A Peter-elv 9630933454 [PDF]

Zitiervorschau

-----------------A-----------------

PETER–ELV –––––––––––––AVAGY–––––––––––– MIÉRT FORDULNAK MINDIG ROSSZRA A DOLGOK?

KOSSUTH KÖNYVKIADÓ – 1989

2

A könyv eredeti címe DR. LAURENCE J. PETER AND RAYMOND HULL THE PETER PRINCIPLE. WHY THINGS ALWAYS GO WRONG. William Morrow and Company, Inc., New York 1969. Fordította NAGY IMRE A fordítást átdolgozta és az eredetivel egybevetette SZUHAY-HAVAS ERVIN

3

EZT A KÖNYVET MINDAZOKNAK AJÁNLJUK, AKIK A MAGUK INKOMPETENCIA-SZINTJÉN DOLGOZVA, JÁTSZVA, SZERETVE, ÉLVE ÉS HALVA ELLÁTTAK BENNÜNKET A HIERARCHOLÓGIA ÜDVÖS TUDOMÁNYÁNAK MEGALAPOZÁSÁHOZ ÉS KIFEJLESZTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ADATOKKAL Másokat megmentettek: önmagukat nem tudták.

4

Tartalomjegyzék ELŐSZÓ BEVEZETÉS 1. FEJEZET A PETER-ELV 2. FEJEZET AZ ELV MŰKÖDÉSE 3. FEJEZET LÁTSZÓLAGOS KIVÉTELEK 4. FEJEZET PROTEKCIÓ ÉS ELŐLÉPTETÉS 5. FEJEZET AMBÍCIÓ ÉS ELŐLÉPTETÉS 6. FEJEZET VEZETŐK ÉS ENGEDELMESKEDŐK 7. FEJEZET HIERARCHOLÓGIA ÉS POLITIKA 8. FEJEZET ELŐZETES ÉS HOMÁLYOS SEJTÉSEK 9. FEJEZET A HIERARCHOLÓGIA LÉLEKTANA 10. FEJEZET A PETER SPIRÁL 11. FEJEZET A SIKER PATOLÓGIÁJA 12. FEJEZET A VÉGSŐ POZÍCIÓ NEM ORVOSI JELZÉSEI 13. FEJEZET EGÉSZSÉG ÉS BOLDOGSÁG ZÉRUS ET MELLETT – LEHETŐSÉG VAGY VÁGYÁLOM 14. FEJEZET KREATÍV INKOMPETENCIA 15. FEJEZET DARWIN – BŐVÍTETT KIADÁSBAN GLOSSZÁRIUM

5

ELŐSZÓ Egy elv felfedezőjének néha nehéz pontosan azonosítania azt a pillanatot, amikor bekövetkezett a megvilágosodás. A Peter-elv sem hirtelen, egyik pillanatról a másikra vált bennem tudatossá, hanem fokozatosan ismertem fel, miután sok éven át tapasztaltam az emberi inkompetenciát. Ezért helyesnek vélem, ha az olvasónak elbeszélem felfedezésem történetét. Minden zsák megtalálja a maga foltját

Noha vannak emberek, akik hozzáértően látják el feladataikat, mások kompetenciája nem megfelelő. Ezek rendszerint elpuskázzák a dolgaikat, akadályozzák munkatársaikat munkájuk végzésében, és rontják a szervezet működésének hatékonyságát. Logikus volt arra a következtetésre jutnom, hogy a világ minden munkájához létezik valahol valaki, aki nem képes a szóban forgó feladat elvégzésére. Megfelelő időben és kellő számú előléptetés után az illető végül megkapja ezt a munkakört! Ebből a szempontból nem érdekes a véletlen tévedés, a nyelvbotlás, a ballépés, amely oly sokszor okoz kellemetlenségeket bárkinek. Tévedni emberi dolog. A világtörténelem legkompetensebb embereinek is voltak botlásaik. Ez fordítva is igaz: a leginkompetensebb alakok is cselekedhetnek néha helyesen. Én nem ezeket, hanem azt az általános alapelvet próbáltam megkeresni, amely magyarázattal szolgál arra, miért foglalnak el olyan sok posztot olyanok, akik feladataik ellátására alkalmatlanok. Fejétől bűzlik a hal

A Peter-elv első nyilvános ismertetésére 1960 szeptemberében egy szemináriumon került sor, ahol szövetségi pénzalapból támogatott oktatási kutatóprogramok vezetői számára tartottam előadást. Minthogy a résztvevők mindegyike sikeres pályázatot körmölt le, 6

azzal jutalmazták őket, hogy egy vagy több kutatóprogram élére nevezték ki őket. Egyik-másik pályázónak valóban voltak kutatási tapasztalatai, de kinevezésükben ez semmi szerepet sem játszott. Sokan viszont alkalmatlanok voltak kutatások tervezésére, ezért kétségbeesésükben úgy döntöttek, hogy egyszerűen megismételnek néhány, már gyakran elvégzett statisztikai vizsgálatot. Amikor rájöttem, hogy ezek az emberek pusztán arra fecsérlik az időt és az adófizetők pénzét, hogy újra felfedezzék a kocsikereket, úgy döntöttem, hogy helyzetük magyarázataképp ismertetem velük a Peter-elvet. Előadásomra egyesek ellenségesen, mások jóízű nevetéssel reagáltak. Egy fiatal statisztikus valósággal gurult a nevetéstől, és szó szerint leesett a székéről. Később bevallotta, azért reagált így, mert szörnyű dolgokat humorosan adtam elő, és ugyanakkor látta, hogy a kutatások élére került urak arca előbb vörös, majd céklaszínű lesz. Gúnyolódás két pofára

Noha konkrét esetekre vonatkozó valóságos adatokat gyűjtöttem össze, úgy döntöttem, hogy a Peter-elvet kizárólag szatirikus formában adom elő. Ennélfogva 1960 és 1974 között tartott előadásaimban és cikkeimben humoros példákra hivatkoztam, és költött neveket használtam, nehogy pellengérre állítsam az érintetteket. Minden jog fenntartva

1963 decemberében egy gyalázatosan előadott színdarab szünetében elmagyaráztam Raymond Hullnek, hogy a főszerepet játszó színész miért darálja el a szövegét háttal a nézőtérnek, taglejtései pedig miért szólnak a színfalaknak. Ez a színész, aki korábban kompetens volt, a maga inkompetencia-szintjét azáltal érte el, hogy színész, igazgató és rendező akart lenni egy személyben. Amikor azután hosszasabban elbeszélgettünk a témáról, Hullnak sikerült meggyőznie: nem helyénvaló, ha a Peter-elvet csak azzal a néhány emberrel ismertetem, akik előadásaimat látogatják. Makacsul azt javasolta, hogy az elvet a világgal könyv alakban is ismertetni 7

kell. Arra is rámutatott, hogy publikáció és jogfenntartás (copyright) hiányában másvalaki elcsenheti tőlem a nagy felfedezést. Abban maradtunk, hogy együtt írjuk meg a könyvet, amelynek a kézirata 1965 tavaszán készült el. A Peter-elv első áldozatai leszünk

A kéziratot benyújtottuk néhány nagy kiadóvállalathoz. Az első kiadó a paksamétát a következő megjegyzéssel küldte vissza: „A mű nem számíthat sikerre; nem javasoljuk, hogy továbbra is foglalkozzék a témával. A könyv még közös kiadás esetén sem lenne kifizetődő.”. A következő kiadó ezt írta: „Nem lenne szabad ennyire könnyedén bánnia egy ilyen komoly témakörrel.”. A harmadik kísérőlevélben ez állt: „Ha komédiát ír, ne legyen benne annyi tragikus eset.”. A negyedik vélemény így hangzott: „Újból megfontolás tárgyává teszem a könyv kiadását, ha átírja vagy humoros, vagy komoly tudományos művé.”. Tizennégy visszautasítással és két esztendővel később kezdtek kételyeim támadni, készen áll-e a világ felfedezésem befogadására. A kis lépések politikája

Minthogy a kiadók nem voltak hajlandók sajtó alá rendezni a remekművet, elhatároztuk, hogy a Peter-elvet néhány rövid tanulmánnyá tömörítve, kis lépésekben tesszük közzé. Hull cikke az Esquire magazin 1966. decemberi számában jelent meg. Valamivel később én írtam cikket a West Magazine (Los Angeles Times, 1967. április 17.) számára. Ez a cikk átütő sikert aratott. Néhány hónapon belül több mint négyszáz levelet kaptunk. Valósággal özönlöttek a felkérések, tartsunk előadásokat és írjunk cikkeket. A felkéréseknek, amennyiben tudtunk, eleget tettünk. 1968: végre fogyunk!

1968 márciusában jelentkezett nálunk a William Morrow kiadó igazgatója, nem lenne-e kedvünk könyvet írni a Peter-elvről. Leporoltam a kéziratot, és átadtam az egyik szerkesztőnek. A könyv 1969 februárjában jelent meg, és a nem szépirodalmi 8

művek bestseller-jegyzékén lassanként az első helyre kúszott, majd húsz héten át ott is maradt. Végül is több mint egy évig tündökölt a legjobban fogyó könyvek listáján, és a mai napig tizennégy nyelvre fordították le. Kötelező olvasmány lett számos egyetemi fakultáson, és szemináriumok tucatjain kaptak hajba fölötte, de jó néhány komoly kutatási programot is ösztönzött, amelyek során megvizsgálták, valóban érvényes-e az elv. Minden kutatás megfigyeléseim helyességét igazolta. Ha lemaradsz, add fel nyugodtan

A könyv megjelenése óta számos alkalmam lett volna arra, hogy egyetlen hatalmas lépéssel elérjem a magam inkompetencia-szintjét. Sok ajánlatot elutasítottam, hogy vállaljak el vállalatszervezéstanácsadói tisztet és tartsak szemináriumokat üzletkötőknek. Bár ezeket az ajánlatokat visszautasítottam, a Peter-elv következményeitől mégsem maradtam mentes. Nemrégiben egy kereskedelmi főiskolára hívtak előadásra, és nem kevesebb, mint öt tanteremben kellett volna egy időben jelen lennem. Az üzemmérnökök és rendszer-szakértők egyik egyesülete felkért, hogy kongresszusukon tartsak előadást, de elfelejtették közölni velem a dátumot, az időpontot és a helyszínt. Újonnan vásárolt háztartási készülékeim továbbra sem működnek, úgy harminc nap leforgása alatt elromlanak, gépkocsimat a szervizből rejtélyes hibákkal kapom vissza, a kormány pedig egyre több rendeletet ad ki, amelyekkel beavatkozik az életembe, miközben a bürokrácia azzal a bizonyos vörös szalaggal önmagát is gúzsba köti. A halál: a természet figyelmeztetése, hogy lassíts

Egyénekként hajlamosak vagyunk arra, hogy felkapaszkodjunk a magunk inkompetencia-szintjére. Úgy viselkedünk, mintha a felfelé haladás és a több egyúttal jobb is lenne, holott körülöttünk mindenhol ott láthatjuk ennek az esztelen törekvésnek a tragikus áldozatait. Látható, hogy az emberi faj nagy csoportjai hogyan próbálnak a feledés taposómalmán egyre feljebb kerülni, a hadvezetést és a 9

fegyverkezést olyan szintre emelve, hogy el lehetne pusztítani a Föld egész népességét. Annyira növeljük az energia és az ipari javak termelését, hogy elszennyezzük a környezetünket, és felborítjuk az életet lehetővé tevő ökológiai egyensúlyt. Ha azt szeretnénk, hogy az emberiség jövőbeni léte ne legyen elviselhetetlen, először azzal kell tisztába jönnünk, hogy hová vezetnek ezek az esztelen törekvések. Át kell értékelnünk célkitűzéseinket, és rá kell jönnünk, hogy igazi haladást csak akkor érhetünk el, ha az élet jobb minősége felé, előre haladunk, és nem törekszünk felfelé, a teljességgel inkompetens életre. Az emberiségnek be kell látnia, hogy a tapasztalatszerzés minőségének javítása fontosabb, mint haszontalan ipari termékeknek és anyagi javaknak a megszerzése. Újra át kell gondolnunk, mi az élet értelme, értelmünket és a technikát pedig az emberi faj életben maradása és humanisztikus jellemvonásainak kifejlesztése érdekében akarjuk-e felhasználni, vagy pedig alkotóerőinket továbbra is kolosszális halálcsapdánk mélyítésére pazaroljuk-e. Az emberiségnek néha alkalma nyílt, hogy a tükörbe tekintsen, és minthogy nem ismerte fel rögtön saját magát, hahotázni kezdett, mielőtt rájött volna, hogy mit is cselekszik, pedig az ilyen pillanatok teszik lehetővé, hogy jobban megértsük önmagunkat. A könyv ilyen tükröt próbál tartani az olvasó elé. 1970. augusztus Laurence J. Peter

10

BEVEZETÉS Íróként és újságíróként kiváló alkalmam volt a civilizált társadalmak működésének tanulmányozására. Vizsgálataim alapján sok mindent írtam kormányokról, ipari, kereskedelmi, oktatási és művészeti kérdésekről. Sokféle foglalkozású és hivatású emberrel, magas, közepes és alacsony beosztású lénnyel beszélgettem. Eközben rájöttem, hogy az emberek kevés kivétellel rosszul végzik a munkájukat. Mindenütt az inkompetenciát látom uralkodni, mindenütt a hozzá nem értés diadalát. Láttam, hogy egy háromnegyed mérföld hosszú híd összeomlik, és a tengerbe zuhan, mert az ellenőrzések és a többszöri próba ellenére valaki rosszul tervezte meg az egyik tartópillért. Láttam várostervezőket, akik életművüket egy nagy folyó árterületére tervezték, amelyet időnként biztosan elönt az árvíz. Nemrégiben olvastam, hogy egy brit erőműben összeomlott három óriási hűtőtorony, amelyek egyenként ugyan egymillió dollárba kerültek, de nem voltak elég szilárdak ahhoz, hogy kibírjanak egy erősebb szélvihart. A texasi Houstonban tető alá került fedett baseballstadionról utólag kiderült, hogy baseball-játékra alkalmatlan, ugyanis napfényes időben a szélsők az égbolt ragyogó hátterében nem látják a labdát. Azt tapasztaltam, hogy a háztartási készülékek gyártói eleve szervizhálózatot létesítenek, arra számítva – számításaikat igazolja is a tapasztalat –, hogy a garanciális időszakban sok gépük meghibásodik. Miután végighallgattam számtalan vezető panaszát új gépkocsijának hibáiról, egyáltalában nem lepett meg, amikor megtudtam, hogy a nagyobb gyárak által az utóbbi években gyártott gépkocsiknak kerek egyötödét potenciálisan veszélyes gyártási hibák jellemzik. Ne gondolják, hogy mindent feketén látó ultrakonzervatív vagyok, aki minden kortársat és korabeli terméket egyszerűen azért szid, mert az korabeli. Az inkompetencia nem ismer időbeli vagy térbeli 11

határokat. Macaulay, a remek történetíró, Sámuel Pepys híres naplójának beszámolója alapján hű képet fest a brit haditengerészet 1684. évi állapotáról: „A haditengerészet adminisztrációja a pazarlás, korrupció, tudatlanság és hanyagság melegágya... semmilyen költségelőirányzatban nem lehetett bízni... egyetlen szerződést sem teljesítettek... semmilyen ellenőrzést sem végeztek... Néhány új hajó annyira korhadt volt, hogy ha nem javították ki gyorsan őket, már a sólyában elsüllyedtek. A matrózok annyira pontatlanul kapták a bérüket, hogy boldogok voltak, ha találtak egy uzsorást, aki negyven százalék levonása ellenében beváltotta az utalványukat. A vízre bocsátott hajók többségének olyan ember volt a parancsnoka, aki jóformán tengert sem látott.” Amikor Wellington elolvasta az 1810. évi portugál hadjáratra csapataihoz kinevezett tisztek névsorát, így sóhajtott fel: „Csak azt remélhetem, hogy ha az ellenség is elolvassa a nevüket, ugyanúgy fog reszketni a félelemtől, mint jómagam.” Az észak-amerikai polgárháború egyik tábornoka, Richard Taylor, amikor az úgynevezett hétnapos csatáról nyilatkozott, ezt mondta: „A konföderáció tábornokai a Richmond városától egynapi járóföldre fekvő terület földrajzi viszonyairól semmivel sem tudtak többet, mint... Közép-Afrikáról.” Robert E. Lee, a déliek főparancsnoka keserűen panaszolta: „Képtelen vagyok elérni, hogy teljesítsék parancsaimat.” A második világháború elején a brit hadvezetés, azonos súlyra vonatkoztatva, sokkal gyengébb robbanóanyagokat alkalmazott a lövedékekben és bombákban, mint a németek. A brit tudósok már 1940-ben rájöttek, hogy ha némi olcsó alumíniumport kevernek a robbanóanyagba, az megkétszerezi a romboló hatást. Ezt az egyszerű módszert mégis csak 1943 végén kezdték alkalmazni. Ugyancsak a második világháború idején egy kórházhajó ausztrál parancsnoka, amikor javítás után ellenőrizte a hajó víztartályát, felfedezte, hogy belülről ólomtartalmú míniummal festették le. A hajón mindenkit megmérgezett volna az ivóvíz. Mindezeket az eseteket – és még több százat sorolhatnék fel – 12

láttam, olvastam vagy hallottam róluk. Kénytelen voltam elfogadni az inkompetencia egyetemes voltát. Ezek után azon sem csodálkoztam, hogy egy holdrakéta nem emelkedett fel a földről, mert valamit kifelejtettek belőle, vagy hogy valami eltörik, valami nem működik, vagy valami idő előtt felrobban. Már azon sem csodálkozom, ha egy házassági tanácsadóról kiderül, hogy homoszexuális. A politikusokról is tudom, hogy választási kampányuk során tett ígéreteik beváltásakor kiderül róluk: inkompetensek. Arra kell gondolnom, ha egyáltalában tesznek valamit, inkább választási ellenfeleik ígéreteit fogják beváltani. Az inkompetencia már akkor is rendkívül bosszantó volna, ha csak a közművekkel, politikával, űrhajózással és az emberi vállalkozások hasonlóan távoli tevékenységeivel kapcsolatban fordulna elő. Csakhogy nem ez a helyzet. Jóval közelebb is előfordul – mindig jelenlévő, járványos ártalomként. Miközben ezt az oldalt írom, a szomszéd lakásban valaki telefonál. Jól értem minden egyes szavát. Még csak este tíz óra van, de másik szomszédom már lefeküdt. Meg van fázva, hallom, hogy fel-felköhög. Amikor a másik oldalára fordul, hallom az ágy rugóinak a nyikorgását. Nem olcsó bérlakásban élek: drága, modern, betonból készült házban lakom, magas lakbért fizetek. Miért terveztek, miért építettek ilyen silány, kacsalábon forgó palotát? A minap egyik barátom fémfűrészt vásárolt. Hazavitte és nekilátott, hogy elfűrészeljen egy vascsavart. A második húzásnál a fűrészlap elpattant, és a kereten levő, állítható csatlakozó vas eltört, így azután a fűrészt nem is tudja többé használni. A múlt héten magnetofonról szerettem volna lejátszani valamit egy új előadóterem katedráján. A gépet nem tudtam üzembe helyezni. Az épületgépész elmondta, hogy egy éve, amióta átvették az épületet, sehol nem talál olyan kapcsolót, amellyel áram alá tudná helyezni a katedrába szerelt hálózati csatlakozókat. Kénytelen azt hinni, hogy ezeket be sem kötötték a hálózatba. Ma reggel útnak eredtem, hogy íróasztali lámpát vásároljak. Egy bútorokat és háztartási készülékeket reklámozó óriási üzletben 13

találtam is egy lámpát, amely megtetszett. Az eladó már csomagolni kezdte, amikor megkértem, hogy előbb azért próbálja ki. (Néha óvatos vagyok.) Az eladónak bizonyára nem sok gyakorlata volt a villamos berendezések kipróbálásában, mert meglehetősen sokáig tartott, amíg talált egy csatlakozó aljzatot. Amikor azután végre sikerült a vezetéket csatlakoztatnia, nem tudta bekapcsolni a lámpát! Gyorsan elővett egy másikat: azt sem lehetett bekapcsolni. Az egész szállítmány minden kapcsolója hibás volt. Távoztam az üzletből. A közelmúltban hatszáz négyzetláb felületű üvegrost hőszigetelőt rendeltem nyaralóm renoválásához. Ott álltam az eladó mellett, amíg felírta a rendelést, ellenőrizve, hogy helyesen jegyzi-e fel az adatokat. Mindhiába! Az építőanyag-szállító vállalat hétszáz négyzetlábról küldött számlát, majd kilencszáz négyzetláb hőszigetelőt szállított le! Az oktatás, amelyről gyakran azt állítják, hogy minden bajt képes orvosolni, úgyszintén nem mentes az inkompetenciától. Az inkompetencia szinte burjánzik az oktatási intézményekben. Minden harmadik érettségizett tanuló még olyan szinten sem tud olvasni, mint az ötödik általánosban kellene. Az egyetemek, főiskolák gyakran kénytelenek írás-olvasást tanítani a gólyáknak. Bizonyos felsőoktatási intézményekben az elsőévesek húsz százaléka nem tud elég jól olvasni ahhoz, hogy megértse a tankönyvek szövegét! Egy nagy egyetemtől rendszeresen kapok postai küldeményeket. Tizenöt hónapja lakhelyet változtattam. Az egyetemmel közöltem új lakcímemet: postámat továbbra is a régi címre küldték. Miután még kétszer megírtam az új címemet, sőt még telefonáltam is, személyesen kerestem fel az egyetemet. Nyilvántartásukban ujjal mutattam rá a hibás címre, lediktáltam az újat, ellenőriztem, hogy a hivatalnok helyesen írja-e le. Postám továbbra is a régi címemre járt. Két napja új fejlemény történt. Felhívott telefonon az a hölgy, aki régi lakásomba költözött, és akihez persze rendben érkezett a postám. Közölte, hogy már ő is elköltözött onnan, de a postám az ő új címére érkezik! Mint már mondtam, végül feladtam minden reményt e mindenütt jelenlevő inkompetenciával szemben. De nem hagyott nyugodni a 14

gondolat, hogy ha sikerülne felfedeznem az okot, talán gyógymódot is találnék. A magyarázatra számos elméletet hallottam. Egy bankár az iskolát hibáztatta: „A srácok ma nem tanulják meg, hogyan kell rendesen dolgozni.” Egy oktató a politikusokat vádolta: „Ha egyszer a kormány tagjai maguk sem értenek a munkájukhoz, mit várhatunk az állampolgároktól? Amellett állandóan elutasítják a megfelelő oktatásügyi költségvetésre irányuló jogos kéréseinket. Hiszen ha minden iskola kaphatna egy számítógépet...” Egy ateista az egyházakat okolta: „Teletömik az ember fejét a másvilágról szóló mesékkel, elterelve így a figyelmüket a gyakorlati dolgokról.” Egy lelkész a rádióban, a televízióban és a moziban találta meg a hibát: „A modern élet rengeteg szórakozási lehetősége miatt az emberek fittyet hánynak az egyházak erkölcsi tanításaira.” Egy szakszervezeti aktivista a vezetőket szidta: „Túl pénzsóvárak ezek, semhogy becsületes bért fizessenek. Az embereket nem érdekli a munkájuk, ha éhbért kapnak érte.” Egy gyáros a szakszervezetekről szedte le a keresztvizet: „A munkásokat ma semmi egyéb nem érdekli, csakis a béremelés, a fizetett szabadság és a nyugdíj.” Egy individualista szerint a szociális gondoskodás rendszere okozza a nemtörődömséget. Egy szociális dolgozó szerint az erkölcsi lazaság és a családi kötelékek felbomlása okozza a munkához kapcsolódó felelősségérzet hiányát. Egy pszichológus állítása szerint a szexuális ösztönök korai elfojtása hozza létre a tudatalatti vágyat a hibázásra; így vezekel mindenki bűnös vágyai miatt. Egy filozófus szakvéleménye: „Az emberek emberiek; a bajok bekövetkezése ennélfogva szükségszerű.” Ha valamire sokféle magyarázatunk van, az ugyanolyan rossz, mintha semmilyen magyarázatunk sem volna. Az az érzésem támadt, hogy soha az életben nem fogom megérteni az inkompetenciát. Azután egyik este a színház előcsarnokában, egy unalmas színdarab második felvonásközi szünetében éppen mérgelődtem magamban az 15

inkompetens színészek és igazgatók miatt, amikor beszédbe elegyedtem dr. Laurence J. Peterrel, aki tudományos módszerek révén már esztendők óta tanulmányozta az inkompetencia problémáját. A szünet túl rövid lévén, amit elmondott, csak arra volt elég, hogy kíváncsivá tegyen. A beszélgetést színház után az ő lakásán folytattuk, ahol hajnali háromig hallgattam megdöbbentően eredeti elméletének világos kifejtését; ez a teória végre választ adott kérdésemre: „Mi az inkompetencia oka?” Dr. Peter felmentette a bűn alól Ádámot, az agitátorokat és a véletlent, s ehelyett társadalmunk egyik jellegzetes vonását említette az inkompetencia okozójaként. Végre itt a magyarázat az inkompetenciára! Szinte lángoltam a lelkesedéstől. A következő lépés talán az inkompetencia megszüntetése lesz! Dr. Peter, a rá jellemző szerénységgel, addig beérte annyival, hogy felfedezését néhány barátjával és kollégájával közölje; alkalmanként pedig előadást tartott kutatási eredményeiről. Az, inkompetencia számos esetét tartalmazó gyűjteménye, inkompetencia-elméleteinek és képleteinek bámulatos tárháza nyomtatásban még nem jelent meg. Peter kijelentette: „Meglehet, hogy elvem még az emberiség hasznára válik. De rengeteg munkát ad nekem a rutinszerű oktatás és a velejáró papírtenger, valamint a bizottsági ülések, nem utolsósorban pedig kutatásaim folytatása. Talán egy szép napon majd kiválogatom és sajtó alá rendezem az anyagot, de erre tíz-tizenöt éven belül aligha lesz időm.” Rámutattam, milyen veszélyekkel járhat a halogatás, így aztán végre sikerült rábeszélnem az együttműködésre: rendelkezésemre bocsátja terjedelmes kutatási beszámolóit és hatalmas kéziratát, én pedig könyvvé gyúrom az anyagot. A következő oldalakon található Péter professzor elvének magyarázata, amely a század legátfogóbb társadalmi és lélektani felfedezése. Ezek után el merik olvasni ezt a könyvet? Szembe mer nézni az olvasó egyetlen káprázatos reveláció alakjában ezzel az okkal, amiért az oktatás nem okít senkit, a kormányok képtelenek fenntartani a közrendet, a bíróságok nem 16

képesek igazságot szolgáltatni, amiért az anyagi jólét nem tesz boldoggá, az utópisztikus tervek pedig sohasem sikerülnek? Ne döntsön könnyelműen az olvasó a könyv elolvasása mellett. Az olvasás melletti döntés megmásíthatatlan. A könyv elolvasása után senki sem térhet vissza az áldott tudatlanság jelen állapotába; soha többé nem fogja ugyanúgy tisztelni feletteseit, nem lesz képes ugyanúgy uralkodni az alárendeltjein. Soha! Aki egyszer tudomást szerzett a Peter-elvről, soha többé el nem felejtheti. Mit nyerhet az olvasó a könyv elolvasásával? Ha felismeri önmaga inkompetenciáját és megérti másokét, könnyebben elvégezheti addigi munkáját, előléphet a ranglétrán és magasabb fizetést kaphat. Elkerülheti a gyötrő betegségeket. Igazi vezetővé válhat, nyugodtan élvezheti szabadidejét. Örömet szerezhet barátainak, zavarba hozhatja ellenfeleit, üdvös hatással lehet gyermekeire, tartalmasabbá teheti és új élettel töltheti meg a házasságát. Az elv ismerete tehát, röviden megfogalmazva, forradalmasíthatja az olvasó életét – esetleg meg is menti a haláltól. Ha tehát az olvasónak megvan hozzá a mersze, olvassa el, jegyzetelje ki, memorizálja, majd alkalmazza is a Peter-elvet. Raymond Hull

17

1. FEJEZET A PETER-ELV »Patkánybűzt szimatoltam.« M. De Cervantes

Kisfiú koromban arra tanítottak, hogy a felnőttek tudják, mit cselekszenek. Azt mondogatták: „Peter, mentől többet tudsz, annál magasabbra jutsz.” Így azután egészen az egyetemi diploma megszerzéséig tanultam, és a világba ezekhez az elgondolásokhoz és új tanári diplomámhoz ragaszkodva léptem ki. Oktatásom első esztendejében nagyon felzaklatott, hogy számos tanár, főtanár, tanfelügyelő és főfelügyelő nem állt hivatása magaslatán, és inkompetens módon tette a dolgát. Közvetlen főnökömnek például az volt a mániája, hogy minden ablakredőny azonos szinten legyen, az osztályokban a légy zümmögését is hallja, és senki se lépjen a rózsaágyaknak még a közelébe se. A tanfelügyelőket jóformán más sem érdekelte, mint hogy egyetlen kisebbségi csoportot se érjen sértés, bármilyen fanatikusak legyenek is, és hogy minden hivatalos jelentést időben adjanak be. A gyermekek oktatása az igazgatók gondolatában a szilárd utolsó helyet foglalta el. Eleinte azt hittem, hogy csak az én tanodám speciális hibáiról van szó. Ezért kértem: helyezzenek át egy másik iskolába. Kitöltöttem az előírásos nyomtatványokat, mellékeltem a szükséges iratokat, és teljesítettem a bürokrácia minden óhaját. Néhány héttel később visszakaptam a kérvényemet és a mellékelt iratokat! Nem, nem, semmi baj sem volt az irataimmal; a nyomtatványokat helyesen töltöttem ki; a hivatalos pecsét azt bizonyította, hogy a postás elballagott velük a címzetthez. A kísérőlevélben viszont ez állt: „Az új szabályzat szerint az oktatási osztály csak akkor veheti át az elküldött iratokat, ha a postánál biztosítja elkallódás ellen. Volna szíves Osztályunknak újból elküldeni az iratokat, ezúttal biztosítással?” 18

Az a gondolatom támadt, hogy a helyi iskolának talán még sincs monopóliuma az inkompetenciára. Amikor azután az iskolákon túl is kezdtem vizsgálódni, rájöttem, hogy minden szervezetben vannak olyan emberek, akik képtelenek ellátni a munkakörüket. Egyetemes jelenség

Foglalkozási inkompetenciával mindenhol találkozhatunk. Feltűnt ez már az olvasónak? Alighanem valamennyien észleltünk ilyesmit. Láthatunk határozatlan politikusokat, akik eltökélt államférfiak álarcát öltik, és találkozhatunk az információk olyan „megbízható forrásaival”, akik a „helyzet felismerhetetlenségét” okolják dezinformációikért. Légiónyi a hanyag és arcátlan közalkalmazottak száma; vannak magas rangú katonatisztek, akiknek a gyávasága meghazudtolja hősi szövegelésüket, és vannak kormányzók, akiket a velük született szolgalelkűség megakadályoz abban, hogy valóban kormányozzanak. Kellően tapasztaltak lévén, vállvonogatással intézzük el az erkölcstelen lelkészt, a korrupt bírót, a zavaros fejű ügyvédet, az analfabéta írót és az angol nyelv tanárát, aki nem ismeri az angol helyesírást. Az egyetemeken a hirdetményeket olyan hivatalnokok fogalmazzák, akik még a hétköznapi életben is reménytelenül zavarosan csacsognak; vannak előadók, akik halkan és érthetetlenül motyognak előadás ürügyén. Minthogy inkompetenciát minden hierarchia – politikai, jogi, oktatásügyi és ipari – minden szintjén tapasztaltam, úgy gondoltam, hogy a hibaforrás az alkalmazottak besorolását irányító szabályokban keresendő. Komolyan tanulmányozni kezdtem hát, hogyan is vergődnek az alkalmazottak a hierarchiában egyre feljebb, és mi történik velük előléptetésük után. Tudományos vizsgálódás céljaira több száz esettanulmányt végeztem. Néhány tipikus példa az alábbiakban. Városi tanács, 17. sz. eset – Mini Jani[1] karbantartási ellenőr volt Csudaváros tanácsának közmű-osztályán. A városháza főtisztviselői mind kedvelték, szinte ömlengve beszéltek róla, milyen 19

rendkívül megnyerő modorú ez a Mini. – Kedvelem Minit – mondta a főellenőr. – Van józan esze, azután mindig kedves és barátságos. Ez a viselkedés jól megfelelt Mini pozíciójának: nem lévén vezető beosztású, nem volt oka arra, hogy ellentmondjon a feletteseinek. Aztán a főellenőr nyugdíjba vonult, és Mini lett az utóda. Mini továbbra is mindig egyetértett mindenkivel. Válogatás nélkül továbbított a beosztottjainak minden felülről kapott utasítást. Az ebből adódó konfliktusok és az állandó tervmódosítás csakhamar demoralizálta az osztályt. A polgármestertől és a többi városatyától, az adófizetőktől és a karbantartási dolgozók szakszervezetétől csak úgy özönlöttek a panaszok. Mini továbbra is mindenkinek azt válaszolta: „Hát persze, így igaz!” –, és gyorsan a megfelelő helyre továbbította a felülről és alulról érkező üzeneteket. A névleges főellenőr valójában levélirányítói feladatkört látott el. A karbantartási osztály rendszeresen túllépte költségvetési keretét, mégsem teljesítette feladatait. Mini Janiból tehát, aki ellenőrként kompetens volt, inkompetens főellenőr lett. Javítóipar, 3. sz. eset – Babra Béla a Rozoga Taliga gépkocsijavító vállalatnál ipari tanulóként rendkívül szorgalmasan, hozzáértően melózott, ezért hamarosan szakmunkás lett. Ezután is rendkívül ügyesen diagnosztizálta a rejtett hibákat, és végtelen türelemmel javította ki a karburátort meg a kuplungot. Szegény fiú! Előléptették a javítóműhely főnökévé. Ebben a beosztásban ugyanis Babra Bélának a gépek és a tökéletesség iránti olthatatlan szeretete hátránnyá vált. Az érdekesnek látszó munkákat mind elvállalta, a műhely kapacitásától teljesen függetlenül. – Majd csak összeütjük valahogy – mondogatta. A gépkocsikat addig vissza sem adta a pilótáknak, amíg a javítással nem volt tökéletesen elégedett. Állandóan ott sündörgött a gépkocsik körül, íróasztala mellett nem is látták. Az volt a szokása, hogy belevetette magát egy halom olajos csavar közé, miközben az a szerelő, akinek a munkát el kellett volna 20

végeznie, ott toporgott mellette, és csak guvasztotta a szemeit. A műhely többi dolgozója is körülállta a műtőasztalt, egyre csak lesve, hátha akad valami más szerelnivaló. Az lett a nóta vége, hogy a műhelyben mindig egész gépkocsipark várt javításra, óriásivá duzzadt a „nem forgalmi” dugó, a határidőket pedig a kutya sem tartotta be. Babra Béla ugyanis nem képes megérteni, hogy az átlagos ügyfelet eléggé hidegen hagyja a tökéletes javítás – neki fontosabb, hogy időben visszakapja a kocsiját! Azt sem érti Babra, hogy beosztottjainak többségét nem annyira a futószalag, mint inkább a fizetési szalag érdekli. Így azután Babra sem az ügyfelekkel, sem az alárendeltjeivel nem volt képes szót érteni. Szerelőként kompetens volt, műhelyfőnökként viszont inkompetens. Hadsereg, 8. sz. eset – Nézzük az egykori hadihős, Galamb G. Alfonz tábornok esetét. Szívélyes, fesztelen modora, zamatos beszédmódja, a kicsinyes szabályok iránti megvetése és tagadhatatlan személyes bátorsága miatt bálványozták a katonái, akiket sokszor vezetett a győzelem ormaira. Amikor Galambot tábornaggyá nevezték ki, többé nem közkatonákkal, hanem politikusokkal és NATO-tábornokokkal akadt dolga. Galambot kétségbe ejtette a protokoll. Nem volt képes kinyögni a szokásos udvariassági formulákat és hízelgéseket. Összeveszett minden brüsszeli diplomatával, és napokig feküdt részegen duzzogva a lakókocsijában. A stratégia az ő kezéből alárendeltjei kezébe csúszott át. Gömbölyded fenekével négyszögletes trónra emelték. Egy fontos nyom!

Idő múltán rájöttem, hogy minden hasonló esetnek van egy közös jellemzője. Az érintett személyt kompetens pozícióból inkompetens pozícióba emelték. Előbb-utóbb rá kellett jönnöm, hogy ez minden hierarchia bármely lépcsőfokán fenyegeti a felfelé bukottakat. Kitalált ügyek, 1. sz. eset – Tegyük fel, hogy az olvasónak saját pirulagyártó üzeme van, a Pergő Panacea Rt. A művezető perforált 21

gyomorfekélyben meghal. Szomorú ez nagyon, de valakit ki kell nevezni a helyére. Az utódot persze a pirulagömbölyítő szakmunkások között keresik. Ovál Olga, Henger Hanna, Tojás Tamás és Kocka Károly mind többé-kevésbé inkompetens módon gömbölyítik a pirulát. Őket mégsem lehet előléptetni. Ha az olvasó lenne a tulajdonos – az egyéb körülmények azonossága esetében – a legjobb pirulagyártó munkást, Gömb Gézát választja, és őt nevezi ki művezetővé. Tegyük fel ezután, hogy Gömb szaki művezetői minőségében kompetens lesz. Amikor a művezető előlép üzemvezetővé, Gömb az esélyes utódjelölt. De ha Gömb szakiból inkompetens művezető lesz, többé nem lép elő. Elérte azt a szintet, amelyet én az ő inkompetencia-szintjének neveznék. Ebben a beosztásában megmarad egészen a nyugdíjkorhatárig. Egyesek, például Tojás Tamás és Kocka Károly, inkompetenciájuk szintjét már a hierarchia legalacsonyabb lépcsőfokán elérték, így azután gömbölyíthetik tovább a pirulákat. Egyesek, mint Gömb Géza (amennyiben nem lesz belőle jó művezető), egy előlépés után érik el a maguk inkompetencia-szintjét. Babra Béla, a gépkocsijavító műhely főnöke, a maga inkompetencia-szintjét a hierarchia harmadik fokán érte el, Galamb tábornok viszont a hierarchia legmagasabb lépcsőfokán. A foglalkozási inkompetencia sok száz esetének részletes tanulmányozása alapján végül megfogalmaztam a Peter-elvet: A HIERARCHIÁKBAN ELŐBB-UTÓBB MINDENKI FELEMELKEDIK SAJÁT INKOMPETENCIA-SZINTJÉRE

22

Új tudományág!

Miután megfogalmaztam az elvet, rájöttem, hogy egészen véletlenül a tudomány egy új ágát, a hierarchológiát, a hierarchiákat tanulmányozó tudományt sikerült megalapoznom. A „hierarchia” kifejezést eredetileg az egyházi rangfokozatok rendszerének jelölésére használták. Manapság minden olyan szervezetre ráillik, amelynek tagjait vagy alkalmazottait rang, iskolai végzettség vagy osztályalap szerint rangsorolják. A hierarchológia, bár meglehetősen új tudományág, széles körben alkalmazható mind a közigazgatás, mind a magánüzemek adminisztrációja területén. Az olvasóról is szó van!

Elvem minden hierarchikus rendszer megértésének, így az egész civilizációs struktúra megértésének is kulcsa. Néhány különc megpróbál kibújni a hierarchiák hatása alól, de az üzleti életben, az iparban, a szakszervezetekben, a politikában, a kormányban, a fegyveres erőknél, az egyházakban és az oktatásügyben mindenki a hatásuk alá kerül. Mindannyiukra érvényes a Peter-elv. Egyszer-kétszer persze sokan előlépnek közülük, miközben egyik kompetencia-szintről a következőre jutnak. De az új posztjukon bizonyított kompetencia további előlépésre is alkalmassá teszi őket. A végső előlépés mindenkinél, az olvasónál is, nálam is, kivétel nélkül a kompetencia szintjéről az inkompetencia szintje felé irányul. [2]

Ha tehát elég hosszú idő áll rendelkezésre – feltételezve továbbá, hogy a hierarchiában megfelelő a rangfokozatok száma –, minden alkalmazott felemelkedik a maga inkompetencia-szintjére, és ott is marad. Péter korolláriuma tehát így szól: IDŐVEL MINDEN POSZTOT OLYAN ALKALMAZOTT TÖLT BE, AKI 23

FELADATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRA INKOMPETENS. Ki áll a kormánykerék mögött?

Természetesen ritka eset, amikor egy rendszer minden alkalmazottja eléri a maga inkompetencia-szintjét. Az esetek többségében mégis történik valami, ami előmozdítja azoknak a céloknak az elérését, amelyek érdekében a hierarchia létrejött. A MUNKÁT AZOK AZ ALKALMAZOTTAK VÉGZIK EL, AKIK MÉG NEM ÉRTÉK EL A MAGUK INKOMPETENCIA-SZINTJÉT.

24

2. FEJEZET AZ ELV MŰKÖDÉSE »Iskoláról mondok ím mesét.« J. Heywood

Egy tipikus hierarchiának, Csudaváros iskolarendszerének a vizsgálata jól szemléleti, hogyan működik a Peter-elv az oktatásügyben. Ezt az esetet tanulmányozva érthető lesz, hogy bármely más intézményben miként működik a hierarchológia. Kezdjük az ismertetést az egyszerű oktatókkal. Vizsgálati megfontolásból három csoportba osztom őket: kompetensek, közepesen kompetensek és inkompetensek. A matematikai eloszláselmélet szerint, amelyet a tapasztalat igazol, az oktatók egyenlőtlenül oszlanak meg e három csoport között. Legtöbb a közepesen kompetens, kevesebb a kompetens és inkompetens. Az alanti grafikon szemlélteti az eloszlást: mediáns (felezőének)

inkompetens mérsékelten kompetens • kompetens Az önállótlan tanbetyár esete

Inkompetens oktatót nem lehet előléptetni. Dettó Dóra például rendkívül réveteg tanuló volt a főiskolán. Dolgozatait vagy kimásolta a tankönyvekből és szakfolyóiratokból, vagy a professzorok előadásait fogalmazta át. Mindig pontosan azt tette, amit mondtak neki, sem többet, sem kevesebbet. Kompetens tanuló hírében állt. Csudaváros Tanárképző Főiskoláján kitüntetéssel végzett. Amikor oktató lett, pontosan ugyanúgy tanított, ahogyan őt 25

tanították. Betű szerint követte a tankönyvet, a tantervet és az órarendet. Munkáját tűrhetően végzi, kivéve azokat az eseteket, amelyekre nincsen szabály vagy precedens. Például amikor egy vízvezetékcső eltörött, és víz árasztotta el a tanterem padlóját, Dettó tanárnő tovább tanított mindaddig, amíg az igazgató be nem rontott, és az osztályt ki nem mentette a vízözönből. – Dórácska! – bömbölte a diri. – Az isten és minden szentek nevében! A padlón három hüvelyk magasan áll a víz. Miért tartotta itt ezeket a kis kenyérpusztítókat? Dettó Dóra így felelt: – Nem szólt a vészcsengő. Az ilyen dolgokra mindig nagyon figyelek, ezt ön is tudja. Kéjnő legyek, ha másvalaki a helyemben megnyomta volna a vészcsengőt. – Az igazgató, akit egészen megzavart Dóra energikus, de tiszteletteljes válasza, az iskolai rendtartás egyik pontjára hivatkozott, amely a tanbetyárt vészhelyzetben kivételes hatalommal ruházza fel, azzal a bőrig ázott osztályt kivezette az épületből. Dettó Dóra tehát annak ellenére, hogy sohasem szeg meg szabályt és minden előírástól hanyatt esik, sohasem fog előlépni. Tanulóként még kompetens volt, de oktatóként elérte a maga inkompetenciaszintjét, és ezen a szinten marad tanári pályafutása végéig. Az előléptethető többség

A kezdő oktatók többsége közepesen kompetens vagy kompetens – lásd a grafikonon a B és D pont közti területet – vagyis előléptethető. Íme, egy ilyen kóreset ismertetése. Egy rejtett gyenge tulajdonság

Csőr Csaba kompetens diák volt, és népszerű kémiatanár lett. Óráit és laboratóriumi foglalkozásait tátott szájjal ülte végig a diákság. Tanítványai repestek az örömtől, ha segíthettek neki és rendben tarthatták a labort. Csőr a papírmunkában ugyan nem jeleskedett, de felettesei elnézték ezt a gyarlóságát, mert jó oktató volt. 26

Csőrt kinevezték kémiai tanszékvezetővé. Ebben a minőségében mindent neki kellett megrendelnie a kémiai laboratórium számára, esténként pedig körmölhette a leltárkönyvet. Hogy inkompetens e poszt betöltésére, az hamarosan világossá vált! Három éven át egyre csak új Bunsen-égőket rendelt, de a csatlakoztatásukhoz szükséges gumicsövekről minduntalan megfeledkezett. Valahányszor egy gumicső kilyukad, mindig csökken a használható égők száma, holott az új égők ott sorakoznak a polcokon. Csórt soha többé nem léptetik elő. Végső posztjára inkompetensnek bizonyult. Feljebb a hierarchiában

Lump Lajos kompetens diák, oktató és tanszékvezető volt, majd igazgatóhelyettessé nevezték ki. Ezen a poszton is szót értett az oktatókkal, diákokkal és a szülőkkel; értelmi szempontból is kompetensnek bizonyult. Újból előléptették, ezúttal igazgatóvá. Amíg igazgató nem lett, egyszer sem tárgyalt közvetlenül az iskolaszék tagjaival és a kerületi tanfőfelügyelővel. Nagyon hamar kiderült, hogy nincsen érzéke ahhoz, hogyan kell szót érteni a magas rangú tisztviselőkkel. Történt, hogy jól megvárakoztatta a főfelügyelőt, miközben jómaga két gyermek csúzlizása ügyében intézkedett. Máskor pedig egy beteg oktató helyett olyan időpontban ment órára, amikorra a főfelügyelő helyettese összehívta a tantervet revideáló bizottság ülését. Oly keményen dolgozott iskolájának vezetésén, hogy nem maradt energiája közösségi szervezetek vezetésére. Nem vállalta a szülői munkaközösség és a városvédő egyesület elnökségét, nem vállalta a pedagógiai (és magógiai) tanácsadói tisztséget sem egy irodalmi egyesületben. Iskoláját többé nem támogatta a város, sőt a főfelügyelő kegyeit is elveszítette. Lumpot a közvélemény és felettesei inkompetens igazgatónak minősítették. Amikor megürült a főfelügyelő-helyettesi poszt, az iskolaszék nem volt hajlandó Lumpot kinevezni. Lump egészen nyugdíjazásáig boldogtalan és inkompetens igazgató maradt. 27

Az autokrata – Hajtós Henriket, miután bebizonyította a kompetenciáját diákként, oktatóként, tanszékvezetőként, igazgatóhelyettesként és igazgatóként, előléptették tanfelügyelőhelyettessé. Addig csupán az volt a feladata, hogy megértse és iskolájában érvényre juttassa az iskolaszék politikáját. Csakhogy a tanfelügyelő helyetteseként demokratikus módon részt kellett vennie az iskolaszék politikai vitáiban. De Hajtós utálta a demokratikus eljárásmódot. Ragaszkodott hozzá, hogy ő a szakember. Az iskolaszék tagjait ugyanolyan módszerekkel igyekezett fegyelmezni, mint amikor még a gyermekeket fegyelmezte virgáccsal. És ugyanúgy igyekezett dirigálni az iskolaszéket, ahogyan az oktatókat dirigálta igazgató korában. Az iskolaszék ezért azt tartja: Hajtós inkompetens tanfelügyelőhelyettes. Soha többé nem léptetik elő. Gyorsan kiderült alkalmatlanság – Tallér Tihamér kompetens diák, angol nyelvoktató, tanszékvezető, igazgatóhelyettes és igazgató volt. Ezután kompetens módon dolgozott hat éven át tanfelügyelőhelyettesként – jó hazafiként, diplomatikusan, mindenkivel jó barátságban és testvéri szeretetben. Elő is léptették vezető tanfelügyelővé. Ezen a poszton az iskola pénzügyeivel is foglalkoznia kellett. Hamarosan kiderült, hogy erre aztán alkalmatlan. Tallér egész iskolai pályafutása során nem sokat törte a fejét a tallérok rejtelmein. Fizetésnapon a felesége kézenállásra késztetve kizsebelte, az asszony fizette ki a háztartási költségeket, ő adagolta neki hetenként a zsebpénzét. Tallér Tihamér inkompetenciája így pénzügyi téren csakhamar kiderült. Egy kétes hírű vállalattól rengeteg oktatógépet vásárolt, de a vállalat tönkrement, mielőtt még beprogramozta volna a gépeket. A város minden tantermében televíziókészülékeket állíttatott fel, holott a helyi tévéadó csak középiskolák számára sugárzott műsorokat. Tallér ekkor érte el igazán a maga inkompetencia-szintjét. Másféle előléptetési mechanizmus

Az előző példák az úgynevezett lineáris előlépés szempontjából tipikusak. Van azonban az előlépésnek egy másik módja is: a stáb28

előlépés. Erre Holt Hanna esete tipikus. Holt kisasszonyt, aki kompetens diák és kitűnő általános iskolai oktató volt, előléptették továbbképző intézeti tanárrá. Itt nem hátulgombolós gyermekeket, hanem felnőtt oktatókat kellett tanítania. Ő azonban továbbra is ugyanazokat a módszereket alkalmazta, amelyek a hátulgombolósoknál jól beváltak. Amikor az oktatókhoz intézett szózatot, lassan és tagoltan beszélt: többnyire egy vagy két szótagú szavakkal. Mindent többször, többféleképpen magyarázott el, hogy a hülye is megértse. Közben derűs mosoly lebegett az ajkán. Az oktatóknak határozottan nem tetszett az általuk erőltetettnek érzett vidámság és leereszkedő modor. Ellenérzésük olyan szintre hágott, hogy meg sem próbálták végrehajtani a javaslatait, hanem a drága időt arra pazarolták, hogy kifogásokat agyaltak ki, miért nem teszik meg azt, amit Holt Hanna javasol nekik. Holt Hanna az oktatókkal való bánásmód tekintetében inkompetensnek bizonyult. Ennélfogva további előléptetésre nem számíthat, és a maga inkompetencia-szintjén mindörökké továbbképző intézeti tanár marad. Ítélkezzék az olvasó

Az olvasó maga is találhat hasonló példákat bármely hierarchiában. Ajánlom, hogy nézzen körül a munkahelyén és keresse meg azokat az embereket, akik már elérték a maguk inkompetenciaszintjét. Az olvasó maga is rájöhet, hogy a krém minden hierarchiában addig emelkedik, amíg meg nem savanyodik. Nézzen a tükörbe, és tegye fel a kérdést, vajon... Nem, nem! Az olvasó bizonyára inkább ezt kérdezi: „Vajon nincs is kivétel az elv alól? Nincs hát menekülés a hatása alól?” Ezekről a kérdésekről majd a továbbiakban.

29

3. FEJEZET LÁTSZÓLAGOS KIVÉTELEK »Ha rosszul áll a széna, bűnözőnk Utál a zsűri engem – így hőzöng« I. Dryden

Azok közül, akiknek kifejtettem a Peter-elvet, sokan csak a körmüket piszkálták. Szorgosan keresték – és néha azt hitték, meg is találták – a hibákat hierarchikus struktúrámban. Kénytelen vagyok most figyelmeztetni az olvasót: ne dőljön be a látszólagos kivételeknek. 1. SZ. LÁTSZÓLAGOS KIVÉTEL: A PERKUSSZÍV SZUBLIMÁCIÓ

„Hogyan is volt az a dolog Szikla Szilárd előléptetésével? Reménytelenül inkompetens, vállalati szűk keresztmetszet volt, ezért a felső vezetés felfelé buktatta, hogy eltávolítsa az útból.” Ilyen kérdéseket gyakran tesznek fel nekem. Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a jelenséget, amelyet – a közérthetetlenség kedvéért – perkusszív szublimációnak neveztem el. Vajon Szikla Szilárdot inkompetens posztjáról kompetens posztra léptették volna elő? Szó sincs róla! Csupán az egyik improduktív posztról egy másik improduktív posztra tolták át, mint valami sakkfigurát. Nagyobb-e a felelősségi köre, mint volt azelőtt? Nem. Több munkát végez-e új posztján, mint amennyit a régin végzett? Hajjaj! A perkusszív szublimáció ál-, azaz pszeudo-előléptetés. A Szikla típusú alkalmazottak között akadnak olyanok, akik azt hiszik, hogy igazi és nem ál-előléptetés lett a részük, mások viszont tudják az igazat. A pszeudo, vagyis ál-előléptetés fő célja azonban a hierarchián kívüliek megtévesztése. Ha ezt sikerül elérni, a manőver sikeres. Csakhogy a tapasztalt hierarchológusokat nem lehet megtéveszteni. Hierarchológiai szempontból az egyetlen olyan áthelyezés, amely 30

valódi előléptetésként fogadható el, a kompetencia-szintről történő áthelyezés. Mi a sikeres perkusszív szublimáció hatása? Tegyük fel, hogy Szikla munkaadója, bizonyos Kő Karcsi, a maga posztján kompetens. Szikla Szilárd áthelyezésével három legyet üt egy csapásra: 1. Elkendőzi előléptetési politikájának kudarcát. Ha ugyanis beismerné, hogy Szilárd szilárdan inkompetens, a többiek azt gondolhatnák: „Karcsinak még Szilárd előléptetése előtt tudnia kellett volna, hogy lökött kollégánk nem alkalmas erre a posztra.” A perkusszív szublimáció ezenkívül igazolja is a megelőző előléptetést (azalkalmazottak és kívülállók, de nem a hierarchológusok előtt). 2. Javítja az alkalmazottak hangulatát. Egyes alkalmazottak fejében ugyanis megfordulhat a következő lázálom: „Ha ez a tökkelütött Szilárd előléphet, még én is előléphetek.” A perkusszív szublimáció az alkalmazottak számára olyan, akár a mézesmadzag. 3. Fenntartja a hierarchiát. Szilárdot, még ha inkompetens is, nem szabad elbocsátani; valószínűleg eleget tud ahhoz Karcsi sötét üzelmeiről, hogy egy versenytárs hierarchiájába jutva veszélyessé válhasson. Mindez – akár égen a Nap

A hierarchológia tudatosíthatja bennünk, hogy a jól. működő szervezetekben a legfelső vezetés szintjén mindig található egész sereg hasznavehetetlen ember, akik perkusszív szublimáció révén kerültek bársonyszékbe, vagy a perkusszív szublimáció várományosai. Ismerek egy híres háztartásikészülék-gyártó vállalatot, amelynek huszonhárom alelnöke van! Paradox eredmény!

A Rezgő Hullám Rádiótársaság termelési osztálya kreativitásáról nevezetes. Ezt a perkusszív szublimáció alkalmazása tette lehetővé. Recsegő Róbert nem-kreatív, nem-produktív, fölösleges embereit nagyszerű, hárommillió dollárért épített irodaházba telepítette át. 31

Az irodaházban nincsenek kamerák, mikrofonok és adóberendezések. Éppen ellenkezőleg, jó néhány kilométerre emelkedik ez a pokoli torony a legközelebbi stúdiótól. Az irodaháztoronyban mindenki rettentő szorgalmasan dolgozik, jelentéseket és diagramokat körmöl-gépel, konferenciákon zsibbad. A közelmúltban átszervezés történt, azzal a bejelentett céllal: korszerűsítik a munkát. Korszerűsítették is: az alelnökök számát négyről nyolcra növelték, sőt kineveztek egy elnöki összekötőt. Látható tehát, hogy a perkusszív szublimáció alkalmas arra, hogy a heréket távol tartsa a dolgozóktól! 2. SZ. LÁTSZÓLAGOS KIVÉTEL: A LATERÁLIS ARABESZK

A laterális arabeszk a pszeudo-előléptetés másik formája. Az inkompetens alkalmazott anélkül, hogy rangban emelkednék – néha még a fizetése sem emelkedik –, új és hosszabb címet kap, azzal betuszkolják az épület egy jó távoli irodájába. Fáskerti-Fasírt Manó az Ürlapterjesztő Vállalatnál – mint irodavezető – fényesen bebizonyította, hogy mennyire inkompetens. Laterális arabeszk révén ím épp ezért az osztályközi kommunikációk koordinátora lett. (Jól hangzik, nemde?) Ő táplálja lyukkártyákra a különféle irodák egymásnak küldött lyukkártya-másolatait. Gépkocsialkatrész-gyártás. 8. eset – A Kerek Kerék Autóalkatrész Kft. a laterális arabeszket merészebben alkalmazza, mint sok más hierarchia. A Kerek Keréknek tengersok telephelye van, így azután tizenöt vezető beosztású alkalmazottat sikerült száműzni Mucsára; helyi alelnökké nevezték ki őket. A vállalat ráadásul motelt is vásárolt, amelynek direktorává (direkt) egy magas rangú vezetőt nevezett ki. Egy másik fölösleges alelnököt azzal foglalkoztattak három hosszú éven át, hogy írja meg a vállalat történetét. Saját konklúzióm tehát: mennél népesebb a hierarchia, annál könnyebb a laterális arabeszk alkalmazása. Lebegtetés – Egy kisebb állami hivatalnak mind a nyolcvankét 32

tintanyalóját más szervhez helyezték át, csupán az évi kétszáztizenhatezret élvező igazgató maradt a fenekén, miután nem maradt semmi munkája, sőt egyetlen alárendeltje sem. Itt azzal a ritka esettel találkozunk, amikor a hierarchikus piramist csupán a felső zárókő (görögül: a piramidion) alkotja, amely alapzat nélkül a levegőben lebeg. Ezt az érdekes esetet szabadon lebegő csúcsnak (vagy piramidionnak) neveztem el. 3. SZ. LÁTSZÓLAGOS KIVÉTEL: A PETER-INVERZIÓ

Egyik barátom olyan országba utazott, ahol a szeszes italok árusítása állami monopólium. Mielőtt hazautazott volna, betért az Állami Só- és Szeszhivatalba, hogy az illetékes tisztviselőnek a következő zseniális kérdést tegye fel: – Mennyi szeszes italt szabad hazavinnem? A tisztviselőnek a szeme se rebbent: – Ezt a kérdést a határon kell feltennie a fináncoknak. Az utas nem érte be ezzel a logikus válasszal: – De én most szeretném tudni, hogy annyit vásároljak, amennyit ki szabad vinnem, vagyis ne vásároljak annyit, amelynek egy részét elkobozzák. Ám a tisztviselő csak vigyorgott: – Ezt a vámszabályzat határozza meg. Nekünk az ilyesmihez semmi közünk. Az utas nem bírt a vérével: – De hiszen ön bizonyára ismeri a vámszabályokat. – Persze, hogy ismerem – ismerte el a sunyi tisztviselő. – Csakhogy a vámszabályzat tekintetében nem vagyok illetékes, ezért nem szabad a kérdésére válaszolnom. Volt-e az olvasónak is hasonló tapasztalata? Vajon mondták-e neki is: „Nem adhatjuk meg a kért információt”? Az illető ismeri a választ, mi is tudjuk, hogy ismeri; de valamilyen okból az illetékes nem hajlandó válaszolni. Amikor a sors egy másik egyetemre vetett. mint professzort, az egyetem bérszámfejtő osztályától speciális azonosító kártyát kaptam, amely felhatalmazott rá, hogy az egyetemi könyvesboltban csekk ellenében vásároljak. Elgurultam a könyvesboltba, felmutattam 33

azonosító kártyámat és – én balga! – az American Express utazási csekkjével akartam fizetni. A könyvesbolt pénztárosa szigorúan mért végig: –Csakis bérfizetési vagy személyi csekket fogadunk el. – De hiszen ez jobb, mint a személyi csekk – válaszoltam naivan. – Sőt még a bérfizetési csekknél is. Bármelyik üzletben speciális kártya nélkül is beválthatom. Az utazási csekk éppen olyan, mint a készpénz. – De nem bérfizetési, illetve személyi csekk – kötötte az ebet a karóhoz a pénztáros. Némi vita után a boltvezetőhöz fordultam. Türelmesen végighallgatott, majd távolba meredő arckifejezéssel, röviden közölte: – Nem fogadunk el utazási csekkeket. Vannak kórházak, ahol egész kötetre való nyomtatványt kell kitölteni, mielőtt hajlandók volnának segíteni a baleset miatt vérző áldozaton. Olyan ápolónővérről is hallottam már, aki így szólt a szendergő pácienshez: – Ébredjen már! Épp itt az ideje, hogy bevegye az altatót. Az olvasó talán hallott már az ír Michael Patric O'Brien esetéről, akit tizenegy hónapig nem engedtek leszállni a Hongkong és Macao között ingázó kompról, mert nem voltak rendben a papírjai, ezért sem Hongkongban, sem Macaóban nem voltak hajlandók kiállítani szegény vörös hajú írnek a kiszállási engedélyt. Főként a belátásuk szerinti eljárásra fel nem hatalmazott, alacsonyabb rangú tisztviselők ragaszkodnak makacsul a nyomtatványok helyes kitöltéséhez, akár van valami értelmes oka, akár nincs. A rutintól eltérni? Ki látott még ilyesmit? Foglalkozási automatizmus

Az előzőekben ismertetett viselkedési formát foglalkozási automatizmusnak neveztem el. A foglalkozási automaták számára az eszköz fontosabb, mint a cél, a papírmunka elvégzése is fontosabb, mint a cél, amelynek elérésére az űrlapokat megtervezték. Az ilyen tisztviselő többé nem tekinti magát a köz szolgájának, éppen ellenkezőleg: a közösség az a nyersanyag, amelynek őt, a nyomtatványokat, a formaságokat és a hierarchiát kell szolgálnia! 34

A foglalkozási automaták az ügyfelek szempontjából, legyenek azok akár védencek, akár áldozatok, inkompetensek. Joggal feltehetjük tehát a kérdést: „Hogyan lehetséges, hogy olyan sok foglalkozási automata mégis előlép? Vajon a foglalkozási automatákra nem lenne érvényes a Peter-elv?” A válasz előtt egy másik kérdést kell feltennem: „Ki határozza meg, hogy valaki kompetens-e?" A minősítés kérdése

Az alkalmazottak kompetens vagy nem kompetens voltát nem kívülállók, hanem a hierarchián belüli feletteseik határozzák meg. Ha a felettes netán még kompetens, beosztottjait aszerint ítéli meg, hogy milyen munkát végeznek – például hogyan végzik munkájukat az egészségügyben, az információk özönítésében, a hurkatömésben vagy asztallábak gyalulásában, röviden: hogyan valósítják meg a hierarchia megfogalmazott céljait. A felettes tehát ilyenkor az eredmény, vagyis az output szerint értékel. De ha a felettes már elérte a maga inkompetencia-szintjét, beosztottjait valószínűleg az intézményi értékrend szerint fogja minősíteni: azt tekinti kompetensnek, aki betű szerint ragaszkodik a szabályokhoz, a formaságokhoz, szóval ragaszkodik a „nagykönyvhöz”. Becsülik a szorgalmat, az ápolt külsőt, a felettesek iránti udvariasságot, a belső papírmunkát. A felettes tehát ebben az esetben a munkába befektetett energia, vagyis az input szerint értékel. „Jancsi megbízható.” „Lujzi gondoskodik a sima ügyvitelről.” „Robi mószeresen dolgozik.” „Tapsi Tamara rendszeresen, egyenletesen dolgozik.” „Baráthné jól együttműködik kollégáival.” Ilyen esetekben a belső állandóságot magasabbra értékelik, mint a jó munkát: ez a Peter-inverzió. A foglalkozási automatát Peterinvertáltnak is nevezhetjük. Invertálta, azaz megfordította az eszközcél kapcsolatot. Ezek után már fölfogható a Peter-invertáltaknak az előzőkben ismertetett viselkedése. 35

Ha a Só- és Szeszhivatal tisztviselője nyomban felelt volna a vámszabályzatot illető kérdésre, az utas ezt gondolja; Jé, milyen udvarias tisztviselő!” Felettese azonban megrótta volna az informátort, amiért megszegte a hivatali előírásokat. Ha a könyvesbolt pénztárosa elfogadta volna utazási csekkemet, akkor szélesen rávigyorgok; az üzletvezető viszont megszidta volna, mert túllépte a hatáskörét. A Peter-invertáltak előlépési esélyei

A Peter-invertáltak, másként foglalkozási automaták, mint láttuk, nemigen képesek az önálló véleményalkotásra. Mindig csak engedelmeskednek, sohasem döntenek. A hierarchia szempontjából ez kompetencia, tehát a Peter- invertáltak előléptetés szempontjából számításba jöhetnek. Mindaddig előléphetnek, amíg végül – a szerencsétlenek! – olyan posztra nem kerülnek, ahol dönteniük kell. Ezen a poszton érik el a maguk inkompetencia-szintjét.[3] Lássák be végre, hogy a foglalkozási automatizmus – bármennyire berzenkedik is ellene az olvasó – egyáltalában nem kivétel a Peterelv érvénye alól. Diákjaimnak gyakran mondogatom: „A kompetencia az igazsághoz, a szépséghez és a kontaktlencsékhez hasonlóan, az illető szemében van.” 4. SZ. LÁTSZÓLAGOS KIVÉTEL: HIERARCHIKUS EXFOLIÁCIÓ

Hát ez olyan eset, amely talán a legjobban zavarja a beavatatlanokat: a pompás, produktív dolgozó esete, akit nemcsak hogy nem léptetnek elő, hanem még szélnek is eresztik. Előbb néhány példa, aztán jöhet a titok kulcsa. Csudavárosban minden új oktatót egyesztendei próbaidőre alkalmaznak. Könyv-Moly József kitűnő angolos volt az egyetemen. Angol nyelvtanítási próbaévében a diákok szívében sikerült lángra lobbantania a klasszikus és modern irodalom iránti lelkesedést. Némelyik tanítványa – szinte eszét vesztve a buzgalomtól – beiratkozott a csudavárosi kölcsönkönyvtárba, mások pedig antikváriumokban váltak könyvmollyá, és könyvekre kezdtek 36

vadászni. A lelkes kis csapat jó néhány olyan könyvet is elolvasott, amely nem is szerepelt az ajánlott könyvek jegyzékében. Kis idő múltán dühös szülők és két szigorú lelkész rohanta le az iskolafelügyelőt, elpanaszolva, hogy gyermekeik „nem-kívánatos” irodalmat olvasnak. Könyv-Mollyal közölték, hogy a következő szemeszterben nem tartanak igényt a szolgálataira. Cápa Cecil próbaéves oktatót előbb szellemileg visszamaradt gyermekek oktatásával bízták meg. Noha előre figyelmeztették, hogy az efféléktől ne várjon túl sokat, igyekezett nekik lehetőleg minél többet megtanítani. Az év végén Cecil szellemileg visszamaradott gyermekei az előírásos olvasási és számtani teszteket jobban oldották meg, mint a „normális” osztályokba járó gyermekek. Amikor Cecil megkapta a felmondólevelét, közölték vele, hogy gyalázatosan elhanyagolta a gyöngyfűzést, a homokszóró ládák barkácsolását és egyéb olyan foglalkozásokat, amelyeket a szellemileg visszamaradott gyermekek számára a tanterv előír. Továbbá nem használta megfelelően a gyurmát, a csapos deszkákat és a vízfestéket, pedig mindezt költséget nem kímélve vásárolta meg Csudaváros oktatási osztálya. Borz Bella roppant értelmes, intelligens próbaidős tanítónő volt. Tapasztalatlan lévén, megpróbálta a gyakorlatba átültetni, amit a főiskolán a tanulók közti egyéni különbségekről tanult. A „zöld” tanerő ennélfogva elérte, hogy a jobb képességű tanulók két-három év tananyagát egy év alatt magolták be. Az igazgató nagyon udvariasan elmagyarázta Bellának, miért nem javasolhatja véglegesítését. Borz kisasszony bizonyára megérti, mondta, hogy mivel nem tartotta be a tanmenetet, zavart okozott azoknak a nebulóknak a körében, akiknek a tudása és a következő évi tanmenet között immár nincs kellő összhang. Zavart idézett elő a hivatalos osztályozási rendszerben és a tankönyvkiadásban, azok a tanerők pedig, akiknek a jövő évben az ő diákjait kell oktatniuk, aludni sem bírnak, hiszen a gyerekek szinte már náluk is többet tudnak. A paradoxon magyarázata

37

A tárgyalt esetek azt bizonyítják, hogy a hierarchiák többségében a szuper-kompetencia jóval nagyobb baj, mint az inkompetencia. A közönséges inkompetencia, mint láttuk, nem elbocsátási indok, csupán az előléptetés akadálya. Szuper-kompetencia miatt viszont gyakran nyomban (és két lábbal) kirúgják a bűnöst, hiszen széttöri a hierarchia kereteit, ezáltal sértve meg a hierarchiák első parancsolatát: a hierarchiát fenn kell tartani. Emlékeztetem az olvasót, hogy a 2. fejezetben az alkalmazottak három típusát tárgyaltam: az inkompetens, a közepesen kompetens és a kompetens alkalmazottat. Az egyszerűség kedvéért ott levágtam az eloszlásgörbe két végét, figyelmen kívül hagyva az alkalmazottak két további csoportját. Most közlöm a teljes görbét:

A két szélső csoportba tartozó alkalmazottak – a szuperkompetensek és a szuper-inkompetensek egyaránt kirúgandók. Alkalmazásuk után rendszerint hamarosan szélnek eresztik őket, mégpedig ugyanazon okból: bomlasztják a hierarchia kereteit. A szélsőségeknek ezt a megnyirbálását az érthetőség kedvéért hierarchikus exfoliációnak nevezem. Néhány szörnyű példa

Néhány szuper-kompetens alkalmazott sorsáról már volt szerencsém csevegni. Az alábbiakban a szuper-inkompetencia néhány elrettentő példáját közlöm. Csini Zsanettet eladóként alkalmazták a Lópiac áruház háztartásikészülék-osztályán. Kezdettől fogva kevesebbet adott el, mint az átlagos eladók. Emiatt még nem kötöttek volna útilaput a talpa alá, hiszen némely más eladók is az átlag alatt teljesítettek. Csakhogy a szép Zsanett iszonyú dolgokat művelt az eladási jegyzékekkel: a pénztárgépen rossz helyre tette a tizedespontot, elfogadta a konkurens 38

vállalatok hitelkártyáit, és – ez volt a leghitványabb húzása – az indigót fordítva tette be, amikor az eladási blokkokat kitöltötte, majd az ügyfélnek a blokk eredeti (!) példányát nyújtotta át. Az ügyfél megkapta mindkét szöveget (egyet az előlapon, egyet pedig tükörkép alakjában a hátlapon), Zsanettnél pedig egy példány sem maradt. Ráadásul még pimaszul vonogatta is a vállát, amikor a főnök lekapta a tíz körméről. Egy hónap múlva: felmondólevél. Templomi-Harangh Vilmos protestáns lelkésznek radikális nézetei voltak az istenség természetéről, a szentségek hatásáról, Krisztus ítéletnapi eljöveteléről, életről és halálról – nézetei éles ellentmondásba kerültek a hivatalos vallási tanításokkal. Így azután Templomi-Harangh inkompetens volt ahhoz, hogy a báránykák lelki atyja legyen. Persze nem is léptették elő püspökké, de posztjáról éveken át nem is mozdították el. Ekkor azonban szörnyű és ördögi bűnbe esett: könyvet írt, támadva a nehézkes egyházi hierarchiát, és észérveket hozott fel amellett, hogy minden áldott egyházat alaposan meg kellene adóztatni. Javasolta továbbá, hogy az egyháznak foglalkoznia kellene szociális problémákkal, úgymint a homoszexualitás, a kábítószerezés, a fajüldözés és így tovább. A lelkész az inkompetencia deszkájáról egyetlen ugrással a szuperinkompetencia trambulinján termett. Persze azonnal elbocsátották. A szuper-inkompetensek két fő tulajdonsága tehát: 1. nem produkálnak (nincsen output), 2. nem járulnak hozzá a hierarchia belső állandóságához (nincsen input). Számíthat-e az olvasó exfoliációra?

Láthatjuk tehát, hogy a szuper-kompetencia és a szuperinkompetencia egyaránt elfogadhatatlan a hierarchiák számára. Azt is láttuk, hogy a hierarchikus exfoliációnak kitett alkalmazottakra is érvényes a Peter-elv. A többi alkalmazottól abban különböznek, hogy a jelenlegi helyzetben egyedül ők azok, akik széles ívben kirúgandók. Szeretne-e az olvasó máshol dolgozni? A hadseregben, az 39

oktatásban vagy az üzleti életben betöltött foglalkozását maga választotta-e, vagy törvényes, illetve családi nyomás hatására? Megfelelő tervezés és határozottság esetében az olvasóból is válhat szuperkompetens vagy szuper-inkompetens dolgozó. 5. SZ. LÁTSZÓLAGOS KIVÉTEL: A PATERNÁLIS BELÉPTETÉS

A régi családi vállalkozások tulajdonosai fiaikat néha „közönséges” alkalmazottakként kezelték. A fiúnak a hierarchia alján kellett kezdenie pályafutását, ahonnan a Peter-elvnek megfelelően lépett elő. Ilyenkor erősebben nyilvánult meg a tulajdonos vonzalma a saját maga által létrehozott hierarchia iránt, az a naiv óhaja, hogy a hierarchia hatékony és jövedelmező maradjon, valamint szigorú igazságérzete is hevesebb volt, mint a család iránt érzett természetes vonzalom. Gyakori eset az is, amikor a vállalkozás tulajdonosa magas szinten viszi be az üzletbe a fiát, azzal a hátsó gondolattal: anélkül, hogy rangban emelkednék, idővel fia veszi át a kormányrudat, és mint mondják, egykor „atyja nyomdokaiba lép”. Az előléptetésnek ezt a típusát paternális beléptetésnek neveztem el. A paternális beléptetésnek két fő eszköze létezik. 1. sz. paternális beléptetés

Egy alkalmazottat elbocsátanak vagy áthelyeznek, hogy helyet csináljanak a beléptetendő egyénnek. Ezt a módszert ritkábban alkalmazzák, mint a 2. sz. módszert, mert a főnök fiát gyakran megutálják. 2. sz. paternális beléptetés

A beléptetendő egyén számára jól hangzó címmel új állást kreálnak. A módszer magyarázata

40

A paternális beléptetés csupán apró példa az osztálytársadalmakban fennálló rendszerre, amikor a kedvezményezett egyének a hierarchiába nem legalul, hanem az osztálykorlátnak megfelelő szint fölött lépnek be.[4] Új alkalmazottaknak magas szintű beléptetése néha jó eredményt (output) produkál. A paternális beléptetés ezért a hierarchián kívül nem ébreszt kellemetlen viszolygást. Az így beléptetett személyre viszont a hierarchia többi tagja némiképp neheztel. Az alkalmazottak valójában szentimentális érzelmekkel (Peter-féle előszeretettel) viseltetnek azon előléptetési rendszer iránt, amelynek előléptetésüket köszönhetik, és amelynek alapján további előlépésben reménykednek. Nem szeretik, ha az előléptetés másként történik. A paternális beléptetés jelenlegi gyakorlata

A családi vállalkozás, amelyet egyetlen ember kormányoz, akinek hatalma van rá, hogy fiúsarjait magasabb pozíciókba helyezze, ma már ritkaság. A paternális beléptetést mégis ugyanúgy alkalmazzák, de azzal az eltéréssel, hogy a várományosnak nem kell rokonsági kapcsolatban állnia azzal, aki őt a pozícióba saját tenyerén emeli. Lássunk néhány jellemző példát. Paternális beléptetés, 7. eset – Pufy Pál, Pompód város egészségügyi osztályvezetője a pénzügyi év vége felé rájött, hogy még nem költötte el a teljes költségvetési összeget. Sajnálatos módon nem volt semmilyen járvány, a Pompó folyó sem lépett ki a medréből, márpedig ez a szokása, tehát nem is szennyezte el a csatornarendszert; mindkét aligazgatója (az egyik az egészségügyön tartotta a szemét, a másik az ivóvízellátáson és a szennyvizén) komoly, kompetens, pénzzel jól sáfárkodó férfiú volt. A költségvetésnek az osztályra jutó részét tehát még nem költötték el. Pufy doktor tisztában volt vele: ha nem cselekszik gyorsan, a következő évi költségvetését megkurtítják. Úgy elöntött hát, hogy egy harmadik aligazgatóságot szervez, 41

amelynek az lesz a feladata, hogy gondoskodjék a város tisztaságáról és szépítéséről. Új aligazgatóként Pompódi-Piszka Jánost nevezte ki, aki a közelmúltban ugyanazon a kereskedelmi főiskolán szerzett képesítést. Pompódi-Piszka pedig azon nyomban tizenegy új státust létesített. Kinevezett egy szemétfelügyelőt, hat szemétellenőrt, három irodai alkalmazottat és egy reklámfőnököt. Nemoda Nándor, a reklámfőnök pályázatokat írt ki az iskolások részére: írjanak dolgozatokat a felnőttek számára: komponáljanak jelszavakat és tervezzenek posztereket, továbbá megrendelt két reklámfilmet. Az egyik film a szemetelés ellen hadakozott, a másik a városszépítéssel foglalkozott. A filmeket független filmestől rendelték meg, aki annak idején Nemodával és Pompódi-Piszkával a főiskola amatőr színjátszó csoportjának oszlopos tagja volt. Minden úgy ment, mint a karikacsapás: Pufy igazgató túllépte költségvetési keretét, ezért a következő naptári évre sikerült nagyobb keretet kiügyeskednie. Modern atyapótlékok

Manapság az állam veszi át azt a szerepet, amelyet annak idején „az atyák nyomdokába lépés” töltött be. Állami szubvenciókat folyósítanak olyan új és nemes célokra, mint harc a környezetszennyezés ellen, a szegénység ellen, az írástudatlanság ellen, a magány ellen, a törvénytelenségek ellen és tudományos kutatásokra, mindig csak azzal a céllal, hogyan lehetne a kulturálisan elmaradottakat bolygóközi űrutazásokon üdültetni. Ha valamire pénzt ajánlanak fel, azt a pénzt el is kell költeni. Evégett állásokat kreálnak – kinevezik a szegénység elleni küzdelmet koordináló személyeket, igazgatókat, könyvellátó tanácsadókat, ifjú szervezőket az idős emberek gondozására, és még sok más posztot hoznak létre. Egyeseket úgy kell fülön csípni, hogy foglalják már el a létrehozott állásokat, viseljék, ha nem is töltik be mindig a cipőt (azaz a funkciót). A szervezetbe beléptetett egyén nem mindig képes megoldani a problémát, amelynek megoldása végett kinevezték. Ez nem is fontos. 42

Az a fontos, hogy képes és hajlandó legyen a rendelkezésre bocsátott pénzt elfecsérelni. Az elv sértetlen marad

Ezek a kinevezések mind összhangban vannak a Peter-elvvel. A kompetencia vagy inkompetencia mindaddig nem számít, amíg valaki hordja a cipőt. Ha a kinevezett kompetens módon viselkedik, számíthat az előléptetésre, és magasabban éri el majd a maga inkompetencia-szintjét. VÉGKÖVETKEZTETÉSEK A látszólagos kivételek – nem kivételek. A Peter-elv minden hierarchia minden tagjára érvényes.

43

4. FEJEZET PROTEKCIÓ ÉS ELŐLÉPTETÉS »Hosszú és erős protekció, egyáltalában protekció.« Ch. Dickens

Láttuk, hogy a Peter-elv állandó és egyetemes érvényű. Az olvasót azonban érdekelheti, mennyi ideig tarthat a hierarchiában való felemelkedésének protekció révén történő gyorsítása. A „PROTEKCIÓ” RÖVID MEGHATÁROZÁSA

A protekciót így definiálom: „Valamely alkalmazottnak a hierarchiában fölötte álló személyhez – vér szerinti, házassági vagy ismeretség alapján – fűződő jó kapcsolata. A protezsált személy népszerűtlen

A protekció révén történt előléptetést valamennyien gyűlöljük – ha másról van szó. A munkatársak nem szeretik a protezsáltat, és nemtetszésüket rendszerint az érdekelt inkompetenciájára tett gúnyos megjegyzésekkel juttatják kifejezésre. Miután Rokony Rezső Csudaváros oktatásügyi főfelügyelője lett, nemsokára előléptette vejét, Harkály Lajost zeneiskolai tanfelügyelővé. Egyes oktatók arra való hivatkozással bírálták ezt a kinevezést, hogy Harkály süket, mint az ágyú, ezért a zeneiskolai felügyelőség szenioritási jogon (input) Trombitásné Dob Tamarát illette volna meg. Az irigység nem ismer logikát – Trombitásné olyan hosszú időn át olyan sok énekkart és zenekart hallott zöngicsélni, hogy meggyűlölte a zenét és a gyermekeket! Világos, hogy zeneiskolai tanfelügyelőként egyáltalában nem lett volna kompetensebb (az output szempontjából), mint Harkály Lajos. Az oktatók ellenszenve tehát valójában nem Harkály inkompetenciája, hanem a szenioritás figyelmen kívül hagyása ellen 44

irányult. A hierarchiákban működő alkalmazottaknak valójában nincs kifogásuk az inkompetencia ellen (Peter-paradoxon): csupán azért fecsegnek inkompetenciáról, hogy ezzel palástolják irigységüket a protezsáltakkal szemben. HOGYAN SZEREZHETÜNK PROTEKCIÓT? Vizsgáljuk meg olyan alkalmazottak dicső pályafutását, akiknek volt protekciójuk, és hasonlítsuk össze karrierjüket velük egyenlő képességű, de protekció nélküli alkalmazottakéval. Kutatási eredményeimet a protekciót szerezni szándékozók számára öt gyakorlati jó tanácsban foglalhatom össze. 1. Patrónust kell találni

A patrónus olyan személy, aki valamely alkalmazott hóna alá tud nyúlni avégett, hogy az illető a hierarchiában feljebb vergődjön. A protekcióra pályázónak néha hosszú szakálla nő, mire kifürkészi, ki alkalmas és ki nem alkalmas patrónusnak. Az illető netán abban a tévhitben él, hogy előléptetésének üteme attól függ, vajon közvetlen főnöke jó vagy rossz minősítést ír-e róla. Ez néha igaz is lehet. De az is lehetséges, hogy a felső vezetés tudja jól, hogy emberünk közvetlen főnöke már elérte a maga inkompetencia-szintjét, ezért nem tulajdonít jelentőséget a kisfőnök által fogalmazott jó vagy rossz minősítéseknek! A protekciót kereső tehát ne legyen felületes: a dolgok mélyére kell ásnia, a vakondok odva mellett igenis megtalálja a patrónusát. 2. A patrónus motiválása

„A motiválatlan patrónus – nem patrónus.” Aki feljebb akar emelkedni a hierarchiában, gondoskodjon arról, hogy a patrónus valamit nyerjen, ha segíti, vagy valamit veszítsen, ha nem nyúl a törekvő hóna alá. Kutatásaim számos példát ástak elő az ilyen motiválásra, egyes 45

példák bájosak, mások aljasak. Példákat nem közlök. Ehelyett egy tesztet, az úgynevezett Peter-hidat ajánlom a nyájas olvasónak. Aki ezen a hídon önerejéből nem tud áthaladni, máris elérte a saját inkompetencia-szintjét, rajta már semmilyen jó tanács sem segíthet. 3. A tehetség feltör

„Szabad útnak nincsen párja.” Képzelje el az olvasó, hogy uszodában süti hasát a nap és megpróbál feljutni a trambulinra. Csakhogy nem jut tovább félútnál, mert ott ácsorog a vaslépcsőn egy másik ugrójelölt, aki szintén felfelé mászott, de inába szállt a bátorsága. Csukott szemmel, görcsösen kapaszkodik a korlátba. Nem pottyan ugyan le, de feljebb sem tud jutni, mellette sem lehet elhaladni. Hiába biztatják kórusban a trambulinra már feljutottak, lóg a szeren. A foglalkozási hierarchiákban is hasonló a helyzet, ha a következő lépcsőfokot olyanvalaki foglalja el, aki már elérte a maga inkompetencia-szintjét (érthető szavakkal: egy szuper-inkumbens). Ilyenkor sem a felfelé igyekvő erőfeszítése, sem patrónusának a protekciója nem segít. Ezt a kínos helyzetet Peter-barikádnak neveztem el. Térjünk vissza gondolatban az uszodához. Ha mégis fel szeretnénk jutni a trambulinra, vissza kell lépkednünk arról a létráról, amelyen zárva az út, és átballagnunk a másik oldalon meredező szabad létrára, amelyen akadálytalanul felkapaszkodhatunk. Ha tehát egy foglalkozási hierarchiában feljebb akarunk jutni, alulról ki kell kerülnünk a szuper inkumbenst, majd olyan előlépési csatornát váltanunk, amely nincsen eldugulva. Ezt a manővert Petercirkumambulációnak, vagyis kikerülési manővernek neveztem el. Mielőtt azonban munkát és időt fektetnénk a cirkumambulációba, vizsgáljuk meg, valóban Peter-barikád tornyosodik-e előttünk, vagyis az a mamlasz, aki eltorlaszolja előlünk az utat, valóban szuperinkumbens lenne? Ha ugyanis még előléptethető, akkor az illető nem szuper-inkumbens: nem kell kikerülnünk. Csak egy pici türelem: kis idő elteltével előléptetik, szabaddá válik a létra foka és a protekció 46

elvégzi a maga csodálatos munkáját. Ha teljes biztonsággal szeretnénk tisztázni, vajon a főnökünk szuper-inkumbens-e vagy sem, tanulmányozzuk át az utolsó pozícióra vonatkozó egészségügyi és nem egészségügyi jellemzőket, amelyeket könyvünk 11. és 12. fejezetében tárgyalunk. 4. Legyünk rugalmasak

Minden patrónus csak korlátozott mértékben tudja fölfelé böködni a patronáltját. Hogy hasonlattal éljünk, a tapasztalt hegymászó a gyengébb mászót fel tudja húzni a maga szintjére. Csakhogy ehhez neki is feljebb kell magát jégcsákányoznia, hogy maga után húzhassa a gyengébbet. De ha az első patrónus már nem tud feljebb mászni, a patronáltnak másik patrónust kell keresnie, aki feljebb tudja húzni-vonni. Készüljünk tehát fel: eljön az ideje, hogy az elsőnél magasabb rangú patrónusra testáljuk át a hűségünket. „Új patrónusnak nincsen párja!” 5. Igyekezzünk több patrónust szerezni

„Több patrónus együttes protekciója annyit ér, mint protekcióiknak az összege, szorozva a patrónusok számával.” (Hull tétele.) A hatás azért többszöröződik, mert a patrónusok beszélgetnek-csevegnek, állandóan erősítve egymásban a protezsáltról alkotott jó véleményüket és eltökéltségüket, hogy tesznek érte valamit. Ha valakinek csak egyetlen szál patrónusa van, elmarad a többszöröző hatás. „Sok patrónus jobban biztosítja az előlépést.” NINCS ÉRTELME VÁRNI! LENDÜLJÜNK TÁMADÁSBA!!

Aki megfogadja a fenti tanácsokat, protekciót szerezhet. A protekció meggyorsítja a felfelé haladást a hierarchiában, így az illető sokkal hamarabb képes elérni a maga inkompetencia-szintjét.

47

5. FEJEZET AMBÍCIÓ ÉS ELŐLÉPTETÉS »Merülj el, és a világ együtt merül veled. Légy törekvő és egyedül maradsz.«

Az alábbiakban azt boncolgatjuk, hogy az alkalmazottak előlépési ütemét hogyan befolyásolja az ambíció. A törekvés funkcióját illetően sok a félreértés, főként azért, mert Alger[5] túlozta az ambíciónak az előlépés szempontjából való jelentőségét. Igazán sajnálatos Alger tudománytalan és félrevezető lelkesedése az ambíció iránt; ez késleltette istenigazából a hierarchológia tudományának létrejöttét. Peale[6] is túlbecsülte az ambíció hatását. Szétpukkan egy téveszme

Vizsgálataim szerint a nagyobb szervezetekben a szenioritási tényező semlegesíti a hierarchia felsőbb fokai felé irányuló ambíciót. Megfigyelésem egyúttal azt is bebizonyítja, hogy a protekció hatása erősebb, mint az ambícióé. A protekció gyakran legyőzi a szenioritási tényezőt, az ambíció azonban csak ritkán képes ilyen csodákra. Egyedül az ambíció nem képes áttörni a Peter-barikádokat. Az ambíció egymagában nem teszi lehetővé a Peter-cirkumambuláció sikeres megvalósítását. Aki a cirkumambulációt protekció nélkül próbálja végrehajtani, főnökeitől legfeljebb ilyen szemrehányásokra számíthat (a háta mögött): „Nincsen a fickóban kitartás”, „Nem képes megmaradni a fenekén, egyvalami mellett!” stb. Az ambíciónak a végső pozíció szintjére sincsen hatása. Minden alkalmazottra érvényes ugyanis a Peter-elv, legyenek akár agresszívak, akár félénkek, előbb-utóbb elérik a maguk inkompetencia-szintjét, s akkor ott ácsorognak a vaslétrán, messze a trambulin alatt.

48

Az ambíció külső jelei és tünetei

Az ambíció a tanulás, a szakmai képzés és önképzés iránti abnormális érdeklődésben jut kifejezésre. (A képzés és önképzés néha képes annyira megnövelni a kompetenciát, hogy ez kissé meggyorsítja az előlépést. Csakhogy az ilyesmi nagyon ritkán és főképpen kis hierarchiákban fordul elő. Nagy hierarchiákban a képzés és önképzés hatása nem is észlelhető, ezekben a szenioritási tényező az erősebb.) Az ambíció veszélyei

A képzés és önképzés hatása negatív is lehet, ha az alkalmazott kompetenciája annyira javul, hogy csak sokszori előlépés után éri el a maga inkompetencia-szintjét. Tegyük fel, hogy Baldachin Bertalan, a Puha Matrac Rt. kompetens helyi kereskedelmi képviselője szorgalmas tanulással elsajátít egy idegen nyelvet. Ebben az esetben még az is megeshetik, hogy egy vagy több posztot kell betöltenie a vállalat tengerentúli kereskedelmi képviseletében, mielőtt hazatérne és kereskedelmi igazgatóként elfoglalná legutolsó, inkompetens posztját. A tanulás tehát kitérőt okoz a boldogtalan Bertalan hierarchikus pályafutásában. A végkövetkeztetés

Véleményem szerint a tanulás és képzés pozitív és negatív hatásai kiegyenlítik egymást. Ugyanez a megállapítás érvényes az ambíció egyéb megnyilvánulásaira is, például amikor valaki korán kezdi a munkát és későn hanyatlik az ágyba. Azt a csodálatot, amelyet egyes munkatársakban az ilyen fél-machiavellista trükkök keltenek, végső soron kiegyenlíti az a viszolygás, amelyet az ilyen gyalázatos eljárás másokból kivált. Egy kivétel, amely erősíti a szabályt

Nagy ritkán előfordul, hogy egy rendkívül ambiciózus törtetőnek sikerül becsületes vagy becstelen eszközökkel kiütnie a helyéről egy szuper-inkumbenst; azáltal hamarabb szerez magának helyet a 49

ranglétra magasabb fokán, mintsem az természetes módon bekövetkeznék. William Shakespeare ezzel kapcsolatban érdekes példát említ az Othellóban. Az I. felvonás 1. jelenetében az ambiciózus Jago azon kesereg, hogy az előléptetéseket a protekció, nem pedig szigorúan a szenioritás szabályai határozzák meg: „Hiába; a szolgálat átka ez, Ajánlólevél s kedvezés emel, s nem Régi rangsor, hol minden második Az első örököse.” (Kardos László fordítása) A pozíciót, amelyre Jago áhítozik, végül Cassio kapja meg. Ezért Jago kettős tervet eszel ki: megöli Cassiót, egyúttal pedig megfosztja jó hírétől a parancsnok, Othello szemében. A terv majdnem sikerül, de Jago felesége, Emilia, javíthatatlan fecsegő: „Nem; szólnom kell, szabadon, mint a szélvész, Ember, pokol, menny mind-mind hadd gyalázzon S üvöltsön rám, én mégse hallgatok.” Vagyis kifecsegi a tervet, Jago pedig sohasem kapja meg a hőn óhajtott posztot. Jago sorsából azt a tanulságot kell levonnunk, hogy az ambíció lényege: a titoktartás. Egy veszedelmes balhit

Az ambíció hatását két okból szokták túlbecsülni. Az egyik az a szinte rögeszmés érzés, hogy aki az átlagosnál igyekvőbb, az megérdemli az átlagosnál gyorsabb és nagyobb mértékű előmenetelt. Ennek az érzésnek persze nincs tudományos alapja: csupán moralista tévedés, amelynek az Alger-komplexus nevet adtam. Az egészségügyi szempont 50

A második ok, amiért a tapasztalatlanabb megfigyelők az ambíciót nagyobb hatásúnak vélik, mint amilyen valójában: számos ambiciózus embernél megfigyelhető a pszeudoteljesítési szindróma. Hogy mi ez? Jönnek az orvosi panaszok, úgymint idegösszeomlás, gyomorfekély és álmatlanság. A fekély, az adminisztratív siker fokmérője, csakis ambíció terméke lehet. Azok a munkatársak, akik nem értik világosan a helyzetet, az ilyen betegeket a végső pozíció-szindróma (lásd a 11. fejezetet) példáinak tekinthetik, abban a tévhitben, hogy elérték legutolsó posztjukat. Valójában viszont gyakran többször és sok éven át mászhatnak még a trambulinra. Egy roppant fontos megkülönböztetés

A pszeudoteljesítési szindróma és a végső pozíciószindróma esetei közti különbség a Peter-nüansz nevet kapta. Az esetek megkülönböztetése érdekében ezt a kérdést kell feltennünk magunknak: „Végez-e az illető hasznos munkát?” Ha a válasz: a) „IGEN" – akkor az illető még nem érte el a maga inkompetencia-szintjét, tehát a boldogtalannál pszeudoteljesítési szindrómáról van szó. b) „NEM” – akkor az illető már elérte a maga inkompentenciaszintjét, vagyis ez a végső pozíció-szindróma esete. c) „NEM TUDOM” – akkor az olvasó érte el a saját inkompetencia-szintjét. Nyomban vizsgálja meg önmagán a tüneteket! UTOLSÓ SZAVAM AZ AMBÍCIÓRÓL

Sohase álljunk, ha ülhetünk; sohase sétáljunk, ha lovagolhatunk; és sohase legyünk ambiciózusak, ha van patrónusunk.

51

6. FEJEZET VEZETŐK ÉS ENGEDELMESKEDŐK »Figyelembe kell venni, mi az ok, s mi a következmény.« Publius Syrus Kop! Kop!

Egyik sürgős feladatom eloszlatni azokat a tévedéseket, amelyek a tudományos hierarchológia előtti korszakból mindmáig fennmaradtak. Mi lehet például félrevezetőbb, mint ez a szállóige: „A siker titka egy előző siker”? A hierarchológiai kutatások alapján ma már tudjuk, hogy amikor valaki előlép a maga inkompetencia-szintjére, semmi sem olyan sikertelen, mint a siker. Alább, amikor a kreatív inkompetenciát tárgyalom, rámutatok majd, hogy semmi sem olyan sikeres, mint a sikertelenség. De ebben a fejezetben a következő régi mondást tárgyalom: „Aki jó vezető akar lenni, tudnia kell, mi fán terem az engedelmesség.” Tipikus hierarchológiai tévedés! Adminisztratív körök egyébként szívesen terjesztik. Amikor például George Washington édesanyját megkérdezték, hogyan lett a fiából a nemzet hőse, a mama így válaszolt: „Megtanítottam az engedelmességre.” Amerika tehát ismét szembekerült a non sequitur[7] egy újabb példájával. A vezetési képesség hogyan is függhet az engedelmesség képességétől? Ugyanennyi joggal elmondhatnánk, hogy az úszás képessége az elmerülési képességtől függ. Kiskutyából nagykutya

Tekintsük a legegyszerűbb esetet: a hierarchiában mindössze két szint létezik. Az a beosztott, aki kiválóan tud engedelmeskedni, előlép arra a szintre, amelyen már neki kell utasításokat kiadnia. Ugyanez az elv a bonyolultabb hierarchiákban is érvényes: a kompetens engedelmeskedőknek az alsóbb szinteken nagy az 52

előlépési esélyük, végül azonban mint vezetőkről kiderül: inkompetens mind. Az üzleti kudarcokról készült egyik friss tanulmány szerint a kudarcok 53 százalékának oka egyszerűen a vezetési inkompetencia következménye volt! A hibákat a vezetőkké előléptetett engedelmeskedő típusok követték el. Katonai nyilvántartás, 17. sz. eset – Csacsogó Csaba százados kompetens módon végezte adminisztratív feladatait egy katonai támaszponton. Minden felettesének készségesen teljesítette a parancsát, szívesen és pontosan. Vagyis engedelmeskedő típus volt. Előléptették őrnaggyá, és ettől kezdve neki kellett volna parancsokat kiadnia. Csacsogó azonban nem bírta azt a magányosságot, amely a tekintélyes beosztások szükségszerű velejárója. Folyton az alárendeltjei között csellengett, pletykált és tréfálkozott velük, zavarta a munkájukat. Képtelen volt arra, hogy a parancsok kiadása után hagyja őket dolgozni; kéretlen tanácsaival beavatkozott a végrehajtás feladatába. Az állandó zaklatás miatt Csacsogó Csaba alárendeltjei nem tudtak rendesen dolgozni, és szerencsétlenül érezték magukat. Az újdonsült őrnagy ezenkívül sokat lebzselt ezredesének irodájában. Amikor nem tudott értelmes indokot kitalálni, hogy az ezredessel beszélhessen, a titkárnőnek beszélte tele azt a szöszi fejét. A titkárnő nem merte megmondani neki, hogy menjen a pokolba és hagyja őt dolgozni. Így azután szegény leányzó egyre inkább elmaradt a munkájával. Hogy megszabaduljon tőle, az ezredes mindenféle megbízásokkal ide-oda küldözgette őrnagyát a bázison. Ebben az esetben egy ürgéből, vagyis egy engedelmeskedni jól tudó beosztottból vezetőt csináltak, mire ez lett az eredmény: a) képtelen a vezetésre b) zavarja alárendeltjei munkáját c) fölöslegesen fecsérli feletteseinek az idejét.

53

Önerejéből fölemelkedett ember, 2. sz. eset – A hierarchiák többségében voltaképp az a helyzet, hogy a legjobb vezetői képességű emberekből nem lehetnek vezetők. Íme egy példa. Kerekes P. Vilmos a Merkúr boyszolgálat kerékpáros küldönce volt. Kerekes bámulatos rendszerességgel szervezte meg a munkáját. A maga területén például minden átjárót, sikátort, rövid útvonalat feltérképezett; a közlekedési jelzőlámpák periódusidejét stopperrel ellenőrizte, és útvonalait ezen adatok révén úgy tervezte meg, hogy szállításait a lehető legrövidebb idő alatt teljesítse. S az eredmény nem is maradt el: napi feladatainak teljesítése után Vilmosnak mindig maradt legalább két órányi szabadideje. Ezt az időt kávéházakban töltötte, miközben elmerült az üzletvezetéssel foglalkozó könyvek tanulmányozásában. Amikor azután a többi küldönc útvonalának átszervezésébe is belekapott, széles ívben kirúgták. Kezdetben úgy tetszett, hogy működése kudarc, a szuperinkompetens hierarchikus exfoliáció példája, a „rosszul engedelmeskedő, rossz vezető”-elmélet élő példaképe. Csakhogy Kerekes P. Vilmos hamarosan létrehozta saját szállítóvállalatát, a Pegazus Repülő Bringát, és három év alatt kiszorította a Merkúrt a csatatérről. Látható tehát, hogy a kivételesen jó vezetési kompetencia a már kialakult hierarchiákban nem képes utat törni magának. Az ilyen személy többnyire kitör a hierarchiából, és valahol másutt újra kezdi a munkát. Híres nevek dossziéja, 902. sz. eset – Thomas Alva Edisonnak, aki újságkihordóként inkompetensnek bizonyult, felmondtak. Edison ezután alapította meg saját vállalatát, amelyet eléggé sikeresen kormányozott. Egy ritka kivétel

A vezetési képességet rendkívüli körülmények között néha valóban elismerik. Például a háborúban, egy éjszakai támadás alkalmával egy ezred minden tisztje elesett. Ekkor Anonymus N. Napóleon káplár 54

vette át a parancsnokságot, visszaverte az ellenséget, bajtársait pedig megmentette. A csatatéren rögtön előléptették. Anonymus N. Napóleont békeidőben sohasem léptették volna elő: túl sokat kezdeményezett. Csupán azért léptették elő, mert feljebbvalói hősi halált haltak, így a hierarchia ideiglenesen megszűnt. De mi a helyzet a Peter-elvvel?

Az olvasó az előbbieken kissé csodálkozhat, ha elgondolkozik, vajon nem aknázom-e alá a Peter-elvet? Hiszen az elv azt mondja ki, hogy a kompetens alkalmazottak mindig előléptethetők. Pedig nincs ellentmondás! A 3. fejezetben már elmondtuk, hogy az alkalmazottak kompetens vagy inkompetens voltát nem olyan pártatlan megfigyelők döntik el, mint mi vagyunk, hanem a munkaadó, illetve – manapság ez a valószínűbb – a hierarchia magasabb rangú többi alkalmazottja. Az ő szemükben a vezetési képesség függelemsértésnek, az engedelmesség megtagadásának látszik, és mint ilyent, inkompetenciának fogják fel. Akik tudnak engedelmeskedni, nem lesznek jó vezetők. Az engedelmeskedő ürge sokszor előléphet ugyan, de ettől még nem lesz jó vezető. A hierarchiák többségét ma annyira gúzsba kötik a szabályok, a hagyományok és a törvények, hogy még a felső szintű vezetőknek sem kell senkit sehová vezetniük abban az értelemben, hogy ki kellene jelölniük a cselekvés irányát vagy ütemét. Az ilyen vezetők egyszerűen a szokások rabjai, engedelmeskednek az előírásoknak és csupán a tömeg élén haladnak. Az ilyen fejesek csak olyan értelemben vezetnek, amilyen értelemben a hajó orrán ágaskodó nőalakú ormányrúd-szobor vezeti a hajót. Könnyű belátni, hogy ilyen közegben mindenki halálra rémül, ha netán igazi vezető érkezik a vállalathoz, utálják is alaposan. Ezt hiperkaninofóbiának (félelem a nagykutyától), pontosabban hiperkaninofóbia-komplexusnak (félelem attól, hogy a kiskutyából nagykutya lesz) neveztem el.

55

7. FEJEZET HIERARCHOLÓGIA ÉS POLITIKA »Az emberiség története a hibák óriási tengere, amelyből néha itt-ott kiemelkedik egy szemernyi homályos igazság.« C. De. Beccaria

Láthattuk, hogyan hat a Peter-elv némely egyszerű hierarchiában – oktatási rendszerekben, gyárakban, gépkocsijavító üzemekben és így tovább. Vizsgáljuk meg most a bonyolultabb politikai és kormányzati hierarchiákat. Egyik előadásomon egy latin-amerikai hallgatóm, Caesaré Innocente, ezt mondta: „Peter professzor, azt hiszem, amit tudni szeretnék, annak nyoma sincsen a tananyagban. Vajon értelmes emberek vezetik-e a világot, akik – ahogyan maguk, amerikaiak mondják – munkába állítanak bennünket, vagy pedig azok a tökfilkók, akik ezt művelik velünk.” Innocente kérdése sok ember gondolatait és érzéseit fejezi ki. A társadalomtudományok adósak a válasszal. Egyetlen politikai elmélet sem vizsgálta eddig megfelelően a kormányok működését, nem is sikerült pontosan előre jelezni a politikai jövőt. A marxisták éppoly hibásan prognosztizáltak, mint a tőkés teoretikusok. Összehasonlító hierarchológiai kutatásaim szerint a kapitalista, szocialista és kommunista rendszerekre egyaránt jellemző a fölösleges és inkompetens alkalmazottak elszaporodása az államigazgatásban. Noha kutatásaimat még nem fejeztem be, eddigi megállapításaimat ideiglenes tanulmány formájában adom közre. Ha majd rendelkezésemre állnak a megfelelő források, igyekszem befejezni összehasonlító hierarchológiai kutatásaimat. Ha ezzel is végeztem, az univerzális hierarchológiát szeretném tanulmányozni. IDEIGLENES BESZÁMOLÓM

Bármely politikai vagy gazdasági válságban egyvalami bizonyos: 56

Számos tanult szakember számos, merőben különböző gyógymóddal áll elő. Költségvetési egyensúlyhiány esetén A. kijelenti: „Emelni kell az adókat.” B. közbebömböli: „Csökkenteni kell az adókat!” A külföldi befektetők elvesztik bizalmukat a dollárban? C. szigorú pénzpolitikát sürget, D. viszont az infláció mellett tör lándzsát. Tüntetők vonulnak az utcákon? E. a szegények támogatását, F. a gazdagok bátorítását javasolja. Idegen hatalom dörmög fenyegetően? G. a mellét döngeti: „Dacoljunk velük!” H. viszont szinte suttogja: „Béküljünk ki, olyan bájos fiúk.” Honnan a zűrzavar?

1. Igen sok szakértő már elérte a maga inkompetencia-szintjét: az ó gyógyjavallatuk értelmetlen vagy helytelen. 2. Némelyek nézetei eléggé józanok, de teóriáikat képtelenek helyesen alkalmazni. 3. Akár jó, akár rossz javaslatokról legyen szó, egyiket sem lehet haszonnal véghez vinni, mert a kormányok gépezete egymásba illeszkedő hierarchiák láncolata, amelyeket, miként a rozsda, átmart már az inkompetencia. Fontoljuk meg a kormányzat két ágazatát – a törvényhozást, amely megalkotja a törvény kereteit, illetve a végrehajtást, amelynek tisztviselői kara a törvények végrehajtását igyekszik keresztülgyömöszölni. A TÖRVÉNYHOZÁS

A modern törvényhozó testületeket – még a nem demokratikus országokban is – népszavazással választják. Az ember azt gondolná, hogy a szavazók – saját érdekükben – a legkompetensebb embereket választják meg képviselőnek, hadd melegítse fenekét a fővárosi parlamentben. Ez pusztán a népképviseleti kormányzás egyszerűsített elmélete. A dolog valójában némiképp bonyolultabb. A modern politikára a pártrendszer jellemző. Egyes országokban csak egy, más országokban két hivatalos párt létezik, ismét más országokban többpártrendszer virul. A politikai pártokat – naiv 57

módon – általában úgy képzelik el, mint hasonló gondolkodású emberek olyan csoportját, amely közös érdekeinek előmozdítása érdekében együttműködik. Ez a megállapítás mára érvényét vesztette. Az ilyen funkciót ugyanis ma már kizárólag a lobbyk, vagyis az érdekcsoportok látják el, márpedig ahányféle érdek, annyi a lobby. A politikai pártok mai formájukban elsősorban a képviselőjelöltek kiválasztását és megválasztását irányító apparátusok. Egy kihaló emberfajta

Nem tagadható, nagyritkán előfordul, hogy egy-egy „független” jelöltet is megválasztanak, akit egyik párt sem támogat. Ám a politikai kampányokra fordított óriási összegek miatt ez a típus még helyi és regionális szinten is ritka, akár a fehér holló, országos szinten pedig merőben ismeretlen. Bizton kimondhatjuk: a modern politikában a pártok döntenek a jelöltek kiválasztásáról. A párthierarchia

A politikai pártok, amint a tagok is jól tudják, hierarchikus felépítésűek. Nem tagadható, hogy a tagok többsége ellenszolgáltatás nélkül teszi a dolgát, sőt még fizet is a kitüntetésért, jóllehet az is igaz, hogy pontosan meghatározott rangsor létezik, továbbá pontosan definiált előléptetési rendszer. Eddig a bérből és fizetésből élő szerencsétlen ürgékre alkalmaztuk a Peter-elvet. Most viszont kijelentjük: a Peter-elv a párthierarchiákon belül is érvényes. A politikai pártokban, akárcsak a gyárakban és a hadseregben, a kompetencia lenne a következő szintre való előlépés feltétele. Akiről kiderül, hogy kompetens, az házról házra is tud korteskedni, tehát előléptethető: rá lehet bízni kortescsoportok szervezését. Az eredmény: beszédhibás és ellenszenves kortesek járnak házról házra, elidegenítve a párttól a szavazókat. Aki gyorsan borítékolja a röplapokat, abból a borítékoló csoport vezetője lehet. Az inkompetens borítékolók viszont mindaddig, amíg egy adott párt tagjai, továbbra is lassan és ügyetlenül gyűrögetik a 58

röpcédulát a borítékba, néha kettőt is egybe, a másikba – ez logikus – egy sem jut, görbén hajtogatnak, leejtik a fecniket a padlóra, és sok más hasonló hibát követnek el. Aki kompetens módon teremti elő a párt számára a pénzt, előléphet a jelölőbizottság tagjává. Ám aki ügyesen koldul, nem feltétlenül kompetens a leendő törvényhozók kiválasztásában, sőt netán inkompetens jelöltet fog támogatni. De még ha a jelölőbizottság tagjai jó emberismerők is, a jelöltet nem azon az alapon választják ki, mert elképzelhető, hogy bölcs honatya lesz belőle, hanem abból a megfontolásból, hogy elég erőszakos és nagyhangú, tehát valószínűleg megválasztják! A nagy ugrás: képviselőjelöltből törvényhozó

A régi szép időkben, amikor a vezetők személyét tömeggyűléseken döntötték el és a szónoklásnak még nagy volt a becsülete, a lenyűgöző szónokok számíthattak rá, hogy a párt őket jelöli, és a legjobb szónok számíthatott rá, hogy övé lesz a képviselői bársonyszék. Persze az, hogy valaki tízezer szavazó előtt széles taglejtésekkel harsog, szórakoztatja és lelkesíti a népet, még nem garancia rá, hogy értelmesen gondolkodik, megfontoltan száll vitába, és a nemzet érdekében bölcs módon voksol. Az elektronikus kampányok megjelenése óta a pártok netán olyasvalakit jelölnek képviselőnek, aki a tévé képernyőjén (sminkelve) a legjobb benyomást kelti. Ám a hatáskeltés – megfelelő festékkel és világítással – még nem garancia arra, hogy az illető a törvényhozó testületben is kompetensen viselkedik. Mind a régi, mind az új rendszerben sok fajankóból úgy lett képviselő, hogy elérte a maga inkompetencia-szintjét. Inkompetencia a törvényhozó testületben

A törvényhozó testület maga is hierarchikus felépítésű. Az a képviselő, akiről a hierarchiában elfoglalt helyén kiderül, hogy inkompetens, nem lép elő. De a maga helyén kompetensnek bizonyult tisztviselőt nagyobb 59

hatalommal járó posztra lehet felbuktatni – tagja lehet egy fontos testületnek, sőt – isten óvja a népet! – még miniszter vagy köztársasági elnök is lehet belőle. Az előléptetett képviselő – ez csak természetes – e posztok bármelyikén inkompetenssé válhat. Látható tehát, hogy a kormányzás törvényhozási ágazatára a legegyszerűbb pártmunkástól egészen az elnökig egyaránt érvényes a Peter-elv. Mindenki elérheti a maga inkompetencia-szintjét, és minden poszt esetében van rá lehetőség, hogy olyan valaki töltse ki a karosszéket, aki feladatának ellátására teljességgel inkompetens. A VÉGREHAJTÁS

Az eddigiek alapján világos, hogy a Peter-elv a végrehajtó ágazatra is érvényes: az országos, regionális és helyi szintű hivatalokra, a minisztériumokra és az egész bürokráciára. Mindezek, a rendőrségtől egészen a hadseregig, fizetett alkalmazottakkal dolgozó merev hierarchiák, épp ezért annyi bennük az inkompetens ember, mint sajtban a kukac; nem is tudják végrehajtani feladataikat, nem léphetnek elő, mégsem lehet kirúgni őket. Minden kormányzat recsegve-ropogva összeomlik, amikor hierarchiája eléri érettségének tűrhetetlenségi hányadosát[8], legyen az akár demokrácia, akár diktatúra. Egyenlőségi elv és inkompetencia

A helyzet tovább romlik, ha a polgári és katonai előléptetéseket kivételezés, protekcionizmus irányítja. Az egyenlőség elvének korában ez furcsán hangzik, de hadd magyarázzam meg. Tekintsük a képzeletbeli Protekciónia országot, ahol a közszolgálatra való alkalmasság vizsgálata, az esélyegyenlőség és az érdemek szerinti előmenetel ismeretlen fogalom. Protekcióniában szigorú osztályrendszer érvényesül, a magas tisztségeket – az államigazgatásban, az üzleti életben és az egyházakban – kizárólag az uralkodó osztály tagjai tölthetik be. Megfigyelhető, hogy tudatosan kerülöm a „felsőbb osztály” kifejezést, mert ennek szerencsétlen mellékértelme van. Általában olyan osztályt értenek ezen, amely arisztokratikus vagy előkelő 60

származása következtében került nyeregbe. Következtetéseim azonban olyan rendszerekre is érvényesek, amelyekben az uralkodó osztályt az alsóbb osztályoktól vallási, szellemi képességbeli, faji, nyelvi, nyelvjárási vagy politikai különbségek választják el. Lényegtelen, hogy e különbségek közül Protekcióniában melyik érvényesül. A lényeg az, hogy igenis van uralkodó osztálya és kizsákmányolt osztálya. A Protekcíóniára jellemző hierarchiát, amely a szokásos piramissal ábrázolható, a következő rajz szemlélteti:

A hierarchia alsó szintjeit – az ábrán KO-val jelezve – a KO-val kiütött, a kizsákmányoltakból kikerülő alkalmazottak töltik be. Bármilyen kitűnően dolgozzék is bármelyikük, egyikük sem lépheti át az OH-t, vagyis az osztályhatárt. A hierarchia felső szintjein – az ábrán az UO-val jelzett területen – az uralkodó osztály tagjai uralognak. Az ő pályafutásuk nem a hierarchikus piramis alján, hanem az OH szintjén kezdődik. Mármost fogadást lehet kötni rá, hogy az első KO-területen sok az olyan alkalmazott, aki az OH miatt nem léphet elő kellő számú grádicson ahhoz, hogy elérhesse a maga inkompetencia-szintjét. Ezek a szegények tehát egész pályafutásuk során olyan feladatokat látnak el, amelyeket jól el tudnak végezni. Egyikük sem kerülhet át a KOterületen kívülre, így ez a terrénum megtartja és folyamatosan hasznosítja-facsarja is a maga kompetens alkalmazottait. Nyilvánvaló tehát, hogy a hierarchia alsóbb szintjein az OH miatt nagyobb a hatékonyság, mintha nem léteznék osztályhatár. Tekintsük most a határvonal fölötti UO-területet. Mint már mondottuk, az alkalmazottak esélye, hogy elérik a maguk inkompetencia-szintjét, egyenesen arányos a hierarchia szintjeinek a számával – mennél több a szint, annál nagyobb az inkompetens tökfilkók száma. Az UO-terület, már csak gyakorlati okokból is, néhány szintes, zárt hierarchiát alkot. Ismét világos tehát, hogy sok 61

alkalmazott nem éri el a maga inkompetencia-szintjét. Sót az a kilátás, hogy a pályafutás a piramis csúcsához közel kezdődhet, kiváló alkalmazottak egész serege számára vonzóvá teszi a hierarchiát, akik nem is pályáznának oda, ha pályafutásukat a piramis alján, a sívó homokon kellene kezdeniük. Tekintsük most a helyzetet más szempontból. A 9. fejezetben szó lesz a hatékonysági vizsgálatokról; rámutatok, hogy a hierarchiák hatékonysága csakis úgy növelhető, ha a felső szinteken lebzselők vérátömlesztést kapnak. A jelenlegi hierarchikus rendszerek többségében bizonyos időközönként, például átszervezés után, vagy a gyors növekedés időszakaiban, valóban alkalmaznak ilyen transzfúziót. De a Protekcióniáéhoz hasonló hierarchiákban ez a vérátömlesztés folyamatos: az új alkalmazottak rendszeresen magas szinten, az OH fölött lépnek be peckesen a hierarchiába. Világos tehát, hogy az ilyen hierarchiák mind az UO-, mind a KOterületen, az osztályhatár fölött és alatt egyaránt hatékonyabban működnek, mint az osztály nélküli vagy az egyenlőség elve alapján működő hierarchiák. A JELENKORI OSZTÁLYRENDSZER

Mielőtt valaki azzal vádolna, hogy osztályrendszer mesterséges megteremtését javasolom, hadd jegyezzem meg, hogy máris vannak osztályaink. Az amerikai osztályok azonban nem a születésen, hanem annak az egyetemnek a hírnevén, presztízsén alapulnak, amelyen az illető végzett. Például a Harvardról kikerülteket „Harvardot végzettekként” emlegetik, holott a Vadnyugati Bölényirha Főiskola végzettjei kapcsán sohasem emlegetnek bölényt. Egyes hierarchiákban a kócos egyetemeken végzetteknek – legyenek bármilyen kompetensek – nincsenek ugyanolyan előmeneteli lehetőségeik, mint a híres egyetemekről kiözönlőknek. A helyzet különben változó. Az egyetemi végzettség egyre több poszton válik kötelezővé, még bizonyos hierarchiák legalacsonyabb szintjein is. Ez megnöveli az egyetemi diplomás alkalmazott előmeneteli esélyeit, csökkentve a presztízs-egyetem osztályértékét. Kutatásaimat ezen a területen még nem tudtam befejezni, az ehhez 62

szükséges pénz sajnálatos hiányában, mégis megkockáztatom azt a jóslatot, hogy évek múltán minden egyetemi végzettségű alkalmazottnak egyre nagyobb lesz az esélye, hogy akár magán-, akár közalkalmazottként elérje a maga inkompetencia-szintjét.

63

8. FEJEZET ELŐZETES ÉS HOMÁLYOS SEJTÉSEK »A poéták: meg nem értett ihlet papjai.« P. B. Shelley

A tudományos műveket általában bibliográfiával, az ugyanazon tárgykört ismertető régebbi művek jegyzékével szokták felcicomázni. A cél lehet az olvasó kompetens voltának próbatétele azáltal, hogy félelemmel vegyes tiszteletet keltő mennyiségű olvasnivalót szórnak eléje; de bizonyíthatja a szerző a maga kompetenciáját azzal is, mekkora szeméthegyen kellett magát átrágnia ahhoz, hogy az igazság egy aranyrögéhez hozzájusson. Minthogy ez az első könyv, amely a hierarchológiát tárgyalja, nincs formális bibliográfiája. Kénytelen vagyok bevallani tudományos felkészültségem e látszólag komoly hiányosságát, mert a csalás nem az én asztalom. Erősen hiszem, hogy a jövő igazolja e szokatlan viselkedést. Mindezek figyelembevétele mellett is úgy döntöttem, hogy megemlítem néhány olyan szerző nevét, akik – noha egyetlen sort sem írtak a hierarchológiáról – írhattak volna róla, ha gondolnak rá. Vagyis a protohierarchológusok bibliográfiáját közlöm. Ismeretlen szerzők bölcs közmondásainak létezése arra utal, hogy egyesek ösztönösen megsejtették az inkompetencia elméletét. „A suszter maradjon a kaptafánál” – ez világos figyelmeztetés a cipészinasnak, legyen óvatos az első segédi posztért vívott élethalálharcban. Aki nem ejti a földre az árt és a kalapácsot, nem biztos, hogy ugyanolyan ügyesen forgatja a tollat, amikor munkaidőkimutatást és munkatervet körmöl. „Sok szakács elsózza a levest” – ez azt sejteti, hogy minél több embert vonnak be valamely feladat végrehajtásába, annál valószínűbb, hogy legalább egyikük elérte a maga inkompetenciaszintjét. Egy kompetens krumplihámozó, ha előléptetik szakáccsá, 64

netán túladagolja a sót, így azután a többi szakács hiába kotyvasztotta az erőlevest. „A háziasszonyok munkája sohasem kész” – ez szomorú beismerése annak a ténynek, hogy sok nő háziasszonyi szinten éri el a maga inkompetencia-szintjét. Rubáiját című művében Omar Khajjám keserűen jegyzi meg, milyen nagy az inkompetensek aránya az oktatásügyi és vallási hierarchiákban. „Kacagj a Mullahon s a Dervisen! Csak a hit épít tornyot a vizén; s amiről ők mesélnek, puszta szó: ábránd, ködkép: nem látta senki sem!” (Szabó Lőrinc fordítása)

Másutt már említettem, hogy az emberekben él egy bizonyos „hierarchikus ösztön": ellenállhatatlan bennük a hajlam a hierarchikus elrendeződésre. Egyesek tagadták ennek az ösztönnek a létezését. Alexander Pope angol poéta azonban már két évszázada észrevette ezt a hajlamot, sőt egy isteni elv megnyilvánulását látta benne: A Mennynek első törvénye bíz' a rend, Ki elsüllyedt, ki meg az égbe ment (Esszé az Emberről, IV. episztola, II. 49-50.)

Popé jól megfigyelte, mennyire duzzad az ember kedve, ha kompetens módon végzi a munkáját: Tudd meg, hogy minden jó, mi embert érhet, Isten s természet kedvez az emberiségnek, Az értelem: öröm, az érzék mind gyönyör Ha kompetens vagy, nem foghat el csömör. (Ugyanott, II. 77-80.)

Popé megfogalmazza a hierarchológia alapelvét: 65

egyik legfontosabb

Hogy mit kívánunk? Szárnyalni egyre föl, Angyalnak lenni: a legnagyobb gyönyör. (Ugyanott, II. 173-174.)

Ez más szavakkal kifejezve annyit jelent, hogy egy alkalmazott ritkán éri be azzal, hogy megmaradjon a maga kompetencia-szintjén; olyan éteri szintre igyekszik emelkedni, amelyhez nincsenek meg a képességei, hiszen végül is nem szárnyas égi lény. Sidney Smith leírása a foglalkozási inkompetenciáról annyira eleven, hogy hosszú időn át szinte közhelynek számított: „Ha az élet különböző dolgait egy asztallap lyukacsaihoz hasonlítjuk – egyes lyukak kör alakúak, mások háromszögűek, ismét mások négyzetet vagy téglalapot formáznak – és a munkát végző személyeket felkérjük, hogy velük azonos alakú nyílásokban dolgozzanak, általában azt fogjuk tapasztalni, hogy a háromszögletű személy a négyzet alakú nyílásban, a téglalap alakú a háromszög alakú nyílásban, a négyzet alakú pedig a kör alakú nyílásban próbál munkálkodni. A hivatal és a hivatalok, a cselekvő személy és az elvégzendő munka ritkán illik annyira össze, hogy elmondhatjuk, szinte egymáshoz valók.”[9]

Washington Irving amerikai író megállapítása: „A közszolgálatban általában kedvelik az igazán ostobákat; főként városi tisztségekre léptetik őket elő.” Irving nem vette észre: valaki lehet elég okos ahhoz, hogy alárendelt posztot töltsön be, de ostobaságát bizonyítja, ha előléptetik, amint a gyertya is képes megvilágítani egy ebédlőasztalt, de menten kilobban a lángja, ha lámpaoszlop csúcsára téve egy utcasarkot akarnak vele megvilágítani. Karl Marx aztán kétségtelenül elismerte a hierarchiák létezését, de azt hitte, hogy azokat a világ végéig vagy a nagy forradalomig a kapitalisták fogják bitorolni. Amikor hierarchiáktól mentes társadalom mellett érvelt, megfeledkezett róla, hogy az ember lényegében hierarchikus természetű és szüksége van bürokráciára, így aztán ma is létezik patriarchális, feudális, kapitalista vagy szocialista bürokrácia. Marx ezután szokatlan fordulattal kimondja a hierarchiák nélküli, megálmodott társadalom alaptörvényét: „Mindenki képességei szerint és mindenki szükségletei szerint.” Vagyis mintha két, párhuzamos hierarchiára gondolna. Tekintsünk el ettől a marxi elgondolástól, hiszen a zseniális Peter66

elv kimondja: senkitől sem számíthatunk „képességei szerinti” munkára. Ehhez gondoskodni kellene arról, hogy az alkalmazottak mindig kompetensek maradjanak. Ez viszont képtelenség: minden alkalmazottnak fel kell emelkednie a maga inkompetencia-szintjére, és ha ezt elérte, nem tud többé képességei szerint dolgozni. Sigmund Freud bécsi pszichiáter közelebb jutott a Peter-elv felfedezéséhez, mint bármelyik elődje. Észlelve az idegbaj, a félelemneurózis, a pszichoszomatikus betegségek, az emlékezetkiesés és az elmebetegségek különböző kóreseteit, azoknak a tünetegyütteseknek a hatását észlelte, amelyeket „általános életinkompetencia-szindróma” névvel foglalhatunk össze. Az élet-inkompetencia persze erős hiábavalósági, frusztrációs érzelmeket kelt. Freud, lelke mélyén szatirikus természetű lévén, ezt a frusztrációt főleg szexuális kifejezésekkel fogalmazta meg: a penis elirigylése, kasztrációs komplexus és Oidipusz-komplexus. Másképpen fogalmazva ez azt jelenti, hogy a nők frusztráltsága abból ered, hogy nem lehetnek férfiak, a férfiaké abból, hogy nem szülhetnek gyermeket, a fiúké abból, hogy nem vehetik feleségül a mamát stb. Freud azonban szem elől tévesztette a frusztráltság igazi forrását: a vizsgált személy egy másik, számára kívánatosabb pozícióba akar kerülni (férfi, apa, anya férje, apa felesége stb.), vagyis előlépésre vágyik! A hierarchológia persze azt mondja ki, hogy a frusztráció az előlépés következménye. Freud tévedését rendkívül introspektív, befelé tekintő szemlélete okozta: azt vizsgálta, mi történik (vagy mit képzelt, hogy történik) pácienseinek lelkében. A hierarchológia viszont azt vizsgálja, mi történik a páciensen kívül; azt a társadalmi rendet tanulmányozza, amelyben az ember működik, ennélfogva reálisan magyarázza az ember funkcióját ebben a rendben. Amíg Freud arra pazarolta az idejét, hogy az ember tudatalattijának sötét zugaiban kotorásszon, addig én a megfigyelhető és mérhető emberi viselkedést tanulmányoztam. A freudi tanokat követő pszichológusok, akik elhanyagolják az ember társadalmi funkciójának vizsgálatát, olyan laikusokhoz 67

hasonlíthatók, akik az elektronikus számítógépeket nézegetve, azok működési elvét a komputer belső szerkezetéről és mechanizmusáról való spekulációk alapján akarják megérteni, és meg sem próbálják kitalálni, mire használják a gépet. Ne becsméreljük azért Freud úttörő munkásságát. Noha sok dolgot félremagyarázott, sokat fel is fedezett. Mindig a páciensek lelkét vizsgálva, híressé vált az az elmélete, hogy az ember nincs tudatában saját motivációinak, nem érti meg saját érzéseit, és nem is remélheti, hogy valaha megszabadulhat frusztrációitól. Elméletét nem lehetett támadni, mert senki sem volt képes tudatosan és racionálisan érvelni a maga tudatalattijának természetéről és tartalmáról. Freud agyából egyszerre csak kipattant egy szikra, és feltalálta a pszichoanalízist, amelyről azt állította, hogy analízis révén pácienseiben tudatosítani képes a tudatalattijukat. De azután túl messzire ment, és önmagát pszichoanalizálva azt állította, hogy ő igenis tudatosította magában a tudatalattiját. (Egyes bírálók manapság azt állítják, hogy mindössze annyit ért el, hogy a pácienseiben az ő saját tudatalattiját tudatosította). Akárhogy legyen is, az önpszichoanalizálással kirúgta a létrát saját lába alól. Ha Freud ismeri a hierarchológiát, ezt az utolsó lépést nem teszi meg, vagyis nem érte volna el a maga inkompetencia-szintjét. De azáltal, hogy aláaknázta azt a roppant épületet, amelyet a tudatalattiba való behatolás képtelen elgondolására épített, egyúttal előkészítette az utat munkájának neves folytatója, S. Potter számára. Potter, Freudhoz hasonlóan, szintén szatirikus pszichológus (vagy pszichologizáló szatír) volt, és nyugodtan egy sorba állítható Freuddal, ami az éles megfigyelőképességet, valamint a látottak leírására használt szemléletes és könnyed terminológiát illeti. Freudhoz hasonlóan Potter is alaposan tanulmányozta és osztályozta az emberi frusztráció sokféle jelenségét. A frusztráció alapállapotát úgy nevezte, hogy az illető „lent van”, azt a vidám érzést pedig, amit a frusztráció megszüntetése okoz, a „fent van” szavakkal fejezte ki. Felteszi, hogy az emberekben velük született törekvés munkál, hogy az előző állapotból az utóbbiba kerüljenek. Az átkerülés módszerét így nevezte el: „fent levővé válás”. 68

Freud és Potter felfogása között az a fő különbség, hogy Potter nem fogadja el Freudnak a tudatalatti motivációról szóló elméletét. Az emberi viselkedést azzal magyarázza, hogy mindenki tudatosan igyekszik felülmúlni másokat, diadalmaskodni a körülményeken, hogy így „fent levővé” váljék. Potter Freudnak azt a dogmáját sem fogadja el, hogy a frusztrált páciensnek pszichológiai segítségre van szüksége, és részletesen ismertet egy pszichológiai eljárást, amelyet mindenki önmagán hajthat végre. Megtanítja pácienseit a konspirációra, különböző ravasz trükkökre és viták kezdeményezésére, amelyek megfelelő alkalmazásával a páciens szerinte „fent levővé” tud válni. Potter elegánsan kifejtett elméletének terminológiáját használva, a Fent levő, az Életember és a Trükkember mind az ellenszenves viselkedések valamely formájával igyekeznek felfelé törni a társadalmi, üzleti, foglalkozásbeli vagy a sport-hierarchiában. Potter olyan szórakoztatóan ír, hogy szinte észre sem vesszük rendszerének Achilles-sarkát, vagyis azt a feltételezést, hogy csak a Fent levő képes megtanulni elegendő ravasz húzást, csak ő tud feljebb jutni, csak ő lehet állandó fent levő. A valóságban nincs egyetlen olyan fent levővé válási módszer sem, amellyel valaki saját inkompetencia-szintje fölé tudna emelkedni. A módszer alkalmazásától legfeljebb az várható, hogy ezt a szintet hamarabb éri el, mint egyébként elérné. Viszont ha ezt elérte, a lent lévőség helyzetébe kerül, amelyből semmiféle életemberség sem tudja kiemelni. Tartós boldogságra csakis úgy vergődhetünk, ha óvakodunk a végső pozícióba való előlépéstől, ha az előmenetel valamelyik szintjén úgy döntünk, hogy nem leszünk többé fent levők, hanem megmaradunk egy bizonyos szinten, amelyet Potter nyomán statikus szinten maradásnak nevezhetnénk el. Hogy ezt hogyan lehet megvalósítani, arról a kreatív inkompetenciát tárgyaló fejezetben számolok be. Mindezek ellenére Potterben tisztelnünk kell a nagy teoretikust, aki ügyesen hidalta át a hézagot a freudi etika és a Peter-elv között. C. N. Parkinson, a kitűnő társadalomtudós, jól megfigyelte és 69

mulatságosan le is írta, milyen módon szaporodik a hierarchiákban a személyzeti létszám. Az általa piramisemelésnek nevezett jelenséget azonban azzal próbálja megmagyarázni, hogy a hierarchia felsőbb szintjein álló alkalmazottak az „oszd meg és uralkodj stratégiát” alkalmazzák, és szándékosan gyengítik a hierarchia működésének hatékonyságát, hogy annál jobban feltűnjön saját nagyságuk. Parkinson elmélete a következő okokból téves. Először is szándékos tervezést feltételez a vezető állású személyek részéről. Az én vizsgálódásaim azt bizonyítják, hogy sok vezető (nagyfejű) képtelen hatékony tervet kidolgozni, legyen szó akár megosztásról, akár uralkodásról, akár bármi másról. Másodszor a Parkinson által leírt jelenség – a személyzet létszámának felduzzadása és ezzel arányosan a munka hatékonyságának csökkenése – ellentétes a közép- és felső vezetés érdekeivel. A hatékonyság ugyanis annyira lecsökkenhet, hogy a vállalat tönkremegy, a vezetők pedig az utcán árulják dunnájukat és étkészletüket. Az állami hierarchiákban vizsgálóbizottságok vagy kormánybiztosok kiküldésével alázhatják meg őket, akik felülvizsgálják a pazarlást és az inkompetenciát. Aligha képzelhető, hogy az ilyesminek szándékosan tennék ki magukat. Harmadszor pedig, egyéb tényezők egyenlősége esetén, mennél kevesebb bért fizetnek ki az ürgéknek, annál nagyobb a vállalat haszna, annál több dohány áll rendelkezésre a fejesek bérezésére, jutalmaira, osztalékaira és a mellékjuttatásokra. Amennyiben a hierarchia megfelelően működik ezer alkalmazottal, a vállalatvezetés számára semmi sem motiválja ezerkétszáz kenyérpusztító alkalmazását. De tegyük fel, hogy a hierarchia nem működik megfelelően ezer alkalmazottal. A Peter-elv szerint a magasabb beosztású alkalmazottak közül sokan, esetleg a többség, már elérte a maga inkompetencia-szintjét. A meglévő személyzettel tehát nem lehet javítani a helyzeten – hiszen mindenki megtesz mindent, amire képes –, ezért a hatékonyság növelésére tett kétségbeesett kísérletként új ürgéket vesznek fel. Mint a 3. fejezetben kifejtettük, a személyzet létszámának növelése ideiglenes javulást eredményezhet ugyan, de az 70

előmenetel végül az újonnan jöttéknél is megteszi a maga hatását, tehát ők is elérik a maguk inkompetencia-szintjét. Az egyetlen orvoslási módnak ekkor ismét a létszámnövelés látszik, amely ideiglenesen új lendületet ad, majd a hatékony gépezet lassan ismét lerobban. Ezért nincs egyenes arányosság a személyzeti létszám, illetve az elvégzett hasznos munka mennyisége között. A létszám növekedése nem magyarázható Parkinson konspirációs elméletével. Ilyenkor arról van szó, hogy a hierarchia felső szintjein állók komolyan akarják a hatékonyság javulását, noha ez csak ideiglenesen sikerülhet. Még egy szempont: Parkinson a maga törvényét a kheopszi, vagyis feudális hierarchiára alapozza. Ennek az az oka, hogy Parkinson a fegyveres erőknél fedezte fel törvényét, ahol a legerősebben tartják magukat az elavult hagyományok és szervezési módszerek. Ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy feudális hierarchiák ma már nem léteznek, de ha átfogóan kívánjuk tárgyalni a hierarchikus rendszereket, más hierarchikus formák létezését is tudomásul kell vennünk, és viselkedésüket meg kell magyaráznunk. Itt van például a repülő T-forma:

A rajzról világosan kiderül, hogy a 3 nagyobb üzemet, 23 alelnököt és 1 elnököt foglalkoztató vállalat hierarchiája nem illeszthető bele a szokványos piramis-modellbe. Íme az automatizált modell:

71

Ebben a fordított piramisban nem a széles alkalmazotti bázis van alul, hanem egy számítógép. A vállalat sok-sok osztályát egyetlen számítógép szolgálja ki. Ily módon fordított piramis keletkezik. Hasonló a hierarchia formája akkor is, ha különböző osztályokat automatizált gyártási eljárással szolgálnak ki. A 3. fejezetben már szó volt a szabadon lebegő csúcsról – ilyesmi jön létre, ha az osztályvezetőnek nincs osztálya, vagy ha a személyzetet áthelyezik egy másik osztályra, és a vezető olyan egyedül marad az irodájában, mint az ujjam, ez ni! Parkinson sajnos nem ment elég messze kutatásaiban. Abban igaza van, hogy a munka mennyisége növelhető annyira, hogy kitöltse a munkaidőt, de ezen messze túl is növelhető. Túlélheti az intézményt, a vállalat tönkremehet, a kormány megbukhat, a civilizáció megszűnhet, helyet adva a barbarizmusnak, miközben az inkompetensek tovább dolgoznak. Ennélfogva sajnálkozva el kell utasítanunk Parkinson szépen hangzó elméletét. A boldogtalan mégis komoly dicséretet érdemel, mert ráirányította a figyelmet azokra a jelenségekre, amelyekre a Peter-elv most először ad tudományos magyarázatot.

72

9. FEJEZET A HIERARCHOLÓGIA LÉLEKTANA »Ó, jaj, a véget nem is érzik Játszódik csak megannyi báb.« Thomas Cray

Egyik hierarchológiai előadásom után valamelyik naiv hallgatómtól papírfecnit kaptam, az alábbi kérdésekkel: „Miért nem világította meg némiképp annak az inkompetens naplopónak az önismeretét, akit oly élénken lefestett nekünk? Vajon végső pozíciójának elnyerése után tudatosul-e az ilyen balfácánban saját inkompetenciája? Elismeri-e önmagáról, persze titokban, hogy ocsmány parazita? Tudja-e, hogy átveri a kenyéradóját, akadályozza az ürgék munkáját, és rákként falja fel a vállalat gazdasági szerkezetét?” Újabban sok ilyen jellegű kérdést intéztek hozzám. SZENVTELEN VIZSGÁLAT

Elsőként is hangsúlyoznom kell: a hierarchológia a társadalomtudományok körébe tartozik. Az értékelésnél tehát objektív kritériumokat kell alkalmazni, elkerülve az olyan szenvedélytől fűtött kifejezéseket, mint „naplopó”, „parazita”, „átverés” és „rák”. Az önismeret kérdése azonban megfontolást érdemel. A viselkedési módokat objektív megfigyelések révén tanulmányoztam. A Peter-elvet a nyílt viselkedés alapján fedeztem fel, tehát nem vizsgáltam, illetve nem vontam le következtetéseket arra vonatkozóan, mi játszódik le mások agyában. Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...

Az önismeret kérdése viszont valóban érdekes: „Milyen mértékben fogja fel elméjében az egyén saját tehetetlenségét?” Válaszaim szubjektívek, nélkülözik azt a tudományos szigort, amely pompás könyvem többi részét jellemzi. Az esetek többségében kevés önismeretet tapasztaltam. Voltak 73

azonban lélekanalízises eseteim, és alkalmam volt bepillantani pszichiátriai feljegyzésekbe. Ezekből kiderült, hogy a páciensek saját hibáikat közhelyekkel védelmezték, másokat hibáztatva saját inkompetenciájukért. Olyan esetekben, amikor sikerült mélylélektani analízist végezni, valamennyire javult az önismeret mértéke. Azt azonban egyetlen esetben sem tapasztaltam, hogy valaki megértette volna a hierarchikus rendszerek mechanizmusát, vagyis azt, hogy az előléptetésben találta volna meg a foglalkozási kompetencia végső okát. Pszichiátriai dosszié: 12. sz. eset – Ragacs Rezsó kompetens anyagkönyvelőként dolgozott a Pity Fivérek Horog és Csali részvénytársaságánál. Ragacs roppant szorgalommal járt esti iskolára, raktárvezetési és elemi színesfémismeretekre tett szert. Ki is nevezték helyettes raktárvezetővé. Rezsőnk hatesztendei szolgálati idő után előléptetésért folyamodott, de kereken a képébe mondták, hogy alkalmatlan a vezetői beosztásra. Minthogy a raktári dolgozók a szemébe röhögnek, ha bármit kér tőlük, szó sem lehet raktárvezetői előléptetéséről. Csakhogy Ragacs Rezső képtelen volt elfogadni azt a tényt, hogy vezetőként inkompetens. Abba a kifogásba kapaszkodott bele, hogy a testes és markos raktári dolgozók azért űznek vele csúfot, mert mindössze 147 centiméter magas. Ettől kezdve magas sarkú cipőt hordott, kalapját pedig mindig a fején tartotta, ha a raktárban lebzselt: így – azt hitte – szálfatermetűnek látszik. Testépítő klubba járt, gyarapodott a súlya és óriási karizmokat fejlesztett. De a raktári dolgozók továbbra is kinevették: a karizmokkal nem állt arányban a karizmája. Ragacs állandóan testi hiányosságain rágódott, súlyos lelki válságba került, végül hát pszichiáterhez fordult. A terápia során dr. Hártya Hümér úgy igyekezett segíteni Rezsőn, hogy alacsony növésű betegeinek történetével tömte a fejét, akik hírnévre vergődtek, és vagyonra tettek szert. Rezső ettől még mélyebb depresszióba süllyedt: most már nemcsak törpének, hanem tökéletesen hülye törpének érezte magát. Önbizalma egyre csökkent 74

és kevésbé kompetens raktárvezető-helyettesként dolgozott, mint valaha. A pszichiátria, akárcsak a szeretet, nem elég

Ragacs Rezső szomorú esete azt bizonyítja, hogy a pszichiátriai kezelés a Peter-elv ismerete nélkül súlyos bajt okozhat, ha foglalkozási inkompetenciától származó problémák kezeléséről van szó. Dr. Hártyát is félretájolta egy, az eset szempontjából jelentéktelen apróság, tudniillik Rezső apró termete. Ragacsnak egyszerűen az volt a baja, hogy a Pity Fivérek hierarchijában már elérte a maga inkompetencia-szintjét. Az ilyesmin pedig semmiféle pszichiátriai kezelés sem segíthet. Rezsőt azzal lehetett volna vigasztalni, hogy megrekedt ugyan a raktárvezető-helyettesi poszton, de ez nem kudarc, hanem eredmény. Talán elfogadja a sorsát, ha valaki közli vele: esete nem egyéni balsors, hanem a Peter-elv egyenes következménye, amely mindenkire érvényes, aki hierarchián belül dolgozik, tehát őrá is. Úgy vélem, az elv ismerete elősegíti minden olyan eset tanulmányozását, amikor egy boldogtalan nem tud teljes mértékben megbirkózni feladataival. Az önismeret sem segít!

Előléptetések után a vezetőség néha felismeri, hogy az előléptetett személy nem képes megfelelően végrehajtani feladatait. „Darálós D. Dániel nem valami jó művezető." „Jólesz Józsi nem elég jó ahhoz, hogy Szuper Szilárd nyomdokaiba léphessen.” „Kártya Kamilla nem vált be irattárosként.” Néha maga az ürge tesz szert kellő önismeretre, és rájön, hogy a magasabb pozíció betöltésére inkompetens. Az önismeret szomorú gondolatokat ébreszt ugyan, de ritkán követi pozitív lépés. Néha soha. Önismereti dosszié, 2. sz. eset – Túl-Buzghó Tamást, Csudaváros 75

egyik kompetens iskolaigazgató-helyettesét, igazgatóvá nevezték ki. Túl-Buzghó még az iskolaév vége előtt rájött, hogy az állás betöltésére inkompetens. Kérte előző pozíciójába való visszaminősítését. Ám kérését széles taglejtésekkel elutasították. Tamás boldogtalanul és szomorúan kénytelen megmaradni saját inkompetencia-szintjén. KÜLSŐ REVIZOROK

Az előbb említettem, hogy a vezetés néha észreveszi a foglalkozási inkompetenciát, de nem sokat tesz ellene. Az olvasó ezek után joggal szegezheti nekem az alábbi kérdéseket: „De mi a helyzet a pályaalkalmassági vizsgálatokkal? A hatékonysági vizsgálatokkal? Az elfogulatlan külső megfigyelők bizonyára diagnosztizálni tudják az inkompetenciát, és előírhatják az orvoslás módozatait.” Valóban ez lenne a helyzet? Vessünk egy pillantást a szakállas szakértőkre, és vizsgáljuk meg, hogyan dolgoznak. Régebbi és újabb felvételi módszerek

A pályakezdők felvétele régebben többnyire rendszertelenül történt, a munkaadó szándéka, az alkalmazott óhaja vagy a véletlen alapján (a munkáért kopogtató például éppen akkor jelentkezik, amikor üresedés van). A rendszertelen munkába állítást egyes hierarchiákban, főleg a kisebb cégeknél, ma is alkalmazzák. A pályakezdő a rendszertelen alkalmaztatás következtében gyakran kénytelen olyan posztot betölteni, amelynek kompetens ellátására nemigen képes. Gyalázatos munkáját jellemhibának, akaratgyengeségnek vagy egyszerűen lustaságának szokás tulajdonítani. Arra biztatják a szerencsétlent, hogy dolgozzék szorgalmasabban. Ilyen bölcsességekkel szokás traktálni: „Mindent lehet, csak akarni kell.” Vagy: „Ha valamit eltolsz, próbáld meg újra.” Minthogy a boldogtalan zöldfülűvel a felettesek nincsenek megelégedve, sokáig nem léptetik elő. (A palimadár néha azt képzeli, 76

hogy munkája selejtes, tehát meg sem érdemelné az előléptetést. Ezt az állapotot [Uriah] Heep-féle szindrómának nevezem.) A rendszertelen munkába állítás helyébe ma már jószerivel a vizsgák és pályaalkalmassági tesztek léptek. A jelenlegi szemléletet igen pregnánsan fejezi ki a következő szólásmondás: „Akinek elsőre nem sikerül, próbálkozzék valami mással.” A pályaalkalmassági teszteknek persze semmi értelme, ha nem téblábol a hivatalban olyan kompetens személy, aki kijavítja a felvételi dolgozatokat, és a cipőjét levetve húsz kéz- és lábujján meg tudja határozni a pontszámokat. Inkompetens értékelés esetén a tesztrendszer csupán a rendszertelen besorolás rejtett formája. Kompetens értékelés esetén viszont igen hasznosak lehetnek a tesztek. Léteznek ugyanis olyan általános alkalmassági és intelligenciavizsgálatok, amelyek révén értékelhetők az idegen nyelvi, értelmi, számolási stb. képességek. Irodai tesztekkel azt fürkészik, hogy a jelöltek mennyire képesek megjegyezni számsorokat, hallás után papírra vetni név- és címlistákat és így tovább. Vannak továbbá olyan tesztek, amelyek a jelölteket műszaki érzékük, művészi képességük, testi (nem teszti!) sajátosságaik, intelligenciájuk, tudományos gondolkodási és meggyőzési (rádumálási) képességeik szerint minősítik. A tesztek eredményét többnyire úgynevezett „profillal” ábrázolják, nagyság szerint feltüntetve a jelölt kompetenciáját különböző képességei szerint. Íme egy ilyen profil:

A tesztek célja, hogy a munkára jelentkezőket a lehető leghamarabb olyan munkakörbe helyezzék, amelyben a profil szerint a leginkább 77

kompetensek. Ezek után nyilvánvaló, hogy az illetőt csakis olyan állásba lehet előléptetni, amelyben kevésbé kompetens. Lássuk akkor, hogyan működik ez a szerencsétlen módszer a gyakorlatban. Lássuk akkor, hogyan működik ez a szerencsétlen módszer a gyakorlatban. Besorolási módszer-dosszié, 17. sz. eset – A bemutatott profil Pelyva Cebhardt kereskedelmi főiskolát végzett jelölt tesztjének eredményét ábrázolja, aki a Zug Intercontinental légkondicionálási rt.-nél jelentkezett felvételre. A profilról leolvasható, hogy Pelyvának az átlagosnál nagyobb a rábeszélő képessége és magas az intelligenciahányadosa is. Pelyvát üzletkötőként alkalmazták egy huzatos irodában, és az idők során kétszer léptették elő: először a kerületi eladási osztály vezetője lett; itt is sok időt töltött azzal, hogy légkondicionáló berendezéseket sózzon a vevőkre, majd az általános eladási osztály főnöke lett, ahol ellenőrzési és szervezési feladatokkal kellett (volna) foglalkoznia. A profilról leolvasható, hogy Pelyva Gebhardtnak a szervezési képessége a legrosszabb, mélyen átlag alatti. Márpedig új posztján éppen ezt a képességét kellett kamatoztatnia, napi nyolc órában. Történt, hogy megfelelő képességeinek hiánya miatt szerencsétlen módon választott ki egy új üzletkötőt. Két fontos, huzatra vágyó új ügyfélhez Zavaros Zádort, egy zöldfülű üzletkötőt küldött el, aki nemcsak megrendeléseket nem tudott szerezni, hanem mindkét ügyfél hangos ordítozás után ki is rúgta. Ezután Malőrfy Manót, egy új alkalmazottat, aki jó üzletkötőnek bizonyult, körzeti eladási osztályvezetővé léptetett elő. Manót semmi sem érdekelte kevésbé, mint az üzletkötők. Furfangos, de átlátszó cselszövényei láttán az osztály munkatársai mindig olyan képet vágtak, mintha citromot szopogatnának. Pelyva a papírmunkával sem boldogult. Az eladási osztály alapterülete és beosztása tökéletes ellentétben állt a szállítási és forgalmi feladatokkal, az üzletkötők tapasztalatai és képességei tehát nem kamatozhattak. Emlékeztető feljegyzéseit ósémi nyelvszakértők 78

sem tudták megfejteni, íróasztala rendetlen volt, mint holmi szemétdomb tornádó után. A Peter-elvnek megfelelően, pályafutása a kompetens szintről inkompetens szintre süllyesztette Pelyva Gebhardtot. A pályaalkalmassági tesztek értékelése

A tisztelt tesztelt, illetve nem-tesztelt alkalmazottak között az a különbség, hogy a teszteltek kisebb számú lépés után és rövidebb idő alatt érik el inkompetencia-szintjüket. Hatékonysági felmérések

Az előzőkben láthattuk, hogy az első besorolás időpontjába való külső beavatkozás nem képes megelőzni az inkompetencia-szint elérését, éppen ellenkezőleg, sietteti. Most áttérek a hatékonysági felmérésekre. Az ilyen vizsgálatokat végző szakértők természetesen később jelennek meg a színen, amikor a hierarchia már magas érettségi hányadost ért el. (Az ÉH definíciója a VII. fejezetben található. Ha nem ismerik a római számokat, akkor a 7.-ben.) Elsőként is arra kell felhívnunk a figyelmet, hogy a Peter-elv a vizsgálatot végző szakértőkre is érvényes, hiszen jelenlegi posztjukra ugyanolyan előléptetési módszerrel kerültek, mint amilyen gúzsba kötötte az általuk vizsgált szervezetet. Számos szakértő már tízhúsz éve elérte a maga inkompetencia-szintjét. Még ha netán észre is veszik a tesztlapokon a kiáltó hibákat, kijavításukra nem alkalmasak. Hatékonysági felmérési dosszié, 8. sz. eset – Az Északi Búbánat Jegelt Tengerihal-szállítási Kft. felkérte Pelikán Pál és Süllő Sándor üzemszervezési tanácsadókat, hogy vizsgálják felül a cég működését. Pelikán és Süllő úgy találta, hogy a Búbánat vállalat hatékonysága nem rosszabb, mint az ugyanazon üzletágban dolgozó többi, jegelt tengeri herkentyűket forgalmazó vállalaté. Diszkrét keresztkérdésekkel kiderítették a vizsgálat megrendelésének igazi okát: az igazgatótanács némelyik fejese attól tart, hogy képtelenek megfelelően irányítani a cég üzleti politikáját. 79

Mit tehetett ezután Pelikán és Süllő? Mi lenne, ha kereken kijelentenék: „Uraim, cégükkel semmi hézag. Ugyanolyan hatékonyak, mint a többi hideghal-versenytárs”? Nos, mi történnék? Jó okkal feltehető, hogy ebben az esetben Pelikánt és Süllőt két lábbal kirúgják. Ha ugyanis ilyen fenemód elégedettek, a sok igazgató mind leteszi az indián esküt, hogy ezek az amatőrök hírét sem hallották még üzemszervezésnek, ezért jegelt tengeri halakkal kufárkodó cégük vizsgálatát egy versenytársukra bízzák. Mindezeket megfontolva, valószínűleg így beszélnek majd (mellé): „Uraim, személyzetük létszáma túlságosan alacsony. Számos haljegelőjük nem a megfelelő munkakörben dolgozik. Javasoljuk új munkakörök létesítését és néhány alkalmazottjuk előléptetését.” (Persze mindezt száz gépelt oldalon, részletesen kifejtve.) A szervezet teljes felforgatása után a másképpen gondolkodó igazgatók protezsáltjaikat tetszésük szerint helyezhették el, illetve léptethették elő, megerősítve ezáltal befolyásukat a hierarchia különböző szintjein és osztályain. Mindenki hízott a boldogságtól, Pelikán és Süllő pedig tonhalas, azaz busás tiszteletdíjat kapott. A hatékonysági felmérés értékelése

1. A hatékonysági felmérés ideiglenesen meggyengíti, sőt netán „lebegteti” is a szenioritási tényező hatását a hierarchiában. Ez automatikusan meggyorsítja az előmenetelt és megkönnyíti a protezsáltak első besorolását. 2. Az üzemszervezők híznak a boldogságtól, amikor koordinátor kinevezését javasolhatják két inkompetens alkalmazott vagy két improduktív osztály közé.[10] Az üzemszervezők és ügyfeleik gyakori tévedése ezzel kapcsolatban ezekkel a szavakkal fogalmazható meg: „Inkompetensek koordinálása kompetenciát eredményez.” 3. Az egyetlen javaslat, amely az outputot, az eredményt, valóban javítja, ez: „Növelni kell az alkalmazottak számát.” Az újonnan felvett szegény kulik néha el is végzik azt a munkát, amelyet az inkompetencia-szintjüket elért régi fafejűek képtelenek elvégezni. A szakmájukhoz értő üzemszervezők ezzel tökéletesen tisztában 80

vannak, ezért is javasolják a magas rangú inkompetensek különféle laterális arabeszkjeit és perkusszív szublimációit, valamint az alacsony beosztású szuper-inkompetens alkalmazottak hierarchikus exfoliációját. A jó üzemszervezők ezenkívül hasznos javaslatokat tesznek a személyzet továbbképzésére, a termelési módszerekre, a színdinamikára (mályvaszínű munkaszobák!), az ösztönzők bevezetésére stb. Az ilyen rendszabályok néha javíthatják is a kompetens alkalmazottak munkájának hatékonyságát. KOMPULZÍV INKOMPETENCIA

Amikor alaposabban tanulmányoztam néhány, a hierarchiák legfelső szintjén tapasztalható kompetenciaesetet, érdekes lélektani jelenségre lettem figyelmes; ezeket az alábbiakban ismertetem. Csúcs-kompetencia ritkán fordul ugyan elő, de azért nem teljesen ismeretlen. Az I. (1.) fejezetben ezt írtam: „Ha tehát elég hosszú idő áll rendelkezésre – feltételezve továbbá, hogy a hierarchiában megfelelően sok rangfokozat létezik – minden alkalmazott felemelkedik a maga inkompetencia-szintjére, majd ott is marad.” A győzelmes hadvezéreknek, a sikeres tanfelügyelőknek, a kompetens vállalati elnököknek és hasonló semmirekellőknek egyszerűen nem volt idejük, hogy elérjék inkompetencia-szintjüket. Ha viszont egy szakszervezetnek kompetens vezetője, egy egyetemnek kompetens rektora van, ez egyszerűen azt bizonyítja, hogy a kérdéses hierarchiában nincsen elég rangfokozat ahhoz, hogy a szóban forgó személyek elérhessék inkompetencia-szintjüket. Ezeket az embereket csúcs-kompetenseknek[11] nevezzük. Azt tapasztaltam, hogy a csúcs-kompetenseket általában nem elégíti ki kompetens pozíciójuk. Saját hierarchiájukban nem emelkedhetnek inkompetens pozícióig – hiszen már a csúcson vannak – ezért erős bennük a késztetés, hogy átlépjenek egy másik hierarchiába – mondjuk a hadseregből az iparba, a politikából az oktatásügybe, a színház- és filmszakmából a politikába stb. –, az új környezetben úgyis elérik majd azt az inkompetencia-szintet, amelyet a régiben nem tudtak elérni. Ezt a belső kényszeren alapuló inkompetenciát 81

kompulzív inkompetenciának neveztem el. A kompulzív inkompetencia néhány jellemző esete

Macbethből, aki sikeres hadvezér volt, inkompetens skót király lett. Adolf Hitler, a kefebajszú, minden hájjal megkent politikus, hadvezérként érte el inkompetencia-szintjét. Szókratész kitűnő oktató volt, védőügyvédként azonban elérte inkompetencia-szintjét, ki is kellett ürítenie a bürökpoharat Miért csinálják?

„Munkám nem elég érdekes.” A csúcs-kompetensek, amikor azon töprengenek, hogy megtegyék-e azt a lépést, amely végül kompulzív inkompetenciájukba torkollik, rendszerint erre, vagy ennek valamely variánsára hivatkoznak. Szükségük van-e rá?

Valójában sokkal nagyobb kihívást jelent az, hogy valaki az inkompetencia-szintje alatti pozícióban maradjon. De erről egy későbbi fejezetben.

82

10. FEJEZET A PETER SPIRÁL »Valamennyien nagyon is egy körben élünk.« Benjamin Disraeli

A 9. fejezetben kifejtettem, hogy a hierarchológia – az inkompetencia szempontjából – nem morális jellegű. Sőt azt is meg kell mondanom, hogy az inkompetens alkalmazott az esetek többségében határozottan igyekszik, hogy produktív legyen. Az alkalmazott szeretne kompetens lenni, ha képes lenne ilyesmire. Az inkompetensek többsége homályosan sejti, hogy ha az őt alkalmazó intézmény tönkremegy, akkor ő munka nélkül marad. Ezért keservesen igyekszik, hogy a hierarchia működőképes maradjon. Hadd hozzak fel erre egy példát. INTRA-HIERARCHIKUS DOSSZIÉ, 4. SZ. ESET Az egészség feláldozása a jómódért

A Zengő Zongorahúr Spinétgyártó vállalatnál eltöltött húsz év alatt Moll Marcell dróthúzó segédmunkásból vezérigazgatóvá verekedte fel magát. Alig tette le a fenekét a műbőrrel bevont forgószékbe, amikor magas vérnyomás és gyomorfekély kezdte kínozni. A vállalati üzemorvostól azt a jó tanácsot kapta, hogy vegyen vissza a lendületből, és igyekezzék kikapcsolódni, például tollaslabdával. Az igazgatótanács pedig azt javasolta, hogy nevezzenek ki mellé helyettest, aki a munka egy részét átveszi Molltól. Noha mindkét javaslat jószándékú volt, nem ragadta meg a probléma lényegét. Moll Marcellt ugyanis hierarchológiai szempontból magasabb pozícióba helyezték, mint azt fiziológiai kompetenciája megengedte volna. Vállalatvezetőként ellentmondó követelményekkel került szembe, amelyeket összhangba kellett volna hoznia. Az igazgatótanács és a részvényesek persze kórusban követelték tőle: pénzt, pénzt, mindig 83

csak több pénzt! A vevők jó minőségű zongorahúrokért nyaggatták. Az alattomos ürgék elvárták volna, hogy jó béreket fizessen, és gondoskodjék kényelmes munkapadokról és biztonságos zongorahúrvonó gépekről. A közvélemény pedig bizonyos társadalmi és családi kötelességek teljesítését várta volna tőle. Amikor megpróbálta egyeztetni ezeket az ellentétes követelményeket, jött a gyomorfekély, és felment a pumpa. A vezérigazgatót e követelmények teljesítése alól nem menthette fel sem a létszámnövelés, sem a tollaslabdára vonatkozó jótanács. Ismeretlen mennyiség kiszámítása

Az igazgatótanács javaslatát végrehajtották: Schmutzig Tiborcot, a kompetens mérnököt és matematikai zsenit kinevezték a vezérigazgató helyettesévé. Schmutzig, aki a dolgokat addig kompetensen kezelte, az emberek kezelésében inkompetensnek bizonyult. Itt nem segítettek a koordináta-rendszerek és a képletek, amelyek alapján személyzeti ügyekben dönteni tudott volna. Minthogy nem akart hiányos adatok alapján dönteni, addig halogatta a személyzeti döntéseket, amíg akkora lett a nyomás, hogy – elhirtelenkedve a dolgot –, oktalan döntéseket hozott. Schmutzig inkompetenciáját szociális alkalmatlansága következtében érte el. Az üzemszervező azt javasolta, hogy nevezzenek ki melléje egy személyzeti igazgatót. Az együttérzés - önmaga jutalma

Schmutzig mellé Kóser Rolandot nevezték ki személyzeti igazgatóvá. A lélektanban kompetens Roly hamarosan annyira együttérzett az emberekkel, hogy örökké emocionális csúcsponton volt, néha hangosan bőgött. Amikor Schmutzig elpanaszolta neki, hogy Kerge Karolintól már megint pontatlan jelentést kapott, szinte sugárzott a vezérigazgató helyettesére Roland rokonszenve, szíve pedig megtelt haraggal a hanyag Kerge Karolin iránt. Amikor azonban meghallgatta Karolin könnyes mentegetőzését, milyen ridegen és embertelenül viselkedik vele és munkatársaival ez a Schmutzig, ő is könnyekben tört ki, és szidalmazni kezdte a kőszívű 84

Schmutzigot. Roland tehát emocionális alkalmatlanság következtében érte el inkompetencia-szintjét. A személyzeti problémák megoldása végett ezért úgy döntöttek, hogy személyzeti felügyelő elnevezéssel új állást kreálnak, és ezt olyan alkalmazottal töltik be, akit keményebb fából faragtak. Az intelligencia fontossága

Vad Vilit kedvelték az emberek; ő volt a szociális bizottság elnöke. Csakhogy a személyzeti felügyelő frissen mázolt irodájában arról kellett gondoskodnia, hogy a vezetés üzletpolitikai döntéseit hajtsák végre. Minthogy azonban Vili annyit értett a vállalat üzletpolitikájához, mint hajdú a harangöntéshez, nem tudta ellátni a feladatát. Elméjében nem fogta fel, miként bánjon absztrakciókkal, ergo illogikus döntéseket hozott, de sokat ám! Vad Vilmos inkompetencia-szintjét intellektuális alkalmatlansága következtében érte el. AZ INKOMPETENCIAFAJTÁK CSOPORTOSÍTÁSA

A Zengő Zongorahúr Spinétgyártó vállalatnál végzett vizsgálatom eredményeit azért közöltem ilyen részletesen, mert jól szemléltetik az inkompetencia négy alapvető csoportját. Moll Marcellt magasabb szintre léptették elő, mint azt fiziológiai kompetenciája megengedte volna. Schmutzig Tiborcot magasabb szintre léptették elő, mint azt szociális kompetenciája megengedte volna. Kóser Rolandot magasabb szintre léptették elő, mint azt emocionális kompetenciája megengedte volna. Vad Vilmost magasabb szintre léptették elő, mint azt intellektuális kompetenciája megengedte volna. Minden hiába

Az előző tipikus példa azt szemlélteti, hogy még ha komolyan próbálkoznak is olyan megoldásokkal, amelyek révén meg akarják 85

szüntetni a magas szintű inkompetenciát, csupán több szintű inkompetenciát sikerül létrehozni, általában gyomorfekéllyel súlyosbítva. Ilyen körülmények között elkerülhetetlen a létszámnövelés. A Peter-spirál körül mindig növekszik az inkompetensek száma, a hatékonyság mégsem nő. AZ INKOMPETENCIA ÖSSZEADÁSI TÉTELE INKOMPETENCIA + INKOMPETENCIA = INKOMPETENCIA.

86

11. FEJEZET A SIKER PATOLÓGIÁJA »A baj sohasem jár egyedül.«

Aki előtt most sem világos, hogy amikor egy alkalmazott eléri az inkompetencia-szintjét, hasznos munkát többé nem tud végezni, az magára vessen, inkompetens az olvasásban. INKOMPETENCIA? IGEN! LUSTASÁG? NEM!

Egyáltalában nem arra célzok, hogy aki eddig szorgalmasan dolgozott, az egyszeriben ellustul. Egyáltalában nem! A szegény palimadár az esetek többségében dolgozni akar; továbbra is erős tevékenységet színlel, sőt néha komolyan el is hiszi, hogy valóban dolgozik. Csak éppen nem sok haszon származik a munkájából. Ezek az alkalmazottak előbb-utóbb (többnyire előbb) rájönnek: improduktív kétbalkezesek, ez pedig kezdi aggasztani őket. Merész lépés

Ezen a ponton be kell merészkednünk az orvostudomány zárt területére! Arról az egészségi állapotról lesz szó, amelyet az előzőkben végső pozíció-szindrómának neveztem. Ó, medicina!

Általános orvosi gyakorlatot folytató orvosok seregétől kértem választ a következő kérdésekre: 1. A sikerhez[12] a leggyakrabban milyen egészségi állapot társul? 2. A sikeresnek mondott páciensnek milyen tanácsokat ad, vagy milyen terápiát javasol? RIASZTÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK (1) 87

Az orvosok válaszait összegezve, a következő (a-tól z-ig felsorolt) betegségeket tapasztaltam „sikeres" pácienseik között: a) gyomorfekély b) görcsös vastagbélhurut c) a vastagbél nyálkahártyájának gyulladása d) magas vérnyomás e) székrekedés f) hasmenés g) gyakori vizelés h) alkoholizmus i) falánkság és elhízás j) étvágytalanság k) allergia l) stresszállapot m)izomgörcsök n) álmatlanság o) állandó fáradtságérzet p) heves szívdobogás (érthetőbben: palpitáció) q) egyéb szív- és érrendszeri panaszok r) migrénes fejfájás s) émelygés és hányás t) érzékeny és fájdalmas hasfalak u) szédülés v) alhasi alhang (érthetőbben: flatulentia) w)fülcsengés x) a kéz, láb, hónalj és egyéb testrészek izzadása y) ideges bőrgyulladás z) tökéletes szexuális impotencia A fenti tipikus „siker”-panaszok bármelyike előfordulhat mind szervi baj kíséretében, mind anélkül. Látni fogjuk, hogy ezek a tünetek azt bizonyítják: az ilyen panaszoktól szenvedők alkatilag inkompetensek annak a posztnak a betöltésére, amelyre eljutottak. Pontosítok: feljutottak. 88

Esettanulmány – Dob-Perghő Dánielnek, a Mutató Nélküli Óralap Mechanikai Vállalat eladási ügyekkel megbízott alelnökének hétfő délután 1 óra 30 perc tájban gyakran migrénes fejfájása van, emiatt nem vehet részt a vállalat vezetőinek heti tanácskozásain. Másik esettanulmány – Csavaros Csaba, a Fogaskerékfogatlanító Művek elnöke elől, szívének szivacsos állapota miatt a beosztottak minden rossz hírt eltitkolnak, hiszen csak felizgatná magát. A vállalat ügyeibe tehát nincs beleszólása. Fő funkciója: ő olvassa fel a vállalat sikereit taglaló, boldogságtól ragyogó jelentéseket az évenkénti termelési tanácskozásokon. Jegyezzünk meg egy fontos definíciót – A felsorolt panaszok rendszerint kettesévei-hármasával fordulnak elő, és együttesen a végső pozíció-szindrómát alkotják.[13] RIASZTÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK (2) Fájdalom, az orvostudomány eddig nem ismerte fel a végső pozíció-szindróma létezését. Sót! Az orvosok fagyosan ellenséges magatartást tanúsítottak a hierarchológiának a diagnosztika áltudományára való alkalmazásával szemben. Az igazság azonban előbb-utóbb diadalmaskodik! Az idő és a társadalmi rend egyre növekvő zavarai végül megvilágosítják az orvosprofesszorok elméjét. Három orvosi tévedés (a)

A végső pozíció-szindrómában szenvedő páciens általában közhelyekkel írja le a helyzetet, ésszerűnek látszó indokokkal magyarázza saját csődjét; meggyőződéssel állítja, hogy foglalkozási inkompetenciájának oka: rossz egészségi állapota. „Ha megszabadulnék a fejfájásomtól, koncentrálni tudnék a munkámra.” (Figyelik a feltételes módot?) Vagy: „Ha egyszer végre jól emésztenék...” Vagy: „Ha végre abba tudnám hagyni a piálást...” Vagy: „Ha végre át tudnék aludni egy egész éjszakát...” 89

Vizsgálódásaim szerint vannak orvosok, akik az ilyen fal szöveget készpénznek veszik, és a betegség tüneteit anélkül próbálják megszüntetni, hogy kikutatnák az okát. Az alkalmazott terápia: gyógyszeres kezelés vagy sebészeti beavatkozás. Mindkét módszer eredményes lehet, de csak ideigóráig. A páciens nem gyógyszerelhető kompetenssé, illetve nincsen olyan inkompetencia-tumor, amelyet szikével ki lehetne metszeni. A jó tanácsok sem érnek fabatkát sem. „Ne vegye annyira a lelkére.” „Ne dolgozzék olyan keményen.” „Lazítson, barátom.” Az ilyen megnyugtatási sémák semmit sem érnek. A végső pozíciószindrómában szenvedő páciensek oroszlánrészét éppen az aggasztja, hogy nagyon is jól tudják, milyen kevés hasznos munkát végeznek. Aligha lesznek hajlandók olyan tanácsot megfogadni, hogy dolgozzanak még kevesebbet. Hasonlóan eredménytelenek a baráti filozofálók jó tanácsai: „Ne akard megoldani a világ minden problémáját.” „Mindenkinek megvan a maga baja. A te helyzeted sem rosszabb, mint sok más emberé.” „A te korodban már számolni kell ilyen problémákkal.” A végső pozíció-szindrómában szenvedő betegek közül nem sokan fogadják meg az efféle bölcs tanácsokat. Többségük szerfölött egocentrikus: nemigen érdeklik őket a filozófiai problémák, és mások gondjait is hidegen szemlélik. Csupán saját munkájuk problémáit szeretnék megoldani. A jó barátok ezért gyakran még fenyegetik is őket: „Ha így folytatod, a kórházban kötsz ki.” „Ha nem lazítasz, jön az infarktus.” Hiábavaló tanácsok! A páciens képtelen másként cselekedni, mint „így folytatni”. Az egyetlen, ami változtatna az életmódján, az előléptetés lenne, de azt aztán végképp nem akarja, hiszen elérte már a maga inkompetencia-szintjét. Ugyancsak sokszor biztatják szegény fejét önmegtagadásra: „Próbálkozz diétával.” 90

„Ne igyál.” „Dobd el a cigarettát.” „Ne éjszakázz.” „Végy vissza a szexuális lendületből.” Ezek a tanácsok szintén hatástalanok. A végső pozíciószindrómában szenvedő páciensek már amúgy is deprimáltak, mert nem lelnek örömet a munkájukban. Miért mondanának le még arról a kevéske örömről is, amelyet munkájukon kívül találnak? Ráadásul egyesek úgy érzik, hogy szinte a kompetencia dicsfénye övezi az élvhajhászokat. Ez a vélemény tükröződik az ilyen mondásokban: „Pompás étvágya van”, „Bolondulnak érte a nők”, azután: „Jól bírja az italt, annyi szent”. Az ilyen dicséret kétszeresen édes az olyan ember számára, akinek kevés egyéb dicsekednivalója van, így azután nem mondana le szívesen a hasonló élvezetekről. Három orvosi tévedés (b)

Az orvosok másik csoportja, miután semmilyen szervi elváltozást sem talált az áldozaton, arról próbálja meggyőzni, hogy a tünetei nem is léteznek! „Önnek semmi különös baja sincsen. Csak szedje ezeket a dilibogyókat.” „Ne nyugtalankodjék. Ezeket a tüneteket beképzeli. Csak az idegeivel van baj.” Az ilyen tanácsok persze nem idézhetnek elő tartós javulást. A páciens jól tudja, hogy szenved, akár elhiszi az orvos, akár nem. A következmény általában az, hogy a páciens elveszti bizalmát az orvosban, és másikat keres, aki jobban „megérti a helyzetét”. Az is lehetséges, hogy elveszti bizalmát az egész orvostudományban, és kuruzslókhoz fordul. Három orvosi tévedés (c)

A gyógyszeres kezelés és a sebészeti beavatkozás kudarca után az orvostudorok pszichoterápiával próbálkoznak. Ez is ritkán sikeres, hiszen a betegség alapvető okára, a páciens foglalkozási 91

inkompetenciájára nem lehet hatással. Egy csipetnyi remény

Vizsgálataim szerint az egyetlen terápia, amely a páciens számára némi megkönnyebbülést hozhat, a figyelem elterelésén alapul: „Tanuljon meg bridzsezni.” „Gyűjtsön bélyegeket.” „Kertészkedjék.” „Süssön az erdő szélén szalonnát.” „Festegessen őzikéket.” Az a doktor, aki ilyen tanácsokat ad, felismerte, hogy a páciense képtelen megbirkózni a munkájával, és igyekszik a figyelmét olyan dolgok felé terelni, amelyekkel igenis meg tud birkózni. Egy tanulságos kóreset – Plüss Rezső, a Fehér Kredenc bútoráruház menedzsere, délutánjait a klubjában töltötte ahelyett, hogy visszament volna az irodájába. Előrehaladott végső pozíciószindrómában szenvedett, szinte már alkoholista volt, kétszer sújtotta enyhe szívinfarktus, pocakja iszonyatos, emésztése akadozó. Orvosának tanácsára Rezsó golfozni kezdett. Annyira beleszeretett a játékba, hogy minden délutánját a golfpályán töltötte. Golftudása gyorsan gyarapodott mindaddig, amíg végül villamos hajtású golfkocsijának vezetése közben végzetes szélütés nem érte. A dolog lényege, hogy noha Plüss Rezső tünetei nem szűntek meg, betegsége a munkájával kapcsolatos végső pozíció-szindrómáról – munkájával ugyanis nem törődött többé – átváltozott golffal kapcsolatos pszeudo-teljesítési szindrómára! A terápia tehát – rövid ideig – sikeres volt. Azok az orvosok, akik hasonló tanácsokat adnak, homályosan bizonyára érzik az inkompetencia betegségokozó szerepét, ezért más területen próbálják felruházni a pácienst a kompetencia érzésével. Baljós jelek

Még valamit a végső pozíció-szindrómáról: egyre nő e tünetcsoport szociológiai fontossága, mert a szindrómába tartozó 92

betegségeknek egyre nagyobb a státusértékük. A végső pozíciószindrómában szenvedő páciensek hetvenkednek a tüneteikkel; szinte perverz kompetenciát tulajdonítanak olyan kétes eseteknek, hogy nekik nagyobb fekélyük vagy súlyosabb szívbajuk van, mint barátaiknak. A végső pozíció-szindróma státusértéke olyan számottevő, hogy egyesek – noha nem szenvednek tőle – szimulálják, azt az érzést keltve, hogy már elérték végső pozíciójukat.

93

12. FEJEZET A VÉGSŐ POZÍCIÓ NEM ORVOSI JELZÉSEI »Mint lennék képes jelt adni, vészjelet?« H. W. Longfellow RÉGI ÓHAJ

Gyakran hasznos tudni, hogy egy hierarchiában ki érte már el, illetve ki nem érte még el végső pozícióját. Sajnálatos, de nem mindig tudunk betekinteni az illető kórlapjába, vajon mutatkoznak-e már nála a végső pozíció tünetei. Íme néhány jelzés, amely eligazíthat. ABNORMÁLIS TABULOLÓGIA

A hierarchológia fontos és jelentős ágáról szólunk. A kompetens alkalmazottak általában csak azokat a könyveket, iratokat és egyéb kacatot halmozzák fel az íróasztalukon, amelyekre szükségük van a munkájukhoz. A végső pozíció elérése után többnyire szokatlan és roppant jellemző rendet raknak a ferdén álló íróasztalon. Fonofília

Sok alkalmazott közhelyekkel védelmezi inkompetenciáját, például arról panaszkodik, hogy nem tud ideális kapcsolatot teremteni munkatársaival és beosztottjaival. Hogy ezt a hátrányt behozza, még több telefont, nyomógombokkal, jelzőlámpákkal és hangszórókkal ellátott berendezéseket szereltet az íróasztalára, kiegészítve ezeket a limlomokat egy vagy több hangrögzítő berendezéssel. A fonofiloszokban ezért hamarosan kialakul a hajlam, hogy egyszerre két telefonkészülékbe bömböljenek, de néha még egy diktafonba is. Ez a galoppierende (vagyis rohamos) fonofília csalhatatlan jele. Az ilyen esetek gyorsan elfajzanak, és rendszerint gyógyíthatatlanok. (A fonofília egyébként fenemód terjed manapság olyan nők között, akik inkompetencia-szintjüket háziasszonyokként érték el. Többnyire mikrofonos, hangszórós, kapcsolótáblás távbeszélő rendszert 94

szereltetnek fel a konyhába, mikrofonok és hangszórók révén így a háziasszony állandó, szoros és egyidejű kapcsolatot tart fenn szomszédaival, az ebédlővel, a mosókonyhával, a játékteremmel, a hátsó tornáccal és az édesanyjával.) Papirofóbia

A papirofób alkalmazott nem túr iratokat és könyveket az íróasztalán, illetve – szélsőséges esetekben – sehol az irodában. Talán minden egyes papírdarab azokra a munkákra emlékezteti, amelyeket nem tud elvégezni, nem csoda, hogy látni sem bírja őket! De a fóbiából erényt kovácsol, és „íróasztalát tisztán tartva”, mint mondja, azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy minden munkáját hihetetlen gyorsasággal intézi el. Papirománia

A papirománia nem más, mint a papirofóbia szöges ellentéte. Arra ösztönzi az ürgét, hogy íróasztalát zsúfolja tele sohasem használt iratkötegekkel és könyvekkel. Akár tudatosan, akár tudat alatt, azt a benyomást próbálja kelteni, hogy rengeteg a dolga – több mint amennyit egy emberi lény képes elvégezni. Kartotekofília

Ezt a mániát, amely a lyukkártyák és kartotékok precíz elrendezésére és osztályozására irányul, rendszerint a nyilvántartási anyagok elvesztésétől való beteges félelem kíséri. Aki ebben a mániában szenved, az állandóan átrendezi, újra meg újra átvizsgálja a régi ügyleteket, így kerülve el, hogy mások – és önmaga is – észrevegyék: tulajdonképpen alig csinál valamit, aminek tényleges jelentősége volna. A régi iratokkal való babrálás a múlt rabjává teszi, ezért csak némi vonakodás után zökken vissza a jelenbe. Tabulatorikus-gigantizmus

Makacs ragaszkodás ahhoz, hogy az íróasztal nagyobb legyen, mint a munkatársaké, ráadásul – ez fontos! – ferdén álljon, ne a fallal párhuzamosan. 95

Tabulofóbia privata

Az íróasztalok teljes kizárása az irodából. Ez a tünet csakis a hierarchiák legmagasabb szintjein tapasztalható. PSZICHOLÓGIAI MANIFESZTÁCIÓK

Kutatásaim során sok időt töltöttem váróhelyiségekben, ahol kifaggattam a vezetők irodáiból kitántorgó ügyfeleket és munkatársakat. Eközben a végső pozíció számos érdekes pszichológiai jelét fedeztem fel. Önsajnálat

Az istenek tanácsának értekezletein a magas rangú munkatársak sokszor panaszkodnak sanyarú sorsukról: „Senki sem becsüli a munkámat.” „Senki sem hajlandó együttműködni velem.” „Senki sem érti meg, hogy a felülről jövő állandó nyomás és a gyógyíthatatlan inkompetencia odalenn lehetetlenné teszi, hogy jó munkát végezzek, és tisztán tartsam az íróasztalomat.” Az önsajnálathoz rendszerint a „régi szép idők” emlegetése társul, amikor a panaszos még alacsonyabb rangban, kompetens szinten dolgozott. Ezt az emocionális komplexumot – az érzelmes önsajnálatot, a jelen tagadását és a múlt irracionális dicsőítését – Auld Lang Synekomplexusnak[14] neveztem el. Az Auld Lang Syne-komplexus érdekes tulajdonsága, hogy noha a páciens azt állítja: ő jelenlegi pozíciójának a mártírja, sohasem állítja, hogy egy másik alkalmazott talán alkalmasabb lenne az ő posztjának betöltésére! Rigor cartis

Az inkompetencia-szintjüket elért alkalmazottaknál gyakran tapasztaltam a rigor cartis jelenségét, vagyis a szervezési és a blokkdiagramok iránti abnormális érdeklődést, továbbá azt, hogy makacsul ragaszkodnak minden teendőnek a grafikonok és színes nyilak szerinti elvégzéséhez, bármilyen késedelem vagy veszteség 96

származzék is az ilyen felesleges tevékenységből. A rigor cartisban szenvedők szívesen teszik az iroda falán közszemlére diagramjaikat, és munkájukat félretéve gyakran látni őket gondolatokba mélyedve, a vacak diagramok előtt. Kompulzív alternáció, vagy aki mindig mást akar

Egyesek, miután elérték végső pozíciójukat, hozzá nem értésüket azzal igyekeznek takargatni, hogy boldogtalan beosztottjaikat állandóan kritizálják. Ha írott jelentést nyújt be nekik a kuli, félredobják, mondván: „Nincs időm, hogy végigolvassam ezt a sok salátát. Mondja el az egész hülyeséget a saját szavaival – de röviden.” Ha viszont a beosztott élőszóban tesz javaslatot, a mondat közepén belefojtják a szót: „Nem vagyok hajlandó foglalkozni a dologgal, amíg írásban nem látom.” A bizalmaskodó beosztottat rendreutasítják, a félénket elkábítják bizalmas modorukkal. A kompulzív alternációt az első pillanatban netán a Potter-féle fentlevőségnek néznénk, mégis merőben más. Potter módszere arra jó, hogy az illetőt előrelendítse saját inkompetencia-szintjére. A kompulzív alternáció viszont elsősorban védekezési módszer, amelyet az alkalmaz, aki már elérte inkompetencia-szintjét. A kulik és szegény ürgék így nyilatkoznak róla: „Sohasem lehet tudni, milyen a góré hangulata.” A libikóka-szindróma

A libikóka-szindrómában szenvedő sohasem képes rangjának megfelelő döntést hozni. Akit ez a tünetcsoport kínoz, az képes a végtelenségig ide-oda ingadozni a kérdés mellett és ellene szóló érvek között anélkül, hogy bármelyik oldalon megállapodnék. Döntésképtelenségét olyan célzásokkal magyarázza, hogy „demokratikusan jár el”, vagy „alaposan szeretné átgondolni a dolgokat”. Az általa eldöntendő problémákat rendszerint addig dédelgeti, amíg vagy valaki más dönt helyette, vagy már elkésett a 97

döntés. Egyébként megjegyzem, hogy a libikóka-szindróma áldozatai sokszor papirofóbiában is szenvednek, így próbálva szabadulni az elintézendő iratoktól. Erre a célra a felelősségnek lefelé, felfelé és kifelé történő áthárítását szokták alkalmazni. Lefelé történő áthárításnál az elintézendő iratokat a beosztottnak ezzel az utasítással adják vissza: „Ne zavarjon ilyen csip-csup ügyekkel.” A beosztott ürgét ezáltal arra kényszerítik, hogy olyan kérdésekben döntsön, amelyekben tulajdonképpen nem illetékes. A felfelé történő áthárításhoz némi találékonyság szükséges: a libikóka-szindrómában szenvedőnek alaposan tanulmányoznia kell az esetet, hogy találjon valami apróságot, ami elüt a szokványostól, ezzel aztán igazolja, hogy a döntést felsőbb szinten kell meghozni. A felelősség kifelé történő áthárítása egyszerűen azt jelenti, hogy az áldozat főnökeiből bizottságot hívnak össze, majd a többség döntését fogadják el. A módszer egyik változata a revizori kitérő: az iratokat egy kívülállónak küldik el, aki közvélemény-kutatást végez, vajon az átlagpolgár mit gondol az ügyről. Egy kormányhivatalnoki áldozat eredeti módon oldotta meg a problémáit. Ha olyan eset került eléje, amelyet nem tudott megoldani, az iratot éjszaka egyszerűen ellopta az irodából, majd a grillsütőben megsemmisítette. Egy klasszikus eset

William Shakespeare a legutolsó pozíció egy érdekes megnyilvánulását írja le: az alárendeltekkel és munkatársakkal szemben – külső megjelenésük miatti – irracionális előítélet ez, amelynek semmi köze munkájuk minőségéhez. Július Caesar mondja: Tedd, hogy kövér nép foglaljon körül, És síkfejű s kik éjjel alszanak. E Cassius ott oly sovány, éhesszinű; Sokat tűnődik s ily ember veszélyes. (Vörösmarty Mihály fordítása)

Megbízható feljegyzések szerint bizonyos Napoleone Bonaparte pályafutásának vége felé az embereket orruk nagysága szerint kezdte 98

osztályozni; csakis a nagyorrúakat léptette elő. Az ilyen mániák áldozatai alaptalan mellőzésüket olyan jelentéktelen dolgoknak köszönhetik, mint álluk alakja, tájszólásuk, zakójuk szabása vagy nyakkendőjük szélessége. A munkában kifejezésre jutó kompetencia vagy inkompetencia nem számít. Az ilyen elfogultságot caesari átvitelnek neveztem el. Cachiatonikus (humorisztikai) inertia

A legutolsó pozíció elnyerésének biztos jele, ha valaki munka helyett állandóan vicceket mesél! Strukturofília

A strukturofília nem egyéb, mint mániákus érdeklődés az épületek iránt – épületek tervezése, építése, karbantartása és átépítése iránt – a beteget ezzel párhuzamosan egyre kevésbé érdekli, hogy mi történik, vagy minek kellene történnie bennük. A strukturofíliát minden hierarchikus szinten megfigyeltem ugyan, de a legjobban a politikusokon és az egyetemek rektorain hatalmasodik el. Szélsőségesen patológiás megnyilvánulásaiban (Gargantuitis monumentális) olyan fokot ér el, amely az áldozatot roppant síremlékek és emlékszobrok építtetésére sarkallja. A régi egyiptomiak és a mai dél-kaliforniai villatulajdonosok alighanem nagymértékben szenvedtek, illetve ma is szenvednek ebben a betegségben. A strukturofíliát a tájékozatlanok épületkomplexusnak is nevezik. Csakhogy az épületekkel való egyszerű foglalkozást gondosan meg kell különböztetnünk az épületkomplexustól, amelyet egy sereg, egymással bonyolult kapcsolatban álló viselkedési mód alkot. Az épületkomplexus onnan ered, hogy az emberbarátok tökéletesíteni szeretnék az oktatást, az egészségügyi ellátást vagy a vallásoktatást. Tanácsot kérnek e területek szakértőitől, de ezek között olyan sok az inkompetens, hogy határozott programot persze képtelenek összeütni. Csupán abban az egyetlen dologban értenek egyet, hogy új épületre van szükség. Gyakori eset, hogy a tanácsadó (oktató, orvos vagy lelkész) strukturofíliában szenved, ezért az adományozóktól ezt kérik: 99

„Húzzatok fel nekünk új épületet.” Az egyházi bizottságok, iskolafelügyeletek és alapítványok vezetőségei hasonlóan komplexusos testületek. A különböző foglalkozások képviselői között annyi inkompetenciát tapasztalnak, hogy pénzüket inkább épületekbe, semmint emberekbe és programokba fektetik. A többi pszichológiai komplexushoz hasonlóan ennek is bizarr viselkedés az eredménye. Vallásprogram-dosszié, 64. sz. eset – Csudavárosban a Szent Megdicsőülés Temploma nevű szekta vezetőit aggasztotta a templomlátogatók állandó apadása. Mindenféle bölcs javaslat elhangzott. A vezetőségi tagok egyik csoportja a lelkész leváltását javasolta. Megunták már Theológ Tamás tiszteletes régimódi szentbeszédeit, amelyek nem vették figyelembe az idők változását. A lelkész csaposnak ment, helyébe vendéglelkészt hívtak meg, akit arra buzdítottak, hogy prédikáljon a szexuális forradalom, a generációs szakadék, a háborúk hiábavalósága és az új erkölcs kérdéseiről. Ám ekkor meg a konzervatív tagok kezdtek lemondással fenyegetőzni, ha a kápolnában továbbra is ilyen „disznó” témákról hallanak szentbeszédet. A vezetőség ekkor úgy határozott, hogy építési kampány és új templom építése lesz a legjobb megoldás. A régi, rosszul fizetett lelkészt visszahívták a sarki kocsmából. Amikor felépült az új templom, a vezetőség kénytelen volt megállapítani, hogy a maroknyi gyülekezet a hatalmas új templomban még kisebbnek látszik. Újból szóba került, hogy dinamikusabb lelkészt kellene szerződtetni. Ezt a javaslatot azonban elvetették, mert tudták, hogy ilyen alacsony fizetésért jobb lelkészt nem kaphatnak. De ha hajlandók volnának is többet fizetni az új lelkésznek, akkor nem jutna pénz új orgonára és új szociális központra. Sznob strukturofilek

A strukturofília áldozata beteges kényszerítést érez, hogy épületet vagy emlékművet nevezzenek el a tiszteletére, az épület-komplexustól sújtottak pedig azon igyekeznek, hogy valamilyen emberi törekvés minőségét javítsák. Erőfeszítésük végső eredménye csupán újabb épület lesz. 100

Furcsa babrálások

Gyakori, hogy a végső pozíció elérése után a szenvedő fél furcsa szokásokat vesz fel. Példaképpen megemlíthetjük, hogy Charles Dickens nagyon szemléletesen írja le egyik regényhősének, Uriah Heepnek a viselkedését, aki két tenyerét egymáshoz dörzsölgeti. A szokásoknak ugyanebbe a csoportjába tartozik a körömrágás, ujjak dobolása az íróasztal szélén, vagy az asztal ritmikus ütögetése a ceruza végével, tollakkal, ceruzákkal vagy gemkapcsokkal történő játszódás, gumiszalagok céltalan kinyújtása, majd hirtelen eleresztése, továbbá a minden különösebb ok nélküli sóhajtozás. A végső pozíció elérésének néha nincs észrevehető külső jele, mert a szindrómában szenvedő képes hosszabb időn át kifejezéstelenül a távolba merengeni. A hozzá nem értők ilyenkor arra gondolnak, hogy a beteg magas hivatalának valamilyen különleges feladatára koncentrál. A hierarchológusoknak más a véleményük. JELLEMZŐ MADÁRNYELVEK A beszélgetőpartner kábítása

Azt a mániákus hajlamot, amikor az illető szavak helyett betűkkel és számokkal zsonglőrködik, iniciális és digitális kodofíliiának neveztem el. Íme egy elrettentő példa: „D. N. F. a B. E. O. A. K.-ja számára O. K.-ként a 802-es ügyében New Yorkban tartózkodik.” Lehetséges, hogy a szerencsétlen rejtjelfejtő sohasem jön rá, hogy a kódolt üzenet ezt jelenti: „Dicső-Nagy Frigyes a Bundás Egyetem Oktatásianyag-központjának operatív koordinátoraként a 802-es szövetségi törvénnyel kapcsolatos tárgyalások ügyében New Yorkban tartózkodik.” De amíg ezen töri a fejét, nem ér rá azon gondolkozni, hogy a beszélő tulajdonképpen semmi értelmes dolgot sem közölt. A kodofíliában szenvedők igyekeznek feltűnő módon beszélni. Sok szó, kevés velővel

Bizonyos személyek, végső pozíciójukat elérve, leállnak a gondolkodással, vagy legalábbis igyekeznek a lehető 101

legkevesebbet gondolkozni. Ennek leplezésére találják ki az általános beszélgetési, illetve általános szónoklás! sémákat. A sémák szépen hangzó mondások, amelyek eléggé homályosak ahhoz, hogy minden szituációban reptethetők legyenek, netán a mindenkori hallgatóság összetételének megfelelő csekély variánsokkal. Vezetők körében végzett papírkosár- és szemétláda-kutatási programom[15] során a következő szövegre bukkantam, amely nyilvánvalóan egy általános szóvirág-együttes töredéke volt. Szerzőjének elég baja van anélkül is, hogy közölném a nevét. Azért nem leplezem le a bűnöst, mert jól nevelt vagyok, nem pedig azért, mintha tisztelném az illetőt. Íme a szöveg: Hölgyeim és/vagy Uraim! Ezekben a zavaros időkben nagy örömömre szolgál, hogy beszélhetek önökhöz fontos ügyében. Ezen a téren fantasztikus haladást értünk el. Természetesen………és mi……..joggal büszkék lehetünk helyi sikereinkre, de nem szabad megfeledkeznünk azoknak az egyéneknek és csoportoknak az érdemeiről sem, akik magasabb szinten, regionális, országos szinten sőt – merjem-e kimondani? – nemzetközi szinten kiváló érdemeket szereztek. Sohasem szabad ugyan alábecsülni azokat a csodálatos eredményeket, amelyeket személyes odaadással, határozottsággal és állhatatossággal meg lehet valósítani, mégis azt vallom, elbizakodottság lenne részünkről, ha azt gondolnánk, képesek vagyunk olyan problémák megoldására, amelyekkel az előző és a jelen generációk hiába küszködtek. Végezetül hadd fejtsem ki álláspontomat fenntartások és mellébeszélés nélkül. Szilárdan a haladás híve vagyok; előrelépésre vágyom; remélem, hogy lesz is előrelépés! Csakhogy én reális előre lépést óhajtok, nem kedvelem a változtatásokat pusztán az újítás kedvéért. Ezt az igazi haladást, barátaim, csakis úgy realizálhatjuk, ha szemünket rezzenetlenül azon a nagy történelmi örökségen és azokon a nagyszerű tradíciókon tartjuk, amelyeken igazi erőnk most és mindörökké alapul és alapulni fog. AZ ÖNVIZSGÁLAT CÉLSZERŰ!

Az olvasó végezzen önvizsgálatot, észleli-e a felsorolt jeleket – önmagán. Az önvizsgálat roppant sokat segíthet munkatársaink elemzése terén, de a legnehezebb feladata maga az önvizsgálat. Hierarchológus: gyógyítsd tenmagad!

102

13. FEJEZET EGÉSZSÉG ÉS BOLDOGSÁG ZÉRUS ET MELLETT – LEHETŐSÉG VAGY VÁGYÁLOM »Nem sejtik ők a bús jövőt nem élik csak a mát.« Thomas Gray

Amikor egy alkalmazott eléri saját inkompetencia-szintjét (Peterplató), azt mondjuk, hogy előléptetési tényezője (ET) zérus.[16] Ebben a fejezetben azt tárgyalom, hogy az alkalmazottak (kulik, ürgék) hogyan reagálnak erre a helyzetre. SZEMBENÉZÉS A RÚT IGAZSÁGGAL (NEM AJÁNLATOS)

Az alkalmazott ebben az esetben tudatában van, hogy elérte végső pozícióját, elérte inkompetencia-szintjét, nagyobb falatba harapott, mint amelyet meg tud rágni, kiemelkedett a „gödörből” illetve „beérkezett” (Ezek a kifejezések mind szinonimák.) Aki képes felfogni a rút valót, hajlamos rá, hogy az inkompetenciát a lustasággal azonosítsa. Azt hiszi, hogy nem dolgozik elég keményen, ezért hibásnak érzi magát. Úgy véli, ha szorgalmasabban gürcöl, sikerül legyőznie új pozíciójának kezdeti nehézségeit, és kompetenssé válik. Ezért hát könyörtelenül hajszolja magát, a kávészünetben és az ebédszünetben is dolgozik, még estére és a hétvégekre is hazavisz valami felesleges munkát. Éppen ezért gyorsan válik a végső pozíció-szindróma áldozatává. A nem-tudás mennyei öröm

Sokan sohasem jönnek rá, hogy elérték az inkompetenciaszintjüket. Állandóan elfoglalják magukat, sohasem vesztik el reményüket a további előmenetelre, ezért hát boldogok és egészségesek maradnak mindhalálig. 103

Az olvasó persze joggal megkérdezi: „Hogyan lehetséges ez?” A PÓTCSELEKVÉS ÉLETET MENT

Az inkompetencia-szintjét elért alkalmazott nem a pozíciójából adódó teendőket, hanem olyan más teendőket végez el, amelyeket hibátlanul képes elvégezni. A következőkben néhány pótcselekvési módszert ismertetek. 1. módszer: Perpetuális preparáció[17]

Ha kompetens alkalmazott kerül szembe fontos feladattal, egyszerűen hozzákezd a végrehajtáshoz. A pótcselekvő azonban inkább a preparációkkal, vagyis az előkészületekkel foglalkozik. Íme néhány kipróbált eljárás. a) Bizonyság szerzése. Szükség van-e cselekvésre. Az igazi pótcselekvőnek erre soha sincsen elegendő bizonyítéka. Jelmondatai: „Jobb a biztonság, mint a bánat”, vagy pedig: „Lassan járj, tovább érsz.” Ha valaki kellő időt szentel rá, hogy megbizonyosodjék szükségleteiről, a szükséglet megszűnik. (Peter-prognózis.) Ha például arról van szó, hogy segélyprogramot szervezzünk az éhínség enyhítésére, a szükséglet létezését elég hosszú időn át vizsgálva kiderülhet, hogy már nincs is szükség az éhínség enyhítésére! b) Alternatív módszerek vizsgálata, bármi legyen is a feladat. Tegyük fel, hogy kellő előzetes vizsgálat után kiderül: a szükséglet valóban reális. A pótcselekvő ilyenkor biztos akar lenni abban, vajon a leghatékonyabb eljárást választja-e, bármilyen hosszú legyen is az eljárás. Az alternatív módszer keresése önmagában is pótcselekvés, és a libikóka-szindrómának egy kevésbé hisztérikus megnyilvánulási formája. Szakértői tanács avégett, hogy a végül is kiválasztott tervet hatékonyan végre tudjuk hajtani. Ilyenkor bizottságokat alakítanak, és eléjük terjesztik az ügyet tanulmányozás végett. Az eljárás egyik változata abból áll, hogy élő szakértők helyett holtakat keresnek, c)

104

vagyis precedensek után kutatnak A legfontosabb az első feladat. A módszer alkalmazásakor aprólékos, fáradságos és időrabló módon veszik figyelembe az akcióra való felkészülés (preparáció) minden egyes fázisát: pótalkatrészek, pótanyagok, pótfelszerelések, pénz stb. túlzott mértékű felhalmozása, hogy a cél megközelítése előtt kellően megszilárduljon a tényleges pozíció. d)

Perpetuális preparáció: egy tanulságos példa

Íme egy érdekes eset, amelynek folyamán a felsorolt módszerek közül többet is alkalmaztak. Nagy-Menő Miklóst, a Holt Nyugalomprogram Szociális Osztályának igazgatóhelyettesét fölöttesei roppant kompetensnek tartották, mert állami és karitatív intézményeket kitűnően rádumált arra, hogy pénzüket hasznos helyi ügyek támogatására pocsékolják. Harcot hirdettek a szegénység ellen. Nagy-Menő Mikit előléptették a Holt Nyugalom szegénység elleni programjának koordinációs igazgatójává. Azon az alapon, hogy mivel Miki a tenyeréből eteti a hatalmasokat, bizonyára a gyengéken is kompetens módon képes segíteni. Amikor ez a sajtó tudomására jut, Nagy-Menő még buzgón talpal a pénz után, hogy személyzete számára víztorony méretű irodaházat építtessen, amely a rászorulók megsegítésére irányuló erőfeszítések örök emlékműve lészen. (Lásd a d) pontot: első a legfontosabb feladat.) „Leghőbb kívánságunk, hogy a szegények lássák: a kormány nem feledkezett meg róluk”, magyarázza Nagy-Menő Miki. A következő lépés: tanácsadó szerv létesítése (szakértői tanács kérése), pénzgyűjtés a szegények problémáinak tanulmányozása céljából (megbizonyosodás a szükségletről) és tanulmányutak a nyugati világban annak megállapítására, vajon máshol hogyan oldják meg a programok előkészítését és végrehajtását (alternatív módszerek tanulmányozása). Hangsúlyoznunk kell, hogy Miki kora reggeltől késő estig 105

szorgalmasan dolgozik, boldog az új poszton és őszintén hisz benne, hogy jó munkát végez. Szerényen elhárítja azokat a javaslatokat, hogy jó hírére támaszkodva pályázzék valamilyen választott hivatalra. Vagyis Miki nagyon sikeres pótcselekvési területet talált. 2. módszer: Specializálódás mellékes szempontokra

Szent-Boldoghi Benőt a Fonott Dívány és Szófa Rt. egy lerobbant, veszteséges telepére nevezték ki igazgatónak, és megbízták, növelje a termelékenységet és tegye jövedelmezővé a vállalatot. A feladatra Szent-Boldoghi inkompetens volt, erre hamarosan rá is jött, ezért nem törte többé a fejét a termelékenység növelésén. Pótcselekvésként buzgón foglalkozni kezdett a gyár belső szervezetével. Reggeltől estig azt ellenőrizte, nincsenek-e súrlódások a vezetők és a munkások között, jók-e a munkaviszonyok, és azon őrködött, hogy a dívány- és szófa-gyár minden alkalmazottja „egyetlen nagy és boldog családot” alkosson, s ez nem szó-fagyár! Benő szerencséjére igazgatóhelyettesként ott lebzselt mellette Dominó Döme, egy zöldfülű fiatalember, aki még nem érte el inkompetencia-szintjét. Hála Dominó energikus tevékenységének, a gyár új életre kelt, és jelentős profitot hozott. Az érdem Szent-Boldoghié lett, aki büszke volt a „sikerére”. Valójában pótcselekvést hajtott végre, ettől vált boldoggá. Akik másodrendű dolgokkal bíbelődnek, azoknak ez a jelszava: Törődj a vakondtúrásokkal, a hegyek majd törődnek saját magukkal. Nebul Ubulné, Csudaváros általános iskolájának kompetens igazgatóhelyettese intelligens asszony volt, aki fegyelmet tartott a nebulók között, az oktatók között is jó hangulatot teremtett. Előléptetése után igazgatóként elérte inkompetencia-szintjét: hiányzott belőle ugyanis a szülői munkaközösséggel, az újságírókkal, a körzeti tanfelügyelővel és az iskolatanács választott tagjaival való bánni tudáshoz szükséges tapintat. Felettesei Nebulnét nem kedvelték, 106

az iskola hírneve ezért a közvélemény előtt romlani kezdett. Nebul Ubulné ekkor igen szellemes másodrendű ténykedésbe fogott: roppant érdeklődéssel fordult az emberek közlekedési problémái felé – foglalkozni kezdett azokkal az örvénylésekkel és ütközésekkel, amelyeket a nebulók és a tanszemélyzet mozgásai az iskolatermekbe, folyosókon, sarkokon és lépcsőkön előidéznek. Az épület nagyléptékű tervrajzán bonyolult forgalomáramlási tervet készített. Az oldalfalakra és a padlókra színes vonalakat és nyilakat mázoltatott. Mereven ragaszkodott forgalomirányítási előírásainak betartásához. A fehér középvonalon például senkinek sem volt szabad átlépnie. Ha egy fiúval óra közben valamit üzentek a szemközti osztályba, a srácnak nem volt szabad kereszteznie a folyosót: először jobbra kellett fordulnia, elszaladnia a folyosó végéig, ahol megkerülhette a fehér vonalat, utána már visszafordulhatott a szemközti osztály felé. Nebulné szüntelenül járta az épület folyosóit, azt fürkészte, hol szegik meg az előírásokat; szakmai folyóiratokba számos ismertető cikket írt; hozzá hasonló beállítottságú oktatók csoportjait kalauzolta végig az épületen; jelenleg rajzokkal és fényképekkel illusztrált könyvet ír a témáról. Nebulné aktív és elégedett, jó egészségnek örvend. Nyoma sincs rajta a végső pozíció-szindrómának. A másodrendű dolgokkal való törődés újabb diadala! 3. módszer: Imágó – teljesítmény helyett

O. Rigó Oszkárné, Csudaváros középiskolájának matematika tanárnője sokat beszél diákjainak arról, milyen érdekes és fontos a matematika. Előadásokat tart a matematika történetéről, jelen állapotáról és jövőben várható eredményeiről. A matematikát viszont házi feladatként a diákjaira bízza. O. Rigóné órái derűsek és érdekesek, diákjainak többsége leteszi az indián esküt, hogy jó tanár. A matematikával ugyan nemigen boldogulnak, ennek okát azonban abban látják, hogy „a matek tök nehéz”. 107

O. Rigóné is meg van győződve róla, hogy jó tanár. Véleménye szerint csak a hierarchiában fölötte álló, kevésbé kompetens tanárok irigysége akadályozza meg az előléptetését. Az önelégültség állandó dicsfényben sütkérezik: imádói imádják imágóját. O. Rigóné is a pótcselekvést választotta. Módszere nem éppen ritka: néha tudatosan, néha tudat alatt alkalmazzák. A szabály a következő: az egyéni önelégültség elérése szempontjából egy szemernyi jó benyomás (imágó) egyenértékű egy jókora adag jó munkával. (Ez a Peter-placebo.) Ne feledjük, hogy noha a módszer mély elégedettséggel tölti el O. Rigó Oszkárnét, egyáltalán nem biztos, hogy a munkaadó is el lesz ragadtatva egy elégedettségtől sugárzó O. Rigónétól. A Peter-placebóhoz főként a legkülönbözőbb szintű politikusok értenek. Sokat szövegelnek a republikánus rendszer (vagy a monarchikus rendszer, a kommunista rendszer, a törzsi rendszer, ez mindegy) fontosságáról, sérthetetlenségéről, magával ragadó történetéről, de alig valamit vagy semmit sem tesznek a pozíciójukból fakadó valódi kötelességük teljesítéséért. Ezt a módszert a művészek is széles körben felölelik. Al Fresco Fülöp, csudavárosi festő – véletlenül – néhány jó festményt föstött, de aztán elfogyott a művészi ihlete. Ettől kezdve a művészet értékéről tartott előadásokat. Ugyancsak tipikus jelenség a szaloníró, aki Amerikában éppúgy, mint másutt, naphosszat a kávéházban ül, ömlik belőle a szakhalandzsa az írás fontosságáról, más írók hibáiról és azokról a csodálatos művekről, amelyeket ő egyszer majd megír. 4. módszer: Totális közömbösség

A totális, vagyis a teljes és tiszteletlen közömbösség merész módszer, és gyakran éppen ezért beválik. Mint láttuk, az örökös felkészülő, a másodrendű dolgokkal törődő és a jó imágót keltő hasznos munkát nem végez ugyan – legalábbis azt a munkát nem végzi el, ami a feladata lenne –, ám legalább csinálnak valamit, vagy beszélnek róla, aminek van valami köze az elvégzendő munkához. A nem eléggé figyelmes megfigyelők – még a munkatársak is – néha észre sem veszik, hogy ezek az emberek nem 108

dolgoznak eredményesen, csak pótcselekvést hajtanak végre. A totális közömbösséget mutatók azonban színlelni sem próbálják, hogy elvégzik a munkájukat. Segít Elek, a Kizökkent Kerék autószerelő vállalatlánc elnöke egész munkaidejét karitatív szervezetek igazgatási teendőivel tölti: perselyező kampányokat szervez, emberbaráti tevékenységeket tervez, buzdítja az önkéntes társadalmi munkásokat, és ellenőrzi a fizetett alkalmazottakat. Saját irodájába néhány fontosabb irat aláírása végett tér be néha. Közömbösségét tekintve Segít osztozik előző ellenfelének, Tropa Edvinnek – ma már jó barátjának – a felfogásával. Tropa a Tengelyakasztók és Csúszó-zsámolykovácsok Szakszervezetének életfogytiglani elnökhelyettese, és Segíthez hasonlóan, ő is tagja ugyanazoknak a karitatív bizottságoknak, ő sem végez semmilyen hasznos munkát az irodájában. Az egyetemi igazgatótanácsok, az állami tanácsadó testületek és vizsgálóbizottságok kedvenc vadászterületei a teljesen közömböseknek. Az ipari és kereskedelmi hierarchiákban a teljes közömbösség rendszerint csak a legfelső szinteken fordul elő. A háztartási hierarchiákban viszont rendkívül gyakori, háziasszonyi szinten. Sok asszony, aki inkompetencia-szintjét feleségként és/vagy anyaként érte el, pótcselekvésként a feladatai iránti teljes közömbösséget választva, erre fordítja minden idejét és energiáját, rábízva a férjére és gyermekeire, hogy gondoskodjanak magukról, ahogy csak tudnak. 5. módszer: Efemer adminisztrológia

A magas rangú inkompetens alkalmazottak ideiglenes kinevezést kaphatnak egy másik osztály élére vagy valamely bizottság elnöki posztjára. Ez főként a nagy és komplex hierarchiákban fordul elő. Az átmeneti jellegű munka jelentősen különbözik az alkalmazott saját rendszeres teendőitől. Lássuk, mit is csinál ilyenkor az inkompetens. Neki ugyan nem kell többé elvégeznie saját munkáját (amelyre különben sem képes, mert elérte inkompetencia-szintjét), ezért indokoltan tagadhat meg minden 109

fontosabb tevékenységet új posztján. „Nem dönthetek az ügyben; majd ha kinevezik a végleges igazgatót, neki kell vele foglalkoznia.” Ha az efemer adminisztrátor ügyes, ezt a módszert éveken át alkalmazhatja, egyik ideiglenes posztot töltve be a másik után, és a pótcselekvés igazi elégedettséggel töltheti el. 6. módszer: Konvergens specializáció

A konvergens specialista, aki tudja, hogy nem képes minden teendőjét kompetensen ellátni, feladatainak többségével egyszerűen nem törődik, hanem minden figyelmét és energiáját egyetlen apró feladat megoldására fordítja. Ha erre kompetensen képes, ezen a vonalon folytatja a munkát; ha nem képes, még szűkebb körre specializálódik. Gitsch Gábor, Csudaváros képzőművészeti galériájának igazgatója egyáltalában nem törődött a műtárgyak beszerzésével, kiállítások szervezésével és pénzügyi politikával, elhanyagolta az épület karbantartását, vagy a galéria képkeretező műhelyében fűrészelt, vagy a képkeretezés történetével foglalkozó műve számára gyűjtött anyagot. Gitschről az az utolsó információm, hogy rájött: a képkeretezésről sohasem lesz képes mindent kideríteni, ezért úgy döntött, csak azokat a különböző enyvfajtákat fogja tanulmányozni, amelyeket a képkeretezésnél használtak a régi képkeretező mesterek. Egy történettudor a világ legnagyobb szaktekintélyévé vált a reformáció első harminc perce tekintetében. Számos orvos azzal szerzett hírnevet, hogy olyan betegségeket tanulmányozott, amelyeknek mindössze három-négy ismeretes esetük van, mások pedig a bal oldali nyolcas felső zápfogakkal foglalkozó specialisták lettek. Az az irodalomtudós, aki képtelen felfogni az irodalmi művek értelmét és értékét, még írhat értekezést a következő címmel: „A pontosvessző és a kettőspont használatának összehasonlító vizsgálata Fjodor Skribler-Skriblerovics irodalmi műveiben.” A PÓTCSELEKVÉS JAVALLOTT 110

A felsorolt példák, amelyeket az olvasó nyilván képes kiegészíteni saját példáival, azt bizonyítják, hogy az alkalmazott (kuli, ürge) szempontjából a pótcselekvés a legjobb alkalmazkodás a végső pozícióhoz. A megfelelő pótcselekvés általában megakadályozza a végső pozíció-szindróma kialakulását, lehetővé téve az ürge számára, hogy a maga inkompetencia-szintjén egészségesen és elégedetten dolgozzék in aeternum, amen, vagyis pályafutása végéig.

111

14. FEJEZET KREATÍV INKOMPETENCIA »Tégy mindig kevesebbet, mint amennyit véleményed szerint tenni tudnál.« B. M. Baruch

Vajon a reményvesztettség filozófiájának tartja-e ezek után az olvasó a Peter-elvet? Riasztja-e az a gondolat, hogy minden pályafutás csúcsa a végső pozíció, a maga nyomorult testi és lelki tüneteivel? A kérdéseket jogosaknak érezvén, az olvasó számára olyan kardot ajánlok, amellyel átvághatja a filozófia e gordiuszi csomóját. TÖBBET ÉR EGYETLEN GYERTYÁT GYÚJTANOD, MINT AZ EDISON-TÁRSASÁGOT SZIDALMAZNOD!

Az olvasó azt mondhatná: „Tulajdonképpen bárki megtagadhatná az előléptetését, így boldogan dolgozhatna tovább azon a munkán, amelyet kompetensen képes elvégezni.” Egy érdekes példa

A felajánlott előmenetel kerek elutasítását Peter-parírozásnak neveztem el. A végrehajtás elvileg könnyűnek látszik. Sikeres alkalmazásának mégis csupán egyetlen esetével találkoztam. Fűrész-Bakh Béla, a Kakukkmadár-Faház Rt. ácsa, olyan szorgalmasan, kompetensen és lelkiismeretesen dolgozott, hogy többször is felajánlották neki a művezetői posztot. Fűrész-Bakh respektálta a főnökét, szívesen eleget is tett volna a kérésének. De nagyon szeretett fűrészelni, egyszerű ácsként. Nem volt semmi gondja, 4 óra 30 perckor mindennap letehette a fűrészt, a gyalut meg a melót. Jól tudta, hogy művezetőként azzal tölthetné az estéit és a hétvégeket, hogy gondolkozik a másnapi és a jövő heti 112

munkabeosztáson. Így azután makacsul visszautasította az előléptetést. Meg kell jegyeznünk, hogy Béla nem volt házasember, nem voltak közeli rokonai, barátja is kevés. Tetszése szerint lökhette a csomót a deszkán, tetszése szerint dönthetett: ezt ni, főnök! Parírozni nehezebb, mint panírozni

Az emberek többsége képtelen végrehajtani a Peter-parírozást. Tekintsük át Lófi Lajos, az állatgondozó átlagpolgár és családapa esetét, aki parírozta a lótelep-vezetői előléptetést. Felesége nyomban rágni kezdte a fülét: „Gondolj a gyermekeid jövőjére, te Lófi! Mit szólnak hozzá a szomszédok, ha megtudják? Ha igazán szeretsz, igyekezz előbbre jutni!” stb. Hogy biztosan megtudja, mit szólnának a szomszédok, Lófiné megosztotta búbánatát bizalmas barátnőivel. A hír futótűzként terjedt el a környéken. Lófi kisfia, ez a valóságos csikó, hogy megvédelmezze apja becsületét, egyik iskolatársával összeverekedett, egy másiknak pedig kiverte két metszőfogát. A perköltség és a fogorvosi számla az öreg Lófinak ezerszáz tallérjába került. Lófi anyósa, vagyis Lófiné mamája, ez a vén csotrogány, annyira felkorbácsolta lánya érzelmeit, hogy a lófogú hölgy elköltözött a férjétől és hivatalosan is elvált tőle. A magányos Lajos szégyenében és kétségbeesésében öngyilkosságot kísérelt meg: elfogadta az előléptetést. Hát igen, az előléptetés visszautasítása rögös út a boldogság és egészség felé. Kutatásaim kezdetén csakhamar rájöttem, hogy a legtöbb ember számára a Peter-parírozás nem fizet! Egy tanulságos megfigyelés

Amikor az Ideál Trikónyújtó és Tekebáb-gömbölyítő Rt. munkásai és irodai dolgozói között vizsgáltam a hierarchikus struktúrát és az előléptetési módszereket, észrevettem, hogy a vállalat székháza körüli területet szépen parkosították és rendben tartják. Bársonyos 113

gyep, szép virágágyak: ez magas fokú kertészeti kompetenciára utalt. Klorofil-Kretén Károly, a kertész, kiegyensúlyozott, jókedvű ember volt, aki imádta a növényeket, a fészerben katonás rendbe rakta a sok gereblyét és kapanyelet. Azt csinálta, amit a legjobban szeretett a világon: kertészkedett. Munkája egyetlen kivétellel minden tekintetben kompetens volt: majdnem mindig elvesztette vagy valahová elsuvasztotta a beérkezett bizonylatokat, noha a termőföld és a vetőmag beszerzését egészen jól intézte. A bizonylatok hiánya zavart okozott a könyvelésben; a főkönyvelő, Grűn Ond emiatt sokszor kérdőre vonta. Klorofil-Kretén eléggé homályosan válaszolgatott. „Azt hiszem, valahol a bokrok között raktam le azokat a sajtpapírokat.” „Talán azok a rohadt pockok az üvegházban hozzáfértek a papírokhoz.” Papírmunka-inkompetenciája miatt Klorofilt nem vették számításba előléptetéskor, például akkor sem, amikor a karbantartásnál új művezetőre volt szükség. Néhányszor elbeszélgettem Klorofillal. Készségesen és udvariasan felelgetett, de ragaszkodott a pockokhoz meg hogy a bizonylatokat valahol az élősövény tövében a vakond csente el. Feleségét is kikérdeztem. Elmondta, hogy Károly részletes feljegyzéseket készített a háza körüli kertészeti munkálatokról, minden zöldségnek pontosan kiszámította az árát, amit csak az udvaron és az üvegházban termesztett. Hát ez párhuzamos eset?

Interjút készítettem a Bibliofil Könyvzúzda és Üvegmorzsoló Rt. művezetőjével, Mackó Mihállyal, akinek apró irodájában rémes volt a rendetlenség. De amikor felmértem, mivel tölti az idejét, arra a véleményre jutottam, hogy az íróasztalán felhalmozott régi számlák és kézikönyvek, a rongyos szélű munkalapokkal zsúfolt kartondobozok, a szekrényekbe tömködött, tárgymutató nélküli dossziék tömege, a falakon lógó múlt századi tervrajzok garmadája nem igazán jellemző 114

Mackó alapjában véve jó munkájára. Azt már nem tudtam eldönteni, hogy tudatosan vagy tudat alatt alkalmazza-e Mihály a rendetlenséget – kompetenciája ravasz leplezésére, nehogy még kinevezzék üzemvezetővé. Őrültség, de maga a rendszer?

Szivacsfy-Kréta Ivó kompetens oktató. Bár jó volt a szakmai hírneve, sohasem gondoltak rá, hogy előléptetik igazgatóhelyettessé. Kíváncsi lettem, hogy miért nem, hát elkezdtem kérdezősködni. Egyik felettese ezt mondta: „Ivó nem váltja be a fizetési csekkjeit. Háromhavonta kénytelenek vagyunk felhívni az igazgatóiba, hogy ha istent ismer, guruljon már el a bankba, hogy könyvelésünket rendben vezethessük. Képtelen vagyok megérteni, hogy valaki miért nem váltja be a csekkjeit.” Tovább kérdezősködtem. „Nem, nem! Mi bízunk képességeiben – hangzott a jellemzés. – Az ember persze elgondolkozik, nincs-e Ivónak valamilyen más jövedelemforrása.” Rákérdeztem: „Talán azt gyanítják, hogy valamilyen illegális tevékenységből származó jövedelme van? Vagy Ivó netán az ivóba járogat?” „Dehogyis! Egy morzsányi bizonyíték sincs Ivó ellen. Nagyon jó oktató és derék ember! Ismeri a szakma, a város!” A tagadások ellenére arra a következtetésre jutottam, hogy a hierarchiák nem bíznak azokban az emberekben, akik olyan jól kezelik a pénzügyeiket, hogy elsején nem rohannak a bankba, beváltani fizetési csekkjeiket, ugyanakkor számlát sem nyitnak. Szivacsfy-Kréta tehát abban volt inkompetens, hogy nem viselkedett úgy, mint a többi pedagógus, ezért hát nem volt előléptethető. Vajon csupán véletlen egybeesés volt-e, hogy Ivó örömmel oktatott, és nem kívánt adminisztratív állásba előlépni? Létezik-e séma?

Előre megfontolt inkompetenciának látszó számos hasonló esetet vizsgáltam, teljes bizonyossággal mégsem tudtam eldönteni, hogy az 115

illető az inkompetenciát tudatosan tervezte-e, vagy a tudatalatti motiválta. Egyvalami viszont biztos volt: ezek az ürgék az előmenetelt nem azáltal kerülték el, hogy nem fogadták el az előléptetést – láttuk már, hogy az ilyesminek szomorú, sőt végzetes következményei is lehetnek –, hanem olyan deviáns viselkedést módoltak ki, hogy ne ajánljanak fel nekik előléptetést! Heuréka!

A végső előléptetés elkerülésének ez hát a csalhatatlan módja, ez a kulcsa a munkában is, a magánéletben is az egészség megőrzésének és a boldogságnak: a kreatív inkompetencia. Bevált politika

Teljesen mindegy, hogy Klorofil-Kretén, Mackó, Szivacsfy-Kréta Ivó vagy más hasonlóan pozícionált beosztott tudatosan vagy tudat alatt kerülték-e el a végső előléptetést. Az a lényeg, hogy mit tanulhatunk tőlük abban a tekintetben, hogyan valósítható meg ez a létfontosságú cél. (A „létfontosságú” kifejezés itt nemcsak szókép: a helyes módszer életet menthet.) A módszer lényege így foglalható össze: az ürgének azt a benyomást kell keltenie, hogy már elérte inkompetencia-szintjét. Ezt a célt úgy érheti el, hogy a végső pozíció egy vagy több nem orvosi tünetét szimulálja. Klorofil, a kertész, a papirofóbia enyhe formáját manifesztálta. Mackót, a művezetőt a felületes szemlélő előrehaladott papiromániában szenvedőnek vélhette. Szivacsfy-Kréta tanítón, aki halogatta fizetési csekkjeinek a beváltását, a libikóka-szindróma súlyos, bár szokatlan formáját figyelhettem meg. A kreatív inkompetenciával akkor lehet elérni a legjobb eredményt, ha a ravaszdiak az inkompetencia olyan területét választják ki, amely nem akadályozza közvetlenül az aktuális pozíció fő teendőinek elvégzését. Kifinomult módszerek 116

Az óhajtott hatás elérése céljából a tintanyalóknál néha elegendő az az egyszerű eljárás is, hogy az íróasztal egyik fiókját a munkaidő leteltével félig nyitva hagyják. Ugyancsak hatékony a kicsinyes hivatali takarékosság – lámpák eloltása, csapok elzárása, gemkapcsok és gumiszalagok felszedése a padlóról és a szemétládákból, miközben halkan magunk elé motyogjuk: pazarlás, mindenütt csak pazarlás! Válj ki a birkanyájból!

Némi gyanakvás és bizalmatlanság keltésére, amelynek alapján az ürgét kizárják az előmenetelből, a következő módszerek is alkalmasak: nem fizetjük be részünket a vállalat szociális alapjába; nem vagyunk hajlandók kávét inni a hivatalosan engedélyezett kávészünet idején; előrecsomagolt sonkás zsemlét majszolunk, amikor mindenki az étkezdében legel; következetesen lezárjuk a radiátorok csapját, és kinyitjuk az ablakokat; nem adunk pénzt, amikor új házasok és nyugdíjba vonulók számára gyűjtenek. Mindezek az excentrikus félrevonulási allűrök (Diogenészkomplexus) meghozzák a kívánt gyümölcsöket. Automotív taktika – Egy rendkívüli képességű osztályvezető úgy kerülte el az előléptetést, hogy gépkocsiját időnként a vállalat elnöke számára fenntartott helyen parkolta. Egy másik vezető beosztású tisztviselő mindig egy évvel régebbi és ötszáz tallérral olcsóbb gépkocsit tartott, mint a főnökei. Külső megjelenés – Az emberek többsége elvileg helyesli azt a mondást, hogy nem a ruha teszi az embert, gyakorlatilag viszont az alkalmazottakat külső megjelenésük szerint ítélik meg. Ezen a területen ismét tág tere nyílik a kreatív inkompetenciának. Hasznosnak bizonyult eljárás a szokványostól eltérő vagy kissé kopott ruházat, a rendszertelen tisztálkodás, a hajvágás időnkénti elhanyagolása, a borotválkozással kapcsolatos időnkénti gondatlanság (kicsiny, de feltűnő helyre ragasztott sebtapasz, mellette némi alvadt vércsomóval, vagy egy kis borosta, amelyet a penge 117

kihagyott). A hölgyek megtehetik, hogy a szükségesnél valamivel jobban, vagy valamivel kevésbé sminkelik ki magukat; ez időnként előnytelen vagy a helyzethez nem illó frizurával kombinálható. Sok esetben megfelelő hatást kelt az orrfacsaró pacsuli vagy a túl csicsás fülönfüggők lebegtetése is. Életből ellesett példák – Az alábbiakban vezérfonalként és ösztönzésként közlöm a kreatív inkompetencia néhány nagyszerű példáját, amelyeket vizsgálódásaim közben tapasztaltam.[18] F. megkérte főnöke leányának a kezét azon az összejövetelen, amelyet a vállalat alapítójának tiszteletére, az öregúr születésnapján tartottak meg minden esztendőben. A leány éppen akkor fejezte be tanulmányait egy európai főiskolán, F. pedig a végzetes estély előtt sohasem látta. A kérő természetesen kosarat kapott, viszont elérte, hogy előléptetése szóba se kerülhessen. Az ugyanazon vállalatnál dolgozó L. kisasszony azt találta ki, hogy az említett az összejövetelen a főnök öregecske feleségének jellegzetes és vérfagyasztó röhögését a hölgy füle hallatára utánozza. Az asszony persze vérig sértődött. P. megkérte egy barátját, hogy a hivatalban egyetlen egyszer hívja fel, és fenyegesse meg. P. – munkatársainak füle hallatára – drámai módon reagált a fenyegetésre, „kegyelemért” és „haladékért” könyörgött, sőt még azt mondta: „Ne szóljon erről a feleségemnek. Ha az öreglány megtudja, azonnal kinyúlik.” Vajon P. ostoba tréfáinak egyike volt-e ez a közjáték, vagy a kreatív inkompetencia egy ihletett esete? A Szókratész-komplexus és egyéb esetek

Nemrégiben újra foglalkoztam Fűrész-Bakhnak, annak az ácsnak az esetével, aki oly sikeresen alkalmazta a Peter-parírozást. Esetével a fejezet elején foglalkoztam. A legutóbbi néhány hónapban a Walden-könyv[19] olcsó kartonkötésű példányaiból jó néhányat megvásárolt, munkatársainak 118

és főnökeinek ajándékba adott egy-egy példányt, mindannyiszor megjegyezve, milyen jó, ha az ember vállát nem nyomasztja semmilyen felelősség, továbbá milyen örömet szerez neki a mindennapi munka. A megajándékozottakat ezután minduntalan kérdésekkel ostromolta, ellenőrizve így, hogy elolvasták-e a könyvet, és mennyit értettek meg belőle. Ezt a tolakodó didakticizmust Szókratész-komplexusnak neveztem el. Fúrész-Bakh közölte velem, hogy az előléptetési ajánlatokat mintha elfűrészelték volna. Én persze kissé csalódottan vettem tudomásul a Peter-parírozás egyetlen sikeres példájának megszűnését. (Annyiban nevezhető sikeresnek, hogy a felajánlott előléptetést anélkül utasíthatta el, hogy ez boldogtalanná tette volna.) Csalódásomnál viszont nagyobb volt az örömöm, mert egy bizonyos tény elegáns bizonyítását láttam benne. Erről lesz szó a következő pontban. A KREATÍV INKOMPETENCIA MINDEN ESETBEN FÖLÉNYESEN ÜTI A PETER-PARÍROZÁST! Fontos figyelmeztetés

A 12. fejezet gondos tanulmányozása alapján az olvasó számos ötletet kap, hogyan fejlessze ki a kreatív inkompetencia magára szabott formáját. De hangsúlyozottan fel kell hívnom figyelmüket a következőre: az előmenetel elkerülésének szándékát gondosan titkolni kell! Leplezésként még az is megengedhető, hogy néha a főnök fülébe mormoljuk: „Átkozottul fura, ahogyan itt egyesek előlépnek, mások viszont kimaradnak az előléptetésből!” MEG MERNÉK TENNI?

Ha az olvasó még nem érte el végső pozícióját a Peter-platón, kitalálhatja maga számára az irreleváns (lényegtelen) inkompetenciát. Az irreleváns inkompetenciát szorgalmasan kell gyakorolni. Az illető ezután állandóan kompetens maradhat, ami azt az örömteli érzést kelti benne, hogy rendszeresen hasznos munkát végez. 119

A kreatív inkompetencia sikeres megvalósítása ugyanolyan kemény kihívás, mint a magasabb rang utáni hagyományos törtetés.

120

15. FEJEZET DARWIN – BŐVÍTETT KIADÁSBAN »Boldogok az alázatosak, mert ők örökség szerint bírják e földet.« Názáreti Jézus

A kompetencia és inkompetencia tárgyalását eddig főként szakmai problémákra korlátoztuk; azokkal az eszközökkel és stratégiákkal foglalkoztunk, amelyeket az iparosodott komplex társadalomban élő emberek alkalmaznak. A Peter-elvet ebben a fejezetben tágabb értelemben, az életkompetencia kérdésére alkalmazzuk. A kérdés így áll: képes-e megtartani pozícióját az emberi faj, netán képes-e előrehaladni az evolúciós hierarchiában? A TÖRTÉNELEM SAJÁTOS, PETER-FÉLE ÉRTELMEZÉSE

Az ember az idők során sok lépcsőfokkal jutott előbbre az élethierarchiában. Minden eddigi előrelépés – a fákon élő félmajomtól a barlangi ősemberig, a tüzet rakó, kovakövet pattintó, csiszoló, bronzot olvasztó, vasat öntő stb. emberig – növelte a faj fennmaradási esélyeit. A faj önteltebb tagjai azt képzelik, hogy a létra fokainak száma végtelen – vagyis a Haladás végtelen. Nekem más a véleményem: az emberi fajnak előbb-utóbb el kell érnie élet-inkompetencia-szintjét. Ezt csupán két tényező akadályozhatja meg: vagy nem elég a rendelkezésre álló idő, vagy nincsen elég rangfokozat a hierarchiában. Amennyire ez egyáltalában előrelátható, végtelenül hosszú idő áll előttünk (akár kihasználjuk, akár nem), és a valóságos vagy lehetséges rangfokozatok száma is végtelen (bizonyos vallások az emberiség jelenlegi szintje fölött az angyalok, félistenek és istenek egész hierarchiáját írják le). 121

Vannak más fajok, amelyek szintén számos grádicson hágtak ugyan fölfelé, de közben elérték élet-inkompetencia-szintjüket. A dinoszauruszok, a kardfogú tigrisek, a pterodaktiluszok és a mamutok kifejlődését és virágzását bizonyos testi tulajdonságaik segítették elő – testük roppant tömege, tépőfogaik ereje, szárnyaik, agyaraik. De ugyanazok a tulajdonságok, amelyek ideig-óráig előrevitték őket, okozták végül inkompetenciájukat is. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a kompetencia mindig önmagában hordozza az inkompetencia csíráját. Galamb Gedeon tábornok durva kedélyeskedése, Dettó kisasszony önállótlan viselkedése, uralkodni vágyása – ezek voltak azok a tulajdonságok, amelyek alapján előléptették őket; és végső soron ugyanezek a tulajdonságok zárták el előlük a további előléptetés útját! Ezért van az, hogy sok állatfaj, miután hosszú időn át állandóan fejlődött, végül elérte inkompetencia-szintjét, megrekedt az elért színvonalon, vagy pedig szuper-inkompetenssé vált és kihalt. Ugyanez történt számos emberi társadalommal és civilizációval is. Egyes népek, amelyek gyarmati állapotban, erősebb népek gyámkodása alatt így-úgy eltengődtek, inkompetenssé váltak, amikor megkapták az uhurut. Más népek, amelyek kompetens módon kormányozták magukat mint poliszok (városállamok), köztársaságok vagy monarchiák, imperialista hatalmakként az életben maradás szempontjából inkompetensnek bizonyultak. Civilizációk, amelyek a megpróbáltatások és csapások időszakában gyarapodni tudtak, a katonai győzelem és a gazdagság terhét már nem tudták elviselni: elérték inkompetencia-szintjüket. Mi a helyzet az emberi nem egészével? Az emberiség szempontjából állandóan a furfang volt az a tulajdonság, amely a fejlődést előrelendítette. Vajon gátja lesz-e a furfang a további haladásnak? Vajon nem lehetséges-e, hogy az emberi nem szuperinkompetenssé válik (lásd a 3. fejezetet), hogy ezáltal gyorsan kipottyanjon az élet-hierarchiából? KÉT OMINÓZUS ELŐJEL 1. Hierarchikus regresszió 122

Az emberi faj új tagjainak formálását és képzését a társadalom az iskolarendszer révén viszi végbe. A hagyományos iskolarendszert az oktatók szempontjából már vizsgáltam. Lássuk most az iskoláknak a tanulókra gyakorolt hatását. A régi iskola kristálytisztán tükrözte a Peter-elvet. A tanuló osztályról osztályra haladt fölfelé, amíg el nem érte inkompetenciaszintjét. Ilyenkor azt mondták, hogy „megbukott az ötödikben vagy a nyolcadikban” stb. Osztályt kellett ismételnie, vagyis megmaradt saját inkompetencia-szintjén. Bizonyos esetekben, mivel a gyermek értelmi képességei még a növekedés stádiumában voltak, a nebuló intellektuális kompetenciája is nőtt az ismétlés évében, ezért felsőbb osztályba léphetett. Ha nem így történt, a gyermek ismét megbukott, tehát újból osztályt kellett ismételnie. (Meg kell jegyeznünk, hogy ez a „bukás” ugyanaz a jelenség, amit a szakmai elhivatottság tanulmányozása során „sikernek” neveztünk, azaz a végső pozíció elérése az inkompetencia szintjén.) A tanbetyárok nem kedvelik ezt a rendszert. Az inkompetens tanulók felhalmozódása ellen tehát azt találták ki, hogy mindenkit átengednek, az inkompetenseket és a kompetenseket egyaránt. Ezt a gyakorlatot pszichológiailag azzal indokolják, hogy a tanulókat megkímélik a bukás fájdalmas sokkhatásától. Valójában perkusszív szublimációt alkalmaznak az inkompetens tanulókra. A perkusszív szublimáció e széles körű alkalmazásából az sült ki, hogy a középiskolában érettségizett amerikai ifjak tudása ma azon a színvonalon stagnál, mint néhány évvel ezelőtt a nyolcadik általánost végzetteké. A tudásszint fokozatosan süllyedni is fog, egészen a hetedikesek, sőt az ötödikesek szintjére. Ezt a jelenséget nevezem én hierarchikus regressziónak. A hierarchikus regresszió következményei

Az iskolai bizonyítványok, diplomák és doktori fokozatok többé nem tekinthetők a kompetencia mértékének. A régebbi rendszerben legalább annyit tudtunk, hogy aki „megbukott” a nyolcadik osztályban, 123

az a hetedikben még kompetens volt. Tudtuk, hogy a bukott gólya, vagyis első éves egyetemi hallgató legalább kompetens módon érettségizett. Nos, ilyesmire ma már nem is gondolhatunk. A mai bizonyítványok csak azt bizonyítják, hogy a tanuló kompetens volt bizonyos számú iskolaév elviselésében. Az érettségi, amely valaha a kompetencia széles körben elfogadott bizonyítéka volt, ma csupán egy sereg felelős és jól fizetett állásra irányuló inkompetencia bizonyítéka.[20] Ugyanez a helyzet a középiskolai érettségi utáni egyéb végzettségekkel is. A baccalaureatusi és magister artium-fokozatok értéke csökkent. Csak a doktorátus fölött lebeg még valamelyest a kompetencia glóriája, de ennek értéke is csökken a posztgraduális fokozatok bevezetésével. Ám idővel ezeknek az értéke is csökkenni fog, és számos poszt szempontjából az inkompetencia bizonyítékának fogják tekinteni. A komoly strébereknek ezután a poszt-poszt- és poszt-poszt-poszt-grádusokon kell magukat előrerágniuk! Az oktatási munka mennyiségi növelésére irányuló erőfeszítések gyorsítják a minőségromlást. Számos egyetemen például ma ugyanazt a diákoktató rendszert alkalmazzák (az idősebb diákok oktatják a fiatalabbakat; ezt a gyakorlatot ötven esztendővel ezelőtt már az általános iskolákból is kitiltották!) A munka mennyiségi növelése minden más területen is hasonló vackor gyümölcsöket hoz. Amikor egyre erősödik a nyomás, hogy legyen több mérnök, tudós, lelkész, pedagógus, gépkocsi, alma, űrkutató és minden egyéb, és ezekre egyre gyorsabban lenne szükség, a minőségi követelmények egyre csökkennek, vagyis elkezdődik a hierarchikus regresszió. Az olvasó fogyasztóként, munkaadóként, mesteremberként és oktatóként nyilvánvalóan jól látja a hierarchikus regresszió következményeit. A témára később még visszatérek, és módszereket javasolok e káros következmények elkerülésére. 2. A komputerizált inkompetencia

Aki tökrészeg, az ideiglenesen inkompetens arra, hogy gépkocsit 124

vezessen. Amíg meg tud állni a lábán, addig főként csak önmagára nézve veszélyes. De engedjük oda egy gépkocsi volánja mögé, tucatnyi özvegyet fog halálra gázolni, mielőtt ő is kitörné a nyakát. Ezt nem kell sokáig magyarázgatnom. Világos, hogy minél hatékonyabb eszközök állnak rendelkezésemre, annál több jót vagy rosszat tehetek a kompetenciámmal vagy inkompetenciámmal. A sajtó, a rádió és a televízió megnövelte az ember hatalmát inkompetenciájának terjesztésében és állandósításában. Most pedig tessék: itt van már a számítógép is! Számítógépes dosszié: 11. sz. eset

Menni-Fogg Fülöp, a Fogg Játékkocka- és Jéggyár alapítója és ügyvezető igazgatója feltaláló-mérnök volt, aki igazgatóként érte el inkompetencia-szintjét. Menni-Fogg állandóan tele volt panasszal: irodavezetőjének, alkalmazottainak és számlavezetőinek rossz munkája miatt nyavalygott. Nem jött rá, hogy nagyjából ugyanolyan jól-rosszul dolgoznak, mint az alkalmazottak minden más hasonló csoportja. Egyesek még nem érték el inkompetencia-szintjüket; ezek néha hasznos munkát is végeztek, lendületben tartván az ügymenetet. Valahogy sikerült megérteniük Menni-Fogg zavaros utasításait, a figyelmen kívül hagyhatókat elválasztva a vállalat számára hasznos utasításoktól, majd ennek szellemében cselekedtek. Egy üzletkötőnek sikerült meggyőznie Foggot, hogy ha számítógépet vásárol, a komputert be lehet programozni, hadd végezze az ostoba masina az irodai személyzet munkájának oroszlánrészét; erőteljesen javulni fog a munka hatékonysága. MenniFogg megrendelte a számítógépet, be is kapcsolták az áramkörbe, a „fölöslegessé” vált embereket pedig nyomban kirúgták, mint kutyát a kuglipályáról. Fogg aztán hamarosan rádöbbent, hogy a munka egyáltalában nem megy olyan gyorsan és jól, mint korábban. A számítógéppel kapcsolatban főleg két dolgot nem sikerült megértenie. (Legalábbis azt nem értette meg, hogy ezeknek a dolgoknak közük lenne az ő tevékenységéhez.) a) A komputer minden homályos utasításnál megmakacsolja magát, 125

lámpáit kezdi villogtatni és kiírja: integer out of range, meg kérdőjeleket rajzol a képernyőre. b) A számítógépben nincs semmi tapintat. Nem hízeleg. Nem ítélkezik. Ha hülye utasítást kap, nem kezd ordítani: „Igen főnök, azonnal főnök!”, hogy utána helyesen elvégezze a feladatát. Szolgai módon követi a hülye utasítást, amennyiben az egyértelműen hülye. Fogg vállalata kezdett lerobbanni, alig vásároltak tőle játékkockát és jeget; csődbe jutott: a komputerizált inkompetencia áldozata lett. További elrettentő példák – A québeci oktatásügyi minisztérium diákkölcsönökre tévedésből fizetett ki 275 864 kanadai dollárt. A tévedést számítógépes vezérlésű iratmásoló gépek követték el. Egy New York-i bankban elromlott egy számítógép; hárommilliárd dollár értékű számla huszonnégy órán át kifizetetlen maradt. Egy légi-közlekedési vállalat számítógépe a készletek feltöltésére tíz tábla csokoládé helyett hatezer táblát rendelt. A társaság tehát 5990 tábla csokoládét fölöslegesen rendelt meg. Egy őskori, 1966-ban végzett felmérés szerint a Nagy-Britanniában akkor működő számítógépek több mint hetven százalékának alkalmazása üzleti szempontból felesleges volt. Egy kéjsóvár számítógép annyira érzékenyen reagált a statikus villamosságra, hogy mindannyiszor rosszul adott össze három kétjegyű számot, valahányszor nejlonbugyit viselő női alkalmazott közeledett csábosan a boldogtalan masinához. Három megállapítás

1. A komputer lehet önmagában inkompetens – vagyis nem képes rendszeresen és pontosan elvégezni azt a munkát, amelyre beprogramozták. Az inkompetenciának ezt a fajtáját sohasem lehet kiküszöbölni, mert a Peter-elv azokban a gyárakban is érvényesül, ahol a komputereket tervezik és gyártják. 2. Még ha egy számítógép önmagában kompetens is, igen nagymértékben felnagyítja tulajdonosai és kezelői inkompetenciájának következményeit. 3. A számítógép – az emberi alkalmazottakhoz hasonlóan – szintén a Peter-elv hatálya alatt áll. Ha netán eleinte jó munkát végezne, az 126

operátorok igencsak hajlamosak rá, hogy egyre nehezebb feladatokat bízzanak rá mindaddig, amíg eléri az inkompetencia-szintjét. A jelek interpretálása

Ez a két jel – a hierarchikus regresszió és a komputerizált inkompetencia gyors terjedése – csupán része annak az általános tendenciának, amelynek folytatódása esetén óhatatlanul megvalósul a totális élet-inkompetencia-szint. A 3. fejezetben szó volt arról, hogy az input iránti túlzott érdeklődés végső soron lehetetlenné teheti annak a célnak az elérését, amiért a hierarchia létrejött (output). Jelen esetben belátható, hogy az oktatás meggondolatlan mennyiségi növelése és az avítt vagy pontatlan módszerek automatizálása az input meggondolatlan növelésének szemléltető példái. Politikai, tudományos, oktatásügyi, ipari és katonai vezetőink makacsul ragaszkodnak hozzá, hogy olyan gyorsan és olyan messzire haladjunk, amennyire csak lehet. Ezt az ambíciójukat csupán az a vakhit táplálja, hogy a nagy input nagy outputot produkál. Az olvasó, aki éppen a hierarchológiát tanulmányozza, rájöhet, hogy az inputnak a társadalom általi állandó növelése nem más, mint egyszerűen a Peter-inverzió nagy léptékű alkalmazása. AZ EMBER ELSŐ TÉVEDÉSE: A KERÉK

Nézzük csak a következményeket. Könnyen meglehet, hogy saját intelligenciánk és az előrelépés iránti rajongásunk miatt vagyunk pusztulásra ítélve. Néhány évtizeddel ezelőtt az amerikai tavak vize még kristálytiszta volt, a folyókban hűs és tiszta víz csordogált. A földből üde palánták mosolyogtak a farmerekre. A kirándulók békés, szép tájakon szedték csokorba a vadvirágokat. A tavak és folyók ma szennyvíztárolók. A levegőt füst, korom és szmog mocskolja. A szárazföldeket és vizeket rovarirtó szerek mérgezik, ezért a madarak, méhek, halak és a szarvasmarhák rendre pusztulnak. A régi szép tájak szemétlerakó helyekké és roncsautótemetőkké züllöttek. Ez hát a Haladás! Olyan sokat sikerült már előrehaladnunk, hogy még az emberiség fennmaradási esélyei sem egészen biztosak. Romba 127

döntöttük a század reményeit, a tudomány csodáit a rettegés eszközeivé alakítottuk, a nukleáris robbanófejek halálos fenyegetést jelentenek az egész emberi fajra nézve. Ha továbbra is úgy tervezünk, találunk fel, építünk és újraépítünk, hogy ezzel ezt a haladást szolgáljuk, hamarosan elérjük a totális élet-inkompetencia szintjét. A kiút: az új társadalomtudomány

Érzi-e néha az olvasó, hogy az elmúlással van találkozónk, de szeretné, ha erre a randevúra mennél később kerülne sor? A hierarchológia kiúttal kecsegtet. Az emberi állapot javítására és az emberi nem fennmaradására vonatkozó javaslatok között csupán egyetlen egy van, a Peter-elv, amely reálisan figyelembe veszi az emberi organizmusra vonatkozó tényszerű ismereteket. A hierarchológia feltárja az ember igazi természetét, hierarchiák létesítésére irányuló örökös hajlamát, óhaját e hierarchiák fenntartására, ezért ver vissza a sok mamlasz minden kísérletet, amely a hierarchiák lerombolására irányul. A Peter-elv és a hierarchológia valamennyi társadalomtudomány szempontjából egységesítő tényező. PETER-TERÁPIÁK

Vajon arra ítéltetett az emberi nem, hogy elérje életinkompetenciáját és kiebrudalják az élet-hierarchiából? Mielőtt válaszolnánk e sorskérdésre, tegyük fel önmagunknak a következő kérdést: „Mi az emberi hierarchia célja (az output)! Sorsunk kovácsai vagyunk című előadásomban gyakran tömöm ezzel a hallgatóság fejét: „Ha valaki nem tudja, hová akar eljutni, alighanem egészen máshová érkezik meg.” Amennyiben a hierarchia célja az emberiség teljes exfoliációja, akkor a Peter-terápiákra nyilvánvalóan semmi szükség. De ha életben akarunk maradni és javítani életfeltételeinken, akkor a megelőzéstől a gyógyításig terjedő skálán alkalmazhatjuk a Peter-terápiákat. Gyógyjavallom hát az alábbiakat: 1. Peter-profilaxis – módszer az inkompetencia-szintig való 128

előléptetés megakadályozására. 2. Peter-palliatívák – azok számára, akik már elérték inkompetencia-szintjüket, ezek a módszerek meghosszabbítják az életet, fenntartják a boldogságot és az egészséget. 3. Peter-placebók – enyhítik a végső pozíció-szindróma tüneteit. 4. Peter-receptek – gyógymódok a világ bajainak megszüntetésére. 1. PETER-PROFILAXIS – EGY UNCIA MEGELŐZÉS

A profilaktikum hierarchológiai értelemben a megelőzést szolgáló módszer a végső pozíció-szindróma, illetve a hierarchikus regresszió kialakulása előtt. A negatív gondolkodás hatalma

Melegen javasolom a negatívumok végiggondolását, mint hathatós egészségvédő erőt. Ha Moll Marcell végiggondolta volna vezetői állásának negatívumait, vajon elfogadta volna-e az előléptetést? Mondjuk, hogy felteszi magának a következő kérdést: „Mit gondol majd rólam a többi igazgató? Mit várnak tőlem a beosztottjaim? Mit vár el tőlem a feleségem? Ha Moll alaposan végiggondolja előléptetésének negatívumait, vajon igent mondott volna-e az előléptetésre, amely aláásta az egészségét? Intellektuális szempontból kompetens lévén, értékelhette volna a negatívumokat, közöttük az antagonisztikus követelményeket, megváltozott baráti kapcsolatait, a helyi golfklubba való belépésre irányuló nyomást, a szmokingviselést, feleségének új ruhatár iránti igényét, a közösség óhaját, hogy vállalja perselyező mozgalmak vezetését, továbbá mindazt az egyéb feszültséget, amely előléptetésével kapcsolatos. Eldönthette volna, hogy addigi életmódja valójában megfelelő, helyzetével elégedett-e és vajon jelenlegi helyzete, társadalmi élete, szórakozásai és egészségi állapota védelmet érdemel-e. Az olvasó is alkalmazhatja a negatív (pontosabban: negatívumok 129

szerinti) gondolkodást. Tegye fel önmagának a kérdést: „Szeretnék-e dolgozni a főnököm főnökének?” Ne csak saját főnökünkre gondoljunk, akinek talán a bársonyszékébe kerülhetünk, hanem az ő főnökére is. Szeretnénk-e dolgozni közvetlenül annak az embernek alárendelve, aki két lépcsőfokkal fölöttünk tornyosul? Az ilyen kérdésre adott válasznak gyakran profilaktikus haszna van. Ha a városi, országos vagy nemzetközi szinten megnyilvánuló inkompetencia kerül szóba, a negatívumok átgondolásának roppant haszna lehet. Értékeljünk például egy tengerszint alatti költséges kutatóprogramot. Figyelembe kell vennünk a tengerfenéken való tartózkodás kényelmetlenségét és veszélyeit; szemben az úszómedence mellett töltött délután minden kényelmével és biztonságával, vagy a parti garden party örömeivel. Gondoljuk át mindazt a bűzt, a szörnyű ízeket és veszélyeket, amelyeket bolygónk rovarirtó szerekkel történt elárasztása okoz, majd állítsuk szembe azzal a pásztori örömmel és terápiás jó hatással, amelyet a kiskert kézi permetezése idéz elő. A negatívumok átgondolása hozzásegíthet bennünket az életinkompetencia elkerülésére, ezáltal akadályozva meg a világ elpusztítását. Másféle profilaktikum – a kreatív inkompetencia

Az emberi élet-kompetencia hatalmas problémájának megoldása szempontjából vegyük most szemügyre a kreatív inkompetencia alkalmazását. Nem kell feladnunk azt a látszatot, mintha az élethierarchiában való előmenetelre törekednénk, de szándékosan irreleváns kompetenciát színlelve, kizárhatjuk magunkat az előmenetelből. (Az „irreleváns” kifejezésen ezt értem: „semmi köze a táplálékszerzéshez, a fűtéshez, az egészséges környezet fenntartásához és a gyermekneveléshez, vagyis az életbenmaradás lényegi elemeihez.”) 130

Íme egy példa. Lakóhelyén, a Földön az emberiség számos szállítási problémát oldott meg. Viszonylag rövid idő alatt eljuthat a földgömb bármely helyére, csekélyebb fáradsággal és csekélyebb kockázattal, mintha a kertvárosi utcán sétálna. (Sőt a veszély még jóval kisebb is, ha az illető nagyvárosban lakik!) Az utazási hierarchiában való előrelépés során az ember földi utazóból űrutazóvá léphet elő. Csakhogy ez öncélú előrelépés lenne. Az embernek semmi szüksége sincs olyasmire, hogy személyes kutatásokat végezzen a Holdon, a Vénuszon vagy a Marson. Az űrbe már kiküldtek olyan radar- és tévékamerákat, továbbá fényképezőgépeket, amelyek pompás információkat sugároznak ezekről a kietlen égitestekről. Az emberiség számára előnyösebb lenne, ha nem lépne elő asztronautává. Láttuk viszont, hogy az előmenetelt nem könnyű visszautasítani. Biztonságos, kellemes és hatásos módszer, ha igyekszünk e kétes kitüntetést nem kiérdemelni: ez a módszer a kreatív inkompetencia. Az emberiség az űrutazással kapcsolatban kreatív inkompetenciát tanúsíthat.[21] Megvan a lehetősége, hogy megfékezze a veszedelmes furfangot, és némi egészséges inkompetenciát mutasson. A betegség körülöttünk ólálkodik – Vegyünk más példát. Az emberiség a terápiás hierarchiában a mágiától, a vudu-varázslattól, a vakhiten alapuló gyógyítástól haladt a mai korszerű orvoslásig és sebészetig. Nagyon közel jutottunk már ahhoz a lehetőséghez, hogy természetes és mesterséges alkatrészekből emberi lényeket gyártsunk. Ezzel a lépéssel gyógyító emberből teremtő emberré lépnénk elő. De tekintetbe véve a népességrobbanást, valamint azt, hogy egyre többen halnak éhen, mi szükségünk rá, hogy előlépjünk erre a szintre? Nem lenne időszerű ebben a tekintetben kreatív inkompetenciát tanúsítani, felhagyva a kreatív technika alkalmazásával, így kerülve el a haszontalan, netán káros előlépést? Rajtad múlik

Az olvasó némi töprengés után maga is találhat olyan más 131

területeket, ahol a kreatív inkompetencia – ez a szelíd módszer – eredményesen alkalmazható. A totális élet-inkompetencia felé való közeledéssel – okozhatja ezt a légkör teljes elszennyeződése, atomháború, globális éhínség vagy marsbeli baktériumok inváziója – ajánlatos alkalmazni a Peterprofilaxist. Amennyiben rendszeresen végiggondoljuk a negatívumokat és a kreatív inkompetenciát, elkerülve ezáltal a végső előlépést, javulnak az emberiség fennmaradásának esélyei. A Peter-profilaxis alkalmazása lehetővé teszi patológiai előlépések elkerülését. 2. PETER-PALLIATÍVÁK – EGY UNCIA BAJ MEGELŐZÉSE

Noha az emberi faj a maga egészében még nem érte el totális életinkompetencia-szintjét, számos egyén igenis fölverekszi magát erre a szintre, majd meglehetősen hamar távozik is e világból. Tárgyaltam már néhány palliatívát, amelyekkel ezek az emberek enyhíthetik a következményeket; olyan eljárásokra gondolok, amelyek révén relatív elégedettségben és kellemesen tölthetik el az életüket. Lássuk most a palliatívák nagyobb léptékű alkalmazását. Hierarchikus regresszió? Stop!

Mint már említettük, az oktatási rendszerekben hierarchikus regressziót okoz azoknak a tanulóknak a perkusszív szublimációja, akiket régebben még hagytak volna „megbukni”. Ezeknél a tanulóknál a perkusszív szublimáció helyett javasolom a laterális arabeszk alkalmazását. Mostanság az a helyzet, hogy azt a tanulót, akit a hetedik osztályban meg kellene buktatni, a nyolcadikba szublimálják. Az én elgondolásom szerint az illetőt a hetedikből egy esztendőre valami Észköszörülő tanfolyamra kellene vezényelni. Ott átismételhetné az előző évi tananyagot, főként azokat a részeket, amelyeket előzőleg nem értett meg. Az ott szerzett többletismeret, saját növekvő érettségi 132

foka, no meg – némi szerencsével – a kompetensebb oktatás révén a nyolcadik osztályba előrelépve végül is kompetenssé válhatna. S ha mégsem, a szülők aligha tiltakozhatnának az ellen, hogy magzatuk továbblép az Észköszörülő tanfolyam második évfolyamába. Ha a tanuló az iskolaköteles kor betöltésekor sem ér el megfelelő haladást, a Magasabb Észköszörülde hallgatójává nevezik ki. A laterális arabeszk tehát oldalra viszi ki az illetőt. Nem zavarja azoknak a tanulóknak az oktatását, akik továbbra is felfelé haladnak, és nem csökkenti azoknak az osztályoknak és fokozatoknak az értékét, ahová a felfelé haladó tanulók eljutnak. Az eljárás a dolgozó felnőtteknél sikerrel bevált. Miért ne lehetne az oktatásügyben szélesebb alapon próbálkozni vele? A Peterpalliatívák alkalmazása megakadályozza a perkusszív szublimációt. 3. PETER-PLACEBO – EGY SZEMERNYI IMÁGÓ

A placebo hierarchológiai szempontból semleges (támadás nélküli) módszer az inkompetencia-szint elérésével járó hátrányos hatások kiküszöbölésére. Ismét hivatkozom O. Rigó Oszkárné esetére, akiről a 13. fejezetben volt szó. O. Rigóné – inkompetencia-szintjének elérése után nem oktatott többé matematikát, csupán magasztalta a matematika értékét. O. Rigóné jó munkavégzés helyett pótcselekvésként a vonzó imágót választotta. A Peter-placebo értelme: egy gramm imágó (kedvező „kép”) felér egy kilogramm jó munkával. Lássuk most, hogyan alkalmazható nagy léptékben a placebo. Az inkompetens dolgozók előlépésre törekvés helyett magasztosan szónokolnak a munka méltóságáról. Az inkompetens tanbetyárok nem oktatnak, hanem az oktatás értékét fejtik ki két pofára. Az inkompetens festők a művészet megbecsülését óhajtják fokozni. Az inkompetens űrutazók tudományos-fantasztikus műveket firkálnak. A szexuálisan inkompetensek szerelmes verseket írnak. 133

A Peter-placebo e felhasználóinak egyike sem végez valami jó munkát, de legalább kárt sem okoznak, főként pedig nem okoznak zavart a szakmák kompetens tagjainak munkájában. A Peter-placebo megakadályozza a szakmai bénultságot. 4. PETER-RECEPT – EGY KILÓ KÚRA

Az emberi faj szempontjából milyen eredménnyel járhat a Peterrecept alkalmazása? A Peter-profilaxis sokmillió embert akadályozhatna meg inkompetencia-szintjének elérésében. Ennélfogva azok a milliók, akik a jelenlegi rendszerben csak morognak, frusztráltak és improduktívak, életük végéig a társadalom kiegyensúlyozott és hasznos tagjai lennének. A Peter-palliatívák és -placebók garantálják, hogy aki már elérte inkompetencia-szintjét, káros hatás nélkül szorgos, kiegyensúlyozott és egészséges maradjon. Ez a változás a produktív munka szempontjából szabaddá tenné mindazokat, akik jelenleg a gyógyítással veszkődnek, vagy akik azokat a szamárságokat javítgatják, amelyeket az inkompetens ürgék követnek el. És mi a nettó eredmény? Rendkívül sok munkaidő, kreativitás és lelkesedés szabadul fel – konstruktív célok megvalósítása érdekében. Ki lehetne fejleszteni például biztonságos, kényelmes és hatékony gyorsvasúti rendszereket nagyvárosaink üdvére. (Olcsóbbak lennének, mint az űrhajók, és több ember hasznát szolgálnák.) Olyan energiaforrásokat lehetne hasznosítani (például füstmentes szemétégetők energiájával üzemeltetni a villamos erőműveket), amelyek nem szennyezik a levegőt. Ezáltal javítanánk népünk egészségi állapotát, tájaink ismét kivirulnának és a szebb tájakat a füstmentes ég alatt jobban is láthatnánk. Javíthatnánk a gépkocsik minőségét és biztonságát, szépíthetnénk sztrádáinkat és fasorainkat, valamelyest helyreütve a földi utazások élvezetét és biztonságát. Visszatérhetnénk a termőföldeknek olyan szerves trágyákkal való hasznosításához, amelyek anélkül javítják a talaj termőképességét, hogy megmérgeznék. 134

A szemétdombra kidobott hulladékok közül sokat meg lehetne menteni, hogy új termékeket állítsunk elő a sok kacatból, ha begyűjtő rendszereink ugyanolyan fejlettek lennének, mint áruelosztási rendszereink. A hulladékokat régi bányák aknáiba is bedobhatnánk, ha pedig az aknák megtelnek, fölöttük vidámparkot lehetne építeni. Találd ki a többit!

A példák folytatására nincs helyem. Az olvasó nyilvánvalóan így is világosan látja a Peter-receptnek a saját életében és munkájában, városa, országa és bolygónk életében és munkájában való alkalmazását. Az olvasó bizonyára egyetért velem, hogy az ember optimális önmegvalósítását nem a mennyiségnek a mennyiség kedvéért való hajszolása hozza meg. A cél az élet minőségének javítása, más szavakkal, az élet-inkompetencia elkerülése. A Peter-recept az elmúlásba való esztelen előmenetel helyett az élet minőségét javítja. A HIERARCHOLÓGIA CSILLAGA EMELKEDŐBEN VAN!

Eleget téptem a számat, hogy bebizonyítsam: az emberek elégedettsége, egészsége, munkájában lelt öröme és az emberiség jövőjébe vetett reménye a Peter-elv megértésétől, a hierarchia elveinek alkalmazásától, és a Peter-receptnek az emberi problémák megoldására való felhasználásától függ. A könyvet azzal a céllal írtam, hogy mindenki megérthesse és alkalmazni tudja a Peter-elvet. Hogy elfogadja és alkalmazza-e, azt maga döntse el mindenki. Ezt a könyvet kétségtelenül újabbak fogják követni. Addig is reménykedem, hogy nagyobb egyetemeinken mihamarabb megalakulnak a hierarchológiai tanszékek, egy nagyszerű emberbarát vezetésével. Ha ez bekövetkezik, kvalifikáltnak és késznek érzem magam e poszt betöltésére, minthogy jelen 135

próbálkozásomban – ezt kompetensnek bizonyultam.

önteltség

136

nélkül

elmondhatom

–

GLOSSZÁRIUM Abnormális tabulológia – íróasztalok, munkapadok szokatlan elrendezésének tanulmányozása (12. fejezet.) Alger-komplexum – moralista tévedés a protekciónak az előléptetésre gyakorolt hatására vonatkozóan (5. fejezet.) Alkalmassági teszt – gyakran alkalmazott eszköz a végső pozíció elérésének gyorsítására Alkalmatlanság – olyan állapot, amelyet az alkalmazottak ritkán, a felettesek gyakrabban észlelnek (9. fejezet.) Alternatív módszerek vizsgálata – a pótcselekvések egyik módszere (13. fejezet.) Általános konverzáció (beszélgetés) – üres frázisok, süket duma (12. fejezet.) Archivofília – iratosztályozási mánia Auld Lang Syne-komplexum – a jelenlegi dolgok érzelmekkel teli ócsárlása és a múltbeliek feldicsőítése: a végső pozíció elérésének biztos jele (12. fejezet.) Beérkezés – a végső pozíció elérése (3. fejezet.) Bukás (iskolai tanulókra alkalmazva – Lásd „siker” Cachiatonikus inertia – Munka helyett viccmesélés (12. fejezet.) Caesari transzferencia – irracionális (értelmetlen) ellenszenv valamilyen testi tulajdonsággal szemben (12. fejezet.) Csúcs-kompetencia – egészen ritka eset (9. fejezet.) Elemér adminisztrológia – sajátos pótcselekvési módszer (9. fejezet.) Egyenlősdi (ekvalitarianizmus) – olyan társadalmi rendszer, amely a Peter-elv legszabadabb és leggyorsabb érvényesülését biztosítja (7. fejezet.) Einstein, Albert – matematikus és férfidivat-diktátor (9. fejezet.) Előlépés – a kompetencia-szintről történő baljós előrejutás 137

Előléptetési tényező (EJ) – az előlépési kilátások számszerű mértéke (13. fejezet.) Előléptethető – minden olyan alkalmazott, aki kompetensen dolgozik, magasabb állásba noszogatható Első parancsolat – „A hierarchiát fenn kell tartani.” Emocionális terminusok – olyan, érzelmileg töltött szakkifejezések, amelyek nem használatosak a hierarchológiában (9. fejezet.) Élet-inkompetencia-szindróma – a frusztráció (kudarcérzés) oka (8. fejezet.) Épület-komplexus – (12. fejezet.) Érettségi hányados (ÉH) – a hierarchia hatékonysági hiányának mérőszáma (7. fejezet.) Felelősség-áthárítás lefelé, lefelé és kifelé – a felelősség elhárításának kifinomult eszközei (12. fejezet.) Fonofília – abnormális óhaj hangátvivő és hangrögzítő készülékek mohó birtoklására (12. fejezet.) Gargantuitis Monumentális – óriási temetőkert, hatalmas mauzóleum- és nagy sírkő-szindróma (12. fejezet.) Holtvíz-emberek – a hierarchia bármely szintjén felhalmozódott olyan alkalmazottak, akik elérték inkompetencia-szintjüket Heep-szindróma – tünetegyüttes, mely arra utal, hogy a páciens semmirekellő kétbalkezesnek tartja magát. Észlelte Dávid Copperfield, beszámolt róla Charles Dickens (9. fejezet.) Hierarchia – olyan strukturális organizmus, amelynek a tagjai rangsor, iskolai végzettség vagy osztályok szerint jól-rosszul tömörülnek piramissá Hierarchikus exfoliáció – a szuper-kompetens és szuperinkompetens alkalmazottak előre megfontolt kiszórása (3. fejezet.) Hierarchikus regresszió – amikor a kompetenseken kívül az inkompetenseket is előléptetik (15. fejezet.) Hierarchológia – társadalomtudomány, a hierarchiáknak, 138

struktúrájuknak és működésüknek a vizsgálata, minden más társadalomtudomány alapja Hiperkaninofóbiás komplexus – felettesek félelme olyankor, amikor gaz alárendeltjükön a vezetői képesség akár egyetlen szikrája manifesztálódik (6. fejezet.) Hull tétele – „Több patrónus együttes protekciója annyit ér, mint protekcióiknak összege, szorozva a patrónusok számával.” (4. fejezet.) Ideiglenes enyhülés – a végső pozíció-szindróma orvosi kezelésének eredménye (11. fejezet.) Iniciális és digitális kodofília – amikor valaki szavak helyett inkább betűrövidítésekkel és számokkal dobálózik (12. fejezet.) Inkompetencia – zérus értékű mennyiség. Inkompetencia plusz inkompetencia ismét inkompetenciával egyenlő (10. fejezet.) Inkompetencia-szint – az alkalmazottnak az a pozíciója a hierarchiában, amikor képtelen megtenni, amit joggal elvárnak tőle. Input – olyan tevékenységek, amelyek lehetővé teszik a hierarchia szabályainak, szokásainak és formáinak a fennmaradását. Jó engedelmeskedő – akiről azt képzelik, hogy jó vezető lesz belőle, pedig ő aztán soha (6. fejezet.) Jó munka helyettesítése imágóval – a pótcselekvés egyik ravasz módszere (13. fejezet.) Kellő sorrend megtartása – a pótcselekvés egyik módszere (13. fejezet.) Kivételek – a Peter-elv alól nincsen kivétel Kheopszi vagy feudális hierarchia – piramis-struktúra, amelyben sok az alacsony rangú és kevés a magas rangú ürge (8. fejezet.) Komparatív (összehasonlító) hierarchológia – új és még nem kutatott tudományág (7. fejezet.) Kompetencia – ürgéknek a főnökeik által képzelt alkalmassága, hogy a hierarchiában betöltsék a posztjukat (3. fejezet.) 139

Kompetencia-szint – az alkalmazott (ürge, kuli stb.) olyan pozíciója a hierarchiában, amikor többé-kevésbé megteszi, amit elvárnak tőle Kompulzív alternáció – a beosztottak (ürgék) között zavart keltő eljárás (12. fejezet.) Kompulzív inkompetencia – csúcskompetenseknél tapasztalható állapot (Lásd még: „Csúcskompetencia”.) Konvergens specializáció – ravasz pótcselekvési módszer (13. fejezet.) Koordinátor – olyan boldogtalan beosztott, akinek kompetenciát kellene kihoznia az inkompetensekből Közmondások – hierarchológiai tévedések tárházai (8. fejezet.) Kreatív inkompetencia – színlelt inkompetencia; célja: elhárítani a nem óhajtott előléptetést (14. fejezet.) Laterális arabeszk – Pszeudo-előléptetés, amely új címmel és munkahellyel jár (3. fejezet.) Libikóka-szindróma – döntési képtelenség (12. fejezet.) Másodrendű szempontokkal való törődés – a pótcselekvések egyik módszere (13. fejezet.) Orvosi kar – emberek olyan csoportja, amely közönyösen és ellenszenvvel tekint a hierarchológiára (12. fejezet.) Output – a hasznos munka eredménye (3. fejezet.) Papirofóbia – abnormális óhaj, hogy az íróasztal „tiszta” legyen (12. fejezet.) Papirománia – iratok kényszeres gyűjtése (12. fejezet.) Patrónus – olyan személy, aki meggyorsítja a hierarchia alsó szintjén tengődő ürgék előléptetését (4. fejezet.) Párt – politikai tisztségekre inkompetens embereket kiválasztó hierarchikus szervezet (7. fejezet.) Perkusszív szublimáció – felfelé buktatás; pszeudo-előléptetés (3. fejezet.) Perpetuális preparáció – örökös készenlét 140

Peter-barikád – az a helyzet, amikor az előléptetés útját egy szuper-inkumbens eltorlaszolja (4. fejezet.) Peter-cirkumambuláció – a szuperinkumbens körüljárása vagy megkerülése (4. fejezet.) Peter-circumbendibus – rejtett, illetve titkos cirkum-ambuláció (Lásd fent.) Peter-elv – az a tendencia, hogy a hierarchiákban minden alkalmazott saját inkompetencia-szintjéig emelkedik Peter-féle értelmezés – a hierarchológia tudományának alkalmazása a fejlődéstörténet valós és képzelt tényeire (15. fejezet.) Peter-híd – fontos teszt: az előléptetést óhajtó tudja-e motiválni a patrónusát? (4. fejezet.) Peter-invertált – olyan személy, aki az eszközt egyúttal célnak is tekinti (3. fejezet.) Peter-inverzió – a belső állandóságnak a hatékonyság fölé helyezése (3. fejezet.) Peter-korollárium – a hierarchiákban idővel minden posztot olyan alkalmazott tölt be, aki feladatának végrehajtása szempontjából inkompetens Peter-nüansz – a pszeudo-teljesítési szindróma és a végső szindróma közti különbség (5. fejezet.) Peter-palliatívák – medicinák, amelyek enyhítik az inkompetenciát kísérő tüneteket (15. fejezet.) Peter-paradoxon – a hierarchiákban dolgozó alkalmazottak valójában nem ítélik el munkatársaik inkompetenciáját (4. fejezet.) Peter-parírozás – felajánlott előléptetés visszautasítása. (Nem javallott!) (14. fejezet.) Peter-placebo – Egy uncia jó benyomás felér egy kiló jó munkával (13. fejezet.) Peter-plató – maga az inkompetencia-szint Peter-profilaxis – szemernyi megelőzés (15. fejezet.) Péter prognózis – ha elég időt szánunk rá, hogy meggyőződjünk a szükséglet reális voltáról, a szükséglet magától megszűnik (13. 141

fejezet.) Peter-receptek – igenis gyógyítják az egyéni bajokat és a világ bajait (15. fejezet.) Peter-spirál – magas szintű inkompetenciában szenvedő szervezetek által követett, nem-progresszív eljárás (10. fejezet.) Peter-terápiák – eszközök a totális élet-inkompetencia megakadályozására (15. fejezet.) Pénz – Péter professzornak erre van szüksége (7. fejezet.) Pótcselekvés – a Peter-platót elért alkalmazottak életmentési módszere (13. fejezet.) Protekció – alkalmazott kapcsolata – vérségi, házassági vagy ismerősi – a hierarchiában fölötte álló személlyel (4. fejezet.) Protezsált – alkalmazott, akinek „odafönn” van valakije (4. fejezet.) Proto-hierarchológusok – olyan írók, akik a hierarchikus gondolkodásmóddal foglalkoztak (8. fejezet.) Pszeudo-teljesítési szindróma – a túlzott mértékű ambícióból származó betegségek összessége (5. fejezet.) Rend – „a mennyek első törvénye”, a hierarchikus ösztön alapja (8. fejezet.) Rendszertelen első besorolás – késlelteti az inkompetencia-szint elérését (9. fejezet.) Revizori diverzió (kitérő) – túlzott és alaptalan bizalom a közvélemény-kutatási eredményekben (12. fejezet.) Rigor cartis – abnormális szerelem diagramok iránt, amely azzal párosul, hogy a beteg fittyet hány a diagramok mögötti realitásokra (12. fejezet.) Siker – végső pozíció az inkompetencia szintjén (8. fejezet.) Szabadon lebegő csúcs – főnök beosztottak nélkül (3. fejezet.) Szakácsok – a három endori boszorkány utódai, egyesek inkompetensek (8. fejezet.) Szakértői tanácskérés – reménytelen pótcselekvési módszer (13. fejezet.) 142

Szakmai automatizmus – mániákus törődés a szokásokkal, figyelmen kívül hagyva a következményeket (3. fejezet.) Számítógépes inkompetencia – a számítógépes eljárásoknak inkompetens alkalmazása, néha magának a számítógépnek belső inkompetenciája (15. fejezet.) Szelídség – a kreatív inkompetencia furfangos módszere (15. fejezet.) Szenioritási tényező – lefelé irányuló nyomás, amely a kompetens alkalmazott felfelé haladásának ellenében hat (5. fejezet.) Szentek – jó emberek, de inkompetens vitázók, könyvünk nem foglalkozik velük Szintenmaradás – lemondás a felfelé törekvésről, méghozzá időben (8. fejezet.) Szókratész-komplexus – a kreatív inkompetencia egyik formája (14. fejezet.) Szuper-inkompetencia – az output és input teljes hiánya. Azonnali ok a felmondásra (3. fejezet.) Szuper-inkumbens – a hierarchiában fölöttünk levő személy, aki elérve az inkompetencia-szintjét, eltorlaszolja előléptetésünk útját (4. fejezet.) Szuper-kompetencia – az illető túl jól dolgozik. Veszedelmes tulajdonság! (3. fejezet.) Tabulatorikus gigantizmus – mániákus vágy nagyméretű és ferdén álló íróasztalok iránt (12. fejezet.) Tabulóíóbia privata – az íróasztalok puszta jelenlététől való irtózás (12. fejezet.) Teljes közömbösség – az üzleti élet felső szintjein gyakran alkalmazott pótcselekvési módszer (13. fejezet.) Terápia (szórakozásos, disztraktív) – kezelés a végső pozíciószindróma enyhítésére (11. fejezet.) Titkosság – az ambíció legfontosabb eleme (5. fejezet.) Univerzális hierarchológia – eddig még nem tanulmányozott terület (7. fejezet.) 143

Vezetési kompetencia – azonnali ok az előlépésből való kizárásra (6. fejezet.) Végső pozíció-szindróma – az inkompetencia-szint elérésével kapcsolatos gyógyíthatatlan állapot. Lásd még Dante: „Ki ezt elérted, hagyj fel minden reménnyel” (11. fejezet.)

144

A KIADÁSÉRT FELEL A KOSSUTH KÖNYVKIADÓ IGAZGATÓJA ALFÖLDI NYOMDA, DEBRECEN, 1989 FELELŐS VEZETŐ BENKÖ ISTVÁN VEZÉRIGAZCATÓ MUNKASZÁM: 870.66-14-2 A KÖTETET SZUHAY-HAVAS ERVIN SZERKESZTETTE A BORÍTÓILLUSZTRÁCIÓT TÓTH ÉVA KÉSZÍTETTE A KÖTETET ILLYÉS ÉVA TERVEZTE MŰSZAKI VEZETŐ BERECZKI GÁBOR TERJEDELME 7,8 (A/5) ÍV

[1] Néhány nevet az illető védelmében megváltoztattunk. [2] A perkusszív szublimáció (amit általában felfelé buktatásnak neveznek) és a laterális arabeszk nem kivétel az elv alól, mint ezt egy felületes megfigyelő gondolná. Ezek csupán álelóléptetések, amelyekről a 3. fejezetben lesz szó. [3] Peter-invertáltaknál – előléptetés után – néha a következő kétféle, kisebb jelentőségű döntést tapasztaltam: a) szigorítják az előírások végrehajtását, b) új előírásokat agyainak ki olyan szélsőséges esetekre, amelyekre a meglévő előírások nem érvényesek. Az ilyesmi csupán erősíti az inverziót. [4] A hierarchiáknak az osztálytársadalmakban való működését a 7. fejezetben tárgyaljuk részletesen. [5] Alger, Horatio, Jr. (1832-1899). Népszerű, filléres amerikai sikertörténetek szerzője. [6] Peale, Norman V. (1898-) „Pozitív gondolkodás” című, üzletemberek számára írt könyvéről ismert szerző. [7] Mai diáknyelvre fordítva: „A következtetés tök rossz." (A Szerk.) [8] A hierarchiák hatékonysága fordítottan arányos érettségi hányadosukkal, az ÉH-értékkel: ÉH = inkompetencia-szintjüket elért alkalmazottak száma x 100 a hierarchia összes alkalmazottjának száma Nyilvánvaló, hogy ha az ÉH eléri a 100 értéket, a hierarchia többé nem végezhet hasznos munkát. [9] Smith, Sidney (1771-1845), Sketches of Morál Philosophy (Vázlatok az erkölcsfilozófiáról) 1850. [10] Tapasztalatok szerint a vállalatvezetés mindig örömmel fogadja az üzemszervezőknek koordinátorok kinevezésére, laterális arabeszk és perkusszív szublimáció létesítésére vonatkozó javaslatait. [11] Feljegyzéseink között a multimodális csúcs-kompetencia néhány kitűnő esete is szerepel; olyan emberekről van szó, akik több hierarchia csúcsán is állhatnának. Erre a jelenségre jó példa Albert Einstein, aki rendkívül kompetens gondolkodó volt, 145

hiszen a tudományt megajándékozta a speciális és általános relativitás elméletével. Ám az is nyilvánvaló, hogy Einstein a férfidivat területén is kompetens volt. Hajviseletét és hanyag öltözködésmódját a fiatalemberek a mai napig utánozzák. Ha figyelembe vesszük, mit ért el a divat területén anélkül, hogy akarta volna, elképzelhető, mit érhetett volna el, ha valóban divatdiktátor akar lenni! [12] Amit a szociológusok vagy orvosok „sikernek” neveznek, a hierarchológus szemében természetesen a végső pozíciót jelenti. [13] Lásd az 5. fejezetet, ahol csalhatatlan módszert közlünk annak eldöntésére, vajon végső pozíció szindróma vagy pszeudo-teljesítési szindróma esete forog-e fenn. [14] Robert Burns versére szerzett érzelmes karácsonyi dal. („Gyertyafénykeringó.”) [15] Ennek a kutatási módszeremnek megvannak a maga korlátai. Egyes vállalatok lakattal zárják a kukáikat, nehogy a versenytársak ellopják pompás ötleteiket. A kukák tartalmát a szemétgyújtó vállalat naponta a szemétszállító kocsikba üríti, ahol a tartalmat azonnal szürkés, immár el nem lopható porrá őrlik. [16] Az előléptetési tényező az illető előlépési kilátásait kifejező számérték. Amikor az ET értéke zérus lesz, az illető többé nem léptethető elő. Az ET-fogalom részletes magyarázata megtalálható A Peter-profil című eddig meg nem jelent monográfiában, amely az inkompetencia matematikáját elemzi. [17] Aki nem kellően kompetens, ezt a szakkifejezést pedig netán nem találja könyvünk végén a Glosszáriumban, annak itt áruljuk el e latin kifejezés jelentését: örökös készenlét. [18] Legalábbis úgy vélem, hogy tapasztaltam. A tökéletes kreatív inkompetencia legfőbb jellemzője, hogy senki, még a tapasztalt hierarchológusok sem lehetnek bizonyosak benne, vajon nem igazi inkompetenciával állnak-e szemben. [19] Thoreau, Henry D. (1917-1862). Walden, or Life in the Woods (Walden, avagy élet az erdőben), 1854. [20] Hangsúlyoznunk kell, hogy a hierarchikus regresszió nem kizárólag mai jelenség. Régi korokban az írni-olvasni tudás egymagában számos fontos poszt szempontjából elegendő volt a kompetencia bizonyítására. Amikor azután gombamódra elszaporodott az írni-olvasni tudók száma, a munkaadók kezdték magasabbra emelni a mércét- ötödik osztályos, nyolcadik osztályos szintre. Ezek a szintek eleinte mind a kompetencia szintjeinek számítottak, később viszont az inkompetencia fényes bizonyítékának kezdték őket tekinteni. [21] Az űrutazással kapcsolatos zavarok, halasztgatások és katasztrófák jelzik, hogy az érdekeltek valóban tanúsíthatnak kreatív inkompetenciát. Hangsúlyozom, hogy csak tanúsíthatnak, mert a valóságos kreatív inkompetenciának az a próbája, hogy a megfigyelő képtelen megmondani, vajon az inkompetencia szándékos-e vagy sem.

146