A Da Vinci-kód a történész szemével 9634250645 [PDF]

Zitiervorschau

SHARAN NEWMAN

KOD A TÖRTÉNÉSZ SZEMEVEL

Goid Book

A fordítás a Berkley Publishing Group 2005. évi kiadása alapján készült Eredeti cím: The Reál History Behind the Da Vinci Code Copyright © 2005 by Sharan Newman All rights reserved Fordította: Békési József

Tördelés, tipográfia: Gold Book Kft.

Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni vagy a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül bármely formában, bármely módon sugározni. A történelmi személyiségek kivételével a műben szereplő személyek kitaláltak, minden hasonlóság valós személyekhez a véletlen műve.

ISBN 963 425 064 5 Kiadja a Gold Book Kft. Felelős kiadó a kft. ügyvezetője

Nyomdai munkálatok: Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató

TARTALOM

A Fibonacci-sor és a (fi) . . .14 Apokrifek................................ 17 Aringarosa, Manuel.............. 20 Az utolsó vacsora — Leonardo Da Vinci............................... 21 Baphomet................................. 28 Boszorkányok.......................... 31 Chauvel, Marié........................ 38 Cilicium................................... 41 Cocteau, Jean.......................... 43 Constantinus császár............. 48 Crux gemmata........................ 57 Da Vinci, Leonardo................58 Dagobert király...................... 65 Eretnekség............................... 69 Fache, Bezu.............................75 Faukman, James...................... 77 Fülöp evangéliuma.................. 79 Gandolfo-kastély/Vatikáni obszervatórium.................... 82 Gnosztikusok.......................... 84 Godefroi de Bouillon..............89 Holloway College.................... 94 Holt-tengeri tekercsek........... 96 ízisz........................................ 101 Kabbala..................................104

Karácsony december 25-én. .108 Kelemen pápa, V................... 110 La lingua pzira....................... 115 Leicester-kódex....................... 117 Les Dossiers Secrets.................. 120 Louvre.................................... 122 Malleus Maleficarum.............. 127 Mária evangéliuma................ 130 Mária Magdolna.................... 133 Merovingok........................... 143 Mithrász..................................148 Mona Lisa............................... 153 Nag Hammadi....................... 158 Nagy Szent Gergely pápa . . .161 Newton, Isaac......................... 166 Niceai zsinat........................... 173 Nodier, Charles.................... 182 Nők a kora keresztény egyházban........................... 184 ODAN.................................... 192 Opus Dei............................... 194 Pej, I. M.................................. 205 Pej-piramis/Pyramide inversée............................... 207 Popé, Alexander.................... 210 Rosslyn-kápolna.................... 212

6

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

Rózsa szimbolika.................. 221 Rózsakeresztesek.................... 223 Saint Sulpice.........................228 Sauniére, Jacques.................. 233 Sion-rend............................... 237 Szabadkőművesség................ 239 Szent Grál............................. 249 Szent/isteni nőiség................ 255 Szép Fülöp............................. 261 Sziklás Madonna.................... 267 Tárót......................................271

Teabing, Leigh...................... 275 Temple Church, London . . .276 Templomosok...................... 279 Trubadúrok........................... 293 Tuileriák................................. 296 Vatikán................................... 298 Viliette, Cháteau de..............317 Vitruvius-tanulmány........... 321 Westminster-apátság..............324 Wren, Christopber................ 330 Zürichi Letéti Bank..............334

A világ összes valódi történészének, akik annak a reményében görnyednek a levéltárakban, hogy valamivel közelebb jussanak az igazság megismeréséhez.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

A következő emberek személyes felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújtottak a könyv megírása közben végzett kutatásaimhoz. Ok min­ den tőlük telhetőt megtettek, s minden hibáért vagy félreértésért én vagyok a felelős.

Stuart Beattie, a Rosslyn Alapítvány igazgatója, aki segített megszervez­ ni rosslyni látogatásomat, és rendelkezésemre bocsátott egy fényképfel­ vételt az állványzat nélküli kápolnáról. Malcom Barber professzor, a Reading Egyetem munkatársa, aki elol­ vasta és értékes megjegyzésekkel illette a templomosokról szóló fejeze­ tet, és vendégül látott egy igen kellemes ebédre az egyetemen.

Olivia Hsu Decker, a Cháteau Viliette tulajdonosa, aki nagylelkűen elolvasta a kastélyról szóló fejezetet, és hozzájárult, hogy felhasználjam fényképfelvételeit.

Dianna di Nicola, ODAN, aki számos értékes információval szolgált az Opus Deiről, megosztotta velem a szervezettel kapcsolatos tapasztalata­ it, és elnézte szórakozottságomat.

Harold A. Drake professzor, a Santa Barbara-i Egyetem munkatársa tanított meg mindarra, amit a rómaiakról tudok, és értékes tanácsokkal látott el a niceai zsinatot illetően. Aviva Cashmira Kakar, aki Párizsban végezte el helyettem azt a kutató­ munkát, amire nekem nem maradt időm, s jobb fényképeket készített az enyémeknél. Linda, Tomm, Thomas, Cári, Rachel és Rose, akik mindvégig támogat­ tak, biztattak és több fejezetet is átolvastak.

10

A DA VINCÍ-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

Allison Newman, aki igen rövid határidőn belül megrajzolta az alapraj­ zokat és a vázlatokat.

Barbara Newman professzor, a Northwestern Egyetem munkatársa, aki értékes tanácsokkal látott el a szent nőiséget illetően. (Nem, sajnos nem vagyunk rokonok.) Barbara Peters, a Poisoned Pen Press munkatársa, aki legelőször vetette fel, hogy írjam meg ezt a könyvet.

Michel Rougé, a St. Sulpice-plébánia munkatársa, aki megosztotta ve­ lem kiterjedt ismereteit a templomról és történetéről. Jeffrey Burton Russel, a Santa Barbara-i Egyetem emeritus professzora, aki volt szíves ellenőrizni ismereteimet az eretnekségek, a gnosztikusok és a boszorkányok kapcsán. Dr. Georgia Wright, a Független Kutatók Országos Szövetsége mun­ katársa, aki szálláshelyet biztosított, míg a Berkeley Egyetem könyvtá­ rában folytattam kutatásokat, és saját munkájától vont el időt, hogy tanácsokat adjon Da Vinci kapcsán.

BEVEZETÉS „Nehéz megkülönböztetni a tényeket a legendáktól... Nem sikerült konszenzusra bukkannom abban a kérdésben, hogy mi számít ténynek, minden csak a nézőponton múlik. Érdekes módon a legendák — amik maguktól értetődően torzak — sok­ kal elfogadhatóbb képet nyújtanak az eseményekről. A legen­ dákat senki sem vitatja, a tényeket viszont mindenki. ” MICHAEL CONEY

Éhe Celestial Steam Locomotive így vagy úgy, de mindannyian hiszünk bizonyos legendákban. Mind­ annyian hiszünk bizonyos mítoszokban. A társadalmak a közös hiedel­ meken alapszanak. Ezt példázza?! Da Vinci-kódnépszerűsége is. A történet maga a szó klasszikus értelmében vett krimi: gyilkossággal vádolnak egy ártatlant, hajsza folyik egy értékes tárgyért, titkos szövetségek tevékenykednek a háttérben, hogy segítsék vagy gátolják a főhőst. Ismerős elemek ezek. Minderre rárakódik rengeteg ezoterikus legenda, és talán-talán néhány csipetnyi valódi történelem is. Ezek szintén magukban hordozzák a maguk rejtélyét. Végül pedig ott van a nyugati civilizáció legismertebb legendáinak, a Szent Grálnak, a templomosoknak, a keresztes hadjá­ ratoknak a keveréke, illetve az a lehetőségfelvetés, hogy a történelem leghíresebb férfialakjai (mindig férfialakokról van szó) kettős életet él­ hettek. Nagyszerű keverék. Amikor megjelent A Da Vinci-kód, több ismerősöm is megkért, hogy válasszam szét számukra a könyvben található tényeket és legen­ dákat. Középkorkutatóként és regényíróként korábban már számos felmerülő témában folytattam kutatásokat, olyanokban is, melyek köz­ ponti szerepet kapnak a regényben, és olyanokban is, melyeket éppen csak érintenek a szereplőink. Miután néhány hónapon át szinte folya­ matosan özönlöttek felém a kérések-kérdések, úgy döntöttem, leírom a válaszokat ahelyett, hogy újra és újra elismételjem őket. Ennek az eredményét tartja a kezében az olvasó.

12

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

Annak ellenére, amit a legtöbb iskolában tanítanak, a történelem nem csak a királyokról, a csatákról és a dátumokról szól. A történelem emberekről szól, ellentmondásos, kiszámíthatatlan, zűrös emberekről. Amikor tanítani kezdtem, egy kollégám azt mondta, két választá­ som van: vagy hazudok a diákjaimnak, vagy összezavarom őket. Azt hiszem, arra gondolhatott, hogy lehetetlen egyetlen félév alatt a maga teljességében és bonyolultságában bemutatni az idők kezdetétől Nagy Károlyig tartó időszakot. Még a szőkébb témákat, például az ipari for­ radalmat is óhatatlanul le kell egyszerűsíteni, össze kell tömöríteni, sok mindent mellőzve, ami akkoriban érintette az embereket. Ráadásul ka­ tegóriákat kell létrehoznunk, mint például a „reneszánszt” vagy az „ipa­ ri forradalmat”, hogy valahogyan boldoguljunk a hatalmas témákkal. Mivel én inkább arra hajlottam, hogy összezavarjam diákjaimat, talán jobb is, hogy az egyetemi karrier helyett regények formájában publikáltam kutatási eredményeimet. Természetesen ennek is megvan­ nak a maga hátulütői, hiszen a regény jellegénél fogva kitalált történet. Én igyekszem a saját regényeimben a lehető legpontosabb lenni, de mindig túl későn jövök rá, hogy hiányzott egy fontos információ, vagy nem értettem meg egy tényt? A történelmi regények pontosságának másik problémája az, hogy minden olvasó beleviszi a saját szükségleteit és előfeltevéseit a könyvbe. Én is ezt teszem, amikor olvasok. Tehát ha van egy szereplő, mondjuk egy képmutató püspök, vagy egy kapzsi lovag, vagy egy hányattatott sorsú feleség, akkor az olvasók esetleg azt feltételezik, hogy az adott korban minden püspök, minden lovag és minden feleség olyan volt, mint amilyenről a regényben olvastak. Természetünknél fogva tesszük ezt. Mint ahogy természetünknél fogva veszünk át információkat egy-egy regényből vagy filmből, és tekintjük ezeket a későbbiekben tényeknek. Nincs ebben semmi új. A középkoriak is hajlamosak voltak elhinni mindazt, amit a regények­ ben olvastak, különösen a kvintesszenciális nyugati legenda, az Arthurmondakör kapcsán. Akkoriban sokat panaszkodtak emiatt a „komolyabb” szerzők. A XIII. században Gottfried von Strassburg, akinek Grál-története nem tett szert akkora népszerűségre, mint Wolfram von Eschenbach lendületesebb változata, a következőképpen siránkozott: „[Ezek az írók] ostoba történeteket találnak ki... becsapják és rászedik az ostobákat, ' Tulajdonképpen mindmáig nem tudom, hogyan kell használni a számszeríjat.

BEVEZETÉS

13

arannyá, változtatják a sarat a gyerekeknek. Egy évszázaddal korábban a Newburghi Vilmos nevű történetíró, aki maga is igen szép történe­ teket tudott szőni, kétségbeesetten próbálta meggyőzni olvasóit, hogy Geoffrey of Monmouth hihetetlenül népszerű Britannia története című műve — benne az Arthur királyról és Merlinről szóló első történetekkel — teljes egészében ostobaság és „ki kellene dobni”. Nekem nem áll szándékomban ezt tenni. Könyvemet A Da Vincikód kísérőkönyvének szánom. A regényben említett témák, helyszínek és személyek jelentős részének hátterét kívánom feltárni. Mindezt ábé­ césorrendbe szedve, hogy az olvasó könnyűszerrel utána tudjon nézni annak a dolognak, ami éppen érdekli. Azok számára, akikben égő kíváncsiság támad a regény valamely aspektusa, például a templomosok pere iránt, az egyes fejezetek vé­ gén megtalálható olvasmánylisták szolgálhatnak útmutatásul. Mivel a legtöbben nem annyira a kutatás megszállottjai, mint én, igyekeztem olvasmányos műveket összegyűjteni. Azok számára, akik hozzám hasonló szenvedéllyel szeretnék a témá­ ba vetni magukat, lábjegyzetek bőséges alkalmazásával tettem lehetővé, hogy minden állításomat ellenőrizhessék, és kialakíthassák saját állás­ pontjukat. Ha azonban valaki csak általánosságban akar tájékozódni az érintett témákról, nyugodtan átugorhatja a lábjegyzeteket. És amikor legközelebb valaki arra kér, hogy beszéljek neki egy ténynek látszó dologról, amire A Da Vinci-kódky&n. bukkant, egy megkönnyebült sóhaj kíséretében át fogom neki nyújtani ezt a köny­ vet. Remélem, önök is haszonnal fogják forgatni.

1 Idézi Malcolm Barber, The Neiu-Knighthood, 74. o.

A FIBONACCI-SOR ÉS A

(FÍ)

eonardo di Pisa (Fibonacci, „Bonaccio fia”) körülbelül 1170-től 1240-ig élt. Guglielmo Bonaccio olasz keres­ kedő fiaként ifjúsága nagy részét Eszak-Afrikában töl­ tötte, ahol arab tudósoktól tanult matematikát.1 1202ben írta meg Liber Abaci című könyvét, megismertetve Európát a tize­ des rendszerrel, az arab számokkal és a nullával. Az addig használatban lévő római számok között nem volt nulla, ami sokat elárul a császárok egojáról. A könyvben helyet kapott még algebra és absztrakt matema­ tika is, továbbá Leonardo híres nyúlproblémája, aminek nyomán meg­ született a Fibonacci-sor.2 Nem vagyok matematikus, így a sorozat mélyreható elemzését in­ kább a kedvenc matematikatanárunktól kérjük. Az alapokat azonban értem, a nyulakról pedig szinte mindent tudok. Leonardo a nyulak szaporodását használta fel a sorozat illusztrálá­ sára. Sok ártatlan nyúltenyésztőhöz hasonlóan ő is egy párral kezdett. Leszögezte, hogy minden hónapban egy új pár lesz a szaporulat, s két hónap múlva már az új pár is szaporodni fog, és így tovább. Tehát 1 pár + 1 pár = 2. Aztán a következő hónapban az első pár ismét szaporodik, tehát már három pár nyúl lesz. A következő hónapban az első szaporulat is kész lesz szaporodni, akárcsak az eredeti pár. Most már tehát öt pár nyúl lesz, és kezd zsúfolttá válni a ketrec. A nyulak száma havi bontásban a következőképpen alakul: 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89, 144. Mindegyik szám a megelőző kettő

A FIBONACCI-SOR ÉS A tp (FÍ)

15

összege. Az első év végén tehát a nyúltenyésztőnek 144 pár nyula lesz. Mindez természetesen egy ideális világban, rengeteg élelemmel, korlát­ lan hellyel és engedelmes nyulakkal számolva. „Ez mind szép, de nekem semmi közöm a nyúliparhoz”, mond­ hatja joggal a hétköznapi halandó. Fibonaccinak sem volt. A legtöbb matematikushoz hasonlóan, ha elékerült egy számcsoport, muszáj volt eljátszania vele. Aztán más matematikusok is rákaptak, és különös, ám csodálatos szabályszerűségek kezdtek felbukkanni. A sorozat első néhány száma után két elem hányadosa (egy elem elosztva a megelőzővel) elkezdi közelíteni az 1,618 értéket, avagy a fit, amit 1835 óta „aranymetszésnek” vagy „aranyaránynak” is neveznek.3 Ezt a számítást Euklidész óta ismerjük, bár a fi betűt csak a XX. század­ ban rendelték a hányadoshoz.4 Úgy tűnik, a legtöbb embernek az ezeken az arányokon alapuló épí­ tészeti alkotások tetszenek a legjobban. Öntudatlanul is szimmetriára vágyunk. Több más művésszel együtt Leonardo da Vinci is tisztában volt ezzel, és számos művét ennek az aránynak a szem előtt tartásával szerkesztette meg. A jegyzetfüzeteiből egyértelműen kiderül, hogy le­ nyűgözték a természetben felfedezhető arányok. Művei közül erre a Vitruvius-tanulmány a legnyilvánvalóbb példa, de még a Mona Lisa is ezeknek az elveknek az alkalmazásával készült. A fi számtalan álarcban fellelhető a természetben. A galaxisok spi­ rálkarjaitól kezdve a százszorszép szirmain át a DNS kettős spiráljáig megnyilvánul ez az érték.5 A spirál is része a szabályszerűségnek; „a fenyötobozokban gyakran öt jobbra forgó és nyolc balra forgó spirál van, az ananászban pedig nyolc jobbra forgó és tizenhárom balra forgó spirál. ”6 Megkértem családom egyik matematikus tagját, hogy magyarázza ezt el nekem. Egy ideig csak sorolta a példákat és a logaritmusokat, míg csak keresztbe nem állt a szemem. Végül megkérdeztem: „De miért van ez így? „Nem tudom”, vont vállat. „Nem vagyok teológus. En csak annyit mondhatok: Nézd meg a matematikáját! Hihetetlen!” Kísérletek bizonyítják, hogy a növények esetében a fi „az az arány, ami az optimális megoldást adja a növekedési egyenletekre”.7 De hogy miért, azt nem tudom. Elnézésüket kérem, hogy nem tudom világosabban kifejteni a té­ mát, pedig szerintem is hihetetlen. Ilyenkor kívánom azt, hogy bárcsak többet foglalkoztam volna matekkal a középiskolában.

16

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

AJÁNLOTT IRODALOM Bulent, Atalay, Math and the Mona Lisa: The Art and Science ofLeonar­ do da Vinci, Smithsonian Books, 2004.

1 Matt Anderson, Jeffrey Frazier és Kris Popendorf, „Leonardo Fibonacci”, Think Quest, 1999. 2 Bulent Atalay, Math and the Mona Lisa: The Art and Science ofLeonardo da Vinci, Smithsonian Books, 2004, 37. o. 3 Keith Devlin, „Cracking the Da Vinci Code”, Discover, vol. 25, no. 6, 2004. júni­ us, 66. o. Állítása szerint a kifejezést Martin Ohm alkotta meg. 4 Atalay, 71. o. 5 Uo., 96. o. 6 Devlin, 67. o. 7 Uo., 69. o.

APOKRIFEK

iAi

z „apokrif” szó a görög apokrüphoszkxA származik, melynek jelentése „rejtett”. A szó jelentése eltávolodott az eredetitől, s ma már a nem ellenőrizhető vagy kétes eredetű informá­ ciókra hivatkozunk „apokrif történet”-ként. A kora keresztény írók közül sokakat később apokrifoknak minősí­ tettek. Ennek számos oka lehetett. Néha előfordult, hogy a feltételezett szerző nem írhatta a szöveget. Péter evangéliuma jóval az apostol halála után keletkezett, így nem is foglalták bele az Újszövetségbe. Vannak olyan szövegek is, melyek pusztán elismételnek egyéb szövegeket, új információk hozzáadása nélkül. Más szövegeket eretneknek vagy le­ hetetlennek tartottak. Ebbe a kategóriába esik a gnosztikusok evan­ géliumainak jelentős része. Megint mások a népszerű görög költészet stílusában íródtak, s emiatt váltak gyanússá. Néhányat tökéletesen or­ todoxnak ítéltek, ám nem elég réginek. Csak az apostolok és az ő köz­ vetlen tanítványaik írásait fogadták el. Ugyanakkor egy szöveg kizárása egy szövegcsoportból nem egyenlő az elnyomásával és üldözésével. Egyes apokrif szövegek elvesztek. Talán senki sem törődött vele, hogy lemásolja őket. Talán elkeveredtek az idők során. Számos művet csak mások hivatkozásaiból ismerünk, mivel a tűzvészek, az árvizek, a háborúk, az egerek vagy az érdeklődés hiánya miatt elpusztultak. A fennmaradók jelentős része is csak a puszta sze­ rencsének köszönhette fennmaradását. És ez még a legszínvonalasabb

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

alkotásokra is igaz. Az angolszász Beowulfeposznak például mindössze egyetlen kézirata maradt fenn. Talán emiatt bízta meg Constantinus császár életrajzíróját, Euszebioszt azzal, hogy készíttessen el ötven példányt a Bibliából (csak az Új­ szövetségből). Euszebiosz összeállított egy listát azokról a könyvekről, melyeket szerinte bele kellett foglalni az Újszövetségbe.1 A végső szó azonban nem az övé volt. Míg a négy evangéliumot, az Apostolok Cse­ lekedeteinek egy részét és Pál leveleit illetően viszonylag hamar egyetér­ tés alakult ki, a későbbi szerkesztők más könyveket is beemeltek, vagy bizonyosakat kihagytak, álláspontjuknak megfelelően. Az i. sz. első néhány évszázadban az Ószövetség kapcsán sem ala­ kult ki egyetértés. A Tóra, az első öt könyv a zsidó hit alapja volt, de azt még nem döntötték el, hogy milyen más könyveknek kellene mellé kerülniük. Ezért volt olyan izgalmas lelet a Holt-tengeri tekercsek: kiderült belőlük, hogy i. sz. 75 körül milyen készültségi fokon állt az Ószövetség.2 Néhány, a keresztények által elfogadott könyvet végül a rabbik apokrifnak ítéltek. A legtöbb apokrif anyagból elég példány maradt fenn ahhoz, hogy a bennük szereplő történetek ortodox tanokként kerüljenek át a köz­ tudatba. A Jézus arcát fátylával megtörlő Szent Veronika a világ összes katolikus templomában látható a stációban. Veronika azonban nem szerepel a Bibliában. A Rómából menekülő Péter találkozása Jézussal, aki visszaküldi, hogy nézzen szembe mártíromságával, apokrif történet. Önmagában az, hogy nem kerültek a kiválasztott írások közé, még nem jelentette azt, hogy el is vetették ezeket a történeteket. Más gyűjtemé­ nyekbe még a gnosztikus könyvek is bekerülhettek. A következő könyvekből az angol nyelvre lefordított apokrif szö­ vegekről tájékozódhatunk. Meg fognak lepődni, milyen sok történetet ismernek.

AJÁNLOTT IRODALOM The Ante-Nicene Fathers Vol. VIII., szerk. Alexander Roberts és James Donaldson, lekt. A. Cleveland Coxe, Eerdmans Publishing, Grand Rapids, 1995.

APOKRIFEK

19

Bárt D. Ehrman, Lost Scriptures: Books That Did Nőt Make It intő the New Testament, Oxford UP, 2003. ________ , The Orthodox Corruption of Scripture: The Effect of Early Christological Controversies ofthe Text ofthe New Testament, Oxford UP, 1993. J. K. Elliot, szerk., The Apocryphal Jesus: Legends ofthe Early Church, Oxford UP, 1996.

1 Euszebiosz egyháztörténete, ford. Baán István, Szent István Társulat, Budapest, 1983, 124. o. 2 Norman Golb, Who Wrote the Dead Sert Scrolls?, Simon &C Schuster, New York, 1995,327-361.0.

ARINGAROSA, MANUEL

Da Vinci-kód^^w szereplő spanyol Opus Dei-püspök neve olaszul azt jelenti, hogy „vörös hering”. Ugyanak­ kor tudva, hogy a szerző előszeretettel játszik a szavakkal és a fogalmakkal, erre nem vennék mérget. Mivel az Opus Dei elszámolással csak a pápának tartozó személyes prelatura, Aringarosának nincs földrajzilag meghatározott egyházke­ rülete, hanem az Opus Dei hálózatának része. Vannak olyan, az egy­ ház rendes hierarchiájába tartozó püspökök és bíborosok, akik szintén szimpatizálnak az Opus Dei céljaival.

AZ UTOLSÓ VACSORA LEONARDO DA VINCI1

Da Vinci-kód egyik központi témája az, hogy Leonardo Az utolsó vacsora című festményén azon a helyen, amin általában János apostol látható, valójában Mária Mag­ dolna portréja szerepel.2 Ez nagyon érdekes elképzelés, és rengeteg kérdést vet fel. Ha Mária van jelen az utolsó vacsoránál, akkor hol van János: elment maceszért?3 És Péter felesége és anyósa? Talán a konyhában sürgölődtek? Pontosan ilyen spekulációról van itt szó. A rendelkezésünkre álló evangéliumok egyike sem állítja, még az apokrifok sem, hogy Mária, vagy Jézuson és az apostolokon kívül bárki más jelen lett volna ennél a vacsoránál. Számomra ennek az elméletnek a valódi problémája nem teoló­ giai, hanem racionális jellegű. Ha az általában János számára fenntar­ tott helyre Mária Magdolna került, akkor miért nem vette ezt észre senki az elmúlt ötszáz év során? Az utolsó vacsora mindig is Leonardo egyik legtöbbet tanulmányozott és másolt alkotása volt. A legelős, mára elveszett másolatot Bramantino készítette 1503-ban/' Jó lett volna, ha Leonardo egyértelműen megörökíti vázlatfüzetei­ ben, hogy mit készít. Sajnos azonban Az utolsó vacsorához csak néhány odavetett megjegyzést fűzött. Az apostolok testhelyzetéről hagyott néhány vázlatot (lásd lentebb) és magyarázatot. „Az egyik épp ivott, a serleget a helyén hagyta, és a beszélő felé fordult... Egy másik kitárt kar­ ral, nyitott tenyerét mutatva felvonja a vállát, és döbbenten levegő után

22

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

Az utolsó vacsora, restaurálva. © Alinari/Art Resource, NY.

kapkod. Megint egy másik a mellette ülő fülébe súg valamit, az pedig felé fordul és odatartja a fülét, egyik kezében egy kést, a másikban pedig a késsel megvágott kenyeretfogva. A legutóbbi megjegyzés valószínűleg Péterre vonatkozik, aki Jézus jobb oldalán, a legtávolabb ül, és János felé hajol, ahogyan Jn 21:20 és 21:24 írja: „Péter hátrafordult, s látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, s aki a vacsorán a keblére hajolt és megkérdezte tőle: »Uram, ki árul el?« ”, illetve „Ez az a tanítvány, aki ezekről tanúságot tett és megírta ezeket. Tudjuk, hogy igaz a tanúsága. ”6 Péter a testétől elfelé fordítva tartja a kezében lévő kést, feltehetőleg azért, nehogy megvágjon vele valakit. A késsel Leonardo talán az aznap éjszakai későbbi eseményekre akart utalni, amikor Péter levágta a Jézus elfogására érkező római katonák egyikének a fülét. Azzal kapcsolatban, hogy János vörös köpenyt visel kék inge fölött, szemben Jézus vörös ingével és kék köpenyével, vessünk egy pillantást a festmény másik oldalára. Ugyanez a kék és vörös alkot kontrasztot másik két apostol öltözé­ kén is, különösen a fiatal, szakáll nélküli Fülöpén, aki az én szememben szintén elég nőiesnek tűnik, még ha kicsit gömbölydedebb is, mint János.

AZ UTOLSÓ VACSORA - LEONARDO DA VINCI

23

Az utolsó vacsora, bal oldal. © Scala/Art Resource, NY.

A restaurált Az utolsó vacsorát nézve János alakja is nőiesnek tűnik. Ugyanakkor szerintem az itáliai reneszánsz festészet számos egyéb fér­ fialakja is nagyon nőies, vagy a legjobb esetben is androgün. Leonardo vázlata Szent Jakab fejéről úgy néz, mint egy preraffaelita nő portréja. A Keresztelő Szent Jánosról készített festménye, amit magával vitt Fran­ ciaországba, egyértelműen egy fiatal férfit ábrázol, ám hosszú fürtökkel és finom vonású arccal. Raffaello és a kor többi itáliai festője szintén androgün vonásokkal ruházta fel a fiatal férfialakokat. Az utolsó vacsora ábrázolásain János általában alszik, gyakran Jézus keblére borulva. Jézus néha át is öleli. Nem tudom, honnan ered ez a hagyomány — csak azt tudom, hogy milyen hosszú egy széder, és több­ ször láttam már, hogy a mai gyerekek még a vége előtt elalszanak. Leonardo eredeti vázlata is ezt a hagyományt követte. Leonardo patrónusának, Ludovico Sforzának, Milánó hercegének egyik levele szerint Leonardo nak Az ittolsó vacsora elkészítése után a

24

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

Az utolsó vacsora, jobb oldal. © Scala/Art Resource, NY.

Santa Maria déllé Grazié refektóriuma több falára is kellett volna még festenie. A herceg ekkor már tisztában volt azzal, hogy Leonardo nem kapkodja el a munkáit. „Saját kezűleg írassátok alá vele a szerződést, így kötelezzétek, hogy a megállapodott határidőre elvégezze a munkát. ”8 Ezt a levelet 1497-ben küldte el. Leonardo körülbelül négy évvel korábban kezdett el dolgozni a festményen. Az utolsó vacsora állaga szinte abban a pillanatban romlani kezdett, ahogy Leonardo elkészült vele. Az évszázadok során sokan megpróbál­ ták megóvni és helyreállítani. A legutóbbi restaurálása 1997-ben feje­ ződött be. A restaurálás előrehaladtával fokozatosan eltűntek a tehetségtelen ráfestések, és napvilágra került Leonardo eredeti műve. János alakjá­ nak haja „alaktalan, furcsa rószaszín foltokkal tarkított barna lepel”-\)c>\. „meleg, vöröses mogyoróbarna színű’-nó vált.9 A köpenyről kiderült, hogy világoskék, ám a korábbi változatokon vörösnek látszó ing vi-

AZ UTOLSÓ VACSORA - LEONARDO DA VINCI

25

Jakab apostol portréjának vázlata. © Scala/Art Resource, NY.

szont annyira megrongálódott, hogy az eredeti színét lehetetlen meg­ állapítani.10 Sok könyvben próbálták már megfejteni Az utolsó vacsora ikonog­ ráfiáját. A legjobb tudomásunk szerint Dán Brown az első, aki sze­ rint a festmény a Grál-témát jeleníti meg.” A Da Vinci-kód szereplői szemmel láthatólag meglepődnek azon, hogy egyetlen kehely helyett mindenkinek saját pohara van.12 Azonban sokkal furcsább lenne, ha Jézusnak és az apostoloknak széder alkalmával csak egyetlen kelyhük lenne, hiszen a szertartás egyik része az, hogy mindenkinek meg kell innia négy pohár bort - sietve hozzáteszem: nem egyszerre. Az ortodox evangéliumok közül három szerint Jézus fogott egy kelyhet, feltehetőleg a sajátját, megáldotta, majd továbbadta az apostoloknak.13 Ez azonban nem zárja ki, hogy az apostoloknak saját poharai legyenek. Egyetlen kehely egyáltalán nem lett volna helyénvaló az alkalomra. A festményen tizenegy pohár látható, kétszer is megszámoltam. Fo­ galmam sincs, mit jelenthetnek. Ugyanakkor semmi okunk sincs félté-

26

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

Domenico Ghirlandaio (1448-1494), Az utolsó vacsora. Figyeljük meg a Jézus jobbján és a Szent Péter közötti üres teret, ez egy a sok hasonló példa közül. Jánost minden képen fiatal férfiként ábrázolták. © Nicolo Orsi Battaglini/Art Resource, NY.

telezni, hogy Leonardo kompozíciója, vagy Az utolsó vacsora tartalma igazán mély teológiai elhajlást tükrözne.

AJÁNLOTT IRODALOM Leonardo, the Last Supper, ford. Harlow Tighe, University of Chicago Press, 1999.

Leó Steinberg, Leonardo’s Incessant Last Supper, Zone Books, New York, 2001.

AZ UTOLSÓ VACSORA - LEONARDO DA VINCI

27

1 Köszönettel tartozom dr. Georgia Wrightnak, amiért elolvasta a kéziratnak ezt a részét. Az esetleg megmaradt hibákról nem ő tehet. 2 A Da Vinci-kód, 349-363. o. 3 Az alkalom elméletileg húsvéti vacsora volt. Ugyanakkor megfigyelhetjük, hogy Leonardo ábrázolásában az apostolok kovászos kenyeret esznek, akárcsak a szerze­ tesek, akik számára a festmény készült. 4 Pietro C. Marani, „Leonardo’s Last Suppcr”, in Leonardo, the Last Supper, ford. Tr. Harlow Tighe, University of Chicago Press, 1999, 57. o. 5 Edward MacCurdy, szerk. és ford., The Notebooks ofLeonardo da Vinci, Konecky & Konecky, Old Saybrook, 2003 (reprint), 1015. o. 6 Köszönet dr. Wrightnak, amiért felhívta erre a figyelmem. 7 Lásd Raffaello Szent Sebestyén és Pietro Bembo portréja című alkotásait, vagy akár saját önarcképét. 8 Marani, l.o. 9 Pinin Brambilla Barcilon et al., „The Restoration”, in Leonardo, the Last Supper, 381. o. 10 Uo. 11 A Da Vinci-kód, 344.o. 12 Uo. 13 Mt 26:27; Mk 14:23; Lk 22:17.

BAPHOMET

c| templomosok perében az egyik vád az volt, hogy egy

A

ág „Baphomet” nevű bálványt imádtak. Az inkvizítorok azért hihették ezt lehetségesnek, mert korábban már hallhatták a nevet. A középkorban a legtöbb európai nem sokat tudott az iszlám hitről. A Koránt az 1140-es években for­ dították le latin nyelvre a tiszteletreméltó Péter clunyi apát kérésére.1 Mindazonáltal a legtöbben csak szóbeszédekből és irodalmi művekből szerezték ismereteiket. A francia chansons degeste, a nagy harcosok tetteiről szóló dalok tele voltak a „szaracénok” - így nevezték a muszlimokat — elleni csatákkal. Ezekben a történetekben a szaracénok pogányok voltak, akik sok istent imádtak, köztük Apollóm és „Baphomet”-et. Baphomet különböző formákban, de mindig az iszlámmal össze­ függésbe hozva gyakran megjelenik a chansons de geste-ben. Például az Aymeri de Narbonne című XII. századi eposzban ő Narbonne egyik szaracén királya, akivel Aymerinek meg kell küzdenie. Rois Baufumez... avec aus .xx. paien armé Qui Deu ne croient le roi de majesté Ne sa mere bautisme

BAPHOMET

29

Baphomet király... húsz pogány harcossal Kik nem hisznek Istenben, a fenséges királyban Sem magasztos édesanyjában. 11 302-30612

A XII. század végéről, vagy a XIII. század elejéről származó keresz­ tes költeményben, a Chanson dAntioche-^w van egy „Bausumés” vagy „Baufremé” nevű szereplő, aki egy szaracén harcos nagybátyja.3 A XIII. századi Enfances Guillaume-^n szintén szerepel egy Balfumés nevű mu.szlim szereplő.4 Általános az egyetértés abban, hogy a „Baphomet” a „Mohamed” név eltorzult alakja, s ez nyelvészeti szempontból is lehetséges. Mind­ azonáltal én csak szaracén királyok és nemesek neveként találkoztam a szóval. Semmiféle információ nem utal arra, hogy a Baphomet egy ókori termékenységisten neve lett volna. A templomosok által a „bálványról” adott leírások között szerepelt egy szakállas férfifej, „ami Baphomet kép­ mása volt, vagy egy Yalla (szaracén szó [talán Allah] nevű alaké, vagy egy fekete és fehér bálvány, vagy egy fabálvány”.5 Én arra a következtetésre jutottam, hogy a templomosoknak va­ lóban lehetett valamilyen ereklyéjük a templomaikban. A fej formájú ereklyetartók széles körben elterjedtek voltak, akár valamelyik szent koponyájának egy darabját is őrizhették bennük. De az is lehet, hogy egy szent mellszobráról volt szó. Az inkvizítorok módszereit ismerve az is elképzelhető, hogy csak Párizsban volt egy ilyen ereklyetartó, vagy akár az is, hogy nem is létezett ez sem. Egy jó vallató akár erőszak al­ kalmazása nélkül is rá tudja venni a gyanúsítottakat szinte bárminek a bevallására. A templomosokkal szemben felhozott vádakat mintha egyenesen egy „eretnekség kezdőknek” jellegű könyvből vették volna. Baphomettel csak csavartak egyet a történeten. 1 Charles Bishko, Peter the Venerable and Islam, Princeton UP, Princcton, 1964, 32. o. 2 Aymeri de Narbonne, szerk. Louis Demaison, Société des anciens textes Fran^ais, Párizs, 1887, 13—14. o. 3 La Chanson de Jérusalem, szerk. Nigel R. Thorp, Alabama UP, 1992, 236. o., 9019. sor.

30

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

4 Les Enfances Guillaume, Société des Anciens Textes Fran^ais, Párizs, 1935, 117. o 2755. sor. 5 Malcolm Barber, The Trial ofthe Templars, Cambridge UP, 1978, 62. o.

BOSZORKÁNYOK

anapság első boszorkányélményeinket az Oz, a nagy va­ rázsló vagy a Hófehérke című filmekhez hasonló alkotások­ ból szerezzük. Ezekben a boszorkány fekete ruhás, néha csúcsos süveget viselő öregasszony. És valamiért képtelen megszólalni anélkül, hogy közben ne vihogna idétlenül. Honnan ered ez a kép? És tulajdonképpen kicsodák-micsodák a boszorkányok? A boszorkányság fogalma sokat változott az évezredek során. Egé­ szen a közelmúltig a boszorkányságot mindig a természet fölötti ura­ lommal, nem pedig a természettel való egységgel hozták kapcsolatba. Noha ez a fajta természeti mágia világszerte ismert, itt most csak Euró­ pára, A Da Vinci-kódban. tárgyalt témák hátterére koncentrálok. Először is, a boszorkány (angolul witch) szó egyéb nyelvekbeli meg­ felelői még tövük tekintetében is különböznek. A strix és a scobax a „ku­ vik” megfelelő alakjaiból származnak. A kuvik éjszakai, ijesztő hangot (talán vihogást?) keltő madár. A maleficius, a „gonosztevő” latin megfe­ lelője, illetve a bexe, az „éjszakai lélek” ófelnémet megfelelője egyaránt sötét jelentéstartalommal bír. A sortilegus, a divinator és a mathematicus mind latin szavak azokra, akik a jövőt fürkészik, de használhatók a bo­ szorkányokra is.1 Végül pedig ott van az angolszász wicca szó, melynek jelentése „varázslatmondó”.* * Tudom, hogy ez már szőrszálhasogatás, de megőrülök a szóhasználattól. A wicca hímnemű kifejezés. A nőnemű alakja a wicce. A szászok mindkettőt „witchá”-nak ej­

32

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

Az ókorban teljesen normális dolognak számított, hogy a nagy élet­ fordulatok vagy politikai döntések előtt az ember felmérte az esélyeit, igyekezett megtudni vállalkozása végkimenetelét, s ezért felkeresett egy szakembert. Szakemberből pedig bőséges volt a kínálat. A legelismer­ tebbek az orákulumok voltak, akik közvetlenül az istenektől kaptak útmutatást. Utánuk következtek a jósok, akik kezdetben belekből, ké­ sőbb — sokkal gusztusosabb módon - a csillagokból jósoltak. Aztán voltak még jövendőmondók, pogányok és keresztények egyaránt, akik álmokból és látomásokból szerezték ismereteiket. Ezek mind elfoga­ dott és elismert szakmák voltak. Az orvostudomány, a mágia és a vallás ekkor még összefonódtak, s tulajdonképpen mindmáig nem váltak szét teljesen. Ennek megfelelően az ókori világkép szerint az ember egy mikrokozmosz, az őt körülvevő természet modellje volt, s ezért a gyógyítónak magától értetődően ké­ pesnek kellett lennie az elemek megértésére és irányítására, hogy kezel­ hesse az emberi bajokat.2 És mivel a vallás azt állította, hogy az istenek irányítják az egész természetet, s így az embereket is, logikus volt, hogy tőlük kérték a betegségek és sérülések meggyógyítását. Ám hiába származhatott sok jó a mágia alkalmazásából, már jóval a keresztény kor előtt gyanakvással és félelemmel tekintettek rá. Miért? A problémát alapvetően a hatalommal való visszaélés jelentette. Ha a mágia képes gyógyítani, akkor joggal feltételezhető, hogy ártani is ké­ pes. Azokról, akiknek hatalmukban állt az előbbit gyakorolni, automa­ tikusan feltételezték, hogy az utóbbit is művelik. Médea klasszikus és Simon mágus apokrif keresztény történetei figyelmeztető mesék arról, hogy mi történik, amikor a jó varázslók gonosszá válnak. A késő ókorban és a középkor nagy részében csak a hatalommal ily módon történő visszaélést ítélték el tevékenyen boszorkányságként. A középkori gyógyítókönyvekben varázsigék is szerepeltek: kereszté­ nyek, pogányok és értelmetlen mondókák. Ez nem azt jelenti, hogy a gyógyítók nem tartották magukat keresztényeknek, hanem azt, hogy bármilyen forrást hajlandók voltak megcsapolni a gyógyítás érdekében. A jó mágiát nem nézték ugyan jó szemmel a vallási vezetők — a démo­ nokkal való paktálásnak tartották -, de az élet szerves részének tekin­ tették. Ám amikor valaki súlyosan megbetegedett, nemzőképtelen vagy tették. Ma úgy ejtjük, ahogy akarjuk, de senki ne mondja azt nekem, hogy a „wicka” az eredeti kiejtés. Köszönöm a türelmet, most már sokkal jobban érzem magam.

BOSZORKÁNYOK

33

terméketlen lett, különösen, ha fontos személyről volt szó, rögtön azt kezdték vizsgálni, mire készülnek az ellenségei. A kereszténység első éveiben az egyház legfőbb gondja a pogányság eltörlése volt. Ennek egyik módja az lehetett, hogy alternatívát kínáltak a gyógyító pogány istenekkel szemben. Egyes esetekben közvetlenül Jézusra hivatkoztak, de gyakrabban szólították fel a keresztényeket ar­ ra, hogy a szentekhez imádkozzanak, akik majd közbenjárnak értük az égben. Tours-i Szent Gergely a VI. században olyan alkalmakról számol be, amikor a pogány doktorok sikertelenül kezeltek betegeket, ám ami­ kor olajjal és Szent Martin sírjából származó porral kenték meg őket, azonnal meggyógyultak.3 Annak, hogy több nőt vádoltak boszorkánysággal, különösen gyó­ gyítások kapcsán, az orvosok céheinek megszaporodása lehetett az egyik oka. Ez párhuzamosan zajlott az egyetemek kialakulásával, a XII. szá­ zad végétől kezdve. Az orvostudományt szervezetten kezdték tanítani, felváltva a régi mester-tanítvány viszonyt. Nők általában nem járhattak egyetemre. Ezzel szemben az egyetemet végzett, az államtól a praktizálásra engedélyt kapó férfiak féltékenyen üldözték azokat, akik engedély nélkül praktizáltak — s ez a helyzet mára sem változott sokat. Gyakran ezeket a nem hivatalosan tevékenykedő gyógyítókat vádolták meg bo­ szorkánysággal.4 A középkorban ritkán fordult elő, hogy valakit azért végeztek volna ki, mert mágiát használt a gyógyításhoz. Ám amikor elkezdődtek a boszorkányüldözések, a magánúton gyógyítókkal szem­ beni bizalmatlanság már felütötte a fejét. A pogány hiedelmek kiirtása érdekében a kora középkori törvények tulajdonképpen még védték is a „boszorkányokat”, leszögezve, hogy nem léteznek. Egy VIII. század végi szász törvény kijelenti: „Ha valaki a Sátán által rászedve, a pogányok módjára azt hinné bármely férfiúról avagy nőről, hogy az boszorkány és embereket eszik, s emiatt megégetné a szóban forgó személyt... halálbüntetés sújtson le rá. ”5 Az emberek azonban nehezen hagynak fel hiedelmeikkel, melyek hasznosak az őket körülvevő világ megértése szempontjából. Ahelyett, hogy a pogány istenek negatív jellemzőit eltörölték volna, gonosz tu­ lajdonságaikat most már emberekhez kötötték. A kannibalizmusról, az alakváltásról, a repülésről és a vérszívásról egyaránt úgy tartották, hogy az istenek és a pogány szellemek szokásai. Ezeket a szokásokat fokoza­ tosan átruházták a boszorkányokra, akik a közfelfogás szerint démo­ noktól kapták képességeiket.6

34

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

Noha a boszorkányság tiltott volt, mégis hosszú időnek kellett el­ telnie, míg ténylegesen kivégeztek miatta valakit Nyugat-Európában. 820-ban egy büntetlen előéletű személynek levágták a haját, és szamár­ háton vezették körbe. A X. századi angolszász törvények száműzetéssel büntették a varázslást.7 A XII. század nagy társadalmi és gazdasági változásokat hozott. Ugyanekkor kezdték sokan megkérdőjelezni a papság magatartását. Mind belülről, mind kívülről komoly próbálkozások történtek az egyház megreformálására. Ezzel párhuzamosan hatott a keresztény­ ségen belül mindig is meglévő vágy az apostolok „tiszta” egyházához való visszatérésre. Számos népi mozgalom indult ennek a megvalósí­ tására. Ezek közül néhány, mint például Assisi Szent Ferenc híveinek mozgalma, az ortodox egyház részévé vált. Mások, például a katharok túlságosan eltávolodtak a normáktól, és könyörtelen elnyomás lett az osztályrészük. Megint mások, mint a valdensek és a beginek, csendben fennmaradtak, nem jelentve veszélyt a társadalom szerkezetére, s mind­ máig léteznek. Ekkoriban kezdett keveredni a vádakban a varázslás és az eretnek­ ség. Az eretnekekről azt mondták, hogy lepaktáltak a Sátánnal, hogy föld alatti rejtekhelyeiken orgiákat rendeztek, melyeken a gyertyák ki­ oltása után mindenki a hozzá legközelebb eső személlyel közösült, lett légyen az bár azonos vagy ellentétes nemű. Felsorakoztak, hogy egy macska farkát felemelve megcsókolják annak ánuszát. Az ilyen orgiák­ ból született gyermekeket megölték és megették.8 Ha ismerősnek tűnnek ezek a vádak, az azért van, mert több mint kétezer éven át ezeket hozták fel szinte minden „eretnek” csoporttal szemben. Ilyesmikkel vádolták a rómaiak a keresztényeket, a kereszté­ nyek pedig a pogányokat, az eretnekeket és a boszorkányokat. A vádak különböző variációkban mindig megjelennek, ha egy csoport olyan gyűléseket tart, melyekből a többiek ki vannak zárva, és titok fedi az eseményeket. Az ember kezdi azt hinni, hogy az „orgia” valódi definí­ ciója az, hogy „egy igazán jó buli, amire nem hívtak meg”, vagy az, hogy „amikor mások jól érzik magukat”. Ezért gondolom, hogy a templomosok ellen felhozott vádak nagy­ részt koholtak voltak. Ilyen vádak hangzottak el 1022-ben, a franciaországi Orléans-ban, az első eretnekkivégzésen is. A XIII. században a hangsúly még mindig az embertelen cselekedetekkel együtt járó eretnekségre tevődött. A XV.

BOSZORKÁNYOK

35

század elejétől kezdve azonban már csak fekete mágiával vádolták a boszorkányokat. A változás okai meglehetősen összetettek. Az egyik az, hogy ismét komoly reformmozgalom indtdt el az egyházban. Ennek nyomán vak­ buzgó prédikátorok tűntek fel, mint például Siennai Bemard, aki arra biztatta hallgatóságát, hogy adjanak fel mindenkit, aki mágiát használ, még ha gyógyításra vagy a démonokkal szembeni védekezésre is teszi azt. A kialakuló túltöltött légkörben sok nőt bevádoltak, bár úgy tűnik, végül csak egyet égettek meg, aki bevallotta harminc gyermek meggyil­ kolását.9 A boszorkányperek elszaporodásához hozzájárulhatott az igazságszol­ gáltatási rendszer kiszélesedése, az inkvizíció technikáinak megszilárdulá­ sa, a korábban tiltott kínvallatás egyre elterjedtebb alkalmazása is.10 Az is lehetséges, hogy a nyomdagép feltalálása is megkönnyítette az úgynevezett boszorkányok azonosítását. 1486-ban megírták és az elsők között ki is nyomtatták a Malleus Maleficarum című könyvet, a bo­ szorkányvadászok kézikönyvét, mely a következő kétszázötven évben használatban is maradt. Noha boszorkányokat kivégeztek a katolikus országokban is, a leg­ ádázabb boszorkányvadászok az új protestáns régiókban tevékenyked­ tek - Angliában, Németországban, Svájcban és Amerikában. Ennek az lehetett az oka, hogy a protestánsok a katolikus „babonaság” maradvá­ nyainak tekintették a boszorkányokat - hasonlóan ahhoz, ahogyan az első keresztények tekintettek a pogányokra. Luther Márton eretnekségnek tartotta a boszorkányságot. Elme­ sélte, hogyan hozott az édesanyjára rontást egy boszorkány. Az egyik tanítványa megkérdezte, hogy hatalma lehet-e a boszorkányoknak az istenfélő emberek fölött. „Igen, lehet”, felelte Luther. „Lelkünk fogékony a hazugságokra... Hitem szerint betegségeink nem természetes eredetűek, hanem varázslatok művei. A boszorkányokat teufelshurnnAa, „az ör­ dög szajhái”-nak nevezte. Majd hozzátette: „Az ilyen nők. számára nincs megbocsátás; szívem szerint mindet elégetném.”12 Abban viszont nem hitt, hogy a boszorkányok képesek lennének alakot váltani vagy repül­ ni. „Ezek csak az ördög illúziói, nem valódi dolgok. ”13 Kálvin János egyetértett Lutherrel. Elítélte a boszorkányokat, a va­ rázslókat és a jövendőmondókat, illetve a „holtakkal való tanácskozás” szokását, amit a római katolicizmus „pápistaságával” hozott összefüg­ gésbe.

36

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

Európában 1775-ben végeztek ki valakit utoljára boszorkányság vádjával, Kempten városában, a mai Németország területén.14 Amikor ott jártam, azt mondták nekem, hogy ebben a városban nyerte Adolf Hitler az első választását. Nem tudtam kideríteni, hogy ez valóban így történt-e, de maga a történet is érdekes a párhuzamai miatt. Középkorkutatóként meg kell jegyeznem, hogy a boszorkányok túlnyomó többségét 1450 és 1750 között gyilkolták meg, abban a korszakban, amit a legtöbb történelemkönyv „reneszánszként” és „felvilágosodásként” emleget. A számuk azonban közel sem volt harmincmillió, amint az A Da Vinci-kódosa olvasható. Az több lett volna, mint Európa teljes lakossága. Ezeréves időtávlatban számolva körülbelül kétszázezer áldozatról beszélhetünk, akik túlnyomó részét a fent említett háromszáz éves időszakban végezték ki.15 Néhány áldo­ zat talán boszorkánynak is hitte magát; de gyanítom, hogy a többsé­ gük nem. Persze ma már nem nagyon számít, minek hitték magukat. A legtöbben valószínűleg egyetértünk abban, hogy egy boszorkány­ égetés is túl sok. Jó lenne azt hinni, hogy a boszorkányüldözések már a múlt bizton­ ságos távolába kerültek, hogy elutasította őket a felvilágosult társada­ lom, de a közelmúlt története sajnos nem ezt bizonyítja. Egyszerűen annyi történt, hogy a boszorkányperek a vallási küzdőtérről átkerültek a politikaira. Az egyetlen fejlődés talán az, hogy a mai „boszorkányok” bármelyik nemből kikerülhetnek. A boszorkányokat elítélő bírák és inkvizítorok nagy része valóban hitt abban, hogy létezik a fekete mágia, és hogy a vádlottak a társa­ dalom lerombolására használták azt - s hogy emiatt rendkívüli mód­ szereket kell alkalmazni a közjó érdekében. A történészek következő nemzedékére vár annak az eldöntése, hogy a mi boszorkányüldözéseink jogszerűbbek voltak-e, mint az elődeinkéi.

AJÁNLOTT IRODALOM Valerie I. J. Fiint, The Rise ofMagié in Early Medieval Europe, Princeton UP, 1991.

Richard Kieckhefer, Magié in the Middle Ages, Cambridge UP, 1989.

BOSZORKÁNYOK

37

Jeffrey Richards, Sex, Dissidence and Damnation: Minority Groups in the Middle Ages, Routledge, London, 1991.

Jeffrey Burton Russell, Witchcraft in Medieval Europe, Cornell UP, 1981.

„Witchcraft”, Encyclopedia Britannica, 2002, 25. kötet, 92-98. o.

1 Jeffrey Burton Russell, Witchcraft in Medieval Europe, Cornell UP, 1981, 16. o. Köszönettel tartozom Russell professzornak, amiért elolvasta és véleményezte ezt a fejezetet. 2 Darrel W. Amundsen, Medicine, Society and Faith in the Ancient and Medieval Worlds, John Hopkins UP, 1996. Átfogó bemutatást ad erről a felfogásról. 3 Tours-i Szent Gergely. 4 Uo., 206. o. 5 Russell, 69. o. 6 Valerie I. J. Fiint, The Rise ofMagic in Early Medieval Europe, Princeton UP, 1991, 68-71. o. 7 Russell, 73. o. 8 Jeffrey Richards, Sex, Dissidence and Damnation: Minority Groups in the Middle Ages, Routledge, London, 1991, 76-81. o.; Russell, 68-89. o. 9 Richard Kieckhefer, Magic in the Middle Ages, Cambridge UP, 1989, 194. o. 10 Uo., 199-200. o. 11 Luther Márton, Tischreded, No. 3491, 355-56. o. Lásd in Alán Charles Kors és Edward Peters, szerk., Witchcraft in Europe 400—1700; a Documentary History, UP Press, Philadelphia, 2001, 262. o. 12 Uo., No. 3953, 31-32. o., in Kors és Edwards, 263. o. 13 Kors és Edwards, 265. o. 14 Bengt Ankarloo és Stuart Clark, Witchcraft and Magic in Europe, the Eighteenth and Nineteenth Centuries, University of Pennsylvania Press, Philadelphia, 1999, 163. o. 15 Russell, 95. o.

CHAUVEL, MARIÉ

arie Chauvel de Chauvignie (1842—1927) volt a franciaországi gnosztikus egyház által felszentelt első „Sophia”. A Da Vinci-kódban. Sophie nagyanyjaként bukkan fel, kis szerepben, de névválasztása óriási hatással van a cselekménvre. A gnosztikus egyházat 1890-ben alapította Jules-Benoit Stanislaus Doinel de Val-Michel (1842—1903). Az egyházat a III. századi gnosztikusok írásai és a katharok — egy a XIII. század elején, különösen DélFranciaországban virágzó dualista eretnekség - története alkotta meg.1 Mindezt kiegészítette egy látomással, melyben Jézus megjelent előtte és gnosztikus püspökké szentelte. A látomást követően Doinel számos éj­ szakát töltött gnosztikus szeánszokon. Ezen alkalmak során kapcsolat­ ba lépett vele egy szellem, aki „Sophia-Achamőth, az Örök Androgün” néven mutatkozott be neki.2 A találkozások nyomán Doinel „fokozatosan kialakította magában azt a meggyőződést, hogy sorsa az, hogy részt vegyen az istenség női aspek­ tusának a valláson belül az őt megillető helyre való visszahelyezésében. ”3 Doinel felvette a II. Valentin nevet, és megalapította Franciaországban a gnosztikus egyházat. A gnosztikus és kathar eszmék mellett az egyház tanai Szent János evangéliumán és a XIX. századi teozófián alapultak. Az egyházat férfi-nő párok, püspökök és sophiák vezették. Marié Chauvel egy híres kathar nő után az Escalarmonde nevet vette fel,4 és Varsovie sophiája lett.5

CHAUVEL, MARIÉ

39

Doniéi emellett a Nagyoriens szabadkőművesség tagja volt, és egyházának „az volt a célja, hogy rendszerezze a misztikus szabadkőmű­ vességet”.6 A gnosztikus egyház három kategóriába sorolta az emberiséget: a gnosztikusokéba, akik Achamőth fényét követik; a pszichikusokéba, akik félúton állnak a fény és a sötétség között; és a hülikusokéba, akik teljesen az anyagi világban leledzenek, és a Sátán alattvalói/ Ez nagyjából megfelel a gnosztikus és kathar hagyománynak. Az egyház hierarchikus felépítésű volt, egy pátriárka állt az élén, őt követték a püspökök-sophiák, a papok-papnők, a diakónusok, végül pedig a vi­ lágiak. Doinel 1895-ben kilépett egyházából és áttért a római katolikus hitre.8 Ezután megismerkedett egy G. A. Jogand-Pages nevű, népszerű íróval, aki Leó Taxii álnéven számos könyvet adott ki, melyekben „be­ bizonyította”, hogy a szabadkőművesek, a rózsakeresztesek és mások sátáni szervezetek, s mindegyiket a Palládium nevű ultratitkos társaság irányítja. A könyvek orgiákról, gyermekáldozatokról és sátánimádásról számoltak be. Jogand azt állította, hogy információi egy bűnbá­ nó palladiánustól, egy bizonyos Diana Vaughntól származnak. Aztán 1897. április 18-án bevallotta, hogy az egész könyvsorozat csalás volt. Nem létezett a Palládium. Diana Vaughn a titkárnője volt. Azért írta meg a könyveket és gyűjtötte be a katolikus egyház támogatását, hogy bebizonyítsa az egyház naivságát, és bolondot csináljon a pápából meg a püspökökből.9 A szabadkőművesek jót nevettek, a katolikusok pedig megszégyenülten és dühösen elsomfordáltak. Mindazonáltal óhatatlanul felmerül bennem a kérdés, hogy „Leó Taxii” olvasói közül végül vajon hányán tudták meg, hogy a könyvek csak a puszta képzelet termékei voltak. Számomra úgy tűnik, hogy a sátánista rítusokról még jóval azután is terjengtek pletykák, hogy forrásuk feledésbe merült. Nagyon veszélyes dolog szavakat papírra vetni, az ember sohasem tudhatja, hol fognak kikötni. Doinel végül visszatért a gnosztikus egyházba. A gnosztikus egyház a XX. században több szektára szakadt. Egyre okkultabbá vált, s egyre kevésbé őrizte meg a gnosztikus hagyományo­ kat. Noha a nők egy időre másodlagos szerepbe kényszerültek, ma az utódszervezetek többségében egyenlőség van a nemek között, és több püspöknő is létezik.

40

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

Véleményem szerint a modern gnosztikus egyház a forrása a Sionrend néhány egyedi vonásának A Da Vinci-kódozn, különös tekintettel a szent nőiség fogalmára. Ami Marié Chauvalt illeti, mindeddig csak egyetlen hivatkozást találtam a halálára.10 A francia gnosztikus egyház történeti iratai mindössze a nevét említik meg, tetteiről nem esik szó. Noha jelen könyv esetében már nem állt rendelkezésemre több idő a további kutatásra, a későbbiekben szeretnék még többet kideríteni Marié Chauvalról.

' A katharokról rengeteg könyvet írtak, ám ezek nagy része sajnos tudományos szempontból nem túl értékes. Angol nyelven a legjobb Malcom Barber The Cathars című műve. 2 www.gnostic.net/EGA/historyi.htm, 4. o. 3 T. Apiryon, „The Invisible Basilica: History of the Gnostic Catholic Church”, Ordo Templi Orientis, 1995, 1. o. (a szerző kiemelésével). 4 Krystel Maurin, Les Esclarmonde: La fémmé et la féminité dans 1‘inmaginaire du Catharisme, magánkiadás, Toulouse, 1995. Bámulatos tanulmány Esclarmonderól és az őt körüllengő mítoszokról. 5 T. Apiryon, 2. o. 6 Uo. 7 EGA, 86. o. 8 T. Apiryon, 3. o. 9 Uo. 10 Bibliothéque Nationale.

CILICIUM

„cilicium” a szőrcsuha egy másik elnevezése, ami onnan származik, hogy a szőrcsuhát eredetileg egy kis-ázsiai tar­ tományban, Ciciliában honos kecske szőréből készített durva gyapjúból készítették. Nélkülözhetetlen Lewis and Short latin szótáram szerint a ciciliaiak „híresek voltak titkolózásukról”) Ez serkentőleg hat a képzeletre. A durva kecskeszőr csuhákat római katonák és matrózok viselték, akik bizonyára sokkal keményebbek voltak, mint a középkori vezeklők. Amikor Becket Tamást meggyilkolták, érseki palástja alatt egy „tetvektől és férgektől nyüzsgő” szőrcsuhát találtak.2 El nem tudom képzelni, hogyan lehetett egy ilyen ruhadarabot viselve evezni vagy a barbárok ellen harcolni. A középkorban a „cilicium” szó csak a szőrcsuhát jelölte. Később a jelentése áttevődött egy másik vezeklőeszközre. Ez egy tüskés fémöv, amit a combra erősítve viseltek. Én kézbe fogtam (de nem vettem fel) egyet, és meg kellett állapítanom, hogy a tüskék nagyon hegyesek, és görbeségük miatt horgokként mélyednek a húsba. Az eszköz rendelte­ tése az, hogy elfojtsa a szexuális vágyakat. Az interneten információkat keresve felfedeztem, hogy manapság egyeseknél épp az ellenkező hatást váltja ki, de ezt a témát inkább nem feszegettem tovább. Míg a ciliciumot még az 1950-es években is használták katolikus szerzetesek, ma már nem elfogadott az alkalmazása, kivéve az Opus Dei „fegyelmezésében”. A szervezet alapítója, Josemaría Escrivá a kö-

42

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

Cilicium. A fotóért ODAN-t illeti köszönet

vetkezőket írta: „Áldott legyen a fájdalom! Szeressük a fájdalmat! Szentséges legyen a fájdalom... Dicsőítsük a fájdalmat!”5 Ha esetleg az élet nem szolgálna elég fájdalommal a megdicsőülés­ hez, mindig kéznél van a cilicium.

1 Charlton T. Lewis és Charles Short, A Latin Dictionary, Oxford UP, 1879 (reprint 1989), 330. o. 2 „...cilicio pediculis et vermibus referto involutum.” Salisburyi János, Letters Volume IL The Later Letters (1163—1180), szerk. W. J. Millor és C. N. L. Brooke, Oxford Medieval Texts, Oxford, 1979, 734. o. 3 The Way (a Camino angol fordítása), Sccpter Press, 2002, 49. o.

COCTEAU, JEAN

ean Cocteau 1889-ben született és 1963-ban halt meg; ez bizonyos. A két dátum között viszont oly sokszor új­ rateremtette önmagát, hogy életrajzainak olvasása olyan, mintha egy kaleidoszkópba néznénk. Költő volt, színész, festő, filmrendező és drámaíró. Mindemellett önmagában is állandóan változó performanszt alkotott. Párizs közelében, Maison-Lafífitte városában született, július 5-én.1 Apja tehetős burzsoá ügyvéd volt, emellett amatőr festő; anyai nagyap­ ja műgyűjtő.2 Apja 1898-ban öngyilkos lett, talán pénzügyi nehézségei miatt. Azt, hogy ez milyen hatással lehetett Jeanra, mindmáig vitatják a filmkritikusok és az életrajzírók. Kamaszévei végére Cocteau bekerült Párizs művészeti és színházi vi­ lágába. Arra való tehetsége, hogy életét belevigye művészetébe, számos elismert írót, színészt és festőt lenyűgözött. Verseit színházakban olvas­ ták fel, és megbízást kapott, hogy fessen plakátokat Szergej Diagjilev balettjeihez.3 Barátai között tudhatta André Gide-ot, Maurice Ravelt, Marcel Proustot és Claude Debussyt. Csodálta Picassót, aki elviselte őt, de ennél tovább nem ment el. Az I. világháborúban számos barátja elesett. A saját háborúja leg­ alább olyan különös volt, mint fantáziái, s ez alapján írta meg Vásott kölykök című regényét. A háború egy részét a Vöröskereszt mentőautó­ sofőrjeként töltötte, s ez idő alatt a saját szemével láthatta a sebesültek szenvedéseit, különösen Reims ágyúzása után.4 Később amolyan beug­

44

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

ró lett a Fusilers Marins nevű arisztokratikus katonai csoportban, míg csak ki nem derült, hogy nem is hívták be katonának? Cocteau életének egyik széljegyzete ekkoriban a Roland Garroshoz fűződő barátsága volt.6 Garros még a háború idején elvitte repülni. A pilótát 1915-ben lelőtték és fogságba ejtették a németek, de 1918ban megszökött. Ragaszkodott hozzá, hogy ismét felvegye a szolgálatot, és 1918-ban ismét lelőtték. Halála mélyen megrázta Cocteau-t. Cocteau a ’20-as években talált rá önmagára, számos színdarabot írt és továbbra is festett a balett számára. Emellett rákapott az ópium­ szívásra is. Sztravinszkij úgy vélte, hogy szenvedélye és világgá kürtőit leszokási kísérletei egyszerűen az írás érdekében történtek. „Biztos ö döntött úgy, hogy bennmarad még a szanatóriumban... Az ilyen csendes, nyugodt helyeken remekül lehet írni. ”7 Cocteau 1925-ben írta meg Orpheusz-trilógiája első kötetét. Nem sokkal ezután Sztravinszkij felkérte, hogy készítse el Oidipusz király cí­ mű operája szövegkönyvét. Ügy tűnik, Cocteau ekkoriban visszatért a katolicizmushoz, noha bohém életstílusán mit sem változtatott, elte­ kintve attól, hogy megpróbált leszokni az ópiumról. Noha Cocteau sikert aratott a színház, az irodalom és a festészet területein, legnagyobb sikere az új médium, a film elérkeztével köszön­ tött be. 1932-ben óriási siker fogadta a kritikusok körében A költő vére című első filmjét. A következő tíz évben gyakran füstfelhőbe burkolózva újabb színdarabokat írt, nyolcvan nap alatt körbeutazta a világot, s rö­ vid ideig sikeresen menedzselt egy pehelysúlyú ökölvívót, A1 Brownt. 1937-ben ismerte meg az ekkor még fiatal színészt, Jean Marais-t, aki több későbbi filmjében is főszerepet kapott. Marais emellett kö­ zeli barátja is lett. 1939-ben Marais-t behívták a francia hadseregbe. Van egy bájos kis történet az ottani élményeiről. A hadsereg a telet a Vogézekben, Kelet-Franciaország egyik hegyvidékén töltötte, és rend­ kívül hideg volt. Coco Chanel, a híres divattervező küldött Marais-nak egy pár csodálatos kesztyűt. Marais azonban visszaírt, hogy nem veheti fel, mert a többi katonának nincs kesztyűje.8 Ez az epizód is jól tükrözi, mennyire más volt a színész, mint Cocteau, s miért gyakorolt olyan jó hatást az énközpontú művészre. Eleinte a háború csak annyibban aggasztotta Cocteau-t, hogy nehezebben jutott ópiumhoz. Amikor a németek elfoglalták Párizst, Perpignonba menekült. Később, Jean Marais visszatérése után mind­ ketten úgy döntöttek, hogy visszamennek Párizsba.

COCTEAU, JEAN

45

Az ifjú költő, Jean Cocteau portréja, 1912,

Román Brooks. CNAC.MNAM/Dist. Réuninon des Museés Nationaux/Art Resource, NY.

Számos egymásnak ellentmondó beszámolót olvastam Cocteau-nak a nácikhoz fűződő viszonyáról. Egyesek szerint támogatta őket, mások szerint csak azt tette, amit kellett, hogy folytathassa munkáját. Folyé­ konyan beszélt németül, mivel a dajkája német volt. Engedélyt kért és kapott arra, hogy a Comédie Fran) lf M ()t

'' PB*

A Louvre palotaként. © Réunion des Museé Nationaux/Art Resource, NY.

LOUVRE

125

27-én múzeumot nyitottak meg benne, s a tervek szerint a nagy galé­ riában a királyok műtárgygyűjteményét állították volna ki.11 A XIX. századi politikai változások közben a Louvre Múzeum fo­ lyamatosan bővült mind gyűjteményei, mind épületei méretében. 1866-ra a négyszög alakú Louvre bekebelezte a Tuileriák kertjeit, s több mint hatszáz év után befejezettnek nyilvánították. A befejezett Louvre azonban rövid életű lett. 1871. május 23-án három férfi felgyújtotta a keleti szárnyat, mely földig égett, a könyvtá­ rat is magában foglaló északi szárnnyal együtt. Az új francia köztársaság úgy döntött, nem építik újjá a leégett szárnyakat, ismét nyitottan hagy­ va a Tuileriák kertjeit.12 Azóta a legnagyobb s legtöbbet vitatott változás az új bejárat, a Pej­ piramis felépítése volt. A Louvre-t éveken át állványzat és téglapor ta­ karta el. A munkálatok 1993 júliusában fejeződtek be. Többször is jártam már a Louvre-ban, főleg a csendesebb Richelieuszárnyban, a középkori műtárgyak között. Ám ennek a könyvnek a megírása közben ismét bemerészkedtem a Denon-szárnyba, hogy sok száz turistával együtt láthassam a Szárnyas Viktóriát, a Milói Vénuszt, és persze a Mona Lisát. Érkezésem előtt jegyzeteket készítettem A Da Vin­ ci-kód alapján az egyes helyszínekre vezető útvonalakról. Szinte azonnal eltévedtem. Nem találtam szervizliftet, ezért mozgólépcsőn mentem fel a Denon-szárnyba. Aztán Sauniére irodája felé tartva befordultam és beleszaladtam egy ablakba, mely az udvarra nézett. Lehetséges, hogy tájékozódási képességeim hagynak kívánnivalót maguk után, de gyaní­ tom, hogy a regénybeli Louvre-ba néhány új dolog is bekerült a törté­ net érdekében. A nagy galéria valóban nagyon hosszú, s a padlóját valóban par­ ketta borítja, a milliónyi láb taposásától elkopottan. Többször is meg­ álltam és úgy tettem, mintha egy festményt csodálnék, pedig csak a lábam pihentettem meg.KMona Lisa a jobb oldalon található, külön falifülkében, plexiüveggel védve. Da Vinci Sziklás Madonnája (a ked­ vencem) régebben a Mona Lisa bal oldalán kapott helyet, ám időköz­ ben visszaköltöztették a galériába. Ha esetleg a Louvre-ban járnak, azt tanácsolom, szánjanak időt a középkori részleg megtekintésére, illetve a Denon-szárny görög és ró­ mai részlegének csodálatos márványpadlójára. A vállalkozóbb kedvűek pedig még ma is megtekinthetik Fülöp Ágost tornyának alapját, mé­ lyen a Sully részleg alatt. Nyolcszáz évnyi történelmet támaszt alá.

126

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

1 Anne Lombard-Jourdan, Aux origins de Paris: la genése de la Rive droite jusqu ’en 1223, CNRS, Párizs, 1985, 80. o. 2 Jacques Hillairet, Connaissance du Vieux Paris, Club Fran^ais de Livre, 1969, 56. o. 3 Emilé Biasini et al., Le Grand Louvre: Metamorphose d’un Musée 1981—1983, Electa Moniteur, Párizs, 1989, 9. o. 4 Le Román de Renart, szerk. és ford. Jean Dufournet és Andreé Méline, Flammarion, Párizs, 1985, 260-278. o. Renart és a farkas történe. 5 Theo Luykx, Johanna Van Constantinopel, Gravin van Vlaanderen en Henegouwen, Standaard-Boekhandel, Antwerpen, 1946, 129. o. 6 Hillairet, 129. o 7 Uo., 130. o. 8 Biasini, 8. o. 9 Katalin emellett kerteket építtetett a Louvre-hoz, és elhozta a balettet és a zabaglionét. Vannak, akik úgy érzik, hogy emellett eltörpül egy kis mészárlás, és nagyon szeretik a királynőt. 10 Hillairet, 139. o. 11 Biasini, 14. o. 12 Uo., 13. o.

MALLEUS MALEFICARUM

Malleus Maleficarumot általában „A boszorkányok pörölye”-ként szokás fordítani, noha valójában inkább azt jelenti, hogy „női gonosztevők pörölye”. A könyvet 1487-ben írta két Domonkos-rendi szerzetes és inkvizítor, Heinrich Kramer és Jacob Sprenger. A mű felsorolja a boszor­ kányság különböző formáit, és azok felismerésének módozatait.1 Mint sejthetjük, nagyon népszerű lett, és a katolikusok meg a protestánsok egyaránt használták a boszorkányok üldözése során.2 Nevezhetnénk „boszorkányüldözők kézikönyvének” is, mivel több olyan kérdéslista is található benne, amit azoknak kellett feltenni, akik­ ről gyanították, hogy az ördöggel üzletelnek, illetve tartalmazza a rítu­ sok leírását is. A könyv három részből áll. Az első a boszorkányok és az általuk az ördög hatalmának felhasználásával űzött mágia létét igyekszik bizo­ nyítani. A második a különböző boszorkányfajtákat és jellegzetes cse­ lekedeteiket sorolja fel. A harmadik azt írja le, hogyan kell a gyanúba keverteket egyházi vagy világi bíróság elé állítani. A boszorkányokat nem mindig az egyház ítélte el, legalábbis a katolikus országokban. En­ nek az volt az oka, hogy hivatalosan az inkvizíció csak eretnekperekben hozhatott ítéleteket. „Ha az inkvizítoroknak boszorkányokat kell elítélniük, csak az eretnekség bűnéért tehetik azt; ám nyilvánvaló, hogy a bo­

128

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

szorkányok gaztettei az eretnekség bűnébe való esés nélkül is elkövethetők. Ugyanis hiába rettenetes bűn az, amikor a sár­ ba tiporják Krisztus testét, megtehetik anélkül, hogy tévesen értelmeznék az egyház tanait, s azzal az eretnekség bűnébe esnének. Ugyanis nagyon is lehetséges, hogy valaki higgyen abban, hogy az az Úr teste, és az ördög kedvére téve mégis a sárba dobja... Ezért a boszorkányok gaztettei, lett légyenek bármilyen óriásiak, nem feltétlenül járnak együtt hitbéli té­ vedésekkel. Ez esetben pedig nem az inkvizíció fennhatósága alá tartoznak, hanem saját bíráiknak kell elítélniük őket.”3

A harmadik hosszasan tárgyalja az eretnekek, a boszorkányok és a megkeresztelkedett, majd a judaizmushoz visszatért zsidók közötti különbsé­ geket. Bizonyára gyakran próbálták meg szakértőkként bevonni az inkvizítorokat a boszorkányperekbe, a könyv ugyanis többször leszögezi: „a boszorkányok ügyei pedig nem egyházi, hanem világi bírókra tartoznak”5 A figyelmeztetés ellenére a Malleus Maleficarumot nem tartották elég pontosnak még annak a meghatározásához sem, hogy a boszor­ kányság vádja együtt járt-e eretnekséggel is. „1538-ban a spanyol inkvi­ zíció arra hívta fel tagjai figyelmét, hogy ne higgyenek el mindent, ami a MalleusAzft szerepel. ”5 Ám a könyv a figyelmeztetések ellenére nagy népszerűségnek ör­ vendett. 1487 és 1669 között huszonkilenc kiadásban jelent meg.6 Noha a Malleus Maleficarum írói katolikusok voltak, a boszorkány­ üldözés nem korlátozódott egyetlen felekezetre. Bár a római katolikus inkvizíciót betiltották az újonnan alakult protestáns országokban, a bo­ szorkányságot továbbra is a társadalomra káros dolognak tartották, és világi-egyházi bíróságokat állítottak fel a megszüntetésére. A Malleus túl hasznos volt ahhoz, hogy kidobják. Számomra az a legérdekesebb és legijesztőbb ebben a könyvben, hogy mennyire meggyőző. A szerzők egymás után hozzák fel a példákat a boszorkányok gaztetteire, tanúkkal, pontos hely- és időpont-megje­ lölésekkel, az átkok eredményeinek bemutatásával. Ha valaki eleve hisz a boszorkányok létezésében és hatalmában, akkor nagyon is könnyen hihet ezeknek a beszámolóknak. S ami még rosszabb, a perek levezetésére felállított szabályok a tisztesség látszatát keltik. A bírónak közmegbecsülést kellett élveznie. A vádlott ügyvédjét meg kellett vizsgálni, hogy nem elfogult-e a nő­

MALLÉ US MALEFICARUM

129

vei szemben (mindig „nő” volt a vádlott), és hogy nem megveszteget­ hető-e.7 Ellenőrizni kellett a tanúk szavahihetőségét. A hamis vádasko­ dást szigorúan büntették. Névtelen panasszal csak akkor lehetett élni, ha a vádlók be tudták bizonyítani, hogy életük veszélybe kerülhet, és az ügyvédnek lehetőséget kellett kapnia arra, hogy válaszoljon ezekre a vádakra.8 Papíron mindent megtettek azért, hogy tisztességes eljárás folyjék az ilyen ügyekben. Azt a gyakran feltett kérdést, hogy ha a bo­ szorkányok ilyen képességekkel bírnak, akkor miért nem szöknek meg a börtönükből, ügyesen megkerülték: „Köztudott, hogy a fogságba ejtett boszorkányok elveszítik erejüket.>>e> Ha valaki eleve feltételezi, hogy léteznek boszorkányok, és gono­ szak, akkor meggyőződésében teljesen természetesen következik mind­ az, ami a Malleus Maleficárumban szerepel. A könyv nem ártatlan nők üldöztetéséhez nyújt útmutatást, hanem a társadalmat igyekszik meg­ védeni a nyilvánvaló és létező fenyegetéstől. Minden csak nézőpont kérdése.

AJÁNLOTT IRODALOM Heinrich Kramer és James Sprenger, Malleus Maleficarum, ford. Montague Summers, Dover Publications, Mineola, 1971 (az 1928as kiadás újranyomása).

Arthur Miller, Salemi boszorkányok.

1 Heinrich Kramer és James Sprenger, Malleus Maleficarum, ford. Montague Sum­ mers, Dover Publications, Mineola, 1971 (az 1928-as kiadás újranyomása). 2 Alán Charles Kors és Edward Peters, szerk., Witcbrafi in Europe 400—1700; a Documentary History, UP Press, Philadelphia, 2001, 180. o. 3 Kramer és Sprenger, 194-195. o. 4 Uo., 195. o. 5 Bengt Ankarloo és Stuart Clark, Witcbrafi and Magic in Europe; the Eigbteenth and Nineteenth Centuries, University of Pennsylvania Press, Philadelphia, 1999, 241. o. 6 Uo., 240. o. 7 Kramer és Sprenger, 217-218. o. 8 Uo., 218-222. o. 9 Uo., 222. o.

MÁRIA EVANGÉLIUMA

ária evangéliuma angol nyelven alig három oldal terje­ delmű. Eredetiben mindössze két kézirata létezik. Mind­ kettőből oldalak hiányoznak, és mindkettőnek hiányos a szövege. Az egyik görög nyelvű, valószínűleg ez az ere­ deti nyelve, a másik pedig egy kopt fordítás. Az első a III. századból, a második körülbelül száz évvel későbbről származik.1 Noha nem szerepel a Nag Hammadi-i szövegek között, Mária evangéliumát is ugyanahhoz a hagyományhoz sorolják/7 A fennmaradt szöveg két részből áll. Az első Jézus néhány mondását tartalmazza, kérdés-felelet formájában. Ez mindössze a vége egy sok­ kal hosszabb, már elveszett szövegnek. A mondások az anyag és a bűn jellegével foglalkoznak, és gnosztikus hatásokat mutatnak, különösen a bűnnel kapcsolatos tanokban. A bűnt az emberek hozzák létre földi testük eredményeként. „Az anyaghoz való kötődés természetellenes szen­ vedélyeket gerjeszt. ”3 A Nag Hammadi-kódexAdozn George R. MacRae és R. McL. Williams a következőképpen fordítja ugyanezt a részt: „[Az anyag szült] egy szenvedélyt, melynek nincs párja, s mely (valami] ter­ mészetellenesből származik. ”4 Ezért jó több fordítást is elolvasni, ha az ember nem tud koptul. Mindkét értelmezés tükrözi a gnosztikusok által a test világa iránt tanúsított megvetést. A két fordítás a következő szakaszban is egyetért, melyben Mária a rémült apostolokat vigasztalja, és Péter a tanácsát ké­ ri. „Nővér, tudjuk, hogy a Megváltó jobban szeretett téged, mint a többi

MÁRIA EVANGÉLIUMA

131

nőt. Mondd el nekünk a Megváltó szavait, melyekre emlékezel — amiket te ismersz, (de) mi nem ismerünk. ”5 Mária válaszában nem valamelyik Jézussal folytatott privát beszél­ getését idézi fel, hanem zgy látomásról mesél az apostoloknak, melyben Jézus elmagyarázta neki, hogyan részesül az ember látomásokban, illet­ ve több elveszett oldal után a lélek utazásáról a mennyországba. Péter apostol és testvére, András, zavartan hallgatják. Péter ezután kétségbe vonja Mária igazmondását: „ Valóban beszélt volna tudomásunk nélkül, titokban egy növel? E nö felé kellene fordulnunk, az ö szavait kel­ lene hallgatnunk? Jobban szerette öt, mint minket?”6 Kételyeim vannak azzal kapcsolatban, hogy ez a szakasz szerepelt-e a mára elveszett eredetiben, hiszen maga Péter kérte Máriától, hogy be­ széljen, azt feltételezve, hogy olyan információk birtokában van, ami­ ket mások nem ismernek. Ugyanakkor Péter szembefordulása Máriával más apokrif evangéliumokban is szerepel: Tamás evangéliumában, az Egyiptomiak evangéliumában, és a Pistis Sophiában.7 Talán Péter és Mária valódi konfliktusát örökíti meg, de az is lehet, hogy az apostoli hagyomány és a személyes megvilágosodás korai egyházon belüli nagy vitáját jelképezi. Gyanítom, hogy ez a szöveg nem azért nem került be a kanonikus Újszövetségbe, mert talán egy nő írta, vagy mert ez a nő kiemelkedő szerepet kap a kora kereszténységben, hanem azért nem, mert a ke­ reszténység misztikus oldaláról szól, arról, amit bár soha nem sikerült teljesen elnyomni, mégsem kapott szerepet az egyház szervezetében és irányításában. Ha elolvassák Mária evangéliumát, észre fogják venni, hogy sehol nem kerül tisztázásra, melyik Mária beszél. Lehet, hogy Mária Mag­ dolna, de az is lehet, hogy Betániai Mária, vagy akár egy másik Mária, akiről semmit sem tudunk. Egy nap talán felfedeznek egy teljesebb vál­ tozatot, és többet tudunk majd erről az asszonyról, aki az apostolokat tanította. 1 Karén L. King, „The Gospel ofMary (BG8502,/)” Introduction, in 7he Nag Ham­ madi Library in English, szerk. James M. Robinson, HarperSanFrancisco, 1978, 523-524. o. 2 Jean Yves Leloup, The Gospel ofMary Magdalene, ford. Joscph Rowe, Inner Traditions, Rochester, 2002, 5-6. o. 3 Uo., 27. o.

132

4 5 6 7

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

The Nag Hammadi Library, 525. o. Uo. Uo., 526. o. Uo., 524. o. Különösen a Pistis Sophiát ajánlom, lenyűgöző írás. Többek között azt állítja, hogy Éva teremtette Ádámot.

MÁRIA MAGDOLNA

MELYIK MÁRIA? valódi Mária Magdolna keresése kicsit olyan, mint a va­ lódi Arthur királyé. A történelmi személyt oly sok réteg­ ben veszik körül a mítoszok és legendák, és oly kevés első kézből származó információnk van róla, hogy az igazsá­ got talán már sohasem fogjuk megtudni vele kapcsolatban. A legjobb tudomásom szerint mindössze egy Arthur volt. A hiva­ talos Újszövetségben számtalan Mária található. Nem tudták volna a szülők egy kicsit eredetibben elnevezni lányaikat? Az első Mária ter­ mészetesen Jézus anyja. Abban biztosak lehetünk, hogy ő nem azonos Mária Magdolnával. Mint ahogy Jakab, József és Szalómé anyja - Má­ ria — sem azonos vele, mivel Máténál, Márknál és Lukácsnál a két nő együtt megy el Jézus sírjához.1 Maradt tehát Mária Magdolna, aki az első három evangéliumban mindössze Jézus követőjeként kerül említésre, illetve Betániai Mária. Itt kezdődik a zűrzavar. A Jézus lábát alabástromedényből megkenő nő történetében Máté, Márk és Lukács nem nevezi néven a nőt.2 Márk azt állítja, hogy Betániából való. Lukács elbeszéli Máriának, Márta test­ vérének és az alabástromedényes nőnek a történetét, ám a kettő között nincs kapcsolat. Ugyanő azt állítja Mária Magdolnáról, hogy ő az az asszony, akiből Jézus hét ördögöt űzött ki.3 Én személy szerint Jánost hibáztatom a zűrzavarért. János egyetlenegyszer sem nevezi néven Má­ ria Magdolnát. Elbeszéli viszont Mária, Márta és testvérük, Lázár tör­ ténetét. Aztán azt mondja, hogy ők Betániában éltek, s szintén Mária

134

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

volt az, aki az alabástromedényből megkente Jézus lábát.4 János bánik a legrosszabbul Mária Magdolnával a négy evangélista közül: nem említi, hogy elsőként látta Jézust a feltámadás után.5 Miután János egybeolvasztott két nőt, aki a többi evangéliumban még különálló volt, már csak egy kis lépés kellett ahhoz, hogy Mária Magdolna is egybeolvadjon velük. Az én olvasatom szerint három kü­ lönböző nőről van szó, akiket a későbbi történetek és kommentárok gyúrtak egybe. Az is megfigyelhető, hogy az újszövetségi Máriák egyi­ két sem nevezik sehol prostituáltnak.

MÁRIA AZ APOKRIF SZÖVEGEKBEN A halálát követő első két évszázadban számos történet kerengett Jézus­ ról és művéről. Ezek némelyike a későbbi újszövetségi evangéliumok változata. A többi, összefoglaló néven az újszövetségi apokrifek, a ká­ nonba be nem került eseményeket beszélnek el. Közülük több is említi Mária Magdolnát. A kanonikus evangéliumokból csak annyit tudunk meg, hogy Mária Magdolna Jézus egyik követője volt, az elsők között láthatta a Megváltót a feltámadása után, s amikor beszámolt erről az aposto­ loknak, azok nem hittek neki. Az apokrif evangéliumok közül azon­ ban több is részletesen szól a kapcsolatukról. Az egyik legprovokatí­ vabb Fülöp evangéliuma, az a kézirat, mely oly sok részletben került elő, hogy nem áll rendelkezésünkre teljes szövege. A leggyakrabban idézett szakasz a következő: „.. .Magdolna, akit az Úr társának nevez­ nek. .. Az Úr jobban szerette Máriát az összes tanítványánál, és sokszor megcsókolta a [száját].”G A száját? A legtöbb ember automatikusan így egészíti ki a mondatot, szexuális tartalommal töltve meg azt. Ám a hiányzó szó ugyanúgy lehetne a „homlokát”, az „arcát”, a „kislábujját” vagy akár a „születésnapját”. Nem tudhatjuk, eredetileg mi szerepelt a szövegben. A szakasz folytatásában a tanítványok arról panaszkodnak, hogy Jézus jobban szereti Máriát, mint őket. Jézus így válaszol: „Egy vak és egy látó, amíg mindketten sötétben vannak, nem különböznek egymástól. Amikor azonban eljön a fény, a látó látni fogja a fényt, a vak pedig sö­ tétben marad. Talán lehet másképp is értelmezni, de számomra úgy tűnik, hogy Fülöp szerint Jézus azért szerette Máriát, mert megértette a

MÁRIA MAGDOLNA

135

tanítását. Fülöp evangéliumának egy másik részében a szerző kijelenti: „A tökéletesek csók által fogannak és szülnek. Ezért csókoljuk meg mi is egymást, hogy a köztünk levő kegyelemtőlfoganjunk. ”8 Úgy vélem, egy olyan aszketikus keresztény, mint Fülöp, nem sok figyelmet szentelhetett az élet tényeinek, ám gyanítom, hogy a csókból foganó gyermeket csak spirituális és szimbolikus értelemben értette. A Máriát említő többi apokrif evangélium más szerepet tulajdonít neki, ám az mindegyikből egyértelműen kiderül, hogy fontos alakja volt a kora kereszténységnek. Jézushoz való közelségét hangsúlyozza a bölcsesség és a kinyilatkoztatás letéteményesének, illetve továbbadójának szerepe.9

AZ EGYIPTOMI MÁRIA A Jézus halálát követő első három évszázadban számos életrajz szüle­ tett, melyben az új keresztények tapasztalatait örökítették meg. Ezek közül az egyik Máriáé, egy alexandriai prostituálté, akinek felkeltették az érdeklődését az új vallással kapcsolatos történetek. Testi szolgálta­ tásokkal fizetve egy hajó kapitányának sikerült eljutnia Jeruzsálembe. Elment a Szent Sír templomába, hogy megnézze az igazi kereszt erek­ lyéjét. A templom ajtajában azonban egy láthatatlan erő meggátolta a továbbhaladásban. Azonnal eltöltötte a korábbi élete miatti bűnbánat, és megbocsátásért könyörgött. Másnap ismét elment a templomba, s ez alkalommal bebocsátást nyert. Visszatérve Egyiptomba remetének vonult, harminc évig élt a sivatagban, meztelenül, ám mégis teljesen befedve hosszú hajával.10 O az a Mária, aki behozta Mária Magdolna történetébe a pikáns szálat. Ám noha gyakran összekeverték kettejüket, az egyiptomi Má­ ria megtartotta helyét a katolikus liturgiában. „A nagyböjt ötödik va­ sárnapján az egyiptomi Máriára emlékezünk, a bűnbánat mintaképe­ ként. "11

MÁRIA ÉS A PÁPA Ugyanakkor bár a középkori hagyomány bűnösnek tartotta Máriát, sokkal inkább bűnbánatát és evangéliumi életét hangsúlyozta. Életének

136

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

legnépszerűbb középkori elbeszélése a Mária Magdolna apostoli élete volt, ami prédikációit és csodatételeit állítja a középpontba. Összes­ ségében nem olyan nő képe alakul ki a szemünk előtt, akit háttérbe igyekeztek volna szorítani.12 Egyesek szerint Nagy Szent Gergely pápa (540-604) nevezte elő­ ször Máriát prostituáltnak. Ellenőriztem a hivatkozott forrásokat, és meg kellett állapítanom, hogy nem ezt mondta. Ö apeccatrix, azaz „bű­ nös” szót használta. Ha prostituáltnak akarta volna nevezni, akkor azt mondta volna: meretrix. Ezután visszatértem Gergely 25. homíliájához, amit János 20:11-18-ról írt, s amelyből az idézet származik. A sír mel­ lett álló Máriáról szólva ezt mondja: „Gondolkozzunk el, milyen lelkiál­ lapotba juttathatta ezt a nőt a szeretet ereje... Kereste öt, akit korábban nem talált, zokogva kereste; hajtotta szeretete tüze, égett a vágytól őutána, akiről azt hitte, hogy elvették tőle. ”13 Gergely ezután Mária és a feltámadott Krisztus találkozását, illet­ ve a hírnek az apostolokhoz való eljutását tárgyalja. „Nézzétek, hogyan vétetett el az emberiség bűne ott, ahol elkezdődött. A paradicsomban és a nőben rejlett a férfi halálának oka; s a szent sírból kijőve egy nő hirdette az életet a férfiaknak. Mária tolmácsolta annak a szavait, aki visszahozta őt az életbe; Éva pedig a kígyó szavait, aki elhozta a halált. ”14 Gergely korántsem gúnnyal beszél Máriáról, hanem egyenesen az új Évának nevezi - mely kifejezést szinte kizárólag csak Szűz Máriával kapcsolatban volt szokás használni. Ezek pedig nem egy olyan férfi sza­ vainak tűnnek, aki ki akarja zárni a nőket a kereszténységből. Nem találtam meg azt a pillanatot, amitől kezdve Máriát csak bűn­ bánó bűnösnek tartják, mint ahogy a legtöbb keresztény is annak tartja magát. Gyanítom, a szájhagyomány lehetett a dologban. Az ortodox Újszövetségben valamiféle ördögök szállták meg. így aztán feltételez­ ték, hogy ő volt az a bűnös, aki felkente Jézust olajjal és könnyekkel. A bűnöket a népi képzelet töltötte fel tartalommal. Ugyanakkor azt hiszem, „az apostolok apostola” szerepét egyre in­ kább háttérbe szorították - az egyházon belül a tekintély és a személyes megvilágosodás között folyó küzdelem során. Ahogy a kereszténység fokozatosan alkalmazkodott a római társadalomhoz és hagyományok­ hoz, úgy peremhelyzetbe került mindenki, aki veszélyt jelentett a hierarchiára. És ide tartoztak a nők is, akiknek a római férfiak felfogá­ sa szerint semmi keresnivalójuk nem. volt az otthonukon kívül.

MÁRIA MAGDOLNA

137

MÁRIA MAGDOLNA FRANCIAORSZÁGBAN Mikor és miért kezdték azt hinni az emberek, hogy Mária Dél-Franciaországban telepedett le? A görög hagyomány szerint Máriát a kis-ázsiai Epheszoszban temették el, majd 886-ban Leó császár Konstantinápolyba vitette maradványait. Tours-i Gergely, fő forrásunk a Merovingok története kapcsán, szintén így hitte.15 A Nagy Károly halálát (814) követő években az általa alapított biro­ dalmat szétszaggatták a leszármazottai közötti ellenségeskedések, illetve délen a muszlimok, északon pedig a vikingek inváziói. A vallási intéz­ ményeket megtámadták és lerombolták, megszakítva a kapcsolatot a római vallási és törvénykezési múlttal. Jeruzsálem a muszlimok kezére került, s így a zarándokok nehezen juthattak el Jézus életének helyszí­ neire. Valamikor a X. században legendák kezdtek felbukkani fontosabb korai keresztény alakokról, akik állítólag nyugatra utaztak. Ekkor em­ lítik először Szent Jakabot, akit Jeruzsálemben lefejeztek, ám akinek ennek ellenére sikerült eljutnia a spanyolországi Compostellába, ahol mindmáig él tisztelete. Körülbelül ekkoriban jutottak arra az elhatáro­ zásra a Párizstól északra található Saint Denis szerzetesei is, hogy szent­ jük Szent Pál tanítványa, Denüsz Aeropagitosz volt.16 Ebben a kontex­ tusban bukkant fel tehát Mária Magdolna Provence-ban. Mária Magdolna Franciaországba érkezésének legkorábbi legendá­ jában elkíséri nővére, Márta, bátyja, Lázár, Szent Maximinus és mások is. Ez a legenda a XI. század elején keletkezett Mária Magdolna apostoli életed7 A történetben a jó útra tért prostituált, egyiptomi Mária alakja is hozzáadódott Mária Magdolna két másik személyiségéhez. Ez az élet­ rajz számos egyéb középkori Mária-életrajzzal együtt azt hangsúlyozza, hogy Máriát mélyen szerette Jézus, illetve hogy ő volt a franciákhoz elküldött apostol. Élettörténetének egy XII. századi változata szerint: „Megmutatta, hogy egyenrangú Keresztelő Jánossal annyiban, hogy több egyszerű prófétánál... Máriának nem akadt párja a Krisztushoz való cso­ dálatos megtérésében és a Krisztushozfűződő egyedülálló bensőséges kapcso­ latában, amit az egész világon dicsőítenek... Csak a mennyek királynője egyenrangú Mária Magdolnával, illetve hatalmasabb nála. ”18 A legendák szerint Mária és társai a Szűz halála, illetve Jakab és a többi apostol mártíromsága után távoztak Izraelből. Megérkezvén Franciaországba mindannyian, Máriát és Mártát is beleértve, elkezdték

XIII. századi Mária-ábrázolás, a háttérben az életéből vett jelenetekkel, időrendben balról jobbra és fentről lefelé haladva: Jézus lábának megmosása, találkozás Jézussal a sírnál, remeteség, találkozás a püspökkel, prédikálás, halálakor egy angyal üdvözlése, temetése. Középen mindössze hajába öltözötten áll. © Scala/Art

Resource, NY.

MÁRIA MAGDOLNA

139

a vidéket járni, prédikáltak, csodákat tettek és térítettek. A XII. századi szöveg megpróbálja megmagyarázni, hogy ez a Mária nem azonos az egyiptomi Máriával, ám ekkorra ez a társítás már túlságosan is meggyö­ keresedett a köztudatban. Ugyanez az életrajz misztikusként ábrázolja Máriát: „ O, ki korábban a földön járt, lélekben immár az angyalok között jár az égi kórus tág terében. ”19 1260 körül Jacobus de Voragine püspök megírta Legenda Sanctorum, avagy „A szentek történetei” című könyvét. Ebben egy sor fennkölt, ám nagyrészt kitalált történet szerepel Jézusról és a szentekről. Annyira népszerű lett, hogy Legenda Aurea címen kezdték emlegetni, amit va­ laki, aki nem ment át az elsőéves latinvizsgáján, „Aranylegendá’-ként fordított le.20 De nincs is ezzel semmi gond, a történetek valóban le­ gendák. Az emberek még akkor is emlékeznek rájuk, amikor a prédiká­ ciókat már rég elfelejtették. Az Aranylegendának jelenleg több mint ezer kéziratos változata lé­ tezik — hihetetlen szám! És ebben a műben áll össze Mária Magdolna mindmáig élő alakja. Ezek szerint gazdag, szép, és annyira csak az örö­ möknek él, hogy ráragad a „bűnös” melléknév. Azonban „isteni útmu­ tatás” révén elmegy a leprás Simon házába, ahol találkozik Jézussal, felkeni őt a nála lévő olajjal, majd a legodaadóbb és legjobban szeretett tanítványa lesz. A történet végén elutazik Franciaországba, prédikál, csodákat tesz, végül pedig haláláig visszavonultan él a sivatagban.21 A korai Mária Magdolna-életrajzok mindegyike hangsúlyozza evangélista szerepét. Noha a legtöbb történet szerint korábban bűnös volt, sőt talán prostituált, ez másodlagos a megtérése után élt élethez képest. A középkori emberek, különösen a nők közeli rokonságban érezték magukat Máriával. Számtalan vers és dal született a tiszteletére, és nemcsak trubadúroktól. km Az Arany legendádA elkezdődött egy folyamat. A róla szóló ko­ rábbi történetekben Mária teljesen önállóan cselekedett, s csak az Úr­ nak tartozott elszámolással. Voragine, aki a vallási és a világi kormány­ zat centralizálásának és megerősítésének korában tevékenykedett, leír egy jelenetet, melyben Mária azt mondja, hogy Szent Péter utasítására prédikál. Az egyik megtért férfi olyannyira kételkedik ebben, hogy el­ megy Rómába, és megkérdi Pétert, valóban így történt-e.22 Ez teljesen új elem Mária Magdolna történetében. Szerintem ez nemcsak azt jelzi, hogy szorultak a nők fokozatosan peremhelyzetbe a vallásban, hanem Voragine próbálkozása arra, hogy

140

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

emlékeztessen minden keresztényt, hogy senki, se férfi, se nő nem prédikálhat egy püspök engedélye nélkül.23 Ez a XIII. századi európai eseményekre adott reakció volt, de jelzi az egyre erősebb társadalom korlátozását is, ami többek között a nők egyre szigorúbb korlátozását is jelentette. Akárcsak a VI. században: a társadalmi rend iránti igény felülkerekedett a személyes megvilágosodás tanúságán.

MÁRIA MAGDOLNA ÉS VÉZELAY Több mint ezer évvel ezelőtt a Franciaország Morván megyéjében ta­ lálható Vézelay apátsági temploma állítólag megszerezte Mária Mag­ dolna holttestét. A történet szerint Provence tartományt, ahol Máriát eredetileg eltemették, feldúlták a muszlim hódítók, s ezért Gerard de Rousillon, az apátság alapítója a VIII. században elmenekítette Mária maradványait.24 Az első biztos említés az ereklyéihez való zarándoklat­ ról 1037-ből származik.25 Mária Magdolna népszerűsége egyre nőtt a középkorban. Szent Bernárd Vézelay-ben hirdette meg a második ke­ resztes hadjáratot. Oroszlánszívű Richárd angol király és Fülöp Ágost francia király a harmadik keresztes hadjárat idején megállt Vézelay-ben imádkozni. Szent Lajos szintén felkereste Vézelay-t, mielőtt elindult keresztes hadjáratára. A vézelay-i Mária Magdolna állítólag különösen a foglyok könyör­ gésére figyelt oda. Fogalmam sincs, miért. Számos csodatettében szere­ pelnek olyanok, akik azután imádkoztak hozzá, miután láncra verték őket. Akadnak köztük fogságba esett lovagok, közrendűek, sőt még bűnözők is. Ám miután segítséget kérnek Máriától, láncaik lehullanak. Azt beszélik, egy egész oltárkerítés készült az így lehullt láncokból, ami­ ket a kiszabadítottak vittek el Máriának. Sem a Mária-életrajzok, sem az apokrif evangéliumok nem utalnak ar­ ra, hogy Jézus és Mária összeházasodtak és gyerekeket nemzettek volna, Az Aranylegenda azt állítja, hogy Mária János apostol jegyese volt.26 Ugyanakkor ez a legenda igen kései kiegészítésének tűnik. Számomra inkább az az érdekes, hogy miért tűnt el a XV-XVI. században szinte teljesen a kultusza, majd később, amikor újra felbukkant, miért veszí­ tette el ókori és középkori evangélista szerepét, s miért maradt meg számára csak a bűnös és prostituált szerepe.

MÁRIA MAGDOLNA

141

AJÁNLOTT IRODALOM Ann Graham Brock, Mary Magdalene the First Apostle; the Struggle fór Authority, Harvard Theological Studies, Harvard UP, 2003.

Nagy Szent Gergely homíliái. Dávid Mycoff, ford. Fhe Life of Saint Mary Magdalene and ofHer Sister Saint Martba, Cistercian Publications, Kalamazoo, 1989.

Benedicta Ward, Harlots ofthe Desert, Cistercian Publications, Kala­ mazoo, 1987.

1 Nem gondolkodtak még azon, hogy vajon mi történt Johannával, a sírnál lévő harmadik nővel? (Lk 24:10). 2 Mt 26:6, Mk 14:3, Lk 7:36. 3 Lk 8:2 4 Jn 11 és 12. 5 Ann Graham Brock, Mary Magdalene the First Apostle; the Struggle fór Authority, Harvard Theological Studies, Harvard UP, 2003, 41-60. o. 6 Wesley W. Isenberg, ford. „The Gospel of Philip”, in The Nag Hammadi Library, szerk. James M. Robinson, E. J. Brill, Hollandia, 1978, 148. o. Magyarul: Fülöp evangéliuma, ford. Pesthy Mónika, in Csodás evangéliumok, szerk. Dörömbözi Já­ nos, Telosz, Budapest, 1996, 90. o. 7 Uo. 8 Uo., 88. o. 9 Brock ezt a gondolatot állítja könyve középpontjába. Lásd még „The Gospel of Mary”, ford. Karén L. King, George W. MacRae, McL. Wilson és Douglas M. Parrot, in The Nag Hammadi Library, 5T3—5T7. o.; „The Gospel ofThomas”, ford. Helmut Koester és Thomas O. Lambdin, in The Nag Hammadi Library, 124— 138. o. Magyarul: „Az evangélium Tamás szerint”, ford. Hubai Péter, in Jézus rejtett szavai, Holnap, Budapest, 1990. 10 Benedicta Ward, Harlots ofthe Desert, Cistercian Publications, Kalamazoo, 1987, 27. o. 11 Uo., 26. o. 12 Nagy Szent Gergely, Homíliák, PL 76. col. 1189. 13 Nagy Szent Gergely, Negyven homília, ford. Dávid Hurst, Cistercian Publications, Kalamazoo, 1990, 188. o. 14 Uo., 195. o.

142

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

15 Tours-i Gergely, Glory ofthe Martyrs, ford. Raymond Van Dam, Liverpool UP, 1988, 47. o.; Paul Guérin, Les Petits Bollandist Vies des Saints, Párizs, 1880, 594. o. (július 22). 16 Szent Jakabot illetően: William Melczer, szerk. és ford., The Pilgrims’ Guide to Santiago de Compostella, Italica Press, NY, 1993, 7-23. o. Szent Denist illetően: Dóm Michel Felibien, Histoire de L’abbe Royale de Saint-Denys en Francé, Párizs, 1706, 1-5. o. 17 Vita Apostolira Máriáé Magdalenae, in Monuments inédits sur Papostolat de sainte Marie-Madeleine en Provence... II. kötet, Párizs, 1848, 433—436. o. 18 Dávid Mycoff, ford., The Life of Saint Mary Magdalene and of her Sister Saint Martba, Cistercian Publications, Kalamazoo, 1989, 85-85. o. 19 Mycoff, 95. o. 20 William Granger Ryan, „Introduction”, in Jacobus de Voragine, The Golden Legend, ford. William Granger Ryan, Princeton UP, 1995. 21 Jacobus de Voragine, I. köt., 374-383. o. 22 Uo., 377-379. o. 23 A karizmatikus prédikátorok és az egyházi hierarchia konfliktusának problémája azóta sem oldódott meg. Lásd: Jeffrey Burton Russell, Prophecy and Order, Corner UP, 1985. 24 Joseph Bédier, Les Legendes Epiques, Édouard Champion, Párizs, 1926, 71— 81. o. 25 Alexender Pissier abbé, Le Culte de Sainte Marie-Madeleine a Vézelay, Saint-Pére, 1923, 14. o. 26 Jacobus de Voragine, I. köt., 382. o.

MEROVINGOK

mikor Constantinus császár uralkodása idején a Ró­ mai Birodalom székhelye átkerült keletre, megkezdő­ dött a nyugati fél lassú, hosszú hanyatlása. Különböző germán és szláv törzsek özönlöttek be, s a IV. század végére még Róma városát is uralmuk alá hajtották. Az egyik ekkori­ ban felemelkedő germán népcsoport az Eszak-Európából, a mai Né­ metország, Hollandia és Belgium területéről származó frankoké volt.1 Frank katonák már Constantinus előtt is szolgáltak a római seregek­ ben, Afrikát elérő frank kalózokról pedig már i. e. 260 körűiről is vannak feljegyzések? Miután kapcsolatba kerültek Rómával, a frankok klasszikus őstörté­ netet kreáltak maguknak. Azt állították, hogy Priamosz trójai királytól származnak, aki azután menekült keletre, hogy a görögök elfoglalták városát. Ez a legenda még a középkorban is tartotta magát. A Román de Troie, azaz a „Trója románca” népszerű történet volt, aminek révén a franciák a klasszikus történelem részeseinek érezhették magukat. Valamikor az V. század végén a frank nemzeten belül különösen megerősödött az egyik nemzetség. Merovech nevű természetfölötti ősük után Merovingnak nevezték magukat. Ez volt a trójaiaktól szár­ mazó család másik ága. A Fredegar nevű VII. századi történetíró sze­ rint Merovech anyja egy nap úszni ment a tengerben, s ott találko­ zott a Qunotaurus nevű tengeri szörnnyel.3 Kettejük nászából eredt a Meroving-dinasztia, legalábbis a saját hagyományuk szerint.

144

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

Az első Meroving-király, akinek a létezésében biztosak lehetünk, Childeric volt, Merovich fia, akinek a sírját 1632-ben fedezték fel. 482ben halt meg. Fia, Clovis volt az első keresztény király. Egy burgundiai nemesasszonyt, Clotildát vette feleségül, aki meggyőzte, hogy térjen át Róma hitére (a vizigótok ariánus kereszténysége helyett). A történet szerint a felesége nem tudta rávenni a megtérésre, de a király meges­ küdött, hogy ha megnyer egy csatát az alemanokkal szemben, akkor megengedi, hogy megkereszteljék.4 Nem Constantinus volt az egyetlen uralkodó, aki a csatatéren talált rá Istenre. Néhány évvel később a király megtámadta az ariánus vizigótok ki­ rályát, Alaricot, s kiűzte Provence-ból a mai Spanyolország területére. Ezután „legyőzte és megölte Alaricot, majd Bordeaux-ba vonult telelni”.5 A krónikás szerint emögött az ariánus eretnekség iránti gyűlölet állt. Bizonyára semmi köze nem lehetett az észak-franciaországi kemény te­ lekhez. Mindemellett Clovisnak tulajdonítják azt, hogy Párizst tette királysága fővárosává. Provence meghódítása után Clovis egyik első dolga az volt, hogy zsinatot hívjon össze Orléans-ba.6 A zsinaton számos egyházi hivatal­ nokot helyezett pozícióba, ami a legkevésbé sem tette népszerűvé a papság körében.7 Clovis leszármazottainak az életét és tetteit illetően a legjobb forrás Tours-i Gergely gall-római püspök. Nincs túl sok egyéb dokumentum a tárgykörben, Gergely viszont született mesélő volt. Nem tudom, hogy a Merovingok valóban olyan felháborítóak lettek volna, mint ahogyan ő állítja, de ha ma élne, bizonyára szappanoperákat írna. Persze az is lehetséges, hogy csak azt örökítette meg, ami történt. Nevezetesen a következő történt: Clovis halála után a Merovingok története a gyermekei és azok gyermekei hatalmi harcai a királyságért. Az akadályok eltávolításának legkedveltebb eszköze a gyilkosság volt. Akadályból pedig akadt elég, a Merovingok ugyanis többnej őségben éltek. Noha névleg felvették a kereszténységet, s így hivatalosan csak egy feleségük lehetett, ezt az előírást általában figyelmen kívül hagy­ ták, s ágyasaik fiai is teljes jogú örökösökként léphettek fel. Clovis unokái közül Sigebertet bátyja második feleségének orgyilkosai ölték meg, Chilperickel vadászat közben végeztek (ez különösen kedvelt módszernek számított), Gundovaldon lesből ütöttek rajta — s ez még csak egy boldog család.8 A következő nemzedék sorsa még érdeke­ sebb.

MEROVINGOK

145

Chilpericnek meggyilkolása előtt sikerült tizenkét ismert gyermeket nemzenie három feleségének. Sigebertnek legalább öt gyermeke született feleségétől, Brunhildtől. Brunhild és férje gyilkosa, Fredegunde között epikus küzdelem alakult ki a dinasztia fölötti uralomért. Fredegunde az egyik mostohafiát megölette, a másik öngyilkos lett.9 Saját lányát is megpróbálta megölni: megkérte, hogy keressen meg valamit egy ládá­ ban, majd rácsapta a szerencsétlen lány tarkójára a láda fedelét.10 Brunhild azonban még rajta is túltett - igazi szerepmodell volt a shakespeare-i gonosztevők számára. Tours-i Gergely megpróbálta ked­ vező színben feltüntetni, mivel az egyik támogatója volt, ám még így sem tudta teljesen leplezni az özvegy részvételét néhány kevésbé ba­ rátságos püspök és számos politikai ellenfele meggyilkolásában.11 Ger­ gely Brunhild előtt halt meg, így a királynő életének végéről kevésbé lojális forrásból maradt ránk beszámoló. Miután egész életén át azért áskálódott, hogy családjáé maradjon a trón, Brunhildet végül elfogta II. Clothar, Fredegunde fia. Az ekkor immár legalább a hetvenes évei­ ben járó asszonyt megkínozták, majd vadlovakkal tépették szét. Az orgyilkosságok és merényletek hagyománya a következő nem­ zedékben is tovább élt, ahol II. Dagobert csak egy volt azon sokak közül, akik nem természetes halállal haltak meg. Mindezek ellenére a Meroving-királyok oly sok gyermeket nemzettek, hogy szerintem igen valószínű, hogy a Nyugat-Európából származók ősei között legalább egy Meroving-király található. Ami persze nem jelenti azt, hogy erre bármelyikük is büszke lenne.

AJÁNLOTT IRODALOM Paul Fouracre és Richárd A. Gerberding, szerk., Laté Merovingian Francé, History and Hagiography, Manchaster UP, 1996.

Patrick Geary, Before Francé and Germany: The Creational Transformation ofthe Merovingian World, Oxford UP, 1988. Yitzhak Hen, Culture and Religion in Merovingian Gaul, AD 481—751, E. J. Brill, Leiden, Hollandia, 1995.

Edward James, The Franks, Blackwell, Oxford, 1988.

146

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

J. M. Wallace-Hadrill, The Long-Haired Kings, Medieval Academy Reprints, Toronto, 1982 (az 1962-es kiadás reprintje). Ez az a könyv, amit mindenki elolvas, mielőtt nekilátna a Merovingok ku­ tatásának. Alapmű. lan Wood, The Merovingian Kingdoms 450—751, Longman, London, 1994.

1 Edward James, The Franks, Blackwell, Oxford, 1988, 3. o. 2 Uo., 38.0. 3 Fredegar, 111:9. Idézi lan Wood, The Merovingian Kingdoms 450—751, Longman, London, 1994, 37. o. 4 Wood, 41.o. 5 Wood, 46. o. 6 Kézirat. 7 Wood, 48. o. 8 Tours-i Gergely, Decem Libri Historiarum, ford. Lewis Tkorpe, Penguin Books, 1974, yiT-yiT o. A következőkben a könyvszakasz jelölést adom meg. 9 Gergely, V: 18. 10 Gergely IX:34. 11 Gergely IX:8—10.

MEROVINGOK (DAGOBERTEK ÉS PIPPINEK) Merovech valószínűleg mitikus alak I I. Childeric, megh. 482 I I. Clovis, megh. 511 I. Clothar, megh. 561 I I. Chilperic, megh. 584 I II. Clothar, megh. 629 I I. Dagobert

Sigebert, megh. 656

II. Dagobert (Száműzve 656, visszatért 676, megh. 679)

II. Clovis, megh. 657

Bilchilde, megh. 675 Ausberto

III. Theoderic, megh. 690/1

1 Arnold

III. Childebert, megh. 71

Arnulf, Metz püspöke, megh. 645

III. Dagobert, megh. 715

IV. Theoderic, megh. 737 I Heristal Pippin, megh. 714

Angsegisel - Begga

Martell Károly, megh. 741 I Kis Pippin, megh. 768 I Nagy Károly, megh. 814 Egy nagyon vázlatos és leegyszerűsített családfa. Mindazonáltal nyilvánvaló (legalábbis remélem), hogy Heristal Pippin ereiben ugyanúgy Meroving-vér folyt, mint bármelyik Dagobert bármelyik hipotetikus leszármazottjáéban.

MITHRÁSZ

ithrász isten kultusza „misztériumvallás” volt. Ez azt jelenti, hogy a hívőket lépésről lépésre avatták be a hit misztériumaiba.1 Normális esetben nem arról van szó, hogy maga a vallás lenne misztérium, a Mithrász-hit kapcsán viszont épp ez a helyzet.

AMIT TUDUNK Mithrász istent az i. sz. I. század elején kezdték el imádni. Nagyon népszerű volt a római hadsereg katonái körében. A mithraeumok, azok a helyek, ahol a szertartásokat végezték vagy barlangok, vagy barlang­ szerű építmények voltak. Ilyen helyeket találtak Britanniától kezdve a Duna vonalán át egészen a Közel-Keletig.2 Az összes mithraeumban ugyanazt a jelenetet, a bikát ledöfő Mithrászt ábrázoló falfestmények vagy szobrok álltak. Az isten a bika testén ül, és egy rövid kardot vagy kést döf belé. Egy kígyó és kutya ágaskodik, hogy igyon a kiömlő vérből, egy skorpió pedig a bika nemi szervét ragadja meg - ami véleményem szerint még sértéssel is tetézi a halálos sebet. A lefittyenő csúcsú sapkát viselő Mithrász mindig elfelé néz tettéről. A két oldalán gyakran egy-egy keresztbe tett lábú alak áll. Az egyik felfelé, a másik lefelé mutató kardot tart.

MITHRÁSZ

149

Mithrász ledöfi a bikát, © Erich Lessing/Art Resource, NY.

Számos Mithrász-ábrázoláson megtalálhatók a zodiákus szimbólu­ mai, illetve a napistenre történő utalások. Egyes képek Mithrászt és feltehetőleg a napistent ábrázolják egy asztalnál. Mithrász ábrázolásának egy másik gyakori módja az volt, amelyen az isten egy sziklából emelkedik ki, bár a szikla nemegyszer egy tojás­ ra emlékeztet. Ez mintha születése történetére utalna. Egyetlen ismert legenda sem szól arról, hogy Mithrász egy barlangban halt volna meg, vagy barlangba temették volna, vagy hogy feltámadt volna - szemben azzal, amit A Da Vinci-kód állít. írott forrásokból tudjuk, hogy a Mithrász-hitet követők külön­ böző beavatási lépcsőfokokon haladtak végig. Ezeket hollónak, báb­ nak (nümphosz), katonának, oroszlánnak, perzsának, napfutónak (heliodromosz) és atyának nevezték.3 A kultusz a férfiakat minden társa­ dalmi osztályból, még a rabszolgák közül is befogadta, a nőket azonban egyáltalán nem. Mithrász nem volt kizárólagos isten, hívei más istene­ ket is imádhattak.

AMIT MÁSOK MONDTAK MITHRÁSZRÓL Nincsenek írásos feljegyzések arról, miben hittek Mithrász hívei, mint ahogy nincs Mithrász-hitű biblia vagy zsoltároskönyv sem. A vallás

150

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

minden titka élőszóban hagyó mányozó dott tovább. A festmények és a szobrok jelentését illetően csak találgathatunk. A rítusok jellege mind­ máig rejtély. A kortárs szerzők azonban tettek néhány megjegyzést arról, hogy ők minek tartják a Mithrász-hitet. Mithrászt a napistennel kapcsolták öszsze, s nem csak azért, mert együtt ábrázolták őket a mithraeumokban. Sol Invictus, „győzhetetlen napisten” néven is ismerték. Ezt a kifeje­ zést használta Constantinus császár is a pénzérméin. Nem biztos, hogy Mithrászt értette alatta, de a korabeliek közül sokak számára úgy tűnt.4 A keresztények gyanították, hogy Mithrász rítusait az ő vallásukból vették át. Ez nem lehetetlen, mivel mindkét vallás körülbelül ugyanak­ kor alakult ki, és Mithrász hívei semmi kivetnivalót nem találtak volna abban, hogy a keresztények szertartásait alkalmazzák. Mindenesetre csak abban lehetünk biztosak, hogy néhány keresztény szerző nagyon dühös volt emiatt. Szent Jusztinusz vértanú már i. sz. 160-ban hozzátette a keresztény szentáldozásról írtakhoz: „A gonosz démonok minket utánozva, ugyanezt teszik Mithrász misztériumaiban; titkos beavatási rítusukon ugyanis ke­ nyeret és vizet szolgálnak fel bizonyos könyörgések közepette, melyeket az ember vagy ismer, vagy megtanulhat. ”5 Száz évvel Jusztinusz után, a III. században Origenész egyházatya kijelentette, hogy „aperzsiai eredetű... Mithrász misztériumában... van egy szimbólum, ami két gömböt ábrázol az égen. Az egyik az állócsillagoké, a másik a bolygóké, s ezek között halad át a lélek... Van egy létra is, hét kapuval, a tetején pedig egy nyolcadikkal. ”6 A nem keresztény források közül Apuleius érdemel említést, kinek Az aranyszamár című szatírája még a középkorban is népszerű volt, mi több, ma is meglehetősen olvasott. Apuleius leírja, hogyan avatták be Izisz kultuszába. „Amikor véget ért a nagy istennőhöz intézett beszédem, megöleltem Mithrász nagy papját, immár lelki atyámat. ”7 Az Izisszel való kapcsolat azért különösen fontos, mert néhány templomában rituális bikaáldozatokat mutattak be, pontosan úgy, mint a Mithrász-ábrázolásokon. A bika nemi szervét levágták (lásd a skorpiót a képen) és elégették. Azt olvastam, hogy ez a főpap korábbi rituális kasztrálása helyett történt. Úgy vélem, ez a szokás nem nagyon fűthette a templomi papok előléptetési ambícióit.

MITHRÁSZ

151

AMIT A TUDÓSOK GONDOLNAK MITHRÁSZRÓL Az ókori szerzők úgy vélték, Mithrász a perzsa Mithra isten egyik alakja volt. A modern kutatók egészen a közelmúltig szintén erre az állás­ pontra helyezkedtek, feltételezve, hogy a két isten közötti eltérések a kulturális különbségeknek tulajdoníthatók. Ám nemrégiben néhányan megpróbálták úgy szemügyre venni a Mithrász-ábrázolásokat, hogy nem eleve perzsa alapokat tételeztek fel. Az eredmény érdekes, eseten­ ként vitatható lett. A mithraeumokban található képeket megvizsgálva az egyik kutató kijelentette: „Elgondolkodtató a haldokló bika nemi szerveire fordítottfi­ gyelem. .. az ábrázoláson az ondóját kráter [tálban, a grál szó gyöke­ re] fogják fel, a heréit egy skorpió fogja, a farka pedig búzakalásszá nyílik szét. Mindez a termékenység, a kasztrálás és a csodás szaporodás témáira utalhat, amikkel kapcsolatban semmilyen írott szöveg nem áll rendelke­ zésünkre. ”8 Biztos vagyok benne, ha lenne ilyen szöveg, sokkal jobban megérthetnénk az ókori Rómát. Az egyik elmélet szerint a bikát megölő Mithrász képe valójában a Bika korának véget vető, s a Kos korát elhozó Perszeusz ábrázolása.9 Na már most mivel a Mithrász-hit a Halak korában alakult ki, ez az elmé­ let kissé esetlenné válik. A szimbolika asztrológiai magyarázata azonban több szempontból is helytálló lehet. A skorpió, a kígyó és a kutya mind olyan csillagképek, melyek a Bikát követik a télitől a nyári napforduló­ ig tartó időszakban a nap ekliptikájában. A zodiákus Mithrász legtöbb együttállásában látható. Öt magát a napistennel kapcsolták össze. Lehetséges, hogy erről szólt az egész Mithrász-hit. Mindazonáltal ez is csak egy elmélet. Addig semmiben sem lehetünk biztosak, míg elő nem kerül egy Mithrász szerinti evangélium. Ezért nem tudhatjuk, hogy a Mithrász-hit vett-e át elemeket a kereszténységtől, vagy fordítva, vagy hogy a kettő egymástól teljesen függetlenül alakult-e ki ugyanazokból a társadalmi és érzelmi szükség­ letekből. A Mithrász-hit legalább az V. századig létezett. A IV. század végén uralkoddó Julianus Apostata császár Mithrász-hitű volt. A vallás végül kihalt, vagy elnyomták. Véleményem szerint a római hadsereg hanyatlásával párhuzamosan Mithrász elveszítette hívei zömét. Ennek és a kereszténység állami támogatásának köszönhetően valószínűsíthe­ tő, hogy a Mithrász-rejtélyt már soha nem fogjuk megoldani.

152

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

AJÁNLOTT IRODALOM Walter Burkert, Ancient Mystery Cults, Harvard UP, 1987.

Dávid Ulansey, The Origins of the Mithraic Mysteries: Cosmology and Salvation in the Ancient World, Oxford UP, 1989.

1 Walter Burkert, Ancient Mystery Cults, Harvard UP, 1987, 1-11. o. 2 H. H. Scullard, Román Britain: Outpost ofthe Empire, Thames and Hudson, Lon­ don, 1979, 162-163. o.; Anthony King, Román Gaul and Germany, California UP, Berkeley, 1990, 150—151. o. Mindkét szerző megjegyzi, hogy az eddig fellelt mithraeumok általában római katonai erődök közelében találhatók. 3 Burkert, 99. o. Scullard, 63. o „menyasszony”-nak fordítja a nümphoszt, de szerin­ tem ez a jelentéstartalom túlságos kitágítása. 4 Dávid Ulansey, The Origins of the Mithraic Mysteries: Cosmology and Salvation in the Ancient World, Oxford UP, 1989, 110. o. A Sol Invictusként értett Mithrászt il­ letően. Marti Sorda, The Christians and the Román Empire, Croom Helm, London, 1983, 139. o. Constantinus SolInvictus feliratú érméit illetően. 5 Szent Jusztinusz vértanú, „Első apológia”, in Early Christian Fathers, szerk. és ford. Cyril C. Richardson, Collier Books, New York, 1970, 286-287. o. 6 Origenész, Celsus ellen, ford. Henry Chadwick, Cambridge UP, 1980, 334. o. Idézi Ulansey, 18. o. 7 Apuleius, Az aranyszamár, XI:25, in C. K. Barrett, The New Testament Background: SelectedDocuments, Harper & Row San Francisco, 1987, 129. o. 8 Burkert, 107. o. 9 Ulansey, 98. o. kk.

MONA LISA1

Leonardo Mona Lisa című festményén látható arc való­ színűleg a világ legismertebb arca. A szegény nő a pó­ lóktól kezdve a vécépapírig mindenre rákerült. Mi tette olyan híressé ezt a festményt, hogy riasztókkal ellátott üvegszekrényben kell őrizni egy olyan múzeumban, ahol még Leonar­ do többi műve is egyszerűen a falra van akasztva? Kicsoda Mona Lisa? A festmény modelljéről mindössze Giorgio Vásári Leonardo-életrajzából tudunk meg néhány dolgot. Vásári harminc évvel Leonardo halála után írta művét, s kora legtöbb történetírójának hanyag hozzá­ állását követve sohasem hagyta, hogy a szilárd tények az útjába álljanak egy jó történetnek. Vásári szerint a festmény Lisát, egy Francesco di Bartolemeo di Zanobi dél Giocondo nevű selyemkereskedő feleségét ábrázolja. Az illető nevének utolsó tagja miatt nevezik az olaszok a Mond Lisát „La GiocondaMM1 A kutatások kiderítették, hogy való­ ban létezett egy ilyen nevű férfi, s a feleségét valóban Lisának hívták. Vasárinak tehát akár még igaza is lehet. A modell szerepére azonban még többen is pályáznak, egy Medici úrhölgytől kezdve egészen magáig Leonardóig. (Ez utóbbit nem igazán értem.) Freud úgy vélte, a festmény talán Leonardo anyját, Caterinát ábrázolja.3 Ezt az álláspontját egy Leonardo által a jegyzetfüzeteiben megörökített gyermekkori trauma szimbolikus értelmezésére alapoz­ ta. Az eset során Leonardo egy keselyűt látott leszállni a bölcsőjére, s

154

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

Mona Lisa. © Scala/Art Resource, NY.

a madár „kinyitotta a számat, majd többször az ajkaim közé csapott a farktollávaEd Mivel a keselyű az „anya” egyiptomi hieroglifája, illetve mivel egy római és kora keresztény legenda szerint csak nőnemű keselyűk létez­ nek, amiket a szél termékenyít meg, Freud úgy vélte, hogy Leonardo valójában az anyja melle után sóvárgott.5 Az olvasók bizonyára értik, miért. Freud ezután arra juttot, hogy a Mona Lisa mosolyának szintén Leonardo anyjához van köze. „Mint a kielégítetlen anyák általában, ö is a férje helyére emelte kisfiát, és erotizmusa [sicj túl korai felnövesztésével megfosztotta férfiasságától... Leonardo érett fejjel ismét találkozott a bol­ dogság és erőszak mosolyával, mely anyja ajkán játszott, amikor öt babus­ gatta, de ekkor már rég kialakult benne a gátlás, mely megtiltotta, hogy még egyszer ilyen gondoskodást kívánjon női ajkaktól... Ezért igyekezett az ecsetjével újrateremteni ezt a mosolyt. ”6 Ez történik akkor, amikor valaki túlságosan elmerül a saját szimbó­ lumaiban. Akad ennek az értelmezésnek néhány szembeötlő problémá­

MONA LISA

155

ja. Da Vinci nemigen ismerhette a hieroglifa jelentését háromszáz évvel a rosette-i kő felfedezése előtt. Az anyja Leonardo megszületése után hamarosan férjhez ment, tehát az ágya foglalt lett. Végül, Freud rossz fordításban olvasta Leonardo jegyzetfüzeteit. Az álombéli madár nem keselyű volt, hanem sólyom vagy kánya. Freud azt sem vette tekintetbe, hogy az emlék egy olyan oldalon szerepelt, amin Leonardo számos, a repülésről való töprengéseinek egyike is.7 Lehet, hogy Leonardo ellentmondásos érzelmeket táplált az anyja iránt, de úgy vélem, Freud eltúlozta a dolgot. Térjünk vissza ahhoz, amit biztosan tudunk. Akárki is állt modellt a portréhoz, s feltehetőleg fizetett érte, nem kapta meg a képet. Leonardo magával vitte a festményt Franciaországba, mint ahogy a Keresztelő Jánosról készített arcképet is, melynek szintén rejtélyes mosoly játszik az ajkán. Talán azért tette ezt, mert (milyen meglepő) a festmény még nem készült el teljesen, vagy mert Leonardo a legjobb munkájának tar­ totta, és nem akart megválni tőle. Ugyanakkor a Mona Lisát nem rejtették el. Sok más festő is látta, s szinte azonnal elkezdték másolni. Raffaello látta és csodálta a fest­ ményt. Hölgy egyszarvúval című alkotásán közvetlen hatások fedez­ hetők fel. Leonardo más követői festettek egy meztelen Mona Lisát is, teret engedve a spekulációknak, hogy Leonardo készítette mindkét változatot.8 A Mona Lisa legérdekesebb vonása a mosolya. Ennek magyaráza­ tául sok minden elhangzott már a rossz fogaktól kezdve a terhességen és múló rosszulléten át a Leonardo esetlen tréfáira adott udvarias re­ akcióig. Vásári szerint a hölgy zenét hallgatott.9 Valószínűleg ezt sem fogjuk soha biztosan tudni. A Leonardo-kutatók bámulatának másik tárgya a Mona Lisa mö­ götti táj. Első pillantásra felfedezhetjük, hogy a főalak bal és jobb oldalán nem ugyanaz a táj látható. Leonardo jegyzetfüzeteit olvasva észrevehetjük, hogy a művészt lenyűgözte a természet vadsága. A jegy­ zetfüzetek tele vannak viharokkal és csipkés sziklaszirtekkel. Leonardo tanácsokkal is szolgált a természet megörökítéséhez: „ O, festő, amikor hegyeket ábrázolsz, ügyelj rá, hogy a hegylábak mindig halványabbak le­ gyenek, mint a csúcsok, s minél távolabb ábrázolod a hegyeket egymástól, annál halványabbak legyenek a hegylábak, s minél magasabbak a hegyek, annál inkább tárd fel valódi alakjukat és színüket. ”10 A tájképfestéshez adott útmutatása foglalkozik a köddel, a füsttel, a fénnyel a külön­

156

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

böző napszakokban, a szél hatásaival, s még a levelek árnyékaival is. Mindezek elolvasása után úgy vélem, hogy a Mona Lisán Leonardo egy képzeletbeli tájat festett meg, amin szabadon eljátszogathatott néhány ötletével. Nyilván nagyon szeretett ilyesmivel foglalatoskodni. A Mona Lisának nehéz sors jutott osztályrészül. Miután Leonardo meghalt, a festmény a francia királyé lett. A forradalom után Napóleon hálószobájába került. 1804-ben helyezték el a Louvre-ban.1 11 Mind­ eközben valamikor a két szélét levágták, s így elveszett a nőalakot két oldalról közrefogó két oszlop. 1911-ben ellopták és Firenzébe vitték, ahonnan csak 1913-ban került elő. 1956-ban egy látogató összevagdos­ ta. 1963-ban világ körüli útra indult, beleértve az Egyesült Államokat és Japánt is. 1974-ben még a Szovjetunióba is eljutott.12 Az évek során sárgás árnyalatot kapott, ami elhomályosítja néhány részletét. Egy ke­ vésbé ismert festményt talán restaurálnának, de ki merné megkockáz­ tatni, hogy tönkreteszi ezt a mosolyt? A Mona Lisa ma a Louvre nagy galériájában, a jobb oldalon egy falifülkében van kiállítva, golyóálló üveg mögött. A legtöbben először azt veszik észre, hogy milyen kicsi. Közel kell állni a képhez, hogy jól láthassuk. Ez tovább növeli az intimitás, s talán a rejtélyesség ér­ zetét is. Ki lehet Mona Lisa? Mondták már istennőnek, szentnek, középosztálybeli firenzei hölgynek, prostituáltnak, az androgünitás szimbó­ lumának és „a nőiség lényegének” is.13 Másolták, eltorzították, kigú­ nyolták. S hogy min mosolyog? Talán rajtunk.

1 Köszönet dr. Georgia Wrightnak, amiért elolvasta és kommentálta a fejezet első változatát. Az összes hiba az enyém. 2 Serge Bramly, Leonardo: Discovering the Life of Leonardo Da Vinci, ford. Sian Reynolds, Edward Burlingame Books, New York, 1991, 362. o. 3 Sigmund Freud, Eine Kindheitserinnerung des Leonardo da Vinci, von Franz Dautiche, Lipcse, 1910, Fischer, Frankfurt, 1995. 4 Freud, idézi Roy McCullen, Mona Lisa: The Picture and the Myth, Houghton Mifflin, 1975, 185. o. 5 Wayne Anderson, Freud, Leonardo da Vinci and the Vultures Tale: A Refreshing Look at Leonardo’s Sexuality, The Other Press, 2001, 67. o. 6 Freud, in McCullen, 188. o. 7 Anderson, 24—26. o. Látható egy fénykép is Leonardo kézírásáról.

MONA LISA

157

8 McCullen, 65. o. 9 Uo. 10 Leonardo da Vinci, The Notebooks ofLeonardo Da Vinci, szerk. Edward McCurdy, Konecky & Konecky, Old Saybrook, 2003 (reprint), 865. o. 11 Alessandro Vezzosi, Léonardo da Vinci: Art et Science de lunivers, ford. Fran^oise Liffon, Gallimard, 1996, 148. o.

12 Uo., 148. o. 13 Uo. Az utolsó idézet de Sade márkitól származik. Nem tudom, bóknak lehet-e venni.

NAG HAMMADI

Holt-tengeri tekercsekhez hasonlóan a Nag Hammadikódexeket is véletlenül fedezték fel 1945-ben a Nílus partján, Egyiptom Nadzs Hammadi régiójának lakói. A kódexek több ezer papirusztöredékből állnak, melyek egykor egy könyvet alkottak.1 Az iratok kopt nyelven íródtak, az egyip­ tomi keresztények nyelvén, ám a görög eredetiek fordításai. A legtöbb, bár nem mindegyik témája egyértelműen keresztény. A legtöbb, bár nem mindegyik a gnosztikusok tanításait tartalmazza. A dokumen­ tumokat a IV. század végére datálják, azaz három évszázaddal később keletkeztek, mint a Holt-tengeri tekercsek. A Nag Hammadi-könyvek nem tekercsek, hanem kódexet alkot­ tak. A kódex a ma is használatos könyvformátum: mindkét oldalukon írt, egybekötött lapok összessége. A Nag Hammadi-i lapok papiruszból készültek, s még az egyiptomi sivatag forrósága sem tudta épségben megőrizni őket. A könyvek nagy része töredékekben maradt fent, me­ lyek némelyike egy ujjkörömnél is kisebb. A helyreállításuk igen fá­ radságos munka volt, s nem allergiásoknak való. Egyetlen tüsszentés, s egy év munkája vész kárba. Ám még az ilyen katasztrófák nélkül is sok oldalban tátongó lyukak maradtak, s a hiányzó szavakat illetően még csak találgatni sem lehet. A kódexek között megtalálható számos apokrif evangélium és bib­ liakommentár, továbbá Platón A/Ázzzzának egy fejezete, ami pedig nem gnosztikus filozófiai tartalmáról ismert, illetve több, teljesen pogány-

NAG HAMMADI

159

nak tűnő szöveg. Nem tudni, miért helyezték el ezeket a műveket a gnosztikus vallási szövegek mellett, de ismerve, hogy számos középkori kolostorban is őriztek világi könyveket, például Platónt, Cicerót, Vergiliust és másokat, nem meglepő a jelenlétük. Csak azt nem tudjuk, hogyan értelmezték őket egykori tulajdonosaik. Bizonyos szövegeket korábban csak más művekben történt említé­ seik révén ismertünk. Mivel ezek általában a gnosztikusokkal szemben folytatott vitairatok voltak, az összefoglalók hitelességét legalábbis két­ ségesnek kellett tekinteni.1 2 *Más szövegeket csak későbbi példányok­ ból ismertünk, amik viszont eltérhettek az eredetiektől — ilyen például Mária evangéliuma. A Nag Hammadi-i lelet lehetővé tette, hogy a kutatók összevessék a különböző szövegváltozatokat. Mária evangéliumához hasonlóan számos könyv Jézus mondásait tartalmazza. A Megváltó dialógusai azon szövegek közé tartozik, melyek annyira töredékesek, hogy alig található bennük akár egyetlen teljes mondat is, ám ami olvasható, az hasonlít az ortodox evangéliumokra. Másfelől Tamás evangéliumában számos felismerhető mondás találha­ tó: „Ha vak vezet vakot, mindketten gödörbe esnek”, és „Legyetek eszesek, mint a kígyók, és makulátlanok, mint a galambok!”á „ Ugyanúgy nem tudjuk, hogy ezek az írások — spontosan melyek -Jé­ zus hiteles és tanítványai hiteles tanításait tartalmazzák-e, mint ahogy azt sem tudhatjuk biztosan, hogy az újszövetségi mondásai hitelesek-e. ”4 A legtöbb kutató számára nem is ez a fontos, hanem a lehetőség arra, hogy feltárják a IV. század egyik kulturális vonulatát.

AJÁNLOTT IRODALOM James M. Robinson, szerk., The Nag Hammadi Library, javított kiadás, HarperCollins, 1988.

1 James M. Robinson, szerk., Lhe Nag Hammadi Library, javított kiadás, HarpcrCollins, 1988, 23-24. o. 2 A II. századi szerzőknek, különösen Ireneusznak és Tertullianusnak igencsak sok mondanivalója volt, a IV. században pedig Epiphaniosz, Ciprus püspöke sorolt fel és ítélt el számos gnosztikus szöveget.

160

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

3 „The Gospel of Thomas”, ford. Thomas O. Lamdin, in The Nag Hammadi Library, 130-131. o. Magyarul: „Az evangélium Tamás szerint”, ford. Hubai Péter, in Jézus rejtett szavai, Holnap, Budapest, 1991, 67-68. o. 4 Elaine Pagels, Adam, Eve and the Serpent, Random House, New York, 1988, 61. o.

NAGY SZENT GERGELY PÁPA

c)| ergely a kora keresztény egyház legbefolyásosabb pápá-

G

ál ja volt. írásai a középkori vallásfilozófia alapjává váltak. A Római Birodalom határain túl folytatott buzgó térítő tevékenysége nemcsak új népeket, hanem új szokásokat is hozott a hitbe. 540 körül született előkelő római családból, mely már adott egy pápát: III. Félixet.1 Miután a birodalom áttérése megszilárdult, a ré­ gi római szenátori családok természetes módon átvették az immár az egyházra háruló fontos közigazgatási és kormányzati feladatokat. Az akkoriban Konstantinápolyban uralkodó császár, Justinianus egyike volt az utolsóknak, aki komolyan megpróbálkozott a hajdani biroda­ lom nyugati területeinek visszafoglalásával. Sikerült újra meghódítania Africa provinciát, ám Hispánia, Gallia (nagyjából a mai Franciaország) és Itália nagy részén független „barbár” királyok maradtak uralmon. Gergely életének első éveit a gótok és a keleti császárok Rómáért folytatott harca árnyékolta be. Ezzel párhuzamosan 542-ben járvány söpört végig Európán, hogy aztán egészen az évszázad végéig még viszsza-vissza térjen néhány évenként. Feltehetőleg ez az első megörökített előfordulása a bubópestisnek, vagy a „fekete halálnak”, de a bizonyíté­ kok nem perdöntőek.2 A drámai népességcsökkenés, a kommunikáció és a kereskedelem visszaesése elszigetelte egymástól a régi birodalom városait. „A régi polgári arisztokrácia kiváltságait egyházi és katonai tiszt­ viselők örökölték meg. ”3

162

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

rpábftwnim wt ti twit

jww

imotiem. ■ ittriuafwiKpuítu Imont eiifívűur fwt fuwtiw fa:*r t Gergely diktál, egy IX. századi kéziratból. © Alinari/

Régióné Umbria/Art Resource, NY.

Gergely is ebbe a polgári arisztokráciába született, s 573-ban Róma helytartója lett. A poszt nagyrészt igazgatási feladatokat jelentett, betöl­ tője próbálta működésben tartani a várost. Gergelyt annyira kimerítette ez a munka, hogy kolostort alapított Szent Andrásnak a városban saját, örökölt földjein. Egyszerű szerzetesként lépett be, nem akart soha töb­ bé semmilyen hivatalt viselni. A nyugalma azonban nem tartott sokáig: hamarosan Róma püspökét kellett képviselnie Konstantinápolyban.4 Amikor 585-ben visszatért Rómába, Gergely visszasietett a kolos­ torába és bevette magát a könyvtárba. Ez nagyon kedvessé teszi a sze­ memben. Legközelebb 590-ben kellett előbújnia, amikor II. Pelagiust elvitte a pestis, a Tiberis folyó megáradt és elöntötte a várost, a longobárdok ismét támadtak, a hadsereg pedig a lázadás határán állt. Gergely számára pedig újabb katasztrófának tűnhetett az, amikor megválasztot­ ták Róma püspökének. Róma püspökeit később pápáknak nevezték.

NAGY SZENT GERGELY PÁPA

163

Amikor megválasztását a császár is jóváhagyta, Gergely azt írta, hogy csak ülni szeretett volna az Úr lábánál, mint Mária, ám kénytelen volt Márta életét élni.5 Talán Róma romlása keltette Gergelyben azt az érzést, hogy köze­ ledik a végítélet ideje - nagyon sokat írt erről. Emiatt érezte fontosnak azt is, hogy az Apokalipszis eljövetelekor már ne legyenek pogányok és zsidók a földön. Ugyanakkor hajthatatlan volt abban a kérdésben, hogy az új keresztényeket ne erőszakkal kényszerítsék Jézushoz, hanem kézen fogva vezessék hozzá őket. Több túlbuzgó püspöknek írta, hogy a zsidókat érveléssel térítsék meg, „különben elrettenti a fenyegetés és a kényszer azokat, akiket egyébként meg lehetne nyerni a prédikáció nyájas­ ságával és a közelgő ítélettől való félelemmel”! A levél nyilvánvalóan egy József nevű zsidó panaszára született vá­ laszul.7 Érdekes, hogy a zsidók már ekkor Rómához fordultak jóvátéte­ lért az erőszakkal térítő püspökök miatt. Gergely később olyan precedenst teremtett a térítés terén, mely tar­ tós hatást gyakorolt a keresztény hitre. A legtöbb korai térítő elszántan rombolta a pogányok által tisztelt helyeket és tárgyakat. Klasszikus példa erre Szent Bonifác, aki kivágta a germán törzsek szent fáját, hogy bebizonyítsa, az ő istene erősebb, mint az övék. A germánok ezután persze bebizonyították, hogy az ő kardjuk erősebb, mint az övé, de a szent mártírhalálát előidéző tett teljes össz­ hangban volt az uralkodó politikával. Néhány pogány templomot, különösen a rómaiakat, átszenteltek a Szűznek vagy a szenteknek, de „az én istenem erősebb, mint a tied” elv igen népszerű volt a provinciákban. Gergelynek jobb ötlete támadt. „Elhatároztam, hogy a bálványok szentélyeit semmiképpen sem szabad lerombolni, csak a bennük lévő bál­ ványokat. A szentélyeket hintsék be szentelt vízzel, építsenek beléjük oltá­ rokat, helyezzenek el bennük ereklyéket, hogy a szentélyek, ha jól vannak megépítve, áttéríthetök legyenek a démonok kultuszairól az igaz Isten imá­ datára. így... [az emberek] szívesebben jönnek majd el a régi, jól ismert helyekre. ”8 Ezért épült oly sok keresztény templom pogány szentélyek helyén. A térítők, s talán maguk az új megtértek még tovább is mentek ennél: a helyi istenséget is keresztény szentté „térítették”, élettörténettel és csodatettekkel ellátva alakját. Közülük sokat, például Szent Brigittát és Szent Kristófot mindmáig tisztelik.

164

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

Gergely arról is híres, hogy ő bélyegezte meg végleg Mária Mag­ dolnát prostituáltként. Az erre vonatkozó források gondos tanulmá­ nyozása után arra jutottam, hogy ez nem így történt, de ezt részletesen a Mária Magdolnáról szóló fejezetben tárgyalom. Gergely korában az egyház nagyrészt a császár fennhatósága alá tar­ tozott. Nyugaton szert tett bizonyos hatalomra a római püspök, de a keleti püspökök hatalma nagyobb volt a császári támogatás miatt. Egység pedig semmiképpen nem létezett az egyházon belül. A niceai zsinaton elméletileg megszüntetett eretnekségek továbbra is léteztek, mi több, újak is kialakultak. A nemrégiben áttért Meroving-királyok rokonaik között osztogatták a püspökségeket, azzal sem törődve, hogy legalább pappá szenteltessék az érintetteket, s mindemellett továbbra is vidám többnejűségben éltek.9 Gergely legszívesebben visszament volna a kolostorába. 604-ben halt meg, jól szervezett bürokráciát hagyva a korábbi káosz helyén. Felállította a gyorsan szaporodó pápai birtokok igazgatásának rendszerét, s megpróbálta enyhíteni a pápasága alatt megtérteket ért sokkot. Gergely emellett valódi római volt, s mindent megtett azért, hogy a pápaság legyen az egyház legfelsőbb hatósága. Az ebben a kérdésben Konstantinápoly pátriárkájával folytatott küzdelme patthelyzetet ho­ zott, de győzelmet nem.10 Később a pápák nyugaton megszerezték a spirituális hatalmat, de a keleti birodalmat soha nem tudták rákény­ szeríteni ennek elismerésére. Ez végül elvezetett a nagy egyházszaka­ dáshoz, a kereszténység görög és római egyházra való megosztódásához.111

AJÁNLOTT IRODALOM Nagy Szent Gergely, Forty Gospel Homilies, ford. Dóm Dávid Hurst, Cistercian Publications, Kalamazoo, 1990.

R. A. Marcus, Gregory the Great and His World, Cambridge UP, 1997.

1 Frederick H. Dudden, Gregory tbe Great, Russell & Russell, New York, 1967 (az 1905-ös kiadás reprintje).

NAGY SZENT GERGELY PÁPA

165

2 Lester Little, Smith College, az 1995 áprilisában a Santa Barbara-i Egyetemen tartott előadás. 3 R. A. Marcus, Gregory the Great and His World, Cambridge UP, 1997, 7. o. 4 Uo., 10. o. 5 „Sedere ad pedes Domini cum Maria festinavi... et ecce cum Martba compellor in exterivbus ministrare, erga múlta satagere. ’T. levél, 5. S. Gregorii Mangi, Registrum Epistolorum Libri I—VII, CCSL CXL, Brepols, Turnholt, Belgium, 1982, 6. o. 6 „ne, quos dulcedo praedictionis et praeventus futuri iudicis terror ad crendendum invitare poterat, mimis et terroribus repellantur. ” I. levél, 34, 42. o., in Marcus, 78. o. 7 „Joseph praesentium lator Judaeus insinuaviti nobis... ”, 1. levél, 34. 8 XI. levél, 56. CCSL CXL A 961. o., fordítása in Marcus, 183. o. 9 Dudden, II. kötet, 43—98. o. 10 Marcus, 91—94. o. 11 Walter Ullmann, Growth of Papai Government in the Middle Ages, Metbuen & Co., London, 1955, 44-86. o.

NEWTON, ISAAC

'•>; saac Newton 1642 karácsonyán született. Családja paú® raszti és bérlői sorból küzdötte fel magát addig, hogy meg tudjon venni egy kis majorságot Anglia délkeleti részén, Lincoln közelében, Woolsthorpe-ban. Apja, az idősebb Isaac három hónappal a születése előtt meghalt, de tekintélyes vagyont hagyott maga után. Isaac később anyjától, Hannah-tól és mostohaapjá­ tól, Barnabas Smithtől is örökölt. Smith egy hatvanhárom éves lelkész volt, aki nyolc évvel a Hannah-val kötött házassága után meghalt, há­ rom gyermeket hagyva maga után. Newton azonban nem féltestvérei­ vel együtt nőtt fel. Amikor hozzáment Smith-hez, Hannah kénytelen volt a családjára bízni a hároméves Isaac felnevelését.1 Nem úgy tűnik, hogy különösebben szoros kapcsolatban állt volna Isaackel, bár rend­ szeresen meglátogatta és halálakor ráhagyta a birtokát is. Mindennek a Newtonra gyakorolt hatásáról sok elmélet született, többek között az, mely szerint a későbbi tudós képtelenné vált szoros érzelmi kötelék kialakítására, különösen nőkkel. Egyes források szerint anyja ellenezte oktatását, kérte, küldjék haza az iskolából, hogy a farmon dolgozzon. Amikor kérését megtagadták, csak minimális pénzösszegeket küldött fia ellátására.2 Newton gyermekkora az angol polgárháború idejére esett, amikor I. Károly király híveit végül legyőzték Olivér Cromwell puritánjai. Szigorú puritán világban nőtt fel, és egész életében makacs protestáns maradt, a királyság restauárálása ellenére is. Magánjellegű írásaiból

NEWTON, ISAAC

167

Newton. © Giraudon/Art Resource, NY.

kiderül, hogy hitt abban a bibliai eszmében, miszerint az emberiség eredendően egyistenhívő, és csak a romlottság révén merült a bálvány­ imádás posványába.3 Newton zsenialitására hamar felfigyeltek. 1661-ben került a Cambridge-i Egyetemre, anyja tiltakozása ellenére. Kevés barátja lett, tanára ritkán tartózkodott a kollégiumban, de eljárt az előadásokra, és rászo­ kott, hogy mindent, amit tudományos területen végzett, tudományos módon megörökített jegyzetfüzeteiben. Ezt a szokását egész életében megtartotta. Mindez azt mutatja, hogy heves kíváncsiság fűtötte, illet­ ve hogy megszerezte azokat a matematikai ismereteket, melyek későbbi tevékenységéhez kellettek.4 Mindazonáltal nem matematikából vizsgázott, és 1665-ben nem túl fényes minősítéssel végzett Cambridge-ben. Az eredményei azon­ ban ahhoz elegendőnek bizonyultak, hogy ott maradhasson az egyete­ men. Mielőtt elhelyezkedhetett volna kollégiumában, járvány söpört végig Anglián. A pestis 1666-ig tartott, s Newton a közbeeső időszakot

168

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

Woolsthorpe-ban töltötte, ahová nem jutott el a betegség. Állítólag itt és ekkoriban dolgozta ki gravitációs elméletének alapjait.5 Bizonyára sikerült meggyőznie a cambridge-i tudósokat tehetségé­ ről, 1668-ban ugyanis a Trinity College rendes tagjává választották és mesterfokozatot adományoztak neki.6 1669. október 29-én a matema­ tika Lucas-professzorává nevezték ki - ma Stephen Hawking tölti be ezt a posztot. Newton tudományos és matematikai munkássága közismert. Még főiskolásként olvastam a fényről írt könyvét, az Optikát, és egyike volt azon néhány tudományos értekezéseknek, amiket követni tudtam. Principiáfi a modern fizika alapvetése. A saját korában elsőrendű zseni­ nek tartották. Ennélfogva életrajzírói nehezen tudtak kiegyensúlyozott képet alkotni Newtonról, az emberről. Életének egyik figyelmen kívül hagyott, sőt elhallgatott aspektusa volt az is, hogy egész életében tanul­ mányozta az alkímiát.7 Az alkimisták leghíresebb célja mindig is a bölcsek kövének az elké­ szítése volt - annak a tárgynak, amely képes az egyik elemet egy másik­ ká, nevezetesen az ólmot arannyá változtatni. Newton évekig kutatta a kő általa elképzelt változatát. Nem ő volt az egyetlen XVIII. századi tudós, akit érdekelt, akár a megszállottság szintjéig, az alkímia. Róbert Boyle kémikus szintén alkimista volt. „Boyle alkímiával és kémiával egyaránt foglalkozott, s az előbbi számos ezoterikus aspektusát felhasználta az utóbbi elméleti kere­ teinek kitágítására. ”8 A két tudós ismerte egymást, s mindketten tagjai voltak az akkoriban alapított Royal Societynek. Ügy tűnik, Newton elengedhetetlennek érezte az alkímia tanul­ mányozását végső célja eléréshez. Emellett úgy tartotta, hogy a vallás, különösen Dániel és a Jelenések könyve tanulmányozása szerves részét képezi kutatásainak. Newton, a matematikus és kísérleti tudós ugyan­ azokat a módszereket alkalmazta alkímiai tevékenységében és a Szent­ írás elemzésében. Jegyzetfüzeteiből kiderül, hogy mindent ugyanazon a lencsén ke­ resztül vizsgált. „Az igazság kritériumának keresése során Newton nem tett különbséget tudomány és teológia között. Ez a megközelítés vezette el a matematika és a fizika, a geometriai optika és a filozófia, az anyag és a szellem közötti határ ledöntéséhez. Newton sokkal titkolózóbb volt, mint Leonardo da Vinci. Bonyo­ lult anagrammákat használt a felfedezéseiről írt leveleiben, különösen

NEWTON, ISAAC

169

a Leibnizhez hasonló tudósoknak írtakban, akikről gyanította, hogy megpróbálják ellopni ötleteit.10 Részesült abban a ritka adományban, hogy munkája jelentőségét már életében felismerték, és az akadémiai körökön kívül is csodálattal vették körül. Minden forrás, köztük jegyzetfüzetei is arról tanúskodnak, hogy meg­ szállottja volt a munkájának, semmi mással nem foglalkozott. A Principia megjelenése után Cambridge falain túl is felfigyeltek rá. A könyv információi forradalmiak voltak, ám még forradalmibb volt az a mód­ szer, amivel matematikai bizonyítás révén eljutott megállapításaihoz. Miben hitt Newton? Azt tudjuk, hogy ádáz katolikusellenes volt. Azon néhány eset egyike, amikor belekeveredett a tudományos poli­ tikába, akkor történt, amikor II. Jakab úgy akart egy papot kinevezni Cambridge-be, hogy nem tétette le vele az anglikán hithez való hűség esküjét. Newton hevesen ellenezte a kinevezést, noha ő maga sem tette le a szóban forgó esküt. „A pápisták és protestánsok egyazon egyetemen nem sokáig férnek meg egymás mellett. ”” Newton elveszítette a csatát, ám 1688-ban II. Jakab is elveszítette Angliát, és protestáns lánya, Má­ ria lett a királynő. Az új uralom alatt Newton még a parlamentnek is tagja volt egy évig. Minden jel arra utal, hogy egyszer sem szólalt fel a házban, viszont bőségesen jegyzetelt. Többet járt társaságba, és még együtt is vacsorá­ zott az új királlyal, Orániai Vilmossal. Nem lehet tudni, hogy miért, de Newton 1693-ban valamiféle ideg-összeroppanást szenvedett el. Voltak előjelek: irracionális leveleket küldött barátainak, Sámuel Pepysnek és John Locke-nak. Ok bizonyá­ ra fel is figyeltek a tudós állapotára. Ekkoriban Newton a „Praxis” című alkímiai értekezésén dolgozott, melyben a bölcsek köve kutatásának eredményeit akarta összefoglalni. Úgy tűnik, azt hitte, talált valamit, ugyanis a következőket írta: „így mindegyik követ 4-szer sokszorozhatod, de nem többször, mert akkor a sötétben ragyogó, mágikus felhasználásra alkalmas olajokká változnak. ”12 A könyv soha nem készült el. Newton nem találta meg a követ. Nem a mesés gazdagság lehetősége miatt kereste, hanem amiatt, amit Einstein is kutatott, ám nem talált meg: a természet alaptörvénye mi­ att. Talán még ma is ez a tudomány Szent Grálja, csak éppen „egyesí­ tett mezőelmélet”-nek nevezik. Newton felgyógyult betegségéből, de barátai úgy vélték, hogy az egyetemi élet már túl megterhelő lenne számára. 1695-ben a politi­

170

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

kai helyzet lehetővé tette, hogy egyik barátja kineveztesse a pénzverde felügyelőjévé. 1696-ban Newton teljesen felhagyott cambridge-i tevé­ kenységével.13 Noha soha nem jött rá, hogyan lehet az ólmot arannyá változtatni, sikerült teljesen átalakítani az angol pénzérméket. Matematikai ismere­ teit alkalmazva továbbfejlesztette a pénzverő gépeket, szervezési tehet­ sége révén zökkenőmentesen kivonta a forgalomból a régi érméket és bevezette az újakat, és szigorú erkölcseire alapozva támadást indított a kincstárat megkárosító alkalmazottai ellen.14 Newton ekkorra már maga mögött tudhatta legkiemelkedőbb szel­ lemi alkotásait. Élete hátralévő részét a Royal Societyn belül vitákkal, illetve a Leibniz-cel a differenciálszámítás felfedezésének dicsőségéért folytatott harccal töltötte. 1704-ben összegyűjtötte a fényről írt ko­ rábbi munkáit, és megjelentette a The Opticks című kötetet.15 Később a pénzverde igazgatója lett. Nyolcvanegy éves korában, 1727. március 20-án halt meg. A Westminster-apátságban temették el, s temetésén megjelentek Anglia és a kontinens legnagyobb tudósai. Voltaire, aki személyesen soha nem találkozott vele, szintén lerótta előtte kegyeletét. Gyászversét Alexander Popé írta: Sötétben bújt Természet és Törvény, Szólott az Űr: — Legyen Newtoni — s lön fény.16

Talán illik Newton személyiségének sokrétűségéhez, hogy Popé mél­ tatása nem volt teljesen kizárólagos. A tudós halála után a költő a következőképpen emlékezett meg róla egy, az emberiségről írt keserű versében: Mikor a felsőbb lények elkésve meglátták, Hogy egy halandó felfedi a természet törvényeit, Csodálattal adóztak a földi alakot öltött bölcsességnek Es úgy mutogatták NEWTON-t, ahogy mi egy majmot.17

Lehetett Newton egy titkos társaság vezetője? Talán, de csak olyané, ami kézzelfogható bizonyítékokon és világos kutatásokon alapult. Val­ lási meggyőződése nonkonformista volt ugyan, mindazonáltal keresz­ tény. O ariánusnak nevezte magát, amitől a niceai zsinat résztvevői

NEWTON, ISAAC

171

a hajukat tépték volna, mivel azt hitték, hogy ők már ezerháromszáz évvel korábban eldöntötték ezt a vitát. Newton kétségtelenül igazi géniusz volt. Nem szabad meglepődni azon, hogy egyben saját kora bonyolult személyisége is volt, akit leg­ alább ugyanolyan szenvedéllyel foglalkoztattak a vallás rejtélyei, mint a természetéi, s aki nem húzott éles határvonalat a kettő között.

AJÁNLOTT IRODALOM I. Bemard Cohen és Róbert E. Schofield, szerk., Isaac Newtons Letters and Papers on Natural Philosophy, javított kiadás, Harvard UP, Cambridge, 1978. BettyJoTeeter Dobbs, Lhe Foundation ofNewtons Alchemy or Lhe Hunt­ ing ofthe Greene Lyon, Cambridge UP, 1975.

Richard Sámuel Westfall, Never at Rest: A Biography of Lsaac Newton, Cambridge UP, Cambridge, 1983. Michael White, Lsaac Newton: Lhe Last Sorcerer, Perseus Books, Reading, 1997.

1 Richard Sámuel Westfall, Never at Rest: A Biography of Isaac Newton, Cambridge UP, Cambridge, 1983, 1-9. o. 2 Michael White, Isaac Newton: Lhe Last Sorcerer, Perseus Books, Reading, 1997, 25. és 47. o. 3 Karin Figala, „Newtons Alchemy”, in I. Bemard Cohen és George E. Smith, Lhe Cambridge Companion to Newton, Cambridge UP, Cambridge, 2002, 375. o. 4 White, 63.o. 5 Westfall, 21. o. 6 Róbert A. Hatch, „Newton Timelin”, a Floridai Egyetem honlapján. 7 Erre minden újabb Newton-életrajz kitér bizonyos mértékig. Newton és az alkí­ mia kapcsolatának legjobb bemutatását illetően lásd Betty Jo Teeter Dobbs, Lhe Foundations ofNewtons Alchemy or The Hunting ofthe Greene Lyon, Cambridge UP, Cambridge, 1975. 8 White, 135. o.

172

A DA VINCI-KÓD A TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL

9 Maurizi Mamiani, „Newton on Prophecy and the Apocalypse,” in Cohen és Smith, 391. o. 10 Gjertson, Derek és Paul Kegen, The Newton Handbook, Routledge, London és New York, 1986, 17. o. 11 White, 230. o. 12 Uo., 250. o. 13 Uo., 254. o. ,4 Uo., 255-271. o. 15 Hatch. 16 Alexander Popé, idézi Bartlett’s Familiar Quotations, 10. kiadás, Little, Brown and Co., 1919,330. o. 17 Uo., „An Essay on Mán”, idézi White, 291. o.

NICEAI ZSINAT1

-