A magyar keresztapa 9786155104848 [PDF]

Zitiervorschau

I. A TALÁLKOZÁS - Ha hazamegy, nem lehet, hogy lelövik magát? - De. Benne van a pakliban. Sőt! Benne van a pakliban, hogy ez előbb-utóbb megtörténik, de én még úgy érzem, van egy kis időm, amíg nem zárulnak le az ügyek, mert most még egyiknek sem érdeke, amíg egy pici reményük van. Itta Portik-Rohác párosra gondolok, de utána azért nagyon oda kell figyelnem. Úgy vagyok vele, akit meg akarnak ölni, azt megölik. Tegyem rendbe a családot, aztán a többi nem érdekel. - A bosszún kívül van még valami, lehet még ok, amiért lelőhetik? - Vannak dolgok, amikről még én sem tudok. Vannak viszont olyanok, akik mindent tudnak, de nem beszélnek, mert veszélyben vannak. Például máig nem derítették fel, hol ásták el a Radics család tagjait, vagy éppen Maka Gyulát. Sok ember eltűnt, sok minden titokban maradt.

1998. február 11-én már sötétedett, amikor a Margit hídról rákanyarodtam a Margit körútra, és azt láttam, hogy a Margit utca sarkán mentő és rendőrautók állnak, villognak a lámpák. Fél óra múlva otthon, a televízióból tudtam meg, hogy megölték Fenyő János médiavállalkozót. Az internet szerint ez az eset volt a Magyarországon zajló maffiaháború egyik legismertebb gyilkossága. 2018 októberének első hetében egy sztárügyvéd ismerősöm felhívott telefonon, és megkérdezte, megadhatja-e a számomat egy ügyfelének, aki könyv ügyben szeretne velem beszélni. Pár nap múlva ez az ügyfél feltette nekem a kérdést, érdekel-e, hogy ki adott megbízást Fenyő megölésére. Ha igen, összehozna valakivel, aki a hatóságot tájékoztatta arról, hogy ki, kinek a megbízásából lőtte agyon Fenyőt. A Fenyőgyilkosságról, és általában az alvilág háborújáról rendelne tőlem könyvet, esetleg filmforgatókönyvet. Az internet szerint a 2007-ben jogerősen tizenkét évre elítélt Radnai László 2012-ben vádalkut kötött, és ennek köszönhette, hogy - jogi szaknyelven - büntetés-félbeszakítás során szabadlábra került. (Az ilyenfajta döntést az elítélt megromlott egészségi állapota alapozza meg, de azzal a kitétellel, ha az elítélt meggyógyul, vissza kell mennie a börtönbe.) Radnai Lászlóról nagyon sokan gondolták, hogy benne volt a rendszerváltás utáni évek legsötétebb ügyeiben, ezért még a laikusokat sem lepte meg, hogy terhelő vallomást tett a piti bűnözőből milliárdossá lett Portik Tamásra, aki szerinte nemcsak Fenyőt, de másokat is megöletett. A Nemzeti Nyomozó Irodán több emberen elkövetett emberölés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folyamatban lévő eljárásban Radnai László (tanú) az Aradi utca 21-23. 1. emelet 101. szám alatti hivatali helyiségben 2011. október 19-én 14 óra 45 perckor beszélt arról, hogy mit tud a kilencvenes években hosszan tartó alvilági leszámolásokról, különös tekintettel a gyilkosságokra és a robbantásokra.

Számomra egyáltalán nem ismeretlen az alvilág. Három könyvet is írtam a börtönök világáról, rengeteg elítélttel készítettem interjút, olyanokkal is, akiket tényleges életfogytiglanra ítéltek, azaz, ahogy ők mondják, már csak lábbal kifelé hagyják el a börtönt. Úgy alakult, hogy még mindig ott van a könyvespolcomon a 2006-ban megjelent Nicholas Pileggi által írt Nagymenők című könyv. A bevezető lényegében arról szól, hogy a szerzőt megkereste az a gengszter, aki a vádalkut követően börtönbe juttatta a New York-i maffiafőnököket. Henry Hill - így hívták a gengsztert - választhatott, hogy megkezdi életfogytig tartó börtönbüntetését, vagy hajlandó szembenézni a maffiafőnökökkel és ellenük vallani. Utóbbi esetben szabadlábra kerül, és az Igazságügyi Minisztérium Szövetségi Tanúvédelmi Programjának keretében a feleségével és két gyermekével együtt új személyazonosságot kap, és valahol új életet kezdhet. Henry Hill a szabadságot választotta. Évekkel később megkereste a bűnügyi újságíró Nicholas Pileggit, hogy írja meg a történetét. Nicholas Pileggi szövetségi ügynökök segítségével találkozott Henry Hill-lel. Társaságukban utazott egyik repülőtérről a másikra, aztán valahol Amerikában megautóztatták, hogy az út végén egy poros kisvárosban végre találkozzon a bűnbánó gengszterrel, akit ugyancsak szövetségi ügynökök hoztak valahonnan messziről. Annak idején a sajtó a kecskeméti maffiaper kapcsán tette ismertté Radnai László személyét, aki a magyar tanúvédelmi program keretében kezdett új életet feleségével, valahol a világban. Amikor eldöntöttem, hogy könyvet írok a magyar alvilágról, felmerült bennem a kérdés: vajon mekkora kockázatot vállalok? Abban maradtam, hogy semekkorát! Radnai már elmondta, amit tud, szerintem sem tőle, sem tőlem államtitkokat nem tudhatnak meg. A kérdés csak az, hogy szabad-e személyesen találkoznom Radnaival, vagy a technika segítségével kerülök vele kapcsolatba. Az amerikai szerzőt azért utaztatták keresztül-kasul Amerikán a szövetségi ügynökök, mert okkal tarthattak attól, hogy éppen az

újságíró segítségével találhatja meg a maffia Henry Hillt, az árulót. Nyilván bennem is felmerült, hogy Radnaival szívesen végeznének az általa feldobott gengszterek szabadlábon lévő társai, így a személyes találkozásban van némi kockázat. Arra is gondoltam, hogy plasztikai sebészek talán még az arcvonásait is megváltoztatták, ezért már az is problémás, ha szemügyre veszem. Bizonytalan voltam, ezért felhívtam néhány rendőrismerősömet. Azzal nyugtattak meg, hogy már sem Radnai, sem Portik nem tartozik a játékosok közé, mint ahogy a közelmúltban jogerősen elítélt Vizoviczki László sem. A menedzser közvetítésével abban állapodtam meg Radnaival, hogy valahol Európában találkozunk, de azt kikötöttem, hogy a magyar határtól legfeljebb százötven kilométerre. Egy budapesti pláza mélygarázsában hagytam az autómat, és egy német rendszámú Volkswagen Transporterrel indultunk el. Hogy merre, azt nem tudtam megállapítani, mert a kényelmes hátsó ülés előtt függöny takarta el a kilátást, viszont a fejtámlában elhelyezett képernyőn filmeket nézhettem. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai vagy Radnai és az összekötő találta ki, hogy az ülésen heverő tokban a háromrészes Keresztapa című filmen kívül ott volt a Sebhelyesarcú és a Nagymenők is. Az utóbbit kezdtem nézni. Mit mondjak? Róbert De Niro, Ray Liotta, na meg Joe Pesci lekötötte annyira a figyelmemet, hogy majdnem elfelejtettem, most valahova visznek, és fogalmam sincs, hova. A sofőr arcát nem láttam, a menedzser ültetett be a mikrobuszba, ő húzta el a függönyt, ő mutatta meg, hol találok üdítőt, szendvicset, és hogy hol tudom bekapcsolni a videólejátszót. Még annyit mondott, hogy szerinte nem lesz szükségem útlevélre, de azért reméli, hogy magammal hoztam. Aztán nem volt szükség az útlevélre, és körülbelül négy-öt óra autózás után érkeztünk meg. Hova is? Hát, csak annyit tudok mondani, hogy valamilyen vendégház előtt szálltam ki. Körbenézve megállapítottam, hogy egy erdő közepén vagyok, mögöttem halastó, előttem egy olyan kúriaszerű épület, amely ugyanúgy lehet

Csehországban, mint Ausztriában, de a valamivel több mint négyórás út befejeződhetett valahol Németországban is. Egy ötven év körüli hölgy, afféle házvezetőnő, mutatta meg a szobámat, németül mondta, hogy ha rendbe hoztam magam, akkor csöngessek az éjjeliszekrényen elhelyezett készülék segítségével, és már mehetek is vacsorázni, az asztalnál vár a partnerem. Mulatságos volt, hogy egy hosszú asztal két végén terítettek meg nekünk, jó öt méterre ültem Radnaitól, aki úgy fogadott, mintha a vendége lennék. Ami Radnainak és feleségének a tanúvédelmi programban való részvételét illeti, annak minden részlete, mozzanata államtitok. Államtitok, amely azonban furcsa módon kikerült az újságba, bárki utánanézhet az interneten. Radnai László: - Annyira komolytalan az egész történet, hogy nehéz eldönteni, nevetséges vagy szánalmas, amit velem műveltek! Amikor kétezertizenkettőben kiengedtek, másnap a Nemzeti Nyomozó Irodától hívtak fel. Azt mondták, hogy biztonságba kell engem helyezni, mert komoly információik vannak arról, hogy merénylet készül ellenem. Lementünk Szentgotthárdra, bementünk egy erdőbe. Szerintem a volt határőrség egyik üdülőjében helyeztek el. A szomszédban, egy másik házba a szombathelyi készenlétiseket ültették be engem őrizni. Tiszta bohózat volt az egész! Úgy kellett lehozatnom magamnak kocsit, ha el akartam menni ételért. Két hónap alatt besokalltam, mondtam, nem érdekel, megvédem saját magamat, és hazajövök. Hazajöttem, el is kezdtem egy vállalkozást, amit aztán kétezertizennégyben szerencsésen tönkretett a magyar állam. A börtönben is tanúvédelem alatt voltam. Ez rengeteg előnnyel jár, más a körlet, jobbak a körülmények, annyit telefonálhatok, amennyit akarok, főzhetek magamnak, beszélő is több van. Nagyon komolyan elgondolkodtam azon, hogy a kétezeregyes tanúvédelmi törvény sok lehetőséget kínál, meglátom, és lehet, hogy új életet kellene kezdeni valahol a Föld másik részén.

Így, utólag már belátom, hogy naiv voltam, mert az egy dolog, hogy milyen lehetőségeket kínál a tanúvédelmi program, az meg egy másik dolog, hogy abból mit tartanak be. Annyit elmondhatok, hogy Magyarországon akarva vagy akaratlanul leépítették a tanúvédelmi szolgálatot, hozzá nem értő emberek vezetik, hazudnak, semmit nem teljesítenek. Mondok egy példát, amivel nem sértek államtitkot. Teljesen nyilvánvaló, hogy amikor hogy úgy mondjam, új emberként kezdek egy új életet, akkor logikus, hogy leadom a régi irataimat, és újakat kapok, ami már az új személyiségemhez kapcsolódik. Hát, velem ez nem történt meg. Ez azért is volt probléma, mert már akkor, amikor kikerültem külföldre, annak tudatában alakítottam ki magamnak egy életstílust, hogy minél előbb fölépíthessek egy jól működő vállalkozást. Igen ám, de nyolc hónapig nem csináltatták meg a jogosítványomat. Lehet, hogy ez piti dolognak tűnik, de hogyan építsek kapcsolatokat portugál, osztrák, német üzletfelekkel, ha nem vezethetek autót? Biciklit ugyan vettem, de az üzleti tárgyalásokra azért mégsem karikázhattam el. Azt pedig, hogy a szívműtét utáni rehabilitációhoz nem kaptam meg az orvosi papírjaimat, már nem is kommentálom. A magyar tanúvédelmi szolgálat a védendő személyt a határig kíséri, ott átadja a társszolgálatnak, amelyik gondoskodik az elhelyezéséről. Magyarországon senki, még a tanúvédelmi szolgálat munkatársai sem tudhatnak arról, hogy hol helyezték el az emberüket. Ehhez képest a magyarok vittek a városba, még a lakásba is feljöttek, fényképeket is készítettek. - Hát, hogy finoman fogalmazzak, engem nem kifejezetten szabályszerűen kezeltek! Ugyebár a hatóság azzal nyitott, hogy veszélyben van az életem, ezért kell valahol külföldön meghúzni magam. Volt kapcsolattartóm is. Az illetőről csak annyit, hogy képzeljenek maguk elé egy kiöregedett zsarut, aki azért jött hozzám, hogy létfontosságú dolgokat beszéljünk meg, aztán a tárgyalás közben egyszer csak elalszik. Én ülök a kanapén, a fejem fölött a

falon órák meg egy kép. Mit ad isten, a kép éppen azt a közepes méretű várost ábrázolta, ahol engem nagy titokban elhelyeztek. Jövök Magyarországra a tárgyalásra, a sztori körbehaknizta az országot, mindenki tudta, hogy hova dugtak el, mert mindenki látta a fotót. Ez a magyar tanúvédelem! Hosszan mesélhetnék, mit műveltek velünk, de nincs ehhez kedvem. Rengeteg bosszúság ért minket, fájdalom, de ez már mögöttünk van, a feleségemmel együtt kipipáltuk, nyilván nem könnyű, de lassan már csak nevetünk azon, ami velünk történt. Radnai szerint a kinti szolgálat maximálisan korrekt volt, ahogy ő fogalmaz: emberies. - Mindenki beszélt angolul, de az elhelyezésen kívül másban nem tudtak segíteni. Jó néhányszor tanúja voltam annak, hogy a kinti szolgálat emberei nem kaptak választ még a kifejezetten fontos kérdéseikre sem. Könyörögtek, hogy ha bármilyen ügyben Magyarországra megyek, próbáljam elintézni a felmerült problémákat. Márpedig probléma az volt! Nem tudtam beszélni senkivel, az ügyvédemmel sem vehettem fel a kapcsolatot, egyedül a fiammal tudtam beszélni ellenőrzött vonalon. Ami a kintieken múlott, az nagyon is rendben volt: egy hatvannyolc négyzetméteres luxuslakás, szálloda szintű épületben, portaszolgálat, étterem. Nagyon szép volt. A lakásért nem, de minden másért fizetni kellett. Konkrét összeget nem akarok mondani, de ketten a feleségemmel a kinti minimálbér felét se kaptuk meg. Ez még arra is kevés volt, hogy a közértben bevásároljunk és főzzünk magunknak. A feleségem állandóan azt leste, mi van leértékelve, hogy valahogy kijöjjünk a pénzünkből. Én persze szóvá tettem, hogy nem ez van a programban, és nem is ezt ígérték, de mindent letagadtak. Egyetlen ígéretüket sem teljesítették! Ezt nem személyes sérelemként teszem szóvá, hanem azért, mert a tanúvédelmi törvény éppen azért született meg, hogy aki abban részt vesz, tényleg új életet kezdhessen, és meg legyen a lehetősége arra, hogy önálló vállalkozást indítson. Magyarországon ebből semmi sem valósul meg! A tapasztalataim alapján az a meggyőződésem, hogy a

tanúvédelmi szolgálatnál a munkaköri leírásban az áll, hogy az IQ nem haladhatja meg a nyolcvanötöt, notóriusán hazudni kell, de lehetőleg a lehető legbutább módon. Ha azt mondom, hogy ez tragédia, akkor nem túlzok! Nicolas Pileggi írja könyvének hőséről: „E sorok papírra vetésének időpontjában sikeres üzleti vállalkozása van, és egy százötvenezer dollár értékű, kétszintes házban lakik egy olyan környéken, ahol annyira alacsony a bűnözési ráta, hogy a fáskamrák kifosztása is felkerül a hetilapok címlapjára. A gyermekei magániskolába járnak. Két kocsijuk van. Karén, a feleség saját vállalkozását vezeti. Henryt csupán egyetlen dolog zavarja, hogy azon a környéken, ahol a tanúvédelmisek letelepítették, nem lehet jó olasz ételt kapni. Néhány nappal az érkezése után elment a helyi „olasz” étterembe, ahol fokhagyma nélkül szolgálták fel a marinara szószt, viggéni helyett nudlit adtak, a felszeletelt fehér kenyeret pedig műanyag kosarakban tették ki az asztalra.”[1] - Mióta elolvastam a Nagymenők című könyvet - a filmet már régebben is láttam -, még jobban felidegesítem magam. A biciklit is saját pénzemből vettem, aztán a kintiek unszolására nagy nehezen kifizette a magyar tanúvédelmi szolgálat. Mit mondjak? Az amerikai meg a magyar gyakorlat köszönőviszonyban sincs egymással. „Mivel folyamatosan együtt dolgozik Ed McDonalddal, az FBIügynökkel és a szakszolgálattal, Henry kormányalkalmazottként havi ezerötszáz dollár honoráriumot kap, évente nyolc-kilenc alkalommal New Yorkba utazik, természetesen minden költségét megtérítik. Amikor tanúskodik, a bíróság… - …ez előtt huszonöt évvel kapott ezerötszáz dollárt! Amikor tanúskodik, a bírósági épületbe és a szállására a Little Italyból valódi olasz ételt vitetnek neki. Amikor nyilvánosan megjelenik, szövetségi ügynökök veszik körbe, nehogy merényletet kövessenek el ellene. Olyan nagy figyelemmel őrzik, új személyazonosságát olyan ügyesen titkolják, hogy még az

adóhivatalnak sem sikerült utolérnie a régi Henry Hillt, hogy behajtsa rajta tartozásait. Hála a kormánynak, ami alkalmazza, Henry Hill valódi nagymenővé vált.” - Így kéne működnie a tanúvédelmi programnak Magyarországon is! A valóság köszönőviszonyban sincs az amerikai gyakorlattal. Mondok egy példát: tegyük fel, hogy valakinek egy nagyon súlyos, mondjuk terrorcselekmény vagy gyilkosság kapcsán vallomást kellene tennie, de ha megteszi, veszélybe kerül az élete. Ezen a helyzeten kellene segítenie a tanúvédelmi szolgálatnak. Az előbb ugye ön mondta, hogy Amerikában a maffiára valló egykori gengszter sikeres üzleti vállalkozáshoz kapott segítséget, vállalkozása van a feleségének is. Na, ehhez képest Magyarországon minimálbérből kellene egzisztenciát teremteni. Nem muszáj rám hallgatni, de csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy soha ne vállalja ezt föl! Volt alkalmam beszélni olyanokkal, akik hozzám hasonlóan részt vettek a programban, és egyetlenegytől nem hallottam azt, hogy megkapták, amit ígértek nekik. Azt se felejtse el senki, hogy a program kizárólag olyan személyekről szól, akik érdekeltek valamilyen bűnügy feltárásában, vagy azért, mert bűnbánó bűnözők, vagy olyan kívülállók, akik például szemtanúként tanúskodhatnak. Viszont az én feleségem privát nő, családanya, szerintem méltánytalan az, ahogy vele bántak. Ami engem illet, letöltöttem a büntetésemet, nélkülem a rendőrség nem tudott volna felderíteni egy gyilkosságsorozatot, joggal várhattam volna el, hogy legalább a minimális körülményeket biztosítsák egy új élet elindításához. Minden esélyem megvolt arra, hogy ez megtörténjen, úgy érzem, idegen helyen is feltaláltam volna magam, de nem kaptam meg azt az esélyt, ami szerintem járt volna nekem. - Ez azt jelenti, hogy haza fog menni? - Igen. Ezt eldöntöttem, és haza is megyek. - De van hova mennie? - Persze! Azt megoldom.

- Van most olyan háza, lakása, ahol megélnek? - Nincs még, de intézek egyet, miután hazamentem. - Lehet, hogy erre most nem fog válaszolni, de van megtakarított vagyona, amiből újrakezdhet? - Közel sincs annyi, mint amennyinek lenni kellene. - Hova lett a pénz? - Tizenöt év nagyon hosszú idő. - Erodálódott a pénz ennyi idő alatt? - Igen. Nagyon sok befektetés volt, nagyon sok kintlévőségem van. Igazoltan több százmillió forint kintlévőségem van. Nem mehetek oda visszakérni, mert bemennek a rendőrségre! Régen hogy volt a pénzátadás? Bizalmi alapon történt. Most nem tudok odamenni és elkérni, mert azt mondják, Radnai megfenyegetett, és másnap bilincsben visznek el. - Ha hazamegy, nem lehet, hogy lelövik magát? - De. Benne van a pakliban. Sőt! Benne van a pakliban, hogy ez előbb-utóbb megtörténik, de én még úgy érzem, van egy kis időm, amíg nem zárulnak le az ügyek, mert most még egyiknek sem érdeke, amíg egy pici reményük van. Itt a Portik-Rohác párosra gondolok, de utána azért nagyon oda kell figyelnem. Úgy vagyok vele, akit meg akarnak ölni, azt megölik. Tegyem rendbe a családot, aztán a többi nem érdekel. - A bosszún kívül van még valami, lehet még ok, amiért lelőhetik? - Vannak dolgok, amikről még én sem tudok. Vannak viszont olyanok, akik mindent tudnak, de nem beszélnek, mert veszélyben vannak. Például máig nem derítették fel, hol ásták el a Radics család tagjait, vagy éppen Maka Gyulát. Sok ember eltűnt, sok minden titokban maradt.

■ Off the record[2] - Őszintén, mi szüksége van magának erre a könyvre? - Talán ez a könyv lezárja azt a - hogy is fogalmazzak médiafelhajtást, ami az elmúlt bő másfél évtizedben körülöttem kialakult. Arra gondoltam, talán az embereket az is érdekli, én hogyan látom azt, ami velem, meg persze a társaimmal történt. Nem akarok provokálni senkit, de számomra elégtétel lehet, hogy ez a könyv megjelenik, és talán kiderül, hogy a hatóságok hogyan manipulálták a közvéleményt, és közvetett módon talán még a bíróságot is. - Engem kicsit meglepett, amikor megkeresett, mert rengeteg pletykát, szóbeszédet hallottam arról, hogy ki mindenki keveredett bele az olajügyekbe. Nem tart attól, hogy újabb ellenségeket szerez? - Tizenkét évet elvettek a családom és az én életemből, ezek után mi az, ami még rám várhat? - Hát, nem akarok durván fogalmazni, de talán egy ólomgolyó, vagy újabb tizenkét év. Egyébként melyiket választaná? - Az ólomgolyó ellen nem tudok mit tenni, de higgye el, én kevesebbet szenvednék, mint a családom. Újabb tizenkét év…? Komolyan elhatároztam, hogy nem teszek semmi olyat, ami jogellenes, de még olyat sem, amibe bele lehetne kötni… bízom a független magyar igazságszolgáltatásban (nevet).

II. KI AZ A RADNAI? Radnai - amint arról már szó volt - nagyon fiatalon került sokat próbált bűnözők közé, de egy véletlen folytán hamar tisztelni kezdték még azok a romák is, akik általában kiközösíteni próbálják a fehéreket. - Volt egy törzszászlós-Javer volt a beceneve - aki valamiért rám szállt. A reggeli sorakozónál - pár nappal a „befogadásom” utánelüvöltötte magát, hogy „Radnai! Lépjen ki!” Kiléptem. Azt mondja a smasszer ott mindenki előtt: Jól figyeljék meg ezt az embert, rendkívül veszélyes! Nincs az a műszaki zár, amin ne tudna átmenni, kénye-kedve szerint ki-be járkál a határon!” Ezzel le akart járatni, de helyette olyan nimbuszt csinált nekem, hogy onnantól kezdve mindenki fölnézett rám. Radnai igazán akkor került kivételezett helyzetbe, amikor fölfigyelt rá egy százados rendfokozatú nevelőtiszt.

Radnai László 1955. szeptember 4-én született Debrecenben. Édesapja katonatiszt volt, és ahogy a honvédségnél szokásos, több helyen is szolgált, így került a civis városba, és ott ismerkedett meg a későbbi feleségével. Radnai apja anyai ágon német származású, édesanyját Grobl Franciskának hívták. Édesapjának a sorsát a család határozta meg, de ő erről egészen a haláláig nem nagyon beszélt. Az apja erdészmérnök volt, aki fiatalon elhunyt felesége hiányát nem tudta elviselni, és öngyilkos lett. Mondhatjuk, hogy Radnai László felmenői - legalábbis apai ágon - nagypolgárnak számítottak, hiszen a dédnagypapa nőgyógyász orvos volt, aki Óbudán a San Marco utcában egy bérházat hagyott volna a leszármazottaira, ha a történelem nem szól közbe, és nem veszi el az állam. - Édesapám lehetett úgy négy-öt éves, amikor a szülei meghaltak. Pár évig magához vette a nőgyógyász nagypapa. Elvégezte az általános iskolát, aztán beíratták a III. kerületi Árpád Gimnáziumba. A nagypapa új felesége intézte el, hogy állami nevelőintézetbe kerüljön, így aztán onnan járt a gimnáziumba. Nem szívesen beszélt ezekről az évekről, de szerintem a nevelőintézet keményítette meg. Közben a szünidőket Gárdonyban töltötte nevelőszülőknél. Lehet, hogy a nagypapának lelkiismeret-furdalása volt, ezért bízta az unokáját a Sváb családra, akik nemcsak apámat, de később engem is szeretettel halmoztak el. Én is Gárdonyban töltöttem a vakációt, pecáztunk, fürödtünk. Jozefin néni - akit boldogan elfogadtam nagyanyámnak - jókat főzött-sütött. Hat-hét évesen eljártam ministrálni a templomba. Ennek az apám nem örült, pedig gyerekkorában ő is ministrált. Édesanyám egy balmazújvárosi egyszerű parasztcsaládból származik. Ő Debrecenben, egy kis kertes házban nőtt fel, hárman voltak lánytestvérek. A nagyapám a református kollégiumban volt gondnok, a nagymamák háztartásbeliek voltak. Jó és szép emlékeim vannak a debreceni nagyszülőkről. Sokat kártyáztunk, beszélgettünk, a nagyapám elmesélte, hogyan úszta meg a második világháborút, hogyan bújt el Balmazújvárosban. Katonaszökevény volt, de olyan rafkós kis

parasztemberként, egy ismerősével még azt is elintéztette, hogy párttag legyen, és veterán kommunista. Visszatérve Radnai László apjához: a gimnáziumban leérettségizett, elvégezte a tanárképző főiskolát, közben tanulás mellett betanított esztergályosként dolgozott Csepelen. - Már mondtam, hogy az apám nem szívesen beszélt a gyerekkoráról, a múltjáról. Szerintem nem tudta megbocsátani a nagyapjának, hogy ellökte magától. Jellemző, hogy Óbudán, a San Marco utcában a nagyapja után egy házat örökölt, de lemondott az örökségről, pedig lehettek ott komoly értékek, hiszen a nagyapjának az apja is orvos volt. Lehet, hogy nemcsak a harag dolgozott benne, hanem talán a politikai meggyőződés is, mert Csepelről afféle munkáskáderként került a honvédséghez. Időközben megszerezte a második diplomáját is, azt hiszem, pszichológia szakon. Rögtön hadnagyként vagy főhadnagyként kezdte a katonai pályafutását. Katonai tanulmányokat nem folytatott, gondolom, erre nem is volt szükség, mert politikai tiszt lett. Ehhez a beosztáshoz elég volt a marxista-leninista egyetem. Az apám nem volt karrierista, én meggyőződéses kommunistának tartom. Mondok egy példát: amikor ő már alezredes vagy ezredes volt, vonattal utaztunk a honvédüdülőbe, hiába könyörgött neki az anyám, hogy menjünk a szolgálati kocsival. Puritán volt. Radnai Lászlónak van egy bátyja, aki két évvel idősebb nála, és ahogy az alvilágban fogalmaznak, ő „privát”. Gépészmérnök, és egészen más életet élt, illetve él, mint a két évvel fiatalabb öccse. Ha Radnai korán árvaságra jutott édesapjának nehéz volt a gyerekkora, akkor Radnai László esetében fogalmazhatunk úgy, hogy az övé se volt egyszerű. - A bátyám volt édesanyám kedvence. Én tulajdonképpen a Ratkó-korszak gyereke vagyok. A nagynéném szerint engem nem is nagyon akartak, és ezt az anyám éreztette is velem. Apámmal jó volt a viszonyunk, de azért ő is elégedetlen volt, mert nem folytattam a családi örökséget, se katona, se orvos nem akartam lenni. Az előbb

említettem, hogy volt ugyan az apámnak szolgálati kocsija, de mi vonattal mentünk nyaralni. Az apám már ezredes volt, a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott. Mindig egyenruhában járt, abban villamosozott, metrózott. Engem nem érdekelt, mit csinál, inkább az anyámat bosszantotta. Ő szeretett volna rájátszani arra, hogy a férje ezredes. Na, még valamit az apámról, példa a fanatizmusára: szemölcs nőtt a kezén, de nem ment a Honvédkórházba, a fürdőszobában megreszelt egy kiskanalat, kiégette, aztán kivágta a szemölcsöt. A Ratkó-korszak névadója Ratkó Anna, előbb népjóléti, majd egészségügyi minisztere volt Rákosinak. Az ő nevéhez fűződik az 1950 és 1956 közötti abortusztilalom és a gyermektelenségi adó. Az ebben a fél évtizedben született generációt Ratkó-gyerekeknek hívják. Az, hogy a természetes szaporodás üteme ezekben az években jelentősen nőtt, néhány évvel a háború után egyértelműen pozitív fejlemény volt, viszont a jogellenesen végzett abortuszok, illetve a tragikus eredménnyel járó magzatelhajtások komoly társadalmi feszültséget keltettek. - Anyám 1930-ban, apám 1931-ben született. Nagyon fiatalon haltak meg, apám hatvanöt, édesanyám hatvanhét éves volt. Visszatérve a gyerekkoromhoz, az apám a Honvédelmi Minisztériumban - akkor így mondták - káder osztályvezető volt, az anyám az Állami Biztosítónál volt kirendeltségvezető a Dohány utcában. Mind a ketten jól kerestek, de miközben nem nélkülöztünk semmiben, nem szórták a pénzt. Rengeteget olvastak, rendszeresen jártunk színházba, operába, ami persze nekem olyan nagyon nem tetszett. Érdekes, hogy apám fiatalkorában birkózott, motorozott, de nem szerette a sportot. Autót csak 1974-ben vettek a szüleim, az anyám szerezte meg a jogosítványt. Apám nem volt hajlandó autót vezetni, mert egy barátja saját hibájából szenvedett balesetet, és kettétört a karrierje. Az autó jól jött, mert Aligán volt telkünk, egy kis faházzal. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején menő dolog volt lejárni a Club Aligába. őr állt a kapuban, kiváltságos dolog volt a pártüdülőben presszózni, vásárolni. Mindenféle nyugati

terméket lehetett ott kapni nevetségesen alacsony áron. Nekünk persze csak a nagy Aligába volt bejárásunk, a Kádár-féle rész le volt választva, oda csak a Központi Bizottság tagjai tehették be a lábukat. Na, az anyámnak Aliga nagyon bejött, szeretett büszke lenni az apámra, és imponált neki az is, hogy nemcsak a katonatisztek, de mások is értékelték apám műveltségét, intelligenciáját. Esténként a tűz mellett nagyon jól lehetett beszélgetni. Radnai László gyerekkorában rengeteget olvasott, elsősorban az apja által preferált kommunista szerzőktől, Berkesitől, Szilvásitól, ugyanakkor - szerinte - fontos megjegyezni, hogy nagy benyomást tett rá az Oroszlánkölykök Irwin Shaw-tól, a második világháborúról szóló amerikai regény. Később a büntetésvégrehajtás különböző intézményeiben komoly gondot okozott, hogy új olvasnivalót találjon magának. Közgazdasági szakközépiskolába járt, ami abból a szempontból is jó volt, hogy a kevés fiút elkényeztették a diáklányok. Hatvanharmadik életévét betöltve, Radnai azt mondja, hogy volt egy nagy törés, amit általános iskolásként élt meg. Azzal kezdődött, hogy Angyalföldről a Thálmann utcából elköltöztek Budára, az Alkotás utcából, ahonnan a 4-es busszal járt vissza a régi iskolájába. - Egyszer apám elém jött a suliba, állunk a buszmegállóban, és mondja, hogy jól nézzem meg az iskolát, mert utoljára látom. Hogy úgy mondjam, ez az a katonai vonal. Bennem az iskolaváltás nagy törést okozott, mert a Németvölgyi úti általános iskolába többségében régi polgári családok gyerekei jártak. Mit mondjak? Nem sokban hasonlítottak az angyalföldi barátaimra. Később aztán már tudatosult bennem, hogy nyilván a szülők is megtudták, az apám politikai tiszt, és valószínűleg ez is befolyásolta a megítélésemet. Ami a magatartásomat illeti, nem voltam verekedős alkat, viszont egy kicsit irányító szerepet töltöttem be a barátok között. Radnai a közgazdasági technikumban négyesre érettségizett. Az apja szerette volna, hogy valamilyen komoly diplomát szerezzen, de

ő felsőfokú ügyvitellel, szervezéssel, raktározással kapcsolatos tanfolyamra iratkozott be, aztán olyasmi történt, ami máig meghatározza az életét. - Az Alkotás utcából és környékéről voltak a barátaim. Az egyik sráccal kitaláltuk, hogy disszidálunk. Engem egyrészt a kíváncsiság hajtott, másrészt az igazságérzetem vezérelt. A technikumban már voltak vitáim a politikai gazdaságtant tanító oktatóval. Ha valami nem tetszett, vagy valamit nem értettem, azt szóvá tettem. Abban az időben állandóan balhé volt a hosszú haj miatt, otthon elvből nem adtak pénzt a farmerre, így aztán elmentem lapátolni, a keresettel meg mehettem az Ecserire. 1974-ben hétszáz forint volt egy farmer, ami abban az időben nagyon nagy pénz volt. Összefoglalva: eldöntöttem, hogy disszidálok a jobb és lazább élet reményében. Ki akartam szakadni a környezetemből, az országból, így aztán a haverommal elhatároztuk, márpedig Svédországba megyünk. Beadtuk az útlevélkérelmet Jugoszláviába. Az volt a terv, hogy onnan átszökünk Olaszországba. Abban az időben a katonaköteles korú fiúknak a hadkiegészítő parancsnokságtól kellett engedélyt kérni, és meg is kaptam. Tulajdonképpen csak egy külön pecsétre volt szükségem, mert az útlevelem érvényes volt Lengyelországba, Bulgáriába, Romániába és az NDK- ba, de Jugoszláviába külön pecsét kellett. Az még nem lett volna baj, hogy az iskolától is engedélyt kellett kérni, a gond az volt, hogy a tanárnő nem figyelt, és beírta, hogy a nyári szünetben engedélyezi a külföldre való kiutazást, csakhogy mi a téli szünetben akartunk menni. Így aztán én nem kaptam meg az engedélyt, a haverom viszont igen. El is jutott Jugoszlávián és Olaszországon keresztül Svédországba. Ettől annyira besokalltam, hogy a következő nyáron egy másik barátommal kitaláltuk, hogy Bulgárián keresztül átszökünk Jugoszláviába, aztán Goricánál átmegyünk Olaszországba. Én a bátyám útlevelével mentem, a haverom meg a sajátjával. Stoppoltunk, aztán gyalogoltunk, és tizenöt-húsz kilométerrel a bolgár-jugoszláv határ előtt elkaptak minket a határőrök. Bevágtak minket a fogdába, mit mondjak, szörnyű élmény volt! Egy 1,20 x

1,60 m-es földes helyiség, pokróccal, fatányérral, fakanállal, kapaszkodós vécével. Két napig ott dekkoltunk, aztán lenyomtam azt a szöveget, amit eleve elterveztünk, miszerint az édesapám katonatiszt, csak nem gondolják rólunk, hogy valami rosszban törjük a fejünket. Egyszerűen elfogyott a pénzünk, azért gyalogoltunk az út szélén. Fölvittek minket Szófiába, jött a magyar konzulátusról egy ember, kaptunk fejenként 20-20 levát, és mondták, hogy menjünk haza. Érdekes, hogy még az apámat se értesítették! Aztán két év múlva egy ismerősömet elvittem kocsival a német konzulátushoz. Az apám már aznap este félrehívott, hogy „Laci! Szeretnék veled komolyan beszélni. Ki volt az a nő, akivel a német konzulátusra mentél?” Mondtam, hogy a barátomék örököltek Németországból, ezért szívességből vittem be a barátom nővérét a konzulátusra. Ez miért baj? Na, akkor az apám megnyugodott. Radnai apja - amint arról már szó volt - meggyőződéses kommunistának tartotta magát. A fiát viszont nem vették fel a KISZbe - ahogy ő fogalmaz - a reakciós dumája miatt. 1974-ben bajba került, március 15-én ott volt a Múzeumkertben, amikor fiatalok, többségükben egyetemisták, spontán gyülekeztek, és ez nagyon nem tetszett a rendőrségnek. Radnai barátja harminc napot ült Vácon, őt az apja kimosta. Aztán volt, amit már az apja sem tudott elsikálni. - Már említettem, hogy volt útlevelünk, ami a szocialista országokba volt érvényes. Ebbe kellett volna a Jugoszláviába érvényes ablak, amit hivatalosan nem kaphattam meg. A barátomnak volt egy ismerőse, vésnök, vele csináltattunk bélyegzőket. Megjegyzem, Románián keresztül akkor már kétszer átszöktünk Jugoszláviába, és onnan át is jutottunk Olaszországba. Farmereket hoztunk be, hogy legyen pénzünk, amikor már végleg nyugaton maradunk, ne kelljen lágerben dekkolnunk. Ez úgy működött, hogy autóstoppal mentünk Romániába, kempingben aludtunk, aztán a jugoszláv-olasz határnál, a goricai vasútállomás környékén átballagtunk Olaszországba. Kétszáz métert se gyalogoltunk a sínek mellett, és átugrottunk egy kis fehér kerítést.

Ennyi volt az egész. A jugoszlávok leszarták, nem érdekelte őket. Volt egy haverom, akire egy határőr rákiabált, a hülyéje visszament. Jól ki is röhögtük, mert tudtuk, hogy úgysem lőnek ránk. Szóval farmert csempésztünk, de azért valutáztunk is. Jól ment az üzlet, fejenként behoztunk húsz farmert. Nekünk egy darab száz forintba került, továbbpasszoltuk háromszáz forintért. Radnai kockáztatott, és vesztett. Amikor a barátjával eldöntötték, hogy Olaszországból már nem jönnek vissza, a megtakarított pénzüket odaadták egy barátjuknak azzal, hogy Zágrábban találkoznak. A terv az volt, hogy majd Romániában ütik be az útlevélbe a Jugoszláviába érvényes pecsétet, nem akarták megkockáztatni, hogy a magyar határőrök kiszúrják a hamisított bélyegzőt. - Valószínű, hogy valaki feldobott minket. Szerintem a zágrábi srác volt az. Soha nem felejtem el, hogy tél volt, a fabélyegzőről levettem a két vékony gumilapot, bevarrtam az irhakabát bélése és a bőr közé. Úgy emlékszem, Szolnok után jött be a vámos a fülkébe, körülnézett, leemelte a kabátomat, és kivette a bélésből a gumibélyegzőt. Volt velünk egy lány is, aki otthonról autónyereménybetétkönyveket hozott magával. Nem akartuk, hogy baja legyen, ezért elvállaltuk, hogy mi emeltük el. Így, utólag már azt mondom, ez nagy hülyeség volt, mert a határügyet általában nyolc hónappal meg lehetett úszni, de a bíró ehhez még hozzávette a lopást, és azt a baromságot, hogy a dátumnak politikai súlya van, merthogy az 56-os „ellenforradalom” huszadik évfordulóján, október 23-án akartunk lelépni. Őszintén szólva volt más saram is. Már említettem, hogy 1974-ben igazoltattak, és felírtak a Múzeumkertben, amikor egy csomó fiatal tüntetett. Aznap este a várban fáklyás felvonulás volt meg orosz zászlók égetése. Az apám kimosott a balhéból, de a múzeumkerti igazoltatásnak azért maradt nyoma. Azután, hogy 1976. október 23-án Lökösházán Radnait elfogták, Budapesten első fokon három év és tíz hónap börtönre ítélték. Az

akkor érvényes jogszabályok szerint lehetőség volt arra, hogy a nem jogerősen elítélt fogvatartottakat összezárják a jogerősen elítélt bűnözőkkel. Így került Radnai Sándorházára. - A politikai foglyok között voltak tanult, iskolázott emberek, de a köztörvényesek között nem nagyon. A hetvenes években még nyilván nem voltak számítógépek, gyorsan kiderült, hogy az egész börtönben egyedül én tudok gépelni. A közgazdasági technikumban kötelező tantárgy volt a gépírás, nekem az még vakon is ment. Hála az érettséginek meg a gépírásnak, voltam Sándorházán általános iskolai tanár meg írnok a nevelőtiszt mellett. Nem túlzok, de rengeteg információhoz hozzájutottam, az adminisztráció mellett még az elítéltek jellemzését is nekem kellett legépelni. Radnai pályafutása szempontjából fontos momentum, hogy Sándorházán ismerkedik meg Drobilich Gáborral, és akkor kezdődik negyven évig tartó barátságuk (Radnai akkor 21, Drobilich 23 éves). Egy civil talán nem egészen érti, miféle különleges kapcsolat jöhet létre két férfi (fiatalember) között, akiket a véletlen folytán összebilincselve szállítanak Budapestre a másodfokú tárgyalásra Sándorházáról. Radnai a beszélgetésünk során többször is említette, hogy ahogyan korábban is (néhányszor…) joggal haragudott Gáborra, de éppen a különös, sorsszerű találkozás miatt soha nem tudott rá igazán haragudni, mindig okot keresett arra, hogy megbocsásson, mentséget találjon neki. A két ember barátságának van még egy - a börtönökben nem szokatlan - oka, hogy a többségükben cigány elítéltek között gyorsan egymásra talált a két érettségizett fiatalember. Jókat tudtak beszélgetni, voltak közös témák. - Abban az időben az érettséginek volt rangja. Gabi nemcsak tárgyi tudással rendelkezett, de olvasott is, és az is fontos volt, hogy jóképű volt, sportos. Birkózott valamikor, de azzal soha nem élt vissza. Mosonmagyaróvár mellett, Bezenyén nevelkedett, tizenhat évesen felkerült Budapestre iskolába, kollégiumba. Elkezdett sportolni, birkózni, és bár annak idején a testépítésnek még nem

volt „kultusza”, az edzőteremben afféle vidéki kisgyerekként belekerült egy olyan körbe, amely aztán a bűnözés felé vette az irányt. A főnök Ladányi Attila volt, becenevén: Maki. Tíz vagy tizenöt évvel volt idősebb, mint Gabi, aki fölnézett rá. Nem túlzok, de ez a Ladányi megszállott volt. A Lőrinc étteremben volt portás, hajnalban aludt egy-két órát, aztán elment szenet hordani, délután meg elment betörni. Na, ennek a Ladányi Attilának lett Gábor a bűntársa. Annak idején a kékfényes Szabó László bő terjedelemben foglalkozott velük. A hetvenes években nem voltak hitelkártyák, nem voltak pénzautomaták, az állami vállalatoknál meg a téeszeknél az volt a gyakorlat, hogy kihozták a bankból a pénzt, borítékolták, aztán másnap kiadták a fizetést. Ladányiék Magyarországon először csináltak egy nagy betöréssorozatot. A lényeg, hogy az irodákból, vagy éppen a benzinkutakról, elvitték a páncélszekrényt, méghozzá egy diplomata rendszámú kocsival, amit nem nagyon igazoltattak a rendőrök. Aztán egy benzinkútnál felírták a rendszámot, így buktak le. Visszatérve a betöréssorozathoz, jó nagy kirakatügyet kreáltak, Gabi tíz évet kapott. Annyit azért még megjegyeznék, hogy Gabi akkortájt még gyerek volt, Ladányi belevitte a jólétbe. Nyilván imponált neki a szórakozás, a jó kocsik, meg persze a nők. Radnai Sándor háza előtt két hetet volt rendőrségi fogdán. - Az első hetvenkét óra nehéz. Én szerencsés alkat vagyok, mert az agyamat elég gyorsan át tudom állítani. Abban az időben a Markóban nem voltak elkerített vécék, a cellában hat ember előtt kellett megoldani. Az elején ez borzasztó nehéz, de aztán az ember alkalmazkodik a körülményekhez. Az utóbbi időben sokat voltam bekamerázott zárkában, és hát elég nehéz úgy elvégezni a dolgát az embernek, ha szemmel tartják. De én szégyelljem magam? Szégyellje magát az, aki néz! Sándorháza egy új börtön volt, az elítéltek a Dunaújvárosi Vasműhöz tartozó két csarnokban dolgoztak. Mind a kettőben acélszerkezetet gyártottak, az egyikben az autópályáknál használatos

korlátot, a másikban fém tetőszerkezetet. A fő tevékenység a hegesztés és a festés volt. - A sándorházai börtön egy akkortájt modernnek számító szocreál épület volt. Kifejezetten kulturált, nagy, húszfős zárkákkal, a szegedi Csillag elbújhatott mögötte. Az azért még ma is kuriózumnak számít, hogy az elítéltek külön étteremben, porcelántányérban kapták az ennivalót. Az már más dolog, hogy milyen volt a kajának a minősége, de abban az időben nem éheztünk. Radnai - mint arról már szó volt - nagyon fiatalon került sokat próbált bűnözők közé, de egy véletlen folytán hamar tisztelni kezdték még azok a romák is, akik általában kiközösíteni próbálják a fehéreket. - Volt egy törzszászlós - Javer volt a beceneve aki valamiért rám szállt. A reggeli sorakozónál - pár nappal a „befogadásom” után elüvöltötte magát, hogy „Radnai! Lépjen ki!” Kiléptem. Azt mondja a smasszer ott mindenki előtt: „Jól figyeljék meg ezt az embert, rendkívül veszélyes! Nincs az a műszaki zár, amin ne tudna átmenni, kénye-kedve szerint ki-be járkál a határon!” Ezzel le akart járatni, de helyette olyan nimbuszt csinált nekem, hogy onnantól kezdve mindenki fölnézett rám. Radnai igazán akkor került kivételezett helyzetbe, amikor fölfigyelt rá egy százados rendfokozatú nevelőtiszt. - Szólt nekem, hogy látja, tudok gépelni, nem mennék-e át hozzá nevelőírnoknak. Egy nevelőírnok abban az időben kiskirály volt a börtönben. A nevelő bejött az irodába kávézni, aztán elment trécselni ide-oda. Az írnok osztotta ki az elítélteknek a leveleket, de ő írta és továbbította a hivatalos iratokat is. Az igazán komoly hatalmat azonban az jelentette, hogy az írnok írta a jelentéseket. Gabinak volt egy fegyelmije, amit még az előzetesből hozott. Azt tudni kell, ha valakinek fegyelmije volt, az nem kapta meg a kedvezményeket. Én átírtam az anyagát, eltöröltem a fegyelmiket, és dicséreteket írtam be. Amikor a nevelőtiszt elé odaraktam egy stóc

papírt, vakon aláírta mindegyiket. Nagyon sok mindent el tudtam intézni! Elkentem a fegyelmiket, de ha akartam, jutalombeszélőt adtam bárkinek. Abban az időben a börtönben majdnem mindent a rabok csináltak. Azt kell hogy mondjam, jobban működött a börtön, nagyobb rend volt, mint most. Radnai aranyélete akkor ért véget, amikor új nevelőtiszt érkezett, aki enyhén szólva nem volt szimpatikus Radnainak, de az ellenszenv kölcsönös volt. - Az irodából kikértem magam a lemezüzembe. Senki nem értette, hogy egy ilyen jó állást miért hagyok ott. A karrierem úgy kezdődött a lemezüzemben, hogy reggel hatkor a kivonulásnál mondják, hogy Radnai bent marad, fegyelmi tárgyalás! Nem is tudtam, hogy folyamatban van a fegyelmim. A parancsnok elé állítottak. Azt mondja Ambrus alezredes, hogy „Radnai! Magának szökési szándéka van! Húsz nap szigorított fogda.” Szerintem meglepte őket, hogy otthagytam az irodát, és azon spekuláltak, hogy talán szökni akarok. Rám szálltak, és apránként hat-hét fegyelmivel összejött százhúsz nap fogda. Ez jelenthetett húsz nap szigorított fogdát vagy tíz nap sötétzárkát. Olyan dolgokért adtak fegyelmit, amin ma már a börtönben is csak röhögnek. Annak idején nem lehetett bent nálunk se újság, se fotó, se semmi, levelet is csak egyszer írhattunk egy hónapban. Hivatalosan csak a sakk meg a dominó volt engedélyezve. Ha találtak nálad egy fürdőruhás nőről képet vagy egy pakli kártyát, már mehettél is a fogdába! Mondanom se kell, hogy nem volt tévé, nem volt rádió. Más világ volt annak idején! Ha kaptam húsz nap szigorítottat, az azt jelentette, hogy az egyik nap kaptunk enni, a másik nap csak vizet, és reggel, délben, este egy-egy fél szelet kenyeret, és ez így ment húsz napig. A sötétcella az olyan volt, amilyen a nevében van. Cella ablak nélkül, egy ággyal, amit reggel négykor az ébresztőnél fölhajtottak a falra, és este kilenckor hajtották le. A sötétzárkában természetesen kőből volt a vécé, és nem fajanszból. Ha már a börtönviszonyoknál

tartunk, a múlt rendszernek az az előnye megvolt, hogy az elmaradott állapotok ellenére is mindenütt tisztaság volt. A zárkában, körletben állandó volt a takarítás, a smasszer végighúzta az ujját az ablakpárkányon, mert még ott sem lehetett por. Most? Ma egy őrnek nincs szava, pedig komoly szakmáról van szó, amit csak hosszabb tanulóidő után lehet elsajátítani. Mi van a mai magyar börtönökben? Őrült adminisztráció és anarchia. Radnait annak ellenére, hogy első bűntényes volt, kizárták a kedvezményből, tehát jó magaviselet esetén is le kellett volna ülnie a három év tíz hónapot. Változott azonban a jogszabály, és 1979. június 1-től mindenkinek alanyi jogon járt a kedvezmény. Radnai azonnal szabadult. - Azt hiszem, még a büntetőjogban teljesen járatlan ember számára is furcsa, hogy egy fiatal fiú hogyan kaphatott másodfokon három évet, mert hiszen nem történt több, minthogy megpróbált átlógni Magyarországról Jugoszlávián keresztül Nyugat-Európába. Három évet tolvajok vagy akár rablók kaphattak. Fájdalmas szembenéznem azzal a feltételezésemmel, hogy az én konok, kommunista apám, ahogy mostanában mondani szokták, meg akart rendszabályozni. Ez nemcsak azért fájt, mert igazságtalannak éreztem ezt a büntetést, de azért is, mert az apám miatt egy olyan világba kerültem, ahova egyáltalán nem vágytam. Védelmére mondom, hogy ő olyan kemény próbált velem lenni, mint saját magával. Szerintem az az ember képes nevelési célzattal börtönbe juttatni a fiát, aki otthon a fürdőszobában egy kiégetett kanálnyéllel kivágja a kezéből a szemölcsöt. Ezt persze csak én gondolom, eszembe se jutott, hogy ezt vele megbeszéljem. Gabi két évvel később, 1981-ben szabadult kedvezménnyel, amit még én intéztem neki a sok dicsérettel. A barátságunk megmaradt, annak ellenére, hogy én egyáltalán nem tartottam magam bűnözőnek. Az, hogy szabadulni akartam az országból, szerintem nem volt bűn. Van valami, amiről Drobilichcsal kapcsolatban Radnai nem szívesen beszél, ez az ő köreiben igen kényes téma. Az alvilágban az

egyik legfontosabb, mondhatni életbevágó kérdés az, ki vamzer? - Kétezer-valahányban tudtam meg, hogy Gabit annak idején az élettársa, Erika miatt beszervezték. A barátnője afféle konzumhölgyként a Termál Hotelben hajtott, és mint a szakmájában mindenki, ő is az állambiztonságnak dolgozott. Ha jött egy külföldi küldöttség, akkor részt kellett vennie a szórakoztatásukban, mindegyiküket az állam fizette. Egy Székely Annamária nevű híres konzumnő volt a főszervező. Ő válogatta ki a fiatal, szép, általában több nyelven beszélő lányokat, akiket aztán különböző szállodákba telepítettek. Amikor Radnai 1979-ben szabadult, még nem olyan idők jártak, hogy az ember szabadon jön-megy, muszáj volt munkahelyet találni, mert - ahogy akkor mondták - közveszélyes munkakerülésért elvitték az embert. Annak, aki börtönből szabadult, nem volt könnyű elhelyezkedni, mert a munkakönyvében „lyuk” volt, és hát minden személyzetis feltette a kérdést, hogy amikor éppen nem dolgozott, hol volt? Nyilván börtönben. Radnait a bátyja beajánlotta egy téesz melléküzemágába. Ez egy igazi, a Kádár-rendszerre jellemző intézmény volt. Az állami vállalatok rugalmatlanul működtek, alacsony volt a termelékenység, óriási hiány volt, különösen a szolgáltatásokban. Ezt az űrt kihasználva hozták létre a termelőszövetkezetek az úgynevezett melléküzemágakat. Radnai a Sátoraljaújhely melletti mikóházi téeszhez került, pontosabban annak Budapesten működő melléküzemágához. Lényegében arról volt szó, hogy az anyavállalat téesz létrehozta a maga kisvállalkozását, elvárta, hogy évi 15-17 százalék nyereséget hozzon, ami azon felül volt, azon osztoztak a melléküzemág alkalmazottai. - Szinte szabad kezet adtak, nekünk kellett megtalálni a megrendelőt, aztán legyártatni azt, amit megfizettek. Én láttam a lehetőségeket, megkerestem a régi iskolatársakat, akik akkor már pozícióban voltak. Emlékszem, hogy lomtalanítással, sittszállítással kezdtünk. Az ágazatvezető értékelte az igyekezetemet, és kinevezett részlegvezetőnek. Hamar átláttam a rendszert, és azt kell

mondanom, hogy mindenki jól járt. Visszacsepegtettem egy kis pénzt mindenhova, megoldottuk a sittlerakó jegyeket, az üzemanyagjegyeket, bőven jutott a sofőröknek, nekem és a kollégáimnak, de jól járt a téesz is, sőt, még az állam is, mert olyan feladatokat oldottunk meg, amiket az akkori viszonyok között az állam sem tudott. Ezt csináltam négyöt hónapig, aztán találkoztam egy ismerősömmel, aki egy másik GMK-nál dolgozott. Óriási pénz volt a műanyagban, így aztán megdumáltam a téeszelnökkel, hogy mi is belevágunk. A lényeg az volt, hogy a műanyagfröccsöntők otthon dolgoztak, de a téesz számlázott, aztán fizetett. Rengeteg munkát szereztem, és rengeteget kerestem. Mondok egy apró példát: ahhoz, hogy a műanyagfröccsöntő dolgozni tudjon, úgynevezett szerszám - vagy nevezzük sablonnak - kellett. Ezt megrendeltem a szerszámkészítőtől, hogy mondjak egy számot, nyolcvanezerért, aztán a téesszel kifizettettem százhetvenezret, és a különbözet az enyém volt. Ebből persze visszaosztottam egy-két embernek, de így is rengeteg maradt. Egész jól összejöttem például Demjánnal. ő mondta nekem: „Lacikám! Te nem tudsz annyi szart gyártani nekem, hogy el ne tudnám adni!” Emlékszem, a legnagyobb sikere egy műanyag torpedójátéknak volt, abból a Skálában pillanatok alatt eladtak vagy húszezret. A téesz mellett kerestünk más elfoglaltságot is. Próbálkoztunk mi mindennel, ami pénzt hozott. 1981-82 körül egy barátommal lejártunk a Pécstől öt-tíz kilométerre, délre fekvő Máriagyűdre. Ez már mediterrán jellegű hely, Magyarországon ott a legtöbb a napsütés. Emiatt az adottság miatt az országban ott érett be először a zöldborsó. Abban az időben az ÁFÉSZ (Állami Felvásárló és Értékesítő Szövetkezet) kilónként nyolc forintot kínált a termelőnek, mi adtunk érte tíz forintot. Teherautóval felhoztuk a Bosnyák téri nagybani piacra, és eladtuk harmincért. Az más kérdés, hogy aztán a kereskedő már hatvan forintért árulta, de két hét alatt meg tudtunk keresni kétszázezer forintot. Egy Zsiguli akkortájt százezerbe került. Mellette persze ment a téeszes melléküzemág is, volt, hogy száz bedolgozóval működtem együtt. Csináltunk más üzleteket is, a kishatárforgalom például jó lehetőségeket kínált. A nyugati határnál sokkal olcsóbban

lehetett kapni dobozos sört meg Lego játékot. Egy Zsiguliba befért kétezer-ötszáz dobozos sör, dobozonként kerestünk öt forintot, ami egy fuvarnál tizenkétezer-ötszáz forintot hozott. 1987-től Mikóháza már döglődött, ezért 1989-ben átmentünk a Sasad téesz egyik melléküzemágához. Az Elnöki Tanács elnökének, Losonczi Pálnak a fia, Béla volt az ágazatvezető. Ha nem lett volna piás, rengeteg pénzt kerestünk volna. Mondtam: „Béla! Nyugaton minden nagyváros szélén, ahol az autópályák becsatlakoznak, ott vannak a nagy bevásárlóközpontok.” Mondtam neki, hogy a budaörsi benzinkútnál jó nagy földet lehetne megvenni három-négy millióért, simán tovább tudtam volna adni ötvenért. Béla nem lépett semmit, úgyhogy ebből a bizniszből kimaradtam. Be is sokalltam, és akkor csináltam meg a Conti Cart. Ma már szinte hihetetlen, de a nyolcvanas években hosszú éveket kellett várni, hogy a Merkúrnál a magyar állampolgár megvehessen egy Ladát vagy egy Wartburgot. Ha megelégedett a használt autóval, ahhoz Angyalföldön a Röppentyű utcában, az állami autótelepen juthatott hozzá. Ott leadott állami autókat lehetett vásárolni, jutányos áron. Az üzlet úgy működött, hogy reggel hétkor kinyitották a kaput, az emberek rohantak, és aki először tette a kocsira a személyi igazolványát, az vihette el. Ezt a rendszert továbbfejlesztették úgy, hogy mindenki rátehette a személyijét a kocsira, aztán sorsoltak. Az volt a nyertes, aki a sok fehér labda közül a feketét húzta ki. Voltak persze trükkök! Aki közel volt a tűzhöz, tudta, hogy a fekete labdát egy kicsit felfutötték.

■ Off the record - Annak idején a Heti Hetesben Gálvölgyiék azzal cukkoltak, hogy mennyi mindennel foglalkoztam. Középiskolásként öntödében dolgoztam, aztán szedtem krumplit, voltam garázsmester, taxisofőr, gépkocsioktató, művezető, és amíg újságíró nem lettem, emlékeim szerint abból volt pluszpénzem, hogy a GAZ típusú úttisztító géppel pucoltam a Váci utat. Magát hallgatva arra gondoltam, hogy nem egy életrevaló fickó voltam, hanem ügyefogyott balfasz. - Tulajdonképpen azt kérdezi tőlem, hogy miért nem dolgoztam úgy, és annyit, mint ön? Hát azért nem, drága Havas úr, mert abból nem lehet megélni! Magának akár taxizott, akár oktatott, akár garázsmester volt, mindig volt főnöke. Nyilván voltak vágyai, amiket aztán abból a pénzből tudott kielégíteni, amit a szorgalmas munkájával megkeresett. Én viszont már tizennégy-tizenhat évesen rájöttem arra, hogy az is munka, ha összehasonlítom az árakat a műszaki bizományiban meg az Ecserin, és a különbséget zsebre teszem. Ha az osztályban egy srác külföldről kapott egy farmert, nekem biztosan nem vették volna meg a szüleim, viszont a farmerre nekem is szükségem volt, és azt bizony nekem kellett kifizetnem. Aztán arra is rájöttem, hogy mennyivel kifizetődőbb, ha én irányítok másokat, én szerzem az üzleteket, és aztán a mások munkájából én magam is részesedek. Mondok egy példát, amit a feleségem szokott emlegetni. Egy haverom megbízásából egy hétig csiszoltam parkettát, a második héten már én vállaltam fel a munkát, és a megbízásomból ketten csiszolták a parkettát. Na, ehhez nem volt magának esze! Az ön mentalitása az én családomra is jellemző, tehát nem genetikusan örököltem ezt a képességet, de mondjam azt, hogy mégiscsak így születtem. Egyébként pedig ne sajnáltassa magát, mert azért még annyit én is tudok, hogy alapított néhány céget, és elég jó pénzt keresett az oktatással meg a könyvírással. Az más kérdés, hogy én egy kicsivel többet, de meg is fizettem az árát!

III. A CONTI CAR-SZTORI Az 1992-ben megnyílt Kassai téri autószalon nagyot robbant, mert még hasonló se volt az országban. Magyarország a Világkiállításra készült, jellemző, hogy a reklámfilmben a Conti Car is szerepelt Az autószalon mögött volt egy húszemeletes panelház, a környék legmagasabb épülete. A szalon megnyitóján annak tetejéről ugrott le Piroch Gábor kaszkadőr, miután Szikora Robi és zenekara leballagott a színpadról. Mivel a Conti Cárnál volt a legnagyobb kínálat náluk vásárolt mindenki, aki számított, az alvilági figurák mellett politikusok, művészek, élsportolók. A kuncsaftok között volt egy brutálisan gazdag orosz-zsidó üzletember, aki befektetőként jelentkezett Radnainál. -Ez a Jakov Rabinovics milliárdokkal jött Magyarországra! Óriási anyagi háttere volt, hogy csak egyet mondjak: azután, hogy a szovjet csapatok kivonultak az NDK-ból, ott volt azokon a tárgyalásokon, ahol megállapodtak a két ország közötti elszámolásokról.

- Jött a rendszerváltás. Kitaláltam, hogy jó lenne egy autós telepet csinálni. Volt egy barátom, szélhámos gyerek, akinek még én segítettem disszidálni Nyugatra, ő hozott össze egy német társasággal, és meg is alakítottuk Csüllög Zsigával a Conti Cart. Kint Németországban volt egy jó kapcsolatunk, hét nyelven beszélő romániai magyar, egy igazi, klasszikus szélhámos. A spórolt pénzemből vettem egy telephelyet, rátettünk egy kis faházat, és elsőre behoztunk egy rakás Mercedest. Ami a nevet illeti, a Conti Car a continentális autó rövidítése, ami jól hangzott, kitaláltunk hozzá egy betűtípust, ami meg jól nézett ki. Csüllög Zsiga fiatal, sportoló gyerek volt. Drobilich Gabival meg egy Németh Zoltán nevű emberrel benne voltak egy valutalehúzásban, és én próbáltam nekik segíteni. Kifizettem a tanút, aztán Gabinak segítettem Svédországba disszidálni, Zsiga itt maradt egyedül, és magam mellé vettem. A rendőrségen tartotta a száját, jólelkű gyerek volt. Hát, igen! Jólelkű gyerek volt Zsiga, de időnként zűrös ügyekbe keveredett, néha akaratlanul. Mert az egy dolog, hogy a Nagyvárad téren a SOTE főépülete mellett Tanyi Gyurival feltörtek egy autót, de az az autó éppenséggel az egészségügyi miniszteré, Csehák Judité volt. De még ez se lett volna akkora probléma, csakhogy a kocsi kesztyűtartójából eltűnt egy pisztoly. A gyanúsítás szerint Zsigáék vitték el. Bizonyítani nem tudták, de azért három hónapig benntartották őket. Megjegyzem, ha most egy fideszes miniszter kocsiját törnék fel és vinnék el a pisztolyt, lehet, hogy öt év múlva engednék el őket. Ami a Conti Cart illeti, Radnaiék befejezték az üzletelést a németekkel, mert azok vám nélkül akartak szállítani, és ezt a kockázatot nem vállalták. A Conti Car tehát önállósította magát. A cég hozta be az autókat, és miután levámoltatta őket, magyar rendszámmal árulta. Abban az időben - tehát a kilencvenes évek elején - nyugati kocsikkal alig foglalkozott valaki, így aztán a cég alig három hónap alatt berobbant a köztudatba. Ahogy Radnai

fogalmaz: „Nem tudtunk annyi autót behozni, amennyit ne adtunk volna el!” Elsősorban német luxuskocsikat, Mercedest, BMW-t és Audit forgalmaztak. Az igazán nagy áttörést viszont az hozta meg, hogy az Országos Takarékpénztárral szerződést kötöttek, így a vásárlók hitelre is hozzájuthattak nagy értékű autóhoz. Az már csak hab a tortán, hogy a Conti Car árulni kezdte az amerikai kocsikat is. - Volt egy barátunk, aki valamilyen rendőrségi ügy miatt a nyolcvanas évek közepén disszidált Amerikába. Ő hozott minket össze egy autókereskedővel, aki Floridában az orlandói nagy árveréseken képviselt minket. Ott naponta volt, hogy tízezer autót adtak el. Azt tudni kell, hogy Orlandóban meghatároznak egy listaárat, és csak kereskedők vásárolhatnak. Az amerikai kereskedő a listaár felső határánál tíz centtel se adna többet, nekünk meg nem számított, hogy száz dollárral többet adtunk egy gépjárműért. Minket kutyába se vettek, Amerikában akkortájt se volt nagy üzlet autóval foglalkozni, nekünk viszont nagyon is az volt. Itthon óriási sláger volt például: a Mitsubishi VR4-es, vagy mondjuk a Nissan 300ZX. Ezekre úgy néztek, mintha holdjárók lettek volna. Na, ezeket a gyönyörű autókat magyar pénzre átszámítva egymilliókétszáz, egymillió-háromszázezer forint áron hoztuk be, ehhez jött autónként az áthajózás hatszáz dollárért, így nagyjából egymillióhatszáz, egymillió-nyolcszázezerbe került egy autó. A Conti Car, ahogy a magánemberek túlnyomó többsége, okosan hozta be a kocsikat. Mindenki megtalálta azokat az egykori vámosokat, akik miután kiléptek a Vám- és Pénzügyőrségtől, magánjelleggel vámoltatták az autókat. A Conti Car mindig ismerősökkel vásároltatott autót, a számlán pedig a valódinál sokkal kisebb összeg szerepelt. - Ha bármi probléma volt, mindenki megkapta a pénzét, a kamuvásárló és a vámos is. Mindenki így csinálta az országban, természetesen mi is. Negyvenhatvan százalékos vámok mellett mi sem lettünk volna piacképesek. Nem volt bonyolult művelet. Az ismerős adta a nevét az autóhoz úgy, hogy alulszámlázták, és egy

ilyen vásárlás után kapott negyvenezer forintot, aztán eladta az általa soha nem látott autót a Conti Carnak. Az olcsó amerikai számlát az orlandói barátunk intézte. Mondom, Magyarországon abban az időben mindenki így vámolt, a magánemberek és a cégek is. Szóval ezekkel a svindlikkel a másfél milliónál alig drágább kocsikat három-, három és fél millióért kínáltuk, és vitték, mint a cukrot. Az amerikai autókon megdupláztuk a pénzünket, de egy német kocsin is minimum félmilliót kerestünk. Ha már a svindlikről beszéltem, azt azért szeretném hozzátenni, hogy mi csak nagy német cégektől hoztunk be kocsit, mindig vigyáztunk arra, hogy szervizelt autót adjunk tovább. A rémhírekkel ellentétben, a hosszú pályafutása alatt a Conti Cárnál összesen két lopott autó volt, amiről a vásárlásnál mi se tudtunk. A dolog pikantériája az, hogy az egyik kocsit, egy 200-as Mercedest később Németországban foglalta le a rendőrség, miután kiderült, hogy a Budaörsi Rendőrkapitányságon egy lopott Trabant rendszámára írták át. Mi, azaz a Conti Car kifizettük az átírási illetéket, aztán amikor szóvá tettük a rendőrségen, hogy hibát követtek el, aminek az árát mi fizettük meg, széttárták a karjukat, hogy ők nem tehetnek semmiről. Ezzel nem egészen értettünk egyet, mert a lefoglalt Mercedesszel elúszott legalább két és fél millió forintunk. A Conti Cart sok mindennel kapcsolatban emlegetik, de arról valahogy hallgatnak, hogy 1993-94 között éppen mi vezettük be az eredetvizsgálatot, ezért nem is volt problémánk, pedig jó esélyünk volt arra, hogy a rendőrség közreműködésével bepróbálkoznak nálunk lopott autóval, hogy aztán ránk verjék a balhét. Ha már itt tartunk, időnként nagyon jól jöttek a rendőrségi kapcsolatok. A szalonban természetesen nyitva voltak a kocsik, hogy a vásárló bele tudjon ülni. Egy főrendőr - a neve nem érdekes - provokálni akart minket. A terv az volt, hogy valamilyen illegális anyagot helyeznek el az egyik kocsiba, hogy aztán megtalálják. Az egész mögött az volt, hogy nagyon jól ment nekünk, szúrtuk is sok ember szemét. Amikor a Conti Car kinőtte az M3-as bevezető szakaszánál létesített faházas telephelyet, 1992-ben Zuglóban, a Kassai téren

nyitotta meg az akkortájt igazán exkluzívnak számító szalonját. Az épület valamikor kereskedelmi és vendéglátó-ipari egység volt, Radnaiék hét-nyolc millióért vették meg. Az üzletet egy barátjuk zsírozta le, olcsón jutottak hozzá, de sokat is költöttek rá. Csak az épület vasbetonszerkezetét hagyták meg, az épületet körbe nyithatóvá tették, az üvegportál vonzotta a tekinteteket. Radnai még ma is nosztalgiával emlékszik a Kassai téri Conti Car autószalonra, az volt az ő igazi élettere. Reggel gyakran ő nyitott, és ha tehette, ott is fejezte be a napot. A szalonban rengeteg ember megfordult, különösen a bemutatóteremtől elválasztott presszóban. Ott gyakoriak voltak a baráti csevegések, kávézások és persze az üzleti megbeszélések is. Miközben - Radnai szerint - hét-nyolc évig szervezetten, olajozottan, problémamentesen ment a kereskedés, volt egy ügy, amely mintegy rátelepedett a Conti Carra, és megbélyegezte. Természetesen arról a gyilkosságról van szó, amely 1996 nyarán történt, és nagy port vert fel. A történet sokszereplős, a nevek a továbbiakban lesznek fontosak. - Ez egy véletlen gyilkosság volt. Boros Tomi találkozót beszélt meg egy Fehér Gábor nevű gyerekkel, akit szélhámosként tartottak nyilván a társaságban. Rengeteg véletlen játszott közre abban, hogy halál lett a találkozó vége. Ennek a Fehér Gábornak volt egy elszámolási vitája az éjszakában Csaszinak nevezett figurával, aki Seres tágabb értelemben vett csapatához tartozott. Azt lehetett róla tudni, hogy behajtással foglalkozik. Mögötte állt egy lőrinci brigád. Ami engem illet, sejtelmem se volt arról, hogy a presszóban miféle megbeszélésre került sor, arról se volt tudomásom, hogy beállított Tanyi Gyuri is. Azt is csak elmondásból tudom, hogy szóváltás kerekedett, és Tanyi meg Császár előbb kurva anyáztak, aztán egymásnak estek. Nem elég, hogy kitört a verekedés, de beállítottak a rákospalotai romák is, egy Balog Elemér nevű figurával az élen. Egyébként ez a csapat is autókereskedéssel foglalkozott. Szóval megjelentek Balog Elemérék, és azt látják, hogy Tanyi Gyuri verekszik Csaszival. Berohannak hárman, egyikük megszúrja Csaszit, aki összeesik. A képet színezi, hogy Csaszival volt egy ukrán

gyerek, akit szintén megszúrtak, és akit aztán felszedtek a földről és a kint várakozó ukrán haverjai elvitték. Azt már csak utólag tudtam meg, hogy bár valójában egy indulati dologról volt szó, a verekedésből gyilkosság lett, és Császárék nem véletlenül, hanem számításból jöttek a Conti Car presszójába. A már említett Fehér Gábornak Balatonföldváron volt egy panziója, azt akarták tőle elvenni, ukrán segítséggel, Boros Tomi viszont Fehér Gábor mellé állt. Mint már említettem, ez az egész gyilkosságügy azzal indult, hogy Boros üzleti találkozót szervezett. Radnai szíve csücske természetesen a Conti Car volt, de a nyolcvanas évek végén már volt Csepelen zöldségboltja, a Wesselényi utcában étterme és diszkója. Radnai komoly fantáziát látott a zöldség-gyümölcs bizniszben, de a bolt működtetésében nem volt igazán sikeres. - Zsiga felárral szerezte meg a banánt, ami a nyolcvanas években kuriózum volt, és mi is jókora felárral adtuk volna tovább a sorba álló embereknek. Csakhogy jöttek az idős nénik, bácsik. A feleségem, aki néha kijött segíteni, annyira megsajnálta őket, hogy nemcsak kiválogatta nekik a legszebb gyümölcsöket, de gyakran ingyen adta oda idős embereknek, sokgyerekes családanyáknak, vagy akár egy hajléktalannak. Én meg - isten bizony - három hónapig szinte csak rohadt gyümölcsöt kaptam otthon, és a feleségem el is magyarázta, hogy ilyen árut nem szabad eladni a vevőknek. Na, mondtam, nekem ez nem megy, úgyhogy bezártunk. Dolgom azért volt, mert a Conti Car mellett a Wesselényi utcában működtettem éttermet és egy diszkót is. Az 1992-ben megnyílt Kassai téri autószalon nagyot robbant, mert még hasonló se volt az országban. Magyarország a Világkiállításra készült, jellemző, hogy a reklámfilmben a Conti Car is szerepelt. Az autószalon mögött volt egy húszemeletes panelház, a környék legmagasabb épülete. A szalon megnyitóján annak a tetejéről ugrott le Piroch Gábor kaszkadőr, miután Szikora Robi és zenekara leballagott a színpadról. Mivel a Conti Cárnál volt a legnagyobb

kínálat, náluk vásárolt mindenki, aki számított, az alvilági figurák mellett politikusok, művészek, élsportolók. A kuncsaftok között volt egy brutálisan gazdag orosz-zsidó üzletember, aki befektetőként jelentkezett Radnainál. - Ez a Jakov Rabinovics milliárdokkal jött Magyarországra! Óriási anyagi háttere volt, hogy csak egyet mondjak: azután, hogy a szovjet csapatok kivonultak az NDK-ból, ott volt azokon a tárgyalásokon, ahol megállapodtak a két ország közötti elszámolásokról. Szóval összeismerkedtünk, aztán megkeresett, hogy nem nyitnánk-e közösen egy autókölcsönzőt. A belvárosban, az angol követséggel szemben a Harmincad utcában volt az irodája a közös cégnek, amit Conti Car Rent a Car néven nyitottunk meg. Nekünk ez nagyon nagy üzlet volt, hiszen nemcsak a kölcsönzésből jött a pénz, de az autókat is mi hoztuk be. Elsőre tizenöt 200-as fehér dízel Mercedest hoztunk be, aztán még többet. Kellett persze a kölcsönző élére egy ügyvezető, na, ez lett Schwarcz Jani. Ez egy szélhámos zsidó gyerek volt, de mi akkor még nem ismertük ki. Igazi nyálas fazon volt, mindig hozott süteményeket, igyekezett beszélgetni, kedveskedni. Benyalt Rabinovicsnál is, és megtettük ügyvezető igazgatónak, mondván közismert figura, ismerte őt az egész művészvilág. Nem is nagyon foglalkoztunk vele, megegyeztünk, hogy hozzuk a kocsikat, és harminc százalék miénk a haszonból. Egyszer jön Rabinovics, hogy Schwarcz átbaszta! Én keresem Janit, de nem hív vissza. Az előzményekről tudni kell, hogy a Harmincad utcai iroda csak egy kis darabja volt egy nagy épületnek, aminek a Bécsi utcai egykori Állami Áruház is a része volt. Rabinovics abban az időben elég nagy pénzt, százhúszmillió forintot fizetett ezért az ingatlanért. A mi Jánosunk, miközben behízelegte magát Rabinovicsnál, egy szélhámos ügyvéddel az ingatlan bérleti jogát átjátszották a saját nevükre. Emellett Rabinovicsnak kezdett feltűnni az is, hogy egyre kevesebb autót adnak bérbe, mégpedig azért, mert Schwarcz elkezdte árulni a bérautókat. Schwarczot aztán a saját irodájában több késszúrással ölték meg. Az elkövetés módja arra utalt, hogy valószínűleg egy afgán veterán

volt a tettes. Felbujtóként az első számú gyanúsított Rabinovics volt, őt hat hónapig tartották előzetesben, végül a Conti Car ügyvédje, a jó nevű sztárügyvéd, Orosz Balázs hozta ki. Rabinovics szabadulása után Izraelbe ment, ott halt meg 1998-ban. Bár a Schwarczgyilkosság kapcsán Radnai és emberei is a lehetséges elkövetők között voltak, elég gyorsan kiderült, hogy ebben az ügyben ártatlanok, de a média célkeresztjébe kerültek. - Rabinovics rám hagyta a Harmincad utcát, az egész komplexumot. Szerettem volna jogilag tisztázni az ingatlan helyzetét. A Zamecsnik-féle ügyvédi irodát bíztam meg, de az olajügyben bevittek húsz hónapra, azóta se tudom, mi lett azzal az épülettel. A Conti Car nem sokkal a megalakulása után berobbant a köztudatba. Radnai ma már tudja, hogy akkortájt nagyon nagy hibát követett el. - A BRFK-nak volt egy alapítványa, és egy kuratóriumi tag, aki egyébként életvédelmis nyomozó volt, megkérdezte, hogy a Conti Car nem tudna-e ajándékba adni két személyautót. Adtunk, aztán elkezdtek nyakunkra járni a különböző alapítványok. Még többet foglalkozott velünk a média, hogy úgy mondjam, sztárként kezeltek minket, és nem csak az újságírók, az átlagemberek is. Az éjszakában is olyan lett a hírünk, hogy sok mindenre képesek vagyunk. Hogy úgy mondjam, tartottak tőlünk! Nem mondom, hogy ennek nem volt alapja, mert abban az időben már - tehát 1992 körül napirenden volt a zsarolás. Nemcsak a vendéglátásban, de általában az üzleti életben, jöttek az idegen ajkúak, bepróbálkoztak nálunk is. Nem hagytuk magunkat! Lerendeztük. Ha valaki fenyegetően lépett fel, az hamar elhallgatott, ha az asztalra csapódott a feje. Az ilyenfajta határozott fellépésnek persze híre ment. Nekem például soha nem volt szükségem testőrre, nem bohóckodtam, egyedül jártam. Viszont attól kezdve, hogy kocsit adtunk a BRFK alapítványának, de a Pest megyeieknek már nem… na, onnantól kezdve szálka voltam a rendőrség szemében! Hibáztam, és ennek

meglettek a következményei. Már említettem, hogy nálunk OTPhitelre is lehetett autót venni. Volt, aki nem fizetett. Ma már olyan szerződéseket kötnek a bankok, hogy törvényesen el lehet hozni a nem fizető adóstól a kocsit, de akkortájt a rendőröknek még arra is volt idejük, hogy figyelmeztessék a vásárlót, ha a Conti Car jönne az autóért, azonnal tegyen feljelentést, mert nincs szó sem csalásról, sem lopásról, az eladó, ha akar, legfeljebb perelni fog.

■ Off the record - A Kassai térhez közel, az Ungvár utcába költöztünk a családdal, valamikor a hatvanas évek közepén. Abban az épületben, ahol ön megnyitotta az autószalont, valamikor közért és étterem volt. Anyámékkal néha ettünk is ott. Amikor a Conti Car odaköltözött, valahogy nem volt már kedvem se bemenni, de még megnézni se, mert az egész olyan csiricsáré volt. Hogy finoman fogalmazzak, taszított. - Ez komoly? - Igen. Valahogy zavartak nemcsak a figurák, de a kiglancolt kocsik is. 1992-ben már Szegeden tanítottam az egyetemen, amikor figyelmeztettek, hogy nem szerencsés a városban Mercedesszel közlekedni, és ez azért komoly figyelmeztetés volt. Az már egy másik kérdés, hogy amikor elkezdtem a sajtóügynökséget csinálni, és a kollégáim hoztak barterüzleteket, szűk egy évig én is jártam egy Conti Car-os Mercedesszel. Emlékszem, a Harmincad utcai irodában fel is ajánlották, hogy szolid áron megvehetem, de bár hordoztam egy táskában pár napig a pénzt, végül nem éltem ezzel az ajánlattal. - A Harmincad utcában a bérautó üzletág vezetője gyakran saját zsebre dolgozott. Egyébként nem egészen értem önt, mert az elmúlt percekben nem is kérdezett, csak történeteket mesélt. Ami a szegedi figyelmeztetést illeti, 1992-ben azért még nem az olajosok jártak Mercedesszel, hanem mások, mondjuk üzletemberek. Na jó! Azt azért elismerem, hogy talán voltak bűnözők is közöttük. Egyébként higgye el, hogy nem volt rossz dolog olyan Mercedesszel járni, aminek a rendszámtábláján ott volt a Conti Car felirat, mert valahogy ezeket a kocsikat nem nagyon lopták el, ha nagy ritkán mégis, akkor nagyon gyorsan megkerültek. Egyébként pedig - és erről már sokszor beszéltem - nemcsak alvilági figurák vettek nálunk autót, hanem élsportolók, művészek, politikusok és újságírók is természetesen. Ha már a kollégáinál tartunk, a Kassai téri avatóünnepséget közvetítette az egyik kereskedelmi rádió, a

műsorvezető - azóta istenfélő ember lett belőle - bejött hozzám, hogy hivatalosan két-három millióért adnák közre a programot, de van egy olcsóbb megoldás is. Gondolom, tudja, mire gondolok. - Végül mennyi került a zsebbe? - Szerény egymillió. - Egyszer Szabolcsban, amíg a téeszelnökkel csináltam interjút, elkérték a slusszkulcsomat, hogy odébbálljanak a kocsival Hazafelé valahogy lelassult a Zsiguli. Megálltam egy benzinkútnál, és láttam, hogy telerakták a csomagtartót jonatánnal. Akkor én egy balfasz vagyok? - Hát, így utólag azt kell mondanom, hogy a szabolcsi birkapásztoroknak biztos több eszük volt, mint magának! Felvettek egy nyájra sok millió forintos támogatást, aztán az állatokat áthajtották a következő tanyára, ott is felvették az állami támogatást, és így haknizták körbe a megyét. Maga meg rohangált Szegedre tanítani az egyetemre, és még mindig tele van otthon a kamra almabefőttel.

IV. A RADNAI CSALÁD A bátyám apósa tábornok volt, neki volt lehetősége a devizaboltban, a Konsumexben autót venni. A borsóügyletből származó pénzből vettem meg tőle egyi300-S Zsigulit, amit akkortájt jobban megnéztek, mint most egy Rolls-Royce-t. Onnantól kezdve mindig vadonatúj kocsival jártam. Később átültem használt nyugati kocsikba, előszón 985-ben egy másfél, vagy kétéves Opel Kadettbe, aztán két évvel később egy 190-es Mercedesbe. Aztán amikor megalapítottam a Conti Cart, mindenki tisztában volt vele, hogy az a legjobb autó, amivel én járok. Egyszerűen nem tudtam magamnak megtartani egy autót, mindegyiket kikönyörögték alólam. A Conti Car-os időszakban Radnainak döntenie kellett arról, hogy mibe fektet. - Csináltam egy részvénytársaságot Mosonmagyaróváron. Hét hektár területre építettünk egy szállodát. Elterjedt a hír, hogy Michael Jackson apja a hármas határnál kaszinókat épít, jó ötletnek tűnt, hogy nívós szállodával várjuk a vendégeket.

Márta: Angyalföldön laktunk a 13 Házban. Ez az épülettömb máig megvan az Árpád híd lábánál, persze felújították, de azért még az is sejti, aki soha nem járt benne, hogy ott bizony rengeteg szükséglakás van. Na, egy ilyen szoba-konyhában laktunk négyen. Én kétéves voltam, a húgom háromhetes, amikor az apukám egy autóbalesetben meghalt, így aztán nekünk egy olyan nevelőapa jutott, aki nem igazán szeretett minket. Sajnos az anyukám se, pedig jólesett volna, ha néha megsimogatja, megszeretgeti a gyerekeit. Orvos szerettem volna lenni. A gimnáziumban végig arra készültem, ráfeküdtem a latinra, de végül nem lett az álmaimból semmi. Soha nem beszéltünk róla, de arra számítottam, hogy abból a pénzből, amit apám halála után a biztosító fizet… szóval abból a pénzből egyetemre tudok menni. Érettségi után azt mondták anyámék, hogy ők semmilyen szinten nem segítenek nekem abban, hogy egyetemre járjak, de akkor még reménykedtem. A könyvtárban bújtam az orvosi könyveket, különösen érdekelt az anatómia, készültem a felvéteüre, de anyámék elküldtek dolgozni. Elmentem ápolónőnek a Tűzoltó utcába. Ott egyből beiratkoztam az egészségügyi suliba, ahol az ápolónőket képezték. Elsőre a leukémiás osztályra kerültem… hát, az nagyon kemény volt. Nyugodtan ráfoghatnám az anyámra meg a nevelőapámra, hogy miattuk nem lettem orvos, de ez nem teljesen volna igaz. Éppen a sebészeten voltam, amikor a leukémiás osztályról felkerült hozzánk a kedvencem, Dettike. Diétáznia kellett, aztán a csendes pihenő alatt, amíg a többi gyerek aludt, végigkutatta a fiókokat, elcsent egy kis csokit, mert azt ő nem kaphatott. A kezem között halt meg. Éreztem, hogy jó orvos lenne belőlem, de nekem ez sok volt! Felfogtam, hogy lelkileg ezt nem bírnám. Aztán következett az újabb csalódás. Egy külkereskedelemmel foglalkozó céghez kerültem, tetszett a munkám, lelkes voltam, beiratkoztam a főiskolára. Az első vizsgán, külkerjogból megbuktam. Ketten voltunk benn a tanárnál, és a társam is azt mondta, hogy igazságtalanul buktattak meg. Ez annyira bántott, hogy becsuktam magam mögött az ajtót, és otthagytam a sulit. Aztán a nevelőapám egyik haverja ajánlott be a mikóházi téesz- hez irodistának. Ott

ismertem meg Lacit. Egy liftben mutatkoztunk be egymásnak, aztán elhívott moziba, és megtetszett. Vállig érő barna haj, divatos öltözet… és nagyon ápolt külső. Huszonnégy évesen már vezető beosztásba került, és nagyon tetszett benne, ahogy kommunikál. Úgy volt tisztelettudó, hogy közben éreztette, ő a főnök. Sokat beszélgettünk könyvekről, zenéről. Az első karácsonyi ajándék tőle két lemez volt, az egyik Janis Joplintól, a másik a Minitől. 1979 nyarának végén ismerkedtünk meg, és a következő évben, februárban össze is házasodtunk. Lacival nagy, dübörgő, első látásra történő szerelem volt. Gyorsan döntöttünk a házasság mellett, de nem azért, mert terhes lettem. Amikor megtudtuk, hogy jön a baba, boldogok voltunk, szóba se került, hogy elvetessük. Az első évben Laci szüleinél laktunk, konfliktusok nélkül. Laci amellett, hogy a téeszben dolgozott, éjszakai munkát vállalt, parkettacsiszolást, lakkozást. Amennyire csak tudtunk, spóroltunk. Laci szülei azt mondták, hogy megpróbálnak minden ismeretséget megmozgatni, hogy lakáshoz juthassunk. Abban az időben az OTP árult lakásokat, a beugró száznyolcezer forint volt. Laci szülei azt mondták, hogy amennyi pénzt egy év alatt összespórolunk, annyi pénzt ők is adnak. Ez nagy hajtóerő volt. Nagyon meghatott, hogy amikor szülni mentem a kórházba, Laci meglepett egy gyönyörű köntössel, amire a pénzt éjszaka kereste meg. Veszélyeztetett terhes voltam, és felkészítettek arra, hogy császárszülés lesz. Sohasem láttam a babámat. Először azt magyarázták nekem, hogy a császáros babák gyakran besárgulnak, ezért inkubátorba kerülnek, de éreztem, hogy valami nagy baj van. Aztán a kilencedik napon az orvos Lacival együtt jött be, megálltak az ágy végénél, és megmondták, hogy meghalt a baba. Kislány volt. Valamiféle keringési rendellenességről magyaráztak, de én azt már meg se hallottam. Hazamentünk. Hála istennek, az anyósom addigra elpakolta a babának készített dolgokat. A nőgyógyászom elküldött minket Czeizel doktorhoz. Amíg vártunk az eredményre, eldöntöttük, hogy ha nem lehet gyerekünk, akkor örökbe fogadunk egyet. A Szabadság-hegyen volt egy gyerekotthon, a kerítésen keresztül nézegettük a gyerekeket. Egyszer odajött hozzánk egy cuki kislány, rámutatott a Zsigulinkra,

és azt mondta, hogy ez egy álomautó. Amikor Czeizel doktor azt mondta, hogy minden rendben van, nyugodtan várhatjuk a babánkat, szinte még aznap teherbe estem, aztán 1981 novemberében megszületett Lacika. Ifj. Radnai László: 1981. november 13-án születtem. Az első emlékem? Budaörsön laktunk, néztem ki az ablakon, és apu állt ki az autóval. Borzasztó nagy hó volt! Az első megrázkódtatás? Tizenöt éves lehettem, amikor a nagyapámat a Honvéd Kórházban műtötték. Ő még nyugtatgatott, hogy minden rendben lesz, ne aggódjunk. A nagybátyáméknál vártuk a híreket, ott tudtuk meg, hogy sajnos meghalt. Megörököltem a karóráját, a mai napig hordom. Felújíttattam. Egy Pierce márkájú karóra, hátlapjára bele van vésve, hogy 1952-ben Nógrádi altábornagytól vehette át. Nem is hordok más órát, csak ezt. Nem tudom, anyu mesélte-e, hogy lett volna egy nővérem… hat-, hétéves lehettem, amikor először hallottam róla. A baba halála nagyon mélyen érintette meg a szüleimet, emiatt is féltettek engem annyira, és óvtak mindentől. Arról, hogy mivel foglalkozik az apukám, az első emlékem a zöldséges korából való. Anyuval jártunk a boltba. Bennem az maradt meg, hogy apu csupa szív ember, mindenkinek segít, de ezekről nem beszélt, mindig csak utólag tudtuk meg. Nekem mindig példakép volt. Neki a család mindig az első helyen állt, a dolgaitól igyekezett minket távol tartani. Márta: Lacika születése után az életünket ugyanúgy éltük, ahogy előtte. Laci rengeteget dolgozott, de arra mindig odafigyelt, hogy a fürdetésnél, a vacsoránál otthon legyen. Az más kérdés, hogy ha a gyerek elaludt, akkor ment vissza dolgozni. Az első célkitűzés, az otthonos lakás, gyorsan megvolt. Nem tudom, mesélt-e Laci a borsóról. Ha visszagondolok, még mindig reszketek, mert sajnos hamar elveszthettem volna a férjemet. Éppen a borsót szállították, amikor egy fáradt sofőrtől Laci átvette a kormányt, és úgy elaludt, hogy észre se vette. Telibe talált egy betonkeresztet. Nem nagyon hiszek az ezoterikus dolgokban, de a baleset utáni nap reggelén a gyerek megkérdezte, hogy apa él-e még. Három-, négyéves lehetett.

Hát apa élt, és hála istennek, nem is nagyon törte össze magát. A rendszerváltást követően pillanatokon belül jött a Conti Car lehetősége. Laci csak a legszükségesebbeket mondta el az üzleti ügyeiről. Mondta, hogy van egy lehetőség arra, hogy Németországból autókat hozzanak be, aztán mondta, hogy a 3-as út mellett nyitja meg a kereskedést. Jó néhány hónapig nem indult el az üzlet, aztán megtört a jég. Egy fehérvári roma ember vette meg az első aranyszínű Mercit, merthogy az volt a legdrágább. Lacinak lett igaza, mert ő nyugtatgatott, hogy „Nyugi, egy üzlet beindulásához idő meg türelem kell!” A fehérvári ember megvette a kocsit, és onnantól beindult az üzlet. A telephely után jött a Kassai tér. Na, az meglepetés volt! Engem csak akkor vitt oda, amikor a szalon már kész volt. Kiszállított a kocsiból, és azt mondta: „Márti, ez az enyém!” Leesett az állam, nem értettem, hogy tudta eltitkolni előlem a több hónapig tartó felújítást. Az avatóünnepségre nemcsak az ismerősök, de a környék lakói is eljöttek. Szikora Robiék után Cini helyett bombariadó volt a következő szám. Amikor vége volt, Cini azt mondta a mikrofonba, hogy mindenkit szeretettel várnak a szalonban, így aztán a nép fölevett mindent a svédasztalról. A vendégeknek nem maradt semmi, de Laci csak legyintett, hogy nem baj, a környéken lakók legalább nem köpik le a kirakatot, és arra emlékeznek majd, hogy milyen jó volt az avatóbuli. Próbáltam úgy viselkedni, mintha számomra ez természetes lenne, de nem tudom leírni azt az érzést, ami nagyon jó volt! Állati büszke voltam Lacira, hogy ezt meg tudta teremteni! Annak ellenére, hogy a Conti Car virágzott, a Radnai család szolid, polgári életet élt. - Nekem a család volt mindig az első! Konzervatív felfogású vagyok, hétvégére sohasem csináltam programot, otthon vacsoráztam, de ha mégis dolgom akadt, csak később mentem el otthonról. Kordában tartottam a vágyaimat! Amikor 1979-ben letöltöttem a büntetésemet, azt mondtam, ha nekem egyszer lesz egy kétszobás lakásom meg egy kis autóm, akkor nálam boldogabb ember nem lesz. Soha nem szálltam el! Már gyerekként rájöttem,

hogy ha boldogulni akarok, akkor a lehetőségeket nekem, magamnak kell megteremtenem. Tizenöt éves koromban a barátom nagymamájának műhelyében műanyag rózsákat gyártottak, azokat adtuk el a piacon. Ha otthon nem adtak pénzt farmerra vagy másra, előteremtettem magamnak. A bátyám apósa tábornok volt, neki volt lehetősége a devizaboltban, a Konsumexben autót venni. A borsóügyletből származó pénzből vettem meg tőle egy 1300-S Zsigulit, amit akkortájt jobban megnéztek, mint most egy RollsRoyce-ot. Onnantól kezdve mindig vadonatúj kocsival jártam. Később átültem használt nyugati kocsikba, először 1985-ben egy másfél vagy kétéves Opel Kadettbe, aztán két évvel később egy 190es Mercedesbe. Amikor megalapítottam a Conti Cart, mindenki tisztában volt vele, hogy az a legjobb autó, amivel én járok. Egyszerűen nem tudtam magamnak megtartani egy autót, mindegyiket kikönyörögték alólam. A Conti Car-os időszakban Radnainak döntenie kellett arról, hogy mibe fektet. - Csináltam egy részvénytársaságot Mosonmagyaróváron. Hét hektár területre építettünk egy szállodát. Elterjedt a hír, hogy Michael Jackson apja a hármas határnál kaszinókat épít, jó ötletnek tűnt, hogy nívós szállodával várjuk a vendégeket. Csüllög Zsigmonddal folyamatosan raktuk a pénzt a több ütemben épülő szállodába, a végösszeg kétmilliárd volt. Felesben csináltuk Zsigával. Mi mindig felesben voltunk. Egész életemben igyekeztem becsületesen elosztani a pénzt. Tudtam, hogy a problémák mindig abból keletkeznek, ha az egyik becsapja a másikat. Hogy ezt mennyire jól láttam, azt éppen a kilencvenes évek leszámolásai bizonyítják. Amikor belevágtunk a szállodaépítésbe, hitel nélkül, az autós pénzekből csináltuk. Több tízezer autót forgalmaztunk egy évben. Volt olyan, hogy egy nap eladtunk húsz autót. Később, amikor bejött a hitel meg a lízing, úgy vitték a kocsikat, mint a cukrot! A Margit-szigeti Thermal Hotelben rendeztem be egy irodát. Ennek semmi köze nem volt a Conti

Cárhoz, a szállodához kapcsolódó üdülőjogokat értékesítettük. Egy Amerikában bevált szisztémát ültettünk át, aminek az a lényege, hogy azok a bérlők, akik üdülőjogot szereznek, a pénzért cserébe részvényeket kapnak. Sajnos a 2002-es kormányváltás meghiúsította az üzletet.

■ Off the record - Az apám kesztyűszabász volt, és nagyon sok pénzt keresett. 1957-ben már tévénk volt, Telefunken képcsővel. Annyit tudtam, hogy a kollégái szerint az apám roppant tehetséges, és az általa készített lovas- és síkesztyűket drágán veszik meg Ausztriában. Nekem egyértelmű volt, hogy munkával kell megkeresni a pénzt. Aztán amikor 1967-ben a haverjaimmal megtudtam, hogy a Rolling Stones Varsóban lép fel, mondtam, hogy na, én azon a koncerten ott leszek. Apám mondta, hogy persze, mehetek. Amikor megkérdeztem, mennyi pénzt ad, azt mondta, hogy azt a pénzt nekem kell megkeresni. Egy hónapot húztam le Pesterzsébeten, a motoröntvénygyárban. Ehhez képest Radnai úr műanyag rózsákat gyártott, borsót fuvarozott, aztán beletolt egy-két milliárdot egy mosonmagyaróvári szállodába. Tényleg szembe kell néznem azzal, hogy talán rossz úton indultam el. - Na ne tessék szerénykedni! Nem volt az rossz ötlet, hogy magánegyetemet alapítson az ember. Lehet, hogy nekem is azt kellett volna csinálni a Conti Car helyett. De hadd kérdezzek vissza: Ön - legalábbis ezt olvastam az interneten - csinált sajtóügynökséget, könyvkiadót, újságíró-iskolát, és mindehhez ön szerint mi kellett? - Szándék. Ötlet… - …azon kívül kockázatvállalás! Lehet, hogy nem lesz szimpatikus, amit mondok, de az emberek kilencven százalékából hiányzik ez a képesség. Értem én, hogy mindenki vigyáz arra a kis pénzre, amit megkeresett, de sajnos a mi világunkban, itt Magyarországon, még mindig hiányzik az emberekből az elszántság, hogy belevágjon valamibe, pláne, ha az rizikós. Nekem se sikerült mindig minden, de nem adtam fel! Bíztam magamban és a szerencsében. Egyébként pedig amikor a kockázatvállalásról beszélek, azt ne értse félre senki. Itt nem arról van szó, hogy bárkit arra biztatnék, hogy hágja át a jogszabályokat, hanem arra, hogy legyen kreatív, keresse az üzleti lehetőségeket, és ha van megtakarítása, legyen bátorsága befektetni.

V. OLAJ, ENERCOL, ÉS A „TRIÓ” Az általános vélemény az, hogy az olajozás akkor kezdődött, amikor a szovjet csapatokat kivonták Magyarországról, és bár a katonák elmentek, rengeteg benzin, gázolaj maradt az országban. Úgy tudni, hogy elsőként kecskeméti és szegedi vállalkozók kezdték értékesíteni ezeket a készleteket, a tárolásra rendelkezésre álltak különböző telephelyek. Ezek lehettek honvédségi vagy éppen mezőgazdasági lerakatok, telephelyek. A Drobilich-féle társaság gyorsan észlelte a lehetőséget, és ahogy ők fogalmaztak, átvették az okosságot. - Én amit tudok róla: az Energol Rt.-t egy Kerekes nevű volt nemzetbiztonságis vagy elhárítótiszt alapította meg. Nem tudom a pontos részleteket, de ebbe a cégbe Drobilich Cabiék is beszálltak, hiszen ez nagy üzlet volt.

Radnai szerint az olajügy okozta a vesztét. Ebbe a bizniszbe Lakatos Andráson, vagy ahogy már nemcsak az alvilágban, de általában a médiában emlegetik, Kisbandin keresztül került bele. - Nekem ő egy jó vevőm volt. Rendszeresen vitt el autót hitelbe, de a pénzt határidőre mindig meghozta. Rajta keresztül nagyon sok autót forgalmaztunk. Annyira jó vevő volt, hogy jelzáloggal, de mégiscsak adtunk neki egy családi házat a XI. kerületben azzal, hogy majd elszámolunk. Abban az időben nem úgy ment az ingatlanbiznisz, mint manapság. Rendkívül ritka volt a nagy értékű, készpénzes eladás. Mivel Bandi megbízható volt, nekünk meg annyira jól ment az üzlet, gond nélkül átadtuk neki a lakást, hogy aztán továbbadhassa, pénzt csináljon belőle. Aztán, amikor Bandi csúszott a fizetéssel, kénytelen voltam utánanézni, hogy mi történt, és kiderült, bedolgozott az Energolnak, és uzsoráztatta őt a sokat emlegetett hármas: Drobilich, Ferencsik meg Portik. A Radnai által emlegetett uzsoráztatás azt jelentette, hogy nagyon kemény, durva feltételek mellett kölcsönöztek pénzt. A kamat havi tíz százalék volt, ráadásul kamatos kamatot számoltak, azaz Kisbandit voltaképpen lehúzták. Ez annak ellenére történt, hogy Kisbandi az olajüzletben is ügyesnek bizonyult, ő intézte elsők között a halasztott vámfizetést. Ez azért volt roppant előnyös, mert a Vám- és Pénzügyőrség tizenöt munkanapot várt a járulékok befizetésére, elsősorban az áfára és a vámra, de akár az útdíjra is. Az Energol-szisztéma lényege az volt, hogy létrehoztak egy céget, elintézték az engedélyeket, több százmillió forint értékű olajterméket hoztak be, aztán az értékesítés után a cégvezető külföldre költözött, kapott ötvenmillió forintot, abból éldegélt addig, amíg az ügy el nem évült. Ezekkel a fantomcégekkel a hatóság nem tudott, de nem is különösebben akart foglalkozni. Ami Kisbandit illeti, Radnai szerint magának kereste a bajt. - Kisbandival az történt, mint általában az uzsorásokkal, előbbutóbb felszámolják magukat. Innen-onnan összeszedi a pénzt, mert nagy befektetésekben gondolkodik, az első időkben mindenki

nagyon jól keres, de aztán, mint általában a piramisjátékoknál lenni szokott, a vége mindig bukás. Ami az olajügyletet illeti, nem sokkal a rendszerváltás után egy-két évvel kezdődött. Az olajszőkítésnek komoly irodalma van. Az általános vélemény az, hogy az olajozás akkor kezdődött, amikor a szovjet csapatokat kivonták Magyarországról, és bár a katonák elmentek, rengeteg benzin, gázolaj maradt az országban. Úgy tudni, hogy elsőként kecskeméti és szegedi vállalkozók kezdték értékesíteni ezeket a készleteket, a tárolásra rendelkezésre álltak különböző telephelyek Ezek lehettek honvédségi vagy éppen mezőgazdasági lerakatok, telephelyek. A Drobilich-féle társaság gyorsan észlelte a lehetőséget, és ahogy ők fogalmaztak, átvették az okosságot. - Én amit tudok róla: az Energol Rt.-t egy Kerekes nevű volt nemzetbiztonságis vagy elhárítótiszt alapította meg. Nem tudom a pontos részleteket, de ebbe a cégbe Drobilich Gabiék is beszálltak, hiszen ez nagy üzlet volt. - Mi szükség volt rájuk? Miért vették be őket? - Gabiék rátelepedtek egy olajosra, aki tulajdonképpen kitalálta ezt a történetet. Dékány Istvánról van szó, egy tanár szocialista kapcsolatokkal. Gabiék rajta keresztül kerültek be az Energolba. Az olajügyekkel kapcsolatban gyakran emlegetik Csikós Józsi bácsit, ő az elején csak felügyelőbizottsági tag volt. Csikós József az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályvezető helyettese volt, majd a rendszerváltás után a Belügyminisztérium sajtóosztályát vezette, azt követően irányítása alá került a BM Adatfeldolgozó Hivatala. - Az Energol egyik alapító tagja, egy egykori nemzetbiztonsági tiszt, Kerekes mutatta be Józsi bácsit Gabiéknak. Én a mai napig azt állítom, hogy az öreget cserbenhagyta a rendszer. Alacsony volt a nyugdíja, szüksége volt a pénzre. Nekünk jól jött a kapcsolatrendszere, sok mindent el tudott intézni. Szó sincs arról, hogy bűncselekményeket követett el, de azt mondjuk meg tudta

oldani, hogy a lehető leggyorsabban végezzenek egy termék vizsgálatával. Az illegális dolgokba nem volt beavatva. Szerintem ő volt a legjobban meglepve, amikor 1997 szeptemberében letartóztatták. Őt is - mint mindegyikünket - rossz minőségű termék forgalomba hozatalával vádolták. Józsi bácsit felmentették, mert nem tudtak ellene semmit sem felhozni, minket viszont mindenképpen el kellett ítélni, mert már leültünk jó pár hónapot. Amikor kiszabadultunk, sokat segítettem Csikós Józsi bácsinak. Kifejezetten megélhetési problémái voltak, még az is jól jött neki, hogy ingyen ehetett az éttermemben. Mint felügyelőbizottsági tag, kapott egy szerény fizetést, de mert az okosságban nem volt benne, és nem is tudott róla, így pluszpénzt nem is kapott. Egyébként ügyvezető is csak akkor lett, amikor Drobilich Gabiékat őrizetbe vették 1997 áprilisában, a pécsi ügy miatt. Erről az ügyről annyit tudok, hogy egy tartálykocsinyi üzemanyagot hamisított bélyegzővel akartak eladni Gabiék egyik cégének. Az ügyvezető kiszúrta a hamis bélyegzőt, ebben kifejezetten gyakorlott volt, mert abban az időben gyakran számláztak hamis bélyegzővel. Na, amikor Gabiék rájöttek, hogy miről van szó, a sofőr kapott egy-két pofont, és az ablakon kiugorva elmenekült. A tartálykocsit meg az üzemanyagot Gabiék természetesen megtartották, nem adták vissza a tulajdonosnak, aki egyébként országosan ismert vállalkozó volt. Az ügynek volt utóélete, mert a nagyvállalkozó Tasnáditól kért segítséget. Tasnádi le is ült Ferencsik Attilával beszélgetni, de a tárgyalás megszakadt, mert Attilát letartóztatták. Minden részlettel nem vagyok tisztában, de annyit azért tudok, hogy ebbe a vitába belefolytak ismert rendőrtisztek is, és elég komoly fordulatot vett az ügy. Tasnádit a közvetítőszerepe miatt akarták fölrobbantani, és csak azért úszta meg, mert a robbanóanyag detonátorában kimerült az elem. Ferencsik Attila szavaival élve Péter kéretlenül belekotnyeleskedett az ügyükbe, ezért akarták likvidáltatni Roháccsal. Csak az érdekesség miatt egy apró részlet: Tasnádinak a Rákóczi úti irodájának bejárati ajtaja fölé szerelték a robbanóanyagot, csakhogy Péter jó pár napig külföldön

volt. Amikor hazajött, és ment volna be az irodába, Rohác megnyomta a távirányító mobil gombját, de a lemerült elemek miatt nem történt meg az, aminek történnie kellett volna. Radnaiékat a hatóság őrizetbe vette. A vád „rossz minőségű termék forgalomba hozatala”. Emiatt húztak le húsz hónapot. - Azután, hogy szabadultunk, elég sok újdonságot tudtam meg Drobilich Gabitól. Elég szoros kapcsolatban voltunk, aminek az volt az alapja, hogy közel laktunk egymáshoz a Balatonnál, és mind a ketten szenvedélyes motorosok voltunk. Sokat beszélgettünk, főleg a régi dolgokról. Arról, hogyan borult el az agya Portiknak, meg hogy miket művelt. Közben azért történt egy s más. Megjelenik egy újságcikk, hogy előveszik a nyomozást a Fenyő-ügyben, Gabi Bécsben találkozott Rohác testvérével, aztán amikor Ausztriából fuvarozta haza Szlovákiában, a határon félreállítják őket. Amikor Gabi hazajött, teljesen bepánikolt, azt mondta, hogy valószínűleg képbe került ő is meg a társai is azzal, hogy jó a kapcsolat Rohác és közöttük. Akkor már tudtuk, hogy a Seresféle robbanóanyagon Rohácnak megtalálták az ujjlenyomatát, és Magyarországon körözést adtak ki ellene. Gabi elmesélte nekem, hogy az elmebeteg Portik Roháccsal végeztette ki Fenyőt és Borost. Felvetette, hogy meg kellene tudni, tényleg megtalálták-e Rohác DNS-ét a Fenyőgyilkosság helyszínén, az eldobott sapkában. Hát, ilyenekről beszélgettünk motorozás közben. Radnai meggyőződése, hogy az Aranykéz utcai merénylet célja nem igazán Boros Tamás likvidálása volt, inkább arra szolgált, hogy meghosszabbítsák Radnainak meg Drobilichéknak a fogva tartását. A Portik-féle akció célja a figyelemfelkeltés volt, meg persze az elrettentés. Igyekezett olyan képet kialakítani magáról, ami segítette az üzleti elképzeléseit, és kielégítette a hiúságát. - 1996-ban állítólag volt egy megbeszélés a Búsuló JuhdSzban, magas rangú rendőrtisztek és önök között. Arról szólt a pletyka akkortájt, hogy a rendőrfőnökök az alvilág főnökeivel akarták leállíttatni a merényleteket meg a robbantásokat.

- Szerintem ez csak legenda. Abban az évben az Országos Rendőrfőkapitányságon valóban volt magas beosztású rendőri vezetőknek egy értekezletük, ott különböző elméleteket dolgoztak ki, és az erről szóló összefoglaló - bár titkosították - eljutott hozzánk. Emlékeim szerint egy rendőrt államtitoksértés miatt el is marasztaltak. A rendőröknek az volt az elképzelésük, és ebben igazuk is volt, hogy a robbantások összekapcsolhatók az olajügyekkel. Az volt a terv, hogy az Energolt, tehát Drobilichékat anyagilag tönkreteszik, ellehetetlenítik. Mondom, ez volt a koncepció. A probléma az volt, hogy ebben az elméletben minden alap nélkül kapcsolták össze a Conti Cart az Energollal. Ennyit a koncepcióról. Ami a gyakorlatot illeti, ekkor hozták létre a Központi Bűnüldözési Igazgatóságot Kiss Ernő vezetésével. Na már most, ha létrejön egy új szervezet, törvényszerű, hogy előbb-utóbb eredményt akar produkálni, mindjárt az első száz napban. Ezért aztán beszervezték Boros Tamást, meg még egy-két olajost. 1997 tavaszán letartóztatták Drobilichékat, és egy hónappal később bennünket. Már ez sem esett nekem jól, de az különösen bosszantott, hogy Kuncze meg Horn Gyula arról nyilatkozott, hogy megvannak a leszámolásos merényletek elkövetői. Na már most, egy-két gazdasági ügyet a nyakamba lehet varrni, de hogy a merényletekhez, leszámolásokhoz semmi közöm nem volt, arra esküszöm! Már említettem, hogy minden hasonló bűncselekmény mögött Portikék álltak. - Beszéljünk egy kicsit Portik személyéről! Az anyósának a vallomása fent van az interneten, ahol elmondja, hogy Alma lányát hogyan csábította el ez a nagyon éles eszű, de roppant primitív ember. Az anya szerint be akart kerülni egy nagypolgári családba, hogy azon keresztül valamiféle társadalmi státuszt érjen él. Az interneten megnéztem a Portikról készült képeket, és bár a többségén ki van takarva az arca, azért annyi megállapítható, hogy alacsony kis gyerek, de nem volt rosszképű srác. - Én inkább egy jóképű ficsúrnak mondanám! Van egyébként rendes fényképe is a neten.

- Mi volt igazán Portik motivációja? - Amikor elkezdődött az olajozás, és anyagilag már megszaladt Tamásnak, akkor volt egy elképzelése, mindenáron szeretett volna értelmiséginek tűnni, és bekerülni az ún. felsőbb körökbe. Ezért nagyon sokat olvasott is, főleg pszichológiai könyveket, képezte magát az alapműveltséghez, a festményekhez, az irodalomhoz, ha bárhol felmerül egy téma, hozzá tudjon szólni. Én azt mondom, hogy egy jó képességű, az egyszerűségében is éles eszű fiú volt. Jó felfogóképessége volt, tudott kapcsolatot teremteni. Mint mondtam, jóképű gyerek volt, ha kinézett magának egy nőt, elkezdett neki udvarolni, de közben hozta ezt a határozott figurát, drága ajándékokat vett, különböző gesztusai voltak. Így hálózta be Kármán Irént, Szetlik feleségét, meg még sorolhatnám. Ez neki mind ugródeszka lett volna. - Nem nevették ki az emberek? - Nem. Mert ahogy ön átlát rajta, úgy a társaságában lévő emberek is átláthattak rajta, de anyagi érdekből úgy csináltak, mintha nagyra értékelnék. Még azt is merem mondani, hogy csak megjátszották a rajongásukat. Ezzel együtt kétségtelen, hogy olyan kisugárzása volt, ha valakivel leült beszélni, akkor tudott rá hatni. Mondtam már, hogy rengeteg könyvet olvasott, még pszichológiai szakkönyveket is arról, hogyan kell egy témát felvezetni, egy beszélgetést irányítani. Még azt is megtanulta, hogyan kell egy asztalhoz leülni. - Azt hiszem, a Kármán Irén-interjúban volt egy bevágott kép, amikor Portik egy kabrióból, fehér öltönyben lép ki. Hát! Azon a képen szétröhögtem magam. Az a nő legalább negyed méterrel magasabb, mint Portik! Egyébként is kifejezetten nevetségesnek találtam ezeket az alvilági figurákat. Miért voltak fontosak ezek a külsőségek? - Abban az időben semmi nem számított. Volt Ferrari, volt páncél Mercedes, volt jeep, tehát volt minden. Úgy jöttek össze, hogy Kármán Irén elkezdett foglalkozni az olajügyekkel. Ekkor már

megromlott a viszony köztünk és Portik között, és ami a legfontosabb, Drobilich és Portik között is. Tamás befolyásolni akarta Kármán Irént, hogy a könyvben és a készülő filmben az ő szemszögéből világítson rá a dolgokra, így hálózta be Portik Sándor Pistát is! Sándor István személye azért fontos, mert amikor megalakult a Központi Bűnüldözési Igazgatóság, ő meg a csoportja foglalkozott az olajügyekkel. Ha valaki, Sándor Pista tisztában volt azzal, hogy ki az a Portik Tamás. Egyébként Boros Tamás az ő besúgója volt. - Nekem úgy rémlik, hogy Drobilich és Portik között olyan apafiú viszony volt. Egy ilyen kapcsolat hogyan alakul át ellentétté, vagy akár gyűlöletté? - Vegyük sorra! Az olajbiznisz az elejétől Gabié. Portikot, mint kegyeltjét, vagy mint fogadott fiát vette be az üzletbe. Gabi figyelt Tamás hiúságára is, ezért bízta meg azzal, hogy vezessen egy-két vendéglátóhelyet, és gondoskodjon azoknak a védelméről is. Tamásnak ez tetszett. Nem volt egyébként egyszerű a kapcsolatuk, mert Gabi - ahogy a mi köreinkben mondani szokták - gyakran stuffoskodott, ami a köznyelvben valami olyasmit jelent, hogy ugrat, hülyét csinál a másikból, ami akkor igazán érdekes - például Portik esetében is -, ha a másik nem látja ezt át, és komolyan veszi. De a kettejük kapcsolata azért ennél komolyabb volt. Abban például teljesen egyetértettek, hogy meg kell teremteni a tekintélyüket, és ehhez, ha kell, elrettentésül példát statuálnak. Emiatt vált célponttá Prisztás, Totka, Cinóber. Az összes erőszakos cselekmény másik fontos célja az volt, hogy elterjesszék, ezek mögött az ügyek mögött ők vannak, mert megvolt hozzá a tekintélyük és a képességük egyaránt. Prisztás megölése és a Totka elleni merénylet célja az erődemonstráció volt, Cinóbert azért ölették meg, hogy mindenki számára világos legyen, őket nem lehet átverni. 1997-ben már nem volt kontroll Portik felett. Egészen elképesztő - és engem elborzaszt -, hogy valaki pusztán presztízsokokból képes felrobbantani az Aranykéz utcát, géppisztollyal szitává lövetni Seres Zoltánt.

- Szeva tőlem már 1992-ben megkérdezte, nincs-e kedvem beszállni az olajüzletbe, ő bármilyen mennyiségben hozhat Magyarországra olajat. Tudni kell, hogy abban az időben kétfajta olaj létezett: a háztartásokban használt fűtőolaj, meg persze a gázolaj, a járművekhez szükséges üzemanyag. A szabály az volt, hogy már a határon rózsaszín vegyi anyaggal festették meg a fűtőolajat, amit szociális okokból egészen alacsony áron adtak el a lakosságnak. Így akarták megkülönböztetni a jóval drágább dízelolajtól, amit személygépkocsikban, teherautókban, kamionokban, buszokban használtak. Volt egy olyan tévhit, hogy a fűtőolajjal üzemelő járművek tönkremennek, ezért ki kell a fűtőolajból csapatni a színező adalékanyagot. Ebből csak annyi igaz, hogy voltak eszement emberek, akik házilagosan felfőzték, melegítették a fűtőolajat, és a problémák éppen ebből a szerencsétlenkedésekből adódtak. A nagy közlekedési vállalatok a hivatalos árnál olcsóbban jutottak hozzá az üzemanyaghoz, ezért forgalmazhattak óriási mennyiséget az energolosok. Gabiék már nagypályások voltak, minden érintettet lefizettek, így aztán az általuk behozott olajba bele se került a színezőanyag. Azért ment jól az üzlet, mert miután befutottak a megrendelések, a lefizetett vámosok segítségével rendkívül gyorsan került be az olaj az országba, gyors volt az értékesítés, és rendkívül gyorsan tűntek el a fiktív cégek ügyvezetői. Ami a jogszabályi hátteret illeti, a „rossz minőségű termék forgalomba hozatalát” egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel lehetett büntetni. Az olajosok kezdtek ráállni olyan termékekre, amelyeknek csekély volt az adóterhük, így aztán hoztak be kenőolajat, orsóolajat, gépolajat, motorolajat. Ezeket különböző adalékanyagokkal „feljavították”, aztán gázolajként értékesítették. A legkellemetlenebb a lakkbenzin volt, mert szinte kibírhatatlanul büdös volt. Az igazi nagymenők - leggyakrabban MSZP- közeli vállalkozók - mondhatni pofátlan módon intézték a dolgaikat. 1996-97 környékén robbant ki a botrány, amikor pár újságíró kinyomozta, hogy a papíron behozott nyersolajat a szlovákiai SLOVNAFT-nál finomítják, amiben az a

nagy buli, hogy a nyersolaj után nem volt jövedéki adó. Az újságírók azt szúrták ki, hogy miközben hivatalosan a nyersolajmennyiség negyven százalékát lehet üzemanyagként forgalmazni, a szlovákok olyan ügyesek, hogy képesek elérni a kilencvenhét százalékot is. Radnai szerint sokan utaztak ebben a műfajban. Szépen működött az üzlet, mert mindenki megkapta a pénzét. Egyszerű számítás: a MOL-nál egy liter üzemanyag kilencvennyolc forintba került egy adott pillanatban. A BKV megkapta az adott vállalkozótól kilencvenhat forintért, és a cég illetékese még kapott zsebbe literenként nyolc forintot. Mindeközben az üzemanyag negyven forintban volt a vállalkozónak. További literenkénti öt-hat forint jutott annak a cégnek, amelyik aztán pillanatok alatt köddé vált. Egy szerelvénnyel 1,2 millió liter olajat lehetett behozni, ezen a mennyiségen, miután mindenki ki lett fizetve, még mindig maradt durván 50 millió forint nyereség. Radnai azt állítja, hogy ő annyira primitívnek találta az egészet, hogy nagyon sokáig nem hitt benne. - Végül Kisbandin keresztül kapcsolódtunk be az olajozásba. Szó volt már arról, hogy tartozott nekünk a tőlünk kapott ingatlanok miatt, de még azt a Bentley-t is tőlünk kapta, ami aztán elkerült Sereshez, akit Tahitótfalunál éppen ebben az autóban lőttek agyon. Tehát sok gubancos történet volt, az illegális pénzek jöttek-mentek, aztán amikor Bandika már teljesen eladósodott, behozott nekünk a Conti Carba két olyan szegedi céget, amelyik jövedéki engedéllyel rendelkezett. Ilyen céget nem volt könnyű létrehozni, mert alapból le kellett tenni nyolcvanmilliót. Szóval hiába kellett a két cégért összesen nyolcvanmillió forintot fizetni, nekünk így is megérte, mert mind a két cég rendelkezett keverési engedéllyel. Bevallom, én nem nagyon folytam bele az ügyekbe, az egészet Drobilichék vezényelték. Annyit azért tudok, hogy a gázolaj két komponensét külön hozták át a határon, és külön engedély kellett ahhoz, hogy tartályokba tegyék, és gázolajat állítsanak elő. Amikor ez a keverési technika bejött, akkor már nem volt vámhalasztás, volt viszont harminc nap haladék a keverési engedéllyel rendelkező cégeknek. Ami a halasztásokat illeti, azokat a politika intézte. A nagyfőnök Kari Imre MSZP-s

képviselő volt. Ő például a GYSEV- nél intézte a tartálykocsikat, de szerzett engedélyeket Csintalan is. Mivel az olajügyekről egyre többet és többen beszéltek, 1996 körül már lehetett látni, hogy előbb-utóbb vége lesz ennek az üzletnek. A bedőlés egy teljesen primitív dologgal kezdődött. Drobilichéknak nyomasztó volt, hogy a rendőrség egyre jobban kapargatta az olajügyeket, ezért kitalálták, hogy elsuhintanak egy-két kézigránátot, hadd legyen a rendőrségnek még több dolga. Portik túlzásba vitte, vagy hatvanhetven helyen robbantott. Azt tudom mondani, hogy Portik ezzel a kézigránátozással enyhén szólva túllőtt a célon. Az igaz, hogy a Drobilich-Ferencsik-Portik hármas csinálta a balhét, meg az is igaz, hogy Gabi volt a főnök hármójuk közül, viszont ő megelégedett volna öt-hat robbantással, de Portik nagyon meg akart felelni, és túlzásba vitte. Gabi eléggé kiakadt, és ennek egyszer akaratlanul is tanúja voltam. Radnai elmondása szerint Drobilich Gáborral Bécsben, az Ambassador Hotelben kávézott, amikor megjelent Portik. Egyáltalán nem volt megbeszélve találkozó. Drobilich letámadta Portikot, üvöltözött vele. A veszekedést távolról figyelte Radnai, aki aztán megkérdezte, hogy „Gabi, mi a probléma?” - Azt mondta: „Nemrég kaptam telefont, hogy már megint kézigránátot dobtak ide-oda. Ez a hülye túlzásba viszi a dolgot! Ahhoz, hogy zavart keltsünk a rendőrségben, és elérjük az ORFK vezetőjének a leváltását, ahhoz nem kellett volna ekkora felhajtás!”

■ Off the record - Az idén hetvenéves leszek, de ha hiszi, ha nem, én még nem ütöttem meg senkit, és engem se ütött meg senki. Volt az iskolában egy többszörösen osztályt ismétlő srác, Kucsik Pityu. Ő minden szünetben megvert valakit. Egyszer suli után mentem haza, és mondtam a nagyanyámnak, hogy holnap Kucsik engem fog megverni. Reggel a nagyanyám adott egy nagyon hegyes ollót… emlékszem, a pengébe bele volt marva, hogy Solingen. Azt mondta a nagyanyám, hogy ha Kucsik eléd áll, fenyegesd meg, ha megüt, belevágod az ollót. Én hittem a nagyanyámnak. Kucsik először azt hitte, hogy viccelek, aztán otthagyott. Részemről ezzel a jelenettel véget is ért az erőszak az életemben. Így utólag nem bánja, hogy a környezetében ennyi erőszakos, durva dolog történt, a végtagtöréstől akár a kivégzésig? - Hát most erre mit mondjak? Az én környezetemben kivégzés? - Már elnézést, Boros, mint távoli rokon azért a környezetéhez tartozott. Gondolom, Serest is bemutatták önnek valamikor, nem tudom, hogy Fenyővel találkozott-e, de Portikon keresztül mégis volt valamilyen kapcsolata hozzá! - Én azt gondolom, hogy vannak emberek, akik számomra megmagyarázhatatlan módon áldozatnak születnek. Ebbe a csoportba beletartozhatnak totálisan bűntelen, ártatlan polgári személyek ugyanúgy, mint alvilági figurák. Egy a közös bennük, hogy vonzzák magukra a bajt. - A jogi egyetemen foglalkoztunk az áldozatokkal, ezt a tudományágat viktimológiának nevezik. Úgyhogy jó helyen kapiskál, de a kérdésem arra vonatkozott, hogy normálisnak tartja-e, ha valaki ebben a közegben éli az életét? - Úgy általában persze, hogy nem normális, de ne felejtse el, hogy a kilencvenes években vagyunk, a rendszerváltás utáni zűrzavarban, amikor még a rendfenntartásra hivatott rendőrök se találták a helyüket. Na, ebben az időszakban vágtam - vágtunk - bele az

üzletbe! Úgyse tud belőlem többet kihúzni annál, mint amit mondani szoktam: „Megvédtük az érdekeinket.” Igen, ez jelenthet adott esetben egy eltört végtagot, egy fej találkozását az asztallappal, összefoglalva: gondoskodtunk arról, hogy a Conti Car érdekei ne sérüljenek, de - és ezt is elég sokszor próbáltam hangsúlyozni - az életellenes bűncselekmények nemcsak tőlem, de a társaimtól is távol álltak. Volt olyan tekintélyünk, hogy nagyon gyakran erőszakra sem volt szükségünk, hogy megvédjük magunkat. Ráadásul volt elég pénzünk ahhoz, hogy megfizessük a biztonsággal kapcsolatos személyzetet. Összefoglalva ez azt jelenti, hogy mindenkinek tudnia kellett, hogy következmények nélkül nem lehet nálunk bepróbálkozni.

VI. BOROS TAMÁS ÉS A KORRUMPÁLT RENDŐRÖK - Maga személyesen adott át pénzt rendőrnek? - Igen. - Mesélje el, hogy történik az ilyen. Milyen arcot vág? Milyen körülmények között? Mesélje el, hogyan kell odaadni egy rendőrnek a pénzt! - Ez úgy történik, hogy valamilyen ügy kapcsán nyomoznak utánunk, és kiderül, hogy per pillanat ahhoz az ügyhöz nincs semmi közünk. Kialakítunk egy személyes kapcsolatot. Találkozunk, beszélgetünk, érdeklődünk a munkájáról, a hobbijáról. Olyan étteremben találkozunk, ahol azért ismerősökkel nem futunk össze, olyan parkban, parkolóhelyen, Pest vonzáskörzetén kívül, ahol nyugodtan beszélhetünk. A beszélgetés közben megtudjuk, hogy mi a hobbija, mi a témája, mivel szeret foglalkozni, és akkor az ember erre ráül. Egy-két ilyen beszélgetés alapján kialakul valami, megismerő is bennünket, tehát a személyiségünket, mi is megismerjük őt.

- A Boros-ügyhöz hozzátartozik, hogy a presztízs mellett volt a likvidálásnak egy olyan üzenete is, hogy az árulókat meg kell büntetni. Ilyen egyszerűen működött Portik agya. Ha valakinek megfordul a fejében, hogy szembeszáll vele, vagy rontja az üzletét, akkor majd eszébe jut, hogy könnyen úgy végezheti, mint Boros Tamás. Miután a rendőrségen tett videós vallomása nyilvánosságra került, Boros afféle etalon volt. - Megnéztem ezeket a filmeket. Boros időnként mintha kisegítette volna azt a rendőrt, aki őt kérdezi. Próbálta kisegíteni, terelgetni, hogy inkább erre kéne gondolni… magabiztosnak tűnt Boros, nem olyannak, mint egy reszkető lábú letartóztatott, aki menekülni akar a felelősség alól. - Boros Tamás a szó igazi értelmében egy klasszikus, jóképű, nem is buta szélhámos volt. Korábban meggyanúsították őket a Nirvána bár felrobbantásával, akkor bepánikolt, és hagyta magát beszervezni. Már szó volt arról, hogy Borosnak alapvetően a rendőrségen tett vallomása, illetve az arról készült videó nyilvánosságra hozatala okozta a halálát. Ami a videót illeti, számomra nyilvánvaló, hogy Boros megpróbálta hűen előadni a rendőrök koncepcióját, ráadásul úgy gondolta, hogy ez a vallomás, illetve a rendőrökkel fenntartott kapcsolata valamiféle védelmet jelent számára. Na, szerintem Boros, hogy így fejezzem ki magam, képzavarban volt. Talán azzal kell kezdenem, hogy ő is kábítószeres lett, üldözési mániája volt. Megtette azt, hogy saját emberével rálövetett a házánál elhelyezett biztonsági ember lakókocsijára, nyilván arra számított, hogy emiatt a rendőrség majd jobban védi. Ami hozzám, illetve a Conti Cárhoz való viszonyát illeti, hát… azzal is voltak problémák. Boros dolga volt az, hogy Nagykőrösön és Szeged-Szőregen megszervezze az olajtelepek védelmét, ezért rálátása volt sok mindenre, főleg a forgalomra. Az Energol érdeke nyilván az volt, hogy mi ne legyünk tisztában, miféle üzleteket kötnek, mennyi olajat forgalmaznak, következésképpen mennyi pénzzel kell elszámolniuk. Na, ezekre a dolgokra volt rálátása Boros

Tominak! Az még azért idekívánkozik, hogy volt tanácsadója is, egy fontos beosztású rendőr, Sándor István személyében. Boros üldözési mániája odáig terjedt, hogy újabb merényletet szervezett meg saját maga ellen, hozzáteszem, a rendőrség tudtával és közreműködésével. Hogy pontosan hogy történt a dolog, az ma már kideríthetetlen, de nekem személy szerint egy nyomozó mondta el, hogy ő mit tud. Eszerint Boros - a saját állítása szerint - az Attila úton haladt a kocsijával, amikor egy 190-es Mercedesből rálőttek. Boros a másik kocsiban azt a Karajos Gábort vélte felfedezni, aki Portik Tamásnak volt a katonája. Ezzel szemben a valóság az, amit egy szemtanú taxis is állított, miszerint Boros az Attila úton megállt, és akkor lövetett saját emberével a kocsijára. Ezt követően hívta ki a rendőrséget. A rendőr be akarta vinni laborvizsgálatra Borost, hogy megvizsgálják, milyen üvegszilánkok vannak a ruházatán, illetve a testén, de megjelent a régi ismerős, Sándor István, aki átvette a nyomozást, és elvitte a helyszínről Borost. Azok a rendőrök, akik ezzel az üggyel foglalkoztak, egyöntetűen azt állították, hogy a lövés pillanatában Boros nem ülhetett a kocsijában. Ami Sándor Istvánt illeti, valójában kettő volt belőle: az egyik a rendőrségnek, a másik az alvilágnak dolgozott. - Ön szerint mindenki megvehető? - Én azt mondom, hogy bizonyos határig. Szerintem az emberek kilencven százaléka pénzzel befolyásolható. Ez tényleg egy emberi dolog. A gyerekünknek mindent meg akarunk adni, meg akarjuk oldani az anyagi problémáinkat, és még az is számít, ha valaki életszínvonalban lehagy minket, főleg ha az egy barát. Ha meg már a rendőrök szóba kerültek, addig, amíg az állam havi százötvenezer forinttal fizet meg egy agyonterhelt rendőrt, addig nem nagyon mond ellent, ha adnak neki egy borítékot azzal, hogy „Tessék, vegyél valamit a gyereknek vagy az asszonynak!” - Maga személyesen adott át pénzt rendőrnek? - Igen.

- Mesélje el, hogyan történik az ilyen! Milyen arcot vág? Milyen körülmények között? Mesélje el, hogyan kell odaadni egy rendőrnek a pénzt! - Ez úgy történik, hogy valamilyen ügy kapcsán nyomoznak utánunk, és kiderül, hogy per pillanat ahhoz az ügyhöz nincs semmi közünk. Kialakítunk egy személyes kapcsolatot. Találkozunk, beszélgetünk, érdeklődünk a munkájáról, a hobbijáról. Olyan étteremben találkozunk, ahol azért ismerősökkel nem futunk össze, olyan parkban, parkolóhelyen, Pest vonzáskörzetén kívül, ahol nyugodtan beszélhetünk. A beszélgetés közben megtudjuk, hogy mi a hobbija, mi a témája, mivel szeret foglalkozni, és akkor az ember erre ráül. Egy-két ilyen beszélgetés alapján kialakul valami, megismer ő is bennünket, tehát a személyiségünket, mi is megismerjük őt. - Magának mi a taktikája? Mit árul el magáról? - Én mindig magamat adom. Persze amit takargatni kell, azt nem fogom kitálalni. - Saját magát hogy írná le? Mi az a kép, ami valós, és amit felfest mások előtt? - A valóság, hogy családcentrikus vagyok, szeretek az embereken, a barátokon segíteni, soha nem hagytam őket cserben. Az én környezetemben, ha valakinek problémája van, segítek megoldani, de ezzel szemben nem engedem, hogy az én érdekeimet bárki is megtámadja. Mindig szavatartó ember voltam, tehát ha én ígérek magának valamit, és csak rajtam múlik, akkor azt biztos, hogy megteszem, vagy nyíltan megmondom, hogy ezt nem tudom megcsinálni. Ilyen beszélgetések alkalmával először jön egy kérés, hogy attól félünk, ki akarnak bennünket készíteni, nem tudom, mi lesz, hogy lesz, nem tudnál-e segíteni. Először adunk ajándékot, aztán adunk kisebb készpénzt, így szépen kialakul egy viszony, és utána már az illető keres meg bennünket az információval, és nem kér pénzt, mert tudja, hogy mindig fog kapni valamit.

- A pénzösszeg mitől függ? Mondjon nagyságrendeket a kilencvenes években! - A pénzösszeg mindig az illető személyiségétől függ. Tehát feltérképezzük az anyagi körülményeit, például: milyen kocsival jár, hogy él. Nekem saját véleményem, hogy ha túl nagy, tehát tízmillió fölötti összeget adunk, akkor már ő is megijed, fél, hogy esetleg másról van szó. Tehát mindig az adott személynek az anyagi körülményeihez viszonyított. Egy-egy ilyen találkozó, információátadás alkalmával megkapja a fizetése tízszeresét is. - De azt hogyan adják oda? - Készpénzben, borítékban. Köszönjük szépen, vegyél valamit a gyereknek vagy a feleségednek. Aztán mindig rátérünk arra, hogy biztos szakmai szeretetből csinálod ezt, de hogy lehet ezt csinálni ezzel a képességgel, hogy lehet így dolgozni, nem becsülnek meg benneteket… tehát az ember egy kicsit rájátszik erre. Ami igaz is, mert hogy lehet elvárni egy embertől, hogy teljesen lojális legyen az államhoz meg a rendőrséghez, ha otthon a gyerekét nem tudja befizetni egy osztálykirándulásra? - Találkozott olyannal, akit nem lehetett megvesztegetni? - Igen. Általában rendőrökről beszélek. Azt nem lehetett megvesztegetni, aki már más csoporthoz tartozott. Ezt nagyon komolyan mondom. Azt nem lehet, aki már valahonnan máshonnan jól élt, és nem akart két helyre játszani, de azért volt olyan is, aki két helyre dolgozott.

■ Off the record - Azt mondta nekem, hogy az emberek kilencven százaléka pénzzel befolyásolható. Ezt annyira rossz volt hallani! - A tisztviselők, és ide számítom a rendőröket is, tehát azok az emberek, akik az államtól kapták, illetve ma is kapják a pénzt, szerintem a kilencvenes években egyáltalán nem, és mostanában is csak éppen hogy voltak, illetve vannak megfizetve. Figyeljen ide! Ha én beszélgettem egy rendőrrel, egy börtönőrrel, vagy akár egy önkormányzati tisztviselővel, biztos, hogy három perc után már a problémáit sorolta. A lakástörlesztés, a gyerek iskoláztatása, a kocsi javíttatása, fenntartása, márkás cipő a fiúnak meg a lánynak, nyaranta legalább egy hét nyaralás… na, ezek azok a dolgok, amikre minden normális ember vágyik, de sajnos Magyarországon az emberek többségének ezek megvalósítása elérhetetlen álom. - És akkor jön a jóságos Radnai úr és segít! - Nem értem, miért mosolyog olyan cinikusan. Mielőtt válaszolnék, azért volna egy kérdésem: hogy van az, hogy maguk, újságírók, mindig csak a negatívumot keresik? Miért van az, hogy az valahogy soha nem érdekelte a sajtót, ha támogattam egy fiatal sportolót, ha adakoztam, jótékonykodtam? Nyilván azért, mert ez a fajta Radnai nem passzolt ahhoz a képhez, amit rólam a média nagyon gyakran a hatóságok kérésére kialakított. Egyébként pedig válaszolok arra, amit konkrétan kérdezett. Igen, adtam pénzt rendőrnek, börtönőrnek, tisztviselőnek, és az is igaz, hogy viszonzást is elvártam. Nem feltétlenül kell nagy dolgokra gondolni, olyan orbitális korrupcióra, mint ami manapság szinte naponta előfordul, olyanokban én nem vettem részt. Pénzzel meg lehet gyorsítani egy engedélyezési folyamatot, hozzá lehet jutni információhoz. A börtönben pedig hozzá lehet jutni különféle kedvezményekhez, a gyakori fürdéshez, a jobb ételhez, vagy a sportolási lehetőséghez.

- Nagyon sok embert jellemzett úgy, hogy „jó fellépésű szélhámos”. Hogyan kezelte ezeket a figurákat? - Amikor én szélhámosokról beszélek, akkor nem feltétlenül azokra gondolok, akiket az átlagember szélhámosnak tart. Tipikus szélhámos például a hétköznapokban egy házasságszédelgő, aki hülyíti a nőket, aztán lelép a pénzükkel. Én viszont autókereskedő voltam, és számomra szélhámos például az a politikus, aki jó kocsit akar a segge alá, fűt-fát megígér, amiből aztán nem teljesít semmit. De szélhámos a maga kollégája is, aki zsebbe kér egymilliót, hogy egész nap közvetítsen a Conti Car megnyitójáról. Ha körülnéz a világban, nyugodt szívvel szélhámosnak nevezhet minden olyan politikust, beleértve akár minisztereket is, akik a kampányban ígérnek fűt-fát, amit aztán vagy letagadnak, vagy egyáltalán nem is emlékeznek arra, hogy mivel hülyítették a választókat. - Boros Tamásról jut eszembe, hogy vele kapcsolatban nemcsak a szélhámosságot, de a kábítószert is emlegette. Lehet, hogy nagyon buta, naiv a kérdésem, de tényleg, miért van az éjszakában és az alvilágban ennyire jelen a kábítószer? És most nem az átlag drogosokra gondolok, hanem a Boros-féle figurákra, de említhetném akár Tanyit is. - Akár egy mondatban is válaszolhatnék: felpörgetett élet. Nem tudnék különbséget tenni az ön által emlegetett alvüági figurák és mondjuk az élvonalbeli művészek között, de arra is fogadni mernék, hogy a környezetében legalább annyi kábítószert kedvelő ember van, mint amennyi megfordult a Conti Car környékén. Azok az emberek, akik zsúfolt életet élnek, megoldást keresnek a problémáikra, a stresszre, a kialvatlanságra, a teljesítménykényszerre. Jó, rendben van, az éjszakában, és persze alvilági körökben ehhez még hozzájön az a félelem, hogy megbuksz, érted jönnek a rendőrök, vagy éppen elkap valamelyik ellenfeled, ellenséged. Na, ezek ellen a félelmek ellen is hasznos lehet mondjuk a kokain, amit persze az ön diákjai is használtak vizsgaidőszakban, vagy éppen bulizás közben.

VII. SERES-PRISZTÁS-BOROS - Ez a Boros az ön távoli rokona, de a kapcsolatukról olyan sok minden még nem derült ki. - Megsajnáltam Tamást, ezért megpróbáltam leszoktatni a kábítószerről. Leültettem, és azt mondtam: Tomi! Fól tudunk építeni különböző üzleteket, de annak az a feltétele, hogy a cuccot dobod, és rendbe szeded a családi életedet. Ezt követően tíz év után feleségül vette az élettársát, megszakította a hosszabb távú szerelmi kapcsolatait, mert mondtam neki, hogy két-három feleséget eltartani egyszerűen nem lehet. A lényeg az, hogy rendszeresen bejárt az irodámba, és valóban őt hívták fel először, amikor Prisztást megölték, aztán persze engem is meg Zsigát is értesítettek. Az is igaz, hogy az édesapám akkortájt halt meg, de az hülyeség, hogy Csüllög azzal viccelt volna, hogy már ne csak én gyászoljak. Már csak azért sem viccelődhetett, mert Zsiga is szerette Józsit. Kifejezetten sajnálta, hogy lelőtték.

- Írja le nekem, legyen szíves, hogy a rendszerváltás után a kilencvenes években - elnézést a kifejezésért - hogyan strukturálódott a magyar alvilág? - Ezt a kérdést rendszeresen felteszik, én pedig nem tudok mást mondani, mint korábban: Magyarországon sohasem létezett igazi szervezett bűnözés, mert én még a gyilkosságsorozatot és az olajüzletet sem sorolnám ide. Az egész olajügylet nem volt más, mint hogy néhány ember felfedezte az olajárak közötti különbségekből adódó lehetőségeket, ezeket kihasználták, és ha úgy adódott, megvédték ezt a bizniszt. Azt hiszem, azt is elég sokan tudják, hogy ebben az olajbizniszben egymásba gabalyodtak a politikusok, a rendőrök, meg persze az ügyeskedő gazdasági bűnözők. A rendőrség persze nyomozott, megpróbált eljárást folytatni azok ellen, akik a médiában előretolták magukat, és ha már a médiánál tartunk, éppen az újságírók találmánya ez az egész szervezett magyar bűnözés, alvilág. - Ha már a médiánál tartunk, a csapból is az folyt, miféle birodalmat épített maga köré az ezerkilencszázkilencvenkilenc tavaszán Tahitólfalun kivégzett Seres Zoltán. - Seres, mint volt bokszoló, jó nevet szerzett Lőrincen. Az éjszakában azzal alapozta meg a hatalmát, hogy oroszokkal vette körbe magát, és az embereivel megpróbált minél több védelmi pénzt beszedni. Seres számon tartotta, hogy ki milyen illegális tevékenységgel foglalkozik, és ezeket az embereket megpróbálta lehúzni, vagy a gyengébbeknél egyszerűen bevetette magát az üzletbe. Abból, amit eddig elmondtam, egyáltalán nem következik az, hogy Magyarországon szervezett bűnözésről beszélhetünk. Már csak azért sem, mert az igazán valóban szervezett bűnözői csoportok, az olasz vagy az amerikai maffia, az illegálisan megszerzett pénzt részben legális üzletbe fektetik, részben a politikában próbálják kamatoztatni. Nem mintha az utóbbira nem volna Magyarországon is példa. Mondok példát, de neveket - nem véletlenül - nem mondok. Megjelenik Magyarországon egy gazdag

és befolyásos izraeli, aki fölkarol egy vidéki parasztgyereket, az egyik befolyásos pártban, például az MSZP-ben vezető pozícióba juttatja, és mindezt miért? Hogy az ambiciózus fiatalember befolyásával élve különféle előnyökhöz juttassa őt. Ha nem volna érthető, akkor még annyit, hogy egy-egy jogszabályi változtatás mögött nem feltétlenül a törvényalkotó szándéka húzódik meg. Lehet, hogy kiteszem magam annak, hogy rasszistának neveznek, de azért hadd tegyem fel a kérdést: hogy lehet az, hogy az arabok Magyarországon hosszú évtizedek óta foglalkoznak pénzváltással, és soha semmi problémájuk nem volt ebből? Azért nem, mert van, amit a hatalom megenged, és van, amit nem! Az oroszokkal kapcsolatban még annyit, hogy Szeva már két héttel előbb megmondta, hogy az olajügyekből kifolyólag minket le fognak tartóztatni. Hát… a jóslata bevált. - Az interneten utánanéztem egy-két dolognak. Nem mindent értek. Például abszolút nem világos számomra, hogy mi köt össze három embert: Kisbandit, Prisztást és Portikot. - Prisztás uzsorából élt, és abból a pénzből finanszírozta Kisbandi üzleteit, köztük az olajozást is. Kisbandi állandó pénzzavarral küzdött, szórta a pénzt, és nagyon erősen szorongatta őt a Portikféle csapat. Kisbandi erről azt szokta mondani, hogy az ő életbiztosítása az, hogy mindig sokkal tartozik, így aztán őt nem is érdemes megölni. Bandika bevállalt dolgokat, és nem akarom bántani, de gyáva volt, nem mert ellentmondani Portikéknak. Valóban féltette az életét, ezért minden erejével azon volt, hogy anyagilag megfeleljen nekik. Akármennyire is jó dumás kisgyerek volt, meg ügyeskedett, Portikék erőből elvették az okosságát, ami azért nagy dolog volt, mert a vámhalasztásos olajügyleteken milliárdos nagyságrendben mérhető haszon volt. Mondanom se kell, hogy Portikék soha nem számoltak el Bandival, lehúzták. Na, most még mindig az összefüggéseket próbálom feltárni. Egyrészt megint csak pénzről van szó, mondjuk Bandika behozott egy-egy szerelvény ilyen-olyan olajat, és a befektetésbe bevette Prisztást is. Prisztás itt látta meg, hogy az olajban mekkora pénz van, és innen

eredeztethető az összeütközése Portikékkal. Miért? Mert Bandi Prisztás Józsi felé törlesztett, és nem Portikék felé. Aztán van egy személyes motívum. Kisbandi eltűnik az országból, és egymással szembe kerül az a két ember, akinek egyformán tartozott, Prisztás és Portik. Már esett szó Portik egójáról. Tényleg volt anyagi elszámolnivalója Prisztással, de valójában azért gyűlölte és tetette el láb alól, mert nem tudta elviselni, hogy bárki - adott esetben Prisztás Józsi - lekezelje. Hát, igen! Ezen múlik egy emberi élet. Ha Prisztás nem degradálóan beszél Portikról, ha látványosan nem veszi semmibe, akkor talán még ma is élne. Boros a videós vallomásában beszél arról, hogy az adott időben Prisztás és Portik a Művészinasban találkozott. Szerintem Boros akkor még csak sejtette, hogy Portikéknak közük van a Prisztás-féle gyilkossághoz, de ez egyáltalán nem volt bizonyított. Borosnál persze nem lehetett tudni, hogy hol és kitől mit hallott, mert az az ember volt, aki pillanatok alatt kombinált, gyártott legendákat. - Arról is beszél Boros, hogy őt a Termál Szállóban akkor értesítették telefonon Prisztás lelövéséről, amikor együtt volt önnel meg Csüllög Zsigával. Arról mesélt, hogy megcsörrent az önök telefonja is, mire Csüllög Zsiga azt mondta - nyilván Prisztás halálára utalva -, hogy na, most már nemcsak Radnainak kell gyászolnia. Boros talán arra célzott, hogy az ön édesapja két nappal előtte halt meg. Ez a Boros az ön távoli rokona, de a kapcsolatukról olyan sok minden még nem derült ki. - Megsajnáltam Tamást, ezért megpróbáltam leszoktatni a kábítószerről. Leültettem, és azt mondtam: Tomi! Föl tudunk építeni különböző üzleteket, de annak az a feltétele, hogy a cuccot dobod, és rendbe szeded a családi életedet. Ezt követően tíz év után feleségül vette az élettársát, megszakította a hosszabb távú szerelmi kapcsolatait, mert mondtam neki, hogy két-három feleséget eltartani egyszerűen nem lehet. A lényeg az, hogy rendszeresen bejárt az irodámba, és valóban őt hívták fel először, amikor Prisztást megölték, aztán persze engem is meg Zsigát is értesítettek. Az is igaz, hogy az édesapám akkortájt halt meg, de az hülyeség, hogy

Csüllög azzal viccelt volna, hogy már ne csak én gyászoljak. Már csak azért sem viccelődhetett, mert Zsiga is szerette Józsit. Kifejezetten sajnálta, hogy lelőtték. - A helyzet tehát az, hogy Portik eltünteti a gyűlölt ellenfelet, de azért az is érdekelne, hogy a Prisztás-féle kapcsolatokból és vagyonból ki húzott hasznot. Boros ezzel kapcsolatban annyit mond, hogy Prisztásnak rengeteg pénze volt kinn, beszéltünk is arról, hogy uzsorávalfoglalkozott, de voltak katonái is, akik szükség esetén megvédték. Na, ezek a katonák Boros szerint Prisztás lelövése után leblokkoltak. - Nézzük Prisztás Józsi életútját! Igazi éjszakai figura, pinkapénzt, azaz kártyapénzt szedett, amiből aztán vendéglátót csinált. Nem voltak katonái, elég volt, hogy megjelenjen, mert őt mindenki ismerte. Jó módú ember lett. Ingatlanügyletekkel, különböző adásvételekkel foglalkozott, de katonái nem voltak. Egyetlen ember állt hozzá a halálakor közel, Hoffmann István. A Prisztás-féle vagyon hozzá, azaz Hoffmann Istvánhoz, és Józsi élettársához, Mag Judithoz került, aki később Hoffmann felesége lett. Hoffmann Pisti igazából pitiáner kis autókereskedő volt, és valamikor 1992-1993 táján került Prisztás mellé, afféle mindenes, titkári, ügyintézői szerepet töltött be. Nyilván kapott valami kis részesedést Prisztástól, de a lényeg inkább az volt, hogy mindenről tudott, ő volt az, aki tisztában volt a kintlévőségekkel. Amikor a főnökét, Józsit lelövik, Juditot vigasztalja mindenféle szempontból, úgyhogy Judit teherbe is esik, és kilenc hónap múlva megszületik a közös gyerekük. Juditról annyit kell tudni, hogy nagyon jó üzletasszony, Európa-hírű fürdőruhákat gyártó cége van. - Hogyan folytatódott az életük? - Hoffmann Pisti nagyon gazdag üzletember lett, forgatja Józsi pénzét, Judit pénzét, közben Józsi lányát teljesen kisemmizik. - Azt is mondja Boros, hogy az a brutalitás, ami Prisztás lelövésével kapcsolatban felszínre került, rengeteg embert elgondolkodtatott és megrémített, hogy egy új korszak kezdődött.

Még azt is lebegteti, hogy Prisztást igazából az oroszok, név szerint valamilyen Igor intézte el. - Voltak pletykák, de azért voltak pletykák, mert azokat Portik és Drobilich körei terjesztették. Nyilván érdekük volt az, hogy minden merényletnél az oroszokra tereljék a figyelmet. - Azt is mondja Boros, jellemző volt az akkori világra, hogy Tanyi meg Portik kis piti százhatvan centi körüli törpék voltak, és bármennyire is erős, kigyúrt testalkatuk volt, pisztollyal simán letarolták volna őket Láttam Tanyiról a börtönben készült filmet. Hát, mit mondjak… tényleg apró, de roppant erősnek tűnik. - Hát még ha megnézne Tanyiról egy 1996-97-es fényképet! Brutális izomzattal rendelkezett, elismert birkózó volt, és mivel, mint kis cigány gyerek, az utcán nőtt fel, nem volt benne félelemérzet. - Boros beszél bizonyos Baranyiról is. - Bárányi Laci Tanyi Gyurinak a barátja, és egyfajta védelmi szerepet is eljátszott mellette. Cselgáncsozó srác, jó zenei tudással, az volt a hobbija. Ez a Bárányi a társa Tanyinak Lakatos Csaba lelövésénél, és ő tesz később rá vallomást. - Azt mondja még Boros, hogy Csüllöggel is összeveszett, mert Baranyiék mindig beütötték magukat akciónál, és már kezdett elege lenni ebből. - Ez hülyeség! Ha Tanyiéknak volt akciójuk, arról Boros biztos nem tudott. Szerintem a rendőrök adták a szájába. - Azt is mondja, hogy Radnai soha nem kábítózott, Csüllög is ritkán. - Ez igaz! - Viszont azt is mondja, hogy ha volt akció, akkor előtte és utána mindig volt egy összeröffenés Portik, Tanyi, Radnai és Bárányi között.

- Ez megint megfelel annak a buta rendőri megközelítésnek, hogy felépült egy bűnszervezet a mi közreműködésünkkel. A felállás egyáltalán nem ilyen volt. Ha én Portik Tamással beszéltem, Tanyi Gyuri és Bárányi Laci nem lehetett ott, ez biztos! Portik beszélgethetett Tanyi Gyurival, de annál a beszélgetésnél Drobilich meg én nem lehettünk ott. - Nézzük Tanyinak a vallomását, amit az interneten találtam: azt mondja, hogy az oroszok kezdték az olajozást, Ukrajnából hoztak nagy mennyiségű olajat, Szeva bácsi szervezte. Ő nemzetbiztonsági okokból védett volt. Lakatos-ügy. A kilencvenes évek elejétől ők barátok voltak, tagadja, hogy bármilyen köze is lett volna Lakatos lelövéséhez. - Később már beismeri. A cikket nem olvasta? Van egy későbbi cikk, Pesti Srácok, amikor Tanyi vallomása alapján azért gyanúsították meg Portikot. Tanyi elismeri, hogy minden úgy volt, ahogy én mondtam, valóban ő lőtte le, és valóban Portikék voltak a felbujtók. - Azt mondja Tanyi, hogy Radnai a koronatanú, de Radnai nem szavahihető, Radnai többször is öletett. - Mit csináltam én? - Öletett. Radnai, aki nem szavahihető. - Ez volt Gyurinak a védekezése, de utána beismerte, hogy nem így van. - De hogy jöhetett ki a száján ilyesmi, hogy maga öletett? - Gyuri azt hitte, hogy ezt a Lakatos Csaba-féle dolgot én dobtam föl. Tanyi Gyurira nem tettem vallomást nagyon sokáig. 2014 novemberében behívtak az NNI-hez. Egy Soltész nevű őrnagy volt az előadó, aki elmondja, hogy miért védem Tanyit, amikor Váradi és Bárányi, aki a Tanyi köréhez tartozik, részt vett az emberölésben. A telefon egyértelműen bizonyítja, hogy Tanyi felesége valóban felhívott ebben a leányfalui háznál, hogy mi van. Mondom a

rendőrnek, hogy ne haragudjon, én nem teszek Gyurira vallomást. Azt mondja, nem tudok mit csinálni, mert van olyan vallomás, ami érinti az én nevemet, és ha nem teszem meg, akkor hamis tanúzásért betesz, vagy eljárást indít ellenem. Tudni kell, hogy én büntetés-félbeszakításon vagyok kint egészségi állapot miatt. Arról beszélgettünk, hogy tulajdonképpen Tanyi Gyurinak ez a cselekménye már elévült, mert ez egy 0-15-ös dolog. Mint már említettem, .22-sel lőtt, szerintem nem is akarta megölni stb. Nyugodtan beszélhetünk, de ezt az ügyet föl kell deríteni. Akkor én elmondom frankón, hogy mi történt. De Gyuri elé, az első hetvenkét órában, amikor őrizetbe veszik, akkor csak az én vallomásomat teszik elé, a többi operatív vallomást, amit az ő köréhez tartozó emberek elmondtak, azt nem. Gyuri abban a hiszemben van sokáig, hogy én tettem meg ellene az első lépést, ami nem igaz! Tehát ha Gyuri a tárgyaláson az elejétől fogva elismeri, hogy ő lőtt, de azért lőtt .22-sel, mert nem akarta, hogy meghaljon, akkor elévült az ügy, nincs miről beszélni. Én Gyurira soha nem tettem terhelő vallomást ezenkívül, de ezt is ilyen körülmények között.

■ Off the record - A 11-es útról Tahitótfalunál híd vezet a szentendrei szigetre, és ott, a bal oldali éles kanyartól pár méterre lőtték szitává Seres Zoltánt. Minden emberéletért kár, de a környékbeliek Seresért nem nagyon hullajtottak könnyet, azt viszont sajnálják, hogy a géppisztolyropogás miatt a sarki villanyoszlopról elköltöztek a gólyák, és azóta se jöttek vissza. Radnai úr! Nem fáj magának egy kicsit az, hogy az emberek úgy általában nem nagyon rendülnek meg akkor, ha az ön ismerősei közül bárkit - például Serest likvidálják? Hogy még durvábban fogalmazzak, az alvilági figurákat talán még embernek se tekintik a civilek. - Nagyon nehéz erre a kérdésre röviden, tömören válaszolni. Azzal kezdeném, hogy az igazán sikeres maffiózók, gondoljon csak a Keresztapa című film szereplőire, mindig vonzóak voltak az embereknek. Tudja, miért? Mert nemcsak a bűnözőt, de magát az embert is sikerült megismerni a filmeken keresztül. Mi a helyzet Magyarországon? Nézzük például Serest! Róla a média kialakított egy képet, egy bűnözőt, aki körülveszi magát orosz alvilági figurákkal, aki afféle keresztapának nőtte ki magát. Csakhogy Seresből kettő volt, mert az alvilági Seres mellett volt egy sportemberként elismert Seres, aki profi bokszolókat nevelt, és ami pénze csak volt, rájuk költötte. Az ő tragédiája éppen abban van, hogy kényszerhelyzetbe került, fenn kellett tartania a klubját, de közben fizetnie kellett az oroszokat is. Ez a fajta kettős személyiség általában jellemző az alvilági figurákként nyilvántartott emberekre, egyrészt sokszor az eszközökben nem válogatva törtetnek előre, hajtják a pénzt, másrész viszont nekik is van családjuk, magánéletük, és amikor éppen magánemberek, akkor akár kenyérre is lehet kenni őket.

VIII. BULI… KÁBÍTÓSZER… TANYI… VIZOVICZKI - Lőrinc tipikus proli környék volt Valóban rengetegen voltak az alvilágban, akik ott gyerekeskedtek, ismerték egymást, együtt nőttek fól. A Kispest-Lőrinc vonal meghatározó volt, onnan jöttek rengetegen, hogy csak néhányat említsek: Ladányi, Seres, Ferencsik, Kisbandi, mind-mind gyerekkori ismerősök, ami még akkor is sokat jelent, ha később szétválnak az útjaik. Szóval Vizoviczki csinált egy night clubot Lőrincen, ami elég jól működött, és jött a pénz. Elkezdett terjeszkedni. 1996-ig nem is hallottam róla. Akkor keresett meg engem Ribáty Kamilló. - Rémlik, mintha emlegette volna Boros is, mint „kuplerájost”. - Tényleg így ismerték. A rendszerváltás előtt ő a Randevúnál portázott, mindenkit ismert az éjszakában. A Budapest Szálló mellettcsinálta meg az első night clubját, ahová politikusok, művészek, különböző emberek jártak be.

- Beszéljünk Vizoviczkiról! Róla nem nagyon beszéltünk még. Tanyi mondta, már nem tudom, mivel kapcsolatban, hogy a Gulyás-Hoppka brigád vette át Vizoviczki védelmét valamikor. A háttérben az volt, hogy ki fenyegeti, és ki védi meg a belvárosi nagy bevételt hozó bárokat és éttermeket. A szóbeszéd szerint Vizoviczki ilyen-olyan támogatással előbb-utóbb mindent megszerzett, amit akart. Van róla egy felvétel az interneten, egy bártulajdonossal üvöltöznek egymással. Ez a bártulajdonos mondja, hogy „Vedd el, ott vannak mögötted a rendőrök, itt minden a tiéd.” Aztán emlékeztetett arra, hogy Vizoviczki Tökölön szaros gatyát mosott, szopott. Ez egy nagy látványos hiszti, amit mobiltelefonnal vettek fel. - Vizoviczki az én ismereteim szerint taxisként kezdte, aztán a rendszerváltás után Lőrincen csinált egy night clubot. - Ez a Lőrinc olyan misztikus hely, hogy mindenki onnan indult? - Lőrinc tipikus proli környék volt. Valóban rengetegen voltak az alvilágban, akik ott gyerekeskedtek, ismerték egymást, együtt nőttek föl. A Kispest-Lőrinc vonal meghatározó volt, onnan jöttek rengetegen, hogy csak néhányat említsek: Ladányi, Seres, Ferencsik, Kisbandi, mind-mind gyerekkori ismerősök, ami még akkor is sokat jelent, ha később szétválnak az útjaik. Szóval Vizoviczki csinált egy night clubot Lőrincen, ami elég jól működött, és jött a pénz. Elkezdett terjeszkedni. 1996-ig nem is hallottam róla. Akkor keresett meg engem Ribáry Kamilló. - Rémlik, mintha emlegette volna Boros is, mint „kuplerájost”. - Tényleg így ismerték. A rendszerváltás előtt ő a Randevúnál portázott, mindenkit ismert az éjszakában. A Budapest Szálló mellett csinálta meg az első night clubját, ahová politikusok, művészek, különböző emberek jártak be. Az igaz, hogy igyekezett jó kapcsolatokat kiépíteni, és nagyon sok minden tudott, de senkit nem adott el. Járt be hozzánk, jött kocsit venni. Szóval 1996-ban Kamilló szólt, hogy Vizoviczkinak problémája van, szeretne velem

beszélni, mert a Váci utcában nyitott egy diszkót, amit betámadtak. Az volt az ajánlata, hogyha a Conti Car adja a nevét Vizoviczki éjszakai szórakozóhelyeihez, az védelmet jelentene, és ezért részesedést kapnánk a forgalomból. Mondtam Kamillónak, hogy én nem foglalkozom ilyennel, de éppen ott volt Tanyi Gyuri. Odahívtam Gyurikát, és mondtam, hogy beszélje meg a teendőket, oldja meg a problémát. Így került Tanyi Vizoviczki mellé, aki innentől kezdve védelmi pénzt fizetett Tanyinak, illetve rajta keresztül Portiknak. Úgy tudom, hogy havi másfél millió forintról volt szó. Az még idetartozik, hogy ebben az időben Portik is elkezdett terjeszkedni, övé lett például a Művészinas, az egyik legmenőbb pesti night club. Aztán amikor Portiknak bujkálnia kellett 1997-től 2014-ig, halványodott a kapcsolatuk, Gyuri elfelejtett elszámolni Portikkal, és egyre jobban kötődött Vizoviczkihoz, aki viszont egyre kevésbé bízik benne a túlzott kábítószerezése miatt. Vannak legendák, mekkora vagyonra tett szert Vizoviczki a szórakozóhelyei kapcsán, de én ebben nem hiszek. Beszélnek arról is, hogy a Portik pénzét forgatta, de ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Pletykálnak persze a kábítószerről is, de erről viszont még Vizoviczki bizalmasa, az ellene valló Varga Pista se beszélt. Az tény, hogy mint általában az éjszakában, Vizoviczki birodalmában is ment a kábítószer, de hát ez egyáltalán nem volt egyedi. Az már inkább, hogy Vizoviczki óriási rendőri kapcsolatokat épített ki. A média is foglalkozott a Gulyás-Hopka brigáddal. Hopka Lajos a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnöző csoportok elleni osztályának volt a vezetője, Gulyás Imre ugyanott, a szervezett bűnözés elleni főosztálynak volt a vezetője. A Vizoviczki elleni perben az volt a vád ellenük, hogy havi fizetésért gondoskodtak arról, hogy se a hatóságok, se a konkurencia ne zaklassa Vizoviczki csaknem negyven budapesti és debreceni szórakozóhelyét. - Nekem annyi közöm volt hozzájuk, hogy amikor 2011-ben megtettem az ominózus vallomásomat a kilencvenes évek ügyeiről, akkor Hopka a vallomásomat kiegészítette egy Vizoviczkiról szóló

bekezdéssel. Ezt a vallomást eljuttatja Vizoviczkihoz, amit a rendőrség le is foglalt. Hopkáék nyilván ezzel zsaroltak ki pénzt Vizoviczkitól. Tudomásom szerint Tanyi Gyuri vallomása alapján hallgatták le Vizoviczkit, és így jutottak el Hopkához és Gulyáshoz. Hogy hogyan foglalt területet Vizoviczki a rendőrök segítségével, arra csak egy példa: 2000-2001 környékén átvettem a Zsiráf éttermet a belvárosban. Két-három hónap múlva fölhívott két rendőr az V. kerületi kapitányságról, hogy nem tudnék-e beugrani hozzájuk. Bementem. Lényegében arról folyt a beszélgetés, hogy miért nem engedem át a Zsiráf éttermet Vizoviczki Lászlónak, miért nem adom el neki. Na, ennyit Vizoviczki rendőri kapcsolatairól.

■ Off the record - Talán kétszer fordultam meg a kétezres évek elején a szigeten, a Vizoviczki-féle birodalomban, és azt kell mondanom, nekem az volt rendkívül zavaró, hogy óriási a kontraszt a szürke Budapest és a csillogó-villogó partik között. Hogy a fenébe lehet, hogy a nagypolitika elnézte, hogy a Hajógyári-szigeten folyik a kábítószer, időnként fiatal gyerekek tűnnek el a Dunában? Szóval mi tartotta életben Vizoviczkit meg a birodalmát? - Az, hogy a Vizoviczki-féle szolgáltatásokra volt igény. Havas úr, amikor maga volt fiatal, még működött az Ifjúsági Park, a Metró Club, hétvégenként minden művelődési házban, egyetemi klubokban zenekarok játszották a legújabb Rolling Stones-, Beatlesszámokat. A rendszerváltás után ezek a lehetőségek lényegében megszűntek. Vizoviczki felismerte, hogy igény van olyanfajta diszkókra, amiket a magyar fiatalok csak filmekben, vagy éppen klipekben láthattak. Beindult az üzlet, aztán megjelentek a rendőrök. Megzsarolták Vizoviczkit, aki persze fizetett. Hogy közben adócsalást követett el? A vendéglátósok kilencvenkilenc százaléka ugyanezt csinálja. Korrupt rendőr ritkán ad számlát, a pénzt valahogy elő kell teremteni.

IX. A KILENCVENES ÉVEK KÖZEPE KEZDŐDNEK A „PROBLÉMÁK” Gyula azzal vágott vissza Portiknak, hogy „Mit okoskodsz, te köcsög? Hát együtt szoptuk a faszt Tökölön!” Arra utalt, hogy a fiatalkorúak börtönében mind a ketten „bemelegedtek”. Ha ezt négyszemközt mondja Portiknak, talán megússza, de mások is hallották, mit mondott, és ez bántotta Portik önérzetét. Így, utólag biztos vagyok benne, hogy nem egy elszámoltatási vita miatt ölette meg Portik Muskovicsot, hanem a megaláztatástól szállt el az agya. Portik tényleg megszállott volt, likvidálni akart mindenkit, akik nem tanúsítottak iránta tiszteletet, nem ismerték el. Jellemezhetném úgy is, hogy elmekórtani tüneteket produkált, de egyszerűbben fogalmazva, egy idő után teljesen behülyült.

1996-ban - amikor a sorozatos robbantások történtek, decemberben le is váltották Pintért. Novemberben letartóztatták Boros Tamást, aki Radnainak nagyon távoli rokona. Azzal vádolták, hogy ő és egy debreceni barátja, akit Doksza néven ismernek az alvilágban, kézigránátot dobott a Nirvána bárra. Radnai szerint Boros ekkor nyitott a rendőrségen, és nem meglepő módon 1997 márciusában letartóztatták Radnait és Drobilichot. - Én már pontosan tudtam, hogy le fognak tartóztatni, mert volt rendőrségi kapcsolatom, csak úgy voltam vele, hogy mivel bizonyítani nem tudnak semmit, maximum hetvenkét óráig tartanak benn, aztán kijövök. Na, ebből a hetvenkét órából lett húsz hónap. Én ott tévedtem, hogy nem számítottam a nagy médiavisszhanggal. Ahhoz képest, hogy az állítólagos bűncselekményeimért maximum öt évet kaphattam, a húsz hónap előzetes nagyon sok volt. A következmények? Először felborult az Energol, aztán megszűnt a Conti Car. Márta: Nem voltak félelmeim azzal kapcsolatban, hogy a nagy jólétnek egyszer vége szakadhat, mert Laci mindig megnyugtatott. Én már hozzászoktam ahhoz, hogy a férjemet valami miatt üldözik. 1986- 87-ben valamilyen ürüggyel kétszer is elvitte a rendőrség, de mindig hittem abban, hogy Laci nem csinálhat olyasmit, ami miatt komoly bajba kerülhet, mert felelősségteljes embernek ismertem meg. Itt vagyok neki én meg a gyerek, soha nem fog olyat csinálni, ami azzal jár, hogy évekig börtönbe kerüljön, nem veszélyezteti a családját. Nincs üldözési mániám, de valahogy úgy alakult, hogy ahányszor Laci azt mondta nekem, hogy na, sínre tette az életünket úgy, hogy soha ne legyen anyagi problémánk, olyankor jöttek a letartóztatások. Mondhatja bárki, hogy beképzelek magamnak dolgokat, meg elméleteket gyártok, de nem! Mi történt legutóbb is? Mielőtt a német autós üzlet beindult volna, amikor Drezdában az utolsó papírt kellett volna aláírni, akkor megint letartóztatták. Ifj. Radnai László: Nagyon sokáig nem tudtam, hogy apu mit csinál, mivel foglalkozik. Talán az autókereskedés volt az, amire

valamennyire ráláttam. A rengeteg luxuskocsi látványát csodáltam, ámultam, büszke voltam, hogy az én apukám mit tudott elérni. A szalonba látogató emberektől apu igyekezett minket távol tartani. Érdekes, hogy épp Boros Tamásra emlékszem. Nem tudom, miért maradt meg bennem pont ő, talán azért, mert jó dumás pasi volt. Ami az anyagiakat illeti, a Conti Car megnyitása után érzékeltem, hogy lépkedünk előre. Meg volt mindenem. Külön zsebpénzt nem kértem, de ha akartam valamit, akkor megvették karácsonyra, szülinapra. A költekezés nem volt ránk jellemző. Apu szép házat épített Leányfalun, nyaranta külföldön töltöttünk egy hetet, épp úgy, mint mások. Apu igyekezett távol tartani minket az üzleti ügyektől, de azért a pletykák eljutottak hozzánk. Féltettem aput, de igazából akkor kezdtem komolyan venni az egészet, amikor Zsigát felrobbantották. Vele jóban voltunk nagyon, családilag tartottuk a kapcsolatot, voltak közös nyaralások. Viszonylag korán megtudtam, hogy apu börtönben volt. Anyu a nagyszüleimet tette felelőssé azért, hogy a papa átugrott a határon. Anyu szerint ők juttatták börtönbe, nem látogatták, szerinte ha nem ez történt volna vele gyerekként, akkor másként alakult volna a pályafutása. Anyu meg van róla győződve, hogy amikor apu a hamisított útlevéllel akarta elhagyni az országot, akkor a nagypapámék dobták föl. Amikor aput először vitték el a rendőrök, a nagybátyáméknál voltunk a karácsonyi ünnepek környékén. Az maradt meg bennem, hogy nagyon jót játszottunk az unokatestvéreimmel, egyszer csak vendégek jöttek, és hazaküldtek bennünket, mert kellemetlen volt, hogy ott vagyunk. Talán ez volt az első, amikor elkezdtem magamban gondolkodni, hogy mi is történik velünk. Nekem tizenöt éves koromig az a szó, hogy olajszőkítés, az égvilágon nem mondott semmit. Amikor aput letartóztatták ezerkilencszázkilencvenhétben, az egy nagy törés volt az életemben. Abba kapaszkodtam, amit apu mondott, hogy nem volt köze azokhoz a dolgokhoz, amikkel vádolják. Az első beszélőn a Gyorskocsi utcában ott voltam. Rémes volt! Nagy, hosszú asztal, rengeteg ember, érintkezés nuku, se puszi, se kézfogás. A nagy

hangzavarban egy óra jut arra, hogy megbeszéljük, mi van velünk, mi van a családdal. Apu mindig pozitívan állt a dolgokhoz. Kecskeméten láttam rajta először, hogy bizonytalan, érezte, hogy bármi áron el lesz kaszálva. Abban, hogy miképpen alakult Radnai sorsa, meghatározó szerepe volt Boros Tamásnak, aki - mint arról már volt szó - távoli rokonnak számított. - 1974-ben a Balatonon találkoztunk, és kiderítettük, hogy rokonok vagyunk. A továbbiakban nem túl sűrűn, de azért találkozgattunk, igazán jó volt a viszonyunk. Tamás jóképű, magas, megnyerő modorú fiú volt, valódi szélhámos. A hetvenes-nyolcvanas években rengeteg embert becsapott, egyik városból ment át a másikba, ezért is hívták Országjáró Tamásnak, de ráragadt az Óriás Tamás becenév is. A nyolcvanas évek végén kiment Németországba, ahonnan a rendszerváltás után jött haza. Debreceni srác volt, akit a mama nevelt föl, és aki amint lehetett, lelépett otthonról, a saját lábára állt. Pitiáner gyerekként indult, lehúzásokkal, szélhámosságokkal, trükkökkel verte át az embereket, de aztán kinőtte magát, és nagyobb volumenű dolgokba is belevágott. Jellemző rá, hogy a rendszerváltásnál kiadta magát Boros Péter belügyminiszter fiának. Radnai szerint a kilencvenes évek hírhedt leszámolásai 1994-ben Muskovics Gyula megölésével kezdődtek. - Muskovics igazi éjszakai figura volt. Portik Tamással ült Tökölön, a fiatalkorúak börtönében. A szabadulás után leginkább kábítószerrel foglalkozott, de uzsorázott is, és be akart szállni az olajbizniszbe. Jó kedélyű, nagydumás srác volt! Néha bejött a Conti Carba, jókat beszélgettünk, rengeteg poént elsütött mások rovására. Kedveltük, mert nagyokat lehetett röhögni a sztorijain. Ott hibázott, hogy belenyúlt az olajüzletbe. Úgy tudom - de a történteket csak hallomásból ismerem hogy Portiknak a Kempinskiben volt egy megbeszélése Muskoviccsal. A beszélgetésüknek több tanúja is volt, és ez Muskovics életébe került. Portik azzal nyitott, hogy „Gyula!

Miért nem foglalkozol a saját dolgaiddal, miért nyúlsz bele a mi okosságunkba?” Gyula azzal vágott vissza Portiknak, hogy „Mit okoskodsz, te köcsög! Hát együtt szoptuk a faszt Tökölön!” Arra utalt, hogy a fiatalkorúak börtönében mind a ketten „bemelegedtek”. Ha ezt négyszemközt mondja Portiknak, talán megússza, de mások is hallották, mit mondott, és ez bántotta Portik önérzetét. Így, utólag biztos vagyok benne, hogy nem egy elszámoltatási vita miatt ölette meg Portik Muskovicsot, hanem a megaláztatástól szállt el az agya. Portik tényleg megszállott volt, likvidálni akart mindenkit, akik nem tanúsítottak iránta tiszteletet, nem ismerték el. Jellemezhetném úgy is, hogy elmekórtani tüneteket produkált, de egyszerűbben fogalmazva, egy idő után teljesen behülyült. Mondok egy példát: minden maffiával kapcsolatos könyvet elolvasott, filmet megnézett, és még idézett is belőlük. Olyanokat volt képes mondani a Keresztapából, hogy „Mi nem bujkálunk, hanem matracra vonulunk”. Radnai szerint a Drobilich-féle trió elkövette azt a hibát, hogy oroszokkal védette be magát. Orosz testőrei voltak Seres Zoltánnak, az egykori bokszolónak, akit aztán 1999-ben Tahitótfalunál lőttek agyon abban a Bentley gépkocsiban, ami a Conti Cártól, Portikon keresztül került hozzá. Radnai szerint Muskoviccsal szemben Seres esetében az olaj és az elszámolás állt a háttérben. - A Drobilich-Ferencsik-Portik trió bevette az olajozásba Serest is, aki harmincmillióval szállt be. Seressel soha nem számoltak el, a pénzt benyelték, lett is ebből konfliktus! Ferencsik Siófokon megvette a Pipacs bárt, annak a megnyitójára elment Seres is. Szóváltásba keveredett Drobilich Gáborral, akit meg is ütött. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. A trió elhatározta, hogy Serest előbbutóbb kivégzik, rajta van a halállistán. Seres 1999. áprilisi megölése előtt történt egy s más. Radnai és Csüllög Zsigmond 1998 decemberében szabadult, Ferencsik és Drobilich bennmaradt. Portik illegalitásba vonult, bujkált. Egy ideig Magyarországon, aztán egy idegen útlevéllel megjárta Amerikát,

Franciaországot. Seres kivégzése után kb. két héttel Radnai társát, Csüllög Zsigmondot próbálták eltenni láb alól, de megúszta. - Zsiga Leányfalu határában egy sarokházban lakott. Reggel sétálni indult a kutyájával. A robbanóanyag a kapu előtt a kukában volt, Zsiga szerint a kutya megérezte a szagot, és maga után húzta a gazdáját. Érdekes, hogy alig fél órával előtte a gyereket fuvaroztam az iskolába, még meg is álltam Zsigáék házánál, beszéltünk is néhány szót. Amikor a gimnázium elé értem, akkor hívott Zsiga, hogy „Laci! Gyere gyorsan, mert felrobbantottak!” Azon a reggelen lehet, hogy én is Zsiga kutyájának köszönhettem az életemet. Találkozóm lett volna Portikkal, egy Hunyadi Ferenc nevű srác vitt volna hozzá. Végül is nem mentem, mert visszaautóztam Zsigához, aki pár, nem túl súlyos sérüléssel megúszta a robbantást. Később derült ki számomra, hogy a merényletet Portik emberei hajtották végre, azzal a hátsó szándékkal, hogy ez a Seres elleni merénylet megtorlásának tűnjön. Portik és emberei azt terjesztették, hogy Serest az oroszok végezték ki. A kilencvenes évek minden merényletét tudatosan az oroszokra akarták terelni. Azon a reggelen valószínűleg engem is megpróbáltak volna eltenni láb alól. Persze ennek is van előzménye. Radnai szerint két kulcsszereplőről van szó. Feltétlenül beszélni kell Radnai és Drobilich Gábor kapcsolatáról. - Amikor hazahozattam őt Svédországból, ki akarta fúrni mellőlem a társamat, Csüllög Zsigmondot. Mondtam: „Gabi! Zsiga velem van már négy éve, nézz más lehetőségek után!” Ezen megsértődött, még a német autós partnereknél is megpróbált alám tenni. Én megbocsátottam, mert úgy voltam vele, mintha a gyerekem követett volna el valami hibát. Mindenesetre ezután jó hat évig nem is beszéltünk. Ekkor bejött hozzám Gabi azzal, hogy a barátnőjének akar kocsit venni, de nyilvánvaló volt, hogy fel akarja újítani a barátságot. Mit ad isten, beállított Kisbandi is. Gábor kérdezte tőlem, hogy mit keres itt Bandi? Mondom, tartozik nekem, pont most ajánlott két jövedékkel rendelkező céget. Azt mondta

Gabi, hogy vigyázzak Kisbandival, mert el van úszva. Akkor még nem tudtam, hogy éppen a trió húzkodja le Bandikát, minden okosságot elvesznek tőle, és olyan uzsorakamatot számolnak fel neki, hogy képtelen utolérni magát. A helyzet az volt, hogy mi is futottunk már a pénzünk után, nagyon nem volt mindegy, hogy a Kisbandi által ajánlott két cég tulajdonában lévő anyagok milyen minőségűek, mennyit érnek. Két partnernek kellett fizetnem, az egyiknek ötven-, a másiknak harmincmilliót. Bandi ezzel a két céggel törlesztette volna a tartozását. Ez a tartozás úgy keletkezett, hogy Bandi egyszer bejött hozzám, hogy ő most csinál két olajoscéget, és hogy a jövedéki engedélyhez nem feltétlenül kell készpénz. Na és akkor volt az, hogy két ingatlant, egy családi házat meg egy lakást adtam neki. Hogy miért bíztam Kisbandiban? Mert jópofa csibész volt, mondhatnám azt is, hogy bőkezű ember, aki a haverjainak luxuskocsit vett, mindig korrektül elszámolt, azonnal fizetett. A nevét onnan kapta, hogy alig százhatvan centi magas, viszont nagyon korán, már tizenkét-tizenhárom évesen eljárt az éjszakába kártyázni. Hamiskártyás volt, és ezzel elég jól keresett, aztán a pénzt forgatta, üzleteket kötött, seftelt. Nyolc általánosa volt, de a rendszerváltásnál mondhatni zseniálisan felismerte a lehetőségeket. Nem vicc, ez a lőrinci cigány gyerek elkezdett exportimporttal foglalkozni. Hajtotta a pénzt, amit aztán villámgyorsan el is költött. Mondtam, gyakran járt be hozzánk, és nagyon sok autót vásárolt. Ami meg a Bandikának adott két ingatlant illeti, akkoriban nyomottak voltak az árak, nem különösebben izgattam magam. Visszatérve Drobilich Gabihoz, két nap múlva visszajött, hogy megvizsgáltatta a tőlem kapott két mintát, és szerinte, ha a keverési engedély megvan, akkor menni fog az üzlet. Tulajdonképpen így kerültem bele az olajüzletbe. Azután, hogy Gabi fantáziát látott a Kisbandi által ajánlott két cégben, és mert Kisbandi megígérte, hogy meglesz a keverési engedély, belevágtam. Ami a keverési engedélyt illeti, az majdnem ugyanolyan konstrukció volt, mint a halasztott vámfizetés, azzal a különbséggel, hogy az ember ráért az előbbinél tizenöt munkanappal, az utóbbinál harminc nappal később fizetni. Azt már említettem, hogy az engedélyek megszerzéséhez megvolt a

politikai háttér, ami durván fogalmazva azt jelentette, hogy pénzt kellett küldeni a pártkasszákba. Radnaiékat 1997 áprilisában őrizetbe vették azzal az indokkal, hogy rossz minőségű terméket hoztak forgalomba. Radnai személyéhez kapcsolták a Kisbandi által fölajánlott két céget, név szerint a D&T-t és az Artistic & Creatívot. A média ettől kezdve az Energol-Conti Cart emlegette. A D&T Rt.-nek Szeged-Szőregen volt egy székhelye, és Boros Tamás az, aki Radnait rábeszélte, hogy vegye meg, mert az egykori palackozóüzem területén van két egymillió literes tartály, ami nyilván alkalmas olajtárolásra. Radnai, miután megvette a céget, már nem nagyon foglalkozott vele, arról persze volt tudomása, hogy Drobilichék Boros Tamást bízták meg a telep őrzésével. Radnai szerint a média tévesen állította, hogy Boros beszállt az olajüzletbe, mert, ahogy ő fogalmaz: „Tamás mindig szélhámoskodott, de soha nem volt készpénze.” Jellemző, hogy amikor a solymári házában ki akarta cseréltetni a nyílászárókat, Radnaitól kapott nyolc-tízmillió forintot. Boros életében a fordulópont a Nirvána bár elleni kézigránátos támadás, ami miatt 1996 novemberében letartóztatták. Hogy Boros köpött a rendőrségen, annak Radnai szerint lélektani okai vannak. - A Nirvána egy teljesen idegen emberé volt, aki nyilván ügyeskedett, és night club tulajdonosként otthonosan mozgott az alvilágban, de nem tartózott a belső körhöz. Boros akkor pánikolt be, amikor kiderült, hogy a Nirvána miatt konfliktusa lesz Portikékkai, akik meg akarták maguknak szerezni a Nirvánát. A rendőrségen elkezdett teríteni, beszámolt a készülő olajüzletről, így került képbe a D&T meg az Artistic. Amint arról már szó volt, Radnai szerint csak Bécsben derült ki számára, hogy a robbantgatások mögött a trió állt. Persze lőttek is, 1996. november l-jén ölték meg Prisztás Józsefet, és lelőtték a Cinóber néven ismert Domák Ferencet. Megpróbálták kivégezni az éjszakában nagy respekttel bíró egykori nehézsúlyú bokszolót, Totka Pált is. „A garázsánál lőttek bele nyolcat, kilencet, de túlélte, mint

ahogy életben maradt akkor is, amikor a kocsijával együtt akarták felrobbantani.” Nagy port vert fel a Lakatos Csaba nevű hajtó elleni merénylet a lóversenypályán. - Egyedül a Lakatos-üggyel kapcsolatban voltam képben. Tanyi Gyuri volt az elkövető, akivel jó viszonyban voltunk. Gyuritól tudom, hogy mi és hogyan történt, persze csak az ő verzióját ismerem. Elmondása szerint Portik azt akarta, hogy ölje meg Lakatost. Furcsa, alig megmagyarázható, hogy miközben Gyuri balek volt, és elvállalta, egy 22-es kaliberű puskával lőtt, amit később azzal magyarázott, hogy nem akarta Lakatos halálát. Gyuri, miután többször is rálőtt Lakatosra, lelépett, de a két testvérét az ügető környékén elfogták, ők azzal védekeztek, hogy azon a környéken akartak kurvákat felszedni, a lövöldözésről nem is tudtak. Mindenesetre a merénylet estéjén fölhívott Tanyi Gyuri felesége, hogy otthon vagyok-e, mert a férje kijönne hozzám. Bepánikolva, sírva állított be, hogy ő milyen marha állat, ő lőtte le Lakatos Csabát. Akkor még nem lehetett tudni, hogy Lakatos él-e, hal-e, mindenesetre Gyuri könyörgött, hogy hívjam azonnal Ferencsiket, mert - most az ő szavait idézem: „Ezek a köcsögök adták a megbízást, és én marha belementem! Most mit csináljunk?” Tanyi tudta, hogy a két testvérét, Józsit meg Janit őrizetbe vették, és a rendőrség már képben van. A két testvér - egyébként mind a kettő kábítószeres - dolga a terep biztosítása volt. Ami a merényletet illeti, Lakatos Csaba az istállóknál beszélgetett, Tanyi száz méterről, a kerítésen túlról, egy épület lapos tetejéről lőtt. Lakatost három találat érte, a nyakán és a lábán sérült meg, de túlélte. Visszatérve Gyurihoz, kérésére felhívtam Ferencsiket, aztán megbeszéltük, hogy Gyuri eltűnik két hétre, és kivárjuk, hogy mi a visszhang. Mivel a két testvért nem tudták kötni a merénylethez, ki is engedték őket. A rendőrség a sötétben tapogatózott, az elkövető személyéről alig néhányan tudtunk. Az éjszakában kisebbfajta legendának számított Tanyi György. Ezt annak köszönhette, hogy vállalta a bunyót a négyszeres bajnok bokszolóval, Schubert Ferenccel.

- Valamikor 1990-ben vagy 1991-ben szólt nekem Tasnádi Péter, hogy Tanyi Gyuri valami barátja összetűzésbe került egy bokszbajnok családjával, valakit le is ütöttek. Tasnádi azt mondta, hogy ezt a dolgot Tanyi Gyurival jó lenne rendezni. Nem tudnék-e én beszélni Gyurival, mert a Schubert nevű bokszbajnok elégtételt szeretne. Kérdeztem Tasnáditól, ezt hogyan gondolja. Aztmondta: „Úgy gondolom, hogy Schubert verekedjen meg Tanyi Gyurival, és aki jobb, annak van igaza!” Amikor Gyurinak vázoltam, hogy miről van szó, azt mondta: „Nem érdekel, hogy bokszoló volt, kiállók vele!” Ekkor megkerestem régi barátomat, Csjef Zoltánt. Róla tudni kell, hogy profi bokszoló volt, és ifiként több világversenyre együtt utazott Schuberttel, sokszor szobatársak voltak. Megkértem, segítsen a párharc lebonyolításában, hogy mindkét fél számára korrekt módon záruljon, a fair play szabályai szerint. Hozzá kell tenni, hogy Gyuri erős fizikumú, alacsony ember, aki nagyon jó birkózó volt. Megbeszéltük Tasnádival, hogy a Tabánban lejátsszák ezt a meccset. Megjegyzem, abban az időben nem volt divat a gyilok! A vitázó felek kimentek a vendéglátóegység elé, egyik a másiknak adott két pofont, és ezzel le volt rendezve. Szerintem ez korrektebb eljárás, mint valakit hátulról tarkón lőni. A Tabánban össze is jött Schuberttel Gyuri, szerintem amolyan félbarátságos módon zajlott le a verekedés. A megállapodás szerint mindenki úgy küzdött, ahogy csak akart. Tanyi Gyuri jól használta ki a birkózómúltját, eldobálta egypárszor Schubertet, és ezzel olyan nimbusza lett az éjszakában, hogy már nem akart vele senki ujjat húzni. A rendszerváltást követően egyáltalán nem volt ritka, hogy az éjszakában az erő dominált. Korábbi birkózók és ökölvívók pénzkiegészítésképpen portáztak különböző vendéglátóhelyeken, gyorsan ismert emberek lettek az éjszakai életben. Totka Pál karolta fel a nyolcvanas évek második felében Portik Tamást, amikor maga mellé vette portázni. - Tamás ügyes volt. Nem volt nagydarab, de ügyesen bokszolt, és mivel sokat volt intézetben, volt Tökölön is, ahogy az éjszakában mondják, volt vére, tehát ki mert állni. Az éjszakában az nem elég,

ha valaki magasra jutott a sportágában, mert más a ringben verekedni, és más az utcán, ahol nemcsak ököllel, hanem késsel vagy bokszerrel is szembe kell nézni, így aztán nem meglepő, ha egy menő bokszoló éles helyzetben nem tesz ki magáért, inkább elfut. Na, ez nem voltjellemző sem Totkára, sem Seresre, és ahogy mondtam, Portikra sem. Ezekkel az emberekkel gyakran elszaladt a ló. Az alvilágban nagyon fontos a tisztelet. Na most, azok a figurák, akik gyerekkoruktól ismerték egymást, és jó haverok voltak, gyakran nem kapták meg azt a tiszteletet, amit elvártak maguknak. Portikot Prisztás Józsi is ismerte és lekezelte, Totka Pali is lekezelte és Muskovics is. Szegény Muskovics! Kipletykálta Portikot, röhögve mesélte, hogy Tökölön együtt szopták a faszt, a vége az lett, hogy Tamás eltetette láb alól. Tulajdonképpen azért kellett egy embernek meghalnia, mert a másiknak kisebbségi komplexusa volt, magasított sarkú cipőben járt, festette a haját. A külsőségek ellenére Portik határozott, jó kisugárzású gyerek volt, aki tudott hatni az emberekre. Ha már Portik személyiségéről meg Muskovics haláláról szó volt, akkor érdemes Cinóberről is beszélni. Őt nem ismertem, de sokat tudtam róla, például azt is, hogy miért kellett meghalnia. Érdekes figura Cinóber, aki strici volt, lányokat futtatott, kábítószerezett, olajoscégeket írtak a nevére, mert nem volt büntethető. Bármennyire is meglepő, ő az a figura, akit úgy emlegetnek, hogy diliflepnije, sárga cédulája van, akiről elmegyógyintézetben mondták ki, hogy nem kerek, és nem büntethető. Cinóbert, ha valami balhéja volt, bevitték az IMEI-be (Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet), aztán elég gyorsan ki is engedték. Nyugodtan elvállalhatott kemény dolgokat is, akár bűncselekményt is, tudta, hogy megússza. Hogy miért kellett meghalnia? Ferencsikékkel volt egy vitája, amiben összekapcsolódott az olaj meg a zsarolás. Lényegében nem számolt el, nem fizette ki a tartozást Portikéknak, ahogy A tanú című filmben mondták, Cinóberrel példát statuáltak! Radnai szerint olyan típusú szervezett alvilág, mint amit gyakran emleget a magyar média, nálunk nem volt. Ami nem jelenti azt,

hogy nem lettek volna jelen az oroszok, akik szerinte szinte szabadon garázdálkodtak, és miközben számtalan üzletet zsaroltak, védelmi pénzt szedtek, a Sereshez kötődő fontosabb szerepet betöltő orosz bűnöző ellen, Leonyid Stecuán kívül nem indítottak eljárást. Radnai szerint az is legenda, hogy komoly létszámú alvilági bűnözői csoportok léteztek volna, vagy ütköztek össze a kilencvenes években. Azt elismeri, hogy a budapestiek tudták mozgósítani a sportolókat, Tanyi Gyuri meg mondjuk a cigány bűnözőket. Azt mondja, hogy bár ő személyesen nem volt ott - Debrecenben volt egy nagy balhé. Az előzménye az volt, hogy egy debreceni brigád becsapta Portikékat, na erre levonult több száz pesti az Aranybikába. Ez tényleg nagy balhé volt, afféle erődemonstráció, de csak a bulvár tudta felfújni annyira, hogy ezer ember volt Debrecenben. Az is óriási túlzás, hogy a Magyar Robi-féle fekete sereg százvalahány tagból állt. Itt is erőfitogtatásról volt szó, mert bár Robi Pest környékéről, Miskolcról, Ózdról tényleg mozgósítani tudott volna több száz romát, erre igazából nem került sor. Erőfitogtatásra persze igen, de magyar maffiát a média csinált belőlük. Radnai nem állítja, hogy minden titkok tudója, vannak ügyek, amikről csak sejtései vannak. Ez a helyzet a Radics család eltűnésével kapcsolatban is. - Radics Portiknak embere volt. Cigány, Tárnoknál lakott. Ő vezette a motort, amikor Serest lelőtték. Erről először Tomori Tamástól hallottam, de aztán Radics is elmesélte nekem. Úgy reagáltam, hogy Portik teljesen megőrült. Vélelmezem, hogy ezt visszamondta Portiknak. Itt arra alapozok, hogy rá két hétre egy reggel fel akarták robbantani Zsigát, és nekem éppen akkor lett volna találkozóm Portik Tamással, de a robbantás miatt nem mentem el. Így, utólag úgy tűnik, ezen múlt az életem. Ami Radicsot illeti, nem bírta a feszültséget, ráadásul a felesége is nyúzta, hogy ha nem hagyja abba, akkor feljelenti. Nyilván elege volt a kábítószerezésből meg azokból a zűrös ügyletekből, amikbe Portik vitte bele. Itt jön a képbe Tomori, aki a bujkáló Portiknak volt a jobbkeze. Ő vitte az üzeneteket, ő intézte azokat az üzleteket, amelyekben Portik nem akarta, hogy a neve szerepeljen, de ő

építette fel Portiknak azt a házat is, amit aztán Gyárfással elcserélt. Na, ettől a Tomori Tamástól tudom, hogy mi történt a Radics családdal, bár jelzem, ez az ő verziója. Szóval amikor Radicsot a felesége fenyegette, hogy feljelenti, a bekábítószerezett férj egy géppisztollyal akarta megijeszteni. A fegyver elsült, és meghalt a feleség meg a gyerek is. A Portik-féle csipetcsapat eltüntette a két hullát, elrejtette Radicsot, de a házat már nem tudták kitakarítani, a vérnyomok ott maradtak. Megjegyzem, a családból a másik kislány azért menekült meg, mert iskolában volt, ő volt az, aki észrevette, hogy a testvére és a szülei eltűntek. Tomori elmondása szerint Radicsot két hónapig bujtatták, de idegileg ráment a felesége meg a gyereke halálára. Portik attól tartott, hogy összeomlik, vallomást tesz, és mert nagyon sokat tudott, például a Seres-gyilkosságról, nem volt más lehetőség, mint eltenni láb alól. Mint köztudott, a hullák azóta se kerültek elő. 1999 januárjában járunk. Drobilich a börtönből telefonált, hogy Portik keresni fogja Radnait. Nem volt egyszerű dolog a találkozást megszervezni, mert Portik ellen akkor már nemzetközi, Interpol körözés volt kiadva. - Gabi 1999 januárjában szólt nekem, hogy feltétlenül találkozni kell Kicsivel, azaz Portikkal. Azt is mondta, hogy levetít majd nekem egy filmet (azaz elővezet egy saját verziót arról, hogy milyen körülmények között történtek meg a gyilkosságok, és hogy kik állnak a háttérben), próbáljak segíteni, hogy ne legyen baj. Meg is keresett két hét múlva Portik egyik embere, Tomori Tamás, hogy szeretne találkozni velem meg Zsigával. Mondtam Tomorinak, hogy szívesen találkozom Tamással, de nem akarom tudni, hogy hol van, mert körözés alatt áll. Nem volna jó, ha lekapcsolnák, és kiderülne, hogy bármi közöm is van a bujkálásához. Tomori kocsival jött értünk, aztán az Osztyapenkónál egy-egy csuklyát húztunk a fejünkre, hogy még az útvonalat se ismerjük. Később derült ki számomra, hogy valahol Tárnok környékén, annak a Radicsnak a házában volt a találkozó, aki később eltűnt a feleségével meg a gyerekkel együtt. Hozzá kell tennem, hogy bár Portik Tomit

ismertem előtte, és jó viszonyban voltunk, a korkülönbség miatt nem volt közeli a kapcsolatunk. Abban az időben Portik megadta a tiszteletet nekem is meg Gabinak is. Ami a találkozót illeti, tudta, hogy Gabival negyven éve barátok vagyunk, bennem százszázalékosan megbízhat. Elmesélte nekem, hogy Drobilich, Ferencsik meg ő állnak a gyilkosságok mögött. Nyilván Prisztásra, Cinóberre meg a Totka-féle merényletekre gondolt, de megemlítette a Boros-ügyet is. Én főleg az Aranykéz utcai robbantás miatt voltam kiakadva, és még egyszer mondom, elsősorban az áldozatokat sajnáltam, de mondtam Portiknak: „Baszd meg! Ezért hosszabbítottak, és ezért kaptunk még plusz százötven napot!” Tamás már nem tudott volna ártani nekünk, sőt, nekünk az lett volna előnyös, ha életben marad, mert akkor szembesíteni lehetett volna a tényekkel, ami azért fontos, mert a rendőrség hitelt adott minden állításának, köztük rengeteg ferdítésnek, hazugságnak. Az a legrondább, hogy Portik nagyon tudatosan rendelte el Boros likvidálását, mert az lett volna neki jó, ha sem Gabiék, sem mi nem jövünk ki a börtönből, hogy ne kelljen a pénzzel elszámolni. Nem is tudott volna elszámolni, mert eléggé eltapsolta a pénzt mindenféle hülyeségekre. Ifj. Radnai László: Szerintem apu verziója közel áll a valósághoz. Ezek a második olajszállítmánynál néhány százmillióval nem számoltak el neki. Ilyeneket fél füllel hallottam már korábban is, és az ő verzióját találom abszolút reálisnak. Nagyon sok mindent visszaigazolt az, amiről olvastam, sok nyitott kérdésre adott nekem választ. Amire konkrétan emlékszem: valakivel beszélgetett a leányfalui háznál. Én fenn voltam a lépcsőnél… amikor olvastam ezt a zsákot fejre húzós dologról, amikor találkozott Portik Tamással, konkrétan emlékszem arra a pillanatra, amikor ezt elmesélte anyámnak. Érdekes olvasni, hogyan emlékszik vissza apu a történtekre. Sok nyitott kérdésre nekem is ez a könyv ad választ. Szóval amire konkrétan emlékszem: a leányfalui házban fenn voltam a lépcsőnél, mentem volna a konyhába, amikor meghallottam, hogy apu anyuval beszélget. Megálltam, és

hallgatóztam. Apu azt mondta anyámnak, hogy amikor zsák került a fejére, azt hitte, neki már annyi. Visszamentem a szobámba, és nagyon nehezen emésztettem meg azt, amit hallottam.

■ Off the record - Többször szóba került, hogy hány alvilági figura került ki Lőrincről, hányan kezdték a karrierjüket Tökölön a fiatalkorúak börtönében, és minden rasszista él nélkül, a vagány cigány gyerekeket is emlegette. Nem állítom, csak kérdezem, hogy ön, egy honvédtiszt fia, nyilván nem véletlenül emelkedett ki ebből a társaságból. - Nem értem, mire gondol. - …na mégis mire gondolok! Hát arra, amit maga is emlegetett Sándorháza kapcsán. Nem maga mondta, hogy Drobilich Gabival épp azért barátkoztak össze, mert szót tudtak érteni, volt közös témájuk, mind a ketten érettségiztek, ami úgy általában nem volt jellemző az elítéltekre? - …más kultúra… - …a szentségit neki, hát pont erről beszélek… - …értem. Ha valaki, én aztán nem vagyok rasszista, de az tény, hogy Magyarországon a cigányokat máig nem sikerült integrálni. Ha valahol, akkor a börtönben ezt a saját bőrén tapasztalja meg az ember. - Nemcsak a cigányokra gondolok, hanem a társulat többi tagjára is, Csüllögre, Portikra, és lehetne sorolni a többieket. Beszéljük már meg, hogyan nőtte ki magát ebből a közegből! - Ne várja, hogy agyon dicsérjem magam, de van néhány olyan tulajdonságom, ami miatt valahogy kívülállónak érzem magam. Én nem vagyok egy végrehajtó típus, vannak ötleteim, elképzeléseim, és él bennem a versenyszellem. Ez persze még nem volna elég a sikerhez, ahhoz, hogy a munkatársaim… na jó, a társaim kövessenek. Hála istennek, mindig volt bennem törekvés arra, hogy aki velem együttműködik, az jól járjon. Soha senki ne érezze azt, hogy akárcsak gondolatban is megrövidítek valakit. Mondok egy apró példát: nekem igenis fontos volt, hogy a titkárnőm jól érezze

magát, vettem neki lakást, kocsit. Nem azért, hogy megvásároljam a hűségét, hanem azért, hogy jó legyen a közérzete, érezze azt, hogy értékelem, és bízzon bennem. Sajnos - és ezt már többször is említettem - az alvilágban sokan fillérekért adják el a becsületüket, és ha már ez a szó kijött a számon, akkor azt is hozzáteszem, hogy ma már betyárbecsület se nagyon van. És ha az nincs, akkor bizalomról se beszélhetünk. - Nem említette a kapzsiságot, épp ezért kérdezem meg, hogy nem éppen a kapzsiság motiválta akkor, amikor belevágott az olajüzletbe? Eleinte annyira primitívnek tartotta, hogy nem is nagyon hitt a sikerben. Ha lehetne egy kis önkritikát kérni, akkor… - Elmondom. Nem kapzsi voltam, hanem hülye. Egyszerűen fogalmazva, futottam a pénzem után. Már elmondtam, hogyan juttattam két ingatlanhoz Kisbandit, és hogy tartozás fejében hogyan vettem át két olajoscéget. És mindezt miért? Mert futottam a pénzem után. Azt se felejtse el, amit már említettem. 1992- ben Szeva volt az, aki felajánlotta, hogy bevesz az olajbizniszbe, de nemet mondtam. Szóval nincs szó kapzsiságról, csak arról, hogy hoztam egy hülye döntést, ami még nem lett volna baj, de ki is tartottam mellette. Mit mondjak? Megfizettem az árát! - Nem tudom, de amikor megölik Prisztást, lelövik Cinóbert, végezni akarnak Totkával, merényletet követnek el Lakatos ellen, akkor én a maga helyében valószínűleg kiszálltam volna. - Nézze! Én mindig a vállalkozásaimból kerestem pénzt, és már azt se tagadom, hogy adót nem nagyon szerettem fizetni, mint ahogy más sem. Na jó! Néha átléptem a határokat, ezt nem tagadom, de ennél több bűnt nem vállalok el. - De én nem ezt kérdeztem! Azt kérdeztem, hogy amikor maga körül hullottak az emberek, miért nem mondta azt, hogy na, ebből elegem van! Miért nem mondta azt a feleségének, hogy gyerünk, csomagoljunk, húzzunk el innen, mert ebből az őrületből ki akarok maradni?

- Havas úr! Tudom, hogy én nem mondtam, de szerintem a feleségemtől tudhatja, hogy Münchenben már kinéztem azt a régiségboltot, amit meg akartam venni, és szó szerint azt mondtam a feleségemnek, hogy gyerünk, menjünk el innen, kezdjünk új életet… (mosolyog), de tudja, az ember nem hagyja csak úgy itt a Lánchidat, a Dunát meg a Parlamentet… így aztán maradtunk.

X. AZ ELSZÁMOLÁS NEM TÖRTÉNT MEG! - Már úgy volt, hogy kijövünk, hiszen egy olyan ügyben tartottak benn minket, amiben legfeljebb öt év szabadságvesztés szabható ki, ráadásul én is meg Zsiga is büntetlen előéletűnek számítottunk. Igen ám! De 1998 júniusában felrobbantják Borost az Aranykéz utcában. Egyből összefüggésbe hozták a robbantást az Energol-Conti Carral, és itt válik fontossá Boros videós vallomása, amiben azt mondta, hogy fél az Energoltól, fél a Conti Cártól. Az Aranykéz utcai robbantás természetesen egy szörnyű bűncselekmény, és igazán sajnálom az elhunyt vagy megsebesült embereket, de az azért világos, hogy emiatt hosszabbították meg az előzetes letartóztatásunkat százötven nappal. A feleségem felhívta az akkori legfőbb ügyészt, Bócz Endrét, aki közölte, hogy tudja, a Bárándi és Zamecsnik Ügyvédi Iroda véd bennünket. Mondta a feleségemnek, hogy kérését jelezze a védők felé, mert ők tudják, mi ennek az eljárásnak a hivatalos módja. Nem történt semmi.

Radnai a Portik-féle filmvetítést követően eldönti, hogy leépíti a Portik-féle társaságot. - Elmentem Gabihoz Sopronkőhidára beszélőre. Gabi elmondta, hogy fékezzem meg ezt a marhát, mert bajuk lesz, soha nem jönnek ki. Nekünk van egy közös ügyünk, az úgynevezett Energol-Conti Car olajügy, amiből folyik a bírósági tárgyalás. Hogy gondolkodok én? Fölborítom ezt az egészet? Ez bélyeget nyom rám, el fognak ítélni az olajügyben. Egyből rám húzzák, alátámasztom, hogy ez egy maffia. Amikor 2004-ben megtudtam, hogy az anyagi elszámolás miatt ezeknek a régi vélt barátoknak is közük volt ahhoz, hogy bekerültem a kecskeméti eljárásba, úgy döntöttem bizonyos rendőri vezető üzenetére és az ügyvédem tanácsára, hogy akkor tiszta vizet öntünk a pohárba. Miben vagyok bűnös, és miben nem vagyok bűnös? Az életellenes dolgok nem tartoznak rám. Ezt a vallomásomat 2005ben megtettem, ami azóta is államtitok. Ebből idézhetek olyat, amit a Központi Nyomozó Ügyészségnél tett feljelentésem nyomán az ügyész írt le, hogy 2005-ben megneveztem a Fenyőgyilkosság elkövetőjét, Josef Rohácot, megneveztem a bizonyítékot, hogy az ő DNS-e található a sapkában, megneveztem az Aranykéz utcai robbantás elkövetőjét, a Prisztás-, Totka-, Cinóber-féle dolgot, és ezt a rendőrség, Krajnyák Péter vezetésével, 2005-ben benyelte és titkosította. Amikor ezt a vallomásomat megtettem, rá másfél hónap múlva vádoltak meg a kecskeméti ügyben, ami „sima” fegyvercsempészettel kezdődött, megvádoltak emberölés előkészületével egy blabla alapján, és megvádoltak bűnszervezettel. El akartak némítani. Hogy kinek az érdeke ez, azt találja ki majd az olvasó! Radnai kitart amellett, hogy amikor Portikkal találkozott valójában nem volt életveszélyben. Egyrészt azért, mert szerinte akkor Portiknak nem volt érdeke, hogy őt, illetve őket eltegye láb alól. Amikor a Radics-féle házban Portik elmondja, miért került sor a gyilkosságokra. Radnai elég higgadtan fejezte ki nemtetszését, Csüllög Zsiga volt az, aki hevesen reagált. Azzal, hogy kérdőre

vonták Portikot, hogy miért volt szükség ezekre a merényletekre, magukra haragították, és ezzel magyarázható, hogy áprilisban megpróbálták Csüllögöt felrobbantani és Radnait agyonlőni. Radnai nincs jó véleménnyel a médiáról. Főleg a bulvár volt az, amelyik a kreált történetekkel, a mendemondák felnagyításával gondot okozott neki. Radnai továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy Magyarországon igazán szervezett alvilág nem volt, és ma sincs. Ő magát ahhoz az idősebb korosztályhoz sorolja, amely még betartja az íratlan szabályokat, azaz nem lopja meg senki a másikat, nem lesz áruló, nem nyúl kábítószerhez, és ami a legfontosabb: első a barátság, és csak utána jön a pénz! Elégedetlen azzal, ami ma folyik. Szerinte már csak a pénz dominál, régi barátok csapják be egymást, így mennek tönkre az igazán fontos emberi kapcsolatok. Ami őt magát illeti, Radnai egy pillanatig sem titkolja, hogy a számlájára írható jó néhány gazdasági bűncselekmény, de a Portik-féle gyilkosságsorozathoz nem volt köze, soha eszébe nem jutott védelmi pénzt szedni, soha nem tartozott az ezekért felelős, szerinte piti bűnözőkhöz. 1995-ben a Bokros-csomag miatt lemondott Kósáné Kovács Magda munkaügyi miniszter és Katona Béla, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter. Katona a nyilvánosság előtt jelentette ki, hogy befejeződött a hídépítés a magyar alvilág és a magyar politikai élet között. Radnai szerint Katona pontosan fogalmazott, valóban létezett az összefonódás, amire nagyon jó példa az olajszőkítés. A rendszerváltást követő években nem voltak szigorúan kijelölt határok, az egyszerű ember ugyanúgy, mint a politikusok, gyakran átlépték ezeket a határokat, mezsgyéket. Ami az alvilágot, vagy ahogy Radnai inkább szeret fogalmazni, üzletembereket illeti, szerinte teljesen természetes, hogy nemcsak politikai, de rendőri kapcsolatokat is igyekeztek kiépíteni, sőt! Azt is állítja, hogy a kilencvenes években azok nélkül nem is lehetett boldogulni.

Ahogy arról már szó volt, Radnaiék húsz hónapot vannak előzetes letartóztatásban. - Azt követően, hogy őrizetbe vettek, megvolt a kötelező kihallgatás, ami abból áll, hogy megmondják, mivel gyanúsítanak, én meg közlöm a nyomozókkal, hogy nem követtem el bűncselekményt. Lehet, hogy hihetetlennek tűnik, de a következő húsz hónapban a kutya sem szólt hozzánk! És mindez jogállami keretek között történt! A húsz hónapból tizenhatot voltam rendőrségi fogdán, ebből tizenegy hónapot a Gyorskocsiban, onnan kerültem át a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) székházának fogdájába. Ott volt a Kiss Ernő-féle brigád, és amikor ott, az Aradi utcában felújították a fogdát, Csüllög Zsiga meg én voltunk az első vendégek. Volt telefonunk, tudtuk tartani a kapcsolatot, meg az ügyvédekkel is tudtunk üzenni. Egyébként hihetetlen, mire képes a média! Úgy felfújták ezt az Energol-Conti Car-ügyet, hogy hat hónapig különleges egység őrizte a Gyorskocsi utcát. Hogy miért volt ez a nagy felhajtás? Leváltották Pintért 1996 decemberében. 1997 januárjában megalakult a KBI. Meghirdettek egy száznapos programot, gondoskodtak a körítésről, a médián keresztül sztárolták a Schwarcz-ügyet, nyomatták, hogy a Conti Car és Radnai mekkora veszélyt jelent a társadalomra. A húsz hónapos fogság alatt Radnai érdekeit a későbbi igazságügy-miniszter, Bárándi Péter védte. Csüllög Zsigmond védője Zamecsnik Péter volt. Az ügyvédek az egész eljárást törvénytelennek tartották, de tehetetlenek voltak. - Már úgy volt, hogy kijövünk, hiszen olyan ügyben tartottak benn minket, amiben legfeljebb öt év szabadságvesztés szabható ki, ráadásul én is meg a Zsiga is büntetlen előéletűnek számítottunk. Igen ám, de 1998 júniusában fölrobbantották Borost az Aranykéz utcában. Egyből összefüggésbe hozták a robbantást az EnergolConti Carral, és itt vált fontossá Boros videós vallomása, amiben azt mondta, hogy fél az Energoltól, fél a Conti Cártól. Az Aranykéz utcai robbantás természetesen szörnyű bűncselekmény, és igazán

sajnálom az elhunyt vagy megsebesült embereket, de az azért világos, hogy emiatt hosszabbították meg az előzetes letartóztatásunkat százötven nappal. A feleségem felhívta az akkori legfőbb ügyészt, Bócz Endrét, aki közölte, hogy tudja, a Bárándi és Zamecsnik Ügyvédi Iroda véd bennünket. Mondta a feleségemnek, hogy kérését jelezze a védők felé, mert ők tudják, mi ennek az eljárásnak a hivatalos módja. Nem történt semmi! Voltak ugyan ügyvédeim, de a szabadulásunkat tulajdonképpen a feleségemnek köszönhetjük. Ő valamikor november végén meghallgatást kért a legfőbb ügyész helyettesétől, neki panaszkodott, hogy már mióta bent vagyunk, és hogy van az, hogy meg se hallgatnak bennünket. Az ügyünkkel foglalkozó ügyészt fölrendelték a Legfőbb Ügyészségre, és két hét múlva, december 21-én szabadlábra is helyeztek bennünket. Radnai nem tagadja, hogy a két olajoscéghez, a D&T- hez és az Artistic & Creatívhoz köze volt, mert mint már arról szó volt, az üzletet ő adta oda Drobilichéknak. Ebből az üzletből járt volna neki 300-400 millió forint. Szerinte az történt, hogy a második keverési engedélyt januárban már nem tudták elintézni, tizenöt szerelvény olajat állítottak félre Szegeden. Az ügyről a köztelevízió Kékfény című műsora is beszámolt. Aztán amikor Radnai és Csüllög előzetesbe került, sikerült feloldani a szerelvény zárlatát, az olajat értékesítették, a haszonból viszont Radnaiék nem részesültek. - Az elszámolás soha nem történt meg. Találkoztam Portikkal is, de a trióból mindenki a másikra verte a dolgot. Mi ugyebár Zsigával 1998 decemberében jöttünk ki, Drobilich 2000 májusában, Ferencsik 2001- ben szabadult. Zsarolásért ültették le őket. A debreceni nagyvállalkozó tartálykocsiját foglalták le, ezért kapott Ferencsik és Drobilich két évet. Gabit Sopronkőhidáról hozták fel a Markó utcába, a felesége vagy a barátnője kérdezte meg, hogy tudnék-e neki segíteni. Gyorsan vettem Gabinak telefont, egy favésőt meg egy kalapácsot. Egy őr ezeket bevitte Gabihoz, akinek azt üzentem, hogy a vécé faajtaját emelje le, és alul, a deszkába vésse

bele a telefont. Egy preparált telefont küldtem be, ami közvetlenül árammal, meg persze elemmel is üzemelt. Radnai szerint a Fenyő-gyilkosság, az Aranykéz utcai robbantás ahogy ő fogalmaz - nem kétforintos történetek. Nemcsak a merényletek költségeit kellett Portiknak állnia, de sokat elvitt az, hogy embereket tartott maga mellett, kocsikról, egyebekről gondoskodott. Radnai szerint Portik teljesen megváltozott, afféle maffiafeelingben élt, és egészen érthetetlen, szürreális dolgokat talált ki. - Már mondtam, hogy Portik rajongott a gengsztertörténetekért, falta az ilyen típusú könyveket, filmeket, de az azért már sok volt, hogy új nevet talált ki nekünk, festőktől kölcsönözte ezeket. Gabi volt a Rippl-Rónai, ő maga a Csontváry, engem Lotznak nevezett el. Így ránézésre ezek roppant gyerekes dolgok, de ő akkor már teljesen begőzölt. Gabira való tekintettel megpróbáltam kezelni, mármint Portikot, de nyilvánvalóvá tettem, hogy rengeteget ártott nekünk. Az Aranykéz utcai robbantást nem tudtam megbocsátani, az nagyon nem az én stílusom! Az még belefér, ha egy árulónak eltörik a lábát, de az, hogy a belváros közepén ártatlan emberek között robbantanak, négyen meghalnak, huszonkilenc civil, ártatlan ember megsérül, azért ez nagyon komoly dolog. Az, hogy a közvéleményt megrendítette ez a merénylet, szerintem teljesen normális, egy ilyen szörnyűség komoly nyomokat hagy az emberekben. Ezt tapasztaltam Csüllög Zsigánál is. őt ugye márciusban fel akarták robbantani, aztán amikor puszta heccből ledobtam egy öngyújtót mögé, és láttam, hogyan rémül meg, hogyan ugrik föl, akkor döbbentem rá arra, hogy a merényletek akár élete végéig nyomot hagynak az emberben. Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy miért kellett ártatlan embereknek meghalniuk. Radnai meg van győződve arról, hogy Portik a merényletekkel akart üzenni. Azt akarta, hogy ezek az üzenetek üssenek. A fejébe vette, hogy mindenkinek tudomásul kell venni, hogy ő még ezt is megteheti. Hogy miért történt az Aranykéz utcában az, ami történt?

Radnai szerint azután, hogy fejbe lőttek néhány embert, Portik agyában úgy jelent meg, hogy egy szimpla kivégzés már nem hír. Szinte biztos, hogy az Aranykéz utcára azért került sor, mert az tényleg megrázta a közvéleményt, és Portik pontosan erre vágyott. Radnai szerint a bíróság óriási hibát követett el 2018-ban akkor, amikor a Portik-perben nem oldotta fel a 2005-ös titkosított vallomását. Számára érthetetlen, hogy miközben a szlovák bérgyilkos Rohác életfogytiglant kapott úgy, hogy harminc év után kérheti a felülvizsgálatot, a felbujtó Portik hogyan úszhatta meg tizenhárom évvel úgy, hogy ráadásul még módja van kedvezménnyel szabadulni. Radnai éppen a titkosítás miatt nem avathatja be az olvasót a 2005-ös vallomásának részleteibe, de annyit elmondhat, hogy ő már akkor, tehát 2005-ben Rohácot azonosította az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság elkövetőjeként. Azt is furcsállja, hogy a Fenyő-gyilkosság helyszínén talált fegyveren és a valószínűsíthető elkövető sapkájában sikerült azonosításra alkalmas DNS- mintát találni, viszont ezt a mintát annak ellenére sem vetették egybe Rohác DNS-ével, hogy Radnai már 2005-ben a szlovák bérgyilkost jelölte meg elkövetőként. 2008-ban Prágában letartóztatták Rohácot, akit azzal gyanúsítottak meg a magyar hatóságok, hogy ő próbálta meg felrobbantani Seres Zoltánt, akit később megöltek. A Seres elleni robbantási kísérlet úgy fut össze a Fenyő-gyilkossággal és az Aranykéz utcai robbantással, hogy Rohác ujjlenyomatát megtalálták a Seres autójára felerősített robbanószerkezeten, és így mód lett volna arra, hogy az ujjlenyomatból nyert DNS-t összevessék a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos DNS-mintákkal. Radnai szerint erre azért nem került sor, mert valakinek vagy valakiknek ez nem állt érdekükben. A kérdés az, hogy miért tussolták el Rohác azonosítását 2005-ben, amikor Radnai megtette azt a bizonyos titkosított vallomását, akkor Krajnyák Péter alezredes a Nemzeti Nyomozó Iroda osztályvezetőjeként foglalkozott az üggyel. Radnai további érdekes összefüggésekre hívja fel a figyelmet: 2012-ben kezd foglalkozni elsősorban a kormánypárti média - azzal a 2008-as találkozóval, amelynek két szereplője, Portik Tamás és Laborc Sándor, a

Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója. Portik ekkor ajánlja fel, hogy hajlandó terhelő bizonyítékokat gyűjteni fideszes politikusokra, és ez a megbeszélés annyiban függ össze Radnai ügyével, hogy Portik Krajnyák Pétert ajánlja a Nemzeti Nyomozó Iroda főigazgatójának. Radnai azt is furcsállja, hogy a 2005-ös vallomásában már beszélt arról, hogy az Aranykéz utcai robbantásról felvételt készített a parkolóház kamerája, és már annak segítségével azonosítani lehetett volna Rohácot, de ez nem történt meg. Ezt a felvételt aztán 2013ban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy íróasztalfiókban találták meg. Pesti Srácok, 2018. 01. 24.: „Újabb vádalkut kötött a magyarországi szervezett alvilág egyik régi alakj a, Radnai László [… ] A portál értesülése szerint Radnai kérése az volt, hogy a vallomásért cserébe ő és a felesége is részt vehessen a tanúvédelmi programban, és külföldre költözhessenek.”[3] Radnai szerint a Pesti Srácok az idézett cikkel igencsak mellé lőtt, mert a szerző magától Radnaitól kapott információkat a történtekről, épp ezért megmagyarázhatatlan, hogy miért ferdítette el a tényeket. Érdemes visszatérni az előzményekre. A sajtóban rendszeresen összekeverik a történteket és az időpontokat. Radnai szerint a Pesti Srácok egyik legfontosabb csúsztatása az, hogy hat nappal a szabadulása után írják azt, hogy „újabb vádalkut kötött”, amiből nyilván az következik, hogy volt már előtte is hasonló eset. - Ebből semmi nem igaz. Sem előtte nem volt, sem utána nem volt vádalku. 2018. január 18-án szabadultam. Akkor már több mint három éve benne voltam a tanúvédelmi programban, nem kötöttem vádalkut korábban sem, és ekkor sem. Arról, hogy az Index meg a Pesti Srácok írása milyen fals információn alapul, azt gondolom, hogy elég sokan, köztük rendőrök, nem szeretnék, hogy kinyissam a számat. Tíz éven keresztül eltussolták a Fenyő-ügyet, és a többi gyilkosságot, annak örültek volna, hogy ha én már nem létezem, ha

tepsiben hoznak Magyarországról.

ki

a

börtönből,

vagy

eltűnök

örökre

Az internet szerint Radnait 2007-ben tizenkét évre ítélték, és tulajdonképpen büntetés-félbeszakítás történt. Ez azt jelenti, hogy az egészségi állapotára tekintettel helyezik szabadlábra, azzal a kitétellel, hogy ha meggyógyul, vissza kell mennie. A köztársaság elnöki végrehajtási kegyelemről van szó. - Onnan kezdjük, hogy 2004-ben az ominózus kecskeméti maffiapert megelőzően őrizetbe vesznek. A Gyorskocsi utcai fogdában keres meg az ügyvédem, dr. Holló Gábor, vele üzen egy ma már nem aktív, de akkor magas rangban szolgáló főrendőr. Az üzenet lényege az, hogy miért védem a Portik-Drobilich-Ferencsik triót, mikor tulajdonképpen nekik köszönhetem azt, hogy itt vagyok. Miért nem tisztázom, hogy az Energol és a Conti Car sohasem volt egy és ugyanaz, mert ha nem mondom el a valóságot, továbbra is a hátamon cipelhetem azokat az ügyeket, amikhez aztán az égvilágon semmi közöm nem volt. A baj csak az volt, hogy ha az ember tisztába akarta tenni a múltat, akkor sem tehette, mert minden azonnal kiszivárgott, sőt! Hozzáteszem, a mai napig is kiszivárog minden. Nem volt egyszerű szembesülni azzal, hogy az én negyven éven át barátomként számon tartott emberem, Drobilich Gábor tett vissza tizenkét évre. Drobilich személye azért fontos, mert ő volt az Energol valódi tulajdonosa, Portik és Ferencsik csak társa volt. Nem voltam könnyű helyzetben, mert én soha nem álltam szóba a rendőrséggel, és bár tisztázni akartam magam, eszembe sem volt vádalkut kötni. A másik ügyvédem, Jován László, bement a Nemzeti Nyomozó Irodába, hogy kiderüljön, hogyan tudnám tisztázni magam, de megismétlem, hogy nem kértünk vádalkut, nem kértünk semmit! Mi azt kértük, hogy tisztességes, elfogulatlan eljárás keretében legyen lehetőségem tisztázni magam, de Krajnyák Péter, a Nemzeti Nyomozóiroda vezető beosztású munkatársa közölte, hogy ő erre, mármint a tisztességes eljárásra, nemhogy garanciát, de még ígéretet sem tud tenni.

Radnai szerint az ellene folytatott pernek a politikai vonatkozásai a későbbi szocialista képviselőhöz, Doszpot Péterhez, illetve az előbb említett Krajnyák Péterhez vezetnek. - 2015-ben bejelentést tettem a Nyomozó Főügyészségen az akkor eljáró rendőrök ellen, mert eltussolták a Fenyő-ügyet, a kilencvenes évek gyilkosságait. Nem indítottak vizsgálatot arra hivatkozva, hogy bár bűncselekmény történt, az már elévült. Az ügyészt idézem: „Radnai László 2005 januárjában elmondta, hogy Portik Tamás megbízásából egy bizonyos szlovák állampolgár, Jozef Rohác végezte ki Fenyő Jánost. Bizonyítékként a helyszínen hagyott sapkában megtalálták a hajszálait, és a DNS-vizsgálat alapján azonosítani lehetett az elkövetőt.” A Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban a mai napig nagy a bizonytalanság. Megbízóként leggyakrabban Gyárfás Tamás médiavállalkozó neve bukkan fel, de emlegették a Postabank egykori vezérét, Princz Gábort is. Radnai nem állítja, hogy tudja a pontos igazságot, de vannak információi. - Gyárfásra a közhiedelemmel ellentétben nem tettem vallomást. Én annyit mondtam, hogy Portik Gyárfás Tamásnak akart szívességet tenni. Ugyanez volt a véleménye Drobilich Gabinak is, ő úgy fogalmazott, hogy az idióta Portik meg akart felelni Gyárfás Tamásnak. El tudom képzelni, hogy Gyárfás valami olyasmit mondhatott Portiknak, hogy menynyire tele van a hócipője Fenyővel, a mocskosságával. Az köztudott volt, hogy a két nehéz ember nem tudott egymással megegyezni. Ennek tudatában ölette meg Portik Fenyőt Roháccsal. Valahogy így történhetett. Ugyanakkor a vallomásomban arra is kitértem, hogy ebben az ügyben Portik Princz Gábornak is szívességet tett. Princz a Postabankon keresztül ki is fizetett százhúszmillió forintot Portik valamelyik cégének. A pénzt Tomori Tamás vette fel a Keleti pályaudvar környékén egy Postabank-fiókban, készpénzben. Tomori afféle mindenese, ügyintézője volt Portik Tamásnak.

Radnai 2005 januárjában a titkosított vallomásában a Fenyőügyön kívül beszélt a Prisztás-gyilkosságról, a Totka Pál elleni emberölési kísérletről, a Cinóber becenevű bűnöző kivégzéséről, valamint az Aranykéz utcai robbantásos merényletről. A már említett Krajnyák Péter osztályvezető rangú rendőr próbálta lebeszélni a feltáró jellegű vallomásról. - Utólag egy kívülállónak szinte megmagyarázhatatlan, hbgy mekkora mulasztást követett el a rendőrség. Nem néznek utána annak, hogy a Fenyőgyilkosság helyszínén talált sapkában a hajszálak elvezetnek-e Roháchoz. Utólag az volt a kifogás, hogy Rohác bujkált. Eközben volt egy testvére, akkor még élt az édesapja, nyílt titok volt, hogy merre jár, ki lehetett volna kérni a szlovák hatóságoktól. Aztán 2008 decemberében Prágában elfogták Rohácot, és őrizetbe vették a Seres-féle merényletkísérlet miatt. Ugye az történt, hogy Seres autója, a Bentley alá ragasztotta Rohác a robbanóanyagot, ami leesett, és megtalálták rajta az ujjlenyomatát. Na már most, ha van ujjlenyomat, akkor megvan a DNS is! Tehát ezt nem lehet elsumákolni. Jellemző, hogy 2009-ben a Csillagban felkeresett két nyomozó - nevük a beléptető naplóban is szerepel jegyzőkönyv nem készült! Burkoltan megfenyegettek, hogy jó lenne, ha elfelejteném a 2005-ös vallomásomat. Ismerem annyira a rendőröket, hogy mindegyikük arról álmodik, hogy egy komoly bűncselekmény-sorozatot felderítsen. Ha egy rendőr pont az ellenkezőjét cselekszi, és nagyon nem akar egy bűnügyet felderíteni, akkor a mögött komoly, elsősorban politikai érdekek lehetnek. Vajon ha Radnai László az első számú közellenség Magyarországon, hajlandó vallomást tenni, és cserébe nem kér mást, csak tisztességes eljárást a kecskeméti perben, akkor miért az a válasz, hogy ezt a kérést nem tudják teljesíteni? Radnait 2004. szeptember 13-án fegyvercsempészettel gyanúsítva vették őrizetbe, ezt még megtoldották bűnszervezetben elkövetett emberölés előkészületével. A szegedi Csillag börtönben a parancsnok, Csapó tábornok a jogszabályok engedte keretek között korrekt bánásmódot tanúsít. A helyzet akkor változik, amikor új

parancsnok érkezik a megbetegedett Csapó helyére. Jellemző Radnai akkori helyzetére, hogy 2009-ben egyre jobban tudatosult benne, hogy valami készül ellene. A sétaudvarról felkiabáltak neki, hogy „Laci, vigyázz! Már több embert kihallgattak az ügyedben!” - Egyértelmű, hogy bizonyos rendőri vezetők érdeke volt az, hogy ne derüljön ki az igazság. Így, utólag végiggondolva túlságosan sok a véletlen. Csak hogy még egyet említsek: közismert, hogy minden nyomozást az ügyészség felügyel. A Fenyő-gyilkosság 1998-ban volt, de többször is elővették, hiszen kiemelt ügyről volt szó. Amikor 2005-ben feltáró jellegű vallomásommal elmondtam, hogy Rohác volt Fenyő gyilkosa, a felügyeletet ellátó ügyész Ihász Sándor volt. HVG: „2001 márciusában […] kerül a Legfőbb Ügyészségre, ahol a nyomozásfelügyeleti főosztályon legfőbb ügyészségi ügyészként alkalmazzák, de megalakulásától részt vesz a kiemelt ügyek osztályának munkájában is. 2002 végén már egy hasonló osztályt szervez a Fővárosi Főügyészségen is. E posztról emeli a legfőbb ügyészi bizalom - és kitűnő pályázata - a fővárosi főügyészi pozícióba.”[4] Ihász Sándor karrierje 2018-ban akkor ér véget, amikor kiderül, hogy nemcsak baráti kapcsolatot tart fenn a Fenyő-ügyben lehetséges felbujtóként emlegetett Gyárfás Tamással, de még tanácsokkal is ellátja. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint Ihász Gyárfástól egy Fenyő-gyilkosságról szóló hangfelvétel-leiratot vett át, amit annak ellenére nem adott át az ügyben nyomozó rendőröknek, hogy fontos, új bizonyítékról volt szó. Ihász azzal védekezett, hogy szerinte csak egy szövegtöredéket kapott Gyárfástól, amit bárki megírhatott, aki a sajtóból értesült az ügyről. Arról is nyilatkozott, hogy egy olyan hierarchikus szervezetben, mint az ügyészség, elképzelhetetlen, hogy ő eltussoljon egy ügyet. Annak pedig, hogy 2002-től baráti viszonyba került Gyárfással, olyan egyszerű magyarázata van, hogy gyakran hívták meg a Nap Televízióba, így óhatatlanul személyes nexus alakult ki közte és a

tévé producere, Gyárfás Tamás között. A barátság ellenére Ihász azt állítja, hogy bár valóban adott baráti tanácsot Gyárfásnak, nem jelenti azt, hogy megpróbálta akadályozni a Gyárfás elleni eljárást. Mindenesetre Radnai hiába volt elszigetelve a börtönben a külvilágtól, érezte, hogy magas rangú rendőrök továbbra is aggódnak a 2005-ös vallomása miatt, annak ellenére, hogy azt államtitokká nyilvánították. - Azt hittem, hogy engem a börtönben már különösebb újdonsággal nem lehet meglepni. Hát, nem volt igazam. Kilencévi magánzárka után társat kaptam. Betettek mellém egy kisgyereket, aki emberölésért ült életfogytot. Három nap után elmondta nekem, hogy „Laci, ne haragudj! Nagyon tisztellek, nagyon rendes vagy hozzám, de azt akarják, hogy tegyek ellened hamis vallomást, hogy meg akarod veretni a börtönparancsnokot.” Hát! Nem tudom, hogy a Csillag operatív tisztje mit gondolt rólam. Azt még értem, hogy valamit kreálni kellett Radnai ellen, de egy operatív tiszt pontosan tudja, hogy akit komoly bűncselekmény elkövetésével vádolnak, az nem beszélget a zárkatársával az ügyeiről. Komolyan nevetséges, amit az utóbbi időben a Rohác-ügyben ad elő a hatóság! Arról szól a mese, hogy Rohác, a kiképzett katona, akinek megvan a saját magához való esze, egyszer csak arról kezd mesélni a cellatársának, Magyar Robinak, hogy nem ő követte el a Fenyő-gyilkosságot. Ez egy előre megírt forgatókönyv, Rohácnak beígértek egy perújrafelvételt, Magyar Robinak meg azt, hogy megfinanszírozzák a telefonját meg a csomagját. Na, mindegy. Azt követően, hogy a kissrác elmesélte, miért rakták be hozzám, azonnal felhívtam Jovánt, ő pedig felhívta a szegedi rendőrkapitányságot. A vége az lett, hogy az operatív eljárást befejezték. - Térjünk vissza a kissráchoz! Három nap után miért vallotta be, hogy mivel bízták meg? - Mert én olyan vagyok, hogy ha valakit véletlenül betettek a zárkámba, nem tudtam elnézni, hogy nem eszik, ha én eszem, ha én rágyújtottam, ő is rágyújtott. Ez a srác mint apára nézett föl rám, és

gondolom, a lelkiismerete is megszólalt. Tudja, én mindenkivel megtaláltam a hangot! A börtönőrökkel is. Nála van a kulcs, de nem tehet róla, hogy ott vagyok. Hogy a több mint kilenc év magánzárkát hogy lehet kibírni? Mondtam már, hogy szerencsés alkat vagyok. Programot csináltam magamnak minden napra: reggel megnéztem a különböző híradókat, hogy ne tompuljon az agyam, rengeteget olvastam, rejtvényt fejtettem. Öt év után először tudtam egy emberrel beszélni, addig egyedül sétáltam egy zárt udvaron. Néha leengedték hozzám Balogh Lajost, a százhalombattai rémet. Balogh kettős személyiség: egyrészt elmebeteg, másrészt nagyon korrekt ember. A Csillagban is állatként tekintettek rá, kegyetlenül ölte meg a felesége húgát, aztán még három nőt. Sokan fenték rá a fogukat. Azokból a beszélgetésekből, amiket vele folytattam, azt szűrtem le, hogy azért gyűlölte a nőket, mert az apja valószínűleg molesztálta gyerekkorában, és az édesanyja nem védte meg. Az apját aztán később megölte, de azt hiszem, önvédelemre hivatkozott, és felmentették. Ami a gyilkosságokat illeti, az egész azzal kezdődött, hogy megnősült, született egy gyereke. A feleségének volt egy tíz évvel fiatalabb húga, aki Lajos szerint mindig átverte a szüleit, nem tisztelte őket. Lajos nagyon megorrolt a lányra, aztán egyszer ott festett náluk a lakásban, mert szobafestő-mázoló volt a szakmája. Százhalombatta környékén van valami kiserdő, elcsalta oda a lányt, megkínozta, aztán agyonszurkálta. Később levágta a fejét, kifőzte, a koponyát hazavitte és föltette a szekrény tetejére. Lajost nem engedik ki körletre, magánzárkában van, nem találkozhat senkivel, így maradhatott mostanáig életben. Radnai a körülményekhez képest tűrhető életet élt a Csillagban. Amikor a média Keresztapának, az alvilág főnökének nevezte el, megteremtette számára azt a nimbuszt, ami a börtönben kiemelte a többi elítélt közül. Ő és ügyvédei éltek minden lehetőséggel. - Nem volt túl bonyolult. Indítottam különféle polgári pereket, a feleségemet megbíztam képviseleti joggal. Ő minden héten lejött Szegedre, amire egyébként nem lett volna lehetőség. A szabályok havonta három telefont tettek lehetővé, de volt egy olyan ügyvédi

számom, ami a feleségemnél csöngött, így aztán mindennap beszéltünk. Voltak persze dolgok, amik Radnait is kiborították. Bár a BSR-ben (Biztonsági Speciális Részleg) helyezték el, nagyon sokáig csak a halálsornak fenntartott ketrecben sétálhatott. A ketrec egy fél teniszpályányi területet foglalt el, a börtön egyik szárnyának lapos tetején, és azért volt az elítélt számára nyomasztó, mert - nyilván lélektani okokból - még az eget is csak rácsokon keresztül lehetett látni. Lehet, hogy meglepő, de a halálsoron kényelmesebb az elhelyezés, hiszen ott két cellát egybe nyitottak, viszont egy szinttel lejjebb, a BSR-ben a zárka rendkívül szűk, 1,80 x 1,60 méter, a vaságytól alig harminc centire van a vécékagyló. Radnai, köszönhetően a presztízsének, egy pillanatra sem érezte azt, hogy veszélyben volna az élete, de még kellemetlenségektől sem kellett tartania, a fegyőrökkel is jól kijött. - Mindenki tisztában volt azzal, hogy nem érdemes velem kikezdeni. Ha egy elítéltnek jutott volna eszébe, akkor nem mondom azt, hogy megölik, de hogy megrendszabályozzák, az biztos! Egyébként az őrökkel sem volt konfliktusom. Egyszer egy új őr, aki nem volt tisztában a szituációval, hogy úgy mondjam, bunkó módon szólt hozzám. Amikor kettesben maradtunk, elmondtam neki, hogy vagy megleszünk békésen egymás mellett, vagy gondoskodok arról, hogy legyen elfoglaltsága. Akár mindennap okozhatok valami apró kis problémát, ami miatt napi nyolc órában írhatja a feljegyzéseket. Ha ezt nem akarja, akkor nincs más kérésem, minthogy mindennap engedjen megfürödni, sétálni, cserébe reggel, este előírásszerűen fölkelek az ágyból, csak azért, hogy ha véletlenül a főnöke is jönne, ne basszák le miattam. Ja! Még azt kértem, hogy reggel ötkor ne verje az ajtót, hogy keljek fel, a váltáskor magamtól is kiszállok az ágyból. Ez az őr is megértette, hogy jobb a békés egymás mellett élés. Nekem soha nem volt konfliktusom senkivel, és ezt értékelték. Nagyon nagy dolog volt, hogy mindennap fürödhettem, mert aki nem dolgozott, az egy héten csak egyszer állhatott a zuhany alá. Ami a magánzárkát illeti, az elméletileg büntetés. Az emberek

kilencvenkilenc százaléka nem is bírja, három nap után már dörömbölnek. Őszintén szólva nem emlékszem senkire magamon meg Balogh Lajoson kívül, aki hosszú távon elviselte volna. Ami engem illet, egyrészt nagyon szigorú ritmusban töltöttem a napjaimat, másrészt lelkileg is rendben voltam, mert kapcsolatot tarthattam a családdal, mindennap érintkeztem velük. Tudtam, hogy mi történik kinn, mi van velük. Huszonhét évi házasság után komoly támasz volt a feleségem. Ő egy családcentrikus asszony, sokat köszönhetek neki. Nyilván bánthatták volna őt is meg a fiamat is, de nem merte senki megtenni. Mártit - a feleségemet - egyszer megkereste Portik azzal, hogy fogjak vele össze a Drobilich ellen, mert reméli, tudom, a kecskeméti 12 évet neki köszönhetjük. Ennek az volt az előzménye, hogy az ominózus 2005. januári titkos vallomásom azonnal kikerült hozzájuk. Azonnal! Mindent tudtak. 2011-ben Radnait a szegedi Csillagban kereste fel Horváth András dandártábornok, aki elmondta, hogy korábban nem tudott arról, hogy volt egy operatív vallomás, és szeretné tudni, abban milyen ügyekről esett szó. Ez az a vallomás, ami ma is államtitoknak számít. Radnai időt kért, mondván szeretné a dolgot megbeszélni az ügyvédjével. - Fölhívtam Jovánt. Azt mondta: „Laci, te tudod, de rendbe kell tenni az életedet, mert ha most kijössz, vagy te ölöd meg Portikékat, vagy ők ölnek meg téged!” Azt mondta, hogy az nem opció, hogy vagy megölnek, vagy életem végéig börtönben ülök. Mindenki azzal járna a legjobban, ha az igazságszolgáltatás tenné a dolgát, kiderülne minden a kilencvenes évekről. Élje mindenki úgy az életét, ahogy tudja! Amikor elmondtam, mit tudok a kilencvenes évek eseményeiről, semmiféle alkut nem kötöttem. Kaptam viszont egy ígéretet, hogy támogatják a kegyelmi kérvényemet. Fontos, hogy ez 2012-ben volt. A kegyelmi kérvényben az egészségi állapotomra hivatkoztunk, joggal, hiszen a Honvéd Kórházban élet-halál között voltam, kétszer élesztettek újra, egy bypass műtét mentette meg az életemet.

Megjegyzem, a kegyelmi kérelmemet mind a mai napig nem bírálták el. Az Igazságügyi Minisztérium nem küldte tovább a Köztársasági Elnöki Hivatalba, ami szerintem törvényellenes. Mindenesetre egy bennfentes - akit nem akarok megnevezni - azt mondta, hogy azért fektették el a kérvényemet, mert nagyon sokáig abban a hitben voltak, hogy az Energol és a Conti Car egy és ugyanaz, és ezért féltek attól, hogy egy életellenes bűncselekményeket elkövető bűnözőnek eszközölnek ki kegyelmet. Ez volt a magyarázat. Ami mára természetesen világossá vált, hogy nem így van. Érdemes sorba rendezni az eseményeket. Radnait 1997 áprilisában tartóztatták le, és benn tartották húsz hónapig. A vád: rossz minőségű termék forgalomba hozatala, amiért maximum öt év szabadságvesztés róható ki. Ez az ügy elhúzódott tíz évig. Radnai László és tíz társa ellen 2005 májusában kezdődött büntetőper Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Radnai Lászlót és tíz társát emberölés előkészületével, fegyvercsempészéssel és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolta az ügyészség. Radnai Kecskeméten tizenkét évet kapott. Érdekes mozzanat, hogy miközben a maffiaperben jogerős ítélet született, az olajügy még mindig nem zárult le. - Beszéltem Zsigával, hogy felejtsük el a védekezést, mert ha az olajügyben felmentenek minket, elveszítjük azt a húsz hónapot, amit már az előzetesben leültünk. Ha viszont ezt a húsz hónapot összbüntetésként hozzárakják a tizenkét évhez, akkor lesz tizenkét és fél év, amiből egyből lejön húsz hónap, amit már leültünk, és ezt az időt megnyertük. Mondtam is egyszer a bírónak, hogy nem szeretnék védekezni, hanem ítéletet szeretnék. Azt mondta: „Radnai, ezt meg se hallottam, ilyen hülyeséget ne kérjen!” ítélethirdetés, és kaptam tizenkilenc hónapot, amibe beszámították a már említett húsz hónapot. Radnait 2004 szeptemberében vették őrizetbe a kecskeméti ügy miatt, 2012 júliusában engedték ki, büntetés-félbeszakításra

hivatkozva 2014. december 16-án vitték vissza a börtönbe, az úgynevezett parfümös dolog miatt. Pesti Srácok: „Vádemelési javaslattal zárta le a Portik-ügyek koronatanúja, a kecskeméti maffiaperben tizenkét évre ítélt Radnai László és hét társa ellen orgazdaság miatt indított büntetőeljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda - értesült a PestiSrácok.hu. A nyomozó hatóság gyanúja szerint a Conti Car autókereskedés volt tulajdonosa és társai harmincmillió forint értékű lopott parfümökkel akartak kereskedni. Radnai ugyanakkor a rendőröknek tett vallomásában arról beszélt, hogy abszurdnak tartja a terhére rótt bűncselekményt.”[5] - Utólag azt mondom, hogy csőbe húztak. Az autóüzlet szépen felpörgött, nem volt bonyolult konstrukció. A német partner behozta az autót, azt kiközvetítettük, összehoztuk a két felet. A kocsik német rendszámmal kerültek forgalomba. Gyorsan felpörgött az üzlet, rövid idő alatt már százötven kocsit hoztunk be. Azt már többször is elmondtam, hogy egy autókereskedő mindenféle partnerrel találkozik, a Kossuth-díjas művésztől az analfabéta cigány gyerekig. Egy Hamza nevű roma gyerek bérelt tőlünk autót, aztán előállt azzal, hogy a tartozását parfümmel egyenlítené ki. Egyből levettük, hogy valami átverés készül, mondtuk, hogy minket a parfüm nem érdekel. Ez a Hamza Barnabás nevű gyerek egy lehallgatott telefonbeszélgetésben el is mondta valakinek, hogy csapjuk be Radnaiékat, egy húszmilliós parfümtételt sózzunk rájuk hatvanmillióért. A következmény elég szomorú, egy év múlva letartóztattak, és orgazdasággal vádoltak. Ezzel vádolták a cigány gyereket is, ami nála sem állta meg a helyét. A parfüm eredeti tulajdonosa egy budapesti raktárban helyezte el az árut, ami eredetinek bizonyult, és a bizonyítványon kívül megvolt az eredeti számla és szállítólevél is. Hamza Barnát legfeljebb lehúzással, azaz csalással lehetett volna megvádolni és nem orgazdasággal, de ez különösebben nem érdekelt, az viszont nagyon is, hogy a végén

kiderült, hogy a parfümöt eredetileg lopták, és Hamza a tartozása fejében akarta átadni, de ezt a lehetőséget visszautasítottuk. Ez az ügy még folyamatban van, de azt sikerült vele elérni, hogy megszüntették a büntetés-félbeszakításomat, és le kellett ülnöm azt, ami még hátra volt a kecskeméti ítéletből. Azt azért még hozzátenném, hogy amikor ebben a parfümügyben meggyanúsítottak, és vissza kellett mennem folytatni a szabadságvesztést, akkor a kegyelmi kérvényem még mindig el volt fektetve az Igazságügyi Minisztériumban, és az illetékesek már nagyon elfelejtették, hogy valamikor ígéretet kaptam arra, hogy támogatják a kegyelmi kérvényemet. 2015. január 8-án folytatta a Kecskeméten kiszabott börtönbüntetést, a tizenkét és fél év 2018. január 18-án járt le. Radnainak igazolása van arról, hogy az utolsó percig leülte a büntetését. Állítja, hogy a magyar államtól semmiféle kedvezményt nem kapott, vádalkut nem kötött. - Igazából helyreigazítást kellett volna kérnem a Pesti Srácoktól, amiért 2018. január 24-én azt írta, hogy „Újabb vádalkut kötött Radnai László, és vallomásáért cserébe ő és a felesége a tanúvédelmi program keretében külföldön telepedhet le.” Kezdem azzal, hogy ez egy fals információ, amit valamelyik rosszindulatú rendőr szivárogtatott ki. Folytatom azzal, hogy ha helyreigazítást kérek, akkor megint rólam szól a média. A helyreigazítást pont nem olvassa el senki, mindenkiben az első hír marad meg. Én most már szeretnék nyugodtan élni, nem vagyok kíváncsi a médiára, mert előnyöm nem származik belőle, csak hátrányom. Még ha egyedül élnék! De van gyerekem, unokám. Így, utólag úgy érzem, jól döntöttem, amikor feltáró jellegű vallomást tettem. Három lehetőség közül kellett választanom: vagy én ölöm meg Portikékat, a triót, vagy ők ölnek meg engem, vagy - és emellett döntöttem korrekt módon érjen véget a történet.

■ Off the record - Őszintén szólva az nem lep meg, hogy időről időre szidja, kárhoztatja a médiát, visszatérő motívum az egész könyvben, hogy az Energol-Conti Car-ügyet a média fújta fel. Most komolyan: mi ebben a meglepő? Hát pont ez a bulvár dolga… még akkor is, ha ez önnek, illetve nekem nem tetszik, nem szimpatikus. - Jó, persze a bulvár dolga az, hogy kreáljon szenzációkat, színezze a dolgokat… de, Havas úr… ön tudja a legjobban, hogy bárkinek joga van a véleményéhez, de a tényeket nem ferdítheti el, nem találhat ki meg nem történt dolgokat, márpedig a mi esetünkben a média, illetve annak bulvárrészlege így járt el. Megint előjött ez a Conti CarEnergol szóösszetétel. Tessék végre tudomásul venni, hogy a Conti Car egy autókereskedő cég volt, amellyel szemben soha nem volt büntetőeljárás. Lehet, hogy meglepő, de ugyanez a helyzet az Energol olajat forgalmazó céggel is, illetve annyiban helyesbítek, hogy az Energol ellen volt ugyan eljárás, de felmentéssel végződött. Azt nem értik meg az újságírók, és ezért a közönség számára sem világos, hogy itt nem cégekről, hanem egyes emberekről van szó. Adott esetben rólam, az üzlettársaimról, vagy éppen olyan bűnözőkről, akik tényleg súlyos ügyekért felelősek, például a Fenyőgyilkosságért, vagy éppen az Aranykéz utcai robbantásért. Egyszer s mindenkorra vegyék tudomásul, hogy nincs Energol-Conti Car-ügy, van viszont jó néhány olyan bűncselekmény, amelynek adott esetben megvannak az elkövetői, és vannak sajnos olyanok is, amelyek máig feltáratlanok. - Az előbb, amikor a médiával szembeni ellenszenvéről kérdeztem, majdnem kicsúszott a számon, hogy ez a mániája, de ugyanez a helyzet a hatóságokkal. Vissza-visszatérő gondolata, hogy az újságírók gyakran hivatkoznak valamilyen rendőrségi kapcsolatra, információra, persze név nélkül. Miért gondolja azt, illetve még inkább a felesége, hogy a hatóságok szisztematikus hajtóvadászatot indítottak ön ellen?

- Igazából racionális magyarázattal nem szolgálhatok, csak sejtéseim vannak, igaz, azok eléggé megalapozottak. Kis túlzással élve tegyük fel, hogy én, azaz Radnai László eldobok egy csikket az utcán, ami csúnya dolog. Mi jön le a médiában? Már megint a Conti Car-Energol-sztori, és higgye el, már belefáradtam abba, hogy csatázzak a bulvárral. Ami meg a hatóságot, illetve a hatóság embereit illeti, azoknak megint csak jól jön a Conti Car-Energol, azzal mindig lehet szerepelni, be lehet kerülni a bulvárba meg a reggeli tévéshow-ba. - Isten ments, hogy elvicceljek tragikus dolgokat, még akkor is, ha bűnözőkről van szó, akkor is elfogadhatatlan a Seresgyilkosság, a Boros Tamás elleni merénylet, de azért annyit már hadd engedjek meg magamnak, hogy nevetségesnek tartsam azt, miféle figurák bukkannak fel az ön történeteiben. A mániákus Portik, aki gyilkoltat csak azért, hogy hírnévre tegyen szert, a bérgyilkos Rohác, a kiképzett szlovák ügynök, aki rosszul tapasztja fel az autó alvázára a robbanóanyagot, aztán a kedvencem Molnár Richárd, aki ön szerint éretlen fiú volt fiatalkorában, szerintem viszont excentrikus. Szóval az ön történeteiben felbukkanó figurák még statiszták se lehetnének egy normális amerikai vagy olasz bűnügyi filmben. - Válasszuk ketté! Portik és Rohác - hogy úgy mondjam - önálló állatfaj, el kell választani őket a többi szereplőtől. Ami Molnár Richárdot illeti, a kecskeméti maffiaperben annyit tudtak rábizonyítani, hogy közreműködött fegyverek elásásában. Ugyanezért a cselekményért egy átlag magyar polgár pár hónapot kapott volna, Molnár nyolc évet. Ami pedig a Dózsa György úti karambolt illeti, Budapesten szerintem nemhogy néhány ezer, de több tízezer esetben lépik át a sebességkorlátozást. Sőt, szerintem nincs is olyan sofőr, aki ne hajtott volna gyorsabban a megengedettnél. - Na de hát, az isten áldja meg magát, Radnai úr! Ez a Molnár lehúzta a nyolc évét, aztán a Seychelle-szigeteken barnította

magát, százharminc-száznegyven kilométeres sebességgel telibe vágott egy szabálytalanul közlekedő autót, majd miután kiszállt a roncsból, rögtön fotóztatja az irdatlanul felfújt testét két több tízmilliós luxusautó előtt, és még azt hiszi, hogy ez neki jól áll. Egyáltalán, egy ilyen pasas hogy került az ön közelébe? Jó! Tudom, a börtönben kezdte el pátyolgatni, de hát normális ember ezzel a Molnárral tíz lépést sem tesz az utcán! - Kezdjük az elején. Amit ön mondott, már abban is van nem is kicsi újságírói túlzás. Nézzük a tényeket: a GPS szerint Molnár a balesetet megelőző időszakban nyolcvanvalahány km/órás sebességgel autózott, és ami a lényeg, amikor a legnagyobb sebességgel haladt, akkor sem érte el a kilencven km/órát. Ehhez képest az ügyész vádiratában valóban az ön által említett százharminc km/óra körüli sebesség szerepelt. Ami pedig a büntetést illeti, megint ott tartunk, mint az előbb, hogy Molnár nem egy hétköznapi Molnár, hanem az a Molnár Richárd, aki Kecskeméten nyolc évet kapott. Így aztán az ügyész kapásból hét év két hónap letöltendő börtönbüntetést javasolt, ami már önmagában is elképesztő, de azért amellett se menjünk el szó nélkül, hogy a másik autó vezetője, aki az ügyész szerint is szabálytalanul kanyarodott Molnár elé, megússza két év felfüggesztettel. - Jó. Erről nem akarok önnel vitatkozni, de mégiscsak a maga embere a Molnár Richárd, akinek egyébként ezúton is jobbulást kívánok, és ezt komolyan mondom, minden irónia nélkül… sajnálom, hogy az első szívműtétje nem sikerült. - Látom, nagyon nyomja a bögyét ez a Molnár gyerek, de hadd kérdezzek valamit. Mi a különbség a tényleg kigyúrt és tényleg magamutogató Molnár, és a majdnem közönségkedvenc Berki Krisztián között? - Berkivel egyszer találkoztam, egy sminkszobában futottunk össze. Szerény, tisztelettudó fiatalember benyomását keltette, aki jó pénzért időnként hülyét csinál magából a kamera előtt. Molnár viszont ingyen csinálja mindezt, amikor magát meg a túldekorált

barátnőjét fotóztatja… és akkor nem is folytatom, mert elmondtam a véleményemet. - Nem mindenben mentem fel Ricsit. Többször felhívtam a figyelmét arra, hogy fölöslegesen ne szerepeljen, ne mutogassa magát, sajnos nem hallgatott rám. A védelmére azért annyit el tudok mondani, hogy az éjszakában bizonyos presztízst jelent az, hogy valaki kigyúrt, képes tekintélyt szerezni magának, azt sugározza magáról, hogy vele nem érdemes ujjat húzni. De mondok magának valami mást is! Menjen el egy-két menő edzőterembe, és azt fogja látni, hogy még az üzleti életben is van jelentősége annak, hogy valaki Molnár Richárdhoz hasonlóan magabiztos, van fellépése, és ezt az is bizonyítja, hogy azokban az edzőtermekben kifejezetten sikeres üzletemberek is keresik a Ricsi-féle figurák társaságát. Tetszik, nem tetszik, ez a valóság!

XI. A KECSKEMÉTI MAFFIAPER - Hogy miért kerültünk célkeresztbe? Azért, mert a kilencvenes évek elejétől egészen - mondhatnám - mostanáig a rendőrségnek és a médiának is jól jöttünk. A Conti Cart meg az Energolt mindig elő lehetett venni, a két céget egybemosva gátlás nélkül lehetett bűnszervezetekről papolni, egyszóval a politikánál és az újságíróknál is kéznél voltunk. Nem mondom, hogy időnként nem volt alapja annak, hogy velünk foglalkozzanak, mert ugye volt a Conti CarRenta Carban a Schwarcz-gyilkosság, Császárt a Conti Car presszójában szúrták le, és ahogy A tanú című filmben mondták, velünk akartak példát statuálni. Például 1997-ben az első olajügynél az új rendőrségi vezetők, köztük az alkoholista Kiss Ernővel, a KBI főnökével, produkálni akartak. Nem mondom azt, hogy makulátlanok voltunk, a gazdasági, pénzügyi dolgainkért el is lehetett volna minket ítélni, de az emberölés kísérlete, ráadásul bűnszervezetben elkövetve, az bohózat volna, ha a végén személy szerint nem kapok tizenkét évet.

2017. augusztus 31.168 Óra: „2004. augusztus 4-én, a déli órákban egy kecskeméti bevásárlóközpontnál lévő benzinkút parkolójában kommandósok fogtak közre két autót, és három férfit megbilincseltek. Az egyik autó csomagtartójában hat fegyvert és több mint száz lőszert találtak. Néhány perccel később a nemzetbiztonsági szakszolgálat egy már régóta megfigyelés alatt álló egykori délszláv zsoldos, Szlobodan Stojanovic magyarországi telefonhívását rögzítette. A fővárosi alvilág legbefolyásosabb csoportjának egyik tagját hívta fel, és azt mondta neki: »Valami nincs rendben, senki nem veszi fel, a Kicsi ki van kapcsolva.« A hívott férfi néhány perc múlva visszahívta Stojanovicot, és csak annyit mondott neki: »Senki nem veszi fel, lebuktak, jól nézünk ki!« Még ugyanezen a napon az egykori Conti Car-Energol-csoport tagjai - a későbbi kecskeméti maffiaper fővádlottjai - Budapesten, az érdekeltségükben lévő törzshelyükön, a belvárosi Zsiráf étteremben találkoztak, hogy megbeszéljék a lebukás utáni teendőket. A cél az volt, hogy Kecskemétről azonnal a fővárosba helyeztessék át az ügyet, mert »ha bárki Pesten a rendőrség által bajba kerül, akkor az fél éven belül kint van, ebből az ügyből is mindenkit ki tudunk hozni« - hangzott el az alvilági vezetőségi ülésen. Nem sikerült nekik. Sőt, néhány héten belül a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai letartóztatták a csoport fejét, az ötvenéves Radnai Lászlót, valamint Mészáros Pétert, Csüllög Zsigmondot, Ferencsik Attilát és az akkor huszonhét éves Molnár Richárdot, akiket több szerbbel együtt már régóta megfigyeltek. Utóbb az is kiderült: épp a kiváló fővárosi belügyes kapcsolatrendszerük és pénzügyi hatalmuk miatt »helyezték át« a hatóságok az ügyet vidékre úgy, hogy a Budapestre tartó fegyverszállítmányt tudatosan buktatták le Kecskeméten. Így az egész eljárást az elkövetés helyén illetékes ügyészség felügyelhette, és a helyi bíróság tárgyalhatta.

Azt, hogy a fővárosi rendőrséggel való kapcsolatra vonatkozó kijelentés nem puszta hencegés volt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kilencvenes évek legnagyobb illegális gázolajforgalmazó cégének, az Energol Rt.-nek 1997-ben kezdődött büntetőügyében - amelyben Radnai, Csüllög és Ferencsik is vádlott volt - akkor még meg sem született az elsőfokú ítélet, miközben ezek a nevek rendre felmerültek a felderítetlen robbantásos merényletek és leszámolások aktáiban is. A Kecskeméten lekapcsolt fegyverszállítmány már nem az első volt, amely akkortájt átjött a szerb zöldhatáron. Korábban távcsöves fegyverek, Kalasnyikovok, Skorpió géppisztolyok, gránátok is érkeztek. Mire kellett az arzenál? Stojanovic egyik telefonbeszélgetése szerint »a főnökömnek tartoznak kábé 800 millióval, dollárral, és most a főnök el kell tegye láb alól azt a személyt, aki az adóst védi, mert akkor az, aki tartozik, védelem nélkül marad.« Hozzátette: »Akkor mindent be fogunk gyűjteni, ennek van úgy hét-nyolc kereskedése, ahol autó van.« Egy rákövetkező beszélgetésben pedig Stojanovic úgy fogalmazott, hogy »nemsokára nem lesz egy személy itt, ezt az oroszokkal intézik, és akkor mi ellenőrzünk mindent. Minden, ami az övé volt, a miénk lesz«. Stojanovic főnöke Radnai volt, aki a vezetőséggel együtt elhatározta, hogy a belvárosi üzletek és szórakozóhelyek után átveszi az irányítást a Balaton északi partján is, amely T. Tibor felügyelete alá tartozott. Az emberölésben az orosz alvilág segített volna. A bérgyilkosság helyszínéül a balatonfüredi Galéria diszkót, illetve egy helyi útkereszteződést jelöltek ki, ahol motorkerékpárról nyitottak volna tüzet. A megbízás végrehajtásának végső időpontja 2004. szeptember 17. volt, de addigra mindenkit letartóztattak. A Balaton északi partján üzleti érdekeltségekkel rendelkező T. Tibor mellett a fővárosi éjszakai élet néhány más alakja is szerepelt a likvidálási listán, a fegyverek a leszámolásban érintett vezérek testőrségének megfékezésére kellettek volna - derült ki a nyomozás során.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a csoportot bűnszervezetnek minősítette, amelynek »illegális tevékenységefelölelte - elsősorban Budapest területén - a kábítószer-kereskedelmet, a prostitúciós tevékenység ellenőrzését, továbbá a vendéglátóhelyektől, taxisoktól, esetenként gazdasági bűncselekményeket elkövető kívülálló személyektől védelmi pénzek szedését« - áll az úgynevezett maffiaper vádiratában. Ennek a bűnszervezetnek a katonája és az ügy ötödrendű vádlottja volt a Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított Molnár Richárd. Az ügyészség szerint az ő feladata volt az alvilági leszámoláshozszükséges, az országban még nem használt, nyilvántartásban nem szereplőfegyverek, valamint a merénylethez szükséges motorkerékpár beszerzése. A vádirat szerint »Ricsi« ellenőrzése alatt állt több budapesti és Balaton-parti szórakozóhely, így egyebek mellett a budapesti Nirvana és a siófoki Pipacs bár, továbbá »a vádlott ezen túlmenően a bűnszervezet érdekében szükséges erőszakos fellépést igénylő feladatokat koordinálta«. A gyanúsítottak Kecskeméten, előzetes letartóztatásuk ideje alatt sem veszítették el a magabiztosságukat, mindvégig éreztették fővárosi hatalmukat. Nem egy börtönőr ellen indult fegyelmi eljárás, miután megpróbálták lekenyerezni őket a csoport tagjai, de megfenyegették az ügyészeket és az eljáró bírót is - nekik, valamint családtagjaiknak a per során külön védelmet biztosítottak. Molnár kitűnt a sorból: előzetes letartóztatása alatt leveleket irkált a börtönből, tovább szervezte a védelmi pénzek beszedését, mintha mi sem történt volna. Utasította az ügyvédeket is egy számára kedvező, a szabadlábra helyezését alátámasztó orvosi szakvélemény beszerzésére, valamint megüzente a szerbeknek, hogy vigyék el a balhét, mert akkor ő, Radnai és a többi főkolompos megúszhatják a büntetési tételt megkétszerező bűnszervezeti minősítést. A konkurens alvilági kiscsoportokat

pedig a következőre figyelmeztette: »Ne érezzétek azt, hogy meggyengültünk!« A nyomozó iroda lemásolta a leveleket, és követte útjukat, így kerültek a per anyagai közé. A szerbek nem tették meg azt a szívességet, hogy elvigyék a balhét. Inkább vádalkut kötöttek az ügyészséggel, és a lehallgatások, a lefoglalt fegyverek mellett - amelyeken Molnár DNS-ét is kimutatták - kulcsfontosságú vallomásokat tettek. Stojanovic vallomásában a T. Tibor elleni merénylet előkészülete mellett felidézte az Aranykéz utcai robbantást, valamint Fenyő János médiacézár meggyilkolásának körülményeit is - azt állította, mindkettő Radnaihoz és köréhez kötődik. Stojanovic vallomástétele után megszökött a házi őrizetből, majd néhány évvel később a nyílt utcán lőtték le Szerbiában. Az ítéletet 2006. április 13-án hirdették ki Kecskeméten: bűnszervezet tagjaként elkövetett emberölés előkészülete és folytatólagos fegyvercsempészet bűntettéért Radnai Lászlót 12 év, Mészáros Pétert 10 év, Csüllög Zsigmondot 5 év, Ferencsik Attilát 6 év, Molnár Richárdot 8 év kedvezmények nélküli fegyházra ítélték. A Szegedi ítélőtábla az elsőfokú ítéletet 2006. október 6-án helybenhagyta. Radnai azt állította, hogy politikai koncepciós per áldozata, mert lényegében ő dolgozta ki a gépjárművek eredetvizsgálati rendszerét, ami milliárdos üzlet, ám a regnáló kormány ezt lenyúlta tőle… …2012-ben aztán Radnai büntetését megszakították, aminek az volt az ára, hogy lényegében fel kellett mondania a baloldallal összekötött Portik Tamás tárgyalásán mindazt, amit korábban az ő fejére olvastak a kecskeméti maffiaperben. Portikot végül nagyrészt a Radnai-csoport vallomásai alapján ítélték el, így a Fidesz-kormány kijelenthette: hivatalosan is megoldotta a kilencvenes évek leszámolásainak és a jobboldali pártszékházak körüli robbantások rejtélyét, még ha az igazság ennél jóval bonyolultabb is.

Molnár Richárd, aki szervezetében kokainnal a Dózsa György úton luxusautójával jogosítvány nélkül halálos balesetet okozott, házi őrizetben védekezik.”[6] - Radnai úr! Mielőtt a részletekkel foglalkoznánk, szeretném, ha néhány, számomra fontosnak tűnő megállapítást kommentálna. Mi a véleménye arról, hogy 2004. augusztus 4-én, tudva a kecskeméti történésekről, az újságíró úgy fogalmaz, hogy „Az egykori Conti Car-Energol-csoport tagjai találkoztak, hogy megbeszéljék a lebukás utáni teendőket”? - Ez két külön történet, illetve szervezet. Abszolút megalapozatlan az egybemosása. A Conti Car autóforgalmazással foglalkozott, az Energol olajjal, a kettőnek semmi köze nem volt egymáshoz. Azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Conti Car ellen soha semmilyen büntetőeljárás nem volt. - A Budapestre tartó fegyverszállítmányt tudatosan buktatták le Kecskeméten. Az újságíró szerint „…így az egész eljárást az elkövetés helyén illetékes ügyészségfelügyelhette, és a helyi bíróság tárgyalta”. - Ezzel a megállapítással, illetve következtetéssel több probléma is van. Az akkori büntetőeljárási törvény szerint egy bűncselekmény esetén az döntött, hogy területileg hol történt meg maga a bűncselekmény, számításba kellett venni adott esetben az elkövetők állandó lakhelyét is. Kecskemét azért sem jöhetett volna szóba, mert a fegyvereket a szerb-magyar határon hozták át, és így ott valósult meg a fegyvercsempészet, mint büntetőjogi tényállás, az állítólagos elkövetők állandó lakhelye pedig Budapest. Egyébként pedig nemcsak az ügyvédeink, de maga a bíróság sem állította azt, hogy az elfogás helyszíne döntő lenne az illetékesség tekintetében. - Az újságíró tényként írja, hogy Svobodan Stojanovics (az a bizonyos egykori délszláv zsoldos) főnöke Radnai volt. - Svobodan Stojanovics kamasz kiskölyök volt a délszláv háború idején, szó sincs arról, hogy harcos vagy zsoldos lett volna. Talán

kétszer-háromszor beszéltem vele telefonon semleges témákról, Mészáros Péter kérésére megengedtem, hogy a csopaki szállodában lakjon, aztán egy német üzlettársam felesége a gyerekeinek születésnapi bulit rendezett volna Csopakon, és felvetette, hogy vendégül látná az ott tartózkodó két szerbet is. Telefonon tiltottam ezt meg. - A cikk szerint az egész fegyvercsempészet célja az volt, hogy a Conti Car-Energol-csoport„…a belvárosi üzletek és szórakozóhelyek után átveszi az irányítást a Balaton északi partján is, amely T. Tibor felügyelete alá tartozott”. - Az újságíró tulajdonképpen azt mondja vissza, amit a vádirat tartalmazott. Nyilván azért vette át kritikátlanul ezeket az állításokat, mert a magyar médiában a Balaton, mint idegenforgalmi központ szinte szimbóluma volt az éjszakai életnek és az ahhoz kapcsolódó kábítószernek, prostitúciónak, meg úgy általában, mint korlátlan pénzforrás bukkant fel olyankor, amikor az alvilágban valamiféle ellentétharc alakult ki. Na már most, a Conti Car soha nem foglalkozott vendéglátással, mert a már említett két budapesti étteremnek személy szerint én voltam a tulajdonosa, illetve üzemeltetője. Budapesten a frekventált szórakozóhelyek - mint azóta már erről a nyilvánosság is értesült - Vizoviczki László kezében voltak. Ami a Balatont illeti, Túri Tibor a perben kifejezetten cáfolta, hogy a tóparti szórakozóhelyekben érdekeltségei lettek volna. - A 168 ÓRA cikke foglalkozik politikai szálakkal is: „2002-ben az első Orbán-kormány mandátumának lejárta előtt néhány nappal Radnai és Csüllög által alapított H-Build 2000 Rt. 175 millió forintot nyert egy mosonmagyaróvári gyógycentrum építésére… A gyógyszálló beruházásából semmi nem lett, a cég fizetésképtelenné vált, miközben üdülési jogokat is árult, rengeteg károsultat hagyva maga után.” - A történet a következő: már másfél milliárd forintunk volt a mosonmagyaróvári projektben, amikor a már üzemelő szállodához

kapcsolódóan egy olyan kútfúrásra adtunk be pályázatot, amelynek segítségével több mint ezer méter mélységből hoztunk volna fel termálvizet, amit aztán gyógyászati célokra használtunk volna fel. Az első részletet, mintegy 87 millió forintot meg is kaptuk, a pénz felhasználását számlákkal igazoltuk, aztán jött a Medgyessykormány, és visszavonta a pályázatot. Az eddigiekből szerintem már kiderült, hogy alapvetően jobboldali beállítottságú vagyok, viszont ennek ellenére sem volt semmilyen kapcsolatom a Fidesszel. Aztán jött a kecskeméti per, és az akkor már több mint kétmilliárd értékű cég ellen felszámolást kezdeményeztek. Talán van jelentősége annak, hogy egy szocialista politikus sógoránál kötött ki a tényleg impozánsnak mondható mosonmagyaróvári ingatlankomplexum. - Radnai úr! Hosszú órákat beszélgettünk már, és ha önre nézek, tényleg nem egy maffiafilmekből megszokott kinézetű keresztapát látok, hanem egy átlagos külsejű, középkorú férfit, tornacipőben, farmerben, kapucnis pulóverben, aki kicsit kopaszodik, de kézfogásnál puha a szorítása. Talán szemének a csillogása az, ami az átlagosnál magasabb intelligenciát, valamiféle szilárd eltökéltséget és végtelen önbizalmat sugall. Ön minden érzelem nélkül sorolja, miféle üzleteket talált ki kamaszkorától egészen mostanáig. Azt mondja meg nekem, hogy egy ilyen szolid üzletember - amilyennek ön magát bemutatja - hogyan lesz a kecskeméti maffiaperben elsőrendű vádlott. - Hogy miért kerültünk célkeresztbe? Azért, mert a kilencvenes évek elejétől egészen - mondhatnám - mostanáig a rendőrségnek és a médiának is jól jöttünk. A Conti Cart meg az Energolt mindig elő lehetett venni, a két céget egybemosva gátlás nélkül lehetett bűnszervezetekről papolni, egyszóval a politikánál és az újságíróknál is kéznél voltunk. Nem mondom, hogy időnként nem volt alapja annak, hogy velünk foglalkozzanak, mert ugye volt a Conti Car Rent a Carban a Schwarcz-gyilkosság, Császárt a Conti Car presszójában szúrták le, és ahogy A tanú című filmben mondták, velünk akartak példát statuálni. Például 1997-ben az első olajügynél az új rendőrségi vezetők, köztük az alkoholista Kiss Ernővel, a KBI

főnökével, produkálni akartak. Nem mondom azt, hogy makulátlanok voltunk, a gazdasági, pénzügyi dolgainkért el is lehetett volna minket ítélni, de az emberölés kísérlete, ráadásul bűnszervezetben elkövetve, az bohózat volna, ha a végén személy szerint nem kapok tizenkét évet. Hivatkozhattunk bármire, szakértői véleményekre, tényekre, a bíróság le se szarta! Svobodan Stojanovic például azt mondta, hogy amikor Mészáros Péterrel lementem a Balatonra, akkor megfogtuk a fegyvereket. Megkérdezi a bíró az igazságügyi szakértőt, hogy a DNS-vizsgálatok alapján Radnai László megérintette-e a fegyvereket vagy nem. A szakértő azt mondja, hogy 99,999 százalék, hogy Radnai nem érintkezhetett a fegyverekkel. Hozzátette, mivel a két szerb DNS-e rajta van a fegyveren, kizárható, hogy a nyomokat eltüntették volna. Radnai tehát nem érintkezhetett a fegyverekkel, ettől függetlenül a bíró elítélte. Mondok más példát: Svobodán Stojanovic azt mondja, hogy ekkor és ekkor lementem a Balatonra, hogy megrendeljem tőlük a fegyvereket. Bemutatom a bíróságon a repülőjegyemet, a hitelkártyámat, feketén-fehéren kiderül, hogy a feleségemmel az adott időpontban Szicíliában nyaraltam. Erre nem azt mondja a bíró, hogy Svobodán hazudott, hanem azt, hogy úgy látszik, rosszul emlékszik. Azért nem emlékezhetett rosszul, mert az adott napon lehallgatták egy telefonbeszélgetését, amikor egy szerb ismerősétől fegyvereket rendelt. Nem számoltam, de csak Svobodán legalább tizenhatszor hazudott, a bíró ezt tudomásul vette, aztán elítélt engem, mint a bűnszervezet vezetőjét. Komolyan mondom, ez egy valódi magyar operett volt. 2005-ben vagyunk, minket páncélautóval szállítanak Pestről Kecskemétre. A páncélautó előtt, mögött autók, aztán ahogy közeledünk Kecskeméthez, átvesz minket a Kecskeméti rendőrség, szirénázva vonulunk be a városba, kísér minket a kommandó, a bíróság környékét lezárják, mesterlövészek a tetőn stb. Az ügyvédeim egy év után kérik a szabadlábra helyezésünket, a bíróság összeül tanácskozni, és nem enged minket szabadlábra, arra hivatkozva, hogy az anyagi helyzetünknél fogva a szökés, elrejtőzés veszélye fennáll. Így utólag - mert már elévült elmondom, hogy Pestről Csüllög Zsigával meg Ferencsik Attilával

elindítottak minket Kecskemétre, aztán a páncélautónk Pestlőrincen beállt egy bérelt ház udvarára, hogy másfél, két órát együtt tudjunk lenni a feleségekkel. Jó fej fiatal srácok voltak a kommandósok, röhögtek ezen az egész felhajtáson. Egyszerűen nem lehetett komolyan venni azt, amit műveltek velünk. Az, hogy megpattanjunk, pont ezért meg se fordult a fejünkben. Azt mondtuk, hogy nagyon mocskos dolog történik velünk a tárgyaláson, de szökésről szó se lehet.

■ Off the record - Az újságírószakmában óhatatlan, hogy az együttműködő újságíró és az interjú alanya között kialakuljon valami kapcsolat. Megmondom őszintén, hogy több tízórai beszélgetés után sem ismertem igazán ki magát. Azt el kell ismernem, hogy nagyon jól alakítja a szolid családi életet élő üzletembert, akit ezért-azért meghurcoltak egy általam is minimum furcsának minősíthető perben. Ugyanakkor, ha érdekli a véleményem, szerintem egy gyorsan sikereket arató, és gyorsan nagy vagyonra szert tevő üzletember, pláne, ha luxuskocsikkal foglalkozik, óhatatlanul belekeveredik zűrös ügyekbe, és úgy gondolom, valamiért ez történt önnel is. - Egészen biztos, hogy az én esetemben kettős személyiségről kell beszélni. Van egyszer Radnai, a családapa, aki valóban komolyan hisz egy konzervatív családmodellben, és ennek szellemében próbálja élni az életét a feleségével és a fiával. Van a másik Radnai, a Conti Car-tulajdonos üzletember, aki - és ezt ön előtt sem titkoltam - a rendelkezésre álló eszközökkel próbálta megvédeni az üzleti érdekeit. Igyekeztem nyüt kártyákkal játszani, őszintén elmondtam önnek, hogy különböző gazdasági, pénzügyi manőverekért joggal számoltathattak volna el, de nem ez történt. Inkább belerángattak olyan ügyekbe, amelyekhez az égvilágon semmi közöm nem volt. Azt is felvállaltam magának, hogy amikor betámadták a céget, bizony bele is verhették valakinek a fejét az asztalba. De ez volt a maximum! Engem őszintén megrendített az Aranykéz utcai robbantás, az ilyenfajta erőszak nagyon távol áll tőlem. - A kecskeméti perben számomra az volt az igazán érthetetlen, hogy hogyan kerülhet ön közvetlen kapcsolatba két piti szerb bűnözővel, fegyvercsempésszel. Elég gyenge magyarázatnak vélem, hogy Mészáros Péter segíteni akart azon a két ágrólszakadt szerben. Aztán az meg pláne rossz duma, hogy „…hú, ha már így alakult, helyezzük el ezt a két szerbet a szállodámban”. Szóval

Radnai úr, nekem kívülállóként ez - ahogy a jogászok mondani szokták - roppant ingoványos terület. - Hibáztam. - Nocsak! - Semmi nocsak, mert meg tudom magyarázni. Tudom, hogy ön rengeteg börtönben járt, amikor a könyveit írta, de… nem tudja, milyen az, amikor életében először az ember fogdába kerül. Nem tudja, milyen az, hogy valaki éveket húz le magánzárkában, nem tudja, milyen az, ha valaki nem kap csomagot, vagy éppen kap, de nem számított rá, nem tudja, milyen az, ha valaki szabadul, nem tudja, mennyit jelent ott, havalaki támogatja, bátorítja egy rossz periódusában. Ezt ön nem tudja, én viszont ezeket mind átéltem. És mert ezeket átéltem, ezért mondtam azt Mészáros Petinek, hogy ha neked ez a két szerb tényleg a barátod, akkor segíts rajtuk. Ha azt kéred tőlem, hogy ezt a két szerb barátodat engedjem be az amúgy lakatlan szállodámba, akkor megengedem. Hogy utólag mekkora hibának bizonyult, azt már én is látom.

XII. A KÉT SZERB ÉS HAGYÓ - Hagyó úgy jött a képbe, hogy volt egy közös üzlete Juwellel. Nagytétény környékén egy jó nagy honvédségi területet vásároltak meg, aztán négy-öt év múlva hogy, hogy nem, a honvédség sokszoros áron vásárolta vissza. Ebből a pénzből ki kellett volna fizetnie Hagyónakjuwelt, de nem történt meg. Hagyó nem fizetett, a pénz egy svájci bankszámlára került. Nyilván azért nem, mertjuwelt körözték, nem jöhetett Magyarországra. Na szóval Juwel azt mondta telefonon, hogy keressem meg Hagyót. Ez meg is történt. Az ügyvédemmel tárgyaltunk Hagyó ügyvédjével, vita tulajdonképpen nem is volt, Hagyó elismerte a tartozást. Aztán amikor mentem a pénzért egy körúti presszóba, Hagyó helyett Doszpot Péter várt, aki akkor már nem volt rendőr. Mondta nekem, hogy „Laci, Miklós nem zárkózik el a pénz visszaadásától, de engem kért meg, hogy próbáljunk megegyezni. Mit szólnál ahhoz, ha készpénz helyett munkalehetőségekkel fizetne Miklós?”

- Kétezernégy nyarán kinn vagyok Németországban, és Mészáros Péter - aki üzlettársam volt egy étteremben - fölhív azzal, hogy segítsek megoldani egy problémát. Van két nagyon jó barátja, szerb állampolgárok, akiknek segíteni kellene. Letartóztatták őket, de szabadulhatnának, ha valaki garanciát vállalna arra, hogy szállást, étkezést biztosít nekik, hogy ne kelljen bűnözői életmódot folytatniuk. Az egyiküket Slobodan Stojanovicnak hívták, a másikat Nemet Enricónak, de utóbbit csak simán Ricónak becézték. Amikor hazajöttem Németországból, Peti kész tények elé állított. Bemutatott a két szerb gyereknek. Mondtam neki, hogy „Te, Péter, erre nekünk nincs szükségünk, látni se akarom ezeket a rosszarcú figurákat az éttermemben! Tüntesd el őket!” Na, így kerültek Csopakra. Egy idő után mondja Peti, hogy megy le a Balatonra. Mondom, én is lemegyek veled, nézzünk körül, hogy mégis mit kezdjünk a szállodával. Mondja nekem útközben: „Laci, akarok neked valamit mondani. Ez a két szerb fegyvereket hozott be, hogy a kínaiaknak eladják.” Mondom „Péter, te hülye vagy? Ilyen pitiáner marhasággal hozod ránk a bajt?” Igazából nem tudtam mit kezdeni ezzel a dologgal, nyilván nem jelenthettem fel őket, viszont ez a két fickó az itt élő albánokkal, szerbekkel vette fel a kapcsolatot, így aztán a rendőrség felfigyelt rájuk. Akkor már a hotelt is figyelték. Szóval autóztam Petivel a Balatonra, és végig morgolódtam. Aztán amikor eljöttünk a szállodából, rendőrök állították meg a BMW-t. Radnai körül egyre több problémás ügy keletkezett. Képbe került például a már említett Molnár Richárd. A szerbek által behozott fegyvereket ő ásatta el Csopak mellett az erdőben. Ez a Molnár úgy volt elkönyvelve, mint aki Radnai testőre. Molnár egyik főszereplője volt annak a lövöldözésnek, amelynek helyszíne a XVI. kerületi Colosseum diszkó volt. Molnár azért került szembe Magyar Róberttel, aki tényleges életfogytig tartó büntetését tölti a szegedi Csillagban, mert mindkettőjük tartozást akart behajtani egy húsnagykereskedőn. Ezt a vitát akarták lezárni a Colosseumban.

- A két szerb azért ment el Molnár Richárddal, hogy ne menjen oda egyedül, és velük volt az a Szabó Zoltán, aki majd a kecskeméti maffiaperben az 1. számú védett tanú lesz. Úgy volt, hogy a fekete sereges Magyar Róberttel - aki azóta tényleges életfogytig tartó büntetését tölti a szegedi Csillagban - megbeszélik a dolgot, de Svobodán és az 1. számú tanú azonnal lövöldözött. Egy gyereket találtak vállon, de az is úgy történt, hogy a golyó gellert kapott, szó sem volt súlyos sérülésről. Mindenesetre a szemben álló felek borzasztóan féltek a hatóságok fellépésétől. Hajnali négy, öt óra felé Németországban hívott fel Ricsi, hogy nagy baj van, mikor jövök haza? Mondtam, délutánra már otthon vagyok. Akkor elmondta ezt a colosseumi lövöldözést. Molnár alig tizenkilenc évesen, 1998-ban a Markóban ismerkedett meg Radnaival. Korábban sohasem találkoztak, de Molnár egy közös ismerősre hivatkozva mutatkozott be Radnainak azzal, hogy szeretne a zárkájába kerülni. - Egy zárkában voltunk három-négy hónapot, ő szabadult előbb, minket csak két hónap múlva engedtek ki az olajügy miatt. Amikor kijöttem, Molnár megkeresett, hogy nem tudnék-e neki valami lehetőséget. Én mindig úgy voltam, hogy a barátaimnak, ismerőseimnek, ha kellett, adtam, kölcsönöztem pénzt, de ezt sohasem tartottam igazi megoldásnak. Szerintem a valódi segítség az, ha lehetőséget teremtesz. A Berlin étterem mellett, a körúton volt a Nirvána bár, amit Drobilich Gabi üzemeltetett volna, de ő börtönben volt. Így kapta meg Ricsi a bárt, ami igazából egy night club volt, amiből szépen meg lehetett élni. Ami Molnárt illeti, én barátként tartottam számon, nem volt ő emberem, mert ha valaki csak úgy mellém kerül, az még nem lesz a barátom, mert ha mondjuk, valaki kétszázezerrel többet ígér, mint amit én fizetek neki, akkor az holnaptól az ellenségem lesz. Radnai, ahogy ígérte, Németországból hazautazott, hogy próbálja elsimítani a Colosseum-„balhét”. Radnai telefonon felhívta Magyar Róbertet, és találkozót beszélt meg vele a Kempinski Hotelben.

- Azért a Kempinskibe hívtam, mert az be van kamerázva, mindenki lát mindent. Odajött Magyar Robi nyolc-tíz emberrel, én odamentem Molnár Richárddal, meg egy sráccal. Mondtam: „Robi, üljetek le Ricsivel, küldd el az embereidet, én is elmegyek a másik sráccal, ti meg négyszemközt beszéljétek meg a problémáitokat.” Radnai arról tudott, hogy Molnár elásatta a szerbek által behozott fegyvereket, de arról már nem, hogy a két szerb Molnár és Mészáros tudta nélkül berendelt további fegyvereket. Radnai László szerint a kecskeméti maffiaper előzményei bonyolultnak tűnhetnek, de azért utólag követhetőek. Szerinte - és ezt a telefonlehallgatások is bizonyítják - neki még csak tudomása sem volt arról, hogy a két Csopakon dekkoló szerb fegyverekből akar pénzt csinálni. A háttérben a mozgatórugó az a háromszázmillió forint körüli összeg volt, amivel a második olajüzletből még neki tartozott a DrobilichFerencsik-Portik trió. Szerinte a két szerb Mészáros közvetítésével került kapcsolatba Ferencsikkel. Bár azóta sincs teljesen tisztában a történtekkel, úgy véli, hogy Ferencsik a szerbek közreműködésével egy drogkereskedőt akart lehúzni, azaz pénzt akart szerezni. A trió nyilván abban volt érdekelt, hogy ne kelljen fizetniük, és ennek az volt az ára, hogy kivonják a forgalomból. Egy fontos apróságot említ Radnai: amikor Kecskemét mellett egy benzinkútnál a rendőrök lefülelték a fegyvert szállító két srácot - Mészáros Peti régi, gyerekkori ismerőseit akkor Drobilich Gábor az Adrián nyaralt két olyan barátjával, akik ugyancsak érdekeltek voltak abban, hogy ne kelljen fizetni neki. Így, utólag már nyilvánvaló, azért hagyták el az országot, hogy amikor a rendőrök lecsapnak, ne is legyenek itthon, ne terelődjön rájuk a gyanú. A lényeg az, hogy Radnait megvádolják fegyvercsempészettel, emberölés előkészületével úgy, hogy mindezt egy bűnszervezet vezetőjeként követte el. Radnai azt állítja, hogy Hagyó Miklós szocialista politikus, egykori főpolgármester-helyettes sem számolt el vele, szerinte negyvenmillió forinttal lógott neki, és ehhez a pénzhez a mai napig nem jutott hozzá.

- Hagyónak volt egy jó mondása: „Az idő és az igazság jó barátok, azaz előbb-utóbb minden kiderül. Én az idővel és az igazsággal is szembe tudok nézni.” Hát, nézzük, mi az igazság, ha már Hagyó szóba került. Egy jászberényi srácról van szó, akit izraeli-angol állampolgár - nevezzük Juwelnek - hozott fel Pestre azzal a céllal, hogy befuttassa. Nem valamiféle emberbaráti cselekedetről volt szó, arra számított, hogy ha Hagyó pozícióba kerül, akkor rajta keresztül jól fizető üzletekhez juthat. Juwel cégeket íratott Hagyó nevére, és a szocialistáknál beindította a karrierjét. Juwelről tudni kell, hogy iszonyú gazdag volt! Ő forgalmazta Magyarországon az Orbit rágógumit. Aztán amikor Hagyó úgy érezte, már egyedül is mozog a pályán, Juwelt egy vámügyben bekészítette, azaz bebuktatta. Másfél évet volt előzetesben, aztán az én segítségemmel lépett le Magyarországról. Ez a kilencvenes évek végén volt, és jó másfél évvel később telefonon hívott fel Juwel, hogy szeretné kiegyenlíteni a tartozását, mert amikor le kellett lépnie, anyagilag én segítettem neki. Azt mondta, hogy Hagyótól fogom megkapni a nekem járó pénzt, ami eredetileg húszmillió volt, de az eltelt évek alatt a kamatokkal felment negyvenre. Hagyó úgy jött a képbe, hogy volt egy közös üzlete Juwellel. Nagytétény környékén egy jó nagy honvédségi területet vásároltak meg, aztán négy-öt év múlva, hogy, hogy nem, a honvédség sokszoros áron vásárolta vissza. Ebből a pénzből ki kellett volna fizetnie Hagyónak Juwelt, de ez nem történt meg. Hagyó nem fizetett, a pénz egy svájci bankszámlára került. Nyilván azért nem, mert Juwelt körözték, nem jöhetett Magyarországra. Na, szóval Juwel azt mondta telefonon, hogy keressem meg Hagyót. Ez meg is történt. Az ügyvédemmel tárgyaltunk Hagyó ügyvédjével, vita tulajdonképpen nem is volt, Hagyó elismerte a tartozást. Aztán amikor mentem a pénzért egy körúti presszóba, Hagyó helyett Doszpot Péter várt, aki akkor már nem volt rendőr. Mondta nekem, hogy „Laci, Miklós nem zárkózik el a pénz visszaadásától, de engem kért meg, hogy próbáljunk megegyezni. Mit szólnál ahhoz, ha készpénz helyett munkalehetőségekkel fizetne Miklós?” Elsőre nem

értettem, miről van szó, de aztán kiderült, már akkor számított arra, hogy a 2006-os önkormányzati választás után főpolgármesterhelyettes lesz, és különböző építőipari munkákat fog nekünk kitolni. Amikor ezt Doszpot felvázolta nekem, azt mondtam, rendben van, nekem ez a verzió is megfelel. Később azt hallottam vissza, hogy Hagyó elkezdte terjeszteni, hogy megfenyegettem. Egy ügyvéd még meg is keresett, hogy szálljak le Hagyóról, ha nem akarok problémát. Mondtam neki, hogy egészen addig nem lesz probléma, amíg Hagyó tartja a szavát. Nagyon erős a gyanúm, hogy ha keresgélünk, kiknek állt érdekükben az, hogy engem Kecskeméten perbe fogjanak, akkor Hagyó mindenképpen szóba jöhet. Radnai meggyőződése, hogy az ő kikészítésében a főszerepet a trió, azaz az Energol-vonal játszotta, ők szervezték a fegyverszállítást, és ők készítették fel az egyik szerbet, Svobodán Stojanovicot arra, hogy Radnai ellen valljon, illetve vádalkut kössön. Radnai azt mondja, amikor a fejében összeállt a kép, hogy mi is történt, akkor lépéskényszerbe került. - Az olajügyek budapesti tárgyalásán mondtam Gabinak, hogy „Gabi, besokalltam, tudok mindent, tudom, milyen szerepetek volt a kecskeméti ügyben való bekészítésemben! Ha nincs ott Mártinál, a feleségemnél a pénzem karácsonyig, ahogy megbeszéltük, akkor nyitok!” Szóltam az ügyvédemnek, Jován Lacinak, hogy öntsünk már tiszta vizet a pohárba, mert úgy látom, nagyon komolyan nekem akarnak jönni. A taktika az, hogy a Conti Cart azonosítják az Energollal, de ezt a balhét nem akarom elvinni. Onnantól kezdve, hogy a 2005-ös feltáró jellegű vallomásomat elsumákolták, elég egyértelmű volt számomra, hogy sem a rendőri szervek, sem a politika nem érdekelt abban, hogy nyilvánosságra kerüljön az igazság a Prisztás- meg a Cinóber-ügyben. Nem beszélve az Aranykéz utcai robbantásról meg a Fenyő-gyilkosságról. Annyira komolyan tartottak attól, hogy kinyitom a számat, hogy 2009-ben a szegedi Csillagban egy magas rangú rendőr agyonveréssel fenyegetett arra az esetre, ha nem hallgatnék.

■ Off the record - Az előző fejezetben is foglalkoztunk a két ágrólszakadt szerbbel, akiket ön eleinte látni sem akart, és akiket be sem engedett a pesti menő éttermébe, akiket kitiltott a barátja szülinapi bulijáról. .. hát ez a két szerb fegyverekkel kereskedett! - Na, álljunk meg! Ne felejtse el, hogy itt a szomszédban, a volt Jugoszlávia területén a kilencvenes évek elejétől polgárháború volt, hogy úgy mondjam, virágzott a fegyverkereskedelem. A világ minden részéről tonnaszámra dőlt a hadianyag Szerbiába, Horvátországba, az utódállamokba. Ez volt a fegyverkereskedelem, Havas úr! Ez a két szerb pár százezer forintot akart keresni azzal, hogy kínaiaknak ad el fegyvereket. Nem egy arzenált! Néhány darabot. Már unom megismételni, de kénytelen vagyok: nekem is, és Mészárosnak is túlságosan sok pénzünk volt ahhoz, hogy ilyen pitiáner, pár százezer forintos üggyel foglalkozzunk. - De hát nem is ezért akarták önöket elszámoltatni, hanem azért, mert a szerbekkel meg az általuk behozott fegyverekkel embereket akartak likvidáltatni. - Úgy látszik, már kiesett Havas úr emlékezetéből a kecskeméti per néhány fontos részlete. Az ügyészség szerint, miután mi már nem a szerbekkel akartuk elvégeztetni az ellenfeleink likvidálását, külföldi bérgyilkosokat akartunk felbérelni. Hát éppen ön volt az, akinek feltűnt, hogy valamilyen furcsa módon a kutya se nyomozott az állítólagos bérgyilkosok után, azok eltűntek, mint a kámfor. Ennek ellenére az ismert módon elítéltek minket. Ami még a szerbeket illeti, úgy látszik, az is kiment Havas úr fejéből, hogy már a bíró is sokallta azt a rengeteg ellentmondást, ami a vallomásukban szerepelt, és azt se felejtsük el, hogy a vád tanúiként léptek fel, miután bűnügyi megállapodást kötöttek a hatósággal.

XIII. VÉGKIFEJLET Visszatérve Kecskemétre az ítélethirdetéshez. Radnai felesége sírva fakadt, Csüllög Zsigmond elájult, Radnai viszont meglepő módon higgadtan reagált. - Óriási volt a médianyomás! A fejemben ott motoszkált, hogy öttől húsz évig bármennyit kaphatok. Amikor a bíró felolvasta az ítéletet, és felsorolta, mi mindenben találtak bűnösnek, hirtelen megkönnyebbültem. Ahogy a bíró kimondta a tizenkét évet, azzal az erővel mondhatott volna húszat is, hiszen én voltam az elsőrendű vádlott. Én már sok mindent átéltem, így aztán úgy voltam azzal a tizenkét évvel, hogy rengeteg, de látni a végét. Tizenkettőnek is nehéz, de húsz évnek nem lehet.

Havas Henrik: Térjünk vissza Kecskemétre! Az ítélethirdetésnél ott volt? Ifj. Radnai László: Persze. Erről nagyon nehéz beszélni. Teljes sokk. Nem is tudta az ember hirtelen, mi történt. H. H.: Már említette, hogy az apja rosszat sejtett. Ifj. R. L.: Rosszat, igen. Ennek ellenére nagyon bizakodtunk. Amikor elhangzott a tizenkét év, teljesen ledermedtünk. H. H.: Látta az apja arcát? Ifj. R. L.: Persze. H. H.: Milyen volt az apja arca? Ifj. R. L.: Ő mindig nyugtatóan fordult hátra… „Ne aggódjatok!” H. H.: Másodfok előtt volt valami bizakodás?

Ifj. R. L.: Mi végig bizakodtunk, apu már az első fokon sem bizakodott. Három nagy hiba volt az egész eljárásban, amit apu már végig mondott. Az egyik, hogy hangfelvétel nem készült a tárgyalásokról, végig a bíró mondta tollba a jegyzőkönyvet, a saját szavaival. Pedig lehet kérni videófelvételt, hangfelvételt. De valószínű, hogy tök mindegy lett volna. Az is tök mindegy lett volna, hogy ki az ügyvéd. H. H.: A Csillagban kezdte letölteni a büntetést. Az első látogatás megvan? Ifj. R. L.: Meg, igen. Sajnos akkor már valamennyire gyakorlott voltam az ilyenben. Nagyobb nyomot hagyott bennem a legelső, a Gyorskocsi utcai látogatás. Sajnos azóta olyan sok alkalom adódott, hogy már rutinos látogató voltam. Apámat a Csillagban láttam először rabruhában, és ez már olyan véglegesebb dolognak tűnt. H. H.: Hogyan alakult apjának a lelkiállapota, meg tudta figyelni a változásokat? Ifj. R. L.: Nem tudom, hogy csinálta, de rajta semmit nem lehetett látni az évek alatt. Semmit. Ő mindig megmaradt ugyanolyan pozitívnak. H. H.: Amikor ő bekerült, hogy alakult a maguk anyagi helyzete és a biztonságuk? Az apja nem féltette magukat? Különösen azután, hogy kiszivárgott az első államtitoknak nyilvánított feltáró jellegű vallomása. Ifj. R. L.: Nyilván féltett bennünket, hogyne féltett volna. Anyagilag is féltett, meg úgy egyébként is féltett minket. A nagy pénzköltésekre visszatérve, én ezt mindig egy kicsit legendának éreztem, mert sokkal nagyobb volt a legenda mögötte, mint a valóság, inkább volt illúzió, mint tényleges, ez az anyagi része, anyagi vonzata a dolgoknak. Sok tartalék nem volt. H. H.: A maga személyes élete hogy alakult?

Ifj. R. L.: Elvégeztem a jogi egyetemet, de vendéglátással foglalkozom, mivel ügyvéd nem akartam lenni soha. Ott volt a Zsiráf étterem, a Katedrái étterem, kezdtem belelátni a dolgokba, szerveztem is oda egykét rendezvényt. H. H.: Jussunk el oda, hogy megnősült, és az apja bent volt. A feleségével hol ismerkedett meg, és mit tudott magáról? Ifj. R. L.: A feleségemet már gyerekkoromban, tizenhat évesen ismertem meg. Nyilván voltak hosszabb-rövidebb szünetek, aztán mindig visszakerültünk egymáshoz. A III. kerületi High Life Discóban ismerkedtünk meg, ami a kerületpálya mögött volt. Én inkább rocker vonalat szerettem fiatalon, de oda jártunk, mert az volt közel. H. H.: A felesége hogyan fogadta, hogy annak a bizonyos Radnainak a fia? Ifj. R. L.: Annyiból volt szerencsém a feleségemmel, hogy az ő apukája meg apu már régebbről ismerték egymást, mint ahogy mi megismerkedtünk. Visszajáró vásárló volt a feleségem apukája a Conti Carba. Apósom az építőiparban dolgozik, vállalkozó. Hűtés, íutés, gépészet. Mérnök az após. H. H.: Milyen volt az esküvő? Ifj. R. L.: Kis szürke esküvő volt, húztuk-halasztottuk, pont apu miatt, hátha valamilyen csoda folytán jelen lehet, de aztán terhes lett a feleségem, és úgy döntöttünk, csak szűk családi esküvő lesz, az én első éttermemben. H. H.: Nyilván nem engedték ki, de vittek neki fényképeket, videót… Ifj. R. L.: Fényképet vittünk neki, a videót a mai napig nem tudta megnézni. Amikor Lacika megszületett, levittük apuhoz. Megrázó volt. Elsírta magát. Szegeden mindig üveg mögötti beszélgetést folytattunk, de amikor a gyerekkel mentünk, nem engedték meg,

hogy kézbe vegye. Hiába volt jó viszonyban a felügyelettel, az OPK és az NNI a legszigorúbb, 4-es fokozatban tartotta. H. H.: Apa nem hozta szóba, de a mamájával beszéltünk arról, hogy a tizenegy éves unokának valamit mondani kellene. Ifj. R. L.: Hát, igen, ez nehéz kérdés. Ez egy örökös dilemma. H. H.: Apa nekem a készülő könyv kapcsán csak annyit mondott, hogy nem szeretné, ha a címlapon ott lenne az arca, az unokák miatt. Ifj. R. L.: Muszáj lesz valamikor gyorsan kitalálnunk ennek a módját, mert a gyerek is Radnai László, és a számítógépet kezeli elég rendesen. Bármikor benne van a pakliban, hogy beírja a nevét. Vagy ha már sejt valamit, akkor eltitkolja, és ugyanúgy nem beszél róla, ahogy én régen. H. H.: Most mi a terv? Ifj. R. L.: Hogy hogyan tálaljuk? Nem tudom. Őszinte vagyok, nem tudom. Pedig nem szabadna halogatnom a dolgot, de sajnos halogatom, és egyelőre tanácstalan vagyok. Ennyire tanácstalan még nem voltam soha. Visszatérve Kecskemétre az ítélethirdetéshez. Radnai felesége sírva fakadt, Csüllög Zsigmond elájult, Radnai viszont meglepő módon higgadtan reagált. - Óriási volt a médianyomás! A fejemben ott motoszkált, hogy öttől húsz évig bármennyit kaphatok. Amikor a bíró felolvasta az ítéletet, és felsorolta, mi mindenben találtak bűnösnek, hirtelen megkönnyebbültem. Ahogy a bíró kimondta a tizenkét évet, azzal az erővel mondhatott volna húszat is, hiszen én voltam az elsőrendű vádlott. Én már sok mindent átéltem, így aztán úgy voltam azzal a tizenkét évvel, hogy rengeteg, de látni a végét. Tizenkettőnek is nehéz, de húsz évnek nem lehet. Sokadszorra is azt tudom mondani, hogy nekem rengeteget segített lelkileg az, hogy nagyon szoros a kapcsolat a feleségemmel, a gyerekkel. A család az én hátországom!

Radnai lekerült Szegedre a Csillagba, ahol mindenki ismerte a nevét, és valamilyen módon respektje volt nemcsak az elítélteknél, hanem a személyzetnél is. Még az is segített neki, amikor a többi elítélt lekiabált neki az udvarra. - Az egyik azt kiabálta, hogy huszonöt év, a másik azt, hogy tényleges életfogytiglan, én pedig arra gondoltam, hogy hozzájuk képest mi az én tizenkét évem. Az idők során próbáltam szakaszolni a hátralévő éveket. Mondjuk úgy, hogy ha leültem egy évet, akkor tudatosítottam, hogy már csak négyszer annyit kell leülnöm, meg hát a monotóniát meg kellett törnöm: felülvizsgálati kérelem, Alkotmánybíróság, Strasbourg. Radnai azt állítja, hogy 1990 és 1992 között a befektetésein kívül nagyjából kétszázmillió forint készpénzzel rendelkezett. Nemcsak az autók, de az építkezések is sok pénzt hoztak, társasházakat épített, százforintos befektetésre kétszáz forintos haszonnal számolhatott. Sokmilliós nagyságrendű ingatlanvagyon jött össze. Arra persze vigyázott Radnai, hogy semmi ne legyen a nevén, ahogy fogalmaz: „Mindig valami megbízható embernek a nevére írattam az ingatlanokat.” A húsz hónapos fogva tartás nem jelentett jelentősebb érvágást, a 2004-es kecskeméti ügy viszont nagyon is. Radnai úgy számol, hogy csak az ügyvédeknek fizetett készpénzben legalább százötvenmilliót. Fontosnak tartja megjegyezni, hogy „ebbe nem tartozik bele Jován Laci, mert persze neki is volt ára, de ő emberségből, barátságból dolgozott, az évek során közel került hozzám. A kecskeméti ügybe szó szerint belebetegedett.” - A vagyon jelentős része eltűnt. Amikor elővigyázatosságból strómanokra bíztam ingatlanokat, akkor nem számoltam azzal, hogy hosszabb időre kivonnak a forgalomból, és elúszhatnak. A felszámolási eljárás miatt nem sikerült eladni a mosonmagyaróvári szállodát. Nem állítom, hogy földönfutóvá lettem, de nagyon sokat veszítettem. Szerintem éppen ez volt a rendőrség célja. Amikor az olajügyet kreálták, az országos rendőrfőkapitány lenyilatkozta, hogy esetleg gond lehet a bizonyítással, de ha nem is sikerül rájuk verni a

bűncselekményt, legalább anyagilag tönkretesszük őket. Az egy dolog, hogy a rendőrség próbálta sulykolni, hogy Al Caponét is adócsalás miatt ítélték el, de nagyon is a kezükre játszott a média. Régóta tudom, hogy teljesen felesleges helyreigazítást kérni, mert ami egyszer befészkelte magát az emberek fejébe, azt onnan nehéz kipiszkálni. Szegeden a Csillagban a legkeményebb körülmények között őrizték, ami a legszigorúbb, négyes fokozatot jelentette. Annak ellenére, hogy tizenkét évet kapott, úgy kezelték, mint a tényleges életfogytosokat. Ez jelentette például azt, hogy a zárkaajtó és a cella között még volt egy biztonsági rács is, azon keresztül helyezték fel a bilincseket. A bilincset aztán fölváltotta a lánc, ami később - hála a jogvédőknek - egy idő után eltűnt. Sétálni volt módja, a tényleges életfogytosok épületének tetején. Ha mégis lemehetett a kis udvarra, akkor ponyvát feszítettek ki a feje fölé, hogy őt se lássa senki, és ő se lásson senkit. Aztán rövid négy hónapra, hála a Csillag parancsnokának, Radnai - ahogy ő fogalmaz - emberi körülmények közé került. - Már fél éve voltam Szegeden, amikor bejött hozzám a börtönparancsnok, Csapó. Azt mondta, őt nem érdekli, milyen nyomás van föntről, úgy látja, nincs szükség arra, hogy itt, a BSR-en (Biztonsági Speciális Részleg) legyek. Azt mondta, hogy kihelyez körletre, és az éppen akkor felújított mosodában beosztott állandó délelőtti műszakba. Csak azt kérte, hogy ne csináljak problémát se magamnak, se neki. Kinn is voltam négy hónapot. Szívesen dolgoztam, mert legalább volt elfoglaltságom. Sokat számított, hogy bármikor fürödhettem, és a szomszédos konyhában a szakácsok megfőzték, amit megkívántunk. Sajnos Csapó megbetegedett, elég hamar bele is halt a rákba. Jött helyette egy új börtönparancsnok. Hetvenkét óra múlva jött értem a kommandó, visszavittek a BSR-re, hogy szabadulásomig ott töltsem az időmet, minden különösebb indoklás nélkül. A börtönben nem kötelesek megindokolni, hogy miért vagyok a legszigorúbb négyes fokozatban. Negyedévente van a

felülvizsgálat, elvisznek egy halom bizottság elé, ott ül a börtönparancsnok, a biztonsági meg a nevelőtiszt… „Ja, Radnai? Igen. Felülvizsgáltuk, marad a négyes fokozatban.” Nincs rá magyarázat, hogy miért, hiába kéred, hogy indokolják meg. Az ügyvédem írt egy rakás beadványt, hogy ez méltánytalan. Ami a legérdekesebb, még az a bíró, aki elítélt, az indoklásban külön kitért arra, hogy nincs befolyása arra, milyen körülmények között, milyen fokozatban töltöm le a büntetésemet. Így, ilyen körülmények között töltöttem le az ítéletemet. Közben rengeteg minden történt. Beszélőre rendszeresen járt be a fiam meg a feleségem, kapcsolatban voltam a családdal, de amikor megszületett a két unokám, végre plexin keresztül láthattam őket, de azt már nem engedték, hogy hozzájuk érjek! Még egy simogatás sem fért bele… ez borzalmas volt. A Magyar Köztársaság nevében a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2006. április 13. napján ítéletet hirdetett. Részlet az indoklásból: „Radnai László I. r. vádlott… védekezésének lényege a következő volt: Büntetőjogi felelősségét a vádirat egyetlen mozzanatára nézve sem ismerte el, hangsúlyozva azt, hogy a vádiratban körvonalazott bűnszervezet nem létezik; a vádlottként szereplő személyek egy részével rövidebb-hosszabb ideje fennálló baráti vagy ismerősi viszonyban áll; vállalkozóként ellenőrizhető, legális tevékenységet folytat, vádlotttársaival kapcsolatban üzleti kapcsolatban nem állt. Külön hangsúlyozta, hogy a vádiratban sértettként megjelölt Túri Tibor tanú jó barátja, azt a vádat, hogy ezen személy megölését tervezte, mint képtelenséget utasította vissza… Nem vett részt olyan megbeszélésen, amelynek tárgya emberölés megszervezése lett volna, nem adott utasítást emberölés céljára szolgáló eszközök beszerzésére, nem vett részt az emberölés előkészítése céljából tartott terepszemlén. Tagadta azt is, hogy megrendelést adott volna fegyverek beszerzésére, valamint, hogy erre a célra anyagi eszközöket szolgáltatott volna. Tagadta, hogy részt vett volna olyan találkozón, melynek során a már beszerzett fegyvereket

megszemlélték, illetve, hogy közvetlen utasítást adott volna fegyverszállítmány kísérésére.”

■ Off the record - Radnai úr! Kénytelen vagyok egy kényes témával előhozakodni. A magánéletben eszembe nem jutna senkinek a zsebében turkálni, de most mi ketten, hogy úgy mondjam, dolgozunk. Ön tizenkét év után kijött a börtönből, és a jelenlegi viszonyairól csak annyit tudok, hogy valahol a budai oldalon egy kényelmes lakásban él a feleségével. Egyszer azzal búcsúzott, hogy megy az unokájáért, és arról is szó esett, hogy irdatlan pénzekbe kerültek az ügyvédek, és nem nagyon jut hozzá a kintlévőségeihez. Elmondaná, hogy kell nehéz időkre pénzt félretenni? Gondolom, ma már nem divat földbe ásni a vagyont. - Az már tényleg nem divat, meg egyáltalán, minek izzadjon az ember, ha be lehet menni egy bankba, ahol örömmel fogadnak nagyobb összeget is. Aztán amikor jönnek az ínséges idők, az ember hozzányúlhat ehhez a pénzhez. Egyébként nagyra értékelem a fiam apósát és anyósát, akik a nehéz időkben minden szempontból segítségére voltak a gyerekeknek. Ami a jelenlegi helyzetemet illeti, röviden: panaszra nincs okom. - Csak azt ne mondja, hogy nyugdíjas lesz, ül a fenekén, unokázik és tévét néz! - Pedig jó nyomon jár! Nekem tényleg pótolnom kell azt, amit ki kellett hagynom. Igen, végre unokázok, a lehető legtöbb időt igyekszünk a feleségemmel a fiunknál és az unokáknál tölteni. Az is igaz, hogy nem tudok kibújni a bőrömből, hogy úgy mondjam, én egészen a koporsóig üzletember maradok. Most is vállalkozást építek, de erről nem akarok többet mondani.

XIV. RADNAI MEGMAGYARÁZZA - Túri Tibort a vádirat és a bíróság szerint azért akarták megöletni, mert bevédte önökkel szemben Vadnait. - Ez azért nem igaz, mert Túri Tiborral nagyon jó viszonyban voltunk. Amikor felköltözött Pestre, segítettem neki, amiben csak tudtam. Bevezettem az üzleti életbe, segítettem neki, hogy felépítse magát, kiépítse a kapcsolatrendszerét. Amikor 2001-ben megszületett a gyereke, engem hívott először, én láttam a babát először a kórházban. - Ki ez a Túri? - Egy ajkai srác, egy vállalkozó. Fiatalon ő is volt büntetve. Az ügyész megálmodta, hogy Túri egy maffiózó, a Balaton ura, miközben Tibinek semmilyen érdekeltsége nem volta Balatonon.

- A hatóságok azt állítják - és talán ez a legsúlyosabb vád -, hogy egy bűnszervezet élén állt. Arra hivatkoznak, hogy lényegében egy hierarchikusan felépített struktúrát hozott létre, amit ön irányított néhány megbízható alvezérével, Csüllöggel, Mészárossal. A nyilvántartott telefonhívások szerint ön napi kapcsolatban állt ezekkel az emberekkel. - Ez így van. Mármint, hogy rendszeresen beszéltem az említettekkel, de ez nem jelenti azt, hogy bűnszervezetet alkottunk volna. Már elmondtam, de megismétlem, hogy ezekhez az emberekhez húsz-, harminc-, negyvenéves kapcsolat fűzött, és nemcsak emberi, de üzleti jellegű is volt. Mészáros Péter üzlettársam volt a két étteremben, a Zsiráfban és a Mona Lisában. Egy bűnszervezetnél mondhatni követelmény az alá-fölérendeltségi viszony. Na, most nézzük, milyen viszonyban voltam, mondjuk Csüllög Zsigával: nem a főnöke, hanem a társa voltam, együtt hoztuk létre a Conti Car autókereskedést. Hogy gyakran kikérte a véleményemet? Hát persze! Mivel van köztünk húsz év korkülönbség. - A bíróság szerint bizonyított, hogy ön személyesen és telefonon irányította az embereit. - Telefonon megkérdezik a véleményemet, és ha tudok, tanácsot adok. Az ügyészség egyetlenegy esetben sem tudta bizonyítani, hogy Radnai László azt mondja, hogy Csüllög Zsigmond vagy Mészáros Péter neked ezt kell csinálnod, nincs apelláta! - Az, hogy ön a Zsiráfban rendszeresen találkozott az embereivel, vagy ahogy ön fogalmaz, az üzlettársaival, a hatóság szerint nem egy baráti csevej, esetleg kártyaparti volt, hanem a szervezeteknél megszokott tanácskozás. Erre hivatkozva állapítja meg a vádirat, hogy a Zsiráfétterem a szervezet központja volt. - Igen, a vád ezt állította, de semmivel sem támasztotta alá. Szóba hozta a telefonhívásokat… na, meg tudnám mutatni a telefonszakértő jelentését, amiből kiderül, hogy időben egyszerre

soha nem voltunk sem fizikailag, sem telefonkapcsolatban együtt. Mi volt a Zsiráf étterem? Nekem hobbim. Még üzletileg sem volt jelentős ez a két étterem. A Váci utcában volt régiségboltom, az volt a másik szenvedélyem. Általában ott töltöttem a délelőttöt, délben átsétáltam a Zsiráfba, ebédeltem, aztán ha úgy alakult, játszottam három-négy parti römit Péterrel, vagy ha bejött Zsiga, akkor vele beszélgettem. - A vád és a bíróság is hivatkozik arra, hogy a büntetőeljárás hatálya alá került személyek részére ügyvédeketfogadott, fizette, instruálta őket, és rajtuk keresztül ellenőrizte ezeket a személyeket. - Tulajdonképpen a fegyverszállítási ügyben három emberről beszélünk, Mészáros Péterről és két barátjáról, mondjuk úgy: patronáltjáról. A már korábban szóba hozott pécsi fegyvercsempész Szegedről hozta volna föl a fegyvereket. Mészáros Peti két fiatal barátja a vád szerint átvette volna ezeket a fegyvereket, de a telefonlehallgatás épp azt bizonyítja, hogy a két srác hallani sem akart a fegyverekről, ők semmi másért nem voltak ott Kecskeméten, minthogy útba igazítsák azokat, akik járatlanok Pesten. Ami az ügyvédeket illeti: ha az én barátomat őrizetbe veszik, kötelességem ügyvédet fogadni, és csomagot küldeni. Egy barátság így működik. Ilyen esetben szóba se kerülhet a bűnszervezet! A Legfelsőbb Bíróságnak van egy állásfoglalása, miszerint huzamosabb idő alatt kell fennállnia bűnszervezet esetén a kapcsolatnak. Mi viszont alig egy hónapja ismertük meg a két fegyverkereskedő szerbet. Egy hónap huzamosabb idő? A többi esetben gyerekkori ismeretségről van szó. Egyébként van egy érdekes mozzanata ennek az egész kecskeméti bohózatnak. Az ügyész összehord hetet-havat, prostitúció, kábítószer, de kérdéseket már nem tesznek fel. Az egyáltalán nem fontos, hogy én mit mondanék, a lényeg az, hogy a médiát jópofa történetekkel etessék meg. A sajtó persze kajálja a szöveget, hogy engem megfenyegettek, védelmet élvezek, elintézték a magyar maffiát. Az ügyésznek nemcsak megveregetik a vállát, de még ki is nevezik Pest megyei főügyésznek, így csinál egy bohóc karriert!

- Az ítélet indoklása szerint ön és a társai meg akarták öletni Vadnai Gábort, aki a kilencvenes évek közepe óta többszázezer dollárral tartozott. Ezt nem értem. Miért vártak hét-nyolc évig a követelés behajtásával? - Akkor ezt tegyük tisztába! Vadnai Gáborral együtt voltunk vádlottak a Kisbanditól átvett D&T cég kapcsán, olajügyben. Rajtunk kívül még Csüllög és Dévényi volt érdekelt. Vadnaival együtt jártunk a tárgyalásokra, hetente akár háromszor is ott voltunk a Markó utcában, és nem túlzok, ha azt mondom, nagyon jó viszony alakult ki közöttünk. Amikor kijöttünk a húsz hónap előzetesből, azt mondtuk, húzzunk egy vonalat és felejtsük el a korábbiakat. Ebbe annál is inkább belemehettem, mert az tény ugyan, hogy az olajba mi tettük a pénzt, és arról volt szó, hogy ők majd kiegyenlítik a tartozást, de tudomásul kellett vennünk, azzal, hogy letartóztattak bennünket, elúszott a pénz. Ami a hatóságot, illetve a bíróságot illeti, amikor kiderült, hogy szó sem volt Vadnai megöletéséről, akkor találták ki, hogy hát nem is Vadnait, hanem inkább Túri Tibort akarták megöletni. - Túri Tibort a vádirat és a bíróság szerint azért akarták megöletni, mert bevédte önökkel szemben Vadnait. - Ez azért nem igaz, mert Túri Tiborral nagyon jó viszonyban voltunk. Amikor felköltözött Pestre, segítettem neki, amiben csak tudtam. Bevezettem az üzleti életbe, segítettem neki, hogy felépítse magát, kiépítse a kapcsolatrendszerét. Amikor 2001-ben megszületett a gyereke, engem hívott először, én láttam a babát először a kórházban. - Ki ez a Túri? - Egy ajkai srác, egy vállalkozó. Fiatalon ő is volt büntetve. Az ügyész megálmodta, hogy Túri egy maffiózó, a Balaton ura, miközben Tibinek semmilyen érdekeltsége nem volt a Balatonon. - Miért kellett volna, hogy érdekeltsége legyen? Ha valaki mondjuk védelmi pénzt szed, miért kellene érdekeltség?

- Nem volt egyetlenegy ember sem, aki azt mondta volna, hogy Túri Tibor védelmi pénzt szedett. Túrinak komoly üzletei voltak, védelmi pénzeket pitiáner, senkiházi bűnözők szednek. - Álljunk meg! Számomra az eddigiekből az derült ki, hogy Portik is meg Seres is arra ment rá, hogy ők, mint az alvilág urai, részesedjenek a védelmi pénzekből. - Ez megint tévedés. Seres, Portik és Kisbandi összeültek, hogy minden éjszakai üzletből részesedést kapjanak. Tehát nem a védelmi pénzekből! - De nem lehet az, hogy a Balaton északi partján Túrinak ugyanez volt a szerepe? Ott volt a rengeteg bár, diszkó… - Az, amit mond, a legendák körébe tartozik. A kilencvenes években vagyunk, alig egy hónapig tart a szezon a Balatonnál, a vásárlóerő minimális… folytassam? Túri Tibornak volt saját vállalkozása, egy őrző-védő magánnyomozó cég Budapesten, abból élt. Legálisan és törvényesen foglalkozott ingatlanügyletekkel is. Túri Tibivel nagyon jó viszonyban voltam, sőt, ki merem jelenteni, hogy mi ketten jobb viszonyban voltunk, mint ő és Vadnai Gábor. - Elolvastam a vádiratot és az ítélet indoklását is. Bármennyire is koncentrálok, egyszerűen nem találtam magyarázatot arra az iratokban, miért kellett néhány fegyver beszerzéséhez ennyi bonyodalmat vállalni. Engem valahogy nem elégít ki az a magyarázat, hogy ön, illetve a bűnszervezete azért akart felfegyverkezni, hogy miután megölették Vadnait és Túrit, és kitör az alvilágban a háború, akkor felfegyverkezve kellő erőt tudjanak képviselni. - Hát, pont erről van szó! Azzal a két fegyverrel, amit Szerbiából behoznak, először Vadnait, aztán Túri Tibort, aztán Tureket meg másokat akartunk megöletni, aztán az ügyészség kiköt Túri Tibornál. Az ügyész megvádol lőfegyverrel való visszaéléssel, aztán a bíróság elejti ezt a vádpontot.

- Az ítélet indoklása szerint azért volt szükség a fegyverekre, hogy azok a külföldi állampolgárságú személyek, akiket ön megbíz Túri Tibor megölésével, rendelkezzenek megfelelő tűzerővel. Ja, igen… és még kértek egy motorkerékpárt is. - A fegyverrel kapcsolatos vádat ejtették. Ami a motorkerékpárt illeti, engem ugyebár emberölés előkészületével vádoltak, ami maximum öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az előkészülethez az kell, hogy valaki, adott esetben én, gondoskodjon az elkövetéshez szükséges valamilyen eszközről. A motort az a Szabó Zoltán vásárolta meg egy ismeretlen személytől, akivel vádalkut kötöttek, és aki öt évet kapott a colosseumi lövöldözés miatt. A rendőrség azt mondta, hogy Radnai Lászlóék szeptember tizenhatodikán, a füredi diszkó zárónapján akarták megöletni Túri Tibort. Na, most ezzel két baj van: az egyik az, hogy Szabó már korábban eladta a motort, a másik az, hogy a füredi diszkó augusztus huszonkilencedikén zárt be. Minket szeptember tizenharmadikán tartóztattak le. Ha a záróbuli augusztus huszonkilencedikén van, és nem történt meg a Túri Tibor elleni merénylet, akkor valójában nem történt semmi. Mivel a börtönben volt időm megismerni a Büntető törvénykönyvet, ezért merem azt mondani, hogy ha el is fogadom, hogy a Túri-féle ügyben befejezetlen kísérlet áll fenn, akkor viszont a mi esetünkben önkéntes elállásról van szó, magyarán nem történt bűncselekmény. Az ügyvédeim szerint éppen ezért kellett a Legfelsőbb Bíróságnak törvényellenesen a tényállást módosítani, hogy el tudjanak ítélni bennünket. - Sehol az iratokban nyomát sem találom annak, hogy ki és honnan kerítette elő a külföldi bérgyilkosokat, ki választotta ki őket, honnan jöttek, hová lettek. - Nincsenek bérgyilkosok! Nem volt nyomozás, nem volt eljárás, még csak fel se merült, hogy kik voltak azok, hol voltak, ki tartott velük kapcsolatot…

- Svobodan azt állította, hogy amikor előzetesben voltak, és Mészáros intézte a befogadásukat, akkor már felkészítették őket arra, hogy Vadnai adósságának behajtása érdekében meg kell ölni egy vagy két embert, mert azok, akik az adósok mögött állnak, majd befognak szarni, és lelépnek. Erről a szerbeket benn a börtönben tájékoztatta Mészáros. - Jó! Tegyük fel, hogy Mészáros a börtönben beszélt a szerbekkel. Csakhogy a beszélőn őket egy vastag plexi választja el, a telefonon folytatott beszélgetést pedig simán le lehet hallgatni. - Hát igen, de erre az a magyarázat, hogy a teremben egyszerre több beszélgetés folyik, és mindet nem lehet figyelni. - Ugyan már! Én a Venyigében, a Maglódi úti börtönben voltam a nyolcadikon, egy különleges biztonsági zárkában, onnan vittek le a beszélőre. Elkezdtem mesélni a feleségemnek, hogy milyen pocsék körülmények között helyeztek el, mennyire utálom a fémvécét, meg ilyesmi… már rohant is a készültség, hogy megszakítják a beszélőt, mert a zárka felszereléséről, készülékeiről tilos információt adni. Az ítélet indoklása szerint kétezernégy július huszonkilencedikén a csopaki Garda Szállóban ön és társai, Mészáros, Zöldi, Ábrahám, Stojanovics és Nemet Enrico megtekintették a felhalmozott fegyvereket, gépkarabélyokat, pisztolyokat, távcsöves puskát, lőszereket. - Kezdeném azzal, hogy az iratanyagból kiderül, ezen a napon az említett személyek közül nem volt ott mindenki. Ugyancsak az iratanyagból derül ki, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai ott vannak a szállodában, titkos megfigyelést végeznek. Fegyvert nem látnak. Sőt! Amikor Mészáros Péterrel elmegyünk a szállodából, olyan közúti ellenőrzésen esünk át, amilyenen még soha. Úgy áthippelték a kocsimat, ahogy csak kell, de nem találtak semmit, pedig valamit nagyon kerestek. Na már most hogy lehet az, hogy állítólag nézegetünk egy halom fegyvert, köztük egy bazi nagy géppisztolyt, miközben megfigyelnek minket, és nem látnak semmit?

- A bíróság előtt Svobodan Stojanovics azt állította, hogy az első fegyverszállítmány megszemlélését követően ön további fegyverek beszerzésére adott nekik megbízást. - Elég érdekes, hogy a bíróság a vádalkut kötött szerb fegyverkereskedő vallomására alapozta az ítéletet. Ezzel kapcsolatban két dolgot jegyeznék meg: Csüllög, Mészáros és én, bátran mondhatom, hogy anyagilag jól voltunk eleresztve. Az tehát kizárt, hogy fegyverkereskedelemből akartunk pénzt szerezni, erre egyszerűen nem voltunk rászorulva. A másik, ha bármilyen okból fegyvert akartunk volna szerezni, nem két ilyen nyomorult szerbre bíztuk volna a dolgot. Már csak azért sem, mert egyértelmű volt, hogy a rendőrség látókörében vannak. - És mi van akkor, ha mégis így történt, és Mészárosról csak utólag derül ki, hogy hülye volt, és mégis a szerbeket bízta meg? - Havas úr! Lassan tizenöt éve járom ezt a kálváriát. Ha nem lenne büntetendő, és maga azt mondja nekem, hogy „Laci, holnapra kell húsz darab ilyen és ilyen fegyver, akkor higgye el, holnapra itt volna az irodájában az a húsz darab fegyver!” - De mindenki követhet el hibát, például a maga balfasz beosztottja… - De én ilyen hibát nem követhetek el. - Mi a magyarázat arra, hogy az első fegyverszállítmány elkerült Csopakra, ott elásták. Utána a Lupaszigetre kerül, és végül a XV. kerületi Ázsia Center körül is elássák. Mit ásogatják el olyan sokszor ezt a kurva fegyvert, és ki csinálja, és miért? - Elmondom. Molnár Richárdot megkéri a két szerb, hogy segítsen, mert nem vették meg tőlük a kínaiak a fegyvereket. - Ez a Molnár Richárd a maga testőre. - Ez nem igaz! Molnár Richárd az én fiatal barátom, akinek lehetőséget adtam, és segítettem, hogy érvényesülni tudjon az életben. Elintéztem neki, hogy a Nirvána bárt üzemeltesse, ebből élt,

ebből teremtette meg a vagyonát, és igen, ezt az üzleti lehetőséget nekem köszönheti. - Muszáj nevetnem! Molnár Richárd az ön fiatal barátja… hát, ez jó! Kigyúrt, kopasz, ránézésre egy drogos balfasz, aki száguldozik, száznegyvennel tép egy kereszteződésben, két ember meghal, leteszi az óvadékot, házi őrizetbe helyezik, de ő bulizni megy… - Engem nem zavar, ha nevet, Havas úr, de ez a fiatalember valóban úgy nézett rám, mint az apjára. Bármennyire is mosolyog rajta, tudta, hogy mit köszönhet nekem, milyen lehetőséghez juttattam, és ezért szeretett engem. Ha bárkivel bármi problémám lett volna fizikailag, és hajnali kettőkor szólok Molnár Richárdnak, odajött volna tíz darab erős emberrel, és még az életüket is adták volna értem, mert mint már mondtam, úgy nézett rám, mint az apjára. - De hát az üzleti érdekek mellett pontosan az ilyenfajta érzelmi kapcsolatok fűzik össze a bűnszervezetek tagjait. A szeretet helyett inkább a feltétlen tiszteletet említeném. - A mi ügyünket ugyebár kétezernégyben tárgyalták. A magyar ügyészség abban az évben több mint kétszáz esetben indított eljárást bűnszervezetek ellen. Olaszországban három hasonlót indítottak. Hármat! Egyszerűen divat lett ez a szó, divat bűnszervezettel vádolni bárkit. Higgye el, kirakatügyekről van szó! - Ami számomra eddig kiderült, az az, hogy ön különböző trükkel, ügyeskedéssel keresett egy csomó pénzt, amit aztán befektetett. Legális üzletbe is, meg olajba is. Amikor azt mondja, hogy önnek üzletfele Csüllög Zsigmond meg Mészáros Péter, akkor joggal feltételezem, hogy az ön pénzét forgatják. - Téved! Csüllög Zsigával a semmiből hoztuk létre együtt a Conti Cart, amiből meggazdagodott. Mészáros Péter már a hetvenesnyolcvanas években menő vállalkozó volt az édesapja révén. Ferencsik Attila egy rakás pénzt keresett az olajból.

- Hogy van az, hogy ezen a szegény Túrin mindenki önzetlenül segített? Ön bevezette a budapesti üzleti világba, Csüllög azt mondta, hogy pénzzel segítette Túri lakásvásárlását. Ennyi önzetlenség láttán mindjárt meghatódok. - Jól teszi, Havas úr! És hogy még könnyesebb legyen a szeme, elárulom, építettünk egy társasházat az Erdőalja úton, az egyik lakást odaadtuk Tibinek. Az már más kérdés, hogy egy másik üzletben honorálta ezt nekünk. Ha már a hálánál tartunk, ön hány tanítványának segített elhelyezkedni újságnál, rádiónál, televíziónál? - Elég soknak. - Akkor maga egy bűnszervezet vezetője, Havas úr? - Ez jó kérdés. Ha már a tanítványomról van szó, Csákány Tibor újságíró például a tanítványom volt. Ferencsik Attila azt állította, hogy a kétezernégy augusztus negyedikei elfogást követően ön és Csákány Tibor újságíró arról érdeklődött nála, hogy tud-e valamit a történtekről. Szerinte ő ezekből a telefonhívásokból tudta meg, hogy egyáltalán történt valami. Egyébként Ferencsik is azt állította, hogy jóban volt Túri Tiborral. Ez a Csákány Tibor nem a kékfényes Csákány volt? Vele milyen kapcsolatban álltak? - Haveri, emberi kapcsolat volt. A kilencvenes években csinált valakivel riportot, és rászóltak. Amikor erről tudomást szereztem, figyelmeztettük azt, aki rászólt Csákányra, hogy hagyja a munkáját végezni, ne molesztálja. Innentől kezdve jó viszony alakult ki Csákány Tiborral. - Nevet nem említett, de az előbb azt mondta, hogy valaki rászólt Csákányra, és aztán maga volt az, aki rászólt arra a valakire, hogy hagyja békén Csákányt. Ekkora hatása volt annak, hogy maga valakire úgy rászólt? - Igen, ilyen hatásom volt, mert az volt a köztudatban, hogy a Conti Car milyen erős és milyen vagány. Úgy voltam vele, hogy ha ez a közhit, akkor miért ne lovagoljam meg?!

- Az önök elleni eljárásban a vád és a bíróság semmire sem ment volna az együttműködő gyanúsítottak nélkül. Kenderesi Árpádról, Svobodan Stojanovicsról és az 1. számú védett tanúról van szó. - Szabó Zoltánról van szó, akiről azt mondják, hogy Ricsi testőre volt. Igazából portás volt a Nirvána bárban. - Szabó azonban sok mindent tudott, azt állítják, hogy a Zsiráf étteremben az ön asztalához ülhetett, vagy éppen a szomszéd asztaltól hallgatózott. - Ha én Molnár Richárddal vagy Mészáros Péterrel beszéltem üzletről, bármiről, olyan ember, mint Szabó, a közelünkben sem ülhetett le. A közelünkben sem! Szabó Zoltán egy ketrecharcos sportoló volt, a Nirvánában portázott, és egyszer-kétszer elkísérte ide-oda Molnárt. A kavarás azzal kezdődött, hogy amikor Molnárt bevitték, egy hülye levelezés során megbízta Szabót, hogy figyeljen oda az érdekeltségeire. Külön figyelmeztette arra, hogy vigyázzon a nimbuszra, mutasson erőt. Szerintem ennek volt is alapja, Ricsiék tényleg nem voltak gyáva gyerekek. Igen ám, de a rendőrség kérésére Szabó ezeket a leveleket összegyűjtötte, átadta. A jegyzőkönyv szerint Szabó Zoltánt huszonnégy órára őrizetbe veszik. Este 11-kor Szabó szól a fogdaőrnek, hogy vallomást akar tenni. Bejön az előadó, és felvesznek egy ötoldalas vallomást. Havas úr! Sajnos én voltam bent. Este 11-kor a fogdaőr nem hív senkit, de még ha hívna is, kapásból leszarnák. Ez előre le volt beszélve. Beviszünk, te odaadod a leveleket, mi pedig kiengedünk. Vádalkut kötöttek azzal az emberrel, aki a Colosseumban lövöldözött. - De múltkor maga azt mondta, hogy a két szerb kezdett el ész nélkül lövöldözni a Colosseumban. - Igen, de kiderült, hogy Nemet Enrico ott se volt, csak Svobodan ráverte a balhét. Igazából ő meg Szabó Zoltán lövöldözött. Azt hozzátenném, hogy először rájuk lőttek. - Azt, hogy az együttműködő gyanúsítottak milyen megállapodást kötöttek, maguk nem tudhatják, mert az államtitok.

- Államtitok, de ezek olyan hülyék voltak, hogy a tárgyaláson elmondták. Svobodan Stojanovics ellen több eljárás ment: kiderült például, hogy Magyarországon már akkor börtönben volt, amikor Mészárost még nem is ismerte. Hamis néven ült le egy ítéletet. Ez csak akkor derült ki, amikor egy másik eljárásban ujjlenyomatot vettek tőle. Kimentették egy rablásból, a colosseumi lövöldözésből, cserébe azért, hogy bennünket elítéljenek. - Mostanáig arról beszéltünk, hogy a trió, tehát Portik, Ferencsik, Drobilich érdekében állt, hogy önöket elkaszálják Kecskeméten, mert így nem kell elszámolniuk a második olajszállítmánnyal. Igen ám, de hol volt érdeke az ügyészségnek meg a bíróságnak együttműködni a trióval? - Nem az ügyészség működött együtt a trióval, hanem a Nemzeti Nyomozó Irodában az a Krajnyák Péter, akit később Portik javasolt Laborcznak, hogy legyen ő az NNI főnöke. Megjegyzem, a perben Svobodan Stojanovics okozta a rendőröknek a legtöbb gondot, mert mindent összekevert. A kecskeméti ügyészségen például Ferencsik ellen vallott, akit aztán betettek az eljárásba, miközben ők kreálták az ügyet, de erre csak fél élv múlva került sor. - Mi a helyzet a titkos információgyűjtéssel, ezen belül a telefonlehallgatással? Ha jól emlékszem, a nyomozás során több mint száz beszélgetést bizonyítékként használtak fel. - Százegy beszélgetést használtak fel. Általában Svobodan Stojanovics, Kenderesi Árpád, Nemet Enrico és Szabó Zoltán beszélt egymással, és rögzítették Mészáros Péter néhány telefonbeszélgetését is. - Igen ám, de önt is lehallgatták! Rengeteget beszélt - ahogy ön fogalmaz - a barátaival, üzlettársaival. Én egy hónapban kétszerháromszor hívom egy barátomat, ehhez képest maguk megállás nélkül csak telefonáltak, telefonáltak, telefonáltak. - De nem az én telefonbeszélgetéseimből volt sok. Egyébként pedig az nem korrekt, hogy valakivel beszélek - mondjuk ötvenszer

-, abból a rendőrség kiválaszt három beszélgetést, odaadja a bíróságnak, csak éppen azt nem lehet tudni, hogy melyik beszélgetésnek mi volt az előzménye, vagy éppen a következménye. Ez a rendőri gyakorlat. A normális az lenne, hogy az ügyész adja át a bíróságnak a lehallgatott beszélgetéseket, aztán majd a bíró döntse el, hogy azok közül az ügy szempontjából mi releváns, és mi nem. - Térjünk vissza Molnár levelezéseire! A leveleket Szabó Zoltán kocsijában foglalták le, ön azt állítja, hogy ez egy előkészített akció volt. Ezekben a levelekben Molnár utasításokat ad a büntetőüggyel kapcsolatban, egyebek között arra, idézem: „Vegyék rá ajugókat, hogy vigyék el a balhét!1‘, és még arra is utal „ha ez sikerül, akkor minket rögtön kidobnak”, azaz szabadon bocsátanak. - Megmondom, miért. Egy civilnek, mint maga, Havas úr, ezt el kell magyarázni. Szóval: a jugók azért, hogy pénzhez jussanak, fegyvereket hoztak be. Ezt mi tudtuk, de a bíróság előtt nem mondhattuk, mert a betyárbecsület nem engedi. Nekik kellett volna elvinni a balhét, csakhogy együttműködtek a rendőrséggel, és éppen az volt a feladatuk, hogy minket belerángassanak a saját ügyükbe. Az rendben van, hogy valaki menteni próbálja magát, de az már nem, hogy másokat bemártson! - Visszatérve Molnárhoz. Az ítélet külön kiemeli Molnár szemléletmódját. Idézem a levelét: „Ha mellettem akarsz maradni, szedd össze magad, és teljes mellbedobással képviseld az érdekeimet, az utolsó vérig! Én azért értem el azt, amit elértem, mert soha semmit nem hagytam retorzió nélkül, és ez így is marad, amíg élek!” Már elnézést, Radnai úr, de ilyen ócska dumát ötöd vonalbeli amerikai krimikben lehet hallani. A maguk társaságában ez egy megszokott rizsa? Utolsó vérig! Jézus Mária! - Most azért egy fiatal gyerekről beszélünk. - Megnéztem az interneten ezt a Molnárt meg a barátnőjét. Utoljára ilyen fazonokat a Blöff című filmben láttam. Tudja, Guy Ritchie meg a roma gyereket játszó Brad Pitt. Hát, azon tudtam

röhögni, de ezen a Molnáron - már ne haragudjon - csak zokogni tudnék. Seychelle-szigeteken nyaral, hazajön, jogosítvány nélkül egy átkokózott nap után luxuskocsival száguldozik, nyomkövetőt kap a lábára, de viszket a segge, és bulizni megy. Komolyan mondom, ez a figura szégyent hoz a magyar alvilágra. - Nézze, Havas úr! Egy civilnek ez így tűnhet fel. Az előbb idézett Molnár leveléből, ahol az érdekeiről meg a retorzióról volt szó. Molnár csinált egy night clubot. Az éjszakában vannak problémák, például az, hogy az egyik üzlet ígér… mondjuk X összeget a taxisnak, hogy hozzá vigye a vendéget, erre egy másik üzlet ráígér a pénzre. Itt nagy üzletről van szó. Na, most Ricsi figyelt arra, hogy őrá ne ígérjen senki. Magyarán, az utolsó vérig képviselte az érdekeit. - Beszéljünk mégaHélia Szállóról! Vadnai azt mondta, hogy 2004júniusában ön és Ferencsik Attila telefonon kért tőle találkozót. Az elsőre nem ment el, a másodikra magával vitte Túri Tibort, akivel véletlenül összefutott. Vadnai szerint Radnaiékkal megjelent Drobilich Gábor is. A megbeszélésen ön és Ferencsik együtt közölték Vadnaival, hogy több tízmillió forintot kell fizetnie. Vadnai közölte, hogy nincs semmilyen tartozása, különben is, ennyi idő után nem lehet előállni ilyen követeléssel. Ezután Vadnai Túrival együtt távozott. - Most elmondom, mi igaz ebből. Együtt vagyok Drobilichcsal, Ferencsikkel és Tibivel, mert vannak közös ügyleteink, elsősorban a szálloda meg az olaj. Ami Vadnai Gabit illeti, vele együtt jártunk tárgyalásra. Egy alkalommal szólt Vadnai, hogy kajáljunk együtt a Héliában, mert szeretne velem valamit megbeszélni. Előadta, hogy Molnár Richárd vett tőle egy Porsche jeepet, tartozik neki még koszos hárommillióval, hitegeti, hazudozik, de nem fizet. Felhívtam Molnár Richárdot, aki megígérte Vadnainak, hogy fizetni fog. Vadnai ott beszélt mellé, hogy Túri Tibor velünk, és nem vele volt ott. Már többször mondtam, de csak ismételni tudom magam, mi Túrival jóban voltunk, csak azon a héten legalább három tárgyalást csináltunk végig együtt.

- Drobilich úgy emlékezett, hogy ezen a Hélia Szállóbeli találkozón ő, Radnai, Ferencsik és Vadnai úgy volt jelen, hogy mindegyiküknek tartozott Molnár Richárd, és erről az adósságról beszéltek. - Ez így van! Molnár tartozott Vadnainak és nekem is, mert ő vette meg az aligai házamat, de csak nehezen és csepegtetve fizette ki. Drobilichnak meg Ferencsiknek pedig a Nirvána club bérleti díjával tartozott, merthogy a bár nem Molnáré, hanem Drobilichéké volt. - A maguk körében normális, hogy Túri Tibor arra a kérdésre, hogy mi a véleménye arról, a vád szerint meg akarják Ölni, a válasz az volt, hogy „nincs véleményem”. Ez mit jelent? Ezt hogy értékeli? Ez olyan tipikus sumákolás, hogy az alvilág törvényei szerint nem vallok ellenük, de azért azt se mondom, hogy ártatlanok lennének. - Túri Tibornak a tárgyaláson volt egy tízperces vallomása, ahol elmondta, hogy jó viszonyban vagyunk. Előtte felhívott Túri Tibor meg Drobilich Gábor - de ezt Drobilich el is mondta -, hogy mennek ki Horvátországba nyaralni, nem mennék-e velük, mert nekem van hajóspapírom, és milyen jó lenne, ha mindannyian kint lennénk. Kvázi: amikor azt mondta a rendőrség, hogy meg akarjuk ölni Túri Tibort, akkor én bizonyítottan tudom, hogy Túri Tibor Horvátországban nyaralt, és engem is hívtak hajózni. Kint volt Túri Tibor és Drobilich is, és ezt mind a ketten el is mondták. Túri Tibor nevetségesnek tartotta ezt az egész vádat, de nemcsak ő tartotta nevetségesnek, hanem ha fölhívja Doszpot Pétert, ő is! Doszpot Pétert megkérdezte a Népszabadság újságírója, Fekete Gy., erre azt mondta Doszpot Péter, hogy mikor vetnek véget ennek a bohózatnak Kecskeméten? Elmondok egy példát a magyar rendőrségről: 1996-97. olajügyek. 1997. április 26-án vesznek őrizetbe. Április 20. vagy 21-én behívnak idézésre akkor még a KBIre, egy tanúkihallgatásra, egy óra múlva Csüllög Zsigmondot. Bemegyünk, majd eljövünk. Az őrizetbe vételem előtt négy vagy öt nappal szólt egy rendőr ismerősöm: „Laci, le akarnak tartóztatni

téged is meg Zsigát is.” De ami ennél is érdekesebb: az őrizetbe vételem előtt két héttel felhívott Szeva: „Laci, feltétlenül kell veled beszélnem!” Bementem a Benczúr utcába, ahol Szeva irodaháza volt. Szólt nekem Szeva: „Laci, le akarnak benneteket tartóztatni, őrizetbe akarnak venni! Nagyon figyeljetek oda, hogy még csak véletlenül se adjatok okot arra, hogy szökni próbáltok, mert ki van adva, hogy ebben az esetben lehet lőni!” Becsületszavamra, ezt mondta Szeva! Bementem önként az NNI-be, és kijöttem. Öt nap múlva szóltam a feleségemnek, hogy úgy érzem, most már csak percek kérdése, mikor fognak letartóztatni. Elmentünk a Sipos étterembe vacsorázni a gyerek egyik ismerősének a szüleivel. Ott vettek őrizetbe úgy, hogy kint volt ötven kommandós, lezárták a Lajos utcát, mentőautót hívtak oda, tele volt az étterem, fölrúgtak minden asztalt. Így fogtak el, holott előtte négy-öt nappal önként bent voltam a rendőrségen. Mit csináltak? Azonnal csuklyát húztak az ember fejére, kivitték. Volt egy érdekes momentum: az egyik eljáró rendőrtiszt oroszul beszélt, és jelentést adott valakinek. Ebben azért nagyon sok érdekes dolog van! És ami még hozzátartozik, őrizetbe vettek, és felvittek a VII. kerületi rendőrségi fogdára, az emeletre. Ott voltam egy éjszakát. Másnap reggel jött értem vagy húsz kommandós, kéz-, lábbilincs, levittek, betettek egy páncélautóba. A páncélautóval, másik két mikrobusz és vagy hat személyautó kíséretében, levittek valahova Nógrád megyébe valami kastélyhoz. Közben hallottam, hogy rádión beszélgetnek: „Tábornok úr, ez meg az…” Tehát még egy tábornok is benn ült valamelyik kocsiban. Lementünk egy kastélyhoz, közölték: „Radnai, ez a maga kastélya, házkutatást tartunk.” Pont parkettáztak benn a kastélyban, és közben kiderült, hogy semmi közöm hozzá. Mondtam, ha az én kastélyom, akkor írassák a nevemre. Kiderült, hogy semmi közöm sincs a kastélyhoz, valami fals információt kaptak. Nógrádból jöttünk hazafelé, ez a nagy csipetcsapat leszűkült, már csak a busz meg egy kísérő kocsi maradt, a többi a tábornokkal együtt eltűnt. Aztán egy, már nem üzemelő rendőrőrsre vittek, ahol - ilyet még nem is láttam

Magyarországon - olyan rácsos, elkerített zárkába tettek be, mint amilyenek az amerikai filmekben láthatók. Nem zárták rám az ajtót, és kimentek. Akkor jutott eszembe, hogy Szeva mit mondott nekem… úristen, ezek ezt tényleg el akarják sütni! A kecskeméti ügyben őrizetbe vettek, nem hallgattak ki. Iratismertetésnél vádoltak meg emberölés előkészületével és bűnszervezettel, és egyetlenegy kérdést sem tettek fel. Miről beszélünk?

■ Off the record - Feltűnt néhány dolog. Eleinte a találkozásainkat a fia közvetítésével beszéltük meg, aztán már közvetlenül telefonon tárgyalunk. Érdekelne, hogy ön szerint lehallgatnak-e minket. A másik, ami még foglalkoztat, az, hogy bár Mészáros meghalt, Molnár kórházban van, és valószínűleg börtönbe kerül, az ön ügyének szereplői szabadon mozognak a városban, bármikor összefuthat velük. Szóval kivel tartja a kapcsolatot, és hát nyilván vannak ellenségei is, akiktől talán joggal kell tartania. - Az, hogy lehallgatnak, nem feltételezés, hanem biztos. - Miért? Talán azért, mert azt hiszik, megint valami turpisságon jár az esze, vagy ellenkezőleg, okot keresnek arra, hogy megint bekasztlizzák. - Biztos vagyok benne, hogy így gondolkodnak. Ugyanakkor bármennyire is furcsa, nagyon nem jól jönne a hatóságnak, ha engem likvidálnának. Ezért aztán, ha nem is szeretetből, de mondjuk úgy, hogy kényszerből kénytelenek rám vigyázni. Ez persze nem azt jelenti, hogy testközelben tartózkodik egy testőr, inkább azt, hogy figyelemmel kísérik a működésemet, a mozgásomat, de hát ebben nincs semmi meglepő. Még valami: azt hiszem, joggal feltételezem, hogy a hatóság az én esetemben a szokásos gyakorlatot követi, azaz kitalál, aztán tálal egy olyan legendát, amely elég meggyőző ahhoz, hogy a bíróság engedélyezze a titkos információgyűjtést, például a telefonlehallgatást. - Kérdeztem arról is, hogy összefut-e régi ismerősökkel. Majdnem az csúszott ki a számon, hogy bűntársakkal, de nem akarom megbántani. - Nem bántott meg, de nem mondok azzal újat, hogy az elmúlt tizenöt évben rengeteg minden változott, nemcsak mi, emberek, de a körülmények is. Igen, néha összefutok régi ismerősökkel, és valóban, ahogy mások is, mi is leülünk egy kávéra, ha van időnk, még együtt is ebédelünk, de mindenki a saját életét éli, ami egészen

más, mint amilyen tizenöt évvel ezelőtt volt. Értse, ahogy akarja, de komolyan gondolom, van abban a mondásban valami, hogy „Uram, a barátaimtól ments meg engem, az ellenségeimmel majd én elbánok”.

XV. A KÉZIRAT LEZÁRÁSA UTÁN - DE MÉG A NYOMDÁBA ADÁS ELŐTT-TÖRTÉNT NÉHÁNY DOLOG, AMIRŐL NYILVÁN VÉLEMÉNYE VAN RADNAI LÁSZLÓNAK - Végezetül azért megkérdezem, hogy ön szerint mi várható idén, azaz 2019 tavaszán a Gyárfásügyben? - Remélem, nem tűnik úgy, hogy okoskodok, de gondolom, hihető, hogy a börtönben volt időm a Büntető törvénykönyvet meg a többi kódexet olvasgatni. Szóval a helyzetet az bonyolítja, hogy Roháő hirtelenjében magára vállalta a Prisztás-gyilkosságot, aminek elkövetésével egy Hatvani István „Hatyi” becenevű embert ítéltek el tizenöt évre. Megjegyzem, hogy én mára kétezerötös vallomásomban Rohácot jelöltem meg elkövetőként. A kérdés az, mi motiválta Rohácotarra, hogy hirtelen felvállaljon egy gyilkosságot? Szerintem időhúzásról, trükközésről van szó.

Kétezertizennyolc végén, aztán később, kétezertizenkilencjanuárjában több száz órányi hangfelvétel került elő, amelyet Portik Tamás a kilencvenes évek elejétől rögzített. A kérdés az, hogy ezekből a felvételekből ön szerint kiderülhet-e, hogy az ezerkilencszázkilencvenes és kétezres évek gyakran szenzációs bűncselekményeinek mi volt a valódi háttere, kik voltak a megrendelők és kik a végrehajtók. - Mindannyian tudtuk, mármint az én ismeretségi körömben, hogy Tamás és az emberei rendszeresen készítenek hangfelvételeket. Már most felhívom a figyelmet arra, hogy nagyon sok olyan bűnügyre kerülhet fény, ami talán éppen a politikai összefüggések miatt lehet érdekes a közvéleménynek, de ezek bizony már elévültek, tehát nem lehet szó büntetőjogi következményekről. Két kiegészítés: az egyik az, hogy életellenes bűncselekmény esetén ilyen például a Fenyő-gyilkosság - nincs szó elévülésről, a másik az, hogy a nyomozó hatóságnak és a bíróságnak figyelembe kell vennie, hogy ún. irányított beszélgetéseket rögzítettek, azaz tendenciózusan tettek fel kérdéseket, vagy utaltak bizonyos tényekre. Nagyon nehéz eldönteni, hogy mi feltételezés és mi megalapozott állítás. - Tasnádi a televízióban a tőle megszokott stílusban, kicsit ködösítve arról beszélt, hogy Gyárfás őt is megbízta Fenyő meggyilkolásával, de neki esze ágában sem volt megtenni, és később, amikor Fenyő már nem élt, úgy zsarolta meg Gyárfást, mintha ő hajtatta volna végre a merényletet. Ön szerint mi történhetett valójában, egyáltalán mit tud Tasnádiról? - Az én életemben nem játszott fontos szerepet, bár a kilencvenes évek elejétől ismertem, jó viszonyban voltam vele, sokat beszélgettünk. Értelmes embernek tartom, nagy színészi képességgel. Nagyon rájátszott a magyar maffiózó szerepére, elég szépen ette a sztorijait a magyar közönség. Ápolta a kapcsolatait színészekkel, újságírókkal, meg persze a rendőrök egy részével. A médiában építette fel az őrző-védő cégét, de azért a háttérben elég sokan tudtak arról, hogy pénzkölcsönzéssel is foglalkozik. Sok

ismert ember bízta rá a pénzét. Abban az időben hiába volt akár havi tíz százalék is a kamat, az uzsorakölcsönök akkor még nem számítottak bűncselekménynek. Szóval Tasnádi uzsorázott, aztán belevágott az utcai harcos buliba, ami kétféle haszonnal is járt. Egyrészt jó reklám volt, másrészt Tasnádinak volt egy nimbusza, hogy milyen erős emberek veszik körül. Persze üzletelt is Tasnádi, Szetlikkel szép lassan átvette a Keletinél a Négy Tigris elnevezésű piacot, ami nagyon szép pénzt hozott neki. Úgy tudom, amikor letartóztatták, jó kétszázmillióval húzta le a felesége. Úgy látszik, volt miből. A hangfelvételek - legalábbis szerintem - a gyilkosság után készültek, és nyilvánvalóan zsarolásra használták fel. - Térjünk vissza a hangfelvételekhez! - Szerintem nem csak nekem tűnt fel, hogy a hangfelvételek, mármint Gyárfás és Portik között, a gyilkosság után készültek. Tudomásom szerint nem létezik olyan felvétel, amely azt bizonyítaná, hogy Gyárfás konkrét megbízást adott Fenyő János megölésére. Azt el tudom képzelni, hogy panaszkodott Fenyőre, nyilván oka is volt rá, hiszen komoly gazdasági ellentét feszült kettejük között, gondoljunk csak a NAP TV-re, meg aztán amiről kevesebben beszélnek, volt Gyárfásnak egy áfaügye, amivel kapcsolatban Fenyő a Népszava újságíróival bizonyítékokat gyűjtött Gyárfás ellen. De ez mind csak feltételezés, hiszen még egyszer mondom, hogy ebből az időszakból tudomásom szerint nincs felvétel. „Gyárfás:… úgy emlékszem erre a történetre, hogy elmondtam, tapasztaltad, hogy engem ütnek, vágnak. Portik: Megoldottam a problémádat, kerestél nyolcmilliárdforintot ezen az ügyön, azóta boldogan élsz. Gyárfás: Azóta boldogan élek. Portik: …pénzre lehet fordítgatni, ha az ember megmarad? Ha megmaradt volna az ember, akkor te nem maradsz meg! Gyárfás: ez az ember engem kiszúrt és ütött, vágott.

Portik: …én kérdeztem: mi legyen az emberrel? Szétbasszuk? Erre te azt mondtad: igen. Te mondtad nekem, hogy el akarja venni tőled a tévét stb… látszik rajtad, hogy nyugodt vagy. Gyárfás: Mert te megoldottad. Portik: Most mondod, hogy megoldottam. Még azt is mondtad, hogy van valami másik stáb, amit megbíztál.” - Ez azért kemény! Ezt nehéz lesz kimagyarázni Gyárfásnak! (Pedig lehet, hogy Gyárfásnak sikerül! A Magyar Nemzet 2019. február 16-i számában a vele készített interjújában azt állítja, hogy az idézet nem a rendőrség birtokában lévő hangszalagokból származik, hanem abból az irományból, amellyel K. Imrich 2017. szeptember 27-én akarta megzsarolni Gyárfást: „Akarvaakaratlanul, de a hamisításokat meghamisították.”) Azért itt feketén-fehéren kiderül, hogy az a másik stáb nyilván Tasnádi Péter és csapata lehetett. Szerintem Tasnádi a televízióban ködösített, amikor azt mondta, hogy tulajdonképpen hülyét csinált Gyárfásból, amikor megzsarolta, mert egészen biztos vagyok abban, hogy Gyárfás nem azért adott pénzt Tasnádinak, mert egy pillanatig is elhitte, hogy megölette Fenyőt. A pénzt valójában azért adta, hogy a neve ne forogjon Tasnádi kapcsán. A sajtó elég gyakran előhozza a Portik és Gyárfás közötti ingatlanüzletet. Szerintem Gyárfás nem az az ember, aki csak úgy a semmiért odaajándékoz egy több százmilliós értékű ingatlant. - Végezetül azért megkérdezem, hogy ön szerint mi várható idén, azaz 2019 tavaszán a Gyárfás-ügyben? - Remélem, nem tűnik úgy, hogy okoskodok, de gondolom, hihető, hogy a börtönben volt időm a Büntető törvénykönyvet meg a többi kódexet olvasgatni. Szóval a helyzetet az bonyolítja, hogy Rohác hirtelenjében magára vállalta a Prisztás-gyilkosságot, aminek elkövetésével egy Hatvani István „Hatyi” becenevű embert ítéltek el tizenöt évre. Megjegyzem, én már a kétezerötös vallomásomban Rohácot jelöltem meg elkövetőként. A kérdés az, mi motiválta Rohácot arra, hogy hirtelen felvállaljon egy gyilkosságot. Szerintem

időhúzásról, trükközésről van szó. A végső cél a perújrafelvétel lehet. Miért? Hát azért, mert ha Rohácot meggyanúsítják egy harmadik gyilkossággal is, akkor bizony az első kettőt, tehát a Fenyő-gyilkosságot és az Aranykéz utcai robbantásos merényletet is egy egyesített perben újra kell tárgyalni, és ez reményt adhat elsősorban Portiknak, de Rohácnak is. Feltételezem, olyasmire számít Portik és Rohác, hogy ha bejön a tervük, az ügyvédjük talán az új eljárás befejezéséig elérheti, hogy házi őrizetbe kerüljenek. Nyilván ők is tudják, hogy erre nem nagyon van esélyük, különösen Rohácnak nem, de az ő helyzetükben még egy szalmaszálba is érdemes kapaszkodni. - Portik ügyvédje valami olyasmit nyilatkozott, hogy a védence a börtönben teljesen összezuhant, katatón állapotba került. (A következő tünetek jellemzik a beteget: egész teste megmerevedhet, természetellenes a testtartása, hirtelen elvesztheti beszédképességét, közvetlen megszólításra nem reagál értelmesen. A betegek gyakran órákon keresztül megmerevedett testhelyzetben maradnak, nem tudnak se élelmet, se folyadékot magukhoz venni. A katatónia bizonyos körülmények között életveszélyes tüneteket ölthet.) - Miközben minden beteget természetszerűleg sajnál az ember, azt kell mondanom, hogy én, ismerve Portikot, feltételeztem, előbbutóbb összeomlik. Édesanyja öngyilkos lett, ő pedig, nyilván összefüggésben a tevékenységével járó állandó stresszel, gyógyszerrel, antidepresszánsokkal próbálta stabilizálni magát. A börtönben nyilván nincs erre korlátlan lehetősége, és bár részesül orvosi ellátásban, már nem teheti meg, hogy bármikor, bármiből, bármennyi pirulát beszedjen. - Kétezertizenkilenc januárjában holtan találták otthonában az ön egyik üzlettársát, Mészáros Pétert, aki - ahogy az újságok fogalmaztak - közvetlen kapcsolatban állt a Dózsa György úti gázoló, Molnár Richárddal. Az újságírók azt is tudni vélték, hogy nagy mennyiségű gyógyszert találtak a szervezetében, miután a

halál bekövetkezte után öt nappal megtalálták. Mészáros kapcsán még azt is előkaparták, hogy kapcsolatban állt a Los Angeles-i magyar maffiával, név szerint annak egyik vezetőjével, bizonyos Markó Bélával. Az ügyre még én is emlékszem, mert elég ritkán fordul elő, hogy egy amerikai rendőr lelő egy bűnözőt, adott esetben a magyar Markó Bélát, de az, még mielőtt kilehelné a lelkét, agyon tudja lőni a rendőrt. Hogy ez igaz vagy sem, nem tudom, de ezt a sztorit is megfuttatták az újságírók. - Mészárossal kapcsolatban már említettem, hogy úgynevezett jó családból jött. Az éjszakában gazdag aranyifjúként ismerték, és tippadóként belekeveredett egy betöréssorozatba. Igazából egy nagy lúzer volt, mert anyagi haszna nem is volt, de talán imponálni akart az éjszakában. Hat évet kapott a rendőrök által presztízsnek nevezett ügyben. Ennek kapcsán ismerkedett meg Markó Bélával, aki az eljárás elől Amerikába menekült, és ott futott be bizonyos karriert. Arról, hogy Markó szökése után volt-e közöttük bármilyen kapcsolat, nem tudok. Mészáros a kecskeméti perben úgy kapott tíz évet, hogy a szerbekkel végrehajtott fegyvercsempészet miatt maximum egymásfél év járt volna neki. Csakhogy mindannyiunkra ráhúzták ezt a bűnszervezet című őrületet, és Péter nagyon nehezen viselte a tíz évet a börtönben. Meghalt az édesapja, tönkrement a magánélete, aztán amikor végre szabadult, következett a totális depresszió, és ami azzal jár, a mértéktelen gyógyszerfogyasztás. Sajnálom szegény fiút, de az ő esete egyáltalán nem egyedi azok között, akik droghoz nyúlnak. - Beszéljünk önről! Tavaly szeptember első napjaiban találkoztunk, és most február vége felé járunk. Ez alatt a több mint öt hónap alatt valamennyire megismertem, de igazából a jelenlegi helyzetéről szinte semmit sem tudok. Szeptember hatodikán hazajöttem, azóta kisebb ingatlanbefektetésekkel foglalkozom. Távol tartom magam a politikától, és az, hogy csak a családomnak élek, azt hiszem, minden benne van. Az unokázás boldoggá tesz.

- Nem látszik magán a tizenkét év börtön, különösen nem a kilencévnyi magánzárka. Túl van egy nagyon bonyolult operáción, ehhez képest nagyon jól tartja magát, mind fizikailag, mind lelkileg, legalábbis én így látom. Mi a titka, Radnai úr? - Titokról nincs szó. Igyekszem a lehető legszabályszerűbben élni az életemet. Mondok egy példát: harmincéves barátság fűz az egyik ügyvédemhez, dr. Bagó Ottóhoz. Szegeden rendszeresen látogatott, talán mondhatom azt, hogy nem „csak” egy ügyfél voltam számára. Abban a helyzetben vagyok, hogy minden lépést, minden üzlettel kapcsolatos döntést, minden szerződést alaposan végig kell gondolnom, és nyilván kikérem az ügyvédem tanácsát. Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak a legkisebb szabálytalanságot se. Nem akarom magam kitenni támadásnak, bárhonnan is jöjjön. Pontosan emiatt - talán nem szerencsés a kifejezés - távol tartom magam az egykori üzleti és baráti körömtől, maximum egy „Szia, hogy vagy?” típusú beszélgetésről lehet szó. Az a szó, hogy bűnszervezet, valahogy beleégett az elmémbe. - A könyvben rengeteget emlegeti a biztos családi hátteret. Megígérte a feleségének meg a fiának, hogy önnel már nem történhet rendkívüli dolog… Tudja, mire gondolok? - Mint már többször is mondtam, egyáltalán nem vagyok makulátlan, csakhogy engem szinte soha nem azért vádoltak meg vagy ítéltek el, amit elkövettem, és itt természetesen gazdasági és pénzügyi dolgokról van szó, hanem mindig valami másért, amiben ártatlan voltam, de a hatóság jó nagy ügyet tudott belőle kreálni. Ilyen volt a kecskeméti per. Ezért aztán mostantól ezerszázalékosnak kell lennem minden döntésemben, mert így, túl a hatvanon, nyugodt polgári életet akarok élni. Ennyit megérdemel a családom, meg persze én is!

Jegyzetek [←1] Nicholas Pileggi: Nagymenők. Budapest, 2006, Cartaphilus.

[←2] Bizalmas, az újságírásban ún. háttérbeszélgetés, amit nem a nyilvánosságnak szánnak.

[←3] Idézi: pestisracok.hu, forrás: index.hu

[←4] Forrás: hvg.hu

[←5] Forrás: pestisracok.hu

[←6] Rajnai Attila: Ricsi és az alvilág - A Dózsa György úti ámokfutó bűnszervezetének története, https://168ora.hu/itthon/ricsi-es-az-alvilag-adozsagyorgy-uti-amokfuto-bunszervezetenek-tortenete6573, (Letöltés ideje: 2019. 04. 25.)

TARTALOM I. A TALÁLKOZÁS II. KI AZ A RADNAI? III. A CONTI CAR-SZTORI IV. A RADNAI CSALÁD V. OLAJ, ENERCOL, ÉS A „TRIÓ” VI. BOROS TAMÁS ÉS A KORRUMPÁLT RENDŐRÖK VII. SERES-PRISZTÁS-BOROS VIII. BULI… KÁBÍTÓSZER… TANYI… VIZOVICZKI IX. A KILENCVENES ÉVEK KÖZEPE -KEZDŐDNEK A „PROBLÉMÁK” X. AZ ELSZÁMOLÁS NEM TÖRTÉNT MEG! XI. A KECSKEMÉTI MAFFIAPER XII. A KÉT SZERB ÉS HAGYÓ XIII. VÉGKIFEJLET XIV. RADNAI MEGMAGYARÁZZA XV. A KÉZIRAT LEZÁRÁSA UTÁN - DE MÉG A NYOMDÁBA ADÁS ELŐTT-TÖRTÉNT NÉHÁNY DOLOG, AMIRŐL NYILVÁN VÉLEMÉNYE VAN RADNAI LÁSZLÓNAK Jegyzetek