területi egyenlőtlenségek eltérő megítélésének okairól Annak, hogy az egyenlőtlenség központi fogalma a térnek és a területi vizsgálatoknak szinte egyenes következménye az, hogy egyben egyik legvitatottabb kérdésköre is (Lackó L. 1995b). Még azonos problémakörökön belül is - például a gazdasági fejlettség regionális egyenlőtlenségei kapcsán alapjaiban eltérő megállapításokat hallhatunk, vizsgálati eredményekre lelhetünk. Jellegzetes vitapontot jelent például, hogy egy adott jelenségben mekkorák (nagyok vagy netán épp csekélyek) a területi különbségek, vagy az, miként változnak (növekednek, csökkennek, azaz a differenciálódás vagy a nivellálódás a jellemző irányzat) ? E nézetkülönbségek mögött felfedezhetők a fentiekben részben már említett alábbi tényezők: - a területi egyenlőtlenségek többdimenziós jellege, - az egyes dimenziókon belül a mérés, a számszerűsítés többfajta lehetősége (többmutatós jelleg), - különböző tartalmú területi egyenlőtlenségi mérőszámok használata, 32

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

- az eredmények értelmezésének, értékelésének viszonylagos szabadsága. Az ellentmondások, a nézetkülönbségek a területi egyenlőtlenségek kapcsán teljességgel nem feloldhatók. Segít a különböző közelítések közötti szótértésben az, ha lehetőleg pontosan meghatározzuk, hogy milyen értelemben, tartalomban beszélünk a területi egyenlőtlenségekről. Ennek híján ugyanis nem valóságos a vita, hisz nem ugyanarról van szó. Gyakran előfordul például a területi egyenlőtlenségek statikus és dinamikus értelmezéséhez kapcsolódó fogalompárok, a differenciáltságkiegyenlítettség illetve a differenciálódás és a nivellálódás (kiegyenlítődés, közeledés) fogalmak összekeverése, noha ezeknek lényegesen eltérő a tartalma. A véleményalkotás megalapozása, egyértelműsége több elemre bontható: • a vizsgálati tárgy pontos meghatározása (a központi helyek térszerkezeti tagoltságáról, egyensúlytalanságairól éppúgy lehet beszélni például a városi jogállású települések földrajzi eloszlása, mint a tényleges városi funkciókat ellátó települések elemzése alapján, s a két közelítés sokban eltérő eredményeket hoz); • a vizsgálatban használt mérték, mutatószám (az iskolázottság területi egyenlőtlenségei más-más képet adnak aszerint, hogy az analfabéták vagy a felsőfokú végzettségűek eloszlását vizsgáljuk, netán - valamifajta összevont mutatóként - az átlagosan elvégzett osztályszám alapján mondunk ítéletet); • a vizsgálat térségi szintje, aggregáltsága (ugyanazon jelzőszám települési, városkörzeti vagy megyei szinten nagyon eltérő egyenlőtlenségi mértéket vagy tendenciát jelezhet); • különböző egyenlőtlenségi mutatók eltérő eredményre vezethetnek (egy településen vagy térségen belül például a jövedelmi egyenlőtlenségek úgy is csökkenhetnek, hogy a szélső pólusokon lévő csoportok között polarizálódás van, az egyik tendencia a relatív szórás mutatóval, a másik a rangetípusú mutatószámokkal ragadható meg); • dinamikus elemzésekben lényeges a vizsgálat időtávja (rövid illetve hosszabb távon eltérő lehet az egyenlőtlenségek változásának tendenciája, egy nagytávlatú nivellálódási szakaszban szinte törvényszerűen van több kisebb-nagyobb differenciálódási időszak). A vizsgálati szempontrendszer mindenoldalú pontosítása sem vezet azonban számtani pontosságú vagy determinisztikus törvény erejű következtetésekre a területi társadalmi egyenlőtlenségek állapotai vagy alakulása kapcsán. A társadalom mint összetett rendszer működésében ugyanis együtt, egyidejűleg van jelen a két alapvető tendencia, a kiegyenlítődés és a differenciálódás. Ugyanazon időszakon belül egyes szférákat polarizáció, másokat homogenizálódás jellemezhet, a különböző térségi szinteken egyidőben lehet jelen a kiegyenlítődés és a differenciálódás. Ez az összetettség az egyenlőtlenségvizsgálatok során összetett közelítést tesz kívánatossá: többfajta mutató, többfajta egyenlőtlenségi index, többfajta aggregációs szint egyidejű tesztelését, illetve ha erre nem kerül sor, akkor a választott közelítés egyértelmű meghatározását; s kerülni kell a megalapozatlan általánosításokat. A fenti szempontok előzetes tisztázása nélkül érdemben megoldhatatlan például a következő feladat: igazolja (vagy cáfolja), hogy az elmúlt években Magyarországon növekedtek a területi különbségek! A megoldáshoz a feladatban szereplő szinte minden fogalom tartalmát előzetesen tisztázni kell (mit értünk azon, hogy „az elmúlt években”, vagy azon, hogy „területi”, mivel, hogyan mérjük a „különbségeket, stb). Ezen előfeltételek tisztázása nélkül eleve teljesen különböző tartalmú és különféle eredményre vezető munkába kezdünk. Vitáink gyakorta vezethetők vissza az ilyenfajta tisztázatlanságokra.

Mindezen feltételek azonban nem teszik eleve lehetetlenné az ítéletalkotást, hisz a különböző tendenciák együttlétezése nem jelenti egyben azt is, hogy azok súlya, fontossága is azonos lenne.

33

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

Általában nagy biztonsággal meghatározható például, hogy valamely társadalmi jelenségben egy adott időszakban a területi differenciálódás vagy a közeledés irányzata dominál-e. Nem kétséges például, hogy a hazai gazdasági rendszerváltozás alapvető regionális tartalma a területi differenciálódás, noha fellelhetők közeledési elemek is (az ÉK-DNY ipari tengely depressziója például egy sajátos nivellálódást hozott magával a vidéken belül, hisz a korábban fejlettnek számító ipari zóna helyzete fordult válságossá, Észak-Magyarország gazdasági fejlettségi szintje - ugyan lényegesen eltérő ágazati szerkezettel - visszaesett az Alföld szintjére). Miközben nyilvánvaló jelei vannak a főváros-vidék, a Nyugat-Kelet, a város-falu gazdasági (jövedelmi, foglalkoztatási) polarizálódásnak, a társadalmigazdasági átalakulás több, kevésbé látványos tényezője hosszabb távon a területi közeledés irányába hat. Ilyen például a gazdaság tercierizálódása, a térben kevésbé kötött kisvállalkozások aránynövekedése vagy a viszonylag homogén demográfiai helyzet, az egyenletesen terített városhálózat és a mindenütt növekvő iskolázottsági szint.

Az egyenlőtlenségek, különbözőségek vizsgálata természetesen magában foglalja az azonosságok, hasonlóságok feltárását is, s az egyediség, a sajátos karakter is épp az összehasonlítások tükrében mutatkozik meg legélesebben.

2.5. A térhatás kimutatása Bármely társadalmi folyamat kapcsán megfogalmazható a kérdés, hogy mennyiben területi, regionális ügy az adott probléma, mekkora a jelentősége a térbeliségnek a lefolyásában? A kérdésre matematikai precizitású válasz általában nem adható, de a térbeliségnek és az elhatárolt, elkülönülő területegységekben való szerveződésnek bizonyos esetekben mégsem csak elméletben és egyszerű modellekkel, hanem konkrét elemzési eljárások segítségével is felmérhető a súlya más társadalomszerveződési dimenziók hatásához viszonyítva. A következőkben két ilyen matematikai módszert mutatunk be. Az első módszer (2.5.1. fejezet) a területiség (a lehatárolt területegységekben, régiókban való szerveződés) hatását veti össze, s teszi mérhetővé más társadalomszerveződési dimenziók („ágazatok”) szerinti szerveződés illetve dinamika hatásaival, a második eljárás (2.5.2. fejezet) a térbeli társadalmi szerveződés jellegének és hatásának kimutatására ajánl egy megoldást.

2.5.1. A területiség súlya: shift-share elemzés A területi sajátosságok, a lokális, regionális dinamika társadalmi súlyának, szerepének kimutatására alkalmas matematikai módszer ugyan nagy számításigényű, s ezért a számításokat célszerű számítógépen elvégezni, de az alapműveleteken túli matematikai ismereteket nem kíván meg. Segítségével mennyiségileg szétválasztható különböző társadalmi jelenségekben a területi illetve más strukturális dimenziók szerinti összetétel súlya. A módszer klasszikus változata a gazdasági növekedés területi és ágazati tényezőinek szétválasztására szolgáló eljárás. Ennek elvégzéséhez területi és ágazati bontású adatokra van szükség a vizsgált időperiódus kezdő illetve végpontjára vonatkozóan. Az ágazat megjelölés tulajdonképp tetszőleges strukturális megoszlást takarhat: gazdasági ágazatokat, korcsoportokat, településnagyság-csoportokat. A területi dimenzió is többféle lehet: például települések, régiók, országok. (A lakossági infrastruktúra regionálisan differenciált fejlődésénék shift-share elemzésében Gulácsi G. - Nemes Nagy J. 1989 „ágazati” dimenzióként a település-nagyságcsoportokat használta.) Megmaradva a gazdasági növekedés példájánál a két kiinduló mátrix K (a kezdő év) és V (a vizsgált időszak vége) kij illetve vij elemei az i-edik területegység j-edik ágazatának termelési értékét jelölik a kezdeti és a végső időpontban.

34

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

Ezekből számíthatók (a mátrixok sorainak illetve oszlopainak összeadásával) a következő értékek: ki0 = Σ kij j

illetve vi0 = Σ vij j

az i-edik területegység teljes termelése a két időpontban

k0j = Σ kij i

illetve v0j = Σ vij i

a j-edik ágazat teljes termelése a két időpontban

k00 = Σ Σ kij i j

illetve v00 = Σ Σvij a teljes termelés a i j két időpontban

A számítás első érdemi lépése a növekedési indexek M (mij) mátrixának kiszámítása: mij = vij / kij Hasonlóképpen osztással számíthatók a teljes (országos) illetve a területi és az ágazati növekedési indexek: m00 = v00 / k00 mi0 = vi0 / ki0 m0j = v0j/ k0j Ezen összefüggések felhasználásával minden területegységre vonatkozóan felbontható az adott periódus növekedési többlete vagy hiánya (Si) két tényezőre, az úgynevezett regionális hatásra (Sr) és az ágazati vagy strukturális (Sa) hatásra: S i = Sr + Sa ahol

Si = vi0 - m00 • ki0

növekedési többlet (hiány)

regionális (területi, helyi) tényező Sr = Σ (vij - m0j • kij) j strukturális (ágazati, összetételi) tényező Sa = Σ kij (m0j - m00) j (Sa nem igényel nagyvolumenű számítást, hisz Si és Sr különbségeként egyszerűen adódik). Számításaink eredményeként (a részletesebb levezetést, bizonyítást lásd például Sikos T. T. szerk. 1984, pp. 146-154.) minden területegységre rendelkezésre áll a fenti három érték. Mindhárom egyaránt felvehet pozitív és negatív értéket. A pozitív érték az átlagosnál gyorsabb növekedésből adódó többletnövekmény, a negatív érték pedig a növekedési hiány volumene ugyancsak az átlagos ütemhez viszonyítva. Si esetében az országos növekedéshez képest adja meg a számítás a növekedési többletet vagy hiányt. Sr-ben az országos ágazati növekedési ütemeket (m0j) feltételező növekedéshez viszonyított helyi többlet vagy hiány számszerűsödik. Sa értéke pedig akkor lesz pozitív, ha az országosan dinamikus, az átlagnál gyorsabban növekvő ágazatoknak nagy, a lassabban növekvőknek kicsiny az adott területegységben a súlya (ebben az értelemben kedvező vagy kedvezőtlen ágazati szerkezetet jelez a térségben). Sr Sa Si Térség-típus (teljes növekedés) (területi hatás) (ágazati hatás)

Sr és Sa nagyságviszonya

35

© Nemes Nagy József: A tér a társadalomtudományban Kiadó: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület „Ember-Település-Régió” Budapest, 1998

D(1) D(2) D(3) D(4) L(1) L(2) L(3) L(4)

pozitív pozitív pozitív pozitív negatív negatív negatív negatív

pozitív pozitív pozitív negatív negatív negatív pozitív negatív

pozitív pozitív negatív pozitív negatív negatív negatív pozitív

Sr>Sa SrSa Sr